Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen. Sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk

„Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen. Sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk.”

2009. április

Dsida Jenõ

VI. évfolyam 4. szám

250 Ft

de HOL VAN AZ MDF?

A TARTALOMBÓL: HÉBERSÉG, ÉBERSÉG, STRÉBERSÉG • Antikrisztus cion keze mindenhova elér • GONDOLATOK ADOLF HITLER BESZÉDEIRôL Solymosi eszter vére • kurultaj

2009. április

2

G O ND O L K O ZZUNK !

HÉBERSÉG, ÉBERSÉG, STRÉBERSÉG

Globalista cégnél érdeklôdött valaki, mi kell ahhoz, hogy felvegyék. Szó szerint a következô választ kapta: „Héberség, éberség, stréberség.” Természetesen nem mindegy a sorrend, a hangsúly ugyanis mindig az elsôn van, és hiányában mindenki más eleve antiszemita. Ahogyan Illyés Gyula írta „A nagy kérdés” címû versében:

jainkban pedig annak elhívésével, hogy az Öszödi Ördög után rosszabb már nem jöhet. Pedig nemhogy jöhet, jön is. A percrôl percre változó történések számomra egyre nyilvánvalóbban az Antikrisztus eljövetelének elôjelei, legyen szó Glatz Ferencrôl, Dávid Ibolyáról, Bokros Lajosról, Bajnai Gordonról, bárkirôl közülük. Ha ôket látom, hallom, óhatatlanul Sajó Sándor híres verse, az „Új Ábel” jut eszembe.

Anyám! Kegyelmed özvegyasszony, És szûken van a kenyerünk: Azért én, lássa, nem panaszlom, Hogy Káin együtt él velünk: Kegyelmed gyermekül fogadta, Bár nem Kegyelmed szülte ôt: Legyen testvér az istenadta, Ha ôs törzsünkkel összenôtt: De kikesergem a világba: Jó szívem hozzá mindhiába, – Pusztul a nép – kezdtem. Hangom el- És velünk él bár egy kenyéren, Nekem e Káin nem testvérem! akadt. – A magyarság...

– Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te Anyám! e Káin csúf szokásból zsidógyûlölô! Minden dolgomba belegázol: – Pusztul a nép... – Hallgass! Ne beszélj itt Játékban, utcán, kint a páston E Káin sohse fogja pártom: másról! A kérdés A taligánkat sohse húzza, Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é? Mikor meg tolná, visszahúzza, Zsebembôl kicseni a gombot, A kérdés nem is olyan költôi, hiszen egy- Tarisznyámból a kenyeret – re többen jönnek rá, hogy valójában nem az Amit én gyûjtve összehordok, az antiszemita, aki ôket gyûlöli, hanem akit Ô széjjelszórja s kinevet: ôk gyûlölnek, amiért a kelleténél jobban el- Más kedvét ellenemre szítja, lenáll nekik. Tragédia, ha nemzetgyilkossági Utcák kutyáit rám uszítja kísérleteik ellenére továbbra is úgy teszünk, S örül, ha folyni látja vérem, mintha szeretnénk ôket s a róluk való ôszinte Nekem e Káin nem testvérem! véleményünket halálos bûnként fogjuk fel. Tartok tôle, hogy minden bajunk ebbôl Anyám! én Káint bepanaszlom... származik. Kegyelmed gyönge beteg asszony, Kérdés, hány és milyen megrázkódtatás S míg betegen nyög itt az ágyban, kell még az észhez téréshez, annak felismeÔ mért fütyül kint oly vidáman? réséhez, hogy nem a leleplezésük a halálos bûn, hanem minden más etnikum megsem- Ha házunk ôneki is háza, misítésére irányuló törekvéseik feletti szemet Idegenek közt mért gyalázza? hunyásunk, az, hogy még mindig nem akarjuk Ha idegen a lelke tôlünk, végre tudomásul venni az ellenünk elkövetett Anyám – Káinnal miért veszôdjünk?... nemzetgyilkossági kísérleteik szigorúan etnikai jellegét, kezdve 1919-el, a népbiztos- Nem vagyunk senki kapcarongya, ok 133 napjával, a Horthy kormányzó körüli Én nem leszek Káin bolondja –, kártyavetôk és finánctôkések nemzeti politi- Anyám! nekem már forr a vérem: kát mímelô mesterkedéseivel, folytatva a Bu- Nekem e Káin rossz testvérem –, dapestet 1945-ben keresztény koponyákkal Anyám, így élni nem öröm... kikövezni kívánó kínzómestereik könyörte- Én Káint többé nem panaszlom, lenségével és a kádári évtizedekben kifejtett De ezt így nem bírom sokáig, hatalomátmentésükkel, betetôzve az 1989- S ha Káin jobbá most se válik, tôl megváltást remélô magyarság erkölcsét Akkor az Isten irgalmazzon –, a kommunizmusénál felülmúlhatatlanabbul Bevégzem vele nagy pöröm: romboló liberalizmus diktatúrájával, nap- Anyám – én Káint megölöm!...

Ez az, amire egyre nagyobb az igény, mégis, végrehajtásával adósak vagyunk. Bekövetkeztéig felkiáltójelként álljanak itt gróf Széchenyi István sorai: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminôt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”

Ifj. Tompó László HÜCPE Van egy régi zsidó vicc. Kohn megkérdezi Grüntôl: - Te Grün, mondd csak, mi az a hücpe? – Mondok egy példát, válaszolja a kérdezett. - Ha te megölöd a szüleidet, majd, amikor ezért a bíróságon felelned kell, azzal védekezel, hogy te egy apátlan-anyátlan árva vagy, na az egy hücpe. Mi is így állunk. Ez az egyetlen jiddis szó, amit Bajnai Gordon kormányfôvé jelölése miatt érdemes megtanulnunk. Nagyban játszó szélhámosok, akiknek az egész világ, de azon belül leginkább ez a húsz éve félájultan szédelgô ország a játszóterük. Semmi és senki nem volt drága, hogy a hatalom közelébe jussanak, bár legtöbbjük félig-meddig eleve onnan indult. Az egykori úttörônyakkendô pírja nem ül ki az arcokra, amikor akkorákat hazudnak a magyar társadalom szemébe, hogy Münchausen báró is elismerôen csettintene. Az országot egyébként is fojtogató államadósságot megfejelik újabb néhány tízmilliárd Euróval, aztán nyílt tekintettel kiállnak a pódiumra, és szenvtelen hangon közlik, hogy ôk Magyarország megmentésén, a munkahelyek és a családok védelmén fáradoznak. Közben szilárdan hiszik: nem eshet bajuk, nem érheti el ôket a felelôsségre vonás, a népharag, mert övék az ország. A választópolgárok csak holmi magyarok, apró fogaskerekek a gépezetben, melynek irányító karjait ôk húzgálják. Gyurcsány, Bajnai, Orbán, Dávid... Kohn és Grün elbújhat.

Münzberg Mihály Nyíregyháza 2009. április 5. (www.lelkiismeret88.hu)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

3

HOLOKAMU

TILTAKOZÁS OSZTRÁK BAJTÁRSUNK BE­ BÖRTÖNZÉSE ELLEN Elôzô számunkban beszámoltunk néhány, németországi börtönökben sínylôdô holocaust-revizionista bajtársunkról, akiket a szabad véleménynyilvánítás alapvetô emberi jogait sárba tipró, zsidók alkotta abszurd jogi paragrafusok alapján üldöznek. Ezúttal az ausztriai Gerd Honsikról szeretnénk megemlékezni, aki a holocaust-revizionizmus egyik legmeghatározóbb, prófétai alakja. 1941-ben, Bécsben látta meg a napvilágot, majd a Kárpát-medencei Ôrvidéken élte ifjúságát. Már húsz éves korában aktív, elkötelezett hazafi, bátor akciókat szervez a dél-tiroliak olaszországi elnyomása ellen. Tevékenységéért 1961-ben 4 évi börtönbüntetésre ítélik. Szabadulása után Bécsben szervezôje az NDP-nek, amelynek betiltása után megalapítja a Nemzeti Frontot (testvérszervezetünket és szellemi elôdünket), amelynek már elsô rendezvényét betiltja az osztrák rendôrség. Egyik fô céljuk a tiltakozás az ausztriai döntéshozók által tudatosan folytatott, liberális bevándorlási politika ellen. Honsik ezek után különbözô „illegális” csoportokat szervez, s kiadványokban küzd az osztrák nemzeti érdekekért. Mint a német ajkú jobboldal legtöbb elkötelezett híve, ô is az egységes német birodalom híve, s azt is világosan látja, hogy az EU a zsidó globalisták eszköze. 1988-ban adja ki elsô jelentôs történelmi-tudományos dokumentumkötetét „Felmentô ítélet Hitlernek?” címmel. Ebben ismerteti 36 olyan hiteles személyiség tanúságtételét, akik különbözô korúak, nemûek, foglalkozásúak, de akiknek közös jellemzôje, hogy racionális megalapozottsággal vonják kétségbe a holocaust megtörténtét, illetve a gázkamrák létezését. Honsik nem csupán logikus érvelésüket ismerteti, hanem beszámol az ôket emiatt ért üldöztetésekrôl is. E könyvének példányait az osztrák hatóságok azonnal bevonják, és megsemmisítik. (Szerencsére a németül értôk ma már ezen alapvetô forrásmunkát pdfként letölthetik Honsik honlapjáról: www. gerd-honsik.net). Egyidejûleg pert indítanak a szerzô ellen mind Bajorországban, mind Ausztriában. A német bíróság elmarasztaló ítéletét másodfokon feltételes szabadságvesztésre és pénzbírságra változtatja. Az osztrák bírák ezzel szemben másodfokon is másfél évnyi börtönbüntetésre ítélik. (Jellemzô mellékkörülmény, hogy védôi tevékenységéért ügyvédjét is perbe fogják, s mûködési engedélyét megvonják!) Eközben hôsünk sem tétlenkedik, megjelenteti második dokumentumkötetét „Nyálka és undor” címmel, amelyben lerántja a leplet Simon Wiesenthal,

a cionisták fenekét kinyaló, liberális közéleti lobbi üdvöskéje, a terrorizmus határait súroló „náci-vadász” tevékenységérôl. A letartóztatás elôl végül 1992-ben külföldre menekül, és Spanyolországban telepedik le, ahol menedékjogot kér. Ausztria tizenöt év alatt többször is kérvényezi kiadatását, amit a spanyol hatóságok azzal az indokkal tagadnak meg, hogy az ellene felhozott vád ott nem ütközik törvénybe. Amint azonban ez várható volt, a két ország EU-s csatlakozását követô „jogharmonizáció” logikus következményeként végül 2007-ben mégis elfogják és kiadják Ausztriának. Az elsô fokú osztrák bíróság újra meghozza a másfél évre szóló szabadságvesztés ítéletét, a másodfokú tárgyalás pedig folyó év áprilisának második felében esedékes. Bajtársunk természetesen spanyolországi tartózkodása alatt is folyamatosan publikált. Mind az írott sajtóban, mind a világhálón küzdött tovább, leleplezve korunk sátáni eredetû politikai terrorizmusát. Testvérei érdekében is követelte, hogy a törvényhozók helyezzék végre hatályon kívül mindazokat a talmudi jogszabályokat, melyek szankcionálják a holocaust-revizionizmust, hiszen ezek alapvetô és kibékíthetetlen ellentmondásban vannak nemcsak az adott országok alkotmányaival, hanem az egyetemes emberi jogokkal és a természetjoggal is. Honsik testvérünk mindezeken túlmenôen kiváló költô is, amit „Hazugság, hol a te gyôzelmed?” címû csodaszép balladás kötete igazol. Meghurcolt bajtársunkkal való szolidáris együttérzésünk kifejezéseként, szeretnénk bemutatni olvasóinknak egyik megrázó, drámai költeményét, melyben mártírsorsú honfitársunknak, Gróf Pálffy Fidélnek, a Szálasi-kormány mezôgazdasági miniszterének állít méltó emléket. (A költô engedélyével, cikkünk szerzôjétôl fordította Tamásy Szabolcs).

Tarnóczy Szabolcs Gerd Honsik  A KABÁT    (Gróf Pálffy Sándor visszaemlékezése, II. rész)    Azokban a napokban – midôn a Birodalom elesett,  a bombazápor és tatárözön közepette;  magával rántotta a leghûbb testvéreket,  az erôszak és a vér szörnyû örvényébe.  Bár Fidél bácsinak sikerült menekülnie,  s szerencsésen elérte Salzburgot, – ottan  egy belsô hang mégis visszarettentette:  „Nem igazi Pálffy az, aki így elillan!”  Idôs édesanyja óvta, könyörögve:  „Ártatlanságod be tudod bizonyítani!”  Utazott hát Pestre, s ez lett a veszte,  hiszen miniszter volt, nemes, és „náci”!    Apámmal az istállónkban aludtunk. Ott,  ahol paripáink álldogáltak korábban.  Fenn, a termekben csôcselék tivornyázott, 

e fejére fordított, szép, új világban!  Puskatust hallottunk deszkákon recsegni,  szalmazsákjainkról ekkor felijedtünk,  majd a szürkületben virrasztó ôröket hallottuk jönni,  s hozták a nyers, hideg hírt nekünk:  „A bátyjának még huszonnégy órája van hátra!  Halált hozott a népbíróság ítélete!” –   ordították vén apám arcába:  „Nem találtak okot kegyelemre!”  Akkor elindultunk nehéz utunkra, és  nehezen tartottam magam mankóimon:  A budapesti csatából szerzett sebesülés.  A fájdalomtól izzadt az arcom s homlokom.  És apám a gyémántjait elcserélte  (egy zsidónál, ki minket barátainak nevezett)  egy termoszpalackra, forró kávéval telitöltve;  hosszas és kínos alkut hagyván magunk megett.    Végül Fidél bácsi elôtt álltunk,  búcsúzni tôle, mindörökre: Szinte szégyelltük magunk, s a hangunk;  s kínlódtunk a szavakat keresve.  A kávéért máris nyúlt a foglár:  Ellenôriznie kell, nincs e benne méreg!  Elkezdte, majd folytatta a kóstolgatást, és már  csaknem kiürült a fél üveg.  Mikor végül nyújtotta a flaskát Fidél bácsinak,  ô a pribék arcába öntötte, ami megmaradt:  „Végsô bûnöm úgyis gyónom holnap,  de Pálffy grófok disznókkal nem isznak!”  Az ôr érezte, itt bosszút állni most nem szabad.  És – mint azt vidám, vad, magyar mulatságban szokás,  Fidél bácsi tombolva vágta falhoz a poharat:  E heves mozdulattól hûlt így a belsô forrás.  Miután megzabolázta reszketô haragját,  általunk üzenve vett viszont-búcsút azoktól,  akik elkísérték ôt egy életen át:  Így vett gondosan búcsút a világtól.  Míg végül szegényes, személyes tulajdonát   – ránk gondolva – nekünk ajándékozta.  Nehezen gyôztük a magunk némaságát,  félve, hogy megsértheti az ellenkezés szava.  „A gyûrûmet édesanyámnak adjátok át!  István bátyám: Ez itt tiéd, s ha éhezel,  csak cseréld kenyérre bátran ezt az aranyórát,  hogyha segíthettek kissé magatokon ezzel!”    Így folytatta, szétosztogatva mindenét:  „Csizmámat pedig reád hagyom, Sándor!”    Ám ekkor hirtelen – ajándékozás közben –   csaknem zavartnak és szégyenlôsnek tetszett:  „A kabátra szükségem van. Ne vegyétek zokon tôlem!”  (Szép darab volt, dús prémmel szegélyezett.)  „De tudjátok, ha majd holnap reggel visznek a vérpadra;  a végsô úton, a bámészkodók sorfalai között  nem lenne jó, ha fáznék a hidegtôl, és ha  a reszketésem szerezne a csôcseléknek örömöt:  Ne higgyék, hogy a félelemtôl remegek.  A nekem szánt golyó nem rettent meg engem.  Ezért hagyjátok meg nekem a kabátot. míg élek,  hordja bár holnap majd idegen helyettem!”    S tûrte a gúnyosan bömbölô, rikoltozó söpredéket. -  Milyen jó, hogy a kabátot nem ajándékozta el!  De a golyó helyett, melyet remélt és emlegetett,  lassan akasztották egy fából ácsolt bitóra fel.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

4

VÉGJÁTÉK a Reformszövetség által elkészített, kegyet len megszorításokat. A Reformszövetség a helyi kifosztók olyan közös konstrukciója, amelyben benne van maga Gyurcsány is. A Reformszövetség létrehozásának célja, hogy „egy intézményt alkossanak” annak a törekvésnek a szolgálatába, hogy legyen egy nagy tekintélyû külsô erô, melyre Gyurcsány mutogathat. „A nagy tekintélyû tudósok, uralmi szervezôdések nyomása alatt még nekem is meg kell hajolnom” - nagyjából ezt próbálhatja meg ebben a dimenzióban közvetíteni Gyurcsány. Azt próbálja meg elhitetni a társadalommal, hogy „nem én vagyok aki akarja ezeket a brutális reformokat”. Maga a Készen áll a nemzetellenes nagykoalíció? Reformszövetség is egy cinikusan és pontos „Pontos stratégia mentén történik min- tervek szerint létrehozott konstrukció, amely den, Gyurcsány már útjában áll azoknak nem hogy szembemenne Gyurcsánnyal, de a a globális erôknek, amelyek a jelenlegi- kollaboráns oligarchia „közösen létrehozott nél is nagyobb fokozatba akarják állítani gyermeke”. az erôforrás-szivattyúkat” – állítja Bogár László, aki szerint csak egy szemfényvesztô Bokros, a statiszta? trükköt láthattunk. A közgazdász profes�szor szerint a Reformszövetség programját Bokros Lajos szerepére utalva Bogár akarják helyzetbe hozni, ebben a játékban úgy fogalmaz, hogy ô egy olyan statiszta, Bokros Lajos [vagy bárki más, akit ôk „hely- akire lehet mutogatni, hogy koncepciója ellezetbe hoznak” – Szerk.] is csak egy statiszta. nében a Reformszövetség programja sokkal Azonnal óriási tömegben kellene az utcára emberségesebb. Lehet rá mutogatni, hogy ô vonulni és tiltakozni a most kibontakozó az a kihallgató tiszt, aki össze-vissza rugdos, oligarchikus mutyizás ellen, az elôre hozott mi viszont kedvesen cigarettával kínálunk. A választások mellett. Reformszövetség környékérôl „elôvarázsolt” Semmiképpen nem szabad pozitív kormányfô-jelölttel majd mindezt nemzetjelentôséget tulajdonítani Gyurcsány szomba- mentésként tudják bemutatni, mint ami majd ti [márc. 21-i – Szerk.] lépésének. Könnyen segít az országon. lehetséges, hogy ez a bejelentés még Matematikailag valószínûsíthetô, hogy elsôdleges szinten is szemfényvesztô trükk. az MDF és az SZDSZ teljes támogatásával áll Meglehetôsen abszurd, hogy Gyurcsány az ügy mögé. Az MDF-SZDSZ-MSZP tanszemély szerint vállalta a kezdeményezést, demnek elvileg többsége van a parlamentben; hiszen ha ezek után sem tudnak a pártok az országra rászabadíthatnak egy olyan újabb megegyezni egy új kormányfôrôl, Gyurcsány elnyomó diktatúrát, ami a Bokrosnál mégis széttárhatja a karját, azt mondva: én vagyok csak egy sokkal emberségesebb rendszer, az egyetlen megoldás. ami mögött ott az értelmiség és az egymással A professzor szerint „nem tört meg szemben álló pártokat is kibékíti. Gyurcsány a jég”, a polgári oldal nem hiheti, hogy ezen lépésével a Reformszövetség és az áltagyôzött, vagy hogy ez egy „önmagában jó luk támogatott új kormányfô diadalmasan lépés”. Sôt az is megtörténhet, hogy a magyar bevonulhat a parlamentbe. Gyurcsány, ha ezt nemzet számára most jön az igazi feketeleves. keresztül tudja vinni, akkor gyôzött, a magyar Nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc társadalom azonban veszített. megtört, hanem hogy a globalizmus erôinek és helyi kiszolgálóinak van egy pontos stra- Készen áll a nemzetellenes nagykoalíció tégiája annak érdekében, hogy a magyar társadalom ne legyen képes felszabadulni „Jelentôsen felgyorsulhatnak a negatív a jelenlegi, gátlástalan kifosztás alól. A cél folyamatok” – állítja arra a felvetésünkre, nem más, mint a minden eddiginél durvább hogy ezzel a lépéssel jelentôsen gyorsulszivattyúk üzembe állítása, ám az kétségtelen, hat a társadalom lepusztítása és a nemzetálhogy ennek most már, legalább is a jelenlegi lam további züllesztése. A Reformszövetség státusában, útjában állt Gyurcsány Ferenc s nevében az MSZP-SZDSZ-MDF nemzetezért most egy pontosan megtervezett trükkel ellenes nagykoalíció készen áll egy olyan úgy alakítják át az egész folyamatot, hogy embert a kormányfôi székbe ültetni, aki szabad utat engedjenek annak a személynek könyörtelenül véghezviszi a teljes kifosztásés struktúrának, törekvésnek, ami minden hoz szükséges intézkedéseket. Gyurcsány két eddiginél jobban képes a társadalom további legyet üt egy csapásra: bebetonozza magát globális kifosztására. MSZP-elnökként, és megvalósul az általa és Teljesen bizonyos, hogy olyan sze- a globális fôhatalom összeállított nemzet- és mélyt keresnek, aki kíméletlenül végrehajtja életellenes program. Teljesen nyilvánvaló,

ÚJABB ELNYOMÓ DIKTATÚRÁT SZABADÍTANAK RÁNK!

hogy az egyetlen lehetôség az elôre hozott választások megtartása, Bogár szerint minden eszközzel emellett kell kiállni. Azonnal óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen. (2009. március 21. Nemzeti Hírháló)

AMI JÖHET, AHHOZ EGY RENDÔRÁLLAM IS KEVÉS LESZ! Bajnai, mint Gyurcsány-kreatúra Megtörténhet a rendszerkorrekció Semmilyen rendôrállam nem védheti meg a népirtással provokáló elitet, ha az évszázad alatt felgyülemlett feszültség, találkozva a jelenlegi helyzet okozta frusztrációval, eléri a kritikus szintet. Mindehhez Bogár László interjúnkban hozzátette: a Bajnai Gordon által is favorizált 600 milliárdos megszorítás csak a kezdet, a globális SZDSZ ügynökhálózata 1 százalékos „erôként” képes diktatúrát üzemeltetni. A professzor állítja: a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket vették célba, amelyeknek az elemi újratermelôdéshez sincsenek meg az erôforrásaik. Azonnal felfüggeszt minden adósságszolgálati és profitátutalást, s tárgyalásokat kezd a globális hatalmi rendszer képviselôivel az új rendszer feltételeirôl az új polgári kormány elsô feladataként. „Ki kell nyitni a zárt szobákat! Meg kell változtatni azt a gyakorlatot, hogy az elit zárt szobákban dönti el, mi legyen Magyarországgal. Annak érdekében, hogy végre véleményformáló ereje legyen a civil társadalomnak is, április 5-re a Civil Összefogás Fórum demonstrációt szervezett.” Fricz Tamás politológus elmondta: meg kell szüntetni azt a kádárista attitûdöt, amely szerint az emberekben az él, hogy „megint döntöttek a fejünk felett, a mi életünkrôl”. Véget kell vetni annak, hogy a „nagyérdemû közönség” végignézi a mûsort, s aztán elballag haza. Szerinte amíg ez él az emberekben, addig nem lesz igazi rendszerváltás. (2009. március 31. 06:20 Lippai Roland – MNO )

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

5

to v ábbél ô

m ú lt

Hazai rejtelmek – Kuthy Lajos 162 évvel ezelôtti jövendölése Magyarország rabszolgaságáról A kommunista éra, amely a magyarságnak legsivárabb, legterméketlenebb korszaka volt, csupán egyetlen tekintetben, a hamis értékelések terén dicsekedhetik fölös mennyiségû produktivitással. 1945-tõl, a „felszabadulásnak” hazudott bolsevista szabadrablástól kezdve mind a mai napig a hamis elõítéleteknek, hazug jelszavaknak, torz és tendenciózus eszme- és emberértékelésnek olyan tömegû nyûgével szõtte gúzsba a magyarságot, hogy ebbõl a kötelékbõl kiszabadulni egyik legnehezebb, de egyben legszebb feladata is lesz az új, magyar fejjel, magyarul gondolkodó generációnak, ha lesz ilyen még valaha. Magyarország valódi leigázása azonban nem 1945-ben, hanem már sokkal korábban megkezdõdött. Körülbelül akkor, amikor az elsõ kaftános galíciai átlépte a magyar határt, s nyomában ezrek és százezrek vetették magukat a gyanútlan magyar falvakra, városokra. A történelem meghamisításától, emberek, elvek, tudósok és mûvészek hazug értékeléséig minden eszköz jó volt, ami a magyarság gazdasági leigázásához segíthette azt a sok, nagy étvágyú idegent, mely egy évszázadon át pokoli céltudatossággal építette itt a maga hatalmát. A sok példa közül most csak egyet ragadunk ki. Egy elfelejtett, elsikkasztott, valamikor nagyhírû magyar írót, akinek könyveit talán senki sem olvassa, s nem is olvasta azok közül, aki a liberális vagy kommunista irodalomtörténetekbõl ismerte meg a magyar irodalmat. Ez az író Kuthy Lajos (1813-1864), akinek nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. század negyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is. Elfelejtették munkáit, híres novelláit, regényeit, és õt magát is. Utolérte a magyar tehetségek sorsa, és szegényen, mindenkitõl elhagyatva halt meg. Diószegi szõlõjében lévõ sírján már csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak, mint a vízre írott betû. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán megemlítik – egyformán azt tanítják a balliberális szalmán kérõdzõknek, hogy unalmas, zavaros könyveket írt, munkái tele vannak szertelenségekkel, és gyenge jellemû ember volt, mert állást vállalt a Bach-korszak alatt. Talán jobban megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi fémjelzésre, ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a magyar író, aki már 1846-ban megjelent, prófétai látással írott regényében, a „Hazai rejtelmek”ben megjósolta, hogy miként fogja Magyarországot száz év alatt meghódítani a zsidóság. Ezért, és csakis ezért kellett eltûnnie nyomtalanul a magyar irodalomból, hogy helyet adjon a molnárferencek, hunyadisándorok, szépernõk, birólajosok nevével fémjelzett országhódító siserehadnak, akik a magyar tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellett meghalnia – még Kuthy emlékének is. Utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat „Hazai rejtelmek” címû, annak idején – 1847-ben – óriási sikert aratott regényét, melyhez az elõszót nem kisebb személyiség, mint Mikszáth Kálmán jegyezte. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy újra nyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha állami segédlettel irtanák a magyar tehetségeket, és mintha bûn volna Magyarországon a magyar élet égetõ problémáival foglalkozni... Operett, szerelmi háromszöget tárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténetek: ez, ami manapság a honkebleket deríti. Faji kérdés... társadalmi korrajz... – szélsõséges feleslegek.

EZ A MI ZSEBEINKNEK VALÓ HÍZODA „ A kevés részvény – mondja Löbl – mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendõ, hogy a magyar föld idegen országok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bõvebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani... Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövõ uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogy midõn a ház felépül, salonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson. Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná s új uralgást adna kezébe.” Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon: „Ez a mi bõrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnõ és felmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bõ és könnyû nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellem viszonyok egészen a malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színû egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, mely mielõtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerûségét, hitelét aláássa, furkálja, szárnyát megnyírja s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll tõle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni. Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit se használjon, aminek itt a legnagyobb mûvész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik.” JÓSLÁS A NUMERUS CLAUSUS ELTÖR­LÉ­SÉRÕL Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás, miként fogja derekát beadni az idegen fajta érdekeinek. „Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép ûzendi s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Õ vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hideg kõszobákba gyülöngve, vagy elszigetelve értünk dolgoznak, ha díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi érdekeink szerint. Miénk lesz fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész érdekekbe.” ÖTSZÁZ CSALÁD ZSAROLJA A MAGYARHONT

Ebben a könyvben Kuthy Lajos elõre megmondott mindent, ami azóta száz százalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal látta meg a mai Magyarország sorsát, hogy százhatvankét esztendõvel ezelõtt írt sorait olvasva kétségbeesetten kell azokon megdöbbenni, megállapítva azt is, hogy Kuthy próféciája 2008-ra az utolsó betûig beteljesedett. A „Hazai rejtelmek” második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simon uzsorás ajkaira adja Kuthy ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytat Szalárdy György gróf fõispánnal, a tönkre jutott, karmai között vergõdõ magyar úrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság céljait, terveit, feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítani Magyarországot. Ma, 2008-ban szinte hátborzongató dolog olvasni ezt a százhatvankét év elõtti próféciát:

Megdöbbentõen beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyrõl eképpen jövendöl a továbbiakban Löbl Simon: „Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és mûvész fut, fárad, éjjelez s Szilveszter estélyén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családját ellátni s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szûkét, és csak a korhely uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fõvárosban keresetág nélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengõ tõkét tegyen félre. II. Endre korában nem sanyargatták

jobban excellenciátok õseit õseink. Pedig, ha az üzéreket kútfejökre vissza visszük s kit-kit helyére sorozunk, nem több, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövõje, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez tagadhatatlan tény s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.” A ZSIDÓSÁG ADÓSAI ÜLNEK A KÉPVISELÕ­ HÁZBAN Jósol ezután Löbl Simon, az idegen érdekek szolgálatába szegõdõ képviselõházról is, ekképpen: „ ... Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellõzik szerepünket törvényhozás utján megtámadni. Egy-egy bûntettnél, mely ezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért s romlását gátolnák, ha fejük forogna is szóban. Sõt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás utján súrlódásba jönni, úgy hogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midõn még kevesen valánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között, oly hirtelenül el tudott hatalmosulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni s a köz értelmét és érzését hallagató rendszerbe nyûgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.” A BENNSZÜLÖTT ÕSVÉR MINDEN ÉRDEMLÉ­ SI MÓDBÓL KI VAN ZÁRVA És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része. Így mondja Löbl Simon: „A népet félig már kivettük excellenciátok kezébõl, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szûrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsõszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fõvárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Elõször láz és undor kapja meg s bõszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött õsvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erõszakkal vis�sza ne vívjam? De ezt csak az elsõ kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erõ igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nõiket, leányaikat adják el pénzünkért. Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsen kezünkre ada. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott, vagy üdvözlõ arcok fogadnak, a középosztály iránt gõgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyûlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erõszak nem árt, nem ingerel torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek.” Ennyi talán elég az idézetekbõl. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt 162 évvel ezelõtt – 1846-ban – írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, 2008-ban, midõn a jóslat beteljesedvén, a saját bõrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betûig valóra vált nagy írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy – Uram Isten –, talán már nem is akarja olvasni!

Dobszay Károly (2008)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

6

c i gá n y k ér d és - c i gá n y terror

Néhány gondolat a cigány­ kérdésrôl A saját korában elsô számú európai hatalmi tényezônek számító, magyar és német-római király, Luxemburgi Zsigmond által összehívott konstanzi zsinaton (1414-1418) a végéhez közeledve új, különleges népvándorlásról adtak hírt a Német Birodalom különbözô tartományaiból. Különös, ázsiai eredetû nép tûnt fel Kelet-Európában, szekereken érkeztek, akár a cseh huszita harcosok, magukat indiaiaknak nevezték. Mint a krónikás írja: “Sok száz szekéren jöttek, királyuk vezetése alatt. Saját nyelvüket beszélték, saját törvényeiknek engedelmeskedtek. Mindenféle mesterségben és mûvészetekben való jártasságokban tûntek ki, de mindközönségesen nem akartak dolgozni.” Ez a cigányáradat elsô hitelt érdemlô, történetírói regisztrálása Európa évkönyvében, anno 1418. Ám a cigányinvázió megállíthatatlannak bizonyult. Amikor a cigányok szekerei elérték az akkori francia-német határt, az ottani lakosság megjelenésüket riasztó jelnek tekintette - a harci szekereken érkezô és mindent elpusztító huszitáknak vélték ôket. Így maradt rajta a cigányokon mindmáig, francia nyelven egyébként a cseheket jelentô “bohémien” megjelölés. Ugyanígy az angolban a “Bohemian” szó jelentése a “cseh” mellett, “bohém, csavargó.” Ezektôl az esztendôktôl kezdve egyre gyakrabban szerepelnek az európai krónikákban a cigányokról szóló történetek. Súlyos valóságalapja van Victor Hugo híres, A párizsi Notre Dame címû, a középkori Franciaországban játszódó regényének is, amelyben vándorcigányok a legválogatottabb bûncselekményeket, köztük gyermekrablást követnek el. Vándorló, a más magántulajdonát semmibe vevô életformájuk a 20. századig lényegében semmit sem változott. Saját szememmel gyôzôdhettem meg

arról, hogy bizony vándorcigányok ekhós karavánjai járják a civilizált nyugateurópai állam, Franciaország útjait még napjainkban is. Ami a helyzet - rendkívül tragikus - magyarországi vonatkozásait illeti, az alábbiakat ajánlom minden tisztán gondolkodó honfitársunk figyelmébe: 1) Minden jövevény, nomád nép, etnikum (jász, besenyô, kun, török stb.) a honfoglalás óta asszimilálódott, integrálódott a magyarsághoz, a cigányság kivételével. Ez történelmi tény, civilizációs kudarc, nem pedig ostoba minôsítés kérdése. Csaknem 600 esztendô sem volt elegendô, hogy a cigányság a civilizált európai viselkedésformát, mentalitást és kultúrát elsajátítsa. Errôl a problémáról beszélnünk kell, ôszintén, szadeszes terrorideológia nélkül... Miért nem tudott a cigányság Európa egyetlen “nyugati” társadalmába sem integrálódni, noha alapvetôen a világtörténelem legtoleránsabb, leginkább befogadó társadalmairól van szó? Ezek a társadalmak inkább önmagukat nyilvánították a felvilágosodás (értsd: elsötétülés) óta kirekesztônek, mintsem rájuk süthették volna a faji megkülönböztetés béklyóját.

okán nem derülhet ki, s nem kaphat nagy nyilvánosságot... A PC jegyében lehet az ún. magyar értelmiséget még néhány évig szellemi vakvágányra terelni, azonban a tény az csak tény marad: hazánk cigány többségû régióiban az öncélú gyilkosság afféle kulturális tradícióvá vált, ok, indíték nélkül, bárkit, bármikor és bárhol meg lehet ölni. Apropó, politikai korrektség. A dolgokat a nevükön kell neveznünk, így az ún. értelmiségnek meg a “fôsodratú médiá”-nak nem kellene örökösen romát mondania a cigány helyett. Minden népnek van egy saját, önmaga által használt megnevezése, s egy másik, a környezô népek által adott népneve. Így a cigányok nevezhetik önmagukat romáknak, de mi, magyarok nem, mint ahogyan a németeket sem mondjuk “Deutsch”-oknak, vagy az angolokat sem “English”-eknek.

4) Egy régióban a történelem során bármely etnikum többségbe kerülhet. Arra azonban aligha van példa, hogy egy élôsködô populáció az éppen agonizáló hatalom busás pénzügyi juttatásai (segélyek) közepette is, teljesen lezüllessze, normális emberi élet folytatására teljességgel alkalmatlanná tegye az adott környéket, rettegésben tartva s megöléssel fenyegetve ott akár 90 éves öregasszo2) A trianoni maradékország azon ré- nyokat is “csak úgy” alapon. gióiban, melyekben a cigányság lassan Genetikai és biológiai tényekrôl többségbe kerül (Cserehát, Észak-Abaúj, Észak-Nógrád stb.), vajon miért szûnt nincs értelme vitatkozni, mint ahogyan meg minden normális, civilizált emberi arról sem, miért nem vagyunk (sohasem élet lehetôsége? Miért nem folyik e tele- voltunk) finnugorok. A cigánykérdés a püléseken gazdálkodás, az udvarokat mi- mai magyar valóság legsúlyosabb, beért veri fel a gaz, a házak ablakain miért láthatatlan következményekkel, polgárfúj be télen-nyáron a szél? Miért nem le- háborúval fenyegetô kérdése. Aki ezt het e helyeken vetni, ültetni, gazdálkod- bármilyen egalitárius, egyenlôsítô ideoni, normális családi életteret teremteni? lógiára hivatkozva, struccpolitikát folyMiért van az, hogy ezeken a települé- tatva nem akarja látni, az vagy gazember, seken a mindent átható, bénító, zsigeri vagy SZDSZ-es. Az ún. rasszizmussal a halálfélelem lett az úr, akár a középkori legkevésbé sem vádolható, klasszikus, haláltánc-jelenetekben? Miért menekül szabadelvû, 19. századi alapelveket valló innen minden magyar fiatal? Miért nem Jókai írja Mire megvénülünk címû regélehet az ország ezen régióiban békében és nyében a cigányokról: “Ez a faj gyáva. Ha valahol megizenik neki a háborút, nyugalomban élni? onnan eltakarodik, csak addig mer garáz3) Miért van az, hogy cigányok követ- dálkodni, amíg tapasztalja, hogy félnek nek el hihetetlen bestialitással élet elle- tôle. Valóságos farkastermészet. Széttép, ni bûncselekményeket? A hazai börtön- ha védtelenül kaphat, de egy égô csóváviszonyokat - megbízható, bennfentes val csapatostól elkergetheted.” Eljött az forrásokat ismerô informátorunk közlése ideje a megvilágosító tûzgyújtásnak. alapján - elemezve megállapítható, hogy az erôszakos bûnelkövetôk mintegy 80%Lipusz Zsolt a cigány származású. Mindez csupán a 2009-03-29. Kuruc.info politikai korrektség nevezetû elmebaj

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

7

CI O N K E Z E M IND E N H O V A E L É R

AKI NEM ZSIDÓ, AZ PUSZTULJON!

„Gázai veteránok válogatás nélkül véghezvitt öldöklésekrôl szóló kijelentésekkel sokkolnak” címmel cikk jelent meg a német Spiegel híroldalán. Ulrike Putz cikke újabb tanulságos betekintést enged az izraeli „hadviselés” beteges bugyraiba: a katonák lelôttek védtelen civileket, lerombolták családok házait. Ezt persze eddig is tudtuk. Most viszont elôször kerültek nyilvánosságra – cenzúrázatlanul – olyan izraeli katonák beszámolói, akiket a gázai övezetben vetettek be. A hadsereg azt mondja, kivizsgálja a bûncselekményeket [amit saját maga rendelt el – Ford.], a közvélemény döbbenten figyel. A Spiegel magazin cikkét a „National Journal” is elemzi, rövid kiegészítéssel. Alább a cikk. Bejrút. A parancs legalább annyira világos volt, mint amennyire brutális is: „Mindig, ha egy házat megrohamoztunk, be kellett rúgni az ajtót és egybôl be kellett lôni” – számol be egy izraeli katona a parancsokról, amiket a gázai övezetben kapott. Ô és társai azt az utasítást kapták, hogy a ház átkutatása során minden személyre lôjenek, akibe belebotlanak. „Én ezt gyilkosságnak nevezem” – mondja a katona. Egy másik esetben szemtanúja volt annak, ahogyan egy elöljáró katonáknak megparancsolta, hogy lôjenek egy idôs asszonyra, aki egy utcán áthaladt. „Nem tudom, hogy gyanús, vagy ártalmatlan volt-e. De azt tudom, hogy a felettesem embereket küldött a tetôre, hogy leszedjék. Hidegvérû gyilkosság volt.” A bizonyítvány, amit a név szerint nem ismert katona a Gázában történt bevetésérôl kiállított, egy beszámoló része, ami csütörtökön került nyilvánosságra és egész Izraelt sokkolta. „Ezek elsô kézbôl származó bizonyítékok valamire, amit a legtöbb izraeli szívesen elfelejtene: így folytatott háborút a hadsereg fegyveres terroristák ellen, miközben másfél milliós civil lakosság állt a frontok között” – írta elsô reakcióként a baloldali liberális „Haaretz” napilap.

szinte egységesen kritikát gyakorol bevetési A katonák azt hitték, szent háborút folytatnak parancsaik és a feletteseik kétségbe vonható Tábori rabbik és magánintézmények lelki magatartásának eltûrése miatt. gondozói megpróbálták a katonákat röpla­ pokkal és füzetekkel befolyásolni. Minden irat üzenetet közvetített, idéznek egy katonát. „Mi Kíméletlen bánásmód a civilekkel Izrael népe vagyunk, szinte csodás módon jöttünk erre a földre, most pedig harcolnunk kell, A vitajegyzet ezzel része lehetne annak hogy elûzzük a hitetleneket, akik a Szent Föld a jogi vitának, amit az izraeli katonák által a visszafoglalásának az útjában állnak” – állt a gázai övezetben elkövetett állítólagos hábolapokon. Sok katonának az az érzése volt, hogy rús bûncselekmények kapcsán folytatnak. Több szent háborúról van szó, mondja az idézett katona. nemzetközi emberi jogi szervezet, valamint egyes államok azt tervezik, hogy Izraelt nehéz A Katonai Akadémia vezetôje, Danny fegyvereknek sûrûn lakott területen végreShamir, egyre növekvô döbbenettel hallgatta, hajtott bevetése miatt felelôsségre vonják. A mikrôl számolnak be végzôsei. „Számunkra jegyzôkönyv Izrael kritikusainak bizonyítékul totális sokk volt ez.” Egy, a háborúról folytatott szolgálhat arra, hogy a támadás alatt a civilekmérsékelt vitát várt, de nem ilyen leleplezéseket, kel történt kíméletlen bánásmód a hadviselés mondta az izraeli médiának adott interjújában megtervezett része volt. csütörtökön. A vita után azonnal a feletteseihez fordult, akik szintén meg voltak lepôdve. [Na Az erkölcsöt feszegetô kérdést azon a persze, a hadvezetés nyilván kezét-lábát fogja bizonyos estén a Rabin Akadémián is feltették. törni az ügy kivizsgálása érdekében – Ford.] Egy katona elmesélte, hogy sok társa palesz- Egy vizsgálóbizottságot állítottak fel, mely meg tin családok tulajdonát akarattal pusztította el, fogja vizsgálni az állítások igazságtartalmát. „mert élvezték a dolgot”. Ô eltöprengett ezen: „Elmondhatjuk, ahányszor csak akarjuk, hogy Ehud Barak izraeli védelmi miniszter az az izraeli hadsereg erkölcsileg fölényben van, izraeli rádiónak elmondta, hogy az IDF a vizsde a harcmezôn ez egyszerûen nincs így.” Egy gálat eredményeit „a lehetô legkomolyabban” tisztet is idéznek, miszerint társai parancsai és meg fogja vizsgálni. Továbbá kiállt amellett, magatartása „logikátlan” volt. ’Halál az arabok- hogy az IDF a legmagasabb etikai biztosítéra!’ feliratokat írtak a falakra és leköpdösték kokkal rendelkezik. „Még mindig azt mona családok megtalált fotóit. Egyszerûen azért, dom, hogy mi vagyunk a világ legerkölcsösebb mert megtehették. Ez a legfontosabb: megérte- hadserege” – így Barak. Bár biztosan vannak ni, hogy az IDF az etika terén mennyit süllyedt. kivételek [akad egy pár... Ford.], mégis ezeEz az, ami a legjobban meg fog maradni az ket esetenként kell megítélni és értékelni. A emlékezetemben.” – mondta a tiszt. „Rabbik az emberi jogokért” nevû izraeli szervezet az eseteket „erkölcsi tsunaminak” nevezte és nemzeti gyászra, valamint vezeklésre hívott fel. Egy parancsnok az összegyûlteknek elme-

sélte, hogy egy mesterlövész egy anyát és annak két gyermekét lôtte le, mert azok az evakuálás során véletlenül a rossz irányba indultak el. „Nem hiszem, hogy különösebben rosszul érezte magát, hiszen az ô szemszögébôl nézve ô csak az elôírásainak megfelelôen cselekedett.” Összességében az a benyomás uralkodott, „hogy a palesztinok élete sokkal, sokkal kevesebbet ér, mint a mi katonáink élete” – mondta ugyanaz a tiszt. Egy másik elismerte, hogy kézzel maga is nekiesett a palesztinok tulajdonának: „Mindent kidobtunk az ablakon, hogy helyet csináljunk. Az egész háztartás repült: a hûtôszekrény, tányérok, bútorok. Az volt a parancs, hogy mindent ki kell hajítani a A beszámoló egy vitához készült, amit házból.” 2009. február 13-án rendeztek meg az Jitzak Rabin Katonai Akadémián, az izraeli Tivonban. Több katona egybehangzóan arról számolt A szót kapott katonák az Akadémia végzôsei, akiknek az írásos beszámolóit nyilvánosságra be, hogy azon házak lerohanásánál, amelyekben civilek voltak, a katonák gyakran válogatás hozták. és mindenféle figyelmeztetés nélkül lövöldöz A jegyzôkönyv fényt vet egy olyan háború tek össze-vissza. „A feletteseink azt mondták valóságára, melyhez a nemzetközi sajtónak – nekünk, hogy ez rendben van, mert mindenki, az Izrael által elrendelt blokád miatt – nem aki ott maradt, az terrorista” – idéznek egy volt hozzáférése. A felsorolt kijelentések éles gyalogost. „Én nem értettem ezt: ugyan hova ellentétben állnak az izraeli hadsereg (IDF) menekülhettek volna?” Más katonák állítólag gyakran hangoztatott erkölcsi fölényével. Ez az azt mondták neki, hogy mindenkit meg kell elsô eset, hogy katonák egy nagyobb csoportja ölni, „mert Gázában minden ember terrorista”.

Az újévkor a gázai övezetben lezajlott háromhetes izraeli katonai offenzíva alatt a PCHR palesztin emberi jogi szervezet adatai szerint összesen 1434 palesztint öltek meg és további 5303 a sebesültek száma. A halottak közül 960 civil volt, közölte a szervezet egy héttel ezelôtt a Gázában lezajlott vizsgálat befejezésekor. Az izraeli oldalon a háború alatt 13 személy halt meg, köztük 3 civil. Izrael a bevetéssel az izraeliek által lakott területek ellen indított, militáns palesztinok által végrehajtott rakétatámadásokat akarta meggátolni. A támadások azonban folytatódnak. Az izraeli hadsereg szintén továbbra is végrehajt berepüléseket a gázai övezetben található célpontok ellen. A „National Journal” kiegészítésként a Chicago Tribune 2009. március 21-i számából hoz egy idézetet: „Az izraeli hadsereg rabbijai azt követelték a gázai övezetbe bevonuló katonáktól, hogy foglalják vissza a földet, mert azt nekik Isten adta. A nem zsidókat pedig semmisítsék meg. Ezzel a 22 napos izraeli intervenció egy vallási háborúvá vált, amint az egy Gázában harcoló katona bizonyságából is kivehetô.” (Fordította: krisz. Globalfire, Spiegel, 2009. március 25. Kitartás.hu)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

8

A N T IK R I S Z T U S ôket, amíg kemény könyörületesség kissé megváltoztathatja ôket. Ezért mindenképp el velük! Gazdagokká lettek izzadságunk és vérünk által, és mi szegények maradunk, és így szívják ki csontunk velejét. Kedves hercegek és grófok, akik zsidókat tartotok uralmatok alatt, megbízlak benneteket – ha a tanácsom nem tetszik nektek, találjatok jobb tanácsot –, hogy ti és mi megszabadulunk a zsidók elviselhetetlen, ördögi A vak zsidók tényleg ostoba bolondok. terhétôl, és nem leszünk bûnösek abban, hogy hazugságaikat, istenkáromlásukat, átkozódáVegyük észre ezeket a nyomorúságos, vak és sukat, rágalmazásukat osztjuk Isten elôtt, és érzéketlen embereket. azokat az átkokat, amelyeket az ôrült zsidók olyan szabadon és kéjesen osztogatnak Jézus Vakságuk és arroganciájuk olyan szilárd, Krisztus Urunk, tisztelt Édesanyja, minden mint egy vashegy. keresztény, minden hatalom és személyünk ellen. Ne védjétek ôket, ne adjatok nekik bizTanuljatok ebbôl kedves keresztények, mit tonságot és közösséget velünk. Ezzel a tisztetesztek, ha megengeditek, hogy a vak zsidók letteljes ajánlással és intéssel szeretném lelkifélrevezessenek benneteket. Akkor valóban ismeretemet megtisztítani és fölszabadítani. érvényes lesz a mondás: ’Ha vak vezet világ- Hadd foglalkozzon a kormány velük, ahogy talant, mindketten beleesnek a verembe’ [Lk javasoltam. De attól függetlenül, hogy a kor6, 39]. Nem tanulhatsz tôlük semmit, kivéve mány cselekszik-e vagy nem, legalábbis vezesazt, hogy hogyan érts félre isteni parancso- sen mindenkit a lelkiismerete, és fessen magákat. nak képet a zsidó definíciójáról és lényérôl. Ezért óvakodj a zsidóktól, tudva, hogy zsi- nagógáikban egy ördögtanya van, amelyben El kell kerülnünk azt, hogy igazoljuk nekik egy halom öndicséret, önhittség, hazugsá- kéjes hazugságaikat, rágalmazásukat, átkozógok, istenkáromlás és Isten és az emberek dásukat vagy istenkáromlásukat. Ne merjünk szidalmazása található gonoszul és vadul. társaik lenni ördögi fecsegésükben, és pusz tításukban azzal, hogy védjük és támogatjuk Továbbá ôk nem mások, mint tolvajok és rab- ôket vagy más módon való közösségvállalók, akik egyetlen olyan morzsát sem esznek lással. és ruhájuk egy szála sem olyan, amelyet ne tôlünk raboltak és csentek volna el átkozott Ezért nekünk, keresztényeknek, kötelesséuzsorájukkal. Így napról napra feleségükkel günk nem tûrni folyamatos és állandó istenés gyermekeikkel együtt lopásból és rablásból káromlásukat. élnek, mint ôsrablók, és tolvajok a legna- Ezért nem szabad felületesen bánni azzal a gyobb bûnbánat nélküli biztonságban. kötelességünkkel, hogy tanácsot keressünk ez A hazugságnak nem tökéletes mesterei. ellen és mentsük meg lelkünket a zsidóktól, Hazugságaik olyan ügyetlenek és átlátszóak, azaz az ördögtôl és az örök haláltól. hogy bárki, aki csak egy kicsit is figyel rájuk, Mennyivel kibírhatatlanabb az, ha megengedkönnyen észreveheti azt. De nekünk, keresz- jük nekik, hogy az egész kereszténységet, mintényeknek ôk Isten haragjának szörnyû példái. ket beleértve, megvegyenek a saját pénzünHa az én feladatom lenne, hogy hazugsága- kért, rágalmazzanak és átkozzanak bennünket, ikat fölfedjem, akkor olyan sokáig lennék gazdag uraink legyenek és gúnyosan kacagköteles ellenük írni, amennyi idejük nekik nak rajtunk, szórakozva saját pimaszságukon. volt hazugságaik kiagyalására, azaz hosszab- ban, mint kétezer évig. Milyen örömteli esemény lenne az ördögnek, Krisztus és szavai alig vehetôk észre az és az ô angyalainak, az orrán át nevetô koca emberi szertartások károssága miatt. Ennek kismalacaira vigyorogva, valóságos haragját ellenére legyen ez elég mostanra hazugságaik Istennek tartogatva. bizonyítására a dogmák és hûség ellen. Mivel közöttünk élnek, nem szabad tûrnünk Nem mondtam neked régebben, hogy a zsidó viselkedésüket most, hogy tisztában vagyunk olyan nemes és értékes ékkô, hogy Isten és azzal, hogy hazudnak, gyalázkodnak és Istent angyalai táncolnak, amikor szellent? káromolnak. Ha azt tesszük, osztjuk hazugsáTehát az nem lehet más, mint Isten borzalmas gaikat, átkozódásukat és istenkáromlásukat. haragja, hogy valakinek megengedi, hogy Így nem tudjuk eloltani az elolthatatlan isteilyen feneketlen ördögi pokolbeli, elmebe- ni harag tüzét, amellyel a próféták beszélteg irigységbe, gonoszságba és arroganciába nek, sem a zsidókat nem tudjuk áttéríteni. süllyedjen. Ha nekem személyesen kéne az Imádsággal és istenfélelemmel szigorúan ördögön bosszút állni, képtelen lennék arra, könyörületesnek kell lennünk, hogy lássuk, hogy neki ennyi rosszaságot és szerencsétlen- legalább egy párat meg tudunk menteni a séget kívánjak, ahogy Isten haragja a zsidókat pokol lángjaitól. Nem szabad bosszút állsújtja, hazudozásra és istenkáromlásra ítélve nunk. Ezerszer rosszabb bosszú, mint amit mi el ôket olyan mértékben, saját lelkiismeretü- kívánunk nekik, szorítja torkukat. Tanácsom ket megsértve. Jutalmuk az, hogy folyamato- Nektek: san hazudnak Istennek. Elôször is gyújtsuk föl iskoláikat és zsi nagógáikat, ássunk el mindent, ami nem Nem, egy fenékberúgással kellene ezeket éghetô, úgy hogy ember soha ne láthassa a lusta gazembereket kidobni […] és aztán meg egy darabjukat vagy a hamujukat sem. örökre kiutasítani ôket ebbôl az országból. Ezt meg kell tenni Urunk és a kereszténység Mert, mint hallottuk, Isten haragja olyan tiszteletére, úgy, hogy Urunk lássa, hogy mi nagy, hogy lágy elnézés csak rosszabbá teszi keresztények vagyunk, és nem nézünk el

Luther Márton a zsidókról

vagy tûrünk el ilyen nyilvános hazugságot, átkozódást és istenkáromlást, amellyel Fiát és a keresztényeket illetik. Amiatt, hogy a múltban eltûrtük ezt, nem ismervén ôket, azt Isten meg fogja bocsátani. De ha most, hogy tudunk róla és mégis megbocsátunk nekik és védjük ilyen házaikat, amely az orrunk elôtt áll, amelyben hazudoznak, átkozódnak, Istent káromolnak, becsmérlik és szidalmazzák Krisztust és minket (ahogy fentebb elmondtuk), az ugyanaz lenne, mintha mi tennénk mindezt, mivel minderrôl tudomásunk van. Másodszor azt tanácsolom, hogy házaikat is romboljuk le. Mert ugyanazt ûzik bennük, mint zsinagógáikban. Ahelyett lakhatnának a csûrben, mint a cigányok. Így lenne otthonuk és nem ôk lennének országunkban az urak, ahogy hencegnek, de ôk üldözöttek és foglyok, ahogyan állandóan jajveszékelnek és siránkoznak rólunk Isten elôtt. Harmadszor azt tanácsolom, hogy vegyük el tôlük imádságos könyveiket és talmudi írásaikat, amelyben bálványimádást, hazugságokat, átkokat és istenkáromlást tanítanak.[...] Negyedszer, azt tanácsolom, hogy rabbijaiknak tiltsuk meg a tanítást mostantól halálbüntetés vagy végtagok elvesztésének terhe mellett. Mert elévült joguk arra, hogy ilyen hivatalt viseljenek, amelyet Mózes tanítása szerint (5 Móz 17, 10 skk.) hordoznak, amikor azt parancsolta meg a szegény zsidóknak, hogy halálbüntetés terhe mellett engedelmeskedjenek tanítóiknak, de Mózes hozzáteszi: ’Amit az Úr törvényével összhangban tanítanak.’ Ezek a gazemberek nem veszik ezt figyelembe. Arra használják a kis emberek alázatát, hogy az Úr törvényével ellentétesen méreggel, átkokkal és istentagadással itassák át ôket. Ötödszörre azt tanácsolom, hogy megtiltsuk azt, hogy útjainkat használják. Mert nincsenek üzleteik falukban, nem nemesek, nem tisztviselôk, kereskedôk vagy hasonlók. Maradjanak otthon. [...] Hatodszorra azt tanácsolom, hogy az uzsorakamat szedését tiltsák meg nekik, és hogy minden készpénzt, ezüstöt és aranyat vegyenek el tôlük és helyezzék azt biztonságba. Ennek az intézkedésnek az az oka, hogy, mint fentebb említettem, megélhetésüket uzsorával szerzik, és annak során tôlünk lopták el és rabolták el jelenlegi tulajdonukat. Az ilyen pénzt a következôképpen kellene használni: ha egy zsidó garantáltan áttért, akkor neki kell száz, kétszáz vagy ötszáz forintot adni, személyes körülményeitôl függôen. Ezzel elkezdhet egy foglalkozást, amivel magát, feleségét és gyermekeit el tudja tartani, és a szegényeket és rászorulókat támogatni tudja. Az ilyen ördögi nyereség meg van átkozva, ha csak Isten áldásával nem fordítjuk jó és nemes célok elérésére. Hetedszer azt javasolom, hogy minden egészséges fiatal zsidó és zsidónô kezébe adjunk egy cséphadarót, egy baltát, egy kapát, egy ásót, egy guzsalyt vagy orsót, és ezzel aztán megélhetésüket biztosíthatják orcájuk verejtékével, mint ahogy Ádám gyermekeitôl ezt elvárják (1 Móz 3, 19). Mert az nincs rendben, hogy ôk minket, vádlott gójokat dolgoztatnak orcánk verejtékében, míg ôk, a szent emberek idejüket lustálkodással, hencegéssel és fingással töltik, és amellett Istent káromolva hencegnek uralkodásukról a keresztények fölött. Nem, egy fenékberúgással kellene ezeket a lusta gazembereket kidobni. (folytatjuk) A sorozatot szerkeszti: Schuster Lóránt

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

9

K Ü ZD E L E M

Gondolatok Adolf Hitler beszédeirôl



Nem volt senki a világtörténelemben, akit annyira szerettek vagy gyûlöltek volna, mint Adolf Hitlert. 1994-ig közel 200  000 könyv jelent meg róla. Korunk tömegtájékoztatása a Nürnbergi Per alapján Antikrisztusnak, háborús fôbûnösnek tekinti. Életét, jellemét azonban alig ismerik. Ezért kimagasló esemény a német birodalmi kancellár s vezér összes eddig magyarul megjelent beszédének egy kötetben való (Gede Testvérek Bt. általi) kiadása. Küzdelem a Sátánnal. Ez a kötet címe. 28, 1933 és 1944 között elhangzott beszédet tartalmaz, továbbá a birodalmi kormánynak a német népnek szóló, 1933. március 1-i felhívását, Hindenburg birodalmi elnök 1933. március 21-én a birodalmi gyûlés megnyitásán tartott beszédét, a véderô fôparancsnokságának jelentéseit a birodalmi kormányhoz a szovjetorosz felvonulásról, valamint Friedrich Stieve dokumentumtárát arról, „amirôl a világ hallani sem akart”: Hitler béketárgyalásairól. A kötetben közölt beszédeket hazánkban eredetileg a Centrum Könyvkiadó jelentette meg. 1945-ben indexre kerültek. Hitler világnézetének megértéséhez éppúgy szükségesek, mint a ma már anyanyelvünkön (szintén a Gede Testvérek Bt. jóvoltából) csonkítatlanul hozzáférhetô „Mein Kampf”. Lenyûgözô olvasni Hitler beszédeit. Olyan írók, mint Knut Hamsun vagy Szabó Lôrinc, elsôsorban szónoki lángelméjét magasztalták, ugyanakkor korának marxizmustól megundorodott politikusai álmaik megvalósítóját ismerték fel benne, azt, aki lelket lehel népébe. Igen, ez az, ami életünkbôl leginkább hiányzik: nincsenek olyan istenadta politikusok, akik nem fáradnak el a nemzet szolgálatában, és ha kell, meg is tudnak halni érte. Tévednek, akik úgy vélik, hogy ördögi megszállottság és szájhôsködés jellemezte beszédeit. Aki elolvassa ezt a kötetet, egészen másként fogja látni ôt. Fel fog-

A

S Á T Á NN A L

ja ismerni benne azt a karizmatikus erôt, amelynek hiánya társadalmi, erkölcsi, szellemi és anyagi életünkre annyira rányomja bélyegét. A tömegember hajlamos az életet, erkölcsöt, tudományt, mûvészetet Istentôl függetlenítô „pragmatikus”, materialista magatartás követésére, vagyis annak elhívésére, hogy nem az eszmék a fontosak, hanem csak a pénz, a siker, a társadalmi rang. Hitler ezen sátáni, valóban démonikus életszemlélet ellen küzdött. Ezért szállt szembe a versailles-i szégyendiktátummal, ezért volt kénytelen hadba lépni Szovjet-Oroszország vezetése ellen, ezért helyezkedett szembe az angol-amerikai plutokráciával és a nemzetközi judeokráciával. Ribbentrop birodalmi külügyminiszter szavaival élve, Németország egész Európa szabadságáért küzdött. Ennek a küzdelemnek világnézeti gyökereit tárják fel a kötet beszédei, miközben sok tévedést eloszlatnak, így például azt, hogy Hitler „nem becsülte a magyarokat”. Közölt beszédei alapján homlokegyenest az ellenkezôje igaz: nagy elismeréssel adózott a keleti hadszíntéren harcoló magyar honvédek hôsiességének. Külön kiemelendô a kötethez írt bevezetô tanulmány, Ungvári Gyula részletes elemzése és értékelése Hitler személyérôl, életérôl, a nemzetiszocializmus szellemi, erkölcsi, anyagi alapjairól, a háborús felelôsség kérdésérôl, végül Hitler és a judaizmus viszonyáról. Meggyôzô érveléssel bizonyítja, hogy a hazaszereteten, a kereszténységen és a szociális gondoskodáson alapuló nemzetiszocializmus Németországot Weimar és Versailles nyomorából kiemelte és jóléti állammá, a közerkölcsöt társadalmi normává emelô birodalommá tette. Felhívja a figyelmet a hitleri világrend olyan eszmei megalapozóira is, mint Fichte, Wagner, Houston Stewart Chamberlain. Igazolja, hogy a nemzetiszocializmus a német politikai gondolkodásnak éppúgy a csúcspontja, mint a magyarnak a hungarizmus. Ezért Hitlerben a legnagyobb államférfiak egyikét látja. Elismeri, hogy egyes döntései lehettek tévesek, de amikor életmûvét értékeli, az egész emberbôl indul ki és vonja le cselekedeteinek összességébôl a morális végkövetkeztetéseket. Ez a magatartás természetesen minden történelmi személyiség értékelésének alapfeltétele, de tekintettel a hitleri

életmû démonikus beállítására, nem lehet eléggé méltányolni azt a manapság alig tapasztalható higgadtságot, amellyel az életmûhöz viszonyul. Hasonló tárgyilagossággal elemzi Hitlernek a “választott néphez” való viszonyát, a nyugati „revizionista” történészek kutatásait felhasználva, végsô következtetésként levonva, hogy igazságtalanság Hitlert „háborús bûnös”-nek tekinteni. Mind a kötetbe foglalt beszédek, mind a bevezetô tanulmány ugyanakkor egy igen fontos tanulsággal szolgál. Gyakran magukat „jobboldalinak” tartók is úgy vélik, hogy Hitler éppúgy a Sátán küldöttje volt, mint Sztálin. Sajnos ôk is rabjai azoknak az elôítéleteknek, amelyeket a liberális tömegtájékoztatás sulykol beléjük. Csak arra tudom kérni az olvasót, hogy tegye félre mindazt, amit eddig róla olvasott. Olvassa magát Hitlert! És ezt szabad. Miként szabad akár olyan következtetésre is eljutnia, amilyenre ô eljutott: „Az állam bírái elítélhetnek minket tetteinkért, de a történelem, a magasabb igazság és az igazabb jog istenas�szonya mosolyogva fogja széttépni ezt az ítéletet, hogy felmentsen minket a bûn és bûnhôdés alól.”

Ifj. Tompó László

MEGRENDELHETÔ: Gede Testvérek Bt. 1136 Budapest, Hollán Ernô u. 37. Tel.: 3 494 552

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

10

SOLYMOSI Ismeretlen kézbôl hozzám jutott annak a lipótkörúti sakterújságnak [1937 - Szerk.] augusztus 6-i száma, mely Erdélyi Józsefet „Solymosi Eszter vére” címû, a “Virradat”-ban megjelent elégikus versének okából a semita gyûlölet árjába fullasztotta. De hogy a szadista kéjjel végzett saktermûveletet chorális kísérettel is hatásosabbá tegye, bevezetésül elôrángatta ugyancsak a „vérvád” okából két évvel ezelôtt velem szemben elkövetett — általa „enyhe hangú, mosolygós cikkeknek” nevezett — otrombaságait, melyek leple alatt — a közismert zsidó morálnak megfelelôen[1] — mindent letagadott és elferdített, aminek igazságát én bírói ítélettel megállapított tények és hiteles tanúk tömegével bizonyítottam. Most, amikor valamiféle bóchersüvölvény Erdélyi József versével kapcsolatban ismét rajtam köszörüli útszéli szellemeskedéseit, ki kell jelentenem, hogy semmiféle polémiába nem bocsátkozom, mert az ú. n. vérvád dolgában írt, kiváló jogászok által is elismeréssel fogadott három tanulmányomban kellôképpen megvilágítottam a zsidó rituális gyilkosságok mibenlétét. A beavatottakat tehát fölösleges volna újból kioktatni, akinek pedig eddig nem volt módjában a zsidó rituális gyilkosságok motívumaival megismerkedni, az olvassa el a következô, teljes felvilágosítást nyújtó mûveket: Albert Monniot: Le Crime rituel chez les Juifs, 2. kiad. (1914) Erich Bischoff: Das Blut in jüdischem Schrifttum und Brauch (1929) Theodor Fritsch: Handbuch der Judenfrage, 31. kiad. (1932) Ottokar Stauf v. d. March: Der Ritualmord (1933) Bary József: A. tiszaeszlári bûnper (1933) Christian Loge: Gibt es jüdische Ritualmorde? (1934) Ezekbôl a tudományos tárgyilagossággal megírt mûvekbôl, nemkülönben az én két év elôtti, nagyrészt e mûveken alapuló cikkeimbôl[2] mindenki meggyôzôdhetik, mennyire igaza volt Lueger Károlynak, Bécs egykori polgármesterének, aki az osztrák parlamentben 1899. évi november 17-én tartott beszédében ezeket mondta: „...a rituális gyilkosságban, vagyis abban, hogy valamennyi zsidó rituális gyilkos volna, nem

ESZTER

hiszek, azonban meg vagyok gyôzôdve, hogy a zsidók maguk is tudják, miként kebelükben olyan felekezetek vannak, amelyek rituális gyilkosságot ûznek s mindnyájunk érdekében való volna, ha ennek igazságát beismernék”. [3] Lueger szavai csak általánosságban vonatkoznak a rituális gyilkosságokra, azonban az osztrák urak házában adatszerûen is szóbahozták Hruza Ágnes és Solymosi Eszter esetét, amikor is a Libre Parole 1899. évi november 15-i száma ekként számolt be az ülés lefolyásáról: „Schneider képviselô, mikor a polnai gyilkosság tárgyában emelt szót, szemlét tartott az utóbbi idôk rituális gyilkosságai fölött és a tiszaeszlári eset kapcsán a következô mozzanatot elevenítette fel. Ma, amikor az az ember már halott, semmi akadálya sincs, hogy megmondjam, miképpen okolta meg ô a felmentô ítéletet. Andrássy gróftól, a monarchia akkori külügyminiszterétôl, mert róla van szó, azt kérdezték, hiszi-e, hogy rituális gyilkosság történt? — Óh, felelt Andrássy, eziránt semmi kétség sincs; ez be van bizonyítva; errôl vitatkozni sem lehet. — Hát akkor miért mentették fel a bûnösöket? — Azért, mert az elitélést követô napon a nép valószínûleg húszezer zsidót agyonütött volna s akkor ki adjon nekünk pénzt, ha nincsenek többé zsidaink? — Íme, folytatta Schneider, ez a tiszaeszlári felmentô ítéletnek a magyarázata. Felkiáltás a baloldalon: Kinek mondta ezt Andrássy? Lichtenstein Lajos herceg felállva: Én vagyok az, akinek mondta”. Ez a súlyos mozzanat megfelelô világításba helyezi a tiszaeszlári szörnyûségeket, amelynek valóságában épeszû ember nem kételkedhetik, azonban az ilyen vérlázító bûnténynek igazi okát csak az láthatja, aki ismeri a mózesi törvényektôl, sôt a Talmudtól is elrugaszkodott kabbalistáknak a legsötétebb babonaságban élô felekezetét. A csodarabbik (caddikok) uralma alatt élô chaszideusok, mert ezekrôl van szó, a Kabbala fôforrását, vagyis a Zóhárt (Sohar) követik, mely pedig valósággal kötelezi híveit a keresztények rituális legyilkolására, mondván: „Van továbbá a

VÉRE

saktolásnak egy parancsa, mely rituálisan érvényes módon hajtatik végre az idegeneken (vagyis a nemzsidókon), akik nem emberek, hanem a barmokhoz hasonlóak”. [4] Igaz, hogy a felvilágosodott zsidók a chaszideusokat, mint eretnekeket lenézik, vagy mint a pszichiáter figyelmére méltókat, lesajnálják,[5] mert „a chaszidizmus a legegyügyûbb, legbabonásabb, legsötétebb és legfanatikusabb zsidó felekezet”, melynek hívei a világlátott Bonaventura Mayer megállapítása szerint „az emberiség legtudatlanabb, legmûveletlenebb, legbabonásabb és legdurvább osztályaihoz tartoznak, akik a lelkiismeretességet nagyon alárendelt kérdésnek tekintik, mert hazudnak, lopnak, csalnak, sôt minden lelkiismeret furdalás nélkül gyilkolnak is.” [6] De ha ez így van, akkor miért azonosítja magát az egész zsidóság a rituális gyilkosságok elkövetôivel s miért hördül fel a magyar nyelvû zsidó sajtó oly egyértelmûen Erdélyi József elégiájától? Hogy nem mond igazat, azt nem merik ráfogni, de leszedik róla a keresztvizet s letépik fejérôl a babért, mellyel eddig éppen ôk övezték oly buzgón homlokát. Rásütik, hogy már nem költô, hogy sohasem is volt költô s kitörlik a magyar költôk sorából. Vajon miért? Azért, mert hangot mert adni egy ország-világ által tudott, örökké fájdalmas igazságnak? Hát lehet azt valaha magyar embernek elfelejteni?

Dr. Méhely Lajos

Jegyzetek Talmudi parancs: „Legyetek amennyire csak lehet, képmutatók, hogy annál jobban rászedhessétek a keresztényeket” (Tore deah 159, 2 Haga). O. Stauf idézete (Der Ritualmord, 1933, 162. l.) [2] A zsidó rituális gyilkosságokról. A Cél, 1935, aug. sz. A legsötétebb babona. A Cél, 1935, szept sz. A zsidó felekezetekrôl. A Cél, 1935, nov. sz. [3] Christ. Loge, Gibt es jüdische Ritualmorde? 1934, 183—185. l. [4] Az oroszországi Berdicsevben megjelent Sohar-kiadás 88. b. pontja szerint, Erich Bischoff, id. müve, 39. lapján. [5] Huber Lipót, Zsidóság és kereszténység, II, 1933, 346. l. [6] Bon. Mayer, Die Juden unserer Zeit, 1842, II, és 42. l. [1]

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

11

NXEX MXZXEX TX I Xô R XÁ XL XLXÁXS SOLYMOSI ESZTERRE EMLÉKEZTÜNK   2009. április 4-én Tiszaeszláron Solymosi Eszterre emlékezett a Magyar Nemzeti Front és a Lelkiismeret 88 Csoport rendezésében kétszáz nemzettestvérünk. Az Albert Richardo barátunk által megszervezett megemlékezésen felszólalt Schuster Lóránt és ifj. Tompó László, majd a Romantikus Erôszak adott koncertet. (A lapzártakor való megemlékezésre következô számunkban visszatérünk.)

TISZAESZLÁRON JÁRTUNK

Ifj. Tompó László

Emlékmenet Eszter síremlékéhez

Schuster Lóránt felszólalása

Megemlékezés a temetôben

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

12

HÉBERMENTES Megtérítésük miért meddô mindenkoron? Erre felel dr. Méhely Lajos (1862-1953) nemzetközi tekintélyû zoológus és fajbiológus 1934-ben megjelent, Bangha Béla (1880-1940) jezsuitának címzett alábbi írása.

Lassan Páter a kereszttel! Bangha Bélának útravalóul Fôtisztelendô Páter! Mi ketten régi ismerôsök vagyunk. Soha nem találkoztunk, soha egy árva szót sem váltottunk egymással, de azért teljesen ismerjük egymást: ismerjük egymás nézeteit, elveit és törekvéseit s – úgy hiszem – egyikünk sem restelli a másiknak ismeretségét. Sôt mi több, én nagy tisztelôje vagyok az Ön határozott vágású, céltudatos energiával telített egyéniségének és csak sajnálni tudom, hogy a sors szeszélye megakadályozta a mi megértô kézfogásunkat. Közös barátaink ugyan megkísérelték, hogy meghittebb kapcsolatot létesítsenek közöttünk, azonban törekvésük meddô maradt, mert Ön nem jött el hozzám, én pedig úgy éreztem, hogy Makó épp oly messze van Jeruzsálemtôl, mint emez amattól. A terv meghiúsulását nem magamért sajnáltam, mert rólam talán még ellenségeim is tudják, hogy egész életemre Vergilius Maro-nak a méhekrôl mondott keserû szentenciája nehezedett: „sic vos, non vobis mellificatis apes”, azonban annak esetleg a mindkettônket hevítô ügy, az ezer sebbôl vérzô magyar nemzet ügye vallotta kárát, hogy mi ketten külön vágányon fejtettük ki az ébresztés munkáját, az elernyedt nemzet megújhodásának elôkészítését. Mindamellett így elkülönülten is bensô hódolattal kísértem az Ön lelkes munkásságát s amennyire megdöbbentett, amikor Önt a legutóbbi zsidó lázadás oly borzalmas és szégyenteljes napjaiban halálra keresték, épp annyira fölemelô érzéssel olvastam az Ön nagyszerû munkáját (1), mellyel a csôcselékuralom elmúltával a nemzetet megajándékozta. Üdítô és erôsítô forrás volt nekem

HITÉLETET!

az Ön mûve, melyben mélységes igazságok tükrözôdnek s amelynek hatása alatt nagy belátások érlelôdtek és nagy eltökélések fogantak lelkemben, mert éreztem, hogy: íme egy egész ember, akit érdemes követni, mert nem vonul félre a nap heve elôl, hanem oda mer ülni, ahol a nap legforróbb sugarai tûznek a lépcsôkre. Ön teljesen tisztában volt vele, hogy „aki a zsidókérdésrôl ôszintén, tárgyilagosan nyilatkozni s aszerint cselekedni mer, az holnap összetört ember, kigúnyolt, lehetetlenné vált roncs lesz” s mégis férfiasan rá mert mutatni a mi nemzeti nagy katasztrófánknak igazi okaira, amikor históriai éleslátással megállapította, hogy: „A liberális jelszavak, a zsidók recepciója, a latin államok páholyainak irányában mozgó s nálunk azonnal elzsidósodott szabadkômûvesség gyors elterjedése és a plutokrata-szabadkômûvespánszemita uralom alá került sajtó Magyarország szellemi ábrázatát úgyszólván egy-két éven belül kicserélte, a nemzet gondolkodását és érzésvilágát a speciálisan szemita ízû logika és morál felé terelte”, aminek az volt a következménye, hogy a magyar közélet nem ismerte fel a nemzet testén rágódó kórságokat, mert a zsidó szabadkômûves sajtó céltudatosan félrevezetô munkájával „mindig gondoskodott új és új izgató és uszító eszmékrôl – majd egyházpolitika, majd magyar vezényszó, majd önálló vámterület, majd külön jegybank, majd általános választói jog, majd külön hadsereg, majd háború, majd pacifizmus – csak hogy a szenzációból soha ki ne fogyjunk s hogy a keresztény népek és a törvényhozás figyelme az ország voltaképpeni elerôtlenedésérôl, a plutokrácia gazdasági elhatalmasodásáról eltereltessék.” „Hasonlóképp” – mondja Ön helyesen – „beteg volt a mi kultúránk is, melyet a nyugati országok ideáltalan külsô kultúrájának szolgai másolása jellemzett, de nagy darab balkáni mûveletlenséggel megtoldva s jókora galíciai felületességgel és szemérmetlenséggel elegyesen.” Arany igazságok ezek, amelyek logikusan vezetnek el ahhoz a végsô megállapításhoz, hogy valamint a mai Franciaországban s az amerikai Egyesült Államokban – az áldemokrácia e két klasszikus hazájában –, úgy nálunk is „a szemita kalandoruralom” volt a lényeg s ennek esett áldozatul az ezeréves Magyarország. Ön, Fôtisztelendô Páter, ezeket a nagyon fájdalmas, de bölcs megállapításokat beültette a magyar keresztények

lelkébe, ahol azok kiirthatatlanul meggyökereztek s valóságos hitvallássá terebélyesedtek, azonban ezekre az Ön csemetéire egy idô óta dermesztô szelek zúdulnak s az Ön hívei, akik még nem oly régen oly epedve szomjúhozták az Ön igéit, mint a sivatag fûszála az Ég harmatját, most értelmetlenül állnak az Ön legújabb, a régitôl annyira elütô ábrázata elôtt. Mert az Ön feje glóriája egyre halványodik, azelôtt oly érces hangja egyre halkul, az Ön fényes igazságai fakultan foszlanak szét az ôszi párákon s az Ön apostoli igézete erôtlenül pattan le a magyar keblekrôl. Fôtisztelendô Uram, mi történt Önnel? Milyen babonás hatalom ejtette meg, milyen rejtelmes erô készteti arra, hogy a zsidókat egyetemlegesen hívogassa, csalogassa a keresztény egyházba, hogy ôket lázas igyekezettel oktassa, buzdítsa és végül még meg is keresztelje? Mi, magyar katolikusok, megdöbbenve keressük, de nem találjuk a rejtély kulcsát, mert egész lényünkben megzavarodva kérdezzük, hogy most Önnek melyik tanítása az igazi? Az-e, amikor még azt hirdette, hogy „a Balthazár Dezsô-féle émelyítô rajongás, s a Szász Zoltánok filoszemitizmusa nyilvánvalóan inkább elmérgesíti, mint javítja a helyzetet”, hogy „a zsidókérdés megoldásának radikálisnak kell lennie”, mert „nem írhatjuk alá a liberalizmusnak és a zsidóemancipáció rövidlátó politikusainak azt a nézetét, hogy a zsidóságot csak fel kell szabadítani … s akkor magától fog beolvadni a keresztény társadalomba”, mert „ennek a naiv hitnek s könnyelmû felületességnek köszönhetjük azt a mérhetetlen társadalmi és nemzeti katasztrófát, amelybe a faji önérzettel telített, a magyarsággal és kereszténységgel semmiféle érdek- vagy érzelmi közösségben nem élô zsidóság szörnyû elhatalmasodása folytán jutottunk” – avagy pedig annak az Ön legújabb vallomásának örvendjünk-e, hogy „legjobban szeretné Budapest valamennyi zsidaját megkeresztelni”? Fôtisztelendôséged e napokban a „Notre Dame de Sion” rendezésében a zsidók és konvertiták számára tartott elôadásaiban nagy szellemi apparátussal s az érvek egész seregével szállt síkra ama törekvés igazolására, hogy mivel „A zsidókérdés alapját a vallási különbözôségben kell keresnünk”, ennek következtében „a megoldás csak vallási közeledés útján lehetséges” s „ezt a közeledést a keresztyéneknek és zsidóknak egyaránt érdekük és

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április kötelességük szeretettel és elfogulatlanul elômozdítani”, hogy végül is elkövetkezzék a krisztusi jóslat, az „egy nyáj és egy pásztor” reményének beteljesedése. (2) Fôtisztelendôséged ebben a beszédében kibontotta s magasra emelte a zsidómisszió zászlaját, amiben bizonyára a legnemesebb szándék vezette s amivel csak egyházának tartozó kötelességet vélt teljesíteni, azonban mi, magyar katolikusok, lelkünk mélyébôl tiltakozunk a zsidótérítés minden formája ellen, mert fajunk és nemzetünk eddigi romlásának legfôbb okát s a magyarság fennmaradásának legnagyobb veszedelmét látjuk benne. Álláspontunk helyességét az alább elôadandók fogják igazolni, amelyekbôl mindenekelôtt ki fog tûnni, hogy a keresztények és a zsidók nagy antagonizmusának a „vallási különbözôségen” kívül fôképpen faji és etikai okai vannak, amelyek a mindenható természet isteni eredetû törvényei szerint létrejött felbonthatatlan egységet alkotnak, tehát megmásíthatatlan természeti adottságok, melyeken az emberi elme minden törekvésének hajótörést kell szenvednie. Az alábbiakban be fogom bizonyítani, hogy minden zsidómisszió hívságos erôlködés, amely 1. súlyos önámítás, 2. céltalan erôpazarlás és 3. veszedelmes vallási tévedés, egészében pedig bûn a természet isteni ihletû törvényei ellen. Krisztus parancsa A zsidók megtérítésében buzgólkodó papjaink gyakran hangoztatják, hogy ôk „csak Krisztus parancsát teljesítik”, ami azonban nagyon gyönge argumentum, mert Krisztus missziós parancsa (Mt 28, 16) az egész pogányságra vonatkozik s a zsidók csak akkor kerülhetnek majd sorra, ha a pogányság zöme kereszténnyé lett. (3) (Römer, 11, 25.) Már most, ha meggondoljuk, hogy ez a zöm mai nap mintegy ezer millió emberbôl áll s hogy évenként legfeljebb kétszázezer pogány veszi fel a keresztséget, arra az eredményre jutunk, hogy a pogányok megtérítésére még legalább ötezer esztendô kellene, vagyis csak Kr. u. 7000ben kerülhetne sor a zsidókra. De még ez a számítás is túlságosan kedvezô, mert a pogányság sokkal szaporább, mint a hatszázmillió keresztény vagy a tizenöt millió zsidó, ami a végsô célt még messzibbre tolja ki. Egyébként hangsúlyoznunk kell, hogy Krisztus egyáltalán nem keresztelt (Jn 4, 1), valamint egyik tanítványa sem, mindamellett nem kétséges, hogy – Júdást kivéve – valamennyi jobb keresztény volt, mint a mai megkeresztelt zsidók. Pál

13 apostol ugyan megkeresztelkedett (ApCsel 9, 19, 23, 16), ô maga azonban csak egy pogányt és egy zsidót keresztelt meg (1Kor 1, 13), mert – mondá – „Krisztus nem azért küldött, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem” s én biztosíthatom Fôtisztelendôségedet, hogy az amerikai magyarok is – ahová Ön most elindult – ezt és csak ezt várják Öntôl. A zsidótérítés külsô és belsô eredményei A zsidó misszió külsô eredményei Németországban már a háború elôtt is nagyon jelentéktelenek voltak, pedig akkor még – Heine cinikus szavaival élve – nagyon jó ajánlólevél, sok fényes karriert megnyitó „belépôjegy” volt a keresztlevél. Akkor Németországban a rengeteg pénzáldozat ellenére is 3000 zsidóra csak egy konvertita esett, ami egyharmad ezreléknek felel meg (4), ma pedig ebben a boldog országban állami törvény tiltja a kikeresztelkedést. Annál elszomorítóbb, hogy nálunk a zsidómisszió nagyon is jelentékeny eredményekre mutathat rá, mert a minden téren háttérbe szorított magyarság általános elesettsége s különösen felsôbb köreink zilált anyagi helyzete és még ziláltabb mentalitása, valamint a faji önérzet veszedelmes megcsappanása szerfölött megkönnyítette a zsidótérítés munkáját. Az utóbbi negyven esztendô lefolyása alatt nem kevesebb, mint harmincezer zsidót kereszteltek meg Magyarországon, ami mindenképp megdöbbentô eredmény, mert a Mózes vallású zsidók száma Magyarországon 445 000 lévén (5), a zsidóságnak már csaknem hat százaléka keresztény vallású, ami azért nagy veszedelem, mert ezzel ugyanannyi kapu tárult fel a zsidó vér beözönlése elôtt. Ha ez így folytatódik, akkor teljesen igaza lesz a Konstantinápolyban megjelenô „Aurorá”-nak, amely azt mondja, hogy az elzsidósodás sehol, még Lengyelországban sem öltött oly veszedelmes arányokat, mint Magyarországon, mert itt a zsidók már a magyarság csontvelejébe rágódtak bele. A zsidótérítés külsô eredményeivel szöges ellentétben áll a teljes belsô eredménytelenség, mert csak nagyon naiv lelkek hihetik, hogy a keresztség felvétele bár csak egy hajszálnyival is közelebb hozza a zsidót az illetô gazdanép fajához és lelkületéhez. Az igazság az, hogy ha a zsidó kikeresztelkedik, ez mit sem változtat az ô zsidó mivoltán, mert a keresztség felvétele után is mindig hamisítatlan zsidó marad. Ô maga azután is zsidónak érzi magát s népe is változatlanul annak tekinti. „Vala-

mint lehetetlen, hogy a szarka ne csörögjön, vagy a kígyó ne marjon, úgy az sem lehetséges, hogy a zsidó érzülete megváltozzék”, mondá már Luther (Tischreden, 62. köt., 375. old.) s ennek igazságára száz meg száz bizonyítékot találunk a közéletben és a világirodalomban. A párizsi Archives israélites 1864. évfolyamában olvassuk: „Mi zsidók vagyunk, mert zsidóknak születtünk s a zsidó szülôktôl származott gyermek mindig zsidó marad. Mi nem azért vagyunk zsidók, mert körülmetéltek bennünket, hanem azért metéltetjük körül gyermekeinket, mert zsidók vagyunk. A zsidóság bélyegét születésünk nyomja reánk s ezt a bélyeget sohasem veszthetjük el. Még a vallását elhagyó, a kikeresztelkedô zsidó is mindig zsidó marad, akire a zsidóság minden kötelme változatlanul fennáll.” Cahn M. fuldai fôrabbi becsületesen megmondja, hogy „aki zsidónak született, az sohasem változtathatja meg lelkületét, sôt ha más vallást is vesz fel, akkor is kötelességszerûen zsidó marad.” (Die religiösen Strömungen in der zeitgenössischen Judenheit, 1912, 312. old.) Bernfeld Sámuel szerint „a kikeresztelkedett zsidó még zsidó szempontból is zsidó marad, mert a zsidóság nem ismeri el a vallás elhagyását s a kikeresztelkedett zsidót továbbra is zsidónak tekinti”. (Allg. Israel. Wochenschr., 1895, 43. sz.) Landsberger Arthur írja: „Zsidóságunkat hasznosnak vagy károsnak tarthatjuk, de nem változtathatunk rajta s ha minden szombaton újra kikeresztelkedünk, ez is hiábavaló.” (Milliönäre, München, 1913.) Egy Wallfisch nevû evangélikus pap nyíltan beismerte az ô zsidóságát: „Zsidó vagyok s az is maradok és most, hogy a keresztény vallást megismertem, annál inkább zsidó lettem.” (Deutsche Wacht, 1894. márc. 16.) Egy másik zsidó fajú német pap, Schwalbe Móric, 1894. márciusában tartott búcsúprédikációjában nem átallott bevallani, hogy „fajában mindig igazi zsidónak érezte magát s a zsidó tanokhoz mindig hû maradt.” (Pytrolf: Die Unschuld der Jenseitigen, 1921, 161. old.) Nagyon jellemzôk a csengô-bongó rímeivel sok rövidlátó németet megbabonázott, de lelke fenekéig romlott Heinrich Heine önvallomásai. Nyomban megkereszteltetése után ezt írta be naplójába: „Ôrizkedjetek tôle, hogy a zsidók közt a kereszténységet terjesszétek: a keresztvíz langyos víz, mely könnyen szárad.” Egyik barátjának pedig ezeket írta: „Nem titkolom zsidóságomat, amelyhez nem tértem vissza, mert soha nem is hagytam el.” Még jellemzôbbek a zsidók jó nevû

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

14 történetírójának, Hersch Graetz boroszlói professzornak következô megállapításai: „Vajon Börne és Heine (6) szintén beletartozik-e a zsidók történetébe? Minden bizonnyal, mert nemcsak zsidó vér keringett ereikben, hanem zsidó nedv is áramlott idegeikben. A villámok, melyeket majd a szivárvány színeiben, majd vakító tûzcsóvákban rajzoltak Németország egére: zsidó-talmudi villamossággal voltak töltve. (7) Külsôleg ugyan mind a ketten elváltak a zsidóságtól, de csak olyan módon, mint az a harcos, aki ellenségének zászlaját és fegyverzetét ragadja fel, hogy annál biztosabban megsemmisíthesse!” (Gesch. d. Juden, 11. köt., 367. old.) Ez kétségkívül értelmes beszéd: annál értelmesebb, mert egy jeles, hûvös igazsághoz szokott történettudós nyilatkozata, amely sok naiv képzelôdésnek vehetné elejét és sok látni nem tudónak felnyithatná a szemét. A fentebbi nyilatkozatok kétségkívül nem magyar miliôben termettek, azonban nagy tévedés volna azt hinni, hogy a magyarországi zsidók nagyobb lelkesedéssel fogadják a kereszténység eszméit. Fehér hollóként talán ilyen is akad köztük, azonban a legtöbb kikeresztelkedett zsidót bizonyára Ottingernek, Wagner Richard, a német zenekirály nagy ellenségének princípiuma irányítja, aki nyíltan bevallotta, hogy „csak azért lett keresztény katolikussá, hogy annál bátorságosabban zsidó maradhasson”. (Offenes Billet-doux an den berühmten Hepp-Hepp-Schreier und Judenfresser, Herrn Richard Wagner, 1869, 5. old.) Ezt a kacskaringós észjárást mi sem illusztrálja találóbban, mint az a furcsaság, hogy például Unger József volt osztrák miniszter a keresztség felvétele után is a zsinagógában ünnepelte Jom Kippur napját (8), a báróságot nyert Reitzes bankár pedig, aki az eucharisztikus kongresszus egyik mecénása volt, amikor protestánssá lett, éppen úgy fizette evangélikus, mint zsidó hitközségi adóját. Különösen jellemzô az a „bölcs elôrelátás”, hogy egyes kikeresztelkedett zsidó családok gyermekeiket meg is kereszteltetik, körül is metéltetik. (9) Mindezekbôl világos, hogy a zsidómisszió merôben céltalan és eredménytelen vállalkozás, mert a zsidó – a bécsi Saphir frivol meghatározása szerint – „még ha választóvízzel keresztelik is meg, akkor is zsidó marad”. (10) Heine ironikus szavai szerint pedig „…azok a hosszú orrok afféle uniformis, melyrôl Jahve, az öreg istenkirály, még az ô dezertált testôreit is felismeri”. Teljesen azonos állásponton vannak a magyarországi zsidók is, akik bölcsen tudják, mennyivel „sûrûbb folyadék a vér,

mint a keresztvíz”. Ebbôl kifolyólag csak helyeselhetjük, ha Blau Lajos, a budapesti rabbiképzô igazgatója, határozottan ellenzi a zsidók megkeresztelését és Saint Hilairre hivatkozva „a kitérést az egész emberiségre nézve óriási és soha jóvá nem tehetô szerencsétlenségnek tartaná.” (11) Külön kell kiemelnem Ujvári Péternek, a Magyar Zsidó Lexikon szerkesztôjének, e kérdésben tanúsított korrekt, a mi élettudományi meggyôzôdésünkkel egybevágó álláspontját. Miután leszögezte (12), hogy „A lexikon a konkrétumok világa: emberek, korszakok és események, amelyek túl vannak a romantikán, erények és hibák, amelyek makacs és elmozdíthatatlan törvények alatt állnak, fejlôdések és hanyatlások, amelyek rideg adottságokban gyökereznek” – s miután helyes életismerettel állapította meg, hogy „az együvé tartozás energiaegysége illeszti össze az emberi munkának ezt a nagy tömegét, mindazokat pedig, akik személy szerint sorakoznak fel, a közös származás vérkapcsolatai állítják egymás mellé”, megdönthetetlen logikával vonja le a következtetést, hogy ez a lexikon „nem tesz különbséget a felekezet kereteiben élô zsidók és a felekezetébôl kilépett zsidók között s a hagyományos zsidó felfogás sem tûr ilyen szelektálást, mert abban a zsidósághoz való tartozást nem a vallás, hanem a származás dönti el.” (13) Most hamarjában nem tudom, hogy a sok közül melyik fajvédelmi dolgozatomból merítette Ujvári Péter ezeket a megdönthetetlen igazságokat, amelyek a zsidóságtól elvonatkoztatva minden más emberfajta életsorsát is döntô módon befolyásolják, de mindenképpen kívánatos volna, hogy a zsidómisszió valamennyi apostola elé lángpallosként álljanak oda s elejét vegyék annak a természet törvényeit megcsúfoló és a zsidóságot is mélyen sértô törekvésnek, mely a zsidókat faji kötelékeikbôl kiszakítva, egy nekik érthetetlen eszmekörbe, egy örök idegen világba akarná belekényszeríteni. (folytatjuk)

(7) Ezt a talmudi-zsidó „villamosságot” Börne azzal illusztrálta, hogy egész életében arcátlanul gyalázta Schillert és Goethét s amikor Goethe meghalt, vihogva örvendezett „Németország végre bekövetkezett felszabadulásán”. (Deutschlands Erneuerung, 1922, 6. füz., 323. old.) (8) Egy nemrég elhalt keresztény vallású zsidó egyetemi tanárról beszélik, hogy a székesfehérvári zsinagógában, egy címzetes katolikus püspök pedig állítólag pozsonyi fajtestvéreivel együtt ülte meg a zsidók nemzeti ünnepeit. (9) Pytrolf, id. mû, 158. old. (10) Bischoff, id. mû, 74. old. (11) Rónay Károly: A Tóra és népe, 1929, 200. old. (12) Ujvári Péter: Magyar Zsidó Lexikon, 1929, Elôszó, 2. old. (13) Ezek után legalábbis nagy következetlenség, ha Ujvári Péter lexikonja az antiszemitizmus címszó alatt ezeket írja: „Az antiszemitizmus legmodernebb formája a fajbiológiai alapon álló. Ennek a teóriának a sok jelentéktelen agitátoron kívül két szellemes, de teljesen megcáfolt teoretikusa a jelen században a németté vált Houston Stewart Chamberlain és Adolf Bartels, nálunk pedig Méhely Lajos egyetemi zoológia-tanár: gyakorlati támogatói a fajvédô pártok egész Közép-Európában és így Magyarországon is.” (49. old.) Mindenképp érthetetlen, hogy Ujvári Péter ezt a „teljesen megcáfolt” teóriát – mint a fentebbi idézetek bizonyítják – mindenben magáévá tette. Vagy valami csak addig antiszemitizmus, amíg Méhely Lajos mondja?

Jegyzetek (1) Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység. Bp. 1920. 2. kiadás. (2) Nemzeti Újság, 1934. ápr. 5. (3) Erich Bischoff: Das Blut in jüdischem Schrifttum und Brauch, 1929, 71. old. (4) Schaeffer: Materialien zur Judenfrage. Gütersloh, 1921, 91. old. (5) Kovács Alajos: Az 1930. évi népszámlálás fontosabb eredményei. Magyar Statisztikai Szemle, X. évf., 1932. okt. (6) Heine zsidó neve Chajim Bückeburger, Börnét pedig 1817-ig Löb Judas Baruchnak hívták.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

15

MX UX TA ZIK X XB XEX XT KXOX XXX

A N E M Z E T I F R O N T z e n e k ar

BESZÉLGETÉS NAGY ATTILA BASSZUS­ GITÁROSSAL



Honnét erôs nemzeti elkötelezettsége? Dédszüleim német telepesként kerültek Magyarországra, gyermekkoromban még folyékonyan beszéltem én is németül, csak miután Pestre kerültem iskolába, ment feledésbe ôseim nyelve. Magyarrá váltam. Nagyapám, akire mindig is büszke leszek, vaskeresztes Wermacht-katona volt. Mesélt a fronton történtekrôl, de tankönyveinkben mást írtak. Beszélni sem volt szabad az igazságról. Amikor a kötelezô iskolai moziban a háborús filmeket néztük, mindig a németeknek drukkoltam és nem az oroszoknak. Ez furcsa volt, mert azt tanították, hogy a német és a magyar háborús bûnös nemzet! De a génjeim és az igazság gyôzött. Életemmel igazolom, hogy a német a legnagyobb barátja a magyarnak! Mikor, milyen céllal és kikkel jött létre a Nemzeti Front? 1993-ban alakult két baranyai skin zenekar megmaradt tagjaiból ( A.L.T. és M.A. Skins). Az alapítók Nagy Attila bassz, Tóth Csaba gitár, valamint Fekete Tivadar ének-gitár voltak. Tizenöt év alatt sokan megfordultak nálunk. A korai, kocsmaközönség körében népszerû nótákat felváltotta a társadalmi problémákról, a nemzeti öntudatról szóló dalok. Azóta kizárólag a magyarságról, az egyre mocskosabb politikáról, elszakított nemzettestvéreinkrôl és hamisított múltunkról zenélünk.

bíróság be is tiltotta, ezeket már sajnos koncerteken nem hallhatja az arra érdemes közönség. Nemhiába ítéltek el már bennünket háromszor a bíróságon. Biztosan jót tettünk, mert a mondás szerint a jó elnyeri jutalmát. De nem adjuk fel! Odáig süllyedtünk, hogy manapság bûn, ha valaki nyíltan beszél és ír a problémákról. Ami van, democsokrácia, a hitványak, az idegen szívû, hazaáruló vezetôk és megélhetési politikusok hatalma, akik miatt a szólásszabadságnak még írmagja sem terem! Melyek legismertebb számaik, albumaik? A régi albumok oi-os hangzásvilága után nagy változás volt az 1526 címû album (a Mohácsi Csatáról), amit Michelis Jánossal készítettem 2000-ben digitális stúdióban. Minden dalra számítógépen lejátszható klipp is került. 2004-ben a Vesszen Trianon album már Ferencz Csaba énekessel kibôvülve született, modern hangzásvilággal. Kedvenc régi számom többek között a Magyarok imája, az 1526-ról a Mezô, a „Vesszen Trianon”-ról a Szabadság és a Forradalom. A nemzeti zenekarok, együttesek egyre népszerûbbek fiatalok és idôsek körében egyaránt. Miért?

itt vannak a hirtelen feltûnt „megasztár” nemzeti bandák, akik meglovagolták az új idôk szeleit és hirdetik az igét. Feldolgoztak sok népdalt, verset és bakadalt, így ezeket az idôsek is ismerik, miközben a médiákat elborítja a semmitmondó szennyzene. Beszéljünk a tervekrôl. Idén várhatóan hol lépnek fel, mikorra várható új album? Május 30-án 21 órától Kunszentmárton Fôterén lesz egy érdekes (ingyenes) koncertünk. A szervezôk azt kérték, hogy a magyarság két sorsfordító emlékére (mohácsi csata és Trianon) egy koncertet adjuk. Trianonra tekintettel fáklyás felvonulással várunk minden nemzettestvérünket szeretettel! Új album? Mivel saját stúdiónk van, folyamatosan készülnek a dalok. Az új ötleteket idôvel megvalósítjuk!

Megköszönve a beszélgetést, lapunk egyre növekvô olvasótábora nevében kívánok Önnek és az egész zenekarnak nemzetünk Amit eddig titkoltak, egyre jobban fel- feltámadásáért vívott harcában kitartást! tör, mint a láva a felszínre. Sorsérzéseinket mi már 15 évvel ezelôtt kiénekeltük Nagy Attila magunkból, de számos zenekar (pl. az OI-Kor, Fejbôr) már negyedszázada. Aztán Ifj.Tompó László

Miként határozná meg helyüket zenei életünkben? Régen „skinhead”-ként könyvelték el, ma már nemzeti rockként minôsítik stílusunkat. Szókimondó szövegeink némelyikét a(z elfogultságtól természetesen nem mentes)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

16

AZ X ôS YA OX VÁ XI XM XAXGX X R XRX XSXÍ R Á s      A rovásírás a magyarok legrégibb és legértékesebb kincse Emlékei bizonyítják, hogy igen régen a Kárpát-medence ôslakói vagyunk, ôsi jogon miénk ez a föld. Ilyen írásos emlék a bajóti csont pálcavég, a tatárlakai sírlelet korongja, vagy Torma Zsófia erdélyi régésznô (1831?-1899) írásjeles korong gyûjteménye az újkôkorból. A rovásírás bizonyíték szkíta-hun-pártusavar-magyar folytonosságunkra, mert ezeknek a népeknek tárgyi, régészeti emlékein megtalálható. Pl. 2700 éves szkíta ezüstcsészén, oroszországi hun sziklafeliraton, avar cseréptöredéken, Árpád-kori botnaptáron.       Ugyancsak bizonyíték a rovásírás arra, hogy elôdeink közül mindenki írástudó volt, a juhászgyerekektôl a fejedelmekig, olyan korokban, amikor még a frank császár, Nagy Károly  sem tudott írni, saját életrajzírója, Einhard tanúsága szerint.  Ebbôl a korból találtak  Szarvason köznépi avar nôi sírban egy csont tûtartót, amelybe  60 rovásjeles szöveget karcolt tulajdonosa.        A rovásírás a magyar nyelvvel együtt fejlôdött, mert nyelvünk minden hangjára van benne jel. Egyúttal bolygónk legelsô olyan írásrendszere, ahol egy hangot egy betû jelöl, ez a legfejlettebb írásmód. Mivel a legkorábbi, nem vettük át senkitôl, ellenben sokaknak továbbadtuk. Ebbôl származik többek között a föníciai, az etruszk, az ógörög, a türk írás és a germán runák.       Sajnos ezt a magyar nyelvhez tökéletesen alkalmazkodó jelrendszert a X. században pogányak minôsítették és betiltották. Ekkor át kellett térnünk a latin ábécére, amelyben  13 hangunkra (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Á, É, Ö, Ü) nem volt jel, így alkalmatlan volt szép magyar nyelvünk lejegyzésére és írásbeliségünket a korabeli európai írásbeliség alacsony szintjére vetette  vissza.        Ôseink írását már a Krisztus  elôtti III. században említi a görög Agathon, a Krisztus utáni II. században Lukianosz szír-görög utazó, az V. században  Priszkosz, a tudós görög, aki Attila hun királynál járt követségben. Menander Protector bizánci írótól tudjuk, hogy Mányák vezér szkíta betûs levelet küldött Justinianus császárnak 569-ben. Krónikásaink, történettudósaink – Kézai Simon, Kálti Márk, Thúróczy János, Verancsics Antal,  Szamosközy István,  Bél Mátyás szkíta, hun írásként említik. Egyikük sem nevezi finnugor írásnak.       Néhány szóval ismertetnünk kell a 2007ben, 94 éves korában elhunyt Forrai Sándor tanár, református presbiter munkásságát, aki a XX. században legtöbbet tett a rovásírásért. Gyors- és gépíró tanárként kezdte oktatni, ter-

jeszteni ôsi írásunkat, a legnagyobb összefoglaló, rendszerezô munkát készítette róla Az ôsi magyar rovásírás az ókortól napjainkig címmel. De készített tankönyvet, 120 képbôl álló vándorkiállítást és tanulmányt az Árpád-kori botnaptárról. Több évtizedes, nemzettudat építô munkájáért soha, a polgári kormányzatok alatt sem kapott hivatalos, állami elismerést.       Miután a rovásírás emlékeit  pogánynak minôsítették, igyekeztek elpusztítani, ezért csak kevés maradt fenn belôlük. Szigetszentmiklós köszönti Önt! Nagyszentmiklósi Kincs feliratai (1300 évesek), a szarvasi csont tûtartó (1300 éves), a vargyasi keresztelômedence (700 
 Magyar Adorján és éves), a Nikolsburgi ábécé (500 éves), a Forrai Sándor ábécéje csíkszentmártoni templomfelirat (500 éves), a konstantinápolyi felirat (500 éves), Telegdi János tankönyve  (400 éves), az énlakai unitá- Magyar Adorján néprajz és történelemkutató, rius templom felirata (350 éves). Az évszám- rajzmûvész ábécéje a régebbi, ez nem tartalmaz hosszú magánhangzókat. Forrai Sándor  ok megközelítôleg értendôk. hiteles rovásírás emlékekbôl úgy állította össze betûsorát, hogy mai helyesírásunknak A rovásírással kapcsolatos megfeleljen, ezért az oktatásban, versenyeken legfontosabb feladataink ezt használjuk.  
  Elsôsorban minden magyar ember legalább a A  rovásírás legfontosabb szabályai nevét tudja leírni rovásírással; a régi emlékek megvédése, megôrzése; a még lappangó em- 1. A rovásírást jobbról balra írjuk, mert legtöbb lékek felkutatása; a rovásírás terjesztése, akár írásemlékünkben így szerepel. Lehet balról egy ábécé továbbadásával, akár elôadások, jobbra is írni, ám ez nem hagyománykövetô. versenyek, rovásíró körök szervezésével.  Ebben az esetben meg kell fordítani a Szakács Gábor újságíró tizedik éve szervezi a betûket. ma már az  egész Kárpát-medencére kiterjedô 2. A szavakat szóközökkel választjuk el egyversenyeket általános és  középiskolás tanulók mástól. Kis és nagybetût külön nem jelölünk. számára, valamint székelyföldi példa alapján Az írásjelek ugyanazok, mint a latin betûs szorgalmazza rovásírásos helységnévtáblák írásnál. felállítását a magyarországi településeken is. 3. A rovásírásban két fajta K betû használatos. Magyar Adorján szerint az egyik a szó végeiA rovásírás könnyen, gyorsan megtanulható. Ál- re, a másik a szó belsejébe kerül. Forrai Sántalános iskolásoknak csak harmadik osztálytól dor véleménye ezzel szemben az, hogy a két ajánljuk. Felsô korhatár nincs, mivel több kedves fajta K használatát a mellettük lévô magánismerôsünk nagyszülô korában tanulta meg, pl. hangzók hangrendje dönti el. Friedrich Klára úszó világbajnoknônk, Egerszegi Krisztina édes- kutatásai szerint rovásemlékeink ezeket a szaanyja, aki átírta az egész János vitézt rovásírásra! bályokat nem igazolják.  Egyszerûbb, és ezt az egyszerûsítést Forrai Sándor is elfogadja, ha csak a jelet használjuk K-ként. Ugyanis régen nem csak az (e)f, (e)l, (e)m, (e)n, (e)ny, (e)r, (e)s, (e)sz hangoknál ejtették elôl az e-t, hanem mindegyik mássalhangzónknál. Tehát (e) b, (e)c, (e)cs... ...(e)k, ennek a jele pedig a . 4. Fontos szabály, hogy rovásírásunkban csak azokat a betûváltozatokat használhatjuk, amelyek valamely régi rovásemlékben megtalálhatók. 5. A  rovásbetûk között nincs Q, W, X, Y. Rovásírással így jelöljük ôket:

Forrai Sándor ábécéje

Friedrich Klára

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

17

X X XKU X XRXUXL TXaJ XXXX A Kurultaj elôtti napokban utolsó pontosítás végett újra felhívtam a fôszervezôt, Vukics Ferencet megbeszélni a felállítandó sátor pontos helyét, hogy hova, mikor menjünk segíteni a kezdés elôtt. Legnagyobb meglepetésemre nagyon elutasító hangnemben közölte, hogy mivel a Magyar Nemzeti Front politikai párt, nem engedélyez a rendezvény területén semmilyen sátorállítást, pártzászló lobogtatást, mert utálja a pártokat, azok nem oldanak meg semmit, az összes politikus pedig hazudik. Vi „Akárhogy hozza is a sors, a madjarnak szont magánemberként szívesen lát, pénteken nem lehet parancsolni…” reggel 8 órára mehetünk segíteni. Mivel párttorgaji szólásmondás munkásként mentünk volna dolgozni, inkább szombaton mentünk, mint magánember. 2008. június 4-én a frissen avatott gödi rovásírásos helységnévtábla alatt hívtak meg sze- ( Habár nem nagyon tudom magunkat kettémélyesen is nagy szeretettel a Kunszentmiklósi vágni. Ugyanis én nem vagyok politikus, de Megmaradás tagjai az év (akkor még nem tud- van véleményem a politikával kapcsolatban, tuk) legnagyobb szabású és legjobban sikerült amit ki is mondok. Ha ezért politikus lennék, rendezvényére, a Kurultajra. Aztán júliusban akkor is rosszul esne, ha hazugsággal vádolnáÓpusztaszeren az íjászünnepen is találkoz- nak. Ha a parlamentben ülôket nevezzük – jotunk, ahol boldogan újságolták, milyen nagy gosan - hazug politikusoknak, mi köze ezekhez az érdeklôdés országszerte. Ismét megígértük, annak a pártnak, aki négy éve azt hajtogatja: hogy feltétlenül ott leszünk. Sôt ha lehet, szeret- Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket! ) nénk tevékenyen is segíteni az elôkészületekben és a lebonyolításban. Adtak is egy telefonszá- Ahogy egy felvidéki barátunk mondta: mot, amelyen a fôszervezôkkel megbeszélhet- „Furcsa ez a világ! Adni akarsz, adsz is, viszont jük a részleteket. A telefonos egyeztetés után más szabja meg, kinek a nevében teheted.” gôzerôvel láttunk neki az elôkészületeknek. Úgy terveztük, felállítjuk azt a hatalmas nem- A Kurultajon nagyon jól éreztük magunkat, zeti színû zászlót, amellyel Csíksomlyón vol- ott voltunk szombaton és vasárnap is. Rengetunk. Ott állt az oltárral szemben Mária fenyôi teget tanultunk, gyönyörködtünk, nagyon sok alatt. A szervezôktôl azt kértük, vihessünk egy ismerôssel és baráttal találkoztunk, akik szerepavilont, ahol fényképes beszámolókkal bemu- tettel és tisztelettel üdvözöltek, mint Frontosotathatnánk a kunszentmiklósi után az országban kat. A rendezvényre szánt szóróanyagokat és eddig felállított rovásírásos táblákat, amelyek a Front újságokat szétosztottuk a rendezvényen Magyar Nemzeti Front kezdeményezéseire és kívül, az emberek nagy örömére. munkájával jöttek létre. Kedvet és segítséget szerettünk volna adni a többi település aktív U.i.: Hagyományôrzôk! Ha meg akarjátok polgárainak, kövessék példánkat ôk is. Ingye- menteni az országot, vagy véres harcokkal nes újságokkal, kárpátaljai szóróanyagokkal visszafoglaljátok, vagy becsületes politikusovártuk volna az érdeklôdôket. kat kerestek, és melléjük álltok. Mindkét esetben számíthattok ránk! Idôközben megjelent a kurultaj honlapon a részletes program. Ezt elolvasva és a kunszentmiklósi barátainkkal beszélgetve MAGYAR NEMZETI FRONT kezdtünk aggódni a rendezvény sikeréért. A programok sûrûsége, a bemutatókban megmozgatott embertömeg, a több száz ló jelenléte és az elôzetesen szállást foglalni akarók végtelen sora megijesztett még kívülállóként is bennünket. Egyszerûen nem tudtuk elképzelni, hogyan lehet mindezt (vagy akár csak a felét) annyi idô alatt megvalósítani. Persze mi voltunk kicsinyhitûek. A szervezôk olyan katonás pontossággal és fegyelemmel irányították a mûsorokat, hogy minden ott és akkor történt, ahogyan kellett, mindenféle kapkodás, zûrzavar és baleset nélkül. A legnagyobb csúszás a szombat esti Kormorán koncert elôtti – már lassan Mi is ott voltunk megszokott – egy óra késés volt.

VIGYÁZZATOK RÁM, KIVESZô­ BEN VAGYOK!

ALFÖLDI GÉZA A Vezér! Vezér? Van itt, aki annak nevezi magát, annyi, mint nyári melegben öreg istállókban a légy. Donganak, mint éber darazsak, hirdetnek új hitet, mint megszállt táltosok, mutatnak új utat, mint útszéli jel... ...van, aki mindent örömmel elszível, van itt megszállott, van itt kótyagos, van, aki reggeltôl estig ordít, beszél, csak éppen nem ô a: Vezér! Mert a vezért imádni kell, S nem, nem az a vezér, akit önmaga emel százak és ezrek fölé úrnak, akit hólyaggá minden reggel újra fújnak, akiben meglátjuk, a vétket, a tévedéseket, akinél, úgy érezzük mi is jobban tudnánk fûzni a szókat, tenni a tettet, s nem az a vezér, aki hordja a keresztet, vagy tûri a rúgást, a “népemért”! ...Az Isten küldi a: Vezért! Jön, honnan, nem kérdi senki, nem érdekel, múltjában mi van, meg az sem izgat, gyári munkás-e, iparos-e, vagy paraszt ember! Csak jön! Talán még furcsán is nézünk, ahogy elôször elôlép s beszélni kezd, talán fakó a hangja, az arca bíbor, s nem sztárok arca, ha kémleli a messzeséget, de valami mégis odafigyelni késztet! S ahogy egymáshoz hordja az igéket, ahogy a mondatokat kiszórja szívvel, ahogy megremegtet fel-felcsukló hangja, ahogy lehunyt szemeit is egyre szebbnek látom, ahogy elragad magával könnyedén és csaláson, ahogy megmutat rútat és szépet, ahogy valóra váltja tettel a meséket, ahogy odaáll, küzd és vérzik, ahogy kezet fog, ha nézik, vagy nem nézik, ahogy megáll és azt zúgja: utánam! ahogy gondolkodás nélkül elindulsz utána, s ha fejjel vezet a falnak, fejjel a legmagasabb hegynek, nem keresed, mit és miért akarhat, csak úgy érzed, nincs más, aki jobban tudjon bármit, mint ahogy ô tud, s szentül hiszed beváltja, amit ígér, s esküdni kezdel rá, mint Istenre, szentre, nevével ébredsz, nevével alszol este, nélküle nem látod a jövôt szépnek, benne látsz Hitet, Hazát, Törvényt, s úgy érzed, meghalni érte a legszebb álommal felér! Akkor, Testvér, tudd meg, ô a: Vezér! (A Nép, 1944. augusztus 17.)

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

18

XM XX AX GX YX AX R X SX OX RX SX

ISTÓCZY GYÖZÖ TRAGÉDIÁJÁRÓL BESZÉLNEK LÁNYAI

magányossága kísért. Nézem a falakat, a híres apa emlékét keresem. — Édesapánk nem itt lakott — mondja Brády Lajosné — bent élt Pesten, elôbb a Gyöngytyúk-utcában, a mai Gyulai Pálutcában, aztán a Rökk Szilárd-utcában, a Feszty-házban laktunk; késôbb pedig a tisztviselôtelepen, a Szabóky-utcában. Alig maradt valami emlék édesapánkról, azt a keveset is elajándékoztuk már jóformán mind. Amikor meghalt, mi Erdélyben éltünk, a háztartás feloszlott, hatalmas könyvtárát széthurcolták, azt sem tudjuk, ki vette meg a könyveket.

Egy rákosszentmihályi villa három nôlakója emlékezik a magyar fajvéde­ Mikor az Istóczy-nevet is szégyellni kellett lem legnagyobb úttörôjérôl — Igazán nem gondoltuk — vág közbe Istóczy Gyôzô, a magyar fajvédelem Hegyi Sándorné —, hogy édesapát valaha és antiszemitizmus múlt (XIX. - Szerk.) felfedezik. Pedig hányszor mondta neszázadi úttörôjének, a korát fél századdal künk: „Majd a halálom után tudjátok meg, megelôzô nagy magyar elmének három le- hogy ki voltam”. Mi, gyermekek, persze ánya ma is él. Rákosszentmihályon laknak, csak azt éreztük, hogy mennyi hátrány a világtól visszavonultan, szerény anyagi származik politikai kiállásaiból nemcsak viszonyok között. Saját szorgalmukból, rá, hanem a családjára és ránk, gyermekesaját erejükbôl felépített villácskájukban. ire. Úgy éreztük, a mi jövônk is áldozatul Édesapjuktól a híres néven kívül egyebet esik az ô antiszemita magatartásának. Én nem örököltek. Bizony, ez is inkább ter- például, amikor a tanítóképzôt elvégezhükre, kárukra volt a liberalizmus korsza- tem, beadtam kérvényemet a fôvároshoz. kában. Hiszen a zsidóság az olyan igazán Az ismerôs bizottsági tagok azt kérték, nagy és komoly ellenfelekkel szemben, változtassam meg a nevemet. Vegyek fel mint Istóczy, soha nem tud megbocsá- Kovács, Nagy, Lakatos, vagy bármilyen tani vagy feledni. A három nôvér, a sok más nevet, mert az Istóczy névvel a mamegpróbáltatás után, nem szívesen fogad gyar fôvárosban nem lehetek tanítónô. látogatókat, Bosnyák Zoltánon, a kitûnô Édesapámat, szegényt bántotta nagyon a tudóson kívül, soha újságíróknak nem be- dolog, de azt mondta, hogy ô nem áll az széltek még édesapjukról. A legidôsebb utamba, döntsek a nevem megváltoztatánôvér, özvegy Brády Lajosné maga nyit- sa felôl magam. S én ôsi családi nevünk ja ki nekünk a vasrácsos kiskaput, riadtan mellett döntöttem. Lementem Brádra, s ott tekint ránk szikár, csontos arcával. Ahogy tanítottam az összeomlásig. belépünk a szobába és helyet foglalunk Az Istóczy család eredetérôl beszélgettünk. az asztal mellett, öreges, de ma is méltó- Vas megye egyik legôsibb magyar családja ságteljes tartásából azonnal megérezzük az övék. Dömötöriben volt az ôsi birtokuk. az egykori nagyasszonyt. Hunyad megye Ezt édesapánk öccse, Sándor örökölte — egyik leggazdagabb nagybirtokosának magyarázza Brádyné. — Édesapám már özvegye. Férje az összeomláskor meg- gyermekkorában közéleti pályára készült. halt, birtokát elvették. Ide menekült. Vele Nagyon érdekelte a jog, a szépirodalom, jött húga, Hegyi Sándorné, aki ugyancsak történelem, s persze a politika is. Elôször Hunyad megyében Brádon volt tanítónô, a megyénél szolgált, aztán a bírósághoz magukhoz vették harmadik nôvérüket, ment, s hamarosan törvényszéki bírónak Istóczy Herminát, s itt telepedtek meg. nevezték ki. Hegyi Sándorné állást kapott az egyik álHogyan lett antiszemita? lami iskolában. Istóczy Hermina betegen — Már akkor foglalkozott a zsidókérfekszik a másik szobában, vele nem talál- déssel? koztunk. — Többször elmesélte nekünk, hogy Körülnézek a szerény, polgári kénye- fiatal korában, pályája kezdetén ô is a lilemmel berendezett fogadószobában; az az berális fölfogást vallotta. Egy birtokper elsô érzésem, hogy itt még Istóczy Gyôzô tárgyalásán azonban a zsidó ügyfelek meg utolsó éveinek elhagyatottsága, nagy-nagy akarták vesztegetni. Nagy összegeket kí-

náltak fel neki, ha javukra dönt. Apa fölháborodva utasította vissza az ajánlatot. S erre a zsidók valóságos hajszát indítottak ellene, megrágalmazták, hogy pénzt fogadott el tôlük, sôt odáig merészkedtek, hogy azzal vádolták, ô tette meg az aljas ajánlatot, hogy pénzért elintézi ügyüket. Hosszú évek teltek el, amíg végleg kiderült édesapa igazsága. Olyan mély nyomot hagyott benne ez a kellemetlen élmény, hogy nem is maradt tovább a hivatalában. Akkor kezdett foglalkozni a zsidókérdéssel mélyebben. Deák Ferenc biztatására képviselônek lépett föl. — Jó viszonyban volt Deák Ferenccel? — Deák nagyra becsülte apát, nemcsak a közös párt fûzte össze ôket, hanem a jó baráti viszony is. Deák egyengette útját Pesten, bemutatta késôbb Erzsébet királynénak is. A parlament múzeumában van egy fénykép, amely együtt ábrázolja apát Deákkal. Még az ô pártjához tartozott, amikor 1875 áprilisában elmondotta elsô híres zsidóellenes beszédjét a parlamentben. „Nagy nap volt az, gyermekek — mesélte késôbb nekünk, mikor nagyobbak voltunk. — Sokáig készülôdtem rá, tudtam, hogy evvel a beszéddel örökre magamra haragítom a liberális világot. Tudtam, hogy megpecsételem életem végéig a sorsomat. De egyszer valakinek szembe kellett szállnia a galíciai áradattal.” — S milyen hatása volt a beszédnek? — Ahogy apa mesélte, sokan felfigyeltek rá; akkor már mindenki érezte, hogy a galíciai ár birtokba akarja venni az országot. Észak-keletrôl egyre többen jöttek hozzánk, s magyar tömegek kivándorlása is elkezdôdött, de senki sem mert még olyan nyíltan beszélni a veszedelemrôl, mint apa. Pár év múlva minden pártban voltak hívei. Akkor ô is kilépett a Deákpártból, és a nyolcvanas évek elején megalapította az antiszemita-pártot. Ez volt a világ elsô ilyen természetû pártja. A többi országokban csak ezután kezdôdtek az antiszemita mozgalmak. Az ünneplések delelôjén — Mikor volt a legnépszerûbb Istóczy Gyôzô? — Talán a párt megalakulásakor. A tiszaeszlári pör idején a zsidóellenes hangulat szétáradt az egész országban, sok képviselô melléje állott. Még olyanok is helyeselték mozgalmát, akik azelôtt csak félvállról, tréfálkozva beszéltek az egész vállalkozásról. A 12 röpirat címû folyóiratnak akkor volt a legtöbb elôfizetôje. Ausztriában, Franciaországban, Németor-

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április szágban, még Amerikában is kezdôdtek akkor a zsidóellenes mozgalmak. Ezekkel mind összeköttetésbe jutott. A berlini antiszemita liga vezetôi elismerésük kifejezéséül díszes söröskancsóval ajándékozták meg apát. A francia antiszemita-mozgalom vezére, Edouard Drumont világhírû mûvének, a La Francé Juive-nek dedikált példányát küldte el neki a fényképével. Hegyi Sándorné most hirtelen kimegy a szobából, s néhány perc múlva két fényképpel jön vissza. Az egyik Drumont-ot ábrázolja, a megfakult kép jobb felsô sarkában jellegzetes betûkkel: „A Victor Istóczy le ciurage ux champion de la lutte antisemitique-témoignage de cordiale sympathie”. A másik képen, fák közt, hatalmas épület látszik, a kép jobbalsó sarkában tintával írva ez áll: St. Bonaventures Seminary v. Colliges Allegany, Cattarauyus Co. N. I. Compliments of Prof A. N. Ez az amerikai tudományos collégium 1890ben tiszteletbeli tagjává választotta Istóczy Gyôzôt. Néhány évvel elôbb, 1882 nyarán tartották Európa antiszemita mozgalmainak vezetô férfiai az elsô nemzetközi kongresszust Drezdában. Errôl Brády Lajosné a következô részleteket meséli nekünk: — A magyar küldöttséget apa vezette Onódy Gézával, a másik nagy antiszemita vezérrel. Pozsonyban, ahol Simonyi Iván képviselô csatlakozott hozzájuk, nagy tömeg ünnepelte ôket az állomáson. Drezdában ünnepélyes fogadtatásban volt részük. Az egyik drezdai étteremben, ahol a tanácskozásokat tartották, Ferenc József magyar és Albert szász király képei, meg Vilmos császár mellszobra mellett ott állt a falon Solymosi Eszter életnagyságú képe. Ábrányi Lajos festette meg erre az alkalomra. A magyar küldöttséget mindenütt nagy tisztelettel vették körül. A kongresszus alelnöke Simonyi Iván lett. Apa többször felszólalt, ô szerkesztette és fogalmazta meg azt a kiáltványt, amit aztán a kongresszus nagy lelkesedéssel elfogadott azzal, hogy megküldik a világ minden kormányának és napilapjának. A kongresszus utolsó napján, az ünnepélyes záróülésen Onódy Géza volt a fôelôadó, és a kilencszáz fônyi tömeg kívánságára a végén apának is fel kellett szólalnia. Külföldi barátai biztatták és tartották édesapámban a lelket akkor is, amikor itthon már megszûnt a mozgalom.

A zsidóság legyôzi Istóczyt

— Mi okozta a párt bukását? — Az, hogy a zsidók már akkor erôsebbek voltak. Az antiszemita képviselôknek nem volt pénzük, nem bírták a választási költségeket, nem voltak újságjaik. A sajtó pedig akkor már teljesen

19 zsidó irányítás alatt állott, a többi párt is összefogott ellenük. 1884-ben tizenhét antiszemita képviselô került be a parlamentbe, a következô ciklusban már csak ketten maradtak. De apa mindig kitartott meggyôzôdése mellett. Valósággal megszállottja volt ennek az eszmének, másképp nem költötte volna rá minden vagyonát. Mennél jobban elmerülünk a beszélgetésben, annál érdekesebb színekben bontakozik ki elénk ennek a korát messze-messze megelôzô különös, érdekes nagy magyar tehetségnek az alakja. — Nemcsak a zsidókérdéssel foglalkozott — magyarázták. — Ô javasolta elôször nálunk a vasutak államosítását, amit húsz év múlva azután Baross Gábor valósított meg. Sokat harcolt a börze ellen, meg akarta adóztatni az ingótôkéket. Kisbirtokvédelmet, nagyszabású telepítést követelt, fölkarolta a szövetkezeti gondolatot, nagyszabású törvényjavaslatot dolgozott ki ezekrôl, de a megvalósítást éppen úgy nem érhette el, ahogy az antiszemitizmus gyôzelmét sem. — Meddig volt képviselô? — Huszonnégy esztendeig. A Vas megyei rumi kerületet képviselte egészen a milleneumig. Sokszor lejárt választói közé, személyesen intézte ügyes-bajos dolgaikat, nagyon szerették a kisemberek, mert nagyon jó ember volt. Amikor Pesten ügyvédi irodát nyitott, a szegényeknek mindig ingyen képviselte az érdekeiket. Különösen azoknak, akiknek a zsidókkal volt peres ügye. Azoktól még bélyegköltséget sem fogadott el soha. Ráfizetett az ügyvédi irodára, úgyhogy késôbb fel is oszlatta. Egy kopott kísértet utazgat — saját könyveit árusítja — S azután mivel foglalkozott? — Nagyon szûkös viszonyok között volt aztán. Csak tanulmányainak élt. De élete utolsó napjaiig tanult. Tanult, szüntelenül. Különösen a nyelveket szerette, öreg korában már tíz európai nyelvet beszélt. Utoljára, amikor mi, ketten nôvéremmel Erdélybe kerültünk, belefogott a román nyelv tanulásába is. Azt mondta, azért, hogyha minket meglátogat, tudjon beszélni a román nyelvû falusiakkal. Szépirodalommal is foglalkozott, elbeszéléseket, tárcákat írt különbözô napilapokba. Még utolsó éveiben is többször próbálkozott új párt alakításával, de már teljesen süket fülekre talált. Mindenki magára hagyta, legjobb barátai is elpártoltak tôle. Könyveit bojkottálták. Végül maga volt kénytelen egy-egy munkájára elôfizetôket gyûjteni. Az utolsó tizenöt esztendôben úgyszólván szünet nélkül vonaton ült, járta az

országot, Pozsonytól Brassóig, Árvától Orsováig utazgatott, és árulta, terjesztette kiadványait. Ekkor már úgyszólván csak ebbôl élt, de így teljesen elszegényedve is mindig hitt abban, hogy gondolatai egyszer mégis megvalósulnak. Egy nagy emberi tragédia árnyéka ül ezeken az egyszerû mondatokon. Szinte magunk elôtt látjuk a büszke öreg magyar urat mint könyvügynököt. A haláláról beszélünk ezután. — Nem volt sokáig beteg, állítólag rákban halt meg 1915-ben, legalábbis az orvos azt mondta. A Kerepesi-úti temetôben, a családi sírboltban nyugszik. A temetési szertartást Hock János plébános végezte. A családon kívül más alig volt ott. Talán jobb is volt apának, hogy nem élt tovább, a Károlyi-forradalom alatt felzendült ghettó ôt sem hagyta volna életben. Meghatottan veszek búcsút az Istóczynôvérektôl. Azóta is szüntelen kísért a nagy úttörô markáns, apostoli alakja, fülembe csengenek Bosnyák Zoltán szavai: „Övé volt a magvetôk minden küzdelme és megpróbáltatása, övé a magvetôk minden dicsôsége is.” K. J. (Egyedül Vagyunk, 1943. évf.)

Magyar Nemzeti Front Központ Magyarok Háza 1052 Budapest, Semmelweis utca 1.-3. III. emelet 336. tel:+ 36 1 267- 4510/300 mellék mobil:+36 30 552-7202 honlap: www.nemzetifront.hu e-mail: [email protected] A központban minden kedden és csütörtökön 15.00-19.00-ig könyvtár. Amennyiben támogatni szeretné a Magyar Nemzeti Frontot, a 11711041-20860033 bankszámlaszámon teheti meg. Köszönjük.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

20

XKXÍ X SX ÉR XT X XA XM XÚ XL XTX

MI KERÜL BELE A NAGY PAPÍRZÚZÓ MALOMBA? (A héber világhódítás vérkeringésében a sajtó a vér. Halálosan fertôzött vér. Egész testünket átjáró mivolta sem mai jelenség, amire példa az alábbi, 1944-ben megjelent és mindmáig szomorúan idôszerû írás. – Szerk.) Átnéztük vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály kormánybiztosságán a beszolgáltatott könyvek jegyzékét. Egyelôre félmillió zsidó könyvet semmisítenek meg. A szellemi tespedés legsötétebb korszakában [1943-ban – Szerk.]jelent meg a magyar könyvpiacon vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály alapvetô mûve (A zsidókérdés magyarországi irodalma), amely elôször tárta fel tudományos rendszerességgel, húszévi megfeszített kutatómunka alaposságával a magyar sajtó, irodalom leigázásának megdöbbentô adatait. Ô írta meg annak a száz esztendônek történetét, amelynek kezdetén Toldy Ferenc a „héber-magyar” irodalom felett szemlét tartva ezt állapította meg: „E cím még most majdnem egy ezzel: Bloch Móric munkálatai”. Száz évvel késôbb az Egyenlôség jubileumán pedig Móricz Zsigmond keserû kétértelmûséggel írta, hogy az 1880-tól eltelt ötven év „a zsidóság életében rendkívüli. Századokat jelent. Ötven évvel ezelôtt a zsidó pajesszel és batyuval jelent meg az ország legelsô színpadán: ma eltûnt a külsô faji jelleg: a zsidó az européer, a kultúrember, a legmagasabb nívó képviselôje.” A Kállay-klikk teljhatalma, Mussolini bukásának riadt napjaiban különös merészség kellett hozzá, hogy valaki – akárcsak a legszigorúbb tudományos érveléssel – kimutassa a zsidóság szellemi túlterpeszkedését, ennek jogosulatlan voltát és ráadásul még követelje a magyarság lelkét megfertôzô idegen méreg teljes közömbösítését. UlleinReviczky Antalék cenzúrája, összefogás hiába próbálta megakadályozni vagy eltanácsolni vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály könyvének megjelenését. Hiába törölte az akkori piros ceruza Kolosváry-Borcsa Mihály saját lapjából is azoknak az egyesületeknek nevét, amelyek a zsidó könyveket eltávolították könyvtáraikból, a Függetlenség fôszerkesztôjének

könyvéhez mégsem mertek hozzányúlni. Reménytelen viszonyok között, a csáklyás közép- és baloldal sajtójától agyonhallgatva, így hirdette meg vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály a magyar szellemi élet felszabadításának programját. Hat pontban állapította meg, hogy fel kell állítani a zsidókérdést kutató tudományos intézetet, a magyar népet fel kell világosítani a zsidó problémáról, a közkönyvtárakból, egyesületi, iskolai könyvtárakból a zsidó szerzôk mûvei eltávolítandók, a könyvkiadás és nyomdaipar százszázalékosan megtisztítandó a zsidóságtól, a Magyar Tudományos Akadémia kötelezendô a zsidókérdés széleskörû és magyar szellemû feltárására. Több mint 3100 zsidó író mûveit, származási adatait mellékeli hangyaszorgalommal gyûjtött bibliográfiájához a szerzô, aki megértette, hogy tudományos elméleteit a gyakorlatban saját maga válthassa valóra, mint a sajtó- és könyvkiadás ügyeinek kormánybiztosa. Dzsungel-irtás az Úri utcán Mennyire igaza volt, milyen helyes, egyenes magyar úton járt, azt csak most látjuk amikor az Úri utca 18. szám alatti kormánybiztosságon Balogh Barna dr., a kitûnô író, mûfordító, aki tizennégy európai nyelven beszél, elénk teszi az indexre került magyar és idegen nyelvû zsidó írók beszolgáltatott mûveirôl érkezett bejelentéseket! Elképesztô, irdatlan dzsungel volt ez. Egyfelôl az érvényesülés és a pénz liánjaival lekörözte a magyar írót, másfelôl a csápjait kinyújtotta a magyar dolgozók, polgárista lányok, levente ifjak, munkások, bányászok felé, hogy ôket is „megtermékenyíthesse” az enervált, testetlelket sorvasztó idegességgel, hogy a pornográfia fölényes, könnyed szórakoztatás – ha másként nem megy – a marxista osztályharc megosztó igéivel elvonhassa figyelmüket a nemzeti sorskérdésekrôl. Itt Pesten sokan azt hiszik, hogy a lelki mételyezés csak a „mûvelt” rétegek felé hatott. Pedig az Úri utcán látni, hogy a kétszeres méreg beleivódott már az egész magyar szervezetbe, a vidéki úri kaszinókba éppúgy, mint az iparos legényegyletek, gazda olvasókörök, kereskedô ifjak egyesületeinek tagjaiba. Két tényezô hatott itt. Egyik a mintaszerûen megszervezett könyvterjesztés, amely Pogány-Schwartz József és Marx Ká­ roly mûveit is el tudta helyeztetni a katolikus, protestáns, evangélikus valláserkölcsi egyesületek könyvespolcain. Másik a keresztény öntudatnélküliség – mondjuk ki –, tájékozatlanság, amely jóhiszemûen és kritika nélkül

nyelt le minden maszlagos nadragulyát, ha arról a liberális sajtó vagy a tolakodó vigéc azt állította, hogy ez a Bibliánál is hatékonyabb lelki orvosság. Harmadik tényezô volt a faji összetartás, szabadkômûves szolidaritás, a céltudatos irodalmi pajtáskodás, amely mindig csak az érdekeit kiszolgáló íróknak, hozzája vérségileg és lelkileg tartozó egyedeknek adott reklámot, nyilvánosságot. Fertôzési góc: a Székesfôvárosi Könyvtár Nem nehéz megállapítani, hogy Budapesten a lelki fertôzés gócai, bacilushordozói a Székesfôvárosi Könyvtár fiókjai voltak, amelyekben meglátszott a Szabó-Schönfeld Ervin hajdani szélsôbolsevista könyvtárigazgató keze-nyoma. Az úgynevezett keresztény Budapesten havi két pengôért a kölcsönkönyvtár fiókjának minden elôfizetôje kézhez kaphatta a legválogatottabb alkaloidákat. A megsemmisítendô könyvek legterjedelmesebb jegyzékét a Székesfôvárosi Könyvtár szolgáltatta be. A háborúban álló Magyarországon majdnem ingyen és bérmentve mindenki kikölcsönözhette a fôvárosi könyvtár fiókjaiból a legbolsevistább író, Salom Asch vagy [a németek kiirtását követelô – Szerk.] Ilja Ehrenburg, esetleg Gábor-Greiner Andor remekeit, mindenki megtalálhatta az UjhelyiKammerlohr által szétárasztott pornográfiát. Marxot, Engelst, Lasalle Ferdinándot, csak a magyar írókat nem lelte sehol a kietlen betûsivatagban. A tájékozatlanság avagy a keresztény-szo­ cialista Pogány-Schwartz Napóleon Meglepôen érdekes, hogy a legtöbb zsidó könyvet épp egy keresztényszocialista egyesület szolgáltatta be. Irányítói, vezetôi több mint húsz év óta nacionalisták, antiszemiták voltak, csak épp azt nem tudták, hogy a Pogány név mögött Schwartz, a Szép Ernô mögött Schön Ezékiel rejtôzik. Bettauer Hugo „Nagyváros zsidók nélkül”, Fodor (?) László „Csók a tükör elôtt”, az emigráns GáborGreiner Andor és minden élharcos izraelita remeke egy lelkes és antiszemita egyesület könyvtárából bukkant elô abban a pillanatban, amikor az államtitkár kormánybiztos által kiadott lista a vezetôket felvilágosította a való helyzetrôl. A szóban forgó keresztényszocialisták beszolgáltatták még a kommunista diktátor, Pogány-Schwartz József hírhedt színdarabját, a „Napóleon”-t is, amelyet a kommün legrészegebb napjaiban, huszonöt évvel ezelôtt adtak elô a Nemzeti Színházban, a közönség és a kivezényelt proletariátus

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

Est Hármaskönyvé”-t és Újhelyi-Kammerlohr lélekemelô mûvét, melynek címe mindent elárul: „Pénzt és nôt!” Nagyon érdemes megtekinteni aztán azt is, hogy a zsidó irodalmat mint terjesztették tûzzel-vassal, szép szóval, rábeszéléssel, ügynöki ügyeskedéssel a legszélesebb néprétegek között. Miközben a GyOSz [Gyáriparosok Országos Szövetsége – Szerk.] szabadidô mozgalma a legtúlzottabb reklámmal igyekezett „nacionalistává” nevelni a hatalma alá parancsolt munkásságot, a Weiss Manfréd-mûvek szabadidô szervezete – fájó szívvel – annyi zsidó könyvet volt kénytelen kivonni a magyar munkásság kezébôl, amennyi díszére válna akár a tel-avivi egyetem könyvtárának is. Marx Károlytól Bródy Sándorig, Gábor-Greiner Andortól Jakob Wassermannig és Stefan Zweigig itt van mindenki, aki egy Weisznek számított valamit szellemi téren, nem is beszélve Zangwill Izraelrôl és a többi Salom Aschokról, akik – ugyebár Ez kell az ifjúságnak! alkalmasak voltak arra, hogy kitöltsék a Weisz Egy dunántúli város keresztény bárók munkásainak kevéske szabadidejét. építômunkásainak könyvtárából kerültek a papírzúzó malomba Buchinger Manó és Oh! Montgomerry: Szerelmem… Brandstein Éliás szellemi remekei, nem szólUgyanúgy töltötték meg azonván egyik budapesti tûzharcos kerületi cso- portról, amely 1944-ben a legdestruktívabb, ban a tótkomlósi kisbirtokos szövetség, legpacifistább szellemi termékeket adta át az számos vidéki gazdaifjúsági egyesület, kereskedôtanonc-otthon könyvespolcait a maelkerülhetetlen megsemmisülésnek. A toronymagasságú listának azok guk szellemi termésével. A fôvárosi nép- és a legriasztóbb adatai, amelyek az ifjúság polgári iskola növendéke vígan olvashatta a megfertôzését, az elemi iskolás, polgárista kommunista kiáltványt s ha a mezôtúri ronlányok lelki elváltozására törô zsidó szándé- gyos, csizmátlan magyar beiratkozott az Álkokat igazolják. Merôben érthetetlen, hogy talános Népolvasókörbe, akkor csekély tagdíj miként tûrték meg egyik város állami nép- ellenében megkaphatta Elise Jerusalem „A iskolájának könyvtárában Somogyi-Steiner szent skarabeus” címû regényét, a legperverBéla, a veszedelmes marxista apostol, Szabó zebb bordélyház-romantikát, ráadásul Mezôfi Ervin, Jászi [Jakubovics – Szerk.] Oszkár Vilmos, Kunfi-Kunstädter, Fényes Samu és mûveit és vajon milyen nevelôi munkát vélt a többiek összes mûveit. Külön tanulmányt kifejteni egész 1944-ig a Maria Immaculata érdemelne a Salgótarjáni Kôszénbánya Rt. polgári leányiskola Erdôs-Ehrenthal Regina „Chorin” bányakerületének kölcsönkönyvfülledt erotikától terhes megnyilatkozásai- tára, amelyben Don Juan három éjszakájától val. Egyik állami leánygimnázium éppúgy kezdve Szomaházy „Méltóságos asszonyá”-ig csak most selejtezi ki Szomaházy István, ali- minden szociális és as Steiner Andor „Légyott hármasban” címû magyar sorskérdést örökbecsét, amely minden bizonnyal nagy elleplezô limonádélelki épülésre szolgálhatott a serdülô magyar val itatta a munkást lányoknak. Egy helyôrségi könyvtár most a törzsi szövetség. vette észre, hogy könyvespolcain ott feledte Talán még ennél Forró-Friedmann Pál „Kamaszlányok” cím a choriniádánál is alatt megjelent, nyilván militaristának hitt meglepôbb, hogy a elmemûvét és a bolseviki Ilja Ehrenburg tö- Magyar Királyi Álmény marxizmust árasztó „Moszkvai siká- lami Vas-, Acél- és tor”-át, amely nemde bár nélkülözhetetlen ké- Gépgyárak könyvzikönyv a bolsevizmus ellen harcoló honvéd tárából settenkedett számára. Nem érdektelen talán az sem, hogy elô a legtöbb Búsegy dunántúli szervezet, amely az ifjúságot lett Fekete, Erdôs Renée, volna hivatva harci virtusra, magyar erkölcsre, Forró Pál, Gábor tisztességre nevelni, száznegyvenöt pornográf Andor, Fodor László, munka között az iparos-, bányász ifjak könyv- Várnai Zseni tollából tárából végre – kormánybiztosi rendeletre kikerült tudalom. persze – kiemelte Zola „Germinal”-ját, „Az csendes utálkozásától kísérve. A kirívónak látszó eset azonban korántsem egyedülálló. Egyik református gimnázium ifjúsága részére valaki sietett megszerezni a „Polgár a viharban” címû estkuriros remeket, másik kollégium ifjúsága részére egy ugyanilyen valaki megvette Benes sajtófônökének, a hazaáruló Kazer-Katz Illésnek „Ikongó nem hal meg” címû mélyszívû néger apoteózisát. Egyik nagyon elôkelô benedekrendi kolostor könyvtárából Erdôs René, vagyis Ehrenthal Regina „Nagy sikolyá”-val együtt még közel négyszáz szellemi fölénytermék indult el a papírzúzó malomba. Akadt református gimnázium, amelynek tanár urai vígan tûrték, hogy ifjúságuk KunfiKunstädter Zsigmond, Pogány-Schwartz József, Propper és Weltner elvtársak, nemkülönben Hacsek és Sajó eget zengetô szellemdússágain épüljenek.

21 Lehetne még arról is beszélni, hogy a tájékozatlanok, hiszékenyek mellett voltak céltudatosak is. A szociáldemokrata szervezetek, mint például a MÉMOSz [Magyar Építôipari Munkások Szövetsége – Szerk.], nem véletlenül gyûjtötte össze Kunfi, Jászi, Mónus-Brandstein, Katzer Illés, Marx, Lassalle, Engels összes mûveit. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy a Baumgarten Intézet fájó szívvel nyújtotta át az örök enyészetnek Fenyô Miksa „Hitler” címû mûvét. Nem lehet véletlenség az sem, hogy a legtöbb zsidó könyvet a két legszabadkômûvesebb, legzsidósabbá fajult város, Debrecen és Szombathely közkönyvtáraiban találták. A debreceni Déry Múzeum szolgáltatta be eddig a legtöbb zsidó könyvet. Nyomban utána következik a Vasvármegyei Múzeum könyvtára, amelyben valószínûleg egyedül található meg Fodor (?) László páratlan irodalmi csodatétele, amely Óh! Montgomerry! Szerelmem… címet viseli. Hogy milyen mélyre szívódott a zsidóság által adagolt méreg, azt legjobban egy tréfás példával lehet illusztrálni. A Magyar Nagyothallók Országos Egyesülete is kiselejtezte házi könyvtárát. Benne ott volt LakatosKellner László „Mély húron” pendülô regénye, Révész Béla, azaz Roth Benjamin „Régi hárfa” címû mûve, Szép Ernô, vagyis Schön Ezékiel „Dali-dali dal” címû verses kötete. Mit hallottak ebbôl a magyar nagyothallók? Olyan kérdés ez, amelyre senki sem tud feleletet adni. Csak annyi bizonyos, hogy Kolosváry-Borcsa Mihály könyvében meghirdetett elmélet valóra vált. [1944 – Szerk.] június 30-ig félmillió zsidó könyv került a nagy papírzúzó malomba és huszonöt vagon papír fog rendelkezésére állni azoknak a hivatott magyar íróknak, akiket – ha felszabadultak az idegen igából – a magyar faj, magyar célok szolgálatára vár és kér egész Magyarország.

Marschalkó Lajos

(Egyedül Vagyunk, 1944/11. sz.) Drótkefe 1942. május 29.

2009. április

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

22

mag X yX ar X Xn X em X X zX et XX i Xfro X nt 2009. március 29-én, vasárnap délután Gödön ifj. Hegedûs Lóránt református lelkész tartott lakossági fórumot a Jobbik MM és a Magyar Nemzeti Front helyi szervezetei meghívására a Bonita Sörözô- Turulmadár Klubban. Oly nagy volt az érdeklôdés a radikális nézeteirôl és szókimondásáról híres tiszteletes úr iránt, hogy a vendégek az udvaron fölállított sátrak alá szorulva hallgatták meg a nagyszerû elôadást. A zuhogó esô sem riasztott el senkit, mert a gödiek (is) a félrecsúszott rendszerváltás után szomjazzák az igaz szót és a kíméletlen igazság leleplezése nem kímélte a parlamenti patkó egyik oldalán ülôket sem. Farkas Éva az MNF gödi elnöke

Közlemény (ORFK) 2009. március 24.  A www.police.hu internetes portálon korábban az ORFK részérôl megalapozatlanul állítottuk, hogy a Magyar Nemzeti Front több tízmillió forintot követelt volna kormányzati szervektôl és a kifizetés elmaradása esetében célpontok felrobbantásával fenyegetôzött volna, ezáltal megsértettük a Magyar Nemzeti Front jó hírnév védelméhez fûzôdô személyiségi jogait. A történtekért elnézést kérünk. ORFK Szóvivôi Iroda Ui.: A történethez hozzátartozik, hogy az ORFK a kártérítést per­ sze nem a saját forrásából, hanem az adófizetôk pénzébôl fedezi. (Szerk.)

Ifj. Hegedûs Lóránt

Beszélgetés a szentesi elôadás után

Lakossági fórumok a Dél-Alföldön Március 20-án és 21-én a Magyar Nemzeti Front elnöksége Békéscsabán a békéscsabai Viharsarok a Nemzetért Egyesület, Szentesen a Jobbik helyi szervezete és a Magyar Nemzeti Front szegvári szervezete által meghirdetett rendezvényeken vett részt. A „Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!” címû fórumokon Schuster Lóránt tartott lebilincselô elôadásokat a nagyszámú közönségnek. Az elôadások után lehetôség nyílt az elnökség tagjai és a helybeliek közötti jóízû beszélgetésre.

A Magyar Nemzeti Front elnöksége Szegváron. Balról jobbra: Biácsi István Szegvár, Lázár László Szigetszentmiklós, Ôz János Miklós Szigetszent­ miklós, Farkas Éva Göd, Schuster Lóránt elnök. Elôl: Kanyó László alelnök, Elekes Lajos Dunakeszi

Ezúton értesítem a kedves vásárlókat, hogy Gondos Béla könyves pultja a Magyarok Házában megszûnt. Az új üzlet a Bp.V. ker. 15. szám alatt megnyílt. Nyitva tartás:10h-19h. A Front újság mind az új helyen, mind az MNF irodájában továbbra is megvásárolható, elôfizethetô.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

23

Drótkefe 1942. február 6.

HUMOR

A nemzeti ellenállás lapja Megjelenik havonta Fõszerkesztõ:

ifj. Tompó László

([email protected]) Kiadó:

MAGYAR NEMZETI FRONT Elõfizetés egy évre 4400 Ft. (12 szám + postaköltség) Megrendelés levélben, e-mailben, vagy személyesen a Magyar Nemzeti Front címén, számain és a könyvtárban. Az internetes színes változatot azoknak küldjük, akik valamennyi összeggel támogatják a Magyar Nemzeti Frontot. Bankszámlaszám: 11711041-20860033 (csekkmásolat az e-mail címre)

ISSN 1786-8408

Melyik a villamos energiával legjobban ellátott ország? - Természetesen Magyarország: nagy a feszültség, kicsi az ellenállás, mindent csak “volt”-ban mérnek és a vezetôk érintése halálos.... -------Bush, Putyin és Gyurcsány beszélgetnek. - Nagy gondban vagyok - mondja Bush. - A minisztereim közül az egyik alkoholista, de nem tudok rájönni, ki az. - Én is hasonló gondban vagyok bólint Putyin. - Az egyik miniszterem korrupt, de nem tudok rájönni, ki az. - Ismerôs a helyzet így Gyurcsány. - Az egyik miniszterem szakértô, de nem tudok rájönni, ki az.

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!

2009. április

24

MÚLT

A

MÁBAN

Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket!