EMÕDI krónika EMÕD ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
2011. NOVEMBER
14. ÉVF.
11. SZÁM
40 ÉVES AZ EMÕDI ZENEOKTATÁS 20 ÉVES AZ EMÕD BRASS
A tantestület: Koleszár Árpádné igazgató, Székelyné Ágoston Ildikó, Nagy Zsófia, Lövei Márta, Szántó Sándor, Aranyosi György, Balla Miklós z a kettõs jubileum, olyan sikertörténet, melynek szereplõi, nem szorulnak külön méltatásra.
E
A mûködésükrõl és munkájukról szóló szép kiadvány tulajdonképpen egy patinás életrajz, amelyhez már csak privát emlékképek, történetek, anekdoták felidézése szükséges. Úgy, mint az elsõ szlovákiai fellépés izgalma, a Híd a Kwai folyón, amit szinte a kedvemért tanultak meg, Judit igazgatónõ frappáns "beugrása", a remek itthoni és külországbéli szereplések és azok kísérõ élményei. Vagy a rendszerváltás valamikori politizálással, vitákkal teli évei, a zeneiskola önállósodása körüli harcok az elfogadtatás és azután a sikerek sorozata. Kimondhatjuk, hogy a zene városa lettünk, a hely ahol egy iskola várja a muzikális gyerekeket, egy intézmény, amely lehetõvé tette és teszi, hogy a vidéki lét, semmiben ne jelentsen hát-
rányt, hogy esélye legyen a tehetségnek és a szorgalomnak. Lehetõséget ad a kis muzsikusoknak, hogy évrõl évre csiszolódjanak, fejlõdjenek, hogy sikerélményük, önbizalmuk eredményeként olyan többletet kapjanak, amely az élet minden területén elõnyt jelent. Szurkolunk és büszkék vagyunk, mert a zenetanulás rendet, fegyelmet, pontosságot, kitartást követel és ez áttevõdik a mindennapokra is. Tehát jóra nevel! A zenekarban barátságok erõsödnek, szerelmek szövõdnek, az összetartozás és hûség érzése okán járnak vissza messzirõl, idõt, pénzt nem sajnálva, hogy újra átérezzék mit jelent egy jó közösség, mit jelent az együtt muzsikálás csodás érzése
Büszkék vagyunk! Isten éltesse a jubilálókat! Lehóczki István polgármester köszöntõje
2
EMÕDI krónika
Hívogató Meghívó
ÕRIZZÜK A HAGYOMÁNYT
Öltöztessük szívünket ünnepi fénybe!
BÁLBA CSALOGATÓ
Sok szeretettel várjuk Önt és kedves családját 2011. december 17-én szombaton a Polgári kör Karácsonyi ünnepségére a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába, ahol igazi karácsonyi hangulatban lehet részük. A mûsorok 16.00 órakor kezdõdnek. - 4. osztályosok karácsonyi mûsora - Óvodások karácsonyi mûsora - Barátság Nyugdíjas Klub mûsora - kézmûves foglalkozások - vásár A vásárban az óvodások, iskolások, és az idõsek otthona saját készítésû termékekkel várja Önöket. A vásár 15.30-18 óráig tart. Szervezõ az Emõdi Polgári kör
Meghívó Az óvoda Szülõi Szervezete meghívja Önt és kedves családját 2011. december 3-án 19 órára
Az Emõdi Pincegazdák Egyesülete az Úr 2011. esztendejének december havának 10. napján tartja
III. KOCSONYABÁLJÁT batyus jelleggel az Általános Iskola aulájában A vendég bebocsáttatik 1.500 csengõ magyar forintért, melyben 1 tál nagymama receptje által készített kocsonya adatik. Vendégfogadás pezsgõvel. A muzsikus, aki 19.00 órától dalba önti az estét és megtáncoltatá kényelmesen lemeredt lábait SANYA ÉS FIA HARSÁNYBÓL. TOMBOLA Jó szórakozást!
Második kocsonyaverseny is megrendeztetik! Nevezni lehet, 2 tál otthon megfõzött házi kocsonyával, mely a zsûri elé beszolgáltatik 19 óráig Nevezés díja 500 Ft
az óvodai MIKULÁS bálra. NOSZTALGIÁZZUNK! Helyszín: az általános iskola aulája. A jótékonysági bált az óvodások mûsora nyitja meg, majd kezdetét veszi a hajnalig tartó mulatság. Ízletes vacsorával várjuk a kedves vendégeket: Emõdi tehéntánc "Mikulás" módra. Vidám Mikulás napi meglepetések, lézershow, tombola értékes ajándékokkal. Büfé, különleges koktélok, borok. Mindenkit szeretettel várunk! Óvodai Szülõi Szervezet
M E G H Í V Ó Szeretettel várunk minden érdeklõdõt a Reményi Ede Alapfokú Zeneoktatási Intézmény növendékeinek XII. Adventi Hangversenyére, 2011. november 27-én 16 órára az emõdi Református Templomba.
Ujra itt a VITYUKA szilveszteri batyus bálja. Búcsúztassa az Ó-évet az általunk szervezett zenés táncos mulatságon az általános iskola aulájában! A zenén és táncon kívül, tombola, szilveszteri malac és tüzijáték várja a bálozókat. A szórakoztatásról a VITYUKA gondoskodik, a zenét az ENDRESZ tánczenekar (Orosz Endre, www.oroszendre.eoldal.hu) szolgáltatja. Szeretettel várunk mindenkit december 31-én, 19.00-tõl. Belépõjegyek az egyesületi tagoknál és a szokásos helyeken lesznek kaphatóak.
EMÕDI krónika
3
PICEÕRSÉG 2011.
ADOMÁNY AZ ÓVODÁNAK
DECEMBER
2011. október 18.-án az Emõd és Térsége Közhasznú Egyesület az Emõdi Városi Óvodának olyan szerkezetet a d o m á n y o z o t t, mely alkalmas különbözõ mûanyag alapú Pet palackok zsugorítására.
Dátum Nap
Név
1.
CS.
TÓTH ZOLTÁN
2.
P.
GALUSKA FERENC
3.
SZO.
PÓSA IMRE
4.
V.
BAJNOK LÁSZLÓ
5.
H.
KERCSMARIK JÓZSEF
6.
K.
TÓTH KÁROLY
7.
SZ.
KOVÁCS NÁNDOR
8.
CS.
KORMOS GYULA
9.
P.
KALBER LÁSZLÓ
10.
SZO.
FARAGÓ GERGÕ
11.
V.
ÁGOSTON ZOLTÁN
12.
H.
IFJ.TERGALECZ FERENC
13.
K.
KOVÁCS JÁNOS
14.
SZ.
SZABÓ BARNA
15.
CS.
FARKAS ISTVÁN
16.
P.
KISS CSABA
17.
SZO.
KÖVÉR ZOLTÁN
18.
V.
BARNA ZOLTÁN
19.
H.
DINNYÉS JÓZSEF
20.
K.
VASS JÓZSEF I.
21.
SZ
IFJ. RÁKAI ISTVÁN
22.
CS.
KISS TAMÁS
23.
P.
KÓSA LAJOS
24.
SZO.
SEBÕ BARNA
25.
V.
GULYÁS RÓBERT
26.
H.
BÁNYI LÁSZLÓ
27.
K.
DUDÁS BÉLA
28.
SZ.
MOLNÁR ZOLTÁN
29.
CS.
DULHÁZI ISTVÁN
30.
P.
ÜVEGES GÁBOR
31.
SZO.
BORISZ ANDRÁS
Az eszközt KISPÁL ÉVA GABRIELLA az egyesület elnöke adományozó oklevél kíséretében, annak, reményében adta át MATIZ CSILLÁNAK az óvoda vezetõjének, hogy az hozzájárul a gyerekek környezettudatos neveléséhez. Az óvoda vezetõje, amikor átvette az adományt, kiemelte, hogy az eszköz jól illeszkedik a ZÖLD ÓVODA programhoz, mely címet a közelmúltban nyerték el. Az egyesület elnöke elmondta, hogy továbbra is törekedni fognak az együttmûködésre, mindazon a területen, melyekre az óvoda igényt tart. Kispál Éva Gabriella Egyesületi elnök
"Tanuld meg, hogyan kell névtelenül ajándékozni. Az igazi szabadság az, ha úgy adunk, hogy nem várunk érte elismerést, sem köszönetet"
Véradás! 2011.december 5-én hétfõn 14-18 óráig. Helye: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Szakiskola /Emõd. Kossuth. út.58-64./ Minden véradó különleges ajándékban részesül! "Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk-számunkra is tágasabbá válik a világ" Hadzsega Lászlóné Véradásszervezõ
KÖSZÖNET! Köszönetet mondunk a Nagycsaládosok Szervezetének, és mindazoknak akik az októberben megrendezett bálon, hozzájárulásukkal segítették Rózsa Norbika gyógyulását. Szülei: Bogovics Katalin és Rózsa István
4
EMÕDI krónika
A zeneiskola története életképekkel A zeneoktatás 1971-ben kezdõdött Emõdön, zongora, hegedû és szolfézs szakokon 35 növendékkel, a leninvárosi Vándor Sándor Zeneiskola fiókiskolájaként mûködtünk. A gyermekek érdeklõdése a zene iránt egyre nõtt, így folyamatosan bõvült a tanulható hangszerek száma s ezzel együtt növendéklétszámunk is növekedett: 1972-tõl furulyát, fuvolát, 1973-tól klarinét, 1974-tõl rézfúvót is tanulhattak a növendékek.
1986 szeptemberétõl a miskolci Erkel Ferenc Zeneiskola fiókiskolájaként mûködtünk. Ekkor már 91 gyermek tanult zongora, furulya, fuvola, hegedû, klarinét, trombita, tenor, tuba és szolfézs elõképzõ tanszakokon, öt pedagógus irányításával. 1989-ben az ütõ tanszakot is beindítottuk, így 1994-re, mikor önállóvá vált zeneiskolánk, - Reményi Ede, a világhírû miskolci születésû hegedûmûvész nevét felvéve -, már 114 diák tanult intézményünkben. Az oktatói feladatokat hét zenepedagógus látta el. Zeneiskolánk jelentõs hangszerállománnyal rendelkezik, így minden zenét tanuló gyermek számára tudunk igény szerint kölcsön hangszert biztosítani.
Éveken keresztül az általános iskola termeiben, a felsõ iskolában, még a napközi ebédlõjében, s az óvoda egy helységében is folyt szétszórtan a zeneoktatás, míg 1981-ben
megkaptuk kizárólagos használatra jelenlegi "A" épületünket, majd 1997-ben a "B" épület tantermeibe költözhetett a klarinét, rézfúvó, ütõ tanszak. Így már ideális körülmények között taníthattuk, taníthatjuk a növendékeket.
1996 szeptemberében megkezdõdött a zenetanítás Nyékládházán, a két Önkormányzat megállapodásával létrejött tagintézményünkben. Az induló tanévben 56 növendék tanult zongora, furulya, trombita, gitár és szolfézs elõképzõ tanszakokon, öt tanár irányításával. A tanulható hangszerek száma késõbbiekben kibõvült a klarinéttal és a fuvolával, így növendéklétszámunk is emelkedett. Tanáraink létszáma 6 lett. Az oktatás jelenleg az általános iskola régi épületében történik, melynek tantermeit kizárólagosan a zeneiskola használhatja. Tagozatunk saját hangszerállománnyal rendelkezik.
Az 1998-ban Hejõkeresztúrban megalakult második tagintézményünk, mely 2006-ban megszûnt, mert a helyi önkormányzat megvonta addigi támogatását.Növendékeinkkel rendszeresen részt veszünk megyei versenyeken, ahol nem egy alkalommal sikerült elsõ, második, harmadik helyezést elérnünk. Országos versenyeken, találkozókon is indítjuk növendékeinket, ahol méltón képviselték iskolánkat, városunkat.
EMÕDI krónika 1996-tól, kétévente, rendezzük meg a "Muzsikáló vidék" zeneiskolai találkozót, mely a B.A.Z. megyei községi, kisvárosi zeneiskolák növendékeinek ad lehetõséget a bemutatkozásra egy közös hangversenyen és megyei szaktanácsadók vezetésével a tanárok megbeszélik, kiértékelik az elhangzottakat. 2012-ben már a IX. találkozó megrendezésére kerül sor.
2006-ban rendeztük meg elsõ alkalommal a megye klarinétosainak találkozóját, melyre 2008-tól Heves és Nógrád megye zeneiskolásai is jelentkezhetnek. 2011-ben az V. Észak-magyarországi Találkozóra hívjuk a zeneiskolákat.
5
tak. A kapcsolat 2001-ben tovább bõvült az ukrajnai, Lvovi Muzicsna Skola zeneiskolával. A továbbiakban a program a három ország zeneiskolásainak közös hangversenye lett, minden alkalommal más-más helyszínen. Ezek a programok nem csak tanulóink részére jelentettek nagy élményt, hanem a pedagógusok részére is hasznos szakmai tapasztalatcsere.
A kapcsolat az ukrán zeneiskolával azóta is tart, évenként felváltva találkozunk Lvovban, illetve Emõdön. Növendékeinknek minden tanévben több lehetõségük is van hangszerükkel a szerepelésre: a város ünnepi rendezvényein, az általános iskola mûsoraiban. Minden évben hagyományosan rendezünk karácsonyi növendékhangversenyt, anyák napi hangversenyt az alsó tagozatos növendékekkel, óvodai hangversenyt, Barátság Nyugdíjas Klub tagjainak karácsonyi hangversenyt, tanévzáró ünnepélyt, kétévente tanári- és fúvószenekari hangversenyt.
1997 óta baráti kapcsolat alakult ki a lengyelországi krakkói Bronislaw Rutkowski Zeneiskolával. A kölcsönös szakmai tapasztalatcseréken, levélváltásokon túl lehetõségünk volt személyesen is megismerkedni egymással, intézményeinkkel. Fúvószenekarunkkal, és szólista növendékeinkkel több alkalommal szerepeltünk Krakkóban.
A város templomaiban is minden évben szerepelnek növendékeink, a református templomban adventkor, a görög és a római katolikus templomban tavasszal, illetve nyár elején. 2007-ben az Országos Minõsítõ Testület zeneiskolánknak kiváló minõsítést adott. Iskolánk, az emõdi zeneiskola, 40 év alatt óriási fejlõdésen ment keresztül. Megteremtettük hagyományainkat, melyeket az elkövetkezendõ években tovább szeretnénk ápolni, s szeretnénk, hogy minél több gyermekben kibontakoztathassuk a bennük szunnyadó zenei tehetséget. Látogatásainkat a lengyel zeneiskolások viszonozták, több alkalommal jöttek Emõdre vonószenekarukkal, szólistáikkal, emlékezetes hangversenyt adva, melyet nem csak a növendékek, tanárok, hanem a város lakosai is meghallgathat-
Koleszár Árpádné igazgató
EMÕDI krónika
6
Óvodai Programok! "A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." /J. W. Goethe/
Az õszi hónapokban a" régi" és az "új" óvodás gyermekek birtokukba vették az óvodát. Az óvodapedagógusok változatos programokkal színesítették a hétköznapokat. A mindennapok során kiemelt célunk a környezettudatos magatartás érzelmi megalapozása, környezetbarát szokások, viselkedésformák alakítása, mely elõsegíti a természeti és társadalmi környezettel való harmonikus kapcsolatot. Tudatosan alakítjuk az egészséges életmód iránti igényt, a mozgás szeretetének megalapozását, a természet és a környezet megtapasztalásának lehetõségeit, a hagyományok ápolásának élményeit. Óvodánkban az óvodapedagógusok elkötelezettek a környezeti értékek felé. A "Zöld Óvoda 2011" címének elnyerése megerõsíti megkezdett munkánkat, hogy kialakult arculatunkat fenntartsuk óvodánk külsõ megjelenésében és szakmai tevékenységében. A ZÖLD ÓVODA cím pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére 2011. szeptember 27-én került sor a Magyar Mezõgazdasági Múzeumban. Emõd és Térsége Közhasznú Egyesület a környezettudatos nevelés elõsegítése érdekében egy PET Palack Zsugorító eszközt adományozott az óvodánknak. Programjaink: - Autómentes Világnap /szeptember 22./ Zöld Óvodaként immár második alkalommal csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez. Színes programokkal, játékos feladatokkal, sok beszélgetéssel próbáltuk a gyermekek ismereteit bõvíteni e témával kapcsolatban, mivel célunk a kör-
Dr Ángyán József a vidékfejlesztési minisztérium államtitkára adta át Matizné Dudás Csilla óvodavezetõnek a Zöld Óvoda kitüntetést.
EMÕDI krónika
7 nyezettudatos nevelés és a természet védelme. Felhívtuk a gyermekek figyelmét a közlekedés okozta környezeti egészségi hatásokra és az ezt csökkenteni képes közösségi eszközök elõnyeire. Szülõt, gyermeket egyaránt arra ösztönöztük. hogy ezen a napon kerékpárral, rollerrel, játékmotorral vagy gyalogosan jöjjenek óvodába; ezzel is gyakorolva a helyes gyalogos közlekedés szabályait. Célunkat elérve öröm volt számunkra, hogy szinte mindenki "autómentesen" közlekedett nemcsak ezen a napon, hanem a késõbbiekben is. Az Autómentes Világnap szponzorálói: a Magyar Jóga Társaság Emõdi Szervezete és Vass Viktória /biológus/. - Állatok Napja /október 4./ Állatokkal való törõdés (gondozásuk, óvásuk, etetésük) - Élményszerzõ séták "MI FÁNKAT" folyamatosan figyelemmel kísérjük, megfigyeljük, összehasonlítjuk az évszakonkénti változásokat, megöleljük a fa törzsét, fatörzs és levél lenyomatot készítünk. - Kerti munkában való aktív részvétel /dióverés, szüret/ stb. - Dargay Attila Nap alkalmából rendezett rajzpályázaton való részvétel. /Nyékládháza/ - Bábszínház látogatás Soron következõ programunk: Egészségnapok 2011. november 23-tól-25-ig. - 2011. november 23-án délelõtt: gyermekjóga, délután: egészségügyi szûrések /vérnyomás és vércukorszint mérés felnõtteknek/, hangterápia, hangtálas kezelés gyerekeknek, felnõtteknek, Halmos Edit hangterapeuta vezetésével. - 2011. november 24-én délelõtt: "egészségzsák" keresés, túra a gyerekekkel, délután: egészségügyi szûrések /testzsír mérés, testtömegindex meghatározás, vérnyomásmérés, CO mérés felnõtteknek/ elõadással és mozgással egybekötött táncház, Varró Petra néptánc-pedagógus irányításával. - 2011. november 25-én Gondolkodj Egészségesen! Nap Programunk fõ célja az óvodás gyermekek egészséges életmódra nevelése, a test és a lélek egysége.
Matizné Dudás Csilla óvodavezetõ
EMÕDI krónika
8
M E G H Í V Ó A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Szakiskola, az Emõdi Védõnõk és az Emõdi Természetgyógyász Klub szeretettel meghívja Önt és családját a
2011. november 26-án 9.00 órától az iskolában tartandó
Családi Egészségnapra Program: 9.00 Megnyitó 9.30 Sóósné Göböly Ildikó: Ásványi sók (az elõadás után arcdiagnosztika) 10.30 Galambos Eszter: Grafológia (az elõadás után hozott vagy helyben készített rajzok elemzése) A rendezvény ideje alatt folyamatosan: " egészségügyi szûrõvizsgálatok (vércukor, vérnyomás, testsúly, BMI, látás) " kóstoltatással egybekötött termékbemutatók (egészséges pékáruk, gyógyteák, házi lekvárok, gyümölcslé, sütõtök, méz) " kézmûves foglalkozások a Bükkaljai Alkotók Közhasznú Egyesület közremûködésével " játékos sportversenyek, íjászat, totó Minden résztvevõ ajándék termékmintákat kap (a készlet erejéig), a szûrõvizsgálatokon regisztrálók nyereménysorsoláson vesznek részt!
Belépõdíj nincs!
Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Támogatók: Arcadia Reklám Kft.; Tanoda Kft.; Emõdi Fõnix Íjász Egyesület; Bükkaljai Alkotók Közhasznú Egyesület;
„Edzett testben edzett lélek“ Egy sportos délelõtt - nemcsak gyerekeknek… Immár harmadik alkalommal került sor, a lassan hagyománnyá váló „Családi nap“ megrendezésére, melyen a hûvös, borongós, októberi idõ ellenére is, szép számmal jelentünk meg. Nagy örömömre szolgált, hogy e jó hangulatú, délelõtti rendezvényen magam is részt vehettem. Tanúbizonyságot tehettünk ügyességünkrõl, gyorsaságunkról, és nem utolsó sorban a sportszerûségünkrõl. De mi is történt?
Az idén a kukorica "játszotta" a fõszerepet, e téma köré csoportosultak a feladatok. Már a "belépõért" is alaposan meg kellett küzdenünk, hiszen egy kukoricacsövet kellett bármilyen technikával elkészítenünk. Itt az ügyesség és az alkotó képzelet is nagy szerepet kapott. Röviden, ismét gyermeknek érezhettük magunkat, az egészséges versenyszellem hevében bizony sokszor remegett kezünk- lábunk, melyet egymáson viccelõdve vettünk tudomásul. A pedagógusok ismét kitettek magukért. Rendkívül ötletes feladatsort állítottak össze, és azok lebonyolítása is gördülékenyen zajlott. De két feladat megoldása között sem unatkoztunk, mivel az ügyes, kreatív tanító nénik segítségével csuhéból virágokat, madarakat készíthettünk, melyeket büszkén vitt haza mindenki. A szervezõk figyelmességét dicséri, hogy minden gyermek valamilyen meglepetésben részesült, - természetesen a helyezettek büszkén, kipirult arccal, külön ajándékcsomaggal és oklevéllel térhettek haza. A nap lezárásaként, gondolva a jövõre is, 12 db facsemetét ültettünk el közösen, melyet késõbb az alsó-tagozatos osztályok fognak egyenként örökbe fogadni. A legszebb dolog talán ebben a napban, hogy a gyermekek, a szülõk, és a pedagógusok együtt tölthettek el egy tartalmas délelõttöt. A közös játék, a verseny izgalma, a teremtõ képzelet határtalansága pedig, maradandó élménnyel gazdagította sokszor egyhangú mindennapjainkat. Mindenkinek köszönjük! Nagyné Rákai Emília Szülõi Szervezet elnöke
EMÕDI krónika
9
Egy árnyas iskolaudvar reményében... Október 22-én ismét megrendeztük a már hagyományosnak számító Családi napunkat, idén a kukorica jegyében. A jó hangulatú versengés a következõ eredményekkel zárult: 1-2. osztály: I. II. III.
Kassai Dániel 2.b Oravecz Anna 1.a Gömöri Gréta 1.b
3-4. osztály: I. II. III.
Medgyesi Gyula 4.b Farkas László Pál 4.a Nagy Kristóf Dávid 4.a Vályi Rafael 3.b
A rendezvény keretein belül a szülõk segítségével díszfákat ültettünk az alsó tagozatosok udvarára. Másnap ünnepélyes keretek között minden osztály a következõ fogadalmat tette, mellyel örökbe fogadott egy fát. "Én ……………. fogadom, hogy az iskola udvarára ültetett fákra vigyázok. Szándékosan kárt nem teszek benne, játék közben ügyelek rá, s ha kell erre társaim figyelmét is felhívom." Tisztelettel kérünk minden sportolót, akik a délután folyamán az iskola területén tartózkodnak, hogy tartsák ezt szem elõtt, hisz közös célunk egy rendezett, árnyas iskolaudvar. Külön köszönet illeti meg Eszlári Zoltánt, aki a díszfákat felajánlotta, illetve azokat a szülõket, akik a fák elültetésében segítségünkre voltak. Szûcsné Kovács Tünde munkaközösség-vezetõ
EMÕDI krónika
10
ELBIR - LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. november
Ha gáz van ! (otthonok mérgezõ gázainak veszélyeirõl) "Országos szinten akár 100 ezer életveszélyes kémény is lehet" nyilatkozta a Magyarországi Kéményseprõk Országos Ipartestületének elnöke. A fentiekbõl következik, hogy sok embertársunkat fenyegeti a szénmonoxid mérgezés, melynek veszélyeivel nem vagyunk tisztában, és a sajtóban sajnos gyakran számolnak be halálos gázmérgezésrõl. Elkezdõdött a fûtési szezon, a háztartásokban beindultak a különbözõ fûtõberendezések. A legtöbb háztartásban a földgázt használják, de a szilárd anyagok (szén, brikett, fa) is jelen vannak. A gázzal mûködõ berendezések -akár vezetékes vagy palackos változat- a legkorszerûbbek és jó hatásfokúak, valamint tiszta és kényelmes üzemeltetésûek, ugyanakkor veszélyt hordozhatnak, akárcsak az egyéb fûtõberendezések.
Nagy a gáz, ha gáz van! Sajnálatos módon nincs olyan fûtési idõszak, amikor ne lenne áldozata a háztartásokban a szénmonoxid mérgezésnek. A zárt helyiségekbe áramló gáz alattomos ellenség, mivel nem lehet jelenlétét érzékszerveinkkel érezni -hiszen színtelen és szagtalan- de az egészségre rendkívül káros, már csekély koncentrációban mérgez és súlyosabb esetben halált okozhat.
sének útmutatóit, vagy figyelmen kívül hagyják az elõírásokat, nem ellenõriztetik azokat szakemberrel.
Hogyan kerülhetõ el a szénmonoxid mérgezés? A veszélyhelyzetek megelõzése végett Kizárólag szakemberre bízza fûtõberendezéseinek, gázkészülékeinek felszerelését, javítását, kéményének tervezését és építését, valamint kizárólag szabványos, kifogástalan mûszaki állapotú berendezést használjon. Rendszeresen ellenõrizze le és hozzáértõ szakértõvel végeztesse el a fûtési rendszer egészének karbantartását. A kémények és tartozékainak tisztítását, karbantartását rendelet írja elõ. Évente ajánlott az ellenõrzés, elsõsorban fûtési szezon kezdetén. Vásároljon szénmonoxid-szint jelzõ készüléket, és ezt helyezze el olyan helyen, hogy a riasztójelzést észlelni tudja. Ezeket a készülékeket is cserélni kell, maximum 5 év után, még akkor is, ha egyébként nincs velük gond. Megelõzés érdekében szereltessen huzatfokozó berendezést a kéménybe. Ezek javítják a kémény hatásfokát, a füstgáz távozását, jelentõsen csökkentik a gázmérgezés lehetõségét. Az erõs szél még a szabályosan épített kéményekbe is be tud fújni, és ily módon visszanyomhatja a füstgázt. Soha ne használja a sütõt a konyha vagy a lakás fûtésére, és gyanakodjon ha a gázláng kék helyett narancssárgán ég, ha a fal hírtelen elszínezõdik a tûzhely közelében, ha a szokásosnál több pára csapódik le ok nélkül a lakásban, és ne hagyja figyelmen kívül azt sem ha madárfészket talál a kéményén
Mit tegyen, ha CO-mérgezés tüneteit észleli?
Különbözõ okok miatt kerülhet szénmonoxid (CO gáz) a fûtõberendezés égésterébõl és a kéménybõl a lakótérbe: - leggyakrabban a hibás berendezés, a tökéletlen égés a bûnös. A hibát okozhatja, hogy nem az elõírásoknak megfelelõen helyezték üzembe, vagy megsérült üzemeltetés során, esetleg rossz a tömítés. A nem megfelelõ üzemeltetés is tragédiát okozhat (pld. vízmelegítõk esetén). - A másik ok az eldugult kémény, a rosszul szellõzõ helyiség. Elég lehet egy pókháló a kémény-nyílásban, melyre falevelek rakódtak, vagy egy madárfészek, mely lezárja a füstgáz távozásának útját és az visszaáramlik. Egy szétcsúszott nem megfelelõen rögzített füstcsõ is okozhat gázelvezetési problémát. - Problémát jelenthetnek a zárt helységben üzemeltetett benzinüzemû jármûvek, vagy a széntüzelésû grillek és sütõk. A háttérben sok esetben az emberi felelõtlenség húzódik meg, az emberek nem ismerik a gázkészülékek üzemelteté-
(hányinger, fejfájás, izomgörcs, ritmuszavar, légzésbénulás) - azonnal nyisson ki minden ablakot és ajtót, szellõztesse át az épületet! - lehetõség szerint vigye a szabadlevegõre a gázmérgezést szenvedett személyt, és kezdje meg az elsõsegélynyújtást amennyiben ennek szakszerû módját ismeri, és azonnal hívja a mentõket! Enyhébb CO mérgezett is forduljon orvoshoz minél elõbb, kivizsgálás végett. - amennyiben lehetõség van rá gáztüzelés esetén a berendezést kapcsolja ki, vagy a gázcsapot zárja el, széntüzelés esetén ne próbálkozzon a tûzoltással, hagyja el a lakást! - A kikapcsolt fûtõberendezést ne kapcsolja be újra , hívjon szakembert aki megjavítja! BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDÕR-FÕKAPITÁNYSÁG BÛNÜGYI IGAZGATÓSÁG BÛNMEGELÕZÉSI OSZTÁLY
3501 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Pf.:161 (46) 514-500/23-27, fax: 27-37
EMÕDI krónika
Mese a nevetõ emberrõl
11
KIRÁNDULÁS ERDÉLYBEN
(Ami sajnos nem mese) Emberünk lehajtott fejjel ballagott és egy erõsen gondolkodó lény benyomását keltette, de amikor néha, néha üres, tartalom nélküli tekintettel felpillantott, ez az illúzió azonnal szertefoszlott. Azonban, hirtelen felkapta a fejét és fürgén ideoda mozgatta, közben a szemében az ellenszenv és a harag tüze gyúlt. Keresett valakit, vagy valamit. Kereste azt a forrást, ami számára azt az elviselhetetlen hangot produkálta, és amikor rövid fürkészés után megtalálta a zaj forrását, köpött egyet és miközben a kezét jellegzetesen a fejéhez emelte gúnyosan felnevetett. Az a valami, az a zaj, zene volt, magyar népzene. Történik ez 2011-ben, miközben Európa felé tartunk (már megint) és azon tanakodunk, hogy mit vigyünk magunkkal a tarsolyunkban. Ha azt választjuk, hogy a kultúránkat keverjük a nyugatival és a jobb eladhatóság reményében leöntjük egy csokis mázzal, az elõbb utóbb oda fog vezetni, hogy a saját hazánkban elidegenedünk a saját kultúránktól és egymástól. Ez katasztrófa! Az a nemzet amelyik szégyenli zenéjét, táncát, az önmagát szégyenli és ezért, mint nemzet halálra van ítélve. Beolvad, eltûnik, átalakul és a világ sivárabb, szürkébb, egyformább lesz. Mondják erre sokan: -kit érdekel?-. Szerintem nagy kár volna ez, mert az élet sava, borsa többek között a sokszínûség. A döntés most a 21. században a mi kezünkben van. Jelenleg a többségre a közöny a befelé fordulás a jellemzõ, de a " nevetõ emberek" sokasodnak. Ébresztõ barátaim!
Klebovicz Gyula
Utazás: Panorámás légkondíciónálóval felszerelt autóbusszal. 2012. június 29- július 4.-ig 1. nap. Indulás Emõd: 5.30-kor a Polgármesteri hivatal elöl. Miskolc: 6.00-kor Miskolc-tiszai pu. Kereskedelmi épülete elõtt lévõ parkolóból. Folyamatosan utazunk többszöri megállásokkal Csíkrákosra, ahol a szállások elfoglalása után vacsora. Út közben érintjük: Nagyvárad- Király-hágó,- BánffyhunyadSegesvár- Székelyudvarhely- Csíkrákos. 2. nap. Lovas szekeres piknik a Hargitára. Részvételi díj:15 Euró 3. nap. Tusnádfürdõ-Sepsiszentgyörgy-Kovászna/Pokolsár/,-Torja-i büdös barlang -Mohos láp - Szent Anna-tó. Vacsora. 4. Csíkszereda,- Csíksomlyó- és a Szenvedõ Jézus kápolnához megyünk. Csíkszentimre fürdõ./Mofetta/-Csíkráros. Vacsora 5. nap. Gyimesi- szoros/Ezeréves határ/- Hidegség. Vacsora 6. nap. Csíkrákos,-Homrodfürdõ/borvízkóstolás/Korond,-/vásárlás/-Parajd,-/sóbánya/, majd folyamatos utazás haza. A balesetbiztosítást egyénileg kell kötni. Részvételi díj a teljes útiköltséget, szállást és a félpanziós ellátást tartalmazza.(reggeli és a háromfogásos meleg vacsora). A szállás vendégszeretõ családoknál lesz, amely minden igényt kielégít. Esetleges belépõdíjakat nem tartalmazza. /Sóbánya, Mohos-láp, Múzeumi belépõk./ Részvételi díj: 48.500, Ft amelyet négy részletben kell fizetni. I. rész: 20.000 Ft Február 20-ig II. rész: 10.000 Ft Április 20-ig III. rész: 10.000 Ft május 20-ig; a fennmaradó összeg induláskor. Egyéb kiadásokra kb.20. euro, vagy 150 Ron /Lei/ szükséges. Utazás lemondása esetén helyettesrõl gondoskodni kell!! Debrecenben jelentkezõk részére felszállási lehetõség van. Érdeklõdni lehet: Boldizsár László.+36-30-549-7112 telefonon.
Köszönjük A Polgári kör ezúton tisztelettel megköszöni az alábbiakban felsorolt emõdi polgárok pénzbeli hozzájárulását a Turul szobor létrejöttéhez. Alencsik Lászlóné, Barna Ferenc, Bene Károlyné, Béres Sándorné, Csákiné Németh Ida, Csécsi Barnabás, Cserjési Andrásné, Dinnyés Istvánné, Dr. Tóth Béláné, Duray Gézáné, Faragó Béla, Faragó Lajos, Faragó Pálné, Farkas Bertalan, Fekete Tibor, Gál Istvánné, Gyükérné Kiss Ildikó, Hegedûs Jószefné, Holczman Bertalanné, ifj. Balla Ádám, Jurecska Gábor, Kacsándi Károly, Kalber Jánosné, Kalber László és neje, Karsai Ferenc és neje, Karsai Roland, Kastyák Józsefné, Kazárné Kalber Nikolett, Kirsch Péter, Kiss László, Kocsis István, Kósa Sándor, Kovács Gézáné, Kovács Miklósné, Kovács Nándor, Lehosik Lászlóné, Lukács Béláné, Lukács Györgyné, Lukács Ilona, Marczis László, Nagy Béla, Nagy Miklósné, özv. Cserjési Dezsõné, özv. Vascsák Lajosné, Pál Jánosné, Papp József, Ráday Géza, Sánta István, Simon Andrásné, Solymosy Sándorné, Szabó Lajos, Szõllõsi Márton, Szûcsné Varga Tünde, Takács István, Takács Károly , Tóth Istvánné, Tóth Károly, Túri Róbert, Valter László, Varga Lászlóné, Vascsák Lajos, Vass Jószef, Veres Attiláné, Zerényi Györgyné Emõdi Polgári Kör vezetõsége
EMÕDI krónika
12
Jubiláló házaspárok köszöntése "Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hûség a legjobb kapcsolat."y /Buddha/
2011. szeptember 24.-én 16 órakor közös ünnep volt tizennégy pár és családtagjaik számára, akik felvállalták érzéseiket és részt vettek ezen a bensõséges hangulatú ünnepségen. Kiss Lászlóné anyakönyvvezetõ személyessé tette a párok részére ezt az alkalmat, elmesélve egy-egy megható, vagy éppen humoros történetet az életükbõl. Tudomása szerint az országban nem volt még rá példa, hogy ennyien egyszerre újra fogadalmat tegyenek. Számomra is maradandó élmény volt 25 év után újból esküt tenni és a bordó emlékkönyvbe írni. A polgármesteri hivatal jóvoltából emléklapot kaptunk és pezsgõvel gratulálhattunk egymásnak. Köszönet érte! Minden kedves jubilálónak további szeretetteljes évet kívánunk. Nagyné Lovász Anikó
BABA-MAMA EXPO VOLT VÁROSUNKBAN
A halottakra lennének legalább tekintettel !
Szeretnénk megköszönni a termet Szûcs László iskola igazgató úrnak, a védõnõknek a szakmai tanácsadást és mindenkinek aki eljött. Gratulálunk Kovács Ágnesnek, neki kedvezett a szerencse. Részvételéért mûvészi fotózást nyert Hajdú Csillánál. Tavasszal ismét várjuk az érdeklõdõket!
A Mindenszentek és a Halottak napja mindenki számára nagyon szomorú napok. Nincs a földön olyan ember szerintem, akinek ne lenne halottja, legyen az közvetlen hozzátartozó, rokon, vagy jó ismerõs. Ilyenkor az emberek a nincstelenség ellenére is az anyagi lehetõségeikhez képest próbálják széppé tenni a sírokat, és méltóképpen ünnepelni ezeket a szomorú napokat. Nekem már harmadik éve, azzal kell szembesülnöm, hogy a férjem sírjáról a vázából a szebbnél- szebb virágcsokrokat /ami gipszbe volt öntve/ egy-két nappal Mindenszentek után elviszik. Sajnos ez nem csak az én egyedi problémám, mert másoktól is hallottam, hogy a vázából, vagy a sírról, sõt olyan is elõfordult, hogy a frissen temetett halott sírjáról egyes koszorúkból is kiszedték a virágokat. Szégyen gyalázat, hogy valaki, vagy valakik arra szakosodnak, hogy a gyászoló embereknek bosszúságot okozzanak. Nincsenek tekintettel még a halottakra sem. Nem tudom, hogy ilyen esetekben kihez kell, illetve kihez lehet fordulni segítségért. Remélem ezek az emberek egyszer magukba szállnak, és elszámolnak a lelkiismeretükkel.
Barna Beáta, Csorvási Ilona
Vigh Józsefné
EMÕDI krónika
"Eltûnt idõk nyomában…" „Van még, fiúk, mi végre lenni itt nekünk is, van még helyünk a világon! Amíg segíteni bírunk egy kicsit, agyunk, karunk egy percig meg ne álljon. Számoljuk össze bús halottaink s aztán tovább, ha hátrább is a sorban. Hogy "jó volt", akkor mondhatjuk csupán, ha a világ ránk azt mondhatja: „jól van!“
Osztálytalálkozó Régi ismerõsökkel, barátokkal találkozni 50 esztendõ után, az életnek olyan különleges pillanata, amikor tanúk jelenlétében idézhetõ fel újra a fiatalság! Az idõ, amikor még minden, és mindennek az ellenkezõje is igaznak látszott, amikor a kitárt ajtó mögött ott állt a jövõ, annak minden lehetõségével. Az ajánlat! Mivé válhatunk! 50 esztendeje, még senki nem számolt a bajjal, gonddal, betegséggel, senki nem hitte, hogy egy találkozás már elmaradhat, vagy az utolsó lehet, hogy fogy az osztálylétszám. A "hetes" jelentése Kirsch Tibor osztályfõnöknek 2011-ben így szólt." Tanár úrnak jelentem, az 1961ben végzett két évfolyam 64 tanulójából 23 fõ van jelen 7 "lány" és 16 "fiú", 4 fõ Amerikában él, 1 Németországban. Meghalt 17 fõ. Az idõs kor vagy távolság akadályoztatása miatt távolmaradó tanárok, szép és megható sorokkal, levélben köszöntötték volt diákjaikat. Tóth Károlyné szervezõ, névsor és forgatókönyv alapján kérte fel a jelenlévõket, hogy röviden foglalják össze életüket, sorsukat, sikereiket és kudarcaikat, meséljenek családjukról, gyermekeikrõl, unokáikról. Sok szép és sok szomorú mondat hangzott el, nehéz sorsok, magánéleti tragédiák, súlyos betegségek, csalódások és megható családi boldogság. Szép pályafutások, küzdelmesen megszerzett diplomák, komoly, magas beosztások, kitûnõ, szakmájukat jól értõ emberek-kivétel nélkül példaként állhatnak utódaik elõtt. Kirsch tanár úr büszke lehet volt tanítványaira! Sz.G.
13
EMÕDI krónika
14
A R U T I N K F T. Mi megtanítjuk Önt autót vezetni! Intenzív tanfolyamot indítunk: A, Moped, B, C, D, C+E, B+E kategóriákban. 2011. december 9-én, pénteken 16.00 órai kezdéssel. Érdeklõdni: Pekár József, Emõd, Kazinczy u. 15. sz. 477-451 telefonszámon és személyesen lehet 16.00 órától, valamint Miskolc, Kinizsi u. 15. Telefon: 46/509-658, 506-894 8-tól 15 h-ig.
Részletfizetési lehetõség. Tanároknak, diákoknak kedvezmény. Elméleti vizsgára gyakorlási lehetõség saját számítógépes tantermünkben.
Keresse a RUTIN KFT.-t Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Kertész Andrásné /sz: Csordás Ilona/ temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték, mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család.
Hirdetmény Emõd Város Önkormányzata értékesítésre meghirdeti a tulajdonát képezõ Benczúr Gy. utcában (TV torony alatti) lévõ 2772/23 hrsz-ú 552 m2, 2772/24 hrsz-ú 559 m2, 2772/25 hrsz-ú 567 m2 és a 2772/26 hrsz-ú 574 m2 nagyságú összközmûves építési telkeket.
A telkek vételára: 4000 Ft/m2 + ÁFA
Néhány tudnivaló az influenzáról Mikor kell igazából szakemberhez fordulni? Felnõtteknél az influenza általában 3-4 napig magas lázzal jár. A magas lázat okozhatja más, bakteriális fertõzés is, de ezt jobb, ha az orvos állapítja meg. Ha influenza szezon idején az Ön környezetében sok ember betegszik meg egyszerre, és mindenki a jellegzetes tüneteket mutatja, akkor valószínû, hogy Önt is egy ilyen vírus támadta meg. Ha két órán belül nem lehet csillapítani 40°C-os vagy még magasabb lázat megfelelõ adagú lázcsillapító és hûtõfürdõ segítségével. - Ha 38 °C-os láztól, hidegrázástól és erõs köhögéstõl szenved. - Ha a lázas állapot nem akar elmúlni. Ha 3-4 napon túl 38-39 °C-os, vagy magasabb lázat okoz az influenza:- ha két napig 39 °C-os vagy magasabb a láz. - ha három napig 38-39 °C-os a láz. - ha négy napig 37,5-38 °C-os a láz. - Ha erõltetett, gyors belégzésekkel kísért a légzés, és légszomj alakult ki. - Ha a köpet (a tüdõbõl felköhögött nyálka) elszínezõdött vagy véres, és a többi tünet (láz, komoly fáradtság, erõsödõ köhögés) is rosszabbodik. - Ha 7-10 napig elhúzódik a köhögés, amikor már a többi tünet megszûnt, különösen, ha a köhögés váladékkal jár. Vírusos influenzát követõen több hétig fennmaradhat az erõs, de száraz köhögés. - Ha arcüregi fájdalmakat, lázat vagy a homlok- és az arcüreg gyulladásos folyamatának jeleit észleli (dugulások, erõs fájdalom a homloktájon, a szem környékén. Megelõzés Fontos, hogy influenza elleni védõoltásban részesüljenek a 65 éven felüliek, a krónikus betegségben szenvedõk, pl. asztma, szívbetegségek, cukorbaj, illetve az egészségügyi dolgozók, akik ha megbetegednek, sok más ember egészségét veszélyeztethetik. A fertõzésekkel szembeni ellenálló képesség növelhetõ a megfelelõ - vitamindús - táplálkozással, sok pihenéssel és rendszeres mozgással. Ne adjunk a vírusoknak szabad utat! Gyakran mossunk kezet, ne nyúlkáljunk az orrunkhoz, szemünkhöz, szánkhoz mosatlan kézzel. -Internet-
Emõdön termelõi fehérbor eladó. Ár: 220,-Ft/l
Jelentkezési határidõ: folyamatos Amennyiben egy telekre több jelentkezõ is van, úgy a licitálás szabályai szerint kerül értékesítésre.
Tel.: 06-70/3673-716
Fenyõfa eladó! Billik Miklósné Emõd, Kodály Z. u. 13.
Érdeklõdni lehet személyesen: Polgármesteri Hivatal Emõd, Kossuth tér 1. (földszint 4-es iroda) Telefonon: 46/476-206 (Építési és Beruházási Osztály)
E M Õ D I krónika
Emõd város önkormányzatának lapja Felelõs kiadó: Polgármesteri Hivatal, Felelõs szerkesztõ: Szakonyi Gabriella
[email protected] Tördelés és nyomás: Szín Bt. E-mail:
[email protected]