XXII. Sár fehér Sárfehér Napok szeptember 23-24-25.
Megjelenik havonta
Önkormányzati lap
www.izsak.hu
XV. évfolyam 6. szám
2005. június 17.
Mihala Ferenc kitüntetése A Magyar Mérnöki Kamara a múlt hónap végén, az “Örökös Mérnöki Kamarai Tag” címet adományozta városunk szülöttének, díszpolgárának, Mihala Ferenc címzetes egyetemi docensnek. Gazdag és eredményes életút áll Mihala Ferenc mögött. Egyetemi oktatóként, fejlesztõmérnökként maradandó életmûvet alkotott, igaz hazafiként, az ’56-os forradalmi események egyik miskolci vezetõje volt. Ezért 1957-ben 15 évi börtönre ítélték, majd 1963-ban ENSZ amnesztiával szabadult. A börtönévek alatt is képezte magát, s szabadulása után elõbb Kiskunfélegyházán, majd Tiszakécskén dolgozott fejlesztõként. Számos találmánya, fejlesztése született a több évtizedes pálya során. Fõ szakmai iránya a hegesztéstechnika volt, s az itt elért eredményei alapján a gépész szakma mindmáig a hegesztés elsõszámú szakértõjének tekinti. Mihala Ferenc szakmai munkásságát, emberi helytállását eddig 17 kitüntetéssel ismerték el, a Mérnöki Kamara díja a tizennyolcadik. Tavaly szeptemberben kapta meg az Izsák Díszpolgára címet, majd nem sokkal késõbb, Mádl Ferenc köztársasági elnöktõl vehette át ’56-os helytállásáért, a Hazáért Emlékkeresztet. Az Örökös Mérnöki Kamarai Tag cím átvétele kapcsán Mihala Ferenc egyebek mellett így fogalmazott. - Nagyon nehéz egy ilyen rendkívüli társadalmi, közösségi megtiszteltetés alkalmával a köszönet megfelelõ szavait megtalálni. Röpke háromnegyedév alatt má-
Új búzafaj Izsákról
A Magyar Mérnöki Kamara elismerését Rónay István elnök nyújtotta át Mihala Ferencnek, a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara tisztújító közgyûlésén
sodszor kapok egy-egy közösségtõl -melynek évtizedek óta tagja vagyok- emberileg, szakmailag ennyire megtisztelõ kitüntetést. Elõször szülõvárosom közösségétõl és most egy értékteremtõ értelmiség, a mérnökök közösségétõl. Önkéntelenül felmerült bennem a kérdés, hogy mivel szolgáltam rá a közösségek ilyen mértékû elismerésére? S ekkor a szolgálat fogalma juttatott eszembe egy régi emlékemet. Drága jó nagyapám két alkalommal is -az érettségi, majd a gépészmérnöki diploma után- a következõ mondattal bocsátott a nagybetûs életbe; “Fiacskám úgy élj, hogy mindenki szeressen!” Munkás életemben igyekeztem e szerint a tanács szerint dolgozni. Voltak, akik azt mondták, nem lehet úgy élni, hogy min-
denki szeressen e sokérdekû világban. Ezen az aggályon eltöprengve jöttem rá a nagyapai tanács igazi bölcsességére; Nagyapám nem a közösségeknek tanácsolta, hogy szeressenek engem, hanem nekem ajánlotta, éljek úgy, hogy senkinek se legyen oka arra, hogy ne szeressen. Így pedig már lehet élni, mégpedig a közösségek önzetlen szolgálatával. Így élt, s szolgálta a helyi közösséget nagyapám és az apám is. Visszatekintve öt évtizednél hosszabb munkáséletemre, elmondhatom, én is mindig a közösségek szolgálatára törekedtem úgy az egyetemi, fõiskolai katedrán, mint a fejlesztõ-kutató munkámban, a termelésirányításban vagy a munkatársaim szakmai tudásának fejlesztése során. -tetézi-
Példás szövetkezeti életút Január 1-jével nyugdíjba vonult Gyallai László, az Izsáki Áfész fõkönyvelõje, akinek elsõ és egyetlen munkahelye a helyi szövetkezet volt. Közel félszázadon át dolgozott -ahogy gyakran nevezte- a cégnél. 1961-ben érettségizett a Kecskeméti Közgazdasági Technikum szövetkezeti szakán, s még ebben az esztendõben munkába is állt az akkori izsáki Földmûves Szövetkezetben. Dolgozott a kereskedelmi osztályon, majd csoportvezetõként a pénzügyi osztályon. 1975-tõl nyugdíjazásáig, a szövetkezet fõkönyvelõje volt. 1978-80-ig megbízott elnökként irányította a munkát. Szakmai tudására a Meszöv és az Alföld Áruház felügyelõ bizottságaiban, valamint a városi önkormányzat pénzügyi bizottságában is számítottak. Folytatás a 2. oldalon.
Ára: 80 Ft
Az elismerést dr. Varga László a Meszöv titkára nyújtotta át
Varga Frigyes izsáki agrármérnök jó másfél évtizede figyelt fel az általános felmelegedés és a hazánkban termesztett búzafajták közötti összefüggésekre. Megfigyelte, hogy a megváltozott klíma miatt a közforgalomban lévõ 8-10 búzafajta megtermelése egyre nagyobb gondot okoz. A termelési költségek folyamatosan nõnek, a minõségi mutatók viszont éppen ezekkel ellentétesen, csökkennek. Míg az Egyesült Államokban a hektáronkénti 3 tonnás átlaggal termelt, 15-16 százalékos fehérjetartalmú búza igen jól jövedelmez, addig nálunk, a szintén jónak mondható 13-14 százalékos fehérjével, s a hektáronkénti 4.5 tonnás átlaggal is alig hoz jövedelmet, a nagy termelési költségek miatt. A Nyugat-Európai országok búzatermelése még rosszabb képet mutat, hiszen az ottani búzák fehérjeátlaga csak 10-12 százaléknyi, ami még takarmánynak is kevés. E problémák ellenére az Európai Unió mind a mai napig nem találta meg az USA-ból érkezõ búzával szembeni alternatívát. A kedvezõtlen helyzetbõl való kivezetõ utat, Varga Frigyes szerint, egy új, jobb beltartalmú, olcsóbban megtermelhetõ búzafaj jelenthetné. Õ ennek megtalálására tette fel az életét, s immár tizedik esztendeje nemesít, szelektál, s egyre jelentõsebb eredményeket ér el. A meglévõ -ilyen-olyan érdekek vezérelte- szakmai ellenállás dacára bejegyzés elõtt áll az elsõ fajtajelöltje. Frigyes olyan hittel és megszállottsággal beszél munkájáról, amely alig hagyhat kétséget afelõl, hogy elõbb-utóbb komoly áttörés fûzhetõ majd a nevéhez. - Sokan nemesítenek, s nemesítettek eddig is búzát, a ma ismert fajták is ilyen folyamatok eredményei. Mennyiben más az, amit te csinálsz, s mitõl lehet jobb a te búzafajod a meglévõknél? - A jelenleg ismert étkezési
búzafajták zöme mintegy másfél évszázados nemesítési munka eredményei. Az akkor kialakított néhány tucat fajta kombinációiból nyerik a mai fajtákat is. Ebbõl értelemszerûen következik, hogy a genetikai háttér nem nõtt, hanem csökkent. Hétköznapibban fogalmazva romlott az átlagos minõség. Egyre több mûtrágya, gyomirtószer, s munka szükséges a megtermeléshez, így aztán támogatás, intervenciós árak szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán termeljen még valaki. Négy alapvetõ feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy eredményesen termesszünk búzát. Ezek; a gazdaságosság, a minõség, a termõképesség és a termésbiztonság. A jelenleg termelt fajták egyike sem teljesíti egyszerre ezt a négyes feltételsort. - Nem nehéz kitalálni, hogy az általad nemesített búza -legalábbis szerinted- teljesíti ezeket az elvárásokat. Viszont ha van ilyen, akkor mások miért nem találtak rá? - Természetesen van ilyen, egészen pontosan olyan alap, amelybõl kiindulva meglelhetõ ez az ideál. Ez pedig nem más, mint az igen széles genetikai alapokkal rendelkezõ spelta búza, amely a tönkölyhöz hasonlítható, sokan annak is mondják, de a korrekt megfogalmazás inkább így szól; a spelta nem tönköly, de minden tönköly a speltához tartozik. Fehérjetartalma meghaladja a 20 százalékot (megegyezik a borsó és a bab szintjével), rendkívül jó élettani hatású, igénytelen, a normál búzáktól jobb a kórokozókkal, kártevõkkel szembeni ellenálló képessége. - Ha, mindannak amit elmondtál csak a fele igaz, akkor miért nem ezt termesztik már mindenütt? A kérdéssel nem óhajtom kétségbe vonni a szavaidat, csupán nem értem az ellentmondást. Folytatás a 2. oldalon.
IZSÁKI Hírek
2. oldal
Példás szövetkezeti életút Folytatás az 1. oldalról. A szövetkezeti mozgalom elkötelezett híveként tevékenykedett, amit jól mutat, hogy végig kitartott szövetkezeti munkahelye mellett. E kitartást és a jó munkát ismerte el az Áfész igazgatósága, amikor az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének kitüntetésére javasolta nyugalomba vonulása alkalmából. A Szövetkezetért életút kitüntetõ címet az Áfész májusi küldöttgyûlésén vehette át a Meszöv megyei elnökétõl. A kitüntetés és a pálya zárása alkalmából kértem összegzésre Gyallai Lászlót. - Gondos, jó gazda módjára igyekeztem végezni a munkámat -kezdte az emlékezést. Mindig a szövetkezet érdekeit képviseltem, harcoltam fennmaradásáért. A ’70-es évek végén történtek a nagy szövetkezet-összevonások, bennünket Szabadszálláshoz akartak csatolni. A Meszöv akkori elnökének közbenjárásával azonban sikerült ezt a tervet meghiúsítanunk, s azt is gyorsan bebizonyítottuk, hogy önállóan is életképesek vagyunk. - Emlékszem, még a tõzsdén is “fialtattátok” a szövetkezet pénzét. - Valóban, nem riadtam vissza az új, még szokatlan kereskedelmi fogásoktól sem. Az eredményességet a tõzsdei kereskedelembe való bekapcsolódással is sikerült javítani. Volt olyan idõszak, hogy 50 milliós áruforgalmat bonyolítottunk le a tõzsdén beszerzett takarmánnyal. Akkoriban a megye több keverõüzeme is tõlünk szerezte be az alapanyagot. Emellett sok spekulációs üzletet is kötöttem, s hozzátehetem, mindig nyereségesen. 1989-90ben meghatározó szerepem volt a tartós fogyasztási cikkek beszerzésében. Akkoriban az egész megyét mi láttuk el hûtõszekrényekkel, hûtõládákkal, videókkal. Több mint 100 milliós forgalmat bonyolítottunk azokban az évek-
ben, s 20 millió feletti eredményt értünk el. Ezek az évek a szövetkezet legjobb idõszakát jelentik. - A rendszerváltás után azonban megtörni látszik ez a lendület. - Valóban, a helyi konkurencia bõvülése és a multik megjelenése erõsen visszavetette a szövetkezet forgalmát és nyereségét. A folyamatos tevékenységszûkülés sajnos, azóta is tart. A korábbi 200 fõs dolgozói létszám mára, 40 fõre csökkent. Ennek ellenére örömmel mondhatom, hogy mi még nem estünk az országosan kialakult átalakulási hullám áldozatául. A megyében már csak három szövetkezet mûködik, a többi kft-vé, rt-vé alakult, s ezek már egészen mások, mint a szövetkezet. Ezekben a gazdasági formációkban már nem az egy tag, egy szavazat érvényesül, hanem a tõke diktál. A kisembereknek szerintem továbbra is a szövetkezeti forma kedvez. Nálunk például minden tag 3 százalékos kedvezményt kap a vásárlásai után. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy egész életutamat -44 évet- az izsáki Áfésznél tölthettem. Azt csinálhattam amit szerettem. Nagy örömöm, hogy munkámmal részese lehettem a szövetkezet jó esztendeinek melyek a ’60-as években indultak, s a ’90-es évekig tartottak, de sajnos megtapasztalhattam a rendszerváltás után megindult hanyatlást is. Összességében azt mondhatom, hogy szép évtizedeket köszönhetek a szövetkezetnek. - Mivel telnek majd a nyugdíjas napjaid? - A cégtõl nem szakadok el teljesen, hiszen továbbra is tagja vagyok az igazgatóságnak, aztán gazdálkodom is, ami szintén ad jócskán tennivalókat. Az eddiginél több szabadidõ pedig lehetõvé teszi, hogy gyakrabban utazzak erre-arra, amit nagyon szívesen teszek.
2005. június 17.
Új búzafaj Izsákról Folytatás az 1. oldalról. - Nos -s ezzel választ adok az elõbbi kérdésed egy részére is, miszerint mások miért nem találták meg azt, amit én-, az általános ellenállás oka ezzel a búzával szemben az, hogy pelyvás, csépelhetetlen, hántolást igénylõ búzaként ismerik, amely törékeny száron ülõ, hosszú, laza -ezért könnyen a földre hulló- kalászokat terem. Ezek elriasztottak mindenkit a komolyabb arányú termesztésétõl. Én viszont -a kutatásaim alapján- rájöttem, hogy a jelenlegi közönséges búza nem más, mint a több ezer évvel ezelõtt mutálódott spelta néhány változata. Közülük párat a neolitikumi ember kiválogatott, s ezek változatai jutottak el a késõbbi korokba, ám genetikailag leromlott állapotban. Én a munkám során nem tettem egyebet, mint megpróbáltam rájönni, hogyan történtek a 10-15 ezer évvel ezelõtti spontán mutációk, amelyek folyományaként a csépelhetetlen speltából, a kalászából kipörgõ búza lett. A szabadalmam lényege -amit értelemszerûen nem tárok a nyilvánosság elé- az, hogy a
világszerte bevett szokásokkal ellentétben nem irányított mutációk, tehát besugárzások, génmanipulációk által nemesítek, hanem úgy, ahogyan több ezer évvel ezelõtt, a természetben történt ez a folyamat. Az említett manipulációs módszerekkel elõállított növények génállománya beszûkül, míg az általam alkalmazott természetes módszerrel gazdagodik. Munkámmal eljutottam odáig, hogy birtokomban van egy olyan új búzafaj, amely beltartalmában megegyezik az õsi tönköly-jellegû búzákéval, viszont nem pelyvás, tehát csépelhetõ, a szára nem törékeny, így nem hullajtja el a kalászát, mûtrágyát, gyomirtót nem igényel, s a világ sok táján -akár sivatagi körülmények között is- termeszthetõ. Teljesíti tehát a korábban említett négyes elvárást, vagyis; gazdaságosan termeszthetõ, minõséget ad, jó termõképességû és termésbiztonságú. Mindezek mellé odatehetjük még a kiváló élettani hatását, mellyel kedvezõen befolyásolja az érrendszeri betegségekben, cukorbajban, allergiában szenvedõk általános állapotát. -tetézi-
Parkolót kap az Idõsek Otthona
Fõtér Izsákról Június 19-én, vasárnap 12 óra után, Izsákról jelentkezik az mtv Fõtér címû népszerû turisztikai mûsora.
Újra kinyit a strand!
A szeptemberben átadásra kerülõ Idõsek Ápolási Otthona elõtt befejezéshez közeledik a parkoló építése. Mint a fotón látható -hasonlóan az intézményhez-, a gépkocsik várakozó helye is igen esztétikus lesz. A medencék feltöltve, jöhetnek a vendégek!
Izsákon is járt a T-Mobile Túra
Tavaly sok olvasónk nehezményezte, hogy az uniós elõírások miatt, zárva maradt a sok évtizede népszerû izsáki strandfürdõ. Hasonlóan vélekedtek más érintett települések lakói is a túlzó rendelkezésekrõl, s a sajtóban megjelent nagyszámú méltatlankodás eredményeként mostanra csökkentették a szigort az arra illetékesek, így ismét kinyithatnak a korábban bezárásra ítélt fürdõk. Az izsáki, június 24-tõl várja a vendégeket.
-tetézi-
Utcajelzõ táblák
Tájékoztatás Fotó: Bálint Vilmos
A hónap elején megkezdtük az esztétikus utcajelzõ táblák kihelyezését a Kossuth és a Kecskeméti úton. A jelzések a táblát követõ utcát, illetve az abból nyíló további nagyobb utcákat, valamint az intézmények, orvosi rendelõk és egyéb közhasznú létesítmények irányát mutatják. A jelzések vélhetõleg nemcsak az idegeneknek, hanem nekünk helybélieknek is jó szolgálatot tesznek, hiszen nem mindenki tudja, hogy egy-egy utca pontosan merre is van pontosan. Én bízom benne, hogy a látványában szép, információadásával hasznos új színfoltokat szívesen és örömmel fogadják a lakosok. Két év alatt tervezzük a város egész területét ellátni e praktikus segédeszközökkel, melyek költségei mintegy 3.5 millió forintot tesznek ki. Mondok József polgármester
Mondok József polgármester köszöntötte az Izsákra érkezõ kerekezõket
A biztonságos kerékpározás népszerûsítésére indította a T-Mobile Rt. és a Tour de Hongrie Szervezõiroda azt a 670 km-es kerékpártúrát, melynek keretében hét nap alatt, tizenkét megyén áthaladva hetvenöt település fiataljait vonták be a programba. Június 6-án, Veszprémbõl indult a csapat, s másnap, június 7-én délután háromnegyed egyre érkeztek Izsákra. Kisizsákon izsáki fiatalok is csatlakoztak hozzájuk Szabó József testnevelõ vezetésével. Rövid pihenõ és vendéglátás után Kecskemétre indult a menet, az aznapi végállomás helyszínére, ahová kiváló kerékpárversenyzõnk, Csomor Zoltán is elkísérte õket - természetesen õ is kétkeréken. -te-
A fogászati körzetek elosztásában, területi határaiban változások történtek. Ennek következtében 2005. augusztus 1-tõl a pácienseket érintõ változások is lesznek. A témáról bõvebb tájékoztatást a jövõ havi lapszámban jelentetek meg. Dr. Horváth Csaba
IZSÁKI Hírek
2005. június 17.
Az Ezüstgólyák kérése Ismét írásra kényszerített bennünket a vágy, ami évek óta él bennünk. Városunk lakóin kívül az ország különbözõ tájairól, településeirõl több ezren nézik meg évrõl-évre a Sárfehér Napok alkalmával bemutatott kiállításainkat, életképeinket. Vendégkönyvünk gondosan õrzi azokat a bejegyzéseket, amelyek kérik, sõt követelik a látottak állandó kiállításon való bemutatását, s reményüket fejezik ki, hogy a kiállított tárgyakat nem semmisítjük meg. A kiállítás minden évben nemcsak, hogy megújul, de merõben más témáról is szól. E sokrétûség miatt már rengeteg anyagunk halmozódott fel. Néhány család évek óta saját szûk otthonában kerülgeti, óvja, védi az anyagot, hogy másoknak további meglepetést, örömet szerezzünk vele. Egyes darabok nemritkán padlásra kényszerülnek az egerek örömére, és az “idõs gólyák” bánatára. Ezen írásom, szándéka szerint, kérés olyan jó lelkû vállalkozóhoz, aki több évre tudna egy párnégyzetméteres zárható, és részünkre mindig hozzáférhetõ helyiséget biztosítani, ahol ezek a tárgyak elférnének. Csak megjegyezni kívánom, hogy kiállításunkat, és a babakészítést már több helyen bemutattuk. Legutóbb június 11-re kaptunk meghívást Kecskemétre, egy ifjúsági centrum átadása alkalmából megrendezendõ kézmûves táborába. Az Ezüstgólya Klub vezetõsége
VÉRA D Á S Értesítjük a segítõ szándékú lakosságot, hogy 2005. június 30.-án 9-13 óráig véradást tartunk az Izsáki Mûvelõdési Házban.
Allergiaszûrés Értesítjük a lakosságot, hogy 2005. július 15.-én (pénteken) 13 órakor parlagfû-allergiaszûrés lesz Dr. Rigó József Zsolt háziorvos rendelõjében.
TETÉZI LAJOS
Gondolom... ...sokan és sokszor hallották már a kifejezést; “magyarkodik”. A Hír Televízióban nemrégiben egy néprajzos fiatalember borongott e kifejezésen, méginkább a mögötte lévõ ítéleten, miszerint korszerûtlen, elítélendõ az, ha valaki felvállalja, netán hangoztatja népünk erkölcsi, vallási, kulturális és egyéb értékeit. A szakember hozzátette, hiába kutatott más népek nyelvében nem találta például a “németkedik”, a “románkodik”, a “franciálkodik” és hadd ne soroljam tovább, mely kifejezéseket. Nem, mivel más nációkban fel sem merül, hogy szégyellni kellene hovatartozásukat, kulturális értékeiket, hazafiságukat. Az Egyesült Államokban szinte minden vidéki házon ott leng a nemzeti zászló. Képzeljük el nálunk ugyanezt. Micsoda felzúdulást okozna a közbeszédet uralók bizonyos köreiben ez! (Gondoljunk csak Eörsi István író, szabadgondolkodó kirohanására a Kossuth rádióban hallható déli harangszó ellen.) Gondolom, a velem egykorúak még emlékeznek; történelembõl azt tanították nekünk, bûnös, fasiszta nemzet vagyunk. A háború után hatalomra került, Moszkvából ránk küldött -s küldõiket minden áron, sõt azon túl is kiszolgáló- új “elit” tagjai fogalmaztak így, hozzátéve kilencmillió fasisztával kell itt országot építeni, de majd õk megmutatják... Megmutatták. Úgy tûnik, az e fajta gondolkodástól egyesek ma sem szabadulnak, s óriási fasiszta veszélyrõl vizionálnak ha öt-hat zavaros fejû fiatal handabandázni kezd, s olyan nyilatkozatokat tesznek, írnak le -nemcsak itthoni fórumokon, külföldön is- melyeket más nációk inkább elkendõznének, még akkor is, ha igaz lenne. Nálunk viszont világraszóló cirkuszt kerekítenek a semmibõl. Gondolom, azt is látják sokan, egyesek meg arra tették fel az életüket, hogy bebizonyítsák; a magyarok többsége rasszista, kirekesztõ. Ami persze megint csak annyiban igaz, mint a fasiszta vízió. Sokatmondó válasz volt minderre a Budapesten nemrégiben megszúrt “Józsika” esete. A riogatók -a rendõrség minden intése ellenére- azonnal rasszizmust kiáltottak, aztán kiderült, hogy nemcsak a megszúrt fiú, hanem a támadója is roma volt. Oda lett a jó kis ürügy, ám csak egy rasszistázó kért elnézést, a többi hallgat. Korábban kellett volna ezt tenniük. Gondolom, sokan egyetértenek abban, hogy sem elõnyt, sem hátrányt nem jelenthet az, hogy valaki mely náció tagja. Kizárólag viselkedése, tettei alapján ítélhetõk meg embertársaink. Ahogy az sem igaz, hogy ha valaki baloldali, liberális gondolkodású az egyben haladó, aki viszont jobboldali, konzervatív nézeteket vall, s még nemzeti gyökereit is büszkén vállalja, az maradi, netán fasiszta. Gondolom, ha valamivel le kell számolnia a magyar társadalomnak, az a közbeszédet ilyen irányban tematizálók elõítéletei lennének.
3. oldal
Érettségire várva Érettségi elõtt, a záróvizsgákra várva -kortól függetlenül-, mindannyian vizsgadrukktól lázas kisdiákokká válunk. Gyorsan eltelt a négy esztendõ. Most úgy tûnik, mintha tegnap lett volna, amikor beiratkoztunk az elsõ évfolyamra. Volt, aki céltalanul tette ezt, volt, aki komoly tervekkel indult, s volt, aki csupán azért vágott bele a tanulásba, mert adva volt a lehetõség. Akik eljutottunk idáig, mind azon vagyunk, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el. Tanáraink -itt Izsákonelõször a tavalyi évfolyammal izgulták végig az érettségi vizsgákat, ám az idei év máris újabb kihívást jelent számukra is, hiszen az új érettségi rendszer nehézségeivel és megpróbáltatásaival épp oly tanácstalanul állnak szemben, mint mi diákok. Mindezek ellenére az írásbeli vizsgákon sikeresen túljutottunk mindannyian. Ezzel persze még nincs vége a megmérettetésnek, de bízunk benne, hogy a szóbelik után mindenki
büszkén zárhatja le ezt a gyorsan elszállt négy évet. Most még nagyon izgulunk, de ha meglesznek a vizsgák, lecsillapodnak a kedélyek. Ám már most is arra buzdítunk mindenkit -már aki érettségizni szeretne-, vágjon bele, ne tétovázzon, megéri. Mindannyiunknak voltak nehézségei, hiszen a család, a munkahely, az iskola adta feladatok egyeztetése, nem egyszerû feladat, de nem is lehetetlen. Mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell.
Az érettségire várva, ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi tanárunk türelmét, támogatását! Köszönjük a velünk eltöltött éveket! Végül de nem utolsó sorban külön is megköszönjük Antal Ferencné, területi igazgatónõ, mérhetetlen türelmét és segítségét, amit idõnként rendesen igénybe is vettünk. Köszönünk mindent, amit értünk tett! Búcsúzunk! A 2005-ös év 12. évfolyama
Peticíó a Képes Krónikáért Alulírottak kijelentjük, hogy a Nemzeti Kincseinkért Egyesület (NKE) gondozásában megjelent Képes Krónika Nemzetünk történelmének hiteles megismerését segíti elõ. Ezért megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) pert indított a NKE ellen a Képes Krónika kiadása miatt. Ezzel a magatartásával az OSZK a múltunk megismerését akadályozza, holott törvényi kötelessége nemzeti kincseink Nemzet számára történõ hozzáférhetõvé tétele. Ellenkezik a közgyûjteményi szabályok szellemével az, hogy az OSZK alaptalanul kiadói monopóliumra tart igényt, ráadásul még a könyvtárban õrzött példányt sem engedte megtekinteni szín-összehasonlítás céljából, a kötetet elzárva tartják a Nemzettõl. A Képes Krónika a Magyar Nemzet kulturális és történelmi örökségének része, melyet Õseink hagytak ránk, azt senkinek sincs joga Nemzetünk elõl eldugni, létét eltitkolni. Ezeket a forrásokat senki és semmilyen szervezet nem sajátíthat-
ja ki magának, és a mellékelt tanulmányokat nem alakíthatja saját értékrendje szerint. Más nemzetekhez hasonlóan, a magyar népnek is joga van hiteles történelme megismeréséhez. Népünk, a nagyrészt Európa védelmében vállalt történelmi tragédiák során, a súlyos véráldozat mellett elveszítette írásos emlékeinek jelentõs részét is. Ezért különösen fontos, hogy a megmaradt értékeinket közkinccsé tegyük, azt minél szélesebb körben megismerhessük. Tiltakozunk az Egyesületet ért bárminemû zaklatás, rágalmazás, rendõrségi és bírósági eljárás ellen, amelyet a Képes Krónika kiadásával kapcsolatosan szenved el az OSZK részérõl, és kérjük a NKE elleni megalapozatlan bírósági eljárás megszüntetését. Aláírásunkkal támogatjuk a Nemzeti Kincseinkért Egyesület (6000 Kecskemét, Világ u. 2., T:76-490-438) további munkáját, zaklatásmentes, biztonságos mûködését. (A fenti petíció aláírható a református lelkészi hivatalban.)
Torna Májusban két alkalommal versenyeztek tornászaink. Május 14-én, Szegeden, az Arany Kupán, csak az alsósok tornáztak, mivel a rendezõ iskola eben a korcsoportban hirdetett fiúversenyt. Csapatunk III. helyezett lett. Egyéni összetettben Szabó Gábor II., Vida Máté V. helyezést ért el.. Május 28-án Kiskunhalason, a Fazekas Kupán, mindkét korcsoport-
ban versenyeztünk. Eredményeink: csapatversenyben: I-II korcsoportban II. hely, III-IV. korcsoportban I. hely. Egyéni összetett versenyben az alsósoknál Szabó Gábor II., a felsõsöknél Marozsi Ádám I., Csernák Tibor II., Bárdi Imre III. helyezett lett. Csapattagok: (alsósok) Csendõr József, Cséplõ Dávid, Lestár Krisztián, Németh Tibor, Szabó Gábor,
Vida Máté, /Kiskunhalason/ Bíró János; (felsõsök) Bárdi Imre, Csernák László, Csernák Tibor, Marozsi Ádám, Marton Alex és Sárga Ádám. A felsõs csapatból két versenyzõnk, Bárdi Imre és Csernák Tibor, elballag tõlünk. Sok sikert és kitartást kívánok nekik középiskolai tanulmányaikhoz! Szabó József
Önkormányzati hírek A Képviselõ-testület legutóbbi ülését 2005. május 24.-én tartotta, melyen az elõterjesztésnek megfelelõen elfogadta az Izsák város közrend és közbiztonsági helyzetérõl szóló rendõrségi beszámolót. A Képviselõ-testület az Izsáki Kommunális és Szolgáltató Közhasznú Társaság 2004. évi közhasznúsági jelentését, mérlegét, ered-
mény-kimutatását az elõterjesztésnek megfelelõen jóváhagyta. A Képviselõ-testület az Izsáki Kommunális és Szolgáltató Közhasznú Társaság kinevezett ügyvezetõjének illetményét 2005. január 1. napjától havi bruttó 200.000.-Ftban állapítja meg. Izsák Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a Dél-Alföldi
Regionális Fejlesztési Tanácshoz a decentralizált TRFC szakmai programok 2005. évi támogatásának elnyerésére - az Izsáki Sárfehér Napok megrendezésére. A rendezvényhez szükséges önerõt 4.000.000.-Ft-ot az önkormányzat saját költségvetésében tervezi és azt 2005. évben biztosítja. Dr. Hauzmann János címzetes fõjegyzõ
Tájékoztató Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az izsáki Polgármesteri Hivatalban 2005. második félévében az alábbi napokon, 9 és 12 óra között segítjük nyugdíjügyeiknek intézését: Július 08., Augusztus 05., Szeptember 02., Október 07., November 04., December 02. Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 5.
IZSÁKI Hírek
4. oldal
A parlagfû elleni védekezésrõl Mint ismeretes az Országgyûlés módosította a növényvédelemrõl szóló 2000 évi XXXV. törvényt, amelynek eredményeként az idei évtõl kezdve jelentõsen szigorodik a parlagfûvel szennyezett területek felderítése és a közérdekû védekezések kivitelezése az elmúlt évek gyakorlatához képest. A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy a parlagfû elleni védekezés elsõsorban a föld tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége. A hatóság feladata ezért csak a közérdekû védekezés elrendelésére terjed ki. A parlagfûvel fertõzött területek felkutatását a törvény a földhivatalok hatáskörébe utalta. Az ellenõrzést a földhivatalok mezõgazdászai határszemlék során végzik - légi felvételek és az elõzõ évi eljárások adataira támaszkodva együttmûködve a növényvédelmi hatósággal, az önkormányzatok jegyzõjével, a civil szervezetekkel és a lakossággal. A parlagfû legintenzívebb növekedési idõszaka július hónapban, a virágpor szóródásának legnagyobb tömege július végén és augusztus hónapban történik, ezért az ingatlantulajdonosoknak a parlagfû védekezést június 30ig végre kell hajtani. Azt követõen, pedig a parlagfû virágzását, az allergén pollen levegõbe kerülését folyamatosan megakadályozni. A védekezés legegyszerûbb módja a június végétõl két-három alkalommal végzett kaszálás, esetleg a vegyszeres gyomirtás. A mûvelési cél nélküli talajbolygatás csak serkenti az egész szezonban folyamatosan csírázó parlagfû szaporodását. A törvény hatálya kiterjed az ország teljes területére és az összes ingatlantulajdonosra. Ez azt jelenti, hogy a hatóságok eljárásukat nemcsak termõföldön folytatják le , - amelybe a zártkeretek is beletartoznak - hanem belterületen, ipari, kereskedelmi és egyéb telephelyeken, utak, vasutak, vízpartok mentén is. A
törvény lehetõséget ad - szigorú eljárási rendben - hogy a parlagfûvel erõsen fertõzött, rosszul mûvelt haszonnövény-állományban is elvégezhessék a hatósági védekezést. A június 30-i dátum széleskörû ismerete azért fontos, mert az a szankciómentes, önkéntes jogkövetés lehetõségének határnapja. A megjelölt idõpont után az ingatlan tulajdonosának, használójának ismerete hiányában is el kell végezni haladéktalanul a közérdekû hatósági védekezést, amire halasztó hatálya még a benyújtott fellebbezésnek sincs. A védekezés alapvetõ alkotmányos jogokat is érint. A törvényi szabályozás a közvélemény elvárásából -a nagyszámú allergiás beteg érdekében- az egészséges környezethez való jogot ezúttal a tulajdonjog elé helyezni, így az államigazgatási eljárás általános szabályait betartva a védekezés zárt ingatlanon, telephelyen is végezhetõ. A hatósági védekezést elrendelõ határozatok közzététele oly módon történik, hogy a helyi önkormányzatok hirdetõtábláján kerül kifüggesztésre. A hatósági védekezés eljárásának teljes költségét köteles a föld használója, tulajdonosa megtéríteni, amely a helyi feltételektõl függõen több tízezer forint is lehet hektáronként. Ez nem azonos a növényvédelmi bírsággal, amely húszezer és kétmillió közötti összegben az eljárás költségén felül kerül kiszabásra. A költségek meg nem fizetésük esetén adók módjára behajthatóak. A Polgármesteri Hivatal felmérést készít a belterületi rendezetlen és elhagyott gazos portákról. Ezúton is felhívjuk a tulajdonosok figyelmét, hogy a területek gazmentesítésérõl haladéktalanul gondoskodjanak, beleértve az utcai árkot is. A szabályszegõkkel szemben szigorú bírságolást fogunk folytatni. Dr. Hauzmann János címzetes fõjegyzõ
Ifjúsági csapat Álló sor: Lévai Mátyás, Ungor Pál edzõ, Bajusznács Gábor, Vincze Zsolt, Csorba István, Jávorka Gyula, Gyurik Richárd, Csákó István. Guggoló sor: Papp Máté, Tóth István, Börönte Dávid, Petrányi Csaba, Galamb János, Almási László. Fekvõ: Varga Tibor.
2005. június 17.
LABDARÚGÁS
Minden jó, ha jó a vége Az utolsó fordulókban szinte megtáltosodott a Sárfehér SE csapata. Ezeken a mérkõzésen minden bejött, ami a tavaszi idény elején kimaradt. Jó játékkal gólzáporos gyõzelmeket arattak. Összességében 94 gólnál tartunk, amelynél idáig egyetlen idényben sem szereztünk többet. Ha az utolsó fordulóban is folytatjuk a jó sorozatot, akkor akár a bûvös száz gólt is elérhetjük. Sajnos nagyon valószínû, hogy ez is kevés lesz az elsõ hely megszerzéséhez, ugyanis a hartai csapat sem tud hibázni. Nekik még két mérkõzésük van hátra, mert a Kerekegyháza ellenit, bírói mûhiba miatt meg kell ismételni. Nekünk csak akkor van esélyünk, ha mind a két találkozójukat elveszítenék. Ez viszont igen valószínûtlen, mert a másik mérkõzésen az utolsó Kiskunmajsa gárdáját fogadja hazai pályán. Azért ez a második hely is szép eredmény, mert az utóbbi hét évben amikor a Bács megyei bajnokságban szerepeltünk, mindig a dobogón végeztünk. A 26. fordulóban egy viszonylag gyenge csapat látogatott el hozzánk, ugyanis Jánoshalma és Mélykút közös együttese a tavaszi fordulók során csak egy döntetlent ért el, a többi mérkõzésen pedig vesztesen hagyta el a pályát. A vendégek teljesen beálltak védekezni, és csak elvétve jutottak el a kapunkig. Az elsõ félidõ közepén sikerült feltörni a nem túl veretes védelmet. Ekkor két perc alatt két gólt is sikerült szerezni. A második félidõ kezdetén szintén duplán szereztük a gólokat. Ezután pedig kb. tízpercenként sikerült tovább növelni az elõnyünket. A vége kiütés lett. A következõ fordulóban Soltra látogattunk. Az elsõ félidõben jobbára a két tizenhatos közötti részen folyt a játék. A félidõ közepén egy fejesbõl sikerült megszerezni a vezetést. A második félidõben távoli lövésekkel próbáltak veszélyeztetni a hazaiak, de szerencsére nem találtak a kapunkba. A meleg miatt nem volt egy magas színvonalú mérkõzés, de azért ezt is meg sikerült nyerni. A következõ mérkõzésen a
szomszéd település, Szabadszállás csapatát fogadtuk. Az elsõ félidõ közepén megszereztük a vezetést, amit három perc elteltével ki is egyenlítettek a vendégek. Szerencsére a középkezdés utáni elsõ támadásunk után ismét mi vezettünk. Ebben a félidõben még kétszer sikerült megzörgetni az ellenfél hálóját, és megnyugtató elõnnyel fordultunk a második félidõre. A szünet után a vendégcsapat teljesen összetört, és tetszés szerint értük el góljainkat. Érdekesség, hogy a tíz gólunkat három játékos szerezte. Közülük is kiemelkedett Pap Szabolcs öt és Hugyecz Attila négy gólja. Ez a mérkõzés nagyszerû befejezése volt a szezon hazai találkozóinak. Az utolsó elõtti fordulóban Dusnok csapatához látogattunk. A második percben már a hazai kapuban táncolt a labda. Ez a gól megadta a mérkõzés alaphangját. Nyugodtan játszogattunk, és több helyzetünk is adódott. Ezek után váratlan volt az egyenlítés. A pálya talajára is írható ez a gól, ugyanis a kapusunk elõtt felpattant a labda, ami így kikerülte a kezét és a válláról került be a kapunkba. Szerencsére nem sokáig kellett várni az újabb izsáki gólra, és így ismét csak mi vezettünk a szünetben. A második félidõben is mi irányítottuk a játékot, és gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Az ismételt fölényes gyõzelmünket nem fenyegette semmi. A Magyar Kupa selejtezõi Bács megyében is befejezõdötek. Sajnos egy hiba miatt nem sikerült az elsõ négy csapat közé kerülni, mert a Kalocsa elleni mérkõzésre nem vitte el az igazolásokat a csapat, és így játék nélkül a hazaiak jutottak tovább. Szerencsére az utána következõ két mérkõzést sikerült megnyerni, és így az utolsó ötödik helyet elcsípve még mi is folytathatjuk augusztusban az országos fõtáblán. Ifjúsági csapatunk felemásan szerepelt az utóbbi fordulókban. A hazai mérkõzéseiket nagyfölénnyel nyerték, de az idegenbeli találkozóikon pontot sem sikerült szerezniük, pedig Dusnokon már két góllal is vezettek és onnan is
Sárfehér SE Álló sor Házi Imre, Jávorka András, Parti Gábor, Megyes Mihály, Juhász György, Horváth Jenõ, Virágh József, Tóth Csaba, Bonea Constantin. Térdelõk: Hugyecz Attila, Pap Szabolcs, Márton Attila, Gréczi Gábor, Hleba Szergej, Török Bálint.
sikerült kikapniuk. A Kolon FC-nek nem igazán sikerült a javítás, de úgy nehéz is, hogy több mérkõzésre is nagyon nehezen tudtak tizenegy játékost összeszedni, sõt volt olyan is, hogy nem sikerült kellõ létszámban kiállniuk. Kíváncsi vagyok, hogy a következõ bajnokságban találkozunk-e még velük. 26. forduló: Sárfehér SE - JánoshalmaMélykút 8 - 0 (2 -0) Góllövõink: Juhász (3), Hugyecz (2), Parti, Pap, Megyes. Gréczi Gábor: Nehezen lendültünk játékba, de a második félidõben már csak a gólkülönbség volt kérdéses. Ifjúsági eredmény: 8 - 0 Góllövõink: Vincze (3), Lévai (2), B. Tóth, Csorba, Almási. 27. forduló: Solti FC - Sárfehér SE 1 - 0 (1 - 0) Góllövõnk: Juhász. Gréczi Gábor: Mérsékelt teljesítménnyel annyit adott ki a csapat magából, amennyi a gyõzelemhez kellett. Ifjúsági eredmény: 6 - 3 Góllövõink: Bajusznács (2), Kiss (öngól). 28. forduló: Sárfehér SE - Szabadszállás 10 - 1 (4 - 1) Góllövõink: Pap (5 egyet 11-esbõl), Hugyecz (4), Török. Gréczi Gábor: Voltak olyan mérkõzéseink, amelyeken bennünk maradtak a gólok, a mostanin pedig minden bejött. Ifjúsági eredmény: 11 - 1 Góllövõink: Galamb (5), Vincze (3), Gyurik (2), Csákó. 29. forduló: Dusnok KSE - Sárfehér SE 1 5 (1 - 2) Góllövõink: Gréczi, Hleba, Pap (11-esbõl), Hugyecz, Parti. Gréczi Gábor: Kicsit motiválatlanul kezdtük a mérkõzést, de a második félidõ elején sikerült eldönteni a magunk javára. Ifjúsági eredmény: 3 - 2 Góllövõink: Csákó (2). Magyar Kupa selejtezõ: Kalocsa - Sárfehér SE 3 - 0 játék nélkül Kiskõrös - Sárfehér SE 1 - 3 (0 - 1) Góllövõink: Juhász (3). Jakabszállás - Sárfehér SE 1 7 Góllövõink: Parti (3), Pap (2 egyet 11-esbõl), Török, Gréczi. Kolon FC eredményei: 26. forduló: Kolon FC Kunbaracs KSE 0 - 3 játék nélkül. 27. forduló: Kunadacsi KSE - Kolon FC 9 - 1 Góllövõnk: Magó. 28. forduló: Kolon FC - Adrenalin Ágas SE 1 - 3 Góllövõnk: Kalmár (11-esbõl). 29. forduló: Helvéciai Vállalkozók - Kolon FC 2 - 2 Góllövõink: Kalmár (2). A további mérkõzések: Június 19. 17.00: Akasztó Sárfehér SE Hetényegyháza - Kolon FC Mindent egybevetve elmondhatjuk a szezonról, hogy SZÉP VOLT FIÚK! Izsák László
IZSÁKI Hírek
2005. június 17.
5. oldal
V A L L Á S
Ki alkalmas a misszióra ? olvasandó: Apostolok Cselekedetei: 10: 33-45
Sokan vannak ma is a gyülekezeteinkben, akik szeretnének többet tenni Isten ügyéért, vágynak arra, hogy minél többen megértsék az örökélet örömhírét. Ki alkalmas erre a szolgálatra? Elvileg bárki lehet ilyen emberré. A Biblia két példát állít elénk. Egyrészt Kornéliuszt, a pogány római századost, aki a megszálló csapatok egyik tisztje. Megismerte az egy Isten - hitet, és igyekezett is a megismert igazság szerint élni. Akik ismerték õt a zsidók közül, szerte a városban, azt mondták, hogy sokat adakozik, böjtöl és imádkozik. Jézus a Hegyibeszédben ugyanezt nevezi a “kegyesség minimumá”-nak. Minden hírverés, hálavárás nélküli adakozás ez a rászorulóknak. Csak õ és Isten tud róla. A böjt pedig lelkileg gazdagító, imádságos magatartás, amely nem érdemeket akar szerezni. Ilyen ember volt Kornéliusz százados, aki az elsõ igehirdetés nyomán, amelyet Péter apostoltól hallott krisztushívõ emberré lett. A Biblia másik példája itt: Péter apostol maga. Csodálkozva tûnõdik mindazon, amit az Úr akarataként hallott, látott, de mégis engedelmeskedik. Megértette azt, hogy a misszió az élõ Jézus Krisztus személyes ügye. Nekünk “csak” engedelmeskednünk kell (-ene) , az eredményesség felelõsségét Krisztusra bízhatjuk. Isten szava: az Ige, hatalom és erõ, Aki (amely) ha elhangzik, mindenképpen hatni fog egyszer. Akiket Õ örökéletre választott, azok hinni fognak. Ne az eredmény iz-
gasson minket elsõdlegesen, vagy a sok gyalázat aggasszon, hanem az legyen a legfõbb dolgunk, hogy hirdessük, mondjuk az Igét ! Akkor is, ha alkalmas az nekünk, de akkor is, ha alkalmatlan. Isten így munkálkodik, nem az emberi meggyõzõ erõ által. Szentlélek az, Aki áthatja a hallgatókat. Péter apostol nem tett mást, csak elmondta, amit látott és hallott. Majd õ is ámult azon, hogy milyen hatalmasan munkálkodott Isten. Mindezek a dolgok pedig abból fakadtak mindkét ember életében, hogy tudták mire való az imádság. Imádság közben szólította meg az angyal Kornéliuszt is, Pétert is. Tanulhatunk abból is, mi “kisidejû” emberek, hogy az apostol még az ebéd elõtti kevéske várakozási idõt is Istenre figyelve töltötte, imádkozva. Lehet a kevés idõvel is Isten rendelkezésére állni! Az Úr jelenlétében, készen az engedelmességre. Ha nem is egyezik Isten akarata az õ addigi elképzeléseivel, engedelmeskedik. Ismerõs-e ez a lelkület nekünk? Alkalmasak vagyunk-e Isten kezében arra, hogy nehéz, szokatlan, kényes helyzetekben is úgy tanúskodjunk róla, hogy azt a Mindenható megáldhassa? Magasztaljuk Istent, hogy ennek az áldott munkának a nyomán jutott el egyszer hozzánk is az örömhír. Tartsunk bûnbánatot imaéletünk fogyatkozásai miatt. Engedjük, hogy az Úr megújíthasson minket, alkalmassá téve a misszió végzésére. Nagy Árpád
Gyülekezeti hírek - Kisizsákon június 26-án (vasárnap) tartunk istentiszteletet, 14.30-tól - tanítás a taníthatóknak: kérjük mindazokat, akik temetési szertartáson vesznek részt, hogy amennyiben egészségi állapotuk megengedi, adják jelét az elhunyt iránti tiszteletüknek azzal is, hogy nem “lólépésben” rövidítenek a sírok között kószálva, hanem rendben és méltóságteljesen kísérik utolsó földi útján az elhunytat a gyászmenetben felsorakozva. Köszönjük.
Hova tovább? “Tovább, tovább, tovább...” - olyan sokszor hangzik ez a kissé szomorkás dal az iskolák folyosóin, termeiben. Ballagnak a diákok, ballagnak a fiatalok. Vannak, akik egy újabb intézménybe, vannak, akik a ködös Élet ajtaját próbálják kitapogatni. Jó, hogy ballagnak: ez a megfontoltság jele, szemben a megfontolatlan rohanással, netán falnak rohanással. Komótosan, szépen, óvatosan ballagunk. De hova is? Mert minden lépésünknek úgy van értelme, ha tudjuk, mi a célunk, ismerjük az utat is, tisztában vagyunk utat járásunk végsõ értelmével. Nem kedvez a mai bizonytalanság az útrakelõknek. Látják társaik hasznavehetetlen birkózásait a megálmodott munkahelyekkel, illetve azok hiányával, látják a kiábrándult életek sanyarú helyben topogását. Hová tovább? A több, mint harminc évvel ezelõtti dal jut az eszembe: “Csak tudnám, hova, de hova, de hova jutok...!” Azok megtalálták. Ballagásuk eredménye az egész nemzet fejét felemelõ István, a Király, meg számos, másoknak is utat mutató, a nihilizmussal bátran szembeszálló, s azt kicselezõ, értékteremtõ mû. Akkor is ballagunk, ha fogalmunk sincs, miért töltünk éveket az iskolában, ha csak úgy átbukdácsolunk egyik évfolyamból a másikba, alig kettes jegyekkel, elsunyított közép- vagy emeltszintû érettségikkel. Mert ez a világ nem kedvez nekünk: nem szereti a magasra törõ álmokat. Csak annyit tudj, hogy hol van az Auchan vagy a McDonalds bejárata, csak annyit melózz, aminek a bérén bejutsz a diszkóba, vagy amit bedobálsz a pénznyelõ gépbe. Bár még az se kell, elég, ha lelejmolod apádat, anyádat.,,. . Elég, ha annyit tudsz az emberrõl, hogy alapszinten tisztában légy a fiúk vagy a lányok /esetleg mind-
kettõ/ anatómiai berendezésével. Kapcsolathoz ennyi is elegendõ. Már nem is ballagunk, csak egy helyben topogunk, de azt sem tudjuk, miért vagyunk, a helyünk koordinátáit sem ismerjük. Pedig volt már keserû csalódás másokban is. Ott ülnek a galileai halászok, orrlógatva a Tibériás tó partján, hálóikat rendezgetik. Egész éjszaka fáradoztak, de semmit sem fogtak. Jézus szólítja meg õket: “Jertek, én emberek halászaivá teszlek benneteket!” Õk pedig partra vonták hajóikat és követték Õt. Volt kit követni, volt miért mozdulni, volt miért élni-halni. Minden ballagó elé odaáll ma is az Úr: Jõjjetek! Mire? Hát emberhalászatra! Mert itt soha sem lesz munkanélküliség, hanem mindig kevés a munkás. Ha nem szerencselovagok, hanem lovagias emberek akartok lenni, ezer kéz nyúl a kezetek után. Csak ébredjetek fel a könnyen, hirtelen gazdagnak lenni valótlan álmából, de keljetek fel a “nincs rám szükség” kényszerû bénaságából is, mert nagyon fontosak vagytok, minden és mindenki várakozva tekint rátok. Lehet, hogy üres zsebbel éltek, de szeretettel teli szívvel lehettek mindenkinek mindene. Mihelyt elindulsz a szeretet útján, nyomban átérzed, milyen fontos vagy te, mennyire értékes az élet és az idõ, s hogy alakul egyre szebbé általad a világ! Hovatovább tündérkert lesz a sivatagból. Benned is, melletted is. Maholnap /ez a hovatovább ikertestvére/ mindennek értelme lesz, amit eddig értelmetlen vívódásnak láttál. Ballagjatok! Podmaniczki Imre plébános.
Egyházközségi hírek - Júniusban minden pénteken este fél 7-kor Jézus Szíve litániát tartunk, utána szentmise van. - Június végétõl a templom belsõ munkálatai miatt a templom elõtt tartjuk a vasárnapi szentmiséket. Hétköznapokon a közösségi házban misézünk. - Július 3-án az Anyaszentegyház központi szeretetszolgálata céljaira gyûjtünk “Péter filléreket”. - Továbbra is várjuk testvéreink adományait a templom teljes felújításához. Adományainkat a Takarékszövetkezetben lévõ Szent Mihály Alapítvány számlájára fizethetjük be, vagy behozhatjuk a plébániára. - A Selyemerdõbeli ifjúsági tábor egész nyáron nyitva áll családok, csoportok számára. Kulcsot a Traktorboltban Bárdi Zolinál kereshetnek. Minden kedves testvérünknek testet-lelket üdítõ nyári pihenést kívánunk!
Folytatódik a katolikus templom felújítása
IKEM hírek - legközelebbi rendezvényünk: szeptember 16-án (pénteken), 18 órától Halász Péter tart elõadást a jeles csángó-magyar személyiségek sorában: Petrás Incze Jánosról; közremûködik: Petrás Mária énekes. Az elõadás helyszíne: református gyülekezeti ház. - Aki szeretné aláírásával támogatni a Nemzeti Kincseinkért Egyesület küzdelmét a Képes Krónika kiadása miatt ellenük indított eljárásban, a tiltakozó aláírási ívet elláthatja kézjegyével a református lelkészi hivatalban.
Konfirmálók
KÖSZÖNET KÖSZÖNET-NYIL VÁNÍTÁS NYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Bálint Vilmos az idei konfirmálókat örökítette meg felvételén
A külsõ homlokzat javításával, színezésével, valamint a tetõ cserepezésével folytatódnak a Szent Mihály-templom felújítási munkái. Hamarosan megkezdõdnek a belsõ munkálatok is, melyek eredményeként megújításra kerül a járó padozat, valamint korszerû fûtést kap a templom. A felújítással párhuzamosan megszépül a templomkertben álló, mûemléki védelem alatt álló Pieta-szobor is, melyet a napokban tisztítanak meg a szakemberek.
id. MEZEI JENÕ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
IZSÁKI Hírek
6. oldal
2005. június 17.
Mit ér a magyar, ha paraszt? Írásom címét Veres Pétertõl a kiváló népi írótól vettem át, aki mindig szívén viselte a magyar parasztság sorsát. Én is ismerem a paraszti életet, hiszen Biharban, p o n t o s a b b a n Biharnagybajomban nevelkedtem, ott végeztem elemi és általános iskoláimat. Bihar mindig is az ország egyik legjobb termõföldjével rendelkezett. Meglehetõsen ismerem a parasztság küzdelmes, verejtékes életét, mindennapjait a megélhetésért. A magyar paraszt szeret gazdálkodni, mert szereti hazája földjét. Ügyesen és szakértelemmel igyekezett és igyekszik ma is kis gazdaságát a termõföld minõségének megfelelõen használni, és nem kihasználni. A földbe a paraszt a magokkal együtt a saját lelkét is beveti. Apám gyakran mondogatta: fiam, a paraszt késõn fekszik és korán kel, mert néhány holdnyi vagy hektárnyi kis birtokán mindig akad igazítani való, hogy minél jobb termést reméljen. Amikor a második világháború véget ért, a magyar paraszt reménykedve tekintett a jövõbe. A szovjet “honfoglalók” magyar kiszolgálói új lehetõségeket villantottak fel a magyar parasztság elõtt. “A föld azé, aki megmûveli!” jelszavakkal és ígéretekkel (hiszen Magyarország 1945 óta az “ÍGÉ-
RET” földje) halmozták el a parasztokat. 1945-ben elkezdõdött a földosztás. A nincstelenek, a kisemmizett egykori béresek, napszámosok is földhöz jutottak. Néhány év elteltével minden a visszájára fordult. A politika - a magyar paraszt is tudta, hogy úri huncutság - száznyolcvan fokos fordulatot tett. Az ötvenes évek elején elkezdõdött - szovjet mintára - a kolhozosítás. A parasztság túlnyomó többségét valósággal sokkolta és belekényszerítette a közösbe. Odalett a remény és odalett a saját föld, a saját gazdaság. A magyar paraszt azt is jól tudta, hogy “közös lónak túros a háta!” Akik mégsem voltak hajlandók bemenni a kolhozba, azokra nagyon rájárt a rúd: a beszolgáltatásokkal, a padlássöprésekkel az éhenhalás küszöbére jutottak. Rákosi és cinkosai nem fukarkodtak a demagóg ígéretekkel. Az ígéretekbõl aztán mi lett? A megnyomorított, kizsákmányolt parasztság és a kizsigerelt ország. Aztán az egész világ csodálatára bekövetkezett az 1956os októberi magyar forradalom és szabadságharc a megszálló szovjet bolsevista rendszer és annak magyar kiszolgáló vazallus kormánya ellen. A parasztság akkor is kimutatta szolidaritását a forradalom és szabadságharc mellett:
vidékrõl teherautókkal, lovas szekerekkel hozták az élelmet, hogy ezzel is segítsék a harcoló, ellenálló fõvárosi magyarokat. A forradalom véres leverése, elfojtása után egy évtizeddel kissé konszolidálódott a magyar belpolitikai helyzet. Az újonnan alakult - persze szovjet irányítással magyar “szocialista kormány” kicsit lazábbra engedte a gyeplõt. A hatvanas évek közepe után kissé enyhült a diktatúra szorítása. Létrejöttek a parányi háztáji kertecskék, földecskék. Az 1968-ban a kormány által meghirdetett új mechanizmus azt jelentette, hogy a “szocialista” államforma felépítménye lassan kezd kapitalizálódni. A hetvenes évek közepén a magyar mezõgazdaság a világ élvonalához tartozott: a világ elsõ tíz legfejlettebb mezõgazdaságához sorolták hazánkat. A magyar parasztság és az egész társadalom kissé fellélegzett és újból reménykedett egy emberibb jövõben. A kilencvenes évek legelején a Szovjetunió és az európai bolsevista rendszerû államok összeomlottak és megszûntek létezni tovább. Ez a történelmi fordulat nekünk magyaroknak meghozta a várva várt szabadságot. Hazánkban a rendszerváltozás és a többpártrendszer megvalósítása zöld utat kapott. A magyar parasztság
új lehetõségek és célok megvalósíthatóságában reménykedett. Ám ez a remény is - akár az elõzõ többi - hamarosan szertefoszlott. A rendszerváltozás magával hozta a privatizációt, vagyis az ország javainak kiárusítását, a magyar termõföld (ami az ország kincse!) elherdálását. A rendszerváltozás új “demokratikus” kormányai ugyanúgy eltávolodtak a demokrácia megvalósításától, mint annakidején bolsevista elõdei a szocializmus megvalósításától. A magyar paraszt, a magyar nép ismét becsapva érezte magát. 2004 május elsejével elérkezett a nagy történelmi nap: hazánk az Európai Unió tagja lett, ami a magyar önállóság végét is jelentheti. Magyarország mindig is agrár alapú ország volt és az ma is. Ha a parasztságot, az agráriumot elsorvasztják, meghal a nemzet is! Az ötvenes évek elején a beszolgáltatás, a padlássöprés és a kolhozosítás zsigerelte ki az országot, most a rendszerváltozás után pedig a kannibál kapitalizmus söpörte ki és adta idegen kezekbe az egész országot. A jelenlegi (Gyurcsány) kormánynak, akárcsak az elõzõ demokratikusan választott kormányoknak, nincs semmiféle agrárfejlesztési koncepciója. 2005 február végén a magyar parasztok a Magosz által szervezett gazdatün-
tetésen 1.500 traktorral megindultak a fõváros felé a rendõrök felvezetésével. A parasztok azért tüntettek, hogy kiköveteljék a Németh Imre által vezetett szaktárcától a gazdáknak járó EU-s és hazai támogatások kifizetését. Az FVM igen jelentõs tartozást halmozott fel a gazdákkal szemben. A gazdák még a tavalyi támogatásokhoz sem jutottak hozzá. A Gyurcsány Ferenc által vezetett magyar kormány mulasztásai miatt zavar keletkezett az EU agrárrendszerében. Jakab István a Magosz elnöke hangsúlyozta: mindaddig a fõvárosban maradnak, amíg nem teljesíti jogos követeléseiket a Gyurcsány-kabinet. A tüntetõk mintegy százmilliárd forintnyi elmaradt uniós támogatás kifizetését, valamint az uniós intervenció keretében felvásárolt gabona kifizetését követelték. Összességében a kormány 250 milliárd forinttal tartozik a gazdáknak. (Vajon mennyit nyúltak le belõle?!) A magyar parasztok csupán a 25%-át kapják az uniós konkurencia támogatásának. Az elõnytelen szerzõdésekkel versenyképtelenné tett haldokló magyar mezõgazdaság végképp megsemmisülhet. “A paraszterkölcs nem ismeri a tékozlást”. Vajon hová lettek a támogatásra beígért pénzek? Budai Kulcsár János
Az Arany sárfehér Szõlõ- és Bortermelõk Szövetkezetének tájékoztatója “a gyengék erõssége az egység” Tájékoztató az Arany sárfehér Szõlõ- és Bortermelõk Szövetkezet eddig végzett legfontosabb munkáiról A tájékoztatót elsõsorban azon tisztelt Tagjaink számára készítettük, akik az elmúlt közgyûléseken valamilyen okból nem tudtak részt venni és hiteles információval, nem rendelkeznek. 2003-as alakulás óta jelenleg 462 szõlõtermelõ, 1398 ha szõlõültetvénnyel tagja a termelõi csoport, szervezõdésnek. Az ez idõ alatt végzett munkáról és a tervezett feladatokról vázlatpontokba szedve az alábbiakban tájékoztatjuk tagjainkat. * 2004 decemberében az elõzetes elismerés után, megkaptuk az állami elismertetést, ami lehetõvé teszi a következõ 5 évben az EU-s támogatások lehívását. * Társult tagjaink az orgoványi és a helvéciai termelõi csoport, akikkel együtt 700 szõlõtermelõ, 2000 ha szõlõültetvény felülettel rendelkezünk * Kiépült az informatikai-, /honlap www. aranysarfeher. hu/ , elektronikus levelezés /
[email protected]./ Tel/ Fax: 76/374-036, 20/5693-783, 20/2362558, / és az elektronikus banki átutalási rendszer. * 5 db növényvédelmi elõrejelzõ mûszer az integrált ter-
mesztés alapjaként SMS szolgáltatáson keresztül informálja tagjainkat. Aki még nem adta le a mobilszámát, kérjük, jelezze, hogy a védekezési tanácsokat idõben meg tudjuk küldeni. Az integrált pályázat az FVM ígérete szerint az év közepén indul, aláírás után a megszedett talajmintákat be kell vizsgáltatni, és hibátlanul vezetni kell a gazdálkodási és permetezési naplókat a sikeres pályázat érdekében. * Az eredetvédelmi rendszer kidolgozása elkészült. Az elsõ eredetvédelmi elvárásoknak megfelelõ termékek 600-600 palackkal, bemutatásokhoz, borversenyekhez, árumintákhoz legyártásra kerültek. * 2004 õszén szõlõ gépi betakarítás szervezésében részt vettünk /67 ha/, 2005 õsztõl új szövetkezeti tagi és bérelhetõ kombájnok állnak tagjaink rendelkezésére, a bérelt pince a szüretelõ kombájnnal betakarított szõlõ fogadására felkészül. Kérjük azon tagjainkat, akik a 2005-ös szüretben is vagy új jelentkezõként gépibetakarítást terveznek, szándékukat jelezzék a szövetkezeti irodán * 2003-ban kissé szabálytalanul 1,5 Ft/kg szõlõfelárat fizettünk tagjainknak a szövetkezeten keresztül értékesített szõlõ után /4.092.349 Ft, szemben az 1% tagi befizetéssel, ami
2.368.086 Ft volt, különbözet a támogatásból 1.724.263 Ft/ * 2004-tõl a fejlesztések elkezdhetõségére, a kiszolgáltatottság megszüntetésére a korábbi 1%-kal szemben, 3% tagi “mûködési költség hozzájárulás”-t fogadott el a közgyûlés. Eddig tagjaink fele fizette be hozájárulását. * A 3% tagsági befizetések csak beruházási célra /feldolgozó-, tárolótér vásárlás, bérlet, technológiai gépcsere, állagmegóvás, stb./ fordítódnak, a befizetéssel értékesítési biztonságot, tulajdonalapot szereznek tagjaink, amely örökölhetõ. A szövetkezés mûködési költségét, nem a tagi befizetések, hanem az állami támogatások biztosítják. Azon tagjaink számára, akik nem érintettek a szõlõtermésük feldolgozásában, részben a távolság, részben a saját feldolgozó, tároló lehetõségek miatt, a szövetkezeti támogatásokról egyedi személyes egyeztetésekkel dönt a vezetõség. * Negatív viszonyulást tapasztalunk a felvásárlók egy részétõl a szövetkezéssel szemben. Több tag, ezért nem a szövetkezeten keresztül értékesítette termését. Azon tagjainkról, akik a szövetkezet megkerülésével értékesítették termésüket, és a tartozásukat a következõ ez év õszi szüret elõtti- közgyûlésig /legkésõbb augusztus 5.-
ig/ nem rendezik, tagsági viszonyukról vagy megszüntetésérõl a közgyûlésnek kell dönteni. Rendezetlenség esetén a korábbi támogatások visszafizetése és a következõ 5 év támogatásainak elvesztése következhet be. * 2004 õszén értékmentési kényszerbõl, a felvásárlók által támasztott teljesíthetetlen feltételek, /cukorfok, egyészségi állapot, stb./ és a túlkínálat miatt, 8600 q szõlõ feldolgozására szerzõdést kötöttünk az izsáki Sárfehér pincével. Azóta a borértékesítés a német pezsgõgyár felé 2005. április 28. és május 20. között a térségi értékesítésnél jelentõsen kedvezõbb áron befejezõdött. A kifizetéseket az ellenérték átutalása után indítjuk. * 26 termelõi csoporttal létrehoztuk a Szõlõ-Bor Termelõi Csoportok Országos Szövetségét, amely a HANGYA Együttmûködés szakági szövetségeként mûködik, ezzel közvetlen rálátási lehetõségünk van a kormányzati és az Uniós szakági bizottsági munkákra. Delegált képviselõnk rendszeresen részt vesz és beszámol a brüsszeli tanácskozáson tapasztaltakról. * Az izsáki Sárfehér pince tartós bérletével és tulajdonrész vásárlásával a technológiai fejlesztések befejezésével magasabb feldolgozottsági fokú bo-
rászati termékeket szándékozunk elõállítani a jobb árviszonyok eléréséért. * Lehívható állami támogatások maximumát mindkét évben elnyertük, s a tagi mûködési költség hozzájárulásával, a kedvezõ MFB hitel elnyerésével együtt, a fejlesztéseket, beruházásokat el tudjuk indítani, és részben már elindítottuk /2db zúzó-bogyózó vásárlása, kórvezetékek kiépítése, csigák cseréje, csempetartályok javítása, állagmegóvó munkák, stb./. Kérdéseikkel, észrevételeikkel a fenti számokon hívhatják szövetkezetünket, vagy személyesen a szövetkezeti irodán adunk információt. Az augusztus végére vagy, szeptember elejére tervezett közgyûlésünkön (ahová a felvásárlókat is szándékunkban áll meghívni), a pontos tájékozódás miatt kérjük, szíveskedjenek megjelenni. Vezetõség Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje az
» OBSER VER « OBSERVER OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELÕ KFT. 1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Telefon: 303-4738 Fax: 303-4744 http://www.observer.hu
IZSÁKI Hírek
2005. június 17. Fordulónap: 2004. december 31. Beszámolási idõszak: 2004. január 01. - 2004. december 31. 1. Számviteli beszámoló 1.1. Számviteli beszámoló bemutatása A számviteli beszámoló fõbb adatai az alábbiak: Beszámoló sor (eFt) Tárgyév Mérleg adatai A. Befektetett eszközök 18,677 I. Immateriális javak 27 II. Tárgyi eszközök 18,650 III.Befektetett pénzügyi eszközök 0 B. Forgóeszközök 7,771 I. Készletek 994 II. Követelések 5,972 III.Értékpapírok 0 IV. Pénzeszközök 805 C. Aktív idõbeli elhatárolások 10,166 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 36,614 D. Saját tõke 22,652 I. Jegyzett tõke 3,200 II. Jegyzett, de még be nem fizetett tõke (-) 13,824 III.Tõketartalék 0 IV. Eredménytartalék 0 V. Lekötött tartalék -1,378 VI. Értékelési tartalék 7,006 E. Céltartalékok 0 F. Kötelezettségek 8,720 I. Hátrasorolt kötelezettségek 0 II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 1,439 III.Rövid lejáratú kötelezettségek 7,281 G. Passzív idõbeli elhatárolások 5,242 FORRÁSOK ÖSSZESEN 36,614 Közhasznú eredménykimutatás adatai Összes közhasznú tevékenység bevétele 142,352 Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás 77,892 - alapítótól 77,812 - központi költségvetésbõl 0 — helyi önkormányzattól 0
7. oldal
IZSÁK K OMMUNÁLIS SZOLGÁLA TATÓ KHT KOMMUNÁLIS SZOLGÁLAT
Közhasznúsági jelentése 2004. - egyéb 80 Pályázati úton elnyert támogatás 0 Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel 64,436 Tagdíjból származó bevétel 0 Egyéb bevétel 24 Vállalkozási tevékenység bevétele 24,194 Összes bevétel (A+B) 166,546 Közhasznú tevékenység ráfordításai 143,730 Anyagjellegû ráfordításai 90886 Személyi jellegû ráfordítások 49,825 Értékcsökkenési leírás 2.683 Egyéb ráfordítások 66 Pénzügyi mûveletek ráfordításai 270 Rendkívüli ráfordítások 0 Vállalkozási tevékenység ráfordításai 17,188 Anyagjellegû ráfordítások 9,820 Személyi jellegû ráfordítások 6,732 Értékcsökkenési leírás 579 Egyéb ráfordítások 11 Pénzügyi mûveletek ráfordításai 46 Rendkívüli ráfordítások 0 Összes ráfordítás 160,918 Adózás elõtti vállalkozási eredmény 5,628 Adófizetési kötelezettség 0 Tárgyévi vállalkozási eredmény 7,006 Tárgyévi közhasznú eredmény 1,378 Tájékoztató adatok Személyi jellegû ráfordítások 56,557 Bérköltség 37,324 bérköltségbõl: megbízási díjak 132 bérköltségbõl: tiszteletdíjak 150 Személyi jellegû egyéb kifizeté-
sek 5,659 Bérjárulékok 13,574 A szervezet által nyújtott támogatások 0 1.2. Könyvvizsgálat A tárgyévi számviteli beszámoló szabályszerûségét, megbízhatóságát és valódiságát könyvvizsgáló ellenõrizte. A beszámolót hitelesítõ könyvvizsgáló neve, címe és kamarai tagsági száma: .Kócsó Márta 6000 Kecskemét Fagyöngy u. 1. Kamarai tagsági száma :002163 1.3. Kiegészítések a számviteli beszámolóhoz A számviteli beszámoló a szervezet gazdálkodásáról, vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmezõsége helyzetérõl megbízható és valós képet mutat, ahhoz további kiegészítõ információk közlése nem szükséges. 2. A szervezet bemutatása 2.1. Tevékenység általában Az IZSÁK KHT 2000 évben jött létre. Az alakulás célja, az Izsáki önkormányzat területén közfeladatok ellátása. 2.2. Közhasznú tevékenység A KHT tárgyévi közhasznú tevékenysége - annak tartalma, volumene, jellemzõi, körülményei - az alábbiakban foglalható össze: A Kht tevékenységébõl a közhasznú tevékenység aránya a 2004-es évben 85.5% volt Mérleg szerinti erdményünk 5.628 e Ft nyereség. Költségvetési támogatást a z alapító Izsáki önkormányzattól kaptunk. összesen: 77.812 eFt a) Ebbõl intézmények dologi kiadásainak fedezetére 42.265 e Ft ennek közvetlen felhasználási költsége: 33.179 e Ft
közvetett felhasználás (ált. ktg. felosztás után): 9.188 e Ft Intézmények dologi kiadásainak tényleges költsége: 42.367 e Ft b)Kiemelten nagy volumenû közhasznú tevékenységünk: - víztermelés, - kezelés , - ellátás - közétkeztetés 1. Víztermelésként ,vízszolgáltatásként külön támogatást nem kaptunk, de ez a tevékenység nem is igényel támogatást. Közvetlen ráfordítása 22.609 e Ft saját bevétele 35.658 e Ft 2.Közétkeztetés Közétkeztetés kapott mûködési támogatás 11.129 e Ft közétkeztetés saját bevétele 26.801 e Ft Közétkeztetés összes bevétele 37.930 e Ft Közétkeztetés közvetlen önköltsége 45.710 e Ft Ezen közfeladat ugyan veszteséges , de folyamatosan figyelemmel kísérjük a veszteség okait. 2003 évhez képest sikerült ezen pozitív elmozdulást elérnünk. 3.Közvilágitás közvilágítás mûködési támogatása 6.553 e Ft közvilágítás önköltsége 8.326 e Ft Közhasznú tevékenység támogatása összesen 35.547 e Ft közhasznú tevékenység saját bevétele 64.436 e Ft egyéb bevételek 104 e Ft Összes bevétel: 100.087 e Ft tényleges közvetlen költségek 78.976 e Ft közvetett költségek 22.387 e Ft Összes költség: 101.363 e Ft Intézmény dologi kiadásainak vesztesége -102 e Ft 2.Általános költségek (közvetett)
részletezése a.)Javító karbantartó részleg 22.883 e Ft b.)központi irányítás, iroda 13.654 e Ft Ezen költségek felosztása bevételarányosan történik. 3. A vagyon felhasználása, alakulás 3.1. Eszközök - Tárgyi eszközök nettó értéke 18.677/20.486 91.2%-os növekedést mutat - Forgóeszközök alakulása 7.771/8.111 98.8%-ra csökkent az elõzõ évhez viszonyítva - Aktív idõbeli elhatárolások között nagy tételt képvisel a 2004. II. félévi vízdíj és átalányok különbözete 3.2 Források * Saját tõke elõzõ évhez viszonyítva 22.652/13.290 170,4 %ra növekedett a pozitív eredmény miatt * Kötelezettségek:a rövidlejáratú kötelezettségek túlnyomó részben szállítói tartozások 5.911/ 17947 32,/% szintén az eredményesebb gazdálkodás miatt csökkentek . * Passzív idõbeli elhatárolások között a december hónapban befizetett, de 2005 évi étkezési díjak ,továbbá 2005 évben érkezett ,de 2004 évet terhelõ (villany ,gáz stb.)költségeket mutatja . 4.Vezetõ tisztégviselõk díjazása A vezetõ tisztségviselõk részére nyújtott juttatások az alábbiak: - 3 felügyelõ bizottsági tag éves tiszteletdíja 50e Ft /év/fõ * ügyvezetõ igazgató éves munkabére 1.920 e Ft * személygépkocsi. Használat 1500 km/hó 5. A KHT által nyújtott célszerinti juttatások bemutatása - Cél szerinti juttatásban nem részesítettünk senkit Bak Nándor ügyvezetõ igazgató
Nesze, semmi, fogd meg jól... ...dereng fel bennem nagyanyám derûs arca 2005 május elején a patikából kilépve. Gyermekkoromban gyakran halottam ezt a szólást az idõsek szájából. Valahogy összenõtt velük, mert olyan gyakran találkoztak a szükséggel, a nincs-csel s olyan gyakran fizették ki õket a semmivel életük során, hogy hûséges kísérõje lett e mondás a mindennapjaiknak. Halála elõtt nem sokkal, mesélt a téeszesítést követõ idõkrõl - amikor az élelem drága, az emberi erõ olcsó volt-, hogy fene jó idõ járt a krumplira egész nyáron, így aztán õszre kilós nagyságúak is akadtak. Ástak, vágtak látástól vakulásig hétszámra. Szaporodott a munkaegység rendesen. A hétvégi elszámoláskor másfél szem krumpli járt nekik. Nagy volt az, szó se róla, de hát mégiscsak csak krumpli. Ilyen volt azokban az ötvenes években a “Nesze semmi, fogd meg jól.” Meglehetõsen farral állok én az úgynevezett szociális juttatások kérdéséhez, ezért aztán -azon kívül, hogy 1983-ban leszázalékoltak-, nem is folyamodtam én még soha semmiféle segélyért. Most
azonban, hogy havi gyógyszerkiadásom összege meghaladja a járadékom felét, megmozdult bennem a kisördög: kértem közgyógyellátási kedvezményt. Olyan simán, olyan pörgõsen ment minden, hogy másfél hét múlva szinte a járda fölött lebegve jutottam el a gyógyszertári pultig. Némi kéjes kárörömmel lestem, hogyan pakolgatja egymás mellé és fölé a gyógyszerész a receptjeimet. Mind a tizennégyet! Tologatja, kevergeti, mint egykori kedvesem a cigánykártyát. Három kivételével - amit meg kellett volna rendelni-, minden dobozka rákerült a megfelelõ receptre. Volt ott szívre, vérnyomásra, idegekre, erekre minden. Erre a pillanatra tartogattam az én adumat. Elõvettem tárcámból a kiskönyvemet s diadalmasan -mint egy kissebségi képviselõ a petíciót- fölényes magabiztossággal odanyújtottam a gyógyszerésznek. A szeme sem rebbent. Illedelmes, sõt jóindulatú közönnyel átfutotta az igénylésemet, majd a gépi listáját s egy 300 Ft-os pirulát felemelve megjegyezte: sajnos ezek közül csak
erre az egyre érvényes. A között a három között, amit holnap tetszik a kórházban kiváltani, van egy 700Ft-os, no az még szerepel a támogatottak listáján. Olyannyira uralkodtam meglepõdöttségem felett, hogy könnyedén megjegyeztem; csapja oda a 300-ast is a többihez teljes áron. Nem ismerem a támogatott gyógyszerek listáját, sem a szempontokat, amelyek alapján kiválogatták. (Az is lehet, hogy peches ember vagyok, bár efelõl nem vagyok meggyõzõdve, mert amíg ennyi parlagföld van Izsák környékén, addig mindig hasítok ki valamelyik sarkából annyit, hogy egy kis krumpliföldem legyen. Nagyanyámnak is volt baja elég, mégis megtermelte a családja krumpliját, legfeljebb a húst hozzágondolták. Nem panaszkodom én, nincs nekem arra okom, csak arra gondoltam: mi van akkor, ha ez a gyógyszertári történet olyannal esik meg, akinek már nincs lehetõsége a plusz “munkaegységet”, vagyis költséget - hajlott kora, vagy testi nyavalyája miatt - megteremteni. - Itt egy kissé elakadtam az írásban, hogy leírjam,
vagy ne írjam? Írom én, ‘hisz nincs ebben valótlanság egy betû sem. Nem így volt ez a múltban, amikor az emberek egészsége nem volt árucikk a szabadpiacon, nem volt profitorientált a szociálpolitika! No de nem mászom bele ebbe a kérdésbe jobban!) Másnap, a megyei kórház alagsori gyógyszertárából megszereztem a hiányzó három gyógyszert, de itt már képtelen voltam eltitkolni csalódottságomat, amikor kiderült, hogy tévedett az izsáki gyógysze-
rész, mert a három igen fontos patikaszer közül egyik sem szerepel a kedvezményezettek listáján. Így aztán ismét gálánsan fizettem, kiskönyvecskémet pedig betettem a tárcámba a 4.750 Ft. helyére. A busztól hazafelé ballagva vigasztalásul felidéztem nagyanyám mosolygós arcát, s arra gondoltam: a kerék forog egyszer lenn, egyszer fenn, eltelt ötven év, s újra csak: “Nesze semmi, fogd meg jól!” Békési Sándor
Továbbra is várunk régi fotók at fotókat Mint korábban is jeleztük, szeretnénk minél több olyan régi fényképet összegyûjteni melyek Izsák távolabbi, vagy közelebbi múltjának egy-egy eseményét rögzítik. Minden téma érdekel bennünket; pl. szüretek, vagonba rakodás a vasúton, vonat érkezés-indulás, szõlõleadás, ünnepségek, tanácsi, egyházi események, utcai forgalom korabeli autókkal, motorokkal, stb, stb. Bármi, ami a régi Izsák életét, városképét mutatja. Több fotót kaptunk már eddig, ezeket köszönjük tulajdonosaiknak. Aki rendelkezik tehát az említett témájú fényképekkel kérjük, jelezze. Másolás után minden fényképet visszaadunk tulajdonosának. Segítségüket köszönettel várjuk! Szerkesztõség
IZSÁKI Hírek
8. oldal
Könyvtári hírek - új könyvek jegyzéke Egyetemes mûvészettörténet; Magyar kastélylexikon; Hettinger: Dekorgumi a gyerekszobában és a kertben; Krause: Mandalafestés: papírra, üvegre, porcelánra; Nemerkényi: Európa: Az északi foktól Krétáig; Illig: Kitalált középkor: történelem legnagyobb idõhamisítása; Babay: “Keresem Bridzsitjonszt házasság céljából”; Brown: Egyetlen éjszaka; Brunhoff: Babar otthon; Cabot: Egy igazi amerikai lány; Doyle: Varázskör; Eco: Bandolino; Elison: Álmomban már láttalak; Essex: A fáraó; Fine: Apa csak egy van: Madame Doubfire; Gedge: A tizenkettedik átváltozás; Hawke: Hamavazószerda, Hawke: Mi a gond velem?; Holt: Találkozunk mi még; Mankell: Alkonyatkor nõnek az árnyak; Radnai: A szerelem csapdájában; Stone: Laura; Uris: Kálvária; Dankó: Édesanyám rózsafa; Kozma: Szociálpedagógia; Chapman: Gyerekekre hangolva; Szirák: Kertész Imre; Badel: Larousse panteon; Katus: A középkor története, Andrews: Kárhozottak; Bellow: Ravelstein; Brezina: Az a boszorkányos szerelem; Courths-Mahler: Lahori napsugara; Fielding: Furcsa szeretet, Füzesi: Róka koma és a nyulacskák; Kóka: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele; L’Engle: Szélvarázs; MacGregor: Vágyak vonzása; May: Az ezüst oroszlán birodalmában; Mendosa: A csodák városa; Mullins: Kell a férj!; O’Connor: Az ügynök; Vedero d’Auria: Visszatér a fecske; Wass: Nagypénteki sirató; Wass: Vérben és viharban; Bánosi: Népek lexikona; Árva: Képes magyar lexikon; Horányi: Kommunikáció; Jakab: Irodalmi Nobel- díjasok lexikona; Arany: Válogatott kisebb költemények; Balázs: Spartacus
élete és kora, Zsoldos: Ballagókönyv; Barry: A pasik természetrajza; Bartus: Megint Pelikán; Brezina: Elvarázsolni a tanár urat?; Cabot: Tudom hol vagy!; Daniels: Jess, a skótjuhász; Disney: Malacka, a hõs; Disney: Nyuszi bal lábbal kelt fel; Egbeme: Aranyrácsok között; Fine: A kilencedik felhõn; Gárdonyi: Két katicabogár és más elbeszélések; Grass: Ráklépésben; Kenneth: Szerelemrõl szó sem volt...; McBain: Money,money,money; Mikszáth: A fahuszár meg a lova .... és más elbeszélések; Parker: Látni sem akarlak; Sandford: Vendetta; Wilson: Szerelmes kamaszok; Doyle: A nagy árnyék; Sambraus: Haszonállatok színes atlasza; Frank: Ízözön szakácskönyv; Steel: A cár balerinája; Tukora: Zsákbamacska hadmûvelet; Benedek: Felnõttoktatási és képzési lexikon; Horowitz: Kettes számú közellenség; Szamos: Vérzõ város; Dumas: A fekete tulipán; Ende: Momo avagy Furcsa történet az idõtolvajokról s a gyermekekrõl; V. Kulcsár: Kölykök, dilik, szerelem; Radnai: Juana csókja; Sohonyai: Jasmine avagy, Mégis kell a szerelem?; Fülöp: Tavaszköszöntõ; Kaufman: Hogyan segítsünk depressziós kamasz gyermekünknek? Penthin: Miért agresszív a gyermekem?; Heves: Fején találta a szöget!; Ceman: Világegyetem; Beil: Kamaszgondok; Székely: Drog, szex, téveszmék, egészség: miért betegek a magyarok?; Török: A digitális fotózás mûhelytitkai; Benzoni: A forgószelek háza; McCombie: A múlt, a jelen, és egy furcsa család; McCombie: Randi, buli, és a papa titka; Rushton: Becsszavamra, kinyúlok!; Rushton: Hogy tehetsz velem ilyet anyu?; Verne: Cesar Cascabel; Verne: Az úszó sziget;
2005. június 17.
Gyász A fotón egy tengelic álldogál elpusztult párja mellett. Szívszorító látvány volt, ahogy halk csiripeléssel szólongatta órákon át élettelen társát, s nem érette, miért nem válaszol neki, s miért nem reppen fel, vele, mint eddig mindig. A halott madárka nem az egyetlen áldozata az idei szeszélyes idõjárásnak. A nyáron szokatlanul nagy lehûlések, a gyakori felhõszakadások felnõtt madarak és fiókák ezreit pusztították el eddig. -te-
Postánkból Tisztelt Polgármester úr! Többszöri kérésünk ellenére a fotón látható módon néz ki a város központjában a Dugonics utca. 2005-ben, a 18. századnak megfelelõ módon. Tisztelettel kérdezzük; meddig még??? Tisztelettel: A Dugonics utca lakói
Tisztelt Dugonics utcai lakosok! Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Izsákon még mindig több utca nem került leburkolásra, és ez igaz a Dugonics utcára is. Évek óta pályázunk útfelújítási programokra és ennek keretében jelentõs összegeket fordítunk az utcákra. Ebben az évben ezidáig 25 millió Ft összegû pályázat alapján végzünk útkorszerûsítést. További pályázatot nyújtottunk be 75 millió Ft összegben. Ez a pályázat azonban csak a már szilárd burkolatú
utak felújítását teszi lehetõvé. A következõ évben próbálkozunk ismételten pályázattal a földes utcák szilárd burkolattal történõ kiépítésével - reméljük sikerrel. Ennek sikere esetén a képviselõ-
Felújított sírkövek a református temetõben
Megújult kereszt
testület dönti el, hogy melyik utcákban építjük ki a burkolatot, addig is szíves türelmüket kérjük. Mondok József polgármester 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 - Vízszivattyúk, házi vízel12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 látók egyes típusai akciós 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 áron. 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 - Husqvarna fûkaszák a 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 készlet erejéig, tavaszi áron. 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Amerigo robogók ked12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 vezõ áron, biztos szervizhát12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 térrel, alkatrész-ellátással. 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Minden gép OTP hitelre is 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 megvásárolható. 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Várjuk kedves Vásárlóin12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 kat! 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Kertigépszaküzlet 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Izsák, 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Szabadság tér 28. 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 12345678901234567890123456789012123456789 Tel.: 375-570 12345678901234567890123456789012123456789
A Kertigépszaküzlet nyári ajánlata
Akác tûzifa! Többen kérdezték, kinek köszönhetõ a Kecskeméti úton, az Agárdy-telepi bejárónál lévõ feszület felújítása. A kérdésnek utánajártunk, s megtudtuk, hogy a Cavern Rt. (a volt Hungasekt) végeztette el a nagyon szépen sikerült felújítást.
A református temetõben megújult néhány régi ízléses síremlék. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a szakszerû megújítás lehetõségét, a csúf fúrás-faragás helyett. Múltunk megbecsüléséért köszönet illeti Borsos István sírkõkészítõ mestert és Szegedi Ernõt, a munkálatok kezdeményezõjét és támogatóját. Követésre ajánljuk a mellékelt példákat, melyekbõl jól megítélhetõ a felújítás eredménye. - ref
15q felett ingyen házhoz szállítással! Hasogatva: 1.700,-Ft. Kuglizva: 1.600,-Ft. Méteres rönk: 1.500,-Ft. Tel.: 06-20-985-5834
IZSÁKI Hírek
2005. június 17.
9. oldal
VI. Fúvószenekari- és Mazsorett Találkozó Izsákon Immár hagyomány, hogy május végén fúvószenekarok és mazsorettcsoportok adnak randevút egymásnak Izsákon. Az idei találkozón a helyi csoportok mellett a körösladányi, a füzesgyarmati, a solti, a szbadszállási és a tatabányai mazosrettek, valamint a csongrádi és a kecskeméti ifjúsági fúvósok nyújtottak nagyszerû élményt a sportcsarnokba sereglett nagyszámú érdeklõdõnek, s a fesztivált bevezetõ utcai felvonulást végignézõ járókelõknek. -novák-
Fotók: Szekér István A lányok ügyesek és szépek, a koreográfiák ötletesek voltak.
A szép számú közönség érdeklõdéssel figyelte a produkciókat
A kecskeméti fúvósok.
Kék hírek A 2005. április hónap vége, május és június elsõ fele közötti idõszakban Izsák térségében közel kétszeresére nõt az ismerté vált bûncselekmények száma, továbbra is a jellemzõ elkövetési magatartás a lopás, két esetben motorkerékpárt és egy esetben kerékpárt tulajdonítottak el ismeretlen elkövetõk. Mindhárom ügy nyomozása során az elkövetõk és az általuk eltulajdonított jármûvek meglettek, s jogos tulajdonosaik visszakapták. Tanyás ingatlanok sérelmére elkövetett betöréses lopás bûncselekmény egy volt. A Gedeon dûlõben, ismeretlen tettesek egy tanya épületébe hatoltak be ajtó és ablakbetörés módszerével, a tanyában érték nem volt, így lopási kár nem keletkezett, viszont az elkövetõk a rongálással jelentõs kárt okoztak. Szintén a Gedeon dûlõben történt egy értelmetlen rongálás, ismeretlenek a bekerített telep fémvázas kapuját rongálták meg, ez ügyben még az elkövetõk szándékát is vizsgáljuk. A MÁV Rt feljelentései alapján több eljárás van folyamatban ismeretlen tettesek ellen, akik a vasúti sínek mellett elhelyezett vasaknafedõket tulajdonították el. A külterületek mellett sajnos Izsák belterületén is kíséreltek meg betöréses lopásokat az elmúlt idõszakban, az elkövetõket minden esetben megzavarták, hol a szomszédok, hol az épületben elhelyezett riasztóberendezések
akadályozták meg a cselekményeket. Lopási kár nem keletkezett, de a rongálási károk jelentõsek. Az elmúlt idõszakban négy esetben történt olyan bûncselekmény, melynek elkövetõi és sértettei is családtagok, sajnos a fennálló konfliktusokat nemegyszer erõszakkal próbálták megoldani.
Voltak “civil” botforgatók is. A mûsort idén is Tetézi Lajos vezette.
Uzovicsi robbantás Június 15-re virradóra a Katona József utcán hagyott gépkocsi ismeretlen okok miatt kiégett, a vizsgálatok szándékosságra engednek következtetni. A sok negatívum mellett kedvezõ hír, hogy helyi rendõrállományunk új taggal bõvült június 13-tól Némedi Norbert r.zls Izsákon teljesít szolgálatot körzeti megbízottként. Ez az elsõ lépés a Kecskeméti Rendõrkapitányság által ígért létszámbõvítésnek, remélhetõleg még a nyár folyamán tovább bõvül a létszámunk. Amennyiben valaki információval tud szolgálni a fenti, illetve más bûncselekményekkel kapcsolatban kérem jelezze személyesen vagy a 06 20 539-5549 hívószánon. Bóbis Attila csoportvezetõ
A homokba ásott mély gödörbe halmozták a felrobbantani kívánt lõszert, majd a betemetés után következett a detonáció
Június 6-a és 17-e között, negyvenezer darab feleslegessé vált tüzérségi gyújtókészletet semmisített meg az izsáki inkurrencia tároló raktár (Uzovics-telep) készletébõl a Magyar Hadsereg 1. Honvéd Tûz-
szerész és Hadihajós Ezrede. Az akció kapcsán rendezett sajtótájékozatóval együtt tartott összejövetelt és tapasztalatcserét a Magyar Robbantástechnikai Egyesület, ahol Molnár Sándor mérnök-
ezredes az újságíróknak elmondta, a magyar tûzszerészek a világ élvonalába tartoznak. Jól bizonyítja ezt, hogy öt éve nem történt baleset tûzszerész tevékenység közben. Tetézi Attila
IZSÁKI Hírek
10. oldal 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890 123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678901212345678901234567890
Ügyeletek Orvosi ügyelet
Június 20-23: Dr. Nagy Imre Június 24-26: Dr. Pap Gyula Június 27-30: Dr. Rigó József Zsolt Július l-3: Dr. Nagy Imre Július 4-7: Dr. Pap Gyula Július 8-10: Dr. Rigó József Zsolt Július 11-14: Dr. Pap Gyula Július 15-17:Dr. Rigó József Zsolt A mindenkori ügyeletes orvos a 06-20-962-4594-es számon hívható!
Gyógyszertári ügyelet Június 20-26: Izsák, T: 569-208 Június 27-július 3: Szabadszállás, T: 558-028 Július 4-10: Izsák Július 11-17: Szabadszállás Július 18-24: Izsák
Rendõrségi ügyelet 06-30-546-7196
Polgárõrség 06-30-555-6654
Kábeltévé ügyelet Június 13-19: Izsák László, József A. u. 8. tel: 06-20/475-7966 Június 20-26: Farkas Zsolt, Garai tér 7. tel: 06-20/ 436-7400 Június 27-július 3: Izsák László Július 4-10: Farkas Zsolt Július 11-17: Izsák László Július 18-24-ig Farkas Zsolt
Apróhirdetés
2005. június 17.
AZ IZSÁKI ÁFÉSZ T AVASZI AJÁNLA TA! TA AJÁNLAT Jót, jó áron az ÁFÉSZ boltokban! 2005.06.17-06.30. Finomliszt 2/1 Halas 108.- Ft/csg. 54.- Ft/kg Kosárfonott áru - felfüggeszthetõ virágtartók, bePaloma kávé 2x250 gr 499.- Ft/csg 998.- Ft/kg vásárlókosarak, kenyereskosár, fonott tálca. Wiener Extra õrölt 250 gr. 239.- Ft/cs 956.- Ft/kg Virágültetéshez zsákos virágföld COOP töltött ostya 200 gr. 99.- Ft/db 495.- Ft/l Lábtörlõk 211.- Ft-tól, Pepsi Cola 2.5 l 239.- Ft/db. 96.- Ft/l futószõnyegek 911.- Ft-tól/m Kõbányai sör 0.5 + ü 89.- Ft/db 178.- Ft/l SZIVACSOK, SZÉKPÁRNÁK, Ász mosópor 3/1 kg 679.- Ft/csg 226.- Ft/kg ÁGYBETÉTEK MÉRETRE VÁGVA! COOP A JÓ SZOMSZÉD! Kutyatáp 3 kg 520.- Ft/csg, 10 kg 1.549.- Ft/csg Megkezdtük a Baranya Pékség és Cukrászat Macskatáp 1/1 kg 289.- Ft termékeinek árusítását. ÁRUHÁZUNK IPARCIKK RÉSZLEGÉNEK Tartósan alacsony áron kínáljuk: AJÁNLATA Kismazsolás kuglóf 44.- Ft fûnyíró 11.990.- Ft Bécsi perec 45.- Ft fûszegélyvágó 2.990.- Ft Fánk többféle ízesítéssel 65.- Ft öntözõszivattyú 12.990.- Ft Uj íz a pékáru-palettán! 3/4-es locsolótömlõ 25 m tekercs 2.490.- Ft Az Iparcikk Áruház Ruházati részén sarokcsiszoló 500 W 2.890.- Ft - nõi-, férfi-, gyermekcipõket villanyfúró 500 W 2.890.- Ft 40-50 % engedménnyel kínálunk. hegesztõtrafó 15.490.- Ft Most érdemes vásárolni! 120 l villanybojler /Hajdú/ 36.990.- Ft - Egyes ruházati termékek 407 centrifuga 21.790.- Ft 30-40-50 % -os áron kaphatók. 303 mosógép 21.790.- Ft Névnapra, születésnapra 150 l hütõgép 45.900.- Ft vásároljon könyvet az áruházban! 130 l fagyasztószekrény 56.300.- Ft Folyamatosan változó kínálat! Ár: 399.- Ft-tól 1 kg-os kenyérsütõ 11.990.- Ft Háztartási témájú mûvek, regények, CD-s rádiósmagnó 9.500.- Ft tudományos- és gyermekkönyvek rendkívül CD-s MP 3 rádió 13.200.- Ft kedvezõ áron! Flopilemezek 5 80.- Ft-tól Háztartási boltunk júniusi ajánlata Energiatak. izzó E.14 9 W 510.- Ft Hûtõtáska 1.750.- Ft-tól energiatak. izzó E.27 11 W 210.- Ft Mûanyag ételtárolók fagyasztóládába, TDK 240 kazetta 580.- Ft mikróba 104.- Ft-tól TDK CDR lemez 144.- Ft Mûanyag virágtartók 171.- Ft-tól. Tagsági kártyára 3 % engedmény!
Jó állapotú, régi típusú családi ház eladó. Irányár 2.200.000,Érdeklõdni: 375-860 (18 óra után)
Építési engedéllyel rendelkezõk figyelmébe Felelõs mûszaki vezetést vállalok; új lakás és egyéb építményeknél, lakásbõvítésnél, egyéb építmények bõvítésénél Építési munkák; kõmûves munkák, speciális szaképítés lakások utólagos hõszigetelése nemesvakolat készítés tervezés, költségvetés készítés Egyéb betonmunkák:
beton csatornaelem
felhasználható: utak, kapubejárók, különbözõ átereszek, belvizek stb. vízelvezetési rendszerek megépítéséhez
Felszedhetõ tetejû vízelvezetõ beton csatornaelem
felhasználható: utak, kapubejárók, különbözõ átereszek, belvizek stb. vízelvezetési rendszerek megépítéséhez
Kútgyûrû, betonkád felhasználható: vízgyûjtõ akna, vízóra akna készítéséhez hozzávaló fedlappal 60x60 cm-es nyílással MEGRENDELHETÕ: CSÍK IMRE KÕMÛVES MESTER IZSÁK, BOCSÁNYI U. 11. TEL: 374-441, 06-30-319-0025
Felhívás Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy az Izsák Kht. üzemeltetésében lévõ vízmû fogyasztóinál 2005. június 15. és 2005. július 15. között mérõóra leolvasást tartunk. Mivel az elõzõ években több alkalommal találkoztunk illegális vízvételezéssel, felhívjuk a tisztelt fogyasztók figyelmét, hogy ahol illegális vízvételezést, vagy a mérõóra bármilyen jellegû házi szerelését, illetve a mérõóra plombájának bármilyen jellegû sérülését tapasztaljuk, ott a fogyasztóval fennálló szerzõdésünket, a 38/1995. számú kormányrendelet alapján, azonnali hatállyal felbontjuk. Ez a vízszolgáltatásból való azonnali kizárással jár együtt, és minden esetben mérlegelés nélkül rendõrségi feljelentést teszünk. A vízszolgáltatás visszaállítására
MOLNÁR AUTÓGÁZ BoschCar Szerviz Páhi, Vasút u. 9. T: 06-78-436-052, 436-371
Diesel+benzin+gáz környezetvédelmi mérés (zöldkártya) gyorsan, pontosan!
csak új szerzõdéskötés estén van lehetõség, és új bekötésnek minõsül, ennek az elõrelátható költsége kb.:100.000 Ft. Továbbá felhívom azon fogyasztók figyelmét, akiknek vízdíj elmaradása van, hogy a 38/1995. számú kormányrendelet alapján 2005. június 27.-tõl megkezdjük a vízszolgáltatás korlátozását, amennyiben a tartozását nem rendezi és 30 napos határidõvel a szolgáltatási szerzõdést felmondjuk. Ahol vízkorlátozást léptetünk életbe, ott vízvételezésre a legközelebbi közkúton vagy tûzcsapnál lesz lehetõség, napi egy alkalommal. Izsák, 2005. június 16. Bak Nándor ügyvezetõ igazgató
Anyakönyvi Hírek Születtek: Születés nem volt. Házasságkötés: Lõrincz Zoltán és Dóczi Mária, Börcsög Ferenc és Csavera Sarolta. Meghaltak: Frankó János 84 éves, Hunyadi u. 50., Magó Sándor 47 éves, Gedeon dûlõ 61., Mészáros Sándor 70 éves, Hunyadi u. 68.
Önkormányzati lap Kiadja: Izsák Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Mondok József Szerkesztõség: Tetézi Lajos fõszerkesztõ, Bálint Vilmos, Dr. Hauzmann János, Tetézi Attila Cím: 6070 Izsák, Szabadság tér 1. Telefon/fax: 76/375-900 Hirdetésfelvétel: Izsák Kht. Tel.: 76/568-076 Készítette: Kópia Kft. Kiskunhalas. Felelõs vezetõ: Lichtenberger Tibor ISSN 1587-7418