PUSZTADOKTOR MAGAZIN VI. évfolyam 5. szám
a Madárkórház Alapítvány havilapja
2011. május
• Sasreptetés • Sólyomszárny-implantátum • Fecsketörténet 2. (folytatás) • Készül Debrecen természeti kalauza
Ragadozó madaraink védelmében
Sasreptetés
Sólyomszárny-implantátum
Fotó: Morvai Szilárd
Szándékos mérgezésnek lett majdnem az áldozata ez a parlagi sas, melyet az ilyen esetekre megbeszélt forgatókönyv szerinti gyors, pontos és összehangolt munkával sikerült megmenteni. Ehhez az kellett, hogy a megtaláló tudjon rólunk, tudja, hogy van Madárkórház, megtaláljon a tudakozó. Ezért van szükség a média nyilvánosságára, a hirdetésekre, a plakátokra, a Madárparkra, és az ott megforduló évi 40 000 látogató ismereteire. Tudott rólunk és megtalált. Azonnal hívtam az MME koordinátorát, Horváth Mártont, aki megadta a legközelebbi természetvédelmi őr telefonszámát, aki tudta, hogy ilyenkor mi a teendő, hogy a percek is számítanak, és nem késlekedhet, és hogy folyamatos telefonos kapcsolatban legyen velünk. Így negyed óra alatt a helyszínre ért, felismerte a mérgezés tüneteit, és perceken belül beadatta a legközelebbi állatorvossal az ellenszert. Egyszerre indultunk el, és félúton találkoztunk Kleszó Andrással, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őrével, aki átadta a már stabilizálódott állapotú sast. Negyedórával később már a Madárkórházban folytattuk a kezelését, ő pedig munkatársaival megkezdte a terület átvizsgálását, csalétkek és további áldozatok felkutatására. Sajnos nem először működött együtt az összeszokott csapat, de reméljük, hogy azon a területen utoljára volt erre szükség. Előző években két fészkelő párt is lemérgeztek ott rókáknak szánt csalétekkel. Most a nyomozás eredményes volt: van gyanúsított, és reméljük nem mérgez többet. Egy hét rehabilitáció után, Nagypénteken Kleszó András engedte szabadon a teljesen meggyógyult sast, egy bükkaljai domboldalon tartott sajtótájékoztató alkalmával. Gyönyörű, meleg, napos idő volt, és sokáig gyönyörködhettünk a sas fenséges röptében.
Dr. Déri János
Heléna a szárnyaszegett vándorsólyom végső műtéten esett át. Korábbi számainkban folytatólagosan tájákoztattuk olvasóinkat állapotáról. A Révkomárom mellől beérkezett ragadozó korábban az Állatorvosi Kar Sebészeti Tanszékén két felkarműtéten volt túl, de a több darabra tört, és velőűrszegzéssel, valamint SOP lemezzel rögzítet csont február eleje óta nem forrt össze. Húsvétkor meglátogatott minket Dr. Molnár László PhD állatorvos, a Kassai Álatorvosi Főiskola tanára, aki tíz évig Dubaiban sólyomkóházban dolgozott. Konzultáltunk vele a sólyom szárnyáról, és megmutatott egy új és eredményes sebészeti technikát a felkar rögzítésére, melyet azóta be is gyakoroltam. Helénánál nem tuedtuk alkalmazni, mert – műtét közben derült ki, – hogy a csont minden igyekezetünk ellenére a vállízülettől kezdve szinte teljes egészében elhalt. Az elhalt csontdarabokat el kellett távolítani, de helyette egy műanyag inplantátumot ültettünk be, mely átveszi a csont támasztó szerepét. A felkart mozgató izmok nem tapadnak hozzá, de az elhalt csontot demarkáló kötőszöveti tokhoz igen. Így a tokkal együtt a műanyag inplantátum is mozog. Érdekes, hogy a röntgenképen a tok úgy látszik, mintha az eltávolított Fotó: Déri Balázs
csont lenne a helyén. Ha elmeszesedik, akár csontként is funkcionál. A könyökízülti csontvég megmaradt, és az alkart és a szárnyvéget mozgató izmok is működnek. Tehát nem kizárt a sólyom röppképessége. Az egymástól 1 m-re lévő ülőkékre most is át tud szállni. Az önálló zsákmányszerzéshez szükséges, többszáz km-es sebességgel való manőverezőképességről, így a szabadon bocsátásról viszont már nemigen lehet szó.
Dr. Déri János
A címlapon: Vadászó fattyúszerkő (Chlidonias hybridus) – Fotó: Konyhás István
Madártani érdekességek
Az április vége, május eleje, sok „egzotikus” faj megfigyelését hozta a madarászok számára. Fertődön egy havasi csóka (Pyrrhocorax graculus) a kastélypark környékén bukkant fel, talán a közeli Schneebergről nézett le. Az ország déli részén, Fülöpszállás közelében a Kelemen-széken halcsontfarkú réce (Oxyura jamaicensis) bukkant fel. Budapesten a Duna felett többen is megfigyelhették a vörhenyes fecske (Cecropis daurica) 2 példányát. E fecs-
kefaj hasonlít a nálunk gyakori füsti fecskére, de hazánkban ritkán kerül elő, inkább Európa déli részén költ. Viszont ott is előszeretettel építi fészkét vizek közelébe, hidak alá. Talán valamelyik dunai hídon idén megtelepszik. Szintén dél-európai elterjedésű faj, a vörösfejű gébics (Lanius senator) egy példánya került elő Budapest és Ecser között. Örvendetes, hogy egy igazi bennszülött madárfajunk több helyen is előfordult, egy szikipacsirtát (Calandrella brachydactyla) Kisújszállás térségében, egy másik példányát pedig Hortobágy-Zám határában figyelték meg. Ennek a ritka, veszélyeztetett madárnak egykor stabil állománya fészkelt Hortobágy „marokkal rakott” szikes részein, ahonnan a legelő jószágállomány kiszorulása után eltűnt. A messzi észak tengerparti fészkelő madara a csigaforgató (Haematopus ostralegus). Minden évben előfordul néhány vonuló példány hazánkban, nincs ez másként
idén sem. A Fertő-tó és Hortobágy térségében kis szerencsével szemünk elé kerülhet ez a fekete-fehér színezetű, piros csőrű madár, ahogy a tavak, vizes élőhelyek parti zónájában szedeget. A Madárkórház szomszédságában egy hosszúcsőrű cankógoda (Limnodromus scolopaceus) került elő. Ebben a hónapban már gyakorlatilag minden hazánkban fészkelő madár megérkezik. Utolsónak jönnek a szalakóták (Coracias garrulus) és a kék vércsék (Falco vespertinus), a napokban bármikor felbukkanhatnak. A legelők tavalyról megmaradt száraz kóróit is érdemes figyelni, ezeken könnyen találkozhatunk cigánycsuk (Saxicola torquata) és rozsdás csuk (Saxicola rubetra – a képen) csapatokkal. Ezek a madarak érdekes vonulási stratégiát választanak. Szinte ágról-ágra rövid szakaszokat repülve húzódnak délre, majd tavasszal vissza északra.
Kép és szöveg: Konyhás István forrás: www.birding.hu
Kommunikáció határok nélkül A román-magyar határmenti kommunikáció javításáért indított „Kommunikáció Határok Nélkül Plusz” című projekt keretében egy éven keresztül a két megyét bemutató (magyar, román, angol nyelvű) televíziós magazinműsorok és rádióműsorok készülnek annak érdekében, hogy az itt élők minél jobban megismerjék a helyi természeti értékeket, közösségeket és érdekességeket. A magazinműsorban Hortobágy is helyet kapott, a stáb járt a Madárkórházban, lovasbemutatón, a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában, valamint madárlesen a pusztán. A debreceni Hang-Kép Egyesület és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség által megvalósított programhoz kommunikációs képzés is kapcsolódott 60 Hajdú-Bihar és Bihar megyei települési újságíró, szakember részvételével, melyek során a résztvevők a két megye információ-ellátottságának és a helyi települések ismertségének a javítása érdekében különböző gyakorlati fogásokat sajátítottak el. A képzésen a Pusztadoktor magazin szerkesztői is részt vettek.
E-pet Díszállat Kereskedés
Támogatónk
Debrecen, Szent Anna - Varga utca sarok www.epet.hu ■
[email protected] ■ Tel.: (52) 311-530; (52) 890-439 Nyitva tartás: hétfő – szombat: 9.00 – 19.00 ■ vasárnap: 9.00 – 13.00 2011. május
3
Fecsketörténet 2. (folytatás) Hortobágyról az Ipolyságba Dr. Kocsis Zoltánné olvasónk fecskementésről szóló történetének elejét áprilisi lapszámunkban tettük közzé. az alábbiakban a folytatást olvashatják.
... Valami ragacsos anyag van a nyálukban, ezt már akkor megfigyeltem, amikor egy nekik nem tetsző lepkét hasonló módon a csempére ragasztottak. Iszonyú sikoltozásban, rángatózásban törtem ki. Először sikerült őket igazán megijesztenem. Harag nem lett a dologból, mert tíz perc múlva repültek hozzám, de többet nem kínáltak meg kukacpecsenyével. Nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám kismadarak lettek. Kirepülésük előtt éjjel-nappal a dobozban voltak, melybe először tettük őket. Nappal kimerészkedtek a doboz szélére, éjszaka békésen szunyókáltak a doboz alján. Még kirepülésük után (szeptember közepe) is itt töltöttek néhány éjszakát. Aztán felfedezték a kis faliszekrény tetején lévő öreg mérleg két serpenyőjét és egy héten keresztül ott lett az éjszakai szállásuk. Egyik este Csivike a függönykarnison maradt villanyoltás után. Másnap Szerénke is követte és egy hónapon keresztül itt éjszakáztak. Mígnem október végén elfoglalták végleges alvóhelyüket a gázkazán levegőző csövén. Bár a cső kb. 2 méter hosszú, mégis érdekes harcot folytattak elalvás előtt helyük elfoglalásáért. Előbb puskaropogáshoz hasonló pattogó hangokat hallattak egymás felé, majd szájukat hatalmasra tátva félelmetes kerregő, hosszan elnyújtott cserregő hangon ijesztgették egymást. Én az ajtón kívül ugrásra készen álltam, de soha nem tört ki olyan veszekedés, hogy be kellett volna avatkozni. Egy darabig acsarkodtak egymásra, aztán mind lassabban szólt a harci zaj, egyszer csak csend lett. Ezeket a pattogó hangokat, melyet a csőrükkel hoztak létre, napközben is többször hallottam. Például, ha etetés közben túl közel kerültek egymáshoz a keze-
4
2011. május
men. Ilyenkor mindig Szerénke volt a meghunyászkodó. Csendes, nyugodt életüket nem zavarta senki és semmi. Csak lányom és én jártunk be hozzájuk, tőlünk nem féltek. Kimondottan barátságosan fogadtak minket. Enni, inni, fürödni csak a kezünkön voltak hajlandóak. Csivike mindig csak a fejemen énekelt, melyet Szerénke ujjaimon ülve hallgatott minden reggel. A fürdés különösen zajlott minden nap. Előbb a kezemre szálltak, onnan a vizes edény szélére ugrottak, csőrüket belemártották a vízbe, szárnyaikkal pedig verdesni kezdtek. Ezáltal a vizet ventillátorhoz hasonlóan ráfröcskölték a testükre. Közben állandóan hátranéztek, ott van-e a kezem bátorítólag
mögöttük, majd a műveletet többször megismételték. Aztán Csivike rárepült a fejemre, Szerénke a kézfejemre és a vizet ott rázták ki mindketten, majd hosszan tollászkodni kezdtek. A frizurám erősen megsínylette ezeket a fürdéseket, de én ezt cseppet sem bántam. Amikor már önállóan repültek és gyakran tartózkodtak a kezemen, egy alkalommal az ablakon beszűrődő napsugarak elé tartottam őket. Azon nyomban mindketten oldalra dőltek, szárnyikat felemelték és a nap felé tartották, tollacskáig szétterültek, a pihék az egész testükön felálltak, szinte szívták magukba a nap erejét. Ettől kezdve legkedveltebb időtöltésük lett a napozás. Mihelyt a nap besütött az ablakon, nekem csak oda kellett állnom és pillanatok alatt repültek a kezemre, fejemre, vállamra. Én pedig hosszú-hosszú ideig tartottam őket a nap felé. Gyakran an�-
Olvasónk í rta nyira melegük lett a napozástól, hogy nagyra tátott szájjal lihegtek. Ilyenkor elcsodálkoztam, hogy erekkel behálózott csőröcskéjük milyen vékony, törékeny, áttetsző. Szeptember végét mutatta a naptár. Reggelente a magasban megjelent egy-egy fecskecsapat, de pillanatok alatt eltűntek a Balatont szegélyező nádasban. Sajnos az én kisfecskéim még nem voltak abban az állapotban, hogy szabadon lehetett volna engedni őket. Október közepéig reménykedtem, hogy egy átvonuló fecskecsapathoz csatlakozhatnak, de sem az időjárás, sem az ő fejlettségük nem tette ezt lehetővé. A biztos halálba pedig nem akartam küldeni őket. Ezért hosszú dilemma után családom úgy döntött, hogy megpróbáljuk átteleltetni őket. Az eddigi csatákat megnyertük, de az igazi harc csak most kezdődött. Tele voltam félelemmel és kétellyel. Vajon kibírják-e a rabságot ilyen hosszú ideig? Mivel pótolom étrendjükben a rovarokat? Az egyoldalú táplálkozás következtében megerősödik-e a csontozatuk, megfelelő tollazatuk fejlődik-e? Izomzatuknak elég lesz-e az a kevés, rövid távú repdesés, melyet ideiglenes otthonuk biztosít számukra? A madarak életéről sokat tudó szakemberekhez fordultam segítségért. Telefonon többször zaklattam kérdéseimmel őket, s ők mindig szívesen álltak rendelkezésemre. Elérkezett november. Derűs, napos, kimondottan meleg időt hozott. Madaraim egyik ablaka éjjelnappal bukóra nyitva volt, ahonnan jó levegő és sok madárszó áramlott a helyiségbe. Csivike minden hangra válaszolt, énekébe beleszőtte a cinkéktől, feketerigóktól, verebektől hallott dallamokat. Repülő rovarokat, lepkéket állandóan találtunk a kertben. Bár annyit nem, hogy elegendő lett volna, de kiegészítésül mindenképpen jó volt a lisztkukacok mellé. Ekkor már a turmixot (macskaeledel + főtt tojás) nem fogadták el és kezdtek válogatni a bogarak közt is. Volt, amit fanyalogva ettek, volt, amit ki is köptek.
Olvasónk í rta Valószínű, ez utóbbiak nem tartoztak a természetes étrendjükbe. Tudtam, hogy ez a jó idő nem tart sokáig, ezért a rovar utánpótlásra megoldást kellett találni. Egy műanyag edényben gyümölcsöket kezdtem erjeszteni. Hamarosan muslicák tömege lepte el a csempés falat, rátelepedtek minden tárgyra, ami a fecsketanyán volt. Kis madaraim azonnal izgalomba jöttek és röpködve igyekeztek elkapni az apró rovarokat. Hamarosan rájöttek, hogy ez egy vesződséges, nem kifizetődő munka, így az én segítségemet kérték. Jobb kezemre repült mindkettő. Amikor odatartottam őket a muslicával teli tárgyakhoz, versenyt rendezve kapkodták be a finom falatokat. Bal kezem mutatóujját vízbe mártottam, így megtapadtak rajta a kis rovarok, amiket az ujjamról csipegettek le madaraim. Hosszúhosszú időt töltöttünk így boldog vadászattal, melyet állítom, mindketten élveztek. Csontkukac lárvák kikeltetésével is próbálkoztam – kevés sikerrel. A lárvákból kikelő nagy fekete bogaraktól kimondottan féltek, ezért nem kísérleteztem velük tovább. A tél folyamán még megpróbáltam viaszmoly lepkék keltetését is. Sajnos a fürge kis lepkéktől is megijedtek, de a mozdulatlanokat sem fogadták szívesen. Csivike ugyan unszolásra elfogyasztott néhányat, de Szerénke nem volt rá hajlandó. Továbbra is a lisztkukacok jelentették a fő táplálékforrást számukra. Egyre gyakrabban tettem eléjük kis tálcára, így kényszerítve őket az önálló evésre. A lisztkukacok fejét a csipesz segítségével megzúztam, nehogy a vékony begyükben rágószerveikkel kárt tegyenek. Étrendjük ha nem is változatos, de ahhoz elegendő volt, hogy gyönyörű, telt, majdnem kövér madarakká váljanak. Előbb Lactiferm, később Supervit WS vitaminokból ivóvizükbe tettem minden nap egy késhegynyit, porrá őrölt tojáshéjban pedig kétnaponta beleforgattam a lisztkukacokat – így biztosítva a szükséges vitamin
és ásványi-anyag szükségletüket. Elmúlt január és én okkal éreztem, hogy utunk második nagy állomásán is túl vagyunk sikeresen. Február közepén érdekes jelenségre lettem figyelmes. Két-három naponta hol nagyobb, hol kisebb tollakat találtam a földön. Rájöttem, hogy eljött a vedlés ideje (gondolom, az elköltözött fecskéknél is ez idő tájt zajlik valahol). Repülésükön nem látszott változás, de óvatosabbak lettek a fürdésnél. Kétszer is megesett, hogy Csivike nem tudott felrepülni fürdés után. Az egyik alkalommal leesett a földre – halálra rémítve engem és testvérét is. Mivel eddig soha nem simogattam, kézbe nem vettem őket, mindig ők keresték az érintkezést velem, most sem nyúltam
hozzá. Kimentem a helyiségből és a kulcslyukon figyelve láttam, hogy két perc után felszáll a helyére. Innentől kezdve megszűntek a meghitt együttfürdőzések. Néhányszor láttam, hogy vizes a tollazatuk, de a fürdéshez már nem igényelték az én jelenlétemet és segítségemet. A tollváltás időszakában több minden megváltozott az előzőkhöz képest. Tartózkodóbbak, félénkebbek és étvágytalanabbak lettek. Ha nem mentem volna be hozzájuk 10-15 percenként, elüldögéltek volna a mérleg serpenyőjében egész nap. Féltem, nehogy depresszióba essenek, ezért minden látogatásom alkalmával igyekeztem felrázni őket. Mivel kezdettől a „gyere! gyere! csip! csip!” szavakat használtam hívogatásukhoz, értették ezeket a kifejezéseket. Addig próbálkoztam, míg végül szót fogadtak és repültek egy-két kört a fejem felett. Csivike egyre ritkábban énekelt, Szerénke felborzolt tollal
gubbasztott. Inni is kitartóan hívni kellett őket. Örültem, ha ez naponta egyszer eredményre vezetett. Az etetés is máshogyan történt. Már nem a kezemen állva csipesz segítségével vették el a lisztkukacot, hanem a kis tálcáról maguk csipegették le. Ritkán repültek a muslicák után, szerencsére tőlem elfogadták. Felébredt bennem a gyanú, hogy nem egyszerűen tollváltásról van szó. A bajban a véletlen is a segítségemre sietett. Valamikor valahol olvastam, hogy apró élőlények tollrágást okozhatnak a fecskéknél. Mivel az elhullott tollaikat összegyűjtöttem, nagyító segítségével megvizsgáltam őket. Lyukakat találtam rajtuk. Akkor rémültem meg igazán, amikor kis madaraim farok és szárnytollain is hasonló jelenségeket vettem észre. Segítségül hívtam azokat a szakembereket, akik eddig is elláttak jó tanácsokkal. Az ő javaslatukra a balatonfüredi Állatgyógyászati Patikában vásároltam Insecticide 2000 spray-t, mellyel lekezeltem a madarakat és az egész helyiséget, amelyben tartózkodtak. Ez a szer a madarakra teljesen ártalmatlan, de a tollrágó atkákat kiirtotta – sajnos a muslicákkal együtt. Két nap után szemmel látható javulást tapasztaltam. Fecskéim élénkebbek lettek, megjavult az étvágyuk. Különösen Szerénke került jobb állapotba, mivel őt erősebben megviselte ez a fertőzés. Már nem borzolta a tollait, egyre élénkebben repdesett. Csivike nótás kedve is visszatért. Sajnos bennem nagyot csalódtak. Azt hitték, bántottam őket, ezért félni kezdtek tőlem és megharagudtak rám. Különösen Csivike, aki abban az időszakban leköpött, megcsípett, letámadott. Szerénke most is mértéktartóbb maradt, hamarosan az eset után a fejemre és a kezemre is rászállt. Később Csivikével is helyre állt a béke. Megtanultam, hogy ezeknek a kis madaraknak épp úgy van érzelmi életük, mint nekünk, embereknek. Amikor Csivike elázva a fürdőzéstől a 2011. május
5
Olvasónk í rta földre esett, Szerénke kétségbeesetten körözött felette. Ugyanezt tette Csivike is, amikor testvére valamitől megijedve fennakadt a berendezést elválasztó hálón. Egy megható élményem is volt velük. Amikor a vedlés idején hullatták tollaikat, én összeszedtem azokat és emlékbe elraktam. Egyszer láttam, hogy Szerénke egy nagy tollat a mérleg egyik serpenyőjébe ejt. Levettem az edényt a helyéről, hogy a tollat kivegyem belőle. Mindkét madár sírni kezdett. Szerénke a vállamra repült és félreérthetetlenül kérlelt, hogy ne bántsam a pihenőhelyüket. Nemcsak egymáshoz, hanem a maguk módján hozzám is ragaszkodtak. Ha valamitől megijedtek, az én jelenlétem szemmel láthatóan megnyugtatta őket. Amikor a vedlés idején bágyadtak voltak, sokat beszéltem hozzájuk, kedves hangon hívogattam őket. Nem képzelődés, de bánatos szemmel néztek rám. Egyszer Csivike fél percre a fejemre szállt, majd vis�szarepült a helyére és hátat fordított nekem. Így jelezte, hogy hagyjam most őket békén. Mulatságos élményeim is voltak. Mint említettem, sosem fogdostam őket, de egyszer kísértésbe estem. Úgy tettem, mintha Csivike feje búbját meg akarnám vakarni. Láttam, hogy idegesíti a dolog, ezért pingvin módjára odább totyogott. Nézte egy darabig a fejéhez közeledő ujjamat, aztán a fejem fölött repült egy kört és barátságosan meghúzta a hajamat. Még haragjában is kedves és gyengéd volt. Aztán megpróbáltam a hasuk aljához érni. Egyszer sikerült is Csivikét megérinteni. Először csodálkozott, majd csőrével gyors mozdulatokkal próbálta tolláról letörölni a kezem nyomát. Nem kertelek, bevallom őszintén: nagyon megszerettem ezt a két kismadarat. A mögöttünk levő több mint hét hónap alatt nagyon sok szép és különleges élményben volt részem velük és általuk. Családomnak sokszor elmondtam, hogy életem egyik nagy ajándékának tartom őket. Egy kicsit bepillanthattam abba a csodálatos világba, melyet ezek a kis madarak képviselnek. A fecskék – bár teljesen kiszolgáltatottak – független, szabad
6
2011. május
élőlények. Szívesen tartózkodnak az emberek közelében, akiktől csupán egy kis életteret kérnek. Nekünk an�nyi a dolgunk, hogy ne háborgassuk nyugalmukat, tartsuk tiszteletben szokásaikat és csak akkor nyújtsunk segítő kezet, ha nincs más megoldás megmentésükre. Az én kismadaraim még nem érezték a közvetlen napsütés, a szél, az eső erejét, nem éltek át viharokat, nem voltak életveszélyben és nem kellett megküzdeniük a mindennapi betevőért. Mindezeket szüleik mellett megtapasztalhatták és megtanulhatták volna. Sokszor gondoltam arra, hogy tavaly augusztus végén hány fecskefészket hagyhattak ott kényszerből a madárszülők félig felnevelt fiókákkal. Az én kis madaraim kaptak egy újabb esélyt az életre. De vajon tudnak-e élni vele? Amikor ezeket a sorokat írom, Csivike és Szerénke egészséges, szép madarak. Önállóan esznek, repdesnek, csicseregnek egész nap. Kemény és fájdalmas munka volt, amit a közelmúltban véghezvittem velük. El kellett távolítanom őket magamtól, ami csak részben sikerült. Nem tudhatjuk, hogy szabadon bocsátásuk után hogyan birkóznak meg az önálló élet nehézségeivel. Felnevelésükkel csak annyit tudtam tenni, amennyit emberi kötelességből tennem kellett. Nem vagyok tudósa a madarak életének, csupán a szívem, az ösztöneim és az a hallatlan szeretet vezérelt, amit a fecskék iránt gyerekkorom óta érzek. Még nem szabadok, mert elengedésükkel meg kell várni a többi fecske megérkezését. Csak tőlük tanulhatják meg mindazt, ami a szabad életükhöz szükséges. Azt tervezem, hogy ott engedem őket szabadon, ahol születtek. Adásztevelen még szép számmal fészkelnek fecskék, nagyobb az esélyük ott a további életre, mint itt Balatonfüreden. Nekik is nehéz lesz, de talán nekem még nehezebb lesz az elválás. Soha nem fogom őket elfelejteni és csak abban reménykedem, hogy a szabadság felemelő érzése elfelejteti velük a rabságban töltött időt és a jó szerencse is melléjük szegődik. Szabadnak születtek és én azt akarom, hogy még sokáig élvezzék azt az életet,
amelyet a természet nekik és fajtársaiknak rendelt. A világon sok élőlény a kihalás szélére sodródott. Sajnos a fecskék is veszélyben vannak. Számuk évről-évre rohamosan csökken. Ennek sok oka van, mi emberek is hibásak vagyunk benne. Nekünk, magyaroknak mindig közel álltak a szívünkhöz ezek a kedves, tavaszt hozó kismadarak. Erről tanúskodnak gyermek és népdalaink, mondókák, versek, szép történetek. Nagy íróinkat és költőinket számos esetben megihlette a fecskék és a gólyák életének különös varázsa. Mi pedig – hétköznapi emberek – március közeledtével gyakran kémleljük az eget és várjuk, mikor tűnik fel a magasban az első gólya és utána a fecske. Nem hagyhatjuk, hogy akár egy is értelmetlenül pusztuljon el közülük! Tegyünk hát meg minden tőlünk telhetőt az ő érdekükben! Ezúton is köszönöm dr. Molnár Lívia, dr. Déri János, dr. Berkényi Tamás, Kiss Róbert és Almási Mónika segítségét! Bátorításuk, jó tanácsaik nélkül nehezebben birkóztam volna meg feladataimmal. Egyik kedves volt osztálytársamtól Gy. Terikétől a karácsonyi üdvözlete mellé egy aranyos versikét is kaptam ajándékba. Ezzel szeretném fecsketörténetemet befejezni.
Dr. Kocsis Zoltánné Balatonfüred
Fecskevers Villásfarkú kicsi fecske Építsd ide fészkedet, Kertünkből a nagy Balatont Egész nyáron nézheted! Eresz alatt nem ázol meg, Akad sár és szalmaszál, Ideje, hogy munkához láss, Hamarosan itt a nyár! Találsz majd a fiókáknak Bőségesen csemegét, Nyár végére meg is nőnek A csöpp fecskecsemeték!
Az év fája 2011-ben a tiszafa (Taxus baccata)
Az idei évben az év fája megtisztelő címet a tiszafa (Taxus baccata) kapta. A tiszafához az embert történetileg és a jelenkorban is szoros kapcsolat fűzte, mondhatni kevés olyan növényünk van, amely ennyire határozott „szellemiséggel” rendelkezne. Eleink például az elterjedési határát képező keleti sztyeppekről hozták magukkal használatát, lévén fája rendkívül erős,
tartós, rugalmas. E tulajdonságait részint sűrű rostszerkezetének köszönheti, részint a fájában található gyantatartalomnak. A tömött szerkezet lassú növekedési erélyéből adódik, s ezáltal rendkívül jól hasznosítható eszközkészítésben vagy díszítő faragásban. Legeklatánsabb felhasználási módja a több részből összerakott ősmagyar visszacsapó, azaz reflexíj esetében volt; itt a kőris és a boróka mellett az íj farészének egyes alkotóelemeit készítették belőle, inakkal, csonttal és halcsonttal kombinálva, enyvvel ragasztva. A növény jelenlegi legelterjedtebb hasznosítása a parkokban, kertekben való díszfaként való ültetése, türelmetlen ember mindenesetre ne vele akarja kertjét megalapozni, a dióhoz hasonlóan közmondásosan az unokák élvezhetik a mostani csemetéket. A legnagyobb hazai tiszafás (amely egyben Közép-Európa legnagyobb állománya is) a Bakonyban, Szentgálon található, itt a község és
Bánd határában közel 120 ezer tőre becsülik állományát, de megtaláljuk a Mátra és a Bükk északi fekvésű részein is. Természetes állományainak megújulási nehézségét egyébiránt nem csupán a lassú növekedése okozza, rendkívül érdekes szaporodási módja is. Magját – a borókáéhoz hasonlóan – egy csírázásgátló réteg veszi körül, s csak leoldódása után képes gyökeret ereszteni, hajtást nevelni. A „leoldás” folyamatát természetes úton biztosítják a magokat elfogyasztó madarak, pontosabban azok emésztőrendszere. A tiszafa fogyasztása azért jár némi kockázattal, a növény valamennyi része mérgező alkaloidát (taxin) tartalmaz a húsos magköpeny kivételével. Termését hibásan bogyónak nevezik, ám nem valódi bogyótermésről beszélünk, mint ahogy örökzöldként sem növeszt valódi tobozt. A narancsvörös magköpenyből viszont nem véletlenül hiányzik a méreganyag, a tiszafa terjedéséhez ily módon használja fel Bojtos Ferenc az állati fogyasztókat.
Készül Debrecen természeti kalauza
Honlap: termeszetkalauz.blogspot.com
Debrecen kulturális értékeiről, látnivalóiról már számtalan kiadvány jelent meg, de ezek elsősorban a város nevezetességeivel foglalkoznak, legfeljebb egy-egy rövid fejezetben említik a Nagyerdőt, vagy az Ördög árkát. Remélhetően ezt a hiányt fogja pótolni egy hamarosan megjelenő kötet, a Debrecen természeti kalauza, mely összefoglalót ad a város természeti értékeiről. Helyet kap benne többek között 32 természeti emlék, 17 külterületi és a 6 belterületi helyi oltalom alatt álló park, a 6 országos védettségű kunhalom, sorra veszi a természetvédelmi oltalmat nem élvező, de védett területeken leggyakrabban felbukkanó élőlényeket, hiszen itt több, az országban, vagy akár az egész Kárpát-medencében alig fellelhető fokozottan védett növény előfordulása is bizonyí-
tott. A könyv átlátható, könnyen használható, segítségével bárki eligazodhat a város kínálta természeti látnivalók között. A modern kor eszközeit és a még könnyebb megközelítést hivatottak kiszolgálni a védett értékek GPS koordinátái. A szerzőknek nem titkolt szándéka, hogy késztessék az olvasókat, gyalog, vagy kerékpárral induljanak el és járják végig ezek az értékes és izgalmas helyeket. A tervek szerint a kiadó és szerkesztő Terepszemle Stúdió a kalauzt a megjelenést követően eljuttatja minden helyi oktatási intézménybe. A kötet honlapjára látogatók maguk is feljegyezhetik élményeiket, bővíthetik információikkal a tudástárat, illetve értesülhetnek majd például az eldugott helyeken fellelhető védett fákat felkereső kerékpáros körutak időpontjáról.
A kötet megjelenése 2011. október 10-re várható, előzetesen megrendelhető 1939 forintos áron annak apropóján, hogy 1939. október 10-én hazánk első Természetvédelmi Területét a Debreceni Nagyerdőn jelölték ki. Részletek a honlapon. 2011. május
7
Madarakat gyógyítunk!
1%
Szárnyakat ad a madaraknak!
Madárkórház Alapítvány Adószám: 18557899-1-09 www.madarkorhaz.hu Madarakat gyógyítunk, hogy visszaadjuk a természetnek, ami a természeté! Ebből a célból hoztuk létre a Madárkórház Alapítványt 1999-ben. Azóta Hortobágyon, a Kilenclyukú híd lábánál működő kórházban évi 4-600 védett madár – köztük sok fokozottan védett, veszélyeztetet faj, mint a parlagi sas, réti sas, kerecsensólyom, kékvércse, daru, nagykócsag, fehérgólya stb. – kezelése történik, melynek jelentős része visszakerül a természetbe. De gyógyítunk rigót, fecskét, baglyot, galambot, és minden rászoruló állatot, kikaszált őzgidát és elütött kutyát is, melynek nincs, vagy nincs ott a gazdája. Tevékenységünket az egész országban végezzük. A madarakért érte megyünk, vagy megszervezzük a legközelebbi mentőhelyre jutásukat. A kórház látogatható, a Hortobágyi Madárpark egész évben nyitva áll az érdeklődők előtt. Gondot fordítunk a megelőzésre is, a madarakat érintő főbb problémákat: mérgezés. áramütés, országúti balesetek, lelövés, stb. és ezek megelőzését a Madárpark Madármentő Kiállításán mutatjuk be látogatóinknak, és az országot járva nagyobb rendezvényeken, vándorkiállításon hívjuk fel ezekre az emberek figyelmét. Havi ingyenes kiadványunkban, a Pusztadoktor magazinban az aktuális veszélyekről és teendőkről, érdekességekről tájékoztatjuk olvasóinkat. A madarakat ingyen gyógyítjuk, ami pénzbe kerül. Mivel semmilyen költségvetési támogatást nem kapunk, működésünket teljes mértékben adományokból, és az adó 1%-ából tartjuk fenn. Tisztelettel kérjük, hogy támogatásukkal az alapítvány munkájához hozzájárulni szíveskedjenek. Kérjük továbbá, honlapunk ajánlásával tegyék lehetővé azt, hogy mások is megismerjék az alapítvány tevékenységét, jöjjenek el a Hortobágyi Madárparkba, és ha érdemesnek tartják, személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával támogassák működését! A rendelkező nyilatkozat az adószámunkkal honlapunkról is letölthető. Segítségüket a madarak nevében is hálásan köszönjük. Ezzel hozzájárulnak a természet védelméhez, és egyes kihalóban lévő fajok megmentéséhez, az állatok szenvedésének csökkentéséhez.
www.madarpark.hu
Tisztelettel és köszönettel:
Dr. Déri János állatorvos
Olvasói leveleket, érdekességeket a következő címekre várunk:
[email protected] • 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. Állatorvosi, állatgyógyászati területen felmerülő kérdéseiket a fenti címekre várjuk! Megjelenik 12 000 példányban. Hirdetésfeladás, sérült madár bejelentése:
[email protected] • Tel: (30) 9435-494; (52) 369-181. Szerkesztők: Dr. Déri János, Konyhás István, Veres Hajnalka • Tördelés: TerepSzemle Stúdió (Veres Hajnalka) • ISSN 1788–456X Megtalálható országszerte állatorvosi rendelőkben, állatkertekben, kisállatkereskedésekben, állati áruházakban, megyei könyvtárakban.
