Közgazdaságtan I. Főiskolai jegyzet(2010) Írta: Hauber György főiskolai tanársegéd Lektorálta: Dr. Bódi Erzsébet főiskolai docens

               

 

 

 

 

Közgazdaságtan I.  Főiskolai jegyzet(2010) 

                                Írta: Hauber György főiskolai tanársegéd  Lektorálta: Dr. Bódi Erzsébet főiskolai docens               

1

I. Közgazdaságtani alapvetés     

Tankönyvünk  bevezető  szakaszában  arra  próbálunk  választ  adni,  miért  is  nélkülözhetetlenek  napjainkban  bizonyos  közgazdaságtani  alapismeretek,  miért  lényeges  egy  leendő  rendőrtisztnek  is  tisztában  lennie  a  piac  alapvető  működési  mechanizmusával,  az  egyes  piaci  szerkezetek  jellemzőivel,  a  közjavak, externáliák gazdaságra gyakorolt hatásával.   Bevezetőnket egy kis plagizálással kezdjük. Samuelson és Nordhaus nagyszerű  könyvének  bevezetőjét  átvéve,  egy  kicsit  módosítva,  kiegészítve  próbáljuk  meggyőzni önöket a közgazdaságtan fontosságáról.      I.1. A jóléti állam      Az  elmúlt  két  évszázad  során  a  világ  nagy  része  korábban  elképzelhetetlen  prosperitás korszakát élte meg. A magas jövedelmű országokban napjainkban  a népesség jelentős hányada jóval több termékhez jut hozzá, mint amennyit a  táplálkozás,  ruházkodás  és  a  hajlék  legelemibb  szükségletei  igényelnek.  A  szédítő  sebességű  személyi  számítógépek,  a  csúcstechnológiát  képviselő  otthoni  szórakoztató  eszközök  manapság  a  hétköznapi  élet  részévé  váltak.  A  fejlődő  országokban  is  megfigyelhető  az  életszínvonal  gyors  emelkedése  a  közelmúltban.  A  széles  körű  jólét  ugyanakkor  nem  hozott  magával  gazdasági  biztonságot.  Sok  családban  él  félelem  a  megbetegedés,  a  munkanélküliség,  vállalkozási  csőd  végletes  pénzügyi  következményeitől.  A  bőség  társadalma  egyúttal szorongó társadalom is.  A  gazdaságilag  szerencsétlenül  járt  emberek  az  emberi  történelemben  szinte  mindvégig  kizárólag  családjuk  és  barátaik  segítségére  számíthattak.  A  kormányzatok  úgy  egy  évszázada  kezdték  létrehozni  a  „jóléti  államot”,  amely  társadalombiztosítást  és  jövedelemtámogatást  nyújt  a  rászorulóknak.  A  szegény  emberek  a  gazdag  országokban  fokozatosan  hozzájutottak  egy  minimálisnak tekintett jövedelemhez, élelmezéshez és egészségügyi ellátáshoz.  A  növekvő  adók,  az  egészségügyi  ellátásra  és  állami  nyugdíjakra  fordított  nagyobb kiadások azonban a középosztályok lázadását idézték elő, hiszen ez az  adózó osztály.    A  globális  piac  korszakát  éljük.  Napjainkban  a  pénz,  a  termékek  és  az  információk minden eddiginél egyszerűbben haladnak át a nemzeti határokon.  Korábban  az  üzleti  partnerek  ugyanabban  az  utcában  vagy  a  szomszéd  városban  laktak,  s  az  emberek  főleg  helyi  termékeket  vásároltak.  Ma  „világautóban”  ülünk.  Vessünk  egy  pillantást  erre  a  világautóra  vagy  egy  mai  számítógépre.  Ebben  olyan  anyagok,  munkateljesítmények,  tőke‐  és  technikai  ismeretek  testesülnek  meg,  amelyek  a  világ  legkülönbözőbb  részeiből  származnak.  A  globális  piac  kialakulása  újabb  kihívásokat  hoz  magával.  Kik  tudnak  a  legjobban  alkalmazkodni  a  fokozódó  külföldi  versenyhez?  Ki  találja  fel  magát  a  leggyorsabban  az  információs  korszakban?  A  tétek  nagyok.  A  nyerteseké a profit, a vesztesek pedig lemaradnak.   

2

 

I.2. Akiért a harang szól      A  tanulmányok  megkezdésekor  a  diákban  felvetődhet  a  kérdés,  miért  is  érdemes megismerkedni a közgazdaságtannal? Elképzelhető például, hogy meg  akarja érteni a kormányzatok szerepét, a világpiac kihívásait, s ez persze csak  két  lehetséges  oka  annak,  hogy  napjainkban  tanulmányozzák  a  közgazdaságtant.    Egyesek  abban  a  reményben  ülnek  be  az  előadásokra  és  kezdik  olvasni  a  könyveket,  hogy  sikerül  majd  pénzt  csinálniuk.  Mások  attól  félnek,  hogy  tájékozatlannak tűnnek majd, ha semmit sem hallottak a kínálat és a kereslet  törvényéről, a költségvetésről, inflációról, munkanélküliségről. Sokakat azok az  ismeretek érdekelnek, hogy miként lehet javítani a környezet minőségét, vagy,  hogy  miért  nőtt  meg  oly  hirtelen  hazánkban  a  jövedelemelosztás  egyenlőtlensége az elmúlt évek során.    Ezek az indokok és még sok más is ésszerűnek tarthatóak. Rá kell ébrednünk  ugyanakkor,  hogy  szól  egy  mindent  elsöprő  érv  is  a  közgazdaságtan  alapigazságainak elsajátítása mellett. Egész életünkben – a bölcsőtől a sírig és  azon túl – a közgazdaságtan kegyetlen igazságaival szembesülünk.   Választópolgárként  olyan  kérdésekben  foglalunk  állást  –  a  költségvetési  deficittel,  az  adózással,  a  szabadkereskedelemmel,  az  Európai  Unióval,  az  inflációval  vagy  a  munkanélküliséggel  kapcsolatban–,  amelyek  mindaddig  érthetetlenek, amíg nem látjuk át a közgazdaságtan alapvető összefüggéseit.    A  hivatás  és  foglalkozás  életre  szóló  megválasztása  mindenkinek  a  legfontosabb gazdasági döntése. Önnek, mint diáknak a jövője nem csak egyéni  képességeitől  függ,  hanem  azoknak  a  saját  befolyását  meghaladó  gazdasági  tényezőknek a következményeitől is, amelyek döntő hatást gyakorolnak majd  keresetére.  A  közgazdaságtan  másfelől  abban  is  segítségére  lehet,  hogy  hová  fektesse  be  a  keresetéből  először  megtakarított  összeget.  Önmagában  a  tudomány  megemésztése  persze  senkit  sem  tesz  lángésszé.  E  tanulmányok  nélkül azonban az élet forgandóságai hátrányára válhatnak. Az Önök életében  bármely pillanatban bekövetkezhet az az élethelyzet, hogy hivatásukat feladva  (vagy  amellett)  vállalkozásba  kezdenek.  Ezt  a  döntésüket  életre  hívhatja  a  gazdasági kényszerűség, vagy annak a vágya, hogy kiteljesíthessék önmagukat,  kipróbálják  képességeiket,  megvalósíthassák  álmaikat.  Ám  vállalkozni  álmokból,  elképzelésekből,  komoly  megalapozott  tudás  nélkül,  körültekintés  nélkül,  veszélyes  játék,  és  a  tét  esetlegesen  túl  nagy,  hogy  ilyen  kockázatokat  bevállalhatnának.  Természetesen  Önök  szakmájuknál  fogva  is  érintettek.  A  gazdasági  bűncselekmények napjainkban egyre terjednek, elkövetőik maguk is gyakran  kiváló ismerői a közgazdaságtan egyes ágainak, vagy csak ügyesen veszik észre  a kiskapukat, a kínálkozó lehetőségeket, melyek persze az esetek többségében  törvénytelenek,  de  legalábbis  súrolják  a  törvényesség  határát.  A  különböző  adóelkerülések,  ÁFA  és  finanszírozási  csalások  (lásd  autólízing),  számla  gyárak,  feketemunka  alkalmazása,  cégek  kartellező  összejátszása, 

3

közbeszerzési  pályázatok  kijátszása,  gazdasági  erőfölénnyel  való  visszaélés,  tisztességtelen  piaci  magatartás,  vagy  akár  a  környezetkárosítás,  a  természetrombolás  milliárdos  károkat  okoz  a  gazdaságnak.  Egyes  elemzések  szerint  napjainkban  éves  szinten  2000  milliárd  forintnyi  adó  nem  kerül  befizetésre  a  feketegazdaság  tevékenysége  miatt.  Ez  az  összeg  kétszerese  a  költségvetési  hiánynak  és  jogosan  háborítja  fel  azon  keveseket,  akik  tisztességgel  adóznak  és  dolgoznak.  Ugyancsak    száz  milliárdokban  mérhető  károk keletkeznek a cégek kartellező magatartása következtében, a környezet,  a természet károsításakor.     Azon felül tehát, hogy a közgazdaságtan ma már az általános műveltség részét  kell,  hogy  képezze,  magánéletüket  és  munkájukat  is  mélyen  érinti  a  közgazdaságtan.  A  gazdasági  élet  hihetetlenül  összetett  és  mozgalmas  színtér:  az  emberek  vásárolnak,  eladnak,  alkudoznak,  beruháznak;  rábeszéléssel  és  fenyegetéssel  próbálják  elérni  céljaikat.  A  közgazdaságtan  alapvető  törekvése,  hogy  megértsük ezt az igen bonyolult vállalkozást.     Tankönyvünk  nem  lesz  teljes,  nem  illeszkedik  majd  a  gazdasági  főiskolák,  egyetemek  jegyzeteinek  sorába.  Célunk  nem  a  tudományos  pontossággal  felépített, egzakt modellek ismertetése a matematika szigorú, zárt rendszerén  keresztül,  hanem  a  közgazdaságtan  és  a  valós  gazdasági  élet  közvetlen  kapcsolatának  bemutatása,  a  gazdasági  bűncselekmények  okainak  feltárása  a  gazdasági szereplők racionális viselkedésének következményeiként.     

II. A gazdaság általános jellemzése      A  közgazdaságtan  az  embereknek  a  gazdaságban  tanúsított  magatartásával,  döntési  alternatíváival  és  ezen  döntések  társadalmi‐gazdasági  következményeivel  foglalkozó  társadalomtudomány.  A  gazdaságnak  kettős  funkciója  van.  Egyrészt  közvetlenül  elégít  ki  anyagi  és  nem  anyagi  szükségleteket, másrészt alapot teremt ahhoz, hogy működjön az egészségügy,  a honvédelem, a rendfenntartás, oktatás stb.       II.1. A szükséglet      Mi  mozgatja  világunkat,  mi  mozgatja  a  gazdaságot,  mi  az  a  hajtóerő,  amely  folyamatos  növekedésre  sarkallja  az  egyes  országok  gazdaságait?  A  válasz  egyetlen szó: a szükséglet. A szükséglet egy hiányérzet, mely arra kényszerít  bennünket,  hogy  megszüntessük  azt.  Szükséglet  sokféle  lehet.  Beszélhetünk  anyagi  és  nem  anyagi,  biológiai  és  társadalmi,  látens  és  effektív  szükségletekről.  Szükségleteinket,  mint  hiányérzetet  különböző  javakkal,  termékekkel, szolgáltatásokkal elégíthetjük ki.      

4

II.2. A javak csoportosítása     

 

   

A javak többféleképpen csoportosíthatóak.   Vannak a korlátlanul rendelkezésre álló javak, melyeket nem kell előállítani  és korlátlanságuk okán gazdálkodni sem kell velük. Ilyen lehet például a levegő  és a napfény. Sokáig abban a tévhitben volt a világ, hogy korlátlan jószág a föld  és a víz is. Ma már jól látjuk, hogy a víz igencsak szűkös erőforrássá kezd válni  a  világban,  és  ha  a  szennyezés  ilyen  mértékben  növekszik  az  egyes  országokban, hamarosan a levegő is szűkös erőforrássá válhat.   A  javak  többsége  tehát  korlátozottan  áll  rendelkezésre,  így  azokkal  gazdálkodnunk kell. A gazdasági javakon belül is beszélhetünk anyagi és nem  anyagi javakról. Az anyagi javakat attól függően, hogy mely gazdasági szereplő  igényeit  elégíti  ki,  szintén  két  csoportba  sorolhatjuk.  Az  alapvetően  a  háztartások  igényeit  kielégítő  jószágokat  fogyasztási  javaknak,  míg  az  alapvetően  a  vállalatok  számára  előállított  jószágokat  beruházási  javaknak  hívjuk. A nem anyagi javak közé sorolhatjuk elsősorban a szolgáltatások egyre  bővülő tömegét, de ide tartoznak például a nem vagyoni értékű jogok is.       II.3. A szűkösség és alternatív költség      A közgazdaságtan másik alapfogalma, meghatározó eleme a szűkösség. A javak,  az erőforrások szűkössége, véges volta, és a folyamatosan bővülő szükségletek  közötti  ellentmondás  kényszerít  bennünket  gazdálkodásra.  Nap  mint  nap  döntéseket  kell  hozni,  hogy  a  szűkös  forrásokból  mit,  kinek  és  mennyit  állítsunk elő. A háztartások is döntéseket hoznak a szűkösen rendelkezésre álló  anyagi javaik leghatékonyabb elköltése érdekében. Ha valami mellett döntünk,  akkor  az  legtöbbször  valami  másról  való  lemondást  jelent.  Ennek  a  lemondásnak  az  árát  nevezzük  alternatív  költségnek.  Természetesen  nem  az  összes elhalasztott lehetőségről beszélünk, hiszen ez esetben akár egy végtelen  nagy számot is kaphatnánk, hanem az elhalasztott lehetőségek közül a legjobb  költsége lesz a feláldozott haszon mértéke.  II.4. A termelési tényezők, a gazdaság erőforrásai      A  javak  előállítása  termelési  tényezőkkel,  gazdasági  erőforrásokkal  történik.  Manapság öt ilyen erőforrást szokás megkülönböztetni.      II.4.1. A természeti erőforrások 

    A  természeti  erőforrások  elsődleges  erőforrások,  mivel  készen  megtalálhatóak  a  természetben  és  átalakításukkal,  használatukkal  hozhatunk 

5

   

létre  anyagi  javakat,  vagy  nyújthatunk  szolgáltatásokat.  A  természeti  erőforrások  egy  része  megújítható.  Ide  sorolható  az  erdő  és  a  termőföld.  Az  emberi kapzsiság, a gazdasági növekedés erőltetett kényszere azonban nem ad  kellő  időt  a  természetnek  a  regenerációra.  Az  erdőnek,  a  földnek  évekre,  gyakran  évtizedekre  van  szüksége  a  megújuláshoz.  A  szennyező  anyagok  mértéktelen  kibocsátása  túlterheli  a  természet  önszabályozó,  öntisztító  rendszerét  és  a  levegő,  a  tengerek  és  folyók  vizei,  a  Föld  szennyezőanyag  elnyelő  képessége  már  nem  tud  versenyt  tartani  az  emberi  mohósággal.  A  természeti  erőforrások  másik  nagy  csoportjában  a  meg  nem  újítható  erőforrások  szerepelnek,  az  ásványkincsek,  kőolaj,  földgáz,  szén  stb.  Ezek  túlzott kitermelése is komoly feladatok elé állítja a jövő nemzedékét. Vajon az  egyre  szűkösebben  rendelkezésre  álló  erőforrásoknak megtaláljuk‐e  időben a  helyettesítőjét,  mely  képes  ellátni  az  exponenciálisan  növekvő  energia  igényeket, és a légkör, a környezet szennyezését pedig csökkenti? Az alternatív  energiaforrások  már  rendelkezésre  állnak,  ám  azok  hasznosíthatósága,  gazdaságos kitermelése, alkalmazása még nem megoldott.   II.4.2. A munkaerő       A  munkaerő  az  ember  szellemi  és  fizikai  képességeinek  összessége,  melyet  a  termelés során felhasznál. A munkaerő is elsődleges és megújítható erőforrás,  ám néhány speciális tulajdonsága miatt jelentősen különbözik a többitől.       a) Nem fogy a felhasználás során, tartós      Minden  más  erőforrás  alkalmazása  során  elfogy,  míg  az  emberi  erőforrás  hosszú  távon  fennmarad,  sőt  megfelelő  fejlesztési  programok,  tanulás  révén  teljesítőképessége  fokozható.  Az  emberi  erőforrás  a  leghosszabb  életciklusú  eszközök egyike, az életciklus különböző szakaszaiban más jellemzőkkel bír.   Az a kapacitás, amit adott időpontban nem használunk fel, elvész, nem lehet a  fel nem használt erőforrásból tartalékot képezni. A változó intenzitású munka  (az  alulterhelés  és  az  azt  követő  túlterhelés  egyaránt)  stresszt  okoz,  kifáradáshoz  vezet  és  a  költséghatékonysága  is  alacsony.  A  hatékony  felhasználás érdekében tervszerű, folyamatos és egyenletes igénybevételre kell  törekedni.      b) Innovatív      Ez az egyetlen olyan erőforrás, amely képes megújulni, kompetenciái és más  erőforrások  kombinációi  révén  minőségében  új  termékeket,  szolgáltatásokat  létrehozni.  Motiváltsága,  attitűdje  függvényében  a  szervezeti  teljesítmények  teljesen  új  szintjét  képes  elérni.  A  menedzsment  feladata  az  innovációs  kapacitás fenntartása és ösztönzése. 

6

 

    c) Döntéseket hoz      Bármely  időpontban  úgy  dönthet,  hogy  a  szervezetet  elhagyja,  ha  pl.  munka  tartalmával  vagy  a  nyújtott  ellenszolgáltatásokkal  elégedetlen,  vagy  jobb  ajánlatot  kap.  Ugyancsak  lényeges  döntése  a  saját  teljesítmény  szintjének  meghatározása  egyes  feladatok  esetén.  A  menedzsment  elsősorban  az  elkötelezettség  kialakítása  és  a  folyamatos  kommunikáció  révén  befolyásolhatja az alkalmazottak döntéseit    d) Nem tulajdona a vállalatnak      Nem  képezi  a  saját  tőke  részét,  nem  értékesíthető,  de  kapacitása  és  kompetenciái a vállalat értékét jelentősen befolyásolják. A humán tőke ápolása,  tudatos  fejlesztése  üzleti  előny.  Ezen  erőforrással  való  hatékony  gazdálkodás  ugyanolyan  gazdasági  szükségszerűség,  mint  más  erőforrások  esetében.  Az  alkalmazott  folyamatok  és  eljárások  során  tudatosan  kell  figyelni  az  emberi  erőforrások  általános  és  speciális  jellemzőire,  mert  az  üzleti  siker,  az  értékteremtés, a hatékony és eredményes munkavégzés eredménye.    A  XXI.  században  a  munkaerővel  szembeni  követelmények  is  komoly  változásokon  mentek  át.  A  humánerőforrás  átalakult,  melynek  kulcsfogalmai  az  integráció,  elkötelezettség,  rugalmasság,  minőség.  Vagyis  az  emberi  erőforrás  gazdálkodás  (EEG)  stratégiájának  a  rendszerszemlélet  alapján  illeszkednie  kell  az  összvállalati  stratégiába.  Itt  persze  nem  csak  az  egyes  részek  egymás  mellé  tételéről  van  szó,  hanem  azok  kölcsönös  függése,  egymásra  hatása  valami  pluszt  is  létrehoz,  amit  szinergiának  hívunk.  Fontos,  hogy  a  munkaerő  a  vállalattal,  a  vállalat  célkitűzéseivel,  jövőbeni  terveivel  szemben elkötelezett legyen, hiszen így nagyobb teljesítményre ösztönözhető,  és könnyebben fogadja el a szükséges változásokat. A modern kor, a rendkívül  gyorsan  változó  világ  elvárása  a  munkaerővel  szemben,  hogy  az  rugalmasan  reagáljon az újabb és újabb kihívásokra, képes legyen fejlődni, önmagát tovább  képezni. Ebben mindkét fél érdekelt, és ha ezt felismerik, kölcsönösen előnyös  karrierterv kidolgozására kerülhet sor. Korunk divatos fogalma a kompetencia.  A  XXI.  század  fejlett  technológiája,  az  ehhez  kötődő  tudományok,  a  szolgáltatások arányának növekedése nem fogadja el az alacsony képzettségű  munkaerőt.  A  minőségi  munkaerő  hosszútávon  jövedelmezőbb  a  vállalatnak,  még akkor is, ha magasabb bért követel magának.     II.4.3. A tőkejavak      A  tőkejavak  másodlagos  erőforrások,  hiszen  azokat  termelés  során  kell  előállítani.  Megkülönböztetünk  reáltőkét  (termelő  berendezések,  gépek,  ingatlanok stb.) és pénztőkét (készpénz, értékpapírok). 

7

   

      II.4.4. A vállalkozó      Az eddig felsorolt erőforrások önmagukban csak a termelés lehetőségeit adják.  A  különböző  erőforrások  összeszervezése,  koordinálása  során  jön  létre  a  hatékony  termelés  (szinergia!).  Ezért  kell  külön  erőforrásként  kezelnünk  a  vállalkozót.       Egy pillanatra álljunk meg és vizsgáljuk meg a munkafolyamat részeit:    1. tervezés  2. szervezés  3. munkavégzés  4. ellenőrzés  5. visszacsatolás    A  munkaerő  ebből  a  folyamatból  csak  a  munkavégzés  funkcióját  látja  el.  A  vállalkozó  az,  aki  dönt  arról  mit  és  mennyit  termeljünk,  milyen  eszközökkel  tegyük  mindezt,  kikkel  kooperáljon,  honnan  és  mennyi  kölcsönt  vegyen  fel.  Vagyis  a  vállalkozó  végzi  a  munkavégzés  tervezési,  szervezési  és  ellenőrzési  funkcióit.  Ez  persze  nem  jelenti  azt,  hogy  vállalkozó  és  munkaerő  nem  lehet  ugyanaz  a  személy.  Egy  egyéni  vállalkozó  nyilvánvalóan  az  összes  funkciót  ellátja.  A  megkülönböztetés  tehát  nem  személyekre,  hanem  funkciókra  vonatkozóan történik.      II.4.5. Az információ      Kettős szerepköre van. Egyrészt jelenti a termelés, szolgáltatás mögött húzódó  információs  bázist,  a  megfelelő  informatikai  hátteret,  adatbázisokat,  programokat  stb.  Ezen  technikai  lehetőségek  nélkül  a  XXI.  század  gazdasága  komoly  bajba  kerülne.  Gondoljunk  csak  a  világméretű  félelemre  az  Y2K‐val  kapcsolatban.  Másrészt  bizonyos  információk  birtoklása  gazdasági  előnyt  jelenthet tulajdonosa számára. Tőzsdei, banki, technikai információk hatalmas  vagyonok megszerzését jelenthetik tulajdonosának.  II.5. A gazdaság szereplői      A mikroökonómia a gazdaság három kardinális szereplőjét különbözteti meg, a  háztartást,  a  vállalatot  és  az  államot.  Más  szakirodalmak  ide  sorolják  még  a  pénzügyi  szektort,  az  államot  a  civil  szervezeteket  stb.  Vegyük  sorra  ezen  szereplők alapvető jellemzőit,tulajdonságait.   

8

 

  II.5.1. A háztartás      Első megközelítésben úgy tűnhet, gazdaságunk legkisebb egysége az egyén. A  társadalom  szocializáltsága  azonban  azt  jelenti,  hogy  szükségleteinket  nem  a  többiektől  elkülönülten,  „magányosan”  elégítjük  ki,  hanem  kisebb‐nagyobb  közösségekben.  Bár  szükségleteink  egyéni  szinten  jelentkeznek,  a  piacon  a  szükségletek  kielégítése  az  adott  közösségek  (családok)  szintjén  történik.  Sajnos  modern  korunkban  egyre  szembeötlőbb  az  a  tény,  hogy  a  család  nem  lehet  az  általunk  jellemzett  gazdasági  egység.  A  szomorú  statisztikák  azt  mutatják,  hogy  a  családok  jelentős  százaléka  nem  együtt  él,  minden  második  házasság válással végződik. Így fordulhat elő, hogy egy család több gazdálkodó  egységként jelenik meg a gazdaságban.     Legkisebb  gazdálkodó  egységünk  tehát  a  háztartás.  Az  egy  háztartásban  élők  azok,  akik  közösen,  egymás  szükségleteit  figyelembe  véve  hozzák  meg  döntéseiket. Egy háztartás azonban jelenthet egy egyént (gondoljunk az egyre  terjedő  szingli  életstílusra,  és  a  sajnos  szintén  terjedő  elmagányosodott,  magukra  hagyott  idős  emberekre),  egy  vagy  többgenerációs  egész  illetve  csonka családot. A háztartás azon gazdálkodó egység, melynek legfőbb célja a  fogyasztás.    Ez  persze  nem  zárja  ki  a  háztartások  termelői  magatartását.  Gondoljunk  egy  háztáji  gazdaságra,  az  otthon  elvégzett  munkákra.  A  háztartáson  belüli  folyamatok  alapvetően  naturálisak.  A  gazdálkodó  egységen  belüli  munkamegosztás, munkavégzés a kialakult szokások alapján történik, vagyis a  háztartáson  belüli  munkamegosztás  nem  determinált,  annak  pénzbeli  elszámolása pedig furcsa és szokatlan lenne.      Az egy háztartásban élők vagyon és jövedelemközösséget alkotnak. A háztartás  fogyasztásra költött jövedelmét elsősorban munkaereje eladásával teremti elő,  ami  persze  nem  jelenti  azt,  hogy  ezen  jövedelmét  nem  egészítheti  ki  termelő  tevékenysége  ellenértékével  (őstermelők),  szabad  pénzeszközeinek  a  tőkepiacon történő értékesítésével (kamat, osztalék, árfolyamnyereség), illetve  a birtokában lévő termelési tényezők bérbeadásával (bérleti díj).    II.5.2. A vállalat      A  javak  előállítása,  tárolása,  szállítása,  cseréje  és  az  ezekkel  kapcsolatos  tevékenységek a termelés bonyolult rendszerét alkotják. Az üzleti vállalkozás a  gazdaság  legfontosabb  alappillére.  „A  modern  társadalmakban  jogilag  körülhatárolt  olyan  struktúra,  amelyben  az  alapvető  cél eléréséhez szükséges  tevékenységek végbemennek.” (Chikán) Az üzleti vállalkozás lényege az önálló  tőkebefektetés,  amely  kockázatvállalás  mellett  (remélhetőleg)  gazdasági  hasznot hoz.    

9

A vállalkozás főbb jellemzői:    1. Viszonylagos autonómiával rendelkezik céljai megvalósítása érdekében  2. Saját jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat  3. Nyereségorientáltan működik, célja a profit maximalizálása  4. Valóságos piacon működik, ahol az árakat a kereslet és kínálat  kölcsönhatása határozza meg  5. Termelés centrikus  6. Szakosodásig elmélyült munkamegosztása van  7. Expanzív  8. Szigorú pénzügyi‐és számviteli rendszere van  A vállalat környezete      Bár  a  vállalkozás  eredményessége  alapvetően  függ  a  vállalaton  belül  végzett  munka minőségétől, nem tekinthetünk el attól a mikro‐ és makro környezettől,  melyben a vállalat működik.       1) Mikrokörnyezet      a)  A  vállalat  belső  mikrokörnyezeti  elemeihez  tartoznak  a  tulajdonosok,  menedzserek és alkalmazottak. A vállalkozás teljesítménye azonban nem csak  saját erőfeszítésének függvénye.   b)  A  vállalat  külső  mikrokörnyezeti  elemeibe  az  érintettek  (stakeholderek)  tartoznak.  Legfontosabbak  ezek  közül  a  vevők,  a  szállítók,  a  konkurencia,  de  nem  elhanyagolható  eleme  a  pénzügyi  szektor  és  az  állam  sem.  Ezekre  a  környezeti elemekre a vállalatnak kisebb vagy nagyobb befolyása van. Ez függ  tőkeerejétől, az adott piaci helyzettől, lobbi tevékenységének erejétől.       2) Makrokörnyezet      A makrokörnyezeti elemekre a vállalat befolyása minimálisra csökken:       a) Politikai­jogi környezetet      Nem mindegy, hogy milyen politikai rendszer irányítja az adott gazdaságot és  ennek az irányításnak mik a főbb prioritásai. Mennyire védi a magántulajdont,  mennyire  tartja  fontosnak  az  állami  beavatkozást,  hogyan  és  milyen  mértékben  támogatja  a  kis‐  és  középvállalkozásokat.  Mennyire  kiépített,  szabályozott  és  átlátható  a  jogrendszer,  mennyire  tudja  rákényszeríteni  a  gazdaság  szereplőit  a  játékszabályok  betartására.  Megkönnyíti  vagy  esetlegesen „megfojtja” a vállalkozások alapítását, működtetését.   

10

  b) Technológiai környezet      A társadalom technikai, technológiai színvonala, versenyképessége, a kutatás‐ fejlesztésre,  innovációra  fordított  összeg  nagysága  meghatározhatja  az  adott  ország  régióban  elfoglalt  helyét,  leszakadását  vagy  felzárkózását.  A  technika  ugyanis  megjelenik  a  termékek  és  szolgáltatások  színvonalában,  piacképességében,  a  humánerőforrással  (és  ez  által  az  oktatással)  szemben  támasztott követelményekben.       c) Gazdasági környezet      A  vállalkozások  tevékenységét,  hatékonyságát  nagyban  befolyásolhatja  az  adott  ország  gazdasági  állapota,  a  megtermelt  GDP  nagysága,  a  gazdasági  növekedés  üteme,  az  infláció,  munkanélküliség  mértéke.  A  XXI.  század  egyik  legfontosabb  eleme  (egyesek  szerint  betegsége)  a  globalizáció,  melyet  szerethetünk  vagy  elítélhetünk,  de  feltartóztatni  lehetetlen.  Ez  persze  nem  jelenti,  hogy  a  regionalizmus  kora  leáldozott.  Minden  ország  erejétől,  akaratától  függően  képes  megőrizni  saját  arculatát  és  képes  megvédeni  saját  belső gazdaságát ettől a gyakran valóban káros jelenségtől.      d) Szociális­ kulturális környezet      Ezen  elemek  közé  tartozik  a  demográfia,  a  népesség  alakulása,  a  halálozás  mértéke,  az  ország  egészségi  illetve  mentális  állapota,  a  sporthoz,  egészséges  életmódhoz,  valláshoz,  erkölcshöz  fűződő  viszonya,  az  oktatás  színvonala,  megbecsültsége, a szociális ellátás hatékonysága stb.       3) A vállalkozás működését befolyásoló tényezők      A  vállalkozások  működését  befolyásolják  egyéb  tényezők  is  Többek  között  a  vállalkozás belső adottságai, úgymint:    1. a vállalkozás mérete  2. a termékek, szolgáltatások jellemzői  3. a vállalkozás piaci kapcsolatának jellemzői  4. a belső termelési és informatikai struktúra  5. a telepítési helyzet  6. a szervezet eredete       

11

     

II.5.3. Az állam      Az  állam  gazdasági  szerepének  elsősorban  a  makrofolyamatok  befolyásolásában van jelentősége. A jövedelmek újraelosztásában, a társadalmi  igazságtalanságok,  egyenlőtlenségek  csökkentésében,  a  gazdasági  zavarok  megszűntetésében,  a  gazdasági  növekedés  fenntartásában.  Természetesen  mikro  szinten  is  találkozunk  állami  feladatokkal,  elsősorban  a  piaci  kudarcok  kezelésében.  Feladata  a  monopóliumok  és  oligopóliumok  regulációja,  az  externáliák  (külső  gazdasági  hatások)  kezelése,  a  közjavak  előállítása, fenntartása, finanszírozása.       Az államnak alapvetően három fő funkcióját különböztetjük meg:       a)  A  közhatalmi  funkció  a  közrend  megteremtését,  fenntartását  jelenti.  A  törvények  megalkotását  és  betartatását,  a  bíróságok  és  a  különböző  belügyminisztériumi szervek finanszírozását.     b)  A  köztulajdonosi  funkció  az  állami  vagyonnal  való  felelősségteljes  és  az  ország érdekeinek megfelelő gazdálkodást jelenti.      c) A gazdaságszervező, érdekegyeztető funkció, melyben az állam a társadalom  különböző  rétegeinek  érdekeit  képviseli.  Az  állam  egyszerre  „karmester  és  döntőbíró”.      Az  egyes  gazdasági  szereplők  között  reál  és  pénzügyi  folyamatok  zajlanak.  A  reál és pénzügyi folyamatok általában párban és ellentétes irányban zajlanak,  igaz nem feltétlenül egy időben. Minden reál inputhoz tartozik egy jövedelem  output  és  fordítva.  A  háztartások  eladják  munkaerejüket  a  vállalatnak  (reál  output),  melyért  cserébe  munkabérhez  jutnak  (jövedelem  input).  Ebből  a  jövedelemből  szerzik  be  a  szükséges  fogyasztási  javakat  a  vállalattól  (reál  input), és fizetik meg a vállalatnak annak ellenértékét (jövedelem output).    II.6. A koordinációs mechanizmusok  Az  állam  szerepének  jelentősége  függ  attól  is,  hogy  az  adott  gazdaságban  milyen  koordinációs  mechanizmusok  érvényesülnek  erőteljesebben.  „Az  emberek,  a  gazdasági  szereplők  versenyének,  rivalizálásának,  ugyanakkor  kölcsönös  alkalmazkodásának  egybefonódásával  zajlanak.  Az  emberek,  a  gazdasági  szereplők  kapcsolatai  valójában  koordinációs  folyamatok,  amelyekben  két  vagy  több  egyén  különböző  jelzésekkel  hat  egymásra  azzal  a  céllal,  hogy  kölcsönösen  rábírják  egymást  a  megfelelő  együttműködésre.”  (Kopányi Mihály)  

12

   

     

Kornai  János  munkássága  alapján  négy  fő  koordinációs  mechanizmust  különböztetünk meg.     II.6.1. A piaci koordináció  Lényege,  hogy  a  felek  mellérendelt  viszonyban  állnak  egymással,  céljuk  a  nyereség,  a  haszon  elérése,  ezért  a  felek  kapcsolata  pénz  formájában  is  kifejeződik.  Itt  a  piac  szabályoz  a  kereslet,  kínálat  és  az  árak  kapcsolatán  keresztül.  Az  árak  befolyásolják  a  termelők  és  fogyasztók  döntéseit.  A  piaci  koordináció szorosan összefügg a magántulajdonnal, hiszen csak akkor tudunk  önálló  döntéseket  hozni,  önérdekünket  követni,  ha  magunk  birtokoljuk  az  anyagi és egyéb más eszközöket.      II.6.2. A bürokratikus koordináció      A  bürokratikus  koordináció  jellemzője  az  állami  tulajdon.  Ez  a  koordinációs  mechanizmus jellemezte a tervutasításos gazdaságokat a szocializmus kezdeti  időszakában  (50‐es  évek!).  A  gazdaság  szereplői  között  alá‐és  fölérendeltségi  viszony  van,  a  koordinálás  pedig  utasításokkal,  szabályokkal,  törvényekkel,  hivatalok, intézmények adminisztratív kényszerével történik.      II.6.3. Az etikai koordináció      Ebben  a  koordinációs  mechanizmusban  a  felek  mellérendeltségi  viszonyban  állnak  egymással  és  a  koordinálás  hagyományokon,  vallási,  erkölcsi  alapelveken  nyugszik.  A  gentleman’s  agreements,  az  adott  szó  ereje  fontos,  elfogadott és elvárt.       II.6.4. Az agresszív koordináció      A  felek  itt  olyan  alá‐  és  fölérendeltségi  viszonyban  vannak  egymással,  ahol  a  fölérendelt  fél  önkényes,  erőszakos,  jog  és  erkölcs  által  el  nem  ismert  döntéseket hoz. Ilyen mechanizmus működött(ik) a szervezett bűnözés keretei  között, a kommunizmus bizonyos időszakaiban.            

13

 

 

III. A klasszikus közgazdaságtanon innen és túl 

   

 

    Mikroökonómiai tanulmányaik során olyan modellekkel ismerkedhetnek meg,  melyek a racionális viselkedést azonosítják az objektív racionalitás fogalmával,  vagyis  a  gazdasági  szereplő,  a  döntéshozó  tökéletesen  informált  és  egyetlen  célja,  hogy  kifizetéseit  maximalizálja.  Céljait  biztosan  és  konzisztensen  képes  rangsorolni, így az optimális döntésnek nincs akadálya. A gazdasági szereplők  racionalitása persze más és más.       III.1. A gazdasági szereplők racionalitása  a) A fogyasztó racionalitása, hogy maximalizálja hasznosságát. A megszerzett  jövedelméből  olyan  termékeket  és  szolgáltatásokat  vásárol,  melyek  számára  valamilyen külső, vagy belső tulajdonsága alapján hasznos. Fogyasztónk az így  megszerezhető hasznosságérzet maximalizálására törekszik.      b)  A  vállalkozó  racionalitása,  hogy  maximalizálja  profitját.  Az  úgynevezett  min‐max  elvet  követi,  azaz  költségeit  igyekszik  minimalizálni,  miközben  maximális bevételre törekszik. Rövidtávon persze ettől a célkitűzéstől eltérhet,  ha  mondjuk  a  piaci  részesedését,  forgalmát  szeretné  növelni,  ha  a  túlélésért  harcol, ha pillanatnyi likviditási zavarai miatt csak a gyors bevétel növekedés a  célja.      c)  A  termelési  tényező  tulajdonosa  annak  használatából,  bérbeadásából  adódó  jövedelmét maximalizálja. Munkaerőnként a lehető legnagyobb fizetést, bankba  tett  pénzükért  a  lehető  legnagyobb  kamatot,  értékpapírjainkért  a  legnagyobb  osztalékot, árfolyamnyereséget, bérbe adott földünkért a lehető legtöbb bérleti  díjat szeretnénk.      d) A kormányzati szervek racionalitása a társadalmi jólét növelése. (A gond csak  az,  hogy  ezek  a  szervek  egyéni  játékosokból  állnak,  akik  szintén  saját  kifizetéseik  maximalizálására  törekednek,  ez  okozhatja  néha  társadalmi  szinten az állami szervek rossz működését).    III.2. Behavioral economics (magatartás gazdaságtan)       A  gépember  filozófiája  persze  egyre  több  esetben  megkérdőjeleződik.  A  modern  közgazdaságtudományok  hívei  figyelembe  veszik  azokat  a  kísérleteket,  melyeket  társadalomkutatók,  szociológusok,  pszichológusok, 

14

antropológusok  végeztek,  és  az  emberi  jellem  összetettségére  hívják  fel  a  figyelmet,  a  korlátozott  racionalitás  mellett  állnak  ki,  rávilágítanak,  hogy  a  játékosok viselkedésük, döntésük során méltányosan, gyakran altruista módon  viselkednek,  döntéseikben  jelen  van  a  méltányosság,  a  reciprocitás,  és  olykor  a  felmerülő  költségek  ellenére  is  hajlamosak  a  potyautasok  megbüntetésére.  Az  altruizmus  nem  ismeri  az  önérdekkövetést,  egy  altruistának minden esetben, a másik fél döntésétől függetlenül fontos a mások  jóléte is. A reciprocitás viszont a szemet szemért elv alkalmazását jelenti.   Viselkedj úgy, ahogy veled szemben viselkedtek.     „Barátnak barátja légy, adományt adománnyal hálálj híven.   Gúnyt fizess meg gúnnyal, s ne maradj fösvény, fizetvén gonoszért.   Barátnak barátja légy, s barátod barátjának szintén szívese;   Ám aki ellened, egyetlen hívét se szíveld soha.” (Edda)    A reciprocitással kapcsolatban azt is meg kell jegyeznünk, hogy sok esetben a  jutalmazás  illetve  a  büntetés  költségekkel  járhat.  Minél  alacsonyabb  ez  a  bizonyos  költség,  annál  jellemzőbbé  válik  ez  a  viselkedési  forma.  Mivel  játékosaink a kifizetéseiket próbálják meg maximalizálni, és a büntetés illetve  dicséret  ezt  csökkenti,  ezért  az  egyre  növekvő  költségek  csökkentik  a  büntetési, jutalmazási hajlandóságot.      III.2.1. Kísérletek      Számos kísérlet bizonyítja, hogy az objektív racionalitás megkérdőjelezhető, a  valóságban  az  emberek  belső  törvényeiknek  engedelmeskedve  ellentmondanak a klasszikus közgazdaságtan szabályainak.       a) Ultimátum játék      Az ultimátum játékban 100 egység pénz felosztásáról dönt az egyik játékos. Az  arány tetszőleges, általa meghatározott lehet. A másik játékos ezt az ajánlatot  vagy elfogadja és ez esetben mindkét fél megkapja a felosztás szerinti összeget,  vagy elutasítja az ajánlatot, és ez esetben egyik fél sem kap semmit. Az objektív  racionalitás elve alapján játékosainknak a (99;1) arányú felosztást is el kellene  fogadniuk,  ám  a  kísérletek  során  nagyon  sokan  a  (80;20),  (70,30)  illetve  (60;40)  felosztásokat  is  elvetették.  Az  ajánlat  visszautasítását  fel  lehet  fogni  egyfajta  büntetésként  is,  melynek  költsége  a  második  játékosnak  felajánlott  összeg.  A  kísérletek  általános  tapasztalata  volt  az  is,  hogy  a  piacosított,  modernebb  gazdaságokban  az  ajánlatok  50%  körül  mozogtak,  és  az  ismeretleneknek  felkínált  minimális  ajánlat  is  40%  körül  mozgott.  Ennél  kisebb ajánlatokat az esetek többségében visszautasítottak. A nem piacosított  társadalmakban  (például  antropológusok  által  végzett  kísérletekben  a  természeti  népeknél)  az  ajánlat  jelentősen  eltérhet  a  fele‐felétől.  Az  ajánlatok  az esetek többségében jóval 50% alatt maradt, és az ajánlatokat ennek ellenére 

15

   

nagy  százalékban  elfogadták.  Az  izlandi  halászok  körében  olyan  különleges  esetekkel is találkoztak, ahol a felajánlott 60%‐ot is elutasították.  b) Diktátor játék      Mi  a  helyzet  azonban,  ha  második  játékosunknak  nem  áll  módjában  a  felajánlott  felosztást  megvétózni?  Ebben  az  esetben  a  racionális  felosztás  a  (100;0) arány lenne. A kísérletek azonban azt mutatták ki, hogy ezt az arányt a  kísérleti  alanyok  egy  ötöde  választotta  csak,  legtöbben  a  (70;30)  felosztási  arány mellett döntöttek. Furcsa tehát, hogy az önfenntartásra „programozott”  egyedek  háttérbe  szorítják  létfenntartási  ösztöneiket,  és  más  egyedek  érdekében cselekedve kooperálnak, társulnak.     Bonyolult  és  kockázatos  helyzetekben  a  gazdasági  szereplők  gyakran  leegyszerűsítik  a  problémát  és  racionális  elemzés  helyett  szubjektív  értékítéleteikre hagyatkoznak.   A  klasszikus  közgazdaságtanban  azonban  a  racionalitás  nem  megvizsgálandó  probléma, hanem vitán felül álló axióma.  Az axiómáiból felépített konzisztens  rendszerével  mintha  azt  írná  le,  hogyan  kellene  az  adott  gazdasági  aktornak  viselkednie,  és  nem  azt  hogyan  viselkedik  valójában.  Számos  pszichológiai  kísérlet  bizonyította  az  emberi  döntéshozatal  mikéntje  szubjektív  tényezők  függvénye is.       c) Framing Effect (keretezési hatás  A  csomagolási  vagy  keretezési  hatás  például  az  a  mód,  ahogyan  egy  döntési  problémát megfogalmaznak illetve, ahogyan az információkat átadják. Ezeket a  hatásokat használja ki a marketing is a legtöbb esetben.   Jól  tudjuk,  hogy  az  akciók  végeztével  az  árak  újra  visszatérnek  a  korábbi  magasabb szintjükre. (De vajon ki menne be egy olyan üzletbe, ahol erre fel is  hívják a figyelmünket azzal, hogy a 3000 Ft‐os akciós árat áthúzva mellé írnák  a 4000 Ft‐os új árat?)       d) A büntetés dicsérete      Az ultimátum játékban jól látható volt, hogy az egyének költségek felvállalása  mellett  is  hajlamosak  voltak  megbüntetni  a  szerintük  igazságtalan  döntést  hozó  partnert.  Számos  kutatócsoport  vizsgálta  a  büntetés  intézményének  hatását a közös javak létrehozására, illetve működtetésére. A kísérletek során  az  egyes  csoporttagok  adott  rendelkezésre  álló  jövedelmükből  tetszőleges  összeget ajánlhattak fel a közösség számára. A kísérlet vezetője ezt az összeget  megnövelte  (  egy  adott  kísérlet  során  1.6‐es  szorzót  használt),  majd  a  megnövekedett összeget a csoport tagjai között egyenlő arányban szétosztotta.  Az így létrejött szociális dilemma a következő: 

16

Hozzájárulni  a  közöshöz  és  a  megnövelt  összegből  részesedni  mindnyájunk  számára  jövedelmező  üzlet,  ám  még  nagyobb  a  csábítás  nem  beadni  az  adott  összeget, és  úgy  részesedni a  közösből.  (Ez  esetben  persze  minden  potyautas  feltételezi a többiek szabálykövető magatartását.) Ezen önző viselkedés láttán  a  befektetési  hajlandóság  rohamosan  csökkent  a  csoportban  és  a  rendszer  összeomlásához vezetett.     A  további  kísérletekben  két  csoportot  hoztak  létre.  Az  elsőben  nem  működtették a büntetés intézményét, míg a második csoport tagjai minden kör  után  tudomást  szereztek  a  többiek  hozzájárulásáról,  és  lehetőségük  volt  egy  egységnyi  pénz  befizetésével  három  egységnyi  büntetést  kiszabni  a  potyautasra.  A  játék  elején  felajánlott  választási  lehetőségek  esetében,  miszerint ki melyik csoportba szeretne tartozni, csak a játékosok egyharmada  választotta a büntetés intézményét alkalmazó csoportot.   Ám  ez  a  csoport  gyorsan  az  előbb  ismertetett  társaság  sorsára  jutott,  a  rendszer működésképtelenné vált.   A másik csoportban azonban minél kisebb volt a tag hozzájárulása a közösségi  vagyonhoz,  annál  gyakrabban  és  annál  nagyobb  mértékben  volt  tárgya  a  büntetésnek.  Ennek  hatására  a  potyautasok  hozzájárulási,  befektetési  hajlandósága jelentősen javult.     Felmerült azonban a kérdés, hogy mi legyen a másodlagos potyautasokkal, akik  ugyan hozzájárultak a közöshöz, de nem büntették a potyautasokat? Amikor a  kísérletbe  az  ő  büntetésüket  is  lehetővé  tették,  néhány  kör  után  a  csoport  szinte  minden  tagja  valódi  közösségi  emberként  viselkedett  és  megszűnt  a  csoporton  belüli  potyautas  magatartás.  Az  ilyen  csoportok  256  fő  felett  is  stabilan  működtek.  A  kísérletek  után  kitöltött  tesztek  arra  a  furcsaságra  is  rámutatnak,  hogy  a  szereplők  nem  a  közösségi  befektetések  preferálása,  a  közösségért érzett aggodalom, felelősségérzet miatt büntettek, hanem a csalás  ténye  által  kiváltott  felháborodás,  a  bosszúvágy  érzete  miatt.  Ám  bármi  is  az  ok, a végeredmény egy prosperáló és hatékony társadalom. Jegyzetünk keretei  nem engedik meg, hogy részletesen vizsgáljuk a büntetés esetleges torzulásait.  Remélhetőleg  mindenki  számára  érthető  és  világos,  hogy  a  büntetés  mértéke  és  az  okozott  kár  között  meg  kell  tartani  az  arányosság  elvét.  Sem  az  alul‐  büntetés, sem a túl‐büntetés, illetve az úgynevezett antiszociális büntetés nem  hatékony,  de  a  büntetés‐nélküliségnél  még  ezek  is  hatékonyabban  működtek  az egyes kísérletek során.     Ezen  kísérletek  jól  mutatják  tehát,  hogy  a  rendszer  működésének  két  fontos  alapeleme van:  Egyrészt  a  büntetés  intézményének  hatékony  alkalmazása,  másrészt  a  megfelelő  információáramlás.  Ha  a  gazdasági  aktorok  beazonosíthatóak  és  a  közösség  tagjai  tudomást  szereznek  a  potyautasok  személyéről,  akkor  a  rendszer működőképes marad. A közjavak létrehozásának és működtetésének  ez lenne tehát az egyik fontos alapeleme. Ez részben a helyi közösségek döntési  jogköreinek  kiszélesítését  kívánná,  mivel  az  adott  térségben  ők  rendelkeznek  megfelelő  szintű  információval,  részben  pedig  a  közösség  tagjai  közvetlen  kapcsolatainak  a  kiépítését  teszi  szükségessé,  hogy  mindenki  számára  nyilvánvaló legyen a potyautasok személye. 

17

 

 

    IV. A játékelmélet      A  döntéselmélet  előző  fejezetben  tárgyalt  része  tehát  azt  vizsgálja,  hogyan  viselkednek az emberek valójában (leíró elmélet), ellenben a normatív irányzat  arra keresi a választ, hogyan lehet a döntéseket jobbá tenni. E tekintetben ez a  módszer  közelít  az  objektív  racionalitás  elméletéhez,  azaz  axiómákra  épülő  konzisztens  rendszert  épít  fel,  mindösszesen  a  tökéletes  informáltság  tekintetében  rugalmas.  A  matematika  gyors  fejlődése  lehetővé  tette  a  klasszikus  elméletek  módosítását.  A  játékelmélet  segítségével  a  klasszikus  elméletet megpróbálták kiterjeszteni a bizonytalanság körülményeire is.     A  játékelmélet  napjainkra  rendkívül  komoly  tudománnyá  nőtte  ki  magát.  Ennek  részletesebb  bemutatására  sajnos  ezen  jegyzet  keretei  között  nincs  lehetőség, így csak az elmélet alapfogalmaival és néhány, a közgazdaságtanban  is használt modellel ismerkedhetünk meg.      IV.1. A játékelmélet megalkotói      A  játékelmélet  alapjait  Neumann  János  rakta  le  egy  1928‐as  munkájában,  majd az osztrák Oskar Morngenstern matematikus‐közgazdásszal közösen írt  „Játékelmélet  és  gazdasági  viselkedés”(1944)  című  művében  továbbfejlesztette.  Azóta  a  játékelmélet  meghódította  a  közgazdaságtant,  a  szociológiát  és  a  pszichológiát  is.  A  játékelmélet  a  matematika  egy  különálló  egzakt tudományágává nőtte ki magát. Háborúk (Japán‐USA II. világháború) és  ‐talán  nem  túlzunk‐  néha  a  világ  sorsa  dőlt  el  a  játékelmélet  segítségével  (hidegháború és atomfegyverkezés).  Eme  kis  bevezetőnkben  tartózkodunk  mindenféle  szigorú  matematikától  és  inkább csak étvágygerjesztőnek szánjuk az itt leírtakat. Egy kis fűszer csupán a  néha száraz tananyag mellé.      IV.2. Játékelméleti alapfogalmak      „Amikor  az  egyének  (csoportok  )  más  egyénekkel  (csoportokkal)  szembeni  viselkedésükről  döntenek,szembesülniük  kell  azzal,  hogy  magatartásuk  befolyásolja a többiek döntését, magatartását.   Egy interakciót stratégiai játéknak nevezünk, ha a szereplők tisztában vannak  ezzel  a  hatással,  sőt  magatartásuk  során  figyelembe  is  veszik  ezt  a  hatást”.  (Mészáros József:Játékelmélet)   

18

A játék tehát szereplők közötti interakció, ahol figyelembe veszem a másik fél  döntéseit  és  ennek  megfelelően  alakítom  ki  a  saját  stratégiámat.  Egy  jó  sakkjátékos igyekszik minél több lépésre előre kitalálni, végiggondolni a másik  fél lehetséges lépéseit, hogy kiválaszthassa a legjobb válaszreakciót.     Stratégiai játékot játszunk az élet nagyon sok pillanatában, a párkapcsolataink  során, a családban, stratégiák mentén haladunk a gazdasági életben is, amikor  részt  veszünk  egy  versenytárgyaláson,  amikor  arról  döntünk,  hogy  benyújtsunk‐e  egy  pályázatot  avagy  sem,  fizessünk‐e  adót,  közös  költséget,  hozzájáruljunk‐e  a  közjavak  létrehozásához  illetve  működtetéséhez,  vagy  amikor arról döntünk ‐ mint egy vállalkozás vezetői‐, hogy kooperáljunk vagy  versengjünk a konkurenciával.     A stratégia kiválasztásánál fontos, hogy hány szereplős a játék, az informáltság  tökéletes vagy korlátozott, a játék egyszeri vagy ismétléses, a játékosok lépései  egyidejűek  vagy  egymást  követőek,  a  játék  szabályai  rögzítettek  vagy  manipulálhatóak stb.       IV.3. A játékok osztályozása      IV.3.1. A játékosok lépései egyidejűek, vagy egymást követőek      A sakkban a játékosok egymás után lépnek, előbb a fehér, utána a fekete, vagyis  ennek  tudatában  hozhatom  meg a  következő  lépésre vonatkozó  stratégiámat.  Egy  árverésen  a  résztvevők  egyszerre  teszik  meg  ajánlataikat,  egymástól  függetlenül. A különbség a szekvenciális és az egyidejű lépéses játékok között  azért  lényeges,  mert  a  két  játékfajta  más  gondolkodásmódot  igényel.  A  szekvenciális  játék  esetén  a  játékosok  a  következőképpen  gondolkodnak:  Ha  most  ezt  lépem,  hogyan  fog(nak)  az  ellenfeleim  reagálni?  A  jelen  lépés  a  többiek  jövőbeni  lépései  következményeinek  kalkulációján  alapszik.  A  szimultán lépéses játék esetén a lépéssel kapcsolatos döntések az ellenérdekű  felek  jelenlegi  lépésével  kapcsolatos  várakozásainkon  alapulnak  és  igaz  ez  fordítva  is  az  ellenfeleinkre  is.  A  szekvenciális  játékok  esetén  fontos  kérdés,  hogy mi az előnyösebb számunkra, elsőnek lépni, avagy másodiknak. Ennek a  kérdésnek az eldöntése gyakran nem is olyan egyszerű.      IV.3.2. A játékosok érdekkonfliktusának természete      „Stratégiai  játékról  tehát  akkor  beszélünk,  ha  ellenérdekű  felek  között  érdekkonfliktus  áll  fenn,  a  felek  rendelkezhetnek  ismeretekkel,  feltételezésekkel a többiek céljáról, lehetséges döntési alternatívákról, de ez az  informáltság  nem  feltétlenül  szimmetrikus.  Minden  játékos  saját  helyzetének  megfelelően  saját  helyzetét  próbálja  optimalizálni.”(Mészáros  József,  Játékelmélet) 

19

A játékelmélet ezt úgy mondja, hogy a játékosok a kifizetéseiket optimalizálják,  maximális  nyereségre  vagy  minimális  veszteségre  törekednek.  Ez  a  kifizetés  különösen  a  gazdasági  életben  lehet  numerikus  érték,  de  nem  feltétlenül  az.  Kifizetés lehet az elért profit (numerikus érték!), de az is, hogy a konkurencia  piacot veszít velünk szemben vagy esetleg tönkre megy.  Az  egyszerűbb  játékoknál,  mint  például  a  sakk,  van  vesztes  és  van  nyertes,  a  pókerben  az  egyik  fél  nyeresége  a  másik  fél  vesztesége.  Az  ilyen  játékokat  hívjuk  zérusösszegű  játékoknak.  Bizonyos  esetekben  egy  adott  nyeremény  játékosok  közötti  felosztása  történik.  Ezek  a  konstans  összegű  játékok.  A  gazdasági  életben  azonban  gyakran  nem  tudni  előre  a  felosztandó  „torta”  nagyságát és minden játékos lehet egyszerre nyertes vagy egyszerre vesztes is.  (Gondoljunk egy lehetséges nukleáris háborúra, a környezetszennyezésre vagy  a napjainkban kudarcot vallott koppenhágai klímacsúcsra.)      IV.3.3. A játékosok informáltsága      A  sakk  esetén  a  játékosok  pontosan  ismerik  helyzetüket  (bábuik  helyzetét),  lehetséges lépéseiket, illetve az ellenfél lehetséges lépéseit. Ezeket a játékokat  teljes  információs  játékoknak  nevezzük.  Általában  ez  a  helyzet  kivételes,  többnyire  néhány  játékos  olyan  információval  is  rendelkezik,  amellyel  a  többiek  nem.  A  kártyajátékok  többsége  esetén  a  játékosok  ismerik  saját  lapjukat és próbálnak következtetni a többiek lapjaira, illetve megtéveszteni a  többieket  saját  lapjaikat  illetően.  Az  összes  játékos  tisztában  van  ezzel,  így  a  következtetéseik  esetén  mindenki  igyekszik  számba  venni  a  többiek  megtévesztő  szándékait  is.  Azt  az  információt,  amelyik  minden  játékos  rendelkezésére  áll  közös  tudásnak  nevezzük.  Ez  a  közös  „tudás”  [common  knowledge]  jóval  több,  mint  az  egyéni  tudások  összege.  A  korlátozott  információjú játékoknál előtérbe kerül tehát a blöff. Talán úgy gondolnánk,  hogy  a  blöff  a  pókerjáték  találmánya,  de  tévedünk.  Az  állatvilágban  évmilliók  óta  ismerős  a  mimikri  szent  tudománya.  Sok  állatfaj  oly  mértékben  képes  hasonulni  környezetéhez,  hogy  csak  akkor  vennénk  észre  őket,  ha  beléjük  botlunk.  Más  állatok  igazi  blöff‐mesterek.  Egyes  mérgező  anyaggal,  veszélyes  tüskékkel  rendelkező  fajok  élénk  színekkel  hívják  fel  a  többiek  figyelmét  a  veszélyre.  Néhány  faj  kihasználva  ezt  az  információközlést  maga  is  hasonló  színeket  ölt,  pedig  veszélyes  méregről,  tüskéről  szó  sincs.  De  talán  vannak  olyan  iskolás  emlékeik  önöknek  is,  amikor  feleltetés  előtt  a  „Kéreménúgyistudokmindentkárengemfeleltetni”‐kifejezést öltötték fel.       IV.3.4. A játék szabályai rögzítettek vagy manipulálhatóak?      A  sakk,  a  sportjátékok  szabályai  rögzítettek,  gyakran  bíró  kényszeríti  ki  a  szabályok  betartását.  A  gazdasági,  politikai  játékok  nem  ilyen  egyszerűek,  a  játékosok  gyakran  érdekeiknek  megfelelően  megkísérlik  a  szabályok  változtatását, módosítását. 

20

Gyakran  fontos  elemezni,  hogy  a  játék  szabályai  mennyire  manipulálhatók,  illetve  azok  betartása  mennyire  érdekei  a  játékosoknak.  Ez  különösen  a  politikai és gazdasági játékok esetén érdekes.        IV.3.5. Lehetséges­e a játékosok közötti kooperáció, és ha igen, mennyiben?      A  játékosok  stratégiai  interakciói  a  közös  érdek  és  a  konfliktus  keverékéből  állnak.  Gyakran  megéri  a  játékosoknak  egyezségeket  kötni  az  együttműködésről.  Számos  esetben  az  egyes  játékosok  számára  előnyös  ezeket  az  egyezségeket  egyoldalúan  megszegni,  abban  bízva,  hogy  a  többiek  ezt  nem  teszik.  A  többi  játékos  egyezségkövető  magatartására  vonatkozóan  különböző  feltevésekkel  élhetünk,  és  ettől  függően  alakítjuk  ki  stratégiánkat.  Amennyiben  az  egyezségek  nem  kikényszeríthetőek,  általában  nem  jön  létre  kooperáció.  Azokat  a  játékokat,  ahol  az  egyezségek  kikényszeríthetőek,  kooperatívnak  nevezzük, azokat ahol nem, nem kooperatívnak.      IV.3.6. A játék egyszeri vagy ismétléses      Számos  játék  esetén  a  játékosok egyszer  találkoznak,  lejátszák  a  játékot,  ki‐ki  megkapja  a  nyereményét  (veszteségét)  és  távoznak.  Gyakran  azonban  a  játékosok  többször  egymás  után  játszák  ugyanazt  a  játékot.  A  gazdasági  életben,  szervezetekben,  egy  családban  ez  gyakran  előfordulhat.  Ekkor  ismétlődéses  játékról  beszélünk.  Az  ismétlődéses  játékok  esetén  fontos  különbség,  hogy  véges  számú,  avagy  végtelen  az  ismétlődések  száma.  Véges  ismétlődéses játék esetén különbséget teszünk aszerint, hogy az ismétlődések  száma  egy  előre  meghatározott,  rögzített  szám,  avagy  ezt  nem  ismerjük,  csak  annyit tudunk, hogy a játék valamikor befejeződik, de hogy mikor, azt viszont  már nem.   Ismétlődéses  játékoknál  az  is  fontos  szempont,  hogy  a  játék  során  érvényesülhet  a  reciprocitás  és  a  játékosok  gyakran  a  költségek  ellenére  is  megbüntethetik a másik játékost.  Vegyünk  példának  okáért  két  éttermet.  Az  egyik  étterem  egy  nyaralóhelyen  található és vezetői azzal a (véleményem szerint ostoba) feltételezéssel élnek,  hogy a vendég nem tér ide vissza, azaz a játék nem ismétlődéses. Ez esetben a  kialakított  stratégia  könnyen  vezethet  oda,  hogy  a  vendéget  egyszer  kell  alaposan megkopasztani, azaz rendkívül drágán próbálunk eladni nekik rossz  minőségű  vagy  másnak  álcázott  terméket,  szolgáltatást.  A  másik  étterem  egy  kisváros  főterén  található,  vendégköre  állandónak  mondható.  Ennek  a  vendéglősnek  a  stratégiája  a  hosszútávú  működőképesség  érdekében  a  figyelmes  és  minőségi  kiszolgálás  annak  érdekében,  hogy  vendégei  örömmel  térjenek ide vissza és jó hírét keltsék az étteremnek a városban.       

21

IV.3.7. Evolúciós (tanuló) játékok      Gyakran, még relatíve egyszerű játékok esetén is a játékok kimenetele jelentős  mértékben függ a játékosok felkészültségétől, attól, hogy az egyes játékosok a  játék korábbi lejátszásai alapján képesek‐e módosítani magatartásukon.  IV.4. Az egyensúly      A  játékelmélet  az  egyensúly  fogalmi  keretei  között  jár  el.  Mit  jelent  ez?  Az  egyes  stratégiai  kombinációk  közül  azok  valósulnak  meg,  amelyek  a  legjobb  válaszok  a  többiek  összes  lehetséges  lépésére,  így  nyilvánvalón  a  legjobb  lépéseire  is.  Ez,  mint  a  közgazdaságtanból  már  tudjuk,  nem  feltétlenül  jelenti  azt,  hogy  mindig  mindenki  a  legjobban  jár,  sőt  gyakran  senki  sem  jár  jól.  Az  általános  egyensúlyról  szóló  fejezetben  jól  látható  lesz  majd,  hogy  az  egyensúlynak (Pareto­optimum) semmi köze az igazságossághoz. Mindössze  annyit  jelent,  hogy  ebből  az  egyensúlyi  pontból  kimozdulva  legalább  az  egyik  szereplő helyzete romlik. Ettől még ezt az elmozdulást a többi szereplő lehet,  hogy  nagyon  szeretné!  Egyensúlynak  tekinthetünk  egy  olyan  állapotot,  ahol  senkinek  sem  éri  meg  az  adott  stratégiai  kombinációtól  eltérnie,  mivel  a  többiek stratégiájára ez a számára legjobb válasz‐stratégia (Nash­egyensúly).      IV.5. Egy kis „kaszinókapitalizmus”      Sokakban  merül  fel  napjainkban  az  a  kérdés,  miért  és  hogyan  alakult,  alakulhatott  ki  a  világválság,  miért  van  az,  hogy  az  Egyesült  Államokban,  Izlandon,  Görögországban,  Romániában  zajló  események  súlyos  helyzetbe  hozzák a magyar devizahiteleseket? Ennyire nem értenek a közgazdaságtanhoz  az  ország  vezetői,  vagy  a  közgazdaságtannal,  mint  tudománnyal  van  baj?  (Ennek részletes kifejtése a makroökonómiai részben történik majd.)  Az  egyéni  és  társadalmi  érdekek  gyakran  összeütköznek  és  bizony  ebben  a  csatában  legtöbbször  az  egyéni  érdek  győz.  Az  elmúlt  évtizedben  kialakult  „kaszinó kapitalizmus”‐nak egyenes következménye volt a napjainkban is zajló  gazdasági  világválság.  A  bankok  vezetői  egyéni  érdekeiktől  hajtva  („teljesítményük”  arányában  kapták  milliós  nagyságrendű  bónuszaikat)  a  gazdasági  szereplők  pénzét  egyre  kockázatosabb  és  ebből  kifolyólag  nagyobb  haszonnal  kecsegtető  üzletekbe  fektették.  Mohóságuk  csillapíthatatlan  volt  és  tevékenységük  valóban  kezdett  hasonlítani  egy  kaszinóhoz,  ahol  hatalmas  tétekben játszottak a mi pénzünkkel.    Két bankár beszélget:  Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?  Kezd a rosszal!  Rengeteg pénzt veszítettünk!!!  És mi a jó hír??  Nem a miénket!!!   

22

A  játék  lényege  pontosan  ez.  A  nyereség  egyéni,  a  veszteség  társadalmi.  Ha  a  „kaszinóban” nyernek, övék a busás haszon nagy része, a veszteséget azonban  az  egész  társadalom  fizeti  meg.  A  játékelmélet  pontosan  az  ilyen  helyzeteket  vizsgálja,  és  mutatja  meg,  hogy  a  játék  szereplőinek  célja  kifizetéseik  maximalizálása,  ezért  történik  meg  oly  gyakran,  hogy  az  egyéni  szinten  racionális viselkedés össztársadalmi szinten a rendszer működésképtelenségét  okozza, és akár katasztrófához is vezethet.      IV.6. Alapvető játékok      IV.6.1. A fogolydilemma      Két  bűnözőt  tartóztat  le  a  rendőrség,  ellenük  azonban  csak  közvetett  bizonyítékaik  vannak.    A  két  fogoly  egymástól  elkülönítve  a  következő  „ajánlatot” kapja. Amennyiben vall és a másik nem, úgy haza mehet, míg társa  10  évet  kap  (és  fordítva).  Ha  mindketten  vallanak  5‐5  év  a  „jutalmuk”,  ha  viszont egyikük sem vall a közvetett bizonyítékok miatt 2‐2 évvel megússzák.  Látszólag  egyszerűnek  tűnik  a  megoldás,  ám  vegyük  figyelembe,  hogy  ez  egy  korlátozott  információjú  játék,  azaz  nem  tudom  hogyan  döntött  a  másik.  Mindkét játékos saját helyzetének optimalizálására törekszik és az elkülönítés  miatt  nincs  lehetőségük  a  kooperatív  stratégiát  választani.  Ha  külön‐  külön  optimalizálják helyzetüket, akkor a látszólag legjobb stratégia a vallomástétel.        vall  Nem vall  vall  5;5  0, ‐10  Nem  vall   

‐10; 0   

2; 2 

   Bárhogy döntsön ugyanis a másik, az erre adott legjobb válasz (legkisebb rossz  választása)  a  vallomás.  Ha  ugyanis  az  A  játékos  vall,  akkor  a  B  játékosnak  is  vallania kell, hiszen így 10 év helyett megússza 5‐tel. Ha az A játékos nem vall,  akkor  B‐nek  szintén  a  vallomástétel  a  legjobb  stratégia,  hiszen  2  év  börtön  helyett  haza  mehet.  Nyilván  B  játékos  gondolatmenete  hasonló,  amennyiben  feltételezzük, hogy logikusan gondolkodnak. Ez azonban csapdahelyzet, hiszen  a 2‐2 év helyett így 5‐5 évet kap a két bűnöző.     A  fogolydilemma  egyik  parafrázisa  a  két  benzinkutas  esete.  Az  út  két  oldalán  egy‐egy  kút.  Mindkét  benzinkutasnak  a  hónap  első  napján  döntenie  kell  az  adott  hónapi  árról,  amit  aztán  egy  hónapig  nem  változtathat  meg.  Kooperációra nincs lehetőség, mert ott áll az úton az állam rettegett ellenőre.  Pontban éjfélkor a két kutas gondterhelten áll kis táblácskájával az út mentén  és vár egy jelet, egy reménysugarat, de hiába. Ha csökkenti az árat, míg a másik  nem, forgalma jelentősen nőne és így a haszna is(és fordítva!). Ha mindketten 

23

csökkentik áraikat, a forgalom nem változik,bevételeik viszont  zuhannak, épp  hogy nullszaldósak lesznek. Ha megfigyeljük, a történet kísértetiesen hasonlít a  fogolydilemma  helyzethez.  Bárhogy  is  dönt  a  másik,  az  erre  adott  legjobb  válasz az ár csökkentése. Ha azonban mindkét fél logikusan gondolkodva, saját  legjobb érdekét követve dönt, a végeredmény siralmas lesz.     Gondoljuk  végig,  vajon  egy  közbeszerzési  pályázatnál  vagy  két  egymással  versengő  homogén  termékeket  gyártó  vállalatnál  (pl.  autópálya  építés)  nem  ugyanilyen dilemmával szembesülnek a résztvevők? Játékosaink tehát gyorsan  ráéreznek a csapdahelyzetekre és azt kikerülendő, kooperációba kezdenek és  kijátsszák  az  állam  rettegett  ellenőrét.  Kifizetéseik  maximalizálása  érdekében  vállalják  a  lebukás  veszélyeit  is,  pláne  ha  a  következmények  (jogi,  anyagi)  elhanyagolhatóak  az  így  megszerzett  profithoz  képest.  Javaslom  a  kedves  olvasónak,  hogy  kartellezés  címszóval  lépjenek  be  egy  kereső  programba  az  interneten  és  látni  fogják,  hogy  a  való  életben  a  játékosok  nagy  többsége  használja  a  játékelméletben  kidolgozott  tételeket,  ki  tudatosan  ki  csak  egyszerű  logikus  gondolkodás  útján,  és  sajnos  azt  is  látni  fogják,  hogy  Magyarországon  a  kartellezés  jogi  szabályozása  jelen  pillanatban  nem  visszatartó  erejű  az  államot  és  az  állampolgárokat  „lehúzó”  vállalkozások  számára. Erről a későbbiekben még részletesen olvashatnak.     

IV.6.2. Dollárárverés      Martin  Shubik  játékában  eladó  egy  dollár.  Kikiáltási  ára  egy  cent.  Aki  ennyit  ajánl érte már viheti is, hacsak valaki nem ajánl többet. Eddig ez egy egyszerű  árveréses  játék.  Shubik  játékában  a  csavar  ott  van,  hogy  a  licitet  nemcsak  a  győztesnek  kell  befizetnie,  hanem  a  második  legnagyobbat  licitelőnek  is  a  sajátját.  Aki  a  legmagasabb  licitet  mondta  fizet  és  viheti  az  egy  dollárt,  aki  viszont az utolsó előttit, az is fizet, de nem kap semmit.  Úgy tűnhet butus kis játék ez, intelligens, felnőtt emberek bele sem kezdenek a  játékba. Mégis a megfigyelések azt mutatják, hogy egy dollár átlagos licit ára  340 cent lett (!).    A játéknak három döntő pillanata van. Az első, hogy elkezdődik‐e egyáltalán a  licitálás.  Érdemes  kikötni,  hogy  a  maximális  licit  10  cent  legyen  nehogy  túl  hamar véget érjen a játék. Ha akad két licitáló fél, a gépezet beindul. Ha valaki  például  25  centet  mond  a  másik  22  centes  licitjére,  a  másik  fél  nagy  valószínűséggel  tovább  licitál,  hiszen  jobb  26‐27  centet  licitálni  és  győzelem  esetén „bekaszírozni” a 63‐64 centes nyereményt, mint a semmiért befizetni a  22  centet.  A  játék  második  döntő  pillanata,  amikor  a  licit  meghaladja  az  50  centet.  Ettől  a  pillanattól  kezdve  a  kikiáltó  már  nyereséges  üzlet  birtokosa.  A  harmadik döntő pillanat, amikor a licit eléri a 100 centet, majd meg is haladja  azt.  Van  ennek  értelme???  Tegyük  fel,  hogy  a  licit  95  cent.  A  második  licitáló  bemondja a bűvös 100 centes licitet. Első játékosunk azon kezd el gondolkodni,  hogy  mondjon‐e  105  centes  licitet  és  veszítsen  5  centet,  vagy  álljon  meg  és  veszítsen 95‐öt. Így már értelmet nyer a 100‐nál magasabb licit.  

24

„ Játéknak jó, de a valóságban bizonyára nem látunk ilyen badarságokat!” Aki  így  gondolkodik,  téved!  Az  állatvilágban  számtalan  példát  láthatunk  erre  a  játékra.  Sok  állatfajnál  a  küzdelem  nem  véres  harc,  hanem  csupán  pózolás  útján  dől  el.  A  pózolással  eltöltött  idő  azonban  értékes  időt  vesz  el  az  élelemszerzésre  fordított  időből.  Minél  tovább  pózol,  annál  nagyobb  az  alternatív  költsége  a  pózolásnak.  Minél  tovább  állunk  a  buszmegállóban  a  buszra  várva  (miközben  időre  megyünk  valahová),  annál  kevésbé  tűnik  jó  megoldásnak taxit hívni. „Most már biztos jön!”  Gondoljunk  a  vietnámi  háborúra,  vagy  a  napjainkban  lezajlott  iraki háborúra.  Az USA egyre jobban belebonyolódott, egyre hatalmasabb összegeket szavazott  meg a háború folytatására, és egyre nehezebben száll(t) ki belőle.     A  Concorde‐csapda  hasonló  logika  alapján  működött.  Az  angol‐francia  közös  fejlesztéssel készült Concorde szuperszonikus repülőgép költségei meredeken  emelkedtek. Hamar kiderült a fejlesztők számára, hogy ez a projekt soha nem  lesz  nyereséges.  Még  az  utolsó  csavar  meghúzásakor  is  érdemes  lett  volna  kiszállni  az  egészből,  ám  a  két  kormány  presztízskérdést  csinált  az  ügyből  és  végül az eredetileg tervezett összeg többszörösét költötték.   Nekünk, magyaroknak nem ismerős ez a játék valahonnan? Gondoljunk csak a  most  zajló  (és  még  ki  tudja  meddig  tartó)  négyes  metró  építésére,  vagy  a  szlovákok által erőltetett bős‐ nagymarosi vízlépcsőre, amiből szerencsére mi  még időben kiszálltunk.     Adam  Smith  „láthatatlan  kéz”  elve  azt  tanítja  nekünk,  hogy  az  egyéni  racionalitás,  az  egyéni  érdek  létrehozza  a  társadalmi  egyensúlyt,  akár  a  szereplők  akarata  ellenére  is.  Gyakran  találkozunk  azonban  olyan  esetekkel,  ahol  az  egyén  racionalitása  össztársadalmi  szinten  kudarchoz  vezet.  Az  én  egyéni  érdekem  nem  fizetni  adót,  közös  költséget,  nem  hozzájárulni  a  közös  javak létrehozásához, működtetéséhez, ám annál inkább részesedni a közösből.  Ha azonban mindenki (vagy legalábbis túl sokan) egyéni racionalitása alapján  dönt,  a  végeredmény  a  teljes  összeomlás.  Világunk  egyik  legnagyobb  problémája,  valóságos  veszélye  a  globális  felmelegedés.  A  koppenhágai  klímacsúcs csúfos kudarca is példázza, hogy az egyéni érdekek követése hová  vezethet.       IV.6.3. A közlegelők tragédiája      Egy  falu  adott  nagyságú  legelővel  rendelkezik,  amely  családonként  egy  tehén  eltartására  elegendő.  Amikor  egy  család  úgy  gondolja,  hogy  még  egy  tehenet  kivisz a legelőre, haszna jelentősen megnő, míg a többiek nyeresége csak alig  észrevehetően  csökken.  Ám  a  nyereség  utáni  vágy  és  a  „ha  neki  lehet,  hát  nekem  is”  elv  arra  ösztönzi  a  második,  harmadik,  sokadik  gazdát,  hogy  ő  is  megnövelje  tehenei  számát.  A  legelő  azonban  ezt  már  nem  bírja  el,  így  a  rendszer  összeomlik  és  mindenkinek  lesz  két  sovány  tehene.  A  baj  csak  az,  hogy  a  dezertőrök  minden  állapotban  jobban  járnak,  mint  az  egyezséget  betartók, így nehéz megértetni velük, miért is kell a szabályokat követni. Vajon  egy komoly deficittel rendelkező országban, ahol a lakosság elenyésző hányada 

25

fizet  csak  adót,  ki  jár  jobban  a  legnagyobb  válság  közepette  is,  az  adófizető  állampolgár vagy a potyautas? A kérdés megválaszolását az olvasóra bízzuk.  A  társadalmi  dilemmák  olyan  helyzetek,  amelyekben  az  egyes  egyének  egyénileg  racionális  cselekvései  közösségi  szinten  irracionális  eredményt  eredményeznek,  azaz  az  egyénileg  ésszerű  magatartás  olyan  helyzeteket  hoz  létre,  amelyekben  mindenki  rosszabb  helyzetbe  kerül,  mint  került  volna  egyébként.  A  legtöbb  közösségi  döntési  helyzet  mögött  ilyen  társadalmi  dilemmaproblémák  állnak:  Mint  egyének  jobban  járunk,  ha  a  közösségi  forrásokat  használjuk  anélkül,  hogy  hozzájárulnánk  azok  előállításához.  Azonban  ha  mindenki  így  cselekszik,  akkor  ezek  a  közösségi  források  nem  állnak  elő.  Ha  például  a  halászok  annyi  halat  fognak  amennyit  csak lehetséges anélkül, hogy figyelembe vennék a többi halász tevékenységét,  akkor hosszú távon a halállomány kipusztulása lesz a következménye, azaz az  egyéni önzés, a közösség pusztulását eredményezi.     Mindez  az  önérdekkövetés  furcsa  csavarokhoz  vezethet.  Az  egymással  versengő,  homogén  termékeket  gyártó  cégeknek  gyakran  megéri  a  törvény  megszegésével titkos paktumokat kötni, korlátozni az egymás közti versengést,  és ezáltal jóval nagyobb haszonra szert tenni. Ám ugyanilyen önérdek alapján  gyakran  megéri  ezekből  a  jogilag  nem  törvényes  szerződésekből  disszidálni,  dezertálni.  Gondoljunk  csak  egy  árkartell  megkötésére,  melyben  a  felek  megállapodnak, hogy adott ár alá nem mennek, így szerezve extra profitot. Ám  ha valaki megszegi ezt a szerződést és némileg csökkentett áron adja termékét,  komoly  nyereségre  számíthat.  Szintén  mai  magyar  valóság,  hogy  a  kartell  egyezményt  jelentő  vállalat  (bár  maga  is  nyakig  benne  volt)  büntetlenül  megúszhatja, amennyiben a GVH még nem kezdett nyomozni az adott ügyben.  (Engedékenységi politika).   Miért  van  mégis  az,  hogy  játékosaink  ritkán  disszidálnak  az  ilyen  egyezményekből?  A  válasz  egyszerű.  Mivel  ismétlődéses  játékokról  van  szó,  azaz az adott szűk piacon vállalkozásaink rendszeresen találkoznak egymással,  lehetőségük  van  a  dezertálót  a  maguk  módján  megbüntetni  (recprocitás).  Vagyis  hosszútávú  érdekeik  a  megállapodások  betartására  kényszerítik  őket.  Végeredményben  tehát  azt  a  furcsa  magyar  valóságot  láthatjuk,  hogy  a  korábban  tárgyalt  kísérletek  végeredményeit  (a  büntetés  hatását  egy  csoport  működésére) épp a feketegazdaságban látjuk igazolódni!     Játékelméleti példáinkra még sokszor utalunk majd a későbbi fejezetek során,  esettanulmányokon  keresztül  mutatjuk  majd  be  önöknek  ezen  modellek  „életszagúságát”,  rávilágítunk,  hogy  az  elvontnak  hitt  közgazdasági  elméletek  valóban  mindennapjaink  részét  képezik,  és  áthatják  a  gazdasági  élet  minden  szegmensét és meghatározzák életünk alakulását is.                 

26

           

V. A piac működési mechanizmusa      A piac egyszerre jelent egy konkrét helyet és egy elvont fogalmat is. A piacon  találkoznak  egymással  a  potenciális  és  tényleges  vevők  valamint  eladók.  Keresletüket  és  kínálatukat  a  termékek  árai  közvetítik  egymás  felé.  De  a  piac  egyben jelenti ezen cserekapcsolatok rendszerét is.  Beszélhetünk  egy  termék,  vagy  egy  termékcsoport  piacáról,  árupiacról,  pénzpiacról,  munkapiacról,  belföldi,  külföldi,  uniós,  vagy  unión  kívüli    stb.  piacról.      V.1. A piaci szereplők      A  piacnak  passzív  és  aktív  szereplőit  különböztethetjük  meg.  Passzív  szereplőként az árut és a pénzt szokás megemlíteni.       V.1.1. Az áru      Az áru olyan termék vagy szolgáltatás, mely alkalmas szükséglet‐kielégítésre, s  melyet eleve azért termeltek, hogy azt a piacon értékesítsék.       V.1.2. A pénz      A  pénz  meghatározása  már  nem  ilyen  egyszerű.  A  pénz  evolúciója  hatalmas  utat  járt  be,  és  a  kezdeti  egyszerű  közvetítő  funkciójából  kinőve  mára  a  gazdasági  élet  legmeghatározóbb  elemévé  vált,  önálló  életre  kelt,  a  világ  ura,  néha pedig sajnos az emberek értékmérője is lett. Ezen bevezetőnkben a pénzt  eredeti  funkcióiban  mutatjuk  be.  Amíg  nem  alakult  ki  a  munkamegosztás,  az  árutermelés,  addig  csak  egyszeri,  véletlen  cserékkel  találkozhattunk.  A  szakosodás  azonban  a  cserék  bonyolultságát  is  életre  hívta.  Az  árutermelő  társadalom  gyors  megoldást  hozott,  hiszen  minden  országban  léteztek  olyan  termékek,  melyek  az  emberek  napi  életéhez  elengedhetetlenek  voltak.  Ilyen  lehetett a só, mint tartósító eszköz, vagy az északi népeknél az állatbőr. Ezek a  termékek  töltötték  be  az  általános  egyenértékes  szerepét,  melyet  úgy  jellemezhetünk, hogy azt mindenki szívesen elfogadta a csere tárgyául. Idővel a  nemesfémek, arany, ezüst vették át ezt a szerepet kiváló tulajdonságaik okán.  Kezdetben  a  súlyuk  alapján  viszonyították  őket  egymáshoz.  Ezt  mutatja  az  is, 

27

hogy  néhány  pénznem  a  mai  napig  ezt  a  súly  mértékegységet  használja  névként (font, márka).  A  pénz  feladata  volt,  hogy  értéket,  értékarányokat  mérjen  (értékmérő  funkció),  közvetítse  a  termékek  cseréjét  (forgalmi  eszköz  funkció),  létrehozza  a  hitelezés  rendszerét  (fizetési  eszköz  funkció),  a  felhalmozás,  kincsképzés  eszközévé  váljon  (felhalmozási  eszköz  funkció),  és  áttörve  a  határokat a nemzetközi kereskedelemben is hatékonyan működjön (világpénz  funkció).     

 

IV.1.3. A vevő és a kereslet      Vevőként  a  piacon  számos  szereplő  jelenhet  meg.  A  háztartások,  mint  végső  fogyasztók,  a  vállalatok,  mint  az  inputjavak  vásárlói,  az  állam,  mint  megrendelő.  A  vevő  a  kereslet  megtestesítője,  melyet  nem  szabad  összekevernünk  a  szükséglet  fogalmával.  A  szükséglet  egy  hiányérzet,  mely  arra  késztet  bennünket,  hogy  megszüntessük  azt.  Keresletté  azonban  csak  akkor válik, ha az pénzzel alátámasztott, realizálható szükséglet.    A  kereslet  kapcsolatot  fejez  ki  az  adott  termék  ára  és  a  vásárolni  kívánt  mennyiség  között.  Normál  esetben,  ha  egy  termék  ára  növekszik,  csökken  a   vevő  termék  iránti  kereslete.  Az  ár  és  a  mennyiség  között  kölcsönösen  egyértelmű, függvényszerű megfeleltetés hozható létre.   A  kereslet  megmutatja,  hogy  különböző  lehetséges  árak  mellett  a  vevő  mennyit képes és hajlandó vásárolni az adott termékből.   Alapesetben a keresleti függvény (D) szigorúan monoton csökkenő. Vízszintes  tengelyén a mennyiséget (Q), függőleges tengelyén pedig az árat (P) jelenítjük  meg.      keresett menny.  P P kereslet változása D→D’   változás D A→B     P  1 A P     B P  2     q1 q2 q1 q2 Q Q       Különbséget  kell  tennünk  azonban  kereslet  és  keresett  mennyiség  között.  Az  előbbit  már  definiáltuk,  és  azt  is  megállapítottuk,  hogy  az  egy  függvényként  értelmezhető.  

28

A  keresett  mennyiség  azt  mutatja  meg,  hogy  adott  áron  a  vevő  mennyit  képes és hajlandó megvásárolni a termékből.   A két definíció nagyon hasonló, ám nem mindegy, hogy különböző lehetséges  árakhoz,  vagy  egy  adott  árhoz  rendelünk  mennyiséget.  Ha  egy  konkrét  meghatározott árral dolgozunk, akkor valójában a keresleti függvény egy adott  pontját határozzuk meg.     Vizsgáljuk meg ezek után a változásokat:     Ha egy kétváltozós függvény független vagy függő változóját módosítjuk, akkor  mindig egy az adott függvényen való elmozdulást kapunk. A keresleti függvény  esetében  tehát  a  keresett  mennyiség  változását  az  árváltozás  okozhatja,  mely  az  adott  függvény  egyik  pontjából  egy  másik  pontba  való  elmozdulást  jelent.  (A→B 1. ábra)  Mi a helyzet azonban akkor, ha a két változótól különböző harmadik tényezőt  változtatjuk meg? Ez esetben maga a keresleti függvény mozdul el (legtöbbször  önmagával  párhuzamosan  tolódik  el).  Ezt  az  elmozdulást  okozza  például  a  szükséglet  módosulása,  a  fogyasztó  jövedelmének  változása,  vagy  a  helyettesítő,  kiegészítő  termékek  árának  növekedése,  csökkenése.  Ezen  esetekben  ugyanis  a  fogyasztó  változatlan  árak  mellett  is  módosítja  a  megvásárolt mennyiséget. (q1→q2  2. ábra)      IV.1.4. Az eladó és a kínálat      Másik  aktív  szereplőnk  az  eladó,  a  termelő,  aki  szintén  az  ár  függvényében  hozza meg döntéseit. Magasabb eladási árak (és változatlan költségek) mellett  a  termelőnek  megéri  növelnie  kibocsátását.  Kínálati  függvényünk  tehát  szigorúan monoton növekvő lesz.   A  kínálat  megmutatja,  hogy  különböző  lehetséges  árak  mellett  az  eladó  mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből.   Itt is meg kell különböztetnünk a kínálattól a kínált mennyiséget, mely egy  adott  ár  mellett  mutatja  meg,  hogy  az  eladó  mennyit  képes  és  hajlandó  eladásra termelni az adott termékből. A kínálat tehát maga a függvény, míg  a kínált mennyiség az adott függvény egy meghatározott pontja.   

1.      P        P2     P1   x      

 

 

 

 

2.  P

S

S → S’

B P A q1

q2

S

q1 29

q2

Q

  A kínált mennyiség változását itt is az ár változása okozhatja, amely a kínálati  függvényen való elmozdulást jelent. (A→B)  A kínálat változása a két (függő és független) változótól eltérő tényező hatására  történik.  Ilyen  lehet  a  termelő  költségeinek  a  változása,  törvényi  tiltás  (lásd  drogkereskedelem,  alkoholtilalom),  technológiai  fejlesztés,  vagy  a  mezőgazdaságban valamilyen természeti katasztrófa bekövetkezése.  V.2. A Marshall kereszt      A  keresleti  és  kínálati  függvények  együttesen  jellemzik  egy  adott  termék  piacának  egészét.  A  két  függvény  egy  koordináta‐rendszerben  történő  ábrázolása  jól  jellemzi  a  piaci  jelenségeket.  Mindkét  függvény  esetében  az  ár  lesz a független változó, míg a kereslet és kínálat azonos termékre vonatkozik,  vagyis  azonos  dimenzióban  van.  Ez  az  úgynevezett  Marshall  kereszt  ,  melyet  Alfred Marshallról neveztek el.        P   D S       túlkínálat   P1     Px   P2     q1 q2 qx q2’ q1’ Q   túlkereslet     V.2.1. Az egyensúly      Az ábrán jól látható, hogy a két függvény egy adott pontban metszi egymást. Ez  az adott termék piacának kiemelten fontos pontja, az egyensúlyi pont. Létezik  tehát  a  piacon  egy  kitüntetett  ár,  mely  mellett  az  eladók  és  vevők  szándékai  megegyeznek, a keresett és kínált mennyiségek egyenlőek lesznek.       V.2.2. Az egyensúlytalansági helyzetek      Mi a helyzet akkor, ha a piaci ár az egyensúlyi árnál magasabb?   A növekvő ár nagyobb kínált és kisebb keresett mennyiséget eredményez, azaz  az egyensúlyinál magasabb ár esetén a piacon túlkínálat alakul ki.  

30

Az egyensúlyinál alacsonyabb árak csökkenő kínált és növekvő keresett  mennyiségeket eredményeznek, azaz ez esetben a piacon túlkereslet lesz.  Mi történik a piacon, ha az egyensúlyitól eltérő árakkal találkozunk?   Adam  Smith  szerint  ekkor  működésbe  lép  a  láthatatlan  kéz,  mely  gyakran  az  egyéni  szereplők  szándékai  ellenére  is  a  piacot  az  egyensúlyi  ár  felé  tereli.  Túlkínálat  esetén  az  eladók  kénytelenek  az  árat  csökkenteni,  ám  jogosan  merülhet  fel  a  kérdés,  hogy  milyen  mértékben?  A  gazdasági  szereplők  nem  tudják az egyensúlyi árat, az a piaci alkuk alapján alakul ki. Tegyük fel, hogy az  ár  oly  mértékben  csökken,  hogy  az  az  egyensúlyi  ár  alá  süllyed.  Ekkor  a  túlkeresletes  állapot  miatt  a  termék  ára  nőni  fog.  Hogy  mennyire  kell  az  áraknak növekedniük azt most sem tudhatjuk. Amit biztosan tudhatunk, hogy  hová ne emeljük az árakat, hisz azt az árat a piac már értékelte.    A  piaci  mechanizmusok  során  tehát  az  egyensúlyi  ár  körüli  egyre  kisebb  mértékű  ingadozás  tapasztalható  (úgynevezett  „puhatolózás”  folyik),  mely  végül  elvezet  az  egyensúlyi  ponthoz.  A  klasszikus  közgazdaságtan  ezt  az  elméletet  a  newtoni  mechanikából  „orozta  el”.  Minden  rendszer  nyugalmi  állapotra  törekszik,  s  mindaddig,  amíg  abból  valamely  külső  erő  ki  nem  mozdítja,  ebben  az  állapotban  marad.  Ha  azonban  a  rendszert  kimozdítjuk  e  statikus  állapotából,  akkor  az  saját  belső  törvényszerűségei  miatt  visszatér  ebbe  a  nyugalmi  állapotba.  Gondoljunk  a  nyugalmi  helyzetéből  kimozdított  ingára.  Nem  csak  azt  látjuk,  hogy  visszatér  a  statikus  nyugalmi  állapotba,  hanem azt is, hogy ezt milyen módon teszi. Az egyensúlyi pont körüli kilengés  egyre  kisebb  és  kisebb,  míg  az  egyensúly  újra  be  nem  áll.  Ennek  a  közgazdaságtanban az úgynevezett pókháló modell felel meg,      V.3. A rugalmassági együtthatók      A  keresleti  görbe  elemzése  rendkívül  fontos  a  vállalatok  számára,  segítségükkel  ugyanis  előre  jelezhetik  hogyan  is  reagálnak  a  fogyasztók  különböző keresletet befolyásoló tényezők megváltozására.  Hogyan változtatják meg a vevők vásárlásaikat az adott termékből, ha változik  annak ára? Gazdasági válság idején milyen mértékben csökkentik vásárlásaikat  jövedelmeik  csökkenése  miatt?  Keresik  továbbá  arra  is  a  választ,  hogy  a  konkurencia árváltoztatása hogyan hat az ő termékük eladott mennyiségére?   Mindezen  hatások  vizsgálatára  a  legalkalmasabb  közgazdaságtani  eszköz  a  kereslet  rugalmasságának  meghatározása,  mely  azt  mutatja  meg,  hogy  a  keresletet  befolyásoló  adott  tényező  1%‐os  változása  hány  %‐kal  változtatja  meg az adott termék keresett mennyiségét illetve keresletét.  A  kereslet  rugalmassága  is  matematikailag  szigorúan  meghatározott  módon  számítható.  Jegyzetünk  keretei  között  azonban  amennyire  csak  lehet,  tartózkodunk  függvények  és  képletek  ismertetésétől,  az  egyes  elméletek  tartalmi lényegének megértésére törekszünk csupán.            

31

V.3.1. Jövedelemrugalmassági együttható      A  kereslet  jövedelemrugalmassága  megmutatja,  hogy  a  jövedelem  1%‐os  változásának hatására a kereslet hány %‐kal változik.    ε(I)=(kereslet %­os változása)/(jövedelem %­os változása)    Egy Engel nevezetű német háztartásstatisztikus több ezer háztartás fogyasztói  szokásait vizsgálta a jövedelem függvényében. Ennek alapján két fő csoportot  különböztetett meg.      a) Normál jószágok      Azon esetekben, ahol az együttható pozitív, normál jószágokról beszélhetünk.  A hányados pozitív volta azt jelenti, hogy a számláló és a nevező értéke azonos  irányban  változott,  azaz  növekvő  jövedelem  növekvő  keresletet,  csökkenő  jövedelem  csökkenő  keresletet  indukált,  és  ha  belegondolunk  valóban  ez  a  „normális”  reakció.  A  normál  jószágok  köre  sem  egységes.  Ha  az  együttható  egynél is nagyobb, akkor superior vagy luxus jószágról, míg ha nulla és egy  közötti  értéket  vesz  fel,  létszükségleti  jószágról  van  szó.  Vagyis  akkor  beszélünk  luxus  jószágról,  ha  egy  adott  szituációban  a  kereslet  százalékos  változása meghaladja a jövedelem százalékos változását.       b) Inferior (alárendelt) jószágok      Bizonyos  esetekben  a  logikának  látszólag  ellentmondó  reakciókat  látunk.  Számos  esetben  fordulhat  az  elő,  hogy  valamely  háztartás  azért  vásáról  meg  bizonyos  terméket  vagy  termék  csoportot,  mert  jövedelmi  helyzete  nem  tesz  mást  lehetővé.  Ha  azonban  jövedelmi  helyzete  javul,  a  „nemszeretem”  terméket helyettesíteni kezdi egy számára vonzóbb, hasznosabb termékkel, így  az  adott  termék  kereslete  csökken.  Hasonló  a  helyzet,  ha  a  háztartás  anyagi  helyzete  valamilyen  külső  ok  miatt  (munkanélküliség,  betegség)  jelentősen  leromlik.  Ekkor  a  háztartás  kénytelen  átrendezni  fogyasztói  szerkezetét  és  olyan  termékeket  is  megvásárol,  melyeket  jobb  anyagi  helyzetében  nem  vett  volna meg.    Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az egyes termékek e három csoportba  egyértelműen besorolhatóak. Minden fogyasztó ízlése, jövedelmi helyzete más  és  más  reakciókat  vált  ki  adott  termékek  esetében.  Az  is  előfordulhat,  hogy  ugyanazon  termék  ugyanazon  fogyasztónál  mind  a  három  csoportba  besorolható  jövedelmi  helyzetének  változása  kapcsán.  Tegyük  fel,  hogy  egy  négytagú  család  mindkét  szülője  munkanélküli.  Alacsony  jövedelmük  miatt  hetente egyszer engedhetik meg maguknak, hogy hús kerüljön az asztalra.    

32

Szerencsére  az  egyik  szülő  állást  kap,  így  havi  rendelkezésre  álló  jövedelmük  40%‐kal,  húsfogyasztásuk  ugyanekkor  80%‐kal  nő,  immáron  hetente  két  alkalommal  kerülhet  húsétel  az  asztalara.  Ekkor  a  hús,  mint  luxus  termék  jelenik  meg,  hiszen  jövedelemrugalmassági  együtthatója  egynél  nagyobb  (egész  pontosan  2).  A  család  helyzete  tovább  javul,  amikor  a  másik  szülő  is  munkához jut. Jövedelmük 50%‐kal, húsfogyasztásuk azonban már csak 40%‐ kal  nő.  Bár  a  növekvő  jövedelem,  növekvő  keresletet  eredményezett  együtthatónk itt már egynél kisebb (0,8), így a hús jelen esetben létszükségleti  jószág. A család sorsa szerencsésen alakul, vállalkozásba kezdenek, mely egyre  jövedelmezőbb  lesz  és  jövedelmi  helyzetük  minden  eddiginél  jobbá  válik.  A  család  ekkor  úgy  dönt,  hogy  megengedhetik  maguknak  a  kissé  drágább  reformétkezést  is,  melynek  során  húsfogyasztásukat  csökkentik  és  azt  biozöldségek  fogyasztásával  helyettesítik.  Ekkor  már  a  hús  inferior  jószággá  degradálódik.       V.3.2. Árrugalmassági együttható      A  kereslet  árrugalmassága  megmutatja,  hogy  az  ár  1%‐os  változásának  hatására a keresett mennyiség hány %‐kal változik.     ε(p)=(kereslet %­os változása)/(ár %­os változása)      a) Normál árhatás      Ha  logikusan  végiggondoljuk  belátható,  hogy  alapesetben  ennek  az  együtthatónak  negatívnak  kell  lennie,  mivel  a  keresleti  függvényünk  negatív  meredekségű,  azaz  növekvő  árak  csökkenő  keresett  mennyiséget  eredményeznek.       b) Paradox árhatás      Kivételek azonban itt is akadnak. Több esetben is megfigyelhető, hogy növekvő  árak  növekvő,  csökkenő  árak  pedig  csökkenő  keresett  mennyiséget  vonnak  maguk után. Ezeket hívjuk paradox árhatásoknak.   Nézzünk néhány példát ezekre a kivételekre:      A spekulációs hatás      Juli néni a henteshez betérve szomorúan látja, hogy a csirkemell ára 950 Ft‐ról  1050  Ft‐ra  emelkedett.  Pista  bácsi  (a  hentes)  azonban  elárulja  Juli  néninek,  hogy sajnos ez az áremelkedés folytatódni fog, és két héten belül akár 1400 Ft 

33

is  lehet  a  hús  ára.  Juli  néni  ekkor  megelőzve  a  további  áremelkedés  okozta  veszteségeket  készletfelhalmozásba  kezd,  és  azonnal  vásárol  10  kg  csirkemellet,  amit  aztán  a  mélyhűtőben  tárol.  Vagyis  itt  növekvő  árak  mellett  növekvő keresett mennyiséget láthatunk.      A minőség hatás      Az  Alien  típusú  televíziókészülék  ára  65000  Ft‐ról  hirtelen  37000  Ft‐ra  csökkent.  Sokan  minden  bizonnyal  ilyen  alacsony  ár  mellett  vásárolni  fognak  az  adott  készülékből,  azaz  itt  normál  árhatással  találkozhatunk.  Bizonyos  fogyasztói csoportokban azonban felmerülhet a gyanú a hirtelen árcsökkentés  kapcsán  és  azzal  a  gyanúperrel  élnek,  hogy  az  árcsökkentés  mögött  komoly  minőségi  problémák  lehetnek.  Az  a  furcsa  helyzet  állt  itt  elő,  hogy  sok  fogyasztó  65 000  Ft‐ért  megvette  volna  a  készüléket,  hiszen  információk  hiányában a készülék első ránézésre kiváló minőségűnek tűnhet, ám 37 000 Ft‐ os ár mellett eláll vásárlási szándékától.   A  80‐as  években  egy  magyar  neves  televízió  márka  egyik  típusa  használat  közben  túlmelegedett  és  képcsöve  gyakran  fel  is  robbant.  A  gyorsan  terjedő  hírek  a  készülék  minőségi  hibájáról  a  csökkenő  árak  ellenére  is  jelentősen  csökkentették a készülék keresett mennyiségét, míg végül veszélyessége miatt  azt a forgalomból ki is vonták.      A sznob hatás      Hősünk  kutya  vásárlás  előtt  áll,  és  azon  tanakodik,  milyen  fajtájú  ebet  vásároljon  magának,  természetesen  a  legjobb  tenyésztőtől.  A  90‐es  évek  közepén hatalmas divat volt a szibériai husky. Akkoriban érkeztek az országba  az  első  példányok.  Kék  szemével,  gyönyörű  megjelenésével  sokakat  rabul  ejtett. Arra gondoltak, hogy ez a gyönyörű farkas ivadék minden betörőt távol  tart  majd  a  házuktól.  Ezek  az  emberek  három  dolgot  nem  tudtak  a  huskyról.  Sosem  ugat,  soha  senkit  nem  harapna  meg,  viszont  több  tíz  kilométeren  keresztül képes elhúzni szánon,  a betörőknek a szerzett zsákmányt.:‐))  A  divatot  meglovagolva  a  tenyésztők  egyre  többet  és  többet  adtak  el,  pedig  egy‐egy pedigrés kutyáért komoly tízezreket kértek akkoriban.   (Megjegyezném,  hogy  e  könyv  szerzője  is  ekkor  vásárolta  szibériai  huskyját,  ám  mentségére  legyen  mondva  nem  státuszszimbólumnak,  hanem  valódi  szánhúzónak és társnak vette maga mellé :‐)).   Mára a kutya‐divat megváltozott és huskyt venni anyagilag messze nem olyan  megterhelő,  mint  15  évvel  ezelőtt.  A  divat  az  egészen  apró  termetű  ebek  felé  fordult, akikért gazdájuk nem sajnálja gyakran a százezres nagyságrendű árat  sem.  Ezek  a  kutyusok  gyakran  státuszszimbólumként  jelennek  meg,  amikor  azonban  a  divat  mást  diktál,  új  státuszszimbólumok  jelennek  meg,  a  régiek  eltűnnek és ez a „termékek” árában is megjelenik. Ezekben az esetekben tehát  azt  láthatjuk,  hogy  az  árrugalmassági  együttható  értéke  pozitív,  a  keresleti  függvény pozitív meredekségű. 

34

    V.3.3. A kereszt­árrugalmassági együttható      Ha egy termék ára változik, megváltozik az adott termék keresett mennyisége.  Ez az árváltozás azonban más termékek piacára is kihathat. Az egyik autótípus  árának jelentős csökkenése befolyásolja a másik típus eladási mennyiségét. Ha  nő az alma ára, a fogyasztó más gyümölcsökkel fogja helyettesíteni, melyeknek  nem, vagy kevésbé nőtt az ára. Ha a síléc ára egy akció során 50%‐kal csökken,  akkor  a  sícipőből  is  több  fogy  annak  ellenére,  hogy  a  cipő  ára  változatlan  maradt.  Leegyszerűsítve  egy  kicsit  a  valóságot  a  termékek  egymáshoz  fűződő  viszony  alapján  három  fő  csoportot  alkothatunk.  Léteznek  helyettesítő,  kiegészítő és független termékek. Helyettesítő lehet két különböző üdítő, a vaj  és  a  margarin,  a  körte  és  az  alma,  két  különböző  márkájú  dvd  lejátszó  stb.  A  termékek  kiegészítő  viszonyban  állnak  egymással,  ha  azok  fogyasztása  valamilyen szinten egymáshoz kötődik. Ilyen lehet az előbb már említett síléc  és sícipő, a kávé és a cukor, a tankönyv és a hozzátartozó példatár. Azt viszont  kijelenthetjük, hogy a vaj árának változása hatástalan lesz az autópiacra, a tej  árának növekedése sem rengeti majd meg az ingatlanpiacot.    A  kereszt‐árrugalmasság  megmutatja,  hogy  az  egyik  termék  árának  1%‐os  változása hány %‐kal változtatja meg egy másik termék keresletét.    ε(p)=(x  termék  keresletének  %­os  változása)/(y  termék  árának  %­os  változása)      a) Helyettesítő termékek      Helyettesítő termékek esetében, ha az egyik termék ára nő, akkor a fogyasztók  az  adott  termékből  csökkentik  vásárlásaikat  (csökken  a  keresett  mennyiség),  és  helyette  a  relatíve  olcsóbbá  vált  termékből  növelik  keresletüket.  Helyettesítő  termékek  esetében  tehát  a  kereszt‐árrugalmassági  együttható  pozitív  lesz.  Figyelembe  kell  vennünk  itt  a  helyettesíthetőség  mértékét,  valamint a helyettesítő termék árának közelségét. Egy „gagyi”, rossz minőségű  házimozi rendszer árának növekedése nem lendíti fel a többszázezer forintos  profi berendezések iránti keresletet.      b) Kiegészítő termékek      Kiegészítő  termékek  esetében  fordított  reakciót  figyelhetünk  meg.  Maradva  a  klasszikus  példánál,  a  síléc  árának  csökkentése  növeli  annak  keresett  mennyiségét  és  vele  együtt  nő  a  kiegészítő  termékek,  sícipő,  síruha  stb.  kereslete, vagyis itt a rugalmassági együttható negatív lesz.   

35

 

  c) „Független” termékek      Az  idézőjel  nem  véletlen.  Valamilyen  kapcsolat,  „harc”  minden  termék  között  van, ami korlátozott lehetőségeinket, korlátozott jövedelmünket mutatja. Ha én  bármely termék vásárlása mellett döntök, az szűkíti a más termékekre költhető  jövedelmi lehetőségeimet, hatva ezáltal a többi termék piacára. Igaz ez a hatás  gyakorta  elhanyagolhatóan  kicsi,  így  nem  követünk  el  hibát,  ha  ez  esetben  az  együttható értékét nullának vesszük.    V.3.4. Rugalmas és rugalmatlan kereslet      a) Rugalmas kereslet      A  kereslet  árrugalmasságánál  van  egy  másik  fontos  vizsgálandó  tényező,  mégpedig  az  együttható  abszolút  értékének  nagysága.  Ha  az  együttható  abszolút értékének nagysága nagyobb, mint 1, akkor rugalmas keresletű  termékről  beszélünk.  Legyen  például  ε(p)=‐1,5.  Ezt  azt  jelenti  a  képlet  alapján,  hogy  az  ár  10%‐os  növekedésének  hatására  a  keresett  mennyiség  15%‐kal  nőtt,  azaz  a  fogyasztók  érzékenyen  reagáltak  az  árváltozásra.  Ez  az  érték  termékenként  változó,  de  az  adott  termék  esetében  sem  feltétlenül  állandó. Az esetek többségében magasabb árfekvés esetén a fogyasztók egyre  árérzékenyebbek lesznek. Eladónk illetve termelőnk esetében ez azért fontos,  mert  jól  látják  a  fogyasztók  reakcióit,  illetve  a  reakciók  mértékét.  Egy  árrugalmas  termék  esetében  általában  érdemes  árat  csökkenteni,  mert  az  az  árbevétel  növekedéséhez  vezet.  Tegyük  fel,  hogy  ε(p)=‐2.  Ekkor  a  10%‐os  árcsökkentés  20%‐os  keresett  mennyiség  növekedéshez  vezet.  Az  árbevétel(TR)  egyenlő  az  ár(p)  és  az  eladott  mennyiség(q)  szorzatával.  TR=p*q.  Az  ár  10%‐os  csökkenése  esetén  0,9p‐vel,  míg  az  ár  20%‐os  növekedése  esetén  1,2q‐val  számolhatunk.  Ekkor  TR=  0,9p*1,2q=1,08p*q,  tehát az árbevétel 8%‐os növekedése figyelhető meg.      b) Rugalmatlan kereslet      Árrugalmatlan egy termék kereslete, ha árrugalmassági együtthatójának  abszolút értéke kisebb, mint 1. Ha ε(p)=‐0,6, akkor ez azt jelenti, hogy az ár  10%‐os emelkedése a keresett mennyiséget csak 6%‐kal csökkenti.  Vagyis ez  esetben a fogyasztók kevésbé árérzékenyek.  Számos terméknél, elsősorban az  alapvető  élelmiszereknél  vagy  például  a  benzinnél  tapasztalhatóak  ezek  a  jelenségek.  Fontos  azonban  ismét  megjegyeznünk,  nem  mindegy  az  adott  termék esetében az éppen aktuális ár. A benzinnél megfigyelhető volt, hogy az  árnövekedés  hatására  a  forgalom  alig  vagy  egyáltalán  nem  csökkent.  Amikor  azonban  átlépte  az  úgynevezett  lélektani  határt  a  benzin  ára,  a  fogyasztók 

36

hirtelen  árérzékenyek  lettek  és  az  üzemanyag  forgalma  jelentősen  csökkent.  Másrészt  miden  fogyasztó  reakciója  különböző.  Ugyanaz  a  termék  az  egyik  fogyasztónál  árrugalmas,  a  másiknál  árrugalmatlan  lehet  jövedelmi  helyzetüknél, eltérő ízlésüknél fogva.      c) Egységnyi rugalmasság, illetve merev kereslet      Ha az együttható éppen egy, akkor egységnyi rugalmasságról, ha nulla, teljesen  merev keresletről beszélhetünk.    

Röviden  megvizsgáltuk  tehát  a  piac  alapvető  működési  mechanizmusát,  az  árak és jövedelmek hatását a keresletre, illetve a termékek egymáshoz fűződő  viszonyát.       V.4. A könnyű drogok piaca      A  következőkben  megvizsgáljuk  a  könnyű  drogok  piacát  közgazdaságtani  szempontból,  felhasználva  mindazon  ismereteket,  melyeket  eddig  elsajátíthattak.  Felhívnám  figyelmüket,  hogy  az  itt  leírtak  nem  a  szerző  véleményét tükrözik, hanem e rendkívül sokoldalú probléma egyik lehetséges  megközelítési  módját.  Kérdéseket  vetünk  fel,  miszerint  a  könnyű  drogok  rendkívül  szigorú  megítélése  és  elítélése  miért  nem  jár  például  az  alkohol  tilalmával?  Miért  engedhető  meg,  hogy  naponta  több  alkohol  reklámot  is  sugároz  minden  televíziós  csatorna,  miközben  csak  Magyarországon  közel  700 000  alkoholistát  tartanak  nyilván  (és  vajon  mennyi  lehet  valójában?)  Betegségeik  kezelése  súlyos  milliárdokkal  terheli  az  adófizetők  zsebét,  az  alkohol  miatt  bekövetkezett  családon  belüli  erőszak  több  tízezer  embernek  teszi pokollá az életét nap mint nap. A dohányzás okozta függőségnek évente  közel 30 000 halálos áldozata van. Hosszú évek óta vita folyik szakemberek és  civil szervezetek között a könnyű drogok legalizációjáról. Sok országban eltérő  mindennek a jogi megítélése is. A dilemma az adott terület kriminalizálása és  dekriminalizálása  körül  folyik.  Távol  álljon  tőlem,  hogy  olyan  kérdésekben  foglaljak  állást,  melyekről  nálam  szakavatottabb  kollégáim,  gyakorlati  szakemberek  tartanak  önöknek  előadást,  csupán  egy  elméleti  feltevés  közgazdaságtani  megközelítését  kapják,  melynek  egyébként  sok,  szintén  szaktekintélynek számító, híve van.    A  harmincas  évek  Amerikájában  a  szesztilalom  idején  hasonló  piaci  jelenségeknek  lehettünk  szemtanúi.  A  tilalom  hatására  az  alkohol  kínálata  jelentősen  visszaesett,  melynek  következtében  az  alkohol  ára  az  addigi  3‐4‐ szeresére ugrott, s az eddig biztos állami bevételek helyett a maffia hihetetlen  megerősödését, meggazdagodását tapasztalhattuk.   A  könnyű  drogok  legalizációja  (megfelelő  törvényi  háttérrel  és  szigorúan  állami  monopóliummal)  a  drogok  árát  nyilván  csökkentené,  és  ezáltal  megkönnyítené a hozzájutást, ami egyértelműen a legalizáció ellen szól. Az így 

37

létrejövő  állami  bevételek  azonban  megfelelő  hatékonysággal  lennének  használhatóak  a  kemény  drogok  elleni  küzdelemre.  Az  állami  bevételek  elkülönített  alapba  való  helyezésével  nem  az  adófizetők  pénzéből  kellene  finanszírozni  a  drogfüggő  betegek  gyógyítását  illetve  rehabilitását.  Komoly  pénzalapok  keletkeznének,  melyekből  hatékonyan  lehetne  támogatni  a  drogprevenciót,  a  médiákban  reklámkampányokkal  küzdhetnénk  az  ellen,  hogy a fiatalok ne kerüljenek a drog hálójába. Egyes szakemberek véleménye  szerint  a  legalizáció  nem  felhívás  keringőre,  hanem  épp  ellenkezőleg,  a  drog  elleni küzdelem hatékony eszköze, nem utolsósorban pedig a drogkereskedők  elleni  küzdelemben  hatékony  rendőri  fellépést,  drogelhárító  csoportok  létrehozását tenné lehetővé. A tilalom hatására azonban a magasabb árak és az  ennek következtében létrejövő jelentősebb árbevételek a szervezett bűnözést  gazdagítják és erősítik.    Külön  felmérést  igényelne  persze  az  is,  hogy  a  könnyű  drogok  esetében  árrugalmas  vagy  árrugalmatlan  termékről  van‐e  szó,  illetve,  hogy  milyen  mértékben jelentkezik a helyettesítő hatás. A magasabb drog árak miatt milyen  mértékben  nő  a  legálisnak  minősített  gyógyszerek,  antidepresszánsok,  alkalmazása (rosszabb esetben alkohollal keverve)?       V.5. A holland drogpolitika      A  holland  drogpolitikáról  számos  közhely,  előítélet  és  tévedés  tartja  magát  makacsul  a  közvéleményben.  "Hollandiában  minden  drog  legális",  "Amszterdamban  burjánzik  a  drogbűnözés",  "A  hollandok  elvesztették  a  kontrollt  a  drogok  felett"  ‐  csak  hogy  néhányat  említsek.  A  másik  oldalon  persze van egy idealizáló kép is, mely Hollandiát olyan országként kezeli, ahol  gyakorlatilag "megoldották" a kábítószerkérdést, ahol a drogfogyasztók száma  csökken,  ahol  nincsen  drogbűnözés  stb.  Kevés  olyan  publikáció  jelent  meg  eddig  magyar  nyelven,  mely  tárgyilagosan  és  a  szokásos  sztereotípiáktól  mentesen  vizsgálja  a  kérdést.  Ez  az  írás  sem  lesz  részrehajlástól  mentes,  azonban a tárgyilagosság igényét mindenképpen szem előtt tartja.    A  holland  drogpolitika  egy  olyan  jogfilozófiai  szemléleten  alapul,  mely  alapvetően  tér  el  a  világ  legtöbb  országában  alkalmazott  ideológiáktól.  Ezt  a  szemléletet  lehet  "pragmatista"  vagy  "non‐moralista"  szemléletként  aposztrofálni,  s  lényege  az  a  megfigyelés,  hogy  a  politikai  álláspontoktól,  hatósági tiltástól, avagy engedélyezéstől függetlenül a drogok a társadalmi élet  szerves részét alkották és fogják alkotni: a drogmentes világ amerikai eszméje  illúzió. Drogfogyasztók mindig is voltak és mindig is lesznek.     Az  állam  feladata  az,  hogy  felmérje  az  egyes  drogoknak  a  társadalomra  jelentett  veszélyét  és  a  potenciális  ártalmakat,  melyekhez  használatuk  vezethet.  Ezeknek  az  ártalmaknak  a  minimalizálása  lehet  egy  józanabb  drogpolitika célkitűzése, nem a totális absztinencia és a fogyasztók számának  nullára csökkentése.  38

A  "drogmentes  társadalomért"  vívott  morális  sallangokkal  és  hangzatos,  de  kevésbé  hatékony  eszközökkel  vívott  keresztes‐háború  helyett  a  hollandok  jóval  profánabb  célokat  tűztek  ki  maguk  elé,  s  ezt    legtöbbször  a  droghelyzet   "de‐eszkalizációjának "illetve"normalizációjának"nevezik.   

A kulcsfogalom az ún. ártalomcsökkentő drogpolitika, melynek célja a drogok  által  kifejtett  ártalmas  hatások  minimalizálása.  Ennek  a  politikának  csupán  egyetlen  láncszeme  az  a  jogi  lépés,  melyet  a  holland  drogpolitika  kapcsán  a  legtöbbször emlegetnek, nevezetesen a könnyű drogok "legalizációja".  Azért áll idézőjelben ez a kifejezés, mivel Hollandiában a kender származékok  sosem  lettek  "legalizálva",  valójában  csak  a  csekély  mennyiségű  kender  termesztése,  birtoklása  és  eladása  lett  dekriminalizálva.  A  holland  ártalomcsökkentő  drogpolitika  más  elemei  ritkábban  kerülnek  szóba:  a  hatékony ifjúsági prevenciós és rehabilitációs programok, a metadon‐program,  a tűcsere‐program és az ún. "szabad zónák" rendszere.      V.5.1. A holland drogpolitika kezdetei      Miért  alakult  másként  a  holland  drogpolitika,  mint  a  világ  más  országaiban?  Ennek  megértéséhez  szükségünk  lesz  egy  történeti  áttekintésre.  Hollandia  a  19.  században  a  többi  gyarmatosító  országokkal  együtt  kivette  részét  a  kábítószer‐kereskedelem  jelentette  tetemes  haszonból.  Ekkoriban  azonban  Európa  országai  még  csak  elsősorban  kereskedtek  a  drogokkal,  saját  országaikban  nem  volt  jelentős  drogfogyasztás.  Hollandiában  a  népi  gyógyászatban  használták  a  mákonytinktúrákat  és  az  ópiumot,  a  kender  és  a  kokacserje származékait szintúgy.     A 19. század második felében ezeket már kereskedelmi forgalomba is hozták,  mint gyógyszereket. A használatuk azonban igen korlátozott volt.  Míg  más  országokban  a  nagy  háborúk  hozzájárultak  a  morfinizmus  elterjedéséhez, addig a többnyire békében élő Hollandiában eleinte ez nem volt  jellemző.  A  kábítószer‐kereskedelem  a  gyarmatokkal  azonban  hatalmas  profitot hozott a kereskedőknek és az államnak is: 1834 és 1875 között 3,369  millió guldenes hasznot (kb. 2 millárd dollár), 1876 és 1915 között pedig 7,033  millió  guldenes  hasznot  (kb.  3,5  milliárd  dollár)  könyvelhetett  el  a  holland  kincstár az ópiumkereskedelemből, mely az összes kincstári jövedelmek 10%‐ kát  tette  ki.  A  kokain  kereskedelem  szintén  igen  jövedelmező  volt,  mivel  a  holland  üzletemberek  felismerték,  hogy  a  dél‐amerikai  kokacserjét  kiválóan  lehet termeszteni az indonéziai holland gyarmatokon is. A kokalevél termelés  1920‐ban  tetőződött  1700  tonnában.  1900‐ban  megalakult  a  Holland  Kokain  Gyár  (Dutch  Cocaine  Factory)  is,  mely  elvileg  gyógyászati,  gyakorlatilag  azonban már rekreációs célból is termelt kokaintermékeket ‐ ekkor még a világ  többi  részéhez  hasonlóan  legálisan.  1885‐ben  ugyan  hoztak  egy  rendeletet,  melyben  az  ópiumkereskedés  limitjét  50  grammban  határozták  meg  az  orvosok és gyógyszerészek számára, azonban ez a rendelet nem vonatkozott a  nagykereskedőkre.   

39

A  múlt  század  elején  Amerikában  már  komoly  gondokat  jelentett  a  lakosság  drogfogyasztása,  míg  Európában  ezek  a  gondok  még  csak  mérsékelten  jelentkeztek.  Ez  is  a  magyarázata  annak,  hogy  az  USA  már  a  kezdetektől  a  kábítószerellenes háború meghirdetői és zászlóvivői közé tartozott. 1909‐ben  az  USA  összehívta  az  első  nemzetközi  konferenciát  a  drogkereskedelem  szabályozására,  majd  Hágában  1911‐ben  egy  újabb  konferencia  ült  össze  ugyanebben  a  témában.  Már  itt  kitűntek  a  felfogásbeli  különbségek  a  holland  és  az  amerikai  megközelítés  között,  a  hollandok  ugyanis  vonakodtak  az  amerikaiak  által  javasolt  szigorú  prohibicionista  intézkedések  elfogadásától.  1912‐ben  azonban  megszületett  a  Hágai  Ópium  Konvenció  (Hague  Opium  Convention),  melynek  9.  cikkelye  kimondta,  hogy  az  aláíró  országokban  az  ópiumot  ezután  csak  orvosok  írhatják  fel  gyógyászati  célból,  egyéb  forgalmazását  és  birtoklását  pedig  büntetni  kell.  Ez  volt  az  első  ilyen  jellegű  nemzetközi egyezmény.      V.5.2. A tiltás évtizedei      Az  egyezmény  nyomában  a  holland  parlament  1919‐ben  elfogadta  az  ún.  Ópium‐törvényt,  melynek  értelmében  betiltották  az  ópium  nem  gyógyászati  célú használatát (1928‐ban ezt módosították). Az üldözés azonban korántsem  volt  annyira  szigorú,  mint  pl.  az  Egyesült  Államokban.  Ez  megalapozta  Hollandia  "rossz  hírnevét",  mely  a  dealerek  és  fogyasztók  enyhe  büntetési  tételei  miatt  terjedt  el.  Az  üldözés  csak  1930‐tól  vált  intenzívebbé,  mikor  megalakult  a  rotterdami  rendőrség  kábítószer  ügyosztálya.  A  törvény  és  a  szigorítások azonban nem értek célt, az ópiumcsempészet továbbra is virágzott  a  feketepiacon.  A  fogyasztók  Hollandiában  egy  jól  körülhatárolható  csoport  voltak:  a  kínai  közösség  tagjai,  akiknek  75%‐ka  ópiumot  szívott  saját  negyedeiben,  s  ezt  a  hatóság  legfeljebb  pénzbüntetésekkel  büntette.  A  vöröslámpás negyedekben ekkor kezdett népszerűvé válni a kokain használata  a prostituáltak és klienseik között.    Ha  nemzetközi  kitekintést  teszünk,  azt  kell  mondanunk,  hogy  ugyanebben  az  időben ez a "lágy" drogpolitika nem volt holland sajátosság: Angilában például  1920  és  1950  között  szintén  lehetett  receptre  kapni  ópiumot,  a  kábítószerügyeket  pedig  sokkal  inkább  az  egészségügyi,  mint  a  bűnüldöző  hatóságok  tartották  kezükben.  Ami  a  kenderfogyasztást  illeti,  a  második  világháború előtt csak spóradikus, szűk körű fogyasztásról beszélhetünk, főleg  egyes  bohém  művészek  körében.  A  háború  után  a  swing  zenei  hullám  elérte  Hollandiát  is,  és  ennek  a  zenének  a  rajongói  gyakran  marihuánát  szívtak.  Elsősorban  a  Németországban  tartózkodó  és  Hollandiába  átruccanó  amerikai  katonák voltak a holland kender fő vásárlói. A kender egészen 1953‐ig legális  volt  Hollandiában,  ekkor  azonban  a  tiltott  anyagok  listájára  került  az  Ópium‐ törvényben, 1955‐ben pedig letartóztatták az első marihuána árusokat.    Megalakult  az  amsterdami  rendőrség  kábítószerügyi  alosztálya  is,  melyet  amerikai segítséggel hoztak létre, ugyanis az USA "aggódott" saját katonáinak  gyakori  marihuána  kirándulásai  miatt.  Az  ötvenes  években  mindazonáltal  a 

40

kábítószer  fogyasztás  nem  érte  el  a  holland  társadalom  számottevő  rétegeit,  csak  egyes  marginális  csoportokat.  Ez  a  helyzet  a  hatvanas  években  gyökeresen  megváltozott.  A  "pszichedelikus  forradalom",  a  beatkultúra,  a  hippi‐mozgalom  elérte  Hollandiát  is,  és  a  fiatalok  nagy  tömegben  fordultak  szembe a szülők kultúrájával. Ennek a lázadásnak egy része volt a marihuána  szívás  is,  egyeseknél  pedig  a  keményebb  drogok  fogyasztása.  Új  drogok  jelentek meg a színen: először az amfetamin, majd 1965 után az LSD, 1972‐ben  pedig megérkezett az első komolyabb heroin szállítmány is.    A  régi  drogok  terén  is  felborult  a  régi  egyensúly:  a  kínai  diaszpóra  elszigeteltsége  megszűnt,  mivel  egyes  fiatalok  a  kínaiaktól  vettek  ópiumot,  és  kínai  bűncsoportok  ezt  ki  is  használták.  A  holland  állam  válasza  azonban  ezekre a problémákra alapvetően eltért a világ legtöbb országában bevezetett  szisztémáktól. Hollandia nem a tiltás szigorításával, az üldözés kiterjesztésével  és drogellenes keresztes hadjárattal válaszolt, mint Amerika, ahol a fű ("gyilkos  gyom")  kérdés  rasszista  előítéletekkel  volt  terhelt,  mivel  annak  használatát  elsősorban a mexikóiakhoz és feketékhez kapcsolták és a fehér fiatalok elleni  merényletnek  nevezték.  Hollandiában  a  fű  kérdése  nem  kapott  ideológiai  töltést,  bár  a  hatvanas  években  szigorúan  tiltó  politika  jellemezte  az  országot,  ennek  oka  csupán  a  törvények betartása volt.    A holland társadalom ezenkívül sokkal pluralistább volt, mint a legtöbb nyugati  ország.  Ezt  az  úgynevezett  "oszloposodott  társadalmat"  (pillarized  society)  egymás  mellett  élő  különféle  vallású,  kultúrájú,  ideológiájú  csoportok  kompromisszuma  jellemezte.  Ez  a  rendszer  azonban  a  hatvanas  években  megingott és válságba került. Ebbe a helyzetbe robbant be a radikális ifjúsági  mozgalom,  mely  nem  marginalizálódott  úgy,  mint  a  világ  más  részein,  hanem  részben  bekerült  a  politikai  centrumba.  A  "provók"  (Provo's),  ahogyan  az  új  ifjúsági  kultúra  képviselőit  nevezték,  non‐konformista  életmódjukkal  a  hatóságok és a nyárspolgárok türelmét próbálgatták, happeningekkel hívták fel  magukra a figyelmet. Központjuk Amszterdam volt. Ezek a fiatalok az egyetem  befejezése  után  fontos  pozíciókba  kerültek  és  pozícióharcot  folytattak  a  kereszténydemokrata‐konzervatív elittel.      V.5.3. A bizottságok jelentései      1969  és  1970  között  két  bizottságot  jelöltek  ki  Hollandiában  a  droghelyzet  vizsgálatára, az egyik állami a másik civil kezdeményezésre jött létre. Ezeknek  a  bizottságoknak  a  jelentései  valójában  egyáltalán  nem  különböztek  az  ugyanebben  az  időben  Angliában,  Kanadában  és  az  Egyesült  Államokban  létrehozott  hasonló  bizottságok  riportjaitól  (Comission  of  Inquiry  into  the  Non‐Medical  Use  of  Drugs,  1972;  National  Comission  on  Marijuana  and  Drug  Abbuse, 1973; Advisory Committee on Drug Dependence, 1968).    A  különbség  az  volt,  hogy  Hollandiában  a  politikai  elit  és  a  törvényhozás  figyelembe  is  vette  a  szakértői  véleményeket  és  azoknak  megfelelő  politikai 

41

döntést hozott. 1969‐ben Loek Hulsman, a büntetőjog professzora elnökletével  megalakult  az  ún.  Hulsman  Bizottság,  melyet  a  Mentális  Egészség  Intézet  hozott  létre.  14  tagja  volt,  akik  között  a  szakterület  legnevesebb  mentorai  foglaltak  helyet:  orvosok,  társadalomkutatók,  addiktológusok,  jogászok,  pedagógusok.  A  bizottság  sokkal  liberálisabb  és  radikálisabb  következtetésekre jutott, mint az államilag hasonló céllal létrehozott ún. Baan  Bizottság.    A  Hulsman  Bizottság  jelentésében  rámutatott  arra,  hogy  a  dohány  sokkal  nagyobb  addiktív  hatással  rendelkezik,  mint  a  kenderszármazékok,  cáfolta  az  ún.  kapudrog‐elméletet  is,  mely  szerint  a  kender  fogyasztása  keménydrogok  használatára vezetne, mondván, hogy a kenderről más, veszélyesebb drogokra  való áttérés egyik legfontosabb oka az, hogy a kender is szerepel az Opium Act‐ ben".  Az  eddigi  szabályozást  a  bizottság  "inadekvátnak  és  ebből  kifolyólag  veszélyesnek" nevezte, mely a droghelyzet további eszkalációját és a bűnözés  növekedését  vonja  magával,  mivel  költséges,  nem  ellenőrzi  kellőképpen  a  drogpiacot,  a  droghasználat  okozta  egészségügyi  kockázatokat  túlságosan  megnöveli,  fenntartja  a  szervezett  bűnözést,  aláássa  az  alkotmányosságot.  Ez a jelentés jóval radikálisabb volt, mint a Baan Bizottság riportja, mely 1970‐ re  készült  el  és  1972‐ben  publikálták.  Ez  a  jelentés  nem  megy  bele  filozófiai  fejtegetésekbe  a  droghasználók  alkotmányos  jogairól,  ehelyett  két  fő  témát  tárgyal  meg.  Először  is  azt  a  kérdést  vitatja,  hogy  a  fennálló  nemzetközi  egyezményekben  törvényen  kívül  helyezett  minden  egyes  drog  esetében  hatékony‐e a szigorúan tiltó politika.  Másodszor pedig egy olyan integráns szociálpolitikai modellt vázolt fel, mely a  társadalmi  kontroll  különféle  intézkedésein  alapul  és  a  kriminalizálástól  egészen  a  terápiáig,  oktatásig  terjed.  A  rendszer  alapja  az,  hogy  az  egyes  drogokat  meg  kell  különböztetni  az  általuk  jelentett  kockázat  szerint,  így  azokat  a  kemény  drogokat,  melyek  "elfogadhatatlan  kockázatot"  jelentenek,  nem  lehet  közös  kategóriába  helyezni  a  kenderrel.  Következésképpen  "a  büntetőjogi  rendszernek  figyelmbe  kell  vennie  a  szociális  drogpolitika  általánosabb  célkitűzéseit",  és  a  drogpolitikának  elsősorban  a  kockázatok  megelőzése a célja.  Megállapítja,  hogy  "a  drogok  a  társadalmi  renddel  összhangban  történő  használata  lehetséges.  Ez  nem  jelenti,  hogy  ennek  nincsenek  kockázatai,  de  ezek  a  kockázatok  elfogadhatóak  lehetnek."  Ezért  a  bizottság  szerint  egyes  drogok használata hatóságilag tolerálható (gondol itt elsősorban a kenderre).    Mind  a  Hulsman,  mind  a  Baan  Bizottság  jelentése  két  lépcsős  megkülönböztetésen alapul:    1. A kender megkülönböztetése a kemény drogoktól    2. A droghasználat megkülönböztetése a drogkereskedelemtől    A  Baan  Bizottság  szerint  a  250  grammon  felüli  kenderkereskedelemnek  illegálisnak  kell  maradnia,  de  csak  1  évig  terjedő  szabadságvesztésben  maximalizálja az emiatt kiszabható büntetést.   

42

  V.5.4. A dekriminalizációs törvény      1973‐ban  kedvező  változások  zajlottak  le  a  holland  politikai  vezetésben:  az  eddig  kormányzó  centrum/konzervatív  vezetés  megbukott  és  a  parlamenti  választásokon a centrum/baloldali kormány jutott hatalomra  (a szociáldemokraták és kereszténydemokraták koalíciója).       1975‐ben  az  új  kabinet  a  Baan  Bizottság  jelentése  alapján  konkrét  törvényjavaslattal állt elő, melynek három eleme volt:     1. az amfetamin kereskedelme elleni szigorítások bevezetése;     2.  a  kenderszármazékok  és  a  keménydrogok  (ahogy  a  törvény  fogalmaz,  az  "elfogadhatatlan  kockázatot"  jelentő  kábítószerek)  kereskedelme  közötti  éles  határvonal meghúzása;     3.  a  kender  saját  célra  történő  használatát  és  birtoklását  bűncselekményből  szabálysértéssé  minősítette  vissza.  Bár  a  törvényjavaslat  sok  szempontból  kevésbé volt liberális, mint a Baan Bizottság jelentése, a parlamenti elfogadása  mégsem ment teljesen simán.    A  törvényjavaslatot,  bár  alapvetően  büntetőjogi  változtatást  jelentett,  az  egészségügyi  miniszter,  Irene  Vorrink  terjesztette  be  1976‐ban  a  parlament  elé. Ez is egy szimbolikus lépés volt a kormányzat részéről, mellyel azt jelezte,  hogy a droghasználatot elsősorban egészségügyi és nem büntetőjogi kérdésnek  tekinti.  Bár  egyes  keresztény  fundamentalisták  és  konzervatívok  szenvedélyesen  ellenezték  a  javaslatot,  végül  is  azt  a  parlament  kétharmados  többséggel  elfogadta.  Magyar  olvasók  számára  érdekes  lehet,  hogy  a  konzervatívok  és  a  kereszténydemokraták  nagy  része  is  a  törvény  mellett  szavazott.  Sőt,  egy  kereszténydemokrata  képviselőasszony  még  a  szociáldemokratákat is felülmúlta beszédével, melyben az összes droghasználó  dekriminalizációját  javasolta.  Még  a  törvényjavaslat  ellenzői  is  elismerték,  hogy  a  kábítószerfüggő  személyek  ellen  nem  a  bűnüldözés  eszközeivel  kell  fellépni.  Ők  elsősorban  a  kenderszármazékok  dekriminalizációja  ellen  szólaltak  fel,  álláspontjukat  azonban  nem  tudományos,  hanem  morális  érvekkel  támasztották  alá,  mondván,  hogy  bármiféle  drog  "támogatása"  elítélendő.  Joop  Voogd  szociáldemokrata  képviselő  erre  azt  felelte,  hogy  ő  maga  is  tartott  már  a  lakásában  5  grammnál  kevesebb  marihuánát,  és  nem  tartja azt nagyobb bűnnek, mint az alkohol birtoklását.  A  törvényjavaslatban  a  kormány  az  engedélyezett  mennyiség  határát  30  grammra tette, mely azon a számításon alapult, hogy egy átlagos használónak  ez  két  hétre  elegendő,  belekalkulálva  azt  is,  hogy  "megoszthassa  azt  barátaival".  Egyes  kritikusok  ‐  valljuk  be,  jogosan,  tekintve  a  holland  kender  kiváló minőségét ‐ ezt túl soknak tartották két heti személyes használatra, és a  marihuánadealereknek  tett  kedvezménynek  minősítették.  Az  ellenvetéseket  azonban  a  parlament  elutasította.  A  parlament  megvitatta  még  az  ún.  "házi 

43

dealerek"  problémáját  is,  akik  csekély  mennyiségben  kendert  árusítanak.  A  kormány  álláspontja  szerint  ebben  a  kérdésben  a  legfontosabb  a  piacok  szétválasztása,  mely  a  gyakorlatban  azt  jelenti,  hogy  a  fiatalok  anélkül  is  hozzájussanak  a  kenderhez,  hogy  más  keményebb  drogokkal  kínálják  meg  őket. Ezért a törvény végrehajtásában a kis mennyiségben marihuánát árusító  "házi  dealereket"  szintén  dekriminalizálták  feltéve,  ha  nem  árulnak  más  drogokat  és  nem  lépik  át  a  30  grammos  limitet.  Ez  a  döntés  lett  az  alapja  hosszú  évekig  a  holland  coffee  shopok  (marihuánát  árusító  kávéházak)  és  a  hatóságok közötti kompromisszumnak.  Fontos,  hogy  a  törvény  megkülönbözteti  egymástól  a  használót  és  a  birtoklót  is:  a  használat  önmagában  nem  számít  ugyanis  bűncselekménynek,  csak  a  birtoklás. Elméletileg egy hónapos börtön szabható ki 30 grammnál kevesebb  kender birtoklása miatt, a gyakorlatban azonban ezt sosem hajtották végre. A  heroin és kokain kereskedelme miatt azonban akár 12 éves börtönbüntetés is  kiszabható,  melyet  súlyosbító  körülmények  esetén  akár  16  évre  is  felemelhetnek.  A  keménydrogokkal  kereskedő  bűnözőket  tehát  ezután  is  szigorúan megbüntették.    A kormányzat azonban elvesztette a vitát számos más kérdésben, így például a  Stock Exchange Reports című underground rádióprogram esetében, mely egy  ifjúsági adás volt a kábítószerekről. Ez a műsor nyers őszinteséggel beszélt az  egyes  drogok  hatásairól  és  ártalmairól,  ezenkívül  beszámolt  a  kenderszármazékok piaci árfolyamáról is, ezzel sokakban visszatetszést keltve.  A  műsorvezető  ‐  aki  mellesleg  az  egészségügyi  miniszter  fia  volt  ‐  nagy  népszerűségre  tett  szert  a  holland  fiatalok  körében.  A  parlament  ebben  a  kérdésben  azonban  hajthatatlan  volt  és  a  törvénymódosításhoz  egy  3b  rendelkezést csatoltak, mely megtiltotta az illegális anyagok "kereskedelmének  vagy  árusításának  bármiféle  nyilvános  előmozdítását".  Ez  a  gyakorlatban  a  kendertermékek reklámozásának megtiltását jelentette.    Az 1976‐os Módosított Ópium Törvény mindazonáltal mérföldkő volt a holland  és a nemzetközi drogpolitikában. A sikeres holland dekriminalizáció egyik titka  az volt, hogy a téma nem lett átpolitizálva jobb és baloldal harcává, mely fakadt  a holland kormánykoalíció sajátos jellegéből is. A kereszténydemokraták nem  tették  szakítópróbává  a  drogkérdést  koalíciós  partnerükkel,  a  szociáldemokratákkal szemben.      V.5.5. A Módosított Ópium Törvény végrehajtása      A törvény meghozatala után a Legfelsőbb Bíróság egy olyan utasítást adott ki,  mely  pontosan  és  a  gyakorlati  szintre  lebontva  rendelkezik  annak  végrehajtásáról.  Eszerint  a  rendőrség  számára  elsőszámú  feladat  a  keménydrogkereskedelem  elleni  küzdelem.  A  kenderrel  kapcsolatosan  az  utasítás  a  nem‐beavatkozást  írja  elő  a  rendőrség  számára  a  csekély  mennyiségű  birtoklás  és  kereskedelem  esetében.  A  helyi  szinten  ez  egy  háromoldalú  egyeztetés  útján  ment  végbe  a  bíró,  a  rendőrség  és  a  polgármester között, akik megállapodtak a tolerancia kereteiről és mértékéről, 

44

tehát  hogy  hány  és  milyen  coffee  shop  kap  működési  engedélyt.  Az  utasítás  előírja,  hogy  bizonyos körülmények  között a  kenderárusítókat  is  üldözni  kell,  mégpedig:    A  holland  drogtörvény  és  annak  végrehajtása  egy  pszeudo‐legális,  sok  szempontból  ellentmondásos  helyzetet  idézett  elő,  melyet  ha  a  következetesség  nem  is,  de  a  célszerűség  és  a  hatékonyság  mindenképpen  jellemez  az  évtizedes  tapasztalatok  alapján.  A  keménydrogok  kereskedelme  elleni  rendőrségi  fellépés  egyik  fontos  eleme  a  beépített  ügynökök  alkalmazása, ezt a Legfelsőbb Bíróság 1979‐ben szabályozta. Az ügynököknek  nem  szabad  senkit  bűncselekményre  késztetniük,  hacsaknem  már  előzőleg  elhatározta  az  illető  a  bűncselekmény  elkövetését.  Az  ügynök  ezenkívül  nem  lehet holland rendőrtiszt, csak külföldi állampolgár. Elsősorban amerikai DEA  ügynököket alkalmaznak. A telefonlehallgatás Hollandiában csak a bűnüldözés  és nem a bűnmegelőzés eszköze, de a rendőrség ezt az eszközt is széles körben  alkalmazza  a  dealerek  ellen.  A  polgároknak  kötelességük  a  kábítószerkeskedelemről  számrazó  információk  bejelentése,  különben  könnyen ők is a vádlottak padján találják magukat (ez történt egy taxisofőrrel,  aki  egy  drogfutárt  szállított  Belgiumból  Rotterdamba,  és  hiába  állította,  hogy  nem  tudott  az  utasnál  lévő  drogról).  1985  óta  azokat  a  drogkereskedőket  is  büntetik,  akik  közvetlenül  sosem  kerülnek  kapcsolatba  a  drogokkal,  csak  távolról intézik ügyleteiket.  Érdekes  megjegyezni,  hogy  sok  ellenkező  híradással  szemben  a  rendőrség  számos  kulcspozícióban  dolgozó  szakembere  radikális  dekriminalizációt  és  nem  szigorítást  irányoz  elő  a  keménydrogok  fogyasztóival  szemben.  Az  utrechti  rendőrfőkapitány  például  a  legalizáció  ügyének  egyik  ismert  képviselője.  Egy  városi  tanácsi  képviselő  egy  drogügyi  konferencián  kijelentette,  hogy  a  jelenlegi  drogtörvény  nem  jó,  mivel  "rossz  irányból  próbálunk  a  drogok  ellen  harcolni".  Az  Igazságügyi  Miniszter  azt  javasolta,  hogy  a  droggal  kapcsolatos  ügyek  ezután  adminisztratív  kihágásnak  és  ne  bűnügyi  eseteknek  számítsanak.  A  Legfelsőbb  Bíróság  egyik  tagja  szerint  a  drogokkal szembeni büntetőjogi megközelítés ugyanolyan hirtelen fog egyszer  majd leomlani, mint a berlini fal.      V.5.6. A keménydrogok Hollandiában      Egészen  a  hetvenes  évek  elejéig  a  keménydrog  fogyasztás  nem  jelentett  komoly problémát Hollandiában, azonban 1972 után az első komolyabb heroin  szállítmányok  megérkezése  után  ez  a  helyzet  gyökeresen  megváltozott  a  nemzetközi  tendenciáknak  megfelelően.  Főleg  a  bevándorlók  és  etnikai  kisebbségek között vált súlyossá a helyzet. A 80‐as évek elején aztán két újabb  probléma is jelentkezett: az AIDS, mely elsősorban az intravénás fecskendőkön  és védekezés nélküli szexuális kapcsolatok útján terjedt a heroinisták között. A  másik  probléma  volt  a  növekvő  számú,  drogfüggők  által  elkövetett  kisebb‐ nagyobb  bűncselekmény  (elsősorban  lopások,  betörések),  mely  a  holland  polgárok biztonságérzetét ásta alá. 

45

 

A  80‐as  években  két  párhuzamos  kutatás  is  zajlott  a  keménydrog  helyzet  kapcsán  (1985:  Alkohol‐  és  Drogpolitikai  Jelentés;  1986:  Drogpolitika  Mozgásban).               Ez  utóbbi  jelentés  szerint  a  keménydrogok  által  okozott  ártalmakat  két  csoportra lehet felosztani:     1.  a drog által okozott elsődleges egészségügyi és pszichológiai ártalmak;     2.  a  drogfogyasztással  járó  másodlagos  társadalmi  ártalmak  (pl.  bűnözés,  prostitúció stb.).     Mivel  az  eddigi  drogpolitika  ezekre  a  kérdésekre  nem  tud  hatékony  választ  nyújtani, ezért a tanulmány két szélsőséges, radikális lehetőséget vet fel:     1. a drogok legalizációja;     2. a függők kényszergyógykezelése.     A  két  eshetőség  vizsgálata  során  a  jelentés  megjegyzi,  hogy  az  első  esetben  ugyan  megszabadulnánk  a  droghasználat  másodlagos  következményeitől,  azonban  ez  teljesen  ellentmondana  a  Hollandia  által  aláírt  nemzetközi  egyezményeknek  (pl.  1961‐es  ENSZ  egyezmény).  A  második  lehetőség  pedig  súlyosan  károsítaná  az  alkotmányos  jogokat,  hiszen  senkit  nem  lehet  akarata  ellenére  gyógykezelésre  kényszeríteni.  A  tanulmány  szerint  ezért  egy  köztes,  kompromisszumos  megoldásra  van  szükség,  melyet  "pragmatikus"  drogpolitikának  neveznek.  Ez  a  drogpolitika  reális,  tárgyilagos,  demisztifikált  megközelítést  várna  el  az  egészségügyi  hatóságoktól,  célja  a  keménydrogok  jelentette  ártalmak  minimalizációja  a  fogyasztóknál.  A  droghelyzet  normalizációjára  van  szükség,  nem  eredménytelen  akciókra  a  fogyasztók  elrettentésére.  Ezt  a  jelentést  használta  fel  a  holland  kormány  1985‐ös  drogstratégiájának megalapozásában.    V.5.7. A holland drogbeteg­ellátási rendszer      Alapvetően négyféle intézményből áll:    1.  Konzultációs központok (CAD).    Ezek  az  államilag  finanszírozott  intézmények  16  fő  ágazatra  és  44  alágazatra  vannak felosztva, 45 konzultációs irodával rendelkeznek az országban. Céljuk  egyrészt  a  felvilágosítás  a  drogok  ártalmaival  kapcsolatban,  tájékoztatás  a 

46

kevésbé  ártalmas  droghasználati  módozatokról.  Ilyen  például  a  heroinisták  esetében az intravénás adagolás helyett más módok javasolása, mely területen  Hollandia kedvező eredményeket ért el (Hollandiában az intravénás használók  aránya  5‐10%‐kal  alacsonyabb,  mint  az  EU  átlag).  Ez  nagyban  hozzájárul  a  HIV‐fertőzések visszaszorításához is, akárcsak az ún. tűcsereprogram, melynek  során  a  hatóságok  drogosok  által  alapított  képviseleti  csoportoknak  (ún.  junkie‐unions)  eladnak  steril  fecskendőket,  akik  aztán  azt  szétosztják  a  helyi  drogfogyasztók között.    2. Metadon program    Számos nagyvárosban a heroinisták hozzájuthatnak metadonhoz, mely anélkül  csökkenti  az  elvonási  tüneteket,  hogy  a  heroinhoz  hasonló  eufórikus  élményt  okozna, így lehetővé teszi a kvázi‐normális életet drogfüggőknek. Hollandiában  a  heroinisták  40%‐ka,  kb.  60  városban  7000  ember  részesül  metadon  kezelésben (Magyarországon ez az arány mindössze 1,5%).    3. Szociális‐jóléti szolgáltatások     Léteznek  olyan  programok  is,  melyek  a  drogfogyasztók  visszailleszkedését  segítik  elő  a  társadalomba,  elsősorban  munkát  és  segélyeket  kínálva  nekik.  A  volt  drogosokat  gyakran  a  prevenciós  programokban  és  a  konzultációs  irodákban  helyezik  el,  hogy  sorstársaiknak  segítséget  nyújthassanak  ‐  hiszen  ezt  ők  tudják  talán  a  legjobban  megtenni.  90  ilyen  program  működik  Hollandiában  45  településen.  Figyelembe  veszik  a  kisebbségek  beilleszkedési  nehézségeit  is  (közülük  pl.  a  surinami  gyarmatról  érkezők  körében  nagy  a  veszélyeztetettség).    4. Bentlakásos rehabilitációs intézetek     Ezek a rehabilitációs intézetek vagy önálló klinikák vagy pszichiátriai klinikák  osztályai.  Feladatuk  kettős:  Kríziselhárítás  és  detoxikáció,  valamint  elvonókúra. Hollandiában ma 12 ilyen klinika körülbelül 1500‐2000 férőhelyet  képes biztosítani.  A  statisztikai  adatok  tükrében  a  holland  keménydrogpolitika  hatékony,  1980  óta  ugyanis  nem  növekedett  az  ópiátfüggők  száma,  15,1  milliós  lakosságból  stabil 25.000 fő (minden 1000 lakosból 1,6 kábítószerfüggő), melyből kb. 8‐10  ezer  ember  Amszerdamban  lakik.  (Más  államokban  ezek  az  adatok  sokkal  kedvezőtlenebbek,  a  drogfüggők  száma  nem  stagnál,  hanem  növekedik,  pl.  Angliában minden 1000 emberből 2,6 kábítószerfüggő). Ennek a csoportnak az  átlagéletkora  a  80‐as  években  fokozatosan  növekedett,  1981‐ben  még  27  év  volt,  1987‐ben  már  30  év,  napjainkban  már  kb.  35  év.  Ugyanebben  az  időszakban a 22 évnél fiatalabb függők aránya 14%‐ról 5%‐ra csökkent. Ez azt  mutatja, hogy a holland heroinfüggők közé egyre kevesebb fiatal kerül be, egy  öregedő csoportról van szó. Ugyanakkor egyes etnikai bevándorolt társadalmi  rétegekben  (elsősorban  a  marokkói  bevándorlók  között)  a  keménydrogfogyasztás változatlanul súlyos problémát jelent.   

47

Az  átlagos  heroinfogyasztó  Hollandiában  ‐  akárcsak  más  államokban  ‐  más  drogokat  is  használ,  mint  pl.  XTC,  metadon,  alkohol  stb.,  ugyanakkor  az  Amerikában  népszerű  crack  és  PCP  Hollandiában  nem  vert  gyökeret.  Új  fejlemény  Hollandiában  ugyanakkor  a  heroinfogyasztás  csökkenése  mellett  a  kokainfogyasztás  növekedése  (hasonló  folyamatok  másutt  is  lezajlottak  a  világon,  pl.  Amerikában).  Egy  felmérés  szerint  Rotterdamban  és  Amszterdamban  minden  10  heroinfogyasztóból  kilenc  kokaint  is  fogyaszt.  A  kokainfogyasztó szociálisan sokkal aktívabb, bár ez az aktivitás gyakran nem a  közösségnek  hasznos  tevékenységben,  hanem  a  bűnözésben  talál  magának  kiutat. A nyolcvanas évek végén végzett kutatások szerint a kokainfogyasztás a  bűnelkövetések  gyakoriságát  és  valószínűségét  növeli.  Ugyanakkor  a  kokainfogyasztók  közötti  vizsgálatok  többnyire  a  deviáns  fogyasztókat  vizsgálták, míg van a kokainfogyasztóknak egy jelentős rétege, mely társadalmi  problémát nem jelent és rejtve marad a kutatók elől.    A  keménydrogokkal  kapcsolatos  halálozási  arány  átlagosan  12%  a  világ  legtöbb  országában,  míg  Hollandiában  minden  90  függőből  6  halált  regisztráltak (6.6%). 1995‐ben a drog miatti halálesetek aránya 1 millió/2,4 fő  volt,  ugyanez  az  arány  a  szigorúan  tiltó  Franciaországban  1mill./9,5  fő,  Németországban  1  mill./20  fő.  Hasonlóan  alacsony  a  HIV  fertőzések  száma  is  más  európai  és  amerikai  országokhoz  hasonlítva,  köszönhetően  a  hatékony  prevenciónak  és  tűcsere‐programnak.  Míg  az  összes  megbetegedésen  belül  a  fecskendővel  történő  HIV  fertőzések  átlagos  európai  aránya  39,2%,  addig  a  holland arány ennél jóval alacsonyabb, 10,5%.      V.5.8. Könnyűdrogok Hollandiában      A könnyűdrogok kategóriájába Hollandiában valójában csak egyetlen növény, a  kender  (Cannabis  Sativa  ill.  Indica)  és  annak  származékai  (virágzata,  a  marihuána és szárából kisajtolt gyantája, a hasis) állnak. A kender árusítása kis  mennyiségben illegális ugyan, azonban csak kisebb kihágásnak minősül, mely  ellen  a  hatóságok  nem  lépnek  fel.  Az  árusítás  az  ún.  (hash)  coffee  shopokban  történik,  melyek  sajátos  szubkultúrát  hoztak  létre  Hollandiában  az  évtizedek  során  és  rengeteg  turistát  vonzanak  évről  évre.  A  koffiehuis  intézménye  Hollandiában valójában sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, mint a marihuána  és  hasis  általános  fogyasztásának  története:  a  kettő  csak  a  60‐as  évek  végén  találkozott  egymással.  A  hollandok  már  évszázadok  óta  alkoholmentes  kávéházakba jártak, hogy találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel.  A hetvenes évek elején egyes kávéházak tulajdonosai eltűrték azt, hogy kisebb  mennyiségben  marihuánát  áruljanak  náluk.  Ezek  a  kávéházak  hamarosan  kialakították  a  saját  "házszabályaikat",  melyek  többnyire  ilyen  és  hasonló  megkötéseket  tartalmaztak:  "Kemény  drogot  behozni  tilos",  "Lopott  árut  behozni tilos" stb. A holland jogalkotóknak az a törekvése, hogy a könnyű‐ és  keménydrogok  piacait  szétválasszák,  találkozott  a  kávéháztulajdonosok  ezirányú törekvéseivel: ez magyarázza a hatóságok viszonylagos toleranciáját.  A  legnagyobb  konfliktusforrás  a  kenderszármazákok  reklámozásának  tilalma 

48

volt,  melyet  a  kávéházak  megpróbáltak  különféle  kiskapukat  találva  megszegni.  Az  1980‐as  években  a  coffee  shopok  száma  meredeken  emelkedett,  köszönhetően  a  drogturizmus  jelentette  piacnövekedésnek.  A  kilencvenes  években a növekedés megállt, majd lassú csökkenésnek indult.               1994  októberében  bevezették  az  ún.  AHOJG  kritérium‐rendszert  a  kávéházak  működésének szabályozására:    A = No Advertising. (A reklámozás tilalma)    H = No Harddrugs (Keménydrogok behozatala tilos)    O = No Overlast (nem okozhat zavart a környék lakosságának, pl. zaj)    J = No Youth (18 éven aluliakat nem szolgálhatnak ki)    G = No Big Quantities (max. 500 grammot tárolhatnak ugyanazon a napon)    Azokat  a  coffee  shopokat,  melyek  valamelyik  előírást  megszegték,  azokat  a  hatóságok  bezárták.  Ugyanakkor  a  központi  szabályozás  ellenére  a  helyi  hatóságok  elég  széles  hatáskörrel  rendelkeznek  a  coffee  shop  kultúra  szabályozásának területén. Egyes polgármesterek egyáltalán nem  tűrnek meg  ilyen intézményt a településük területén (főleg kisebb vidéki városokban), míg  a  nagyvárosokban  még  a  központi  szabályozásnál  is  toleránsabban  kezelik  a  kérdést.    A. C. M. Jansen kutatásai alapján (887 coffee shopot vizsgált meg 1985 és 1989  között)  elmondhatjuk,  hogy  a  könnyű‐  és  keménydrogok  piacának  szétválasztására  tett  hatósági  erőfeszítések  eredményesek  voltak.  Jansen  rámutat  arra,  hogy  Amszterdam  belső  városában  a  könnyűdrogok  kereskedelmének  95%‐ka  a  coffee  shopokban  bonyolódik  le,  ahol  "éppoly  abszurd  keménydrogot  kérni,  mintha  zebrahúst  kérnénk  egy  átlagos  hentestől". A coffee shopok máskülönben éppolyan változatos és széles skálán  helyezkednek  el  a  színvonal,  a  zenei  stílus,  a  vendégek  kora,  ízlése  és  pénztárcája  alapján,  mint  az  alkoholt  árusító  éjszakai  bárok.  A  coffe  shop  kultúra  egy  elég  jelentős  turisztikai‐gazdasági  ágazattá  is  vált,  mely  éppúgy  hozzá  tartozik  Hollandia  "nemzeti  imagójához",  mint  a  tulipán  vagy  a  szélmalom: nemzeti unikum, a kulturális örökség megőrzésre méltó része.    1990‐ben egy konzervatív hetilapban, az Elsevierben egy átfogó riportot tettek  közzé  a  holland  coffee  shopokról.  Az  alkalmat  erre  az  egyesült  Európa  miatti  félelmek  teremtették  meg:  a  coffee  shopok  tulajdonosai  és  vendégei  attól  tartottak,  hogy  határok  eltűnése  káros  hatásokkal  fog  járni.  A  magazin 

49

elsősorban  megélhetésük  miatt  aggódó  kiskereskedőkként  és  nem  bűnözőkként  kezelte  a  kávéháztulajdonosokat,  és  "sikersztorinak"  nevezi  a  holland  coffee  shop  kultúra  történetét.  A  cikk  szerint  a  legtöbb  problémát  a  hatóságokkal  nem  a  mennyiségi  limitek  átlépése,  nem  is  a  kemény  drogok  árusítása  okozta,  hanem  a  reklámozás  tilalma.  1990‐ben  például  bíróság  elé  idézték az amszterdami "The Golden Stamp" nevű kávéház tulajdonosát, mivel  a kirakaton kenderlevelet tüntetett fel ezzel a szöveggel: "Amsterdam Hash It".  A  hatóságok  szigorúbb  fellépése  valójában  nem  a  belső  nehézségeknek  volt  köszönhető  vagy  a  holland  drogpolitika  kudarcának,  mint  azt  sok  rosszmájú  külső kritikus állítja, hanem a szomszédos államok (elsősorban Németország)  növekvő  politikai  nyomásának.  Az  Elsevire  rámutat  arra,  hogy  bár  a  kender  miatt terápiás kezelésen résztvevők száma körülbelül 200 évenként, ez a szám  nem  riasztó  és  nem  is  magasabb,  mint  más  államokban,  ahol  a  kendert  szigorúan  tiltják.  Érdekes,  hogy  a  kezelésen  résztvevők  többsége  a  tanultabb,  módosabb hollandok közül kerül ki (jogászok, újságírók, orvosok, diákok), míg  az alsóbb néposztályok köréből viszonylag kevesen jelentkeznek kender miatti  panaszokkal.   Az Amsterdam Jelinek Center (rehabilitációs klinika) egyik pszichoterapeutája  így nyilatkozott a kérdésben:  "Amennyire engem illett, szerintem a hasist és a füvet legalizálni kellene. Nem  szabad  olyan  álszent  módon  viselkednünk,  mint  azok,  akik  szerint  egy  joint  rosszabb, mint egy sör és a hasis éppoly rossz mint a heroin. A szülőknek nem  kell aggódniuk amiatt, ha a gyerekük időről időre elszív egy jointot; mint ahogy  akkor  sem,  ha  néha  megiszik  egy  pohár  sört.  De  mindkét  anyag  esetében  teljesíteniük kell a szülői kötelességeiket és el kell mondaniuk a kockázatokat.  Több  információ  szükséges.  Ha  tudnak  a  televíziófüggőségről  beszélni,  miért  nem tudnak szólni a hasisfüggőségről is? Marihuána ‐ ez túl jó ahhoz, hogy ne  legyen probléma."    A  holland  könnyűdrogpolitika  azonban  éppen  ellentmondásos,  inkonzisztens,  következetlen  volta  miatt  nem  tekinthető  teljességgel  sikersztorinak.  A  törvényt  a  hatóságok  gyakorlatilag  "gumitörvényként"  alkalmazzák,  és  a  társadalmi  megítélése  sem  egyöntetű.  Jansen  találóan  "véletlenül  intelligens  politikának"  (accidentally  inteligent  policy)  nevezi  a  holland  könnyűdrogpolitikát,  mely  alatt  azt  érti,  hogy  a  bár  a  holland  joggyakorlat  hatékonyabban  és  humánusabban  kezeli  a  problémákat,  mint  a  legtöbb  európai  ország,  azonban  nincs  összhangban  a  törvényekkel  és  a  nemzetközi  előírásokkal.  Ha  a  statisztikai  adatokat  nézzük,  azok  Hollandiát  igazolják:  a  kenderfogyasztók aránya egyáltalán nem magasabb itt a többi Európai ország  hasonló  adatainál,  és  egyértelműen  alacsonyabb  az  amerikai  adatoknál.  Egy  1997‐es felmérés szerint a lakosság 2,5%‐ka használt marihuánát a legutóbbi  hónapban,  ugyanez  a  szám  az  USA‐ban  ugyanebben  az  évben  5,1%  volt.  (Valószínűnek  tartom,  hogy  ezek  az  adatok  a  valóságban  mindkét  országban  magasabbak lehetnek, ugyanakkor tény, hogy Hollandiában kevesebb oka van  a használónak titkolózni.)         

50

                   

 

Eltérés a hagyományos jegyzetektől      A  hagyományos  közgazdaságtan  jegyzetek  részletesen  foglalkoznak  a  fogyasztói  magatartás  mikéntjével,  a  fogyasztó  optimális  választásának  feltételeivel.  A  kardinális  és  ordinális  elmélet  bemutatásával  aránylag  pontos  képet  kaphatunk  a  fogyasztó  haszonmaximalizáló  magatartásáról.  Amint  azt  azonban  jegyzetünk  elején  is  említettük,  itt  most  mi  nem  törekszünk  a  teljességre,  a  hagyományos  tankönyvek  szerkezeti  felépítésére.  Célunk  elsődlegesen  a  közgazdaságtan,  ezen  belül  is  itt  most  a  mikroökonómia,  azon  területeinek  bemutatása,  melyeknek  közvetlen  kapcsolata  van  a  gazdaságvédelemmel,  a  gazdasági  bűncselekményekkel,  visszaélésekkel.  Arra  igyekszünk  választ  adni,  hogy  miért  sérülnek  a  társadalmi  érdekek,  miért  és  hogyan  torzulnak  el  a  normál  piaci  működések  során  kialakult  rendszerek.  Ezért  nem  részletezzük  itt  a  fogyasztói  oldal  elméleteit,  a  kínálati  oldalon  a  termelési függvényt, az inputok és a velük elérhető outputok kapcsolatát, nem  részletezzük  a  vállalat  költségeit,  nem  vizsgáljuk  a  profitmaximalizálás  feltételeit,  kialakulásának  mechanizmusát.  Célunk  a  különböző  piaci  szerkezetek  általános  bemutatása,  az  adott  szerkezeten  belül  a  vállalatok  viselkedésének  elemzése,  illetve  azoknak  az  okoknak  a  feltárása,  melyek  a  törvénytelen vállalati működéshez vezetnek.                                    

51

 

                   

VI. Változás és evolúció      A  világ  óriási  változáson  ment  át.  Az  egymással  versengő  több  ezer  kisvállakozás  helyét  lassan  átvették  a  multinacionális  cégek,  monopóliumok,  oligopóliumok.  A  globalizáció  megállíthatatlanul  terjed,  jónéhány  vállalat  világcéggé  nőtte  ki  magát.  Hatalmas  tőkeerejüknél  fogva  a  szabad  piaci  mechanizmusok, a tiszta verseny feltételei torzultak, a láthatatlan kéz elve már  a  múlté.  Az  állam  feladata  egyre  fontosabbá  válik,  hiszen  ebben  a  gyakran  egyenlőtlen  küzdelemben  érdekek  sérülhetnek:  fogyasztóké,  vállalkozásoké.  Az  állam  regulációs  szerepe  éppen  azt  jelenti,  hogy  biztosítania  kell  adott  körülmények  között  a  verseny  kialakulását,  meg  kell  védenie  az  adott  piaci  szereplőt más szereplők negatív piaci magatartásával szemben.     A vállalkozások élesedő harca a vásárlók kegyeiért olyan stratégiák kialakítását  hozták  magukkal,  melyek  törvényes  keretek  között  már  nem  valósíthatóak  meg eredményesen. A vállalkozások és az őket irányító menedzserek, vezetők  érdekei  gyakran  eltérőek.  Néha  az  egyéni  haszon  érdekében  tönkreteszik  vállalkozásaikat,  és  ahogy  azt  a  kaszinókapitalizmus  kapcsán  már  kifejtettük,  ezek  a  vezetők  az  egyéni  haszon  és  a  társadalmi  veszteség  kettősségét  alkalmazzák.   Amíg a törvényalkotók maguk is vállalkozások vezetői, vagy érdekeltségük van  számtalan vállalkozásban, addig a szabályok mindig manipulálhatóak lesznek.  A  jogrend  bonyolult,  szövevényes  rendszerében  megtalálni  az  igazságot,  az  erkölcsöt  a  jogászok  szerint  is  gyakran  lehetetlen  és  állításuk  szerint  nem  is  mindig cél. A gyakran hibás, szándékosan rossz döntésekért a felelősség nem a  döntéshozót  terheli,  illetve  ez  a  felelősség  nehezen,  vagy  egyáltalán  nem  állapítható meg. A vezetéselmélet hosszasan tárgyalja a hatáskör és felelősség  kérdését,  melyeknek  illeszkedniük  kellene  egymáshoz  a  hatékony  működés  érdekében,  ez  azonban  a  mai  magyar  jogrendszerben  még  hagy  némi  kívánnivalót maga után. A „gentleman’s agreements” már kihalófélben van. Az  adott  szó  ereje  elveszett,  a  becsület  és  erkölcs  keretei  között  működni  manapság  gazdasági  öngyilkosság.  Nem  filozófiai  fejtegetésekbe,  erkölcsi  példabeszédekbe akarok kezdeni, egyszerűen az okok feltárása a célom.     Vegyünk  egy  egyszerű  példát.  A  közbeszerzési  pályázatok  során  a  lobbi  tevékenység  (hívjuk  így  finoman!)  előnyt  jelent  azokkal  szemben,  akik  nem  végeznek  ilyen  tevékenységet.  Természetesen  ez  költségekkel  jár,  ami  a 

52

játékosok  kifizetéseit  csökkenti,  ám  ha  nem  nyer  a  pályázaton,  akkor  minden  energia‐és pénzbefektetés hiába volt.       VI.1. Héják és galambok      Tegyük  fel,  hogy  csak  kétfajta  stratégia  létezik.  A  héja  minden  körülmények  között  harcol,  meghátrálni  csak akkor  fog,  ha  súlyosan megsérül.  A  galambok  csupán  fenyegető  pózokat  öltenek,  de  tiszteletben  tartva  az  elvárásokat  és  konvenciókat,  sosem  bonyolódnak  harcba.  Ha  héja  harcol  galambbal,  akkor  a  galamb  hamarosan  menekülőre  fogja.  Ha  héja  harcol  héjával,  a  harc  addig  folytatódik,  míg  valamelyikük  súlyosan  meg  nem  sérül  és  kénytelen  feladni  a  harcot.  Ha  galamb  mérkőzik  galambbal,  akkor  egy  darabig  pózolnak,  míg  valamelyikük el nem fárad, vagy egyszerűen csak feladja a hiábavaló pózolást.     Tegyük  fel,  hogy  egy  populációban  csak  galambok  vannak,  azaz  mindenki  tisztességgel  elkészíti  a  pályázatát,  és  a  végeredményt  semmilyen  formában  nem  befolyásolja,  a  bírák  pedig  objektív  döntést  hozva  kiválasztják a  valóban  legjobb  pályázatot.  Ha  ebben  a  populációban  megjelenik  egy  héja,  stratégiája  rendkívül  hatékony  lesz,  hiszen  csak  galambbal  találhatja  magát  szemben,  győzelme tehát nem kétséges. Azaz, ha mindenki tisztességes úton próbál egy  pályázaton  nyerni,  biztosan  alul  marad  a  lobbi  tevékenységet  folytatóval  szemben,  aki  ismeretségét  (szépen  mondva  kapcsolati  tőkéjét)  kihasználva,  esetlegesen  az  elbírálónak  anyagi  előnyt  ígérve  indul  a  többiek  számára  előnytelen harcba.   Sikeres stratégiája másokat is a héja stratégia alkalmazására ösztönöz majd. Az  evolúció  törvénye  alapján  az  erős  megmarad,  a  gyenge  eltűnik  az  élet  palettájáról.  Természetesen  nem  lesz  örökké  ez  a  látszólag  evolúciósan  stabil  stratégia  győztes  stratégia.  Ha  a  körülmények  változnak,  a  stratégiáknak  is  módosulniuk  kell.  Aki  nem  képes  alkalmazkodni,  az  győztesből  hamarosan  vesztessé válhat.   (Ez az alkalmazkodási hiány okozta‐ az egyik elmélet szerint‐ a dinoszauruszok  kipusztulását is).     Az  adott  populáción  belül  szaporodni  kezdenek  a  héják,  és  egyre  gyakrabban  fordul  elő,  hogy  héja  találkozik  héjával,  növekednek  a  költségek,  a  győzelem  egyre  kétségesebb  és  bizonytalanabb.  Ha  sokan  lobbiznak,  ígérnek  anyagi  előnyt,  akkor  ki  lesz  a  győztes?  Kapcsolati  tőkék  és  borítékok  versenyévé  silányulhatnak pályázati kiírások. Ám egy biztos. Az adott körülmények között  mindig a héja stratégia a jobb. Ha valaki galambként viselkedik, szinte biztos a  bukás  a  sok  héja  között.  Megtisztulás  nem  nagyon  várható.  Bár  egyre  többen  hagynak  fel  a  héja  stratégiával  a  jelentősen  megnőtt  költségek  miatt,  mégis  a  héják maradnak fent ebben az evolúciós csatában. A valóságban gyakran az is  előfordul,  hogy  maga  a  kiíró,  elbíráló  adja  meg  a  feltételeket,  és  adja  tudtára  mindenkinek, hogy a „galamb stratégiát” meg se próbálják.       VI.2. Evolúció a gazdaságban 

53

    Az evolúció lényege a túlélésért folytatott harc, az adott körülményekhez való  legjobb  alkalmazkodás.  Az  alkalmazkodni  képtelen  elhull,  az  erős  megmarad.  Ez a természetes szelekció megfigyelhető a gazdaságban is. Míg az élővilágban  a  természet  erőforrásiért,  élelemért,  vízért,  területért,  addig  a  gazdaságban  a  fogyasztókért,  vevőkért,  nagyobb  profitért,  jobb  piacokért.  Minden  időpillanatban  létezik  az  adott  populációban  a  különböző  tulajdonságú  egyedeknek  egyfajta  megoszlása.  Egyes  fajok  képesek  környezetükhöz  tökéletesen  alkalmazkodni,  mások  kevésbé,  így  környezetükhöz  fűződő  viszonyuk  feszültséggel  teli,  míg  azok,  akik  képtelenek  az  adott  keretfeltételekhez idomulni, halálra vannak ítélve. Ha a környezet változatlan  vagy  csak  kis  mértékben  változik,  az  az  egyed  kerül  túlsúlyba,  amelyik  a  legjobban  képes  idomulni  az  adott  helyzethez.  A  feltételek  jelentős,  esetleg  drasztikus változása a „vezérürük” csoportjából pillanatok alatt halálra ítélt fajt  alkot.  Megváltozik  az  életképesség  rangsora  és  új  fajok  válhatnak  rendkívül  sikeressé.    „Legalább  ugyanolyan  mértékben  szükséges  a  környezet  viszonylagos  stabilitása,  hiszen  a  populáció  egésze  számára  csak  ennek  révén  létezik  a  fejlődéshez  elengedhetetlenül  fontos  irányadó  támpont,  hogy  mihez  is  alkalmazkodjon.  Más  szóval:  a  stabil  környezet  hiánya  előbb‐  utóbb  rendszertelenné  teszi  a  populáción  belüli  megoszlást,  ebből  adódóan  folyamatos  lesz  a  populáció  jegyeinek  változása,  azaz  tulajdonképpen  ez  a  folyamatos  változás  lesz  az  egyetlen  ismérve.  Idővel  kialakulhatnak  ugyan  stabil  keretfeltételek,  de  annak  valószínűsége,  hogy  az  ezek  között  élő  populáció  azonos  az  eredetivel,  igen  csekély.  Tehát:  a  környezet  relatív  stabilitása‐vagyis az, hogy nagyságrendekkel lassabban változik, mint a benne  lévő  populáció‐  megakadályozza  a  káosz  kialakulását,  de  egyben  megadja  az  evolúció  egyfajta‐legalábbis  ideiglenesen  érvényesülő‐irányultságát.”  (Meyer  Dietmar:  Evolúciós  közgazdaságtan  elmélettörténeti  szemszögből  vagy  közgazdasági elmélettörténet evolúciós szemszögből.)   

A  dinoszauruszok  éppen  azért  voltak  a  Föld  történetének  legsikeresebb  egyedei,  mert  az  adott  keretfeltételekhez  a  lehető  legjobban  voltak  képesek  alkalmazkodni,  ami  ez  esetben  testtömegük  hihetetlen  mértékű  növelését  eredményezte. Ám a keretfeltételek megváltozása (jégkorszak) végzetessé vált  számukra,  mivel  olyan  szélsőséges  módon  alkalmazkodtak  a  nagyon  hosszú  ideig  fennálló  adott  viszonyokhoz,  hogy  elvesztették  rugalmasságukat,  alkalmazkodóképességüket.      VI.2.1. A zsiráf és az ő szép hosszú nyaka      A  zsiráfok  populációja  különböző  hosszúságú  nyakkal  rendelkező  egyedekből  tevődik  össze.  A  környezeti  feltételek  változása  miatt  (szárazság,  egyéb  állatfajok megjelenése) a földközeli növényzethez való hozzájutás nehézkessé 

54

vált, így azok az egyedek lettek sikeresek, melyek hosszú nyakkal rendelkeztek,  arányuk a populáción belül növekedett, míg végül csak ők maradtak életben.    

A  gazdaságban  is  hasonlóképp  zajlik  a  természetes  szelekció.  Az  adott  keretfeltételekhez  legjobban  alkalmazkodó  gazdasági  aktorok,  vállalatok  lesznek  sikeresek,  a  fogyasztókért  vívott  harcban  ők  lesznek  a  győztesek.  (A  héja stratégiát alkalmazó vállalat sikeresebb, így a populáción belül növekszik  a  száma.)  Ha  a  kisvállalkozások  mellett  megjelennek  a  multinacionális  cégek,  hipermarketek,  üzletközpontok,  konszernek  és  holdingok,  akkor  az  adott  iparágon  belül  méretgazdaságosságuk,  költséghatékonyságuk  kapcsán  kiszoríthatják a kisebb tőkeerővel rendelkező „egyedeket” a piacról.   

VII. Piaci szerkezetek  

    Piaci  szerkezet,  sokféle  létezik.  Ezek  működési  sajátosságai  jelentősen  eltérhetnek  egymástól,  más  módszerekkel  történik  az  árképzés,  másképp  határozódik  meg  kínálatuk  és  mások  a  profitszerzés  feltételei  is.  Adott  piaci  szerkezetet  a  piacon  jelenlévő  szereplők  számával  és  relatív  nagyságával  jellemezhetünk.  Ezek  alapján  beszélhetünk  tökéletesen  versenyző  piacról,  monopóliumról és oligopóliumról. Vizsgáljuk meg most röviden az egyes piaci  szerkezetek főbb jellemzőit, piaci viselkedési módozataikat.       VII.1. A tökéletesen versenyző (kompetitív) piac      Az  adott  piaci  szerkezet  az  itt  leírt  módon  a  valóságban  sosem  létezett  ilyen  steril módon. Talán a XIX. századi Angliában a szabad versenyes kapitalizmus  időszakában  volt  tapasztalható  ehhez  hasonlatos  piaci  felépítés  és  működési  mechanizmus.  A  piacon  sok  kisvállalat  küzd  egymással  a  vevők  kegyeiért,  termékeik  homogének,  azaz  minőségi  különbségek  nincsenek,  a  vevők  csak  az  árak  alapján  hozzák  meg  döntéseiket,  és  mivel  minden  vállalat  gazdasági  ereje  elhanyagolható,  ezért  a  piaci  árra  nem  képesek  hatni,  úgymond  árelfogadóak. A vevők és eladók tökéletes információkkal rendelkeznek  a  termék  piacáról,  az  árakkal,  költségekkel,  termelési  technológiákkal  kapcsolatban. Az adott iparágban a be­és kilépés szabad, azt megakadályozni  senki sem tudja, vagyis sem jogi, sem pénzügyi korlátok nem léteznek.  Ebben  az  idealizált  helyzetben  a  piaci  egyensúly  automatikusan  kialakul,  érvényesül  Adam  Smith  „láthatatlan  kéz”  elve,  amit  már  a  Marshall‐kereszt  elemzésénél  említettünk. Az ármechanizmus szabad működése túlkínálat esetén csökkenti,  túlkereslet esetén növeli a piaci árat, ami egy „puhatolódzás” során elvezet az  egyensúlyi  árhoz.  A  kor  klasszikus  közgazdászai  ezért  is  álltak  ki  a  passzív  állami gazdaságpolitika mellett.     A  közgazdaságtudomány  egyik  legkiemelkedőbb  munkájaként  tartja  számon  Adam Smith „A nemzetek gazdasága” című művét. Ennek lényege, hogy bár  minden szereplő a saját egyéni hasznát keresi (saját kifizetéseit maximalizálja),  mégis eljut a gazdasági optimumhoz. 

55

„  Nem  a  mészáros,  a  sörfőző  vagy  a  pék  jóindulata  miatt  számíthatunk  arra,  hogy  nyugodtan  vacsorázhatunk,  hanem  azért,  mert  ők  a  saját  érdekeiket  tartják szem előtt.    Mindenki,  aki  a  saját  tőkéjét  használja,  általában  nem  a  közösség  érdekét  akarja  előmozdítani,  és  nem  is  tudja,  mennyire  mozdítja  azt  elő.  Csak  a  saját  nyereségét  akarja  növelni,  és  ebben  is,  mint  sok  más  esetben,  egy  láthatatlan  kéz vezeti őt egy olyan cél felé, amelyet ő nem is keresett. Azzal, hogy ő a saját  érdekeit  követi,  gyakran  a  társadalomét  eredményesebben  mozdítja  elő,  mintha  annak  előmozdítása  lett  volna  a  valóságos  célja.”  (Samuelson,  Nordhaus)    A gazdasági szereplők a cserén keresztül lépnek kapcsolatba egymással. Céljuk  adott  helyzetük  (hasznosságuk,  kifizetésük  növelése)  javítása,  de  szélső  esetben  elfogadható  az  is,  hogy  helyzetük  a  korábbihoz  képest  legalább  nem  romlik.  Ezen  mechanizmuson  keresztül  a  gazdaság  eljuthat  egy  optimum  pontba  (Pareto­optimum),  melyből  a  szereplők  nem  szándékoznak  kimozdulni,  mivel  akkor  legalább  egyikük  helyzete  romlana.  Mindez  nagyon  szép és nagyon jó, ám ez az idealizált állapot csak bizonyos feltételek megléte  esetén áll be, ami a valóságban ritkán teljesül.  A  valóságban  nem,  inkább  csak  modellként  létező  tökéletes  piaci  versenytől  eltérő  mindenféle  piaci  helyzet  tökéletlen  versenynek,  piaci  elégtelenségnek,  deformációnak tekinthető.      VII.2. A monopólium      A másik szélsőséges piaci helyzet, amikor az adott vállalat egyedül adja a piac  teljes  kínálatát  vagy  keresletét.  A  vevői  oldalon  kialakult  keresleti  monopóliumot  monopszóniának  hívjuk.  Azt  a  ritka  és  speciális  esetet,  melyben  mindkét  oldalon  monopólium  áll,  bilaterális  monopóliumnak  hívjuk.  A  továbbiakban  a  kínálati  monopóliumokkal  foglalkozunk.  A  kínálati  monopóliumokon  belül  sem  mindegy,  hogy  az  adott  vállalat  saját  erejéből  válik‐e  monopóliummá,  vagy  állami,  bürokratikus  úton.  Az  első  forma  kialakulhat,  ha  valamely  nagy  tőkeerejű  vállalat  egyszerűen  felvásárolja  az  adott  térség,  ország  kisebb  vállalatát,  vagy  minden  más  vállalatnál  kisebb  átlagköltséggel dolgozik, így az árversenyben szorítja ki a piacról ellenfeleit. Ez  önmagában  természetesen  nem  elég,  az  is  fontos,  hogy  képes  legyen  egyedül  kielégíteni a teljes piaci keresletet. A monopólium jellemzői teljesen eltérőek a  tökéletesen versenyző piacon leírtaktól. Egy nagyvállalat uralja tehát a piacot,  ami azt jelenti, hogy ármeghatározó szerepe van. A piacra való be­és kilépés  korlátozott,  és  mivel  a  monopólium  sérti  (sértheti)  más  vállalkozások  és  a  fogyasztók  érdekeit  is,  az  állam  kötelessége  egy  regulációs  politika  kialakítása, a monopóliumok tevékenységének felügyelete.     Mit jelent az ármeghatározó szerep? A piacon termékét egyedül kínáló vállalat  olyan árat határoz meg, amilyet csak akar? A kezükben tartott jegyzet bizonyos  tekintetben egyedülálló a piacon, mondhatnánk, hogy a Rendőrtiszti Főiskolán 

56

belül  monopolhelyzetet  élvez.  De  melyik  hallgató  lenne  hajlandó  mondjuk  10 000  Ft‐ot  adni  érte?  Az  ármeghatározó  szerep  nem  tetszőleges  ár  megadását  jelenti,  hiszen  a  keresletet  minden  vállalatnak  figyelembe  kell  vennie. A monopólium mivel egyedül van, a piacon jól ismeri a piaci keresletet,  azaz  pontosan  meg  tudja  határozni,  hogy  adott  termékmennyiséget  milyen  áron  képesek  eladni,  és  ez  számukra  mekkora  bevételt  és  mekkora  költség  nagyságot  eredményez.  Mivel  célja,  mint  minden  vállalatnak  a  profit  maximalizálása,  található  egy  optimum  pont  melyben  haszna  a  legnagyobb.  (Ennek  meghatározása  ígéretünkhöz  híven  nem  ezen  jegyzet  keretein  belül  történik).     A  monopólium  árbevétele  függ  a  kereslet  nagyságától  és  a  kereslet  rugalmasságától, ezért a monopólium igyekszik a keresleti függvényt úgymond  kifelé  tolni,  és  a  keresletet  rugalmatlanná  tenni.  Különösen  a  modern  korban  erre számtalan lehetőség van. Ezekkel a technikákkal a marketing foglalkozik  részletesen.  Egy  nagy  tőkeerejű  vállalat  igen  komoly  marketing  hadjáratot  képes  indítani,  és  a  korántsem  racionálisan  gondolkodó  fogyasztót  az  általa  elképzelt irányba terelni. Természetesen a monopólium léte önmagában jelenti  a  gazdasági  profit  létét  (BKV;  MÁV),  de  ha  kialakul,  akkor  a  vállalat  hosszú  távon is képes megtartani azt.       VII.2.1. Árdiszkrimináció      A  monopóliumok  minden  lehetséges  eszközzel  megpróbálják  növelni  a  vásárlók  számát,  rugalmatlanná  tenni  a  fogyasztók  keresletét,  így  maximalizálva  az  egyes  fogyasztóktól  megszerzett  fizetségét.  Az  általa  meghatározott  optimális  ár  mellett  azonban  azt  tapasztalja,  hogy  sokan  elállnak  a  vásárlástól,  a  számukra  túl  magas  ár  meghaladja  az  ő  rezervációs  árukat. (A rezervációs ár az a legmagasabb elméleti ár, amit a fogyasztó még  hajlandó lenne kifizetni az adott termékért.)   Ez  a  kisebb  ár  is  hasznot  hozna  vállalatunknak,  ám  ha  mindenkinek  ezen  a  csökkentett  áron  adná,  profitja  is  csökkenne.  Ugyanakkor  ott  vannak  azok  a  fogyasztók,  kiknek  rezervációs  ára  magasabb  a  vállalat  által  kialakított  árnál,  azaz ők hajlandóak lennének ezen árnál is többet fizetni. Az így elvesztegetett  esetleges  profit  arra  csábítja  a  monopóliumot,  hogy  fogyasztóit  valamilyen  technikával  elkülönítse  és  az  egyes  csoportoknak  más‐  más  áron  értékesítse  termékét.   Ezt  a  technikát  hívjuk  árdiszkriminációnak.  Számtalan  árdiszkriminációs  technika létezik, melyekből itt most három alapesetet nézünk meg.   Hurdle  modell  of  price  discrimination  (akadályfutó  árdiszkriminációs  modell)  Az eladó egy meghatározott „feladatot” tűz ki a fogyasztó elé, és aki azt sikerrel  teljesíti,  elnyeri  a  jogot  az  olcsóbb  ár  melletti  vásárlásra.  Valószínűleg  azok  a  vásárlók  teljesítik  az  így  elvártakat,  akik  az  árváltozásra  érzékenyebben  reagálnak. A monopólium célja tehát egyértelmű: elválasztani az árra érzékeny  fogyasztókat a többiektől.   

57

  a) Az elsőfokú (tökéletes) árdiszkrimináció      Lényege,  hogy  vállalatunk  minden  egyes  termékét  külön  bocsátja  áruba,  fogyasztóit  a  vásárlási  folyamaton  belül  egyesével  különíti  el,  így  minden  vásárlónak saját rezervációs árán (vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli áron)  értékesíti portékáját. Kiváló példa erre az aukciós kereskedelem, az árverés. De  egy  régiségkereskedő  is  hasonló  technikákat  alkalmazhat,  ha  kiváló  emberismerete  segíti  ebben,  hiszen  ekkor  mindenkire  a  lehető  legmagasabb  áron képes „rásózni” az adott „műkincset”.  b) A másodfokú árdiszkrimináció      Szokás  ezt  a  technikát  mennyiségi  vagy  szezonális  árdiszkriminációnak  is  hívni.  A  fogyasztókat  itt  is  az  adásvételi  folyamaton  belül  különítjük  el,  de  nem egyesével, hanem nagyobb fogyasztói csoportokban.  Az  elkülönítés  lényege  a  mennyiségi  árdiszkriminációban  a  vásárolt  mennyiségben  van.  Azok  a  fogyasztói  csoportok,  melyek  hajlandóak  nagyobb  mennyiségben  vásárolni,  kisebb  egységárral  számolhatnak.  Ezzel  naponta  találkozhatnak  a  különböző  üzletekben  is.  A  nagyobb  kiszerelésű  termékek  egységre lebontott ára az esetek többségében kisebb.   A  szezonális  árdiszkriminációban  bizonyos  szezonális  termékek  árusítása  oldható meg különböző fogyasztói árakon. Aki novemberben szeretne téli cipőt  vásárolni,  annak  számolnia  kell  a  magasabb  árakkal,  míg  ha  valaki  mindezt  tavasszal  teszi  (és  vállalja  azt  a  „szégyent”,  hogy  a  következő  télen  a  tavalyi  modellt viseli), árkedvezményekre számíthat.       c) A harmadfokú árdiszkrimináció      Lényege,  hogy  itt  vevőinket  az  adásvételi  folyamaton  kívül  különítjük  el,  úgynevezett  szeparált  piacokat  hozunk  létre.  Az  adott  árak  valamilyen  jogosultság alapján érhetők el bizonyos fogyasztók számára, mint a nyugdíjas‐  vagy  diákjegyek,  a  nagycsaládos  kedvezmények  stb.  De  ide  sorolhatóak  az  úgynevezett  regionális  diszkriminációs  technikák,  amikor  akár  ugyanazon  vevőknek más helyen, más áron értékesítjük termékeinket. Gondoljanak csak a  vonatok,  hajók  büféire,  a  repterek  shopjaira,  a  különböző  nyaralóhelyekre,  vagy akár egy pici eldugott falu egyetlen vegyesboltjára.       VII.3. A monopolisztikus verseny      Edward  Chamberlin  amerikai  és  Joan  Robinson  angol  közgazdász  használta  először  ezt  a  kifejezést.  Olyan  speciális  piaci  formával  állunk  szemben,  mely  ötvözi  mindhárom  másik  piaci  szerkezet  bizonyos  tulajdonságait.  Az  adott  piacon  a  szereplők  száma  nagy,  méretük  a  teljes  piachoz  képest 

58

elhanyagolható.  Ebből  a  szempontból  tehát  hasonlít  a  tökéletesen  versenyző  piacra.  Ám  termékeik  a  kompetitív  piac  homogén  termékeivel  szemben  rendkívül differenciáltak (márkanév!), és ezt minden eszközzel igyekeznek is a  vevők  tudomására  hozni.  (rendkívül  erős  marketing  tevékenység  jellemzi  őket!).  Ezek  a  vállalatok  adott  termékfajtán,  termékcsaládon  belül  egyfajta  monopolhelyzetet  élveznek,  ugyanakkor  versenyben  is  állnak  egymással  a  fogyasztókért,  a  fogyasztók  pénzéért.  Ilyen  például  a  farmerpiac,  a  mosóporpiac és az autópiac.     Ahogy  Kopányi  Mihály  fogalmazott  könyvében:  „ezek  a  vállalatok  versenyző  monopolistaként  működnek.”  Ármeghatározó  szerepük  tagadhatatlan,  ám  nyilvánvalóan  figyelniük  kell  a  versenytársak  árképzését  is.  Ez  azonban  legfeljebb  utólagosan  történhet,  mivel  outputdöntéseikben  nem  tudják  közvetlenül figyelembe venni a többiek várható magatartását, azok nagy száma  miatt.  Az  ebben  a  piaci  formában  erősen  jelenlévő  termékdifferenciálás  bizonyos  tekintetben  növeli,  bizonyos  tekintetben  csökkenti  a  termék  árrugalmasságát. A változatlan terméket kínáló termelő a differenciálódást úgy  tekinti,  hogy  termékének  helyettesíthetősége,  így  a  vevők  árrugalmassága  is  nőtt,  míg  a  differenciált  terméket  kínáló  a  termék  egyedi  tulajdonságai  miatt  úgy gondolja, terméke helyettesíthetősége csökkent.    Ebben  a  piaci  formában  nem  láthatunk  tehát  összefonódásokat,  sem  a  gazdasági  erőfölénnyel  való  visszaélést.  Gazdaságvédelmi  szempontból  itt  leggyakrabban  a  tisztességtelen  piaci  magatartással  (hírnévrontással,  tiltott  összehasonlító  reklámmal,  a  fogyasztók  megtévesztésével)  találkozhatunk,  melyekről a versenytörvény ismertetése során részletesebben beszélünk.      VII.4. Az oligopólium      Oligopóliumról beszélünk, ha a piacot néhány nagyvállalat uralja. Ismertetett  piaci  szerkezeteink  közül  ez  áll  talán  a  legközelebb  a  valósághoz.  A  piacon  jelenlévő  vállalatok  mérete  elég  nagy  ahhoz,  hogy  képesek  legyenek  meghatározni  áraikat,  ám  számolniuk  kell  a  versenytársak  (gyakran  kiszámíthatatlan) reakciójával. Egyes konkurens cégek tigrisként reagálnak és  küzdenek  a  változások  ellen,  mivel  azt  az  ő  piaci  helyzetük,  forgalmuk,  és  ezáltal profitjuk elleni támadásnak veszik. A lényeg tehát, hogy itt egy vállalat  kínálati mennyisége, termékének piaci ára hatással van az összpiaci keresletre,  és  ezáltal  a  versenytársak  magatartására  is.  Amikor  tehát  profitjukat  maximalizálják,  vállalataink  reagálnak  a  tényleges  akciókra  és  tényleges  folyamatokra,  de  figyelembe  veszik  a  többiek  magatartásával  kapcsolatos  feltételezéseiket  is.  Vállalataink  kölcsönösen  függnek  egymástól,  és  ezen  függőség  mértékétől,  mélységétől  függően  különböző  stratégiákat  is  alkalmaznak.  Összességében  tehát  azt  mondhatjuk,  hogy  az  oligopól  piac  szereplőinek árbefolyásoló szerepe van.     A  piacra  történő  be­és  kilépésnek  korlátai  vannak  ebben  a  piaci  szerkezetben  is.  Ezek  szintén  közgazdasági  és  pénzügyi  eredetűek.  Ha  egy 

59

iparágban  az  átlagnál  magasabb  profit  realizálható,  felerősödik  a  belépési  szándék.  Új  belépőnek  az  számít,  aki  iparágat  vált,  vagy  az  adott  iparágra  is  kiterjeszti  tevékenységét.  Az  iparágat  uraló  vállalatok  nyilván  nem  nézik  jó  szemmel  az  iparági  kapacitás  növekedését,  ezen  keresztül  pedig  az  árak  és  a  profitok  csökkenését,  így  gazdasági  erejüknél  fogva  igyekeznek  megakadályozni  más  vállalatok  belépését  az  adott  szegmensbe.  (Tehetik  ezt  például  az  árak  időleges,  akár  jelentős  csökkentésével  is).  Iparágat  váltani,  tevékenységünket  az  adott  iparágra  is  kiterjeszteni  nem  olcsó  mulatság.  Az  iparági  váltás  attól  is  függhet,  mennyire  piacképesek  azok  a  termelőberendezések,  melyek  a  váltás  során  feleslegessé  váltak,  mennyire  használhatóak  az  épületek,  mennyire  rugalmas  a  rendelkezésre  álló  humán  erőforrás stb.     Az  oligopól  piacon  termékeink  lehetnek  homogének  és  differenciáltak.  Homogén  termékű  piacok  nem  nagyon  léteznek,  inkább  csak  amolyan  kvázi  homogén termékek, melyek funkciójukban, minőségükben nagyon közel állnak  egymáshoz.  Minél  differenciáltabb  az  adott  termék,  annál  kisebb,  annál  kevésbé  éles  a  piaci  harc  az  egyes  vállalatok  között.  A  hi‐fi  berendezések  piacán  nyilvánvalóan  nincs  éles  küzdelem  az  olcsó  tömegtermékek  és  a  rendkívül  drága  professzionális  hi‐fi  berendezéseket  előállító  cégek  között,  hiszen nem ugyanazt a fogyasztói csoportot célozzák meg a piacszegmentálás  során.  Ez  azonban  ritka  jelenség,  legtöbbször  a  nagyvállalatok  széles  termékpalettával jelentkeznek a piacon, így mindig akad termékeikhez hasonló  konkurens berendezés. Gyakran még az is előfordul, hogy az adott vállalat két  terméke  konkurál  egymással  a  piacon,  amiről  a  fogyasztók  nem  is  tudnak  a  különböző márkanevek miatt.    

Az  éles  verseny,  a  profitért  folyó  ádáz  harc  arra  készteti  az  iparág  vállalatait,  hogy  tompítsák  az  ellentéteket,  megegyezésekkel  csökkentsék  az  esetleges  árháború  veszteségeit  és  együttesen  növeljék  profitjukat.  Ezért  ebben  a  piaci  szerkezetben  a  leglényegesebb  az  állami  felügyelet,  a  verseny  és  a  verseny  tisztaságának biztosítása.     Tankönyvünk  leglényegesebb  pontjához  értünk,  ez  a  fejezet  adja  majd  jegyzetünk  zömét.  A  vállalatok  összejátszásait  és  az  ellene  folyó  állami  küzdelmet igyekszem részletesen bemutatni. Közgazdaságtani szempontból ez  a gazdaságvédelem legfontosabb eleme mikro szinten.      VII.4.1. Oligopóliumok az összejátszás mértéke szerint      Az összejátszás mértéke szerint megkülönböztetjük a tökéletes összejátszást, a  tökéletlen összejátszást és a független akciók modelljét.  „Összejátszás  (kollúzió)  esetén  az  iparág  vállalatai  között  olyan  megegyezés  születik  az  árra  és/vagy  a  mennyiségre,  amely  a  kollúzióban  résztvevő  vállalatok együttes profitjának növelésére irányul.” 

60

Ez az összejátszás a verseny élességét hivatott csökkenteni. Alkalmas a profit  növelésére,  a  bizonytalanságok,  kockázatok  csökkentésére,  és  az  együttes  fellépés távol tartja az iparágba belépni szándékozókat.      a) A tökéletes összejátszás      Tipikus  esete  a  kartellegyezmény.  A  megállapodás  itt  formálisan,  néha  szervezetileg  is  kifejeződik.  Gyakorta  független  irányító  testületeket  hoznak  létre,  melyek  központilag  irányítják  az  egyes  vállalatok  működését.  Gyakorlatilag az ilyen kartellegyezmények monopol­helyzetet teremtenek a  piacon, megszüntetve teljesen a piaci versenyt, így magasabb árak és növekvő  profit  jellemzi.  Mivel  ez  a  fajta  egyezmény  kiiktatja  a  piacról  a  versenyt,  hátrányossá  válik,  mind  az  egész  gazdaság,  mind  a  fogyasztók  számára,  ezért  itt  az  állami  beavatkozás  nélkülözhetetlen.  Modern  gazdaságokban  a  kartell  létrehozása törvényileg tiltott. Ilyen hivatalos kartell éppen ezért nem sok van.  Legismertebb nemzetközi kartell az arab országok olaj‐kartellje az OPEC.      b) A tökéletlen összejátszás (kvázi­kollúzió)      A  piacon  egymással  versengő  vállalatok,  főleg  homogén  vagy  legalábbis  hasonló  termékek,  szolgáltatások  esetében,  a  verseny  korlátozására  törekszenek,  amely  mindnyájuk  számára  előnyöket,  magasabb  profitokat  eredményeznek.  A  törvényi  tiltás  miatt  azonban  ezek  a  megállapodások  nem  lehetnek  hivatalosak,  gyakran  írott  formában  sem  rögzülnek,  hanem  fehér  abrosz mellett vagy tenisz‐pályán köttetnek. Ahogy azt már korábban írtam az  élet  furcsa  fintoraként  itt  a  tiltott  zónában  jobban  működik  a  gentleman’s  agreements.  A  megállapodás  szólhat  árról,  mennyiségről,  piacfelosztásról  stb.  Bár  ezek  a  megállapodások  sérülékenyek,  jogilag  nem  számon  kérhetőek,  és  gyakran  megszegésükkel  még  nagyobb  haszonra  tehet  szert  az  adott  vállalat,  mégis  gazdaságunk  meghatározó  elemeivé  váltak  és  rendkívül  komoly,  milliárdos károkat okozhatnak.      c) A független akciók modellje      Ez esetben az iparág vállalatai önállóan, egymástól teljesen függetlenül hozzák  meg döntéseiket a piaci árról és a piacra vitt mennyiségről, tevékenységeiket,  akcióikat nem egyeztetik egymással, akaratlanul is elősegítve a hatékony piaci  verseny kialakulását, sőt estlegesen egy komoly árháború létrejöttét. Ez persze  nem  jelenti  azt,  hogy  nem  használják  a  versenytársak  múltbéli  és  várható  viselkedéséről  szerzett  ismereteiket  (akár  ipari  kémkedéssel  is!!).  Az  iparág  vállalatai  tehát  szembesülnek  egy  fogoly‐dilemma  helyzettel  és  rájönnek  az  adott szituáció komoly hátrányaira, amely az informális megállapodás felé viszi  őket. 

61

A  továbbiakban  ismerkedjünk  meg  tehát  a  kartellezés  elméleti  és  gyakorlati  hátterével, és az általuk okozott károk nagyságrendjével.     Ismételjük át még egyszer a fogoly­dilemma helyzetet!  Két  bűnözőt  tartóztat  le  a  rendőrség,  ellenük  azonban  csak  közvetett  bizonyítékaik  vannak.    A  két  fogoly  egymástól  elkülönítve  a  következő  „ajánlatot” kapja. Amennyiben vall és a másik nem, úgy haza mehet, míg társa  10  évet  kap  (és  fordítva).  Ha  mindketten  vallanak  5‐5  év  a  „jutalmuk”,  ha  viszont egyikük sem vall a közvetett bizonyítékok miatt 2‐2 évvel megússzák.  Látszólag  egyszerűnek  tűnik  a  megoldás,  ám  vegyük  figyelembe,  hogy  ez  egy  korlátozott  információjú  játék,  azaz  nem  tudom  hogyan  döntött  a  másik.  Mindkét játékos saját helyzetének optimalizálására törekszik és az elkülönítés  miatt  nincs  lehetőségük  a  kooperatív  stratégiát  választani.  Ha  külön‐  külön  optimalizálják helyzetüket, akkor a látszólag legjobb stratégia a vallomástétel.        vall  Nem vall  vall  5;5  0, ‐10  Nem  vall 

‐10; 0   

2; 2 

     Bárhogy döntsön ugyanis a másik, az erre adott legjobb válasz (legkisebb rossz  választása)  a  vallomás.  Ha  ugyanis  az  A  játékos  vall,  akkor  a  B  játékosnak  is  vallania kell, hiszen így 10 év helyett megússza 5‐tel. Ha az A játékos nem vall,  akkor  B‐nek  szintén  a  vallomástétel  a  legjobb  stratégia,  hiszen  2  év  börtön  helyett  haza  mehet.  Nyilván  B  játékos  gondolatmenete  hasonló,  amennyiben  feltételezzük, hogy logikusan gondolkodnak. Ez azonban csapdahelyzet, hiszen  a 2‐2 év helyett így 5‐5 évet kap a két bűnöző.     A  fogolydilemma  egyik  parafrázisa  a  két  benzinkutas  esete.  Az  út  két  oldalán  egy‐egy  kút.  Mindkét  benzinkutasnak  a  hónap  első  napján  döntenie  kell  az  adott  hónapi  árról,  amit  aztán  egy  hónapig  nem  változtathat  meg.  Kooperációra nincs lehetőség, mert ott áll az úton az állam rettegett ellenőre.  Pontban éjfélkor a két kutas gondterhelten áll kis táblácskájával az út mentén  és vár egy jelet, egy reménysugarat, de hiába. Ha csökkenti az árat, míg a másik  nem, forgalma jelentősen nőne és így a haszna is (és fordítva!). Ha mindketten  csökkentik áraikat, a forgalom nem változik,bevételeik viszont  zuhannak, épp  hogy nullszaldósak lesznek. Ha megfigyeljük, a történet kísértetiesen hasonlít a  fogolydilemma  helyzethez.  Bárhogy  is  dönt  a  másik,  az  erre  adott  legjobb  válasz az ár csökkentése. Ha azonban mindkét fél logikusan gondolkodva, saját  legjobb érdekét követve dönt, a végeredmény siralmas lesz.     Ez a kérlelhetetlen logika vezet oda, hogy az adott iparág vállalatai az esetleges  kockázatokat  és  a  velük  járó  költségeket  is  hajlandóak  vállalni  a  kecsegtető  extraprofit  reményében.  A  lebukás  esetleges,  a  hallgatólagos  megállapodások  bizonyítása  a  hatóságok  számára  korántsem  egyszerű.  Ami  azonban  az  én  egyéni  véleményem  szerint  a  legnagyobb  probléma,  az  a  szankciók  elégtelen  volta. Ha a szankció végeredménye, hogy vállalataink kifizetése (nyeresége) a  62

büntetéssel együtt is nagyobb, mintha nem kartelleztek volna, ha a kartellező  cégek  vezetői  büntetőjogi  felelősségre  vonás  nélkül  gyarapíthatják  az  adófizetők  kárára  egyéni  vagyonukat,  és  a  valóságban  a  következő  tenderen  való részvételtől sem tiltják el, akkor semmi sem kényszeríti őket a jogkövető  magatartásra.  Az  utca  emberében  felmerül  a  kérdés,  hogy  miért  nem  ülnek  börtönben a milliárdos károkat okozó cégek vezetői, miért nem történik teljes  vagyonelkobzás, és miért nem bírságolják az okozott kár mértékénél nagyobb  összegre a kartellező cégeket?          

VII.4.2. Kartellezés a gyakorlatban       „Barátaink a versenytársaink. Ellenségeink a vevőink.”  E  szavakkal  hívta  szövetségbe  az  1992‐tôl  három  éven  keresztül  működő  nemzetközi lízing kartell vezetője társait a fogyasztók ellen. A mondat tömören  foglalja  össze,  miért  is  tekinthetők  a  kartellek  a  fogyasztók  legádázabb  ellenségeinek,  és  felderítésük  miért  egyik  legfőbb  feladata  minden  versenyhatóságnak.  A  kartellező  cégek  azáltal,  hogy  felosztják  a  piacokat  vagy  megállapodnak  az  árakban  és  más  értékesítési  feltételekben,  kiküszöbölik,  illetve  erősen  korlátozzák  az  egymás  közötti  versenyt,  így  képesek  egy  monopóliumhoz  hasonló módon működni, és magasabb árakat diktálni.  A kartellek működése által a fogyasztót közvetlenül és közvetve sokféle kár éri.  E károk pontos számszerűsítése az egyes konkrét esetekben nagyon nehéz, ha  nem  lehetetlen.  Nemzetközi  tapasztalatokból  kiindulva  azonban  sok  száz  kartell magatartása alapján képet lehet alkotni arról, hogy vajon mekkora kárt  okoztak  és  okoznak  a  kartellek  együttesen  Magyarországon.  A  külföldi  és  magyar  példában  megfigyelt  kartell  felárak  segítségével  szemléltethető,  hogy  nagyságrendileg  mennyivel  is  nőttek  a  fogyasztók  többletkiadásai  a  kartellek  következtében. E cikk néhány ilyen hüvelykujj‐szabály segítségével illusztrálja  azokat a károkat, melyeket a 2002 óta a GVH által felderített kartellek okoztak  a fogyasztóknak.  A kartellek által okozott társadalmi károk ennél valójában jóval nagyobbak. A  magasabb ár miatt a piacon kevesebb termék kel el, mint versenykörülmények  között,  a  piacon  megszűnő  versenynyomás  pedig  érdektelenné  teszi  a  vállalatokat  a  termékválaszték  bővítésében,  és  a  minőség  javításában.  Mindazonáltal  az  utóbbi  tényezők  számszerűsítésének  nehézsége  miatt  itt  a  kartellek számos káros hatása közül csak az árfelhajtó hatást érzékeltetjük.      a) Mi a kartell?      A  kartell  olyan  versenytárs  vállalatok  közötti  titkos,  kifejezetten  versenyellenes  szövetség,  mely  a  piacok  felosztásával,  a  termelés  korlátozásával,  az  árak  meghatározásával  korlátozza  a  versenyt.  Némely  más 

63

nem  tisztán  versenykorlátozó  együttműködéssel  ellentétben  a  kartelleknek  semmiféle  előnyös  hatása  nincs  a  fogyasztókra  nézve,  így  a  kartell‐ megállapodások  megkötése  tilos,  sőt,  azok  a  legszigorúbb  versenyjogi  jogsértésnek  minősülnek.  Kartellnek  minősül,  ha  versenytársak  a  piac  valamilyen  kritérium  alapján  történő  felosztásáról  állapodnak  meg,  történjen  ez  akár  földrajzi  terület,  idő,  termék  vagy  meghatározott  ügyfélkör  szerint.  Szintén  kartellnek  számít,  ha  a  vállalkozások  a  megtermelt/  értékesített  mennyiségben  vagy  kapacitásaikban,  illetve  ezek  korlátozásában  állapodnak  meg.  Tilalmas  továbbá  az  árakban  megállapodni.  Ez  akkor  valósul  meg,  ha  a  versenytársak  rögzítik  áraikat,  vagy  az  ár  egyes  elemeit,  ha  minimális  árakat  vagy standard árszámítási képletet határoznak meg, ha döntenek a különböző  termékek közötti alkalmazandó árkülönbségekről, ha egységesítik, vagy éppen  megszüntetik  az  árkedvezményeket.  Kartellnek  minősül  a  reklámozást  megtiltó megállapodás is. A versenytárgyalásokon való kartellezés a kartellek  egyik  jellegzetes  fajtája.  Ilyenkor  a  pályázók  általában  előzetesen  megállapodnak  arról,  hogy  ki  nyeri  magas  áron  a  tendert,  míg  a  többiek  nem  pályáznak,  eleve  versenyképtelen  ajánlatokat  adnak  be,  esetleg  visszavonják  ajánlataikat. Szintén kartellnek minősül, tehát szigorúan tilalmas magatartás a  kollektív  bojkott.  Erről  akkor  van  szó,  ha  a  versenytársak  összehangolják  magatartásukat  és  nem,  vagy  csak  bizonyos  feltételekkel  kötnek  üzleti  megállapodást  egy  személlyel,  vállalkozással  vagy  ezek  egy  csoportjával.  A  bojkott  célja  más  vállalkozások  ellehetetlenítése  és  kiszorítása  a  piacról  vagy  magasabb árak érvényesítése.  A  kartellek  képesek  magasabb  árakat  diktálni,  ami  jelentős  károkat  okoz  vásárlóiknak.  E  vásárlók  lehetnek  végfogyasztók,  de  gyakran  maguk  is  vállalatok,  vagy  az  állam  pénzét  költő  intézmények,  amelyek  beszerzéseik  révén  kerülnek  szembe  beszállítóik  jogellenes  szövetségével.  A  GVH  mindent  megtesz a kartellek felderítése érdekében, és szigorúan bünteti a kartellezőket.  A  kartellek  felszámolásához  bizonyítani  kell  a  kartell  létét,  amihez  jelentős  segítséget  jelentenek  a  vevőktől  kapott  információk.  Kellő  odafigyeléssel  maguk  a  vevők,  a  beszerzéssel  foglalkozó  szakemberek  felismerhetik  a  kartellre utaló jeleket, és a GVH értesítésén túl maguk is tehetnek azért, hogy  megvédjék  magukat  a  kartellező  eladóktól.  Ehhez  azonban  először  fel  kell  ismerniük,  hogy  egy  kartellel  állnak  szemben.  Ehhez  szolgál  segítségként  az  alábbi – korántsem teljes – lista, mely néhány olyan jelre hívja fel a figyelmet,  mely a versenytárgyalásokon előforduló kartellekre utalhat.   Alapjában véve minden a versenyző vállalatoktól várható ajánlattételtől, piaci  viselkedéstől eltérő magatartás és arra utaló jel gyanús. Ilyenek többek között  a következők:    1. Jelentősen esik az ár, amikor egy új illetve ritkán ajánlatot tevő (de a többi  szereplőhöz hasonló) vállalat is megjelenik.    2.  Egy  vállalat  jelentősen  eltérő  ajánlatokat  ad  különböző  esetekben,  annak  ellenére hogy a költségek nagyjából hasonlóak    3.  Árazonosság,  így  különösen:  hosszabb  ideig  változatlan  árak,  vagy  korábbi  változékony árak után kialakuló árstabilitás.   

64

4. Jelentős áremelkedés, pedig költségváltozás nem indokolná.    5. Az előállított termékmennyiség csökken, pedig a kereslet erős.    6. A kedvezmények hirtelen megszűntetése.    7.  A  piaci  szereplők  versenytársaikhoz  igazítják,  egységesítik  az  értékesítési  feltételeket.    8. Információ arról, hogy egyes versenyzők találkoztak, egyeztettek.    9.  Helyi  és  messzebbről  beszállító  vállalkozások  ugyanakkora  szállítási  költséget  számolnak  el,  vagy  ugyanolyan  módon  számítják  a  szállítási  költségeket.    Versenytárgyalásoknál a fentieken túl:    10. A szokásosnál jóval kevesebb ajánlattevő tesz ajánlatot.    11.  Egy  vagy  több  vállalat  visszavonja  az  ajánlatát  (vagy  a  döntés  felülvizsgálatára vonatkozó kérelmét), majd a győztes alvállalkozóként bevonja  őket a projektbe.    12.  Az  ajánlatok  formája,  külalakja,  a  bennük  lévő  hibák  (betűhibák,  tartalmi  hibák) hasonlóak.    13. Egyes ajánlattevők teljesen egyforma, részleteiben is azonos árakat jelölnek  meg.    14. Ugyanazok a kellékek, mellékletek, igazolások hiányoznak az ajánlatokból.    15. Számottevő különbség van a legalacsonyabb ár és a többi árajánlat között.    16.  Az  egyik  ajánlattévő  bizonyos  ismereteket  árul  el  a  tenderbontás  előtt  versenytársa(i) pályázatáról.    17.  Körbenyerés:  majdnem  ugyanazok  a  szereplők  vesznek  részt  több  versenytárgyaláson, és mintha mindig más nyerne.    18.  A  tendergyőztes  bevonja  a  sikertelen  ajánlatot  adó  vállalatokat  vagy  egy  részüket alvállalkozóként.    19.  A  tendergyőztes  hirtelen  eláll  a  szerződéskötéstől,  arra  kényszerítve  a  kiírót, hogy a második legjobbal szerződjön.    20. Egymást követő pályázatokon ugyanaz a vállalat nyer, miközben majdnem  ugyanazon versenytársak sikertelen ajánlatokat tesznek.   

65

Mindezen  jelenségek  természetesen  csak  utalhatnak  kartellre,  de  nem  feltétlenül jelentik, hogy létezik is kartell. A kartellek felismerése és leleplezése  közérdek.  Más  versenyhatóságokhoz  hasonlóan  a  GVH  Az  ajánlattevők  versenytárgyaláson  való  összejátszása  és  annak  gyanút  keltő  jelei  címmel  külön  kiadványt  is  közzétett,  hogy  segítse  a  beszerzéssel  foglalkozó  szakembereket  a  kartellek  felismerésében.  A  versenytársak  közötti  összejátszást  elősegítő  tényezőkkel  és  a  kartellek  működésére  utaló  jelekkel  kapcsolatban  sok  részletet  tartalmazó  füzet  elérhető  a  GVH  honlapján  és  ügyfélszolgálatán.        b) Mennyivel emelik az árakat a kartellek?       A  kérdés  megválaszolásához  alapjában  véve  mindössze  két  információra  van  szükségünk:  a  kartell  árra,  és  a  versenyárra.  Ezeket  összehasonlítva  meghatározható  a  verseny  korlátozására  visszavezethető  áremelés  nagysága,  azaz a kartell felár. A kartellek által okozott kár meghatározásának legnagyobb  problémája  azonban  éppen  abban  rejlik,  hogy  míg  a  kartell  működése  során  fennálló  magas  ár  nagyon  is  jól  érzékelhető,  a  versenyárra  nézve  általában  nincs információ. A fô kérdés itt tehát így hangzik: ha lett volna verseny, vajon  hogyan alakult volna az ár? Az ismeretlen versenyárat a gyakorlatban többféle  módon  közelítik  meg,  mindegyiknek  megvan  a  maga  előnye  és  hátránya.  Egy  ilyen módszer lehet a kartell fennállása alatti átlagár összehasonlítása azzal az  átlagos versenyárral, amely a kartell létrejötte előtt vagy megszűnése után volt  tapasztalható a piacon. Egy másik eljárás szerint a kutató olyan, a kartell által  dominált piachoz hasonló piacokról gyűjt adatokat, melyeken feltételezhetően  érdemi  verseny  folyik.  Ilyen  hasonló  piacok  lehetnek  lokális  kartellek  esetén  például  más  földrajzi  egységek  piacai.  Egy  harmadik  megoldás  az  ár  alapjául  szolgáló  költségek  és  az  érintett  piacon  működő  vállalatok  által  alkalmazott  árrések vizsgálata.  Végül  pedig,  újabban  az  egyre  részletesebb  rendelkezésre  álló  adatok  segítségével  ökonometriai  modellezéssel  is  megkísérelhető  a  kartellek  által  okozott  felár  becslése.      c) Mekkora kárt okoznak a kartellek a magyar gazdaságban?      A  kartellekkel  foglalkozó  szakirodalomban  a  kartellek  által  okozott  kárt  legalább  az  értékesítési  ár  10  százalékára  teszik.  Mind  az  amerikai  és  a  brit  versenyhatóságok  e  10  százalékos  szabály  alapján  közelítik  a  kartellek  által  okozott  áremelést,  ugyanakkor  elismerik,  hogy  ez  nagyon  konzervatív  becslésnek tekinthető. Az üzleti életben megfigyelt kartellek ennél jellemzően  jóval  magasabbra  emelték  az  árakat.  Valerie  Suslow  és  Margaret  Levenstein  2002‐es tanulmányukban több, az első világháborút követően működő kartellt  vizsgált,  az  e  kartellek  fennállásának  idejét,  stabilitását  és  jövedelmezőségét 

66

befolyásoló  tényezőkre  koncentrálva.  Az  általuk  említett  esetekben  alkalmazott átlagos felár 43 százalék, a tipikus felár pedig 25 százalék.  Ezek  messze  meghaladják  a  brit  és  amerikai  versenyhatóságok  által  feltételezett  10  százalékos  felárat.  Az  OECD  a  kartellek  elleni  küzdelemről  szóló,  2003‐ban  kiadott  jelentésében  38  nemzetközi  kartell  esetet  sorol  fel,  feltüntetve  a  jogsértés  által  érintett  termékforgalmat,  a  bírság  nagyságát,  és  egyes  esetekben  az  ismertté  vált  vagy  becsült  felárakat  is.  A  kartellek  áremelésének  mértékére  tizenkét  esetben  volt  információ.  Ezek  alapján  az  átlagos felár 16 százalék, míg a tipikusnak mondható felár 13 százalék.  Gregory  Werden,  az  Egyesült  Államok  Igazságügyi  Minisztériumának  (DoJ)  közgazdasági  szakértője  2003‐ban  megjelent  tanulmányában  tizenhárom  olyan  kartell  esetet  idéz,  ahol  volt  információ  a  kartell  felárra  nézve.  Ezek  a  kartellek  olyan  piacokat  érintettek,  mint  az  autópálya‐  és  csatornaépítés,  az  iskolatej, a fagyasztott hal és különböző vegyipari termékek piaca. Ezekben az  ügyekben a kartellek átlagosan 21 százalékos felárat alkalmaztak, míg a tipikus  felár 18 százalék volt.  A  kartellek  által  kikényszerített  felárakkal  kapcsolatos  talán  legátfogóbb  tanulmány  John  M.  Connor,  a  Purdue  Egyetem  professzorának  nevéhez  fűződik.  A  szerző  1770‐ig  visszamenőleg  minden  korábban  megjelent,  fellelhető  angol  nyelvű  szakirodalmi  forrást,  több  száz  könyvet  és  folyóiratot,  amerikai  és  más  országok  bíróságainak  és  versenyhatóságainak  döntéseit  tekintette  át,  bizonyítékokat  keresve  arra,  hogy  a  kartellek  átlagosan  milyen  mértékben  emelték  az  árakat.  Összesen  674,  a  vizsgált  több  mint  kétszáz  év  során működő kartellel kapcsolatban talált az átlagos kartell felárra vonatkozó  információt.  Úgy  találta,  hogy  a  tipikusnak  mondható  kartell  felár  a  feltételezett versenyárhoz képest 25 százalék, míg az átlagos felár 49 százalék.  A vizsgált több mint 600 kartell közel harmada a verseny mellett tapasztalható  árnál  átlagosan  20‐40  százalékkal  magasabb  áron  adta  termékét.  A  kartellek  összesen  csupán  mintegy  ötöde  emelte  az  árat  10  százaléknál  alacsonyabb  mértékben  a  versenyár  fölé,  míg  majdnem  ugyanekkora  hányaduk  60  százaléknál is magasabb felárat alkalmazott.  A  magyar  kartellügyeket  vizsgálva  két  esetben  a  vállalati  dokumentumok  utalhatnak  a  hipotetikus  versenyár  szintjére,  amivel  össze  tudjuk  vetni  a  kialakuló kartellárat.      d) A Magyarországon felderített kartellek által okozott károk      A  nemzetközi  példák  alapján  elmondható,  hogy  a  kartellek  10  százalékkal  szinte biztosan emelik az árakat, sőt 49 százalékos áremelő hatással is reálisan  számolhatunk  több  kutatás  ilyen  magas  átlagos  áremelő  hatást  valószínűsít  (Kartell  felár‐számítások  a  szakirodalomban  c.  keretes  írás).  Ezekből  a  tapasztalatokból kiindulva nagyjából megállapíthatók azok a károk, melyeket a  GVH  által  felderített  kartellek  okoztak  a  magyar  gazdaságban.  Azért  is  becsülhetjük  ily  módon  a  károkat,  mert  a  magyarországi  kartellek  az  érintett  szektorok,  termékek  alapján  is  hasonlóak  a  külföldi  példákhoz.  Ráadásul  Magyarországon is volt több olyan kartell, ahol a versenytársak egymás közti  kommunikációja  fényt  vetett  a  kartellár  és  az  önköltség  illetve  a  piaci  ár 

67

eltérésére  –  és  ezek  a  felárak  összhangban  vannak  a  nemzetközi  tapasztalatokkal.  Az  autópálya  kartellben  becsült  legalább  28  százalékos,  valamint  a  Paksi  Atomerőmű  bérszámfejtési  rendszerének  bevezetésére  pályázó  cégek  közötti  megállapodás  során  tapasztalt  legalább  46  százalékos  áremelés  ismeretében  úgy  tűnik,  nem  elrugaszkodott  a  GVH  által  felderített  legnagyobb  kartellek  által  okozott  kárt  a  szakirodalom  alapján  kialakított  hüvelykujj‐szabály  alapján  szemléltetni.  E  magyar  példákban  a  kartellek  áremelésének  mértéke  a  szakirodalomban  említett  10‐49  százalékos  kartell  felár  felső  határához  áll  közelebb.  A  kartell  felár  és  a  releváns  forgalom  ismeretében  kiszámítható  az  a  hozzávetőleges  kár,  melyet  működésükkel  e  kartellek okoztak a fogyasztóknak.     e) Paksi Atomerőmű bérszámfejtési rendszere – 46 százalékos áremelés      Két  informatikai  vállalkozás,  az  SAP  és  Synergon  versenykorlátozó  megállapodásában  szintén  volt  utalás  a  versenyárra.  A  Paksi  Atomerőmű  Rt.  2004  áprilisában  írt  ki  pályázatot  a  bérszámfejtési  rendszerével  kapcsolatos  informatikai  fejlesztésekre.  A  GVH  vizsgálata  megállapította,  hogy  a  két  vállalkozás a tender időszakában tárgyalást folytatott egymással, kölcsönösen  megállapodott  a  tender  kapcsán  egymás  szerepéről,  és  összehangolták  ajánlataikat.  Ilyen  körülmények  között  a  tenderen  győztes  SAP  365  millió  forintért  nyerte  el  a  szolgáltatás  nyújtásának  jogát.  A  versenyhivatal  hozzájutott az egyik érintett vállalkozás egy munkatársának üzenetéhez, mely  így  szólt:  „A  projekt  normál  áron  200‐250  millióból  is  megcsinálható.  A  szerződéses ár 360 millió körül van, ami elég jelentős extraprofit […].”  Bár  a  „normál  ár”  ebben  az  esetben  nem  feltétlenül  azonos  a  közgazdasági  értelemben  vett  versenyárral,  az  üzenet  mégis  jól  mutatja  a  kartell  áremelésének nagyságrendjét. Még ha a „normál ár” felső határát, a 250 millió  forintot tekintjük is versenyárnak, a kartell‐ár ezt is 46 százalékkal, 115 millió  forinttal haladta meg. A fogyasztókat ért kár nagyságrendjét szemlélteti, hogy  ez  az  összeg  elegendő  lett  volna  tizenöt‐húsz  faluban  a  teljeskörű  internet  hozzáférést  lehetővé  tevő  WiFi  átjátszó  torony  kiépítésére,  vagy  akár  hét‐ nyolcszáz új számítógép beszerzésére is, amiből jó néhány iskola számítógép‐ parkját ki lehetett volna alakítani.  Azokban az ügyekben, ahol a rendelkezésre álló információk alapján közelebbi  becslés adható a felárra nézve, a kár számításához ezt vettük alapul   A GVH által 2002‐t követően felderített húsz legnagyobb kartell a legóvatosabb  becslés szerint is – 10 százalékos felárral számítva – reálértékben mintegy 64  milliárd forinttal rövidítette meg a fogyasztókat. Abban az esetben, ha a Connor  által  megfigyelt  magasabb  –  49  százalékos  –  átlag  felárat  tekintjük  mérvadónak,  az  okozott  kár  reálértéke  meghaladja  a  142  milliárd  forintot.  A  középutas 25 százalékos felárral számolt kár 100 milliárd forint. Ha ez utóbbit  a  magyar  lakosság  egészére  vetítjük,  elmondható,  hogy  az  elmúlt  öt  évben  felderített  kartellek  minden  magyar  állampolgárt  fejenként  mintegy  10  ezer  forinttal  károsítottak meg.  Az  évek  során a kár  még  a  legalacsonyabb  felárral  számítva  is  több  mint  kétszer  akkora,  mint  a  2005‐ben  Magyarországon  ismerté vált gazdasági bűncselekmények elkövetési értéke összesen. A vizsgált  öt év során felderített legnagyobb kartellek által okozott károk nagyságrendjét 

68

mutatja,  hogy  még  abban  az  esetben  is,  ha  csak  a  legalacsonyabb  felárral  számított  64  milliárdos  kárt  fogadjuk  el,  ennyi  pénzből  közel  40  évig  lehetne  működtetni  a  versenyhivatalt  a  mai  költségvetése  mellett.  Az  itt  felsorolt  ügyeken  belül  az  építőipari  közbeszerzések  súlyát  mutatja,  hogy  hét  út‐  és  épületépítéssel  kapcsolatos  tenderen  történő  összejátszás  adja  a  vizsgált  kartellek  által  érintett  forgalom  majdnem  felét.  A  közbeszerzési  tendereken  létrehozott  kartelleket  az  uniós  és  a  magyar  versenyjog  különösen  súlyos  jogsértésnek  minősíti,  hiszen  itt  –  közpénzekről  lévén  szó  –  a  kartellek  az  összes adófizetőt megkárosítják.  A GVH által felderített kartellek valószínűleg csupán a jéghegy csúcsát képezik,  a  brit  versenyhatóság  becslése  szerint  például  a  kartelleknek  évente  csupán  körülbelül  15  százalékára  derül  fény.  Ezt  a felderítési  arányt és  a  legnagyobb  hazai  kartellek  ismert  működési  idejét  alapul  véve  az  összes  működő  kartell  által  okozott  társadalmi  kár  az  itt  vizsgált  kartellek  által  okozott  64  –  142  milliárdos  kárnak  többszörösére  is  rúghat,  és  elérheti  a  160  –  356  milliárd  forintot. Ez a magyar GDP 0,7 – 1,6 százalékának felel meg.  Összefoglalás  E  példák  és  egyszerű  számítások  célja  a  kartellek  által  okozott  társadalmi  károk  nagyságrendjének  érzékeltetése.  A  GVH  által  felderített  legnagyobb  kartellek még a legóvatosabb becslés szerint is több mint 64 milliárd forinttal  károsították  meg  a  fogyasztókat.  Ez  az  összeg  tulajdonképpen  a  kárra  vonatkozó alsó határként értelmezhető, mert számításához – amennyiben nem  állt  rendelkezésre  egyedi  becslés  –  mindössze  10  százalékos  áremelésből  indultunk  ki,  míg  több  száz  kartell  árazási  gyakorlata  alapján  az  átlagos  áremelés  mértéke  ezt  messze  meghaladja.  E  becslés  továbbá  csupán  a  fogyasztókat a drágulás miatt ért károkat veszi figyelembe, a kartellek számos  egyéb  káros  hatását  figyelmen  kívül  hagyja.  Legyen  szó  tojásról,  autósiskolai  óráról,  grafikai  szolgáltatásról  vagy  éppen  autópálya  építésről,  egyszerű  bolti  vásárlásról,  vagy  közbeszerzési  eljárásról,  a  kartellek  jelen  vannak,  és  az  általuk okozott társadalmi kár hatalmas. A versenytársak közötti összejátszás a  legsúlyosabb  versenyjogi  sérelemnek  minősül,  ezek  hatékony  felderítése  és  megfelelő büntetése közérdek.    Az  M7‐es  autópálya  Balatonkeresztúr  és  Nagykanizsa  közötti  szakaszának  megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás jól illusztrálja a verseny fontosságát.  A  korábbi  autópálya  építési  pályázati  rendszer  megváltoztatása  soha  nem  látott versenyt, és ez által alacsonyabb árat eredményezett.  A  2000‐es  évek  elején  mindig  ugyanazon,  monopolhelyzetben  lévő  állami  konzorcium  kapott  megbízást  autópálya  építésre,  gyakorlatilag  nem  volt  verseny az autópálya építés piacán.    2002  után  ugyan  megindult  az  autópálya  építésre  képes  cégek  versenyeztetése,  de  a  tendereken  résztvevő  cégek  sokszor  kartell‐ megállapodásokkal  küszöbölték  ki  a  versenyt,  és  ahelyett  hogy  egymásnál  kedvezőbb  feltételeket  kínáltak  volna,  inkább  felosztották  egymás  között  a  feladatokat  és  emelték  áraikat.  A  GVH  több  esetben  is  eljárást  indított,  csak  2004‐ben  öt,  az  építőipari  közbeszerzéssel  kapcsolatos  kartellügyben  hozott  döntést a Versenytanács. Az M7‐es autópálya utolsó szakaszának megépítésére  kiírt  pályázatában  a  tendert  kiíró  Nemzeti  Autópálya  Zrt.  jelentősen 

69

változtatott  a  pályázat  feltételein  a  korábbi  gyakorlathoz  képest.  A  részvételt  korlátozó előírások eltörlése illetve megváltoztatása növelte a tenderen ringbe  szállók  számát.  Az  így  élesedő  verseny  hatására  a  kivitelezési  ár  a  2000  óta  kiírt  tendereken  tapasztalt  árhoz  képest  lefelé  mozdult:  a  győztes  pályázó  minden várakozást és korábbi árat „alulmúlva”,  43,8  milliárd  forintért  vállalta  az  útszakasz  megépítését.  A  médiában  a  gazdasági  miniszter  ezzel  kapcsolatban  a  korábbi  autópálya  építések  árához  képest  40  százalékos  árcsökkenésről  számolt  be.  Az  erősebb  verseny  és  a  műszaki feltételek könnyítése által külön‐külön gyakorolt hatást nem ismerve  elmondható, hogy a magyar állam e két tényezővel összességében mintegy 30  milliárd  forintot  spórolt  meg  az  M7‐es  autópálya  utolsó  szakaszának  megépítésén.  Ez  az  összeg  körülbelül  akkora,  mint  amennyi  bevétel  az  autópályadíjakból egy év alatt befolyik a költségvetésbe.  Az  M7‐es  Balatonkeresztúr‐  Nagykanizsa  szakaszát  nem  számítva  a  2000  óta  épített  autópályák  mai  áron  összesen  mintegy  ezermilliárd  forintba  kerültek.  Ha  ehhez  képest  minden  építkezés  valóban  40  százalékkal  olcsóbban  is  megvalósulhatott volna, az 400 milliárd forint megtakarítást jelenthetett volna  az  államnak.  Ha  az  autópálya  kartell  esetében  becsült  28  százalékos  árkülönbséget  vetítjük  ki  a  2000  óta  épült  autópályákra,  elmondható,  hogy  ezeken  az  építkezéseken  az  állam  verseny  mellett  közel  220  milliárd  forintot  spórolhatott  volna  meg.  Ebből  az  összegből  az  M7‐es  utolsó  szakaszának  kilométerárát alapul véve akár további 180 km autópálya is épülhetett volna.  Vagy, ha ezt az összeget kerékpárutak kiépítésére fordítanánk, mintegy 11 ezer  kilométer  kerékpárút  épülhetne.  Ez  a  jelenleginél  közel  hatszor  kiterjedtebb  hálózatot eredményezne Magyarországon.    A  kartellben  való  részvétel  a  fogyasztók  rovására  jelentős  előnyöket  kínál  a  vállalkozások számára. Ezért lépnek fel a versenyhatóságok egyre keményebb  eszközökkel a kartellek felderítése és felszámolása érdekében. Így aztán, ha a  kartellre fény derül, a résztvevő vállalatoknak és vezetőiknek  komoly negatív  következményekkel  kell  számolniuk.  A  kartell  egyik  legsúlyosabb  következménye a negatív publicitás, ami abból fakad, hogy a kartell kapcsán a  vállalat  neve  negatív  kontextusban  forog.  Ez  romba  döntheti  évek  PR  erőfeszítéseit, és hosszabb időre nyomot hagy a vállalat imázsán. (2002 óta a  Népszabadság  harmincnál  több,  a  Figyelő  közel  húsz  esetben  írt  a  GVH  által  felfedett  kartellekről.)  A  kartellezés  a  legsúlyosabb  versenyjogi  jogsértés,  az  ilyenben  vétkes  vállalkozást  a  GVH  ennek  megfelelően  komoly  pénzbírsággal  bünteti. 2002 és 2006 között 20,2 milliárd forint nominálértékű bírságot vetett  ki,  és  volt  olyan  vállalkozás,  amely  egy  ügyben  5,3  milliárd  forintos  bírságot  kapott.    A  kartell  által  megkárosított  vevők  a  kartellező  vállalkozás  ellen  kártérítési  pert  indíthatnak  polgári  jogi  eljárásban.  Az  ilyen  perekben  kikényszerített  kártérítések a versenyhatóság által kivetett bírságot is jóval meghaladhatják. A  kilencvenes  évek  végéig  működő,  a  nemzetközi  vitaminpiacot  irányító  vitaminkartell  esetében  például  az  USA  egyik  versenyhatóságaként  eljáró  Igazságügy  Minisztérium  900  millió  dolláros  bírságot  vetett  ki,  a  bíróságok  pedig  magán  kártérítési  perekben  további  egymilliárd  dollárt  ítéltek  meg  a  károsultaknak. 

70

    f) Megéri kartellezni?      A  közbeszerzési  és  koncessziós  eljáráson  kartellező  vállalkozással  szemben  egyéb  szankciók  alkalmazására  is  van  mód.  Ilyenek  többek  között  a  közbeszerzési eljárásból való kizárás, vagy az önkormányzati, állami és európai  uniós  támogatásokban  való  részesülés  megtiltása.  Nemcsak  a  kartellező  vállalkozás,  de  az  azt  képviselő,  kartell‐megállapodást  kötő  üzletember  is  büntethető:  a  kartellezést  2005    szeptembere  óta  a  bíróság  öt  évig  terjedő  szabadságvesztéssel sújthatja, ami aligha lesz a vezetői önéletrajz legfényesebb  eleme. A kartell tulajdonképpen meglopja a fogyasztókat, nem véletlen, hogy az  egyik  leglátogatottabb  angol  nyelvű  katolikus  honlapon  az  árrögzítés  is  szerepel  a  „Ne  lopj!”  címszó  alatt  a  halálos  bűnöket  felsoroló  listán.  Amennyiben  egy  kartell  nem  csak  Magyarországra  terjed  ki,  vagy  ha  hatása,  például az áremelkedés nem csak  Magyarországot  érinti,  a  külföldi  piacokra  gyakorolt  hatás  tekintetében  az  adott  ország  versenyhatósága,  illetve  az  Európai  Bizottság  Verseny  Főigazgatósága  (DG  COMP)  is  büntethet,  saját  szabályai  szerint.  A  2004‐ben  kinevezett  új  versenyjogi  biztos,  Neelie  Kroes  egyik  fő  célkitűzése  a  kartellek  elleni  harc  erősítése,  ami  2006‐ban  már  látványos  eredményeket  hozott.  Az  Európai  Bizottság  hagyományosan  komoly  bírságokkal  sújtja  a  kartelleket,  a  bírságolási  politika  2006‐os  szigorítása  pedig  további  bírságnövekedést  vetít  előre. A bírság a kartellező vállalkozásoknak a kartell által érintett termékekkel  bonyolított  éves  forgalmának  immár  30%‐a  is  lehet,  szorozva  a  jogsértés  éveinek számával, és tovább emelve ha visszaesésről van szó.  Az USA‐ban rendszeres a büntetőjogi szankciók, a börtönbüntetések kirovása.  Ráadásul  nem  csak  hogy  jelentős  kárral  jár,  ha  bebizonyosodik  egy  cég  kartellben  való  részvétele,  de  nem  is  csak  saját  ügyességén  múlik,  hogy  elkerüli‐  e  a  felfedezést  és  a  felelősségre  vonást.  Nem  bízhat  meg  kartelltársaiban  sem:  azok  is  ösztönözve  vannak,  hogy  a  kartellről  elsőként  szolgáltassanak  információkat  a  versenyhivatalnak,  mentesülve  ez  által  a  bírságtól,  amit  viszont  a  többiekre  kirónak  –  ezáltal  versenyelőnyre  is  szert  téve  – és  otthagyva  a  kartelltársakat  a  slamasztikában.  Számos  esetben  pedig  az elégedetlen, esetleg a cégtől már eltávozott munkatársak bosszúja okozta a  kartellek bukását.  A  fentieknek  megfelelően  kartellezni  utólag  nagyon  drágának  bizonyulhat  a  cég  és  tisztviselői  számára,  és  nagyon  nagy  kockázatot  vállal,  aki  belevág.  Ha  pedig  egy  cég  már  elkövette  a  hibát  és  részt  vesz  egy  kartellben,  érdemes  fontolóra vennie, hogy a kartellről a GVH‐nak (illetve az Európai Bizottságnak)  információkat  szolgáltatva  mérsékelheti  a  leleplezéssel  járó  számos  negatív  gazdasági következményt. A felelős tisztviselő vallomásával pedig elkerülheti a  büntetőjogi szankciókat.      g) Mi a teendő?     

71

Gyanú  esetén  a  vevők  maguk  is  felléphetnek  a  kartellekkel  szemben,  reagálhatnak a tisztességtelen ajánlatra, ezzel alacsonyabb árakat érhetnek el.  Amennyiben  egy  versenytárgyalás  során  merül  fel  a  kartell  gyanúja,  hirdethetnek új eljárást, melyen a kartellből kimaradt beszállítókat is pályázat  beadására  ösztönözhetik.  Lehetőség  van  arra  is,  hogy  aki  a  kartell  működése  által  sérelmet  vagy  kárt  szenvedett,  bíróság  előtt  érvényesítse  kártérítési  igényét.  A  versenyjogi  szabályokba  ütköző  szerződések  semmisnek  minősülnek, polgári perben tehát kikényszeríthetők ennek jogkövetkezményei  is.  A  kartellre  utaló  jeleket,  bizonyítékokat  a  GVH‐hoz  eljuttatva  a  bejelentők  nagyban  segíthetik  a  hivatal  fellépését.  A  GVH‐nak  megvannak  az  eszközei  a  kartell  felszámolására,  bírságot  vethet  ki,  vagy  más  szankciókat  alkalmazhat.  Amennyiben  a  versenyzők  összejátszásának  gyanúja  felmerül,  jelezhetik  ezt,  illetve  információt  kérhetnek  a  versenyhivatal  Kartell  Irodájánál.  Az  iroda  munkatársai  ezt  követően  kapcsolatba  lépnek  a  bejelentővel,  és  döntenek  az  eljárás indításáról.      h) Utolsó esély a gyorsaknak      A  versenykorlátozó  megállapodásban  résztvevő  vállalkozások  számára  a  Gazdasági  Versenyhivatal  által  alkalmazott  engedékenységi  politika  lehetőséget nyújt a büntetés részleges, vagy akár teljes elengedésére. E politika  lényege,  hogy  a  GVH  a  titkos  megállapodás  azon  résztvevőit,  melyek  hajlandóak részvételüket megszüntetni, és a kartell létezéséről és működéséről  a  GVH  számára  információval  szolgálni,  a  bírság  részleges  vagy  teljes  elengedésével  jutalmazza.  Az  engedékenység  szó  hallatán  sokak  arra  gondolhatnak,  hogy  a  GVH  megbocsát  a  bűnbánóknak,  ez  azonban  tévedés.  A  versenyhivatal  a  bírság  elengedésével  nem  méltányosságot  vagy  kegyelmet  gyakorol.  Az  engedékenységi  politika  nem  egyéb,  mint  eszköz  a  kartell  megállapodásokra jellemző hallgatás megtörésére azáltal, hogy a résztvevőket  érdekeltté  teszi  a  hatósággal  történő  együttműködésben.  A  GVH  célja  a  jogsértések  minél  szélesebb  körű  feltárása  és  az  elkövetők  szigorú  megbüntetése.  Az  engedékenységi  politika  is  e  célt  szolgálja  azzal,  hogy  a  kartellekre  jellemző  belső  feszültségeket  tudatosan  használja  ki:  bizalmatlanságot gerjeszt a kartelltagok között.  A  bírság  teljes  elengedése  és  a  bírságösszeg  csökkentése  Egy  kartellben  résztvevő  vállalkozás  akkor  folyamodhat  a  bírságösszeg  teljes  elengedéséért,  ha  elsőként  szolgáltat  olyan  érdemi  információkat  a  GVH  számára  még  ismeretlen  kartellről,  amelyek  alapján  a  hivatal  vizsgálatot  tud  indítani.  A  bírság  teljes  összege  akkor  is  elengedhető,  ha  a  kartellben  résztvevő  vállalkozás egy már megindított eljárásban elsőként hoz a GVH tudomására a  jogsértés  megállapítása  szempontjából  döntő  fontosságú  bizonyítékokat  és  információkat,  feltéve,  hogy  a  benyújtás  időpontjában  a  GVH  még  nem  rendelkezett  a  jogsértés  bizonyításához  elegendő  információval.  Az  első  bejelentő  a  versenyjogi  felelősségre  vonáson  túl  az  esetleges  büntetőjogi  szankcióktól  is  mentesül.  Bírságcsökkentésben  akkor  részesülhet  egy  kartellben  résztvevő  vállalkozás,  ha  ugyan  nem  elsőként  bocsát  döntő  fontosságú  bizonyítékokat  a  GVH  rendelkezésére,  de  olyan  információkkal 

72

szolgál,  melyek  egyértelműen  többletértékűek  a  már  a  GVH  birtokában  lévő  bizonyítékokhoz képest.   Ez  a  gyakorlatban  alapvetően  olyan  írásos,  bizonyító  erejű  dokumentumokat  jelent,  amelyek  segítségével  a  tényállás  lényegesen  jobban  tárható  fel.  Amennyiben  a  benyújtott  bizonyítékok  megfelelnek  e  feltételnek,  a  kartell  leleplezését  követően  a  GVH‐t  elsőként  érdemi  információkhoz  juttató  vállalkozás  számára  a  bírságcsökkentés  mértéke  30‐50  százalék,  a  második  vállalkozás  esetén  20‐30  százalék,  a  további  vállalkozások  esetén  pedig  legfeljebb 20 százalék.  Ezek  az  engedmények  –  tekintettel  a  jelentős  bírságösszegekre  –  abszolút  számokban  mérve  is  tetemesek.  A  bírság  teljes  vagy  részleges  elengedésének  további  feltétele  ugyanakkor,  hogy  a  vállalkozás  a  bizonyítékok  átadása  után  azonnal  megszünteti  tevékenységét  a  kartellben,  az  eljárás  során  pedig  folyamatosan  és  teljes  körűen  együttműködik  a  GVH‐val.  A  bírság  csak  akkor  engedhető  el,  ha  a  kartellező  vállalat  nem  végzett  olyan  tevékenységet,  amellyel  másokat  a  jogsértésben  való  részvételre  és  a  kartell  működtetésére  kényszerített,  vagyis  a  „főkolomposok”  semmiképpen  sem  mentesülhetnek  a  következmények alól.      i) A hallgatás fala: nyer, aki megtöri      Az  eddig  leleplezett  egyik  legnagyobb  nemzetközi  kartell,  az  1989  és  1999  fennálló  vitamin‐összeesküvés  jól  szemlélteti,  hogyan  is  működik  az  engedékenységi  politika,  és  mennyit  is  nyerhet  az  időben  eszmélő  és  a  kartellről információt szolgáltató vállalkozás. Tizenhárom vitamin előállító cég  az Európai Unióban összesen 790 millió euró bírságot, Ausztráliában 26 millió  dollár  bírságot  és  30  millió  dollár  kártérítést,  az  USA‐ban  pedig  közel  900  millió  dollár  bírságot  és  több  mint  egymilliárd  dollár  kártérítést  fizetett,  miután  egy  társuk  kilépett  a  szövetségből,  és  lebuktatta  a  kartellt.  A  Roche  (svájc), a BASF (német), a Rhone‐Poulenc (francia) és számos más nemzetközi  vállalkozás  közel  tíz  éven  át  osztotta  fel  tudatosan  a  vitaminok  teljes  világpiacát. Amikor felmerült a gyanú, hogy esetleg kartell van a vitaminpiacon,  a gyártók ezt tagadták – ám egyikük, a Rhone‐Poulenc az első bejelentő jogán  engedékenységért  folyamodott,  és  információt  szolgáltatott  a  versenyhatóságoknak.  A  cég  ezzel  többszörösen  is  jól  járt.  Míg  a  kartell  többi  résztvevője  több  százmillió  eurós  bírságot  fizetett,  a  francia  cég  az  Egyesült  Államokban  és  Európában  is  megúszta  egy  szimbolikus  bírsággal.  Magyarországon  a  Kemira  GrowHow  és  a  Tessenderlo  csoport  2003‐ig  tizenhárom éven át vett részt áregyeztető, piacfelosztó megállapodásban. E két  vállalat ezzel szinte teljes mértékben uralta a takarmányfoszfát hazai piacát. A  hosszú  szövetség  a  Kemira  bejelentésével  ért  véget.  Míg  a  Tessenderlóra  131  millió forint bírságot rótt ki a versenytanács, a megállapodást bejelentő Kemira  a bírság egymilliárd forintot meghaladó teljes összege alól mentesült. A 2002‐ ben  Magyarországon  lefülelt  autópályaépítők  ezzel  szemben  nem  fordultak  engedékenyégi  kérelemmel  a  versenyhivatalhoz.  Az  eljárás  alatt  mindvégig  kitartottak  versenytársaik  mellett,  a  milliárdos  cehhet  pedig  a  részvényeseik  voltak  kénytelenek  megfizetni.  A  Hídépítő  Rt.  közel  1,4  milliárd  forintot,  a 

73

Betonút Rt. mintegy 2,2 milliárd forintot, a legmagasabb bírságot fizető Strabag  Rt. pedig közel 2,5 milliárd forintot takaríthatott volna meg, ha együttműködik  a GVH‐val, és elsőként fedi fel a kartellt. A Strabag bírságának nagyságrendjét  illusztrálja, hogy amennyiben ezt az összeget a cég – akár egy krimiben – ezer  forintos  címletekben  fizetné  be,  a  bankjegyek  hangos  végigszámolása  egy  embernek  egy  hónapba  telne,  az  evéssel  és  alvással  töltött  időt  nem  is  számolva. A kartellből tehát van kiút, de csakis a leggyorsabbak számára.           j) Egyesült Királyság –Kartell a futballemléktárgyak piacán    Az   Egyesült  Királyság  versenyhatósága  (OFT)  számos  vállalkozás  közötti  versenykorlátozó megállapodásra derített fényt a futball emléktárgyak piacán.  A  kartellező  vállalkozások  (köztük  az  Umbro  és  a  Manchester  United)  megegyeztek,  hogy  bizonyos  minimális  áraknál  olcsóbban  nem  adják  termékeiket.  Az OFT 2003 augusztusában a megállapodást törvénysértőnek nyilvánította és  több  mint  18  millió  font  bírságot  rótt  ki  a  jogsértő  cégekre.  Ezt  követően  az  árak 30 százalékot meghaladó mértékben csökkentek, a futball‐rajongók nagy  örömére.      k) Svédország –Aszfaltkartell      A  svéd  versenyhivatal  az  aszfaltgyártás  piacát  vizsgálva  több  útépítéssel  kapcsolatos  közbeszerzésre  kiterjedő  összejátszást  tárt  fel  az  aszfaltgyártó  cégek között. Az ügy érdekessége, hogy a pályázatokat kiíró svéd közúti hivatal  (Vägverket)  egyik  leányvállalata  is  részt  vett  a  saját  anyavállalata  ellen  elkövetett összeesküvésben.  A  svéd  versenyhivatal  beavatkozásának  hatására  a közbeszerzési árak szinte azonnal, közel 20 százalékkal estek.      l) Autópálya kartell      Az  egyik  ilyen  ügy  a  GVH  történetének  legnagyobb  bírságát  eredményező  autópálya  kartell.  A  GVH  2003  februárjában  eljárást  indított  a  Nemzeti  Autópálya  Rt.  által  az  M7  balatonszárszói,  az  M3  görbeházai  és  az  M7‐M70  Becsehely  és  Letenye  közötti  szakaszának  megépítésére  2002  augusztusában  kiírt, nyílt, előminősítéses közbeszerzési pályázaton induló vállalkozások ellen.  A versenyhivatal valószínűsítette, hogy a pályázók összehangolták ajánlataikat,  és  felosztották  egymás  között  az  összesen  mintegy  60  km‐es  szakasz  megépítését. A GVH a vállalatoknál tartott helyszíni vizsgálat során több olyan  dokumentumot  is  lefoglalt,  mely  alapján  megállapítható  volt  a  jogsértés.  A  Strabag  Rt.  Egyik  vezetőjétől  lefoglalt  feljegyzés  utalt  olyan  „költség  alapú 

74

árakra”,  melyek  az  ügyben  iránymutatásként  szolgálhatnak  a  versenyárra  nézve.  A  feljegyzés  szerint  a  „költség  alapú”  ár  90  milliárd  forint  lett  volna,  amihez  tökéletes  verseny  esetén  elvileg  a  piaci  ár  is  tartana.  Ha  az  önköltségekre  az  építőipari  vállalatok  2002‐es  átlagos  haszonkulcsának  (5,2  százalék)  megfelelő  profitot  is  rászámítunk,  és  ezt  versenyárnak  tekintjük,  elmondható,  hogy  az  útszakaszok  megépítése  verseny  mellett  kb.  94‐95  milliárd  forintból  megvalósítható  lett  volna.  Még  ha  nagyvonalúan  e  haszonkulcs  kétszereséből  indulunk  is  ki,  a  projekt  100  milliárd  forintból  kivitelezhető  lett  volna.  A  kartell  ennél  28  százalékkal  magasabb  nettó  áron,  128 milliárd forintért vállalta a feladatot. Az útépítők e tiltott szövetsége ezzel  tehát legalább 28 milliárd forinttal károsította meg közvetlenül a fogyasztókat.  Ez az összeg nagyobb, mint Pécs éves költségvetése.      m) A gépjárműjavítók esete a biztosítókkal      Egyetlen  vállalatra  mért  legnagyobb  bírságát  2006  végén  szabta  ki  a  GVH:  az  Allianz  Hungáriát  5,3  milliárd  Ft‐ra  büntette.  Az  ügyben  összesen  kirótt  6,8  milliárd  forintos  bírság  alig  marad  el  az  autópálya  kartellben  kiszabott  7  milliárdos  rekordtól.  Az  ügyben  számos  kifogásolt  magatartás  valósult  meg  egyszerre, melyek önmagukban is versenykorlátozó hatásúak.  Két nagy biztosítótársaság, az Allianz Hungária és a Generali‐Providencia 2003  és  2005  között  „ajánlott  árakban”–  valójában  emelt  óradíjakban  –  állapodott  meg  a  hat‐hétszáz  autókereskedőt  magába  tömörítő  Gépjármű  Márkakereskedők  Országos  Szövetségével  (GÉMOSZ).  A  versenytanács  megállapította,  hogy  a  GÉMOSZ  –  bár  társadalmi  szervezet  –  kartellként  működött,  lehetővé  tette  tagjai  számára  az  árverseny  korlátozását,  és  a  magasabb,  egységes  árak  érvényesítését.  Az  összehangolt  magatartás  révén  a  gépjárműjavítóknak  2003  és  2005  között  évente  az  inflációt  meghaladó,  10  százalék  feletti  áremelést  sikerült  véghezvinniük,  de  tárgyalások  folytak  háromszor ekkora mértékű óradíjemelésről is. Az emelt óradíjakat a biztosító  társaságok annak fejében voltak hajlandóak elfogadni, hogy a gépjárműjavítók  ezt  számukra  új  biztosítási  szerződések  megkötésével  ellentételezik,  és  összehangolták  a  gépjárműjavítóknak  fizetett  óradíj  szintjét  a  javítók  biztosításértékesítésben  elért  teljesítményével.  A  piacon  lévő  többi  biztosító  szintén  a  mesterségesen  magas  javítási  árakat  volt  kénytelen  fizetni  a  gépjárműjavítóknak,  míg  számukra  a  gépjárműre  szóló  biztosítás  értékesítésének  e  csatornája  zárva  maradt.  A  két  biztosító  nem  egymással  kartellezett,  hanem  a  gépjárműjavítók  árkartelljére  rábólintva  próbálta  meg  korlátozni a versenyt a gépjármű biztosítások piacán.  A  GVH  a  versenykorlátozó  megállapodásokban  részt  vevő  biztosítókra,  márkakereskedőkre  és  a  közvetítő  –  a  biztosítási  piac  működtetésében  kulcsszerepet játszó – biztosítási alkuszokra rótt ki bírságot.           

75

                   

VIII. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH)      A GVH állami költségvetési szerv országos hatáskörrel és illetékességgel. Eljár  minden  olyan  versenyfelügyeleti  ügyben,  amely  nem  tartozik  a  bíróság  hatáskörébe. Elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyeket az európai közösségi  versenyszabályok a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utal. A GVH részére  feladatot  csak  törvény  írhat  elő,  a  kormánytól  független  szervezet,  mely  az  Országgyűlés  ellenőrzése  alatt  áll.  A  GVH  élén  az  elnök  áll,  akit  a  miniszterelnök  javaslatára  a  köztársasági  elnök  nevez  ki  hat  évre.  Munkáját  elnökhelyettesek segítik.    Az elnök egyebek mellett:    1.  irányítja  és  képviseli  a  GVH‐t,  megállapítja  annak  szervezeti  és  működési  szabályzatát    2.  gyakorolja  a  munkáltatói  jogokat  (kivétel  a  Versenytanács  tagjainak  kinevezése és felmentése)    3.  kijelöli  a  Versenykorlátozó  Magatartások  és  Erőfölényes  Helyzetek  Tanácsadó  Bizottságában,  valamint  az  Összefonódások  Tanácsadó  Bizottságában a Gazdasági Versenyhivatalt képviselő személyeket    4.  irányítja  a  GVH  versenykultúrát  és  a  tudatos  fogyasztói  döntéshozatal  kultúrát fejlesztő tevékenységét    5.  külön  felkérés  alapján  az  Országgyűlésnek  a  gazdasági  versenyt  érintő  kérdésekben szakvéleményt ad    6.  évente  beszámol  az  Országgyűlésnek,  illetve  külön  felkérésre  az  Országgyűlés hatáskörrel rendelkező bizottságának a GVH tevékenységéről és  a  törvény  alkalmazása  során  szerzett  tapasztalatai  alapján  arról,  hogy  a  gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként érvényesül    7.  a  kormány  ülésén  a  GVH  feladatkörét  érintő  kérdések  tárgyalásakor  tanácskozási joggal részt vesz   

76

A Versenytanács a GVH szervezeti keretei között működő döntéshozó testület,  amely  érdemi  határozatot  hoz  a  versenyfelügyelet  eljárás  során,  hivatalból  elrendeli  a  versenyfelügyeleti  eljárás  során  hozott  határozat  végrehajtását,  illetve elbírálja a vizsgáló határozat ellen előterjesztett jogorvoslati kérelmet.  A  Versenytanács  elnökből  és  tagokból  áll,  a  GVH  egyik  elnökhelyettesét  a  köztársasági elnök bízza meg a Versenytanács elnöki teendőinek ellátásával. A  Versenytanács tagjait szintén a köztársasági elnök nevezi ki‐ a GVH elnökének  javaslatára‐  hat  évre.  A  tagok  a  versenyfelügyeleti  eljárás  során  csak  a  törvénynek  vannak  alárendelve.  Az  eljáró  Versenytanács  érdemi  határozatait  háromtagú (kivételes esetekben öttagú) tanácsban hozza meg.   A GVH vizsgálatot végző, illetve a vizsgálat eredményességét segítő feladatokat  ellátó,  legalább  szakirányú  felsőfokú  szakképesítéssel  rendelkező  köztisztviselőit vizsgálónak nevezik.  A Versenytanács által hozott határozat felülvizsgálata a kézbesítéstől számított  30 napon belül keresettel kérhető a Fővárosi Bíróságtól, mely a Versenytanács  határozatát megváltoztathatja.     A  GVH  versenyfelügyeleti  feladatait  az  alábbi  jogszabályok  határozzák  meg:    1. a versenytörvény (1996. évi LVII. törvény)    2. az ártörvény (1990. évi LXXXVII. törvény)    3. a reklámtörvény (2008. évi XLVIII. Törvény)    Vannak  azonban  olyan  feladatok,  melyek  a  bíróságok  hatáskörébe  tartoznak.  Ilyenek  a  tisztességtelen  piaci  magatartásba  ütköző  tevékenységek  (hírnévrontás,  üzleti  titok  megsértése,  névutánzás,  tisztességtelen  bojkott  felhívás), valamint a megtévesztő reklám és a tilos összehasonlító reklám.   A GVH eljárásai kérelemre vagy hivatalból indulhatnak. Kérelemre elsősorban  fúziós kérdésekben tart a GVH vizsgálatot.   A  GVH  eljárásainak  három  fő  szakasza  van.  Először  a  vizsgálók  eljárása  történik,  akik  vizsgálati  jelentést  küldenek  a  Versenytanács  felé.  Ezt  követi  a  Versenytanács eljárása, akik vagy megállapítják a jogsértést és szankcionálják  azt,  vagy  jogsértés  híján  megszüntetik  az  eljárást.  Amennyiben  szankcionált  jogsértés történik, akkor harmadik lépésben következik az utóvizsgálat, mely a  szabott feltételek teljesítésének ellenőrzéséből áll.                       

77

                   

IX. Versenykorlátozások joga    1996.  évi  LVII.  Törvény  a  tisztességtelen  piaci  magatartás  és  a  versenykorlátozás tilalmáról  A  gazdasági  hatékonyságot  és  a  társadalmi  felemelkedést  szolgáló  piaci  verseny  fenntartásához  fűződő  közérdek,  továbbá  az  üzleti  tisztesség  követelményeit  betartó  vállalkozások  és  a  fogyasztók  érdeke  megköveteli,  hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és  szabadságát.  Ehhez  olyan  versenyjogi  rendelkezések  elfogadása  szükséges,  amelyek  tiltják  a  tisztességes  verseny  követelményeibe  ütköző,  illetve  a  gazdasági  versenyt  korlátozó  piaci  magatartást,  valamint  megakadályozzák  a  vállalkozásoknak  a  versenyre  hátrányos  összefonódását,  gondoskodva  a  szükséges  szervezeti  és  eljárási  feltételekről  is.  E  célok  megvalósítására  az  Országgyűlés  ‐  figyelembe  véve  az  Európai  Közösség  jogszabályaihoz  való  közelítés  követelményét,  valamint  a  hazai  versenyjog  hagyományait  is  ‐  a  következő törvényt alkotja:    IX.1. A versenytörvény  I. RÉSZ  I. Fejezet  A törvény hatálya  1. § (1) E törvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint  a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak ‐ ideértve a külföldi székhelyű  vállalkozás  magyarországi  fióktelepét  is  a  VI.  fejezetben  szabályozott  magatartások  kivételével  ‐  (a  továbbiakban  az  előzőek  együtt:  vállalkozás)  a  Magyar  Köztársaság  területén  tanúsított  piaci  magatartására,  kivéve,  ha  törvény eltérően rendelkezik. E törvény hatálya alá tartozik továbbá ‐ a II‐III.  fejezetekben  szabályozott  magatartások  kivételével  ‐  a  vállalkozás  külföldön  tanúsított  piaci  magatartása  is,  ha  annak  hatása  a  Magyar  Köztársaság  területén érvényesülhet. 

78

(2)  Az  Európai  Közösséget  létrehozó  szerződés  (a  továbbiakban:  EK‐ Szerződés)  81.  és  82.  Cikkének  alkalmazása  során  az  e  cikkek  hatálya  alá  tartozó piaci magatartásra is e törvény eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni  akkor,  ha  a  Szerződés  81.  és  82.  Cikkében  foglalt  versenyszabályok  végrehajtásáról  szóló  1/2003/EK  tanácsi  rendelet  (a  továbbiakban:  1/2003/EK rendelet) alapján a Gazdasági Versenyhivatal vagy magyar bíróság  eljárásának van helye    II. Fejezet    A tisztességtelen verseny tilalma  2.  §  Tilos  gazdasági  tevékenységet  tisztességtelenül  ‐  különösen  a  versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy  veszélyeztető  módon  vagy  az  üzleti  tisztesség  követelményeibe  ütközően  ‐  folytatni.  2/A.  §  (1)  E  törvény  alkalmazásában  fogyasztó  a  fogyasztókkal  szembeni  tisztességtelen  kereskedelmi  gyakorlat  tilalmáról  szóló  2008.  évi  XLVII.  törvény  (a  továbbiakban:  Fttv.)  alapján  fogyasztónak  minősülő  megrendelő,  vevő és felhasználó.  (2) E törvény alkalmazásában üzletfél a fogyasztónak nem minősülő személy.  3.  §  Tilos  valótlan  tény  állításával  vagy  híresztelésével,  valamint  valós  tény  hamis  színben  való  feltüntetésével,  úgyszintén  egyéb  magatartással  a  versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.  4. § (1) Tilos üzleti titkot tisztességtelen módon megszerezni vagy felhasználni,  valamint jogosulatlanul mással közölni vagy nyilvánosságra hozni.  (2) Üzleti titok tisztességtelen módon való megszerzésének minősül az is, ha az  üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele ‐ a titok megszerzése idején  vagy  azt  megelőzően  ‐  bizalmi  viszonyban  vagy  üzleti  kapcsolatban  álló  személy közreműködésével szerezték meg.  (3) E törvény alkalmazásában  a)  üzleti  titok  fogalma  alatt  a  Ptk.  81.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott  fogalmat kell érteni;  b)  bizalmi  viszony  különösen  a  munkaviszony,  a  munkavégzésre  irányuló  egyéb jogviszony és a tagsági viszony; 

79

c) üzleti kapcsolat az üzletkötést megelőző tájékoztatás, tárgyalás, ajánlattétel  akkor is, ha azt nem követi szerződéskötés.  5.  §  Tilos  máshoz  olyan  tisztességtelen  felhívást  intézni,  amely  harmadik  személlyel  fennálló  gazdasági  kapcsolat  felbontását  vagy  ilyen  kapcsolat  létrejöttének megakadályozását célozza.  6.  §  Tilos  az  árut,  szolgáltatást  (a  továbbiakban  együtt:  áru)  a  versenytárs  hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel ‐  ideértve az eredetmegjelölést is ‐ vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba  hozni,  reklámozni,  továbbá  olyan  nevet,  megjelölést  vagy  árujelzőt  használni,  amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.  7. § Tilos a versenyeztetés ‐ így különösen a versenytárgyalás, a pályáztatás ‐,  az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságát bármilyen módon megsérteni. E tilalmat  csak  azokra  a  magatartásokra  kell  alkalmazni,  amelyeket  e  törvény  más  rendelkezése vagy külön törvény nem szabályoz.    III. Fejezet    Az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma  8. § (1) Tilos a gazdasági versenyben az üzletfeleket megtéveszteni.  (2) Az üzletfelek megtévesztésének minősül különösen, ha  a) az áru ára, lényeges tulajdonsága ‐ így különösen összetétele, használata, az  egészségre  és  a  környezetre  gyakorolt  hatása,  valamint  kezelése,  továbbá  az  áru  eredete,  származási  helye,  beszerzési  forrása  vagy  módja  ‐  tekintetében  valótlan  tényt  vagy  valós  tényt  megtévesztésre  alkalmas  módon  állítanak,  az  árut  megtévesztésre  alkalmas  árujelzővel  látják  el,  vagy  az  áru  lényeges  tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;  b) elhallgatják azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy  az  áruval  szemben  támasztott  szokásos  követelményeknek,  továbbá,  hogy  annak  felhasználása a szokásostól  lényegesen  eltérő feltételek  megvalósítását  igényli;  c)  az  áru  értékesítésével,  forgalmazásával  összefüggő,  az  üzletfél  döntését  befolyásoló  körülményekről  ‐  így  különösen  a  forgalmazási  módról,  a  fizetési  feltételekről,  a  kapcsolódó  ajándékokról,  az  engedményekről,  a  nyerési  esélyről ‐ megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;  d) különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik. 

80

8/A. § Nem terjed ki e Fejezet hatálya az olyan magatartásra, amely a gazdasági  reklámtevékenység  alapvető  feltételeiről  és  egyes  korlátairól  szóló  2008.  évi  XLVIII. törvény rendelkezései értelmében megtévesztő reklám.  9. § A használt kifejezéseknek az üzleti életben elfogadott általános jelentése az  irányadó  annak  megállapításánál,  hogy  a  tájékoztatás  megtévesztésre  alkalmas‐e.  10.  §  Tilos  az  üzletfél  választási  szabadságát  indokolatlanul  korlátozó  üzleti  módszerek  alkalmazása.  Ilyen  módszernek  minősül  különösen,  ha  olyan  körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az  ajánlat  valós  megítélését,  más  áruval  vagy  más  ajánlattal  történő  tárgyszerű  összehasonlítását.    IV. Fejezet    A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma  11.  §  (1)  Tilos  a  vállalkozások  közötti  megállapodás  és  összehangolt  magatartás,  valamint  a  vállalkozások  társadalmi  szervezetének,  a  köztestületnek,  az  egyesülésnek  és  más  hasonló  szervezetnek  a  döntése  (a  továbbiakban  együtt:  megállapodás),  amely  a  gazdasági  verseny  megakadályozását,  korlátozását  vagy  torzítását  célozza,  vagy  ilyen  hatást  fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem  független vállalkozások között jön létre.  (2) Ez a tilalom vonatkozik különösen:  a)  a  vételi  vagy  az  eladási  árak,  valamint  az  egyéb  üzleti  feltételek  közvetlen  vagy közvetett meghatározására;  b)  az  előállítás,  a  forgalmazás,  a  műszaki  fejlesztés  vagy  a  befektetés  korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására;  c)  a  beszerzési  források  felosztására,  illetve  a  közülük  való  választás  lehetőségének  korlátozására,  valamint  a  fogyasztók,  üzletfelek  meghatározott  körének valamely áru beszerzéséből történő kizárására;  d)  a  piac  felosztására,  az  értékesítésből  történő  kizárásra,  az  értékesítési  lehetőségek közötti választás korlátozására;  e) a piacra lépés akadályozására;  f)  arra  az  esetre,  ha  azonos  értékű  vagy  jellegű  ügyletek  tekintetében  az  üzletfeleket  megkülönböztetik,  ideértve  olyan  árak,  fizetési  határidők, 

81

megkülönböztető  eladási  vagy  vételi  feltételek  vagy  módszerek  alkalmazását,  amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben;  g) a szerződéskötés olyan kötelezettségek vállalásától történő függővé tételére,  amelyek  természetüknél  fogva,  illetve  a  szokásos  szerződési  gyakorlatra  figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához.  (3)  Azokat  a  jogkövetkezményeket,  amelyeket  e  törvény  az  (1)  bekezdésben  meghatározott tilalom megszegéséhez fűz, együttesen kell alkalmazni a Polgári  Törvénykönyvben  a  jogszabályba  ütköző  szerződésre  előírt  jogkövetkezményekkel.  13. § (1) Nem esik a tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű.  (2) Csekély jelentőségű a megállapodás, ha a megállapodást kötő feleknek és az  azoktól  nem  független  vállalkozásoknak  az  együttes  részesedése  az  érintett  piacon a tíz százalékot nem haladja meg, kivéve, ha az  a) a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett  meghatározására, vagy  b) a piac versenytársak által történő felosztására vonatkozik.  (3)  A  tíz  százalékot  meg  nem  haladó  piaci  részesedésnek  a  megállapodás  érvényességének  időtartama  alatt,  ha  pedig  az  egy  évnél  hosszabb,  minden  naptári évben teljesülnie kell.  (4)  Az  (1)‐(3)  bekezdésektől  eltérően  a  tilalom  alá  esik  a  megállapodás,  ha  annak  és  az  érintett  piacon  érvényesülő  további  hasonló  megállapodások  együttes  hatásaként  a  verseny  jelentős  mértékben  megakadályozódik,  korlátozódik  vagy  torzul.  A  Gazdasági  Versenyhivatal  eljárása  során  megállapíthatja,  hogy  a  megállapodás  tilalom  alá  esik.  Ilyen  esetben  bírság  kiszabásának nincsen helye.  14.  §  (1)  Az  érintett  piacot  a  megállapodás  tárgyát  alkotó  áru  és  a  földrajzi  terület figyelembevételével kell meghatározni.  (2) A megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenően figyelembe kell venni az azt  ‐ a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel  ‐  ésszerűen  helyettesítő  árukat  (keresleti  helyettesíthetőség),  továbbá  a  kínálati helyettesíthetőség szempontjait.  (3) Földrajzi terület az, amelyen kívül  a) a fogyasztó, illetve az üzletfél nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb  feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy  b) az áru értékesítője nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek  mellett tudja az árut értékesíteni. 

82

15.  §  (1)  Nem  függetlenek  az  egy  vállalkozáscsoportba  tartozó  vállalkozások,  valamint  azok  a  vállalkozások,  amelyeket  ugyanazok  a  vállalkozások  irányítanak.  (2) Egy vállalkozáscsoportba tartozik a vállalkozás azokkal a vállalkozásokkal,  a)  amelyeket  a  23.  §  (2)  vagy  (3)  bekezdésében  foglaltak  szerint  önállóan  irányít;  b) amelyek az a) pont szerint irányítják;  c) amelyeket a b) pont szerinti vállalkozás az a) pont szerint irányít;  d)  amelyeket  az  a)‐c)  pont  szerinti  vállalkozások  és  a  vállalkozás  közül  kettő  vagy több közösen irányít.  (3)  Függetlennek  kell  tekinteni  a  25.  §‐ban  említett  vállalkozásokat,  valamint  azokat  az  állami  vagy  helyi  önkormányzati  többségi  tulajdonban  lévő  vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési  joggal rendelkeznek [27. § (3) bekezdés].  16.  §  A  megállapodások  meghatározott  csoportjait  a  Kormány  rendeletben  mentesítheti  a  11.  §‐ban  foglalt  tilalom  alól.  A  Kormány  a  megállapodások  csoportos  mentesüléséről  a  törvény  17.  §‐ában  foglalt  szempontok  figyelembevételével rendelkezhet.  16/A.  §  (1)  Nem  vonatkozik  a  versenykorlátozás  tilalma  alóli  csoportos  mentesülés  a  megállapodásra,  ha  a  megállapodás  és  az  érintett  piacon  érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a 17. §‐ban  foglaltak nem teljesülnek.  (2)  A  Gazdasági  Versenyhivatal  eljárása  során  megállapíthatja,  hogy  az  (1)  bekezdésben  foglaltakra  tekintettel  a  csoportos  mentesülés  kedvezménye  a  jövőre  nézve  nem  vonatkozik  a  megállapodásra.  Ilyen  esetben  bírság  kiszabásának nincs helye.  17. § Mentesül a 11. §‐ban foglalt tilalom alól a megállapodás, ha  a)  az  hozzájárul  a  termelés  vagy  a  forgalmazás  ésszerűbb  megszervezéséhez,  vagy  a  műszaki  vagy  a  gazdasági  fejlődés  előmozdításához,  vagy  a  környezetvédelmi helyzet vagy a versenyképesség javulásához;  b)  a  megállapodásból  származó  előnyök  méltányos  része  a  fogyasztóhoz,  illetve az üzletfélhez jut;  c)  a  gazdasági  verseny  velejáró  korlátozása  vagy  kizárása  a  gazdaságilag  indokolt közös célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg; és 

83

d) nem teszi lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny  kizárását  20. § Annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól a 16. § vagy a 17. §  alapján mentesül, azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik.      V. Fejezet    A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma  21. § Tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen:  a)  az  üzleti  kapcsolatokban  ‐  ideértve  az  általános  szerződési  feltételek  alkalmazásának  esetét  is  ‐  tisztességtelenül  vételi  vagy  eladási  árakat  megállapítani,  vagy  más  módon  indokolatlan  előnyt  kikötni,  vagy  hátrányos  feltételek elfogadását kikényszeríteni;  b) a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a fogyasztók, üzletfelek  kárára korlátozni;  c)  indokolatlanul  elzárkózni  az  ügylet  jellegének  megfelelő  üzleti  kapcsolat  létrehozásától, illetve fenntartásától;  d)  a  másik  fél  gazdasági  döntéseit  indokolatlan  előny  szerzése  céljából  befolyásolni;  e)  az  árut  az  ár  emelését  megelőzően  vagy  az  ár  emelkedésének  előidézése  céljából, vagy egyébként indokolatlan előny szerzésére, illetve versenyhátrány  okozására  alkalmas  módon  a  forgalomból  indokolatlanul  kivonni,  illetőleg  visszatartani;  f) az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétől, továbbá  a  szerződéskötést  olyan  kötelezettségek  vállalásától  függővé  tenni,  amelyek  természetüknél  fogva,  illetve  a  szokásos  szerződési  gyakorlatra  figyelemmel  nem tartoznak a szerződés tárgyához;  g)  azonos  értékű  vagy  jellegű  ügyletek  esetén  az  üzletfeleket  indokolatlanul  megkülönböztetni,  ideértve  olyan  árak,  fizetési  határidők,  megkülönböztető  eladási  vagy  vételi  feltételek  vagy  módszerek  alkalmazását,  amelyek  egyes  üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben; 

84

h)  a  versenytársaknak  az  érintett  piacról  való  kiszorítására  vagy  a  piacra  lépésük  akadályozására  alkalmas,  nem  a  versenytársakéhoz  viszonyított  nagyobb hatékonyságon alapuló, túlzottan alacsony árakat alkalmazni;  i) a piacra lépést más módon indokolatlanul akadályozni; vagy  j)  a  versenytárs  számára  indokolatlanul  hátrányos  piaci  helyzetet  teremteni,  vagy gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni.  22. § (1) Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (14. §), aki gazdasági  tevékenységét  a  piac  többi  résztvevőjétől  nagymértékben  függetlenül  folytathatja,  anélkül,  hogy  piaci  magatartásának  meghatározásakor  érdemben  tekintettel  kellene  lennie  versenytársainak,  szállítóinak  és  üzletfeleinek  vele  kapcsolatos piaci magatartására.  (2) A gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell különösen  a) azt, hogy az érintett piacra való belépés és az onnan történő kilépés milyen  költségekkel  és  kockázattal  jár,  illetve,  hogy  milyen  műszaki,  gazdasági  vagy  jogi feltételek megvalósítását igényli;  b)  a  vállalkozás,  illetve  vállalkozáscsoport  [15.  §  (2)  bekezdés]  vagyoni,  pénzügyi és jövedelmi helyzetét, illetve annak alakulását;  c)  az  érintett  piac  szerkezetét,  a  piaci  részesedések  arányát,  a  piac  résztvevőinek  magatartását,  valamint  a  vállalkozásnak,  illetve  vállalkozáscsoportnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyását.  (3)  Gazdasági  erőfölényben  lehet  egy  vállalkozás,  illetve  vállalkozáscsoport  vagy több vállalkozás, illetve több vállalkozáscsoport közösen.    VI. Fejezet    A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése  23. § (1) Vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha  a)  két  vagy  több  előzőleg  egymástól  független  vállalkozás  összeolvad,  vagy  egyik  a  másikba  beolvad,  vagy  a  vállalkozás  része  a  vállalkozástól  független  másik vállalkozás részévé válik,  b)  egy  vállalkozás  vagy  több  vállalkozás  közösen  közvetlen  vagy  közvetett  irányítást szerez további egy vagy több, tőle független vállalkozás egésze vagy  része felett, vagy 

85

c)  több,  egymástól  független  vállalkozás  közösen  hoz  létre  általuk  irányított  olyan vállalkozást, amely egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan  képes ellátni.  (2)  E  törvény  alkalmazásában  közvetlen  irányítással  rendelkezik  egy  vállalkozás vagy több vállalkozás közösen, ha  a)  a  másik  vállalkozás  többségi  szavazati  jogot  biztosító  üzletrészeivel,  részvényeivel,  illetőleg  a  szavazati  jogok  több  mint  ötven  százalékával  rendelkezik, vagy  b) jogosult a másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére,  megválasztására vagy visszahívására, vagy  c)  szerződés  alapján  jogosult  a  másik  vállalkozás  döntéseinek  meghatározó  befolyásolására, vagy  d)  a  másik  vállalkozás  döntéseinek  meghatározó  befolyásolására  ténylegesen  képessé válik.  (3) E törvény alkalmazásában közvetett irányítással rendelkezik a vállalkozás  azon  vállalkozás  felett,  amelyet  az  általa  irányított  vállalkozás  ‐  vele  együtt  vagy önállóan ‐ irányít vagy vállalkozások közösen irányítanak.  (4)  E  törvény  alkalmazásában  nem  minősül  irányításnak  a  felszámoló  és  a  végelszámoló tevékenysége.  (5)  E  törvény  alkalmazásában  vállalkozásrésznek  minősülnek  az  olyan  eszközök  vagy  jogok  ‐  ideértve  a vállalkozás  ügyfél  állományát  is  ‐,  amelynek  megszerzése  önmagában  vagy  a  megszerző  vállalkozás  rendelkezésére  álló  eszközökkel és jogokkal együtt elégséges a piaci tevékenység végzéséhez.  24.  §  (1)  A  vállalkozások  összefonódásához  a  Gazdasági  Versenyhivataltól  engedélyt  kell  kérni,  ha  valamennyi  érintett  vállalkozáscsoport  [26.  §  (5)  bekezdés],  valamint  az  érintett  vállalkozáscsoportok  tagjai  és  más  vállalkozások  által  közösen  irányított  vállalkozások  előző  üzleti  évben  elért  nettó  árbevétele  együttesen  a  tizenöt  milliárd  forintot  meghaladja,  és  az  érintett vállalkozáscsoportok között van legalább két olyan vállalkozáscsoport,  melynek  az  előző  évi  nettó  árbevétele  a  vállalkozáscsoport  tagjai  és  más  vállalkozások által közösen irányított vállalkozások nettó árbevételével együtt  ötszázmillió forint felett van.  (2)  Az  ötszázmillió  forintos  küszöbérték  meghatározásakor  figyelembe  kell  venni  az  összefonódás  következtében  az  irányítását  elvesztő  vállalkozáscsoportba tartozott vállalkozásokkal az összefonódást megelőző két  éves időszakban az irányítást megszerző vállalkozáscsoport által megvalósított  ‐ engedélykérési kötelezettség alá nem esett ‐ összefonódásokat is. 

86

(3)  A  biztosítóintézetek  összefonódásánál  a  nettó  árbevétel  helyett  a  bruttó  biztosítási  díjak  értékét  kell  figyelembe  venni.  A  befektetési  szolgáltatók  összefonódásánál  a  befektetési  szolgáltatási  tevékenység  bevételét,  a  pénztárak  összefonódásánál  a  tagdíjbevételt  kell  figyelembe  venni.  A  hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások összefonódásánál a nettó árbevétel  helyett az alábbi bevételi tételek összegét kell figyelembe venni:  a) kamatok és kamatjellegű bevételek,  b) bevétel értékpapírokból:  ba) bevétel részvényekből és egyéb változó hozamú értékpapírokból,  bb) bevétel részesedésből,  bc) bevétel kapcsolt vállalkozásokban való részesedésből,  c) kapott jutalékbevételek,  d) pénzügyi műveletek nettó nyeresége,  e) egyéb üzleti tevékenységből származó bevétel.  25.  §  Nem  minősül  összefonódásnak  a  biztosítóintézet,  a  hitelintézet,  a  pénzügyi  holding  társaság,  a  vegyes  tevékenységű  holding  társaság,  a  befektetési  társaság  vagy  a  vagyonkezelő  szervezet  átmeneti  ‐  legfeljebb  egyéves  ‐  irányítás  vagy  vagyonszerzése,  ha  annak  célja  a  továbbértékesítés  előkészítése  és  irányítási  jogaikat  nem,  vagy  csak  az  ehhez  feltétlenül  szükséges  mértékben  gyakorolják.  Ezt  az  időtartamot  a  Gazdasági  Versenyhivatal  kérelemre  meghosszabbíthatja,  ha  a  vállalkozás  bizonyítja,  hogy az elidegenítés egy éven belül nem volt lehetséges.  26. § (1) Érintett vállalkozások az összefonódásban közvetlenül és közvetetten  részt vevő vállalkozások.  (2) Közvetlen résztvevők azok, akik között az összefonódás létrejön.  (3)  Közvetett  résztvevőknek  minősülnek  azon  vállalkozáscsoport  [15.  §  (2)  bekezdés] további tagjai, amelybe a közvetlen résztvevő tartozik.  (4) A közvetett résztvevők körének meghatározása során figyelmen kívül kell  hagyni azt, akinek az irányítási joga az összefonódás következtében megszűnik.  (5)  Érintett  vállalkozáscsoport  a  (2)  bekezdés  szerinti  valamely  közvetlen  résztvevő  és  az  ahhoz  a  (3)  és  (4)  bekezdés  szerint  kapcsolódó  közvetett  résztvevők együttese. 

87

27.  §  (1)  A  24.  §  (1)  bekezdése  alkalmazásában  a  nettó  árbevétel  számítása  során nem kell számításba venni az érintett vállalkozásoknak (26. §) vagy azok  részeinek egymás közötti forgalmát.  (2)  Külföldön  honos  vállalkozások  nettó  árbevételének  számítása  során  a  Magyar Köztársaság területén eladott árukból az előző üzleti évben elért nettó  árbevételt kell figyelembe venni.  (3)  Az  állami  vagy  helyi  önkormányzati  többségi  tulajdonban  lévő  érintett  vállalkozások  nettó  árbevételének  kiszámításánál  azt  a  gazdasági  egységet  alkotó  vállalkozást  kell  számításba  venni,  amely  piaci  magatartásának  meghatározásában önálló döntési joggal rendelkezik.  (4)  Vállalkozásrész  esetében  az  azt  értékesítő  vállalkozás  által  az  értékesített  eszközök  és  jogok  hasznosításával  elért  előző  évi  nettó  árbevételt  kell  figyelembe venni.  (5)  A  közösen  irányított  vállalkozás  nettó  árbevételét  egyenlő  arányban  kell  megosztani  az  azt  irányító  vállalkozások  között  oly  módon,  hogy  az  azonos  vállalkozáscsoporthoz  tartozó  vállalkozásokat  az  irányítási  arány  számítása  szempontjából egynek kell tekinteni.  28. § (1) Az összefonódáshoz összeolvadás vagy beolvadás esetén a közvetlen  résztvevő,  minden  más  esetben  a  vállalkozásrészt  vagy  a  közvetlen  irányítást  megszerző köteles ‐ a 24. § alapján ‐ engedélyt kérni.  (2) Az engedély iránti kérelmet a nyilvános ajánlati felhívás közzétételének, a  szerződés  megkötésének  vagy  az  irányítási  jog  megszerzésének  időpontjai  közül a legkorábbitól számított harminc napon belül kell benyújtani.  (3)  A  hitelintézetek,  valamint  a  biztosítóintézetek  összefonódása  esetén  az  engedély  iránti  kérelmet  a  külön  jogszabályban  meghatározott  felügyeleti  szerv  engedélye  iránti  kérelemmel  azonos  időpontban  kell  benyújtani  a  Gazdasági Versenyhivatalhoz.  29.  §  A  vállalkozásoknak  a  24.  §  szerinti  összefonódását  eredményező  szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.  30.  §  (1)  Az  engedély  iránti  kérelem  elbírálásakor  mérlegelni  kell  az  összefonódással  járó  előnyöket  és  hátrányokat.  Ennek  során  vizsgálni  kell  különösen  a) az érintett piacok szerkezetét; az érintett piacokon fennálló vagy lehetséges  versenyt,  a  beszerzési  és  az  értékesítési  lehetőségeket;  a  piacralépés  és  a  piacról történő kilépés költségeit, kockázatait, valamint műszaki, gazdasági és  jogi  feltételeit;  az  összefonódás  várható  hatását  az  érintett  piacokon  folyó  versenyre; 

88

b)  az  érintett  vállalkozások  piaci  helyzetét  és  stratégiáját,  gazdasági  és  pénzügyi  képességét,  üzleti  magatartását,  bel‐  és  külpiaci  versenyképességét,  illetve ezek várható változásait;  c) az összefonódásnak a szállítókra, az üzletfelekre és a fogyasztókra gyakorolt  hatását.  (2) A Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha  ‐  az  (1)  bekezdésben  foglaltakat  figyelembe  véve  ‐  az  összefonódás  nem  csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon (14. §), különösen  gazdasági  erőfölény  létrehozása  vagy  megerősítése  következményeként.  Amennyiben  a  23.  §  (1)  bekezdésének  c)  pontja  szerinti  közös  vállalkozás  létrehozásának  célja  vagy  hatása  a  létrehozó  vállalkozáscsoportok  piaci  magatartásának  összehangolása,  akkor  az  összefonódást  a  17.  §  alapján  kell  elbírálni.  (3) Az összefonódás hátrányos hatásainak mérséklése érdekében a Gazdasági  Versenyhivatal  határozatában  előzetes  vagy  utólagos  feltételt,  illetve  kötelezettséget  írhat  elő,  így  különösen  megfelelő  határidő  megállapításával  előírhatja  egyes  vállalkozásrészek  vagy  egyes  vagyontárgyak  elidegenítését  vagy a valamely közvetett résztvevő felett gyakorolt irányítás megszüntetését.  (4)  Az  engedély  előzetes  feltételhez  kötése  esetén  az  engedély  a  feltétel  teljesülésével  válik  hatályossá.  Az  utólagos  feltételhez  kötött  engedély  megadásától  hatályos,  azonban  a  feltétel  nem  teljesülése  esetében  hatályát  veszíti.  (5)  Az  összefonódáshoz  adott  engedély  kiterjed  mindazokra  a  versenykorlátozásokra,  amelyek  az  összefonódás  megvalósításához  szükségesek.  31.  §  Ha  a  versenyfelügyeleti  eljárás  során  megállapítást  nyer,  hogy  az  engedély  nélkül  létrehozott  ‐  a  24.  §  szerint  egyébként  engedélyköteles  ‐  összefonódás  nem  lett  volna  engedélyezhető,  a  Gazdasági  Versenyhivatal  határozatában  megfelelő  határidő  megállapításával  előírja  az  egyesült  vállalkozások  vagy  vagyon‐,  illetve  üzletrészek  különválasztását,  elidegenítését,  vagy  a  közös  irányítás  megszüntetését,  vagy  más  kötelezettséget írhat elő a hatékony verseny helyreállítása érdekében.  32.  §  (1)  A  Gazdasági  Versenyhivatal  a  30.  §  alapján  hozott  határozatát  visszavonja, ha  a)  a  bíróság  által  felül  nem  vizsgált  határozatban  az  engedély  megadása  a  döntés szempontjából fontos tény félrevezető közlésén alapul, vagy  b)  a  kötelezett  vállalkozás  nem  teljesítette  a  határozatban  előírt  valamely  kötelezettséget. 

89

(2)  A  Gazdasági  Versenyhivatal  a  30.  §  alapján  hozott  határozatát  módosíthatja,  ha  a  kötelezett  a  határozatban  előírt  valamely  kötelezettséget  nem teljesítette, illetve feltételnek nem tud eleget tenni, de a mulasztás neki fel  nem róható okra vezethető vissza.  (3)  Az  (1)  bekezdés  a)  pontjában  foglalt  esetben  a  határozat  a  közlésétől  számított öt éven belül vonható vissza.        IX.2. Versenytörvénybe ütköző esetek     

Százmillió  forint  kártérítést  követel  a  hazai  pénzszállító  piac  első  számú  szereplője,  a  Group  4  Securitas  Kft.  a  kormány  biztonsági  cégének  tartott  Defendtől.  Utóbbi  ugyanis  1999  végén  és  2000  elején  egy‐két  hét  leforgása  alatt  ‐  a  Group  4  szerint  ‐  hamis  ígéretekkel  elcsábította  a  dán  tulajdonú  vállalkozás  200  munkavállalóját,  hogy  ellehetetlenítse  konkurensét.  A  Defend  szerint ez nem fedi a valóságot.  Bírósághoz  fordult  a  hazai  pénzszállítói  piac  legalább  50  százalékát  birtokló  Group 4 Securitas Kft., mert a társaság igazgatója szerint az egykori hírszerző  tiszt,  Földi  László  vezette  Defend  a  közelmúltban  többször  is  megsértette  az  üzleti  élet  írott  és  íratlan  játékszabályait.  Kecskeméti  Sándor  lapunknak  elmondta:  1999  végén  és  2000  elején  egy‐két  hét  leforgása  alatt  a  Defend  hamis  ígéretekkel,  elsősorban  magas  fizetések  kilátásba  helyezésével  elcsábította  a  Group  4  kétszáz  munkavállalóját.  Így  akarták  ellehetetleníteni  cégét,  illetve  elcsábítani  a  jelentősebb  üzleti  partnereiket,  köztük  az  OTP‐t.  Egyik‐másik  dolgozót  még  arra  is  rávették,  hogy  csempésszék  ki  volt  munkahelyükről  azokat  az  adathordozókat,  amelyek  a  legfontosabb  céginformációkat  tartalmazták.  Az  akciót  azonban  nem  koronázta  siker  a  Defend számára, ugyanis a Group 4 talpon maradt. Jelentős kiadások árán, de  pótolni  tudta  az  eltávozott  dolgozókat.  "A  Defendet  tisztességtelen  piaci  magatartással  vádoljuk,  és  százmillió  forint  kártérítést  követelünk  a  társaságtól"  ‐  hangsúlyozta  az  igazgató.  A  Fővárosi  Bíróságon  zajló  per  során  tegnap  a  tanúkat  hallgatták  meg.  Köztük  azt  a  biztonsági  munkatársat,  aki  "átigazolt"  a  Defendhez,  de  rövidesen  visszatért  eredeti  munkahelyére.  Egyebek  mellett  arról  tájékoztatta  a  Bíróságot,  miszerint  a  Defend  titkosszolgálati  módszereket  is  bevetett,  hogy  padlóra  küldje  a  Group  4‐et.  Kecskeméti  Sándor  közölte:  a  Földi  László  vezette  vállalkozásnak  nem  ez  volt  az  egyetlen  támadása  a  Group  4  ellen.  Tavaly,  amikor is vállalata megvásárolta a Banktech Rt.‐t, a Defend magához édesgette  annak  egyik  vezetőjét,  aki  aztán  mindent  megtett,  hogy  a  társaság  üzleti  partnereit elvtelenül megszerezze új munkaadójának.  Hajda Iván, a Defend Kft. 

90

igazgatóhelyettese  szerencsétlennek  tartja,  hogy  Kecskeméti  valótlan  adatokkal  halmozza  el  a  sajtót,  s  így  próbál  nyomást  gyakorolni  a  független  magyar  bíróságra.  Az  át‐  majd  visszaigazolt,  most  tanúvallomást  tett  dolgozóról szólva kifejtette: az, hogy az illető nem volt sokáig defendes, nem a  véletlennek köszönhető. Mint ahogy az sem, hogy most ő a koronatanú. Hajda  Iván  elmondta,  a  Group  4  eddig  három  esetben  kezdeményezett  eljárást  cége  ellen különböző jogi fórumokon. Ebből már kettőt jogerősen elveszített.    "Egy  éve  érzékeljük,  hogy  a  Group  4  és  igazgatója  mindent  elkövet  lejáratásunk érdekében ­ tájékoztatott Hajda Iván ­ Kecskeméti még attól  se  riadt  vissza,  hogy  hamis  adatokkal  vezesse  félre  a  rendőrséget  egy  általa  kreált  ügyben.  Feljelentette  két  pénzszállítónkat  azért,  mert  azok  állítólag  Hortobágy  közelében  le  akarták  szorítani  a  főútról  a  Group  4  páncélozott járművét. Ez mondanom sem kell, nem volt igaz."  Piaci  erőfölénnyel  való  visszaélés  gyanújával  indított  vizsgálatot  az  IBM  ellen az Európai Bizottság  Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot múlt hétfőn az  IBM  ellen  az  Európai  Bizottság.  A nagyteljesítményű  számítógépes  hardverek  legfőbb gyártója a Microsoftot és szövetségeseit vádolja az eljárás miatt, mivel  szerinte azok így próbálnak rossz piaci helyzetükön javítani.  Két  területen  indította  meg  hétfőn  az  IBM  elleni  formális  vizsgálatot  a  Bizottság,  mindkettő  a  nagy  teljesítményű  szuperszámítógépek  (az  úgynevezett  nagygépek,  angolul  mainframe‐nek  nevezett  berendezések)  piacára  irányul.  Az  egyik  eljárás  annak  felderítését  célozza,  vajon  a  világ  második  legértékesebb  márkanevével  rendelkező  cég  (az  első  a  Coca‐Cola)  valóban megsértette‐e a közösségi versenyjogot azzal, hogy a mainframe‐ekre  írt  operációs  rendszereinek  eladását  maguknak  a  mainframe‐eknek  az  értékesítéséhez  kötötte.  A  másik  vizsgálat  révén  a  Bizottság  azt  szeretné  tisztázni, hogy a nagygépek szervizelése során az IBM nem alkalmaz‐e negatív  diszkriminációt  a  mainframe‐ek  eladási  piacán  jelen  lévő  versenytársaival  szemben.  Az  első  eljárást  a  T3  és  a  Turbo  Hercules  szotverfejlesztő  cégek  panasza  alapján  indította  meg  Brüsszel,  a  másodikat  saját  kezdeményezésre.  Az  IBM  ennek  dacára  azonnal  egyik  legnagyobb  versenytársát,  a  Microsoftot  vádolta  meg az ügyben. „Egyes versenytársaink, akik képtelenek voltak a piacon nyerni  az alapvető innovációkba történő befektetések révén, most azt akarják, hogy a  piacszabályozó hatóságok teremtsenek számukra olyan piaci pozíciót, amelyet  ők egyébként nem érdemeltek meg” – olvasható az IBM közleményében. A New  York állambeli Armonk‐ban székelő cég szerint „semmi alapja nincs azoknak az  állításoknak, amelyeket a Microsoft és szatellit vállalatai fogalmaztak meg”.  A  Microsoft  azonnal  visszautasította  a  vádat.  Szóvivője  úgy  fogalmazott,  hogy  cége  valóban  sok  befektetést  hajt  végre  olyan  újonnan  piacra  lépő  vállalatokban,  mint  amilyen  a  T3,  de  az  IBM  ellen  benyújtott  T3‐panaszhoz 

91

semmi  köze  nincs.  Ennek  dacára  a  Microsoft  is  egyetért  a  T3  azon  meggyőződésével,  hogy  a  nagygépek  piacán  a  vásárlóknak  „nagyobb  választékra és nagyobb nyitottságra” lenne szükségük – hangoztatta a szóvivő.  Azt  is  hozzátette,  hogy  az  ő  ügyfeleik  rendszeresen  visszatérő  igénye  lenne  a  nagyobb  interoperabilitás  (együttműködési  képesség)  megteremtése  a  mainframe‐ek és „más platformok” között.  A  Bizottság  hangsúlyozta:  a  vizsgálatok  megindítása  nem  jelenti  azt,  hogy  máris  bizonyítékok  állnának  rendelkezésre  a  jogsértésről.  Azt  is  aláhúzta  azonban, hogy a panaszok elég súlyosak a formális vizsgálat megindításához. A  vádak  szerint  ugyanis  a  mainframe‐ek  és  az  operációs  rendszerek  árukapcsolásával  az  alternatív  fejlesztőket  gyakorlatilag  kizárta  a  piacról  a  tavaly  103,6  milliárd  dolláros  forgalmat  lebonyolító  és  12,3  milliárd  dollár  nettó  profitot  termelő  IBM.  Elképzelhető,  hogy  hasonló  hatással  járt  a  szervizelési  szolgáltatások  terén  alkalmazott  diszkrimináció  is,  főleg  annak  révén,  hogy  a  kizárólag  az  IBM‐től  beszerezhető  alkatrészeket  versenytársainak korlátozottan vagy csak késve szállítja a cég.  A  mainframe‐ek  világpiacának  teljes  tavalyi  forgalmát  8,5  milliárd  euróra  becsülik  a  szakértők,  ebből  az  Európai  Gazdasági  Térség  mintegy  3  milliárd  eurót  hasít  ki.  Ilyen  nagy  teljesítményű  gépeket  elsősorban  kormányzati  intézmények, nagyvállalatok és bankok használnak hatalmas mennyiségű adat  tárolására és feldolgozására.  Az  Európai  Bizottság  az  elmúlt  években  több  jelentős  ügyben  is  fellépett  a  számítástechnika amerikai nagyágyúinak versenyjogot sértő viselkedése ellen.  A Microsoftot három alkalommal összesen 1,68 milliárd euróra bírságolta meg  piaci  erőfölényével  való  visszaélés  miatt,  az  Intelt  pedig  tavaly  hasonló  okból  1,06 milliárd euróra büntette meg. Ez utóbbi határozat volt az EU történetének  eddigi  legnagyobb  egyedi  versenyügyi  bírsága.  Tavaly  a  Microsoft  egy  másik  versenysértési  ügyben  (a  böngészőprogramok  körüli  vitában)  már  inkább  a  Bizottsággal  való  megegyezést  választotta,  hogy  elkerülje  az  újabb  Versenyhivatali vizsgálat az üzemanyag piacokon ‐ Visszaélt a MOL gazdasági  erőfölényével? ‐ A GVH eljárást indított  A Gazdasági  Versenyhivatal  (GVH)  eljárást  indított  a  MOL  Magyar  Olaj‐és  Gázipari  Nyrt.  (MOL)  ellen  gazdasági  erőfölénnyel  való  visszaélés  tilalmának  feltételezett megsértése miatt.  A  GVH  fontosnak  tartja,  hogy  versenyfelügyeleti  hatáskörében  eljárva  a  piaci  verseny  fenntartásához  fűződő  közérdek,  továbbá  a  fogyasztók  védelme  érdekében időről‐időre vizsgálja a magyar gazdaság jelentős szereplőinek piaci  magatartását, amennyiben azok felvethetik a verseny korlátozásának gyanúját.  Az üzemanyagárak alakulása a GVH szerint számos tényező együttes hatásával  magyarázható,  így  azokat  befolyásolja  többek  között  a  jövedéki  adó  mértékének, a kőolaj világpiaci árának, valamint a forint dollárhoz viszonyított  árfolyamának  változása  is.  Az  üzemanyagárak  elmúlt  időszakban  történt  szignifikáns  változásai  ugyanakkor  felvetik  azt  a  kérdést,  hogy  mindez 

92

mennyiben  vezethető  vissza  a  fent  említett  tényezőkre,  illetve  ehhez  mennyiben  járul  hozzá  a  MOL  esetleges  gazdasági  erőfölényén  alapuló  indokolatlan  árazása.  Ezen  okok  elkülönítését  a  GVH  szükségesnek  tartotta  versenyfelügyeleti  eljárás  keretében  megvizsgálni,  ezért  2010.  május  11‐én  versenyfelügyeleti  eljárást  indított  a  MOL‐lal  szemben,  mivel  észlelései  és  a  rendelkezésre álló piaci információk alapján felmerült annak a gyanúja, hogy a  MOL  üzemanyagpiacokon  2006.  január  1.  óta  alkalmazott  nagykereskedelmi  árai  túlzottan  magasnak  minősülnek,  amelynek  érezhető  hatása  lehet  a  kiskereskedelmi árakra is.  A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a  vállalkozás  a  jogsértést  elkövette.  Az  eljárás  a  tények  tisztázására  és  ezen  keresztül  a  feltételezett  jogsértés  elkövetésének  bizonyítására  irányul,  amely  magában  foglalja  az  erőfölény  és  a  visszaélésszerűség  vizsgálatát  is.  A  versenytörvény  szerint  az  eljárás  befejezésének  határideje  6  hónap,  amely  azonban  –  az  ügy  bonyolultságától  függően  –  két  alkalommal  legfeljebb  6  hónappal meghosszabbítható.  Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj‐ 50/2010.  Hazai előzmények  A  GVH  a  MOL  piaci  tevékenységét  az  elmúlt  15  évben  közel  húsz  versenyfelügyeleti  eljárásban  vizsgálta,  amelyek  nagy  része  a  MOL  akvizíciós  tevékenységével,  vagy  egyes  üzletágainak,  leányvállalatainak  kiszervezésével  volt  kapcsolatos.  A  GVH  a  MOL‐lal  szemben  két  erőfölényes,  egy  versenykorlátozó  megállapodásra  vonatkozó,  valamint  egy  fogyasztói  döntések  tisztességtelen  befolyásolásának  tilalmába  ütköző  magatartással  kapcsolatos  eljárást  folytatott  le,  melyeket  a  versenyhivatal  jogsértés  megállapítása nélkül zárt le.  A GVH a MOL árazási magatartását eddig két alkalommal (a Vj‐152/2000. és a  Vj‐33/2004. számú eljárásokban) vizsgálta. A MOL nagykereskedelmi árazását  vizsgáló  Vj‐152/2000.  számú  versenyfelügyeleti  eljárást  2001  januárjában  lezáró  határozatban  a  GVH  nem  állapított  meg  túlzó  árazást,  mint  gazdasági  erőfölénnyel  való  visszaélést,  habár  a  MOL  nagykereskedelmi  piacon  fennálló  erőfölényes  helyzete  a  versenyhivatal  szerint  fennállt.  A  Vj‐33/2004  számú  ügyben  2004.  október  12‐én  született  határozatában  a  GVH  ismételten  megállapította  a  MOL  gazdasági  erőfölényét  az  üzemanyag  Magyarország  területére  kiterjedő  nagykereskedelmi  piacán,  de  a  2000‐ig  bezárólag  alkalmazott árakat nem minősítette túlzónak. A szakértői számítások szerint a  vizsgált  időszak  egészét  tekintve  a  motorbenzin  esetében  kb.  8  százalékkal,  a  gázolaj  esetében  pedig  kb.  12  százalékkal  voltak  magasabbak  a  tényleges  nagykereskedelmi  árak  a  költségalapon  számított  nagykereskedelmi  áraknál,  amely  alapján  a  GVH  nem  látta  megállapíthatónak  a  túlzottan  magas  üzemanyagárakat.  A  MOL  akvizíciói  közül  versenyfelügyeleti  szempontból  a  legfontosabbak  a  MOL  Tiszai  Vegyi  Kombinát  Rt.  (TVK)  feletti,  valamint  a  MOL  Slovnaft  a.s. 

93

feletti irányításszerzései voltak, amelyeket a GVH engedélyezett (Vj‐100/2001.  és  Vj‐158/2002.  számú  eljárások).  Piaci  szempontból  ugyancsak  fontosnak  tekinthető,  így  külön  kiemelendő  a  MOL‐nak  a  BP  magyarországi  gázipari  leányvállalata,  a  BP  Gas  Magyarország  Kft.  feletti  irányításszerzése  (Vj‐ 44/1999.), a MOL INA Industrija Nafta d.a. feletti, Horvát Köztársasággal közös  irányításszerzése  (Vj‐125/2003.),  továbbá  a  Shell  Romania  S.R.L.  felvásárlása  (Vj‐203/2004.).  A GVH a Vj‐100/2001. számú eljárásban azt vizsgálta, hogy a MOL ténylegesen  rendelkezett‐e  irányítási  jogokkal  a  TVK  felett,  illetve  ehhez  kapcsolódóan  a  GVH  foglalkozott  a  MOL  TVK  feletti  irányításszerzéssel  megvalósuló  összefonódásának  engedélyezésére  vonatkozó  kérelmével  is.  A  GVH  2001.  november  7‐i  határozatában  megállapította,  hogy  a  TVK  igazgatóságában  többségben  vannak  a  MOL  munkavállalói,  ami  azt  eredményezi,  hogy  a  MOL  ténylegesen  képes  a  TVK  döntéseinek  meghatározó  befolyásolására.  Ezek  alapján  a  versenyhivatal  úgy  ítélte  meg,  hogy  a  MOL  tényleges  irányítással  rendelkezik a TVK felett, amely a vállalkozások összefonódását eredményezi. A  GVH álláspontja továbbá az volt, hogy – jóllehet külön‐külön egyetlen érintett  árupiacon  sem  jön  létre  vagy  erősödik  meg  gazdasági  erőfölényes  helyzet  –  összességében  erősödik  a  vállalkozáscsoport  vagyoni,  pénzügyi  és  jövedelmi  helyzete,  és  ez  értelemszerűen  kihathat  az  egyes  árupiacokra  is.  A  versenyhivatal azonban az ebből adódó hátrányokat lényegesen meghaladónak  ítélte azt, hogy az összefonódás nem csekély hatékonysági előnyöket is hordoz  magában  a  vertikális  integrációból  adódóan,  így  összességében  az  összefonódást engedélyezte.  A  Slovnaft  a.s.  feletti  irányítászerzés  előzményeként  a  GVH  a  Vj‐70/2000.  számú eljárásban 2000. szeptember 1‐jén engedélyezte, hogy a MOL a Slovnaft  a.s.  felett,  az  azt  irányító  Slovintegra  a.s.  és  Slovbena  a.s.  (S&S)  gazdasági  társaságokkal  közösen  irányítást  szerezzen.  A  tranzakció  keretében  a  MOL  jogosulttá vált a Slovnaft részvényei 36,2 százalékának alaptőke‐emelés, illetve  adásvétel  útján  történő  megszerzésére,  továbbá  vételi  opciót  szerzett  a  Slovnaft részvényei 51 százalékára vonatkozóan.  A  Slovnaft  a.s.  feletti  egyedüli  irányítást  a  MOL  két  évvel  később,  az  S&S‐sel  2002.  november  23‐án  kötött  részvényvásárlási  szerződéssel  szerezte  meg,  amelyet  a  GVH  a  Vj‐158/2002.  számú  eljárásban,  2003.  január  21‐én  engedélyezett.  Az  eljárás  során  a  GVH  úgy  ítélte  meg,  hogy  habár  a  MOL  erőfölényes  helyzete  –  figyelembe  véve  a  korábbi,  Vj‐152/2000.  számú  versenyfelügyeleti  eljárás  megállapításait,  és  a  TVK  MOL  általi  időközben  történt  felvásárlását  is  –  továbbra  is  fennállt,  a  piaci  körülményekben  a  tranzakció  hatására  nem  történtek  olyan  változások,  amelyek  a  MOL‐csoport  gazdasági  erőfölényes  helyzetének  erősödése  irányába  mutattak  volna.  Így  a  GVH úgy vélte, hogy az üzemanyagokon kívüli kőolajfeldolgozóipari termékek  és  a  poliolefinek  esetében  a  MOL‐csoport  az  összefonódást  követően  sem  került  gazdasági  erőfölényes  helyzetbe,  és  a  magyarországi  üzemanyag‐ kiskereskedelem  tekintetében  sem  történt  hátrányos  változás  a  versenyhelyzetben.  A  GVH  továbbá  azon  az  állásponton  volt,  hogy  az  üzemanyag  nagykereskedelmi  piacokon  az  erőfölény  erősödése  egyrészt  nem 

94

túl  jelentős,  másrészt  a  piaci  helyzetben  2000  és  2002  között  bekövetkezett  változások  egyértelműen  a  MOL‐csoport  gazdasági  erőfölényének  gyengülése  irányába  mutattak,  így  a  fentiek  alapján  engedélyezte,  hogy  a  MOL  egyedüli  irányítást szerezzen a Slovnaft a.s. felett.  Esetleges  versenykorlátozó  magatartása  miatt  a  MOL  egyszer  került  a  GVH  látóterébe. A Vj‐163/2005. számú versenyfelügyeleti eljárásban 2006. március  16‐án  hozott  határozatában,  a  versenyhivatal  nem  találta  jogsértőnek  a  Prímagáz Hungária Ipari és Kereskedelmi Rt, a Total Hungaria Kft, a MOL és a  Shell  Gas  Hungary  Kereskedelmi  Rt  azon  magatartását,  miszerint  a  fenti  vállalkozások  az  alumínium  gázpalackok  minőségére  vonatkozó  közlemények  kiadásával,  továbbá  a  Közép‐Európai  Gázterminál  Rt  vezérigazgatójának  a  Magyar  PB  Gázipari  Egyesületéből  történő  kizárásával,  illetve  az  acél  gázpalackok  becserélésére  hirdetett  egyeztetett  akcióikkal  a  Közép‐Európai  Gázterminál Rt palackos PB‐gáz piacáról való kiszorítására törekedtek volna. 

X. Externáliák      Ahogy  azt  már  könyvünk  elején  említettük,  a  mikroökonómiában  is  fontos  szerep  hárul  az  államra.  Célja  a  piaci  kudarcok  kezelése,  a  piaci  kudarcok  okozta  károk,  hátrányok  csökkentése.  A  piaci  kudarcok  első  nagy  csoportját,  melyben a hatékony piaci mechanizmusok a tökéletlen verseny miatt sérülnek,  kárt okozva ezzel a fogyasztóknak és az államnak, már részletesen tárgyaltuk.  A továbbiakban az externáliák és közjavak problematikájával foglalkozunk, és  vizsgáljuk  meg  ezek  társadalmi‐gazdasági  hatásait,  mutatunk  rá  a  gazdaságvédelemmel való kapcsolatukra.   A gazdasági szereplők együttműködése a modern gazdaságokban legtöbbször  írásos  adás­vételi  szerződés  formájában  történik.  Ez  pontosan  megfogalmazza, hogy milyen szolgáltatás nyújtása illetve igénybevétele képezi  a szerződés tárgyát. Kifejezi a két fél önként vállalt részvételi hajlandóságát az  adott  tranzakcióban,  meghatározza  a  szerzett  jogokat  és  kötelezettségvállalásokat.  Ezek  a  jogok  és  kötelezettségek  mindkét  félre  úgynevezett tranzakciós költségeket rónak. Természetesen mindkét gazdasági  aktor  (vagy  ha  úgy  tetszik  játékos)  saját  helyzetének  optimalizálására,  kifizetéseinek maximalizálására törekszik. Ez azt jelenti, hogy játékosaink csak  azon  költségek  megfizetésében  érdekeltek,  melyek  a  tranzakciók  során  ráhárultak.  Ezek  azok,  melyek  a  két  fél  közti  szerződésben  pontosan  tisztázottak, rögzítettek. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy ezen tranzakciók  tovagyűrűző  hatásaként  hat  a  szerződésben  nem  szereplő  harmadik  fél  gazdasági,  jóléti  körülményeire.  Ezt  nevezzük  külső  gazdasági  hatásnak  (externália), mely kedvezően és kedvezőtlenül is befolyásolhatja a harmadik  fél helyzetét.   „Külső  gazdasági,  vagyis  túlcsordulási  hatás  következik  be,  amikor  a  termelés  vagy  a  fogyasztás  járulékos  költségeket  vagy  előnyöket  okoz  másoknak, mégpedig úgy, hogy azokat okozóik nem fizetik meg. A külső  gazdasági  hatás  a  gazdaság  egyik  szereplőjének  magatartása  által  egy  másik szereplő  jólétében  előidézett  olyan hatás,  amely nem jelenik meg  piaci tranzakciókban.” (Samuelson és Nordhaus (1998)  

95

Az  externáliát  előidéző  tranzakciókat  az  externália  forrásának,  az  extern  hatás által érintett tevékenységet pedig az externália tárgyának nevezzük.    A  valós  világban,  a  valós  gazdaságban  az  externália  gyakori  jelenség,  mi  magunk  is  nyilván  számtalanszor  találkoztunk  ezekkel  akár  a  hétköznapi  életünk  során  is.  Az  összefirkált  házfalak,  járművek,  a  szeméthegyekkel  tarkított kiránduló utak, pihenők, a szomszéd házban működő asztalosműhely,  éjszakai  szórakozóhely,  a  közelünkbe  telepített  szemétégető,  a  megépült  elkerülő  utak,  a  kilátásunkat  eltakaró  (de  legalább  árnyékot  adó)  emeletes  épületek  mind‐mind  pozitívan  vagy  negatívan  befolyásolják  közérzetünket,  hasznosságunkat,  növelik  vagy  csökkentik  tényleges  költségeinket.  Vidéki  házunkból csodás kilátás nyílt a szemközti domboldalra, ám a szomszéd telken  (természetesen  a  miénknél  jóval  nagyobb)  ház  épült.  Közérzetünk  romlott,  hasznosságunk csökkent a kilátás eltűnésével, ám mindeközben a délutáni tűző  nap  elől  hűs  árnyékot  biztosít,  és  így  megspóroljuk  egy  esetleges  légkondicionáló  berendezés  beszerelését,  azaz  nyári  villanyszámlánkra,  költségeinkre ez jótékony hatással lesz.      Nyüzsgő,  zajos,  szennyezett  levegőjű  Budapestünkből  gyakran  vágynak  ki  emberek  a  vidék  csendjébe,  madárcsicsergős  nyugalmába,  a  friss  levegőre.  Tegyük fel, hogy szereplőnk vásárol egy kis nyaralót magának a domboldalban  és minden hétvégéjét itt tölti, ahol végre regenerálódhat a rohanó hétköznapok  után. A nyaraló ára legyen 10 millió forint. Mi történik azonban akkor, ha a sors  furcsa  fintora  által  nyaralójától  300  méterre  halad  el  az  új  autópálya  nyomvonala.  Vége  a  nyugalomnak,  vége  a  csendnek,  a  jó  levegőnek.  A  tulajdonosnak jelentősen csökken a hasznossága, hiszen nyaralója éppen azt a  funkciót nem tölti be, amiért azt megvette. Ezen kívül konkrét anyagi hátránya  is származik belőle, hiszen nyaralójának értéke jelentősen lecsökken, akár több  millió forintos kárt okozva tulajdonosának. Felmerül hát a kérdés, hogy ezeket  a  tranzakciós  költségeket  ki  és  hogyan  téríti  majd  meg.  Ugyanez  a  történet  szemlélhető  más  szemszögből  is.  Ha  ez  a  ház  nem  nyaraló,  hanem  állandó  lakhely,  akkor  tulajdonosának  ez  hasznot  is  hozhat.  A  megépült  autópálya  gyorsan megközelíthetővé tesz munkahelyeket, infrastruktúrát hoz magával, és  az  évek  óta  tartó  kilátástalan  munkanélküliség  végre  megszűnik.  Példáinkból  láthatjuk,  hogy  egy  adott  gazdasági  tranzakció  a  harmadik  kívülálló  félnek  növelheti és csökkentheti is tranzakciós költségeit, megítélése tehát korántsem  objektív.       X.1. Az externáliák csoportosítása      Az  externáliák  többféleképpen  csoportosíthatóak.  Megkülönböztethetünk  pozitív és negatív, valamint termelői és fogyasztói externáliát.    Pozitív  extern  hatás  esetén  az  externália  forrásának  tekintett  termelői  tevékenység  illetve  szolgáltatás  hasznosság  többletet  és/vagy  költségcsökkentést eredményezhet az externália kedvezményezettjének.    

96

Negatív  externália  esetén  az  externália  forrásának  tekintett  termelői  tevékenység  illetve  szolgáltatás  költségnövekedést  és/vagy  hasznosság  csökkenést  okoz  az  externália  kárvallottjának.  A  pótlólagosan  jelentkező  költségek  részben  alternatív  költségként  értelmezhetőek,  hiszen  azok  nem  feltétlenül  tényleges  kifizetésekben  jelennek  meg,  hanem  hasznosság  elmaradást is jelenthetnek.    Termelői  externáliáról  akkor  beszélhetünk,  ha  valamilyen  termelőtevékenység, termelő szolgáltatás az, ami az extern hatást előidézi.    Fogyasztói  externália  esetében  pedig  valamilyen  fogyasztói  tevékenység  következménye a negatív illetve pozitív extern hatás létrejötte.   Ahogy  azt már  említettük  a  pozitív  és  negatív  externáliák  megkülönböztetése  illetve  megítélése  korántsem  egyértelmű,  különösen  nehéz  ez  a  fogyasztói  externáliák esetében.   X.2. Az extern hatások jóléti vesztesége      A  gazdaság  szereplői,  mint  azt  már  említettük  alapvetően  önérdekkövetőek,  így például a termelés optimumának meghatározásakor egyéni költségeiket és  egyéni  hasznosságaikat,  bevételeiket  veszik  figyelembe.  Ám  ha  ezen  termelői,  szolgáltatói  tevékenységek  társadalmi  szinten  költség  illetve  hasznosságváltozást  idéznek  elő,  az  egyéni  és  társadalmi  optimum  pontok  eltérhetnek egymástól.   Negatív externália esetén a társadalmi optimum kisebb lesz, pozitív externália  esetén a társadalmi optimum nagyobb lesz az egyéninél. Mindkét esetben jóléti  veszteségek  keletkeznek,  melynek  megszüntetése  tehát  társadalmi  érdek.  Feladatunk  tehát  ezen  külső  gazdasági  hatások  belsővé  tétele,  vagy  a  közgazdaságtan szaknyelvén: az externáliák internalizálása.       X.3. Az externáliák internalizálása      X.3.1. Az adózás és szubvenció      Két különböző megoldási technikával találkozhatunk.   A. C. Pigou volt az, aki először vetette fel az externáliák internalizálását, vagyis  azt,  hogy  az  externális  költségeket  az  adózás  eszközével  közvetítsük  a  vállalkozások  felé.  Mivel  a  vállalat  figyelmen  kívül  hagyja  a  külső  gazdasági  hatások költségeit, termelése meghaladja az optimális szintet. Pigou szerint az  adó  mértékének  akkorának  kell  lennie,  hogy  az  a  vállalatok  termelését  oly  mértékben csökkentse, hogy az a társadalmilag kívánatos mennyiséget érje el.  Pozitív  externália  esetén  Pigou  az  adott  tevékenység  támogatását  javasolja  szubvenciók formájában. Ennek a gondolatmenetnek több hiányossága is van.  Pigou  az  adózás  hatását  a  termelésre  és  a  gazdaságra  kompetitív  feltételek  mellett vizsgálta, miközben a valóságban a korlátozott piaci elmélet uralkodik  és  monopóliumok,  multinacionális  cégek  torzítják  a  szabad  piaci 

97

mechanizmusokat.  Szintén  távol  áll  a  valóságtól,  hogy  egységnyi  termelés  egységnyi  szennyezőanyag  kibocsátással  jár.  Ha  bele  gondolunk,  akkor  ez  erőteljesen  függ  az  adott  technika  színvonalától.  Bár  Magyarországon  is  találkozhatunk  ehhez  hasonló  megoldásokkal,  gondoljunk  csak  a  jövedéki  adóra,  mely  adott  egységre  kivetett  adó,  függetlenül  a  termék  előállításához  kapcsolódó technológiától és szennyezőanyag‐kibocsátástól.  Baumol  és  Oates  amerikai  közgazdászok  egy  hatásosabb  megoldással  kísérleteztek a 70‐es években. Véleményük szerint nem a szennyező termelést,  hanem a szennyezőanyag‐kibocsátást kell adóztatni. Valójában a javaslat nem a  szennyezőanyag‐kibocsátás  mérését  javasolja,  hanem  a  kibocsátás  csökkentését egy társadalmilag meghatározott normaszintre.          X.3.2. A kvótakereskedelem       Ennek  egyik  megnyilvánulási  formája  a  kvótakereskedelem.  Lényege,  hogy  a  Föld  asszimilációs  képessége,  károsanyag  elnyelő  képessége  véges,  így  az  elkövetkezendő  évtizedek  meghatározóak  lesznek.  A  széndioxid  kibocsátás  szintjét  világméretben  határozzák  meg,  amit  aztán  évről  évre  néhány  százalékkal  csökkentenek.  Ezt  a  mennyiséget  osztják  szét  a  kibocsátásért  felelős országok között. Minden ország a számára meghatározott kvóta erejéig  bocsáthat  ki  széndioxidot.  Azok,  akik  nem  használják  fel  a  számukra  meghatározott  mennyiséget,  eladhatják  azoknak,  akik  a  kvótánál  nagyobb  mennyiséget  szándékoznak  felhasználni.  Ez  a  kereskedelem  a  kvótát  fel  nem  használókat  további  csökkentésre  serkenti,  és  az  így  megszerzett  jövedelmet  alternatív, úgynevezett zöld energiaforrások felhasználására fordítva újabb és  újabb  kibocsátás  csökkenés  érhető  el.  A  zöld  energia  egyre  nagyobb  mértékű  felhasználása  pedig  egyre  olcsóbbá  teszi  azt,  megteremtve  a  fosszilis  energia  hordozókkal szembeni versenyképességét.      X.3.3. A megállapodás      Az  internalizálás  további  lehetőségei  közé  tartozik  a  felek  közötti  kölcsönös  megállapodás.  A  valóságban  azonban  az  externália  okozója  ritkán  ismeri  el  felelősségét,  vagy  az  ellentételezés  mértékével  nem  ért  egyet  (tiszai  ciánszennyezés, habzó Rába).       X.3.4. Jogi út      A következő lépés ekkor a pereskedés, ami azonban évekig is elhúzódhat, és az  esetleges kedvező bírói ítélet sem garantálja a kártérítés megfizetését.    

98

  X.3.5. Bürokratikus megoldások      Az  externáliák  kialakulásának  megelőzése  is  lehet  megoldás,  melyet  az  állam  bürokratikus  úton,  törvényekkel,  rendeletekkel  szabályozhat.  Kötelezheti  az  adott  vállalatot  szűrőberendezések  felszerelésére,  esetlegesen  megvonhatja  tőle  a  működési  engedélyt,  illetve  büntetéseket  szabhat  ki  az  előírásokat  megszegőknek.               X.4. Környezetkárosítás, természetrombolás      Sajnos  számtalan  negatív  externália  ellentételezés  nélkül  okoz  károkat  a  harmadik,  szenvedő  félnek.  A  kormányzatok  legjobb  akarata  ellenére  sem  képes  a  költségeiket  minimalizáló,  környezetszennyező,  környezetromboló  cégek  tevékenységét  ellenőrizni,  és  azoknak  gátat  szabni.  Milliárdos  károkat,  veszteségeket  okoznak  az  illegális  szennyezőanyag  elhelyezéssel,  gyakran  radioaktív anyagok nem megfelelő kezelésével, tárolásával. Ezek a veszteségek  nem  mindig  mérhetőek  közvetlenül,  gyakran  csak  áttételesen,  hosszú  évek  multán  jelentkeznek  az  emberi  egészségben  okozott  károkban,  a  növény‐és  állatvilág  pusztulásában,  esetlegesen  mutációjában.  A  rendőrség  és  a  VPOP  képtelen  emberi  és  anyagi  forrásainak  korlátozott  volta,  a  nem  megfelelő  törvényi  háttér,  és  a  nehézkes  bizonyíthatóság  miatt  hatékonyan  dolgozni.  A  vizsgálat  alá  vont  esetek  száma  kevés.  És  még  kevesebb  azon  ügyeknek  a  száma, melyek pozitív eredménnyel zárultak, és a bűnösök valóban elnyerték  méltó büntetésüket.     „A  környezetszennyezés  az  emberi  társadalom  környezetének  kedvezőtlen  irányú  megváltoztatása  a  környezeti  elemek,  levegő,  víz,  talaj  előnytelen  összetétel‐  változásával  és  minőségromlásával  járó  tevékenység,  illetve  jelenség  vagy  maga  az  előnytelen  összetétel‐változást  és  minőségromlást  okozó  anyag.  A  környezetszennyezés  lehet  fizikai  (zajszennyezés,  hőszennyezés,  fényszennyezés),  kémiai  (szennyvíz,  talajszennyezés,  túlzott  agrokemizálás),  vagy  biológiai  természetű  (mesterségesen  átalakított  vagy  tájidegen élőlények alkalmazása)”. (Wikipédia)    A  levegőszennyezés  főbb  formái  a  széndioxid  kibocsátás,  az  ólom  és  szénmonoxid  levegőbe  juttatása.  A  talajszennyezés  leggyakoribb  forrásai  az  illegális  szemétlerakók.  Mivel  az  esetek  többségében  nem  tartják  be  a  környezetvédelmi előírásokat, nehézfémek és toxinok szivároghatnak a talajba.  A  talajt  főleg  rovarirtószerekkel,  növényvédőszerekkel,  műtrágyával,  hulladékokkal, rossz minőségű öntözővízzel szennyezik. Ezeket az anyagokat a  növények felszívják, és rajtuk keresztül az állatok és az emberek szervezetébe 

99

kerülhet.  A  földbe  került  hulladékok  ráadásul  nagyon  lassan  bomlanak  le,  különösen,  ha  nem  tudnak  reakcióba  lépni  a  levegővel  (ami  viszont  a  bűz  terjedését vonja maga után!).     Néhány hulladékfajta lebomlási ideje:    Papír: 2­5 hónap  Tetra Pak: 5 év  Pelenka: 50­100 év  Konzervdoboz: 50­100 év  Zöld üveg: 1 millió év  Műanyag flakon: soha      X.5. A környezetvédelmi törvény    280.  §  (1)  Aki  a  földet,  a  levegőt,  a  vizet,  az  élővilágot,  valamint  azok  összetevőit jelentős mértékű szennyezéssel vagy más módon  a) veszélyezteti,  b) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota  csak beavatkozással állítható helyre,  c) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota  nem állítható helyre,  bűntettet  követ  el,  és  az  a)  pontban  meghatározott  esetben  három  évig,  a  b)  pontban  meghatározott  esetben  öt  évig,  a  c)  pontban  meghatározott  esetben  két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  (2) Aki személyes használatra szolgáló mennyiséget meghaladó, ózonréteget  károsító anyagot vagy ilyen anyagot tartalmazó terméket az ország területére  behoz,  onnan  kivisz,  vagy  azt  forgalomba  hozza,  bűntettet  követ  el,  és  három  évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  (3) Aki a környezetkárosítást gondatlanságból követi el, vétség miatt az (1)  bekezdés  a)  pontja,  illetve  a  (2)  bekezdés  esetén  egy  évig  terjedő  szabadságvesztéssel,  közérdekű  munkával  vagy  pénzbüntetéssel,  az  (1)  bekezdés  b)  pontja  esetén  két  évig  terjedő  szabadságvesztéssel,  közérdekű  munkával  vagy  pénzbüntetéssel,  c)  pontja  esetén  három  évig  terjedő  szabadságvesztéssel büntetendő.  (4)  Az  (1)  bekezdés  a)  pontja,  valamint  a  (3)  bekezdés  első  és  második  fordulata esetén az elkövető nem büntethető, az (1) bekezdés b) pontja esetén  pedig büntetése korlátlanul enyhíthető, ha az első fokú ítélet meghozataláig a  cselekménye  által  bekövetkezett  veszélyt,  illetve  környezetkárosodást  megszünteti, a károsodott környezetet helyreállítja.  (5)  E  §  alkalmazásában  szennyezés:  a  föld,  a  levegő,  a  víz,  az  élővilág,  valamint  azok  összetevői  jogszabályban  vagy  hatósági  határozatban  megállapított kibocsátási határértéket meghaladó terhelése.   

100

1. A környezetkárosítás tényállása keretdiszpozíció. A tényállást tartalommal  kitöltő  egyes  jogszabályok  a  Kvt.,  a  levegő  védelmével  kapcsolatos  egyes  szabályokról  szóló  21/2001.  (II.  14.)  Korm.  rendelet,  a  felszín  alatti  vizek  védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, a felszíni vizek minősége  védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint a  fák védelméről szóló 21/1970. (VI. 21.) Korm. rendelet.    2. A környezetkárosítás törvény szerinti elkövetési tárgyai a föld, a levegő, a  víz,  az  élővilág,  valamint  ezek  összetevői.  A  törvény  a  „környezet,  valamint  környezeti  elemek"  helyett  a  környezeti  elemek  Kvt.  szerinti  meghatározását  külön  felsorolva,  ám  egy  ponton  megszorítva  tartalmazza.  A  törvény  szerint  ugyanis  szükségtelen  a  bűncselekmény  elkövetési  tárgyaként  az  épített  mesterséges környezetet is meghatározni, tekintettel arra, hogy az azt károsító  magatartások  a  Btk.  más  tényállásai  alapján  (rombolás,  műemlék  megrongálása,  kulturális  javak  megrongálása,  rongálás)  is  bűncselekménynek  minősülnek.  A törvény a közrend elleni bűncselekmények fejezet végén található értelmező  rendelkezésben  utal  arra,  hogy  az  egyes  elkövetési  tárgyak  meghatározását  mind a 280. §, mind a 281/A. § vonatkozásában a Kvt. adja meg. A Kvt. szerint a  föld  védelme  kiterjed  a  föld  felszínére  és  a  felszín  alatti  rétegeire,  a  talajra,  a  kőzetekre  és  az  ásványokra,  ezek  természetes  és  átmeneti  formáira  és  folyamataira. A levegő védelme kiterjed a légkör egészére, annak folyamataira  és  összetételére,  valamint  a  klímára.  A  levegő  védelmével  kapcsolatos  egyes  szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet alkalmazásában levegő a  légkör  egésze,  a  munkahelyek  és  a  zárt  terek  levegőjének  kivételével.  Ebből  következik, hogy a levegő védelmével kapcsolatos szabályok az ózonrétegre is  kiterjednek.  A  víz  védelme  a  Kvt.  szerint  kiterjed  a  felszíni  és  felszín  alatti  vizekre,  azok  készleteire,  minőségére  és  mennyiségére,  a  felszíni  vizek  medrére  és  partjára,  a  víztartó  képződményekre  és  azok  fedőrétegeire,  valamint  a  vízzel  kapcsolatosan  ‐  jogszabályban  vagy  hatósági  határozatban  ‐  kijelölt  megkülönböztetett  védelem  alatt  álló  (védett)  területekre.  Az  élővilág  védelme  ‐  az  ökológiai  rendszer  természetes  folyamatainak,  arányainak  megtartása  és  működőképességének  biztosítása  figyelembevételével  ‐  valamennyi élő szervezetre, azok életközösségeire és élőhelyeire terjed ki.    Az  összetevő  fogalmát  nem  határozzák  meg  a  szaktörvények.  Az  összetevő  „anyagi”  rendszer  esetén  jelenti  annak  kémiai  összetételét,  ami  levegő  esetében  könnyebben  meghatározható,  víz  (pl.  ásványvíz)  és  talaj  esetében  már  nem  „egységesíthető”,  de  az  adott  helyre  jellemző,  igen  változatos  vegyi  összetételt  jelent.  Bármely  területen  műszakilag,  méréssel  egyértelműen  meghatározható  az  eredeti,  természetes  összetétel  és  az  emberi  beavatkozás  (beleértve a szennyezés) hatása. Az anyagi összetétel fogalmán túl, a víznek, a  földnek, illetve általában az élővilágnak is vannak részei, elemei (nem a kémiai  elem fogalmában, hanem az egyed, a rész értelmében). Az anyagi összetevőkön  kívül az adott helyet egy másiktól megkülönbözteti az ott található növényi és  állati populáció. A biológiai összetétel ‐ amennyiben nincs környezetkárosítás  és  szennyezés  ‐  még  sokkal  nagyobb  változatosságot  mutat,  mint  az  anyagi,  illetve kémiai összetétel.   

101

Mindezek alapján egy adott területen egy környezeti elem anyagi, illetve vegyi  vagy  biológiai  összetétele  külső  behatásra  megváltozhat.  Természetesen  vannak  természeti  folyamatok  is,  melyek  az  összetétel  változását  eredményezik. Ilyen lenne például, ha egy kristálytiszta természetes víz (folyó  vagy tó) oxigén tartalma a hőmérséklettől függően változna, ami időjárásfüggő,  de  mindig  egyensúlyi  folyamat.  A  biológiai  összetétel  változására  példa  a  költöző  madarak,  a  vándorló  állatok,  vagy  a  helyben  maradó,  de  télen  kis  aktivitást  mutató  bogarak  megfigyelhetősége  évszaktól  függően.  Ezek  is  természetes,  egyensúlyi  folyamatok.  Az  emberi  beavatkozások  általában  nem  egyensúlyi  folyamatok,  azoknak  van  egy  olyan  mértéke,  melyet  az  adott  természeti közeg már nem tud „elviselni”, nem képes a regenerációs folyamatai  által kompenzálni.    Az  élővilágnak,  a  természeti  elemeknek  tehát  igen  változatos  és  bonyolult  összetétele  van,  ami  egyetlen  számmal,  határértékkel  nem  leírható.  Tehát  az  összetételt is meg lehet úgy változtatni, hogy felboruljon annak a természetes  egyensúlya,  s  csak  külső  beavatkozással  lehessen  helyreállítani,  vagy  végső  esetben  helyre  sem  lehessen  állítani.  Ennek  megállapítása  mindig  szakértői  kérdés.    3. A törvény szerinti elkövetési magatartások a földnek, a levegőnek, a víznek,  az élővilágnak, valamint ezek összetevőinek a jelentős mértékű szennyezéssel,  vagy más módon történő veszélyeztetése illetve károsítása.  A  törvény  a  szennyezés  fogalmát  a  tényállás  utolsó  bekezdésében,  a  Kvt.‐vel  összhangban  álló  értelmező  rendelkezésben  határozza  meg.  Eszerint  a  szennyezés  a  föld,  a  levegő,  a  víz,  az  élővilág,  valamint  azok  összetevői  jogszabályban  vagy  hatósági  határozatban  megállapított  kibocsátási  határértéket meghaladó terhelése. A szennyezés tehát a kibocsátási határérték  feletti  terhelést  jelenti,  mivel  ez  is  hátrányosan  befolyásolja  a  környezetet,  ennek is van szankciója, ez a környezetvédelmi bírság. A szennyezés azonban  önmagában  nem  veszélyes  olyan  fokban  a  társadalomra,  hogy  az  bűncselekménynek  minősüljön.  Ehhez  jelentős  mértékű  szennyezésre  van  szükség.  A  jelentős  mérték  meghatározása  ‐  tekintettel  arra,  hogy  ez  minden  esetben eltérő ‐ szakértői feladat.    A  korábbi  (EU  jogharmonizáció előtti)  időben  alkalmazott  gyakorlat  szerint a  kibocsátási határértékek olyan alacsonyak voltak, amit kellő műszaki védelem  mellett  sem  lehetett  betartani.  Az  EU‐s  jogharmonizációt  követően  a  kibocsátási határértékek úgy változtak, hogy azok az elérhető legjobb technika  (best available technic ‐ BAT) alkalmazásával betarthatók. Megfelelő technika  alkalmazásával biztosítani lehet a szennyezés elkerülését. A megfelelő technika  alkalmazására viszont az EU‐jogszabályok is tartalmaznak hosszabb‐rövidebb  határidőt,  amíg  az  érintett  felkészül,  a  szükséges  beruházásokat  végrehajtja,  alkalmassá  válik  a  jogszabályi  kötelezettségek,  beleértve  a  határértékek,  betartására. Magyarország több kötelezettség esetében végrehajtási haladékot  (moratóriumi  idő)  kapott.  Ez  alatt  az  idő  alatt  a  környezethasználónak  lehetősége van a határértéket meghaladó szennyezőanyag kibocsátásra, azzal,  hogy  a  túllépésért  bírságot  fizet.  A  moratórium  alatt  vagy  végrehajtja  a  szükséges  korszerűsítéseket,  vagy  befejezi  az  adott  tevékenységet.  A 

102

moratórium  lejárta  után  kibocsátási  határérték  feletti  kibocsátás,  azaz  szennyezés nem tűrhető el.    A  kibocsátás  azonban  a  moratórium  időtartama  alatt  sem  lehet  korlátlan.  Tekintettel  arra,  hogy  a  különböző  vegyi  anyagok  veszélyessége,  mérgező  hatása nagyon eltérő, nem lehet a határérték meghatározott szorzatához kötni  a  büntethetőséget.  Ezért  köti a  törvény  a  „jelentős  mértékű”  szennyezéshez a  büntetőjogi felelősség megállapítását.    A kibocsátási határértéket csak véges számú szennyező (vegyi) anyagra lehet  előírni.  A  technika  fejlődésével  naponta  több  tucat  új  vegyület  előállítására  dolgoznak  ki  technológiát,  illetve ‐  pl.  a  gyógyszerek  esetében  ‐  kezdik  meg  a  gyártásukat.  Ebből  adódóan  bármikor  előfordulhat  olyan  eset,  hogy  a  környezeti elemek valamelyikébe kerül olyan szennyező anyag, amelyre nincs  megállapított  határérték.  A  gyakorlatban  már  előfordult,  hogy  egy  illegális  bevezetésen  keresztül  a  Dunába  bocsátott  vegyipari  anyagból  számos  olyan  kémiai  anyag  „szennyezte”  a  folyót,  amire  nem  volt  határérték,  így  jogilag  vízszennyezésről  nem  is  lehetett  beszélni.  A  nagy  hígulás  miatt  ezek  az  anyagok  olyan  kis  koncentrációban  voltak  jelen  a  vízben,  amit  a  kémiai  analitikai méréssel alig lehetett kimutatni, ugyanakkor egy város ivóvíz kivételi  művét  érintette  a  szennyezés,  ezért  a  település  ivóvízellátásában  hosszabb  ideig fennakadás volt. Ezekre az esetekre tartalmazza a törvény a „más módon”  fordulatot.  A  törvény  szerint  a  legenyhébben  büntetni  rendelt  magatartás  a  környezeti  elemek  veszélyeztetése,  vagyis  olyan  tevékenység  vagy  mulasztás,  amely  környezetkárosítást idézhet elő. Ez tisztán veszélyeztető eredményt jelent, így  a bűncselekmény a veszélyhelyzet bekövetkezésével befejezetté válik.    A  Kvt.  szerint  környezetkárosítás  az  a  tevékenység,  amelynek  hatására  környezetkárosodás következik be, környezetkárosodás pedig a környezetnek  vagy  valamely  elemének  olyan  mértékű  változása,  szennyezettsége,  illetve  valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen  annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) csak beavatkozással, vagy  egyáltalán  nem  állítható  helyre,  illetőleg,  amely  az  élővilágot  kedvezőtlenül  érinti.  A  törvény  a  környezetkárosítás  fogalmában  szereplő  két  eredményt  (beavatkozással  helyreállítható,  illetve  helyreállíthatatlan)  külön  büntetési  tétellel  fenyegeti,  ezzel  is  kifejezve  azok  különböző  társadalomra  veszélyességét.    1.  A  környezet  büntetőjog  általi  védelméről  szóló  2003/80/IB  tanácsi  kerethatározat  2.  cikk  g)  pontja  alapján  a  tagállamoknak  bűncselekményként  kell  meghatároznia  az  ózont  lebontó  anyagok  jogellenes  kereskedelmét.  Jogellenes  kereskedelmen  a  törvény  az  ország  területére  történő  behozatalt,  onnan történő kivitelt, illetve a tiltott forgalomba hozatalt érti.    Az  ózonréteget  károsító  anyagoknak  a  jelenlegi  szinteken  történő  további  kibocsátása  jelentős  kárt  okoz  az  ózonrétegben.  Az  ózonkárosodás  folytán  megnövekedett UV‐B sugárzás veszélyt jelent az egészségre és a környezetre.  Ennek  kivédésére  nemzetközi  összefogás  indult  (Bécsi  Egyezmény  ‐1985, 

103

amelyhez Magyarország 1988‐ban csatlakozott; Montreali Jegyzőkönyv ‐ 1987  és módosításai, amelyeket Magyarország is ratifikált), amelynek már mérhető  a  kedvező  hatása.  További  hatékony  intézkedéseket  kell  azonban  foganatosítani az emberi egészség és a környezet védelmében az ózonkárosító  anyagok kibocsátásából eredő káros következmények ellen.    Az  Európai  Unió  1988‐ban  csatlakozott  a  Montreali  Jegyzőkönyvhöz,  és  azóta  élen  jár  az  ózonkárosító  anyagok  kiváltása  terén.  E  célt  szolgálja  az  ózonkárosító  anyagokról  szóló  2037/2000/EK  európai  parlamenti  és  tanácsi  rendelet,  ami  2000.  október  1‐jén  lépett  hatályba.  Ennek  végrehajtását  szolgálja  az  ózonréteget  károsító  anyagokról  szóló  94/2003.  (VII.  2.)  Korm.  rendelet.    Az  ózonréteget  károsító  anyagok  jogellenes  felhasználása  már  a  jogellenes  kereskedelem  büntetőjogi  szankcionálásával  is  visszaszorítható,  hiszen  a  büntetőjogi  és  a  mögöttes  jogszabályok  együttes  alkalmazásával  megfelelő  szankciórendszer áll a jogalkalmazó rendelkezésére.    5.  A  hatályos  tényállás  szerint  a  szennyezés,  valamint  annak  a  veszélye,  továbbá  a  károsítás,  valamint  annak  a  veszélye  azonos  büntetési  tétellel  fenyegetett  cselekmények.  A  törvény  szerint  a  veszélyeztető  eredményt  tartalmazó  szennyezésnek  és  a  bekövetkező  károsító  eredménynek  eltérő  a  társadalomra veszélyessége, így indokolt eltérő büntetéssel fenyegetni azokat.    6. A környezetkárosítás alap és minősített esetei elkövethetők gondatlanul is. A  gondatlanságból  elkövetett  környezetkárosítás  büntetési  tételei  a  bekövetkezett  eredményekhez  igazodnak.  A  törvény  a  környezet  büntetőjog  általi  védelméről  szóló  2003/80/IB  tanácsi  kerethatározat  3.  cikkének  megfelelően  az  ózonréteget  károsító  anyagok  jogellenes  kereskedelmének  gondatlan alakzatát is büntetni rendeli.    1.  A  törvény  szerint  büntethetőséget  megszüntető  ok,  illetve  a  büntetés  korlátlan  enyhítését  lehetővé  tevő  eset,  ha  az  elkövető  az  elsőfokú  ítélet  meghozataláig  elhárítja  a  tevékenységével  okozott  veszélyt,  vagy  bekövetkezett  kárt.  A  környezetkárosítónak  adott  a  lehetőség,  hogy  a  büntetőeljárás  végéig  hozza  helyre  a  kárt,  amit  okozott,  azaz  állítsa  helyre  a  környezeti  elem  természetes  vagy  korábbi  állapotát.  Bizonyos  esetekben  ez  lehetséges, s ez az eljárás sokkal inkább a környezet megóvását szolgálja, mint  a büntetés kiszabása.    BH1999.  288.  A  gondatlanságból  elkövetett  emberölés,  a  gondatlanságból  okozott  testi  sértés  és  a  gondatlanságból  megvalósított  környezetkárosítás  vétsége  miatt  nincs  helye  a  büntetőjogi  felelősség  megállapításának,  ha  az  elkövetőtől ‐ az értelmi színvonala, intellektusa és ismeretanyaga folytán ‐ nem  volt  elvárható,  hogy  felismerje  az  akkumulátorok  szétbontása  esetén  a  cselekményének a  családtagjai  életére,  testi épségére,  valamint  a  környezetre  gyakorolt káros hatását [Btk. 14. §, 166. § (4) bek., 170. § (6) bek. 1. tétel, 280.  § (5) bek.]. 

104

BH1986.  87.  II.  Környezetkárosítás  bűntettének  téves  megállapítása  mérgező  anyagot  tartalmazó  permetezőszernek  a  kútba  beöntése  esetén  [Btk.  280.  §,  1976. évi II. tv. 9. § (1) bek. b) pont, 10. § (1) bek. és 17. §, 17/1968. (IV. 14.)  Korm. sz. r. 109. § b) pont].  BH1984.  481.  A  gondatlanságból  elkövetett  környezetkárosítás  és  a  gondatlanságból elkövetett rongálás bűnhalmazatban megállapítása [Btk. 280.  § (1) és (3) bek., 324. § (1) és (6) bek., 12. § (1) bek.].    A törvényi tényállás a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995.  évi  LIII.  törvényben  (Kvt.)  írtak  megvalósulását  mozdítja  elő  a  büntetőjog  eszközeivel.  Az  (1)  bekezdés  első  mondatában  írt  egyes  környezeti  elemek  fogalmi meghatározása kapcsán a Btk. 286/A. § (1) bekezdéséből következően  a Kvt. szabályai az irányadók.  A  jelen  szakasz  (1)  bekezdés  a)  pontja  szerint  büntetni  rendelt  magatartás  a  környezeti  elemek  veszélyeztetése:  olyan  tevékenység  vagy  mulasztás,  mely  környezetkárosítást  idézhet  elő.  A  cselekmény  a  veszélyhelyzet  bekövetkezésével befejezett.  A  környezetkárosodás  a  környezetnek,  annak  elemének  olyan  mértékű  változása,  szennyezettsége,  igénybevétele,  amely  az  élővilágot  kedvezőtlenül  érinti,  s  amely  beavatkozással  vagy  helyreállítható  [b)  pont]  vagy  helyreállíthatatlan  [c)  pont];  s  mely  eredményhez  a  törvény  eltérő  büntetési  mértéket rendel.    A  2003/80/IB  kerethatározat  2.  cikkének  g)  pontja  alapján  bűntettként  értékelendő az ózont lebontó anyagok jogellenes kereskedelme is.  A környezetkárosítás bűncselekménye gondatlanul is elkövethető, a büntetési  tételek a bekövetkezett eredményhez igazodnak.  Tekintve,  hogy  a  veszély,  kár  elhárításához  jelentősebb  érdek  fűződik,  mint  a  terhelt  esetleges  megbüntetéséhez,  a  (4)  bekezdés  büntethetőséget  megszüntető, korlátlan enyhítést lehetővé tevő rendelkezést állapít meg.    BH1999.  288.  A  gondatlanságból  elkövetett  emberölés,  a  gondatlanságból  okozott  testi  sértés  és  a  gondatlanságból  megvalósított  környezetkárosítás  vétsége  miatt  nincs  helye  a  büntetőjogi  felelősség  megállapításának,  ha  az  elkövetőtől ‐ az értelmi színvonala, intellektusa és ismeretanyaga folytán ‐ nem  volt  elvárható,  hogy  felismerje  az  akkumulátorok  szétbontása  esetén  a  cselekményének a  családtagjai  életére,  testi épségére,  valamint  a  környezetre  gyakorolt káros hatását.  BH1986.  87.  II.  Környezetkárosítás  bűntettének  téves  megállapítása  mérgező  anyagot tartalmazó permetezőszernek a kútba beöntése esetén.  BH1984.  481.  A  gondatlanságból  elkövetett  környezetkárosítás  és  a  gondatlanságból elkövetett rongálás bűnhalmazatban megállapítása.  A §‐hoz kapcsolódó jogszabályok:  ‐ Btk. 286/A. § (1) bek;  ‐  a  környezet  védelmének  általános  szabályairól  szóló  1995.  évi  LIII.  törvény  (Kvt.) 4. § a), b), g), j), k) pont, 36. §, 110. §;  ‐ Szabs. tv. 148. §;  ‐ Szabs. r. 19. §, 106. §, 117. §, 120. §, 126. §; 

105

a  levegő  védelmével  kapcsolatos  egyes  szabályokról  szóló  21/2001.  (II.  14.)  Korm. rend;  a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet;  a  felszíni  vizek  minősége  védelmének  szabályairól  szóló  220/2004.  (VII.  21.)  Korm. rendelet;  a fák védelméről szóló 21/1970.(VI. 21.) Korm. rendelet.                    Természetkárosítás    281. § (1) Aki  a) fokozottan védett élő szervezet egyedét,    b)  védett  élő  szervezet  egyedeit,  feltéve,  hogy  azok  külön  jogszabályban  meghatározott,  pénzben  kifejezett  értékének  együttes  összege  eléri  a  fokozottan  védett  élő  szervezet  egyedei  esetében  megállapított,  pénzben  kifejezett legalacsonyabb értéket,  c)  az  Európai  Közösségek  Tanácsának  a  vadon  élő  állat‐  és  növényfajok  számára  kereskedelmük  szabályozása  által  biztosított  védelemről  szóló  rendelete A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét  jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az országba behozza, onnan  kiviszi,  az  ország  területén  átviszi,  azzal  kereskedik,  illetve  azt  károsítja  vagy  elpusztítja,  bűntettet  követ  el,  és  három  évig  terjedő  szabadságvesztéssel  büntetendő.  (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki  a)  az  európai  közösségi  jelentőségű  természetvédelmi  rendeltetésű  területekről  szóló  jogszabály  szerinti  különleges  madárvédelmi  területet,  különleges természetmegőrzési területet, vagy annak jelölt területet, valamint  kiemelt  jelentőségű  természetmegőrzési  területet,  vagy  annak  jelölt  területet,  vagy  b) védett  1. természeti területet,  2. barlangot,  3.  élő  szervezetek  életközösségét,  vagy  azok  élőhelyét  jogellenesen  jelentős  mértékben megváltoztatja.    (3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha   

106

a)  az  (1)  bekezdés  a)  és  b)  pontjában  meghatározott  természetkárosítás  a  fokozottan  védett,  illetve  védett  élő  szervezet  egyedeinek  olyan  mértékű  pusztulását  okozza,  hogy  az  elpusztított  fokozottan  védett,  illetve  védett  élő  szervezet  egyedeinek  külön  jogszabályban  meghatározott,  pénzben  kifejezett  értékének  együttes  összege  eléri  a  fokozottan  védett  élő  szervezet  egyedei  esetében  megállapított,  pénzben  kifejezett  legmagasabb  érték  kétszeresét,  illetve  ha  a  c)  pontban  meghatározott  természetkárosítás  a  Magyarországon  védetté,  illetve  fokozottan  védetté  nem  nyilvánított  élő  szervezet  adott  állományának fennmaradását veszélyeztető pusztulását okozza,    b) a (2) bekezdésben meghatározott természetkárosítás az európai közösségi  jelentőségű  természetvédelmi  rendeltetésű  területekről  szóló  jogszabály  szerinti  különleges  madárvédelmi  terület,  különleges  természetmegőrzési  terület,  vagy  annak  jelölt  terület,  illetve  kiemelt  jelentőségű  természetmegőrzési  terület,  vagy  annak  jelölt  terület,  védett  természeti  terület,  barlang,  illetve  élő  szervezetek  életközössége  vagy  azok  élőhelye  jelentős károsodását vagy megsemmisülését okozza.    (4) Aki a (3) bekezdésben meghatározott természetkárosítást gondatlanságból  követi  el,  vétség  miatt  két  évig  terjedő  szabadságvesztéssel,  közérdekű  munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.  (5) E § alkalmazásában élő szervezet egyede:  a) az élő szervezet egyedének valamennyi fejlődési szakasza, alakja, állapota,  b) az élő szervezetek keresztezéseként és kereszteződéseként létrejött egyed,  c)  az  élő  szervezet  egyedének  származéka,  ami  alatt  érteni  kell  az  elpusztult  élőlényt,  valamint  annak,  vagy  az  élő  szervezet  egyedének  bármely  részét,  továbbá  azt  a  terméket  vagy  készítményt,  amely  a  felsoroltak  valamelyikéből  készült, illetve ezek valamelyikéből származó összetevőt tartalmaz.    1.  A természetkárosítás  tényállása  keretdiszpozíció.  A  tényállást kitöltő  egyes  jogszabályok  a  Tvt.,  az  Európai  Közösségek  Tanácsának  a  vadon  élő  állat‐  és  növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről  szóló 1996. december 9‐i 338/97/EGK rendelete, illetve ennek módosításai, a  növényvédelemről  szóló  2000.  évi  XXXV.  törvény,  az  erdőről  és  az  erdő  védelméről,  egységes  szerkezetben  a  végrehajtásáról  szóló  29/1997.  (IV.  30.)  FM  rendelettel  szóló  1996.  évi  LIV.  törvény,  a  vad  védelméről,  a  vadgazdálkodásról,  valamint  a  vadászatról,  egységes  szerkezetben  a  végrehajtásáról  szóló  79/2004.  (V.  4.)  FVM  rendelettel  szóló  1996.  évi  LV.  törvény, a védett és a fokozottan védett növény‐ és állatfajokról, a fokozottan  védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi  szempontból  jelentős  növény‐  és  állatfajok  közzétételéről  szóló  13/2001.  (V.  9.)  KöM  rendelet,  a  védett  állatfajok  védelmére,  tartására,  bemutatására  és  hasznosítására  vonatkozó  részletes  szabályokról  szóló  8/1998.  (I.  23.)  Korm.  rendelet,  a  védett  és  fokozottan  védett  életközösségekre  vonatkozó  korlátozásokról  és  tilalmakról  szóló  67/1998.  (IV.  3.)  Korm.  rendelet,  az  európai  közösségi  jelentőségű  természetvédelmi  rendeltetésű  területekről  szóló 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet.   

107

2.  A  törvény  a  tényállás  háttérjogszabályai,  főként  a  Tvt.  fogalomrendszere  alapján, valamint az európai uniós tagság következményeként újraszabályozza  a bűncselekmény elkövetési tárgyait.  Elkövetési tárgy egyrészt a fokozottan védett élő szervezet egyede. A védett és  a  fokozottan  védett  növény‐  és  állatfajokról,  a  fokozottan  védett  barlangok  köréről,  valamint  az  Európai  Közösségben  természetvédelmi  szempontból  jelentős  növény‐  és  állatfajok  közzétételéről  szóló  13/2001.  (V.  9.)  KöM  rendelet 3., illetve 4. számú melléklete tartalmazza a fokozottan védett növény‐ , illetve állatfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét.    A törvény új elkövetési tárgyként vezeti be a védett élő szervezetek egyedeit,  azonban  ezek  vonatkozásában  a  természetkárosítás  csak  akkor  igényel  büntetőjogi  fenyegetettséget,  ha  védett  élő  szervezet  egyedeinek  külön  jogszabályban  meghatározott  pénzben  kifejezett  értékének  együttes  összege  eléri  a  fokozottan  védett  élő  szervezet  egyedei  esetében  megállapított,  pénzben kifejezett legalacsonyabb értéket. A 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 1.,  illetve  2.  számú  melléklete  tartalmazza  a  védett  növény‐,  illetve  állatfajokat,  valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét. A hatályos 13/2001. (V. 9.) KöM  rendelet  szerint  ez  a  legalacsonyabb  érték  a  fokozottan  védett  növények  esetében  30  000  forint,  fokozottan  védett  állatok  esetében  pedig  100  000  forint.    Elkövetési tárgy továbbá az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat‐  és  növényfajok  számára  kereskedelmük  szabályozása  által  biztosított  védelemről  szóló  rendelete  A  és  B  mellékletének  hatálya  alá  tartozó  élő  szervezet  egyede.  Az  Európai  Közösségek  Tanácsának  a  vadon  élő  állat‐  és  növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről  szóló  1996.  december  9‐i  338/97/EGK  rendelete  tartalmazza  a  rendelet  mellékletében  szereplő  növény‐  és  állatfajok  vonatkozásában  a  behozatal,  a  kivitel,  valamint  a  kereskedelem  részletes  szabályait.  A  tanácsi  rendelet  mellékletét módosíthatja az Európai Közösségek Bizottsága is, így legutóbb az  Európai  Közösségek  Bizottságának  a  vadon  élő  állat‐  és  növényfajok  számára  kereskedelmük  szabályozása  által  biztosított  védelemről  szóló  338/97/EK  tanácsi  rendelet  módosításáról  szóló  2003.  augusztus  18‐i  1497/2003/EK  rendelete, valamint a 2004. április 28‐i 834/2004/EK rendelete módosította a  tanácsi  rendeletet,  melyek  felsorolásszerűen  tartalmazzák  a  tanácsi  rendelet  hatálya alá tartozó növény‐ és állatfajokat. A tényállás elkövetési tárgyai így a  Bizottság  rendeleteiben  szereplő,  azonban  magának  a  tanácsi  rendeletnek  a  mellékletét képező A és B mellékletben felsorolt élő szervezetek egyedei is.    Az  egyed  fogalmát  a  törvény  a  beépített  értelmező  rendelkezés  keretében  a  háttérjogszabályok  figyelembe  vételével  határozza  meg.  Az  értelmező  rendelkezés  megalkotásának  a  célja,  hogy  az  egyed,  illetve  a  származék  fogalma  kapcsán  az  elmúlt  évek  során  felmerült  értelmezési  vitákat  feloldja.  Eszerint az egyed fogalmába beletartozik az élő szervezet valamennyi fejlődési  szakasza, alakja, állapota, így a mag, tojás, pete stb., továbbá az egyed fogalma  kiterjed  az  élő  szervezetek  keresztezéseként  és  kereszteződéseként  létrejött  egyedekre  is,  hiszen  a  Tvt.  alapján  védett,  illetve  fokozottan  védett  fajnak  minősülnek a védett, illetve fokozottan védett növényfajok, illetőleg állatfajok 

108

keresztezései és kereszteződései (hibridjei). Az egyed fogalma felöleli továbbá  a  származékokat  is,  ami  az  elpusztult  élőlény,  valamint  annak,  vagy  az  élő  szervezet  egyedének  bármely  része,  továbbá  az  a  termék  vagy  készítmény,  amely  a  felsoroltak  valamelyikéből  készült,  illetve  ezek  valamelyikéből  származó összetevőt tartalmaz.  A hatályos törvényben szereplő „élő szervezet" tehát önmagában nem lehet  tényállási elem, tekintettel arra, hogy ez a kifejezés a fajokat, alfajokat jelenti,  ami  nem  lehet  a  cselekmény  elkövetési  magatartásai  alapjául  szolgáló  elkövetési tárgy, nem lehet például fajjal, alfajjal kereskedni, stb.    A  törvényben  szereplő,  az  európai  közösségi  jelentőségű  természetvédelmi  rendeltetésű  területekről  szóló  jogszabály  szerinti  különleges  madárvédelmi  terület,  különleges  természetmegőrzési  terület,  vagy  annak  jelölt  terület,  illetve  kiemelt  jelentőségű  természetmegőrzési  terület,  vagy  annak  jelölt  terület  összefoglalóan  a  Natura  2000‐területeket  jelenti.  Ezt  a  kategóriát  az  európai  közösségi  jelentőségű  természetvédelmi  rendeltetésű  területekről  szóló  275/2004  (X.  8.)  Korm.  rendelet  vezette  be  a  magyar  jogba,  emellett  a  2003‐2008.  közötti  időszakra  szóló  Nemzeti  Környezetvédelmi  Programról  szóló  132/2003.  (XII.  11.)  OGY  határozat  szerint  az  uniós  szabályoknak  való  megfelelés  a  természetvédelem  számára  új  feladatok  egész  sorát  jelenti.  A  vadon  élő  madarak  védelméről  szóló  79/409/EGK  irányelv  (madárvédelmi  irányelv),  valamint  a  természetes  élőhelyek,  a  vadon  élő  állatok  és  növények  védelméről szóló 92/43/EGK irányelv (élőhelyvédelmi irányelv) alapján ki kell  jelölni  a  közösségi  jelentőségű  természeti  területeket,  az  ún.  Natura  2000‐ területek hálózatát. A tényállás e területek védelmét is biztosítja.    Elkövetési tárgy továbbá a védett természeti terület, valamint a védett barlang.  A  védett  természeti  terület  két  fő  típusa  ‐  a  védelem  jelentősége  és  a  védetté  nyilvánításra  jogosult  szerint  ‐  az  országos  és  a  helyi  jelentőségű  védett  természeti  terület.  Egy  földterület  helyi  szintű  természetvédelmi  oltalmát  a  települési  önkormányzat  rendelete  keletkezteti.  Országos  jelentőségű  védett  természeti  terület  védetté  nyilvánítása  miniszteri  rendeletben  történik.  Országos  jelentőségű  védett  természeti  területnek  minősül  továbbá  valamennyi, a törvény erejénél fogva (ex lege) védett természeti terület.    Az  egyedi  jogszabállyal  védetté  nyilvánított  országos  jelentőségű  védett  természeti  terület  négy  kategóriája:  nemzeti  park,  tájvédelmi  körzet,  természetvédelmi  terület,  természeti  emlék.  (Járulékos,  különleges  védelmi  kategória a fokozottan védett természeti terület, a tudományos rezervátum, a  bioszféra rezervátum, az erdőrezervátum.)    A Tvt. alapján a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp,  barlang,  víznyelő,  szikes  tó,  kunhalom,  földvár.  A  barlang  ex  lege  védett  értéknek, míg a többi, különleges oltalmat érdemlő objektum védett természeti  területnek  minősül.  Természetvédelmi  terület  a  láp  és  szikes  tó;  természeti  emlék:  forrás,  víznyelő,  kunhalom  és  földvár.  Az  egyes  védelmi  kategóriák  fogalom‐meghatározását a Tvt. adja meg.  A  törvény  a  védett  élő  szervezetek  életközösségét  is  megtartja  a  tényállás  elemeként. A Tvt. szerint életközösség (társulás) az élővilág egy meghatározott 

109

élőhelyen található olyan szerveződése, amelyben a különböző élő szervezetek  állományai meghatározott kapcsolatrendszerben élnek együtt.    A  törvény  az  élő  szervezetek  életközössége  mellett,  azok  élőhelyére  is  kiterjeszti  a  büntetőjogi  védelmet.  A  Tvt.  4.  §  h)  pontja  alapján  élőhely  az  a  meghatározható  térbeli  egység,  ahol  adott  élő  szervezet  és  állománya  (populáció), vagy élőlények életközössége a természeti rendszerben előfordul  és  a  kialakulásához,  fennmaradásához,  szaporodásához,  tenyésztéséhez  szükséges környezeti feltételek adottak.    3.  A  törvény  megtartja  a  tényállás  elemeként,  az  elkövetés  módjaként  a  „jogellenesen” fordulatot. A „jogellenesen” jelenti az engedély nélkül, illetve az  engedély kereteit túllépve, valamint a tiltott módon történő cselekményeket is.  A  Tvt.‐ben  foglalt  tevékenységekre  az  engedélyt  az  Országos  Környezetvédelmi,  Természetvédelmi  és  Vízügyi  Főfelügyelőség,  a  környezetvédelmi,  természetvédelmi  és  vízügyi  felügyelőség,  vagy  a  környezetvédelmi  és  vízügyi  miniszter,  helyi  védett  természeti  területtel  kapcsolatban  a  jegyző,  a  tanácsi  rendeletben  foglalt  tevékenységekre  pedig  a  Környezetvédelmi  és  Vízügyi  Minisztérium  Nemzetközi  Természetvédelmi  Egyezmények  Osztálya  adja  meg.  A  „jogellenesen”  kifejezés  magában  foglalja  azt is, hogy az egyes területek, a barlang, illetve az élőhely, vagy életközösség  vonatkozásában hátrányosan történik a megváltoztatás.    4.  A  törvény  a  hatályos  tényállás  elkövetési  magatartásait  kibővíti.  Eszerint  elkövetési  magatartás  a  megszerzés,  tartás,  forgalomba  hozatal,  az  országba  behozatal,  onnan  kivitel,  az  ország  területén  történő  átvitel,  a  kereskedés,  az  elpusztítás,  illetve  a  megváltoztatás,  valamint  új  elem  a  károsítás.  A  károsítás  jelenti  mindazokat  a  cselekményeket,  amelyek  során  az  adott  élő  szervezet  egyede nem pusztul el, de jelentős sérelmeket szenved, ilyen például a madár  repülésképtelenné tétele.    A  megváltoztatás  eredménye  olyan  változás,  ami  ténylegesen  kárt,  vagy  hátrányt  okoz,  vagyis  minden  olyan  tevékenység,  ami  ellentétes  a  Tvt.‐ben  meghatározottakkal. A megváltoztatás tehát a terület jellegének, használatának  megváltoztatását  jelenti,  ami  egy  széleskörű  fogalom,  ebbe  bele  tartozik  például  a  terület  terjedelmének  megváltoztatása  is.  A  jelentős  mérték  megállapítása minden esetben szakértői kérdés.    1.  A  természetkárosítás  minősített  esete  annyiban  változik  a  törvény  szerint,  amennyiben az az alapesetben foglaltakhoz képest szükséges. Minősített eset a  fokozottan  védett,  valamint  védett  élő  szervezetek  olyan  mértékű  pusztítása,  amelynek  eredményeképp  az  elpusztított  élő  szervezet  egyedeinek  külön  jogszabályban  meghatározott,  pénzben  kifejezett  értékének  együttes  összege  eléri a fokozottan védett növény‐ vagy állatfaj egyedei esetében megállapított,  pénzben  kifejezett  legmagasabb  érték  kétszeresét.  Ennek  meghatározása  az  alapesetnél  írottakkal  azonosan  történik,  azzal  az  eltéréssel,  hogy  a  hatályos  13/2001. (V. 9.) KöM rendelet szerint a legmagasabb érték a fokozottan védett  növények esetében 100 000 forint, fokozottan védett állatok esetében pedig 1  000 000 forint. 

110

  Minősített  eset  továbbá  az  EK  rendeletben  foglalt,  azonban  Magyarországon  védetté, illetve fokozottan védetté nem nyilvánított élő szervezet egyedének a  számottevő  pusztulása,  ami  az  élő  szervezet  adott  állományának  (populációjának)  fennmaradását  veszélyeztető  pusztulását  jelenti.  Amennyiben  azonban  az  adott  egyed  mind  a  magyar  jogszabályok  szerint,  mind  az  EK  rendelet  szerint  védettséget  élvez,  abban  az  esetben  a  törvény  szerint  a  281.  §  (3)  bekezdés  a)  pontjának  első  fordulata  alapján  kell  a  minősített esetet megállapítani.  Az  alapesetben  meghatározott  Natura  2000‐területek,  védett  természeti  területek,  a  védett  barlang,  valamint  a  védett  élő  szervezetek  életközössége,  azok  élőhelye  vonatkozásában  a  jelentős  károsodás,  valamint  a  megsemmisülés  már  magasabb  fokban  veszélyes  a  társadalomra,  így  azok  minősített esetként nyernek megfogalmazást.    A  gondatlan  elkövetés  büntetendősége  ‐  hasonlóan  a  hatályos  törvényhez  ‐  a  törvény szerint is kizárólag a minősített esethez kapcsolódik, ebből kifolyólag  az alapeset csak szándékosan valósítható meg.  BH2007.  36.  Természetkárosítás  bűntettének  megállapíthatóságánál  a  törvényi  tényállás  szerinti  természeti  értékek  jogi  fogalmát  és  a  védettség  megállapításának  feltételeit  a  természet  védelméről  szóló  törvény  rendelkezései alapján kell vizsgálni [1978. évi IV. törvény 281. § (1) bek.; 1996.  évi LIII. tv.].    BH2001.  512.  I.  A  helyrehozhatatlan  károsodást  előidéző  természetkárosítás  bűntettét,  valamint  a  rongálás  bűntettét  valósítja  meg  a  mezőgazdasági  vállalkozó vádlott, aki kellően nem gondoskodik arról, hogy a lovai az Országos  Természetvédelmi Hivatal által szigorúan védetté nyilvánított erdőterületre ne  hatoljanak  be;  és  így  az  elkóborolt  állatok  a  gyertyán‐  és  bükkfák  kérgének  lerágásával,  az  aljnövényzet  letaposásával,  a  csapások  kijárásával  és  a  trágyázással  a  természetvédelmet  ért  olyan  károsodást  okoztak,  amely  végleges jellegű és helyrehozhatatlan [Btk. 281. § (1) bek. b/1. pont és (2) bek.  b) pont, 324. § (3) bek.].    BH1984. 305. II. Ha jogtalan eltulajdonítás céljából történik a fokozottan védett  növény,  állat  vagy  az  ilyen  állattól  származó  tojás  elpusztítása,  illetőleg  gyűjtése:az  elkövetési  érték  szerint  minősülő  lopás  bűncselekményét  és  a  természetkárosítás vétségét bűnhalmazatban kell megállapítani [Btk. 12. § (1)  bek., 316. § (1) bek., 281. § (1) bek. a) pont].  A törvényi keret‐tényállást jogszabályok sora tölti ki tartalommal; elsősorban a  természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényre (Tvt.), valamint a védett  és  a  fozottan  védett  növény‐  illetve  állatfajokról  szóló  13/2001.  (V.  9.)  KöM  rendeletre  kell  utalni,  mely  utóbbi  mellékletei  tartalmazzák  a  védett  és  fokozottan  védett  növény‐  és  állatfajokat,  egyedeik  pénzben  kifejezett  ellenértékét.  Jelenleg  a  Btk.  281.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjában  írt  legalacsonyabb  érték  a  fokozottan  védett  növény  esetében  30.000.‐Ft,  fokozottan  védett  állat  esetében  100.000.‐Ft.  A  Btk.  281.  §  (3)  bekezdés  a)  pontjában  írt  legmagasabb  érték  pedig  a  fokozottan  védett  növénynél  100.000.‐Ft, állatnál pedig 1.000.000.‐Ft. Végül a 338/97/EGK rendelet pedig a 

111

mellékletében  szereplő  növény‐  és  állatfajok  behozatalának,  kivitelének  valamint kereskedelmének részletes szabályait határozza meg.    Az  elkövetői  magatartások  közül  megszerzésen  bármely  birtokbavételt,  forgalomba  hozatalon  az  áruba  bocsátás  bármely  formáját,  az  országba  behozatalon,  kivitelen  és  területén  való  átvitelén  valamennyi  külföldről  vagy  külföldre irányuló, illetve tranzitszállításban megnyilvánuló magatartást érteni  kell.  Károsításon  mindazon  magatartás‐formákat  öleli  fel,  melynek  során  az  adott egyed nem pusztul el, de jelentős sérelmeket szenved. Elpusztítás alatt a  védett  érték  megsemmisítése  értendő.  Amint  az  a  törvényi  szövegezésből  egyértelműen  következik,  valamennyi  magatartás  csak  akkor  tényállásszerű,  ha jogellenesen történik.  A  bűncselekmény  szándékosan,  a  súlyosabban  értékelendő  (3)  bekezdés  szerinti minősített eset gondatlanul is elkövethető, annak alanya bárki lehet.    Végül  az  (5)  bekezdés  a  hivatkozott  Tvt.  fogalom‐meghatározásait  építi  be  a  büntető jogszabályba.  BH2001.  512.  I.  A  helyrehozhatatlan  károsodást  előidéző  természetkárosítás  bűntettét,  valamint  a  rongálás  bűntettét  valósítja  meg  a  mezőgazdasági  vállalkozó vádlott, aki kellően nem gondoskodik arról, hogy a lovai az Országos  Természetvédelmi Hivatal által szigorúan védetté nyilvánított erdőterületre ne  hatoljanak  be;  és  így  az  elkóborolt  állatok  a  gyertyán‐  és  bükkfák  kérgének  lerágásával,  az  aljnövényzet  letaposásával,  a  csapások  kijárásával  és  a  trágyázással  a  természetvédelmet  ért  olyan  károsodást  okoztak,  amely  végleges jellegű és helyrehozhatatlan.  BH1984. 305. II. Ha jogtalan eltulajdonítás céljából történik a fokozottan védett  növény,  állat  vagy  az  ilyen  állattól  származó  tojás  elpusztítása,  illetőleg  gyűjtése:  az  elkövetési  érték  szerint  minősülő  lopás  bűncselekményét  és  a  természetkárosítás vétségét bűnhalmazatban kell megállapítani.  A §‐hoz kapcsolódó jogszabályok:  ‐ Szabs. tv. 147. §, 149. §;  ‐ Szabs. r. 106. §, 119. §, 120. §, 123. §, 125. §;  ‐ a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 4. § e,) f,) g,) k) pont, 23.  § (5) bek, 24. § (2) bek, 31‐51. §;  ‐  a  környezet  védelmének  általános  szabályairól  szóló  1995.  évi  LIII.  törvény  (Kvt.);  ‐ a 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett, a Washingtonban, 1973. március 3.  napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat‐ és növényfajok nemzetközi  kereskedelméről  szóló  egyezmény;  az  1986.  évi  6.  törvényerejű  rendelettel  kihirdetett  a  vándorló,  vadon  élő  állatfajok  védelméről  szóló  Bonni  Egyezmény;  ‐  az  1993.  évi  XLII.  törvénnyel  kihirdetett,  a  nemzetközi  jelentőségű  vadvizekről,  különösen  mint  a  vízimadarak  tartózkodási  helyéről  szóló,  Ramsarban,  1971.  február  2‐án  elfogadott  Egyezmény;  valamint  az  európai,  vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló Berni  Egyezmény;  az  Országos  Környezet‐  és  Vízügyi  Főfelügyelőség,  az  Országos  Környezetvédelmi,  Természetvédelmi  és  Vízügyi  Főigazgatóság  és  a  környezetvédelmi  és  vízügyi  miniszter  irányítása  alá  tartozó  területi  szervek  feladat‐ és hatásköréről szóló 183/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet; 

112

‐ a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és  tilalmakról szóló 67/1998. (IV. 3.) Korm. rendelet;  ‐ az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat‐ és növényfajok számára  kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 1996. december  9‐i 338/97/EGK rendelete;  ‐ a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény;  ‐ az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény;  ‐ az erdőről és az erdő védelméről, szóló 1996. évi LIV. törvény végrehajtásáról  szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet;  ‐ a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi  LV. törvény;  ‐ a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi  LV. törvény végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet;  ‐  a  védett  és  a  fokozottan  védett  növény‐  és  állatfajokról,  a  fokozottan  védett  barlangok  köréről,  valamint  az  Európai  Közösségben  természetvédelmi  szempontból  jelentős  növény‐  és  állatfajok  közzétételéről  szóló  13/2001.  (V.  9.) KöM rendelet;  ‐  a  védett  állatfajok  védelmére,  tartására,  bemutatására  és  hasznosítására  vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) Korm. rendelet;  ‐ a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és  tilalmakról szóló 67/1998. (IV. 3.) Korm. rendelet;  ‐ az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről  szóló 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet.    A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése    281/A. § (1) Aki  a) arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez,  b)  engedély  nélkül  vagy  az  engedély  kereteit  túllépve  hulladékkezelési  tevékenységet, illetve hulladékkal más jogellenes tevékenységet végez,  bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  (2)  A  büntetés  bűntett  miatt  öt  évig  terjedő  szabadságvesztés,  ha  az  (1)  bekezdésben  meghatározott  bűncselekményt  a  hulladékgazdálkodásról  szóló  törvény szerinti veszélyes hulladékra követik el.  (3)  Aki  a  bűncselekményt  gondatlanságból  követi  el,  vétség  miatt  az  (1)  bekezdés  esetén  egy  évig  terjedő  szabadságvesztéssel,  közérdekű  munkával  vagy  pénzbüntetéssel,  a  (2)  bekezdés  esetén  két  évig  terjedő  szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.  (4) E § alkalmazásában  a) hulladék: mindaz, amit a hulladékgazdálkodásról szóló törvény hulladéknak  minősít,  amennyiben  alkalmas  az  emberi  élet,  testi  épség,  egészség,  a  föld,  a  víz,  a  levegő,  vagy  azok  összetevői,  illetve  élő  szervezet  egyedének  veszélyeztetésére,  b)  hulladékkezelési  tevékenység:  a  hulladéknak  a  hulladékgazdálkodásról  szóló  törvényben  meghatározott  gyűjtése,  begyűjtése,  szállítása  ‐  ideértve  az  országba  történő  behozatalt,  kivitelt,  valamint  az  ország  területén  történő  átvitelt ‐, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása.  113

  1.  A  környezetre  veszélyes  hulladék  jogellenes  elhelyezésének  tényállása  keretdiszpozíció,  azt  tartalommal  kitöltő  egyes  jogszabályok  a  Hgt.,  a  Kvt.,  a  Tvt., a az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő  hulladékszállítás  felügyeletéről  és  ellenőrzéséről  szóló  tanácsi  259/93/EGK  rendelet, a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és  megállapításának  módjáról  szóló  271/2001.  (XII.  21.)  Korm.  rendelet,  az  országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.  20.)  Korm.  rendelet  (OTÉK),  a  veszélyes  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  98/2001.  (VI.  15.)  Korm.  rendelet,  a  települési  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  213/2001.  (XI.  14.)  Korm.  rendelet,  az  Európai  Közösségen  belüli,  az  oda  irányuló  és  az  onnan  kifelé  történő  hulladékszállítás  felügyeletéről  és  ellenőrzéséről  szóló  120/2004.  (IV.  29.)  Korm.  rendelet,  a  hulladéklerakás,  valamint  a  hulladéklerakók  lezárásának  és  utógondozásának  szabályairól  és  egyes  feltételeiről  szóló  22/2001.  (X.  10.)  KöM  rendelet,  a  települési  szilárd  hulladék  kezelésére  szolgáló  egyes  létesítmények  kialakításának  és  üzemeltetésének  részletes  műszaki  szabályairól  szóló  5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet.    2. A bűncselekmény megnevezése a hatályos törvényszövegben „a környezetre  veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése”. A törvény ‐ tekintettel arra, hogy a  törvény  szerinti  normaszöveg  nem  csak  az  elhelyezést,  hanem  az  engedély  nélküli  vagy  az  engedély  kereteit  túllépve  végzett  hulladékkezelési  tevékenységet,  valamint  más  hulladékkal  végzett  jogellenes  tevékenységet  is  szankcionálja  ‐,  a  tényállás  címét  „a  hulladékgazdálkodás  rendjének  megsértésé”‐re módosítja.    3.  A  törvény  szerint  az  elkövetési  tárgy  a  tényállás  alapeseténél  a  hulladék.  Hulladék  a  Hgt.‐ben  ezen  a  néven  meghatározott  dolog,  vagyis  hulladék  bármely,  a  törvény  1.  számú  melléklete  szerinti  kategóriák  valamelyikébe  tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik,  vagy megválni köteles.  A  minősített  eset  elkövetési  tárgya  a  veszélyes  hulladék.  Veszélyes  hulladék  szintén  a  Hgt.‐ben  ezen  a  néven  meghatározott  dolog,  vagyis  veszélyes  hulladék  a  törvény  2.  számú  mellékletében  felsorolt  tulajdonságok  közül  eggyel  vagy  többel  rendelkező,  illetve  ilyen  anyagokat  vagy  összetevőket  tartalmazó,  eredete,  összetétele,  koncentrációja  miatt  az  egészségre,  a  környezetre kockázatot jelentő hulladék. Ilyenek a gyúlékony, mérgező, fertőző  stb. hulladékok.  A  radioaktív  hulladék  nem  eleme  a  tényállásnak,  az  azzal  kapcsolatos  jogellenes  magatartásokat  a  Btk.  264.  §‐a,  a  visszaélés  radioaktív  anyaggal  tényállása tartalmazza.    4. A törvény szerint a bűncselekmény alanya az (1) bekezdés a) pontja esetén,  valamint a b) pont második fordulata és az ezekhez kapcsolódó minősített eset  vonatkozásában  bárki,  az  (1)  bekezdés  b)  pontjának  első  fordulata  esetén,  valamint  az  ehhez  kapcsolódó  minősített  eset  vonatkozásában,  aki  nem  rendelkezik engedéllyel, vagy rendelkezik, de az engedély kereteit túllépi. 

114

  5.  A  tényállás  egyik  elkövetési  magatartása  az  arra  a  célra  hatóság  által  nem  engedélyezett helyen történő hulladék elhelyezés. Az „elhelyezés” kifejezésnek  a  mindennapi  szóhasználatban  egyértelmű  a  jelentése,  a  kifejezés  használata  nem sérti a „normavilágosság” követelményét. Az „elhelyez” kifejezés szerepel  több  más  cselekmény  megfogalmazásában,  különböző,  a  hulladékgazdálkodással  kapcsolatos  jogszabályokban,  része  a  hulladéklerakás  valamint  a  tárolás  fogalmának  is.  Törvényi  tilalom  vonatkozik  a  hulladék  ellenőrizetlen körülmények közötti elhelyezésére.  A  hulladékot  a  gyűjtés  céljából  arra  rendszeresített  gyűjtőedényben,  vagy  egyéb  gyűjtőeszközben,  a  gyűjtőszigeten  vagy  hulladékudvarban  lehet  elhelyezni.  Aki  ezeken  kívül,  különösen  közterületen,  magánterületen,  vagy  védett természeti területen, erdőben, mezőn hulladékot elhelyez, megvalósítja  a törvényi tényállást.  A  gyűjtőedényeket  és  egyéb  gyűjtőeszközöket  az  önkormányzati  képviselőtestületek,  valamint  a  közszolgáltatási  szerződés  alapján  a  közszolgáltatást  végzők  jelölik  ki.  Gyűjtősziget  a  települési  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  213/2001.  (XI.  14.)  Korm.  rendelet  szerint  a  háztartásokban  keletkező,  hasznosításra  alkalmas,  különböző  fajtájú,  elkülönítetten  gyűjtött,  háztartási  hulladék  begyűjtésére  szolgáló,  lakóövezetben,  közterületen  kialakított,  felügyelet  nélküli,  folyamatosan  rendelkezésre  álló  begyűjtőhely,  szabványosított  edényzettel.  A  települési  szilárd  hulladék  kezelésére  szolgáló  egyes  létesítmények  kialakításának  és  üzemeltetésének  részletes  műszaki  szabályairól  szóló  5/2002.  (X.  29.)  KvVM  rendelet  szerint  gyűjtősziget  közterület‐használati  engedély birtokában létesíthető. A 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint  hulladékudvar  az  elkülönítetten  (szelektíven)  begyűjthető  települési  szilárd,  valamint  a  külön  jogszabályban  meghatározottak  szerint  a  veszélyes  hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történő tárolására  szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyűjtőhely.    Az  OTÉK  szerint  települési  (kommunális)  hulladékot  csak  a  helyi  építési  szabályzatban,  szabályozási  tervben  erre  a  célra  kijelölt  területen  szabad  elhelyezni,  veszélyes,  radioaktív  hulladékot  pedig  a  vonatkozó  jogszabályok  szerint szabad elhelyezni. A települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  213/2001.  (XI.  14.)  Korm.  rendelet  szerint  települési  folyékonyhulladék  leürítő  hely  a  közcsatornának  az  arra  jogosult  által  kijelölt  aknája,  illetőleg  szennyvíztisztító  telep  kiegészítő  műtárgya.  Az  illetékes  vízügyi  felügyelet  ‐  a  szakhatóságok  véleményének  figyelembevételével,  a  jegyző  véleményének  kikérésével,  valamint  az  üzemeltetővel történt egyeztetés lefolytatását követően ‐ határozza meg, hogy  a  települési  folyékony  hulladék  elhelyezésére,  az  üzemeltető  rendelkezésére  álló szennyvíztisztító telepek közül melyik vehető igénybe.    A  „hatóság  által  arra  a  célra  nem  engedélyezett  hely”  fordulat  a  hulladéklerakóra  is  vonatkozik,  ugyanis  a  hulladéklerakás,  valamint  a  hulladéklerakók  lezárásának  és  utógondozásának  szabályairól  és  egyes  feltételeiről  szóló  22/2001.  (X.  10.)  KöM  rendelet  értelmében  hulladéklerakó  létesítését  engedélyeztetni  kell  a  környezetvédelmi  felügyelőséggel.  Bizonyos 

115

 

hulladékok  csak  bizonyos  lerakókban  helyezhetők  el,  ez  a  megfogalmazás  magában  foglalja  azt  is,  hogy  aki  olyan  hulladékot  helyez  el  ott,  ahol  azt  nem  lehet,  az  is  megvalósítja  a  tényállást  (például  folyékony  hulladékot,  mert  azt  leürítőhelyen kell leüríteni).    A tényállás másik elkövetési magatartása az engedély nélküli, vagy az engedély  kereteit túllépő hulladékkezelési tevékenység végzése. A törvény e magatartás  meghatározását  beépíti  a  tényállásba  egy  értelmező  rendelkezés  keretében.  Eszerint  a  Hgt.  14.  §‐ának  (1)  bekezdése  alapján  hulladékkezelési  tevékenységnek  minősül  a  hulladék  gyűjtése,  begyűjtése,  szállítása,  előkezelése,  tárolása,  hasznosítása,  ártalmatlanítása,  továbbá  a  Hgt.  rendelkezik  a  hulladék  kezeléséről,  valamint  annak  az  ország  területére  történő  behozataláról,  kiviteléről,  illetve  az  ország  területén  történő  átviteléről.  A  tényállás  hatályos  szövege  az  említettek  közül  mindössze  a  gyűjtést,  a  tárolást, és a szállítást tartalmazza, valamint külön kiemeli a kezelést. A Hgt. új  fogalomkészlete miatt szükséges az elkövetési magatartások felülvizsgálata. A  Hgt.  3.  §‐a  szerint  hasznosítás  a  hulladéknak  vagy  valamely  összetevőjének  a  termelésben  vagy  a  szolgáltatásban  ‐  a  4.  számú  mellékletben  felsorolt  eljárások  valamelyikének  alkalmazásával  ‐  történő  felhasználása.  Ártalmatlanítás a hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet  veszélyeztető,  szennyező,  károsító  hatásának  megszüntetése,  kizárása  ‐  a  környezet  elemeitől  történő  elszigeteléssel  vagy  anyagi  minőségének  megváltoztatásával  ‐,  a  3.  számú  mellékletben  felsorolt  eljárások  valamelyikének  alkalmazásával.  Gyűjtés  a  hulladék  rendezett  összeszedése,  válogatása  a  további  kezelésre  történő  elszállítás  érdekében.  Begyűjtés  a  hulladéknak  a  hulladék  birtokosaitól  történő  átvétele  a  hulladék  birtokosa  vagy  a  begyűjtő  telephelyén,  továbbá  a  begyűjtőhelyen  (gyűjtőpontokon,  hulladékgyűjtő udvaron, tároló‐, kezelőtelepen) és a további kezelés érdekében  történő  összegyűjtés,  válogatás  a  begyűjtő  telephelyén.  Szállítás  a  hulladék  telephelyen kívüli mozgatása, beleértve a szállítmányozást és a fuvarozást is. A  Tanács  az  Európai  Közösségen  belüli,  az  oda  irányuló  és  az  onnan  kifelé  történő  hulladékszállítás  felügyeletéről  és  ellenőrzéséről  szóló  259/93/EGK  rendelete és annak végrehajtásáról szóló, a 120/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet  az  Európai  Közösségen  belüli,  az  oda  irányuló  és  az  onnan  kifelé  történő  hulladékszállítás  felügyeletéről  és  ellenőrzéséről  tartalmazza  a  hulladék  behozatalának,  kivitelének  és  átszállításának  szabályait.  A  Hgt.  szerint  előkezelés  a  hulladék  begyűjtését,  tárolását,  hasznosítását,  illetőleg  ártalmatlanítását  elősegítő,  azok  biztonságát  növelő,  a  környezetterhelést  csökkentő  tevékenység,  amely  a  hulladék  fizikai,  kémiai,  biológiai  tulajdonságainak megváltoztatásával jár. Tárolás a hulladéknak termelője által  a  környezet  veszélyeztetését  kizáró  módon  végzett,  három  évnél  rövidebb  ideig tartó elhelyezése.    A  környezet  büntetőjog  általi  védelméről  szóló  2003/80/IB  tanácsi  kerethatározat  2.  cikke  meghatározza  azokat  a  cselekményeket,  amelyeket  minden  államnak  büntetőjogi  eszközökkel  szankcionálnia  kell.  A  kerethatározat  2.  cikkének  c)  pontja  szerint  bűncselekményként  kell 

116

meghatározni  a  hulladék  ‐  beleértve  a  veszélyes  hulladékot  is  ‐  jogellenes  ártalmatlanítását,  kezelését,  tárolását,  szállítását,  kivitelét  vagy  behozatalát,  amely  bármely  személy  halálát  vagy  súlyos  sérülését,  vagy  a  levegő,  a  talaj,  a  víz minőségének, vagy az állatoknak vagy növényeknek a jelentős károsodását  okozza  vagy  okozhatja.  Annak  érdekében,  hogy  a  281/A.  §‐ban  foglaltak  megfeleljenek  a  kerethatározatnak,  az  elkövetési  magatartások  körét  ki  kell  bővíteni  a  hulladéknak  az  országba  történő  behozatalával  és  kivitelével.  A  hulladék  behozataláról,  kiviteléről  és  az  ország  területén  történő  átvitelről  a  Hgt.  17.  §‐a  a  „hulladék  behozatala,  kivitele  és  átszállítása”  cím  alatt  rendelkezik.    A  Hgt.  szerint  a  hulladékkezelési  tevékenység  ‐  ha  törvény,  kormányrendelet  vagy  miniszteri  rendelet  ettől  eltérően  nem  rendelkezik  ‐  kizárólag  a  környezetvédelmi  hatóság  engedélyével  végezhető.  A  veszélyes  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  98/2001.  (VI.  15.)  Korm. rendelet szerint veszélyes hulladékok kezelése csak a környezetvédelmi  hatóság  engedélyével  végezhető.  Az  engedélyezés  szabályai  a  települési  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  213/2001.  (XI.  14.)  Korm.  rendeletben  (20‐27.  §),  valamint  a  veszélyes  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló  98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletben (25‐32. §) találhatók.    A  tényállás  elkövetési  magatartása  továbbá  a  hulladékkal  más  jogellenes  tevékenység  végzése.  Nem  minden  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenység  engedélyköteles,  bizonyos  cselekmények  ex  lege  tilosak,  így  ezek  (tehát  a  jogszabály  által,  illetve  a  közösségi  jogszabályok  által  tiltott  tevékenységek)  szintén elérik a bűncselekményi szintet.    6.  A  hulladékgazdálkodás  rendjének  megsértése  elnevezésű  tényállás  eredmény‐bűncselekmény. Mind az alapeset, mind a minősített eset materiális  bűncselekmény, vagyis akkor tényállásszerű a cselekmény, ha bekövetkezik a  hulladék  elhelyezése,  a  hulladékkezelés  vagy  a  hulladékkal  más  jogellenes  tevékenység végzése.    7.  A  bűncselekmény  minősített  esete  a  veszélyes  hulladékra  elkövetett  hulladékgazdálkodás rendjének megsértése. A veszélyes hulladék definíciója a  Hgt.‐ben  található,  a  minősített  esetként  történő  kezelést  az  indokolja,  hogy  fokozottabb  a  társadalomra  veszélyessége  egy  olyan  cselekménynek,  amely  során  gyúlékony,  mérgező,  fertőző  stb.  anyagot  helyez  el  valaki  kifejezetten  nem  arra  szánt  helyen,  vagy  végez  azzal  hulladékkezelési  tevékenységet.  A  veszélyes  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet szabályozza a veszélyes hulladékokra  vonatkozó eltérő rendelkezéseket, kötelezettségeket.    8.  A  bűncselekmény  szándékosan  és  gondatlanul  is  elkövethető,  a  gondatlan  elkövetéshez  kapcsolódó  büntetési  tételek  az  alap‐  és  minősített  esetekhez  igazodnak.  BH2001.  264.  A  környezetre  veszélyes  hulladék  jogellenes  elhelyezésének  a  bűntettét  valósítja  meg  a  terhelt,  akinek  tudomása  van  arról,  hogy  az  általa 

117

megvásárolt  ingatlanon  a  termőtalajt  szennyező,  környezetvédelmi  szempontból  káros  anyagok  (veszélyes  hulladékok)  vannak,  de  ezek  megsemmisítése  iránt  ‐  a  szerződésben  vállalt  kötelezettségének  megszegésével ‐ nem tesz intézkedést, hanem azokat ismeretlen helyre szállítja  [1978. évi IV. törvény 281/A. § (1) bek. b) pont, 102/1996. (VII. 12.) Korm. r. 1.  § (1) bek., 9‐11. §].  A  környezetre  veszélyes  hulladék  jogellenes  elhelyezésének  tényállása  keretdiszpozíció, azt tartalommal elsősorban a 2000. évi XLIII. törvény [Hgt.],  valamint további számos jogszabály tölti ki.  A  bűncselekmény  elkövetési  tárgya  a  tényállás  alapeseténél  a  hulladék.  Hulladék bármely, a Hgt 1. számú melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe  tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik,  vagy megválni köteles. A minősített eset elkövetési tárgya a veszélyes hulladék.  Veszélyes  hulladék  szintén  a  Hgt.‐ben  ezen  a  néven  meghatározott  dolog,  vagyis  veszélyes  hulladék  a  törvény  2.  számú  mellékletében  felsorolt  tulajdonságok  közül  eggyel  vagy  többel  rendelkező,  illetve  ilyen  anyagokat  vagy  összetevőket  tartalmazó,  eredete,  összetétele,  koncentrációja  miatt  az  egészségre,  a  környezetre  kockázatot  jelentő  hulladék.  Ilyenek  a  gyúlékony,  mérgező, fertőző hulladékok.    A bűncselekmény alanya az (1) bekezdés a) pontja esetén, valamint a b) pont  második  fordulata  és  az  ezekhez  kapcsolódó  minősített  eset  vonatkozásában  bárki,  az  (1)  bekezdés  b)  pontjának  első  fordulata  esetén,  valamint  az  ehhez  kapcsolódó  minősített  eset  vonatkozásában,  aki  nem  rendelkezik  engedéllyel,  vagy  rendelkezik,  de  az  engedély  kereteit  túllépi.  Mind  az  alapeset,  mind  a  minősített  eset  materiális  bűncselekmény,  vagyis  akkor  tényállásszerű  a  cselekmény, ha bekövetkezik a hulladék elhelyezése, a hulladékkezelés vagy a  hulladékkal más jogellenes tevékenység végzése.  A  bűncselekmény  szándékosan  és  gondatlanul  is  elkövethető,  a  gondatlan  elkövetéshez  kapcsolódó  büntetési  tételek  az  alap‐  és  minősített  esetekhez  igazodnak.  BH2001.  264.  A  környezetre  veszélyes  hulladék  jogellenes  elhelyezésének  a  bűntettét  valósítja  meg  a  terhelt,  akinek  tudomása  van  arról,  hogy  az  általa  megvásárolt  ingatlanon  a  termőtalajt  szennyező,  környezetvédelmi  szempontból  káros  anyagok  (veszélyes  hulladékok)  vannak,  de  ezek  megsemmisítése  iránt  ‐  a  szerződésben  vállalt  kötelezettségének  megszegésével  ‐  nem  tesz  intézkedést,  hanem  azokat  ismeretlen  helyre  szállítja.  A §‐hoz kapcsolódó jogszabályok:  ‐ Szabs. tv. 148. §;  a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 3. § b,) l,) m), o),  q) pont, 14. § (1) és (2) bek, 32. § (6) bek, 41. § (1) bek;  a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény;  a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény;  az  Európai  Közösségen  belüli,  az  oda  irányuló  és  az  onnan  kifelé  történő  hulladékszállítás  felügyeletéről  és  ellenőrzéséről  szóló  tanácsi  259/93/EGK  rendelet;  a  hulladékgazdálkodási  bírság  mértékéről,  valamint  kiszabásának  és  megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet; 

118

 

az  országos  településrendezési  és  építési  követelményekről  szóló  253/1997.  (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK);  a  veszélyes  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet;  a  települési  hulladékkal  kapcsolatos  tevékenységek  végzésének  feltételeiről  szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet;  az  Európai  Közösségen  belüli,  az  oda  irányuló  és  az  onnan  kifelé  történő  hulladékszállítás  felügyeletéről  és  ellenőrzéséről  szóló  120/2004.  (IV.  29.)  Korm. rendelet;  a  hulladéklerakás,  valamint  a  hulladéklerakók  lezárásának  és  utógondozásának  szabályairól  és  egyes  feltételeiről  szóló  22/2001.  (X.  10.)  KöM rendelet;    X.6. Környezetvédelem  „A hazai háromezer szemétlerakó közül kétszáz sem felel meg az előírásoknak.  Az  illegális  lerakók  feltérképezésében  a  környezetvédelmi  minisztérium  a  műholdas  kincsvadászok  segítségét  is  igénybe  veszi.  A  környezetvédelmi  hatóságok  uniós  támogatással  nemrégiben  fejezték  be  a  legális  és  illegális  hulladéklerakók helyzetének átfogó felmérését.  A  jövő  év  elejére  találkozót  javasol  a  Magyar  Geocaching  Egyesületetnek  írt  levelében  Kóródi  Mária  környezetvédelmi  miniszter.  A  tárca  az  Indexen  nemrégiben megjelent cikknyomán vette fel a kapcsolatot az egyesülettel.   A  magyar  "kincsvadászok"  amerikai  társaik  ötletét  a  csúcstechnológiával  megtoldva láttak neki az illegális szeméthalmok GPS alapú feltérképezésének.  A  geocaching.hu  honlapon  gyülekező  adatbázis  jelenleg  31  illegális  lerakó  adatait  tartalmazza,  ahol  autóroncstól  kezdve  a  háztartási  szeméten  át  a  döglött  kutyáig  minden  található.  Az  oldal  készítői  így  próbálják  gyors  intézkedésre bírni a hatóságokat.     A civil kezdeményezés az igazi     Kóródi  Mária  levelében  kifejti,  hogy  korábban  is  nagyon  tetszett  neki  a  GPS‐ alapú  tájékozódás  és  a  természetjárással  egybekötött  "kincskeresés".  Az  önkéntes természetvédelem, és a hatóságok mozgósításának ötletéhez viszont  már tényleg gratulálnia kell.   A  miniszter  kifejezi  abbéli  reményét,  hogy  az  eldugott  környezetkárosító  lerakók  pontos  adatbázisa  megkönnyíti  a  környezetvédelmi  hatóságok  munkáját.  Egyébként  nemrégiben  fejeződött  be  a  magyarországi  legális  és  illegális szemétlerakók uniós támogatásból végzett feltérképezése.        

119

Egy évig készült az adatbázis     A tárca még az előző ciklusban írt ki tendert a magyarországi hulladéklerakók  felmérésére.  A  Phare  forrásokból  finanszírozott  pályázatot  egy  holland  cég  nyerte meg, mondta el az Index kérdésére Battai Eszter, a Környezetvédelmi és  Vízügyi Minisztérium sajtófőnök helyettese.   Az  Európában  egyedülálló  adatbázisban  az  összes  legális  és  illegális  lerakó  szerepel,  még  az  1950  után  bezártak  is.  A  településeket  a  felmérő  cég  megbízásából  kérdezőbiztosok  járták.  A  környéken  található  lerakókról  mindenhol a polgármestert és a környezetgazdálkodási szakértőket kérdezték.     Kérdőív és légifelvétel     Az  illegális  lerakókról  szintén  az  önkormányzati  vezetők  és  szakértők  számoltak  be.  A  felmérés  jobbára  kérdőívek  alapján  folyt,  de  a  helyszíneket  légifelvételek alapján is elemezték, mondta Battai Eszter.   A  felmérés  egy  éve  kezdődött,  az  adatbázist  pedig  most  tesztelik.  Januártól  a  környezetvédelmi  hatóságok  ez  alapján  dolgoznak,  és  ebbe  viszik  be  az  új  adatokat.  Magyarországon  minden  könyezetszennyezésre  igaz,  hogy  az  állampolgári  bejelentést  követően  a  felügyelet  köteles  kimenni  és  megvizsgálni.     A lerakók alig 3­4 százaléka megfelelő     A  felmérésben  már  eleve  négy  kategóriába  sorolták  a  lerakókat.  Eszerint  léteznek  azonnali  bezárásra  ítélt  helyszínek,  olyanok,  amelyek  működése  egy  ideig  elképzelhető,  valamint  esetleg  felújítható  és  még  hosszú  távon  üzemeltethető lerakók.   A  felmérésből  kiderült,  hogy  a  mintegy  háromezer  magyarországi  hulladéklerakó  alig  3‐4  százaléka  felel  meg  az  európai  uniós  követelményeknek.  Vagyis  sok  feladat  hárul  még  az  önkormányzatokra  és  a  minisztériumra, mondta Battai Eszter.   A  felújításhoz  és  az  új  lerakók  létesítéséhez  van  lehetőség  EU  támogatást  igényelni.  A  felmérési  projekt  végén  tett  javaslatokat  elfogadva  egyébként  könnyebb elnyerni a támogatást.   A most elfogadott hulladékkazdálkodási tervnek ugyancsak része a téma. 2009  után  ugyanis  már  Magyarországon  sem  működhet  olyan  lerakó,  amely  nem  felel meg a követelményeknek, emlékeztetett Battai Eszter    

120

Értékesek lehetnek az eredmények     Az  átfogó  munka  nyomán  hamarosan  elkészül  a  "hivatalos"  adatbázis,  a  miniszter  azonban  a  GPS‐kincskeresőknek  elismeri,  hogy  valódi  eredményt  csak az ehhez hasonló civil kezdeményezések segítségével lehet elérni.   A  magyarországi  hulladékkezelés  helyzete  közel  sem  rózsás,  ezért  a  minisztérium örömmel fogadja a társadalmi kezdeményezéseket, mint például  a  Hulladék  Munkaszövetség  visszaváltható  palackokért  indított  kampányát,  a  Hajtás Pajtás szárazelemgyűjtő akcióját és a Geocaching Egyesület   "Keress  ládát!  Vidd  el  a  szemetet!"  mozgalmát,  írta  levelében  a  környezetvédelmi miniszter.”   

XI. Magánjavak és közjavak      XI.1. Tiszta magánjavak      A  tiszta  magánjavak  körét  a  hagyományos  piaci  jószágok  és  szolgáltatások  alkotják,  úgymint  a  tej,  kenyér,  benzin,  autó,  jogi  tanácsadás,  szervízszolgáltatások,  fodrász  stb.  A  magánjavak  jellemzője,  hogy  azokhoz  általában  a  piacon,  anyagi  ellentételezés  fejében  lehet  hozzájutni.  A  termék  vagy  szolgáltatás  tulajdonosához  kerülve  birtokosa  szabadon  dönthet  felhasználásáról.   A  tiszta  magánjavak  esetében  tehát  könnyen  megvalósítható  bizonyos  szereplők  kizárása  a  fogyasztásból.  Ezen  jószágok  fogyasztása  csökkenti  a  mások  rendelkezésére  álló  mennyiséget,  ami  a  fogyasztók  közötti  rivalizáláshoz vezethet.       XI.2. Tiszta közjavak      A tiszta közjavak tulajdonságait könnyen meghatározhatjuk az előzőek alapján.  A tiszta közjószágok az emberek egyéni igényeit kisebb‐nagyobb csoportokban  képesek  kielégíteni.  Ez  lehet  egy  falu  lakossága,  egy  tömbház  lakói,  de  akár  a  Föld teljes népessége. A közjószágok jellemzője, hogy azok használatából senki  sem  zárható  ki,  illetve  a  kizárás  költsége  irreálisan  magas.  Közjószágok  esetében  nem  tapasztalunk  rivalizálást  a  fogyasztók  között,  és  a  közjószág  fogyasztása  nem  csökkenti  a  többiek  rendelkezésére  álló  mennyiséget.  Gondoljanak az utcai közvilágításra. Fogyasztásából senki sem zárható ki (nem  kérhetünk pénzt mindenkitől, aki elhaladt alatta!), mennyisége nem csökken a  fogyasztás  során,  és  azt  hiszem  senki  sem  látott  még  egymással  rivalizáló  fogyasztókat a lámpák környékén. :‐)    

121

A közjószágok klasszikus példája a világítótorony esete, mely minden arra járó  hajónak  segítséget  nyújt  ellentételezés  nélkül,  annak  hasznából  egyetlen  hajó  sem zárható ki, érte pénz nem kérhető, és fénye nem csökken akárhány hajó is  halad el előtte.      XI.3. A vegyes javak      Vannak  azonban  olyan  termékek,  melyek  tulajdonságaik,  jellemzőik  alapján  mindkét  csoportba  besorolhatók.  Ezeket  a  jószágokat  hívjuk  vegyes  jószágoknak. A vegyes javak egyik csoportjában ugyan nem valósítható meg a  fogyasztásból  való  kizárás,  ellenben  mennyisége  véges,  így  jellemzően  rivalizálás  alakulhat  ki  használói  között.  Ezek  az  úgynevezett  túlzsúfoltságra  hajlamos  javak,  melyeknél  területi,  kapacitásbeli  korlátok  keletkezhetnek.  Ilyen  lehet  egy  szabadstrand,  egy  ingyen  látogatható  múzeum  vagy  egy  lift.  Másik  csoportjába  azok  a  jószágok  sorolhatóak,  melyek  fogyasztásakor  nem  csökken  érzékelhetően  a  rendelkezésre  álló  mennyiség,  de  megvalósítható  bizonyos  fogyasztók  kizárása,  vagyis  lehetőség  nyílik  bizonyos  ellentételezés,  díjbeszedés  meghatározása.  Ilyen  közösségi  fogyasztás  lehet  az  internethasználat, a kábeltévé hálózat, vagy a gáz‐és ivóvíz szolgáltatás.    A kizárás megvalósítása több esetben is megoldhatatlan. Van amikor technikai  illetve  szervezési  szempontok  miatt  lehetetlen  a  kizárás  (gondoljunk  az  utcai  lámpák használatára), van amikor a pénzügyi racionalitás nem engedi a kizárás  megvalósíthatóságát.  Ez  azt  jelenti,  hogy  a  kizárásnak  olyan  magasak  a  költségei,  hogy  azok  messze  meghaladják  a  kizárásból  adódó  hasznokat.  Van  azonban számtalan olyan eset is, amikor mind technikailag, mind pénzügyileg  megoldható  lenne  a  kizárás,  de  humánus,  szociális,  tradicionális  szempontok  miatt ezt mégsem tesszük meg (sürgősségi betegellátás).  A  közjavak  jellegüknél  fogva  magas  költségekkel  állíthatóak  elő  (hidak,  autópályák,  iskolák,  egészségügyi  intézmények  stb.),  ráadásul  a  költségeken  belül  rendkívül  magas  a  fix  költségek  aránya,  megtérülési  idejük  akár  évtizedekben is mérhető és előállításuk is hosszú évekig tarthat (4‐es metró!),  ami magas lekötött tőkenagyságot jelent.      XI.4. A potyautas magatartás      Térjünk  vissza  ismét  a  játékelméleti  résznél  tanultakhoz.  A  játékosok  egyéni  hasznukat,  egyéni  kifizetéseiket  maximalizálják,  és  ennek  megfelelően  választják  meg  stratégiájukat.  A  kifizetések  maximalizálása  azt  jelenti,  hogy  vagy  nyereségeiket  maximalizálják,  vagy  veszteségeiket  minimalizálják.  Közjavak  esetében  ez  életre  hívja  a  már  említett  potyautas  magatartást.  A  hozzájárulás  dilemma  kapcsán  játékosaink  minimalizálni  próbálják  a  költségeiket, a részesedés dilemma esetében pedig maximalizálják a jószágból  adódó hasznukat.    

122

Mivel  a  közjószágok  nagy  része  nem  piacosítható  a  már  fent  említett  okok  miatt, azok előállítása, illetve finanszírozása állami, önkormányzati feladat. Ez  azonban  közösségi  források  létrehozását  teszi  szükségessé,  amit  leggyakrabban  adó  formájában  tudnak  az  állami  szervek  beszedni.  Potyautasaink  (free­riding)  tehát  igyekeznek  az  adófizetés  alól  kivonni  magukat,  ám  gyakran  elsőként  állnak  sorba,  amikor  annak  használatáról,  előnyeiről van szó.     A  büntetés  dicsérete  című  részben  olvashattuk,  a  tudósok  azt  is  bebizonyították  a  kísérletek  során,  hogy  a  közöshöz  való  hozzájárulás  rendszere  akkor  működik  hatékonyan,  ha  a  szereplők,  illetve  a  potyautasok  egyértelműen  beazonosíthatóak,  és  a  többieknek  lehetőségük  van  a  dezertőrök  megbüntetésére,  sőt  az  úgynevezett  másodlagos  potyautasok  megbüntetésére  is.  A  gond  éppen  itt  van!  A  kísérletek  azt  mutatták,  hogy  a  büntetést  alkalmazó  csoportok  kiválóan  működtek,  akár  300  fővel  is.  Közjavaink  esetében  ennél  jóval  magasabb  számokkal,  gyakran  milliós  nagyságrendekkel találkozhatunk, ami nehézzé, esetenként lehetetlenné teszi a  beazonosíthatóságot,  az  információk  nem  állnak  a  döntéshozók,  az  ellenőrző  szervek  rendelkezésére,  és  mivel  ezt  játékosaink  is  tudják,  optimális  stratégiájuk  alapvetően  a  dezertálás  lesz.  Megoldás  lehetne  talán,  ha  a  döntések  azon  a  szinten  történnének,  ahol  a  megfelelő  információk  rendelkezésre  állnak.  Például  az  adók  beszedése  önkormányzati  szinten  történne,  ahol  az  önkormányzat  ismeri  az  adott  vállalkozó  tevékenységét,  körülményeit, ami a vállalkozó számára nehezebbé tehetné az adó eltitkolását.  Persze  minden  éremnek  két  oldala  van.  Ez  a  módszer  sajnos  megint  alapot  adhat  a  korrupcióra,  a  személyes  kapcsolatok  kiaknázására.  A  megoldást  nyilván a fejekben történő változás hozhatná el. Ha az emberek többsége nem  fogadná  el  a  költségvetést  nehéz  helyzetbe  hozó  adócsalók,  adó  elkerülők  tevékenységét,  és  elítélné  azt,  magatartásával  pedig  megnehezítené  a  potyautasok helyzetét (számla kérése).    A  potyautas  jelenség  jellemzésére  leginkább  a‐már  szintén  említett‐  Hardin  által  leírt  közlegelők  tragédiája  alkalmas.  Minden  pásztor  egyenként  abban  érdekelt,  hogy  az  adott  nagyságú  legelőre  minél  több  marhát  hajtson  ki,  növelve  ez  által  saját  egyéni  hasznát.  Ám  ha  minden  pásztor  így  cselekszik,  akkor az a legelő tönkretételéhez, a rendszer összeomlásához vezet, vagyis az  egyénileg optimálisnak tűnő stratégiák össztársadalmi szinten csődhelyzeteket  eredményezhetnek.      XI.5. A globális felmelegedés, mint externália, a Föld, mint közjószág      Egy túlméretezett világ ­avagy a globális felmelegedés gazdasági hatásai      Az üvegházhatás a légkör hőmegtartó tulajdonsága, ami számos dologtól függ:  a  Nap  sugárzásától,  az  atmoszféra  sűrűségétől  és  az  üvegházhatású  gázok  légköri  koncentrációjától.  Az  atmoszférát  termikus  tulajdonságai  alapján  hat 

123

rétegre oszthatjuk fel. Ezek a felszíntől távolodva a toposzféra, a sztratoszféra,  a  mezoszféra,  az  ionoszféra,  az  exoszféra  és  a  magnetoszféra.  A  bolygónkat  körülvevő  vékony  gázréteg  30‐40  kilométeres  magasságig  össztömegének  99%‐át tartalmazza. Az üvegházhatás szempontjából számunkra ez a lényeges  terület.     Ebben a vékony gázrétegben találunk állandó mennyiségű összetevőket, mint  a  nitrogén  (78%),  az  oxigén  (21%),  egy  kevés  nemesgázt,  mint  az  argon,  a  hélium, a kripton, a xenon, valamint változó mennyiségű összetevőket, mint a  széndioxid, a metán, a hidrogén, az ózon, a szénmonoxid és a vízgőz, melynek  mennyisége  igen  erősen  változó.  Ez  utóbbiak  „felelősek”  az  üvegházhatás  kialakulásáért.    A  sugárzások  nagy  része  a  Napból  ered,  melyek  elektromágneses  sugárzás  formájában  érik  el  a  Földet.  Ezen  sugarak  közül  a  magaslégköri ózon(szerencsére!) a röntgen‐és ultraibolya sugarak nagy részét  elnyeli,  amely  így  nem  jut  el  a  Föld  felszínéig.  A  légkör  állandó  összetevőin  nincs elnyelési veszteség, ellenben a változó mennyiségű gázok közül a vízgőz  és  a  széndioxid  jelentős  abszorbens,  így  ennek  egy  része  nem  jut  el  a  földfelszínre,  hanem  a  légkört  melegíti.  A  Föld  elnyeli  a  beérkező  elektromágneses  sugárzás  egy  részét,  és  a  többit  hősugárzás  formájában  veri  vissza.  Egyrészt  fontos,  hogy  milyen  felületről  verődik  vissza  ‐hiszen  más  a  visszaverő képessége (az albedója) a felhőzetnek, a jégnek, a hófelszínnek, az  erdőnek  vagy  a  tengernek‐  másrészt  fontos,  hogy  a  visszaverődő  hősugárzásnak  más  a  hullámhossz‐tartománya,  mint  a  beérkező  elektromágneses  sugárzásnak,  ugyanis  az  így  visszavert  sugárzást  egyes  spektrumtartományokban  a  vízgőz,  a  metán  és  a  széndioxid  elnyeli,  hozzájárulva ezzel a Föld hőmérsékletének emelkedéséhez.     Ez az üvegházhatás rendkívül fontos az élet szempontjából, e nélkül ugyanis a  Föld  átlaghőmérséklete  ‐18  °C    lenne.  A  jelenlegi  átlaghőmérséklet  +15  °C,  vagyis  a  Földön  érvényesülő  üvegházhatás  33  fokkal  emeli  az  átlaghőmérsékletet.  A  Vénuszon  példának  okáért  a  légkör  95%‐a  széndioxid,  így  annak  felszíne  szerény  450‐470  °C‐ra  hevült,  míg  a  Marson  az  alig  érvényesülő  üvegházhatás  következtében  a  felszínen  az  átlaghőmérséklet  ‐ 50°C körül alakul.    A  globális  felmelegedésért  alapvetően    két  gáz  felelős:  a  széndioxid  és  a  metán.  Ezen  gázok  légköri  koncentrációja  ugyanis  az  elmúlt  200  évben  exponenciális növekedésnek indult. A széndioxid legnagyobb „bűne”, hogy a  légköri tartózkodási ideje 20 és 150!! év között mozog. Ez azt jelenti, hogy amit  ma  teszünk  annak  az  elkövetkező  30‐50  évben  nincs  komoly  hatása  az  éghajlatváltozásra,  viszont  az  elkövetkezendő  egy‐két  évtized  „munkássága”  alapvetően befolyásolhatja a századvég globális éghajlatát.     Az emberiség széndioxid kibocsátása a múlt század közepe táján 1600 millió  tonna  volt,  2000‐ben  viszont  már  8000  millió  tonna,  vagyis  50  év  alatt  az  ötszörösére nőtt!! Az egyes gázok légköri koncentrációjának mértékegysége a  ppm (part per million), azaz egy ezred ezrelék. Az elmúlt kb. 400 000 évben ez  a  koncentráció  sosem  haladta  meg  a  300  ppm‐et,  de  az  ipari  forradalom  óta  exponenciális növekedésnek indult, így ma jelenleg 380 ppm körüli ez az érték, 

124

és  amennyiben  a  kibocsátás  üteme  ezen  görbe  mentén  halad,  2035‐re  elérhetjük az 550 ppm‐et.  Ezen  koncentráció‐növekedés  elsősorban  emberi  tevékenységnek  köszönhető  és  nem  egyéb,  rajtunk  kívülálló  okoknak.  Az  550  ppm  érték  akkor  is  bekövetkezik  a  század  közepére,  ha  a  széndioxid  kibocsátásunk  a  jelenlegi  szinten  stabilizálódik.  A  következmények  a  jelenlegi  kutatások  tükrében  csak  valószínűsíthetőek.  Minél  távolabbi  időpontra  tekintünk  előre,  annál  bizonytalanabbak  az  előrejelzések.  Az  azonban  kétségtelen,  hogy  világméretű  problémával  állunk  szemben,  amely  szélsőséges  esetben  globális  katasztrófához is vezethet.     Ezek  az  előrejelzések  az  elkövetkezendő  50‐100  évben  a  globális  átlaghőmérséklet 2­5°C­os emelkedését valószínűsítik, melynek rendkívül  komoly  és  szerteágazó  következményei  lehetnek,  és  olyan  öngerjesztő  folyamatokat  indíthatnak  el,  melyek  visszafordíthatatlanokká  válhatnak.  Az  éghajlatváltozás  az  emberiség  alapvető  életfeltételeit  fenyegeti:  a  lakóhely  elvesztését,  a  vízhez  való  hozzájutást,  az  élelmiszer‐termelést,  az  emberek  egészségét.    A  teljesség  igénye  nélkül  vizsgáljuk  meg  az  esetleges  következményeket!  Vázoljuk fel a sötétebb jövőt és értsük meg most, hogy az emberiség nem juthat  el erre a szintre, mert ennek következményei már beláthatatlanok.     Egy  kb.  3‐5  °C‐os  felmelegedés  esetén  a  sarki  jégsapkák  olvadása  megállíthatatlan lesz. Ezen problémával már sajnos jelen pillanatban is szembe  kell  néznünk.  A  jégsapka  olvadása  jelentősen  emelheti  a  tenger  vízszintjét.  Nem  csak  a  hatalmas  vízmennyiségről  van  itt  szó,  hanem  arról  is,  hogy  a  melegebb víznek nagyobb a térfogata, így ez a vízszintemelkedés akár 0.6‐1.5  méter is lehet, ami több százmillió ember lakhelyét fenyegeti   Dél‐Kelet  Ázsiában,  a  csendes‐óceáni  és  karib‐tengeri  szigeteken,  Londonban,  New  Yorkban,  Tokióban,  Kairóban,  Floridában,  Hollandiában.  Ráadásul  a  víz  jóval több hőt képes elnyelni, mint a jég, ami a folyamatot csak tovább erősíti.    A  gleccserek  a  felmelegedés  következtében  visszahúzódnak,  sőt  eltűnnek,  mivel  nyáron  több  jég  olvad  el,  mint  amennyi  télen  újra  megfagy.  Rohamos  olvadásnak  indult  a  Columbia‐gleccser,  az  Upsala‐gleccser,  McCall‐gleccser,  Place‐gleccser stb. Egyes kutatók szerint 2007‐re a gleccserek 90%‐a elolvadt.  A Himalája gleccserei a század közepére teljesen eltűnhetnek, ami százmilliók  ivóvízellátását fenyegeti.   A  jég  olvadása  szélsőséges  esetben  katalizátorként  működésbe  hozhatja  a  metánt,  melynek  légköri  tartózkodási  ideje  ugyan  csak  4‐5  év,  de  sokkalta  hatékonyabban idézi elő az üvegház‐hatást.   Szibéria  jegének  olvadása  az  alatta  elterülő  hatalmas  tőzeg‐lápból  akár  450  milliárd tonna metánt szabadíthat fel, ami rövidtávon megfelel annak, mintha  23‐szor annyi széndioxid szabadulna fel és a széndioxid légköri koncentrációja  a 3900 ppm‐et is elérheti!    A  tengervíz  hőmérsékletének  emelkedése  tovább  rontja  a  helyzetet.  A  széndioxid  ugyanis  nehezebben  oldódik  melegebb  vízben,  így  bekövetkezik  a 

125

tengervíz  elsavasodása,  ami  a  rendkívül  érzékeny  tengeri  ökoszisztémában  okoz  felbecsülhetetlen  károkat,  a  teljes  halállomány  akár  40‐50  %‐a  is  kipusztulhat.   A melegebb éghajlat kedvez a vírusoknak, a betegséget terjesztő rovaroknak.  Nagyobb  mértékben  terjed  el  a  malária,  a  Dengue‐láz,  a  sárgaláz,  az  agyvelőgyulladás vagy a vírusos agyhártyagyulladás.    Megzavarodik  az  időjárás  és  egyre  gyakrabban  találkozunk  szélsőséges  időjárási  viszonyokkal.  Gyakoribbak  és  a  korábbinál  hevesebbek  a  tornádók,  hurrikánok.  Ha  nem  is  következik  be  bizonyos  területeken  a  csapadék  mennyiségének  drasztikusabb  változása,  annak  eloszlása  szélsőségesebbé  válik.  Gyakoribbak  az  aszályos  időszakok,  amit  heves,  áradásokkal  kísért  felhőszakadások  váltanak  fel,  míg  más  területeken  megindul  az  elsivatagosodás.    Az esőerdők kiirtása is jelentős mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Az  égetéses  irtás  során  hatalmas  mennyiségű  széndioxid  kerül  a  légkörbe,  ugyanakkor  jelentősen  csökken  az  esőerdők  csapadékképző  képessége.  Ezen  területeket elsősorban állattenyésztésre  használják, amely  ugyancsak  okozója  a  globális  felmelegedésnek.  Hiszen  a  hígtrágya  valamint  a  kérődzők  bendőjében  képződött  baktériumok  jelentős  metánképzők.  Ugyancsak  nagy  mennyiségű metán képződik a hulladéklerakókból és a rizstermelésből, amely  meglepő módon az emberi eredetű metánkibocsátás több mint egynegyedéért  felelős.     Az üvegházhatású gázok azért módosítják a légkör összetételét, azért nő ezen  gázok légköri koncentrációja, mert ezek elnyelői bioszféra léptékben beteltek.  Az  ember  meggondolatlan  anyag‐és  energiaáramlások  létrehozásával  felborította,  megbolygatta  a  biogeokémiai  ciklusok  kialakult  önszabályozó  rendszerét.  Megváltozott  a  felszín  vegetációs  borítása,  és  ezzel  a  felszín  sugárzási‐elnyelési  képessége.  A  szárazföld    negyede  mezőgazdasági  művelés  alá vont terület. Ezáltal csökken a felszín szénmegkötő és hőelnyelő képessége.  Az  állandó  fogyásban  lévő  természetes  felszínborítottság  és  vegetáció  az  üvegházhatású  gázok  kibocsátásával  vetélkedő  terhelés,  melyek  ráadásul  egymás hatásait erősítik.   Ez  csak  néhány  lehetséges  következménye,  illetve  oka  egy  3‐5  °C‐os  hőmérséklet‐emelkedésnek.    Egyértelmű  tehát,  hogy  az  emberiségnek  szembe  kell  néznie  az  eddigi  legnagyobb,  világméretű  piaci  kudarccal,  és  hosszútávú,  átfogó  stratégiát  kell kidolgoznia a probléma kezelésére. Milyen széndioxid koncentráció az, ami  az  emberiség  számára  hosszútávon  is  fenntartható  és  nem  aránytalanul  költséges?  A  legtöbb  tudós  450‐550  ppm  értéket  határoz  meg,  amely  akkor  valósítható meg, ha az elkövetkezendő 10‐20 évben éri el a globális kibocsátás  a  maximumát,  majd  éves  szinten  2‐3%‐kal  csökken.  Ha  ehhez  hozzávesszük,  hogy 2050‐re az előrejelzések szerint a gazdaság teljesítménye a mainak 3‐4‐ szerese  lesz,  akkor  ez  az  egységnyi  GDP‐re  eső  kibocsátás  negyedére  való  csökkentését követeli meg.    

126

Célunk  tehát  egy  alacsonyabb  üvegházgáz‐kibocsátású  gazdaságba  való  átmenet. A klímatudatosság (percepció) kialakítása, a terhelés csökkentése  (mitigáció)  és  az  új  körülményekhez  való  minél  hatékonyabb  alkalmazkodás (adaptáció) megvalósítása. Ahhoz, hogy mindez megfelelően  működhessen  a  szakpolitikának,  az  ország  kormányainak,  a  regionális  gazdasági  egységeknek  ki  kell  dolgoznia  és  elő  kell  segítenie,  illetve  kikényszerítenie  az  egészséges  piaci  visszajelzéseket,  úrrá  kell  lennie  a  piac  kudarcain,  figyelembe  véve  az  esélyegyenlőség  és  méltányosság  elvét.  A  közgazdaságtan  elméletében  új  fejezet  íródik:  az  externáliák  internalizálása  immáron a világ létét jelenthetik.           Milyen költségeket ró tehát a világra a kibocsátás‐csökkentés kényszere, az új,  nem szénalapú technológia bevezetése és elterjesztése?   Mi  kerül  a  mérleg  két  oldalába,  és  merre  billen  jelen  pillanatban?  Az  egyes  jelentések szerint (BAU szcenárió), ha összevetjük a szén társadalmi költségeit  az  elhárítás,  a  mitigáció  költségeivel,  akkor  a  legtöbb  ágazatban  ez  nettó  hasznot  hoz.  Egyes  vélemények  szerint  a  világ  teljes  GDP‐jének  1%‐a  kell  a  stabilizációs pályára való átálláshoz.   Komoly problémát okoz azonban, hogy a költségek nem egyenletesen oszlanak  el.  A  legszegényebb  országok  azok,  melyek  jelen  pillanatban  is  veszélyeztetettek.  Hátrányos  földrajzi  helyzetűek,  hiszen  általában  itt  az  éghajlat eleve melegebb, jobban ki vannak téve a szárazságnak, illetve jobban  szenvednek  a  csapadék  éven  belüli  változásától.  Erősen  függnek  a  mezőgazdaságtól,  így  az  éghajlatváltozás  őket  érzékenyebben  érinti,  nincs  megfelelő egészségügyi ellátásuk, általában politikai nehézségekkel küzdenek,  magas  a  korrupció  mértéke,  gyenge  a  közigazgatás.  Alacsony  GDP  jellemzi  őket,  ami  tovább  nehezíti  az  éghajlat‐változáshoz  való  alkalmazkodásukat.  Ugyanakkor pont ezek az országok azok, melyek csak kis mértékben járulnak  hozzá a globális felmelegedéshez. Jogos, elvárható és igazságos lenne tehát, ha  a  világ  vezető  gazdasági  hatalmai  segítenék  és  tehermentesítenék  ezeket  az  országokat.  A  fejlődő  országok  eddigi  sikertörténetei  azt  mutatják,  hogy  igen  erőteljesen a szénalapú kibocsátás dominál a gazdaságban. Amennyiben tehát  nem  támogatjuk  ezekben  az  országokban  az  alacsony  széntartalmú  technológiák adaptációját, úgy nyilván a gyors gazdasági növekedés érdekében  az  egyszerűbb  és  jelen  pillanatban  jóval  olcsóbb  fosszilis  tüzelőanyagok  felhasználása  felé  fordulnak.  Első  lépésként  a  segélyek  jelentős  emelésére  lenne  szükség,  majd  az  egyre  erőteljesebb  éghajlatváltozáshoz  való  alkalmazkodás  elősegítése,  például  a  szélsőséges  időjárási  viszonyokat  is  jól  tűrő növények kifejlesztése.     Sokkal  nehezebb  a  helyzet  azokban  az  országokban  ahol  már  kialakult  technológiák  átalakításáról  van  szó,  hiszen  nyilvánvaló  gazdasági‐és  lobbi  érdekek  akadályozzák  a  stabilizációs  pályára  való  átállást.  A  szakpolitikának  ebben a kialakult helyzetben három alapvető elemre kell koncentrálnia: A szén  árazására,  a  technológia  politikára  és  a  magatartásbeli  változásokra.  A  szakpolitika  első  eleme  tehát  a  szén  megfelelő  árazása.  Az  üvegházgázok 

127

közgazdasági  értelemben  externáliák,  okozói  jelentős  költségeket  rónak  környezetükre,  a  világra,  az  elkövetkezendő  generációkra,  de  ők  maguk  nem  szembesülnek tevékenységeik minden következményével.  A  BAU  jelentés  szerint,  mint  azt  már  említettük,  az  externális  költségek  már  jelen pillanatban is meghaladják a mitigáció, az elhárítás költségeit. Az azonnali  cselekvések,  melyek  a  stabilizációs  pályára  való  átállást  hivatottak  elérni,  különösen hosszabb távon, jelentős haszonnal kecsegtetnek. A szén megfelelő  beárazása  azt  jelenti,  hogy  az  embereket  szembesítik  tevékenységeik  teljes  társadalmi költségével. Ez az embereket, vállalkozásokat arra kényszeríti, hogy  a magas széntartalmú áruktól és szolgáltatásoktól elpártoljanak, és az alacsony  széntartalmú alternatívákba fektessenek be.    A szakmapolitikai eszköz kiválasztása függ az ország nemzeti körülményeitől,  az  egyes  ágazatok  jellemzőitől,  valamint  az  éghajlat‐változási  és  más  szakmapolitikák közötti kapcsolattól.     A  megadóztatás  azzal  az  előnnyel  jár,  hogy  egy  állandó  állami  bevételt  biztosít,  míg  a  kereskedelem  esetén  az  árverés  elterjedése  nagy  valószínűséggel  nagyon  jó  hatással  lesz  a  hatékonyságra,  az  elosztásra  és  az  államháztartásra.  Egyes  országoknak  a  kereskedelmi  kezdeményezésekre  kellene  összpontosítaniuk,  másoknak  az  adózásra  és  a  szabályozásra,  míg  ismét  másoknak  ezen  szakmapolitikák  egyfajta  keverékére.  Ezek  kiválasztása  pedig  ágazatonként  változhat.  Az  adózás  bevezetése  különösen  rövidtávon  jótékony  hatással  van  ugyan  az  államháztartásra,  azonban  az  adómultiplikátoron  keresztül  csökkentheti  az  össztársadalmi  kibocsátást.  A  vállalkozások  a  legtöbb  ágazatban  igyekeznek  majd  költségeiket  továbbhárítani  a  fogyasztókra,  így  a  kényszerítő  erő  hatása  jelentősen  csökkenhet,  nő  az  infláció  és  a  lakosság  elégedetlensége.  Jól  át  kell  tehát  gondolni,  hogy  hol  alkalmazzuk  az  internalizálás  ezen  formáját.  Az  tagadhatatlan,  hogy  szembesítenünk  kell  az  externáliát  okozókat  a  környezetükre  rótt  költségekkel,  ám  felmerül  az  a  kérdés,  hogy  az  áthárított  költségek  miatt  szükséges  kompenzációs  költségek  ellenhatása  nem  lesz‐e  nagyobb,  mint  az  államháztartás  bevételeinek  növekedése.  Ebben  az  esetben  nem  az  állam  allokációs  funkciója  a  legfontosabb,  hanem  a  gazdaság  stabilizációs  pályára  való  átállítása  és  egy  fenntartható  növekedési  pálya  elérése.  Hosszabb  távon  persze  épp  ez  az  ami  a  fogyasztók  figyelmét  a  kedvezőbb  alternatívák  felé fordíthatja,  ám a  pillanatnyi  életszínvonal  romlás  sok országban nehezen felvállalható, illetve elfogadtatható. Meg kell értenünk,  hogy minél később alkotjuk meg a kibocsátás csökkentést szolgáló határozott  intézkedés‐sorozatot, annál jelentősebbek lesznek a mitigációs költségek.     A  kereskedelmi  rendszerek  alkalmazása  hatékony  módszer  lehet  arra,  hogy  ország‐  és  ágazatszerte  kiegyenlítődjék  a  szén  ára.  A  kibocsátáskereskedelem  hasznának  beszedése  érdekében  a  rendszernek  ösztönző  elemeket  kell  biztosítania  a  rugalmas  és  hatékony  válasz  érdekében.  A  kereskedelmi  rendszer  céljának  kiszélesítése  a  költségek  és  a  kiszámíthatatlanság  csökkentésére irányul. A jövőbeni szabályok és rendszerformák átláthatósága  és kiszámíthatósága segít bizalmat kiépíteni a jövőbeni szénár iránt.    

128

A  magatartási  és  befektetési  döntések  befolyásolása  érdekében  a  befektetőknek  és  a  fogyasztóknak  hinniük  kell  abban,  hogy  a  szén  ára  fenntartható lesz a jövőben. Az olyan befektetések, mint egy erőmű, épületek,  ipari  üzemek  és  légi  járművek  több  évtizedig  tartanak.  Ha  nincs  bizalom  az  éghajlat‐változási  politikák  megmaradását  illetően,  akkor  a  vállalkozások  döntéshozatalkor nem tekintik tényezőnek a szén árát. Ennek következménye  lehet  a  hosszú  távú,  magas  széntartalmú  infrastruktúrába  való  túlzott  befektetés  –  mely  a  kibocsátások  későbbi  csökkentését  eredményezi,  sokkal  nagyobb  költséggel,  és  nehezebben.  A  legtöbb  alacsony  széntartalmú  technológia  jelenleg  sokkal  többe  kerül,  mint  a  fosszilis  tüzelőanyagú  alternatívák,  de  a  tapasztalatok  azt  mutatják,  hogy  a  technológiák  költsége  számuk növekedésével és a tapasztalatokkal csökken.  A  bizalom  kiépítéséhez  időre  van  szükség.  Az  elkövetkezendő  10‐20  év  az  áttérés  időszaka  lesz  egy  olyan  világról,  ahol  a  szénárazás  rendszere  gyerekcipőben  jár  egy  olyanra,  ahol  a  szénárazás  általános  és  automatikus  tényezőként lép fel egy döntés meghozatala során.     Nagy  kérdés  azonban,  hogy  az  egyes  stratégiai  elemek  között  létrejön‐e  a  szükséges  szinergia,  a  kialakult  hatásmechanizmusok  egymást  erősíthetik,  ami  mind  pozitív,  mind  negatív  irányba  is  hathat.    Vagyis  az  adaptációs  eszközök és a mitigációs lehetőségek közötti szinergia lehet negatív irányú is. A  bekövetkezett  negatív  hatásokra  kényszerválaszok  sora  születhet,  számos  felmerülő  problémára  utólagosan  kell  reagálnunk.  Az  árvíz  okozta  károkat  enyhítenünk  kell,  aszályos  időszakban  öntözünk,  kánikula  esetén  többet  használjuk  a  légkondicionáló  berendezéseket.  Ezek  azonban  pozitívan  csatolnak vissza az okokhoz, növelve ezáltal a környezeti terhelést.   Az elkerülhetetlen, hogy a jövőben ilyen válaszok szülessenek, de egyre inkább  kell a megelőzésre fordítanunk a figyelmet, a megfelelő gátrendszerekkel való  védekezésre,  a  szárazságot  jobban  tűrő  növények  termesztésére,  a  megfelelő  szigetelésű  és  árnyékolástechnikájú  építkezésekre  stb.  Feladatunk  tehát  a  pozitív  visszacsatolások  felerősítése,  másrészt  a  rendszerszemléletű  megoldások preferálása.     Nem csak az üvegházhatás problémájával kell szembenéznünk, hanem az egyre  erősödő környezeti terheléssel (erdőirtás, intenzív mezőgazdasági művelés)  és  a  népesség  további  rohamos  növekedésével.  A  jelenlegi  szabályozás  a  kimeneti  oldalon  próbál  eredményeket  felmutatni,  a  rendszerből  távozó  széndioxid és metán mennyiségét próbálja csökkenteni. Ennek érdekében nyúl  bele  a  rendszerbe  és  szabályozza  annak  bizonyos  elemeit.  Azonban  az  egyes  elemek  szabályozásával  csak  annyit  érünk  el,  hogy  a  gazdasági  szereplők  kiskapukat  keresnek  és  a  szabályozatlan  oldalon  kibújnak,  elkerülve  ezzel  a  szabályozás okozta rövidtávú veszteségeket és átterhelések jönnek létre.     Életünk minden cselekvését alá kell rendelnünk a fosszilis energiafelhasználás  csökkentésének.  De  valójában  nem  is  kibocsátás‐csökkentésről,  hanem  terhelés­csökkentésről  kell  beszélnünk,  melyek  magukban  foglalják  a  kibocsátásokat  a  természeti  erőforrások  kitermelését  és  a  térfelhasználást.  Ezek  elválaszthatatlanok  egymástól.  Ha  használunk  valamilyen  természeti  erőforrást, akkor nyilván kibocsátás is történik és fordítva.  

129

 

Vagyis  ahol  output  van,  ott  input  is.  Ha  a  kibocsátásokat  mennyiségileg  akarjuk  csökkenteni,  akkor  az  inputokat  kell  szabályoznunk,  azaz  a  természeti  erőforrás  felhasználását  és  a  térhasználatot  kell  visszafogni.  Feladatunk tehát nem az egyes területek elkülönült kezelése, hanem az egész  fennálló  struktúra  megváltoztatása,  a  legfontosabb  tényezővel,  az  emberrel  való foglalkozás, aki viselkedésével, szemléletével, döntéseivel meghatározza a  környezet  terhelésének  mértékét.  Olyan  alapvető  szemléletváltozáson  kell  átmennünk,  amely  gyökeresen  változtatná  meg  az  eddig  becsontosodott  struktúrákat.  Olyan  rendszerek  épültek  ki,  amelyeken  nagyon  nehéz  változtatni. Az ember hozzákötötte létét az általa kialakított struktúrákhoz. Jól  látható,  hogy  rabjai  vagyunk  a  kialakult  energiatermelő­és  ellátó  rendszereknek,  az  életünket  megkönnyítő  gépeknek,  a  kommunális  és  közlekedési  infrastruktúrának.  Egyelőre  elképzelhetetlennek,  irreálisnak   tűnik,  hogy  a  társadalom  beleegyezne  a  már  kiépült  struktúrák  gyökeres  megváltoztatásába.  A  feladat  tehát  véleményem  szerint  bonyolultabb  és  komplexebb, mint azt nagyon sok elemzés leírja.     A versengés, az egyre nagyobb profit hajszolása mind a vállalkozások, mind az  egyének  szintjén  egy  számunkra  magasabb  színvonalú  élet  reményében,  a  rövidtávú  magánérdekeknek  a  közösségi  és  természeti  értékek  elé  helyezése,  nem kiút számunkra. Gazdasági nagyhatalmak üzleti és lobbi érdekei nem ebbe  az irányba mutatnak. Az olaj még hosszú ideig több ezermilliárdos üzlet marad.  Jelen  pillanatban  nem  látom  azokat  a  kényszerítő  erőket,  melyek  rövidtávon  komolyan  csökkenthetnék  a  fosszilis  tüzelőanyagok  felhasználását.  Pedig  a  stabilizációs  pályára  állás  azonnali  cselekvési  programot  kíván.  Ehelyett  naponta újabb és újabb szénalapú beruházások jönnek létre (Mátra Erőmű 200  milliárd  forint  értékben),  melyeknek  csak  a  megtérülési  ideje  25  év,  és  bár  széndioxid  kibocsátásuk  a  modern  technika  és  szűrő  berendezések  révén  jelentősen  csökken,  hatékonysága  is  legalább  ilyen  mértékben  nő.  A  végeredmény tehát ugyanakkora kibocsátási volumen.     Saját  pesszimizmusom  a  probléma  megoldását  illetően  itt  nem  ér  véget.  A  kutatók  által  meghatározott  elhárítási  költségek‐  mint  azt  már  említettem‐  a  világ  GDP‐jének  1%‐át  is  kitehetik.  Ez  hatalmas  összeg,  több  százmilliárd  dollárra rúghat évente. Ha azonban azt nézzük, hogy a világ éves fegyverkezési  költsége meghaladja az ezermilliárd dollárt, ami a világ GDP‐jének közel 3%‐a,  a  kép  sokkal  sötétebb.  Az  őserdők  irtásából,  fakitermelésből  szerzett  jövedelem  éves  szinten  5‐10  milliárd  dollár,  miközben  az  USA  csak  az  iraki  háború folytatására megszavazott 238 milliárd dollárt.    Milyen  világméretű  stratégiai  játék  zajlik  tehát  az  elkövetkezendő  évtizedekben?  A  világ  játékosai  vajon  kooperálnak  vagy  sem?  A  nyertes‐ nyertes stratégiát „választjuk” vagy a vesztes‐vesztes stratégiát? 

 

   

130

XII. Próba vizsgasor 

 

  1. Melyik tartozik a klasszikus közgazdaságtan jellemzői közé?    a. altruizmus  b. méltányosság  c. objektív racionalitás  d. reciprocitás    2. Melyik állatfaj hajlamosabb a kooperációra és büntetésre?    a. galambok  b. csimpánzok  c. kacsák  d. csigák    3. Melyik nem jellemző a mikroökonómiára?    a. Az egyéni döntéshozókkal foglalkozik  b. Az egyén döntési alternatíváit és gazdasági reakcióit vizsgálja  c. A gazdaság egyensúlytalansági helyzeteit vizsgálja  d. Az egyének általánosítható viselkedési jellemzőit keresi    4. Válassza ki a csak a termelési tényező tulajdonosára jellemző  racionalitást    a. haszonmaximalizáló  b. profitmaximalizáló  c. bérleti díját maximalizálja  d. A társadalmi jólét növelése    5. Válassza ki a nem megújítható erőforrást!    a. ásványkincsek  b. munkaerő  c. föld  d. erdő          6. Melyik nem jellemző a klasszikus piaci modellre?    a. atomizált  b. tökéletesen informált  c. az egyensúlytalansági helyzetek tartósan megmaradhatnak  d. az egyensúlyból csak külső hatásra mozdul ki    131

        7. Melyik nem jellemző a homo eoconomicusra?    a. fontos a társadalmi hovatartozás, a család stb  b. ismeri az összes alternatívát  c. preferenciarendszere van  d. ki tudja választani a legjobb alternatívát    8. Válassza ki a nyitott gazdaság jellemzőjét!    a. statikus egyensúly  b. az alkalmazkodási folyamattal foglalkozik  c. a döntések végeredményével foglalkozik  d. minden változásnál meg tudjuk mondani a biztos végeredményt    9. Válassza ki a tökéletesen versenyző piacra jellemző állítást!    a. a be‐és kilépés korlátozott  b. a vállalat a piac méretével megegyező nagyságú  c. a termékek heterogének  d. a vállalatok árelfogadóak    10. melyik a piac passzív szereplője?    a. vevő  b. eladó  c. pénz  d. viszonteladó    11. A kereslet megmutatja,hogy    a.   adott áron a vevő mennyit képes és hajlandó vásárolni az adott termékből  b.   különböző lehetséges árakon a vevő menyit hajlandó megvásárolni az adott  termékből  c.   különböző lehetséges árakon a vevő mennyit képes és hajlandó  megvásárolni az adott termékből  d.   különböző lehetséges árakon a vevő mennyit képes megvásárolni az adott  termékből    12. Ha a tényleges piaci ár magasabb, mint az egyensúlyi, akkor a piacon    a.   túlkereslet van  b.   túlkínálat van  c.   nem megállapítható ennyiből  d.   attól még lehet egyensúly   

132

      13. Ha egy termék jövedelemrugalmassága nulla és egy között van, akkor  a termék    a.   luxus jószág  b.   inferior jószág  c.   paradox termék  d.   létszükségleti jószág    14. Egy árrugalmas termék esetében az ár csökkentése az árbevételt    a.   csökkenti  b.    növeli  c.   változatlanul hagyja  d.   bármelyik előfordulhat    15. Paradox árhatás esetében az árrugalmassági együttható    a.   negatív  b.   pozitív  c.   nulla  d.   egy    16.  Mi nem jellemző egy közjószágra?    a.   A fogyasztók között van rivalizálás  b.   A fogyasztók között nincs rivalizálás  c.   Senki sem zárható ki a fogyasztásából  d.   Fogyasztásával mennyisége nem csökken    17. Negatív externália esetén    a.   költség nő, hasznosság nő  b.   költség csökken, hasznosság csökken  c.   költség csökken, hasznosság nő  d.   költség nő, hasznosság csökken    18. Az externáliák internalizálásának melyik nem az eszköze?    a.   adók, szubvenciók  b.    adminisztratív intézkedések, hatósági előírások  c.   Kiotói Jegyzőkönyv  d.     kvótarendszer         

133

      19. A potyautas magatartást leíró játékelméleti modell    a.   gyáva nyúl  b.   dollárárverés  c.   közlegelők tragédiája  d.   fogolydilemma    20. Melyik nem túlzsúfoltságra hajlamos vegyes jószág?    a.   közvilágítás  b  . szabadstrand  c.   park  d.   autóút    21. Kiegészítő termékek esetében a kereszt­árrugalmassági együttható    a.   pozitív  b.   negatív  c.   nulla  d.   nem meghatározható    22. A fogyasztókat az eladási folyamaton belül egyenként különböztetik  meg. Ez a(z)….    a.   elsőfokú árdiszkrimináció  b  . másodfokú árdiszkrimináció  c.   harmadfokú árdiszkrimináció  d  . negyedfokú árdiszkrimináció    23. A monopóliumokra nem jellemző…    a.   állami beavatkozás szükséges  b.   a be‐és kilépés korlátozott  c.   árelfogadó  d  . a teljes piaci keresletet képes kielégíteni    24. A monopóliumokra leginkább jellemző jogsértés    a.   árkartell  b  . gazdasági erőfölénnyel való visszaélés  c.   piacfelosztó kartell  d  . áruhamisítás    25. A GVH a(z) ……… alá rendelt szervezet     a.   kormány 

134

b.   köztársasági elnök  c.   miniszterelnök  d.   Országgyűlés    26. A monopolisztikus versenyre jellemző    a.   árelfogadóak  b.   erősen differenciált termékek  c.   homogén termékek  d.   a teljes piaci keresletet képes kielégíteni egy vállalat    27. Megmutatja, hogy adott áron az eladó mennyit képes és hajlandó  eladásra termelni az adott termékből. Ez a(z)…    a.   kereslet  b.   keresett mennyiség  c.   kínálat  d.   kínált mennyiség    28. Melyik nem a munkafolyamat része?    a.   tervezés  b.   szervezés  c.   értékesítés  d.   ellenőrzés    29. A játékelmélet megalkotója…    a.   Harsányi János  b.   John Nash  c.   Adam Smith  d.   Neumann János    30. Ahol az egyik játékos tetszés szerint oszthat fel egy adott összeget, és  a másik játékos ezt el kell, hogy fogadja, az a(z)…    a.   ultimátum játék  b.   diktátor játék  c.   dollárárverés  d.   gyáva nyúl játék    31. Melyik nem jellemző a munkaerőre?    a.   a vállalat tulajdona  b.   felhasználása során nem fogy  c.   innovatív  d.   saját döntéseket hoz     

135

      32. A legkisebb gazdálkodó egység…    a.   az egyén  b.   a család  c.   a háztartás  d.   a vállalat    33. Válassza ki a vállalat makrokörnyezeti elemét!    a.   tulajdonosok  b.   szállítók  c.   versenytársak  d.   politikai‐jogi környezet    34. Ahol az árak, a kereslet és a kínálat befolyásolják a piaci folyamatokat  az a(z)…    a.   piaci koordináció  b.   bürokratikus koordináció  c.   agresszív koordináció  d.   etikai koordináció     35. A keresett mennyiség változását okozza a(z)…    a.   jövedelem változás  b.   az adott termék árának változása  c.   költség változás  d.   a helyettesítő termék árának változása                         

136

   

 

II. rész 

  1. A piaci keresleti függvény P=400­1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q. Ekkor  az egyensúlyi pont    a) Q=300; P=200  b) Q=200; P=300  c) Q=300; P=300  d) Q=150; P=150    2. A piaci keresleti függvény P=400­1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q.   P=200­nál  a) A túlkereslet 450  b) A túlkínálat 450  c) A túlkereslet 300  d) A túlkínálat 300    3. Az egyéni keresleti görbe képlete Q=400­2/3p. Ekkor a p tengelymetszet    a) p=400  b) p=500  c) p=600  d) p=800     4. Egy fogyasztó egyéni keresleti görbéje p=600­3/2q. Ekkor p=300­nál a  fogyasztói többlet nagysága    a) 10000  b) 20000  c) 30000  d) 40000    5. Egy piacon 100 egyforma vevő található. Az egyéni keresleti­és kínálati  függvények rendre p=350­1/2q ill. p=3/2q+150. Ekkor az összpiaci kereslet az  egyensúlyi ár mellett.    a) Q= 15000  b) Q=10000  c) Q=20000  d) Q=100000        137

 

 

6.  A piaci keresleti függvény P=600­3Q, a kínálati függvény P=200+Q. Az  egyensúlyi pontban a fogyasztói többlet    a) 15000  b) 12000  c) 20000  d) 18000    7. A piaci keresleti függvény P=400­1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q. Az  egyensúlyi pontban a fogyasztói többlet    a) 12000  b) 15000  c) 18000  d) 24000    8. Egy termékből 400 forintos ár mellet 2000 darab fogyott. Az ár 100 forinttal  való csökkenése esetén az árbevétel 100 000­rel nőtt. Ekkor a termék  árrugalmassága    a) ‐9/5  b) –5/9  c) 9/5  d) ‐7/5    9. Ha egy adott terméket ingyen megszerezhetne a vevő, akkor 240 db­ot vinne  haza. Tudjuk ezen kívül, hogy ekkor az ár egységnyi növekedése a keresett  mennyiséget két egységgel csökkenti. Ekkor az inverz keresleti függvény képlete  a) p=240‐2q  b) p=120‐1/2q  c) q=240‐2p  d) q=120‐1/2p    10. Ha egy adott terméket ingyen megszerezhetne a vevő, akkor 240 db­ot vinne  haza. Tudjuk ezen kívül, hogy ekkor az ár egységnyi növekedése a keresett  mennyiséget két egységgel csökkenti. Ekkor a keresleti függvény képlete 

 

a) p=240‐2q  b) p=120‐1/2q  c) q=240‐2p  d) q=120‐1/2p 

       

 

138

  11. Egy kompetitív piacon 50 egyforma vevő található. Egy vevő keresleti  függvénye:q= 100­1/3P. Ekkor a piaci keresleti függvény    a) Q= 5000‐1/3P  b) Q=100‐50/3P  c) Q=5000‐50/3P  d) P=300‐3q    12.Egy kompetitív piacon 100 egyforma vevő található. Egy vevő inverz keresleti  függvénye:  P=200­2q. Ekkor a piaci keresleti függvény    a) Q=20000‐P  b) Q=10000‐100P  c) Q=10000‐50P  d) P= 20000‐100Q    13. A piaci keresleti függvény P=600­3Q, a kínálati függvény P=200+Q. Ekkor az  egyensúlyi pont    a) Q=100; P=100  b) Q=200; P=50  c) Q=150; P=120  d) Q=100; P=300    14. A piaci keresleti függvény P=600­3Q, a kínálati függvény P=100+Q. P=150­nél    a) A túlkereslet 120  b) A túlkínálat 100  c) A túlkereslet 100  d) A túlkínálat 150    15. Egy fogyasztó 20000 forintos jövedelméből maximum 40 db x és 50db y  terméket tud vásárolni. Ekkor a költségvetési egyenes egyenlete    a) y=400‐4/5x  b) y=20000‐40x  c) y=40+4/5x  d) y=50‐5/4x    16. A fogyasztó jövedelme I1=20 000­ről I2=40 000­re nő. Ekkor a fogyasztott  mennyiség Q1=30­ról Q2= 50­re nő. Ekkor a jövedelemrugalmasság    a) E(I)=0,75 létszükségleti  b) E(I)=1,33 luxus  c) E(I)=‐0,75 inferior  d) E(I)= 0,75 luxus jószág   

139

  17. Egy termék jövedelemrugalmassága E(I)=­0,5 A fogyasztó jövedelem   I1=20 000­ről I2=40 000­re nő. Q1=10 . Ekkor a középformulával számolva  a) Q2=5  b) Q2=7,1  c) Q2=14  d) Q2=6    18. Egy termék Engel­görbéje I= 40Q­4000. A fogyasztó jövedelme I1=60 000­ről  I2=80 000­re nő. Ekkor a termék jövedelemrugalmassági együtthatója.    a) 35/37  b) –35/37  c) 32/43  d) 37/35    19. Egy termék Engel­görbéje I= 60 000­10Q. A fogyasztó jövedelem I1=40 000­ről  I2=44 000­re nőtt. Ekkor a termék jövedelemrugalmassága    a) ‐23/8  b) –7/3  c) 21/9  d) 9/21    20. Egy termékből 200 forintos ár mellett 4000 darab fogyott. Az ár 40 forinttal  való csökkenése után az árbevétel 160 000­rel nőtt. A termék árrugalmassága    a) ‐5/9  b) –6/11  c) 5/9  d) ‐9/5   

140

Megoldások I.    1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.

c  b  c  c  a  c  a  b  d  c  c  b  d  b  b  a  d  c  c  a  b  a  c  b  d  b  d  c  d  b  a  c  d  a  141

35. b  Megoldások II.      1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

c  a  c  c  c  a  b  d  b  c  c  c  d  c  d  a  b  a  b  d 

   

142