I. Délkelet-Európa, a Balkán felértékelődése

BALKÁN-TANULMÁNYOK KÖZPONTJA, BUDAPEST Megalakult a Balkán-tanulmányok Központja Budapesten 2005. október 24-én. A Központ virtuális kutató- és menedzserintézet, amelynek a budapesti Európa Intézet keretében saját tudományszervezői, gazdasági és publikációs adminisztrációja van. A Központ az Európa Intézet, valamint az MTA Stratégiai Kutatások és Európa-történeti Kutatócsoport pénzügyi és infrastrukturális támogatásával jön létre. Máris társult hozzá több akadémiai intézet, egyetemi tanszék. Az alapítók a szakmai és vállalkozói közösség és egyének csatlakozását várják. I. Délkelet-Európa, a Balkán felértékelődése 1. A mi Balkán-fogalmunk Minden kutatási tevékenységnek először meg kell határozni tér- és időbeli kutatásait, még akkor is, ha ezek a kijelölt időhatárok, elnevezések vitathatók, vagy épp a kutatás eredményeként változni is fognak. Ősi szabály ez közöttünk, kutatók között. Mi kutatási célunknak a Kárpát-medencétől keletre, illetve délre, délkeletre, a tengerekig húzódó (Adria-, Földközi-, Fekete-tengerek) területet választottuk. Az egyszerűség kedvéért ezt a térséget a „Balkán” szóval illetjük, amely egy európai geográfustól ered. (A bulgáriai Balkán-hegység nevét vette és vesszük át.) Beszélünk Délkelet-Európáról, amely a Kárpát-medencét és a Kárpátoktól délkeletre húzódó „Balkán”-ból áll össze. Természetesen ismerjük az elmúlt kétszáz esztendő ádáz tudományos és politikai vitáit e fogalmak körül. Ismerjük, hogy a térségben élő népek történetírásai és politikusai mennyire szerették volna hangoztatni, hogy ők a technikailag-gazdasági erősebb nyugati népekhez tartoznak szellemileg (vagy akarnak tartozni). És ismeretes, hogy a „Balkán” elnevezés a „kulturálatlanság”, a „korrupció”, a „politikai anarchia” szinonimájaként él. A térségtől nyugatra élő, magukat fejlettebbnek tekintő és rendezett politikai viszonyok között élő népek így kívánták magukat megkülönböztetni délkeleti szomszédaiktól. Mi semmiképpen nem használjuk a „Balkán” elnevezést „minőséget” jelző kategóriának. Akkor miként használjuk? – kérdezhetik. Mi a Kárpát-medencétől délkeletre húzódó térséget egy mind földrajzi-éghajlati, mind kulturálisan vegyesfejlődésű térségnek tartjuk. Ez munkahipotézisünk is. Földrajzilag Európát és Kis-Ázsiát elválasztó-összekötő földrajzi területről van szó, amelynek sajátos éghajlati és föld-, vízrajzi tagoltsága adja sajátos gazdasági-kereskedelmi helyzetét. Kulturális

2 sajátosságát a térség település és történelmi sajátosságai biztosítják: a török birodalom 500 éves államszervezete, illetve az, hogy a térség a német-római és a török birodalom érintkezési területe volt, befolyásolta az etnikai-vallási viszonyokat. Római katolikus, görög-keleti, muszlim vallású, etnikailag egyedülállóan kevert népesség lakja. (Ahogy a nagyobb gazdasági-politikai birodalmak határnépessége a folytonos érintkezés következtében a világ minden részén etnikailag kevert.) Az etnikai-vallási sokszínűség (a térség egyedülálló kulturális diverzitása) paradox módon jobban megmaradt, mint a nyugat-európai térségben, mert a török birodalom sokkal toleránsabb volt az etnikai és vallási különbözőséggel szemben, mint a nyugat- vagy kelet-európai keresztény államok. Mi éppen ezért földrajzi, kultúrföldrajzi elhatárolást csak segédfogalomként használjuk, amely fogalom tartalma változhat is. (Nem tudhatjuk, hogy a térség együttélése a nyugati népekkel, közös politikai-adminisztratív határok között 100 év múlva milyen újabb elnevezés-vitákat fog kiváltani.) Éppen ezért vezettük be már a hasonlóan kulturálisan sokszínű Kárpát-medence esetében is a „történelmi ozmózis” fogalmát. A kémiából ismeretes az ozmózis jelensége, amikor is két egymással folyamatosan érintkező test külső peremén (peremterületein) a két test sajátosságai keverednek, egymás mellett élnek. Egész DélkeletEurópában jellemző a nyugat-európai és kelet-európai, sőt kisázsiai kultúrák és kultúrahordozó népeknek együttélése, társadalmi intézményeik, köznapi szokásaik, szellemi kultúrájuk keveredése, ozmózisa. Ez a keveredés, ez a kulturális diverzitás egész DélkeletEurópára, de legjobban a Balkán térségére jellemző. Amit tegnap még elődeink csak az itt élők „elmaradottságaként” emlegettek, mi hajlunk ezt „sajátosságnak”, „másként fejlődésnek” nevezni. És különös érdeklődéssel fordulunk a térség színgazdag kultúrája felé és kíváncsisággal is: vajon korunk technikai modernizációja megtűri-e ezt a csodálatos kulturális sokszínűséget? Vajon az, ami 500 éve állandó háborúkhoz vezetett, most, a 21. században lehet-e egyik mintaterülete a Földgolyón a kulturális diverzitásnak? 2. Az Európai Unió keleti kibővítése Az Európai Unió keleti kiterjesztésével a Kárpát-medence és a Duna-völgy népei új világgazdasági és kulturális érdekszférába kerültek. Az Európai Unió keleti kibővítése napjaink legnagyobb európai vállalkozása. 2004. május 1-jén Kelet-Európa 10 állama lépett be az unióba, közöttük a Kárpát-medence két állama: Szlovákia, Magyarország. 2005 áprilisában az Európai Unió csatlakozási szerződést írt alá Bulgáriával, Romániával, kilátásba helyezve a két állam uniós felvételét a 2007. évben. 2005. október 3-án csatlakozási tárgyalások indultak Horvátországgal, Törökországgal,

3 valamint stabilizációs és társulási megállapodások előkészítését kezdték meg SzerbiaMontenegróval. Folyik a délkeleti térség (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Szerbia-Montenegró, valamint Koszovó) helyzetelemzése és felmérése: mennyire felelnek meg az 1993-ban (Koppenhága) rögzített uniós feltételeknek. Az unió vezetőinek nyilatkozatából egyértelmű: az unió a térség államain kívül nem tervezi további államok bevonását a felvételt előkészítő tárgyalásokba. A következő évtized Európa-politikája részben a kontinens új világgazdasági és hatalompolitikai elhelyezkedéséről fog szól (USA, Közel-Kelet, Kína), részben pedig a délkelet-európai és ezen belül is a balkáni térségről. Az Európai Unió bővítése eddig, 2004-ig olyan területekre terjedt ki, amelyik 2000 éve szorosabb vagy lazább politikai szervezettel a nyugat-európai vagy integratív politikai egységekhez kötődtek. 2004-től túllépett a volt német-római birodalom határain, de még a nyugati keresztény kultúrájú és a hagyományos politikai intézmények területét vonta be. 2007-től azonban más politikai hagyományú, más vallási-szokásrendi társadalmak csatlakozását fogadta el. Az európai kontinens és az európai kultúra történelmének 2004 és 2007 kulcsdátumai, történelmi határpontja. Az új területek ki fognak hatni egész Európa jövőjére. Magára az unió szerkezetére is. Az unió kiterjesztésében immáron 28 állam vesz részt. Az új országok felvétele az eddigi tapasztalatok szerint különleges feladatokat jelöl ki, aktív szerepet szán a jelöltekkel szomszédos térségben elhelyezkedő államoknak. És új lehetőségeket kínál a tagjelölt államok térségének szomszédságában élő vállalkozói réteg, kihívást jelent az értelmiség számára. 3. Új közös érdekek, új területi integráció Az Európai Unió kiterjesztése lehetőséget nyújt arra, hogy a Balkán-térség és a Kárpát-régió népei előtt kitáguljon a világpiacra vezető út: a gazdasági, kulturális világpiac útja. A térségben élő népek, emberek egymásnak versenytársai és partnerei lesznek. Új érdekközösségek keletkezhetnek regionális, települési, egyéni és állami szinten. Regionálisan közös érdek, hogy ne csak a nagy nemzetközi befektetők, de a honos vállalkozók is nyertesei legyenek a világgazdasági integrációnak, a helyi piacok megnyitásának. Közös érdek, hogy a térségben majd szabadon mozgó, lakóhelyet és munkát választó lakosságnak munkája legyen, a térség kulturális termékei gazdagítsák a világ kulturális sokszínűségét (kulturális diverzitás).Ne csak a gazdasági és kulturális világpiac termékei jussanak el a térségbe, de a térség sajátos termékei is kijussanak a világpiacra. Közös érdekek eddig is léteztek. A több évszázados politikai-vallási-etnikai gátak azonban jobbára akadályozták e közös érdekek felismerését. Ezért is ezen érdekközösségeket

4 csak szórványosan fogalmazták meg értelmiségiek-kutatók, kevesen politikusok. Ilyenek voltak: a határokat átlépő természeti folyamatok „kézben tartása”, regionális szintű „embertermészet stratégia” kialakítása: a környezetgazdálkodás, a közlekedés, a vízgazdálkodás. De érezte minden gondolkodó, hogy közös érdek lehetne az élelemtermelés, tőkebefektetéspénzpiac, településfejlesztés, infrastruktúra-beruházások területén közös intézmények létrehozása. Közös regionális érdek – erről is csak értelmiségi konferenciákon beszélünk – a térségre általában jellemző társadalmi konfliktushelyzetek feloldása (kisebbségpolitika, közbiztonság stb.). Most az Európai Unió további keleti kiterjesztése fokozatosan felszámolja a felismeréseket gátló tényezőket. A közös érdekeken alapuló új típusú politikai-kulturális társulások jöhetnek majd létre. Bizonyára felgyorsulnak majd például a folyamatokat monitorozó és azokra regionális stratégiákat kidolgozó intézmények: a térség az egyik feltehetően aszály sújtotta terület lesz a kezdődő felmelegedés korszakában, ez új vízstratégiát kíván. Ugyanígy regionális kereskedelmi, pénzügyi intézmények épülnek majd rá a nemzetállami szakigazgatási és magán intézményekre, mivel a térség az európai és arab-kínai áru- és pénzmozgások egyik célpontja lesz. Közös regionális politika alapelveit lesz szükséges lefektetni a meglévő etnikai-vallási és szociális konfliktusok, a magatartásformák ütközésének feloldására. Ezek hosszú távra, több generáció életére kiható politika kiépítését jelenti. 4. A Délkelet-Európa-kutatás fellendítéséért A délkelet-európai térség az Európai Unió kiterjesztésével feltehetően vonzani fogja nemcsak a nemzetközi politika, a befektetők, hanem a társadalom-, kultúra kutatóinak érdeklődését is. Az elmúlt ezer esztendőben a térség katonai-stratégiai ütközőterület volt. Először a római és a bizánci kereszténység, valamint az azokra épülő politikai hatalomszövetségek (1054–1453), majd az oszmán és a nyugati és ortodox keresztény világ között (1453–1878), végül a szovjet és a nyugati érdekszféra (1945–1992) között. A térség iránti világérdeklődés természetesen követte a katonai-politikai érdekeket. A Török Birodalom visszaszorulása után a térség az angol–francia–német (illetve osztrák, magyar) kutatók figyelmét vonta magára. Ennek volt köszönhető a hagyományos angol (Görögország) mellett a német–osztrák–magyar tudományos aktivitás Délkelet-Európa irányában (1878–1920) (történettudomány, régészet, néprajz, földrajztudomány). Azután a szovjet zóna kiterjesztése, illetve a Jugoszlávia fennállása idején a térség iránti figyelmet meghatározta (1920–1992) és táplálta a Szovjetunió iránti érdeklődés. Ez világszerte a szláv

5 népek, ezen belül is a balkanisztika iránti általános figyelmet, intézetfejlesztéseket, konferenciákat stb. eredményezett. A Szovjetunió összeomlása (1992) után ezek a kutatások világszerte visszaestek, a kutatóműhelyek szétestek, mivel az államok nem találták „stratégiai cél”-nak, hogy állami pénzen a térséggel foglalkozó szakértőit, folyóirataikat, intézeteiket „eltartsák”. Igaz, az 1992–99 közötti balkáni válságról sok politikai elemzés született, de ez nem járt együtt az eddigi intézmények megtartásával. Az oroszok, a Balkán népei iránti általános érdeklődés mind az USA-ban, mind Nyugat-Európában csökkent, nem is szólva a volt szovjet zóna kis megszállt államairól (így Magyarországról). (Hozzájárult mindehhez a világhatalmi erőrendszer átrendeződése is: mind a nemzetközi befektetők, mind a katonaipolitikai állami stratégák a távol-keleti térség (ezen belül is Kína) erősödésére összpontosítottak, összpontosítsanak. Most vagy 2007 után változhat a helyzet. Délkelet-Európa megmarad ugyan az orosz érdekek és a NATO közvetlen ütközési területének. Ez a tényező – nem tagadható – befolyásolja, sőt segíti is a térség államainak felvételét az EU-ba és a NATO-ba. De a térség fő jellemzője az unióhoz kötődés lesz. Ez a tény felértékeli Délkelet-Európát: áru- és tőkepiac a világgazdaság számára. Ahogy Oroszország is, konszolidációjának előrehaladásával a jelenleginél jobban magára vonja majd mind a távol-keleti, mind az EU-beli vállalkozók figyelmét. Akárhogy is lesz a gazdasági-katonai-politikai jövője, az biztos, hogy a kiterjesztés, az integráció ismét előhívja az odafigyelést a térségre. és a térséget elemző, monitorozó kutatóintézeteket, tanszékeket és projekteket hív létre. Reméljük, megélénkülnek a piactanulmányok, fellendülnek a kutatások, amelyek a regionális vallási-etnikai fejlődést és a mai viszonyokat tárgyalják. Ezen kutatások nélkül ugyanis nincs remény a helyi konfliktusok feloldására. Említettük például a történelmi körülmények mai kihatásait. A délkelet-európai térség éppen a sok évszázados oszmán fennhatóság eredményeként megőrizte etnikai-vallási sokszínűségét. Míg Nyugat-Európában a 18-19. században a kis népcsoportok nemzeti-vallási különállását felszámolta az államok többségi nemzete, addig a török fennhatóság nem szűntette meg sem az alattvalók nemzeti, sem vallási identitását. (Had jegyezzük meg: a térségben aktív másik hatalom, a Habsburg Birodalom sem követett elnemzetlenítési politikát a 19-20. század fordulójáig.) A délkeleteurópai térség éppen ezért a kulturális és vallási diverzitásnak történelmi színtere, de egyben etnikai-vallási konfliktusainak is góca. E térség átfogó regionális sajátosságait csak most – összehasonlító

kutatásokkal

–

tárhatjuk

fel.

Nem

„elmaradottságról” beszélni, hanem „másként fejlődésről”...

érdemes

többé

„perifériáról”,

6 Így folytathatnánk a példák felsorolását, amelyek azon érvelésünket támasztják alá: a délkelet-európai – és ezen belül a balkáni – térség megismerését célzó kutatásokat kiemelten kell támogatni. Ez mind a térség, mind a nyugat-európai (és oroszországi) vállalkozók, politikusok érdeke. 5. Regionális kutatások emancipálódása Évtizedek óta hangoztatjuk: a térség „társadalmainak együttesen kell megfogalmazniuk a nagy kontinentális, interkontinentális átrendeződés keretében a közös, lokális érdekeket. És ezen lokális érdekeknek lehetőleg érvényt kell szerezni az európai fórumokon.” A térség kutató értelmiségeinek, gazdasági vállalkozóinak és politikusainak együttesen kell ezen új érdekközösségek feltárását és megfogalmazását megkezdeni. A délkelet-európai államokban szükséges a regionális intézetek és a regionális fórumok kialakítása. A térség 1992 óta tartó folytonos gazdasági válsága nem kedvez a tudományos-kulturális intézmények alapításának. A rendszerváltás következtében csökkentik az állami kutatói és oktatói állásokat. A meglévő intézmények kutatási tematikáján kellene tehát elsősorban módosítani. Még akkor is, ha az egyetemi és kutatói intézmények dolgozói létbizonytalanságban élnek. Az új célokhoz „falak nélküli intézetekben” kell egyesíteni a különböző tanszékeken már állásban lévő munkatársakat. Ilyen „falak nélküli” projektorientált menedzserintézmény kíván lenni a Budapesten most létrehozott Balkán-tanulmányok Központja. Reméljük, kezdeményezésünk sikeres lesz, s az intézet konszolidálódik, s ehhez hasonló más intézmények követik majd. Csak tisztelettel és hálával gondolhatunk azokra a nyugat-európai – angol, német, francia –, amerikai és orosz kutatókra, akik az utóbbi másfél évszázadban a délkelet-európai térséget elemző és az összefoglaló tanulmányokat megírták, a folyóiratokat szerkesztették. Egyidejűleg a helyi államok kutatói óriási történeti, néprajzi, zenei, irodalmi, közgazdasági elemzést, résztanulmányokat termeltek ki. A szintetizáló, összehasonlító (komparatív) megközelítés a külföldi kollégákra maradt. A régióban élő kutatók ritkán találtak egymásra, jobbára csak alapanyagot szolgáltattak a nyugaton készülő összefoglalók számára. Deficitje ez a helyi kutatásszervezeteknek. (Talán a helyi nemzeti-állami ellenségeskedések is okai voltak e deficitnek.) Az Európai Unió keleti kiterjesztésének előkészítéseként most megszülethetnek a szintetizáló és összehasonlító témájú programok, a helyben működő intézetek, folyóiratok. A régióban élő kutatók összefogására, intézeteik network-szerű összefogására van szükség. Több, a tematikák mentén kialakuló networkökre gondolunk. Több egymással párhuzamosan

7 futó – természettudományos, közgazdasági, történettudományi, néprajzi, politológiai stb. – szintetizáló kutatási programra gondolunk. Kiemelten fontosnak tartjuk minden szakmában a kutatói utánpótlás kinevelését. Új Balkán-kutató generáció felnövekedésére számítunk. Az új budapesti Balkán-tanulmányok intézete az utánpótlás-nevelést is elő kívánja segíteni. Alapintézménye a budapesti Európa Intézet (alapítva 1990), amely százszázalékos magántőkén alapszik, és a világ minden részéből fogad posztgraduális-korú kutatókat. Saját vendégprofesszori lakásokkal, fiatal kutatói kollégiummal rendelkezik. Feltehetően sok, a mienkhez hasonló kezdeményezés eredménye lesz a következő évtizedben a régió államaiban a Balkán-tanulmányok intézményhálózatainak – tanszékek, folyóiratok, intézetek, tudományos társulatok – kiépülése. 6. A helyi fiatal értelmiségiek közös életkörülményei A fiatal értelmiségiek szellemi-politikai életkörülményei régiónkban nagyon is hasonlóak. a) Többségük

a

szovjet

rendszer,

illetve

antidemokratikus

politizálási

rendszerekben nőttek fel. A politikai rendszerváltás a térség politikai életének demokratizálódása számukra közös élmény, életre szóló program. b) Az informatika eszköztára, az új érintkezési forradalom az ő szemhatárukat és érdeklődési rádiuszukat túlemeli a nemzetállami határokon már „szellemi felnövekedésük korában”. A saját helyi (etnikai, szociális, vallási) közösségi normáikat élik meg, de azokat regionális és világ-összefüggésekben szemlélhetik. Számukra napi életkörülmény a nemzetközi mozgékonyság, az utazáson túl az információs világhálón való közlekedés. c) A technikai modernizáció és a piacgazdálkodásra áttérés megrázza mindenütt a helyi társadalmat, az államháztartást és ennek eredményeként az állami állásokban dolgozó egyetemi és kutatói értelmiséget. A tudományos kutatás, oktatás, mint életforma, most keresi helyét a délkelet-európai társadalmakban. A fiatal értelmiségieknek ez sajátos és közös érdekeket, egyéni életcélok hasonlóságát termeli ki. A Balkán-kutatás fellendítése generációs program is. A hasonló életcélok, hasonló társadalmipolitikai körülmények, hasonló életélmények generációs érzelmi-gondolkodási közösséget teremthet, amely a fiatal kutatókat együttdolgozásra ösztönözheti. Együttdolgozásra a virtuális

8 intézeten

belül,

konferenciákon,

elektronikus

folyóirat-szerkesztésekben,

közös

kiadványokban. S talán később a szintetizáló összefoglalásokban is. Ez a fiatal értelmiségi réteg már nem fél a politikától, a politikustól. Míg mi, az előző korosztályok, a diktatórikus rendszerekben úgy éreztük, hogy kiszolgáltatottak vagyunk a politikának, és ezért bizalmatlanok voltunk a politikusokkal szemben. A fiatalok már létrehozhatják

a

helyi

értelmiségiek

és

politikusok

új

típusú

együttműködését.

Együttműködhetnek a „hétköznapi demokrácia” megteremtésében és a térség önálló érdekeinek megfogalmazásában. 7. Magyarország érdeke és a magyar kutatók lehetőségei A magyarság és a magyar állam történelme szorosan egybefonódott a Balkán-térség népeinek és államainak történelmével. A magyar államon belül több olyan nép élt (románok, szerbek, bolgárok stb.), amelyek többsége az államtól délkeletre volt található. Mégis, a török kiűzése után (1690) a magyar külpolitika és a politikai gondolkodás egyoldalú nyugat-európai irányt vett. Érthető okok miatt: Ausztriával közös államtestben élt és vonzotta a fejlettebb technikai-gazdasági szint: Nyugat-Európa a 18-19. században a világ modernizációjának központja volt. Ide kötötte az elmúlt ezer év értelmiségi és politikai gondolkodását meghatározó keresztény eszmevilág és annak intézményei, a keresztény-keresztyén egyházak is. Mégis a magyar állam a Balkán felszabadítása (1878) után az Osztrák–Magyar Monarchia részeként aktív Balkán-politikát kezdett, ami része volt a Monarchia délkelet-európai érdekszféra-politikájának. De ez a politikai aktivizálódás Magyarországon a Balkán-ismeretek megalapozásához is vezetett. A „magyar lobbi” a Monarchia külpolitikájában ismert módon a nemzeti-vallási tolerancia álláspontját képviselte. Mivel a Kárpát-medence is soknemzetiségű, sokvallású térség volt. Mind a politikus Kállay Benjámin, mind a rendszeres Balkán-tanulmányokat sürgető és a Balkán-térséget értő Thallóczy Lajos. Ezekből a századelős kutatási tervekből 1900–14 között csak kevés valósult meg. Az, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve a magyar állam szláv népei, illetve a románok a közös államból ki akartak lépni, az annak is eredménye, hogy a politikai elit csak nagyon piciny csoportja ismerte a délkelet-európai térség etnikai-vallási szokásrendi sajátosságait. Mindezeken túl 1920 után Nyugat-Európa irányába vonzotta az értelmiségi gondolkodást az a tény, hogy az 1000 éves magyar állam 1918–20-ban szétesett. A történelmi államtest elveszítette 2/3-át. Az elvesztett területeket a magyar politikusréteg és az értelmiség a nyugati nagyhatalmak segítségével kívánta visszaszerezni. A külpolitika és közgondolkodás

9 ezen iránya (main stream) nem használt a Balkán-kutatásoknak és általában a Balkánismeretek terjesztésének. Sőt, az új déli (szerb-horvát–szlovén királyság) és délkeleti (Románia) szomszéd Magyarország fontos ellenségei lettek. 1945 után a szovjet zónában Magyarország „kényszerbarátságba” került délkeleteurópai szomszédaival. Ennek a barátságnak kettős hozadéka volt: egyrészt segítette a Balkán-ismeretek intézményesedését, másrészt – kényszer jellege miatt – nem érezte át az értelmiség

a

Balkán-ismeretek

valós

fontosságát.

Realitásra

ösztönzött

ez

a

„kényszerbarátság”: az értelmiség egy részének külpolitikai gondolkodásában délkeleteurópai szomszédainkkal minket összekötő kulturális-tudományos társaságok alakultak, keleteurópai,

szlavisztikai

ismereteket

oktattak

az

egyetemen,

amelyek

segítségével

megismerhettük délkelet-európai szomszédainkat, társalkodni tudtunk velük. Több szakember talált megélhetést a balkáni kultúra tanulmányozásával. Ugyanakkor hátránya volt e „kényszerbarátságnak” (így az orosz nyelv bevezetésének is), hogy a Balkán- és általában Kelet-Európa-ismereteket politikai kényszer hozta ránk. A társadalom ezt az új kultúrát a ránk erőltetett politikai rendszer termékének tekintette. Így azután a politikai rendszer összeomlása, a szovjet csapatok kivonulása után a Kelet-Európa, Délkelet-Európa kutatás „divatja múlt” lett. (Visszaesett általában a szomszédos népek szláv nyelvének ismerete.) Ma váltásra van szükség a magyar politikai gondolkodásban. 300 év nyugat-európai kötődéseit megőrizve, új délkelet- – és reméljük, ezzel – általános kelet-európai érdeklődést kell életre segítenünk. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy az unió keleti kiterjesztése és az új délkelet-európai integrációs folyamatok megváltoztatják nemcsak a magyar állam politikai, de az ország lakosságának napi életkörnyezetét is. A következő évtizedben Magyarországon át vezet majd az európai politika egyik „főútvonala”. Új kihívások – verseny és lehetőség – nyílik mind a térségben elhelyezkedő, mind a térséggel határos államok polgárai számára (németek, osztrákok, oroszok, ukránok, görögök stb.). Fel kell tehát tárni: milyen versenyhelyzetet, kölcsönös befektetéseket tesz lehetővé a következő évtized. Új ismeretterjesztő intézményeket kell kiépítenünk. Ismételjük: az európai politika a következő évtizedben részben a kontinensek közötti rivalizálásról fog szólni, részben pedig NyugatEurópa és Délkelet-Európa, illetve Kelet-Európa viszonyáról. Környezetvédelmi, energetikai, piacnyerési és befektetési szempontok fogják ezt kikényszeríteni. (Ma már ez látható.) Magyarország mind az orosz, mind a Balkán-térség egyik kapuja. Mindenkinek érdeke, hogy ezt a kapu-funkciót okosan, kulturáltan töltsük be. II.

10 A Balkán-tanulmányok Központja 8. A Balkán-tanulmányok Központjának céljai •

Elő kívánja segíteni a balkáni térség gazdasági, társadalmi, politikai közeledését KözépKelet-Európa más térségeihez, Magyarországhoz és az Európai Unióhoz. Segíteni kívánja e

folyamatban

Magyarország,

illetve

a

magyarországi

kutatók,

vállalkozók

szerepvállalását. •

Megismertetni egymással a balkáni térségben érdekelt személyeket és intézményeket.

•

Megismertetni a Balkán térségének természeti, gazdasági, társadalmi, szellemi sajátosságait.

•

A Központ javaslatokat dolgoz ki a politikai szféra részére Magyarország közvetítő szerepéről.

•

A Központ, mint virtuális kutatóintézet, fórumot kínál a balkáni térséggel foglalkozó kutatóknak és vállalkozóknak. Elő kívánja segíteni a magyarországi és az európai kutatók rendszeres együttműködését, akik a balkáni térséggel foglalkoznak.

•

Segíteni kívánja a térség határokon átlépő nagy természetgazdálkodási, termelési, kereskedelmi, infrastrukturális projektjeit.

9. A Központ eszközei: •

Internetes folyóiratot indít, amely szervezi a Balkán-szakértők és a térség iránt érdeklődők együttműködését. Tanulmányokat közöl és havonta megújuló „Figyelő”-t. (A folyóirat magyar nyelven indul, de angol, német, délszláv nyelvű rezümékkel.)

•

Tanulmányköteteket jelentet meg a Balkán térségről.

•

Konferenciákat rendez rendszeresen, és tanulmányokat dolgoztat ki e témakörökben. A Központ a térség – és egyben Magyarország – hosszú távú gazdasági, társadalmi,

környezetvédelmi alternatíváival foglalkozik. Csak érintőlegesen kíván foglalkozni a napi kül- és biztonságpolitika kérdéseivel. Az e téren már aktív mindenkori politikai adminisztrációnak és háttérintézményeinek partnerséget kínál. A mi érdeklődésünkben a napi politika csak résztényező, amelynek fontossága azonban igen nagy: eszköze a hosszú távú lehetőségek megvalósításának. A Központ kiemelten vizsgálja Magyarország érdekeit az új regionális integrációban. 10. Programtanács és programok

11 A Központ Programtanácsában helyet kap a tudományos élet több vezető személyisége: az agrártudomány, a településtudomány, a közgazdaságtudomány, közlekedéstudomány, környezetvédelem, vízgazdálkodás, jogtudomány, földrajztudomány, kisebbségkutatás, politológia, történettudomány képviselői. Tagjai: Akadémikusok: Bayer József (politológia), Bedő Zoltán (mezőgazdaság), Enyedi György (területfejlesztés),

Glatz

Ferenc

(történettudomány,

elnök),

Kádár

Béla

(közgazdaságtudomány), Michelberger Pál (közlekedés), Láng István (környezetvédelem), Somlyódy László (vízgazdálkodás). Egyetemi, valamint akadémiai intézetigazgatók: Balogh Margit (egyház), Inotai András (közgazdász), Kerekes Sándor (környezetgazdálkodás), Lamm Vanda (jogtudomány), Rechnitzer János (területfejlesztés), Rostoványi Zsolt (falukutatás), Sárközy Tamás (gazdasági jog), Schweitzer Ferenc (földrajztudomány), Szarka László (kisebbségpolitika), Szász Zoltán (történész). Programvezető: Pók Attila és Antal Andrea. A Programbizottság tagjai: Erhard Busek, volt osztrák alkancellár, EU-megbízott, Andrei Pleşu, volt román külügyminiszter, a bukaresti Europe College igazgatója, Dušan Kovač, a Szlovák Tudományos Akadémia elnökhelyettese, Arnold Suppan, a bécsi Kelet- és DélkeletEurópa Intézet elnöke, és magyar akadémikusok: Glatz Ferenc, Kádár Béla, Enyedi György, Láng István, Marosi Ernő. A Programtanács elfogadta a következő hónapok programját. November 15. – Az Európai Unió kiterjesztése és Magyarország. Előadók: Somogyi Ferenc külügyminiszter (külpolitika), Kádár Béla akadémikus (külgazdaság), Michelberger Pál akadémikus (közlekedés), Somlyódy László akadémikus (vízgazdálkodás, Duna). December 9. – Dayton: Emberjogi kérdések a Balkánon. III. A kutatási program szellemi és anyagi forrásai Budapesti Európa Intézet A Budapesti Európa Intézet igazgatója, Glatz Ferenc ez év június 10-én a kuratórium és a tudományos tanács ülésén indítványozta, hogy Budapesten jöjjön létre a „Balkántanulmányok Központja”. Az elmúlt hónapok előkészítő tárgyalásai során csatlakozott a kezdeményezéshez az MTA Stratégiai Kutatások Programja és több neves akadémikus, egyetemi tanár, közéleti személyiség.

12 A Budapesti Európa Intézet 1990. évi alapításától folyamatosan foglalkozik az Európai Unió keleti kiterjesztésével. Több, a keleti kiterjesztést vizsgáló összeurópai projektben vett részt 1991 óta. Alapításától kiemelten kutatja és szervezi Magyarország tudományos és kulturális kapcsolatait a kelet-európai és délkelet-európai térséggel. Az Intézet ösztöndíjasokat, vendégprofesszorokat fogad, akik jelentős része e térségből érkezik. Konferenciákat szervez, idegen nyelvű könyvsorozatot ad ki (Begegnungen – Crossroad), amelynek témái e térséget érintik. Az intézet biztosítja az új Balkán Központ szervezéséhez a helyiséget, az infrastruktúrát, az igazgatói-titkári díjazásokat, és felajánl a Balkán-kutatóknak évente 12 havi professzori és 24 havi posztgraduális ösztöndíjat (bentlakásos kollégiumban). MTA Nemzeti Stratégiai Kutatások Programja Az MTA Nemzeti Stratégiai Kutatások Programja 1996-ban indult azzal a céllal, hogy KözépKelet-Európa „társadalmainak együttesen kell megfogalmazniuk a nagy kontinentális, interkontinentális átrendeződésben a közös, lokális érdekeket. És ezen lokális érdekeknek lehetőleg érvényt kell szerezni az európai fórumokon.” A Program 1997-ben térségszintű terveket dolgozott ki egy regionális ökológiai monitoring-rendszerről, közlekedési és vízgazdálkodási

stratégiáról,

a

Duna-völgy,

valamint

az

Alföld

területfejlesztési

kilátásairól.(Ezek monográfiákban jelentek meg.*) A kidolgozott koncepciók részben az ún. Balkán-háborúk (1999), részben pénzhiány miatt nem kerültek megvalósításra. Most az európai uniós tárgyalások jelentős pénzösszegek megpályázását teszik lehetővé. A Stratégiai Kutatások Programtanácsa 2005. június 25-i ülésén foglalt állást: támogatja a Balkán Központ létrehívását. Konferenciákat, ösztöndíjas meghívásokat, publikálást finanszíroz. Ugyanakkor javasolja az MTA elnökének, hogy az Akadémia tudománypolitikai elképzeléseiben szerepeljen a Balkán-kutatás fejlesztése (fiatal kutatók, projekt-támogatások stb.). MTA Társadalomkutató Központ Az

MTA

Társadalomkutató

kutatóintézetet,

két

Központja

kutatócsoportot

(MTA

foglal

TK)

magában.

kilenc A

társadalomtudományos Központ

hosszú

távú

társadalomtudományos vállalkozások szervezésére jött létre, élén Tudományos Tanács áll. A Tudományos Tanács október 24-i Tudományos Tanács ülése a program támogatása mellett döntött és az MTA TK nyolc intézetének igazgatója vállalt tisztséget a programtanácsban (politológia, történelem, jog, szociológia, néprajz, gazdaság, régészet, kisebbségkutatás).

*

Klikkelj az internetre!

13 A kezdeményezést támogatta a magyar külügyminiszter, Somogyi Ferenc is, aki elvállalta a november 15-i nyitókonferencia bevezető előadását. Több, a Társadalomkutató Központon kívüli Mezőgazdasági, Földrajztudományi Intézet, valamint a Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Szent István Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyes tanszékei. A program számol az agrár és ipari szféra (kamarák), valamint a vállalkozók, pénzintézetek országos szervezeteinek és egyéni vállalkozók csatlakozásával. Elérhetőségeink: Pók Attila (programvezető): [email protected] Antal Andrea (programvezető): [email protected] Kiltz Beáta (programmenedzser): [email protected] Glatz Ferenc (elnök): [email protected], [email protected]

Budapest, 2005. október 24.