AZ ÚJ ÉVFOLYAM 1988 DECEMBERÉTŐL MEGJELENIK HAVONTA
xXiV.ÉVFOLYAM, 3. szám
2011. március 17.
Téltemető
KOPOGTAT A TAVASZ
Ahogy a természet lerázza magáról a deret, úgy igyekszik megszabadulni a még mindig rövid nappalok melankóliájától a napsütésre vágyó, karneválozó emberek sokasága is. A böjti időszakot megelőző három nap – a farsang farka – a jókedv, a vidámság jegyében telik hazánkban sok helyütt. A bolondozó emberek színes forgatagával a kőszegi Fő tér is „átöltözött” március 8-án. A hűvösen lengedező szél ellenére az időjárás kedvezett a szabadtéri programoknak, hiszen a nap is kisütött. A Fő téren 10 órától a gyermekcsoportok jelmezes felvonulása, délután a kiteljesedő karnevál, a farsangtemetés, és persze a Kvarc zenészei által utcabállá kerekedő vigalom vonzotta a központba a szórakozni vágyókat. A térre folyamatosan érkező gyerekek csoportjai mosolyt csaltak az arcokra. A Kőszegért Egyesület minden résztvevőt csokoládéval jutalmazott. Elsőként a Balog iskola 3. a osztályosai mutatták meg magukat, méghozzá úgy, hogy meg is mozgatták a téren állókat. Ági néni vezetésével osztrák népzenére játékos táncba kezdtek. Beindult a „buli”. Mintha mindannyiunk nevében szólt volna a dal: „Repülök, mint egy repülő, erős vagyok, mint egy tigris… ugrálok, és boldog vagyok, mert te itt vagy velem”. Ez utóbbi pár szó akár a mottója is lehetett volna ennek a napnak. S a gyerekek csak jöttek, jöttek, köztük a minden évben valami meglepetéssel is előhozakodó Árpádházis ovisokkal, akik ezúttal, mintegy húsvéti előzetes, nyuszi jelmezbe bújtak, énekeltek és táncoltak. „A nagyböjt előtt még kiengedtük a nyulakat, hadd fussanak egyet” – nyilatkozta a legtermetesebb nyuszi, Rozál néni. TáF
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Uszoda – Hogyan tovább? V Á RO SHÁ Z A
Az első utasítások szerint március 1-én bezárt volna Kőszegen a gyógyterápiás uszoda. A döntést a fenntartó hozta meg, és az indok az elmúlt évben felhalmozott 18 millió Ft veszteség, ami a Dr. Nagy László EGYMI-nél jelentkezett. A hír gyorsan terjedt a városban, és ezzel párhuzamosan intenzív tárgyalások kezdődtek a városvezetés és a megyei önkormányzat között. Március 2-án Huber László polgármester és Kovács Ferenc a megyei közgyűlés elnöke tárgyalt a témáról. Abban állapodtak meg, hogy Kőszeg hét millió Ft-ot ad a működéshez azzal a kéréssel, hogy az uszoda működjön tovább a tanév végéig. Bezárás esetén az iskolák órarend szerinti úszásoktatását be kellett volna fejezni. A képviselők másnap tárgyaltak a 2011. évi költségvetésről. Az uszoda éves fenntartására tíz millió Ft-ot terveztek, amiből hét millió Ft-ot – hét igen és két nem szavazattal – átadtak a megyének a további működés érdekében. Így a jelenlegi helyzet szerint az uszoda a tanév végéig működhet, a megmaradó hárommillió Ft-ot pedig átadtak a KSK labdarúgóinak a tavaszi idényben történő szereplésük támogatására.Vagyis a jelenlegi költségvetési előirányzatok szerint nem maradt pénz a második félévre.
A testületi ülésen megkezdődött a vita a második félévi működtetésről. Kiss Zoltán arról beszélt, hogy fel kell venni a kapcsolatot a szomszédos osztrák iskolákkal, hiszen korábban Kőszegen történt a kinti gyermekek úszásoktatása is. A képviselő ismerve az uszoda műszaki állapotát, jelezte, hogy a Széchenyi tervben lehet a felújításra lehetőséget találni. Ugyancsak egy lépést jelenthet a megoldás felé, ha a kistérség iskolásai is Kőszegen tanulnak meg úszni. Ötletként merült fel, hogy a szállásadók úszójegyet vásároljanak a vendégeiknek. Az uszoda éves működési költsége 62 millió Ft. Gyógyterápiás uszodaként az OEP-től 28 milliót kaptak támogatásként. A bevételek viszont nem fedezik a kiadásokat. Az uszoda fenntartója Vas megye Önkormányzata, de a feladat nem minősül kötelezőnek. Ezért volt joga a bezárás kezdeményezésére, az ok pedig az önkormányzat egy milliárd Ft összegű éves működési hiánya. Március 3-án este az uszodában Huber László polgármester és Nagy Gábor igazgató fórumot tartott a mintegy negyven törzsvendég részére. A törzsvendégek kifejezték az úszáshoz való ragaszkodásukat és a cél érdekében való tenni akarásu-
kat. Felvetődött egy baráti társaság létrehozásának gondolta is, amely szervezhetné a támogatók körét. A felvételünk szombat délelőtt készült, amikor sokan voltak, de mégis
kevesen a szükséges árbevételhez. Március 7-től új bérletárakat állapítottak meg, ami remélhetően növelheti az uszodába járók számát. Kámán Z.
Fogadóórák időpontjai Tájékoztatjuk olvasóinkat a Polgármesteri Hivatalban megtartandó fogadóórák időpontjairól. HuBER LásZLÓ polgármester: április 6. BásTHY BÉLA alpolgármester: március 23., április 27. DR. TÓTH LásZLÓ jegyző: április 13. DR. ZALáN GáBOR aljegyző: április 20. A fogadóóra szerdánként 9 – 11 és 14 – 15.30 óráig tart. sIMONITs ZsOLT a 7. sz. választókörzet képviselője: március 24-én csütörtökön 13.30 – 15 óra. GYARMATI KáLMáN a 8. sz. választókörzet képviselője: március 30-án szerdán 13 – 15 óra.
2
Kőszeg és Vidéke Kőszeg város és környéke polgárainak ingyenes havilapja Kiadja: Kőszeg Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Dr. Tóth László jegyző Felelős szerkesztő: Tóthárpád Ferenc 06 70 548 7565 (
[email protected]) lapterv: Trifusz Péter Nyomdai munkák: Veszprémi Nyomda Zrt.
Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Helyettes szerkesztő: Kiss János (
[email protected]), Hani Tibor (
[email protected]), Kámán Zoltán (
[email protected]), 06 20 381 8014 (hirdetésszervezés) Németh Iván (
[email protected]). Terjesztés: Pannon lapok Társasága Kiadói Kft. IssN 0237-3750 Megjelenik havonta egyszer 6000 példányban
Elfogadták a költségvetést fogadott összeg lesz a támogatás mértéke. A turisztikai feladatok ellátására összességében 8,7 MFt kiadást terveztek. A lehetőségek figyelembevételével a fejlesztési kiadások területén elsőbbséget kaptak az útfelújítások, illetve a csapadékvíz elvezetése. Több év óta szerepel a költségvetésben az új köztemető kialakítása,
kormányzat 2011-től kezdődően kezdi meg a kötvénykibocsátással kapcsolatos kötelezettségek tőketörlesztését, aminek éves összege 18 MFt. A fejlesztési tervek meghatározásánál számba vették, hogy mennyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre (164,8 MFt). A vagyonhasznosítás bevételére tervezett összeg tovább nem növelhető, hiszen az eladható ingatlanok köre egyre szűkül. A vagyonhasznosítás terhére tervezett fejlesztések csak a bevételek teljesítése esetén valósulhatnak meg.
de nem történt jelentős előrelépés. Most ismét hangsúlyt kapott, és 27,1 MFt áll rendelkezésre az évek óta halogatott terület vásárlására. Ismét betervezték a Rohonci utcai gyaloghíd és járda építésére szánt kilenc millió Ft összeget. Az ön-
A költségvetéssel kapcsolatban Básthy Béla felvetette, hogy Kőszeg költségvetési adatait hasonlítsák össze más megyei városok működési költségeivel. Fontosnak tekintette, hogy a feladatok ellátása milyen szervezetben, milyen
„Szorosan kell tartani a gyeplőt” Március 3-án elfogadták a képviselők Kőszeg Város Önkormányzatának 2011. évre szóló költségvetését. A működési hiány összege 170 millió Ft, ami az első tárgyalt változatban még meghaladta a 222 millió Ft-ot. A likviditás, fizetőképesség biztosításához szükségessé vált a folyószámla-hitelkeret összegének emelése maximum 250 millió Ft összegig, amely az elmúlt esztendőben 170 millió Ft volt. Ennek egyik oka, hogy a folyamatban lévő beruházások támogatási öszszegét az állam csak utólag finanszírozza. Dr. Mátrai István sajnálattal vette tudomásul, hogy az intézmények működése csak jelentős szigorítások árán lehetséges, hiszen ez a megmaradás egyik feltétele. „Minden intézmény áldozott azért, hogy még élhető költségvetése legyen a városnak” – mondta a bizottsági elnök. Majd azt említette, hogy a működőképesség megtartása miatt a város nem tudta biztosítani a korengedményes nyugdíjba vonulóknak a járandóságot. Viszont kiemelten fontosnak tartotta a KSK labdarúgóinak a tavaszi időszakra vonatkozó három millió Ft-os támogatás megadását, mely nélkül nem tudnának szerepelni a bajnokságban. Az első tervezethez (242,3 MFt) képest 23 millió Ft-tal csökkent a kistérségi intézmények (iskolák, óvodák, bölcsőde) fenntartására fordítható összeg. A Jurisich Miklós Gimnázium is 4 MFt-al kap kevesebbet, míg a JVMK-nál 1,75 MFt, a könyvtárnál pedig 0,98 MFt összegű az elvonás. A Polgármesteri Hivatalnak 2,8 MFt összeggel csökkentett támogatásból kell biztosítani a működtetést. A kötelező feladatot ellátó egyesületek, civil szervezetek, nem önkormányzati intézmények támogatásánál a megállapodásokban szereplő összeget szavazták meg a képviselők. A nem kötelező feladatoknál, és a kiemelt művészeti együtteseknél a koncepcióban el-
2011. MÁRCIUS 17.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
források igénybevételével történik, és hogy ezt a feladatot végezze el a pénzügyi bizottság a júniusi testületi ülésig. A javaslatot végül megszavazták. Rába László képviselő és Huber László polgármester egyetértett abban, hogy a 2011. évi költségvetés nehéz helyzet elé állítja a várost. Rába László szerint nem teljesíthetőek a tervezett számok, ezért nem szavazta meg. Huber László polgármester a költségvetés takarékosságáról beszélt, és arról, hogy megkezdődött az intézmények működésének átgondolása. „Szerkezeti átalakítások nélkül nem lehet működtetni az intézményeket”– fogalmazta meg álláspontját, és utalt az iskolák, óvodák működését átvilágító tanulmányra (lásd 23. oldal). Kifejtette, hogy a város nem léphet be az adósságspirálba, mert onnét kijönni nem lehet. A működési hiány belső finanszírozásának végéhez ért a város. Ezért „szorosan kell tartani a gyeplőt”! Végül nyolc igen, egy nem és két tartózkodás mellett elfogadták a képviselők az önkormányzat költségvetését. KZ
V Á RO SHÁ Z A
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Alap modell 2 650 000 Forintért
*
Trend 1.25/82 LE/ 5 ajtós
klímával, elektromos ablakemelőkkel, távirányítós központi zárral, colorado red színben készletről 3 napon belül átvehető!
3 140 000
Vegyes átlagfogyasztás: 3,7–6,6 l/100 km, CO2-kibocsátás: 98–154 g/km. *Az ajánlat 2011. január 1-jétől március 31-ig illetve a készlet erejéig érvényes a Ford Fiesta Ambiente, 3 ajtós, 1,25 l benzines, 60 le modellekre. ** Trend 1.25 / 82 le / 5 ajtós modellre, a Strauss készletéről. A kép illusztráció.
Strauss Autószalon
Forintért** Feel the difference
Szombathely, Zanati u. 58. Tel.: 94 / 512 - 860 • www.strauss.hu
3
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
„Első kézből!” Hihetetlen adottságokkal rendelkezik V Á RO SHÁ Z A 4
Tisztelt Olvasó! Kedves Kőszegiek! A Kőszeg és Vidéke januári és februári számában már írtam arról, hogy 2011-es évet az EU az „önkéntesség évének” minősítette, valamint a költségvetés készítésének nehézségeiről is említést tettem. Sajnos a költségvetés végleges változatát további elvonásokkal lehetett elfogadni, hogy
teljesüljön a koncepcióban meghatározott 170 MFt maximális működési hiány. A nem kötelező önkormányzati feladatok támogatását is nagyon viszszafogottan kellett kezelni, két feladat kivételével. Az egyik a KSK támogatása, melyet 3 MFt-tal növelni kellett ahhoz, hogy az NB III-ban szereplő labdarúgók végig tudják csinálni a bajnoki szezont. Az biztos, hogy az önkormányzat sajnos nem tud további támogatást adni a jövőben. A másik az uszoda bezárását megelőzendő 7 MFt támogatás megadása volt, mely biztosítja az iskolai úszásoktatás folytatását a tanév végéig, és lehetővé teszi június végéig az uszoda használatát a gyógyulni, úszni és kikapcsolódni vágyók számára is. Az előttünk álló néhány hónap alatt meg kell találni a módját annak, hogy hogyan tartható fenn továbbra is az uszoda nagyobb hiány nélkül. Ehhez széles összefogásra lesz szükség, az önkormányzat, a vállalkozók és a város polgárai részéről. Éppen ezért, és az „önkéntesség jegyében” tisztelettel kérem a cégtulajdonosokat, intézményvezetőket és minden kőszegi és Kőszeg környéki polgárt, hogy lehetőségeikhez mérten szíveskedjenek bérlet vagy belépő vásárlásával támogatni az uszoda fennmaradását. Mutassuk meg, hogy a kőszegiek igenis össze tudnak fogni a jó cél érdekében! Mentsük meg az uszodát együtt, ki-ki a maga lehetőségeivel élve. Bízom megértésükben és tettrekészségükben. Huber lászló polgármester
A „SMARTER CITIES” – az „Élhetőbb Város” felmérés elkezdődött Kőszegen. Eredménye április elején várható. A felmérés, ami fejlesztési javaslatokkal zárul és ingyenes, az IBM óriáscég ajándéka. Az ország háromezernyi településből négy városban végzik el ezt a munkát, köztük az egyik Kőszeg. A február 23-án megtartott sajtótájékoztatón Huber László az IBM szakértőinek közreműködésével végzett adatgyűjtésről beszélt, amiben részt vesznek az önkormányzat szakemberei is. A felmérés végeredménye, hogy a fejlesztésekre vonatkozó javaslatokból a város profitálhat. „Az informatika segítségével az életet jobbá, élhetőbbé kívánjuk tenni” – fogalmazta Pongrácz Ferenc az IBM Magyarország Kft. operatív igazgatója. Szavaiból kiderült, hogy New York, Szingapúr, Velence már élt a lehetőséggel. „Kőszeg, pedig olyan város, amely érdemes erre
a munkára. Van benne fantázia, a történelmi hagyományai, turisztikai értékei miatt.” A már negyven városban végrehajtott módszer szerint végzi el a munkát az IBM Kőszegen. A felmérés azt vizsgálja, hogy milyen módon lehet jobbá tenni a várost, a működés hatékonyságának növelésével. „A város nagy kihívás előtt áll, mert megnyílnak a fejlesztési pénzek, és ezt csak egy koncepcióval rendelkező város tudja igénybe venni” – tájékozatta lapunkat Suhajda Attila, kormányzati kapcsolatok igazgató. Majd kifejtette, hogy az IBM az olaszországi történelmi városoknál felhalmozott tapasztalatokat szeretné Kőszegen hasznosítani. „Kőszeg kicsi, de hihetetlen adottságokkal rendelkező város”. Az igazgató azt ígérte, hogy a majdani javaslataik jó alapot adnak a fejlesztéshez, de a döntéseket nem akarják befolyásolni. Fontos információként említette, hogy az IBM
rendelkezik olyan adatbázissal, amely megmutatja a beruházók számára a legjobb helyszínt. Az IBM idén ünnepli alapításának századik évfordulóját, és öt Nobel-díjasa van, a Magyarországon működő cége pedig 75 éves. Az internetes kereskedelmet az IBM vezette be. KZ
Rövid hírek Tűzoltók: Február 27-én tartott közgyűlést a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Jelen volt Huber László polgármester, aki megköszönte a tűzoltók elmúlt évben végzett munkáját. A testületi ülésen erről így nyilatkozott a képviselőknek: „Az önkéntes tűzoltók azok, akik mindig és mindenhol jelen vannak. Az ő részvételük nélkül nincs esemény. Az egységes, ütőképes csapatuk a város különleges értékei közé tartozik.” A Béri Balog Ádám Álatlános Iskola pályázat útján történő felújításának tervéről már korábban beszámoltunk. A Nyugat-dunántúli Nemzeti Fejlesztési Ügynökség legújabb ülésén kiderült, hogy a befogadott pályázatot tartalékállományba helyezték forráshiány miatt.
2011. MÁRCIUS 17.
Magazinműsor és a szombathelyi tévé Ismét a városi tévéről tárgyaltak a képviselők, de márciusban még egyszer napirendre kerül. A magazinműsor készítésére az elmúlt év decemberétől márciusig kapott megbízást a Trió Média Kft. Az idei költségvetésben 18 adás finanszírozására van lehetőség, 1.170 MFt összegért. A kiemelt rendezvényekről, eseményekről külön megrendelés alapján, az adott rendezvény költségvetésének terhére készülhet összefoglaló. Dr. Mátrai István arról beszélt a képviselő-testületi ülésen március 3-án, hogy nem mindig megfelelő a magazinműsor technikai minősége, de „ennyi pénzért csak ilyet várhatunk”. Mindezt nem személyes tapasztalata alapján mondta,
hiszen az adás megtekintésére nincs lehetősége. Rába László arról beszélt, hogy a lakosság hiányolja a képviselő-testületi ülések tévén történő megtekintését: „Nagyon sok idős ember van, aki képes volt 8–10 órát tévé előtt ülni és megnézni a testületi ülést. A magazinműsor pedig nem adja vissza a testületi ülés lényegét. Az nem igaz, hogy nincs pénz, mert a mai napon is találtunk plusz három millió Ft-ot támogatásra”– mondta a képviselő, amikor az utolsó mondatában utalt a KSK támogatására. Erre a felvetésre Keszei Balázs válaszolt, elmondta, hogy mindenki olvashatja a nyilvánossá tett jegyzőkönyveket. Simonits Zsolt arról a bizottsági
Mit lehet megvenni? Az önkormányzat a 2011. évi költségvetésében 147 millió Ft vagyonértékesítésből származó bevételt tűzött ki célként. A tavaly elfogadott irányelveknek megfelelően az ingatlanok két – egyedi döntés alapján elidegeníthető és el nem idegeníthető – kategóriába kerültek besorolásra. Egy-egy ingatlan értékesítése esetén először a bizottságok tárgyalják meg a lehetőségeket, majd ezt követően a képviselők adnak felhatalmazást az értékesítésre. Eladásra nem javasolt vagyoni kör kategóriájába tartoznak főként a jó állapotú, magas hozamú, frissen felújított ingatlanok, amelyek várospolitikai szempontból hasznosak. Értékesítésük jelentős vagyonvesztéshez vezet, és az eladásból befolyó összeg nem arányos a bérbeadásból származó hosszú távú jövedelmekkel. Ebbe a kategóriába tartoznak a vagyonrendeletben szereplő forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyoni körbe tartozó vagyonelemek is. Minden más vagyonelem az elidegenítésre javasolt vagyonelemek közé került besorolásra. Ezek elidegenítését várospolitikai, városrendezési elvekkel együtt vizsgálva kell megállapítani. Az ide tartozó
vagyontárgyak értékesítése a beérkező kérelem, vagy a vagyonnal rendelkezni jogosult rendelkezése alapján történik. Az értékbecslések tekintetében fontos, hogy az előterjesztett anyaghoz becsatolt szakvéleményhez mellékelve legyen az ingatlant bemutató fotómelléklet. Továbbá szükséges az értékbecslő és vagyonhasznosító konzultálása a kezelővel. Bármely ingatlan ér-
véleményről beszélt, miszerint a szombathelyi tévé nagyobb lefedettséget, így nézettséget biztosít. Célszerűnek tartotta átgondolni a magazinműsorokról szóló szerződés megkötését. Ezt követően Huber László polgármester elmondta, hogy március 2-án tárgyalt a tévé vezetésével. Az ok az volt, hogy a kábelszolgáltató új műsorstruktúrájából kikerült a szombathelyről sugárzott adás, és ezt többen jelezték feléje személyesen is. A tévé vezetője arra kérte a polgármestert, hogy a város adjon támogatást – a kért tévéadás közvetítésre – a kábelszolgáltató felé havonta megfizetendő mintegy 120 ezer Ft öszszeg erejéig. A Trió Média Kft. részéről Varga
tékesítése csak a fennálló bérletiés közműdíj tartozás kiegyenlítése után lehetséges. Az értékbecslésekben dokumentálni kell a bérlő által elvégzett, ingatlankezelő által elismert és bérbeszámításra nem került felújítások műszaki alátámasztását is. A fentiek szerint 69 lakás, 11 garázs, 39 helyiség, 188 db földterület értékesíthető. Ezek részletezése a www.koszeg.hu honlapon megtalálható. KéV
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Zsolt az említett problémát jogi, technikai, és pénzügyi kérdésnek tekintette. A kőszegi kábelrendszeren megjelenő szombathelyi adás továbbítása antenna rendszeren keresztül történt, de ennek a vételi módnak a jelerőssége nem éri el megkívánt szintet. Ezért a további szolgáltatáshoz egy kábelrendszert kell kiépíteni a két város között, ami egy éven belül biztosan nem történhet meg. Varga Zsolt felajánlotta a szombathelyieknek, hogy a Trió Média Kft. csatornáján a kőszegi hírek megjelenjenek, de ennek is van jogi és pénzügyi vonzata. Megegyezés nem született. A polgármester kérte a képviselőket a döntés halasztására, mert az elhangzott információkat további tárgyalások után célszerű megvizsgálni. KéV
V Á RO SHÁ Z A
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Sakkozók lukácsháza: 2011. február 19-én a művelődési ház adott otthont a kistelepülések sportversenyei megyei sakk döntőjének. A férfiak mezőnyében 7 településről 8 csapat mérte össze tudását ebben a sportágban. eredmények férfiak: 1. Lukácsháza 17 pont; 2. Vasalja 17 pont; 3. Gencsapáti 16,5 pont – Nők: 1. Vasszécseny; 2. Táplánszentkereszt; 3. Lukácsháza; 4. Csákánydoroszló.
Fix menüárak
Pl. Ford Focus 1.6 TDCi (HDI) vezérműszíjcsere vízpumpával 49.900,- Ft Ford Ka / Fiesta / Escort éves szerviz 9.900,- Ft Ford Transit* első - hátsó fékbetét csere 39.600,- Ft
Ford gyári alkatrészek 1 év garanciával Gumiabroncs szerelésminden típusra 5.500,-Ft 3+ dupla kedvezmény** Minden márka teljeskörű kárügyintézése
19 éve hivatalos
Márkaszervíz
Strauss Autószalon Szombathely, Zanati út 58.
Tel.:94/512-860 • E-mail:
[email protected] • www.strauss.hu Érvényes: 2011. március 1 – december 31-ig. *Az ár érvényes 2001-es évjárattól. 3 évnél idősebb autójának javítási számlájából autója korának dupláját kapja kedvezményként, %-ban. Pl. 5 éves autó=10% kedvezmény. Más kedvezménnyel nem vonható össze.
**
5
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Kávészünet Gyarmati Kálmánnal Schwabendorf – Kőszegfalván őrzik a hagyományokat KÁ V É SZ Ü NE T
Őseiket Württenbergből telepítette ide mária Terézia 298 éve a gyakran pusztító tűz martalékává vált Kőszeg újjáépítésére. leginkább kőművesek, ácsok, bádogosok, asztalosok voltak. Gyarmati Kálmán önkormányzati ülésről érkezett a találkozónkra. Siet, mert a hétvégén disznóvágás lesz a faluban és előtte még egyszer mindent ellenőriz, hogy flottul menjenek a dolgok. Közben a nőnapi meglepetés is készül. Tavaly a Három nővért adták elő. A zseniális márkus-Körmendi-Haumann előadást vitték színre, ő Körmendi nőszerepét játszotta. Frenetikus siker volt. mindig az építőiparban dolgozott. Felmenői között számos a kőműves. A magasépítőknél kezdte 1955-ben. Kilenc év után átment a műemlék Felügyelőséghez, építésztechnikus lett, a nyugdíj előtt öt évvel került a Gyógypedagógiára a kőművesek szakoktatójaként. Nem gondolná az ember, hogy már hetven éves. Van abban valami sorsszerű, hogy egész eddigi életében építkezett, hol a környezetet, hol a közösséget építette. mindenképpen használni akart, akar ma is. Aktív közéleti ember. Tizenhat éves korában már ifjúsági vezető. első teendője a sportélet beindítása volt, elkészült a futballpálya, azóta ott rúgják a labdát. 1972 óta tanácstag, majd Kőszegfalva városhoz csatolásától folyamatosan a városrész képviselője. 2000-ben megalapították a Kőszegfalvi Baráti Kört, hármas célt tűztek zászlajukra: a falurendezést, a környezetvédelmet és a hagyományaik ápolását. Rendezvényeik bevételeiből finanszírozzák céljaik elérését. Nőnapra, mikulásra mindig jut belőle, de az idősekről sem feledkeznek meg. – A hagyományos építkezési szokásoktól eltér Kőszegfalva faluszerkezete, egyutcás település volt sokáig. A házakat kapuszínnel építették egymáshoz.
6
– Tipikus sváb település a mienk. Kinek ahol volt a telke, oda építkezett, voltak az úgynevezett több családi házas telkek, ezért előfordult, hogy akár 3–4, legtöbbször két családi ház épült egy telekre. Látni ma is, hogy a szomszéd család telkétől a csöpögő választja el őket. Svábul a rajra, gyerekkorunkban ide szoktunk elbújni játék közben. Itt jártam iskolába, nyolcadiktól vittek be Kőszegre. Százhúsz gyerek volt. Kevei tanító úrral szombatonként rendbetettük az iskolaudvart. A téglákat kimeszeltük, gereblyéztünk, virágosítottunk, úgy nézett ki, mint a skatulya. A tanító úr portája volt a minta, példát mutatott
arra, hogyan kell a környezetet élhetővé tenni. – A településen a hagyományok őrzése is példaértékű. Mi a titka a sikernek?
– Az összefogás. Amikor megalakult az Asszonykórus, a hagyományok legfőbb őrzői lettek.
Nélküle nem menne. A civilszervezeteink sorába tartozik még a Tűzoltóság, a Gyermekekért Alapítvány, de az egyházi életet szervező Rózsafűzér Társaság is. A vasárnapi szentmiséink 11-kor kezdődnek. Utána egy kis közös borozásra, beszélgetésre ebéd előtt beülünk a kocsmába. Ezt is sváb őseink hagyományozták ránk. – Nehezen gyógyuló seb a közösség életében a kitelepítés.
– Az ő emléküknek is szól a múltőrző küldetésünk. Kilencvenkét főt telepítettek ki Stuttgart környékére 1946-ban. A temetőnél avattuk fel 2003-ban a szomorú eseményt idéző emlékművet. Néhány idősebb ember néha még hazalátogat. Házaikba – államosítás után – az úgynevezett mintagazdákat költöztették, vagyonukat idegenként ők vették birtokba. Ma már közülük senki nincs a faluban. A Gyarmati név története 1946-ra tehető. A magyarosítás során édesanyám kérvényezte, hogy az ő nevét vehesse fel családunk. Apám után Randwegnek hívtak bennünket. Hat éves koromig nem tudtam magyarul, mert a németajkú dédnagymamám nevelt, mivel édesanyám Kőszegre járt dolgozni. Beleástam magam a falu történetébe is. Kőszegfalva nem volt annyira zárt település, mint ahogy mondogatják. A férfiemberek vidékről hoztak feleséget, lányaink is mentek más településekre férjhez. – Két év múlva 300 éves a település, alakul már a program?
De maguk a fiatalok is úgy érezték, hogy nem szabad elszakadni a múltjuktól. Voltak megpróbáltatásaink – a kitelepítés például –, de a múltunkat mindig megőriztük. Ide sorolhatjuk a Háromnapos farsangot, de ilyen a hagyományos disznóvágás bemutatása is. A mai fiatalok már nem nagyon ismerik a húsfeldolgozás házi módját. Ezt most a Sportkör rendezi. Egy hónapja összeültünk, kiosztottuk a feladatokat, megvan hogy ki miért felel, mi a teendője. Az összeférhetetlenségi törvény miatt nem lehetek a Sportkör elnöke, de továbbra is irányítom, mint azelőtt. Átadom a tapasztalataimat és a szervezésben segítek. Itt lesznek a vacsorán osztrák barátaink is Piringsdorfból. A régi disznótoros vacsorák hangulatát próbáljuk feleleveníteni. A falunapon írjuk alá velük a Barátsági Szerződést. Akkorra már meglesz a szabadtéri kemence is. Csülökpartikat, zenés összejöveteleket tervezünk a sportpálya köré. Az élhető falu képéhez hozzátartoznak az olyan megtartó programok, melyeken itthon maradnak az emberek. Ehhez a szerteágazó munkához a feleségem igazán nagy segítség. Mindent megbeszélünk, vannak jó meglátásai. Korábban nyulakkal foglalkoztam, de nem lehetett otthagyni őket napokra, ezért azt feladtam, a kertet meg teljesen átvette ő. Ezzel támogatja a faluért végzett munkámat.
– Nagyszabású rendezvény lesz. Sok meghívottal, falutörténeti kiállítással, ökörsütéssel, sportrendezvényekkel, zenével, találkozókkal… A mostani 650 fős falu többszörösére duzzad a rendezvény alatt. Gyarmati Kálmán A köz szolgálatért érdemérem arany fokozatának tulajdonosa. Kiss János
2011. MÁRCIUS 17.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Több a zaklatás
A virágosításról
Március 3-án, a testületi ülésen StubánTamás városi rendőrkapitány tájékoztatta a képviselőket Kőszeg közbiztonságáról, ami stratégiai cél az itt élőknek és a turistáknak egyaránt. Elmondta, hogy a „Kőszegi Rendőrkapitányság eleget tett a 2010. évi feladatainak, mert stabil a közbiztonság, aminek a megőrzésében partner volt a polgárőrség is.” A 2010. év a megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodás éve volt. A határőrség integrációja után rendelkezésre álló plusz emberi erőforrás „eltűnt”, az elmúlt évben létszámhiánnyal végezte a rendőrség a feladatait. Kiemelt információként hangzott el, hogy a város rendezvényein nem volt bűncselekmény. Az elmúlt tíz évben 300 – 500 között volt a felfedezett bűncselekmények száma a városban, és így a tavalyi 419 esetszám középértéknek tekinthető. Az agresszió növekedését jelzi a személyek ellen elkövetett bűncselekmények gyakoriságának (39) a növekedése. Ezen cselekmények felderítése 90– 100 %-os arányban megtörténik. Így nem kerülhetik el az elkövetők a felelősségrevonást. Az elmúlt évben 2944 alkoholszondás ellenőrzést végeztek a rendőrök, a közlekedési bűncselekmények száma 15 volt.
A pénzügyi bizottság javaslata szerint a Jurisics tér felújítása miatt turisztikai szempontból hasznos lenne a Fő tér fokozott virágosítása, ami az önkormányzat, a vállalkozók és a lakosság összefogásával valósítható meg. Básthy Béla szerint a virágosítás megoldható a városgondnokság közreműködésével. Évek óta nem a virágosítás jelenti a problémát, a költséget, hanem az öntözés a nyári melegben. Csak egy döntés kérdése, hogy a városgondnokság adjon-e virágot és földet a lakóknak, akik pedig gondozzák az ablakaikat díszítő növényeket. „Aki egyszer már kiteszi a virágokat, abban már bízni lehet, hogy gondozza is azokat” – hangzott el. Végül a képviselők megszavazták a la-
Díjazták A Bechtold IstvánTermészetvédelmi Látogatóközpont bejáratánál egy oklevél függ, amely szerint „Az év ökoturisztikai létesítménye” pályázaton első helyezést értek el a látogatóközpont kategóriában. A hír tavalyi, de Kőszegről szól. Markovics Tibor igazgatótól megtudtuk, hogy tizenhárom beadott pályázat közül kapták meg az elismerő oklevelet. Egy szakmai zsűri tekintette meg a látogatóközpontokat. Értékelésük szerint „a bemutatáshoz használt interpretációs eszközök fajtája és mennyisége kiemelkedő a hazai bemutatóhelyek tekintetében. A bemutatás nem ér véget az épületből kilépve: a környékén még számos, a természetet ismertető játék
A lopások, a betörések száma országosan is emelkedik. Elszaporodtak a kisebb kárértékű bűncselekmények. „Ami könnyen mozdítható, azt elviszik” – figyelmeztetett a rendőrkapitány. Szervezett, nagyobb kárt okozó betörés nem volt a városban, mégis mindenkitől elvárható, hogy tárgyait ne hagyja őrizetlenül. A zaklatások száma 49 volt az elmúlt évben, melyek közül öt esetben befejezték a rendőrök a nyomozást. A zaklatások, a nagy családi veszekedések többnyire a válások miatt történnek. Előfordul, hogy „anyuci és apuci összevesznek, és valamelyik megígéri a másiknak a nyak elvágását”. Ez pedig egy súlyos ígéret, ilyen esetben a nyomozást el kell kezdeni. Kőszegen is megjelentek az internet felhasználásával való csalások. A számítógépek nem minden kezelője van tisztában annak veszélyével. Az összes bűnelkövetők kétharmada kőszegi, viszont csökkent a fiatal elkövetők száma. A rendőrök a létszámgondok ellenére is jelen voltak a közterületen. A készenléti rendőrség bevetési egysége közreműködésével egy-egy kistérségi települést pár óra alatt teljesen leellenőriznek. Működik az osztrákmagyar közös járőrszolgálat is. KZ
kosság felé történő, virágosításra felszólító felhívást, a technikai ügyintézést pedig a városgondnokság végzi majd. Évek óta több jó példa is van a virágos ablakokra, erkélyekre. Egyik ilyen a Fő tér 11. számú ház, amelyről egy tavaly tavasszal készült felvételt mutatunk be. KZ
KÜ LÖ NFÉ LÉ K
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
található, pl. a gólyalabirintus, vagy az óriás kirakójáték.” Érdemes ide betérni nemcsak turistaként, hanem a környéken élő természetkedvelőként is.
7
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Piaci helyzetkép
2011. MÁRCIUS 17.
GA Z DA SÁ G
A szokás „nagyúr” a piacon, itt minden a szokásjog alapján történik, mert a vevők is az alapján keresik az árusokat. Aztán azt is megtudom, hogy egy hétvégi piacnap egyben információcserére is lehetőséget ad, hiszen itt azokkal lehet találkozni, akikkel egész héten nem. Az árusok többsége hiányolja a fedett és zárt épületet, melynek a megépítésében nem is bíznak. Nőnap közeledte okán Sőber Csabáné arról beszélt, hogy az ünnep közelsége sem érződik a forgalmon, pedig a virágait olcsón adja. Ennek ellenére eljön Szombathelyről a jövőben
Nőnap előtti szombaton több üres stand várta a piacon az árusokat. A szeles és hűvös idő visszafogja a kereskedőket és a vevőket, viszont a „savanyúságos árus” előtt panaszkodott egy asszony, hogy már megint lekésett az ízletes cékla vásárlásáról. A bátor zöldségesek kirakják az áruikat, pedig féltik a fagyástól. – A szerdai piaci naphoz képest most sokan vagyunk. Hétköznap csak öten-hatan álldogálunk itt. Amikor először jöttem ide ki piacozni, még meg kellett küzdeni a kétkosárnyi helyért is. Akkor sokan voltunk – mondta Frank János, aki őstermelőként 25 éve rendszeresen megjelenik többféle virágmézével.
Báloztak
A királyi kastélyhoz gyártottak
8
A cég nagy területet birtokol, de kicsi helyre koncentrálta a termelést. Tulajdonosa, Kiss Kornél elkötelezett híve a megvalósítás előtt álló textilmúzeumnak, és a textiles hagyományok megőrzésének. KZ
Gyöngyösfalu: – A farsangi bálok sorát február 26-án a gyöngyösfalusi Szent Márton Kórusának rendezvénye zárta. Az énekkar tagjai a reneszánsz világába kalauzolták el a közönséget. Korhű ruhákba öltözve adták elő a szebbnél szebb középkori dallamokat Simkó Zsuzsa vezetésével. Nagy sikere volt a hoppon maradt vénlány siratójának, és a farsangi bálokon előadott temetési szertartás felidézésének. A finom vacsora után Tímár János zenélt, a tombola után hajnalig mulattak a bálozók.
RENAULT FLUENCE AZ ÚJ LIMOUSINE MÁR 3 190 000 FT-TÓL
5
www.autobaumgartner.hu A feltüntetett ajánlat 2011. március 01-től visszavonásig vagy a készlet erejéig, kizárólag a Renault Crédit Prémium vagy Prémium Plus pénzügyi lízingkonstrukcióval együtt megrendelt gépjárművek esetén érvényes. THM: 5,14-19,61%, önerőtől és futamidőtől függően. Euró-alapú finanszírozás esetén a THM nem tükrözi az árfolyamkockázatot. Árfolyam: 267 HUF/EUR (2011.03.01.). *Csak Prémium Plus esetén, ill. a garancia a két feltüntetett érték közül a korábbi lejártáig érvényes. A feltüntetett ár tartalmazza a regisztrációs adót és az áfát. Fogyasztás l/100 km: vegyes: 4,4-7,9; CO2-kibocsátás g/km: 114-182. A képen k m * látható autó illusztráció. Jelen tájékoztatás nem teljes körű, és nem minősül ajánlattételnek. Részletek márkakereskedésünkben!
GARANCIA
Kőszegen gyártott szövetek, függönyök környezetében tárgyal Gödöllőn, a királyi kastélyban az EU-elnökség. Ez csak azért lehetséges, mert a kőszegi textilnek hagyománya, és működő gyára van a városban. A Meritum Kft. az egykori Bútorszövetgyár épületében, az Aste-Hungária Kft. volt termeiben működik. Ottjártunkkor Jugovics Lajosné Dornier szövőgépen Jacquard-terméket gyártott. Ez a típusú termékcsalád megmaradt a régi időkből. Magyarország EU-elnöksége okán felújították Gödöllőn a lovardát, és tanácstermet alakítottak ki. A berendezésnél a miliőhöz illő textíliákra volt szükség, ezért esett a választás a kőszegi termékre. Ugyanis a korábban végzett felújításokhoz is itt készültek a függönyök, és más szövetek. A gyár egyedi technológiai képességeit felhasználták a Visegrádi Királyi Palota felújításánál is. A Meritum Kft. a rendelésállománytól függően 15–20 fővel dolgozik. Nemcsak a Jacquard termékeket gyártják, hanem a plüssel is nagymértékben jelen vannak a magyar járműiparban. Buszok, vonatok, és BKV járművek gyártásához szinte kizárólag kőszegi bútorszövetet használnak fel.
is, mert nem akarja megszakítani a húszéves hagyományt.
ÉV 100 000
AUTÓ BAUMGARTNER KFT. 9700 SZOMBATHELY CSABA U.7. TEL.: 94/508-511 REN P Fluence 130x90 Baumg 2011 03.indd 1
3/10/11 2:04 PM
2011. MÁRCIUS 17.
Utcák felújításáról Ebben az évben 76 millió Ft-ot fordít az önkormányzat út és járdaépítésre. Kiss Péter bizottsági elnök azt kérte, hogy az építés ott kezdődjön, ahol a csatornarendszer felújítása már megtörtént. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a Jurisics tér átépítésének megkezdésével nagyobb teherautók is közlekednek, útvonalukat szabályozni kell, hogy ne tegyék tönkre a belváros útjait. A Pogányok felé vezető kerékpárút rossz állapotban van, mert az ott közlekedő járművek széttaposták. Rába László ezt megerősítette, elmondása szerint a terepjáró autók esős időben való közlekedésükkel okoznak igazi károkat, pedig ez egy kerékpárút, amit nem autók közlekedésére építettek. A javítással addig nem érdemes foglalkozni, amíg a közlekedés nincs szigorúan szabályozva. Ennek egyik módja lehet – Huber László polgármester felvetése szerint – a betontuskók elhelyezése. Másik felvetés volt a dr. Ambró Gyula utca állapota. Az átépítés
indokolt, de ez csak az érintett lakók hozzájárulásával lehetséges. Az építés szerves része a vízelvezetés megoldása is, enélkül nem lehet a munkát elvégezni. Huber László polgármester szerint az idén el kell kezdeni az előkészítést, és erről szükséges tájékoztatni a lakókat a várható bekerülési önrész meghatározásával. A testületi döntés alapján az alábbi utcák építésére kerül sor. Hegyalja utca útfelújítás I. ÜTem:
Az útburkolat későbbi felújítása érdekében először meg kell oldani az érintett szakasz szennyvíz- és csapadékvíz elvezetését. A végleges szennyvízelvezetés kiépítéséhez az érintett lakosságnak közműfejlesztési hozzájárulást kell fizetnie helyi rendelet szerint (18/1999. (XI. 1.) rendelet). Ehhez fel kell mérni a lakóegységek számát, és ki kell vetni a közműfejlesztési hozzájárulást. Előzetes számítások szerint az önkormányzati rendeletet figyelembe véve a megvalósításhoz (80 %-os kivetés) 200–220 EFt hozzájárulás szükséges lakóegységenként. Az önkormányzatra eső rész kb. 600 EFt. A csapadékvíz-elvezetés kiépítése teljes mértékben az önkormányzat feladata, ennek becsült költsége 4,0 MFt. Temető utca útburkolatának felújítása (Szent Imre utcától a Kereszt utcáig) I. ÜTem: A Temető utca hatalmas forgalmat bonyolít le naponta. Burkolata, csapadékvízelvezető rendszere felújításra szorul. A burkolat sok helyen megsüllyedt, töredezett, a szegélyek tönkrementek. Döntött szegéllyel a parkolási lehetőség kialakítása is szerepel a tervezetben. A terv korszerűségi felülvizsgálatát el kell végeztetni, majd építési engedélyezési eljárás után kerülhet sor a kivitelezésre. A tervezett szakasz a felső parkolóig terjed. A rekonstrukció becsült bekerülési költsége 12 MFt. Temető hátsó bejáratához vezető út: A temető hátsó bejáratához vezető út javítására tervezett öszszeg 1,2 MFt. Károlyi mihály utca burkolaterősítés, csapadékvíz-elvezetés: A Károlyi Mihály utca forgalma az utóbbi években rendkívüli módon megnövekedett, az út burkolata
repedezett, deformálódott, kátyússá vált. Szükséges a burkolat megerősítése, az út csapadékvíz-elvezetésének megoldása. Lakossági panaszok folyamatosan érkeznek, és igény jelentkezik az út sürgős felújítására. A kivitelezésre építési engedélyezési eljárás után kerülhet sor. A rekonstrukció becsült költsége 24 MFt. Kőszegfalvi utca 79–81. szám között járda rekonstrukció: A fenti ingatlanok előtt a régi járda a néhai telekviszonyokhoz igazodik, a főút mentén halad, beton burkolatú, felújítása indokolt. Az elmúlt években rendeződtek a tulajdonviszonyok, így a járdaszakasz rekonstrukciója, átalakítása aszfalt burkolatból aktuálissá vált. A rekonstrukció becsült költsége 2,1 MFt. Bajcsy Zsilinszky utca – meskó utca útkereszteződésnél víznyelő létesítés: A Felső Gyöngyös
Rövid hírek Siemens. Február 22-én Kőszegre érkeztek a Siemens cég szakemberei, akik megtekintették a Malomárokra telepített malmok maradványait. A cél, hogy felmérjék a szakmai szempontok szerinti hasznosíthatóságot. Javaslatukat később teszik meg. Mint arról már korábban beszámoltunk, az egyik cél az itteni vízi energia, mint megújuló energia hasznosítása.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
hídtól a hirtelen nagy intenzitással lehullott csapadék a Bajcsy u. – Meskó u. sarkán lakóhoz folyik a csapadékvíz. Az útkereszteződésben víznyelő telepítéssel, annak a Meskó utca páratlan oldalán húzódó városi zárt csapadékvíz-elvezető rendszerébe történő bekötésével a probléma megszűnne. A munka becsült költsége 400 EFt. Rohonci utca járdaburkolat rekonstrukció (Rákóczi u. – Sáncárok u. között): A fenti szakaszon az út páros oldalán 40 x 40 cm-es beton lapokból készült járda található, a biztonságos gyalogos közlekedés nem biztosított, a meglévő járda nincs elválasztva kiemelt szegéllyel. A felújítás becsült költsége 1,3 M Ft. Bajcsy Zsilinszky utca út- és járdajavítás: Az utca útburkolata rendkívül rossz állapotú, töredezett, kátyúkkal tűzdelt. A meglévő járda mellett sárga színű keramit szegély hullámos, csorba, helyenként hiányos. Az utca csapadékvízelvezetése is megoldásra szorul. A kivitelezést megelőzően a felújítást terveztetni szükséges. A kivitelezésre fordítható összeg 14 MFt. Kátyúzásra fordítandó keretöszszeg: A Városüzemeltető Kft. keretösszegéből került átcsoportosításra, a kivitelező által adott egységár alapján, közösen meghatározott helyeken (pl: Országzászló és Fekete kert környéke, Gábor Á. utca) szakszerűen elvégzett kátyúzási munkákra elkülönített összeg: 5 MFt.
V Á RO SHÁ Z A
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Céltartalékba került a tervezett egészségházhoz vezető út építésére, a költségvetésben lévő négy millió Ft. Ez alapján egyenlőre nem épül meg ez az út. Mint ismeretes az V. ütem területén egy vállalkozás egészségházat kívánt építeni, amire eddig nem került sor. Úgy tudjuk, hogy még nem kaptak engedélyt új gyógyszertár nyitására. A gyógyszertár bevétele biztosította volna az egészségház működési kiadásait.
9
Hétvégi ajánlatunk Hétvégi rendkívüli rendkívüli ajánlatunk 1099,-
1299,-
129,-
Ft/kg
Ft/kg
1079,-
Ft/kg
Ft/db
1319,-
Ft/kg
129,-
Ft/csomag
1099,-
Ft/kg
249,-
Ft/db
*Sertés hosszúkaraj (Babati és Társa Kft.)
*Sertés oldalas, *SertésVeronai dagadóvagy Cserkészkolbász vagy Füstölt csemege vagy *Bõrös sertés combSoproni felvágott csont éséscsülök és Társa szalonna (Babati Társa nélkül Kft.) (Babati (Tóth HúsKft.) Kft.)
FejesFüstölt saláta kolozsvári szalonna Újhagyma Nyári turista felvágott I. oszt.,vagy magyar I. oszt., magyar és Társa Kft.) (Balázs(Babati ABC Kft.)
649,-
(Balázs ABC Kft.)
Ft/kg
99,119,-
Ft/db
279,-
Ft/db
Ft/db
145,-
Ft/db
249,-
Ft/db
Magyar túró Bélszínroló
250 g, 996,-Ft/kg gyf., 200 g, 1395,-Ft/kg (Alföldi Tej Kft.) Májgombóc gyf., 250 g, 1116,-Ft/kg Hamburger gyf., 200 g, 1395,-Ft/kg (Marathon-Foods Kft.)
+ü.:24,-
Hey-Ho Narancs gyümölcsital
Coop Õszibarack befôtt felezett Lecsókolbász hámozott, 820/465 g, 535,48,-Ft/kg (Forgalmazza CO-OP Hungary Zrt.)Hús Kft.) vagy Fôzôkolbász (Tóth
Rocky Cellar Adambräu világos sörsör
0,5 l,l, 238,-Ft/l 198,-Ft/l (Heineken (Dreher Hungária Sörgyárak Magyarország Kft.) Zrt.)
12%, 1 l (Elma Zrt.)
Az árak 17-tõl március 20-ig érvényesek! érvényesek! Az árak 2011. 2011.március január 20-tól január 23-ig 899,-
Ft/kg
999,-
Ft/kg
739,-
Ft/kg
129,-
Ft/csomag
669,-
Ft/kg
1269,-
Ft/kg
Balaton virsli *Sertés oldalas vagy Körmendi lecsókolbász *Sertés hátsó csülök csontos, *Sertés apróhús 70% vagy dagadó (Babati és Társa Kft.) (Babati és Társa Kft.) vagy *Sertés bõrös hasaszalonna (Babati és Társa Kft.)
419,-
Ft/db
Piros retek Zalai sonka I. oszt., magyar Véreshurka, Májashurka (Balázs ABC Kft.) vagy Tepertôkrém (Tóth Hús Kft.) vagy Parasztmájas (Tóth Hús Kft.)
269,-
Ft/db
669,-
Ft/kg
59,-
Ft/db
Nyújtott leveles tészta Hegyes erõspaprika gyf., 500 g, 838,-Ft/kg Tatár Császármorzsa Balaton I. oszt.,virsli magyar (Balázs ABC Kft.) (Marathon-Foods Kft.) gyf., 350 g, 768,57Ft/kg (Tatár Pékség Kft.) vagy Lecsókolbász (Babati és Társa Kft.)
139,- 479,Ft/db
Ft/db
229,-
Ft/db
Jar mosogató Jaguar Nesquik energiaital vagy Chocapic 1 l (Forgalmazza: CO-OP gabonapehely Hungary Zrt.) 250 g
Chamomile & Vitamine E vagy Lemon 500 ml, 458,-Ft/l (Procter & Gamble Hungary Kkt.)
1916,-Ft/kg (Nestlé Hungária Kft.)
Az árak 2011. március 24-tõl március 27-ig érvényesek! Az árak 2011. január 27-tõl január 30-ig érvényesek!
az alábbiésForrás Coop üzletekbenA zöld érvényes: *Ajánlatunk csak tõkehúst is értékesítõ üzleteinkben érvényes!Akciós Árainkajánlatunk forintban értendõek az ÁFÁ-t tartalmazzák! árakkal megjelölt termékek nem tartalmaznak akciós kedvezményt!
9730érvényes! Kőszeg, Áraink Rohonci u. 37 -értendõek 39. 94/563-090; Kőszeg, APék u.árakkal 20. 94/561-568 *Ajánlatunk csak tõkehúst is értékesítõ üzleteinkben forintban és az ÁFÁ-t9730 tartalmazzák! zöld megjelölt termékek nem tartalmaznak akciós kedvezményt!
Kolontárról jöttek Arnold, Máté, Tomi és Dávid hangosan sorolták a hét vezér nevét március 5-én este az Alpokalja Panzióban. Büszkén mondták, hogy nem Kőszegen tanulták, hanem még Kolontáron, az iskolában. A vörösiszap szennyezést elszenvedő falu gyermekei három napot töltöt-
tek Vas megyében, és abból kettőt Kőszegen. Ez nem valósulhatott volna meg, ha nincsenek adakozó, jó szándékú emberek, akik az utazás költségeit finanszírozták. A kirándulást a PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ szervezte, kiemelkedő szerepet Holzapfel
A dédunoka is koszorúzott Dermesztő, szeles hidegben égtek a gyertyák február 25-én délután a temető bejáratánál, amikor a kommunizmus áldozataira emlékeztek. Ezen a helyen lett 1919. június 6-án este fél kilenckor a terror áldozata Waisbecker Jenő népfelkelő százados és Hersics György velemi bíró. A megemlékezésre koszorúval eljött a Hersics unoka (Kovács Sarolta), és a dédunoka (dr. Gárdos Tamás). A kommunizmus áldozatairól 2000-
ben emlékeztek meg először. A kőszegi ünnepség Cserkuti Ádám versmondásával, Radnóti Miklós Töredékek című versével kezdődött. Dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezetének elnöke beszélt az áldozattá válás folyamatá-
Útvonal Időpont Kórház út 12:45-12:48 Alsó körút 12:49-12:52 Kórház út 12:53-12:58 Táncsics mihály utca 13:00-13:05 Sáncárok utca 13:10-13:15 Dózsa György utca 13:20-13:32 Bertalan e. utca 13:34-13:40 Bezerédy Imre utca 13:41-13:46 Bezerédy Imre utca 3. 13:47-13:54 munkás utca 13:55-14:02 Vámház utca 14:03-14:09 Borsmonostori utca 14:10-14:14 Kethelyi út 14:15-14:24 lékai út 14.25-14:28 Rőtivölgyi út 14:29-14:42 Borostyánkő utca 14:43-14:48 Bajcsy-Zs.e. utca 14:50-15:00 Kálvária utca 15:01-15:10 Árpád tér 15:11-15:16 Hunyadi utca 15:18-15:38
2011. MÁRCIUS 17.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Tünde töltött be. A kórház kisbuszával, és az egyik oktató gépkocsijával érkeztek Szombathelyre, változatos programokra, a Claudia autóbuszával pedig visszautaztak vasárnap délután. Kőszegre, az Alpokalja Panzióba péntek este érkeztek meg Baka Géza és Jeszenszky Zsuzsanna meghívására. Vásárnap délutáni elutazásukig itt szállásolták el őket, itt étkezett a 12 alsótagozatos gyermek és a két kísérőtanár. A diákok a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban szerzett élményeikről és a túráról, amit a Hétforrásnál tettek, hosszasan beszéltek. Elutazásuk napján ismerkedtek a várossal, így a különleges élményt adó marcipán múzeummal is. Szombaton este a panzióban ta-
lálkoztunk a vendégekkel. Ekkor tudtam meg, hogy a gyerekek az iskola ablakából látták meg először a vörösiszap áradatát. Arnold azt is elmesélte, hogy látta, amikor F. bácsi visszatolatott a traktorjával, hogy védje az áradattól a járművét. Soháné Csóka Zita tanárnő elmondta, hogy február elején költöztek vissza az iskolába. December végéig a készenléti rendőrség kisbuszával mentek a diákok minden nap Ajkára tanulni. A felújított iskolában a körülmények már javultak, hiszen mindent kicseréltek. A falu biztonságos végén épülnek az új házak, melyek közül már tizenegy befejezés előtt áll. Csak néhányan voltak, akik nem akartak visszaköltözni a szülőfaluba. KZ
ról, és kifejtette a „kommunizmus a felelős azért, hogy Magyarországon nem a jog, hanem az osztályszemlélet alapján ítélkeztek. A laikusokból felállított népbíróságtól azt követelték, hogy ne jogászkodjanak. A rabtartóktól azt követelték, hogy hogy: ne csak őrizd, ha-
nem gyűlöld is a rabot. … Százával folytak a koncepciós perek. Sajnos a tönkretett életeket visszaadni rehabilitációval már nem lehet.” Az ünnepség végén az emlékezés koszorúit több szervezet elhelyezte, így a városvezetés, Vas megye Önkormányzata, a Dr. Nagy László EGYMI, a FIDESZ, a JOBBIK, a Jurisich Miklós Gimnázium, a Kőszegi Polgári Kaszinó, a Német Kisebbségi Önkormányzat, a Vitézi Rend és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. KéV
MOZAIK
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Házhoz visszük a pékárut!
Útvonal Időpont tót val Szeder utca 15:40-15:43 u ru óa Fenyő utca 15:44-15:50 sít péká u r Temető utca 15:51-15:56 s ó á fris l! g Bercsényi miklós utca 15:57-16:07 z e n o sa kf Károlyi mihály utca 16:08-16:21 A m ato ltjü m tö SOS-Gyermekfalu 16:22-16:30 ya Sigray Jakab utca 16:31-16:36 fol Rómer Flóris utca 16:38-16:43 Velemi út 16:44-17:05 Űrhajósok utca 13. 17:06-17:40 Írottkő utca 7-9. 17:41-17:50 Írottkő utca 11-13. 17:51-17:59 Deák Ferenc utca 18:00-18:05 Rohonci út 44. 18:07-18:12 Rohonci út 46. 18:13-18:18 Űrhajósok utca 21. 18:19-18:24 Űrhajósok 17. 18:25-18:30 Űrhajósok 15. 18:31-18:35 Szombat kivételével naponta! Faludi Ferenc utca 18:37-18:52 Gyöp utca 18:55-19:00 Technikai okokból az útvonal változtatás jogát fenntartjuk!
11
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Szent Korona
2011. MÁRCIUS 17.
CI V I L SZ E RV E Z E T E K
Velem – Szent Vid Hagyományőrző és Kulturális Egyesület alakult február 16-án. Céljuk a civil összefogás erősítése, a település történelmének ápolása, és aktívan hozzájárulni Velem és Kőszeghegyalja hagyomá-
nyainak felelevenítéséhez, őrzéséhez. Március 11-én bemutatkozó összejövetelt tartottak a kultúrotthonban. Március 19-én 18 órakor a Szent Korona őrzési helyén, a nemzeti ereklye ottlétéről, Velemből való továbbszállításáról emlékeznek meg fáklyás emlékest formájában. Az eseményre mindenkit szeretettel várnak.
A természet
tizenkétezer fotó egyike. A kiállítás április végéig megtekinthető.
Március 3-án Kőszegen a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban kiállítás nyílt az elmúlt év kiemelkedő természetfotóiból. A felvételek ritka pillanatokat örökítnek meg. Az egyik kép a hangyákról készült, ami a szorgos állatok életét bemutató
lCD, PlAZmA, HAGYOmÁNYOS TV-k
és egyéb elektronikai készülékek javítása rövid határidővel, garanciával!
Kitüntetve Debreczeni Attila a kőszegi mazsorettek vezetője a Dr. Kiss Gyula Egyesület elismerő oklevelét vehette át. Az egyesület azokat tünteti ki minden évben – volt az indoklásban –, akik „közösségeiket összetartották leleményeikkel, tehetségükkel, odaadó munkájukkal, nagy energia-befektetésekkel, sok ötlettel.” Ezúton gratulálunk mi is a város programjain látványos műsort adó mazsorettek vezetőjének, és azoknak a lányoknak is, akik szabad idejükben táncokat tanulnak, gyakorolnak. A kőszegi mazsorett csoport 23 éve alakult. Jelenleg a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház fenntartásával, az Önkormányzat támogatásával működik. Debreczeni Attila táncpedagógus 12 éve irányítja a munkájukat. Négy korcsoportban dolgoznak:
Szövetség XI. Országos Minősítésén 2009. november 13-án az Ifjúsági Mazsorett Csoport Debreczeni Attila vezetésével show kategóriában, C fokozatban arany minősítést kapott. Kiemelt rendezvényük 2008 óta az évente megrendezésre kerülő Kőszegi Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivál. E rendezvények Debreczeni Attila irányításával a fenntartó, a szülők, a szponzorok
óvodás, alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás csoport. Taglétszámuk közel negyven. Rendszeres résztvevői 2004. év óta a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség által szervezett hivatalos országos versenyeknek. Ezeken a versenyeken az elmúlt hét évben több alkalommal is arany, illetve kiemelt minősítéseket kaptak. 2010-ben már három versenyen kiemelt arany minősítést szereztek. A folyamatos fejlődés évről-évre érezhető a csoport műsoraiban. Több alkalommal is felléptek külföldön: Németországban, Olaszországban és Ausztriában. A Magyar Fúvószenei és Mazsorett
támogatásaival került lebonyolításra, közel háromszáz táncos részvételével. A kőszegi csoportok kiemelt arany, illetve arany minősítést kaptak. Az elmúlt év áprilisában a várpalotai országos versenyen az Ifjúsági és Junior csoport arany minősítést nyert, majd június 13-án a Pápai Országos Mazsorett Fesztiválon ismét a kőszegiek Ifjúsági csoportja kiemelt arany, a Junior csoportja arany minősítést kapott. Idén, május 7-én részt vesznek a IV. Országos Mazsorett Fesztiválon, majd Sárváron, Pápán illetve Kiskörösön is színpadra lépnek a lányok. KéV
A hirdetés bemutatójának 2011-ben kiszállási díj nélkül!!! CsIZMAZIA GáBOR, Horvátzsidány Fő u. 24. 30/286-1363, 94/365-599
12
2011. MÁRCIUS 17.
A türelem rózsát – teret – terem Két jelentős beruházás előtt áll a város. Mindkettő nagy mértékben befolyásolja majd az idegenforgalmat, vele együtt a kőszegiek életét is. A várból már kiköltözött a művelődési központ, és „vitte magával” a klub- és egyesületi életet. Jurisics erődítménye azonban még mindig „korhű jelmezben” vár, építkezésnek nyoma sincs. A kivitelezés munkálatai váratnak magukra, mivel a közbeszerzési eljárás eredményét az egyik ajánlattevő megtámadta. Hamarosan megszületik a Közbeszerzési Döntőbizottság ítélete, melyben elutasítja vagy helybenhagyja az eredményről szóló döntést. Az is előfordulhat, hogy új közbeszerzési pályázatot kell kiírni. A másik közérdeklődésre számot tartó projekt a Jurisics tér átépítése. Mint arról több alkalommal írtunk, a Fő tér után az óváros is új ruhát ölt. Általa jelentősen megváltozik a kőszegi belváros képe. Erről kérdeztük Rimányi Krisztinát, a Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály vezetőjét. A kivitelező, a konzorciumi partne-
rek és a közműszolgáltatók bevonásával március 7-én volt a munkaterület átadása. Amennyiben az időjárási viszonyok megengedik, a lapunk megjelenését követő napokban elkezdik a munkákat, de például a városháza épületének korszerűsítése, akadálymentesítése már folyik. Az első ütemben várhatóan a Városház utca és a Diáksétány újulhat meg. Ez utóbbi a Várkör felé kulturált, kövezett sétánnyal akadálymentesítést is kap. A teret egységes gránitburkolat fedi majd. Az új Jurisics tér infrastruktúrája rendezvények szervezésére is alkalmassá válik. A legnagyobb változás talán a volt bencés gimnázium mögötti területen lesz tapasztalható, ahol – tér a térben – egy hangulatos kis terecskét alakítanak ki. A terveket a folyamatos szakhatósági és lakossági egyeztetések, fórumok is befolyásolták. S mire készül el? A határidő 2012 januárja, de a kivitelező kinyilvánította szándékát, miszerint a hideg beállta előtt, október vagy november hónapban szeretnék befejezni a 446
Megépül
kiírják a közbeszerzési pályázatot. A turisztikai beruházások része a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont ligetes parkja, amely bőséges teret nyújt az alpannonia® turistaút kőszegi csomópontjának megvalósításához. Itt alakítanak ki rendezvényteret, információs pontot, tanösvényt, piknikparkot, játszóteret, és a turistáknak pihenőhelyet. Ugyancsak megépül a Hármas-pad pihenőhely, a Királyvölgyi sétaút, a Szultán-tetőn a Szulejmán kilátó, a Kálvária stációk mellett a sétaút és a rendezvénytér. KZ
A bakancsos turisták fellegvára lesz Kőszeg, a környék települései, a kőszegi hegység, mert ez év végéig befejeződik az alpannonia® keretében a turisztikai célú beruházások építése. Egyik kiemelt beruházás a Szent Korona őrzési helyének megújítása, Szabó Gábor tervei alapján. (A Szent Koronát 1945. március 18-27 között őrizték itt.) Az önkormányzat – hosszas árvita után – megvásárolta a mögötte lévő területet, és várhatón áprilisban
milliós költségvetéssel megvalósuló beruházást. A cél érdekében némi kellemetlenséget is el kell viselnünk, az ott lakóknak különösképpen, de a látványtervek az mutatják, hogy a türelem minden bizonnyal „rózsát terem”. „Szeretném ezúton is elmondani, hogy amit lehet, megteszünk a közlekedés minél zavartalanabb biztosításáért. Kérem mindenki türelmét és megértését!”– mondta Rimányi Krisztina. „A kialakítás stílusában, hangulatában hasonló lesz a Fő téréhez, de a műszaki megoldásoknál törekedtünk arra, hogy az ottani
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
hiányosságokat kiküszöböljük” – folytatta az osztályvezető asszony, amikor a „táncoló kockakövekről” is kérdeztem. Másfajta „kellemetlenségek” is előfordulhatnak. Erről adott tájékoztatást Krizmanich István gazdasági tanácsadó: A kivitelező felmérést készít a házakról, hogy a munkák során esetlegesen felmerülő kárigények elbírálhatók legyenek. Mindenről dokumentáció készül a tulajdonos és a kivitelező aláírásával. A generáltervező a Mangliár Építész Kft., kivitelező pedig a COLAS Út Zrt. Az önkormányzat épületének tervezője Szima Andrea, kivitelezője pedig a Szárnyasép Kft. Tóthárpád F.
GA Z DA SÁ G
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
13
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Országjáró kamion KÜ LÖ NFÉ LÉ K
Még él Csernobil emléke, de „az évente végzett közvélemény-kutatások szerint a lakosság bizalma a korábbi évekhez hasonlóan töretlen: a magyar lakosság több mint háromnegyede (78%) egyetért azzal, hogy Magyarországon atomerőmű működik”. Az erőmű működéséről és a bővítés tervéről a látogatókat egy mozgó kiállítás, egy úgyneve-
Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása versenyt hirdet:
Keressük a Kőszegi Kistérség Csillagát!
Ha szeretsz énekelni vagy zenélni, és szeretnéd megmutatni magad, akkor NE habozz! Jelentkezz és légy a Kőszegi Kistérség Csillaga!!! Korhatár nincs, 0-99 éves korig várjuk a hírnévre vágyókat. A CSIllAG kiválasztására 2011. május 28-án, a Kistérségi Napon kerül sor (Fő tér). A cím viselője értékes jutalomban részesül. Jelentkezési határidő: 2011. március 24. Az előválogatásra a döntő előtt kerül sor, amelyről a résztvevőket külön értesítjük. Jelentkezni lehet telefonon a munkaszervezetnél az 561-547-es telefonszámon, valamint e-mailben a
[email protected] címen.
14
zett interaktív kamion segítségével tájékoztatják. Kőszegen február 21-én fogadták a látogatókat. Sokan, elsősorban az iskolák éltek is a lehetőséggel. Több mint 280 felnőtt és gyermek járt a bemutató térré átalakított járműben, amely 2009 októberétől eddig már 150 településen 60 ezer érdeklődőt fogadott. A Paksi Atomerőmű Zrt. a 2010. évet eddigi történetének legjobb termelési eredményével zárta. Tavaly a villamosenergia-termelése 15.761 GWh volt. A cég részesedése a hazai villamosenergia-termelésének 42,1%-a. Az erőmű két új blokkal bővülhet. „A kétezer milliárdos beruházás eredményeképp Magyarország átmenetileg dobogós lehet a világon az atomenergia részarányát tekintve”. TáF
Köszönet Kőszegszerdahely – Február 19én hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az önkormányzat a „Faludélután” elnevezésű programot, mely alkalomból rajzpályázatot is hirdettek három kategóriában (óvodás, alsó tagozatos és felső tagozatos iskolás). A beérkezett pályázatból kategóriáként három kapott díjat. A zsűri elnöki szerepét Bakos György vállalta. A rendezvényen fellépett a kőszegszerdahelyi
Ki tud róla? Ha a kedves Olvasó még több képet szeretne megtekinteni sajtóarchívumunkból, akkor keresse fel fotósunk, Németh Iván oldalait: http:// nemeth-ivan-fotoi.mindenkilapja.hu/
Az említett archívumból származik az itt közölt felvétel, amely az 1970-es években készült.Többet azonban nem tudunk róla. Ki lehet ő? Órásmester, talán egy gyűjtő? Kutassunk együtt! asszonykórus és a férfikar, a Henina Tánccsoport, valamint a faluban nemrégiben letelepedett „Juli néni”, aki vidám anekdotákkal szórakoztatta a közönséget. Február 26-án a Tűzoltó Egyesület szervezett nagysikerű farsangi bált, amire változatos jelmezekben érkeztek a vendégek. Voltak struccok, kőkorszaki emberek, bohóc, tavaszanyó, fekete macska, sütőtök. Március 5-én az Önkormányzat a nőket köszöntötte, Mersich István képviselő kedves köszöntője hangzott el, majd a férfikar kifejezetten az alkalomra összeállított dalcsokorral kedveskedett a lányoknak, asszonyoknak. A faluban külön értéket képvisel három asszony munkája: Jagodics Imréné, Németh Gyuláné, Balázs Gézáné az önkormányzati rendezvények vendégei részére finomabbnál finomabb pogácsákat készítenek. A faluvezetés ezúton is köszönetét fejezi ki a három asszonynak az áldozatos segítségükért.
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
ali izgleda da nismo uspješno Nikada nećemo znat ča je politizirali. Ov put prez toga da za timi informacijami, a to bi se mi bili borili, protiv nas su nam nije svejedno. FinaciRazgovor Šandorom Petkovičem, predsjed- se borlii ča se je kod glasanja i jalno ne visimo od HDS, a pokazalo. nikom HmS u Kisegu. na ispišenenimi natječaji – Na osnivačkoj sjednici HDS u Budimpešti Ova slaba komunikacija je do– ufam se – da će mudro 29. siječnja u nijedan odbor nisu dospili Gra- primila to da ča su nam ponudili odlučiti i naše molbe. dišćanski Hrvati. Kako sada vidite tadašnje to si nismo zeli, a ča bi bili rado – Je li će vaši hrvatski bizbivanje, kakve pouke si znate izvući od spo- imali to nam nisu dali – vako rači šperati/osjetiti ča iz menutoga dogadjaja? smo nastali bez važnih funkciove ÷medjusobne manjin– Djelo se ni začalo kod osnivačke sjednice, onda jov u HDS. Na kraju sjednice ske problematike“? se je nek već završilo. Najveća je pouka da pred kada se je već vidila situacija, Šandor Petković predsjednik HMS – Tako mislim ne. Svou Kisegu, zastupnik GH u HDS zastupniki druizborima potribna je komujim ljudem smo povidali gih regija isto nikacija, koja je u povoljnoj kako i ča se je stalo u nisu bili ni mudri, ni elegantni Budimpešti, oni čitaju novine, gledaju televimjeri ov put falila. da prepustu Gradišćancom mje- ziju, ali nje zaistinu to zanima ča ćemo ljetos Falila je u povoljnoj mjeri sto bar u jedan odbor (npr.: za djelati. A planov imamo dost. Nadalje ćemo med Gradišćanskimi Hrvati kulturu). (med zastupniki), nikakve si čuvat naš vjerski žitak, hodit ćemo na sv. komunikacije nismo imali s – Kroz mediju, kroz novine se maše, na hodočasna puta. Ljetos po prvi put drugimi regijami, ni Mišom kontaktiraju zainteresirani –, je organiziramo dičji hodošasni put za školare OŠ Heppom, predsjednikom li to more doprimiti sporazum „Árpádházi Szent Margit” u Celje. Novo je da će HDS, od koga se je znalo da med njimi? Kako to vidite? se dvojezične table pometat na ov put. Priprav– Situacija će vako „žakljiva” ljamo se u Orehovicu, u Poljsku, a na jesen nas želji ostati predsjednik. Pred ostati na iduće četire ljeto. Od čekaju Dani opsade, trganje grojza. Pomoću četirimi ljeti nas je poiskao čega ćemo mi manje dostat,- to Zore si nadalje čuvamo našu kulturnu baštinu, pred izbori, i nastao je predsu najprlje informacije. Pokidob naše običaje. Za najmanje u Hrvatskom klubu sjednik, ar mi svi petimi iz Gradišća podupirali smo ga. nismo u nijednom odboru, niti u imamo znimanja. Ovakve dvojezične tablice će Mislili smo nato da dojdemo savjetodavnom tijelu, samo na – Hvala na razgovoru. informirati hodočasnike na sporazum med regijami, skupštini moremo dojt do nji. marija Fülöp – Huljev na putu u Celje
KŐ SZ E GI HO RV Á TO K
Pouke i plani
A tizenegyedik alkalommal megszervezett Német Bálnak új helyszín, a Dr. Nagy László EGYMI hangulatosan dekorált díszterme adott helyet. Kőszegfalvi Ágnes a Kőszegi Német Önkormányzat elnöke, az est háziasszonya nyitotta meg a bált, köszöntötte a prominens vendégeket: Huber László polgármestert, Básthy Béla alpolgármestert, Petkovits Sándort, a HKÖ elnökét, Gombos Bálint egykori és Mikolás Attila jelenlegi káplánt, Ipacs Bence diakónust, a megérkezett környező és távoli településekről az osztrák és német barátokat, a Treffpunkt Deutsch német kulturális közösség tagjait, régi és új bálozókat, és természetesen a szereplőket. Ezután Huber László, polgármester úr méltatta beszédében a település életében a Német Önkormányzat betöltött szerepét: a németajkú lakosok a város szerves részévé váltak, a német rendezvények Kőszegen és Kőszegfalván hozzájárulnak ahhoz, hogy az identitásukat ápolják, és hosszú távon is bizonyítsák, hogy a nemzetiségek fontos szereplői a város mindennapi életének. Mindenki legyen büszke a szüleire, az idősebbekre és tanuljanak tőlük, az ő tapasztalataikból, hiszen erre a tudásra, most is szükség van, ezeket az értékeket ma is őrizni, ápolni kell. A bál első fellépői Babai Zsófia adjunktus asszony tanítványai, a soproni Nyugat-magyarországi
Egyetem Német Nemzetiségi Óvópedagógiai hallgatói voltak. A jövő generációit hamarosan német nyelven is nevelő egyetemi hallgatók énekes táncos számokkal mutatkoztak be. A következő fellépőket minden vendég jól ismerte már, hiszen az idén 39 éves Kőszegfalvi Nemzetiségi Kórus asszonyai és harmonikása népszerűek a városban is, ők tréfás és szórakoztató dalokat énekeltek. A bál legidősebb tagja a 84 éves Mika József bácsi volt, aki idén is remek szájharmonika számaival szórakoztatta a szünetben a közönséget. A település vállalkozói ajánlottak fel értékes tombolatárgyakat, melyekért ezúton is köszönet jár. Ezek kisorolása után, éjfél körül a fellépők átöltöztek maskarákba, vidám, színes farsangi ruhákba, majd következett az est fénypontja, az asszonyfarsang: a helyi szokásoknak megfelelően a nők vették át a táncparketten az uralmat:
felkérték a férfiakat, akiket miután jól megtáncoltattak, faképnél is hagytak... Sajnos nem volt annyi résztvevő, mint tavaly, de a bálozók remekül érezték magukat, a Strucc Hotel és Étterem remek ételei mellett a Mulatósok(k) zenekar nagyszerűen énekelt és zenélt, a barátságok mélyültek, így hasznos és sikeres volt az idei német bál. Regionaler Deutscher Rezitationswettbewerb für Nationalitatenschulen in mosonmagyaróvár A német nemzetiségi versmondó verseny regionális döntőjében Váradi Veronika, a Balog iskola 3.a osztályos tanulója a rendkívül szoros mezőnyben 6. helyezést ért el, mely lehetőséget ad a budapesti országos versenyen való részvételre. Felkészítő tanára: Kornerné Kosztich Julianna. Gratulálunk a szép eredményhez!
KŐ SZEGI NÉM ETEK
11. Deutscher Ball in Güns
15
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Borkorcsolya 10. alkalommal V E ND É GLÁ T Á S
A Borkorcsolya versenyre idén az Írottkő Hotel aulájában került sor. Huszonhat sós sütemény közül kellett díjaznia a zsűrinek a legjobbakat. Az értékelésre Kovács Zsuzsa az Írottkő Hotel munkatársa, Holdosi Szabina a tavalyi nyertes, Bakos György az Írottkő Natúrpark elnöke, Németh Árpád csepregi hegybíró, és a Kőszeg és Vidéke felelős szerkesztője, Tóthárpád Ferenc kapott meghívást. A rendezvényt polgármester úr köszöntő szavai előtt a házigazda Borbarát hölgyek nyitották meg bordalukkal. „Örömmel mondhatom, hogy a helyszínváltás miatt sem lett kisebb az érdeklődés. A gazdák jóvoltából ebben az évben is összepárosíthattuk boraikkal a finom falatokat. A tízedik alkalomra egy kiállítással
is készültünk összefoglalva az előző évek érdekesebb pillanatait. Ezúton is szeretném köszönetünket kifejezni támogatóinknak az Írottkő Hotelnek, a Bakos családnak, a velemi Patak Falatozónak, Gyöngyös Csabának, a kőszegi boros gazdáknak: Alasz Lászlónak, Ávár Imrének, Cserkuti Istvánnak, Jagodics Tamásnak, Láng Letíciának, Nagy Kálmánnak és Stefanich Kornélnak” – nyilatkozta OrbánTóth Adrienn elnök asszony. Az ítészek döntése alapján az első helyezést a Sonkás-sajtos csiga kapta, elkészítője Tóth Árpádné, a második helyet Detti halas és kolbászos tortácskáinak ítélték, készítette Bakosné B. Bernadett, a harmadik helyet Steindl Rezsőné Házi sonkakrémmel töltött kif-
A „sláger” a bor és a méz Az Írottkő Natúrparkért Egyesület Gyógy- és Fűszernövénykertje 2005-től fogadja vásárlóit és látogatóit a vár tövében. Most, hogy elkezdődik a – leginkább – Jurisics emlékét őrző erődítmény felújítása, a növénykert léte bizonytalanná vált. Jó hír azonban, hogy a bolt nyitva tartását nem befolyásolja a nagyszabású rekonstrukció. A látogatók továbbra is megközelíthetik az üzletet a Károly Róbert tér és a belső várudvar felöl is. Az érdeklődők egy másik, hasonló jellegű boltot is felfedezhetnek maguknak, hiszen a múlt év májusában – a
Jurisics tér felújításhoz kapcsolódóan – megnyílt a Virágudvar – Öko kert és Műhelygaléria a Táblaház utcában. Az árukészlete hasonló a virágudvar kínálatához azzal a különbséggel, hogy a műhelygaléria sokkal több fűszernövényt kínál. A natúrpark boltja tehát továbbra is várja a várban a vásárlóit, de azokat is, akik csak kíváncsiskodni akarnak. Érdemes betérni. Az üzletnek a múlt évben már 27 beszállítója volt. A 2010-es évben több mint öt hektó helyi palackozott bort, és közel hat mázsa mézet értékesítettek. TáF
A borkultúra összeköt
16
Huszonnégy fővel, 2005-ben alakult a Csepregi Borbarát Hölgyek egyesülete. A kőszegi testvéregyesülettel jó kapcsolatot ápolnak. A Borkorcsolyaversenyre is elhozták finomságaikat. Eljött, és a zsűri munkájában is részt vett a csepregi hegybíró, Németh Árpád is. Elmondta, hogy a kőszegieket is szeretettel hívják az egész esztendőt átölelő programkínálatukkal. Már márciusban várják a túrázni vágyókat,
azt követi április elején a csepregi borverseny, aztán a pünkösdi nyitott pincék rendezvénye, a Szent Iván éji túra, a Csepregi Szüret, az őszi és az előszilveszteri bortúra. A kőszegiek csepregi kapcsolata erősödni látszik. A szomszéd kisváros képviselte magát a Márton-napon, de a kőszegi borosgazdák sem ismeretlenek a csepregi borversenyeken és szüreten. TáF
lije érdemelte ki. Kiosztásra került egy „pogácsás” különdíj is, amit Medvehagymás pogácsájáért Küttelné Baudics Ildikónak adtak át. A közönség is szavazhatott, kedvencük egy Túrós-kolbászos pogi lett. A közönségdíjas Ávár Imrénét kérdeztem: „Az ötlet a fiamtól való. Benne van a szívem, lelkem, egy kis túró, és egy kis házi füstölt húsos kolbász is.” Lássuk hát a receptet! Kolbászos, túrós pogácsa Hozzávalók: • 60 dkg liszt • 25 dkg reszelt sajt • 50 dkg túró • 50 dkg Ráma • 5 dkg élesztő (nem kell futtatni) • 1 evőkanál só (ízlés szerint) • 2 arasz vékony füstölt kolbász
• 2 tojás sárgája a kenéshez kevés tejjel összekeverve Egy tálba összegyúrjuk a lisztet, a túrót és a Rámát, az elmorzsolt élesztőt, és egy kis sajtot is. A bőr nélküli kolbászt húsdarálóval daráljuk, beledolgozzuk a tésztába. A hideg tésztát deszkán kb. 2 cm vastagságúra nyújtjuk. megkenjük a tojás sárgájával, és megszórjuk sajttal. A tepsin kb. negyed órát kelesztjük, aztán előmelegített sütőben 160 fokon 20-25 percig sütjük. A tepsit nem kell kizsírozni.
Nemzetközi Borverseny Felhívás!
A Szőlő Jövésnek Könyvébe való Szent György-napi bejegyzés alkalmából A részvétel feltételei: 3 palack – parafa dugóval lezárt – bor, mely palackozott formában a kereskedelemben is kapható, az alábbi adatok közlésével: - a borfajta neve, termőhelye, a termelés mennyisége, a tulajdonos neve, lakcíme. Nevezési díj: 3000 Ft (11 €)/minta A borverseny nevezéseit, a mintákat 2011. április 12-én 13.00 – 17.00 óráig, és április 13-án 10.00 – 16.00 óráig a művelődési Központban (Brenner Ház, Kőszeg, Jurisics tér 15/b, Nem A VÁRBAN!) kérjük leadni. Szervező Bizottság Dr. Kállay Miklós szakmai vezető, a Magyar Borakadémia elnöke
Vas megyei Borverseny Felhívás!
A részvétel feltételei: 3 – parafa dugóval lezárt – 2010. évi 7 v. 7,5 dl-es felirat és jelzés nélküli, szabványos üveg bor leadása, mely Vas megyei termőhelyről származik, az alábbi adatok közlésével a nevezéskor: - a borfajta neve, termőhelye, termett mennyiség, a tulajdonos neve, pontos lakcíme (irányítószám, város, utca, házszám) Címkével, jelzéssel ellátott palackokat nem áll módunkban elfogadni! Kérjük a dugót se jelöljék meg! Nevezési díj: 1800-Ft/minta A borverseny nevezéseit, a mintákat 2011. április 12-én 13.00 – 17.00 óráig, és április 13-án 10.00 – 16.00 óráig a művelődési Központban (Brenner Ház, Kőszeg, Jurisics tér 15/b, Nem A VÁRBAN!) kérjük leadni. Szervező Bizottság Dr. Kállay Miklós szakmai vezető, a Magyar Borakadémia elnöke
Kőszegi információs pont: Wächter Gyuláné Tel.: 06 20 91 85 674, 94/360-264
Iroda: H-9400 Sopron, Templom u. 21. Tel.: 00 36 99 524 514 fax: 00 36 99 524 513 www.escorttourist.hu e-mail:
[email protected] eng. szám: R1895/1999
Ízelítő programjainkból – KŐSZEGI INDULÁSSAL UTAZÁSOK Lago Maggiore – A tavak királynője – 2011. 04. 14 – 18.
• Láthatjuk Lago d’Iseo-t, valamint Bergamo és Como lenyűgöző óvárosát • Milánó műemlékeit (Dóm, Scala) • A Lago Maggiore festői táját is felfedezzük – Borromeo szigetek; Isola Madre botanikus kertje, Isola Bella csodálatos parkja és Isola dei Pescatori egyedi varázsa • Ellátogatunk Lugano-ba, láthatjuk a Swiss Miniatür-t • Megállunk Lichtenstein fővárosában, Vadúzban. Ár: 98.400,- Ft / fő, egyágyas felár: 16.000, Ft / fő Szolgáltatások:autóbusz és idegenvezető Kőszegről, 4 éjszaka szállás félpanzióval 3 csillagos szállodában, biztosítás. Belépők a helyszínen fizetendők!
Pécs és az ördögszántotta borvidék – 2011. 04. 08 – 10.
• Megtekintjük a Festetics család kastélyát Keszthelyen, Mozsgón Szulejmán emlékhelyét • A szigetvári várat, a mohácsi csata emlékparkját, a nagynyárádi kékfestő múzeumot • Pécs nevezetességet, valamint hidegtálas borkóstolón veszünk részt Villány borvidékén. Ár: 33.500,- Ft / fő, egyágyas felár: 9.000, Ft / 2 éjszaka Szolgáltatások: autóbusz és idegenvezető Kőszegről, 2 éjszaka 3*-os szállodában/panzióban Pécsett reggelivel, borkóstolós vacsora hidegtállal, vacsora az első nap. Belépők a helyszínen fizetendők!
I. világháborús hőseink nyomában – Isonzó, Doberdó – 2011. 04. 29 – 05. 01.
• A Predil-hágón keresztül eljutunk az Isonzó-völgyébe: Log Pod Mangartom, Bovec és Soca temetőjénél • Klauze erődje, meglátogatjuk Salkan katonatemetőjét • Felkeressük Doberdó emlékműveit, Oslavia és Gorizia háborús emlékeit • Megtekintjük Szlovénia legnagyobb és leghíresebb barlangját, a Skocjani-t. Ár: 38.800,- Ft / fő, egyágyas felár: 10.000, Ft / 2 éjszaka / fő Szolgáltatások: autóbusz és idegenvezető Kőszegről, 2 éjszaka félpanzióval, biztosítás. Belépők a helyszínen fizetendők! (Kb. 15,- euró / fő)
Égi séta Úr napi körmenettel, vagy Stájerország legnagyobb vízesésével – 2011. 06. 22 – 23.
• Látogatás az 1400 kódexet őrző admonti apátságban • Egyedülálló panorámában gyönyörködhetünk a Dachstein Sky Walk (égi séta) segítségével • Választhatunk, hogy a Traunsee-parti Úr napi körmeneten vagy vízesésekkel tarkított hegyi túrán veszünk részt. Ár: 32.200,- Ft / fő, egyágyas felár: 3.500,- Ft / fő Szolgáltatások: autóbusz és idegenvezető Kőszegről, 1 éjszaka szállás félpanzióval panzióban, és belépők is (kb. 50,- Euro értékben) Admontban, felvonó a 2700 m-re a Sky Walkhoz, néptánc bemutató, biztosítás. Helyi túravezető felára: 1.200,-Ft /fő
ZENEI PROGRAMOK Mörbisch, Víziszínpad – Johann Strauß: A Cigánybáró – 2011. 07. 15. és 07. 22. Árak: - jegy: 31,- EUR (Kat. 8), 39,- EUR (Kat. 7); - busz (Kőszeg – Mörbisch – Kőszeg): 4.300,- Ft / fő
St. Margarethen – kőfejtő – Passiójátékok – 2011. 07. 16. és 08. 07.
Árak: - jegy: 18,- EUR (Kat. 3), 24,- EUR (Kat. 2); - busz (Kőszeg – Mörbisch – Kőszeg): 4.300,- Ft / fő
Ausztria legismertebb és legjobb katonai fúvószenekarai a mörbischi víziszínpadon! – 2011. 05. 27. Jelentkezés március végéig!
Ár: 6.000,- Ft / fő (autóbusz Kőszeg – Fertőrákos – Kőszeg, hajójegy Fertőrákos – Mörbisch – Fertőrákos, részvétel a koncerten)
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
A nádas nem kell senkinek CI V I L SZ E RV E Z E T E K 18
A tavasz beköszöntével nagyobb figyelem irányul a Kőszegi Kertbarát Egyesület munkájára. Számos családnak nyújtanak a kiskertek kellemes időtöltést, hasznos elfoglaltságot. Erre az évre az egyesületet is elérték a „megszorítások”. „Meg kellett emelni a bérleti díjakat, mivel nagyon sok kiadásunk volt” – mondta az elnök, Fejér Gáborné. Megtudtuk még, hogy az APEH, a földhivatal és a város felé is teljesítették kötelezettségeiket. Ellenőrzése során az adóhatóság sem talált hibát. Az egyesület rendbe tette a VII-es, a III-as, a IV-es parcellákat, ahol további kiadható földterület már nem áll rendelkezésre. Volna még szabad, bérelhető terület, de ha teszünk egy kis sétát, akkor láthatjuk, hogy a vízmű mögötti I-es, és a Gábor Áron utca mögötti II-es terület, jelenleg nagy jóindulattal sem nevezhető gondozottnak. Évtizedek óta a gaz, a dudva terem csak rajtuk. Nem véletlen, hogy nem akad bérlő azokra
rintot kell fizetnünk, ehhez jön még a mezőőri díj, a Kossuth út 15. alatti iroda, ahol a takarékosság jegyében nem fűtünk, de a távhő felé a fenntartási költséget ki kell fizetni minden napban. Költség ugyanúgy a folyószámla-vezetés is. Szeretnénk csökkenteni a terheket, de az igazi gond az, hogy a bérlők közül sokan tartoznak. Ezért született a határozat 2010-ben, hogy aki ez év szeptember 31-ig nem fizeti ki a tartozását, elveszti a bérleti jogát 2012 januárjától. A bérleti díjak emelése elkerülhetetlennek bizonyul. Az intézkedés a nagyobb területek művelőit érinti. – mondta Fejér Gáborné. – A kertekre nagy igény van, de csak akkor, ha viszonylagosan rendezett állapotban tudjuk művelésre átadni azokat. Gondot jelent az is, ha a területeink mellett lévő magáningatlanon embermagasságú a parlagfű. Hogy mi lesz a nádassal? Megpróbáltam a városgondnokság kezelésébe visszaadni, de nem jártam si-
a földekre, ahol ember nagyságú fű nő, vagy éppen hatalmas diófák árnyékolják a talajt, esetleg kiterjedt nádas borítja a vidéket. A mintegy 16 ezer négyzetméter kaszálása, szántása 80-100 ezer forintba kerül. A munkát – amelyre a földhivatal is utasítást adott – el kell végezni. A kertbarátok pénze viszont nem elég. – Milyen költségek terhelik jelenleg a kertbarátokat? – Az önkormányzatnak 204 446 fo-
kerrel. A nádas senkinek sem kell. További költségcsökkentésként az egyesület április elsejével felmondja az irodáját a Kossuth utcában. A bérlők a befizetéseket az egyes parcellákra áprilistól kiszálló megbízottnál fizethetik majd be. Hogy milyen mértékben alakulnak a bérleti díjak? Például egy 360 négyzetméteres terület után 3350 forintot kell majd fizetni. Tóthárpád F..
Németh János az új elnök Közgyűlésre hívta tagjait a Kőszegi Polgári Kaszinó március 4-én. A szokásos napirendek – olyanok, mint a pénzügyi beszámoló, az új tagok felvétele – mellett az egyesület legújabb, 1999-es megalakulása óta harmadszor választott elnököt, így a rendkívül eredményesen működő
volt. Úgy gondolom, elég erős tempót diktáltunk magunknak. Én talán a két emléktábla elhelyezésre vagyok a legbüszkébb. Kincs István apátplébános emléktáblájának avatását a trianoni békediktátum 90 éves évfordulójához időzítettük, a botlatókő elhelyezéssel pedig az
kaszinó dr. Küttel István lemondásával „sem maradt magára”. Az ideiglenes művelődési házban, a Brenner János Közösségi Házban a nyolcvanhét fős tagságból negyvenkilencen gyűltek össze. A beszámolókból megtudhattuk, hogy az elmúlt év két tucat rendezvénnyel, és stabil pénzügyi háttérrel zárult. „Talán amit kiemelnék az a kapcsolatfelvétel a velünk majdnem egyidős Pozsonyi Casinóval. Ők voltak itt, mi voltunk ott, idei folytatás talán a Liszt emlékév kapcsán lesz” – mondta a titkár Schulcz Ferenc. A rendezvényi beszámolót a leköszönő elnök tartotta, a pénzügyeket pedig Hegedűsné Reinhoffer Éva ismertette. A város nevében Básthy Béla alpolgármester úr köszöntötte a közgyűlést és köszönte meg Küttel István munkáját. A választási cédulán egyedül Németh János neve szerepelt. A jól ismert művésztanár aztán el is nyerte a bizalmat. Helyét Dr. Csontos Eszter vette át a vezetőségben. Az új programterv ismertetése során felmerült, hogy állandó találkozóhelyet szeretnének a kaszinótagok. Azonkívül, hogy az egyik legnagyobb egyesület a kaszinó Kőszegen, nívós és gyakori programjairól, a leköszönő elnök rendkívüli aktivitásáról lett híres. „Szeptember 11-ig 22 rendezvény
Auschwitzba elhurcolt Bass Rezső állatorvosnak, a kaszinó egykori választmányi tagjának állítottunk emléket. A megtartott rendezvények – előadások, kirándulások, szalonnasütés, vacsoraest – szinte mind jól sikerültek. Egyedül ezt nem tudtam volna így végigcsinálni, mindez egy kiváló csapatmunka, a vezetőség, a tagság, a külső segítők együttes érdeme volt” – mondta kérdésemre dr. Küttel István, akinek a munkáját bekeretezett oklevéllel köszönték meg. A közgyűlés a szokásoknak megfelelően a késő esti órákig folytatott beszélgetéssel zárult. A Kaszinó tevékenységét a www. koszegipolgarikaszino.hu című honlapon kísérhetik figyelemmel. Tóthárpád F.
Köszönet
A Concordia-Barátság énekegyesület köszönetét fejezi ki támogatóinak, azoknak, akik felajánlásaikkal, anyagi és tárgyi adományaikkal hozzájárultak a farsangi bál sikerességéhez. Tisztelettel kérjük, amennyiben lehetősége megengedi, adójának 1%-val támogassa városunk nagy múltú egyesületének ez évi működését! Adószámunk: 19241078-1-18 Köszönjük!
2011. MÁRCIUS 17.
Megújuló külcsín és belbecs Kőszeg Város Fúvószenekara február 6-án tartotta éves közgyűlését. Az elmúlt év értékelése során kiderült, hogy 100 próbát és 30 szereplést mutat a „leltár”. Elhangzott, hogy a város támogatása, és az adománygyűjtő fellépések megfelelő anyagi stabilitást biztosítottak. Az előbbinek mintegy tizenkétszeresét eredményezte az üveggömbben alkalmanként összegyűjtött, és a nagylelkű mecenatúra jóvoltából befolyt összeg, amely összesen három millió forintot jelentett. Szilágyi Miklós, az egy éve a zenekar élén álló karnagy, új koncepció szerint alakítja a repertoárt. „Ez az év kiemelkedő, hiszen a 145. évfordulónkat fogjuk ünnepelni. Egy nagyon szép, a Csárics Sándor karnagy úr által vezetett korszak zárul le” – mondta Bakos György elnök. Az eddigiektől eltérő műsorszerkezettel készülnek. Finomítások még szükségesek, de már készen állnak a koncertműsorral, amely a zene-
kar indulásának évét, 1866-ot reprezentálja, és átíveli az elmúlt 145 évet. Érdekesség, hogy a megszólaltatott művek egyike sem fúvószenekarra íródott. Kivételt csak egy mű jelent, az amelyet Szilágyi Miklós a kőszegi zenekarnak ajánlott. A többivel egyetemben ezt a darabot is hallhatja a közönség június 11én a Művelődési Központ udvarán (rossz idő esetén a Bersek Iskola sportcsarnokában). A változások a zenekar személyi állományát is érintik. „Érdemei elismerése mellett, Kiss Tamásnak – aki idén a 41. évébe lépett, mint muzsikus – megköszöntük 20 éves tamburmajori munkáját. Tamás más fontosabb elfoglaltsága miatt kevésbé tud részt venni a fúvószenekari munkában” – tájékoztatta lapunkat Bakos György. Megtudtuk továbbá, hogy ezentúl Horváth Roland ifjú klarinétos menetel majd a zenekar élén. Első tamburmajori megmérettetése május 1-jén lesz.
A vezetőség összetétele is változott. Madár Ágnes munkahelyi elfoglaltsága és lakhelyváltozása miatt lemondott tisztségéről. Helyette Sebestyén József vállalt részt a vezetőség munkájából. A zenekar életéről és a jubileumi programokról a későbbiekben részletesen tudósítunk. Ami már biztos: Legközelebb a Szőlő Jövésnek
Az iskoláért és a lovas kultúráért A kőszegi születésű Csekonics József születésének 250dik évfordulóján, 2007-ben egy új egyesület alakult városunkban. A lovas egyesület céljai között a kőszegi lovasélet fellendítése, és az iskolai lovasképzés segítése szerepel. Elnökük Dr. Szajkó István, elnökhelyettesük Dr. Mentes Katalin. Február utolsó hétvégéjén idén már a negyedik alkalommal rendezték meg a Csekonics Napokat az evangélikus szakképző iskolában. A programok a hagyományoknak megfelelően alakultak. „A rendezvény célja a kezdetektől az volt, hogy magas szintű előadásokat tudjunk biztosítani tanulóinknak és a megye érdeklődő lovas közönségének is. Két példát említenék: előadónk volt már korábban, a díjlovagló legenda Dallos Gyula, és
a elmúlt idők kőszegi lovas életéről mesélő Jenkey Ede” – mondta Schulcz Ferenc egyesületi titkár. Idén is hasonló színvonalas előadókat sikerült megnyerniük. Dr. Németh Csaba a hobbyjáról, a fogathajtásról tartott előadást. A dunaszerdahelyi Mikóczy Zoltán az Overdose-sztorit adta elő a tulajdonos nézőpontjából. Csepin Péter távlovagló a Kazahsztánból hazáig tartó lovastúrájukról mesélt. A rendezvény minden évben módot ad a diákok szereplésinek is. Ezúttal Zantleitner Rita tizenegyedikes lovász tanuló A komét típusú igáslószerszám címmel tartott előadást. A lószerszám készítésének mozzanatait Nagy Csaba kőszegi műhelyében örökítette meg. A meghívott vendégedző, Szokola Csaba válogatott díjlovas, a ked-
Csekonics József (1757-1824) a ménesbirtok első parancsnoka
vezőtlen időjárás ellenére is átmozgatott lovat és lovast egyaránt. „A szombat délelőtt másik programja keretében iskolánk tanárának Molnár Zsolt válogatott fogathajtónak
Március 15. „Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket. De a zivatarok borújában is két fény mindig hű maradt hozzá. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttör fényével a homályon, a másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, mely a magyarság számára ma is tanítás” – írta az Irodalmi Újság a magyar írók nyilatkozatát közölve, a forradalmat követő 1957-es év március 15-i különkiadásában. Hogy párhuzamot vonunk 1848 és 1956 között, mára már megszokott. S az említett fáklya-fény
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Könyve ünnepségen hallhatjuk zenészeinket. Döntés született arról is, hogy a jubileumot vendégzenekarok nélkül fogja ünnepelni a művészeti csoport. Az eredeti elképzelés szerint 19 zenekart fogadtak volna itt Kőszegen. A változás oka elsősorban a takarékosság. Sebaj! Kőszeg Város Fúvószenekara nemcsak új műsorral, de megjelenésében is megújulva, 10 év után új egyenruhában lép majd a közönség elé! Tóthárpád F.
E GYE SÜ LE T I É LE T
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
a tanítványai mutatták be elméleti és gyakorlati fogathajtó tudásukat” – tudtuk meg Schulcz Ferenctől. Az egyesület nem titkolt célja, hogy a kőszegi iskolát és képzéseit is népszerűsítse. Nem kétséges: sikeresen! TáF kiterjeszthető a művészet minden ágára. Évtizedek óta jelen van a kőszegi márciusi ünnepségeken is. Ott van gyermekeink szemében, mozdulataiban, hangjában. Ott volt akkor is, amikor a Városi Művészeti Szemle gálaünnepsége és díjátadója megkoronázta nemzeti ünnepünket a gimnázium dísztermében. E jeles napon az 1848 – 49-es forradalom és szabadságharc kezdetének 163. évfordulója alkalmából Dr. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet.
19
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
KÁIVRÉÁSZ NYT Ü NE Ű T
Programajánló
Könyvtári hírek
március 20.
Általános iskolások jelentkezését várják a könyvtárban a május 2-án megrendezendő Anyák-napi versmondó versenyre. Idén az 1-3. osztályosok, a 4-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok kategóriájában versenghetnek a résztvevők. Jelentkezési határidő április 16. Ismét napközis olvasótábort szervez alsó tagozatosoknak a könyvtár június 20–24-ig (hétfőtől péntekig). A naponta 8.30–16.30 óráig tartó időt sok-sok játékkal, daltanulással, zenehallgatással, barkácsolással, vidám vetélkedőkkel, túrázással, városismereti sétákkal, és természetesen olvasással és az olvasottak megbeszélésével töltik majd a résztvevők. Naponta meleg ebéd biztosított. A programban szerepel egy autóbuszos kirándulás is. A részvételi díj 7000 Ft, amely a jelentkezéskor fizetendő. Jelentkezni csak június 4-ig lehet! Február 1-jétől november 30-ig tart a KÖNYVTÁRI KUlTÚRKAPTÁR című pontgyűjtő játék. A játékban bárki részt vehet, aki a gyermekrészlegbe beiratkozik. Pontgyűjtő füzet is ott kérhető. A könyvtári tagságért, a rejtvényfejtésért 1–1 matrica jár, a kölcsönzésért heti 1 matrica kapható, és a rendezvényeken való részvétel 2 matricát ér. A tizenöt legszorgalmasabb gyűjtögető könyvet kap ajándékba a december 3-ai eredményhirdetésen. A február havi alsós rejtvény (Farsangi maszkabál) nyertese Bauer Viktória (Árpád-házi, 1.a), de további három tökéletes megfejtés is beérkezett. A felsősök totóját (Mit mond a szólás?) öten fejtették meg hibátlanul. A közülük kisorsolt győztesek Vető lilla (Árpád-házi ) és Tóth Cintia (Balog, 8.b). Akik hibátlanul dolgoztak, posztert választhatnak. Névsoruk a könyvtárban és a könyvtár honlapján (www.koszeg-konyvtar. hu) is olvasható. A jutalmak a gyermekrészlegben vehetők át. Március 16. után a gyermekrészlegben személyesen vehetők át az Unaloműző 4., és kijavított korábbi számai. Aki a Könyvtári kultúrkaptár játékban is részt vesz, egyúttal megkapja pontgyűjtő füzetébe a rejtvényfejtésért járó matricát is. A negyedik rejtvénylap megfejtési határideje április 16. A gyermekrészlegben a Hobbim gyümölcsei című kiállítás Csamáriné Stoltics Katalin munkáiból keddtől péntekig 13.00–17.00 óráig, szombaton 9.30–12.00 óráig látható. A Közhasznú Könyvtár Alapítvány kéri azokat, akik szívesen támogatnák a könyvtár információközvetítő szerepének fejlesztését, hogy adójuk 1%-át az alapítvány számára ajánlják fel. Adószám: 19245948-1-18. Rendezvény: március 30. (szerda) 10.00 óra: Baba-mama játszóház Április 4. (hétfő) 17.00 óra: Agykontroll-klub. Április 11. (hétfő) 14.30 óra: Hogyha zene szól… Rosta Géza költészet napi műsora megzenésített versekkel, 16.00 óra: Húsvétitojás-díszítés szülőkkel, nagyszülőkkel. A viaszos tojásírás technikáját továbbadja Ternyák Zoltánné. Az április 11-i programok A minőségi oktatás, az olvasási és a digitális
március 20.
március 21. március 24. március 25. Április 2. Április 7. Április 8-24. Április 11. Április 11. Április 12. Április 14. Április 15. Április 16. Április 17. Április 17. Április 22.
Határ menti barangolások... Szezonnyitó kerékpártúra. Indulás a Csónakázótól. 18.00 Gyertyafényes Kamarazenei BérletKlasszikus Gitár-est. Paulikovics Pál (Salzburg) hangversenye Bach, Moreno, Scarlatti, Tarrega és Telemann műveiből a Művelődési Központban (Brenner Közösségi Ház, Jurisics tér 15/b.). 18.00 Dr. Baranyai Marietta adjunktus előadása a cukorbetegségről a Művelődési Központban. 11.00 Munkaszolgálatos megemlékezés a 87-es főút melletti emlékhelyen. 8.00-16.30 óráig városi véradást szerveznek a Művelődési Központban. 19.00 Kőszegi Vonósok hangversenye a Jézus Szíve Templomban. 18.00 Treffpunkt Deutsch a Művelődési Központban. Kőszegi Művészeti Egyesület Tavaszi Tárlata a Művészetek Házában. A téma a VÍZ. Városi és városkörnyéki matematika verseny a Bersek József Ált. Iskolában. Költészet Napja Rosta Géza zenés műsorával a Chernel Kálmán Városi Könyvtárban. 10.00-13.30 Gyermekbérlet – Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány, a Mesebolt Bábszínház előadásában. Erdei ballagás – Madarak, fák napja. (JMG, Kőszegi hegység) Vas megyei és Nemzetközi Borverseny, Nemzetközi Borbemutató a Hotel Írottkőben. III. Szőlő és Klíma Konferencia az Európa Házban. Lombkoronasétány kerékpártúra Althodisba. Virágvasárnapi koncert a Concordia-Barátság Énekegyesülettel a Hotel Írottkőben. Gmeiner-túra az SOS Gyermekfaluval.
Tisztelt Lakosság! Értesítjük Önöket, hogy Kőszegen a Csőszház utcában vízvezeték és szennyvízcsatorna hálózat bővítése céljából az út lezárásra kerül a kivitelezési munkák időtartama alatt. A forgalom elterelése elengedhetetlen a közlekedők biztonsága érdekében. Az útlezárás érinti a Postásrét utca egy rövid szakaszát (a Hermina és a Csőszház utcát összekötő szakaszon), továbbá a Csőszház utca teljes szakaszát. Kezdés: 2011. március 17., 8 óra. Várható befejezés: 2011. április 7., 17 óra Kérjük megértésüket! Kőszegi Címerpajzs Kft.
Lakossági apróhirdetés elADÓ Kőszeg belvárosában egy 87 m2-es 3 szobás cserépkályhás ház, tetőtér beépítési lehetőséggel. Telefon: 06 30/593 7490
20
2011. MÁRCIUS 17.
kompetenciák fejlesztése és az életen át tartó tanulás hátterét biztosító XXI. századi könyvtári szolgáltatások megteremtése partnerségben, az esélyegyenlőség jegyében a ÷nyugati végek” könyvtáraiban” című TÁMOP-
3.2.4-08/1-2009-0028. sz. támogatást nyert pályázatból valósulnak meg. Kissné Rentkó Zsuzsanna
AUTÓMENTÉS Tel.: 94/365-237
éjjel-nappal hívható – autószervíz minden típusra
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Közvetlen kapcsolatunk van az olvasókkal, ezért szinte személyre szólóan tudunk könyveket ajánlani a látogatóinknak, mondta Lajos Tiborné, a városi könyvtár vezetője, amikor az intézmény népszerűségének titkáról faggattam. Csak egy a vendégkönyv bejegyzései közül: „Nagy öröm számomra a nap, amikor könyvtárba jövök. Ez a könyvtár különösen kedves a szívemnek, ezért is szeretnék a következő életemben KÖNYVTÁR lenni!” Az eredményességet alátámasztják a múlt évi adatok is. A legfontosabbak: A Chernel Kálmán Városi Könyvtár állománya 62 265 darabból áll, ebből 52 254 kölcsönözhető. A 2170 regisztrált használó közül 863 olvasó a múlt évben iratkozott be először. Egyebek mellett a helyben használt dokumentumok száma 148 412 db, a kölcsönzötteké 58 362 volt. A kőszegi könyvtár egyebekkel
is szolgál. Tavaly 51 alkalommal 2159-en vettek részt a különböző rendezvényeiken. Az intézmény kedvelt színtere a gyermekrészleg, ahol a bölcsődés korosztálytól a tinédzserekig tartalmasan tölthetik idejüket a gyerekek. Egyik népszerű programjuk a nyári olvasótábor, ahol két felnőtt irányításával változatos tevékenységekkel észrevétlenül, jó hangulatban valósággal röpül az idő. „Az elsőhöz, 2010-ben a szülők anyagi hozzájárulásán kívül a Szabadművelődési Alapítvány nyújtott még segítséget. Akkor Vas megyei Irodalmi emlékhelyeit is meglátogattuk. A másodikban a foglalkozásokat a TÁMOP pályázat támogatta” – mondta el Lajos Tiborné igazgatónő és Kissné Rentkó Zsuzsanna a gyermekrészleg vezetője. (Felvételünk a velemi vízimalomnál az olvasótábor résztvevőiről készült.) Tóthárpád
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
Élőben, millióknak Sokunk figyelme tapadt a képernyőre március 2-án, a Fonogram 2011 díjátadó műsorának közvetítésekor. Ami a kőszegiek számára a legfontosabb, a jelöltek között ott volt az Ocho Macho csapata is. Az év hazai felfedezettjeinek kiírt kategóriában indultak. A magyar közmédia rendszert is képviselő, Szabó László hirdette ki és adta át a legjobb albumért járó jutalmat. „A magyar zene él, virul, létezik” – mondta, az albumokat
bemutató kisfilm előtt. A kategória győztese a Holdviola nevű formáció lett, mégis nyugodtan mondhatjuk, hogy az Ocho Macho is győztesként vonult le a pódiumról, különösen azok után, hogy gálán élőben, a televízió nagy nyilvánossága előtt mutathatták meg zenéjüket. Az El Mundo Fantastico című albumuk a „world music” kategóriában aranylemez lett, és már készül az új CD is, az Online a világ. TáF
KU LT Ú R A
Több mint könyvtár
2011. MÁRCIUS 17.
21
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Balesetek a víztárózónál TKÁ Ö VRTÉ ÉSZNE Ü NE T E KT
A kiskutya után ugrott Március 5-én (szombaton) délután két óra után egy férfi és kislánya sétáltatta két kicsi kutyájukat. Az egyik hirtelen a víz irányába, majd pedig a jégre futott, ami beszakadt alatta. A kutya úszni kezdett, de egyre inkább a hideg víz alá merült, mert a jégdarabok gátolták a mozgásban. A patron álló férfi – látva a kedvencük vergődését – a nulla fokos vízbe gázolt a kiskulyáért. Néhány méter után elérte és megfogta a kutyát. Közben a válla megsérült, megrándult, de a férfi partra ért. Megérkezett a mentő. Amíg a sérült a mentőautóban feküdt, a két kiskutya ott futkosott a család autója mellett. Az autóra, és a kiskutyákra a tíz év körüli kislány vigyázott. A mentősök vártak még néhány percet, amíg megérkeztek a rendőrök, aztán ők gondoskodtak a visszamaradt család biztonságáról a feleség, az édesanya megérkezéséig. Az egyik őz életben maradt Március 6-án (vasárnap) délután, három óra után nagy volt a riada-
lom, és a dermesztő hideg ellenére több volt a sétáló a két tó mellett. Két őzgida pedig – talán – az ijedtségtől a víz, a jég irányába mene-
kült. Mindkettő küzdött az életéért a jég ellenében, de csak egy kis szakaszon tudtak tovább haladni. A kisebb tó befolyásánál küszködő állat nem tartott ki addig, amíg megérkeztek a kőszegi és a szombathelyi tűzoltók. A mentőegységek már csak a testét tudták partra húzni. Ezt megelőzően a jobb fizikumú állat átúszta a tavat, és partot ért a két tó között lévő úton. Az arrajárók miatt ismét megijedt, belefutott a nagyobb tóba, és újra megkezdődött a harca a jég ellen. Ide indultak autóval – a töltésen
igaz történetek Bogi és Ricsi Fiatalok táboroztak. Bogi nehezen lépkedett, és még nehezebben, amikor a hegyoldalról jöttek lefelé. Ricsi, a cigányfiú felajánlotta a lánynak, hogy a hátán leviszi. Így is történt. Bogi felült a hátára, és a fiú csak annyit mondott, hogy „Te vagy nekem, az ég világossága”. A lány pedig rövid gondolkodás után így válaszolt: „Te, pedig nekem a Föld sója vagy”. Óvatos lépésekkel a célba értek, ahonnét már Bogi is tudott lépkedni. Aznap este a „tehetségkutató versenyt” Bogi nyerte meg a szép énekhangjával. Boldogan vette át a díjat, és még boldogabb volt, amikor Ricsinek adta át a nyereményét, mert megköszönhette a fiú aznapi segítségét.
22
Baleset A párás reggelen Horvátzsidány felől Kőszeg felé haladt egy Suzuki
autó. Egy pillanat alatt az árokba futott, de szerencsésen, mert az autó sérülésén kívül a gépkocsit vezető asszonynak nem lett baja. Az arrajárók megálltak, és segítettek. Megérkeztek a rendőrök is, majd a mentőautó is kék lámpával. Horvátzsidány felől egy kicsi autó közeledett. A sofőr jól láthatta mindkét autó villogó lámpáját, de továbbhaladó szándékát nem adta fel. Jól irányzottan becsúszott a két megkülönböztetett jelzésű jármű közé. A mentőautó az árok széléig hajtott, majd araszolva elérte a megállási pontját. A kicsi kocsi pedig továbbhaladt. Óvodás rajza Régi történet, de nemrég újra felszínre került. Egy motoros Kőszeg belvárosában két gyermekével, babakocsival közlekedő anyukát ütött el. A kicsi gyermek kiesett a baba-
haladva – a mentést végző tűzoltók, de meg kellett állniuk a két tavat szétválasztó útnál. Innét gyalogosan vitték a mintegy négyszer másfél méteres – levegővel felfújt – mentőstéget, amit a vergődő gida közelébe érve vízre tettek. A három tűzoltó ezzel közeledett az állat irányába. A kezükben lévő csáklyával törték a jeget, és tolták magukat előre. Az őzike a jég és a stég közé került, majd kötéllel a nyakánál fogva a tűzoltó óvatosan ráhúzta a gumi felületre. Ekkor vált láthatóvá a nyakán lévő sérülés, ami hosszan véres volt, a szőr pedig lekopott. Ez alapján az ott lévő legalább harminc ember közül, a laikusok kicsi esélyt adtak neki a túlélésre. Az őzike legalább húsz percig úszott a jéghideg vízben. A hozzáértők a szakma szabá-
lyai szerint mentettek. A partra vitt, teljesen kimerült állatot Szombathelyre az állatkórházba szállították a kőszegi tűzoltók. A mentést, és az orvosi segítséget végig követte Dr. Markovics Tibor. Tőle tudjuk, hogy a kezelés, az antibiotikum hatására az őz gyorsan magához tért, és csak hárman tudták a szükséges kezeléshez lefogni. A szakember arra figyelmeztetett, hogy a mentett őz vadon élő állat, és rúgásokkal védekezik, amit hatalmas erővel többször meg is tett az állatkórházban. Az őz állapotjavulásának figyelembe vételével másnap úgy döntöttek, hogy szabadon engedik. Ezt megtették Szombathelyen, a repülőtér közelében, ott, ahol állatcsoporthoz tudott csatlakozni. KZ
kocsiból. A vészriasztásra érkeztek meg a mentősök. Szerencsés volt a baleset, így csak kórházi kontrollra vitték be a „családot” a mentősök. Néhány nap múlva az édesapa érkezett a balesetet is átélt nagyobb
testvérrel a mentőállomásra. Az óvodás egy rajzot adott át. Így köszönte meg, hogy megmentették az öccse életét. A rajzot azóta is őrzi a tulajdonosa. KZ
2011. MÁRCIUS 17.
Az oktatási intézmények jövőjéről Az alábbiakban egy rövid részletet közlünk Csonka Imréné, oktatási referens által készített tanulmányból. A jelentős szakmai munka teljes közlésére nem tudunk vállalkozni, ezért kérjük az érdeklődő olvasót, hogy tekintse meg a www.koszeg. hu honlapon található elemzést. A 2011/2012. tanévre elméletileg 103 fő beiskolázása várható. A tapasztalati adatok alapján, és a differenciált beiskolázást figyelembe véve ennek a létszámnak a 2/3-a várható beiskolázásra (kb. 70 fő). Ezt a létszámot növelheti az esetlegesen a kistérség más településekről érkezők, illetve az SNI és BTM-es tanulók, illetve az évfolyamot ismétlők száma. (Szülői kérésre, hiányzás miatt.) A beiskolázásra kerülő létszám megoszlik a két (vagy összevonás esetén egy) önkormányzati és az egyházi iskola között. A további évek születési számait figyelembe véve, sajnálatos módon reális az esély arra, hogy távlatilag nem biztosítható a négy osztály. Ezért – önkormányzati döntés alapján – valamelyik iskolában felmenő rendszerben egy osztály indítása a valószínűsíthető. A döntéshez – egy első osztály indítása –, mérlegelni szükséges az egyes intézmények pedagógiai programját, ellátott feladatait, az intézmények lehetőségeit, felszereltségét, és szükség szerint módosítani kell
a körzethatárokat, távlatilag pedig az érintett iskolánál az alapító okiratokban a felvehető maximális tanuló létszámot. (A körzethatárok módosítása mindenképpen aktuális: új utcák, gyermeklétszám arányainak változása.) A 2009-es és 2010-es születési számok sajnálatosan előrevetítik, hogy a Kőszegen indítandó évfolyamonkénti három osztály (a két kőszegi iskola akár közös igazgatás alatt, akár külön), még akkor is elegendő, ha a kőszegszerdahelyi felsősök is Kőszegre járnak iskolába. Mindenesetre az érintett önkormányzatok és Kőszeg együtt döntése szükséges bármilyen szerkezeti változtatás esetében. A felső tagozat kimenő megszüntetése esetén a jelenlegi felsős állományi létszámra Kőszegszerdahelyen nem lesz szükség, mert a feladatot a jelenlegi pedagóguslétszámmal el tudják látni. Az összevont csoportnak megfelelően az alsós pedagógus létszám is csökken folyamatosan. A létszámleépítéssel járó költségek miatt a megtakarítás csak késleltetve jelentkezne. Az adott években történő nyugdíjazás a létszámleépítéssel kapcsolatos problémákat csökkenthetné, ez azonban csak részben tervezhető. A tagiskola jelenleg 8 évfolyamon hét osztállyal működik. Sajnálatos módon, a gyermeklétszám itt is
csökkent, és rendkívül alacsonyak a születési számok. Amennyiben a szükséges finanszírozás meghaladja az önkormányzatok teherbíró képességét a legkíméletesebb és legkevesebb sérelemmel járó lehetőség, amely a 2011/2012-es tanévre meghozható, a következő: A jelenlegi alsós létszámok 1-2. 3-4. összevonást lehetővé tesz-
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
nek. Ez egy tanulócsoport megszűnését, ezzel együtt egy álláshely elvesztését jelentené. Lehetséges megtakarítás: 1 fő pedagógus álláshely ( 2.800.000 Ft / év ) A finanszírozási megállapodás szerint a normatíván felül szükséges részt a hegyaljai önkormányzatok biztosítják. Újabb csoportösszevonás csak akkor indokolt, ha az érintett önkormányzatok anyagi teherbíró képessége a többletfinanszírozást nem teszi lehetővé.
O KTAT Á S
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Ezt tudják a diákjaink Az országos kompetenciamérések során a 2007/2008. tanévtől kezdődően a 6. 8. és 10. évfolyamos tanulók gyakorlatilag teljes körében felmérték a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást. A mérésben alkalmazott feladatok nem a tudástartalom elsajátításának mértékét mérik, a felmérés nem az adott tanévi tananyag ismeretanyagának számonkérése, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok a közoktatásban elsajátított ismereteket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldásában. A szövegértés területén a különböző szövegekhez kapcsolódó kérdések jellemzően az információk visszakeresését, következtetések levonását, kapcsolatok felismerését, vagy
a szöveg részeinek vagy egészének értelmezését várják el a tanulóktól minden évben. A matematikai eszköztudás területén az alkalmazott feladatok valamilyen életszerű szituációban megjelenő probléma „matematizálását”, megoldását és a megoldás kommunikálását kérik a tanulóktól a számok tudományának különböző területeit érintve. A 2010-es mérés eredményei megjelentek a http://ohkir.gov.hu/ okmfit/ honlapon, ahol az egyes intézményekről, telephelyekről mindenki tájékozódhat. A programban részt vett tanulók, illetve szüleik a mérési kódok ismeretében az egyéni eredményeiket is nyomon követhetik. A kőszegi gimnáziumban a 10. évfolyamosok eredményei – mindkét mérési területen – a négy évfolyamos gimnáziumok országos átlaga felett van! A megyei gimnáziumok közül szövegértés tekintetében mindössze két szombathelyi, nagyhírű iskola tanulói nyújtottak jobb eredményt. Matematikából az említett két megyeszékhelyi gimnázium után még egy kisvárosi gimnázium eredményei jobbak a Jurisich gimnáziuménál. Külön említésre méltó, hogy a korábbi évek eredményeit tekintve a kőszegi gimnáziumban igen jelentős az úgynevezett hozzáadott érték! Ez azt jelenti, hogy az itt folyó munkának köszönhetően nemcsak a legkiválóbb eredményekkel érkező általános iskolások képesek szép eredményeket produkálni a kompetenciaméréseken és az érettségiken. KéV
23
Amerikai konyhás a fürdőszobája?
Díjkedvezményes akció!
Akciós OTP lakáshitel és lakáslízing Hűség kamatkedvezménnyel! Az akció időtartama: 2011. február 28. – április 30. A tájékoztatás nem teljes körű. Részletes feltételekért forduljon ügyintézőinkhez! További díjkedvezményes hitel és lízing ajánlatok, valamint részletes feltételek: mmm$ejfXWda$^kmmm$ejfbWaWib_p_d]$^kmmm$ejf`pX$^k &,'%(&%)&%-&),,,,,,&,*&),,,,, Reklámfilmek, további ajánlatok: www.nemduma.hu
otp ingatlanfedezetű hitelek és lakáslízing
2011. MÁRCIUS 17.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
A tél kilehelte lelkét Kifordult magából a világ március 8-án a kőszegi Fő téren. Jól mutatta ezt a Líbia Tours jelen lévő képviselőjének (Pócza Zoltán) farsangi, egy teljes napon át tartó ajánlata, amely „vakmerő” utakra invitált kihagyhatatlan farsangfarki akciókkal. Közülük talán a legkapósabbnak az „Anyós utaztatás” bizonyult, mely csak az oda utat garantálta, igaz, hogy azt repülővel. Az üzletek ezen a napon is tárt kapukkal, különleges ajánlatokkal várták a betérőket. A Kamilla Virágház virágárus kislánynak öltözött nagylányai; de Don Attello (Erdősi Attila) a sziciliai maffia kőszegi képviselője, a helyi keresztapa és kompániája (ERFO) is türelmesen várta a vásárlókat, persze nem a hétköznapokban megszokott módon. „Tekintve, hogy elég rosszul megy az üzlet mostanában, úgy döntöttünk, hogy mindenki csak a védelmi pénz befizetése ellenében hagyhatja el a boltot” – mondta viccesen. Hogy nyomatékot adjon, bemutatta a „családot”, melynek tagjai megfelelő fegyverzettel, baseball ütővel is felszerelkeztek. A társaság „adócsalás-tanácsadással is foglalkozott ezen a jeles napon, de hogy ne a pánik, hanem a jókedv uralkodjon, a gyerekeket cukorral, a felnőtteket finom forralt borral várta az üzlet mindenki által jól ismert „maffiafőnöke”. Komolyra fordítva a szót megemlítette azt is, hogy tapasztalata szerint a „hihetetlenül rossz gazdasági helyzet az emberek kedvét is szegi, mégiscsak szükség van az efféle rendezvényekre. Ilyen-
a vérengző zombik, a kéményseprők és a kis méhecskék csoportja. Ott sertepertéltek a városházi egerek, a natúrpark madarásza, Asterix a viking, és nem feledkezhetünk meg a tiroli jódlis favágókról (Balog iskola) sem, főként, mert külön műsorszámmal is készültek.
kor egy kis vidámságot is kínálunk” . Átkot – szerencsére – nem osztogatott, azonban egy körre szívesen elvitte seprűnyélen az arra vállalkozókat a Szemüvegdiszkont boszorkánya. Igaz, hogy jövőbelátó
FA R SA NG FA R KA
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Irsai Orsi is” – nyilatkozta a szinte felismerhetetlenné maszkírozott városi jegyző, Dr. Tóth László, aki aztán utalt arra is, hogy ez a lazítás napja, de aztán újra indul a komoly hivatali munka. „Úgy gondolom, hogy az emberi arcunkat nem kell feladni attól, hogy hivatali pozíciót töltünk be. Fel lehet ezt bátran vállalni” – mondta a pincemester (Huber László), amikor a hivatali tekintélyről kérdeztem. A délutáni karnevál a „Hidegsarki csapat” koporsóvonszolásával indult. A többiekkel egyetemben – a tavalyinál némiképp szerényebb létszámban – követte őket Bár a tél még megmeglibbentette hideg fátylát, a sorsát nem kerülhette el. A jeges évszakot jelképező koporsót eltemette a jelmezes menet. A tél lelkét kilehelte – egy fekete léggömb szállt az égre, jelképezve, hogy végre már át kell, hogy adja a helyét a tavasznak. Tóthárpád F.
okuláréja sem közelre, sem távolra nem segíti a tekintetet, műanyaglencsés portékája továbbra is kelendő. A városháza jeles képviselői is jelmezt öltöttek. A csoport magját a titkárság alkotta. A borkedvelőket reprezentáló „hivataliak” a helyi nedűk népszerűsítőjeként léptek színre. A férfiból nővé változott kompániában „itt van Kadarka Katica, a török származású Furmint Farah és
Az üzlet múltjához híven újból
minőségi
vetőmagok
Mindemellett: szezonális cikkek, kézműves csokoládé, dekorációs termékek, fonott- és faáruk, kerámiák, borvidék kincsei
Cím: 9730 Kőszeg, Árpád tér 14.
Nyitva tartás | kedd, szerda, csütörtök, péntek: 09:00-13:00; 14:00-18:00 | szombat: 09:00-14:00 | vasárnap, hétfő: ZÁRVA
25
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
A művészeti szemle eredményei M Ű VKÁ É SZ V ÉESZ T IÜSZ NEETM LE
Február 28-án az alsós, március 1-jén a felsős tanulók, március 2-án pedig a középiskolások mutatták be tudásukat a Jurisich gimnázium dísztermében. A tánc kategória versenyzői a Balog iskolában léptek színre március 3-án. Legjobban szerepeltek, és arany illetve kiemelt arany minősítést kaptak (a teljes eredménylista megtalálható a város honlapján): ARANY – Puhr Asztrid vers-próza, Tóth Huba Benedek hangszeres zene, Róth Boglárka hang-
szeres zene, Hütter Szilárda Lili vers-próza, Bór Anett vers-próza, Andrasek Hanna hangszeres zene, Csuka Ivett hangszeres zene, Turáni Ádám vers-próza, Wolf Angelika vers, Turáni Anett hangszeres zene, Csintekerintők ének, Gáti Nikolett ének, Nagygöncöl ének, Négy akkord ének-zene, Dance Jam (felső t.) Kezek rengetege, Tücsökzenekar hangszeres zene, Cserkuti Ádám vers-próza, Horváth Veronika, Marton Viktória és Koltai Bálint ének, Nagy Edit, Tóth Blanka, Szemecskó
Márk, Barki Gábor hangszeres zene. Dance Jam (alsó t.) Négyesben, Dance Jam (közép isk.) Érzelmek szárnyán, Halmosi Krisztián és Tarr Anna (felső t.) akrobatikus rock and roll, Kőszeg Város Ifjúsági Mazsorettcsoportja (közép isk.) Mamma Mia, Lajos Krisztina (közép isk.) Everybody, Hajnalcsillag Néptáncegyüttes (felső t.) Ki a legény? – Rábaközi táncok. KIEMELT ARANY – Stuller Ágoston hangszeres zene, Szafián Petra vers-próza, Tóth Huba Benedek
vers-próza, Borzaskaták ének, Munkácsi Ferenc hangszeres zene, Klemencsics Fanni vers-próza, Stuller Damján hangszeres zene, Szlávits Kitti vers-próza, Balázs Dániel hangszeres zene, D. Kovács Márton vers-próza, Tóth Flóra ének, Csuka Ivett (felső t.) Gracias, Horváth Anna Izabella hangszeres zene, Tánczos Róbert hangszeres zene, Kendik Dániel hangszeres zene, Lasancz Eszter ének, Marton Viktória ének, Pesthy Rebecca, Scheer Zóra ének-zene, Halmosi Milán és Kelemen Fanni (alsó t.) akrobatikus rock and roll, Dance Jam (felső t.) Lélegzet.
A matematika rabjai lukácsháza: – Február 25-én a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola tanulói birtokba vették a Művelődési Házat. Délelőtt a Művészeti Szemlén mutatták meg a diákok a tehetségüket. Sok szép verset, prózát, népdalt hallgathatott meg a zsűri és a közönség, illetve a te-
hetséges táncosok és színjátszók is bemutatták produkciójukat. A közel 50 műsorszám megtekintése után a zsűri döntését nagy izgalommal várták a diákok és szülők egyaránt. A helyezettek oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. Az első helyezettek: Novák Henrietta
Chernel Kálmán Városi Könyvtár kínálatából mellettem elférsz Grecsó Krisztián új regénye a Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpátmedencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól. meddig ér a rigófütty Kányádi Sándor, az erdélyi magyar irodalom egyik legjobbja, ezúttal állatokról, gyermekkori élményekről szóló meséivel varázsolja el a gyermekeket. A kötetet Csíkszentmihályi Berta szemet gyönyörködtető rajzai díszítik.
26
Kutyák és macskák A hatalomra vágyó exszuperügynök nemcsak örök ellenségeit, a kutyákat akarja megsemmisíteni, de macska bajtársaival is el akar bánni, hogy világuralomra törjön. Ezért a kutyáknak és a macskáknak össze kell fogniuk. A film csupa kaland, akció és nevetés, amelyen kutyául jól szórakozik az egész család.
(vers) – Tóth Kamilla (népdal) – Virág Barnabás (vers) – Molnár Anna (vers) – Wolf Angelika (próza). Néptánc szakkör: Novák Henrietta és Bolfán Bálint (egyéb). Kőszegen Tóth Kamilla, Novák Henrietta, Béry Sára, Szafián Petra, Virág Barnabás, Molnár Anna, Németh Rebeka, Wolf Angelika képviselték iskolát a városi művészeti szemlén. Ezen a rendezvényen Szafián Petra kiemelt arany, Wolf Angelika arany minősítést szerzett, de a többiek sem panaszkodhattak, hiszen mindenki ezüst minősítéssel térhetett haza. A FARsANG Pénteken délután a vidámságé volt a főszerep a farsangi bálon, mely a jelmezes felvonulással kezdődött. Több mint 100 tanuló öltött jelmezt, a zsűri nehezen tudott dönteni, hiszen nagyon sok ötletes pro-
dukciót láthatott. Volt itt kalapból elővarázsolt nyuszi, csigán utazó törpe, piknikasztal, madárijesztő, szélmalom, sok-sok hercegnő és mesefigura. A csoportos beöltözések is nagy sikert arattak. A 6. osztályosok a régi idők „tesióráiba” engedtek bepillantást, míg a 7. osztályosok a való világ villáját idézték meg. A legnagyobb tetszést a 8. osztályosok érték el, akik a matematika rabjainak öltöztek osztályfőnökük közreműködésével. A színes délutáni programon voltak tréfás ügyességi játékok, arcfestés, kézműves foglalkozás. Sok tombolatárgy került kisorsolásra. Megválasztották a farsang királyát és királynőjét is. Ezután az osztályok által összeállított kívánságlisták alapján táncolhattak a nebulók. Az estét egy fergeteges kareoke parti zárta. KéV
Lakossági apróhirdetés KŐSZeGeN az erdő utcában szép kilátással építési telek kedvező áron eladó. Csatornázott, villany, víz azonnal megoldható. Telefon: 06 30/939-2323
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
„Nőt köszönt most minden férfi, Kinek szíve, lelke belül érzi. Nekik, hozzájuk szól szavunk, Valakik csak általuk vagyunk. Boldogság, szerelem tőlük ered, Mi lenne nélkülük? Képzelni sem merem. Mennyit szenved, fárad mind értünk, Simogassa meg hát őket lágyan kezünk. Ne csak egy nap, de ma nagyon, Ezen a kedves, szép Nőnapon…”
Ezekkel a szavakkal hívta meg Bozsok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a bozsoki lányokat, asszonyokat, hogy a rohanó, munkával teli hétköznapokban egy picit álljanak meg, hadd köszöntsék fel Őket a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Az invitálásnak nagy örömükre sokan igent mondtak, és sokan jelentek meg a kultúrházban március 5-én délután. Darabos Béla polgármester köszöntő szavai után a képviselő urak gyertyatartóval köszöntötték a falu hölgyeit. Ezt követően Székely Bálint adott elő három darabot szintetizátoron, majd a Perenyei Férfikar színvonalas műsorral szórakoztatta a lányokat, asszonyokat, amely során megénekeltette a hölgykoszorút is. A műsor zárásaként a Csúzli Színjátszó Kör ifjú titánjai fergeteges balett és kánkán produkcióval kápráztatták el a közönséget. Ezután nem maradt más hátra, mint a szendvicsek és az eperkocka elfogyasztása.
lukácsháza: – Március 5-én a lányokat, az asszonyokat köszöntötte az önkormányzat a művelődési házban egy jól felépített, színvonalas műsorral. Először az általános iskola tanulói szórakoztatták verssel, dallal, tánccal a hölgyeket. Megható perceket szerzett a 8. osztályos Wolf Angelika Galgóczi Erzsébet „A vessző” című novellájával. A műsort színesítették a Galaxy Rock and Roll táncosai, akik lélegzetelállító akrobatikus produkciójukkal kápráztatták el a közönséget. A falu nyugdíjas aszszonyai kiemelkedőt alkottak, a jó összhangzású karénekükkel.
V I D É K – NŐ NA P
Nőnap Bozsokon Köszöntés után báloztak
Virág János polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy az ünnep kifejezi mindazt, amit a férfiak a nőkkel szemben éreznek: a szeretetet, a tiszteletet, a megbecsülést, és a gyengédséget. Majd az önkormányzat férfi képviselő tagjai virággal, és finom uzsonnával vendégelték meg a hölgyeket. Ezután Tímár János zenéjére báloztak a lányok és asszonyok. KéV
27
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Utazás 2011 – az alpannonia® ösvényein KÁ T UVRÉI SZ ÜT INE KAT
Eddigi legnagyobb standjával, 42 négyzetméteren mutatkozott be az Írottkő Natúrpark az Utazás 2011 Kiállításon, Budapesten a Hungexpo területén. A március 3-6. között megrendezett kiállítás fő témája az egészségturizmus, dísz-
ötletesebb standot, mely a határon átnyúló alpannonia® turistaút ösvényére varázsolta az érdeklődőket. A három oldalán nyitott kiállítótér háttere a Kőszegi-hegység 3x5 méteresre nagyított turistatérképe volt, melynek lezárását az
bejárhatta a látogató, aki a padlót takaró fenyőmulcsban kijelölt ösvényeken az útvonal piros és sárga jelzéseit követve indulhatott a stand felfedezésére. Útközben megcsodálhatta a fenyőből készült alpannonia® kapukat, egy cáki pince és a Hétforrás látványos makettjét (Gulyás Ernő és Gellén Ágnes munkái), a Szőlő Jövésnek Könyve másolatát, illetve a térség termékeit, a mézet, a kőszegi és bozsoki bort, és a velemi gesztenyét. Kőszeg kulturális programjaira a Kőszegi Várszínház reklámja és a Kőszegi Ostromnapok kiállított hadi felszerelései hívták fel a figyelmet. A természetet idéző stand üdítő jelenség volt a láthatóan jelentős anyagi ráfordítással készült mesterséges installációk között,
és joggal vívta ki a látogatók elismerését. A hömpölygő tömeg sok feladatot adott a Natúrpark munkatársainak, akik bőséges kiadvány kínálattal tájékoztatták az érdeklődőket. A szálláskatalógus és a rendezvénynaptár mellett újdonság volt a napokban elkészült „Bakancsot fel!” alpannonia® túraajánló leporelló, illetve az Ostromnapok és a Várszínház beköszöntő kiadványa. Nagy tetszést aratott az összehajtható Natúrpark programkocka, illetve az alpannonia® totót kitöltők részére átadott nyeremények: alpannonia® puzzle, natúrpark szállásutalványok, kőszegi borok, térképek, tollak. A standon elérhetők voltak térségünk szolgáltatóinak kiadványai is. KéV
Lakossági apróhirdetés vendége India és Győr volt. A Natúrpark csapata szerdán kelt útra, hogy felépítse a megszokottnál is
Írottkő-kilátó képe adta. A Vértes Ildikó által festett alpannonia® térkép útvonalát a gyakorlatban is
mINDeNFéle RéGISéGeT, hagyatékot, jelvényt, kitüntetést, régi könyvet, fateknőt stb. veszek. Határ előtti pavilonsor, BENCsIK ZOLTáN 06-70-3280-737
www.opticnet.hu
,GHMHOHFVHUpOQL
+R]]DEHW|U|WWyGLYDW~V]HPYHJpW PHUWUpJLV]HPYHJHPRVW
NHGYH]PpQ\W
MHOHQW~MV]HPYHJNHUHWHiUiEyO
AZ ÖN OPTICNET PARTNERE:
28
Kőszeg, Várkör 35-37. Jelentkezzen szemvizsgálatunkra: 94/362-412
*Az akció 2011. február 1. és március 31. között, vagy a készlet erejéig érvényes az üzletekben megjelölt szemüvegkeretekre, komplett szemüveg vásárlása esetén. Az akciós keretkollekció üzletenként eltérő lehet. A kép csak illusztráció!
6]HPYHJHPiUP~]HXPLGDUDE"
2011. MÁRCIUS 17.
Fókuszban a munkahelyteremtés Egy héten belül kétszer is gazdaságfejlesztési fórumra hívták térségünkben a vállalkozókat. Az Európai unió több mint 23 millió forintos támogatásával létrejött Kőszegi és Felső-Répcementi Foglalkoztatási Paktum gazdasági fóruma március 1-jén volt Kőszegen, míg 7-én Bükön gyűltek össze Csepreg és Bük térségének pályázatok iránt érdeklődő vállalkozói. Az érintett területek adottságainak megfelelően az Új Széchenyi Terv mellett Kőszegen a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, míg Bükön a Leader pályázataira fektettek nagyobb hangsúlyt. A szép számú érdeklődő részvételével megvalósult fórumok előadói ismertették az év folyamán folyamatosan megnyíló pályázati lehetőségeket, melyek a kormány célkitűzéseinek megfelelően minden eddiginél nagyobb, akár 50%os támogatási intenzitást biztosítanak a vállalkozások fejlesztéseihez. A telephely- és technológiafejlesz-
tési pályázati lehetőségek mellett természetesen kiemelt hangsúlyt kaptak a turisztikai fejlesztésekhez elérhető támogatások. A kőszegi fórumon az Új Széchenyi Terv pályázatairól előadást tartott Breznovits István a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója, Bükön pedig Rodler Tamás aVas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatóhelyettese nyújtott tájékoztatást a 2011. évi foglalkoztatást bővítő támogatásokról. Mindkét fórum jelentős teret szentelt a Foglalkoztatási Paktum előtt álló feladatoknak, így különösen a paktum működése nyomán megvalósítható projekteknek és a tervezett befektetői kiadványnak. Az előadások vetített vázlatai letölthetők a www.kfr.hu honlapról, ahogyan a fejlesztésekre javasolt ingatlanok bemutatásához kitöltendő formanyomtatvány is. A paktum munkatársai ezúton is kérik a Kőszeg és Vidéke olvasóit, hogy
amennyiben a térségben befektetésre, fejlesztésre szánt ingatlanok birtokában vannak, mihamarabb
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
jelezzék a
[email protected] e-mail címen, hiszen így lehetőségük lesz az ingatlan ingyenes bemutatására a két kistérség közös befektetői kiadványában! KéV
Mit jelent kőszeginek lenni? Kőszeginek lenni egy kitörölhetetlen, megmásíthatatlan, örök érzés számomra. Huszonnégy éve élek Sopronban, de ha megkérdezik, honnan jöttem, mindig büszkén mondom, kőszegi vagyok és Sopronban élek. Kőszeg a város, ami felnevelt. Az egykori Kossuth Zsuzsa Általános Iskolában kaptam meg tanítóimtól, tanáraimtól azt az alapot, aminek köszönhetően sikeresnek mondhatom magam a jelenlegi szakmámban. Csodálatos emlékeim vannak a Jurisich Miklós Gimnáziumban eltöltött éveimről is. A tanulás szeretetét, a reáltárgyak iránti vonzódásom is nekik köszönhetem. Az
érettségi után tanulmányaim elszólítottak a városból, és az egykori alma materem lett munkahelyem, marketinget oktatok és marketing tanácsadóként tevékenykedem. Fantasztikus, hogy Kőszegen az emberek mennyire bíznak egymásban és az idelátogatókban is, ezt példázza a becsületkassza rendszer. Ezt a mentalitást hoztam magammal és őrzöm, igyekszem továbbadni tanárként és szülőként. A nyitottságot és egymás megbecsülését, szeretetét, amit Családomtól és a szülővárosomban élőktől tanultam. Pakainé dr. Kováts Judit NYme docense
PO STA LÁ DA
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
www.t-mobile.hu
Anyakönyvi hírek sZÜLETÉsEK Bozsok: Gáspár Szabolcs és Udvardi Eszter lánya Kata. Kőszeg: Halper Ferenc és Albert Zsuzsanna lánya Hanna – Kökényesi Péter és Horváth Mónika fia Bálint Péter – Kiss Balázs és Giber Andrea lánya Lilien – Kondics Botond és Fribert Judit lánya Flóra. Kőszegdoroszló: Pongrácz László és Lantos Szilvia fia Dominik. lukácsháza: Pungor László és Csizmazia Enikő ikergyermekei Máté József és Márk. Nemescsó: Schrott Károly és Mersich Klára fia Flórián. Velem: Frank István és Horváth Krisztina lánya Bianka. HáZAssáG Weltler Anita – Szupper Szilárd Antal. HALáLOZás Schwartz Lászlóné szül: Horváth Angella, Sinka Erzsébet, Kovács Ferencné szül: Pintér Etel, Király Alajosné szül: Boácz Mária Magdolna.
MédiaMánia L díjcsomaggal
0 Ft
D]HOĩIL]HWpVUHpVDGtMFVRPDJUDYiOODOW pYHVKĽVpJQ\LODWNR]DWWDO
Hozz ki többet az okostelefonodból! 70RELOHDSLDFYH]HWĩPRELOLQWHUQHWV]ROJiOWDWy %L]RQ\RVDONDOPD]iVRNKDV]QiODWiKR]V]RIWYHUOLFHQFYiViUOiVDV]NVpJHVYDODPLQWOHW|OWpVNpVKDV]QiODWXNDGDWIRUJDOPD]iVVDOMiU
PRS2193
Előző számunkban adtunk hírt arról a nemes szándékról, miszerint Huber László minden 90 évesnél idősebb kőszegi lakost személyesen is felköszönt. A felmérés során kiderült, hogy örvendetesen, szép számmal vannak ilyenek. Ezentúl minden idős polgárunkat üdvözlőkártyával köszönti városunk első embere. A 90, 95, 100 vagy annál idősebb személyek esetében személyes köszöntéssel tiszteleg majd Huber Czepek Gyuláné sz.: Kovács Margit Angéla (1920.02.19.) László a szépkorúak előtt.
Nokia C7-00 ~MHOĩIL]HWpVVHO
$SLDFYH]HWĩSR]tFLyWD1HP]HWL0pGLDpV+tUN|]OpVL+DWyViJPDJ\DURUV]iJLHOĩIL]HWĩLV]iPRNRQDODSXOy|VV]HVIHOPpUpVHKLWHOHVtWLMDQXiULJEH]iUyODJ$NpV]OpNDMiQODWPiUFLXVMpWĩO YLVV]DYRQiVLJYDJ\DNpV]OHWHUHMpLJpUYpQ\HV0RELOHOĩOHJEHIL]HWpVHV]NVpJHVOHKHW$NpV]OpNDNFLyEDQHJ\HOĩIL]HWĩDNHGYH]PpQ\WOHJIHOMHEEHJ\DONDORPPDOYHKHWLLJpQ\EHPD[LPXPHJ\ NpV]OpNHUHMpLJ7RYiEELIHOWpWHOHND73RQWRNEDQ3DUWQHU]OHWHLQNEHQDZZZWPRELOHKXZHEROGDORQpVJ\IpOV]ROJiODWXQNRQpUKHWĩNHO
COMKIT BT.
9730 Kőszeg, Kossuth Lajos utca 6. Tel: +36/30-937-1346
29
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
2011. MÁRCIUS 17.
Kosárlabda: Győzelemmel a felsőházban
SPO RT
Az utolsó fordulóra maradt a döntés: bejut a csoport legjobb 4 csapata közé a Kőszegi SK és a legjobb nyolc között kezdi a play off-ott, vagy marad az alsóház, meglehetősen érdektelen mérkőzésekkel. A tabellán a KSK-val azonos győzelem-vereség mutatójú Vasvári KSK és a szombathelyi Rács SE egymással meccselve zárta az alapszakaszt. Így pontszámban csak egyikük tarthatta a lépést, de az egymás elleni mutatóban mindkét gárdánál jobbak voltak a kőszegiek. Egyszerű volt a képlet. Ha győz a KSK, megvan a remélt negyedik hely, vereségnél biztos a búcsú. A kezdő ötösből Szakos András betegség, Nyilicska Csaba munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott. A rövid kispad miatt kettőzött akarással és a felesleges faultokat elkerülendő, fokozott figyelemmel kellett pályára lépni. Az első két negyed kiegyenlített játékot hozott. A kőszegieknek a harmadik negyedben sikerült elhúzniuk. Tizenhét pontos vezetésnél (31:48) azt hihették zsebben a meccs, de a bükiek másképp gondolták. 12:0-s rohammal újra látótávolba értek. Újabb 12:2-vel megint 10 fölött volt a különbség, de még mindig nem volt vége.Triplákkal négyre jött fel a fürdőváros csapata, de hiába. Az utolsó két perc a KSK-é volt. A rájátszást a Kőszeg az „A”csoport győztesével a BC Oladdal kezdi.A két nyert mérkőzésig tartó párharc győztese a legjobb négy közé kerül, a vesztes az 5-8. helyért folytatja.. Jegyzőkönyv: Büki TK- Kőszegi SK 59:65 (11:13, 13:15, 15:23, 20:14). A csapat tagjai: (zárójelben a játékos alapszakaszban játszott mérkőzéseinek száma és a dobott pontok.) Barabás Krisztián (12/214), Szendrő Imre (12/125), Horváth Roland (13/119), Nyilicska Csaba 9/81, Lintner Balázs (11/55), Szabó Ferenc (13/38), Szakos András (12/34), Nemes Gábor (8/26), Boda Károly (7/19), Simon Balázs (6/18), Zsigmond Balázs (10/14).
Teke: Végveszély vagy megmenekülés?
A negyedik fordulóban sem lélegezhettek fel a kőszegi tekecsapatért aggódó szurkolók. Igaz az egyre jobban hiányzó pontokat nem elsősorban a pillanatnyi dobogó harmadik fokán álló Gellénháza ellen kell várni, de a kiesés szelétől meglegyintve minden pontvesztés növeli a bizonytalanságot. A Néró TC ellen négypontos mérkőzés következett. Hazai pályán végre megszületett az első tavaszi győzelem, amivel kétpontos előnyre sikerült szert tenni az utolsó előtti helyen maradó ellenféllel szenben. A folytatás majd megmutatja, hogy a közepes teljesítménnyel, de meggyőző különbséggel kiharcolt siker a „feltámadást” jelenti-e, vagy csak pillanatnyi lélegzetvételhez jutást. Március elején három nap alatt kétszer is pályára lépett a kőszegi csapat. 3-án az utolsó fordulóból előre hozott mérkőzésen Zalakarost sikerült kétvállra fektetnie. Lovásziban sem kellett volna csodát tenni, de elég volt két gyenge pálya, 370-nél nem több fával és már el is dőlt a meccs a hazaiak javára. Az előre hozott mérkőzéssel ugyan a 11. helyre lepett a Kőszeg, de a 19. fordulóban a Néró és a Felsőmarác is nyert, így visszaált a korábbi szoros állás. Az előrehozott győzelem természetesen jól jött, de az időpontváltoztatás még okozhat problémát. A záró fordulóban a riválisoknak csak a saját eredményükre kell figyelniük, hiszen a KSK már nem szaporíthatja pontjait. Reméljük, az utolsó fordulóig sikerül kiharcolni a bennmaradást. és nem kell számolgatni majd. Jegyzőkönyv: Olajmunkás SE Gellénháza-Kőszegi SK 6:2 (8:4, 2454:2389), Kőszegi SK-Néró TC Nárai 8:0 (9,5:2,5, 2376:2267), Kőszegi SK-Zalakaros és Térsége SE 6:2 (8:4, 2432:2327), Lovászi Bányász SE-Kőszegi SK 6:2 (7:5, 2398:2318).
A Kőszegi SK tekézői közül Kozmor László és Sárközi Lajos indult a megyei szenior bajnokságon. Kozmor 437 fával 18. Sárközi 425-tel 20. helyen végzett.
30
Megtisztelte látogatásával a kőszegi birkózók edzését Dr. Hegedüs Csaba a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, aki a szombathelyi Golden Grand Prix versenyen tartózkodott megyénkben.
Labdarúgás: Vereség a rajton
Nem sikerült a bemutatkozása Neudl Gábornak a Kőszegi SK kispadján. Csapata a középmezőnyhöz tartozó Csornán próbálta megkezdeni a felzárkózást. Mezőnyben egyenrangú csapatok küzdöttek a pályán. A Kőszeg sajnos kihagyta a ziccerét. A kapu előtt masszívabban, magabiztosabban játszó házigazdák a 75. percben betaláltak, s a 90. percben biztossá tették a győzelmüket. Kísért az őszi szezon, mely hasonlóan kezdődött. Jó játék pontok nélkül. Reméljük a tavasznak más lesz a forgatókönyve. Kitart a hit és a pontok is gyorsabban szaporodnak. Jegyzőkönyv: Csornai SE-Kőszegi SK 2:0 (0:0).
Síugró szezonvég
Tornatermi edzésekkel kezdték a felkészülést a síugrók. A novemberi hó örömére téliesítették a sáncot. A hó, ahogy jött, el is ment, korlátok közé szorítva ezzel az edzéslehetőségeket. Sajnos a versenyeket is jelentősen zavarta a kedvezőtlen időjárás, eső, erős szél. A rossz hangulatot fokozta, hogy a szezon közepén Molnár Flórián, Steiermark többszörös bajnoka súlyosan megsérült. Fel kellett adnia a sorozatot. Remélhetően nyártól újra lécet csatolhat a fiatal versenyző. Gyermek I. korcsoportban a sérülésig elért eredmények alapján a 10. helyen végzett. Gyermek II. korcsoportban Reymeyer Tamás egyenletes teljesítménnyel a dobogó harmadik fokára állhatott a 29 fős mezőnyben. Ugyanebben a korcsoportban Molnár Kristóf 9., Francsics Erik 12., Hajszán Bálint 15. lett. Serdülő I-ben 9. Horváth Péter, 13. Kelemen Péter. A junior és felnőtt ugrók a FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) versenyein indultak, de az erős nemzetközi mezőnyben nem tudtak jelentősebb helyezéseket elérni. A junior VB-on volt kőszegi induló: Pungor István és Szilágyi Ákos képviselte hazánkat Észtországban. Nagy elismerés a MOB részéről, hogy Szilágyi Ákos részt vehetett az EYOWF elnevezésű, európai fiataloknak rendezett olimpiai játékokon. A versenyt Liberecben (Cseh Köztársaság) rendezték. Bíztató edzéseredmények után a versenyen a lámpaláz hatására elmaradt a remélt eredménytől, de a MOB képviselői elismerték tehetségét és alkalmasnak tartják, hogy megállja helyét a nemzetközi mezőnyben. A veterán ugróknak egy fontos versenyük még hátra van, majd a szakosztály, rövid pihenő után, megkezdi felkészülését a nyári versenyekre. Az edzésekre 5-10 éves fiatalok jelentkezését várják. (Információ: www.siugraskoszeg.hu)
Boksz-hírek
Tóth József, vendégsportolóként egyhangú pontozásos győzelemmel segítette a debreceni csapatot a döntőbe jutáshoz a Boxing One sorozat aradi elődöntőjében. Sikerének értékét növeli, hogy a megszokott 69 kg helyett 75-ben bokszolt. Hámori Ádám, és Horváth Roland bekerült a Magyar Ökölvívó Szövetség junior kiválasztó programjába. A több fordulóból álló megméretés során a szövetségi edzők nem csak a mérkőzések eredményét pontozzák, hanem az erőnlétet, technikát, taktikát is. A program legjobbjai képviselhetik Magyarországot a júniusi keszthelyi Európa Bajnokságon és a júliusi kazahsztáni VB-n. A kőszegi jelöltek eredményesen szerepeltek az első próbatételen. Wurst Nikolett és Pesti Beatrixot meghívták a korosztályos válogatott összetartására, ahol az április végén kezdődő törökországi korosztályos VB-re válogatnak. 8 fővel meghívásos versenyen vett részt február 19-én Allpbachban (Ausztria-Tirol) a Fitt-Boksz SE. Al Hersh Mátyás és Tóth József nyert, Kaszás Tibor és Szárnyas Alex döntetlent játszott, Horváth Roland, Hódosi Zsolt, Giczi Tibor és Nagy Péter kikapott. Az eredményekről Varsányi Áron edző tájékoztatta lapunkat, aki ezúton is megköszöni a januári jótékonysági gála támogatóinak a segítségét.
Diáksport Alpesi sí ezüstérem
Az öt jogosultságot szerző versenyzőből hárman vettek részt St. Lambrechtben (Ausztria) az alpesi sí diákolimpia országos döntőjén. Valamenynyien az egyesületen kívüli kategóriában indultak. A gimnazista Dérfai Vivien az elmúlt években szerzett bronz és ezüst után nem titkoltan az aranyéremért utazott. Hiába síelt jól a 175 méter szintkülönbségű pályán, egy „profiból” idén meglepetésre „amatőrré” váló Heves megyei lány megelőzte. Reméljük, jövőre meglesz az áhított aranyérem. Eredmények: I. korcsoport lány 14. Barki Dária/ Bük 1:16,75, III. kcs. lány 9. Wurst Alexa/Bersek 1:03,22, VI. kcs. lány 2. Dérfai Vivien/Jurisich 1:45, 58 (53,60 és 51,98).
Úszás sikerek
Varjasi Péter (Bersek iskola) két számban is győzött a megyei úszó diákolimpián. Korcsoportjában még együtt indultak az igazolt versenyzők és az amatőrök. A Bersek két váltóban is bajnok lett. Érmeket és értékes helyezéseket is gyűjtött. A Balog iskolából Német Bálint jutott legmesszebb. Az igazoltak között 100 méter pillangón bronzérmet szerzett. A középiskolásoknál a Jurisich gimnáziumnak három bronzérem jutott. Babócsi Orsolya a „profik” között lett 3. 100 m mellen. Milos Dalma (képünkön) az amatőröknél kétszer állhatott a dobogóra. eredmények: általános iskola: „B” kategória (nem igazolt versenyzők) 1. helyezés Bersek iskola fiú 3. kcs. 4x50 gyors váltó 2:57,4, Bersek iskola leány 3. kcs. 4x50 gyors váltó 2:42,8. 2. helyezés Róka Márió/BE 4. kcs 100 gyors 1:17,4, Csánits Gréta/BE 3. kcs. 100 gyors 1:24,8, Kónyi Dalma/ BE 3. kcs. 50 mell 53,92, Bersek iskola leány 4. kcs. 4x50 gyors váltó 2:55,43. 3. helyezés Kónyi Dalma/BA 3. kcs. 100 gyors 1:26,6, Bersek iskola fiú 4. kcs. 4x50 gyors váltó 2:34,4, „A” kategória (igazoltak) 3. helyezés Németh Bálint/BA 3. kcs. 100 pillangó 1:18,54. Összevont kategória 1. helyezés Varjasi Péter/BE 2. kcs 50 gyors 29,73 és 50 mell 39,44. középiskola „B” kategória (nem igazolt versenyzők) 3. helyezés Milos Dalma/JMG 100 mell 1:55,49 és 100 gyors 1:21,77. „A” kategória (igazoltak) 3. helyezés Babócsi Orsolya/ JMG 100 mell 1:40,05.
2011. MÁRCIUS 17.
Amatőr-röplabda döntő
Triplázott a Jurisich gimnázium röplabda csapata az amatőr (nem igazolt) diákolimpia megyei döntőjén. A megyei tornán az Oroszyné Terplán Gabriella által felkészített csapat 2009. és 2010. után idén sem talált legyőzőre. Játszmát is csak helyi riválisa az Evangélikus szakközépiskola tudott elvenni tőlük. A kőszegi iskolák eredményei: Jurisich–Evangélikus 2:1 (63:46 /25:13, 23:25, 15:7), Jurisich-Szentgyörgyi 2:0 (50:21/ 25:8, 25:13), Jurisich-Kereskedelmi 2:0 (50:31/25:19, 25:12), Evangélikus-Kereskedelmi 2:0 (50:36/25:22, 25:14), Evangélikus-Szentgyörgyi: 2:1 (60:46/20:25, 25:12, 18:4).
Terematlétika
A városi terematlétikai bajnokságon a kőszegi iskolák felmérhették, kik a legjobbjaik, kiválaszthatták, hogy a több számban is tehetségeseket melyik versenyszámban érdemes versenyeztetni. Az iskolák éltek is a lehetőséggel, 415 nevezést regisztráltak, igaz volt felsős, aki minden számban elindult. A balogos Savanyó Ádám ötből négyszer győzött is, csak sprintben szorult a második helyre. Klemencsics Fanni/BE, Buza Nikolett/BA, Kiricsi Berill/BA,Vörös Máté/BE, és Orbán Dániel/ BA dupláztak. Az I. II. és IV. korcsoport versenyeit a Balog iskolában rendezték, a III. korcsoportnak az Árpád-házi iskola adott otthont. Győztesek: (versenyszámonként, nemenként korcsoport szerint növekvő sorrendben) sprint: Hanák Rebeka/BA, Klemencsics Fanni/BE, Hábeller Réka/ ÁH, Szombathelyi Nikolett/BE, Horváth Zsolt/BA, Vörös Máté/BE, Réti Milán/BA, Orbán Dániel/BA; többkörös futás: Pausz Réka/BE (3 kör) 1:01,1, Klemencsics Fanni/BE (4 kör) 1:20,1, Maszlov Rebeka/BA (Árpád-háziban 8 kör) 1:51,5, Pálfi Nikolett/BA (6 kör) 1:56,2, Prán Adrián/BA (4 kör) 1:19,9, Vörös Máté/BE (5 kör) 1:36,4, Savanyó Ádám/BA (ÁH 8 kör) 1:37,9, Orbán Dániel/ BA (6 kör) 1:45,6; ötösugrás: Buza Nikoletta/BA 10,60, Kiricsi Berill/BA 11,66, Savanyó Ádám/ BA 11,70, Csizmazia Péter/BA 12,34; tömöttlabda-lökés: Horváth Anikó/BE (2 kg) 8,02, Sárközi Rebeka/BA (3 kg) 8,49, Savanyó Ádám/BA (3 kg) 9,91, Pukler Adrián/ÁH (4 kg) 9,31; magasugrás: Buza Nikoletta/BA 120, Kiricsi Berill/BA 138, Savanyó Ádám/BA 135, Kiss Erik/ÁH 135.
KŐSZEG ÉS VIDÉKE
A körzeti bajnokságon a legjobb kőszegieken kívül, a bükiek, csepregiek és gyöngyösfalusiak is versenybe szálltak, sőt egy-egy számban a bajnoki aranyérmet is kiharcolták. A II. korcsoportban Vörös Máté/BA ezúttal is egyeduralkodó volt. Buza Nikoletta is megismételte duplázását. Egy versenyző ezúttal két számban nevezhetett, így Savanyó Ádámnak is meg kellett elégednie két győzelemmel. A legtöbb aranyat a Balog iskola gyűjtötte, 15-öt. A Berseknek 8, az Árpádházi-nak és Csepregnek 2-2, Büknek 1 jutott.
SPO RT
X X I V. É V F O LYA M , 3 . S Z Á M
Győztesek: (versenyszámonként, nemenként korcsoport szerint növekvő sorrendben) sprint: Spandraft Liza/ÁH, Klemencsics Fanni/BE, Honvéd Bernadett/BA, Szombathelyi Nikolett/BE, Réti Marcell/BA, Vörös Máté/BA, Réti Milán/BA, Varga Kristóf/CS; többkörös futás: Paár Laura (3 kör) 1:00,4, Csizmazia Adél/BEHZS (4 kör) 1:16,9, Maszlov Rebeka/BA (6 kör) 2:02,9, Pálfi Nikolett/BA (6 kör) 1:54,8, Bella Alex/BA (4 kör) 1:19,6, Vörös Máté/BE (5 kör) 1:31,8, Jagodics Dennis/BA (6 kör) 1:47,8, Orbán Dániel/BA (6 kör) 1:44,4; ötösugrás: Buza Nikoletta/BA 10,19, Sárközi Rebeka/BA 11,13, Savanyó Ádám/BA 11,56, Csóka Márton/BÜ 11,93; tömöttlabdalökés: Horváth Anikó/BE (2 kg) 8,38, Mester Hajnalka/CS (3 kg) 9,45, Kiricsi Milán/BE (3 kg) 8,32, Berzsenyi Miklós/BA (4 kg) 10,29; magasugrás: Buza Nikoletta/BA 120, Lantos Cintia/BA 120, Savanyó Ádám/BA 147, Kiss Erik/ÁH 135.
Karate
Bőséges volt a Karate Do Club kőszegi csoportjának termése a Szombathelyen az Aréna Savariában rendezett 11, Sakura kupán. Varjú Gyula mester tanítványai négy első (közte két formációs csapat) első helyezés mellett hat-hat másodikat és harmadikat értek el.
Jó tanuló, jó sportoló
Vas megye „Jó tanuló, jó sportolója” lett Bartalos Donát és Bartalos Dávid. Mindketten a Jurisich gimnázium tanulói, de Dávid még a Balog iskola diákjaként érte el a címre jogosító eredményeit. Edzőik: Lengyák György és Friedmanszkiné Mohácsi Éva. A két fiú most, a téli fedettpályás magyar bajnokságon is jól szerepelt. Donát a juniorok között bronzérmes lett 60 méteres gátfutásban (8,48 mp) és a 7. helyezett Haladás 4x200 méteres váltójának is tagja volt. Dávid ifjúsági hármasugrásban lett 5. (13,07 m).
Dobogósok: Horváth Levente gyerek I. kcs. kata (forma) 2. kumite (küzdelem) 1., Moldvai Bálint gy/II. kumite 2., Pikl Emma gy/III. kata 3. kumite 1., Agg Patrik gy/III. kata 3. kumite: 3., Dezamits Vivien gy/III. kata 3. kumite 2., Kovács Luca ifjúsági kata 2., Hudák Sarolta ifjúsági kata 3., Nagy Edit kadett kata: 2., Nagy Fanny junior és U21 kata 3. és 2. Csapat katában mindkét csapat arany érmet szerzett: (A csapatok: Horváth Levente, Moldvai Bálint, Agg Patrik illetve Nagy Fanny, Nagy Edit, Langmayer Anikó (Szhely).
-haniti
31