2
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az
Egyetemi Élet, a Debreceni Egyetem lapja – A Debreceni Egyetem megbízásából kiadja a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. – Felelős kiadó: Dr. Fábián István rektor – Főszerkesztő: Ölveti László – Fotó: Campus Fotó – Állandó munkatárs: Szabó Ivett, Szabó Laci – Tördelő: Barna Ildikó – Levilágítás: AppleScan – Nyomda: Vider-Plusz Bt. – Terjesztés: CAMPUSWORK – ISSN 0230 7731 – Megjelenik kéthetente 4000 példányban – A szerkesztőség levélcíme: DEOEC Oktatási Központ, 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. – A szerkesztőség telefonszáma: (30) 7598 072 / 58072 – A szerkesztőség e-mail-címe:
[email protected] – www.hallgato.com – Hirdetésfelvétel: (30)-680-9528
Kedves Leendő Debreceni Egyetemi Hallgatók! Intézményünk egyike Magyarország öt kutató-elitegyetemének, amely az ország legszélesebb képzési spektrumát kínálja közel 33 ezer hallgató számára. 15 karunk mintegy 1500 oktatója nap mint nap azon munkálkodik, hogy az elitegyetemi ranghoz méltó képzést nyújtsunk diákjainknak. Törekszünk arra, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik biztos tudással felvértezve minden tekintetben felkészülten, versenyképes diplomával lépnek ki a regionális, az országos vagy akár a nemzetközi munkaerőpiacra. Sport- és művészeti ösztöndíjunk a tehetséges hallgatókat támogatja, évente kiutazó több száz külföldi ösztöndíjasunk pedig a Debreceni Egyetem jó hírét viszi nemcsak Európába, hanem Amerikába, Afrikába és Ázsiába is. Jelenleg 63 alapszakon, 68 mesterszakon és 25 doktori iskolában tanulhatnak diákjaink, végezhetnek tudományos munkát. Közel 5000 kollégiumi férőhelyünk méltó elhelyezést biztosít az itt tanuló nem debreceni hallgatók számára. A Debreceni Egyetem dinamikusan bővülő intézmény: infrastrukturális fejlesztéseink révén campusaink nemcsak új oktatási egységekkel és laboratóriumokkal gyarapodnak folyamatosan, hanem az új és felújított kollégiumokkal, valamint közösségi terekkel korszerű életkörülményeket, sportolási és szórakozási lehetőségeket teremtünk hallgatóink számára. Kívánom, hogy immár hagyományos rendezvényünk segítse Önt abban, hogy jól döntsön, és a Debreceni Egyetemet válassza a következő, minden szempontból élménydús 3, 5 vagy akár 8 év színhelyéül. Várjuk jövőre a Debreceni Egyetemen! Prof. Dr. Fábián István rektor
A Debreceni Egyetem karai
AGTC
OEC
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar (GVK)
Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK)
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK)
Bölcsészettudományi Kar (BTK)
Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Fogorvostudományi Kar (FOK) Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK)
Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (GYFK) Informatikai Kar (IK) Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar (KTK) Műszaki Kar (MK)
Egészségügyi Kar (EK)
Természettudományi és Technológiai Kar (TTK)
Népegészségügyi Kar (NK)
Zeneművészeti Kar (ZK)
TEK
3
4
Az ország legrégibb, folyamatosan működő felsőoktatási intézménye.
s 15 kar s 3 szintű képzés s 63 alapszak, 68 mesterszak, 4 osztatlan képzés, 21 felsőfokú szakképzés s 25 doktori iskola s 33.000 hallgató s 1500 oktató s 30 akadémikus s 1000 minősített oktató s Kiterjedt hazai és nemzetközi
tudományos kapcsolatok
s Kiemelt tehetséggondozás s Felsőoktatási Minőségi Díj
Arany fokozatú oklevele
Miért jó debreceni diáknak lenni? 4magas színvonalú az oktatás, hallgatóként is csatlakozhatsz az egyetemen folyó kutatásokhoz; n
4több mint négyszáz éves hagyomán�nyal rendelkező iskolaváros lakója lehetsz; n
4az ország második legnagyobb könyv-
tárában olvashatsz, kutathatsz, szerezhetsz információt; közel hárommillió kötet és korlátlan internethasználat áll rendelkezésedre; n
4modern campusaival, épületeivel, kollégiumaival színvonalas szolgáltatásokat nyújt egyetemünk; n
4a kollégiumi férőhelyek száma folyamatosan bővül, az igényes szobák hallgatóbarát árakon érhetőek el; n
4az egyetem támogatja a hallgatói sport-
életet, emellett várnak a város hírneves intézményei, a Főnix Csarnok, a Kölcsey Központ, a fedett sportuszoda és az élményfürdő; n
4mindig találsz érdeklődésednek megfelelő programot, hiszen nálunk található az ország legjobban kiépített klubhálózata: a Kazánház Egyetemi Klub, a Klinika Egyetemi Klub és Kelet-Közép Európa legnagyobb diákcentruma, a Lovarda, ahol szerdánként az ország legnagyobb egyetemi bulija vár Téged is!
5
Miről olvashatsz az Egyetemi 6
2006-tól teljes mértékben átalakult Magyarországon a felsőoktatási rendszer. Az újjászerveződött képzések, szakok tengerében könnyen elveszhetsz, de mi segítünk, hogy gyorsan megismerhesd az új rendszert. Az úgynevezett bolognai képzési rendszerre való átállással megszűnt az egyetemi és főiskolai szintű képzés. A bolognai folyamat a nevét arról az olasz városról kapta, ahol 29 ország oktatási minisztere írt alá közös nyilatkozatot az egységes Felsőoktatási Térség kialakításáról 1999-ben. Az új képzési struktúra legfontosabb előnyei a következők: – kölcsönösen elismert és összehasonlítható diplomák Európában; – egységes kreditrendszer, amely megkönnyíti az egyéni tanrendek kialakítását, illetve biztosítja a hazai és európai egyetemek közti átjárhatóságot; – megalapozza az élethosszig tartó tanulást; – növeli a hallgatók szabadságát; – növeli az európai felsőoktatás vonzerejét a világban. Az új képzési rendszerben megszűnt a korábbi öt éves egyetemi és 3 vagy 4 éves főiskolai oktatás. Ezek helyett többciklusú képzésben vehetsz részt. A felsőoktatás a bolognai folyamatnak megfelelően több ciklusra bomlik: – alapképzés (bachelor; rövidítve: BA, BSc) – mesterképzés (master; rövidítve: MA, MSc) – doktori képzés (PhD)
Élet különszámában? Amennyiben sikeres felvételt nyersz a Debreceni Egyetem valamelyik alapképzésébe, akkor a munkaerőpiacon jól használható, gyakorlatorientált tudást szerezhetsz. Ha úgy gondolod, hogy nem tanultál eleget és szeretnél továbblépni, akkor egy újabb, sikeres felvételi után kerülhetsz be a mesterképzésbe. A mester kurzus 2-4 féléves lehet, az államilag finanszírozott mesterképzésbe az alapképzést elvégző hallgatók körülbelül 35%-a kerülhet be. Ha elvégzed a mesterképzést is, akkor a mostani egyetemi diplomával egyenértékű oklevelet kapsz. Innen a végzett hallgatók legjobbjai léphetnek tovább a doktori képzésbe, további 6 félévre. Ha orvosi, fogorvosi, gyógyszerész vagy jogi pályára szeretnél lépni, akkor ez a struktúraváltozás téged nem érint. A korábbi szakok helyett mostantól kezdve alapszakok közül választhatsz, amelyekhez különböző szakirányok tartoznak. Nehézséget okozhat, hogy az esetleg idegen hangzású alapszakok és a hozzájuk tartozó szakirányok valójában mit is jelentenek. Azonban minden korábbi szak megfeleltethető egy új alapszaknak, így egy kis segítséggel könnyen eligazodhatsz a megújult rendszerben. Csupán annyit kell tenned, hogy kiválaszd a számodra legérdekesebbet az alapszakok közül. A szakirányokat illetően sok esetben ráérsz később dönteni. Az alapozó képzés időtartama a különböző alapszakokon más és más. Mindezekről bővebben informálódhatsz a Debreceni Egyetem honlapján, a www.unideb.hu-n, de hasznos tudnivalókat találsz a www.om.hu és a www.felvi.hu honlapokon. Lapozz tovább, hogy könnyebben tudj választani!
7
A 2011-ben meghirdetett osztatlan egységes képzések és alapképzési szakok a Debreceni Egyetemen Képzési terület agrár
8
Osztatlan és alapképzési szakok
n
állattenyésztő mérnöki MÉK élelmiszermérnöki MÉK gazdasági és vidékfejlesztési GVK agrármérnöki informatikus és szakigazgatási GVK agrármérnöki kertészmérnöki MÉK környezetgazdálkodási agrármérnöki MÉK mezőgazdasági mérnöki MÉK növénytermesztő mérnöki MÉK természetvédelmi mérnöki MÉK
n
vadgazda mérnöki
n n n
n
n n n n
MÉK
n magyar bölcsészet- BTK n történelem BTK tudomány n néprajz BTK n anglisztika BTK n germanisztika BTK n romanisztika BTK n szlavisztika BTK n ókori nyelvek és kultúrák BTK n andragógia BTK, GYFK n pedagógia BTK n pszichológia BTK n szabad bölcsészet BTK
társadalom- tudomány
n n n n n n
szociális munka szociálpedagógia informatikus könyvtáros szociológia politológia kommunikáció és médiatudomány
n n
jogász* igazgatásszervező
– – agrárgazdasági, regionális- és vidékfejlesztési – – – – – – – nyelvtechnológia levéltár – angol , amerikanisztika német, néderlandisztika francia, olasz lengyel, orosz klasszika-filológia felnőttképzési szervező, művelődésszervező nevelési asszisztens, oktatási asszisztens – filozófia, esztétika, etika, vallástudomány, filmelmélet és filmtörténet, kommunikáció- és médiatudomány
BTK, EK – GYFK – IK webprogramozó BTK – BTK Európa-politika BTK –
n gazdaságinformatikus informatika IK n programtervező informatikus IK n mérnök informatikus IK
jogi és igazgatási
Szakirány
Kar
ÁJK ÁJK
vállalatirányítási, e-gazdasági – infokommunikációs hálózatok, mérés és folyamatirányítás, vállalati információs rendszerek –
Képzési terület
Osztatlan és alapképzési szakok
Kar
n kereskedelem és marketing gazdaság- GVK n közszolgálati KTK TUDOMÁNYOK n gazdálkodási és menedzsment KTK n nemzetközi gazdálkodás KTK n pénzügy és számvitel GVK
Szakirány – nemzetközi szervezetek szakértő, közintézményi gazdálkodás bank és biztosítási, üzletvitel és szervezés külgazdasági-vállalkozási, EU-integráció, világgazdasági pénzügy, számvitel
GVK
turisztikai desztináció menedzsment
n biomérnöki műszaki TTK n építőmérnöki MK n építészmérnöki MK n gépészmérnöki MK n környezetmérnöki MK n mechatronikai mérnöki MK n műszaki menedzser MK n vegyészmérnöki TTK
– magasépítési, településüzemeltetési építész, épületszerkezeti konstruktőr épületgépész, gépjárműtechnikai, üzemeltető-karbantartó környezettechnológia, környezetmenedzsment épületmechatronikai ipari, építőipari –
n
n
turizmus-vendéglátás
villamosmérnöki
TTK
n általános orvos* orvos- ÁOK n fogorvos* FOK és egészség- n gyógyszerész* GYTK tudomány n ápolás és betegellátás EK, NK n egészségügyi szervező EK n egészségügyi gondozás és prevenció EK, NK n orvosi laboratóriumi és ÁOK képalkotó diagnosztikai analitikus
pedagógus- képzés
n n
csecsemő- és kisgyermeknevelő óvodapedagógus
GYFK GYFK
automatizálás, információtechnika
ápoló, gyógytornász, mentőtiszt, szülésznő egészségügyi ügyvitelszervező, egészségbiztosítási népegészségügyi ellenőr, védőnő orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitika, orvosi kutatólaboratóriumi analitika, képalkotó diagnosztikai analitika – –
n biológia természet- TTK tudomány n fizika TTK n kémia TTK n földrajz TTK n földtudományi TTK
laboratóriumi operátor, GNB, molekuláris biológia, ökológus operátor, taná ri fizikus, alkalmazott fizikus, tanári vegyész, tanári tanári, táj- és környezetföldrajzi, geoinformatikai, terület- és településfejlesztési, idegenforgalmi geológus, meteorológus, geográfus
n környezettan TTK
környezet analitikus, környezet monitorozó, tanári
n matematika TTK
matematikus, tanári, alkalmazott és gazdagási matematikus
MŰVÉszet
n
alkotóművészet és muzikológia
ZK
zeneelmélet, zeneismeret
n
előadóművészet
ZK
22 féle szakirány
* osztatlan egységes képzés
9
Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) által hirdetett osztatlan és alapképzési szakok: 4 JOGÁSZ (osztatlan képzés)
Ha erre a képzésre jelentkezel, alaposan felkészült, bírói, ügyvédi, ügyészi munkára alkalmas, széleskörű szakmai ismeretekkel rendelkező jogásszá válhatsz, aki jól használható szervezési és idegen nyelvi ismeretekkel rendelkezik. A jogászképzést a bolognai folyamat nem érintette, továbbra is 10 féléven keresztül, osztatlan képzésben válhattok jogásszá. 4 IGAZGATÁSSZERVEZŐ (alapképzési szak) Amennyiben ezt a szakot választod, a közigazgatás, a jog- és társadalomtudományok alapjainak ismeretében alkalmas leszel igazgatási feladatok megoldására, közigazgatási döntések előkészítésére, végrehajtására, önkormányzatok és más közigazgatási szervek működésének szervezésére.
10
Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) által hirdetett osztatlan és alapképzési szakok: 4 ÁLTALÁNOS ORVOS (osztatlan képzés)
A képzés célja olyan általános orvosok képzése, akik a képzési idő alatt elsajátított ismeretanyaguk, szakmai készségeik, orvosi szemléletük és magatartásuk alapján a szakma szabályai szerint részt vehetnek az egészségügyi ellátásban; ezen tevékenységük során messzemenően figyelembe veszik a betegek sajátosságait, emberi méltóságát, jogait, és ennek megfelelően döntenek, illetve cselekszenek; kellő ismeretanyaggal és készségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy első, majd ráépített szakorvosképzési programba bekapcsolódhassanak és ezt követően sikeres szakvizsgájuk birtokában, választott szakterületükön önálló szakorvosi munkát végezzenek. 4 ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS (alapképzési szak) Az itt végzett szakemberek önálló laboratóriumi- vagy képalkotó diagnosztikai analitikai munkakörben helyezkedhetnek el, kis orvosi laboratóriumok, illetve diagnosztikai részlegek analitikai munkáját irányíthatják és jártasak az adatfeldolgozás korszerű módszereiben, valamint a gazdálkodás kérdéseiben.
Bölcsészettudományi Kar (BTK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 ANDRAGÓGIA
Ebben a képzésben megtanulhatod a közművelődés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben és közösségekben, a felnőttképzés különböző színterein tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve tanácsadói munkakörök ellátását. Ehhez megfelelő jogi, pszichológiai és szociológiai alapokat kapsz.
4 ANGLISZTIKA
A korábban angol szaknak hívott anglisztika az angolszász országok nyelvi, történelmi és kulturális alapjaival ismertet meg, amelynek birtokában képes leszel az angol nyelv sokoldalú gyakorlati és elméleti művelésére, lehet belőled tolmács és fordító is.
4 GERMANISZTIKA
Ezen a szakon olyan szakembereket képzünk, akik a német, a holland nyelvtudásuk birtokában a germanisztika területén, valamint általános társadalomtudományi témakörökben széleskörű elméleti és gyakorlati tájékozottsággal rendelkeznek,
4 KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY
Amennyiben ezt a szakot választod, megismerheted a társadalmat működtető kommunikációs rendszereket, a társadalmi kommunikációt, valamint a kommunikáció és a média fontosabb intézményeit. Megszerzett tudásod birtokában kommunikációs területen tudsz majd elhelyezkedni, akár újságíró, akár PR-szakember válhat belőled.
4 MAGYAR
Ha irodalmár, vagy nyelvész szeretnél lenni, akkor válaszd a magyar szakot, itt ugyanis olyan szakembereket képeznek, akik a magyar és a világirodalom, valamint a magyar nyelv és általában a nyelvhasználat változó formáiról, kialakulásának folyamatairól megbízható ismeretekkel rendelkeznek.
4 NÉPRAJZ
Ha ezt a képzést választod, megismerheted és megértheted nemcsak a saját, de más népek kultúráját is. Képes leszel a szűkebb és tágabb közösségek kulturális identitását alakítani, mások értékrendjével szemben toleráns szakember leszel, aki jártas a kultúrakutatásban, képes a kultúra működési törvényszerűségeit a múltban és a jelenben megérteni és értelmezni.
4 ÓKORI NYELVEK ÉS KULTÚRÁK
Ezen a szakon ismertetjük az ókori Mediterráneum és a vele érintkező területek népeinek és országainak történetét, kultúráját, valamint a választott szakiránynak megfelelően az ókori Közel-Keletről, az ókori Egyiptomról és a klasszikus antikvitásról (antik Görögország, Római Birodalom) elmélyültebb tudásra tehetsz szert.
11
4 PEDAGÓGIA
Amennyiben itt végzel, a társadalom pedagógiai folyamatait és intézményeit képes leszel szakszerűen átlátni. Neveléstudományi képzésednek köszönhetően kiválóan eligazodsz majd a gyorsan változó és átalakuló nevelési és oktatási rendszerben, akár még a bolognai folyamat kutatója is válhat belőled.
4 POLITOLÓGIA 12
Ha itt szerzel oklevelet, alkalmassá válsz arra, hogy részt vegyél a politikával kapcsolatos szakértői anyagok előkészítésében, segítséget nyújts a politikatudományi kutatások elvégzéséhez, politikai szakértők mellett politikai részelemzéseket készíts, részt vegyél a civil társadalom, az önkormányzatok, a szakmai érdekképviseletek munkájában.
4 PSZICHOLÓGIA
A képzés során olyan készségeket és technikákat sajátíthatsz el, amelyek révén alapfokon képessé válsz az egyének, a csoportok és szervezetek megismerésére, illetve fejlesztésére. Kitűnő kiindulási alap például a tréneri munkához.
4 ROMANISZTIKA
A korábbi francia és olasz szakok gyűjtőneve. E szakon olyan szakembereket képezünk, akik az újlatin nyelvek és kultúrák területén, valamint általános társadalomtudományi témakörökben olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, amelyek birtokában kellő mélységű tudásuk lesz az ilyen igényeket támasztó munkakörök ellátására.
4 SZABAD BÖLCSÉSZET
Szabad bölcsészként a megszerzett ismereteid birtokában képes leszel elemző gondolkodásra, a szövegek és az újabb, nem elsősorban szöveges média vizsgálatára, a kultúrára gyakorolt hatásuk megfogalmazására.
4 SZLAVISZTIKA
A lengyel és orosz nyelvszakok átfogó megnevezése. Olyan általános szlavisztikai műveltséggel rendelkező szakemberek képzése folyik itt, akik egy szláv nyelvet legalább középfokú, egy másik szláv nyelvet alapfokú szinten szóban és írásban használni tudnak. A végzettek a szláv kultúráról átfogó tájékozottsággal rendelkeznek majd.
4 SZOCIÁLIS MUNKA
Ha itt végzel, képes leszel az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a konfliktusok, szociális problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.
4 SZOCIOLÓGIA
E szak végeztével olyan szociológia alapszakos szakelőadó leszel, aki segítheti a tudásalapú információs társadalom megvalósulását, az életminőség javulását, az esélyegyenlőség feltételeinek javítását, a társadalmi demokrácia kiteljesítését, valamint a szociális integráció erősítését. Tanulmányaid során belekóstolhatsz a társadalomtudományi kutatások menetébe, megtanulhatod a közvéleménykutatás alapjait.
4 TÖRTÉNELEM
Ezen a szakon az egyetemes és magyar történelem elméletét, illetve ezek rokon- és segédtudományait tanulhatod, valamint levéltári, muzeológiai, régészeti alapokkal ismerkedhetsz meg, így képes leszel történelmi, illetve általános társadalmi és politikai kérdésekben az ismeretek önálló elsajátítására és rendszerezésére.
Egészségügyi Kar (EK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 ÁPOLÁS ÉS BETEGELLÁTÁS
Itt olyan szakembereket képeznek, akik az egyén, a család, a közösség és a társadalom egészségvédelméről és az egészség helyreállításáról, valamint az egészségügyi és szociális ellátásról szerzett ismereteik alapján képesek az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szintjén a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs munkában önálló felelősséggel részt venni. 4 EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ (védőnő szakirány) Aki ezen a szakon végez, az egészségmegőrzés törvényszerűségeinek ismeretében gondozza az egyéneket és közösségeket és elősegíti az egészségük fejlesztésének lehetőségeit.
4 EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZŐ
Az egészségügyi szervezők az egészségügy és a humánbiztosítás informatikai, gazdasági, adatszolgáltatási tevékenységeit látják el.
4 SZOCIÁLIS MUNKA
Az itt végzett szociális munkások képesek az ember és a társadalmi környezete közötti harmónia kialakítására és megőrzésére, a feszültségeket hordozó viszonyok, szociális problémák megelőzésérem, szakszerű kezelésére.
13
Fogorvostudományi Kar (FOK) által hirdetett osztatlan szak: 4 FOGORVOS
A képzés célja olyan fogorvosok képzése, akik az elsajátított ismeretanyag és szakmai készségek birtokában megfelelő orvosi szemlélettel és magatartással rendelkeznek; önálló fogorvosi tevékenységet folytatnak az egészségügyi ellátásban. Megfelelő szakképzési program sikeres szakvizsgával dokumentált teljesítésével választott szakterületükön önálló fogorvosi munkát végeznek.
Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar (GVK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK
14
Amennyiben a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök képzésre jelentkezel, az elsajátított ökonómiai, menedzsment, regionális és térségi ismeretanyag birtokában alkalmas leszel az agrobusinesshez, termeléshez, feldolgozáshoz, az ipari termelőeszköz-ellátáshoz, kereskedelemhez, szaktanácsadáshoz kapcsolódó feladatok ellátására, és rendelkezni fogsz a vidékfejlesztés európai uniós normák szerinti értelmezéséhez, vidékfejlesztési programok tervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakismeretekkel. Ismereteidet a Kar gondozásában lévő Vidékfejlesztési agrármérnöki, illetve a tervezett Gazdasági agrármérnöki mesterszakon bővítheted. 4 INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖK Az e szakon elsajátított elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában képes leszel a termeléssel, szolgáltatással és szakigazgatással összefüggő szervezési és agrárinformatikai feladatok ellátására, az információs technológiák agrárterületen történő alkalmazására, az uniós feladatokkal és rendszerekkel kapcsolatos ismeretek szakigazgatási hasznosítására. Diplomáddal munkát vállalhatsz többek között informatikai, igazgatási középvezetőként az agrobusiness területéhez tartozó vállalkozásoknál, FVM hivatalokban, regionális és önkormányzati hivatalokban, valamint az Európai Unió intézményeiben. 4 KERESKEDELEM ÉS MARKETING A szak elvégzése után olyan gazdasági és üzleti ismeretekkel, kereskedelmi és marketing szaktudással és készségekkel rendelkező gazdasági szakember leszel, aki alkalmas üzleti tanácsadással foglalkozó vállalkozásoknál, nagy- és kiskereskedelmi vállalkozások kereskedelmi és marketing területein, programszervező és szállítmányozó vállalkozásoknál, illetve bármely ágazathoz tartozó vállalkozás kereskedelmi és marketing területein történő munkavállalásra, kis- és középvállalatok kereskedelmi tevékenységének szervezésére és irányítására. 4 PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL A Pénzügy és számvitel üzleti alapszakon végzettek iránt nagy kereslet mutatkozik a munkaerőpiacon, a végzettek várhatóan rövid időn belül el tudnak helyezkedni piacképes tudásukra építve, míg a legtehetségesebb hallgatók mesterszakon bővíthetik tudásukat, amellyel magasabb pozíciók betöltésére lesznek alkalmasak. Közgazdász diplomáddal dolgozhatnak többek között könyvelő, controller, tervező-elemző munkakörben, pénzügyi szolgáltatók, bankok dolgozójaként, pénzügyi/ számviteli szakértőként a vállalati szektorban, illetve állami és uniós intézményekben. 2009-től Számvitel mesterszakra is történik beiskolázás. 4 TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik a közgazdaságtudományi, társadalomelméleti, módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a turizmus és a vendéglátás területén tevékenységek végzésére, irányítására és szervezésére, valamint alkalmasak a mesterképzésben történő továbbtanulásra. E diplomával a közgazdászok elhelyezkedési lehetősége igen széles, dolgozhatnak utazási irodákban, szállodaláncoknál, turizmussal foglalkozó szervezeteknél, kongresszus- és rendezvényszervező vállalkozásoknál, vendéglátó vállalkozásoknál, illetve önkormányzatoknál turisztikai referensként is.
Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (GYFK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 ANDRAGÓGIA
Ebben a képzésben megtanulhatod a közművelődés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben és közösségekben, a felnőttképzés különböző színterein tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve tanácsadói munkakörök ellátását, és a humánerőforrás-gazdálkodással kapcsolatos feladatok végzését. Ehhez megfelelő jogi, pszichológiai és szociológiai alapokat kapsz.
4 CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ
A képzés célja olyan pedagógiai szakemberek képzése, akik megfelelő fejlesztési és nevelési módszereket alkalmaznak az újszülöttkortól a 3 (legfeljebb 5) éves korig terjedő életszakaszban ellátásra szoruló csecsemők és kisgyermekek gon4 dozása és fejlesztése érdekében. Alkalmasak gondozói, nevelői, közvetítői, képviselői és tanácsadói feladatok elvégzésére.
ÓVODAPEDAGÓGUS
Az óvodai nevelés feladatait tanulhatod meg ezen a szakon, amely elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és
4 képességek megszerzését jelenti a magas szintű gyakorlati képzés mellett. SZOCIÁLPEDAGÓGIA
Szociálpedagógusként képes leszel a gyermek és ifjúsági korosztály tanulási, szociális és mentális problémáit kezelni és az érintett személyekkel együttműködésben segíteni. Dolgozhatsz az állami szférában, de képesítéseddel tárt karokkal vár a civil világ is.
15
Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) által hirdetett osztatlan szak: 4 GYÓGYSZERÉSZ
A képzés célja olyan gyógyszerészek képzése, akik az elsajátított magas szintű természettudományos és medicinális megalapozottságú ismeretanyag, szakmai készségek, gyógyszerészi szemlélet és magatartás alapján vesznek részt a gyógyszerellátásban, gyógyszergyártásban, az egészségügyi ellátásban, a gyógyszer-kereskedelemben, a gyógyszerészettel kapcsolatos egészségügyi hatósági és egyéb munkákban, a gyógyszerésztudományi, biológiai, kémiai, medicinális orientációjú tudományos kutatásban. Megfelelő szakképzési program sikeres szakvizsgával dokumentált teljesítése után, választott szakterületükön majd önálló szakgyógyszerészi munkát végeznek.
Informatikai Kar (IK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 GAZDASÁGINFORMATIKUS
Gazdaságinformatikusként olyan szakember leszel, aki képes a valós üzleti folyamatok és az azokban rejlő problémák megértésére és megoldására, különböző informatikai feladatok menedzselésére, szervezetek tudásbázisának és üzleti intelligenciájának növelésére, folyamatok szabályozására és tervezésére.
4 INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS
Ha ezt a szakot választod, olyan könyvtáros válik belőled, aki megtanul dokumentumokat gyűjteni, feldolgozni, közreadni, és kitűnően szervezi a könyvtári munkát. Továbbá felkészült különböző információs rendszerek működtetésére is.
4 MÉRNÖK INFORMATIKUS
Olyan mérnök informatikusokat képzünk itt, akik képesek műszaki informatikai és információs rendszerek és szolgáltatások telepítésére és üzemeltetésére, valamint azok adat- és programrendszereinek tervezési, fejlesztési feladatainak ellátására.
4 PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS
Amennyiben a programtervező informatikus szakot választod, képes leszel önállóan és csapatban is a számítástechnikai eszközöket és rendszereket működtetni, szervizelni, fejleszteni, és egészen biztos, hogy pillanatok alatt el tudsz majd diplomáddal és tudásoddal helyezkedni.
16
Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar (KTK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT
Ha ezt a szakot választod, a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésével, elemzésével, valamint a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányításával, szervezésével ismerkedhetsz meg, vagyis profes�szionális közgazdász leszel.
4 KÖZSZOLGÁLATI
Ha itt végzel, olyan gazdasági szakember leszel, aki a közszektor szervezeteiben, testületeiben, a központi és helyi szintű kormányzati hivatalokban (például önkormányzatok) tölthet be különböző munkaköröket.
4 NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS
A képzés célja legalább két idegen nyelven magas szinten tárgyalóképes gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, társadalomelméleti, alkalmazott gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a nemzetközi vállalkozói tevékenység végzésére és irányítására, szervezésére és kellő ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.
Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 ÁLLATTENYÉSZTŐ MÉRNÖKI
A végzett állattenyésztő mérnökök természettudományi, agrárműszaki, élelmiszergazdasági és mezőgazdasági technológiai, valamint állattenyésztési ismereteik birtokában képesek az állati termék-előállítás termelési, feldolgozási, értékesítési folyamatainak tervezésére, irányítására és önálló gazdálkodásra.
4 ÉLELMISZERMÉRNÖKI
Az élelmiszermérnökök a biológia, a kémia, a fizika és műszaki alaptudományokban általános ismeretekkel, az élelmiszertudományban speciális ismeretekkel, az élelmiszerek előállítása és tartósítása, valamint az élelmiszertechnológia terén szakmai alapismeretekkel rendelkeznek, amelyek mind fontos szerepet játszanak az emberiség biztonságos élelmezése során.
4 KERTÉSZMÉRNÖKI
A kertészmérnökök képesek üzemi méretű termelési folyamatok irányítására és szervezésére, az ágazat szakigazgatási alapfeladatainak és szaktanácsadói feladatainak elvégzésére is képesek, létrehozhatnak önálló kertészeti magángazdaságokat, valamint a termékek forgalmazása, feldolgozása és tárolása terén is kellő ismeretekkel rendelkeznek.
4 KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI
Olyan diákok jelentkezzenek erre a képzésre, akik később a mezőgazdasági környezet hasznosításával, védelmével és fejlesztésével szeretnének foglalkozni. Akik ezen a szakon végeznek, képesek lesznek a környezetgazdálkodás elveit a fenntartható mezőgazdaság, a környezet– és tájvédelem gyakorlatában érvényesíteni.
4 MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖKI
A mezőgazdasági mérnökök a megszerzett természettudományi, műszaki, mezőgazdasági és gazdasági ismereteik birtokában a mezőgazdasági termelés, feldolgozás és gazdálkodás területén magas szintű jártassággal rendelkező szakemberek lesznek.
4 NÖVÉNYTERMESZTŐ MÉRNÖKI
Aki növénytermesztő mérnöknek jelentkezik, a képzés végén növénytermesztés-technológiai és vállalkozási ismereteinek birtokában termelési, gazdálkodási, vezetői, szervezői, feldolgozási és forgalmazási folyamatok előkészítésére, elvégzésére, elemzésére és fejlesztésére lesz alkalmas.
4 TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI
A végzett szakemberek környezettudatos szemléletük alapján a természetvédelem sajátos feladatainak a megtervezésében, szervezésében, irányításában és végrehajtásában vesznek majd részt. A természetvédelmi mérnökök többek között a természetvédelmi nevelés és a természetvédelmi turizmus területén is elhelyezkedhetnek.
4 VADGAZDA MÉRNÖKI
A vadgazda mérnökök a vadállománnyal mint természeti értékkel tevékenységet folytató szervezetekkel (pl. erdészet, mezőgazdasági, halászati, gyepgazdálkodási, vidék- és településfejlesztési szervezetek) fenntartott munkakapcsolat során érvényesíteni tudják a vadvédelmi és természetvédelmi elveket és előírásokat, a vadgazdálkodás érdekeit.
17
Műszaki Kar (MK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI
A képzés célja építészmérnökök képzése elsősorban magasépítő tevékenység (kivitelezés, gyártás, szolgáltatás, vállalkozás, szakhatósági munka, bizonyos tervezési és kutatási részfeladatok) területére, akik természettudományi, műszaki és művészeti, valamint gazdasági, humán és nyelvi ismereteik révén alkalmasak irányítás mellett a fentiekben leírt feladatok megoldására.
4 ÉPÍTŐMÉRNÖKI
A képzés célja felkészült, nyelvtudással rendelkező építőmérnökök képzése, akik alkalmasak építési, fenntartási és üzemeltetési, vállalkozási és szakhatósági feladatok ellátására, a képzésnek megfelelő tervezési és egyszerűbb fejlesztési feladatok önálló megoldására, bonyolultabb tervezési munkákban való közreműködésre.
4 GÉPÉSZMÉRNÖKI
Az itt végző szakemberek alkalmasak gépek, gépészeti berendezések és épületgépészeti rendszerek üzemeltetésére és fenntartására, új a gépipari technológiák alkalmazására, a munka szervezésére és irányítására, a műszaki fejlesztés, kutatás és tervezés bizonyos feladatainak ellátására.
4 KÖRNYEZETMÉRNÖKI
A szakon végzettek olyan mérnökök lesznek, akik képesek felismerni jelentkező környezeti veszélyeket és a kárelhárítási tevékenységet irányítani. Továbbá alkalmasak a meglévő környezeti ártalmak és károk csökkentésére, illetve megszüntetésére; a természeti erőforrások ésszerű felhasználására, hulladékszegény technológiák kialakításának, azok működtetésének önálló megoldására. Képesek technológiai megoldásokat kidolgozni a hulladékok újrahasznosítására, a veszélyes hulladékok ártalmatlanítására, általános ismeretekkel rendelkeznek a természet- és tájvédelem, a környezetpolitika területén.
4 MECHATRONIKAI MÉRNÖKI
A képzés célja mechatronikai mérnökök képzése, akik az elsajátított komplex természettudományos, elektronikai, gépészeti, informatikai és gazdasági ismeretek birtokában alkalmasak lesznek mechatronikai eszközök, berendezések felhasználásán alapuló gyártási, szerelési, minőségszabályozási folyamatok felügyeletére és irányítására, egyszerűbb mechatronikai szer4 kezetek tervezésére, valamint mechatronikai rendszerek üzemeltetésére és karbantartására.
MŰSZAKI MENEDZSER
18
A képzés célja gazdálkodási mérnökök képzése, akik természettudományi, műszaki tudományi, gazdálkodási és szervezéstudományi ismeretekkel rendelkeznek, és ezáltal termékek és szolgáltatások kapcsolatos anyagi, informatikai, pénzügyi problémák megoldásához is értenek.
Népegészségügyi Kar (NK) által hirdetett alapszakok: 4 EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ (népegészségügyi ellenőr szakirány)
Az ezen a szakon végzett népegészségügyi ellenőrök a megfelelő ismereteket és módszertant megismerve képesek a lakosság egészségi állapotát befolyásoló tényezők felismerésére és elemzésére, a lakosság egészségi állapotának monitorozására, az egészségi szükségletek és igények feltárására, egészségfejlesztő és betegségmegelőző szolgáltatások és programok lebonyolítására. 4 ÁPOLÁS ÉS BETEGELLÁTÁS (gyógytornász szakirány) A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik önálló felelősséggel vehetnek részt a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs munkában. Cél, hogy a gyógytornász szakirányon végzettek ismerjék az egészséges szervezet működését, az egészségkárosító hatásokat, a gyakori betegségek megelőzésének lehetőségeit, a mozgásszervi és más betegségek fizioterápiás gyógyító eljárásait, váljanak alkalmassá a mozgásrendszer funkcionális vizsgálatára, fizioterápiás és rehabilitációs terv készítésére, a fizioterápiás gyógyeljárások alkalmazására az orvos diagnózisa alapján és az orvosi kezelésbe illeszkedően. Kellő ismerettel rendelkezzenek a képzés második ciklusában történő folytatáshoz.
19
Zeneművészeti Kar (ZK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 ALKOTÓMŰVÉSZET ÉS MUZIKOLÓGIA
Szakjainkra azokat a fiatalokat várjuk, akik a zene elméletével, történetével kívánnak mélyebben foglalkozni, de a gyakorlati muzsikálásban – éneklésben, zongorajátékban – is szeretnék tudásukat gyarapítani. Képzettségeddel zenei, művelődési intézményekben helyezkedhetsz el.
4 ELŐADÓMŰVÉSZET
Ezen a szakon válhatsz a hangszered mesterévé, lehet belőled – akár zongoraművész, akár énekes, akár karnagy –, olyan művész és szakember, aki a magyar és európai zenekultúrát gyarapítani és terjeszteni tudja. Zene- és énekkarokban, kamarazenei együttesekben léphetsz pódiumra, vagy a zenei élet intézményeiben hasznos segítő szerepet vállalhatsz.
Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) által hirdetett alapképzési szakok: 4 BIOMÉRNÖKI
Biomérnökként olyan szakember leszel, aki alkalmas széleskörűen értelmezett biotechnológiai rendszerek és az azokat működtető személyzet irányítására, ezek fejlesztésében, tervezésében, kutatásban részfeladatok ellátására.
4 BIOLÓGIA
Ha ezen a szakon szerzel diplomát, képes leszel a biológia legfontosabb összefüggéseinek elemzésére, megismered az új kutatási módszereket. Laboratóriumi ismereteid alapján alkalmas leszel biológiai feladatok megtervezésére, megoldására és értékelésére.
4 FIZIKA
Olyan, a fizika minden ágában járatos, széleskörű természettudományos ismerettel rendelkező elméleti szakembereket képzünk itt, akiket általános műveltségük, korszerű természettudományos szemléletmódjuk képessé tesz arra, hogy a műszaki és gazdasági életben szervező részfeladatokat lássanak el.
4 FÖLDRAJZ
Ezen a szakon leendő geográfusként elsajátíthatod a természeti, társadalmi-gazdasági és települési környezet megértéséhez szükséges elméleti és módszertani alapokat. Ismereteket szerezhetsz a környezet működéséről, a természeti és társadalmigazdasági környezetről.
4 FÖLDTUDOMÁNYI
Ha ezt a szakot választod, olyan földtudományi kutató válik belőled, aki a tudományos életben, az erőforrás-kutatásokban önálló szervező és irányító feladatokat lát el, és hivatásának tekinti a Föld megismerését és védelmét.
4 KÉMIA
A képzés végén olyan kémikus leszel, aki alkalmassá válik gyakorlati feladatok és problémák megoldására a vegyipari termelésben, laboratóriumokban, valamint igazgatási, környezetgazdálkodási és környezetvédelemi területeken.
4 KÖRNYEZETTAN
Olyan alkalmazott környezetkutatókat képzünk itt, akik matematikai, informatikai, kémiai, fizikai, földtudományi és biológiai ismereteik birtokában képesek a környezettudomány alkalmazott szintű művelésére.
4 MATEMATIKA 20
Ha ezt a szakot választod, olyan elméleti és alkalmazott matematikai ismereteket szerezhetsz, amelyeket műszaki, gazdasági, statisztikai és számítógépes területen alkalmazhatsz.
4 VEGYÉSZMÉRNÖKI
Ezen a szakon vegyészmérnökként végezhetsz, amely alkalmassá tesz kémiai rendszerek és az azokat működtető személyzet irányítására, gyártásközi és végső minőségellenőrzés végzésére, a technológiai rendszerek, termékek fejlesztésében, tervezésében való részvételre. Azt is érdemes tudnod, hogy a frissen végzett vegyészmérnökök az informatikusok mellett a legkeresettebbek a munkaerőpiacon.
4 VILLAMOSMÉRNÖKI
Ha itt végzel, használhatsz villamos és elektronikus eszközöket, berendezéseket, tervezhetsz összetett rendszereket és létesítményeket, ezek gyártásában és üzemeltetésében különböző részfeladatokat végezhetsz. A szakon belül egy szűkebb szakmai területen (szakirányban) alkotó mérnöki munkára is felkészülhetsz.
DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR (DEENK) A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár 2001. január 1-jétől egységes egyetemi könyvtári rendszerként működik. Hét szakgyűjteménnyel rendelkező, az Egyetem által fenntartott, nyilvános, tudományos és szolgáltató központi egység. Közel hatmillió dokumentummal, az ország második legnagyobb könyvtáraként szolgálja az egyetemen folyó oktatást, kutatást, gyógyítást és művészeti alkotómunkát. Egyedülállóan gazdag állományában az 1952 után Magyarországon megjelent könyvek és folyóiratok, az 1987 óta kiadott zenei anyagok teljessége mellett régi és ritka könyveket, nem hagyományos dokumentumokat (plakát, kézirat, szabvány, kotta, aprónyomtatvány) is találhatunk. Jelentős számú külföldi szakkönyv és folyóirat, több mint 100 elektronikus adatbázis – néhány az országban csak itt elérhető – és szakszerű tájékoztatás segíti az információkeresést. Az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer lelőhely nyilvántartó központja, fogadja és tárolja más könyvtárak adatait és teljes gyűjteményéből szolgáltat az országos könyvtárközi rendszerben. A könyvtár nagy súlyt fektet az erőforrások jobb kihasználására, az egyetemi közösség információs igényeinek korszerűbb és magasabb színvonalú ellátására, az elektronikus szolgáltatások folyamatos bővítésére. A DEENK SZOLGÁLTATÁSAI A könyvtárak állományában katalógusok segítségével igazodhatunk el. A számítógépes katalógus (OPAC) http://webpac. lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb a dokumentumok jelentős részének leírását tartalmazza. Láthatjuk, hogy a keresett mű melyik könyvtári egységben, szabadpolcon vagy raktárban van, kölcsönözhető-e. Az online raktári modul segítségével saját otthoni számítógépünkről kérhetünk könyvet a raktárakból. Beléphetünk „Saját Könyvtár”-unkba és figyelemmel kísérhetjük kikölcsönzött dokumentumainkat, esetleges lejáratukat vagy önállóan meghosszabbíthatjuk kölcsönzési határidejüket. Hosszabbítást személyesen, telefonon, és e-mailben is kérhetünk. A más olvasó által kikölcsönzött dokumentumokat előjegyezhetjük. A nem kölcsönözhető dokumentumokat (pl. folyóiratok, ritka, védett állományrészek, külön gyűjtemények anyaga) helyben használhatjuk. Ha a szükséges mű nincs meg a könyvtárban, más könyvtártól könyvtárközi kölcsönzéssel kérhetjük (http://www.lib. unideb.hu/hun/ill.php). A tájékoztató pultnál felvilágosítást kaphatunk a könyvtár működéséről, a katalógusok és olvasótermek használatáról, a hagyományos és az elektronikus információkereső eszközökről, ötleteket adnak a keresésekhez. Az Internet elérés mellett számos adatbázis, elektronikus folyóirat-gyűjtemény áll a felhasználók rendelkezésére, melyekről a könyvtárak honlapján tájékozódhatunk. Digitális könyvtárunk építésekor az egyetemi tudásvagyon megjelenítése és a kulturális értékek megőrzése a két legfontosabb szempont (http://www.lib.unideb.hu/hun/diglib.php) A Debreceni Egyetem elektronikus Archívuma (DEA) http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/ az egyetemen lét-
rehozott dokumentumok digitális tárhelye, melyben kereshetünk/böngészhetünk a szakdolgozatok, PhD dolgozatok, oktatási anyagok, digitalizált dokumentumok, publikációk között. A dokumentumok egy része mindenki számára hozzáférhető, mások kizárólag a Debreceni Egyetem számítógépein olvashatók. A Publikációs Adatbázis http://titan.lib.unideb.hu:8082/ ebib/CorvinaWeb célja, hogy összegyűjtse az Egyetem főállású oktatói, kutatói, munkatársai által egyetemi alkalmazásuk ideje alatt publikált szakirodalmi munkák adatait, és ezzel reprezentálja az egyes egyetemi egységek tudományos tevékenységét. A beiratkozott egyetemi olvasók számára elektronikus szolgáltatásainkhoz otthoni hozzáférést biztosítunk. A könyvtár teljes területén elérhető az INTERNET saját hordozható számítógépről (wifi). A DEENK Wiki oldala http://hu.wiki.lib.unideb.hu/ könyvtárunkkal, szolgáltatásainkkal, gyűjteményeinkkel kapcsolatos szócikkeket, leírásokat tartalmaz, melyek egy részét bárki szabadon szerkesztheti, bővítheti web 2.0-es alkalmazások segítségével. A népszerű közösségi (Iwiw, Facebook) oldalak lehetőségeit kihasználva is igyekszünk olvasóinkkal állandó és szoros kapcsolatot kialakítani. A fogyatékkal élők számára Jaws képernyőolvasó szoftver és szövegfelolvasó számítógép, valamint Braille nyomtatás és egy 600 darabos hangos könyv kollekció áll rendelkezésre. Az egységek előzetes bejelentkezéssel csoportokat is fogadnak. A könyvtárosok bemutatják a könyvtárat, annak történetét, szolgáltatásait. Rendszeresen indítunk felhasználó képzési kurzusokat, szervezünk adatbázis-bemutatókat, hogy minél több hallgató szerezzen gyakorlatot az információkeresésben, legyen képes az önálló tájékozódásra szakmájában és az élet minden területén. A könyvtárban fekete-fehér és színes fénymásolás, nyomtatás, CD-írás, szkennelés, spirálozás, nyomdai és kötészeti munkák is megrendelhetők. A DEENK Fordító Irodája vállalja minőségi fordítások elkészítését több mint tizenhat nyelvre. A Debreceni Egyetemi Kiadó a könyvtár szervezeti egységeként egyetemi tankönyveket, jegyzeteket és egyéb kiadványokat gondoz és jelentet meg. Különböző rendezvényekkel (pl. Internet Fiesta), kiállításokkal színesítjük szolgáltatásaink palettáját. Bővülő szolgáltatásainkról, használatuk feltételeiről és módjáról állandóan frissülő, naprakész információk találhatók könyvtárunk honlapján: http://www.lib.unideb.hu
21
A Debreceni Egyetem kOLLÉGIUMai Miért jó a kollégiumban lakni?
22
A Debreceni Egyetem jelenleg 4800 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 928 Magyarország első, PPP beruházás keretében felépült, legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1600 férőhelyet az elmúlt két évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben található. 2010-ben a kollégiumba jelentkező hallgatók 76 %-át sikerült elhelyezni, ami országosan is kiváló arány. Akik már középiskolásként is kollégiumban laktak, azoknak nem kell elmagyarázni, miért jó a kollégium. Az egyetemen persze sokkal kevésbé szigorúak a szabályok, nincs kötelező tanulási idő és takarodó, mindenki úgy osztja be az idejét, ahogy akarja. A kollégiumi rendezvények révén összetartó közösségek alakulnak ki. Az egyetem minden kollégiumában azonos felvételi rendszer alapján a HÖK képviselőinek bevonásával a kollégiumi bizottságok veszik fel a hallgatókat. A férőhelyek a felsőbb- és az elsőévesek, illetve a doktoranduszok között fel vannak osztva, valamint azt is meghatározták, hogy hány hallgatót lehet tanulmányi teljesítménye, és hány hallgatót lehet szociális rászorultsága alapján felvenni. Az elsőéveseket kizárólag szociális helyzetük alapján veszik fel. A kollégiumi felvételi kérelmek beküldési határideje az egyetemre felvételt nyert hallgatók számára augusztus közepére esik. A kollégiumi felvételi kérelemmel azonos űrlapon lehet igényelni a rendszeres szociális ösztöndíjat is. Az igénylőlapokat csak az interneten lehet kitölteni. Az egyetemi kollégiumi portál címe: http://koli.unideb.hu A kollégiumok felszereltsége változatos. Ma Magyarország legmodernebb diákotthona Debrecenben működik, de a többi kollégium is kényelmes elhelyezést nyújt. Az elmúlt évek folyamatos felújításainak, fejlesztéseinek köszönhetően a legtöbb épület állapota sokat javult. A fejlesztések tovább folytatódnak: az egyetem arra törekszik, hogy minden kollégiumi férőhely megfeleljen a 21. század elvárásainak. Minden kollégium biztosítja a megfelelő alapszolgáltatásokat: szobánként hűtőszekrény, épületenként legalább két-három tanulószoba, emeletenként konyha hagyományos és mikrohullámú sütővel egyaránt felszerelve, mosókonyha automata mosógépekkel, vasalóhelyiség, valamint közösségi helyiségek, klubterem, tévészoba is megtalálható a kollégiumokban. Az elmúlt években megvalósult fejlesztések eredményeként a Debreceni Egyetem szinte minden kollégiumi épületében kiépült a szobákban az internet-hozzáférés. A hallgatók által fizetendő kollégiumi térítési díjakat az egyetem Szenátusa állapítja meg egy tanévre vonatkozóan.
A térítési díj a kollégiumok felszereltségétől, komfortfokozatától függ (ágyak száma egy szobában, van-e vizesblokk a szobában, hány éven belül volt felújítva az épület), összege épületenként változó. Államilag támogatott hallgatók esetén 8.000-25.000 Ft/hó, költségtérítéses hallgatóknak a diákotthonokban az államilag támogatott hallgatók díja mellett ki kell fizetniük a kollégiumi normatíva összegét (2010-ben 11.650
Ft/hó) is. Tehát miért is jó a Debreceni Egyetem kollégiumaiban lakni? Mert itt egy kellemes közösségben töltheti egyetemista éveit a hallgató, ahol sok színes szórakoztató program, kulturális rendezvény várja. Az évfolyamtársak, csoporttársak közelében könnyebb a tanulás. A legtöbb kollégium néhány percre van az oktatási épületektől. És nem utolsó sorban: anyagilag is megéri, mivel az albérlet ára még a magasabb kollégiumi díjaknak is akár a duplája lehet.
A Debreceni Egyetem kollégiumai (és a karok, amelyek hallgatói a kollégiumokban elhelyezésre jogosultak): Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma AGTC Arany Sándor Diákapartman AGTC Veres Péter Kollégium
GVK, MÉK GVK, MÉK
Orvos- és Egészségtudományi Centrum OEC Markusovszky Lajos Kollégium ÁOK, FOK, GYTK, NK OEC Medikus Hotel ÁOK, FOK, GYTK, NK OEC EK Nyíregyházi Kollégiuma EK Tudományegyetemi Karok TEK Kossuth Lajos I-II. Kollégium ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK TEK – KFRTKF Kossuth Lajos III. Kollégium ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK TEK Tisza István Kollégium ÁJK, ÁOK, BTK, IK, KTK, NK, TTK TEK Vámospércsi Úti Kollégium ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK TEK ZK Weiner Leó Kollégium ZK TEK MK Borsos József Kollégium MK TEK GYFK Kollégiuma (Hajdúböszörmény) GYFK Campus Hotel
Központi kezelésben működő diákotthon bármely kar hallgatói
4032 Debrecen, Böszörményi út 140.
4032 Debrecen, Böszörményi út 140.
4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22.
4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98.
4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 58-60.
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
4027 Debrecen, Egyetem sugárút 13.
4034 Debrecen, Vámospércsi út 84.
4032 Debrecen, Nagyerdei körút 82.
4028 Debrecen, Ótemető utca 2-4.
4220 Hajdúböszörmény, Désány István utca 1-9.
4220 Hajdúböszörmény, Désány István utca 1-9.
4028 Debrecen, Kassai út 26.
4027 Debrecen, Egyetem sugárút 13.
AGTC Veres Péter Kollégium
OEC Markusovszky Lajos Kollégium
OEC Medikus Hotel
OEC EK Nyíregyházi Kollégium
TEK Kossuth Lajos I. Kollégium
TEK Kossuth Lajos II. Kollégium
TEK - KFRTKF Kossuth Lajos III. Kollégium
TEK Tisza István Kollégium
TEK Vámospércsi Úti Kollégium
TEK ZK Weiner Leó Kollégium
TEK MK Borsos József Kollégium
TEK GYFK Régi Kollégium
TEK GYFK Új Kollégium
Campus Hotel
Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium
Cím
AGTC Arany Sándor Diákapartman
Kollégiumok
105 180 16 301
3 4 1 2
110 270 35 210 25 376 224 303 42 63
3 3 5 3 1 2 2 3 2 3
bármely kar határon túli magyar hallgatói
bármely kar hallgatói
GYFK
GYFK
MK
ZK
240
3
ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK
186
2
367
318
3
3
360
3
104
528
4
2
20
2
289
116
2
2
Férőhelyek száma
Ágyak száma szobánként
ÁJK, ÁOK, BTK, IK, KTK, NK, TTK
ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK
ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK
ÁJK, BTK, IK, KTK, TTK
EK
ÁOK, FOK, GYTK, NK
ÁOK, FOK, GYTK, NK
GVK, MÉK
GVK, MÉK
Karok
23
10 000 Ft
15 000 Ft
17 000 Ft
18 000 Ft
25 000 Ft
9 800 Ft
8 000 Ft
9 000 Ft
9 000 Ft
8 500 Ft
10 000 Ft
13 000 Ft
19 000 Ft
19 000 Ft
23 000 Ft
8 500 Ft
15 000 Ft
13 000 Ft
10 000 Ft
20 000 Ft
Térítési díj
nincs
van
van
nincs
nincs
nincs
nincs
nincs
van
van
van
nincs
van
van
nincs
van
Vizesblokk a szobában
van
van
van
nincs
van
nincs
van
van
van
van
van
van
van
van
van
van
Internet a szobában
nincs
van
nincs
nincs
nincs
nincs
nincs
nincs
van
van
van
nincs
van
van
nincs
nincs
Tévé a szobában
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata
24
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata az egyetem hallgatóinak érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezete. A felsőoktatási törvény erejénél fogva a hallgatói önkormányzatnak minden hallgató a tagja, függetlenül attól, hogy tanulmányait milyen képzési és finanszírozási formában folytatja. Ebből az alapelvből következik, hogy minden hallgató választó és választható. A hallgatói önkormányzat képviselőit és tisztségviselőit a hallgatók általános, közvetlen és titkos választások útján választják meg. Debrecenben a hallgatói önkormányzat kétszintű szervezet. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) mellett és egyben annak részeként működnek a kari HÖK-ök, amelyek kari szinten képviselik a hallgatókat, képviselőket delegálnak a különböző egyetemi és kari testületekbe. A kari HÖK-ök fontos feladata a szűkebb értelemben vett közösségek, azaz a saját karuk hallgatóinak összefogása, a hallgatói élet szervezése, a felmerülő problémák gyors, igazságos és hatékony kezelése, az egyetemi élet felpezsdítése. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat egyik alapvető feladata a kari HÖK-ök működését koordinálni, tevékenységüket segíteni, a kari HÖK-ökkel közösen kialakított konszenzusos álláspont révén a hallgatók érdekeit képviselni az egyetem legmagasabb szintű vezető testületeiben, a Szenátusban, a Rektori Tanácsban és a rektori vezetésben. Az EHÖK egyetértési joggal rendelkezik az egyetem legfontosabb hallgatói szabályzatai, a tanulmányi és vizsgaszabályzat, valamint a térítési és juttatási szabályzat elfogadásakor és módosításakor. Az EHÖK feladata az egyetem hallgatóinak országos szintű képviselete is, amely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájában (HÖOK) valósul meg. Körösparti Péter, a DEHÖK elnöke 2010. májustól a 2010. december 31-ig terjedő időtartamban betölti a HÖOK elnöki tisztségét is. A DEHÖK legfontosabb döntéshozó szerve a 74 tagú küldöttgyűlés, amelynek tagjait a kari HÖK-ök a karok hallgatói létszámának arányában delegálják. A küldöttgyűlés választja meg a DEHÖK elnökét, véleményt nyilvánít az elnök által jelölt elnökhelyettesről és a 3 alelnökről, elfogadja a DEHÖK éves költségvetését. A küldöttgyűlés ülései között a legfontosabb kérdésekben a DEHÖK elnöksége dönt, melynek a DEHÖK elnöke, elnökhelyettese és alelnökei mellett tagja a 15 kari HÖK elnök. A napi ügyeket az operatív testület intézi, amely a DEHÖK elnökéből, elnökhelyetteséből, az alelnökökből és a meghatározott feladatok ellátására (pl. informatika, sport, külügy) az elnök által kinevezett elnöki megbízottakból áll. Az egyes szakterületeken ellátandó operatív feladatokra jönnek létre a DEHÖK bizottságai, melyek a következők: Egyetemi Hallgatói Sport és Egészségügyi Bizottság, Egyetemi Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság, Egyetemi Hallgatói Közművelődési és Rendezvényszervezési Bizottság, Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság, Egyetemi Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság.
Az EHÖK és a kari HÖK-ök egyik legfontosabb feladata a hallgatói kulturális és szórakoztató rendezvények szervezése. A DEHÖK munkájának sikerességét bizonyítja, hogy az elmúlt években számos olyan programot sikerült megszervezni, amely több kar hallgatói számára kínált közös kikapcsolódási lehetőséget. A legfontosabb hallgatói rendezvények: Gólyatábor – Az egyetemre frissen felvett hallgatók, a gólyák számára az egyetemisták életével, az intézménnyel való megismerkedés, a felsőbbéves hallgatókkal és az oktatókkal való találkozás első színtere. Az EHÖK és az érintett kari HÖK-ök 2010-ben már negyedszer rendezték meg hét kar (BTK, GVK, GYFK, IK, MÉK, TTK, ZK) hallgatói számára az ország legnagyobb létszámú gólyatáborát az egyetemi campusok területén, több mint 1500 gólya részvételével. A gólyatábor keretében megszervezték a hallgatók egyetemre való beiratkozását is. A gólyatábort közösen rendezik meg a debreceni orvos- és egészségügyi képzést nyújtó karok (ÁOK, FOK, GYTK, NK), illetve a közgazdasági és a jogi kar (ÁJK, KTK). Kari gólyatábort szervez az MK Miskolcon és az EK a Balaton partján. Gólyabál – Az elsős hallgatók ünnepélyes, de ugyanakkor szórakoztató „beiktatása” az egyetem hallgatóinak sorába. Az elsőévesek szépséges nyitótánca és a mulatságos gólyaeskü után neves sztárvendégek szórakoztatják a megjelenteket. A gólyabálban persze a felsőbbévesek is nagy számban képviseltetik magukat. A hagyományok szerint a gólyabált is sok esetben több kar közösen rendezi. Egy közös gólyabált rendeznek a BTK, IK, TTK, ZK hallgatói számára, a debreceni orvos- és egészségügyi képzést nyújtó karok (ÁOK, FOK, GYTK, NK), illetve az agrártudományi karok (GVK, MÉK) szintén egy-egy bált rendeznek. Kari gólyabált tart az ÁJK, az EK, a GYFK, a KTK, és az MK. Kari és kollégiumi rendezvénysorozatok – A legtöbb karon ősszel vagy tavasszal, néhány helyen mindkét félévben egyhetes rendezvénysorozatot tartanak, amely a szakmai előadásoktól kezdve a sörsátrak kínálta szórakozási lehetőségeken át a hatalmas koncertekig széles skáláját kínálja a kikapcsolódási lehetőségeknek. Az Orvos- és Egészségtudományi Centrumban a Medikus Hét, az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában a végzősöket búcsúztató Sárgulási Hét, a BTK és az IK közös, vagy a TTK saját Kari Hete, az MK sörsátor, a kollégiumok által rendezett kolihetek, a ZK Éjféli Koncert, a Kassai úton az ÁJK, a KTK és a Campus Hotel hallgatói számára szervezett Campus Szüret egyaránt a hallgatók széles tömegeit vonzza. A közös rendezvényeknek is köszönhetően a különböző karok közötti kapcsolat évről évre erősödik. A DEHÖK és a kari HÖK-ök is arra törekednek, hogy az egyetem hallgatóinak minden téren egységes, erős és hatékony érdekképviselete valósuljon meg. Talán cseppet sem túlzás azt állítani, hogy Debrecenben működik az ország egyik legerősebb hallgatói érdekvédelmi szervezete.
IRÁNY A NAGYVILÁG „Ez alatt az 5 hónap alatt más emberré váltam, nyitottabb lettem Európa és a világ iránt. Már nem vagyok bátortalan, ha idegen nyelven kell megszólalnom. Rengeteg embert ismertem meg, a világ minden részén vannak már barátaim.Csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy egy ilyen ösztöndíjat ki kell próbálni. Életre szóló élmény volt!!!” Kósa Bernadett Ildikó (Linz, Ausztria) Utazni, jó, utazni kell. A haszna? Rengeteg ismeret, tudás, tapasztalat, barátság és élmény, ami az embert egész életében elkíséri. A Debreceni Egyetem bőséges lehetőségeket kínál a külföldi tanulmányokra, és maga is a világ minden részéről fogad hallgatókat. Erasmus, CEEPUS Varázsszavak? Nem. Kihasználható lehetőségek. Az Európai Unió által kezdeményezett és finanszírozott Erasmus-program révén több mint háromszáz európai felsőoktatási intézményben tanulhatnak hallgatóink, és mi is ugyanannyit helyről várjuk az érdeklődőket szemeszterenként. A program keretében kiutazók legalább 3 hónapot, és legfeljebb 1 évet tölthetnek el a partner európai egyetemeken. Az ösztöndíj kiegészítő támogatás, amely hozzájárul a felmerülő költségek fedezéséhez. Az egyetem a 2009/2010-es tanévben 433 547 euró támogatást nyert a hallgatói mobilitásra, ami 1400-1500 hónapnyi utazást tett lehetővé. A CEEPUS program a közép- és kelet-európai térségben nyújt hasonló lehetőségeket, a résztvevő országok felsőoktatási intézményeinek hálózati együttműködésére épül. A DE kilenc hálózatban van benne, a 2009/10-es tanévben 19 oktató és hallgató kiutazását segítette elő, 24 külföldi oktatót és hallgatót fogadott mintegy kétmillió forintnyi támogatási keretből. Finnországtól Japánig A kapcsolati háló nem szorítkozik kontinensünkre: az ösztöndíjak köre Amerikától Japánig terjed. A belépő a szaktudás és a jó tanulmányi átlag, de az eredményes külföldi tartózkodás feltétele a jó nyelvtudás. A Debreceni Egyetem a világon mintegy száz egyetemmel ápol kapcsolatokat. A finnországi Jyväskylä-i Egyetemmel kötött csereprogram keretében évente 4-6 hallgató folytathat ott tanulmányokat egy félév erejéig finn vagy angol nyelven. A francia Champagne-Ardenne Régió és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség közötti kapcsolat alapján évente egy-két tanulmányi ösztöndíj pályázható Franciaországba, a Reimsi Egyetem európai tanulmányok mesterképzésére. Az USA-beli Indiana Egyetemmel (Bloomington, Indiana) évente három kutató ösztöndíjas cseréjére kerül sor. Japánban
két egyetemmel is van cserekapcsolatunk: a Hirosaki Egyetemen két, a Chiba Egyetemen egy-két hallgató tanulhat évente. A DE stratégiai célként határozta meg a kínai kapcsolatok fejlesztését, 2009-ben a Kínai Orvostudományok Akadémiájával és a Wuhan Egyetemmel írtunk alá együttműködési szándéknyilatkozatot. Mindezeken kívül a Magyar Ösztöndíjbizottság nagy számban hirdet ösztöndíjakat külföldi graduális és posztgraduális tanulmányokra, kutatómunkákra, tapasztalatcserére és nyári egyetemekre. Amerika közelről A DE tagja az ISEP (International Student Exchange Program) programnak, amely az Amerikai Egyesült Államok több mint 100 egyeteme és európai egyetemek között szervez hallgatói cserét. A program keretében félévenként két hallgatónk valamely amerikai vagy más egyetemen végezheti tanulmányait. A hollandiai Middelburgban működő Roosevelt Academy ad otthont a Middelburg Center for Transatlantic Studies programnak. Ez főleg a társadalom-, bölcsészet-, üzleti tudományokban, és a művészetekben kínál tanulmányi és oktatói lehetőséget féléves, illetve egy hónapos időintervallumban, valamint az egy hónapos nyári kurzuson. Az oktatás nemzetközi nyelvi közösségben folyik, így ideális feltételeket teremt az európai, amerikai és mexikói kultúra találkozására, transzatlanti tapasztalatszerzésre. Nemzetközi egyetem A magyar felsőoktatás az utóbbi években kitárta kapuit a világ előtt. A Debreceni Egyetem is célként tűzte ki a külföldi hallgatók és a külföldi ösztöndíjak számának növelését, és jó úton jár ahhoz, hogy nemzetközi felsőoktatási intézménnyé váljon. Külföldi állampolgárságú hallgatóinak száma 2010-ben meghaladta a 2800-at. Legtöbben, mintegy 2000-en, az Orvos- és Egészségtudományi Centrum angol nyelvű képzéseiben vesznek részt, de a Tudományegyetemi Karokon is megnőtt a külföldiek aránya. Megkülönböztetett érdeklődés mutatkozik a közgazdasági és informatikai képzés iránt. 2009-ben létrejött a Nemzetközi Oktatási Központ, amely hatékony szervezeti keret a külföldi hallgatók számának növelésére.
25
Hallgatói Juttatások Az itt ismertetett információkat tartalmazó egyetemi szabályzatok (pl. a tanulmányi és vizsgaszabályzat, a hallgatói térítési és juttatási szabályzat) teljes terjedelmükben megtalálhatók a Debreceni Egyetem honlapján a http://www.unideb.hu címen, az Egyetem > Szabályzatok menüpontban. A Debreceni Egyetemen a hallgatói tanulmányi és szociális alapon járó térítések és juttatások rendszerét a felsőoktatási hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet, illetve a rendeletben foglaltak alapján „A Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata” állapítja meg. A szabályzat szerint a következő juttatásokat kaphatják meg a hallgatók: I. Teljesítmény alapján adható juttatások 1. Tanulmányi ösztöndíj A tanulmányi ösztöndíjat az előző félévi tanulmányi eredmény alapján lehet elnyerni. Elsőéves alap- és mesterképzési hallgatók a képzés második félévétől kezdve kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat. Az egyetem hallgatóira egységes ösztöndíjrendszer vonatkozik, amelynek lényege, hogy nem a tanulmányi átlag, hanem matematikai képlet határozza meg az ösztöndíjak pontos összegét. A rendszer lényege, hogy csak az egymással ténylegesen összehasonlítható teljesítményű hallgatókat sorolják egy kategóriába, és az így létrejött csoportok nem használják fel egymás állami támogatását.
26
A tanulmányi ösztöndíj kiszámítása: egy adott szak/évfolyam/csoport hallgatóinak átlagait csökkenő sorrendbe rendezik a hallgatókat e sorrend alapján 4 sávba sorolják úgy, hogy az egyes sávokba sorrendben a hallgatók 5-12-15-18%-a tartozzon; így a hallgatók 50%-a részesül tanulmányi ösztöndíjban; ugyanakkor adott ösztöndíjösszeg félévenként más-más átlagokhoz tartozhat a két- vagy többszakos hallgatókat mindegyik szakjukon besorolják, majd, ha az ösztöndíjösszegek különbözőek, azokat átlagolják Az ösztöndíj-kategóriák a 2010/2011-es tanévben: I. II. III. IV. 25.000.- 17.000.- 11.000.- 7.000.2. Kiemelt tanulmányi ösztöndíj A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményért járó ösztöndíjat pályázati úton azok kaphatják meg, akik méltók lennének akár a köztársasági ösztöndíjra is, de abban a keret szűkössége miatt már nem részesülhettek. Ezt az ösztöndíjat legfeljebb a hallgatók 2%-a kaphatja meg, az odaítélés részletes szabályait a kar határozza meg. 3. Mesterképzési szakmai ösztöndíj A mesterképzés első évfolyam első félévére beiratkozott, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, államilag támogatott, teljes idejű képzésben részt vevő hallgatók mesterképzési szakmai ösztöndíjban részesülhetnek. Az ösztöndíjban a karok mesterképzés első évfolyam első félévére beiratkozott hallgatóinak leg-
feljebb 50 %-a részesülhet. Az ösztöndíj a hallgató által a Kari Tanulmányi Bizottsághoz benyújtott pályázat alapján egyszeri alkalommal folyósítható juttatás. Az ösztöndíjra azon hallgatók pályázhatnak, akik a mesterképzés első félévében legalább 20 felvett kredittel rendelkeznek, a mesterképzésre felvételi jogalapot jelentő előző képzés során leg-alább 3,00 összesített korrigált kreditindexet értek el, továbbá az alapképzési oklevelük legalább jó minősítésű. Az ösztöndíj odaítélésének, illetve esetleges visszavonásának eljárási rendjét a karok határozzák meg. Az elbírálás során első helyen az alapképzésben nyújtott teljesítményt (összesített korrigált kreditindex), második helyen az alapképzési oklevél minősítését, harmadik helyen a mesterképzés első félévében felvett kreditek számát kell figyelembe venni. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha a hallgató több nyelvvizsgával rendelkezik. Az ösztöndíj mértéke 15.000 – 30000 Ft. 4. Kiemelt sport ösztöndíj A nemzetközi, országos, illetve regionális szinten elért kiemelkedő sportteljesítményért a rektor által kiírt pályázat alapján sportösztöndíj adományozható. A pályázatot minden félév elején írják ki, a támogatást egy félévre lehet elnyerni. Az ösztöndíjat költségtérítéses hallgatók is igényelhetik. A sportösztöndíj összege kategóriától függően 5.000 – 25.000 Ft/hó. 5. Kiemelt művészeti ösztöndíj A kiemelkedő művészeti teljesítményt nyújtó hallgatók a rektor által kiírt pályázat alapján művészeti ösztöndíjban részesülhetnek. A pályázatot minden félév elején írják ki, a támogatást egy félévre lehet elnyerni. Az ösztöndíjat költségtérítéses hallgatók is igényelhetik. A művészeti ösztöndíj összege kategóriától függően 5.000 – 25.000 Ft/hó. 6. Kiemelt rektori ösztöndíj Azok a hallgatók, akik a Debreceni Egyetem érdekében olyan kiváló tevékenységet fejtenek, amely növeli az egyetem hírnevét, tekintélyét, és tanulmányi eredményük legalább 4,00, a rektor által kiírt pályázat alapján rektori ösztöndíjban részesülhetnek Az ösztöndíjat költségtérítéses hallgatók is igényelhetik. Az ösztöndíjat eseti jelleggel hirdetik meg, egy félévre lehet elnyerni, havi összegét a rektor határozza meg. 7. Szakmai utak, gyakorlatok támogatása A szakmai utakat, gyakorlatokat a karok döntése alapján támogatják. Az Erasmus ösztöndíjjal valamelyik európai egyetemen tanulmányokat folytató magyar hallgatókat pályázat alapján a karok külön támogatásban részesíthetik. 8. Szakmai gyakorlati ösztöndíj A szakmai gyakorlati ösztöndíj a képzési és kimeneti követelményben meghatározott legfeljebb féléves összefüggő gyakorlaton részt vevő hallgatónak, pályázat alapján, legfeljebb egy tanulmányi félévre adható juttatás. A szakmai gyakorlati ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki a szakmai gyakorlatot a képzés székhelyétől eltérő helyen teljesíti, és e helyen nem részesül kollégiumi ellátásban, valamint a szakmai gyakorlat végzésének helye és az állandó lakóhely közötti távolság legalább 10 km.
Az ösztöndíj odaítélésének feltételeit, mértékét, az odaítélés, az esetleges visszavonás eljárási rendjét a karok határozzák meg, de havi összege a hallgatói normatíva éves összegének 10%-át (11900 Ft) nem haladhatja meg. 9. Köztársasági ösztöndíj A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményért járó köztársasági ösztöndíjat az egyetem javaslata alapján az oktatási és kulturális miniszter adományozza. Az ösztöndíjat pályázati úton egy tanévre lehet elnyerni, legfeljebb a hallgatók 0,8 %-a kaphatja meg, a pályázók rangsorolásának részletes szabályait a kar határozza meg. A köztársasági ösztöndíj mindenkori összegét a Magyar Köztársaság költségvetési törvényében állapítják meg, amely jelenleg 34.000 Ft/hó. 10. Tehetséggondozási ösztöndíj A kiemelkedő szakmai, tudományos teljesítményt nyújtó hallgatók bekerülhetnek a Debreceni Egyetem Tehetséggondozási Programjába, amelynek tagjaként tutorális oktatásban, további szakképzésben részesülnek, felkészülhetnek a tudományos életpályára. A programban kiváló teljesítményt nyújtó hallgatók a programtanács döntése alapján ösztöndíjban részesülhetnek. Az ösztöndíjat első alkalommal a 2009/2010-es tanévben ítélték oda a hallgatóknak, mértéke az elért teljesítménytől függően 10.000 – 34.000 Ft/hó volt. II. Szociális rászorultság alapján adható juttatások 11. Szociális ösztöndíj A szociális ösztöndíjat az Egyetemi Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság (KFSZB) ítéli meg a rászorulóknak. A szociálisösztöndíj-kérelmeket a kollégiumi felvételi eljárással egyszerre, azonos űrlapon, azonos igazolások benyújtásával lehet leadni. A kérelmeket az egyetemre frissen felvett elsőéveseknek az egyetemi felvételt követően, augusztus közepén kell leadniuk. A szociálisösztöndíj-kérelmek elbírálása egyetemi szinten egységes, a kollégiumi felvételivel azonos pontrendszer alapján történik, mivel a hallgatók szociális helyzete nem függ attól, melyik karon tanulnak. A hallgatói juttatásokról és térítésekről szóló kormányrendelet alapján – amennyiben elérik a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt – kiemelt összegű rendszeres szociális ösztöndíjra jogosultak az alábbi csoportokba tartozó, hátrányos helyzetű hallgatók: 1. A rendszeres szociális ösztöndíj havi összege az éves hallgatói normatíva 20%-a (2010-ben 23.800 Ft), amennyiben a hallgató eléri a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt és • fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, vagy • halmozottan hátrányos helyzetű (hátrányos helyzetű és szülei legfeljebb a 8 általános iskolai osztályt végezték el), vagy • nagycsaládos (legalább két eltartott, tanuló testvére van), vagy • családfenntartó (saját gyermeke van), vagy • árva (25 éves életkor alatt). 2. A rendszeres szociális ösztöndíj havi összege az éves hallgatói normatíva 10%-a (2010-ben 11.900 Ft), amennyiben a
hallgató eléri a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt és • hátrányos helyzetű (családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vette, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapította), vagy • gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, vagy • félárva (25 éves életkor alatt). Azoknak a rászoruló hallgatóknak, akik nem tartoznak a fenti csoportok egyikébe sem, és elérik a bírálóbizottság által meghatározott minimális ponthatárt, a rendszeres szociális ösztöndíj legkisebb összege 6.000 Ft/hó. A szociális rászorultság elbírálásának legfontosabb szempontjai: családszerkezet – az egy háztartásban élő eltartók és eltartottak száma, illetve hogy az eltartók teljes vagy csökkentett keresetűek (munkanélküli, nyugdíjas stb.) jövedelem – a családba az egy főre eső éves bruttó jövedelem nagysága távolság – az állandó lakóhely távolsága a képzés helyétől egészségi állapot – az eltartók, a pályázó vagy a pályázó testvérének súlyos betegsége 12. Erasmus ösztöndíjas hallgatók szociális támogatása Az Erasmus ösztöndíjjal kiutazó magyar hallgatók, magyarországi állandó lakóhelyüktől függetlenül, ösztöndíjuk időtartamában bizottsági döntés alapján rendszeres szociális ösztöndíjban részesülhetnek, melynek összege 2010-ben 6.000 Ft/hó volt. 13. „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj A „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjat a települési önkormányzatok ítélnek oda a legjobban rászoruló, területükön állandó lakóhellyel rendelkező hallgatóknak. Ezt a támogatást a megyei önkormányzatok kiegészíthetik. Az állam a települési és megyei önkormányzati támogatást megduplázza, de ha az önkormányzatok több mint 5.000 Ft-ot ítéltek oda a hallgatóknak, akkor is legfeljebb 5.000 Ft-tal egészíti ki. A Bursa ösztöndíjat már a végzős középiskolások is igényelhetik. A Bursa Hungarica ösztöndíj átlagos összege: 2.000–11.000 Ft/hó 14. Egyszeri szociális ösztöndíj A rendkívüli (egyszeri) szociális ösztöndíjat a KFSZB ítéli meg a félév során bármikor beadható pályázat alapján házasságkötés, saját gyermek születése vagy szülő elhunyta esetén, illetve más, rendkívüli méltányosságot érdemlő esetekben. A pályázat feltétele, hogy a rendkívüli esemény fél éven belül történjen. A támogatások összege akár 50.000 Ft is lehet. 15. Egyszeri alaptámogatás Azok az elsőéves hallgatók, akik szociális helyzetük alapján a rendszeres szociális ösztöndíjnál felsorolt kiemelt csoportok valamelyikébe tartoznak, és elérik a bírálóbizottság által a rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultsághoz meghatározott minimális ponthatárt, tanulmányaik első félévében a kormányrendelet szerint jogosultak az egyszeri alaptámogatásra, melynek összege alapképzés és osztatlan képzés esetén az éves hallgatói normatíva 50%-a (2010-ben 59.500 Ft), mesterképzés esetén az éves hallgatói normatíva 75%-a (2010-ben 89.250 Ft).
27
DExam Vizsgaközpont
28
A Debreceni Egyetem DExam Vizsgaközpontja 2007 áprilisa óta kínál vizsgázási lehetőséget saját államilag elismert nyelvvizsga-rendszerével, a DExammal. A DExam olyan általános egynyelvű angol nyelvvizsgarendszer, amely három szinten (B1, B2 és C1) méri a nyelvtudást, és amelynek fő sajátossága a modulválasztási lehetőség. A modulválasztási lehetőséggel a közép- (B2) és felsőfokú (C1) DExam vizsgázók élhetnek, akik a vizsgán érdeklődésüknek megfelelően humán- vagy reálmodul vizsga-feladatsorral találkoznak. A társadalomtudományok és a művészetek iránt érdeklődők humán tematikájú feladatokon, míg a természettudományok és a technika iránt érdeklődők reálmodul tematikájú feladatokon is tesztelhetik nyelvtudásukat. A DExam Vizsgaközpont évente 3 vizsgaidőszakban kínál vizsgázási lehetőséget: a téli (január – február), a tavaszi (május – június) és az őszi (október – november) vizsgaidőszakban. A 2007. évben elnyert akkreditációját követően a DExam vizsgarendszer népszerűsége folyamatosan nő a vizsgázók körében. A leglátványosabb vizsgázói létszámnövekedés a középfokú (B2) vizsgára jelentkezőknél tapasztalható. 2009-ben a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ honlapján közzétett adatok szerint a Kelet-Magyarországon angol nyelvből vizsgázók számának 45%-a a DExam vizsgázók közül került ki. A DExam vizsgázói létszámnövekedés mellett a DExam vizsgahelyek számának növekedése is tapasztalható. Jelenleg a DExam Vizsgaközpont mellett további 6 vizsgahelyen lehet a DExam vizsgarendszerrel vizsgázni: Jászberényben, Mátészalkán, Miskolcon, Székesfehérváron, Nyíregyházán és Veszprémben. A DExam Vizsgaközpont a sikeres vizsgázás elősegítése céljából, folyamatosan indítja térítéses nyelvtanfolyamait, melyek között megtalálhatók a vizsgára felkészítő intenzív (DExam7) és hétvégi (DExam Hétvégék) tanfolyamok, de a hosszabb - rövidebb idejű alapozó tanfolyamok is. Ez utóbbiakat azon nyelvtanulók figyelmébe ajánlja, akik az adott vizsgához szükséges nyelvi szintet még nem érték el és a vizsgára felkészítő tanfolyamok előtt szükségük van tudásuk elmélyítésére. Mind a vizsgázáshoz, mind a nyelvtanfolyamokhoz kapcsolódó további információ a www.dexam.hu honlapon érhető el.
Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) Kedves Leendő Hallgatók! Sokan úgy gondolják, hogy nincs szüksége szakszerű támogatásra, mert vannak a környezetünkben ismerősök, akikhez fordulhatunk a gondjainkkal. Előfordulhatnak olyan élethelyzetek az egyetemi évek alatt, amikor összecsapnak a hullámok a fejünk fölött és nincs kitől segítséget kérnünk. A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársai ezekben a helyzetekben ajánlják fel segítségüket. Abban is közreműködnek, hogyan kezeld a konfliktusaidat, hogyan töltsd el tartalmasan a szabadidődet és hogyan kapcsolódhatsz be már működő közösségekbe. Az Egyetemi Tanács 2001. október 7-i ülésén úgy döntött, hogy a felsőoktatási törvényben leírtak szellemében gyakorlati téren is tesz és létrehozza az országban egyedülálló Mentálhigiénés Programot a Nyugat-Európai egyetemekhez hasonlóan. Ezzel a Debreceni Egyetem oktatói és kutatói tevékenysége mellett, a hallgatók mindennapi életében jelentkező gondjaiban is igyekszik támogatást és segítséget nyújtani. 2010-ben Európa Uniós támogatással kialakításra került a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, ahol ideális körülmények között képzett és tapasztalt szakemberek várják sokszínű szolgáltatásokkal az érdeklődőket. Mentálhigiénés konzultációs szolgálat Mindnyájunknak lehetnek gondjai az életében, amikor úgy érezzük, hogy semmi sem sikerül vagy nem találjuk a hangot a környezetünkben lévő emberekkel vagy éppen saját magunkkal. Ilyen időszakban érdemes képzett mentálhigiénés szakemberrel átbeszélni és megérteni a kialakult élethelyzetet, anélkül, hogy betegként kezelnének. Néhány jellemző probléma, amel�lyel felkeresték a szolgáltatást a hallgatók: • életvezetési problémák • szülőkkel való kapcsolati gondok • tanulási nehézségek • párkapcsolati problémái • önértékelési problémák • szerhasználattal kapcsolatos kérdések • kapcsolatteremtési nehézségek • magányosság • életcélok hiánya A konzultáció egy olyan bizalmas kapcsolat, ahol képzett szakember (akit köt a titoktartás) segít tisztázni, mások gondolatait és érzéseit. A konzultáció segíti a jobb önismeretet és hatékonyabb életvezetés kialakítást. A részt vevők a konzultáció során együttesen határozzák meg a helyzetnek leginkább megfelelő lépéseket. A konzultációs szolgálat az egészségügyi ellátástól eltérően, személyigazolvány, TAJ kártya valamint orvosi beutaló nélkül vehető igénybe, anonim és ingyenes. A központ szolgáltatásiból: • Egyéni konzultáció • Tréningek, képzések szervezése • Mentálhigiénés szakkönyvtár • Kompetencia és személyiségfejlesztő klubok • Mentálhigiénés filmklub • Kortársképzés, kortárssegítés • „Mozgó-társ” buli segély szolgálat a Lovardában
• Mentálhigiénés nyári kollégium szervezése • Értelmiségi modulok szervezése • Mentálhigiénés egyetemi napok szervezése Elérhetőség: 4032 Debrecen Poroszlay út 97. Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök 8:00–16:00 Péntek: 8:00–14:00 Telefon: 429-610 E-mail:
[email protected] Honlap: www.lelkiero.unideb.hu n Támpont Iroda szolgáltatásai: A fogyatékossággal élő hallgatók számára • fénymásolás, nyomtatás, scannelés, spirálozás • tanulást segítő technikai eszközök (pendrive, diktafon,laptop) kölcsönzése • jegyzetelő szolgálat • diáksegítő igénylése Elérhetőség: Debrecen, Egyetem tér 1. Főépületben balra büfétől (akadálymentesen megközelíthető) Nyitva tartás: Hétfőtől csütörtökig: 8:00–16:00 Péntek: 8:00–14:00 Telefon: 512-900/22885-ös mellék E-mail:
[email protected] n Támpont Támogató Szolgálat (Fenntartó: Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület) Szolgáltatások: • Információadás mentálhigiénés, pszichológiai, szociális és egészségügyi szolgáltatásokról • Személyszállítás • Szabadidős programok szervezése Ezek a szolgáltatások ingyenesek a Debreceni Egyetem hallgatói számára Elérhetőség: Szolgálatvezető: Juhász Roland Telefon: 70-770-3368 n Mentálhigiénés Szolgáltató Iroda Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrum Veres Péter Kollégium Nyitva tartás: Hétfőtől csütörtökig: 8:00–16:00 Fogadó óra: hétköznapokon 15:00–17:00 Telefon: 508-444 / 88190 E-mail:
[email protected] Remélem, hogy minél több hallgató veszi igénybe a Központ szolgáltatásait és látogat el a mentálhigiénés központ rendezvényeire, programjaira. Várunk minden érdeklődőt! Berényi András Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője Telefon: 30-436-4790 E-mail:
[email protected]
29
A Debreceni Egyetem sportélete A Debreceni Egyetem a hazai tudományegyetemek közül a legváltozatosabb sportprogramot kínálja diákjainak, hiszen a szellemi nevelés mellett a hallgatók fizikai nevelésére, sportkultúrájának fejlesztésére is odafigyel.
30
Manapság már a reggeli fogmosáskor is az egészséges életmód folyik a csapból. Lépten-nyomon azzal szembesülünk, hogy ha meg akarjuk őrizni egészségünket, jó formában akarunk maradni, akkor nem elég egyszerűen húsz éven át megenni napi három kiló brokkolit, hanem mozogni, sportolni is kell, ami természetesen nem a söröskorsók esténkénti emelgetését jelenti. A középiskolában még megvan a mozgás rendszeressége, a heti két testnevelés órán mindenki szabadon kitombolhatja magát. Az egyetemen kicsit más a helyzet, nincs igazából kényszerítő erő, 2, vagy 3 félév tesi kötelező, de azt nem kell szükségképpen a legelső félévben elkezdeni. Éppen ezért az egyetemisták hajlamosak tanulmányaik kezdetén nem mozogni eleget, s aztán a lányok csodálkoznak, hogy fölszedték a gólyatízest, a fiúk pedig elkerekedett szemekkel figyelik növekvő pocakjukat. Mindezek elkerülése érdekében érdemes tájékozódni az egyetemen kínálkozó sportolási lehetőségekről. A Debreceni Egyetemen mintegy 6000 hallgató vesz részt hetente testnevelés órákon, akik a gazdag programkínálatnak köszönhetően a kötelező félévek után is jelen vannak az intézmény sportéletében – ami országosan is egyedülálló, egyben kiválóan mutatja az egyetem Sportigazgatóságának eredményes munkáját. Az egyetemen a legkülönfélébb sportágakból választhatnak a hallgatók: a hagyományos labdajátékokon kívül a harcművészetek, az úszás, a divatos fitneszprogramok csakúgy megtalálhatók a kínálatban, mint a squash, a tenisz vagy a falmászás. Természetesen a táborok sem maradhatnak ki a hallgatói életből, télen a sítábor, nyáron pedig a vízi táborok nyújtanak felejthetetlen élményeket. A sportolás a tanórákon kívül klubformában működik, ahol szakmai segít-
séget, igény szerint edzéstervet nyújtanak az egyetem testnevelői a hallgatóknak. Ebben a rendszerben működik a túraklub, síklub – amely egynapos túrákat szervez –, de lehet csatlakozni szombatonként a Nagyerdőn szerveződő futóklubhoz, míg az úszóklub hetente több alkalommal a Sportuszodában várja a motivált diákokat. A tervek között szerepel fitnesz és aerobik klubok beindítása is. Ennek a szolgáltatói szemléletű hallgatói klubrendszernek célkitűzése, hogy térítésmentesen, vagy csekély díj ellenében szervezetten és szakmai felügyelet alatt kapcsolódjanak ki a hallgatók. A Debreceni Egyetemen három kiemelt bajnokság zajlik: a Buzánszky Jenő nevével fémjelzett kispályás focibajnokság (ez a leglátogatottabb, ami a legtöbb embert mozgatja meg), a Kamuti Jenő nevét viselő vívó bajnokság, illetve a 2009/2010-es a tanévtől kezdve Európa-bajnoki aranyérmes kosaras legendánk, Zsíros Tibor nevét felvevő egyetemi kosárlabda bajnokság. Ezek mellett kiemelendő az Egyetemi Kupa (DEK), mely a legnépszerűbb sportágakban hirdet versenyt, s nem csupán a Debreceni Egyetemen van létjogosultsága: itt választják ki a szakemberek a későbbi országos versenyekre (MEFOB és Universitas Kupa) nevező csapataink tagjait vagy az egyéni versenyzőinket, akik a Debreceni Egyetemet képviselhetik. És ha mindezeken felül versenyszerűen szeretnél hétről hétre sportolni, akkor Téged is vár a DEAC sportklub, melynek 20 szakosztályában vehetsz részt a hazai bajnokságokban. A DEAC egyetemi sportklub javarészt egyetemistáknak ad versenyszerű sportolási lehetőséget, a versenysport iránt elkötelezett hallgatók szabadidejükben járnak edzeni és meccseket játszani. A Debreceni Egyetem sportösztöndíjjal motiválja a diákok szakcsoportokban történő felkészülését. A sportrendezvényekre, a DEAC-os meccsekre nézőként kilátogatni immár azért is öröm, mert 2010 októberében csinos lányokkal megalakult intézményünk pompomlány csapata.
Nézzen be hozzánk!
Főépület, szemben a büfével.
31
32