322
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen lévők:
Bornemisza János polgármester Botos Sándor képviselő Görbe Károly képviselő Kiss Katalin képviselő Varga István képviselő
Meghívott, vendég:
Dr. Bánhidy Péter Heves Megyei Vízmű Zrt. vezérigazgatója, Malik István műszaki v.ig.h. Zsebe Zsolt Újlőrincfalva polgármestere Toldiné Diószegi Éva Igazgató Szabó Károlyné Intézményegység vezető Nagy Zoltánné Egyesített Szociális Intézmény vezetője Szabó Lászlóné körjegyző Kaloné Csiki Mónika gazd.csop.vez. Szabó Ferencné jegyzőkönyvvezető
Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az Intézményvezetőket, Vendégeket és a Képviselő-testület tagjait.
ülésen
megjelent
Megállapítja, hogy Poroszló Község Önkormányzatának a törvényesen megválasztott 7 fős képviselő-testületből 5 fő van jelen, így az ülés határozatképes, és azt megnyitja. (Józsa Gábor alpolgármester és Dr. Rédecsi Árpád képviselő nem tud részt venni a mai ülésen.) Jegyzőkönyv hitelesítőnek javasolja Kiss Katalin és Görbe Károly képviselőt. A jegyzőkönyv hitelesítők személyét 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül, elfogadják a képviselő-testületek tagjai. A polgármester ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat és javasolja a módosítását az alábbiakkal: - Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása által megküldött Belső Ellenőrzési Terv elfogadása - Műfüves pálya építéséhez önerő egyösszegű biztosítása - Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Alapító Okiratának módosítása A Körözvényben lévő határozat megerősítését követően a Képviselő-testület a Heves Megyei Vízmű Zrt. beszámolóját tárgyalja, ezt követően pedig az Intézmények vezetőjét érintő napirendi pontok tárgyalása következik.
323 Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül elfogadja a meghívóban közölt napirendi pontokat a módosításokkal együtt. Napirendi pontok: 1. Körözvényben lévő határozat szavazással történő megerősítése Előadó: Bornemisza János polgármester 2. Heves Megyei Vízmű Zrt. beszámolója a község ivóvízellátásáról, a szennyvízrendszer üzemeltetéséről Előadó: Bornemisza János polgármester 3. Az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének három negyedéves teljesítése Előadó: Bornemisza János polgármester 4. Az Önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepciója Előadó: Bornemisza János polgármester 5. Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának és Együttműködési Megállapodásának elfogadása Előadó: Bornemisza János polgármester 6. Poroszló – Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának és Együttműködési Megállapodásának a módosítása Előadó: Bornemisza János polgármester 7. Poroszló-Újlőrincfalva –Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája Alapító Okiratának módosítása Előadó: Bornemisza János polgármester 8. Poroszló-Újlőrincfalva –Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Vass Lajos Általános Iskola kérelme az Arany János Tehetséggondozó Programra jelentkező tanulók támogatására Előadó: Bornemisza János polgármester 9. Az Önkormányzat helyi iparűzési adórendeletének felülvizsgálata Előadó: Bornemisza János polgármester 10. Közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Bornemisza János polgármester 11.Egyebek: a) Tanyagondnoki Szolgálathoz létszám felmérésről tájékoztató Előadó: Bornemisza János polgármester b) Füzesabonyi Rendőrkapitányság új vezetőjének kinevezése ügyében véleményezés Előadó: Bornemisza János polgármester c) A Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulás által készített 2013. évi Belső Ellenőrzési Terv elfogadása Előadó: Bornemisza János polgármester d)Műfüves pálya építéséhez az önerő egy összegben történő kifizetése Előadó: Bornemisza János polgármester 12. Önkormányzati ügyek: (zárt ülés) Előadó: Bornemisza János polgármester Napirendi pontok tárgyalása: 1. Körözvényben lévő határozat szavazással történő megerősítése Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásban kiküldött Körözvény alapján történik. Bornemisza János polgármester: Poroszló Község Önkormányzata a 2012. október 11-én megtartott ülésén a TDM Szervezet létrehozása kapcsán döntött a Turizmus Egyesülettel történő Együttműködési Megállapodás elfogadásáról.. Az Egyesülettel történő sikeres együttműködés feltétele, hogy az Önkormányzat csatlakozzon a Poroszló Turizmusáért Egyesülethez.
324 Az elhangzottak alapján javasolja a Képviselő-testületnek a Körözvényben lévő határozati javaslat szavazással történő megerősítését. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 128/2012.(XI.12.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzata (3388 Poroszló, Fő út 6., képviseli: Bornemisza János polgármester) rendes tagként csatlakozik a Poroszló Turizmusáért Egyesülethez (3388 Poroszló, Fő út 5. képviselő: Széles Ágnes elnök). A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a csatlakozásról szóló dokumentum aláírására.
Határidő: értelem szerint Felelős: polgármester, körjegyző 2. Heves Megyei Vízmű Zrt. beszámolója a község ivóvízellátásáról, a szennyvízrendszer üzemeltetéséről Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: A Heves Megyei Vízmű Zrt. megküldte a tevékenységéről készült beszámolóját, amely tartalmas és nem csak a 2011. évi tevékenységét mutatja be, hanem a Zrt. az egész működését Az Önkormányzat árhatósági jogköre megszűnt, ezért a Képviselő-testületnek a 2013. január 1-től alkalmazandó díjtételek elfogadásáról már nem kell rendeletet alkotnia. A képviselő-testület részéről a működéssel kapcsolatban merültek föl kérdések, amelyeket jeleztek is a Vízmű részére. A Heves Megyei Vízmű több éven át működtette a község ivóvízhálózatát és szennyvízrendszert is. Felkéri Dr. Bánhidy Péter vezérigazgató urat, hogy tegye meg a beszámolóhoz szóbeli kiegészítését. Dr. Bánhidy Péter vezérigazgató: A díjtételek alakulásáról valóban nem kell döntést hoznia a Képviselőtestületnek, hiszen ez most már átkerült a Nemzeti Fejlesztési Miniszter hatáskörébe. Ezek a díjak viszont 2014 január 1-től lépnek hatályba, de ekkor már nem a Heves Megyei Vízmű díjai jelennek, hanem más szolgáltatóé, mivel a Képviselő-testület úgy döntött, hogy más üzemeltetőt választ. Valóban több évtizedes együttműködés volt a Heves Megyei Vízmű Zrt. és az Önkormányzat között, amely ezen időszak alatt eredményes bizonyult, a település közművei jó állapotban vannak.. Közösen végrehajtott beruházás, amit ki kell emelni az AQUA-KOM Ivóvízminőség- javító Program volt. Több mint 12 millió forint önerő kifizetését vállalták át a település lakossága terheinek enyhítése érdekében, ami megjelent az amortizációs díjba, amit érvényesíteni kellett volna- ez 140 Ft/m3 volt, ezt a társaság az elmúlt két évben magára vállalta. Az új üzemeltetővel történő együttműködéshez sok sikert kíván az Önkormányzat részére. Bornemisza János polgármester: Köszöni a Heves Megyei Vízmű Zrt. által végzett munkát. Az üzemeltető váltással kapcsolatban meg kívánja jegyezni, hogy, minden az anyagiak körül forog, az önkormányzatnál is az anyagi dolgok kerültek előtérbe a Képviselő-testület döntésének meghozatalakor. Javasolja a Képviselő-testületnek a Heves Megyei Vízmű Zrt. által készített beszámoló elfogadását. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 129/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a Heves Megyei Vízmű Zrt. (3300 Eger, Hadnagy út 2.) 2011. évi tevékenységéről készült beszámolóját. Határidő: értelem szerint Felelős: polgármester, körjegyző
325 3. Az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének három negyedéves teljesítése Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásbeli előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: Felkéri Kaloné Csiki Mónikát, hogy az önkormányzat 3/4 éves teljesítését ismertesse a Képviselő-testület tagjaival. Kaloné Csiki Mónika gazd..vez: Az önkormányzat költségvetésének 3 /4 évi teljesítése időarányosnak mondható, jelentős eltérések nincsenek a tervezettől. A Pénzügyi Bizottság a tegnapi nap folyamán megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasolta a Képviselő-testület részére. Botos Sándor képviselő: A Pénzügyi Bizottság ülésén a 2012. évi teljesítés kapcsán a helyi adók eredménye negatív teljesítést mutatott, idegenforgalmi adónál mindössze 44-45 %-os volt a teljesítés mértéke a bevallások alapján, holott folyamatosak voltak az ellenőrzések Bornemisza János polgármester: A Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzott még néhány gondolat az önkormányzat 3/4 évi teljesítésével kapcsolatban, többek között, hogy a polgármester nem hozott olyan döntést saját hatáskörében, amely meghaladta volna az 5.000.000 Ft-os keretösszeget, egy laptopot vásároltak az önkormányzat részére amely, olyan 130.000 Ft-os összeget jelentett kiadás szinten. A tegnapi bizottsági ülésen is elhangzott, hogy az idegenforgalmi adónál a teljesítés csak szeptember 30-ig szólt, és még vannak elmaradások az adó befizetésénél, valamint még lesznek befizetések év végéig. Ismerteti a 2012. novemberi adatok szerint az eddig befizetett idegenforgalmi adóbevétel 5.243.000 Ft, ami a tavalyi évben befizetett összeghez képest már most több 834.000 Ft-tal, amely jórészt köszönhető az Ökocentrum megvalósulásának is, ez az első hozadéka a beruházásnak. Javasolja a Képviselő-testületnek az önkormányzat 3/4 évi teljesítéséről készült beszámolóját elfogadásra. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 130/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének 3/4 évi teljesítéséről szóló beszámolóját. Határidő: értelem szerint Felelős: polgármester, körjegyző 4. Az Önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepciója Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: Az önkormányzat célja mindig az volt, hogy a működőképességét fenntartsa. Nagyon sajnálja, hogy az iskola kikerül az önkormányzat fennhatóság alól, hiszen úgy gondolja, hogy mindent megtett az Önkormányzat annak érdekében, hogy ez az intézmény fennmaradjon és jól működjön, és jó gazdája volt az iskolának. A törvény javaslat az iskolák államosításáról elfogadásra került és 2013 január 1-től már nem az önkormányzathoz fog tartozni az iskola működtetése, hanem állami kompetencia lesz. A finanszírozásnál nagyon fontos megjegyezni, hogy feladat alapú lesz a normatíva, tehát meg lesz határozva, hogy milyen normatívát mire kell felhasználni. Az önkormányzatnak a saját bevételei terhére kell finanszíroznia az önként vállalt feladatait, a társadalmi szervezetek finanszírozását is. A költségvetés számadatai, és még a normatívák sem ismertek, így nem lehet a saját bevételekkel sem tervezni. Az állam részéről még nincs elfogadott költségvetés, így nagyon nehéz előre tervezni.
326 A saját bevételek terhére kellene finanszírozni a társadalmi szervezeteket és tervezet szerint a képviselők, és a polgármester bérét, illetve a bizottsági tagok tiszteletdíjait is. Miivel a saját bevételeinkkel még nem tudunk számolni, hiszen nem tudjuk a működéshez szükséges számokat sem ismerjük, ezért valószínű, hogy a jövő évtől kezdődően csak kötelezően előírt Bizottságok fognak működni az önkormányzatnál. A költségvetési koncepció kapcsán a saját bevételeinket szeretnénk fejlesztési alapra elhelyezni. A saját bevételeiből finanszíroznák a műfüves pálya építését amelyet már korábbi ülésén elfogadott a képviselő-testület. Most viszont szükséges egy olyan döntés meghozatala, hogy ezen szándékát továbbra is fenntartja az önkormányzat és a pálya építéséhez szükséges 8 MFt +ÁFA önerő összeg kifizetését egy összegben biztosítja és ezt beépíti a 2013. évi költségvetésébe. Az önkormányzat saját bevételeihez tartozna a megváltott parkolók kiadásából beszedett díj, javaslat volt hozzá, hogy kerüljön felemelésre az önkormányzattól megváltandó egy parkolóhely utáni éves díj mértéke 15.000 Ft-ra. A parkolók üzemeltetésére kiírt pályázat elfogadása esetén a 2 millió forint + ÁFA/év bérleti díj is az önkormányzat saját bevételit növelné. Az önkormányzat saját bevételeinek növelése, és mindenek előtt a működőképesség fenntartása a cél az önkormányzat részéről a költségvetési koncepció elkészítésénél. A Pénzügyi Bizottság javaslata volt a koncepcióhoz kapcsolódóan, hogy kerüljön eltörlésre a helyi iparűzési adó rendeletből az éves vállalkozási szintű adóalap számításánál a 2,5 millió forint alatti értékhatárnál lévő 80 %-os adókedvezmény mértéke. A jelenleg a 2 %-os adómérték csökkentését nem javasolják, ennek módosítására a költségvetési számadatok ismeretében a 2013 januári költségvetés tárgyalásánál tér vissza a képviselő-testület. Az adóbevételnél 1.982.000.-Ft növekedést jelentene a kedvezmény eltörlése, 2 %-os adókulcs mellett. Újlőrincfalva Polgármesterének, illetve a Képviselő-testületnek van-e valamilyen észrevétele a költségvetési koncepcióban leírtakhoz, illetve az elmondottakhoz? Zsebe Zsolt Újlőrincfalva polgármestere: A költségvetési törvényt még nem fogadta el az Országgyűlés, ezért így a számok nélkül nem igazán lehet tervezni, holnap lesz Újlőrincfalván képviselő-testületi ülés akkor fogják megtárgyalni a 2012.évi 3 /4 éves teljesítésről szóló beszámolót és a 2013. évi költségvetési koncepciót is, az elhangzottakhoz nincs észrevétele. Botos Sándor képviselő: Az Idősek Otthona finanszírozása hogyan történik jövőre a koncepcióban leírtak mellé kér kiegészítést? Nagy Zoltánné Egyesített Szoc. Intézmény vezetője: Konkrét adatok még nem állnak a rendelkezésükre a finanszírozással kapcsolatosan, de tervezet szerint ha az Idősek Otthonában történő feladatokat Mikrotérségi Társulás keretén belül látnák el a finanszírozás a következők szerint alakulna: A házi segítségnyújtásnál kevesebb lesz a normatíva, de 30 %-ot adnak hozzá, viszont szakképzett dolgozó kell hozzá. Tehát itt a tavalyi szinten lehet számolni a finanszírozással. Az étkeztetés is a tavalyi szinten alakulna még 10 %-ot lehet rá igényelni, ha Mikrotérségi Társuláson keresztül látják el. A bentlakásos idősek ellátása bérfinanszírozású lesz, 20 ellátott után 4 szakképzett dolgozó és egy vezető bérét finanszírozzák az Államkincstári elszámolás után. Demens ellátottak esetében növekedik a finanszírozás az ellátottak után. Jelenleg az intézményből egy dolgozó megy nyugdíjba, 1 fő van táppénzen, 1 fő szerződése lejár decemberben. E személyek helyett nem tervezik újabb személyek felvételét. Biztos, hogy nagyon nehéz lesz ellátni a továbbiakban a feladataikat, hiszen az idősek mellé állandó felügyeletet kell biztosítani éjjel-nappal, ezenkívül a dolgozók még az ebédet is hordják a napköziből. Jelenleg 19 ellátott személyből 10 pelenkás idős személy van, nem tudja hogyan fogják megoldani az ellátást, biztos, hogy nagyon nehéz lesz. Az intézmény finanszírozását sem tudja, hogy hogyan lesz megoldva jövőre. Zsebe Zsolt Újlőrincfalva polgármestere: Az Idősek Otthonával kapcsolatban elhangzottakat még nem látta a költségvetési tervezetben? Kaloné Csiki Mónika gazd.vez: Ez a költségvetési törvény módosító javaslatában szerepel. Bornemisza János polgármester: A költségvetési koncepció kapcsán az elsődleges célja az önkormányzatnak mindenképpen a működőképesség megtartása. Az átalakítássokkal kapcsolatban véleménye, hogy ebben szeretne az Önkormányzat partner lenni, még nem lehet véleményt mondani, hiszen nem tudjuk hogyan fog alakulni a helyzet. Javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra az Önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióját elfogadásra.
327
Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta előterjesztés alapján az Önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióját, mely készítésénél a legfontosabb cél az Önkormányzat működőképességének fenntartása. Határidő: értelem szerint Felelős: polgármester, körjegyző 5. Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának és Együttműködési Megállapodásának elfogadása Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: A Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának és Együttműködési Megállapodásának módosítására Szabó Lászlóné készített egy előterjesztést. Szabó Lászlóné körjegyző: Az Önkormányzat már augusztusban döntött a Közös Önkormányzati Hivatal kialakításáról és a fenntartásáról szóló Alapító Okirat és Megállapodás elfogadásáról. Az Alapító Okiratban a létszámok módosítását az október végén tartott ülésen már elfogadta a testület. Viszont mielőtt aláírásra került volna a polgármesterekkel elküldte a törvényességi, és Felügyeleti Főosztály vezető részére ellenőrzésre. Az Alapító Okiratot és a Megállapodást is módosítani szükséges, ugyanis a Közös Önkormányzati Hivatal elnevezés mellett nem szerepelhet csak egy település neve. Tehát a helyes elnevezés „Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal, amelynek székhelye: 3388 Poroszló Fő út 6. A Közös Hivatal Ügyfélszolgálatot működtet Újlőirncfalván Kossuth út 26. szám alatt, , elnevezése: Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata, és Sarud településen pedig Kirendeltség működik a Kossuth út 93. száma alatt, elnevezése: Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége. Bornemisza János polgármester: Javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a „Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratát. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 132/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülte a 86/2012. (VIII.29.) önkormányzati határozatában döntött a Poroszló -Újlőrincfalva- Sarud Községek által 2013. január 1-vel létrehozandó a „Poroszló-Újlőirncfalva-Saurd Községek Közös Önkormányzati Hivatalának alakításáról, működéséről, illetve a 87/2012.(VIII.29.) önkormányzati határozatában Alapító Okirat elfogadásáról. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alapító Okiratban lévő létszámadatokat, illetve a közös hivatal elnevezését az alábbiak szerint módosítja: A közös hivatal köztisztviselői létszáma 14 fő, Poroszló 9 fő, melyből 1 fő jegyző és 8 fő ügyintéző, Újlőrincfalva 1 fő ügyintéző, Sarud 4 fő, melyből 1 fő aljegyző és 3 fő ügyintéző. A közös hivatal elnevezése: Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal” székhelye: 3388 Poroszló Fő út 6. Újlőrincfalva Községben Kossuth út 26. sz. alatt állandó jelleggel ügyfélszolgálatot működtet elnevezése:„Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata” Sarud Községben Kossuth út 93. sz. alatt állandó jelleggel kirendeltséget működtet, elnevezése: „Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége”.
328 Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint jóváhagyja a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratát egységes szerkezetben a módosításokkal együtt. Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okirata Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bornemisza János polgármester),
székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. ( képviseli:
Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete székhelye: 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. (képviseli: Zsebe Zsolt polgármester) és Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete székhelye: 3386 Sarud, Kossuth út 93. (képviseli: Dr. Petrovics János polgármester) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX., törvény 85. § (1) bekezdésében foglaltak alapján közös önkormányzati hivatalt hoznak létre, melynek Alapító Okiratát – figyelemmel az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényre, valamint a végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31) Kormány rendeletre – az alábbiak szerint állapítja meg: 1.
A költségvetési szerv neve: „Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal”
1.1 Rövidített neve: „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal „ 1.1. Székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. 1.2. TEÁOR száma: 841105 1.3. Gazdálkodási jogköre: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 1.4. Az intézmény jogállása: Önálló jogi személy 2.
A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal 2013. január 1-től: 2.1. Poroszló székhely település: 3388 Poroszló, Fő út 6. „Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal”
2.2. Újlőrincfalva Községben Kossuth út 26. sz. alatt állandó jelleggel „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata” elnevezéssel
ügyfélszolgálatot,
2.3. Sarud Községben Kossuth út 93. sz. alatt állandó jelleggel „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége” elnevezéssel kirendeltséget működtet. 3.
Létrehozásáról rendelkező határozat száma: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő testületének 87/2012. (08.29) önkormányzati határozata, 121/2012. (X.31) önkormányzati határozata, 132/2012. (XI. 28.) önkormányzati határozata, Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 47 /2012.(08.30) önkormányzati határozata, 59/2012. (XI.13.) önkormányzati határozata határozata, Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testületének 88/2012. (IX.11.) önkormányzati határozata, 4. Közvetlen jogelődje: 4.1. Poroszló-Újlőrincfalva Önkormányzatok Körjegyzősége 3388 Poroszló, Fő út 6. Alapításának ideje: 1991. január 1.
329 4.2.Tiszanána-Sarud Önkormányzatok Körjegyzősége 3385 Tiszanána, Fő út 106/1. Alapításának ideje: 2008. január 1.
5. A Közös Önkormányzati Hivatal alapításának ideje, formája és alapítói jogokkal felruházott szervek: 5.1. Alapításának ideje: 2013. január 01. 5.2. Alapításának formája: jogutódlás 5.3. Alapítói jogokkal felruházott szervek: • Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3388 Poroszló, Fő út 6. • Újlőrincfalva Önkormányzat Képviselő-testülete 3387. Újlőrincfalva, Kossuth út 26. • Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3386 Sarud, Kossuth út 93. 6. Alaptevékenysége: A helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 7. Szakfeladat száma és megnevezése: 841126 Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége, 841114 Országgyűlési képviselő választásokhoz kapcsolódó tevékenységek, 841115 Önkormányzati képviselő választásokhoz kapcsolódó tevékenységek, 841116 Országos, területi és települési nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek, 841117 Európai parlamenti képviselő választásokhoz kapcsolódó tevékenységek, 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek, 692000 Számviteli, könyvvizsgálati és adószakértői tevékenység, 841124 Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység, 841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 8. Illetékességi területe: Poroszló - Újlőrincfalva - Sarud települések közigazgatási területe.
9. A közös önkormányzati hivatal jegyzőjének, aljegyzőjének kinevezési rendje: Poroszló Község polgármestere – pályázat alapján határozatlan időre a társult települések polgármestereinek egyetértésével nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt. ( A jegyző és aljegyző kinevezése vezetői megbízásnak minősül, így alkalmazni kell a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény vezetői megbízásra vonatkozó rendelkezéseit. )
10.A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyre közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, míg az egyes
330 foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munkatörvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl: megbízási jogviszony). 11. Munkáltatói jogok gyakorlása: A jegyző gyakorolja a munkáltatói jogokat a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében. A társult települések polgármestereinek egyetértése szükséges – az általuk meghatalmazott körben - a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői, alkalmazottjai kinevezéséhez, bérezéséhez, vezetői megbízásához, felmentéséhez, vezetői megbízásának visszavonásához és jutalmazásához. 12. Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői létszámának meghatározása: A „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal” köztisztviselői létszámának alakulása Poroszló székhely településen: Poroszló: 9 fő köztisztviselő (ebből 1 fő jegyző, 8 fő ügyintéző) 12.1. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán: Újlőrincfalva: 1 fő köztisztviselő (ügyintéző)
12.2. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltségén: Sarud: 4 fő köztisztviselő (ebből 1 fő aljegyző, 3 fő ügyintéző)
13. Az Alapító Okirat a társult önkormányzatok képviselő-testületeinek jóváhagyását követően 2013. január 1től válik hatályossá. Az Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg 2009. május 29-én kelt PoroszlóÚjlőrincfalva Önkormányzatok Körjegyzőségének Alapító Okirata hatályát veszti. Poroszló, 2012. november 28. Bornemisza János s.k. Poroszló Község Polgármestere
Zsebe Zsolt s.k. Újlőrincfalva Község polgármestere
Dr. Petrovics János s.k. Sarud Község polgármestere
Határidő: értelem szerint, Felelős: polgármester, körjegyző
Bornemisza János polgármester: Javasolja a Képviselő-testületnek elfogadása a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló Megállapodást. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 133/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (3388 Poroszló, Fő út 6. képviseli: Bornemisza János polgármester) Újlőrincfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. képviseli: Zsebe Zsolt polgármester) Sarud Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (3386 Sarud, Kossuth út 93. képviseli: Dr. Petrovics János polgármester) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. §-ban foglalt felhatalmazással élve feladataik ellátására közös 2013. január 1-től Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról döntöttek.
331 A Képviselő-testület a Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás elfogadásáról döntött a 88/2012.(VIII.29.) és a 121/2012.(X.31.) önkormányzati határozatában. A Képviselőtestület a megállapodásban szereplő köztisztviselői létszámot és közös hivatal elnevezését módosítja. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról készült Megállapodást az alábbiak szerint fogadja el: MEGÁLLAPODÁS POROSZLÓI KÖZÖS
ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRA ÉS FENNTARTÁSÁRA
Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (3388 Poroszló, Fő út 6. képviseli: Bornemisza János polgármester) Újlőrincfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. képviseli: Zsebe Zsolt polgármester) Sarud Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (3386 Sarud, Kossuth út 93. képviseli: Dr. Petrovics János polgármester) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. §-ban foglalt felhatalmazással élve feladataik ellátására közös Önkormányzati Hivatalt alakítanak és tartanak fenn 2013. január 1. napjától az alábbi feltételek szerint: 1.
A Közös Önkormányzati Hivatal megnevezése és székhelye: „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal” Székhelye: 3388 Poroszló Fő út 6.
2.
Poroszló- Újlőrincfalva- Sarud Községek Önkormányzatai megállapodnak, hogy 2013. január 1. napjától:
2.1. Újlőrincfalva Községben az önkormányzat székhelyén 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. szám alatt állandó jelleggel – ügyfélszolgálati megbízott személyén keresztül - informatikai hálózat alkalmazásával ügyfélszolgálatot tart fenn „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata” elnevezéssel. 2.2. Sarud Községben az önkormányzat székhelyén 3386 Sarud, Kossuth út 93. sz. alatt állandó jelleggel „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltsége” elnevezéssel kirendeltséget működtet, az összes Sarud települést érintő hatósági, gazdasági és önkormányzati ügyek helyben történő intézése céljából. 2.3. Az Újlőrincfalvai Ügyfélszolgálat és a Sarudi Kirendeltség a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti egységeként működik. 3.
Az önkormányzatok képviselő-testületei megállapodnak abban, hogy a feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket az érintett településeken biztosítják.
4.
A Közös Önkormányzati Hivatal működési és fenntartási költségeit a képviselő-testületek együttes ülésen határozzák meg. A megállapodó önkormányzatok képviselő-testületei a Közös Önkormányzati Hivatal fenntartásának költségeihez az érdekelt képviselő-testületek az alábbiak szerint járulnak hozzá:
4.1. Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete biztosítja a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal székhelyén dolgozó valamennyi köztisztviselő/közszolgálati ügykezelő személyi juttatásait és a munka adót terhelő járulékok és fenntartási kiadások állami támogatás felüli részét. 4.2. Újlőrincfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Újlőrincfalvai Ügyfélszolgálatán biztosítja az ott dolgozó köztisztviselő/közszolgálati ügykezelő személyi juttatásait és a munkaadót terhelő járulékok és fenntartási kiadások állami támogatás felüli részét.
332 4.3. Sarud Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Sarudi Kirendeltségén, biztosítja az ott dolgozó köztisztviselő/közszolgálati ügykezelő személyi juttatásait és a munkaadót terhelő járulékok és fenntartási kiadások állami támogatás felüli részét. 4.4.A Közös Önkormányzati Hivatalt illető állami támogatás lehívására és felhasználására a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal jogosult azzal, hogy a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott és jogosultsági feltételek alapján lehívható hozzájárulást a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal személyi juttatásaira, munkáltatói járulékaira és hivatalok fenntartására fordítja lakosság szám arányosan. 4.5. Az érintett önkormányzatok képviselő- testületei megállapodnak abban, hogy a 4. pontban meghatározott állami támogatással nem fedezett – bér és járulékköltségeket – Újlőrincfalva és Sarud Községek önkormányzatai a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal számlájára utalja 12 egyenlő részletben előre minden hónap 15. napjáig. Számlaszáma:11600006-00000000-33257235 Megnevezése: „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal” költségvetési számla. Az érintett települések polgármesterei a hozzájárulás összegét havonta tartoznak átutalni a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal számlájára. 5. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat a jegyző készíti el, mely a megállapodó felek – az önkormányzatok képviselő-testületei határozatával jóváhagyott – egyetértésével válik hatályossá. 5.1. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal ügyrendjét Poroszló Községi Önkormányzat képviselőtestülete fogadja el és hagyja jóvá Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő- testülete és Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete előzetes véleményének kikérésével. 5.2. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata és a Kirendeltség működésével, valamint a jegyző ügyfélfogadási rendjének kialakításával kapcsolatban előzetesen ki kell kérni az Újlőrincfalva és Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testületének előzetes véleményét.
6. A Hivatalt megszüntetni, abból kiválni vagy ahhoz csatlakozni kizárólag az általános önkormányzati választások napját követő 60 napon belül lehet. Ezen kívül a megállapodás bármikor módosítható. 7. Más településeknek a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatalhoz csatlakozni csak a társult önkormányzatok előzetes egyetértésével és minősített többséggel meghozott döntése alapján lehet. 8.
A Közös Önkormányzati Hivatalt a jegyző vezeti.
8.1. A jegyzőt az aljegyző helyettesíti és ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat. 8.2 A székhely település polgármestere – pályázat alapján határozatlan időre – nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt a társult települések polgármestereinek egyetértésével. 8.3. A jegyzői és aljegyzői kinevezés vezetői megbízásnak minősül, így a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 8.4. A jegyző tekintetében az egyéb munkáltatói jogokat a székhely település polgármestere gyakorolja. 8.5. A jegyző gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében. 8.6. A jegyző gyakorolja a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői és egyéb munkavállalói tekintetében a munkáltatói jogokat.
9. A „ Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal” köztisztviselői létszámának alakulása Poroszló székhely településen:
333
Poroszló: 9 fő köztisztviselő (ebből: 1 fő jegyző, 8 fő ügyintéző) 9.1. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán: Újlőrincfalva: 1 fő köztisztviselő (ügyintéző)
9.2.A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltségén: Sarud: 4 fő köztisztviselő (ebből 1 fő aljegyző, 3 fő ügyintéző)
10. A kirendeltség-vezetőt a jegyző bízza meg. A megbízáshoz az érintett település polgármesterének egyetértése szükséges. 10.1. A kirendeltség vezető bérezéséhez, felmentéséhez, vezetői megbízásának visszavonásához, jutalmazásához az érintett település polgármesterének előzetes egyetértése szükséges. 10. 2. A kirendeltségi vezető ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat, szükség szerint a jegyző megbízása alapján részt vesz Önkormányzatok Képviselő-testületeinek ülésein és ott a szükséges tájékoztatást megadja. 11. A jegyző/aljegyző köteles a társult települések önkormányzatainak képviselő-testület ülésein részt venni és ott a szükséges tájékoztatást megadni. 12.. A jegyző – akadályoztatása esetén az aljegyző - évente beszámol minden képviselő-testületnek a Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról. . 13. A közös önkormányzati hivatal jegyzője vagy megbízottjaként az aljegyző – a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott gyakorisággal, - de legalább hetente egy alkalommal köteles a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Újlőrincfalvai Ügyfélszolgálatán, illetve a Sarudi Kirendeltségén ügyfélszolgálatot tartani. 14. A Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal munkájával kapcsolatos kérdésekben szükség szerint együttes képviselő-testületi ülésen kell határozni. 15. A Hivatal mindhárom településen ellátja az alábbi feladatokat: - a képviselő-testületek működésével kapcsolatos döntés-előkészítés, végrehajtás, - bizottságok működésével kapcsolatos hivatali feladatok, - a polgármesterek és a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítése, végrehajtása, - költségvetés, zárszámadás, pénzügyi beszámolók készítése, - gazdálkodással kapcsolatos napi ügyek intézése, - adatkezelés, nyilvántartások vezetése, - anyakönyvi ügyintézés, - ügyfélfogadás, - önkormányzati intézmények működésével összefüggő hivatali feladatok, - beruházásokkal, pályázatokkal összefüggő hivatali feladatok, - közfoglalkoztatással összefüggő hivatali feladatok, - (nemzetiségi önkormányzat működésének segítése). 16. E Megállapodás aláírását követően válik hatályossá és rendelkezéseit 2013. január 1. napjától kell alkalmazni.
334 Poroszló, 2012. november 28. Bornemisza János s.k. Poroszló Község polgármestere
Zsebe Zsolt s.k. Újlőrincfalva Község polgármestere
Dr. Petrovics János s.k. Sarud Község polgármestere
Záradék: Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 88/2012. (VIII..29.), és a 121/2012. (X.31), önkormányzati határozatok, 133/2012, (XI.28) önkormányzati határozat, Újlőrincfalva Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 48/2012. (08.30.) és a 60/2012. (XI.13) önkormányzati határozat, Sarud Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 88./2012. (IX.11.). sz. határozatával hagyta jóvá. Határidő: 2013. január 1. Felelős: Bornemisza János polgármester, Zsebe Zsolt polgármester, Dr. Petrovics János polgármester. 6. Poroszló – Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának és Együttműködési Megállapodásának a módosítása Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Önkormányzatok egy Mikrotérségi Társulás hoznának létre az önkormányzati feladatok ellátására. A Mikrotérségi Társulás a Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézmény jogutódjaként működne tovább. í Szabó Lászlóné körjegyző: Poroszló- Újlőrincfalva-Sarud Községek Önkormányzatai az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és a végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányszámú rendelet, a szociális igazgatásról szóló és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. §-a alapján helyi önkormányzati feladatok ellátására, szociális, gyermekjóléti szolgáltatásainak nyújtására Mikrotérségi Társulást hoznak létre. A Mikrotérségi Társulás Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézmény jogutódjaként működne tovább. Az Intézmény Alapító Okirata ennek megfelelően történő módosítása szükséges. A Mikrotérségi Társulási Megállapodásbe beépítésre kerültek azon feladatok, amelyeket eddig a Füzesabonyi Kistérség keretein belül láttak el. A szociális alapszolgáltatások kiegészítésre kerültek a Gyermekjóléti Szolgálattal, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtással, illetve az Egyéb Önkormányzati feladatokkal: : Belső ellenőrzés, Központi Orvosi Ügyelet, Területfejlesztés és Mozgókönyvtári Szolgáltatás ez a feladat viszont csak Újlőrincfalva és Sarud települést érinti. A megállapodásban szereplő önálló jogi személyiséggel rendelkező települési önkormányzatok Mikrotérségi Társulást hoznak létre önkormányzati feladatok ellátására. E megállapodás módosítja és egységes szerkezetbe foglalja a 2009. december 21-én megkötött „PoroszlóÚjlőrincfalva- Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézményfenntartó Társulási Megállapodást.” A Mikrotérségi Társulás jogutója a Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézményfenntartó Társulásnak. Bornemisza János polgármester: A Mikrotérségi Társulás Megállapodásába beépítésre kerültek azok a feladatok amelyeket a Füzesabonyi Kistérség látott el. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás is belekerült, és akkor maradhat benne, amennyiben lesz hozzá finanszírozás. Javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Egyesített Szociális Intézmény jogutódjaként működő Tisza-mente Települési Önkormányzatok Mikrotérségi Társulás Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat elnevezéssel működő intézmény Alapító Okiratának elfogadását. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza:
335 Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és a végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányszámú rendelet, a szociális igazgatásról szóló és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. §-a alapján helyi önkormányzati feladatok ellátására, szociális, gyermekjóléti szolgáltatásainak nyújtására szóló alapító okiratát az alábbiak szerint elfogadja és jóváhagyja: TISZA-MENTE MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁS SZOCIÁLIS, CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. képviseli: Bornemisza János polgármester, Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhelye: 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. képviseli: Zsebe Zsolt polgármester, Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhelye: 3386 Sarud Kossuth út 93. képviseli: Dr. Petrovics János polgármester) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és a végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányszámú rendelet, a szociális igazgatásról szóló és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. §-a alapján helyi önkormányzati feladatok ellátására, szociális, gyermekjóléti szolgáltatásainak nyújtására szóló alapító okiratát az alábbiak szerint alkotja meg: 1. Az intézmény adatai: 1.1. A költségvetési szerv (intézmény) megnevezése: „Tisza-mente Települési Önkormányzatok Mikrotérségi Társulás Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat” 1.1.1 Az intézmény rövidített neve: „Tisza-mente Mikrotérségi Társulás” A fenntartó székhelye: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3388 Poroszló Fő út 6. A fenntartó gesztor település adószáma: 15380559 -2-10 2. Szociális feladatot ellátó költségvetési szerv (intézmény) székhelye: 3388 Poroszló, Alkotmány út 7. (559 hrsz.) 1.3. Az intézmény telephelyei és címei:1 3386 Sarud, Szabadság út 50. (rendelkezésre álló helyiség) Ideiglenesen: 3386. Sarud Kossuth út 62.2 3387 Újlőrincfalva, Fő út 36. (rendelkezésre álló helyiség) 1.4. Az intézmény ágazati azonosítója: S0006199 2. Az intézmény alapítók megnevezése és címei: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3388 Poroszló, Fő út 6. Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3386 Sarud, Kossuth út 93. 2.1 Létrehozásáról rendelkező határozat: • Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testület 93/2008. (I.25) sz. határozata, • Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testület 29/2008. (VIII.26), határozata, • Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testület 100/2008. (X.2) sz. határozata, 3. Az intézmény felügyeleti szervének neve, címe: 1 2
Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 140/2009. (XII.21) határozata. Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 65/2011. (VI.29) határozat
336 Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testület 3388. Poroszló, Fő út 6. 4. Az intézmény szakfeladatának száma és megnevezése:3 873011 Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása, 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása, 880921 Szociális étkeztetése, 889922 Házi segítségnyújtás, 889924 Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, 889928 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás, 890441-1 Rövid tartamú közfoglalkoztatás,4 890442-1 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása,5 890443-1 Egyéb közfoglalkoztatás,6 5. Illetékességi területe: Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud települések közigazgatási területei. 6. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Neve: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testület Székhelye: 3388 Poroszló Fő út 6. Jogelődje: Poroszló Község Önkormányzat Idősek Otthona (székhelye: 3388 Poroszló Alkotmány út 7.) 7. Hatályon kívül7 8. A költségvetési szerv törzsadatai: Új törzsszáma: 647700 Új szakágazata: TEÁOR 873000 KSH törzsszáma: 16748662-8730-322-10 9 . ) Állami feladatként ellátott szakosított ellátási forma: 9.1 ) Ápolást, gondozást nyújtó intézményi ellátás (Szt. 67. §.) TEÁOR: 85-31-70, Ellátási területe: Heves Megye közigazgatási területe8 10. ) Önkormányzati hatáskörben – Intézményfenntartói Társulás keretében ellátott alapszolgáltatások: 10.1. ) Szociális étkeztetés (Szt. 62. §) TEÁOR: 85-32-55 Ellátási területe: Poroszló Község közigazgatási területe, Újlőrincfalva Község közigazgatási területe, Sarud Község közigazgatási területe, 10.2.) Házi segítségnyújtás (Szt. 63. §). TEÁOR: 85-32-33 Ellátási területe: Poroszló Község közigazgatási területe, Újlőrincfalva Község közigazgatási területe, Sarud Község közigazgatási területe, 10.3. ) Családsegítés (Szt. 64. §.) TEÁOR: 85-32-44 Ellátási területe: Poroszló Község közigazgatási területe, Újlőrincfalva Község közigazgatási területe, Sarud Község közigazgatási területe, 10.4.) Gyermekjóléti szolgálat (Gyvt.39.§) Ellátási területe: Poroszló Község közigazgatási területe, Újlőrincfalva Község közigazgatási területe, 3
Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. (II.29) határozat
4
Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. (II.29) határozata
5
Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. (II.29) határozata
6
Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. (II.29) határozata
7
Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. (II.29) határozata Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének a 48/2012.. (IV.25) ,határozat
8
337 Sarud Község közigazgatási területe, 10.5.) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: (Szt. 65/F.§.) Ellátási területe: Poroszló Község közigazgatási területe, Újlőrincfalva Község közigazgatási területe, Sarud Község közigazgatási területe, 11. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: önállóan működő költségvetési szerv9 Az intézmény részére a feladatellátáshoz biztosított vagyon megnevezése: Ingatlanok: Poroszló, Alkotmány út 7. sz. alatti épület, Újlőrincfalva, Fő út 36. sz. alatti épület, Sarud, Szabadság út 50. Ideiglenesen: Sarud Kossuth út 62.10 A feladatellátáshoz szükséges tárgyi eszközök, berendezések, felszerelések egyéb készletek a vagyonleltár alapján. Vagyontárgyak: Az intézmény székhelyén és telephelyein a leltárban szereplő vagyontárgyak, melyek 2009. január 1-én kerültek átadásra a Társulásnak, mely továbbra is a társult önkormányzatok vagyona marad, melyet a Társulás üzemeltet és állagmegóvásáról gondoskodik. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogok: Az előző pontban felsorolt vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogokat azok a társulásban résztvevő önkormányzat képviselő-testületei gyakorolják, akinek az ingatlan a feladatellátását szolgálja. Az intézmény a rendelkezésre bocsátott vagyont nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékként felhasználni. 12. A feladatellátáshoz szükséges költségvetés meghatározásának rendje: Az intézmény költségvetési keretét Poroszló Község Önkormányzat adott évi költségvetési rendelete tartalmazza. Az előirányzatok felett részjogkörrel rendelkezik. Pénzügyi, gazdálkodási feladatait Poroszló Község Önkormányzat, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv hivatala látja el. A részjogkörű költségvetési egység a gazdálkodásra kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, éves költségvetésében a jóváhagyott előirányzatok közül a részjogkörű költségvetési egységre vonatkozóan a személyi jellegű kiadások és járulékai, valamint a szakmai eszközök beszerzése előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkezik. Az intézményi saját bevételek típusainak megnevezése: -térítési díj, -gondozási díj, 13. Vállalkozási tevékenység meghatározása: vállalkozói tevékenységet nem végezhet 14. Az intézményvezető kinevezési rendje: Pályázat útján a gesztor önkormányzat Képviselő-testülete nevezi ki ötéves időtartamra a társult önkormányzatok véleményezésével. Az intézmény vezetője felett az egyéb munkáltatói jogokat Poroszló Község polgármestere gyakorolja. Vezetői minősítések: a. magasabb vezető: intézményvezető, b. vezetők: intézeti főnővér, intézményegység vezető, 15. Speciális egyedi rendelkezések: - Az alap és kiegészítő normatívákat, egyéb kiegészítő támogatásokat Poroszló Község Önkormányzata hívja le és a tényeges létszámhoz a törvényes feltételeket biztosítja. - A Társulás által ellátott szociális alapellátási feladatokat befogadta a Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása. Törvényességi ellenőrző szerv: Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Az intézmény hosszú és körbélyegzőjének hivatalos szövege: Hosszú bélyegző hivatalos szövege: „TISZA-MENTE MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁS” Székhelye: 3388 Poroszló, Alkotmány út 7. 9
Módosította Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. (II.29) határozata Módosította Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 65/2011. (VI.29) számú határozat
10
338 Adószám: 16748662-1-10 Tel: 36/553-038, 36/553-039” Vásárlásokhoz az intézmény téglalap alakú bélyegzőt használ, mely tartalmazza az intézmény nevét, címét, adószámát és az intézmény telefonszámát. Az intézmény kör alakú bélyegzőt használ. A kör alakú bélyegző hivatalos szövege: „TISZA-MENTE MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁS” POROSZLÓ” Az intézmény létszámának meghatározása: Bentlakásos intézmény: Poroszló : 1 fő intézményvezető, 6 fő szociális ápoló, gondozó, 2 fő kisegítő dolgozó, 1 fő Heti 4 órás foglalkozás szervező, 1 fő családgondozó 1 fő szociális mentál higiénes munkatárs, Az orvosi ellátás külön szerződésben rögzítve. Alapszolgáltatás tekintetében Poroszló: Szociális étkeztetés és Házi segítség nyújtás11 1 fő vezető gondozó + 6 fő házi segítségnyújtó Összesen: 7 fő házi segítségnyújtó Újlőrincfalva: 4 fő 12 házi segítségnyújtó Összesen: 4 fő házi segítségnyújtó13 Sarud 5 fő házi segítségnyújtó Összesen: 5 fő házi segítségnyújtó Az Észak-Magyarországi Szociális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatal által kiadott H-GYA/756/2010. számú működési engedélye alapján az intézmény által ellátható személyek száma: • Házi segítségnyújtás tekintetében összesen 153 fő 17 fő házi segítségnyújtó alkalmazása, és 50 %-os szakképzettségi arány mellett, • Idősek otthona 20 férőhely Az intézmény által ellátott feladatok mutatószámai településenként:14 Poroszló Idősek Otthona Ápolást, gondozás nyújtó szakosított ellátás: 20 fő, Szociális étkeztetés: 70 fő, Házi segítségnyújtás 73 fő Családsegítés: (lakosságszám 2960 fő) Gyermekjóléti szolgálat: (0-18 év) és a fiatal felnőttek ellátása(18-24 év) Újlőrincfalva: Házi segítségnyújtás : 15 40 fő, Szociális étkeztetés: 25 fő, Családsegítés: (lakosságszám 265 fő) Gyermekjóléti szolgálat: (0-18 év) és a fiatal felnőttek ellátása(18-24 év) Sarud:
11
Módosította: Poroszló Község Önkormányzata 99/2010. (XII.22) határozata. Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 140/2009. (XII.21) határozata 13 Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 99/2010. (XII.22) határozata. 14 Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 99/2010. (XII.22) határozata. 15 Módosította: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 140/2009. (XII.21) határozata 12
339
Házi segítségnyújtás: 40 fő, Szociális étkeztetés: 40 fő, Családsegítés: (lakosságszám 1299 fő) Gyermekjóléti szolgálat: (0-18 év) és a fiatal felnőttek ellátása(18-24 év)
16. Gyermekjóléti szolgálat: • Családgondozó:
1 fő
Heti munkaideje: 40 óra, ebből Sarudon eltöltött idő: 16 óra, (hétfő, szerda: 7,30 h– tól - 16.00 h-ig ) Újlőrincfalván: 4 óra, (kedd: 7,30 h –tól -11,30 h-ig) Poroszlón: 20 óra (kedd: 11.30 h-tól – 16.00 h-ig, csütörtök 7,30 h-tól – 16.00 h-ig és péntek: 7,30 h-tól – 13.30- ig) 17. Záró rendelkezések: Az intézményi SZMSZ elkészítésének és módosításának rendje: Jóváhagyva: 2008. november 20. Felülvizsgálata: hatályos jogszabályok alapján. Az alapító okiratot jóváhagyó határozat kelte és módosításai: Poroszló Község Önkormányzat képviselő- testülete: 93/2008. (IX.25) sz. , Módosítása és egységes szerkezetbe foglalása jóváhagyva a 68/2009. V.28) sz. határozattal, Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete: 29/2008. (VIII.26) sz. Módosítása és egységes szerkezetbe foglalása jóváhagyva a 28/2009. V.27) számú határozattal. Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete: 100/2008. (X.2) számú határozataival jóváhagyta. Módosítása és egységes szerkezetbe foglalása jóváhagyva 48/2009. (V.28) számú határozattal. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2009. december 21-én megtartott ülésén hozott 140/2009. (XII.21) határozatával, Újlőrincfalva- Sarud Önkormányzatai egyetértésével az alapító okiratot módosította. Az alapító okirat módosítása: Az Alapító Okiratot módosította egységes szerkezetbe foglalta Poroszló Község Önkormányzat a 99/2010. (XII.22.) határozatával. (Egyetértő határozatok Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testületének 102/2010. (XII.16) hat., Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2010. (XI.30) hat.). Az Alapító okirat módosítása: Poroszló Község Önkormányzatának képviselő-testületének 7/2012. (I.25) önkormányzati határozat, 134/2012. (XI.28) önkormányzati határozat, Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (I.26) önkormányzati határozat, 67/2012. (XI.29) önkormányzati határozat, Sarud Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2012. (I.26) önkormányzati határozat, 108/2012. (XI.28.) önkormányzati határozat. Poroszló, 2012. november 28.
Bornemisza János s.k. polgármester
Zsebe Zsolt s.k. polgármester
Dr. Petrovics János s.k. polgármester
Határidő: értelem szerint Felelős: polgármester, körjegyző
A polgármester javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek a Tisza-Mente Mikrotérségi Társulás létrehozásáról szóló megállapodást. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza:
340 Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 135/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülte elfogadja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény IV. fejezet 87. §- 95. §-aiban foglalt felhatalmazás és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. - a alapján Poroszló Község Önkormányzata (székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. képviseli: Bornemisza János polgármester, Újlőrincfalva Község Önkormányzata (székhelye: 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. (képviseli: Zsebe Zsolt polgármester, Sarud Község Önkormányzata (székhelye: 3386 Sarud, Kossuth út 93. (képviseli: Dr. Petrovics János polgármester között a szociális alapellátási feladatok ellátására létrejött Intézményfenntartói Társulási Megállapodást 2013. január 1-től Mikrotérségi Társulássá alakítják a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok bővítésével. A Mikrotérségi Társulás jogutója a Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézményfenntartó Társulásnak. E megállapodás módosítja és egységes szerkezetbe foglalja a 2009. december 21-én megkötött „PoroszlóÚjlőrincfalva- Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézményfenntartó Társulási Megállapodást.” Poroszló Község Önkormányzat Képvielő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a „Tisza-mente Települési Önkormányzatok Mikrotérségi Társulásáról szóló Megállapodást: MEGÁLLAPODÁS HELYI ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK KÖZÖS ELLÁTÁSÁRA Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény IV. fejezet 87. §95. §-aiban foglalt felhatalmazás és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. - a alapján Poroszló Község Önkormányzata polgármester,
(székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. képviseli: Bornemisza János
Újlőrincfalva Község Önkormányzata (székhelye: 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. (képviseli: Zsebe Zsolt polgármester, Sarud Község Önkormányzata (székhelye: 3386 Sarud, Kossuth út 93. (képviseli: Dr. Petrovics János polgármester a szociális alapellátási feladatok ellátására létrejött Intézményfenntartói Társulási Megállapodást 2013. január 1-től Mikrotérségi Társulássá alakítják a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok bővítésével. A társulás célja A helyi önkormányzatok együttműködésének bővítése, közös érdekű feladataik célszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a közszolgáltatások színvonalának javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése.
I. Általános rendelkezések A megállapodásban szereplő önálló jogi személyiséggel rendelkező települési önkormányzatok Mikrotérségi Társulást hoznak létre önkormányzati feladatok ellátására. E megállapodás módosítja és egységes szerkezetbe foglalja a 2009. december 21-én megkötött „PoroszlóÚjlőrincfalva- Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézményfenntartó Társulási Megállapodást.” A Mikrotérségi Társulás jogutója a Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatai Egyesített Szociális Intézményfenntartó Társulásnak. 1. A Társulás neve: „ Tisza-mente Települési Önkormányzatok Mikrotérségi Társulása” (Rövidített neve: „Tisza-mente Mikrotérségi Társulás”) 1.1. A Társulás székhelye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6.
341 1.2. A jogelőd alapításának éve: 2008. 1.3. Működési területe: A társult önkormányzatok közigazgatási területe.
2.. Közös feladat – és hatáskör gyakorlásával megbízott neve, székhelye: Poroszló- Község Önkormányzata (székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. (képviseli: Bornemisza János polgármester) 2.1. A társulás időtartama: határozatlan. 2.2. A társulás jogi személyiséggel nem rendelkezik. 2.3. A társulásban résztvevő intézmények telephelyei: és irodái: Alapító Okirat szerint.
2.4. A társult önkormányzatok képviselő-testületei a közös fenntartással, illetve a közös foglalkoztatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök gyakorlásával Poroszló Község Önkormányzatának képviselő-testületét bízzák meg. II. A társulás tagjai 1. A Társulást alapító önkormányzatok: • • •
Poroszló- Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhelye: 3388 Poroszló, Fő út 6. képviseli: Bornemisza János polgármester, Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhelye: 3387 Újlőrincfalva, Kossuth út 26. (képviseli: Zsebe Zsolt polgármester, Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhelye: 3386 Sarud Kossuth út 93. (képviseli: Dr. Petrovics János polgármester,
Az alapító önkormányzatok az Alapító Okirat elfogadásakor, illetve minden naptári év szeptember 30-ig döntenek, hogy a kötelezendően ellátandó szociális alapfeladatok, illetve egyéb kötelezően ellátandó önkormányzati feladatai közül melyeket látnak el a Mikrotérségi Társulás keretein belül. 2.
A Társuláshoz tartozó települések lakosságszám: • Poroszló 2970 fő, • Újlőrincfalva 251 fő, • Sarud 1243 fő III.
A Társulás által ellátott feladat-és hatáskörök:
1. A Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei az önkormányzatok közigazgatási ellátási területén az Szt-ben, a Gyvt-ben és a Mötv-ról szóló törvényekben meghatározottak alapján a feladatok ellátása az alábbi területekre terjed ki: 1.1.
1.2.
Szociális alapszolgáltatások: ezen belül Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Családsegítés és Gyermekjóléti szolgálat Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Egyéb önkormányzati feladatok: Belső ellenőrzés, Központi Orvosi Ügyelet, Területfejlesztés, Mozgókönyvtári szolgáltatás,
1.1.1.Szociális alapszolgáltatások keretén belül
342 Szociális étkeztetés ( Sz.t- 62. §) - Munkanapokon egyszeri meleg étel (ebéd) biztosítása a szociálisan rászorulóknak helyben fogyasztással és elviteli lehetőséggel. 1.1.2. Házi segítségnyújtás (Szt. 63. §.) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybevevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást - azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, - azokról a phichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásban segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek, - azokról az állapotuk miatt rászorulóról, akik ezt az ellátási formát igénylik, - azokról a személyekről, akik rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükben történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához. A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell: - az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, - az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, - a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. 1.1.3. Családsegítés: (Szt.64.§) - a családi szociális feszültségek okainak feltárása, a megoldásokra javaslat készítése és segítségnyújtás, - életvezetési (nevelési, pszichológiai, egészségügyi) tanácsadás, vagy ennek megszervezése, - az egyének, a családok kapcsolatkészségének javítása, - egyéni, pár és családterápiás tevékenység végzése, ennek megszervezése, - krízishelyzetben segítő beavatkozás, - speciális támogató, önsegítő csoportok szervezésének, működtetésének segítése, - természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése, - hivatalos ügyek intézésének segítése, - együttműködés más intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, csoportokkal. 1.1.4. Gyermekjóléti szolgálat Gyvt. 39. §. A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A gyermekjóléti szolgáltatás feladataiként ellátja: • a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése, • a családtervezési, pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezése, • a válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, valamint számára a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezése, • szabadidős programok szervezése, • a hivatalos ügyek intézésének segítése, • a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben, az együttműködés megszervezése, tevékenységük összehangolása, • a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése, • tájékoztatás az egészségügyi intézményeknél működő inkubátorokról, illetve abba a gyermek örökbefogadáshoz való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről, • a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával elősegíteni a gyermek problémáinak rendezését, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozását, • a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, • kezdeményezi az egyéb gyermekjóléti alapellátások igénybevételét, • szociális alapszolgáltatások, különösen a családsegítés igénybevételét, • az egészségügyi ellátások igénybevételét,
343 • • • • • •
a pedagógiai szakszolgálatok igénybevételét vagy a gyermek védelembe vételét vagy súlyosabb fokú veszélyeztetettség esetén a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését, átmeneti vagy tartós nevelésbe vételét, javaslat készítése a veszélyeztetettség mértékének megfelelően, a gyermek védelembe vételére, illetve a családi pótlék természetbeni formában történő nyújtására, a gyermek tankötelezettsége teljesítésének előmozdítása, a gyermek családjából történő kiemelésére, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására, a családgondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához, utógondozó szociális munka biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a gyermek családjába történő visszailleszkedéshez.
1.1.5. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (Szt. 65/F.§.) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú, vagy fogyatékos személyek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek ellátása céljából nyújtott ellátás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell: - az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, - a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, - szükség esetén további egészségügyi, vagy szociális ellátás kezdeményezését Egyéb önkormányzati feladatok: 1.2.1. • • • • • •
1.2.2. • • • • • • • 1.2.3. • • •
Belső ellenőrzési feladatok: Saját feladatellátásában biztosítja a társulásban résztvevő önkormányzatok, azok hivatalainak és intézményi társulásainak felügyeleti jellegű ellenőrzését. Előkészíti a vizsgálati programot és a megbízólevelet. Elvégzi az előkészítés egyéb feladatait. Írásba foglalja az ellenőrzés megállapításait, indokolt esetben felveti a felelősség megállapítását. Ellátja a realizáló tárgyalással kapcsolatos feladatokat. Igény szerint elkészíti a képviselő-testületi ülésre az ellenőrzés tapasztalatairól szóló tájékoztatót. Részt vesz az önkormányzat külső ellenőrzését végző vizsgálatok realizáló tárgyalásain, a tapasztalatok feldolgozásában és hasznosításában. Központi Orvosi Ügyelet: A térségben összehangolt hétközi, illetve hétvégi ünnep és szabadnapi orvosi ügyelet létrehozása, működtetése. Kidolgozza a Mikrotérségre kiterjedő szolgáltatás-szervezési koncepciót, alapul véve a települési szolgáltatás-szervezési koncepciókat, illetve összehangolja a kettőt. Javaslatot tesz a külföldi állampolgárok betegellátási díjai megállapítására az egységes szolgáltatási díjak biztosítása érdekében. Információs hálózatot működtet, mellyel a helyben szokásos információt nyújt a társult önkormányzatoknak és azok által fenntartott intézményeknek a feladatellátás folyamatáról és eredményéről. Pályázatot nyújthat be és figyeli az esetleges pályázati lehetőségeket és segíti a társulásban részt vevő önkormányzatokat a pályázat elkészítésében. Elősegíti az egészségügyi ellátásban résztvevő dolgozók szakmai képzését. Mikrotérségi egészségügyi adatbázist hozhat létre. Területfejlesztési feladatok: Figyelemmel kíséri a Mikrotérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét, adottságait. Kidolgozza és elfogadja a Mikrotérség területfejlesztési koncepcióját. Véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területén benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve, ha az a jogkör a pályázati felhívásban is szerepel.
344 • • • • •
Koordinálja a Mikrotérségben a területfejlesztésben érdekelt szerezetek együttműködését, együttműködik állami és civil szervezetekkel. Kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében. Forrásokat gyűjthet a fejlesztési programjai megvalósításához. Képviseli a Mikrotérséget más, területfejlesztési döntések meghozatalára hatáskörrel rendelkező szervezeteknél. Pályázatot nyújthat be a Mikrotérség fejlesztéséhez kapcsolódó források igényléséhez.
1.2.4. Mozgókönyvtári szolgáltatás: Ellátási terület: Újlőrincfalva, Sarud települések. Feladat: mozgókönyvtári szolgáltatás. IV. 1. 2. 3.
4.
5.
A társulás működésének szabályai
A társulás önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik. A társult képviselő-testületek a közös fenntartással, illetve a közös foglalkoztatással kapcsolatos feladat és hatáskörök gyakorlásával Poroszló község Önkormányzat képviselő-testületét bízzák meg. Poroszló község önkormányzata biztosítja a társult települések egyetértésével a feladatok ellátásához megfelelő számú és képzettségű szakembert, valamint a szükséges tárgyi feltételeket a költségvetési törvény által meghatározott, az önkormányzatokat megillető alap- kiegészítő normatívából és a társulásban résztvevő önkormányzatok lakosságarányos támogatásából. Poroszló Község Önkormányzata felelősséget vállal, hogy az általa fenntartott intézmény a rá irányadó jogszabályoknak és nyilvántartási kötelezettségeknek megfelelően végzi a megállapodásban vállalt alapszolgáltatásokra vonatkozó tevékenységet és a közösen vállalt feladatokat. A társult önkormányzatok képviselő-testületeit véleményezési jog illeti meg az utóbbi kérdésekben: - Az intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása. - Az intézmények gazdálkodási jogkörének meghatározása. - A hatályos jogszabályok alapján megállapítandó térítési díjak megállapítása. - Az intézmény vezetőjének kinevezése, felmentése, fegyelmi eljárás indítása. - Az intézmény tevékenységének értékelése. A társult képviselő-testületek a társulás működését kétévenként értékelik, melyet megelőzően pénzügyi bizottságuk elnökei útján a költségek felhasználásának módját közösen ellenőrzik. A polgármesterek a képviselőtestületnek évenként a költségvetési beszámoló keretében adnak számot a társulás tevékenységéről, a pénzügyi helyzetről, a társulás megvalósulásáról.
A képviselő-testületek felhatalmazzák a polgármestereket a fenti véleményezési jogok gyakorlásával. 6. 7. 8. 9.
A költségvetést érintő döntésekhez a képviselő-testületek mindegyikének egyetértése szükséges. A közös fenntartású intézmények költségvetése és zárszámadása Poroszló Község Önkormányzatának éves költségvetési, illetve zárszámadási rendeletébe épül be. Az intézmények költségvetésének elfogadásához, illetve év közbeni módosításához a társult képviselőtestületek mindegyikének egyetértése szükséges. Az intézmények vezetőivel kapcsolatos munkáltatói jogkört Poroszló Község Önkormányzat képviselő-testülete gyakorolja az alábbiak szerint: - Az intézmény vezetőjének kinevezése, felmentése és a fegyelmi jogkör gyakorlása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik - figyelemmel az 5. pontban foglaltakra (véleményezés). - A vezetők felett az „ egyéb munkáltatói jogkör” gyakorlása gesztor település polgármesterének hatáskörébe tartozik. - A 5. pontban meghatározott esetekben a társult képviselő-testületek véleményének figyelembe vételével dönt. - Az intézmény közalkalmazottai felett a munkáltatói jogkört az intézmény vezetője gyakorolja, azzal, hogy a közalkalmazott kinevezéséhez, felmentéséhez, fegyelmi jogkör gyakorlásához, összeférhetetlenség megállapításához, áthelyezéséhez az illetékes önkormányzat előzetes egyetértése szükséges. A közalkalmazottak felett az egyéb munkáltatói jogok (munkaidő beosztása, szabadság kiadása) gyakorlása az intézmény vezetőjének hatáskör.
345
10. A megbízott önkormányzat a feladatellátás költségtervéről a költségvetési tervezés időszakában előzetes egyeztetést folytat a társult települési önkormányzatok polgármestereivel, továbbá a feladatellátásra biztosított előirányzat felhasználásáról zárszámadás keretében számol be. 11. Az intézmények működésével kapcsolatos igazgatási feladatokat a Poroszlói Közös Önkormányzati Hivatal látja el. 12. A társulásban résztvevő Sarud és Újlőrincfalva önkormányzat képviselő-testületei kijelentik, hogy a társulási megállapodásban rögzített szociális, gyermekvédelmi feladatok ellátásra működési engedéllyel nem rendelkeznek, önállóan szakembert nem foglalkoztatnak.
V. A társulás vagyona, költségek viselése: 1.
A társulás működésének, az intézmények közös fenntartásának fedezeteként elsődlegesen a mindenkori hatályos költségvetési törvényben meghatározott szociális, gyermekvédelmi alapszolgáltatási és a ténylegesen ellátott feladatok megvalósításához nyújtott normatív állami hozzájárulás szolgál. Az intézmények működéséhez szükséges további költségek fedezetét a társult önkormányzatok lakosságszámuk arányában, illetve az ellátottak száma szerint biztosítják. A települési önkormányzatok képviselő-testületei a kötelező alapellátás normatíváival le nem fedett részét saját költségvetésükben tervezik. A hozzájárulás megállapításában a képviselő-testületeket egyetértési jog illeti meg. Az önkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetén a gesztor önkormányzatot azonnali beszedési megbízási jog illeti meg.
2.
Poroszló község önkormányzata kötelezi magát, hogy az általa – a Mikrotérségi társulásban résztvevő valamennyi település lakosságszáma alapján – igényelt alap, valamint Poroszló község önkormányzata által igényelt kiegészítő normatívákat maradéktalanul az ellátott feladatok magas színvonalú szakszerű ellátása érdekében használja fel. 3. Poroszló község Önkormányzata tudomásul veszi, hogy a megigényelt és átutalt normatíva jogszabályoknak nem megfelelő elhasználása következtében keletkező esetleges visszafizetési kötelezettség a fenntartót terheli. 4. A közös fenntartású intézmények és a közösen ellátott feladatok költségvetése és zárszámadása Poroszló Község Önkormányzatának éves költségvetési, illetve zárszámadási rendeletébe épül be. 5. A közösen ellátott feladatok és a közös fenntartású intézmények előirányzatai tekintetében részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. 6. Az intézmény vezetője a mindenkor hatályos, a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni. 7. A társult önkormányzatok biztosítják a feladat ellátáshoz a jogszabályok által előirt tárgyi minimumfeltételeket(berendezett helyiség és annak rezsiköltsége). 8. A szerződő felek megállapodnak, hogy a – közös fenntartású intézmények esetében - társulás által használt helyiségek az eredeti tulajdonos birtokában maradnak, a berendezési tárgyakat és a tárgyi eszközöket, valamint az immateriális javakat – a 2012. évi leltár szerint – térítésmentesen az intézmény kizárólagos használatába adják. 9. A társulás megszűnése esetén a társulás létrehozásakor ismert tulajdoni állapot változatlanul marad. 10. A tulajdonba adott ingó vagyon – melyek a működéshez tartozóak – a megszűnést követően az intézményi vagyoni körben maradnak.
VI. Tájékoztatás, beszámolás Az ellátást biztosító intézmények vezetője évenként az alapellátási tevékenységről szakmai beszámoló készít a társult önkormányzatok képviselő-testületei számára. A társult települési önkormányzatok polgármesterei évenként egyszer – legkésőbb a zárszámadás elfogadásával egyidejűleg – beszámolnak a képviselő-testületeknek az intézményi társulás tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, a társulási cél megvalósulásáról. VII. A megállapodás jóváhagyása, felmondása, a társuláshoz csatlakozás
346 1. 2.
3. 4.
5.
6.
7.
A társulást a társult önkormányzatok képviselő-testületei írásbeli megállapodással hozzák létre határozatlan időtartamra. A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a. a megállapodás jóváhagyásához, b. a megállapodás módosításához, c. a megállapodás megszüntetéséhez, d. a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz, e. a társulási megállapodás év közbeni felmondásához, A társuláshoz csatlakozni naptársi év első, abból kiválni a naptári év utolsó napjával lehet. A társult önkormányzatok képviselő-testületei társuláshoz való csatlakozásról és a kiválásról legalább három hónappal korábban minősített többséggel dönt és erről a társulás tagjait írásban értesíti. Jelen megállapodást a társult önkormányzatok – a társulási megállapodás év közbeni felmondásának kivételével, - a naptári év utolsó napjával lehet. A társult önkormányzat a felmondásról szóló – minősített többséggel hozott – képviselő-testületi döntést a felmondási határnap előtt három hónappal köteles meghozni és a társulás többi tagjával közölni, illetve a gesztor önkormányzat képviselőtestületéhez eljutatni. A társulás tagjainak több mint fele minősített többséggel hozott döntésével a naptári év utolsó napjával - súlyos szerződés szegés indokával - kizárhatja azt a képviselő-testületet, amely a megállapodásban foglalt kötelezettségének ismételt felhívásra nem tett eleget a megadott határidőre. Súlyos szerződésszegésnek minősül: • a pénzügyi hozzájárulás meg nem fizetése, • a pénzügyi teljesítés esedékességétől számított 31 banki napot meghaladó (legalább kétszeri) késedelem, • a megállapodásban foglalt döntései kötelezettségének nem tesz eleget.
VIII. A társulás megszűnése (1) A társulás megszűnik: • ha a megállapodásban meghatározott időtartam eltelt, vagy a megszűnési feltétel megvalósult, • ha a társulás valamennyi tagja elhatározza a társulás megszüntetését, • a bíróság jogerős döntése alapján. (2) A társulás tagjai a társulás megszűnésekor kötelesek egymással elszámolni. (3) Az önkormányzatok képviselő-testületei között a társulások működése során felmerülő vitás kérdésekben a Bíróság dönt. A társult önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy a vitás kérdésekben bármelyik képviselő-testület kérheti a megállapodásban megjelölt önkormányzati érdekszövetség által felkért tagokból álló egyeztető bizottság állásfoglalását, továbbá abban, hogy a kereset benyújtása előtt a képviselőtestület kéri az egyeztető bizottság állásfoglalását. (4) A helyi önkormányzatok feladat ellátási kötelezettségét nem érinti a társulás létrehozása.
IX. Vegyes rendelkezések 1.
E megállapodás módosítását, megszüntetését és felmondását a társulás bármely tagja kezdeményezheti.
2.
A társulás tagjai a megállapodás módosításáról, megszüntetéséről, vagy felmondásáról a kezdeményezés megküldésétől számított hatvan napon belül döntenek.
3.
A társult települések egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen megállapodásból eredő vitás kérdéseiket elsődlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusos módon kívánják rendezni. Bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezetett eredményre.
4.
A jelen megállapodást – a képviselő-testületek elfogadását követően – a társult települések képviselői saját kezű aláírással látják el.
347
E megállapodást: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 135/2012. (XI.28), Újlőrincfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 68/2012. (XI.29) önkormányzati határozat, Sarud Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 108/2012. (XI.28) önkormányzati határozatával hagyta jóvá. Poroszló, 2012. november 28. Bornemisza János s.k, polgármester
Zsebe Zsolt s.k. polgármester
Dr. Petrovics János s.k. polgármester
Határidő: 2013. január 1. Felelős: Bornemisza János polgármester, Zsebe Zsolt polgármester, Dr. Petrovics János polgármester
7. Poroszló-Újlőrincfalva –Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája Alapító Okiratának módosítása. Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: Az országgyülés hétfőn elfogadta a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényt. Sarud község kezdeményezte, hogy az létszámuk a tagiskolában kerüljön kibővítésre 1 fő karbantartóval, 1 fő takarítóval, 1 fő iskolatitkárral, 1 fő fejlesztőpedagógussal, Poroszlón az iskolában foglalkoztatott létszám az alábbiak szerint alakulna: az óvodától 1 fő karbantartó, és egy fő takarító átkerül az iskolához, és egy fő hivatalsegéd kerülne még az iskolába felvételre, aki már több éve az iskolánál végzi a munkáját. Felkéri Toldiné Diószegi Éva igazgatónőt, hogy ismertesse a Képviselő-testülettel röviden a Tankerületi Felügyelő által tett látogatáson elhangzottakat. Szabó Lászlóné körjegyző: Az állami intézményfenntartó foglalkoztatotti állományába tartoznak a jövő év elejétől a pedagógusok, valamint az oktató, nevelő munkát közvetlenül segítő közalkalmazottak is. A közoktatási intézményekben foglalkoztatottak átvétele érdekében szükséges, a Közoktatási Intézményfenntartó Társulásban résztvevő Általános Iskolák és Óvodák Alapító Okiratának módosítása.
Toldiné Diószegi Éva igazgató: A Tankerületi Igazgató látogatása során megtekintette az iskolát, és az iskolában alkalmazott létszámról is kért információt. A megbeszélésen elhangzottak alapján információk között szerepelt, hogy az iskolákat le akarják választani az intézményektől, mert van ahol az iskola könyvtárral együtt működik stb. Az Alapító Okiratok módosítását ennek megfelelően végre kell hajtani, amelyhez elég rövid határidőket szabtak, 10 napja van rá az önkormányzatnak hogy ezt megtegye, és ezt követően pedig a tankerületi felügyelőnek 5 napon belül egyeztetni kell az önkormányzatok polgármestereivel, hogy hogyan működik a továbbiakban az iskola. A lényeges információ, hogy 2013 január 1-től már ő nem lesz senkinek sem a munkáltatója, és nem rendelkezik semmilyen költségvetéssel az iskola. Onoferné és Ő csak azokat az utasításokat hajtják végre januártól, amelyet részükre a Tankerületi Felügyelő meghatároz. A másik lényeges információ, hogy az iskolában a tanítást szakos ellátás útján kívánják megoldani, ha nincs szakos tanár, akkor akár utazó pedagógusokkal. Ezt sem tudja elképzelni, hogyan fog működni. Hiszen Poroszlóra legközelebb szakos tanár csak Besenyőtelekről érkezhetne, ha megoldható lenne. Végül is nem tudja még konkrétan, hogyan fog működni 2013. január 1-től az iskola, az átalakításnál arról volt szó, hogy az iskolát nem tanévközben veszi át az állam, most pedig ez történik január 1-től.
348 Ő is nagyon sajnálja, hogy el kell válnia az iskolának az Önkormányzattól, hiszen úgy érzi, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy jól működjön az iskola a településen, és megpróbáltak a képviselő-testülettel is együttműködni, és előre vezető célok megvalósítására törekedni. Annak ellenére, hogy az iskola már nem tartozik az önkormányzathoz, de ha szüksége van a községnek az iskolás gyermekek fellépéseire például rendezvények alkalmával, akkor természetesen továbbra is segítséget fognak nyújtani. A létszámmal kapcsolatban a képviselő-testület javaslatával egyetért, hogy hivatal segéd felvételre kerüljön az iskolába, hiszen már több mint 12 éve ott dolgozik, hol önkéntes munkát végez, hol más megoldással. Szabó Károlyné óvodavezető: Az Alapító Okiratban 5 fő dajka szerepel, de jelenleg egy státusz betöltetlen, így viszont nincs meg az előírásnak megfelelő szakmai ellátottság. Kérése, hogy az egy fő dajka státuszba kerüljön felvételre az a személy, akinek a szakképzettsége is meg van hozzá, amennyiben ez nem történik meg, abban az esetben törvénytelenül működik tovább az óvoda. Bornemisza János polgármester: A módosító Alapító Okirat kerüljön kiegészítésre a jVass Lajos Általános Iskolánál foglalkoztatott létszámnál az egy fő hivatalsegéddel, mivel ez nem szerepel az előterjesztésben. Javasolja a Képviselő-testületnek az ülésen elhangzott kiegészítéssel elfogadásra Poroszló-Újlőrincfalva –Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája Alapító Okiratának módosítását. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 136/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata:
Poroszló/ Újlőrincfalva/ Sarud Község Önkormányzatának képviselő-testülete módosítja Poroszló-Újlőrincfalva- Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája Alapító Okiratát, mely szerint • az intézményben foglalkoztatottak létszáma a poroszlói Napsugár Óvodában 2 fővel ( 1 fő karbantartó, 1 fő takarító) csökken, • a Vass Lajos Általános Iskola Poroszló takarítói és karbantartói létszámmal 1-1 fővel növekedik, a takarítói létszám 4 főre, a karbantartói létszám 2 főre és egy fő hivatalsegéd • Sarud Tagiskola: foglalkoztatotti létszáma 4 fővel növekedik: - 1 fő karbantartó, - 1 fő takarító, - 1 fő iskolatitkár, - 1 fő fejlesztő pedagógus Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Poroszló – Újlőrincfalva - Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Alapító Okirat módosítását és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát:
ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és a végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8.§-a, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37.§ (5) bekezdésében foglaltak alapján Poroszló község (3388 Poroszló, Fő út 6.), Újlőrincfalva község (3387 Újlőrincfalva, Kossuth Lajos út 26.), valamint Sarud község (3386 Sarud, Kossuth Lajos út 93.) Önkormányzatainak Képviselő-testületei, a Poroszló – Újlőrincfalva – Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája Alapító Okiratát a következők szerint határozza meg.
349
1. Az intézmény típusa:
Többcélú intézmény, ezen belül közös igazgatású közoktatási intézmény
2. Az intézmény neve:
Poroszló – Újlőrincfalva – Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Iskolája és Óvodája
3. OM azonosító:
031591
4. Törzsszáma:
647711
5. Az intézmény székhelye:
Vass Lajos Általános Iskola 3388 Poroszló, Alkotmány u. 3.
6. Az intézmény tagintézményei, telephelyei:
• Napsugár Tagóvoda, 3388 Poroszló, József Attila u. 15. • Poroszló – Újlőrincfalva – Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Tagiskolája, 3386 Sarud, Kossuth L. u. 64-66. • Poroszló – Újlőrincfalva – Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Tagóvodája 3386 Sarud, Munkácsy u. 2/2
7. Az intézmény működési köre: 8. Az intézmény jogelődjei:
Poroszló – Újlőrincfalva – Sarud községek közigazgatási területe Név Vass Lajos Általános Iskola és Napsugár Óvoda
Alapító szerv Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Általános Mezőtárkány Művelődési Községi Központ Önkormányzat Mezőtárkány – Egerfarmos – Sarud
9. Az intézményt alapító és felügyeleti szerve:
Alapítás ideje 2007.
2004.
P Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 3388 Poroszló, Fő út 6. P 10. Az intézmény alapításának ideje, 2011. szeptember 01. – jogutódlással -. formája:
350 11. Az intézmény fenntartója:
Az alábbi önkormányzatok intézményfenntartó társulás:
által
létrehozott
Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6., Újlőrincfalva Község Önkormányzata 3387 Újlőrincfalva, Kossuth Lajos út 26., Sarud Község Önkormányzata 3386 Sarud, Kossuth Lajos út 93. 12. Az intézmény irányító szerve és az alapítói jog gyakorlója:
Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6.
13. Jogszabályban meghatározott közfeladatai:
Óvodai nevelés (TEÁOR 8510) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű oktatása – nevelése ( TEÁOR 8520)
14. Az intézménybe felvehető maximális létszám tagintézményi bontásban:
Vass Lajos Általános Iskola Napsugár Tagóvoda Sarudi Tagiskola Sarudi Tagóvoda
15. Az intézmény jogállása:
Önálló jogi személy
16. Gazdálkodási jogkör:
Önállóan működő költségvetési szerv
17. Az intézmény gazdálkodása:
Az intézmény pénzügyi-gazdálkodási feladatait a Poroszló Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (3388 Poroszló, Fő út 6.), mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el.
18. Az intézmény feladatai, alaptevékenysége:
• -
300 fő 125 fő 160 fő 55 fő
Egységes óvoda – bölcsődei nevelés az óvodai nevelés programjában leírt cél- és feladatrendszer megvalósítása a gyermekek nevelése, személyiségfejlesztése, valamint a gyermekjóléti alapellátás keretein belül a szülők munkavégzése, betegsége, vagy egyéb ok miatt ellátatlan gyermekek nappali felügyelete. - alapfeladata a 2-6 éves gyermekek szakszerű gondozása, nevelése, iskolai életmódra való felkészítése. a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását egészséges csoportba integráltan a szervezeti egység fel tudja vállalni • Óvodai nevelés - a 3-7 éves gyermekek óvodai nevelése, iskolai életmódra való felkészítése, - más településről bejáró gyermekek nevelése,
351 - étkeztetés, - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése, ezen belül olyan gyermekeké, akik a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdenek, - gyógypedagógiai nevelés, - testi fogyatékos (feltétel a szobatisztaság), érzékszervi fogyatékos és autista gyermekek nevelése, - kizárólag magyar nyelven folyó, a roma kisebbséghez tartozó gyermekek nevelése, - gyermek és ifjúságvédelemmel összefüggő szociális juttatások, szolgáltatások, - halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrációs és képesség kibontakoztató programjának működtetése. • Alapfokú nevelés-oktatás 1-8. évfolyamon - alapfokú nevelés-oktatás, - hátrányos helyzetű tanulók felkészítése és felzárkóztatása, - tehetséggondozás, - testi fogyatékos (feltétel az önellátó képesség), érzékszervi fogyatékos és autista gyermekek nevelése, - sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása, ezen belül olyan tanulóké, akik a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdenek, (beszédfogyatékos, enyhe és középsúlyos mentális retardáció, diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, iskolai készségek kevert zavara, egyéb gyermekkori dezintegratív zavar), - napközi otthoni ellátás és tanulószobai foglalkozások szervezése, - a helyi szükségleteknek, a tanulók fejlettségének és érdeklődésének figyelembevételével – a jogszabályokban előírtak illetve a fenntartó önkormányzat kívánalmai alapján – kialakítani a helyi nevelési rendszert, - a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs programjának megszervezése, - az esélyegyenlőség biztosítása, - az egészséges életmód, valamint a kulturált szabadidő eltöltés követelményeinek, feltételeinek figyelembevételével gondoskodni a tanulók tanórán kívüli foglalkoztatásáról; - a gyermek- és ifjúságvédelemi feladatok ellátása, - a művelődési és testedzési feladatok hatékony
352 ellátása érdekében együttműködés közművelődési és sportintézményekkel.
a
19. TEÁOR:
889101 8510 8520 8559 8560
20. Szakágazati besorolás:
852010 – Alapfokú oktatás
21. Alaptevékenység:
851011-1 Óvodai nevelés, ellátás 851012-1 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése,ellátása 851013-1 nemzeti és nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás 562912-1 Óvodai intézményi étkezés 562913-1 Iskolai intézményi étkeztetés 852011-1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) Az általános iskola 1-4 évfolyamán, meghatározott időkeretekben az iskola programja szerint (a kötelező tanórák, a nem kötelező tanórák, a tanórán kívüli foglalkozások) végzett nevelés, oktatás 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852013-1 nemzeti és nemzetiségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) Az általános iskola 5-8 évfolyamán, meghatározott időkeretekben az iskola programja szerint (a kötelező tanórák, a nem kötelező tanórák, a tanórán kívüli foglalkozások) végzett nevelés, oktatás 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) Az általános iskola 5-8 évfolyamán, a sajátos nevelési igényű gyermekek meghatározott időkeretekben az iskola programja szerint speciális eszközökkel, foglalkozásokkal történő oktatása 852023-1 nemzeti és nemzetiségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 852014-1 Általános iskolai felnőttoktatás (1-4 évfolyam) Felnőttoktatásban 1-4. évfolyamon részt vevő tanulók munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó általános műveltséget megalapozó, alapfokú rendszeres oktatás 852024-1 Általános iskolai felnőttoktatás (5-8 évfolyam
Bölcsödei nevelés Óvodai nevelés Alapfokú oktatás M.n.s. egyéb oktatás Oktatást kiegészítő tevékenység
353 Felnőttoktatásban 5-8. évfolyamon részt vevő tanulók munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó általános műveltséget megalapozó, alapfokú rendszeres oktatás 855911-1 Általános iskolai napközi otthoni nevelés A közoktatási tv. alapján napközis foglalkozások megszervezése 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése. A közoktatási tv. alapján napközis foglalkozások keretében a sajátos nevelési igényű gyermekek speciális ellátásának megszervezése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés A közoktatási tv. alapján a tanulószobai foglalkozások megszervezése 855913-1 nemzeti és nemzetiségi tanulók napközi otthoni nevelése 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése. A közoktatási tv. alapján a tanulószobai foglalkozások keretében a sajátos nevelési igényű gyermekek speciális ellátásának megszervezése 855916-1 Nemzeti és nemzetiségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport tevékenység és támogatása A gyermek- és ifjúsági korosztály számára szervezett a tanórán kívüli sportfoglalkozások megszervezése 852000-1 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása. Infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódó bevételek, kiadások 562917-1 Munkahelyi étkeztetés 890441-1 Rövid időtartamú közfoglakoztatás Közcélú munkások foglalkoztatása 890442-1 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443-1 Egyéb közfoglalkozás 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 680001 Lakóingatlan bérbeadása,üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás 22. Vállalkozási tevékenység:
23. A feladatellátást szolgáló vagyon:
- táboroztatás - helyiségek bérbeadása - vendégétkeztetés A vállalkozási tevékenységből származó bevétel az intézményt illeti meg, melyet oktatási, sport és üdültetési célokra használhat fel. A társult önkormányzatok által az intézmény rendelkezésére bocsátott ingatlanok, a feladat ellátásához szükséges tárgyi eszközök, berendezések, felszerelések, egyéb készletek a vagyonleltár alapján.
354 24. A vagyon feletti rendelkezés joga:
25. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje:
A fenti vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlása a társulási megállapodásban foglaltak szerint történik. Az intézmény a rendelkezésére bocsátott vagyont nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékként felhasználni. Az intézmény magasabb vezetőjét (az igazgatót), nyilvános pályázat útján Poroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevezi ki a hatályos jogszabályok figyelembevételével. Az intézmény vezetője tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása a társulási megállapodásban foglaltak szerint történik.
26 Az intézményi szerkezet kapacitás: Évfolyamok száma: Normatíva jogcíme Oktatás munkarendje 1. évfolyam 2 évfolyam 3 évfolyam 4 évfolyam 5 évfolyam 6 évfolyam 7. évfolyam 8 évfolyam
nappali nappali nappali nappali nappali nappali nappali nappali
Osztályok száma Poroszló 2 2 2 2 2 2 2 2
Az intézmény által ellátott feladatok mutatószámai: Tagóvoda Sarud: - Óvodai csoport: 2 Napsugár Óvoda Poroszló - Óvodai csoport: 4 - Egységes óvoda - bölcsődei csoport: 1 Tagiskola Sarud: - tanulócsoport: 4 - napközis csoport: 1 Vass Lajos Általános Iskola Poroszló - Tanulócsoport 16 - Napközis csoport 4 - Tanulószoba 1
Osztályok száma Tagiskola Sarud 1 1 1 1 -
355 Az intézményben foglalkoztatottak létszáma: Tagóvoda Sarud: 1 fő tagóvoda vezető 3 fő óvoda-pedagógus 1 fő pedagógiai asszisztens 2 fő dajka Napsugár Óvoda Poroszló 1 fő intézményegység vezető 10 fő óvoda-pedagógus 1 fő gondozónő 5 fő dajka 2 fő konyhalány Tagiskola Sarud: 1 fő tagintézmény vezető 6 fő pedagógus 1 fő takarító, 1 fő karbantartó, 1 fő iskolatitkár, 1 fő fejlesztőpedagógus, Vass Lajos Általános Iskola Poroszló 1 fő intézményvezető 1 fő intézményvezető-helyettes 26 fő iskola-pedagógus: - 8 fő osztálytanító - 4 fő napközis nevelő - 1 fő gyógypedagógus - 1 fő fejlesztő pedagógus - 12 fő szaktanítást végző pedagógus, ebből 1 fő szabadidő szervező és GYIV- felelős, szociálpedagógus 16 fő oktatást segítő foglalkoztatott: - 1 fő iskolatitkár - 1 fő pedellus - 1 fő élelmezésvezető - 1 fő szakács - 5 fő konyhalány - 4 fő takarító - 2 fő karbantartó - 1 fő hivatalsegéd, Poroszló,2011. június 24.
Bornemisza János polgármester
Zsebe Zsolt polgármester
Dr. Petrovics János polgármester
Kiegészítő záradék: A módosított okiratot jóváhagyó határozatok: Poroszló Község Önkormányzata 14/2012. (II.29), 136/2012. (XI.28) önkormányzati határozatok, Újlőrincfalva Község Önkormányzata 15/2012. (II.29), 69/2012. (XI.29) önkormányzati határozatok, Sarud Község Önkormányzata 25/2012. (II.29), (105/2012. (XI.28) önkormányzati határozatok Határidő: azonnal Felelős: polgármester, körjegyző
356
Szabó Lászlóné körjegyző: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének az előterjesztésben lévő másik határozatot is meg kell hoznia, mely szerint a Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud Önkormányzatok között 2011. szeptember 1-vel alapított Közoktatási Intézményfenntartó Társulást jogutód nélkül 2012. december 31-i hatállyal megszünteti, Alapító Okiratát és Társulási Megállapodását hatályon kívül helyezi. Sarud Község Önkormányzata már a közoktatási Intézményfenntartó Társulás megszüntetésére vonatkozó határozatát meghozta. Az Óvoda Alapító Okiratát ezt követően pedig el kell készíteni. Bornemisza János polgármester: Az Intézmény Alapító Okiratát majd akkor kell módosítani, ha a Tankerületi Felügyelő erre felkéri az Önkormányzatot. Bornemisza János polgármester: javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás jogutód nélküli megszüntetését 2012. december 31-i hatállyal. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 137/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata:
Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud Önkormányzatok között 2011. szeptember 1-vel alapított Közoktatási Intézményfenntartó Társulást jogutód nélkül 2012. december 31-i hatállyal megszünteti, Alapító Okiratát és Társulási Megállapodását hatályon kívül helyezi. Határidő: 2012. december 31. Felelős: polgármester 8. Poroszló-Újlőrincfalva –Sarud Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Vass Lajos Általános Iskola kérelme az Arany János Tehetséggondozó Programra jelentkező tanulók támogatására. Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: A Vass Lajos Általános Iskola Igazgatója kérelemmel fordult a Képviselőtestülethez, hogy Az Arany János Tehetséggondozó Programra jelentkező két tanuló részvételéhez járuljon hozzá. Az önkormányzat működéséhez, a költségvetéshez a számok még nem ismertek, így nem tud anyagi támogatást nyújtani továbbra sem az Önkormányzat az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő gyermekek részére. Viszont elvi támogatásban részesítheti az önkormányzat a két tanulót, hiszen akkor az állami támogatást meg fogják kapni a programra jelentkezők. Javasolja a Képviselő-testületnek hogy az előterjesztés alapján elviekben támogassa két tanuló Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételét. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 138/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete elviekben támogatja Lakatos Tímea és Kolozsi Anita részvételét a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában. Határidő: értelem szerint, Felelős: polgármester, körjegyző 9. Az Önkormányzat helyi iparűzési adórendeletének felülvizsgálata Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztése alapján történik. Bornemisza János polgármester: A költségvetési koncepciójának tárgyalásakor elhangzott, hogy a költségvetés elkészítéséhez nem ismertek a számok, és a normatívák összege sem. Az önkormányzatnak a saját bevételeinek alakulását, illetve a saját bevételek felhasználására vonatkozó tervezést is megnehezíti.
357 A Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzott, hogy a helyi iparűzési adó 2 %-os mértékének módosítására a költségvetés számadatainak ismeretében 2013. évi januári üléséen térjenek vissza. A bizottsági ülésen továbbá javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy a településen minden vállalkozó járuljon hozzá adófizetéssel az önkormányzat saját bevételei növeléséhez, kerüljön eltörlésre a 80 %-os adókedvezmény mértéke azon vállalkozók esetében, akiknek az éves vállalkozási szintű adóalapja nem éri el a 2,5 millió forintot. Javasolja a Képviselő-testületnek egy határozat meghozatalát arra vonatkozóan, hogy a Képviselő-testület a helyi iparűzési adó 2 %-os mértékének a módosítását újra tárgyalja 2013. januári ülésén a költségvetés tárgyalásakor. Továbbá javasolja elfogadásra a 21/2003.((XII.05.) önkormányzati rendelet módosítását az alábbiak szerint: a 80 %-os adókedvezmény kerüljön megszüntetésre, azon vállalkozók esetében, akiknek az éves vállalkozási szintű adóalapja nem éri el a 2,5 millió forintos értékhatárt, ű Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 139/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete megszünteti a helyi iparűzési adó számításánál figyelembe vett 80 %-os kedvezményt azon vállalkozók esetében, akiknek az éves vállalkozási szintű adóalapja a 2,5 millió forintot nem haladja meg. A helyi iparűzési adó 2 %-os mértékének módosítására visszatér a Képviselő-testület a költségvetési számadatok ismeretében a 2013. januári ülésén a költségvetés első fordulós tárgyalásakor. Határidő: értelem szerint, Felelős: polgármester, körjegyző Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotja meg: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2012. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 21/2003.((XII.05.) önkormányzati rendelet módosítására Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendeletét az alábbiak szerint módosítja:
21/2003.(XII.05.)
1. §. A helyi iparűzési adóról szóló 21/2003.(XII.05.) önkormányzati rendelet 4.§. –t hatályon kívül helyezi. A hatályon kívül helyezett szöveg az alábbi: „ Az a vállalkozó, akinek az éves vállalkozási szintű adóalapja a 2,5 millió forintot nem haladja meg, az állandó jellegű tevékenysége utáni véglegesen számított iparűzési adóból 80 %-os adókedvezményre jogosult.” 2. §. Záró rendelkezések (1) E rendelet kihirdetését követően 2012. december 1 napjával lép hatályba. (2) Kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik. (3) A módosító rendelet a kihirdetést követő napon hatályát veszti. Poroszló, 2012. november 28. Bornemisza János s.k. polgármester
Szabó Lászlóné s.k. körjegyző
358 10. Közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása szóbeli előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: A Pénzügyi Bizottság ülésén a költségvetési koncepció tárgyalása során javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy az önkormányzattól megváltandó parkolóhelyek bérleti díja kerüljön felemelésre éves szinten 15.000 Ft-ra. Javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a Közterületek rendjéről szóló 10/2004.(IV.02.) önkormányzati rendelet módosítását. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotja meg: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a közterületek rendjéről szóló 10/2004. (IV.02) önkormányzati rendelet módosítására
Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közterületek rendjéről szóló 10/2004 (IV.2.) önkormányzati rendelet díjtételeire vonatkozó 1. sz. mellékletnek 5. pontját az alábbiak szerint módosítja : 1. §
Közterület használat célja
Érvényes díjtétel 2013. január 1 - től
5.
Gépjármű várakozó hely céljára igénybevett közterület gépjárművenként
15.000.- Ft/év
2.§. (4) E rendelet kihirdetését követően 2012. december 1. napjával lép hatályba. (5) Kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik. (6) A módosító rendelet a kihirdetését követő napon hatályát veszti. Poroszló, 2012. november 28. Bornemisza János sk. polgármester
Szabó Lászlóné sk. körjegyző
11.Egyebek: a) Tanyagondnoki Szolgálathoz létszám felmérésről tájékoztató Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik.
359
Bornemisza János polgármester: A Képviselőt-testület októberi ülésén elhangzottaknak megfelelően elkészült a Tanyagondnoki Szolgáltatáshoz a létszám felülvizsgálat. Összesen 22 db Nyilatkozat érkezett be a tanyán élők részéről, és ebből összesen 2 fő igényelte volna az ellátását. Eleinte ezt a Szolgáltatást többen is igénybe vették, viszont az igénylők száma lecsökkent, az utóbbi időben már csak egy fő vette igénybe az ellátást Kétútközről. A Képviselő-testület hozzájárulásával továbbra is heti egy alkalommal a gépkocsi kimenne Kétútközre, amennyiben az egy fő igényt tartana rá. A törvényi előírásnak megfelelően a 70 fős létszámot nem éri el a tanyán élő lakosság száma, ezért javasolja, hogy a 2013. január 1-től a Tanyagondnoki Szolgálat kerüljön megszüntetésre Poroszló Településen. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 140/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Tanyagondnoki Szolgáltatás feladat ellátását biztosította a tanyán élő lakosság részre, melynek további működése érdekében létszám felülvizsgálat történt. A felmérés eredménye, hogy a tanyán élő lakosság létszáma a törvényben előírt 70 fő alá csökkent, az ellátás igénybe vételét is összesen 2 fő jelezte a beadott Nyilatkozatok alapján. A Képviselő-testület 2012. december 31-vel megszünteti a Tanyagondnoki Szolgáltatást a településen, ugyanezen időponttal a Tanyagondnoki Szolgálatról szóló 11/2009.(V.29.) számú önkormányzati rendeletét, a tanyagondnoki szolgáltatás szakmai programját, és Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. Határidő: 2013. január 1. Felelős: polgármester, körjegyző b) Füzesabonyi Rendőrkapitányság új vezetőjének kinevezése ügyében véleményezés Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: A Megyei Rendőrfőkapitány úr kérte a Képviselő-testület véleményét a Füzesabonyi Rendőrkapitányság új vezetőjének Kovács József. R. alezredes kinevezéséhez. Személy szerint nem ismeri a jelöltet, és így nem tud véleményt alkotni. A Főkapitány úr javaslata alapján javasolja a képviselő-testületnek, hogy támogassa a Füzesabonyi Rendőrkapitányság új vezetőjének Kovács József. r. alezeredes kinevezését. A Képviselő-testület kéri, hogy a kinevezett vezető munkája során tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy Poroszló településen a bűncselekmények száma csökkenjen. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza:
360 Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 141/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete Czinege László r. ezredes, megyei főkapitány javaslata alapján támogatja Kovács József r. alezredes kinevezését a Füzesabonyi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői beosztásába. A Poroszló Község Önkormányzata kéri, hogy a Füzesabonyi Rendőrkapitányság új vezetője kinevezését követően a munkavégzése során lehetőség szerint kövessen el mindent annak érdekében, hogy a településen a bűncselekmények száma csökkenjen. Határidő: értelem szerint, Felelős: polgármester, körjegyző c) A Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulás által készített 2013. évi Belső Ellenőrzési Terv elfogadása Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik. Bornemisza János polgármester: A Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása előterjesztése alapján még el kell fogadnia az Önkormányzatnak a 2013. évi belső ellenőrzési tervét. Az Kistérség indítványa alapján azzal javasolja elfogadásra a 2013. évi belső ellenőrzési tervet, hogy a belső ellenőr pályázat lezárulását követően a nyertes pályázó látja el az önkormányzatnál a belső ellenőrzési tervben szereplő feladatokat. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 142/2012.(XI.28.) önkormányzati határozata: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása 2013. évre szóló belső ellenőrzési terv elkészítésének indítványát és az 1. számú melléklet alapján elfogadja a belső ellenőrzési tervet. Az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység megnevezését, a tervezett ellenőrzések tárgyát, az ellenőrzések célját, az ellenőrzendő időszakot, szükséges ellenőrzési kapacitás meghatározását, az ellenőrzések típusát és módszereit, az ellenőrzések ütemezését. A 2013. évre szóló ellenőrzési terv táblázatos formáját az előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza. A Belső ellenőrzési tervben felsorolt feladatokat a belső ellenőr pályáztatását követően a nyertes pályázó látja el. Határidő: értelem szerint, Felelős: polgármester, körjegyző d) Műfüves pálya építéséhez az önerő egy összegben történő kifizetése Előadó: Bornemisza János polgármester A napirendi pont tárgyalása írásos előterjesztés alapján történik.
361
Bornemisza János polgármester: A Képviselő-testület korábbi ülésén elfogadta a 133/86 helyrajzi számú ingatlanon műfüves pálya pályázati úton történő kialakítását. Az önkormányzat a pályázat benyújtásához beadott kérelemben az önerő biztosítását halasztott fizetést, illetve részletfizetést kért. Viszont az önerő ilyen módon történő finanszírozását nem fogadták el. Támogatást csak abban az esetben kaphat az önkormányzat, amennyiben az önerő kifizetése egy összegben történik meg. Javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra, hogy a műfüves pálya kialakításához szükséges önerő 8 millió forint + ÁFA egy összegben kerüljön kifizetésre a 2013. évben. Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 0 nemleges, tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 143/2012.(XI. 28.) önkormányzati határozata:
Poroszló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Labdarúgó Szövetség „Országos pályaépítési program megvalósítására „ kiírt pályázati felhívására a Poroszló, 133/86 helyraji számú ingatlanra, 20x40 m (22x 42) méretű kisméretű műfüves pálya építésére benyújtott pályázatához, a 8 millió forint + Áfa sajáterő egyösszegű megfizetését 2013 évben vállalja. Határidő: értelem szerint Felelős: polgármester, körjegyző
A napirendi pontok tárgyalásához több észrevétel, hozzászólás nem lévén megköszöni az ülésen a jelenlévők közreműködését, a nyílt képviselő-testületi ülést bezárja. A következő napirendi pontok tárgyalására zárt ülést rendel el, - tekintettel annak jellegére az SZMSZ idevonatkozó rendelkezésinek figyelembe vételével.
K.m.f.
Bornemisza János polgármester
Szabó Lászlóné körjegyző
Jegyzőkönyv hitelesítő:
Kiss Katalin képviselő
Görbe Károly képviselő