KISHARANG A SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GYÜLEKEZETI LAPJA 6. évfolyam; 1-2. szám. 2006. április 16.
Valóban feltámadt! Az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy a közegben, mondjuk a magyar Parlament kellıs címben foglalt szavak végén nem felkiáltójelet találunk, közepén, egy plenáris ülés alkalmával, zárt ajtók és hanem kérdıjelet, kifejezve ezzel a mai ember ablakok kinyitása nélkül hirtelen megjelenne a halálból fenntartásait a keresztény hit alapigazságának visszatért Jézus és köszöntené a képviselıket jól ismert elfogadásával kapcsolatban. szavaival: "békesség nektek" (Lk 24,36, Jn 20,19), Biztos, hogy az Úr Jézus feltámadását hittel mindenki leborulna elıtte, és Tamás apostollal együtt vallani nem olyan egyszerő dolog, mint elhinni azt, urának és istenének vallaná ıt. Sokan inkább hogy délután esıs idı lesz, vagy hogy a Duna vízállása pszichológushoz, pszichiáterhez vagy egyenesen meghaladta a nyolc métert. A feltámadáshithez nem elmegyógyászhoz fordulnának, és bizonyítékot elegendı a józan, hővös ész, hanem kell egyfajta alázat kérnének arról, hogy hallucináltak, mintsem hogy is. Az autonómiájára kényes és büszke emberi akarat meghódoljanak Jézus elıtt. meghódolása a Feltámadott elıtt, és mindenekelıtt kell Aki azonban a Szentléleknek (az Atya és a a Szentlélek kegyelme. Csak Fiú Lelkének) kegyelme ez a kegyelem szabadíthat elıtt kitárja a saját lelkét, az meg minket azoktól a a többi embernél kétségektıl, amelyek világosabban látja azokat az képesek a legragyogóbb észérveket is, amelyek az érvelések után is Úr feltámadása mellett megmaradni, illetve azoktól szólnak. Melyek ezek az az akadályoktól, amelyeket érvek? az akarat gyengesége állíthat A legelsı érv talán az, hogy a hit útjába. az evangéliumok és az Pál apostol ezt így apostoli levelek Jézusról fejezi ki: "Senki sem szóló tanúságtételét a mai mondhatja: “Jézus az Úr”, napig senkinek sem sikerült csak a Szentlélek megcáfolnia. Pedig az által" (1Kor 12,3). Erre utal ellentábor minden követ maga az Úr Krisztus is, megmozgatott a mi hitünk amikor így szól Péterhez: nevetségessé tétele "Boldog vagy, Simon, Jónás érdekében, a találékony fia, mert nem a test és a vér emberi fantázia minden nyilatkozatta ki ezt neked, logikailag elképzelhetı utat hanem az én mennyei bejárt az evangéliumok Atyám" (Mt 16,17). Vannak h i t e l e s s é g é n e k dolgok, amelyekre a "test és megkérdıjelezése céljából. a vér", vagyis az emberi erı, Csináltak az apostolokból az emberi tapasztalat és közönséges szélhámosokat, okoskodás sosem képesíthet naiv álmodozókat, minket. Ilyen mindenekelıtt megpróbálták Jézus csodáit a Feltámadottba vetett hit, és feltámadását a kései annak megvallása, hogy ı a jámbor fantázia mi Urunk és Istenünk (vö. gyümölcseként értelmezni, Jn 20,28). azt azonban sehogysem Ne higgyük azt, tudták megmagyarázni, hogy ha ma egy "civil" hogy a gonosztevıként M.S. Mester. Krisztus a kereszten (1506)
2. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
kivégzett názáreti ácsmesterbıl hogyan lett tüneményes gyorsasággal az egész Római Birodalomban ismert és imádott Isten. Manapság gyakran hallgatunk olyan népboldogítókat, akik kizárólag azzal válnak népszerővé, hogy azt hirdetik, amit a nép hallani szeret. (lásd a sok amerikai mamutegyházak nagy részét. Szerk. megj.) Így bizonyos ideig a toplista élén lehet maradni. Jézus azonban a legkevésbé sem törekedett arra, hogy mindenben kielégítse hallgatóságának igényeit. Amit ı tanított, az valóban "a zsidók számára botrány volt, a pogányoknak meg oktalanság" - ahogy késıbb Pál megfogalmazza (1Kor 1,23). A zsidók számára elsısorban az volt a botrány, hogy "istenné tette magát" (Jn 10,33), követıitıl mégis szegénységet és kereszthordozást kívánt. A pogányok azt tartották nevetségesnek, hogy valaki "isten létére" törékeny emberi testben jön a földre, és megengedi azt, hogy bőnös emberek ıt keresztre feszítsék. Ha Jézus egyszerően meghal a kereszten és nem támad fel, "megistenülésére" nincs semmi esély. Az a nép, amely botránkozott tanításán és keresztre adta, vajon miért kezdte volna el imádni ıt? Azok a pogány rómaiak pedig, akik a zsidókat eleve lenézték és megvetették, miért fogadták volna el istenüknek (ráadásul egyetlen Istenüknek!) a keresztre feszített názáreti ácsot? És azok a tanítványok, akik halálakor elfutottak és magára hagyták, vajon miért adták volna életüket akár egy holttestért, akár egy tetszhalottért? Ennek a feltételezésnek abszurd voltát Aranyszájú Szent János nyomán így tehetjük nyilvánvalóvá: "Ugyan honnan juthatott volna tizenkét embernek eszébe, hogy ekkora vállalkozásba kezdjen? Tanulatlanok voltak, akik ki sem mozdultak a tavak, a folyók és az eldugott falvak világából. Megírták róluk kertelés nélkül, hogy gyávák és kislelkőek voltak. Amikor Krisztust elfogták, elfutottak; aki pedig az elsı volt közöttük, csak azért ment be a fıpap udvarába, hogy ott mesterét megtagadja. Hogyan magyarázzátok meg, hogy akik Krisztus életében a támadások hatására összeomlottak, azok most, amikor Jézus meghalt és eltemették (és amint ti mondjátok, fel nem támadt), akkor fogtak hozzá, hogy meghódítsák a világot? Vajon nem azt kellett volna mondaniuk: “Ez az ember, amíg élt, önmagát nem tudta megmenteni, hogyan mentene meg minket most, amikor már meghalt? Életében önmagán sem segített, hát majd halálában fog mellénk állni? Életében egyetlen népet sem hódított meg, hogyan tudnánk most, holta után, az ı nevében meghódítani a világot?” - Ezért nyilvánvaló: ha nem látták volna ıt feltámadása után, és nem gyızıdtek volna meg arról, hogy gyızött a világon,
sosem vállaltak volna ekkora kockázatot." A gondolatmenetet persze folytathatjuk: Mivel magyarázzátok meg, ti, feltámadástagadók, hogy Krisztus után 64-ben, amikor Néró felgyújtatta Rómát, "ingens multitudo" (nagy tömeg - Tacitus kifejezése) megy Krisztusért a halálba, vállalva a keresztre feszítés, a vadállatok elé vettetés, sıt a máglyahalál kínját is? És mivel magyarázzátok, hogy a Krisztus istenségét és feltámadását hirdetı kereszténység dacára a hihetetlennek tőnı tanításnak - ma is létezik, sıt a legnagyobb vallás a világon, amelynek esélyei - a mi hanyatló Európánkat leszámítva - mindegyik kontinensen napjainkban is növekszenek? Kétségtelen, hogy a feltámadt Krisztus megjelenéseirıl szóló evangéliumi leírások kissé ellentmondásosaknak, bizonytalanoknak, dadogóknak tőnnek. Életünk legnagyobb élményeit tudjuk a legnehezebben elbeszélni - fıleg olyan embereknek, akik még sosem élték át azt az élményt. Egy kisgyermeknek még nem lehet megmagyarázni, milyen érzés egy nagy szerelem, egy süketnek nem lehet visszaadni legszebb hangversenyeink élményét, mint ahogy egy vaknak sem mondható el, hogy néz ki egy virágba borult fa. "Hogyan mondjam el neked amit nem lehet -, mert szó az nincs - csak képzelet" hallottuk valamikor a Képzelt riportban. Nos, a Feltámadott megjelenéseirıl szóló beszámolók nem képzelt riportok, hanem hiteles elbeszélések olyan valóságokról, amelyeket igazában nem lehet elbeszélni. Ezek a beszámolók hangokat adnak vissza nekünk, süketeknek, színekrıl szólnak hozzánk, vakokhoz, megrendítı élményekrıl beszélnek nekünk, behatárolt élményvilágú embereknek. Honnan tudjuk, hogy a beszámolók mégis hitelesek? Elsısorban onnan, hogy a mögöttük rejlı élmények csodát tettek: átalakították az apostolok, az elsı tanítványok és a szent asszonyok lelkét. Ez az átalakulás gyökeres volt és visszafordíthatatlan: a holttestet keresı Magdolnából a feltámadt Krisztus elsı tanúja lett, Simonból Péter, Saulból Pál, a hitetlen "Ikerbıl" pedig hívı Tamás (vö. Jn 20, 24-29). Ha kitárjuk a szívünket Isten kegyelme felé, gyarlóságaink ellenére mi magunk is részesei lehetünk az elsı tanúk élményének. A közel kétezer éves egyház tagjaiként valamiképpen mi is az ı fülükkel halljuk: "békesség nektek, én vagyok, ne féljetek", az ı szemükkel látjuk az Urat, és az ı kezükkel tapintjuk a halálból visszatért Üdvözítıt. És így, a legsúlyosabb krízisben is el tudjuk hinni azt, hogy a nagypénteki sötétség után is fölkel majd a nap, és a végsı szó nem a halálé, hanem a feltámadásé. Márfi Gyula
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
3. oldal • KISHARANG
Virágvasárnap utáni gondolatok Döbbenetes! Az Istenember földreborul és Diadalmaskodik! fölsír: "Hányszor próbáltalak összegyőjteni, mint kotló Döbbenetes, az átdöfött szív újra él, szeret, a csibéit, de ti nem akartátok". remél! Nincs benne tétovázás, félelem, duzzogás, Karácsony éjjelén angyalait küldte a közénk bosszúvágy, szemrehányás. Jézus bízik az ı Atyja jövı Isten, jelt rakott az égre, csillagot, hogy könnyebb alkotásában, az emberben. A mindmáig munkálkodó legyen a szeretet, a jóság mellett dönteni! Heródes Isten hiszi, hogy a teremtés beérik, és az İ Országa döntött, és a katonáit küldte válaszul. eljön. Az élı szeretete nem eltapos, legyız, hanem Jézus Krisztus sír Jeruzsálem falai elıtt. Sirat minket. magához emel, megtisztít, életet ad! Sír, de nem adja fel az örök tervét, a szeretetben együtt Bennünket is saját képére, hasonlatosságára élı nagy család álmát, ahogy İ maga mondta: az Isten teremtett az Isten. Utunk egyéni és közösségi Országát. Döntés elé állít. Minden nap virágvasárnapja. golgotákon, nagypéntekeken keresztül vezet. Egyetlen Újból és újból kinyújtja felénk ölelı karjait az Isten. válasz a virágvasárnapi nemekre, a keresztre, a Nem adja fel a teremtés célját: Isten Országát, hol szívünket átdöfı lándzsák, vagy a gonosz szavak nincsenek gyıztesek és legyızöttek, hanem mindenki vasára egy csendes, indulat mentes újrakezdés, diadalmaskodik, hol a vállak egymás mellet feszülnek, bizalommal teljes felhívás: Bízzatok! Nincs veszve és az álmok, a gondolatok nem kioltják, hanem semmi, az élet, a szeretet diadalmaskodni akar, és alázattal hordozzák, felemelik egymást. diadalmaskodni is fog. Gyertek szelíden, de Mindannyian dönthetnénk az élet mellett. A mennyei határozottan, menjünk tovább a szeretet útján. Atya számára nincs jó és rossz gyerek. İ a tékozló A 2004. december 5., de most 2006 fiúkat hazavárja, hogy bőneiktıl tisztára mosva Virágvasárnapja után sem tudok mást tenni, mint magához ölelje ıket. Milyen más lett volna az némán leborulok a világért síró, bennünket emberiség története, ha a Virágvasárnap ujjongó összegyőjteni akaró Istenember mellé. Én igent akarok tömegben ott lettek volna a fıtanács emberei is: mondani, így csak egyetlen imám lehet "bocsásd meg Kajafás, Heródes, Pilátus és a többiek? Nem kellett nekik Atyám, nem tudják mit cselekednek!" Sírok, vo lna me gél nü n k harmadnapon alázattal nagycsütörtököt, felállok, és az Úr nagypénteket, hitével tovább J e r u z s á l e m megyek. Igen pusztulását, Mohácsot, céltudatosan, a szeretet a világháborúkat!? útján tovább megyek, Igen, a Gonosz, mint mert hiszek a ordító oroszlán jár f e l t á ma d á s b a n , a körül és keresi, hogy szeretet végsı kit nyelhet el. Mennyi gyızelmében. Abban a vér, és szenvedés? gyızelemben, mely Dönthettünk volna a nem az embert, hanem szeretet, a jóság, az a mi emberségünket, élet mellett is. méltóságunkat J é z u s tönkretevı bőnt, Krisztus sír, sirat önzést, kapzsiságot minket, de nem adja gyızi le. Határozott fel! léptekkel tovább A nemrég megvásárolt tusnádi ház felújítása a napokban kezdıdött el H ú s v é t megyek, mert hiszek a hajnalán az elsı szava a reményvesztett emberiséghez, tiszta szeretetben, az önzetlen jóságban, az alázatos a bőnös Magdolnához: Menj, szólj a többieknek, munkából kibomló közös hazánk, az Isten Országának találkozunk Galileában. Ne szomorkodjatok, folytatjuk eljövetelében. ott, hol abbahagytuk. Legyıztem a Gonoszt, az élet Kisebb testvéri szeretettel, a feltámadás életet bontakozik, megy tovább. A szeretetet, a bizalmat, az adó hitével ölellek, és tiszta szívvel kívánok, életet meg lehet ölni, el lehet pusztítani, el is lehet diadalmaskodó szent húsvéti ünnepeket, cinikusan temetni, de harmadnap feltámad. Csaba testvér
4. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
ISKOLAI HÍRMONDÓ
ISKOLAI HÍRMONDÓ
Évvégi nagyüzem
Közeledik a tanév vége. Ilyenkor már egyre többen gondolnak a vakációra. Elıtte azonban még sok tennivaló vár ránk. Foglaljuk röviden össze ıket: Szülıi értekezlet - április 29. Április 29-én reggel 9:00 - 9:30 között szülıi értekezletet tartunk. Témák: majális, anyák napja, évzáró, évvégi piknik, TÁBOR, új iskolai év elıkészítése. KÉRÜNK MINDENKIT, HOGY JELENJEN MEG, S HA LEHET, AKKOR PONTOSAN. Fényképezkedés - április 29. Április 29-én az iskola ideje alatt lesz a csoportos és egyéni fényképek készítésének és megrendelésének ideje. A következık lehetıségek közül lehet majd választani: 1. Tablóképek Ára: $13 2. Portrék: Itt két féle csomag-variáció lesz. - ugyanaz mint a tavalyi (2db 5x7, 2db 4x6, 2db 3.5x5-os képek) Ára: $20. - a másik majdnem ugyanaz, mint az elızı, azzal a különbséggel, hogy 1db 5x7-es kép van benne. Ára: $17. Tőzoltósági bemutató - április 29. Errıl az eseményrıl bıvebben olvashattok az alábbi kis cikkben. Amint az a felsoroltakból látszik nem fogunk április 29én unatkozni. Nézzük azonban a folytatást.
Majális - GYEREKMAJÁLIS - május 7. Május 7-én ismét megrendezzük a Majálist. A gyerekmajálishoz SZÜKSÉG VAN ÖNKÉNTESEKRE. Szeretettel kérjük a szülıket, hogy JELENTKEZZENEK a lelkipásztornál. (még a szülıi értekezleten sem késı) Tervek: játszósátrak felállítása, ahol ügyességi vetélkedık keretében foglalják majd le magukat a gyerekek. 4 sátort tervezünk, és sátranként kell 2-2 fı, aki 1:00-tıl 3:00-ig vállalja a sátor mőködtetését. Több jelentkezı esetén váltás lehetséges. Anyák Napja - május 14. Az Anyák Napi ünnepély a templomban lesz. Ezt követıen hagyományosan az apukák oldják meg az ebédet a Bethlen teremben. Kérjük, hogy az urak erre már elıre készüljenek fel lélekben. Az ebéd bevétele az iskoláé. Évzáró ünnepély, bizonyítványosztás. - május 20 Május 20-án, az istentisztelet keretén belül osztjuk ki a bizonyítványokat és búcsúztatjuk el az évet. Ha Isten megsegít, akkor az istentisztelet után egy meglepetés várja majd a szülıket és a gyerekek egy részét a Bethlen teremben. Körülbelül ennyi minden vár még ránk ebben az iskolai évben. Isten segítsen bennünket az eredményes és tartalmas megvalósításban. Szeretettel várunk mindenkit!
Ní-nó-ní-nó - Jönnek a tőzoltók!!! Jön a nyár. És jön a vakáció is. Végre! Lehet majd menni kirándulni, tópartra fürödni, lehet az udvaron sütögetni és így tovább. A nyárnak azonban vannak veszélyei is. Fıleg itt Kaliforniában, ahol a melegért nem kell a szomszédba menni. Minden kiszárad, a fák, bokrok vízért kiáltanak, és a hıségben a legkisebb szikra is elég a tőzhöz. Hogy mire kell vigyázni a nyári melegben, és baj esetén mégis mit kell tenni, azt jó ha tudják felnıttek-gyerekek egyaránt. Ezért április 29-én, délelıtt 11 órától magyar iskolásaink számára tőzvédelmi alapismeretekrıl szóló elıadást tartanak a szomszédos tőzoltó-állomás munkatársai. Ugyanakkor a gyemrekek nagy kedvencei, a tőzoltó autók is bedübörögnek majd udvarunkra, ahol az érdeklıdık kedvükre vizsgálódhatnak ezekben, még a felnıtteket is ámulásra késztetı, mindig csillogó-villogó csodajárgányokban. A tőzoltó-autó bemutató természetesen csak akkor lesz megtartva, ha aznap reggel nem lesz sürgıs
riadó az állomáson dolgozók számára. Két okból is reméljük, hogy nem történik majd ilyen: egyik ok az, hogy ha nincs riadó, akkor nincs baj. Másodsorban, ha nincs riadó, akkor biztos lesz bemutató. Szeretettel várunk minden érdeklıdı (felnıttet is) Barátokat természetesen szabad hozni....
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
5. oldal • KISHARANG
Árpád és vezérei meglátogatták egyházunkat Február 25-én, szombaton ismét megpezsdült az élet egyházunk udvarán. Furcsa külsejő, régi magyar ruhákba öltözött felnıttek és gyermekek érkeztek, és egyenesen a hátsó udvaron felállított jurtát keresték, hogy a tőz mellett egy kicsit megpihenjenek. Egyesek "lóra" pattantak és gyakorolták az ijazást. Megint mások a konyha felé vették az irányt, ahol Kovács Andris és Tóth Tibi épp a már elızıleg befőszerezett malacot húzták a nyársra, Veres János és Ica pedig a bográsgulyás elıkészítésével szorgoskodtak. A Bethlen terem vezéri nagysátorrá változott, a falakon a régmúlt idıket idézı képek, a sarokban pedig tarsolyok, és sisakok várták a gyermekeket, hogy a befejezı símitásokat elvégezzék rajtuk. Vezetıik és segítıik iskolánk régi és jelenlegi tanárai voltak. Kékessy Gertrúd a tarsolyokat készítette elı, melyeket Garabás Ági vezetése alatt fejeztek be a kis honfoglalók. Tóth Lucy a süvegeket gyártotta a lelkes gyereksereg élén. A kézmőves foglalkozások és egyéb programok, a lovasíjászat az akadályverseny és más játékok mellett a nap fénypontja mégis a malacsütés és a gulyás fızés volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Igaz, a malac megviccelte az éhes társaságot, ugyanis nem volt hajlandó idıre megsülni, de ezzel sem sikerült kedvét szegni a társaságnak, melynek nagy része márcsak azért is kivárta az igencsak ízletesre sikeredett malacpecsenyét. A lángos és a lapotya kenyér sem kérette magát a fogyasztásra. Több mint háromszáz darab csúszott le a résztvevık „harcedzett” pocakjába kinek tejfelesen, kinek pedig jó foghagymásan. A késı délutánig tartó rendezvényre Istennek hála nem csak iskolásaink, hanem vendégek, gyülekezeti tagok egyaránt ellátogattak és gyermekeinkkel együtt ismerkedhettek a magyarok ısi kultúrájával, kézmővességével, harcászati szokásaival és ételeivel. Jövıre a török idıkbe repülünk vissza. Eger vára ostromának 455 évfordulója alkalmából ezt a dicsı eseményt fogjuk felidézni a történelmi játszóházban. Dobó István, Bornemissza Gergely, s a többiek megtanítanak majd bennünket is arra, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
6. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
Könnyek is hullottak Húsvét örömünnepén Szép Húsvét ünnepén a templomban kezdıdtek az események. Sokan voltunk kíváncsiak a feltámadási igehirdetésre. Tartalmas volt az istentisztelet, mély gondolatokat mozgatott meg a hallgatóságban. Az adakozás teljes bevétele egy nagyon szép ügy támogatására lett felajánlva a Presbitérium által. Egy nagybeteg erdélyi kisfiú gyógykezelését fogja segíteni. Miközben a felnıttek a templomban voltak, a gyerekek két csoportban találtak érdekes, a húsvétról szóló tennivalókat a nagytisztelető asszony és Hársony Ildikó vezetése alatt. Az istentiszteletet batyus ebéd követte. Volt ott minden, mi szem, szájnak ingere. Kitettünk magunkért, finomra sikerült az ebéd. A gyerekek azonban már nem nagyon tudták az utolsó falatokat nyugodtan fogyasztani, mert nagyon várták, hogy kutathassanak a főben a nyuszi által szétszórt tojások után. Elıbb a fiatalabb korosztály lepte el a parókia elıtti gyepet húsvéti kincsek után kutatva, majd a nagyobbak tették meg ugyanezt. Senkinek sem kellett csalódnia, a nyuszi elég tojást szórt szét, hogy mindenkit boldoggá tegyen. (Ez úton is köszönjük Dénes Áginak, hogy segített a nyuszinak beszerezni és szétszorni a tojásokat) Az események a Bethlen teremben folytatódtak, mert a tojáskeresés után a nagy izgalommal várt locsolóversek elmondására került sor. Az ifjabb nemzedék képviseltette csak magát. A bátrabb legények megöntöztek néhány lánykát illatos vízzel. A locsolkodást tombolahúzás követte. A tombolahúzás bevétele a magyar iskolát támogatta. A fınyeremény egy nagyon kedves élı nyuszi volt. Az eseményeknek ezen pontján a vendégsereg két táborra oszlott. Az egyik kétségbeesetten bízott abban, hogy ı viszi haza a nyuszit, a másik csak remélni merte, hogy nem ı lesz az a “szerencsés”. Mondanom sem kell, hogy az elsı csapat magába foglalta az összes jelenlévı gyereket, míg a másodikban benne voltunk mindannyian szülık. Mert mi történhet, ha megnyerjük a nyuszit? - volt az elsı gondolatom. A róla való gondoskodás a folytatás a 7. oladalon
A locsolóversek mondásában a kicsik voltak a legjobbak
A tojáskeresık egy csapata már sikerrel járt
A “Nyuszi ül a főben” nagy sikert aratott
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
7. oldal • KISHARANG
folytatás az elızı oldalrol aki megnyerte, a szerencsés nyertes felajánlotta egy legkevesebb. Inkább társ kell neki, mert egy olyan kisfiúnak, ahol mindkét generáció egy párton nyuszi nagyon magányos tud lenni még a volt, KELL A NYÚL. Ha hamarabb nem, jövı legzajosabb háztartásban is. Viszont ha kerítünk húsvétkor lehet majd hozzá társat nyerni. neki társat, hogy ne unatkozzon, Lelkipásztorunk bölcsen akkor meg könnyen megjegyezte, hogy ha nyúl lesz, nyúltenyésztésbe mehet át az egész szakember is kell, hogy felszárítsa húsvéti nyúlmizéria. a kevésbé szerencsések könnyeit, Ezen gondolatok után én is mert bizony a csalódottsag majd a gyerekeimmel izgultam, de azt minden kisgyerek szemébıl nem árultam el nekik, hogy most könnyeket fakasztott. A könnyek kivételesen nem tartozunk egy lassan felszáradtak, az ünneplı zászló alá. (Két éve csirkéket tömeg oszlani kezdett. Akik tartunk, ık is hasonló módon lettek maradtak, azok jól kibeszélgették az életünk részei.) A várakozás magukat, majd ık is útra keltek. kezdett a tetıfokára hágni, mire Szép volt ez a Húsvét is, végre sor került a nyúl sorsát várjuk a következıt. eldöntı tombola kihúzására. A Katona Valéria nyuszit végül nem az vitte haza, A legifjabb tojásvadász
Én vagyok a Jó Pásztor…. Keresztyén anyanyelvi tábor július 17-23 között Egyházunk ebben az esztendıben egy régi elképzelést kíván megvalósítani. Anyanyelvi, de ugyanakkor keresztyén gyerektábort szervezünk a nyár folyamán a 3-16 éves korú gyerekeknekfiataloknak. Célunk, hogy a morális és erkölcsi fertıben lévı társadalomban, ott, ahol a család, vagy az egyház szerepe, ahol a klasszikus szellemi és lelki értékek folyamatosan elértéktelenednek, válaszokat adjunk, utat mutassunk a Biblia örök érvényő tanításának felhasználásával, és tegyük mindezt magyarul, a mi édes anyanyelvünkön, melyet gyermekeink itt az emigrációban egyre kevesebbet és sajnos egyre gyengébben beszélnek. A misszió tehát kettıs: és mind a kettı létszükséglet. Akár hitéletünk kincsei, akár velünk született értékeink, az Isten által belénk oltott magyarságunk vész el, mindenképpen mi, és gyermekeink lesznek a vesztesek. Kötelességünk (az egyháznak, de a szülıknek is) és ebbıl fakadóan felelısségünk az, hogy mit és hogyan adunk át a ránk bízott kincseknek, a gyermekeknek. Tudniuk
kell, hogy van egy út, mely nem változik politikai pártok és gazdasági mutatók függvényében, érezniük kell, hogy van egy hely, ahol mindíg lesz menedék a bőnbánó szívő embereknek, érteniük kell, hogy különbbé és mássá lenni nem a devianciák és valamikor negatív de egyre inkább elfogadottá tett viselkedési normák által, hanem ha mégannyira népszerőtlen is, de a szeretet és becsületesség, a hit és öntudatosság által kell. Járniuk kell ezt az utat, melyet akár életük végéig fel tudnak vállalni, s mellyért nem kell majd unokáik elıtt szégyenkezniük. Erre az útra Jézus tanít meg bennünket - magyarul. Engedjétek hát - kedves Szülık hozzá jönni a gyermekeket. A tábor alaptémája: Jézus „ Én vagyok...” példázatai mentén megtanulni, hogy mit jelent İ nekünk, amerikai magyar gyerekeknek. A tábor zárónapján tábortőz és mősoros bemutató lesz. A tábor önköltségi alapon szervezıdik, így a részvételi díj annak a függvénye, hogy hány jelentkezı lesz. J e l e n t k e z n i a le l k é s z i hivatalban lehet: 818 344-1885. J. Zs. A.
8. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
Virágvasárnapi konferencia Szimbólumok és jelentésük a virágvasárnap történetében Ha Virágvasárnap, akkor - sok év óta hagyományosan - Virágvasárnapi Konferencia. Mi is ez tulajdonképpen? Olyan, mint egy fórum, egy nyilvános bibliaóra, ahol kérdezni és megbeszélni lehet olyan, a Szentírással kapcsolatos kérdéseket, melyek feltételére talán máskor nem nyílik lehetıség. Miért is kezdtem rövid beszámolómat ezzel az úgynevezett „definícióval”? Azért, mert épp a konferenciát megelızı napokban hívott fel egy kissé feldúlt hang, és azt kérdezte tılem: mi fán terem ez a konferencia? És én elmondtam neki az elébb leírtakat. Mire İ csak annyit mondott: áh, hát kit érdekel manapság ilyesmi? - s szinte láttam magam elıtt lenézı kézlegyintését. (mondott még egy-két dolgot, amit most inkább nem idézek, pedig valójában az illetıt minısítené) Nos, kedves uram, ha mégis eljött volna, meglepıdött volna azon, hogy a vasárnap délutáni sziesztaidı ellenére milyen sokakat érdekeltek „ilyen” kérdések. És éppen nekik, az érdeklıdıknek köszönhetıen vált legutóbbi konferenciánk, még a lelkészi kar tagjai számára is maradandó emlékké, egy áldott, meghitt békés alkalommá. Istené legyen érte a dícsıség. A központi téma Jézus virágvasárnapi bevonulása volt - mi más is lehetne Virágvasárnapon? csak egy kicsit másképp, mint eddig. Mindannyian jól tudjuk, hogy mi történt azon a napon, de azt, hogy mi miért történt, és minek mi volt a jelentısége, azt talán már kevésbé. Vajon miért ment Jézus Jeruzsálembe? Miért nem választotta inkább Kapernaumot, vagy Názáretet? Miért épp egy szamarat választott bevonulásához és nem egy elefántot, vagy egy arab telivért? Mit jelent a nép nagy öröme és az, hogy ruháikra és pálmaágakra léptették Jézust? Dühös volt-e csakugyan Jézus, amikor kiőzte a kufárokat a templomból, vagy egészen más motiválta tettét? Isteni cselekedet volt-e egy fügefát megátkozni, vagy ennek is jelképes üzenete volt valakik számára? És végül, mi késztette sírásra a Mestert? Ezekre a kérdésekre, rövid öt perces magyarázatokban kaptunk feleletet a lelkipásztor testvérektıl. Nt. Dr. Bónis Béla, Nt. Danyi István, Nt. Kacsó István, Nt. Nagy Bálint, Nt. Novák József, Nt. Szabó Ildikó, Ft. Szabó Sándor, Nt. Hunter Vadász János - Köszönjük mindannyiuk szolgálatát. És köszönjük az Elsı Magyar Református Egyház Kórusának (karvezetı Hódos Judit), valamint a Kodály Kórusnak (karvezetı: Érseki Emıke) a felemelı szolgálatot, Héthalmi Terikének pedig az alkalomhoz illı szavalatot.
Az istentisztelet második felében került sor egy felettébb érdekes és változatos fórumra, melybıl az igére éhes lelkek sokat meríthettek. Istentisztelet után a Bethlen teremben folytattuk a beszélgetést, asszonytesvéreink finom süteményei mellett, mégpedig igen kellemes hangulatban. Nos, így néz ki egy Virágvasárnapi Konferencia. Egy alkalom, melyen nem dörögnek a fegyverek, nem rugja ki egyik szereplı a másik zápfogát, nincs trágár beszéd, de még hangoskodás sem, de van áldás, melegség, és békességes hangulat. És bármennyire is meglepı, akár milyen sokan legyintenek rá erre, hála az Úrnak akadnak még, akiket inkább ez vonz. És amíg e Földön vannak olyanok, akik éhezik és szomjúhozzák az Igét, addig az Egyház - tetszik, vagy nem tetszik egyeseknek - élni fog, és táplálni fogja ıket Krisztus evangéliumával. J. Zs. A.
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
9. oldal • KISHARANG
A keresztyének világítsanak Ezután így szólt hozzájuk (Jézus): Vajon azért veszik elı a lámpást, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? (Márk 4, 21) - Mit tettél Krisztusért azóta, hogy hívı lettél? kérdeztek megy egy fiatalembert, aki nemrég adta át életét Krisztusnak. - Ó, én még csak tanuló vagyok - válaszolta. - Így van, de ha meggyújtasz egy gyertyát, azt miért teszed? - Azért, hogy világítson. - És csak akkor várod el tıle, hogy világítson, amikor már félig leégett, vagy pedig azonnal, mihelyt meggyújtottad? - Mihelyt meggyújtottam. - Helyes! Tehát legjobb, ha te is azonnal árasztod a fényt. Ez a rövid beszélgetés nem maradt eredmény nélkül. A fiatalember elkezdett lelkeket menteni, és sokan jutottak el általa Jézus Krisztushoz. Isten azért gyújtotta meg bennünk az İ világosságát, hogy világítsunk. Urunk ezt mondta: „aki
lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóba teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot” (Lukács 11,33) Kérdezzük meg önmagunktól: Hol áll az én lámpásom? Valahol eldugva, mert gyáva vagyok? A véka alatt, mert az üzleti életemben olyan sok a tennivalóm? Az ágy alatt, mert lusta vagyok? Vagy pedig a lámpatartóba tettem, hogy másoknak világítson? Egy régi mondás így hangzik: „Ahhoz, hogy a gonosz diadalmaskodjék, nem kell más, csak az, hogy a jó emberek semmit se tegyenek” Igen, sokunk számára nagy a kísértés, hogy semmit se tegyünk. Nem tartozunk a kegyelmi ajándékokkal gazdagon ellétottak közé, hanem inkább a példázatnak ahhoz a szolgájához hasonlítuink , aki mindössze egyetlen tálentumot kapott. (Lukács 19, 1126). Fogadjuk szívünkbe az intést, és ezt az egy tálentumot ne ırizgessük valahol elrejtve. Lehet, hogy kicsiny az a kegyelmi ajándék, amit kaptunk, de használjuk fel bátran az Úr szolgálatában. Lehet, hogy csak gyenge a fényünk, de az hadd világítson! H.N.
10. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
11. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
A keresztfa árnyékában Volt egyszer egy ember, aki mindenáron meg akart szabadulni az árnyékától. Állandóan azon gondolkodott, mit tegyen szándékának megvalósításáért. Azonban akármivel is próbálkozott, saját árnyékától nem tudott megszabadulni. Mindent kipróbált, amit csak ajánlottak neki: egy ideig négykézláb mászkált, aztán vízbe ugrott, majd felkúszott egy magas fa tetejére. Mindhiába. Az árnyék akkor sem hagyta el. Mint a nem megbánt bőn, mint a rossz lelkiismeret mindenhová elkísérte. Nagyon szo-morú lett ez az ember, s minden barátjának
elmesélte, miképpen akart megszabadulni a csö-könyös árnyékától. Azok persze kinevették, de az egyik nemsokára megszólalt: – Ó, mily egyszerő elérni, amit akarsz! – Hogyan, mit kell csinálnunk? – érdeklıdtek mindjárt a többi kíváncsiskodók is. – Mondom, csodálkozni fogtok, milyen egyszerő megszabadulni árnyékunktól. Egy fa árnyékába kell állnunk, és azonnal eltőnik a miénk. (Willi Hoffsümmer nyomán)
Hagyaték "ha részeg magyarok káromkodásától sajdul fületek, ha szemetek a hitványak gyızelmét véli látni útonútfélen: ne döbbenjetek meg. Az Úr nem számokban méri az igazság gyızelmét, hanem az igazak cselekedeteiben. Ne keserítsen el a gyöngék hőtlensége se. Sajnáljátok a nyelvét vesztett magyart, mert önmagát rövidíti csupán, nem nemzetét. A nemzet nem számokban él, de lélekben. Egy az Úr oldalán százezreknél is többet számít a jövendı mérlegén. (…) A lélek isteni pozitívumában mőködı ember elıbbre viszi a világot meg a nemzetet, melyhez tartozik, míg a negatív selejt mélységbe húzza alá, amihez rátapad. Az igazak jövendıjét lélek és szellem ereje formálja, s az Úr ereje emeli magasba." Wass Albert: Hagyaték
Pólóvásár Szeretettel ajánljuk mindenkinek a figyelmébe az Egyházunk jelvényével ellátott, kiváló minıségő, 100% pamut nyári pólókat. (T-shirt) Méretek: A pólók minden felnıtt méretben kaphatók (S, M, L, XL,) Elırendelésre gyerek méreteket is gyártatunk. Szín: A pólók két színben, fehér és piros színben kaphatók. A fehér pólókon egyházunk lógója színesben jelenik meg. A piros pólók elöl zsebesek, a lógó fekete. Ár: Egy póló ára: $15. Nagyobb tételő vásárlás esetén kedvezményt adunk. Rendelés: Ha szeretne pólót rendelni megteheti: • postai úton, vagy • az interneten keresztül. Kérjük küldjön nekünk egy levelet, vagy egy e-mailt, melyben leírja:
nevét, címét, telefonszámát, valamint azt, hogy milyen színben, milyen méretben hány darab pólót kiván rendelni. Az így megrendelt pólók árát, valamint a postaköltséget (melyet alább megtalál) kérjük, hogy egyházunk címére szíveskedjen postai úton elküldeni. A csekket a GHRC névre szíveskedjenek kitölteni és a 18858 Erwin St, Reseda, CA 91335-ös címre feladni. Postaköltség: • 5 darab vagy kevesebb $6, • 6-10 darab esetén $8 • 11 darab, vagy több $15 A csekk készhezvételétıl számított két munkanapon belül postázzuk a megrendelést. Szeretettel várjuk rendelését! Támogassa egyházunkat a pólók vásárlása által is! Köszönjük rendelését!
12. oldal • KISHARANG
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja
Rendezvények, események • • • • • • • • • •
Április 30-án, vasárnap délelıtt 11 órakor kétnyelvő istentisztelet Május 7-én, délelıtt 10 órakor istentisztelet, utána MAJÁLIS. Május 14-én Anyák Napi mősor. Az ebédet a Magyar Iskola fızi. Május 20-án délután 2 órakor Keresık Órája. Június 4-én, Pünkösd vasárnapján úrvacsorával egybekötött ünnepi istentisztelet. Június 17-én, este 7 órai kezdettel Függetlenségi Bál. Július 17-23 között egyhetes NYÁRI TÁBORT szervezünk. Július 1-tıl lehet beiratkozni a magyar iskola új tanévére. Augusztus 20-án, vasárnap délelıtt ú r va c so r á s Ú j K en yé r é s Államalapítás ünnepi istentisztelet. Szeptember 9-én, szombaton reggel 9 órakor kezdıdik a magyar iskola 2006-2007-es tanéve.
Az elızetes bejelentés nélküli programváltozás jogát az Egyház vezetısége fenntartja magának.
Istentiszteleteket minden vasárnap délelıtt 11 órai kezdettel tartunk. Kétnyelvő istentisztelet minden hónap utolsó vasárnapján van. Bethlen termünk bérelhetı rendezvényekre, közösségi alkalmakra. from:
Grace Hungarian Reformed Church 18858 Erwin Street, Reseda, CA 91335
to:
C ím
ye hel s zé
KISHARANG - A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti lapja. Szerkeszti: Jakabffy Zsolt Attila lelkipásztor. Lapunkat ingyenesen terjesztjük, de fenntartására céladományokat örömmel elfogadunk. Meg nem rendelt kéziratokat nem ırzünk meg és nem küldünk vissza. Az esetleges címváltozást kérjük szíveskedjenek a szerkesztıség címére küldeni. Köszönjük. Cím: 18858 Erwin Street, Reseda, CA 91335. Telefon: (818)344-4276. Fax: (818)344-1885. E-mail:
[email protected]. Honlap: www.sfvmre.org
Példányszám: 250