PUSZTADOKTOR MAGAZIN

PUSZTADOKTOR MAGAZIN VI. évfolyam 6. szám

a Madárkórház Alapítvány havilapja

2011. június

• Áramütött parlagi sas szabadon engedése • Fiókák ideje • Magyar siker a Vets in your daily life-on • Csipasz a kertben

Ez történt az elmúlt hónapban Hajdúnánási támogatás

A Hajdúnánási Református Iskola idén is gyűjtést tartott a Madárkórháznak. Az alsó tagozatosok madaras kártyák árusításával mintegy 20 000 forintot gyűjtöttek össze apró címletekben, melyet egy befőttes üvegben kaptunk meg. Köszönjük!

Kuvik az egérragacsban

Az első önkéntesünk, Nagy Czirok Balázs fogta azt a kuvikot, amelyik egérragacsba került. A ragacsot csak benzinnel lehet eltávolítani, és a művelet során vigyázni kell, hogy a bőrre ne kerüljön sok benzin, mert gyulladást okozhat. A benzint végül szappanos vízzel le kell mosni.

(Fotó: Déri Balázs)

Áramütött parlagi sas szabadon engedése Május 18-án Hajdúnánás határában egy fiatal hím parlagi sas került kézre egy tehenészeti telepen. Villanyoszlop alatt találták mozgásképtelenül, ezért kézenfekvőnek tűnt az áramütés. A madár hamarosan dr. Kiss József állatorvoshoz került, aki megfelelően ellátta és stabilizálta a sas állapotát. A sas másnap került a hortobágyi Madárkórházba, ahol a kivizsgálás során megerősítettük az áramütés gyanúját, és a SzIE Állatorvosi Karán végzett laborvizsgálattal kizártuk a mérgezéseket. A gyógyult sast pár nap ápolás után a túlélő röpdében gyakorlatoztattuk ölyvek és gólyák, valamint villanypásztorral szerelt villanyoszlopok között, hogy soha ne szálljon igazi villanyoszlopra a természetben. A röpdéből való kifogása után a Madárparkot látogató gyerekek megcsodálhatták a ritka vendéget. Felgyógyulása után első kezelője, dr. Kiss József engedte szabadon Görbeháza határában, a Kapros tanyán. Dr. Kiss József egyébként a Madárkórház Alapítvány kuratóriumi elnöke, és rendszeres helyettesítő állatorvosa. (Fotó: Déri Balázs)

Kisgólyák a sasfészekben A történet akkor kezdődött, amikor februárban Dudás Miklós, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa egy sasfészket készített a Madárpark nagyröpdéjében tartott két röpképtelen rétisas számára egy tuskón. Korábban is volt ott egy sasoknak szánt fészek, de a gólyák széthordták, a sasok pedig mindig a fészek helyén lévő nagy fatuskón trónoltak. A fészket nagy örömünkre birtokba vették, és három-négy év után először hallatták is párzási revírfoglaló hangjukat: kli-kli-kli-kli-kli-kli. Mindezek ellenére mégsem gondolták annyira komolyan a dolgot, se párzás, se tojás nem lett belőle, és a fészket átengedték egy agres�szív gólyapárnak, akik szégyenszemre kiverték onnan a levegő királyait. A gólyapár viszont aktívnak mutatkozott, ahogy a korábbi években a madárkertben is történt, sikerült a költés, tojásaikból két fióka látta meg a napvilágot. Történt mindez annak ellenére, hogy a röpdében a sasokon kívül mintegy 20 egerészölyv is állandó veszélyt jelent a fészekaljra, de a gólyaszülők, – ahogy a szabadban is szokás – egy percre sem hagyják felügyelet nélkül a fiókákat. Egymást váltva árnyékolják, melegítik, etetik, és hosszú, hegyes csőrükkel óvják a kicsiket a ragadozóktól, a fészek alatt pedig nyugodtan pihenhet a társbérletben ott lakó ölyv. Csak meg ne próbáljon a fészekbe szállni. (Fotó: Déri Balázs)

A címlapon: Gyurgyalagok (Merops apiaster) – Fotó: Konyhás János

Madártani érdekességek A május, június eleji hőség és hidegfrontok váltakozása vélhetően a kóborló madarakat is jobban megmozgatja. Valószínű, hogy a markáns hidegfrontok és a tőlünk délebbi élőhelyeken megfigyelhető rendkívüli meleg is okozza a madarak aktívabb kóborlását. Természetesen nem kontinenseken átívelő madármozgásra kell gondolni, inkább a nálunk ritkán vagy vonulási időben gyakrabban megfigyelhető fajok nyári jelenlétéről van szó. A hozzánk legközelebb a Balkánon költő, ritkán előforduló közel három méter szárnyfesztávolságú fakó keselyű (Gyps fulvus) egy példánya igazi kuriózuma a júniusi hónapnak. A Fejér megyei Csabdi település határában helyi lakosok figyeltek fel rá, majd több madarász is megerősítette a hírt. A Lappföld fészkelője, a sárjáró (Limicola falcinellus) májusi és főleg őszi előfordulása ismert, viszont elég szokatlan, hogy még június idusán,

Annabella

Így neveztük el ezt a kisgólyát, mert ezen a névnapon érkezett hozzánk. Zsákán dobta ki az egyik gólyaszülő a fészekből. Talán „kiselejtezte”, mert a fészekre rálátó emeleti lakásban lakók információi szerint testvérei sokkal nagyobbak, fejlettebbek nála. (A gólyáknál, mint sok más madárfajnál, a több fióka biztosítja a faj fennmaradását. Táplálékszegény  időszakban  előfordulhatnak hasonló esetek, de az ilyesmi ritkán megfigyelt jelenség.) A kisgólya egy Volánbusz járattal jutott el Debrecenbe, a Kisállomáson vettük át a buszsofőrtől. Megpróbáljuk megmenteni, egyelőre még nem tudjuk, sikerül el. Ezúton is köszönjük a segítséget!

és főleg az ország déli részén a Szeged melletti Fehér-tavon megfigyelhető lenne. Legalább ilyen érdekes adatnak számít, hogy a nálunk inkább csak télen és szintén a messzi északon költő kis bukót (Mergus albellus) és nagy bukókat (Mergus merganser) megfigyelhessünk ezekben a hónapokban.

Mégis, a Duna felső szakaszain mindkét faj megfigyelhető volt. Az utóbbi években az ország több pontján is egyre több fészkelése van a bütykös ásólúdnak (Tadorna tadorna), így már ez a faj is rendszeres fészkelővé vált ná-

lunk. Másik érdekes fészkelő fajunk, mely idén szintén több helyen is megtelepedett, a gólyatöcs (Himantopus himantopus – a képen). Az egyébként szikes tavak sekély vizű részeit kedvelő madár előszeretettel fészkel időszakos vizek mentén is. Az idei belvizes év miatt a felhagyott kubikgödrök és a felszántott, régi vízjárások most újra megteltek vízzel, amit a gólyatöcsök azonnal el is foglaltak. Általában csak néhány pár költ ezeken a pár hektárnyi területeken, de nagyobb összefüggő vízfelületek környékén akár 8-10 pár is költhet, például egy kukoricaföld közepén. A hely szűke miatt most sem áll módomban az összes érdekes megfigyelést itt közzétenni, ezért aki még több madártani érdekességre és fotóra kíváncsi, látogasson el a www.birding.hu oldalra!

Kép és szöveg: Konyhás István forrás: www.birding.hu

Egerészöly engedés Egy régi, többszörös madármentőnk, Kállai Róbert engedte szabadon azt az egerészölyvet, melyet két ével ezelőtt ő hozott be a Madárkórházba. Az ölyvet elütötték, itt meggyógyult, és most érkezett el az ideje annak, hogy kellő felkészítés után visszatérjen a természetbe. Sok volt az itt töltött idő, ezért nem is repült azonnal messzire: egy közeli nyárfán tollászkodott mintegy fél óráig, majd továbbállt a szelek szárnyán.

ww.tereps részletek : w

zemle.hu

Részvételi díj: 24 000 Ft (a legalább másodszor táborozóknak 20 000 Ft) Ajánlott életkor: 14 évtől

Információ, jelentkezés: Konyhás István: +36 30 621-2160 [email protected]

2011. június

3

Fiókák ideje Hortobágyról az Ipolyságba Idén május közepén kaptam az első segítségre szoruló fiókát. Egy kis pöttyös énekes rigót (lent) hozott a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa. Mint mondta, a macska szájából szedték ki. Szerencsére jóltáplált cica lehetett, mert a kisrigónak a rémületen kívül nem esett baja. Hamarosan csillapíthatatlan étvággyal falta a vitaminos, kalciumos vízbe mártogatott lisztkukacot. (Néhány hónapja vízoldékony kalciumot tartalmazó díszmadár-tápszert is beszereztem, így a fiókák, törött szárnyú madarak kalciumellátását könnyebben tudom megoldani.) – Másnap társasága is akadt a kisrigónak. Egy kislány a járdán talált egy elárvult, legyengült kis széncinegét (fent). Mikor estére hozzám került, már eléggé reménytelennek látszott az állapota, kapkodta a levegőt. Nagy nehezen sikerült néhány félbevágott lisztkukaccal megetetni a bőséges itatás után. Aztán vártuk, mit hoz a reggel. A reggeli egy-két etetés után már sokkal jobb állapotban volt, végre önállóan nyitogatva a csőröcskéjét kérte az etetést. Ebben a két fiókában aztán különösen sok örömöm tellett. Bő hét múlva már kijöttek a kalitkájukból, szabadon röpködtek, szaladgáltak a madaras szobában.

Nyomban beilleszkedtek a többi kismadaram társaságába. A kisrigó, ahányszor csak beléptem, aranyos fióka-hangicsálással, „szövegeléssel” üdvözölt, mindenütt a nyomomban járt, csőröcskéjét a papucsom és a lábam közé dugva keresgélt valami finomságot. Amint a kezem közelített feléje, máris csőrét hatalmasra tátva kérte az

4

2011. június

etetést, itatást. De a kis cinke önállósodását megfigyelni is igazi élmény volt. Valódi kis felfedezőként járta be a kalitkák, ülőrudak, ágacskák világát, csőröcskéjével mindent alaposan megvizsgált, lába és csőre segítségével máris kezelésbe vette, szétcsipegette nemcsak az odanyújtott lisztkukacokat, hanem a zab- és napraforgószemeket is. Hamarosan az önitatókat is felfedezte – a rigók többnyire önállóan inni tanulnak meg legkésőbb, de a kis cinkének ez sem okozott nehézséget. – Két hét elteltével már mindkettő önállóan evett, ivott, a rigóka a padlóra helyezett tálkákból, a kis cinke meg az egyik kalitkában elhelyezett etetőből, amelybe kisebb kukacokat válogattam. Közben néhány napig egy egész fészekaljnyi rozsdafarkú-fiókát (jobbra) is gyámolítottam. A rozsdafarkú-pár rossz helyre, a kocsi ködlámpája fölé fészkelt, és a kutya támadta a fészket, el kellett távolítani. Öt fióka került hozzám, de a leggyengébbik (amelyik már a csőrét sem bírta nyitni) minden igyekezetem, külön gondoskodásom ellenére másnap elpusztult. Hát, minden tiszteletem a madárszülőké, mert egy ekkora fészekalj gondozása hajnaltól napnyugtáig szinte minden percemet igénybe vette. Néhány nap múlva Déri doktorék értük jöttek, és a továbbiakban a Madárkórház folytatta a gondozásukat. Május vége felé

Olvasónk í rta újabb kisrigóval gyarapodtunk. A fiatalember, aki hozta, azt mondta, az Árpád téren találta a járdán. Aggódva kérdezgette, túl fogja-e élni. Csak mikor kézbevettem az etetéshez, akkor döbbentem rá, hogy ez a mese teljesen valószínűtlen. A szerencsétlen fekete rigóka a feje búbjától a farkáig ragadt az istállótrágyától, csak nagyjából törölgették le róla a mocskot. Nyomban nekiláttam a halálra rémült, visító fiókát kimosdatni, de még a hatodik-hetedik vízben fürösztés, öblítés után is bűzlött a trágyaszagtól. Vizesen még jobban szembetűnt, hogy csupa csont és bőr a súlyosan kiéhezett jószág. Valaki, valakik (feltételezem, a „megtaláló” családjából) trágyakupacba akarták belefojtani?... Első gondolatom az volt, feljelentést teszek állatkínzásért. Ugyan vajmi kevés esély látszott, hogy a (különben jószándékú) fiatalember el fogja árulni a valóságot. Aztán végiggondoltam, hogy akkor a már majdnem felnőtt rigókából „bűnjel” válnék, még ha gondozhatnám is, nyilván nem lehetne szabadon engedni a nyomozás lezárásáig. Őneki pedig az a legjobb, ha minél előbb megszabadul a számára rettegett emberi környezetből. Számos fekete rigókát neveltem már fel, de ilyet még soha nem tapasztaltam: a szerencsétlen megkínzott jószág visított, ahányszor csak kézbe vettem, pedig muszáj volt, mert nem evett önállóan, de a csőrét sem volt hajlandó magától kinyitni. A

testtartása is különösen, stresszesen merev volt még napokig. Aztán fokozatosan engedett a rettegés, de engem továbbra sem engedett közel magához. Legszívesebben a sérült, féllábú seregélyem, Pöttyöske közelében tartózkodott. Hamarosan megtanult önállóan enni, inni, és kitett magáért, hogy behozza a lemaradást: valósággal zabálta a lisztkukacot. Végül eljött egy szép, júniusi nap, a szabadon engedés napja. Megbeszéltük a kislánnyal, Lilikével, aki a cinkét találta, meg az édesanyjával, hogy együtt engedjük el őket az egyetemi botanikus kertben a tó közelében. Először a kis cinke röppent ki a kalitkából, és hamarosan az egyik fenyő ágán termett. A két rigóka még egy ideig tétován ücsörgött bent a kalitkában. A fekete rigóka bátorodott fel előbb. Elkezdett szedegetni a homokban, majd a tavat körülvevő korlát fájára röppent, aztán

egyszer csak fajtársakat vett észre az egyik nyárfán, és nagy örömünkre csatlakozott hozzájuk. A hozzám ragaszkodó kis énekes rigó tétovázott a legtovább. A kalitka tetején üldögélt sokáig, de végül ő is felbátorodott, az egyik közeli fa lombjai közé röppent, még ott időzött szemtávolságban

egy darabig, aztán egy távolabbi nyárfát célzott meg, és ő is eltűnt a szemünk elől. Remélem, hogy mindegyikük szerencsével járt. A legszebb időben, jó kondícióban, táplálékbőség idején sikerült őket útjukra bocsátani. Azért most sem unatkozom, mert egy fészekből kipottyant, még nem röpülős aranyos kisgalambot etetgetek. Ő is hamarosan önálló lesz. Mivel újabban a társasházaink kertjében is megjelent néhány galamb, neki valószínűleg megfelel majd a mi házunk közvetlen környéke. Én egész évben helyezek ki vizet a madaraknak – újabban már a szomszédok is követik a példámat –, és ősztől tavaszig élelemmel is rendszeresen ellátjuk őket.

Dr. Molnár Lívia Tel.: +36 (52) 481-683 Mobil: +36 (20) 545 9411

Magyar siker a Vets in your daily life-on Konyhás István lett a „Vets in your daily life” (Állatorvosok hétköznapjai) című nemzetközi fotópályázat európai nyertese az itt látható Madárkórházban készült felvétellel. Afrikából, Amerikából, Ázsiából, a Csendes-óceán térségéből, és Európából egy-egy győztest válaszott a zsűri. A pályázatra összesen 2500 alkotás érkezett. A pályázatot az Európai Unió figyelemfelhívó kampányának részeként hirdették meg. 2011 az unióban többek között az Állatorvosok Éve, így a különböző programokkal az állatorvosok élelmezésbiztonságban betöltött szerepére kívánják felhívni a figyelmet. Ennek részeként 2011 májusában egyhetes konferenciát rendeztek két helyszí-

nen, Brüsszelben és Párizsban. Az eseményre meghívták az öt nyertes fotóst is, itt került sor a díjátadásra. A felvétel a magazin olvasói és a Madárkórház látogatói számára bizonyára ismerős jelenetet ábrázol, Csőrös, a törött csőrkávájú gólya műtétjét, amint dr. Déri János a hiányzó részt fogtechnikai eljárással próbálja pótolni. A kezelést gyerekek figyelik a kórház Látványműtőjének üvegablakán át. Konyhás István fotóriporter, természetvédelmi szakember. Évek óta a Pusztadoktor Magazin szerkesztője, szerzője, a Madárkórház Alapítvány kuratóriumának tagja és a kórház önkéntese. A nyertes képek megtekinthetők a pályázat honlapján: www.vetsinyourdailylife.org A fenti fotón Konyhás István Despina Spinou-tól, az EU élelmezésbiztonsági tanácsadójától veszi át oklevelét. A díjátadón készült fotók az alábbi honlapon láthatók: http://ec.europa.eu/dgs/health_consumer/information_ sources/crisis_management_food_chain_en.htm 2011. június

5

Csipasz a kertben

A régi temetők mindig különös hangulatot keltenek bennem, időnként fájdalmas, időnként boldog emlékezést indítva el. A nyugalom és a csönd mellé néha társul egy kis szorongás, főleg, ha kedves családtagjaim sírjához megyek, mégis, ha hagyom eliszkolni a rossz érzéseket, ráébredek, hogy ezek az erdők tele vannak élettel. Mókusok, csuszkák, zöld küllők, dolmányos varjak, szinte mindig látom őket a nagyszüleim sírja környékén. A legutóbbi látogatáskor itt találkoztunk Csipasszal. A dolmányosok fészkéből esett ki, talán idejekorán, kifejlett tollak nélkül akart repülni, a szülők pedig heves károgás közepette adták tudtunkra, hogy a fióka a földön van. Először föltettük egy sírra, ha valami ragadozó arra keveredne, mégse legyen könnyű dolga, és gondoltuk, majd csak etetik a szülők. De a szokásos körutunk végén visszakanyarodtunk hozzá. Még mindig ott gubbasztott. Megtapogattuk a begyét, elég sovány volt szegény. Egyedül táplálkozni és repülni még nem tudott, könnyű volt eldönteni, mit tegyünk. Hazavittük. A varjú-és verébfiókák népi neve a csipasz, egyes helyeken gyerekekre is mondják, a csupasz, vagy még tollatlan fióka, kisded játékos neve ez, de a katonai szlengben is ismert az újonc megfelelőjeként. Egyértelmű volt, hogy fogjuk hívni, azért csak nehezen jön az ember szájára, hogy: megetetted a varjút? Túlságosan pedig kötődni sem akartunk hozzá. Így lett hát Csipasz az új lakónk. A két macskánk, Kapcás és Cafrang egy kicsit meglepődve fogadta, hogy ha kimegyünk a kertbe, nem hozzájuk indulunk először, de hamar rájöttek, hogy a finom falatokból nekik is jut. Csipasz először a kondíciója javítására ugyanis csirkemájat kapott, és mindig jutott belőle egy kicsi a macskáknak is. A varjak rendkívül intelligens madarak, ezt tapasztaltuk már sokszor, a legkevesebb baleset talán őket éri, ezért nem is nagyon aggódtunk az etetés miatt. Az első falathoz egy kicsit még feszíteni kellett a csőrét, de erre nem sokáig volt szükség. Valószínűleg ízlett neki, amit kapott, és nagyon éhes is lehetett, hörögve-krákogva, nagy élvezettel fogyasztott el minden falatot.

6

2011. június

Nagyon hamar megszokott bennünket, az első pillanattól kezdve tudta, hogy az étel a csipeszt tartó kézből érkezik. Jó étvágya volt és nagyon gyorsan nőtt, napról-napra ügyesebb lett. Először például nem tudott vakarózni, de két nap múlva már egy lábon állva tollászkodott. A májat apránként lisztkukacra cseréltük, egy közeli mezőn szedtünk neki szöcskét, csigát, fogtunk legyet, hogy a természetes táplálékához hasonlóval próbáljuk etetni. Az etetés szertartásosan károgással és kunyerálással kezdődött, a szárnyait rebegtetve csőrét nagyra tátva, fejét előre tolva várt bennünket. Mivel a két szülő valószínűleg felváltva eteti, mi is két fázisra bontottuk az étkezéseket. Hamar megtanultuk értelmezni a viselkedését, egyszerű jeleket adott: ha tátotta a csőrét, de az étel közeledtével elfordította a fejét, szomjas volt. Amikor már magától akart enni, kirázta a szájából a lisztkukacot és megpróbálta felszedni. Amikor végzett az evéssel, tisztogatni kezdte a csőrét. Az első napokban evés után rögtön elaludt, gubbasztott, aztán elkezdett lehajolni a feje – ezt nálunk egyébként pőcsikelésnek mondják – aztán mivel leért a csőre a kalitka aljára, azon megtámaszkodott. Ennek a bájos jelenetnek csak az első napokban lehettünk tanúi, később napközbeni alvásra már nem nagyon volt szüksége. Eleinte egy kisebb kalitka volt a lakhelye, és bár csak éjszakára tettük bele, nem bírta a rácsokat. A macskák

ugyan nem nagyon foglalkoztak vele, talán túl nagy volt, de mivel más macskák is járnak a kertünkben, csináltunk neki egy nagyjából 2 négyzetméteres ketrecet. Kapott bele egy kiülőfát, ott ücsörgött, de ezt sem szerette igazán. Ezen is volt rács, hiába tettük bele és foldozgattuk a védőketrecet, kiszökött. A kert nálunk egy kis kerítéssel kezdődik, annak neki volt támasztva egy kerti sütőhöz szánt, aztán kiselejtezett betondarab. Csipasz ezen végre megtalálta a nyugalmát. Ha elvettük róla, mert odatűzött a nap, visszaugrált, aztán egyszer csak az egyik ugrásból szárnypróbálgatás lett. Újabb két nap telt el a megszokott módon, amikor a következő etetéshez készülve az alvásból felriasztott macskák között landolt, ekkor második hete volt nálunk. A következő lendülettel a falnak repült, onnan visszatettem a helyére. Alig fordultam el, felrepült az autóra, onnan a szomszéd háza tetejére. Egy darabig csúszkált a cserepeken, aztán megtelepedett a csatornánál. Hívogattam, nem jött vissza. Többször kimentem megnézni, merre jár. Akkor még azt hittem, enni visszajön. De nem jött. Néhány napig még vártuk, lestük, felbukkan e valahol, de nem került elő. Hát felnőtt. Nem kellett amiatt aggódnunk, hogy vajon nem fog e bennünket túlságosan megszokni. Szabadnak született és ettől szerencsére mi sem fosztottuk meg.

Kép és szöveg: Veres Hajnalka

Fecskefészek

Olvasónk í rta

Tisztelt Szerkesztőség! Véletlenül került a kezembe a Pusztadoktor Magazin. Lapozgatva, látom, hogy jelennek meg benne olvasói írások is. Én is írtam egy kis visszaemlékezést a fecskék védelmében, melyet mellékelten megküldök Önöknek, talán elnyeri Kálmán Margit tetszésüket. Véleményezésüket várva, és előre is megköszönve: Két kislányommal – lehettek úgy 5 és 7 évesek –, Sopronba, a Lőverekbe kaptam szakszervezeti beutalót, az akkor igen modernnek számító SIESTA üdülőbe. Alighogy elfoglaltuk szobánkat, terepszemlét tartottunk. Csomagjainkat letéve (melyek mindig meghaladták az eredetileg minimálisra tervezett mennyiséget), mély levegőt vettem és megkönnyebbülve az utazás izgalmai után, szemrevételeztem szobánkat, melyhez egy szép nagy erkély is tartozott. Ki-ki választott magának egy ágyat. Erikám a fal mellett, Juditkám középen, jómagam pedig az erkély melletti ággyal szimpatizáltam. Gyermekkorom óta vágytam egy erkélyes lakásra, de valahogy nem úgy hozta a sors, hogy részem legyen benne. Pedig hogy vágytam az erkély nyújtotta kilátás és napozási lehetőség előnyeire! Most tehát, ha rövid időre is, de megadatott ez az óhajom. Ahogy az ablakhoz léptem, lánykáim – mint tyúkanyót kiscsibéi –, követtek és együtt csodáltuk meg a virágos parkra néző gyönyörű kilátást. Ahogy tekintetünk körbe járattuk, szinte egyszerre fedeztük fel az erkély egyik felső szegletében a mérnöki pontossággal sárból és szalmából megépített félgömbnyi

fecskefészket. Mindhárman megörültünk a látványnak, bár akkor még nem tudtuk, hogy vajon vannak-e lakók is odabenn. Első napunk nagy részében fürkészve figyeltük nem halljuk-e, látjuk-e a villás farkú kecses madár közeledtét. Ebédidő is elmúlhatott, mikor észrevettük a fecskemamát, ahogy cikázva közeledett csőrében némi eleséggel. A fészek szélén landolt, és ekkor három tátogó sárga csőr jelent meg a fészek szélén. Három fióka, akik türelmetlenül követelték megkésett ebédjüket. A fecskemama alig végzett az éhes szájak ellátásával, máris újabb fordulóra indult. Lankadatlan szorgalommal szelte tovább az eget, hogy röptében (mintegy 60-80 km-es óránkénti sebességgel) kapja el gyanútlan zsákmányát, rovarok tömkelegét szállítva az éhes fiókáknak. Hosszan csodáltuk fecskemama mutatványát, de aztán más programunk is akadt, így kénytelenek voltunk magukra hagyni a tetőzet albérlőit. Másnap reggeli után ismét kiléptünk erkélyünkre, hogy figyeljük, mi történik kis szomszédjainkkal. Ekkor azonban megjelent szobánkban seprűjével felfegyverkezve a takarítónő. Indult az erkély felé. Szerencsére még idejében meg-

tudtuk, hogy a fészket készül leverni, hogy a kis lakók ne szennyezzék be a csupa üveg ajtót-ablakot. Ezt minden valóságával együtt is kegyetlenségnek éreztük, hisz a fecske a magyar táj nélkülözhetetlen tartozéka. A madarakat tizedelik a kémiai eredetű mérgek, fészkelési lehetőségeik is nagyban csökkentek. És miért is? Nagyrészt az emberi gonoszság és nemtörődömség miatt. Leverni a fecskefészket, hogy ne építkezzen? Hogy szerencsétlen madár, mint Kőműves Kelemen újra- és újra hiába, értelmetlenül kezdjen építkezni? Ez tűrhetetlen! Nem lehetne egy polcot, pótereszt erősíteni a fészek alá? Manapság a technika korában, ez az aprócska probléma megoldhatatlan? Legalább amíg mi itt vagyunk, addig hagyják őket békében, nyugalomban. Így vettük védelmünkbe e kedves, hasznos madárkákat. Mint mondani szoktam: „minden csak jóindulat kérdése”. És mi lesz azután? Sajnos nem tudtuk megváltani sem a világot, sem a fecskekérdést. Mi is csak „egy fecskék” voltunk, nem csinálhattunk nyarat… De legalább a mi lelkiismeretünk tiszta maradt, hisz nem csak a miénk a teremtett világ.

A balatonfüredi fecskék előző két számban folytatólagosan leírt története sikerrel zárult. Gondozójuk egy félig nyitott ketrecet készítet számukra az ablakba, ahonnan maguktól ki-be repülhettek. Előbb az egyik csatlakozott vad társaihoz, majd a másikért is eljöttek és magukkal vitték a fecskék szabad életébe. 2011. június

7

Támogatóink:

az állatok világa

DÍSZÁLLATOK TÁPOK FELSZERELÉSEK KIEGÉSZÍTŐK SZAKIRODALOM Boltonként több száz négyzetméteren, hatalmas áruválaszték, folyamatosan frissített akciók, állatorvosi szaktanácsadás.

DEBRECEN (Stop Shop), 4031 Debrecen, Kishatár út 1., Telefon: 0630/967-26-61, Nyitvatartás: h-sz: 10.00-19.00, v: 10.00-18.00 BUDAPEST XXII (Campona), 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43, Telefon: (+36) 30-476-2900, Nyitvatartás: h-v: 10.00-20.00 BUDAPEST IX (Lurdy-Ház), 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14, Tel.: (+36) 30-846-0985, Nyitvatartás: h-sz: 10.00-20.00, v: 10.00-18.00

www.zoodom.com

E-pet Díszállat Kereskedés Debrecen, Szent Anna - Varga utca sarok www.epet.hu ■ [email protected] ■ Tel.: (52) 311-530; (52) 890-439 Nyitva tartás: hétfő – szombat: 9.00 – 19.00 ■ vasárnap: 9.00 – 13.00

Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk: [email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 12 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése: [email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Szerkesztők: Dr. Déri János, Konyhás István, Veres Hajnalka • Tördelés: TerepSzemle Stúdió (Veres Hajnalka) • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, kisállatkereskedésekben, állati áruházakban, megyei könyvtárakban.