Fogalomjegyzék 4GL rendszer (Fourth Generation Language)
olyan alkalmazás, eszköz melynek segítségével a felhasználó programokat és riportokat tud készíteni minimális technikai tudással
a fejlesztések eredményeként a projekt keretében korszerűsített termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó üzemcsarnok, korszerűsített felépítmény raktár, tároló egyéb építmény hasznos, nettó alapterülete területe a fejlesztések eredményeként a projekt keretében épített termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó üzemcsarnok, raktár, létrehozott felépítmény tároló egyéb építmény hasznos, nettó alapterülete területe adaptív innováció mely a nemzetközi szinten kidolgozott technológiák átvétele során jelentkezik az adott SaaS szolgáltatással, az adott KKV-ben kiszolgált nevesített felhasználó, amely a mérést megelőző aktív felhasználó három hónapban bejelentkezett alapszoftver
lyan szoftver komponensek, melyek a számítógépek működtetését, adatbázisok kezelését biztosítják (pl. operációs rendszer, adatbázis kezelő), önmagukban nem valósítanak meg üzleti logikát
alkalmazás
azok a szoftver komponensek, melyek egy adott cél feladat ellátására kerültek kifejlesztésre alkalmazásszolgáltatás, mely központi adatbázison vagy gépparkon alapul egy hálózati szolgáltatásokat Application Service Providing nyújtó vállalkozás/intézmény révén; az alkalmazás-szolgáltatók lehetővé teszik a cégek és magánemberek (ASP) számára, hogy az ahhoz szükséges eszközök megvásárlása nélkül, bérleti vagy eseti díj ellenében vegyenek igénybe informatikai szolgáltatásokat átalakítás (800/2008/EK rendelet szerint)
egy létesítmény kibocsátásának további, új termékekkel történő diverzifikációjához vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatásához kapcsolódó beruházás
átalakítás (OTÉK szerint)
meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség alaprajzi elrendezésének vagy külső megjelenésének, illetőleg használati módjának megváltoztatása érdekében végzett, az építmény térfogatát nem növelő építési munka
a munkaügy-statisztikai adatgyűjtéseken általában az átlagos állományi létszámot kell jelenteni, ami a munkavállalók (alkalmazásban állók, további munkaviszonyban állók, egyéni vállalkozó és nem fizetett segítő családtagja) folyamatosan vezetett létszámnyilvántartása alapján számított mutató; az átlagolást havonta kell elvégezni az adott hónap naptári napjainak figyelembevételével, vagyis a naponkénti állományi létszámok összegét, a munkarend szerinti pihenőnapokra és ünnepnapokra az azt megelőző munkanap létszámát véve figyelembe, el kell osztani a hónap napjainak számával; az adott hónap naptári napjainak számával kell osztani abban az esetben is, ha a gazdasági szervezet csak a hónap egy részében átlagos statisztikai állományi működött; az éves átlagos állományi létszám a leírtak alapján már kiszámított havi átlagos létszámadatok létszám (mindenkori KSH egyszerű számtani átlaga, vagyis éves átlagszámítás esetén 12-vel kell elosztani a havi átlagos fogalom meghatározás létszámadatok összegét; természetesen az átlagolást abban az esetben is így kell elvégezni, ha az alapján) adatszolgáltató működése a vonatkozási időszaknak csak egy részére esett (az átlagos állományi létszámnak a napi létszámnyilvántartáson alapuló számítása helyett a KSH a 20-nál kevesebb főt foglalkoztató ún. kisszervezetek esetében ettől eltérő módszer alkalmazását is engedélyezheti, pl. az átlagszámítás a havi nyitó és záró létszámból is történhet); az átlagos állományi létszám számításánál, mely a kérdőívek tagolásának megfelelően a részletezett csoportok szerint történik, valamennyi munkavállalót, a munkaidő hosszától függetlenül, egy főnek kell tekinteni (1997.12.31-ig a foglalkoztatott nyugdíjasok létszámának meghatározása a tényleges létszámnak a teljesített munkaórák figyelembevételével, teljes munkaidősre való átszámítással történt) B2B internet platform
olyan üzleti alkalmazás, amelynek célja, hogy ösztönözze elsődlegesen a vállalatok közötti új üzleti kapcsolatok kialakítását, vagy a meglevő – nem elektronikus – kapcsolatok informatikai támogatását barnamezős területnek tekinthető az az egybefüggő építési telek vagy telkek, amelyek építményeinek és területeinek legalább 50%-a a pályázat benyújtásakor nem voltépítményeinek és területeinek legalább 50%-a a pályázat benyújtásakor nem volt használatban, és az érvényes településrendezési terv alapján az alábbi kategóriák egyikébe tartozik, továbbá a fejlesztés következtében funkcióváltás történik – vagyis a jelenleg használaton kívüli vagy alulhasznosított épület/épületegyüttes/terület rossz fizikai állapotban van, többnyire környezetszennyezéssel terhelt, településszerkezeti problémát okoz és ezek megoldásához hozzájárul a fejlesztés(kivéve gazdasági terület)
barnamezős terület
barnamezős terület
bázis időszak bázis létszám
beruházási típusú/nem beruházási típusú fejlesztés
· gazdasági terület a pályázat benyújtását megelőzően a településrendezési terv alapján már legalább 5 éve gazdasági terület1 (OTÉK szerinti Kereskedelmi, szolgáltató, vagy Ipari terület; Budapesten „Munkahelyi” besorolású terület) és ipari tevékenységet folytattak vagy folytatnak rajta, illetve mezőgazdasági üzemi területként funkcionált vagy · különleges terület, ezen belül kizárólag: oktatási központok területei, vagy egészségügyi területek, vagy a nyersanyag kitermelés (bányászat), nyersanyag előfeldolgozás céljára szolgáló területek, vagy honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági építmények területei, vagy hulladékkezelők, - lerakók területei (települési szilárd és folyékony, egyéb veszélyes, radioaktív stb.), vagy mezőgazdasági üzemi terület · közlekedési és közműterület, ezen belül kizárólag: közlekedési építmények; igazgatási épület a pályázó szervezet által foglalkoztatottak számának meghatározásához alkalmazott bázis időszak 2010. május 1-től 2011. április 30-ig terjedő időszak a Bázis időszak 12 hónapjában, a pályázó szervezetnél foglalkoztatottak (FTE-ben kifejezett) számának egyszerű számtani átlaga beruházási célú, illetve beruházási jellegű projekt, az a projekt, amely összköltségének legalább 50%ában: tárgyi eszköz, vagy immateriális javak beszerzésére, létesítésére, saját vállalkozásban történő előállítására, a beszerzett tárgyi eszköz üzembe helyezésére, vagy rendeltetésszerű használatbavétele érdekében az üzembe helyezésig, a rendeltetésszerű használatbavételig végzett tevékenységre irányul (szállítás, vámkezelés, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, továbbá mindaz a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez hozzákapcsolható, ideértve a tervezést, az előkészítést, a lebonyolítást, a hiteligénybevételt, a biztosítást is), valamint a meglévő tárgyi eszköz bővítésére, rendeltetésének megváltoztatására, átalakítására, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenységre irányul, az előbbiekben felsorolt, e tevékenységhez hozzákapcsolható egyéb tevékenységekkel együtt amennyiben az elszámolható költségek minimum 50%-a beruházási elemekből áll (azaz építés, eszközbeszerzés), akkor a projekt beruházási típusú; amennyiben a projekt több, mint 50%-a nem beruházási elemekből áll (azaz projekt előkészítés, bérköltség, bérleti díj), akkor nem beruházási
beszállító
beszállítói integrátor
bővítés
beszállítónak minősül az a szervezet, amely a végtermék gyártási vagy összeszerelési fázisa során alkatrész(eke)t és/vagy részegység(eke)t fejleszt a végtermék gyártó vagy annak beszállítói integrátora részére; a beszállítók által fejlesztett (és gyártott) alkatrészek, részegységek nem kerülnek közvetlen kereskedelmi forgalomba. Az innovatív beszállítói tevékenység révén az alapanyagból vagy félkész termékből hozzáadott érték előállítással egy előnyösebb paraméterű alkatrész, részegység jelenik meg, amelyet más vállalkozások továbbfeldolgozással, vagy összeszereléssel végtermékké alakítanak; a beszállítót, mint ipari partnert közvetlen vagy az integrátoron keresztül közvetett beszállítói szerződés köti a gyártóhoz olyan, a projekthez szükséges tőkeerővel, szervezőkészséggel, kutatás-fejlesztési kapacitással, vagy annak bevonási képességével rendelkező, részegységet beszállító közép- vagy nagyvállalkozás, amely képes az adott részegységhez beszállító többi mikro, kis- és középvállalkozást összefogni, saját területükre irányuló fejlesztési, termékváltási tevékenységüket összehangolni, a közös fejlesztés finanszírozását, az új termék, technológia, design megoldás marketingjét megszervezni és azt a piacon elhelyezni meglévő építmény építményszintjének, vagy beépített térfogatának vízszintes, illetve függőleges irányú növelése érdekében végzett építési tevékenység
BPR (Business Process Reenginering, Üzleti Folyamatok Újraszervezése)
az üzleti folyamatok újratervezése, vállalati folyamatok újraformálása
Business-to-Business (B2B) kapcsolat
az értéklánc közbenső tagjai között fennálló üzleti kapcsolat, folyamat
Business-to-Consumer (B2C) kapcsolat
cégszerű aláírás
célterület
az elektronikus kereskedelem azon típusa, melyben az üzleti szereplő által megcélzott fél a fogyasztó; ennek segítségével közvetlenebb kapcsolat alakítható ki a vásárlóval; a kereskedő teljesebb tájékoztatást nyújthat a társasági szerződésben, és/vagy a cégkivonatban szabályozott módon, a cég hivatalos képviseletére jogosult személy(ek)nek a cég nevében, az aláírási címpéldányban foglaltak szerint, vagy a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazása alapján teljesített aláírása, amely a cég előírt, előnyomott, illetve nyomtatott neve alá történő aláírás(ok)kal történik bizonyos pályázati konstrukciók esetében lehetséges többféle típusú tevékenység egyidejű megvalósítása is (pl. eszközbeszerzés, Információs technológia-fejlesztés). Ilyen esetben a célterültet kifejezés az egyes tevékenységtípusok megjelölésére, egymástól való elválasztására szolgál
Consumer-to-Consumer (C2C) az elektronikus kereskedelem azon típusa, melynek segítségével a fogyasztók közvetlen tranzakciókat kapcsolat bonyolítanak le más fogyasztókkal Customer Relationship Management (CRM)
az ügyfél igényeit középpontba helyező vállalati filozófia informatikai eszközökkel (integrált, értékesítést támogató, marketing automatizáló és ügyfélszolgálati információs rendszerrel) való támogatása
csoportmunka rendszerek (Groupware)
csoportmunka alkalmazások azon emberek csoportját támogatják, akik megosztanak egy közös feladatot vagy elérni kívánt célt, és együttműködnek annak megoldásán. Ezek az alkalmazások a csoport számára olyan lehetőséget nyújtanak, hogy az ötleteiket, gondolataikat és erőforrásaikat megosszák a kapcsolódáshoz használt számítógépes hálózaton keresztül
csővégi megoldások
domain név
a csővégi megoldás olyan környezetvédelmi megoldás, amely a szennyező termelési folyamatot érintetlenül hagyja, vagyis a technológiába való beavatkozás nélkül, a folyamatok végén koncentrál a megtermelődött szennyezés kezelésére, vagy szűrésére, így gátolva meg, hogy a keletkezett szennyezőanyag az adott folyamatból közvetlenül kikerüljön a környezetbe a domain önálló Internet tartomány, az Internet címek egy halmazához neveket rendelő adatbázis; a domain név alfanumerikus karakterekből álló műszaki azonosító, amelyet elsősorban a könnyebb megjegyezhetősége miatt az internetes kommunikációhoz nélkülözhetetlen Internet címek helyett használnak, és amely közvetlenül az internetes domain rendszer gyökerébe kerül delegálásra (pl.: .hu, .eu , .org , stb); az ingyenes webtárhelyeken létrehozható honlapok esetében domain név regisztráció nem történik, mivel az ingyenes tárhely domainje továbbra is az oldal tulajdonosához/üzemeltetőjéhez tartozik
döntéstámogató rendszer (DSS)
modellező szoftverek, amelyek képesek elemezni és/vagy szimulálni a vizsgált terület működését; a döntéshozatal folyamán használható számítógépes alkalmazások neve, amelyek a strukturált és kevésbé strukturált feladatok megoldásához is segítséget nyújtanak a beépített döntési szabályok és modellek felhasználásával; e szabályokat és modelleket a felhasználó is módosíthatja vagy bővítheti
EDI (Electronic Data Interchange, Elektronikus adatcsere)
két szervezet vagy szervezeti egység számítógép rendszere közötti szabványos formátumú adatcsere
elbírálásból való kizárás elektronikus aláírás
az adott pályázatnak a bírálat eljárásának folyamatából történő kirekesztése - a pályázó által elkövetett valamely lényeges formai, tartalmi, vagy eljárási hiba, hiányosság következtében az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. Törvény szerinti fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás
elektronikus fizetés
olyan elektronikus úton megvalósuló készpénz-kímélő fizetési mód, amely elektronikus úton bonyolított tranzakcióhoz kapcsolódik és nem igényli a fizető személyes jelenlétét, kivéve az internetbankolást
elektronikus iratkezelési rendszerek
ezen alkalmazások a különböző iratokra, dokumentációkra vonatkozó iktatási folyamat lépéseit (nyilvántartás, kezelés, nyomon követés, archiválás, …) támogatják
elektronikus piactér
olyan üzleti alkalmazás, melynek révén elsődlegesen a vállalkozásoknak lehetősége nyílik az alap- és/vagy támogató tevékenységeikhez szükséges eszközök, anyagok, szolgáltatások elektronikus úton történő beszerzésére, illetve értékesítésére, beleértve az elektronikus kereskedéssel, beszerzéssel kapcsolatban felmerülő logisztikai, pénzügyi és egyéb adminisztrációs feladatok ellátását is
a korszerű technikai színvonalnak megfelelő módszer, üzemeltetési eljárás, berendezés, amelyet a kibocsátások megelőzése és - amennyiben az nem valósítható meg - a kibocsátások csökkentése, valamint a környezet egészére gyakorolt hatás mérséklése érdekében alkalmaznak, és amely a kibocsátási határértékek megállapításának alapjául szolgál. A technológia fogalmába beleértendő az alkalmazott technológia és módszer, amelynek alapján a berendezést (technológiát, létesítményt) tervezik, építik, karbantartják, üzemeltetik elérhető legjobb technológia és működését megszüntetik; az elérhető technológia az, amelynek fejlesztési szintje lehetővé teszi az érintett ipari ágazatokban történő alkalmazását, elfogadható műszaki és gazdasági feltételek mellett, figyelembe véve a költségeket és előnyöket, attól függetlenül, hogy a technikát az országban használják, vagy állítják elő, amennyiben az az üzemeltető számára ésszerű módon hozzáférhető; a legjobb technológia azt jelenti, hogy a leghatékonyabb a környezet egészének magas szintű védelme érdekében;” (BAT referenciadokumentum (http://eippcb.jrc.es/reference) vagy (http://www.ippc.hu/hazai_bat_utmutatok.htm)
eljárásrend
ellenőrzési hatóság
eljárásrend alatt jelen összefüggésben a GOP IH-nak, illetve a ROP IH-nak, illetve a Közreműködő Szervezetnek a pályázati rendszer működtetésével összefüggő valamennyi, vagyis a benyújtott pályázatok feldolgozásával, a döntéshozatallal, a szerződéskötéssel, a finanszírozással, az ellenőrzéssel, valamint a monitoring adatok feldolgozásával kapcsolatos eljárási szabályok összességét értjük az irányító hatóságtól és az igazoló hatóságtól független szerv, amely az irányítási és ellenőrzési rendszer hatékony működésének ellenőrzéséért felel 2007. évi CLXXXI. törvény 8.§-a alapján, ha a pályázó a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, aa) Döntés előkészítésben közreműködőnek minősül: az a természetes személy, aki aa1) munkaviszony jellegű jogviszonyban vagy polgári jogi jogviszony alapján részt vesz a pályázati kiírás vagy a támogatási döntés előkészítésében, aa2) támogatási döntés meghozatalára irányuló eljárásban javaslattételi, véleményezési joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező testület tagja; ab)Döntéshozónak minősül: az a természetes személy, aki ab1) feladat- és hatásköre alapján a támogatási döntés meghozatalára jogosult, vagy az erre jogosult szerv vezetője vagy testület tagja, ab2) feladat- és hatásköre alapján támogatási döntésre érdemi befolyással rendelkezik, így különösen, ha a támogatási döntéshez kapcsolódóan egyetértési, vétó-, hozzájárulási, illetve jóváhagyási joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező szerv vezetője vagy testület tagja; b) nem kizárt közjogi tisztségviselő: a köztársasági elnök, az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, a polgármester, az alpolgármester, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettes, a helyi önkormányzati képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, a központi államigazgatási szerv - a 2. § d) pontja alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, a regionális fejlesztési tanács tagja;
érintettség
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója, közeli hozzátartozó: a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, bejegyzett élettársa, a jegyes, a házastárs, a bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa, bejegyzett élettársa; (Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pont); d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság, da) a legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság, db) a bármilyen arányban tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot), dc) a tulajdonában álló db) pont szerinti társaságnak minősül: dc1) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság, dc2) bármilyen arányú tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot);
e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, amelyben az a)c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy a társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
eszkaláció (hierarchikus) fedett raktározási kapacitás felhasználói interfész felújítás
köteles kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét a pályázat benyújtásával egyidejűleg. Ha az érintettséget megalapozó körülmény a pályázat benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a pályázó köteles 8 munkanapon belül kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét. Ha a pályázó a közzétételt határidőben nem kezdeményezte, támogatásban nem részesülhet. amennyiben egy problémát, feladatot (továbbiakban ügyet) egy adott szereplő (ügyintéző, operátor, stb.) saját hatáskörben megoldani nem tud, az ügyet a szervezeti hierarchiában egy nála magasabb beosztású személy fele továbbítja logisztikai központ összes fedett raktározási kapacitásának (felülről fedett raktározási, tárolási célú építmény(ek) m2-ben kifejezett alapterületé(i)nek összege) minősül az egyes alkalmazásoknak a felhasználók fele megjelenő formája, képernyők, beviteli mezők összessége; a gép - ember kapcsolatot biztosítja meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságának, valamint üzembiztonságának megtartása érdekében végzett (jókarbantartási) építési tevékenység
fenntartható termelés
környezet minél kisebb terhelésére, károsítására törekszik; ennek érdekében olyan eszközöket alkalmaz, amelyek célja a termelési folyamatok által okozott környezeti terhelések – pl.: erőforrás-felhasználás, káros kibocsátások, hulladéktermelés – csökkentése; tehát fenntarthatónak nevezhető egy termelési folyamat, amennyiben az forrástakarékos (pl.: anyag- és energiatakarékos, az alap- és segédanyagokat megújuló, illetve másodnyersanyagokkal váltja ki), és/vagy csökkenti – vagy teljesen megszűnteti – a hulladéktermelés és/vagy a káros anyag kibocsátás mennyiségét, illetve veszélyességét, és/vagy képes a megtermelt hulladékok/melléktermékek belső hasznosítására, és/vagy · növeli a termékek és szolgáltatások értékét, élettartamát
gazdasági társaság
közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, közös vállalat
gazdasági terület
az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint ipari területnek és kereskedelmi, szolgáltató területnek minősülő terület; Budapesti fejlesztések esetében a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998 (X.15.) Fővárosi Közgyűlési Rendeletben (BVKSZ) meghatározottak szerint ipari területnek és kereskedelmi, szolgáltató területnek minősülő „Munkahelyi övezet besorolású” terület
hiánypótlás
valamennyi melléklet hiánypótolható, a hiánypótlás csak egy alkalommal lehetséges, a rendelkezésre álló határidő nem hosszabbítható meg
hibatűrő rendszer
olyan hardver és szoftver megoldásokkal felépített rendszer, mely adott meghibásodások esetén (pl. egy diszk hibája) adatvesztés nélkül, működő képes állapotban marad (pl. Redundáns, tükrözött diszkek alkalmazásával); a hibatűrő rendszereknek több szintjét lehet kiépíteni, kezdve az egyszerű hibák kivédésére alkalmas rendszerektől (pl. az előzőekben említett diszk hiba) egészen a teljesen duplikált, két külön fizikai helyszínen elhelyezett rendszerekig
hiteles szoftver tár hulladék időszakos és záró beszámoló Igazoló Hatóság
támogatott, éles rendszeren futó szoftver elemek bevizsgált, jóváhagyott (telepítő) verzióinak elkülönített, katalogizált gyűjteménye bármely, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 1. számú melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles a kedvezményezettnek a Támogatási Szerződés megkötését követő beszámolói a Közreműködő Szervezet felé a projekt megvalósulásáról (4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 55. §) a tagállam által az átutalási igénylési dokumentáció összeállítására, benyújtására és az Európai Bizottságtól érkező kifizetések fogadására kijelölt szervezet; az Igazoló Hatóság Magyarországon minden Operatív Program vonatkozásában – a Magyar Államkincstár
igénymentesség
incidens, incidenskezelés
induló beruházás fogalma
innovatív termék és szolgáltatás
integrált vállalatirányítási rendszer (ERP)
interfészek
intermodális átterelés
intranet (belső portál)
Irányító Hatóság (IH)
K + F + I eredmény
kapacitásgazdálkodás
amennyiben a támogatás céljaival, fejlesztéssel érintett ingatlanra bármilyen, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 16-17. §-ában megjelölt, vagy a 2. § (2) bekezdése szerinti jog vagy tény bejegyzésre, feljegyzésre került, csak abban a helyzetben tekinthető igénymentesnek, ha az a projekt megvalósulását és fenntartását nem veszélyezteti az ingatlan nyilvántartásba bejegyezhető jogok esetén (amennyiben releváns és értelmezhető) rendezett tulajdoni viszonyokkal rendelkezőnek tekinthető az ingatlan, ha a jogosultja(i) a projekt megvalósításához, illetve fenntartásához kifejezetten hozzájárult(ak); vagy a projektgazda az igény jogosultja az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog nem tekintendő projekt megvalósulását vagy fenntartását veszélyeztető ténynek, a jelzálogjogosult hozzájárulásának benyújtására nincsen szükség. az igénymentességet a pályázónak kell igazolnia az ingatlan nyilvántartásba feljegyezhető tények esetén a projektgazdának írásban nyilatkoznia, továbbá – amennyiben releváns, pl. felszámolási eljárás, kisajátítás, telekalakítás, tulajdoni korlátozás, építési tilalom, stb. – hiteles dokumentumokkal igazolnia kell, hogy a feljegyzett tény(ek) a projekt megvalósulását és fenntartását nem veszélyezteti(k) feltétel továbbá, hogy a tulajdonos(ok) a projekt megvalósításához, illetve fenntartásához kifejezetten hozzájárult(ak) osztatlan közös tulajdon esetén az igénymentességnek a pályázati szempontból releváns tulajdoni hányad vonatkozásában kell fennállnia a felhasználóknak a szolgáltató fele bejelentett bármi nemű kérése, problémája, ezek megoldásának folyamata induló beruházásnak minősül a tárgyi eszközbe vagy immateriális javakba történő beruházás, amely új létesítmény felállításával, meglévő létesítmény bővítésével, egy létesítmény termelésének további, új termékkel történő diverzifikációjával, egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatásával kapcsolatos, vagy egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök megvásárlása, amennyiben a létesítmény bezárásra került, vagy - amennyiben nem vásárolják fel – bezárásra került volna, és az eszközöket egy független beruházó veszi meg az adott vállalkozás által kifejlesztett, a vállalkozás vagy a piac számára új termék vagy szolgáltatás vagy a már meglévő termék és szolgáltatásnak lényegesen továbbfejlesztett, új elemeket is tartalmazó, a korábbihoz képest értéknövelt változata, amellyel a vállalkozás megerősíti vagy bővíti a már meglévő piaci részesedését. (Oslo Manual 3. kiadása alapján); gyógyszerfejlesztés esetén a törzskönyvezett, sorozat gyártható gyógyszer olyan komplex szoftvermegoldás, amely egységes rendszerbe integrálja a vállalat üzleti tevékenységéhez szükséges erőforrások (emberi, pénzügyi, fizikai és információs) tervezését, szervezését, vezetését illetve irányítását az egyes alkalmazások elektronikus összekapcsolását biztosító hardver / szoftver megoldások, melyeken keresztül gép-gép (alkalmazásalkalmazás) kapcsolat valósítható meg; az interfész specifikáció meghatározza az alkalmazások közt átadandó adatok pontos formátumát, adattartalmat, az adatok átvitelének módját a beruházás helyszíne szerinti logisztikai központ területén két közlekedési alágazat (közút, vasút széles nyomtáv, vasút normál nyomtáv, vízi út, légi út, csővezeték) között, adott üzleti évben megvalósuló összes átterelés tonnában kifejezett értéke olyan internet technológiát (TCP/IP protokoll) használó belső információs hálózat, amelynek tartalmát csak a helyi hálózatra kapcsolt számítógépek érhetik el; az internetes tartalmakkal ellentétben a hozzáférés csak egy zárt felhasználói kör számára adott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kijelölt szervezeti egysége, melynek feladata a felelősségi körébe tartozó operatív program(ok) stratégiai irányítása, a program végrehajtásának felügyelete és szabályszerűségének biztosítása a kutatás-fejlesztés magában foglalja az alapkutatást, az alkalmazott kutatást és a kísérleti fejlesztést; ezen tevékenység során létrejövő termék vagy szolgáltatás a kutatási eredmény; ennek hasznosításához tartozik mind a vállalkozások keretében, üzleti céllal, gazdasági eredmény reményében történő felhasználás, mind az olyan közösségi célú felhasználás, amelynek eredménye a lakosság életminőségének és a közszolgáltatások minőségének javítása, a természeti és épített környezet védelme, az ország fenntartható fejlődése, valamint védelmi képességének és biztonsági helyzetének javítása a rendelkezésre álló hardver és szoftver eszközök megfelelő kapacitásának biztosítása, optimális kihasználtságának menedzselése
kapcsolt vállalkozások azok a vállalkozások, amelyek között az alábbi kapcsolatok valamelyike fennáll: a) a vállalkozás rendelkezik a részvényesek vagy tagok szavazati jogának többségével egy másik vállalkozásban, b) a vállalkozás jogosult kinevezni vagy elmozdítani egy másik vállalkozás igazgatási, irányítási vagy felügyeleti testülete tagjainak többségét, kapcsolt vállalkozás c) a vállalkozás jogosult valamely másik vállalkozás felett meghatározó befolyás gyakorolására e vállalkozással kötött szerződés alapján vagy az alapító okiratában vagy társasági szerződésében meghatározott rendelkezésnek megfelelően, d) a vállalkozás, amely valamely másik vállalkozás részvényese vagy tagja, e vállalkozás többi részvényesével vagy tagjával kötött megállapodás alapján egyedül irányítja a másik vállalkozásban a részvényesek vagy tagok szavazati jogának többségét a Közreműködő Szervezettel a Támogatási Szerződést megkötő szervezet, vagyis a támogatásban kedvezményezett részesült pályázó kiadás (release), az alkalmazások rendszeres vagy egyedi verziói (javító verziók, funkcionális bővítés, stb.), ezen verziók kiadáskezelés (release, kiadás) éles rendszerre történő telepítésének folyamata a mikro, kis- és középvállalkozások (kkv-k) típusba a 250-nél kevesebb személyt foglalkoztató kis- és középvállalkozás vállalkozások tartoznak, amelyek éves árbevétele nem haladja meg az 50 millió eurót, és/vagy az éves mérlegfőösszegük értéke nem haladja meg a 43 millió eurót a Kormány tagja, a kormánybiztos, az államtitkár, a szakállamtitkár, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztéspolitikai ügyekben feladatkörrel rendelkező központi hivatal vezetője, a regionális fejlesztési kizárt közjogi tisztségviselő tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága tagjai, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervezetei vezető tisztségviselői és ellenőrző szervének tagjai olyan gazdasági társaság, amely a klaszter, illetve a klaszter tagok számára a klaszter alapító klasztermenedzsment dokumentuma vagy Szervezeti és Működési Szabályzata vagy a vele kötött szerződés szerinti szervezet szolgáltatásokat nyújtja konfiguráció, a szolgáltatás nyújtásához használt infrastruktúra konfigurációs elemeinek összessége, azok kapcsolati és konfigurációkezelés egyedi beállításai, ezek folyamatos, reprodukálható nyomon követése a szolgáltatás nyújtásához használt infrastruktúra azon elemi komponensei, melyek rendelkeznek egyedi konfigurációs elemek kapcsolatokkal, beállításokkal meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség rendeltetésszerű és biztonságos korszerűsítés használatra alkalmasságának javítása, használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése érdekében végzett építésiszerelési munka költségvetési gazdálkodási rendben működő, alap-, illetve főtevékenységként vagy ahhoz kapcsolódóan költségvetési kutatóhely kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató szervezet vagy szervezeti egység a hazai, vagy európai Környezetbarát Termékminősítés környezetbarát (http://okocimke.kvvm.hu/public_hun/index.html?ppid=1270000 és csomagolástechnológia http://okocimke.kvvm.hu/public_hun/index.html?ppid=1320000) keretében minősített csomagolástechnológia vagy csomagolás alkalmazása) életciklus elemzésen alapuló olyan gyártási technológia fejlesztés, amelynek célja a termék teljes életútja negatív környezeti hatásainak a lehető legteljesebb minimalizálása, a termék funkcióinak szem előtt tartásával (pl. helyettesítő termék helyett helyettesítő funkció keresésével; a gyártási folyamat során keletkezett hulladék visszavezetése a termelési folyamatba); az életciklus-elemzés valamely termék, folyamat vagy tevékenység környezetterhelésének értékelése az alkalmazott anyagok, a felhasznált energia, illetve a környezetbe kibocsátott szennyezés/hulladék környezetközpontú azonosításával és mértékük számszerűsítésével; az említett energia, anyagok és környezetbe történő technológiai fejlesztés kibocsátás hatásainak értékelése; a környezetvédelmi fejlesztések megvalósítási lehetőségeinek azonosítása és értékelése; az értékelés magába foglalja a termék, gyártási folyamat vagy tevékenység teljes életciklusát, beleértve a nyersanyagok előállítását és feldolgozását; a gyártást, szállítást és értékesítést, a termék felhasználását, újrahasználatát, karbantartását, újrafeldolgozását és a keletkező hulladék belső hasznosítását kezelését az operatív programok végrehajtásának adminisztratív, pénzügyi feladatait ellátó szervezet, melynek Közreműködő Szervezet (KSz) feladatai az irányító hatóság és a közreműködő szervezet közötti együttműködési megállapodásban kerülnek rögzítésre a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban Kbt.) 22. § (1) bekezdés a)-k) pontjai alapján ajánlatkérőnek minősülő alábbi szervezetek:
a) a minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezet; b) az állam, az a) pontban meghatározott szervezeteken kívüli központi költségvetési szerv, valamint a külön törvény alapján biztosított működési keret terhére lefolytatandó beszerzések tekintetében részjogkörű költségvetési egysége a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének engedélyével, az alaptevékenysége ellátásához szükséges beszerzések tekintetében az elkülönített állami pénzalap kezelője, a társadalombiztosítási költségvetési szerv; c) országos kisebbségi önkormányzat, az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv; d) a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a települési önkormányzatok társulása, a helyi önkormányzat által a helyben központosított közbeszerzés keretében ajánlatkérésre kizárólagosan feljogosított szervezet, a helyi önkormányzati költségvetési szerv, a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv, a területfejlesztési önkormányzati társulás, a megyei területfejlesztési tanács, a térségi fejlesztési tanács, a regionális fejlesztési tanács; e) a közalapítvány; közszféra szerv pályázó/kedvezményezett
f) a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, a közszolgálati műsorszolgáltatók, valamint az a közműsor-szolgáltató, amelynek működését többségi részben állami, illetőleg önkormányzati költségvetésből finanszírozzák, továbbá az Országos Rádió és Televízió Testület; g) az a jogképes szervezet, amelynek létrehozataláról jogszabály rendelkezik, meghatározva a szervezet által ellátandó feladatot, az irányítására, illetőleg az ellenőrzésére, valamint a működésére vonatkozó szabályokat, feltéve, hogy az a)-f) pontjában meghatározott egy vagy több szervezet, illetőleg az Országgyűlés vagy a Kormány meghatározó befolyást képes felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet (testület) finanszírozza; h) az a jogi személy, amelyet közérdekű, de nem ipari vagy kereskedelmi jellegű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, illetőleg amely ilyen tevékenységet lát el, ha e bekezdésben meghatározott egy vagy több szervezet, illetőleg az Országgyűlés vagy a Kormány meghatározó befolyást képes felette gyakorolni, vagy működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet (testület) finanszírozza; j) az a jogképes szervezet, amelyet az a)-h) pontban meghatározott egy vagy több szervezet (ide nem értve az államot) az alaptevékenysége ellátására hoz létre, és ha ilyen szervezet felett meghatározó befolyást képes gyakorolni; k) a Kbt. 2/A. § (1) bekezdése szerinti gazdálkodó szervezet.
licensz
egy adott szoftver használati joga, a szoftver licensz szerződésében meghatározott feltételek mellett
másodlagos alapanyagfelhasználás
egy folyamatban már hulladékká vált anyag felhasználása más munkafolyamatban, összetétel és felhasználás szempontjából az új alapanyagtól nem különböző módon, azzal egyenértékűen
megfelelő módon történő aláírás igazolása
a pályázó hivatalos képviselőjének aláírási címpéldánya vagy azzal egyenértékű, az aláírási jogosultságot igazoló dokumentum a támogatott projekt eredményeként megőrzött munkahelyek száma; értéke megegyezik a bázis létszámmal a pályázatban rögzített, egyes tényt (tényeket) alátámasztó, és így a pályázat elbírálását megalapozó dokumentum
megtartott munkahely melléklet
merevlemez (HDD – Hard Disk olyan, az adatokat digitálisan kódolt formában mágneses felületen tárolni képes eszköz, amely a tárolt Drive vagy winchester) információk megőrzését elektromos csatlakozás nélkül is képes biztosítani munkafolyamat-irányítási (workflow) rendszerek
olyan számítógépes alkalmazás, amely részben vagy teljesen biztosítja az irányított üzleti folyamatok automatikus működését, miközben dokumentumok, információk vagy feladatok áramlanak az egyik résztvevőtől a másikig bizonyos eljárási szabályok szerinti művelet elvégzése céljából
nagyvállalat
minden gazdálkodó szervezet, amely 250-nél több személyt foglalkoztat és amelyek éves árbevétele meghaladja az 50 millió eurót, és/vagy az éves mérlegfőösszegük értéke meghaladja a 43 millió eurót
NATURA 2000 területek
jelentős természetvédelmi rendeltetésű területek
nehéz helyzetben lévő vállalkozás
nonprofit gazdasági társaság
on-line (elektronikus) értékesítés
on-line ügyfélszolgálat Operatív program
összeférhetetlenség
akkor tekinthetõ egy vállalkozás nehéz helyzetben lévõnek, ha az képtelen - akár saját erejébõl, akár pedig a tulajdonosai/részvényesei vagy a hitelezõi által biztosított források révén - arra, hogy megállítsa a veszteségek halmozódását, amely a hatóságok külsõ beavatkozása nélkül szinte teljes bizonyossággal azt eredményezné, hogy rövid vagy középtávon feladja üzleti tevékenységét nem jövedelemszerzésre irányuló közös gazdasági tevékenység folytatására alapított gazdasági társaság, amely üzletszerű gazdasági tevékenységet csak kiegészítő jelleggel folytathat; a gazdasági társaság tevékenységéből származó nyereség a tagok (részvényesek) között nem osztható fel, az a gazdasági társaság vagyonát gyarapítja azon tranzakciók (és az azokból származó árbevétel) összessége, amelyeknél a vevő és az eladó között a szerződés létrejötte, illetve a megrendelés az elektronikus értékesítés céljára bevezetett informatikai megoldáson, rendszeren keresztül valósul meg; nem tekinthető online értékesítésnek például a csak emailen érkezett megrendelés, illetve az abból származó árbevétel a világhálón elérhető, a fogyasztói/igénybe vevői bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására, a fogyasztók tájékoztatására alkalmas szolgáltatás a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret végrehajtására vonatkozó, több évre szóló prioritások egységes rendszerét tartalmazó dokumentum, melyet a Kormány előterjesztése alapján az Európai Bizottság hagy jóvá a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. § (1) bekezdés szerint összeférhetetlenség azzal szemben áll fenn, a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó. aa) Döntés előkészítésben közreműködőnek minősül: az a természetes személy, aki aa1) munkaviszony jellegű jogviszonyban vagy polgári jogi jogviszony alapján részt vesz a pályázati kiírás vagy a támogatási döntés előkészítésében, aa2) támogatási döntés meghozatalára irányuló eljárásban javaslattételi, véleményezési joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező testület tagja; ab) Döntéshozónak minősül: az a természetes személy, aki ab1) feladat- és hatásköre alapján a támogatási döntés meghozatalára jogosult, vagy az erre jogosult szerv vezetője vagy testület tagja, ab2) feladat- és hatásköre alapján támogatási döntésre érdemi befolyással rendelkezik, így különösen, ha a támogatási döntéshez kapcsolódóan egyetértési, vétó-, hozzájárulási, illetve jóváhagyási joggal rendelkezik, vagy ilyen joggal rendelkező szerv vezetője vagy testület tagja; b) kizárt közjogi tisztségviselő, kizárt közjogi tisztségviselőnek minősül: a Kormány tagja, a kormánybiztos, az államtitkár, a szakállamtitkár, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztéspolitikai ügyekben feladatkörrel rendelkező központi hivatal vezetője, a regionális fejlesztési tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága tagjai, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervezetei vezető tisztségviselői és ellenőrző szervének tagjai; c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója, közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) által meghatározott közeli hozzátartozó;
pályázat
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság, valamely személy tulajdonában álló gazdasági társaságnak minősül: da) a legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság, db) a bármilyen arányban tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot), dc) a tulajdonában álló b) pont szerinti társaság dc1) legalább 5%-os tulajdonában álló nyilvánosan működő részvénytársaság, dc2) bármilyen arányú tulajdonában álló gazdasági társaság (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot). a pályázó által benyújtott dokumentumok összessége, amelyek alapját képezik a pályázó, illetve a projekt bírálatának
Pályázati felhívás és Részletes támogatás igénylésének feltételeit tartalmazó dokumentumok Pályázati Útmutató
partner vállalkozás
„partnervállalkozások” azok a vállalkozások, amelyek nem minősülnek kapcsolt vállalkozásnak, és amelyek között a következő kapcsolat áll fenn: egy vállalkozás (fölérendelt vállalkozás) egyedül vagy egy vagy több kapcsolt vállalkozással közösen valamely másik vállalkozás (alárendelt vállalkozás) tőkéjének vagy a szavazati jogának legalább 25 %-ával rendelkezik
permentesség
az ingatlan nem áll peres eljárás alatt (a tulajdoni lap perfeljegyzést nem tartalmaz) az alkalmazások, szolgáltatások, kommunikációs eszközök, szabályzatok, eljárások nyílt rendszereken PKI (Public Key Infrastructure keresztüli biztonságos kommunikációt lehetővé tevő összessége; segítségével többek között — Nyilvános Kulcsú megvalósítható az elektronikus aláírás, amely az elektronikus kereskedelmi megoldások egyik biztonsági Infrastruktúra) alappillére platform függetlenség
egy adott szoftver (alkalmazás) képes több, különböző hardver és alap szoftver infrastruktúrán működni
projekt
a) egy önálló fejlesztés, vagy b) több hasonló célú, egyenként 10 millió forintnál nem nagyobb összköltségű fejlesztés megvalósítását célzó támogatási alap (közvetett támogatás), vagy c) hasonló célú fejlesztések megvalósulását célzó hitel, tőke vagy garancia alap (pénzügyi alap)
projekt adatlap
projekt befejezése
projekt eredményeinek terjesztése
projekt fenntartási jelentés projekt fizikai befejezése projekt költségeinek forrása
projekt lezárása
e dokumentum tartalmazza a pályázó, valamint a projekt adatait, valamint a projekt egészének, illetve egyes részeinek bemutatását; a dokumentum kitöltése a pályázó feladata a támogatott tevékenység akkor tekinthető befejezettnek, ha a támogatott tevékenység a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározottak szerint teljesült, a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént, a költségvetésből nyújtott támogatással létrehozott vagy beszerzett eszköz aktiválásra került, és a kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító, hatósági engedélyekkel és bizonylatokkal alátámasztott beszámolóját, elszámolását a támogató jóváhagyta és a költségvetésből nyújtott támogatás folyósítása megtörtént a projekt eredményeit széles körben terjesztik technikai és tudományos konferenciák keretében, vagy azokat tudományos és műszaki szaklapokban teszik közzé, vagy szabadon hozzáférhető adattárakban (adatbankok, amelyekben bárki hozzáférhet a nyers kutatási adatokhoz), vagy nyílt és szabad forráskódú szoftvereken keresztül a Kedvezményezettnek a kötelező fenntartási időszak alatt a Támogatási Szerződésben meghatározott rendszerességű és tartalmú adatszolgáltatási kötelezettsége a Közreműködő Szervezet felé a projekt fizikai befejezésének a beruházás utolsó elemének megvalósulása minősül elszámolható költség forrása = igényelt támogatás + elszámolható költségre eső önrész projekt összköltség forrása = igényelt támogatás + elszámolható költségre eső önrész + nem elszámolható költségek fedezete a projekt akkor tekinthető lezártnak, ha a támogatói okiratban, támogatási szerződésben a befejezést követő időszakra nézve a kedvezményezett további kötelezettséget nem vállalt; ha a támogatói okirat, támogatási szerződés a támogatott tevékenység befejezését követő időszakra nézve további kötelezettséget tartalmaz, a támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha valamennyi vállalt kötelezettség teljesült, és a kedvezményezett a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló záró beszámolóját benyújtotta, és azt a támogató jóváhagyta, valamint a záró jegyzőkönyv elkészült a pályázattal érintett ingatlanon végrehajtott bármely fejlesztési tevékenység során figyelembe kell venni az érintett fogyatékossági csoportra vonatkozó akadálymentesítési követelményeket
projektarányos akadálymentesítés
ez festés/mázolásnál a vakok és gyengén látók miatt, a megfelelő színkontrasztok kialakítását jelenti (nyílászáró tokszerkezeteinek falfelülettől és/vagy ajtólaptól eltérő színű mázolása, stb.) elektromos hálózat teljes felújításánál pl. a helyiségek kapcsolóit a mozgáskorlátozottak számára elérhető magasságba kell áthelyezni, stb. az akadálymentesség projektarányos teljesülése egy preventív, megelőző gondolkodásmódot jelent, a célja, hogy a pályázat keretében végrehajtandó beruházással már „akadályt” ne építsünk
prototípus
raktárkészlet valós idejű online megjelenítése
kutatás-fejlesztési tevékenység eredményeként létrehozott mintapéldány, melynek célja, hogy bizonyításra kerüljön az ötlet műszakitudományos szempontból való működőképessége. Szoftverfejlesztés esetén a szoftver(rendszer) kezdeti verziója, ami a tervezési koncepció/szoftver algoritmus működőképességét igazolja; gyógyszerfejlesztés esetén a humán I., illetve II. fázisok klinikai dossziéja a raktárkészletnek a termék értékesítési folyamat automatizált figyelemmel kísérésével (frissítésével) megvalósuló on-line megjelenítése oly módon, hogy a fogyasztók valós időben kapnak tájékoztatást a megrendelhető, megvásárolható termékek aktuális köréről, mennyiségéről, áráról, stb
regionális logisztikai központ amely esetében a terület összes fedett raktározási kapacitása legalább 5 ezer m2 regisztrált felhasználó
olyan személy, aki/amely egy szolgáltatás igénybevételére a szolgáltató által megkívánt előzetes azonosítási/adatszolgáltatási eljárásnak eleget téve, mint nyilvántartott felhasználó szerez jogosultságot
relációs adatbázis rendszer (Relational DataBase Management System, RDBMS)
olyan adatbázis rendszer, ahol az adatbázis kezelő az adatok relációs modelljét támogatja; a relációs adatbázisokban az adatokat kétdimenziós táblákban tárolják; a táblák a logikailag összetartozó adatok sorokból és oszlopokból álló elrendezése (kapcsolatok); az adatbázist alkotó egyedek a táblázat soraiban, az egyedtulajdonságok pedig az oszlopaiban találhatók; a relációs adatmodellben az egyedek közötti kapcsolat az adatértékeken (kulcsokon) keresztül valósul meg
rendelkezésre állás
arányszám (százalékos értékben kifejezve), amely megmutatja, hogy egy adott időszakban (naptári hónapon, negyedéven, illetve éven belül) a szolgáltatás tényleges elérhetősége az ügyfelek számára hogyan viszonyul a névleges (maximálisan lehetséges) elérhetőség értékéhez
rendelkezésre állás menedzsment részegység RFID (Radio Frequency IDentification) robosztus informatikai struktúra skálázhatóság SQL (Structured Query Language, Strukturált Lekérdezési Nyelv) strukturált jogosultságkezelés
szálláshelyfejlesztés
szállító eszköz (transport equipment) szigetszerű működés szintentartó és helyettesítő beruházás szolgáltatásfolytonosság, szolgáltatásfolytonosság menedzsment
az a folyamat, amely a szolgáltatási szint megállapodásban (Service Level Agreement) rögzített rendelkezésre állási paramétereket méri, azok teljesítése érdekében a szükséges beavatkozásokat kidolgozza, végrehajtja részegységnek minősül a végtermékbe önálló egységként bekerülő rendszer automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt rádiófrekvenciás technológia, melynek lényege adatok tárolása és továbbítása RFID címkék és eszközök segítségével komplex, stabil, sérthetetlen, adatvédelmi szempontból védett informatikai struktúra, rendszer lehetőség a rendszer felhasználói (user) számának bővítésére a relációs adatbázisok kezelésére szolgáló legelterjedtebb programozási nyelv erőforrások (emberi, pénzügyi, fizikai és információs) elérhetőségének lehetővé tétele egy felhasználó vagy alkalmazás által személyre (ill. alkalmazásra) szabottan szálláshelyfejlesztésnek minősül minden olyan fejlesztés és/vagy beruházás, amely a KSH építmény jegyzékében a „12 NEM LAKÓÉPÜLETEK” között nevesített szállodák, motelek, fogadók, panziók és egyéb szálló jellegű épületek, étteremmel vagy anélkül, valamint az ifjúsági szállók, a hegyi menedékházak, gyermek- vagy családi nyaralótáborok, üdülő- és pihenőotthonok, egyéb, nyaralóknak készült máshova nem sorolt ingatlan emberek és tárgyak szállítására szolgáló berendezések. Ide kell sorolni például azokat a termékeket, amelyek eltérnek a CPA (1) DM alfejezetében szereplő alkatrészektől, az olyan szállítóeszközöket, mint a gépjárművek, a vontatók és nyerges pótkocsik, a vasúti és villamosvasúti mozdonyok és a vasúti kocsik, valamint a repülőgépek és űrhajók, motorkerékpárok, kerékpárok stb. az adott alkalmazás más alkalmazásokhoz nem kapcsolódva, önállóan működik tárgyi eszközökbe vagy immateriális javakba történő beruházás, amely nem jár új létesítmény felállításával, nem jár meglévő létesítmény bővítésével, egy létesítmény szolgáltatásainak bővítésével; illetve olyan eszközök beszerzése, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális jószágot váltja ki anélkül, hogy a kiváltás a nyújtott szolgáltatás alapvető változását eredményezné a nyújtott szolgáltatás váratlan események hatására történő kiesése (katasztrófa helyzet), a kiesések megelőzésének, a kiesés bekövetkeztekor minél hamarabbi elhárításának (az üzemszerű működés visszaállításának) a tervezése, menedzselése
szolgáltatási szint szolgáltatási szint megállapodás (SLA)
szolgáltatásnyújtás szolgáltató által vállalt paramétereink összessége (pl. rendelkezésre állás, hibajavítási idő, stb.) a vállalt szolgáltatási szinteket, garanciális feltételeket, a szolgáltatás hibás teljesítése esetén felszámolható kötbéreket, stb. rögzítő szerződés a szolgáltatást nyújtó és a szolgáltatást igénybe vevő között
szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások
az adott jelentési periódus végén, élő szerződéssel rendelkező, minimum a periódus utolsó 3 hónapjára szolgáltatási díjat fizető KKV; a pályázat elnyerésekor már szolgáltatási szerződéssel rendelkező KKV-k nem vehetők figyelembe szolgáltatást igénybe vevő vállalkozásként (csak a pályázati támogatás eredményeképp szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások vehetők figyelembe)
támogatás mértéke
az igényelt támogatás és az összes elszámolható költség hányadosa, %-os mértékben kifejezve, hat tizedesre kerekítve
tartalommenedzsment rendszer (Content Management System, CMS)
olyan internet technológia alapú alkalmazás, amely segítségével a felhasználó képes egyszerű módon létrehozni, szerkeszteni, és törölni a hozzárendelt adatokban és információkban
távmunka rendszer
olyan alkalmazás, mely támogatja a munkavégzésnek azt a formáját, amikor a munkavállaló nem a hagyományos munkahelyen, hanem attól távol végzi el rendszeresen a napi munkáját, melynek eredményét az infokommunikáció technológiák alkalmazásával juttatja el munkaadójához
technológia, amely az adott folyamatra érvényes kibocsátási (emissziós) határérték
általános esetben olyan gyártási vagy működési technológia, amely az adott folyamatra érvényes kibocsátási (emissziós) határérték alatti kibocsátással jár minden, vagy a legtöbb kibocsátott anyag tekintetében; a kibocsátási határértékeket jogszabályok határozzák meg; egyes termékcsoportoknál elvárások, kibocsátási szintek is meghatározottak, ezeket például BAT referenciadokumentum (http://eippcb.jrc.es/reference) vagy (http://www.ippc.hu/hazai_bat_utmutatok.htm), vagy az adott terméktípus környezeti vagy egyéb minősítési rendszere tartalmazza (hazai és európai Környezetbarát Termékminősítés http://okocimke.kvvm.hu/public_hun/index.html?ppid=1270000 és http://okocimke.kvvm.hu/public_hun/index.html?ppid=1320000); a BAT dokumentumok az IPPC eljárásra kötelezettek számára készültek, de a mérvadó kibocsátások az ennél kisebb termelési intenzitású szervezeteknél is iránymutatást adnak (IPPC: Integrált Szennyezés-megelőzés és Csökkentés)
telephely teremtett munkahelyek száma
a cég - székhelyétől különböző helyen lévő - telephelye a tevékenység gyakorlásának helye a támogatás hatására a kedvezményezetteknél létrejött (teremtett) új munkahelyek száma
a támogatás hatására a kedvezményezetteknél létrejött (teremtett) új munkahelyeken foglalkoztatott hátrányos helyzetűek száma, kivéve a nők hátrányos helyzetű csoportba tartozókat; hátrányos helyzetű teremtett munkahelyek csoportok (kivéve nők): megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő ember, roma, hajléktalan, száma - hátrányos helyzetűek rendszeres szociális segélyben részesülő, a gyermekét egyedül nevelő, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező (max. 8 általános), gyermekvédelmi intézményekben felnőtt fiatal, börtönből szabaduló, szenvedélybeteg térinformatikai és földrajzi helyhez kötött információk gyűjtésére, kezelésére, elemzésére és megjelenítésére szolgálnak; az információs rendszerek információk elemzésében fontos szerepet játszik a térbeliség, megjelenítésben pedig a képi jelleg (Geographical Information Systems, GIS) részben strukturálatlan és strukturálatlan információhalmazból szervezeti tudás tudásmenedzsment kialakítását támogató informatikai eszközrendszer, mely lehetővé teszi az adott szervezeten belül rendszerek (Knowledge felhalmozódott tudásvagyon összegyűjtését, feldolgozását, tárolását és a szervezet mindenkori Management System, KMS) igényeinek megfelelő újraelosztását turisztikai vonzerő vagy attrakció az a természeti vagy kulturális örökség, amely a látogatót egy bizonyos helyszín meglátogatására ösztönzi, vagy konkrét, tudatos emberi tevékenység eredményeképpen létrejött létesítmény, amelyet kifejezetten turisztikai céllal, a látogatók szükségleteinek kielégítésére turisztikai attrakció hoztak létre. A turisztikai attrakció lényeges ismérve, hogy a helyi gazdaságra és társadalomra érdemi hatás gyakorló turistaérkezést vált ki, és olyan szolgáltatások épülnek rá, amelyek hozzájárulnak a turisztikai munkahelyteremtéshez amely használatban még nem volt, és a géppel nem folytattak üzemszerű gyártási tevékenységet új gép függetlenül a gyártási évtől a terméknek az eredeti célra történő ismételt felhasználása; a többször felhasználható, újra tölthető újrahasználat termék a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká
üzleti intelligencia rendszer (Business Intelligence, BI) vállalati portál vállalati webáruház
olyan alkalmazás, amely képes különálló területekről, rendszerekből, adatforrásokból származó adatokat összekapcsolni, a közöttük lévő kapcsolatokat feltárni és elemezni; a BI alkalmazás forrásai mind vállalaton belüli, mind vállalaton kívüli jellemzően strukturált forrásból származó adatok lehetnek weblapok összessége, amelyek egy közös kiinduló pontról érhetőek el, egységes struktúra részét képezik és arculatukban is illeszkednek egymáshoz gyűjtőfogalom, amely tetszőleges internetes értékesítési megoldást takar, ahol az értékesítés tetszőleges részfolyamata elvégezhető, legyen az megrendelés, fizetés, esetleg magának a terméknek a vevőhöz való eljuttatása (immateriális termék esetén)
változáskezelés
minden, a szolgáltató rendszer változtatására irányuló igény, kérés, annak dokumentált végrehajtása
végfelhasználói dokumentáció
a funkcionális képernyők, a felhasználói súgó, és a felhasználói kézikönyv együttese
visszatérítendő támogatás
a hitelszerződés megkötése útján a Közvetítőn keresztül a Kedvezményezett javára, a Kedvezményezett hiteléhez nyújtott, illetve nyújtandó pénzügyi (de minimis) visszafizetendő támogatás
web hosting
az egymáshoz tartozó weboldalak elektronikus tárolása és összegyűjtése külső internethasználók általi hozzáférés céljából, lehetővé téve a weboldal-tulajdonosok számára a bármikori módosítást