2. számú melléklet BEVEZETÉS A Pécsi Állatkert teljeskörű megújulása, az Akvárium-Terráriummal való egyesülés így a szervezet átalakulása, illetve a megváltozott jogszabályi környezet együttesen tette szükségessé a társaság korábbi szervezeti és működési szabályzatának átdolgozását. A gazdasági társaságokról szóló 2013. évi V. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, az állatkertek működését szabályozó 3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet és az alapító okirat figyelembe vételével a következő Szervezeti és Működési Szabályzatot adom ki.
I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA A szabályzat hatálya a Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. feladatainak ellátására, működésére, szervezeti felépítésére, vezetőinek és munkatársainak jogállására, kötelezettségeire terjed ki. A SZMSZ betartása, betartatása a társaság tagjainak, vezetőinek és alkalmazottainak elsőrendű kötelessége.
II. A TÁRSASÁG JOGÁLLÁSA, SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE, IRÁNYÍTÁSA ÉS FELADATAI
1. A társaság alapítója A társaság alapítója és tulajdonosa: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban Önkormányzat). Alapító székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Alapítás időpontja: 2000. július 20. (395/2000. (06. 29.) számú közgyűlési határozat alapján) 2. A társaság elnevezése, székhelye A társaság elnevezése: Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium Közhasznú Nonprofit Kft. Rövid alakban: Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. Angol nyelvű elnevezése: Zoo & Aqua – Terrarium Nonprofit Company Ltd. A társaság székhelye: 7635 Pécs, Ángyán János utca 1. Telefonszáma: 72/532-151 weblapja: www.pecszoo.hu központi e-mail címe:
[email protected]
3. A társaság azonosító számai 1
Adóigazolási száma: 20779694-2-02 Cégbejegyzés száma: 02-14-000069 Statisztikai száma: 20779694-9253-571-02 Társadalombiztosítási száma: 374881-2 MVH regisztrációs szám: 1005521696 Környezetvédelmi Ügyfél Jel (KÜJ): 100 538 937 Környezetvédelmi Területi Jel (KTJ): 100 730 152 Bankszámla száma: OTP Bank 11731001-20665319 4. A társaság felettes szerve A társaság közvetlen irányítását Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata végzi. A társaság felügyeletét a Felügyelő Bizottság látja el. 5. A társaság jogállása és gazdálkodási rendje Jogállása: A Pécsi Törvényszék Cégbírósági végzése (Cg. 02-09-072428/58) alapján a közhasznú jogállású önálló jogi személy Gazdálkodási jogköre: önálló gazdasági társaság Törzstőkéje: 3.000.000 Ft (azaz hárommillió forint) Közhasznú tevékenysége a tulajdonossal kötött közfeladat átvállalási szerződésre alapul. 6. A közhasznú jogálláshoz kötődő tevékenységi kör A társaság által gyakorolt közhasznú tevékenységek a 2011. évi CLXXXIX törvény 13.§ (1) 7. pontja szerinti közfeladathoz kapcsolódó közhasznú tevékenység. A közhasznú tevékenységek a TEÁOR 2008 szerinti besorolása: 91.04’08 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése 01.44’08 Teve teveféle tenyésztése 01.49’08 Egyéb állat tenyésztése 01.61’08 Növénytermesztési szolgáltatás 01.62’08 Állattenyésztési szolgáltatás 02.40’08 Erdészeti szolgáltatás 58.19’08 Egyéb kiadói tevékenység 72.19’08 Egyéb természettudományi műszaki kutatás, fejlesztés 75.00’08 Állategészségügyi ellátás 85.52’08 Kulturális képzés 91.02’08 Múzeumi tevékenység 93.29’08 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
2
7. A közhasznú célok megvalósítása érdekében végzett vállalkozási tevékenység 01.62’08 Állategészségügyi szolgáltatás 47.11’08 Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem 47.24’08 Kenyér-, pékáru-, édesség- kiskereskedelem 47.25’08 Ital kiskereskedelem 47.26’08 Dohányáru kiskereskedelem 47.29’08 Egyéb élelmiszer kiskereskedelem 47.61’08 Könyv kiskereskedelem 47.78’08 Egyéb, máshová nem sorolt új áru kiskereskedelme 47.99’08 Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem 56.10’08 Éttermi, mozgó vendéglátás 56.21’08 Rendezvényi étkeztetés 56.29’08 Egyéb vendéglátás 56.30’08 Italszolgáltatás 59.13’08 Film-, video és televízió program terjesztés 62.09’08 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás 63.11’08 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás 68.20’08 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 73.12’08 Médiareklám 74.20’08 Fényképészet 74.30’08 Fordítás, tolmácsolás 77.11’08 Személygépjármű kölcsönzés 77.33’08 Irodagép kölcsönzése 77.39’08 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése 81.21’08 Általános épülettakarítás 82.92’08 Csomagolás 82.99’08 Máshová nem sorolt, egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás 85.51’08 Sport, szabadidős képzés 85.60’08 oktatást kiegészítő tevékenység 90.02’08 Előadóművészet kiegészítő tevékenység 93.21’08 Vidámparki szórakoztatóparki tevékenység 93.29’08 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 8. Feladatok ellátásához szükséges források 3
Saját bevételek (jegy, állatok értékesítése, vállalkozási bevételek) Önkormányzat által évente nyújtott működési támogatás (szükséges mértékben, előzetes üzleti terv alapján) Támogatások (adó 1%, szponzorálás, stb.)
- Pályázati források 9. A társaság irányítása és képviselete A társaság irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület jogosult. A vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a társaság érdekének megfelelően köteles ellátni. A társaság törvényes képviseletét a vezető tisztségviselő látja el. A vezető tisztségviselő képviseleti jogát önállóan gyakorolja. A vezető tisztségviselő köteles a társaság jogszabályban előírt adatait a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni. Ha a társaság létesítő okirata vagy szervezetére és működésére vonatkozó belső szabályzata a társaság szervezetén belül képviseleti joggal járó tisztséget határoz meg, e tisztség betöltője a társaság önálló képviselője. A társaság önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti egységének vezetője az egység rendeltetésszerű működéséhez szükséges körben a társaság önálló képviselője. Az ügyvezetés az ügyek meghatározott csoportjára nézve a társaság munkavállalóit írásbeli nyilatkozattal a képviselet jogával ruházhatja fel; a képviseleti jogot a munkavállaló az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.
10. A társaság szervezeti felépítése Ügyvezető igazgató Gazdasági vezető Gyűjtemény vezető
Gazdasági ügyintéző
Zoopedagógus
Pénztáros
Kertész Titkárság
Szakmai vezető
Állatgondozó Kisegítő Takarmányos Anyagbeszerző Karbantartó
4
III. A TÁRSASÁG VEZETŐINEK ÉS MUNKATÁRSAINAK JOGÁLLÁSA, FELADATKÖRE, HATÁSKÖRE ÉS FELELŐSSÉGE
1. Az ügyvezető igazgató jogállása Az igazgató felett a munkáltatói jogkört Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere gyakorolja. A vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a társaság érdekének megfelelően köteles ellátni. A társaság első vezető tisztségviselőit az alapító okiratában kell kijelölni. A társaság létrejöttét követően a vezető tisztségviselőt a társaság alapítói választják meg, nevezik ki vagy hívják vissza. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Az ügyvezető az alapító részére köteles a társaságra vonatkozóan felvilágosítást adni, és számukra a társaságra vonatkozó iratokba és nyilvántartásokba betekintést biztosítani. A felvilágosítást és az iratbetekintést a vezető tisztségviselő a jogosult által tett írásbeli titoktartási nyilatkozat tételéhez kötheti. Az ügyvezető igazgató a társaság dolgozói felett a munkáltatói jogköröket közvetlenül gyakorolja. Irányítja a közvetlen felügyelete alá tartozó munkatársak és szervezeti egységek, illetve vezetőik tevékenységét. A társaság törvényes képviseletét az ügyvezető látja el, képviseleti jogát önállóan gyakorolja. Köteles a társaság jogszabályban előírt adatait a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni. Ellátja a társaság képviseletét a hatóságok, társintézmények és társadalmi szervezetek előtt. Az ügyvezető igazgató az intézkedés jogát – a jogszabályi keretek között – bármely ügyben magához vonhatja, meghatározott feladat intézésére a társaság bármely dolgozóját – a jelen szabályzatban, illetve a munkaköri leírásban meghatározott feladatkörétől eltérően is kijelölheti és a feladatmegoldás módjára is utasítást adhat. Pénzügyi tranzakcióknál önálló aláírási joggal rendelkezik. Az ügyvezető a társasággal alkalmazotti jogviszonyban áll. Az igazgatót a jelen szabályzatban meghatározott körben, illetve megbízása alapján a gazdasági vezető helyettesíti. Munkaideje kötetlen. 1.1. Feladat és hatásköre Az Önkormányzattal mint alapító tulajdonossal való kapcsolattartás, utasításainak határozatainak végrehajtása. Folyamatos együttműködés és képviselet a hatóságokkal önkormányzati és társadalmi-, valamint gazdálkodó szervezetekkel. Peres eljárás esetén gondoskodik a társaság szakszerű jogi képviseletének ellátásáról. A társaság szervezeti felépítésének kialakítása és irányítása. A munkavégzés tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása, a munkatársak erkölcsi és anyagi ösztönzésének és felelősségének érvényesítése.
5
A társaság személyzeti munkájának kialakítása és irányítása. A munkakörök meghatározása, aktualizálása. A társaság kötelezettségeinek jogszabály szerinti teljesítése. A társaság munkatervének, szakmai koncepciójának meghatározása, a feladatoknak a szervezeti egységekre történő lebontása, a végrehajtás ellenőrzése. Minden üzleti év utolsó negyedévében általános és szakmai, valamint gazdasági programot magába foglaló üzleti tervet készít a következő üzleti évre, melyet az alapító tulajdonos elé terjeszt. A gazdasági vezető közvetlen irányítása és ellenőrzése, a komplex feladatok végrehajtása során az együttműködési keretek meghatározása. Dönt mindazon ügyekben, amely nem tartozik az alapító kizárólagos hatáskörébe és amelyeket a maga részére fenntart. Megalkotja a társaság szervezeti és működési szabályzatát, a működést szabályozó terveket, szabályzatokat, utasításokat. A lehető legmagasabb szinten biztosítja a társaság műszaki, technikai, szakmai színvonalát. Valamennyi dolgozó vonatkozásában gyakorolja a munkaviszony keletkezésével, megszűnésével és illetményük megállapításával kapcsolatos munkáltatói jogokat. Meghatározza a szolgáltatások térítési díjait. 1.2. Felelőssége Az ügyvezető igazgató mint a társaság egyszemélyi felelős vezetője a társaság működésének egészéért felelős, közülük kiemelten az alábbiakért: -
6
társaság vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, a jogszabályban meghatározott követelmények megfelelő ellátásáért, a társaság gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért, a belső ellenőrzés működtetéséért és az alapító által évenként elfogadott költségvetési rendeletben megfogalmazottak végrehajtásáért, az önkormányzati juttatások ésszerű, takarékos felhasználásának, a gazdálkodás egészének a megszervezéséért, saját hatáskörben hozott döntésekért, intézkedésekért, szakmai munka megfelelő színvonalon történő végrehajtásáért fejlesztések gazdaságos megvalósításáért, megfelelő belső és külső kommunikáció biztosításáért.
2. Gazdasági vezető jogállása A gazdasági vezető felettese az ügyvezető igazgató A gazdasági vezető irányítja és ellenőrzi a társaság működésével összefüggő gazdálkodási és pénzügyi feladatok maradéktalan elvégzését. A gazdasági vezető a társaság gazdasági és pénzügyi feladatainak irányítása és ellenőrzése során a hatáskörébe tartozó ügyekben gazdasági és pénzügyi intézkedésekre jogosult. Pénzügyi tranzakcióknál együttes aláírási joga van. A társaság tulajdonában, kezelésében lévő eszközökkel kapcsolatos vagyonváltozást érintő intézkedés a gazdasági vezető egyetértése nélkül nem tehető. Irányítja és felügyeli a vezetése alatt álló dolgozók munkáját. A gazdasági vezetőt távolléte vagy akadályoztatása esetén az ügyvezető igazgatóval egyetértésben a gazdasági ügyintéző helyettesíti. Pénzügyi tranzakciók esetén az ügyvezető igazgató. Munkaideje napi 8 óra, hétfőtől – péntekig. 2.1. Feladat és hatásköre Az igazgató távolléte esetén teljes jogkörében, felelősen helyettesíti az igazgatót a saját hatáskörébe tartozó, valamint az igazgató megbízása és felhatalmazása szerint egyéb ügyekben, kivéve a társaság képviseletét és a munkáltatói jogokat. Képviseli a társaságot a felügyeleti szervnél, a gazdasági ellenőrző szerveknél a gazdálkodási és költségvetési szakterületen, illetve a hatáskörébe tartozó ügyekben. A gazdasági vezető felhatalmazást kap az ügyvezetőtől az adóbevallások, adatközlők, statisztikák, egyéb analitikus nyilvántartásokkal kapcsolatos iratok aláírására. Ez a felhatalmazás nem vonatkozik azokra a dokumentumokra, melyeket csak és kizárólag az ügyvezető írhat alá (éves beszámolók, szerződések, üzleti terv, közhasznúsági jelentés, stb.) Gondoskodik a társaság költségvetésének, valamint a költségvetési beszámolóinak, illetve a mérlegjelentéseknek határidőben való elkészítéséről. Részt vesz az üzleti tervek elkészítésében. Részt vesz az éves beszámoló, közhasznúsági jelentés és különböző gazdasági tárgyú jelentések, tájékoztatók elkészítésében, illetve esetenként szervezi, vagy irányítja azok elkészítését. Elkészíti a hatályos jogszabályoknak megfelelő közgazdasági területet érintő szabályzatokat. Irányítja, koordinálja és ellenőrzi a társaság gazdálkodási feladatait. Meghatározza a szükséges gazdálkodási feltételeket. Gazdálkodási és pénzügyi intézkedéseket dolgoz ki a társaság egészére, továbbá a közgazdasági szakterületre vonatkozóan intézkedési tervet adhat ki. Érvényesíti a társaság gazdálkodási, számviteli és pénzügyi feladataira vonatkozó jogszabályok és belső intézkedések előírásait.
7
Irányítja és ellenőrzi a társaság pénzgazdálkodását, továbbá koordinálja az eszköz-, és készletgazdálkodást. Megteszi a szükséges intézkedéseket a társaság rendelkezésére álló eszközök megőrzéséhez, rendeltetésszerű és gazdaságos felhasználásához és azok fejlesztéséhez. Intézkedik mindazokban a szakterületével kapcsolatos kérdésekben, amelyekben a döntési jog nem az igazgató hatáskörébe tartozik. Gondoskodik az irányítása és felügyelete alatt álló dolgozók feladatainak hatékony végrehajtásáról. Javaslatot tesz a szakmai, technikai és műszaki fejlesztésekre, a belső szabályzatok, igazgatói utasítások kidolgozására és szükség szerint részt vesz azok elkészítésében és végrehajtásában. Tájékoztatja az igazgatót mindazon ügyekről, eseményekről, amelyek az igazgató hatáskörébe tartozó intézkedést, döntést igényelnek. Végrehajtja azokat a teendőket, amelyeket az igazgató eseti rendelkezése és megbízása alapján a feladatkörébe utal. 2.2.Felelőssége Felelős az igazgató helyettesítése esetén hozott intézkedéseiért, döntéseiért. A gazdasági vezető a társaságot terhelő gazdasági kihatású kötelezettségvállalásokért a jelen és egyéb szabályzatokban leírtak szerint felel. Felelős a gazdasági irányításért, így különösen: - a számviteli, bizonylati rend megszervezéséért - a költségelszámolás kialakításáért - a leltár, az éves mérleg elkészítéséért - a gazdasági területet érintő jelentések, tervek, bevallások, beszámoló elkészítéséért - a gazdasági adatszolgáltatási rend kialakításáért - a fentiek tartalmi helyességéért - felelős a személyi adatok, a társaság belső információinak megtartásáért. Felelős a fejlesztések és felújítások gazdasági lebonyolításáért és a mindenkori anyagi helyzetnek megfelelő gazdaságos üzemeltetés feltételeinek biztosításáért. 3. A szakmai vezető jogállása A szakmai vezető közvetlen felettese az ügyvezető igazgató. A szakmai vezető irányítja és ellenőrzi a társaság szakmai tevékenységét, a gondozók munkáját. A szakmai vezetőt távolléte vagy akadályoztatása esetén – meghatározott ügyek tekintetében és az igazgatóval egyetértésben a helyettes szakmai vezető helyettesíti. Munkaideje heti 40 óra, négyhavi munkaidőkeretben, havi munkaidő-beosztás szerint.
8
3.1. Feladata és hatásköre Az igazgató közvetlen irányításával a vezetésére bízott dolgozók munkájának szervezése és teljesítésének biztosítása. Felügyeli és irányítja az állatgondozók munkáját, biztosítja a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalat. A gazdasági vezetőt és ügyvezető igazgatót teljes jogkörében felelősen helyettesíti a saját hatáskörébe tartozó, valamint a felhatalmazása szerinti egyéb ügyekben. Meghatározza a beosztott munkatársak munkarendjét, munkaidejét, összeállítja a havi munkarendet. A beosztott dolgozók teljesítményének, munkakörének meghatározása, munkájuk, teljesítményük rendszeres értékelése, a szükséges munkajogi intézkedések kezdeményezése. Gondoskodik a munkafeladatok ütemezéséről és szervezéséről. Gondoskodik az állatállomány szakszerű takarmányozásáról és megfelelő egészségügyi állapotáról. Koordinálja a takarmány beszerzését. Nyomon követi az állatállomány létszámának változását, gondoskodik a változások jelentéséről. Gondoskodik az állatállomány jogszabályszerű és szakmai elvárásoknak megfelelő elhelyezéséről, az ezzel kapcsolatos problémákat, hiányosságokat az ügyvezető felé jelzi. A rábízott feladatokat, jelentéseket, beszámolókat precízen, határidőre elkészíti. Intézkedik mindazokban a kérdésekben amelyekben a döntési jog nem a felettese hatáskörébe tartozik. Gondoskodik az irányítása alá tartozó terület feladatainak teljesítéséről és azok hatékony végrehajtását akadályozó körülmények elhárításáról. Szükség szerint szakmai iránymutatást ad egyedi ügyekben, kezdeményezi a szakmai kérdésekben a vezetői szintű döntések, iránymutatások kiadását. Javaslatot tesz a szakmai és műszaki fejlesztésekre, a belső szabályzatok, igazgatói utasítások kidolgozására és részt vesz azok végrehajtásában. Tájékoztatja a felettesét mindazon ügyekről, eseményekről, amelyek annak hatáskörébe tartozó intézkedést, döntést igényelnek. Végrehajtja azokat a teendőket, amelyeket a felettese eseti rendelkezése és megbízása alapján a feladatkörébe utal. 3.2. Felelőssége Felelős a beosztott dolgozók feladatainak szakszerű, jogszerű és határidőre történő ellátásáért, a saját hatáskörben hozott intézkedéseiért, döntéseiért. Felelős a szakmai feladatok és a feladatkörébe tartozó munkák megfelelő minőségben és időben történő végrehajtásáért. Felelős mindazokért a csoport irányításával kapcsolatos intézkedéseiért, amelyekben a döntési jog nem tartozik a felettese hatáskörébe. Felelős az ingó és ingatlan vagyontárgyakért, azok műszaki állapotáért. 9
Felelős az előírt adatszolgáltatások határidőre történő elkészítéséért. Felelős a felügyelete alatt működő egység eredményes munkavégzéséért és az ahhoz szükséges tájékoztatás biztosításáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni a felettesénél. Felelős az állattartás műszaki eszközeinek, berendezéseinek megfelelő műszaki állapotáért. Felelős az átruházott hatáskörben hozott szakmai és gazdasági döntésekért. Felelős a jogszabályok, utasítások, és szabályzatok betartásáért, ezek alkalmazásáért és utóbbiak továbbfejlesztéséért. 4. A beosztott munkavállalók (gondozó, kertész, kisegítő, karbantartó) jogállása A gondozó és kisegítő személyzet közvetlen felettese a szakmai vezető. Ellátja a munkaköri leírásban meghatározott, illetőleg a munkakörével összefüggő és a munkatervekben megállapított külön feladatokat, továbbá mindazon feladatokat amelyek végzésével vezetője megbízza. Munkáját önállóan végzi. A megfelelő színvonalú munkavégzés érdekében köteles a munkájára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, szakmai szabályokat és belső szabályzatokat, utasításokat ismerni és alkalmazni, valamint figyelembe venni a társaság szakmai célkitűzéseit, koncepcióját. A munkavégzést akadályozó körülmény esetén jogosult és köteles intézkedést kezdeményezni felettesénél. Munkaideje heti 40 óra, 4 havi munkaidőkeretben, havi munkaidő beosztás szerint. 4.1. Feladat és hatásköre A szakmai vezető iránymutatása alapján a gondjaira bízott állatok gondozásának és a feladatok szakszerű, határidőre történő elvégzése. Az állatállomány takarmányozása, a kifutók, állatházak takarítása, a folyamatos környezetgazdagítás elvégzése. Az állatállomány jó egészségi állapotának fenntartása, az állatorvos munkájának segítése. A látogatók, önkéntesek, oktatási csoportok segítése, informálása. A műszaki berendezések megfelelő állapotának fenntartása, szükséges javítások elvégzése. Önerős fejlesztések elvégzése. Takarmány eltárolása, annak szakszerű és szükség szerinti felhasználása. Takarmánykonyha és a hozzá tartozó hűtőházak rendben tartása, takarmány állatok tenyésztése, tartása. Parkrendezési feladatok elvégzése, park tisztántartása, növényesítés. Szükség esetén a csoportvezetésben és oktatásban való részvétel. Tájékoztatja felettesét mindazon ügyekről, eseményekről, amelyek annak hatáskörébe tartozó intézkedést, döntést igényelnek.
10
Végrehajtja azokat a teendőket, amelyeket a felettese eseti rendelkezése és megbízása alapján a feladatkörébe utal. 4.2. Felelőssége Felelős a feladatainak szakszerű, jogszerű és határidőre történő ellátásáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni a felettesénél. Felelős a jogszabályok, utasítások és szabályzatok betartásáért (az akadályozó körülmények feltárásáért, szükséges korrekciójuk kezdeményezéséért). 5. A zoopedagógus jogállása A zoopedagógus közvetlen felettese az ügyvezető igazgató. Irányítja és szervezi a társaság oktatási, ismeretterjesztési kommunikációs munkáját. Munkaideje heti 40 óra, négy havi munkaidőkeretben. 5.1. Feladat és hatásköre Szervezi és lebonyolítja az ismeretterjesztő programokat, foglalkozásokat, táborokat. Megtartja az igényelt csoportvezetéseket és foglalkozásokat. Kapcsolatot épít és tart fenn az oktatási, közművelődési intézményekkel, természet- és környezetvédelemmel foglalkozó szervezetekkel. Irányítja az információs anyagok (kiadványok, plakátok, táblák) elkészítését, azok tartalmát naprakészen tartja. Képviseli a társaságot a szakmai rendezvényeken. Szakmai ismereteit folyamatosan bővíti Az igazgató megbízása alapján képviseli a társaságot a média felé irányuló kommunikációban. Elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyekkel az ügyvezető esetenként megbízza. 5.2. Felelőssége Felelős a feladatainak szakszerű, jogszerű, és határidőre történő ellátásáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni a felettesénél. Felelős az utasítások és szabályzatok betartásáért. Felelős a társaság jó hírnevének megőrzéséért, a rábízott adatok, információk, technikai eszközök megőrzéséért.
11
6. A gyűjteményvezető jogállása A gyűjteményvezető közvetlen felettese az ügyvezető igazgató. A társaság állatállomány nyilvántartását vezeti, beszerzi az állattartással és működéssel kapcsolatos engedélyeket, bizonylatokat, igazolásokat. Munkáját önállóan végzi, felelős feladatainak a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelő, határidőben történő teljesítéséért. A megfelelő színvonalú munkavégzés érdekében köteles a munkájára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, szakmai szabályokat és belső szabályozásokat ismerni és alkalmazni, valamint figyelembe venni a társaság szakmai célkitűzéseit, koncepcióját. A munkavégzést akadályozó körülmény esetén jogosult és köteles intézkedést kezdeményezni vezetőjénél. Munkaideje heti 40 óra. 6.1. Feladata és hatásköre Naprakészen vezeti a társaság állatállomány nyilvántartását a helyi és a nemzetközi nyilvántartási rendszerben. Folyamatosan nyomon követi az állatállomány változását és a változásokat a külön szabályzat szerint vezeti. Beszerzi és megőrzi az állatok szükséges dokumentumait (CITES bizonylatok, állatorvosi papírok) Részt vesz a társaság oktatási, szemléletformálási munkájában. Kapcsolatot tart a hazai és külföldi gyűjteményvezetőkkel, törzskönyvvezetőkkel, fajkoordinátorokkal. Koordinálja a társaság állatbeszerzéseit, javaslatot tesz új állatok beszerzésére, cseréjére. Nyomon követi az állattartással kapcsolatos jogszabályok előírásait, annak változásait. Tájékoztatja felettesét mindazon ügyekről, eseményekről, amelyek annak hatáskörébe tartozó intézkedést, döntést igényelnek. Végrehajtja azokat a teendőket, amelyeket felettese eseti rendelkezése és megbízása alapján a feladatkörébe utal. 6.2. Felelőssége Felelős a feladatainak szakszerű, jogszerű és határidőre történő ellátásáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni a felettesénél. Felelős az utasítások és szabályzatok betartásáért. Felelős a nyilvántartás naprakész vezetéséért. Felelős az állatok dokumentációjának beszerzéséért és megőrzéséért. Felelős a társaság jó hírnevének megőrzéséért, a rábízott adatok, információk, megőrzéséért.
12
Felelős az állattartás szakszerűségéért. 7. A gazdasági ügyintéző jogállása A gazdasági ügyintéző közvetlen felettese a gazdasági vezető. Feladata a társaság működésével összefüggő gazdálkodási és pénzügyi feladatok elvégzése. A hatáskörébe tartozó ügyekben gazdasági és pénzügyi intézkedésekre jogosult. Munkaideje napi 8 óra, hétfőtől – péntekig. 7.1. Feladat és hatásköre A gazdasági vezető távolléte esetén teljes jogkörében, felelősen helyettesíti a saját hatáskörébe tartozó, valamint az igazgató megbízása és felhatalmazása szerinti egyéb ügyekben. Részt vesz a társaság költségvetésének, valamint a költségvetési beszámolóinak, illetve a mérlegjelentéseknek elkészítésében. A gazdasági vezető iránymutatása alapján kialakítja és vezeti a befektetett eszköz nyilvántartás rendszerét. Vezeti a főpénztárt. Meghatározott időszakonként összegyűjti a pénztárakból a bevételeket. A szükséges mértéket meghaladó készpénzállomány bankszámlára történő befizetéséről gondoskodik. Szükség esetén elvégzi a pénztáros helyettesítését. Naprakészen vezeti a látogatói statisztikát. Elvégzi a beérkező számlák rögzítését. 7.2. Felelőssége Felelős a feladatainak szakszerű, jogszerű és határidőre történő ellátásáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni a felettesénél. Felelős az utasítások és szabályzatok betartásáért. Felelős a társaság jó hírnevének megőrzéséért, a rábízott adatok, információk megőrzéséért. Felelős a nyilvántartások, iktatás naprakész vezetéséért. Felelős a rábízott értékek megőrzéséért, azokkal történő elszámolásért. Végrehajtja azokat a teendőket, amelyeket a gazdasági vezető eseti rendelkezése és megbízása alapján a feladatkörébe utal. 8. A pénztáros jogállása A pénztáros közvetlen felettese a gazdasági vezető. A pénztáros végzi a társaság árukészletének raktározását, értékesítését, jegyértékesítést. 13
Munkáját önállóan végzi. A megfelelő színvonalú munkavégzés érdekében köteles a munkájára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, szakmai szabályokat és belső szabályozásokat ismerni és alkalmazni. Munkavégzését akadályozó körülmény esetén jogosult és köteles intézkedést kezdeményezni vezetőjénél. Munkaideje heti 40 óra, négyhavi munkakeretben, előre meghatározott beosztás szerint. 8.1. Feladata és hatásköre Beszedi a látogatók által fizetett belépődíjakat, a beszedett összeget a pénztárgépbe rögzíti. Nap végén elkészíti a zárást. Az árukészletet folyamatosan ellenőrzi és a beszerzésekre javaslatot tesz. Eladási áron folyamatosan vezeti a készletet. Részt vesz az év végi leltár elkészítésében. Tájékoztatja, informálja az érkező látogatókat. Gondoskodik a napi bevétel biztonságos elhelyezéséről. Tájékoztatja felettesét mindazon ügyekről, eseményekről, amelyek annak hatáskörébe tartozó intézkedést, döntést igényelnek. Végrehajtja azokat a teendőket, amelyeket a felettese eseti rendelkezése és megbízása alapján a feladatkörébe utal. 8.2. Felelőssége Felelős a feladatainak szakszerű, jogszerű és határidőre történő ellátásáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni a felettesénél. Felelős az utasítások és szabályzatok betartásáért. Felelős a társaság jó hírnevének megőrzéséért, a rábízott adatok, információk megőrzéséért. Felelős a rá bízott értékek, pénzeszközök megőrzéséért, azokkal történő elszámolásért. 9. A titkárságvezető jogállása A titkárságvezető közvetlen felettese az ügyvezető igazgató. A titkárságvezető végzi a társaság adminisztrációs munkáját. Munkáját önállóan végzi. A munkavégzést akadályozó körülmény esetén jogosult kezdeményezni vezetőjénél. Munkaideje napi 8 óra, hétfőtől – péntekig.
14
és
köteles intézkedést
9.1. Feladata és hatásköre Rendszeresen végzi az adminisztrációs feladatokat (iktató, megrendelők, szerződések irattározása). Fogadja a beérkező levelezést és a szabályzat szerint szortírozza. Fogadja a beérkező telefonhívásokat, szükség esetén információval szolgál. Koordinálja a munkaruha beszerzést. Vezeti a szabadság és munkaidő nyilvántartást. Elvégzi az igazgatóság recepciós feladatait. Ellenőrzi a takarító személyzet munkáját, az esetleges hiányosságokat jelzi felettesének 9.2. Felelőssége Felelős a feladatainak szakszerű, jogszerű és határidőre történő ellátásáért. A feladatellátást veszélyeztető körülmény észlelése esetén köteles kezdeményezni a felettesénél. Felelős a társaság jó hírnevének és a rábízott információk megőrzéséért.
intézkedést
10. Önkéntesek, közmunkások Az önkéntesek és közmunkások alkalmazását külön, egyedi megállapodások és szabályzatok rendezik.
IV. A TÁRSASÁG ELLENŐRZÉSI RENDSZERE 1. Vezetői ellenőrzés A társaság minden vezetője köteles a rábízott dolgozók munkáját ellenőrizni. A vezető felelős az általa irányított dolgozók tevékenység-ellenőrzési rendszerének kialakításáért, eredményes működéséért és a tapasztalatok hasznosításáért. Az ellenőrzés módszerei: 15
Személyes helyszíni ellenőrzés, tapasztalatszerzés, a szakmai és gazdasági kihatású intézkedések megalapozottságának, szabályszerűségének ellenőrzése, a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség együttes ellenőrzése, a beosztott vezetők és dolgozók rendszeres, vagy eseti beszámoltatása a feladatok elvégzéséről, soron kívüli ellenőrzések, vizsgálatok
A hatáskörrel rendelkező vezető intézkedik a feltárt eseti vagy rendszerbeli hiányosság megszüntetése és a szabálytalanságot elkövetők felelősségre vonása iránt. 2. A munkafolyamatba épített ellenőrzés A munkafolyamatba épített ellenőrzés célja, hogy biztosítsa a hibák időbeli felismerését és megakadályozását, a dolgozók személyi felelősségének növelését, a végrehajtás minden szakaszában. A munkafolyamatba épített ellenőrzésnek minősül a költségvetési gazdálkodás és a számvitel folyamatának, továbbá a pénzkezelésre előírt alaki és tartalmi szabályok betartásának vizsgálata, de ide tartozik a pénzügyi döntések szabályossági és törvényességi szempontból történő jóváhagyása, ellenjegyzése, a gazdasági események követése. 3. Felügyelő Bizottsági (FEB) ellenőrzés A tagok vagy az alapítók a létesítő okiratban három tagból álló felügyelőbizottság létrehozását rendelhetik el azzal a feladattal, hogy az ügyvezetést a társaság érdekeinek megóvása céljából ellenőrizze. A FEB tagjai a FEB munkájában személyesen kötelesek részt venni. A FEB tagjai a társaság ügyvezetésétől függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatóak. A FEB a tulajdonos képviseletében testületileg jár el, a társaság operatív irányításában nem vesz részt. A FEB köteles a tagok vagy az alapítók döntéshozó szerve elé kerülő előterjesztéseket megvizsgálni, és ezekkel kapcsolatos álláspontját a döntéshozó szerv ülésén ismertetni. A FEB a társaság irataiba, számviteli nyilvántartásaiba, könyveibe betekinthet, a vezető tisztségviselőktől és a társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a társaság fizetési számláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, valamint szerződéseit megvizsgálhatja és szakértővel megvizsgáltathatja. Elsősorban a tájékozódás, a beszámoltatás, a véleményezés és javaslattétel eszközeivel látja el a felügyeleti funkcióját. Évente beszámoltatja az ügyvezetést a közhasznúsági tevékenység teljesítéséről, az éves szakmai és gazdasági-pénzügyi célkitűzések teljesítéséről. Év közben időközönként tájékoztatást kér a saját bevételek és a költségek alakulásáról és a szakmai programok végrehajtásáról. Véleményezi a stratégiai koncepciót, a rendezvény- és programtervet, az éves beszámolót, üzleti tervet és könyvvizsgálói jelentést. 4. Alapító tulajdonosi ellenőrzés Az alapító rendszeres és alkalmi ellenőrzési tevékenységet folytat. Elfogadja a közhasznúsági jelentést, mely magában foglalja a számviteli beszámolót, költségvetési támogatás felhasználását, a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a
16
cél szerinti juttatások kimutatását, a központi költségvetési szervtől kapott támogatás mértékét, vezető tisztségviselőnek nyújtott juttatások értékét, a rövid szakmai beszámolót. 5. A könyvvizsgálói ellenőrzés A könyvvizsgáló betekinthet a társaság könyveibe, felvilágosítást kérhet a társaság alkalmazottaitól, vezető tisztségviselőitől, megvizsgálhatja a társaság pénztárát, értékpapírés áruállományát, szerződéseit és bankszámláját. A könyvvizsgáló a társaság alapítója elé terjeszt minden jelentést, különösen a mérleget és a vagyonkimutatást, megvizsgálja abból a szempontból, hogy azok valós adatokat tartalmaznak-e, illetve megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak. Az alapító csak a könyvvizsgáló által elfogadott és záradékolt mérleg elfogadásáról dönthet. 6. Külső ellenőrzés A társaság működését és tevékenységét eseti jelleggel hatósági ellenőrzés alá vonják, a működés egészét, vagy annak csak speciális területét érintve. Ezek lehetnek a szakmai sajátságból adódó ellenőrzések, vagy általános hatósági ellenőrzések. Szakirányú ellenőrző szervek: -
Baranya Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Baranya Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője
V. A MUNKAVISZONNYAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK 1. Általános szabályok A munkaviszonnyal kapcsolatos minden kérdésben, így a munkaviszony létesítésére, fennállására, megszüntetésére vonatkozó ügyben a Munka Törvénykönyvére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A társaság alkalmazottai kötelesek a Szervezeti és Működési Szabályzatban, a munkaköri leírásban meghatározott, valamint a felettes által rábízott feladatokat képességeik szerint a lehető legjobban elvégezni, munkájukat szakmailag és munkavédelmileg kifogástalanul elvégezni. Az alkalmazottaknak a feladatuk ellátásához szükséges rendelkezéseket, szabályzatokat ismerni és alkalmazni kell. A társaság működésére jellemző, hogy egyrészt folyamatos társadalmi közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatást biztosít, másrészt a működés jellegéből adódóan (állattartás) 17
objektív körülmények mindennapos teendőket rónak a munkavállalókra. Ezen indokok alapján az alábbiakban felsorolt munkakörökben a folyamatos munkarend van érvényben, melyet 4 havi munkaidőkeretben állapítunk meg. - állatgondozó - kisegítő - kertész - pénztáros - karbantartó 2. Felelősségi rendszer Az alkalmazottak feladatkörük szakszerű, szabályszerű ellátásáért erkölcsi és anyagi felelősséggel tartoznak. Pontatlan munkavégzés, kisebb szabálytalanságok esetén vezetői figyelmeztetésben részesülnek. A belső szabályok, utasítások, jogszabályok áthágása fegyelmi vétséget jelent, mely a munkaviszony megszűnésével járhat. A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló négyhavi távolléti díjának összegét. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni. Teljes anyagi felelősséggel tartozik azokért a fogyóeszközökért, amelyeket visszaszolgáltatásig, vagy elszámolási kötelezettséggel vett át és kizárólagosan használ, vagy kezel. 3. Egyéb munkavégzéssel kapcsolatos szabályok A balesetek elkerülése, a megfelelő vagyoni biztonság megteremtése érdekében a dolgozók csak a munkaidejükben és csak a munkavégzésükhöz szorosan kapcsolódó területen tartózkodhatnak. Munkavállaló a munkaidején kívül csak a látogatók által használt területen tartózkodhat. Túlórában végzett munkák engedélyezésére, elrendelésére csak az ügyvezető igazgató jogosult. A látogatói területre kizárólag csak a belépőjegy megváltásával léphetnek be személyek. Ez alól kivételt képez: - saját dolgozó, házastársa, élettársa, gyermekei - az ügyvezető által előzőleg jóváhagyott látogató(k) - karbantartási, munkavégzési céllal érkezők (EoN, Tettye forrásház, Biokom, szakipari vállalkozók) - állatok állategészségügyi felügyeletét ellátó állatorvos és szakszemélyzete - hatóságok képviselői munkavégzési céllal - média munkatársai előzetes egyeztetés alapján
18
Gondozói területre csak és kizárólag a társaság munkavállalói és vele szerződési jogviszonyban álló szolgáltatói (állatorvos, karbantartó, kivitelező, stb.) léphetnek. Gondozói területre való belépés minden esetben a szakmai vezető / helyettes és vagy a gondozó tudtával és beleegyezésével történhet. A munkavállaló munkaidején kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely - különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A munkavállaló véleménynyilvánításhoz való jogát a munkáltató jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem gyakorolhatja. A munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre.
VI. AZ ÜGYVITEL ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 1. Feladatok ellátása A társaság valamennyi dolgozójának kötelessége, hogy a kijelölt feladatait a jogszabályok rendelkezéseinek, a törvényességnek megfelelően, magas szakmai színvonalon és határidőre végezze. 2. Iratkezelés szabályai A beérkező postát – számlalevelek kivételével – az ügyvezető igazgató bontja, majd szignálja. A szignálás után a beérkező levelek iktatásra kerülnek. Minden kimenő levél a társaság hivatalos fejléces levelén, az ügyvezető vagy akadályoztatása esetén az őt helyettesítő dolgozó aláírásával és a társaság pecsétjével megy ki. Az iratkezelés részletes szabályait külön, igazgatói utasítás szabályozza. 3. Képviselet A társaság törvényes képviseletét a vezető tisztségviselő látja el. A vezető tisztségviselő képviseleti jogát önállóan gyakorolja.
19
A vezető tisztségviselő köteles a társaság jogszabályban előírt adatait a nyilvántartó bíróságnak bejelenteni. Az ügyvezetés az ügyek meghatározott csoportjára nézve a társaság munkavállalóit írásbeli nyilatkozattal a képviseletének jogával ruházhatja fel; a képviseleti jogot a munkavállaló az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.
4. Szabályzatok, utasítások nyilvántartása, végrehajtása Az ügyvezetés köteles gondoskodni a szabályzatok és utasítások hozzáférhető közzétételéről. A társaság valamennyi alkalmazottja köteles a munkájának ellátásához szükséges jogszabályokat, szabályzatokat és utasításokat megismerni és alkalmazni.
VII. KÜLÖN SZABÁLYOZOTT HATÁSKÖRÖK 1. Kiadmányozási jog Az ügyvezető távolléte vagy akadályoztatása esetén a gazdasági vezető kiadmányoz. Mindkettőjük távolléte vagy akadályoztatása esetén a hatáskörnek megfelelő ügyben eljáró kolléga. 2. Utalványozási jog Az utalványozás a kiadások teljesítésének elrendelése, illetve a társaság eszközeinek felhasználására irányuló intézkedés. Utalványozásra jogosultak: - pénztári kifizetés tekintetében az ügyvezető igazgató - banki utalások esetében az ügyvezető igazgató önállóan, a gazdasági vezető és a gazdasági ügyintéző együttesen. - az egyéb eszközök tekintetében az ügyvezető igazgató - a postai küldemények átvételére önállóan jogosultak: az ügyvezető igazgató, a gazdasági vezető, a gazdasági ügyintéző és a titkárságvezető Az utalványozó az utalványozás előtt köteles meggyőződni arról, hogy a bizonylaton az ellenőrzés, az érvényesítés megtörtént, s a bizonylatok számszaki, alaki és tartalmi szempontból megfelelnek az előírásoknak. Az utalványozó az utalványozás szabályszerűségéért felelősséggel tartozik. Az utalványozó, az eszközök használója vagy az ellenőrzéssel megbízott nem lehet azonos személy. 20
Az utalványozás részletes szabályait a pénzkezelési szabályzat tartalmazza. 3. Kötelezettségvállalási jog Kötelezettségvállalás minden olyan intézkedés, amely a társaság költségvetésének terhére kötelezettséget von maga után. A társaság működésével kapcsolatos mindennemű kötelezettségvállalásra csak és kizárólag az ügyvezető jogosult. A kötelezettségvállalásra való önálló jogosultság mértékét az alapító okirat határozza meg, e feletti kötelezettségvállaláshoz az alapító tulajdonos hozzájárulása szükséges. 4. Bélyegzők használata A társaság bélyegzőiről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásból egyértelműen ki kell tűnnie, hogy ki, mikor, milyen bélyegző felett rendelkezhetett. A társaság hivatalos bélyegző lenyomata:
VIII. KÜLÖN SZABÁLYOZOTT TEVÉKENYSÉGEK 1. Tűz, baleset és munkavédelem. A társaság tűz- és baleset- és munkavédelméért az igazgató a felelős. Az igazgató alapvető kötelezettsége a tűz- baleset- és munkavédelmi jogszabályok és rendelkezések betartásának ellenőrzése, illetve az ezzel kapcsolatos belső szabályozás kiadatása . A társaság valamennyi alkalmazottjának kötelessége a tűz-, baleset- és munkavédelmi szabályok maradéktalan betartása. A tűz-, baleset- és munkavédelmi teendők, szervezése, irányítása az erre a feladatra szerződött vállalkozó feladata. Minden munkavállaló kötelessége a kárelhárításban aktívan részt venni, az oktatásokon részt venni. 2. Állategészségügyi feladatok ellátása Az állategészségügyi feladatok ellátását az állatorvos megbízásos jogviszonyban látja el. Az állatorvos feladatait, díjazását, munkavégzésének idejét és módját a megbízási szerződés tartalmazza.
21
3. Gépkocsi használat A társaság tulajdonában lévő gépjárműveket, munkagépeket az ügyvezető igazgató előzetes jóváhagyásával (írásos felhatalmazásával) vezetheti, kezelheti az arra jogosítvánnyal rendelkező személy. A rendeltetésszerű használat és a közlekedési, balesetvédelmi szabályok betartása a használó felelőssége.
IX. A TÁRSASÁG SZABÁLYZATAI A Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. szervezeti felépítését és működését szabályozó további kérdéseket az intézmény ügyvezetője külön szabályzatok és utasítások formájában szabályozza. Ezek az alábbiakban felsoroltak: - Munka és balesetvédelmi szabályzat - Tűzvédelmi szabályzat - Takarmányozási szabályzat - Állatállomány nyilvántartási szabályzat - Telefonhasználatra vonatkozó szabályzat - Látogatási szabályzat - Működési szabályzat - Munkaruha szabályzat - Iratkezelési szabályzat - Közbeszerzési szabályzat - Hasznosítási és selejtezési szabályzat - Számviteli politika, melynek része: Pénzkezelési szabályzat, Leltározási szabályzat, valamint eszközök és források értékelési szabályzata A társaság működését szabályozó dokumentumokat, utasításokat, szabályzatokat az alábbi sorrendben kell figyelembe venni: - jogszabályok - alapító okirat - SZMSZ - egyéb szabályzatok - igazgatói utasítások
22
X. HATÁLYRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK Az egységes szerkezetű Szervezeti és Működési Szabályzat 2015. december 15. napján lép hatályba, és ezzel egyidejűleg a korábban érvényben lévő SZMSZ hatályát veszti. Pécs, 2015. július 14.
Szatyor Miklós ügyvezető igazgató
XI. ZÁRADÉK Az alapító kizárólagos hatáskörében eljárva a társaság Szervezeti és Működési Szabályzatát elfogadta. Pécs, 2015……
Dr. Páva Zsolt polgármester Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint alapító nevében
23