KÖZLÖNY
PARTIUMI
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
A szerkesztõbizottság elnöke CSÛRY ISTVÁN Felelõs szerkesztõ WAGNER ERIK
Évfordulói Nyilatkozat Öt esztendõvel ezelõtt, 2003. február 1-jén, az alapszabályzatát az egypárti struktúra irányába módosító RMDSZ-kongresszussal egy idõben, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyûlése rendkívüli bõvített ülést tartott a szatmárnémeti Láncos-templomban. Egyházkerületi Közgyûlés akkor egy integratív testület létrehozását határozta el, amely hatékonyan képviselheti az RMDSZ csúcsvezetése által fel nem vállalt erdélyi magyar önrendelkezés és a nemzeti autonómiák ügyét, abból a meggyõzõdésbõl kiindulva, hogy az európai autonómiaformák romániai meghonosítása elengedhetetlenül szükséges erdélyi közösségünk megmaradásához. Miközben az RMDSZ kongresszusa Tõkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetését szavazta meg, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Rendkívüli Közgyûlése egy kezdeményezõ testület létrehozását szabta feladatul az Igazgatótanácsnak, a „belsõ önrendelkezés jogán létrehozandó Önkormányzat törvényes feltételeinek elnyeréséhez szükséges elõkészítõ munka elvégzésére”. Egyházkerületi Közgyûlés idézett határozata széles körû erdélyi autonómia-mozgalmat indított el, mely azon év októberében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), decemberben pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulásához vezetett. Egyházkerületünk kezdeményezésére az autonómia ügye újból a figyelem középpontjába került: társadalmi és politikai vita indult a magyar nemzeti közösség jogos önrendelkezési igényeirõl, az SZNT Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénykezdeményezésével párhuzamosan pedig az EMNT személyi elvû autonómiára vonatkozó törvénytervezete is Románia Parlamentje elé került. Komoly eredménynek számít az is, hogy közösségünk autonómia-törekvéseit sikerült nemzetközi szinten is megjeleníteni. Mérsékelt elégtétellel állapítjuk meg, hogy ezek hatására a romániai magyar közképviseletet kisajátítani igyekvõ RMDSZ is kénytelen volt változtatni az autonómia feladására irányuló addigi politikáján tehát sebtében kidolgozta és a román parlament elé terjesztette az ún. „kisebbségi kulturális autonómiák” törvénytervezetét. Azon túlmenõen, hogy közösségünknek nem „kirakattörvényre”, hanem a különbözõ autonómiaformákat egyesítõ önkormányzati rendszerre van szüksége, aggodalommal állapítjuk meg, hogy a kormányzati szerepvállalás dacára még ezt a minimális elõrelépést ígérõ törvényt sem sikerült az RMDSZ-nek évek óta elfogadtatni. Látszateredmények és látszat-érdekvédelem helyett romániai magyarságunknak végre valódi eredményekre és hatékony érdekvédelemre van szüksége! – ebbõl a felismerésbõl kiindulva Egyházkerületünk vezetõ testületei elhatározták, hogy
történelmi küldetésük felelõsségével, ugyanakkor Isten Igéje iránti engedelmességgel kiveszik részüket az erdélyi magyar társadalom sorsának alakításában. Egyházi döntéshozó testületeinknek viszont szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy a jobbító szándékról és összefogásról az RMDSZ még csak tárgyalni sem hajlandó más erdélyi magyar képviseletekkel. Szükségszerûen következett be tehát, hogy Tõkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke független jelöltként indult és nyert mandátumot az európai parlamenti választásokon. A választási eredmények fényében pedig kitapintható közösségünk változás iránti igénye a meddõnek bizonyuló, tétova politizálással szemben, amely hosszú évek alatt sem hozta meg a joggal elvárt eredményeket. Igazgatótanács éppen ezért megütközéssel értesült arról, hogy – az erdélyi civil szervezõdésekkel való tárgyalások helyett – az RMDSZ megvonta a politikai bizalmat Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselõtõl, amiért a tavaly õszi európai parlamenti választások elõtt Tõkés László független jelöltnek kampányolt – hivatalos indoklás szerint „az RMDSZ-en belül a szervezet ellen dolgozott”. Igazgatótanács hangot ad abbéli meggyõzõdésének, hogy amiképpen Tõkés László püspök öt évvel ezelõtti kirekesztése által az RMDSZ politikai hibát követett el, Toró T. Tibor képviselõ esetében is hibás döntést hozott. A Magyar Polgári Párt törvényes bejegyzésérõl szóló legfrissebb híreket értékelve, Igazgatótanács elengedhetetlenül fontosnak tartja, hogy – a helyhatósági és parlamenti választások évében – közösségünk erõs politikai képviselete érdekében létrejöjjön a megegyezés az RMDSZ és a polgári oldalt képviselõ szervezetek között. Ezért szorgalmazza az autonómia érdekében való magyar-magyar összefogás megvalósítását a létrehozandó Erdélyi Magyar Egyeztetõ Fórum keretében. Igazgatótanács ugyanezen meggondolásból sürgeti, hogy az RMDSZ mielõbb kezdje meg a tárgyalásokat a többi erdélyi képviselettel. Ugyanakkor szorgalmazza az Egyeztetõ Autonómia-Kerekasztal sürgõs összehívását is az erdélyi magyar politikai, polgári és egyházi élet képviselõinek reprezentatív részvételével és szakértõk bevonásával. A közelgõ helyhatósági választásokra tekintve Igazgatótanács felhatalmazást ad Egyházkerületi Elnökségnek és Esperesek Kollégiumának, hogy mértékadó közleményt bocsássanak ki Egyházkerületünk kapcsolatos álláspontjáról. Szatmárnémeti, 2008. február 1. A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET IGAZGATÓTANÁCSA
2008. FEBRUÁR 29.
HATÁROZATI ÁLLÁSFOGLALÁS
a 2008. esztendei romániai választások tárgyában Egyházkerületünk Igazgatótanácsa 2008. február 14-i, rendkívüli ülésén kiemelt módon foglalkozott Egyházunk titkosszolgálati múltjának átvilágításával (1), valamint a 2008. évi romániai választások kérdésével (2). Az idén sorra kerülõ választások ügyében Igazgatótanács a következõ határozatot hozta: 1. Elemezve a politikai téren, a választások viszonylatában fennálló jelenlegi helyzetet, elvi szinten Igazgatótanács kimondja a következõket: a. Az Egyháznak minden téren ragaszkodnia kell önállóságához, Alkotmány biztosította autonómiájához. b. Ennek megfelelõen, szakítania kell a kommunista múlt hatalmi-politikai befolyásának rossz emlékû örökségével, és vissza kell utasítania bármely kívülrõl jövõ politikai beavatkozást. c. A gyakran hangoztatott, igaztalan vádakkal ellentétben, az esetek túlnyomó többségében nem az Egyház az, aki beavatkozik a politikába, hanem – éppen ellenkezõleg – a hatalom, az egyes pártok és politikusok kísérelnek meg illetéktelen befolyást gyakorolni az egyházakra. Igazgatótanács határozottan elítéli ezeket a próbálkozásokat, bármely oldalról is jönnének. d. Az Egyház ne folytasson pártpolitikát, és tartsa távol magát a mindennapi pártpolitikai csatározásoktól. Ugyanakkor viszont hitbõl fakadó, erkölcsi kötelességének tartsa, hogy a társadalomra, a nemzetére és az egyházakra nézve fontos kérdésekben és ügyekben, keresztyén erkölcsi értékrendjének megfelelõen véleményt mondjon, és álláspontját - politikai téren is - érvényre juttassa. e. Történelmünk során, különösképpen pedig jelenkori kisebbségi helyzetünkben Anyaszentegyházunk – a többi testvéregyházzal egyetemben – mindenkor öntudatosan vállalta és a továbbiakban is hivatástudattal vállalja Isten-adta nemzetmegtartó szolgálatát. 2. Mindezeket figyelembe véve, a közelgõ helyhatósági és az országos választásokra nézve Igazgatótanács kimondja, hogy elsõ renden nem pártokat, hanem azon értékeket, társadalmi, nemzeti és egyházi érdekeket támogatja, amelyeket azok képviselnek – s a választásokon induló jelölteket is ezen elv alapján tartja hitelesnek és részesíti erkölcsi támogatásában. Ennek megfelelõen Igazgatótanács meghagyja, hogy Egyházkerületünk, egyházmegyéink és egy(Folytatása a 2. oldalon)
2. OLDAL házközségeink a következõ ismérvek és elvárások szerint járjanak el és nyújtsanak támogatást a választásokon induló pártoknak, illetve jelölteknek: – A keresztény értékek és az egyházaink iránti hûség – A demokratikus értékek, a demokrácia iránti elkötelezettség – Az erdélyi magyarság iránti nemzeti elkötelezettség – Kisebbségi közösségünk vallási és nemzeti önazonossága iránti hûség, annak megõrzése és erõsítése – A közösségi önrendelkezés, a nemzeti autonómia képviseletének egyértelmû vállalása – Eddigi tevékenységük, szolgálatuk és eredményeik számbavétele – a hitelesség megállapítása céljából – A jelöltek személyi adottságainak, emberi értékeinek figyelembevétele – Személyi, gazdasági, anyagi érdekeltség és összefonódások kizárása – Titkosszolgálati átvilágítás, erkölcsi, politikai feddhetetlenség 3. Igazgatótanács üdvözli a Magyar Polgári Párt megalakulását, és sürgeti annak törvényes bejegyeztetését. Fontosnak tartja, hogy színre lépésével, közel két évtizedig tartó egypárti politizálás után az erdélyi magyar nemzeti közösség életében is megteremtõdtek a demokratikus pluralizmus feltételei, valamint a választás szabadsága. 4. Igazgatótanács helytelennek és a demokráciával ellentétesnek tartja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egypárti szemléletû, kizárólagossági politikáját. Meggyõzõdése, hogy egy egészséges demokráciában nincs helye a nemzeti egység és a demokratikus pluralizmus egymással való szembeállításának és egymás elleni kijátszásának. 5. A plurális egység demokratikus elve alapján Igazgatótanács a politikai közszereplõk közötti együttmûködést és összefogást szorgalmazza. a. Támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács párbeszédre és megegyezésre felszólító felhívását – közös nemzeti érdekeink szolgálatában és helyi, parlamenti, valamint nemzetközi képviseletünk biztosítása érdekében. b. Szorgalmazza a pártok és a jelöltek közötti demokratikus esélyegyenlõség megteremtését – a túlerõvel rendelkezõ RMDSZ egészséges önkorlátozása, valamint a szembenálló felek föltétlen megegyezési készsége által. c. Igazgatótanács kiváltképpen sürgeti az erdélyi magyar közösség gazdasági és pénzügyi elosztási rendszerének a reformját, a pénzforrások és a támogatási rendszer pártszempontoktól független, méltányos és igazságos átalakítását és civil ellenõrzés alá helyezését. 6. A folyamatban lévõ helyhatósági jelöltállítás vonatkozásában Igazgatótanács különösképpen fontosnak tartja a – megyei és települési – helyi viszonyok (1) és a magyarság helyi számarányának (2) messzemenõ figyelembevételét. A jelöltek kiválasztásánál – megegyezéses formában – nem az egymással szembeállító pártos, hanem az összefogást elõsegítõ nemzeti szempontok érvényesítése szükséges. Nagyvárad, 2008. február 14.
A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET IGAZGATÓTANÁCSA
PARTIUMI KÖZLÖNY
TITKOSSZOLGÁLATI ÁTVILÁGÍTÁS HATÁROZATI KIVONAT
a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsának 2008. február 14-i, rendkívüli ülésének jegyzõkönyvébõl TÁRGY: Egyházkerületi titkosszolgálati átvilágítás Egyházkerületünk a rendszerváltozás kezdete óta (1989) következetesen kiáll az Anyaszentegyház megújulása, fejlõdése és jövõje szempontjából elengedhetetlenül fontos erkölcsi megtisztulás ügye mellett, és ennek céljából állhatatosan szorgalmazza az Egyház tiszt- és tisztségviselõinek titkosszolgálati átvilágítását. Egyházkerületünk hasonló elvárásokat támaszt az egész, kommunizmus utáni társadalommal szemben. A múlt bûneinek megismerése, megvallása és megbánása teológiai szempontból is megkerülhetetlen. Enélkül nem beszélhetünk megbocsátásról és megújulásról. 1. Az Anyaszentegyház átvilágításának és megtisztításának folyamata kezdettõl fogva – külsõ és belsõ – akadályoztatást szenvedett. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés, valamint a kommunizmus idején elkövetett bûnök feltárása fontosságának tudatában Igazgatótanács a tavaly újrakezdett úton tovább haladva folytatja az Egyházkerület titkosszolgálati átvilágítását. a. Az egyes egyházmegyék és az igazgatótanácsosok javaslata alapján elrendeli a hatáskörébe tartozó egyházi szolgák és alkalmazottak teljes körû átvilágítását. b. A múlt feltárását, az átvilágítás folyamatát, a kollaboránsok azonosítását és a velük szembeni eljárást külön rendeletben fogja szabályozni. c. Felszólítja Egyházkerületünk tiszt- és tisztségviselõit, hogy az elkövetkezõkben õk maguk kérjék ki titkosszolgálati iratgyûjtõiket, és azokat az Igazgatótanács által szabályozott módon bocsássák az Egyházkerület rendelkezésére. 2. Az utóbbi hónapokban napvilágra jutott esetekkel kapcsolatban Igazgatótanács megdöbbenését fejezi ki, és mélységesen elítéli azokat, akiknek ügynöki múltja egyértelmûen bebizonyosodott. a. Igazgatótanács hivatalos formában tájékoztatja az Erdélyi Református Egyházkerületet, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetet dr. Gálfy Zoltán ny. teológiai professzor, volt zsinati tag és zsinati bizottsági elnök, a Református Szemle egykori fõszerkesztõje titkosszolgálati tevékenységérõl. Más, idevágó írott anyagokat is figyelembe véve javasolja, hogy a Teológiai Intézet – lehetõség szerint – tárja fel a hírhedt Szekuritáténak az intézmény keretében végzett romboló munkáját. b. Bányai Ferenc Temesvár-belvárosi lelkipásztort, volt temesközi esperest az életet veszélyeztetés súlyosságával bíró és az Anyaszentegyház ügyét eláruló Szekuritáté-ügynöki tevékenységéért, valamint az 1998. évi egyházkerületi választásokon az Anyaszentegyházat hamis tanúságtétellel félrevezetõ írásbeli nyilatkozata miatt Igazgatótanács hasonlóképpen elítéli, és határozati úton felszólítja arra, hogy feltétel és haladék nélkül vonuljon vissza lelkészi szolgálatából. Nevezettnek ezen túlmenõen viselnie kell súlyos fegyelmi vétségeinek következményeit. Bányai Ferenc többrendbéli vétségeit súlyosbítja az a körülmény, hogy a '80-as évek végén a helyt-
álló temesvári gyülekezet és a Ceauºescu-féle falurombolás ellen fellépõ Temesközi Egyházmegye árulója lett, utóbb pedig, ellenforradalmi múltja ellenére nem átallott ezen gyülekezet és egyházmegye lelkésze, illetve esperese lenni. 3. Általános összefüggésben Igazgatótanács – hitébõl fakadóan – támogatja mindazokat a társadalmi és politikai törekvéseket, amelyek a kommunista múlt feltárására és a titkosszolgálati tevékenység átvilágítására irányulnak. a. Ennek értelmében nagyra értékeli a kommunizmus bûneirõl szóló ún. Tismãneanu-jelentést, valamint a Kommunizmus Bûntetteit Kutató Intézet (IICC) elkötelezett munkáját. b. Igazgatótanács üdvözli és támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács azon tervét, hogy a Tismãneanu-jelentés mintájára és annak kiegészítéseképpen külön jelentésben foglalja össze a kommunista rezsim magyarságunk – és egyházaink – ellen elkövetett bûntetteit. c. Igazgatótanács újólag a Zsinat elé terjeszti a titkosszolgálati múlt átvilágításának a kérdését annak megállapításával, hogy a Zsinat által 2002-ben elfogadott átvilágítási szabályrendelet kudarcot vallott – márpedig a kérdés kezelése nem tûr kitérést vagy halasztást. d. Igazgatótanács erkölcsi támogatásáról biztosítja Tõkés László püspököt, európai parlamenti képviselõt abban a törekvésében, hogy európai szinten is történjen meg a kommunista múlt feltárása, s ennek folyományaképpen az Európai Parlament – a fasizmushoz hasonlóan - ítélje el a kommunizmust. 4. Igazgatótanács határozottan elítéli Románia Alkotmánybíróságának azon tragikomikus döntését, mellyel – közel egy évtizedes fennállását követõen – törvényellenesnek ítélte a Szekuritate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) munkáját – ezáltal igyekezvén megakadályozni az igazságszolgáltatásban dolgozók, valamint a közelgõ választások jelöltjeinek a szabályszerû átvilágítását. 5. Igazgatótanács rendkívül fontosnak tartja mind az egyházban, mind a társadalomban az igazságosság és a békesség evangéliumi értelemben való érvényesülését. Ennek szellemében felhívással fordul az Egyházkerület hivatalos szolgáihoz, hogy abban az esetben, amennyiben elõéletükben együttmûködtek volna a Szekuritátéval, megkésve bár, de lelkiismeretük szerint éljenek a beismerés lehetõségével, és gyakoroljanak nyilvános bûnbánatot. 6. Igazgatótanács tudatában van annak, hogy a legbûnösebbek annak az isten- és embertelen rendszernek a fizetett kiszolgálói, amely megfélemlítéssel vagy más nemtelen eszközökkel is ügynöki kollaborációra késztette vagy kényszerítette az ország polgárait, köztük egyházunk szolgáit. Ezt szem elõtt tartva követeli, hogy ne csak a régi rezsim áldozatait és kollaboránsait, hanem annak igazi kiszolgálóit is leplezzék le és vonják felelõsségre. Végezetre, a történelmi és az emberi megértés, valamint a krisztusi megbocsátás szellemében Igazgatótanács együttérzését fejezi ki a Szekuritáté áldozatai, vagyis mindazok iránt, akik nem szándékos, címeres és fizetett kiszolgálói voltak a régi rendszernek, valamint azok iránt, akik minden kedvezõtlen körülmény ellenére emberek tudtak maradni – az embertelenségben. Nagyvárad, 2008. február 14. A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET IGAZGATÓTANÁCSA
3. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
Az átvilágítás kérdõjelei „Számon tarthatják, mit telefonoztam, s mikor, miért, kinek. Aktába írják, mirõl álmodoztam, s azt is ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok, elõkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.“ József Attila Azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy a múltat meg kell ismerni. A történetírás pedig nem öncélú és meddõ tudomány, ugyanis „nagy tanítómesterként” óv minket attól, hogy mi is elkövessük az elõdeink hibáit, mintegy megismételve azokat a botlásokat, amelyek oda vezettek, hogy az ember embernek farkasa legyen. Hiszen a történelem végsõ soron nem évszámokról és porosodó dokumentumokról szól, hanem rólunk, akik az elmúlt évszázadok/évtizedek tévedéseinek (vagy ha úgy tetszik: „sokoldalú megvalósításainak”) terhét hordozzuk. Ebbõl az irányból megközelítve a volt titkosszolgálattal együttmûködõ informátorok dicstelen múltjának feltárását célzó próbálkozásokat, teljesen világos, hogy akár most, akár késõbb, az átvilágítás elkerülhetetlen. A 20. századi romániai társadalom életét annyira átszúrta a kommunista diktatúra fullánkja, hogy a közelmúlt történetét vizsgálva ezt nem lehet sem ignorálni, sem elhallgatni, sem bagatellizálni. Igaz, a forradalom óta nagykorúvá vált egy teljes generáció, amelynek már nem kellett Pártunk és Kormányunk nagyszerû vezérének bölcs és igazságos kormányzása miatt kígyózó sorokban állnia étolajért. Õket bizonyára nem érdekli, kiknek az áldatlan közremûködésével maradt fenn az a rendszer, amely sokak életét megkeserítette. Az áldozatok számára azonban nem lehet közömbös, hogy majd régészek foglalkoznak ezzel a kérdéssel, vagy pedig most tisztázzuk, mi is történt valójában. Csak az a gond, hogy aki ezzel foglalkozik, az úgy jár, mint a szerelõ, aki szétbont egy számára teljesen ismeretlen szerkezetet, s gyámoltalanul ül a rejtélyes csavarok, kábelek és áttételek között, miközben a háta mögött egy egész banda próbálja lebeszélni arról, hogy egyáltalán nekifogjon megjavítani. Aztán mégis elkezdi, s bár aligha tudja, mi lesz a végeredmény, érzi, hogy már nem takarhatja le egy ronggyal, és nem hagyhatja ott a félkész munkát. Igen: fájdalmas belepiszkálni ebbe a szerkezetbe. Fõleg azért, mert nem tudunk a motorhoz nyúlni, viszont elrontjuk a klímaberendezést. Vagyis még mindig nincsenek börtönben a hóhérok, a pofozó szekusok, a félelmetes gépezet alapemberei. Ezzel szemben csámcsoghatunk azon, hogy Szilágyi Domokos informátor volt. Így veszik el a kedvünket az egésztõl. Nem tudjuk, hogy az országot irányító befolyásos politikusok, vagy a semmibõl mesés vagyonnal felbukkanó mágnások mivel foglalkoztak az elõzõ rendszerben, és láthatóan nem is sokakat érdekel. Viszont lehet, hogy némely nyugdíjas lelkipásztor attól retteg, hogy egy nap kibányásszák azt a jelentést, amit kemény pofonok és elviselhetetlen lelki terror alatt írt meg.
És ebbõl az ellentmondásos helyzetbõl megint csak azok húznak elõnyt, akik az elõzõ rendszerben is gátlástalanok és kíméletlenek voltak. Mert ne feledjük, hogy nem minden informátor áldozat, és nem mindenki félelembõl és kényszerbõl jelentett. Volt olyan is, aki – nagy élvezettel – több száz jelentéssel szaporította kollégái dossziéit, gazdagon ellátva a Szekuritátét olyan információkkal, amelyekkel aztán nem egy életpályát törtek derékba. Ez bebizonyítható tény. Most pedig ezek a buzgó árulók teleordítják a világot fájdalmukkal és tökéletesen ellentmondásos érveikkel, hogy már-már hajlamosak vagyunk azt hinni, õk is áldozatok. Besündörögnek azok háta mögé, akik ugyan senkinek nem ártottak, de most mégis szégyellik magukat. Körülbelül olyan ez, mintha a pénzhamisító arra számítana, hogy azonos elbírálásban részesülhet azzal, akit a kalauz megbírságol, mert jegy nélkül utazott a trolin. Elmossák tehát azt a nagyon is éles határt, ami a kényszerû és a kéjszerû együttmûködés között húzódik. Mi pedig tele vagyunk sajnálattal. Ez rendjén is van, mert milyen keresztyén az, aki örvendezik mások bukásán, gyengeségén vagy aljasságán. A bûn elszomorító – a Szentírás egyenesen utálatosnak nevezi! –, a bûn feltárása pedig nem örvendetes feladat. Õszintén sajnáljuk, hogy sokan megjárták a Szekuri-táté poklát. Fájlaljuk, hogy ennek a szentségtelen pokolnak a lángja olyanokat is megégetett, akiket egyébként tisztelünk és becsülünk munkájukért, késõbbi kiállásukért, szakmai tudásukért. Különösen bántó, hogy akadtak egyházunk szolgái között is olyanok, akik kétségkívül teljes buzgalommal segítették a Szekuritáté munkáját. Errõl még csak nem is beszélünk szívesen, mert félünk, hogy ezáltal gyengülni fog az egész egyháznak a hitelessége és a tekintélye. És féltjük azokat, akik semmiségeket és ostobaságokat jelentgetve megjátszották az együttmûködést, és ezáltal sokakat megvédtek attól, hogy bekerüljenek a kegyetlen darálóba. Igen: már-már betegesen félünk, sajnálkozunk, aggódunk, „szentségtelen és vénasszonyos mesékkel” pótoljuk az igazságot és rohamosan felejtünk is. De el lehet-e felejteni azokat a kollégákat, akik börtönben ültek, akiknek megnyomorították életét, akiket az öngyilkosságba kergettek? El lehet-e felejteni azt a mérhetetlenül sok szenvedést, amin sokan átmentek mások aljassága miatt? Elfelejtjük azokat, akiket a Szekuritáté kínzókamráiban vertek halálra, vagy akiket a forradalom utáni többnapos káoszban az utcán lõttek agyon? Vagy a kutyafuttában megásott tömegsírt, amit Temesváron kapott lencsevégre egy riporter? Ki tudjuk-e ûzni emlékezetünkbõl azokat a fiatalokat, akik meghaltak 1989 decemberében, az ellopott forradalomban? Bizony, õk és családjaik érdemlik a szánalmat, a sajnálatot, és inkább amiatt kellene félnünk és aggódnunk, hogy azok a lelketlen bitangok, akik felelõsek ezért, megúszták szárazon. Mert tizennyolc év után azt látjuk, hogy egyre több az áldozat, és osztódással szaporodnak a forradalom hõsei (a legtöbb politikus papírral igazolja, hogy hõs!), de a gyilkosok mind eltûntek. Akik pedig „csak“ közremûködtek, úgy tesznek,
mintha egy ártatlan kártyaparti kibicei lettek volna, pedig az informátorok nagyon jól tudták, hogy nem egy amatõr gittegyletnek vagy egy kedves cserkészcsapatnak segédkeznek, hanem egy irgalmatlan társaságnak, akiknél napirenden szerepelt a kínzás, a terror és a gyilkosság. Retteghetünk amiatt is, hogy az azóta eltelt 18 évben sikerült annyira félrevezetni és elbutítani a romániai társadalmat, hogy sokan nem is értik, mi a csodának kell az átvilágítás. Sokan azt szeretnék, hogy inkább maradjon homályban a múlt, mint hogy szegényebbek legyenek egy illúzióval. Kényelmes álláspontjukban megerõsítik õket azok is, akiknek nem kedvezne az átvilágítás. Kánonban énekelhetik, hogy fátylat a múltra. Ez a szende zsolozsma, ez az egész óvatos begubózás azonban nem hozhat megnyugvást. Ellenkezõleg, tovább mélyíti a bizalmatlanságot, és tovább rontja azoknak a hitelességét, akiknek már régen megadatott a lehetõség arra, hogy bevallják azt, amit tettek és bocsánatot kérjenek. Ha ez megtörtént volna, ma már nem is beszélnénk errõl az egészrõl. Hiszen nem csodálkozhatunk azon, hogy a forradalom lincshangulatában senkinek nem akaródzott kitálalni, de az azóta eltelt idõszakban bizony bátran lehetett volna nyilatkozni, és természetesen illett volna bocsánatot kérni azoktól, akiknek ártottak. Gyakorlatilag jelenleg is bárki kitálalhat – viszonylag következmények nélkül –, tehát nem muszáj megvárni, hogy „leleplezzék”. Meggyõzõdésem, hogy az igazán sárosak nem fognak. Nagyszerû érveik lesznek erre. Úgy tûnik, a barátság, a bizalom és a szolidaritás szabályait felrúgó emberek jogot nyertek arra is, hogy senkinek ne kelljen elszámolniuk. A végén még õk oktatnak ki mindenkit, és talán azt is elvárják, hogy kitüntessék õket. József Attilát idézhetjük: „Óh, én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos.” (Levegõt!) Csaknem titokzatos már a dacos hallgatás, a dühödt ellenkezés, az igazságtól való viszolygás. Persze, nem olyan nagy titok ez, hiszen egyértelmû, hogy bohóckodássá degradálódik a malasztos beszéd, ha kiderül, hogy a világmegváltó álarca mögött Júdás kuksol. Az ember pedig önkéntelenül is felteszi a kérdést, hogy kiben bízhat ma? A múlt mennyire hatja át a jelenünket? Az új néven, de jobb híján a régi emberekkel újjászervezett titkosszolgálat ma hogyan gyûjt információkat? Vagy ma már csak selyemhernyó-tenyésztéssel tengeti napjait? Mi ez a nagy sunyizás, és miért nem elég itt tizennyolc év ahhoz, amit máshol gyorsan és egyszerûen megoldottak? Mindenesetre, a történelembe egy olyan különös fejezetet írunk, amiben egyelõre sokasodnak a nyugtalanító kérdõjelek, pedig szívesen pontot tennénk már a végére. WAGNER ERIK szerkesztõ
4. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
INFORMÁTOROK JELENTÉSEI – Tõkés László titkosszolgálati dossziéjából – „(...) Farkas, majd Petrescu fedõnév alatt kiadós besúgói pályát futott be Bányai Ferenc temesvári lelkipásztor, volt temesközi esperes. (...) A nemrégen hozzáférhetõvé vált, újabb Szekuritáté-dossziék bõséges iratanyaga arról tanúskodik, hogy nevezett rettegi, désaknai majd újszentesi lelkész 1983–1989 idõszakában, alulíró Tõkés Lászlóra közvetlenül reá állítva, baráti kapcsolatuk okán és jóhiszemû bizalmával visszaélve, folyamatos módon és kivételes elvetemült-
„FARKAS” – „PETRESCU“ BELÜGYMINISZTÉRIUM BESZTERCE-NASZÓD MEGYEI FELÜGYELÕSÉG – SZEKURITÁTÉ – SZIGORÚAN TITKOS Ikt. Szám: 1851/0097 Informátor: „FARKAS” Kapja: NECHITI SIMION õrnagy Dátum: 1985. szeptember 30.
JELENTÉS Tõkés László volt dési lelkészrõl jelentem a következõket: Egy hónappal ezelõtt több beszélgetést is folytattam fent nevezettel, akitõl megtudtam, hogy júliusban a Szekuritáté kivizsgálást folytatott ellene, mert két évvel ezelõtt testvéreivel és bizalmas barátaival két-háromezer általuk fogalmazott levelet küldtek szét, melyeket ismerõseiknek és ismeretleneknek küldtek el, a címeket pedig több település telefonkönyvébõl írták ki. Elmondta, hogy a levelekben csupán annyit kértek, hogy tartsák tiszteletben az együtt élõ magyar nemzetiségû közösség jogait. Elkövették azonban azt a hibát, hogy a leveleket fénymásolták, ami tiltott. Örült, hogy a Szekuritáté csak két év elteltével szerzett tudomást a dologról, és úgy gondolja, hogy azokról a dolgokról, melyek most foglalkoztatják, szintén ugyanolyan késedelemmel szereznek majd tudomást. Arra utalt, hogy a Szekuritáté csak a „gyáváktól” szerzett tudomást az akcióról, de amíg minden résztvevõt felderítettek, ilyen sok idõnek kellet eltelnie. Elmondta, hogy a kivizsgálás egyszerre kezdõdött Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, és hogy a marosvásárhelyiek nem viselkedtek olyan durván, mint Sütõ András fia esetében, és hogy a kolozsvári Szekuritáté embereit sikerült elég jól megismernie, különösképpen azt a módszert, amellyel szóra akarták bírni, hogy minél többet elmondjon. Õ már megszokta az ismétlõdõ kérdéseket, hogy azt akarják elhitetni vele, hogy a jó barátaitól mindent tudnak, de õ tudja hogy kiben lehet bizalma, nem csaphatják be. Erre vonatkozóan azt mondta, hogy hallgassam a Szabad Európa Rádió szeptember 22-i magyar adását, amelyben ezt az ügyet tárgyalják másokkal egyetemben, melyek a magyar helyzetre vonatkoznak. Errõl a mûsorról a sugárzás elõtt mintegy tíz nappal beszélt. Fontosnak tartotta elmondani, hogy az üzenetek külföldre juttatása egyre nehezebb, az utóbbi idõben csak nagy áldozatok és nehézségek árán tudják a rádióadást tájékoztatni. Ebben a tekintetben nagy elõvigyázatosságra van szükség, mert olyan külföldi emberekrõl derült ki, hogy a román titkosszolgálatnak dolgoznak, akikbe eddig megbízott. Ezt akkor állapította meg, amikor neoprotestáns külföldi szemé-
séggel (...) tájékoztatta az állambiztonsági hatóságokat, szolgáltatta ki õt a hírhedt Szekuritáténak (...). Hasonló kaliberû besúgóként akadt fenn az átvilágítás hálóján a Stelian fedõnév alatt garázdálkodó dr. Bartha Tibor, volt kolozsvári, jelenleg Budapesten élõ ortopéd fõorvos, jeles orgonamûvész (...).“ (Tõkés László 2007. december 5-i közleménye) Magyar fordításban közöljük az említettek fedõnév alatt írt jelentéseit.
lyek ajánlkoztak, hogy két kéziratot külföldre juttatnak egy nemzetközi konferenciára, õk azonban az iratokat átadták a Szekuritáténak, és a Szekuritáté nem tett semmit mindaddig, amíg a határhoz nem értek, amikor is a motozás folyamán elvették tõlük. Semmit sem bizonyíthattak volna, ha nem találják meg nála a dokumentumok másolatait. Azt hitte, hogy a Szabad Európa rádió küld embereket, hogy az anyagokat átvegyék, de megállapíthatta, hogy nem bízhat meg minden külföldiben. Tõkés azt mondta, hogy nagyon fontos lett volna, hogy az elkobzott anyag külföldre kerüljön, hogy a Nyugat tájékoztatást kapjon a romániai református egyház valóságos helyzetérõl. (...) Egyik legutóbbi, szeptemberi találkozásuk alkalmával, nehézségeirõl beszélvén, informátor azt mondta neki, hogy már eléggé ismert külföldön ahhoz, hogy Nyugatról lépjenek közbe annak érdekében, hogy engedjék külföldre emigrálni, amint az más lelkészek esetében is megtörtént, õ azonban azt felelte, hogy már kapott olyan tanácsokat, hogy hagyja el az országot, de ezt a Szekuritáté emberei javasolták, és éppen így tudta ezeket azonosítani, és neki nincs szándékéban elmenni, mert az a küldetése, hogy itt maradjon és küzdjön. Amikor gondolkodni és tervezni szeretne megbízható emberekhez, eldugott helyekre vonul vissza, ahol nem tudnak a jelenlétérõl. Így tartózkodott Joó Edithtel egy hétig Szabó Zoltán lelkésznél a parókián Sajószentandráson, Beszterce-Naszód megyében, és beírtak a mûemléktemplom vendégkönyvébe is, de nem olvashatóan. Gede Mátyás is meghívta Mezõveresegyházára, de annak ellenére, hogy megbízik benne, és tartják a kapcsolatot, nem fogadta el a meghívást, mert Gede maga is szerepelt a Szabad Európa Rádió egyik mûsorában, és a hatóságok megfigyelése alatt állott. Jelenleg azzal van elfoglalva, hogy bizonyítékokat gyûjtsön, hogy megvádolhassa a román államot, amiért szándékosan lép fel a magyarok ellen és megsérti jogaikat. Ennek érdekében arra fekteti a hangsúlyt, hogy a bölcsészkar magyar szakának végzõseit miképpen helyezték Erdélyen kívüli területekre. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a végzõsök egy beadványt szerkesztettek – élükön Balogh Edgár íróval, aki jó magyar ember, ugyan eltávolodott egy idõre az ügytõl, de késõbb ismét az élére állt, miután meggyõzõdött a valós helyzetrõl. A beszélgetés során megrótta az Egyházkerületet és a kolozsvári és a nagyváradi református püspököket, akiket az állam kiszolgálóinak nevezett. Hogy meggyõzze a híveket és a lelkészeket a két püspök igazi jellemérõl, tájékoztatni akarja õket a külföld róluk (a püspökökrõl) kialakított véleményérõl, különösképpen pedig arról, miképpen védték meg beszédeikben a román államot, hogy Románia megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt az Egyesült Államoktól. Ezzel félretájékoztatták a nemzetközi közvéleményt a romániai helyzettel kapcsolatban. Hogy meggyõzze a lelkészeket, mennyire hazugok a püspökök – amit sem-
miképpen nem akarnak elhinni –, megmutatja nekik külföldön elhangzott beszédeik magyar és angol nyelvû másolatát, melyek a birtokába kerültek. Megígérte az informátornak, hogy neki is ad egy példányt Nagy püspök magyar nyelvû nyilatkozatából, mely a külföldi sajtóban jelent meg, hogy láthassa, milyen szégyentelenül hazudik. Nagyon fel van háborodva amiatt, hogy nekik több lehetõségük van nyilvánosságot szerezni külföldön, és nehezményezi, hogy nem minden nemzetközi szervezet ismeri a református egyház valós helyzetét. Ezeket az anyagokat, a másolatokat nem a lakásán tartja, hanem megbízható személyeknél 1985. szeptember 30. „FARKAS” MEGJEGYZÉS: – A jelentés Tõkés Lászlóra vonatkozik, aki a Kolozs megyei Felügyelõség megfigyelése alatt áll, valamint Joó Edithre és Gede Mátyásra, akik szintén megfigyelés alatt állnak. FELADATOK: – Informátor tartsa a továbbiakban is a kapcsolatot a megfigyelt személyekkel, hogy megállapíthassa, milyen ellenséges nacionalista-irredenta tevékenységet folytatnak. Szerezzen információkat arról, milyen utakon tart kapcsolatot Tõkés László külfölddel. INTÉZKEDÉSEK: – Szabó L. sajószentandrási lelkészt megfigyelés alá kell helyezni Tõkéssel való kapcsolatai viszonylatában. – Javasoljuk, hogy a jelentés egy másolatát a két anyag másolatával együtt juttassák el a Dir.I.-nek, egyet pedig a Kolozs megyei Felügyelõségnek. NECHITI SIMION õrnagy JEGYZET: Rendben, azzal a kéréssel, hogy nagy elõvigyázatossággal járjanak el, ugyanis T.L. fel akarja fedni informátorainkat. 1985. október 1. GUI IOAN ezredes – A megfigyelt jelenlegi tevékenysége szükségessé teszi, hogy a jelentést sürgõsen juttassák el a Dir.I.-nek, és a Kolozs megyei Felügyelõségnek. – Az informátornak írjanak elõ egy megfelelõ viselkedésmódot (annak függvényében, hogy a megfigyelt mennyire gyanakszik rá), hogy ne exponálja magát, de lehetõsége legyen Tõkés kapcsoltait beazonosítani, felfedni azokat a helyeket, ahol dolgait tartja. T: 1985. okt. 10. MINZAT IOAN ezredes
PARTIUMI KÖZLÖNY BELÜGYMINISZTÉRIUM BESZTERCE-NASZÓD MEGYEI FELÜGYELÕSÉG SZEKURITÁTÉ SZIGORÚAN TITKOS Ikt. Szám: 1851/0099 Informátor: „FARKAS” Kapja: NECHITI SIMION õrnagy Dátum: 1985. november 21.
JELENTÉS Jelentem, hogy folyó év október 29-én meglátogatott Joó Edith tanárnõ, Tõkés László jegyese, aki két anyagot hozott nekem tõle, melyek közül az egyiket géppel írta, a másikat pedig kézírásban sokszorosította. Az elsõ anyag Nagy Gyula kolozsvári püspök Bütösi János amerikai püspökhöz írt levelének magyar fordítása, melynek eredetije angol nyelven jelent meg Nyugaton, és amely bemutatja a romániai református egyház helyzetét, megcáfolva egyes külföldi reakciós körök rosszindulatú állításait. A második anyag Tõkés László volt lelkész által megfogalmazott levél, melyet nemrég intézett Papp László nagyváradi püspökhöz, melyben hazugsággal vádolja, azzal, hogy ez év nyarán, az Amerikában tett látogatása során tartott beszédében elferdítette a romániai helyzetet, és hogy nem kapott hivatalos felhatalmazást az Egyháztól. A levélben Tõkés L. azt állítja, hogy Papp László beszélt ugyan a romániai kisebbségek és egyházak jogairól, elhallgatta azonban a hallgatóság elõl azt, hogy miként tartják be ezeket valójában. Tõkés állításainak igazolására informátor mellékelve másolás céljából átadja (a Szekuritáténak) az általa (Tõkés által) szerkesztett levelet, melyet vissza kell juttatnia neki. Az anyagokat Joó Edith egy borítékban hozta, és azt mondta, hogy Tõkés László küldte, amint azt megígérte, hogy megismerhessem munkáját, és meggyõzõdjek a püspök gyávaságáról, aki véleménye szerint a magyar ügy árulója. Ez a levél-másolat Tõkés László legutóbbi munkája. Az elsõ anyaggal kapcsolatban Joó Edith úgy fejezte ki magát, hogy az Nagy Gyula hazugságait tartalmazza, a másik pedig, Tõkés László levelének másolata, nem más, mint az igazság egy harcosának igaz álláspontja. Az anyagot tanulmányozásra hagyják nálam következõ látogatásukig, amikor Tõkés Lászlóval együtt jönnek, hogy konkrétan beszélhessünk, és személyesen adhassam vissza neki. Elõzetes bejelentkezés nélkül jönnek, hogy ne tudódjon ki itt tartózkodásuk. Elmondta, hogy jelenleg betegszabadságon van, visszatér ugyan az iskolába, Botoºani megyébe, de csak néhány napra, aztán ismét betegszabadságot vesz ki. A vele folytatott beszélgetéseim során Joó Edith megcáfolta Nagy Gy. püspök állításait, és azt mondta, hogy hazug kijelentéseket tett külföldi útja alkalmával, és hogy Romániában más a valóság. Kijelentéseibõl, melyeket az informátor jelenlétében tett, nyilvánvaló, hogy õ Tõkés elveinek támogatója. Tõkés László már ismert Beszterce-Naszód megyei kapcsolatain kívül (Szabó Zoltán sajószentandrási, Dumo Humer apanagyfalvi és Gede Mátyás mezõveresegyházi lelkész), informátor megtudta, hogy a bátonyi Gyenge János is szimpatizál fentnevezett családjával. Ez kiderül abból is, hogy Gyenge János elmondása szerint részt vettek a bátonyi templom felszentelésén, melyre folyó év szeptemberében került sor. A felszentelés során Gyenge megharagudott a püspökre, mert az nem hívta meg az ünnepségre Tõkés Istvánt, a volt püspök-helyettest, Tõkés László édesapját. Informátor többször is meghívást kapott Gyengétõl, hogy együtt nézzék a magyar televízió mûso-
rát, melyet a maga által készített, improvizált berendezés segítségével fogott. Legutóbbi látogatása során felesége elmondta, hogy a határnál a hatóságok elkoboztak egy anyagot, melyet az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Kulturális Fórumához kellett volna eljuttatni, mely most zajlik Budapesten. Annak az egyénnek a vallomása nyomán tudjuk, akinél megtalálták, hogy a kolozsvári Szekuritáté több személynél is házkutatást tartott, köztük Gyimesi Éva írónõnél is. Az informátor észrevette, hogy Gyenge J. lelkész (aki a beszélgetésen jelen volt) elsápadt, és intett (Joó Edithnek) hogy hallgasson. Joó Edith elmondta az informátornak, hogy nemsokára összeházasodik Tõkés Lászlóval, az esküvõre Désen kerül sor, melyre az informátort is meghívják. 1985. november 21.
„FARKAS”
MEGJEGYZÉS: – A jelentés Tõkés Lászlóra vonatkozik, aki a Kolozs megyei Felügyelõség megfigyelése alatt áll, valamint Joó Edithre és Gyenge Jánosra, akik szintén megfigyelés alatt állnak. FELADATOK: – Informátor tartsa a továbbiakban is a kapcsolatot Tõkés Lászlóval és környezetével, hogy megállapíthassa, milyen ellenséges nacionalista-irredenta tevékenységet folytatnak. INTÉZKEDÉSEK: – A két anyagot le kell másolni, hogy az informátornak visszaadhassák. – Javasoljuk, hogy a jelentés egy másolatát a két anyag másolatával együtt juttassák el a Dir.I. Serv.II.-nek. NECHITI SIMION õrnagy
BELÜGYMINISZTÉRIUM BESZTERCE-NASZÓD MEGYEI FELÜGYELÕSÉG SZEKURITÁTÉ SZIGORÚAN TITKOS Ikt. Szám: 1851/00169 Informátor: „PETRESCU” Kapja: NECHITI SIMION õrnagy Dátum: 1988. 10. 25.
JELENTÉS Jelentem, hogy Tõkés László temesvári református lelkész meghívására folyó év október 22-23án látogatást tettem nála, és saját gépkocsimmal Kolozsvárra hoztam, neki ugyanis nincs jogosítványa. A parókián a vendégek számára fenntartott irodában fogadott, ahol reggel 4 óráig beszélgettünk. Másnap reggel 9 óra körül indultunk Kolozsvárra. Tõkés László a vele folytatott beszélgetés folyamán elmondta, hogy az anyag, melyet júliusban készített, hogy eljuttassa és felolvassák minden református egyházmegyében, csak az aradi esperesség szeptember 6-i gyûlésén került nyilvánosságra, ahol barátja és közeli munkatársa, Molnár János olvasta fel. Miután Molnár János az anyagot felolvasta, õ is szót kért, hogy az abban foglalt gondolatokat alátámassza. Tudja, hogy a dokumentumot nem olvasták fel minden egyházmegyében, amit nagyon sajnál, mert azt remélte, hogy ebbõl a kezdeményezésbõl nagy ügy lesz.
5. OLDAL Hogy megtudja, birtokában van-e még az anyag, és hogy ki kapott utasítást arra nézve, hogy mit tegyen vele, informátor megkérdezte, hogy ebben az ügyben kereste-e õt többször is Kustos Tibor Kovásznáról, hogy bizalmasan beszéljen vele. A kérdezett azt felelte, hogy azok, akiknek fel kellett volna olvasniuk az anyagot, nem tudtak egymásról, mindenkivel külön-külön beszélt. Miután Molnár János felolvasta az anyagot, azt szavazásra bocsátották, amit némi tétovázás után az aradi esperes is támogatott, a Tõkés László által elmondottak szerint azért, mert le volt neki kötelezve, ugyanis külföldi gyógyszercsomagot szerzett neki. A gyûlésen egyetlen személy volt, aki az anyagban foglaltak megszavazása ellen foglalt állást, Higyed, lugosi református lelkész, aki megkérdezte, hogy vajon õ a szerzõje az anyagnak, de amint Tõkés elmondta, Molnár János rögtön közbelépett és megvédte õt, minden felelõsséget magára vállalva, azt állítva, hogy ez az õ kezdeményezésére íródott. Az esemény után Nagyváradra hívatta Papp László református püspök, ahol nyilatkozatot kellett adnia a történtekrõl. Mivel megmutattak neki egy példányt, amit az õ írógépén írtak, elismerte, hogy ezen sokszorosították, de – amint abban Molnár Jánossal megegyeztek még a kivizsgálás elõtt – azt felelte, hogy azt Molnár Jánossal szerkesztette. Ugyanezt nyilatkozta Molnár is annak ellenére, hogy a püspök külön-külön hívta be õket. A püspök figyelmeztette, hogy ne foglalkozzon olyan dolgokkal, melyek nem tartoznak a református egyház hatáskörébe, kifejtve, hogy ha az egyház divatjamúlt, (nem) szent dolog, nekünk pedig hívekre és nem épületekre van szükségünk. A püspök azt mondta neki, hogy írásbeli figyelmeztetésben részesíti, és megtiltja, hogy jóváhagyás nélkül elhagyja a temesvári parókiát, éppen ezért a Kolozsvár felé vezetõ úton attól tartott, nehogy tudomást szerezzenek errõl az utazásról. Elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy a levél nyilvánosságra hozatalát nem sikerült szélesebb körben megvalósítani, és hogy nem lett belõle különleges ügy, amint azt is sajnálja hogy a Szekuritáté nem indított vizsgálatot ellene, mert akkor ügy lett volna belõle, és támogatást kapott volna. Sajnálja, hogy csak a feljebbvalói folytattak kivizsgálást ellene, ami nem adott lehetõséget arra, hogy kollégái és a világiak támogassák; ha ugyanis a Szekuritáté szervei közbeléptek volna, akkor az emberek támogatták volna és nemzetközi üggyé válik. Az 1988. szeptember 6-i gyûlést követõ csütörtökön, a Szabad Európa Rádió magyar adása közvetítette ugyan az anyagot, de ez nem járt az általa elvárt eredménnyel, mert bemondták, hogy a tiltakozó akcióra csak az Aradi Református Egyházmegyében került sor. Õ azt szerette volna, ha azt mondják be, hogy ez az egész országban megtörtént. A kialakult helyzet ellenére nem tesz le arról a céljáról, hogy ha a tüzet egyszer már meggyújtotta, ne hagyja a lángot kialudni. Ennek érdekében szóban fogja ismertetni kollégáival, ismerõseivel és külföldi személyekkel az akciót, melyet elindított, azt, hogy mi történt vele, hogyan vizsgálták ki, hogy a dolog ne sikkadjon el. El fogja mondani a református lelkészeknek, hogy a Szekuritáté helyét a püspökség vette át, ahol azokkal a módszerekkel hallgatták ki, mint a Szekuritátén. Felháborodottan beszélt egy Zsigmond nevû személyrõl a püspökségrõl, aki szívvel-lélekkel támogatja a Vallásügyi Államtitkárságot, fordításban tájékoztatja õket a kivizsgálás menetérõl. Elmondta még, hogy behívatta a temesvári RKP egyik pártaktivistája is, aki figyelmeztette, hogy ne foglalkozzon a ortodox egyház sorsával, hagyja békén, mert õ nem annak a felekezetnek a tagja. Az a véleménye, hogy helyesen tette, amikor ezt (az ortodox egyházat) is megemlítette a dokumentumban, mert a (Folytatása a 6. oldalon)
6. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
hatóságok tartanak egy közös román-magyar akciótól, és éppen ezért folyatatnak uszító tevékenységet. A továbbiakra nézve arra kérte az informátort, hogy a júliusban neki átadott anyagot adja tovább egy megbízható lelkésznek, aki a maga rendjén adja tovább másoknak, hogy ekképpen minél több személyt vonjanak bele az ügybe, és szerezzenek tudomást az akciótól. Ily módon a levél tartalmáról szélesebb körben szereznek tudomást, és az állami szerveknek és a püspökségnek nehezebb lesz mindannyiukat felelõsségre vonni. Így a láng nem alszik ki, és a dolog nem merül feledésbe. Azt javasolta, hogy ezt csak november 15-e után tegyem meg, amikor az esperesi választások befejezõdnek, hogy ne sodorjam veszélybe a tisztségbe való megválasztatásomat. Informátor elmondta neki, hogy azért nem tudta felolvasni a levelet szeptemberben, mert veszélyeztette volna felesége helyzetét, aki a tanügyben dolgozik, mire Tõkés azt felelte, hogy ügyünkért áldozatokat kell hoznunk, valakinek vállalnia kell a veszélyt. Elmondtam, hogy Csernák Béla szentmátéi (Beszterce-Naszód megye) lelkész sem vállalta az akció felelõsségét, mire Tõkés azt mondta, nem érti, miért nem tette meg, hiszen õ is megszenvedett, de ezután nem lesz többé bizalma benne. Megkért, hogy decemberben fogadjam vendégistentisztelet tartására, hogy a Dési Egyházmegyében ne feledkezzenek meg róla. Elmondta még, hogy be szeretné vonni a romániai magyar értelmiséget is. Ebben az értelemben Sütõ András író segítségét kérte, de azt a választ kapta, hogy õ nem vállal közösséget a klérussal. Ebben a helyzetben Kányádi Sándorra fordítja figyelmét, akitõl megértést remél. Temesváron ismeri Kalapáti László volt szekuritátés tisztet, aki a Gh. Lazãr u. 25. szám alatt lakik, és aki megnevezett néhány olyan személyt, akiktõl óvakodnia kell, mert a Szekuritáté figyeli õket. (...) 1988. november 25.
„PETRESCU”
MEGJEGYZÉS: – A jelentés Tõkés László református lelkészre vonatkozik, aki a BM Temes megyei Felügyelõségének megfigyelése alatt áll. FELADATOK: – Informátor tartsa a továbbiakban is a kapcsolatot Tõkés Lászlóval és a Dési Egyházmegye tagjaival, hogy megtudja, milyen ellenséges tevékenységre készül. INTÉZKEDÉSEK: – Javaslom a jelentés eljuttatását a Dir. I.-hez. Egy másolat a Temes Megyei Felügyelõséghez. NECHITI SIMION õrnagy
A SZEKURITÁTÉ PARANCSNOKÁNAK UTASÍTÁSA: Az információ fontos, éppen ezért folytatni kell Tõkés László titkosszolgálati megfigyelését, jelentést küldeni a Dir. I.-nek és a Temes Megyei Szekuritáténak. A Dir. I. jóváhagyásával dönteni kell arról, hogy „Petrescu” informátor miképpen viselkedjen olyan körülmények között, amikor a megfigyelt ellenséges tevékenységekbe próbálja bevonni. Jóváhagyom az informátornak kiadott feladatokat és az eligazítást. BUNTA FLORIAN ezredes
„STELIAN“ Informátor: „STELIAN” SZIGORÚAN TITKOS Oprea Florian ezredes 1. sz. példány „ARTA” Ház 0013/05. 10. 1985
FELJEGYZÉS „STELIAN” informátor 1985. október 5-én a következõket jelentette: Szeptember 29-én Tõkés László kérésére hosszú, mintegy kétórás beszélgetést folytatott vele. Tõkés László becsmérlõ jelzõkkel beszélt Románia gazdasági és nemzeti politikájáról, vádakkal illetve a párt- és állami vezetõket. Megpróbálta meggyõzni az informátort a „nemzeti ügy” „katasztrofális helyzetérõl”, mindenféle példákat hozva fel, melyekre az informátor még visszatér. A beszélgetés végeztével – teljes diszkrécióját kérve – elmondta az informátornak, hogy lépéseket tesz egy, az egész országra vonatkozó anyag összeállítására, mely a romániai nemzetiségi helyzet romlását tárgyalja, és amelyet a Budapesten sorra kerülõ Helsinki Biztonsági és Együttmûködési Konferencia Kulturális Fórumához kíván eljuttatni. Szó szerint azt mondta: „Felosztottam az országot vidékekre, hogy adatokat gyûjthessek mindenhonnan, ahol magyarok élnek. Mindenhol vannak embereim, akik adatokat fognak szolgáltatni, pontos példákat arra nézve, miképpen romlik egyre a magyarság helyzete”... „összesíteni fogom ezeket az adatokat egységes, elfogadható formába, majd elküldöm. Kolozsvár nincs még lefedve, éppen ezért arra kérlek, te végezd el ezt a munkát, két héten belül”. Informátor értetlenséget mutatott, mire Tõkés László a következõ pontosításokat tette: A Fórum csak a Helsinki Konferencia tagországainak mûvelõdési kérdéseivel foglalkozik. Nekem csak a következõ téren van szükségem adatokra: a Kolozsvári Területi Rádió és Televízió stúdiójának megszüntetése, a Kolozsvári Magyar Opera és Színház anyagi helyzete, ami megszûnéséhez vezethet, a Filharmónia helyzete, a napi- és hetilapokban megjelenõ anyagok cenzúrája, melyekben már több mint 80% politikai anyag, a magyar egyetemi hallgatók számának csökkenése minden felsõfokú tanügyi intézményben, a Kolozsvári Zenelíceumban megszüntetett magyar osztály esete, a magyar orvosok számának csökkenése. Azt mondta, hogy õ személyesen Déssel foglalkozik, „egy teljes monográfiát ír” róla. Elmondta még az informátornak, hogy sok adat birtokába jutott, de írásban még nem kapta meg õket. Megtudta például, hogy egy bizonyos Páll-t, Ditróból kihallgatta a Szekuritáté, és a kínzások és pszichikai nyomás miatt a jilavai elmegyógyintézetbe került – többet kellene megtudni róla. Elmondta még, hogy ebben az évben Hargita megyébe 120 román tanárt helyeztek ki a magyar végzõsök helyett, és ezek nem is tudnak magyarul. Sokan közülük tiltakoztak a Tanügyminisztériumnál, és kérték áthelyezésüket. Tõkés László megkérte az informátort, hogy még testvéreinek és szüleinek se szóljon errõl az akcióról, de arra se legyen kíváncsi, hogy még kiket vont be ebbe, és az informátor nevét sem fogják senkinek soha megemlíteni. Az anyagot ne írja alá, és címet se adjon neki. 1985. október 1-jén Tõkés László testvéréhez utazott Marosvásárhelyre, és október 5-én még nem tért vissza.
1985. október 3-án informátor beszélgetést folytatott Tõkés Istvánnal. Õ elmondta, hogy elõzõ este meghallgatta a Szabad Európa Rádió adását, melyben 62 pontban, minden megyére vonatkozóan, részletekre kiterjedõen foglalták össze a magyar nemzetiség jogainak megsértését. MEGJEGYZÉS: A Helsinki Biztonsági és Együttmûködési Konferencia Szimpóziumára Budapesten kerül sor 1985. november 15-25. között, kulturális kérdéskörben. Összehangolt lépéseket fogunk tenni, hogy megakadályozzuk az anyagnak az országból való kijuttatását, és birtokába kell kerülnünk, ezután pedig megtesszük a megfelelõ intézkedéseket a szerzõkkel szemben. „Tõkés Lászlót – megfélemlítése céljából – ismételten kivizsgálás alá vonjuk, de nem teszünk említést errõl az anyagról. Folyatatjuk a kivizsgálást a Bela-83” ügyben.” KIEGÉSZÍTÉS: Amint „Stelian” jelentette, Tõkés Eszternél otthon olyan dokumentumok találhatók, melyeket testvére, László készített, hogy külföldre juttathassa azokat. 1985. október 6-án Tõkés Eszter ezeket átadta Steliannak, hogy rejtse el valahova, attól tartva, nehogy egy esetleges házkutatásnál megtalálják. Az informátor, mivel nem volt hova elrejtse, hajlandó átadni nekünk, igazolásképpen pedig azt mondja majd, hogy továbbadta egy barátjának, akit nem nevez meg. Ha a szerzõ át akarja adni valakinek, hogy kijuttassa az országból, adja vissza neki, hogy utóbb a vámellenõrzésnél visszaszerezhessük. Megegyeztünk abban, hogy egyenlõre átadja nekünk, máskülönben Eszter visszaadná testvérének, és mi elvesztenénk az ellenõrzést felette. OPREA FLORIAN ezredes
Informátor: „STELIAN” SZIGORÚAN TITKOS 204/27.10.1989. 1. sz. példány Oprea Florian ezredes „ARTA” Ház
FELJEGYZÉS A „STELIAN” informátorral ma, 1989. október 27-én folytatott beszélgetés során a következõ információkat szereztem: 1. 1989. október 26-án Cseke Éva részt vett egy, a lutheránus templomban tartott orgonahangversenyen, ahol véletlenül találkozott Tõkés Istvánnal. Ezután, Tõkés Eszter társaságában, aki szintén jelen volt a koncerten, elmentek utóbbi lakására. Tõkés István megkérte leányát, hogy hagyja õt húsz percig beszélgetni Cseke Évával. Informátor tudja, hogy egy adott pillanatban Tõkés István átvett Cseke Évától egy papírt, melyet összehajtogatott, és a zsebébe tett. Informátor azt hiszi, hogy ez egy Tõkés László által mintegy két hete írt irat volt, vagy egy újabb, melyet Cseke Évának átnézésre és aláírásra adtak át. A konyhába mentek, ahol megvacsoráztak. Informátor, aki velük volt, felhívta Cseke Éva figyelmét, hogy Doina Corneaval való kapcsolata semmi jót nem hoz a magyar ügynek, éppen ellenkezõleg. Informátor azt mondta neki, hogy Doina Cornea nacionalista, soviniszta, jellemtelen, aki politikai tõkét
PARTIUMI KÖZLÖNY akar szerezni leányának, és ebbõl él. Informátor Cseke Éva szemére vetette, hogy megpróbálta anyagilag segíteni Doina Corneát, kitette magát a milícia zaklatásának. Cornea pedig legutóbbi leveleiben magyarellenes magatartást tanúsított, elsorolva, hogy mennyit szenvedett a magyarok miatt, amíg Szászrégenben volt. Informátor szemére vetette, hogy sértve érzi magát, mint magyar, és hogy a Cseke Éva Doina Corneahoz fûzõdõ viszonya az egész magyarságot sérti. Informátor más érveket is fel akart hozni Doina Cornea ellen, de Cseke Éva közbeszólt: „Így egy szekuritátés tiszt beszél. Két névtelen levelet is kaptam, ugyanazzal a szöveggel. Egyébként mások is felhívták a figyelmemet erre a dologra. Mindent a Szekuritáté rendezett, másként nem történhetne meg, hogy különbözõ irányokból ugyanazokat az „ajánlásokat” kapjam.” Informátor visszaválaszolt: „Tõlem akár Kolozsvár fõterén is enyeleghetsz Doina Corneaval. Engem nem érdekel, mit mondtak mások. Engem az aggaszt, hogy egy buta miatt bennünket kinevetnek, egy olyan nõ miatt, aki bázist akar magának kiépíteni külföldön, hogy a leányát a magas körökbe juttassa.” A beszélgetés folyamatába közbeszólt Tõkés István, és azt mondta: Én azt javaslom, hogy tegyük magunkat túl a nacionalizmuson, hogy magyarok vagy románok vagyunk, és ki a nagyobb vagy kisebb, és az embereket két csoportba soroljuk: hívõk és hitetlenek. Informátor azt felelte, hogy igaza van, de zavarja, hogy egy senki miatt megsértik magyar érzelmeiben. Ezzel ennek a beszélgetésnek vége szakadt. Tõkés Eszter elmondta, hogy a nap folyamán részt vett a dr. Stefãnescu nyugdíjba vonulása alkalmából tartott banketten, aki dési kollégája volt. A banketten négyszemközt beszélgetett Stefãnescuval, aki kifejtette, mennyire sajnálja, hogy a Szabad Európa Rádióhoz küldött levelében kifejezésre juttatta ugyan a magyarok iránti szimpátiáját, a magyarországi rádióban és sajtóban azonban errõl nem tettek említést. Ezt hallva, Cseke Éva azt mondta: „Nem baj, megüzenem Szõcs Gézának, hogy intézze el a levél felolvasását és közlését a rádióban és a sajtóban. Ti tudjátok, hogy jó kapcsolatban vagyok Szõcs Gézával, és õ, mint a Szabad Európa Rádió munkatársa, sokat tud segíteni.” 2. 1989. október 21-én informátor észrevett Tõkés Eszter szobájában egy fekete diplomatatáskát. Amikor Temesvárra utazott, a táska eltûnt, átvitték egy idõs asszony szobájába, akivel együtt lakik. 1989. október 23-án, amikor visszaérkezett Temesvárról, a táska ismét megjelent a lakásban. Az informátor megjegyezte, hogy a táska nem a család tulajdona, mire Tõkés Eszter a következõket mondta: „A táskában egy videokészülék van, amit Marosvásárhelyrõl hoztak, hogy édesapámról készítsenek felvételt. Marosvásárhelyen Király Károllyal próbáltak interjúk felvenni. Király Károly azonban nem vállalta, hogy video-interjút készítsenek vele, azt mondta, hogy ez „pillanatnyilag nem idõszerû”. Informátor részleteket is meg szeretett volna tudni, de hiába, Tõkés Eszter nagyon elõvigyázatos volt. 1989. október 25-én a táska már nem volt Tõkés Eszter családjának a lakásán. Informátor megkérdezte, hogy hol van a video-készülék, mire azt a választ kapta, hogy odaadták egy személynek, aki Marosvásárhelyre viszi, de a személy nevét nem fedte fel, csak annyit mondott, hogy „egy jelszó alapján adták át”. Tõkés Istvántól – a Magyar Televízió által sugárzott mûsorról beszélgetve, amelyben õ is szerepelt – informátornak nem sikerült megtudnia, miképpen került ki külföldre a kazetta. Egy adott pillanatban Tõkés István azt mondta: a gyakorlati kér-
dések érdektelenek, hogy ki vette fel az anyagot és ki vitte ki, sokkal érdekesebb az, hogy az egész világ tudomást szerzett arról, milyen üldöztetéseknek van kitéve a fiam, és nemcsak õ – és ez a legfontosabb. 3. A Tõkés László által külföldre juttatott kazetta ügyében 1989. október 22-én informátor megtudta, hogy a 10 kazettát nõvére, Tõkés Eszter adta át neki. Ezután Tõkés László és Tõkés József felmentek a „felsõ szobába”, ahol három óra hosszat tartózkodtak. Három óra múltával Tõkés József elment a városba, és átadta valakinek az elkészült felvételeket. Tõkés Eszter azt állítja, hogy nem tudja, mit is vettek fel, és azt sem, kinek adták át a kazettákat. 4. 1989. október 26-án a dési vasútállomáson Tõkés Eszter két jegyet foglalt le Rusu névre, 1989. október 28-ra, a 341-es gyorsvonatra, Kolozsvárra. A jegyek a 8-as vagonba szóltak. Elmondta az informátornak, hogy azért foglalta le a jegyeket, hogy senki ne szerezzen tudomást édesapja és Tõkés András Temesvárra való utazásáról. Azt is mondta, hogy az utóbbi idõben a hatóságok túl sokat tudnak arról, mi történik a családjukban, és most úgy intézte hogy csak egy néhány személy tudjon kettejük elutazásáról. Ha ebben az esetben is azt tapasztalják, hogy követik õket, vagy leszállítják a vonatról, megállapítható lesz, ki árulja el õket. Tõkés Eszter vásárolt még Désen egy másodosztályú jegyet, amellyel Anna testvérének gyermeke utazik majd. Ha a hatóságok tudomást szereznek elutazásukról, és leszállítják õket a vonatról, a gyermeknek meg kell érkeznie Lászlóhoz, hogy elmondja majd neki a történteket, azt is, hogy miképpen váltották meg a jegyeket, és ki tudott az elutazásról, hogy László is tájékoztatva legyen. 1989. október 22-én reggel Tõkés István három újságíró látogatását várta: egy finn, egy holland és egy kanadai. Ezek nem érkeztek meg, és Tõkés István azt mondta, hogy a jelzett napon az épület, amelyben lakik, megfigyelés alatt állt. Valószínû, hogy a három újságírónak azért nem sikerült bejutnia, mert a kapunál feltartóztatták õket, amint az már máskor is megtörtént. MEGJEGYZÉS: – A jelentést továbbítják a Directia I-hez, kivonatát pedig a Temes megyei Felügyelõségnek. – Az informátort megfelelõképpen kiképezték, miképpen folytasson beszélgetést Cseke Évával és Tõkés Istvánnal. – Továbbra is figyelmeztetni kell az elõvigyázatosságra. – Együtt fogunk mûködni a Temes és Maros megyei Felügyelõséggel jelen információk birtokában. OPREA FLORIAN ezredes Fordította: NAGY ATTILA
NYILATKOZAT Engedelmeskedve a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsának 1998. július 3-i határozatának, mely szerint az egyházi tisztségviselõknek politikai nyilatkozatot kell tenni, a szabályzat 3. szakasza alapján, alulírott kijelentem, hogy az Állambiztonsági szervezettel 1990 elõtt, és a Román Hírszerzõ Szolgálattal 1990 után nem volt és nincs kapcsolatom. A kommunista pártnak nem voltam tagja. Temesváron, 1998. szeptember 16. BÁNYAI FERENC
7. OLDAL
KONTRASZT ÜNNEPI BESZÉD Bányai Ferenc lelkipásztor temesvári szolgálatának 10. évfordulójára „Kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet“ (2Tim. 2,22) Tisztelt ünneplõ Gyülekezet! Nagytiszteletû Bányai Ferenc esperes-lelkipásztor úr! A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség Presbitériuma és Gyülekezete nevében szeretettel köszöntök minden velünk együtt érzõ és ünneplõ megjelentet. Köszönöm, hogy megtisztelõ jelenlétükkel felemelõen magasztossá tették ezen ünnepi istentiszteletünket. Mindenekelõtt pedig külön szeretettel köszöntöm nagytiszteletû Bányai Ferenc esperes-lelkipásztor urunkat, aki immár több mint tíz éve, hogy egyházközségünk élén áll és kitartó munkabírással pásztorolja a rábízott lelkeket. Szekernyés János helytörténész a Temesvári Heti Új Szó 2001. június 22-i számában ez alkalomra írott „Egy évtizede a temesvári szószéken“ címû cikke gondolatával vallom, hogy „Azt a céltudatos, komoly eklézsiaépítõ munkát folytatta és viszi tovább, amelyet több mint egy évszázaddal ezelõtt Futó Zoltán kezdett el, majd Szabolcska Mihály, Szabolcska László, Debreceni István, Peuker Leó, Tõkés László fejlesztett tovább, teljesített ki. Értékes örökség ápolására és gyarapítására szegõdött.“ A gondviselõ Jóisten akarata úgy hozta, hogy egyházközségünk az ismeretlenség jegyébõl robbanásszerûen tört be 1989 decemberében az ismertségbe, amikor is gyülekezetünk próféta lelkû lelkipásztora melletti kiállásával írta be nevét az elkötelezett hívek örökérvényû listájára. Ezt követõen azonban, Tõkés László püspökké választása után, lelkipásztor nélkül maradtunk. Mivel egy gyülekezet sem életképes lelkész nélkül, sürgõsen orvosolnunk kellett a helyzetet. Az immár történelmi szerepû egyházközségbe kellett olyan új tiszteletest hívni, aki egyben vállalja a történelmi múltat, de meg is tud birkózni a jelen kihívásaival, hisz az igen megbolydult, forradalmi napok után sok esetben a forrongó indulatok és a talmi, salakértékek kerültek érték gyanánt a felszínre. Felettébb szükséges volt az élettapasztalattal rendelkezõ, higgadt, nyugodt, bölcs és körültekintõ vezetõ, aki leszûrje a salakérzelmeket, és az értékre építsen, hasson és gyarapítson. Bányai Ferenc újszentesi tiszteletesre esett az akkori választás, akit 1990. június 28-án választottunk meg lelkipásztorunknak. Most, tíz év távolából állítom, hogy az akkori szükségszerûség nagyon jó és bölcs döntés volt. Egy évtized, mint idõ, nem sok egy gyülekezet életében, de ha az ez alatt történt dolgok tükrében mérjük az idõ múlását, a tettek valósan és megcáfolhatatlanul minõsítik a szolgálatot. Nálunk pedig ez az idõ felettébb termékeny és igen hatásos, egyházépítõ korszak volt. Mikor a mai napra készültem, azon töprengtem, hogyan is szóljak tömören, de lényegre tapintva Bányai Ferencrõl, mint igaz magyar emberrõl és mint példaértékû lelkipásztorról, egyházközségünk vezetõ tisztségviselõjérõl. Tudom, gyülekezetünk tagsága nagyjából ismeri lelkipásztora ezen mindkét oldalát, de azért engedtessék meg, hogy személyes és egyben fõgondnoki, tehát választott minõségemben is szóljak ezekrõl röviden. (Folytatása a 8. oldalon)
8. OLDAL Tiszteletes urunk a Wass Albert és Sütõ András által megörökített Mezõség egyik szórványközségében, a Kolozs megyei Kérõn született. Édesanyja ott tanította magyar betûvetésre és olvasásra a tudásra vágyó gyerekeket, édesapja pedig az ottani gyülekezet és az oda tartozó szórvány lelkipásztora volt. 59 éves aktív lelkipásztori mûködésébõl 44 évet Kérõn töltött, ott szolgálta az Istent. Ennek elismerése jeleként kapta meg, természetesen 1989 után, azt az igen keveseknek odaítélt kitüntetést, melyet a Nemzetközi Szórványalapítvány adományoz az arra igazán méltóknak. Ifjú korában aztán akaratlanul is bele kellett kóstolnia az 50-es évek hazai kisebbségi sorsába. Édesanyját, mert lelkészfeleség volt, kitették a tanügybõl, s õ, mint tizenéves fiatalember, ugyancsak azért, mert lelkészcsaládból származik, otthonától távol, csak az Arad megyei Pécskán végezhette el középiskolai tanulmányait. Ezek után életpályáját tudatosan választotta. Édesapja nyomdokaiba lépett, hisz õ is nemzetét akarta szolgálni. Mint frissen végzett lelkipásztor 1968-ban haza, a Mezõségbe megy. Mezõveresegyházán, majd Rettegen, Désaknán és Újszentesen szolgálja az Istent, hogy 1990-ben Temesvárra kerüljön. A több mint 30 éves szolgálata alatt a szórvány Szászzsomboron templomot, míg Mezõveresegyházán, Rettegen és Désaknán parókiát épített. Ezen példaértékû és maradandó tevékenysége elismeréseként ez év februárjában két kitüntetést is kapott, az egyiket templom, a másikat parókiaépítésért. Lelkipásztorunk nõs, felesége a Bartók Béla Líceum egyik elismert magyar szakos tanárnõje. Három fiúgyermek boldog és büszke édesapjának vallhatja magát, s az idei évtõl immár az ötödik leányunokával is megáldotta az Isten. Ilyen rendezett családi háttérrel, mint példás apa és nagyapa, kiegyensúlyozott szolgálatot is végezhet. A Szentírás örök igazságára építette életét, családját, elveit és egyházközségünket. Mint lelkipásztor az egyházközség gyarapodását, egészséges fejlõdését tekintette és tekinti fõ feladatának. Keresztyénségünk, temesvári kettõs kisebbségünk, azaz szórványmagyarságunk és reformátusságunk ügyét mindig határozottan és tisztességgel képviselte, érettünk hallatta szavát a különbözõ ökumenikus rendezvényeken. Tudatosan élt a csak egyeseknek megadatott lelkipásztori lehetõséggel, s kiemelkedõ rendezvényekbe és örök értékû munkásságba fogott. Itt emelem ki, hogy sikeresen szervezte meg a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának temesvári fõrendezvényét, erre az alkalomra két harang megvételét is lehetõvé tette egyházközsége számára, s az ezredfordulóra pedig megjelentette a Temesvár Reformátussága címû igen átfogó monográfiaértékû könyvet. Körültekintõen újította meg az 1989 után hirtelen felpezsdült egyházi életet. Bölcsen szervezte meg az új presbitériumot, majd hamarosan megalakította a nõszövetséget, az énekkart, az IKE-t és a kalákának nevezett lelkes férfiak munkás csapatát. Így sikerült elérnie, hogy az egyházunkról leváló két új gyülekezet (Vöröscsárda és Gyárváros) békés és civilizált elszakadása után is egyházközségünk életképes maradjon, sõt fejlõdjön és tovább gyarapodjon. Itt, egy évtized alatt templomunkat és bérpalotánkat felújította. A templomot kimeszeltük, a parkettet lakkoztuk, új úrasztali garnitúrákkal gyarapítottuk, harangokat vettünk, gyülekezeti termünknek pedig nevet és megújult arculatot adtunk. Bérpalotánk több lakását felújítottuk, vendéglakást alakítottunk ki, s az egész bérpalotába, tehát a templomba is bevezettük a gázfûtést. Idén a bérpalota tetõszerkezetének felújítására kerül majd sor. Templomépítésre is gondoltunk, s a gondolatból tett lett.
PARTIUMI KÖZLÖNY Elkezdtük építeni az Új Ezredév Református Központot, mely aztán 1998-ban a TEB irányítása alatt a gyárvárosi lelkipásztor hatáskörébe ment át. Ezen kívül könyvtárat mûködtetünk, s üzlethelyiségeink bérbeadásánál különös tekintettel voltunk arra, hogy lehetõséget adjunk a városunkban sajnos csak egyedi esetnek elkönyvelhetõ magyar könyvesbolt beindítására. Mindezeket összefoglalva és összegezve, tehát következtetésképpen gyülekezetünk nevében hálás köszönetet mondok a nálunk töltött igen sikeres évtizedért. Édesapja is jogosan lenne büszke a fiára, a jó példa méltó követõre talált. Elfogultság nélkül állítom, hogy úgy hirdette Isten Igéjét, hogy beszéde mindenkor a krisztusi szeretet vallásának igaz tanítása volt. Híveit békességre, egymás iránti jóindulatra és szeretetben való elviselésre oktatta. A jól megszervezett egyházközségben csendben, nyugodtan, szerényen, cseppet sem hivalkodóan, de határozottan dolgozik, fejleszti gyülekezetét és egyházközségét. Nemcsak a mának, hanem a holnapnak is él. Egyházközségünk ügyes-bajos dolgain túl felvállalja a szórvány cseppet sem könnyû mindennapjait. Bánsági magyar református közösségünk itt maradásáért, boldogulásáért fáradhatatlanul munkálkodik és erre személyes példát is szolgál. Egész pályafutását szolgálatként és nem kötelességként fogja fel. Nem elismerésekre pályázik, hanem munkájával és áldozatkészségével egyházának állhatatos és hûséges szolgája kíván lenni. A már említett Szekernyés János ez alkalomra készült cikkében így nyilatkozik: „Széchenyi Istvánnal vallom, hogy azokért élünk a Földön, akiket szeretünk, s akik bennünket tisztességes, becsületes embereknek tartanak.“ Ehhez csak azt teszem hozzá, hogy remélhetõleg a mondat elsõ része ránk is vonatkozik, mert a befejezõ gondolatot mi teljes õszinteséggel hisszük és valljuk. Ezen gondolatok szellemében adok hálát Istennek, hogy 10 évvel ezelõtt egyházközségünk megüresedett szószékére Bányai Ferenc tiszteletes urat helyezte. Köszönjük, hogy vállalta ezt a cseppet sem könnyû kihívást. Isten áldása kísérje továbbra is életét és családját, hogy még sok ideig szolgálhasson egyházának az Isten dicsõségére. Temesvár, 2001. június 23. DR. KOVÁCS BÉLA fõgondnok
ÜNNEPI BESZÉD Bányai Ferenc lelkipásztor 60. születésnapjára Nagytiszteletû Bányai Ferenc lelkipásztor úr! Tisztelt ünneplõ Gyülekezet! „Míg van idõnk, cselekedjünk jót mindenekkel.“ (Gal. 6,10) A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség Presbitériuma, valamint Gyülekezetünk ünnepi hangulatú tagjai nevében szeretettel és tisztelettel köszöntöm parókus lelkipásztorunkat ezen a jeles napon, hiszen nt. Bányai Ferenc tiszteletes urunk most ünnepli 60. születésnapját. Személyre szabott ünnep a születésnap, mivel azonban lelkipásztorunkról van szó, úgy érzem ez a tágabb család, azaz
a gyülekezet is ildomos, hogy osztozzon az örömben és jelenlétével fejezze ki és tisztelje meg ezt a mai megismételhetetlen évfordulót, hisz lelkipásztorunk immár több mint tizenöt éve, hogy egyházközségünk élén áll és kitartó munkabírással pásztorolja a rábízott lelkeket. Hagyománytisztelõ családból származik, ahol a fiú nemcsak elismeréssel adózik édesapja mesterségének, hanem követi példáját, lelkészi pályára lép. Tiszteletes urunk az általa is oly sokszor idézett és nagyra tartott Wass Albert emigrációba kényszerült erdélyi érzelmû író által is megörökített Mezõség egyik szórványközségében, a Kolozs megyei Kérõn született. Édesanyja ott tanította magyar betûvetésre és olvasásra a tudásra vágyó gyerekeket, édesapja pedig az ottani gyülekezet és az oda tartozó szórvány lelkipásztora volt, aki 59 éves aktív lelkipásztori mûködésébõl 44 évet Kérõn töltött, ott szolgálta az Istent. Ennek elismerése jeleként kapta meg azt az igen keveseknek odaítélt kitûntetést, melyet a Nemzetközi Szórványalapítvány adományoz az arra igazán méltóknak. Aztán tiszteletes urunk mintha egy Wass Albert-i regényhõs lett volna, úgy alakult a sorsa. Édesanyját, mert lelkész-feleség volt, kitették a tanügybõl, s õ, mint tizenéves fiatalember ugyancsak ez okból kifolyólag, otthonától távol, csak az Arad megyei Pécskán végezhette el középiskolai tanulmányait. Ezek után tudatosan választotta a lelkészi hivatást, hogy következetesen buzdítson hitre, szülõföldés nemzetszeretetre, mert a vallással páncélozott szív csak az erkölcsösen szépet, jót és a törvényszerût fogadta be. Pályafutása kezdetétõl a mai napig széles skálájú utat tett meg, melynek végsõ határa remélhetõleg még a messziségbe nyúlik. 1968-ban haza, a Mezõségbe, Mezõveresegyházára megy, majd Rettegen, Désaknán és Újszentesen szolgálja az Istent, hogy 1990-ben, Tõkés László prófétalelkû tiszteletesünk püspökké választása és Nagyváradra távozása után az így megüresedett Temesvári lelkészi állásba kerüljön. Megannyi stáció, néha akadályok, de a kitartó, szorgalmas munka mindig meghozta az eredményt. Szászzsomboron templomot, Rettegen és Désaknán parókiát épített, Újszentesen pedig papi lakot renovált. Temesváron is sok megvalósítás fûzõdik a nevéhez, melyeket az idõ szûke miatt most csak a következõképpen sorolok fel tárgyilagosan: megszervezte az új presbitériumot, nõszövetséget, énekkart, IKE-t, kalákát, felújította templomunkat és bérpalotánkat, hisz lelkipásztori szolgálata alatt meszeltettük ki templomunkat, 100 éves padlózatát lakkoztattuk, gázfûtést vezettünk be elõbb a templomba, majd az egész bérpalotába, felújítottuk a bérpalota alagsorát egy új ifjúsági terem kialakításával együtt, kicseréltük a bérpalota teljes tetõfedélzetét, templomunk mellé több ezer könyvvel rendelkezõ könyvtárat rendeztünk be, vendéglakást korszerûsítettünk, üzlethelyiségeinket elõnyösen adtuk bérbe, s ezen bérbe adott üzletek között megteremtettük városunk egyedüli magyar könyvesboltját. Ennyi megvalósítás után 60 évesen is örök fiatal, hisz idén a bérpalota külsõ tatarozására koncentrál. Ez nemcsak pénzigényes, de történelmi mûemlékké nyilvánított templomunk architektúrája arra kötelez, hogy a Németországból a Temesvári Polgármesteri Hivatalhoz irányuló támogatásnak köszönhetõen úgy tataroztassuk épületünket, hogy a megújulás után a múlt századelõ teljes és hamisítatlan pompájával hirdesse, hogy 100 évvel ezelõtti építõi nemcsak szépet, hasznosat álmodtak meg, hanem mai hívei is tisztelik a jelent, hisz 1989-ben történelmivé vált templomunkra áldoznak és féltõ szeretettel ápolják. Bányai Ferenc családszeretõ. Nõs, felesége – Bányai Aranka – a Bartók Béla Líceum egyik elismert magyar szakos tanárnõje. Három fiúgyermek
9. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY boldog és büszke édesapjának vallhatja magát, valamint öt leány- és egy fiúunokával is megáldotta az Isten. Napjainkban, amikor sokan a jobb élet kecsegtetésének engedve új hazát választanak, õ itthon maradt. Szülõföldszeretetébõl is példát mutatott. Ilyen rendezett családi háttérrel, mint példás apa és nagyapa, kiegyensúlyozott szolgálatot is végezhet. Tudatosan élt a csak egyeseknek megadatott lelkipásztori lehetõséggel, s kiemelkedõ rendezvényekbe és örök értékû munkásságba fogott. Itt emelem ki, hogy sikeresen szervezte meg a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának temesvári fõrendezvényét, templom-bérpalotánk centenáriumi ünnepségét s az ezredfordulóra pedig megjelentette a Temesvár Reformátussága címû igen átfogó monográfiaértékû könyvet, melybõl egy tiszteletbeli példányt ezennel átadok a Presbitérium és az Egyházközség nevében, hogy tartalmával örökké emlékeztesse életpályája ezen szakaszára. Mindezeket összefoglalva és összegezve, gyülekezetünk nevében hálás köszönetet mondok a ná-
lunk töltött igen sikeres munkásságáért és kérem Istent, hogy továbbra is adjon jó egészséget. Szülei az ég magasában jogos büszkeséggel tekinthetnek le fiúkra, a jó példa méltó követõre talált. Elfogultság nélkül állítom, hogy úgy hirdeti Isten Igéjét, hogy beszéde mindenkor a krisztusi szeretet vallásának igaz tanítása. Híveit békességre, egymás iránti jóindulatra és szeretetben való elviselésre oktatja. A jól megszervezett egyházközségben csendben, nyugodtan, szerényen, cseppet sem hivalkodóan, de határozottan dolgozik, fejleszti gyülekezetét és egyházközségét. Nemcsak a mának, hanem a holnapnak is él. Egyházközségünk ügyes-bajos dolgain túl felvállalja a szórvány cseppet sem könnyû mindennapjait. Bánsági magyar református közösségünk itt maradásáért, boldogulásáért fáradhatatlanul munkálkodik, hiszen több mint 12 éven keresztül református egyházmegyénk esperese is volt. Egész pályafutását hivatástudattal szolgálatként és nem kötelességként fogja fel. Nem elismerésekre pályázik, hanem munkájával és áldozatkészségével
egyházának állhatatos és hûséges szolgája kíván lenni. Ezen gondolatok szellemében adok hálát Istennek, hogy az 1989-es forradalmi események után egyházközségünkben a megüresedett szószékre Bányai Ferenc tiszteletes urat helyezte. Köszönjük, hogy vállalta ezt a cseppet sem könnyû kihívást és kívánjuk, hogy még sokáig örülhessünk egymás jelenlétének, Isten áldása kísérje továbbra is életét és családját, hogy még sok ideig szolgálhasson egyházának az Isten dicsõségére. Ragaszkodó, igaz szeretettel kívánjuk Bányai Ferenc lelkipásztorunknak: Isten éltesse erõben, egészségben! Boldog születésnapot! Temesvár, 2006. február 26. DR. KOVÁCS BÉLA fõgondnok
HOLTPONTON AZ EURÓPAI ÖKUMENIZMUS? A Leuenbergi Egyházak Közösségének sajtóközleménye Bünker, az EEEK fõtitkára egy televíziós közvetítésben nyilatkozik az ökumené aktuális helyzetérõl, a papi hivatal kérdésérõl és az alapvetõ politikai kérdésekhez való egyházi viszonyulásról. „A vallások nem termékek, amelyek a piacon egymással versengenek” – jelentette ki Michael Bünker, az EEEK fõtitkára. Az Ausztriai Lutheránus Egyház új püspöke televíziós nyilatkozatában viszont egy õszinte ökumené mellett voksolt. Sajnálatos az, hogy a protestáns egyházaknak a római katolikus egyház által történõ elismerése kérdésében 40 év óta semmi sem változott. Az ökumené jelenleg egy „lebénulási” fázisban van, mondta Bünker. Michael Bünker szerint az ökumené központi kérdése a papi hivatal értelmezése. A protestánsok számára egy „pápa alatti állapot” nem jöhet szóba. Az EEEK a papi hivatal kérdését illetõen éppen egy állásfoglaláson dolgozik, melynek célja a protestáns álláspont egyértelmû megfogalmazása. Alapvetõ kérdések mellett vitatott ökumenikus témák is tárgyalásra kerülnek, mint pl. a nõk felszentelésének a kérdése. Bünker erre vonatkozóan a következõket nyilatkozta: „Az evangéliumi egyház vonzó, nyitott és meghívó egyház akar lenni. A keresõ embernek lehetõsége kell legyen arra, hogy megtudhassa, mi az evangéliumi egyház lényege.” Ugyanakkor Bünker a vallás és az egyház eszköziesítése ellen is tiltakozott. Bünker szerint a „pártok játékaiban való tanácsadás” nem az egyházak feladata. A politikai együttélés alapvetõ kérdéseit tekintve azonban az egyházak sem maradhatnak némák, „hiszen a hallgatás is állásfoglalás”. A társadalmi együttélés szintjén Bünker egy alkalomadtán egymás-elleniségbe forduló egymásmellettiséget vél felerõsödni, holott az egyházaknak inkább a közös cselekvésre és egymás megsegítésére kellene összpontosítani. Ebben az értelemben sajnálattal veszi tudomásul, hogy az integrációs vita túl gyakran fajul biztonságpolitikai vitává. Sokkal inkább kellene azt kiemelni, hogy „az integráció egy olyan valami, amibõl mindannyiunknak haszna származik.” Bécs, 2008. február 4. THOMAS FLÜGGE sajtószóvivõ Fordította: DR. ANCA TIBOR-ATTILA
A nagyszebeni III. Európai Ökumenikus Nagygyûlés margójára Bázel (1989) és Grác (1997) után az Európai Egyházak Konferenciájához és az Európai Püspökkari Konferencia Tanácsához tartozó tagegyházak közel 2500 küldötte 2007. szeptember 4. és 9. között elõször tanácskozott ortodox többségû környezetben, Európa 2007-es kulturális fõvárosában, a romániai Erdély egykori szász fellegvárában, Nagyszebenben. A Nagygyûlés meghatározó fõ témája a következõ volt: „Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra – reménység Európa megújulására és egységére”. A schaffhauseni Andreas Hess a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) küldötteként vett részt a Nagygyûlésen. Az õ írását közöljük az alábbiakban.
A hosszú utak ökumenéje A Nagygyûlés szervezõi és résztvevõi már az eseményt közvetlenül megelõzõen is nagy feladatra vállalkoztak: elsõször is a repterekrõl Nagyszebenig vezetõ hosszú utakat kellet leküzdeni (volt, aki Bukarestbõl, mások egyenesen Budapestrõl érkeztek a Nagygyûlés színhelyére), Nagyszebenben pedig igencsak sûrû (nappali, illetve esti) program várt mindenkire. Három nap állt mindenki rendelkezésére, hogy különbözõ mottók jegyében az aktuális ökumenikus munka kihívásaival foglalkozhasson: 1. „Jézus Krisztus világossága és az egyházak”. Ebben a témakörben az egyházak közötti egység megerõsítésével, a spiritualitással, tehát a lelki élet különbözõ dimenzióival és a hiteles bizonyságtétel kérdésével foglalkoztak. 2. „Jézus Krisztus világossága és Európa”. Tárgyalásra került az egyházak Európa közös építésében vállalt szerepe, az Európában egymás mellett élõ vallások és a népvándorlás problematikája. 3. „Jézus Krisztus világossága és a világ”. Az isteni Teremtésre való féltõ odafigyelést, a békét és
igazságosságot szorgalmazó hangok Bázel után nyilvánvalóan egyetlen ökumenikus gyûlésrõl sem hiányozhatnak már. Viszont pontosan ez a tény terhelte meg kezdettõl fogva az egész Nagygyûlést. Bázelben, mintegy 20 évvel ezelõtt elindult útjára az ún. „Konciliáris Folyamat”, melynek mottója: „A Teremtés megõrzése, Igazságosság és Béke”. Bázelt követõen ökumenikus találkozók és tanulmányi összejövetelek sokasága foglalkozott az ökumenének ezzel a világ iránti felelõsségre felszólító „téma-triászával”, aminek eredményeképp kézzelfogható állásfoglalások is születtek. Monika Heitz, az Ausztriai Ókatolikus Egyház küldötte (megjegyzendõ, hogy Nagyszebenben a nõk szerepe, kevés kivételtõl eltekintve, az üdvözletek átadására és a moderációra zsugorodott) tehát joggal tette fel a kérdést: „Ha valaki elolvassa a Bázeli Záródokumentumot (hozzátehetjük: a Gráci Záródokumentumot is), talán felteszi magában a kérdést, mint ahogy én is: miért nem voltunk képesek többet megvalósítani az ajánlásokból és a kötelezettségvállalásokból?” Ezzel egyúttal megfogalmazódott az ökumenikus konferenciák tartósságának a kérdése is, mely kérdés Nagyszebenben – új felismerések hiányában és a Záródokumentum jelentéktelenségének tulajdoníthatóan – megválaszolatlanul maradt. Ugyanezt fogalmazhatjuk meg a többi, igen széles sávban tárgyalt témával kapcsolatban is (Európa, népvándorlás és a más vallású egyházakkal folytatandó párbeszéd): nem lett volna szükség egy ilyen Nagygyûlésre ahhoz, hogy ezek a témák bekerüljenek az európai ökumenikus köztudatba, hiszen ezek már régen jelen vannak ott, és több szinten már tárgyalásra is kerültek. A résztvevõk már elõzetesen is tapasztalható, az esemény céljára és hozadékára vonatkozó kételye tehát a Nagygyûlés ideje alatt sem változhatott át bizakodássá. (Folytatása a 10. oldalon)
10. OLDAL
Egy alapvetõ hermeneutikai konfliktus Egymástól túlságosan eltérõek voltak és maradtak a különbözõ gondolkodási struktúrák (én ezeket „teológiai befalazásoknak” nevezem), amelyek segítségével a kelet- és nyugat-európai egyházak a problémákat ugyan felismerik, ezeket azonban a saját hitvallásukhoz alkalmazkodó hermeneutikai eszközökkel dolgozzák fel. A hitvalláskutatással foglalkozó dr. Reinhard Thöle éppen erre utalt egyik áttanulmányozásra érdemes cikkében. Alapvetõ hermeneutikai konfliktus rejlik abban, ahogyan fõleg Kelet-Európa átalakulóban lévõ posztkommunista társadalmaiban az egyházak az önmaguk és a Szentírás, valamint a hagyományok közötti viszonyt értelmezik. A kommunizmus ideje alatt az egyházak túlélését egy szabványteológia biztosította, amely messzemenõen a saját szokásokon és teológiai hagyományokon alapult. Ez a teológia biztosította ugyan az ellenséges rendszerben a túlélést, de nem készítette fel az egyházakat „egy olyan teológiára, amely kapcsolatban áll a világ, fõképpen a nyugati világ gondjaival, a szekularizmussal, egy emancipált emberképpel vagy bármilyen más, az ökumenén belül felvetõdõ ellentétes állásponttal”... „A fordulat után egy olyan harc következett, amelyben a régi hermeneutika szembe került a nyugati egyházakban kifejlõdött hermeneutikával” – ezzel együtt ennek minden gyakorlati következményével, úgy mint: a nõi papságot, az Úrasztalához való kölcsönös meghívást, a vegyes házasságban élõ társak gyermekeinek vallásos nevelésére vonatkozó szabadságot vagy éppenséggel az azonos nemûek kapcsolatát tárgyaló kérdésekkel együtt. Az ilyen jellegû konfliktusokat egyházpolitikai módszerekkel, vagy éppenséggel anyagi támogatások kiutalásával/megvonásával semmiképpen sem lehet megoldani, hanem csakis az egymás iránti tisztelettõl vezérelt teológiai munkával.
Melyik egységre gondolunk? Hogy ez a munka mennyire nehéz, már az elsõ napon nyilvánvalóvá vált az ökumenében talán mindenkinek leginkább fájdalmas téma, az „Egység” kapcsán. Kirill, Szmolenszk és Kalinyingrád metropolitája a nyitóplénumon tartott értekezésében nyíltan a morális értékeket relativizáló nyugati befolyás ellen fordult. Õt az orosz ortodoxia erõs embereként tartják számon. Véleménye szerint az ökumené túlhaladott, sokkal fontosabb lenne az egyházak szolidaritása az értékvesztés, a szekularizáció, a homoszexualitás és a családok felbomlása elleni harcban. Sajnos a kereszténységben is népszerûvé vált „az emberi normák evolúciójának” a tévhite, majd leszögezte: „Ahhoz, hogy a mai világban sikeresen túléljünk, Európa keresztény kontinens kell maradjon”, mely adott esetben attól függ, „hogy maguk a keresztények mennyire képesek egy gyorsan változó multikulturális világban keresztény önazonosságuk megõrzésére, a Krisztus iránti töretlen hûségre.” Vvselovod Chaplin is egy, alapvetõen a nyugati egyházakkal ellentétes álláspontra helyezkedett. Amikor a külügyi feladatokat ellátó moszkvai pap azt nyilatkozta, hogy a nyugati demokráciákban megfigyelhetõ pártok közötti vita „a szellemi zavarodottság jele”, Hans Joachim Meyer, a Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke tiltakozásképp elhagyta az „Európa Fórum” termét.
PARTIUMI KÖZLÖNY Gyógyírként hatott mindezek után I. Bartholomaiosz, Ökumenikus Pátriárka nyitóbeszéde, aki egy nyitott, nacionalizmustól mentes ortodoxia mellett voksolt, amely a többi egyházzal és az európai muszlimokkal együtt lép fel a veszélyeztetett Teremtésért és a szegények emberi méltóságáért. A Konstantinápolyi Egyház fejeként õ pusztán tiszteletbeli elöljárója a világszerte 300 milliós ortodoxiának, nincs – a többi, nemzeti egyházak élén álló pátriárkákkal ellentétben – nemzetpolitikai béklyóban. Javaslatát, hogy az egyházi évben szeptember hónapban iktassák be a „Teremtés Napját”, széles körben kedvezõen fogadták. Hogy az ortodox identitás mit is jelenthet, arról az athéni prof. dr. Konstantinos Delikostantis elõadása során alkothattunk fogalmat: a platóni „Gorgiaszban” Szókratész kénytelen a szofista Kalliklészt végighallgatni, aki szerint Szókratész mindig ugyanazt mondja. Erre Szókratész, a sértõdöttség legcsekélyebb jele nélkül a következõket felelte büszkén: „Nem pusztán ugyanazt mondom, szeretett Kalliklészom, hanem ugyanazokról a dolgokról mondom mindig ugyanazt.” Ez a magatartás, folytatta az elõadó, kétségtelenül emlékeztet ökumenikus találkozók alkalmával az ortodox teológusok fellépésére, akik szókratészi kitartással mindig ugyanazt mondják, rendületlenül ismételgetik az egy ortodox véleményt. Ezt követõen a referens nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ez a kitartás „minden bizonnyal (!) különbözik attól a hûségtõl, melyet a protestánsok és katolikusok tanúsítanak saját magukkal szemben”, hiszen ez az ortodox kitartás nem más, mint a közöshöz, tehát az eredetihez való ragaszkodás. – Nincs tehát semmi új a nap alatt: ökumenikus találkozók alkalmával az ortodox teológusok megpróbálják azt az õ meglátásuk szerinti üdvös emlékezetet felébreszteni, amelyben az osztatlan egyház képe tûnik fel, továbbá törekszenek rámutatni arra, hogy az egyházak közötti párbeszéd nem az igazság keresése, hanem egy, a nyilvánvalóvá vált igazságban folytatott párbeszéd. Nehéz volt a helyzete a római katolikus referensnek, Walter Kasper kardinálisnak is, aki az egyház egységérõl kellett beszéljen – mindezt néhány héttel a Hit Kongregációja által kibocsátott és hevesen vitatott, az Egyház lényegét taglaló közleményének a megjelenése után (ebben a közleményben a reformáció egyházainak nincs egyházi jellegük, pusztán „egyházi közösségek”-ként szerepelnek). Érthetõ módon hangsúlyosan próbált emlékeztetni a történelmi egyházak közötti közös vonásokra. Szinte már könyörögve kérte a küldötteket, hogy „ne horgonyozzanak le már a találkozó elején az egymást elválasztó tényezõknél”, bár rögtön ezután kiemelte, hogy „egy simulékony és félrevezetõ ökumené” nem vezet sehová. Az egység csak „az igazságban” lehet jövõképes, bár pontosan az egyház lényegérõl alkotott különbözõ értelmezések képezik a kérdéskör gordiuszi csomóját: „Mivel nem egyezik az egyház természetérõl és nagyrészt az eukarisztiáról alkotott véleményünk, nincs lehetõségünk arra, hogy az Úrasztalát közösen üljük körül”. De tulajdonképpen már ezzel is tisztában voltunk. És azzal is, hogy minden teológiai magyarázómûvészet ellenére, melyet a Nagyszebenben jelenlévõ, teológiai elõképzésben nem részesült résztvevõk csak kevéssé értettek, hasznát pedig már semmiképp sem fogták fel, nyilvánvalóvá vált: nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy a római katolikus értelmezés szerinti valódi ökumené csakis az egyházaknak az egyedül üdvözítõ római egyház ölébe való visszatérését jelentheti.
Mindezek után az EKD (Németországi Evangéliumi Egyház) Tanácselnökére, Wolfgang Huber püspökre hárult az a feladat, hogy zseniális egyszerûséggel feltegye a döntõ kérdést: „Nem lenne-e ideje megtanulni, hogy teljes alázatossággal elismerjük: egyetlen egyház sem képes Krisztus világosságának teljes spektrumát képviselni? Hiszen ökumenikus törekvéseinket éppen az mozdítja elõ, hogy egyetlen egyház sem tükrözheti Krisztus világosságának a teljességét. Ha bármely egyház érvényesítené is azon igényt (figyeljük meg a feltételes módú fogalmazást!), hogy egyedül õbenne aktualizálódik Jézus Krisztus realitása, és ezáltal az egyház fundamentuma, ezzel megnehezítené, egyenesen megakadályozná azt, hogy mindannyian közösen tükrözzük Jézus Krisztus világosságát”. Ugyanakkor bizonyságot tett arról, hogy az evangéliumi egyházak meggyõzõdése szerint mindazok egyház-mivoltának az elismerése, akik az egységért és a Krisztus igazságáért küzdenek, ökumenikus alapszabály. „A sokféleségben való egységhez és a különbözõségben való megbékéléshez vezetõ utat szerintünk más módon nem lehet megtalálni.”
Politikai jelenlét Az egységrõl – immáron politikai vonatkozásban – szólt a néhány óra erejéig Nagyszebenben tartózkodó Manuel Barroso-nak, az EU-Bizottság elnökének a beszéde. A politikus az Európai Unió gyökereit meggyõzõdéses katolikus politikusok – mint pl. Schumann, De Gasperi, késõbb De Gaulle és Adenauer – kezdeményezéseként próbálta értelmezni, „akik munkanapok alkalmával a reggeli misén” találkoztak egymással. A küldöttek szívesen hallgatták az EU-Bizottság elnökét, aki szerint az egyházak Európa társadalmában számbelileg messze a legnagyobb – és nélkülözhetetlen – civil erõt képezik. Hiszen pontosan az általuk elvégzett elõzetes munka – amely az „egység a sokféleségben” és a „megbékélt különbözõség” széles körben ismert fogalmaihoz vezetett – vált a jövõ Európájának egyik fontos vezérfonalává. Traian Bãsescu román államfõ – egy becsületes ember, akit korrupcióellenes harcáért és sok, saját magát arcátlanul meggazdagító politikust érõ kritikája miatt választottak meg – lángoló bizonyságtételt tett Istenrõl a kiosztott beszéden kívül. Neki szüksége van a keresztények tevékenységére annak érdekében, hogy országa az emberi jogokat tisztelõ demokráciává válhasson. Röviddel ezután azonban egy „magas rangú személyiség“ állt a szónoki pulpitushoz: Radu herceg, a Svájcban élõ elõrehaladott korú I. Mihály király veje. „Egyetlen intézmény sem áll közelebb az ortodoxiához, mint a Korona”, kiáltotta a herceg, mire Bãsescu – a protokollt semmibe véve – tiltakozásképp elhagyta a sátort. Az ortodox küldöttek tapsoltak, a nyugati keresztények tanácstalanul nézegettek egymásra. Késõbb tudomásunkra jutott, hogy Mihály király egyengette 1999-ben II. János Pál pápa romániai látogatásának útját – ez volt az elsõ pápai látogatás egy ortodox országban. Ez a korszakos látogatás jelentette késõbb az addig izolált Románia korántsem vitamentes európai uniós felvételi folyamatában a tulajdonképpeni ajtónyitást.
Felismerések és eredmények? Nagyszebenben sem sikerült a holtpontra jutott ökumenét – különösen annak központi kérdését, az
PARTIUMI KÖZLÖNY elmélyítésre szoruló egyházi közösséget illetõen – elõmozdítani vagy a helyzetet akár említésre méltó módon akadálymentesíteni. Ehhez még túlságosan tisztázatlan az ökumené tulajdonképpeni célja. Ismét Huber volt az, aki az európai ökumené sajnálatos helyzetét találóan ecsetelte: „Három egymással összeegyeztethetetlen modellel van dolgunk: a római katolikussal, mely alig meri megkockáztatni a papi hivatalról folytatott dialógust, a protestánssal, mely mindenek fölött mindenek párbeszédére törekszik, végül pedig az ortodox egyházéval, mely a nyugati pluralizmus ellen kíván mozgósítani.” Nagyszebenbõl sajnálatos módon kiszorultak az ökumenikus báziscsoportok. Õk, akik a bázeli és a gráci Ökumenikus Nagygyûlést ezrével látogatták és hordozták, Romániában pusztán csalódtak volna: az egyházi hálózatok a nyugati világhoz tartoznak. Keleten más nótára táncolnak. Az ortodox ökumené ugyanis a tekintélyek, tehát a pátriárkák, metropoliták és püspökök ökumenéje – az egyház népe csak akkor mozdul, ha az elöljárók adnak valamit parancsba. Felülrõl lefelé: a romániai szervezõk minden mástól elzárkóztak. Valami ellenõrizhetetlen, dinamikus, „lentrõl felfele mozgalom” (pl. az elõvárosok tömbháznépéé) szemmel láthatóan nem volt kívánatos; a központi sátorhoz vezetõ úton többszörösen is megerõsített biztonsági ellenõrzések ezt nem is tették volna lehetõvé. Ez sajnálatos. Ezáltal az európai ökumenikus mozgalom mindinkább klerikalizálódik. Ez nem jelent mást, mint egy visszaesést a '70-es évek ökumenizmusába, amikor az ökumené nem volt más, mint az egyházi méltóságok parádés felvonulása. Így aztán a korábbi találkozók szivárványszínû ökumené-sálait sem viselte más, mint néhány tisztességben megõszült nyugati ökumené-veterán. Az ortodox egyház számára (mely az ország legnagyobb egyháza, és az állam széles körû támogatását élvezi) már pusztán az is sikert jelentett, hogy a Nagygyûlést Romániába hozhatták. Az is fontos volt számukra, hogy számos nemzeti és európai vezetõ politikus és egyházi fõméltóság személyesen mondta el üdvözletét (melyek véget nem érõ sora sok küldött számára felért egy kínzással). Az a tény továbbá, hogy Teoctist pátriárka épp a Nagygyûlés elõtt hunyt el, az új pátriárka választását pedig közvetlenül a Nagygyûlés utánra tervezték, még inkább a figyelem központjába állította az ortodox egyházat. Mindezek nyomán a nyugati megfigyelõben újra tudatosult, hogy az ortodoxia mennyire nem polaritásokban, hanem szimbiózisban gondolkodik, ami elsõsorban nép és egyház, nép és nemzet viszonyában válik érzékelhetõvé: Egyház és Állam ugyanazon érme két oldalát képezi. Egy ilyen felfogás igen nagy veszélyt rejthet magában, mivel ilyen alapon már háborúkat is robbantak ki. Például az, hogy a szerbség és az ortodox egyház egyetlen egységként tekintette és tekinti magát, végzetesnek bizonyult. Mi, nyugati keresztények más hagyományt képviselünk, inkább hajlunk a polaritásokban való gondolkodásra. Ugyanakkor azt is szem elõtt kell tartanunk, hogy ne saját nyugati mércénket tegyük meg az ökumenikus párbeszédek kiindulópontjává. Igényes és nehéz feladat mintegy 2000 embernek felkínálni a véleményalkotás lehetõségét. Az ökumené nagy kérdéseire, mint pl. az eukarisztia és a papi hivatal kérdése, inkább bilaterális kapcsolatok és szakértekezletek tudnak választ adni, bár ezeknek is új lendületre van szükségük. Mindemellett a logisztikai nehézségek, az események központja és a nagyrészt szétszórt szálláshelyek közötti távolság (akár 20 km is) nagy mértékben megnehe-
zítették a spontán találkozásokat és beszélgetéseket. Erre a célra a központi sátor mellett pusztán a helyi templomok álltak rendelkezésre, aminek végzetes következménye az lett, hogy ezekben szinte kizárólag az illetõ felekezet küldöttei találkoztak. Így éppen azt nem sikerült elérni, amit a Heidelbergbõl érkezõ Friederike Nüssel, az Evangéliumi Egyházak Európai Közösségének képviselõje fogalmazott meg (az õ beszámolója az „Egység”-fórumon az egyetlen nõi elõadás volt, a fórumokat tekintve): „Míg sokan a konszenzuson alapuló ökumené végét látják maguk elõtt, én inkább annak a veszélyét látom, hogy mindenki tudni véli, hogy mit fog mondani az ökumenikus partner – így képtelenekké válunk odafigyelni a mondanivalókra. A megbékélt különbözõségben való egység azonban csak egy olyan folyamat részeként valósulhat meg, amelyben az egyházak nyílt lépéseket tesznek egymás felé, egymásra odafigyelnek, közösen gondolkodnak teológiai kérdésekrõl, és korunk kihívásaira való tekintettel keresik a közös bizonyságtétel lehetõségeit.” Még egy szót a nagyszebeni protestáns jelenlétrõl: ez – legalábbis a plenárisokra vonatkoztatva – kevés kivételtõl eltekintve (Huber, Nüssel) alig volt észrevehetõ. Nyilvánvaló módon a protestantizmus még mindig keresi annak a lehetõségét, hogy hogyan hallassa hangját és hogyan képviseltesse önmagát az európai ökumenizmusban. Bár az Evangéliumi Egyházak Európai Közösségében alkalmuk nyílt volna egy jól körvonalazott képviseletre – a református, lutheránus és egyesült nemzeti egyházaknak azonban jobban meg kell tanulniuk közösen szólni és cselekedni, ezáltal pedig saját profiljukat a nyilvánosság elõtt világosabbá tenni. Legkésõbb akkor dõl majd el, hogy ez sikerülhet-e az Európai Egyházak Konferenciájának keretein belül, amikor hasonló alkalmakkor, protestánsokhoz illõ módon kiköveteljük a nõi teológusoknak és lelkésznõknek kijáró megfelelõ számú képviseletet úgy a szónoki pulpitusoknál, mint a munkacsoportokban – ahelyett, hogy pusztán a férficsoportok moderátoraiként mûködnének, mint ezen Nagygyûlés alkalmával. Hosszúak voltak a nagyszebeni utak, a vitás kérdések megoldását célzó egyeztetések kényes parkettjén inkább csak topogtak az emberek – egyesek azért, mert saját „ortodoxiájukról” amúgy is meg voltak gyõzõdve, mások azért, mert óvatosnak kellett lenniük, megint mások pedig azért, mert „Bizánc” és „Róma” között nekik ezen a találkozón alig volt összetéveszthetetlenül egyéni véleményük. Vigasztaló volt, hogy legalább az utóbbiak, a reformátusok és a lutheránusok képesek voltak részt venni a zárónapon egy közös, többnyelvû istentiszteleten. Lendületet kell vinni az európai ökumenébe, mire kevesebb, mint két év múlva, a Konferencia megalapításának 50. évfordulóján (2009. július 15-19.) Lyonban kezdetét veszi az Európai Egyházak Konferenciájának következõ Nagygyûlése. Ha az Európai Egyházak Konferenciájának elnöke, a franciaországi Jean-Arnold de Clermont református lelkész erre a következõ nagyszabású eseményre, mint „kulcsfontosságúra” tekint, és amellett voksol, hogy „az ökumenikus mozgalmat újra meg kell határozni, saját magunk európai bizonyságtétele érdekében új és kreatív utakat kell keresni”, akkor Nagyszeben után jogosan tevõdik fel a kérdés, hogy ezt eddig miért nem tettük meg. Lehetséges, hogy az Ökumené mindeddig „gyermekcipõben” járt, most azonban már nyilvánvalóan „zsákutcába” jutott. Egy további nagyszabású rendezvény nem valószínû, hogy képes lesz onnan elmozdítani.
11. OLDAL
Az ökumené Romániában A történelem Romániában is nyomot hagyott az egyházak közötti viszonyon. A nyelvi különbség mellett, amely a román ortodoxokat (19,8 millió) a római katolikus (1,1 millió), a református (kb. 800000), unitárius (76000) és lutheránus (15000) magyaroktól elválasztja, mélyen gyökerezõ történelmi ellentétek is jelen vannak. Erdély évszázadokon keresztül Magyarország, így 1918-ig a Habsburg Monarchia része is volt. Bár a románok a 19. század közepétõl többségbe kerültek, az elsõ világháború végéig a magyarok, valamint a lutheránus szászok (akik a '80-as, '90-es évek nagy kivándorlása következtében mindössze 20000-en maradtak) voltak a meghatározó népek és egyházak. 1700 óta még egy buktatója van az erdélyi és bánsági ökumenizmusnak: a Görög Katolikus, Rómával egyesült Egyház (1,4 millió), amely istentiszteletét a keleti rítus szerint tartja. Miután Rómának le kellett mondania a magyarok nagy részérõl és az összes szászról a protestantizmus javára, a katolikus egyház a jogegyenlõség és privilégiumok ígéretével kecsegtetve buzdította a román ortodoxokat az áttérésre. Sok, ortodoxként elnyomott román választotta ezt az utat. Miután a román kommunisták 1948 után teljesen el akarták zárni az országot Nyugat-Európától, a görög katolikus egyházat betiltották, a nem ortodoxokat pedig a legjobb esetben pusztán tolerálták. A görög katolikusok templomai átkerültek az ortodoxok tulajdonába. Az 1989-es fordulatot követõen a görög katolikus egyházat újra engedélyezték. Valamikori tulajdonaikra irányuló érthetõ követeléseik mai napig árnyékot vetnek az ortodox-katolikus viszonyra. Mellesleg a református magyaroknak az állammal, esetenként az ortodox egyházzal szemben támasztott restitúciós követeléseit sem nevezhetjük kielégítõ módon rendezettnek. Így került sor a Nagygyûlés ideje alatt néhány váradi fiatal, véleményem szerint szükségtelen és egy európai kulturális fõvároshoz méltatlan letartóztatására, akik egy szórólap segítségével egy református gimnázium sportpályájának az ortodox egyház tulajdonába való kétes átkerülésére szerették volna felhívni a figyelmet. A történelmi tényezõk súlya mellett a neoprotestáns egyházak (fõleg baptista és pünkösdista gyülekezetek) evangelizációs munkája is megnehezíti az ökumenikus közeledést. Tulajdonképpen nem csoda az, hogy Romániában mindeddig nem sikerült létrehozni egy Ökumenikus Tanácsot, nem is beszélve a Charta Oecumenica aláírásáról. Ezen a helyzeten a Nagyszebenben megtartott Nagygyûlés sem tudott változtatni. Bár a román ortodox egyház egyetlen latin nyelvû ortodox egyházként, egy jellemzõen multikulturális országban kivételes közvetítõ szerepet játszhatna Nyugat és Kelet között (és, amint Nagyszeben ennek tulajdonképpen szép példája, ezt részben teszi is), igazán nem könnyíti meg a kisebbségi egyházak számára, hogy ezek egyenrangúakként folytathassanak ökumenikus párbeszédet a többséggel. Ugyanakkor – talán a szászok kivételével – az elzárkózásra hajló kisebbségi egyházak sem könnyítik meg a többségi egyház dolgát. Napjainkban az egymástól való elfordulás még erõsebb, mint a készség a szorosabb közösségalkotásra, ez viszont lehetetlenné tesz mindenféle ökumenikus újrakezdést. Fordította: DR. ANCA TIBOR-ATTILA
12. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
PÜSPÖKÖK TALÁLKOZÓJA Tõkés László püspök, EP-képviselõ meghívására ültek össze 2008. február 5-én Nagyváradon az erdélyi magyar egyházak vezetõi. Az alábbiakban a tanácskozáson elfogadott dokumentumokat tesszük közzé.
Nyilatkozat Az erdélyi magyar egyházak vezetõi örömmel tettek eleget Tõkés László püspök, európai parlamenti képviselõ nagyváradi meghívásának, hogy javaslataikkal és elképzeléseikkel cselekvõ módon támogassák brüsszeli munkáját. 1. Az erdélyi magyar egyházvezetõk egyedi lehetõséget és eszközt látnak abban, hogy elnyert mandátumával Tõkés László püspök közvetlen módon, a választott erdélyi és Kárpát-medencei magyar képviselõkkel közösen képviselheti erdélyi magyar egyházaink és híveink érdekeit az Európai Unió Parlamentjében, és örömmel nyugtázzák, hogy a keresztény értékrend újszerûen és közvetlen módon jelenülhet meg Európa legfontosabb döntéshozó fóruma elõtt. 2. Az erdélyi magyar egyházfõk üdvözlik és teljes támogatásukról biztosítják Tõkés László püspök, európai parlamenti képviselõ azon vállalását, hogy a Keresztény Európát! elnevezésû programja keretében a keresztény identitást és szellemiséget erõsítse Európában, illetve a keresztény örökségünkbõl származó értékrendet érvényesítse az Európai Unióban és az Európai Parlamentben. Ugyanakkor tisztelettel felkérik valamennyi európai parlamenti képviselõt, hogy lehetõségeikhez mérten támogassák Tõkés László EP-képviselõ vonatkozó célkitûzéseit. 3. Az erdélyi magyar egyházvezetõk örömmel értesülnek arról, hogy Tõkés László EP-képviselõ a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Esztendejének keretében önálló javaslatcsomagot terjesztett az Európai Parlament Elnöksége elé, és teljes támogatásukról biztosítják (1) a nemzetközi Biblia-kiállítás megrendezését az Európai Parlamentben, (2) a Kereszténység és Európa címû kettõs konferencia – brüsszeli és erdélyi – megrendezését a vallások közötti valódi ökumenikus párbeszéd érdekében, illetve (3) Õszentsége XVI. Benedek pápa meghívását az Európai Parlamentbe. 4. Az erdélyi magyar egyházvezetõk az Európai Unió támogatási forrásainak megszerzése érdekében Tõkés László püspök figyelmébe ajánlják annak lehetõségét, hogy törvénymódosítási kezdeményezésével az európai egyházak is pályázati jogot nyerjenek. Nagyvárad, 2008. február 5. Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Dr. JAKUBINYI GYÖRGY érsek Nagyváradi Római Katolikus Püspökség TEMPFLI JÓZSEF megyéspüspök Szatmári Római Katolikus Püspökség SCHÖNBERGER JENÕ püspök Erdélyi Református Egyházkerület Dr. PAP GÉZA püspök Királyhágómelléki Református Egyházkerület CSÛRY ISTVÁN helyettes püspök Unitárius Egyház Dr. SZABÓ ÁRPÁD püspök Evangélikus-Lutheránus Egyház ADORJÁNI DEZSÕ ZOLTÁN püspök Romániai Magyar Baptista Szövetség GERGELY ISTVÁN elnök
ÁLLÁSFOGLALÁS A Romániában elismert felekezetek egy esztendõvel ezelõtt konkrét javaslatokat tettek a tanügyi törvénytervezetre nézve, a felekezeti oktatásra, illetve az iskolai vallásoktatásra vonatkozóan. A 2008 januárjában közvitára bocsátott tanügyi törvénytervezet részben beépítette a törvényszövegbe az egyházak javaslatait, valamint azokat a törvénycikkelyeket, amelyeket a már megszavazott kultusztörvény tartalmaz az egyházi oktatással kapcsolatban. Az erdélyi történelmi egyházak sajnálattal állapítják meg, hogy éppen azok az alapelvek nem kerültek be a törvénytervezetbe, illetve csorbultak, amelyek a teljes körû felekezeti oktatásra, az egyházi autonómia tiszteletben tartására és a felekezeti iskoláknak az állam általi teljes körû finanszírozására vonatkoznak. Megállapítható, hogy a törvénytervezet nem biztosít kellõ súlyt a felekezeti oktatásnak, annak ellenére, hogy Románia Alkotmányának 32. cikkelye – immár öt éve – kimondja ennek az oktatási formának a létjogosultságát: (5) „Az oktatás minden fokon állami, magán és felekezeti intézményekben folyik, a törvény feltételei között” (32. szakasz, 5. cikkely) Megdöbbenéssel állapítjuk meg, hogy a törvénytervezet-csomag felsõoktatásra vonatkozó részének egyetlen cikkelye egyetlen alpontjában tesz említést a felekezetek által fenntartott felsõoktatási intézményekrõl (11. cikkely, 8. bekezdés). A romániai magyar történelmi egyházak ezúton is kifejezik azon szándékukat, hogy – történelmi és hitbeli hagyományainknak megfelelõen – az óvodától az egyetemig tanintézeteket alapíthassanak és tarthassanak fenn. Ennek megfelelõen kérjük, hogy a felekezeti oktatás – az alkotmányosság szellemében – méltó helyet és súlyt kapjon a törvénycsomagban. A törvénynek – többek között – szavatolnia kell a felekezeti oktatás önállóságát és ingyenes jellegét, az egyházak által alapított tanintézmények autonómiáját, az egyházi iskolák vezetõ testületeinek és személyi állományának a fenntartó egyházak általi kinevezését, illetve visszahívását. Tekintettel arra, hogy a felekezeti tanintézmények tanulóinak, illetve hallgatóinak szülei az ország adófizetõ állampolgárai, ezért nyomatékosan kérjük, hogy ezen tanintézmények számára – az állami oktatási intézményekhez hasonlóan – a törvény biztosítsa a finanszírozás mindhárom formáját,
úgymint: alapfinanszírozás, kiegészítõ és kompenzációs finanszírozás. Meggyõzõdésünk, hogy a felekezeti oktatás össztársadalmi érdek, melynek törvényi garantálásával az egyházak által mûködtetett tanintézmények egész társadalmunk szellemi-erkölcsi életére jótékony hatással lesznek. Éppen ezért kérjük a törvényalkotókat, hogy a Romániában elismert felekezetek által január 24-én, Nagyváradon elfogadott törvénymódosító javaslatokat építsék be az oktatási törvénycsomagba. Nagyvárad, 2008. február 5. Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség DR. JAKUBINYI GYÖRGY érsek Nagyváradi Római Katolikus Püspökség TEMPFLI JÓZSEF megyéspüspök Szatmári Római Katolikus Püspökség SCHÖNBERGER JENÕ püspök Erdélyi Református Egyházkerület DR. PAP GÉZA püspök Királyhágómelléki Református Egyházkerület CSÛRY ISTVÁN helyettes püspök Unitárius Egyház DR. SZABÓ ÁRPÁD püspök Evangélikus-Lutheránus Egyház ADORJÁNI DEZSÕ ZOLTÁN püspök Romániai Magyar Baptista Szövetség GERGELY ISTVÁN elnök TÕKÉS LÁSZLÓ Európai parlamenti képviselõ
Tiltakozik az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége határozottan tiltakozik a román kormány azon rendelete ellen, amelyben január 1-jétõl elveszik az állami támogatást azoktól a diákoktól, akik betöltötték 18. életévüket, de nem fejezték be iskolai tanulmányaikat. Azért felháborító ez a hátrányos megkülönböztetés, mert ez a juttatás az Európai Unió valamennyi országában jár a diákoknak. Csehországban például 26, Szlovákiában 25 éves korig kapja ezt a támogatást az a tanuló, aki a tanulmányait folytatja. Ezekben az államokban és az Európai Unió legtöbb államában a pénzt egyetemisták is kapják. Az a tény, hogy a továbbtanuló diákok már 11. osztálytól kezdve elveszítik ezt a havi 32 lejes családi pótlékukat – s ezt az összeget nem kaphatják meg 12. osztályban sem, ha középiskolá-
ban tanulnak, vagy 13. osztályban sem, ha szakközépiskolába járnak –, hozzájárulhat ahhoz, hogy sok gyermek a 10. osztály után abbahagyja a tanulmányait. Felszólítjuk az államelnököt, a kormányfõt, a Munka-, Család- és Esélyegyenlõségi Minisztériumot, a parlamenti pártokat, az európai uniós képviselõket, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy ez a hátrányos megkülönböztetés minél hamarabb megszûnjön és újra minden középiskolai tanuló megkapja a gyermekpénzt. Felkérjük azokat a szervezeteket, amelyek egyetértenek az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének felhívásával, hogy csatlakozzanak tiltakozó kezdeményezésünkhöz. CSÍKI SÁNDOR elnök
DÁNÉL SÁNDOR alelnök
13. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
EURÓPAI HÍRMONDÓ Levél Leonard Orbanhoz EURÓPAI UNIÓ LEONARD ORBAN TÖBBNYELVÛSÉGÉRT FELELÕS BIZTOSNAK BRÜSSZEL Tisztelt Biztos úr! Közös hazánk, Románia polgáraként és európai parlamenti képviselõjeként ezúton kívánom felhívni Biztos úr figyelmét Dan Voiculescu romániai szenátornak a „nyelvtörvény” néven elhíresült törvénykezdeményezésére. Az Ön által vezetett, a többnyelvûséggel foglalkozó magas szintû munkacsoport zárójelentésében ez olvasható: „az új évszázad elsõ évtizedében olyan nyelvoktatási politikát vezettek be, amely minden nyelv megtanulását szeretné ösztönözni, beleértve a regionális vagy kisebbségi, a bevándorlók által beszélt és a fõbb világnyelvek tanulását is”. Ezen európai szellemiségû elõirányzattal teljes ellentétben Dan Voiculescu szenátor tavaly óta egy olyan törvénytervezet elfogadásáért kardoskodik Románia Parlamentjében, amely Románia mindazon polgáraitól megvonná az állampolgárságot, akik „nem beszélik az állam nyelvét”. Voiculescu úrnak többek között Románia kormánya is jelezte a 3828/14.12.2006-os számú állásfoglalásában, hogy törvénykezdeményezése alkotmányellenes, mivel Románia Alkotmánya kimondja: (5/2) „a születés által elnyert állampolgárságot nem lehet megvonni”;
(6/1) „az állam elismeri és garantálja a kisebbségek jogát ahhoz, hogy megõrizzék, fejlesszék és kifejezhessék nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási önazonosságukat”; illetve (6/2) „az államnak a nemzeti kisebbségek önazonosságának védelmében, fejlesztésében és kinyilvánításában hozott intézkedései nem lehetnek diszkriminatívak”. Ugyanakkor a 215/2001. számú közigazgatási törvény 90. szakaszában biztosítja, hogy (1) azokban a területi közigazgatási egységekben, ahol a kisebbségekhez tartozó állampolgárok számaránya meghaladja a lakosság 20%-át, a helyi közigazgatási hatóságokhoz anyanyelvükön fordulhatnak szóban és írásban is a polgárok, s a választ mind románul, mind az anyanyelvükön kérhetik. Továbbá a 304/2004. számú igazságügyi törvény 14. cikkelye is kimondja: (2) a kisebbségekhez tartozó állampolgárok a bíróság elõtt használhatják anyanyelvüket. Összegezve: Voiculescu úr „nyelvtörvénye” Románia törvényeinek eleve ellentmond. Ugyanakkor Románia a 396/2002. számú törvény által elfogadta az Európai Állampolgársági Egyezményt, amelynek 5. cikkelye „a diszkrimináció tilalmát” foglalja magába – az alábbiak szerint: „A diszkrimináció tilalma 1. A részes államok állampolgárságra vonatkozó szabályai nem tartalmazhatnak megkülönböztetést vagy nem foglalhatnak magukba semmilyen olyan gyakorlatot, amely kimeríti a nemen, valláson, fajon, bõrszínen vagy nemzeti vagy etnikai származáson alapuló diszkriminációt. 2. Minden részes államot a diszkrimináció tilalmának elve vezérel állampolgárai tekintetében, füg-
Búcsú Tom Lantostól, az amerikai Kongresszus Külügyi Bizottságának elnökétõl Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében szeretném kifejezni mély szomorúságomat, amit Tom Lantos amerikai képviselõ halála okozott, aki igazi szövetségesünk volt az Egyesült Államokban. Az emberi jogok fáradhatatlan védelmezõjeként Lantos képviselõ számtalan alkalommal szólalt fel kritikus hangon a kétmilliós erdélyi magyar közösség érdekében. Hálásak maradunk a '80-as évekbeli erdélyi falurombolás elleni akciójáért. Hálásak maradunk azért a szerepéért, amit az 1989-es közép-kelet-európai rendszerváltások érdekében vállalt, beleértve a mi országunkat is. Hálásak maradunk azért a kitartó támogatásért, amit a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében bizonyított. Hálásak maradunk az erdélyi magyar történelmi egyházak restitúciós törekvéseinek támogatásáért. Minden beszélgetésünk alkalmával kitörõ büszkeséggel szólt magyarságáról. Utoljára 2007. június 12-én találkoztunk Washingtonban a Kommunizmus Áldozatainak Emlékmûvének leleplezése alkalmával. Holokauszt-túlélõként õszinte átérzéssel beszélt a kommunista terror világszerte szedett százmillió áldozatáról, beleértve a magyar nemzet fiait is, valamint párhuzamot vont a fasiszta totalitarizmus és a kommunista önkényuralom között. Mindig úgy fogok rá emlékezni, mint egy szabadságszeretõ amerikai magyarra, aki sosem feledkezett meg az erdélyi magyarokról. Együttérzésünket fejezzük ki a Lantos családnak! 2008. február 12. TÕKÉS LÁSZLÓ európai parlamenti képviselõ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
getlenül attól, hogy õk születésüknél fogva állampolgárok-e, vagy az állam állampolgárságát késõbb szerezték meg.” Szintén az Európai Állampolgársági Egyezmény 7. cikkelye rendelkezik „Az állampolgárság ex lege vagy a részes állam kezdeményezése alapján történõ elvesztésérõl”, és az abban foglaltak között egyetlenegyet sem találni, amely „az államnyelv mindenki számára való kötelezõ ismeretét” írná elõ. Tisztelt Biztos úr! Románia Parlamentje nemrég ratifikálta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amely a 7. cikkely d) pontjában elõírja: „a regionális és a kisebbségi nyelveknek a magánéletben és közéletben, szóban és írásban való használatának megkönnyítését és/vagy bátorítását”. Kérem, mindezek figyelembevételével, élve biztosi jogosítványaival hasson oda, hogy mindannyiunk közös érdekében Románia továbbra is az európaizálódás útján maradjon. Nevezetesen, szíveskedjék annak érdekében közbenjárni, hogy Dan Voiculescu hírhedt, diszkriminatív, a nemzeti kisebbségeket emberi és nemzeti méltóságukban sértõ nyelvtörvénye haladéktalanul lekerüljön Románia Parlamentjének napirendjérõl. Tisztelettel küldöm üdvözletemet: 2008. február 14. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ
VAJDASÁGI MAGYAR DEMOKRATA PÁRT TEMERIN TÕKÉS LÁSZLÓ, EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELÕ NAGYVÁRAD Tisztelt Képviselõ Úr! Kedves László! A Vajdasági Magyar Demokrata Párt választmánya szombaton megismerkedett a nekünk küldött leveleddel. Megállapítottuk: Te és – ezt leveledbõl tudjuk – Becsey Zsolt vállaltátok elsõként a vajdasági magyar autonómia-tervezet nemzetközi képviseletét. Köszönet érte. Nagy megtiszteltetés lenne a számunkra, ha részt tudnál venni a VMDP március 29-re tervezett választási konvencióján. Ezen az összejövetelen kívánjuk véglegesíteni a Magyar Koalíció közös magyar autonómia-tervezetét. Mi a VMDP-ben különös jelentõséget tulajdonítunk annak, hogy mind a magyar (perszonális) autonómia ismérvei, mind a szavatolt parlamenti helyek igénye, helyet kapott a januári köztársasági elnökválasztás elsõ fordulójára megfogalmazott tizenkét pontos hárompárti közös programban. Sõt, a rendszerváltás óta elõször elmondhatjuk azt is, hogy egy belgrádi szerb kormánypárt alelnöke, s egyben tartományi tisztségviselõje (Bojan Pajtic, a tartományi végrehajtó tanács elnöke) olyan feljegyzést írt alá, amely tartalmazza mind a magyar (perszonális) autonómia ismérveit, mind pedig a szavatolt parlamenti helyekre vonatkozó magyar igényt. Íme, most meg két nagytekintélyû európai parlamenti képviselõ is segíti a dokumentum nemzetközi elfogadtatását. Reméljük, hogy ezek után a Magyar Koalíció autonómia-tervezetének nemzetközi képviseletétõl a magyar kormányzat sem zárkózik el. A VMDP konvenciójára szóló hivatalos meghívót a legrövidebb idõn belül elküldjük. Abban a reményben, hogy a márciusi összejövetelen konkrétabban is beszélgethetünk közös dolgainkról, baráti üdvözlettel: Temerin, 2008. február 18. ÁGOSTON ANDRÁS
14. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
Temesvártól Brüsszelig! „Az Európai Unió reformját meghatározó és gyakorlatba ültetõ folyamat sikere azon is múlhat, hogy tagországai képesek-e szembenézni a mögöttünk hagyott évszázad történéseivel, és ennek tanulságait fel tudják-e dolgozni a jövõtervezés során, vagy ezt elmulasztva megismétlésüket kockáztatják. Az 1989-es rendszerváltoztató események után közel két évtizeddel még mindig idõszerû kérdések a kommunista örökség feldolgozása, az átvilágítás és a lusztráció” – írja Tõkés László az Unió, Erdéllyel! címet viselõ programjában. Ennek jegyében az EP-képviselõ konferenciasorozatot indított, valamint egy kutatócsoport felállítását kezdeményezte, hogy a temesvári események 20. évfordulóját már méltóképpen, valamelyest megtisztulva ünnepelhessük. Püspökként továbbra is egyházkerülete teljes átvilágítása mellett tesz hitet, ebben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is támogatja (amint az olvasható a mellékelt igazgatótanácsi határozatban). A téma súlyához mérten, mintegy a hely szelleme által megkövetelten tartották a programsorozat nyitókonferenciáját 2008. február 15-én, a Temesvár-Belváros Református Egyházközség gyülekezeti termében, amely Újvárossy Ernõnek, a forradalom elsõ mártírjának, Tõkés László egykori közvetlen hívének nevét viseli. A „Szembenézés a kommunizmus örökségével” címet viselõ értekezletnek emellett fokozott idõszerûséget kölcsönzött, hogy egy évvel ezelõtt született meg a Tismãneanu-jelentés, melynek alapján a román államfõ elítélte a kommunizmust, másfelõl hogy az Alkotmánybíróság a közelmúltban hozott határozatában nyilvánította alkotmányellenesnek a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) mûködését, amivel épp a kom-
munista múlt felfedése lehetetlenül el. A találkozó lényegét talán Marius Oprea, a Kommunizmus Bûntetteit Feltáró Intézet elnöke, miniszterelnöki tanácsos fogalmazta meg a legtömörebben: a kommunista struktúrák, intézmények nem szûntek meg, hanem „privatizálták õket”. A volt állambiztonság átmentette hatalmát, a „szekusállomány” másod-harmadvonala vezetõ pozíciókba került, és jelenleg a hatalomgyakorlás számos eszközével rendelkeznek. Ha nem nézünk õszintén szembe múltunkkal, ha nem tárjuk a széles közönség elé az elkövetett bûnöket, ha nem hozzuk nyilvánosságra a „szekusdossziékat”, azt kockáztatjuk, hogy mindez – (kissé) más formában, más név alatt ugyan, de lényegét tekintve változatlanul – megismétlõdhet. Nem egyszerûen a múlt árnyékáról van szó csupán, hanem a jelenünkrõl, és amirõl meg szokás feledkezni: gyermekeink jövõjérõl is. Mert mi a garancia arra – válaszolta a közönség soraiból érkezett felvetésre Marius Oprea –, hogy akik egykor jelentettek, ma ugyanúgy nem jelentenek? Ha elmarad a felelõsségre vonás, a tisztázás, akkor tulajdonképpen ennek engedünk teret – figyelmeztetett. A konferencia elõadói – Tõkés László püspök, EP-képviselõ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, a miniszterelnöki hivatal részérõl Marius Oprea tanácsos, a Kommunizmus Bûntetteit Feltáró Intézet elnöke, valamint Vincze Gábor, Molnár János és Nagy Mihály jelenkortörténészek, moderátorként Toró T. Tibor parlamenti képviselõ, az EMNT alelnöke – mintegy darabonként illesztették össze a mozaikdarabkákat. A közönség hathatós közremûködésével alakult ki a történetekbõl törté-
nelem, felbújtatott presbiterek védték meglehetõs vehemenciával a besúgóként leleplezett tiszteletesüket a megbocsátás erényét és a gyors felejtés védekezõ mechanizmusát gyakorolva, miközben az elõadók az ítélkezés kényszere nélkül sorjáztatták a megdöbbentõ adatokat, kutatásaik részeredményeiként felvillantva a pártállami erõszakintézmények és az egyházi vezetés szoros összefonódását, érzékletes példákkal mutatván meg, milyen mélységekig hatolt be mindennapi életünkbe a kommunista titkosszolgálat, hogy mai napig a legmagasabb szintig mennyire befolyásolják a döntéshozókat, és hogy mennyire ellenõrzésük alatt tarthatják mindennapi életünket (lásd FNI-botrány). Tõkés László európai parlamenti képviselõ újságírói kérdésre végsõ célként azt jelölte meg, hogy végre a világ közvéleménye is ítélhesse meg a kommunizmust a maga teljességében, rendeljék oda, ahová való: a fasizmus mellé. Ezért tartja fontosnak a Tismãneanu-jelentés magyar vonatkozású fejezetének kiteljesítését és önálló formában való megjelentetését, amelyen a Vincze Gábor-vezette kutatócsoport dolgozik. Ez okból szerveznek márciusban, Brüsszelben, rendszerváltó-konferenciát, ahol a volt szovjet tömb országainak rendszerváltó élharcosai cserélnek eszmét. „Mivel ünnepelhetnénk legméltóbban a temesvári népfelkelés 20. évfordulóját?” – tette fel a kérdést Tõkés László püspök az értekezletet követõ munkaebéden. „Forradalommal” – hangzott a lényegretörõ válasz a résztvevõk körébõl. Temesvár-Nagyvárad, 2008. február 15. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ sajtóirodája
Levélváltás Elõzõ lapszámunkban már beszámoltunk arról az abszurd helyzetrõl, hogy a román Demokrata Liberális Párt akadályozza Tõkés László püspök, EP-képviselõ felvételét az Európai Néppártba. Ennek érdekében a rágalmazástól sem riadnak vissza. Alábbi összeállításunk önmagáért beszél.
EURÓPAI PARLAMENT A NÉPPÁRTI FRAKCIÓ TAGJAI RÉSZÉRE A román delegáció hivatalos álláspontja Tõkés Lászlónak az Európai Néppárthoz és az Európai Demokraták Frakciójához való csatlakozása tárgyában Tisztelt Munkatársak! A következõ üzenetet Tõkés úr azon legutóbbi levele kapcsán küldöm Önöknek, amelyet frakciónk tagjainak címzett. Köztudott, hogy a román néppárti delegáció arra a döntésre jutott, hogy nem támogatja a Romániában függetlenként mandátumot szerzõ Tõkés László néppárti tagfelvételét. A döntés demokratikus módon született, amit delegáción belüli vita elõzött meg. A döntés az Európai Néppárt és az Európai Demokraták
Frakciójának szabályzatát figyelembe véve született, amely kimondja, hogy egy nemzeti delegációnak jogában áll döntenie saját országa képviselõjének tagfelvételi kérelmérõl. Több fontos körülmény játszott közre a döntés meghozatalában, amelyek Tõkés úr politikai tevékenységének hangsúlyozottan nacionalista üzenetével hozhatók kapcsolatba. Tõkés úr európai választási kampányát kizárólag a területi autonómia jelszava köré építette, a Románia területéhez tartozó ún. Székelyföld összefüggésében. A döntéshozatalt egy, a Tõkés úr tagfelvételi kérelmének elfogadása esetén fellépõ, az ez évi romániai választásokra gyakorolt politikai visszahatás részletes elemzése elõzte meg. (Helyhatósági választásokra májusban, általános választásokra novemberben kerül sor). Ahogy azzal Önök is tisztában vannak, a Demokrata Liberális Párt nyerte meg a 2007. novemberi európai parlamenti választásokat. Az erdélyi régió, amihez Székelyföld is tartozik, ugyanaz a terület, amely a legtöbb szavazatot biztosította számunkra. A fentnevezett országrészben a Demokrata Liberális Pártnak számos megyeközponti polgármestere van. Ezek jelentõs nehézségek elé nézhetnek az elkövetkezendõ választásokon, ha magyarázattal kell majd szolgálniuk, hogy a párt, amelynek õk is tagjai, miért fogadta be saját európai politikai tömörülésükbe Tõkés urat, aki nyíltan felvállalja a területi autonómia ügyét néhány erdélyi régió esetében. A mi pártunk ereje a minden európai tagországot képviselõ politikai pártok együttes erejébõl fa-
kad, ezért a tagpártok számára természetes és magától értetõdõ, hogy megpróbálják maximalizálni országuk politikai eredményeit. Tõkés László politikai tevékenységét és nézeteit hivatottak bemutatni a következõ csatolt szemelvények Az idézett részek Tõkés úr hivatalos honlapjáról származnak, ami a következõ címen található meg: www.tokeslaszlo.eu. Különösképpen szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy két friss, az Európai Parlamentbe való megválasztása után született nyilatkozatában azt állítja, hogy Erdély és Bánság (két román régió) nem romániai területek. A nyilatkozatában fény derül Tõkés úr azon szándékára is, hogy Brüsszelben lobby-irodát nyit „Székelyföld” autonómiáját kivívandó. Legvégül, kérjük, vegyék figyelembe, hogy a fenti ügy kizárólagosan Románia hatáskörébe tartozik, és bármely EU-s tagország beavatkozási kísérlete teljes mértékben helytelennek minõsül. SORIN FRUNZÃVERDE, a román néppárti delegáció vezetõje, a Román Demokrata-Liberális Párt Nemzetközi Kapcsolatainak aligazgatója MARIAN-JEAN MARINESCU, az Európai Néppárt és az Európai Demokraták Frakciójának alelnöke, a Román Demokrata Liberális Párt országos vezetõségének tagja
15. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY AZ EURÓPAI NÉPPÁRTI FRAKCIÓ TAGJAINAK STRASBOURG Kedves Képviselõtársam! Ez év január 24-én levélben kértem szíves támogatását az Európai Néppárti Frakcióba való felvételemhez. Az ügyben azóta sem történt elõrelépés. Utóbb megdöbbenéssel értesültem arról, hogy Sorin Frunzãverde és Marian-Jean Marinescu, a romániai néppárti delegáció vezetõ képviselõi, levelemhez hozzájutva, szintén írásbeli úton keresték meg a frakció tagjait, és próbálták rossz színben feltüntetni személyemet. Sõt, az is visszajutott hozzám, hogy a román delegáció egyes tagjai széles körû rágalmazó lobbit folytatnak ellenem, azzal vádolva, hogy én Románia területi integritása ellen küzdök. Méltatlannak tartom, hogy ezen lehetetlen rágalmak ellen védekezzem. Most már mindenki számára világos lehet, hogy Romániában milyen elõítéletes diszkriminációnak vannak kitéve azok, akik saját kisebbségi közösségük jogaiért emelik fel a szavukat. Számomra a legfurcsább az, hogy közel húsz évvel a Ceauºescu-diktatúra bukása után, az európai demokrácia fõvárosában ismételten azokkal találom szembe magamat, akik annakidején a barikád másik oldalán állottak (tisztelet a kivételnek). Ezeket a sorokat tájékoztatásnak szánom. Tisztelettel küldöm jókívánságaimat: Strasbourg, 2008. február 20. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ
TISZTELT MUNKATÁRSAK! Elképzelhetetlennek tartom, hogy az Európai Unióban, ahol a legerõsebb politikai irány a decentralizáció, és a legtöbb tagállamban létezik valamilyen autonómiaforma, a román európai parlamenti küldöttségnek hatalmában áll akadályozni vagy ellehetetleníteni Tõkés László püspök néppárti tagságát. Hangsúlyos módon emlékeztetek arra, hogy az autonómia (annak különbözõ módozataival) az egyik legjobb, széles körben elfogadott és mûködõképes megoldás a többség és a nemzeti-, illetve regionális kisebbségek együttélésére, különösképpen azért, mert ez a megoldás egyáltalán nem veszélyezteti az adott ország területi integritását. Az Európai Néppárt és az Európai Demokraták Frakciójának nagy szégyenére válna, ha ilyen nevetséges és mondvacsinált okok alapján megtagadnánk Tõkés László tagfelvételét. És mindezt ráadásul azzal az emberrel tennénk meg, aki az Európai Néppárt egyik tagpártjának a tagja, a keresztény értékrend jeles képviselõje, és akinek jelentõs szerepe volt Románia jelenlegi demokráciájának kivívásában. Õszintén remélem, hogy az Európai Néppárt és az Európai Demokraták – a keresztény értékrendet felvállaló képviselõtársaim – nem veszik komolyan a román delegáció félrevezetõ okfejtését. Tisztelettel:
BAUER EDIT
TISZTELT MUNKATÁRSAK!
valamint egyetemes jóváhagyáson, egyetértésen és hosszú évek gyakorlatán alapszanak.
Szeretném kifejezni szégyenérzetemet csoportunk hozzáállása miatt, amit Tõkés püspök csatlakozását illetõen tanúsított. Tõkés úr tényleges tagja az egyik Európai Néppártnak. A kultúrák közötti párbeszéd európai évében (2008), ha már a lehetõségét sem adjuk meg csoportunk minden tagja számára, hogy egy megválasztott, nemzeti kisebbségi európai parlamenti képviselõ indokait meghallgassa és figyelembe vegye, azt vonja maga után, hogy azon alapvetõ elveket hagyjuk figyelmen kívül, amelyek viselkedésünket hivatottak megszabni,
A ROMÁN NÉPPÁRTI DELEGÁCIÓ TAGJAINAK STRASBOURG Tisztelt Képviselõtársaim! Mély megdöbbenéssel olvastam Sorin Frunzãverde és Marian-Jean Marinescu képviselõ urak mellékelt levelét, melyben indokolatlan módon kívánják lejáratni személyemet. Minden politikailag tájékozott ember tudja, hogy az autonómia széles körben elterjedt, demokratikus intézmény Európában. Még inkább megdöbbent viszont az, hogy a román delegáció egyes tagjai rágalmazó lobbitevékenységet folytatnak ellenem azzal vádolva, hogy „szeparatista” volnék. Ezen tragikomikus vádaskodás ellen méltatlannak tartom, hogy védekezzem. Az egész ügyben az a legfájdalmasabb, hogy román testvéreim ellenséget akarnak kreálni belõlem. Minden más országban tisztesség járna annak, aki szembeszállt az istentelen kommunista diktatúrával. Az a szerény véleményem, hogy akik így cselekszenek, azok a legfõbb akadályozói a román-magyar megbékélésnek. Kérem, vizsgálják felül mélyen gyökerezõ etnopolitikai elõítéleteiket, és keressék a keresztyén és európai szellemû együttmûködést magyar testvéreikkel. Vagy: Önöknek csak a kisebbségi „alattvaló” típusa tetszik, aki szolgaian behódol Önöknek, vagy pedig egyet mond, és mást cselekszik? „Eu îmi apãr sãrãcia ºi nevoile ºi neamul” – idézem szabadon nagy Költõjüket. Hát értsék meg, errõl van szó, semmi többrõl és semmi másról. Isten elõtt vétkezik, aki tovább folytatja az ellenségeskedést, mert: Cui prodest? Tisztelettel küldöm jókívánságaimat: Strasbourg, 2008. február 20.
A csoport szabályrendelete mögé bújni gyávaság. A román delegáció hivatalos álláspontja nem jelenthet feloldást vagy kibúvót a felelõsség vállalása alól, amit a csoport többi tagjának tanúsítania kell. Tisztelettel: ERNA HENNICOT SCHOEPGES, a luxemburgi delegáció tagja
KÖZLEMÉNY 2008. február 18-án, Koszovó függetlensége kikiáltásának másnapján, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének napirend elõtti felszólalásaiban uralkodó téma volt ez a rendkívüli esemény. Több szerb-, illetve oroszbarát felszólaló az albán tartomány függetlenedése ellenében foglalt állást, és ugyanerre szólította fel az Európai Parlamentet. Többen elismeréssel üdvözölték Koszovó önállósulását. Becsey Zsolt, magyarországi néppárti képviselõ az esemény esetleges hátrányos következményeire hívta fel a figyelmet a szerb menekültek vajdasági betelepülése vonatkozásában. Tõkés László felszólalásában példa- és precedensértékûnek nevezte a koszovói rendezést, és erdélyi magyar vonatkozásban vonta le annak tanulságát. Szerdán az Európai Parlament önálló napirendi ügyként folytat vitát a koszovói helyzetrõl. Az alábbiakban Tõkés László felszólalásának szövege olvasható:
Koszovó függetlenségének kikiáltásáról Koszovó függetlenségének kikiáltása alkalmából mindenekelõtt elismeréssel adózom Ibrahim Rugova albán vezetõ emlékének. Ugyanakkor osztozom a koszovói albán közösség örömében, és szolidaritásomat fejezem ki szabadságuk kivívásának sikerében. A tragikus sorsú délszláv térség történetének utóbbi másfél évtizedében minden rendezési terv a népek önrendelkezésének, az autonómiáknak és a hatalom megosztásának a jegyében fogant. A Carrington-terv, a Daytoni-egyezmény, a Rambouillet-i tárgyalások és az Ohridi-egyezmény sorába illõ Ahtisaariterv megvalósulása is azt mutatja, hogy térségünkben a különbözõ népcsoportok, nemzeti közösségek közötti viszony korántsem tekinthetõ megoldottnak – nemzetközi együttmûködéssel viszont a jövõben minden kritikus helyzetre megoldás található. Ilyen értelemben számunkra a koszovói rendezés példa- és precedensértékû. Meggyõzõdésünk, hogy a romániai magyarság békés küzdelme az autonómiáért és Székelyföld területi autonómiájáért szintén az Európai Unió jótékony közremûködésével vezethet eredményre. Strasbourg, 2008. február 18.
TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ
TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ sajtóirodája
16. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
Területért jogokat! 2008. február 18-i felszólalását követõen, Tõkés László képviselõ az Európai Parlament február 20án megtartott Koszovó-vitájához írásbeli úton szólt hozzá. Európai képviselõnk az ügy Kárpát-medencei magyar vonatkozásai miatt különösképpen fontosnak tartja, hogy Románia és Szlovákia mielõbb ismerjék el Koszovó függetlenségét. Az EP Dél-keleteurópai Interparlamentáris Delegációjának tagjaként Tõkés László a szerbiai álláspont megváltoztatását is szükségesnek tartja – nem csupán Koszovóra nézve, hanem a délvidéki magyarság autonómia-jogi szempontjából is. Ennek kapcsán említésre méltó, hogy 2008. március 29-én képviselõnk Becsey Zsolt magyarországi képviselõtársával együtt részt fog venni a vajdasági Magyar Koalíció autonómiával kapcsolatos óbecsei tanácskozásán. Az alábbiakban olvasható Tõkés László képviselõ ÍRÁSBELI HOZZÁSZÓLÁSA az Európai Parlament Koszovóról szóló vitájához. Koszovó függetlenségének kikiáltása széles hullámokat vet térségünkben. Az idei választásokra készülõ romániai pártok magyarellenes hisztériakeltésre használják fel az alkalmat. A Koszovó területéhez hasonló nagyságú Székelyföld és az albán tartomány lakosságával megközelítõleg azonos lélekszámú erdélyi magyarság ellenében sorakoznak fel mindahányan. A román Parlament „mélységes aggodalma” teljességgel alaptalan és indokolatlan. Romániának nem kell tartania a magyaroktól. Erdélyi nemzeti
közösségünk ugyanis tiszteletben tartja Románia Alkotmányát és területi integritását. Ezzel együtt viszont joggal elvárjuk, hogy a „területért jogokat” elve alapján Románia európai módon rendezze nemzeti közösségünk helyzetét, és az Európai Unióban érvényes önkormányzatiság elve alapján biztosítsa a magyarság személyi elvû (1) és Székelyföld, valamint más vidékek regionális elvû autonómiáját (2). Az Európa Tanácsnak a Gross-féle Jelentésen alapuló 1609/2003-as számú Ajánlásával egyezõ módon valljuk, hogy az autonóm régiók nagy mértékben elõsegítik a konfliktusok megoldását, és erõsítik Európa stabilitását. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy az új helyzetnek maga Románia is haszonélvezõje lehet, hiszen a koszovói szerbek autonómia-modellje a határain túl élõ – szerbiai és ukrajnai – román közösségek számára is megoldást jelenthet. Mindezeket figyelembe véve ajánlatos volna, hogy a békés rendezés ügyét Románia ne rendelje alá saját etnopolitikai elõítéleteinek, hanem az Unió többi tagállamához hasonlóan, minél elõbb elismerje a független Koszovót.
Artemije rasko-prizreni püspök azzal a felhívással fordult Koszovó szerb lakosságához, hogy ne hagyják el otthonaikat a terület függetlenségének albánok általi önkényes kikiáltása után. „Már hosszú ideje mondom, hogy függetlenül attól, hogy mit tettek az albánok, itt kell maradnunk szentélyeink, sírjaink mellett, saját földünkön, mert ez a mi országunk” – mondta Artemije püspök a Beta hírügynökségnek adott interjújában. A püspök elmondása szerint az emberek értik ezt és nem tervezik, hogy elhagyják hazájukat. Artemije püspök hozzátette, hogy a nép számára fontos, hogy Belgrádból ne csak támogató szavakat halljon, de érezze is Szerbia kormányának valóságos gondoskodását. Szavai szerint a koszovói szerbek Pristina döntésére, mint átmeneti, ideiglenes helyzetre fognak tekinteni. „Terveik és döntéseik nem érintenek minket. Ott maradunk, ahol most élünk, saját népünkkel, saját államunkban, saját Egyházunkkal és majd meglátjuk, hogy hogyan tovább” – mondta a rasko-prizreni ortodox püspök.
„Igazság nélkül nem lesz békesség”
Strasbourg, 2008. február 20. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ sajtóirodája
INDÍTVÁNY az Európai Parlament Kisebbségvédelmi Intergroup-ja 2008. február 21-i ülésén Az EP Kisebbségvédelmi Intergroup 2008 januári ülésén a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának tízéves évfordulójáról emlékezett meg. A tanácskozás résztvevõi „Európa szégyeneként” könyvelték el, hogy a Chartát több tagország még mindig vonakodik aláírni, más országok viszont elfogadják ugyan, de nem ültetik gyakorlatba a dokumentumot. Ez utóbbi eset érvényes – például – Szlovákiára. A Balkán egyes országai viszont nemhogy az anyanyelvi jogokat nem ismerik el, de még a területükön élõ egyes kisebbségek puszta létét is tagadják. Ez a helyzet áll fenn – például – a görögországi és a bulgáriai makedónok, a romániai csángó-magyarok, valamint a szerbiai románok esetében. Kiváltképpen aggasztó, hogy a kisebbségi elnyomás és jogfosztás eme kirívó eseteiben ezeknek a nemzeti közösségeknek az egyházai sem kelnek híveik védelmére. Szlovákiában a legújabb fejlemény: nemhogy teljesítenék az ott élõ, félmilliónyi magyar nemzetiségû katolikus hívõ magyar püspök kinevezésére irányuló, több évtizedes igényét, hanem ezzel szemben a most bevezetett új egyházmegyei felosztás – szalámi-taktikával – négy egyházmegyébe szórta szét az elõzõleg két egyházmegyébe tartozó magyar katolikusokat. Ráadásul – amint Tabajdi Csaba bizottsági elnök megállapította – Európa is hallgat ezekben a kérdésekben.
Artemije szerb ortodox püspök kérése a koszovói szerbekhez
Mindezeket szem elõtt tartva, tisztelettel indítványozom a következõket: 1. Az EP-Kisebbségvédelmi Intergroup nem hallgathat a nemzeti és vallási kisebbségek eme kirívó sérelmeinek ügyében. Éppen ezért: (a) határozottan ítélje el a vértelen etnikai genocídium minden formáját és esetét; (b) kezdeményezze európai parlamenti tényfeltáró bizottságok kiküldését a felsorolt országokba, illetve a veszélyeztetett közösségekhez; (c) érje el ezeknek a kisebbségi ügyeknek és eseteknek az Európai Parlament általi napirendre tûzését. 2. Az EP-Kisebbségvédelmi Intergroup közvetlen úton lépjen kapcsolatba a felsorolt veszélyeztetett nemzeti és vallási közösségek ügyében illetékes egyházakkal, és a vallási sokszínûség, a tolerancia, a krisztusi emberszeretet, valamint az ökuménia szellemében kérje együttmûködésüket kisebbségi híveik, illetve közösségeik védelmében. A Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek – a felvidéki magyar katolikusok és a moldovai csángó-magyarok – védelmében külön is keresse meg és kérje a Magyarországi Püspökkari Konferencia támogatását. Strasbourg, 2008. február 21.
A Lisszaboni Szerzõdés, valamint az Alapjogi Charta nemrégen történt elfogadása elõtérbe helyezi Európa jövõjének kérdését. Errõl rendezett nyilvános vitát 2008. február 19-i plenáris ülésén az Európai Parlament. Bevezetésképpen Frederik Reinfeldt svéd miniszterelnök, az Európa Tanács tagja tartott irányadó beszédet. Ezután az EP-frakciók vezetõinek beszédei, majd a hozzászólások következtek. Több felszólaló erõteljes kritikával illette az új EU-alapszerzõdést és elfogadtatásának módját. Tõkés László képviselõ a történelmi és társadalmi igazságtétel fontosságára hívta fel a figyelmet a kommunista múlt és a nemzeti kisebbségek vonatkozásában. Az alábbiakban közöljük Tõkés László képviselõ FELSZÓLALÁSÁT az Európa jövõjérõl szóló európai parlamenti vitában. Az Európai Unió új Alapszerzõdéséhez csatolt Alapjogi Charta bevezetõjében az áll, hogy Európa népei „osztoznak a közös értékeken alapuló békés jövõben”. A Szaharov-díjas Mahmud Oszman az Európai Parlament plénuma elõtt tavaly decemberben viszont azt mondta: „igazság nélkül nem lesz békesség”. Az igazságtalan békerendszerek elõbb-utóbb háborúhoz vezetnek és felbomlanak. Híven példázza ezt a legutóbbi balkáni háború, a volt Jugoszlávia széthullása. A megbékélés igazságos újrarendezõdés nélkül aligha képzelhetõ el. Európának kommunista múltjával is szembe kell néznie. Békés jövõnk elõfeltétele a kommunizmus romboló örökségének felszámolása. A kommunizmus a fasizmussal egyenlõ elbírálást érdemel. Addig nem lesz béke, szabadság, jogállamiság, biztonság és stabilitás kontinensünkön, amíg nem történik meg minden téren a jogos igazságtétel. A kisebbségben élõ nemzeti közösségek helyzetének rendezésére ugyanez az igazság érvényes. Strasbourg, 2008. február 19.
TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ
TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ sajtóirodája
17. OLDAL
PARTIUMI KÖZLÖNY
Pluralizmus és/vagy egység A Magyar Polgári Párt bejegyzésének elõzményei és következményei 1. Elõhang A román bíróság bejegyezte a Szász Jenõ, székelyudvarhelyi polgármester által vezetett Magyar Polgári Pártot. Ezzel de iure véget ért egy történelmi korszak, melyet az RMDSZ politikai kvázi-monopóliuma jellemzett. E korszak végét jelentette de facto már az is, amikor 2003-ban a nemzetben és nemzeti önrendelkezésben gondolkodó tábor saját szervezeteket alapított. Már akkor jelentõsen csökkent az RMDSZ-en belüli pluralizmus paradigmájának gondolat- és közösség-meghatározó ereje. Az RMDSZ-en belüli pluralizmust egyébként is fokozatosan felszámolta a Markó-féle társaság, de retorikában azért még 2007 nyarán is tartotta magát ez az eszme. A Magyar Polgári Párt megjelenésével viszont irrelevánssá váltak az egyébként is elhalványuló RMDSZ-en belüli törésvonalak, a frontvonalak immár két szervezet között rajzolódnak ki. Az RMDSZ-t vezetõ klikk kénytelen lesz számolni vetélytársával s azzal, hogy önkormányzati szinten a Székelyföldön még akár veszíthet is, különösen ha az európa parlamenti választások eredményébõl indulunk ki. E történelmi fordulópont elõzményeivel és távlati kihatásaival foglakozom a továbbiakban.
2. A „belsõ” pluralizmus paradigmája 2.1. A BELSÕ PLURALIZMUS FOGALMA, ÉRTELME ÉS KÖZÖSSÉGI FUNKCIÓJA A „belsõ” pluralizmus fogalma egyidõs az RMDSZ megalakulásával. Az RMDSZ kezdettõl fogva a teljes romániai magyarságot kívánta képviselni, így a vezetés valamint a szervezet jövõjével foglalkozó értelmiségi holdudvar természetszerûleg szembetalálkozott azzal az elméleti kérdéssel, hogy egy nemzetnyi kisebbségbe szorított közösség (több mint másfél millió ember politikai képviseletét miként tudja egyetlen szervezet ellátni. Az RMDSZ vezetõi egy ideig struccpolitikát folytattak, nem kívántak a kérdéssel sem elméletileg, sem gyakorlatilag szembenézni. A belsõ pluralizmus intézményesítését elõrevetítette ugyan már az RMDSZ berkeiben kezdettõl bevett kollektív tagság is, mely közvetlenül a megalakulás után, 1990 elején jellemzõ volt. Az RMDSZ-en belül nemcsak területi szervezetek mûködtek, hanem politikai mozgalmak, civil- és ifjúsági szervezetek is. Viszont a szervezetnek nem volt olyan belsõ struktúrája, mely stabilizálta volna a komplexitást, hogy egy közkeletû pokolbélai terminus technicusszal éljek. Nem csoda, hogy 1990 és 1993 között a „belsõ” pluralizmus problematikája megfelelõ intézményes megoldás hiányában belsõ feszültségek forrása volt. Amikor az 1991-es marosvásárhelyi II. Kongresszuson elfogadott alapszabályzatnak a permisszív elõírásait kihasználva megalakultak az elsõ platformok, a keresztény-nemzeti Erdélyi Magyar Kezdeményezés és a politikai orientációját nevében hordó Szabadelvû Kör, az RMDSZ Bukarest-orientált szárnya – kiegészülve néhány szellemileg korlátolt „nemzetben” gondolkodóval – egységnyilatkozatot adott ki, melyben a frissen megalakult belsõ szervezõdéseket, mint a magyar egység veszélyeztetõit aposztrofálta.
2.2. A BELSÕ PLURALIZMUS INTÉZMÉNYESÍTÉSE 2.2.1. KOLOZSVÁRI NYILATKOZAT Nem sokkal késõbb, 1992. október 25-én az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa kiegészülve a parlamenti frakciók tagjaival pontot tett a vita végére a Kolozsvári Nyilatkozattal, mely elsõ ízben mondta ki félreérthetetlenül és világosan, hogy az RMDSZ a belsõ önrendelkezés elve mentén kíván politizálni, és célja a háromszintû autonómia megteremtése. (A három szint: területi autonómia a Székelyföldnek, személy elvû – s benne kulturális – autonómia az egész romániai magyarságnak, valamint sajátos státusú helyi önkormányzatok, „mini területi autonómiák” létrehozása a magyar „szigetek” számára.)
2.2.2. A BELSÕ PLURALIZMUS INTÉZMÉNYES KERETE: AZ ÁLLAM-MODELL A Nyilatkozat elfogadása után s a brassói kongresszus elõtt állt össze az a paradigma, mely formálisan mindmáig uralta az erdélyi magyar közéletet és többé-kevésbé az RMDSZ hivatalos kommunikációját is. E paradigma kigyöngyözõje az Egyeztetõ Kerekasztal volt, mely a magyarországi Kerekasztalhoz hasonlóan a demokráciába való „békés átmenet” kérdéseit tárgyalta meg. A belsõ pluralizmus intézményesítését a Kerekasztal elõírásainak megfelelõen a brassói kongresszus fogadta el 1993 január közepén. Az akkor elfogadott program és alapszabályzat szerint az RMDSZ a továbbiakban az állam-modell mentén fog építkezni, elfogadja a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, s mindent megtesz annak érdekében, hogy kitöltse azt az alkotmányjogi mozgásteret, amit számára biztosít a mai, egyébként etno-diszkriminatív román jogi szabályozás. Más szóval megteszi mindazon lépeseket az autonómia irányába, melyek kizárólag a magyar politikai akarat függvényei. Saját belsõ struktúráit az állam-modellnek megfelelõen építi fel, létrehozza a parlamentnek megfelelõ Szövetségi Képviselõk Tanácsát, mely ideiglenesen korporatív elvek mentén áll össze, de két év leforgása alatt általános, egyenlõ, titkos és „lehetõleg” közvetlen választások határozzák meg összetételét. Az SZKT-nak felelõs az Ügyvezetõ Elnök, a „kormányfõ” valamint az Ügyvezetõ elnökség, a „kormány”. A bírósági hierarchia funkcióját az Etikai és Ellenõrzõ Bizottságok töltik be, az Alkotmánybíróságét a Szabályzatfelügyelõ Bizottság, a „köztársasági elnöki” pozíciót (a Benjamin Constant-i értelemben vett regulatív, a többi között egyensúlyt teremtõ hatalmi ágat) a szövetségi elnök képviseli. A brassói kongresszus elõírta azt is, hogy két esztendõn belül létre kell hozni a nemzeti katasztert, vagyis egy belsõ népszámlálás eredményeképpen létrejövõ adatbázist, valamint az autonómia-statútumokat, melyek az absztrakt autonómiakövetelést lefordítják a jogszabályok paragrafus-nyelvezetére.
2.2.3. TÖRÉSVONALAK Szép, logikus és koherens elképzelés volt. Ki nem mondott elõfeltevés, hogy az RMDSZpolitikát meghatározó politikai aktorok nemzetben gondolkodnak. Ez szerencsésebb országokban, ahol a demokratikus pluralizmus paradigmája létrejött, eleve adott. A demokratikus pluralizmus paradigmája a szabad nemzetekre vonatkozott. Nem olyan közösségekre, melyeket egy szûk komprádor elit a gyarmattartó hatalmak akaratának megfelelõen kormányoz nyíltan vagy burkoltan (lásd a mai Magyarországot), és nem vonatkozott azokra a közösségekre, melyek még formálisan sem rendelkeznek saját államisággal (lásd az idegen járomba, kisebbségbe kényszerített magyar közösségeket). E közösségeken belül a hagyományos politikai törésvonalakat keresztbe metszi egy lényegi kérdés: mekkora az elnyomott közösség szuverenitása? Nem véletlen, hogy az osztrák-magyar monarchia idején a budapesti parlamentben nem eszmei irányzattok mentén alakult ki a pártrendszer, hanem annak megfelelõen, hogy az egyes pártszervezõdések miként viszonyultak a 1867-es közjogi konstrukcióhoz, mely megszabta a magyar szuverenitás határait. Az RMDSZ-en belül is az határozta meg az egyes politikai aktorok hovatartozását, hogy miképpen viszonyulnak a hivatalos – nemzeti, önrendelkezés-centrikus és szuverenitásnövelést célzó – programhoz: kijátszandó, elszabotálandó dokumentumot látnak-e benne avagy teljesítendõ feladatcsomagot.
2.2.4. KECSKÉRE A KÁPOSZTÁT Az erdélyi magyar autonómia megteremtésének s a belsõ pluralizmus intézményesítésének szempontjából a legnagyobb taktikai hiba az volt, hogy 1993-ban, amikor az autonomisták eszmei gátszakadást értek el a Kolozsvári Nyilatkozattal, nemzetféltésbõl, józan önkorlátozásból és a másik oldal jószándékában való alaptalan bizalomtól vezetve átengedték a szervezet kulcspozícióját a másik oldal egyik prominensének, Markó Bélának. De hát, ugye, miként Kövér László mondta, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Markó Béla, Hajdú Gyõzõ egykori helyettese (aki tagadja, hogy alapszervezeti titkár lett volna a Román Kommunista Pártban) éppen úgy viselkedett, mint magyarországi elvtársai. Megjátszotta a demokratát, amíg azt szükségesnek ítélte, és nem habozott antidemokratikusnak lenni, amikor a román hatalom érdeke vagy saját hatalmi számításai úgy kívánták. S a rábízott brassói programból pedig mindmáig, azaz másfél évtized alatt (!) semmit nem teljesített. Pontosabban formálisan létrejöttek az állam-modellt követõ belsõ szervek, de az egész komplexumba életet lehelõ belsõ választásra mindmáig (!) nem került sor, a kataszter terve papíron maradt, az autonómiastatútumokat pedig nem fogadták el, az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetébe a háromszintû autonómiából a kulturális autonómia címszava került csak be, minden kibontás és közjogi rendelkezés nélkül. (Folytatása a 18. oldalon)
18. OLDAL 3. A belsõ pluralizmus paradigmájának bukása: az 1996-os kormányzati szerepvállalás A belsõ pluralizmus intézményrendszerének mûködéséhez lökést adó belsõ választás elmaradt ugyan, de attól még a szervezet mûködhetett volna rendeltetésszerûen is. Markó Béla azonban, miután 1995-ben annak ellenére választották meg ismét elnöknek, hogy a már említett kulcsfontosságú programpontokat nem teljesítette határidõre, a továbbiakban a klientúra-építésre összpontosított. Ha a pártelnök maga alá szervezi a középgárdát, övé a párt, s addig marad pozícióban, amíg a klientúrának kedvezni tud, amíg teljesíti a klientúra elvárásait. Markóék pedig sikerült kiépítsenek egy olyan intézményrendszert, melyben mind a román költségvetésbõl, mind a magyar költségvetésbõl származó források felett ellenõrzést gyakorolnak. Így nem csoda, hogy párton belül egyre nagyobb lett az elnök formális támogatottsága. Markónak 1999-ben volt még ellenjelöltje Kincses Elõd személyében, aki elnyerte a szavazatoknak több mint egyharmadát, 2003-ban és 2007-ben már ellenjelöltje sem volt, az ellenszavazatok száma is csökkent az idõ múlásával. Ha a Magyar Polgári Párt nem került volna bejegyzésre, 2011-ben Markónak esélye lett volna Ceauºescu támogatottságát elérni. Így viszont nem elképzelhetetlen, hogy egyesek Markót fogják okolni – nem alaptalanul – azért, mert nem hagyott levegõt saját ellenzékének, s tulajdonképpen kikényszerítette, hogy az RMDSZ-en kívülre szorítottak saját szervezetet alapítsanak. Ha az RMDSZ az MPP megjelenésének köszönhetõen leszerepel az önkormányzati választásokon, könnyen elõfordulhat, hogy a szervezeten belül felüti a fejét egy új ellenzék. (Ismerjük a jelenséget: a karrieristák és status quo-hívõ számítók addig támogatják a pártvezetést, amíg biztosítja a párt sikerét és az apanázst. Ha e kettõ veszélybe kerül, bizony meglepetések érhetik még a pozícióját biztosnak érzõ Markó Bélát is.) De térjünk vissza 1996-ra. Ez volt a belsõ pluralizmus intézményrendszerének tulajdonképpeni nagy próbatétele. S igazolása annak, amit addig is sejteni lehetett, tételesen, hogy nincs olyan automatizmus, mely garantálja, hogy az SZKT-ba olyan emberek kerülnek, akiknek többsége hallgat a józan érvekre s szeme elõtt a nemzeti érdek lebeg általános zsinórmértékként. Ilyen automatizmus persze a szabad választásokon sincsen, de mégis nagyobb az esélye a nemzetben gondolkodó többség létrejöttének akkor, ha minden jelölt megméretik a tagság elõtt, mintha az idegen elnyomó hatalom akaratát képviselõ szövetségi elnök s klikkje szabja meg a testület összetételét. 1996-ban a belsõ pluralizmus modellje elbukott. Nemcsak azért, mert nem ennek keretében a kisebbségbe szorult igazak nem tudták megakadályozni, hogy Markóék belevigyék az RMDSZ-t a kormánykoalíció zsákutcájába, melybõl mindmáig nem lelték meg a kiutat. (Nem is keresték nagyon.) Azért bukott el, mert alapfilozófiája ellentétes volt az új stratégiával, a kormányzati szerepvállalással. 3.1. AUTONÓMIA ÉS KORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS Érdekes elméleti kérdés, hogy a nemzeti érdekek sérelme nélkül egyáltalán részt lehetett volna-e venni a kormánykoalícióban vagy sem. Csapó József, Bárki Éva, Borbély Imre és az autonómia, a nemzeti
PARTIUMI KÖZLÖNY önrendelkezés más jeles teoretikusai úgy vélik, a kormányzati szerepvállalás alapvetõen ütközik a szabadságprogrammal, az autonómiával. Mások, mint Toró T. Tibor, Birtalan Ákos, Bakk Miklós úgy tartják, hogy nincs ilyen elméleti ellentét. Nos, a puding próbája az evés. Az RMDSZ azonban nem merítette meg kanalát e rezgõs szubsztanciában, más szóval nem próbálta meg a kettõt összeegyeztetni, hanem az autonómiáról, állam-modell-elvû önépítkezésrõl, belsõ pluralizmus mûködtetésérõl egyszerûen lemondott. Mint ahogy lemondott arról is, hogy külpolitikai síkon keresse a nyomásgyakorlás lehetõségét. El lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha az SZKT megszavazza azt a javaslat-csomagot, amit 1996. november 28-án Tõkés László terjesztett elõ, s mely csomag azon követeléseket tartalmazta, melyek teljesítése esetén az RMDSZ presztízs-veszteség, önfeladás és nemzetárulás nélkül vehetett volna részt a román kormányban. Vélhetõ, hogy nem jött volna létre a kormánykoalíció, az RMDSZ pedig kívülrõl támogathatta volna a kormány egyes elõterjesztéseit. A kormány külsõ támogatása ellen azzal érveltek Markóék, hogy ha már megadják a kormány fontosabb elõterjesztéseinek a parlamenti támogatást, akkor miért ne részesüljenek a hatalomból is? Nos, több érv is szólt volna e mellett. Az egyik az, hogy ilyenformán megmaradt volna a külpolitikai mozgástér, másik, hogy minden egyes elõterjesztés elõtt alkudozni lehetett volna, s végül, de nem utolsósorban nem alakult volna ki az RMDSZ-es kormányzati nómenklatúra, a derékhad, mely olyan esetben is a koalíció fenntartását támogatta, amikor az már világosan és egyértelmûen a nemzeti érdekek érvényesítése ellen volt.
4. Formális leszámolás az erdélyi magyar parlamentarizmus eszméjével: a 2003-as kongresszus. A korábbiakban jeleztem, hogy de facto az 1996-os választások után, a kormányalakításkor az RMDSZ szakított a belsõ pluralizmus eszméjével, sõt, az 1996-os választást is kihasználta arra, hogy szervezeten kívülre lökje Borbély Imrét, az autonómia egyik élharcosát, a Temesváron lakó gyergyószéki képviselõt, arra való hivatkozással, hogy a parlamenti képviselõ nem lakik a Székelyföldön. 1996-tól kezdve a dekonstrukció, az egynemûsítés, az SZKT szerepének csökkentése és az Operatív Tanács felértékelése folyamatos volt. A fokozatos metamorfózist a 2003-as, Szatmárnémetiben megrendezett kongresszus zárta le egy határozattal, mely a belsõ választások eszméjével számolt le. Ennek megfelelõen az általános és közvetlen belsõ választást, amelynek eredményeként az erdélyi magyar parlament jött volna létre, kiváltották egy részleges, közvetett tisztújítással, melynek eredménye egy pártszerv létrejötte lett. (A szabályozás a megyei szervezetek hatáskörébe utalta annak eldöntését, hogy a választásokat miként szervezik meg, így lehetõséget biztosítottak arra, hogy a megyei nómenklatúra átmentse magát. Éltek is a megyék zömében e lehetõséggel.) E döntésnek köszönhetõ, hogy a Reform Tömörülés, mely a legjelentõsebb ellenzéki erõ volt az RMDSZ-en belül, felszámolta önmagát, levonva a megfelelõ következtetéseket. A platformok ugyebár az állammodell elképzelés szerint a pártok szerepét töltik be az RMDSZ belsõ demokráciájában. A pár-
tok létértelme viszont a választásokon való részvétel. Olyannyira így van ez, hogy a pártokat jellemzõen a politológusok is a választás függvényében definiálják. (Pártnak nevezik azt a társadalmi szervezetet, mely demokratikus alkotmányjogi játékkeret mellett részt vesz a parlamenti választásokon.) Az RMDSZ 2003-as szabályozása a platformoknak semmilyen szerepet nem adott a „belsõ választásokon” azon túl, hogy nem tette kötelezõvé központi szabályozással a közvetlenséget. 2003-ban szüntették meg Tõkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, betetõzve ezzel azt a folyamatot, mely a Ceauºescu rendszerrel nyíltan szembeszegülõ embereket fokozatosan a szövetségen kívülre kényszerítette, pozíciókba pedig megbízható második-harmadik vonalbeli kommunistákat helyezett. 2003-ban, miután Tõkés László ultima ratioként hiába próbálta meg bírósági úton rákényszeríteni az RMDSZ-t saját programjának és alapszabályzatának betartatására, megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményezõ Testülete, majd a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményezõ Testülete, a Székely Nemzeti Tanács s végül év végén, december 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A két Tanács pártok feletti parlamentszerû képviseleti fórum, melyeknek célja az autonómia képviselete. Az RMDSZ-szel való nyílt politikai konfrontációt és versenyt a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vállalta fel, azonban indulását a 2004-es választásokon a román állami szervek az RMDSZ hatására megtorpedózták.
5. A Magyar Polgári Párt – Hejha 2008 Az eset megismétlõdésétõl tartva döntöttek úgy az MPSZ vezetõi, hogy pártként jegyeztetik be szervezetüket. Hosszas huzavona után, amiben az is benne van, hogy elég lassan gyûltek az aláírások, a múlt hónap végén a bejegyzés végre megtörtént. Nem kétséges, Romániában jogbizonytalanság van, s elvben bármi elképzelhetõ, akár egy bejegyzett szervezet bejegyzésének visszavonása is (láttunk már ilyet…), de végsõ soron minden jövõre vonatkozó szociális jellegû kalkulus: approximáció. Most más a politikai háttér, nem kisebbségi szervezetrõl van szó, hanem pártról, Markóék sikerült összerúgják a port az egyik legjelentõsebb hatalmi centrummal, az elnökkel. Így minden okunk megvan rá, hogy abból induljunk ki, az MPP indulása az idei önkormányzati választásokon ténykérdés. Nem kizárt, hogy Markó Bélának igaza van abban, hogy az MPP bejegyzése mögött Traian Bãsescu áll. Ez esetben Bãsescu tudtán kívül segíti a magyar ügyet, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy a mindeddig román zsoldban mûködõ, kompromittált RMDSZ elit uralma megtörjön, továbbá ahhoz, hogy egy kõkeményen autonomista magyar szervezet közjogi elismerést nyerjen és indulhasson a választásokon. Az MPP s az RMDSZ közötti elsõ erõpróba az önkormányzati választás lesz. Szász Jenõ a bejegyzést követõen nem késlekedett: pártjának vezetõsége összeült tanácskozni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségével, sikerült is megállapodni néhány lényeges kérdésben. A két szervezet elnöke, Szász Jenõ és Tõkés László által szignált dokumentum leszögezi: „A közelgõ helyhatósági választásokra való felkészülés tekintetében a Magyar Polgári Párt elnökségének felkérésére megegyeztek egy egyeztetõjelölõ bizottság felállításáról, melynek védnökségére Tõkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az erdélyi magyarok európai képviselõjét kérték fel. Az egyeztetõ-jelölõ bizottság célja az ön-
PARTIUMI KÖZLÖNY kormányzati választásokon nemzeti listák felállítása, az erdélyi magyar nemzeti ügy iránt elkötelezett személyek jelölése Erdély településein és megyei önkormányzataiban. Az egyeztetõ-jelölõ bizottság munkálataiban való részvételre felkérést kap valamennyi, a nemzeti ügy iránt elkötelezett szervezet, intézmény, illetve a civil szféra közélet iránt érdeklõdõ szereplõje.” Szász ezek után levelet írt e tárgykörben Markó Bélának, melynek tartalma az ügy közjogi relevanciája miatt nyilvános. E levélben Szász leszögezi: „Magyar közösségünk közképviseletével vállalt történelmi felelõsségünk mindannyiunkat kötelez: a politikai testvérharcokat meg kell szüntetni, eljött a demokratikus verseny és felelõs együttmûködés ideje.” A megfogalmazott létparancsot gyakorlatba ültetõ módszert illetõen álljon itt teljes egészében az a dokumentum, amit Szász aláírásra ajánlott fel az RMDSZ elnökének.
„Együttmûködési Charta” – Javaslat „Nyolc pont 2008-ra” – tervezet – A Magyar Polgári Párt (továbbiakban: MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (továbbiakban: RMDSZ) mint magyar közösségünk politikai érdekképviseleti szervezetei – tudatában magyar közösségünk közképviseletével vállalt történelmi felelõsségüknek, – elfogadva magyar közösségünk igényét a politikai pluralizmus megvalósítására és a választás szabadságának biztosítására a honi magyar politikai közéletben, – egyetértve abban, hogy a politikai pluralizmus és a választás szabadságának alapvetõ célja magyar közösségünk minden szintû politikai képviseletének bõvítése és minõségi megerõsítése a demokratikus verseny és felelõs együttmûködés jegyében, magyar közösségünk javára és érdekében, az alábbiakban állapodnak meg: 1. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát. 2. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalja, hogy választási versenyt csak ott és akkor folytatnak egymással, ahol és amikor a jelöltjeik versengése nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Minden más esetben választási verseny helyett választási együttmûködésre törekednek. 3. A 2008. évi önkormányzati választásokon a demokratikus verseny és a felelõs együttmûködés biztosítása érdekében a Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalja, hogy közösségeink számarányaiból és sajátos településszerkezeti viszonyaiból eredõ magyar szavazati erõ hatékonyságának felmérése és növelése céljából Országos Választási Térképet hoz létre, amely az átláthatóság és kiszámíthatóság jegyében biztosítja a demokratikus választási versenyre és a felelõs együttmûködésre vonatkozó politikai döntéshozatal szakmai megalapozását. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy az Országos Választási Térkép 30 napon belüli kidolgozására szakértõiket haladéktalanul kijelölik, valamint vállalják, hogy a választási jogszabályok által meghatározott jelöltállítási határidõig a demokratikus versenyt és a felelõs együttmûködést biztosító valamennyi szükséges politikai döntést egy politikai
párbeszéd és egyeztetés keretében hoznak meg, és ezen közös döntéseket saját jelöltállítási folyamatukban kötelezõen érvényesítik. 4. Marosvásárhely jelképes városa a magyar választási reményeknek és félelmeknek, ahol a korábbi kudarcok után biztos sikerre van szükség. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezért együttesen és haladéktalanul olyan személyiséget kér fel, aki minden marosvásárhelyi közös polgármester-jelöltje, olyan jelölt, aki senki által nem kisajátítható, aki ideológiai, etnikai és pártszempontokon felülemelkedve mindenki által támogatható. 5. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kijelentik, hogy a 2008. évi parlamenti választásokon az önkormányzati választásokon megszerzett választói támogatottság arányának figyelembe vételével közös parlamenti jelöltlista összeállítására törekednek oly módon, hogy az a hatályos választási törvény szerint a legkedvezõbb feltételeknek feleljen meg, és jelentõs mértékben növelje magyar közösségünk választási részvételét. 6. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy a 2008-as esztendõben együttesen kezdeményezik az adófizetõk pénzébõl mûködõ pénzügyi támogatási rendszerek társadalmasítását, azért, hogy az adófizetõk pénzeinek közhasznú felhasználásából a pártpolitika maradéktalanul kivonuljon és átadja helyét a közösségépítõ és teljesítményelvû társadalmi szervezeteknek. E célból az országos hatáskörû és jelentõségû magyar társadalmi és szakmai szervezetek, valamint a történelmi egyházak felkérésével az MPP és az RMDSZ 30 napon belül Civil Egyeztetõ Fórum összehívását kezdeményezik. 7. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy a 2008-as esztendõben kidolgozzák magyar közösségünk önálló külpolitikai érdekérvényesítési stratégiáját, megteremtik ennek szervezeti kereteit, létrehozzák magyar közösségünk elsõ külföldi képviseleti irodáit. Az MPP és az RMDSZ vállalják továbbá, hogy az „Erdély hazavár” program keretében, 1990 után elsõ alkalommal a nagyvilágban élõ valamennyi erdélyi honfitársunkat megszólítják és közös erõgyûjtésre hívják õket. Az MPP és az RMDSZ a fentiek elõkészítése céljából haladéktalanul kijelöli szakértõi csoportjait. 8. A Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalják, hogy a 2008-as esztendõben az erdélyi történelmi örökséghez méltó módon, kezdeményezõen és együttesen lépnek fel a 2004. december 5-én megrendült Kárpát-medencei magyar összetartozás és önbecsülés helyreállítása érdekében. Az MPP és az RMDSZ vállalja továbbá, hogy fentiek elõkészítése céljából kijelöli szakértõi csoportjait. Marosvásárhely, 2008. február 9. Magyar Polgári Párt SZÁSZ JENÕ elnök Romániai Magyar Demokrata Szövetség MARKÓ BÉLA elnök
A levél pozitív, helyzetteremtõ lépés, jól megfogalmazott a szöveg, ugyanakkor furcsállnivaló, hogy az autonómia-statútumok kimaradtak belõle. Ami persze nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem lesz errõl a témáról szó, viszont érthetetlen, s taktikailag helytelen, hogy nem ezzel nyitott a párt.
19. OLDAL (Különösen, hogy az RMDSZ egyik vesszõparipája, hogy az MPP-nek a bejegyzés céljából leadott dokumentumaiban nem szerepel az autonómia – ami mellesleg érthetõ, hiszen a támadási felületet csökkenteni kellett. Mellesleg az RMDSZ bejegyzésekor sem volt még a szervezet programjának része az autonómia.) Az igencsak helyénvaló, hogy a megállapodástervezet kiemelten kezeli Marosvásárhely kérdését. Az RMDSZ már két ízben elszabotálta a polgármesteri szék visszanyerését az utolsó erdélyi magyar nagyvárosban, ahol erre egyáltalán esélye van. 2000-ben, mint már szó volt róla, Markó Béla felfüggesztette a megyei elnököt, Kincses Elõdöt, a kampány kellõs közepén, ráadásul azért, mert Kincses nem az elnök klikkje által összeállított jelöltlistát adta le a román hatóságoknak, hanem az elõválasztáson több ezer választópolgár által megerõsített listát. Fodor Imrének néhány száz szavazat hiányzott a gyõzelemhez. 2004-ben Kelemen Atillát indították, akirõl tudni lehetett, hogy az autonomista oldalt elhagyó pártütõ, aki ráadásul a Kempinsky szállóban Erdély elszakítására koccintott két évvel korábban Medgyessyvel, Verestóyval és Adrian Nãstaseval. Az õ jelölése egyenértékû volt a biztos bukással, ami meg is történt. Most is hasonlóra készül a szervezet: a neptunista Borbély Lászlót akarja indítani, aki intrikáinak, az autonomista önépítkezés elleni fellépéseinek köszönhetõen nemzeti körökben az egyik legnépszerûtlenebb figura. Ami a továbblépést illeti, az RMDSZ-szel szembeni taktikai nyitottság mellett az MPP-t stratégiai nyitottság kell jellemezze a nemzeti tábor többi szervezõdése felé. Toró T. Tibor a Krónika 2008. január 25-én megjelent számának Szempont mellékletében terjedelmes elemzést közölt a nemzeti tábor perspektíváiról. Ebben a szerzõ leszögezi: az MPP-nek „a jelöltállítási folyamatban bizonyítania kell, hogy valóban képes a polgári tábor demokratikus gyûjtõpártjává válni, azaz integrálni azt a politikai és civilpolitikai elitet, amely az EP-választások alatt Tõkés László mellé állt. Ez pedig csak úgy sikerülhet, ha az MPP vezetõi sem a programalkotást, sem a jelöltállítást nem kezelik a párt belügyeként, hanem az egész polgári-nemzeti oldal közügyeként.” Toró egyébként nemcsak a nemzeti oldal integrációjának módját keresi, hanem az egész erdélyi magyarságét. Amire ha nagy esély nincs is, de némi remény mégis van. Markóékat egy sikeres önkormányzati választás után az MPP tárgyalóasztalhoz kényszerítheti. (Igencsak kicsi a valószínûsége annak, hogy a fenti 8 pontos dokumentumot Markó szignálná: az RMDSZ az együttmûködés helyett a konfrontációt választotta, Toró T. Tibortól megvonták a bizalmat, az SZKT-kon semmi jele nem volt az önrevíziónak, Markó úton-útfélen gyalázza az új pártot.) Miután az RMDSZ betöltötte történelmi szerepét a román elit szemében, azaz elegendõ hitelességet nyújtott neki az euroatlanti csatlakozáshoz, könnyen lehet, hogy a továbbiakban kimarad a kormányzásból. Ez esetben ismét ott leszünk, ahol 1992-ben voltunk, midõn a közvélemény nyomását kihasználva rákényszerítettük az RMDSZ jelenlegi önfeladó, kollaboráns elitjére az autonómiaprogramot. S ki tudja, ha ezúttal nem kísérti meg az RMDSZ-t a hatalom csábítása, mert egyszerûen nem kap meghívást a kormányba, talán sikerül végre kiépíteni az autonómia körül a nemzeti konszenzust, s megkezdõdhet az érdemi munka, ami 1995-ben abbamaradt. BORBÉLY ZSOLT ATTILA
20. OLDAL
PÁLYÁZAT A Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatot hirdet vidéki lelkészek gyermekei számára, oktatással kapcsolatos utazási költségek támogatására. Pályázhatnak: vidéken, max. 500 lelkes gyülekezetben szolgáló lelkipásztorok, akik kénytelenek az iskolába ingáztatni vagy szállítani gyermekeiket, mivel a szolgálati helyükön nincs megfelelõ oktatási intézmény. A támogatás csak az I–VIII. osztályokba járó gyerekek után igényelhetõ. Maximálisan pályázható összeg: 500 RON. A pályázat a 2008–2009-es tanévre vonatkozik. A pályázás az egyházkerület honlapján található pályázati ûrlap kitöltésével történik (www.kiralyhagomellek.ro). Pályázási határidõ: április 30. (postabélyegzõ dátuma). A pályázatok beadása postai úton történik. A kitöltött ûrlapokat kérjük Dénes István pályázati referensnek címezni: 410210 Oradea, str. Jean Calvin nr. 1., jud. Bihor.
Tõkés ugartöréssel foglalkozik Brüsszelben Február 17-én, vasárnap ökumenikus misét tartottak Jegenyén. Gergely István plébános vendégeként Tõkés László püspök hirdette Isten Igéjét. A püspök a kõsziklára épült ház bibliai példázatát állította a zsúfolásig megtelt templom elé: manapság sokan csábítanak, hogy építsük házainkat fövényre. A nagyhatalmak immár nem tankokkal, hanem bankokkal próbálnak minket leigázni, és csak aki szilárd talajon áll, az maradhat meg. Amint Ézsaiás próféta könyvében is írja: „...íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erõs alappal, aki benne hisz, az nem fut!" Nem hiába próbált az ateista diktatúra megfosztani hitünktõl – magyarázta prédikációjában Tõkés László –, hiszen könnyû legyõzni azt a népet, amelynek már nincs hite. Persze, felvetõdik a kérdés: Európa vajon mire épül? – az, ahogyan a volt alkotmánytervezetbõl kihagyták a keresztény gyökerekre való utalást, annak a jele, hogy nem a Sionban letett erõs szegletkõre – vélte a püspök. Az istentisztelet végén a püspök europarlamenti tevékenységérõl is szólt. Többek között elmondta: jelenleg ugartöréssel foglalkozik, hiszen mostanig az erdélyi magyar kisebbség kérdésköre gyakorlatilag nem volt beszédtéma az uniós fórumokon, ellentétben például a cigánykérdéssel, amelynek vitája elõrehaladott állapotban van. A hívek közösen feltett kérdésére válaszolva Tõkés László ecsetelte a néppárti frakcióban kialakult helyzetet is, és azt nyilatkozta: a jelek szerint a hét folyamán megoldódik a kérdés, és tagja lehet a frakciónak. Gergely István plébános eredeti ajándékkal lepte meg a református fõpásztort, egy szépen faragott pásztorbottal, arra kérve Tõkést, hogy Mózeshez hasonlóan, azzal járuljon ezúttal nem a Fáraó, hanem az uniós hatóságok elé, hátha a kígyóvá váló bot jele ezúttal is hatásos lesz. ERCSEY-RAVASZ FERENC (SZABADSÁG, 2008. február 19.)
Címünk: 410210 ORADEA str. Jean Calvin nr. 1, jud. Bihor Telefon/Fax: 0259/432-837 E-mail:
[email protected]
PARTIUMI KÖZLÖNY
Értékes segítség a helytörténet kutatóinak Szabadi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának tudós igazgatója újabb hasznos és hiánypótló kötettel örvendeztette meg a helytörténet, kultúrtörténet iránt érdeklõdõket. Feldolgozta, sajtó alá rendezte, megszerkesztette és publikálta a Szatmári Református Egyházmegye egyházközségeiben 1808–1809-ben készült egyházlátogatási jegyzõkönyveit. Könyvének bevezetõjében elmondja: „Az 1808–1809-es egyházlátogatás iratanyaga az elsõ teljes irategyüttes, ami ránk maradt. A korábbi évekbõl – legkorábban 1738-ból – csak részleges adatok maradtak fenn. Az általam publikált iratok olyan egyházmegyérõl szólnak, amely területének túlnyomó része a trianoni határon túlra került. Olyan egyházközségekrõl közöl adatokat, melyek történetének feldolgozása során a kutató aránylag kevés, nehezen elérhetõ forrásanyaggal dolgozhat.“ Már a könyv címe is telitalálat: Nagy Atyáinknak is az Attyaik szerezték. Idézet az egyházlátogatás során az eklézsia javainak eredetérõl szóló kérdésre adott feleletbõl. A könyvben publikált jegyzõkönyvekbõl megtudjuk, hogy az egyházközségek látogatása során elsõsorban az ingó- és ingatlan vagyonok helyzete, valamint az egyház belsõ embereinek – a prédikátornak és az oskolamesternek – a díjlevele, fizetése került feljegyzésre –, ahogy a könyv szerzõje megjegyzi, változó részletességgel. Erre mindjárt konkrét példákat is adhatunk. Összesen 68 egyházközségben készült ilyen jegyzõkönyv. Ezekbõl a három legrövidebb csupán egy oldalas – a gabolci, a majtisi és óvári –, míg a többiek kettõtõl hét oldalig terjednek. A három legrészletesebb jegyzõkönyv – Csahojban és Rozsályban tíz oldalon, míg Gacsályban tizenhét oldalon készült. Ez utóbbi készítõje az a Széles András volt, akit ma már jeles egyháztörténészként tartunk számon. Széles András megismertetésében és ilyenszerû elismertetésében nagy érdeme volt a nemrég elhunyt szatmárnémeti történésznek, Balogh Bélának, aki feltárta, bevezetõ tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzétette Széles András addig kéziratban lévõ A Szatmári Tiszteletes Traktus eklézsiáinak históriája címû terjedelmes mûvét. Ezt a könyvet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület adta ki 2006-ban. Balogh Géza Széles András, a történetíró prédikátor címû, a fent említett könyvben közölt tanulmányában arra is feleletet kapunk, hogyan született ennek, a most bemutatásra kerülõ könyvnek az anyaga. Ezt idézem: „[Széles András]... A Matolcson szolgálatot teljesítõ Kabai Ferenc társaságában 1808 decemberében és 1809 januárjában a szokásos évi vizitáció alkalmával assesori minõségében végigjárta a Tractus összes egyházközségét. Magát nem kímélve, szinte ember feletti erõkifejtéssel, felette terhes munkával összeírta a Belsõ erõk fizetését minden eklézsiában, utat mutatva az eklézsia javainak összeírására is. Teszi ezt azzal az elhatározással és kötelességtudattal, hogy megóvja az egyházi javakat a pusztulástól, szétszóródástól. Késõbb az eklézsiákról írva keserûen állapítja meg, hogy nem mindenhol valósították meg útmutatásait, nem fejezték be az elkezdett munkát, és nem küldték el a kimutatásokat az esperesi hivatalba.“
PARTIUMI KÖZLÖNY www.kiralyhagomellek.ro ISSN 1583 - 5782 20 oldal ára 2 lej
Visszatérve Szabadi István könyvéhez, elmondhatjuk, hogy a benne közölt jegyzõkönyvek nem csupán értékes és hasznos forrásai a helytörténeti kutatásnak, az egyes települések korabeli állapotának, társadalmi szerkezetének, gazdasági életének, egyházi viszonyainak megismeréséhez, hanem érdekes és színes olvasmány is. Például az eklézsia „belsõ személyének“ megnevezése: tiszteletes prédikátor, tiszteletes lelki tanító, tiszteletes prédikátor, aki oskolát is tanít, oskolamester, oskolarektor. A hívek csoportosítása társadalmi helyzetük szerint: külsõ földes uraságok, helybéli urak, marhás vagy marhátlan nemes emberek, sellér nemes emberek, telkes vagy sellér paraszt gazdák, konvenciós szolgák, úgy mint: cselédek, pásztorok, kocsisok, béresek, bornyászok, szakácsok, molnárok; újmagyarok (megtelepedett cigányok). Igen színvonalas és kifejezõ egyik-másik jegyzõkönyv nyelvezete, megismerhetjük a nyelvújítást megelõzõ kor szatmári nyelvhasználatát, amely már akkor is az egyik legszebb, legtisztább nyelvjárás volt. Igen kifejezõek a termény megnevezések: keresztes élet, vékás élet, tavaszi élet (élet annyi, mint gabona, búza). Érdekesek és gyakran „áthallásosak“ a dûlõnevek: Hollós, Szarkás, Kákás, Cseres, Kendervetõ, Kígyós, Nagyhód, Örményes, Csinádi Ergéje, Kerek Szomoga, Garandhát, Szakadás forduló, Eresztvény. Érdekes és tanulságos, mit tudtak az egyes települések lakói, lelkipásztorai templomuk, egyházuk történetérõl, mennyire fontosnak tartották a régiségre való hivatkozást, és hogyan estek nem egyszer túlzásba ebben a kérdésben. Például: „templomunk igen régi, emlékezhetetlen idõktõl fogva, örökké a református eklézsia birtokába volt“ (Nagygéc); „nagy kõ temploma és magos kõ tornya ex fundamento építtetett 1325-dik esztendõben“ (Vetés)... Minden rossz szándék nélkül felhívjuk a figyelmet két hibás adatra is, ami elkerülhette a korrektor figyelmét: a 144. oldalon a nagykolcsi templom harangjáról az olvasható, hogy „van egy harang más fél másás tsupán ezenn Számmal 1855“; a 253. oldalon a tunyogi református templom tornyáról azt írják: „az Ecclesia tulajdon költségén építtetett 1870dik Esztendõben“. A könyvben foglaltak jobb megértését és az olvasók tájékoztatását szolgálja a tudományos alapossággal és lényegre törve megírt Bevezetés, valamint a könyv végén található Glossarium a 19. század elején használatos latin szavak, kifejezések magyar megfelelõivel. Szintén hasznos melléklete a kötetnek a témához kapcsolódó Ajánlott irodalom, melyben 16 egyháztörténeti alapmûvet sorol fel Szabadi István. Haszonnal és eredményesen forgathatja ezt a könyvet mindenki, akit érdekel népünk, egyházunk, falvaink története, de elsõsorban a helytörténeti kutatók és a vidéki lelkipásztorok „kötelezõ olvasmánya“ lehetne. Õszinte szívvel ajánlom e tartalmas, érdekes és értékes könyvet a jövendõ olvasók figyelmébe, értõ és érdeklõdõ olvasást kívánva. KUPÁN ÁRPÁD
Készült: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szenczi Kertész Ábrahám Nyomdájában
