43
55 Jegyzőkönyv
Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. december 19. napján tartott rendes (nyílt) üléséről Üléselnök: dr. Botka László polgármester
Tájékoztatás a szegedi integrált egészségügyi rendszer működésének tapasztalatairól Előterjesztő: Polgármester Meghívott: prof. dr. Pál Attila, SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
450/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta a Polgármester 01/3333-26/2014. számú, „Tájékoztatás a szegedi integrált egészségügyi rendszer működésének tapasztalatairól” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi szakellátási feladat végrehajtása 2013. szeptember hónaptól 2014. augusztus hónapig terjedő időszakáról szóló beszámolót elfogadja. 2. A Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Alapból származó bevételét terhelő, annak mértékét meghaladó kötelezettségvállalását illetően Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata megadja előzetes hozzájárulását a 2015. január 1-től 2015. december 31. napjáig terjedő időre vonatkozóan. Az előzetes hozzájárulás további egy évre történő megadásáról az Önkormányzat a Szegedi Tudományegyetem éves beszámolójának elfogadásához kapcsolódóan dönt. 3. A Közgyűlés a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása egészségügyi szakellátási feladat végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. 4. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egészségügyi Alapból származó bevételét terhelő, annak mértékét meghaladó kötelezettségvállalását illetően Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata megadja előzetes hozzájárulását a 2015. január 1-től 2015. december 31. napjáig terjedő időre vonatkozóan. Az előzetes hozzájárulás további egy évre történő
56 megadásáról az Önkormányzat a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása éves beszámolójának elfogadásához kapcsolódóan dönt. Erről a Tisztségviselőket, Címzetes Főjegyzőt, Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Irodát, az Iroda által a Szegedi Tudományegyetemet és a Szegedi Kistérség Többcélú Társulását jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2013. évi beszámolója Szeged város tűzvédelmi helyzetéről Előterjesztő: Címzetes Főjegyző Meghívott: Ördögh István alezredes, kirendeltségvezető Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
451/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a címzetes főjegyző „A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2013. évi beszámolója Szeged város tűzvédelmi helyzetéről” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés elfogadja a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeged Város tűzvédelmi helyzetéről készült 2013. évi beszámolóját. Erről értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
1. Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.
57 A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és az alább rendeletet alkotja: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV törvény 152. § (2) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet 2. számú mellékletének helyébe a jelen rendelet melléklete lép. 2. § Záró rendelkezések E rendelet 2015. január 1. napján lép hatályba. 3. § E rendelet 2015. január 2. napján hatályát veszti.
58 jkv_141219_melleklet_25rendelet.pdf
59 2. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat feladatellátását érintő egyes rendeletmódosítások: 2.1. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 3/2013. (II.27.) ö. rendelet módosítása Előterjesztő: Gazdasági Alpolgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság nyújtott be módosító javaslatot, melyet az előterjesztő elfogad. Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági indítvánnyal – a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 19 igen, 9 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 3/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. §-ában, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdése c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 3/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: R.) 1. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) A rendelet hatálya kiterjed a 7/A. és 7/B. §-ok tekintetében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott köznevelési intézményekre.” 2. § A R. 2. § b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „b) gyermekétkeztetés ba) óvodai napközbeni ellátás (Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium esetén a kollégiumban elhelyezett is) bb) általános iskolai napközbeni ellátás bc) középfokú iskolai napközbeni ellátás
60 bd) általános és középfokú iskolai kollégiumi ellátás” 3. § A R. 4. § (1), (2) és (4) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „4. § (1) E rendelet hatálya alá tartozó ellátásokért a tárgyhót megelőzően, az intézmények által meghirdetett befizetési napokon kell a térítési díjat megfizetni. A gyermekétkeztetés esetében az ellátás igénybevétele a térítési díj határidőre történő befizetésével, vagy ingyenes étkezésre jogosultak esetében az étkezés megrendelésével biztosítható. Amennyiben a gyermek az étkezést hiányzás miatt nem veszi igénybe, a szülő köteles ezt bejelenteni, és az étkezést lemondani, illetve gondoskodhat az étel elszállításáról, melynek részletes módját és feltételeit az egyes intézmények erre vonatkozó szabályzatai tartalmazzák. Ha az ingyenes étkezésre jogosult gyermek szülője a lemondásnak, illetve elszállításnak nem tesz eleget, úgy a hiányzást követő második tanítási/nevelési naptól az étkezés szüneteltetésre kerül a szülő ellenkező tartalmú nyilatkozatáig. (2) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott intézmények esetében, továbbá gyermekétkeztetés tekintetében az állami intézményfenntartó központ fenntartásában, Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő köznevelési intézmények esetében ha az ellátott vagy törvényes képviselője (továbbiakban: kötelezett) a fizetendő személyi térítési díj összegét vitatja, az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül írásbeli kérelemmel a Jegyzőhöz fordulhat. (4) A Jegyző a bölcsődében és a köznevelési intézményekben biztosított ellátás igénybevétele kapcsán keletkező díjhátralékot a kötelezett szociális, jövedelmi és vagyoni helyzete mérlegelésével a) elengedheti, amennyiben a kötelezett egy főre jutó havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem éri el, b) csökkentheti, amennyiben a kötelezett egy főre jutó havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege másfélszeresét nem éri el, c) részletfizetést engedélyezhet, amennyiben a kötelezett egy főre jutó havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege kétszeresét nem éri el.” 4. § A R. 5. § helyébe az alábbi rendelkezés lép: „5. § (1)
Bölcsődében a gyermekétkeztetés intézményi térítési díja: a) reggeli és tízórai ebéd uzsonna Összesen:
74,-Ft/adag 236,-Ft/adag 50,-Ft/adag 360,-Ft/ellátási nap (+ÁFA)
61 aa) diétás reggeli és tízórai ebéd uzsonna Összesen:
74,-Ft/adag 236,-Ft/adag 50,-Ft/adag 360,-Ft/ellátási nap (+ÁFA)
(2)
Bölcsődei gondozás intézményi térítési díja 200,-Ft/ellátási nap.
(3)
Az intézményi térítési díj: a) időszakos gyermekfelügyelet igénybevétele esetén 300,-Ft/óra, az 5 órás bérlet ára 1.250,- Ft, a 10 órás bérlet ára 2.500,-Ft, illetve egész napos igénybevétel esetén étkezéssel együtt 2.760,-Ft/nap, b) játszócsoport (játszóház) igénybevétele esetén 250,-Ft/óra, az 5 órás bérlet ára 1.100,Ft, a 10 órás bérlet ára 2.100,-Ft.
(4)
Időszakos gyermekfelügyelet, illetőleg játszócsoport (játszóház) esetén – amennyiben a szolgáltatást nem egész nap veszik igénybe – külön étkezésként csak az ebéd igényelhető, melynek térítési díja a szolgáltatás önköltsége: 550,-Ft/adag+ÁFA.” 5. §
A R. 6. § (1)-(2) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „6. § (1) Gyermekétkeztetés intézményi térítési díja a) óvoda tízórai 69,- Ft/adag ebéd 231,- Ft/adag uzsonna 61,- Ft/adag Összesen: 361,- Ft/adag (+ ÁFA) aa) diétás óvoda tízórai ebéd uzsonna Összesen:
103,- Ft/adag 346,- Ft/adag 92,- Ft/adag 541,- Ft/adag (+ ÁFA)
b) általános iskola tízórai ebéd uzsonna Összesen:
75,- Ft/adag 292,- Ft/adag 74,- Ft/adag 441,- Ft/adag (+ ÁFA)
ba) diétás általános iskola tízórai ebéd uzsonna Összesen:
112,- Ft/adag 436,- Ft/adag 111,- Ft/adag 659,- Ft/adag (+ ÁFA)
62 c) középfokú iskola tízórai ebéd uzsonna Összesen:
82,- Ft/adag 317,- Ft/adag 81,- Ft/adag 480,- Ft/adag (+ ÁFA)
ca) diétás középfokú iskola tízórai ebéd uzsonna Összesen:
123,- Ft/adag 476,- Ft/adag 121,- Ft/adag 720,- Ft/adag (+ ÁFA)
d) kollégium reggeli tízórai ebéd uzsonna vacsora Összesen:
178,- Ft/adag 82,- Ft/adag 317,- Ft/adag 81,- Ft/adag 213,- Ft/adag 871,- Ft/adag (+ ÁFA)
da)diétás kollégium reggeli tízórai ebéd uzsonna vacsora Összesen: (2)
267,- Ft/adag 123,- Ft/adag 476,- Ft/adag 121,- Ft/adag 320,- Ft/adag 1307,- Ft/adag (+ ÁFA)
A Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban biztosított gyermekétkeztetés intézményi térítési díja: a) óvoda (kollégiumban elhelyezett is) reggeli 87,-Ft/adag tízórai 43,-Ft/adag ebéd 194,-Ft/adag uzsonna 54,-Ft/adag vacsora 87,-Ft/adag Összesen: 465,-Ft/adag (+ ÁFA) aa) diétás étkezés reggeli tízórai ebéd uzsonna vacsora Összesen:
87,-Ft/adag 43,-Ft/adag 194,-Ft/adag 54,-Ft/adag 87,-Ft/adag 465,-Ft/adag (+ ÁFA)
63 b) általános iskola (kollégiumban elhelyezett is) reggeli 129,-Ft/adag tízórai 65,-Ft/adag ebéd 248,-Ft/adag uzsonna 74,-Ft/adag vacsora 195,-Ft/adag Összesen: 711,-Ft/adag (+ ÁFA) ba) diétás étkezés reggeli tízórai ebéd uzsonna vacsora Összesen:
129,-Ft/adag 65,-Ft/adag 248,-Ft/adag 74,-Ft/adag 195,-Ft/adag 711,-Ft/adag (+ ÁFA)
c) középiskola és középiskolai kollégiumi ellátottak reggeli 152,-Ft/adag tízórai 75,-Ft/adag ebéd 284,-Ft/adag uzsonna 82,-Ft/adag vacsora 206,-Ft/adag Összesen: 799,-Ft/adag (+ ÁFA) ca) diétás étkezés reggeli tízórai ebéd uzsonna vacsora Összesen:
152,-Ft/adag 75,-Ft/adag 284,-Ft/adag 82,-Ft/adag 206,-Ft/adag 799,-Ft/adag (+ ÁFA) 6. §
A R. a következő 7/A. és 7/B. §-okkal egészül ki: „7/A. § Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott köznevelési intézményekben a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 33. §-ában meghatározott köznevelési feladatokon túl az intézmény által az adott intézményen kívülre szervezett programon való részvételkor a felügyelet térítésmentesen biztosított. 7/B. § Nem magyar állampolgárokra vonatkozó rendelkezések (1) (2)
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 92. § (7) bekezdésében meghatározott térítési díj összege a szakmai feladatra jutó folyó kiadások egy gyermekre jutó hányadának 100 %-a, amelynek elengedésére vagy csökkentésére nincs lehetőség. A térítési díjat a gyermek törvényes képviselője az intézmény által meghatározott
64 (3)
módon köteles befizetni. A térítési díj megállapításához a szakmai feladatra számított folyó kiadások egy gyermekre jutó hányadának kiszámítási módját az intézményvezető belső szabályzatban határozza meg.” 7. §
A R. 8. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: „(3)
A Közgyűlés a) a Gyvt. 148. § (5)-(6) bekezdései alapján az intézményvezető által megállapított személyi térítési díj mértéke ellen benyújtott észrevétel elbírálásával kapcsolatos, b) a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdése alapján a térítési díj hátralék behajtása, vagy a behajthatatlan hátralék törlésével kapcsolatos,
hatáskörét a Jegyzőre ruházza.” 8. § A R. mellékletének III. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „III. Egy ellátottra jutó szolgáltatási önköltség bölcsődei ellátás: játszócsoport (játszóház): időszakos gyermekfelügyelet:
4583,-Ft/nap, 269,-Ft/óra, 317,-Ft/óra.
Számított intézményi térítési díj (szolgáltatási önköltség és a központi költségvetési törvényben biztosított támogatás különbsége bölcsődei ellátás: étkezés nyersanyagnorma (ÁFÁ-val): 457,-Ft/nap, bölcsődei gondozás: 1990,-Ft/nap. Fenntartó által meghatározott intézményi térítési díj: bölcsődei ellátás: étkezés nyersanyagnorma (ÁFÁ-val): bölcsődei gondozás: játszócsoport (játszóház): időszakos gyermekfelügyelet:
457,-Ft/nap, 200,-Ft/nap. 250,-Ft/óra, 300,-Ft/óra.”
9. § Záró rendelkezés (1) E rendelet 2015. január 01. napon lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a R. 8. § (1) bekezdés d) és e)
65 pontja, valamint Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a köznevelési intézményekben térítésmentesen, valamint térítési díj és tandíj ellenében biztosított köznevelési közfeladatok ellátásáról szóló 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelet, továbbá az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI. 24.) önkormányzati rendelet 2. sz. melléklet A polgármester Közgyűléstől átruházott hatáskörei a szociális és gyermekvédelmi ágazatban I. Hatáskör 8. és 9. pontja. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI. 24.) önkormányzati rendelet 3. sz. melléklet A jegyző Közgyűléstől átruházott hatáskörei a szociális ágazatban az alábbi 8. és 9. ponttal egészül ki: „8./ Dönt, amennyiben az ellátott vagy törvényes képviselője a személyi térítési díj összegét vitatja. (3/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdés) 9./ Dönt a bölcsődében és a köznevelési intézményekben biztosított ellátás igénybevétele kapcsán keletkező díjhátralék méltányosságból történő elengedéséről, csökkentéséről, a részletfizetési kedvezményről. (3/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet 4. § (4) bekezdés)”
2.2. Az Önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Gazdasági Alpolgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez módosító indítványt nyújtott be Szentistványi István képviselő, amit az előterjesztő nem támogat. Szavazásra bocsátja Szentistványi István képviselő nem támogatott módosító javaslatát. A közgyűlés a javaslatot 3 igen, 19 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 18 igen, 11 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
452/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII. 13.) Kgy. rendelet módosítása” tárgyú előterjesztését
66 és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés az 1274/1997. (XII.11.) Kgy. sz. határozatát hatályon kívül helyezi. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, IKV Zrt., a Humán Közszolgáltatási Iroda és a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 18 igen, 11 nem szavazattal elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 27/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdésében és a 34. § (1) bekezdésében, a 35. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII. 13.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 3. § (2) bekezdése az alábbi v) ponttal, a (3) bekezdése az alábbi p) ponttal, illetve a (4) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki: „3. § (2) …... v) magántulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonban lévő lakás bérleti jogára történő cseréje (3) ….... p) magántulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonban lévő lakás bérleti jogára történő cseréje (4) ….... h) magántulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonban lévő lakás bérleti jogára történő cseréje”
67 2. § A Rendelet 4. § (2) bekezdés d) pontja az alábbiak szerint módosul: „4. § (2) …....... d) a 3. sz. melléklet VIII. pontjában meghatározott lakás-üzlet rendeltetésű” 3. § A Rendelet 6. § (1) bekezdés b) és g) pontja az alábbiak szerint módosul: „6. § (1) b) társadalombiztosítási ellátásból (betegségi és anyasági ellátás, nyugellátás, rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás, fogyatékosok ellátása, baleseti ellátás) 6. § (1) g) aktív korúak ellátásából, időskorúak járadékából, ápolási díjból” 4. § A Rendelet 6. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „6. § (2) A havi nettó jövedelem megállapításakor a pályázat benyújtását megelőző tizenkét hónapra számított – a munkáltató vagy a jövedelmet folyósító más szerv, a szervre irányadó jogszabályban meghatározott módon igazolt – nettó jövedelem és az előző évi adóelszámolással igazolt jövedelem 1/12 részét kell alapul venni. A pályázaton kívüli elhelyezési kérelmek esetén a Bizottság az előzőekben megjelölt havi nettó jövedelemszámítási módtól különös méltánylást érdemlő esetben eltérhet, amennyiben az ügyfél részére az kedvezőbb elbírálást eredményezne. ” 5. § A Rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja az alábbiak szerint módosul: „14. § (1) …..... a) aki – közvetlenül a pályázat benyújtását megelőzően – 3 éves szegedi bejelentett lakóhellyel (amelybe beleszámítandó a Szegeden működő családok átmeneti otthonában, illetve hajléktalan szállón a fenntartó intézmény által igazolt tartózkodás időtartama), illetve bérbeadói döntés alapján méltánylást érdemlő esetben legalább 3 éves szegedi bejelentett tartózkodási hellyel (amelybe beleszámítandó a Szegeden működő családok átmeneti otthonában, illetve hajléktalan szállón a fenntartó intézmény által igazolt tartózkodás időtartama) rendelkezik, amelynél önkormányzati lakásban létesített lakó- és tartózkodási hely esetén vizsgálni kell, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget tett, életvitelszerűen Szegeden lakik, és” 6. § A Rendelet 21. § (1), (3)-(4) és (8) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: „21. § (1) A 4. § (2) bek. a), c) d) pontjai, 5. §, 11. §, 12. §, 14-17. §, 24. § (1) bek., 37. § (1) bekezdés szerint elhelyezett, ha a hosszabbítás feltételeinek megfelel, de a hosszabbítási kérelmét a bérleti jogviszony megszűnését követően, legkésőbb az erről szóló értesítés
68 kézhezvételétől számított 60 napon belül nyújtotta be és emiatt jogcím nélküli lakáshasználóvá vált, valamint lakbér-, használati díj hátraléka és közüzemi díjtartozása nincs, abban az esetben legfeljebb az általa használt – szükséglakás esetén komfort nélküli komfortfokozatú – lakásban a fent hivatkozott rendelkezésekben meghatározott időtartamra és feltételekkel kaphat elhelyezést és kerülhet sor hosszabbításra. A hosszabbítási kérelmek benyújtására rendelkezésre álló határidők alól a bérbeadó felmentést adhat.” „21. § (3) A 24. § (1) bekezdés b-d) pontjai szerinti elhelyezett, amennyiben lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal nem rendelkezik, és a 24. § (5) bekezdés szerinti – az elhelyezéskori munkáltatóval azonos ágazathoz tartozó – munkáltatóval munkaviszonya, közszolgálati jogviszonya, megbízási jogviszonya nem áll fenn, akkor kaphat elhelyezést az általa használt vagy legfeljebb az általa használt lakás komfortfokozatával megegyező lakásban legfeljebb öt év határozott időtartamra, amennyiben munkaviszonya, közszolgálati vagy megbízási jogviszonya nyugdíjazása miatt szűnt meg, továbbá megfelel a 4. § (3) bekezdés c) pontjában és (4) bekezdésben foglalt feltételeknek és a korábbi, a 24. § (5) bekezdés szerinti munkáltatójának munkáltatói jogkör gyakorlója az elhelyezésként felajánlott lakás szolgálati jellegéről lemond. Az elhelyezés öt évenként mindaddig meghosszabbítható, amíg az elhelyezett nem rendelkezik lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal, továbbá megfelel a 4. § (3) bekezdés c) pontjában és (4) bekezdésben foglalt feltételeknek. A bérbeadó a kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő alól felmentést adhat. (4) Az a 24. § (1) bekezdés a) pontja szerinti elhelyezett, akinek a 24. § (2) bekezdés szerinti munkáltatóval munkaviszonya, közszolgálati jogviszonya, megbízási jogviszonya nem áll fenn, és munkaviszonya, közszolgálati vagy megbízási jogviszonya nyugdíjazása miatt szűnt meg, amennyiben lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal nem rendelkezik, vagy ha lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal rendelkezik, de a hátralékok rendezése érdekében a bérbeadóval és a szolgáltatókkal részletfizetési megállapodást köt, úgy az általa használt lakásnál nem nagyobb alapterületű, legfeljebb azonos komfortfokozatú lakásban kaphat elhelyezést egy éves időtartamra.” „21. § (8) A 4. § (2) bek. a), c), d) pontjai, az 5. §, a 12. § és a 14. §, a 15. § szerint elhelyezett, ha a hosszabbítás feltételeinek nem felel meg, a) és lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal nem rendelkezik, úgy legfeljebb az általa használt lakásban kerülhet elhelyezésre. Az elhelyezés egy év határozott időtartamra szól. b) és lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal rendelkezik és a bérbeadóval, illetve a szolgáltatóval részletfizetési megállapodást köt, és ezen megállapodások szerinti havi törlesztő részletek összege nem haladja meg a család egy főre eső havi nettó jövedelmének 33 %-át, úgy elhelyezésre kerülhet legfeljebb az általa használt lakásban. Az elhelyezés egy év határozott időtartamra szól. c) és lakbér-, használati díj, közüzemi díjhátralékkal rendelkezik és a bérbeadóval, illetve a szolgáltatóval részletfizetési megállapodást köt, és ezen megállapodások szerinti havi törlesztő részletek összege meghaladja a család egy főre eső havi nettó jövedelmének 33 %-át, úgy elhelyezésre kerülhet az általa használt lakásnál nem nagyobb alapterületű, alacsonyabb komfortfokozatú helyreállított vagy helyreállítatlan lakásban. Az elhelyezés egy év határozott időtartamra szól.” 7. § A Rendelet 24. § (1) bekezdése kiegészül a következő d) ponttal és a (2) bekezdés a) pontja, valamint az (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
69 „24. § (1) Szolgálati lakásnak minősülnek: d) Önkormányzat tulajdonában lévő, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagyonkezelésébe, használatába feladatellátás céljából átadott lakások 24. § (2) ….... a) Szeged város területén állami, önkormányzati fenntartású egészségügyi, szociális, gyermekjóléti, oktatási és kulturális intézménnyel – ide nem értve a Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft-t -, továbbá a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft-vel, a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatával, a Szegedi Óvodák Igazgatóságával, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása szegedi telephelyű intézményeivel munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, megbízási jogviszonyban álló, a munkáltató szakirányú tevékenységéhez tartozó munkakörökben foglalkoztatott szakemberekkel, illetve különös méltánylást érdemlő esetben az oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális intézménynél munkaviszonyban, közalkalmazotti, megbízási jogviszonyban álló egyéb alkalmazottal,” „24. § (5) Az (1) bekezdés b), c) és d) pontjai szerinti lakásokra lakásbérleti szerződés a megbízásos jogviszony, vagy a munkaviszony tartamára köthető.” 8.§ A Rendelet 30. § (1) és (6) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: „30. (1) Ha a határozatlan idejű bérleti jogviszony megszűnésére épület felújítása, bontása, értékesítése, lakás korszerűsítése, átalakítása, bővítése, megszüntetése, értékesítése miatt kerül sor, a bérlő csereelhelyezése során a feleket a 52. § (1)-(3) bekezdései szerint számított értékkülönbözet illeti meg. Amennyiben a bérlőtársak megfelelnek a 4. § (3) és (4) bekezdéseiben foglalt feltételeknek, továbbá nincs lakbér, közüzemi díj, illetve a lakásbérleti szerződés alapján fennálló tartozásuk, és a csereelhelyezésük során külön-külön, a bérbeadó részéről legfeljebb kettő cserelakásban történő elhelyezésük indokolt, abban az esetben a cserelakásokban legfeljebb 5 év határozott időtartamra helyezhetők el. A csereelhelyezés feltétele, hogy a határozatlan idejű bérleti szerződés közös megegyezéssel megszüntetésre kerüljön. A határozott idejű szerződések meghosszabbítása során a 4. § (16) bekezdésében foglalt rendelkezések irányadóak.” „30. § (6) Ha a határozatlan idejű jogviszonnyal rendelkező lakás bérlője lakását a bérbeadó részére csere céljából felajánlja, úgy a feleket az e rendelet 52. § (1)-(3) bekezdései szerint számított értékkülönbözet illeti meg. Amennyiben a bérbeadó által cserealapként felajánlott lakás helyreállítatlan, úgy a bérbeadó által elfogadott helyreállítási költség vonatkozásában a felek bérbeszámításban vagy más elszámolásban állapodhatnak meg. A bérbeadó legfeljebb öt év határozott időre is felajánlhat cserelakást, amennyiben a bérlő megfelel a 4. § (3) és (4) bekezdéseiben foglalt feltételeknek, a határozatlan idejű bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése mellett. A határozott idejű szerződések meghosszabbítása során a 4. § (16) bekezdésében foglalt rendelkezések irányadóak.”
70 9.§ A Rendelet az alábbi 40/A. §-al egészül ki: „Magántulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonban lévő lakás bérleti jogára történő cseréje 40/A. § (1) Abban az esetben, ha a bérbeadó kezdeményezi a magántulajdonú ingatlan megvásárlását önkormányzati tulajdonban lévő lakás bérleti jogának biztosításával, úgy a bérleti jogot szerző fél a tárgyi ingatlanban határozatlan időre helyezhető el. (2) Amennyiben az (1) bekezdés alapján bérbe adott lakás bérlője és a vele együtt költöző személyek megfelelnek a 4.§ (3) bekezdés c) pontjában foglalt feltételeknek, és a lakás nem haladja meg a jogos lakásigény mértékét, úgy szociális lakbért kötelesek fizetni. (3) Amennyiben a bérlő és a vele jogszerűen együtt költöző személyek nem felelnek meg a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek, vagy a lakás szobaszáma legfeljebb egy szobaszámmal meghaladja a jogos lakásigény mértékét, úgy költségelvű lakbért kötelesek fizetni. (4) Amennyiben a megszerzett lakás szobaszáma a jogos lakásigény mértékét több mint egy szobaszámmal haladja meg, úgy a bérlő piaci lakbért köteles fizetni.” 10.§ A Rendelet 74. §-a az alábbi (7) bekezdéssel egészül ki: „74. § (7) A bérbeadó az Ltv. és ezen rendelet keretei között az érintett hozzájárulása esetén jogosult nyilvántartani és kezelni mindazokat a személyes adatokat, amelyek a bérbeadás feltételeinek megállapítása, megtagadása, bérbeadói hozzájárulásról való döntés, a bérbeadói jogok gyakorlása során a bérbeadás időtartama alatt a tudomására jutottak.” 11. § (1) A Rendelet 1. sz. melléklete III. pontjában a „Dönt a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban történő elhelyezésről, a bérleti jogviszony meghosszabbításáról 24. § (2)-(3)” szöveg helyébe a „Dönt a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban történő elhelyezésről, a csereelhelyezésről, a bérleti jogviszony meghosszabbításáról 24. § (2)-(3), 26. § (7)” szöveg lép; a „Véleményezi a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezését 21. § és dönt a szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezésének meghosszabbításáról 21. § (1) bek.” szöveg helyébe a „Véleményezi a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezését 21. § és dönt a szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezésének meghosszabbításáról, valamint a hosszabbítási kérelem benyújtásának határideje alóli felmentésről 21. § (1) bek.” szöveg lép. (2) A Rendelet 1. sz. melléklete V. pontjában a „Dönt a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban történő elhelyezésről, a bérleti jogviszony meghosszabbításáról 24. § (2)-(3)” szöveg helyébe a „Dönt a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban történő elhelyezésről, a csereelhelyezésről, a bérleti jogviszony meghosszabbításáról 24. § (2)-(3), 26. § (7)” szöveg lép; a „Véleményezi a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezését 21. § (1) és dönt a szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezésének
71 meghosszabbításáról 21. § (1) bek.” szöveg helyébe a „Véleményezi a hatáskörébe tartozó garzonházi, illetőleg intézményi szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezését 21. § és dönt a szolgálati lakásban jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezésének meghosszabbításáról, valamint a hosszabbítási kérelem benyújtásának határideje alóli felmentésről 21. § (1) bek.” szöveg lép. (3) A Rendelet 1. sz. melléklet „X. Vagyonhasznosító szervezet” pontja az alábbiakkal egészül ki: „Jogosult nyilvántartani és kezelni mindazokat a személyes adatokat, amelyek a bérbeadás feltételeinek megállapítása, megtagadása, bérbeadói hozzájárulásról való döntés, a bérbeadói jogok gyakorlása során a bérbeadás időtartama alatt a tudomására jutottak. 74. § (7)”, valamint „Felülvizsgálja a lakbérbesorolást 61. § (6), 61. § (9)”. 12. § (1) A Rendelet 2. sz. melléklet I. 5.) b) pontja és a 7.) a) pontja és a II. 9) pontja az alábbiak szerint módosul: „I. 5.) …... b) nyugdíj, vagy egyéb ellátásban (nyugdíjszerű ellátás, rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás, fogyatékosok ellátása) részesülő 20” „I. 7.) a) A pályázó vagy az együttköltöző közül tartósan beteg, súlyosan fogyatékos, vagy megváltozott munkaképességű, amennyiben össz-szervezeti egészségkárosodása legalább 40 %-os mértékű, illetve munkaképesség csökkenése legalább 50 %-os/fő 20” „II. 9.) a kérelmező és a vele együtt költöző személyek tartósan beteg, mozgáskorlátozottságot igazoló szakorvosi igazolás, annak másolata, vagy magasabb összegű családi pótlék megállapításáról szóló határozat másolata; a súlyos fogyatékosság fennállását igazoló magasabb összegű családi pótlék megállapításáról szóló határozat másolata, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye, valamint fogyatékossági támogatás vagy vakok személyi járadéka megállapításáról szóló határozat másolata; a megváltozott munkaképesség esetén az össz-szervezeti egészségkárosodás, illetve munkaképesség csökkenés mértékét megállapító, Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által kiadott szakhatósági állásfoglalás.” 13. § A Rendelet 3. számú mellékletének I. 1.) pont a), b), d) és f), alpontja, 4-5.) pontja, a 6.) pont a) alpontja, továbbá a IX. pontja az alábbiak szerint módosul: „I. 1.) a)
élsportolók
I. 1.) b) kulturális intézmények, Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.
6 lakás 9 lakás
I. 1.) d) oktatási intézmények, Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata, Szegedi Óvodák Igazgatósága 33 lakás I. 1.) f) szociális, gyermekjóléti intézmények, Szegedi Kistérség Többcélú Társulás Egyesített
72 Szociális Intézmény
34 lakás”
„I. 4.) Kereszttöltés u. 29. szolgálati lakásai Egészségügyi intézmények
2 lakás”
„I. 5.) Lechner tér 8. szolgálati lakásai: a) szociális, gyermekjóléti intézmények b) oktatási intézmények c) polgármesteri hivatal
5 lakás 3 lakás 5 lakás
I. 6.) …............ a) szociális, gyermekjóléti intézmények
5 lakás ”
„IX. Az IKV Zrt. SZOLGÁLATI LAKÁSAI 1.) Arany J. u. 12. 2.) Egyéb épületek
1 lakás 54 lakás” 14. §
A Rendelet 4. sz. mellékletének 1-3. pontjai az alábbiak szerint módosulnak: 1.) Szociális lakbérek I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
371
január 01-től december 31-ig 388 405 423
442
II.
346
361
378
395
412
III.
318
332
347
363
379
IV.
293
306
320
334
349
PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
I.
323
január 01-től december 31-ig 337 353 368
385
II.
296
309
353
323
2018.
337
2019.
73 III.
271
283
296
309
323
IV.
241
252
264
275
288
II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
323
január 01-től december 31-ig 337 353 368
385
II.
296
309
323
337
353
III.
271
283
296
309
323
IV.
241
252
264
275
288
III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
190
január 01-től december 31-ig 199 208 217
II.
170
178
186
194
203
III.
165
173
180
188
197
IV.
143
150
156
163
171
227
IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások szociális bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
130
január 01-től december 31-ig 135 142 148
155
II.
121
127
132
138
145
III.
107
111
116
122
127
IV.
100
105
110
114
120
74 Költségelvű lakbérek I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó a bérbeadó lakáson belőli pótlást, cserét NEM végez HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
668
január 01-től december 31-ig 698 729 762
796
II.
621
649
678
708
740
III.
579
605
632
661
690
IV.
529
553
577
603
631
PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
581
január 01-től december 31-ig 607 634 663
II.
535
559
584
611
638
III.
484
506
528
552
577
IV.
437
456
477
498
521
693
II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
581
január 01-től december 31-ig 607 634 663
II.
535
559
584
611
638
III.
484
506
528
552
577
IV.
437
456
477
498
521
693
75 III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
346
január 01-től december 31-ig 361 378 395
412
II.
303
317
331
346
361
III.
298
311
325
340
355
IV.
259
271
283
296
309
IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
231
január 01-től december 31-ig 241 252 264
275
II.
217
227
237
248
259
III.
193
202
211
221
231
IV.
186
194
203
212
222
I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó a bérbeadó lakáson belőli pótlást, cserét VÉGEZ HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
1004
január 01-től december 31-ig 1049 1097 1146
1198
II.
932
974
1 018
1 064
1112
III.
866
905
946
989
1033
IV.
791
827
864
903
943
76
PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
874
január 01-től december 31-ig 913 954 997
II.
800
836
874
913
955
III.
725
758
792
828
865
IV.
657
687
718
750
784
1042
II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
874
január 01-től december 31-ig 913 954 997
1042
II.
800
836
874
913
955
III.
725
758
792
828
865
IV.
657
687
718
750
784
III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
514
január 01-től december 31-ig 537 561 587
613
II.
457
477
499
521
545
III.
447
467
488
510
533
IV.
389
406
425
444
464
77 IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások költségelvű bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
347
január 01-től december 31-ig 363 379 396
414
II.
328
343
358
374
391
III.
288
301
315
329
344
IV.
278
290
304
317
331
Piaci lakbérek A bérbeadó lakáson belőli pótlást, cserét VÉGEZ I. ÖSSZKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
1088
január 01-től december 31-ig 1137 1188 1241
1297
II.
1012
1057
1105
1154
1206
III.
935
977
1021
1067
1115
IV.
859
898
938
980
1024
PANEL ÉS IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÜLT LAKÓÉPÜLETEK Övezet
2015.
I.
2016.
2017.
2018.
2019.
945
január 01-től december 31-ig 987 1032 1078
1127
II.
869
909
949
992
1037
III.
787
822
859
898
938
IV.
713
745
778
813
850
78 II. KOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
I.
2016.
2017.
2018.
2019.
945
január 01-től december 31-ig 987 1032 1078
1127
II.
869
909
949
992
1037
III.
787
822
859
898
938
IV.
713
745
778
813
850
III. FÉLKOMFORTOS komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
560
január 01-től december 31-ig 585 612 639
668
II.
494
517
540
564
589
III.
484
506
529
552
577
IV.
419
438
458
478
500
IV. KOMFORT NÉLKÜLI (SZÜKSÉGLAKÁS) komfort fokozatú önkormányzati tulajdonú bérlakások piaci alapú bérleti díja Ft/m2/hó HAGYOMÁNYOS ÉPÜLETEK Övezet
2015.
2016.
2017.
2018.
2019.
I.
376
január 01-től december 31-ig 393 411 429
449
II.
354
370
387
404
422
III.
311
325
340
355
371
IV.
301
315
329
343
359
79 2.)
A takarítási feladatok díjazása: lakás/hó 2015. I-II. lakbérövezet III. lakbérövezet IV. lakbérövezet
3.)
2016.
2440 1960 1312
2017.
2018.
2019.
január 01-től december 31-ig 2513 2588 2666 2019 2080 2142 1351 1392 1433
2746 2206 1476
A személyi felvonó használatának díjazása: Rendelkezésre állási díjak: lakás/hó 2015. 10 szintes épületek különleges épületek Hagyományos épületek
2016.
1960 1960 3554
2017.
2018.
2019.
január 01-től december 31-ig 2019 2080 2142 2019 2080 2142 3660 3770 3883
2206 2206 4000
Különleges épületek: Kereszttöltés u. 29. Székely sor 21. Temesvári krt. 36. Olajbányász tér 1. Energia költség a rendelet 63.§ (5)-(6) bekezdéseivel megegyező módon fizetendő” 14. § (1) Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. A rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 20. § (6) bekezdése, az 1. sz. melléklete VII. pontjában a „Véleményezi a szakbizottságok hatáskörébe tartozó szolgálati lakásban történő elhelyezést, illetve az elhelyezés meghosszabbítását 24. § (2)-(3)”, valamint a “Véleményezi a szociálisan rászorultak átmeneti elhelyezését, a csereelhelyezését és a bérleti jogviszony meghosszabbítását 11. § (1)-(7)” szövegrész hatályát veszti. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI. 24.) önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság II. 9./ és 11./ pontja hatályát veszti. (2) Jelen rendelet a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.
80 2.3. A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendeletének módosítása Előterjesztő: Városfejlesztési Alpolgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez módosító indítványt nyújtott be a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, melyet az előterjesztő támogat. Szavazásra bocsátja a határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 18 igen, 9 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 28 fő szavazott.)
453/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Nagy Sándor 01/63299/2014 számú „A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) Kgy számú rendelet módosítása ” tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a Polgármester útján felkéri a Városüzemeltetési Iroda vezetőjét, hogy az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984 (XII. 21.) KM rendelet alapján Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül 2015. június 30. napjáig készítsen felmérést a jelenlegi várakozási övezettel határos nagykörút melletti területek és a város közigazgatási területén lévő nagy forgalmú intézmények körüli forgalmi rendről és várakozási szokásokról, és annak eredményéről a Közgyűlés soron következő ülésén adjon tájékoztatást. Felelős: Városüzemeltetési Iroda vezetője Határidő: 2015. június 30. után soron következő Közgyűlés 2. A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a határozati javaslat 1. pontjában foglaltak végrehajtásához szükséges összeget, 2 millió Ft-ot a 2015. évi költségvetés készítésekor tervezze be. Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője Határidő: 2015. évi költségvetés készítése Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Fejlesztési Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint a Jegyzői Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági módosítással – a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot.
81 A közgyűlés a javaslatot 18 igen, 10 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/A. § (1) bekezdésében, valamint a 48.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésben a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet (továbbiakban Rendelet) 2. §-ának c) pontja az alábbiak szerint változik, valamint az alábbi d) ponttal egészül ki, és ezzel egyidejűleg a d) és az e) pont megjelölése e) és f) pontra változik: „2. § E rendelet alkalmazásában: c) várakozási övezet: a KRESZ 17. § (1) bekezdésének e/2 pontjában meghatározott módon kijelölt, Stefánia sétány, Korányi fasor, Semmelweis utca, Bánomkert sor, Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Mars tér déli oldal, Boros József utca, Csemegi utca, Pozsonyi Ignác utca, Pulz utca, Mars tér északi oldal, Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Felső Tisza-part által körbehatárolt és „várakozási övezet” táblával megjelölt területe. f) parkolási zóna: a várakozási övezeten belüli, eltérő díjfizetési kötelezettség alá eső, a várakozás feltételeit tartalmazó tájékoztató táblákkal megjelölt terület. Az egyes parkolási zónákba (zöld, sárga, kék) tartozó utcák és utcaszakaszok felsorolását az 1. sz. melléklet tartalmazza.” 2. § A Rendelet 6. §-ának (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „6. § (4) A parkoló helyét az 1. sz. melléklet szerinti megjelöléssel a bérleten fel kell tüntetni. A bérlet kizárólag a rajta feltüntetett útszakaszokra érvényes. Ha az előzetesen megváltott érvényes lakossági parkolóbérleten feltüntetett fizetőparkolásra kijelölt útszakasz hosszabb ideig nem vehető igénybe, az ügyfél kérelme alapján a közterületi fizető parkolók üzemeltetője jogosult a kérelmező lakóhelyéhez legközelebb eső parkolásra alkalmas közútra érvényes lakossági parkoló bérletet részére kiadni.” 3. § A Rendelet 7. §-a az alábbi (5) bekezdéssel egészül ki:
82 „7. § (5) Az adott parkolási zónára vonatkozó éves bérletek esetében lehetőség van év közben magasabb összegű díjfizetési kötelezettségű parkolási zónára szóló éves bérlet váltására időarányos díjkülönbözet megfizetése mellett. A bérlet módosítására a kezdeményezést követő hónap első napjától kezdve van lehetőség.” 4. § A Rendelet 8. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „8. § (2) Természetes személyek mint gépjármű üzembentartók az egyes parkolási zónák igénybe vételére jogosító, valamint az összes parkolási zóna igénybevételét lehetővé tevő kombinált bérletet 50 %-os díjkedvezménnyel vásárolhatják meg. Jogi személyek és egyéb szervezetek ezen kedvezményt nem vehetik igénybe.” 5. § A Rendelet 9. § (1)-(6) bekezdései az alábbiak szerint módosul: „9. § (1) A kijelölt várakozási övezeten belül eltérő díjfizetési kötelezettség alá eső parkolási zónák (zöld, sárga, kék) találhatók. A parkoló helyek igénybevételére „napi”, „egész”, „felező”, illetve „negyed” megjelölésű parkolószelvények vásárolhatók. (3) Egész parkolószelvénnyel a várakozási idő leghosszabb időtartama: (4) zöld zóna: 1 óra (5) sárga zóna: 2 óra (6) kék zóna: 4 óra (4) Két egész parkolószelvény egyidejű érvényesítésével az egyes parkolási zónákban a parkolás időtartam kétszeresére növelhető (leghosszabb parkolási időtartam). A szelvényeket úgy kell érvényesíteni, hogy a második szelvényen rögzített parkolás kezdetét jelző időpont megegyezzen az első szelvény szerinti parkolási jogosultság lejárati idejével. Az igénybe vett parkolóhelyen a parkolási idő további növelésére nincs lehetőség. (5) Felező parkolószelvénnyel a várakozási idő leghosszabb időtartama: zöld zóna 30 perc sárga zóna 1 óra kék zóna 2 óra (6) Negyed parkolószelvénnyel a várakozási idő leghosszabb időtartama: zöld zóna a negyed parkolószelvény nem alkalmazható sárga zóna 30 perc kék zóna 1 óra” 6. § A Rendelet 10. § (2) és (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „10. § (2) Díjfizetés nélküli várakozásnak minősül az is ha a jármű a korlátozott ideig igénybe vehető parkolóban az adott parkolási zónára megállapított leghosszabb időtartam lejárta után
83 újabb szelvény felhasználásával ugyanazon parkolóhelyen marad. (4) A várakozási díj és a pótdíj számításának alapja azon parkolási zónában érvényes egy óra várakozási díj amelyben a várakozási övezet díjfizetés nélküli használata megvalósult.” 7. § A Rendelet 1. § (1) bekezdésében a „várakozási területre” szövegrész helyébe a „várakozási övezetre” , a 3. § (1) és (3) bekezdésében, és a 4. § (1) bekezdésében a „várakozási területen” és „várakozási területeken” szövegrészek helyébe a „várakozási övezeten”, valamint a 3. számú melléklet II.2. pontjában szereplő „övezetre szóló” szövegrészek helyébe a „parkolási zónára szóló” szöveg lép. 8. § A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 9. § Jelen rendelet 2015. január 1. napján lép hatályba.
84
28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete A „kijelölt várakozási övezet”-be tartozó parkolók zónák szerint I. zöld zóna Kígyó utca Kiss Ernő utca Feketesas utca Széchenyi tér Kiss Menyhért utca Jókai utca Aradi vértanúk tere Zrínyi utca Oskola utca Victor Hugo utca Nádor utca Bajza utca Deák Ferenc utca Dózsa utca Horváth Mihály Takaréktár utca Berzsenyi utca Vörösmarty utca Wesselényi utca Somogyi utca Somogyi utca Arany János utca Kazinczy utca Tisza Lajos körút Tisza Lajos körút Tisza Lajos körút Mars tér Kálvin tér Dóm tér Stefánia Révai utca Palánk Tömörkény utca Béla utca Roosevelt tér Tábor utca Püspök utca
(Tisza Lajos körút - Széchenyi tér) (Kossuth Lajos sugárút - Kölcsey utca) (keleti oldal, nyugati oldal, déli oldal) (Kígyó utca-Széchenyi tér) (Árpád tér - Aradi vértanúk tere) (nyugati oldal) (Somogyi utca - Aradi vértanúk tere) (Somogyi utca - Victor Hugo utca) (Roosevelt tér - Kelemen utca)
(Tisza Lajos körút - Stefánia) (Széchenyi tér - Deák Ferenc utca) (Széchenyi tér - Arany János utca) (Arany János utca - Kazinczy utca) (Deák Ferenc utca - Stefánia) (Széchenyi tér - Deák Ferenc utca) (Kárász utca - Toldy utca) (Kelemen László utca - Korányi fasor) (Takaréktár utca - Stefánia) (Tisza Lajos körút - Dózsa utca) (II. Boldogasszony sugárút - Petőfi Sándor sugárút) ( I. Kossuth Lajos sugárút - Felső Tisza-part) (III. Árvízi emlékmű – Aradi vértanúk tere) (déli oldal) (keleti oldal) (Dózsa utca – Kazinczy utca) (Somogyi utca – Tömörkény utca) (tömbbelső) (Béla utca – Korányi fasor) (Roosevelt tér – Tömörkény utca) (déli oldal) (Mikszáth Kálmán utca – Kossuth Lajos sugárút) (Mikszáth Kálmán utca – Kossuth Lajos sugárút és a Centrum Áruház melletti szervizút és tömbbelső)
85 Bolyai János utca Bartók tér Hajnóczy utca Török utca Mérey utca Kossuth Lajos sugárút Rákóczi tér Gogol utca Dugonics tér Kálvária sugárút Dáni utca Petőfi Sándor sugárút Földváry utca Honvéd tér Bódogh János utca Zászló utca és udvar Szentháromság utca Szilágyi utca Bocskai utca Madách utca Szent Mihály utca Sóhordó utca Juhász Gyula utca Teleki utca Dugonics utca Felső Tisza-part Glattfelder Gyula tér József Attila sugárút Zárda utca Vitéz utca Attila utca Szőkefalvi-Nagy Béla utca Lechner tér Szent István tér Imre utca
(Kálvária sugárút – Attila utca) (keleti oldal, nyugati oldal, déli oldal) (Bolyai János utca – Tisza Lajos körút) (Mikszáth Kámán utca – Kossuth Lajos sugárút) (Tisza Lajos körút – Török utca) (Tisza Lajos körút – Török utca) (északi oldal) (Tisza Lajos körút – Bolyai János utca) (TESCO Áruház előtti szervizút) (Dugonics tér – Bolyai János utca) (Gogol utca – Béke utca) (Vitéz utca – Dugonics tér) (Bódogh János utca – Petőfi Sándor sugárút) (nyugati oldal, keleti oldal) (Vitéz utca – Földváry utca) (Vitéz utca – Földváry utca) (Vitéz utca – Tisza Lajos körút) (Kossuth Lajos sugárút – Madách utca) (Kossuth Lajos sugárút – Szent István tér) (Szilágyi utca – Kálvin tér) (Szent István tér – Tisza Lajos körút) (Szent István tér – József Attila sugárút) (Tisza Lajos körút – Sóhordó utca) (Tisza Lajos körút – Sóhordó utca) (Sóhordó utca és udvar a Tisza Lajos körút közötti tömbbelső) (Tisza Lajos körút – Zárda utca) (nyugati oldal József Attila sugárúttal határos szakasza) (keleti oldal Glattfelder Gyula térrel határos szakasza) (a 2319/1 hrsz.-ú Glattfelder Gyula tér elnevezésű ingatlan Kálmány Lajos utca – Felső Tisa-part által határolt terület) (Petőfi Sándor sugárút - Boldogasszony sugárút) (Tisza Lajos körút – Bartók tér ) (keleti oldal) (nyugati oldal, déli oldal) (Lechner tér - Szent István tér)
86 II. sárga zóna Jósika utca Attila utca és udvar Hajnóczy utca Mérey utca Kossuth Lajos sugárút Gogol utca Kálvária sugárút Béke utca Juhász Gyula utca Teleki utca Dugonics utca Boros József utca Pulz utca Cserzy Mihály utca Csemegi utca Osztrovszky utca Pusztaszeri utca Felső Tisza-part Festő utca Zsótér utca Munkácsy utca Kálmány Lajos utca Maros utca Szent György tér Gál utca Gyertyámos utca Ady tér Egyetem utca Batthyány utca Zászló utca Szentháromság utca Boldogasszony sugárút Liliom utca Vadász utca Lechner tér Szűcs utca Bercsényi utca Lengyel utca Szent Miklós utca Árbóc utca Tímár utca Sajka utca Bárka utca Petőfi Sándor sugárút
(Gyertyámos utca - Attila utca) (Mars tér-Bartók tér) (Jósika utca – Bólyai János utca) (Török utca - Mars tér) (Vadász utca- Párizsi körút) (Bólyai János utca - Jósika utca) (Bólyai János utca - Jósika utca) (Jósika utca – Földváry utca) (Sóhordó utca – Lengyel utca) (Sóhordó utca - Osztrovszky utca) (Sóhordó utca-Lengyel utca) (Bakay Nándor utca - Mars tér) (Boros József utca - Pozsonyi Ignác utca) (Mars tér - Pozsonyi Ignác utca) (Mars tér - Pozsonyi Ignác utca) (Sóhordó utca-Lengyel utca) (Zárda utca - Római körút)
(Zárda utca - Árbóc utca és tömbbelső, valamint a Pick üzlet melletti szervizút és tömbbelső a 2319/1 hrsz-ú Glattfelder Gyula tér elnevezésű ingatlanon) (Szent György tér - Szent Miklós utca) (Jósika utca - Petőfi Sándor sugárút)
(Vitéz utca - Batthyány utca) (Vitéz utca - Batthyány utca) (Batthyány utca – Vitéz utca) (Kossuth Lajos sugárút - Lechner tér) (Északi, Nyugati, Déli oldala) (Szent István tér – Bercsényi utca) (Csongrádi sgt. - Lechner tér)
(Szent Miklós utca – Munkácsy utca) (Szent Miklós utca – Munkácsy utca) (Nemes takács utca – Vitéz utca)
87
III. kék zóna Hajnóczy utca Gogol utca Kálvária sugárút Béke utca Gyertyámos utca Nemes takács utca Alföldi utca Petőfi Sándor sugárút Szentháromság utca Boldogasszony sugárút Bokor utca Apáca utca Madách utca Szappanos utca Füredi utca Szűcs utca Pozsonyi Ignác utca Csongrádi sugárút Hullám utca Pusztaszeri utca Juhász Gyula utca Dugonics utca Gál utca Tímár utca Sajka utca Római körúti szervizút Maros utca
(Jósika utca - Londoni körút) (Jósika utca- Londoni körút) (Jósika utca- Londoni körút) (Jósika utca - Moszkvai körút) (Moszkvai körút - Jósika) (Petőfi Sándor sugárút - Moszkvai körút). (Bécsi körút-Batthyány utca között) (Nemes takács utca - Moszkvai körút) (Batthyány utca - Bécsi körút) (Batthyány utca- Bécsi körút) (Bokor utca és tömbbelső) (Bokor utca - Bécsi körút) (Párizsi körút - Lechner tér) (Párizsi körút - Lechner tér) (Szűcs utca- Lechner tér) (Párizsi körút – Bercsényi utca) (Kossuth Lajos sugárút - Cserzy Mihály utca) (Lengyel utca - Berlini körút) (Lengyel utca - Brüsszeli körút) ( Lengyel utca - Brüsszeli körút) (Lengyel utca - Brüsszeli körút) (Szent Miklós utca – Római körút) (Szent Miklós utca – Római körút) (Szent Miklós utca – Római körút között és a tömbbelső) (Bárka utca folytatásában) (Árbóc utca - Római körút
88 2.4. A közösségi közlekedési közszolgáltatási szerződések módosítása Előterjesztő: Városfejlesztési Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez módosító indítványt nyújtott be Szentistványi István képviselő, melyet az előterjesztő nem támogat. Szavazásra bocsátja Szentistványi István képviselő módostó javaslatát. A közgyűlés a javaslatot 2 igen, 20 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés szerinti határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 18 igen, 11 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
454/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Nagy Sándor alpolgármester „A közösségi közlekedési közszolgáltatási szerződések módosítása” tárgyú előterjesztését, és a 2012. évi XLI. törvény 24. § (6) bek., valamint a 4. § (4) bek. d) pont, 25. § (3) j) pontja alapján az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a Szegedi Közlekedési Kft. 2006. 12. 15-én létrejött, többször módosított Közszolgáltatási Szerződésének és mellékleteinek időbeli hatályát az egységes városi személyszállítási rendszer fenntartása érdekében 2014. 12. 31-ről egy új, autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítási pályázati eljárás lebonyolításához megfelelő időtartammal, de legfeljebb 2 évvel meghosszabbítja és felhatalmazza a Polgármestert az 1. sz. melléklet szerinti megállapodás aláírására. 2. A Közgyűlés jóváhagyja a határozat 2. sz. mellékleteként a megállapodást a Szegedi Közlekedési Kft. közszolgáltatási szerződésének V. sz. mellékletét képező Kereskedelmi megállapodás VII. sz. módosításáról, amelynek aláírására felhatalmazza a Polgármestert. 3. A Közgyűlés jóváhagyja a határozat 3. sz. mellékleteként a Tisza Volán Zrt. közszolgáltatási szerződésének V. sz. mellékletét képező „Kereskedelmi szerződés” VII. sz. módosítást, amelynek aláírására felhatalmazza a Polgármestert. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a Szegedi Közlekedési Kft. és a Tisza Volán Zrt.
89 454/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete
Megállapodás mely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-206, bankszámlaszám: 12067008-00102705-00100002, KSH szám: 15735629-8411-321-06, képviseli: dr. Botka László polgármester), mint a helyi közforgalmú személyszállítási feladat ellátásának felelőse (a továbbiakban: Megrendelő), másrészről a Szegedi Közlekedési Kft. (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8., adószám: 11092612-2-06, bankszámla szám: Raiffeisen Bank Rt. 12067008-00143725-00100003, képviseli: Kojedzinszky Richárd ügyvezető igazgató), mint szolgáltató, a közöttük - Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén, menetrend alapján villamossal, trolibusszal és autóbusszal végzett helyi közforgalmú személyszállítási (tömegközlekedési) közszolgáltatás ellátása, az ehhez szükséges önkormányzati tulajdonú infrastruktúra működtetése, továbbá a megbízó tulajdonában lévő helyi közutakon fizető parkolóhelynek kijelölt, külön rendeletben felsorolt útfelületek üzemeltetése tárgyában 2006. december 15-én létrejött, többször módosított Közszolgáltatási Szerződést és annak mellékleteit az alábbiak szerint módosítják: Preambulum A Közgyűlés a 277/2014. (VI. 27.) Kgy. sz. határozatával az autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti közforgalmú személyszállításra kiírt tendert eredménytelenné nyilvánította. Ugyanezen határozat és a személyszállítási közszolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (Sztv.) 24. § (4)-(5) bekezdése alapján az önkormányzat a Tisza Volán Zrt-t, mint jelenlegi szolgáltatót közvetlenül bízta meg a közszolgáltatás ellátásával az új pályázati eljárás lebonyolításához szükséges időtartamra, de legfeljebb 2 évre. A Közgyűlés hivatkozott döntése és az Sztv. rendelkezései alapján új busztender előkészítése szükséges. A városi szintű tarifaközösség és a két szolgáltató közszolgáltatási szerződéseinek párhuzamos szövegezése miatt, a városi személyszállítás rendszerének egysége érdekében az új autóbuszos tenderdokumentáció előkészítésével együtt, azzal egyidejűleg célszerű az SZKT szerződésének felülvizsgálatát elvégezni. A döntés az Sztv. 4. § (4) bek. c) pontja alapján a Közgyűlés hatásköre. A 24. § (6) bekezdése alapján lehetséges az SZKT-val, mint belső szolgáltatóval való, pályáztatás nélküli szerződéskötés (közvetlen odaítélés). Fentiek alapján, a városi személyszállítás rendszerének egysége érdekében az Sztv. 24. § (6) bekezdésére figyelemmel a Felek az alábbiakban állapodnak meg: 1. A Megrendelő – figyelemmel a Preabulumban írt előzményekre és az Sztv. hivatkozott rendelkezéseire – a Szegedi Közlekedési Kft.-t, mint jelenlegi szolgáltatót bízza meg a helyi menetrend szerinti villamossal, trolibusszal és autóbusszal végzett helyi közforgalmú személyszállítási (tömegközlekedési) közszolgáltatás ellátásával 2015. 01. 01-től egy új autóbuszos pályázati eljárás lebonyolításához elegendő időtartamra, de legfeljebb 2 évre.
90 2. A felek megállapodnak, hogy a jelenleg hatályban lévő közszolgáltatási szerződést és összes mellékleteit az 1. pont szerinti időtartamra változatlan tartalommal meghosszabbítják. Szeged, …............................
Megrendelő
Szolgáltató
91 454/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete
Megállapodás a Közszolgáltatási szerződés V. számú mellékletének a „Kereskedelmi megállapodás” VII. sz. módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-206, bankszámlaszám: 12067008-00102705-00100002, KSH szám: 15735629-8411-321-06, képviseli: dr. Botka László polgármester), mint a helyi személyszállítási feladat ellátásának felelőse (megbízó) és a Szegedi Közlekedési Kft. (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8., adószám: 11092612-2-06, bankszámla szám: Raiffeisen Bank Rt. 12067008-00143725-00100003, képviseli: Kojedzinszky Richárd ügyvezető igazgató), mint szolgáltató, a közöttük - Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén, menetrend alapján villamossal, trolibusszal és autóbusszal végzett helyi közforgalmú személyszállítási (tömegközlekedési) közszolgáltatás ellátása, az ehhez szükséges önkormányzati tulajdonú infrastruktúra működtetése, továbbá a megbízó tulajdonában lévő helyi közutakon fizető parkolóhelynek kijelölt, külön rendeletben felsorolt útfelületek üzemeltetése tárgyában 2006. december 15-én létrejött Közszolgáltatási szerződés V. sz. mellékletét, a többször módosított Kereskedelmi megállapodást (továbbiakban: Melléklet) 2015. február 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: 1.) A Melléklet 4/A.1 pontja az alábbiakra módosul: „4/A.1 A járművekre előreváltott vonaljeggyel, a járművezetőnél váltott vonaljeggyel, érvényes bérlettel, érvényes utazási igazolvánnyal, illetve az utazási jogosultság egyéb módon történő igazolásával lehet felszállni. Vonaljegy érvényessége: Vonaljegy érvényes a felszállás helyétől a – villamos, trolibusz, vagy autóbusz vonal – végállomásáig egyszeri utazásra, megszakítás nélkül. A vonaljegyet az utazás megkezdésekor, közvetlenül a felszállást követően a jegykezelő készülékkel érvényesíteni kell, az utazás során meg kell őrizni. Forgalmi okból történő akadály következtében, ugyanazon a vonalon, másik járműre való átszállás esetén (illetve trolibusz és villamospótló autóbuszra átszálláskor) a jegyérvényesítő készüléken a vonaljegy – számkocka nélküli – másik végét is érvényesíteni kell. A 2008. január 1. és 2013. december 31. között vásárolt menetjegyek (vonaljegyek, járművezetői jegyek és kedvezményes vonaljegyek) 2014. december 31-ig használhatóak fel. Az ezen időszakot követően a tárgyév december 31-ig vásárolt menetjegyek a tárgyévet követő év december 31-ig használhatóak fel. A fel nem használt gyűjtőjegyek a tárgyévet követő év december 31-ig az értékkülönbözet megfizetésével becserélhetők. Az alább felsorolt viszonylatokon és időszakban közlekedő járatok átszállás esetén újabb vonaljegy érvényesítése nélkül is – a munkanapi menetrend szerinti végállomásig – igénybe vehetők: 77-es jelű autóbuszvonalakon érvényesített vonaljegy érvényes a 11-es autóbuszra ill. a 19-es trolibuszra és fordított irányú átszállás esetén is (szombat 13:00-tól vasárnap üzemzárásig) A fenti átszállások esetén a jegyérvényesítő készüléken a vonaljegy – számkocka nélküli – másik végét is érvényesíteni kell.
92 Napijegy érvényessége: az utas által a vásárláskor megjelölt napra, valamennyi helyi járaton; Három napra szóló jegy érvényessége: az utas által kívánt és a jegyen feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától, az azt követő 2. nap 24.00 óráig érvényes; Hetijegy érvényessége: az utas által a vásárláskor megjelölt 7 nap (2015. 01. 31-ig adható ki) Egyheti arcképes bérletjegy érvényessége: az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától, az azt követő 6. nap 24.00 óráig érvényes; (2015. 02. 01-tól adható ki). Kétheti arcképes bérletjegy érvényessége: az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától az azt követő 13. nap 24.00 óráig érvényes; Harmincnapos bérletjegy érvényessége: a 30 napos bérlet az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától a következő hónap ugyanazon naptári napját megelőző nap 24.00 óráig érvényes. Havi, vagy több hónapra érvényes arcképes és felmutatóra szóló bérletjegyek érvényessége: a naptári hónap, negyedév, félév, év első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24 óráig.” 4/A.2 A bérlet érvényességének kezdete előtt teljes árban, valamint a városi teljes árú, általános havi bérlet a tárgyhó 15-ig pénztárzárásig 50 %-os árban, a 4/E. pont szerinti kezelési díj fizetése mellett visszaváltható. A bérletigazolványok árát a kiállítási költséggel együtt, valamint az elrontott vagy megrongálódott bérlet kicserélésének díját a 4/E. pont tartalmazza. A három napra szóló jegy, érvényessége végéig hetijegyre (2014.01.31-ig adható ki), egyheti arcképes bérletjegyre (2015.02.01-től adható ki), kétheti arcképes bérletjegyre vagy 30 napos arcképes bérletjegyre; a hetijegy (2014.01.31-ig adható ki), egyheti arcképes bérletjegy (2015.02.01-től adható ki) érvényessége végéig kétheti arcképes bérletjegyre vagy 30 napos arcképes bérletjegyre; a kétheti arcképes bérletjegy érvényessége végéig 30 napos arcképes bérletjegyre cserélhető az 4/E. pontban meghatározott árak különbözetének megfizetésével. A bérletjegyek cseréjére 2014. március 1től van lehetőség.” 2.) A Melléklet 4/E. pontja az alábbiakra módosul: „4/E. A díjszabás A Szolgáltató ill. a Koordinátor az alábbi árakat (díjakat), pótdíjakat, kezelési és bemutatási díjat érvényesíthetik a helyi tömegközlekedési szolgáltatást igénybe vevő utasokkal. A díjak az általános forgalmi adót is tartalmazzák. Fajta
Ár /Ft/ (2015. 02. 01-től)
Vonaljegyek: elővételben váltott 320 járművön váltott és a különleges igényeket kielégítő betűjelzéssel ellátott 400 helyi céljáratokon 10 db-os gyűjtőjegy 3050 Napijegy 1040 Három napra szóló jegy 2600 Hetijegy (2015. 01. 31-ig adható ki) 3700 Városi bérletek: Általános havi bérlet 7000 30 napos bérlet 7000 Egyheti bérlet (2015. 02. 01-től adható ki.) 3850 Kétheti bérlet 5200
93 Fénykép nélküli felmutatóra szóló havi bérlet Tanuló és Nyugdíjas havi bérlet Kisgyermekes havi bérlet
21.900 4000 4200
Egyéb díjak: Bérletigazolványok ára a kiállítási költséggel együtt: Elrontott vagy megrongálódott bérletek kicserélésének díja: A bérlet érvényességének kezdete előtti teljes áru, illetve a tárgyhó 15-ig történő 50 %-os visszaváltásának kezelési díja:
150 150 150
A havi bérletek árának figyelembevételével több hónapra érvényes bérlet is kiadható. Városi teljes árú havi bérletből kedvezményes áron adható ki: Fajta Negyedéves bérlet
Ár /Ft/ (2015. 02. 01-től) 20.580
Féléves bérlet
40.800
Éves bérlet
76.980
Aki jegy nélkül, érvénytelen jeggyel, bérlettel, utazási igazolvánnyal utazik, illetve valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesz igénybe, kutyát külön érvényes vonaljegy, vagy bérlet nélkül szállít, továbbá aki csomagként, kézipoggyászként nem szállítható tárgyat visz be a járműbe, valamint ha az utas vagy az általa szállított kézipoggyász vagy élő állat bepiszkítja a járművet, pótdíjat köteles fizetni. A pótdíj mértéke /Ft/: helyszínen és 3 munkanapon belül történő fizetés esetén
Ár /Ft/ (2015. 02. 01-től) 7.000
30 napon belül történő kiegyenlítés esetén
11.000
30 napon túli kiegyenlítés esetén
24.000
Bérletbemutatási és kedvezményes utazási jogosultság igazolási pótdíj:
900 Ft.”
Felek a Mellékletet egyebekben nem módosítják. Jelen szerződésmódosítást Szeged MJV Közgyűlése 454/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá. Szeged, ….................
Szolgáltató
Megbízó
94 454/2014. (XII. 19.) Kgy. sz. határozat 3. sz. melléklete
Kereskedelmi szerződés V. sz. módosítása a Közszolgáltatási szerződés V. számú melléklete, a „Kereskedelmi szerződés” VII. sz. módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-206, bankszámlaszám: 12067008-00102705-00100002, KSH szám: 15735629-8411-321-06, képviseli: dr. Botka László polgármester), mint a helyi személyszállítási feladat ellátásának felelőse (megbízó) és a Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Zrt. (6724 Szeged, Bakay Nándor u. 48., adószám: 110854412-44, bankszámla szám: OTP Bank Nyrt. 11735005-20513810, cégjegyzékszám: 06-10-000083, képviseli: Fekete Antal vezérigazgató), mint szolgáltató, a közöttük - Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén, menetrend alapján autóbusszal végzett helyi közforgalmú személyszállítási (tömegközlekedési) közszolgáltatás ellátása tárgyában 2006. december 15-én létrejött Közszolgáltatási szerződés V. sz. mellékletét, a többször módosított Kereskedelmi megállapodást (továbbiakban: Melléklet) 2015. február 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: 1.) A Melléklet 4/A.1 pontja az alábbiakra módosul: „4/A.1 A járművekre előreváltott vonaljeggyel, a járművezetőnél váltott vonaljeggyel, érvényes bérlettel, érvényes utazási igazolvánnyal, illetve az utazási jogosultság egyéb módon történő igazolásával lehet felszállni. Vonaljegy érvényessége: Vonaljegy érvényes a felszállás helyétől a – villamos, trolibusz, vagy autóbusz vonal – végállomásáig egyszeri utazásra, megszakítás nélkül. A vonaljegyet az utazás megkezdésekor, közvetlenül a felszállást követően a jegykezelő készülékkel érvényesíteni kell, az utazás során meg kell őrizni. Forgalmi okból történő akadály következtében, ugyanazon a vonalon, másik járműre való átszállás esetén (illetve trolibusz és villamospótló autóbuszra átszálláskor) a jegyérvényesítő készüléken a vonaljegy – számkocka nélküli – másik végét is érvényesíteni kell. A 2008. január 1. és 2013. december 31. között vásárolt menetjegyek (vonaljegyek, járművezetői jegyek és kedvezményes vonaljegyek) 2014. december 31-ig használhatóak fel. Az ezen időszakot követően a tárgyév december 31-ig vásárolt menetjegyek a tárgyévet követő év december 31-ig használhatóak fel. A fel nem használt gyűjtőjegyek a tárgyévet követő év december 31-ig az értékkülönbözet megfizetésével becserélhetők. Az alább felsorolt viszonylatokon és időszakban közlekedő járatok átszállás esetén újabb vonaljegy érvényesítése nélkül is – a munkanapi menetrend szerinti végállomásig – igénybe vehetők: 77-es jelű autóbuszvonalakon érvényesített vonaljegy érvényes a 11-es autóbuszra ill. a 19-es trolibuszra és fordított irányú átszállás esetén is (szombat 13:00-tól vasárnap üzemzárásig) A fenti átszállások esetén a jegyérvényesítő készüléken a vonaljegy – számkocka nélküli – másik végét
95 is érvényesíteni kell. Napijegy érvényessége: az utas által a vásárláskor megjelölt napra, valamennyi helyi járaton; Három napra szóló jegy érvényessége: az utas által kívánt és a jegyen feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától, az azt követő 2. nap 24.00 óráig érvényes; Hetijegy érvényessége: az utas által a vásárláskor megjelölt 7 nap (2015. 01. 31-ig adható ki) Egyheti arcképes bérletjegy érvényessége: az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától, az azt követő 6. nap 24.00 óráig érvényes; (2015. 02. 01-tól adható ki). Kétheti arcképes bérletjegy érvényessége: az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától az azt követő 13. nap 24.00 óráig érvényes; Harmincnapos bérletjegy érvényessége: a 30 napos bérlet az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától a következő hónap ugyanazon naptári napját megelőző nap 24.00 óráig érvényes. Havi, vagy több hónapra érvényes arcképes és felmutatóra szóló bérletjegyek érvényessége: a naptári hónap, negyedév, félév, év első napjától az adott időszakot követő hónap 5-én 24 óráig.” 4/A.2 A bérlet érvényességének kezdete előtt teljes árban, valamint a városi teljes árú, általános havi bérlet a tárgyhó 15-ig pénztárzárásig 50 %-os árban, a 4/E. pont szerinti kezelési díj fizetése mellett visszaváltható. A bérletigazolványok árát a kiállítási költséggel együtt, valamint az elrontott vagy megrongálódott bérlet kicserélésének díját a 4/E. pont tartalmazza. A három napra szóló jegy, érvényessége végéig hetijegyre (2014.01.31-ig adható ki), egyheti arcképes bérletjegyre (2015.02.01-től adható ki), k étheti arcképes bérletjegyre vagy 30 napos arcképes bérletjegyre; a hetijegy (2014.01.31-ig adható ki), egyheti arcképes bérletjegy (2015.02.01-től adható ki) érvényessége végéig kétheti arcképes bérletjegyre vagy 30 napos arcképes bérletjegyre; a kétheti arcképes bérletjegy érvényessége végéig 30 napos arcképes bérletjegyre cserélhető az 4/E. pontban meghatározott árak különbözetének megfizetésével. A bérletjegyek cseréjére 2014. március 1től van lehetőség.” 2.) A Melléklet 4/E. pontja az alábbiakra módosul: „4/E. A díjszabás A Szolgáltató ill. a Koordinátor az alábbi árakat (díjakat), pótdíjakat, kezelési és bemutatási díjat érvényesíthetik a helyi tömegközlekedési szolgáltatást igénybe vevő utasokkal. A díjak az általános forgalmi adót is tartalmazzák. Fajta
Ár /Ft/ (2015. 02. 01-től)
Vonaljegyek: elővételben váltott 320 járművön váltott és a különleges igényeket kielégítő betűjelzéssel ellátott 400 helyi céljáratokon 10 db-os gyűjtőjegy 3050 Napijegy 1040 Három napra szóló jegy 2600 Hetijegy (2015. 01. 31-ig adható ki) 3700 Városi bérletek: Általános havi bérlet 7000 30 napos bérlet 7000 Egyheti bérlet (2015. 02. 01-től adható ki.) 3850
96 Kétheti bérlet Fénykép nélküli felmutatóra szóló havi bérlet Tanuló és Nyugdíjas havi bérlet Kisgyermekes havi bérlet
5200 21.900 4000 4200
Egyéb díjak: Bérletigazolványok ára a kiállítási költséggel együtt: Elrontott vagy megrongálódott bérletek kicserélésének díja: A bérlet érvényességének kezdete előtti teljes áru, illetve a tárgyhó 15-ig történő 50 %-os visszaváltásának kezelési díja:
150 150 150
A havi bérletek árának figyelembevételével több hónapra érvényes bérlet is kiadható. Városi teljes árú havi bérletből kedvezményes áron adható ki: Fajta Negyedéves bérlet
Ár /Ft/ (2015. 02. 01-től) 20.580
Féléves bérlet
40.800
Éves bérlet
76.980
Aki jegy nélkül, érvénytelen jeggyel, bérlettel, utazási igazolvánnyal utazik, illetve valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesz igénybe, kutyát külön érvényes vonaljegy, vagy bérlet nélkül szállít, továbbá aki csomagként, kézipoggyászként nem szállítható tárgyat visz be a járműbe, valamint ha az utas vagy az általa szállított kézipoggyász vagy élő állat bepiszkítja a járművet, pótdíjat köteles fizetni. A pótdíj mértéke /Ft/: helyszínen és 3 munkanapon belül történő fizetés esetén
Ár /Ft/ (2015. 02. 01-től) 7.000
30 napon belül történő kiegyenlítés esetén
11.000
30 napon túli kiegyenlítés esetén
24.000
Bérletbemutatási és kedvezményes utazási jogosultság igazolási pótdíj:
900 Ft.”
Felek a Mellékletet egyebekben nem módosítják. Jelen szerződésmódosítást Szeged MJV Közgyűlése 454/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá. Szeged, ….............................
Szolgáltató
Megbízó
97 3. A helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról szóló 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Városfejlesztési Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság nyújtott be módosító javaslatot, melyet az előterjesztő támogat. Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági módosítással – a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 29/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról szóló 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelet módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról szóló 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul és kiegészül az alábbi (2) – (3) bekezdésekkel, ezzel egyidejűleg a jelenleg (2) bekezdés számozása (4) bekezdésre változik: „1. § (1) A közút kezelője a közút nem közlekedési célú igénybevételére (továbbiakban: igénybevétel) irányuló kérelem elbírálása során a 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 67/A. §-a szerint jár el. Az igénybevétel esetén fizetendő díjakat e rendelet 1. sz. melléklete szerinti fajlagos költségek a 2. sz. mellékletben felsorolt útkategóriák, az igénybevétel jellege és időtartama alapján kell megállapítani. Az igénybevétel időtartamához, ismétlődéséhez kapcsolódó díjmódosító szorzótényezőket az 1. számú melléklet szerint kell figyelembe venni. (2) A közmű bekötő vezeték építésének – útkategóriától és övezettől függetlenül – 2.500,Ft/db-os igénybevételi díja legfeljebb 10 napos időtartamra vonatkozik. (3) Amennyiben az igénybevételi díj megállapítása során több szorzótényezőt kell figyelembe venni, úgy a szorzótényezőket össze kell adni.” 2. § A Rendelet 2. §-a az alábbiak szerint módosul:
98
„2. § „Nem kell díjat fizetni, ha az igénybevételre legfeljebb 10 napig, ha Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a kizárólag az Önkormányzat által fenntartott intézményei, illetve közfeladattal, vagy vagyonkezelési feladattal megbízott 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő szervezetei által, illetve megrendelésükre végzett tevékenység miatt kerül sor. A díjmentes igénybevétel lehetőségét az erre jogosult szervezetek másnak nem engedhetik át.” 3. § A Rendelet 1. sz. melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. 4. § (1) Az Önkormányzat Szervezeti és Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3. sz. melléklete „A jegyző Közgyűléstől átruházott hatáskörei” „Egyéb ügyekben” cím az alábbi 8. ponttal egészül ki: „8./Közútkezelői hatáskört lát el (66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelet 1. § (2) bekezdés)”, továbbá a 115. § (1) bekezdés „33/2013. (XII.23)” szövegrésze „33/2013.(XII.23.) ö.r. 18.§-a” szövegrészre módosul. (2) Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
99 29/2014. (XII.22.) ö. rendelet 1. sz. melléklete
100
4. A talajterhelési díjról szóló 32/2004. (VI.28.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról szóló 32/2004. (VI.28.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. tv. 26. § (4) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A talajterhelési díjról szóló 32/2004. (VI.28.) Kgy. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 6. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „6. § (1) A fizetendő díj 50 %-át kell megfizetni - rászorultsági alapon - , ha a talajterhelési díj alapja nem haladja meg éves átlagban a havi 5 m3-t és a kibocsátó, illetve a vele együtt lakó családtagjai közül egyiküknek sem haladja meg a jövedelme a mindenkori nyugdíjminimum kétszeresét.” 2. § A Rendelet 7. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „7. § (2) Fizetési kötelezettségét a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó belföldi pénzforgalmi számlájáról történő átutalással, a pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózó belföldi fizetési számlájáról történő átutalással vagy készpénz-átutalási megbízással köteles teljesíteni az SZMJVK 12067008-00104859-00100008 Talajterhelési díj beszedési számla javára.” 3. § Jelen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és ezzel egyidejűleg a Rendelet 6. § (2) bekezdése hatályát veszti.
101 5. Központi jogszabályváltozásból eredő rendeletmódosítások: 5.1. Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 21 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény 13. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 24. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „24. § (2) Szeged Megyei Jogú Város, Algyő Nagyközség, Ambrózfalva Község, Apátfalva Község, Csanádalberti Község, Csanádpalota Város, Csengele Község, Ferencszállás Község, Földeák Község, Forráskút Község, Királyhegyes Község, Kiszombor Nagyközség, Klárafalva Község, Kövegy Község, Kübekháza Község, Magyarcsanád Község, Makó Város, Maroslele Község, Mindszent Város, Nagyér Község, Nagylak Község, Óföldeák Község, Pitvaros Község, Pusztaszer Község, Röszke Község, Szatymaz Község, Tiszasziget Község, Újszentiván Község közigazgatási területén a 3. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott szolgáltató kivételével kéményseprő-ipari közszolgátaltatás ellátására irányuló tevékenységet más nem végezhet.” 2. § A Rendelet 3. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 3. § A Rendelet 5. számú melléklete helyébe jelen rendelet 2. számú melléklete lép. 4. § Jelen rendelet 2015. január 1.napján lép hatályba.
102
103
104 31/2014. (XII.22.) Kgy. rendelet 2. sz. melléklete 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet 5. sz. melléklete A kéményseprő-ipari közszolgáltatás területi hatálya Szeged Megyei Jogú Város területén kívül az alábbi településekre terjed ki:
105
5.2. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 15/2004.(IV.15.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez módosító indítványt nyújtott be Nógrádi Tibor képviselő, valamint a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. Előterjesztőként mindkét módosító indítványt elfogadja. Szavazásra bocsátja – az elfogadott módosító indítványokkal – a rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen, 1 nem szavazattal elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 92. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1.§ (1) Helyi népszavazást kezdeményezhet a) képviselő testület tagjainak legalább egynegyede, b) a képviselő-testület bizottsága, c) a választópolgárok 10 %-a. (2) A Közgyűlés köteles kitűzni a helyi népszavazást, ha azt a választópolgárok 15 %-a kezdeményezte. 2.§ A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 15/2004. (IV.15.) Kgy. rendelete, valamint az azt módosító 65/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet, és az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelet a bizottságok Közgyűléstől átruházott hatásköreit megállapító 1.sz. melléklet Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság „II. Főbb feladatok” 11. pontja, a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság „II. Főbb feladatok” 5. pontja, Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság„II. Főbb feladatok” 11. pontja, Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság „II. Főbb feladatok” 8. pontja, Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság „II. Főbb feladatok” 8. pontja, továbbá a polgármester Közgyűléstől átruházott hatásköreit megállapító 2.sz. melléklet „Egyéb ügyekben I. Hatásköre” 9. pontja, „Egyéb ügyekben II.
106 Főbb feladatok” 6. pontja hatályát veszíti.” 6. A 2014. évi önkormányzati költségvetés módosítása Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja az Önkormányzat és az SZTE közötti megállapodás módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
455/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 33087-2/2014. ikt. sz. előterjesztését az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása tárgyában és az alábbi határozatot hozza: A közgyűlés a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és az SZTE között, az 556/2013. (XII. 20.) Kgy. sz. határozat alapján megkötött együttműködési megállapodást a határozat melléklete szerint módosítja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás módosításának aláírására. Felelős: a megállapodás módosításának előkészítéséért a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője, az aláírásért a polgármester. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, az SZTE Zeneművészeti Karának dékánját, valamint a Közgazdasági Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
107 Együttműködési megállapodás módosítása Amely létrejött Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Dr. Botka László polgármester, cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) továbbiakban: Támogató, másrészről a Szegedi Tudományegyetem (képviseli: Prof. Dr. Szabó Gábor rektor, cím: 6720 Szeged, Dugonics tér 13., adószám: 15329815-2-06) továbbiakban Támogatott között az alábbiak szerint: A felek rögzítik, hogy közöttük Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 556/2013. (XII. 20.) Kgy. sz. határozata alapján 2014. január 22. napján együttműködési megállapodás jött létre, amelyet az alábbiak szerint módosítanak: 1. Az együttműködési megállapodás I. pontja az alábbiakban módosul: I. A Támogató: A 2015-ös év kivételével naptári évenként bruttó 1.000.000,- forint azaz Egymillió forint, 2015ben bruttó 500.000,- azaz Ötszázezer forint támogatást nyújt Támogatottnak, amelyet évente egy összegben, tárgyév április 1-ig átutal a Támogatott Magyar Államkincstárnál vezetett 10028007-00282802-00000000 2001 1A034 számú számlájára. 2. Az együttműködési megállapodás II. 1. pontja az alábbiakra módosul: II. A Támogatott 1. Feladatai: -2014. évben a VI. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, -2015. évben a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, -2016. évben a X. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, -2017. évben a VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, -2018. évben pedig a XI. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust rendezi meg. 3. Az együttműködési megállapodás módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. december Dr. Botka László polgármester
Prof. Dr. Szabó Gábor rektor
108 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a House of Jazz Kft. támogatására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
456/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 33087-2/2014. ikt. sz. előterjesztését az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása tárgyában, és az alábbi határozatot hozta: 1. A közgyűlés a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a House of Jazz Kft. között 2014. január 22-én kötött, 2014-18. évekre hatályos együttműködési megállapodást a határozat melléklete szerint módosítja, és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás módosításának aláírására. Határidő: 2014. december 31. Felelős: a megállapodás módosításának előkészítéséért a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője, az aláírásért a polgármester 2. A közgyűlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a 2015-18. évek költségvetésébe a House of Jazz Kft. támogatását 10.000.000 forinttal tervezze be. Határidő: a költségvetés tervezése Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, továbbá a House of Jazz Kft. ügyvezetőjét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
109 456/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete
Együttműködési megállapodás módosítása
Amely létrejött Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Dr. Botka László polgármester, cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) továbbiakban: Támogató, másrészről a House of Jazz Kft. (képviseli: Drienyovszki András ügyvezető, cím: 2120 Dunakeszi, Eper u. 17., adószám: 12341816-2-13) továbbiakban Támogatott között az alábbiak szerint. A felek rögzítik, hogy közöttük Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 556/2013. (XII. 20.) Kgy. sz. határozata alapján 2014. január 22. napján együttműködési megállapodás jött létre, amelyet az alábbiak szerint módosítanak: 1. Az együttműködési megállapodás I. 1. pontja 2015. január 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosul: "I. A Támogató: 1. Naptári évenként bruttó 10.000.000,- Ft, azaz tízmillió forint támogatást nyújt Támogatott részére." 2. Az együttműködési megállapodás módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. december
..................................................... Dr. Botka László polgármester
...................................................... Drienyovszki András ügyvezető
110 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a MASZK Egyesület közszolgáltatási szerződésére vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
457/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 33087-2/2014. ikt. sz. előterjesztését az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása tárgyában és az alábbi határozatot hozza: 1. A közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület között a 2015-2018 évekre kötendő közszolgáltatási szerződést. 2. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződést aláírja. Felelős: a polgármester. Határidő: 2014. december 31. 3. Az önkormányzat az 1. pontban meghatározott célra és időszakra naptári évenként bruttó 9.000.000,- Ft, azaz kilencmillió forint támogatást nyújt a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület részére. 4. A közgyűlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a 2015-18. évek költségvetésébe a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület támogatását 9.000.000 forinttal tervezze be. Határidő: a költségvetés tervezése. Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője 5. A közgyűlés a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület között 2014. január 22-én kötött 4949/2019. ikt. számú szerződést 2014. december 31-ei hatállyal megszünteti. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, továbbá a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
111 457/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS amelyet egyrészről
a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. képviselő: dr. Botka László polgármester a továbbiakban: Önkormányzat
másrészről
MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület székhely: 6724 Szeged, Bakay Nándor u. 8. képviselő: Balog József elnök Nyilvántartási szám: 618/2012 (megyei), 38271/1992 (országos) Előadó-művészeti nyilvántartási szám: ESZ/114 Adószám: 19084963-2-06 a továbbiakban: Szervezet
(a továbbiakban együtt: Felek) kötöttek a mai napon, az alábbi feltételekkel: Szerződő Felek rögzítik, hogy • a Szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32-36. § szerint közhasznú. •
a Szervezet az Előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) vonatkozó rendelkezései alapján az előadó-művészeti államigazgatási szerv által ESZ/114 nyilvántartási számon nyilvántartásba vett, nem állami, illetve nem önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezet.
•
a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 7. pontja szerint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok közé tartozik a kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása.
•
egyetértésben, jelen szerződés aláírásával egyidejűleg a 2014. január 22-én kelt együttműködési megállapodásukat megszüntetik.
A felek kijelentik, hogy a Szervezet tevékenysége során olyan közfeladatokat/közszolgáltatást lát el, amelyekről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-a, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. 73-78. §-ai értelmében az államnak és a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodnia. A fentiekben meghatározott tevékenységek az alábbiak:
112 a) nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés • programtámogatás b) kulturális tevékenység • színházművészet működtetése • zeneművészet működtetése • táncművészet működtetése • egyéb előadó-művészet működtetése • kulturális turizmus c) kulturális örökség megóvása • közművelődési színtér, intézmény működtetése d) hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. A Szervezet alapító okirat szerint meghatározott célja A magyar színházi élet támogatása, a színházi kultúra fejlesztése és minél szélesebb körű terjesztése. Ennek keretében többek között: • stúdióprodukciók létrehozása, színházi csoportok, előadások, produkciók teljes menedzsmentje (pályázati anyagok elkészítése, pénzügyi lebonyolítás, a Régi Zsinagóga próba- és bemutatóhelyként való átengedése, az előadás elkészítésével járó költségek egy részének átvállalása; a kész produkció kiajánlása, turnészervezés és -bonyolítás; előadó-művészeti szolgáltatás), • intézményen kívüli, spontán művészeti akciók létrehozása, támogatása, • az elkészült produkciók magyarországi és külföldi előadásának, hazai és külföldi fesztiválokon való részvételének előkészítése, hátterének biztosítása, • vendégoktatók, tréning- és mesterkurzus vezetők szegedi, illetve magyarországi fellépésének megszervezése, költségeik fedezése, • beavató színházi nevelési program folytatása: tréningekkel, szakmai beszélgetéssel összekötött osztályterem színházi előadások szervezésével, valamint színházi és önismereti képzések, tréningek tartásával részt vesz az informális oktatásban, illetve nevelésben. Az egyesület tevékenysége főleg Dél-Magyarország és Szeged területére terjed ki. Ezen felül a könyvkiadás, színházi előadások és egyéb fellépések megszervezése és lebonyolítása körében az egyesület az egész országra kiterjedő tevékenységet folytat. Az egyesület a kiadói, továbbá művészeti menedzsment tevékenysége körében nemzetközi viszonylatban is tevékenykedik. 2. A szerződés célja 2.1. Az Önkormányzat jelen megállapodást abból a célból köti meg, hogy ezzel biztosítsa és érvényre juttassa a Szervezet általi magas színvonalú művészi teljesítmény nyújtásához, valamint a Szervezetnek a szegedi előadó-művészeti életben betöltendő jelentős szerepéhez különös tekintettel a magyar nemzeti kulturális identitás és hagyományok őrzése, fejlesztése, valamint a kulturális érték és mintaközvetítés során kifejtett nemzetközi tevékenységére fűződő közérdeket. E megfontolásból az Önkormányzat közszolgáltatási szerződést köt a Szervezettel a 3.1. - 3.9. pontokban meghatározott előadó-művészeti szolgáltatások tartós biztosítására. 2.2. A Felek rögzítik, hogy jelen szerződés - az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 11. § (3) bekezdés a) pontja szerint a Szervezet kiemelt előadó-művészeti szervezetté történő minősítésének egyik előfeltétele.
113 3. Szervezet által vállalt előadó-művészeti szolgáltatások 3.1. A Szervezet vállalja, hogy tevékenysége során megfelel a legmagasabb szakmai minőség követelményeinek. Ennek érdekében megrendezi a hagyománnyá vált THEALTER fesztivált. Az évente megrendezendő nemzetközi rendezvénysorozatával részt vesz a magyarországi fesztiválminősítési rendszerben, törekedve a kiváló minősítésre. A minőségi szakmai munkához elengedhetetlen műszaki hátteret saját műszaki kiszolgáló személyzettel biztosítja. 3.2. Szervezet a székhelyi művészeti működése során egyaránt gondoskodik prózai, zenei és táncos előadások rendszeres színpadi bemutatásáról. 3.3 Szervezet vállalja, hogy május 1. és október 30. között a Régi Zsinagógát befogadószínházként működteti. Ennek keretében évente legalább 50 egész estés, jegybevételes előadást tart, amelynek keretében legalább 7 különböző, az előadó-művészeti hatóság által regisztrált előadó-művészeti szervezetet hív meg (miközben egy befogadott előadás száma nem haladhatja meg az évi befogadott előadásszám 50%-át), és a megvalósítás során legalább 2500 fizető nézőt realizál. Vállalja évente legalább 3 helyi, hazai, illetve nemzetközi (határon túli magyar) koprodukciós partnerrel saját bemutató elkészítését. A fentiek megvalósításával legalább 2 millió Ft bruttó jegybevételt realizál, e mellett a fizető átlag-nézőszám aránya a nézőtéri befogadóképességhez képest legalább 60 % lesz. 3.4. Befogadószínházi programja kialakítása során kiemelten kezeli a kortárs, innovatív hazai, határon túli magyar, illetve nemzetközi (elsősorban a dél- és kelet-európai) független színházi, táncszínházi, illetve bábprodukciók, valamint a pályakezdő hazai alkotók bemutatását. 3.5. Évadonként legalább egy, az irányadó oktatási és nevelési koncepció céljaihoz illeszkedő tartalmú gyermek és ifjúsági produkciót mutat be. Kiemelt figyelmet fordít a gyermek- és ifjúsági korosztály színház- és művészetszerető és értő fiatalokká nevelésére. Ennek érdekében folytatja Sorvezető elnevezésű beavató színházi nevelési programját; évente legalább 1 ilyen produkciót mutat be a Régi zsinagógában és legalább 1 osztályterem-színházi előadást tart legalább 4 alkalommal helyi oktatási intézményben. 3.6. Együttműködik a független előadó-művészeti szférával, aktívan részt vesz a szféra érdekvédelmi szakmai szervezete, a Független Előadó-művészeti Szövetség munkájában. 3.7. Együttműködik és folyamatos szakmai kapcsolatot tart fenn a határon túli magyar előadóművészeti szervezetekkel. Ennek során évente legalább 2 határon túli magyar vendégjátékot fogad és évente legalább 1 koprodukciót valósít meg. Vállalja, hogy a koprodukciós partnerekkel együttműködve hazai és európai fesztiválokra juttatja el a koprodukciós előadásokat. 3.8. Gondoskodik a közönségkapcsolatok folyamatos erősítéséről, a kommunikációról, új közönségrétegek kineveléséről. Különös figyelmet fordít az utánpótlásra, ennek keretében: • évente legalább 1, pályakezdő alkotó bemutatkozását segíti (koprodukciós előadás létrehozása és/vagy fellépési lehetőség biztosítása), • évente megrendezi a THEALTER U21 plusz kisfesztivált (közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény művészeti képzésében résztvevő, illetve pályakezdő alkotók
114 •
bemutatkozási lehetősége), évente rendez szakmai workshopot a THEALTER fesztivál keretében neves hazai és/vagy külföldi alkotók vezetésével (hazai vagy határon túli magyar közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény művészeti képzésében résztvevők számára).
3.9. A Felek rögzítik, hogy a 3.1. - 3.8. pontokkal összefüggésben az alábbi mutatókat határozzák meg: A Szervezet teljesítménymutatói (naptári évenként): a) saját menedzsmentben készülő bemutatók száma: 3, ebből: 2 hazai és 1 nemzetközi/haráron túli b) teljesítendő jegybevételes előadások száma: 50; ennek keretében: • a saját produkciók aránya: 15% • a stúdió-előadások száma: 45 • a gyermek- és ifjúsági előadások száma: 5 c) hazai és határon túli vendégelőadások (tájolás) száma: 5. 4. A szolgáltatások ellátását biztosító feltételek 4.1. Szervezet kijelenti, hogy rendelkezik a 3.1. - 3.9. pontokban meghatározott szolgáltatások ellátását és folyamatos nyújtását biztosító személyi és tárgyi feltételekkel, valamint a szolgáltatások teljesítéséhez elengedhetetlen, lényeges vagyoni eszközök tulajdonjogával. 4.2. Az Önkormányzat vállalja, hogy a Szervezetnek a 3.1. - 3.9. pontokban meghatározott szolgáltatások ellátásához évente a költségvetési rendeletében 9.000.000, azaz kilencmillió forint pénzbeli támogatást nyújt. Az önkormányzati támogatás első részlete (50%) minden év április 1-jéig, a második részlet minden év július 15-éig esedékes. 4.3. Szervezet az önkormányzati támogatást előadó-művészeti, tevékenységével összefüggő oktatói, kiadói és promóciós tevékenységre, valamint működési kiadások fedezésére fordíthatja. 5. A Szervezet szolgáltatásokkal összefüggő további kötelezettségei 5.1. A szegedi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítési, továbbá az iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a turisztikai célokhoz való kapcsolódás, a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes kultúrára nevelésének gyakorlata körében a Szervezet az alábbi kötelezettségeket vállalja: - közvetlen kapcsolatot tart a közoktatási és közművelődési intézményekkel, melynek keretében az adott évad műsortervéről ezen intézmények részére megfelelő tájékoztatást ad, - alkalmanként speciális előadásokat tart iskolai helyszíneken, - olyan marketing tevékenységet folytat, melynek keretében előadásait, programjait hazai médiumokban széles körben megismerteti, - kiadványaiban, programjaihoz kapcsolódó média-megjelenéseiben törekszik a város minél szélesebb körű bemutatására,
115 - Szegeden kívüli nézők vonzásával célja a vendégéjszakák növelése. 5.2. A kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a Szervezet saját, vagy vendégelőadásaira vonatkozóan nézőtájékoztatási rendszert köteles alkalmazni. Ennek keretében a Szervezet saját megítélése alapján minden olyan előadást, amely a gyermek vagy ifjúsági korosztályba tartozó nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, vagy amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, a nézők tájékoztatása érdekében ajánlott korhatármegjelöléssel kell műsorra tűzni. Az ajánlott korhatár-megjelölést az érintett előadások promóciós anyagain (plakát, szórólap) - jól észlelhető módon - fel kell tüntetni. 6. A szerződéskötés feltételei és a teljesítés ellenőrzése 6.1. A Szervezet kijelenti, hogy a közszolgáltatási szerződés megkötésének időpontjában működik. 6.2. A Felek rögzítik, hogy a Szervezet a jelen szerződés aláírásáig az Önkormányzat részére átadta az alábbi dokumentumokat, és a Szervezet a jelen szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy az e dokumentumokban foglaltak a jelen szerződés aláírásának időpontjában változatlanul fennállnak: • a Szervezet létesítő okiratának egyszerű másolata, • a Szervezet közhasznúságát igazoló bírósági határozat másolata, • az előadó-művészeti államigazgatási szerv által kiadott, a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló határozat egyszerű másolata, • aláírási címpéldány. 6.3. Az önkormányzati támogatás felhasználásának elszámolására és a beszámolási kötelezettségre az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló, a támogatás folyósításakor hatályos önkormányzati rendelet, az állami támogatás felhasználásának elszámolására az Emtv. 23. §-ában meghatározottak az irányadók azzal, hogy az abban foglalt határidő előtt 30 nappal tájékoztatja a beszámoló tartalmáról az Önkormányzatot. A szerződésben előírt szakmai feladatok megvalósulásának igazolására az Emtv. 17. § (5) bekezdés szerinti művészeti évadbeszámoló szolgál. A Szervezet tudomásul veszi, hogy amennyiben a fentiek szerinti elszámolási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a támogatás teljes összegét, az erre vonatkozó felszólítást követő 15 napon belül köteles visszafizetni, és részére újabb támogatás 3 évig nem folyósítható. 6.4. A Szervezet kötelezi magát arra, hogy az Önkormányzat, illetve az állam által ellenőrzésre jogosított szervezetek és személyek számára lehetővé teszi, hogy azok ellenőrzés céljából a Szervezet nyilvántartásába (számlák, pénztári és bankbizonylatok stb.) betekintsenek. 7. Szerződés létrejötte, szerződésszegés, a szerződés módosítása, felmondása 7.1. Szerződésszegésnek minősül, ha a Szervezet nem látja el a 3.1. - 3.9. pontokban meghatározott feladatokat. Ez esetben a Felek felülvizsgálják a jelen szerződésben foglalt feltételeket, és javaslatot tehetnek a szerződés módosítására. 7.2. A szerződés felmondására rendkívüli felmondással a Felek részéről kizárólag súlyos szerződésszegés esetén kerülhet sor. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha a Szervezet a vállalt előadásszámnál több, mint 30%-kal kevesebbet teljesít.
116 7.3. A szerződés módosítását bármelyik fél bármikor kezdeményezheti. 7.4. A Felek vállalják, hogy a jelen szerződés fennállása alatt - tekintettel a jogviszony jelentőségére, valamint a Szervezet működésének zavartalanságára - minden, a szerződésből eredő vita esetén, azt egyeztetéssel kívánják megoldani. 7.5. A Szervezet kötelezi magát, hogy a jelen szerződés teljesítésével összefüggő lényeges körülményben – ilyen különösen az adatváltozás, valamint a Szervezet ellen indult csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás, vagy egyéb, a Szervezet megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás - bekövetkezett minden változást 5 napon belül az Önkormányzatnak írásban bejelent. 8. A szerződés időtartama A Felek a szerződést határozott időre, a 2015. január 1-jétől 2018. december 31-éig terjedő időszakra kötik, egyúttal rögzítik, hogy legkésőbb 2018. augusztus 1-ig tárgyalásokat kezdenek annak meghosszabbításáról. 9. Egyéb rendelkezések 9.1. A Szervezet jelen szerződés tárgyát képező szakmai és egyéb kérdésekben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata alpolgármesterével, továbbá a Polgármesteri Hivatal kultúráért, továbbá a pénzügyekért felelős irodájával egyeztet. 9.2. A Szervezet a 3.1. - 3.9. pontokban meghatározott szolgáltatások kivitelezése során – a média megjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, az ezekkel kapcsolatos reklám és PR anyagokon - köteles az Önkormányzat teljes nevének, valamint a támogatás tényének kifogástalan nyomdatechnikai kivitelezésben történő megjelentetésére A Szervezet az Önkormányzat nevének feltüntetésére, illetve használatára kizárólag a jelen szerződés hatálya alatt jogosult. 9.3. Jelen szerződésre - melyet a Felek képviselői elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, aláírásukkal jóváhagyólag ellátták - egyebekben az Emtv. és a Polgári Törvénykönyv, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 9.4. A jelen szerződés 4 példányban, egymással minden részben azonos tartalommal készült. Szeged, 2014. december ......................... ………………………………. dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
…………………………….............…. Balog József MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület
117 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat és a SzegedCsanádi Egyházmegye közötti támogatási szerződés módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen, 1 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
458/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Polgármester 33087-2/2014. iktsz., „Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének 4. sz. módosítása” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, az Önkormányzat és a Szeged-Csanádi Egyházmegye közötti 21/2013. (II.22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott támogatási szerződés 1. sz. módosítását, egyben felhatalmazza a polgármestert a szerződés-módosítás aláírására. A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, valamint Dr. Kiss-Rigó László püspök.
458/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete
T Á M O GAT Á S I S Z E R Z Ő D É S 1. sz. módosítása
amely létrejött egyrészt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (adószáma: 15735629-2-06, címe: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10., képviselője dr. Botka László polgármester) mint támogató, másrészről Szeged-Csanádi Egyházmegye (adószáma: 19983068-2-06, címe: 6720 Szeged, Vértanúk tere 2., képviselője: Dr. Kiss Rigó László püspök) mint támogatott között, a mai napon, az alábbi feltételekkel. 1. A Felek megállapítják, hogy 2013. április 17. napján – 21/2013. (II.22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott – támogatási szerződést kötöttek a támogatott tulajdonában lévő ingatlanokon történő beruházásokra, felújításokra. 2. A Felek a szerződés 3., 4.5. és 7. pontjait – a támogatás felhasználásának határideje tárgyában – az alábbiak szerint módosítják. „3. A támogatott vállalja, hogy a számára nyújtott támogatást 2015. december 31. napjáig történő
118 felhasználással, kizárólag az 1. pontban meghatározott cél megvalósítására fordítja. Ennek meghiúsulása esetén a pályázó a számára nyújtott támogatást vagy annak fel nem használt részét a cél tervezett megvalósulási időpontját követő elszámolási idő határnapját követő egy hónapon belül, de legkésőbb 2016. május 31. napjáig köteles visszafizetni a támogatónak.” „4.5. A számlák és bizonylatok keltezési dátumai az adott elszámolási időszakba kell, hogy essenek. Ezen időszak kezdete legkorábban a szerződés aláírásának napja, végső dátuma 2015. december 31.” „7. A támogatott az igénybe vett támogatásról az 1. pontban meghatározott cél megvalósulásáról minden év szeptember 1. napjáig köteles tájékoztatást adni, illetve 2015. december 31. napját követő 30 napon belül tételesen elszámolni. Az elszámolási határidőt indokolt esetben a támogatott kérésére a támogató 2016. március 31-éig meghosszabbíthatja. Ezt a támogatott legkésőbb 2015. december 15. napjáig írásban kérelmezheti. Az elszámolási határidő nem érintheti a támogatás felhasználhatóságának idejének hosszabbítását (2015. december 31.)” 3. Egyebekben a szerződés pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. 4. A Felek jelen módosítást, mint akaratukkal mindenben egyezőt elolvasás és közös értelmezés után jóváhagyólag aláírták. Szeged, 2014. december
...................................................................... támogatott Dr. Kiss-Rigó László püspök
........................................................................ támogató Dr. Botka László polgármester
119 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az Ifjúsági Ház felelőtlen gazdálkodására és támogatásvisszafizetésre vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
459/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 33087-2/2014. ikt.sz. Előterjesztését az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása tárgyában, és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés a 25/2014. (II.21.) Kgy. sz. határozat 1. pontját az alábbiak szerint módosítja: „1./ A Közgyűlés jóváhagyja, hogy az Önkormányzat a 2014. évi költségvetésében a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. felelőtlen gazdálkodás miatt támogatásban részesül 123.382 eFt összegben.” 2./ A Közgyűlés kötelezi a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-t, hogy a 2014. évben kiutalt működési támogatásából 125.000 eFt-ot fizessen vissza. Határidő: legkésőbb 2014. december 31. napjáig Felelős: Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Közgazdasági Irodát és a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az Ifjúsági Ház Kft. részére pótbefizetésre és alapító okiratának módosítására vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
120
460/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 33087-2/2014. ikt.sz. előterjesztését az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítása tárgyában, és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza a polgármestert, hogy az alapító okirat módosítást, illetve a módosítás alapján egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot aláírja. 2./ A Közgyűlés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. részére pótbefizetésként 125.000 eFt egyösszegű pénzbeli szolgáltatást ír elő a Nonprofit Kft. bankszámlájára történő átutalással, legkésőbb 2014. december 31. napjáig történő teljesítéssel. Felelős: Közgazdasági és Városüzemeltetési iroda vezetője 3./ A Közgyűlés utasítja a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a pótbefizetés felhasználásáról a társaság 2014. évi beszámolója keretében számoljon el, és az esetlegesen fel nem használt összeget az Önkormányzat részére fizesse vissza. Felelős: Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Határidő: a társaság 2014. évi beszámolójának elkészítésekor, a fel nem használt pótbefizetést illetően a beszámoló elfogadását követő 15. napon belül Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Közgazdasági Irodát és a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 460/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Alapító okirat módosítás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., képv.: Dr. Botka László polgármester), mint alapító a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott 460/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat alapján az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az alapító okirat II. fejezetében az alapító (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata) székhelye a következők szerint módosul: "6720 Szeged, Széchenyi tér 10."
121 2./ Az alapító okirat IV. fejezete az alábbi 3. ponttal egészül ki: „3. A társaság legfőbb szerve (az alapító), a tag számára jogosult a veszteségek fedezetére pótbefizetési kötelezettséget előírni. A tagot terhelő pótbefizetés legmagasabb összege üzleti évenként, legfeljebb 125.000.000,-Ft, azaz Egyszázhuszonötmillió forint. Pótbefizetés üzleti évenként legfeljebb egy alkalommal rendelhető el. A pótbefizetés teljesítésének módja: pénzbeli szolgáltatás. A pótbefizetési kötelezettséget az erről szóló határozat meghozatalát követő 15 napon belül, egy összegben, a társaság bankszámlájára történő átutalással kell teljesíteni. A pótbefizetés összege a tag törzsbetétjét nem növeli. Ha a határozat másként nem rendelkezik, a veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetést a tag részére vissza kell fizetni.” 3./ Az alapító okirat V./A. fejezet 2.) pontjának a.) alpontja az alábbiak szerint módosul: "a.) Az alapító dönt a társaság olyan befektetéseiről, szerződéskötéséről, kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet értéke meghaladja a bruttó 50 millió forintot " 4./ Az alapító okirat V./B. fejezet 2.) pontjának b.) alpontja a következők szerint módosul: „b.) Döntés a társaság befektetéseiről, szerződéskötésről, kötelezettségvállalásról – kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését, – bruttó 50 millió forint értékhatárig" 5./ Az alapító okirat V./B. fejezetének 4.) pontja a következők szerint módosul: "4.) A társaság cégjegyzése akként történik, hogy az előírt, előnyomott, vagy nyomtatott cégszöveg alatt az erre feljogosított személyek a saját nevüket írják a hiteles cégaláírási nyilatkozat, illetve az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta szerint." 6./ Az alapító okirat V./B. fejezet 6.) pontja az alábbiak szerint módosul: „6.) A véleményezési jog gyakorlása: Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 37.§ (4)-(5) bekezdéseinek megfelelően a társaság ügyvezetője és felügyelőbizottsága – a megválasztással és a kinevezéssel kapcsolatos ügyek kivételével – az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozó döntésekkel kapcsolatos véleményezési jogát Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága ülésein gyakorolja. Az ügyvezető köteles véleményét, illetve a felügyelőbizottság véleményét írásban a fent említett érintett szakbizottság elnökének megküldeni, aki azt a soron következő bizottsági ülés napirendjére tűzi megtárgyalásra. A Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság működési rendjéről – ülésezésének gyakoriságáról, összehívásának rendjéről, a napirend közlésének módjáról, üléseinek nyilvánosságáról és a határozathozatal módjáról – az Önkormányzat Szervezeti és
122 Működési Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI.24.) önkormányzati rendelet felhatalmazása alapján a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság rendelkezik. 7./ Az alapító okirat VIII. fejezetének 9.) pontja a következők szerint módosul: "Az alapító okirat egyes pontjainak esetleges érvénytelensége nem eredményezi az egész alapító okirat érvénytelenségét." Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. …................... ……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester Ellenjegyezte:
123 7. Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság nyújtott be módosító indítványt, melyet előterjesztőként elfogad. Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági módosítással – az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2014. (XII.23.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és f) pontjában, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 25. §-ban meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat átmeneti gazdálkodásának szabályait 2015. január 1-től az alábbiak szerint állapítja meg: 1.§ A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy 2015. január 1-től az önkormányzatot megillető bevételeket szedje be, és az esedékes kiadásokat a jelen rendeletben foglaltak szerint teljesítse. Intézmény – finanszírozás 2. § /1/ Az önkormányzati finanszírozású költségvetési szervek – a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (a továbbiakban: NGSZ) és a Móra Ferenc Múzeum kivételével – dologi kiadásainak havi támogatási kerete januárban a 2014. évi eredeti előirányzat 2/13-ad, február hónaptól 1/13-ad része. Amennyiben a fenti összeg a jogszabály által előírt kötelező feladatok ellátását nem biztosítja, úgy a keretet meghaladó mértékben az intézmények jogosultak kiegészítő támogatásra. - A Móra Ferenc Múzeum az intézmény saját bevételének terhére és annak mértékéig teljesítheti kifizetéseit. - Az NGSZ dologi kiadásainak havi támogatási kerete az NGSZ és a hozzá rendelt intézmények előirányzatának 2014. évi eredeti előirányzat 80%-ának január hóban 2/13ad, február hóban 1/13-ad része. /2/ A költségvetési szervek az elszámolási kötelezettséggel bíró, 2014. december 31-éig vállalt kötelezettséggel terhelt összegekre - a központosított előirányzatok, kötött felhasználású előirányzatok, érdekeltség növelő előirányzat és az előadó művészeti intézmények támogatás
124 terhére - az /1/ bekezdésben meghatározott támogatáson felüli igényüket a Polgármesternek kötelesek bejelenteni. /3/ A költségvetési szervek a 2014. évi realizált támogatás értékű bevételek és az átvett pénzeszközök terhére, a 2014. december 31-ig kötelezettséggel terhelt összegek kifizetéséhez az /1/ bekezdésben meghatározott támogatáson felüli többletigényüket a Polgármesternek kötelesek bejelenteni. /4/ A nemzetiségi önkormányzatok részére önkormányzatonként 100 eFt önkormányzati támogatást tárgyhó 10-ig kell az érintett bankszámlájára utalni. A Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása részére 800 eFt támogatás utalható havonta, a támogatást tárgyhó 10-ig kell utalni. /5/ A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása által ellátott szociális feladatok zavartalan működésének biztosítása érdekében a támogatottal egyeztetett időpontban és összegben havonta támogatási előleg folyósítható. Szegedi Önkormányzat, gazdálkodási kör 3. § Működési kiadások /1/ A korábbi években vállalt kötelezettségek teljesítése dokumentumaiban foglaltak szerint, vagy időarányosan történhet.
a
kötelezettségvállalás
/2/ A Szegedi Önkormányzat központi gazdálkodás körébe tartozó feladatok 2015. évi kiadási előirányzata terhére a 2014. évi költségvetésben meghatározott jogcímekhez tartozó eredeti előirányzatok időarányos összegének legfeljebb 50%-áig vállalható kötelezettség, abban az esetben, ha az önkormányzati kötelezettségvállalás tervezett kifizetési időpontjában az önkormányzat likviditási tervei szerinti bevételek fedezetet nyújtanak a kiadások teljesítésére. /3/ Az önkormányzati tulajdonú, vagy az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban lévő gazdasági társaságoknak a zavartalan működés biztosítása érdekében a 2015. évi költségvetés elfogadásáig működési támogatási előleg folyósítható. A támogatási előleg folyósításának esedékességét megelőző 5. munkanapig köteles a társaság írásban a Városüzemeltetési Iroda részére jelezni, hogy a társaság likviditási helyzetére tekintettel mekkora összegű támogatás kiutalása indokolt. A támogatás havi összege a 2014. évi eredeti előirányzaton biztosított önkormányzati támogatás legfeljebb 1/12 része, kivéve a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-t, amely társaság a 2014. évi eredeti előirányzaton biztosított önkormányzati támogatás havi 1/12 részén felül, a 2015. évi költségvetés elfogadásáig összesen további 20 millió Ft támogatási előlegre jogosult. /4/ A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. által ellátott önkormányzati feladatok előre nem tervezhető rendkívüli időjárási körülmények okozta költségnövekedésének finanszírozására, a havi támogatási ütemtervben biztosított támogatás 50%-áig adható többlettámogatás.
125 /5/A Tisza Volán Zrt.-vel kötött személyszállítási (tömegközlekedési) közszolgáltatási szerződésben vállalt elszámolási különbözet fizetési kötelezettséget, valamint a Szegedi Közlekedési Kft.-vel kötött parkolási közszolgáltatási szerződésben vállalt december havi átalányfizetési kötelezettséget szerződésben foglaltak szerint kell teljesíteni. /6/ A Magyar Államkincstár felé esedékes pénzügyi kötelezettségeket teljesíteni kell. /7/ A Ligetfürdő Ingatlanfejlesztő és Fürdőüzemeltető Kft. részére az általános iskolai úszás támogatására, a Támogatói szerződésben foglaltak alapján, az időarányosan esedékes összeg folyósítható. /8/ A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj a 431/2014. (IX. 21.) Kgy. sz. határozattal elfogadott Általános szerződési feltételek 2. sz. melléklete szerinti ütemterv alapján folyósítható. /9/ A Választókörzeti keret terhére a képviselők körzetenként 500 eFt-ig vállalhatnak kötelezettséget a 2015. évi költségvetési rendelet elfogadásáig a 7940-40/2014. (III.10.) PB sz. határozattal elfogadott felhasználási szabályzat alapján. A Választókörzeti keret, valamint a Településrészi önkormányzati keret 2014. évi fel nem használt részére kötelezettség és kifizetés nem vállalható. /10/ A 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszakban a beruházások, pályázatok előkészítéshez, valamint az intermodális közlekedési csomópont tervpályázat készítéséhez a 2014. évi módosított előirányzat mértékéig kötelezettség vállalható. Beruházások, felújítások, lakásalap, vízügyi alap, környezetvédelmi alap, parkoló alap felhasználása 4. § /1/ A kötelezettségvállalással rendelkező beruházási és felújítási munkák költségei, tagi kölcsönök a 2014. évi előirányzat-maradvány összegéig fizethetők ki. A közgyűlési határozatokban 2015. évre vállalt és kedvező elbírálásban részesült pályázatok önkormányzati saját ereje teljes mértékben elszámolhatók, az engedélyeztetési eljárások hatósági díjai kifizethetők. A fejlesztési programokhoz szükséges közgyűlési határozatban vállalt vagy kisajátítási eljárásban megvásárolni kívánt ingatlanok az adásvételi szerződésben foglaltak szerint fizethetők ki. /2/ Az önkormányzat 2014. évi módosított költségvetésében szereplő beruházási és felújításai feladatokra előirányzott összegek – az egyéb feladatok kivételével – kötelezettségvállalással nem terhelt maradványára új szerződés, megállapodás nem köthető. /3/ Beruházási engedélyokirattal rendelkező beruházási és felújítási feladatok a megkötött szerződés szerinti fizetési ütem figyelembevételével fizethetők. Az engedélyokiratban foglalt szabad beruházási költségelőirányzatból a támogatással megvalósuló programok elszámolható költségeire vállalható új kötelezettség. /4/ A beruházási, felújítási feladatok között jelölt Egyéb feladatok alcím alatt felsorolt kiadásokra vagy a szerződés alapján megjelölt összeg, vagy a 2014. évi módosított előirányzat
126 időarányos része használható fel. /5/ Beruházási engedélyokiratban nem szereplő pótmunka megrendelésére nem vállalható kötelezettség. /6/ Az intervenciós alap terhére a 2014. évi előirányzat-maradvány erejéig, és a 2014. évi eredeti előirányzat időarányos részéig vállalható kötelezettség és teljesíthető kifizetés. /7/ Az alapok terhére az engedélyokirattal rendelkező beruházási és felújítási munkák az engedélyokirat szerinti fizetési ütem figyelembevételével végezhetők. Az alapokat terhelő minden egyéb költség a vonatkozó szerződés szerint teljesíthető. Az alapok terhére új kötelezettségvállalás nem tehető. Egyéb rendelkezések 5. § /1/ A jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II.26.) önkormányzati rendelet előírásai szerint kell eljárni. A rendelet hatálybalépése 6. § Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit 2015. január 1-től a 2015. évi költségvetésről szóló rendelet hatályba lépéséig kell alkalmazni.
8. Beszámoló Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének komplex felülvizsgálatáról Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
127 461/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/3303122/2014 számú, „Beszámoló Szeged MJV Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének komplex felülvizsgálatáról” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a beszámolóban foglaltakat tudomásul veszi. 2. A Közgyűlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi főépítészt, hogy az építési szabályzat komplex felülvizsgálatának eljárása során az É-Baktó Kurucvölgyi út menti kiskertek esetében is kérje meg OTÉK alóli felmentéssel a beépíthetőség 5%-ra történő emelését. Határidő: az építési szabályzat komplex felülvizsgálata Felelős: városi főépítész Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési osztály, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal.
9. Csillapított forgalmú övezetek kijelölése Kecskés István telepen, és Béketelepen – forgalmi rend módosítás jóváhagyása Előterjesztő: Városfejlesztési Alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozat elfogadására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
462/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester 5613-13/2014. számú, „Csillapított forgalmú övezetek kijelölése Kecskés István telepen és Béketelepen – forgalmi rend módosítás jóváhagyása” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
128 1. A Közgyűlés – a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. § (2) bekezdése, valamint a 46. § (1) bekezdés a) pontja alapján – jóváhagyja, hogy 2015. évben csillapított forgalmú övezetek kerüljenek kialakításra az alábbi területeken: 1. Kecskés István telep (Szabadkai út, Szabó János u., beépítési határ, Kiserdő sor, Kénytelen sor által határolt terület), 2. Béketelep (Zsámbok-Réti sor, Nagyszombati u., Régi Posta út, Tapolcsányi u. által határolt terület). 2. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy az övezetek kialakítására a „Csillapított forgalmú övezetek kialakítása” című előirányzatra a 2015. évi költségvetésbe bruttó 4 millió forintot tervezzen be. Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője, Fejlesztési Iroda vezetője Határidő: 2015. évi költségvetés tervezésekor 3. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Fejlesztési Iroda vezetőjét, hogy a 2. pontban meghatározott költségvetési forrás rendelkezésre állása esetén az övezetek kialakítása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Fejlesztési Iroda vezetője Határidő: 2015. év folyamán A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
10. Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez kiegészítő anyag készült. Módosító javaslat nem érkezett a napirendhez. Szavazásra bocsátja az SZKT Kft. felügyelőbizottsági tagjaira vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 463/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz.
129 előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés a Szegedi Közlekedési Kft. munkavállalói küldött felügyelőbizottsági tagjainak az alábbi személyeket választja újra 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig a korábbi megbízatásukkal azonos feltételek mellett: Szilvási Olga (an.: Búvár Anna, lakcíme: 6723 Szeged, Gáspár Z. u. 10/A. II/6.) Szente László (an.: Szép Mária; lakcíme: 6723 Szeged, Budapesti krt. 27/A. II/8.) 2./ A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező alapító okirat módosítást, egyben felhatalmazza a polgármestert a módosítás, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, Szilvási Olgát, Szente Lászlót és a Szegedi Közlekedési Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 463/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Alapító okirat módosítás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., képv.: Dr. Botka László polgármester) mint alapító az Szegedi Közlekedési Korlátolt Felelősségű Társaság (Szegedi Közlekedési Kft.) alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott 463/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat alapján az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az alapító okirat II. fejezetében az alapító (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata) székhelye a következők szerint módosul: "6720 Szeged, Széchenyi tér 10." 2./ Az alapító okirat V./A. fejezetének 2.) pont a.) alpontja az alábbiak szerint módosul: "a.) Az alapító dönt a társaság olyan befektetéseiről, szerződéskötéséről, kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet értéke a bruttó 50 millió forintot meghaladja." 3./ Az alapító okirat V./B. fejezete 2.) pontjának 2. bekezdése a következők szerint módosul: "Döntés a társaság befektetéseiről, szerződéskötésről, kötelezettségvállalásról – kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését, – bruttó 50 millió forint értékhatárig" 4./ Az alapító okirat VII. fejezetének 1.) pont 4./-5./ alpontjai az alábbiak szerint módosulnak:
130 "4./ Szilvási Olga (an.: Búvár Anna; lakcíme: 6723 Szeged, Gáspár Z. u. 10/A. II/6.) Munkavállalói küldött. 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten. 5./ Szente László (an.: Szép Mária; lakcíme: 6723 Szeged, Budapesti krt. 27/A. II/8.) Munkavállalói küldött. 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten." 5./ Az alapító okirat VIII. fejezetének 2.) pontja a következők szerint módosul: "Az alapító okirat egyes pontjainak esetleges érvénytelensége nem eredményezi az egész alapító okirat érvénytelenségét." Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. december 19. ……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. munkavállalói küldött felügyelőbizottsági tagjaira vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 464/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz. előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkavállalói küldött felügyelőbizottsági tagjainak az alábbi személyeket választja újra 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig a korábbi megbízatásukkal azonos feltételek mellett: Bakacsi Zoltán (an.: Frank Margit, lakcíme: 6727 Szeged, Bánk bán u. 22.)
131 Lovászi Imréné (an.: Borbás Mária, lakcíme: 6723 Szeged, Tabán u. 24. IV/10.) 2./ A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező alapító okirat módosítást, egyben felhatalmazza a polgármestert a módosítás, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, Bakacsi Zoltánt, Lovászi Imrénét és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 464/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Alapító okirat módosítás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., képv.: Dr. Botka László polgármester) mint alapító az Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Szegedi Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.) alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott 464/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat alapján az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az alapító okirat II. fejezetében az alapító (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata) székhelye a következők szerint módosul: "6720 Szeged, Széchenyi tér 10." 2./ Az alapító okirat V./A. fejezetének 2.) pont a.) alpontja az alábbiak szerint módosul: "a.) Az alapító dönt a társaság olyan befektetéseiről, szerződéskötéséről, kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet értéke a bruttó 50 millió forintot meghaladja." 3./ Az alapító okirat V./B. fejezetének 2.) pont f.) alpontja a következők szerint módosul: "Döntés a társaság befektetéseiről, szerződéskötésről, kötelezettségvállalásról – kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését, – bruttó 50 millió forint értékhatárig" 4./ Az alapító okirat V./B. fejezetének 4.) pontja a következők szerint módosul: "4.) A társaság cégjegyzése akként történik, hogy az előírt, előnyomott, vagy nyomtatott cégszöveg alatt az erre feljogosított személyek a saját nevüket írják a hiteles cégaláírási nyilatkozat, illetve az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta szerint." 5./ Az alapító okirat V./B. fejezetének 6.) pontja az alábbiak szerint módosul: "6.) A véleményezési jog gyakorlása: Az Ectv. 37.§ (4)-(5) bekezdéseinek megfelelően a társaság ügyvezetője és felügyelőbizottsága – a megválasztással és a kinevezéssel kapcsolatos ügyek kivételével
132 – az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozó döntésekkel kapcsolatos véleményezési jogát Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága ülésein gyakorolja. Az ügyvezető a véleményét, illetve a felügyelőbizottság véleményét írásban a fent említett érintett bizottság elnökének köteles megküldeni, aki azt a soron következő bizottsági ülés napirendjére tűzi tárgyalásra. A Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság működési rendjéről – ülésezésének gyakoriságáról, összehívásának rendjéről, a napirend közlésének módjáról, üléseinek nyilvánosságáról és a határozathozatal módjáról – az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, 20/2014. (XI.24.) önkormányzati rendelet felhatalmazása alapján a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság rendelkezik." 6./ Az alapító okirat VII. fejezetének 3.) pont 4./-5./ alpontjai a következők szerint módosulnak: "4./ Bakacsi Zoltán (an.: Frank Margit, lakcíme: 6727 Szeged, Bánk bán u. 22.) Munkavállalói küldött. 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten. 5./ Lovászi Imréné (született: Balla Gyöngyi, an.: Borbás Mária, lakcíme: 6723 Szeged, Tabán u. 24. IV/10.) Munkavállalói küldött. 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten." 7./ Az alapító okirat VIII. fejezetének 2.) pontja az alábbiak szerint módosul: "2.) A vezető tisztségviselők összeférhetetlensége: Nem jelölhető ki a társaság ügyvezetőjévé, a felügyelőbizottság elnökévé és tagjává: – az alapító képviseletére jogosult személy, – az, akivel szemben a Ptk-ban, illetve – az Ectv. 38-39.§-ban meghatározott kizáró vagy összeférhetetlenségi ok áll fenn." 8./ Az alapító okirat VIII. fejezetének 7.) pontja a következők szerint módosul: "Az alapító okirat egyes pontjainak esetleges érvénytelensége nem eredményezi az egész alapító okirat érvénytelenségét." Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. december 19. ……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester Ellenjegyezte:
133 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. felügyelőbizottsági tagjára vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
465/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz. előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. felügyelőbizottsági tagjai közé az alábbi személyt választja meg 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig a többi felügyelőbizottsági tag megbízatásával azonos feltételek mellett: Kardos Irén (an.: Szabó Rozália, lakcíme: 6771 Szeged, Föld u. 6/B.) 2./ A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező alapító okirat módosítást, egyben felhatalmazza a polgármestert a módosítás, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, Kardos Irént és a SZINT Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
465/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Alapító okirat módosítás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., képv.: Dr. Botka László polgármester) mint alapító az SZINT Szegedi Intézménytakarító Korlátolt Felelősségű Társaság (SZINT Kft.) alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott 465/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat alapján az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az alapító okirat II. fejezetében az alapító (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata) székhelye a következők szerint módosul:
134 "6720 Szeged, Széchenyi tér 10." 2./ Az alapító okirat V./A. fejezetének 2.) pont a.) alpontja az alábbiak szerint módosul: "a.) Az alapító dönt a társaság olyan befektetéseiről, szerződéskötéséről, kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet értéke meghaladja a bruttó 10 millió forintot." 3./ Az alapító okirat V./B. fejezetének 2.) pont 2. bekezdése a következők szerint módosul: "Döntés a társaság befektetéséről, szerződéskötésről, kötelezettségvállalásról – kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését, – bruttó 10 millió forint értékhatárig" 4./ Az alapító okirat VII. fejezetének 1.) pontja az alábbiak szerint módosul: "1.) A társaságnál az Alapító által kijelölt három tagú felügyelőbizottság működik, melynek tagjai: 1./ Dönczi Tibor Pál (an.: Bozóki Mária Rozália, lakik: 6726 Szeged, Vellay Imre u. 25. 4.a) 2014. november 22. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten. 2./ Szelczi Zoltán (an.: Szikits Viola, lakik: 6724 Szeged, Nyitra u. 15/B. IV./13.) 2014. november 22. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten. 3./ Kardos Irén (an.: Szabó Rozália, lakik: 6771 Szeged, Föld u. 6/B.) 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig terjedő időre kijelölten. 5./ Az alapító okirat VIII. fejezetének 2.) pontja a következők szerint módosul: "Az alapító okirat egyes pontjainak esetleges érvénytelensége nem eredményezi az egész alapító okirat érvénytelenségét." Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. december 19. ……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester Ellenjegyezte:
135
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Vízmű Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjaira vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
466/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz. előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy a 406/2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozatával a Szegedi Vízmű Zrt. igazgatóságába és felügyelőbizottságába javasolt tagok megbízatási ideje a 6100065/2014. (12.03.) PVB sz. határozatban foglaltaknak megfelelően került elfogadásra, illetve megszavazásra. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a Szegedi Vízmű Zrt.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. 2014. évi üzleti tervére vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
467/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz. előterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
136
A Közgyűlés a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. 2014. évi üzleti tervére vonatkozó tájékoztatást tudomásul veszi. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, és a Dorozsmai Nagybani Piac Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt. 2014. évi üzleti tervére vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
468/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz. előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt. 2014. évi üzleti tervére vonatkozó tájékoztatást tudomásul veszi. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, és a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az IKV Zrt.-nél munkavállalói küldött, felügyelőbizottsági tag választására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
137 469/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. sz. előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés az IKV Zrt. munkavállalói küldött felügyelőbizottsági tagjának az alábbi személyt választja meg 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig a többi felügyelőbizottsági tag megbízatásával azonos feltételek mellett: Dr. Boróczky Barbara Anett (an.: dr. Viski Éva Zsuzsanna, lakcíme: 6723 Szeged, Bihari u. 29/A. I/5.) 2./ A Közgyűlés a 396/2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozat 10. pontját és a határozat 3. sz. mellékletét képező alapító okirat módosítást hatályon kívül helyezi, egyúttal 2014. december 25-i hatállyal jóváhagyja a határozat mellékletét képező alapító okirat módosítást, egyben felhatalmazza a polgármestert a módosítás, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, dr. Boróczky Barbara Anettet és az IKV Zrt.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
469/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Alapító okirat módosítás Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., képv.: Dr. Botka László polgármester) mint alapító az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (IKV Zrt.) alapító okiratát a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott 469/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat alapján az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az alapító okirat V/A. fejezete 2. pontjának a) alpontja az alábbiak szerint módosul: "a) Az alapító közgyűlése dönt a társaság olyan befektetéseiről, szerződéskötéséről, kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet bruttó értéke az 50 millió forintot meghaladja." 2./ Az alapító okirat V/B. fejezete 1. pontjában a második mondat a következők szerint módosul: "Az igazgatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik – alapító egyidejű tájékoztatása
138 mellett – a döntés a társaság minden olyan befektetéséről, szerződéskötéséről vagy kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet összege meghaladja a bruttó 12.500.000 Ft-ot, azaz a Tizenkétmillió-ötszázezer forintot, de nem éri el a bruttó 50.000.000 Ft-ot, azaz az Ötvenmillió forintot – kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését." 3./ Az alapító okirat V/B. fejezete 3. pontjának harmadik mondata az alábbiak szerint módosul: "A vezérigazgató az igazgatóság tagja." 4./ Az alapító okirat V.B./ fejezetének 11. pontjának első mondata a következőképpen módosul: "A cégjegyzési jog az alábbiak szerint alakul: • • •
önálló cégjegyzési joggal képviseli a céget a vezérigazgató, az igazgatósági tagok – a vezérigazgatót kivéve – egymással együttesen, a vezérigazgató által erre felhatalmazott munkavállalók közül ketten együttesen jegyzik a céget."
5./ Az alapító okirat V.C/ fejezetének 1.) pontja az alábbiak szerint módosul: "1.) A társaság napi munkájának irányítását a vezérigazgató látja el. A vezérigazgató a társasággal munkaviszonyban áll. E tisztséget a társaságnál 2014. november 25. napjától 2015. december 31. napjáig az alábbi személy tölti be: Kardos Kálmán (szül. helye, ideje: Kiskunhalas, 1954.02.18.; anyja születési neve: Ádám Judit; lakcíme: 6726 Szeged, Hársfa u. 16/10.)" 6./ Az alapító okirat V/C. fejezet 2.) pontjának negyedik mondata a következők szerint módosul: "A vezérigazgató kizárólagos hatáskörébe tartozik – az igazgatóság egyidejű tájékoztatása mellett – a döntés a társaság minden olyan befektetéséről, szerződéskötéséről vagy kötelezettségvállalásáról – kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését, – amelynél az ügylet összege meghaladja a bruttó 10.000.000 Ft-ot, azaz a Tízmillió forintot, de nem éri el az igazgatóság hatáskörébe tartozó ügyletértéket. A bruttó Tízmillió forintot meg nem haladó ügyletek tájékoztatási kötelezettség nélkül tartoznak a vezérigazgató hatáskörébe. 7./ Az alapító okirat VI. fejezetének 3.) pont 3./ alpontja az alábbiak szerint módosul: "3./ dr. Boróczky Barbara Anett (an.: dr. Viski Éva Zsuzsanna; lakcíme: 6723 Szeged, Bihari u. 29/A. I/5.) Munkavállalói küldött. 2015. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig."
139 Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, 2014. december 19. ……............................................................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Dr. Botka László polgármester Ellenjegyezte:
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szabadtéri Játékok Kft. és a Madách Színház közötti megállapodás jóváhagyására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
470/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester az „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. számú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft-nek a Madách Színház Nonprofit Kft-vel (Cg. 01-09-917954; székhelye: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 29-33., képviseletében: Szirtes Tamás ügyvezető) Catherine JohnsonBenni Andersson, Björn Ulvaeus: MAMMA MIA! című musicaljének bemutatása érdekében kötendő megbízási szerződését, és egyben felhatalmazza a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetőjét a szerződés aláírására. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
140 h470_14_melleklet.pdf
141 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Sport és Fürdők Kft. geotermikus hőenergia beszerzésére vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 25 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
471/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Botka László polgármester az „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 01/7611-71/2014. ikt. számú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. újszegedi létesítményeinek geotermikus hőenergia beszerzésére készített „Közbeszerzési eljárást megindító felhívás és ajánlatkérési dokumentáció”-t és annak részeként a hőenergia vásárlási szerződés-tervezetet, továbbá a Közbeszerzési Döntőbizottság részére kiküldendő tájékoztató levelet és felhatalmazza a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a hőenergia vásárlására irányuló közbeszerzési eljárás lefolytatása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. 2./ A Közgyűlés felhatalmazza a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a dokumentációt és a Közbeszerzési Döntőbizottság részére kiküldendő tájékoztató levelet aláírja, valamint felkéri, hogy tájékoztassa az eljárás megkezdéséről a Közbeszerzési Döntőbizottságot. 3./ A Közgyűlés felhatalmazza a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatása után a hőenergia vásárlási-szerződést a nyertes pályázóval kösse meg, valamint felkéri, hogy az eljárás kimeneteléről tájékoztassa a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottságot, illetve az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót adja fel. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
142 h471_14_hatarozat melleklete.pdf
143 11. Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Polgármester
Társulás
társulási
megállapodás
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
472/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Szeged Megyei Jogú Város polgármestere, 6124-24/2014. ikt.számú „Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási megállapodás módosításának jóváhagyása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodását és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Erről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás.
472/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (egységes szerkezetben) ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSÁNAK LÉTREHOZÁSÁRA ÉS MŰKÖDTETÉSÉRE Preambulum A társulás tagönkormányzatai rögzítik, hogy közfeladataik ellátása, valamint Szeged Önkormányzata és a régióhoz tartozó Önkormányzatok között 2002. márciusában létrejött Konzorciumi szerződés végrehajtására, az ott írt célok megvalósítására megállapodtak az EU által támogatott regionális hulladékgazdálkodási együttműködésben, a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó feladataik és tevékenységük koordinálásában, a Szeged Regionális Hulladékgazdálkodási Programja elnevezésű ISPA/Kohéziós Alap projekt rekultivációs
144 programjának megvalósítása érdekében létrehozandó közszolgáltatói vagyon tulajdonlása és üzemeltetése, továbbá egyéb környezetvédelmi fejlesztések közös megvalósításában, melynek céljából jogi személyiséggel rendelkező, közös alapítású, önálló költségvetési szervet hoztak létre, melynek működése és fenntartása közös. A társulásban részt vevő önkormányzatok rögzítik továbbá, hogy jelen társulás által a társulás megalakulását követően benyújtott környezetvédelmi pályázatok a rekultivációs kötelezettségek teljesítését segítik elő. Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés k.) pontjában biztosított szabad társulási jog alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 87.§ - 95.§, 146§ (1). bekezdése alapján a térség hulladékgazdálkodási feladatainak korszerűbb, hatékonyabb ellátása érdekében a részt vevő önkormányzatok képviselőtestületei és közgyűlése, mint alapító tagok (továbbiakban: Tagönkormányzat, együtt: Tagönkormányzatok) önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és arányos teherviselés alapján a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben foglalt feladataik és a környezetvédelmi közös projektek végrehajtására – figyelemmel az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseire - jelen társulás keretében együttműködnek. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A társulás neve:
Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás
2.) A társulás székhelye:
6772 Deszk, Tempfli tér 7.
A társulás telephelyei :
6728 Szeged, Városgazda sor 1. 6720 Szeged, Széchenyi tér 5.
3. ) A társulás tagjai (név, székhely, képviselő), feladatai, hatáskörei: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
Algyő Nagyközség Önkormányzata Székhelye: 6750 Algyő, Kastélykert u. 40. Ásotthalom Község Önkormányzata Székhelye: 6783 Ásotthalom, Szent István tér 1. Baks Község Önkormányzata Székhelye: 6768 Baks, Fő u. 92. Balástya Község Önkormányzata Székhelye: 6764 Balástya, Rákóczi u. 5. Balotaszállás Község Önkormányzata Székhelye: 6412 Balotaszállás, Ady Endre u. 26. Bordány Nagyközség Önkormányzata Székhelye:6795 Bordány, Benke Gedeon u. 44. Csengele Község Önkormányzata Székhelye: 6765 Csengele, Petőfi u. 13. Deszk Község Önkormányzata Székhelye: 6772 Deszk, Tempfli tér 7. Dóc Község Önkormányzata Székhelye: 6766 Dóc, Alkotmány u. 17. Domaszék Község Önkormányzata Székhelye: 6781 Domaszék, Köztársaság tér 1.
Molnár Áron polgármester Toroczkai László polgármester Búza Zsolt polgármester Újvári László polgármester Huszta István polgármester Tanács Gábor polgármester Kormányos Sándor polgármester Király László polgármester Tóth Margit polgármester Kispéter Géza polgármester
145 11 Ferencszállás Község Önkormányzata Jani János polgármester Székhelye: 6774 Ferencszállás, Szegedi u. 53. 12 Forráskút Község Önkormányzata Fodor Imre polgármester Székhelye: 6793 Forráskút, Fő u. 74. 13 Kelebia Község Önkormányzata Maczkó József polgármester Székhelye: 6423 Kelebia, Ady Endre u. 114. 14 Kistelek Város Önkormányzata Nagy Sándor polgármester Székhelye: 6760 Kistelek, Árpád u. 1-3. 15 Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Szegvári Ernőné polgármester Székhelye: 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. 16 Klárafalva Község Önkormányzata Fekete József polgármester Székhelye: 6773 Klárafalva, Kossuth u. 171. 17 Kübekháza Község Önkormányzata Dr. Molnár Róbert polgármester Székhelye: 6755 Kübekháza, Petőfi tér 2. 18 Mórahalom Város Önkormányzata Nógrádi Zoltán polgármester Székhelye: 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1. 19 Ópusztaszer Község Önkormányzata Makra József polgármester Székhelye: 6767 Ópusztaszer, Tóhajlat u. 130. 20 Öttömös Község Önkormányzata Dr. Dobó István polgármester Székhelye: 6784 Öttömös, Fő u. 12. 21 Pusztamérges Község Önkormányzata Dr. Papp Sándor polgármester Székhelye: 6785 Pusztamérges, Móra tér 2. 22 Pusztaszer Község Önkormányzata Máté Gábor polgármester Székhelye: 6769 Pusztaszer, Kossuth u. 45. 23 Röszke Község Önkormányzata Borbásné Márki Márta polgármester Székhelye: 6758 Röszke, Felszabadulás u. 84. 24 Ruzsa Község Önkormányzata Sánta Gizella polgármester Székhelye: 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. 25 Sándorfalva Város Önkormányzata Gajdosné Pataki Zsuzsanna Mária polgármester
Székhelye: 6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1. 26 Szatymaz Község Önkormányzata Székhelye: 6763 Szatymaz, Kossuth Lajos u. 30. 27 Szeged MJV Önkormányzata Székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. 28 Tiszasziget Község Önkormányzata Székhelye: 6756 Tiszasziget, Szent Antal tér 10. 29 Tompa Város Önkormányzata Székhelye: 6422 Tompa, Szabadság tér 3. 30 Újszentiván Község Önkormányzata Székhelye: 6754 Újszentiván, Felszabadulás u. 7. 31 Üllés Nagyközség Önkormányzata Székhelye: 6794 Üllés, Dorozsmai u. 40. 32 Zákányszék Község Önkormányzata Székhelye: 6787 Zákányszék, Lengyel tér 7. 33 Zsombó Nagyközség Önkormányzata Székhelye: 6792 Zsombó, Alkotmány u. 3.
Dr. Kormányos László polgármester Dr. Botka László polgármester Ferenczi Ferenc polgármester Véh László polgármester Putnik Lázár polgármester Nagy Attila Gyula polgármester Matuszka Antal polgármester Gyuris Zsolt polgármester
A tagok közös környezetvédelmi és gazdasági érdekeinek és a társulás jelen megállapodás „Preambulumában” szereplő céljainak megfelelően a következő feladatok megvalósítása
146 érdekében együttműködnek: - közös környezetvédelmi fejlesztésekben és beruházásokban, - önálló projektek közös kidolgozásában a szilárd hulladék regionális kezelésének megoldására, - a rendszer kiépítéséhez és megvalósításához szükséges pénzügyi alapok előteremtésében, így különösen KEOP projektek lebonyolításában, - a projektek végrehajtása során a magyarországi hatályos jogszabályi rendelkezések, valamint a vonatkozó Európai Uniós előírások betartása, különösen a közbeszerzési törvény és hulladékról szóló törvény rendelkezéseire. A társulás a fenti feladatok ellátása kapcsán – a Társulási Tanács döntésének megfelelően jogosult pályázatokat benyújtani, lebonyolítani, kedvezményezettként kötelezettséget vállalni, s köteles a tagönkormányzatoknak feladatairól folyamatosan beszámolni. A társulás tagjainak lakosságszámát a megállapodás 1. sz. melléklete tartalmazza. 4.) A Társulást képviseli: A társulás elnöke. 5.) A Társulásba történő belépést követő 15 napon belül megfizetendő a Társuláshoz való egyszeri hozzájárulás mértéke, amely az állandó lakosság száma alapján kerül meghatározásra, oly módon, hogy 2500 állandó lakos alatt egységesen, mindösszesen 5.000 Ft, ezt meghaladó állandó lakosság esetén az állandó lakos számmal egyenes arányban lakosonként két forint az egyszeri hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás nem teljesítése esetén irányadó eljárás az inkasszó. A lakosságszámot a 2010. évi L. törvény 3. §-a alapján kell megállapítani. 6.) Azon beruházásoknál, amelyek kizárólag az adott Önkormányzat közigazgatási területén valósulnak meg, és a feladat ellátás kizárólag az adott Önkormányzat közigazgatási területén történik, a társult önkormányzatok megállapodnak, hogy a szolgáltató kiválasztása a társulási vagyon üzemeltetésére kijelölt Társaság együttműködésével az adott Önkormányzat képviselőtestületének döntése alapján történik. A Társulás tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy jelen Társulási Megállapodás aláírást követő 5 évig a Társulásból nem lépnek ki. 7.) A Társulás ellátási területe: A 3.) pontban felsorolt társult települések közigazgatási területe. 8.) A társulás létrejötte és időtartama: A társulás Társulási megállapodással jön létre, amelyet a társuló önkormányzatok képviselőtestületei minősített többséggel hozott határozataikkal hagynak jóvá. A társulás az alapításának napjától kezdődően határozatlan időtartamra, de legalább 10 évre jön létre.
147 9.) A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges: a./ a megállapodás jóváhagyásához; b./ a megállapodás módosításához; c./ a megállapodás megszüntetéséhez; d./ a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz; e./ a társulási megállapodás év közbeni felmondásához. f./ a társulás tagjainak a társulás költségeire szolgáltatott pénzbeli hozzájárulásukra vonatkozó arányainak módosításához. 10.) A társulás jogállása: jogi személy, gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy a pénzügyi-számviteli, gazdálkodási, döntés-előkészítési, végrehajtás szervezési, munkaszervezeti feladatait a Deszki Közös Önkormányzati Hivatal látja el. II. A TÁRSULÁS MŰKÖDÉSÉNEK FINANSZÍROZÁSA, A TÁRSULÁSI CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA FORDÍTHATÓ ANYAGI JAVAK KÖRE 1.) A társulás működését és feladatvállalását az alábbi anyagi erőforrások biztosítják: • • • • • •
a társulásban résztvevők által vállalt feladatok megvalósításához évenként meghatározott külön hozzájárulás, központi támogatások, pályázatok útján elnyert támogatások, az egyes tagok által - külön nyilvántartott - dologi hozzájárulások, tárgyi eszközök és immateriális javak, egyéb befizetések, felajánlások A Társulás által létrehozott egyéb vagyon esetében a mindenkor hatályos rendelkezések az irányadók.
2.) A társulásban résztvevő tagok a társulás működési költségeit az általuk képviselt települések lakosságának számával arányosan viselik. A tagok a társulás költségeire szolgáltatott pénzbeli hozzájárulásuk 50-50%-át minden év május 31. és szeptember 30. napjáig a társulás számlájára befizetik. A társulás tagjainak a társulás költségeire szolgáltatott pénzbeli hozzájárulásukra vonatkozó arányai vonatkozásában az 1. sz. mellékletben meghatározott lakosságszám az irányadó. A társulási tagok pénzügyi hozzájárulásának meg nem fizetése esetére kötelezettséget vállalnak arra, hogy a társulás tagjai részéről a pénzforgalmi szolgáltatójuknak adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulását, felhatalmazó nyilatkozatát a társulás részére írásban haladéktalanul letétbe helyezik, amely alapján a társulás beszedési megbízást nyújthat be a pénzforgalmi szolgáltatóhoz (inkasszó). 3.) Amennyiben a tag önkormányzat anyagi helyzete indokolja a társulási tanács hozzájárulhat a II.2 pontban írt befizetés több részletben, vagy módosított határidőre történő teljesítéséhez is, amennyiben ez a társulás működését nem veszélyezteti. A több részletben, illetve módosított határidőre történő teljesítéshez kapcsolódó kérelmeket tárgy év február 28.-ig lehet benyújtani a társuláshoz. A kérelmek elbírálására a Társulási
148 Tanács jogosult. Amennyiben a tag önkormányzat a hozzájárulást a Társulási Tanács által megállapított határidőre sem fizeti meg, úgy köteles a határidő lejártát követő naptól a megfizetés napjáig a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő összegű késedelmi kamatot is fizetni. 4.) A tagok a működéshez szükséges egyes eszközök, berendezési tárgyak, vagyonértékű jogok (pl. bérleti jog) ideiglenes vagy végleges átengedésével is hozzájárulhatnak a társulás működéséhez. Az átadás-átvételről a Társulási Tanács határozatban dönt. Az átengedést az átadó tag és a társulás között létrejövő külön megállapodásban kell rögzíteni. A megállapodásnak tartalmaznia kell: • • • •
a vagyontárgy (vagyoni értékű jog) megnevezését a hozzájárulás pénzben kifejezhető értékét az átadás ideiglenes vagy végleges jellegét. az átadott vagyontárgyakról (vagyoni értékű jogról) az átadó nevét és a vagyontárgy pénzben kifejezhető értékét is tartalmazó nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás a társulási megállapodás szerves része.
5.) A társulás saját vagyonnal rendelkezhet, melynek szaporulata a társulást illeti meg. 6.) A társuló önkormányzatok rögzítik, hogy a központi támogatás igénybevételével keletkezett/aktivált vagyonról – a törvényben megszabott határidő figyelembe vételével a törvényben meghatározott módon rendelkezhetnek. 7.) A Társulás gazdasági tevékenységének ellenőrzésére a tagok Operatív Bizottságot és Pénzügyi Bizottságot hoznak létre. A 3-3 fős bizottságokat a társulás önkormányzatai választják titkos szavazással tagjaik közül. Az Operatív Bizottság és Pénzügyi Bizottság ügyrendjét maga határozza meg. Az Operatív Bizottság segíti a tanács döntéseinek előkészítését, valamint, közreműködik a Társulási tanács határozatai végrehajtásának megszervezésében. Tagjait a társulási tanács 5 évre választja, az általános önkormányzati választásokkal megegyező időtartamra. Az Operatív és Pénzügyi Bizottság működésére vonatkozó részletes szabályokat a Társulás szabályzatai, így különösen a Szervezeti és működési szabályzat tartalmazza. III. A TÁRSULÁS DÖNTÉSHOZÓ SZERVE, MŰKÖDÉSI SZABÁLYAI 1.) Társulási Tanács: A társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amelyet a társult önkormányzatok által delegált tagok alkotják, akik az általuk képviselt település lakosságának számával arányos szavazati joggal rendelkeznek, de ez a szavazati arány egyik tag esetében sem haladhatja meg az összes szavazat 49%-át. Ebben az esetben a 49 %-on felül maradó rész a többi önkormányzat között lakosságszám arányosan kerül elosztásra. A társulás tagjainak a szavazati arányait a 2010. évi L. törvény 3. §-a alapján kell figyelembe venni. (2.sz. melléklet) 2.) A Társulási Tanács megalakultnak tekintendő, ha a résztvevő önkormányzatok képviselő-
149 testületeinek mindegyike jóváhagyta a megállapodást, kijelölte képviselőjét, és a társulási tanács kimondta a megalakulását. 3.) A társulás elnöke a társulás működéséről köteles évente legalább egy alkalommal a tagönkormányzatoknak beszámolni. A társulási tanács tagjai kötelesek képviselő testületeiknek beszámolni a társulási tanácsban végzett tevékenységükről. 4.) A társulási tanács tagjai sorából a mindenkori helyhatósági választásokat követő első Társulási Tanács ülésén elnököt és alelnök(öke)t választ. a) A társulási tanács tagjai sorából megalakuláskor és a mindenkori helyhatósági választásokat követő első Társulási Tanács ülésén elnököt és alelnök(öke)t választ, meghatározva az elnök helyettesítési rendjét és sorrendjét. b) A Tanács az elnököt és alelnököket minősített többséggel és titkos szavazással választja. c) Az elnök képviseli a Társulást, összehívja és vezeti a Tanács üléseit. d) Az alelnökök folyamatosan segítik az elnök munkáját, az elnök akadályoztatása esetén pedig teljes jogkörrel helyettesítik a Társulási Tanács határozatában foglaltak szerint. 5.) A társulást az elnök, akadályoztatása esetén a kijelölt alelnök képviseli. 6.) A társulási tanács döntését ülésén, határozattal hozza. 7.) A Társulási Tanács a döntéseit általában egyszerű többséggel hozza. Érvényes döntéséhez legalább annyi tag igen szavazat szükséges, amely meghaladja a jelen lévő tagok szavazatainak a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát. Minősített többséghez legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatának több mint felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét. 7.1.) A Társulási Tanács minősített többséggel dönt: a) a Társulási Tanács hatáskörébe tartozó személyi kérdésekben, b) a Társulás költségvetésének elfogadásáról, c) minden vagyoni tárgyú előterjesztés esetében, d) a Társulási megállapodásának és szervezeti és működési szabályzatának elfogadásáról, ezen dokumentumok módosításáról e) a működési hozzájárulás meghatározásáról, f) társulási megállapodás elfogadásáról, módosításáról, j) pályázat benyújtásáról. g) Társulási tag kizárásáról, csatlakozásáról, kiválásáról 8.) Az ülés határozatképes, ha azon a társulási tanácsnak legalább a szavazatok több mint felével rendelkező képviselője jelen van. 9.) A helyettesítés rendje: A társulási tanács ülését az elnök, távollétében az alelnökök hívják össze és vezetik.
150 10.) Szavazni a társulási tagnak személyesen vagy a társulás tagjai által írásban meghatalmazott helyettes képviselő útján lehet. 11.) Az ülést össze kell hívni legkésőbb a kezdeményezést követő 15 napon belül: • • • •
Szükség szerint, de legalább évente két alkalommal; A társulási tanács által meghatározott időpontban; A társulás bármely tagjának - napirendet tartalmazó – indítványára; A Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjének kezdeményezésére.
12.) A társulási tanács:
jóváhagyja az ügyrendjét és éves munkatervét (munkaprogramját) megállapítja a Tagok időszakra eső hozzájárulásának mértékét, dönt a költségvetés, zárszámadás és a társulás éves munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról, megválasztja a társulási tanács elnökét, alelnök(ei)t, dönt a társulási megállapodás céljával összefüggő kérdésekben, dönt a saját Közbeszerzési Szabályzatának megalkotásáról, módosításáról,
13.) Jegyzőkönyv: A társulási tanács minden üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a társulási tanács által felhatalmazott személyek hitelesítik. A jegyzőkönyvet tizenöt napon belül meg kell küldeni a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak. 14.) Szervezeti és működési szabályzat: a társulási tanács részletes szervezeti és működési szabályait – a megállapodásban meghatározott keretek között – maga állapítja meg. 15.) A Társulási Tanács működésével kapcsolatos feladatokat a Társulás saját alkalmazottak és munkaszervezete útján végzi. 16.) Amennyiben a Társulási Tanács fejlesztési- vagy beruházási célú határozatot hoz, akkor az abban foglalt - az önkormányzatok által a fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt - fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a társulás székhelye szerinti önkormányzat a fizetési határidőt követő 15. naptól azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására jogosult. IV. A TÁRSULÁS ELLENŐRZÉSE 1.) A Társulás ellenőrzését a társuló önkormányzatok a Társulási Tanácsba delegált képviselőik és a Pénzügyi Bizottság útján látják el. A társulás gazdálkodása ellenőrzésének ellátására a társulás 3 főből álló Pénzügyi Bizottságot hoz létre. A Pénzügyi Bizottság tagjait a társulási tanács az általános önkormányzati választásokkal megegyező időtartamra választja. A Pénzügyi Bizottság tagjai újraválaszthatók, illetőleg bármikor indoklás nélkül visszahívhatók.
151 Nem lehet a Pénzügyi Bizottság tisztviselője a társulás tagját képviselő települési önkormányzati képviselő és hozzátartozója, a társulással alkalmazotti vagy egyéb szerződéses jogviszonyban álló személy hozzátartozója. 2.) A Pénzügyi Bizottság feladatának ellátása érdekében betekinthet a társulás könyvelésébe, nyilvántartásaiba, irataiba, megvizsgálhatja a létrejött szerződések jogszerűségét, felvilágosítást kérhet a társulási tanács tagjaitól és alkalmazottaitól. A társulás éves pénzügyi terve, mérlege és éves beszámolója csak a Pénzügyi Bizottság véleményezésével együtt terjeszthető a társulási tanács elé. A Pénzügyi Bizottság ügyrendjét és működésének részletes szabályait maga állapítja meg. V. CSATLAKOZÁS A TÁRSULÁSHOZ 1.) A társulás célja minél több térségi önkormányzat bevonása a regionális együttműködésbe, ezért a Társulási Tanács minősített többségi határozata esetén a társulás stratégiai céljaival összhangban a társulás bővíthető. 2.) Új önkormányzat jelen Társulási megállapodást aláíró önkormányzatokkal azonos feltételekkel csatlakozhat a társuláshoz, a társulási tanács minősített többséggel hozott határozata alapján (vállalja a Társulás létrehozásához kapcsolódó egyszeri hozzájárulás megfizetését, a Társulási megállapodásban foglaltakat feltétel nélkül elfogadja). 3.) Az újonnan csatlakozók kötelesek a Társulás tagjai által korábban befizetett hozzájárulások egy főre vetített értékét saját lakos számuk figyelembe vételével a csatlakozást követően a Tanács döntése szerinti ütemezésben és határidőkben megfizetni. VI. A KIVÁLÁS, KIZÁRÁS, MEGSZŰNÉS SZABÁLYAI 1.) A társulásból a közös beruházási program befejezését követő végső pénzügyi elszámolások végleges lezárását követő 5 év elteltével, 120 nap felmondási idővel, a Társulási Tanácshoz intézett írásbeli nyilatkozattal lehet kiválni a naptári év utolsó napjával. 2.) A társulásból kiválás esetén a kiváló tag a társulás vagyonából mindazon vagyonelemek őt megillető részére, melyekhez a pályázatok megvalósítása során az önerő biztosításával hozzájárult, teherviselése arányában, az eszközök könyv szerinti értékének mértékéig kizárólag olyan időpontban tarthat igényt, amely a társulás létét illetve működését nem veszélyezteti. A kiválás időpontjában hatályos üzemeltetési szerződéses jogviszonyokat a kiválás nem sértheti. A kiváló tag eszközértékét a Társulási Tanács erre vonatkozó határozata esetén a társulás pénzben megválthatja. A vagyontárgy kiváló tag részére történő kiadását legfeljebb 5 évre el lehet halasztani. Erre az időszakra a kiváló tagot használati díj illeti meg, amelyet a kiválást jóváhagyó határozattal egy időben a kiváló tag és a társulás között létrejövő külön megállapodásban kell rögzíteni. 3.) A Társulási Tanács jogosult a kiválás elfogadását megtagadni, amennyiben a kiválás
152 alkalmatlan időre esik. Alkalmatlan a kiválás időpontja, amennyiben a tag vagy tagok kiválása a társulás által kitűzött célok megvalósítását ellehetetlenítené, vagy a célok megvalósítását jelentős többletkiadással tenné lehetővé. 4.) Társulási tag kizárása: A társulás tagjai minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával fontos okból kizárhatja a társulásból azt a tagot, aki a megállapodásban foglalt kötelezettségét súlyosan megszegi, illetve kötelezettségének ismételt – legalább 30 napos határidőt is tartalmazó – felhívásra nem tesz eleget. Súlyos kötelességszegésnek minősül a hozzájárulás befizetési határidejének elmulasztása, valamint a Társulási Tanács döntéseinek nem, vagy nem megfelelő módon történő végrehajtása. 5.) A társulás megszűnik: • •
ha a társulás valamennyi tagja elhatározza a társulás megszüntetését bíróság jogerős döntése alapján.
6.) A Társulás által létrehozott egyéb vagyon esetében a mindenkor hatályos rendelkezések az irányadók, azzal, hogy a Társulás vagyona, a közös fejlesztési programokban vállalt teherviselés arányában a társuló önkormányzatok tulajdonába kerül. 7.) A társulás megszűnése esetén a társulás tulajdonát képező vagyon felosztásának részletes szabályait a Társulási Tanács határozza meg, ennek végrehajtására a Társulási Tanács elnöke köteles. 8.) A társult tagok megállapodnak abban, hogy a társulás működése során felmerült vitás kérdésekben bármelyik társult képviselő-testület kérheti a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által felkért tagokból álló egyeztető bizottság állásfoglalását, s hogy a kereset benyújtása előtt a képviselő-testület kéri a bizottság állásfoglalását. VII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A társulási megállapodás az Mötv. szerinti rendelkezéseinek megfelelő módosítása 2014. december 31-én lép hatályba, a társulás a módosított szabályok szerint 2015. január 1-től kezdi meg működését. 1.) A jelen Társulási Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Mötv. rendelkezései irányadók. 2.) A Felek a megállapodást elolvasás és áttanulmányozás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Záradék: A társulási megállapodás az Mötv. szerinti rendelkezéseinek megfelelő módosítása 2014. december 31-én lép hatályba, a társulás a módosított szabályok szerint 2015. január 1-től kezdi meg működését. Kelt: Szeged, 2014……………………. Zárdadék: A Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodását a fenntartó
153 önkormányzatok képviselő-testületei 2014. december 31. napi hatállyal az alábbi képviselőtestületi üléseiken hagyták jóvá: Társult Önkormányzatok: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23
Algyő Nagyközség Önkormányzata Molnár Áron polgármester Székhelye: 6750 Algyő, Kastélykert u. 40. Ásotthalom Község Önkormányzata Toroczkai László polgármester Székhelye: 6783 Ásotthalom, Szent István tér 1. Baks Község Önkormányzata Búza Zsolt polgármester Székhelye: 6768 Baks, Fő u. 92. Balástya Község Önkormányzata Újvári László polgármester Székhelye: 6764 Balástya, Rákóczi u. 5. Balotaszállás Község Önkormányzata Huszta István polgármester Székhelye: 6412 Balotaszállás, Ady Endre u. 26. Bordány Nagyközség Önkormányzata Tanács Gábor polgármester Székhelye:6795 Bordány, Benke Gedeon u. 44. Csengele Község Önkormányzata Kormányos Sándor polgármester Székhelye: 6765 Csengele, Petőfi u. 13. Deszk Község Önkormányzata Király László polgármester Székhelye: 6772 Deszk, Tempfli tér 7. Dóc Község Önkormányzata Tóth Margit polgármester Székhelye: 6766 Dóc, Alkotmány u. 17. Domaszék Község Önkormányzata Kispéter Géza polgármester Székhelye: 6781 Domaszék, Köztársaság tér 1. Ferencszállás Község Önkormányzata Jani János polgármester Székhelye: 6774 Ferencszállás, Szegedi u. 53. Forráskút Község Önkormányzata Fodor Imre polgármester Székhelye: 6793 Forráskút, Fő u. 74. Kelebia Község Önkormányzata Maczkó József polgármester Székhelye: 6423 Kelebia, Ady Endre u. 114. Kistelek Város Önkormányzata Nagy Sándor polgármester Székhelye: 6760 Kistelek, Árpád u. 1-3. Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Szegvári Ernőné polgármester Székhelye: 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Klárafalva Község Önkormányzata Fekete József polgármester Székhelye: 6773 Klárafalva, Kossuth u. 171. Kübekháza Község Önkormányzata Dr. Molnár Róbert polgármester Székhelye: 6755 Kübekháza, Petőfi tér 2. Mórahalom Város Önkormányzata Nógrádi Zoltán polgármester Székhelye: 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1. Ópusztaszer Község Önkormányzata Makra József polgármester Székhelye: 6767 Ópusztaszer, Tóhajlat u. 130. Öttömös Község Önkormányzata Dr. Dobó István polgármester Székhelye: 6784 Öttömös, Fő u. 12. Pusztamérges Község Önkormányzata Dr. Papp Sándor polgármester Székhelye: 6785 Pusztamérges, Móra tér 2. Pusztaszer Község Önkormányzata Máté Gábor polgármester Székhelye: 6769 Pusztaszer, Kossuth u. 45. Röszke Község Önkormányzata Borbásné Márki Márta polgármester
154 Székhelye: 6758 Röszke, Felszabadulás u. 84. 24 Ruzsa Község Önkormányzata Székhelye: 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. 25 Sándorfalva Város Önkormányzata
Sánta Gizella polgármester
Gajdosné Pataki Zsuzsanna Mária polgármester
26 27 28 29 30 31 32 33
Székhelye: 6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1. Szatymaz Község Önkormányzata Székhelye: 6763 Szatymaz, Kossuth Lajos u. 30. Szeged MJV Önkormányzata Székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Tiszasziget Község Önkormányzata Székhelye: 6756 Tiszasziget, Szent Antal tér 10. Tompa Város Önkormányzata Székhelye: 6422 Tompa, Szabadság tér 3. Újszentiván Község Önkormányzata Székhelye: 6754 Újszentiván, Felszabadulás u. 7. Üllés Nagyközség Önkormányzata Székhelye: 6794 Üllés, Dorozsmai u. 40. Zákányszék Község Önkormányzata Székhelye: 6787 Zákányszék, Lengyel tér 7. Zsombó Nagyközség Önkormányzata Székhelye: 6792 Zsombó, Alkotmány u. 3.
Dr. Kormányos László polgármester
Dr. Botka László polgármester Ferenczi Ferenc polgármester Véh László polgármester Putnik Lázár polgármester Nagy Attila Gyula polgármester Matuszka Antal polgármester Gyuris Zsolt polgármester
155 1.sz.melléklet TÁRSULÁSI TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGSZÁMA
Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
Település Algyő Nagyközség Önkormányzata Ásotthalom Község Önkormányzata Baks Község Önkormányzata Balástya Község Önkormányzata Balotaszállás Község Önkormányzata Bordány Község Önkormányzata Csengele Község Önkormányzata Deszk Község Önkormányzata Dóc Község Önkormányzata Domaszék Község Önkormányzata Ferencszállás Község Önkormányzata Forráskút Község Önkormányzata Kelebia Község Önkormányzata Kistelek Város Önkormányzata Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Klárafalva Község Önkormányzata Kübekháza Község Önkormányzata Mórahalom Város Önkormányzata Ópusztaszer Község Önkormányzata Öttömös Község Önkormányzata Pusztamérges Község Önkormányzata Pusztaszer Község Önkormányzata Röszke Község Önkormányzata Ruzsa Község Önkormányzata Sándorfalva Város Önkormányzata Szatymaz Község Önkormányzata Szeged MJV Önkormányzata Tiszasziget Község Önkormányzata Tompa Város Önkormányzata Újszentiván Község Önkormányzata Üllés Nagyközség Önkormányzata Zákányszék Község Önkormányzata Zsombó Nagyközség Önkormányzata
Lakosságszám 2014 (fő) 5066 3855 2000 3445 1495 3267 2001 3442 714 4880 610 2287 2515 7095 3875 477 1466 5872 2251 712 1182 1419 3145 2447 7804 4626 1745 4368 1912 3022 2670 3358
156 2.sz. Melléklet
157
12. Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Szeged, II. ker. 19929 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
473/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1) A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI. 27.) Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés h) pontja és a 16. § (1) bekezdése alapján a Szeged II. kerület belterület 19929 hrsz.-ú ingatlant 2015. 01. 01-i határnappal a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére önkormányzati közfeladat ellátásának biztosítása céljából átadja. 2) A Közgyűlés utasítja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-t, hogy az ingatlant a számviteli és kataszteri nyilvántartásába vegye fel. Határidő: 2015. 01. 31. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az Ingatlanvagyon kataszter vezetője, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Csongrádi sgt. 104. számú ingatlanra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
158 474/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1) A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés h/ pontja és 16. § (1) bekezdése alapján a Szeged II. kerület belterület 16124/4/B/2 hrsz.-ú, Csongrádi sgt. 104. sz. alatti üzlet megjelölésű ingatlan 56041901 törzsszámú helyiségét 2015. január 01. napjával kezdődő hatállyal elvonja az IKV Zrt. hasznosításából és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részére közfeladat ellátása céljából átadja. 2) A Közgyűlés felkéri a IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy a 1612464/B/2 hrsz.-ú ingatlan 56041901 és a 56041906 törzsszámú helyiségeit vezesse ki a számviteli és kataszteri nyilvántartásából, illetve a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a megjelölt helyiségeket a számviteli és kataszteri nyilvántartásába vegye fel, továbbá az eszközkartonok, illetve a számviteli bizonylatok átadását-átvételét bonyolítsák le. Határidő: 2015. január 31. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, Jegyzői Iroda, Közgazdasági Iroda, az IKV Zrt., a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője és a Városüzemeltetési Iroda. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged, I. ker. 35370/2 és 35370/3 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
475/2014. (XII.19.) Kgy. sz.
Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés h/ pontja és 16. §
159 (1) bekezdése alapján a Szeged I. kerület zártkert 35370/2 és 35370/3 hrsz.-ú, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlanokat 2015. január 01. napjával kezdődő hatállyal a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-től elvonja és az IKV Zrt. részére hasznosítás céljából átadja. 2. A Közgyűlés felkéri a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatóját és az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy az 1. pontban hivatkozott ingatlanokat a számviteli-kataszteri nyilvántartásából vezesse ki, illetve vegye fel, valamint az átadásátvételi eljárást az eszközkarton és kataszteri-számviteli bizonylatok átadásával folytassák le. Határidő: 2015. január 31. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, Jegyzői Iroda, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., IKV Zrt., az Ingatlanvagyonkataszter vezetője, a Városüzemeltetési Iroda Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a J.V.H. 2000 Kft. „va” és az Önkormányzat között szerződésektől való elállásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
476/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 17/A. § c/ pontja alapján jóváhagyja, hogy a J.V.H. 2000. Kft „f.a.” és az Önkormányzat között 2012. október 15. napján kötött ingatlancsere szerződéstől, illetve a J.V.H. 2000. Kft „f.a.” és az Önkormányzat között 2012. július 20. napján kötött településrendezési szerződéstől az Önkormányzat elálljon. 2. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban jelölt döntéssel kapcsolatos, illetve az abban megjelölt megállapodásokból fakadó önkormányzati követelések érvényesítéséhez szükséges nyilatkozatok és intézkedések megtételére. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző,
160 Jegyzői Iroda, Közgazdasági Iroda, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője és a Városüzemeltetési Iroda. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az Önkormányzat és Algyő nagyközség közötti használati megállapodásra vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
477/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester, „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés visszavonja a 254/2014. (VI.27.) Kgy. sz. határozatot. 2. A Közgyűlés a határozat mellékletét képező használati megállapodást jóváhagyja és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására a 01278/6 hrsz.-ú ingatlan telekalakításának ingatlan-nyilvántartásban való átvezetését követően. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, Jegyzői Iroda, Közgazdasági Iroda, Városüzemeltetési Iroda, Szegedi Vízmű Zrt. és az Algyői Nagyközség Önkormányzata. 477/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Használati Megállapodás Amely létrejött egyrészről az Algyői Nagyközség Önkormányzata székhely: 6750 Algyő, Kastélykert utca 40 bankszámlaszám: 12067008-00190442-00100003 adószám: 15726975-2-06 KSH számjel: 15726975-8411-321-06
képviseli: Molnár Áron polgármester mint tulajdonos (továbbiakban: Tulajdonos) másrészről a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
161 székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. törzsszám: 735627 adószám: 15735629-2-06 statisztikai számjele: 15735629-8411-321-06 képviseli: Dr. Botka László polgármester mint használó (továbbiakban: Használó) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: 1. A Tulajdonos kizárólagos 1/1 arányú tulajdonát képezi az Algyő külterület 01278/9 hrsz. alatt felvett a) alrészlet kivett üzemterület megjelölésű, b) alrészlet legelő művelési ágú, 8 ha 3614 m2 összterületű ingatlan. 2. Felek rögzítik, hogy a jelen megállapodás tárgya kifejezetten az 1. pontban meghatározott földterület használatát foglalja magában, tekintettel arra, hogy a földterületen található ivóvíz kitermelő és kezelő telep (annak jelenleg már meglévő, valamint a későbbiekben fejlesztés és/vagy a rekonstrukció során létrejövő minden felépítmény, kút, berendezés, eszköz, stb.) a használó tulajdonát képezi. Felek kijelentik, hogy jelen megállapodás célja a Tulajdonos és a Használó között már fennálló használat szabályozása, mivel az 1. pontban meghatározott ingatlan már a Használó birtokában van, azt már évek óta használja. 3. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvtv.) 11. § (13) bekezdése szerint nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a közfeladat ellátásához szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.)13. § (1) bekezdés 21. pontja értelmében a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül. 4. A Tulajdonos ellenérték megfizetése nélkül (ingyenesen) használatba adja az 1. pontban szereplő ingatlan teljes területét a Használó részére a 3. pontban meghatározott közfeladat ingatlanon történő ellátása idejére, és arra kizárólagos használati jogot biztosít . 5. A Tulajdonos jelen okirat aláírásával feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Használó javára a 3. pontban meghatározott közfeladat ingatlanon történő ellátása idejére ingyenes és kizárólagos használati jog kerüljön bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A jog bejegyzéséről a Használó gondoskodik, viseli annak terheit. 6. A Tulajdonos kijelenti, hogy az ingatlan teher- és igénymentes szavatosságot vállal azért, hogy a megállapodás tárgyát képező földterületen harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Használót a kizárólagos használati jogának gyakorlásában korlátozná vagy akadályozná. 7. A Használó hozzájárul, hogy amennyiben a 3. pontban meghatározott közfeladatot már nem, vagy nem az 1. pontban meghatározott ingatlanon látja el, úgy használat joga az ingatannyilvántartásból a feladatellátás megszűnésének, vagy a feladatellátás helyszínének változása napját követően haladéktalanul törlésre kerüljön, amelynek költségeit a Tulajdonos viseli. 8. A Használó kötelezi magát, hogy mindaddig, amíg jelen megállapodás hatályban van, és az Északi Vízmű telep ivóvizet szolgáltat - kivéve azt a rendkívüli esetet, amikor a Szeged és az
162 algyői Északi Vízmű telep között meglévő 1000-es SENTAB gerincvezetéken egyidejűleg, több helyen bekövetkező meghibásodás átmenetileg nem teszi lehetővé az ivóvíz átadását - a Szegedi Vízmű Zrt. és a Tulajdonos közötti szerződésben rögzített ellentételezés mellett folyamatosan biztosítja az ivóvíz átadását a Tulajdonos számára Algyő Nagyközség közigazgatási területén a közüzemi ivóvízellátás biztosítása érdekében. 9. Jelen megállapodást a felek egyike sem szüntetheti meg egyoldalúan, kivéve a 8. pontban meghatározott Használóra vonatkozó szerződéses kötelezettség szándékos megsértése esetén. A közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a felek a szerződés 1. pontjában meghatározott ingatlanon a Használó tulajdonában lévő minden nemű vagyonelemek sorsáról legkésőbb 60 napon belül külön megállapodás keretében rendelkeznek. 10. A Használó a szerződés megkötésétől kezdve köteles az ingatlant karbantartani, valamint viselni az ingatlan használatával, fenntartásával járó terheket. A Használó a használat ideje alatt jogosult a föld használatára és hasznainak szedésére. 11. A Felek Magyarországon működő önkormányzatok. 12. Felek jelen okirat aláírásával egyidejűleg meghatalmazzák …..................... jogtanácsost, hogy jelen okiratot ellenjegyezze, valamint a Földhivatali bejegyeztetési eljárásban a nevükben teljes jogkörrel eljárjon. Jelen megállapodás aláírásra a SZMJV Közgyűlése 477/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozata, valamint Algyő Közgyűlésének 237/2014 (VII.30.) Kt. sz. határozata alapján került sor. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében az Nvtv. valamint a PTK. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Fenti szerződést a felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Szeged, 2014. ….........................…..
Szeged, 2014. …............................…..
………………………………………
………………………………………..
Ellenjegyzem: Szeged, 2014. …...........…..
163 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az igénybejelentés visszavonására vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
478/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 298/2014. (VI. 27.) Kgy. sz. határozatát hatályon kívül helyezi. 2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a Szeged, III. ker. 0139/1. hrsz.-ú ingatlan megszerzésére tett igénybejelentést visszavonja. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Városüzemeltetési Iroda. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a közművagyon vagyonjogi átadásával kapcsolatos megállapodásról szóló határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
479/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának
164 szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 27. § (6) bekezdése alapján jóváhagyja a határozat mellékleteként csatolt, a Szeged, Lőtér lakópark I. ütemének leendő közterületein kiépült víziközmű-hálózat térítésmentes vagyonátvételéről szóló „Megállapodás közművagyon vagyonjogi átadásáról” megnevezésű megállapodást, továbbá felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. 2. A Közgyűlés a közfeladat ellátása céljából az Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés h/ pontja és a 16. § (1) bekezdése alapján a Szegedi Vízmű Zrt. részére átadja az 1. pontban nevesített megállapodásban szereplő víziközmű-hálózatot üzemeltetésre. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, Jegyzői Iroda, Közgazdasági Iroda, a Szegedi Vízmű Zrt., a Szegedi Csatornamű Társulat., az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője és a Városüzemeltetési Iroda. 479/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete
Megállapodás közművagyon vagyonjogi átadásáról mely létrejött egyrészről Dr. Pelle László született: Battonya, 1955. 06. 26. anyja neve: Lipován Ilona lakcíme: 6726 Szeged, Közép-fasor 38/A. és Ambrus Attila született: Szeged, 1966. 07. 06. anyja neve: Patrik Zsuzsanna lakcíme: 6726 Szeged, Derkovits-fasor 26. mint beruházók képviselői (továbbiakban: Beruházók képviselői), másrészről Szegedi Csatornamű Társulat székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 5. pénzintézet és számlaszám: K&H Bank: 10201006-50157389-00000000 adószám: 11952437-1-06 cégjegyzékszám: 06-16-000007 képviselő. Katona Gyula elnök, Novák Gyula elnökhelyettes mint építő – átadó (továbbiakban : Átadó), valamint Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye. 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. pénzintézet és számlaszám: Raiffeisen Bank Rt. 12067008-00102705-00100002
165 adószám: 15735629-2-06 képviselő: Dr. Botka László polgármester mint a közműhálózat tulajdonosa és átvevő (továbbiakban: Átvevő), együttesen: Felek között a mai napon az alábbi feltételekkel: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Beruházók (154 természetes személy) képviselői között 2007. 08. 03. napján településrendezési szerződés jött létre a Szeged, Lőtér lakópark I. ütemének megvalósítására. Ezen szerződésben foglaltak szerint a Beruházók feladatát képezi a leendő közterületeken a teljes közművesítettség kiépítése is. Ennek megfelelően többek között a Beruházók a Szegedi Csatornamű Társulaton keresztül a Lőtér lakópark I. ütemén belüli (6317, 6380, 6360, 6344, 6277, és 6411. hrsz.-ú) leendő közterületeken, a lakóparkon belüli ingatlanok ivóvíz-ellátását, szennyvízelvezetését és tűzívíz szükséglet biztosítását szolgáló közüzemi gerincvezetékeket, bekötővezetékeket és tűzcsapokat építtettek (továbbiakban: víziközművek). Ezen létesítményeknek a víziközmű-hálózat részeként kell üzemelniük, így jelen Megállapodással szükséges az ehhez kapcsolódó tulajdonviszonyok rendezése. A közüzemi üzemeltetés érdekében az elkészült létesítmények tulajdonjoga - a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. tv. 8. §-a alapján - Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatához, míg az üzemeltetési joga a Szegedi Vízmű Zrt.-hez kerül jelen térítésmentes vagyonátruházási Megállapodás megkötésével. A Szeged, Lőtér Lakópark I. ütemén belüli területen átvételre kerülő víziközművek tételes elemeit és értékeit jelen megállapodás 1. és 2. sz. mellékletei tartalmazzák. 1. Jelen szerződésben a felek megállapodnak abban, hogy az Átadó a korábban kiadott jogerős vízjogi létesítési engedély alapján megépített, az alábbiakban részletezett víziközműveket a 2014. 07. 30. napján megtartott sikeres üzembe helyezési eljárást előkészítő műszaki átadás-átvételi eljárását követően jelen Megállapodás megkötésével térítésmentesen az Átvevő tulajdonába adja. Jelen megállapodás 3. sz. melléklete tartalmazza a 3 oldalból álló üzembe helyezési eljárást előkészítő műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet, valamint a 4. sz. melléklete pedig a víziközmű rendszert üzemeltető Szegedi Vízmű Zrt. Hü-28-20/2014. sz. hozzájáruló nyilatkozatát. Az átvételre kerülő ivóvízellátó rendszer (elemei és értékei részletezve az 1. sz. mellékletben) összesített értéke bruttó 120.108.949 Ft, a szennyvízelvezető rendszer (elemei és értékei részletezve a 2. sz. mellékletben) pedig bruttó 119.864.452 Ft, azaz összességében az átadott víziközmű vagyon bruttó értéke: 239.973.401 Ft. 2. Felek megállapodnak abban, hogy az Átvevő az elkészült víziközműveket térítésmentesen, üzemeltetési kötelezettséggel veszi át az Átadótól. 3. Az Átadó nyilatkozik, hogy a tárgyban körülírt tevékenysége nem tartozik az ÁFA tv. hatálya alá, a beruházással kapcsolatosan az ÁFA-t a kivitelezőnek megfizette és nem igényelte vissza. Az esetlegesen felmerülő további ÁFA fizetési kötelezettségeket a Beruházók - képviselőik útján - vállalják. 4. Jelen Megállapodás melléklete alapján az átadott közművekre vonatkozóan a lefolytatott üzembe helyezési eljárást előkészítő műszaki átadás-átvételi eljárás 2014. 07. 30-án lezárásra került. Az Átvevő az Átadóval szemben a törvényben előírt szavatossági jogait érvényesítheti.
166 5. Átadó jelen Megállapodás létrejöttét megelőzően az üzembe helyezési eljárást előkészítő műszaki átadás-átvételi eljárást követően már 5-5 példány komplett megvalósulási dokumentációt átadott a Szegedi Vízmű Zrt., mint üzemeltető részére. 6. Felek megállapítják, hogy jelen Megállapodás keretében átadott közművagyon a rendeltetésszerű használatbavétel feltételeinek megfelel. 7. A Településrendezési szerződés 8. sz. pontjában rögzített feltételek teljesítését követően kerül sor az utak, a járdák, ill. a csapadékvíz-elvezető rendszer vagyonjogi átadás-átvételi eljárására, melynek időpontjában jelen megállapodás tárgyát képező víziközmű hálózat felülvizsgálata is megtörténik. Ezen felülvizsgálat során észlelt - nem az üzemszerű működésből eredő - meghibásodásokat, rongálásokat a Beruházók kötelesek saját költségükön megjavíttatni. 8. Jelen megállapodás 7 eredeti példányban készült. A megállapodás kettő-kettő példánya a Feleket, míg a hetedik eredeti példánya a Szegedi Vízmű Zrt.-t, mint üzemeltetőt illeti. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és egyéb idevonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók. Szerződő felek a jelen Megállapodást, elolvasás és megértés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt, jóváhagyólag írták alá. Szeged, 2014 ….............................................. -------------------------------------Beruházók képviselői: Dr. Pelle László -------------------------------------Szegedi Csatornamű Társulat
----------------------------------Ambrus Attila ----------------------------------Szeged MJV. Önkormányzata
167 h479_14_melleklet
168
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a 367/2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozat módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
480/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés az 367/2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozat 1. pontját az alábbiak szerint módosítja: 1. „1. A Közgyűlés az önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet 15.§ (7) bekezdése alapján megváltoztatja a Szeged, III. kerület belterület 24942/3 hrsz.-ú, kivett járda megjelölésű, ingatlan a határozat mellékletét képező változási vázrajz szerinti 32 m2 nagyságú területrészének forgalomképesség szerinti besorolását, amely alapján a területrész forgalomképtelen törzsvagyonból korlátozottan forgalomképes törzsvagyonná válik, amennyiben a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelőség a járda megszüntetéséhez hozzájárul.” 2. A Közgyűlés a 367/2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozat módosítással nem érintett pontjait továbbra is hatályában fenntartja. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, az Ingatlanvagyon-kataszter vezetője, Gradiskai Ilona, Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja Románia Szegedi Főkonzulátusa elhelyezésének meghosszabbítására vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
169 481/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Preferált bérleti jogviszony meghosszabbítása” tárgyú 59398-1/2014. számú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: 1) A Közgyűlés az Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló többször módosított 15/2000. (III. 31.) Kgy. rendelet 12. § (1) bekezdés ba) pontja alapján a Románia Szegedi Főkonzulátusa Szeged, Kelemen u. 5. szám alatti, 696 m2 alapterületű helyiségben történő elhelyezését meghosszabbítja 2018. december 31. napjáig. A preferált bérleti díj 688 Ft/m2/hó+ÁFA. 2) A Közgyűlés felkéri az IKV Zrt. vezérigazgatóját, hogy intézkedjen az 1) pontban foglalt szervezettel kötött bérleti szerződés módosítása iránt. Határidő: a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül. Felelős: IKV Zrt. vezérigazgatója A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az IKV Zrt., a Románia Szegedi Főkonzulátusa (6720 Szeged, Kelemen u. 5.)
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: kötelezettségvállalásról tárgyú határozati javaslatot.
Szavazásra
bocsátja
a
tájékoztatás
A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
482/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés az Önkormányzat és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. között a Szeged, III. kerület külterület 02048/1 hrsz.-ú ingatlan ingyenes átadása tárgyában 2001. július 26-án kötött szerződésben vállalt tájékoztatási kötelezettségnek eleget téve nyilatkozik, hogy a tárgyi
170 ingatlant a szerződésben foglalt kötelezettségeknek megfelelő célokra (foglalkoztatás-, szociál-, ifjúságpolitika, iparfejlesztés) hasznosítja, és az ingatlan állagmegóvása megtörtént, az ingatlan alkalmas a felhasználási célok teljesítésére. Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, valamint a Városüzemeltetési Iroda és általa az MNV Zrt.
6. A 2014. évi önkormányzati költségvetés módosítása Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Ismét napirendre veszi a 6. számú előterjesztést (A 2014. évi önkormányzati költségvetés módosítása), mivel a testület csak a határozatról döntött, a rendeletmódosításról nem. Szavazásra bocsátja a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és az alábbi rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
171 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2014. (XII.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról
172 jkv_141219_34szamu_rendelet_melleklete.pdf
173 13. 2015. évi Belső Ellenőrzési terv Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
483/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Polgármester „2015. évi éves Belső ellenőrzési Terv” tárgyú, 60881-19/2014. számú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A Közgyűlés a 2015. évi éves Belső ellenőrzési tervet a határozat 1-9. számú melléklete szerint jóváhagyja. 2. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Belső Ellenőrzési Osztály vezetőjét, hogy a 2015. évi Belső ellenőrzési tervben foglaltakat hajtsa végre. Határidő: 2015. évi költségvetési év Felelős: Belső ellenőrzési Osztály vezetője Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Belső ellenőrzési Osztályt, valamint a Jegyzői Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
174 h483_14_belso_ellenorzesi_terv
175 14. Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Kiegészítő anyag készült az előterjesztéshez. Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése tárgyú határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
484/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés a 420/2013. (IX.27.) Kgy. számú határozatát hatályon kívül helyezi és egyúttal jóváhagyja a „Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése” c. projekthez kapcsolódó, a jelen határozat mellékletét képező Beruházási Engedélyokiratot bruttó 2.210.438 e Ft összegben. Erről értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Városüzemeltetési Iroda. 484/2014. (XII.19) Kgy. sz. határozat melléklete BERUHÁZÁSI ENGEDÉLYOKIRAT I.)
A beruházás alapadatai: A beruházó megnevezése, címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
A beruházás megnevezése, címe: „Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése” A beruházás költség-előirányzata: bruttó 2.210.438 eFt A beruházás kapacitása, rövid műszaki leírása: Szeged belvárosában a Klinikák és a Bertalan híd között húzódó 2 km hosszú partfal szakasz rekonstrukciója.
176 A beruházás a Magyar Állam és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő ingatlanterületeken valósul meg. II.) A megvalósítás tervezett adatai: A kivitelezés kezdési időpontja: 2014. I. negyedév. A beruházáshoz szükséges hatósági engedélyekkel már rendelkezik az Önkormányzat. A kivitelezés várható befejezési dátuma: 2015. május 29. Az üzembe helyezés várható dátuma 2015. augusztus 31. III.)
A beruházás költség-előirányzatának és forrásösszetételének részletezése: Bruttó költség-előirányzat (ezer Ft) 1.814.366 145.119 250.953 2.210.438
Projektelem Beruházás (építés + általános tartalék ) Szolgáltatások Eszközbeszerzés Beruházás összes költsége Megnevezés Saját erő Európai Uniós támogatás Összesen (A fejezetben bruttó összegek szerepelnek.)
Forrás (e Ft) 0 2.210.438 2.210.438
IV.) Pénzügyi ütemezés A beruházás pénzügyi ütemezése: Költség/Tervezett költség (e Ft)
Év
2012. 14.199 2013. 315.838 2014. 672.197 2015. 1.208.204 ÖSSZESEN 2.210.438 (A fejezetben bruttó összegek szerepelnek.)
EU támogatás (eFt)- szállítói finanszírozás – közvetlenül a szállítónak kerül kifizetésre 14.199 276.779 672.197 1.247.263 2.210.438
V.) A beruházás lebonyolításáért felelős szervezet: Szeged MJV Önkormányzat Fejlesztési Iroda A beruházást Szeged MJV Közgyűlése a 484/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá. Szeged, 2014. december 19. Dr. Botka László sk. polgármester
Dr. Mózes Ervin sk. címzetes főjegyző
177
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Duna-Körös-Maros-Tisza Nonprofit Közhasznú Kft. és az Önkormányzat közötti megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
485/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1.) A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a Duna-Körös-Maros-Tisza Nonprofit Közhasznú Kft. és SZMJV Önkormányzata között létrejövő Megállapodást és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 2.) A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a megállapodásban rögzített 253 e Ft-ot tervezze be az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének működési kiadásainak egyéb feladatai közé, a „Duna-Körös-Maros-Tisza regionális együttműködés” c. előirányzatra. Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője Határidő: Önkormányzat 2015. évi költségvetésének tervezésekor Erről értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, Polgármesteri Kabinet, Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, Városüzemeltetési Iroda.
178 485/2014 (XII. 19.) Kgy. sz. határozat melléklete MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Címe: HU-6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Adószáma: 15735629-2-06 Képviseli: Dr. Botka László polgármester és DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. (a továbbiakban: Nonprofit Közhasznú Kft.) A társaság székhelye: HU-6722 Szeged, Tábor u. 7/B. A társaság adószáma: 21803310-2-06 Képviseli: Csókási Eszter együtt: Felek között az alulírott napon, az alábbiak szerint: 1./ Előzmények: 1997. november 21-én a DKMT Regionális Együttműködésben részes önkormányzatok elnökei jegyzőkönyvet fogadtak el és írtak alá regionális együttműködésükről, mely szabályozta az együttműködés területeit és meghatározta a végrehajtás testületeit is. A több mint 15 éves együttműködés tapasztalatai alapján a DKMT-ben résztvevő önkormányzatok megállapodtak az együttműködés továbbfejlesztéséről, egyebek közt arról is, hogy céljaik eredményes megvalósítása érdekében Magyarországon bejegyzett közhasznú társaságot hoznak létre. A DKMT Regionális Együttműködés eddigi és jövőbeni várható tevékenysége arra az elhatározásra juttatta az Önkormányzatot, hogy társult tagként közreműködjön a Regionális Együttműködésben és az együttműködés keretében lehetőségei szerint hozzájáruljon, támogassa a DKMT strukturált rendszerét különös tekintettel a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. szerepés kötelezettségvállalásaira. 2./ Felek megerősítik meggyőződésüket, hogy a DKMT Eurorégiós Együttműködés – továbbiakban: DKMT - az euroatlanti integráció fontos regionális letéteményese. Erre tekintettel: •
abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a DKMT-ben együttműködő önkormányzatok országai euroatlanti integrációs együttműködésének kiteljesedése érdekében együttműködésük kiemelkedő szerepet játszik a régió határokon átnyúló regionális együttműködésben megnyilvánuló integrációs fejlődésben;
•
felismerve, hogy az euroatlanti integráció előmozdításához való hozzájárulás sikere
179 bizonyos anyagi feltételek hiánya esetén nem valósulhat meg, •
annak tudatában, hogy DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. megalakulása és eredményes működése alapvető feltétele az eurorégiós együttműködésben érdekelt önkormányzatok összefogásának az alábbiakban részletezett kötelezettségeket vállalják.
3./ Felek megállapodnak, hogy a DKMT euro-atlanti integráció megvalósításának elősegítése érdekében végzett tevékenység eredményességének előmozdítására az Önkormányzat támogatást nyújt a Nonprofit Közhasznú Kft. euro-atlanti integrációs célt megvalósító célszerű közhasznú tevékenységének sikeres megvalósulásához. Ennek érdekében: 3.1. Az Önkormányzat vállalja, hogy éves költségvetésébe beépíti az e szerződés 4./ pontjában megjelölt, Nonprofit Közhasznú Kft-nek nyújtandó támogatás összegét. (COFOG:062020) 3.2. Az Önkormányzat kiköti, hogy az általa nyújtott támogatás kizárólag a Nonprofit Közhasznú Kft. közhasznú tevékenységének megvalósítására, ezen belül is kiemelten a célszerinti közhasznú főtevékenységgel összefüggő kiadásokra (TEÁOR 2008. 9499) használható fel. 4./ A 3.2. pontban jelzett tevékenységek, illetve költségek biztosítása érdekében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja, hogy a 2014. április 1-től 2015. március 31-ig terjedő időszakra 252.823,- Ft – azaz Kettőszázötvenkettőezer-nyolcszázhuszonhárom forint összeget két részletben átutalja a Nonprofit Közhasznú Kft. bankszámlájára (MKB Bank Zrt., számlaszám: 10300002-28521938-00003285,) azzal, hogy ezen összeget a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. számláján elkülönítetten kell kezelni, amely elkülönített összeg kizárólag a Nonprofit Közhasznú Kft.-nek a célszerinti közhasznú tevékenységével összefüggő kiadásaira használható fel, mindenekelőtt a szakmai, szervezési előkészítő tevékenységet végző DKMT Regionális Együttműködés - Titkárság személyi és tárgyi feltételeinek biztosítására. Az első részlet összege: 189.617,- Ft, azaz Száznyolcvankilencezer-hatszáztizenhét Ft, mely 2015. január 15-ig kerül átutalásra a Nonprofit Közhasznú Kft. bankszámlájára. A második részlet összege: 63.206Ft, azaz Hatvanháromezer-kettőszázhat Ft, mely 2015. március 31-ig kerül átutalásra a Nonprofit Közhasznú Kft. bankszámlájára. 5./ Felek megállapodnak, hogy az éves lejáratot megelőzően (évente rendszeresen) megújítják a támogatásra vonatkozó megállapodásukat, különös tekintettel annak összegszerűségére. Az összegszerűség újratárgyalásánál figyelembe veszik a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos inflációs rátát, illetve a tárgyévre vonatkozó, várható költségeket, kiadásokat. 6./ Az Önkormányzat vállalja, hogy az évenkénti egyösszegű támogatást mindaddig biztosítja, amíg a Nonprofit Közhasznú Kft. közhasznú tevékenységét a jelen megállapodás 4./ pontja szerint célszerűen ellátja, illetve amíg ő maga a DKMT társult tagjaként vagy más módon érdekelt a Nonprofit Közhasznú Kft. tevékenységében. 7./ A Nonprofit Közhasznú Kft. vállalja, hogy közhasznú tevékenységével összefüggésben biztosítja a DKMT Regionális Együttműködés strukturált intézményeinek működésével összefüggő kiadások finanszírozását, különös tekintettel a titkársági teendők maradéktalan ellátásával összefüggő személyi és tárgyi feltételek költségeire. Ennek biztosítására a Nonprofit Közhasznú Kft. vállalja, hogy:
180 7.1. a DKMT-ben együttműködő országokban egy-egy személlyel – külön megbízási szerződés alapján – együttműködve ellátja a helyi titkársági teendőket, 7.2. a Titkárság működtetése útján biztosítja a tanácskozások/ülések dokumentumainak előkészítését és ezek bonyolítását, valamint 7.3. az euro-atlanti integráció regionális aktuális lehetőségeinek felkutatását, felmérését, ebből adódó projektek előkészítését. 8./ A Nonprofit Közhasznú Kft. kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatás felhasználásáról minden tárgyévet követő első félév végéig hiteltérdemlően tájékoztatja Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatát, valamint a DKMT Regionális Együttműködésben tagként résztvevő Önkormányzatokat, a támogatás felhasználása terén alkalmazkodik a DKMT Regionális Együttműködés közgyűlése soros elnökének iránymutatásaihoz. Kelt, Szeged 2014. ……………hó ……. napján
……………………………….. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képv.: Dr. Botka László polgármester
……………………………………… DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. képv.: Csókási Eszter ügyvezető
181 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 486/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1.) A Közgyűlés egyetért a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (mint konzorcium vezető) által a GINOP-5.2.2.-14 – Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása című felhívás keretében benyújtani kívánt „Vállalkozz Itthon - Fiatalok vállalkozóvá válása a Dél-Alföld régióban” című pályázat céljaival. 2.) A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező Együttműködési Szándéknyilatkozatot és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. A nyilatkozat aláírása az Önkormányzat részéről anyagi kötelezettségvállalással nem jár. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége.
182 486/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 6745 Szeged, Széchenyi tér 10.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT
Alulírott Dr. Botka László polgármester Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) képviseletében, jelen nyilatkozat aláírásával támogatom a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (továbbiakban Pályázó, székhely: 1146 Budapest, Thököly út 58-60) vezette konzorcium által a GINOP-5.2.2.-14 – Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása című felhívásra benyújtandó „Vállalkozz Itthon - Fiatalok vállalkozóvá válása a Dél-Alföld régióban” című pályázatát. Kijelentem, hogy amennyiben a Pályázó fent hivatkozott projektjavaslata elfogadásra kerül és vele a pályázatot kiíró Támogató támogatási szerződést köt, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata szakmai együttműködő partnerként részt vesz a projekt céljainak elérésében. Az együttműködési nyilatkozatot a Pályázó kérésére adtam ki. Szeged, 2014. december 19.
Dr. Botka László Polgármester
183 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Petőfitelep – Bronz sor – Füge sor – Balatoni utcában épülő műfüves labdarúgó pályára vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 487/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a 273/2014 (VI.27.) Kgy. sz. határozat 1. pontját az alábbiak szerint módosítja: „ 1.) A Közgyűlés jóváhagyja a „Szeged-Petőfitelep, Bronz sor – Füge sor – Balatoni utcában, a 14493 hrsz-ú ingatlanon épülő kisméretű műfüves labdarúgópálya építése” című projektet a határozat mellékletét képező beruházási engedélyokirat szerinti bruttó 29.660 e Ft összegben.” A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda. 487/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Beruházási engedélyokirat I.
A beruházás alapadatai: a.) A beruházó megnevezése, címe: Magyar Labdarúgó Szövetség 1112 Budapest, Kánai út 2/D b.) A beruházás megnevezése, címe: Műfüves kispálya építése – Szeged II. kerület 14493 hrsz (Baktó-Petőfitelep) c.) A beruházás költségelőirányzata: 29.660 eFt (bruttó) d.) A beruházás kapacitása, rövid műszaki leírása:
A Szeged-Petőfitelep Bronz sor – Füge sor - Balatoni utcában, a 14493 helyrajzi számú ingatlanon az MLSZ VI. sz. pályaépítési programja keretén belül megépítésre kerül egy 20x40 m-es kisméretű műfüves labdarúgó pálya. A műszaki tartalom az alábbi elemeket tartalmazza: 50 mm szálhosszúságú műfű kvarchomok és színezett gumi-granulátum feltöltéssel, bevágott vagy beleszőtt fehér vonalakkal, 2 db 3x2 méteres kapuval, a pálya körül Viacolor járda, a pálya körül labdafogó háló, a pálya körül palánk, világítás (cca. 120 LUX), 144 fm, 2 m magas, 3D-s
184 kerítés a pálya körül. II. • • • III.
A megvalósítás tervezett időadatai: Hatósági engedélyek meglétének, tartalmának rövid ismertetése A beruházás nem tartalmaz építési engedély köteles tevékenységet. Kivitelezés tervezett kezdésének és befejezésének időpontja A kivitelezés kezdési időpontja: 2014. július 20. A kivitelezés tervezett befejezésének időpontja: 2015. március 31. Üzembe helyezés dátuma: 2015. április 30. A beruházás költségelőirányzatának források és évek szerinti megoszlása (eFt) Saját forrás
Év
Támogatott tartalomhoz
Nem támogatott Összesen tartalomhoz
MLSZtámogatás
Összesen
2014
8 077
336
8 413
18 846
18 846
27 259
2015
720
0
720
1 680
1 680
2 400
Összesen
8 797
336
9 133
20 526
20 526
29 660
IV.
V.
Támogatás Összes ktg.
A beruházás költségelőirányzatának részletezése Költségelőirányzat
e Ft
tervezési költség és tanulmányok kivitelezési költség egyéb költség és soft elemek tartalékkeret (tételesen beépítve) lebonyolítási díj Nettó összesen ÁFA Bruttó összesen:
0 23 395 0 0 0 23 395 6 265 29 660
Beruházás lebonyolításáért felelős szervezet:
Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Iroda A módosított beruházási engedélyokiratot Szeged MJV Közgyűlése a 487/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá. Dr. Botka László s.k. polgármester
Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző
185 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a 275/2014. (VI.27.) Kgy. sz. határozat módosítására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 488/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a 275/2014 (VI.27.) Kgy. sz. határozat 1. pontját az alábbiak szerint módosítja: „1.) A Közgyűlés jóváhagyja a „Szeged-Kecskéstelep, Postás utcában, a 22181 hrsz-ú ingatlanon épülő kisméretű műfüves labdarúgópálya építése” című projektet a határozat mellékletét képező beruházási engedélyokirat szerinti bruttó 30.124 e Ft összegben.” A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda, Nevelési és Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata.
488/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Beruházási engedélyokirat 1. sz. módosítás I.
A beruházás alapadatai: a.) A beruházó megnevezése, címe: Magyar Labdarúgó Szövetség 1112 Budapest, Kánai út 2/D b.) A beruházás megnevezése, címe: Műfüves kispálya építése – Szeged 22181 hrsz (Kecskéstelep) c.) A beruházás költségelőirányzata: 30.124 Ft (bruttó) d.) A beruházás kapacitása, rövid műszaki leírása:
A Szeged-Kecskéstelep Postás utcában (Szegedi Fekete István Általános Iskola területén), a 22181 helyrajzi számú ingatlanon az MLSZ VI. sz. pályaépítési programja keretén belül megépítésre kerül egy 20x40 m-es kisméretű műfüves labdarúgó pálya. A műszaki tartalom az alábbi elemeket tartalmazza: 50 mm szálhosszúságú műfű kvarchomok és színezett gumi-
186 granulátum feltöltéssel, bevágott vagy beleszőtt fehér vonalakkal, 2 db 3x2 méteres kapuval, a pálya körül Viacolor járda, a pálya körül labdafogó háló, a pálya körül palánk, világítás (cca. 120 LUX),136 fm meglévő kerítés bontása és elszállítása, helyette 175 fm 3D-s, 2 m magas kerítés, 1 db 2 szárnyú szerviz kapu (3,00 m széles) és 2 db egyszárnyú személybejárati kapu 2db x 1,00 m széles. II. • • • III.
A megvalósítás tervezett időadatai: Hatósági engedélyek meglétének, tartalmának rövid ismertetése A beruházás nem tartalmaz építési engedély köteles tevékenységet. Kivitelezés tervezett kezdésének és befejezésének időpontja A kivitelezés kezdési időpontja: 2014. július 20. A kivitelezés tervezett befejezésének időpontja: 2015. március 31. Üzembe helyezés dátuma: 2015. április 30. A beruházás költségelőirányzatának források és évek szerinti megoszlása (eFt) Saját forrás
Támogatás
Év
Támogatott tartalomhoz
Nem támogatott Összesen tartalomhoz
MLSZtámogatás
Összesen
2014
7 992
306
8 298
18 648
18 648
26 946
2015
953
0
953
2 225
2 225
3 178
Összesen
8 945
306
9 251
20 873
20 873
30 124
IV.
A beruházás költségelőirányzatának részletezése Költségelőirányzat a)
V.
tervezési költség és tanulmányok
eFt 0
b) kivitelezési költség
23 767
c)
egyéb költség és soft elemek
0
d) tartalékkeret (tételesen beépítve)
0
e)
0
lebonyolítási díj
Nettó összesen
23 767
ÁFA
6 357
Bruttó összesen:
30 124
Beruházás lebonyolításáért felelős szervezet:
Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Iroda
Összes ktg.
187 A módosított beruházási engedélyokiratot Szeged MJV Közgyűlése a 488/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozatával hagyta jóvá.
Dr. Botka László s.k. polgármester
Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Petőfitelep – Bronz sor – Füge sor – Balatoni utca által határolt területen épülő műfüves labdarúgópályára vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 489/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a „Szeged-Petőfitelep Bronz sor – Füge sor – Balatoni utca által határolt területen a 14493 helyrajzi számú ingatlanon épülő műfüves labdarúgópálya építése” című projekttel kapcsolatos, SZMJV Önkormányzata és a Magyar Labdarúgó Szövetség között 2014. augusztus 13-án létrejött, 270/2014. (VI.) Kgy sz. sz. határozattal jóváhagyott Együttműködési megállapodás 1. sz. módosítását és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda, a Szegedi Sport és Fürdők Kft.
188 489/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1.számú módosítás amely létrejött egyrészről
Magyar Labdarúgó Szövetség Székhelye: KSH-száma: Levelezési cím: Képviseli: Adószáma: Számlaszáma:
1112 Budapest, Kánai út 2/D 19020848-9319-549-01 1386 Budapest 62. Pf. 906/1. Dr. Vági Márton 19020848-2-43 11707024-20485090
(a továbbiakban: MLSZ), másrészről
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhelye: Képviseli: Adószáma: Számlaszáma:
6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Dr. Botka László polgármester 15735629-2-06 12067008-00102705-00100002
(a továbbiakban: Önkormányzat) között az alábbi feltételekkel. A Felek között 2014. augusztus 13. napján együttműködési megállapodás jött létre, mely alapján az MLSZ az Önkormányzat tulajdonában álló, a Szegedi Járási Földhivatalnál Szeged II. kerület belterület 14493 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Szeged-Petőfitelep Füge sor – Bronz sor – Balatoni utca alatti ingatlanon futballpályát alakított ki. 1. Felek a Futballpálya kialakításának költségeiben beállt változás miatt jelen megállapodás melléklete szerint módosítják a Megállapodás 2. számú mellékletét. 2. Felek a Megállapodás IV/3. pontját az alábbiak szerint módosítják: Felek akként állapodnak meg, hogy Önkormányzat a jelen szerződésben szerzett jogok gyakorlásáért ellenértéket fizet MLSZ-nek. Az ellenérték mértékét Felek úgy határozzák meg, hogy az a Teljes Költség nettó részének 30%-a + áfa, melynek összege: 8 797 029 Ft. 3. A Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban. Jelen megállapodást a Felek felhatalmazással rendelkező képviselőjük útján elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt alulírott helyen és napon 5 példányban írták alá. Budapest_____________, _____________ __. Szeged, _____________ __.
___________________________________ Magyar Labdarúgó Szövetség képviseli: Dr. Vági Márton
_________________________________ Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli: Dr. Botka László polgármester
189 2. számú melléklet Futballpálya kialakításának Teljes Költsége 1. sz. módosítás A műfüves futballpálya azonosító száma: 13/6-2-452/1 A műfüves futballpálya címe: 6726 Szeged – Petőfitelep, Füge sor – Bronz sor – Balatoni u. A műfüves futballpálya típusa: 20x40 m A műfüves futballpálya kialakításának teljes bruttó költsége: 29.323.431 Ft
Budapest_____________, _____________ __.
Szeged, _____________ __.
___________________________________ Magyar Labdarúgó Szövetség
_________________________________ Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli: Dr. Botka László polgármester
képviseli: Dr. Vági Márton
190 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Kecskéstelep – Postás utcában épülő labdarúgópálya építésére vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
490/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a „Szeged-Kecskéstelep Postás utcában lévő 22181-es helyrajzi számú (Szegedi Fekete István Általános Iskola) ingatlanon épülő műfüves labdarúgópálya építése” című projekttel kapcsolatos, SZMJV Önkormányzata és a Magyar Labdarúgó Szövetség között 2014. augusztus 13-án létrejött, 272/2014. (VI.27.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott Együttműködési megállapodás 1. sz. módosítását és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Humán Közszolgáltatási Iroda, a Szegedi Sport és Fürdők Kft., KLIK Szegedi Tankerülete, Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata, Szegedi Fekete István Általános Iskola intézményvezetője.
191 490/2014. (XII.19.) Kgy. sz. határozat melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1.számú módosítás amely létrejött egyrészről Magyar Labdarúgó Szövetség Székhelye: KSH-száma: Levelezési cím: Képviseli: Adószáma: Számlaszáma: (a továbbiakban: MLSZ), másrészről
1112 Budapest, Kánai út 2/D 19020848-9319-549-01 1386 Budapest 62. Pf. 906/1. Dr. Vági Márton 19020848-2-43 11707024-20485090
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhelye: Képviseli: Adószáma: Számlaszáma:
6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Dr. Botka László polgármester 15735629-2-06 12067008-00102705-00100002
(a továbbiakban: Önkormányzat) között az alábbi feltételekkel. A Felek között 2014. augusztus 13. napján együttműködési megállapodás jött létre, mely alapján az MLSZ az Önkormányzat tulajdonában álló, a Szegedi Járási Földhivatalnál Szeged 22181 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Szeged - Kecskéstelep Postás utcában található ingatlanon futballpályát alakított ki. 1. Felek a Futballpálya kialakításának költségeiben beállt változás miatt jelen megállapodás melléklete szerint módosítják a Megállapodás 2. számú mellékletét. 2. Felek a Megállapodás IV/3. pontját az alábbiak szerint módosítják: Felek akként állapodnak meg, hogy Önkormányzat a jelen szerződésben szerzett jogok gyakorlásáért ellenértéket fizet MLSZ-nek. Az ellenérték mértékét Felek úgy határozzák meg, hogy az a Teljes Költség nettó részének 30%-a + áfa, melynek összege: 8.945.395 Ft. 3. A Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban. Jelen megállapodást a Felek felhatalmazással rendelkező képviselőjük útján elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt alulírott helyen és napon 5 példányban írták alá. Budapest_____________,. _____________ __. Szeged,. _____________ __. ___________________________________ _________________________________ Magyar Labdarúgó Szövetség Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli: Dr. Vági Márton képviseli: Dr. Botka László polgármester
192 2. számú melléklet Futballpálya kialakításának Teljes Költsége 1.sz. módosítás
A műfüves futballpálya azonosító száma: 13/6-2-452/2 A műfüves futballpálya címe: 6729 Szeged – Kecskéstelep, Postás u. 1-3. A műfüves futballpálya típusa: 20x40 A műfüves futballpálya kialakításának teljes bruttó költsége: 29 817 985 Ft
Budapest____________, _____________ __.
Szeged,. _____________ __.
___________________________________ _________________________________ Magyar Labdarúgó Szövetség Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli: Dr. Vági Márton képviseli: Dr. Botka László polgármester
193
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja Szeged Pólus Kft. pályázatára vonatkozó javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
491/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1.) A Közgyűlés jóváhagyja, hogy a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízása alapján a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. pályázatot nyújtson be a „TudásPark, A növekedési zónák tudástranszfer tevékenységének támogatása a felsőoktatási intézmények bevonásával” című, TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv. jelű pályázati felhívásra. A pályázat benyújtásához és megvalósításához önerő biztosítása nem szükséges. Felelős: Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója Határidő: 2015. január 12. 2.) A Közgyűlés megbízza a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft-t, hogy mint konzorciumi partner a pályázat benyújtásához és megvalósításához a Szegedi Tudományegyetemmel, mint konzorciumvezetővel a konzorciumi szerződést megkösse. A megbízás a pályázat lezárásáig érvényes. Felelős: Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója Határidő: pályázat lezárásának napja 3.) A Közgyűlés felhatalmazza a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft.-t, hogy a „Tudás-Park, A növekedési zónák tudástranszfer tevékenységének támogatása a felsőoktatási intézmények bevonásával” című, TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv. jelű konstrukcióra vonatkozóan a pályázat előkészítési szakaszában, a benyújtáshoz szükséges döntéseket saját hatáskörben meghozza, a pályázat benyújtásához szükséges külső szolgáltatások tekintetében – a beszerzési eljárások lefolytatása után – a megállapodásokat, szerződéseket a pályázat keretében elszámolható mértékig megkösse; a pályázat nyertessége esetén a Támogatási szerződést megkösse, továbbá a projekt megvalósításához szükséges döntéseket saját hatáskörben meghozza, a lefolytatott beszerzési eljárások alapján a szerződéseket megkösse. Felelős: Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója Határidő: a pályázat lezárásának napja
194 4.) A Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. a projekttel kapcsolatban összesen maximum nettó 100 M Ft erejéig vállalhat kötelezettséget. Felelős: Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója Határidő: a pályázat lezárásának napja 5.) A Közgyűlés utasítja a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft.-t, hogy a benyújtott projekttel kapcsolatos támogatói döntésről a támogatói döntés másolatának megküldésével egyidejűleg tájékoztassa a Fejlesztési Iroda vezetőjét. Felelős: Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója Határidő: támogatói döntés kézhezvételét követő 2. hét 6.) A Közgyűlés utasítja a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft.-t, hogy pozitív támogatói döntés esetén a projekt lezárásáról, annak eredményeiről, a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft.-t, mint konzorciumi partnert érintő költségekről és a befolyt támogatás összegéről a Fejlesztési Iroda vezetőjét írásban tájékoztassa. Felelős: Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. ügyvezető igazgatója Határidő: a projekt lezárását követő hónap utolsó napja. A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Szeged Pólus Fejlesztési Nkft., a Szegedi Tudományegyetem. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Belvárosi Mozi Csőke József Termének digitalizálására vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
492/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester „Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés utólagosan tudomásul veszi, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az emberi erőforrások miniszterének az „art” mozihálózat digitális fejlesztésének 2014. évi támogatásáról szóló 49/2014. (XI.21.) EMMI rendelete alapján a Belvárosi Mozi Csőke József termének digitalizálására. A polgármester a pályázat önrészét az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 3/2014. (II.26.) önkormányzati rendelet 9. § (2) b) pontja alapján 8.903 e Ft összegben biztosította a ”Pályázati céltartalék új fejlesztésekhez” című előirányzat terhére. A projekt teljes költsége 18.903 e Ft, ebből 10.000 e
195 Ft támogatás. Erről értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, Szegedi Ifjúsági Ház Nkft.
15. Önkormányzati érdekből történő elhelyezés Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
493/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 59421/2014. számú, „Önkormányzati érdekből történő elhelyezés” tárgyú előterjesztését és az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet 1. sz. melléklet I. pontjában biztosított bérbeadási jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta: 1) A Közgyűlés Takács Bence (szül.: Szeged, 1987. 05. 20., a.n.: Pálmai Judit) részére önkormányzati érdekből bérbe adja a Szeged, Maros u. 16-20. II/18. sz. alatti, 47 m 2 alapterületű, 1+1 szobás, komfortos komfortfokozatú önkormányzati tulajdonú lakást a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál fennálló munkaviszonya idejére, legfeljebb a szerződés megkötésétől számított 4 év határozott időtartamra. Együttköltöző személy: Fodor Szilvia Ágnes (szül.: Makó, 1991. 04. 18., a.n.: Mészáros Ágnes), élettárs. 2) Takács Bence tárgyi lakás vonatkozásában költségelvű lakbért köteles fizetni a fent hivatkozott rendelet 38. § (5) bekezdés alapján. 3) A Közgyűlés javasolja az IKV Zrt-nek, hogy a bérleti szerződés megkötése során 299.625,Ft, azaz Kettőszázkilencvenkilencezer-hatszázhuszonöt forint összegű óvadék 18 havi részletekben történő megfizetésére állapodjon meg a bérlővel. 4) A Közgyűlés felkéri az IKV Zrt. vezérigazgatóját, hogy intézkedjen az 1) pontban foglalt ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés megkötése iránt. A lakásbérleti szerződés megkötése
196 előtt Takács Bencének az óvadék első 2 havi részletének befizetése tényét igazolnia kell. Határidő: a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül. Felelős: IKV Zrt. vezérigazgatója. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt., Takács Bence (6791 Szeged, Kassai u. 14.)
16. Nemzetiségi önkormányzatokkal felülvizsgálata Előterjesztő: Polgármester
kötött
együttműködési
megállapodások
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az előterjesztéshez a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság nyújtott be módosító javaslatot, melyet előterjesztőként elfogad. Szavazásra bocsátja a Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 494/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőj Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap
197 Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 15485173-1-06, képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg.
198 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési,
199 gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24. §, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332918-00100006. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás
200 gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért.
201 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el. 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó
202 és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el. IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 207/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ………………….. ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… …………………………….. Dr. Farkas Baráthi Mónika Dr. Mózes Ervin Nemzetiségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal képviseletében képviseletében
203 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
495/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Rákóczi u. 11., adószám: 16685462-1-06, képviselője: Nagy Mihály elnök, a továbbiakban:
204 Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig képező Szeged, Rákóczi utca 11. négyzetméteres ingatlant, a nemzetiségi technikai eszközökkel felszerelten.
Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát szám alatti, 20156/B/1 helyrajzi számú, 149,62 önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-
2. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az ingatlant mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az ingatlan átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 5. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 6. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 7. A felek megállapodnak abban, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlan működési költségeit (víz, gáz, villany) az Önkormányzat az éves költségvetésében a Nemzetiségi Önkormányzat részére biztosított önkormányzati támogatás előirányzat erejéig biztosítja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére havonta igény szerint, de legalább 16 órában, a Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel.
205 III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24. §, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat
206 mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332896-00100001 és 12067008-01332896-00200008. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel.
207 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el. 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a
208 tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el. IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 217/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....…............... ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Nagy Mihály Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
209 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
496/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 16685493-1-06, képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök, a
210 továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
211 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak.
212 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332901-00100006. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az
213 utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
214 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
215 IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 208/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....…............... ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… …………………………….. Dr. Kosztopulosz Andreász Dr. Mózes Ervin Nemzetiségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal képviseletében képviseletében
216 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
497/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Attila u. 17-19., adószám: 16686944-1-06, képviselője: Marjanovic Dusan elnök, a
217 továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
218 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak.
219 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332914-00100000. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az
220 utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
221 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
222 IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között az 561/2012. (XII.01.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....…................ ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Marjanovic Dusan Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
223 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja – az elfogadott bizottsági módosítással – a Szegedi Lengyel Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
498/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Lengyel Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Lengyel Önkormányzat (Szeged,
224 Osztrovszky u. 6., adószám: 16686126-1-06, képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
225 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24. §, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a
226 Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332910-00100004. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által
227 meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
228 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
229
IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 210/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....…................... ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… …………………………….. Dr. Biernacki Karol Franciszek Dr. Mózes Ervin Nemzetiségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal képviseletében képviseletében
230
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
499/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjéte Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged,
231 Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 16685486-1-06, képviselője: Korom Alexandra elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi
232 Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját
233 költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332903-00100004. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra.
234 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső
235 kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el. 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1.
236 pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el. IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján, ezzel egyidejűleg a felek között a 211/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....….................. ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Korom Alexandra Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
237
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Örmény Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
500/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Örmény Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a
238 továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Örmény Önkormányzat (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 16686102-1-06, képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja
239 fenn. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló
240 határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. Az Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 12067008-0133290700100000. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra.
241 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve
242 SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el. 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve
243 kötelezőként ismeri el. IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 212/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....….................. ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Dr. Tóth Rózsa Julianna Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
244
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
501/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged,
245 Szentháromság u. 75/E/5., adószám: 16685479-1-06, képviselője: dr. Petrusán György elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
246 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a
247 Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332899-00100008. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által
248 meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
249
3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve
250 kötelezőként ismeri el. IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 213/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....…................. ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Dr. Petrusán György Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
251
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
502/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged,
252 Somogyi u. 3., adószám: 16685204-1-06, képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
253 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a
254 Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332904-00100003. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által
255 meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
256 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
257 IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 214/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, 2014. …............ ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Dr. Roczkó Tomiszláv Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
258 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
503/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, Segedínska slovenská samospráva (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 16685194-1-06,
259 képviselője: Racskó Tamás elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
260 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24. §, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a
261 Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 12067008-0133289500100002 és 12067008-01332895-00200009. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által
262 meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
263 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
264 IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 215/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, …………… ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… Racskó Tamás Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében
…………………………….. Dr. Mózes Ervin Polgármesteri Hivatal képviseletében
265 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
504/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 16686119-1-06, képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök,
266 a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztrovszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Kosztopulosz Andreász elnök) Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Marjanovic Dusan elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol Franciszek elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: dr. Tóth Rózsa Julianna elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést. 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn.
267 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1. pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban Áht.) 23-26. §-ban és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) 24-29.§-ban foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia. 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik az Áht. 27. § (2) bekezdése alapján. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő 30. napig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetési határozattervezet elkészítéséhez szükséges adatokat a képviselő-testületi ülést megelőzően az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozat tervezetét az elnök a képviselőtestületnek a központi költségvetésről szóló törvény hatályba lépését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 24.§, illetve 26. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak.
268 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 15 napon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bekezdés alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bekezdés). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát az Önkormányzat mindenkori számlavezető bankjánál, jelenleg a Raiffeisen Bank Zrt.-nél bonyolítja. A Nemzetiségi Önkormányzat Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett főszámlájának száma: 1206700801332909-00100008. 2.2. Az Önkormányzat és a számlavezető bank közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásával kapcsolatos személyek kijelölését az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan nyilvántartást vezet és adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon (utalványrendelet) lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bekezdés szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán vagy számla hiányában az
269 utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított – a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló – számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bekezdés szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére írásban felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bekezdés alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása – előleg felvétele – a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése az Önkormányzat házipénztárára vonatkozó szabályzat alapján történik, azzal az eltéréssel, hogy a Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel a felvételt követő 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi és munkaügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 12. A Nemzetiségi Önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és ellenjegyzéséről szóló 370/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, illetve SZMJV Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Kézikönyve alapján látja el.
270 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait haladéktalanul, de legkésőbb minden tárgyhót követő 5-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) bekezdés alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bekezdés alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 3. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bekezdés alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 5. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit az Ávr. 169. § (2) bekezdés szerint a költségvetési év első három hónapjáról április 20-ig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-ig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-ig és megküldi a Kincstár illetékes területi szervének (Igazgatóságnak). A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti továbbá a Nemzetiségi Önkormányzat időközi mérlegjelentéseit és a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően és tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra az Igazgatóságnak. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 5. Egyéb rendelkezések 1. Az Önkormányzat Számviteli politikája, Számlarendje, Eszközök és Források értékelési szabályzata, Bizonylati rendje – Bizonylati Albuma, Pénzkezelési Szabályzata, Felesleges Vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzata, valamint a reprezentációs kiadásokról szóló szabályzata kiterjesztésre kerül valamennyi szegedi nemzetiségi önkormányzatra. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az 5/1. pontban felsorolt – kiterjesztett szabályzatokat megismerte, azokat önmagára nézve kötelezőként ismeri el.
271 IV. Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a felek között a 216/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ........................ ..…………………………… Dr. Botka László SZMJV Önkormányzata képviseletében
……………………………… …………………………….. dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália Dr. Mózes Ervin Nemzetiségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal képviseletében képviseletében
272 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodásra vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
505/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 64582/2014. számú, "Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás mindkét fél általi aláírásának előkészítéséről. Felelős: Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 30 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, valamint az érintett Társulás elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
273
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat) és a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása (Szeged, Osztrovszky u. 6., adószám: 18461424-1-06, képviselője: dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália elnök, a továbbiakban: Társulás) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyitárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátására, az alábbi feltételekkel: 1. Az Önkormányzat vállalja, hogy költségvetésében a Társulás részére a költségvetési lehetőségeit figyelembe véve évente előirányzatot biztosít a Szeged, Osztrovszky u. 6. szám alatti Nemzetiségek Háza (továbbiakban: Ház) üzemeltetésére, amelyet az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló rendeletében foglaltak szerint folyósít a Társulás 12067008-00190233-00100009 számú számlaszámára. A Társulás a nyújtott támogatás felhasználásáról legkésőbb a tárgyévet követő január 31-ig köteles elszámolni a Polgármesteri Hivatal Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya részére. Az elszámolási határidőt indokolt esetben a Társulás írásbeli kérelmére a polgármester március 31-ig meghosszabbíthatja. Az Önkormányzat vállalja, hogy a fenti előirányzaton túl a Ház vagyonbiztosítását a saját költségvetésének terhére fizeti ki. 2. A Társulás vállalja, hogy a nemzetiségi önkormányzati működéshez szükséges tárgyi feltételekről a Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat, a Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a Szegedi Lengyel Önkormányzat, a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Szegedi Örmény Önkormányzat, a Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat, a Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat, a Szegedi Szlovák Önkormányzat és a Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat tekintetében gondoskodik, továbbá a nemzetiségi önkormányzati működéshez szükséges személyi feltételeket valamennyi Szegeden működő nemzetiségi önkormányzat részére biztosítja a Társulás szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Ház működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint. 3. A Társulás vállalja a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott nemzetiségi önkormányzati működéshez szükséges végrehajtási feladatok ellátását. A Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat tekintetében havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a Társulás a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit. A végrehajtási feladatok személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Ház szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Házban történik. 4. Az Önkormányzat hozzájárul ahhoz, hogy a Társulás a Szeged, Osztrovszky u. 6. szám alatti ingatlant irodaként, közösségi házként, oktatási, kulturális rendezvények, tanfolyamok megtartására alkalmas intézményként működtesse.
274 Záró rendelkezések 1. A megállapodás az aláírás napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg az Önkormányzat és a Társulás között a 218/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat alapján kelt együttműködési megállapodás hatályát veszti. 2. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, ....…...................
..…………………………………….. Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében
…………………………………. Dr. Sajtos-Zapotocsnaja Natália Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása képviseletében
275
17. Közalapítványok alapítói döntései Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Személyi javaslatok: a Bálint Sándor Közalapítvány kuratóriumi titkára: Pappné Zánthó Rita (Művelődési Osztály), tagok: dr. Fodor Ferenc (Múzeum), Bezzegh Gábor (Ferences Rendház). Szavazásra bocsátja a közalapítványok beszámolóinak elfogadására vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
506/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta dr. Botka László polgármester előterjesztésében a „Közalapítványok beszámolói” tárgyú előterjesztést és az alábbiak szerint rendelkezik: A Közgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt jogkörében eljárva alapítóként az alábbi közalapítványok beszámolóit elfogadja: a) b) c) d) e) f)
Bálint Sándor Közalapítvány Szegedi Aba-Novák Közalapítvány Szegedi Biztonságpolitikai Központ Közalapítvány Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány Szeged Város Közösségéért Közalapítvány
A határozatról értesülnek: a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, az érintett közalapítványok kuratóriumi elnökei. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány alapító okiratának módosítására vonatkozó határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
276
507/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta dr. Botka László polgármester 9562-/2014. iktatószámú előterjesztését a Közalapítványok alapítói döntései tárgyában és az alábbiak szerint rendelkezik: 1./ A Közgyűlés a 2014. március 15. napjától hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseivel összhangban tovább kívánja működtetni a Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítványt. 2/ A Közgyűlés a Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány alapítójaként az Alapító Okiratot a határozat melléklete szerint módosítja. 3/ A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a mellékelt Alapító Okiratot és a változásnak a Szegedi Törvényszékhez történő bejegyzéséhez szükséges egyéb iratokat aláírja. 4./ A Közgyűlés elrendeli az egységes szerkezetű Alapító Okiratnak a közzétételét a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közlönyében a Szegedi Törvényszéken történő nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedését követően. A határozatról értesülnek: tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Aljegyző, Jegyzői Iroda, a Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
Alapító Okirat módosítása Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.), mint a Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány alapítója az Alapító Okiratot az alábbiak szerint módosítja: I. Az Alapító Okirat II. fejezet 5.1. pontja hatályon kívül helyezésre kerül, ezzel egyidejűleg az 5.2. számozása 5.1.-ra módosul. II. Az Alapító Okirat II. fejezet 6. pontjában „a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) és (4) bekezdései” szövegrész helyébe „az alapításkor hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) és (4) bekezdései” szöveg lép. III. Az Alapító Okirat II. fejezet 10. pontja f) alpontjában a „közhasznú” szövegrész hatályon kívül helyezésre kerül. V. Az Alapító Okirat II. fejezet 13. pontja b) alpontjában a „biztosítja az éves közhasznúsági jelentésbe való betekintés lehetőségét” szövegrész hatályon kívül helyezésre kerül.
277 VI. Az Alapító Okirat III. fejezet 14. pontját a következő d) ponttal egészíti ki és a kuratórium tagjainak megnevezésénél Juhász Gyula kuratóriumi tag adatait az alábbiakkal egészül ki: „d) A kuratóriumi tagság megszűnik: da) visszahívással, az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén; db) lemondással; dc) a kuratóriumi tag halálával; dd) a kuratóriumi tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával; de) a kuratóriumi taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.” „Juhász Gyula (szül: Szeged, 1961. december 2., anyja neve: Lakatos Ilona, lakcím: 6753 Szeged, Rév u. 31.) .” VII. Az Alapító Okirat III. fejezet 15. pontjának a) alpontja az alábbiak szerint módosul, ezzel egyidejűleg a b)-c) pont hatályon kívül helyezésre kerül és a d) pont jelölése b) pontra módosul: „a) A Közalapítvány képviseletét a Kuratórium elnöke önállóan, akadályoztatása esetén Juhász Gyula és Németh József kuratóriumi tagok együttesen látják el.” VIII. Az Alapító Okirat III. fejezet 16. pontja g) alpontjában az utolsó mondat és az i) alpontja hatályon kívül helyezésre kerül, ezzel egyidejűleg a jelenlegi j) alpont jelölése i) alpontra változik. IX. Az Alapító Okirat III. fejezet 16. pontjának j) alpontja első mondata az alábbiak szerint módosul: „ j) A kuratóriumi tagságért díjazás nem állapítható meg.” X. Az Alapító Okirat III. fejezet 17. pontja a) alpontjának utolsó mondata és az f) alpont második mondatában a „megtárgyalja a közhasznúsági jelentést” szövegrész hatályon kívül helyezésre kerül. XI. Az Alapító Okirat III. fejezet 17. pontja m) alpontjának helyébe az alábbi módosítás lép: „m) A Felügyelő Bizottság tagjait tevékenységükért díjazás nem illeti meg.” XII. Az Alapító Okirat III. fejezet 18. pontjának b) alpontját hatályon kívül helyezésre kerül, ezzel egyidejűleg a c) és d) alpontok jelölése b) és c) alpontokra módosul. XIII. Az Alapító Okirat III. fejezete a következő 18.1. alponttal egészül ki: „18.1. A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok: a) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. b) A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni; c) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült;.
278 d) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. e) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. f) Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. g) Az alapító nem lehet többségben a kuratóriumban.” XIV. Az Alapító Okirat II. fejezet 4. és 4.1. pontja hatályon kívül helyezésre kerül és ezzel egyidejűleg az 5-21. pontok számozása 4-20. számozásra módosul, ezzel egyidejűleg az Alapító Okirat 7. pontjában a „10. g) pontban” szöveg helyébe a „9. g) pontban” szöveg lép. Az Alapító Okirat egyebekben változatlan tartalommal hatályban marad. Szeged, 2014 ……………….. Dr. Botka László polgármester Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése képviseletében
279 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja a Bálint Sándor Közalapítvány alapító okiratának módosítására vonatkozó határozati javaslatot, mely szerint a kuratórium titkára: Pappné Zánthó Rita, tagjai: dr. Fodor Ferenc és Bezzegh Gábor. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
508/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta dr. Botka László polgármester 22914/2014. iktatószámú előterjesztését a Közalapítványok alapítói döntései tárgyában és az alábbiak szerint rendelkezik: 1./ A Közgyűlés a 2014. március 15. napjától hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseivel összhangban tovább kívánja működtetni a Bálint Sándor Közalapítványt. 2./ A Közgyűlés a Bálint Sándor Közalapítvány kuratóriumába a lemondott Kis Andrea kuratóriumi titkár és Szabó Magdolna, Kiss István Péter kuratóriumi tagok helyett az alábbi személyeket jelöli ki: Kuratórium titkára: Kuratórium tagja:
Pappné Zánthó Rita Dr. Fodor Ferenc (Móra Ferenc Múzeum) Bezzegh Gábor (Ferences Rendház)
3/ A Közgyűlés a Bálint Sándor Közalapítvány alapítójaként az Alapító Okiratot a határozat melléklete szerint módosítja. 4/ A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a mellékelt Alapító Okiratot és a változásnak a Szegedi Törvényszékhez történő bejegyzéséhez szükséges egyéb iratokat aláírja. 5./ A Közgyűlés elrendeli az egységes szerkezetű Alapító Okiratnak a közzétételét a Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közlönyében a Szegedi Törvényszéken történő nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedését követően. A határozatról értesülnek: tisztségviselők, Címzetes Főjegyző, Aljegyző, Jegyzői Iroda, a Bálint Sándor Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
280
Alapító Okirat módosítása Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.), mint a Bálint Sándor Közalapítvány alapítója az Alapító Okiratot az alábbiak szerint módosítja: I. Az Alapító Okirat bevezető mondata az alábbiak szerint módosul: „Jelen okirattal Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) a 929/2004. (XII. 17.) Kgy. sz. határozattal az alapításkor hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/G. § (1) bekezdése alapján határozatlan időre létrehozott Bálint Sándor Közalapítvány Alapító Okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: A Bálint Sándor Közalapítvány az alapításkor hatályos Ptk. 74/G. § szerinti jogi személyiséggel rendelkező, önkormányzati közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából létrehozott…:” II. Az Alapító Okirat 5. pontjának utolsó bekezdése helyébe az alábbi módosítás lép: „A közalapítvány az alapításkor hatályos 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) bekezdés 6. pontja alapján a kulturális örökség megóvásában közhasznú tevékenységet folytat. Tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről az alapításkor hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, valamint az alapításkor hatályos kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 76. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia.” III. Az Alapító Okirat 8. pont első bekezdése helyébe az alábbi módosítás lép: „8. A közalapítvány kezelője: a) A közalapítvány legfőbb szerve és kezelője a kuratórium. Tagjainak száma 5 fő. A kuratórium megbízatása határozatlan időre szól. A kuratórium tagjait az alapító választja meg és dönt a kuratórium elnökéről és titkáráról. ab) A kuratórium tagjaival szembeni követelmények és kizáró okok: aba) Kuratórium tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. abb) A kuratórium tagja feladatait személyesen köteles ellátni; abc) Nem lehet a kuratórium tagja az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült;. abd) Nem lehet a kuratórium tagja az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. abe) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet a kuratórium tagja az, akit eltiltottak ezen tevékenységtől. abf) Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. abg) Az alapító nem lehet többségben a kuratóriumban.”
281
b) A kuratórium elnökét, titkárát és tagjait tevékenységükért díjazás nem illeti meg. A kuratórium a közalapítvány vagyonának kezelésével kapcsolatos technikai feladatok ellátásába külső pénzügyi szervezetet, szakértőt vonhat be. c) A közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységére, feladataira fordítja. A közalapítvány céljainak megvalósítására a közalapítvány induló vagyona, annak hozadéka és a közalapítvány bevételei használhatók fel. d) A kuratóriumi tagság megszűnik: da) visszahívással, az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén; db) lemondással; dc) a kuratóriumi tag halálával; dd) a kuratóriumi tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával; de) a kuratóriumi taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.” IV. Az Alapító Okirat 8. pontjában „A kuratórium elnöke, titkára és tagjai:” alcím alatt a Kuratórium összetétele a következők szerint módosul: „A Kuratórium elnöke, titkára és tagjai: Kuratórium elnöke: Virág András 6726 Szeged, Demeter Ferenc u. 23. Kuratórium titkára: Pappné Zánthó Rita 6726 Szeged, Borostyán u. 26. Kuratórium tagjai: Dr. Barna Gábor tanszékvezető docens (Szegedi Tudományegyetem) 1114 Budapest, Bartók Béla u. 37. Dr. Fodor Ferenc 6722 Szeged, Juharfás u. 3/b Bezzegh Gábor 6725 Szeged, Mátyás tér 26. V. Az Alapító Okirat 8. pontjában „A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik:” alcím alatti első és második francia bekezdés az alábbiak szerint módosul: „A kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: - a közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapítása, amelynek rendelkeznie kell a kuratórium ügyrendjéről, a tisztségviselők hatásköréről, az ügyvitel szabályairól, - a közalapítvány éves gazdálkodási tervének, a beszámolónak és az éves mérlegnek az elfogadása” VI. Az Alapító Okirat 8. pontjának negyedik bekezdésében a „valamint a közhasznúsági jelentés” szövegrész hatályon kívül helyezésre kerül, az „SZMJV Polgármesteri Hivatalának Általános Igazgatási Irodája” szövegrész helyébe az „SZMJV Polgármesteri Hivatala Igazgatási és Építési Irodája” szöveg kerül, a „Ptk. 685. § b) pont” szövegrész helyébe a „Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja” szöveg kerül, a „közhasznú szervezet” szövegrész helyébe a „közalapítvány” szöveg kerül. VII. Az Alapító Okirat 9. pontjában „A Közalapítvány képviselete” alpontja helyébe az alábbi
282 módosítás lép: „9. A közalapítvány képviselete: A közalapítványt a kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén a kuratórium titkára képviseli.” VIII. Az Alapító Okirat „10. A Közalapítványi vagyon felhasználásának módja:” pontjában a „közhasznú” szövegrész és „A beszámolóval egy időben közhasznúsági jelentést készít, amely megfelel az 1997. évi CLVI. törvény 19. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi feltételeknek.” szöveg hatályát veszti, IX. Az Alapító Okirat „11. A kuratórium ellenőrzése” alpontban a második mondat helyébe az alábbi módosítás lép: „…Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke és tagja az a személy, akivel szemben a 8. pont ab) pontjában meghatározott kizáró ok áll fenn….” X. Az Alapító Okirat 11. A kuratórium ellenőrzése alpontban a „közhasznú szervezet” szövegrész helyébe „közalapítvány” szöveg lép, továbbá az „és a közhasznúsági jelentésben” szövegrész és a „Nem lehet a Felügyelő Bizottság tagja az a személy, aki nem felel meg az 1997. évi CLVI. tv. 8. § (2) bekezdésében, valamint a 9. § (1) bekezdésében megállapított jogszabályi feltételeknek.” szöveg hatályát veszti. XI. Az Alapító Okirat 4. és 13. pontja hatályon kívül helyezésre kerül, ezzel egyidejűleg az 518-ig tartó pontok számozása 4-16-ig pontokra módosul. Az Alapító Okirat egyebekben változatlan tartalommal hatályban marad. Szeged, 2014 ……………….. Dr. Botka László polgármester Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése képviseletében
18. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. I. félévi munkaterve Előterjesztő: Polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 26 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
283 509/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Polgármester 62494-16/2014. ikt. sz. előterjesztése alapján a 2015. év I. félévi munkatervi javaslatokat megtárgyalva az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 20/2014. (XI.24.) önkormányzati rendelet 10. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 2015. év I. félévi munkatervét a határozat melléklete szerint állapítja meg. A határozatról jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, az aljegyző, a szakbizottságok elnökei, a Polgármesteri Hivatal irodavezetői.
509/2014. (XI.19.) Kgy. sz. határozat melléklete Munkaterv 2015. I. félév FEBRUÁR 1./ A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 24/2011.(X.04.) önkormányzat rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester 2./ A 2014. évi költségvetés zárszámadás előtti módosítása Előterjesztő: Polgármester 3./ Az önkormányzat 2015. évi költségvetése Előterjesztő: Polgármester 4./ Az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: Polgármester 5./ Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester 6./ Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzata és Településszerkezeti Terve komplex felülvizsgálatának egyeztetési eljárásával kapcsolatos településfejlesztési döntések Előterjesztő: Polgármester 7./ Dorozsmai út – Tűzoltó utca – Cserje sor – Napos út – 16844/17 hrsz-ú telken és meghosszabbításán tervezett gyűjtőút vonala – 1408-1410 hrsz. alátörésein, valamint a 16859/3
284 és 16862/5 helyrajzi számon nyilvántartásba vett telkeken tervezett gyűjtőút vonala által határolt terület településfejlesztési döntések Előterjesztő: Polgármester 8./ A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kötött ellátási szerződés Előterjesztők: Várospolitikai Alpolgármester 9./ Közművelődési szakemberek továbbképzése, közművelődési intézmények képzési tervének módosítása Előterjesztők: Várospolitikai Alpolgármester 10./ Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester 11./ „Szeged Ifjú Tehetsége” és „Szeged Ifjú Tehetségéért” díjak adományozása Előterjesztő: Polgármester MÁRCIUS 1./ Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzata és Településszerkezeti Terve komplex felülvizsgálata Előterjesztő: Polgármester 2./ A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 3/2013.(II.27.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Polgármester 3./ A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2015. évi üzleti terve Előterjesztő: Gazdasági Alpolgármester 4./ A SZINT Kft. és a Szegedi Testamentum Kft. átalakulási terve Előterjesztő: Polgármester 5./ Döntés a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. használatában és a Szegedi Nemzeti Színház tulajdonában álló egyes vagyontárgyakról Előterjesztő: Gazdasági Alpolgármester 6./ Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Előterjesztő: Polgármester 7./ Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester 8./ Szeged Megyei Jogú Város kitüntetéseinek adományozása (Díszpolgári cím, „Pro Urbe” díj, „Szegedért Emlékérem”, „Szeged nemzetközi kapcsolataiért emlékérem”) Előterjesztő: Polgármester 9./ A „Szeged Sportolója” és a „Szeged Sportjáért” díjak adományozása Előterjesztő: Polgármester
285
ÁPR I LI S 1./ Az önkormányzat 2014. évi zárszámadása Előterjesztő: Polgármester 2./ A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2014. évi beszámolója Előterjesztő: Gazdasági Alpolgármester 3./ Az Önkormányzat gazdasági programja Előterjesztő: Polgármester 4./ A 2014. évi éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek éves ellenőrzési jelentései alapján Előterjesztő: Polgármester 5./ „Pedagógus Életműdíj” adományozása Előterjesztő: Polgármester 6./ Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester MÁJUS 1./ Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzata és Településszerkezeti Tervének módosítása Előterjesztő: Polgármester 1/1. Dorozsmai út – Tűzoltó utca – Cserje sor – Napos út – 16844/17 hrsz-ú telken és meghosszabbításán tervezett gyűjtőút vonala – 1408-1410 hrsz. alátörésein, valamint a 16859/3 és 16862/5 hrsz-on nyilvántartásba vett telkeken tervezett gyűjtőút vonala által határolt terület településrendezési eszközeinek módosítása 1/2. Szeged, Budapesti út – M43 autópálya – Vasúti pálya – 01419/ hrsz. védőerdő és közút által határolt terület (Kiemelt Gazdasági Övezet, Logisztikai Központ) településrendezési eszközei módosítása 2./ Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti feladatainak ellátásáról Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 3./ Szeged Város Drogellenes Stratégiájának 2014. évi végrehajtásáról szóló beszámoló Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 4./ A 2015-2016. óvodai nevelési év tervezése Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 5./ A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Bölcsődéi igazgatói beosztásának betöltésére kiírt pályázati felhívás elfogadása Előterjesztő: Polgármester
286 6./ A Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. és a Szeged Pólus Nonprofit Kft. könyvvizsgálójának megválasztása Előterjesztő: Polgármester 7./ Átalakuló önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vagyonmérleg- és vagyonleltár tervezete Előterjesztő: Gazdasági Alpolgármester 8./ Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester 9./ A Közgyűlés állandó bizottságainak, valamint a Polgármester és a Jegyző beszámolója az átruházott hatáskörök gyakorlásáról (2014. október 27. – 2015. április 30.) Előterjesztők: Állandó bizottságok elnökei Polgármester Jegyző JÚNIUS 1./ Az önkormányzat 2015. évi költségvetésének 1. sz. módosítása Előterjesztő: Polgármester 2./ Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Esélyegyenlőségi Programja felülvizsgálata Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 3./ A Közgyűlés 2015. II. félévi munkaterve Előterjesztő: Polgármester 4./ Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő: Polgármester
19. Javaslat bizottsági tag megválasztására (szóbeli előterjesztés) Előterjesztő: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja azon javaslatot, hogy a közgyűlés a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság tagjának - Mihálffy Béla képviselő lemondása miatt - Rózsavölgyi József képviselőt válassza meg. A közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
287
510/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester „A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság tagjának megválasztása” tárgyú szóbeli előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Közgyűlés – Mihálffy Béla lemondása miatt – 2014. december 19. napjával Rózsavölgyi József képviselőt a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság tagjává választja. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, Mihálffy Béla képviselőt, Rózsavölgyi József képviselőt, a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
20. Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Címzetes főjegyző Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 22 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 511/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a címzetes főjegyző 10.119-5/2014. ikt. számú, „Tájékoztató a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés a tájékoztatást tudomásul veszi. 2. A Közgyűlés a 291/2014. (VI.27.) Kgy. sz. határozattal megállapított 2014. évi II. félévi munkatervéből a decemberi hónap 10. sorszámú napirendi pontját törli. A határozatról értesítést kapnak: a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, Fejlesztési Iroda, Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztálya, Igazgatási és Építési Iroda, Közgazdasági Iroda, és a Jegyzői Iroda vezetője.
288 21. A Temesvári krt. 36. sz. épület fűtéselszámolása Előterjesztő: Kormos Tibor képviselő
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
512/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Kormos Tibor képviselő „A Temesvári krt. 36. számú épület fűtéselszámolása” tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1. A közgyűlés jelen határozatával megerősíti Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 8/2014. (II.14.) Kgy. sz. határozatában foglalt szándékát az alábbiak szerint: 2. A közgyűlés utasítja az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy a bérlők fűtési költségeinek elszámolását a fogyasztók által szótöbbséggel elfogadott elszámolási mód szerint végezze. Ennek érdekében az IKV Zrt. kössön megállapodást a lakóközösséggel az elszámolás módját illetően. Határidő: 2015. január 31. Felelős: IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója 3. A közgyűlés nyomatékosan felkéri az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy maradéktalanul tegyen eleget az Önkormányzattal kötött Ingatlanhasznosítási Szerződésben foglalt kötelezettségeinek, különösen annak 3.8. pontjában foglalt egyedi központi fűtésű ingatlanokkal kapcsolatos vagyonkezelési feladatokra. Ennek megfelelően gondoskodjon a hatékony gazdálkodás feltételeiről, az ésszerű költségvetés megtervezéséről és a bérlőkkel történő pénzügyi elszámolás pontos, határidőben történő végrehajtásáról. Határidő: 2015. április 30. Felelős: IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója 4. A közgyűlés nyomatékosan felkéri az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, hogy a 6726 Szeged, Temesvári krt. 36. számá alatti egyedi fűtéssel, önálló gázkazánnal rendelkező ingatlan fűtési
289 díj hátralékkal rendelkező bérlői megsegítése érdekében az IKV Zrt. saját pénzügyi forrásából biztosítson legfeljebb 18 havi törlesztési futamidejű kamatmentes kölcsönt. Határidő: 2015. április 30. Felelős: IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója 5. A közgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy az IKV Zrt. a Temesvári krt. 36. sz. épület bérlőinek tartozását a rezsicsökkentés elmaradt hatásainak mértékéig elengedje. Erről értesítést kapnak: a tisztségviselők, a címzetes főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, az IKV Zrt.
22. Gömbös Gyula díszpolgári címének eltörlése Előterjesztő: Tóth Károly képviselő
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A közgyűlés a javaslatot 22 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
513/2014. (XII.19.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Tóth Károly képviselő Gömbös Gyula szegedi díszpolgári címének eltörlésére vonatkozó indítványát és az alábbi határozatot hozza: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Gömbös Gyulát törli Szeged díszpolgárai sorából. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Humán Közszolgáltatási Irodát és a Jegyzői Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
290
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Tájékoztatja a testületet, hogy a következő ülés várhatóan 2015. február 6-án lesz. Megköszöni a képviselők munkáját és minden jelenlévőnek áldott, békés karácsonyi ünnepeket és jó pihenést kíván, majd az ülést 12,23 órakor bezárja.
Kmf.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
Réperger Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető
Szécsényi Ferencné jegyzőkönyv-hitelesítő
Rózsavölgyi József jegyzőkönyv-hitelesítő
291
Nyilvános ülés TÁJÉKOZTATÁS A SZEGEDI INTEGRÁLT EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK TAPASZTALATAIRÓL...........................................................................55 450/2014. (XII.19.) Kgy. sz................................................................................................55 A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA SZEGED VÁROS TŰZVÉDELMI HELYZETÉRŐL...........................56 451/2014. (XII.19.) Kgy. sz................................................................................................56 1. AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEINEK MEGHATÁROZÁSÁRÓL SZÓLÓ 35/2002. (IX.13.) KGY. RENDELET MÓDOSÍTÁSA.............................................56 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX.13.) Kgy. rendelet módosításáról..................................................................57 2. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FELADATELLÁTÁSÁT ÉRINTŐ EGYES RENDELETMÓDOSÍTÁSOK:................................................................59 2.1. A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 3/2013. (II.27.) ö. rendelet módosítása....................59 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a köznevelési intézményekben nyújtott gyermekétkeztetés térítési díjáról szóló 3/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról....................................................59 2.2. Az Önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosítása.......65 452/2014. (XII.19.) Kgy. sz................................................................................................65 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 27/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosításáról.................................................................66 2.3. A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendeletének módosítása...............................................................................................................................80
292 453/2014. (XII.19.) Kgy. sz................................................................................................80 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról..................................................81 454/2014. (XII.19.) Kgy. sz................................................................................................88 3. A HELYI KÖZUTAK NEM KÖZLEKEDÉSI CÉLÚ IGÉNYBEVÉTELE ESETÉN FIZETENDŐ DÍJAKRÓL SZÓLÓ 66/2003. (XII.23.) KGY. RENDELET MÓDOSÍTÁSA ......................................................................................................................................................97 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 29/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról szóló 66/2003. (XII.23.) Kgy. rendelet módosításáról.................................................................97 4. A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL SZÓLÓ 32/2004. (VI.28.) KGY. RENDELET MÓDOSÍTÁSA........................................................................................................................100 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról szóló 32/2004. (VI.28.) Kgy. rendelet módosításáról................................................................100 5. KÖZPONTI JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSBÓL EREDŐ RENDELETMÓDOSÍTÁSOK: ....................................................................................................................................................101 5.1. Az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI.30.) Kgy. rendelet módosítása.............................................................................................................................101 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosításáról....................................................................................................................101 5.2. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 15/2004.(IV.15.) Kgy. rendelet módosítása.............................................................................................................................105 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról......................................................................................................105 6. A 2014. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSA.......................106 455/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................106 456/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................108 457/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................110
293 458/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................117 459/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................119 460/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................120 7. AZ ÁTMENETI GAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGALKOTÁSA....123 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2014. (XII.23.) önkormányzati rendelete az átmeneti gazdálkodásról...............................................................................................123 8. BESZÁMOLÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK KOMPLEX FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL.....126 461/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................127 9. CSILLAPÍTOTT FORGALMÚ ÖVEZETEK KIJELÖLÉSE KECSKÉS ISTVÁN TELEPEN, ÉS BÉKETELEPEN – FORGALMI REND MÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYÁSA ....................................................................................................................................................127 462/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................127 10. EGYES ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOKAT ÉRINTŐ TULAJDONOSI DÖNTÉSEK...............................................................................128 463/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................128 464/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................130 465/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................133 466/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................135 467/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................135 468/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................136 469/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................137 470/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................139 471/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................141 11. DÉL-ALFÖLDI TÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSÁNAK JÓVÁHAGYÁSA....................143 472/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................143 12. INGATLANOK KÖZGYŰLÉSI DÖNTÉST IGÉNYLŐ KÉRDÉSEI.........................157 473/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................157 474/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................158 475/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................158 476/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................159 477/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................160 478/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................163 479/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................163
294 480/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................168 481/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................169 482/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................169 6. A 2014. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSA.......................170 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2014. (XII.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.26.) önkormányzati rendeletének módosításáról............................................171 13. 2015. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV.....................................................................173 483/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................173 14. PÁLYÁZATOK KÖZGYŰLÉSI DÖNTÉST IGÉNYLŐ KÉRDÉSEI.........................175 484/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................175 485/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................177 486/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................181 487/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................183 488/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................185 489/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................187 490/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................190 491/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................193 492/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................194 15. ÖNKORMÁNYZATI ÉRDEKBŐL TÖRTÉNŐ ELHELYEZÉS.................................195 493/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................195 16. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATOKKAL KÖTÖTT EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK FELÜLVIZSGÁLATA...................................................................196 494/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................196 495/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................203 496/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................209 497/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................216 498/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................223 499/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................230 500/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................237 501/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................244 502/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................251 503/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................258 504/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................265 505/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................272
295 17. KÖZALAPÍTVÁNYOK ALAPÍTÓI DÖNTÉSEI..........................................................275 506/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................275 507/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................276 508/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................279 18. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE.......................................................................................................................282 509/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................283 19. JAVASLAT BIZOTTSÁGI TAG MEGVÁLASZTÁSÁRA (SZÓBELI ELŐTERJESZTÉS)................................................................................................................286 510/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................287 20. TÁJÉKOZTATÓ A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL..........................................................................................................287 511/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................287 21. A TEMESVÁRI KRT. 36. SZ. ÉPÜLET FŰTÉSELSZÁMOLÁSA.............................288 512/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................288 22. GÖMBÖS GYULA DÍSZPOLGÁRI CÍMÉNEK ELTÖRLÉSE..................................289 513/2014. (XII.19.) Kgy. sz..............................................................................................289