Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
Miranda mindig arra vágyott, hogy orvosnő legyen, de mivel nem rendelkezett megfelelő anyagi háttérrel, ez idáig nem nyílt lehetősége arra, hogy folytassa tanulmányait. A jómódú családból származó Jarednek viszont tálcán kínálta a sors mindazt, amire a lány annyira áhítozott. Nem meglepő hát, ha eleinte képtelenek szót érteni egymással, Miranda derűs egyéniségének azonban nem lehet sokáig ellenállni… Eredeti címe: Surprise Package (1994)
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
1. FEJEZET Brrr… Durr… Bumm… Miranda Daltont legédesebb álmából riasztotta fel a különféle zajokból összetevődő hatalmas csattanás. Ahogy felült az ágyban, szaladó lépteket hallott, majd valaki dörömbölni kezdett az ajtón. A lány gyorsan félrelökte a takarót, s amint zoknis lábát a hideg padlóra tette, megborzongott. – Hé, Miss Randi, keljen fel! – kiáltotta egy rémült hang. – Ugyan már, LoveAnne! – rikkantotta egy másik. – Így semmire sem megyünk. Mondtam, hogy az ablakán kellene kopognunk! – De melyik az, Loralee? Nekem fogalmam sincs róla! Mi lesz, ha például a fiúmosdó ablakát verjük meg, és közben az a szegény fickó elvérzik? Randi feltépte az ajtót, és félreugrott, ahogy a két csuromvizes, rémült kamaszlány beviharzott a szobába. – Ki vérzik el, LoveAnne? És ha szabad kérdeznem, mit kerestek ti ilyenkor még az utcán? Merre csavarogtatok? – Jaj, Miss Randi, jöjjön gyorsan! Egy motoros rosszul vette a kanyart és… ezt látnia kell! – motyogta LoveAnne Kimball a kezét tördelve. Randi önkéntelenül kipillantott a nyitva maradt ajtón, és meglátta a karácsonyfáját, jobban mondva csak a romjait. Pedig milyen büszke volt a művére, mennyire örült, amikor az enyhébb időjárás lehetővé tette, hogy feldíszítse a kertben a fenyőt. Redbudban az övé volt az egyetlen szabadban álló karácsonyfa. Volt. Mert most a földön hevert… azaz egy motoron és a gazdáján. – Megnéztük közelebbről is, de meg se mozdul – hadarta izgatottan LoveAnne. – Tényleg nem – erősítette meg Loralee. – Egyébként pedig nem csavarogtunk, hanem épp hazafelé igyekeztünk a vasárnap esti ájtatosságról. Randi tudta, hogy az ájtatosságnak már több mint két órája vége, de úgy vélte, később is ráér megmosni a lányok fejét. Visszalépett a szobájába, felhúzott a hálóingére egy nehéz, vastag, kapucnis sportpulóvert, és belebújt a farmerébe meg a cipőjébe. – LoveAnne, hívd fel az irodámból Carter doktornőt, és mondd meg neki, hogy azonnal jöjjön át! – parancsolt nyomban a tébláboló fiatal lányra, majd felkapott egy törülközőt, és a kijárat felé iramodott. Mikor kilépett a hideg sötétségbe, a szél majdnem kitépte kezéből a kilincset. Ahogy becsukta az ajtót, észrevette, hogy még mindig ott lóg rajta a tábla, a motoros legalább azt nem verte le. Szeretetszolgálat Közösségi Ház, hirdette rajta a felirat. Az egykori redbudi általános iskola volt nyolcvan kilométeres körzetben az egyetlen ilyen létesítmény. Randi lebotladozott a csúszós lépcsőn, és a kellemetlen ónos szitálásban óvatosan odaaraszolt a felborult karácsonyfához. Ahogy megkerülte, látta, hogy Loralee a motoros mellett térdel. A férfi fekete bukósisakot viselt. Ha él, azt valószínűleg ennek köszönheti, állapította meg magában Randi. – Gyere, Loralee, vigyük odébb a fát! – szólt oda a lánynak. – Mi ketten? – Van jobb ötleted? Ki kell szabadítanunk alóla a fickót, ha azt akarjuk, hogy életben maradjon! Nem várhatunk addig, amíg a doktornő vagy a Park Hills-i mentők ideérnek! – jegyezte meg Randi, majd mit sem törődve a kezébe fúródó tűlevelekkel, megragadott egy
2
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
vastag ágat. Loralee átment a fenyő másik végéhez, és végül nagy nehezen, egyesült erővel sikerült odébbemelniük a fát. Randi tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad megmozdítaniuk a szerencsétlenül járt embert, de azt is tudta, hogy nem hagyhatják idekinn a hidegben, mert az a biztos halált jelentené a számára. Nem volt hát sok választásuk. A férfi felnyögött, mikor a hátára fordították – amit Randi jó jelnek vélt –, de nem nyerte vissza az eszméletét. – Egek, Miss Randi! – sóhajtott fel Loralee. – Hogy visszük be? – Fogalmam sincs róla – ismerte el a lány. Ahogy az épületből kiszűrődő halvány fényben a fekete bőrkabátos alakot nézte, furcsa érzések támadtak benne. A legerősebb köztük természetesen a szánalom volt, de valami mást is érzett, amit képtelen volt meghatározni, és ami teljesen megzavarta, mivel arra ösztökélte, hogy érintse meg a tehetetlenül előtte heverő idegen szakállas állát, simítson végig sáros arcán, vértől ragacsos homlokán. Leguggolt, és gyengéden megtörülte a férfi arcát a magával hozott törülközővel, aztán a kezét hideg nyakára tette. A motoros szaporán szedte a levegőt, és jól ki lehetett tapintani az érverését. Randi szíve nagyot dobbant a megkönnyebbüléstől, ahogy kissé már nyugodtabban végigtapogatta a férfi karját. Törésnek láthatóan semmi nyoma, állapította meg gépiesen. – Rendbe fog jönni? – kérdezte Loralee. Randi megrázta a fejét. – Nem tudom. De lélegzik, és ez a fő – mormolta, folytatva a vizsgálódást. Mikor a motoros gerincéhez ért, a férfi megint felnyögött. – Semm… semmi b… bajom – motyogta, és a szemhéja egy pillanatra felnyílt. – Akkor segítsen! Álljon fel! – parancsolta hangosan Kandi, mire a férfi kissé magához tért, és nagy keservesen felült. Ám ez, úgy látszik, minden maradék erejét fölemésztette, mert a következő másodpercben előreesett nehéz, bukósisakos feje. – Ne hagyja el magát! – rivallt rá élesen Kandi, és gyorsan átölelte. – Hideg van, esik az eső, be kell vinnünk a házba! Gyerünk, mozgás! Randi később sem tudta megmondani, hogyan jutottak el az épületig, csak arra emlékezett, hogy minden lépés valóságos kínszenvedés volt. – Hol akarja lefektetni, Miss Randi? – kérdezte Loralee, mikor már az előcsarnokban jártak. – Jobbra, az első szobában van néhány tábori ágy – nyögte Randi összeszorított foggal. Valahogy betámogatták a férfit a szobába, és az egyik ágyra gurították, aztán Randi lerogyott mellette a földre. – Carter doktornő rögtön jön – jelentette LoveAnne az ajtóból. – Vagyis szerencsés esetben tíz, kevésbé szerencsésben húsz perc múlva lesz itt – mormolta Randi. – Lányok, eredjetek a konyhába, hozzatok egy dézsa meleg vizet, sebtisztító szert és még legalább két törülközőt. Mikor Loralee és LoveAnne elrohantak, Randi, akinek egész testét remegés rázta, gyorsan kibújt vizes pulóveréből. Rendes körülmények között nem mutatkozott volna egy vadidegen előtt így, egy szál farmerben és hálóingben, amelynek vékony anyagát szinte átfúrta hidegtől megkeményedett mellbimbója, de tudta, hogy ez a férfi egy darabig még úgysem tér magához. Hol is kezdjem? – töprengett, aztán mély lélegzetet vett, és munkához látott. Mindenekelőtt leszedte a bukósisakot. Az ismeretlen haja a homlokába hullt. Sötétnek tűnt, de túl vizes volt ahhoz, hogy a természetes színét Randi megállapíthassa. A férfi homloka széles volt, az orra egyenes és finom metszésű; szabályos vonásaival görög márványszoborra hasonlított. Randi megint meg akarta érinteni, de gyorsan visszarántotta a kezét.
3
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Mi ütött belé? Mit törődik azzal, hogy ez az idegen férfi megsebesült? Élete során ő is épp elég sebet kapott. Remélhetőleg Maudie Carter segítségével gyorsan talpra állítják, és hamarosan az útjára küldhetik… A férfi halkan felsóhajtott, mikor a lány lehúzta nehéz fekete bőrcsizmáját. Randi elfintorodott, ahogy megpillantotta a lucskos, mocskos zoknit. Ezt el kell égetni, gondolta. A fekete farmer is sáros volt és elnyűtt, egyes helyeken a szövet már terjesen elvékonyodott, másutt úgy kifakult, hogy szinte fehérnek látszott. Vajon mióta viselheti ezeket a göncöket? – tűnődött a lány. – Tönkretetted a karácsonyfánkat – motyogta. – Pont ebbe kellett belehajtanod?! Hirtelen észrevette, hogy a férfi farmerének bal első zsebe kidudorodik; az anyag alatt tisztán ki lehetett venni egy négyszögletes tárgy körvonalait. Egy levéltárca? – csillant fel Randi szeme. Talán lesz benne valami okmány, amelyből az idegen kilétére következtethet, gondolta reménykedve, amikor rövid habozás után benyúlt a férfi zsebébe. Jól sejtette, csakugyan egy tárca volt, egy ócska, barna bőrből készült tárca, amelyben három dollár lapult, meg egy texasi jogosítvány. – Jared E. Tarkett – olvasta fennhangon a lány. – Tehát így hívnak – pillantott a mozdulatlan alakra. – Hát, Jared E. Tarkett, benne vagy a pácban! És valószínű sosem fogod megköszönni, hogy segítek kimászni belőle. A férfi valóban nem köszönte meg, legalábbis nem aznap éjjel. Amikor a doktornő megérkezett, Randi haza akarta küldeni a lányokat, de Maudie Carter élénken tiltakozott ez ellen. – El ne engedd a gyerekeket ebben az ítéletidőben! Odakinn úgy csúszik, hogy én is majdnem kitörtem a nyakam! – figyelmeztette Randit. – Az lesz a legjobb, ha itt alszanak! – Hallottátok? – fordult Randi LoveAnne-hez és Loralee-hez. – Hívjátok fel a szüleiteket, és mondjátok meg nekik, hogy itt éjszakáztok, aztán gyertek vissza! A lányok bólintottak és elsiettek az iroda felé. – Szóval? Miért nem tér magához a fickó? – kérdezte a doktornőtől Randi. Maudie Carter egy pillanatra félbeszakította a vizsgálatot, és felnézett. Ráncos arcával, csillogó szemével nagyobbfajta mosómedvére emlékeztette Randit. – Ezt egyelőre nem tudom megmondani. Nem hiszem, hogy olyan súlyos agyrázkódást kapott volna. Talán a kimerültség az oka, talán valami más. Lemosta és fertőtlenítette a férfi homlokán lévő sebet, aztán gondosan leragasztotta. – Elég megviseltnek látszik – jelentette ki váratlanul. – A kezén sebhelyek, a jobb kezén késszúrás nyoma. Ezt mind nemrég szerezhette… Szóval azelőtt jobban ment a sora, morfondírozott Randi. Sejthette volna. Mikor korábban szemügyre vette a férfit, nem kerülte el a figyelmét, hogy bár a tenyere kérges, az ujjai hosszúak és finomak. Nem, ez az ember sosem dolgozott bányában vagy a földeken, mint a legtöbb redbudi. A lányok közben visszatértek, és megálltak az ajtóban. – Gyertek, segítsetek! – szólt nekik Randi. – Alszik, vagy… – kérdezte Loralee. – Reméljük – vágott Randi a szavába. – Hű de szép férfi! – jegyezte meg LoveAnne. Randi rá akart förmedni, de aztán meggondolta magát. El kellett ismernie, hogy LoveAnne-nek igaza van: Jared Tarkett csakugyan szép férfi. Még így, soványan, „lerobbantan” is az. Billy McGuire is szép volt, villant át az agyán. De nem, mégsem. Billy csak jóképű volt, a maga fiatal, öntelt módján, mégis elbűvölte őt. Csak amikor jobban megismerte, múlt el a varázs…
4
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Ez a férfi azonban más. Randinek valami azt súgta, hogy volt idő, amikor az emberek – természetesen elsősorban a nők – megfordultak utána az utcán. Elég az álmodozásból, rótta meg magát, és a lányokra nézett. – Sose tárgyalj ki olyasvalakit, aki nem védekezhet – utasította rendre LoveAnne-t. – Te sem örülnél, ha ezt tennék veled. Most pedig gyertek ide! Le kell vennünk a sebesültről a nedves kabátot! A lányok megálltak az ágy két oldalán, és segítettek Randinek felültetni a férfit. Az idegen morgott valamit, de nyilvánvaló volt, hogy nem számíthatnak a közreműködésére. A vizes bőrt nehéz volt lecibálni róla. Mire végeztek, mind a négyen alaposan megizzadtak, és Carter doktornő száján kicsúszott egy-két olyan szó, amelyért később elnézést kért az ifjú hölgyektől. – Az egyik bordája megrepedt – jelentette ki néhány pillanat múlva. – És most már azt is sejtem, miért nem tért még magához. – Van valami köze ennek ahhoz, hogy lázas? – kérdezte Randi, aki érezte, milyen forró a férfi teste. – Igen. Valószínűleg megfázott, de az is lehet, hogy tüdőgyulladása van. Először telenyomom antibiotikumokkal, és beadok neki egy fájdalomcsillapítót, aztán bekötözöm a bordáját. Ha reggelig nem tér magához, telefonálj, és akkor majd megbeszéljük, hogyan vitethetjük be a Park Hills-i kórházba. Randit a férfi most egy éhes, kivert kutyára emlékeztette. A bordái szánalmasan kiálltak, és nagyon ráfért volna egy fürdés. A lány attól félt, több gondot fog neki okozni, mint három másik csavargó együttvéve. – Érdekes – mormolta Maudie, ahogy végigtapogatta az idegen karját. – Micsoda? – Nézd csak, ez egy lőtt seb! Körülbelül egyéves lehet. Randi megriadt. Lehet, hogy egy bűnözőnek adott menedéket? De nem, arra a sebre lennie kell valami más magyarázatnak. Több olyan embert is látott, akiknek börtönben lett volna a helyük, vagy akik odakerültek, de Jared E. Tarkett egyikre sem hasonlított. – Loralee, LoveAnne – mondta felegyenesedve –, gyertek velem! Kaptok egy csésze forró csokoládét, aztán irány az ágy! A lányok ellenkezés nélkül követték a konyhába, s közben az volt a legfőbb beszédtémájuk, hogy ha ilyen marad az idő, nem rendelnek-e el tanítási szünetet csütörtökön. Mikor a doktornő elment, és a lányok már lefeküdtek, Randi leheveredett a férfiéhoz legközelebb eső ágyra. Attól félt, ha az idegen magához tér, és nem tudja, hol van, pánikba esik, mint a kóbor eb. Randi rettenetesen kimerült volt, mégis sokáig nem jött álom a szemére. Az ágy besüppedt alatta, a durva takaró dörzsölte a bőrét, és a fejében kavargó kérdések sem hagyták nyugodni. Ki lehet ez a férfi, akinek a sebeit bekötözte, és akit olyan magától értetődő természetességgel fogadott be? Egy ártalmatlan csavargó? Vagy valaki, aki súlyos dolgot követett el, és most menekülnie kell? Bárki legyen is, neki csak kellemetlensége származhat az ittlétéből… Jared Eden Tarkett lassan kiemelkedett a fájdalom és káosz ködéből, és most azon törte a fejét, hogy mi a fenét keres ő egy tömegszálláson. Legalábbis azt feltételezte, hogy ott van, mert ahogy a szeme hozzászokott a félhomályhoz, az egyetlen bútorfajta, amit látott, néhány összecsukható ágy volt, amilyenen minden valószínűség szerint ő is feküdt. Nem emlékezett rá, hogy előző éjjel bekéredzkedett volna egy menedékhelyre, bár mostanában többször eljátszott a gondolattal, hogy megteszi. Szeretett volna végre
5
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
lezuhanyozni, enni valamit, és valahogy megszabadulni a vírustól, amely egy ideje gyötörte. Csak arra emlékezett, hogy egy kétsávos országúton száguldott a sötétben, és az idő egyre pocsékabbra fordult, az ónos esőtől csúszóssá vált az út. Aztán beért egy kis településre, de sehol sem égett a lámpa, még a benzinkútnál sem, majd egyszer csak megpillantott valamit, ami úgy festett, mint egy kivilágított karácsonyfa, és gyorsan közeledett feléje… Úgy látszik azonban, hogy megúszta komolyabb sérülés nélkül ezt a találkozást, mert különben most bizonyára kórházban feküdne. Jared túlságosan jól emlékezett még az ottani zajokra és szagokra, a fájdalomra és a magányra… Nem, ez nem kórház, ahhoz túl nagy itt a rendetlenség és a csend. Olyan nagy, hogy tisztán hallja egy másik személy halk lélegzését. Megpróbált a könyökére támaszkodni és körülnézni, de a fájdalomtól visszahanyatlott az ágyra. Jobb kezével óvatosan megtapogatta a mellkasát. Kötés. Vajon mikor és hogyan repedhetett meg a bordája, és miért hasogat a feje? Egyáltalán miért van itt ilyen meleg? Lassan elfordította a fejét. A szoba másik sarkában álló két ágy is foglalt volt, de nem látta, hogy kik fekszenek ott, mert eltakarták őket a takaróhegyek. Jared ezután jobbra fordult, és a szeme tágra nyílt. Nem, ez nem valami közönséges menedékhely! Annyit még ő is tudott, hogy az efféle létesítményekben külön szállásolják el a férfiakat és a nőket, a mellette lévő ágyban pedig kétségkívül egy nő feküdt. Méghozzá nem is akármilyen! Úgy tizenkilenc-húsz éves lehetett, világosbarna haja lágy hullámokban omlott le a vállára és egyszerű, rózsaszín hálóingére, amely minden lélegzetvételkor megfeszült telt keblén. Lehet, hogy álmodom vagy a képzeletem játszik velem? – tűnődött Jared elbizonytalanodva. Ekkor a lány megmozdult, és a férfi most már tudta, hogy nem álomalak, hanem húsvér emberi lény. Hirtelen észrevette, hogy a szeme nyitva van, és a tekintete rászegeződik. – Szóval felébredt – állapította meg a lány kissé vontatott, dallamos hangon. Felkelt, odasietett hozzá, és ahogy leguggolt az ágya mellé, és figyelmesen szemügyre vette öt, az egyik hajfürtje véletlenül súrolta a férfi arcát. Közelről látva, Jared rájött, hogy a nő idősebb és tapasztaltabb, mint ahogy gondolta. Legalábbis erről árulkodott a szürke szempárban bujkáló szomorúság. Mikor a lány megérintette a homlokát, Jared testén borzongás futott végig. – Nagyon forró – jelentette ki a lány komolyan. Ezt én is megmondhattam volna, gondolta Jared, mármint ha képes lennék megfogalmazni egy értelmes mondatot. – Vizet – nyögte ki. Ez volt az egyetlen, amire most sóvárgott. Jó hideg vízre… De nem, mégsem. Azt sem akarta, hogy a lány elvegye a kezét a homlokáról. A tenyere olyan jó hűvös volt, az érintése olyan megnyugtató… – Mindjárt hozok. Ne próbáljon felkelni! – figyelmeztette a lány. A férfi utánanézett. Világosbarna haj, formátlan rózsaszín hálóing és bolyhos gyapjúzokni. Azelőtt nem ilyennek képzelte az irgalom angyalát… Természetesen tudta, hogy ez a nő nem angyal, és bizonyára csak azért gondoskodik róla, mert ez a munkája. Ha majd meggyógyult, a lány kirúgja vagy megpróbálja jó útra téríteni, és amikor kudarcot vall, aggódó tekintete türelmetlenné vagy ellenségessé változik. A lány hamarosan visszatért, és tartotta a fejét, miközben ivott, aztán 1 gyengéden visszafektette a párnára. – Hogy hívják? – kérdezte halkan. – Tudom, hogy Jared Tarkett a neve, mert megnéztem a jogosítványát, de hogyan szólítják a barátai?
6
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Jared eltűnődött. Az elmúlt évben azok a férfiak, akikkel összeakadt, szerencsés esetben cimborának szólították, mármint ha szóba álltak vele. A nők pedig… azokra gondolni sem akart. – Nincsenek barátaim – dörmögte, azt remélve, hogy a lány beéri ennyivel, és békén hagyja. – Akkor hát hogy hívja az édesanyja? A férfi mondani akart valamit, de aztán az ajkába harapott. – Szólítson csak Jarednek. – Így hívta az édesanyja, amíg ő kilencéves nem lett, mert akkor elhagyta őket. – Rendben van, Jared. Hamarosan meggyógyul – nyugtatta meg az „angyal”, és az ajtó felé fordult. Csakhogy a férfi nem akarta, hogy elmenjen. Túlságosan kellemesnek találta, hogy végre törődik vele valaki, úgy érezte magát, mint a szomjas sivatagi vándor, aki előtt megcsillan az oázis vize. Felfrissülésre vágyott a hosszú érzelmi szárazság után, amely mindent összevetve több mint húsz éve tartott. Nem, szó sem lehet róla, hogy csak úgy elengedje a lányt. Ám amikor megragadta a kezét, az „angyal” aggódva összeráncolta a homlokát, és amikor tenyerét az ajkához emelte és belecsókolt, a szemébe félelem költözött. Jared azonban nem ért rá eltöprengeni az okán, mert a következő pillanatban megint elnyomta az álom. Megcsókolta a kezem, ismételgette magában Randi zavartól lángoló arccal. A tenyere még mindig égett ott, ahol az idegen ajka hozzáért. Jared Tarkett megsebesült, lázas, és vagy azért tette, amit tett, mert hálás volt a gondoskodásáért, vagy azért, mert még mindig kába a gyógyszerektől. Randi az utóbbira tippelt. Tapasztalatai szerint a férfiak sosem vallják be, hogy segítségre szorulnak, a hála pedig ismeretlen fogalom a számukra. Randi felöltözött, és kiment az udvarra. A motor még mindig ott feküdt a feldöntött karácsonyfa mellett. A lány remélte, hogy jobb állapotban van, mint a tulajdonosa, és azt is, hogy Jared Tarkett gyorsan meggyógyul, és amilyen váratlanul jött, ugyanúgy el is tűnik. Mert ha nem… Randi összerázkódott és visszatért az irodájába. A tenyere még mindig bizsergett, ezért idegesen a nadrágjához dörzsölte. Erezte, hogy ezzel a férfival még sok baja lesz, márpedig neki enélkül is épp elég gondja volt. Nyugalomra vágyott, békességre és csendre, hogy gyógyíthassa a haldokló város sebeit, szakmához juttathassa a tanfolyamára járókat, és felfrissíthesse biológiai ismereteit az egyetemi előkészítőn. Időre, pénzre és segítségre volt szüksége, hogy belopja az ünnepek szépségét a redbudiak életébe. Viszont az égvilágon semmi szüksége nem volt Jared E. Tarkettra meg a motorjára… Randi rég megtanulta, hogy általában nem azt kapjuk az élettől, amit szeretnénk. Olykor gyönyörű papírba burkolt csomaggal ajándékoz meg bennünket a sors, afféle zsákbamacskával, és csak amikor felbontjuk a csomagot, derül ki, hogy értéktelen kacat vagy valami veszélyes holmi rejtőzik benne. Lehet, hogy Jared is ilyen zsákbamacska? Az ő saját, külön karácsonyi meglepetése? Elvégre a karácsonyfája alatt találta! A ledöntött karácsonyfája alatt… Randi vállat vont. Jared és a motorja egyelőre itt marad. És marad a rossz idő is, ami még több beteg kisgyermeket jelent, még több bántalmazott feleséget, most, hogy a munkanélküli férjek kénytelenek otthon rostokolni, és valahogy le akarják vezetni a bennük felgyűlt feszültséget. Még több rászoruló lesz tehát, aki a Szeretetszolgálatnál keres vigaszt.
7
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Erre a gondolatra megsajdult a háta. Ebben a pillanatban az ajtóban felbukkant egy kócos szőke fej. – Mi lesz reggelire? – csicseregte LoveAnne, és nagyot ásított. – Tudsz palacsintát sütni? – kérdezte Randi. LoveAnne kuncogva megrázta a fejét. – Akkor itt az ideje, hogy megtanuld, hogyan kell!
8
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
2. FEJEZET – Hol a pokolban van a motorom? Randi felnézett. Jared az irodaajtóban állt, sötét haja a szemébe lógott. Bár most nem tűnt olyan szépnek, mint amikor aludt, a lány szíve mégis szaporábban kezdett verni a láttán. Gyorsan felállt és eléje indult, mivel észrevette, hogy a férfi milyen görcsösen kapaszkodik az ajtófélfába, és félt, hogy megint elveszti az eszméletét. – Kinn, az előkertben, az agyonlapított karácsonyfám mellett. Nem lett volna szabad felkelnie az ágyból! – Először is nem ágyban feküdtem – mondta Jared dörgő hangon, ami tökéletesen illett hozzá –, hanem valami ócska tákolmányon, amely bármelyik pillanatban széteshetett volna alattam! – Hát igen, itt minden meglehetősen rozoga – ismerte el Randi. Igyekezett megnyugtatóan beszélni, bár úgy elfutotta a pulykaméreg, hogy a legszívesebben megfojtotta volna a férfit. Hálátlan alak! – dúlt-fúlt magában. – De azért attól nem kell félnie, hogy a padlón találja magát! Ha megígérem, hogy keresek egy kényelmesebb fekvőhelyet, hajlandó lesz visszabújni az ágyba? – Persze. De mindenképp fel kellett kelnem. Jared arca holtsápadt volt, és Randi azon tűnődött, vajon megengedné-e a férfi, hogy visszatámogassa a szobájába. – Talán a hajdani ötödikes tanterem megfelel. Ott szekrények is vannak, és azt hiszem, az egyik ágy elég hosszú lesz magának! – A hajdani ötödikes tanterem? Ezek szerint ez egy általános iskola volt? Most már legalább értem, hogy miért olyan alulméretezettek a berendezési tárgyak! Berendezési tárgyak! Egyetlen redbudi férfi sem fejezte volna ki ilyen választékosan magát, vélekedett magában Randi. A szája sarkában mosoly ujkált, miközben intett Jarednek, hogy jöjjön ki vele az előcsarnokba. – Igen, ez volt a redbudi általános iskola, de körülbelül nyolc évvel ezelőtt be kellett zárni, mert a város nem bírta fizetni a fenntartási költségeit. A gyerekek most iskolabusszal járnak be a megyei iskolába, amely körülbelül tizenhat kilométerre van innen. – És most mire használják ezt az épületet? Randi közönyös arccal vállára vonta a férfi karját, és hozzáigazította a lépteit, de bármennyire igyekezett is megőrizni nyugalmát, érezte, hogy felgyorsul az érverése, és fülig elpirul. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire a tudatában egy másik emberi lény közelségének! – Mi röviden csak Szeretetszolgálatnak nevezzük – mormolta kimért hangon. – Valójában egyfajta közösségi ház, tanfolyamokkal, élelmiszerraktárral és a többi és a többi… Még orvosunk is van, Carter doktornő… – Ahogy a férfira lesett, megállapította, hogy ebből a szögből a szempillája még hosszabbnak és sötétebbnek tűnik. – Emlékszik rá? Múlt éjjel ő kötözte be magát. – Én csak arra emlékszem, hogy belehajtottam valami rettenetes ónos esőbe. – Meg a karácsonyfámba… Szerencsére volt magán bukósisak, és jó erős a motorja. Legalábbis, amikor megtaláltuk, egy darabban volt. – Megtaláltak? Kicsodák? Jared Tarkett a jelek szerint imádott kérdezősködni. Randi nem tudta, örüljön-e neki, amiért elég jól érzi magát ahhoz, hogy faggatózzon, vagy inkább torkolja le. Ám valami
9
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
azt súgta neki, hogy ezt az embert nem könnyű elhallgattatni. Jared nyilván megszokta, hogy kérdéseket tesz fel, és hogy választ is kap rájuk. – Tulajdonképpen két kamaszlány mentette meg, LoveAnne Kimball és Loralee Spencer. Látták a balesetet, és rögtön riasztottak. Miközben LoveAnne orvosért telefonált, Loralee-vel betámogattuk a házba, és lefektettük. Nem sokkal később megérkezett Carter doktornő. Ő tisztította meg a sebet a homlokán, és ő rögzítette a törött bordáját is. Ekkor már az előcsarnok közepe táján jártak, s épp a menedékhelyül szolgáló szoba előtt haladtak el. Randi gyors pillantást vetett a férfira, és az arca gondterhelt kifejezést öltött. Jared, ha ez egyáltalán lehetséges, most még sápadtabbnak látszott, mint korábban. – Heveredjék le itt, én pedig megnézem, milyen állapotban van az ötödikesek terme – mormolta a lány. A férfi engedelmesen bólintott. Randi megvárta, amíg odabotladozik az ágyhoz és leroskad rá, csak aztán folytatta az útját az előcsarnok túlsó vége felé. Hát itt bizony nem ártana kitakarítani, gondolta, ahogy felkattintotta a teremben a villanyt, és szeme végigsiklott a poros bútorokon. Utoljára áprilisban volt lakója a helyiségnek: Sissy Petersont szállásolták el benne a négy gyerekével, amikor a férje átmenetileg szabadlábra került. Randi mégis úgy vélte, hogy ez a hely megfelel Jarednek. A férfi kényelmesen elfér majd a sarokban álló franciaágyon. A fiókos szekrény legalsó fiókjából lepedőt, pokrócot és párnahuzatot vett ki. Gyorsan megágyazott, aztán hátralépett, és még egyszer körülnézett. A szoba most már sokkal otthonosabbnak tűnt. És ha kiviszi a gyerekágyakat, s betesz egy széket, a helyiség még barátságosabb lesz. Randi visszasietett a férfihoz, hogy közölje vele a jó hírt. Jared az ágyon ült, és bosszúsan fintorgott. – Mi a baj? – kérdezte a lány. – Ez az átkozott vacak majdnem a padlóig besüpped. Belefájdul az oldalam, míg felkelek róla – zsörtölődött a férfi. Randi terpeszállásban eléje állt, megragadta a kezét, és nagyot rántott rajta. Lélekben felkészült rá, hogy szúrást fog érezni a hátában, de arra nem, hogy a férfi hirtelen föléje tornyosul, a testük egy pillanatra összetapad, s hogy neki erre a szó szoros értelmében elakad a lélegzete. Jared Tarkett olyan érzéseket ébresztett fel benne, amelyek majdnem egy évtizedig háborítatlanul szunnyadtak a szívében. Szerette volna hátrahajtani a fejét, és odakínálni neki az ajkát. Micsoda ostoba ötlet! Hiszen ez a szerencsétlen alig áll a lábán! Mihelyt Randi meggyőződött róla, hogy Jared nem fogja elveszteni az egyensúlyát, elengedte a férfi kezét, és hátralépett. – Jöjjön, megágyaztam. Az új szobája a folyosó végén van, a fiúmosdóval szemben. Előresietett, mert nem akarta, hogy Jared észrevegye, milyen piros az arca. – Törülközők az alsó fiókban! – hadarta a szekrényre mutatva, amint beléptek a szobába. – És a fiúmosdóban az ajtó mögött talál egy elkerített fürdőkádat. Azt ajánlom, jól engedje ki a vizet, mielőtt megmosakszik. Ha itt akar maradni, rendesen kell tisztálkodnia. Van másik ruhája? Esetleg a motorjára erősített fonott kosarakban… – Igen, ha még el nem lopták! – dünnyögte Jared. – A redbudiak szegények, de nem tolvajok – jelentette ki nyersen Randi. – Köszönöm, hogy megnyugtatott! És Miss… – Randi. Randi Dalton. – Szóval, Randi, higgye el, én nem így szoktam kinézni – mentegetőzött Jared rekedten. – Általában sokkal ápoltabb vagyok, de az utóbbi napokban Kansasben kissé hideg volt az idő ahhoz, hogy a táborhelyek zuhanyozóját használjam!
10
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Elhiszem – biccentett a lány, és elfordult. Nem értette, miért magyarázkodik Jared. Csak nem képzeli, hogy érdekli őt? Na hiszen, még csak az kellene! Randi nem ért rá férfiakkal foglalkozni, még egy ilyen jóképű csavargóval sem! Neki és a Szeretetszolgálatnak most csodára volt szüksége, márpedig Jared Tarkettet sok mindennek lehetett nevezni, de csodának nem! A lány már majdnem elérte az ajtót, amikor a férfi utána szólt. – Randi? – Igen? – mormolta a lány. Megtorpant, de nem nézett vissza. – Ez a név nem illik magához. Elárulná, hogy hívják? Randi megmerevedett. – Mirandának kereszteltek, de senki sem szólít így. – Akkor én leszek a kivétel. Szóval, Miranda, azt megmondta, hogy hol tartja a törölközőket, de azt elfelejtette közölni, hol találok szappant. – Hát… ha nem akarja használni azt a rémes, édeskés szagú folyadékot a szappanadagolóból, hozhatok egyet a raktárból – ajánlotta fel a lány. Randinek ehhez át kellett mennie az épület másik szárnyába. Itt volt régen az elsősök osztályterme, amelyet most raktárnak rendeztek be. A falak mentén polcok sorakoztak; némelyik szinte roskadozott a konzervdobozoktól, de szép számmal akadt aggasztóan üres is. Szappanban azonban nem volt hiány, s Randi gyorsan ki is választott egyet, amelynek viszonylag férfias-illata volt. Vajon hogyan fest majd Jared mosakodás után? Randi megremegett, ahogy eszébe jutott az előző éjjel, amikor Segített Maudie-nak átkötni a férfi bordáját. Jared teste hajlékony volt és izmos, noha túl sovány. És csak az előbb döbbent rá, hogy milyen magas, amikor felhúzta az ágyról. Ő, a maga százhatvannyolc centijével szinte eltörpült mellette. – Jared? – dugta be a fejét a férfi új szobájába, de Jarednek hűlt helyét találta. A mosdó felől viszont vízcsobogás hallatszott. A férfi nem vesztegette az időt! – Khm… Jared? – állt meg a lány az ajtóban. A fürdőfülke bejárata előtt a földön ruhakupac hevert. Randi odaóvakodott, és benyújtotta a szappant a nyíláson. – Tessék. – Köszönöm. Ahogy a férfi elvette a szappant, meleg, vizes ujjai egy pillanatra súrolták Randi tenyerét, mire a lány szája kiszáradt, és a szíve vadul kalapálni kezdett. – Minden rendben? – hebegte. – Vigyázzon a kötésére, nehogy vizes legyen! – Nem lesz, mert levettem. Majd ha megfürödtem, átjöhet a doktornő, aki tegnap itt volt, és újra bekötözhet, ha akar. – Maudie Carternek hívják. – Remek! – sóhajtott fel a férfi. – Csupa öröm belegondolni is, hogy miközben ájultan feküdtem múlt éjjel, két nő tapogatott végig vizsgálat ürügyén. – Csak a pontosság kedvéért: összesen négyen voltunk – jegyezte meg kedvesen a lány, aki alig bírta visszafojtani a nevetést. – Elfeledkezett Loralee-ről és LoveAnne-ről. Az ő segítségük nélkül nem tudtuk volna lerángatni a bőrkabátját! A férfi felnyögött. – Mi jöhet még ezután? Ekkor nagy csobbanás hallatszott, és Jared halkan káromkodott egyet. – Mi történt? – kérdezte Randi, de a férfi nem felelt. – Ugye nem fog belefulladni a fürdőkádamba, Jared? – kiáltotta idegesen a lány, s mikor továbbra sem kapott választ, mély lélegzetet vett, és belépett a fülkébe. Első pillanatban semmit sem látott a gomolygó gőzben, aztán felfedezte a férfit. Jared a kádban feküdt, de terjesen ellepte a víz, és Randinek egy pillanatra elállt a szívverése. Nemcsak azért, mert attól félt, hogy a férfi megint elveszítette az eszméletét, hanem mert még soha életében nem látott ilyen pompás
11
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
és arányos férfitestet. Csakhogy ezt a testet víz borította… A lány épp előrehajolt, hogy kihalássza, amikor Jared prüszkölve felült. – Mi a fenét… – kezdte bosszúsan, de Randi közbevágott. – Azt hittem, rosszul lett! Jared haragos tekintetet lövellt feléje. – Semmi bajom, azazhogy semmi bajom sem lenne, ha békén hagyna, hölgyem! – Tessék? Ó, persze… – A lány zavartan hátrálni kezdett, és majdnem elvágódott, mikor a sarka beleakadt a ruhakupacba. – Megnézem, mi van a motorjával – vetette oda, és elmenekült. Csak akkor lassított az iramon, mikor kiperdülve az ajtón észrevette, hogy újabb látogatója érkezett. Carl Taylor, a rendőrfőnök épp akkor támasztotta a falhoz Jared motorkerékpárját. – Megmagyaráznád, mi történt itt? – fordult a lányhoz. – Mit kell ezen megmagyarázni? – motyogta Randi. – A tulaj belerohant a karácsonyfámba. Jelenleg odabenn van, fürdik. Szerzett néhány zúzódást, megrepedt az egyik bordája, de különben kutya baja. – Részeg volt? – Carl szemöldöke a magasba szökött. – Nem, csak lázas. Egy-két nap múlva biztosan odébbáll – mondta Randi reménykedve. Carl kutató pillantást vetett rá. – Ezek szerint nem kívánod feljelenteni? – Mikor a lány csak hallgatott, rosszallóan megcsóválta a fejét. – Ha a fickó valami kellemetlenséget okoz, vagy zaklatni próbál, csak szólj, és én elintézem! – Hát persze – nyugtatta meg a lány. – Igaz is, ugye nem felejtetted el, hogy elvállaltad az önvédelmi tanfolyam vezetését? Az óriás termetű férfi olyan savanyú képet vágott, mint aki citromba harapott. – Nem találtál mást? – Maudie Carter is felajánlotta a szolgálatát, de attól tartok, az ő javaslataival nem sokra mennénk. – Hívj fel az őrszobán! – sóhajtott a férfi. – És nehogy hétfő estére szervezd azt a tanfolyamot, mert akkor nem érek rá! Az a „farkaskölykök” napja. Kandi önkéntelenül elmosolyodott, ahogy elképzelte a nagydarab, mackós mozgású rendőrfőnököt a kiscserkészek között. – Rendben. Majd telefonálok. A férfi megint felsóhajtott. – Tudom, hogy megteszed, Randi, ebben egy pillanatig sem kételkedtem! Miután Carl elhajtott, Randi a motorhoz sietett, és benézett az ülés mögé erősített egyik fonott kosárba. A benne lévő ruhák első látásra kissé gyűröttnek, de tisztának tűntek, s a lány az egész csomagot bevitte Jared szobájába, és letette az ágyra. – Vissza ne vegye azokat a piszkos cuccokat! – kiáltotta jó hangosan, hogy a férfi a mosdóban is meghallja. – Behoztam a holmiját. Gyorsan átvizsgálta a kupacot, és kiválasztott egy fekete farmert, egy alsónadrágot, amelyet szürkés színéből ítélve a férfi együtt moshatott ki a farmerével, meg egy fekete garbót. – A tiszta ruhát az első mosdókagylóra teszem, rendben? – Rendben – ismételte Jared, de a hangja kissé erőltetetten csengett. – Rögtön kijövök. – Jól van? – kérdezte a lány. – Jobban már nem is lehetnék-morogta a férfi. – Csaképpen nem tudok kikecmeregni ebből az átkozott kádból! – Nem tud kikecmeregni?
12
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Nem. Valahányszor megpróbálom, úgy érzem, mintha az oldalam… – Mondtam, hogy ne vegye le a kötést! – dorgálta meg a lány. – Valóban mondta, és igaza volt! – ismerte el Jared fáradtan. – De ez sajnos nem segít rajtam. Randi a hideg csempefalnak támasztotta a homlokát. Képtelen volt összeszedni a gondolatait. Lelki szeme előtt megjelent Jared, úgy, ahogy utoljára látta, meztelenül a kádban, aranybarna bőrével, széles, szőrös mellkasával… – A víz kezd kihűlni – panaszkodott a férfi. – Hát engedje le! Maga alá tudja húzni a lábát? Halk csobbanás hallatszott, aztán víz loccsant a földre. – Jaj! Igen. És most mit csináljak? – Kapaszkodjon bele a kád két oldalába, és nyomja fel magát! Lassan, nagyon lassan – tanácsolta a lány. A férfi fájdalmasan felnyögött. – Megvan. De miután olyan sokáig ültem, a felállás… Randi nem várta meg, hogy befejezze a mondatot. Ahogy elképzelte, hogy Jared megint eszméletét vesztheti, és elterülhet a kemény kőpadlón, félelme eresebbnek bizonyult az óvatosságánál. A következő pillanatban benn termett a fülkében, és átölelte a férfi derekát. – Támaszkodjon rám, és ha kilépett a kádból, üljön le a szélére! – parancsolta. Jared fojtottan szitkozódott, de szót fogadott. Randi csak akkor vette észre, amikor a férfi már kimászott a kádból, hogy közben valahogy sikerült a csípőjére csavarnia egy törülközőt. Jared egyébként most még sápadtabbnak tűnt, mint korábban, és a lány egyre fokozódó nyugtalansággal fürkészte. – Üljön le! – sürgette, de Jared megrázta a fejét. – Nem tehetem! Túlságosan fájna! Majd a szobában – nyögte. Gyorsan lépkedtek, olyan gyorsan, ahogy csak képes volt Jared a repedt bordájával. Átvágtak a mosdón és a hideg folyosón, és már a férfi hálószobája előtt jártak, amikor felcsendült mögöttük egy izgatott lányhang. – Nézd csak, Loralee! Én mondtam, hogy szép férfi, de nem gondoltam, hogy ilyen gyönyörű a teste! Ahogy Randi oldalra fordította a fejét, meglátta a két kamaszlányt. Loralee és LoveAnne alig három méterre tőlük álltak a folyosón, és tágra nyílt szemmel, tátott szájjal bámulták Jaredet. A férfi káromkodott egyet, letépte magáról Randi karját, és bemenekült a szobájába, dühösen bevágva az ajtót. – Ezért még számolunk! Mars az irodámba! – rivallt a lányokra Randi szigorú képpel, majd miután Loralee és LoveAnne vihogva elszaladtak, visszament a mosdóba Jared holmijáért. – Egyedül vagyok – közölte, mikor egy perccel később halkan bekopogott a férfihoz. Az ajtó résnyire nyílt, és mihelyt a lány benyújtotta a ruhákat, nyomban újra becsukódott. Randi alig állta meg, hogy hangosan fel ne kacagjon. Ahogy fürge léptekkel elsietett az iroda felé, azon törte a fejét, hogy mit is mondjon a lányoknak. Még sosem adódott hasonló helyzet, hiszen a legidősebb hímnemű lény, akit valaha is elszállásoltak a közösségi házban, egy hatéves kisfiú volt. Randi remélte, hogy másnapra minden visszatér a régi kerékvágásba. Jared Tarkett összeszedi magát és elmegy. Minél előbb eltűnik innen, annál jobb, gondolta, idegesen hátrasimítva a haját. – Mikor evett utoljára? – kérdezte Randi elképedten másnap reggel, miután Jared bekebelezte a hatodik kolbászos szendvicset is.
13
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
A férfi felbámult az ebédlő mennyezetére. – Úgy értem, azelőtt, hogy idekerült! – Ma milyen nap van? – Kedd. És jelenleg Redbudban van, Missouri délkeleti részén. – Tudom, hol vagyok – közölte Jared összeráncolt homlokkal. – De tegnap még fogalma sem volt róla, igaz? – vágott vissza a lány. A férfi újabb szelet kenyérért nyúlt, mézet kent rá, és beleharapott. – Igaz. De hogy a kérdésére válaszoljak, nem emlékszem rá, hogy mikor ettem utoljára. Talán pénteken. Rosszul éreztem magam, és nem volt étvágyam. – Rosszul érezte magát, de azért üres gyomorral motorra ült abban a szörnyű időben! – csóválta meg a fejét rosszallóan a lány. – Befejezte végre az evést? – kérdezte aztán, és felállt. Jared reménykedve belekukkantott a kancsóba, amely egy félórája még tele volt, de most már csak az alján lötyögött egy kis tej. A férfi azt is kitöltötte és felhajtotta. – Azt hiszem. Legalábbis egyelőre – mondta megtörölve a száját. Randi szerette volna azt javasolni, hogy feküdjön vissza, és aludjon még egyet, de Jared nem olyan embernek tűnt, aki elviseli a kényeztetést. – Akkor segítsen elrakodni! Már nincs láza, tehát semmi akadálya, hogy dolgozzék az ellátásáért. Ha elég szorgalmas, hamarosan megkeres annyit, hogy könnyűszerrel kifizetheti a tönkretett karácsonyfámat meg a zoknimat, amelyet magának adtam. – Már háromszor is bocsánatot kértem, amiért felborítottam a karácsonyfáját – dohogott Jared színlelt haraggal, és megfogta a tányérját –, ami pedig a zokniját illeti, azt azért adta nekem, mert az enyémet elégette! – Menthetetlen állapotban volt – magyarázta édeskés mosollyal Randi, majd egy tálcára tette a mézesüveget, a margarinosbödönt meg a férfi bögréjét, és kivitte a konyhába. Jared némán követte, s a lánynak hirtelen az az érzése támadt, hogy kóbor kutyája egy épp csak megszelídített farkassá változott. A férfi az utolsó huszonnégy órában jóformán mást sem tett, csak evett és aludt. No és kérdezősködött. Igen, Jared E. Tarkett meglepően bőbeszédűnek bizonyult, de csak olyankor, amikor kettesben voltak. Randi nem tudta elképzelni, mi az oka ennek a megkülönböztetett bánásmódnak. A férfi Maudie-val alig váltott néhány szót, mikor a doktornő előző nap átjött, hogy egy gumipólyával átkötözze a mellkasát, és makacsul hallgatott, ha Loralee vagy LoveAnne a közelben voltak. Randi ezt nem vette tőle rossz néven, sőt, ha tehette volna, a legszívesebben követi a példáját, de nem tehette. Mert a Szeretetszolgálat éppen a Loralee-kért és LoveAnne-ekért jött létre, emlékeztette magát, miközben fóliába csomagolta a maradék kenyeret. Ha eleget magyaráz nekik, ha eleget tanítja és buzdítja őket, a mai redbudi lányok legalább leérettségiznek, és ezzel megnyílik előttük a lehetőség, hogy jobban éljenek, többre vigyék, mint az anyáik. És talán nem válnak a világ Billy McGuire-einek az áldozataivá. – Mi a foglalkozása, Jared? – kérdezte hirtelen. – Mivel keresi a kenyerét? – Az utóbbi időben nem dolgoztam – felelte a férfi kitérően. Egy darabig mindketten hallgattak. Randi nem akarta faggatni Jaredet. Ha a férfinak van valami közlendője, úgyis elmondja majd, gondolta. A St. Joe Ólombányáknak és egyéb hasonló társaságoknak „köszönhetően” jó néhány állás nélkül maradt férfival találkozott eddigi élete során, és egyikük sem szívesen beszélt az elveszített munkájáról. Randi biztos volt benne, hogy Jared azelőtt egy irodában vagy egy bankban, de semmiképp sem gyárban vagy a földeken dolgozott. Bár nyugtalanította az a lőtt seb a karján, esküdni mert volna rá, hogy sosem került összeütközésbe a törvénnyel, és bármit csinált is, megszokta, hogy ő a főnök.
14
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
De Randi nem engedhette meg, hogy itt lopja a napot; amikor már majdnem meggyógyult; ez ellentétben állt volna mindazzal, amit évek óta prédikált. – Akkor közelítsük meg más oldalról a kérdést. Mit gondol, miféle munkát tudna itt végezni? Jared meglepetten rámeredt. – Azt hitte, tréfálok? – folytatta a lány. – Komolyan beszéltem, amikor azt mondtam, hogy meg kell dolgoznia az ellátásáért. Persze a repedt bordájával egyelőre nemigen emelgethet, de csütörtökön, hálaadás napján körülbelül húsz vendéget várok ebédre. Mit szólna egy kis krumplihámozáshoz? – Benne vagyok, bár ezen a téren teljesen kezdőnek számítok. Tehát valaki főzött is rá, nemcsak takarított utána. Randi rögtön tudta, hogy a férfi nem volt mindig ilyen otthontalan, mikor reggeli előtt benézett a szobájába. Jared akkor már egy órája fenn volt, de még nem ágyazott be. – Keressen egy kényelmes széket! – javasolta a lány. – Rögtön hozom a krumpliszsákot, a kést és két tálat, egyet a héjnak, egyet a meghámozott krumplinak. És csak szép lassan dolgozzon, van elég ideje! Nem szeretném, ha megint elájulna. – Attól nem kell félnie! – vetette oda gőgösen a férfi. – Remélem. Nos, mi a véleménye, boldogulni fog ezzel a munkával? – Természetesen. De lehet, hogy kicsit ügyetlen leszek – tette hozzá mentegetőzve –, nem mindig működnek megfelelően az izmaim, az ujjaim olykor nem engedelmeskednek az akaratomnak… – Az a legkevesebb… Csütörtök délig még rengeteg dolgot kell elintéznem, így aztán bármennyit segít, örülök neki. Gondolom, addig mindenképp itt marad… Randi visszafojtott lélegzettel várta a választ, de Jared nem felelt. Pedig a lány szerette volna, ha igent mond. Tegnap még alig várta, hogy megszabaduljon tőle, de azóta hozzászokott; a jelenlétéhez, élvezte fanyar humorát, csipkelődését, a kettőjük közt uralkodó fesztelen hangnemet. Jared olykor úgy viselkedett, mintha a fivére lenne, kötekedő volt, mégis kedves. Milyen boldog lett volna Randi, ha annak idején az öccse is így bánik vele! Bobby csak tizenhárom éves volt, amikor ő eljött otthonról, de addig talán öt barátságos szót sem váltottak egymással. Jared más volt, mint Randi többi férfiismerőse. Igaz, ugyanolyan önteltnek és magabiztosnak tűnt, mint ők, ugyanúgy magától értetődőnek tekintette, hogy kiszolgálják, de a lány még nem felejtette el, ahogy megcsókolta a kezét… Ilyesmi egyetlen redbudi pasasnak sem jutott volna az eszébe, főleg mivel többségüknek már jól az orrára koppintott. A lány egy darabig figyelte, ahogy Jared dolgozik, aztán visszavonult az irodájába, hogy lebonyolítson néhány hosszúnak ígérkező telefont, és átnézze a postát. Már jó néhány levélen és egy halom számlán átrágta magát, mikor a férfi bedugta fejét az ajtón. – Kész vagyok. A krumplit betettem a hűtőszekrénybe. De tényleg azt hiszi, hogy ezzel a három kiló krumplival jóllakathat húsz embert? – Emiatt ne fájjon a feje! Mást is kapnak majd! Jared összehúzta a szemöldökét. – Értem. Akkor most járok egyet. Magánál van a tárcám? – Igen. Bezártam a fiókomba. Mikor kivettem a zsebéből, csak három dollár volt benne, szóval ne merészelje azt állítani, hogy a redbudiak kirabolták! A férfi bűnbánó képet vágott. – Látom, nem bocsátotta még meg azt a tegnapi megjegyzésemet! Mentségemül szolgáljon, hogy városi fiú vagyok!
15
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Tudom. A falusiaknak nem ilyen a kezük, mint magának – jelentette ki Randi, feléje nyújtva a tárcát. Jared elvette, aztán felfelé fordította a lány tenyerét. – Nem. De az én többi hölgyismerősömnek sem olyan a keze, mint a magáé – jegyezte meg. Ahogy Randi lebámult kérges tenyerére, szemét ellepték a könnyek, és a szívébe fájdalom nyilallt. – Csakhogy én nem vagyok hölgy! – sziszegte, elrántva a kezét, aztán úgy tett, mintha minden figyelmét az asztalán heverő papírok kötnék le. Jared az egyik lábáról a másikra állt. Végül rájött, hogy hiába vár, a lány nem fog ránézni, s az ajtó felé indult. – Akkor viszlát – morogta. – Viszlát – felelte Randi. Sikerült megőriznie a nyugalmát, bár nagy erőfeszítésébe került. – Fél egykor ebédelünk. Délután megismerkedhet a kézimunkaklub tagjaival. Vajon mit szólnak majd a redbudi pletykafészkek, ha Jaredet meglátják? – tűnődött a lány. Mi lesz róla a véleményük? Jared kiment, és Randi igyekezett a munkájára összpontosítani, de nem sok sikerrel. Fülében minduntalan visszacsengtek a férfi szavai. Szóval nem olyan a keze, mint a többi hölgyismerőséé! Ez egyáltalán nem meglepő! A hölgyeket általában kényeztetik, még a széltői is óvják; nem kell tizenhét éves korukban kenyeret keresniük, sem azzal törődniük, hogy egy haldokló város szegényei miből és hogyan élnek, hogy van-e elegendő ennivalójuk és meleg ruhájuk… Nem, a hölgyek nem dolgoznak, csak csekkeket írogatnak alá. Randi felsóhajtott. Milyen jó lenne, ha ő is ismerne egy-két ilyen „aláírogató” hölgyet! Ebben a hónapban a Szeretetszolgálat megint anyagi gondokkal küzdött. Rajtunk már tényleg csak a csoda segíthet! – gondolta szomorúan a lány.
16
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
3. FEJEZET Jared tökéletes időzítéssel, fél egy előtt néhány perccel ért vissza. Randi alig ismerte meg, mivel időközben levágatta a haját, és a szakállát meg a bajuszát is leborotváltatta. A lány tekintete végigsiklott a férfi érzéki alsó ajkán, erélyes állán és a közepén lévő, ingerlő mélyedésen, amelyen szerette volna végighúzni a mutatóujját. – Látom, borbélynál volt – állapította meg végül szárazon, hogy zavarát leplezze, ám a szeme hirtelen összeszűkült. – Elárulná, hogy miből tellett rá? A redbudiak nem szoktak ingyenmunkát végezni! – Amikor közöltem a fodrásszal, hogy nem akarok úgy kinézni, mint a Pokol Angyalai, inkább a város tiszteletre méltó polgáraihoz szeretnék hasonlítani, készséggel a szolgálatomra állt. Szerintem még fizetni is hajlandó lett volna azért, hogy lenyírhassa a hajamat! – Á, ez biztos Sal volt! Ő a Háborús Veteránok Klubjának elnöke. – Aha. Akkor ezért akart kefefrizurát csinálni! – vigyorgott Jared. – Szerencsére sikerült lebeszélnem róla! – Úgy látom, maga szerencsés fickó – jegyezte meg Randi epésen. Nehezére esett palástolnia a bosszúságát. Nem elég, hogy a nyakába varrta magát egy csavargó, ráadásul olyasvalakivel hozta össze a balsors, aki még az eszkimóknak is el tudja adni a jeget! Csodára vágyott? Hát tessék, megkapta, csakhogy ő nem ilyenfajta csodáról álmodott! – És annyira szerencsés, hogy pont akkor jött meg, amikor épp tálalni akartam. – Megyek, megmosom a kezemet – sietett el a férfi. – Rendben van. És tűrje be az ingét a nadrágjába! – kiáltott utána a lány. – Maudie is velünk ebédel. Randi megesküdött volna rá, hogy Jared elfojt egy morgást. Mindazok közül, akikkel a férfi eddig Redbudbán találkozott, úgy tűnt, Carter doktornőt kedveli a legkevésbé. Pedig kénytelen lesz hozzászokni a jelenlétéhez, ha továbbra is itt akar maradni, mert Maudie gyakran tartózkodott a közösségi házban. Ebéd közben nem sokat beszéltek; az orvosnő a délelőttjét torokgyulladásos gyerekek és a virrasztástól kimerült, aggódó édesanyák között töltötte, s most nem sok kedve volt társalogni. Jared szintén a gondolataiba merült; buzgón kanalazta a levest, s mikor a tányérja kiürült, újra szedett magának. Végül Randi törte meg az egyre kínosabbá váló csendet. – Szóval, mi a véleményed, Maudie, mennyi esélyünk van rá, hogy megszerezzük még az idén azt a bárányhimlő elleni új oltóanyagot? – Nulla – dünnyögte az idős doktornő. – Kérem a kenyereskosarat! Jared némán tovább evett. Randi nem szólt többet, és néhány perccel később a férfi hátralökte a székét. – Alszom egyet – jelentette be. – Lehet, hogy nemsokára hoznak pár cuccot. – Honnan? És miféle cuccot? – kérdezte élesen a lány. – Eldobható tányérokat és narancssárga szalvétákat az edényboltból. Ted Kimball megígérte, hogy átküldi mindazt, ami megmaradt mindenszentekről. Randi felkelt, és haragtól remegő kézzel elkezdte leszedni az asztalt. – Örülnék, ha megmagyarázná, mi ez az egész! Bemutatkozott Ted Kimballnek, úgy tett, mintha a Szeretetszolgálatat képviselné, és kicsikarta belőle ezeket az adományokat? Jared összeráncolta a homlokát. – Nem értem, miért fújja fel a dolgot ennyire! Kimball is itt ebédel hálaadáskor, nem?
17
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Minden évben, de eddig még soha nem hozott semmit. – Nem mintha nem engedhette volna meg magának, fűzte hozzá gondolatban Randi, főleg mivel gyakorlatilag mi neveltük fel a lányát. – Hát ezúttal másként lesz. Sőt azt mondta, hogy nemcsak a tányérokról és a szalvétákról, hanem az evőeszközökről is gondoskodik. – Mintha kicserélték volna, igaz? Úgy megváltozott, hogy alig lehet ráismerni – jegyezte meg Maudie, mikor a férfi mögött becsukódott az ajtó. – Ha továbbra is ennyit eszik, néhány nap múlva teljesen visszanyeri az erejét, és akkor szombaton vagy legkésőbb vasárnap biztosan lelép. Randi szíve elszorult. Maga sem tudta, minek örülne jobban. Egyik pillanatban azt akarta, hogy Jared maradjon, a másikban szeretett volna minél előbb megszabadulni tőle! – Remélem. Fura érzés, hogy rajtam kívül más is lakik az épületben! – Nem ezt mondtad, amikor a Peterson gyerekek naponta százszor ki-be rohangáltak – emlékeztette az orvosnő. – És akkor sem, amikor az általános iskolások nagy része egyszerre kapott bárányhimlőt, és itt fektettük le őket… – Tudom, tudom – dünnyögte a lány, elfintorítva az orrát. – Azt mondtam, hogy szükségünk lenne egy teljes munkaidős ezermester mindenesre és egy ápolónőre! – Meg egy titkárnőre és egy számítógépes rendszerre… – Maudie lehalkította a hangját. – Valami azt súgja nekem, kislányom, hogy ha ügyesen bánsz ezzel a jóképű ördöggel, mindezt megszerezheted. Az az ember, aki rá tudja venni Ted Kimballt, hogy bármit is ajándékba adjon, képes talpra állítani a Szeretetszolgálattól! – Te könnyen beszélsz! Nem neked kell egy fedél alatt élned vele! – morogta Randi, fogai között szűrve a szavakat. De talán kibírják együtt néhány hétig. Mondjuk karácsonyig… Akkor elvégeztethetne Jareddel egy-két munkát, még mielőtt a férfit ismét hatalmába keríti az utazási vágy. Mert hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, abban Randi egy pillanatig sem kételkedett. Jared az ágyon feküdt, és a mennyezetet behálózó repedéseket bámulta. Miranda olyan, mint én, gondolta. Azazhogy inkább olyan, amilyen én voltam valaha, de többé már soha nem leszek. Ő is meg akarja váltani a világot, ő is mindenkiről gondoskodni szeretne. Jaredről eddig még soha senki nem akart igazán gondoskodni. Nem etették napokig, éjjel nem takarták be, hogy meg ne fázzon, nem törődtek azzal, hogy tiszta-e a zoknija. Ha nyújtottak neki valamit, sohasem önzetlenül tették, valamit mindig vártak cserébe, olyasmit, amit ma már nem állt módjában megadni. Randi őrködött az álma fölött, megitatta, amikor lázas volt, nekiadta a zokniját, azt a vastag, meleg férfizoknit, amelyben hideg éjszakákon aludni szokott. Randi Dalton más, mint a többi nő, nem érdemli meg, hogy csalódást okozzon neki. De nem volt más választása; valami mindig továbbűzte, új kikötők keresésére ösztökélte. Tudta, hogy mihelyt teheti, most is felpattan majd a motorjára, és elszáguld a nagy semmibe, és remélte, hogy ez jó lecke lesz a lánynak. A „világmegváltás” rossz üzlet, az ember a fáradozásáért nemhogy jutalmat, de hálát sem várhat, s minél előbb megtanulja ezt Randi, annál jobb. Jaredet annyira kifárasztotta ez az eszmefuttatás, hogy hamarosan elnyomta az álom. A folyosóról beszűrődő zajok, cipősarkak kopogása, izgatott kacarászás ébresztették fel. Megérkeztek a kézimunkázó öreglányok! – villant át az agyán. Eredetileg úgy tervezte, hogy a szobájában marad a távozásukig, csak azzal nem számolt, hogy megszomjazik, és szükségét érzi majd egy kis mozgásnak is. Kicsit idegesen lépett ki a folyosóra; attól félt, hogy azonnal a kíváncsi tekintetek kereszttüzébe kerül. Mint sejtette, a legtöbb klubtag Maudie Carter korosztályába
18
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
tartozott. Jared biztos volt benne, hogy a doktornő gyanítja, mi volt a foglalkozása, épp ezért kerülte, ha csak tehette. Egy ilyen kisvárosban mindenki ismeri a másikat. Ha Maudie megosztotta valakivel a gyanúját, akkor valószínűleg ezek közül a nénikék közül választott magának bizalmast, ebben az esetben pedig nemsokára Randi is tudomást szerez a dologról… Úgy tűnt, mintha Jared legrosszabb félelmei igazolódtak volna be, amikor körülvették őt az öregasszonyok, akiket teljesen felkavart az a tény, hogy egy idegen férfi tartózkodik a „központ szent falai között”, de egészen másféle kérdésekkel bombázták, mint amilyenekre számított. – Tarkett? – kérdezte az egyik. – Csak nem rokona a sabulai Tarkettok-nak? Annak a fickónak, aki az élelmiszerüzlet tulajdonosa? – Nem, Clara, azt Talbotnak hívják – rázta meg a fejét társnője. – Á, akkor biztos nem rokonok – mosolygott Jaredre Clara, és követte a többieket, akik már bevonultak a férfi szobájával szomszédos helyiségbe. Jared kábultan utánabámult, megrázta a fejét, és folytatta az útját. Mikor valamivel később benézett az asszonyokhoz, meglepetten látta, hogy Randi is ott ül a hatalmas hímzőráma egyik oldalán, és buzgón öltöget. – Miss Baileyt helyettesítem, aki ma nem jöhetett el, mert kiújult az ízületi gyulladása – magyarázta a lány, észrevéve Jared kérdő tekintetét. – Ízületi gyulladás, egy frászt! – dünnyögte Clara. – A hősnő férjhez megy a kedvenc szappanoperájában, és ezt nem akarta elmulasztani! – Hölgyeim, gondolom, mindannyian találkoztak már Jareddel – mormolta gyorsan a lány. – Míg a bordája össze nem forr, nálunk marad. Lefogadom, hogy még sosem látta, hogyan készülnek a tűzdelt takarók. – Ez igaz – ismerte be a férfi. – Mit fognak csinálni velük? – Némelyik karácsonyi ajándék lesz, a többit eladjuk a jótékony célú vásáron, a minden évben megrendezésre kerülő tavaszi fesztiválon – világosította fel Clara. – A bevételből fedezzük a központ fenntartási költségeinek egy részét. – Több pénzt hoz a konyhára, mint bármi más, pedig állami támogatást is kapunk! Erről jut eszembe – állt fel Randi –, az irodában egy csomó papírmunka vár rám. Megkínálhatom a hölgyeket egy teával? Az asszonyok többsége lelkesen bólogatott, és ahogy a lány elsuhant az ajtóban álló Jared mellett, a férfi orrát kellemes citromillat csapta meg. – Ki megy férjhez, és melyik szappanoperában? – kérdezte hirtelen valaki. Jared megragadta az alkalmat, udvariasan elköszönt, és visszatért a szobájába. Egy kihallgatást már megúszott. Vajon hány van még hátra? Randi egyik kezével felcsavart haját tartotta, a másikkal az íróasztal fiókjában kotorászott, hullámcsatokat keresve, melyekkel feltűzhetné makrancos fürtjeit. – Nem tudom megjavítani azt a nyomorult kazánt – állt meg Jared az ajtóban. Az arca vörös volt, meztelen mellkasán izzadságcseppek csillogtak. – Nem baj – csitította a lány. – De hát mit ér egy olyan ezermester, aki még ennyire sem képes? – kérdezte sötét tekintettel a férfi. – Úgy értem, ha már ragaszkodik hozzá, hogy fizetést adjon, meg kellene dolgoznom a béremért, nem? – Épp eleget robotol – vágta rá Randi. – És a kazánjavítás nem tartozik a feladatai közé. Egyébként is, heti harminc dollár nem nagy pénz! – Lehet, de jóval több, mint amennyit az utóbbi időben kerestem! S ha hozzászámítja, hogy szállást és kosztot is kapok…
19
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Miért van még mindig itt? – szaladt ki a lány száján. – Tudom, hogy nem a törvény elől bujkál, Carl ezt már ellenőrizte. A férfi szeme elkeskenyedett. – Valóban? Megkérte rá? – Nem, de ismerve őt, nyilván ez volt az első dolga. Mivel nem szólt semmit, maga nyilván büntetlen előéletű. Tehát, miért van még itt? – Ezt hogy érti? – kérdezte ellenségesen Jared. A kiadós étkezésektől és a sok pihenéstől visszatért az ereje, s a lányt most már nem egy kóbor kutyára, hanem inkább egy rab farkasra emlékeztette, aki alig várja, hogy a sebe begyógyuljon, és visszatérhessen az erdőbe. – Látom, hogy nem találja a helyét, ideges… – Igen. Az agyamra megy ez a meleg – morogta a férfi. – Egy-két nap múlva biztos megint rendesen működik majd a fűtés! – nyugtatta meg a lány, bár ő is szédült a hőségtől. Igaz, nem attól, amelyet a túlhevült kazán okozott, hanem attól, amelyet a félmeztelen Jared látványa gerjesztett benne. Valahányszor megpillantotta a férfi széles mellkasát, rég elfelejtett érzések törtek fel benne, amelyekről azt hitte, hogy tíz évvel ezelőtt örökre eltemette őket. Amikor hálaadás napján utánanézett, hogy Jared mit csinál, a férfi éppen keménypapírból kivágott pulykákat ragasztott a tornaterem falára. Randi figyelte, ahogy felemeli a karját, és megfeszülnek a hátizmai, s alig bírta megállni, hogy meg ne simogassa, s mikor megcsapta az orrát bőrének csípős, de nem kellemetlen, jellegzetesen férfias illata, megremegett a vágytól. – Miért nem alszik egyet? Nem ártana magának egy kis pihenés – jegyezte meg rekedten. – Hamarosan megjönnek a vendégek, és akkor úgyis segítenie kell. – Még csak tizenegy óra. Nem vagyok fáradt. Azonkívül maga kelt fel hajnali ötkor a miatt az ostoba pulyka miatt, nem én! – Valamit csak kell ennünk – magyarázkodott a lány. Jared vitára készen megfordult, de aztán vágyakozó kifejezést öltött az arca. – Szeretem az illatát, Randi. Olyan kellemes! – Szárított citromfű és bazsalikom. Mindig ezt teszem az ágyneműm közé – hebegte a lány. – Régi fogás, a kézimunkaklubosok tanítottak meg rá. A férfi közelebb hajolt hozzá. – Üde, mégis izgató… – Jared? Mit csinálunk? – nyögött fel Randi. – Itt állunk a tornateremben és ismerkedünk. A lány felsóhajtott. – Ez veszélyes játék! – A kamaszok számára – nyugtatta meg a férfi. – Azt hiszem, a felnőttek számára még veszélyesebb – suttogta Randi. – Csak hiszed? Hát nem tudod? – tegezte le hirtelen Jared, és előrelépett, mire a lány hátrahőkölt. – Napok óta figyellek – folytatta a férfi, egyre közelebb nyomulva hozzá. – Tanulsz és tanítasz, igyekszel mindenkiről gondoskodni, elvégzed a levelezést és könyvelést, s mindezt egyedül, minden segítség nélkül. Hát nincs senkid, aki értékelné mindazt, amit teszel? Aki átölelne? Aki beletemetné az arcát a citromillatú hajadba? Randi közben kihátrált a folyosóra, és amikor a háta a falnak ütközött, megdermedt. – Mutass egy olyan férfit, aki értékelné ezt a helyet! – kiáltotta fojtottan, önkéntelenül visszategezve Jaredet. – És még ha találnék is egy ilyen csodalényt, azt hiszed, megengedném, hogy itt maradjon, amikor állandóan azt magyarázom ezeknek a lányoknak, ne hagyják, hogy a fiúk kihasználják őket? Amikor arra biztatom az itteni nőket, hogy ne fogadják vissza a férjüket, ha az erőszakos természetű, vagy rosszul bánt
20
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
velük? Ha összeköltöznék egy pasassal, azzal mindent tönkretennék! Ha azt akarom, hogy hallgassanak rám, nekem kell jó példával elöl járnom! Jared elvigyorodott. – Ezért aztán úgy élsz, mint a régi szép időkben a tanítókisasszonyok, nem fogadsz férfilátogatókat, és minden hímet az ellenségednek tekintesz… Szerintem ez nem helyes, Miranda. Itt az ideje, hogy megmutasd ezeknek a lányoknak, hogyan él és viselkedik egy igazi nő, hogy megértesd velük, nem minden férfi gazember, és nem minden férj veri a feleségét. Randi menekülni akart, de izmai nem engedelmeskedtek az akaratának. Mozdulatlanul állt, mint egy riadt őzsuta a fényszóró sugarában. Teste megfeszült, mikor Jared hozzáhajolt. Ám valami az arckifejezésében arra indíthatta a férfit, hogy megváltoztassa eredeti szándékát, és az ajka helyett a homlokát csókolja meg. Randi képtelen volt megszólalni. Kábultan bámult Jared szokatlanul sötéten csillogó szemébe, s mikor a férfi váratlanul hátralépett, a tekintetében értetlenség és megdöbbenés tükröződött. – Látod, úriemberként viselkedtem – mondta rekedten Jared. – Pedig semmi kedvem nem volt hozzá! Most elégedett, tanítókisasszony? – Tudod, hogy nem – suttogta a lány, miközben erőt gyűjtött a szökéshez. – Távolról sem. De be kell érnem ennyivel – tette hozzá, miközben odébb húzódott, kínosan ügyelve arra, nehogy a férfihoz érjen, aztán mintha ezer ördög lenne a nyomában, elszáguldott a konyha felé. Jared nem követte, csak állt ott elképedten. Te jó ég, mi ütött belém? –tűnődött megütközve. Miért a homlokát csókoltam meg, amikor az ajkát akartam megízlelni? Amikor arra vágytam, hogy a karomba szoríthassam, és addig csókoljam, amíg kegyelemért nem könyörög? Igen, ezt szerette volna tenni; azt akarta, hogy legyen egy gyönyörű emléke, amely elkíséri, amikor majd elhagyja ezt a helyet, egy emléke, amely ugyanolyan édes és torokszorítóan szép, mint Miranda. Teljesen bediliztem! – sóhajtott fel, bosszúsan megrázva a fejét. Néhány másodpercig tanácstalanul a levegőbe bámult, aztán visszatért a tornaterembe, gépiesen felkapta a következő pulykát, és a falra erősítette. Azt remélte, ha folytatja a munkát, sikerül elterelnie gondolatait a lányról. Elvégre nem azért jött el otthonról, hogy belebonyolódjon egy zűrös viszonyba, hanem hogy addig vándoroljon, kerülve minden feltűnést, míg el nem dönti, hogy mihez kezd az életével, és kicsoda is akar lenni. Egyszerű. Randi szeretője. Jared majdnem elejtette a ragasztót. Nem, ez lehetetlen. Megőrült? Alig néhány napja ismerik egymást! És különben is, ki ez a nő? Csak egy álmodozó, ostoba emberbarát! Nem, egy elbűvölő emberbarát! Megvolt benne mindaz a tűz és elszántság, ami belőle már kihunyt. Szentül hitte, hogy megváltoztathatja a világot, nem tanulta még meg, hogy milyen hiábavaló és értelmetlen minden erőfeszítés. Olyan hiábavaló és értelmetlen, mint az ő élete… Jared már régóta egyfajta érzelmi vákuumban élt. Bár egyre távolabb került Texastól, s útja során egyre újabb és újabb tájakat ismert meg, napjai egyhangúan és céltalanul teltek; nem talált egyetlen olyan helyet sem, ahol biztonságban és otthon érezte volna magát. Mostanáig. Mert Randi kényszerítette, hogy visszatérjen az élők közé, enni adott neki, ápolta, meggyógyította. Mit keres egy ilyen csodálatos nő ebben a porfészekben? – töprengett a férfi. Valószínűleg ugyanazt, amit ő. Amikor homlokon csókolta, belenézett a szemébe, abban ott tükröződött a lány egész lelke. Ekkor jött rá, hogy Randi is menekül, csak más módszert választott. Ő maradt, ahol volt, így próbált megszökni a világ elől. Vajon mi történne, ha valóban megcsókolná, úgy, ahogy szerette volna? Ha igaz, amit gyanít, ha
21
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
valóban rokonlelkek, a lány valószínűleg halálra rémülne, válaszolt magának Jared homlokráncolva. Ezalatt a konyhában Randit is hasonló gondolatok foglalkoztatták. Miközben kinyitott még egy üveg zöldbabot, igyekezett valami elfogadható magyarázatot találni a történtekre, de hiába erőltette az agyát. Jared megcsókolta. Na és? Mindössze a homlokára adott egy puszit, mintha a bátyja lenne… Ugyan, az a csók egyáltalán nem hasonlított egy testvéri puszira! A férfi ajka szinte égette a bőrét! De miért épp vele kezdett ki? Egy ilyen jóképű fickó kedvére válogathat a nők között! Randi felsóhajtott, és a főzésre összpontosította a figyelmét. Egy óra sem telt belé, s mindennel el is készült. Az épületben még mindig iszonyú meleg volt. Randi nagyot fújt, felemelte a pulóvere alját, hogy azzal legyezgesse felhevült testét, ám a következő pillanatban meglepetten összerezzent, mert a háta mögött elismerő fütty hangzott fel. – Szégyelld magad, Jared Tarkett! – kiáltotta, megpördülve a sarkán. – Hát nem tudod, hogy nem illik valakinek csak úgy a háta mögé osonni? A férfi mély torokhangon felnevetett, és Randi meglepetten meredt rá. Először hallotta Jaredet nevetni, és arra gondolt, hogy szeretné máskor is hallani. Minél gyakrabban… – Tehetek én arról, hogy olyan nesztelenül járok, mint a macska? Van még más kérdésed is? – Rengeteg. Például érdekelne, minek a rövidítése a nevedben az E betű! – Titok. – És ha kitalálom? Jared megrázta a fejét. – Az kizárt dolog. – Hm. – Randi közelebb lépett hozzá. – Tehát nem valami mindennapos név, mint például az Edward. Talán Eugene? – Pfuj! Ennyire még az apám sem volt kegyetlen! Ennyire? A lány megborzongott. Tehát Jared gyermekkora sem volt olyan felhőtlen… Lám, még ebben is hasonlítanak. – Elliot? – Hideg. – Eric? Edgar? Ebenezer? – Nem vagyok viking, nem írok kísértethistóriákat, és nincs olyan ember a világon, akit Ebenezernek hívnának! – Nincs? Ezt mondd Bennek, a megyei gimnázium fociedzőjének! De készülj fel rá, hogy esetleg nyúlcipőt kell húznod! Igen kemény fiú! – Jó, rendben, szóval a megyében van egy Ebenezer. De ennyi elég is, nem? – A fenébe, Jared! Legalább segíts egy kicsit! – Eszemben sincs – válaszolta a férfi csillogó szemmel. – Találgass csak tovább! Randi mondani akart valamit, de ekkor kitárult a bejárati ajtó. Megérkeztek az első vendégek, és Jared arca azonnal kifejezéstelenné vált. – Felveszek egy inget – mondta tompa hangon, és elfordult. A következő három órában Randinek nem sok ideje jutott arra, hogy a férfival foglalkozzék. LoveAnne-t és az apját, Ted Kimballt Maudie Carter követte, aki sosem főzött, még hálaadáskor sem, aztán megérkezett a kézimunkaklub két tagja, majd a ház előtt lefékezett egy ütött-kopott kombi. Randi figyelte, ahogy Crystal – akinek a hasa akkora volt, mint egy felfújt léggömb – kikászálódik a vezetőülésről, kiemeli a gyermekeit, a négyéves Lindyt és a bátyját, Curtist, és a kezükbe nyom egy-egy tálcát.
22
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Vigyázzatok, el ne ejtsétek! Adjátok oda Miss Randinek – mondta, majd a terhes nőkre jellemző, nehézkes járással maga is elindult a lépcső felé. Jared időközben visszatért, és Randi érezte a belőle áradó feszültséget. A férfi idegesen toporgott mellette, tekintete a legtovább Lindyn időzött. A kislány megállt előttük, komoly arccal felbámult Jaredre, aztán odanyújtotta neki az olajbogyóval és sárgarépával megrakott tálcát. – Köszönöm. Ezt azonnal beteszem a konyhába – mosolygott rá a férfi. Egyre több vendég érkezett, és senki sem jött üres kézzel. Végül is huszonhármán gyűltek össze, nagyrészt asszonyok és gyerekek, s míg a felnőttek élénken tereferéltek, a tornateremben vidáman kergetőztek és sikongtak az apróságok. Csak akkor csendesedett el mindenki, amikor az étel az asztalra került. Randi szeme tágra nyílt, amint látta, hogy Jared milyen jámboran követi a kezét szorongató Lindyt. A férfi letelepedett a kislány és a bátyja közé, s ebéd közben kizárólag nekik szentelte figyelmét. Ügyesen rávette Curtist, hogy ne csak pulykát és vajas zsemlét egyen, és még egy kisebbfajta szerencsétlenséget is elhárított, amikor elkapta a tejes poharat, amelyet az egyik gyerek véletlenül majdnem felborított. Ha a kicsik szerették, a kézimunkaklub tagjai egyenesen rajongtak érte. Neki tartogatták a legfinomabb falatokat, három embernek is sok lett volna az, amit a tányérjára halmoztak. És Jared természetesen az utolsó falatig mindent elpusztított. Míg a felnőttek a kávéjukat kortyolgatták, a nagylányok leszedték az asztalt. A kimerítő délelőtt után Randi örült, hogy végre békésen elüldögélhet egy kicsit, de nem sokáig élvezhette a nyugalmat. – A konyhamalac bedöglött – jelentette LoveAnne az ajtóból. – Beleöntöttünk valami izét, de hiába. – Miféle izét? Lefolyótisztítót? Azt nem lett volna szabad! Veszélyes lehet! – pattant fel Randi, és a konyha felé iramodott, ám mire elérte az ajtót, LoveAnne már a mosogatónál állt, s míg az egyik kezével megengedte a csapot, a másikkal bekapcsolta a csökönyös malacot. A gép felbúgott, s a következő pillanatban habzó fekete folyadék lövellt ki a lefolyóból, egyenesen a kamaszlányra. LoveAnne felsikoltott és hátraugrott. Ekkor hirtelen ott termett Jared. Félretolva Randit, odaszaladt a lányhoz, és hidegvizet fröcskölt az arcába. Randi hallotta, hogy halkan nyugtatgatja LoveAnne-t, miközben egy zsebkendővel megtörli a szemét, és gondosan megvizsgálja a bőrét. Randi most már mindent értett, az összes korábbi kérdésére választ kapott. Rájött, hogy Jared miért olyan parancsoló fellépésű, miért várja el, hogy rögtön engedelmeskedjenek neki. – Szóval ezt csináltad Texasban, Jared. Orvos voltál – mormolta. A férfi kiejtette kezéből a zsebkendőt. – Igen. És a második keresztnevem Eden. Sajnálom, de most el kell mennem. Szapora léptekkel átvágott a konyhán, s becsukta maga mögött szobája ajtaját.
23
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
4. FEJEZET Randi halkan kopogott az ajtón. – Jared? Én vagyok! Engedj be! – Jó. Legalább nézheted, ahogy összepakolok. A lány belépett a szobába, s rögtön észrevette az ágyon fekvő nyitott, vízhatlan vászontáskát. – Semmi okod arra, hogy elmenj. Ha nem akarod közhírré tenni, hogy orvos vagy, senkinek sem mondjuk el. – Csak voltam orvos. És mielőtt elterjedne a híre, szedem a sátorfámat. – Kettőnkön kívül csak LoveAnne és Loralee voltak a konyhában, ők pedig hallgatnak, mint a sír. – Ugyan, Randi, miért tennék? – Először is azért, mert megígérték nekem. Másodszor, mert az ittenieket nem érdekli a dolog. Redbudnak sokkal égetőbbek a gondjai – tette hozzá a lány élesen. – Körülnéztél már itt? A város tele van munkanélküliekkel, akik segélyen élnek, vagy ha ehhez túl büszkék, hát nyomorognak. Italmérésből nincs hiány, de csak két rendes üzletünk van, mivel az embereknek nincs pénzük vásárolni! – Te dühös vagy – állapította meg Jared megütközve. – Hát persze! Pulykákat ragasztattam veled a falra, amikor segíthettél volna a doktornőnek! Maudie hetvennégy éves, ráférne már egy kis pihenés! A férfi keserűen, tompán felnevetett. – Ne számíts rám, Miranda! Én soha többé nem dolgozom orvosként. – Miért? Mert beléd lőttek? – Pontosan. – Jared becsukta és a földre dobta a táskát. – Ugyan mit ér egy olyan orvos, aki még a saját nevét sem képes olvashatóan leírni? – Nem tudtak ügyesebben összefoltozni? – Ó, a sebészek remek munkát végeztek. Csak, mint mondták, az idegek nem mindig regenerálódnak. Az enyémek sem fognak. – Sajnálom – suttogta a lány. – De hát hogyan kerülhettél ilyen helyzetbe? A szavaidból úgy vettem ki, hogy biztonságos, nyugodt környéken éltél! A férfi feléje fordult. Szeme fénytelen volt, a tekintete élettelen. – Valóban. Ami történt, azt egyedül a saját ostobaságomnak köszönhetem. Nem elégedtem meg annyival, hogy azoknak a pénzeszsákoknak a gyerekeit és unokáit kezeljem, akiket az apám és nagyapám kezelt Dentonban. Többet akartam tenni az emberekért, ezért munkát vállaltam egy dallasi kórházban is. Váltott műszakban dolgoztam a sürgősségi betegellátási osztályon. – És ott lőttek rád? – Igen. Az a hely mindig kész őrültekháza volt! Egyik szombat éjjel, amikor egy gyerek karját gipszeltem be, berontott a rendelőbe egy pisztollyal hadonászó kábítószeres. Mielőtt a biztonsági őrök elkapták volna, vaktában elsütötte a fegyverét, és épp engem talált el. – Jared felkapta a táskáját, és az ajtó felé indult, de Randi elállta az útját. – Jared Eden Tarkett, ne merészelj megint megszökni! – kiáltotta hetesen. – Ha szükségét érzed, hogy felülj a motorodra, és egy darabig száguldozz, hát csak rajta! De vissza kell jönnöd, érted? Van még egy kis elintéznivalónk! – Ugyan miért kellene visszajönnöm, Miranda? – kérdezte szenvtelenül a férfi.
24
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Mert nem vagy olyan érzéketlen, mint amilyennek mutatod magad! – tört ki a lány. – Mert törődsz velünk! Nem velem, hanem ezzel a hellyel. Ne is próbáld tagadni! Ted Kimballből adományokat csikartál ki a számunkra, felvágtad Lindy pulykáját, vidám történeteket meséltél neki, amíg evett. Ne menj el csak azért, mert megtudtuk, hogy ki vagy! Miközben Randit hallgatta, Jared tekintete egyre ellenségesebbé vált. – Honnan veszed a bátorságot, hogy kielemezz? – förmedt rá a lányra, mikor az elnémult. – Ki jogosított fel arra, hogy megmondd, mit csináljak? – Senki – ismerte be bánatosan Randi. – De akkor sem futhatsz el örökké a gondok elől! Nem unod még a menekülést? – Nem. Elfoglal. – Ennél jobb elfoglaltságot is találhatnál! Ha megígérem, hogy többé nem említem a munkádat, visszajössz ma éjjel… vagy legkésőbb holnap reggel? Jared először megmerevedett, aztán alig észrevehetően biccentett. – Ne várj meg, feküdj le nyugodtan! – mondta. – Rendben. Azért mégis szeretném, ha a táskád itt maradna. Biztos akarok lenni benne, hogy visszatérsz. A férfi szó nélkül letette a táskáját a földre, aztán gyengéden, de határozottan félretolta a lányt, és kilépett a folyosóra. – Jared! – kiáltotta Randi, s mikor a férfi megtorpant, utánaszaladt. Futás közben levett a nyakáról egy láncot, amelyen egy kulcs himbálódzott. – Tessék, ez az egyetlen tartalék kulcsom. Vidd el! A férfi arca kifürkészhetetlen maradt, de az ujjai összezárultak a kulcson. Megfordult és nagy léptekkel elsietett. Valamikor hajnali kettő után tért haza. Randi többé-kevésbé átvirrasztotta az éjszakát, s mikor hallotta az ajtónyitás zaját, átvillant az agyán, hogy kimegy a férfihoz, és beszél vele, de túlságosan hideg volt. Majd később, gondolta. Másnap délelőtt tízkor még mindig ezt hajtogatta magában, miközben a többiekkel a karácsonyi ünnepélyt tervezgette. Jarednek egész reggel színét sem látta. Amíg a tanácskozás folyt, hallotta, hogy az épület hátsó részében motoszkál, de mihelyt a gyűlés véget ért, a férfi ismét bezárkózott a szobájába. Fütyülök rá! – gondolta Randi, s hirtelen elhatározta, hogy átugrik a szomszéd városba bevásárolni. Jarednek hagyott egy cédulát, amelyre felírta, hogy hová ment. Mire két órával később visszatért, Jared megint eltűnt, de az ajtaját nyitva hagyta, s a lány látta, hogy a táskája az ágyon hever. Ezek szerint visszajön, állapította meg Randi megnyugodva. Csak akkor lett megint ideges, amikor felfedezte a tartalék kulcsot a komód tetején. – Ha azt hiszed, hogy nem fogom bezárni az ajtót, tévedsz – dünnyögte. Már hajnali három is elmúlt, amikor Randi felriadt a dörömbölésre. – Ran-di! Mi-ran-da! – üvöltötte az ismerős, dühös hang. – Engedj be! Minek kell így ordítani? Nem vagyok süket! – zsörtölődött magában a lány, ahogy kiugrott az ágyból, és kiszaladt a folyosóra. – Akkora lármát csapsz, hogy még a halottak is feltámadnak tőle! – sziszegte, miközben kitárta az ajtót. – Itt nincsenek halottak. Bár én könnyen halálra fagyhattam volna, ha még sokáig kinn kell ácsorognom ebben a pokoli hóesésben. Miért zártál ki? – Miért hagytad itt a kulcsot? – vágott vissza a lány. A férfi haragos pillantást vetett rá. – Azt mondtad, ez az egyetlen tartalék kulcsod, és én nem tudtam, meddig leszek távol. Jared a szobája felé indult, s a lány követte.
25
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Hol voltál? Redbudban ilyen késő éjjel semmi sincs nyitva. A férfi megfordult. – Elmentem a Háborús Veteránok Klubjába. Le akartam inni magam. – Jellemző! – húzta fel az orrát megvetően a lány. – De mint bizonyára észrevetted, végül mégsem tettem meg – folytatta Jared. – Meglepett, hogy senki sem tudta, ki vagyok. Vagyis nem árultak el a lányok. – Hát persze. Megmondtam, hogy nem fognak fecsegni. De most már feküdj le, Jared! Irtó késő, vagy ha úgy tetszik, irtó korán van. A férfi a kilincsre tette a kezét. – Tudomásom szerint ez nem börtön – dörmögte. – Akkor jövök és melyek, amikor akarok, nem? – De – sóhajtotta megadóan a lány. Jared ajtaja legközelebb hat óra két perckor nyílt ki. Randi hallotta, hogy a férfi fojtottan káromkodva kibotorkál a mosdóba. Egy pillanattal később vízcsobogás hallatszott, aztán Jared fölháborodottan felüvöltött, és elzárta a csapot. Néhány másodperc múlva berontott a konyhába; a haja nedves volt, s a víz vékony patakokban futott le meztelen mellkasán. – Nincs meleg víz! – méltatlankodott. – Nincs – mondta a lány nyugodtan. – Ágyneműt mostam reggel, és azt hiszem, mindet elhasználtam. – Hat óra előtt? – kiabálta a férfi dühösen, aztán elfintorodott, és a halántékára szorította a kezét. – Nem érzed jól magad? – kérdezte együtt érző mosollyal Randi. – Te mit gondolsz? – vetett rá Jared egy sötét pillantást. – Azt gondolom, hogy az a férfi, aki éjfélig a klubban lóg, aztán hajnali háromig csavarog, mindent megérdemel. – Van kávé? – váltott gyorsan témát Jared. – Egy egész kanna, de csak azok ihatnak belőle, akik rendesen felöltözve ülnek az asztalhoz – közölte Randi nyomatékosan. – Értem a célzást, tanítókisasszony – mondta hirtelen elvigyorodva a férfi. – És Randi, hadd mondjam meg, hogy sajnálom. Többé nem fordul elő. – Abban biztos vagyok – jelentette ki a lány. – Mert legközelebb nem nyitom ki az ajtót. Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, akár egész éjjel kujtoroghatsz, ha jólesik, de akkor keress másik szállást! – Jó, jó! – csitította a férfi. – Egyelőre úgyis elegem van a csavargásból. Ahogy Jared a szobájában állva a haját törülgette, fejében egyre csak az iménti szavai jártak. Komolyan beszélt. Az éjjel órákon át száguldozott a kihalt utakon, de hiába, pedig az elmúlt évben ez a módszer mindig bevált; a motorozás eddig olyan volt számára, mint a kábítószer, átmenetileg elfeledtette vele minden gondját-baját. Furcsa, hogy épp egy hideg missouri országúton kellett rádöbbennie, hogy ma már nem erre vágyik. Kivett a fiókos szekrényből egy flanelinget, és belebújt. Egyre jobban kívánta azt a kávét… – Nagyon fájt? – kérdezte Randi. – Mármint a karod – fűzte hozzá, miközben letette az asztalra a kávéskannát, és szeme találkozott a férfi értetlen tekintetével. Jared hátradőlt. – Először nem, mert olyan kába voltam a meglepetéstől, de aztán pokolian! Csúnya látvány volt… minden csupa vér lett… De emlékszem, hogy a legerősebb érzés még akkor is a megdöbbenés volt bennem.
26
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Randi leült vele szemben az asztalhoz, és figyelmesen vizsgálgatta. Látszott rajta, hogy őszintén érdekli a története, és Jared kissé meghatottan nyelt egyet. – Képzeld magad a helyembe! Merő emberbarátságból elvállaltam azt a munkát, és tessék, ez lett belőle! Annyira megzavart az egész, a kiabálás, a biztonsági őrök rohangálása meg minden, hogy csak akkor kaptam észbe, amikor már a sebészet felé toltak. Ekkor kezdett fájni a karom, de mire a műtőbe kerültem, annyi fájdalomcsillapítót nyomtak belém, hogy már semmit sem éreztem. Randi felkelt, összeszedte és kivitte a konyhába a tányérokat. – Jó munkát végeztek – jegyezte meg. A férfi csak akkor felelt, mikor a lány visszajött. – Mindent megtettek, ami tőlük telt – morogta, és majdnem elakadt a lélegzete, mikor Randi megállt mögötte, s ujjait végigcsúsztatva a karján, kitapintotta a sebhelyet. – De más sérüléseket is szereztél, igaz? – suttogta a lány. – Honnan tudod? – kérdezte a férfi, hátrahajtva és a lány hasának támasztva a fejét. – Mert engem is megsebeztek. Nem kívül, ahol látszik, hanem belül. Sokáig azt hittem, hogy soha többé nem bízom meg senkiben. – De végül kiheverted, igaz? És túltetted magad a dolgon. – Lassan, nagyon lassan, és csakis mások kedvéért. Tulajdonképpen csak akkor sikerült, amikor abbahagytam a menekülést. – Most kezdődik a prédikáció? – mormolta a férfi. – Nem. Most ért véget – felelte a lány egyszerűen, és ahogy elvette a fejéről a kezét, Jared magányosabbnak érezte magát, mint valaha. Randi a konyhában mosogatott, amikor Jared kivitte az üres kávéscsészéjét. – Mars innét! – lépett melléje a férfi. – A reggelit te csináltad, ez legyen az én dolgom. Ezt nevezik munkamegosztásnak! – Úgy véled, meg tudsz birkózni vele? – kérdezte Randi incselkedő mosollyal. – Éppen csak hogy – ismerte el Jared. – Tényleg, hogy használhattad el az összes melegvizet? Tulajdonképpen hánykor keltél fel? – Ötkor. Azt hiszem, most visszafekszem – közölte a lány. – Remélem, nincs ellene kifogásod? – Nincs. – Jared gyengéden félretolta. – Bár őszintén szólva, egy kissé megleptél. Esküdni mertem volna rá, hogy te sosem pihensz! – Olykor kénytelen vagyok, különben nem sokáig bírnám ezt az iramot. Randi szája kiszáradt, a szívverése felgyorsult, miközben Jaredet figyelte. Sose gondolta volna, hogy egy mosogató férfi látványa ennyire izgató lehet. Szerette volna átölelni, az arcát a hátához simítani, de tisztában volt vele, hogy ez ostobaság lenne. A férfi előbb-utóbb elmegy, jobb, ha nem szokja meg, hogy rá támaszkodjon. Délelőtt Randi a kimosott törülközőket hajtogatta össze, amikor Jared egy kosárlabdát pattogtatva odafutott hozzá. – Mit szólnál egy meccshez? – Benne vagyok – vágta rá a lány. – Ha már megtaláltad a labdámat. – Ez a tiéd? Én azt hittem, hogy a Szeretetszolgálaté, mivel az egyik sarokban hevert, a sporteszközök között. – Van, amit a központ vett, van, amit én vásároltam, de mindennek jó hasznát vesszük a tiniesteken… – Randi keze megállt a levegőben. – Vajon a legközelebbi ilyen rendezvényen mit kezdünk veled? – Erre könnyebben tudnék válaszolni, ha elárulnád, mi az a tiniest. – Összegyűjtöm a redbudi kamaszlányokat, mindegyik kap egy hálózsákot, aztán bezárkózunk, és késő éjszakáig vitatkozunk valami izgalmas témáról – magyarázta Randi.
27
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Mit gondolsz, hány mama hagyja majd, hogy itt aludjon a csemetéje, amikor épp a hozzád hasonló férfiaktól próbáljuk megóvni őket? Jared a füle tövéig elpirult. – Ilyen szempontból még sosem néztem a dolgot – vallotta be. – Na mindegy, majdcsak kitalálunk valamit! – sóhajtott fel a lány. – Talán Carl megengedi, hogy nála aludj. Elvégre a saját érdeke is ezt kívánja… – Miért? Ennyire hasznosak ezek a vitaestek a rendőrségnek? – Nem a rendőrségnek, a pizzaszállítónak, és a cég fele az övé – kuncogott Randi. – Tudod, hogy tíz-tizenkét iskoláslány mennyi kaját képes bekebelezni, amikor nincsenek fiúk a közelben? – Tudom – bólintott Jared. – Nekem is volt egy húgom. – Már nincs? – kérdezte Randi lágyan. – De, valahol… Valószínűleg még mindig Texasban él az apámmal… bár az is lehet, hogy azóta megfojtották egymást. Apa és Edie sosem jöttek ki jól egymással… – Mert te magad voltál a megtestesült alkalmazkodás, igaz? – Randi összehajtogatta az utolsó törölközőt is, és rátette a kupac tetejére. – Nem, de legalább elég okos voltam ahhoz, hogy időben kiszálljak. Különben is, miután belém lőttek, apa nem tudta, mihez kezdjen velem. Nos, játszunk vagy nem? Ha egy csöpp sütnivalóm lenne, nemet mondanék, gondolta a lány, de azért követte a tornaterembe. Jared már korábban félretolta a reggelizőasztalt, és felkapcsolta az összes lámpát. – Akarsz kezdeni? – érdeklődött az ócska hálót méregetve. – Persze. Elvégre az én labdám! Tizenöt perccel később Jared bosszúsan a hajába túrt. – Nem mondtad, hogy ilyen jól játszol – dörmögte szemrehányóan. – Nem kérdezted. Mit gondolsz, mit csinálok itt egész télen? Nincs tévém, és a rádión mindössze három adót lehet fogni, amelyek közül kettő csak reggeltől estig sugároz. Amikor nem dolgozom, az időm java részét olvasással és kosárra dobálással töltöm. – Nem sokat olvashatsz – jegyezte meg csipkelődve a férfi. – De, rengeteget – biztosította Randi, s kiütötte a kezéből a labdát. Jared felhördült, és megpróbálta visszaszerezni. A lány kétségkívül fürgébben mozgott, mint ő, de neki hosszabb volt a lába. Miközben Randi cselezett, Jarednek majdnem sikerült megkaparintania a labdát. Randi azonban ezúttal is gyorsabb volt nála, és átbújt a karja alatt, csak arra nem számított, hogy a férfi hátulról átöleli. – Ez szabálytalan! – kiáltotta felháborodottan. – Nem hallom a sípszót – válaszolta Jared lihegve. Nem húzta közelebb magához a lányt, de a labdát kiütötte a kezéből, és utána vetette magát. Randi nem mert ellentámadásba lendülni, mert félt, hogy véletlenül megüti Jared sérült bordáját, és nem akarta emlékeztetni a férfit a balesetére. A következő pillanatban Jared a hálóba repítette a labdát. – Átvettem a vezetést, Miranda – jelentette ki büszkén. – Miért nem szólítasz Randinek, ahogy mások? – kérdezte a lány, a földre pottyanó labda után iramodva. – Mert az fiúnév, és benned nincs semmi fiús. – Á, hát észrevetted? – incselkedett a lány. A labdát pattogtatva a kosár felé indult, de Jared elállta az útját. – Észrevettem, mihelyt magamhoz tértem, és megláttalak a szomszédos ágyon a válladra leomló hajaddal – válaszolta rekedten, mire Randi kezéből kicsúszott a labda. – Nem tudom, meddig leszek még úriember! – mordult fel Jared, és megfogta a lány kezét.
28
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Randi képtelen volt megmozdulni. Pedig hányszor a lelkére kötötte a lányoknak, hogy ha egy fiú tolakodóan viselkedik, azonnal hagyják faképnél, vagy váltsanak témát! Csakhogy ő nem egy éretlen csitri, és nem is egy hormontúltengésben szenvedő kamasz zaklatta a középiskola folyosóján. Jared mellett újból ízig-vérig nőnek érezte magát. – Miranda? Komolyan beszélek! Nem sokáig bírom… – figyelmeztette a férfi, és föléje hajolt. – Annyi baj legyen! – vágta rá a lány. A következő pillanatban Jared birtokba vette az ajkát, és Randi felnyögött. Keze a puha flaneling alá siklott, tenyere a férfi szőrös mellkasára tapadt. Ácsoknak nem akart vége szakadni, és a lánynak úgy tűnt, mintha megállt volna az idő, és rajtuk kívül egyetlen ember sem élne a földön. Soha nem éreztem még így, villant át az agyán. Mikor lefeküdt Billy McGuire-rel, csak valami furcsa sóvárgás kínozta, szeretetre vágyott, és azt hitte, így megkaphatja. Jared másfajta vágyakat ébresztett benne, és Randi még eléggé az eszénél volt ahhoz, hogy felismerje a veszélyt. Tudta, ha nincs résen, a szenvedély lángjai végül könnyen felemészthetik, így aztán lehajtotta a fejét, és megpróbálta félretolni a férfit. – Jared, ezt nem tehetjük. Legalábbis én nem tehetem. A férfi karja lassan lehullott. – Gondoltam. Ki volt az? – kérdezte nyersen. – Kicsoda? – dünnyögte Randi szemlesütve. – Az a szemét alak, aki szétzúzta az álmaidat! Aki elhitette veled, hogy sosem válhatnak valóra. Szeretném megtalálni és kitekerni a nyakát! Randi olyan sokáig bámult maga elé, hogy Jared már azt hitte, nem fog válaszolni a kérdésére. – Billy McGuire-nek hívták – suttogta végül a lány. – Ő volt az, akihez feleségül mentem, két nappal a tizenhetedik születésnapom előtt.
29
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
5. FEJEZET Teltek-múltak a napok. Randi tudta, hogy beszélnie kellene Jareddel Billyről, de mindig annyi tennivalója akadt, hogy nem jutott rá ideje. Rohamléptekkel közeledett a karácsony, és a lány buzgón belevetette magát az ünnepi előkészületekbe. Örült minden feladatnak, mert így újra és újra elodázhatta a vallomást. Félt, hogy Jared nem értené meg a hajdani viselkedését, hogy megvetné, ha tudná, milyen buta liba volt tizenhat éves korában. Billy McGuire-rel egy ideig együtt jártak középiskolás korukban, aztán összeházasodtak, és született egy gyermekük. Jóllehet Billy kihasználta a tapasztalatlanságát, ő maga is éretlen kölyök volt, és legalább annyi tisztesség szorult belé, hogy miután teherbe ejtette, feleségül vette. Később viszont, amikor még nagyobb szüksége lett volna rá, galádul cserbenhagyta… Szombat este Jared szintén a munkába menekült saját kísértetei elől, bár őt másféle „démonok” is üldözték. LoveAnne és Loralee állták ugyan a szavukat, és senkinek sem árulták el, hogy mi a foglalkozása, de állandóan körülötte sündörögtek, mint két kis pincsi. Tanítás után mindennap bejöttek a központba, és sóhajtozva, ábrándos szemmel figyelték Jaredet, amíg be nem esteledett, és haza nem kellett menniük. Most éppen mind a hárman a menedékhelynek berendezett teremben dolgoztak. Jared színes papírba csomagolta a karácsonyi ajándékokat, a két lány pedig masnival díszítette és címkékkel látta el a csomagokat. – Tarkett doktor? – szólalt meg LoveAnne félénken. – Tessék – sóhajtott fel Jared. – De nevezz inkább Mr. Tarkettnak, jó? Randi, aki az irodájában kávézott és minden szót tisztán hallott a nyitott ajtón át, önkéntelenül elmosolyodott. – Azt hittem, az orvosok is olyanok, mint a papok – mondta a lány. – Úgy értem, aki egyszer az orvosi pályára lépett, az felhagyhat a hivatása gyakorlásával, de továbbra is orvos marad, nem? – Igazán, LoveAnne! – förmedt rá Loralee türelmetlenül. – Esküszöm, Mr. Tarkett, a barátnőm olykor zöldebb, mint májusban a libaürülék! A libaürülék? Randi majdnem beleprüszkölt a kávéjába, és gyorsan lehette a csészéjét. Mi történt Loralee Spencerrel, hogy ilyen választékos lett? Úgy látszik, vannak még csodák! Talán Jared jelenlétéből több haszon származik, mint gondolta. – Az is csak egy munka – magyarázta Loralee fölényesen LoveAnne-liek, aztán némi töprengés után hozzátette: – Bár izgalmas lehetett! Biztosan sokat utazott, gyönyörű nők vették körül, csodálatos kocsit vezetett… – A nők korántsem voltak olyan gyönyörűek – felelte Jared. – És általában egy furgonnal közlekedtem, az időm java részét pedig azzal töltöttem, hogy taknyos gyerekek szájába bámultam. Van még kérdésük a hölgyeknek? – Tulajdonképpen hol dolgozott? – faggatta tovább LoveAnne. – Az apámmal és a húgommal együtt a saját rendelőnkben, ahová egy csomó közepesen beteg, de meglehetősen jómódú ember járt. – Akkor miért… – szívóskodott Loralee. Randi felkelt, és az ajtóhoz ment. Jared háttal állt feléje, így nem láthatta az arcát, de sejtette, hogy milyen kétségbeesett képet vághat. – Lányok?! Ha ennyire ráértek, gyertek, segítsetek nekem is! A baptisták busza hozott egy csomó konzervet…
30
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Loralee-nek hirtelen eszébe jutott, hogy otthon sürgős munka várja, és kiviharzott, de LoveAnne, bús pillantást vetve Jaredre, szófogadóan elbaktatott az élelmiszerraktár felé. Jared megtörölte a homlokát. – Pfű! Kösz – morogta, és elvigyorodott. – Nincs mit. Elvégre nem engedhettem, hogy halálra kínozzanak! – Nem kínoztak halálra, csak attól féltem, hogy véletlenül valami olyat mondok, amivel szétrombolom az álmaikat, ehhez pedig túl fiatalok. Az ő korukban az élet még csupa rejtély és csoda! – A tiéd is az volt? – A csodák hiányoztak belőle, de a rejtélyek nem. És a legnagyobb rejtély mind között az volt, hogy miért tulajdonít akkora jelentőséget az apám annak, hogy milyen jegyeket kapok, és merre mászkálok, s miért nem törődik velem, amikor otthon vagyok. – Jared arca kifejezéstelenné vált. – Nem mintha sokáig otthon lebzseltem volna! Tizenhat évesen leérettségiznem, és beiratkoztam az orvosi előkészítőre, aztán az egyetemre, amelyet rekordidő alatt elvégeztem. Én lettem Texas egyik legfiatalabb orvosa. Azt tettem, amit apa akart, követtem a családi hagyományokat. – Jared elnémult, mintha a maga részéről lezártnak tekintené a témát. – Megyek, motorozom egyet – dörmögte és elfordult. Randi nem ért rá sokat töprengeni a férfi viselkedésén, ahhoz túl sok dolga volt. Amikor benézett az élelmiszerraktárba, LoveAnne szórakozott képpel épp a kukoricás és zöldbabos konzerveket rakosgatta fel a polcra. – Az újakat hátra tedd, drágám! – figyelmeztette Randi kedvesen. LoveAnne a konzervekre bámult, majd zavartan nyelt egyet. – Elnézést, Miss Randi! Másutt járt az eszem. – Talán megint elábrándoztál? – Randi szája sarkában mosoly bujkált. – Hát… igen – dadogta LoveAnne bíborvörös arccal. – A múltkor azt mondta, hogy a doktor… izé, Mr. Tarkett dentoni. Randi némán bólintott. – Denton nem nagy város. Persze Redbudnál nagyobb, de azért elég kicsi ahhoz, hogy a helyi orvos a legtöbb lakost ismerje. Talán még a színészeket és az énekeseket is… – Valószínűleg – válaszolta Randi. LoveAnne-t nem érdekelték a redbudi fiúk, mindig valamelyik moziszínészért vagy énekesért lelkesedett. – Ki a hónap embere? LoveAnne felsóhajtott. – Már fél éve nem tudom kiverni a fejemből, Miss Randi. Ő olyan… szóval, Tarkett doktor is nagyon jóképű, de… Mit gondol, Mr. Tarkett ismeri Stevie Joe Nasht? Randinek homályosan rémlett, hogy Stevie Joe valamiféle country-énekes. – Csöppet sem lepne meg, ha kiderülne, hogy igen. – Talán még a címét is meg tudná adni? – Lehet, de ha nemet mond, ne nyaggasd, rendben? – Rendben – ígérte meg LoveAnne, azzal felkapott két tonhalas konzervet, és föltette a polcra, Randi pedig visszament az irodájába, s igyekezett meggyőzni magát arról, hogy csöppet sem számít, ha a konzervek az aljukkal felfelé állnak. Körülbelül egy óra múlva LoveAnne befejezte a munkát – legalábbis megcsinálta azt, amire ábrándozás közben képes volt –, és ellibegett, átadva a terepet Randinek, aki szorgalmasan tovább dolgozott. Már-már azt hitte, mindent elrakott, amikor észrevett a sarokban még egy kupacot, s ahogy közelebbről szemügyre vette, látta, hogy a konzervdobozok alatt ott fekszik LoveAnne hátizsákja. Fel kell hívnom, szólnom kell neki, hogy itt hagyta, gondolta Randi. Ez a kamaszlány annyira emlékeztette hajdani önmagára! Ennyi idős korában ő is ilyen álmodozó volt. Világát a tanulás és a jövőről szőtt ábrándképek töltötték ki, és kevés embernek jutott
31
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
benne hely. Gondosan megtervezett jövője mégis romba dőlt, és Randi azt akarta, hogy LoveAnne vágyai sokkal szilárdabb talajra épüljenek. LoveAnne néhány hónap múlva leérettségizik, aztán beiratkozik a Missouri Állami Egyetemre, pontosan úgy, ahogy tervezték. A legfontosabb, hogy megszerezze a tanári diplomát. Aztán ha úgy dönt, hogy visszatér ide, az ólomövezetbe, hogy megtanítsa mások gyermekeinek, hogyan válthatják valóra az álmaikat, az kizárólag az ő dolga. De legalább esélye nyílik arra, hogy elmeneküljön, ha akar. Randi végighúzta kezét az elnyűtt hátizsákon, és érezte, hogy tele van könyvekkel. Vajon akad köztük szórakoztató regény is? Nem is emlékezett, mikor olvasott utoljára csak a gyönyörűség kedvéért! Kevéske szabadidejében inkább tanult, a biológiaóráira készült, s legfeljebb az Amerikai Orvostudományi Értesítő régebbi példányait böngészgette, amelyeket Maudie-tól kapott kölcsön. – Mi az, beleejtettél valamit LoveAnne hátizsákjába? – riasztotta fel merengéséből Jared mély, ingerkedő hangja. Randi gyorsan felegyenesedett, és megfordult. A férfi az ajtófélfának támaszkodva állt, bukósisakját a kezében lóbálta. Arcát kicsípte a szél, szeme vidáman csillogott. – Nem… csak elméláztam, ahogy a tulajdonosa szokott. Úgy látszik, ragályos. – Szeretném, ha megmagyaráznád LoveAnne-nek, hogy az orvosok nem olyanok, mint a papok – dörmögte hirtelen elkomolyodva Jared. – Nem tudom megmagyarázni azt, amit magam sem értek! – Mit nem értesz? Soha többé nem fogok gyógyítani! Miért nem hiszed el? – Nem tudom elhinni, még azok után sem, hogy hallottam a történetedet! Lehet, hogy a sebesülésed akadályoz egyben-másban, de hogy csak úgy otthagyj mindent… Jared szeme haragosan megvillant. – Ezt nem bírod megemészteni, igaz? – Igaz! Mindened megvolt, amire én valaha is vágytam! Jared tekintetében határtalan szomorúság tükröződött. – De az nem az én álmom volt, Miranda. Hazugságban éltem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz orvos voltam, csak azt, hogy az a munka nem volt nekem való. A lány hirtelen megragadta a vállánál. – Lehet, hogy a kezed szilárdságát elvesztetted, de még megvan a tudásod, a tapasztalatod! Együtt érzel a szenvedőkkel, törődsz az emberekkel! Könnyűszerrel elvégezhetnéd a kilencvenöt százalékát mindannak, amit Maudie Carter csinál! Érezte, hogy a férfi izmai megfeszülnek az ujjai alatt. – Én nem, Miranda, de te igen! Te megteheted! Ez a te álmod! Azt hitted, nem találom ki? Váltsd valóra, ha olyan sokat jelent a számodra, de ne próbáld rám kényszeríteni! Jared arca merev volt, mindkét keze ökölbe szorult. – Rendben – felelte csípősen a lány. – Úgy látszik, jobban élvezed azt a rabszolgamunkát, amelyet itt néhány dollárért végzel! – Sokkal jobban, még ha ez téged meglep is – vágta rá szenvtelenül a férfi. – És mindjárt folytatom is, csak elrakom a bukósisakomat! – Nagyszerű! Aztán vacsora közben majd elmondhatod, mennyi örömet leltél az iratgyűjtők rendezésében – vetette oda Randi, miközben az ajtóhoz sietett. Jared egy-kettőre rájött, hogy nincs sok érzéke a papírmunkához. Alig negyedórát bírta megszakítás nélkül, de minthogy a teljesítménye így is vagy tizenegy perccel jobb volt Randiénél – aki már három-négy perc elteltével fészkelődött és magában beszélt –, két nap alatt meglehetősen sokat végzett. Hamarosan azt is felismerte, hogy jobb, ha Randi nincs az irodában; ilyenkor könnyebben összpontosít. A lány közelsége megzavarta, csak őrá figyelt, minden
32
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
mozdulatát magába itta. Randi illata betöltötte a kis szobát, főleg amikor a fűtőberendezés rosszul működött, és az egész épületben olyan hőség uralkodott, mint egy trópusi szigeten. Végül elfogyott Jared türelme, s úgy döntött, nem szenved tovább. Am még mielőtt elérte volna az ajtót, a lány utána kiáltott. – Ne lógj meg, Tarkett! Ne merészelj felülni a motorodra és elhúzni! Ma még rengeteg teendő vár ránk! Délután öttől legalább tizennégy család jön majd élelmiszerekért, és szükségem lesz valakire, aki zacskóba rakja a cuccokat. Úgy gondoltam, te leszel az a valaki! – Ó, a fenébe! – dörmögte a férfi. – Csomagolj, Jared! Rendezz dossziékat, Jared! Rakd a cuccokat zacskóba, Jared! A lány tekintete élessé vált. – Ezzel azt akarod mondani, hogy eleged van ebből a munkából? Jared hallgatott, mert nem akart hazudni. Az igazság az volt, hogy minden, amit itt, a Szeretetszolgálatnál csinált, új erőt és lendületet adott neki. – Jó, nem szóltam semmit – dörmögte végül. – Remélem, kapok segítőtársakat. – Igen, az RJE-seket, azaz a Redbudi Jótékonysági Egylet tagjait. Természetesen te leszel a főnök – tette hozzá kajánul Randi, amikor a férfi felnyögött. Az RJE négy kamaszlányból állt, LoveAnne-ből, Loralee-ből és két örökké vihorászó, éretlen társnőjükből, akik reggelente busszal jártak be a megyei gimnáziumba. – Végem van! – siránkozott Jared. – Fogd föl úgy, mint egy kihívást! Most megmutathatod, mire vagy képes! – Azt inkább neked mutatnám meg – duruzsolta csábító hangon a férfi. – Első a munka, aztán jöhet a szórakozás – mosolyodott el Randi, és kacéran rákacsintott. Nocsak, nocsak, gondolta a férfi. Talán mégis van remény? Jarednek és a lányoknak végül is nem tizennégy, hanem tizennyolc családot kellett kiszolgálniuk, és hét órára a férfi szinte szédült a fáradtságtól. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is kimerült. Túl sok fásult, beesett arcú nőt látott, túl sok szegényesen öltözött vézna kisgyereket! S valahányszor valakinek azt kellett mondania, hogy nincs pelenka, tej, vagy bármi más, amit az illető kért, összeszorult a szíve. Hét órakor már csak három nő és hat-hét kisgyerek várakozott a pult előtt. – 502-es! – kiáltotta Jared, letéve öt zacskó élelmiszert az asztalra. Randi megmagyarázta neki, hogy az emberek kevésbé találják megalázónak, ha nem kell megadniuk mindenkinek a nevüket, aki a Szeretetszolgálatnál dolgozik. Az 502-est azonban Jared személyesen is ismerte. Crystal volt az, akivel a hálaadásnapi ebéden találkozott. Az asszony most még soványabbnak tűnt, elnyűtt pólója megfeszült nagy hasán. – Curtis, Lindy! – kiáltott a földön hancúrozó gyerekekre. – Gyertek, segítsetek a mamának! A kislány felugrott, hogy az anyjához szaladjon, ám amikor Jared elé ért, megtorpant. Jared kedvesen rámosolygott. – Szia, emlékszel rám? – kérdezte. A csöppség nem válaszolt; szurtos kis hüvelykujját a szájába dugva elmélyülten tanulmányozta a férfi arcát. Ő is túlságosan sovány volt, finom szálú, fürtös haja aranyszínű felhőként övezte maszatos pofikáját. – Múltkor én szeleteltem fel a pulykádat – folytatta Jared, és arra gondolt, hogy a kislánynak meg kellene törölni az orrát. Lindy sokáig álldogált előtte némán, majd egy pillanatra kivette szájából a hüvelykujját. – Emlékszem – válaszolta és elfordult.
33
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Szűkszavú kis hölgy – csendült fel Randi hangja a férfi háta mögött. – Már csak két család van hátra, és végeztünk. – És akkor összeeshetünk – sóhajtott fel Jared hálásan. Randi kiegyenesedett, és megpróbálta ellazítani sajgó hátizmait. A lányok már hazaindultak, a férfi pedig kiment a parkolóba, hogy betegye az élelmiszeres zacskókat az utolsó „ügyfél”, Sarah Jane teherautójába. Alig néhány másodperccel azután, hogy a vén tragacs motorja felbúgott, Jared berontott a konyhába. Szokatlanul sápadtnak látszott. – Miranda! – kezdte feldúltan. – Csinálnunk kell valamit. Az az utolsó nő, akinek segítettem… – Sarah Jane? – Így hívják? Szóval, mikor kivittem a csomagjait… – Felfedezted, hogy a teherautójában lakik – fejezte be halkan Randi, mire Jared arca még jobban elfehéredett. – Mit szándékozol tenni ez ügyben? – kérdezte szigorúan. – Semmit. Az égvilágon semmit sem tehetek! Sarah Jane azért lakik a teherautóban, mert elveszítette a lakását. A bútorait elhelyezte egy barátja pincéjében, ő pedig Blinkyvel beköltözött ebbe a kocsiba. – Blinkyvel? – A kutyájával. Azt akarod mondani, hogy nem támadt rád? – Biztosan elbújt az egyik ülés alatt – morogta Jared. – És hogy érted azt, hogy semmit sem tehetsz? Nem szerezhetünk pénzt, nem kereshetünk egy olcsó szobát a számára? – Jared, én már annak is örülök, hogy elfogadja ezt a néhány holmit – sóhajtott fel Randi. – De hogy élhet így? – túrt a férfi idegesen a hajába. – Hogyan főz? Hogyan fürdik, vagy…? – Éjjelente kihajt a város szélére, és beáll a redbudi üveggyár parkolójába. Ott készíti el a vacsoráját egy kempingfőzőn, és vagy itt, a központban fürdik, vagy Maudie-nál. Sosem faggattam arról, hogy egyébként hogyan él, mert túl büszke ahhoz, hogy bárkivel is megossza a gondjait, csak azt tudom, hogy mindent megtettem érte, amit lehetett. Ha megpróbálnék nyomást gyakorolni rá, egyszerűen odébbállna, s utána valószínűleg még rosszabbul menne a sora. Jared szeme összeszűkült. – Ez úgy hangzott, mintha tapasztalatból beszélnél! – Valóban. Tizenhét éves fiatalasszonyok nem élnek palotákban, tizennyolc éves elvált nők pedig még kevésbé. – Randi az ajkába harapott. Kevesen ismerték a múltját, s nem értette, miért épp Jaredet fogadta a bizalmába. A férfi hallgatott. – Nyilván te is elfáradtál. Miért nem fekszünk le? – javasolta a lány, mire Jared nyomban felélénkült. – Együtt? – kérdezte lelkesen. – Nem – torkolta le Randi. – Erőt kell gyűjtenünk holnapra, mert nehéz napunk lesz. Maudie tuberkulinpróbát végez egy csapat óvodásnál. Egy kisbusz hozza be őket reggel a központba. – Szép kilátások! – fintorgott Jared, de aztán az arca megint felderült. – Mi lenne, ha takarékoskodnánk a vízzel, és együtt zuhanyoznánk? – Ezt felejtsd el, Jared Eden! Tiéd a fiúmosdó, én megyek a nőibe! – Randi gőgösen fel akarta szegni a fejét, de felszisszent fájdalmában.
34
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Gyakran fáj a hátad, igaz? Valahányszor valami nehezebb munkát végzel, sajogni kezd – mormolta a férfi. – Honnan tudod? – A lány azt hitte, ügyesen eltitkolta a szenvedését. Eddig Maudie volt az egyetlen, aki keresztüllátott rajta. – Egyszerű. Az egyik csípődet olykor kissé megemeled, és az egész testsúlyodat az egyik lábadra helyezed. Randi kelletlenül bólintott. Borzasztóan zavarta, hogy Jared ilyen személytelen hangon beszél a testéről. – Valóban gyakran nyilall a hátam azóta, hogy… szóval középiskolás korom óta. – Csak nem ütött meg? –kiáltotta Jared olyan ádáz arckifejezéssel, hogy Randi meglepetten rábámult. – Billy? Nem, soha! – nyugtatta meg gyorsan a férfit. – Voltak gondjaink, de nem ilyen jellegűek. És különben is, nem nagy ügy az egész. Veszek egy meleg fürdőt, és máris jobban leszek! – Még jobban lennél, ha beleegyeznél, hogy megmasszírozzalak! – Erős a kísértés – mosolyodott el Randi. – Akkor engedj neki! – biztatta Jared. – Tudod mit? Mindketten lezuhanyozunk, és húsz perc múlva találkozunk a szobádban! – Rendben! – felelte a lány. Minden izma sajgott, és a kilátás, hogy a férfi enyhíthet a fájdalmán, túl vonzó volt a számára. Mikor zuhanyozás után bolyhos zoknijában és kényelmes melegítőjében visszatért a mosdóból, a férfi törökülésben már az ágya mellett ült a padlón, s mellette a földön két bíborszín folyadékkal teli pohár állt. – Mikor utoljára a városban jártam, vásároltam egy üveg bort. Jó lenne, ha innál belőle… természetesen csak a kezelés miatt, azért, hogy könnyebben ellazulj. – Természetesen – visszhangozta a lány, letelepedve az ágyra. – Tessék – nyújtotta oda neki az egyik poharat a férfi. – Hajtsd fel, aztán feküdj hasra! Hol fáj a legjobban? – A derekamnál. Jared először gyengéden, de határozottan gyúrni kezdte a talpát. Randi behunyta a szemét, és hamarosan szinte dorombolt az elégedettségtől. – Jared, ez isteni! – motyogta álmosan. – Miért nem adsz órákat? De nem, ez nem jó ötlet! Ha elterjedne a híre, hogy masszázst tanítasz, az épület dugig megtelne kamaszlányokkal! Jared halkan felnevetett. – És akkor a szüleik kiseprűznének téged a városból, igaz, Miranda? – Valószínűleg. Bár ez a kilátás most csöppet sem izgat. A férfi megnyomkodta a lábikráját, majd keze a combjára csúszott. A bor és a kimerültség megfosztotta Randit a maradék józan eszétől is. Úgy érezte, ez a masszázs a legcsodálatosabb dolog, ami évek óta történt vele, és amikor Jared a derekához ért, és ügyesen ellazította ott is az izmait, fojtottan felnyögött. Nem is emlékezett rá, hogy mikor érintette meg utoljára egy másik emberi lény ilyen szerető gyöngédséggel… Szeméből kibuggyant egy könnycsepp, és legördült az arcán. A férfi azonnal elengedte. – Fájdalmat okoztam, Miranda? – kérdezte aggódva. – Nem, Jared, én okoztam magamnak fájdalmat. – Hogy érted ezt? A lány felsóhajtott. – Ó, Jared, olyan csodálatos, amit csinálsz! Túl csodálatos. És megőrjít a tudat, hogy azt kell mondanom, hagyd abba!
35
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Akkor ne mondd! – suttogta a férfi. – Úgysem fogadnék szót! És ne félj, semmi olyat nem teszek, amit nem akarsz! De ne kívánd, hogy többé ne érjek hozzád! Szeretnék segíteni rajtad, gondoskodni akarok arról a teremtésről, aki az egész átkozott városról gondoskodik! Jared most már a lány hátát masszírozta. – Tudod, hogy tavaly az összes költségetek nem haladta meg a negyvenkétezer dollárt? – Mert csak ennyi pénzünk volt – felelte Randi. – Ne mentegetőzz, én ezt dicséretnek szántam. A fenébe, Miranda, nekem többet kellett fizetnem, amikor megkötöttük a Tarkett Klinika műhiba-biztosítását! – Maudie szinte ingyen dolgozik, így aztán nincs sok kiadásunk. – Persze hogy nincs, ha a vezetőnő nem fizet saját magának munkabért! Hogy akarsz valaha is elmenni innen, ha nincs egy vasad sem? – kérdezte szemrehányóan Jared, ahogy dögönyözni kezdte a vállát. – Ki mondta, hogy el akarok menni? – Tudom, hogy egyelőre maradnod kell, de ne próbáld bemesélni nekem, hogy így akarod leélni az életed; hogy nem bánod, ha soha senki nem szólít Dalton doktornőnek! A lány lesöpörte a kezét a válláról; most egyszerre nem bírta elviselni az érintését. – Az az álom már a múlté, sosem fog megvalósulni. – Nem, ha nem engeded. Pedig valahányszor Maudie-val beszélsz, valahányszor meglátsz egy beteg kisgyereket, az arcod sóvárgó kifejezést ölt. Belőlem mindig hiányzott az elhivatottság, de téged az isten is orvosnak teremtett! – Lehet – mormolta a lány, és felült. – Elismerem, hogy az akartam lenni, de még időben észre tértem. Ráébresztettek, hogy egy ilyen kis vidéki libának semmi keresnivalója az orvosi pályán. Igaz, rengeteget tanultam, de az elméleti tudásnál sokkal többre van szüksége az embernek, amikor valakinek az életét a kezében tartja. Olyankor dönteni és cselekedni kell, és én erre nem vagyok képes. – De hiszen megtetted, drágám! – Jared a tenyerébe fogta az arcát. – Az én életemet többször is a kezedben tartottad, és bármikor újra rád bíznám. És sokat köszönhet neked Sarah Jane, Lindy, LoveAnne meg a többiek is… Randinek már a nyelve hegyén volt valami csípős válasz, ám ahogy belenézett a férfi ragyogó kobaltkék szemébe, egyetlen hang sem jött ki a torkán. – Mi lenne, ha aludnék rá egyet? – vett végül egy mély lélegzetet. – Rettentő álmos vagyok! Azt remélte, Jared elérti a célzást, és elengedi, ám a férfi ehelyett odahajolt hozzá, és megcsókolta. Randi testén forróság ömlött végig. Tudta, hogy Jared csókja ígéret is, a férfi így közli vele, hogy reggel még itt lesz, és ettől Randi egészen elgyengült. Az utolsó pillanatban mégis diadalmaskodott a józan esze, és ismét átvette a parancsnokságot az érzékei fölött. – Kifelé menet oltsd le a villanyt! – mondta hűvösen. Jared bólintott, felkapta a poharát, és az ajtóhoz ballagott. A következő percben a szoba sötétségbe borult. – Minden iskolában tartanak karácsonyi szünetet – szólt vissza a küszöbről a férfi. – Nálad mikor kezdődik, tanítókisasszony? – Hamarosan, Jared, hamarosan – suttogta a lány. Hallotta, hogy az ajtó halk kattanással becsukódik, és a férfi végigmegy a folyosón, de csak amikor már biztos volt benne, hogy visszatért a szobájába, hagyta, hogy kibuggyanjanak a könnyei.
36
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
6. FEJEZET Másnap Jared elég sokáig aludt, s amikor felébredt, minden porcikája sajgott. Talán egy kis motorozás jót tenne, gondolta. Segítene ellazítani az izmait! Mire lezuhanyozott, felöltözött és bement a konyhába, fél kilenc felé járt. Sejtette, hogy Randi már órák óta fenn van, és nyilván nem örült, hogy egyedül kellett reggeliznie. Az asztalon csak egy kancsó tej és egy zacskó kukoricapehely árválkodott, s ez utóbbinak olyan íze volt, mint a fűrészpornak. Jarednek valamennyit sikerült magába erőltetnie, aztán az épület eleje felé indult. Az előcsarnokhoz közeledve a fülét pöfögés, majd fékcsikorgás zaja ütötte meg, s erről eszébe jutott az aznapi program. Maudie már biztosan megérkezett, és készen áll arra, hogy összeszurkálja a szegény apróságokat, villant át az agyán. Talán kellene kérnie Randitől egy füldugót… vagy megnézhetné, hogy a tető nem szorul-e javításra… Esetleg kivándorolhatna Kanadába! A gyerekek nagy része teli torokból bömbölt, ahogy lehetetlenül fiatalnak tűnő nevelőnőik beterelték őket az épületbe, s Jared szeme megakadt egy ismerős arcocskán. – Szervusz, Lindy! – kiáltott oda a kék gumicsizmás, kócos kislánynak, akinek könnyű kabátja alól kilátszott vékony pamutruhácskája. A gyerek nem köszönt, de abbahagyta a sírást, és rábámult. Szeme sarkából még egy utolsó, hatalmas, csillogó könnycsepp gurult le, keskeny ösvényt szántva szív alakú, maszatos pofikáján. A hüvelykujját a szájába dugta, a testén remegés futott végig, majd mozdulatlanná dermedt. A férfi sejtette, milyen ijesztő lehet egy ilyen csöppség számára, amikor valaki így föléje tornyosul, és gyorsan leguggolt. – Maudie doktor nénihez jöttél? – kérdezte kedvesen. Lindy bólintott, és a szeme még jobban elkerekedett. – Akarod, hogy elkísérjelek? – ajánlotta fel Jared. Szeretett volna tenni valamit a kislányért, és semmi más nem jutott az eszébe. – Igen – bólintott Lindy. – Akkor gyere! – nyújtotta oda a kezét, és a kislány azonnal belekapaszkodott, mire bátorítóan megszorította az ujjacskáit, aztán – mitsem törődve a rá vetett furcsálló tekintetekkel – békésen ácsorgott Lindy mellett, míg a nevelőnők sorba állították a többi gyereket. Ekkor azonban bizseregni kezdett a tarkója, ami csak egyet jelenthetett: azt, hogy Randi a közelben van. S valóban, mikor hátrafordult, látta, hogy a lány az irodája ajtajából figyeli őt. – Mi az? Te is elvégezteted a tuberkulinpróbát, Jared? – kérdezte incselkedő mosollyal. – Nem fog ártani – válaszolta közönyös képpel a férfi. – Elég rég csinálták. – Nem fog ártani – ismételte meg Randi félrehajtott fejjel. – Majd meséld el, hogy ment a dolog! – Szerintem hallani fogod – morogta Jared Lindyre sandítva. Ez igen! Le a kalappal Maudie Carter előtt, gondolta Jared. Amilyen nyersen, szinte gorombán bánt a felnőttekkel, olyan kedves volt a rémült kisgyerekekkel. És ami a fő, nem hazudott nekik.
37
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Kicsit fájni fog – mondta, végigjártatva tekintetét a csoporton, mielőtt munkához látott. – Kinek van otthon cicája? – Néhány kéz a levegőbe emelkedett. – Van olyan köztetek, akit már valamiért megkarmolt? A legtöbb kéz fenn maradt. – Engem úgy megkarmolt, hogy vérzett a kezem! – hencegett egy szüntelenül izgőmozgó, vörös hajú kisfiú, aki Jared és Lindy előtt állt a sorban. – Nos, Zach, ez nem fog annyira fájni, mint a cicád karmolása – közölte Maudie. – Megígéred, hogy nem ordítasz? – Igen – felelte a gyerek rövid gondolkodás után –, de csak ha kapok néhány repülőgépes matricát! – Van repülőgépes, egyszarvús, szíves és mackós – intett Maudie az asztalon lévő kosárkára. – Amint látod, elég nagy a választék. A sor lassan haladt. Egy-két gyerek halkan pityergett, de senki sem csinált nagyobb cirkuszt. Lindy elengedte Jared kezét, ám a férfi továbbra is mellette maradt. – Mindenki Lindynek nevez? Sosem szólítanak másképp? – kérdezte hirtelen. Lindy kihúzta a szájából a hüvelykujját. – De. A mama Belinda Marie-nek hív, amikor mérges. Időközben odaértek á doktornő elé, s ahogy Jared felültette az asztalra Lindyt, a kislány megint a szájába vette az ujját. – Nos, Lindy kisasszony, most én következem – mondta a férfi, s odanyújtotta karját az orvosnőnek. Maudie kissé elképedt arcot vágott, de miután megszúrta a négyvillás tűvel, ugyanazt az utasítást adta neki is, amit a kicsiknek. – Ha a bőre megpirosodik és megduzzad, néhány nap múlva jöjjön vissza! És vigyázzon, hogy ne legyen piszkos a karja! Jared bólintott, de nem ment el, megvárta, amíg Lindy is átesik a teszten. Mikor Maudie végzett a gyerekkel, Jared letette a földre, és megsimogatta selymes, szőke haját. – Minden rendben, Belinda Marie? A kislány kivette a hüvelykujját a szájából, és vigyorogva felmutatta. – Minden rendben! – Akkor most itt hagylak, jó? Tudod, még rengeteg dolgom van. – Vigyázz, össze ne piszkold a karod – figyelmeztette fontoskodó képpel a gyerek. – Vigyázok. Viszlát, Lindy-Belinda! Jared elsietett, de a kislány édes, tiszta nevetése még sokáig a fülében csengett. A férfi keze ökölbe szorult, törni-zúzni lett volna kedve, s amikor belépett az irodába, nem bírta tovább türtőztetni a haragját; rávágott az egyik fém iratszekrényre. – Rendben, Galahad lovag, hadd halljam, mi bajod? – mormolta Randi fáradtan, de csöppet sem meglepetten. – Ruhát akarsz venni az egész gyerekcsapatnak? Be akarod cserélni a kisbuszt egy Mercire, vagy talán észrevetted, hogy a legfiatalabb nevelőnő majdnem ugyanolyan előrehaladott állapotban van, mint Lindy mamája? Jared felnézett, s a tekintetük találkozott. – Nem, nem vettem észre. Lindyről van szó. – Igen, tudom. Túl sovány, a kabátja ócska és vékony, és ezen a pamutruhácskán kívül csak egy farmere és két pulóvere van. A férfi megint rávágott a szekrényre. – Belindának hívják. Tudod, mit jelent ez a név? – Mivel Randi megrázta a fejét, a férfi folytatta: – Spanyol szó. Belinda, azaz „gyönyörű”. De Lindy nem gyönyörű. Lehetne, de nem az. Miért? – Ó, erre könnyű válaszolni, Jared! Az apja az ólombányákban dolgozott. Mikor két évvel ezelőtt elbocsátották, hat hónapig mindent elkövetett, hogy másik állást találjon, de
38
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
ez, akár a legtöbb sorstársának, neki sem sikerült. Errefelé kevés a munkalehetőség, a redbudi üveggyár az egyetlen olyan munkahely, amely húsznál több embert foglalkoztat, de az is állandó anyagi gondokkal küzd. Lindy apja végül inni kezdett, aztán egy szép napon felszállt a Nikotin Expresszre. Jared értetlenül meredt rá, mire Randi megmagyarázta: – Lement egy csomag cigarettáért, és nem jött vissza. Ez úgy hét hónapja történt, közvetlenül azután, hogy Crystal közölte vele az örömhírt, vagyis hogy megint gyereket vár. – Itt hagyta a várandós feleségét a két gyerekkel? Egek, Randi, nem csodálom, hogy gyűlölöd a férfiakat! – Nem gyűlölöm őket – mormolta a lány. – A rendszert gyűlölöm, amely ilyen sorsot szán a Lindy-féle gyerekeknek. Nem tudom, mi lesz vele, ha egyszer súlyosabban megbetegszik, vagy ha a mamájának nehéz szülése lesz. De hát bizonyára te is számos hasonló esettel találkoztál már az életed során… – Nem mondhatnám. – Jared nagyot nyelt. – A legtöbb betegem sosem ismerte az élet árnyékos oldalát. – Akkor igazán szerencsések – biccentett Randi. – Szóval nem gyűlölöm Lindy apját. Csúnyán bánt a családjával, de nem ő az első, aki gyengének bizonyul, és képtelen megbirkózni a ránehezedő nyomással! Mindenesetre én csak egyet tehetek: igyekszem gondoskodni róla, hogy Crystal megkapja a terhes nők számára elengedhetetlenül szükséges vitaminokat, hogy legyen elegendő ennivalója neki és a családjának, és megpróbálom kitalálni, hogyan szerezhetnék néhány meleg holmit a gyerekeinek. – Azt én is megtehetem! – Gondolod, hogy Crystal elfogadná? Ha segíteni akarsz, vegyél vatelint! – Vatelint? – Igen. A jótékony célú vásárig van még néhány hónapunk, és a kézimunkaklub még legalább négy kétszemélyes takarót elkészíthetne, ha lenne elég bélésanyaguk. Az körülbelül ötszáz dollárral nagyobb bevételt jelentene, és ebből a pénzből Lindy mamájának is jutna. Mert egyedül a Szeretetszolgálattól hajlandó elfogadni anyagi segítséget. – Jó – bólintott Jared, és az ajtó felé indult. – Vegyél aranyfüstöt is! – kiáltott utána Randi. A férfi mordult egyet, de nem nézett vissza. Randi elmosolyodott. Szóval a kis Lindy szert tett egy lovagra. Nem, nemcsak Lindy, hanem az egész központ, és nem is egy lovagra. Jared inkább azokra a hajdani legendás hírű békebírókra emlékeztette, akikről a vadnyugati regényekben olvasott. Lehet, hogy ennek a mai békebírónak szüksége van egy kis bátorításra? „Minden iskolában tartanak karácsonyi szünetet” – mondta Jared. Nos, talán most ennek is eljött az ideje… Jared az alaktalan, rosszul összekötözött csomaggal bajlódott, hangosan szitkozódva közben. Honnan a pokolból sejthette volna, hogy ezek a vacakok ilyen vastagok, amikor alig nyomnak pár dekát? Vagy hogy nem tudja megvásárolni őket egy helyen, mert mindenütt csak egyet vagy kettőt tartanak raktáron? A fenébe! Hogy elszaladt az idő! Hamarosan besötétedik, gondolta a férfi. Randi biztosan azt hiszi, megszöktem vagy kocsmázom valahol! Végre-valahára sikerült úgy-ahogy rögzítenie a csomagokat, és elindulhatott. Az ormótlan pakk miatt azonban kénytelen volt lassabban huj tani a szokásosnál, s amikor lefékezett a közösségi ház előtt, a parkolóban már csak Randi rozsdás zöld tragacsa állt. Mi az, ma nincs semmilyen tanfolyam? Ez is ritkán fordul elő!
39
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Jared felnyalábolta a négy műanyag zsákot, amelyek minduntalan ki akartak csúszni a karjából, és feltántorgott a lépcsőn. Az ajtót természetesen zárva találta. Ledobta a zsákokat, kicsatolta a bukósisakját, és lerakta a csomagokra, majd leakasztotta a nyakából a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. – Randi! Hazajöttem! – rikkantotta, és lábával betaszította a csomagokat az előcsarnokba. Mikor ráébredt, mit is mondott, döbbenten nyelt egyet. Haza? Mikor is használta ezt a szót utoljára? De ez a hely csakugyan az otthonává vált. Jared bement a kézimunkaklub szobájába, és ledobta az egyik sarokba a béléseket. – Randi?! – kiáltotta megint. Ahogy kilépett a folyosóra, észrevette, hogy a szobájából fény szűrődik ki. Odabaktatott és belökte az ajtót, aztán megdermedt, és elakadt a lélegzete. Itt a karácsony! Csak így tudta megfogalmazni azt, amit a szeme elé táruló kép láttán érzett. Randi a rozoga hintaszékben ült, világosbarna haj a lágy hullámokban omlott a vállára és telt keblére. Feje hátracsuklott, rózsaszín ajka kissé szétnyílt. Megrendezte neki ezt a csodálatos jelenetet, és míg arra várt, hogy hazatérjen, elaludt. És ő még dühös volt, hogy nem nyitott ajtót! Jared odaosont a hintaszékhez. A lány keze egy félig kész, fényes piroszöld papírláncon nyugodott, amelyet bizonyára a sarokban álló kis műanyag fenyőre szánt. A fácskán apró fehér lámpák égtek, a tetején egy csillag ragyogott, és a felső ágaira Randi már feltett egy papírláncot. A lány őnála kezdte a karácsonyi díszítést! És vajon honnan vette ezt az álomszerelést? Bő szoknyájában, amely alatt több réteg alsószoknyát viselt, régimódi, berakásos, szalagos pruszlikjával, fehér ingvállával, a gondosan elrendezett fekete kendővel úgy festett, mintha egy múlt századi vadnyugati táncmulatságból csöppent volna ide! És Jared hirtelen rádöbbent, hogy Miranda saját magát szánta ajándéknak ez alá a rémes kis fa alá. A férfi letérdelt, s azon tűnődött, hogyan ébressze fel. Úgy átfagyott, hogy attól félt, ha hozzáérne, a lány ijedtében kiesne a székből, de valamit ki kellett találnia. – Miranda – mormolta végül. – Megjöttem. Ébredj fel, hallod? A lány megmoccant, és a szemhéja lassan felnyílt. – Ébren vagyok. Majdnem. Jaj, de megmerevedett a nyakam! – Örülhetsz neki, hogy csak a nyakad merev. Megmasszíroználak, de a kezem olyan hideg, mint a jég! Csodálatos vagy, Miranda! A lány kiegyenesedett a széken, és a haja tövéig elpirult. – Bolond vagyok – dünnyögte zavartan. – Nem is tudom, mi ütött belém! – Én tudom – mondta csendesen a férfi. – Vagy legalábbis sejtem. De miért éppen most, Miranda? A lány szürke szeme elhomályosult. – Fogalmam sincs. Az időpont megfelelőnek tűnt. Nem gyógyíthatod be a világ összes sebét, Jared, de látszik rajtad, hogy szeretnéd megpróbálni. Azokra a hajdani békebírókra emlékeztetsz, akik megtisztították a városokat a gonosztevőktől, és úgy döntöttem, megérdemelsz egy ünnepi estét. – Amelyet a tanítókisasszonnyal tölthetek? – mosolygott rá a férfi. – Miért ne? De kicsit elvetettem a sulykot, igaz? – Távolról sem – nyugtatta meg Jared, és felhúzta a székről. – Én sokkal többre vágyom. – Akkor vedd el! A tiéd. Jared nem várt további biztatásra, átölelte és megcsókolta. Randi lábujjhegyre emelkedett, és mohón viszonozta a csókját; ujjai a hajába túrtak. Jared felnyögött, a karjába kapta a lányt, és gyengéden az ágyra fektette, aztán gyorsan megszabadult a
40
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
bőrkabátjától, a garbójától és a csizmájától. Végül már csak a farmere maradt rajta, amelyet percről percre szűkebbnek érzett. Randi is vetkőzni kezdett, de Jared megragadta a csuklóját. – Ne! Majd én! – mondta fojtottan. Elátkozva merev, nehezen mozgó ujjait, nagy keservesen sikerült kibújtatnia a legfelső gombokat, de mihelyt a fehér pamutanyag egy kicsit meglazult a lány mellén, nem bírta tovább türtőztetni magát. – Ha valóban olyan hideg vagyok, mint gondolom, lökj félre! – suttogta, arcát a virágillatú, puha keblek közé temetve. Hirtelen átvillant az agyán, hogy nem is az épület, hanem Randi a fő oka annak, hogy olyan otthonosan érzi itt magát. – Elviszlek máshová – suttogta. – Hunyd be a szemed! A lány kíváncsian rábámult, de aztán engedelmeskedett, Jared pedig beburkolta egy takaróba és felkapta. Pontosan tudta, hová megy. Az egyik teremben már korábban felfedezett egy meghitt, hangulatos zugot, oda igyekezett. Egymás után rúgta be az ajtókat, könyökével kattintottá fel a villanyt, míg célhoz nem ért. Akkor óvatosan lefektette a lányt néhány egymásra rakott matracra, amelyeket – legalábbis a falra ragasztott plakátok erre vallottak – szülési gyakorlatokhoz használtak. Jared sok mindenre számított, csak arra nem, hogy miután Randi körülnéz, összegömbölyödik, és szívet tépő zokogásban tör ki. – Randi, az istenért?! Mit csináltam rosszul? – A férfi letérdelt melléje és átölelte. – Nem tudhattad, honnan is tudhattad volna? Ó, Jared, nem maradhatok itt! Kitépte magát a férfi karjából, és kiszaladt a teremből. Jared felvette a pokrócot és lassan követte. A lány bemenekült a szobájába, s amikor a férfi rátalált, az oldalán feküdt, magzatmódra, felhúzott térddel. Jared melléje csúszott, betakarta mindkettőjüket, aztán hátulról átölelte a derekát. – Most pedig mondj el mindent! Tudnom kell, Miranda. – Én sose megyek be oda – motyogta a lány. – Az a helyiség csupa pókháló! – Ez nem igaz. Múltkor kitakarítottam, és amennyire láttam, semmiben sem különbözik a többi teremtől. – Igen… de az a hajdani negyedikes terem. – Na és? Talán kellemetlen emlékeid fűződnek hozzá? – Nem erről van szó, hanem Beckiről, a lányomról. Idén lenne tízéves, negyedikes. – Van egy lányod? – Volt. De meghalt, alighogy megszületett – felelte tompán Randi. Jared közelebb húzta magához, és Randi akadozó hangon mesélni kezdett. Beszélt a fiatal lányról, aki ölelésre, csókra, szerelemre vágyott, és a fiúról, aki boldogan megadta neki mindezt, sőt még valami mással is megajándékozta. – Csak hónapokkal később jöttem rá, mi bajom. Ugyanolyan éretlen voltam, mint LoveAnne. Végül összeszedtem a bátorságomat, és a szüleim elé álltam. – Egyedül? A fiú nem kísért el? – Jared állkapcsán megfeszült egy izom. – Nem. Szerencsére. Mert amikor bevallottam, hogy várandós vagyok, kidobtak. Az apám, aki világéletében indulatos ember volt, azt mondta, többé ne merjek a szeme elé kerülni, az anyám pedig nem vitatkozott vele. Jared igyekezett uralkodni magán. – A fiú elvett? – kérdezte. – Igen. Szép csendben megesküdtünk, és beköltöztünk a nagyanyja garázsa fölötti rémes kis lakásba. Aztán gyorséttermekben dolgoztam, amíg belefértem az egyenruhába. Persze a hasam egyre nagyobb lett, és én egyre jobban féltem. Nem tudtam semmit a szülésről, így hát elmentem Maudie-hoz. Összekuporgattam huszonöt dollárt, mert
41
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
hallottam, hogy ennyibe kerül egy vizsgálat. Meg akartam kérdezni tőle, hogy minden rendben van-e, és hogy szülhetnék-e nála. – Mit mondott? – Nem talált szavakat. A szüleim addigra már elköltöztek, úgyhogy őket nem vonhatta felelősségre, Billy meg csak ott állt, halálra rémült képpel. Maudie elvitt magához, és még aznap éjjel elkezdődött, és véget is ért a vajúdásom. Becki a szülés után pár órával meghalt, és Billy reggelre eltűnt. A hangja elcsuklott, és Jared egy pillanatra behunyta a szemét. – Gyönyörű kislány volt, tökéletes – suttogta a lány. – Maudie nem tudta megmondani, mi volt a baj. A régi városi temetőben nyugszik. Jared még közelebb bújt hozzá, a nyakába fúrta a fejét. – Egek, Randi, annyira sajnálom! A lány megfordult a karjában. – Én is, Jared, de ez semmin sem változtat. A férfi a tenyerébe fogta az állát. – Ezért csinálod ezt az egészet, igaz? Ezért vagy itt, ezért töröd magad, hogy LoveAnne és a társnői ne jussanak hasonló sorsra! – Igen. Te tényleg megérted! Ez azt jelenti, hogy segíteni fogsz? – lehelte Randi. A szeme még gyanúsan fénylett, de a könnyei már felszáradtak, s ahogy a férfira nézett, a tekintetében fájdalommal vegyes sóvárgás tükröződött. – Mindenben, amiben csak tudok – válaszolta Jared, és ez úgy hangzott, mint egy eskü. Mikor a lány ujjai a tarkójára csúsztak, nem lepődött meg. Sejtette, hogy Randit ugyanaz a vágy emészti, amely őt, hogy ő is feledni akar, gyógyírt keres a sebeire, márpedig a bánat legjobb ellenszere a gyönyör. Randi érintése felszította a szenvedélyét. Halántéka vadul lüktetett, szíve őrülten kalapált, ahogy birtokba vette a lány ajkát. A kalapálás egyre hangosabb lett, s Randi hirtelen a mellkasának feszítette a tenyerét Jared belenézett a lány ijedt szemébe, és csak ekkor ébredt rá, hogy nem a saját szívverését hallja, hanem a bejárati ajtón dörömböl valaki. – Miss Randi jöjjön ki! – kiáltotta egy éles, kétségbeesett hang. – Ég a ház! – sikoltotta egy másik. – Gondolod, hogy ez igaz? – kérdezte Randi. Jared kirohant a folyosóra. Az épület hátsó részét teljesen elborította valami különös, bizonytalan körvonalú feketeség. – Igen! Fussunk a főbejárathoz! – A pokrócot Randire borította, de sehol sem találta a lány cipőjét, a saját holmija pedig a szobájában maradt, és nem merte megkockáztatni, hogy elszaladjon érte. – Gyere, Miranda! Mozgás! – De az irattár, a takarók, a karácsonyi ajándékok… – jajveszékelt Randi, önkéntelenül az iroda felé indulva. Jared felmordult és fölkapta, s mikor a lány kétségbeesetten kapálódzni kezdett, még jobban magához szorította. – Kimegyünk és megvárjuk a tűzoltókat – jelentette ki. – Redbudnak csak önkéntes tűzoltói vannak, és egy örökkévalóságig fog tartani, míg ideérnek! – Randi majdnem elsírta magát. – Jó néhány égési sérülést kezeltem. Hidd el, nem szép látvány! Eszemben sincs benn maradni egy égő házban, és azt sem engedem meg, hogy te itt maradj! – Jared talpra állította a lányt, és nem túl gyengéden a kijárat felé taszította. – Szedd a lábad! Randi szófogadóan nekiiramodott, de még futás közben is egyre újabb és újabb kifogásokkal hozakodott elő.
42
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
A kinti félhomályban jól láthatták az alagsor ablakaiból gomolygó sűrű fekete füstöt. Mikor az épület sarkához értek, majdnem összeütköztek Loralee-vel és LoveAnne-nel, akik mihelyt megpillantották őket, sírva fakadtak. – Hála istennek! – kiáltotta LoveAnne. – Annyira féltem, hogy bent égnek! – A tűz az alagsorban kezdődhetett, de a földszintre még nem terjedt át, mert akkor mi is észrevettük volna – mondta Jared. – Értesítette valaki a tűzoltókat? – Természetesen. Már elindultak – dörmögte egy mély hang. Carl. A nagydarab férfi a kavicsos parkolóban állt. – És most mit csinálunk? – Csak egyet tehetünk: várunk. Reméljük, időben ideérnek – válaszolta Carl, nekidőlve a járőrkocsijának. – Ha hívő ember, imádkozzon! Jared azonban nem volt vallásos, és miközben a kétségbeesetten zokogó Randi hátát simogatta, s az ablakokon kiáradó füstöt szemlélte, arra gondolt, hogy többé már álmodozni sem fog. A lánnyal akart maradni legalább addig, amíg valamiféle új életet fel nem építenek, de ez a tűz elhamvasztotta mindkettejük reményeit. A tűzoltók aztán pár perc múlva megérkeztek, s hamarosan kiderült, hogy a helyzet nem is olyan vészes, mint gondolták. – A kazán volt a ludas. Kimúlt végelgyengülésben – magyarázta egy kormos képű magas fiatal tűzoltó. – Ezek szerint a ház nem fog leégni? – kérdezte Jared, aki hirtelen ráébredt, hogy csak egy fél takaró és a farmere választja el a hideg éjszakai levegőtől. – Aligha, de napokig nem lesz lakható – felelte a tűzoltó. – Minden csupa korom és füst, és az alagsorban valószínűleg megrongálódtak a villamos vezetékek is. Randi megkönnyebbülten felsóhajtott. – Bemehetünk körülnézni? Jared ujjai görcsösen a vállába mélyedtek. – Arról szó sem lehet! Eredj át Maudie-hoz vagy az egyik lányhoz, de be ne tedd a lábad ebbe az épületbe! – De a papírok, az ajándékok, a takarók… – Ne izgulj, azok még reggel is itt lesznek, Miranda! Majd én mindent elintézek, és bezárom az ajtókat. Ezt te most túl fájdalmasnak találnád! – jelentette ki Jared ellentmondást nem tűrő hangon. Randi nem vitatkozott vele, hagyta, hogy beburkolja a pokrócba. Észrevette, hogy Jared és Carl összenéznek, és sejtette, hogy valamiféle hallgatólagos megállapodás született köztük, s mivel tudta, hogy kettőjükkel szemben végképp semmi esélye, hagyta, hogy Loralee odaterelje a járőrkocsihoz. Néhány perccel később Carl beült mellé, és elvitte Maudie-hoz, aki gondoskodott róla, hogy megfürödjön és utána rögtön ágyba bújjon. Másnap Randi, amint felébredt, odaszaladt az ablakhoz. Maudie emeleti vendégszobájából jól lehetett látni a közösségi ház nagy részét. Az épület épnek és viszonylag sértetlennek tűnt, s a lány szíve nagyot dobbant az örömtől, ám a következő pillanatban megroggyant a térde, és meg kellett kapaszkodnia az ablakpárkányban. Jared motorja már nem állt a ház előtt. A férfi elment! A lány lesietett a földszintre. Maudie-ra a konyhában talált rá, az asszony épp kávét főzött. – Tíz perccel azután, hogy ma reggel felgyújtottam idelenn a villanyt, Tarkett megjelent, és beadta a kulcsokat – mormolta. – Sajnálom, kedvesem. A lány nem akart hinni a fülének. Szédült, a szeme előtt fekete karikák táncoltak. Előző éjjel a férfi megígérte, hogy segít neki. Hogy hagyhatta mégis cserben?
43
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
7. FEJEZET A házban mindenütt korom- és füstszag terjengett, és Randit szinte megbénította a tudat, hogy mennyi tennivaló vár rá. Az elmúlt órában végigjárta az épületet, és megpróbálta felmérni a kárt, s most az előcsarnokban állt, az alagsori tócsáktól átnedvesedett cipőjében, a maró bűztől könnyező szemmel. De nem sokáig engedte át magát a kétségbeesésnek; még egyszer körülnézett, aztán munkához látott. Feltűrte ócska flanelinge ujját, és szorosan hátrakötötte a haját, aztán kinyitotta az ablakokat – minthogy az idő kissé enyhébbre fordult, bízott benne, hogy nem fog megfagyni – és visszatért abba a helyiségbe, ahol a már kész takarókat tárolták. Mivel műanyag zsákban tartották őket, nem lettek piszkosak, de igen kellemetlen szagot árasztottak, és az alagsorban megrongálódott vezeték miatt a szárító nem működött. – Nem baj, majd kifeszítek néhány kötelet – motyogta a lány, aztán elkeseredetten megrázta a fejét. Egyedül ítéletnapig sem végez ezzel a rengeteg munkával! Ahogy az előbb végigment a folyosón, rettentő elhagyatottnak érezte magát. Jared nélkül kétségbeejtően üresnek tűnt a ház. Randi arra vágyott, hogy a férfi átölelje és vigasztaló szavakat sugdosson a fülébe, megnyugtassa, hogy minden rendben lesz, ha elég szorgalmasan dolgozik. Az orrát facsaró bűz helyett Jared férfias illatát akarta beszívni, ismét hallani akarta a nevetését… No nem, ebből elég! – rázta meg magát. Nem tudta eldönteni, mi dühíti jobban; az, hogy Jared a feje tetejére állította az életét, vagy az, hogy faképnél hagyta, de most nem is ért rá ezen töprengeni. Elszántan felnyalábolt néhány takarót, és a mosógéphez cipelte őket. Először elintézem ezeket, gondolta, aztán keresek egy vödröt, és lesikálom a falakat. Délre a telefontársaság embere kicserélte a tönkrement kábelt, s délután kettőig Randinek háromszor is le kellett kecmeregnie a létráról, hogy felvegye a kagylót, de megérte a fáradságot, mivel minden alkalommal a Szeretetszolgálat valamelyik „ügyfele” kereste, aki megígérte, hogy következő nap átjön segíteni. Mikor már túl sötét lett ahhoz, hogy tovább dolgozzon, miközben csak a helyiségek felében égett a villany, megint megcsörrent a telefon. Ezúttal Maudie hívta. – Rendelés után átugrottam Park Hillsbe, és vettem egy sült csirkét vacsorára. Itt van az asztalon, úgyhogy igyekezz, ha nem akarod, hogy kihűljön! – parancsolta az asszony, és máris letette a kagylót. Randi kiöntötte a felmosóvizet, és bezárta az ablakokat. Bár Jared minden perccel jobban hiányzott neki, túl elcsigázott volt ahhoz, hogy sírjon. – Talán majd holnap erre is képes leszek – mormolta. Aznap korán lefeküdt, és majdnem tizenegy órát aludt egyhuzamban. Mikor felébredt, még mindig fáradt volt, s az izomláztól sajogtak a tagjai, de azért megint munkaruhába bújt; befonta és feltűzte a haját, bekanalazott egy kis tál kukoricapelyhet, és felhajtott egy csésze kávét, aztán visszatért a közösségi házba. Itt végül mégis elbőgte magát, amikor a kézimunkaklub szobájában felfedezte a négy csomag vatelint. Előző nap jóformán egy pillantást sem vetett a sarokban heverő csomagokra, mert úgy vélte, semmi sem lehet fontosabb a takarók megmentésénél és az irodája rendbehozatalánál, ma azonban közelebbről is szemügyre vette őket, s mikor rájött, hogy mit lát, meglepetésében elkerekedett a szeme. A bélések siralmas állapotban voltak, maró füstszagot árasztottak, és a műanyag zsák sem védte meg őket az átnedvesedéstől. – Ó, Jared, hát tényleg megtetted! – sóhajtott fel Randi meghatottan, aztán leroskadt a tönkrement vatelinekre, és szabadjára engedve az érzelmeit, keserves zokogásban tört ki.
44
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Siratta a béléseket, siratta Beckit és önmagát, mert megint belehabarodott egy jóképű férfiba, aki ugyanúgy cserbenhagyta, mint annak idején a férje, siratta szertefoszlott álmait és reményeit. Csak akkor tért magához, amikor a bejárati ajtón dörömbölni kezdtek. – Jövök már, jövök! – kiáltotta bosszúsan, ahogy feltápászkodott. – Az isten szerelmére, be ne törje az ajtót, ha már eddig épen maradt! A küszöbön két zöld egyenruhás férfi állt. Az idősebbik egy füzetet szorított a melléhez. – Meghoztuk az új kazánt – közölte. – Ez valami tévedés – csóválta meg fejét a lány. – Még meg sem rendeltem. Igaz, nagy szükségünk lenne rá, de… – Valaki másnak is ez lehetett a véleménye, mert az utolsó centig kifizetett mindent, még a munkadíjunkat is! És ha kinyitná a hátsó ajtót, hölgyem, meg is kezdhetnénk a beszerelését! Randi fogta a füzetet, és alaposan szemügyre vette. A megadott cím helyes volt, és a munkalapra rábélyegezték a „Fizetve” szót, csakhogy a papírokat nem ő írta alá, hanem… Jared E. Tarkett. Randi szemét megint elfutották a könnyek. Ez aztán a búcsúajándék! – gondolta. Valóságos csoda! Persze, Jarednek magának sokkal jobban örült volna, de ha a férfi így akarja megnyugtatni a lelkiismeretét, ám legyen! A közösségi háznak túl nagy szüksége volt az új kazánra ahhoz, hogy ő merő büszkeségből visszautasítsa. Miközben a munkások dolgoztak, a lány tovább súrolta a falakat, és újabb adag tűzdelt takarót mosott ki. Tizenegy körül beállított egy villanyszerelő; az ő megbízását is Jared írta alá. Randi elhatározta, hogy ha még valaki megjelenik, elkergeti. Elvégre mindennek megvan a határa, még a bűntudatnak is! De senki más nem jött, csak Crystal, a gyermekeivel. A hasa nagyobbnak tűnt, mint valaha, és szinte zörögtek a csontjai, ám töretlen munkakedv és segíteni akarás fűtötte. Miközben a gyerekek a folyosón hancúroztak, a két nő szorgalmasan dolgozott. Egy órakor rövid szünetet tartottak; elfogyasztottak néhány szelet mogyoróvajas és dzsemes kenyeret meg egy csomag teasüteményt, és testvériesen megosztoztak az utolsó három almán, amelyet a hűtőszekrényben találtak. Aztán Randi és Crystal lefektették a gyerekeket a menedékhelyül szolgáló szobában, és folytatták a takarítást. Az előcsarnokkal már végeztek, és ahogy Jared szobájához közeledtek, Crystal feltette a kérdést, amelyre Randi egész idő alatt várt. – Az a Jared, aki segített neked, lelépett? – Rögtön a tűz után – válaszolta halkan a lány, mire a másik nő együtt érző pillantást vetett rá. – Kár. Kedves mosolya volt. És az ember ritkán lát ilyen jóképű férfit! Ne haragudj, Randi, tudom, hogy a tiéd volt, de nem vagyok vak! Randi vállat vont. – Sosem volt az enyém. – És ez fáj a legjobban, tette hozzá gondolatban. Másnap a kazánszerelők visszajöttek, hogy befejezzék a munkát, s két órakor kijelentették, hogy minden jól működik. Este a villanyszerelő, aki aznap egy segítőtársat is hozott magával, közölte, hogy szintén végzett. Bár az egyik folyosó még kormos és büdös volt, az ajándékok pedig – amelyeket Jared olyan nagy gonddal csomagolt be – szétázott, kormos kupacokban hevertek a menedékszobában, Randi úgy döntött, hogy az épületben alszik.
45
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Pocsék éjszakája volt; háromszor is felriadt, mert azt hitte, motorzúgást hall. Az utolsó alkalommal már fel sem kelt, tudta, hogy csak álmodott. Miért is térne vissza Jared? Ebben a pillanatban talán már félúton jár Alaszka felé! Reggel, amikor Randi kiment a konyhába, megállapította, hogy nem sok ennivalója maradt. Volt még annyi kukoricapehely és tej, hogy megreggelizhessen, de tudta, ha az erejéből futja, még aznap be kell vásárolnia. Noha még rengeteg dolga lett volna, úgy ítélte meg, hogy legelőször a hivatali ügyeket kell elintéznie, és visszavonult az irodába, ahol szinte csodával határos módon semmi sem ázott el. Tízig egy halom papíron átrágta magát, s végre sikerült elérnie a Jefferson City-i Népjóléti Hivatal illetékesét is. Mikor az ablakon át látta, hogy Carl lefékez a ház előtt, kiemel a járőrkocsiból négy hatalmas pizzásdobozt, és a bejárat felé indul, elképedten felvonta a szemöldökét, de nem merte félbeszakítani a tisztviselő szóáradatát. Aztán, mikor Sal megállt a járőrkocsi mögött, és begurított egy hordó sört a házba, majd kivett az ütött-kopott furgonból egy szerszámosládát, Randi elképedése hitetlenkedésnek adta át a helyét. Ám mikor Ted Kimball alkalmazottja és LoveAnne kiszálltak egy teherautóból, kiemelve belőle egy parkettacsiszoló gépet, és nagy keservesen felcipelték a lépcsőn, már nem bírta tovább, kurtán véget vetett a beszélgetésnek, és letette a kagylót. – Mi folyik itt? – kiáltotta ingerülten, ahogy kiszaladt az irodából. Túl sokan hemzsegtek az épületben, és neki fogalma sem volt róla, hogy miben sántikálnak. – Munkabrigádot alakítottunk – közölte Sal. – Félóra múlva a többiek is itt lesznek. Lesikáljuk a falakat, felcsiszoljuk a padlót, és a tornaterem sarkában berendezzük a főhadiszállást! – A micsodát? – kérdezte Randi kábultan. – A főhadiszállást, ahol bármikor összegyűlhet a szervezőbizottság – közölte Sal olyan képpel, mintha ezt mindenkinek tudnia kellene, aztán átpillantott Randi válla fölött és felemelte a hangját. – Hé, Carl, biztos, hogy felállíthatjuk a lelátókat azon a péntek délutánon? Nem lesz taktikai megbeszélés, vagy ilyesmi? – Ben szerint nem! – ordított vissza Carl. – Megmondtam Jarednek, hogy az embereim elvégzik a munkát! Randi megszédült, és az ajtókeretnek támaszkodott. – Valaki elárulná végre, hogy mi ez az egész? – Majd én elárulom – csendült fel a háta mögött egy mély hang. – Annyival is inkább, mert ha nem tenném meg, valószínűleg felpofoznál! Jared! A lány megpördült, és szomjasan itta be a látványt. A férfi csodálatosan festett fekete bőrszerelésében, szél borzolta sötét hajával. Randi először vette észre a szeme sarkában húzódó, apró mosolyráncokat. – Arra még így is sor kerülhet! – vetette oda mérgesen. – Megmondanád, hol a pokolban tekeregtél eddig, és mi a fenét csináltál? – Mindent megszerveztem – jelentette ki Jared. – Bujkáltál. – Erőt gyűjtöttem – javította ki a férfi. – A pénzedet szórtad! – Ezúttal szükség volt rá, Miranda, ezt te sem tagadhatod! – De nekem sokkal nagyobb szükségem volt rád! – tört ki a lány, s mikor a férfi kitárta a karját, odarohant hozzá, és a mellére simult. Több órába beletelt, mire a lány felfogta, hogy Jared mi mindent tett az elmúlt napokban. Nem győzött csodálkozni rajta, hogy a férfi mennyire megváltozott. Jared
46
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
szinte vibrált, csupa lendület volt, csupa lelkesedés! Ügyesen összegyűjtött húszegynéhány embert, csoportokra osztotta őket, és mindegyiknek adott valami feladatot. Az RJE-sek a menedékszobában tevékenykedtek: kicsomagolták az ajándékokat, és mentették a menthetőt. Egy csomó dobozt és csomagolópapírt hoztak magukkal, és Randi sejtette, hogy ezekkel együtt még jó néhány baba, játékszer és társasjáték is utat talált az épületbe. A tornaterem egyik sarkában Jared irányításával valóban elhelyeztek néhány asztalt és széket, s aznap délután Jared, Carl és Sal számos tárgyalást folytatott ezen a rögtönzött parancsnokságon a megyei középiskola vezetőségi tagjaival. Randi akkor képedt csak el igazán, amikor meghallotta, hogy mit terveznek. – Ha jól értettem, Jared, te ismered Stevie Joe Nash-t – kezdte, lehuppanva az egyik székre. – Egyike a kevés dentoninak, akivel még hajlandó vagyok szóba állni – felelte a férfi csillogó szemmel. – És csak úgy egyszerűen felhívtad, és megkérted, hogy adjon egy koncertet? – Azért nem ment ilyen simán a dolog. Ha az ember Stevie Joe-val akar beszélni, többet kell ügyeskednie és esedeznie, mint ha magánkihallgatásra jelentkezne a pápához! De végül sikerült elérnem a kocsitelefonján, és azt mondta, rendben, három hét múlva el tud jönni. – És a Szeretetszolgálatnak adja a bevételt? – Meg Redbudnak – emlékeztette Carl. – És valami persze a gimnáziumnak is leesik, mert megengedik, hogy használniuk a tornatermüket. – Miért? Jared szembefordult vele. – Mit miért? Miért vállalta a fellépést Stevie Joe? Mert tartozott nekem egy szívességgel, és mert kedve volt hozzá. A pályafutása elején gyakran koncertezett középiskolákban. – Nem, engem az érdekel, hogy te miért csinálod ezt? – Megígértem, hogy segítek – mormolta Jared –, s úgy véltem, ennek az a legjobb módja, ha gondoskodom egy kis erősítésről. Ez hosszú távon hasznosabbnak bizonyult, mint ha itt maradtam volna falakat sikálni, nem? – Kétségkívül. Csakhogy a falakkal még mindig nem végeztünk, és a telefonokat innen is lebonyolíthattad volna! – Mindent nem intézhettem el innen – érvelt Jared. – A fűtésszerelő Park Hillsben lakik, és ott van a bankjegy-automata is, amelyből kivettem a pénzt a munkadíjára. – Az egész utat egy óra alatt megjárhattad volna! – dünnyögte Randi, és felállt. Folytassák csak a tanácskozást nélküle! Jared mások előtt úgysem fog vitatkozni vele, legalábbis nem úgy, ahogy szeretné. A lány visszavonult a konyhába, összeszedte és kidobta az üres pizzásdobozokat és a használt papírpoharakat, aztán kiment a folyosóra, ahol az RJE-sek buzgón súrolták az élelmiszerraktár külső falát. LoveAnne épp rácsatlakoztatta a vezetéket a parkettafényesítő gépre. A szeme boldogan ragyogott. – Jaj, Miss Randi! Igaz, hogy Stevie Joe Nash koncertet ad a gimiben? – Úgy tűnik – felelte Randi, mire a lány örömében táncra perdült. – Igen, igen, igen! – énekelte. – Okvetlenül veszek jegyet. Loralee és én a legelső sorban akarunk ülni! – Majd segítek – ígérte meg Randi. – Talán, ha szépen megkérjük, Jared hajlandó lesz bemutatni téged Stevie Joe-nak… LoveAnne megdermedt. – Ó egek! Mit fogok felvenni? – nyögött fel, és kirohant az épületből.
47
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
A munkabrigádok feloszlottak, és az emberek egymás után távoztak a főbejáraton át; Randi hallotta, ahogy elköszönnek egymástól. Aztán a tornatermi tanácskozásnak is vége lett, mindenki elment. Mikor néhány másodperccel később Jared bejött az irodába, és lecövekelt az asztala előtt, Randi elmélyülten tovább tanulmányozta az előtte heverő iratokat. – Nos, Jared Eden Tarkett – törte meg végül a hosszúra nyúló csendet, de még mindig nem emelte fel a fejét –, mihez kezdjek most veled? – Kutya legyek, ha tudom, Miranda. Mondd meg te! A lány ekkor ránézett, és ahogy találkozott a tekintetük, a testén remegés futott végig. Magában azt kívánta, bár ne érezné úgy, mintha öröktől fogva ismernék egymást, bár ne kezdene olyan őrülten kalapálni a szíve, valahányszor Jaredre pillant. A férfi még mindig az asztala előtt állt, s a csípőjét kissé előretolva, a magabiztosság élő szobraként várta a válaszát. – Szeretném kitekerni a nyakad – morogta a lány. – Azt hittem, végleg elmentél. – Búcsú nélkül? – meredt rá szemrehányóan a férfi. – Miért ne? Mások is megtették! – De én nem más vagyok! – Azt hiszed, nem tudom? – csattant fel Randi, és felugrott. – Nem ismerek még egy ilyen csodálatos és mégis őrjítő embert! Amit a Szeretetszolgálatért tettél, gyönyörű dolog, mégis a legszívesebben kikaparnám a szemedet! – Mi a baj? – kérdezte a férfi önelégült mosollyal. – Talán attól féltél, hogy nem jövök vissza? – Meglep? Eddigi tapasztalataim szerint a pillanatnyi hangulataid irányítanak. El akartál menni, hát elmentél. Senkinek nem mondtad meg, mikor térsz vissza, és mit tervezel, egyszerűen fogtad magad, felpattantál a motorodra, és elhúztad a csíkot! – Ez nem igaz. Előbb meggyőződtem róla, hogy a tüzet valóban eloltották, bezártam az ajtókat és az ablakokat, és átvittem Maudie-hoz a kulcsokat. – De Jared, én azt vártam, hogy nekem adod oda őket. Szükségem volt rád! – Tudom, Randi. – Akkor miért mentél el? Nálad mindenre ez a válasz. Összekaptál az apáddal, erre eljöttél Texasból, a karodba lőttek, erre otthagytad a munkád, és azóta is egyfolytában menekülsz. – De most nem ezt tettem – jelentette ki a férfi határozottan, s mikor Randi kissé meglepetten ránézett, makacsul felemelte az állát. – Miért, mennyiben más, amit most csináltál? – Ezúttal nem akartam megszökni! – Jared arcán két piros folt égett. – Csak elintéztem valamit, amit helyettem senki nem tudott volna elintézni! – Odalépett a lányhoz, és halkan folytatta: – Ezúttal nem futottam el. Megmutattad, hogy az elutazás nem megoldás, s hogy olykor nehezebb maradni. – Mindig nehezebb maradni – javította ki Randi jeges hangon. – Megígéred, hogy legközelebb majd nem a könnyebb utat választod? A férfi tekintetébe szomorúság költözött. – Nem tehetem. Nem elégednél meg annyival, hogy egyelőre itt vagyok? A lány beletörődőn felsóhajtott. – Nem, de nyilvánvaló, hogy ennél többre aligha számíthatok. Bárhol jártál is, kétségkívül eredményesebben töltötted az időd, mintha itt maradtál volna, és bizonyára kellemesebben érezted magad a tiszta, rendes, kényelmes szállodai szobádban, mint nálunk! – Tévedsz! – Jared megragadta a vállát, és gyengéden, de határozottan az irodaajtó felé tolta. – Nem éreztem jobban magam, mert te nem voltál velem.
48
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Randi hirtelen megszédült, és ahogy az ajtókeretnek támaszkodott, orrát megcsapta a férfi jellegzetes, senkiével össze nem téveszthető illata. – Az a szoba olyan üres volt, Miranda, s nekem egyre csak az a nő járt az eszemben, akit itt hagytam, aki egy estére karácsonyt varázsolt az életembe, aki a hintaszékemben szenderegve várt rám, aki átölelt és mohón viszonozta a csókjaimat… – folytatta a férfi lágy, simogató hangon, és lassan a lány fölé hajolt. Először csak finoman ízlelgette Randi ajkát, s a lány szíve elszorult a vágyakozástól, majd a csókja egyre szenvedélyesebb lett. Randi ujjai ekkor külön életre keltek, végigsiklottak Jared hátán, belemélyedtek sűrű hajába. Keze sürgetően a férfi tarkójára tapadt, ajka szétnyílt nyelvének ostroma alatt, teste a testéhez simult… Ekkor a telefon csörögni kezdett, és Randi megmerevedett, mire Jared rögtön elengedte. A lány az asztal felé indult, de a férfi tekintete megállította. – Már nincs itt, ugye? – mormolta a férfi. – Az a nő, akit itt hagytam? Megint elrejtőzött… Randi bólintott. – Azt hiszem – válaszolta remegő hangon. – Talán túl sok teher nyomja a vállát… Adj neki időt, Jared… A telefon elhallgatott. – Nem biztos, hogy megtehetem – mondta a férfi. A tekintete szomorú volt és vágyakozó. Megcirógatta a lány arcát, aztán sarkon fordult és elsietett.
49
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
8. FEJEZET Valamikor az éjszaka folyamán Randi megint felébredt, de ezúttal nem egy motor valóságos vagy képzelt bugása riasztotta fel, hanem a felismerés, hogy alig három hetük van, hogy felkészüljenek a legjelentősebb eseményre, amelynek Redbud valaha is a színhelye volt: Stevie Joe Nash koncertjére, amelyre két nappal karácsony előtt kerül majd sor. Nagy baj persze nincs, hiszen Jared kitűnő szervezőnek bizonyult. Megfogadta, hogy segít neki, és Randi szemében ez egyet jelentett: visszatérését az orvosi pályára. Ha Jared átvenné Maudie munkáját, a doktornő végre nyugalomba vonulhatna… A lány felbámult a mennyezetre. Szegény Maudie! Mindenképp el kell intéznie, hogy az ünnepeket a húgával tölthesse Hot Springsben, ahogy mindig vágyott rá! A többivel, azaz Jared meggyőzésével pedig egyelőre várhat. A férfi itt van, és buzog a lelkesedéstől, de a következő hetekben épp elég dolga lesz. Randi úgy döntött, hogy majd csak a koncert után hozakodik elő a tervével. Mélázás közben ismét elszunnyadt, és amikor legközelebb kinyitotta a szemét, a szobába már besütött a nap. A lány gyorsan felkelt, és az ablakhoz szaladt. Az ég kék volt és felhőtlen, de a szél megélénkült, és hevesen rázta az ablaka előtti fa csupasz ágait. És egy másik fáét is… Az udvaron egy emelvényen ott állt a kis műanyag fenyő, amelyet annak idején berakott Jared szobájába, s szinte teljesen elborították a hatalmas égők és az aranyfüst. Ez a figyelmesség jobban meghatotta a lányt, mint bármi, amit a férfi korábban tett. Mikor kiment a konyhába, Jared már türelmetlenül várta. – Mihelyt elkészültél, vásárolni megyünk! Nem tudom, mit ennénk, ha az élelmiszerraktárban nem találtam volna egy kis süteményport! – dörmögte. – Kekszet sütöttél reggelire? – Ez nem agysebészet, Miranda! Ennyire még én is képes vagyok. – Nocsak! Amióta itt laksz, még egy szendvicset sem csináltál. – Mert nem kellett. Te mindig megelőztél a konyhában. Egyébként bevallom, hogy a használati utasítás elolvasása és egy kis keverés a legtöbb, amivel megbirkózom! – Megkönnyebbüléssel hallom. Már attól féltem, rosszul ítéltelek meg! A férfi fanyarul elvigyorodott. – Nem, Miranda, sajnos nagyon is jól ítéltél meg. A vaj is elfogyott? – Igen. A hűtőszekrény is a tönkrement vezetékről kapta az áramot, és a tűz után majdnem minden ennivalót elajándékoztam, a maradékot pedig átvittem Maudie-hoz. De azt hiszem, valahol van még egy kis üveg szőlődzsemem. – Akkor keresd meg! A keksz finomabb lekvárral, mint üresen! És a kávéfőzést is rád bízom. Az enyém ihatatlan! – Biztosan túl erős – gyanította Randi, bár még sosem kóstolta Jared kávéját. – És amilyen türelmetlen fráter vagy, valószínűleg sosem várod meg, hogy a víz felforrjon! A férfi ekkor mellette termett, és magához rántotta. – Tényleg jól ismersz! Gondolom, ezek után az sem lep meg túlságosan, ha nem várok tovább a reggeli puszimra! – Miután megcsókolta a lányt, hozzátette: – Figyelmeztetlek, nekem ebből sosem elég. Jól viselkedem, amíg mások is a közelben vannak, de ne számíts arra, hogy örökké türtőztetem magam!
50
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Akkor gondoskodnom kell róla, hogy ne legyen erőd velem foglalkozni! Annyi munkát adok majd, hogy este örülni fogsz, ha ágyba bújhatsz – incselkedett a lány. – Most pedig segíts összeállítani a bevásárlólistát! Ez így ment körülbelül két hétig. Jared és Randi reggeltől estig dolgoztak, s közben valahogy mindig módot találtak egy-egy ölelésre a raktárban, vagy egy futó csókra a folyosón, ám hallgatólagos megegyezéssel minden este kilenc körül elváltak. Randi ugyan sosem mondta a férfinak, hogy egyedül akar maradni, de ilyenkorra általában már teljesen kimerült, és gyanította, hogy ezzel Jared is így van. A plakátokat, amelyek beharangozták Stevie Joe érkezését, mindenütt kiragasztották a megyében. A rádióállomások ingyenes sugárzási időt biztosítottak a reklámnak, és az RJE-sek vállalták a jegyek árusítását. Az iroda valóságos búcsújáróhellyé vált; mihelyt befejeződött a tanítás a középiskolában, ellepték a lányok. Listákat tanulmányoztak, pénzt számoltak, bankjegykötegeket raktak be az ütött-kopott pénzszekrénybe, s LoveAnne mindig köztük volt. Vasárnap estére a legtöbb jegy elkelt, és Randi nyolckor kituszkolta az utolsó lányt is az ajtón. Alig várta, hogy kettesben maradjon Jareddel, csakhogy mire megfordította a kulcsot a zárban, a férfi már belebújt a bőrkabátjába, és épp a cipzárt húzta fel. – Motorozom egyet, talán kitisztul az agyam – mondta. – Velem tartasz? Randinek ez eddig sosem jutott eszébe, de ma este egész jó ötletnek találta. – Van még egy bukósisakod? – kérdezte rövid habozás után. – Már hetekkel ezelőtt beszereztem egyet, csak arra vártam, hogy elkérd. Rögtön hozom! – kiáltotta a férfi, és elsietett a szobája felé. Randi számára új tapasztalatot jelentett a motorozás. Ahogy végigrobogtak a sötét országúton, átölelte a férfi derekát, a hátára hajtotta a fejét, és közben arra gondolt, hogy bizonyára nem élvezné ennyire a száguldást, ha más ülne előtte. A férfi egyenesen Park Hillsbe hajtott, s mikor lefékezett egy autósvendéglőnél, Randi kicsit meglepődött. – Fagylaltra támadt kedvem – magyarázta Jared vigyorogva. – Te nem kérsz? A lány felnevetett. – Azt akarod, hogy teljesen átfagyjak, és hazafelé menet megint ilyen görcsösen beléd kapaszkodjak, igaz? – incselkedett. – Akár forró kávét is ihatsz, akkor is ugyanígy belém fogsz kapaszkodni! – válaszolta a férfi. – Valószínűleg igazad van – mormolta Randi. – De hogy boldoggá tegyelek, eszem egy fagylaltkelyhet. Hétfő délelőtt tíz körül a fényes, ezüstszínű túrabusz bekanyarodott a közösségi ház elé, és lefékezett a parkolóban. Stevie Joe kiszállt, kezet fogott Jareddel, s közben barátságosan hátba vágta a férfit. – Szervusz, Jared! – kiáltotta melegen. – Igazán jó színben vagy ahhoz képest, hogy felcsaptál remetének! – Ezt meg ki mondta? – Senki, csak úgy gondoltam. Elvégre itt élsz ezen az isten háta mögötti helyen, s lefogadom, hogy ötvenmérföldes körzetben nincs errefelé egy rendes kórház! Szóval ne mondd, hogy még mindig Tarkett doktor áll előttem… Jared arca elsötétült. – Tudod, hogy annak vége, Stevie. Randi szeretett volna odaszaladni hozzá, hogy védelmezőén átölelje, de uralkodott magán, és ott maradt az ajtóban, bár félt, hogy a két férfi összekap. Jared azonban megrázta a fejét, és elvigyorodott.
51
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Egyébként ez egy nagyon aranyos kisváros! Csöppet sem csodálkoznék rajta, ha a végén te is beleszeretnél, és vásárolnál itt egy telket! – Majd ha Bónak agancsa nő – vágta rá Nash, a lépcsőhöz sétálva. Randi csak most látta, milyen fiatal, még talán huszonöt éves sincs. Persze, ezt tudhatta volna, ha jobban odafigyel a lányok fecsegésére. Jared bemutatta őket egymásnak, és Stevie Joe lekapta sötét Stetson kalapját. Ahaja világos, majdnem ezüstszőke volt, s ahogy Randi belenézett különös színű, smaragdzöld szemébe, hirtelen megértette, miért tett akkora hatást LoveAnné-re. Időközben az együttes tagjai is kiszálltak, s Bo, Stevie Joe kutyája – egy tigriscsíkos bokszerkeverék – fürgén követte őket. A jelek szerint rögtön mély vonzalom ébredt benne Randi iránt, amin a zenészek igen jól mulattak. – Bo általában kerüli a hölgytársaságot – jegyezte meg Stevie, miközben Randi megvakarta a kéjesen nyöszörgő kutya füle tövét. – Ó, hiszen ez csak egy óriásbébi! – duruzsolta a lány, akit elbűvölt az állat bolondos viselkedése, mire többen megint felnevettek. – Még hogy óriásbébi! A saját szememmel láttam, amikor majdnem leharapta egy felnőtt ember karját! – morogta egyikük. – A gazdáját persze imádja, de soha senki mást nem hízelgett még így körül! – Jó az ízlése – jegyezte meg Jared, átölelve a lány derekát. Bo felkapta a fejét, és gyanakvó pofával megszaglászta a kezét, de végül úgy döntött, hogy Jared karja ott maradhat, ahol van. – Gondolom, valamelyik Park Hills-i hotelben fognak lakni – mormolta Randi. – Igen, a többség – felelte Stevie Joe. – De Bo és én a buszban alszunk. Egyikünk sem rajong a szállodákért. – Amióta Bo az egyikben megette a függönyt – tette hozzá kajánul az egyik zenész. – Stevie-nek természetesen meg kellett térítenie a kárt, és mivel fukar alak, azóta igyekszik távol tartani a vén bestiát a hotelektől. – Minden titkomat kifecseged, Asa! – panaszkodott tréfásan Stevie Joe. – Gyertek, fiúk, nézzük meg belülről az épületet, aztán majd áthajtunk a gimnáziumba! – Azzal jobb várni egy kicsit, ha nem akarja, hogy megrohanják a lányok! – figyelmeztette Randi. – A tanításnak kettőkor lesz vége. – Hallgass rá, Stevie! – kuncogott Jared. – Azokat a csitriket még Bo sem lenne képes feltartóztatni! – Valamelyikükkel feltétlenül találkoznom kell még a koncert előtt. A műsorban van egy rész, amikor felhívok egy lányt a színpadra. Randi és Jared összenéztek. – LoveAnne! – kiáltottak fel egyszerre. – Tényleg ismernek valakit, akit így hívnak? Nahát, ez remek! – lelkendezett az énekes. – Most pedig szeretném, ha körülvezetne – fordult Randihez –, még mielőtt Bo úgy dönt, hogy elege van a jó magaviseletből. Randi megmutatta az épületet, aztán az egész együttest meghívta – kutyástul, mindenestül –, hogy ebédeljenek vele és Maudie-val. Ahogy Bóval a sarkában a konyha felé lépkedett, azon tűnődött, mit szól majd az idős asszony, ha meglátja ezeket a türkizkék és ezüstszínű szerelésben pompázó fiatalembereket, akiknek hosszabb a hajuk, mint bármelyik itteni lánynak… Randi életében először főzött kutyatársaságban. Bo éberen követte minden mozdulatát, és közben elégedett morgásokat hallatott. Jared olyan képet vágott, mint aki nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen, amikor valamivel később elment a nyitott ajtó előtt. – Egy pillanatig sem maradhatunk kettesben, amíg ez a kutya itt van? –sóhajtott fel. – Te hívtad meg! – emlékeztette a lány.
52
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– A gazdáját. Ez az átkozott dög viszont csak nyűg a nyakamon – dörmögte Jared, mire Bo közelebb osont Randihez, és a nyelvét kinyújtva, kárörvendő pofával Jaredre bámult. Randi felkacagott, és megpaskolta az állat fejét. – Azt hiszem, féltékeny vagy. – Eltaláltad! – válaszolta a férfi, és összeráncolta a homlokát. – Szombat reggel eltűnsz innét, pajtás – förmedt Bóra –, és utána az én fejemet fogják megpaskolni. – Ha csak erre vágysz! A férfi rávigyorgott. – Nem, de ez minden, amit Bo tőled kap. Egy ilyen szörnyeteget még te sem csókolnál meg! – Ebben igazad van – fintorgott Randi, ahogy a nyáladzó ebre sandított. – Ne szívd mellre, öregem! – vigasztalta. – Sosem csókolok meg négylábúakat. – És a kétlábúak közül is csak igen keveset – fűzte hozzá Jared. – De ez ellen semmi kifogásom, amíg én is a boldog kiválasztottak közé tartozom. Azon a héten a lány mindennap ott találta új barátját az ajtaja előtt. Stevie-nek adtak egy kulcsot, és amikor reggel bejött, hogy feltegye a kávét, a kutyáját is beengedte. Bo ekkor odaszaladt Randi szobájához, lefeküdt a küszöbre, s mihelyt a lány kinyitotta az ajtót, megnyalta a kezét, aztán a farkát csóválva a lába elé heveredett. – Jobb lesz, ha ehhez nem szoksz hozzá! – figyelmeztette őt Randi, mire a kutya vidáman vakkantott egyet. – Szombaton elutaztok… mit fogsz csinálni, ha majd ismét Stevie-vel és az embereivel kell élned? – Három napig nyöszörög és nyüszít, aztán megnyugszik – felelte az énekes, mikor a furcsa pár belépett a konyhába. – Szia, Randi! – Szia. Bo a gazdájára nézett, vakkantott egyet, aztán követte a lányt, aki időközben leült az asztalhoz, és belekortyolt a kávéba, amelyet Stevie eléje rakott. Randi kellemesen csalódott az énekesben. Az elkényeztetett, beképzelt alak helyett, akit várt, egy közvetlen, kedves vidéki fiút ismert meg, aki csak abban különbözött a redbudi kamaszoktól, hogy idősebb volt náluk, és őrülten jóképű. Igaz, mikor a lány alaposabban szemügyre vette, megállapította, hogy csak a csizmája többe kerülhetett, mint az ő egész ruhatára, és fakó farmere is mérték után készült, Stevie Joe maga azonban erre sosem hívta fel a figyelmet. A hét első napjaiban az énekes ide-oda ingázott a gimnázium és a közösségi ház között, ismerkedett a tereppel, akusztikai vizsgálatokat végzett, és alaposan kifaggatta Randit mindazokról a programokról, amelyeket a koncert bevételéből támogatni szándékoznak. Körülnézett az élelmiszerraktárban is, és nem sokkal később az emberei megjelentek két láda chilivel meg három láda tejporral, aztán megvette a legvidámabb mintájú tűzdelt takarót a duplájáért annak az összegnek, amelyet Randiék a vásáron kaptak volna érte. – Most már csak azt kell kitalálnom, hogyan akadályozzam meg, hogy ez a szörnyeteg tönkretegye – morogta, Bo füle tövét vakargatva. – Ha ráfekszik, mondd azt neki, hogy mars innét! – tanácsolta Randi. – Nekem bevált ez a módszer. – Azt hiszem, Bo a kedvedért még az izzó parázson is átkelne! – Stevie belekortyolt a kávéjába. – És nem csak rá gyakorolsz ilyen hatást. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy Jared valaha is hajlandó lesz ilyen sokáig vesztegelni egy alig háromszáz lakosú kisvárosban, a szemébe vágom, hogy hazudik! – Hát ilyen súlyos volt a helyzet? Stevie bólintott.
53
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Jared, miután rálőttek, nagyon megváltozott. Hallottam, hogy motorostól eltűnt. Az apja utánaküldött néhány magánnyomozót. – De miért? Jared szavaiból úgy vettem ki, hogy nem rajongtak egymásért. – Valóban nem, csakhogy az idősebb Tarkett imádja minden tulajdonát, és a legnagyobb kincse a rendelője. Az, hogy Jared szolgálatairól le kellett mondania, valószínűleg érzékenyebben érintette, mint az, hogy elveszítette a fiát. – Találkoztak azóta? – Tudomásom szerint nem – felelte Stevie. – Igaz, én tavaly ősszel láttam őt utoljára. Innen nem telefonált haza? – Ha igen, nekem nem említette. Persze nem mesél el mindent. – Csak majdnem mindent – vigyorgott az énekes. Bo Randi térdére fektette a fejét, hogy jobban követhesse a beszélgetést. – Talán igen – ismerte el a lány. – Mindig ilyen zárkózott volt? – Mindig – bólintott a férfi. – Épp ezért olyan különös, hogy bár alig néhány hetet töltött csak itt, többet tudsz róla, mint én, aki évek óta ismerem! – Ó! – A kutya megérezhette Randi meglepetését, mert orrával a tenyerébe bökött, hogy magára vonja a figyelmet. A lány szórakozottan megsimogatta, s közben elgondolkozott. Tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad Stevie-t faggatnia, de Jared nem szívesen beszélt magáról, és ő mindent tudni akart róla. – Volt valakije Dentonban? Stevie zöld szeme felvillant. – Úgy érted, hogy barátnője? Nyugodj meg, nincs texasi vetélytársad! – kacsintott, mire Randi felkacagott. – És nekem? Nekem sincs texasi vetélytársam? – kérdezte Jared az ajtóból. A testtartása hanyag volt, az ajkán halvány mosoly játszott, de bármilyen ügyesen leplezte is a feszültségét, Randit nem tévesztette meg. – Mi az ördögöt kezdenék két ilyen lehetetlen texasival – fortyant fel a lány –, amikor egy is sok belőletek? De azért hadd mutassak rá, hogy Stevie Joe eddig még semmit sem döntött össze! Jared sértődötten felhördült, mire Bo hirtelen ugrott egyet, s a farkával lesöpörte az asztalról a cukrostasakokat és a szalvétákat. – A kutyájáról viszont ezt már nem lehet elmondani! – jegyezte meg Jared, és leguggolt, hogy mindent összeszedjen. Azt csak Randi látta, hogy közben szeretettel megsimogatja az összeesküvőként „vigyorgó” Bo fejét. A csütörtök hátralévő része tervezgetéssel és megbeszélésekkel telt, azonkívül Randire várt még egy nehéz feladat: meg kellett nyugtatnia a zaklatott LoveAnne-t, ami csöppet sem volt könnyű. – Biztos, hogy nem kellene olyan frizurát csinálnom, mintha az iskolai bálba készülnék? – kérdezte a lány idegesen. – Egészen biztos! – Randi megfogta a vállát. – Ne felejtsd el, hogy Stevie Joe egy igazi kamaszlányt akar, nem pedig valami agyoncicomázott, mesterkélt nőszemélyt. Finoman fesd ki az arcod, és az isten szerelmére, be ne süsd a hajad! LoveAnne görcsösen nyelt egyet és bólintott. – Nem akarsz találkozni vele a koncert előtt? – nézett rá áthatóan Randi. – Azt mondta, az ő részéről ennek semmi akadálya. – Inkább majd az előadás után, akkor kevésbé leszek izgatott. Legalábbis remélem – motyogta LoveAnne. – Mi történik, ha elájulok vagy hánynom kell? – kérdezte hirtelen remegő hangon.
54
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Mindent csinálj úgy, ahogy megbeszéltük a tanfolyamon, s akkor nem lesz semmi baj. Elvégre van már némi gyakorlatod! Állasügyben hat helyen is tárgyaltál, és részt vettél négy egyetemi felvételi beszélgetésen. Azok mégiscsak fontosabbak voltak! LoveAnne lesújtó tekintete arról tanúskodott, hogy téved. A lány szemében nyilván ez egy afféle soha vissza nem térő alkalom volt, olyan találkozás, amilyen csak egyszer adódik az életben. Randi megsimogatta a haját. – Magabiztos fellépés, higgadtság, természetes viselkedés… – Gyorsan megpuszilta LoveAnne arcát. – Most eredj haza, és hívd fel Loralee-t. Neki talán jobban sikerül elűznie a kétségeidet, mint nekem. – Talán – bólintott LoveAnne, az ajtó felé indulva. Szombaton majd minden visszatér a rendes kerékvágásba! – sóhajtott fel Randi, s ezt még többször megismételte a nap folyamán, amikor – neki legalábbis úgy tűnt – több százan keresték fel, mert „valami nagyszerű ötletük támadt” az utolsó pillanatban. Jareddel szinte egy percig sem lehettek kettesben, de a lány ezt most nem is bánta. A férfi hat körül elvitte Stevie-t vacsorázni. Randi rögtön kitalálta, hogy Jared kedvenc Park Hills-i éttermében jártak, amikor hallotta, hogy Stevie fűszeres marhaszeletről és cseresznyés pitéről áradozik. – Igazad volt ezzel a hellyel kapcsolatban, Jared – jelentette ki az énekes, amint beléptek az ajtón. – Mit gondolsz, van itt egy eladó birtok? A sok utazgatás, a hosszú turnék után kifejezetten sóvárgok a békés vidéki életre! Randi azonnal felpattant. – Ha komolyan beszélsz, én összehozhatlak öt-hat emberrel is, aki boldogan eladna neked telket, akár házzal, akár üresét! – Mindig ilyen lelkes? – fordult Jaredhez az énekes. – Csak amikor a szívének legkedvesebb témáról van szó, vagyis bármiről, amiből e kies vidék valamelyik polgárának haszna származhat! Stevie felnevetett. – Vajon hasonló lelkesedéssel hallgatná meg a próbánkat is? Azt gondoltam, egy kicsit gyakorolhatnánk az itteni tornateremben… – Csak tessék – biztatta Randi. Alig várta, hogy Stevie-t énekelni hallja. – Bo is jön? – Nélküle nincs próba. Ő mutatja meg, mikor vagyunk csúcsformában: amikor jól játszunk, táncra perdül. A lány nem hitte el, hogy ez lehetséges, amíg a saját szemével nem látta. Stevie Joe-ék előadtak néhány gyors számot. Mikor belekezdtek a harmadikba, Jared Randi elé állt, felrántotta a székről, és kipenderítette a parkettra. Olyan tökéletes összhangban mozogtak, mintha nem is most táncolnának együtt életükben először. Randi örült, hogy ismét közel lehet a férfihoz, de a boldogsága helyébe azonnal izgalommal vegyes félelem lépett, mikor az együttes egy lassú számba fogott, és Jared közelebb vonta magához. – Na végre! – súgta a fülébe a férfi. – Már azt hittem, meg kell vesztegetnem őket! – Hiányoztál – vallotta be Randi. Jared ajka a lány homlokát súrolta. – Te is nekem. Mi lenne, ha megkérnénk Stevie Joe-ékat, hogy adjanak elő még egy ilyen andalító melódiát? – Lehet, hogy ez nem is olyan jó ötlet – figyelmeztette Randi, aki a férfi válla fölött átnézve meglátta Bót. – Mindjárt társaságot kapunk. Valóban, a következő pillanatban a kutya befurakodott közéjük, és majdnem felborította őket.
55
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Mars innét, hékás! Keres magadnak más játszótársat! – mordult rá Jared, és megpróbálta a lábával félretolni, mire Bo fürgén megkerülte, a hátsó lábára állt, és két mellső tappancsát a hátára tette. – Szerintem ez célzás akar lenni! – kuncogott Randi. – Eredj odébb, Bo! Később majd veled is táncolok. A kutya halkan nyüszítve, bánatos pofával visszavonult az egyik sarokba, és leheveredett. – Ezt nem hiszem el! – hápogott Jared. – Pedig jó lesz, ha elhiszed, mert a következő táncom az övé. – De hiszen Bo csak egy kutya! – kiáltotta megütközve a férfi. – Az mindegy. Tudod, milyen fontosak számomra az ígéretek. – Csak most kezdek rájönni! – Jared a lány hajába temette az arcát. – Egek, Randi, remélem, én mindig meg tudom tartani, amit ígérek neked! – Én is remélem – mormolta a lány, és önkéntelenül megborzongott. Az együttes ekkor belekezdett egy másik lassú számba, mire Bo feltápászkodott, és odaporoszkált hozzájuk. – Látod, tudja, hogy ő jön – hunyorított Randi Jaredre. – Hé, Stevie, egy gyorsabb dalt kérek! Táncolnom kell Bóval! – Ő csak a texasi two-stepet ismeri – rikkantotta Stevie, és rágyújtott egy tréfás nótára, gitárral kísérve önmagát. A kutya gyönyörűségtől kilógó nyelvvel ugrándozni kezdett, s Randi vele szökdécselt, miközben Jared némán, fejcsóválva figyelte őket. A következő huszonnégy óra szinte észrevétlenül elszállt. Randi embereket terelt ideoda, igyekezett megnyugtatni LoveAnne-t, segített a hangszerek cipelésében és az utolsó részletek tisztázásában. Végül sietve belebújt új farmerébe és egy tiszta kockás blúzba, gondosan kikefélte és lófarokba kötötte a haját egy piros-zöld csíkos szalaggal, s Jared tanácsát megfogadva a masniba beleszúrt egy fagyöngygallyacskát. – Kívánj szerencsét! – mormolta a férfi, mikor a koncert előtt összefutottak a félhomályos folyosón. – Minden jegy elkelt! – Remek! – ujjongott fel a lány. – Szorítok, nehogy a tűzoltóparancsnok eljöjjön ellenőrizni, hány embert zsúfoltál össze a nézőtéren! – Ne aggódj! – vigyorgott Jared. – A tűzoltóparancsnok az imént vette meg az utolsó öt jegyet! Carl és két rendőre vállalták, hogy gondoskodnak a rend fenntartásáról, s most fel-alá járkáltak a teremben, bár erre semmi szükség nem volt, minthogy a tömeg meglepően fegyelmezetten viselkedett. Mikor Randi kilesett a kulisszák mögül, azonnal felfedezte LoveAnne-t és Loralee-t. A lányok az első sorban ültek. LoveAnne körülbelül olyan vidámnak látszott, mintha a kivégzőosztag elé készülne, és Loralee is meglehetősen gyászos képet vágott. Jared az egyik hangmérnök mellett állt, szintbeállítást végzett. Egy fényszóró megvilágította az alakját, s Randinek úgy tűnt, mintha a fény fekete bőrkabátja rojtjaiból áradna. Fekete és ezüst, ez volt Jared; sötét, megfoghatatlan és gyorsan változó. Ha vége lesz a koncertnek, vajon megint útra kel? És ha nem, mi lesz velük? Randi tudta, hogy ő mit szeretne, de nem ismerte Jared érzéseit. Bárcsak itt lenne Maudie! – sóhajtott fel. Miért is beszélte rá, hogy elutazzon Hot Springsbe? De hát honnan gondolhatta volna, hogy ekkora szüksége lesz a bátorítására… A terem zsúfolásig megtelt, s hangos kiabálás, taps és fütty fogadta a zenészeket, amikor elfoglalták helyüket a színpadon. Stevie Joe Randire kacsintott, aztán fejébe nyomta a kalapját, és kilépett a reflektorfénybe.
56
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
A műsor nagyszerű volt, s Randi minden számot jobban élvezett, mint az előzőt. Végül Stevie Joe – aki úgy nézett ki, mintha egy maratoni futóversenyen vett volna részt – lerakta a gitárját, és felragadott egy mikrofont. – Most pedig egy szerelmes dal következik – jelentette be. – Van önök között olyasvalaki, aki szerelmes? – futott végig a tekintete a nézőtéren, ahol hirtelen síri csend támadt. – Talán az az ifjú hölgy, ott az első sorban… Lesétált a lépcsőn, megfogta LoveAnne kezét, és felhúzta a székből a kábultan pislogó lányt. – Gyere velem, drágám! Hogy hívnak? – kérdezte mosolyogva. – L…L…LoveAnne-nek. – Nos, LoveAnne, szerelmes vagy? A lány bólintott, és Randi szeme könnybe lábadt. – Megmondod, kibe? LoveAnne megrázta a fejét. – Ő nem tudja – suttogta, felnézve a halványára. – Ő nem tudja – ismételte meg Stevie Joe, s a hangja hihetetlenül gyengéden csengett. Randi a tekintetével Jaredet kereste. Csak nem árulta el Stevie-nek LoveAnne titkát? – Nos, ez a dal LoveAnne szerelmének szól – mondta Stevie, aki még mindig fogta a lány kezét, pedig már felértek a színpadra. A szám lassú volt, andalító és romantikus. Stevie Joe és LoveAnne ott álltak egymással szemben a reflektorfényben, s a férfi smaragdzöld szeme egész idő alatt a lányra szegeződött, aki fátyolos tekintettel bámult vissza rá. LoveAnne nincs a tudatában, sejtette Randi, hogy könnyek peregnek végig az arcán, fokozva a pillanat varázsát, s hirtelen arra gondolt, hogy Jared ugyanolyan könnyen elrabolta az ő szívét, mint Stevie Joe ezét a kamaszlányét. A dal véget ért, mély csend támadt, majd mikor Stevie Joe LoveAnne-hez hajolt és megcsókolta a homlokát, a nézők zajos tetszésnyilvánításban törtek ki. – Szerencsés fickó, bárki is az! Megmondod majd neki? – kérdezte az énekes, mire a lány halványan elmosolyodott. – Nem tudom – válaszolta halkan. – Lehet, hogy ezek után már nem lesz rá szükség. – Remélem – szólt Stevie a mikrofonba. – Ezt a dalt tehát LoveAnne szerelmének énekeltem, és persze önöknek is, kedves közönség! Boldog karácsonyt kívánok mindannyiuknak! Miközben LoveAnne visszaszaladt a helyére, az együttes vidám aláfestő zenét játszott, aztán Stevie elénekelt még egy pattogó ritmusú dalt, s végül tomboló tapsvihar közepette elhagyta a színpadot. Jared az oldalkulisszák mögött várta. – Sikerült! – ujjongott, ahogy boldogan hátba verték egymást. – Stevie Joe, remek voltál! Simán összeszedtünk huszonöt lepedőt, és ebbe még nem számítottam bele a szünetben a takaróárverésen szerzett pénzt. Gazdagok vagyunk! Köszönöm! – Szívesen – mondta az énekes. – Azt hiszem, holnap körülnézek a környéken, hátha találok egy eladó házat. Úgy vettem észre, az itteniek igazán értékelik a jó zenét. Jared hirtelen felfedezte Randit. – Hé, Miranda! Szép munka volt, mi? A lány képtelen volt megszólalni. A torka elszorult, az örömtől kibuggyantak a könnyei, s amikor Jared átölelte, szenvedélyesen hozzásimult. – Mi az? Te sírsz? – kérdezte a férfi, gyengéden eltolva magától. Randi gyorsan megtörölte a szemét. – Ezek csak a boldogság könnyei – suttogta. Jared kétkedő arcot vágott, de mielőtt tovább faggathatta volna, mellettük termett Loralee.
57
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Miss Randi, Crystal keresi! – jelentette izgatottan. – Nem érzi jól magát. Randi megfordult, és ahogy meglátta a sápadt, kíntól eltorzult arcú asszonyt, aki a gyermekei kezét szorongatva feléje lépkedett, rémülten felkiáltott. – Ó, ne! Ne ma este! – De igen – nyögte Crystal.
58
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
9. FEJEZET – Ki hozott ide? – kérdezte Randi. – Senki. Én vezettem. – A nő hanghordozása elárulta, hogy ez mekkora erőfeszítésébe került. – Most, hogy Maudie elutazott, tudtam, hogy ez az egyetlen hely, ahol segítséget kaphatok! Randi igyekezett összeszedni a gondolatait. Nincs más hátra, kénytelen lesz megszegni a Jarednek tett ígéretét, határozta el, ahogy előhúzott a sarokból egy rozoga fémvázas műanyag széket, és lenyomta rá az asszonyt. – Maradj itt! Hozok erősítést, aztán elviszlek a központba a kocsimon. Crystal bólintott, és Randi átfurakodott a tömegen. – Gyere velem! – szólt oda LoveAnne-nek, aki a színpad előtt állt a barátai gyűrűjében, aztán Tedhez fordult. – Lehet, hogy egész éjjel szükségem lesz a lányodra. Crystal vajúdása megkezdődött, és valakinek vigyáznia kell a gyerekeire. – Rendben – mosolygott rá Ted. – Tudom, hogy nálad jó helyen lesz. Ennyi készségesség hallatán Randi meglepetten rámeredt, aztán karon ragadta LoveAnne-t, és magával vonszolta. A hír pillanatok alatt elterjedt. – Itt semmit sem tehetünk – közölte Jared gondterhelten, amikor Randi visszatért. – El kell vinnünk Crystalt a központba, de hogyan? – Befektetjük a kocsimba. A férfi bosszúsan összeráncolta a homlokát. – Mi a fenének beszélted rá Maudie-t, hogy utazzon el Arkansasba? – Mert azt mondta, hogy Crystal csak január közepén fog szülni, azonkívül utoljára akkor töltötte együtt a karácsonyt a családjával, amikor még Carter volt az elnök – vágta rá dühösen a lány. – Remek! Így aztán ő most Hot Springsben ünnepel, mi meg itt levezethetünk egy szülést! – Levezethetünk? – ismételte rémülten Randi. – Igen. Egyedül nem boldogulok, Miranda. Készülj fel rá, hogy hosszú éjszakánk lesz. Randi nagyot nyelt és bólintott. Már indulni akart, amikor Stevie megérintette a vállát. – Jared említette, hogy a hölgynek két kisgyermeke is van. – Igen. LoveAnne Kimball vigyáz majd rájuk. Stevie tűnődő képet vágott. – Asa és én azt terveztük, hogy még néhány napig itt maradunk. A többiek hazarepülnek a családjukhoz, de nekünk Bón kívül senkink sincs. Szóval mit szólnátok hozzá, ha meghívnánk a buszba a kicsiket és LoveAnne kisasszonyt? Így legalább nem lábatlankodnának körülöttetek! – Erre senki sem kötelezhet – mondta Randi –, de ha komolyan gondolod… – Ha nem gondoltam volna komolyan, nem ajánlottam volna fel – jelentette ki Stevie Joe, és a lány megkönnyebbülten felsóhajtott. Randi odakísérte az énekest LoveAnne-hez és a gyerekekhez, de már nem volt szükség kölcsönös bemutatkozásra. A kamaszlány és Stevie Joe mintha szavak nélkül is megértették volna egymást, s a kicsik minden további nélkül elfogadták a magas, csillogó ruhás idegent, mikor látták, hogy nagy barátnőjük milyen rajongással tekint fel rá. Mire Randi és Crystal megérkeztek a központba, az ezüstszínű busz és a motor már a parkolóban állt. A lány kiugrott a kocsiból és feltámogatta az asszonyt a lépcsőn, majd az
59
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
eléjük siető Jared segítségével lefektette a férfi ágyára, minthogy ez volt a leghosszabb és legszélesebb fekvőhely a házban. Jared ugyanolyan feszültnek tűnt, mint amilyennek Randi érezte magát, de valahányszor megszólalt, a hangja higgadtan, megnyugtatóan csengett. – Itt hagyhatjuk egy pillanatra? – kérdezte az asszonytól. – El kell mennünk néhány holmiért. – Rendben – nyögte Crystal, megnyalva kicserepesedett ajkát –, de maradjanak hallótávolságon belül! – Sietünk – ígérte meg Jared, és parancsoló tekintetet vetett Randire, mire a lány vonakodva követte. A konyhában a férfi adott neki néhány tiszta törülközőt és egy nagy tálat. – A többi dolgot Maudie az orvosi szekrényben tartja, a rendelőnek használt teremben – világosította fel Randi. – Jól vagy? – Voltam már jobban is – morogta a férfi. – Meg fogod állni a helyed! – nyugtatta meg a lány. – Remélem, te is, mert a munka oroszlánrésze rád hárul. Randi hátán végigfutott a hideg. – Ezt hogy érted? A férfi az orra alá dugta remegő jobb kezét. – Tényleg azt akarod, hogy ezzel segítsem világra a gyereket, amikor még a nevemet sem vagyok képes rendesen aláírni? Szerencsére tudom, hogyan kell levezetni egy szülést, és az irányításommal neked is sikerülni fog. – Sikerülnie kell – sóhajtott fel a lány –, mert Crystal csak ránk számíthat. – Gyere, hozzuk el Maudie felszerelését – mondta Jared. – Már látszik a feje! – kiáltotta jóval később Randi, s azonnal elfeledkezett a kimerültségéről. Crystal arca az erőlködéstől egyre vörösebb lett. – Remek! Csak így tovább! – biztatta Jared az asszonyt, miközben megtörölgette a homlokát. – A kisbabájának szép dús, sötét haja van, akárcsak Curtisnek. Mindjárt előbukkan az arca is. Rajta! Az asszony torkából fájdalmas hörgés tört föl, és Randi szeme tágra nyílt, ahogy meglátta a kékesvörös arcocskát. – Jared, most mit csináljak? – dadogta rémülten. – Semmit, csak tartsd alá a kezed, hogy elkaphasd. Mindjárt túl lesz a nehezén, Crystal! Kibújt már az egyik válla, Miranda? – Igen! – kiáltotta a lány. – Jól van, akkor nyúlj a fej alá! Még egy utolsó nyomás, Crystal! Az asszony felsikoltott, és a következő pillanatban Randi kezében ott feküdt a meleg, magzatmáztól csillogó csecsemő. – Minden rendben van? – tudakolta aggódva Crystal. Randi csak ekkor vette észre, hogy könnyek peregnek le az arcán. – Hát persze – nyugtatta meg sietve az édesanyát. – Milyen szép kislány! – lelkendezett Jared, miközben egy átmelegített törülközőbe burkolta az újszülöttet. Gondosan megtörölte a szemét és a száját, aztán óvatosan az anyja hasára helyezte, és elmagyarázta Randinek, hogyan vágja el a köldökzsinórt. A következő félóra gyorsan elszállt. A kisbaba nyomban abbahagyta a sírást, mihelyt az anyja karjába fektették, s Crystal kijelentette, nem akarja, hogy beszállítsák őket a Park Hills-i kórházba. – Elvégre minden simán ment, nem?
60
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Simábban nem is mehetett volna – válaszolta Jared. Randi magában megállapította, hogy még sosem látta ilyen öntudatosnak és magabiztosnak. Mire befejezték a rendcsinálást, már hajnalodott. – A lányod a karácsony előtti nap éjszakáján született – mormolta Randi. – Mi lesz a neve? – Christine, vagyis Tina – felelte Crystal. – Christine Rebecca, ha nem bánod. Rebecca – az ő halott kislánya után. Randi szeme elhomályosult a könnyektől. – Nem, persze hogy nem – motyogta. – Most próbáljon meg aludni – tanácsolta Jared az asszonynak. – Ha belefáradt a kisbabája lábujjainak a számlálgatásába, tegye be ide a kicsit – mutatott az ágy mellett elhelyezett mózeskosárra. – Mi majd bizonyos időközönként benézünk, és ellenőrizzük, hogy minden rendben van-e. Jared kihúzta a lányt a folyosóra, de alig tettek néhány lépést, felkapta és megpörgette a levegőben. – Sikerült! Nagyszerű voltál! – kiáltotta Randi lelkesen. – Te voltál nagyszerű! – javította ki a férfi. Talpra állította a lányt, és csókokkal borította az arcát, aztán szenvedélyesen megcsókolta az ajkát is. – Köszönöm! – Inkább nekem kellene megköszönnöm, Jared! A tanácsaid nélkül sosem boldogultam volna! Soha életemben nem féltem még ennyire! – Féltél? – bámult rá csodálkozva a férfi. – Nem látszott rajtad. Úgy viselkedtél, mint egy hivatásos! – Mert te mellettem voltál! Sikerült! Hát nem csodálatos? A férfi görcsösen magához szorította. – Több annál! Sorsfordító! Ketten együtt világra segítettük ezt a gyönyörű kislányt. Ezek után már minden gyerekjáték lesz! – nevetett fel mély torokhangon, és újra megcsókolta a lányt. – De most menj, és aludj te is egy kicsit! – parancsolt rá. – Majd én vigyázok Crystalre és a gyermekére. Ó, Miranda, nem is tudod, milyen boldog vagyok! Randi megmosakodott, tiszta melegítőbe bújt, aztán lefeküdt, és máris elnyomta az álom. Csak hosszú órákkal később riadt fel – Bo nyüszítésére. Mikor kikukucskált a takaró alól, látta, hogy a kutya az ágya mellett ül. Bo most sürgetően vakkantott egyet, mintha játszani hívná. – Jó, jó – dünnyögte Randi. – Előbb várd meg, hogy magamhoz térjek! Bo lustán feltápászkodott, és farkcsóválva figyelte, ahogy Randi kimászik az ágyból, majd nagyot nyújtózkodik. A következő pillanatban óvatosan lökdösni kezdte az ajtó felé. – Pedig megmondtam Bónak, hogy ne zavarjon – mentegetődzött Stevie Joe, mikor a lány belépett a konyhába, sarkában a kutyával. – Igazán nem kellett volna felkelned! És palacsintát sem kell sütnöd… – Megszoktam, hogy szombatonként kiadós reggelit készítek. Ugye még mindig csak huszonnegyedike van? – Igen – nevetett Stevie Joe. – Ne félj, nem aludtad át a szentestét! Még csak dél körül jár. – Ezt örömmel hallom. Szóval palacsinta… – mormolta a lány, a szekrényben kotorászva. – Mennyit csináljak? – Nem tudom, hogy Crystal kér-e. LoveAnne korábban bevitt neki egy kis gyümölcslevet. Mielőtt Randi megkérdezhette volna, hogy Jared hol van, LoveAnne berontott a konyhába.
61
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
– Stevie, komolyan érdekel a Miller-ház? – kérdezte lelkesen. – Mert ha igen, minél előbb át kell mennünk. Bizonyára szeretnéd látni világosban is, és az öreg Miller mindig a városban tölti a karácsonyt! Ó, jó napot, Miss Randi! Randi szeme ide-oda villant kettőjük között. – Mr. Nash? Nincs semmi mondanivalója? – kérdezte végül szigorúan. Sosem gondolta volna, hogy egy ilyen napbarnított férfi képes így elvörösödni! – Nem csak ti virrasztottátok át az éjszakát! – dörmögte Stevie Joe. – Semmit sem csináltunk. Semmi rosszat – fűzte hozzá LoveAnne duzzogva. – A gyerekek nyafogtak, mindenáron buszozni akartak, de amikor teljesítettük a kívánságukat, elálmosodtak, és le kellett fektetnünk őket. Asa vállalta, hogy vigyáz rájuk, Stevie Joe pedig hazakísért. Apa mesélt neki néhány itteni birtokról, és Stevie kíváncsi volt rá, hogy milyenek a holdfényben, így aztán elmentünk megnézni, mármint Stevie Joe és én, mert apa visszafeküdt. Ted Kimball nem tartozott az úgynevezett „zord apák” közé, de még ő sem engedte volna el a lányát éjszaka egy Stevie-korú férfival, ha nincs róla meggyőződve, hogy az illető szándékai tisztességesek. Randi abból, ahogy LoveAnne és Stevie egymást bámulták, arra következtetett, hogy bármi történt is közöttük, a sorsuk már eldőlt. – Értem. Ez minden? – Cserkész becsületszavamra! Ha akarod, megmutathatom a külön-próbajelvényeimet – mondta Stevie Joe, és gyorsan témát váltott. – Tudsz palacsintát sütni? – fordult LoveAnne-hez. – Természetesen – felelte gőgösen a lány, mintha nem is pár napja vette volna palacsintasütésből az első leckét, éppen Randitől. – Mi elkészítjük a reggelit – folytatta –, te pedig tartsd távol a konyhától a kicsiket és Bót. A kutyát azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Odaszaladt LoveAnne-hez, és addig bökdöste fejével a kezét, míg a lány meg nem simogatta. – Vén csirkefogó! – dünnyögte LoveAnne. – Majd megkapod a maradékot, de most feküdj le! A kutya engedelmesen elkullogott. – Meghalt a királynő! Éljen a királynő! – mormolta Randi fanyar mosollyal, majd egy pillanatig figyelmesen vizsgálgatta LoveAnne-t, mintha azt nézné, maradt-e bármi nyoma a fiatal lánynak, akit ismert, abban a nőben, akivé az éjszaka átváltozott. Randi lezuhanyozott, farmerbe és pulóverbe bújt, aztán visszament a tűzhelyhez, hogy megnézze, hogyan hadad LoveAnne. A melegedő sütőben egy tányéron már nagy rakás palacsinta gőzölgött. – Mindjárt kész leszek – jelentette mosolyogva a lány –, aztán mi is asztalhoz ülhetünk. – Mióta alszik Jared? – kérdezte Randi. LoveAnne tűnődve összeráncolta a homlokát. – Körülbelül két órája. Lefogadom, hogy ha felébred, farkaséhes lesz. A férfi az egyik gyerekágyon feküdt, ruhástul. Randi letérdelt melléje, és addig puszilgatta a borostás képét, míg fel nem pattant a szeme. – Mi az? – morogta Jared álmosan hunyorogva. – Már elmúlt dél, és egy nagy tál palacsinta vár rád az asztalon. A férfi felnyögött, és az oldalára fordult. – Rögtön megyek, csak előbb lezuhanyozom. – Rendben – mondta Randi, s eltöprengett rajta, hogy milyen lenne minden reggel ezt az arcot látni maga mellett a párnán… Nem sokkal azután, hogy Jared csatlakozott a többiekhez, LoveAnne kijelentette, hogy Stevie Joe-nak és a gyerekeknek feltétlenül át kell jönniük hozzájuk, s hamarosan
62
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
mindannyian elvonultak, egyedül hagyva Jaredet és Randit Crystallel meg a kis Tinával a házban. Jared az utolsó palacsintájánál tartott, mikor hallották, hogy a kisbaba felsír. Randi azonnal beszaladt a szobába, és visszanyomva Crystalt a párnákra, közölte, hogy majd ő tisztába teszi a kicsit. Tina élettől kicsattanó, gyönyörű szép csecsemő volt. Arcocskáját göndör, sötétbarna haj keretezte, s miközben Randi kicserélte a pelenkáját, vadul hadonászott apró ökleivel, és egyfolytában ordított. A lány csak akkor vette észre, hogy Jared követte, amikor a férfi melléje lépett. – Mi ez a pokoli ricsaj? – kérdezte, felemelve a síró kisbabát az íróasztalról, amelyet Randi pólyázónak használt. Kedves, mély hangja megnyugtató hatással volt a kislányra. Tina abbahagyta a bőgést, csuklott egyet-kettőt, aztán tágra nyílt szemmel felbámult a férfira. Sokak szerint az újszülöttek nem jól látnak. Randi úgy vélte, igazán nagy kár lenne, ha Tina nem látná, milyen elbűvölten nézi őt Jared. A kisbaba ekkor megint kapálódzni kezdett, és az arca sírásra torzult. – Máris visszaviszlek a mamádhoz – ígérte neki a férfi. – Én nem szolgálhatok azzal, amit szeretnél. Randi figyelte, ahogy a karjában ringatva a kicsit a folyosó felé indul, és elképedten megrázta a fejét. Jared újra meg újra meglepte. Mi lenne, ha végleg itt maradna? – tűnődött el. A befolyt pénzből talán átalakíthatnák a központot egy igazi rendelővé, vagy egy kisebbfajta kórházzá, aztán ha Maudie visszavonul, és elköltözik a testvéréhez Hot Springsbe, ahogy mindig tervezte, megvásárolhatnák a házát és a betegkörét. Az emberek biztos gyakran zörgetnék fel őket az éjszaka közepén, Tarkett doktort keresve… Álmodozását egy nagydarab, nedves hajú férfi szakította félbe, aki hátulról belecsókolt a nyakába. – Hideg vagy – panaszkodott a lány. – Csak a hajam – felelte Jared és átölelte. – Máshol tűzforró. – Ez igaz – mormolta Randi, miközben megfordult a karjában, és boldogan hozzásimult. Mikor Jared karácsony reggelén felébredt, sokáig gondolkozott, mitévő legyen. Szerette volna valami különleges ajándékkal meglepni Randit, hogy megmutassa neki, milyen sokat jelent a számára, ám tudta, hogy ehhez megint el kell utaznia, ennek pedig a lány egyáltalán nem fog örülni. Randi nagyon csinos volt karácsonyfamintás pulóverében és a formás fenekére feszülő farmerban. Mentegetőzött, amiért nem vett ajándékot a férfinak, mert eddig nem volt rá ideje, de megígérte, hogy majd bepótolja. – Elmegyünk és együtt vásárolunk valami szépet – mosolygott Jaredre, aki kényszeredetten visszamosolygott rá. Nehezére esett, hogy helyeseljen, de mégis könnyebbnek találta, mint hogy bevallja a szándékát, és elrontsa a lány hangulatát. A nap hátralévő részében nemigen ért rá azon töprengeni, hogyan közölje Randivel a döntését. LoveAnne és az apja ragaszkodtak hozzá, hogy mindannyian náluk ünnepeljenek, így aztán beültették a buszba Crystalt és Tinát is, és áthajtottak Kimballékhez. A férfi évek óta először élvezte a karácsonyt, amelyet ezúttal csakugyan családi körben töltött, még ha nem is a saját, vér szerinti családjával. Hirtelen átvillant az agyán, hogy ha még sokáig Redbudban marad, hamarosan teljesen új értelmezést nyer a számára a „család” szó.
63
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Az asztalnál Randi aggódva vizsgálgatta Jaredet. A férfi kissé feszültnek tűnt, s a lány attól félt, hogy talán megelégelte az egy helyben maradást. De csak nem fog elutazni épp ma, karácsony napján? Gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és minden figyelmét a társalgásnak szentelte. Stevie Joe épp ekkor közölte, hogy hétfőtől övé lesz a Miller-birtok. – Amíg meg nem láttam, nem is tudtam, hogy szükségem van rá – magyarázta. – Ez a hely igazi menedék lesz, ha megunom Nashville csillogását, és egy kis tiszta levegőre vágyom. Itt egy-kettőre elkészítek majd egy új albumot. – Ez nem újság, hiszen mindig gyorsan dolgoztál! Gondolom, a következő dalaid tele lesznek ilyen „vissza a természethez” marhasággal! – csúfolódott Asa. Jared együtt nevetett a többiekkel, és Randi igyekezett megnyugtatni magát, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, de ki tudja, miért, a lelke mélyén ezt mégis képtelen volt elhinni. – Megint elmégy, igaz? Jared összerezzent, és a lány felé fordult. Miután visszatértek, a többiek a lefeküdtek, ók pedig visszavonultak az egyik sötét terembe, s összebújva egy ócska kanapén, hosszan bámulták az égen hunyorgó csillagokat. – Igen – felelte a férfi. – El kell intéznem valamit, de visszajövök. A lány megmerevedett a karjában. – Tényleg? – kérdezte fojtottan. Alig bírt uralkodni magán; úgy érezte, mindjárt sírva fakad vagy sikítozni kezd. – Csak két napot kérek… – Mindent neked adnék, amit csak akarsz – vágott a szavába Randi –, de ne kívánd, hogy végignézzem a távozásodat! A férfi felállt, és az ablakhoz sétált. – Rendben van, nem kívánom – mormolta. – Akarod, hogy hajnalban induljak? Akkor nem kell találkoznunk. – Remek ötlet – válaszolta Randi. – Jó éjt! – köszönt el halkan, és elhagyta a szobát, mielőtt Jared megfordulhatott vagy bármit mondhatott volna. Reggel, mikor felébredt, rögtön tudta, hogy a férfi elment. Az új kazán halkan zúgott, Bo fel-alá szaladgált az ajtaja előtt, Tina sírt, és a konyhából countryzene szűrődött ki, de a ház mégis nyomasztóan üresnek tűnt. Hogy meglepődik majd az idősebb Tarkett, amikor a fia egyszer csak betoppan, és közli, hogy visszatér a klinikájára… Randi nem kételkedett benne, hogy Jarednek ez a szándéka, és erre utalt a férfi, amikor a sikeresen levezetett szülés után kijelentette, hogy ezek után minden gyerekjáték lesz. Eszébe jutottak mindazok, akik nem tartották meg az ígéretüket, akik minden magyarázat nélkül elhagyták, s a szívébe fájdalom hasított. Mert bármit mondott is Jared, Randi rettenetesen félt, hogy ezúttal nem fog visszatérni hozzá.
64
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
10. FEJEZET A Jared távozását követő napokban Stevie és Bo nagy ívben elkerülték Randit, aki igyekezett elfoglalni magát a felgyúlt papírmunkával. Hétfő délután LoveAnne elvitte néhány órára Crystal gyerekeit, s mikor visszahozta őket, a kezében egy papírt lobogtatott. – Kellemes meglepetés várt a postaládában! – újságolta. – Megjött az első félévi bizonyítványom. Mindenből kitűnő vagyok, csak biológiából kaptam jót. – Nagyszerű, drágám! Remélem, továbbra is tartani fogod ezt a színvonalat – mosolygott rá Randi, felállva az íróasztala mellől. – Nincs más választásom – felelte LoveAnne. – Örülök, hogy még mindig így látod. Egy nálad éretlenebb lány most talán azt fontolgatná, hogy elszökik otthonról, és követi a bálványát… LoveAnne elbiggyesztette az ajkát. – Hogy aztán ott szorongjak a buszban azzal a vén kutyával? Ebből nem kérek! Egyébként is szükségem van a diplomára. Lehet, hogy Stevie Redbudban akar letelepedni, de azt biztosan nem akarja, hogy a gyerekei műveletlenek legyenek! – A gyerekei? – Randi odasietett hozzá, és ijedten megragadta a vállát. – Mit akarsz ezzel mondani? – Nem azt, amire gondol, Miss Randi. – A lány tekintete higgadt volt. – Csak tudom, hogy meg fog történni. Nem most, de majd egyszer… Ekkor abba kellett hagyniuk a beszélgetést, mert megérkezett Stevie, diadalmasan lengetve az átruházási okiratot, amely feljogosította arra, hogy mostantól fogva egy telek, egy düledező pajta és egy felújításra szoruló fehér ház büszke tulajdonosának vallhassa magát. Jókedve Bóra is átragadt, mert a kutya vidáman szökdécselt a nyomában. LoveAnne megölelte Stevie-t, aztán a kutyát, aztán megint Stevie-t, aki felkapta és megforgatta a levegőben, és kijelentette, hogy mindannyiukat meghívja a Park Hills-i autósvendéglőbe egy hamburgerre. Kedd reggel Stevie kivitte Bót és Asát a farmra, hogy mindent megmutasson nekik, mielőtt elutazik egy hónapra, délután pedig- az asszony kérésére – hazaszállította Crystalt és a családját. Miután visszatért, elköszönt Randitől is. LoveAnne-től nyilván már korábban – négyszemközt – búcsút vett. – Talán ostobaságnak tűnik, hogy megvásároltam ezt a birtokot, amikor örökké utazom – mondta. – De már nagyon vágytam egy otthonra, és mihelyt lehet, visszajövök. Tekintete elárulta, hogy komolyan beszél, és Randi nem tudta, kit sajnáljon jobban, út vagy LoveAnne-t. Annyi szent, hogy egyiküknek sem lesz könnyű dolga az elkövetkező években. A saját jövője viszont még az övékénél is bizonytalanabbnak tűnt… – Jared hamarosan visszajön vagy telefonál – nyugtatta meg Stevie, aki kitalálta, mire gondol. – Remélem, valóra válik a jóslatod – mormolta a lány. – Óvatosan vezess, hallod? Ha elromlik az idő, inkább álljatok le az út szélén, vagy vegyetek ki egy szobát valahol! – Miattunk ne aggódj! – mosolygott rá kedvesen Stevie, aztán Asával beszálltak a buszba. Randi mindaddig integetett nekik, amíg el nem tűntek a kanyarban. Egy órával később már sűrű pelyhekben hullt a hó, hamarosan megélénkült a szél, és a szürkület egyik pillanatról a másikra teljes sötétségnek adta át a helyét. Másnap reggel Randi fel akarta hívni Crystalt, de a telefon nem működött. Ingerülten lecsapta a kagylót, és úgy döntött, hogy mos egy kicsit. Egyszer csak elborult az arca, mert
65
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
eszébe jutott, hogy Maudie néhány nap múlva hazatér, és nem fog örülni, ha meghallja, hogy továbbra sem számíthat más segítségére, legfeljebb az övére. És mindannyian tudjuk, hogy az mennyit ér, gondolta a lány, lerántva a lepedőket Jared ágyáról. Ó, Jared, miért mentél el? – sóhajtott fel. Szükségem van arra, hogy gondot viselj rám! A következő pillanatban – melléhez szorítva a lepedőgöngyöleget – meglepett arccal felegyenesedett. Valóban ez az, amire vágyik? Egy erős férfira, aki átveszi az irányítást az élete fölött? Igaz, a megmentőjét látta benne, a félelem és gáncs nélküli lovagot, aki berobogott a városba fekete „motorparipáján”, hogy mindent rendbe hozzon. De a férfi nem próbált meg basáskodni fölötte, épp ellenkezőleg, meggyőzte, hogy sokkal többre képes, mint önmagáról feltételezte, és rábírta, hogy ezt bizonyítsa is be magának. Igen, Jared mellett teljes értékű emberré vált, mert a férfi azt kívánta tőle, hogy úgy viselkedjék, mint egy teljes értékű ember. Rávette, hogy oldja meg a saját gondjait, és csak akkor lépett közbe, amikor tudta, hogy a segítsége nélkül nem boldogulna… Stevie-nek igaza van, Jared hamarosan visszajön, és ő várni fogja, feltéve, hogy addig nem őrül bele az aggodalomba! Emésztette a szégyen, hogy ez a tökéletes férfi a szó szoros értelmében az ölébe hullott, és ő csak azt látta, hogy tönkretette a karácsonyfáját. Pedig Jared volt az ő karácsonyi csodája! A férfi megmutatta neki, hogy bármit meg tud csinálni, amit akar, még egy olyan gyönyörű kisbabát is képes világra segíteni, mint Tina. Aztán elment, és ő el sem köszönt tőle… Milyen ostoba voltam! – gondolta. Csak javítanák már meg végre azt a vonalat! Telefon nélkül nem tehetett semmit, márpedig rengeteg elintéznivalója volt. Először is fel kellett hívnia egy dentoni számot… Randi csak szombat délelőtt tudott telefonálni, addig süket maradt a telefon. A Tarkett Klinika ügyeletes titkárnője udvarias volt és barátságos, de nem sokat lehetett kihúzni belőle. Mindössze annyit árult el, hogy a fiatalabb Tarkett doktor nem jött vissza a városba, bár néhány napja hazatelefonált. – Hol csavarogsz, Jared Tarkett? – mormogta Randi, mérgesen bámulva a kagylót. Épp azon töprengett, mi lenne, ha felhívná Carlt, és megkérné, hogy ellenőrizze a kórházakat, amikor kintről közeledő motorzúgást hallott. Azonnal kiszáguldott a ház elé, és épp akkor ért a lépcső aljára, amikor Jared leszállt a motorról, és levette a bukósisakját. – Hé! Lassan a testtel! – nyögött fel a férfi, mikor Randi teljes erővel belerohant. – Nem számítottam ilyen meleg fogadtatásra. Attól féltem, dühös leszel, amiért ennyi ideig távol voltam. – Visszajöttél! – suttogta a lány, belenézve a vidáman csillogó kék szempárba. – Valóban visszajöttél… És semmi bajod… Még mindig erősen havazott, és Randi kabát nélkül szaladt ki az udvarra, de túlságosan boldog és megkönnyebbült volt ahhoz, hogy érezze a hideget. – Semmi, csak egy kissé összefagytam. Nem valami kellemes ilyen hóesésben motorozni. Ha itt akarok maradni, feltétlenül kerítenem kell egy kényelmesebb járművet, amelyiknek teteje is van… – Majd segítek – ajánlotta fel Randi, de továbbra is görcsösen csimpaszkodott a nyakába, s a férfi nevetve magához ölelte. – Hát tényleg nem akarsz megölni? – kérdezte. – Most már nem, hogy itt vagy! De rettentően aggódtam érted! A férfi elkomolyodott. – Sejtettem. Sajnos nem végeztem olyan gyorsan, mint ahogy szerettem volna, aztán havazni kezdett, és mire meggyőztem magamat, hogy okosabb lesz, ha nem folytatom az
66
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
utat, és megszállok valahol, már nem tudtalak elérni. Bizonyára beáztak az itteni telefonkábelek. – Menjünk be, és ha majd egy kicsit felmelegedtél, mindent elmesélsz! Jared ekkor lehajolt és megcsókolta. Az ajka először hideg volt, de hamarosan átforrósodott a szenvedélytől, és Randi, engedve a pillanat varázsának, odaadóan viszonozta a csókját. Aztán a férfi kivett egy dobozt a motorjára szerelt kosárból, és visszakísérte a lányt az épületbe. – Nos – kezdte Randi, miután Jared megivott egy csésze kávét, és ő kényelmesen elhelyezkedett az ölében –, elárulnád, mi volt az a halaszthatatlanul sürgős ügy, ami miatt el kellett utaznod? Tudod, hogy felhívtam az apád klinikáját? Azt hittem, hazamentél. – Hát ezt meg miből gondoltad? – kérdezte meglepetten Jared. – Nem, Miranda. Igaz, hazatelefonáltam, de csak, azért, hogy megmondjam, hol vagyok, és hogy mindenkinek kellemes ünnepeket kívánjak. Amikor majd visszamegyek Dentonba, te is velem jössz. A családom nagyon szeretne megismerni. – Én is szeretném megismerni őket – közölte a lány –, de előbb még annyi mindent el kell intéznem! Említettem már, hogy betetettem egy apróhirdetést a vasárnapi St. Louis-i lapokba? Új igazgatót keresek a központnak. Jared elképedten rábámult. – Micsoda? De hát én azt hittem, a Szeretetszolgálat az életed! – Úgy gondoltam, örülni fogsz, hogy itt hagyjuk ezt a „porfészket”, legalábbis átmenetileg. Csak sajnos nem tudom, miből fizetem majd az utódomat. – Emiatt ne fájjon a fejed! Több pénzem van, mint amennyit el tudok költeni! – mormolta Jared, és még szorosabban átölelte a lányt. – Az a szerencséd, hogy túl lágyszívű vagyok! Pedig megérdemelnéd, hogy egy kicsit meggyötörjelek – mondta szemrehányóan Randi. – Cserbenhagytál, minden magyarázat nélkül leléptél, éppen karácsonykor. – Kérlek, ne beszélj így! Azt akarom, hogy boldog légy! Mi lenne, ha ezzel kezdenénk? – Jared a lány kezébe nyomta a dobozt, amelyet behozott a házba. Randi a füléhez tartotta és megrázta. – Zörög benne valami – állapította meg reménykedve. – Nyisd ki, mielőtt elvesztem a maradék önuralmamat is! – szólt rá Jared, mire a lány feltépte a kartondobozt, és kivett belőle egy kisebb, vörös fóliába burkolt csomagot. A férfi a tekintetével sürgette, hogy ezt is nyissa ki. Randi engedelmeskedett a néma parancsnak, és amikor meglátta az apró bársonyskatulyát, és felkattintotta a fedelét, a szemét elöntötték a könnyek. A csendet végül Jared törte meg. – Eleget menekültem már, Miranda, ezúttal maradni akarok. Szeretlek, és veled akarom leélni az életem! Hozzám jössz feleségül? – Micsoda kérdés! – suttogta könnyeit nyeldesve a lány. – Senki és semmi nem gátolhat meg benne! – Hála az égnek! Annyira féltem, hogy kikosarazol! Hiszen egyszer már voltál férjnél, és tudom, milyen rosszul sikerült a házasságod! – De csak azért, mert akkor nem megfelelő társat választottam – felelte egyszerűen Randi. – Szeretlek, Jared, és ennél a gyűrűnél csodálatosabb karácsonyi ajándékot nem is adhattál volna nekem! – Olyat akartam venni, ami illik hozzád. Sajnos, Columbiában ilyenkor az ünnepek alatt nem sok ékszerész tart nyitva, és az időm java részét különben is az orvosi egyetemen töltöttem, ahol megpróbáltam elintézni, hogy felvételizhess… Tényleg tetszik? – Gyönyörű! Húzd fel az ujjamra!
67
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Jared teljesítette a kérését, aztán belecsókolt Randi tenyerébe. Ebben a pillanatban mindkettőjüknek eszébe jutott az az éjszaka, amikor a férfi először csókolta meg a lány kezét. – Szóval felvételizni fogok? – kérdezte hirtelen Randi. Jared ezúttal az ajkát csókolta meg. – Igen. Igénybe vettem minden összeköttetésemet, s addig kilincseltem, míg el nem intéztem, hogy az egyetemi felvételi bizottság elé kerülhess. Egyébként úgy határoztam, hogy jómagam szerzek egy üzemgazdász diplomát, így ha majd végzel, nem kell a rendelő gazdasági ügyeivel és a papírmunkával foglalkoznod. Természetesen az, hogy a bizonyítványaid másolatai rendben voltak, és a jelentkezési lapod kitöltve hevert az íróasztalod fiókjában, sokat segített. – Hirtelen fölemelte a fejét, mert egy nyugtalanító gondolata támadt. – Lehet, hogy fölöslegesen fáradoztam? – kérdezte, áthatóan fürkészve a lány arcát. Randi a vállára hajtotta a fejét, és még jobban hozzásimult. – Nem. Így határoztam én magam is – felelte halkan. – Ó, Jared, úgy szeretlek! De miért intézted el a felvételimet éppen most, amikor már én is rászántam magam, hogy megteszem? A férfi nagyot nyelt. – Mert én is szeretlek. Amíg veled nem találkoztam, olyan voltam, mint egy tetszhalott. Te feltámasztottál, és ezt viszonozni akartam valahogy. – Már megtetted – nézett rá a lány boldogságtól sugárzó arccal. – És egy napon, amikor már mind a ketten megvalósítottuk az álmainkat, együtt építünk majd fel egy új életet. De mielőtt minderre sor kerülne, el kell intéznünk néhány apró formaságot. Én sem vagyok türelmes ember, és addig nem utazom el Redbudból, amíg itt helyben örök hűséget nem esküszöl nekem! Jared hátravetette a fejét, és hahotázni kezdett. – Az én gyakorlatias Mirandám! Rendben. Bárhová megyünk, együtt leszünk. – Jó. Ma azonban már nem megyünk sehová. Szilveszter napja van, a tervezgetések és új elhatározások ideje – jelentette ki a lány határozottan, és gyöngéd csókot nyomott a férfi állára. – És holnap? – Holnap elmehetünk… a Park Hills-i buszpályaudvarra, Maudie elé. Azt szeretném, ha ő lenne az egyik tanúnk. Carl biztosan tudja, mit kell csinálnunk, hogy minél előbb megkapjuk a házassági engedélyt – morfondírozott fennhangon Randi, de ekkor Jared birtokba vette az ajkát, és belefojtotta a szót. – Egek! A mézesheteimet egy általános iskolában fogom tölteni! – nyögött fel a férfi néhány másodperccel később. – Javíthatatlan vagy – dorgálta meg Randi a férfit, és megcibálta a haját. – Megváltozzam? – Isten ments! Ilyennek szeretlek. Csodáért imádkoztam, és lám, megkaptam… – Randi, én nem vagyok csoda, csak egy teljesen hétköznapi ember, de veled maradok, amíg csak szükséged van rám. – Tehát örökre – mormolta Randi, és csókra nyújtotta az ajkát. A nagy téglaépület bádogtetején ütemesen kopogtak az esőcseppek, és Randi, fejére húzva a takarót, megfordult a rézágyon. Ekkor a bejárati ajtón valaki hevesen dörömbölni kezdett, mire az asszony nagyot sóhajtva felült, és a köntöséért nyúlt. Tudta, hogy bárki van is odalenn, nem fog elmenni, amíg nem beszélt vele. – Tarkett doktornő? – kiáltotta egy ismerős hang. Te jó ég, ez Stevie Joe!
68
Lynn Bulock
Szeretetszolgálat
(Szívhang 072.)
Miranda leszaladt a lépcsőn, és sietve kinyitotta az ajtót. – Mi az, Stevie? Mit csinálsz itt ebben az ítéletidőben? – Baj van, doktornő – válaszolta remegő hangon a férfi. Randi látta, hogy sötét kalapja karimáján apró jégcsapok lógnak. – LoveAnne azt mondta, hogy elkezdődött a vajúdása, de én nem hittem neki. A fenébe! Tudod, hogy háromszor is bevittem a kórházadba, de mindig hazaküldted. Biztos voltam benne, hogy most is csak az idegességtől görcsöl a hasa, de mint kiderült, tévedtem. Ilyen állapotban viszont nem mertem magammal hozni ezen a zötyögős úton. Ki kell jönnöd a farmra. – Van valaki mellette? – Igen. Loralee velünk vacsorázott, és éjszakára is nálunk maradt. – A férfi arca eltorzult az önvádtól, zöld szemében félelem csillogott. – Istenem, hogyan lehettem ilyen fafejű? És miért nem állt a sarkára LoveAnne? – Mert szeret téged. Amíg felöltözöm, hazatelefonálhatsz! Mikor Randi visszaért a hálószobába, és felkapcsolta a villanyt, az ágy végénél felemelkedett egy hatalmas újfundlandi. – Feküdj! – parancsolt rá az asszony. – Stevie kocsijába úgysem férsz be. – Megszokta, hogy elkísér – szólalt meg Jared az ajtóból. – LoveAnne? – Igen. – Randi villámgyorsan felöltözött. – Ugye itt hagyhatlak benneteket? – Hát persze. – Jared gyengéden megpaskolta a kis csomagot, amelyet meztelen mellkasán egyensúlyozott. – Mondd meg a mamának, Katherine kisasszony, hogy mit fogunk csinálni! Szépen beülünk a hintaszékbe, és játszunk, amíg haza nem ér, igaz? – Ó, Jared! Három hónapos kisbabák nem beszélnek, még az olyan okosak sem, mint Katie. És ha nem fekteted vissza azonnal az ágyacskájába, azt fogja hinni, hogy újabban hajnali háromkor kezdődik a játékidő. – Ígérem, hogy jók leszünk. De most menj, és gondoskodj a lányunk jövendőbeli játszótársáról! Az asszony mindkettőjüket megcsókolta, s közben élvezettel szívta be a kisbaba édes és férje fanyar, férfias illatát. A kutya makacsul követte, és amikor Randi felkapta az orvosi táskáját, az ajtóhoz szaladt. – Nem bánom, gyere, ha akarsz. Úgy látszik, ebben a családban senkinek sincs annyi esze, hogy rossz időben otthon maradjon – morogta az asszony, és lesietett a lépcsőn. Stevie Joe jóformán meg sem várta, hogy beszálljanak, máris indított. Ahogy elrobogtak, Randi visszanézett a házra, és elmosolyodott, mikor látta, hogy az emeleti gyerekszobában felgyullad a villany. Mostanában az ő kóborló férjének minden útja ide vezetett… Az asszony egy pillanatig elmélázott, de aztán határozottan Stevie-hez fordult. – Most pedig halljam a részleteket! Mi történt pontosan? Míg a férfi beszélt, Randi nekidőlt kutyája meleg testének. Tudta, hogy nehéz éjszaka áll előtte, de azt is tudta, hogy amikor majd eljön a reggel, visszatér az otthonába imádott férjéhez és kislányához.
69
