Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen. Sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk

„Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen. Sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk.”

2009. május

VI. évfolyam 5. szám

Dsida Jenõ

250 Ft

vérrontás A TARTALOMBÓL: GYÓGYÍTHATATLAN FILOSZEMITIZMUS • MI VOLT A TISZAESZLÁRI PER? Krisztusi kiállás • Bemutatkozik a ROMANTIKUS ERôSZAK ZENEKAR A SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSÍRÁS FELTÁMADÁSA

2009. május

2

GONDOLKOZZUNK!

GYÓGYÍTHATATLAN FILOSZEMITIZMUS Hazánk utolsó törvényes államfôje írta naplójába 1939. szeptember 25-én a szegedi Csillagbörtönben: „A nemzetiszocializmus addig marad meg tiszta lényegében, amíg erkölcsileg, szellemileg, anyagilag távol tudja tartani magától a zsidóságot és azt örökké ellenségévé tudja tenni. A zsidóság ugyanis akkor a legveszedelmesebb, amikor megszûnt – ellenség lenni.” Az 1939-es naplóidézet nem hagy nyugodni, miként az „Alliance Israelité Universelle” 1910. december 30-i felhívása sem: „Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezôbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erôtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elûzzetek és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyétek.” (Russischen Invaliden, 1910/285. szám) Törekszenek erre ma is, példa rá a 2009. április 5-én a Hôsök terén tartott elôrehozott májusi majális, amelynek szónokaitól megtudhattuk, hogy a „becsületes izraelita magyarok” mennyire törekvéseink támogatói, élükön a kiváló Balóné Morvai Krisztinával: figyelmüket csupán hovatartozásának tisztázása kerülte el (házastársán túl anyai felmenôinek héber vérvonala, egyetemi mûködésének háborítatlansága, a világterroristák etnikai eredetérôl való hallgatása). Persze nemcsak a majálisozó jogász és politológus honmentôk figyelmét kerülik el az efféle mellékkörülmények, hanem (kevés kivétellel) a lélek fôpásztoraiét is, akiknek mindene a „zsidó-keresztény” ankétok szcientológusokkal, mormonokkal, buddhistákkal, krisnásokkal, agykontrollosokkal, romákkal, satöbbikkel karöltve szervezése, akik amúgy „felnéznek” Prohászka Ottokárra: csupán avítt antiszemitizmusa zavarja ôket, amit viszont a közveszélyes „szélsôjobboldaliak” hirdetnek országszerte (például a Magyar Gárda csongrádi „Prohászka Zászlóalja”), „kisajátítva” örökségét, „összekeverve ôt” – mint nyilatkozta Spányi Antal székesfehérvári püspök (Új Ember, 2009. április 12-19.) – „Szálasival és Gömbös Gyulával”.

Megáll az ész! Spányi püspöknek akkor, amikor koporsónkra Bajnai Gordon vélhetôen az utolsó szegeket üti rá, amikor „bejegyzett élettársi kapcsolatot két tizennyolcadik életévét betöltött azonos nemû személy létesíthet anyakönyvvezetô elôtt” már nálunk is (Magyar Hírlap, 2009. ápr. 21.), amikor az Ulpius Ház arról ad ki könyvet, „Hogyan öljük meg férjeinket?”, amikor a magyarság iránti undorát mindmáig leküzdeni képtelen George Spiró érettségi tétel, és amikor a Kendermag Egyesület attól sem riad vissza, hogy Szent Margit szigetén rendezzen „legalizációs piknik”-et, a cigányterrort nem is említve, legnagyobb fájdalma elôdje antiszemitizmusának mai érzékelhetôsége! E fájdalom azonban nemcsak a fôpásztoroké – akikkel, mint Erdô Péterrel, Makovecz Imrét idézve, „ugyanúgy nem tudok semmit kezdeni, mint az országvesztô Gyurcsány Ferenccel” (Új Idôk, 2009. május 1.) –, hanem olyan önmagukat „hagyományhû” katolikusoknak mondóké is, akik szintén elítélik az antiszemita „szélsôjobbosokat”, nem kevésbé Richard Williamson püspököt, amiért kételkedni merészel a szentséges holocaustban. A „hagyományhû magyar katolikusok köre” B. Élthes Eszter szerkesztette honlapjára (www. katolikus-honlap.hu) kattintva megtudtam: Eszter asszony Williamson püspök melletti kiállásom, tanulmányaim és elôadásaim miatt a „legvadabb antiszemita uszításokban tevékenyen részt vevôk” egyikeként tart számon (a minden becsületes magyar keresztény elôtt köztiszteletben álló Tudós-Takács János mellett, akit „volt kommunista III/III-as ügynök”nek tekint, aki velem együtt mostanában arra kapott megbízást a „titkosszolgálattól”, hogy „szétverje a katolikus tradíciót hazánkban”), aki ha nincs „náci felvonulás”, Árpád-sávos karszalaggal jár misére, aki mindezért a katolicizmustól „fényévnyi távolságra van”, és bánatára a templomból, nyilvános hely révén, nem tiltathat ki. Micsoda veszteség! Nem, kedves Eszter, egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, egyszerre katolikus és cionista lenni! Választani kell, mert ez a dolgok rendje, és aki nem ezt teszi, se nem katolikus, se nem normális. Nem bizony, hasonlóan azokhoz a protestánsokhoz, akiknek háza tájához képest, mint református és evangélikus barátaimtól hallom, Augiász istállója bizony vendégszoba volt. Római katolikusként nem feladatom, hogy eldöntsem, igazuk van-e, de a kérdés megválaszolását talán megkönnyíthetem személyes tapasztalatom megosztásával. Amikor nemrég egy vidéki város evangélikus iskolájában elôadást tartottam arról, hogyan mentették meg eleink Európát a bolsevizmustól, az intézménybôl egyetlen diák és tanár sem volt jelen! A jelenlévô evangélikusok egyike magyarázatul felfedte a nagy titkot: a hazai evangélikus lelkészi vezetôk és vi-

lági értelmiségiek többsége gyógyíthatatlan filoszemitizmustól fertôzött, feminista teadélutánokra jár, szabadkômûves páholyok tagja, és szép számban találunk közöttük korábban III/II-es vagy III/III-as ügynököt. És akkor még a(z állítólag) református Bölcskei Gusztávról, Bogárdi Szabó Istvánról nem is nyilatkoztam! Nem nyilatkoztam továbbá a nemzetinek nevezett értelmiségrôl, amelynek zöme nemhogy nem olvasott, de nem is hallott Bosnyák Zoltánról, vitéz Endre Lászlóról, Fiala Ferencrôl, Huber Lipótról, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihályról, Koós Kálmánról, Marschalkó Lajosról, Málnási Ödönrôl, Méhely Lajosról, Milotay Istvánról, Oláh Györgyrôl, Szitnyai Zoltánról, Zakar Andrásról – bár úgy hírlik, Wass Albertet is fintorogva fogadja –, és utánpótlása zömmel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karáról kerül ki, amelynek tanszékein nem tananyag életmûvük. Nem, ennyire azért nem viszik túlzásba sem a magyarságot, sem a kereszténységet! „Ôk adnak mindennek nevet” – írja Szentmihályi Szabó Péter „Térdre magyar!” címû versében, csak kérdés, meddig és miért tûrjük, hogy gúnyt ûzzenek hitünkbôl, miért gondolja az átlag magyar, hogy ha filoszemita, máris asztalukhoz ülhet, illetve ha mégsem, miért érzi ezt pótolhatatlan veszteségnek? Miért lenne veszteség, ha valaki nem venné meg és forgatná, miként régen a kalendáriumot és a Bibliát volt szokás, a „Hágár országa” címû, „zsidó gyökereket erôsítô” könyvet, amelyet Sólyom László bábelnök szerint (Magyar Nemzet, 2009. ápr. 25.) mindenkinek, „a nem zsidóknak is” ismernie kell? Sôt gyanítom, nemcsak ismernie, hanem aszerint élnie is! Mert ha nem, fránya antiszemita, akinek nemhogy parlamentben, katedrán, szerkesztôségben, de még templomban sincsen helye. Ahogyan Szabó Dezsô írta: Nincs hely számomra az embervilágban. A látásuk: nem a szemem látása. Az örökkévaló dolgok hívása Nem üzenet a süket emberfülnek. A lépteik sárba s vérbe merülnek... Kivel lehetnék én itt rokonságban? Csak a vérünk tisztaságát megôrzôkkel. Mert ilyenek is vannak. Egy barátom várandós felesége nôgyógyászati vizsgálatra jelentkezett szakorvosánál, aki a kitûzött idôpontban nem tudta fogadni, ugyanis öt néger rontott be hozzá (természetesen bejelentkezés nélkül), akiket azonnal megvizsgált, és tudván, nála is ugyanazokat a mûszereket használná, fertôzéseket elkerülendô, inkább visszautasította a beavatkozást. Vajon hányan tennék ugyanezt?

Ifj. Tompó László

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

3

LÁTLELET

MÁR HÚSZ ÉVE PALÁNTÁZZUK MOCSÁRBA A MAGYAR JÖVÔT Az illuminátust csontig kiszolgáló, hûségesen vakoló politikai elit ragyogó tavaszköszöntô matinéval lepett meg mindnyájunkat. A bemutató derekánál járva a képviselôi jelmezben fellépô bûnözôknek végre sikerült miniszterelnök-jelöltet állítaniuk. Kemény munkát végeztek, hiszen egy hazaárulókból álló jellemtelen csordában rálelni az egyik leghitványabb egyedre, nem lehetett könnyû a feladat. Közben egyre hangosabbá válik a pártok közti virtuális háború. Rendhagyó, s egyben hátborzongatóan sátáni ez a küzdelem. Már húsz esztendeje tart az aljas megtévesztés, melyben a küzdô felek a csodával határos módon soha nem ejtenek valódi sebeket egymáson. A látszólagos összecsapás ugyan az aréna küzdôterében zajlik, ám a valóságos áldozatok, a meggyötört milliók mégis a lelátókon hevernek. Már húsz éve palántázzuk mocsárba a magyar jövôt, s folytatjuk tovább anélkül, hogy az eltelt idôszakból bármit is okultunk volna. A társadalom zömének fonnyadt aktivitása kizárólag négyéves ciklusokban tér némelyest vissza. Ilyenkor a békés többség a folyamatos unszolás hatására erôt vesz magán, néhány percre magára hagyva Gyôzikét, elvonszolja potrohát a szavazófülkékig, ahol x-et karcol a számára legvonzóbb pénzügyi ígéretek mellé. Amíg az anyagi szempontok eltakaríthatják az útjukban álló erkölcsöt, a becsületet, a nacionalizmust és az oktatást, nem számíthatunk hosszútávon javulásra. Sajnos kimondani is ôrület, hogy ma nem léteznek olyan pártok a Parlamentben, melyek ne tipornának lábbal a nemzeti érdekekre. A változás lehetôségétôl számított húsz esztendeje virágzik itt nyíltan a magyarellenesség, álnemzetiesség, a fosztogatás és hazaárulás. Látszatra ugyan különféle színben, belülrôl azonban teljes egységben. Valamennyien a cionizmus szolgálatában állnak és gyûlölnek mindenkit és mindent, ami magyar. A magát jobb oldalinak vetítô Fidesz – kinek saját bevallása szerint is legnagyobb ellensége nem az MSzP, hanem a Jobbik – undorodva taszít el és bélyegez meg mindent, ami nem a zsidó érdekeket szolgálja. Megfigyelhetô, hogy mikor a valódi természetét megváltoztatni nem képes ellenzéken idônként megrepedezik a nemzeti

máz, az MSzP nyomban a segítségére siet, és egy kis fasisztázással, antiszemitázással, rasszistázással visszaragasztja az álarcot. Mégis mit várhatunk a kormányrudat egymás kezébôl kitépô, kipában hajlongó, menórába csimpaszkodó parlamenti pártoktól? És az eredménytelen pótcselekvéseken kívül várhatunk-e valamit önmagunktól? A Magyarok Szövetségétôl, mely zászlóbontó nagygyûlésen alig hallható, vérszegény beszédek és tavaszköszöntô muzsikák szórakoztatták a lassan elpárolgó, csalódott közönséget? A tér kiürüléséhez nagyban hozzájárult a zászlószenteléskor elhangzott Mózes és az Ószövetség emlegetése is. De várhatunk-e bármit is a narancsillattal átitatott Civil Összefogás Fórumtól, mely április ötödikén, a „nem tûrjük” és a „követeljük” egymást váltogató skandáltatásával próbálta megfélemlíteni a kormányt. (Egyébként kíváncsi lennék arra is, mennyi tüntetônek furdalhatta az oldalát, hogy a „pártfüggetlen” Civil Fórum mibôl fedezhette a méregdrága hangosító és kivetítô eszközöket.) Nem tett jót a rendezvénynek az sem, hogy Jókai Anna, súlytalan beszéde elején rögtön kiemelte, mennyire megveti a tettek embereit, és felhívta a megjelentek figyelmét, hogy ezeket az alakokat vessék ki soraikból. (Ezek után jó lenne tudni, hogy az írónô az ’56-os szabadságharcosokat randalírozó huligánoknak, vagy egyszerûen csôcseléknek tartja-e?) Vajon a társadalom csendesebbik fele, így a gödör alján ücsörögve az elmúlt esztendôk tükrében érez-e valami felelôsséget? Bizonyára sokaknak csengenek ismerôsen a következô mondatok: „Nincs értelme, úgy sem tehetünk semmit.” „Mit tudtak volna tenni, hiszen ellenzék- ben voltak.” „Majd ha sokan lesznek én is kimegyek.” „Nem érek rá, mert festem a konyhát.” „Majd csak lesz valahogy.” Ezen mondatok „szalonképes” gazdái legalább annyira hozzájárultak az ország leépüléséhez, mint a mai napig büntetlenül pusztító politika. A változtatás lehetôségét jelenleg egyetlen parlamenti párt sem hordozza magában. Ezt támasztja alá az is, hogy ez a zsiványszövetség a legnagyobb ellenséget sohasem maguk között, hanem a nemzeti radikalizmusban és nacionalizmusban látja, melyet közös erôvel igyekeznek eltiporni. A legnagyobb probléma, hogy jelenleg Magyarországon a magyarságnak nincs érdekképviselete, de nem is lesz soha, ha nem képes azt megteremteni magának. Tisztelt jobb sorsra érdemes, magyar sorsközösséget vállaló honfitársaim! Mindig megvan a változtatás lehetôsége. De esély csak akkor lesz, ha olyan szervezethez, vagy személyekhez csatlakozunk, akik nem bánták meg a múltban elkövetett bûneiket, mert nem is volt nekik.

Berzsák László (www.lelkiismeret88.hu)

NULLA FORINT, KAMATTAL Felszólított az egyik Hivatalos Állami Szerv egy élére hajtott, ajánlott levélben, hogy tartozásomat, amelyet 0 – azaz nulla – forintban állapít meg, azonnali hatállyal egyenlítsem ki. Teljesen mindegy, melyik Szerv volt, van néhány ebben az országban, és mindegyik hasonló módon kommunikál az állampolgárral, aki alapjáraton bûnös, simlis vagy legalábbis bliccel, vagy nem fizet kutya- és vadászgörény-, valamint hörcsögadót, vagy ha még az is rendben, biztos, hogy tartozik valamelyik Szervnek, és ha nem tartozik, akkor sem lehet minden rendben, mert olyan nincs, hogy itt valaki ne legyen bûnös, simlis, vagy legalább ne blicceljen, ezért nem arról tájékoztatjuk, mondom, tá - jé - koz - tat - juk, hogy nem tartozik, hanem fel - szó lít - juk, hogy nem tartozását azonnal rendezze, sárga csekken, amelyen jól láthatóan tüntesse fel a nulla forintot, nevét, címét, anyja magasságának négyzetét apai nagyapja derékbôségével osztva, mert hiányzó adat esetén a büntetés a tartozás összegének a négyszerese, de maximum ötszázezer forint lehet, a fellebbezés díja pedig huszonötezer, ami a nulla forintos soha el nem évülô tartozáshoz pontosan úgy viszonyul, mint Nyugat-Európa a Posztszocialista-Európához. Nyugat-Európában ugyanis az állampolgár nem ellensége és üldözöttje a Hivatalos Állami Szervnek, hanem eltartója és az a valaki, akiért ez az egész kóceráj – azaz az állam – létrejött, parlamenttel, kormánnyal, sóhivatalokkal, önkormányzatokkal. Posztszocialista-Európában ez mintha fordítva lenne: ahol fel lehet szólítani valakit a nulla forintos tartozás rendezésére, ott képviselet helyett kegyet lehet gyakorolni azzal, hogy a saját fogadóóráján megjelenik a képviselô – mondom, a képviselô és nem a kisherceg –, hogy aztán a panaszos országlakóért ugyan ne tegyen semmit, de annál nagyobb elánnal ássa bele magát a törésvonal-háborúba, vagy épp kiárusítsa a mûemléki jelentôségû épületeket. No meg hogy az adófizetôk pénzén fenntartott közszolgálati televízióban ugasson a költségtérítésbôl, számla nélkül vásárolt márkás nyakkendôje fölött tátogó szájával, mert ô a posztszocialista kor politikus istene. Fegyverhordozója pedig a politológus, aki elmagyarázza, hogy miért fontos, amit ugat, állampolgár meg közben mint potenciálisan büntetendô adócsaló és bliccelô fizet és fizet és fizet, hogy fenntartsa az uniós országnak csúfolt gagyikupleráj fôszereplôit és egyéb Szerveit, miközben a fôszereplôknek nem jön felszólítás és fizetési meghagyás, holott nem nulla forintos, hanem valódi tartozást halmoztak fel a képviseltek felé úgy húsz év alatt. A kamatokat nem is számoltuk.

Péntek Orsolya

Magyar Hírlap, 2009. április 17. péntek.orsolya@magyarhírlap.hu

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

4

MI VOLT A TISZAESZLÁRI PER?

MARSCHALKÓ LAJOS ÍRÁSA A legújabb, de még a régebbi nemzedék sem sokat tud arról, hogy mit jelentett a tiszaeszlári per, amely annak idején mind az öt földrész elsôrangú szenzációja volt. Sokan csak azokat hallgatták meg, akik utólagos önigazolásként Magyarországot akarják úgy feltüntetni, mint az „antiszemita barbárság” hazáját, ahol még a hatóságok is hitelt adtak a vérvád középkori babonájának. Mi történt 1882. április 2-án a Szabolcs megyei Tiszaeszláron? Ezt tulajdonképpen csak 1882. május 23-án, a parlamenti ülésen említette meg a nyilvánosság elôtt Ónody Géza képviselô, tiszaeszlári birtokos: „Az eset annyira komoly, hogy megérdemli a közfigyelmet. F. év. április elején történt azon községben, amelyben én lakom, Tiszaeszláron, hogy déli 12 órakor egy tizennégy éves lánygyermek ment Tiszaeszlárról ezen községhez tartozó Újfaluba egy boltba, néhány fillérnyi bevásárlást tenni: midôn visszatért, onnan szemtanúk, élô emberek látták a lányt az izraelita ortodox zsinagóga elôtt elhaladni, ott eltûnt, nyoma veszett. (Nyugtalanság a szélsô baloldalon. – Nagy zaj a jobboldalon.) A nép lázongani kezdett, követelték az izraelitáktól a lányt, ôk nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítô törvényszék elôtt van.” A néhány nap múlva beérkezett hivatalos jelentések mindenben megerôsítették az esetet. Tiszaeszláron az ortodox hitközség metszôt választott, és erre az alkalomra több galíciai pályázó is érkezett Scharf József házához, aki amolyan egyházfi-féle volt. A 14 éves Solymosi Eszter, aki kis szolgálóleány volt egy gazdaasszonynál, kék és sárga festéket vásárolt a húsvéti meszeléshez. Amikor elhaladt a zsinagóga, illetôleg Scharf József háza elôtt, behívták, hogy vegye le a szombati gyertyatartókat.

Ettôl a pillanattól kezdve a kis magyar lányt nem látta többé senki sem. Egyedül Scharf József fia, a 14 éves Móric vallotta, hogy behívták a templomba és ott meggyilkolták. Csendôrség még nem volt Magyar­ országon. [1] A nyomozás nagy késedelemmel és gyengén indult meg. Bary József, a nyíregyházi törvényszék fiatal vizsgálóbírója, lelkiismeretesen és nagy fáradtsággal – de természetesen nem a mai modern eszközökkel – egyedül végezte a nyomozást. Ezenfelül már a kezdetben elmulasztotta a legfontosabbat: nem kereste kellô eréllyel Solymosi Eszter holttestét. Egy azonban bizonyos. Mind a nyomozás, mind a hosszú hetekig tartó nyíregyházi törvényszéki tárgyalás során, amelyen már ott voltak a legnagyobb világlapok kiküldöttei is, soha, egy pillanatig sem volt szó vérvádról. Nem merült fel ez a keresztény nemzeti sajtóban, sem pedig a szenvedélyes képviselôházi viták során sem. A középkori vérvád babonája egyetlen vizsgálóbírói, vagy törvényszéki iratban sem fordult elô, mint ilyen. Csupán Scharf Móric egyházfi említette elsô kihallgatása során, majd késôbb a helyszíni tárgyaláson ismét eljátszotta, hogy a kulcslyukon miként nézte végig, amint lefogták Solymosi Esztert és kifolyatták a vérét. Az utóbbit mindenki egy gyermek fecsegésének tekintette. Azonban a puszta – legvalószínûbben – szexuális jellegû gyilkosság tényére – számtalan közvetett és közvetlen bizonyíték volt. Ezeknek a nyilvánosságra való kerülése idején indult meg egy különös mozgalom, amely aztán az egyszerû és közönséges gyilkossági aktából nemzeti és faji kérdést, majd pedig világszenzációt és „tiszaeszlári ügyet” csinált. Ez a tévesen értelmezett zsidó kisebbségi szolidaritás mindent megmozgatott, hogy az ügyet eltussolja, mellékvágányra tolja, és a gyilkosokat – akik minden felvilágosult magyar szerint – legfeljebb közönséges gyilkosok voltak, megmentse az akasztófától. Lehet, hogy a magyarországi és a Galícia felôl frissen érkezett zsidók féltek a lappangó antiszemitizmustól. Sokkal valószínûbb azonban, hogy ekkor tettek elsô kísérletet a magyar jogállam sarokba szorítására, megvesztegetésére, terrorizálására.

Ehhez a meglepô és eladdig szokatlan összefogáshoz csakhamar csatlakozott a párizsi Alliance Israelitée Universelle. Hatalmas világerôk mozdultak meg a tiszaeszlári sakterek érdekében. Parlamenti interpellációk, párbajok kísérték az egyre szenvedélyesebb vitát. Elôször hangzott fel Magyarországon a sajtóban az a szenvedélyes, gyûlölködô és terrorisztikus hang, amely 191819-ben és 1945 után a zsidó kezekben levô magyarországi sajtót jellemezte. „Az antiszemita politikai törekvések, a tömeghangulat felkeltése és a tömegpropaganda szempontjából a tiszaeszlári gaztett nagyszerû lehetôségeket rejtegetett magában!” – írja Bosnyák Zoltán Istóczy Gyôzôrôl készült tanulmányában. – Jellemzô azonban az antiszemita politikusok és a késôbb megalakult antiszemita párt és vezetôjének, Istóczy Gyôzônek mélységes felelôsségérzetére, hogy soha sem tettek kísérletet a saktergyilkosság politikai kiaknázására. Istóczynak az volt az álláspontja, hogy a tiszaeszlári eset az antiszemitizmus szempontjából csak epizód. Az antiszemita pártnak nem feladata a bûncselekmények megtorlása, ez bírói ügy. Istóczy még a látszatát is kerülni akarta annak, hogy a tiszaeszlári ügy és az antiszemitizmus között bármi összefüggés lenne.” Az Egyenlôség, a Pester Lloyd, az Allience Israelitée Universelle ezzel szemben megfogadták a liberális Magyarország akkori legjobb ügyvédjét és kitûnô íróját, Eötvös Károlyt, hogy vállalja el a sakterek védelmét. Százezer forintot, mai értékben legalább százezer dollárt kapott ezért a védôi tevékenységért Eötvös Károly. Késôbb megvásárolta híres birtokát, amelyet „eszlári pusztának”” nevezett el a magyar nép. És megírta még híresebb, még ferdítôbb könyvét, „A nagy per”-t. Azok után, hogy e zseniálisan ravasz ügyvéd és irodalmár átvette a koldus sakterek védelmét, meglepô dolgok történtek Tiszaeszlár közelében. A nem messze levô Tiszadada község alatt a füzesben, máramarosszigeti tutajosok kötöttek ki, akik valamennyien zsidók voltak. Néhány nappal késôbb a dadai füzesben felpuffadt nôi hullát találtak, amelyen minden kétséget kizárólag a 14 éves Solymosi Eszter ruhái voltak. A ruhákat felismerte az egész falu, maga Eszter édesanyja,

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május gazdaasszonya is, de a hullában senki sem ismert Eszterre. Saját édesanyja sem. A törvényszéki orvos szakértôk, a budapesti törvényszéki bonctani intézet professzora, Jósa Elek, Szabolcs vármegye európai hírû vármegyei fôorvosa és még más nagyhírû orvosok is megállapították, hogy a hulla semmi esetre nem lehet a 14 éves Solymosi Eszteré, aki egészséges, kiskorú, és száz százalékig bizonyosan szûz lány volt. Ezzel szemben a nôi hulla legalább huszonnégy éves, kopaszra borotvált, tehát zsidó nô volt, aki tüdôvészben halt meg, korábban élénk nemi életet élt. Késôbb kiderült, hogy a mára­ marosszigeti zsidókórház egyik nôi halottja volt. Ott halt meg, onnan csempészték ki és adták rá Herskovics Salamonnak, a Szeged felé készülô tutajos-vezérnek, aki késôbb be is vallotta, hogy Tiszadada alatt ô eresztette el a tutaja mögé kötött hullát. De hát hogyan került a 24 éves, tüdôvészben elhunyt, borotvált fejû nôi hullára Solymosi Eszter ruhája? Miként történhetett meg, hogy az újfalui krájzlerájban két krajcárnyi kék és sárga festék oda volt kötve a tiszadadai hulla jobb kezére? Solymosi Eszter nem volt balkezes. Ezt vallották a tanúk. Akik azonban a tiszadadai hullát beöltöztették Eszter ruháiba, elfeledkeztek errôl a kicsinységrôl. Viszont, ha a ruha minden tanúságtétel szerint Eszteré volt, és a holttest nem a kis magyar lányé, akkor mégis bizonyos, hogy Solymosi Esztert meggyilkolták, és a ruháját azok adták fel egy ismeretlen holttestre, akik a borzalmas bûntényt el akarták titkolni. A szándék nyilvánvaló volt. Ha a tiszadadai hulla nyakán vágás van, akkor valóban vérgyilkosság történt. Ha azonban nincs vágás, mint ahogy nem is volt, akkor az „antiszemiták” találmánya az egész gyilkossági ügy. A zsidóság szent könyveibôl sem az elfogult, sem az elfogulatlan keresztény tudósok, teológusok nem tudták kimutatni a rituális gyilkosság legkisebb nyomát sem. A szerzô Magyarországon 1944 februárjában megjelent Tiszaeszlár címû könyvében is utalt arra, hogy a rituális gyilkosság nem volt igaz, de a gyilkosság más motívumok alapján feltétlenül megtörtént, és azt, mint Franciaországban, a Dreyfuss-ügyet politikai erôpróbára használták fel bizonyos körök, amelyeknek ez jó alkalom volt az országhódításra és a keresztény jogállam kompromittálására, lerombolására és hatalmuk megmutatására.

5 A vérvád megítélésénél nem támaszkodhatunk másra, mint keresztény tudósok, hebreológusok ítéleteire. Huber Lipót, a kiváló magyar teológus, aki könyvtárakat kutatott át nagy munkájának megírása céljából, igen határozottan és világosan leszögezi: „Ha a rituális gyilkosság a zsidó vallás intézménye volna, vagyis ha a zsidó vallás Istennek tetszô vallási cselekményként írná elô keresztényeknek (keresztény gyermekeknek) mintegy emberáldozatként való leölését és vérük vételét, hogy az vallási célokra felhasználtassék, akkor ezt vagy a mózesi törvény, vagy a késôbb hozott rabbinikus törvények írnák elô. Ámde sem az egyiknek, sem a másiknak okmányaiban ennek semmi nyomát nem találjuk.” [2] Ha tehát súlyosan terhelônek fogadjuk el Huber Lipót megállapításait a keresztényellenes zsidó tanokról, ugyanúgy felmentônek kell találnunk azokat a gondos kutatáson alapuló ténymegállapításokat, amelyek a vérvád kérdését alaptalannak és babonán alapulónak tekintik. Huber Lipót megállapítja, hogy még rabbinikus irodalomban sincs nyoma a rituális gyilkosságnak, sôt még Maimonides is tiltja „a testtôl elkülönített vér élvezetét”. A fuldai vérvád-eset alkalmából II. Frigyes német császár zsidó konvertitákat hívott udvarába, akik hos�szabb ideig tartó kutatás és tanácskozás után arra a tagadó eredményre jutottak, hogy sem az Ó-, sem az Újszövetségi Szentírásban, sem a Talmudban semmi nyoma nem található annak, hogy a zsidók keresztény vérre áhítoznának. [3] Éppen a tiszaeszlári gyilkosság kapcsán szólaltak meg a legnagyobb tekintélyû európai egyetemek katolikus és protestáns hebrológusai. Az amsterdami, utrechti egyetem, a koppenhágai christiániai, upsalai protestáns egyetemek tudósai bizonyították, hogy a zsidó szent könyvekben még utalás sincs rituális gyilkosságra, sôt sokkal inkább a vérhasználat tilalma íratott elô. Szóról szóra idézzük azonban Huber Lipót teológiai munkájának azon részletét, mely a rituális gyilkosság lehetetlenségének és tilalmának bizonyítása mellett, a következôket írja: „Ha meggondoljuk azt az éles ellentétet, amely különösen a Talmud szerint a zsidó és nem zsidó között fennáll s amely akkora különbséget tesz a kettô között, hogy csak a zsidót tekinti Isten gyermekének, a nem zsidókat pedig Istentôl elrugaszkodott, tisztátlan s okvetlenül

kárhozatra jutó tömegnek, amely oly mélyen áll a zsidó alatt, hogy a nem zsidó ember névre sem méltó, hanem egy fokon áll az oktalan állattal, amiért meg is tagad tôle jóformán minden emberi jogot, akivel szemben nem szeretetet hirdet, hanem idegenkedést és gyûlöletet szít, sôt elvesztését, kiirtását hirdeti; ha meggondoljuk továbbá, hogy a zsidó jogos örökségébôl állandóan kidobottnak tekinti magát, szétszórva a föld népei közé, azoktól megvetve, elnyomva s üldöztetve; ha meggondoljuk, hogy megváltó Messiása utáni várakozása oly sokáig teljesületlen maradt, s hogy hite szerint a Messiás megérkezését éppen az elhatalmasodott kereszténység késlelteti s akadályozza stb., nem csoda, hogy akadtak s akadnak a rideg, exkluzív és a szívtelen talmudizmus alapján álló szûkkeblû és elfogult ortodox zsidók, akikben az izzó gyûlölet és vallási fanatizmus fellobban, s arra ösztönzi, hogy buzgón imádkozzanak Istenhez, váltsa meg népét, büntesse és pusztítsa ki az istentelen (keresztények és pogányok) seregeit... Az ilyen hangulatban pedig fanatikusoknál könnyen kifejezôdhettek olyan nézetek, hogy az istentelen keresztények meggyilkolása nem is bûn, hanem Istennek tetszô áldozat, s ha meg volt még a babonára való hajlam is, akkor – különösen bizonyos misztikus képzetek hatása alatt – megélhette még a vérgyilkosság fattyúhajtását is. Ámde, ha megengednôk is, hogy mindez alkalmas lehetett vagy lehetne arra, hogy egyes kereszténygyûlölô, tudatlan s babonára hajló zsidókat fanatizáljon, s felébressze bennük a vérgyilkosság gondolatát: e förtelem még sem írható a Talmud, vagy a rabbinikus irodalom rovására, mert ennek voltaképpen az illetô eltévelyedett zsidó tudatlansága és babonás fanatizmusa volna az oka.” [4] Az összes pápai bullák határozottan a vérvád ellen nyilatkoztak és minden esetben a legmagasabb keresztény egyházi tekintély részérôl védték meg a zsidókat. Viszont tény az is, hogy a középkor végén 1760-ban egy zsidó szekta – a frankisták –, mely rohamosan terjedt Lengyelország és Besszarábia zsidósága között, hirdette meg a talmudista rabbikkal szemben a rituális gyilkosság vádját. A frankisták – Frank Jakab zsidó szektáriánus vezér követôi – III. Ágoston lengyel király engedélyével bizonyítani akarták a talmudista rabbikkal szemben, hogy a talmudista zsidóknál szokásban van a keresztény vér

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

6 használata. 1759. július 16-án a lembergi katedrálisban kezdôdött meg a disputa, Mikulski kanokok, apostoli adminisztrátor ellenôrzése alatt. A frankisták közül csak tíz rabbi jelent meg, a talmudisták közül pedig mintegy 40. „Hogy milyen alacsony fokon állott ezeknek a rabbiknak a mûveltsége” – írja Huber Lipót –, „mutatja az is, hogy az ország nyelvén nem tudtak beszélni... Tudatlanságuk még azt a szemrehányást sem volt képes visszautasítani, hogy a Talmud követeli a keresztény vér használatát.” [5] A minden „antiszemitizmustól” mentes nagy magyar teológus és hebrológus, aki bátran kiállt a zsidóság védelmében, tulajdonképpen rátapintott a tiszaeszlári ügy elevenjére is. A zsidóság szent könyveiben valóban sehol sem fedezhetô fel a vérvád. Az Újszövetségben sem lehet nyomát találni a kereszténység szektáinak, az ördögûzôknek, flagellánsoknak, vagy azoknak a szerzeteseknek, akik befalazták Ubrik Borbálát. A kereszténység azonban soha sem tagadta, hogy ilyen szekták voltak és vannak minden felekezeten belül. Ezért feltehetô, hogy a zsidó valláson – különösképpen a chasszidim szektán – belül akadhattak Scharf József-szerû fanatikusok. Mert nézzük csak, milyen sötét, embertelen babonák éltek azon a chasszidim szektán belül, amelybôl a Tiszaeszlárra átszivárgott sakterjelölt, Scharf József is tartozott. A chasszidizmus három fô elve a vak hit és föltétlen engedelmesség a caddik (csodarabbi) iránt, az Istennel való egyesülés és a bátorság. A chasszideusnak minden tudomány, mint hiú és haszontalan s mint egyenesen a lelke üdvére káros, meg van tiltva. Tehát bûn s a lélek bemocskolása a gójok világi ismereteinek elsajátítása, sôt olyan könyvek olvasása is, amelyek nem héber betûkkel vannak írva. [6] A chasszidizmus a modern totalizmus példája és elôfutárja. A caddi feltétlenül uralkodik híveinek minden gondolatán, érzelmén, szándékán. Megbocsáthatja minden ember bûnét, mert ô az Isten helyettese. A chasszideus meg van gyôzôdve róla, hogy amilyen arányban kényelmet szerez a caddiknak, olyan arányban teszi magát kedvessé Isten elôtt. A caddik a legfelsôbb folyamodású bíró is, sôt törvény és jog felett álló úr. [7] Szörnyû babonák nônek ebben a chasszidim környezetben. Aki a caddik után hátramaradt inget felhúzza magá-

ra, annak megbocsáttatik az elkövetett gyilkosság bûne. Aki a nadrágját viseli, megtisztult az elkövetett vérfertôzés bûnétôl. A caddik sapkája óv a kevélység ellen, tefilinje a szemérmetlenség ellen. Az Istennel való egyesülést nem lehet nyomott hangulatban elérni. Ezért a chasszideus kötelessége magát szeszesitalok élvezetével is felbátorítani. A chasszideus bátor, tehát dacolhat mindennel, ami a caddik, a csodarabbi akaratával ellenkezik. [8] A legirtózatosabb babonaság, tudatlanság virágzik a chasszidim szektában. A zsidó Jost Izsák (1860) nyíltan megállapítja, hogy vastag babona, tudatlanság, társadalom iránti közömbösség, civódás, felekezetükhöz nem tartozók iránti gyûlölség, bosszúvágy, lustaság és hivalkodás, a külsônek teljes elhanyagolása, iszákosság és érzékiség jellemzi e rajongókat; ami pedig a caddikokat illeti, azok egyrészt önzô haszonlesé­ sük következtében, másrészt tudomány- és mûveltséghiányuk miatt képtelenek alattvalóikat süllyedô állapotukból kiemelni. [9] „Mindezek után” – írja Huber Lipót könyvének 347. oldalán – „a katolikus Bonaventura Mayer, múlt századbeli orientalista és a zsidóságnak különben jóindulatú ismertetôje, a chasszideus zsidóságot az emberiség legtudatlanabb, legmûveletlenebb, legbabonásabb és legdurvább osztályaihoz tartozónak mondja, akik ‘az Istenség’ iránti kötelességeiket a legpontosabban teljesítik ugyan, de embertársaik iránti kötelességeikkel nem sokat törôdnek, mert olyan dolgokat engednek meg maguknak, melyekbôl kitûnik, hogy a lelkiismeretességet csak nagyon alárendelt kérdésnek tekintik, mert hazudnak, lopnak, csalnak, sôt minden lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkolnak is, és emellett több helyütt rabjai az iszákosságnak is.” [10] Azonban a magyar nyomozati és bírói eljárásban egy szóban, utalásban sem lehet felfedezni, hogy a keresztény kultúrállam bármely legkisebb hivatalnoka vagy újságírója hitelt adott volna a vérvádnak. Az egyes ember, Scharf József egyéni bûnével szemben azonban a zsidóság kollektíven állt a sakterek védelmére. Politikai erôpróbára használta fel a szerencsétlen esetet és ebben az erôpróbában a keresztény jogállam alulmaradt, mert akkor már idegen gyarmat volt. Szávay Gyula, a lelkes liberális és zsidóbarát költô a tiszaeszlári napokban megrázó szavakkal fejezte ki a magyarság megrendülését:



„Miért az általános síkraszállás, Mikor nincs általános támadás? Ha egy ember feljajdul népetekbôl, Ôt megbosszulni mért jön annyi más? Vigyázzatok, mert egyszer összehozza A más tábort is szenvedélye majd, Tudhatjátok, hogy az megsemmisíthet, S ti gyôzelmet nem bírtok venni rajt!



Min függtök össze ti a sakterekkel? Sorsuk oly módon miért érdekel? Talán a bûnöst, ha zsidó, ezentúl Miattatok már büntetni se kell? Azért van a vallási türelem, hogy Gazoknak rajta kibúvó legyen, Hogy saját arcát azzal eltakarva Arcunkba másszék egy-egy szemtelen?” [11]

„Úgyszólván egyik napról a másikra szorította el a magyarság lélegzetét annak a zsidóságnak szörnyû szolidaritása, amelyet alig másfél évtized elôtt emelt ki jóindulatú leereszkedéssel a jogtalanságból. És amikor megpróbálta lezárni ezt a lidércnyomást, magyar mivoltában szembe találja magát a magyar kormánnyal és a magyar karhatalommal. Tiszaeszlár óta szabad az út a zsidó hatalmi törekvések számára” – írja a magyar újságírás nagy mártírja. [12] Csaknem egy évi vizsgálat, izgalom, országos felháborodás és terrorisztikus sajtóhadjárat után 1883-ban az egész világsajtó jelenlétében kezdôdött meg a fôtárgyalás a nyíregyházi vármegyeháza közgyûlési termében, Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök vezetése alatt. Korniss Ferenc a független magyar bíró örökre ideálisnak mondható típusa volt és maradt. Megvesztegethetetlen úr, aki 4000 hold földdel, tehát valóban teljes függetlenséggel rendelkezett. Világlapok – többek között a New York Times tudósítása szerint is – olyan pártatlansággal, nagyvonalúsággal vezette a tárgyalást, hogy egész Európa és az Egyesült Államok csodálattal adózott Korniss Ferencnek. Korniss a vérvádról, az állítólagos rituális gyilkosságról még csak kérdéseket sem engedett feltenni. Ô egyszerûen a gyilkosokat kereste, a gyilkosság tényét akarta megállapítani. És tanúk vallomásából, közvetett és közvetlen bizonyítékok sorozatából magának a gyilkosságnak ténye bizonyítva volt. 1833 augusztusának elején a tisza­ eszlári sakterek ügye ítélet elôtt állott. Ekkor történt, hogy a Nyíregyházától néhány kilométerre levô téglási

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

7

Dégenfeld kastély ura, gróf Dégenfeld József barátságos vacsorára invitálta a nyíregyházi törvényszék elnökét. Korniss Ferenc gyanútlanul kocsikázott ki a régi baráthoz. S akkor, a téglási Dégenfeld kastélyban szembe találta magát egy váratlan vendéggel: gróf Tisza Kálmánnal, a liberális Magyarország példátlan hatalmú miniszterelnökével. A vendégek vacsorához ültek. A szobalányok felhordták az ételeket, s Tisza Kálmán csak úgy a vacsora végén kérdezte meg: – Nos, Elnök úr, mit gondol: bûnösök az eszlári sakterek? Korniss Ferenc gondolkodás nélkül felelte: – Meggyôzôdésem szerint bûnösök! – És mi a véleménye a két szavazó bírónak? – kérdezte a miniszterelnök. – Az egyik szavazóbíró ugyanazt mondja, mint én: bûnösök! A másik még ingadozik! – hangzott Korniss Ferenc válasza. És akkor – Istóczy Gyôzô feljegyzései szerint – Tisza Kálmán azt mondotta Korniss Ferencnek: – Nézze, Elnök úr! Holnap, holnapután, vagy bármikor, Ön kihirdetheti a halálos ítéletet az eszlári sakterek fölött. Én nem akarom befolyásolni Önt. Csak annyit adok tudomására, hogy a bécsi Rotschild bárók Ôfelségével is közölték: amennyiben a nyíregyházi ítélet elítélô lesz, akkor nem csinálják meg a 60 millió forintos rente-konverziót. Ez esetben a monarchia, de mindenesetre Magyarország csôdbe megy. A forint elértéktelenedik. A nemzetiségek fellázadnak. Akarja ezt a felelôsséget vállalni Elnök úr? [13] Korniss Ferenc az a magyar volt, aki szentül hitte: fiat justitia, pereat mundus (legyen igazság és vesszen a világ). És ott a téglási kastélyban megrendült. Salus rei publicae? Az állam üdve? Pár nap múlva a nyíregyházi törvény-

Akik még mindig

szék elnöki székébôl kihirdette a sakterek fölött a felmentô ítéletet. A koronatanút, az akkor már 15 éves Scharf Móricot nem eskették meg, az ingadozó szavazóbírót az ítélethirdetés elôtt leváltották. És Korniss Ferencnek ez volt az utolsó ítélete. Soha többé nem ült bírói székbe. Soha többé nem hirdetett ítéletet sem gyatra tyúktolvaj, sem komoly bûnözô fölött. A szentistváni magyar állam és a magyar jogszolgáltatás alatt ekkor rendült meg a föld. Bármi is volt, vagy lett légyen Tiszaeszlár, a szentistváni magyar birodalom akkor bukott el belülrôl, amidôn a rentekonverzióért magára hagyott egy árva kis magyar libapásztorlányt: Solymosi Esztert. Akkor halt meg a liberális Magyarország, midôn nem azt mondta: fiat justitia! (legyen igazság!), hanem midôn azt hitte, hogy a salus rei publicae, az államérdek a végsô és legnagyobb megoldást jelenti. „Megöltek egy kis libapásztort, Égre kiált a régi vád, Úgy ölték meg Solymosi Esztert, Mint egy tokos, pihés libát!”

– írta ötven évvel késôbb Erdélyi József, akit ezért két heti fogházra ítélt a budapesti törvényszék, felekezeti izgatás miatt. Rónai Mihály András, a jelenlegi bolseviki rendszer élírója pedig örök idôre kiutasította az irodalomból! Ezt a tokos, pihés magyar szüzet magára hagyta a liberális, alkuvó Magyarország. Mint talán Jeanne d’Arc, a francia felszabadulás hôsnôje, úgy Solymosi Eszter, aki épp úgy 14 éves volt, mint Jeanne d’Arc – a magyar szabadság legszebb, legnemesebb szimbóluma. Mert hiszen, midôn ôt és az ô igazságát magára hagyta a Tisza Kálmán-i liberális és úri Magyarország, akkor kezdôdött meg a magyar tragédia, Fotó: GyuszuSS az egekig csapó országhódítás. Az út Tiszaeszlártól egyenesen vitt Szamuely Tibor kalocsai, bajai kivégzôosztagához. A bolsevista hóhérok most már a leninizmus és az átvett hatalom gôgjével mondták, hogy a gyilkolás, a terror: salus rei publicae! Az ország akkor halt meg, amikor megölték benne a jogot, a keresztényi igazságszolgáltatást, amikor Solymosi Eszter emberi jogát eladták Rotschildnak, emlékeznek Sztálinnak, Szamuelynek vagy

Rákosi Mátyásnak. 1883-ban történt meg elôször, hogy a tüntetô magyar munkásság és a pesti polgárság ellen a Scharf Móricok érdekében rendelték szuronyrohamra a magyar honvédeket. 1883-ban, a tiszaeszlári ítélet után indultak útra a Cunard Line és a Norddeutsche Lloyd kivándorló hajói, hogy két-három millió magyart vigyenek Amerikába. Magyarokat, akik a tiszaeszlári ítélet után döbbentek rá, hogy nincs joguk, nincs igazságuk saját hazájukban. [14] Ezért így maradt mindörökké Solymosi Eszter, a kis tiszaeszlári proletárlány a mi új Magyarországunk szimbóluma. Ô a mi Jeanne d’Arcunk, s ha a magára hagyott, elárvult magyar vérre, a szûz kislány életáldozatára gondolunk, akkor újra halljuk a Töreky-féle tárgyalóterembôl, vagy a vasfüggöny mögül Erdélyi József halhatatlan sorait: „Beh piros vagy Solymosi Eszter vére, Beh meleg! Hajnalt festek a magyar égre És felkelô napot veled, Hogy ne hulljon hiába vérünk S emléked árva hajadon Solymosi Eszter árva népét Ébressze bátran, szabadon.”

Jegyzetek [1] Csak az 1882-es törvény szervezte meg. [2] Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység a múltban és jelenben, 507. old. [3] Huber, u. ott, 534. old. [4] Huber, u. ott, 551-552. old. [5] Huber Lipót: Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységrôl, 355. old. [6] Huber Lipót, u. ott, 333. old. [7] Huber Lipót, u. ott, 355. old. [8] Széfer-ha middót 3. 8. és 22. [9] I. M. Jost: Geschichte des Judentums und seiner Sekten Dritte Abteilung, id. m., 191. old. [10] Bon. Mayer: Die Juden unserer Zeit. Regensburg, 1842. 11, 12. old. [11] Függetlenség, 1883. augusztus 6. Szávay Gyula: Ítélet után. Közölve: vitéz dr. KolosváryBorcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma c. könyvében, 1943, 36. old. [12] Kolosváry-Borcsa, u. ott, 37. old. [13] Istóczy Gyôzô: 12 röpirat. [14] Nemcsak az emigrációban elhunyt kiváló magyar írónô, Megyery Ella, Megyery Géza, a tiszaeszlári per bírájának leánya és Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnök unokája szolgáltatott adatokat ehhez a fejezethez. A pittsburghi „Magyarság”-ban 1962-ben jelent meg Beatulianus cikke Russu Gyuláról, a tiszaeszlári per egyik szavazóbírájáról, aki az ítélet kihirdetése után lemondott, visszavonult, soha nem nyitotta szóra a száját s mint egy trappista barát, a némasággal tiltakozott a tiszaeszlári ítélet ellen.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

8

TISZAESZLÁRON „A bûnösök megszabadultak. A zsidóság megakadályozta az igazság kiderítését. Ha szégyenkezésre van ok, akkor csak azt kell szégyelnünk, hogy a tiszaeszlári perben nem derült ki az igazság, s a bírói ítéletek nem felelhettek a kérdésre: Hol van hát Eszter, mi lett a sorsa? Az igazságnak nem volt szabad kiderülnie…” (Bary József: A tiszaeszlári bûnper)

JÁRTUNK

Eredetileg a falu központjában lévô parkban tartottuk volna rendezvényünket (amely méltó hely egy kulturális rendezvény tartására). Mikor már elkészültek a meghívó plakátok, szórólapok és a színpad, értesültem arról, hogy nem kaptunk meg az engedélyt a parkra. A hangosítókkal, a zenekarral úgy kellett egyeztetni, hogy a rendezvény elôtt két héttel még a helyszín sem volt tisztázott! Ekkor jött az „égi” segítség és a falu kovácsmestere, Vajda László felajánlotta nekünk a tulajdonában lévô focipályát. Így minden akadály elhárult és megtartottuk az elsô nyilvános Solymosi Eszter megemlékezést! Ezúttal mondunk köszönetet a szervezésért: A Magyar Nemzeti Frontnak, a Nemzeti Ôrsereg­nek (biztosították a helyszínt), a Romantikus Erôszaknak (ingyenes fellépésükkel emelték a rendezvény hangulatát). Köszönjük a részvételt a Jobbiknak, Lelkiismeret 88-nak, Magyar Gárdának. Köszönjük továbbá az alábbi személyek támogatását, segítségét: Schuster Lóránt, Ifj. Tompó László, Vajda László és neje, Éles Sándor és családja, Sziva Balázs és mindazon tiszaeszláriak, akik részt vettek a megemlékezésen.

Tiszaeszlár 2009

Nincs abban semmi meglepô, hogy a Népszabadság hazudik. „Annak idején” a TASSZ, a Pravda, vagy a Népszabadság a hazugság rokon értelmû szavai voltak. Bármikor, bármit leírtak, aztán ha kellett, az ellenkezôjét is. Emlékszem arra, amikor azt jelentették, hogy a Pannon Rádió egyik tulajdonosa vagyok. Ezt egyébként a Financial Times! is megírta. Vajon honnan tudták Ameri 127 éve történt… kában? Mikor közzétették a helyreigazítást, pár 2009. április 4-én Tiszaeszláron Solymosi oldallal tovább egy másik írásuk még ugyanazt Eszter megemlékezést tartottunk. Idén február a hazugságot csócsálta. Reménytelenek ôk is, végén, amikor elkezdtem szervezni, még nem és az olvasóközönségük is. Ezen nem változtat az a körülmény se, hogy sok esetben olyanról is tudhattam, mire vállalkozom. tájékoztatnak, amirôl a Magyar Nemzet és társai Hiszen a történelem újra megismételte önnem. Most is leadtak egy rövid hírt a tiszaeszlári magát: az akkor történtekhez való viszony mit megemlékezésrôl. Valószínûleg az a rosszarcú nô lehetett, aki genetikailag erôsen különbözött a megemlékezôktôl. A tudósítás „színvonala” elérte az olaszliszkai segélykoncertrôl a Kossuth Rádiót tájékoztató egyszerû szerkezetét, aki nem volt képes megkülönböztetni a rockkoncertet egy nürnbergi birodalmi nagygyûléstôl. Természetesen az is hazudott. A mostani anyag egyik érdekessége, hogy az egysejtûnek két név ugrott össze a fejében. Az enyém, és ifj. Hegedûs Lóránté. Így lettem hatvanévesen ifjú Schuster Lóránt. Van ifjabb Schuster, de az a kisfiam, a két és fél éves Jánoska. Úgy tûnik a tudósító a Végül egy viccel adózom azon helybelieknek, továbbiakban sem volt képes a látottak, hallottak akik többször próbálták szabotálni rendezvé- értelmezésére. nyünk sikerességét: A beszédemben hosszan idéztem Marschalkó A Sátán látni akarja, hogyan tartják kordában Lajos „Országhódítók” címû könyvébôl, a perrôl az üstben fövô különbözô népeket, ezért körbe szóló fejezetbôl, majd beszámoltam a nyíregyvezetteti magát a pokolban. Az elsô üstben fônek házi emléktábláról, amit Eötvös Károlynak állítottak a zsidók, idéztem a Solymosi Eszter a cigányok. Kérdezi a Sátán: Albert Richardo, a szervezô — Miért van a cigányok üstje szappannal körbe konzervvérével viccelôdô zsidó honlapot. Felolvastam a török hódoltság idején alkalmazott gyabarikádozva? korlatról szóló dolgozatból, amiben az állt, hogy Mire az ördög: a törökkel, az iszlámmal cimboráló hazaárulók — Mert meglátják a tisztaságot és visszamász- (értelemszerûen magyarok) fejéhez szögelték sem változott, hiszen ahogy egykor felmentették a bûnösöket és még beszélni sem volt szabad nak az üstbe! a turbánt, vagy karóba húzták ôket. Ezután tetOdaérnek a zsidó üsthöz: tettükrôl, úgy ma is szájkosár jár annak, aki feltem fel a kérdést: El tudják ugyanezt képzelni kipával? A mostani hazaáruló magyarokkal? — Ez miért van keresztekkel körbe tûzdelve? idézi. — Mert a zsidók rettegnek a keresztényektôl!- Vagy a karóba húzást? Magyarán a felelôsségre Miért kell megemlékeznünk Solymosi vonást. A jelenlévôk mindkét kérdésre igennel Eszterrôl? Azért, mert az Ô mártírhalála világít rá válaszolja az ördög. feleltek. Én is. — És ez az üst miért nincs ôrizve? korunk legnagyobb rákfenéjére, arra, hogy a tör— Azért Sátán, mert ebben a magyarok fônek: A választ mindenki magának adja meg. vény nem az ártatlanokat, hanem a gyilkosokat A rendezvényrôl készült videó felvétel a birtovédi, eltapossa a jót, tisztát, ártatlant. A kislány amint egy is megpróbál kimászni, rögtön akad kunkban van. A szükséges lépéseket megtes�esete szimbolizálja a jót és a rosszat, a tisztát és egy másik, aki visszahúzza!!! szük. a tisztátlant, az ártatlant és a gyilkost, valamint a kereszténységet és a sátánizmust (Istenfélô emelnök / Magyar Nemzeti Front, 2009. április 8. ber nem erôszakol és nem öl meg senkit!). Ezért fontos, hogy emlékét ne csak ne felejtsük el, haNépszabadság, 2009 április 6. nem nyilvánosan és bátran kimondjuk! Én, mint tiszaeszlári lakos, az 1882-83-as igazságtalanság tudatában és leleplezése érdekében a nemzeti oldalhoz, azon belül is a Magyar Nemzeti Fronthoz fordultam támogatásért. Szerettem volna, hogy a témában szakavatott, hiteles elôadók elmondanák, mi is történt itt valójában. Vágyam valóra vált 2009. április 4-én (a dátum nem véletlen!). Ezzel kezdetét vette a második tiszaeszlári bûnper, ugyanis a „Népszabadság” uszító cikke miatt kaptam egy beidézést a nyíregyházi Rendôrfôkapitányságra. Ezúton szeretném megköszönni az újságírónak az ingyen reklámot, még ha nem is kértük.

Albert Richardo

Schuster Lóránt

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

9

ANTIKRISZTUS

LUTHER MÁRTON A ZSIDÓKRÓL (Folytatás az elôzô számból) Sok történetet hallottam és olvastam a zsidókról, akik egyetértenek Krisztus ítéletével, azaz azzal, hogy forrásokat mérgeztek meg, gyilkosságokat követtek el, gyermekeket raboltak, ahogy elôzôleg említettem. Hallottam olyasmit is, hogy az egyik zsidó a másik zsidónak egy kereszténnyel küldött egy vérrel teli edényt egy hordó borral együtt, amelyben, amikor kiürült, egy halott zsidót találtak. Sok hasonló történet ismert. Gyermekrablás miatt sokszor máglyán égették el ôket vagy elûzték ôket (ahogy már hallottuk). Tudom, hogy mindezt tagadják. De ez mind összhangban van Krisztus ítéletével, ahol azt mondja, hogy ôk dühös, keserû, gyûlölködô, agyafúrt kígyók, és ördög gyermekei, akik csípnek és ártani akarnak titokban, ha nyíltan nem tudnak. Ezért ott szeretném ôket látni, ahol nincsenek keresztények. A törökök és más pogányok nem tûrik azt, amit mi keresztények eltûrünk ezektôl a mérges kígyóktól és ördög fiaktól. Az ördög mellett a kereszténynek nincs epésebb és keserûbb ellensége a zsidónál. Nincs más, akivel annyi jót tennénk, és akitôl annyit szenvednénk, mint ezektôl az ördög fiaktól, ettôl a viperafészektôl. Mi vagyunk hibásak, ha nem mészároljuk le ôket. Kívánom és könyörgök azért, hogy uralkodóink, akik zsidók fölött is uralkodnak, szigorúan ítélnek efölött a nyomorult nép fölött, ahogy föntebb javasoltam, hogy lássuk, ez segít-e (ami kétséges). Úgy kell mûködniük, mint egy jó orvosnak, aki, amikor a seb elmérgesedett, könyörtelenül kivágja, kifûrészeli és kiégeti a rossz húst, ereket, csontot, és velôt. Egy ilyen eljárást kell itt is követni. Leégetni zsinagógáikat, minden elôbb említett dolgot megtiltani nekik, munkára kötelezni ôket, olyan keményen kell bánni

velük, ahogy azt Mózes tette a vadonban, aki háromezret elpusztított közülük, nehogy a többi is elpusztuljon. Biztosan nem tudják, hogy mit tesznek, továbbá mint egy olyan nép, aki valaki tulajdona, nem is akarják megtudni, látni vagy hallani. Hiba lenne könyörületesnek lenni és magatartásukat elfogadni. Ha ez sem segít, akkor, mint veszett kutyákat el kell ûzni ôket, azért, hogy ne legyünk bûntársaik megvetendô istenkáromlásuknak, és többi kicsapongásuknak, amely Isten haragját magára vonja, és velük együtt el lesz átkozva. Én megtettem a kötelességemet. Most végezze mindenki a magáét. Én föl vagyok mentve.

Leheletük bûzös a pogányok aranyától és ezüstjétôl, mivel egy nép a nap alatt sem volt, ma nem olyan és nem is lesz kapzsibb, mint ôk átkozott uzsorájuk közepette. Azzal erôsítik magukat, hogy: ’ha a Messiás megjön, akkor ô a világ aranyát és ezüstjét el fogja venni és fel fogja osztani a zsidók között’. Bármikor lehetôség nyílik arra, hogy a Szentírás az ô kielégíthetetlen kapzsiságukat támogassa, akkor ezt rögtön gonosz módon megteszik. Ezért, kedves keresztény feleim, az ördög mellett nincs keservesebb, mérgezôbb, hevesebb ellenségetek, mint az a zsidó, aki komolyan zsidó kíván lenni. Lehet, hogy van köztük néhány, aki abban hisz, amiben a tehén vagy a liba hisz, de mind vérrel és a körülmetéléssel van körülvéve. A történelemben gyakran vádolták ôket azzal, hogy kutakat mérgeztek meg, gyermekeket raboltak el és csonkítottak meg. Úgy, mint Trientben, Wessensee­ben és más helyeken. Ôk természetesen tagadják ezt. Biztosan tudom, hogy az ilyen akarat nem hiányzik belôlük, hogy ilyesmit titokban vagy nyíltan cselekedjenek.

Tanulmányom, remélem, egy keresztényt, (aki nem akar zsidóvá válni), eléggé fölfegyverez ahhoz, hogy nemcsak megvédje magát a vak és dühös zsidók ellen, de az ellen is, hogy a zsidók rosszindulatának, hazugságának és átkozódásának áldozata legyen, és hogy megértse, hogy nemcsak a hitük hamis, hanem azt is, hogy biztosan ördögök uralkodnak felettük. Bárcsak Urunk, Krisztus hálás lényekké változtatná ôket, és minket megôrizne állhatatos és örök ismerôjének, amely maga Aki az ördögöt nem ismeri, az csodálaz örök élet. kozhat, hogy miért gyûlölik ôk mindenek elôtt a keresztényeket, mivel erre nincs Ôk valóságos hazugok és vérebek, akik okuk, hiszen azok csak jót tesznek velük. nemcsak kiforgatták és meghamisítot- Köztünk élnek, házainkban laknak, élveták az egész Szentírást elejétôl a végé- zik a védelmünket, használják földjeig anélkül, hogy saját magyarázatukat inket és útjainkat, piacainkat és utcáinvalaha is abbahagyják. Szívük minden kat. Hercegek és kormányok támogatják aggodalmas sóhaja, vágya és reménye ôket, tátott szájjal hagyják, hogy a zsidók azok az idôk, amikor úgy bánhatnak elvegyék pénztárcájukat, pénzes ládávelünk, pogányokkal, ahogy a perzsi- jukat, lopjanak és raboljanak, mindent, ai pogányokkal bántak Eszter idejében. amit csak megkívánnak. Azaz megengeÓh, hogy szeretik Eszter könyvét, amely dik, hogy saját magukat és alattvalóikat olyan szépen egyezik az ô vérszomjas, a zsidók kiszipolyozzák és koldusbotra bosszúálló és gyilkos vágyaikkal. A nap juttassák a saját pénzükért, mindezt a még sohasem sütött egy olyan vérszom- zsidók uzsorája miatt. A zsidóknak, mint jas és bosszúálló népre, mint ôk, akik idegeneknek semmijük sem szabadna, azt képzelik magukról, hogy ôk Isten hogy tôlünk legyen. Amijük csak van, az kiválasztott népe és úgy gondolják, hogy mind tôlünk van. Dolgozni nem dolgoznekik meg kell gyilkolni és szét kell nak, nem keresnek nálunk semmit, nem morzsolni a pogányokat. Úgy gondolják, is adakozunk nekik. Ennek ellenére övék hogy Messiásuk elsô cselekedete az lesz, a pénzünk és javaink, és ôk az urak a mi hogy megöli és kiirtja az egész világot országunkban, ahol ôk menekültek. kardjával. Ahogy ezt már bemutatták ellenünk keresztények ellen és ha csak (folytatjuk) tudnák, szeretnék újra bemutatni. Újra A sorozatot szerkeszti és újra megpróbálták és többször orra Schuster Lóránt estek.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

10

lehulló

EDUARDO ROSA FLORES ALULRÓL SZAGOLJA AZ IBOLYÁT A bolíviai televízió reggel számolt be az éjszaka történt incidensrôl. A bolíviai terrorelhárítás hajnalban ütött rajtuk, és rövid tûzharc után elfogták a magyar származású Tóásó Elôdöt és egy volt bolíviai katonát, valamint lelôttek 3 személyt. Ezek között volt egy ír, egy magyar származású román állampolgár Magyarosi Árpád, és Flores. A hír nagyjából ennyi. Azonban ezt a hírt ki kell egészítenünk egy-két dologgal. Magyarosi Árpád tagja, és egyik vezetôje volt a Székely-Magyar Légiónak. Hazafinak gondolták magukat, ezért több szervezettel keresték a kapcsolatot. Magyarosi az MNA-t is felkereste, és pár emberével, 7-8 évvel ezelôtt megfordult egy táborban. Az MNA helyi csoportvezetôje súlyos emberi és erkölcsi problémáik miatt pár nap után eltanácsolta ôket. Valószínû, hogy ezek után kerültek kapcsolatba Floresszal. A zsidó származású Eduardo Rosa Flores, egy Voit Tvrtko-riport után lett híres Magyarországon, és mint Horvátországban harcoló hôst mutatták be. Valójában sosem volt hôs. Kitüntetései, rangjai már egy zsidó összeesküvés részei voltak csak. Abban az idôben (az 1990-es évek eleje), a szerb-horvát háború nem faji, nemzetiségi háború volt, hanem mellé ideológiai háború, mert a megmaradt Jugoszlávia a kommunizmus maradék fellegvára volt. Minden ember, aki a kommunizmus ellensége volt, a horvátok mellett foglalt állást. Egész seregnyi szabadcsapat harcolt a horvátok oldalán, kiváló eredményekkel. Voltak olyan csapatok, amelyek saját, valamint horogkeresztes zászló alatt harcoltak. Ezeket a csapatokat mindig a legsúlyosabb harcok helyén láthattuk, a radikális jobboldali sajtó (az amerikai New Order és a magyar Új Rend) folyamatosan tájékoztattak az eredményeikrôl. Együttmûködtek a reguláris alakulatokkal, mivel ezek a csapatok a rajtaütésekben rengeteg nehézfegyvert, harckocsit, ágyút zsákmányoltak. Az Amerikai Egyesült Államok akkor még Jugoszlávia mellett foglalt állást, és odáig merészkedtek, hogy az Amerikában gyûjtött fegyverszállít-

lepel

zászlóvivô ebben az irányzatban Venezuela, de több állam is követi, például Bolívia. Kommunistának, baloldalinak kikiáltott kormányok (minek is nevezné egy zsidó liberális, a szemét Nyugat azokat az államokat, akik szocializmust, szocializálódást hirdetnek vallási, erkölcsi, nemzeti alapokon? Persze vannak itt nemzeti kommunisták, barna bolsevisták, nemzeti szocialisták, és mindenféle, de éppen ezért mondjuk, hogy folyik az átrendezôdés és nem véget ért). Itt jött be a képbe a mindenhol feltûnô Flores, aki hû Moszadosként ment Bolíviába, és az állítólagos célpontja az USAellenességérôl híres Evo Morales új szociális államot meghirdetô elnök lett volna. Mibôl utazott az öt ember? Mibôl élt? Lakást, ételt, információkat, hamis papírokat mibôl fizettek? Automata fegyverek még DélAmerikában sem olcsók, ezt mibôl fizették? Csomó kérdés, amire hamar választ kap az ember, ha bevonja a képbe a Moszadot. Talán elcsépelt lehet megint ezt elôvenni, de tudva zsidó származását, a zajló folyamatokat DélAmerikában, azt, hogy mindig ott tûnt fel, ahol megjelent a zsidó érdek (akár támadó, akár védekezô) és Flores nyelvismeretét, a kép hamar összeáll. Ezek ismeretében viszont csak gratulálni tudunk a bolíviai felderítésnek, hogy kiikta Ekkor mászott be a képbe Rosa Flores. tott egy tetû Moszad-ügynököt. Az a zsidó származású ember, aki mindenhol megfordult a világban, ahol a logika szerint Gyártó István semmi keresnivalója sem volt. Akkor mit keJövônk.info resett ott? A válasz egyértelmû, oda küldték. De ki? Mivel a személy zsidó származású, nem kell sokat gondolkodni, száz százalék biztossággal kijelenthetô, hogy a Moszad embere volt. Durrogó petárdák, a háttérben vihogva lövöldözô, harcot sosem látott embeA nemzeti ellenállás lapja rek voltak láthatóak Trvtko riportjaiban, köztük Rosa Flores. Megjelenik havonta Sok emberrel volt annak idején kapcsolatunk, aki kint harcolt. Eduardo Rosa Floresrôl Fõszerkesztõ: sosem hallottak. ifj. Tompó László A háború után ide jött, és azóta Magyar([email protected]) országon okoskodott, züllesztette a nemzeti Kiadó: oldalt. Amikor tudomására jutott, hogy az MAGYAR NEMZETI FRONT MNA tud viselt dolgairól, illetve arról, hogy ô egy senki volt Horvátországban, az MNA Elõfizetés egy évre 4400 Ft. vezetôjét is megfenyegette. Az Arcvonal (12 szám + postaköltség) vezetôsége megüzente: meg lehet próbálni, azóta nem hallottunk róla. Sajnáljuk MagyaMegrendelés levélben, e-mailben, vagy személyesen a Magyar Nemzeti Front címén, rosi Árpádékat, akik bizonyosan nem voltak a számain és a könyvtárban. Moszad emberei, viszont hallgattak egy ilyen Az internetes színes változatot azoknak küldjük, hétpróbás gazemberre. Erkölcsi hiányosságaakik valamennyi összeggel támogatják ik és befolyásolhatóságuk egyenesen vezetett a Magyar Nemzeti Frontot. a vesztükbe. Bankszámlaszám: 11711041-20860033 (csekkmásolat az e-mail címre) Ma Dél-Amerikában egy teljes átrendezôdés folyik. Iszonyatosan erôsödik ISSN 1786-8408 az USA-ellenesség minden országban. A mányt a szerb hatóságok kezére játszották. Akkor, amikor a háború kimenetele egyértelmû lett, Amerika rá jellemzô módon gyorsan a gyôztes mellé állt. Szétbombázta Szerbia maradék erôit. Ismételten belekontárkodott a világ dolgaiba, és ismét mindent elrontott, amit csak lehetett. Az országot USA- és izraeli ügynökök és üzletemberek lepték el, megindult a zsidó szervezkedés. A háború innentôl kezdve elvesztette minden erkölcsi fölényét, tartalmát. A szabadcsapatok látva Amerika pálfordulását gyorsan kiszálltak a harcokból, Horvátország pedig elindult az erkölcsi lejtôn.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

11

SZEMBEN

A

HÉBER

KRISZTUSI KIÁLLÁS Az Evangélium tanítása szerint (Mt 16, 18-19) Krisztus követôivel van minden nap a világ végezetéig, ami azonban nem azt jelenti, hogy helytartója, a pápa, mindenben csalhatatlan. Nem. Csak akkor az, ha a 1/ hit és erkölcs dolgában, 2/ mint az Egyház legfôbb pásztora, 3/ az egész Egyház számára 4/ végérvényesen dönt. Ez ugyanígy vonatkozik az egyházi rendfokozatok alacsonyabb szintjeire, a bíborosokra, érsekekre, püspökökre, a világi- és szerzetespapokra. Mindebbôl következôen a papság isteni törvényekkel egyenesen ellentétes politikai nyilatkozataival és rendeleteivel szemben nem a vak engedelmesség, hanem az eltökélt ellenállás az egyetlen megoldás. A fürdôvízzel együtt azonban nem szabad a gyermeket kiönteni a kádból! Tény, hogy fôleg a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) óta elôny az Egyházban a héber eredet, ebbôl azonban nem az következik, hogy elhagyjuk Krisztus jegyesét, az Egyházat, hanem az, hogy megtisztítsuk azt tôlük. Ezért minden igazi keresztény kötelessége a Krisztust mindmáig legkövetkezetesebben megtagadó, 1948 óta nemcsak Palesztínát, hanem immár az egész világot végpusztulással fenyegetô, néven nevezésére sem méltó etnikummal szemben Sárkányölô Szent György-i harcot folytató Richard Williamson brit püspök melletti kiállás. Ennek a kiállásnak lényege egyetlen mondatban: ISTEN! SZABADÍTSD MEG VÉG­­ RE AZ EGYHÁZAT TÔLÜK, KRISZ­ TUS ETNIKAILAG IGENIS FÉLRE­ ISMERHETETLEN GYIL­KOSAITÓL! Ezért imádkozunk minden Magyar Égi Királynôjéhez, Babba Máriához.

Ifj. Tompó László (www.lelkiismeret88.hu)

HAZUGSÁGGÉPEZETTEL

RICHARD WILLIAMSON PÜSPÖK VÉDELMÉBEN A 2009. március 15-én Krisztusi kiállás címmel közzétett állásfoglalásom kiegészítéseként álljon itt németül és magyarul a Der Spiegel 2009/4. számának 32. oldalán Richard Williamson püspökkel készített interjúnak a világ legmegvetettebb etnikumának zsigeri gyûlöletét kiváltó része: Es gab keine Judenvergasung. Nem volt zsidó-elgázosítás. Die verfolgten Holocaust-Forscher, die wahrheits­ bringenden Revisionisten, sind wirklich nicht mehr allein. Az üldözött Holocaust-kutatók, az igazsághozó revizionisták valóban nincsenek többé egyedül. In Sachen Holocaust schließe ich mich den Revisionisten an. Kein Jude wurde in einer Gas-kammer getötet. A Holocaust-ügyben csatlakozom a revizionistákhoz. Egyetlen zsidó sem lett a gázkamrákban elpusztítva. Bischof Williamson machte angesichts seiner Mission für die Wahrheit auch nicht vor der falschen HolocaustReligion halt. Williamson püspök az ô igazság-küldetésére való tekintettel a hamis Holocaust-vallást is támadta. Im Film sieht man, wie Williamson kurz innehält und dann sagt, er glaubt nicht, dass sechs Millionen Juden in Gaskammern vergast worden seien. A filmen látható, ahogy Williamson rövid szünetet tart, majd azt mondja, hogy ô nem hiszi, hogy hatmillió zsidó lett a gázkamrákban elgázosítva. Auf die überraschte Gegenfrage: „Also gab es keine Gaskammern?“, antwortet der Bischof: „Ich glaube, es gab keine Gaskammern, ja.” A meglepô ellenkérdésre, hogy „Tehát nem voltak gázkamrák?”, a püspök azt felelte: „Igen, én úgy hiszem, hogy nem léteztek gázkamrák.” In Sachen Holocaust schließt er sich den „Revisionisten“ an, die glaubten, dass „zwei- bis dreihunderttausend Juden in Nazi-Konzentrationslagern umgekommen sind. Aber keiner von ihnen durch Gas in einer Gaskammer“. Holocaust-dologban ô a „revizionisták”-hoz csatlakozik, akik azt hiszik, hogy „2-300 000 zsidó halt meg a nácigyûjtôtáborokban. De egy sem közülük gáz által a gázkamrákban.” A II. Vatikáni Zsinatról és az Egyház katasztrofális helyzetérôl Im Zuge des Zweiten Vatikanischen Konzils (1960-1965) vollzog der Vatikan eine ketzerische Abkehr von der

Lehre Jesu Christi. A II. Vatikáni Zsinat (1960-65) kapcsán a Vatikán egy eretnek lépéssel eltért Jézus Krisztus tanításától. Daraufhin gründete Erzbischof Marcel Lefebvre 1970 eine eigene Kirchengemeinde, die die authentischen Lehren des Christentums pflegt und predigt – die Piusbruderschaft. Válaszként erre Marcel Lefebvre (1905-91) érsek megalapította 1970-ben a Pius-testvérrendet, egy egyházi közösséget, mely az eredeti Jézus Krisztusi tanítások ápolására és terjesztésére hivatott. Die Bruderschaft gewinnt seither weltweit immer mehr Gläubige, während die „Verratskirche“ immer mehr Kirchenaustritte zu verzeichnen hat. A rend/egyház azóta egyre több hívôt nyer meg, mialatt az „áruló egyház” egyre több hívôkilépést könyvel el. Die nachdenklichen Menschen unserer Zeit haben zu einem Ratzinger natürlich nur wenig Vertrauen, der die organisierte Dekadenz, von der propagierten Schwulenehe bis hin zur Abtreibung, nur mit leeren Worten geißelt, in Wirklichkeit aber mit dem System kungelt. A jelen idô gondolkodó embere természetesen egy Ratzinger-féléhez csak kevés bizalommal van, aki a szervezett romlást/hanyatlást, a másnemûek házasságától a mûvi vetélésig, csak üres szavakkal ostoroz, a valóságban a rendszerrel titkon piszkosan együttmûködik. Der Gipfel der Jesusfeindschaft war sein Besuch in der Synagoge von Köln. A Jézus-gyûlölete tetôpontja a Köln-i zsinagógabeli látogatása volt. Darüber hinaus kämpft er für den Bau von neuen Moscheen in christlichen Landen. Másfelôl, ezzel ellentétben, azért harcol, hogy új mecseteket építsenek a keresztény országokban. Ami igazán szomorú A bûnözésben, hazudozásban világelsô etnikum Williamsonnal szembeni fellépésén nincs mit csodálkoznunk. Annál megdöbbentôbb azonban Bernard Fellay püspöknek, a Szent X. Piusz Papi Testvériség rendfônökének püspöktársa, Williamson meghurcoltatásával kapcsolatos állásfoglalása (www.kath.net – 2009. március 2.): „A Pius Közösség azzal fenyegette meg Williamson püspököt, hogy kizárja a közösségbôl, ha még egyszer tagadja a holocaustot, ezt erôsítette meg Fellay püspök a Szent X. Pius Papi Közösség rendfônöke a Spiegel újságnak. Fellay püspök azt szeretné, ha Williamson püspök ’egy jó idôre’ eltûnne a nyilvánosság elôl. Ezenkívül kizárta azt, hogy Williamson püspök teljes egészében gyakorolhatja püspöki hivatalát. ’Kárt okozott nekünk, és ártott a hírünknek. Határozottan elhatárolódunk tôle.’” Nem határolódott el viszont a jelek szerint az argentín kormánytól, amely 10 napon belül országa elhagyására kényszerítette Williamson püspököt, csupán azért, mert nem lát bizonyítva egy történelmi állítást! Tanulság Úgy tûnik számomra, hogy korunk egyetlen megvesztegethetetlen fôpapja Richard Williamson. Deo gratias!

Ifj. Tompó László (www.lelkiismeret88.hu)

Tovább folyik a nyomozás Williamson püspök ellen Regensburg/Németország Williamson püspök ellen tovább folyik az eljárás „népizgatás” vádja miatt. A regensburgi ügyészség közlése szerint jelenleg jogsegélykérelmet kértek Svédországtól, hogy kihallgathassák azt az újságírót, aki annak idején Williamson püspökkel az interjút készítette. Edgar Zach fôügyész úgy véli, hogy teljesen bizonytalan, mikor érkezik meg a válasz Svédországból. Szerinte ez hónapokig is eltarthat. (www.kath.net – 2009. április 22.)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

12

HÉBERMENTES

LASSAN PÁTER A KERESZTTEL! (Folytatás az elôzô számból) A zsidómisszió vallási tévedése A zsidótérítés vallási tévedése abból a beteges gondolatból ered, hogy a „kereszténység nem egyéb, mint az Ószövetség közvetlen folytatása” (14), holott a valóságban a keresztények és zsidók hitelvei legbelsôbb alapjukban ellentétesek. Már maga Krisztus olyan posztóhoz hasonlítja tanítását, melyet nem lehet öregre (a zsidóságra) ráfoltozni s olyan borhoz, melyet nem lehet régi tömlôkbe (a zsidókba) tölteni (Mt 9, 16, Mk 2, 21, Lk 5, 37.). Az apostolok nyilatkozataiból is kitûnik, hogy a keresztény és a zsidó szellem között áthidalhatatlan szakadék tátong s János evangélista szerint (8, 44) Maga Krisztus is teljes tudatában volt az ô tanítása és a zsidók hite, az Isten fia és az ördög fia közt levô éles ellentétnek. Ennek alapján mondta Luther az Ószövetséget elavultnak, mert „nem Isten kegyelmébôl való, hanem emberi mû” és Szent Pálhoz hasonlóan ezért nevezi az Ószövetséget Mózes törvényének, mely csupán a zsidókat illeti, tehát nem örök, hanem Krisztusban megszûnik s csupán az általános emberi vallástörvény, vagyis a Tízparancsolat marad belôle, mely azonban nem zsidó eredetû. (Brief wieder die Sabbather, 1538, erlangeni kiadás, 31. köt., 442. old.) (15) Nyilvánvaló tehát, hogy az igazi kereszténység zsidóellenes, viszont az igazi zsidóság sem lehet más, mint keresztényellenes, mert a két vallás szelleme és legbelsô állaga soha ki nem egyenlíthetô ellentét hordozója. Ennek igazolására elegendô arra a szédületes különbségre utalni, mely a keresztény és a zsidó vallás isteneszméje között fennáll, mert amíg a kereszténység Istene a szeretet, jóság, igazságosság, irgalom és minden erkölcsi fenség szel-

HITÉLETET!

leme, addig Jahve kegyetlen és vérszomjas zsarnok, aki lábait az istentelenek vérében akarja füröszteni (Zsolt 58, 11) s népének megparancsolja, hogy a nem zsidókat irtsa ki. Nincs a földkerekségen még egy nép, melynek „szent” írásai térdig gázolnának az embervér kiontásának leírásában, mint a zsidó Ószövetség. A Tóra (Pentateuch = Mózes öt könyve) leplezetlenül feltárja azokat a mészárlásokat, melyeket a zsidók nemzeti istenük parancsára elkövettek, s amely „hôstettek” a zsidó szadizmus borzalmas bizonyságai. Nincs terünk e hajmeresztô kegyetlenségek felsorolására, csak annyit emelünk ki, hogy az öldöklés „módszere” mindenütt ugyanaz. A férfiakat, asszonyokat és gyermekeket – Jahve parancsára – kiirtják, de a szüzeket meghagyják, hogy – mint Mózes a midianitákkal viselt háborújában rendeli – „a hódítók rabszolgái és ágyasai legyenek” (5 Móz 17 és 18). A legvadabb fejbôrvadász indiánok is elôkelôbben bánnak áldozataikkal, mint bántak azok a zsidó „hôsök”, akik Dávid példáját követve (aki a Biblia szerint miután kétezer filiszteust agyonütött, elôbôreiket leszámolta Saul király elé), hol 4, hol 6, hol 24 ezer elôbôrrel igazolták vitézségüket (Graetz: Gesch. d. Jud.). (16) Már most mindezek tudatában hogy volna hihetô, hogy – mint a Fôtisztelendô Páter állítja (17) – legyen olyan zsidó, aki lelkileg átalakulva és magasabb nézôpontra emelkedve, ôszinte szívvel térne Krisztushoz? Ez már csak azért sem lehetséges, mert, mint Gustav le Bon élettanilag helyesen mondja (18), „minden fajtának megvan a maga lelki alkata, mely épp an�nyira meghatározott, mint anatómiai szerkezete”, úgyhogy a zsidónak három és fél ezer év óta testével együtt kitenyésztôdött lelkülete is csak testével együtt volna megváltoztatható, ami pedig csak hosszú évezredek alatt volna lehetséges. Ne avatkozzunk hát a természet isteni sugallatú törvényeibe, s ne akarjuk a zsidót kereszténnyé formálni, mert a zsidó, mint Eugen Fuchs, a németországi zsidók egyik nagy tekintélyû vezére mondja (19), „gondolkodhat ugyan németül (a mi

esetünkben magyarul), de érezni mindig zsidóul fog”. Nagyon sajnálatos, hogy ezt a megmásíthatatlan igazságot a mi papjaink nem akarják belátni s nem hiszik, hogy a zsidómisszió úgy a magyarságnak, mint a zsidóknak is csak ártalmára lehet. Ismeretes, hogy a zsidómisszióban mindig a jezsuita rend járt elôl, aminek már a rendalapítás óta hagyományos okai vannak, mert volt idô, amikor erélyes rendszabályokkal kellett a rendet a zsidók beözönlésétôl megóvni. Így például 1593-ban a jezsuiták egyetemes kongresszusa elhatározta, hogy a zsidók és a mórok ivadékait távol tartja magától, aminek az volt az oka, hogy a rendszabályok enyhítéséért a pápát ostromló emlékiratok 27 szerzôje közül 25 volt zsidó. (20) Hasonlóképpen Henrik portugál érsek már az 1573. évi kongres�szuson arra kérte a pápát, ne engedjen a rendbe zsidókat felvenni, mert attól kell tartani, hogy „ne societas ista periclitetur et destruatur”, ellenben Ignatius [Loyolai Szent Ignác, a rendalapító – Szerk.] csak óvatosságot ajánlott az új keresztények felvételénél”. (21) A magyar katolikusok tehát nem ok nélkül tartanak a megtérített zsidók destruáló mûködésétôl s tiltakoznak az ellen, hogy ezeket a zsidó mivoltukban is nehezen ellensúlyozható erôket rászabadítsák a magyar közélet szentélyeire. Emiatt komoly katolikus körökben már oly nagyfokú az elkeseredés, hogy annak csakis az egyház vallhatja kárát. Nálam is jártak, nem is lobogó vérû s a kegyelmes Károlyoknak annyira ellenszenves turánisták, hanem higgadt, sváb eredetû, de magyar szívû családapák, akik kijelentették, hogy ha ez a missziós láz nem szûnik meg, elhagyják vallásukat. (22) Nem volnék becsületes ember, ha ezeket nem mondtam volna el Fôtisztelendôségednek, s egyben ne figyelmeztetném, hogy az amerikai magyarok közt még veszedelmesebb volna minden zsidómisszió, mert ott a Magyarországról kivándorolt zsidók morális fertôbe fullasztottak minden magyar ügyet s érdeket, és ha az ottani zsidó hatalmasságok elôtt még a keresztény-

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május ség kapui is kitárulnak, akkor csakhamar minden bástyafokon Ahasvérus képe fog a kint rekedt magyarságra vigyorogni. A dél-amerikai állapotokról nincsenek megbízható értesüléseim, azonban az észak-amerikai Egyesült Államokra vonatkozólag megdöbbentô adatokat találunk Békéssy Sándor tanulmányában (23), melybôl kitûnik, hogy ott „a zsidók egyéni üzletükké tették a magyar törekvéseket, s a magyar propaganda ügyét egyszerû közszállítási pályázatnak tekintik, amelyért érdemes konkurálni, mert a bekiáltott revíziónak provízió a visszhangja.” Ennek a jó üzletnek legfôbb mozgatója az „abszolút elvtelenség és pénzért mindenre kapható megbízhatatlanság által jellemzett magyarnyelvû sajtó”, mely csaknem teljesen a zsidók kezében van (Kalmanoff és Wergzynek, Székely (Schlesinger) Izidor, Cserna (Heimann) Endre, Fonyó (Fuchs) Aladár, Göndör (Krausz) Náthán, Tarcai (Trebitsch) Lajos, Himler Márton, Büchler Sámuel stb.), a kiknek nem jelentéktelen része „az igazságszolgáltatás sújtó keze elôl kimenekült csaló, sikkasztó és szélhámos”. Mivel ezek a „vezérek” odakint „minden nemzeti eszmét üzletnek tekintenek, nemcsak teljesen aláássák a magyarság jó hírét és tekintélyét, hanem revíziós panamáik által a zsidó bolsevizmus karjaiba hajtják a magyarságot, annyira, hogy ez Amerikában már felforgató tömeggé, nemkívánatos elemmé kezd válni.” Lehet, hogy a dél-amerikai állapotok nem ennyire kedvezôtlenek, azonban, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyarság „vezérei” ott is zsidók, nem nagyon bizakodhatunk magyar honfitársaink faj- és nemzetpolitikai súlyának érvényesülésében. A Riói Magyar Újság 1928. jún. 30-i számában olvassuk, hogy a Brazíliai Magyarok Egyesülete jún. 23-i folytatólagos közgyûlésén Deutsch Márkus jelentésének meghallgatása után megválasztották Weisz Simont pénztárnoknak, Grosz Józsefet háznagynak, Szabó Zsigmondot és Hartmann Mártont ellenôrnek, ugyanakkor azonban szenvedélyes vita kapcsán azt is megállapították, hogy a könyvvezetés körüli hanyagságok miatt nincs módjukban a hiányzó vagy nem hiányzó összegekrôl beszámolhatni. Ha most Rio de Janeiróból áttekintünk Buenos Airesbe, ott megint a Deutsche La Plata Zeitung 1929. okt. 19-i számából azt látjuk, hogy a Magyar Egyesü-

13 letek Szövetsége okt. 12-i közgyûlésén a következô tisztikart választotta meg: elnök Herczegh Sándor, alelnökök: Kalmen és Bíró, titkár: Spirc, másodtitkár: Széchy, pénztáros: Moskovics, helyettese Schwarz Béla, választmányi tagok: Weise, Rosenberger, Fodor, Schwarz Márton, Harsányi, Gerend, Szabó, Farkas, Lukács Róza, ellenôrök: Schwarz Germán és Jordán János. Ezt a társaságot azután stílszerûen egészíti ki a magyar konzul: Schlesinger Walter. Úgy hiszem, Fôtisztelendôséged a dél-amerikai magyarság mindeme kiválóságaival személyes érintkezésbe fog lépni, mint ahogy észak-amerikai útja alkalmával is, amikor a Központi Sajtóvállalat részére gyûjtött, igénybe vette a zsidók (például ama bizonyos Konta Sándor) segítségét. Én, Fôtisztelendô Páter, Isten áldását kívánom törekvéseire, azonban az itthon maradt magyarság nevében arra kérem, ne iparkodjék ott az „egy nyáj, egy pásztor” eszméjét szolgálni. Azoknak a hazájuktól s itthoni véreiktôl elszakított, sorsüldözött szegény magyaroknak egyebük sincs, mint a magyarságuk. Engedje meg nekik Fôtisztelendôséged, hogy ezt a súlyos s nekik mégis oly drága terhet büszke szeretettel, de egyedül hordozzák! Vége

Magyar Nemzeti Front Központ Magyarok Háza 1052 Budapest, Semmelweis utca 1.-3. III. emelet 336. tel:+ 36 1 267- 4510/300 mellék mobil:+36 30 552-7202 honlap: www.nemzetifront.hu e-mail: [email protected] A központban minden kedden és csütörtökön 15.00-19.00-ig könyvtár. Amennyiben támogatni szeretné a Magyar Nemzeti Frontot, a 11711041-20860033 bankszámlaszámon teheti meg. Köszönjük.

Dr. Méhely Lajos Jegyzetek (14) Schaeffer: Drei Hauptprobleme, 1913, 63. old. (15) Baranyai Sz. Gyula szerint „Hammurabi babilóniai király már Mózes elôtt 8-900 évvel elôbb ugyancsak kôtáblára írva vette át a törvényeket Samas (szipuri nap) istenétôl. Tehát a zsidóság nemcsak a keletkezési módot, az isteni beállítást, hanem magát a törvény szövegét is a babilóniaiaktól vette át.” (A zsidókérdés és megoldása, 1923, 27. old.) (16) Alighanem ezek a „klasszikus” példák csigázták fel annyira a bolsevista hóhérok vérszomját, hogy például Zinovjev (Apfelbaum) diktátorsága alatt 1920. január havában 18 000 kórházi beteget végeztek ki a legnagyobb kegyetlenséggel (Pytrolf, 219. old.). (17) Nemzeti Ujság, [1934 – Szerk.] ápr. 19. (18) Gustav le Bon: Psychol. Grundgesetze in der Völkerentwickl. Seiffhart ford., 1922, 7. old. (19) Der Weltkampf, 1934. ápr., 110. old. (20) Ludw. Frh. v. Pastor: Geschichte der Päpste, XI. köt., 441. old. (21) Mon. Ignat. I, 336, V. 335. (22) Helytelen következtetés, hiszen nem a gyermeket, hanem a fürdôvizet kell kiönteni a kádból! – Szerk. (23) Békéssy Sándor: A revízió vámszedôi. A Cél, 1929, 157-169. old.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

14

t ö rténelemhamisítás

A GLOBÁLIS HÁTTÉRHATALOM SZOLGÁLATÁBAN (avagy hogyan írjunk nemzetellenes történelmet) Az 1996-ban megjelent „A magyarok krónikája” címû, Glatz Ferenc által összeállított, szerkesztett és az ô összefoglaló tanulmányát tartalmazó könyvben olvashatjuk az elmúlt napokban sokszor idézett, méltán hírhedtté vált sorokat: „A magyar embernek évszázadnyi idôbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörûségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.” Eltekintve most attól, hogy a fenti mondatban szereplô állítás mind történeti, mind antropológiai szempontból nem más, mint közönséges, orbitális hazugság, s a mondat második felében foglaltak a vörös horda 1944-1945ös vandál garázdálkodására illenének inkább, már a Glatz-mû elején kijelöli a szerzô azt az ideológiai csapásirányt, amely végigvonul az egész történeti összefoglalón. Különösen beszédes a huszadik századi eseménytörténet áttekintése, hiszen a bolsevik vészkorszakokat, illetve a vezetô vörös politikusokat olyan mértékû eufemizmussal mutatja be a szerzô, mintha nem a legsötétebb vonulatai volnának nemzeti történelmünknek az 1919-es és az 1945-1990 közötti rezsimek, s ezeknek köztörvényes bûnözô, terrorista vezetôi. A „csak a szépre emlékezem” kommunista nosztalgiázás jegyében ezek a korszakok úgy tûnnek fel a Krónikában, mintha ekkoriban alapjában véve minden a legnagyobb rendben lett volna Magyarországon. Hogy a Glatz-iskola milyen fokú nemzeti tudatot roncsoló és félretájékoztató hatást fejtett ki a jövendô korszak történészi és történelemtanári nemzedékeire, arra álljon itt – aktualitása okán is – egyetlen példa. A

Múlt-kor történelmi portál a következô szalagcímmel emlékezik meg az elsô judeo-bolsevik horrordiktatúra 90. évfordulójára: „Minden korábbinál szabadabb választásokat, nôi választójogot, világi oktatást, egyenlô munkaidôt és jelentôs hadi sikereket mondhatott magáénak a pontosan 90 évvel ezelôtt, 1919. március 21-én hatalomra került Tanácsköztársaság [helyesen: tanácsköztársaság – L. Zs.]. Ez az idôszak azonban mégis a legellentmondásosabb idôszakként rögzült a magyar történeti emlékezetben [ellentmondásról aligha beszélhetünk, hiszen az bizonyos pozitív törekvéseket és tényeket is magában foglalna – L. Zs.]. A kommün dicsôséges és diktatórikus jellege miatt Magyarország történeti mélypontként és valódi kiútkeresésként élte meg az akkori mindennapokat. A puccsszerû hatalomátvétellel fogant proletárhatalom [hogy mi köze volt a Moszkvából pénzelt bûnözô csôcseléknek a proletárokon általában értett munkássághoz, az rejtély – L. Zs.] elsô pillanatától meglehetôsen szélsôséges reakciókat váltott ki, 133 napját kitartó lelkesedés és kétségbeesett felháborodás kísérte. Mire emlékszünk és mit felejtettünk el ma?” Itt tartunk tehát 2009 tavaszán… Mellesleg az említett honlapon e sorok szerzôjére is kénköves tüzet okád egy szerencsétlen, vörös vírussal gyógyíthatatlanul megfertôzött hozzászóló, felróva neki az 1919-es tragédiáról írott – egyébként kizárólag korabeli forrásokra és bírósági periratokra alapozott – dolgozatával, hogy úgymond „tény nem igen van benne, csak gyalázkodás”. Nos, igen, azok a kínos tények, ugyebár… A Reformszövetségnek a globális háttérhatalom gyarmati alávetési törekvéseit mindenben kiszolgáló, javaslatai kidolgozásában fontos szerepet játszó, jelenlegi miniszterelnök-jelölt [e cikk írásakor legalábbis még az volt – Szerk.] tehát A magyarok krónikájában „elfelejti” megemlíteni mindazokat a tényeket, eseményeket és köztörvényes bûncselekményeket, amelyeket kommunista funkcionáriusok és vezetôk követtek el hatalomra jutásuk elôtt, illetve után. Különös módon kiváló történész kollégája, Hóman Bálint Rákosikorszakban történt kálváriája és az ÁVH által történt meggyilkoltatása iránt sem mutat különösebb érdeklôdést Glatz. Az egykor 130 kilós, megtermett, cukorbe-

teg ember a váci fegyházban kínoztatva 70 kilogrammra fogyott le, s amikor élôhalottként megjelent a börtönkórházban, az ÁVH „orvosa”, dr. Halász nemes egyszerûséggel, a bolsevik ember lelkének mélyébôl fakadó empátia hatása alatt ezt kérdezte a történésztôl: „Mondja, Hóman, ön még nem döglött meg?” Az sem különösebben zavarja Glatzot, hogy Hómant megfosztották akadémiai tagságától, s a mai napig nem rehabilitálták, noha ez ügyben ô maga sokat tehetett volna, lévén 1996 és 2002 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Ugyanez a sors jutott osztályrészül a kiváló igazságügyi orvos szakértônek, Orsós Ferencnek, akinek „bûne” az volt, hogy Katynban részt vett annak a németek által létrehozott nemzetközi tudós csoportnak a munkájában, amely minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a lengyel katonatisztek lemészárlását a szovjetek szervezték meg és hajtották végre 1940-ben. Így aztán Orsós akadémiai tagságát sem lehet poszthumusz helyreállítani. Talán némi közéleti exhibicionizmustól vezettetve Glatz saját magát is szerepelteti három nagy hatalmú zsidó vezetô társaságában könyvének 779. oldalán, az alábbi képaláírás kíséretében: „A 20. század végén nem lehet Magyarországnak olyan kormánya, amely nem vállal garanciákat a zsidóság sorsának biztosításáért.” Vélhetôen szerzôje ezt a gondolatot a huszonegyedik század elején, miniszterelnökként is politikai krédójának tartaná. Egyébként az említett kép a Zsidó Világkongresszus keleteurópai irodájának megnyitása alkalmából készült. A három zsidó vezetô név szerint: Bronfman, Singer és Kaplan. Glatzot eddigi életpályája, történészi munkássága, a mai és a korábbi, kommunista nómenklatúrához kötôdô kapcsolati rendszere kiválóan alkalmassá teszi arra a feladatra, hogy megbízóinak engedelmeskedve, Magyarország teljes felszámolásának és gyarmatosításának politikáját, globalista hûbérurainak legnagyobb megelégedésére visszafordíthatatlanná tegye és végleg befejezze. Köszönjük szépen, de nem kérünk belôle (sem)!

Lipusz Zsolt (www.kurucinfo)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

15

VILÁGCSALÁS

MAUTHAUSEN!

SZENZÁCIÓS BûNÜGYI NYOMOZÁS EGY MAGYARTÓL 1958-BÓL! A szeptemberi nap ragyogó ezüst palástot terít a Duna békésen csobogó hullámaira. Kocsim, mintha maga is gyönyörködne a folyam szépségében, olyan vígan duruzsolva nyeli a kilométereket a nagyszerû osztrák úton. Mögöttünk lassan eltûnik Linz. A Duna bal partján haladunk, utunk célja délelôttre: Mauthausen! Annyit olvastam, hallottam már errôl a helyrôl, ahol a – természetesen teljesen ártatlan – zsidók és egyéb foglyok tízezreit mészárolta le bestiális módon a SS táborôrség, hogy végre szeretném a saját szememmel látni a borzalmak eme színhelyét. Mauthausen a Duna bal partján kedves kis városka, inkább békés halászfalu. Az öreg házak lenyúlnak a folyam partjára, és mintha gyönyörködnének a hullámok játékában. Jóval a falu elôtt útjelzô tábla, hogy el kell fordulni a tábor felé. Rákanyarodunk mi is a tábor felé vezetô útra. Hegynek felfelé visz az út, de a tábort magát csak mikor a tetôre majdnem már felértünk, látjuk meg. Így kívülrôl határozottan komoly, imponáló a benyomás. Mint valami jó állapotban megmaradt középkori vár. Az egész épület stílusa határozottan szép. Akárki tervezte, értette a dolgát. Hatalmas várkapun fut be a kocsim az udvarra. Az elôtérben hatalmas mûhelyek még ma is jó állapotban lévô kapui. Minden masszív, becsületes, szolid munka. Még mindig nem fest úgy, mint olyan hely, melyet azért építettek, hogy abban 122 767 embert vadállati módon legyilkoljanak. Valahogy érthetetlennek találom, ha ilyet akartak, miért építették ezt a tábort pont egy kisebb hegy tetejére, gyönyörû kilátással a Dunára. A tábor az egész vidéket uralja és annak legszebb pontját, a legegészségesebb helyét foglalja el. Reggeltôl késô estig napfény, nem úgy, mint a lentebb fekvô városkában. Az elôudvarból gyönyörû, az épület stílusában tartott lépcsôsor vezet fel egy másik elôtérre, ahonnan a tábor belsô helyiségeibe vezet egy masszívan, de mûvészien megtervezett és szolidan kivitelezett kapu. A tábor belsô bejáratával szemben gyönyörû épület. Megtudom késôbb, hogy itt laktak a tábor ôrei, itt volt a parancsnokság s az irodák. Most a földszinti fal tele a szörnyûségeket ábrázoló felvételekkel. Az épület földszintjén két ablak nyitva és az egyikben egy elhájasodott franciául beszélô asszony, a másikban egy szintén a terebélyesek közé tartozó férfi árul emléktárgyakat, felvételeket, könyveket. Nem kellett valaki antropológiával foglalkozzék, hogy megállapítsa, a nô és a férfi csak beszélnek franciául, de nem hasonlítanak franciákra. Mindenesetre üzleti szellem van bennük, s ez máris eldönti, hogy minden bizonnyal az égetôkemencébôl kikerült „áldozatokról, állati vad-

sággal legyilkolt” és feltámadt zsidókról van szó. Ami kapható, megvásárolom, mert feltett szándékom, ha már itt vagyok, gondosan és pontosan megnézek mindent. Útitársamról két percen belül megállapítom, hogy nem diplomata. Nem rejti véka alá véleményét, és alaposan csitítgatnom és figyelmeztetnem kell, hogy nézzünk meg elôbb mindent és azután beszélgessünk. De neki már elég volt ennyi, látja, hogy itt mi van. Igaza van, kár beljebb kerülni, mert már látni, mi is valóban Mauthausen és mik a Mauthausenrôl elterjesztett „történelmi, megcáfolhatatlan tragikus tények”. A tábor elôtt hatalmas park. Nemcsak most park, az volt akkor is, amikor itt halomra gyilkolták az embereket. Hogy minek kellett a tömeggyilkosságokhoz a park, nem tudom. Úgy látszik, az SS-ôrök nem tudtak park nélkül gyilkolni. A parkban most emlékmûvek. A legszebb a szovjet emlékmû. El kell ismerni, szép alkotás, az egyetlen szép emlékmû. Szigorú, klasszikus mûvészi forma, gondosan kidolgozott figurák. A jugoszláv emlékmû fehér és fekete márvány. A márvány gyönyörû. A márványfal elôtt „modern” emlékmû! Ha nagyon igyekszem, felfedezem, hogy csontig soványodott figurákat akar a „mûvész” ábrázolni, de olyan „modern” stílusban, hogy pietás helyett ellenállhatatlan nevetésre ingerel. A parkban mindenütt hasított kôvel fedett utak. Így volt ez a „szörnyûségek” idején is. A parkban virágcsoportok! Ugyanígy a „náci idôk”-ben. A park végén a kôbánya, ahol a foglyok dolgoztak. Szabályos, hasított kövekkel kirakott lépcsô vezet le a kôbánya mélyére. Elég mély! Németországban, Magyarországon, Ausztriában azonban ennél sokkal, de sokkal mélyebb kôbányákat láttam már, ahová nem vezetett le kôlépcsô. Miután alaposan kinézegettük magunkat, elindulunk, hogy megnézzük a tábor belsejét. Mauthausent mûemlékké nyilvánították az osztrák hatóságok. Jegyet kell váltanunk, hogy a tábor belsejét megtekinthessük. Leszúrjuk az obulusokat és belépünk a táborba. Mindenütt gyönyörûen elkészített utak. 13 éve nem gondol velük senki – az utak ma is abban az állapotban vannak minden javítás nélkül, ahogy azokat az SS otthagyta. A barakkok elôtt virágágyak. Néhány betonból készült virágtartót mutatóba meghagytak a szovjet felszabadítók. Különben az egész táborból minden elmozgathatót és leszaggathatót, egészen a kilincsekig és WC-kagylókig, leszereltek a szovjet csapatok és elvittek. Akármerre nézünk és megyünk, egyetlen olyan út, amely kövezetlen volna, nincs! Sár sehol! Nem úgy, mint azokban a táborokban, ahol évekig Európa elitje élt „felszabadítva a barbár nácizmus igájá”-ból. Virágvázák a parkokban. Ki látott a mi táborainkban virágvázákat? Tízezrek emlékeznek még arra a térdig érô sárra, amely a mi táborainkat, a passaui, pockingi, plattlingi, heertei, pidingi tábort stb. jellemezte. Jól kivehetô, hogy a barakkok ablakait valamikor virág díszíthette. Még megtalálhatók a virágtartók vasalásai. A kapun márványtábla a zsidó „mártírok” emlékére. A tábla nagyon óvatos, nem ad meg számot, hogy hány zsidó lett az SS-vadállatok áldozata. Sok. De gyerünk, nézzük meg a tábor épületeit. A jegyet áruló férfi útbaigazít, hogy jobbról kezdjük el a tábor megtekintését, és úgy menjünk

körbe. Hát gyerünk. Vezetôre nincs szükség, mert minden helyiségben több felirat magyarázza a rémségeket. Az elsô, hatalmas kôépület a mosoda. Elmondja a felirat, hogy itt mosták a foglyok ruháit. Amikor egy csoportot behoztak a táborba, le kellett adni a ruhát. A piszkosat aztán kimosták, és ki-ki megkapta a „fegyencruháját”. A felirat elismeri, hogy a mosodát az SS a legmodernebbül, teljesen gépi erôre rendezte be. (Egyetlen edény nincs meg, elvitték a barbár SS mosodájának minden berendezését a kultúr-szovjeték.) A felirat azt is elmondja, hogy a mosoda csak félrevezetésül volt modern, mert egyébként a táborban elképesztô piszok uralkodott. Tisztálkodásra, mosdásra, ruhaváltásra nem volt alkalom. A szerencsétlen foglyok saját szen�nyesükben szenvedtek. (Késôbb elolvastam a tábor életérôl szóló kiadványokat. Az egyikben elmondja a történelemíró, hogy egy alkalommal orvosi felülvizsgálat volt és „kísérleti célokra” néhány tetû kellett. A brutális SS erre kiadta a parancsot, hagy tetûket kell azonnal szerezni. A végén már egy egész kenyeret ígértek egy-egy tetûért, de néhány darabot csak azoktól tudtak keríteni, akik éppen akkor érkeztek a táborba, és karanténban voltak, amíg be nem engedték ôket a táborba. Mintha némi ellentét lenne tehát a mosodában található feliratok és a hivatalos hely által kiadott és jóváhagyott könyvnek az állításai között. Mert ha olyan mocsok lett volna a táborban, ahogy a mosoda felirata mondja, miért nem lehetett az egész táborban tetût találni? Úgy emlékszem, hogy a tetû a mocsokban él meg, és nem a tisztaságot szereti. Vagy itt Mauthausenben olyan furcsa tetûk voltak, hogy a mocsokban, a mosdatlanságban elpusztultak?) A mosoda most olyan „emlékhely”. A falakon zászlók, szovjet, német, spanyol, francia, olasz, magyar stb. És sok-sok vörös zászló. A zászlók alatt koszorúk. Minden nemzet zászlaja alatt „mártírjai” emlékére elhelyezett koszorúk. Megtaláljuk a magyar „mártírok” koszorúját is. Piros-fehérzöld, vékonyka szalag a koszorún és hatalmas vörös. A magyar ellenállók, partizánok koszorúja. Megállapítom, hogy útitársam mégis jó riporter. Arra figyelek fel, hogy a magyarok(?) koszorúját megfordítja, és bontani kezdi lefelé a dróthálót befogó papirost. Hátha magyar újság. Nem, a koszorút Ausztriában vették, és hogy a drótvázat tartani lehessen, osztrák újságba burkolták. Levesszük az osztrák lapot. A „Wiener Samstag” egy régebbi száma. De ennél érdekesebb, hogy a lap elsô oldalán Habsburg Ottó fényképe: „Otto von Habsburgs Wunsch: Heim nach Österreich”’ Stílusos! A lap másik oldalán a „Der Arzt von Stalingrad” címû ismert regény 8. folytatása. Mind a két cikk nagyon találó. Habsburg Ottó hazavágyik és a sztálingrádi orvos! A szovjet táborokban nyomorultan elpusztult százezrek sorsát ismertetô regény a Taauthansenben „legyilkolt” kommunisták – pardon, Európa mártírjai – koszorúján! És mintha a véletlen csak választ akarna adni, hogy minden miért, igen, a sok miértre válaszként szemembe ötlik a lap kommentárja: „Eisenhowers Erkrankung und ihre Weiterungen.” („Köszönöm, mindent megértettem.”) A mosoda padlója ma is ragyogóan tiszta, ép. Két beton mosó-, helyesebben öblítô medence épségben maradt. Gyalázatosság! Forr bennem a düh, hogy milyen barbárok voltak ezek az SS-fegyôrök. Mindkét öblítô medence: színes,

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

16 úgynevezett mûmárvány. Lemegyünk a mosoda alá a pincébe. Tágas pincehelyiségek. Külön raktár a fának, szénnek és a koksznak. Minden raktárból felvonó, hogy ne kelljen a pincébôl a tüzelôt kasban, zsákokban felhordani. (Van az emigrációban legalább egymillió emigráns. Nem is mindet, csak a magyar emigránsokat kérem, jelentkezzen az, aki olyan táborban volt „felszabadított”, ahol központi fûtés volt, tábor-mosoda és a tábor-mosodában tüzelôszállító elektromos felvonó!) De gyerünk tovább. Hátha akad még valami látnivaló. Valahol majd csak ráakadunk a vadállati kegyetlenkedés nyomaira. A következô helyiség a konyha. Helyesebben itt volt a konyha, de azt a szovjeték ugyancsak maradéktalanul leszerelték. Még a fûtôtestek vezetékét is kitépték a falból. A kábelekbôl kihúzták a villanydrótokat. Nincs egy kapcsoló, egy lámpafoglalat. A rombolás tökéletes. A tájékoztató feliratok elmondják, hogy kétségtelen, a konyha a legmodernebb volt, amelyet abban az idôben csak elôállítottak. Élelem bôségesen érkezett a táborba, de azt az SS ellopta. Az öblögetô itt is megmaradt. Mondanom sem kell, ez is beton, de már nem mûmárvány, hanem csempézett. Igen, csempézett! Gyönyörû, elsô osztályú fehér csempe! Külön a hideg vízzel való, külön a melegvizes öblögetéshez, külön kis rész a szárításhoz. A konyha mellett a mészárszék, vagyis a húsraktár. Az akasztókat kitépték a szovjet felszabadítók, de ami van, látható, hogy a ma legmodernebb húsraktárban sincs szebb, jobb, higiénikusabb. Az óriási húsraktár padozata, mennyezete, falai: fehér csempe! Gyönyörû fehér csempe! Micsoda barbarizmus, micsoda hiánya a higiéniának! A falakon alul még romjaiban látható, hogy a helyiséget elektromos úton hûtötték! Az egész húsraktár valójában a legszigorúbb közegészségügyi elôírásoknak is a legtökéletesebben megfelelô hûtôszekrény. Majdnem olyan tökéletes, mint Passauban, Plattlingban, Pidingben, Heertében stb. volt. Vagy ott ilyen nem volt? Lemegyünk a pincébe. Száraz, egészséges, szellôs hatalmas raktárhelyiségek zöldségféléknek. A tûzhelyek fûtése lentrôl, központilag történt. Milyen higiénikus eljárás, ahelyett, hogy a felhordott s porló szénnel, fával egészségesebbé tették volna a konyha légkörét és tisztábbá az ételeket! (Csak azt nem értem megint, ha idehozták az embereket, hogy itt „likvidálják” a tízezreket, mi a fészkes fülemülének kellett akkor ez a szupermodern konyha? Nem egyszerûbb lett volna tisztátalanul fázni, s romlott ételekkel „likvidálni” a mártírokat? Furcsa emberek voltak ezek az SS-ôrök, akik elôbb kétségbeejtô gondossággal ügyelnek arra, hogy szuper-higiénikusan fôzzenek a foglyoknak, s aztán állati módon agyonverik ôket!) De gyerünk tovább! Kísérôm újra jó riporternek bizonyul. Felfedezi a mellékhelyiségeket. Megnézzük a konyhai WC-ket, aztán egyet gondolunk, s vissza a mosodába. Le a pincékbe. Mindenütt WC. Mindet megnézzük és ettôl kezdve rendszeresen a többi helyiségekben is. Ülôke nincs. Egy-két helyen azonban romok. De megállapítható, hogy valamennyi WC-ben porcelánkagylók voltak, vízöblítés, és mindegyik WC-ben központi fûtés. (Hiába, kopik a memóriám! Kérem, segítsen ki, aki tud! Ugye, azokban a táborokban, ahol magyar menekültek voltak, ugyanez volt a helyzet. Én úgy emlékszem, ott az egyes táborokban zuhanyzó és társas WC-rendszer volt divatban, ahol az egyik részt, a férfiakét a nôkétôl csak egy többszörösen elkorhadt és átlyuggatott fal választotta el, és a tábor eseményeit a felek a „csendes órák e pillanataiban” úgy tárgyalták meg, hogy 6-7 férfi az

egyik oldalon, 6-7 nô a másik oldalon egymás mellett testvéri együttérzésben megkönnyebbülve kiabálta át egymásnak, mi van a kivándorlással és ki tudott szerencsésen egy négyujjnyi vastag fát lopni az erdôn, hogy valamit fôzhessen. Vagy rosszul emlékszem? Kérem, javítson ki, aki jobban emlékszik.) Még egyszer szétnézünk a konyhában s elolvassuk a feliratot: „Az SS ellopta az ennivalót”.... Egy másik feliraton még elképesztôbb szörnyûségekrôl szerzünk tudomást. Megtudjuk, hogy az SS is éhes volt, és az SS fegyôrök a raktárosoktól, akik lopták az élelmiszert a raktárból, cigarettáért és pálinkáért ennivalót cseréltek. (Úgy látszik, megint kihagy az agyam. De lehet, hogy ennek a pillanatnyi, de még ma is tartó elmebeli rövidzárlatnak az volt az oka, hogy valami nem éppen szalonképes megjegyzést tettem arra, hogy a két szöveg között mintha ellentét volna. De lehet, hogy nincs ellentét, csak az én nem-demokratikus, „neonáci-fasiszta-ködevô” agyam nem fogja fel az egészet. Bevallom, ma sem értek valamit. Kérem, aki tud, segítsen. Kérek mindenkit, segítsen, mert én nem tudom felfogni, ha az SS mindent ellopott, akkor miért kellett a foglyoktól az ellopott élelmiszereket cigarettáért és pálinkáért elcserélni, hogy legyen ennivalójuk! Mert az én szürke agysejtjeim azt súgják ma is, hogy ha az SS minden élelmiszert ellopott, akkor nem volt rá szükség, hogy cseréljen ennivalót cigarettáért. Mert vagy lopott az SS és akkor volt ennivalója, vagy nem lopott és akkor maguk a foglyok loptak! Akkor a foglyoknak jobb dolguk volt, mint az SS-nek!? Míg törtem a fejemet egy megoldáson, kísérôm csendesen maga elé motyogta: „Mendacem esse opportet memorem”! Hm! Be kell látnom, hogy az asszonyok néha gyorsabban megtalálják az igazságot ösztönszerûleg, mint mi, „logikusan” gondolkodó férfiak! Valóban az lenne a magyarázat, hogy „a hazugnak jó emlékezôtehetsége legyen”? Lehet! Mert az kétségtelen, hogy ha ennek a tábornak valaki himnuszszöveget íratna, megpályáznám ezzel a kissé átírt szöveggel: „Hazudnak rendületlenül”.) De gyerünk csak tovább! Tárgyilagosan meg akarok nézni mindent! Lássuk a szörnyûségek helyét, a gázkamrát, a tarkólövéseknek a helyét, az akasztó-helyiségeket. (Közbevetôleg megjegyzem, hogy mindenütt még ma is hibátlan záró, hatalmas, modern ablakok, elsôrendû hajópadló, tömör ajtók és száraz, egészséges falak.) Végre megtaláljuk a tarkólövések színhelyét. Elolvasom a szöveget. A magyarázat elmondja, hogy az áldozatokat magasság-mérés címén egy apró ablak elé állították, és az ablakból azután egy SS tarkón lôtte a tarkójával éppen az ablak elé állt áldozatot. Ezt a kivégzési módot azonban késôbb megszüntették, mert az SS-„gyilkosok” olyan ros�szul lôttek, hogy rengeteg lövés nem talált, és a szerencsétlen áldozatot külön kellett agyonverni. Hm! Láttam SS-alakulatokat harcban. Hát lôni és célozni, azt tudtak! Ha valakinek, akit öt percig beavatok egy pisztoly elsütésének a titkába, s aztán a kezébe nyomok egy pisztolyt, hogy az elébe állt áldozatot lôje tarkón, eltalálja! Elképesztô, hogy milyen rossz lövôk voltak ezek az SS-ôrök. Öt centirôl nem tudták egy ember tarkóját eltalálni. De keressük meg azt a helyiséget és ablakot, ahonnan kilôttek. Azt hiszem, a mai napig kereshetnôk, mert ilyen – így, ahogy mondom – nincs!!! (Biztos ezt is leszerelték a szovjet csapatok?) Itt az elsô helyiség, ahol kezdôdnek a borzalmak, ahol saját szemmel gyôzôdhetem meg majd a kegyetlenségekrôl. És nincs ablak, nincs kivégzôket elrejtô helyiség. Eljöttem, hogy az igazságot lássam

és keressem. És íme, a legszörnyûbbnek mondott helyen nincs semmi bizonyíték, csak egy meseszöveg a falon, melynél sokkal különbet kitalálnak a hároméves gyerekek, ha egymásnak a sárkányról mesélnek. Nincs meg az ablak. Jó, nincs meg az ablak, nincs meg a helyiség, de keressük a félre célzott lövések nyomait – adja meg az ötletet kísérô társam. Hát keressük a félrelôtt golyók nyomait! Mert ugyebár száz és száz felvételt láttunk a szovjet tarkó-lövô helyiségeirôl, és ott még azoknak a golyóknak a becsapódásait is lehetett látni, amelyek találtak. Hogy ne kelljen nyoma legyen olyan golyóknak, fôleg tömegével kilôtt golyóknak, amelyek nem akadhattak meg a kivégzendônek a koponya-csontozatában, helyesebben a gerincében. A golyó nem luftballon, amelyik nekivágódik a falnak, s nyom hátrahagyása nélkül elpukkan. Keressük a becsapódások helyét. Kerestük. És kereshetnôk akár még most is, ha fél óra után meg nem unom a guggolást, falkaparást, kapaszkodást a falak magasabb része felé. Keresem a becsapódások nyomát a szemben lévô falon, ahová a golyóknak vágódniuk kellett volna. Keresem a mennyezeten, a padozaton (betonpadló, azon csak meglátszik!), keresem mindenütt, még az ablakrámákban is. De sehol semmi nyom. Ahol egy kis gyanús folt van, ott megkaparjuk a falat, hátha bevakolták az áruló nyomokat. Semmi, de semmi! Ebben a helyiségben egyetlen lövést le nem adtak. De ha leadtak volna, az SS-nél nagyobb ôrültet az életemben még nem láttam. Körös-körül betonfal. Ha itt egy golyó félremegy, az egyik faltól a másikig pattog: öt félresikerült lövés, és legalább egy SS-est máris vihettek volna a kórházba, mert egy golyó biztosan eltalálja. Az állítólagos kilövô nyílástól a szemben lévô fal legfeljebb két méter! Ha két méterrôl valaki belelô egy betonfalba, a pisztolygolyó át fog zümmögni az egyik faltól a másikig többször, mint a megvadult darázs. Ha most a kivégzés úgy történt, hogy egy SS odaállította a foglyot a falhoz, hogy magasságát megmérje, míg a másik lôtt, az SS-nek ott kellett lennie a helyiségben. Hogy aztán egy SS-ôr olyan gondatlan legyen, hogy szándékosan összelöveti magát a másik SS-ôrrel, azt nem hiszem. Határozottan állítom, nem azért jöttünk Mauthausenbe, hogy az SS-t megvédjem. Elkészültem rá, hogy találom nyomait valami kegyetlenségnek, de hogy ekkora tömény hazugság legyen Mauthausen, azt álmomban se hittem. De nézzük tovább a tábort. A következô helyiség a gázkamra. A felirat elmondja, hogy ebbe a helyiségbe gôzfürdô örve alatt behajtották az embereket és itt történt az elgázosítás. A felirat azonban azt is elmondja, hogy ennek itt semmi bizonyítható nyoma nincs, mert mielôtt az amerikaiak bejöttek, az SS leszerelte a gáztartályokat. Nincs meg az az ablak, amelyrôl a foglyok – minden bizonnyal azok, akik az elgázosítás után feltámadtak (akár a pesti zsidók) – beszéltek, de ezt is bizonyára befalazta az SS. Van azonban egy a gôzvezetô csöveknél vékonyabb csô is, ez lehetett az, amelyen keresztül a gázt a fürdôbe vezették. (Egyébként a helyiség falán három kommunista fényképe, akiket itt gázosítottak el. Hol maradt a többi mártír fényképe? Vagy legalább – ha mindenrôl olyan pontosan tudnak – azok neveinek felsorolása, akiket itt elgázosítottak?) Megnézem a „gázt bevezetô csövet”. Vékony kis csô, amilyet nagyobb gôzfûtôberendezéseknél használnak arra, hogy a leülepedett vízkövet és egyéb üledéket könnyebben eltávolíthassák a csövekbôl. Egyébként a vékonyka csô beforrasztva eredetileg a gôzvezetékbe a helyiség elején, és ugyanúgy vissza beleforrasztva a helyi-

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május ség másik sarkában. A vékony csô közepén csap, amelyet ki kellett nyitni, ha a gázt be akarták ereszteni. Nem értem. A csap csak a fürdôhelyiségbôl kezelhetô. Ha tehát itt gázosítani akartak, az SS-nek magának be kellett a helyiségbe mennie, kinyitnia, és így neki is kellett volna kapnia a gázból. Hogy, kérem? Hogy kinyithatta már akkor, amikor nem volt még gáz a vezetékben, aztán kiment, s mikor kint volt, eresztették a helyiségbe a gázt? Elôször is: a helyiség sohasem volt fürdô! Sehol egy vízcsap helye, sehol egy tusoló nyoma, sehol egy mosdóé. Másodszor: ez a gôzvezetô csôrendszer arra mutat, hogy a csövekben a gôz legalább 2-3 légkörnyomással keringett. Mivel a gázbevezetô csô közvetlen kapcsolatban áll a gôzvezetékkel, ha azt a csapot nyomás alatt megnyitotta az SS, úgy leforrázta magát, hogy nem volt kedve még egyszer megnyitni azt. Mert a vezetékben állandóan ott a magas nyomás, és ha gáz még nem is, de forró gôz kivágódott. Végigkutattam a csôrendszert, van-e valahol egy közbülsô elzáró csap. Sehol. Ebben a helyiségben tehát soha senkit el nem gázosítottak. A gázosítás hazug mese, melyre a leghalványabb tárgyi bizonyíték nincs. A legkisebb nyoma sincs sehol, hol állt a gáztartály, mert ahol állnia kellett volna, ott nem is fut csô. Sem a padozaton, sem a falakon, sem a csöveken semmi nyoma annak, hogy ott valaha is ilyen tartály állt. Sehol egy forrasztás a csöveken! Nincs messzire onnan a hullakamra. Száraz, hatalmas helyiség, ahol állítólag néha a mennyezetig tornyosultak az elégetésre váró hullák. Az egyik helyiségen felirat. Ebben a helyiségben boncolgatták a hullákat. Ebben a helyiségben verték ki az áldozatok aranyfogait és „zentnerweise” küldték Berlinbe. Vagyis „mázsaszámra”, helyesebben „50 kilószámra”. Bemegyünk a hullaboncoló terembe. Emlékszem a mi hadikórházaink hullakamráira. Nagy faasztal, rajta pléh. Itt? Itt mûmárvány boncoló asztal csempeborítással. Porcelánmosdók, csempés WC, csempés falak. A legmodernebb kórházban nem lehet gondosabban berendezett hullakamra, mint ez! Honnan vettek ezek az SS-esek annyi hullát, hogy a kivert aranyfogak súlya néhány mázsára rúgott? Ide csak csupa aranyfogú ember került? Már nem is mérgelôdöm! Helyettem kimérgelôdte magát egy másik látogató, aki ráírta a falra, hogy „színtiszta hazugság!” Megnézzük a hullaégetôt. Három hullaégetô kemence. Kokszfûtésre. Az egyik gyanúsan új. A másik kettô volt használatban. Csak tudnám, hogy miért ez a felháborodás a halottégetések miatt. A katolikus Bajorország fôvárosában külön halottégetô intézet van. És még egyetlen cikket sem olvastam arról, hogy milyen barbárok a müncheniek, mert elégetik a hullákat! A hullaégetés általános szokás ma már szerte a világon! Miért éppen az SS-nek bûn, ha a hullákat elégették? Egyébként abban a helyiségben, ahol az égetôkemencék állnak, az egyik falon egy sereg fénykép. Azok képe, ,,akiket itt elégettek”. Nagy kár ezeket a fényképeket itt kitenni. Aki nem sajnálja a fáradságot, megnézi a képeket, elolvassa a neveket, érdekes tapasztalatra tehet szert. Nem akarom bántani a halottakat, meghaltak – ha meghaltak –, nyugodjanak békében, de ezekrôl az arcokról semmi intellektus, semmi megnyerô vonás nem árad. Legnagyobb részük kifejezett.... Ha itt legalább 100 000 embert elégettek, akkor hol marad még legalább 30-40 000 ember fényképe? Csak 150-160 elégetettrôl volt fénykép? (Egyébként egy szerény kis számítás. A tábort 1939-ben kezdték kiépíteni. A két égetôkemence tehát legfeljebb 1800 napig dolgozott. Számoljunk úgy, hogy a „meggyilkolt” 122 767 fogolyból

17 100 000 embert égettek el, ez napi 55 ember a táborban kik szerveztek földalatti ellenállási elégetését jelentené. El bírt égetni ennyi hullát két sejteket. Ismerteti az egyik könyv, milyen kitökokszfûtéses kemence naponta?) rési kísérleteket készítettek elô és kik. Elmondja, Patetikus hangú magyarázótábla ismerteti a hogy rendszeres kommunista kiképzés folyt a tábor börtönének a szörnyûségeit. Na végre, látunk táborban. A kommunistáknak rádiókészülékük volt valami borzalmasat. A börtön az egyik alagsorban bent a falakon belül! Ha olyan borzalmas volt van. Lemegyünk. Apró cellák egymás mellett. az ellenôrzés, hogy került be rádió a táborba, Kínosan tisztán tartott, fehérre festett falak, festett még hozzá rádió-leadókészülék? S ami véglegesen ajtók, nincs azokon egy karcolás, tágas, alig rácso- eldönthet egy bizonyos vitát, az az a tény, hogy a zott ablakok. Padló. Mindenütt a mai napig kínos táborban megszervezett kommunista sejtek vezetôi tisztaság. Színes betonnal burkolt WC, hatalmas egytôl-egyig életben vannak, s saját országukban mosdóalkalmatosság. A mosdó óriási kehelyalakú ma a kommunista kormányok vezetô állásaiban mûmárvány alkotás, olyan szép (egyet meghagytak ülnek. Ha olyan vadállati módon kiirtottak mina szovjeték), hogy szívesen látnám nálunk is. Az denkit, aki antifasiszta – értsd: kommunista – egész börtönt kirabolták a szovjet csapatok, de volt, hogy lehet az, hogy éppen a legfôbb vezetôk kétségtelenül megállapítható, hogy minden cellá- maradtak életben? A helyzet körülbelül az, mintha ban központi fûtés volt a szörnyûségek idejében. a kis nyilasokat végezték s irtották volna ki a bolA cellák falán seregszámra a felirat: „Itt voltam... sevisták, és Szálasi, Bárdossy, Imrédy, Endre, Baky Itt ültem.... Itt voltam rab...” stb. Mind annak a vígan élnének! Nem az lenne az ésszerû, hogy a jele, hogy aki ezt felírta, él és nem verték agyon az nagyokat irtják ki és hogy a „kisebbek” maradnak ôrök. A folyosó falán felírás. Valamelyik látogató meg? Itt viszont az összes „fejesek” megmenekülvéleménye: „Európa legmodernebb börtöne!” S tek. Valahogy nem értem! Közel 130 000 embert ez a vélemény nem nagyít! Nyugodtan állíthatom, irtottak ki, az összes nagy kommunistát, a vezetôket hogy ezekben az egészséges cellákban – sehol pedig életben hagyták! nyoma nedvességnek, penésznek 13 évi nem gondozás után – szívesen el lakott volna bármelyik De érdekessége a könyvekben lévô statisztáborlakó az 1945-1950-es években. tikáknak az is, hogy nem tudják megállapítani, Végül a kórházat látogatjuk meg. Óriási ablakok, hány ember fordult meg a táborban, de azt ugyancsak kínosan tiszta falak. Látni a fûtôtestek pontosan, mennyit végeztek ki. Azt írja az helyét. A szobák átlagban két-háromágyasak. Két egyik könyv, hogy a „likvidáltakra” vonatkozó, mûtô. Romjaiban is látni, hogy a legmodernebbül, s éppen ezért az ôrség számára halált jelentô az orvosi higiénia legszélsôbb követelményeinek feljegyzések épségben a felszabadítók kezébe megfelelôen épültek. A nagy mûtô romjaiban is kerültek, de a táborba beutaltak teljes névsora megcsodálni való. A táblák el is ismerik, hogy a nem, azt az SS megsemmisítette. Megint valakórház teljesen modern volt. Azt állítja azonban a mi, amit nem értek! Ha már megsemmisítettek felirat, hogy nem használták. Az épület új szárnyát valamit, nem az a logikus, hogy elsôsorban a nem sokkal az összeomlás elôtt fejezték be. A fel- „likvidáltak” névjegyzékét semmisítik meg? iratok szerint azt, aki beteget jelentett, likvidálták, Megsemmisítik a névjegyzékét, hogy kik jöttek orvosi kezelés nem volt. Csak akkor azt nem értem, a táborba, de aranytálcán viszik a szövetsémiért volt szükség ekkora kórházra? A felirat azt gesek elé annak a bizonyítékait, hogy mennyi is elmondja, hogy aki munkaképtelenné vált, a embert „gyilkoltak” meg!? Ha már meg tudták halál fia volt. Elgázosították, agyonverték. Az semmisíteni a teljes névsort, ugyan miért ne lett egyik könyvben késôbb egy felvételre bukkantam. volna idô a sokkal döntôbb „kivégzettek listája” Amerikai páncélosok vonulnak Mauthausenbe. A megsemmisítésére?! tábor fogolytársadalma fogadja ôket. A fényképen elôl mindkét lábukra amputált, jól táplált, sôt Tudomásom szerint egyébként egy történelmi kövér szovjet hadifoglyok. Sehol egyetlen elnyú- adatokat gyûjtô, méghozzá baloldali intézet kérézott, csontig soványodott arc. Hát ha mindenkit, sét, hogy ezeket a feljegyzéseket feldolgozhassa, aki nem tudott dolgozni, megöltek, hogy kerültek elutasították! Miért nem mutatják fel a jegyzéerre a fényképre mindkét lábukra amputált, kövér keket? Mert nincs ilyen feljegyzés, vagy mert szovjet, lengyel és egyéb hadifoglyok? Vagy aki- megállapítható lenne, hogy a feljegyzések késôbbi nek két lába hiányzott, az még munkaképes volt? eredetûek?) Mutogatnak egy sereg képet, ahol csontig soványodott foglyok állnak sorba, mielôtt elgázosítják ôket. Érdekes módon az amerikai katonaság által felvett fényképeken nincsenek sovány, járni nem tudó roncsok. Amazokat a felvételeket feltehetôleg a Joint és a CIC fényképészei készítették hetekkel az amerikaiak bevonulása után. Tisztában vagyok vele, hogy készülnek az ilyen felvételek! De elolvasom a tábor szenve­ dése­i­rôl kiadott könyveket. Név szerint felsorolja a szerzô, hogy Átépített égetôkemence

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

18 De most nézzük meg végül a barakkokat, ahol a „halálra ítélt foglyok” éltek. Elôttem érthetetlen okokból a tábor nagy részében a barakkokat lebontották. A barakkok anyagát elvitték a szovjeték! Ha a lebontott barakkok faanyaga valóban olyan korhadt, használhatatlan lett volna, miért kellett a szovjet csapatoknak? Végigmegyünk a megmaradt barakkokon. Elolvassuk a rémregénybe illô elbeszéléseket a falakon. Nem a táblák érdekelnek, de gondosan megnézünk mindent. A három barakk bármelyike határozottan jobb állapotban, mint akár a pidingi, akár a plattlingi, passaui, heertei barakkok. A foglyok elhelyezése közös nagy termekben történt. A bejárat a barakkokban középen. Jobbról-balról egy-egy nagy lakóhelyiség. Tizenhárom éve gazdátlan barakkok. Tizenhárom éve itt semmit nem javítottak. A mai napig ép, száraz fafalak, jó hajópadló, pontosan záró ablakok. A WC higiénikus, az egyik részben ülôkék nyoma, a másik részben közel két méter magasan betonfal. A mosdóban egyetlen csap nincs épségben. A csöveket kitépték a falból, de több helyiségben megtalálni még a csapok fölé elhelyezett kis táblákat: „Kaltes Wasser - Warmes Wasser, Mischungshahn”. Vagyis a közös mosdóban állandó hideg-meleg folyóvíz-szolgáltatás volt, aki akarta, hideg vízben mosdott, aki akarta, melegben, aki akarta, keverhette a hideg vizet meleggel. A mosdók közepén hatalmas közös mûmárvány mosdómedence. A medencék formája mûvészi. Minden megerôltetés nélkül megállapítható a romokból, hogy a mosdómedencék közepén rózsaszerûen elágazó csövek voltak. Vagyis a mosdás nem a medencében történt, nem innen kellett a vizet tenyérrel kimeregetni, hanem mindenkinek, aki mosdott, külön vízsugár jutott. Amint a részben összetört alkatrészekbôl látható, a higiéniára annyira ügyeltek, hogy ivásra külön berendezés volt. Ki-ki maga mûködtethette, s úgy ihatott, hogy nem kellett más után szájába vennie a csapot. Az egyik barakkban mutatóban szalmazsák. Hadd lássák a látogatók, milyen barbár volt az SS. A mai napig is jó állapotban van a szalmazsák, benne szép, szálas szalma. Tizenhárom éve áll itt ez a zsák, tele szalmával, és a lakószoba olyan száraz, hogy bármilyen mélyen túrok a szalmába, nem találok egyetlen penészes, vagy csak nedves szalmaszálat sem! Ilyenek voltak azok a barakkok is, amelyekben a mi menekültjeink éltek a „dicsôséges felszabadulás” után!? Minden lakószobában padok, zsámolyok, székek. Aki írni akart, annak író-, olvasóasztal. Az olvasó-, íróasztal felett látni a külön lámpa helyét. (Ha jól emlékszem, a mi táborainkban az ágyakon vagy a földön ültünk, ha többen egy szobába összejöttünk! Külön író- és olvasóasztalról nem hallottam. Arról ellenben száz- és százezer hadifogoly tud, hogy amerikaiak, franciák heteken keresztül szakadó esôben puszta földön, a sárban, mocsokban, latyakban kényszerítették aludni a hadifoglyaikat! Tíz- és tízezren szereztek súlyos betegséget, mert megfáztak a sárban. Még szükségWC sem volt, hanem ott kellett a foglyoknak szükségleteiket elvégezni, ahol éppen aludtak. Voltak francia fogolytáborok, ahol a szükséglet elvégzésére senki fel nem állhatott, mert ha csak felguggolt, a francia kommunista partizánokból álló ôrség mint a kutyát lelôtte. Ha olyan hangulatban volt az ôrség, a hulla aztán akár 6-8 napig is ott hevert eltemetetlenül az élôk között. Ott vett rajta erôt az enyészet. S a védtelen foglyoknak hasmánt fekve kellett elvégezniök szükségleteiket úgy, hogy az ürülék alájuk folyt, s amíg saját ürülékükben fagyoskodtak, halott bajtársaik oszlásnak indult és szörnyû bûzt terjesztô hulláit kellett nézniök!) Végigjártuk a tábort. Másról, mint tömeggyil-

2009. május kosságokról és bestiálisan kivégzett, elgázosított Üzletelés a szenvedéssel, a „mártíromság”-gal, a foglyokról nem olvastunk. Százezer rémdrámaíró halottakkal, nem lévô gázkamrával, kitalált tarkón nem talál ki annyi szörnyûséget, mint ami itt állí- lövésekkel. tólag megtörtént. Hangsúlyozom, nem lepett volna meg, ha túlLassan lépkedünk kifelé a pompás úton a zottan kemény bánásmód, vagy akár kegyetlenketáborból. A kapu elôtt megállunk. Elôveszem a dések nyomaira bukkanunk. De nem találtam. A tábort ismertetô könyveket. Az egyikben alaprajz. felvételek nem hatnak meg, mert eléggé közismert Megtalálom a rajzon, amit keresek. Mert ha meg- már, miként készültek a frankfurti SS raktárában öltek itt annyi embert és elégették is a hullákat megtalált karikagyûrû-halmazról a felvételek, vagy az SS-hóhérok, valaminek mégis kellett volna a száz és száz pár gyerekcipôrôl, az asszonyok maradnia vissza. Koponyáknak, csontoknak, az levágott hajából feltornyozott halomról a nemzetösszeégett bélsárnak. Jelzi is az alaprajz, hogy hol közi sajtóból ismert képek. van a csontkamra. Tehát: irány a csontkamra. Igen Közismert, hogy a bergen-belseni tábor ám, de hol a rajzon szereplô csontkamra? Találok hullahegyeirôl közzétett felvételeket úgy ugyan néhány bunkert, de csontokat nem! Sehol inszcenálták, hogy messze vidékrôl összehordták egy feljegyzés, hogy az SS elvitte volna a csonto- az angol szônyegbombázások során meghalt némekat. De akkor hol vannak a kivégzettek, meghaltak tek hulláit, a felsô sorban fekvôkre KZ-s ruhát csontjai? Végigkutatjuk a terepet. Hát nincs csont! húztak és így mutogatták világszerte az „SS által Újra megnézem a térképet. Találunk egy fény- legyilkolt táborlakók hullahegyeit”! A frankfurti képet, hogy a tábor bejárata elôtt van egy temetô. A jegygyûrû-halom pedig úgy készült, hogy papírmafényképen mértani pontossággal elhelyezett keresz- séból csináltak egy dombot, telefestették aranyportek egész sora. A magyarázó szöveg elmondja, ral „jegygyûrûkkel”, erre felragasztgattak két sor hogy valamikor futballpálya volt ezen a helyen, s jegygyûrût – hogy ezeket honnan szerezték, arról azt használták fel késôbb temetônek. Nézzük meg életveszélyes lenne még ma is beszélni –, viszont tehát a temetôt! A futballpályát meg is találom, de az üzlet nagyszerûen virágzott, a nemzetközi sajtó ott ugyan már egyetlen kereszt sincs. Az bizony busás árakat fizetett a „szellemes” riporternek a csak gyönyörûen gondozott sportpálya. A pályán „meggyilkolt és jegygyûrûiktôl is megfosztott zsigyéren növô fû. A pálya altalaja döngölt és sala- dók” meséjéhez szükséges kitûnô illusztrációkért! kozott. Bármely, akár elsô osztályú futballcsapat A levágott nôi hajakat pedig a francia kommunisis megirigyelheti. Mintaszerûen megépített, gondo- ták szállították a felvételekhez, akik tíz- és tízezer zott pálya. Az ismertetôben eldugva találok utalást francia nôt nyírtak kopaszra, mert állítólag német arra, hogy késôbb a holttesteket innen kiásták és katonával látták! A felvételek aláírásán a francia elvitték. Hogy hová, arra nem felel az ismertetés. nôk hajából az SS által levágott haj lett, amely egyLemegyünk az egykori „temetôbe”. Akárhogy is kor elgázosított zsidónôk fejét ékesítette. kutatjuk, itt ugyan a legkisebb nyoma sincs annak, Mielôtt végleg elhagynánk Mauthausent, még hogy valaha ezt a területet temetônek használták egyszer körülkocsizunk a tábort körülvevô úton, volna. Semmi nyoma annak, hogy itt valaha sírok hogy hátha valamit még látunk. Csak még mindég lettek volna. Semmi jele, hogy itt exhumáltak. Mert meglévô feliratokat találunk: „Mauthausen figyela talaj mindenütt egyenletesen döngölt. Márpedig meztet”, „Öljétek meg a SS-eseket!”, „Szavazz a ha itt ástak, lehetetlen, hogy ha még annyira is kommunistákra!”, „Éljen a felszabadító dicsô szovújra ledöngölték a talajt, süppedések, talaj-egye- jet hadsereg!”. Hogy a „felszabadítás” után milyen netlenségek, itt-ott puhább részek ne maradtak gyilkolás, rablás, fosztogatás folyt a környéken, volna vissza. De ilyenek nincsenek! A pálya teljes terjedelmében egyenletesen szilárd, sem a fûnek a növésén, sem semmi más formában a legkisebb nyom, hogy itt valaha temetô lett volna. Találtunk azonban kisebb lyukakat itt-ott, szépen egyenletesen távol egymástól. Ezek a lyukak a fényképen szereplô keresztek helyett. Nincs tehát más magyarázat, mint az, hogy itt a pályán mérnöki pontossággal elrendezetten néhány száz keresztet levertek a földbe, és mikor készen állott a nagy „temetô”, lefényképezték. Lefényképezték, az „áltemetô”rôl szóló fényképeket a különbözô újságoknak hatalmas összegekért eladták, a fényképekbôl, mint a többi „borzalmak”-ról készített levelezôlapokat százezer számra forgalomba hozták, és valakik azon súlyos pénzeket kerestek! Elôször kerestek azon, hogy világgá kürtölt mesékkel s hazugságokkal „jóvátételt” csikartak ki a legyôzött államoktól, aztán kerestek azzal, hogy a hazugságok igazolására szolgáló „bizonyítékokról” levelezôlapokat készítettek, Jelenleg ezt mutogatják gázkamraként, a szenvedésekrôl pedig könyveket írtak, és azokat óriási mennyiségannak ellenére, hogy már elismerték, ben forgalomba hozták. A világ hogy itt nem volt legaljasabb üzletelése folyt itt.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május arról még ma sem mernek beszélni. Leülünk a Duna partján a komppal szomszédos kis vendéglôben, és nézegetjük a táborban vásárolt emlékeket. Körülöttünk zajlik az élet. Mosolygó osztrák arcok. De ahogy észreveszik kezünkben az „emlékeket”, úgy komorulnak el az addig vidám tekintetek! A félelem ül ki újra a szemekbe. Már indulunk Bécs felé, amikor észreveszem, hogy nincs elég cigarettánk. Bemegyek egy kis üzletbe, hogy vásároljak. Meglátok néhány képet a községrôl és a táborról. Válogatok és vásárolok. Nagyon ijedten néz rám a két eladó. Rájuk mosolygok. Kényszeredetten visszanevetnek. – Miért tûrik Önök, hogy ez a tenger hazugság ma is forgalomban maradjon!? Hiszen ez odafönt a világ legnagyobb csalása? – A két eladó összenéz. Nem válaszolnak. – Miért nem mondják el maguk, akik itt voltak, mi történt a táborban, maguk, akik látták? Az egyik eladó rövid habozás után halkan megszólal: – Arra itt már nincs tanú! Azokat legyilkolták! – És a rablásokról miért nem beszélnek, az asszonyok, a lányok megerôszakolásáról, azokról a parasztokról, akiket legyilkolt a táborból kiszabadult csorda? Az egyik jobban elsápad, mint a másik. – Parancsol még valamit? – szólal meg az egyik. – Miért nem felelnek a kérdésemre? – szólok rá. Újra fojtott csend. – Kérem, uram, mi nem tudjuk, kicsoda Ön. Megmutatom nemzetközi újságíró-igazolványomat. Forgatják a kezükben, majd visszaadják. – Uram, mi itt élünk, nem akarunk magunknak kellemetlenséget! Azok, akik egyszer itt voltak, ma nagy urak Ausztriában is. Hatalmuk van, és mi védtelenek vagyunk! Mikor fizetek, az idôsebb kinyitja az ajtót, hogy kiengedjen. – Uram, úgy látom, Ön mindent látott. Miért akar több bizonyítékot? Írja meg azt, amit látott. Hogy a „felszabadítás” hogy történt, azt pedig elképzelheti! Igaza van. Elképzelem. Nem is kell hozzá nagy képzelôerô, mert több ilyen „dicsô felszabadítás”-t láttam, és még többrôl tudok. Amit láttam Mauthausenban, teljesen elegendô volt, hogy lássam, mint dolgozik a világhódító moszkoviták, a bolsevisták reklámosztálya, és mint lehet a legalaptalanabb hazugságokat, történelemhamisításokat igazságként hirdetni, mert az emberek semmi hajlandóságot nem mutatnak, hogy gondolkozzanak. Azok legnagyobb része pedig, akik ismerik az igazságot, megfélemlítve hallgatnak abban a hiszemben, hogy életüket így valahogy megmenthetik, és nem éri el ôket az ószövetségi bosszú vagy a marxi szadizmus. De tegyük fel, hogy mindaz, amirôl a beszámolók írnak, igaz lett volna! Akkor is van Mauthausennek és ennek a „nácizmus” ellen kialakított propagandának egy erkölcstelen oldala. Ha Mauthausent azért mutogatják, hogy az emberi barbarizmus szörnyûségeit az emberiség elé tárják, akkor: – miért nem mutogatják a szovjet kényszermunkatáborokról igen bôségesen rendelkezésre álló anyagot, – miért nem mutogatják az angol, francia, amerikai fogolytáborok borzalmairól szintén bôségesen rendelkezésre álló bizonyítékokat, – miért nem lett történelmi mûemlék a Camp Marcus, ahol Európa legkiválóbb koponyáit kínozták, éheztették, pofozták, rúgták és szállították a bolsevista moszkoviták akasztófáira, – miért csak a „nácik”-nak volt bûn, ha a bolsevizmus terjesztôivel szemben kemény kézzel léptek fel, míg az UNO-csapatok Koreában,

19 Indokínában, a francia csapatok Marokkóban és Algériában elkövetett tömegmészárlásairól tilos beszélni, – miért csak az elgázosított zsidókról beszélnek és Lidicérôl, míg azt, hogy a nyugati légierôk több mint egy millió ártatlan és védekezésre képtelen asszonyt, gyereket bombáztak cafatokká Európában, Japánban, ma is „keresztes hadjáratnak” nevezik? Hogy itt kik és milyen „világnézet” érdekében folyik a legaljasabb propaganda, arról, ha eddig nem tudtuk volna, megfelelô felvilágosítást ad a „Mauthausen” c. kis füzet, melyet Hans Marsalek és Josef Kohl állított össze. A füzet Dobszay Károly Alföldi Gézával elôszavában a szerzôk kirohannak a III. Birodalom, a „német militarizmus” ellen. „A német leggyakrabban. A név abból adódott, hogy Alföldit militarizmus jelentette akkor minden szabadságnak eredetileg Schilzong Józsefnek hívták és Cegléden a végét, jelentette a fasiszta terrort, az interná- született. lótáborokat, jelentette a háborút és a halált. Ma A zsidóság köreiben szinte világbotrányt kiváltó Európát ugyanez a veszély fenyegeti. Megkísérlik, leleplezô írás megjelenése után Alföldi ellen meghogy Nyugat-Németországot felfegyverezzék és indult az összehangolt támadás. Ehhez a kürtjelet egykori SS-hadosztályokat állítsanak fel Hitler- a New Yorkban kiadott AZ EMBER c. magyar tábornokok parancsnoksága alatt. Bosszúra szom- nyelvû zsidó revolverlap és annak nemzetközi széljas SS-vezetôk és Wehrmacht-tábornokok ma ott hámos fôszerkesztôje, Klár Zoltán szolgáltatta, aki akarják kezdeni, ahol 1945-ben abba kellett hagy- még attól sem riadt vissza, hogy az amerikai és a niuk. Vissza akarják hozni a fasizmust, háborút és világzsidóság nevében nyílt levelet írjon Adenauer barbarizmust. Az új veszély láttán a mauthauseni akkori nyugatnémet kancellárnak, Alföldi elnémíK2 életben maradt rabjai is ott állnak Európa minden tását követelve. államában a Nyugat-Németország újrafelfegyverzése Klár Zoltánról tudni kell, hogy a „fasiszta elleni harc élén...” Horthy-korszakban“ jól menô zugügyvéd volt, Hogy kik harcolnak Németország felfegyverzé- mellékesen a botrányairól híres „Társadalmunk” se ellen, mindenki elôtt, aki még szellemi képes- címû bulvárlapot is szerkesztette. Miután 1944sége egy parányi szikráját megtartotta, nem kell ben a németek elgázosították, és szappant vagy bizonygatnom. A világuralomra törôk! Hogy kik lámpaernyôt csináltak belôle, majd a nyilasok a kerültek a közbûntényeseken kívül Mauthausenbe, biztonság kedvéért legalább háromszor Dunába ezek után világos! A kommunisták! Akik ma a lôtték, mindez nem akadályozta meg abban, hogy KZ-meséket költik és terjesztik: a világhódítók! És a hírhedt népbírósági tárgyalásokon „Kötelet! a süket, a vak, a beijedt, a gyáva – még ha tudja Kötelet!“ kiáltozásokkal hívja fel magára a figyelis, hogy kötetekre való hazugságokat írnak össze met, halált követelve a vádlottakra. Aztán az ötve– hallgat! Hallgat, mert félti nyomorult életét! De nes évek közepe táján hirtelen Amerikában tûnt fel, jegyezzék meg a gyávák, a lapulók, hogy – nincs ahol idôvel átvette Göndör Ferenctôl (alias Krausz menekülés lapulással! Aki élni akar, annak harcol- Náthán, Kun Béla egykori sajtófônöke) a mélyen nia kell! Annak le kell rántania a leplet a hazug- demokratikus és szerfölött humánus hangvételû ságokról! Fel kell készülnie az újabb küzdelemre, „Az Ember”c. lapot, amelynek tartalmát vizsgálva lelkileg és fizikailag egyaránt! csak egy dolog bizonyult igaznak: Ára 20 cent. „Mauthausen figyelmeztet!” – írták fel a bolsevisták szerte Mauthausen környékén! Köszönjük a Alföldi Géza állta a sarat, de az 1959 tavaszán figyelmeztetést! Mauthausen nekünk is figyelmez- kezdôdött és egészen 1962-ig tartó hajszával egytetés, és készen állunk a harcra! Szemben a bolse- bekötött bírósági tárgyalások felemésztették idegeit vizmus veszélyével! Szemben a világhódítókkal! és minden pénzét. Végül jogerôs bírósági végzéssel 1962-ben betiltották a „Hídverôk” további kiadását, Alföldit pedig kiutasították Németországból. A kiutasítás végrehajtására azonban mégsem UTÓSZÓ került sor, mivel Klárék hathatós propagandájának köszönhetôen nem akadt olyan ország, amelyik Minden korban voltak emberek, Galileitôl kezd- Alföldit befogadta volna. Szinte mindenkitôl cserve a mai revizionistákig, akik másként gondolkoz- benhagyva, megtört földönfutóként tengette továbtak, mint a többség. Ez azt jelenti, hogy nem úgy bi életét 1991-ben bekövetkezett haláláig. Utolsó gondolkoztak, mint azok, akik nem gondolkoztak. útjára nem kísérte más, mint a magyar emigráció Alföldi Géza ilyen ember volt. hálátlansága. A fenti írás eredetileg az általa szerkesztett és Bajorországban kiadott HÍDVERÔK c. emigrációs Csekély vigasz, hogy azóta Klár Zoltán dicslap 1958. 23., 24., illetve 1959. 1. számában jelent telen életére megérdemelten a feledés homálya meg három folytatásban. A cikksorozatot Alföldi borult, míg Alföldi Géza csillaga, fôleg verseinek nem a saját neve alatt, hanem Czeglédy József köszönhetôen, ott ragyog és utat mutat minden írói álnevén közölte. A Hídverôk c. lapot ebben nemzethû magyar fölött, hirdetve, hogy csakazértis az idôben Alföldi már majdnem egyedül csinál- lesz magyar feltámadás. ta, ezért a saját neve mellett kb. 3-4 állandó írói álnevet is használt. A Czeglédy József szerepelt

Alföldi Géza

Dobszay Károly

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

20

BXEXTX EX LT X XAX PXO XH XÁ XR X! Spirót kaptak elemzésre a szarból jött szemét magyar érettségizôk

Kedves Kurucok! Amikor hazajöttem az érettségirôl, a híreket kezdtem olvasni oldalatokon. Az elsô, amit megláttam, a Spiróról szóló cikk volt.

Örömmel tudatom, hogy a diákok nagy része, legalábbis ott, ahova én járok, az érvelést ­választotta. Az érettségit követô beszélgetésekbôl kiderült, hogy a diákok 90%-a Spiró ellen érvelt, és igen keményen kifejtettük véleményünket az emberi hülyeAz MTI információi szerint középszinten ség határtalanságáról. Mikszáth Kálmán egyik mûvének elemzése, Spiró György egy firkálmánya, Lázár Szóval örömmel tudatom, hogy az érettségizôk Ervin egyik novellája, valamint Petôfi nagy része az agymosó oktatás ellenére is Sándor és Vörösmarty Mihály egy-egy ver- tudta, hogyan reagáljon egy ilyen provokatív sének összehasonlítása szerepelt a hétfôn feladatra. kiosztott magyar nyelv és irodalom érett- Tisztelettel jelentem, hogy az agymosó próbálkozások ellenére az érettségizôk tudják, ségi feladatok között. A szövegalkotási feladatoknál a magyargyûlölô hol az igazság. Spiró Györgynek az irodalomolvasás és az Egy érettségizô írás mai helyzetérôl szóló véleménye mellett (2009. 05. 05. Kuruc.info – MTI nyomán) vagy ellen érvelhettek a diákok, vagy választ hatták Lázár Ervin Csapda címû novellájának értelmezését. A feladatok között szerepelt sajtóinformációk szerint Petôfi Sándor Ivás közben és Vörösmarty Mihály Keserû pohár bordalának összehasonlító elemzése. A diákoknak emellett középszinten Mikszáth Kálmán Jókai Nem tévedés: Szegedy-Maszák Mihály tanszékvezetô Mór élete és kora címû mûvéhez kapcsolódó egyetemi tanár az általa szerkesztett, három kötetes akadémiai irodalomtörténetbôl kihagyta klasszikuszövegértési feladatot kellett megoldaniuk. sunkat, mondván, „unalmas”-ak versei. Az oktatási tárca a feladatokról szóló tájékoz- Valóban betelt a pohár! Ilyenre azért még a Kádár-kor korifeusai sem mertek volna vetemedni. tatást kora délutánra ígérte. Mi addig is megosztjuk olvasóinkkal annak a Hihetetlen, hogy mindez büntetlenül megtörténhet! Soha nem felejtem el, hogy amikor tavaly szepzsidó Spiró Györgynek egy versét, aki éretttember végén a Magyar Nemzeti Front Kárpátalján ségi tétel 2009 Magyar (?) országán. járt, búcsúzáskor Szalókán egy nyolcvanhat éves

AKINEK TOMPA MIHÁLY „UNALMAS”

Spiró György Jönnek Jönnek a dúlt-keblû mélymagyarok megint, füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból, csönd van. Senki se pisszen. Alantról kevéske hûlt költõ csontujja int. Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve szívnák a vért miért is? ki tudja. Trianonért? mered pár utcanév pici csontujja. Ez olyan klima: itt folyton beborul, ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél, és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyitsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul

néni elmondta a gyermekkorában tanult torokszorító Tompa-versek közül „A madár, fiaihoz” címût. Ô még akkor járt iskolába, amikor Pintér Jenô kiváló irodalomtankönyveit forgatták, „Petôfi-AranyTompa” triászról tanultak, számos versét betéve tudták, és prédikációit, valamint imakönyvét, az „Olajág”-at is gyakran forgatták a protestáns nôk, akiknek készült. Mint irodalomtörténész megállapítom, hogy Szegedy-Maszák ezzel végleg kitörölte nevét nemcsak a szakma mûvelôinek, hanem nemzetünk soraiból is.

Ifj. Tompó László TOMPA MIHÁLY - A madár, fiaihoz Száraz ágon, hallgató ajakkal Meddig ültök, csüggedt madarak? Nincs talán még elfeledve a dal, Melyre egykor tanitottalak?! Vagy ha elmult s többé vissza nem jô A vig ének s régi kedvetek: Legyen a dal fájdalmas, merengô, Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken Enyhe, árnyas rejtek nem fogad: S ti hallgattok? elkészültök innen? Itt hagynátok bús anyátokat?! Más berekben máskép szól az ének, Ott nem értik a ti nyelvetek... Puszta bár, az otthonos vidéknek, Fiaim, csak énekeljetek! Hozzatok dalt emlékül, a hajdan Lomb- s virággal gazdag tájirúl; Zengjétek meg a jövôt, ha majdan E kopár föld ujra felvirúl. Dalotokra könnyebben derül fény, Hamarabb kihajt a holt berek; A jelennek búját édesitvén: Fiaim, csak énekeljetek! A bokorban itt az ôsi fészek, Mely növelte könnyü szárnyatok; Megpihenni most is abba tértek, Bár a fellegek közt járjatok! S most, hogy a szél összevissza tépte: Ugy tennétek, mint az emberek? Itt hagynátok, idegent cserélve...? - Fiaim, csak énekeljetek!

Sértô Kálmán A FELKELÔKRÔL (Hubay Kálmánnak) A hazáról sokat beszéltek Rossz magyarok az ég alatt, Magyar hite, mint virágszirom A szívrôl már-már leszakadt Üldöztek bennünket a zsidók Újságban, bankból egyaránt, Mert új irányt szabtunk magunknak Rögös úton egy hôs irányt... Magunk kikelt, már bokrosodik, Tanuja sok új temetô Hogy hány ifjú holt Felvidékért, Hány hungarista felkelô. Rábízták magukat a szélre, Nem várta ôket áldomás, Bús volt a kísérôzenéjük: Az ôszi varjúkárogás... Itt hagyták drága lányok csókját, Álmot, tervet, ölelést, Az árva arcú szélcsapatok Megcsinálták a fölkelést. Lerántotta a rögre ôket A szívre vadászó golyó, Aki titkon tud sírni értük Az tovább álmodni való... Tovább kell élôknek álmodnunk, Hinni, mert készül valami, Nem járja már itt sok magyarnak Mindég könnyét ontani. Hôs szó kell nékünk, nem hazugság Azt izenik a temetôk, Parancsot virágoznak nékünk A porladozó felkelôk...

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

a

21

bemutatkozik

XNX XSXEX XZX X ZXE X R OX MA T IX KU RôS AK NEKAR

BESZÉLGETÉS SZIVA BALÁZS ALAPÍTÓVAL A zenekart 1993 októberében alapította Dohy Péterrel és Csizmadia Kristóffal. Milyen indítékok vezérelték? Valóban 1993 ôszén kezdtünk együtt zenélni, de a csapat csak a következô év márciusára lett teljes. Tizenhét évesek voltunk, amikor az MDF-kormány gyengeségét kihasználva a kommunisták ellentámadásba lendültek, és az MSZMP utódpártja, az MSZP visszatért a hatalomba. A komcsik a szabad demokratákkal közösen alakítottak kormányt. Magyarország új miniszterelnöke, három évvel az oroszok kivonulása után, egy volt pufajkás, Horn Gyula lett. A kapitalistákká átvedlett régi elvtársak megint a nyakunkon ültek. Nagyjából ekkorra tehetô a Romantikus Erôszak megalakulása. A magunk módján a hangszereinkkel akartuk felvenni a harcot ezzel a rendszerrel, és hangot adni a véleményünknek. Honnan a „Romantikus erôszak” névválasztás? Ezzel a névvel egyrészt arra a magányos és sokszor kilátástalan küzdelemre akartunk utalni, amely többször elôfordult a nemzet történelmében a török elleni küzdelmekben éppúgy, mint a szabadságharcainkban, vagy Trianon idején, másrészt Chicagóban létezett egy ilyen nevû skinhead csoport a nyolcvanas évek közepén. Akkoriban az ifjúsági szubkultúrák közül csak a bôrfejû színtér képviselte a nemzeti radikális eszméket.

amelyen a – számunkra – tíz legszebb hun és magyar regét öltöztettük a kárpátmedencei népzenével oltott rockzenei köntösbe. Az idén márciusban megjelent Árpád Hôs Magzatjai címû korongon található Szenvedô Magyarok címû dalnak pedig nagyon érdekes története van: Az 1956-os szabadságharcban hat Pongrátz fiú vett részt. Közülük Pongrátz Ödön egyike volt a Corvin közi felkelô csoport megszervezôinek: öccsét, a legendás Pongrátz Gergelyt fôparancsnoknak választották a corvinisták. Az Erdélyben, Szamosújváron felcseperedô Pongrátz fivérek édesanyja, Lengyel Anna Kolozsvárott diplomázott zenemûvészetbôl. A trianoni békediktátum után több revíziós verset is megzenésített. Közülük egynek a refrénjét a fiai késôbb sokszor énekelték a Corvin közben, s fôleg az utolsó sorát majdnem mindenki emlegette: „Inkább vesszen el hát szívünk drága vére, / Meghalunk, de elôbb megfizetünk érte.” Pongrátz Gergely is írt a nótáról „Corvin köz 1956” címû könyvében: „Ödön valamelyik lakásban látott egy zongorát, és engedélyt kért, hogy játsszon rajta. Kinyitották az ablakot és a Corvin közben valamennyien hallottuk Ödön éneklését a zongorakísérettel. Ô is édesanyámnak azt a szerzeményét játszotta, amelynek versét Reményik Sándor írta. Refrénjét sokan átvették a srácok közül és késôbb is lehetett hallani valakit itt is ott is énekelni.” Ödön bácsi ezt a dalt játszotta el nekünk, amikor egy alkalommal meglátogattuk Kiskunmajsán, ahol az ‘56-os Múzeumot vezeti. Az eredeti szöveget még 1956. október 27-én hajnalban írta át a kor eseményeire aktualizálva.

A virágkorukat élô nemzeti zene­karok világában miben leledzik mûvészi hitvallásuk? A Hazáért mindent, a Hazát semmiért! Miben látja a nemzeti zenekarok, együttesek népszerûségének titkát? A rockzenére minden idôben jellemzô volt, hogy gondolatokat közvetített és gondolkodásra késztetett, és szerencsére egyre több az olyan fiatal, akinek elege van abból az agymosásból, ami már hos�szú évtizedek óta folyik ebben az országban. Beszéljünk az idei lemez- és koncert­ tervekrôl! Új stúdiólemezünk idén tavasszal jött ki, minden hétvégén koncertezünk valahol a Kárpát-medencében. Az új CD lemezbemutató koncertjére október 9-én kerül majd sor Budapesten, a Wigwam Rock klubban. Befejezésül kívánok további sok sikert Önnek a magam és lapunk olvasói nevében, külön megköszönve a zenekar mûsorát az április 4-i tiszaeszlári Solymosi Eszter megemlékezésen, az ártatlanul bebörtönzött politikai foglyok emlékére írt „Honfi dal” soraival: „Fellázadt az ország hajnalhasadtára / A magyar nemzetnek szabadulására.” Úgy legyen!

Sziva Balázs Ifj. Tompó László

A Romantikus Erôszak Tiszaeszláron 2009. április 4-én

Elsô önálló CD-jük, a „Magyar História X” megjelenése óta mely számaik, CD-ik nôttek leginkább szívéhez? Az évek során sok kiadványunk látott napvilágot, mindegyikhez számtalan élmény fûz, de ha egy albumot kellene kiemelnem, akkor mindenképpen a Mondák könyve címû CD-nket említeném,

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

22

M A GX YX AX RX N XE XM X ZX EX TX I XF X RONT

A székely-magyar rovásírás feltámadása Székelyudvarhelyrôl 2003-ban elindult egy nemzeti öntudatot segítô mozgalom, mely csonka Magyarország területén is szárba szökkent. A Kárpát-medence mindig is a székely-magyar kultúra bölcsôje volt, és ez a mai idôkben is így van. Régészeti leletek tárgyi emlékei bizonyítják, hogy a székely-magyar rovásírás ôseink hagyatéka, melynél korábbi írást nem ismer a világ, melyre minden magyar büszke lehet. Tavaly június 4-én a trianoni gyalázatra való emlékezés napján Göd Város Önkormányzata fölállította – a helyi Magyar Nemzeti Front kezdeményezésére – elsô rovásírásos helységnévtábláját, melyrôl korábban beszámoltam. Ôseink keze írásának megismerése utáni vágy szárnyba kapott, amit bizonyít az a tény, hogy közel 300 diák jelentkezett április 18-án szombaton az ország számos városában sorra került X. Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Mûveltségi találkozó elôdöntôjén való részvételre. Gödrôl is volt négy alsó tagozatos versenyzô, akiket a Magyar Nemzeti Front Kulturális Tagozatának Gödi Rovásíró Körében jómagam készítettem föl. Nem volt hiábavaló a hónapokig tartó rovásírás tanulás, valamint az idegen szavak magyar megfelelôjének gyakorlása, mert a kisdiákok közül Szolnokon Gál Eszterke bejutott a döntôbe és Módis Roxi harmadik helyezést ért el, mindketten 9 évesek. Ezúttal is gratulálok a gödi gyôzteseknek, fogadják ôszinte elismerésemet, nem kis dolog, amire vállalkoztak. A gyôzelem fölötti öröm mellett Göd hírnevét is öregbítették. A versenynek nem voltak vesztesei, mert amit a rovásírással elsajátítottak, az örökre megmarad, amit továbbadhatnak testvéreiknek és késôbb gyerekeiknek. A megmérettetésnek nincs még vége, mert Eszterkével készülünk a döntôbe, mely júniusban lesz megtartva Budapesten. Ott legalább olyan eredményt szeretnénk elérni, mint amilyennel az elôdöntôben sikerrel járt. Szükség van ôsi kultúránk megismerésére, mely elvisz a magyar nemzet magára találásának útjára. Az ehhez vezetô ösvény kitaposását a rovásírás és olvasás megtanulásával is elôsegítjük. A rovásírás tanulás folytatódik a Turul Madár Klubban, mert jövôre is lesz újból elôdöntô, melyre szeretettel várom a rovásírást megismerni akarókat minden korosztályban.

Látogatás a Pongrátz Gergely alapította kiskunmajsai ‘56-os múzeumban

Schuster Lóránt és Elekes Lajos az elnökség képviseletében

Pongrátz Ödönnel

Pongrátz Gergely nyughelye a múzeum kápolnájában

Farkas Éva

Az MNF gödi szervezetének elnöke

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

23

Drótkefe, 1942 január 16.

X X X XH XU XM X OX RX X X X

Íme a matematika érettségi tételek! 1. Oldja meg az alábbi egyenletet: 200 000 zsidó = 6 000 000 zsidó 2. Bizonyítsa be a következô állítást: 282 870 km² > 92 963 km²

4. Egy átlag magyar család egy keresôre jutó éves nettó jövedelme 1 000 000 Ft. Ha ketten keresnek a magyar családban, hány év múlva tudnak 1 db Daewoo-t venni? Ezen adatok alapján hogyan tud a 20 éves cigánygyerek segíjbôl 4 db 7-es BMW-t venni, ha még egy másodpercet sem dolgozott? 5. Egy zsidó gyerek orra a felsô tövénél 2 cm-t, a közepénél 8 cm-t, az alsó felén 3 cm-t lóg ki a fejébôl. Számítsa ki az orr meredekségét differenciálszámítással. 6. Metrót építenek. Madridban b hosszúságú metró épül t idô alatt x milliárd forintért. Judapesten a/2 hosszúságú metró épül t*n idô alatt x*n milliárd forintért. Határozza meg n értékét.

Drótkefe, 1942 október 16.

3. Egy 32 fôbôl álló cigányfalka meggyilkol 8 magyart. Valószínûségszámítással határozza meg, mennyi annak a valószínûsége, hogy az MTV hitelesen közli a hírt.

- Maga is akar krumplikészletet? Hiszen magának van a legnagyobb készlete Budapesten! Drótkefe, 1944 augusztus 4.

Drótkefe, 1942 május 22.

(Olvasónktól – Kuruc.info)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. május

24

XKXÍ X SX ÉR XT X XA XM XÚ XL XTX

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!