Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U-11474-12/2012. Témafelelős: Krajsóczki Sné
Tárgy: Javaslat a 3/2012.(III.10.) rendelet módosítására
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. évi költségvetésről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 3/2012. (III.10.) rendelete az eltelt időszakban bekövetkezett változások miatt módosításra, illetve kiegészítésre szorul. A fentieket figyelembe véve a - 2. § (1), (2), (3), a 3. § (9), az 5. § (1), a 10. § (1) bekezdése, valamint az - 1., 1/a., 1/b., 2., 2/a., 2/b., 3., 4., 4/a., 8., 8/a., 8/b. számú mellékletek módosítására teszek javaslatot. I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése 1. Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet Normatív, kötött felhasználású támogatások terhére - az Önkormányzat 2012. évi igénylése alapján - az alábbi előirányzat módosításról értesített a Magyar Államkincstár: - időskorúak járadéka 2.683.495 Ft - foglalkoztatást helyettesítő támogatás 13.936.104 Ft - rendszeres szociális segély 3.847.443 Ft - normatív lakásfenntartási támogatás 6.759.360 Ft - adósságkezelési támogatás 1.872.330 Ft - ápolási díj és járuléka 4.275.326 Ft Összesen: 33.374.058 Ft A fentiekkel összefüggésben 33.374 eFt-tal nő a normatív, kötött felhasználású támogatás előirányzata, valamint a Polgármesteri Hivatal kiadásai az alábbi kiemelt tételeken: - időskorúak járadéka 2.684 eFt - foglalkoztatást helyettesítő támogatás 13.936 eFt - rendszeres szociális segély 3.848 eFt - normatív lakásfenntartási támogatás 6.759 eFt - adósságkezelési támogatás 1.872 eFt - ápolási díj 4.275 eFt Összesen: 33.374 eFt 2. A 371/2011. (XII.31.) Kormányrendeletben foglaltak alapján a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2012. évben is bérkompenzációra jogosultak. A kompenzáció fedezete Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet terhére került elkülönítésre. A kifizetett összegeket (június-szeptember) - összesen 33.124 eFt-ot - a Magyar Államkincstár megtérítette, mellyel az alábbi előirányzat mó-
2 dosítások engedélyezését javasoljuk (adatok ezer Ft-ban): személyi szoc. hj. önkorm. Intézmény juttatás adó tám. Gondozási Központ 1.039 280 1.319 Dr.Sipos Ferenc Parkerdő O. 1.206 326 1.532 Terney Béla Kollégium 731 198 929 Központi Óvoda 1.925 520 2.445 Kertvárosi Óvoda 2.046 552 2.598 Deák Ferenc Ált.Isk. 1.753 473 2.226 Klauzál Gábor Ált.Isk. 1.996 539 2.535 Koszta József Ált.Isk. 2.354 636 2.990 Lajtha L. Alapf. Műv. Isk. 785 212 997 Családsegítő Központ 1.468 396 1.864 Bölcsőde 759 205 964 Hajléktalan Segítő Központ 331 89 420 Egységes Ped. Szakszolg. 706 191 897 VIGI Intézményközpont 1.187 321 1.508 Szentesi Művelődési Közp. 669 180 849 Központi Konyha 1.150 310 1.460 Városellátó Intézmény 2.297 620 2.917 Polgármesteri Hivatal 3.191 862 4.053 Sportközpont 489 132 621 Mindösszesen: 26.082 7.042 33.124 3. Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet Központosított előirányzatok cím terhére a nyári gyermekétkeztetés költségeinek megtérítése címén 7.563.600 Ft-ot utalt a Magyar Államkincstár. Az összeg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő iskoláskorú gyermekek részére nyújtott étkezési költségekre került felhasználásra, ezért az Önkormányzat működési költségvetésében 7.564 eFt-tal nő a szociális és egyéb kedvezményekhez nyújtott önkormányzati támogatás, valamint a pénzbeli és természetbeni kiadások előirányzata. 4. A Képviselő-testület 56/2012. (III.30.) határozatával hagyta jóvá a Szentesi Kistérség Önkormányzatai Képviselő-testületeinek Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézményi Társulása Társulási Megállapodásának módosítását, melynek értelmében két településsel bővült a Gondozási Központ által ellátott házi segítségnyújtás területe. Az ezzel öszszefüggő intézményi előirányzat módosításokat a Képviselő-testület júniusi ülésén jóváhagyta. A feladatellátáshoz kapcsolódó normatív állami támogatás igénylése megtörtént, melynek eredményeként 2012. évre 2.989.440,- Ft előirányzat növelést igazolt vissza a Magyar Államkincstár. Ezzel összefüggésben 2.989 eFt-tal nő a feladatmutatóhoz kötött felhasználási kötöttség nélküli támogatások előirányzata a működési célú támogatásértékű bevételek azonos összegű csökkentése mellett. Az előirányzat módosításhoz kapcsolódóan 2,83 fővel emelkedik az intézmény 2012. évi engedélyezett átlaglétszáma. 5. A Képviselő-testület 115.356 eFt működési forráshiánnyal fogadta el az Önkormányzat 2012. évi költségvetését. A forráshiány megszüntetése érdekében több intézkedés született, így pályázat került benyújtásra az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő
3 önkormányzatok támogatására 101.073 eFt összegben. A pályázat kedvező elbírálásban részesült, ezért Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 5. cím Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása terhére 34.124.000,- Ft került kiutalásra, mellyel összefüggésben azonos összeggel csökken a működési célú hitel előirányzata. 6. Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény IX. helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet központosított előirányzatok cím terhére - az Önkormányzat igénylése alapján lakossági közműfejlesztés támogatása címén 3.456.392,- Ft került kiutalásra, mely a korábbi években megépült szennyvízcsatorna hálózat fejlesztéséhez biztosított lakossági hozzájárulás 15%-át finanszírozza. Ezzel összefüggésben az Önkormányzat működési költségvetésében 3.456 eFt-tal nő a pénzbeli és természetbeni ellátások fenti jogcímű kiadási előirányzata. 7. A Belügyminisztérium Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII törvény 5. számú melléklet a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok terhére, könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás címén 2.134 eFt pótelőirányzatot biztosított pályázati úton. A pályázati cél megvalósítása érdekében az alábbi módosítások indokoltak: Lajtha L.AMI és Hangv.Közp. Művelődési Központ Önkormányzat - Könyvtár NKkft tám. - céltartalék Összesen:
egyéb dologi 1.207 eFt 2.100 eFt
átadott p.e.
céltartalék
1.927 eFt 3.307 eFt
1.927 eFt
-3.100 eFt -3.100 eFt
önkorm.tám. 1.207 eFt 2.100 eFt 1.927 eFt -3.100 eFt 2.134 eFt
8. A Belügyminisztérium Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. számú melléklet a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok terhére, esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása címén 1.632.000,- Ft támogatást biztosított a Klauzál Gábor Általános Iskolában és a Deák Ferenc Általános Iskolában a képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítésre, 288.000,- Ft-ot a Központi Óvoda Vásárhelyi úti Tagóvodájában megvalósuló óvodai fejlesztő programra. A pályázatban megfogalmazott és jóváhagyott célok megvalósítása érdekében összességében 1.920 aFt-tal emelkedik az intézmények költségvetésében az egyéb dologi kiadások, valamint az önkormányzati támogatás előirányzata az alábbiak szerint: Központi Óvoda 288 eFt Deák Ferenc Általános Iskola 144 eFt Klauzál Gábor Általános Iskola 1.488 eFt Összesen: 1.920 eFt 9. A Belügyminisztérium Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. számú melléklet a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok terhére esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása címén az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatására 1.451.489,- Ft-ot biztosított, mellyel összefüggésben az érintett intézmények költségvetésében az alábbi előirányzat módosítások jóváhagyása szükséges:
4 személyi jutt. Központi Óvoda 164 eFt Deák Ferenc Általános Iskola 64 eFt Klauzál Gábor Általános Iskola 915 eFt Összesen: 1.143 eFt
munkaadói jár. 44 eFt 17 eFt 247 eFt 308 eFt
önkorm.tám. 208 eFt 81 eFt 1.162 eFt 1.451 eFt
II. Bevételi többlet terhére megvalósítandó módosítások 1. A közcélú foglalkoztatás rendszere - az előző évhez képest - 2012. évben jelentősen nem módosult, az érintett intézmények közvetlenül igényelhetik a napi 6 órás foglalkoztatáshoz a Munkaügyi Központ támogatását (70% a támogatás mértéke), illetve az Önkormányzat a START program keretében 100%-os támogatás mellett foglalkoztathat közcélú munkavállalókat (téli közmunka, járda felújítás, belvízelvezetés). A 30% önrész - az önkormányzati költségvetési intézmények esetében - a szociális segélykeretben az aktív korúak közfoglalkoztatása kiemelt előirányzaton került elkülönítésre, mellyel összefüggésben - a VI-IX. havi igénylések, elszámolások alapján - az alábbi módosítások indokoltak: Intézmény Gondozási Központ Dr.Sipos Ferenc Parkerdő O. Terney Béla Kollégium Központi Óvoda Kertvárosi Óvoda Deák Ferenc Ált.Isk. Klauzál Gábor Ált.Isk. Koszta József Ált.Isk. Családsegítő Központ Bölcsőde Hajléktalan Segítő Központ Egységes Ped. Szakszolg. Szentesi Művelődési Közp. Központi Konyha Városellátó Intézmény Polgármesteri Hivatal Önkormányzat Mindösszesen:
személyi juttatás 431 1.077 206 270 324 277 138 138 758 215 485 138 267 1.048 3.755 2.474 10.224 22.225
szoc. e. dohj. logi adó 58 146 28 36 44 37 19 19 102 29 65 19 36 142 507 334 1.305 5.927 2.926 5.927
e. dologi ÁFA
2.342 2.342
speciátámog.ért. önkorm. lis célú bev. tám. tám. 342 147 856 367 164 70 214 92 258 110 220 94 110 47 110 47 602 258 171 73 385 165 110 47 212 91 833 357 2.983 1.279 1.966 842 750 -4.086 20.548 -4.086 750 -4.086 30.084 0
felhalmozás
2. A Gondozási Központ rendezvény szervezésből, helyiség bérbeadásból, kiselejtezett eszköz értékesítéséből, szponzori támogatásból bevételi többletet realizált, melyek részben a többlet eléréséhez szükséges többlet kiadásokra, részben jármű karbantartásra, illetve az önkormányzati forráshiány csökkentésére fordíthatók az alábbiak engedélyezésével: - egyéb saját bevétel 794 eFt - ÁFA bevételek 152 eFt - működési célra átvett pénzeszközök 31 eFt - önkormányzati támogatás (általános) -480 eFt bevételek összesen: 497 eFt
5 - egyéb dologi kiadások - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja - rendezvények - rendezvények ÁFÁ-ja - kötelező tartalék kiadások összesen:
496 eFt 134 eFt 67 eFt 30 eFt -230 eFt 497 eFt
A fenti módosításokkal összefüggésben 480 eFt-tal csökken a működési célú hitel előirányzata. 3. A dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon által - a lakók részére - nyújtott továbbszámlázott szolgáltatások várható teljesítése a tervezettet nem éri el, ezért indokolt az egyéb saját bevételek 800 eFt-tal, az egyéb dologi kiadások 630 eFt-tal, az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzatának 170 eFt-tal való csökkentése. 4. A Terney Béla Kollégium költségvetésében többlet bevétel realizálódott (szülői támogatásokból, gólyatábor megszervezéséhez támogatás, szállástevékenység, térítési díj, kártérítés, selejtezett eszközök értékesítése, továbbszámlázott szolgáltatás), melynek felhasználása részben a többlet eléréséhez szükséges többlet kiadásokra, részben ingatlan karbantartásra és a közüzemi díjak többletére, valamint az önkormányzati forráshiány 514 eFt-tal való csökkentésére történik az alábbi módosítások engedélyezésével: - egyéb saját bevétel 2.255 eFt - ÁFA bevételek 360 eFt - működési célra átvett pénzeszközök 285 eFt - önkormányzati támogatás (általános) -514 eFt bevételek összesen: 2.386 eFt - személyi juttatások - munkaadót terhelő járulékok - fűtés - közüzemi díjak ÁFÁ-ja - egyéb dologi kiadások - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja kiadások összesen:
414 eFt 111 eFt 280 eFt 75 eFt 1.186 eFt 320 eFt 2.386 eFt
5. A Városi Intézmények Gazdasági Irodájához tartozó önállóan működő költségvetési szervek pályázati forrásból (TÁMOP, iskolaalma program, Nemzeti Kulturális Alap), szponzori támogatásból többlet bevételt értek el, mely összegek felhasználását részben eszközök pótlására, részben a pályázati cél megvalósítására indokolt az alábbi előirányzat módosítások átvezetésével engedélyezni (adatok eFt-ban): Átvett Tám. ért. Bevételek Személyi Munkapénzeszk. bevételek összesen juttatás adói jár. 1.929 1.929 240 65 567 567 721 721 150 350 500
Deák F.Á.I. Klauzál G.Á.I. Koszta J.Á.I. Lajtha L.A.Műv.I. Családsegítő Közp. E.Pedagógiai Szaksz. Összesen: 150
3.068 35 6.670
3.068 35 6.820
Egyéb dologi 1.624 567 721 500 3.068
35 275
65
6.480
Kiadás össz. 1.929 567 721 500 3.068 35 6.820
6 6. A Művelődési Központ a Nemzeti Kulturális Alaptól az „Alkotó pedagógusok” kiállítás megrendezéséhez 270 eFt támogatásban részesült. Ugyancsak támogatást (30 eFt) utalt a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola az intézményben működő Zöldág Hagyományőrző szakkör részére. Tovább folytatódik, illetve új pályázati forrással bővült a „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása” program, melyhez újabb támogatási részlet került kiutalásra. A pályázati, támogatási cél megvalósítása érdekében az alábbi módosítások engedélyezését javasoljuk: - működési célra átvett pénzeszközök 300 eFt - támogatásértékű működési bevételek 14.070 eFt bevételek összesen: 14.370 eFt - személyi juttatások - munkaadót terhelő járulékok - egyéb dologi kiadások - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja kiadások összesen:
4.539 eFt 1.162 eFt 6.825 eFt 1.844 eFt 14.370 eFt
7. A Városellátó Intézmény a Start közmunkaprogram keretében végzi a városban a belvízelvezetési, járdafelújítási munkálatokat, melynek kapcsán anyagbeszerzési, továbbszámlázási, adózási költség merült fel. A feladatellátáshoz kapcsolódóan az alábbi módosítások szükségesek az éves átlaglétszám 4 fővel történő emelésével egyidejűleg: - egyéb saját bevételek 10.012 eFt - ÁFA bevételek 2.703 eFt - ÁFA visszatérülések 2.703 eFt bevételek összesen: 15.418 eFt - egyéb dologi kiadások - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja - fizetendő ÁFA kiadások összesen:
10.012 eFt 2.703 eFt 2.703 eFt 15.418 eFt
8. Egyes megelőlegezett szociális támogatásokat (mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása, gyermektartásdíj megelőlegezése, otthonteremtési támogatás, kiegészítő gyermekvédelmi támogatás) a központi költségvetés megtérített, ezért az Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal költségvetésében az alábbi módosítások indokoltak: Önkormányzat - támogatásértékű működési célú bevételek 11.360 eFt - önkormányzati támogatás (normatív kötött felh.áll.tám.) -837 eFt - önkormányzati támogatás -10.523 eFt bevételek összesen: 0 eFt Polgármesteri Hivatal - önkormányzati támogatás szoc. feladatokhoz 10.523 eFt
7 - gyermektartásdíj megelőlegezése - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - otthonteremtési támogatás - mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása kiadások összesen:
7.972 eFt 1.325 eFt 477 eFt 749 eFt 10.523 eFt
III. Kiemelt előirányzatok közötti módosítások 1. A Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon jóváhagyott költségvetésében megtakarítás keletkezett az egyéb dologi kiadások és az azokat terhelő ÁFA kiemelt előirányzaton, mely megtakarítás fedezetet biztosít az üzemanyag áremelkedések miatti többletre az alábbi módosítások engedélyezésével: - üzemanyag 40 eFt - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 10 eFt - egyéb dologi kiadások -40 eFt - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja -10 eFt összesen: 0 eFt 2. A Terney Béla Kollégiumban - az év végéig - a fűtési és szemétszállítási kiadások várhatóan meghaladják a jóváhagyott előirányzatot, mely más, kiemelt közüzemi előirányzaton mutatkozó megtakarítással kompenzálható, ezért az alábbi módosítások engedélyezését javasoljuk: - fűtés 582 eFt - villamos energia -85 eFt - víz- és csatornadíj -650 eFt - szemétszállítás 133 eFt - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 20 eFt összesen: 0 eFt 3. A Családsegítő Központ új telephelyén szükségessé vált garázs és tanyagondnoki iroda építése, melyre az intézmény költségvetése részben tartalmaz előirányzatot (5.070 eFt). Az épület teljes befejezéséhez az előirányzat az intézményi jóváhagyott költségvetésben rendelkezésre áll, ezért az egyéb dologi kiadások 6.500 eFt-tal való csökkentése mellett javasoljuk a felhalmozási kiadások előirányzatának azonos összegű növelését. 4. A Központi Gyermekélelmezési Konyha takarékossági, szervezési intézkedések következtében megtakarítást ért el a vízdíj, valamint az egyéb dologi kiadások kiemelt előirányzaton, mely kiegészítő forrást biztosít egyes közüzemi díjak várható többletére az alábbiak engedélyezésével: - fűtés 3.500 eFt - villamos energia 450 eFt - víz- és csatornadíj -595 eFt - szemétszállítás 145 eFt - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 945 eFt - egyéb dologi kiadások -3.500 eFt - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja -945 eFt összesen: 0 eFt 5. A Városellátó Intézmény egyes kiemelt közüzemi díjainak teljesítése várhatóan meghaladja az engedélyezett előirányzatot, ezért más kiemelt kiadási előirányzatok között mutatkozó megtakarítás terhére az alábbi módosítások engedélyezését javasoljuk:
8 - üzemanyag - fűtés - villamos energia - víz- és csatornadíj - közüzemi díjak ÁFÁ-ja - egyéb dologi kiadások - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja összesen:
168 eFt 697 eFt 397 eFt 284 eFt 381 eFt -1.546 eFt -381 eFt 0 eFt
6. Az adósságcsökkentési támogatás kiadási előirányzata a Polgármesteri Hivatal költségvetésében került megtervezésre, azonban ez az ellátás az Önkormányzatot terhelő kiadás, ezért a költségvetés közötti módosítás szükséges az alábbiak szerint: Polgármesteri Hivatal - önkormányzati támogatás -11.777 eFt - adósságcsökkentési támogatás -11.777 eFt Önkormányzat - önkormányzati támogatás - adósságcsökkentési támogatás
11.777 eFt 11.777 eFt
7. A Képviselő-testület és állandó bizottságainak 4 tagja ajánlotta fel e tisztségért járó tiszteletdíját nonprofit szervezetek részére, mely éves szinten összességében 3.214 eFt. Az előirányzat a Polgármesteri Hivatal személyi juttatásai között került megtervezésre, míg a kiadás az Önkormányzat átadott pénzeszközeit terheli, ezért az előirányzatok átvezetése indokolt a Hivatal önkormányzati támogatásának módosításával egyidejűleg az alábbiak szerint: Polgármesteri Hivatal - önkormányzati támogatás -3.214 eFt - személyi juttatás -3.214 eFt Önkormányzat - önkormányzati támogatás - működési célra átadott pénzeszközök
3.214 eFt 3.214 eFt
8. A Polgármesteri Hivatal költségvetésében az üzemanyagra tervezett előirányzat teljesítése várhatóan meghaladja a jóváhagyottat, ezért 991 eFt-tal szükséges megemelni, a közüzemi díjak ÁFÁ-jának 268 eFt-tal való emelése mellett, az egyéb dologi kiadások előirányzatának 1.259 eFt-tal való csökkentésével egyidejűleg. IV. Egyéb módosítások 1.
A Védőnői Szolgálat 2012. évben is megszervezte az „Anyatejes Világnap”-hoz kapcsolódó rendezvényt, melyhez az önkormányzati működési költségvetésből (felnőttek átmeneti szociális segélye) támogatásban részesült. Ezzel összefüggésben 50 eFt-tal nő a Városi Intézmények Gazdasági Irodájának költségvetésében a rendezvények kiemelt kiadási előirányzata az önkormányzati támogatás azonos összegű növelésével egyidejűleg.
2.
Ugyancsak rendezvény („45 éves a Szentesi Városi Nyugdíjas Klub”) lebonyolításához nyújtott támogatást az Önkormányzat a Szentesi Városi Nyugdíjas Klub részére a felnőttek átmeneti szociális segélykeretéből. Mivel a Klub a Művelődési Központban működik, ezért az intézmény költségvetésében az önkormányzati támogatás 60
9 eFt-tal, az egyéb dologi kiadások 47 eFt-tal, az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata pedig 13 eFt-tal emelkedik. 3.
Az augusztus 20-i ünnep alkalmából került átadásra a huzamosabb időn keresztül kimagasló közszolgálati munkát végzők elismerése, valamint az ezzel – helyi szabályzat alapján – járó pénzjutalom. Ezzel összefüggésben - a céltartalék 1.171 eFt-tal való csökkentése mellett - az alábbi módosítások átvezetése indokolt: személyi munkaönkorm. Intézmény juttatás adói jár. tám. Gondozási Központ 88 eFt 24 eFt 112 eFt Parkerdő Otthon 88 eFt 24 eFt 112 eFt Családsegítő Központ 88 eFt 24 eFt 112 eFt Bölcsőde 88 eFt 24 eFt 112 eFt Lajtha L.Alapf.Műv.Isk. 40 eFt 11 eFt 51 eFt VIGI Intézményközpont 88 eFt 24 eFt 112 eFt Központi Konyha 88 eFt 24 eFt 112 eFt Városellátó Intézmény 176 eFt 48 eFt 224 eFt Polgármesteri Hivatal 176 eFt 48 eFt 224 eFt Mindösszesen: 920 eFt 251 eFt 1.171 eFt
4. A nyár folyamán történt meg – 2012. I. félévet érintően – a pályázatírók jutalmazása. Az önkormányzati céltartalékban az elismerésekhez kapcsolódó jutalmazásokra előirányzat került elkülönítésre, melynek terhére az alábbi módosítások átvezetésének engedélyezése szükséges: személyi munkaadói önkorm. Intézmény juttatás jár. tám. Gondozási Központ 211 eFt 57 eFt 268 eFt Központi Óvoda 4 eFt 1 eFt 5 eFt Deák Ferenc Ált.Isk. 39 eFt 11 eFt 50 eFt Klauzál Gábor Ált.Isk. 72 eFt 19 eFt 91 eFt Koszta József Ált.Isk. 39 eFt 11 eFt 50 eFt Lajtha L. Alapf. Műv. Isk. 17 eFt 5 eFt 22 eFt Családsegítő Központ 184 eFt 50 eFt 234 eFt Művelődési Közp. 16 eFt 4 eFt 20 eFt Városellátó Intézmény 9 eFt 2 eFt 11 eFt Polgármesteri Hivatal 1.170 eFt 316 eFt 1.486 eFt Mindösszesen: 1.761 eFt 476 eFt 2.237 eFt 5.
A Gondozási Központ az elhasználódott, gazdaságtalanul működtetett gépjárművének cseréjéhez 6.300 eFt önkormányzati támogatásban részesült céljelleggel. A gépjármű beszerzése megtörtént, a tényleges beszerzési ár 4.902 eFt volt, így 1.398 eFt-tal csökkenteni indokolt a felhalmozási kiadások, valamint az általános önkormányzati támogatás előirányzatát a működési célú forráshiány azonos összegű csökkentése mellett.
6.
A céltartalék 10.248 eFt előirányzatot tartalmaz tanulói tankönyvellátás támogatására (12.000 Ft/fő), mely összegből 9.108 eFt átcsoportosítása szükséges a 2012/2013. tanév beiratkozási adatai alapján az alábbiak szerint:
10
Deák Ferenc Ált. Isk. Klauzál G. Ált. Isk. Koszta J. Ált. Isk. Összesen:
Tanulók létszáma 184 fő 317 fő 258 fő 759 fő
Egyéb dologi 2.103 eFt 3.623 eFt 2.949 eFt 8.675 eFt
Egyéb dologi Önkormányzati ÁFA támogatás 105 eFt 2.208 eFt 181 eFt 3.804 eFt 147 eFt 3.096 eFt 433 eFt 9.108 eFt
7.
A Képviselő-testület 158/2012. (VI.22.) határozatával döntött címzetes igazgatói cím adományozásáról. A címmel pótlék illeti meg az érintett közalkalmazottat, ezért a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont költségvetésében 140 eFt-tal a személyi juttatások, 38 eFt-tal a munkaadót terhelő járulékok, 178 eFt-tal pedig az önkormányzati támogatás emelkedik a céltartalékban a pedagógusnapi, augusztus 20-i elismerésekre elkülönített előirányzat azonos összegű csökkentése mellett.
8.
A céltartalékban előirányzat került elkülönítésre igazgatói pályázat, beszámolók bírálatára. Az előirányzat terhére a szükséges szakmai és törvényességi szakvélemény elkészült, a szakértői díj kifizetésre került, ezért az Önkormányzat működési költségvetésében 50 eFt-tal indokolt megemelni a dologi kiadások előirányzatát a céltartalék azonos összegű csökkentése mellett.
9.
A szabálysértési feladatokkal kapcsolatos ügyintézést - Hatósági Igazgatási Társulás keretében, feladatellátási megállapodás alapján - 2012. április 15-ig a szentesi kistérségben Szentes Város Polgármesteri Hivatala látta el. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény értelmében 2012. április 15-től e tevékenységet nem a Hivatal látja el, 2 köztisztviselő áthelyezésre került a Kormányhivatalhoz, ezért az előirányzatok időarányos csökkentése indokolt az alábbiak szerint: Hivatal Önkormányzat Összesen - támogatásértékű működési bevételek -1.233 eFt -1.233 eFt - önkormányzati támogatás -3.918 eFt 1.233 eFt -2.685 eFt bevételek összesen: -3.918 eFt 0 eFt -3.918 eFt - személyi juttatások - munkaadót terhelő járulékok - egyéb dologi kiadások kiadások összesen:
-3.124 eFt -746 eFt -48 eFt -3.918 eFt
-3.124 eFt -746 eFt -48 eFt -3.918 eFt
A fentiekkel összefüggésben 2.685 eFt-tal csökken a működési forráshiány, 2 fővel a Hivatal részére engedélyezett, teljes munkaidőben foglalkoztatottak álláshelyek (8/b. számú melléklet), valamint 1,25 fővel az éves átlagos engedélyezett létszám (8. sz. melléklet). 10.
A Képviselő-testület 120/2012. (V.30.) határozatával döntött - a közoktatási ágazatot érintő - létszám csökkentésekről, melynek a költségvetést érintő hatása miatt az alábbi módosítások indokoltak: Központi Kertvárosi Koszta J. Óvoda Óvoda Ált.Isk. - engedélyezett átlaglétszám (8. sz. mell.) -1,20 fő -1,20 fő - pedagógus létszámkeret (8/a. sz. mell.) -2,00 fő -2,00 fő -1,14 fő - engedélyezett álláshelyek (8/b. sz. mell.) -3,00 fő -3,00 fő (teljes munkaidős főfoglalkozású)
11 11.
Az önkormányzati céltartalék több pályázathoz, ösztöndíj és egészség programhoz tartalmaz előirányzatot, melyek felhasználása részben megtörtént, részben pontosításra került a szükséges forrásigény, ezért a tényleges felhasználási szükségletnek megfelelően az alábbi előirányzat módosítások engedélyezését javasoljuk (adatok eFt-ban): Személyi juttatás
Arany J. Ösztöndíj program HPV elleni védőoltás RENERGY pályázat HURO EU Talent pályázat HunRoCoop pályázat HURO-WIFI pályázat Összesen:
Munkaadói járulék
Dologi kiadás
Dologi ÁFA
Szociális tám.
Felhalmozás
1.214
Céltartalék -1.214
3.000
-3.000
8.040
2.170
13.495
3.643
9.920
-37.268
706
190
5.185
1.400
4.001
-11.482
4.388
1.185
1.955
528
28.023
6.756
8.746
2.360
-5.573
1.214
3.917
-6.400
17.838
-64.937
12.
A Képviselő-testület a 167/2012. (VII.31.) határozatban a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat működéséhez hozzájárulásként 1.532 eFt támogatás biztosításáról döntött. A határozat értelmében a működési forráshiány terhére a fenti összeggel emelkedik az Önkormányzat működési költségvetésében az egyéb dologi kiadások előirányzata.
13.
A Szentesi Média NKKft - a Képviselő-testület döntésének megfelelően - beolvadt a Szentes Városi Könyvtár NKKft-be, melyet a Cégbíróság 2012. szeptember 5-i fordulónappal bejegyzett. Ezzel egyidejűleg elkészült a Szentesi Élet hetilap I-III. negyedéves pénzügyi beszámolója, mely alapján - az év végéig - a lapkiadás várhatóan 4.647 eFt önkormányzati támogatást igényel. A beszámoló, valamint a várható igények tételes felülvizsgálata folyamatban van, ezért ennek lezárásáig az igényelt összeg 50%-át, 2.324 eFt-ot javasolunk biztosítani az Önkormányzat működési költségvetésében a működési célú forráshiány terhére.
14.
A TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0038 „Az egyenlő esélyért Szentesen” pályázat fenntartási időszakában (2012. augusztus-december hónapok) szükséges az egyéni és preventív, illetve a felvételi előkészítő foglalkozások megtartása. A foglalkozásokat az önkormányzati általános iskolákban, óvodákban heti egy alkalommal összesen 46 fő pedagógus tartja. A pályázati kiírásban foglaltak betartása érdekében - az önkormányzati működési célú forráshiány 1.514 eFt-tal történ ő növelése mellett - az alábbiak engedélyezését javasoljuk meghatározott feladatra, elszámolási kötelezettséggel:
Intézmény Központi Óvoda Kertvárosi Óvoda Deák Ferenc Ált.Isk. Klauzál Gábor Ált.Isk. Koszta József Ált.Isk. Mindösszesen:
személyi munkaadói juttatás jár. 285 eFt 77 eFt 155 eFt 42 eFt 285 eFt 77 eFt 363 eFt 98 eFt 104 eFt 28 eFt 1.192 eFt 322 eFt
önkorm. tám. 362 eFt 197 eFt 362 eFt 461 eFt 132 eFt 1.514 eFt
12
15.
A fenti módosítási javaslatokon túl több intézmény jelezte, hogy a jóváhagyott előirányzatok nem biztosítják év végéig – az évközi energia áremelések miatt – a szükséges közüzemi díjakra a fedezetet. A várható teljes felhasználás, valamint a forrásigényének felmérése önkormányzati szinten folyamatban van, ezért a komplex rendezésre - indokolt esetben - ezt követően, az összes intézményi adat ismeretében teszünk javaslatot.
V. Fejlesztési költségvetés módosítása 1.
A Kossuth utca-Attila utca kerékpárút építés ellenőrzése során a támogató szabálytalansági eljárást indított a Rákóczi utcai körforgalomban a rávezető íveknél megépített mennyiségi eltérés miatt. Az értesítése alapján az Önkormányzat által visszafizetendő - jogosulatlanul felhasznált - összeg 4.562 eFt, valamint 454 eFt kamat. Az összességében 5.016 eFt fedezetét a 4. sz. melléklet IV. fejezet „pénzeszközátadás Sportcsarnok játéktér rekonstrukciójához, szellőző rendszer kiépítéséhez” tervezett feladat terhére javasolt biztosítani.
2.
A Képviselő-testület a 170/2012. (VIII.31.) határozatával jóváhagyta az „Ipari Park infrastrukturális fejlesztése II.” című pályázathoz kapcsolódó közműfejlesztésekhez szükséges önerőt. Ezzel összegfüggésben az alábbi előirányzat átcsoportosítások szükségesek: adatok eFt-ban Bevétel Felhalmozási Felhalmozási Megnevezés Piaci kama- Kiadás és tőke bevé- célú pénzeszköz tozású hitel tel átvétel Ipari Park infrastrukturális fejlesztés - bérbeadható üzem-2.631 -2.631 -5.262 csarnok építés Ipari Park infrastrukturális fejlesztés - bérbeadható üzem+380 +2.631 +3.011 csarnok építés (pályázattal nem támogatott) Menekülési útvonal rendszer -380 -380 kiépítése a Városházán Összesen: 0 -2.631 0 -2.631 3.
A Klauzál utcai Óvoda felújításának időtartama alatt az ÁFA kulcs változott. Az ÁFA kompenzáció igénylésére irányuló támogatási szerződés módosítása megtörtént, melyben 2.811 eFt jóváhagyásra került. Ezzel összegfüggésben az alábbi előirányzat átcsoportosítások szükségesek: adatok eFt-ban Bevétel Megnevezés Kiadás Felhalm.c.pénzeszk. átv. MFB-hitel Klauzál Utcai Óvoda felújítása +2.125 +686 +2.811 Klauzál Utcai Óvoda felújítása (pá-686 -686 lyázattal nem támogatott tartalom) Összesen: +2.125 0 +2.125
13 4.
A „Szentes Városi Szennyvízkezelő építése”, KEOP-7.1.0/11-2011-0009 azonosítószámú pályázattal megvalósuló beruházás költségeinek saját forrás kiegészítéséhez 4.221 eFt vissza nem térítendő támogatásban részesült az Önkormányzat. Ezzel öszszegfüggésben indokolt a támogatásértékű felhalmozási bevétel 4.221 eFt-tal történő növelése és ugyanezen összeggel az MFB-hitel előirányzatának csökkentése.
5.
A Képviselő-testület döntött az elkészült térfigyelő kamera rendszer további 2 kamerával történő bővítéséről (Vajda telep–Akácfa utca sarkon, Nagyhegyszéli út– Szeszfőzde utca csomópontokban). A bekért árajánlatok szerint a két kamera elhelyezésének, kiépítésének és a műszaki ellenőr alkalmazásának költsége 2.043 eFt. A költségvetés a feladat megvalósítására 1.300 eFt-ot tartalmaz. A többletként jelentkező 743 eFt-ot a 4. sz. melléklet IV. fejezet „pénzeszközátadás Sportcsarnok játéktér rekonstrukciójához, szellőző rendszer kiépítéséhez” tervezett előirányzat terhére javasolt biztosítani.
6.
A Pusztai László Sporttelep kerítés rekonstrukciója és az öntözőrendszer kiépítésére beadott pályázat nem részesült pozitív elbírálásban, a Sportcsarnok játéktér rekonstrukciójára pedig a sportegyesületek nem nyújtottak be pályázatot. A költségvetésben a két feladatra önerőként 13.334 eFt-ot hagyott jóvá a Képviselő-testület. A Sportcsarnok működtetése szempontjából különösképpen indokolt a parketta foltokban történő kicserélése, az egész felület lakkozása, a pályavonalak felfestése. Nagyobb létszámú közönség befogadóképességének növelése érdekében - az előírások szerint indokolt a menekülő felület megnövelése. Javasoljuk a jóváhagyott előirányzatok terhére a fenti feladatok végrehajtását az alábbiak szerint: Sportcsarnok parketta felújítása, nyílászárók beépítése: 6.500 eFt Szellőző berendezés kialakításának előkészítése: 1.075 eFt
7.
A Szentes, Nagyörvény utca 55. szám alatti ingatlan az idősek klubja szomszédságában található, melyet a tulajdonos halála után az örökös felajánlott megvételre az önkormányzat számára 1.800 eFt-ért. Megvétele esetén a klub udvarának bővítésével zöldövezeti pihenő kialakítására és közösségi hely hasznosítására nyílik lehetőség. Az 1.800 eFt fedezete a 4. sz. melléklet III. fejezet „telekrendezések miatti területvásárlások, művelési ág változások, ingatlan vásárlás” előirányzat terhére javasoljuk biztosítani.
8.
A Képviselő-testület 168/2012. (VIII.31.) határozatával döntött a tanyagondnoki szolgálat fejlesztése és a tanyavillamosítással kapcsolatos pályázatok benyújtásáról. A támogatási szerződés megkötésének időpontja várhatóan ez év november vége. Ezzel összefüggésben az alábbi előirányzat módosítások szükségesek: adatok eFt-ban
Megnevezés Önkormányzat - Tanyagondnoki szolgálat fejlesztése - Tanyavillamosítás - Pénzeszköz átadás a Szentes Kistérség Többcélú
Támogatás értékű bevétel +5.000 +32.677
Saját bevétel
Bevétel ÖnkorFelhalmozási mányzati célú pénzesztámogatás köz átvétel +216 +4.085
Felhalmozási és tőke bevétel
Bevétel összesen
Kiadás
+1.950
+7.166
+7.166
+4.084
+40.846
+40.846
-1.950
-1.950
-1.950
14 Társulásnak a termékpult rendszer megvalósítása pályázathoz Családsegítő Központ Összesen:
+37.677
+216 +216
-216 0
+4.085
+4.084
0 +46.062
Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni, majd a költségvetési rendelet módosítását elfogadni szíveskedjenek. S z e n t e s, 2012. október 9. Szirbik Imre
0 +46.062
15 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének …/2012. (...) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 3/2012. (III.10.) rendelet módosításáról 1. § A 3/2012. (III.10.) rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. §. (1), (2) és (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2012. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével: költségvetési bevételét: 8 274 726 eFt-ban költségvetési kiadását: 10 653 360 eFt-ban költségvetési egyenlegét: -2 378 634 eFt, melyből Finanszírozási bevételek 2 569 883 eFt, belső finanszírozású: 869 912 eFt-ban, ebből működési célú pénzmaradvány: 809 630 eFt, felhalmozási célú pénzmaradvány: 60 282 eFt, külső finanszírozású: 1 699 971 eFt-ban állapítja meg, ebből működési célú hitel: 83 113 eFt, felhalmozási célú hitel: 1 616 858 eFt, Finanszírozási kiadások 191 249 eFt-ban állapítja meg, ebből felhalmozási célú külső finanszírozású: 191 249 eFt. (2) A működési kiadásokon belül a kiemelt előirányzatokat a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg: - személyi juttatások 2 072 583 eFt - munkaadót terhelő járulék, szociális hozzájárulási adó 536 090 eFt - dologi kiadások 2 986 963 eFt - egyéb támogatások 315 007 eFt - támogatásértékű kiadások működési célra 8 066 eFt - átadott pénzeszközök működési célra 201 360 eFt - adott kölcsönök 5 000 eFt - tartalék 93 304 eFt - intézményi kötelező tartalék 54 860 eFt (3) A fejlesztési kiadásokon belül a kiemelt előirányzatokat a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg: - támogatásértékű kiadások felhalmozási célra 189 964 eFt - átadott pénzeszközök felhalmozási célra 1 247 214 eFt - felújítás 933 460 eFt - intézményi beruházás, felhalmozás 1 978 204 eFt - adott kölcsönök 31 285 eFt - felhalmozási célú hiteltörlesztés 191 249 eFt 2. § A rendelet 3. § (9) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
16
Az éves létszám előirányzatot költségvetési szervenként a 8. számú mellékletben foglalt részletezés szerint 1.045,59 főben, a prémium évek programban részvevők számát 6 főben határozza meg a Képviselő-testület. Az oktatási intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak intézményi létszámkeretét a 8/a. melléklet szerint állapítja meg a Képviselőtestület. 3. § A rendelet 5. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A 2. § (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszegen belül a költségvetés egyes feladataihoz a felhasználásra vonatkozó célokhoz és feltételekhez kötötten 71.304 eFt-ot, általános jellegű tartalékként 22.000 eFt-ot, intézményi költségvetésben kötelezően tervezett tartalékként 54.860 eFt-ot hagy jóvá a Képviselő-testület e rendelet 3. számú melléklete szerint. 4. § A rendelet 10. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az önkormányzati alapítású non-profit gazdálkodó szervezetek működéséhez szükséges támogatást a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg: a Könyvtár Nkft 81.030 eFt, a Szentesi Üdülőközpont Nkft 16.500 eFt. 5. § A rendelet a.) 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép b.)1/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/a. számú melléklete lép c.) 1/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/b. számú melléklete lép d.) 2. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép e.) 2/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/a. számú melléklete lép f.) 2/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/b. számú melléklete lép g.) 3. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3. számú melléklete lép h.) 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4. számú melléklete lép i.) 4/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4/a. számú melléklete lép j.) 8. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8. számú melléklete lép k.) 8/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/a. számú melléklete l.) 8/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/b. számú melléklete. 6. § E rendelet kihirdetése napját követő napon lép hatályba. dr. Sztantics Csaba sk. jegyző
Szirbik Imre sk. polgármester
17 1. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi összes bevételei ezer Ft-ban Megnevezés
2012. évi eredeti jóváhagyott Változás előirányzat
Módosított előirányzat
I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek
Egyéb saját bevétel Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Intézményi működési bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója Idegenforgalmi Iparűzési adó Helyi adók összesen Helyi adókhoz kapcsolódó pótlékok, bírságok Átengedett központi adók, bírságok, díjak Személyi jövedelemadó helyben maradó része Jövedelemkülönbség mérséklése Gépjárműadó Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Környezetvédelmi bírság Egyéb bírság (szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, közlekedési szabálysértés utáni közigazgatási bírság) Átengedett központi adók, bírságok, díjak összesen Egyéb sajátos bevételek Talajterhelési díj Lakbér bevételek (SZVSZ Kft) Egyéb bérleti díj (SZVSZ Kft) Egyéb sajátos bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen I. Működési bevételek összesen II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttség nélkül Lakosságszámhoz kötött Feladatmutatóhoz kötött Normatív hozzájárulások összesen Központosított előirányzatok ÖNHIKI támogatás Normatív kötött felhasználású támogatások
11 700 888 672 470 351 6 650 1 377 373
11 700 917 330 481 616 9 388 1 420 034
0 12 477 5 918 0 18 395
11 700 929 807 487 534 9 388 1 438 429
121 000 47 000 5 400 1 108 000 1 281 400 10 000
121 000 47 000 5 400 1 108 000 1 281 400 10 000
0 0 0 0 0 0
121 000 47 000 5 400 1 108 000 1 281 400 10 000
240 234 254 847 200 000
240 234 254 847 200 000
1 500 7 000
1 500 7 000
0 0 0 0 0 0
240 234 254 847 200 000 0 1 500 7 000
703 581
703 581
0
703 581
5 000 48 050 84 850 137 900 2 132 881 3 510 254
5 000 48 050 84 850 137 900 2 132 881 3 552 915
0 0 0 0 0 18 395
5 000 48 050 84 850 137 900 2 132 881 3 571 310
127 303 958 091 1 085 394
127 303 958 091 1 085 394 51 553
0 2 989 2 989 49 649 34 124
127 303 961 080 1 088 383 101 202 34 124
18 Megnevezés
2012. évi Módosított eredeti jóváhagyott Változás előirányzat előirányzat 123 623 123 623 0 123 623 1 341 93 950 32 537 126 487 124 964 217 573 32 537 250 110
Kiegészítés közoktatási feladatokhoz Szociális feladatok támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások összesen Felhalmozási célú támogatások Címzett támogatás Céltámogatás Területi kigyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás DARFT-HÖF-CÉDE támogatás 372 271 372 271 Központosított támogatások Fejlesztési célú támogatások összesen 372 271 372 271 II. Támogatások összesen 1 582 629 1 726 791 III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (épületek, építmények, gép, jármű értékesítés) Sajátos felhalmozási és tőke bevételek 82 172 81 708 Lakás, építési telek értékesítés, csere, egyéb vagyon bérbeadása Pénzügyi befektetések bevételei Osztalék, hozam bevétel 8 686 8 686 Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel 153 650 153 650 Sajátos felhalmozási és tőke bevételek összesen 162 336 162 336 III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen 244 508 244 044 IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek 175 926 234 869 - ebből OEP-től átvett 59 656 59 656 Kistérségi Társulástól átvett 88 119 88 119 Támogatásértékű felhalmozási bevételek Előző évi kiegészítések, visszatérülések IV. Támogatásértékű bevételek összesen 175 926 234 869 V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről 104 904 105 404 Felhalmozási célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről 2 148 092 2 150 620 V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen 2 252 996 2 256 024 VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése 14 100 14 100 Költségvetési bevételek összesen 7 780 413 8 028 743 VII. Belső finanszírozás bevételei Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevétele 810 930 Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 56 562 58 982 56 562 869 912 VII. Belső finanszírozás bevételei összesen Bevételek összesen 7 836 975 8 898 655 VIII. Külső finanszírozás bevételei Működési célú hitel 115 356 116 944 Felhalmozási célú hitel 861 802 1 621 079 977 158 1 738 023 VIII. Külső finanszírozás bevételei összesen Bevételek mindösszesen 8 814 133 10 636 678
0 0 0 0 0 0 119 299
0 0 0 0 372 271 372 271 1 846 090
0
0
4 084
85 792
0 0 0 4 084
8 686 153 650 162 336 248 128
57 962 0 0 41 898 0 99 860
292 831 59 656 88 119 41 898 0 334 729
766 3 579 4 345 0 245 983
106 170 2 154 199 2 260 369 14 100 8 274 726
-1 300 1 300 0 245 983
809 630 60 282 869 912 9 144 638
-33 831 83 113 -4 221 1 616 858 -38 052 1 699 971 207 931 10 844 609
19 1/a. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi normatív támogatásának alakulása forintban Jogcímkód
1.(1) 2.aa 2.ab(1) 2.ac 2.ba 2.bb 3.a 5. 6. 8. 10. 11.ab(1) 11.ab(2) 11.c 11.d 11.f(1) 11.e 11.g(1) 11.h(1) 11.h(5) 12.ac 12.bca 12.bcb 12bcb7 12bcb9 13.
Megnevezés
Mutató
Felhasználási kötöttség nélküli támogatások Települési önkormányzatok feladatai - települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport29 375 és kulturális feladatok Körzeti igazgatás - okmányir.műk.és gyámügyi ig.felad.alaphozzájár. 27 906 - okmányiroda működési kiadásai 646 - gyámügyi igazgatási feladatok 42 768 - térségi normatív hozzájárulás 1 154 - kiegészítő hozzájárulás építésügyi igazgatási feladatokhoz 12 Körjegyzőség működése alaphozzájárulás 2 004 Lakott külterülettel kapcs. feladatok 2 000 Lak.települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 5 400 000 Üdülőhelyi feladatok Pénzbeli szociális juttatások Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 5,88 - családsegítés 5,88 - gyermekjóléti szolgálat 405 - szociális étkeztetés 40 - házi segítsényújtás 135 - időskorúak nappali intézményi ellátását biztosítanak 3 - tanyagondnoki szolgáltatás 19 - fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása 25 - pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása 44 - hajléktalanok.nappali intézményi ellátása Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés 17 - demens betegek bentlakásos intézményi ellátása 115 - időskorúak ápoló-gondozó otthoni ellátása 42 - átmeneti elh.ny.ellát.hajlékt.ápoló-gond.otthoni ellát. 25 = Családok Átmeneti Otthona 17 = Gyermekek Átmeneti Otthona 50 Hajléktalanok átmeneti intézményei 30 = hajléktalanok átmeneti szállása 20 = hajléktalanok éjjeli menedékhelye Gyermekek napközbeni ellátása
2012. évi eredeti Normatíva Áll.támogatás
4 074
276 28 600 56 7 729 253 530 2 612 100 1,5
3 950 000 3 950 000 55 360 166 080 88 580 1 996 550 405 600 206 100 206 100
Mutató
Jóváhagyott Normatíva Áll.támogatás
119 673 750
29 375
4 074
3 000 000 7 702 056 18 475 600 2 395 008 8 919 266 3 042 360 5 234 448 200 000 8 100 000 87 776 342
27 906 646 42 768 1 154 12 2 004 2 000 5 400 000
276 28 600 56 7 729 253 530 2 612 100
5,88 5,88 405 40 135 3 19 25 44 17 115 42 25 17 50 30 20
710 650 635 650 635 650
11 603 125 11 603 125 22 420 800 6 643 200 11 958 300 5 989 650 7 706 400 5 152 500 9 068 400 0 12 081 050 73 099 750 26 697 300
468 350
23 417 500
0
Mutató
Változás Normatíva Áll.támogatás Mutató
2012. évi módosított Normatíva Áll.támogatás
119 673 750
29 375
4 074
119 673 750
3 000 000 7 702 056 18 475 600 2 395 008 8 919 266 3 042 360 5 234 448 200 000 8 100 000 87 776 342
27 906 646 42 768 1 154 12 2 004 2 000 5 400 000
276 28 600 56 7 729 253 530 2 612 100 2
3 000 000 7 702 056 18 475 600 2 395 008 8 919 266 3 042 360 5 234 448 200 000 8 100 000 87 776 342
3 950 000 3 950 000 55 360 166 080 88 580 1 996 550 405 600 206 100 206 100
11 603 125 11 603 125 22 420 800 6 643 200 11 958 300 5 989 650 7 706 400 5 152 500 9 068 400
5,88 5,88 405 58 135 3 19 25 44
3 950 000 3 950 000 55 360 166 080 88 580 1 996 550 405 600 206 100 206 100
11 603 125 11 603 125 22 420 800 9 632 640 11 958 300 5 989 650 7 706 400 5 152 500 9 068 400
710 650 635 650 635 650
12 081 050 73 099 750 26 697 300
710 650 635 650 635 650
12 081 050 73 099 750 26 697 300
468 350
23 417 500
17 115 42 25 17 50 30 20
468 350
23 417 500
1,5
18
2 989 440
20 Jogcímkód 14.a 15. 15.a(2)1 15.a(2)2 15.b(2)1 15.b(5)1 15.b(6)1 15.b(8)1 15.b(11)1 15.b(2)2 15.b(5)2 15.b(6)2 15.b(8)2 15.b(11)2 15.e(2)1 15.e(5)1 15.e(1)2 15.e(2)2 15.f(1)1 15.f(1)2 15.g(1)1 15.g(2)1 15.g(3)1 15.g(1)2 15.g(2)2 15.g(3)2
Megnevezés - bölcsődei ellátás Közoktatási normatív állami hozzájárulás Közoktatási alap-hozzájárulás - óvodai nevelés 1-3 nevelési év. 8 hóra -óvodai nevelés 1-3 nevelési év 4 hóra - általános iskola 1-2. évfolyamon 8 hóra - általános iskola 3. évfolyamon 8 hóra - általános iskola 4. évfolyam, ideértve a fejlesztő iskolai tanulókat évfolyamtól függetlenül 8 hóra
- általános iskola 5-6. évfolyamon 8 hóra - általános iskola 7-8. évfolyamon 8 hóra - általános iskola 1-2. évfolyam 4 hóra - általános iskola 3. évfolyam 4 hóra - általános iskola 4. évfolyam, ideértve a fejlesztő iskolai tanulókat évfolyamtól függetlenül 4 hóra
- általános iskola 5-6. évfolyam 4 hóra - általános iskola 7-8. évfolyam 4 hóra - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág minősített int.8 hóra - alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág minősített int.8 - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág minősített int.4 hóra - alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág minősített int.4 - kollégiumi nevelés 8 hóra - kollégiumi nevelés 4 hóra - 1-4. évfolyamos napközis foglalkoztatás 8 hóra - 5-8. évfolyamos napközis/tanulószobai foglalkoztatás 8 hór - 1-4. évfolyamos iskdolaotthonos oktatás 8 hóra - 1-4. évfolyamos napközis foglalkoztatás 4 hóra - 5-8. évfolyamos napközis/tanulószobai foglalkoztatás 4 hór - 1-4. évfolyamos iskolaotthonos oktatás 4 hóra Közoktatási kiegészítő hozzájárulások 16.baa(1)1 - sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.8 hóra 16.baa(1)2 - sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.4 hóra - gyógyped.nevelésből visszahely. valamint folyamatosan 16.bab1 figelemmel kisért tan. 8 hóra - gyógyped.nevelésből visszahely. valamint folyamatosan 16.bab2 figyelemmel kisért tan. 4 hóra 16.bac(1)1 - testi, érzékszervi fogy. 8 hóra 16.bac(1)2 - testi, érzékszervi fogy. 4 hóra 16.bad(1)1 - beszéd és enyhe ért.fogy. 8 hóra 16.bad(1)2 - beszéd és enyhe ért.fogy. 4 hóra
2012. évi eredeti Normatíva Áll.támogatás
Mutató 70
494 100
Jóváhagyott Normatíva Áll.támogatás
Mutató
34 587 000
70
947 927 305 149
120 163 333 58 828 333 27 260 000 13 630 000
149 367 366 302 154
494 100
Mutató
2012. évi módosított Normatíva Áll.támogatás
Változás Normatíva Áll.támogatás Mutató
34 587 000
70
494 100
34 587 000
947 927 305 149
120 163 333 58 828 333 27 260 000 13 630 000
947 927 305 149
120 163 333 58 828 333 27 260 000 13 630 000
15 510 000
149
15 510 000
149
15 510 000
38 696 667 43 866 667 13 551 667 6 971 667
367 366 302 154
38 696 667 43 866 667 13 551 667 6 971 667
367 366 302 154
38 696 667 43 866 667 13 551 667 6 971 667
149
7 755 000
149
7 755 000
149
7 755 000
323 365 346 30 340 30 253 251 477 256 111 463 241 113
17 076 667 21 855 000 24 440 000 783 333 11 985 000 391 667 48 253 333 23 891 667 7 206 667 2 506 667 2 193 333 3 446 667 1 175 000 1 175 000
323 365 346 30 340 30 253 251 477 256 111 463 241 113
17 076 667 21 855 000 24 440 000 783 333 11 985 000 391 667 48 253 333 23 891 667 7 206 667 2 506 667 2 193 333 3 446 667 1 175 000 1 175 000
323 365 346 30 340 30 253 251 477 256 111 463 241 113
17 076 667 21 855 000 24 440 000 783 333 11 985 000 391 667 48 253 333 23 891 667 7 206 667 2 506 667 2 193 333 3 446 667 1 175 000 1 175 000
6 2
224 000 224 000
1 344 000 448 000
6 2
224 000 224 000
1 344 000 448 000
6 2
224 000 224 000
1 344 000 448 000
2
134 400
268 800
2
134 400
268 800
2
134 400
268 800
134 400
44 800
134 400
44 800
134 400
44 800
358 400 358 400 179 200 179 200
4 539 733 2 269 867 836 267 298 667
358 400 358 400 179 200 179 200
4 539 733 2 269 867 836 267 298 667
358 400 358 400 179 200 179 200
4 539 733 2 269 867 836 267 298 667
13 6 5 2
13 6 5 2
13 6 5 2
21 Jogcímkód
Megnevezés
- megism.funkc.vagy viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.tartós és súlyos rendell.miatt sni 8 hóra - megism.funkc.vagy viselk.fejl.org.okra vissza nem 16.bae(1)2 vezeth.tartós és súlyos rendell.miatt sni 4 hóra korai fejlesztés, gondozás 16.bb - kiz.magyar nyelven folyó roma kisebbségi nevelés-oktatás 16.c(8)1 óvoda 8 hóra - kiz.magyar nyelven folyó roma kisebbségi nevelés-oktatás 16.c(8)2 óvoda 4 hóra 16.d(7)1 - két tanítási nyelven folyó oktatás ált.isk. 8 hóra 16.d(7)2 - két tanítási nyelven folyó oktatás ált.isk. 4 hóra
2012. évi eredeti Normatíva Áll.támogatás
Mutató
Jóváhagyott Normatíva Áll.támogatás
Mutató
Mutató
2012. évi módosított Normatíva Áll.támogatás
Változás Normatíva Áll.támogatás Mutató
134
156 800
21 011 200
134
156 800
21 011 200
134
156 800
21 011 200
59
156 800
9 303 467
59
156 800
9 303 467
59
156 800
9 303 467
1
240 000
240 000
1
240 000
240 000
1
240 000
240 000
9
40 000
346 667
9
40 000
346 667
9
40 000
346 667
4
40 000
173 333
4
40 000
173 333
4
40 000
173 333
26,67 18
64 000 64 000
1 706 667 1 130 667
26,67 18
64 000 64 000
1 706 667 1 130 667
26,67 18
64 000 64 000
1 706 667 1 130 667
- társulás int.járó gyerm. 8 hóra 2008-2011-ben alakuló társ.
9
32 000
298 667
9
32 000
298 667
9
32 000
298 667
16.ga(1)2 16.gb(1)1 16.gb(1)2
- társulás int.járó gyerm. 4 hóra 2008-2011-ben alakuló társ. - társulás int.járó gyerm. 8 hóra már működő társ. - társulás int.járó gyerm. 4 hóra már működő társ. Felhaszn. kötöttség nélk. támogat. összesen:
4
32 000
138 667
4
32 000
138 667
4
32 000
138 667
39 18
32 000 32 000
39 18
32 000 32 000
32 000 32 000
Pedagógiai szakszolgálat 8 hóra Pedagógiai szakszolgálat 4 hóra Pedagógus továbbképzés 8 hóra Pedagógus továbbképzés 4 hóra Támogatás egyes pedagóguspótlékok kiegészítésére Osztályfőnöki pótlék kiegészítése8 hóra Osztályfőnöki pótlék kiegészítése4 hóra Gyógypedagógiai pótlék 8 hóra Gyógypedagógiai pótlék 4 hóra Kedvezményes óv.,isk.,koll. étkeztetés Tanulók ingyenes tankönyvellátása Szakmai, tanügyigazgatási informatikai feladatok támogatása Szakmai, tanügyigazgatási informatikai feladatok támogatása Közoktatási kötött támogatások összesen
15,33 7,67 192 96
1 200 000 1 200 000 6 300 6 300
15,33 7,67 192 96
1 200 000 1 200 000 6 300 6 300
1 258 667 576 000 1 085 394 401 18 400 000 9 200 000 1 209 600 604 800
39 18
I.1.1 I.1.2 I.2.1 I.2.2
15 8 192 96
1 200 000 1 200 000 6 300 6 300
1 258 667 576 000 1 088 383 841 18 400 000 9 200 000 1 209 600 604 800
47 23 2 1 1187 763 891
26 000 26 000 65 000 65 000 68 000 12 000 1 750 1 750
1 258 667 576 000 1 085 394 401 18 400 000 9 200 000 1 209 600 604 800 0 1 230 667 598 000 130 000 65 000 80 716 000 9 156 000 1 558 667
47 23 2 1 1187 763 891
26 000 26 000 65 000 65 000 68 000 12 000 1 750 1 750
47 23 2 1 1 187 763 891 431
26 000 26 000 65 000 65 000 68 000 12 000 1 750 1 750
0 113 17
0 1 640 68 000
16.bae(1)1
16.ga(1)1
I.3.a1 I.3.a2 I.3.b1 I.3.b2 I.4a I.4b I.5 I.5 II.1 II.2 II.3
Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása Ingyenes és kedvezményes intézményi étkeztetés Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása össz.: Normatív kötött támogatások összesen: Mindösszesen:
431
754250
431
123 622 984 113 17
1 640 68 000
185 320 1 156 000 1 341 320 124 964 304 1 210 358 705
113 17
2 989 440
1 230 667 598 000 130 000 65 000 80 716 000 9 156 000 1 558 667
754250
123 622 984 92 609 211 1 640 185 320 68 000 1 156 000 93 950 531 217 573 515 1 302 967 916
0 32 537 013
32 537 013 32 537 013 35 526 453
1 230 667 598 000 130 000 65 000 80 716 000 9 156 000 1 558 667 754 250 123 622 984 125 146 224 185 320 1 156 000 126 487 544 250 110 528 1 338 494 369
22 1/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi tervezett összes bevételei kiemelt előirányzatonként és intézményenként ezer Ft-ban Intézmény Gondozási Központ - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Gondozási Központ összesen Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Dr. Sipos F. Parkerdő Otthon összesen Terney B. Középiskolai Kollégium - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv
40 921 8 692 11 609
98 813 4 333 43 164 411
134 309
50
93 274 16 876 56 244 565
24 553 6 062 7 119
0 40 921 8 692 11 609 0 0 449 0 0 0 0 147 0 111 395 4 333 43 177 589
0 794 152 0 31 0 342 0 0 0 0 0 0 -32 0 0 1 287
0 41 715 8 844 11 609 31 0 791 0 0 0 0 147 0 111 363 4 333 43 178 876
0 137 339 0 0 0 0 1 013 0 0 0 50 2 727 0 92 864 16 876 56 250 925
0 -800 0 0 0 0 856 0 0 0 0 0 0 2 011 0 0 2 067
0 136 539 0 0 0 0 1 869 0 0 0 50 2 727 0 94 875 16 876 56 252 992
0 24 553 6 062 7 119 0 0 147
0 2 255 360 0 285 0 164
0 26 808 6 422 7 119 285 0 311
23 Intézmény - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Terney B. Kollégium összesen Városi Intézmények Gazdasági Irodája - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Városi Int.Gazdasági Irodája összesen - Központi Óvoda - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Központi Óvoda összesen - Kertvárosi Óvoda - közhatalmi bevételek
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 748 0 748 0 0 0 85 683 87 225 485 87 710 10 313 10 313 0 10 313 76 76 0 76 133 806 136 243 3 549 139 792 0 50 808 4 964 3 308 1 300 59 656 2 800 0 0 0 0 0 0 1 360 861 88 623 29 421 1 601 741
0 50 808 4 964 3 308 1 300 59 656 19 841 0 0 0 0 35 987 0 1 390 421 88 623 29 421 1 684 329
0 216 0 0 150 0 8 850 0 0 0 0 0 0 36 428 0 0 45 644
0 51 024 4 964 3 308 1 450 59 656 28 691 0 0 0 0 35 987 0 1 426 849 88 623 29 421 1 729 973
208 734 15 800 277 224 811
0 0 0 0 0 0 187 0 0 0 0 2 555 0 212 121 15 800 277 230 940
0 0 0 0 0 0 214 0 0 0 0 0 0 3 400 0 0 3 614
0 0 0 0 0 0 401 0 0 0 0 2 555 0 215 521 15 800 277 234 554
0
0
0
24 Intézmény - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Kertvárosi Óvoda összesen - Deák F. Általános Iskola - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Deák F. Ált. Isk. összesen - Klauzál G. Általános Iskola - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 115 115 0 115 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 189 258 447 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 574 0 574 0 0 0 202 169 205 783 2 905 208 688 12 708 12 708 0 12 708 271 271 0 271 215 263 219 640 3 163 222 803
370
165 971 13 343 246 179 930
3 710
0 370 0 0 0 0 1 689 0 0 0 0 2 151 0 169 247 13 343 246 187 046
0 0 0 0 0 0 2 149 0 0 0 0 0 0 5 165 0 0 7 314
0 370 0 0 0 0 3 838 0 0 0 0 2 151 0 174 412 13 343 246 194 360
0 3 710 0 0 0 0 531 0 0 0 0 4 744 0
0 0 0 0 0 0 677 0 0 0 0 0 0
0 3 710 0 0 0 0 1 208 0 0 0 0 4 744 0
25 Intézmény - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Klauzál G. Ált. Isk. összesen - Koszta J. Általános Iskola - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Koszta J. Ált. Isk. összesen - Lajtha L. Alapfokú Művészeti Iskola és Hangveresenyközpont - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Lajtha L. Alapf. Műv. Isk.és Hangv.Kp. összesen - Családsegítő Központ - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 176 752 180 886 9 588 190 474 22 624 22 624 0 22 624 290 290 0 290 203 376 212 785 10 265 223 050
1 501
225 002 14 981 340 241 824
7 932
200
77 996 1 068 151 87 347
23 732 3 614 1 631 1 300 2 600
0 1 501 0 0 0 0 3 066 0 0 0 0 1 232 0 229 675 14 981 340 250 795
0 0 0 0 0 0 831 0 0 0 0 0 0 6 315 0 0 7 146
0 1 501 0 0 0 0 3 897 0 0 0 0 1 232 0 235 990 14 981 340 257 941
0 7 932 0 0 0 0 200 0 0 0 0 1 630 0 79 919 1 068 151 90 900
0 0 0 0 150 0 350 0 0 0 0 0 0 2 455 0 0 2 955
0 7 932 0 0 150 0 550 0 0 0 0 1 630 0 82 374 1 068 151 93 855
0 23 732 3 614 1 631 1 300 0 12 367
0 216 0 0 0 0 3 670
0 23 948 3 614 1 631 1 300 0 16 037
26 Intézmény - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális feladatokhoz - önkormányzati támogatás kötött Családsegítő Központ összesen - Bölcsőde - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Bölcsőde összesen - Hajléktalan Segítő Központ - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Hajléktalan Segítő Központ összesen - Egységes Pedagógiai Szakszolgálat - közhatalmi bevételek
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 639 0 10 639 0 0 0 115 184 117 664 2 252 119 916 0 0 0 49 49 0 49 148 110 170 996 6 138 177 134
5 001 1 350 1 677
71 969 1 242 34 81 273
3 137
31 044 6 857 18 41 056
0 5 001 1 350 1 677 0 0 95 0 0 0 0 1 276 0 73 581 1 242 34 84 256
0 0 0 0 0 0 171 0 0 0 0 0 0 1 149 0 0 1 320
0 5 001 1 350 1 677 0 0 266 0 0 0 0 1 276 0 74 730 1 242 34 85 576
0 3 137 0 0 0 0 1 332 0 0 0 0 1 376 0 31 864 6 857 18 44 584
0 0 0 0 0 0 385 0 0 0 0 0 0 585 0 0 970
0 3 137 0 0 0 0 1 717 0 0 0 0 1 376 0 32 449 6 857 18 45 554
0
0
0
27 Intézmény - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Egységes Pedagógiai Szakszolgálat összesen - Intézmény Központ - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Intézmény Kp. összesen Művelődési Központ - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 100 100 0 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 185 145 330 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 382 0 4 382 0 0 0 56 265 57 766 944 58 710 0 0 0 27 745 27 745 0 27 745 84 110 90 178 1 089 91 267
5 210
59 656
29 775
94 641
34 449 5 523 5 970
0 5 210 0 0 0 59 656 0 0 0 0 0 5 428 0 31 915 0 0 102 209
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 670 0 0 1 670
0 5 210 0 0 0 59 656 0 0 0 0 0 5 428 0 33 585 0 0 103 879
0 34 449 5 523 5 970 300 0 14 225 0 0 0 0 690 0
0 0 0 0 300 0 14 282 0 0 0 0 0 0
0 34 449 5 523 5 970 600 0 28 507 0 0 0 0 690 0
28 Intézmény - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Művelődési Központ összesen Központi Gyermekélelmezési Konyha - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Közp. Konyha összesen Városellátó Intézmény - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Városellátó Intézmény Polgármesteri Hivatal összesen - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 55 148 59 729 3 120 62 849 3 465 3 465 0 3 465 0 0 0 104 555 124 351 17 702 142 053 0 304 511 82 218 80 059 0 0 474 0 0 0 0 4 403 0 104 042 4 233 0 579 940
0 0 0 0 0 0 833 0 0 0 0 0 0 1 929 0 0 2 762
0 304 511 82 218 80 059 0 0 1 307 0 0 0 0 4 403 0 105 971 4 233 0 582 702
619 497
0 279 625 74 430 41 630 0 0 3 458 0 0 0 0 104 074 0 330 159 0 0 833 376
0 10 012 2 703 2 703 0 0 2 983 0 0 0 0 0 0 4 431 0 0 22 832
0 289 637 77 133 44 333 0 0 6 441 0 0 0 0 104 074 0 334 590 0 0 856 208
11 700 29 405 1 245 14 0 0 5 309
11 700 30 703 1 245 14 0 0 7 265
0 0 0 0 0 0 1 966
11 700 30 703 1 245 14 0 0 9 231
304 511 82 218 80 059
101 977 4 233 572 998
255 641 67 955 36 933
258 968
29 Intézmény - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Polgármesteri Hivatal összesen Polgármesteri Hivatal - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Polgármesteri Hivatal összesen Sportközpont - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Sportközpont összesen Intézmények összesen - közhatalmi bevételek
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 100 100 0 100 0 4 357 0 4 357 0 0 0 0 569 367 579 581 94 579 675 57 400 150 009 30 248 180 257 0 0 0 0 674 540 784 974 32 308 817 282 11 700 3 302 743
11 700 3 302 743 0 0 0 7 145 0 0 0 100 5 655 0 554 334 150 009 0 732 988
0 0 0 0 0 0 1 966 0 0 0 0 0 0 -527 30 248 0 31 687
11 700 3 302 743 0 0 0 9 111 0 0 0 100 5 655 0 553 807 180 257 0 764 675
50 686
0 27 401 502 14 0 0 120 0 0 0 0 -1 298 0 25 247 0 0 51 986
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 621 0 0 621
0 27 401 502 14 0 0 120 0 0 0 0 -1 298 0 25 868 0 0 52 607
11 700
11 700
0
11 700
5 309
100
545 300 57 400 623 854
26 103 502 14
24 067
30 Intézmény - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Összesen Önkormányzati feladatok - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Önkormányzati feladatok összesen - közhatalmi bevételek - egyéb saját bevételek - ÁFA bevételek - ÁFA visszatérülések - műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű működési bevétel OEP-től - támogatásértékű egyéb műk. bev. ÁHT-on belülről - felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről - támogatásértékű felhalm. bevétel ÁHT-on belülről - támogatási kölcsönök visszatérülése - hozam- és kamat - előző évi pénzmaradvány - felhalmozási és tőkejellegű bevételek
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 874 597 902 909 12 477 915 386 176 659 183 134 3 215 186 349 145 012 149 709 2 703 152 412 1 300 1 600 766 2 366 59 656 59 656 0 59 656 8 109 46 872 30 276 77 148 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 150 150 0 150 0 153 133 0 153 133 0 0 0 0 2 624 091 2 755 416 48 466 2 803 882 185 243 277 852 30 248 308 100 29 596 29 596 0 29 596 4 116 113 4 571 727 128 151 4 699 878
4 698 020
0 156 007 102 642 46 131 103 804 0 128 341 2 150 620 0 14 100 9 238 716 779 235 358 2 092 447 309 484 0 6 064 951
0 0 0 0 0 0 27 686 3 579 41 898 0 0 0 4 084 -17 733 20 266 0 79 780
0 156 007 102 642 46 131 103 804 0 156 027 2 154 199 41 898 14 100 9 238 716 779 239 442 2 074 714 329 750 0 6 144 731
11 700 1 030 258 279 208 191 143 104 904 59 656 116 270 2 148 092 0 14 100 6 650 56 562 235 822
11 700 1 058 916 285 776 195 840 105 404 59 656 175 213 2 150 620 0 14 100 9 388 869 912 235 358
0 12 477 3 215 2 703 766 0 57 962 3 579 41 898 0 0 0 4 084
11 700 1 071 393 288 991 198 543 106 170 59 656 233 175 2 154 199 41 898 14 100 9 388 869 912 239 442
155 661 102 549 46 131 103 604 0 108 161 2 148 092 0 14 100 6 500 56 562 235 822 1 408 324 312 514
31 Intézmény - önkormányzati támogatás általános - önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez - önkormányzati támogatás kötött Mindösszesen
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 4 032 415 4 847 863 30 733 4 878 596 497 757 587 336 50 514 637 850 29 596 29 596 0 29 596 8 814 133 10 636 678 207 931 10 844 609
32 2 sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi tervezett összes kiadása kiemelt előirányzatonként és intézményenként ezer Ft-ban Intézmény Gondozási Központ működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Gondozási Központ összesen
2012. évi eredeti jóváhagyott
Változás
Módosított terv
66 776 16 777
71 941 18 094
1 769 419
73 710 18 513
1 987 2 839 844 783 128 1 777
1 054 9 319 77 692
1 987 2 839 844 783 128 1 777 0 42 441 11 459 180 488 0 62 926 4 772 0 1 071 9 319 78 088
0 0 0 0 0 0 0 0 0 67 0 30 97 496 0 134 0 727
1 987 2 839 844 783 128 1 777 0 42 441 11 459 247 488 30 63 023 5 268 0 1 205 9 319 78 815
161 245
0 0 0 168 123
0 0 0 2 915
0 0 0 171 038
0 0 0 6 300 0 0 0 6 300 0 3 166 0 177 589
0 0 0 -1 398 0 0 0 -1 398 0 -230 0 1 287
0 0 0 4 902 0 0 0 4 902 0 2 936 0 178 876
42 441 11 459 463 62 721 4 598
0 3 166 164 411
33 Intézmény Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Dr. Sipos F. Parkerdő Otthon összesen Terney Béla Kollégium működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások
2012. évi eredeti jóváhagyott
Változás
Módosított terv
112 000 29 598
114 504 30 189
2 371 496
116 875 30 685
585 7 061 3 696 3 783 786 4 296 161 37 508 10 171
100 840
585 7 061 3 696 3 783 826 4 306 161 38 689 10 466 39 1 052 11 70 675 28 753 200 4 677 0 104 105
40 0 0 0 0 10 0 0 0 0 0 0 50 -670 0 -180 0 -800
625 7 061 3 696 3 783 826 4 316 161 38 689 10 466 39 1 052 11 70 725 28 083 200 4 497 0 103 305
242 438
0 0 0 248 798
0 0 0 2 067
0 0 0 250 865
244 565
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 127 0 250 925
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 067
0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 127 0 252 992
57 042 15 090
58 226 15 389
1 351 337
59 577 15 726
785 68 832 27 453 200 4 555
0 2 127
34 Intézmény 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Terney B. Kollégium összesen Városi Intézmények Gazdasági Irodája működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj
2012. évi eredeti jóváhagyott 8 8 008 1 542 2 166 610 2 093
Változás
Módosított terv
49 133 4 558 580 1 220 6 062 60 973
8 8 169 1 644 2 166 610 2 127 0 26 368 7 119 130 1 219 0 49 560 4 995 580 1 310 6 062 61 927
0 862 -85 -650 133 95 0 0 0 0 0 0 355 1 186 0 320 0 1 861
8 9 031 1 559 1 516 743 2 222 0 26 368 7 119 130 1 219 0 49 915 6 181 580 1 630 6 062 63 788
133 105
0 0 0 135 542
0 0 0 3 549
0 0 0 139 091
133 806
0 0 0 0 0 0 0 0 0 701 0 136 243
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 549
0 0 0 0 0 0 0 0 0 701 0 139 792
997 311 262 544
1 025 135 269 516
21 462 5 417
1 046 597 274 933
3 673 51 730 15 636 13 016
3 673 51 730 15 636 13 016
0 0 0 0
3 673 51 730 15 636 13 016
26 368 7 119 1 219
0 701
35 Intézmény szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék VIGI összesen - Központi Óvoda működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja Z
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 2 503 2 503 0 2 503 16 874 16 874 0 16 874 9 040 10 045 0 10 045 67 410 67 410 0 67 410 20 564 20 835 0 20 835 0 1 913 50 1 963 32 975 32 975 0 32 975 501 501 0 501 233 922 237 111 50 237 161 49 308 81 499 11 782 93 281 3 594 3 594 0 3 594 10 778 14 741 433 15 174 4 964 4 964 0 4 964 298 972 338 315 12 265 350 580 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 558 827 1 632 966 39 144 1 672 110 0 0 0 0 0 0 0 0 0 42 914 0 1 601 741
0 0 0 8 449 0 0 0 8 449 0 42 914 0 1 684 329
143 425 37 845
146 364 38 608
2 648 678
149 012 39 286
0 6 350 1 599 1 915 327 2 069 0 12 441 3 359
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 6 350 1 599 1 915 327 2 069 0 12 441 3 359
6 350 1 599 1 915 327 2 069 12 441 3 359
0 0 0 0 0 0 6 500 14 949 0 0 0 0 0 0 6 500 14 949 0 0 0 42 914 0 0 45 644 1 729 973
36 Intézmény 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Központi Óvoda összesen - Kertvárosi Óvoda működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 110 0 110 4 010 4 010 0 4 010 0 0 0 32 070 32 180 0 32 180 3 519 5 344 288 5 632 850 850 0 850 831 1 323 0 1 323 0 0 0 36 420 38 847 288 39 135 0 0 0 223 819
0 0 0 3 614
0 0 0 227 433
224 811
0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 121 0 230 940
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 614
0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 121 0 234 554
141 738 37 077
144 577 37 812
2 525 638
147 102 38 450
0 4 626 1 978 1 745 189 2 063 0 10 053 2 655 100 2 770 0 26 179 3 462
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 4 626 1 978 1 745 189 2 063 0 10 053 2 655 100 2 770 0 26 179 3 462
217 690
0 7 121
4 626 1 978 1 745 189 2 063 10 053 2 655 2 770 26 079 2 759
37 Intézmény ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Kertvárosi Óvoda összesen - Deák F. Általános Iskola működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 200 200 0 200 713 713 0 713 0 0 0 29 551 30 354 0 30 354 0 0 0 212 743
0 0 0 3 163
0 0 0 215 906
215 263
0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 897 0 219 640
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 163
0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 897 0 222 803
106 646 28 341
109 712 29 008
2 658 680
112 370 29 688
0 6 749 1 454 989 403 2 591 0 10 504 2 836 375 8 650 207 34 758 6 661 664 1 245 0 42 664
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 871 0 105 0 3 976
0 6 749 1 454 989 403 2 591 0 10 504 2 836 375 8 650 207 34 758 10 532 664 1 350 0 46 640
208 366
0 6 897
6 749 1 454 989 403 2 591 10 504 2 836 8 650 207 34 383 3 929 664 969 39 281
38 Intézmény egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Deák F. Ált. Isk. összesen - Klauzál G. Általános Iskola működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 0 0 0 174 268 181 384 7 314 188 698
179 930
0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 662 0 187 046
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 314
0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 662 0 194 360
125 169 33 065
128 869 33 959
3 484 922
132 353 34 881
41 043
0 7 747 1 286 791 404 1 057 0 17 810 4 809 545 1 121 132 35 702 8 918 0 1 238 0 45 858
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 678 0 181 0 5 859
0 7 747 1 286 791 404 1 057 0 17 810 4 809 545 1 121 132 35 702 14 596 0 1 419 0 51 717
199 277
0 0 0 208 686
0 0 0 10 265
0 0 0 218 951
0 5 662
7 747 1 286 791 404 1 057 17 810 4 809 1 121 132 35 157 4 674 1 212
39 Intézmény támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Klauzál G. Ált. Isk. összesen - Koszta J. Általános Iskola működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 099 4 099 0 4 099 0 0 0 203 376 212 785 10 265 223 050
151 785 39 934
156 551 41 167
2 635 694
159 186 41 861
42 718
0 14 578 2 679 1 019 481 2 603 0 11 789 3 183 253 1 134 162 37 881 6 128 300 1 681 0 45 690
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 670 0 147 0 3 817
0 14 578 2 679 1 019 481 2 603 0 11 789 3 183 253 1 134 162 37 881 9 798 300 1 828 0 49 507
234 437
0 0 0 243 408
0 0 0 7 146
0 0 0 250 554
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
14 578 2 679 1 019 481 2 603 11 789 3 183 1 134 162 37 628 3 879 300 1 211
40 Intézmény lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Koszta J. Ált. Isk. összesen - Lajtha L. Alapfokú Művészeti Iskola működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 387 7 387 0 7 387 0 0 0 241 824 250 795 7 146 257 941
59 388 15 574
60 563 15 891
982 266
61 545 16 157
9 724
0 2 012 527 158 31 294 0 0 0 410 3 442 0 6 874 3 513 0 876 0 11 263
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 707 0 0 0 1 707
0 2 012 527 158 31 294 0 0 0 410 3 442 0 6 874 5 220 0 876 0 12 970
84 686
0 0 0 87 717
0 0 0 2 955
0 0 0 90 672
0 0 0 522 0 0 0 522 0 2 661
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 522 0 0 0 522 0 2 661
2 012 527 158 31 294
3 442 6 464 2 620 640
0 2 661
41 Intézmény tartalék Lajtha L. Alapfokú Műv. Isk. összesen - Családsegítő Központ működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Családsegítő Központ összesen - Bölcsőde működési kiadások személyi juttatások
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 87 347 90 900 2 955 93 855
79 274 20 832
81 459 21 368
2 498 572
83 957 21 940
2 232 3 260 3 275 3 275 389 2 914 2 830 2 865 1 519
25 583 13 228 1 380 2 905 3 614 45 330
2 232 3 260 3 275 3 275 389 2 914 2 830 2 865 1 519 80 3 024 0 25 663 27 059 1 380 4 089 3 614 60 425
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -3 432 0 0 0 -3 432
2 232 3 260 3 275 3 275 389 2 914 2 830 2 865 1 519 80 3 024 0 25 663 23 627 1 380 4 089 3 614 56 993
145 436
0 0 0 163 252
0 0 0 -362
0 0 0 162 890
148 110
0 0 0 5 070 0 0 0 5 070 0 2 674 0 170 996
0 0 0 6 500 0 0 0 6 500 0 0 0 6 138
0 0 0 11 570 0 0 0 11 570 0 2 674 0 177 134
47 499
48 394
1 062
49 456
3 024
0 2 674
42 Intézmény munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Bölcsőde összesen - Hajléktalan Segítő Központ működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 12 430 12 656 258 12 914
574 1 350 18 889
0 1 949 482 907 33 481 7 215 0 1 948 0 2 266 0 15 281 3 178 0 585 1 350 20 394
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 1 949 482 907 33 481 7 215 0 1 948 0 2 266 0 15 281 3 178 0 585 1 350 20 394
78 818
0 0 0 81 444
0 0 0 1 320
0 0 0 82 764
81 273
0 0 0 357 0 0 0 357 0 2 455 0 84 256
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 320
0 0 0 357 0 0 0 357 0 2 455 0 85 576
22 315 5 922
23 314 6 133
816 154
24 130 6 287
314 2 460
314 2 460
0 0
314 2 460
1 949 482 907 33 481 6 210 1 677 2 266 14 005 2 960
0 2 455
43 Intézmény villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Hajléktalan Segítő Kp. összesen - Egységes Pedagógiai Szakszolgálat működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés Z
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 1 320 1 320 0 1 320 1 761 1 761 0 1 761 170 170 0 170 1 627 1 627 0 1 627 0 0 0 1 948 1 948 0 1 948 526 526 0 526 0 0 0 257 257 0 257 0 0 0 10 383 10 383 0 10 383 1 188 3 067 0 3 067 200 200 0 200 189 628 0 628 0 0 0 11 760 14 078 0 14 078 0 0 0 43 525
0 0 0 970
0 0 0 44 495
41 056
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 059 0 44 584
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 970
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 059 0 45 554
60 355 15 753
62 914 16 414
879 210
63 793 16 624
776 419 309 48 16 331
776 419 309 48 16 331 0
0 0 0 0 0 0 0
776 419 309 48 16 331 0
39 997
0 1 059
44 Intézmény 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Egységes Pedagógiai Szakszolgálat összesen - Intézmény Központ működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 0 0 40 0 40 1 437 1 437 0 1 437 0 0 0 3 336 3 376 0 3 376 2 247 4 496 0 4 496 0 0 0 499 1 058 0 1 058 0 0 0 6 082 8 930 0 8 930 0 0 0 88 258
0 0 0 1 089
0 0 0 89 347
84 110
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 920 0 90 178
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 089
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 920 0 91 267
59 717 15 771
62 418 16 500
1 275 345
63 693 16 845
351 1 580 727 408 60 844
351 1 580 727 408 60 844 0 0 0 0 4 864 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 50 0 0
351 1 580 727 408 60 844 0 0 0 50 4 864 0
82 190
0 1 920
4 864
45 Intézmény céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Intézmény Kp. összesen Művelődési Központ működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA Z
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 8 834 8 834 50 8 884 8 305 9 673 0 9 673 0 0 0 1 035 1 305 0 1 305 0 0 0 18 174 19 812 50 19 862 0 0 0 98 730
0 0 0 1 670
0 0 0 100 400
94 641
0 0 0 2 500 0 0 0 2 500 0 979 0 102 209
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 670
0 0 0 2 500 0 0 0 2 500 0 979 0 103 879
36 649 9 587
42 168 11 078
5 491 1 382
47 659 12 460
0 8 448 3 415 504 151 2 942 0 0 0 3 175 237 0 18 872 35 579 630 9 250 5 523
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 972 0 1 857 0
0 8 448 3 415 504 151 2 942 0 0 0 3 175 237 0 18 872 44 551 630 11 107 5 523
93 662
0 979
8 448 3 415 504 151 2 942
237 15 697 27 984 630 7 234 5 523
46 Intézmény dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Művelődési Közp. összesen Központi Gyermekélelmezési Konyha működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 56 438 69 224 10 829 80 053 0 0 0 122 470
0 0 0 17 702
0 0 0 140 172
104 555
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 881 0 124 351
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 17 702
0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 881 0 142 053
71 899 18 448
73 703 18 860
2 286 476
75 989 19 336
1 013 8 283 6 789 2 602 592 5 206 276 487
1 013 8 283 6 789 2 602 592 5 206 278 156 0 70 060 0 3 632 0 376 333 20 193 600 5 154 82 218 483 898
0 3 500 450 -595 145 945 0 0 0 0 0 0 4 445 -3 500 0 -945 0 0
1 013 11 783 7 239 2 007 737 6 151 278 156 0 70 060 0 3 632 0 380 778 16 693 600 4 209 82 218 483 898
0 0 0
0 0 0
0 0 0
102 674
0 1 881
69 673 3 632 374 277 18 091 600 4 586 82 218 479 172
47 Intézmény működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Közp. Konyha összesen Városellátó Intézmény működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 569 519 576 461 2 762 579 223
572 998
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 479 0 579 940
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 762
0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 479 0 582 702
201 104 53 024
218 454 57 123
6 237 1 177
224 691 58 300
44 046 4 550 6 800 6 749
13 856 2 765 95 506 160 242 1 720 41 666 67 955 365 369
44 046 4 550 6 800 6 749 0 16 740 0 0 0 0 13 882 2 765 95 532 249 339 1 720 64 732 74 430 484 033
168 697 397 284 0 381 0 0 0 0 0 0 1 927 8 466 0 2 322 2 703 15 418
44 214 5 247 7 197 7 033 0 17 121 0 0 0 0 13 882 2 765 97 459 257 805 1 720 67 054 77 133 499 451
619 497
0 0 0 759 610
0 0 0 22 832
0 0 0 782 442
0 0 35 834
0 0 0
0 0 35 834
0 3 479
16 740
48 Intézmény intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Városellátó Intézmény Polgármesteri Hivatal összesen működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen:
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 37 932 0 37 932 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 73 766 0 73 766 0 0 0 0 0 0 0 0 0 619 497 833 376 22 832 856 208
359 659 90 534
372 904 94 360
1 162 946
374 066 95 306
5 486 15 004 9 731 2 004 548 6 924 0 0 0 0 8 385 0 48 082 99 876 310 17 665 502 166 125
5 486 15 004 9 731 2 004 548 6 924 0 0 0 0 8 385 0 48 082 100 823 310 17 773 502 167 180
991 0 0 0 0 268 0 0 0 0 0 0 1 259 -1 307 0 0 0 -48
6 477 15 004 9 731 2 004 548 7 192 0 0 0 0 8 385 0 49 341 99 516 310 17 773 502 167 132
57 400 0 0 673 718
149 458 0 0 783 902
30 248 0 0 32 308
179 706 0 0 816 210
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 250 0 0 0 250
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 250 0 0 0 250
49 Intézmény adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Polgármesteri Hivatal összesen Polgármesteri Hivatal működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Polgármesteri Hivatal összesen
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 0 0 0 822 822 0 822 0 0 0 0 674 540 784 974 32 308 817 282
334 775 83 938
347 393 87 611
673 814
348 066 88 425
5 388 8 500 6 000 1 000 391 3 875
5 388 8 500 6 000 1 000 391 3 875 0 0 0 0 8 229 0 33 383 97 833 0 17 060 0 148 276
991 0 0 0 0 268 0 0 0 0 0 0 1 259 -1 307 0 0 0 -48
6 379 8 500 6 000 1 000 391 4 143 0 0 0 0 8 229 0 34 642 96 526 0 17 060 0 148 228
149 458 0 0 732 738
30 248 0 0 31 687
179 706 0 0 764 425
0 0 0 250 0 0 0 250 0 0 0 732 988
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 31 687
0 0 0 250 0 0 0 250 0 0 0 764 675
8 229 33 383 97 359 16 999 147 741 57 400
623 854
0
623 854
50 Intézmény Sportközpont működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Sportközpont összesen Intézmények összesen működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások
2012. évi eredeti jóváhagyott
Változás
Módosított terv
24 884 6 596
25 511 6 749
489 132
26 000 6 881
98 6 504 3 731 1 004 157 3 049
14 699 2 517 310 666 502 18 384
98 6 504 3 731 1 004 157 3 049 0 0 0 0 156 0 14 699 2 990 310 713 502 18 904
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
98 6 504 3 731 1 004 157 3 049 0 0 0 0 156 0 14 699 2 990 310 713 502 18 904
49 864
0 0 0 51 164
0 0 0 621
0 0 0 51 785
50 686
0 0 0 0 0 0 0 0 0 822 0 51 986
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 621
0 0 0 0 0 0 0 0 0 822 0 52 607
1 902 440 495 602
1 977 035 514 609
42 129 10 650
2 019 164 525 259
156
0 822
51 Intézmény 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Összesen: Önkormányzati feladatok működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj
2012. évi eredeti jóváhagyott
Változás
Módosított terv
56 798 105 923 48 453 31 607 5 318 56 852 285 688 173 727 118 986 0 61 552 3 266 948 170 392 110 7 634 88 758 176 543 1 605 581 0 57 400 0 0 4 061 023
56 798 106 084 48 555 31 607 5 358 56 896 288 362 174 908 119 939 5 437 61 870 3 277 959 091 525 953 7 634 118 708 183 018 1 786 770 0 149 458 0 0 4 427 872
1 199 57 997 5 059 111 143 762 49 317 -961 30 646 278 5 636 1 699 58 595 0 288 362 0 174 908 0 119 939 117 5 554 0 61 870 30 3 307 8 183 967 274 25 425 551 378 0 7 634 3 941 122 649 2 703 185 721 40 252 1 827 022 0 0 30 248 179 706 0 0 0 0 123 279 4 551 151
0 0 0 0 0 0 0 0 0 55 090 0 4 116 113
0 0 35 834 52 931 0 0 0 88 765 0 55 090 0 4 571 727
0 0 0 0 0 35 834 5 102 58 033 0 0 0 0 0 0 5 102 93 867 0 0 -230 54 860 0 0 128 151 4 699 878
1 000 91 436
34 449 7 166
18 970 3 665
53 419 10 831
0 1 000 91 436 0
0 0 0 0
0 1 000 91 436 0
52 Intézmény szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Önkormányzati feladatok összesen Z
működési kiadások személyi juttatások munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó dologi kiadások 1. közüzemi díjak Z üzemanyag Z fűtés Z villamos energia Z víz- és csatornadíj Z szemétszállítás Z közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2. élelmezés 3. vásárolt élelmezés 4. élelmezési kiadások ÁFÁ-ja
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 23 519 23 519 0 23 519 31 308 31 308 0 31 308 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 800 0 4 800 0 0 0 0 0 0 147 263 152 063 0 152 063 369 188 751 922 34 686 786 608 0 0 0 90 339 109 623 9 098 118 721 102 549 102 549 0 102 549 709 339 1 116 157 43 784 1 159 941 120 100 6 464 152 464 988 367
117 070 8 066 190 439 1 473 347
18 231 0 10 921 95 571
135 301 8 066 201 360 1 568 918
189 964 503 070 887 743 1 840 850
210 221 4 698 020
189 964 1 257 936 891 126 1 850 959 0 0 191 249 4 381 234 36 285 0 174 085 6 064 951
0 -10 722 6 500 69 212 0 0 0 64 990 0 0 -80 781 79 780
189 964 1 247 214 897 626 1 920 171 0 0 191 249 4 446 224 36 285 0 93 304 6 144 731
1 902 440 495 602
2 011 484 521 775
61 099 14 315
2 072 583 536 090
56 798 106 923 139 889 31 607 28 837 88 160 285 688 173 727 118 986
56 798 107 084 139 991 31 607 28 877 88 204 288 362 174 908 119 939
1 199 5 059 762 -961 278 1 699 0 0 0
57 997 112 143 140 753 30 646 29 155 89 903 288 362 174 908 119 939
42 140 3 463 767 35 665
53 Intézmény 5. rendezvények 6. egyéb céljellegű 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja Z céljellegű dologi kiadások összesen Z egyéb dologi kiadások ebből Z kiemelt állagmegóvás Z egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja Z fizetendő ÁFA dologi kiadások összesen: egyéb működési célú kiadások egyéb támogatások támogatásértékű kiadások működési célra átadott pénzeszközök működési célra működési kiadások összesen: felhalmozási kiadások támogatásértékű kiadások felhalmozási célra átadott pénzeszközök felhalmozási célra felújítás intézményi beruházás, felhalmozás lakástámogatás lakásépítés hiteltörlesztés felhalmozási kiadások összesen: adott kölcsönök kötelező tartalék tartalék Kiadási előirányzat-csoportok összesen
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 0 10 237 117 10 354 61 552 61 870 0 61 870 3 266 3 277 30 3 307 1 095 433 1 111 154 8 183 1 119 337 761 298 1 277 875 60 111 1 337 986 7 634 7 634 0 7 634 179 097 228 331 13 039 241 370 279 092 285 567 2 703 288 270 2 314 920 2 902 927 84 036 2 986 963 0 0 0 0 177 500 266 528 48 479 315 007 6 464 8 066 0 8 066 152 464 190 439 10 921 201 360 5 049 390 5 901 219 218 850 6 120 069 0 0 0 0 189 964 189 964 0 189 964 503 070 1 257 936 -10 722 1 247 214 887 743 926 960 6 500 933 460 1 840 850 1 903 890 74 314 1 978 204 0 0 0 0 0 0 0 0 42 140 191 249 0 191 249 3 463 767 4 469 999 70 092 4 540 091 35 665 36 285 0 36 285 55 090 55 090 -230 54 860 210 221 174 085 -80 781 93 304 8 814 133 10 636 678 207 931 10 844 609
54 2/a. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata által nyújtott 2012. évi szociális támogatások
Megnevezés Polgármesteri Hivatal Pénzbeli és természetbeni ellátások - időskorúak járadéka (10% önerő) - aktív korúak segélye - rendszeres szociális segély (10% önerő) - foglalkoztatást helyettesítő tám. (20% önerő) - normatív lakásfenntartási támogatás (10% önerő) - adósságkezelés és a hozzá kapcs.lakásfenntartási tám. (10% önerő) - ápolási díj alanyi jogon (25%-os önrész) - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - mozgáskorlátozottak támogatása - gyermektartásdíj megelőlegezése - otthonteremtési támogatás - óvodáztatási támogatás Csak természetben nyújtott támogatás - közgyógyellátás Polgármesteri Hivatal összesen Önkormányzati feladatok Pénzbeli és természetbeni ellátások - aktív korúak segélye - közcélú foglalkoztatás (saját forrásból) - aktív korúak közfoglalkoztatása (30% önerő) - adósságkezelés és a hozzá kapcs.lakásfenntartási tám. (10% önerő) - helyi lakásfenntartási támogatás - ápolási díj méltányosságból - felnőttek átmeneti szociális segélye - temetési segély - kiskorúak rendkívüli gyermekvédelmi támogatása - szociális célú gyermekétkeztetés támogatása - önkormányzati ösztöndíj - Arany J.Tehetséggondozó Program támogatása Csak természetben nyújtott támogatás - köztemetés Önkormányzati feladatok összesen Mindösszesen:
ezer Ft-ban 2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv
3 000
9 347
2 684
12 031
6 000 19 000 8 000 7 400 6 000
20 765 60 243 23 448 11 777 14 411 837 0 0 0 630
3 848 13 936 6 759 -11 777 4 275 1 325 749 7 972 477 0
24 613 74 179 30 207 0 18 686 2 162 749 7 972 477 630
8 000 57 400
8 000 149 458
0 30 248
8 000 179 706
0 31 970 0 600 17 000 15 000 6 500 37 000 0 6 000 0
0 -4 086 13 649 0 0 -110 0 0 7 564 0 1 214
0 27 884 13 649 600 17 000 14 890 6 500 37 000 7 564 6 000 1 214
3 000 117 070 266 528
0 18 231 48 479
3 000 135 301 315 007
35 000 600 17 000 15 000 6 500 37 000 6 000
3 000 120 100 177 500
55 2/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata által nyújtott egyéb támogatások 2012. évi előirányzata ezer Ft-ban 2012. évi Módosított Megnevezés Változás eredeti jóváhagyott terv Támogatásértékű kiadások 6 464 8 066 0 8 066 - Kistérségi Társulási feladatokhoz hozzájárulás 1 178 1 178 0 1 178 - iskolai tanulmányi versenyek támogatása 60 0 60 - kulturális rendezvények támogatása 350 0 350 - nemzetközi kapcsolatok támogatása 230 0 230 - Szentesi Romák Nemzetiségi Önkormányzata 1 836 1 838 0 1 838 - Szentesi Görög Nemzetiségi Önkormányzat 654 654 0 654 - térfigyelő kamera működtetésének támogatása 2 646 2 646 0 2 646 - egyéb támogatások 150 1 110 0 1 110 Átadott pénzeszközök 160 464 198 439 10 921 209 360 Társadalmi szervek támogatása - sportegyesületek támogatása - sportegyesületek létesítmény használatának támogatása - ebből uszodai, teniszpálya létesítmény használat Sportközpont létesítmény használat - polgármesteri keret - alpolgármesteri keret - egyéb szervezetek támogatása - iskolai tanulmányi versenyek támogatása - kulturális rendezvények támogatása - nemzetközi kapcsolatok támogatása - egyéb támogatások - Civil-pont működésének támogatása - szakszervezet támogatása - polgárőrség támogatása - VEGA támogatása - SZIDÖK támogatás - TIT működési támogatás - Zenebarátok Egyesületének támogatása - lakásmobil (SZVSZ Kft) - lakbér támogatás (SZVSZ Kft) - közműfejlesztési hozzájárulás - Katona-Kiss Ferenc Alapítvány támogatása - Horgászegyesület támogatása - egyéb támogatások Vállalkozások támogatása Folyékony hulladék kez. ártalmatlanítás Könyvtár Nkft. működésének támogatása Szentesi Üdülőközpont Nkft támogatása Helyi közlekedés támogatása Összesen:
26 709 15 058 5 779 9 279 1 850 900 0
180 360 506 860 450 180 720 8 000 8 600 315 228
500 74 548 16 500 4 000 166 928
39 450 22 086 12 807 9 279 1 590 517 11 721 115 4 230 560 6 816 180 360 506 860 450 180 720 8 000 8 600 0 315 228 0
0 0 0 0 0 0 3 214 0 0 0 3 214 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 456
39 450 22 086 12 807 9 279 1 590 517 14 935 115 4 230 560 10 030 180 360 506 860 450 180 720 8 000 8 600 0 315 228 3 456
500 76 779 16 500 8 897 206 505
0 4 251 0 0 10 921
500 81 030 16 500 8 897 217 426
56 3. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésében tervezett tartalék előirányzat részletezése ezer Ft-ban 2012. évi Módosított Változás terv eredeti jóváhagyott I. Céltartalék - Arany János Tehetséggondozó Program - pályázatok támogatása (önerő) - igazgatói pályázat (2 db), beszámolók bírálata - pályázatírók jutalmazása (helyi szabályzat szerint) - pedagógus napi, augusztus 20-i elismerések - Könyvtár NKft felzárkóztató pályázathoz önerő - Művelődési Központ érdekeltség növelő támogatáshoz önerő - Lajtha László Alapfokú Műv. Isk.és Hangv.Közp.érdekeltség növelő támogatáshoz önerő - rendezvénykeret - oktatási intézményeknél a 2011/2012. tanév első félévi túlóra, helyettesítés - ingyenes tankönyvtámogatás 2011/2012. tanév adatai alapján - feladatátrendezés kezelése - TÁMOP Egyenlő esélyért Szentesen pályázat 100%-ban támogatott - Ifjúsági keret - Szentes-Újszentes határon átnyúló üzleti együttműk.pályázat Euroregionális Ifjúsági Közp.tev.bőv. - "Harc a kincsért" diákprogram - Városi Diákolimpia támogatás - Civil Alap (bizottsági pályázat) - teljesítményösztönző keret - RENERGY-Interreg pályázat - bruttó projektköltség - EUTALENT-HURO pályázat - bruttó projektköltség - Vállalkozói kapcs.erősítése-HURO pályázat - bruttó projektköltség - WIFI-HURO pályázat - bruttó projektköltség - Települési Esélyegyenlőségi Program szakértői felülvizsgálata - HPV elleni védőoltáshoz, szűrőprogramhoz önerő - bérkompenzáció előlege - intézményi zárolás mérséklés - feladatra jóváhagyott pénzmaradvány maradványa I. Céltartalék összesen: II. Általános tartalék - energia áremelés emelés hatása II. Általános tartalék III. Intézményi költségvetésben képzett tartalék: Tartalék összesen:
1 214 1 500 500 3 900 4 800 800 1 500 800 15 000 3 800 10 248 15 370 45 848 800 750 400 500 500 15 908 37 268 11 482 5 573 6 400 360 3 000
188 221
1 214 1 500 500 3 900 1 693 800 1 500 800 0 3 800 10 248 12 078 0 0 750 400 500 0 15 908 37 268 11 482 5 573 6 400 360 3 000 8 389 21 000 3 022 152 085
-1214 0 -50 -2237 -1349 -800 -1500 -800 0 0 -9108 0 0 0 0 0 0 0 0 -37268 -11482 -5573 -6400 0 -3000 0 0 0 -80 781
0 1 500 450 1 663 344 0 0 0 0 3 800 1 140 12 078 0 0 750 400 500 0 15 908 0 0 0 0 360 0 8 389 21 000 3 022 71 304
22 000 22 000 55 090 265 311
22 000 22 000 55 090 229 175
0 0 -230 -81 011
22 000 22 000 54 860 148 164
57 4. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi fejlesztési feladatai beruházásonként, felújításonként
Megnevezés I. Folyamatban lévő pályázati forrásokból megvalósuló beruházások DAOP pályázat Kossuth utca, Attila út kerékpárút építés Ipari Park infrastruktúrális fejlesztés - bérbeadható üzemcsarnok építés Ipari Park infrastruktúrális fejlesztés - bérbeadható üzemcsarnok építés (pályázattal nem támogatott) Városközpont rehabilitáció Városközpont rehabilitáció (pályázattal nem támogatott - Kurca híd, Közgé kert csapadékvíz elvezetés) Klauzál Utcai Óvoda felújítása Klauzál Utcai Óvoda felújítása (pályázattal nem támogatott tartalom) KEOP pályázat "Szentes Városi Szennyvízkezelő építése" (pályázat az előkészítésre) MVH-pályázat Kossuth u. 8-10. sz. épületek felújítása Kossuth u. 8-10. sz. épületek felújítása (pályázattal nem támogatott) KÖZOP pályázat Szarvasi úti kerékpárút építése Szarvasi úti kerékpárút építése (pályázattal nem támogatott) I. Folyamatban lévő pályázati forrásokból megvalósuló beruházások II. 2011. évről áthúzódó feladatok Településrendezési terv módosítása Farkas Antal utcai közkút felújítása, környezetének rendezése Tiszai strandhoz kerékpárút tervezése Hulladékudvar, szelektív hulladékválogató beüzemelése Kurca Eszperantó híd és Csongrádi híd közötti szakaszán partvédelem Iparosított technológiával épült házak felújításához hozzájárulás Önkormányzati tulajdonú utak közvilágításának felülvizsgálata Horváth M. Gimnázium felújított épületrész elektromos hálózat teljesítmény növelése Közterületek térfigyelő rendszerének kialakítása Térfigyelő kamerarendszer kiépítéshez meglévő kábelhálozat bérleti díj, üzemben tartása Garázs dűlő "É" és "K" ág szabályozási terve és építési engedélyezési terve Farkas A . utcai Óvoda tetőfelújítás Köztársaság utcai Óvoda főbejáratánál lévő portálok távnyitó szerkezetének cseréje
ezer Ft-ban 2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv
765 317 127 19 433 705 017 50 000 262 378 6 000
765 322 183 19 433 705 017 50 000 262 378 6 000
5 016 -5 262 3 011 0 0 2 811 -686
5 781 316 921 22 444 705 017 50 000 265 189 5 314
71 481
71 481
0
71 481
6 435 5 503
6 435 5 503
0 0
6 435 5 503
115 659 1 000 1 560 798
115 659 1 700 1 566 554
0 0 4 890
115 659 1 700 1 571 444
3 789 711 3 500 2 000 6 000 24 665 711 1 277 28 487 8 738 500 1 190 80
3 789 711 3 500 2 000 6 000 24 665 711 1 277 28 487 8 738 500 2 190 80
0 0 0 0 0 0 0 0 2 043 0 0 0 0
3 789 711 3 500 2 000 6 000 24 665 711 1 277 30 530 8 738 500 2 190 80
58 Megnevezés Kiss Zs. u. szélesítési terv és buszöböl terv Sima F. utcán parkolók kiépítésének, átalakításának, kerékpártárolók áthelyezésének tervezése, engedélyeztetése Tóth József utca fejlesztésének előkészítése Ady E. u. 10. szám épület garanciális hibáinak javítása Gyógyturizmusra alapozó komplex beruházás előkészítésének költségei Ingatlan értékesítés miatt szükségessé vált átépítés költsége (270/2011. (XII.16.) Kt. határozat alapján) Város területén lévő lámpatestek felülvizsgálata II. 2011. évről áthúzódó feladatok III. Kötelezettségek Lakáshoz jutás támogatása Fejlesztési hitel törlesztő részlete MFB-hitel törlesztő részlete Fejlesztési hitel kamata Fejlesztési célú kötvény kamata MFB hitel kamata Likvid hitel kamata Beruházásokhoz kapcsolódó eljárási, tervezési díjak, szakértői díjak Telekrendezések miatti terület vásárlások, művelési ág változtatások, ingatlan vásárlás ÁFA befizetés (tárgyi eszköz értékesítés ÁFÁ-ja) ÁFA befizetés (üzemeltetésre átadott eszközök bérleti díjának ÁFÁ-ja) ÁFA befizetés (bérleti díj miatt) III. Kötelezettségek IV. Átadott pénzeszközök Szentesi Csatornamű Társulatnak átadott pénzeszköz Pénzeszköz átadás DAREH-nak Pénzeszköz átadás Szentes és Térsége Ivóvízminőség-Javító Önkormányzati Társulásnak az "ivóvízjavító programhoz" (önerő nettó) Felhalmozási célú pénzeszköz átadás a városközpont rehabilitációs projekt partnereinek Pénzeszköz átadás a Szentes Kistérség Többcélú Társulásnak a termékpult rendszer megvalósítása pályázathoz Pénzeszköz átadás Sportcsarnok játéktér rekonstrukciójához, szellőző rendszer kiépítéséhez Pénzeszköz átadás Pusztai L. Sporttelepen a kerítés és az öntöző rendszer rekonstrukciójához Pénzeszköz átadás a Szentesi Vízisport 2006 Alapítványnak (sportfejlesztés) Pénzeszköz átadás a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft.-nek (TAO-pályázat) Pénzeszköz átadás a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft.-nek (DAOP-pályázat) IV. Átadott pénzeszközök
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 2 483 2 605 0 2 605 500 500 0 500 1 500 4 000 0 4 000 555 555 0 555 11 415 11 415 0 11 415 298 298 0 298 2 000 2 052 0 2 052 100 399 104 073 2 043 106 116 6 000 10 874 31 266 2 603 34 560 65 439 46 843 5 000 2 000 21 836 41 486 3 343 271 250
6 620 10 874 31 266 2 603 34 560 65 439 46 843 2 500 2 000 21 836 41 486 3 343 269 370
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 620 10 874 31 266 2 603 34 560 65 439 46 843 2 500 2 000 21 836 41 486 3 343 269 370
26 600 2 637 342 295 106 982 1 950 9 334 4 000 9 272
26 600 2 637 342 295 106 982 1 950 9 334 4 000 9 272 354 866 400 000 1 257 936
0 0 0 0 -1 950 -9 334 -4 000 0 0 0 -15 284
26 600 2 637 342 295 106 982 0 0 0 9 272 354 866 400 000 1 242 652
503 070
59 Megnevezés V. Benyújtott, elbírált pályázatok DAOP pályázat Ipartelepi út melletti kerékpárút Ipartelepi út melletti kerékpárút (pályázattal nem támogatott) VM-pályázat Földmunkagép beszerzése V. Benyújtott, elbírát pályázatok VI. Benyújtott, el nem bírált pályázatok DAOP pályázat Belterületi utak fejlesztése (Csongrádi út, Jókai u.) HURO-pályázat Kurca termálvíz mentesítése Útfejlesztési feladatok (Téglagyári út, Vásárhelyi út, Csongrádi út, Berki út (Gr. Teleki u. - 451 j. út között)) Útfejlesztési feladatok (nem támogatott tervezési díjak Gázos kövesút, Berki út (451. j. út - Berki hídhoz vezető út)) VM pályázat Tanyagondnoki Szolgálat fejlesztés Tanyavillamosítás VI. Benyújtott, el nem bírált pályázatok VII. Benyújtásra kerülő pályázatok TIOP-pályázat Hajléktalan Segítő Kp. éjjeli menedékhely átalakítása, felújítása bővítéssel VII. Benyújtásra kerülő pályázatok VIII. Strandfejlesztésre irányuló feladatok 2011. évről áthúzódó strandfejlesztési fejlesztési feladatok Strandfejlesztés (260/2011. (XII.16.) Kt. határozat alapján) Strandfejlesztés (19/2012. (I.27.) Kt. határozat alapján) Strandfejlesztés (47/2012. (III.30.) Kt. határozat alapján) HURO-pályázat Strandfejlesztés (50 m medence, 33 m-es medence, öltözők, termál medence felújítása) VIII. Strandfejlesztésre irányuló feladatok IX. Egyéb feladatok Hajléktalan Segítő Központ nappali ellátó egységén szerkezeti repedések miatti megerősítés Szent Anna utcai Óvoda csapadékvíz elvezető-hálózat egy részének kiépítése, járda felújítás Megyeháza Kultúrális és Konferencia Központ Kossuth tér felöli rejtett fekvő ereszcsatornák átvizsgálása, felújítása Városháza épületének keleti végében az emeleti fafödém felújítása, tetőszerkezet helyreállítása Városháza dísztermének tetőszerkezeti megerősítése, szigetelése
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv
130 630 1 500
130 630 1 500
0 0
130 630 1 500
22 181 154 311
22 181 154 311
0 0
22 181 154 311
64 886
64 886
0
64 886
128 000 397 705 2 407
592 998
128 000 397 705 2 407 0 0 0 592 998
0 0 0 0 7 166 40 846 48 012
128 000 397 705 2 407 0 7 166 40 846 641 010
98 500 98 500
98 500 98 500
0 0
98 500 98 500
922 8 415 6 573
922 8 415 6 573 3 283
0 0 0 0
922 8 415 6 573 3 283
252 632 268 542
252 632 271 825
0 0
252 632 271 825
5 000 1 000 600 6 858 3 810
4 000 1 000 600 6 858 3 810
0 0 0 0 0
4 000 1 000 600 6 858 3 810
60 Megnevezés Menekülési útvonal rendszer kiépítése a Városházán Ügyvitel- és számítástechnikai eszközök beszerzése Schweidel utca külterületi szakaszának ideiglenes helyreállítása Kossuth utca D-i oldala járda felújítás (József A. u.-tól a Somogyi B. u.-ig) Előre nem látható vis maior helyzetek elhárítása Sportcsarnok parkettafelújítás, szellőző berendezés kialakításának előkészítése Önkormányzati tulajdonú SZVSZ Kft. kezelésében lévő ingatlanok felújításai: Klauzál utcai Óvoda távhőre történő csatlakozás Kossuth utca 10. belső kialakítás Petőfi Szálló állagmegóvás Lakásvásárlás Előre nem tervezhető felújítások IX. Egyéb feladatok X. MFB-hitel keret terhére tervezett feladatok Dr Bugyi István Kórház felújításaihoz hozzájárulás X. MFB-hitel keret terhére tervezett feladatok Összesen: XI. Intézményi költségvetésben megvalósuló felhalmozások, felújítások Gondozási Központ - gépjármű beszerzés Lajtha L.Alapfokú Műv.Isk. és Hangversenyközpont - számítástechnikai eszközök beszerzése - hangszer beszerzés Családsegítő Központ - garázs, tanyagondnoki iroda építés Bölcsőde - udvari játékok, árnyékoló beszerzés VIGI Intézményközpont - gépkocsi, számítástechnikai eszköz beszerzés (Védőnői Szolgálat) Városellátó Intézmény - tárgyi eszközök (krokodil emelő, láncfűrész, önrakodó felépítmény, lombszívó, szerszámok) beszerzése - hulladéklerakó fejlesztése - irodaépület homlokzat, tetőfelújítás - Révfülöpi üdülő felújítás - játszóterek korszerűsítése, kialakítása - járda ép.(Vásárhelyi út 30.; Kisér u-Vásárhelyi út)
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 5 080 5 080 -380 4 700 1 905 1 905 0 1 905 1 500 1 500 0 1 500 32 000 32 000 0 32 000 5 000 5 000 0 5 000 0 7 575 7 575 14 000 8 890 3 000 6 000 2 540 97 183
14 000 8 890 3 000 7 800 2 540 97 983
0 0 0 0 0 7 195
14 000 8 890 3 000 7 800 2 540 105 178
181 964 181 964 3 829 015
181 964 181 964 4 595 514
0 0 46 856
181 964 181 964 4 642 370
6 300
-1 398
4 902
255 267
0 0
255 267
5 070
6 500
11 570
357
0
357
2 500
0
2 500
5 272 17 650 5 614 2 000 6 800 1 020
0 0 0 0 0 0
5 272 17 650 5 614 2 000 6 800 1 020
61 Megnevezés - parkoló ép.(Új u.5.;Sportcsarnok) - zöldfelületek automata öntözésének kialakítása - Eszperantó híd felújítása - parkgondozáshoz eszközök beszerzése Polgármesteri Hivatal - fénymásoló beszerzése Önkormányzat - oktatástechnikai eszközök beszerzése (TÁMOP-3.3.2.) - térfigyelő rendszerhez TV beszerzés - 3 db motoros fűkasza (Start közmunkaprogram) - HURO EU Talent pályázat - színpadi kellékek - hangszerek - számítástechnikai eszközök - művészeti eszköz csomag - Információtechnikai eszközök (HURO WIFI pályázat) - Energetikai tanulmányterv készítés (RENERGY pályázat) XI. Intézményi költségvetésben megvalósuló felhalmozások, felújítások Mindösszesen:
2012. évi Módosított Változás eredeti jóváhagyott terv 3 500 0 3 500 2 850 0 2 850 28 220 0 28 220 840 0 840
0 3 829 015
250
0
250
479 200 0
0 0 750
479 200 750
0 0 0 0 0 0 89 444 4 684 958
868 1 216 1 633 284 3 917 9 920 23 690 70 546
868 1 216 1 633 284 3 917 9 920 113 134 4 755 504
62
4/a. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2012. évi fejlesztési feladatinak forrásösszetétele ezer Ft-ban Forrásösszetétel 2012. évi kiadás
Megnevezés
1.
I. Folyamatban lévő pályázati forrásokból megvalósuló beruházások DAOP pályázat Kossuth utca, Attila út kerékpárút építés Ipari Park infrastruktúrális fejlesztés - bérbeadható üzemcsarnok építés Ipari Park infrastruktúrális fejlesztés - bérbeadható üzemcsarnok építés (pályázattal nem támogatott) Városközpont rehabilitáció Városközpont rehabilitáció (pályázattal nem támogatott - Kurca híd, Közgé kert csapadékvíz elvezetés) Klauzál Utcai Óvoda felújítása Klauzál Utcai Óvoda felújítása (pályázattal nem támogatott tartalom) KEOP pályázat "Szentes Városi Szennyvízkezelő építése" (pályázat az előkészítésre) MVH-pályázat Kossuth u. 8-10. sz. épületek felújítása Kossuth u. 8-10. sz. épületek felújítása (pályázattal nem támogatott) KÖZOP pályázat Szarvasi úti kerékpárút építése Szarvasi úti kerékpárút építése (pályázattal nem támogatott) I. Folyamatban lévő pályázati forrásokból megvalósuló beruházások II. 2011. évről áthúzódó feladatok Településrendezési terv módosítása Farkas Antal utcai közkút felújítása, környezetének rendezése Tiszai strandhoz kerékpárút tervezése Hulladékudvar, szelektív hulladékválogató beüzemelése Kurca Eszperantó híd és Csongrádi híd közötti szakaszán partvédelem Iparosított technológiával épült házak felújításához hozzájárulás Önkormányzati tulajdonú utak közvilágításának felülvizsgálata Horváth M. Gimnázium felújított épületrész elektromos hálózat teljesítmény növelése Közterületek térfigyelő rendszerének kialakítása Térfigyelő kamerarendszer kiépítéshez meglévő kábelhálozat bérleti díj, üzemben tartása Garázs dűlő "É" és "K" ág szabályozási terve és építési engedélyezési terve Farkas A . utcai Óvoda tetőfelújítás Köztársaság utcai Óvoda főbejáratánál lévő portálok távnyitó szerkezetének cseréje Kiss Zs. u. szélesítési terv és buszöböl terv Sima F. utcán parkolók kiépítésének, átalakításának, kerékpártárolók áthelyezésének tervezése, engedélyeztetése Tóth József utca fejlesztésének előkészítése Ady E. u. 10. szám épület garanciális hibáinak javítása Gyógyturizmusra alapozó komplex beruházás előkészítésének költségei Ingatlan értékesítés miatt szükségessé vált átépítés költsége (270/2011. (XII.16.) Kt. határozat alapján Város területén lévő lámpatestek felülvizsgálata II. 2011. évről áthúzódó feladatok III. Kötelezettségek Lakáshoz jutás támogatása Fejlesztési hitel törlesztő részlete MFB-hitel törlesztő részlete Fejlesztési hitel kamata Fejlesztési célú kötvény kamata MFB hitel kamata Likvid hitel kamata Beruházásokhoz kapcsolódó eljárási, tervezési díjak, szakértői díjak Telekrendezések miatti terület vásárlások, művelési ág változtatások, ingatlan vásárlás ÁFA befizetés (tárgyi eszköz értékesítés ÁFÁ-ja) ÁFA befizetés (üzemeltetésre átadott eszközök bérleti díjának ÁFÁ-ja)
2.
Központosított Működési Felhalmozási és előirányzat (EU bevétel tőke bevétel önerő alap) 4.
3.
5.
Támogatásért. felhalm. bev.
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése
6.
7.
8.
Előző évi MFB-hitel pénzmaradvány 10.
9.
Piaci kamatozású hitel
(3.+...+11.)
11.
12.
2012. évi bevétel
5 781 316 921 22 444 705 017 50 000 265 189 5 314
0 2 528 0 0 0 0 0
5 016 0 1 352 0 2 500 0 300
0 0 0 0 0 26 050 0
0 0 0 0 0 0 0
626 158 461 0 534 557 0 146 499 0
0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 51 923 0
139 0 0 0 47 500 40 717 5 014
0 155 932 21 092 170 460 0 0 0
5 781 316 921 22 444 705 017 50 000 265 189 5 314
71 481
15 197
0
0
4 221
47 841
0
0
4 222
0
71 481
6 435 5 503
5 595 1 704
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
840 3 799
0 0
0 0
6 435 5 503
115 659 1 700 1 571 444
0 35 25 059
0 50 9 218
0 0 26 050
0 0 4 221
93 570 0 981 554
0 0 0
0 0 56 562
22 089 1 615 121 296
3 789 711 3 500 2 000 6 000 24 665 711 1 277 30 530 8 738 500 2 190 80 2 605 500 4 000 555 11 415 298 2 052 106 116
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 0 3 9
189 36 175 100 300 0 36 64 1 987 8 738 25 110 4 124 25 2 575 555 11 415 298 100 26 856
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 3 600 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 600
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 1 300 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 300
3 600 675 3 325 1 900 5 700 24 665 675 1 213 23 643 0 475 2 080 76 2 475 475 1 425 0 0 0 1 949 74 351
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 789 711 3 500 2 000 6 000 24 665 711 1 277 30 530 8 738 500 2 190 80 2 605 500 4 000 555 11 415 298 2 052 106 116
6 620 10 874 31 266 2 603 34 560 65 439 46 843 2 500 2 000 21 836 41 486
0 0 0 0 0 19 075 0 0 0 21 836 41 486
0 10 874 9 273 2 603 34 560 32 916 46 843 2 500 2 000 0 0
0 0 3 926 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 12 267 0 0 13 448 0 0 0 0 0
6 000 0 5 800 0 0 0 0 0 0 0 0
620 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 620 10 874 31 266 2 603 34 560 65 439 46 843 2 500 2 000 21 836 41 486
0 115 659 0 1 700 347 484 1 571 444
63
Forrásösszetétel 2012. évi kiadás
Megnevezés
1.
ÁFA befizetés (bérleti díj miatt) III. Kötelezettségek IV. Átadott pénzeszközök Szentesi Csatornamű Társulatnak átadott pénzeszköz Pénzeszköz átadás DAREH-nak Pénzeszköz átadás Szentes és Térsége Ivóvízminőség-Javító Önkormányzati Társulásnak az "ivóvízjavító programhoz" (önerő nettó) Felhalmozási célú pénzeszköz átadás a városközpont rehabilitációs projekt partnereinek Pénzeszköz átadás a Szentes Kistérség Többcélú Társulásnak a termékpult rendszer megvalósítása pályázathoz Pénzeszköz átadás Sportcsarnok játéktér rekonstrukciójához, szellőző rendszer kiépítéséhez Pénzeszköz átadás Pusztai L. Sporttelepen a kerítés és az öntöző rendszer rekonstrukciójához Pénzeszköz átadás a Szentesi Vízisport 2006 Alapítványnak (sportfejlesztés) Pénzeszköz átadás a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft.-nek (TAO-pályázat) Pénzeszköz átadás a Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft.-nek (DAOP-pályázat) IV. Átadott pénzeszközök V. Benyújtott, elbírált pályázatok DAOP pályázat Ipartelepi út melletti kerékpárút Ipartelepi út melletti kerékpárút (pályázattal nem támogatott) VM-pályázat Földmunkagép beszerzése V. Benyújtott, elbírát pályázatok VI. Benyújtott, el nem bírált pályázatok DAOP pályázat Belterületi utak fejlesztése (Csongrádi út, Jókai u.) HURO-pályázat Kurca termálvíz mentesítése Útfejlesztési feladatok (Téglagyári út, Vásárhelyi út, Csongrádi út, Berki út (Gr. Teleki u. - 451 j. út között)) Útfejlesztési feladatok (nem támogatott tervezési díjak Gázos kövesút, Berki út (451. j. út - Berki hídhoz vezető út)) VM pályázat Tanyagondnoki Szolgálat fejlesztés Tanyavillamosítás VI. Benyújtott, el nem bírált pályázatok VII. Benyújtásra kerülő pályázatok TIOP-pályázat Hajléktalan Segítő Kp. éjjeli menedékhely átalakítása, felújítása bővítéssel VII. Benyújtásra kerülő pályázatok VIII. Strandfejlesztésre irányuló feladatok 2011. évről áthúzódó strandfejlesztési feladatok Strandfejlesztés (260/2011. (XII.16.) Kt. határozat alapján) Strandfejlesztés (19/2012. (I.27.) Kt. határozat alapján) Strandfejlesztés (47/2012. (III.30.) Kt. határozat alapján) HURO-pályázat Strandfejlesztés (50 m medence, 33 m-es medence, öltözők, termál medence felújítása) VIII. Strandfejlesztésre irányuló feladatok IX. Egyéb feladatok Hajléktalan Segítő Központ nappali ellátó egységén szerkezeti repedések miatti megerősítés Szent Anna utcai Óvoda csapadékvíz elvezető-hálózat egy részének kiépítése, járda felújítás Megyeháza Kultúrális és Konferencia Központ Kossuth tér felöli rejtett fekvő ereszcsatornák átvizsgálása, felújítása Városháza épületének keleti végében az emeleti fafödém felújítása, tetőszerkezet helyreállítása Városháza dísztermének tetőszerkezeti megerősítése, szigetelése Menekülési útvonal rendszer kiépítése a Városházán Ügyvitel- és számítástechnikai eszközök beszerzése Schweidel utca külterületi szakaszának ideiglenes helyreállítása Kossuth utca D-i oldala járda felújítás (József A. u.-tól a Somogyi B. u.-ig) Előre nem látható vis maior helyzetek elhárítása Sportcsarnok parkettafelújítás, szellőző berendezés kialakításának előkészítése
2.
Központosított Működési Felhalmozási és előirányzat (EU bevétel tőke bevétel önerő alap) 4.
3.
5.
Támogatásért. felhalm. bev.
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése
6.
7.
8.
Előző évi MFB-hitel pénzmaradvány 10.
9.
Piaci kamatozású hitel
2012. évi bevétel (3.+...+11.)
11.
12.
3 343 269 370
3 343 85 740
0 141 569
0 3 926
0 0
0 25 715
0 11 800
0 620
0 0
0 0
3 343 269 370
26 600 2 637
0 0
26 600 2 637
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
0 0
26 600 2 637
342 295 106 982 0 0 0 9 272 354 866 400 000 1 242 652
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 29 237
342 295 0 0 0 0 0 0 0 342 295
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 106 982 0 0 0 0 0 0 106 982
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 9 272 354 866 400 000 764 138
130 630 1 500
0 0
0 75
0 0
0 0
115 983 0
0 0
0 0
14 647 1 425
0 0
130 630 1 500
22 181 154 311
0 0
2 218 2 293
0 0
0 0
19 963 135 946
0 0
0 0
0 16 072
0 0
22 181 154 311
64 886
0
0
0
0
58 397
0
0
6 489
0
64 886
128 000 397 705 2 407
0 0 0
6 400 0 120
0 0 0
0 0 0
121 600 377 820 0
0 0 0
0 0 0
0 19 885 2 287
0 0 0
128 000 397 705 2 407
7 166 40 846 641 010
216 0 216
1 950 4 084 12 554
0 0 0
5 000 32 677 37 677
0 4 085 561 902
0 0 0
0 0 0
0 0 28 661
0 0 0
7 166 40 846 641 010
98 500 98 500
0 0
0 0
0 0
0 0
98 500 98 500
0 0
0 0
0 0
0 0
98 500 98 500
922 8 415 6 573 3 283
0 0 0 166
46 421 329 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
876 7 994 6 244 3 117
0 0 0 0
922 8 415 6 573 3 283
252 632 271 825
0 166
0 796
0 0
0 0
240 000 240 000
0 0
0 0
12 632 30 863
0 0
252 632 271 825
4 000 1 000 600 6 858 3 810 4 700 1 905 1 500 32 000 5 000 7 575
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
200 50 30 343 191 4 700 1 905 75 1 600 250 7 575
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 800 950 570 6 515 3 619 0 0 1 425 30 400 4 750 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 000 1 000 600 6 858 3 810 4 700 1 905 1 500 32 000 5 000 7 575
0 342 295 0 106 982 0 0 0 0 0 0 0 9 272 0 354 866 0 400 000 0 1 242 652
64
Forrásösszetétel 2012. évi kiadás
Megnevezés
1.
Önkormányzati tulajdonú SZVSZ Kft. kezelésében lévő ingatlanok felújításai: Klauzál utcai Óvoda távhőre történő csatlakozás Kossuth utca 10. belső kialakítás Petőfi Szálló állagmegóvás Lakásvásárlás Előre nem tervezhető felújítások IX. Egyéb feladatok X. MFB-hitel keret terhére tervezett feladatok Dr Bugyi István Kórház felújításaihoz hozzájárulás X. MFB-hitel keret terhére tervezett feladatok Mindösszesen:
2.
Központosított Működési Felhalmozási és előirányzat (EU bevétel tőke bevétel önerő alap) 3.
4.
5.
Támogatásért. felhalm. bev.
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése
6.
7.
8.
Előző évi MFB-hitel pénzmaradvány 10.
9.
14 000 8 890 3 000 7 800 2 540 105 178
14 000 8 890 3 000 6 000 2 540 34 430
0 0 0 0 0 16 919
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 800 0 1 800
0 0 0 0 0 52 029
181 964 181 964 4 642 370
0 0 145 620
0 0 239 442
0 0 372 271
0 0 41 898
0 0 2 154 199
0 0 11 800
0 0 60 282
181 964 181 964 1 269 374
Piaci kamatozású hitel
(3.+...+11.)
11.
12.
2012. évi bevétel
0 0 0 0 0 0
14 000 8 890 3 000 7 800 2 540 105 178 0 0 181 964 0 181 964 347 484 4 642 370
65 8. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2012. évi engedélyezett létszámkerete intézményenként(fő) Megnevezés 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8.
9.
Gondozási Központ Dr.Sipos Ferenc Parkerdő Otthon Terney Béla Középiskolai Kollégium Városi Intézmények Gazdasági Irodája I. Óvodák - Központi Óvoda - Kertvárosi Óvoda II. Általános iskolák - Deák F. Ált.Isk. - Klauzál G. Ált.Isk. - Koszta J. Ált.Isk. III. Egyéb intézmények - Lajtha L. Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont - Családsegítő Központ - Bölcsőde - Hajléktalan Segítő Központ - Egységes Pedagógiai Szakszolgálat - Intézményközpont Szentesi Művelődési Központ Központi Gyermekélelmezési Konyha Városellátó Intézmény Polgármesteri Hivatal - Polgármesteri Hivatal - Sportközpont Önkormányzati feladatok Összesen:
2012. évi engedélyezett átlag 41,38 68,00 24,60
75,06 71,13
Változás 2,83
73,86 69,93
0,56 0,63
1,00
50,50 59,61 70,15
50,50 59,61 70,15
0,50 0,50 0,50
1,00 1,00 1,00
29,37
29,37
44,69 33,81 12,25 25,29 30,63 22,88 52,50 152,00
44,69 33,81 12,25 25,29 30,63 22,88 52,50 156,00
109,46 14,50 54,60 1 042,41
-1,20 -1,20
prémium évek Módosított ebből átlag közcélú foglalkozt. alapján engedélyezett 44,21 0,63 68,00 4,50 24,60 0,60
4,00 -1,25
3,18
108,21 14,50 54,60 1 045,59
1,69 0,31 1,25 0,50 0,13 0,50 20,00 1,50 2,00 54,60 88,90
6,00
66 8/a. sz. melléklet
Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2012. évi engedélyezett létszámkeretéből a pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók engedélyezett létszámkerete (fő)
Megnevezés Terney Béla Kollégium Központi Óvoda Kertvárosi Óvoda Deák Ferenc Általános Iskola Klauzál Gábor Általános Iskola Koszta József Általános Iskola Lajtha L. Alapfokú Művészeti Isk.és Hangv.Köz Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Összesen:
2011/2012. 12,00 44,00 43,00 39,00 46,04 54,79 24,37 23,29 286,49
2012/2013. Változás Módosított Jóváhagyott tanév 12,00 12,00 44,00 -2,00 42,00 43,00 -2,00 41,00 39,00 39,00 46,04 46,04 54,79 -1,14 53,65 24,37 24,37 23,29 23,29 286,49 -5,14 281,35
67 8/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2012. évi engedélyezett álláshelyeinek száma intézményenként Engedélyezett álláshely Megnevezés 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8.
9.
Gondozási Központ Dr.Sipos Ferenc Parkerdő Otthon Terney Béla Középiskolai Kollégium Városi Intézmények Gazdasági Irodája I. Óvodák - Központi Óvoda - Kertvárosi Óvoda II. Általános iskolák - Deák F. Ált.Isk. - Klauzál G. Ált.Isk. - Koszta J. Ált.Isk. III. Egyéb intézmények - Lajtha L. Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközp. - Családsegítő Közp. - Bölcsőde - Hajléktalan Segítő Közp. - Egységes Pedagógiai Szakszolgálat - Intézményközpont Szentesi Művelődési Központ Központi Gyermekélelmezési Konyha Városellátó Intézmény Polgármesteri Hivatal - Polgármesteri Hivatal - Sportközpont Önkormányzati feladatok Összesen:
állandó részfoglalkozású időszaki főfoglalkozású fogl. eredeti változás módosított eredeti változás módosított 43 43 4 4 62 62 3 3 24 24 0
73 67
-3 -3
70 64
50 54 69
50 54 69
25 40 33 11 24 28 20 52 134
25 40 33 11 24 28 20 52 134 0 105 14
107 14 930
-2
-8
922
3 7
3 7
8 1
0 8 1
8 6
8 0 1 0 2 5 4 0 4 0 5 1
1 2 5 4 4 5 1 6
56
0
56