EME Pap Ferenc
Ón és réz a kolozsvári külkereskedelemben (1599–1637) Az ón és réz felhasználhatósága olyan gyakori és gyakran egymástól elválaszthatatlan volt a közép- és újkorban Erdélyben is, hogy az ezekkel a fémekkel való kereskedést nem lehet külön-külön tárgyalni. Persze a kolozsvári harmincadjegyzékek – mint általában a vámjegyzékek – feltüntették azt, mikor hoznak be a kereskedők (nagyon ritkán vittek ki, s ezt is csak a réz esetében) ónt és rezet mint (elsődlegesen feldolgozott) fémeket, illetve mikor kereskednek az ezekből a fémekből készült tárgyakkal, de ezt a két mozgást szerintünk mégsem szabad összekötni, hiszen a tárgyak be- és kiszállítása megszokottabb, változatosabb, gyakoribb, több helyről (vagy helyre) történik, mint maguké a fémeké. Ónból a legkülönfélébb használati tárgyakat (kupák, kelyhek, tányérok, tálak, evőeszközök stb.) készítettek, vagy építészeti részletekként (ablakkeretek, házfedelek és sok más tárgy) használták fel. Ez utóbbiak készítése annak idején külön mesterség volt: a tölcséresség.1 A tölcséresmunka sok mindenben hasonlított a lakatosok mesterségéhez, ezért például Kolozsváron a tölcséresek közös céhbe tömörültek a lakatosokkal.2 Azt is meg kell említenünk, miszerint a réz és az ón is alkotórésze a kor háborús és békés vaseszközeinek.3 (Ezért is rendeli el a moldvai vajda az 1590-es évek végén, hogy engedjék be az országba az idegen kereskedőket.4 Az ónkereskedés már a 16. század második felében ösztönzően hatott Erdély és Moldva kereskedelmi kapcsolataira.5) Mindez megerősíti azt, hogy mind a kora újkor háztartásában, mind pedig harci és vallási megnyilvánulásaiban elengedhetetlen volt a réz és az ón. Európa egyik jelentős réz- és óntermelő helye már a 14. században a Felvidéken, Erdélyben és Bánátban húzódó Kárpát-hegység volt, s ezeket a termékeket már akkor Európán átívelő kereskedelem hasznosította. 6 A Kárpátok fémtermékei már ebben az időben eljutottak Itáliába,7 a kárpáti réz (és mellékterméke, az ón) pedig a 16. században (főleg ennek hetvenes éveiig s aztán a nyolcvanas évektől újra) szárazföldön (Anvers, München) és immár az Északi-tengeren keresztül is jelen volt az egész világrészen, s eljutott vállalkozók 1 Kelemen Lajos a tölcsérest bádogos, pléhes, de egyszersmind ablakkészítő üveges mesterembernek határozza meg, aki a régi épületek ablakainak ónkeretébe befoglalja a kis üvegtányérokat, készíti a házfedelek vízhányóit, fedél- és toronygombjait, pléhből vagy ónból megformálja a tölcsért és a sípot, elkészíti az islogot (a kis kerek pléhdarabot a régi női ruházaton). L. Kelemen Lajos: Tölcséresjelvények a Szent Mihály-templomon. = Művészettörténeti tanulmányok. II. Buk. 1982. 54. 2 Uo. Máskor azonban – ugyancsak a 16. században – külön szakmai testületet is alkothattak. Erre enged következtetni S. Goldenberg: Clujul în sec. XVI. Producţia şi schimbul de mărfuri. Buc. 1958. 83., aki ugyan nem mondja ki, hogy a kolozsvári tölcséresek külön céhet alkottak volna, de alapszabályzatukra hivatkozik. Kőszeghy meg is adja az 1494. évet mint annak a legkorábbi időpontját, amióta a külön ötvöscéh szabályait ismerik, s közli, hogy ezeket 1516-ban módosították. 1532-ben a legények is megalakították társulatukat a céhen belül. 1561-ben minden valószínűség szerint megerősödött a kolozsvári ötvöscéh, mert az ekkor kiadott új céhlevél többé nem említi azt, hogy a nagyszebeni szász ónműves céhhez kellett fordulniuk bíráskodásért, a kolozsváriak pedig szakmai összeköttetésbe léptek nagyváradi és debreceni céhes társaikkal. Kolozsváron az ötvösöknek saját tornyuk volt. A kolozsvári volt Erdély legnagyobb ötvöscéhe. L. Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Bp. 1936. 162. 3 Így például az ágyúknak, de a harangoknak is. L. Pallas Nagy Lexikona. III. Bp. 1893. 715–716. (a továbbiakban: Pallas). 4 Alexandru I. Gonţa: Legăturile economice dintre Moldova şi Transilvania în secolele XIII-XVII. Buc. 1989. 172, 174, 177, 182. 5 János Zsigmond azzal az intézkedéssel is támogatja a Iacob Heraclid Despotul ellen felkelőket, hogy a kereskedők vigyenek Moldvába ágyúhoz való ónt is. L. Gonţa: i. m. 153. 6 Peter Ratkoš: Das Kupferwesen in der Slowakei vor der Entstehung der Thurzo/Fuggerschen Handelsgesellschaft. = Der Aussenhandel Ostmitteleuropas 1450–1650. Köln–Wien 1971. 586–588 (a továbbiakban: Der Aussenhandel). 7 Ua. 586–587.
EME 96
MŰHELY
által az Ibériai-félszigetre is.8 Vetélkedett ezekkel a fémtermékekkel a skandináv és nyugateurópai termelés is, 9 de ez a termelés nem ütközött a közép-európai termékek eladásávalvásárlásával. A közép-európai termékeket főleg Itáliában és Hispániában hasznosították, s ez is az európai nagykereskedelemhez tartozott. De emellett jelen volt az egyes munkák által kiskereskedelemnek nevezett mozgás, és ezt vesszük észre a kolozsvári ónbehozatal esetében is. A (viszonylagos) ,,kiskereskedelem” meghatározását a kolozsvári harmincadjegyzékek esetében – ismét kihangsúlyozzuk – az indokolja, hogy az ónt kizárólag csak behozzák a városba, tehát minden bizonnyal erdélyi vásárlóknak (sőt valószínűleg a városban s ennek közelében) adták el, a rezet pedig csak néhány elszigetelt esetben vitték ki, s azt se szállíthatták messze (sajnos a kivitel helye meghatározatlan). Ez a kereskedés is megjelenik a megmaradt kolozsvári harmincadjegyzékekben (1599– 1637). Néhány év harmincadvámja ma már hiányzik, de így is majdnem fél évszázad ón- és rézkereskedését tudjuk nyomon követni a naprakész jegyzékekben.10 A teljes fémkereskedelem a harmincadjegyzékekről kiadott könyv11 végén szerepel,12 de itt a teljes kolozsvári fémkereskedelem összes, behozatali és kiviteli ,,helyezését” adjuk meg: a vas, acél, ón és réz kereskedését összegezzük. Ebben az összképben a fémkereskedelem az összes áruk 20. helyén áll a 96ból, behozatalban a 13. a 71 behozott árufajtából, kivitelben pedig a 31. a 70-ből. Itt azonban a fémkereskedelembe beleértettük a vasat és az acélt is.13 A kolozsvári kereskedők ón- és réztárgyakból álló kereskedelméről nem lesz szó ebben a közleményben, de ennek egyes tételei arra a nagy változatosságra mutatnak, ami a tárgyak megharmincadolásából kitűnik. Maguk a fémek (amint ezt alább látni fogjuk) valószínűleg nem hagyták el Erdély területét megvásárlásuk után, de különösen az ón behozatala utal a felhasználás módozatainak igen összetett képére. Kezdjük tehát az ónnal. A Kolozsvárra behozott ón összértéke 350 forint és 6 ½ dénár.14 Ezen belül azonban nagy eltérés van már 1599-ben a fekete és a fehér ónért fizetett harmincad összegében. Az ón mindkét változata elsődlegesen feldolgozott fémet jelez, de míg a fekete ón mázsájának harmincadja 28 dénár (a 17. század harmincas éveiig; erről alább), a fehér ón mázsájáért sokkal nagyobb vámösszeget fizettek, 1 forintot. A kettő felhasználása is eltérő volt. A fehér vagy fehérnek tűnő ónból főleg evőeszközt készítettek.15 A ,,fekete ónból” (ami nem volt fekete, csak piszkosszürke) kupák, serlegek, kelyhek, tányérok, tálak készültek (más fémek hozzáadásával), s 8 L. többek között Jozef Vlachovic: Produktion und Handel mit ungarischem Kupfer im 16. und in ersten Viertel des 17. Jahrhunderts. = Der Aussenhandel. 605, 610, 618. 9 Pallas. XIII. 439. (az ónkőre vonatkozik); XIV. Bp. 1897. 536–537. (a rézről) 10 Levéltári jelzetük: Kolozsvári számadáskönyvek 8. XIV.(1599); 9. XXXV.(1602); 12b. VIII.(1611); 13a. VI.(1611. dec.–1612. nov.); 13a. XVI.(1612. dec.–1613. nov.); 13a. XXIII.(1613. dec.– 1614. nov.); 13b. IX.(1614. dec.–1616. jan.); 14a. I.(1616. jan.–dec.); 14a. XXII.(1617. jan.–nov.); 14a. XXV.(1617. dec.–1619. jan.); 15a. III.(1619. jan.–júl.); 15b. XII.(1621. dec.–1622. jan.); 15b. XVIII. (1622. jan.–1623. jan.); 16. XI.(1623. jan.–nov.); 18b. IV.(1630. febr.–1631. jan.); 19. VII.(1632. jan.–1633. dec.); 19. XI.(1634. jan.–nov.); 20. I–II. Kolozsvári harmincadjegyzékek (1599–1637). Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közreadja Pap Ferenc. Buk.–Kvár 2000. 11 Kolozsvári harmincadjegyzékek (1599–1637). Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közreadja Pap Ferenc. Buk.– Kvár 2000. 12 I. m. 663, 665, 667. 13 A kolozsvári vas- és acélkereskedésről külön tanulmányt írtunk: Tricesima clujeană pentru fier şi oţel (1599–1637). = Omagiu lui Camil Mureşanu cu prilejul împlinirii a 80 de ani. Buc. 2007. 14 Ehhez hozzájön 30 forint és 80 dénár teljes árú, 2½ mázsa és 10 font súlyú fekete ón, amit 1618. november 28-án Moldovai Györgytől vásároltak a ,,város szükségére”. Kh. 305. Ezt le kell vonni az addigi teljes vámösszegből, tehát nem változtatja meg az ónért fizetett harmincad összegét, annál is inkább, mert azon év márciusában és áprilisában Moldovai György többször hozott árut Nagybányáról, úgyhogy feltehetően volt tartaléka erre a feltüntetett adásvételre. 15 Ez volt a ,,szegények ezüstje”, a színe miatt nevezték így (Mihalik Sándor: Pest-budai ónműves emlékek. = Budapest múltjából. VII. Bp. 1940. 4.)
EME ÓN ÉS RÉZ A KOLOZSVÁRI KÜLKERESKEDELEMBEN (1599–1637)
97
ugyanezt használták fel ágyú- és harangöntésre. A vámösszeg évi megoszlása azokban az években volt nagyobb, amikor ,,fehér” ónt is hoztak be a kolozsvári kereskedők: 1599-ben, 1602-ben, 1614-ben.16 A négy évtized alatt 400 mázsa fekete ónnál többet és majdnem 200 mázsa fehér ónt szállítottak be (hivatalosan) Kolozsvárra, nem számítva a pénzben megadott összegeket (itt a mennyiség bizonytalan). Miután semmi adat nincs arról, hogy ezt az árut továbbvitték volna, kénytelenek vagyunk azt következtetni, hogy mindez belső használatot elégített ki. Arról sincs tudomásunk, hogy ezzel vallási, világi, békés vagy háborús célt szolgáltak. Legfeljebb következtethetünk a felhasználás módjára abból, hogy ugyanebben az időszakban ónból készült késztermék – vagy legalábbis összetételében ónt is tartalmazó késztermék – is nagy számban került be a városba. Azt viszont meg lehet állapítani, hogy az ón honnan került be a kolozsvári piacra. Annyit bizton állíthatunk, hogy a hazai (nagybányai vagy környékéről való) áru csak az első két évtizedben van jelen, s ekkor is a külföldi ónnal vegyesen jegyzik fel. A második időszakban azonban (a század harmadik és negyedik évtizedében) a kolozsvári kereskedők nagyon kis kivétellel Bécsből, Eperjesről és Krakkóból hoznak be ónt. Ez mindenképpen külországi kapcsolatokra utal, hiszen a bécsi vásárlás esetleg németországi eredetű áru vétele volt, a krakkói úgyszintén, vagy nyugat-európai, esetleg Nyugat-Európából Gdańskon (Danzigon) vagy más északi-tengeri kikötővároson keresztül idekerült árut hoztak be a kolozsvári kereskedők. Az, hogy a magyar réz, ónnal együtt, már legalább egy évszázada Nyugat-Európa felé tartott, bizonyított tény.17 Helyi, erdélyi felhasználásra viszont az utal világosan, hogy ónt kizárólag csak beszállítottak a városi piacra. A szárazföldi útvonalat félreérthetetlenül jelzi az is, hogy 1618-tól kezdve 1636-ig minden, a vámjegyzékekben bejegyzett évben ónt Bécsből és Eperjesről is hoznak.18 De közelebb fekvő piacokról is érkezett be ón, mint például Bártfáról,19 ,,Magyarországról” (a vásárlási hely pontos megjelölése nélkül).20 Ez is arra utal, hogy a kolozsvári kereskedők nem vetették meg az út kifizetődő jellege és biztonsága szempontjából megfelelőbb közeli vásárlási helyeket sem. Az általában ,,Lengyelországból” való behozatal21 valószínűleg közvetlenül vagy közvetve Krakkót jelenti. A gdański eredet átvételére utal az egyetlen Jaroslawból való ónbehozatal is.22 A ma külföldi árupiacról és az akkor is külföldön levő árupiacokról való ónbehozatalon kívül szerepel a behozatali helyek között Nagybánya és Nagykároly is. Nagybánya különben
16 Ez utóbbi év vámbejegyzései minden bizonnyal tévesek, ,,fekete” helyett fehér ón értendő s ennek a harmincadja. Ez pontosan megfelel a többi fehér ón taksálására vonatkozó bejegyzésnek. L. Kh. 204, 206. 17 A 16. században már egyrészt szárazföldi forgalomban volt Anvers felé, másrészt az Északi-tenger irányába Krakkón keresztül (Sandomiron és Toruńon át) Gdańskba irányították, ahol már vártak rá az árut a tengeren Nyugat-Európába szállító hajók. L. részletesen Vlachovic: i. m. 605. Ezt nevezi a szerző európai nagykereskedelemnek, s a visszaút óntermékeihez is hozzájuthattak a Krakkót meglátogató kolozsvári kereskedők. 18 L. Kh. 306, 357–359, 380–38l, 394, 400, 406–407, 414, 428, 431, 437, 442, 444, 456, 459–460,465–466, 468–469, 474, 479, 481, 490–491, 493, 495, 513–514, 517, 523–524, 530, 532. 19 1614. március 4-én Stenczel János számára hoztak 93 mázsa fekete ónt (valószínűleg ez a vámtisztviselő hibája, itt fehér ónról lehet szó, mert 93 forint a harmincad). Kh. 204. 20 1617. február 5-én (Kh. 264), 1635. április 14-én (Kh. 485). 21 Kh. 206 (1614-ben), Kh. 316 (1619-ben). 22 Nagybánya valószínűleg 1611. november 25-én (Kh. 162) és biztosan, egymásután négyszer, 1617-ben, 1618-ban és ugyanabban az évben a nagy jelentőségű 1618-as bejegyzésben (l. 14. jegyz.). Az 1617-es és 1618-as behozatalok mind egy és ugyanazon ember, Moldovai György nevéhez fűződnek, aki egy hét alatt megvásárolja és be is hozza az árut (Kh. 267–268). A feljegyzés világosan utal arra, hogy ezt a kolozsvári kereskedőt odavalósi társ (vagy társak) várta (vagy várták), itt tehát bizonyítható a tudatos, irányított kereskedelmi hálózat.
EME 98
MŰHELY
mint bányaváros Bocskaihoz és Bethlenhez is közel állt.23 Nagybánya és környéke akkor már majdnem két évszázada élvezte a bányavidék termelésének kijáró különleges helyzetet.24 Tehát Kolozsvár innen is biztosította áruszükségletét. A kolozsvári rézkereskedelemről. Az ón tulajdonképpen mellékterméke volt a réznek, ennek az annyiféleképpen felhasználható fémnek. A rézkereskedelem kevesebbszer jelenik meg a harmincadjegyzékekben Kolozsváron, mint az ón, de sok réztárgy érkezik be, és a 17. század tízes éveiben ez a fém a kivitelben is szerepel. A réz számos és nagyon változatos rendeltetésű tárgy alapanyaga (gyakran az ónnal együtt). Itt elég, ha arra hivatkozunk, hogy 80–90 százalékban az ágyúk összetevője, kb. 80 százalékban a harangoké, és más fémekkel együtt 66 ½ százalékban rézzel foncsorozzák a tükröt.25 A réz fő összetevője a bronznak, amely ón hozzáadásával jön létre, s az ón százalékolása megadja a bronz színét is.26 Magyarország már a 13. században kereskedett külországokban rézzel, a magyar réz már akkor eljutott Danzigig.27 Ez a kereskedés folytatódott a következő századokban is. A 17. századnak főleg a harmadik évtizedében, Bethlen Gábor fejedelemségének idején, Erdélyben is élénk kereskedés folyik a rézzel, olyannyira, hogy maga a fejedelem ragadja kezébe a rézkereskedelmet, és egész Európában ő akarja ezt irányítani.28 Ezeket az információkat egészítik ki – meglátásunk szerint figyelemre méltóan – a kolozsvári harmincadjegyzékek rézkereskedésre vonatkozó adatai. Már 1599-ben vannak adatok a kolozsvári kereskedők rézbehozatalára.29 Ilyen adatokat találunk 1602-től l635-ig. Megjegyezzük, hogy a már feldolgozott réz behozatalát túlnyomó részben Lengyelország különböző városaiból érkezett kereskedők készletében harmincadolják, de hoznak rezet Magyarországról, valamint – ugyancsak bizonyos mértékben feldolgozott fémet – Bécsből is. 30 Anélkül hogy belemennénk a réz feldolgozásának technológiájába, meg kell látnunk, hogy ezt a fémet nem egyenesen a bányából hozták, hanem átesett már olyan eljárásokon, amelyek tárgyak elkészítésére alkalmassá teszik. A kolozsvári rézkivitelt – ez sokkal kisebb mértékű, mint a behozatal – a tízes évek első felében harmincadolják, és miután egy esetben Lengyelországba viszik a fémet,31 feltételezzük, hogy ugyanannak az évnek novemberében ugyanaz a kereskedő, valamint másfél évvel később Palástos István ugyanoda viszi áruját.32 Egy alkalommal sem említik a réz ,,állapotát”, így nem zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a fém feldolgozását Lengyelországban végezték, esetleg tárgyakat is ott készítettek belőle, mivel közeli időpontban nincs tudomásunk a réztárgyak visszahozataláról. Szembetűnő ugyanannak a kereskedőnek többszöri jelenléte fémáru behozatalával meg kivitelével ugyanabba az irányba. Így jutunk el már abban az időben egyfajta sza23 1605-ben Bocskai István megerősíti Nagybánya privilégiumait, 1624-ben pedig Bethlen Gábor királyi adományul megkapja a várost. I. Rákóczi György is pártolta Nagybányát: 1644-ben meghívta az országgyűlésre. L. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. Bp. 1880. 232–233. 24 Wenzel: i. m. 110–111. 25 L. a 3. jegyzetet. 26 Uo. 27 Rézzel kereskedtek Dél-Németországgal, Flandriával és Velencével. L. Paulinyi Oszkár: A középkori magyar réztermelés gazdasági jelentősége. = Gazdag föld – szegény ország. Bp. 2005. 28–32. 28 Az 1620-as években vannak ilyen próbálkozásai. Axel Oxenstjerna 1628-as, az erdélyi svéd követnek írt levelében említi, hogy Bethlen és Gusztáv Adolf szeretnének az európai rézkereskedelem irányítói lenni. L. Jozef Vlachovic: i. m. 624–625. A szerző szerint a harmincéves háború miatt megnehezedik az erdélyi réz északra szállítása. I. m. 626. 29 Ez év májusában, októberében és novemberében. Kh. 112, 119, 120. 30 Kh. 272, 309, 491. 31 Moldovai György 1612. június 26-án fizet vámot ide irányuló árujáért. Kh. 173. 32 Kh. 177, 206.
EME ÓN ÉS RÉZ A KOLOZSVÁRI KÜLKERESKEDELEMBEN (1599–1637)
99
kosodáshoz, amely nem pontosan azonos a már többször észlelt, kizárólag útirányra való szakosodással. Kereskedők. Már többször megemlítettük, hogy kb. négy évszázaddal ezelőtt még nem lehet beszélni a kolozsvári kereskedők árufajtára vagy bizonyos áruegyüttesre való szakosodásáról.33 Ez az észrevétel érvényes az ónnal és rézzel kereskedő kolozsváriakra is, azzal a kiegészítéssel, hogy sokan közülük többször is fizetnek harmincadot főleg Lengyelországból, Bécsből vagy Eperjesről visszatértükben, ahová kolozsvári árut vittek, és ahonnan többek között vagy kizárólag fémet (ónt, rezet, esetleg vasat, acélt) hoztak.34 Ha ez még nem is a modern idők szakosodása, mégis igen fontos jelenség, mert arra utal, hogy a l7. század első felében már Kolozsvárra is behatolt a társulás bizonyos formája, még ha nem is beszélhetünk a század végén beinduló ,,kompániákról”, olyan kereskedelmi társaságokról, amelyek több országon is áthatolnak, s feltétlenül megtermékenyítik a régió gazdaságát. Áremelkedés. A Kh. 74–77. oldalán néhány példával szemléltetjük azt, hogy Kolozsváron a l7. század negyedik évtizedének első felében tapasztalható az árak – minden bizonnyal külföldi és régebbi – emelkedése. A harmincadvám összegének emelkedése utal erre az európai jelenségre, s abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt a fekete ón tonnájáért kiszabott harmincadvám növekedésével is érzékeltethetjük. Ez a század első évtizede végén meglévő harmincadvámhoz, az 1610-ihez képest már 1632-ben, nem pedig 1633-ban, mint a táblázat mutatja, 35 150 százalékkal emelkedett: 28 dénárról 42 dénárra (az 1610-es harmincadot 100 százaléknak vettük). A rézre vonatkozó adataink nem olyan egyértelműek, mint az ón esetében, így pontos áremelkedést nem tudunk megállapítani. Mindenesetre Kolozsvár esetében az 1630as évek első felében látjuk megvalósultnak az ,,árforradalom” hatását, és ezt feltétlenül abban az értelemben, ahogyan azt Zimányi és Prickler közli.36 Azt hisszük, Bethlen Gábor 1625-ös és 1627-es reformjai nem csökkentették a kolozsvári külkereskedelem vámárait, hiszen európai jelenségről van szó. 37 Mindenesetre a kolozsvári harmincadbevételekben tükröződő európai árnövekedés adatokra alapozott tény. Következtetések. Az ón és réz kolozsvári harmincadolása, az ezzel (is) foglalkozó kereskedők személyisége,38 az európai ,,árforradalom” kolozsvári kivetülése új idők eljövetelét jelzi. Politikailag a Habsburg Birodalom általi bekebelezésre volt szükség, társadalmilag pedig főleg a falvakban lejátszódó folyamatokra, hogy ezek az új idők Erdélyben elodázódjanak.
33 Pl. Francisc Pap: Comercianţi în viaţa obştească a Clujului (sec. XVI-XVII). Acta Musei Napocensis. 32. II. 102, 107; Uő: Tricesima clujeană pentru fier şi oţel (1599-1637) stb. 34 A gyakrabban előforduló esetek közül megemlítjük Moldovai György, a Lutsch-házaspár, Jenei Szőcs János és mások nevét. L. Kh. 554, 560–562. stb. 35 Kh. 76–77. 36 ,,...az »árforradalom» nem egyszerű infláció volt. Egy egyszerű pénzromlási folyamatnál egyenlő arányban emelkednek a különféle árucikkek árai [...] Az »árforradalom« idején azonban [...] Magyarországon is – az értékviszonyok teljes átrendeződése következett be [...]” Tegyük hozzá: Kolozsváron is a meglévő adatok szerint, s így feltehetően Erdély más kereskedővárosaiban is, ,,az áruforgalom nem csupán inflációs jelenség [...], hanem egy vagy több hosszú lejáratú, alapvető társadalmi változás tükröződése [...]” Zimányi Vera – Harald Prickler: Konjunktúra és depresszió a XVI–XVII. századi Magyarországon az ártörténet és a harmincadbevételek tanúságai alapján; kitekintés a XVIII. századra. Agrártörténeti Szemle, 1974. 1–2. füz. 91. 37 L. Buza János: Az első európai infláció és magyarországi hatása (1618–1628). Aula, 1991. 1. sz. 101., azzal a megjegyzéssel, hogy az európai infláción kívül a már megkezdődött társadalmi-gazdasági folyamatoknak is befolyásolniuk kellett a kolozsvári árnövekedést. 38 Redlich megjegyzi, hogy ez idő tájt Európa-szerte létrejött már, külön foglalkozási ágként, az árubehozatallal és -kivitellel foglalkozó szakemberek külön, sajátos csoportja, s ez már előrevetíti a későbbi polgári nagykereskedő foglalatossági körét (Fritz Redlich: Der Unternehmer. Göttingen 1964. 105.).
