HAGYATÉK
Kiadja: Magyar Egyesületek Szövetsége Pélmonostor
Főszerkesztő: Sipos Zsivics Tünde
Grafikai- és tördelőszerkesztő: Horvát Krisztián
Borítóterv: Horvát Krisztián
Megjelent a Horvát Köztársaság állami költségvetésének támogatásával Izdavač: Savez mađarskih udruga uz finacijsku potporu Savjet za nacionalne manjine
Nyomda/Tisak: Horvat Media Marketing Mihajla Klajna 13. 31309 Kneževi Vinogradi
ISSN 1846-7296
Pélmonostor, 2014. Magyar Egyesületek Szövetsége
Hagyaték VIII. évfolyam 8. szám
Tartalom Szerkesztői bevezető . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 I. fejezet Hercegszöllős településtörténete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Lábadi Károly: Hercegszőllős . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 II. fejezet Szemelvények: Hercegszöllős népi építészeti örökségéből . . . . . . . . 19 Kondor Tamás: Bevezető . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 Hercegszöllős, Fő u. 167. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Hercegszöllős, Május 1. u. 64. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 III. fejezet Hercegszöllős régi fényképeken. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 Bevezető . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
Szerkesztői bevezető Jelen számunkban olyan tanulmányokat válogattunk össze, amelyek Hercegszöllősről szólnak. Az első fejezetben Lábadi Károly által megírt településtörténet került. A másodikban Kondor Tamás által vezetett népi építészeti felmérés Hercegszöllősre vonatkozó részét adjuk közre. Míg az utolsó fejezet a 2014-ben végzett régi fénykép gyűjtésből ad ízelítőt. Remélem a Kedves Olvasók is gazdagodnak majd e kötetet olvasva, s talán akadnak majd még olyanok, akik felbátorodnak és ők is papírra, vetik hasonló jellegű közösség ismeretüket! Fogadják sok szeretettel! Sipos Zsivics Tünde szerkesztő
9
I. fejezet
Hercegszöllős településtörténete
Lábadi Károly
Hercegszöllős Pélmonostortól kelet-délkeletre, Vörösmarttól délnyugat irányban elterülő, Csúzával, Sepsével és Kővel szomszédos település. Neve 1330-ban bukkan fel nemesi névben Zeuleus formában, ám kellő bizonyíték hiányában nehéz azonosítani Hercegszőlőssel. További névelőfordulásai: Villias de Zeleus 1341-ben, Zeuleus (1357), Zewles (1370), Zewlews (1494). Egy része Bodolyához tartozott, amely a Hunyadiak korában olyan mezőváros volt, amellyel kastélyok és erősségek jártak. Másik fele felett a szekcsői Herczegh család rendelkezett. A török uralom idején városi rangú település. 1554-ben a mohácsi szandzsáknak fejadót 57 háza fizetettet. a Felső utcai városrész 20, az Alsó utcai 37 háza fizetett. A város feletti tulajdonjogot 1564-ben Horváth Márk gyakorolta. A török kivonulása után is fennállt, 1799-ben azonban már faluként emlegetik. Szavoyai Jenő birtoka, majd a XIX. században Albrecht főherceg bellyei domíniumának tartozéka, a drávaszögi szőlészet központja. Híres volt kettős pincéje, amelynek befogadóképessége 20 000 urna bor. Úgy jellemezték a települést, hogy bora sok és jó, s a lakók földek, szőlők művelésével, halászattal, állattartással egészítik ki jövedelmüket. 1895-ben 577 háztartását írták össze. Határa 23 462 katasztrális hold volt. A lakosság életmódjában 1945 után következett be jelentős fordulat. A bellyei birtok mezőgazdasági üzemegységei sok lakost foglalkoztattak. Mindmáig megmaradt a szőlészet központjának. Az 1991-es háború kitöréséig országos hírűek voltak palackozott borai. Az aktív keresők száma 1981-ben elérte az 1 104 főt, amely a lakosság 49,3 százalékát tette ki. Neve szőlőművelők településére, a Herceg-előtag egykori tulajdonosaira utaló. Horvát neve, Kneževi Vinogradi a magyar név tükörfordítása. Közigazgatásilag az Eszék-baranyai Megye része, járási központ. XVIII. századi pecsétjének felirata 30 mm-es kör, széle pontozott, s betűszalagjára vésték: HERCLEK SZÖLO 178?. Középütt két szárával összefogott pálmaág között élével egymás felé fordított két ekevas közt a földből egy kalász emelkedik ki. 1816-os iraton szereplő pecsétje 26 mm-es kör, amelynek felirata HERTZEG SZOLOS. Ezen is kalász látható lebegő ekevas és
13
csoroszlya között. 1834-es iraton maradt fenn a XVIII. században használt újravésett pecsétjének képe. Folyóírással vésték rá: HERTZEG SZOLLOS.. Már a XV-XVI. században is a népesebb települések közé tartozott. 1591-ben 85 magyar család lakta. 1961-ben írták össze a legtöbb lakos: 383-an laktak Szőlősön. A 2011-es népszámláláskor 1626-an voltak. A XVII. sz. végén 28 családot írtak össze, népessége ekkor volt legkevesebb. Városi jellege megtartó erőnek bizonyult, mert népessége inkább szaporodott. 1784-ben 1287, 2001-ben 1725 lakosa volt. Az 1980-as évektől mutatkoznak a fogyatkozás jelei. A látszólagos nagymérvű apadásnak az is oka, hogy a népszámláláskor a korábban hozzá írt puszták népét 1991-ben már elkülönítve mutatták ki. A XVIII. század elejéig a lakosság magyar volt. Akkor jelentek meg az első szerb-délszláv telepesek. A XVIII. századtól német lakói is vannak. A XIX. sz. elejétől katolikus délszlávok, horvátok érkeztek. A XIX. században kevés számú zsidó is beköltözött. Ma multikulturális település, több nemzetiség lakja. A 2001-es népszámlálás azonban már a horvátok többségét mutatta. A többi településhez viszonyítva lakossága sem csökkent. 1910 és 1991 között 3,5 %-kal növekedett. A település szellemi fénykorát a XVI. században élte: egyházi központ, püspöki székhely volt. 1550 előtti években Kákonyi Péter, aki versbe szedte Asvérus és Eszter históriáját, volt a város prédikátora, akit némelyek korának legjobb elbeszélőjeként tartanak számon. 1576. augusztus 16-án és 17-én negyven református prédikátor gyűlt össze, és zsinatot tartott templomában. Kánonalkotó összejövetelükön fontos egyházi törvényeket fogadtak el. A 46 articulust tartalmazó Hercegszőlősi Kánonok a református egyház és követőinek életét kívánta szabályozni. Fontos határozatot tartalmaz a dokumentum 23. szakasza: kimondja, hogy a lelkészek kötelesek anyakönyvet vezetni. A 24. és 26. az iskolamesterek tevékenységét szabályozza. E században a település ifjai sereglettek a nevezetes egyetemekre: 1552-53-ban Szöllősi Mihály, aki a későbbiekben baranyai papként szerepel a Szegedi Kiss István által approbált egyházi törvények aláírói között, a wittenbergi egyetem hallgatója volt. 1578-ban egy időben két Hercegszőlősi János is tartózkodott Wittenbergben. Az ifjabb 1580-ban váratlanul elhunyt, s a kint tanuló magyar ifjak 1584-ben a városi templom és az iskola közt elterülő temetőben levő sírja fölé emléket 14
állítottak. Nevezetes szülötte Hercegszőlősi Gáspár, aki Veresmarti Illés püspök legöregebb fia volt. 1589-ben ő is Wittenbergben tanult. Amikor hazatért, előbb Debrecenben, majd 1599-ben Tolnán, rá egy esztendőre Laskón lett rektor. Az ő idejében égette fel a tatár a laskói nevezetes anyakönyveket és Hercegszőlősi Gáspár könyvtárát. Ezután választotta meg Ráckevi lelkészének. 1607-ban kinevezték az alsó-dunamelléki egyházkerület püspökévé. Halálának éve ismeretlen. Testvére volt Veresmarti Mihály, aki Tolnán tanult, s ugyanott nyert el lelkészi állást. 1620 táján fiatalon, váratlanul hunyt el. Az 1600-as években fél tucat Hercegszőlősi tanult a debreceni református főiskolán: János (1590, 1596), Mátyás (1609), Mihály (1620), István (1616, 1626), Dávid (1635), Sámuel (1637) és Hercegszőlősi P. István (1678). A városi rangú településnek a reformáció meggyökeresedése idején már lehetett iskolája. Első megmaradt híradás az iskolájáról 1817-ből szól. Rektora Csoók Móses volt. Az akademica promotio intézménye 1867-ben szűnt meg. Első okleveles tanítója Bikszeghi István. 1867-ben új oskolaház épült, amely még századunk elején is az oktatást szolgálta. Polgári Olvasóköre 1874-ben nyílt meg. A Casino egyesület 34 taggal 1886-tól 1914-ig élt. 1897-ben Népolvasókör nyílt, s 1914-ig, amikor hatvanegynéhány tagja volt, fogadta az olvasóit. A Protestáns Ifjúsági Olvasókör 1872-től létezett 23 taggal. 1874-ig működött. nevüket máig őrzi a magyar egyház-, művelődési- és irodalomtörténet. A reformáció térhódítása előtt a katolikus vallás követőinek már állt temploma, akárcsak a szomszédos településeken. Erős plébániája volt. A török hódoltság alatt, amikor városi rangja volt, s több mint száz háza fizetett adót, a megfogyatkozott katolikusok lelki gondozását és vigasztalását szétszórattatásukban a ferencesek látták el, akik feltehetően a mohácsi és eszéki kolostoraikból rajzottak ki. A hivatalos egyház nem jó szemmel nézte a néphez legközelebb álló szerzetesrend tagjainak ténykedését. 1642-ben Bosnyák István pécsi püspök panaszt emelt Rómában a Szentszéknél bizonyos misszionáriusok ellen, akik Magyarországon és Szlavónia töröktől megszállt részein vándor lelkipásztorkodással foglalkoztak, és a hit vigaszával erősítették a híveket. A bevádoltak között említette a valószínűleg lőcsi Don Lucát és Raguzai Miklóst, aki a hercegszőlősi plébániáról elindulva kereste fel a rászorulókat. Az 1757. évi vizitációban Vörösmart filiájaként szerepel. Akkor a katolikusoknak csak egy sárral bevont kápolnájuk volt, melyet az összedőlés fenyegetett. Szent Mihály tiszteletére 1840-ben új templomot építettek, melyet to15
ronnyal láttak el. Ez a templom ma is áll. Elkészülte után, a szabadságharcot követő esztendőben, 1849-ben Hercegszőlős helyi lelkészséggé nyilváníttatott, 1851-ben önálló plébánia, melynek filiája Kő és Karancs. A régi kápolna helyét emlékművel jelölték meg, mely a szent családot ábrázolja. A Szent Mihály-templom előtt álló Szentháromság-szobor 1944-ben került mai helyére a főbejárat elé. Korábban az urasági pince előtt állt. Kétnyelvű, magyar és horvát felirat olvasható talapzatán: Téged Isten dicsérünk - Tebe Boga Hvalimo. A templombúcsút szeptember 29-én tartják, amikor megemlékeznek Szent Mihály arkangyal megjelenéséről. Ez a nap a XIX. században nevezetes volt, a búcsú napja leányvásárnak számított. Az 1991 és 1997 közötti szerb megszállás során számtalanszor kifosztották a templomot. 2005-ben befejeződött Isten hajlékának teljes felújítása. A XVI. században a reformátusok eltulajdonították a katolikusok első templomát. Az 1721-es egyházlátogatáskor úgy említik, hogy a reformátusok által használt templom katolikus tájolású, s a régi templomok közül nem a legelhagyatottabb, azonban tornya félig romokban hever. Oldalfalai a hátsó részt kivéve épségben vannak, s a bolthajtás, amit az elhelyezett gerendák bizonyítanak, valamikor az egész templomhajón és a szentélyen ívelt át, de a bejáráskor már leomlott, akárcsak tornyának fele. 1687-ben sokat szenvedett Hercegszőlős népe: mindkét felekezet templomát kifosztotta a török. 1769-ben folyamodványt írtak a hercegszöllősiek az uralkodóhoz, hogy adjon engedélyt a villám felgyújtotta templomuk felépítésére.1722-ben a református templomba mennykő csapott. 1732 után tudták csak kijavítani. 1805-ben kezdett az új templom építésébe a gyülekezet, s Istennek hajlékát többszöri kisebb-nagyobb javítások után napjainkig használják. Legrégibb harangja 1759-ből való volt 1817-ben. A templom felújítása a Horvát Műemlékvédelmi Hivatal és a Dunamelléki Református egyházkerület közreműködésével megtörtént. 1851-ben a felekezeti megoszlás tükrözte a lakosság összetételét: 643 katolikus, 560 óhitű, ortodox vallásút és 688 reformátust írtak össze. A Krisztusban hívő nazarénus gyülekezet első hirdetői 1870 körül jelentek meg. 1855-ben számuk 20-25 volt.
16
II. fejezet
Szemelvények Hercegszöllős népi építészeti örökségéből
Kondor Tamás
Bevezető Bizonyára sokaknak ismerős már a projekt, melynek keretében a Magyar Egyesületek Szövetsége és a Pécsi Tudományegyetem tanszékei a horvátországi magyarság épített örökségének védelmében dokumentáló kutatásokat szerveznek a Drávaszög és Szlavónia magyarlakta területein. A közös projekt célja a horvátországi magyarság épített örökségének (lakóházainak, gazdasági épületeinek, közösségi építményeinek) felmérése és dokumentálása, hiszen a rohamosan változó világunkban - különösen kisebbségi helyzetben - kiemelkedő fontossága van a hagyományok, a nemzeti örökség és minden olyan jegy számbavételének, megőrzésének és ápolásának, amely az identitás fenntartásában szerepet játszhat. Az épített örökség e tekintetben különös jelentőséggel bír, hisz tér- és közösségformáló jellegének köszönhetően az építészet teret ad a társadalom közösségi tevékenységeinek. Ennek keretében három és fél éven át, több faluban is mértek fel a népi építészet szempontjából értékes épületegyütteseket: Pélmonostoron, Kórógyon, Harasztiban, Nagybodolyán, Vörösmarton, Laskón, Hercegszöllősön és Sepsén, valamint a Bilogora térségében. Ezek a felmérések a Szülőföld Alap és a Pécsi Tudományegyetem támogatásából valósulhattak meg. Ezen felmérések anyagából készültek el 2006. februárjában, 2007. októberében, majd 2008 májusában és 2009. februárjában felállított kiállítás és az eddigi felmérések anyagát minden évben közreadtuk a Hagyaték folyóiratok számaiban. A Hagyaték jelen számában a hercegszöllősi felmérések anyagát foglaltuk össze.
21
Hercegszöllős, Fő u. 167. "A Jóisten adott nekik erőt, aztán szépen felneveltek minket. Könnyebben, mint az, aki kettőt nevel." 1903-ban kezdődött az egykori Árpád utca 30, ma Fő utca 167. számú ház története. "Az apósom mindig mesélte, hogy ő 10 éves volt, amikor az édesapja építette a házat" - emlékezik vissza az egykori háztulajdonos, Kozár Sándor veje. A házépítő nagyapa, ugyancsak Kozár Sándor, 1875-ben született. Hogy a terület mióta volt a család birtokában, arról pontos adatok nincsenek, azonban Kozár Sándor és felesége Kovács Éva már korábban is ezen a helyen laktak egy nádfedeles vályogházban, ami 1903-ban került lebontásra és épült helyette a ma is álló vegyes falazatú (vert fal és tégla), utcafrontos, cseréppel fedett, egytraktusos, gangos lakóépület. A gazda az Első Világháborúban harcolt, betegen tért haza a hadifogságból és 1919-ben, 44 éves korában tüdőgyulladásban meghalt. Két fia, Sándor és József közül Sándor (1893-1972) hozott feleséget a házhoz, László Gizellát, és az elkövetkező években tíz gyermekkel - két fiúval és nyolc lánnyal - népesítették be a portát. "Nagymamám haragudott, hogy ilyen sok gyerek van. De hát a hívőknél ez így volt mind. A szüleimnek szép vallása volt, hívők voltak, nazarénusok. De mi gyerekek maradtunk mind reformátusok, mert a nagymama nem engedte. Ő vitt minket a templomba és megkeresztelt." A szoba-konyha-szoba-konyha/szoba alaprajzi elrendezésű épület első szobája volt a tisztaszoba, a hátsó konyha-szobát az anyai nagymama lakta, és a maradék egy szobában és konyhában lakott Kozár Sándor családjával. "A tíz gyerek meg be volt osztva kettesével az ágyakba. Ketten voltunk egy ágyba, de nem úgy fejtől, lábtól, hanem egyfelé. A kicsike ment a nagymamához. De hát nem voltunk otthon egyszerre mind a tízen, mert a legidősebb az született 1917-ben, a legfiatalabb meg '38-ban. Szóval a legnagyobb már megnősült, mire a legkisebbek születtek. Úgyhogy nem voltunk egyszerre mind a tízen a házban." "Használtunk mi minden szobát. Egy szoba volt a tisztaszoba a vendégnek, hogyha jött valaki, az volt az első, az utcai, ott olyan bútorok voltak, amit édesanyám kapott, amikor férjhez ment. Ő egyke lány volt. De nem az éde-
22
sanyjáét hozta, hanem új bútort kapott. Szép zöld ágyterítő volt, bársonyos, nagyon csinos volt az a szoba. Olyan világossárga volt a bútor. Volt két ágy, meg egy hármas tükör. Úgy lehetett a két oldalt hajtani a közepe meg állt. Szóval szép volt. Volt egy olyan kis szekrényféle, és azon volt a tükör. Aztán volt a két ágy, a fejük volt a falnál, aztán szemben meg két nagy szekrény, volt hozzá asztal, meg két szék. Más nem is volt." "Fapadló volt, alatta föld, rajta házi szövött szőnyeg, az a csíkos. Egy szobánk volt földes a többi deszkás, jaj, hogy mennyit sikáltam én azt. Négy szoba van. Amire a lépcsőn fel kell menni, csak az volt földes, a többin mind volt padló. Ha nem jutottunk előbb hozzá, akkor minden szombaton kellett felmosni az egész házat. Gangot mázolni, szobákat fölmosni, pokrócokat kivinni, kirázni. A gang az földes volt, a partról hoztunk hozzá mindig sárga földet és úgy, sárral fölmeszeltük, és akkor szép természetes sárga színe lett az egésznek." A kéttengelyes épület utcai homlokzata sárga téglával volt kirakva, azonban ennek egy része megsérült a Második Világháborúban, amikor az épülettől nem messze egy gránát csapódott az utcába. Nem volt rá lehetőség, hogy a javításhoz sárga téglát szerezzenek, így nyerte el a homlokzat a ma is látható vakolt külsejét, valamint az addig csonkakontyolt tető a nyeregtetős kialakítást. Kozár Sándor nagy családjához nagy gazdaság is tartozott. "Volt három-négy tehén, két-három bornyú, göbék, malacok, hízók, lovak, apámnak nagyon szép lovai voltak, deres lovai. Én két lóra emlékszem, de volt csikó is, azt aztán később eladta. Meg galamb volt, nyúl volt, libák voltak, kácsák voltak, volt ott mindenféle. Ott, ahol a ház van, ahol az istálló, ott fából végig volt a galamboknak a házuk. És persze azok szemeteltek, és nekünk azt minden nap el kellett söpörni. A galambokat levágtuk. Nagyon finom levesük volt csipedettel. Hiány nálunk nem volt ételbe, vagy ruhába." Az utcától kőfallal elválasztott telken az épületek U-alakban sorakoznak. A lakóépületre merőlegesen istálló (ma garázs), pajta, mögötte a polyvás és a szénás, párhuzamosan pedig kamrák, nyári konyha füstölővel és szoba követik egymást, végében a góré, alatta a tyúkosól, tovább disznópajta áll. A szabadkéményes nyári konyhában valaha belül fűtős külső kemence állt, amelyben hetente kétszer, háromszor sütöttek öt-hat kenyeret, réteseket, lepényeket. A kertet hátulról a ‚part' zárja le, tetején gyümölcsöskert található. Oldalába három pince volt befúrva, amelyből mára csak egy maradt 23
meg, a másik kettő beomlott. A megmaradt pincéhez hozzáépített présház tartozik, amely most is őrzi az egykori szőlőfeldolgozás tárgyi emlékeit. "Volt nagy szőlő, meg földek a falun kívül, fönt a parton meg zöldség, gyümölcs. A tejet meg még el is adtuk. Azt a háztól elvitték, anyám nem vizezte, úgyhogy annyian kértek, hogy nem is volt elég. Mi gyerekek is szerettük a tejet és kaptuk minden reggel a tejeskávét, meg a tejbegrízt. Most már bolti tejet iszunk, már megszoktuk. Jó az is." A Kozár lányok sorban férjhez mentek, a fiúk megnősültek, 1972-ben meghalt a gazda, majd felesége is. 1977-ben a hercegszőlősi pincészet terjeszkedésének köszönhetően több más épülettel együtt Szombathelyi György háza is lebontásra került, cserébe a kombinát megvette a családnak a volt Kozár házat, amely így 32 éve a Szombathelyi család tulajdona. A hátsó szobát lakta a családfő feleségével, a vörösmarti származású Sipos Máriával, a második szobát és a konyhát pedig két fiuk Lajos és Ferenc. Ferenc Szlavóniába nősült, Lajos húsz éve hozott feleséget a házhoz Karancsról. Édesapjuk 1989-ben bekövetkezett halála óta négyen lakják az épületet, a nagymama a hátsó szobát, Lajos és Rózsa, valamint 20 éves lányuk, Marianna, az első hármat. Jelentős átépítés nem történt a házon az elmúlt évtizedek alatt. A földes padlójú helységek lettek lebetonozva, és kaptak linóleum borítást, az ugyancsak földes gang kikövezve, a lakóépület utcai homlokzatán lévő két ablak kisebbre, újabbra cserélve, a tető itt-ott kijavítva, a nyári konyha szabadkéménye lepadlásolva, valamint a lakóépület végében fürdőszoba lett kialakítva. A legtöbb átalakítás a Szombathelyi család beköltözésekor 1977-ben történt, valamint tíz évre rá, amikor a jelenlegi tulajdonos, Szombathelyi Lajos feleséget hozott a házhoz. Az emberi kéz tudatos átalakításai mellett az idő is nyomot hagy az épületeken. A nyári konyha melletti szoba fala ledőlt, födéme, tetőszerkezete leszakadt, ugyanerre a sorsra jutott az istálló és pajta is. "Aztán összedőlt az istálló. Ez a fele, amelyik ilyen újabb téglából van építve, ez a garázs. Ennek a helyén olyan magas épület volt. Istálló volt, de az istálló tetején még volt ahova a szénát pakolják. És ez a gazda, aki itt lakott, mikor már öreg volt nem tartott sem lovakat sem teheneket, hanem csak nyulakat. A nyulak meg szépen bekapáltak a falba, és mivel nedves, nem dűlt az össze, hanem ilyen ennyivel lement. Szétrepedezett, de megállt egyhelyen. Hát bent voltak a lovaink. Akkor még voltak lovak, meg kettő vagy három tehén, egy borjú, meg mit tudom, én, tele volt az istálló. Na, akkor a lovak el24
kezdtek rángatni, megtartani azt lehetetlen. Elkezdtek kapálni, nem bírta a szíjat elszakítani a fejével, de mihelyt elengedtem, úgy kiröpült innen, mint a villám. Megérezték, hogy itt baj lesz. S össze is dőlt az istálló. S akkor az a présház, ami a pince előtt van, az ideiglenesen át lett alakítva istállónak. Akkor mikor már api olyan nem nagyon jól volt, akkor eladtuk a lovakat és vettünk traktort. Na de ő arra a traktorra nem ült rá soha. Nem is tudta, nem is érdekelte őt, mert sajnálta a lovakat." Az épületrészek nem csupán szerkezetileg változtak meg, hanem funkcionálisan is. Legmarkánsabb példája ennek az egykori kamra, ahol óriási hombárokban szemestakarmányt tartott a Kozár család, majd később amikor Kozár Sándor lett a cukorgyár képviselője, az ötven kilós cukros zsákokat. Mára a kamrából műhely lett. Azonban nem csupán Szombathelyi Lajos gondjaira bízott motorok kerülnek itt javításra, hanem közösségi térré is vált a helyiség, itt jönnek össze rendszeresen, de nem előzetes egyeztetés alapján a motor-szerető barátok, beszélgetnek, pálinkáznak hetente többször már évtizedek óta. "Mindig vannak a motoros haverok, aztán vagy én megyek valamelyikhez, vagy ő jön ide. Itt, ebben a szobába jövünk össze, mert ezek a falak, hogyha itt be van csukva, ez olyan, mint a klíma."
Utcai homlokzat 25
Utcai homlokzat
Utcai homlokzat
Kapu
Kapu részlet
Kapu részlet
Kapu részlet
Kapu részlet
Tornác
Tornác oszlop
Tornác oszlop részlet
Padlástér
Tetőkonstrukció
Tetőkonstrukció
Tetőkonstrukció
Helyszínrajz
Utcafeonti homlokzat
Kapu részlet
Hercegszöllős, Május 1. u. 64. "Nem is a házat sajnálom annyira, hanem a környezetet, mert én ott megszoktam, és nekem ott nagyon szép volt." A Május 1. utcai 64-es számú házat jelenleg a 68 esztendős Molnár Julianna lakja két felnőtt fiával. A ház építésének idejét és az építők pontos személyét már nem tudja felidézni a családi emlékezet, azonban a jelenlegi tulajdonosok már mind itt születtek és emlékezetükben a ház - kisebb átalakításoktól eltekintve - mindig ilyen volt. Az L-alakú lakóépület három szobával néz az utcára, hátul, az utca vonalával párhuzamosan a lakórésszel egybeépített istállók és kamrák zárják le. Valaha a Molnár család számos napszámost foglalkoztató, tehetős család volt 40 hold földdel, szőlőkkel, gyümölcsössel, állatokkal. "A napszámosok azért is mentek hozzájuk, hogy jót egyenek, mert az ő apja, a Molnár Sándor, vadász volt, meg az a bátyja is, és azt is Sándornak hívták, az anyai öregapja meg halász, és őnáluk nagyon sok hús volt mindig. A napszámosok elmentek hozzájuk, a szegény népek, kukoricát kapálni, mert jót ettek, ittak. Sanyi bácsi kivitte a munkásokat dolgozni, aztán ment vissza, hogy főzzön, mert jobban főzött ám, mint a felesége." Julianna néni gyermekkorában hatan lakták a házat. Szüleivel, Molnár Sándorral és Ferenc Juliannával, valamint testvéreivel, Irénnel és Sándorral az utcára néző első szobát lakták, amelyet ma Julianna néni kisebbik fiával oszt meg, és velük élt a 66 évesen elhunyt nagyapa, Molnár Sándor. A ma is álló górén és néhány kívül pajta, disznó- és csirkeólak zárták le a négyszögletes elrendezésű udvart. "Voltak a górén túl felénk disznósólak, de már nincsenek. Mindig azt mondták, hogy a disznósólak ott voltak az udvarban, a góré előtt, de erre én már nem emlékszem, aztán meg lett fordítva és hátrafelé lett a disznósól. Úgy felénk. Meg a csibés ólak voltak ottan, ami eldűlt, a góré végében, a góré, meg a disznók között. Aztán ahol most vannak a tehenek, ott tartották régen a lovakat. És akkor nem volt ennyi tehén, talán csak egy. De őnekük valamikor úgy két-három pár lovuk is volt. Azokkal dolgoztak, mert sok földjük volt. De akkoriban mindenkinek volt lova. Szerettem átmenni hozzájuk, ugráltunk le a szénáspadlásról a szénába. Az istállótól arra
32
mifelénk ott volt egy szénás kamra, mi úgy mondtuk, hogy pajta, de az már nincs meg, mert ledőlt talán úgy 1965-ben. Hát öreg volt már, nem volt javítva, nem volt renoválva, és összedűlt. Utána meg már nem volt rá akkora szükség, mert csökkent a jószág is, kevesebb lett minden." (K. M. szomszéd) Julianna néni második fia születése után elvált. Hogy családját eltartsa, dolgozott a kombinátban, vágóhídon, majd disznókat nevelt bérbe. "Itt volt nekem 55 darab állami disznó. Kiadtak malacokat, és amennyiért fölneveltem őket, azért kaptam a pénzt. Megcsináltattam ezt a kamarát, lebetonoztattam, kaptak etetőt, itatót, és neveltem az állami disznókat. Meg volt sok tehenem is, tizennyolc darab, állandóan fejtem és adtam le a csarnokba tejet. Meg lovaim is voltak. Előbb kettő, azután egy. Azokkal mentem szántani. Mindenfélével foglalkoztam, és mindent egyedül csináltam. Hetven valahányban kezdtem a tehenekkel, meg az állami disznókkal, nem tudom meddig csináltam. Sokáig. De aztán abbahagytam, mert sok volt már. Most van hét tehén az istállóban, meg kacsák, meg tyúkok, aztán vágunk tyúkot kétszer, háromszor egy héten, meg adnak sok tojást, van mikor tízet, van mikor tizenötöt, van mikor húszat, hát mikor hogyan." A korábbi negyven hold föld és a szőlő osztódott, ahogy a család gyermekei megnősültek. Az apuka, Molnár Sándor el is adta a föld és szőlő egy részét, majd jött a szövetkezetesítés, így mára mindössze a ház és gazdasági épületek mögött található két és fél hold maradt meg a családnak. Gyümölcsfa is sok volt az udvaron Julianna néni gyermekkorában, de néhány alma ás szilvafán kívül mind kiszáradt. "Volt itt sok gyümölcsfa, de kiszáradtak, aztán hiába ültettünk újakat, azok is elszáradtak. Tele volt itt is az udvar kajszi fákkal, meg körtével, de hát mind elszáradnak." A házhoz tartozó pince, ahol Julianna néniék meghúzódtak a második világháború idején, amikor házukba orosz katonákat szállásoltak el, még megvan, de egy része beomlott, ajtaja hiányzik. "Szőlőnk volt fent a hegyen. Volt pincénk, de nem a hegyen és nem is a háznál, hanem a másik utcában, ahol megyünk csúza felé, van ott egy domb, és soknak volt ott pincéje. Az volt a Berján. Julianna néniéknek még most is megvan a pincéjük, de már csak a luk. Nincs rajta ajtó. De régen az valamikor úgy volt, hogy kint tartottuk a krumplit, a savanyú káposztát, a savanyúpaprikát. Nem tettük üvegbe, hanem kis hordókba. Meg ott volt a takarmányrépa a jószágoknak. Nagyon soknak volt arra pincéje, és minden ilyet ott
33
tartottunk. Aztán ha naponta szükségünk volt valamire, akkor naponta ki kellett menni, ha nem volt, akkor hetente, vagy amikor szükségünk volt rá." A góré mellet, ahol ma a néhány éve épített garázs áll, volt a füstölő és a kemence. "De az már régen eldűlt. Aztán építettünk egy másikat, de azt is elbontottuk, mert már nem kellett. Hát még anyukám élt, addig sütöttünk, de aztán már nem sütöttünk többet. Sütöttünk túrós pogácsát, tojásos lepényeket. Összejöttek a szomszédok, itt együtt voltak mind, és akkor ott együtt sütöttek." "Sütöttek minden tíz napba. Mi voltunk öten, hát legalább két nagy kenyeret sütöttünk, nem olyan kis veknit. Aztán amikor az megszűnt, akkor a péknél sütöttünk kenyeret, aztán amikor megurasodtunk, akkor meg vettük a 60 dekás kenyérkét a boltban." A korábbi földes gangot a dél-szláv háború előtt betonozta le a család, 2000-ben a cseréptető javítására került sor. 2008 nyarán az első szobák ablakait cserélték ki a tulajdonosok, és fürdőszoba került kialakításra.
Utcai homlokzat 34
Oromzat
Oromzat részlet
Díszítő elem
Díszítő elem
Kerítés részlet
Kapu
Tornác
Helyszínrajz
Homlokzatok
Alaprajz
Szabadkezű rajz, udvar
Szabadkezű rajz, kapu
III. fejezet
Hercegszöllős régi fényképeken
Bevezető A Magyar Egyesületek Szövetsége 2006-ban kezdett foglalkozni régi fényképek gyűjtésével, járva a drávaszögi falvakat, azzal a céllal, hogy a fényképek segítségével próbálják felidézni a múltat, a népszokásokat, a népviseleteket, a régi faluképet, az ételeket és a népi építészetet. A kutatás során a gyűjtők rájöttek arra, hogy a drávaszögi és a szlavóniai magyaroknak micsoda kincset jelentenek a fényképek, azok, amelyek a honvédő háború előtt és a régi világban készültek. A MESZ hercegszöllősi tagszervezete, a Hercegszöllősi Mihály Magyar Ifjúsági Szervezet, Suba Ibolya koordinálásával 2013-ban kezdte meg a régi fényképek gyűjtését a faluban. 15 család fényképét gyűjtötték össze, s mintegy 250 képből álló gyűjteményt alapoztak meg. A képek zöme rámutatott arra, hogy Hercegszöllős mindig is fejlődő település volt - közösségi terekkel, munkahelyet jelentő gyárakkal, üzletekkel, gazdag hagyományvilággal, soknemzetiségű jelleggel. Az emberek minden bizonnyal tehetősebbek voltak és megengedhették maguknak, hogy lefotózzanak olyan hétköznapi pillanatképeket azokban az években, amikor más településeken még csak a lakodalmak számítottak olyan eseménynek, amelyhez fényképészt fogadtak. Következzék most egy ízelítő ebből a hercegszöllősi gyűjtésből.
43
A református templom harangjának felszentelése.
Téli örömök, gyerekek korcsolyáznak és szánkóznak a befagyott halastó jegén. A kép 1958-ban készült.
Órás üzlet. Az 1958-ban készült képen az üzlet tulajdonosa Papezs Franc és fia Bogomir láthatóak.
Kenyeret sütő pékek.
Hercegszöllős második tévékészüléke, amely Győri József vendéglőjében volt felállítva. A képen Győri Györgyi és nagynényje Hempel Irén. A kép 1964-ben készült.
Az öreg malom épülete.
A Pfaff cég varró- és stikkülő tanfolyamán résztvevők csoportképe Flaischer Károly vendéglőjének udvarán az 1930-as években.
Papezs Bogomir kis-Vespáján, amelyből akkoriban csupán 3 volt a településen. A háttérben a Belje borpincéjének az építése látszik. A kép 1960-ban készült.
A Szentháromság szobor, a Belje borpincéjének felépítése előtt, a mai borpince parkjában állat. Az építkezés miatt áthelyezték a katolikus templom udvarába. Az 1962-ben készült képen Győri Mária és lánya Györgyi láthatóak.
A Szent Mihály római katolikus templom és a mellette levő katolikus általános iskola épülete 1950-ben.
Elsőáldozók csoportképe a katolikus templom udvarán 1962-ben. A képen Nikolaus Gabriel plébános mellett Danjek Katica, Reith Klára, Domosvai Hajnalka, Papezs Györgyi, Barisic Anka, Mészáros Juliska, Peho Ilonka, Fekonja Boris, Ertner Ernő, Keler Vilmos, Pehó Janika és mások.
Nőnapi rendezvény alkalmából készült csoportkép. Fiatalok magyar, szlovén, szerb, sokác és német népviseletben. Az 1953-ban készült képen Siles Margita, Papezs Ana, Sudar Velinka, Konc Irma, Bruder Olga, Andelic Nada, Tamaric Ada, Umschather Terezija, Damjnovic Vera, Barjos Roza, Milicic Soka és Dusanka tanítónéni.
A Belje borpince előtti park és szökőkút. Az 1964-ben készült képen Győri József látható.
Úrnapi körmenetre készülődő katolikus kislányok, kezükben kosarakkal, melyekben virágszirom van. Az 1960-ban készült képen Pehó Ilonka, Juric Milica, Papezs Györgyi, Reith Ibolyka, Majer Ruzsica, Domosvaji Ilonka, Tomasic Zlata, Tonkovic Maca, Domosvaji Hajnalka, Peho Erika és mások.
Disznótoros alakoskodók az 1960-as években.
Reith Dezső fodrász szalonja. Az 1962-ben készült képen Győri Mária és lánya Györgyi láthatóak.
A település mai központja, ahogy az kinézett 1952-ben. A képen Mirkovic Milinko látható.
Két fivér egymás melleti üzlethelyisége a központban, 1960-ban. Mirkovic Vojin szabóként, Milinkó pedig borbélyként dolgozott.
Mirković Milinkó hercegszöllősi borbély szalonja. A kép amelyen Mirkovic Milinkó és Vladimir Medurić láthatók, 1952-ben készült.
A valamikori szövetkezeti otthon, a mai kultúrotthon épülete. Az 1966-ban készült képen Mirkovic Milinko látható.
Pudárkodó fiatalok. A képen Angyal Jolánka, Pilisi Mariska, Miklós Juliska, Molnár Juliska, Máté Margitka, Bakos Mariska és mások.
Pudárkodó lányok. Az 1951. május 28-án készült képen Papp Jolán és Orlih Margit láthatók.
Suba János és Papp Jolán lakodalmi csoportképe 1952-ből. A háttérben szépen látszik a környékbeli házak nádfedeles teteje.
Csőszlegények és csőszlányok az 1950-es szüreti bálban, középen a bíró és a bíróné.
Vasárnap délutáni beszélgető. A képen Balog József, Suba János, Porovljev Vilma, Deák Juliska, Kozár János és mások.
Hercegszöllősi Általános Iskola
A Hercegszöllősi Önkéntes Tűzoltó Testület 1913-ban.
A Belje borpince építése.
A Szent Mihály arkangyalnak szentelt római katolikus templom főoltára karácsonyi díszben. A kép 1955-ben készült.
