HÍRLEVÉL
2009. SZEPTEMBER 04., PÉNTEK
PIACI KÖRKÉP – Magyarország
Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott eséseket is figyelembe véve egyelıre nem túl acélos teljesítmény. A vezetı index 18 821 ponton fejezte be a napot, úgy, hogy a záró szakaszban rántották fel a napi csúcsot jelentı értékre, napközben ugyanis 18 620 és 18 770 pont között kereskedtek a részvénnyel. (A napi minimumot 18 490 ponton a nap elején érte el az index.)
Az új beruházását bejelentı Rába sem mondhatni, hogy szárnyakat kapott, a részvény 1,5 százalékkal 630 forintra emelkedett. A múlt hét pénteki gyorsjelentése óta egyfolytában esı Orco csütörtökön tudott elıször emelkedni, az árfolyama 8,8 százalékkal 2350 forintig emelkedett.
A decemberi határidıs BUX értéke promtnál kisebb mértékben 1,3 százalékkal 18 870 pontra emelkedett. Az emelkedésben még az is aggasztó volt, hogy a forgalom jóval elmaradt az elızı napi esésétıl, az OTP-é például 20 milliárdról 13 milliárd forintra esett vissza. A vezetı papírok közül szinte mindegyiket megrántották felfelé a záró szakaszban. A legtöbbet a nap végi felrántásának köszönhetıen napi csúcson záró Mol emelkedte. A részvény 3,9 százalékkal 14 295 forintig szaladt fel. Az OTP 2 százalékkal 4695 forintra kúszott fel. Az OTP esetében a napi csúcsot pontosan a 4750 forintos technikai ellenállása jelentette. A Magyar Telekom 2,5 százalékkal 769 forintig menetelt, míg a Richter 2,1 százalékkal 37 195 forintra emelkedett. A kisebbik gyógyszergyártó az Egis nem szerepelt olyan jól mint anagyobbak, árfolyam 0,7 százalékkal 19 270 forintra emelkedett.
.
A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
HÍRLEVÉL
2009. SZEPTEMBER 04., PÉNTEK
PIACI KÖRKÉP – USA A nap nagy részében inkább csak oldalaztak az amerikai részvénypiacok, de a kereskedés utolsó órájában felrántották az indexeket és a napi csúcsok közelében zártak. A Dow végül 0.7%-os, a Nasdaq 0.8%-os, az S&P pedig 0.9%-os pluszban fejezte be a napot. A tegnap közzétett makroadatok nem mozgatták meg különösebben a piacokat és vállalati fronton is csendesnek bizonyult a nap. A világban jelenleg nincs határozott irány, az amerikai futuresek minimális mínuszt mutatnak, míg Ázsiában felemás elmozdulásokat láthatunk. A hangulat következı fontos próbája a délutáni, átfogó USA munkaerıpiaci jelentés lesz, addig vélhetıen kivárás jellemzi majd a piacokat. Több makrogazdasági adat is napvilágot látott tegnap a tengerentúlon, ezek lényegében felemás hírekkel szolgáltak. A múlt héten 4 ezerrel 570 ezerre csökkent az elsı ízben munkanélküli segélyért fordulók száma az USA-ban, az elemzık azonban 564 ezer körüli értékre számítottak, így az adat kisebb negatív meglepetést okozott. Viszont a vártnál erıtejesebb javulást mutatott az amerikai szolgáltatószektor kilátásait bemutató index augusztusi értéke: az elemzık által becsült 48 ponttal szemben 48.4 pontra emelkedett, amely tavaly szeptember óta nem látott magasságot jelent. Az index értéke azonban még továbbra is a (stagnálást jelentı) 50 pontos határ alatt tartózkodik (az ISM 50 pont feletti értéke a szolgáltatószektor tevékenységének bıvülésére, az alatti értéke a visszaesés irányába történı elmozdulásra utal).
A nap nyertese a hangulatváltozásokra különösen érzékeny bankszektor volt, az S&P 10 iparági indexe közül a pénzügy könyvelhette el a legnagyobb, 2.3%-os emelkedést. Az ágazat fontosabb szereplıi közül a Bank of America 3.5, a JP Morgan 3.1, az American Express pedig 1.6%-ot drágult. Az egyedi részvények közül még a Ford emelhetı ki, az autógyártó árfolyama 6.4%-ot erısödött azt követıen, hogy a Moody’s felminısítette a társaságot. A hitelminısítı úgy látja, hogy a vállalatnál véghezvitt intenzív reorganizáció sikeres volt. A kiskereskedelmi szektorról is érdemes pár szót ejteni, több cég ugyanis tegnap közzétette augusztusi értékesítési adatait. A Target 1.7, a Costco Wholesale 8.6, a GAP pedig 7.6%-kal értékelıdött fel, valamennyi a vártnál jobb számokat publikált. A részvénypiacokkal nem tudott lépést tartani az olaj, a fekete arany minimális, 0.1 csökkenéssel, éppen 68 dollár alatt zárt a tegnapi kereskedésben. Az arany viszont szárnyalásba kezdett és az 1,000 dolláros szint közelében zárt, 2%-os emelkedést felmutatva. Mindez féléves csúcsot jelent. Az alapok vásárlásai mellett a dollárgyengülés is segítette az arany szárnyalását, ugyanis a dollárban denominált eszközöknek drágulniuk kell a dollár gyengülése esetén, hogy reálértékük szinten maradjon.
Az OECD legfrisebb jelentése is pozitív meglepetéssel szolgált, ebben ugyanis az áll, hogy a válságból való kilábalás gyorsabb a vártnál. Ennélfogva felfelé módosították korábban közzétett növekedési prognózisukat az intézet elemzıi, jelenleg arra számítanak, hogy globális szinten idén - a júniusi prognózisban szereplı értéknél 0.4 százalékponttal alacsonyabb - 3.7 százalékos lehet a visszaesés. Ennek ellenére a hangulat meglehetısen gtörékeny volt a piacokon, az indexek a nap folyamán többször is megfordultak a negatív tartományban, a kereskedést pedig végül enyhe pluszban zárták. A Dow 0.7, a Nasdaq 0.8, az S&P pedig 0.9%-kal került feljebb.
A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
HÍRLEVÉL
2009. SZEPTEMBER 04., PÉNTEK
PIACI KÖRKÉP – Európa Enyhe eséssel fejezték be a napot az európai tızsdék: a bányaipari cégek fel, míg az élelmiszer- és gyógyszeripar társaságok lefelé húzták az indexeket. Az európai részvények enyhe eséssel zárták a napot, miután a gyógyszer- és élelmiszeripari papírok gyengén, a bányaipari részvények viszont jól szerepeltek, köszönhetıen az arany drágulásának - írja a Marketwatch. A brit FTSE 0,4 százalékos mínusz után 4797 ponton zárt, a frankfurti DAX 0,35 százalékot veszített értékébıl és 5301 ponton fejezte be a napot, míg a francia CAC 0,55 százalékos gyengüléssel 3553 ponttal tudta le a csütörtököt. A gyógyszeripari papírok közül az AstraZeneca részvényei közel két, a GlaxoSmithKline 1,4 százalékkal gyengült. Az élelmiszeriparból a Nestlé értékpapírjai 0,6 százalékos mínuszban zártak. A bányaipari részvények viszont szárnyaltak: az ezüstbányászattal foglalkozó Fresnillo papírjai 8,6 százalékot, míg az arany kitermelı Randgold Resources részvényei 9 százalékot erısödtek - mindehhez nagyban hozzájárult, hogy ma 22 dollárral drágult egy uncia.
A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
HÍRLEVÉL
2009. SZEPTEMBER 04., PÉNTEK
PIACI KÖRKÉP – Ázsia A japán tızsdét kivéve emelkedni tudtak a mai reggelen a fıbb ázsiai részvényindexek, a kínai Shanghai Composite az elmúlt hetekben tapasztalt jelentıs esést követıen 4.2%-os pluszban tartózkodik jelenleg. A hongkongi Hang Seng 1%-kal menetelt felfelé, a dél-koreai Kospi közel stagnálást mutat.
A Newcrest Mining árfolyama 7.6%-kal száguldott felfelé az ausztrál börzén, miután az arany árfolyama öt hónapja nem látott mértékő erısödést mutatott tegnap. A társaság Ausztrália legnagyobb aranykitermelıjének számít.
A Nikkei 225 0.6%-ot veszített értékébıl, amelyben az exportorientált cégek részvényei játszották a fıszerepet. A jen ugyanis hét hetes csúcsra erısödött a dollárral szemben, amely a nagy exportkitettségő vállalatok profitkilátásait rontja. A Nissan Motor árfolyama 2.5%-kal, a Honda Motor 2.4%-kal, a Panasonic 1.8%-kal menetelt lefelé. A kínai piac az elmúlt hetekben alulteljesítette a régiós tızsdéket, ami a részvénypiaci lufi kialakulásával és a hitezés lassulásával kapcsolatos félelmek erısödésével magyarázható. A befektetıi hangulatra az is pozitív hatással volt ma, hogy lapértesülések szerint a kínai értékpapírpiaci felügyelet a tıkepiacok stabil és egészséges fejlıdését segítı lépéseket tervez.
A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
HÍRLEVÉL
2009. SZEPTEMBER 04., PÉNTEK
Makroadatok
A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
HÍRLEVÉL
2009. SZEPTEMBER 04., PÉNTEK
Figyelmeztetés:
Tisztelt Ügyfeleink! A 2007. évi CXXXVIII. törvény 40.§ elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül !!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához.
CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1) 320-0330
www.ertektar.hu
A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.