XV. ker ületi
I I . é v f o l ya m 2 0 . s z á m 2 0 1 2 . o któb er 2 4 .
ÉLETképek R Á KO S PA L OTA z P E ST Ú J H E LY z Ú J PA L OTA
KÖV E T K E ZŐ
S Z Á M U N K
2012.
J A N UÁ R
16- Á N
k ö z é l e t i
l a p j a
J E L E N I K
M E G!
fotó: Nagy Botond
FŐHAJTÁS A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC HŐSEI ELŐTT A kerületben emlékfutással, emlékműavatással és hangversennyel emlékeztek az 1956-os eseményekre
ÖRÖM A TORNA A közelmúltban érdekes ötlettel kereste meg az önkormányzatot Aranyos István pestújhelyi tornász olimpikon. Az idén hetven esztendős egykori sportoló „A mindennapos egészségért” címmel vékony füzetecskét készített, melyben az általa minden reggel elvégzett 25 tornagyakorlatot írta le. Ezt a mozgássort tartalmazó füzetet szeretné minél több helyre eljuttatni, mondván: mindenkinek szüksége van a mozgásra. – A füzetecskét egyelőre csak a Városmajori Klinikán terjesztik – mesélte Aranyos István. – Ott minden beteg a zárójelentése mellé kap egy füzetet. Szeretném azonban szélesebb körben is terjeszteni a moz-
Az égető harminc éve
gás szeretetét, ezért kerestem meg az önkormányzatot. Aranyos István a Budapesti Honvéd sportolójaként 13 mesterfokú címet, a csapattal pedig öt bajnoki címet szerzett. A válogatott tagjaként két olimpiára, Tokióba (1964-ben) és Mexikóvárosba (1968-ban) is kijutott. Pályafutását befejezve edző lett a Honvédban, majd az Újpesti Dózsában. Edzősége idején 43 évesen szívinfarktust kapott, majd több szívműtétet végeztek rajta, végül 61 éves korában, 2003-ban szívátültetést javasoltak az orvosok. Még a lábadozása idején írta meg „Az életet mentő és örömet adó torna” című könyvét. 4. oldal
FAÜLTETÉS Tavaly az önkormányzat elkészíttette a kerület fakataszterét, és megkezdte az Életfa programot. A Répszolg munkatársai idén összesen 1200 csemetét telepítenek, ebből 400 fát ültetnek el ősszel. A munkálatok során pótolják a betegség, a kiszáradás vagy az elöregedés miatt kivágott fákat, és a közterületi foghíjakra is növényeket ültetnek, valamint a lakossági megkeresések alapján is végeznek telepítéseket. Előfordul az is, hogy a lakó nem várja meg az ültetést, és maga telepít fát a háza előtt. Az őszi ültetéshez a Palota-15 Kft. a saját nevelésű fáit és beszerzésből származó növényeket használja fel. Fő-
3. oldal Rendőrségi bemutató
5. oldal
ÚJ IGAZGATÓ
ként vérszilvákat, nyírfát, és ahol már megkezdett ültetést folytatnak, ott a korábbiakkal megegyező fajtájúakat telepítenek, például a Molnár Viktor utcában mezei juhart, a József Attila utcában pedig törökmogyorót ültetnek. Demeter János, a Répszolg ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: az őszi ültetések előkészítését október elején kezdték, a telepítésekhez pedig a fák számára ideális időpontban, a lombhullást követően október 24-e után látnak hozzá. A napi 30–35 fa ültetésével valószínűleg november közepe, vége felé végeznek. 10. oldal
A gospel varázsa
Mester Attila az elhivatott testnevelők közé tartozik. A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola korábbi pedagógusa elmondása szerint gyerekkora óta erre a pályára készült. A Testnevelési Főiskolán szerzett szakedzői és testnevelői diplomát, majd kezdő pedagógusként egy esztendőt az újpesti Bőrfestő utcai gimnáziumban tanított. A pedagógus szerint nagy szerencséje volt, hogy egy év után a Dózsában kapott állást. Mester Attilát ezen a nyáron először a Dózsa testnevelés munkaközösségének vezetőjévé nevezték ki, majd Ábri László igazgató tanácsára megpályázta az Ifjúsági és
Sportközpont megüresedett igazgatói posztját. A képviselő-testület pedig szeptemberben a nyolc jelölt közül az ő pályázatát támogatta. Mester Attila kinevezése október 1-jén lépett életbe, és a megbizatása öt évig tart majd. A fiatal igazgató, miután elbúcsúzott a kollégáitól és a 11. évfolyamos osztályától, azonnal munkához látott. Feladata pedig bőven lesz, hisz nyolc létesítményt – sportpályákat, táborokat – kell irányítania. A Szántóföld úti létesítményben, a székfoglalójával egy időben egy műfüves nagypályát épít az MLSZ és az önkormányzat.
9. oldal Interjú Bródy Jánossal
12. oldal
11. oldal
z 2 z BELkép z
ÉLETképek – 2012. október 24.
SZOCIÁLIS KÉRDÉSEK Az önkormányzat képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott október 10-én. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló előterjesztés megvitatása során elhangzott, hogy a változtatás már hosszabb ideje húzódik. Vizér Klára alpolgármester hozzászólásában elmondta: a módosítás szükséges, mert
csak ez után tudnak segíteni a rászoruló családoknak. A fővárosi kerületi hivatal elhelyezésével kapcsolatos előterjesztéskor alakult ki vita a képviselő-testület tagjai között, ugyanis az önkormányzat Bácska utcai épületében alakítják ki a hivatal helyiségét, és az átépítés költségeit az önkormányzatnak kell finanszíroznia. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezés után a kerületi hivatal és a polgármesteri hivatal még inkább ügyfélbarát
módon fog működni a jövőben. A XV. kerületi Közösségi Televízió középtávú fejlesztéséhez szükséges költségeket is megszavazták a képviselők. Az ülésen valamennyi tárgyalt napirendi pontban elfogadó döntés született. A következő képviselő-testületi ülés október 24-én 14 órakor kezdődik. L. É. (A képviselő-testületi ülés teljes terjedelmében megtekinthető az onkormanyzatitv.hu honlapon.)
ELTŰNIK A LERAKÓ Közmeghallgatásokat évente tartanak, és ezeken a fórumokon a lakosok megoszthatják az észrevételeiket, javaslataikat az önkormányzattal, valamint véleményezhetik a munkáját, és kérdéseket tehetnek fel. A kerületben október 10-én tartottak közmeghallgatást, melyre több mint százan jöttek el. A Városházán tartott eseményen a képviselő-testület tagjain kívül részt vettek a Polgármester Hivatal irodavezetői és a társszervezetek – a rendőrség, az egészségügyi intézmények – képviselői is. László Tamás polgármester szerint az októberi közmeghallgatáson sokakat érintő témákról, a közbiztonságról és köztisztaságról, valamint az önkormányzat fejlesztési politikájáról esett szó. – Az írásban kapott lakossági észrevételekből kitűnik, hogy Újpalotán sokakat érdekel a piac és környékének állapota, éppen ezért fontos előrelépésnek tartom, hogy idén megkezdődik ennek a területnek a felújítása – mondta a polgármester. Ugyancsak fontos kérdés az M3 hiányzó zajvédő falának megépítése. Az önkormányzat folyamatos méréseket végez ezen a szakaszon, az eredményeket pedig megküldik a fővárosnak, melynek hatáskörébe tartozik a zajvédő fal továbbépítése. A mintegy négyórás közmeghallgatáson számos témát felvetettek a hozzászó-
fotó: Nagy Botond lók, és ezek jelentős részére már a helyszínen választ – méghozzá kedvező választ – kaptak. Többek között szóba került a Kovácsy Kálmán téren létesített ideiglenes zöldhulladék lerakóhely, amely irritálja a környék lakóit, és ezért a lakók a megszüntetése érdekében aláírásokat gyűjtöttek. László Tamás ígéretet tett arra, hogy a lerakót felszámolják, és a közterületekről összegyűjtött zöldhulladékot másik helyre szállítják. Az újpalotai kisgyermekes szülők közül többen kérték az önkormányzattól a Hartyán óvoda felújítását. A polgármester szerint az óvoda rekonstrukciója azért nem kerülhetett bele a Zsókavár projekt III. ütemébe, mert sok intézmény kapott helyet az óvodaépületben, és előbb ezek elhelyezését kell végiggondolnia az önkormányzatnak, mielőtt hozzákezd a fejlesztéshez.
Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy az óvoda kertjét minél előbb megpróbálják rendbe rakni. A Szilas park lakói nehezményezték, hogy a Pólus Center parkolójában rendszeresen tartanak programokat, ezért nem tudnak pihenni az ott lakók. Herczeg Julianna aljegyző válasza szerint a Pólus Center parkolója magántulajdonban van, amit a közforgalomnak ugyan megnyitottak, de az önkormányzatnak nincs beleszólása abba, hogy a tulajdonos milyen eseményeket szervez ott. László Tamás azzal egészítette ki, hogy a jövőben nem engedélyezik a hosszú ideig tartó rendezvényeket. Riersch Tamás (A közmeghallgatás teljes terjedelmében megtekinthető az onkormanyzatitv.hu honlapon.)
ONLINE ENGEDÉLY Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus rendszert (ÉTDR) az interneten keresztül jövő év januárjától használhatják az ügyfelek. A rendszer lehetővé teszi a hatósági engedélyezési eljárásokban az elektronikus kérelem- és tervbeadást, valamint az elektronikus ügykezelést. Az új engedélyezési eljárás mellett változik a jogszabályi környezet és az építéshatósági eljárás is. Így például megszűnik az elvi építési engedély. Helyette egyszerre lehet majd kérni bontási és építési, ezen kívül fennmaradási és továbbépítési, vagy fennmaradási és használatbavételi engedélyeket. A kérelmezők ügyfélkapus azonosítással az építésügyi hatóság oldalán nyújthatják be az engedélyekkel vagy az igazolásokkal kapcsolatos kérelmeiket a szükséges mellékletekkel együtt. A tervező vagy az online felületen tölti ki az engedély iránti kérelmet és mellékeli hozzá a terveket, vagy a kormányablakok valamelyikénél CD-n benyújtja. Az eljárást már az is gyorsítja, hogy az összes melléklet nélkül nem fogadja el a rendszer a kérelmet, így nem lesz szükség hiánypótlásra. szj
A Rákos úti szakrendelőbe nagyon sokat látogattak el az egészségnapon. Az érkezőket egy-egy almával köszöntötték. A rendezvény nyitásaként László Tamás polgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd dr. Sólyom
Olimpia, az egészségügyi intézmény frissen kinevezett vezetője vette át a szót. Röviden bemutatkozott, és a betegségek megelőzésének fontosságáról beszélt. Az egynapos rendezvényen számos szűrővizsgálat mellett természetgyógyászati tanácsadás, aurafotózás, különféle ételbemutatók, sajt-, gyümölcslé- és lekvárkóstoló és vásár, egészségkonyha, táplálkozási tanácsadás is várta a látogatókat.
Vizsgálat a Rákos úti szakrendelőben
fotó: Nagy Botond
A XV. kerületi Önkormányzat 2012. évi megemlékezésének programjai Október 27. szombat 9.00 órától 1956 emlékezete (rendhagyó történelemóra, korabeli események a kerületünkben) Helyszín: Újpalotai Közösségi Ház 18.00 órától Előadás a Szabadegyetemen November 4. vasárnap 15.30-kor Emlékműsor a KoMa Társulat közreműködésével. Fáklyás felvonulás a Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekarával a rákospalotai Szentháromság templomhoz (Kistemplom), a XV. kerületi 56-os elesettek és kivégzettek emlékére állított táblához. Koszorúzás az emléktáblánál. Helyszín: XV. kerület Széchenyi tér A rendezvénysorozat programjainak változtatási jogát fenntartjuk. XV. kerületi Önkormányzat
HAZÁNKAT KÉPVISELTE A SZILAS
RÉSZLETFIZETÉS Szeptember végén módosította a távhőszolgáltatásról szóló rendeletét a Fővárosi Közgyűlés. A rendelet lehetővé teszi, hogy a hődíjat a felhasználó vagy a díjfizető – választásától függően – havonkénti mérés és adatszolgáltatás alapján, vagy részszámlák és elszámoló számla kiállításával (havonta azonos összegű díjakkal, majd a 12. hónapban, április végén történő elszámolással, úgynevezett egyenletes díjfizetéssel) fizesse meg. Előírja, hogy a felhasználó vagy a díjfizető választásának hiányában – azaz amenynyiben az ügyfél másként nem rendelkezik a szolgáltató felé – a távhőszolgáltató részszámlákkal és elszámoló számlával számlázza ki a díjat. Szj
ŐSZI EGÉSZSÉGNAP Családi Egészségnapot tartottak a kerületben október 13-án a Zsókavár utcai Gyermekorvosi rendelőben és a Rákos úti Szakorvosi rendelőben.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc
fotó: Szilas Néptáncegyüttes Az idén 15. évfordulóját ünneplő Szilas Néptáncegyüttes felnőtt és ifjúsági együttese szeptember 13–16. között vendégszereplésre utazott Szlovákiába, ahol részt vett a Visegrádi Négyek Nemzetközi Folklórfesztiválon, valamint a Zselízi Verbunkfesztiválon. Az együttes útjának első állomása Nagytúr volt, majd a táncosok az elkövetkező napokban gálaműsor keretében léptek fel Léván, ahol többek között a kulturális központ vezetője, a polgármester és a Pozsonyi Magyar Konzulátus főtanácsosának fogadásán is részt vettek, majd másnap Ipolyságon adtak mintegy egyórás műsort. – Az előadás után a Garam menti verbunktalálkozó helyszínére, Zselízbe mentünk.
A templom téri verbuválás után fantasztikus gálaműsor volt, majd a művelődési házban éjszakába nyúló táncházban mulatott együtt magyar, szlovák, cseh, bolgár, lengyel – mesélte Sikentáncz Szilveszter, a néptáncegyüttes művészeti vezetője. – Kulturális küldetésünk utolsó helyszíne Ipolyvisk volt, ahol a művelődési házban a szinte teljesen magyarok lakta település közönségének táncoltunk. Úgy vélem, a program során a Szilas Néptáncegyüttes méltón képviselte a magyar népi kultúrát, Rákospalotát és nem utolsósorban egész Magyarországot – mondta végezetül Sikentáncz Szilveszter. Szabó Juli
A piktogram azt jelöli, hogy a televízió is részletesen foglalkozik a témával. A műsorterv az újság 7. oldalán és az xvmedia.hu honlapon is olvasható.
Halláspróba a Zsókavár utcai rendelőben A másik helyszínen, Újpalotán szintén érdekes ételés biotermék bemutatókkal, kóstolókkal, vásárral várták a szülőket és a gyerekeket. A gyerekorvosi szűrővizsgálatok sem maradtak el, volt fogászati szűrés, fogszabályzási, gyerekorvosi, védőnői tanácsadás, vérképvizsgálat ujjbegyvércseppből. Egy hatalmas műfogsor segítségével a helyes fogmosás fortélyait is elsajátíthatták a kicsik. A legnagyobb izgalmat és érdeklődést mégis az Aranyszamár Bábszínház Pom-Pom meséi című előadása kísérte.
fotó: Vargosz
Az Egészségnapi rendezvény „Az Újpalotai lakótelepen a Zsókavár utcai akcióterület II. ütemű fejlesztése” című KMOP-5.1.1/ C-09-2f-2011-0001 kódszámú városrehabilitációs projekt egyik kiemelkedő ESZA tevékenysége. A program az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztés Alap, valamint a Budapest XV. kerületi Önkormányzat társfinanszírozásában a Zsókavár a Gyerekeink Egészségéért Alapítvány előkészítésében és szervezésében valósult meg. L. É.
Az ÉLETképek következő száma november 5-én jelenik meg. Lapzárta október 29-e 12 óra. A lapzárta után érkezett anyagokat a szerkesztőség csak a következő lapszámban tudja közölni. A lakosság és az ügyfelek számára ingyenesen hívható önkormányzati „zöld szám”: 06-80-203-804. A közterületekkel kapcsolatos bejelentéseket megtehetik a Répszolg által üzemeltetett ingyenesen hívható „zöld számon” is: 06-80-205-062.
ÉLETképek R Á KO S PA L OTA z P E S T Ú J H E LY z Ú J PA L OTA A XV. kerület polgárainak kétheti, ingyenes lapja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgató: Dr. Holló Szilvia Andrea z Főszerkesztő: Metz Edina Szerkesztőség: 1153 Budapest, Eötvös u. 1. Tel.: 720-5456, Tel./Fax: 720-5457 z
[email protected] z xvmedia.hu ISSN 2062-6770 (Nyomtatott) z ISSN 2063-6555 (Online) Nyomtatás: Ringier Kiadó Kft., 1222 Budapest, Campona u. 1.
z BELkép z 3 z
ÉLETképek – 2012. október 24.
HARMINCÉVES AZ ÉGETŐ A közelmúltban jubileumi ünnepség helyszíne volt a rákospalotai hulladékhasznosító mű. Tarlós István főpolgármester és dr. György István főpolgármester-helyettes Szarvas Ferencnek, a Budapest Városüzemeltetési Központ Zrt. új vezérigazgatójának társaságában ellátogatott az idén harminc esztendős égetőbe. A hulladékhasznosítót (egyszerűbb nevén HUHA-t) 1982. május 28-án nyitották meg. A létesítmény megálmodója dr. Hajdú György volt, aki előbb a Fővárosi Köztisztasági Hivatalt, majd a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t is irányította. – Az eredeti terv az volt, hogy a fővárosnak ezen a részén ipari parkot létesítenek – mondta Sámson László, a HUHA jelenlegi igazgatója. – A hulladékhasznosítót azzal a céllal építették, hogy energiát termeljen majd a park számára. Ez azonban sosem épült meg, helyette az energi-
át a káposztásmegyeri lakótelep kapja. A rákospalotai létesítmény a Főtáv éves hőigényének 4 százalékát biztosítja. Az igazgató elmondta, hogy a szakemberek azon dolgoznak, miként lehetne ezt az arányt növelni. Amennyiben ez sikerülne, akkor a jövőben nemcsak az újpesti, hanem az újpalotai lakótelep fűtését is biztosíthatnák. A hulladékégetőt története során kétszer újították fel. Először 1989–91 között kényszerből, mert a csehszlovák gyártmányú kazánok sorra meghibásodtak. Másodszor pedig 2002–2005 között, amikor a létesítményt már az uniós szabványoknak megfelelő füstgáztisztítóval szerelték fel. – A közelmúltban az amerikaiak egy filmgyárat építettek a szomszédunkban. Róluk köztudott, hogy nagyon igényesek a környezetükre. Mielőtt ezt a telket megvásárolták volna, aprólékosan
Égetik a kazánban a hulladékot minden mérést elvégeztek, és mivel mindent rendben találtak, megépítették a filmgyárat. Ez mindent elárul a hulladékhasznosító működéséről. A 30 esztendős HUHAban a főváros lakossági hulladékának 60 százalékát hasznosítják. A négy kazánban éves szinten 410 ezer tonna hulladékot égetnek el. Ezt követően a visszamaradt égéstermékből kiválasztják a vasat – évente hatezer tonnát –, majd a környezetre ár-
fotó: Vargosz talmatlan salakanyagot a dunakeszi lerakóba szállítják. A rendszer önfenntartó, a kazánok működését az égetés során keletkezett energia biztosítja. Nem elhanyagolandó az sem, hogy a rákospalotai létesítmény generációknak ad munkát. Még ma is sokan dolgoznak itt azok közül, akik már harminc éve is itt voltak, és ahelyett, hogy más munkahelyet kerestek volna, inkább a családtagjaikat, utódaikat is idehozták. Riersch Tamás
KÖRNYEZETVÉDŐ CIVILEK
fotó: Vargosz
Riasztó, sőt döbbenetes mennyiségű kommunális szemét, sitt, bútor, autóalkatrész és háztartási gép éktelenkedik a kerületi kiserdőben. Ezt elégelték meg a civilek és a facebookon október 13-ára szemétszedési akciót hirdettek. A 72 óra elnevezésű mozgalomba is beregisztrált akcióhoz a kerületi önkormányzat anyagi és eszköztámogatást nyújtott. Az akciónapon körülbelül 100
FAFIATALÍTÁS
helyi és távolabb élő környezetbarát, és a 72 óra programhoz csatlakozó önkéntes takarította a területet. A RÁTE csapata meleg ebéddel, forró teával vendégelte meg az akcióban résztvevőket. A megmozdulás egyik szervezője kérdésünkre elmondta, a reggel 8-tól körülbelül délután 3-ig tartó munka során 5 konténert töltöttek meg szeméttel, és még ennél is nagyobb mennyiséget gyűjtöttek össze. L. É.
CUKRÁSZDA ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR Az önkormányzat által nyáron kiírt „Jöjjön ki Palotára!” pályázat egyik nyertese a Kossuth Lajos utcai Art Cukrászda volt, ahol október 4-én már konkrét eredményekről is be tudtak számolni.
– Nagyon örültünk az önkormányzat pályázatának – mondta Artnerné Dudás Zsuzsanna, a cukrászda egyik tulajdonosa –, mert egyezett a mi törekvéseinkkel is. Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy a cukrászda ne
fotó: Vargosz
csak vendéglátóhely legyen, hanem találkozóhelyként is használják a vendégek. A cukrászda a tavaszi pályázaton 560 ezer forint támogatást kapott az arculatának kialakítására. Az október eleji ünnepségen a tulajdonos házaspár bemutatta a terasz feletti új árnyékolót, amelynek színe és formája illeszkedik a cukrászda arculatához. A másik újdonság, hogy a tulajdonosok a cukrászda színvilágát tükröző süteményes tányérokat készíttettek Balogh Ramóna rákospalotai keramikussal. – A fejlesztéseket folytatni szeretnénk, a tányérokhoz hozzájuk hasonló szalvéták is
illenének, ám ennél is fontosabbnak érezzük, hogy a cukrászda közösségi szerepét erősítsük. Éppen ezért fotókiállításokat szervezünk, jelenleg Molnár Ferenc „Betekintés a jazz világába” című tárlatát tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitóját a szomszédos Kossuth Lajos Általános Iskola zenetanárának, Viczián Gábornak egyszemélyes jazzkoncertje színesítette. A vendégek a kellemes zene hallgatása közben megkóstolhatták az Art Cukrászda néhány remekét is, melyet már az új tányérokon szolgáltak fel nekik. Riersch Tamás
ÉJSZAKA AZ ISKOLÁBAN Hagyománya van már a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában a 24 órán át tartó vetélkedőnek. Ilyenkor egy teljes napon és éjszakán át a legkülönbözőbb feladatokban mérik össze tudásukat. Idén október 12-én reggel 8-tól október 13-a reggel 8-ig tartott az izgatott nyüzsgés. A 24 órában helyet kapott a sport, a mozgás, a helyismeret és a bátorságpróba, a leghangsúlyosabb szerep mégis a zenének jutott. A versenyben résztvevő Kontyfás gimisek koreográfiatanulással kezdték a napot, mert fél 11 és 11 közt a Pólus parkolójában flash mob (csoportosulás, amely valamilyen szokatlan dolgot csinál nyil-
vános helyen figyelemfelkeltés céljából) keretében táncot adtak elő. A reggeli villámrendezvényt városjáró helyismereti vetélkedő követte, majd viszszatérve az iskolába sport és zenei megmérettetés várta az ifjakat. Azt a feladatot kapták ugyanis, hogy termüket rendezzék be egy-egy adott (kisorsolt) együttes próbatermévé, és gyakoroljanak be egy számot tőlük, amit később, délután 5-től izgalmas koncert keretében kellett előadniuk. A pincében bátorság próbát tartottak, és volt „esti mese” program is. A 24 órás vetélkedőn éjfélkor az X-Faktor mintájára K-Faktor kezdődött, majd
hajnali 1-kor a tanárokból álló zenekar lépett színpadra. Reggel finom kenyérlángost ehettek a résztvevők, majd a
8 órai kapunyitás egyúttal az esemény zárását is jelentette.
Villámrendezvény a 24 órás vetélkedő elején
Lovas Éva
fotó: Vargosz
Az elmúlt hetekben sokan kerestek meg bennünket (és az önkormányzatot is) azzal, hogy az újpalotai kiserdőben, az Erdőkerülő utcai lámpás csomópontnál nagy területen vágják a fákat. A fakivágással kapcsolatban Szabó Pétert, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgondnokát kérdeztük. – A Pilisi Parkerdő Zrt. a hatályos törvény alapján az erdőket meghatározott időnként megújítja – mondta a szakember. Az újpalotai kiserdőben is ilyen megújítást végeztek. A körülbelül 3500 négyzetméternyi területen az elöregedett és így veszélyessé vált faállományt ritkították meg. A mintegy 60 esztendős akácost kivágták, és a gallyakat még ősszel összeszedik. Következő tavasszal a földben maradt gyökereket szaknyelven szólva „megszaggatják”, azaz egy ekéhez hasonló eszközzel megvágják, hogy abból rövid időn belül friss hajtások nőjenek ki. Az eljárással egyrészt megspórolható az ültetés, másrészt így
szaporítják a növényeket, ezzel a módszerrel több ezer hajtás indulhat el. Az akác az egyik leggyorsabban növő fafajta. A hajtásokból jövő őszre akár két méter magas fiatalos lehet, 3–4 év múlva pedig komoly, 5–6 méteres fák várják majd a kirándulókat. A Pilisi Parkerdő Zrt.-nek fontos a felelős erdőgazdálkodás, az erdők megújítása. A XV. kerületben is, hisz a mostani fakitermelés helyszínétől alig pár száz méterre jelentős területen égett le néhány éve az erdő, aminek helyén az erdészet évek munkájával akácerdőt hozott létre. Szabó Péter hozzátette: az októberi fakitermeléssel az újpalotai kiserdő madárvilágát és vadállományát nem veszélyeztették. A munkák nem érintik a Parkerdő és az önkormányzat közös fejlesztéseként a szánkózó domb környékén kialakított pihenőhelyet és sportpályát, így a területet továbbra is lehet pihenésre, turisztikai célokra használni. R. T.
KÉTIRÁNYÚ UTCÁK A közelmúltban Újpesten a Magyar Kerékpárosklub helyi képviselői, az önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ Közúti Közlekedési Divíziójának munkatársai közösen vizsgálták annak lehetőségét, hogy az egyirányú utcák egy részét hogyan tudnák kétirányúvá tenni a kerékpárosoknak. A hír azért is fontos, mert a 2010-es KRESZ-módosítást sokan félreértik. A változás lehetővé teszi a kerékpárosoknak, hogy az egyirányú utcákba a menetiránnyal szemben behajthassanak, de csak ott, ahol a behajtani tilos tábla alatt a bicajosokra vonatkozó kivételt jelző kiegészítő táblát is kirakták. A XV. kerületben a kertvárosi egyirányú utcákban lehetőséget teremthetnének a kerékpárosoknak a kétirányú behajtásra, mégis mindöszsze egy helyen, az Opál utcában lehet ellenirányban is bicajozni.
Egyelőre tehát csak egy egyirányú utcában tudnak behajtani a forgalommal szemben a bicajosok, de mind a Budapesti Közlekedési Központtól, mind az önkormányzattól megtudtuk: ha a lakosság máshol is szeretne ilyen forgalomtechnikai változást, a szükséges vizsgálatok után nyitottak a kiegészítő tábla felszerelésére. – Az újpesti mintát ismerjük – tudtuk meg Bayer László műszaki ellenőrtől. – A kerületünkben lényegesen kevesebb az egyirányú utca, mint Újpesten, ezzel együtt azokban az utcákban, ahol ez megoldható, mint például a Bocskai és Mátyás utcákban vagy a kisebb lakótelepek főútvonallal közvetlenül nem érintkező egyirányú utcáin, mi is megfontolandónak tartjuk, hogy a kerékpárosoknak engedélyezzék a kétirányú behajtást. Riersch Tamás
z 4 z SZÉPKORkép z
ÉLETképek – 2012. október 24.
BIZTOS MEGOLDÁS
SEGÍTŐ KEZEK A Szolidáris Kisnyugdíjasok Egyesülete négy évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy az újpalotai kisnyugdíjasoknak is legyen olyan közössége, ahol elbeszélgethetnek. – Zömében egyedülálló kisnyugdíjasokkal közösen hoztuk létre az egyesületet azzal a céllal, hogy együtt lehessünk – mesélt a kezdetekről Illés Gézáné, az egyesület vezetője. A nevükben megjelenik az egymás segítése, ami abban nyilvánul meg, hogy ha valaki segítségre szorul, akkor összefognak és megkeresik a megoldást a bajra. Az egyesület az elmúlt évek alatt komoly adatbázist hozott létre. – A generációnk nagyon szégyenlős, nem kér, de elfogadja a segítséget. Nagyon sok olyan ember él, akinek a rezsi kifizetése után alig marad pénze élelmiszerre. Évente kétszer van a Caritasnak segélycsomag osztása, ennek a munkálatait mi koordináljuk, és már végezzük az előkészületeket, mivel novemberben ismét lesz osztás. Fel kell térképeznünk, kik a rászorultak, akik nemcsak kisnyugdíjasok, hanem nagycsaládosok, munkanélküliek,
szorult helyzetben lévők is lehetnek. Főleg itt Újpalotán próbálunk segíteni. Illés Gézáné elmesélte azt is, hogy az előző segélycsomag osztásnál kétezer-hatszáz csomagot készítettek, melyek közül többet ők maguk vittek ki a rászorulóknak. – Egy 91 éves néni úgy nyitott ajtót, hogy azt kérdezte: kinek jutottam az eszébe? Nagyon meghatódtunk. Volt olyan is, aki alig hogy megkapta a csomagját, már enni is kezdett, mert annyira éhes volt. A kisnyugdíjas az, aki havi százezer forint nyugdíjat kap. Ez nem sok, hiszen van olyan otthon, ahol a havi rezsi hatvan-hetven ezer forint. Az egyesület tagjai emellett önként vállalták a környezet védelmét. – Állandóan „kukkolunk” – nevette el magát a vezető. – Megy a hír az önkormányzatnak, a Répszolgnak, állandó „szolgálatot teljesítünk” a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek is. Mi hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a kiserdőben milyen állapotok uralkodtak. Még harminc évvel ezelőtt bátran lehetett ott sétálni, aztán egy közös bejáráson kiderült, hogy
fotó: Nagy Botond negyvenhét hajléktalan lakott az erdőben. Dokumentáltuk az erdőben történteket a kezdetektől egészen a nemrégiben megépült sportpálya, bográcsozó hely átadásáig. – Mindenütt ott vagyunk, nyitott szemmel és kritikusan nézzük környezetünket. A lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, mert partnerek szeretnénk lenni. – Korosztályoktól függetlenül működünk, és csak az a célunk, hogy a munkánkkal segítsünk másoknak – mondta zárásként Illés Gézáné. Sz. J.
Számos egyedül élő idős vagy fiatal, betegséggel küzdő embernek jelent stresszhelyzetet, hogy rosszullét esetén hogyan kap segítséget? Erre kínál megoldást a házi segítségnyújtó készülék. A készülék úgy működik, hogy a hálózati telefonra egy csuklón viselhető, nyomógombos segélyhívót csatlakoztatnak. Ha bármi probléma adódik, elég a karkötő gombját megnyomni, azonnal jelez a központban, ahol 24 órás, ünnepnapokon is működő diszpécserszolgálat működik. A segélyhívó karkötőn lévő gomb megnyomása után a diszpécser jelentkezik, aki miután tájékozódott a segélyhívás okáról, körülményeiről a hívó számhoz tartózó címre segítséget küld. Ha egészségügyi ellátásra szorul valaki és jelzést küld, akkor az ügyeletes gondozónő a kerületben működő orvosi ügyeletet, vagy a mentőszolgálatot, de kérésre a segélyhívó hozzátartozóját is értesíti. A szolgáltatást az önkormányzaton keresztül támogatott formában vagy magánszemélyként is meg lehet rendelni. L. É.
KICSI TORNA MINDENKINEK KELL A közelmúltban érdekes ötlettel kereste meg az önkormányzatot Aranyos István pestújhelyi tornász olimpikon. Az idén hetven esztendős egykori sportoló „A mindennapos egészségért” címmel füzetecskét készített, melyben az általa minden reggel elvégzett 25 tornagyakorlatot írta le. Ezt a mozgássort tartalmazó füzetet szeretné minél több helyre eljuttatni. – Egyelőre a füzetecskét csak a Városmajori Klinikán terjesztik – mesélte Aranyos István. – Minden beteg a zárójelentése mellé kap egy füzetet. Szeretném azonban szélesebb körben is terjeszteni a mozgás szeretetét, ezért kerestem meg az önkormányzatot. Aranyos István élete és pályafutása is Pestújhelyhez kötődik. A Szűcs István utcai
Általános Iskolában Szabó Elemér testnevelő fedezte fel a tornában rendkívül tehetséges kisfiút. A kisdiák a pedagógusa bátorítását előbb az iskolai versenyeken hálálta meg többek között azzal, hogy a pestújhelyi iskola csapatával országos diáktornaversenyt nyert, majd a Budapesti Honvédba igazolva már a hazai és nemzetközi tornaversenyeken is egyre jobb eredményeket ért el. A fővárosi klub sportolójaként 13 mesterfokú címet, a csapattal pedig 5 bajnoki címet szerzett, ennek köszönhetően a Honvéd Örökös Bajnokává választották. A válogatott tagjaként két olimpiára, Tokióba és Mexikóvárosba is kijutott. Pályafutását befejezve edző lett a Honvédban, majd az Újpesti Dózsában. Edzősége idején 43 évesen szívinfarktust kapott, majd több
szívműtétet is végeztek rajta, végül 61 éves korában, 2003ban szívátültetést javasoltak az orvosok. Lábadozása idején írta meg „Az életet mentő és örömet adó torna” című könyvét. – Idegen szív dobog bennem, ezért is próbálom úgy élni az életemet, hogy ez a dobogás minél tovább tartson. Sok időt töltök az uno-
káimmal, akiket edzésekre viszek. Megpróbálok példát mutatni nekik azzal, hogy magam is minden reggel 15– 20 percet tornázok. Úgy gondolom, ha nem hagyja el magát az ember, akkor hosszabb és teljesebb életet élhet. A füzetecskével is erre szeretném felhívni az emberek figyelmét. Riersch Tamás
a nyári, enyhébb hónapokban is gyakorolhassák az emberek. A nagyobb városokban aztán rájöttek, hogy az üzletemberek számára is ideális feltöltődés, hisz elég két Nordic Walking botot kézbe venniük, és ebédidőben öltönyben, nyakkendőben már mehetnek is mozogni. Ma már Budapest több kerületében is Nordic Walking
fotó: Nagy Botond
A Klebelsberg Kunó utcai Idősek Klubjában október 17én Nyílt Napot tartottak színes programokkal. Délelőtt volt a legtöbb látogató, amikor a mozgásnak jutott a főszerep. Ódry Judit gyógytornász vezetésével frissítő, lazító gyakorlatokat végezhettek, majd Tabi Hajnalka jógaoktató, csontkovács segítségével az ETKA Jógával ismerkedhettek az érdeklődők. Ez a jóga erőgyűjtő és erőfejlesztő módszer, és kortól függetlenül elősegíti a rugalmasságot és a mozgékonyságot. Ebéd után néhányan már elfáradtak, hazamentek, de
Egészségmegőrzés tornával
így is megtelt a nagyterem Maczkóné Riczu Tünde dietetikus kóstolóval egybekötött táplálkozási tanácsadásán. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásról szóló ismertető szintén sokakat érdekelt. Csiki Rozália klubvezető és Majdán Ferencné szociális munkás a szociális étkeztetési rendszert, és nappali ellátást mutatta be. A programok közti rövid szünetekben oldottan beszélgettek a résztvevők, látszott, sokan régebb óta ismerik egymást, már több közös programon részt vettek. L. É.
fotó: Nagy Botond
MOZGÁSBAN A mozgásterápiát a cukorbetegség kezelésében már i. e. 600 évvel alkalmazták. Idős korban különösen fontos a fizikai aktivitás, mert a szív és érrendszeri betegségek miatt csökkenhet a fizikai állóképesség, az izomerő, és a mozgások beszűkülnek. Az egészséges életmód része idős korban is a testedzés. A csontritkulás megelőzésében fontos szerepe van a sétának, a kocogásnak. Mozgással a csontsűrűség csökkenése ugyanis lassítható. Idősek számára az ülő helyzetben vagy megkapaszkodva végzett gimnasztikai gyakorlatok, kar, lábemelések, törzscsavarások biztonsággal ajánlhatóak.
A mozgás lendületbe hoz! mottóval hirdettek az ESZI Idősek Klubjai Nyugdíjas Pingpong Bajnokságot. Első lépésként mind a három klub megtartotta a helyi bajnokságát. Az Arany János utcai Idősek Klubjába október 5-én tizenegy pingpongozni és mozogni szerető nyugdíjas érkezett. Két teremben, két pingpongasztalnál folytak a játszmák. Végül az egyik vándorserleget Steinbach Györgyné Erzsike, a másikat Marton János vihette haza. Kató Lászlóné Zsuzsától, az egyik szervezőtől azt is megtudtuk, hogy a verseny jövőre folytatódik. L. É.
SZOCIÁLIS ÉTKEZÉS fotó: Vargosz
KÉT BOTTAL AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT Bot és bot között nagy a különbség. Legalábbis ezt a nézetet vallják a Nordic Walking szerelmesei. A Finnországból útjára indult szabadidős tevékenység ma már egész Európában, valamint Amerika és Ázsia jó pár országában is népszerű. Északi rokonaink eredetileg azért találták ki ezt a furcsa, bottal űzhető sportot, hogy a náluk nemzeti sportnak számító sífutást
BARÁTI KÖZÖSSÉG
egyesület működik. Az egyik úttörő városrész a szomszédos XVI. kerület volt, ahol ennek a sportágnak az egyetlen világbajnoki résztvevője, Bisztrai György oktatja az embereket. Az ő tanítványa Mattyasovszky Anna, aki XV. kerületi lakos révén úgy gondolta, hogy ebben a városrészben is meghonosítja a sportágat. A fiatal hölgy elvégezte a sportoktatói tanfolyamot, majd a Rákospalotai Sport- és Egészségfesztiválon már a Palotai Nordic Walking Klub megalakulását is bejelentette. – A saját példámmal kívánom bizonyítani, hogy ez nem csak az idős emberek sportja, a fiatalok is nyugodtan művelhetik. A mai rohanó világban sokszor nincs idő edzőtermekbe, tornatermekbe járni, de annyi időnk azért mindig van, hogy kimenjünk a szabadba, a jó levegőre, ahol a két bottal is sokat tehetünk az egészsé-
günk megóvásáért – mondta az oktató. Mattyasovszky Anna azzal az eltökélt szándékkal hozta létre a klubot, hogy az minél előbb egyesületté váljon. Ehhez mindössze arra lesz szükség, hogy az alapítandó egyesületnek állandó tagjai és rendszeres edzései legyenek. – Gyakorlatilag már csak arra várok, hogy a szövetségtől botokat kaphassak. A cél az, hogy a jelentkezőknek a szükséges eszközt, a botokat biztosítani tudjuk. Amint a szükséges botmennyiséggel rendelkezni fogok – várhatóan még ebben a hónapban –, az edzéseket is megkezdjük. A tervek szerint az érdeklődőkkel hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és szombaton reggel találkoznánk az újpalotai szánkózó dombnál. Reményeim szerint sokan lesznek az edzéseken, hisz már eddig is 12–15 érdeklődő volt – mondta végezetül az oktató. R. T.
A szociális étkezést azok a XV. kerületi lakosok vehetik igénybe, akik tartósan vagy átmeneti jelleggel nem tudnak étkezésükről más módon gondoskodni. A rászorulók esetében az ellátást kezdeményezheti a háziorvos, vagy az is, aki a lakókörnyezetben tud ellátatlan, idős vagy szociálisan rászorult emberről, de bárki kérheti önmaga számára is az étkezést. A szociális étkeztetés határozatlan időre vehető igénybe. Az igénylés elbírálásához háziorvosi vélemény, lakáson készített környezettanulmány, a térítési díj megállapításához pedig jövedelemigazolás szükséges. Minden évben a képviselő-testület határozza
meg a díj mértékét, melyet az önkormányzat helyi rendeletben szabályoz. Az étkezés a hét minden napjára igényelhető a lakóhelyhez legközelebbi Idősek Klubja tálaló konyháján. Mód van arra, hogy az ételt az igénylő az Idősek Klubjában fogyassza el, de el is viheti ételhordójában vagy házhoz szállítást is kérhet. Egy hónapra előre, kétféle menüből lehet választani, és az epebetegeknek, valamint a cukorbetegeknek dietetikus által összeállított menüt is biztosítanak. A térítési díjat a jövedelem arányában fizetik a szolgáltatást igénylők havonta, utólagosan, minden hónap 10-ig.
fotó: Nagy Botond
Az oldalt összeállította : Riersch Tamás z RENDkép z 5 z
ÉLETképek – 2012. október 24.
NOVEMBERTŐL SEBESSÉGMÉRÉS A Szentmihályi úton a Nyírpalota út és az Ázsia Center közé eső kétszer két sávos szakaszt az autósok arra használják, hogy nagy sebességgel megelőzzék a lassabb járműveket. Nem véletlenül erre a szakaszra esett a rendőrség és az önkormányzat választása, amikor arról volt szó, hol helyezzék üzembe az új traffipaxot.
RENDŐRAUTÓ AZ ISKOLAUDVARON zójával, a 98 éves Dominek Annával, és Zsíros József kutyás frizbi bemutatóját is megtekinthették. A délelőtt egyik kiemelt eseménye volt a rendőrség bűnmegelőzési előadása. A program két részből állt, az udvaron Niklesz Norbert törzsőrmester rendőrautót mutatott meg kívülről és belülről a gyerekeknek, az egyik tanteremben pedig Rostás Ottó rendőr zászlós, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának
területeken végzik majd, amelyek balesetveszélyesek, és a lakosság is panaszkodik a gyorshajtók miatt. – Az önkormányzat felelősséget vállal a közrend és a közbiztonság megteremtéséért – mondta László Tamás polgármester az eszközök átadásakor. – Ennek példája ez a támogatás is, amelyből a kerületi rendőrkapitányság A megnyitó pillanata A Pestújhelyi Ősz keretében október 13-án Családi napot rendeztek a Pestújhelyi Általános Iskolában. A programot László Tamás polgármester és Bitvai Nándor alpolgármester nyitotta meg. Frák Erika igazgatónő elmondta, hogy a rendezvényen színes programokkal
ritkább az, hogy iskolai rendezvényeken veszünk részt. A rendőr zászlós minden gyereket „elvarázsolt” az előadásával, főleg azért, mert talpig egyenruhában beszélt a diákokhoz. Bár a bilincs és a pisztoly hiányzott, de ezzel együtt is le voltak nyűgözve a gyerekek a látványától. A szakember olyan témákat vetett fel, mint például hogyan ne váljanak bűncselekmény áldozatává a gyerekek vagy milyen kö-
fotók: Nagy Botond várták a diákokat és a családokat, például a tornateremben Thay-won-do bemutatót szerveztek, a tantermekben a felnőtteknek szűrővizsgálatokat, a gyerekeknek pedig az „Állat és ember” Állatvédő Egyesület jóvoltából klubfoglalkozásokat tartottak. A diákok találkozhattak az idén százesztendős Pestújhelyi Sport Club egykori röplabdá-
fotó: Vargosz – A mérőkészüléket az önkormányzattól informatikai fejlesztésre kapott 8 millió forintos támogatásból vásároltuk – mondta Galambos Ferenc alezredes, kerületi rendőrkapitány. – A kocsiból és külső, rögzített helyzetből is üzemeltethető sebességmérő készülék mellett 6 darab videokamerát és 11 fényképezőgépet is vettünk. Ezeket a járőrök használják majd a napi munkájuk során. A rendőrkapitány azt is elmondta, hogy novembertől a hét minden napján használni fogják a traffipaxot. A sebességmérés célja, hogy a közlekedési morál javuljon az utakon. A méréseket főleg olyan
olyan informatikai eszközöket vásárolt, amelyek jelentősen segítik a munkájukat. A traffipaxtól egyértelműen azt várjuk, hogy csökkenjen a gyorshajtások száma a kerületben. László Tamás hozzátette: a következő lépés – még remélhetőleg idén – az újpalotai térfigyelő-rendszer kiépítése lesz. A kamerák működtetését is az önkormányzat finanszírozza majd. Erre idén 30 millió forintot szánnak, de egy pályázat révén akár 50 millió, közbiztonságra fordítható forinthoz is hozzájuthat a kerület. Jövőre pedig a költségvetésbe is betervezik a kamerarendszer bővítését.
LÁTNI ÉS LÁTSZANI Nagy volt a jövés-menés október 9-én a pestújhelyi Pál Autóházban és környékén. Aznap a média figyelme az Árvavár utcai szervizre irányult. Itt tartotta ugyanis az Országos Rendőrfőkapitányság és az Országos Balesetvédelmi Bizottság az őszi „Látni és Látszani” kampány sajtótájékoztatóját.
gos ellenőrzéseket tartanak, melynek során a fényszórók állapotát, az izzókészleteket, a lámpák beállítását is szemrevételezik. Annak érdekében, hogy a járművezetők időben és kellőképpen felkészülhessenek, több társszervezettel – autószervizekkel és optikusokkal – közösen kiegészítő programot indítot-
fotó: Vargosz – A közlekedők azt észlelik, amit látnak, és erre tudnak reagálni – mondta Óberling József ezredes, rendőrségi főtanácsos, közlekedésrendészeti főosztályvezető. – A közlekedésbiztonságnak éppen ezért fontos eleme, hogy a közlekedők jól lássanak minden időjárási körülmény között és minden napszakban. Önmagunkat láttatni kell és magunk is jól kell, hogy lássunk, ez a „Látni és Látszani” kampány lényege. A pestújhelyi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a rendőrök november 15. és december 15. között orszá-
tak. Eszerint október 15. és november 15. között a programban résztvevő szervizekben ingyenesen ellenőrzik a járművek világítását, és a fényforrások állapotáról igazolást is adnak. A programhoz csatlakozó optikusok pedig az elkövetkezendő egy hónapban ingyenesen végeznek szemvizsgálatot. A szakemberek szerint a vezetőknek azzal is törődniük kellene, hogy a járművük télen is jól látható legyen. A statisztikák azt mutatják, hogy a balesetek 25 százaléka gyenge fényviszonyoknál, szürkületkor vagy éjszaka történik.
Rostás Ottó rendőr zászlós előadást tart
Niklesz Norbert törzsőrmester megmutatja a rendőrautót
tisztje tartott előadást a bűnmegelőzésről a diákoknak. – 15 éve vagyok hivatásos rendőr – mondta Rostás Ottó –, és már hét éve részt veszek a rendőrség bűnmegelőzési programjában. Az úgynevezett DADA (Dohányzás – Alkohol – Drog – AIDS) program az általános iskolás korosztályhoz szól. Az esetek többségében osztályfőnöki órákra hívnak bennünket,
vetkezményei vannak a bűncselekményeknek. – A gyerekek számára mindig hitelesebb, ha az intelmeket egy rendőrtől, és nem a szüleiktől és pedagógusaiktól hallják. Ehhez persze kell az is, hogy a rendőrtiszt megtalálja a hangot a gyerekekkel. Erre a BRFK-nál is odafigyelnek, és ezekre a feladatokra felkészítik a rendőröket – mondta Rostás Ottó.
TRÜKKÖS TOLVAJOKAT FOGTAK Lakossági segítséggel két trükkös tolvajt sikerült tetten érniük a kerületi rendőröknek. Történt ugyanis, hogy két ismeretlen férfi azzal az indokkal csöngetett be egy idős hölgy lakásába, hogy a házban gázszivárgás van, és minden konvektort, gázvezetéket el kell zárniuk.
Az idős nő beengedte őket a lakásába, ahol az egyik „dolgozni kezdett”, a másik férfi pedig szóval tartotta a hölgyet. Az asszony egy idő után megunta a fecsegést, szerencséjére, ugyanis még időben észrevette, hogy az álgázszerelő a nappaliban éppen a pénztárcáját emeli ki a táskájából. Ezt látva feldühödött, és a két férfit kizavarta a lakásából. Időközben a ház másik lakója a két gyanús alak miatt bejelentést tett a kerületi kapitányságon, így a házból kilépő férfiakat már a rendőrök várták az utcán. Az idősebb hölgy tanúvallomása alapján a két férfit előállították a kerületi kapitányságon, ahol azt is megnézték, hogy korábban nem követtek-e el ha-
SAJÁT SÉRÜLÉSE BUKTATTA LE A kerületi rendőrök október 1-én délután lakossági bejelentésre mentek ki a Páskomliget utca 6. szám előtti buszmegállóhoz, ahol áldatlan állapotokat találtak. A megálló plexiüvegét valaki ripityára törte, de eközben megsérülhetett, mert a szilánkok között vérnyomokat is felfedeztek a rendőrök. A buszmegállóban álló utas elmondta, hogy egy 30 és 40 év közötti férfi törte be az üveget, majd felszállt a 196/A jelzésű buszra. A rendőrök azonnal a busz után eredtek, amit a Zsókavár utca 53. szám előtti megállóban utol is érték. A járművet nem engedték továbbmen-
ni, hanem a buszra felszállva keresni kezdték a sérült utast. Az egyik ülésen egy véres kezű 30–40 év közötti férfi ült, aki a rendőrök láttán meg is jegyezte: „Oké, rendben van, szerintem engem keresnek.” A férfi a rendőrségen azt vallotta, hogy egész éjjel ivott, majd, miután otthon megreggelizett, folytatta az italozást. A Páskomliget egyik borozójában szóváltásba keveredett két nővel, akik elmondása szerint tiltott helyen dohányoztak, és ezen annyira felhúzta magát, hogy valamin le kellett vezetnie az agresszióját. Az áldozat pedig a buszmegálló volt.
sonló bűncselekményeket. A nyomozók két olyan ügyet is találtak, ahol a két elkövető víz- vagy gázszerelőnek adta ki magát. Még április 17-én egy állítólagos csőtörésre hivatkozva csöngettek be egy lakásba, ahonnan 30 ezer forint készpénzt és 90 eurót tulajdonítottak el, május 17-én pedig a szomszéd csőtörése miatt kéredzkedtek be egy ingatlanba, ahonnan 210 ezer forintot sikerült ellopniuk. Mindkét ügy sértettjei felismerték az október 2-án letartóztatott férfiakat, így velük kapcsolatban több bűncselekmény miatt vizsgálódik a rendőrség. Mivel fennáll a gyanú, hogy nem csak ennyi ügy van a rovásukon, a rendőr-
ség a lakosság segítségét kéri. Amennyiben a fényképen látható férfiakat valaki felismeri, a gyanúsítottak ellene is hasonló bűncselekményt követtek el, az hívja a rendőrséget a 231-3462-es telefonszámon vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 112-es vonalon.
BENZINPÉNZ Lakossági bejelentés alapján szeptember végén illegális üzemanyag-árusítót fogtak a kerületi rendőrök. A férfiről kiderült, hogy egy bank járműtelepén dolgozott, és ott augusztusban és szeptemberben rendszeresen leszívta a
behozott autókból az üzemanyagot, amit aztán megpróbált értékesíteni. Indoklása szerint így szerette volna kiegészíteni a keresetét. A férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás miatt indítottak vizsgálatot a rendőrök.
grafika: Varga Tímea Laura
z 6 z BELkép z
ÉLETképek – 2012. október 24.
RENDELETEK, PÁLYÁZATOK, TÁJÉKOZTATÓK Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2012.(X.11.)1 önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 26/2003.(VI.30.) ök. rendelet módosításáról Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a lakások és nem lakás céljára szolgála szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 26/2003.(VI.30.) ök. rendelet (a továbbiakban: R.) módosítására a következőket rendeli el: 1. § Az R. 13.§ (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „d) ha a kérelmező családi, munkahelyi vagy egyéb méltányolható körülménye a lakásjuttatást indokolttá teszi.” 2. § Az R. 58. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A bérbeadó a lakás jogviszonyváltozására irányuló kérelmet – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel – elutasítja, ha a bérlő/használó a bérleti/használati díjjal vagy a használattal kapcsolatos közüzemi díjjal tartozik.” 1
Elfogadta a Képviselő-testület 2012. október 10-i ülésén. Hatályos 2012. október 12. napján.
3. § Az R. 58. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: „(2a) A bérbeadó a jogviszony változásra irányuló kérelmet elfogadhatja, ha a kérelmező a) a (2) bekezdésben foglalt tartozások törlesztésére megállapodást kötött, és azok időarányos teljesítését igazolja, vagy b) a tartozások rendezése érdekében adósságkezelési támogatást igényelt, és azt az adósságkezelő befogadta és igazolja.” Záró rendelkezések 4. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Ezen rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Juhászné dr. Baráth Márta sk. jegyző
László Tamás sk. polgármester
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Polgárok! A Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a tulajdonában álló 12 db lakás költségelven történő bérbeadására 2012. október 29-től 2012. november 16-ig terjedő időszakban pályázatot hirdet. A pályázati hirdetmények – melyek részletesen tartalmazzák a pályázható lakások adatait és a pályázati feltételeket –
FOGADÓÓRÁK László Tamás polgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján november 8-án csütörtökön 15.30-17.30 óra között, november 22-én csütörtökön 16.00-18.00 óra között a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában – 1156 Budapest, Páskomliget u. 6. (tel.: 305-3201). Vizér Klára alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn 13.30-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 307-6479, 308-0928) Dr. Novák Ágnes alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn 13.30-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 307-6479, 308-0928) Bitvai Nándor alpolgármester: minden hónap első hétfőjén 15.00-16.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 307-6479; 308-0928) Juhászné dr. Baráth Márta jegyző: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második hétfőjén 13.30-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 305-3268, e-mail:
[email protected]) Dr. Herczeg Julianna aljegyző: minden hónap negyedik hétfőjén 13.30-18.00 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 305-3284, e-mail:
[email protected]) 1. körzet – Bárdosi György: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: +36-70-210-3603) 2. körzet – Gyurkovics Miklós: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: +36-20-587-0807) 3. körzet – Dr. Balázs Zoltán: telefonos egyeztetés szerint. (tel.: +36-20-349-2382; e-mail:
[email protected]) 4. körzet – Dr. Pintér Gábor: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első szerdán 17.00-19.00 óra között a Neptun utcai Fidesz Irodában, minden hónap első hétfőjén 16.30-18.00 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: +36-30-747-7171) 5. körzet – Dr. Novák Ágnes: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Csokonai Művelődési Házban, minden hónap második csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: +36-20-933-1547) 6. körzet – Dárdai Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon 15.00-17.00 óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: +36-30-280-0807) 7. körzet – Donga Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon 17.00-19.00 óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: +36-20-536-1210) 8. körzet – Báder György: minden hónap első hétfőjén 17.00-19.00 óra között a Pestújhelyi Közösségi Házban, a Szűcs István utca 45. szám alatt. (tel.: +36-20-934-9983) 9. körzet – Vizér Klára: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: +36-20-994-8264) 10. körzet – Dr. Balogh András: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: +36-20-218-6851) 11. körzet – Bitvai Nándor: minden hónap első hétfőjén 16.30-18.30 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: +36-30-879-1447) 12. körzet – László Tamás: lásd fent 13. körzet – Báthory Erzsi: minden hónap első hétfőjén délután 16.00-18.00 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. Más időpontban, fontos ügyben előzetes telefonegyeztetés alapján szintén ott. (tel.: +36-20-537-9111) 14. körzet – Bencsics Lászlóné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: +36-20-442-5865) Gyurcsánszky János: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: +36-30-535-5425) Király Csaba: minden hónap első csütörtökén 16.00-17.30 között a Kolozsvár Általános iskolában előzetes egyeztetés alapján. (tel.: +36-30-7534-755, e-mail:
[email protected]) Major Sándor: előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján. (tel.: +36-30-977-4140, e-mail:
[email protected]) Németh Angéla: minden hónap negyedik csütörtökén 16.00-17.30 között a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában (Kavicsos köz 4.), de előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján más időpontban is. (tel.: +36-20-344-0677, e-mail:
[email protected]) Szilvágyi László: előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján. (tel.: +36-20-248-6940, e-mail:
[email protected]) Tóth Imre: előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján. (tel.: +36-30-984-3118, e-mail:
[email protected])
a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoportjánál (Budapest, XV. kerület, Ilylyés Gyula utca 2-10. (volt Szőcs Á. utca) 2012. október 29-én (hétfő) 8.00 órától tekinthető meg. A pályázat benyújtásához szükséges formanyomtatványok szintén az ügyfélszolgálaton szerezhetők be 1.000,- Ft térítés ellenében, melyet az önkormányzat pénztárába kell befizetni és a bizonylatot le kell adni a pályázati anyag átvételekor. A pályázatokat a Szociális, családvédelmi és Tulajdonosi Bizottság a pontrendszerek alapján bírálja el. A pályázat lezárását (2012. november 16. (péntek) 12.30 óra) követő 30 napon belül dönt, első, második és harmadik helyezettet állapít meg. A pontrendszer, mely alapján a pályázatok elbírálásra kerülnek szintén megtekinthetők a Hivatal ügyfélszolgálatán. A pályázati eredményeket a polgármester hirdetményben teszi közzé az Okmány és Ügyfélszolgálati Iroda hirdetőtábláján. A pályázók az eredményről később írásban is értesítést kapnak. Felhívom a pályázaton résztvevők figyelmét, hogy a kifüggesztett pályázati feltételt figyelmesen olvassák el, mert a hiányos, hiányosan kitöltött és a kiírásnak nem megfelelő benyújtott pályázatokat nem tudjuk értékelni, azok érvénytelenek. László Tamás sk. Polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XV. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOT HIRDET PÉNZÜGYI IRODÁN KÖNYVELŐ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Az ellátandó feladatok: – a beszámolási, adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése, – főkönyvi és analitikus könyvelési feladatok ellátása, kontírozás, – kimutatások, jelentések készítése, Pályázati feltételek: – magyar állampolgárság, – cselekvőképesség, – büntetlen előélet, – középfokú közgazdasági szakképesítés vagy pénzügyi-számviteli szakképzettség, – mérlegképes könyvelői végzettség, – magas szintű MS WORD, EXCELismeretek, – költségvetési szervnél, számviteli munkakörben szerzett, legalább 3 éves szakmai tapasztalat, Előnyt jelent: – egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági iskolai végzettség, – Saldo program felhasználásában gyakorlat. Pályázóval szembeni elvárások: – kiváló szakmai ismeretek, – önálló munkavégzés képessége, – csoportmunkában történő kiváló együttműködés képessége, – jó kommunikációs képesség, – rendszerszemlélet. Pályázathoz csatolni kell: – a 45/2012. (III.20.) Korm. rendelet 8. § alapján készített fényképes, szakmai önéletrajzot (a szakmai önéletrajz minta letölthető a www.bpxv.hu álláshirdetések menüből), – iskolai végzettséget, képzettséget igazoló okiratok másolatát, – 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. Pályázat benyújtásának határideje: 2012. október 30. Pályázat elbírálásának határideje: 2012. november 9. Pályázati eljárás módja: A pályázatok elbírálása előválogatást követően, személyes meghallgatás után tör-
ténik, melynek eredményéről a pályázókat írásban értesítjük.
– aki példamutató emberi magatartása miatt köztiszteletben áll.
Állás betöltésének időpontja: 2012. november 12.
A cím adományozására ajánlást tehet: a./ a kerület országgyűlési képviselője, b./ helyi önkormányzati képviselő, c./ képviselő-testület bizottsága, d./ helyi nemzetiségi önkormányzat, e./ kerület lakosai, f./ a kerületben működő társadalmi szervezet, egyesület, g./ politikai párt kerületi szervezete.
Illetmény és egyéb juttatások: Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására az 2011. évi CXCIX. tv. (Kttv.), valamint a vonatkozó önkormányzati rendelet és az Egységes Közszolgálati Szabályzat alapján kerül sor. A kinevezés határozatlan időre szól. A kinevezéskor a munkáltató 6 hónap próbaidőt köt ki. Pályázat benyújtásának helye: Postán, vagy személyesen (zárt borítékban) „könyvelő munkakörre” feltüntetésével. Cím: XV. ker. Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztály, 1153 Budapest, Bocskai u. 1-3. I.em./121.
Tisztelt XV. kerület Lakosai! A Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének 24/2012. (VI.6.) önkormányzati rendelete szabályozza a „Budapest XV. kerület Díszpolgára” cím adományozását: Az önkormányzat a „Budapest XV. kerület Díszpolgára” cím adományozásával kívánja a kerülethez kötődő, kiemelt érdemeket szerzett személyek iránti tiszteletét kifejezni és méltó elismerésként személyüket és munkásságukat példaképül állítani a jelen- és utókor elé. A „Budapest XV. kerület Díszpolgára” cím annak adományozható: – aki kiemelkedően jelentős munkájával maradandó értéket alkotott, vagy – aki életművével a kerületben, vagy országosan elismerést szerzett, vagy – aki jelentős módon hozzájárult a kerület jó hírnevének öregbítéséhez, közösségének, hagyományainak gazdagításához, vagy
Az adományozás rendjének szabálya: – az elismerés ugyanazon személy részére egy ízben adományozható, – az elismerés nem adományozható annak a személynek, aki az adományozás időpontjában a képviselő-testületnek, vagy a képviselő-testület bizottságának a tagja, – saját maga, továbbá a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója részére elismerés adományozását senki nem indítványozhatja. A cím évente 1 fő részére adományozható. A cím 2 fő részére csak akkor adományozható, ha az egyik cím posztumuszként kerül kiadásra. Az adományozás időpontja: 2013. márciusi képviselő-testületi ülés. A kerület díszpolgárainak névsora megtalálható a www.bpxv.hu honlap KerületNapjaink-Díszpolgárok menüben. Tisztelt Lakosok! A „Budapest XV. kerület Díszpolgára” cím adományozására javaslatot, indoklással együtt 2012. november 15-ig lehet eljuttatni a XV. kerületi Önkormányzat László Tamás polgármester részére (XV. ker. Önkormányzat, Humánpolitikai Osztály 1153 Budapest, Bocskai u. 1-3. telefon: 305-3150). A javaslathoz szükséges nyomtatvány a hivatal honlapjáról (www.bpxv.hu) a felhívás menüpontból letölthető. Budapest, 2012. október 8. László Tamás sk. Polgármester
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat A Budapest XV. ker. Önkormányzat által kiírt 2012. évi civil pályázatok II. fordulójának elbírálása megtörtént. A következő civil szervezetek részesülnek támogatásban:
C/I. Támogatási összeg (Ft)
Szervezet neve Segítsd az Iskoládat! Közhasznú Egyesület
200.000
C/II. Támogatási összeg (Ft)
Szervezet neve Segítsd az Iskoládat! Közhasznú Egyesület
125.000
Unilever Tömegsport Egyesület
200.000
C/IV. Támogatási összeg (Ft)
Szervezet neve Neptun Alapítvány
150.000
Református Missziói Alapítvány
200.000
’56-os Szövetség
180.000
C/V. Szervezet neve Európai Hátrányos Helyzetűek Közhasznú Egyesülete
Támogatási összeg mindösszesen: Budapest, 2012. október 11.
Támogatási összeg (Ft) 200.000
1.255.000 László Tamás sk. Polgármester
A „Korona” Oktatási Alapítvány (1155 Bp. Szent Korona útja 5.) kuratóriuma ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik a 2010. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunk számára ajánlották fel. Egyúttal szíves tudomásukra hozzuk, hogy a befolyt 933.969 forint összeget tanulmányi versenyek nevezési díjaira, tankönyvek, jutalomkönyvek, mikrofonok, múzeumi belépők, színházjegyek vásárlására, valamint kulturális rendezvények támogatására fordítottuk.
z BELkép z 7 z
ÉLETképek – 2012. október 24.
XVTV MŰSORA – ELŐZETES* Szerda – október 24.
XVTV KÉPÚJSÁG AJÁNLAT Hirdetési lehetőség a XV. kerületi, megújult közösségi televízió képújságjában A képújság napi hét alkalommal, alkalmanként 90 perc hosszúságban látható a kábelrendszerre csatlakozott mintegy 15.000 háztartásban. A hirdetések megjelenésenként 20 másodpercig láthatóak, legalább naponta 7, hetente 49 alkalommal. Minimálisan megrendelhető hirdetési időtartam: 2 hét. Hirdetési árak 2 hétre (ez kb. 100 megjelenés) Vállalkozásoknak 14.000 Ft+ÁFA Mestereknek 8.000 Ft+ÁFA Magánszemélyeknek 4.000 Ft+ÁFA A feltüntetett árak tartalmazzák a grafika elkészítés díját is. Lehetőség van ezen kívül reklámfilm készítésére és sugárzására, reklámriport, PR film készítésére. Ezek feltételeit egyedi megállapodás szabályozza. Kedvezmények: Az ÉLETképek újsággal közös hirdetés: a teljes díjból –20% 16 hetes, vagy hosszabb időtartam esetén: –10% A kedvezmények összevonhatóak.
18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 ARIADNÉ FONALA – Tűzvédelem ősszel, hasznos tanácsok a tűzoltóságtól 19.00 MESE – Gárdonyi Géza meséi Mesterházy Gabriellával 19.10 CSENGETÉS Ifjúsági magazin – Összefoglaló a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolának az ’56-os forradalom alkalmából tartott ünnepi műsorából 19.30 PORTRÉ – IKONOSZTÁZ – Székely Orsolya filmjeiből
Csütörtök – október 25. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 Polgármesteri vblog 18.50 FELÜLET Épített Környezetünk – Az új ’56-os emlékmű körüli terület rendezése 19.00 MESE – Gárdonyi Géza meséi Mesterházy Gabriellával 19.10 1 HÚRON PENDÜLÜNK Könnyűzenei Magazin Nagy Tiborral – vendég: Patai Tamás, a Republic Együttes szólógitárosa
Péntek – október 26. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 19.00 MESE – Gárdonyi Géza meséi Mesterházy Gabriellával 19.10 FÜGGÖNY Minden, ami színpad – Beszélgetés Kőrösy Róberttel, a Hubay Zeneiskola igazgatójával
Hétfő – október 29. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 SPORTMAGAZIN – Bemutatjuk dr. Géczi István olimpiai ezüstérmes labdarúgót, az FTC egykori kapusát – 1. rész 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabival (ismétlés) 19.10 KULTAKT Kulturális Magazin – Beszámoló a kerületi ’56-os rendezvényekről 19.30 MOZGÁSBAN – Bemutatjuk a kerületi Nordic Walking Clubot 19.40 60+ Nyugdíjas magazin – Bemutatjuk a Csokonai Művelődési Központban működő nyugdíjas filmklubot
Kedd – október 30.
Hirdetésfelvétel telefonon: 06-1/259-0511 vagy 06-20/934-1257; e-mail:
[email protected]
18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 MEGKÉRDEZZÜK! – Beszámoló a kerületi önkormányzati képviselő-testületi ülésről 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabival (ismétlés) 19.10 ALKOTÓKÉZ Művészeti Magazin – Kiállításokon jártunk. Beszámoló a közelmúlt kerületi kiállításairól 19.40 CIVIL SÁV – Bemutatjuk a MÁV Telep Baráti Kör Egyesületet. Vendégünk: Arlett Annamária, az egyesület elnöke
Szerda – október 31.
XVTV 2012. HETI MŰSORTERVE Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
00.00-05.00
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
05.00-06.30
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
06.30-08.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
Hétfő ismétlés
Péntek ismétlés
08.00-09.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
09.30-11.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
11.00-12.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
12.30-14.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
14.00-15.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
15.30-17.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
17.00-18.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
18.30-20.00
HÉTFŐI ADÁS
KEDDI ADÁS
SZERDAI ADÁS
CSÜTÖRTÖKI ADÁS
PÉNTEKI ADÁS
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
20.00-20.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
képújság
képújság
20.30-22.00
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök imétlés
Péntek ismétlés
Képújság vagy Sport ismétlés
Képújság vagy Sport ismétlés
22.00-24.00
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Kedd ismétlés
Csütörtök ismétlés
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Szerda ismétlés
Szerda ismétlés
18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 ARIADNÉ FONALA – Közérdekű temetői információk Halottak Napja alkalmából 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabival (ismétlés) 19.10 CSENGETÉS Ifjúsági magazin Bemutatjuk az ISK új vezetőjét 19.30 PORTRÉ – Szirmai Márton, filmrendező. forgatókönyvíró, filmproducer
Csütörtök – november 1. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 Polgármesteri vblog 18.50 FELÜLET Épített Környezetünk – A Pestújhelyi Mementó Kő története 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabival (ismétlés) 19.10 NÉZŐ KÉPZŐ AKADÉMIA – A Paraineszisz Iszokratésztől Kölcseyig. Adamik Tamás, az ELTE professor emeritusa szeptember 28-án a Csokonai Művelődési Központban megtartott előadásának felvétele
Péntek – november 2. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabival (ismétlés) 19.10 SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL Forrai Tamás SJ.: A hit és tudomány viszonya a jezsuita nevelésben. Az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára plébánián szeptember 29-én megtartott előadás felvétele
Hétfő – november 5. Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Csütörtök ismétlés
Kedd ismétlés
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport
18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 SPORTMAGAZIN – Bemutatjuk dr. Géczi István olimpiai ezüstérmes labdarúgót, az FTC egykori kapusát – 2. rész 19.00 MESE 19.10 KULTAKT Kulturális Magazin – „LOBOGÁS” az új ’56-os emlékmű c. könyv bemutatása. 19.30 KÖZÉRDEK – Aktuális kérdések és válaszok magazinja 19.40 60+ Nyugdíjas magazin – Diabetikus és életmód nap az Idősek Klubjában
Kedd – november 6. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 MEGKÉRDEZZÜK! – Beszélgetés az értékvédelmi rendeletről 19.00 MESE 19.10 ÍRÓKÉZ Művészeti Magazin – Lázár Zsófia íróval beszélgetünk 19.40 CIVIL SÁV – Tanácsok az egészséges életmódhoz *KÍSÉRLETI ADÁS – A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk
z 8 z Hirdetés z
ÉLETképek – 2012. október 24.
Hirdetésfelvétel: Tel./fax: 259-0511 Mobil.: 06-20/934-1257 E-mail:
[email protected]
PÁL
AUTÓHÁZ
MÛSZAKI VIZSGÁLÓÁLLOMÁS 1158 Budapest, (Pestújhely) Árvavár u. 7/b Telefon: +36 1 414 0338 Fax: +36 1 414 0339 Mobil: +36 30 9415 563 e-mail:
[email protected]
Mûszaki vizsga Vizsgára felkészítés Eredetiségvizsgálat Klímarendszer javítás, töltés, tisztítás Idôszakos szerviz Mûszeres motordiagnosztika Autóvillamosság "Hozom - Viszem" szolgáltatás 0-24 óráig Autósegély
TÖRT ARANY-EZÜST
$40,0/"*.Ƭ7&-ƞ%²4*,½;10/5 &ÚUWÚTV5
felvásárlás a napi legmagasabb áron készpénzért.
Üzleteink: ZSAZSA GALÉRIA XIII. Hollán Ernő u. 4., Tel.: 350-4308 1077 Wesselényi u. 19. (Régiségbolt) Tel.: 317 9938
FÖLDMÉRÉS eSOHWIHOWQWHWpV.LWĦ]pV Telekalakítási és 6]ROJDOPLMRJLYi]UDM]RN
/04;5"-(*"#6-*
/²;ƞ,²1;ƞ","%².*"
5«34"4+«5²,,-6# /²15«/$(:&3&,&,/&,
"13»,5«/$"
5«34"45«/$(:&3&,&,/&,
(3&&/'*&-%4 ¶3,0/$&35²45«/$)«;
²4;1½3(&5ƞ
.0%&3/5«/$(:&3&,&,/&, $40,*.0;(»
",30#"5*,6430$,30-;6.#"
ZZZIROGPHURQHW
www.palautohaz.hu
tel.: 06/30 20 20 419 06/30 410 85 66
8&4;&-:,-6#
KEDVEZMÉNYES ÕSZI
)DPĦDQ\DJDOXPtQLXP
«47«/:#½3;&
KABÁTCSERE AKCIÓ
;4»,"7«3("-²3*"
,²1;ƞ.Ƭ7²4;&5*,½3 mBUBMPLOBLÏTGFMOǟUUFLOFL 503/")½-(:&,/&,
5('ĝ1<
5«34"45«/$5"/'0-:".
V]~Q\RJKiOyQDSHOOHQ]Ę J\iUWiVDpVV]HUHOpVH
6]iQWDL6iUN|]L$PEUXV $UDQ\-iQRVX
1*304,"²4"'"3,"4
306-01-09 +36-30/438-4272
1&45Á+)&-:*,½;½44²(*)«; 4[ǭDT*V5
"4;&/5*457«/#²-:&((:Ƭ+5ƞ ,½3,*«--¶5«4"
")«30.,*4."-"$ Á+1"-05"*,½;½44²(*)«; ;TØLBWÈSV5
Megunt kabátja most új kabát vásárlása esetén 4000 Ft-ot is érhet!
,0;«,5²3*,½;½44²(*)«; (ÈCPS«VD5
,½;²1,03*)"3$.0%03 7¶7«4²4¶+«4;"5
,"/(",-6#";½-%,-6##"/
/:6(*4.0;*
%Á%0-»[FOÏTHZFSFLGPHMBMLP[ÈT 7"3«;4-"504"-,05»,½3 +»("»70%«40,/",
(Akciónk a készlet erejéig tart)
Készpénzért vásárolunk!
Aranyat, ezüstöt, briliáns ékszereket, festményeket, órákat.
Polus Center 1152 Szentmihályi út 131. Tel.: 410-72-46 Centercour Stenton
VII., Wesselényi u. 19., Tel.: 317-9938 XIII., Hollán E. u. 4., Tel.: 350-4308 II., Margit krt. 51‐53., Tel.:316-3651 www.louisgaleria.hu
3 KG FELETT ,1*<(1(6+È=+2=6=È//Ë7È6 Árpádföldi Méhészet Tel.: 06-30-424-9329
BudDpeVt F vároV XV. kerület RákoVpDlotD, PeVtújhely, ÚjpDlotD Önkormány]DtD
wwwDUSDGIROGLKX
RÁVISZ
tiV]telettel meghívjD 2012. október 25-én 10 órárD
TV, VIDEO, HIFI, DVD, PLNURVWĘ-AVÍTÁS SZÁMÍTÁSTECHNIKA
D XV. kerületben 2012-ben V]ületett gyermekeket éV kedveV cVDládjukDt D
1158 Bp. Drégelyvár u. 57-63.
ELADÓ szőlőprés, boroshordók, 23 kg-os PB palack, betonkeverő, madárkalitka, 40 x 40 cm tetőfedőpala, olajradiátor, terasz-, és bejárati ajtó, szekrénysor, körfűrészgép (380 V), gáztűzhely, 5 ágú csillár. Érdeklődni: 06-28/739-104, illetve, 06-30/30-20-697 ELADÓ ülőgarnitúra: 2 üléses + fotel. 2 db fakarfás fotel: (zöld). 1 db pipere-fésülködő tükrös vitrin: (100 éves). A bútorok olcsón eladók. Telefon: 306-1738 ELADÓ a XV.ker. Molnár V. utcában 5 lakásos kertes házban lévő 33 nm-es egy szobás étkezőkonyhás gázfűtéses, felújított lakás (fürdőszoba,WC, kábeltévé).Alacsony rezsi. Irányár: 6,9 millió Ft. Csere is érdekel, különbözetet ráfizetem. Tel.: 06-70/251-9128 Csepel 30-as varrógép, jó állapotban, 20.000 Ft. 2 gyapjú garnitúra, mely egyenként áll, derékalj, takaró, nagypárna. A két garnitúra 50.000 Ft, új, nagyon szép kétoldalas, alsórésze fehér, a felsőrésze barna faágak. Megegyezünk. Telefon: 06-1/410-5838 ELADÓ egy hatfiókos fagyasztószekrény 130x60x60, régebben vásároltuk, de még nem használtuk. Így teljesen új állapotban van. Ára: 25.000 Ft. Telefon: 06-30/363-8490
,JTNBNÈLNVOLÈCBWJTT[BUÏSÏTÏUTFHÓUǟ ØSÈTLÏQ[ÏTUIJSEFUàOLÞKSBOPWFNCFSLÚ[FQÏUǟMB$TPLPOBJ.ǭWFMǟEÏTJ,Ú[ QPOUCBO+FMFOULF[ÏTÏTCǟWFCCJOGPSNÈDJØUFMFGPOPO WBHZQPMZBLFEJU!DTPLPOBJNLIVDÓNFO
„Minden évünk: egy életkör. (J\J\ĬUĬD]pOHWIDW|U]VpQµ Müller Péter
$NiFYHJ\HVKiUVVHO\HPIĦPp] OpSHVSURSROLV]RVPp]
A kerületi lakosok számára – szolgáltatások kivételével – legfeljebb 20 szóig ingyenes megjelenést biztosítunk. A hirdetéseket az adott terjedelmi lehetôségek figyelembe vételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címével és telefonszámával ellátott hirdetéseket írásban várjuk a szerkesztôség címére. A hirdetések tartalmáért a szerkesztôség nem vállal felelôsséget.
6-5*7&34&/:
Arany: 6.800-10.000 Ft – Ezüst: 150-300 Ft
T(50(/ė, MÉZEK
LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS
,&;%ƞ)"5)"+»("
KONYHABÚTOR, (/ĝ6=2%$%Ô725 GARDRÓB készítés, felújítás, szállítás, szerelés, ingyenes felmérés és árajánlat
81,9(56=(59,=.)7
D XV. kerületi TDrpDi térre, Dhol D] „ÉletID progrDmµ keretében
1157 Budapest, Zsókavár u. 47.
Tel.: 410-9798, +36-30-343-3512
KEDVES NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK! TISZTELT SZÜLŐK! Szeretettel várunk minden érdeklődőt iskolanyitogató játékos délutánunkra minden hónap első péntekén, délután 16.00-tól 17.00 óráig. Elsősorban sajátos nevelési igényű gyermekeket várunk, számukra gyógypedagógusok, logopédusok, mozgásterapeuták tartanak játékos fejlesztő foglalkozásokat. A belépés mindenki számára díjtalan. Helyszín: Száraznád NOK, 1156 Budapest, Pattogós u. 6-8.
Az intézményről tájékoztatás a www.szaraznad.hu címen található.
Iát ültetünk D] újV]ülöttek tiV]teletére, Dmely együtt Iog növekedni velük. BudDpeVt, 2012. október 25. L /iV]Oy7DPiV SROJiUPHVWHU LÁSZLÓ GYULA GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA
GYERE HOZZÁNK, VÁRUNK A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMUNKBA! MI segítünk céljaid elérésében.
Ha negyedik osztályos tanuló vagy és szeretsz tanulni, jelentkezz a gimnáziumi tehetséggondozó foglalkozásra, amely 2012. november 13-án (kedd) 15 órakor kezdődik. Előkészítőt magyar nyelv és irodalom és matematika tantárgyból indítunk. Nyílt napot 2012. november 6-án 8–10 óráig tartunk. Iskolánk megközelíthető a 196-os, 130-as, 173E, 173-as autóbusszal és a 69-es villamossal. További információ a honlapunkon: www.laszlogyulagimnazium.hu vagy telefonon a 418-2043/101-es mellék Titkárság 1157 Budapest, Kavicsos köz 4.
Bäckné Kremm Andrea igazgató
A család és a Pestújhelyi Közösségi Ház ezúton értesít mindenkit, akik ismerték és szerették
Felker Lászlóné Magdit a Ház gondnokát, hogy 2012. augusztus 21-én bekövetkezett halála utáni búcsúztatására 2012. október 26-án, pénteken 17 órakor kerül sor a Pestújhelyi Közösségi Házban. (1158 Budapest, Szűcs István u. 45.) Kérjük a gyászolókat, hogy kegyeletüket egy mécses meggyújtásával fejezzék ki! A gyászoló család és a Csokonai Művelődési Központ
z EGYHÁZkép z 9 z
ÉLETképek – 2012. október 24.
GYERTYALÁNG SZERETTEINK EMLÉKÉRE A mindenszentek napja kelta eredetű keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére. A halottak napját előzi meg. Estéjét az elhunytak estéjének, halottak vigíliájának is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1–2 órán át szólnak a harangok a holtak emlékezetére. A mindenszentekhez és a halottak napjához számos szokás kötődik. Magyarországon több évtizedes szünet után 2001-től
újra munkaszüneti nap. Mit jelent az ünnep és kikre emlékezünk ilyenkor, erre kaptunk választ a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia egyházi vezetőjétől, Vitai Attila plébánostól. – Amikor kereszteléskor megáldjuk a vizet, így imádkozunk: „áldd meg Istenünk kegyesen ezt a vizet, amellyel megkereszteljük szolgádat, akit meghívtál a keresztségre, hogy örök élete legyen”. Aztán növekedni kezd a gyermek, korban, bölcsességben,
fotó: Ék
kedvességben Isten és emberek előtt. Majd kiderül, hogy 5, 20, 70 év múlva vége szakad életének. Sírjára pedig rákerül, hogy meddig élt. Joggal kérdezzük: Hol van itt az „örök élet”? Pedig van ilyen. Ehhez azonban bepillantást kéne nyernünk abba a magasabb rendű világba, ahol a dolgok minden látszat ellenére mennek tovább. November elsején kiemelten fordulunk a szentek felé, akik hősiesen helytálltak és nagy tiszteletet érdemelnek, valamint mindenszentekkor ünneplésben részesülnek. Másnap, halottak napján azokra az elhunytakra gondolunk, akik még nem tartozhatnak az ünnepeltek közé bocsánatos bűneik miatt. Értük az imádságunk szava száll. Igaz, Jézus áldozatának értékét meg se közelítheti az ember szava, de bizonyos szolidaritásunkat, irgalmas együttérzésünket kifejezi. – Hagyomány, hogy ilyenkor rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyúj-
tanak a halottak üdvéért. Honnan ered ez a szokás? – A sírokon gyertyát, mécsest égetünk, amely mint a világosság forrása, már az ókeresztény korban is Krisztus jelképe volt. A viasz emberi természetére, fénye istenségére emlékeztet. Mivel a gyertya önmagát felemésztve világít, jelképe az önzetlen szolgálatnak, a jó cselekedettel világító hitnek. Egyszerre szimbóluma a halandóságnak és az örök életnek, örök világosságnak. – Milyen misére, programokra várják ez alkalomból a hívőket? – A MÁV-telepi Jézus Szíve-templomban mindenszentek esti miséje (este 6 óra) végeztével a halottak estéjének szertartását végezzük. A templomban a húsvéti gyertyán kívül számtalan kis mécsest égetünk. Halottak napján reggel 7 és este 6 órakor mondunk szentmisét, az esti misét valamennyi elhunytért ajánljuk fel – tájékoztatott a plébános. B. I.
MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA November 1-jén mindenszentek napját tartjuk, november 2-án a halottainkra emlékezünk, és ezekben a napokban sokunk kilátogat a temetőkbe. A Rákospalotai temető október 31-től november 4-ig hosszabb nyitva tartással, reggel
7-től este 8-ig várja a hozzátartozóikra, szeretteikre emlékezőket. November 1-én este 6-kor a Pestújhelyi Pátria Egyesület tart nyilvános megemlékezést az egykori Pestújhelyi temetőnél, a „Mementó” emlékkő mellett. A mindenszentek idejére eső hosszú hétvégén, nov-
ember 1–4. között a BKK járatai a következő rend szerint közlekednek: november 1-jén a hétvégi és a vasárnapi, november 2-án és 3-án a hétvégi és szombati, 4-én pedig a hétvégi és vasárnapi menetrend szerint. Mivel az üzletek nem nyitnak ki, ezért november 1-jén
a bevásárlóközpontokat érintő járatok nem közlekednek, és nem állnak meg a bevásárlóközpontoknál lévő megállóhelyeken. A járatok pontos menetrendjéről a www. bkk.hu oldalon tájékozódhatnak az utasok. L. É.
SZÍVBŐL JÖVŐ, VIDÁM DALLAMOK A Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve-templomban működő ifjúsági énekkar évekkel ezelőtt többszólamú néger spirituálékkal kápráztatta el városrészünk közönségét, ennek hatására 1997-ben megalakult a Lumen Christi (Krisztus fénye, világossága) Gospel Kórus. Eleinte hangszerkíséret nélkül énekeltek, idővel azonban kiegészült a csapatuk zenészekkel, és immáron zenekari kísérettel önálló spirituálé-gospel műsorokat adnak elő. A kórus vezetőjével, Gergó Lajossal többek között arról beszélgettünk, hogyan fogadták ezt a fajta zenei irányzatot Magyarországon. – Mikor megkezdtük működésünket az országban ritkaságnak számított egy ilyen kórus, mára azonban már szép számban alakultak gospel zenét játszó együttesek, népszerűnek és keresett-
nek számít ez a zenei irányzat – tájékoztatott Gergó Lajos. – Nem volt könnyű megnyerni a kórustagokat sem. Ez a műfaj ugyanis újdonságnak számított stílusban, hangzásban, nyelvezetben. Azt is meg kellett tapasztalnunk, hogy magyar nyelvű próbálkozásaink ellenére az énekek szebben szólnak angolul. Eleinte idegenkedés volt sokakban, de hamar megszerettük, és nagy kedvvel, élvezettel tudtuk átadni a hallgatóságnak ezeknek a szívből jövő, hittel teli, vidám daloknak az üzenetét. – Az érdeklődők hol és mikor hallhatták élőben önöket? – Szeretnénk a dalok éneklésével elvinni mindenhová Krisztus fényét, világosságát, örömhírét. Az elmúlt 15 évben számos helyen megfordultunk, önálló és egész estés koncerteket ad-
tunk országszerte. Rendszeres szereplői vagyunk a Solymári Gospel Fesztiválnak, két alkalommal részt vettünk nemzetközi versenyen is. A Grazi Kórusolimpián 2008ban ezüstminősítést kaptunk, az olaszországi Canto sul Garda nemzetközi kórusversenyen 2009-ben pedig ezüst diplomát nyertünk. Sokszor esküvőre hívtak bennünket énekelni. Egy fiatal pár házasságkötésén például mi énekeltünk, és az óta is tartjuk velük a kapcsolatot. – Megjelent több lemezük is, milyen számokat tartalmaznak a korongok? – Eddig négy cédénk jelent meg, az első három a Csokonai Művelődési Központban évente megtartott, nagy évadnyitó koncertünk hangfelvétele, tavaly pedig elkészítettük az első stúdiófelvételünket Joy címmel. A lemezeinket kizárólag tőlünk
lehet megvásárolni, megrendelni. A hanganyag az eddigi évek alatt megtanult és koncertjeinken előadott spirituálék, melyeket sajátos zenei feldolgozásunk színesít. – Aki kedvet kap az énekléshez, csatlakozhat-e önökhöz? – Növelni szeretnénk a kórus létszámát, ezért november közepéig szívesen látunk új tagokat minden szólamba. Várjuk azokat a fiatalokat, akiknek jó hangjuk és kóruséneklési múltjuk van, örömmel képviselik a keresztény értékeket, és heti egy alkalommal együtt tudnak velünk próbálni, valamint szívesen jönnek koncertezni hétvégéken. Az érdeklődők e-mailben vagy telefonon jelentkezhetnek. Elérhetőségeink www.lumenchristi. hu,
[email protected], +36-20/598-9192. B. I.
HITTEL ÉS GÖRDESZKÁVAL A Pestújhelyi Római Katolikus Egyházközség a 11. nyári táborát a szlovén határ közelében található Zalaszombatfán tartotta. A nagyjából hatvanfős közösség itt ismerkedett meg Lendvai Zoltán atyával, aki néhány éve gördeszkatudásával vált ismertté. – Zoltán atya mindennap meglátogatott bennünket, és ígéretet tett arra, hogy viszonozni fogja a látogatásunkat – mesélte Zsók Mária hitoktató azon az október 13-i rendhagyó hitoktatáson, melynek díszvendége a Zala megyei Rédicsről a fővárosba utazott plébános volt. Lendvai Zoltán lelkipásztor 2010. augusztus 7-én vált ismertté. Aznap éppen egy esküvőről kellett átmennie a lakodalom színhelyére, amikor útközben gördeszkázó fiatalokkal találkozott Lentiben. A játékos kedvében levő pap zrikálni kezdte a fiatalokat, akik viszonzásképpen felajánlották neki a gördeszkájukat. S láss csodát, Zoltán atya felhúzta a reverendáját, és olyan bemutatót rittyentett, melyről a mai napig beszélnek arrafelé. Az egyik fiú a telefonjával videót is készített a produkcióról, melyet aztán felrakott a világhálóra. – Jómagam csak akkor értesültem minderről, amikor néhány nap múlva hívni kezdtek az újságírók. A TV2 augusztus 15-én, Mária napon adta le a videót, utána meg csak úgy özönlöttek a meghívások – mondta Zoltán atya. A rédicsi pap még az esztergomi ferences gimnáziumban egy osztálytársától tanult meg gördeszkázni. A tudását azonban a diákéveket követően, egészen a Lentiben történt esetig egyszer sem mutatta be. A videó óta azonban nagyot változott a világ körülötte. Zoltán atya sztár lett a világhálón, és a kommentekből erőt merített. A sok dicséretből és biztatásból azt látta, hogy szükség van az ilyen példamutatásra. A rédicsi
plébános nem tétlenkedett, az ölébe hullott népszerűséget megpróbálta minél jobban felhasználni. Kijárta, hogy szülővárosában, Zalaegerszegen tízmillió forintos beruházásból extrém sportpályát építsenek, és Rédicsen, Lentiben és Gyenesdiáson is gördeszkapálya készült a helyi fiataloknak. Zoltán atya szerint a közeljövőben Keszthelyen és Veszprémben is hasonló létesítmény épülhet majd.
– Azért harcolok, hogy a tinédzsereknek legyen olyan helye, ahol jól érezhetik magukat. A példamutatásom nem egyedi, hisz a Boldoggá avatott II. János Pál pápa is közismert volt a sportszeretetéről. Nemcsak túrázni szeretett, hanem sokat biciklizett és rendkívül jól síelt is. Zoltán atyának a rövid látogatása alkalmával is volt annyi türelme és energiája, hogy gördeszkázni tanítsa a pestújhelyi fiatalokat. S még mielőtt a hazáig tartó mintegy 300 kilométeres utat levezette volna, a Keresztelő Szent János plébániatemplomot is megtekintette a házigazda, Molnár Béla plébános kíséretében. Távozása előtt pedig azt mondta, hogy segíteni szeretne a XV. kerületi fiataloknak is, ezért a gördeszkapálya-javaslatával az itteni önkormányzatot is keresni fogja. Riersch Tamás
fotók: Nagy Botond
TÍZ ÉVE HIRDETIK A SZERETETET A kerület fiatal egyházközsége, az Újpalota Református Misszió Központ is immár a tizedik jubileumát ünnepli. A gyülekezetet Fogarasi Gábor lelkipásztor alapította. – Október végén kettős ünnepre készülünk. A Protestáns Egyházak október 31-én ünneplik a reformáció napját, és tíz évvel ezelőtt a mi gyülekezetünk is ezen a napon tartotta első istentiszteletét – mondta a lelkipásztor. Az Újpalotai Református Misszió Központ létrejötté-
hez hozzájárult, hogy az egyházmegye az ezredforduló környékén felmérte a fehér foltoknak számító körzeteket, többek között a 30 ezer embernek otthont adó Újpalotát is. A felmérést követően pedig gyülekezet építésével bízta meg Fogarasi Gábort. Az első istentiszteletek helyszíne az Újpalotai Közösségi Ház volt, s bár az elmúlt tíz esztendőben rendkívül sokat javultak a gyülekezet lehetőségei, körülményei, ezzel együtt az istentiszteleteket és a nagyobb progra-
mokat mind a mai napig itt tartják. – Igyekeztünk minél hamarabb megfogalmazni a szemléletünket. Elsősorban a lakótelep felé kívántunk nyitni, ezért kerestük a kapcsolatot a civilekkel és az itt működő közösségekkel is. A gyülekezet életébe nemcsak az egyéneket, hanem a családokat is bevonjuk. Mára a fiatalok és az idősebbek szinte azonos arányban képviseltetik magukat a gyülekezetben. Fogarasi Gábor belvárosi otthonából 2005-ben köl-
tözött a kerületbe. Innentől kezdve a klubprogramok egy részét a Páskom parki otthonában tartották. Később 2009-ben az akkori képviselő-testület úgy határozott, hogy a gyülekezet rendelkezésére bocsátja a Zsókavár utca egyik üresen álló irodaépületét. Az Újpalotai Református Misszió Központ az évek során előbb önálló, majd önfenntartó gyülekezetté vált. Már csak egyetlen dolog hiányzik az életükből, a templom. Egy éve már Jóna-Be-
nedek Alíz személyében egy beosztott lelkész is dolgozik Fogarasi Gábor mellett. Ennek köszönhetően a kerületi ovikban és iskolákban is megkezdődhetett a hittanoktatás. A gyülekezet tagjai rendszeresen járnak az őrbottyáni fogyatékos otthonba, az Erdőkerülő utcai Nyugdíjas Otthonba, kórházakba és évente egyszer a Kontyfa utcai játszótérre, hogy beszélgetve vagy énekelve szeretetet adjanak a többi embernek. Riersch Tamás
Az Újpalotai Református Misszió Központ jubileumi ünnepségének programja: Október 26-án 18 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében Hálaadó Ünnepséget rendeznek. Köszöntőt mond Simonfi Sándor, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese és László Tamás polgármester. Október 28-án 18 órakor az Újpalotai Közösségi Házban a Keresztút Zenekar ad koncertet.
z 10 z ŐSZIkép z
ÉLETképek – 2012. október 24.
CSALÁDBARÁT ZÖLDKERÜLET ÚJABB FÁK AZ UTAK MENTÉN A tavaly elindított Életfa program keretében október 25-én 10 órától fákat ültetnek a Tarpai téren. Az eseménnyel és a programmal kapcsolatban László Tamás polgármester nyilatkozott. – A kerület adottságai révén a főváros legzöldebb kerületei közé tartozik. A helyenkénti sűrű beépítés ellenére mind a mai napig sok a zöldterület. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, tavaly felmérettük a kerület teljes faállományát. A belterületi közterületeken összesen 32 ezer fát számoltunk össze, melynek mintegy egyharmada beteg, és ezek helyére sürgősen új fákat kell telepíteni. Mindössze 100 új fát ültettek a kerületben 2010 előtt, és ezt a mennyiséget már megtízszereztük, így mára ezer új telepítésű fa díszíti a kerületet. – Idén szeretnénk, ha az év végéig több mint 1000 fával tudnánk gazdagítani a kerület faállományát. A számokból azonban látszik, hogy csupán a beteg fák cseréje legalább tíz évig tart.
fotó: Nagy Botond László Tamás nagy előrelépésnek nevezte, hogy az idén elültetendő fák egy része már saját nevelésű, azaz a Palota-15 Kft. kertészetében nevelték őket. Jövőre pedig azok a facsemeték is sorra kerülhetnek, melyeket a kerületi iskolákban, összesen tíz intézmény udvarán gondoznak, nevelgetnek a diákok. – A programnak az Életfa nevet adtuk, mert a fák ültetését szerettük volna öszszekapcsolni a gyermekek születésével. Sajnos, ezen a
területen is kedvezőtlenek a statisztikák. Tíz éve még mintegy ezer gyerek született a kerületben, ma viszont már hatszáz alá csökkent az újszülöttek száma. A faültetéssel többek között az is a célunk, hogy egyrészt viszszacsalogassuk a családokat a kerületbe, másrészt jelezni kívántuk az itt élő családoknak, hogy fontosak a számunkra, és szeretnénk, ha ők is magukénak éreznék a lakókörnyezetüket. Riersch Tamás
Tavaly az önkormányzat elkészíttette a kerület fakataszterét, és megkezdte az Életfa programot. A Répszolg munkatársai idén összesen 1200 csemetét telepítenek, ebből 400 fát ültetnek el ősszel. A munkálatok során pótolják a betegség, a kiszáradás vagy az elöregedés miatt kivágott fákat, és a közterületi foghíjakra is növényeket ültetnek, valamint a lakossági megkeresések alapján is végeznek telepítéseket. Előfordul az is, hogy a lakó nem várja meg az ültetést, és maga telepít fát a háza előtt. Az őszi ültetéshez a Palota-15 Kft. a saját nevelésű fáit és beszerzésből származó növényeket használja fel. Főként vérszilvákat, nyírfát, és ahol már megkezdett ültetést folytatnak, ott a korábbiakkal megegyező fajtájúakat telepítenek, például a Molnár Viktor utcában mezei juhart, a József Attila utcában pedig törökmogyorót ültetnek. Demeter János, a Répszolg ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: az őszi ültetések előkészítését október elején kezdték, a telepítések-
hez pedig a fák számára ideális időpontban, a lombhullást követően október 24-e után látnak hozzá. A napi 30-35 fa ültetésével valószínűleg november közepe, vége felé végeznek. Sajnos, sok az elpusztult, kiszáradt fa. Szomorú látvány az önkormányzathoz közeli út közepén húzódó zöldsáv is. A mostani ültetéskor itt is 17-20 kiszáradt fát kell pótolniuk a szakembereknek. A növények pusztulása részben a szárazságnak, részben pedig annak tudható be, hogy a több évvel ezelőtti, jóval csekélyebb számú telepítéseknél valószínűleg nem végeztek megfelelő talaj-előkészítést és utógondozást. Különösen az első 1–2 évben fontos, hogy a frissen ültetett csemetéket tányérozzák, locsolják. Éppen
ezért a friss ültetéseket évi 20-25 alkalommal öntözik, így minimum 50 liter vizet kap egy-egy fa. Az értékteremtő fásítást azzal is tudják segíteni a kerületben élők, hogy a forró, száraz hónapokban megöntözik néhány vödör vízzel a lakóhelyükhöz közeli facsemetéket. L. É.
fotó: Nagy Botond
PARADICSOM SZÜRET IDEJÉN
Savanyítás felsőfokon
fotó: Varga Imréné
ERZSI NÉNI KEVERŐS SAVANYÚSÁGA Hozzávalók: 5 l víz, 25 dkg só, 6 dl 10 százalékos ecet, pár babérlevél, 10 g borkősav, 15 g citromsav, 15 g nátrium-benzoát, fél kg cukor, szemes bors, fűszerek (például kapor, koriandermag, mustármag) ízlés szerint és a savanyítandó zöldfélék Elkészítése: A levet csak össze kell keverni egy fedeles, de nem fémedényben. A savanyítani kívánt zöldségeket megmossuk, és csak a lébe dobáljuk. (A keményebb és nagyobb darabokat, például a karfiolt tanácsos kisebbre vágni). Akár folyamatosan lehet utána pakolni a friss idénytermést, de idő kell, mire „beérik” az íz.
Dundi sárga- és fehérrépát, karalábét a kerület homokos, „öntött” talaján csak előmunkálatok, trágyázás után remélhetünk, viszont e nélkül is szépen fejlődik a paradicsom a talajban, és számos fajtája cserépben is termeszthető. A paradicsom pedig nem csak finom, de rendkívül egészséges is, például az aztékok gyógynövényként tartották számon. Legértéke-
sebb hatóanyaga a likopin, de e mellett gazdag C-vitaminban, ásványi anyagokban és nyomelemekben. A zöldség értékes anyagai révén támogatja az immunrendszerünket, csökkenti a magas vérnyomást, az érrendszeri betegségek, a rák kialakulásának esélyét, védi a bőrt. A fagyok beálltával maradhat zöldparadicsom a bokron. Az érett termés le-
ZÖLDPARADICSOM SAVANYÚAN Hozzávalók: 2 kg egyforma méretű zöldparadicsom, 2 dl 10 százalékos ecet, 2 kiskanál só, 2 púpozott evőkanál cukor, 1-1 kiskanál szemes bors, mustármag, fél kiskanál koriander. Elkészítése: A paradicsomokat jó szorosan üvegbe rakjuk, tetejére szórjuk a cukrot, sót, fűszereket, ráöntjük az ecetet, kis tartósítószert és felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Légmentesen lezárjuk, kidunsztoljuk, és a dunsztban hagyjuk kihűlni.
csó vagy lé formájában befőzve hasznosítható, de olajban vagy szárítva is el lehet tenni. A zöld paradicsom pedig kitűnő alapanyag savanyúságokhoz, melyek eltevésének most van itt az ideje. A régi savanyúságkészítési fortélyok hasznosak ma is, érdemes róluk kifaggatni az idősebb nemzedéket, például Józsa Erzsi néni keverős savanyúságát hihetetlenül egyszerű elkészíteni.
A pestújhelyi Buczóné Tarnay Éva kertje elsősorban pihenő és díszkert, az unokák és cicák, kutyák játszóhelye, de egy napos részen paradicsomot is telepített. Büszkén mutatja az óriási terméseket, s egy jól bevált, idény szerint alakítható, köretnek, de akár fő ételnek is beillő paradicsomsalátának, a család egyik kedvencének receptjét is megosztotta az olvasókkal. Lovas Éva
PARADICSOMSALÁTA Hozzávalók: 2 kg paradicsom, 2-3 fej lila hagyma (lehet póré vagy újhagyma is), 1 dl olivaolaj, 2 evőkanál mustár, egy csokor petrezselyem, só, őrölt bors. Elkészítés: A megmosott paradicsomot karikára vágjuk, szűrőben lecsepegtetjük (meghámozva finomabb). Az apróra vágott hagymát, felaprított petrezselyemzöldet, az olajat, mustárt, őrölt borsot, sót elkeverjük. Mélyebb tálba lerakjuk az első sor paradicsomot, megkenjük a keverékkel, s addig folytatjuk, amíg az összetevők tartanak. Főtt, karikára vágott tojással és krinolin karikákkal dúsítva főétel is lehet!
KONTYALÁVALÓ NEDŰ A pestújhelyi Baka Zoltán elmondása szerint három éve foglalkozik már pálinkafőzéssel. Az ehhez való lendületet egyrészt a jó pálinka szeretete, másrészt egy személyes élmény adta. Néhány éve idős mentoránál olyan sárgabarack pálinkát ivott, amelynek íze őt is a pálinkafőzésre sarkallta. – A jó pálinka alapja a finom és egészséges gyümölcs. Az ép és már magtalanított sze-
A mester ellenőrzi az erősséget
meket egy kicsit megnyomkodva légmentesen lezárt műanyag hordóba helyez-
fotók: Vargosz
zük, ahol a gyümölcsöt érni hagyjuk. Fontos, hogy meleg helyen legyen a hordó, de ne tegyük ki a tűző napra – mondta Baka Zoltán. A hordóban levő gyümölcs érése fajtától és időjárástól függő: a kajszi 2–3 hét alatt lesz alkalmas a pálinkafőzésre, az őszibaracknak már legalább egy hónapra, a szilvának pedig ennél is több időre van szüksége. A legkésőbb szüretelt szőlőszemeket a jó törkölypálinka érdekében hónapokig kell érlelni. Fontos, hogy a hordóban keletkező gázokat elvezessük, ezt vágott lyukkal, csővel vagy vízzel teli befőttesüveg segítségével megtehetjük. Mikor a cefre kellőképpen homogénné, lekvárossá válik, megkezdhetjük a pálinka főzését. Az ehhez szükséges szetthez ma már a közösségi portálokon olcsón hozzá tudunk jutni. A kuktában főzött cefre légneművé válik, amit egy
rézcső és egy másik edény segítségével lehűtünk. A hirtelen hűtéstől folyékonnyá váló nedűt pedig tiszta üvegbe csöpögtetjük. Fontos, hogy az első 1–2 deci pálinkától, illetve a főzet végétől szabaduljunk meg, ezek ugyanis a rézeleje és a rézvége, melyek rossz ízűek és az italt is elrontanák. A kettő között található az igazi nedű. Ha kisüstit főzünk, akkor pedig érdemes az első főzetet újra főzni. Baka Zoltán szerint megoszlanak a vélemények arról, hogy a cefréhez kell-e cukrot tenni, s ha igen, akkor menynyit. Ő mindenestre használ cukrot, így 5 kilogramm gyümölcshöz maximum 1 kilogramm cukrot ad hozzá. Ekkora mennyiségből pedig 0,7–1 liter mennyiségű pálinkát tud lefőzni. – Ezzel a módszerrel évente 7–8 liter pálinkához jutok hozzá, melyet baráti vagy családi körben szoktunk elfogyasztani. Azt mondják,
hogy a pálinka férfias ital, pedig ez nem így van, a jó pálinkát a nők is megbecsülik. Baka Zoltán az interjú alatt egy kisüsti első főzetével bíbelődött éppen, és azt is megmutatta nekünk, hogy a lefőtt cefrével mit szokott csinálni.
A pálinkafőzés fortélyai
– A komposztba öntöm, hogy aztán tavasszal visszaforgassam a földbe, ezzel is javítva a talaj minőségét. Így a gyümölcs minden részét felhasználom, és semmi sem veszik kárba. Riersch Tamás
z SZÍNkép z 11 z
ÉLETképek – 2012. október 24.
HALLASD A HANGODAT! Az ÉLETképek újság szerkesztőségének „Ha én egyszer kinyitom a számat!” című pályázatán lehetőséget kapnak az újságírói vénával rendelkező diákok arra, hogy cikket írjanak az őket érdeklő, helyi közérdekű témákról, a diákélet érdekes, fontos, az olvasók érdeklődésére is számot tartó momentumairól. A pályázatra beküldött cikkek közül a legjobbat közli a szerkesztőség a kéthetente megjelenő lapban. A cikk megjelentetése a nyeremény része, ezen felül a győztes egyéb tárgyjutalomban is részesül. A pályázaton azok a 17. életévüket betöltött diákok vehetnek részt, akik a kerületben laknak és a kerület egyik középfokú intézményében tanulnak. A pályázat beadásának határideje október 31-e. Kérjük, hogy az xvmedia.hu honlapon és a Képújságban közzétett pályázati felhívást minden pályázó olvassa el figyelmesen, mert kizárólag az abban szereplő feltételeknek megfelelő pályázatot tudja elfogadni a szerkesztőség!
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Szabadegyetem az életről ingyenes képzés és előadássorozat II. évfolyam, 1. szemeszterének előadásaira!
SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL, A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÚJRAEGYESÍTÉSÉNEK ESZMEISÉGÉBEN, AZ ÉLET MEGMENTÉSÉÉRT
SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL
BIZONYÍTÉKOK A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÖSSZEKAPCSOLTSÁGÁRA „Amikor a tudomány poharából az első kortyot kiiszod könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott vár Isten.” (Heisenberg)
II. ÉVFOLYAM, 1. SZEMESZTER (2012. október – december) „TUDOMÁNY ÉS ISTENHIT” Október 27.
grafi ka: Varga Tímea Laura November 24.
ŐSZI ÜNNEP Idén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Pestújhelyi Ősz rendezvényt. A háromnapos eseménynek október 11–13-a között a Pestújhelyi Általános Iskola adott otthont. A rendezvény ünnepélyes megnyitóját október 11-én tartották, amelyre nagyon sokan voltak kíváncsiak. Az iskola igazgatója, Frák Erika köszöntötte a jelenlévőket, majd az énekkar zongorakísérettel gyerekdalt és Devecseri Gábor Állatkerti útmutatóját adta elő. László Tamás polgármester is köszöntötte a megjelenteket, majd az irodalmi pályázat eredményhirdetését is megtartották. A díjakat Bitvai Nándor alpolgármester adta át, és a pályamunkákat a Suliszalonban tekinthették meg az érdeklődők. Délután főleg ÖKO-programokat tartottak, volt játszóház, bonsai és bioélelmiszer bemutató. Másnap mesevárat építhettek és a lovagkorba „repülhettek visz-
fotó: Vargosz sza” a gyerekek, majd Somogyi Remig és a Csomópont Rock zenekar kvízzel fűszerezett koncertje szórakoztatta a közönséget. A rendezvény utolsó napján bemutatókkal, szűrővizsgálatokkal, klubfoglalkozással színesített családi délelőttöt tartottak, este pedig jótékonysági szüreti bál zárta a rendezvényt. Lovas Éva
KÉZMŰVESEK
VASTAPS
A Nyitott Ajtó Galériában a Neptun Általános Iskola kézműves kiállítása október végéig tekinthető meg. Ezt követően A tűz csodája címmel három alkotó munkáiból nyílik tárlat ugyanitt november 6-án este 6-kor.
A KoMa társulata október 5-én mutatta be a Jurányi Inkubátorházban Shakespeare: Athéni Timon című darabját.
Heiling Anna és Siegl Károly tűzzománc, Kerepesi Mari (Kerepesi Kovács Endréné) tűzzománc és fazekas alkotásait tekinthetik meg a látogatók november 6-tól. Mindhárom művész a Tűzvirág Tűzzománc alkotókör tagja, és ott szövődött barátságuk is, tudtuk meg Kerepesi Maritól, aki 10 éve foglalkozik tűzzománccal és 25 éve kerámiával. A jelenlegi kiállítás, a Neptun iskola diákjainak és tanárainak munkáiból összeállított tárlat október 31-ig tekinthető meg hétfőn és kedden 13-19 óráig, szerdán és csütörtökön 9-19 óráig, pénteken 9-15 óráig a Nyitott Ajtó Galériában. L. É.
A VADÁSZ ÉS A HALÁSZ A japán császár egyik fia vadászni szeretett, a másik meg halászni. Egy napon úgy gondolták, cserélnek, s így a nagyobbik, a vadász halászni ment, s a kisebbik, aki a halász volt, vadászni indult. Sajnos, a vadász királyfi elvesztette a horgot, és az öccse annyira megharagudott, hogy visszaküldte a testvérét, kutassa át az egész partot, hátha megtalálja. A királyfi kedveszegetten már éppen lemondott a horogról, amikor egy krokodil felajánlotta, elviszi őt a tenger királyához, mert az biztosan tud segíteni neki. A tenger alatti palotában nagy tisztelettel fogadták a fiút: kutatni kezdték, és végül meg is találták neki a horgot. Búcsúzáskor a király két csodálatos követ ajándékozott a királyfinak, a feketétől a víz megemelkedik, a fehértől viszont a víz visszahúzódik természetes medrébe. A vadász királyfi, amikor visszatért a palotába, megtudta, hogy apjuk meghalt, és helyette az öccse foglalta el a trónt. A bátyja visszatérése nagy csapás volt a trónbitorló számára, és parancsot adott, öljék meg a vadász királyfit. Az idősebbik fiú elmenekült, de amikor látta, hogy utolérik, hirtelen megragadta a fekete követ, s összeszorította a jobb kezével. A tenger ekkor kilépett medréből, magával ragadta a katonákat és magát a királyt is. A trónbitorló már majdnem megfulladt, segítségért kiáltozott, hanem akkor a vadász királyfi saját életét kockáztatva kimentette öccsét a habokból. Ezután a bal kezével gyorsan megszorította a fehér követ, és a víz egy pillanat alatt visszahúzódott. A halászt mélyen meghatotta bátyja nagylelkűsége, visszaadta neki a trónt, s attól kezdve hűségesen szolgálta bátyját, a királyt.
grafika: Varga Tímea Laura
(japán népmese)
Kedves Olvasóink! Amennyiben szeretnék, hogy saját meséjük újságunkban megjelenjen kérjük, küldjék el írásukat legfeljebb 2000 karakteres terjedelemben az
[email protected] címre.
fotó: Wágner Csapó József Az előadáson a nézők közül válnak ki a szereplők, így a nézőtér is része a színházi produkciónak, amelyben a komoly shakespeare-i szöveget zenei betétek lazítják. Fekete Ádám dramaturg a darab szövegét átdolgozta, így „naprakész” előadás született. – A kritika nagyon KoMásnak tartja az előadást. A közönség pedig a szereplők játékát vastapssal jutalmazta a bemutatón. Azóta Szegeden is vendégszerepelt a darab, melyet szeretnénk a kerületi Bázison is mielőbb megmutatni. A visszatérésig a Thália Színház Arizóna Stúdiójában látható az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című darabunk, melyet az elmúlt évadban mutattunk be – mondta Fodor Krisztina, a társulat sajtóreferense. Sz. Juli
December 29.
Freund Tamás: Önzés és elmagányosodás: társadalmi fejlődésünk zsákutcái – analógiák a biológiai evolúció világából Tulassay Tivadar: A tudomány és istenhit a gyógyításban és a kutatásban Barsi Balázs OFM: A bölcsek és a Gyermek
Helyszín: Boldog Salkaházi Sára plébánia közösségi terme 1156 Budapest Pattogós utca 1. Időpont: 17 óra szentmise utána előadás vagy számadás
EMLÉKEZÉS Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére programsorozatot állított össze az önkormányzat. A sorozat egyik állomása Horváth Zsolt előadása volt „Az aradi vértanúk és az 1956-os vértanúk sorsának párhuzama” címmel a Csokonai Művelődési Központban. Mind a két szabadságharc esetében feltárta a harchoz vezető okokat és célokat. Az előadásból kiderült, hogy az elégedetlenség, a szabadságvágy és a nemzeti önállóságra való törekvés, valamint a demokratikus ország kiépítésének vágya vezette a forradalmárokat. A harcosok kivégzése pedig fenyegető üzenet volt mindenkinek: ne merjenek a rendszer ellen lázadni. A hősök tettei és mártírhalála ugyanakkor példát mutat az őket követő nemzedékeknek. A Pestújhelyi Közösségi Ház színházterme adott otthont a másik ’56-tal kapcsola-
Tellér Gyula előadása
tos előadásnak, amely szintén a programsorozat része volt. Tellér Gyula szociológus, műfordító, országgyűlési képviselő előadásában közvetlen, közérthető stílusban beszélt az 1956-os küzdelmekről. Bemutatta a társadalom akkori felépítését, hármas tagozódását, és a három társadalmi réteg eseményekben játszott szerepéről is beszélt. Az izgalmas előadás során felvetett olyan érdekes momentumokat is, mint például, hogy a békés időkben is maximálisan őrzött fegyvergyár raktárát miért találhatták őrizetlenül a forradalmárok. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, tényeket érintve, az 1956-os események résztvevőjeként személyes élményeit, benyomásait is ismertetve egészen új szempontból világította meg a forradalom eseményeit és annak mozgatórugóit hűen előadása címéhez: Az 1956 körüli küzdelmek eredete és állása. L. É.
fotó: Nagy Botond
VENDÉG – BRÓDY JÁNOS A Múzeumi esték rendezvénysorozat vendége október 17-én Szyksznian Wanda tervezőgrafikus volt. Meghívottjaként Bródy János zeneszerző érkezett. – Mit szólt hozzá, hogy a művésznő önt hívta meg az estre? – Megtiszteltetésnek veszem, és örömmel jöttem, hisz nagyon régi kapcsolat fűz minket össze Lencsikével. – Miért éppen Lencsike? – Koncz Zsuzsa, mikor először találkoztak, ránézett és azt mondta: pont olyan, mint a Lencsi baba! A hatal-
mas szemei miatt hasonlít rá. A név pedig Wandán maradt. – Hogyan ismerkedtek meg? – A zenei pályám elején a zenekar törzshelye a Kárpátia Étterem volt. Wanda a közelben lakott, napjában többször is elhaladt előtte. Olyankor mindannyian az üvegre tapadtunk, főleg én. Aztán végre akadt egy ismerős, aki őt is ismerte, és bemutatott neki. – A közös munka ötlete hogyan jött? – Ő első éves grafikus volt, mi meg lemezt készítettünk. Megkértem, hogy tervezze meg a borítót, és ő megtette.
Aztán a közös munka folytatódott. Közben pedig az ország vezető reklámgrafikusa lett. – Mi a véleménye a „szörényibródy” festményszoborról, ami a Hungarikonok gyűjteményébe is bekerült? – Nagyon jól eltalálta, a hasonlóság mellett van bennünk sok különbözőség is, de ezt ő is tudja, hisz régen ismer minket. – A kerületünkhöz van valamilyen kötődése? – Igen, a feleségem nagymamája a Nádastó utcában lakik. L. É.
z 12 z SPORTkép z Az oldalt összeállította : Riersch Tamás
ÉLETképek – 2012. október 24.
ELHIVATOTT SPORTVEZETŐ Mester Attila az elhivatott testnevelők közé tartozik. A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola korábbi pedagógusa elmondása szerint gyerekkora óta erre a pályára készült. – Sportolóként kezdtem a pályafutásomat – mondta a 36 esztendős szakember –, fiatalon a BVSC, a Dréher, a Gázművek és a Rojik labdarúgója voltam. Csatárposzton játszottam, és többször a Budapest-bajnokság gólkirálya voltam. A sportpályafutás mellett készültem a civil életre is. A Testnevelési Főiskolán szereztem szakedzői és testnevelői diplomát, majd kezdő pedagógusként egy évet az újpesti Bőrfestő utcai (ma Csokonai Vitéz Mihály) gimnáziumban tanítottam. A fiatal pedagógus szerint nagy szerencséje volt, hogy egy év után a Dózsában kapott állást. Az iskola régen is híres volt a sportmúltjáról, és a sportra a mai napig hang-
súlyt helyeznek az intézményben. – Tíz évig tanítottam Ábri László tantestületében, ahol nagyon jól éreztem magam. A tanítványaim rengeteg versenyen szerepeltek, több sportágban Budapest és országos bajnoki címeket, helyezéseket szereztek. Pedagógus életében azonban a nyáron minden egy csapásra megváltozott. Először a Dózsa testnevelés munkaközösségének vezetőjévé nevezték ki, majd igazgatója és mentora tanácsára megpályázta az Ifjúsági és Sportközpont megüresedett igazgatói posztját. A képviselő-testület a nyolc jelölt közül az ő pályázatát támogatta. – A kerület vezetése elkötelezett a sport iránt. Pályák épülnek, ingyenes sportolási lehetőségeket biztosítanak, egyszóval olyan miliő kezd kialakulni, melyben érdemes a sportért és a kerületért dolgozni – indokolta a döntését a sportközpont újdonsült igazgatója.
KERÜLETI CSAPATOK BAJNOKI TALÁLKOZÓI Labdarúgás férfiak, NB III Mátra Csoport Október 28-án 14.30 Tura – REAC November 4-én 13.30 REAC – RKSK Labdarúgás nők, NB I alapszakasz Október 27-én 17.00 UTE – 1. FC Femina ’93 SE November 3-án 13.00 1. FC Femina ’93 SE – BNLC Csepel Férfi kosárlabda bajnokság NB II Október 28-án 17.00 BLF-Palota – Budapesti Honvéd November 4-én BLF-Palota – MAFC KS
fotó: Vargosz Mester Attila kinevezése október 1-én lépett életbe – az elődje, dr. Géczi István nyugdíjba vonult –, és a megbízatása öt évig tart majd. A fiatal igazgató, miután elbúcsúzott a kollégáitól és a 11. évfolyamos osztályától, azonnal munkához látott. Feladata pedig bőven lesz, hisz nyolc létesítményt – sportpályákat, táborokat – kell irányítania. A Szántóföld úti létesítményben a székfoglalójával egy időben egy műfüves nagypályát épít az MLSZ és az önkormányzat.
– Azért döntöttem a váltás mellett, mert úgy éreztem, hogy az új munkakörömben nemcsak a gyerekekért, hanem az egész kerületért tudok dolgozni, és megismerhetem, majd partneri kapcsolatot építhetek ki a kerület összes testnevelőjével. A célom az, hogy minden sport- és szabadidős tevékenység egy helyen, a sportközpont égisze alatt valósuljon meg. Ezt a pályázatomban is megfogalmaztam, és ez összecsengett az önkormányzat elgondolásával is.
VILÁGCSÚCS
fotó: Vargosz Takács Mária, a REAC Sportiskola SE súlyemelője szeptember közepén Ukrajnában, Lvovban a Masters Súlyemelő Világbajnoksá-
gon vett részt. A rákospalotai sportolónő a mintegy hatszáz fős versenyben a +75 kilogrammos súlycsoportban lépett dobogóra.
– A súlycsoportomban tizennyolcan voltunk. Nagyon jól ment a versenyzés, lökésben a trinidadi ellenfelem 95 kilogrammos világcsúcsát sikerült kétszer is megdöntenem. Előbb 96, majd 98 kilogrammra, a szakításban pedig egy ausztrál versenyző által tartott 76 kilogrammos csúcsot írtam át 77 kilogrammra. Az összetett világcsúcsát én tartottam, amit most újabb 5 kilogrammal (165) sikerült megnövelnem – mondta Takács Mária. Mindebből azt következik, hogy a világbajnoknak járó aranyérmet is Takács Mária
nyakába akasztották. A lvovi arany volt az ötödik masters világbajnoki elsősége, és ha aktív sportpályafutását is belevesszük, akkor már a 72. világversenyen szerzett érme, mellyel a sportágában abszolút csúcstartónak számít. A sportoló világbajnoki szereplését László Tamás polgármester a saját keretéből támogatta. Jövőre Torinóban Masters Világjátékokat rendeznek, melynek keretében tartják a súlyemelők világbajnokságát is. Takács Mária eltökélt célja, hogy az északolasz városban a 73. érmét is megszerzi.
BRAVÚROS RÖPLABDANYITÁNY Jól rajtolt az NB I-ben szereplő Palota Röplabda SC. Nyári Sándor tanítványai az első fordulóban hatalmas győzelmet arattak. – A tavalyi bajnokság 3. helyezett együttesét, a BSE-t idegenben 3-0-ra vertük – újságolta az örömhírt Balogh Beatrix, a csapat másodedzője. – A csapat nagyon egységes volt, a három új játékosunk, a szolnoki Szikszai Viktória, az UTE-ból jött Szűcs Anita és Kovács Eszter jól be-
illeszkedett az együttesbe, és a találkozón húzóemberekké váltak. Hogy érzékeltetni tudjuk a palotai lányok sikerét érdemes hasonlattal élni: a BSE legyőzése olyan volt, mintha a fociban egy vidéki kiscsapat az Üllői úti stadionban győzte volna le a Ferencvárost. Már az előkészületi mérkőzéseken látszott, hogy ez a csapat jobb játékerőt képvisel, mint a tavalyi. Ráadásul a lányok idén már nyugodtabb körülmények között készül-
hettek a bajnokságra, mint egy esztendővel ezelőtt. Tavaly nyáron hunyt el a csapat alapítója, edzője és szakmai vezetője, Szalayné Sebők Éva, akit játékosmúltja miatt a XX. század legjobb magyar női röplabdázójának választottak. Az egy évvel ezelőtti tragédia nagyon megrázta a kis klubot, amely csak a szövetség rendkívüli engedélyével vehetett részt a 2011-12-es bajnokságban. Az együttes a kiesés szélén állt, és hiába szerződtették le az
egykori szövetségi kapitányt, Nyári Sándort, a kiesést már így sem kerülhették el. A csapat végül a visszalépések miatt maradt az első osztályban. A szakvezetés célja, hogy idén már ne kelljen szembenézni a kiesés lehetőségével. – Vannak biztató jelek, hisz a BSE elleni bravúrt követően minden ellenfelünkkel partiban voltunk. Bízunk benne, hogy a következő szakaszban növelni tudjuk győzelmeink számát – mondta a másodedző.
Női röplabda bajnokság NB I Október 28-án 17.00 Palota RSC – Budai XI SE November 3-án Veszprémi ESC – Palota RSC
AKADÁLYVERSENY Akadályversenyt rendezett a REAC Sportiskola SE nemrégiben újjáalakult atlétikai szakosztálya az újpalotai szánkózó dombon és annak környékén októberben. A megmérettetést az egész éves versenysorozat első állomásának is szánták a szervezők. Muraközy Lajosné Szegvári Katalin atlétikaedző ezzel a versennyel szerette volna népszerűsíteni az atlétikát a kerületi diákok körében. – A versenysorozat négy állomásból áll – mondta a szakember –, az őszi akadályversenyt követően télen terematlétikai versenyt rendeznénk az iskoláknak, kora tavasszal mezei futóversennyel nyitnánk a szezont, a tanévet szabadtéri atlétikai versennyel zárnánk. A versenyeken a résztvevő intézmények a létszám és az eredmény alapján pontokat gyűjthetnének, és az utolsó programot követően eredményt hirdetnénk. Muraközy Lajosné Szegvári Katalin elmondta, hogy a versenynek már nevet is adtak, az UTE egyko-
ri gerelyhajító edzőjéről Imre László Tehetségkutató Emlékversenynek nevezték el. – A verseny célja, hogy minél több embert tudjunk megmozgatni, és hogy minél több emberrel szerettessük meg az atlétikát – mondta az edző. Az első rendezvényen több száz diák vett részt. A legaktívabb a Magyar – Kínai Általános Iskola volt, melynek minden tanulója részt vett a megmérettetésen.
fotó: Vargosz
KEMPOGÁLA Országos kempoversenyt rendezett a Kontyfa iskolában az Újpalota SE október 13-án. – A Kontyfa Középiskola és Általános Iskolában megrendezett versenyen körülbelül nyolcvanan vettek részt – mondta Erdélyi Ferenc 3. danos mester. – Előzetesen több résztvevőre számítottunk, de – sajnos – folyamatosan csökken a versenyzők száma. A tendenciát látva azonban nem rossz eredmény a mintegy száz induló. Erdélyi Ferenc szerint a csökkenés hátterében az
utánpótlás nevelés hiánya állhat. Az általa vezetett Újpalota SE-ben ezen próbálnak változtatni. A Palota Kempo Kupa ugyan önálló verseny, de beletartozik abba a versenysorozatba is, amely három állomásból áll, s amely az országos bajnoki címet hivatott eldönteni. Az októberi kupán a házigazda Újpalota SE-t tizennyolc versenyző képviselte. A versenyzők a gyerek korcsoporttól egészen a felnőtt korosztályig összesen 7 arany-, 12 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtöttek.
TAROLTAK A KARATÉZÓK A Dynamic Karate SE tizenegy versenyzője vett részt a Goju-ryu Stílus Európa-bajnokságon Bukarestben. A csapat a kerületet és Magyarországot is képviselte. – A 8. alkalommal megrendezett EGKF Stílus Európa-bajnokságon szeptember utolsó hétvégéjén 17 ország
junior és 21 év alatti versenyzői vettek részt – mondta Miklós Nikolett edző. – A tizenhárom fős magyar küldöttség tizenegy újpalotai tagja 5 arany-, 1 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett. A kétnapos versenyen Győriványi Renáta, Czagány Dóra, Pál Tímea, Peller Ádám, Doro-
fotó: Nagy Botond
gi László, Virga Péter, Derzsi Tamás és Derzsi András, Varga Dániel, Tömpe Tamás és Szajkó Tibor is felállhatott a dobogóra. A klub versenyzői harmadik alkalommal vettek részt Európa-bajnokságon. A korábbi években is hasonló sikereket értek el a versenyeken, és a tavalyi portugáliai világbajnokságról a kilenc versenyző 9 éremmel tért haza. Jövőre is hasonló bravúrra készülnek Fischer Mihály és Miklós Nikolett tanítványai a stílus vb-n, míg a versenykaratéban is érdekelt klub legjobbjai a WKF világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is bizonyíthatják tehetségüket.
)RJiV]DWLV]DNUHQGHOĞ %S)Ğ~W Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás 7HOMHVN|UĦIRJiV]DWLHOOiWiV Fogbeültetés 6]iMVHEpV]HW 5|J]tWHWWpVNLYHKHWĘ fogpótlások 'HQWiOKLJLpQLDLNH]HOpV )RJIHKpUtWpV (V]WpWLNXVW|PpVHN )RJpNV]HU Bejelentkezés személyesen vagy telefonon:
Tel.: (06-1) 631-1132, 06-20/429-6944