GYÜLEKEZETI HÍRADÓ KRISZ USBAN GYÖKEREZVE HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ BUDAPEST TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETE A :

IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ TÁJÉKOZTATÓ

2013/ II. NEGYEDÉV 48. SZÁM

GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

KRISZ USBAN

GYÖKEREZVE A ��:    

A damaszkuszi út reménye Elérni a felnőttkort A feltámadás bizonyossága Ki méltó ... ?

H ETEDNAPI A DVENTISTA E GYHÁZ B UDAPEST T ERÉZVÁROSI G YÜLEKEZETE

   

A lelkiismeret finomhangolása Krisztusban gyökerezve Türelem a bántásokkal szemben Jubileumi ünnepség Sikemben

tartalom Lelkészi köszöntés Dr. Tokics Imre: A Lélek pünkösdi ünnepe

3

Események Beszámolók az elmúlt negyedév programjairól Keresztség Művészeti Estek

4 5 6

Ted Wilson látogatása

Jegyzet Erdélyi László: Jubileumi ünnepség Sikemben

7

Gyülekezet Dr. Erdélyi László: Elérni a felnőttkort

8

Média Evangélium tiszta forrásból

10

Műsorok, támogatási lehetőségek

11

A reménység hordozói Dr. Szigeti Jenő: A damaszkuszi út reménye

12

Elmélkedés Clifford R. Goldstein: A feltámadás bizonyossága

14

Lelki élet Dr. Tokics Imre: A lelkiismeret finomhangolása

16

Makovei János: Kinek mondasz engem? (vers)

17

Erdélyi László: Krisztusban gyökerezve

18

Prédikáció Ócsai Sándor: Ki méltó részt venni...?

20

Gyülekezet Türelem a bántásokkal szemben

22

Vallásszabadság

26

Szolgálati beosztás

27

Útravaló

28

Clifford R. Goldstein és fordítója, Zarkáné Teremy Krisztina A Hetednapi Adventista Egyház Budapest Terézvárosi Gyülekezetének lapja A gyülekezet címe: H-1062 Budapest Székely Bertalan u. 13. Telefon: (1) 3318-964 http://www.adventista.hu/terezvaros e-mail: [email protected] Lelkész: Dr. Tokics Imre A gyülekezet vezetője: Dr. Erdélyi László A lapot szerkesztette és készítette: Dr. Erdélyiné Halász Edit

Programjainkról és gyülekezetünk életéről naponta új híreket közlünk weboldalunkon: www.adventista.hu/terezvaros

A G YÜLEKEZETI H ÍRADÓ 1200 példányban megjelenő időszakos tájékoztató. Érdeklődők részére készséggel megküldjük postán kiadványunkat.

LELKÉSZI KÖSZÖNTŐ „Mert mit használ az embernek,

A Lélek pünkösdi ünnepe

ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Máté 16:26

Húsvét ünnepe hátunk mögött van, ám az akkori szélsőséges időjárás nem kis riadalmat okozott. Remélem, hogy ennek ellenére tudtunk a húsvéti feltámadás csodájára és szépségére figyelni. A húsvéti események után negyven nappal következik pünkösd ünnepe, amely a Lélek kiáradását jelentette a korai kereszténység idejében. Figyelmünket a fenti Igére irányítva, talán már sokszor olvastuk, hallottuk, hogy: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall”. Két értékrend összeütközését figyelhetjük meg a Jézus által elmondottakban. Az egyik oldalon található a világ, a maga csábításával és értékével. Nem csupán a bűnös világ, hanem Isten egész teremtése. A másik oldalon pedig a lélek található, a szerényen meghúzódó valóság, amelyre a kapkodó és rohanó világunkban sokszor elfelejtünk odafigyelni. E két különleges ünnep között figyeljük úgy a mindennapjainkat, hogy lelkünk is felüdüljön, megkapja „mindennapi kenyerét”, ne csak a testünk. Nem arról van szó, hogy semmit sem adunk meg a lelkünknek, amire szüksége van. Inkább arra figyeljünk, hogy ha a lelkünk valamilyen kárt szenved, akkor hiába van a másik oldalon a nyereség, nem érünk el vele semmit. Nem is arról beszélek, amikor az ember lelke valamilyen sérelem miatt összetörik, hanem arra gondolok, amikor egy kis kompromiszszumba kerülünk a lelkiismeretünkkel, akkor, máris előállott a veszteség. Jézus az egyik oldalon a világot, míg a másikon a lelkünk kárát említi meg. Az egyik felén az egész világ, a másikon a megsérült emberi lélek… A Mester gyakran használt paradoxon kifejezéseket, hogy világosan megértsék mondanivalóját. Azonban teljesen világos, hogy itt nem valamilyen szónoki túlzással állunk szemben, hanem valóságosan kell értenünk a Názáreti gondolkodását. Jézus azt üzente követőinek, hogy a lelküket ért kicsiny sérülés rosszabb, mint-

ha az egész világot nyernék meg. Gondoljunk a megkísértés történetére! Sátán arra akarta rávenni Jézust, hogy tegyen valami olyat, ami a lelkének kárára lett volna (imádja őt) és ezért az egész világot a Názáretinek adta volna. Egy kis láthatatlan hajszálrepedés a lelkünkben elégséges ahhoz, hogy viszszafordíthatatlan folyamatok induljanak el lelki életünk területén. A gonosz ezért minden árat hajlandó megadni! Jézus, még a fellépése előtt, a pusztában megtapasztalta, hogy az egész világ nem ér annyit, mint a lelkének egészsége. Vajon milyen léptekkel haladunk a Lélek pünkösdi ünnepe felé? Testünknek irányítása alatt indulunk el, vagy a lelkünk tanácsait, figyelmeztetéseit vesszük figyelembe? Döntéseink előtt gondoljuk végig, hogy mi az emberi élet legnagyobb vesztesége! Az, ha valaki kárt vall a lelkében. Az egészséges lélek az örökkévalóság szempontjából többet ér, mint egy jól sikerült üzleti tranzakció, vagy bármilyen nyereséges helyzet. Vannak olyan körülmények, amelyek arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy ne a jézusi alapelvek szerint döntsünk. Ha rosszul döntünk, nagy kárt szenvedünk, ugyanis az Istentől való távolodásunk kezdődhet el. Talán nem látványosan, mert lehet, hogy továbbra is ugyanaz a keresztény (adventista) maradok, aki eddig voltam, mégis az Istentől való távolodás pályájára állok rá. Mit jelent az „egész világ” kifejezés? Mindaz megvan benne, amit talán soha nem fogunk megszerezni önmagunk számára. Ilyenek: a gazdagság, a tisztelet, a szerelem, a szépség, a hatalom, az egészség, és még folytathatnánk tovább… Gondoljuk végig saját életünkben, hogy mi volt a fizetség, amit a lelkünk káráért kaptunk? Szinte semmi! Sátán nem „fair play” játékos. Amit megígér, azt legtöbbször nem adja meg számunkra. Becsap bennünket fényekkel, látszatokkal, délibábokkal és az ígéretekkel. Végül nem kapjuk meg sem a világot, sem a hőn áhított nyereséget, csu-

pán lelkünk neurotikussá váló betegségét. A kényelmet hazugsággal vásároljuk meg, az üzleti nyereséget, a tisztesség határait kissé túllépő magatartással intézzük el. Egy jó szórakozást pedig a lelkiismeret-furdalással kell kiegyenlítenünk. Talán felháborodunk azon, amikor egy védtelen időst kirabolnak és megölnek a saját otthonában. De vajon nem a magunk történetét olvassuk ekkor – csak más szereposztásban – hiszen mi is fillérekért „öljük meg” a saját lelkünket?! Aki a pénzét elveszíti, az valamit veszítet, aki az életét az nagyon sokat, de aki a lelkét veszíti el, az mindenét elveszíti! Jézus a leggondosabban ügyelt arra, hogy a lelkét tisztán őrizze meg, és Sátánt éppen ez zavarta a legjobban. A 21. századi keresztény nagyon könynyelműen bánik a saját lelkével. Megéri…? Hiszen valamilyen értéktelen dologért hajlandóak vagyunk feláldozni a legnagyobb értékünket, a lelkiismeretünket és lelkünket. Péter még a halála pillanatában sem tudta elfelejteni az árulását, pedig több, mint három évtized telt el az életében. Vannak olyan „fekete” napok, amelyeket sohasem tudunk kiradírozni életünkből és az emlékeink közül. Azok az alkalmak vésődnek be kitörölhetetlenül a lelkükbe, amikor a világ legrosszabb üzletét kötöttük meg. Ne add el a lelkedet! Tartsd meg Krisztus számára! Hagyd, hogy ő őrizze és védje! Bízd a Megváltóra minden gondodat, Ő majd megoldja! Meg vagyok győződve, hogy a ma kereszténysége azért ilyen gyenge és eredménytelen, mert sem a magunk, sem a másik ember lelkét nem vesszük komolyan. Elődeink, akik korábban végigjárták a rögös utat, azért tudtak sokkal eredményesebbek lenni, mert tudták és ismerték a lélek eme titkát. A mai kereszténységnek hallatlan sok lehetősége van, ezért ne feledkezünk el Jézus eme tanításáról! Kívánom, hogy Isten segítségével vigyázzuk és őrizzük lelkünk tisztaságát mindenkor!

Dr. Tokics Imre lelkész

B UDAPEST T ERÉZVÁROSI G YÜLEKEZET H ÍRADÓJA 2013/II. negyedév

3

ESEMÉNYEK Énekkarunk három éve alakult újjá. Ezen idő alatt meglehetősen sokat tanultunk arról, hogy milyen fontos az istentiszteleteken a zenei szolgálat. Stabilizálódott a kórustagok részvétele, több mint száz új kórusművet tanultunk meg, és énekeltünk el az istentiszteleteken, valamint a Művészeti Esteken. A szombati szolgálatok mellett tizenhét ünnepélyen vettünk részt, és három közösségi partit is tartottunk. Február 2-án, a negyedik közös összejövetelen megnéztük az elmúlt időszak fényképeit, videóját, és megbeszéltük a közeljövő várható szolgálatait. Oláh Gábor vezetése mellé a gyülekezet megbízta D. Tajti Enikőt és Kormos Gábort a karmesteri szolgálattal. Hárman - úgy mint Mózes, Áron és Húr (2Móz 17:12) - felemelt kézzel egymást támogatva és erősítve kell végezzék ezt a szent szolgálatot. A kórus tagjai lelkesek, készek tanulni, és elszántak arra, hogy tovább fejlődjön gyülekezetünk egyik meghatározó szolgálata. „A nem megfelelő tervezés, a kevés erőfeszítés, a legjobb módszerek tanulmányozásának hiánya sürgős reformot kíván. Mindenkinek, aki kész tanulni, meg kell tanítani a helyes módszereket. Ha valaki nem akar hallani a haladó ötletekről, akkor szavak nélkül kell megtanítani nekik a leckéket.” (E. G. White: A nagy Orvos lábnyomán) Ez volt az az elv, amelynek figyelembevételével 2013. február 24-én vezetői továbbképzést tartottunk gyülekezetünk minden vezetéssel megbízott szolgatársa számára. A vezetés nem egy pozíció, hanem egy olyan feladat, amelyet tanulás nélkül nem lehet tökéletesen elvégezni. A szervezési-vezetési ismereteket dr. Erdélyi László presbiter testvér sok éven keresztül tanította az Államigazgatási Főiskolán, ezért ennek, valamint az egyházi és világi gyakorlati munkában szerzett tapasztalatait megosztotta vezető társaival. Délután pedig kiegészítő tanácsokat adott dr. Tokics Imre, az ATF Főiskola tanára. Elhatározásunk, hogy ezeket az alkalmakat rendszeressé tesszük, bízva hasznosságában és eredményességében. Ismét elfogadta meghívásunkat CLIFFORD GOLDSTEIN, a Hetednapi Adventista Egyház világ-központjának munkatársa, a felnőttek részére készített szombatiskolai tanulmányok főszerkesztője. Több média felvételt készítettünk vele a Hatoscsatorna televíziónál és a Kontakt Rádiónál, amelyek hamarosan műsorra kerülnek. Pénteken este Clifford részvételével vettük át az aktuális Bibliatanulmányt, amely a Pax Tv-n látható minden szombaton reggel. Szombaton délelőtt az Újbudai Gyülekezetben szolgált, délután pedig gyülekezetünkben hallhattuk előadását.Vasárnap délután a messiáshívő zsidó közösség tagjait láttuk vendégül, amint azt Clifford előző, 2010-ben tett első látogatáskor is megszerveztük. Fordítói és a programok szervezői Zarkáné Teremy Krisztina és Zarka Péter voltak, akiknek köszönjük közreműködésüket! „Tudom, Ő él!” címmel az Amicus Christi Énekegyüttes tartott számunkra húsvéti zenei estet, március 30-án este. Az énekegyüttes Marosvásárhelyről érkezett, és régebbi kapcsolatban vannak gyülekezetetünkkel, így második önálló estjüket hallhattuk. Az együttes a könnyedebb egyházzenei műfaj képviselője, mely alkalmas arra, hogy a hívő lélek érzelmeit és gondolatvilágát változatosan mutassa be, melyet szolgálatuk is közvetített. Amikor Erdélyből érkeznek vendégeink, a hasonló alkalmak egyben találkozók is az Erdélyből származó, Magyarországon élő népes testvéri közösség számára. Így a budapesti és környéki gyülekezetekből az ünnepélyre érkező közönség megtöltötte a termet.

4


ESEMÉNYEK „Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.„ (ApCsel 22:16)

É

2013. tavaszi programsorozat „Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” április 27. szombat este 6 óra

És lennék fénysugár...

letem legboldogabb napjának örömét szeretném megosztani veletek, melyen hiszem, hogy a menny is ünnepelt. 2013. március 23-a a boldogságom dátuma, amikor - nagyon hosszú idő óta sok-sok imával, megpróbáltatással és tapasztalattal mögöttem kötöttem szövekséget az Úrral. Egy életen át vágytam arra, hogy Túrmezei Erzsébet: És lennék fénysugár című versét egyszer az életben elmondhassam. Még kisgyermek voltam, amikor megtanultam, talán százszor is „elszavaltam” magamnak, és bár nem nagy rutinnal (mivel 48 éve mondtam utoljára verset gyülekezetben), de végre elszavalhattam keresztségem napján. Istenem, de csodás élmény volt! Minden szavát igaznak, az enyémnek éreztem. Most, Isten kegyelméből megélhettem ezeket az áldott perceket - bár eddig is adventistaként éltem - és most érzem az igazi „összetartozást”. Szeretnék köszönetet mondani először is az egész gyülekezetnek, régi és új barátaimnak, köszönöm az értem mondott imákat, és azt a kitartó türelmet, szeretetet és bizalmat, amit Tőletek kaptam és kapok. Köszönöm az imacsoport, valamint a kórus tagjainak szeretetét, és a keresztségen elhangzott énekeket és a soksok mosolyt. Köszönöm a verset és az igehirdetésen keresztüli biztatást, és az újjászületés leírhatatlan gyönyörűségét, amelyet Szigeti Jenő atyai barátom, tanítóm és „Keresztapám” mondott útravalónak. „Véges és visszavonhatatlan szövetségkötésed alkalmából, hiszen a próbától a csodáig és a csodától a próbáig járod az utat, és „aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé...”. Szeretettel kérlek, barátaim, leendő testvéreim: ne habozzatok! Ne halogassátok, gyertek, kössetek szövetséget az Úrral! Érezzétek az örök fénylő sugarat, hogy ti is elmondhassátok: És lennék Fénysugár! Dr. Bordásné Szabó Teri Szeretettel gratulálunk Nagy Mónika és Pápai Balázs házasságkötésének. Mónika és családja szorosan kötődik gyülekezetünköz, hiszen még pár éve Mónika is közöttünk volt tag. Balázs a KERAK-hoz tartozik, ezért a szertartást dr. Szigeti Jenő és Sohnleitner Károly közösen végezte. Mónika szinte minden barátja részt vett énekkel, verssel köszöntve az új párt. Sok áldást kívánunk életükre!

Zenés irodalmi est Közreműködnek: Fleischer Katinka, Nyári István, Tokics Ildikó, Szigeti Gyopár, Tóth Judit, Viktor Zsuzsanna

PÜNKÖSDI EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT május 20. HÉTFŐ délután 5 óra

június 1. szombat este 6 óra

Közreműködnek:

Tóka Szabolcs - orgona Schruff Orsolya - ének Terézvárosi Gyülekezet Énekkara vezényel: Oláh Gábor

Rosca Felícian önálló orgonahangversenye

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Közösségben könnyebb hinni, könnyebb imádkozni, könnyebb örülni és könnyebb szenvedni. Paul Deitenbeck

Február 18-án elhunyt az Úrban Gombos Sándor testvérünk. Már régóta beteg volt, és most az Úr magához vette. 1930. március 24-én született, most lett volna 84 éves, és 66 évvel ezelőtt, 1947. június 1-jén keresztelkedett meg. Adjunk hálát az Úrnak, hogy közösségünk tagja lehetett, és kérjünk vigasztalást a család számára a gyász idejére.


5

MŰVÉSZETI ESTEK

A Terézvárosi Gyülekezet Kórusa (fent), Goldmark Kórus (lent) Oláh Gábor karnagy és Tóka Szabolcs orgonaművész (oldalt)

A KERESZTÉNY MŰVÉSZETI ESTEK 2013. évi első programja nagyon megfelelő évadnyitó előadás volt. A műsor címe: „Az egész Föld örömmel énekeljen az Úrnak!” (100. Zsoltár) már jelezte, hogy egy örömteli estre készült az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Goldmark Kórusa, Ádám Mária karnagy vezetésével, valamint a zsinagógák főkántorai, Fekete László főkántor, Biczó Tamás kántor és Tóth Emil kántor. A programban közreműködtek továbbá Székelyhidi Hajnal operaénekes és Neumark Zoltán zongoraművész. A Terézvárosi Adventista Énekkar is részt vett a programban, Oláh Gábor vezénylésével és Tóka Szabolcs orgonakíséretével. A jótékonysági hangversenyt a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára dr. Szécsi József szervezte a keresztény-zsidó párbeszéd javára, aki mellett még köszöntőt mondott Ócsai Tamás egyházelnök, valamint dr. Tokics Imre és dr. Szigeti Jenő.

A KERESZTÉNY MŰVÉSZETI ESTEK húsvét előtti programjaként gyülekezetünkben először hallhattuk Bach János passióját. Vendégeink az előadó művészekkel együtt élték át Jézus Krisztus szenvedésének és halálának történetét. Oláh Gábor karnagy vezetésével a korálokat a közönséggel együtt énekelte a kórus, ami szavakban nehezen kifejezhető, csodálatos érzést keltett mindenkiben. Megtanultuk, hogyan kell megváltoznunk ahhoz, hogy méltó módon reagáljunk Krisztus áldozatára mind szavakban - kiállva az igazság és az evangélium mellett -, mind pedig cselekedeteinkben, elhagyva bűneinket, amelyek miatt Krisztusnak fel kellett áldoznia magát. Ez a történet a mi történetünk. Okozói és szereplői is vagyunk. Ez a mű segített megérteni a történet üzenetét, mondanivalóját, amelyet magunkévá kell tennünk és továbbítanunk lell embertársaink felé.

Fővárosi Énekkar, Noseda Tibor karnagy Február 23-án este a 100 éves, Magyar Örökség Díjjal kitűntetett Fővárosi Énekkart láttuk vendégül. Különös öröm volt számunkra, hogy a kórus mind azon egyházzenei kórusműveket adta elő, melyek a mi templomi dicsőítő zenei kultúránkkal teljes összhangban vannak. Ezt képviseli Noseda Tibor karnagy testvér is, aki már a mi kórusunk vendég karnagya is volt a tavalyi adventi ünnepélyünkön. A programban közreműködtek: Besenyei Éva - szoprán, Szotyori Nagy Gábor - orgona.

A Baptista Központi Kórust és Zenekart Oláh Gábor vezényelte, előadók voltak: Szerekován János (evangélista – tenor), Sárosi Károly (Jézus basszus), Oláh Zsolt (Pilátus - basszus), Kiss Rózsa – szoprán, Huszár Anita – alt, Oláh Miklós gordonka, Tóth Sámuel csembaló, Alföldy-Boruss Csilla orgona. Igét hirdetett dr. Szigeti Jenő és dr. Tokics Imre lelkészek. Baptista Központi Kórus és Zenekar, Oláh Gábor karnagy és a közönség közös éneklése

6


JEGYZET ERDÉLYI LÁSZLÓ

Egyházunk történelmében elérkeztünk

Jubileumi

abba a periódusba, amikor egymás után tartjuk az 50-90-100-150 éves

ünnepség

jubileumi ünnepségeket. Elgondolkodtunk-e már azon,

Sikemben Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe. Ott voltak a nemzetségek képviselői, vének, bírák, felügyelők. „Odaálltak Isten színe elé.” Volt egyszer egy nagy jubileumi esemény, ott, Sikemben, ahol időről-időre összegyűltek Izrael nemzetségei emlékezni. Visszaemlékezés a negyvenévi küzdelem, honfoglaló, nemzetépítő munka sikereire és kudarcaira. Micsoda történelemi pillanat – visszatekintés és szembenézés! A sikemi Jubileum első nagy üzenete az volt, hogy odaálltak Isten színe elé. Mindenki tudta, hogy az Úr van itt. Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az Úr, Izráel Istene… A történelmi eseményekben mindenki felismerhette saját helyét, de nem úgy, mint a történelem formálója, hanem úgy, hogy mit cselekedett Isten általuk és érettük. A történelem főszereplője maga az Úr volt. Ő vezetett, oltalmazott, irányított hadakozott, védelmezett, Ő győzött az ellenség felett, Ő fékezte és irányította a természet erőit népe oltalmára. Ezen a jubileumon az Úr beszélt, Józsué hangján. A nép pedig ott állt az Úr előtt és hallgatott. Figyelt arra, amit az Úr mondott. Az Úr vonultatta el előttük a negyven évet és az ahhoz kapcsolódó történelmi pillanatok eseményeit, amelyek mindegyikében fel kellett ismerniük azt, hogy nem az emberi cselekedetek voltak a nagyok, hanem az, amit Isten cselekedett. Fel kellett ismerniük az Isten cselekedete és az emberi cselekedetek közötti arányt. Meg kellett tanulniuk, hogy az ünnep általuk megélt eseményei nem róluk szóltak, hanem arról a hatalmas Istenről, aki vezette népét úttalan utakon, évtizedeken át. A Jubileumi Ünnepség másik nagy üzenete Józsué, a nép vezetőjének felszólítása volt az Isten iránti hűségre és az Úr melletti egyértelmű, határozott döntésre: „Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolít-

hogy valójában mi a jubileum üzenete? sátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok.” A jubileum harmadik üzenete: Józsué, a nép vezetője a nép elé állt és kijelentette mindenki előtt: De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! A jubileum negyedik üzenete: a nép válasza, amely nem lehetett más, mint a nép vezetőjének kijelentése: „A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk.” Az ószövetségi nép története igazolja, hogy amikor a nép vezetői az Urat szolgálták őszinte szívvel, akkor a nép is hasonló döntéseket hozott: követték az Urat és hallgattak szavára. JUBILEUMI ÉV VAN. MENJÜNK HÁT, MI IS „SIKEMBE”. A NÉP ÉS VEZETŐJE ÁLLJUNK AZ ÚR ELÉ. HALLGASSUNK. FIGYELJÜNK. EMLÉKEZZÜNK. - TANULJUNK!

A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója fennállásának 100. évfordulóját ünnepeltük 2013. március 17-én a Syma csarnokban, ahol 2000-en gyűltek össze. A jelenlévők között volt az adventista egyház Generál Konferenciájának elnöke, Ted N. C. Wilson feleségével együtt, továbbá Bertil Wiklander, a Transz-európai Divizió elnöke, valamint a szomszédos országok unióinak képviselői is. Bízunk abban, hogy az ünneplés folytatódik, úgy, amint az megtörtént Sikemben.

Ne legyen több évforduló!

Április közepén ünnepelte világszéles egyházunk a GENERÁL KONFERENCIA - a világegyház vezető testülete - megalakulásának 150. évfordulóját, Battle Creekben, (Michigan). TED WILSON, aki az adventista egyház 1863-ban történt megalakulása óta a 20. elnök, ünnepi beszédében többek között a következő üzenetet mondta el: „Ez egy nagyon szomorú évforduló. Nekünk mát otthon kéne lennünk! Az Úr már régen el szeretett volna jönni! Miért ünneplünk mi még mindig évfordulókat, amikor már a mennyben is lehetnénk? Miért kell még várakoznunk ezen a földön? Miért kell még évfordulókat tartanunk a Generál Konferencia megalakulására emlékezve? Nem vagyunk-e bűnösök abban, hogy nem engedelmeskedtünk, hanem a saját elgondolásainkat követtük, és hátrafelé haladtunk, nem pedig előre? Isten egy különleges missziómunkára - egy különleges üzenet hirdetésére - hívta el a Hetednapi Adventista Egyházat. Mikor tesszük már teljesen magunkévá ezt, és emlékezünk Isten vezetésére eddigi történelmünkben, nem feledkezve meg Őróla? ... A Generál Konferencia, mint a világszéles egyház vezető testülete, ezután is kiáll Isten igazsága mellett. Isten kegyelméből és erejével nem lesz megosztott, hatástalan, vagy oldalvonalra szorult közösség.”


7

GYÜLEKEZET Dr. Erdélyi László

ELÉRNI

A FELNŐTTKORT

Mit jelent a felnőttség? A felnőttség fogalma jelenthet egyrészt biológiai érettséget; másrészt jogi értelemben azt a személyt jelenti, aki elérte a nagykorúságot, és ezzel cselekvőképessé vált. Az igazi felnőttségnek tehát két feltétele van: a kor, és a valódi cselekvőképesség. A felnőttkornak ezek a jellemzői nemritkán ellentmondásosak és félrevezetők: egy személy lehet biológiai szempontból és viselkedését tekintve felnőtt (koravén), de törvényes nagykorúsága előtt a jog szerint gyermekként fogják kezelni. Hasonlóképpen lehet a törvény szerint nagykorú, de hiányozhatnak belőle a felnőttekre jellemző érettség és felelősségtudat jegyei, ekkor gyámság alá lehet helyezni, ami a gyermekekkel való egyenjogúságot jelenti. Tehát a világban a felnőttség néha ellentmondásos, és félrevezető. Mit jelent a felnőttség a Bibliában? „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkor-

„Mindent Isten oltárára tettem; az életemet, a családomat, a társasági életemet, a jó hírnevemet, hogy segítsem őt minden erőmmel a végsőkig”. Nekünk is fel kell nőnünk lelkünkben ahhoz, hogy küldetésünket végre tudjuk hajtani.

ra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus”(Ef 4:11-15). „Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek. (1Kor 14:20) Persze vannak tulajdonságai a gyermekeknek, amelyket meg kellene tartanunk. Jézus ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18:3). De ez lelki tulajdonság, és nem a gondolkozás. Hogyan bánt Isten gyermekeivel? Hogyan volt ez Isten népénél, akikről mindig azt mondjuk, hogy Isten gyermekei? Mi is azok vagyunk? Gyermekek? „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem...” (Hós 11:1-2). Mint gyermekek, nem voltak képesek belépni Kánaán földjére és elfoglalni az új hazájukat, harcolni, küzdeni érte, legyőzve az ellenséget. Isten megpróbálta őket felnőttnek tekinteni még a nagykorúság elérése előtt, hiszen ő győzelemre tudta volna

Gyermek azt teszi, amit érzése diktál, vagy amit a papa (pápa?) mond neki. Nincs szüksége szabályokra, mert mindig van, aki ha kell, eligazítja őt. Istent nagyon szereti, mert úgy érzi, mindent megkap tőle. Felnőtt (prófétikus Laodiceában élő, lásd: Jel 3:14-18) azt teszi, amit langymeleg érzése diktál, vagy amit a főnök (elnök) mond neki. Nincs szüksége szabályokra, mert mindig van, aki ha kell, eligazítja őt. De ha érett korba jut, akkor tudatosan cselekszik, a közösségi szabályoknak megfelelően, mert tudja, hogy Isten népét sajnos csak a szabályok betartásával lehet egyben tartani. Lehetne szeretetteljes, őszinte együttműködéssel is építeni Krisztus testét, együtt elérni a felnőttkort, de maga Isten jelezte népének, hogy sajnos erre kevés az esély. Ezért fogalmazta meg és írta le maga az Úr a szabályokat. Vén (presbiter) igazi felnőtt. Megérti a szabályok tartalmát, de nem csak a betűket tartja meg, hanem lélekből a legkomolyabb értékeket képviseli. Tudatosan dolgozik, tanácsol, vezet, szolgál. Hűen megfogadja az apostol tanácsát: „Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem ... érettek legyetek.” (1Kor 14:20) Gondolj még a mennyei istentiszteletekre. Ott is a véneké a fő szolgálat.

8


vinni őket pusztán a hitük által, de ez nem sikerült. Fel kellett nőniük ahhoz, hogy küldetésüket végre tudják hajtani. A 40 éves időszak alatt láthatólag nem is csak lelki értelemben voltak gyermekek, hanem egy új generációnak kellett felnőnie, igazán felnőtté válnia, hogy elfoglalhassák Kánaánt. A növekedés, a felnőtté válás közben megszervezték Isten új népét, megtanulták, hogyan kell az Úr vezetése alatt előrehaladni. Létrehozták az egységet, átérezték felelősségüket, bátrak voltak, lelkesek, hittek az Úr vezetésében. De ezt már csak egy új, felnőtt generáció tehette meg. Nézzük meg, mi történt „velünk”, a lelki Izraellel? Nézzünk vissza egy pillanatra George Knight: Hogy el ne feledjük c. írásának segítségével. Hogyan kezdődött az advent mozgalom? „Hasonlóképpen a hármas angyali üzenet egész világon történő hirdetésére szóló felhívás, a prófétai küldetésbe vetett hit és Isten felhatalmazása együttesen adott bátorságot és lelkesedést a korai advent hívőknek, hogy a lehetetlent is megtegyék az Örökkévalóért. És valóban meg is tették!” Az adventhívőket is kihívta Isten a már létező egyházakból, hogy könnyebben, kevesebb belső küzdelemmel tudjanak felkészülni a hármas angyali üzenet hirdetésére. „Az Úr vitte ezt véghez rajtuk keresztül. De meg kell jegyeznünk azt is, hogy Isten nem tette meg nélkülük. Nem csak az életüket szentelték oda a misszió szolgálatára, hanem a tizedük és az adományaik is a közösség minden addiginál erőteljesebb missziós programjának a szolgálatában álltak. Egy olyan program volt ez, amiben így minden gyülekezeti tag részt vállalhatott. Támogatásuk egy részét az új média-szolgálatokra fordították, ami felgyorsította az adventüzenet eljuttatását a világ különböző távoli részeibe is. De ez nem olyan egyszerűen indult!” WILLIAM MILLER is nehezen indult el. Felfedezett egy csodálatos üzenetet a Bib-

GYÜLEKEZET liában, de sokáig gondolkodott azon, hogy másoknak is hirdesse-e: „Minden tőlem telhetőt megtettem - írta, hogy elhárítsam magamtól azt a meggyőződést, hogy nekem bármit is tennem kellene. Úgy gondoltam, hogy nekem csak úgy spontán, önkéntesen kellene beszélnem mindarról, amit felismertem; Isten meg majd gondoskodik a szükséges eszközről, hogy véghezvigye akaratát. Azért imádkoztam, hogy bárcsak akadna olyan lelkész, aki rájönne erre az igazságra, és odaszentelné magát annak hirdetésére.” GEORGE KNIGTH így ír erről: „Nos, ez elég kézenfekvő megoldás: majd valamelyik prédikátor elvégzi a munkánkat. Azonban arra a következtetésre jutottam, hogy ha az egyház a lelkészekre épít, hogy „befejezzék a művet”, ez valamivel hoszszabb időt venne igénybe, mint az örökkévalóság.” A rossz hír ezzel kapcsolatban, hogy Isten mindannyiunkat felszólít, tegyük meg a mi részünket! Pontosan ez az, amit a nagyon is emberi Miller nem akart megtenni. Abban reménykedett, hogy majd valaki más megbízást kap erre a küldetésre, s végül Mózeséhez hasonló kifogásokat keresett. „Mondtam Istennek, hogy nem vagyok hozzászokva a nyilvános beszédhez, és amúgy sincsenek olyan adottságaim, hogy le tudjam kötni a hallgatóság figyelmét”, és így tovább, de nem érzett megkönnyebbülést. Kilenc éven keresztül viaskodott a gondolat ellen, hogy neki feladata van Isten művében. Aztán 1832-ben az egyik szombaton, amikor az íróasztalánál ülve egy bibliai tanításról elmélkedett éppen, hirtelen teljes bizonyossággal érezte, hogy neki személyesen kell az Úrért tevékenykednie. Azután elkezdte a prédikációkat, a gyülekezetek látogatását, de egy idő után kiderült, hogy még ez sem elég arra, hogy az egész országot megszólítsák. Ekkor jött egy különleges segítség számára: a média felhasználása a misszióban. Néhány rövid történet: JOSHUA HIMES (episzkopális egyháztag) és WILLIAM MILLER egy alkalommal így beszélgettek: „Ha néhány éven belül Krisztusnak vissza kell jönnie, ahogy hiszed, akkor nincs vesztegetni való időnk, figyelmeztetni kell az egyházat és a világot, menydörgő hangon, fel kell rázni őket, hogy legyenek készen. Miller: „Tudom, tudom, Himes testvér, de mit tehet egy ilyen öreg parasztember? Folyamatosan keresem a segítséget – állandó segítségre van szükségem.”

Ez volt az a pont, emlékszik Himes, „amikor mindenemet Isten oltárára tettem; az életemet, a családomat, a társasági életemet, a jó hírnevemet, hogy segítsem őt minden erőmmel a végsőkig”. Himes belépésével a millerizmus olyan lendületet kapott, amilyet soha azelőtt. Egy generátor energiájával és leleményességgel Himes 1840 és 1844 között úgy felfuttatta a mozgalmat, hogy a millerizmus mindenki által ismert fogalom lett.

William Miller és Joshua V. Himes NATHAN HATCH, vezető amerikai vallástörténész úgy jellemzi Himes kiadói erőfeszítéseit, mint „példátlan médiahúzást” és „bámulatos kommunikációs lavinát”. Himes egyik ellenfele úgy nevezte őt, hogy „a könyvkiadás császára”. A tömegmédia Joshua Himes-féle tradícióját követve HAROLD MARSHALL SYLVESTER RICHARDS meglátta a rádióban rejlő lehetőségeket. 1930-ban elkezdte ‚Az éter temploma’ programot, ami azután ‚A prófétaság hangja’ névre átkeresztelve az egyik első vallásos program lett a nemzeti műsorok keretében. WILLIAM FAGEL egy olyan világban kezdte el a ‚Mai hit’ elnevezésű programját, amelyben a televízió még új és többnyire kipróbálatlan kommunikációs eszköz volt. A műsort 1950 májusában közvetítették először, amit hamarosan GEORGE VANDEMAN ‚Meg van írva’ ( It is

Written) programja követett. Ezt 1991ben MARK FINLEY vette át. 2000-ben már nyolc nyelven sugározták, több mint 150 országban. Ez volt az úttörő erő az adventista evangelizációban.” Az adventisták megsokszorozták az úttörő média-erőfeszítéseket szerte a világon. Ezt erősítette meg az is, hogy az Adventista Világrádió 1971-től nagy hatótávolságú rádióállomásokat állított fel a világ különböző részein azzal az elképzeléssel, hogy az egész Földet beteríti a hármas angyali üzenettel. Az 1990-es évek végén az egyház olyan stratégiai fontosságú eszközöket is bevont a misszióba, mint az internet, és létrehozott egy világszéles műholdas televíziós kommunikációs hálózatot, letöltő állomások ezreivel. Valóban igaz lett, hogy az első angyal „repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak” (Jel 14:6). De ehhez fel kellett nőni az egyháznak, mert az adventmozgalom elvitte a népet Kánaán határáig, de a csalódás után nem voltak képesek a harmadik angyal üzenetének hirdetésére. Ehhez sok évtized kellett. Látható tehát, hogy a felnőttség eléréséhez nemcsak az egyénnek, hanem az egyháznak is növekedni és fejlődni kell. Az adventi nép előbb felismerte azokat a bibliai tantételeket, amelyek egy meghatározott néppé tették, majd elkezdte használni a felnőtt izmait, és elterjedt a világon. Az 1950-es és 1960-as évekre érte el a felnőtt kornak azt a szintjét, amire a korábbi évtizedekben törekedett. Az egyik jele az volt, hogy a közösség nemzetközisége hitelesebb lett a korábbi időkhöz képest, valamint a médiákon keresztüli misszió eredménye az egyház taglétszámnak ugrásszerű növekedésében volt látható.


9

MÉDIA A magyarországi egyház azonban eddig nem tudta a világegyház fejlődésének ütemét követni, hanem inkább egy botladozó gyermekre hasonlít, de... Még nem járt le a csodák kora Vajon nem ott tartunk még, ahol Miller tartott a kezdetekben? Meg van a bibliai ismeretünk mindenről, de nem vagyunk képesek erőteljes hangon felrázni a világot! Miért? Mert mi is úgy gondoljuk: majd a lelkész elvégzi a média evangélizációt. Ráadásul gyülekezetünk szerencsés helyzetben van, mert felkészült teológus lelkészeink és az ő széles ismerettségi körüknek munkájára építehetünk. Nem azt kellene tennünk, amit Joshua Himes tett? Istmételjük meg ezt a meghatározó pontot Himes életében: „amikor mindenemet Isten oltárára tettem; az életemet, a családomat, a társasági életemet, a jó hírnevemet, hogy segítsem őt minden erőmmel a végsőkig”. Igen, Isten szolgálatát hatékonyan csak innen lehet kezdeni. Az Úr gyülekezetünk kezébe adta a média evangélizáció lehetőségét - amire mi korábban még csak nem is gondoltunk, mégis az események, lehetőségek „szinte maguktól” jöttek felénk. Ez nem jelenthet mást, mint hogy az Úr - több évi lelki fejlődésünk és erőfeszítéseink láttán - elérkezettnek látta az időt, hogy felnőttnek tekintsen bennünket. Nekünk örömmel kell tudomásul vennünk, hogy kiválasztott minket erre a fontos feladatra. Hitetlen embereket csak személyesen lehet megszólítani, mert ők nem olvasnak vallásos könyveket, folyóiratokat, nem néznek vallásos tv műsort és a vallási témájú rádió műsorokat is bizonyára kikapcsolják. Azonban mindazokat, akik már érdeklődnek a vallás iránt és már rendelkeznek Biblia ismerettel, fogékonyak és érdeklődést mutatnak a hit dolgai és Isten útmutatása iránt, megszólíthatjuk, lehetőségünk van a médián keresztül elérni őket. Isten esendő embereket választott földi küldetésének teljesítéséhez. A jó hír pedig az, hogy gyengeségünk ellenére még most is együtt dolgozik velünk. Hála legyen neki mindezért!... Isten a múltban legmerészebb álmainál is messzebb vezette a népét. Ugyanezt fogja tenni a jövőben is, ha nem felejtjük el, kik vagyunk és miért élünk itt, ezen a Földön.... Az adventizmus azért létezik, hogy felkészítse az embereket a jobb világra, és prédikálja a Földnek Isten végső üzenetét a második advent előtt.” A média feldata, hogy ezt a munkát széles körben, erőteljesen képviselje!

10

EVANGÉLIUM - TISZTA FORRÁSBÓL A hálaadás délutánján meghallgattuk az egyházban, illetve a gyülekezetünkben az elmúlt negyedévben történt eseményeinek összefoglalását, melyek közelről érintettek bennünket, és szükséges, hogy együtt gondolkodjunk ezekről. Fő témánk a média volt. Az egyik komoly eszköz az emberek megszólítására számunkra ma a média. Bárhol megjelenünk protestáns egyházi körökben, már ismertek vagyunk, és pozitív visszajelzéseket kapunk, hogy szükség van erre a média lehetőségre, elérni az embereket a tiszta bibliai tanítással és igazsággal. A protestáns egyházakat képviselő állandó rádióadás nincs, ezért fontos számunkra, hogy megtarthassuk, folytathassuk az együttműködést a Kontakt Rádióval. Az Evangéliumi Világrádió sugároz naponta egy órát, de ez csak középhullámon fogható, illetve léteznek interneten hallgatható online adások. A velük való együttműködés lehetősége is fennáll, minden adást átadnak, hogy mi is sugározzuk a Kontakt Rádió műsorában. De az AWR adventista világrádió adásaiból is szükség lenne magyar nyelvű változatokat készíteni egyes műsorokból. Azonban alapvetően a saját lehetőségeinkre, munkánkra, erőfeszítéseinkre számíthatunk. Már az adventmozgalom kezdetén három szükséges feltétel kellett az üzenet hirdetésének beindulásához: 1. vezetők, akik a gyülekezet (ill. egyház) közös munkájának élére álltak, 2. a tanítások kifejlődése, 3. stratégia arra nézve, hogy hogyan szólítjuk meg tömegesen az embereket: ez pedig a folyóiratok, könyvkiadás megalapítása volt akkor. Ez az egyik alapvető oszlopa volt már kezdetben is az egyháznak és a missziónak. Ez ma sincs másként, ugyanakkor ma már a média, mint evangélizációs eszköz is rendelkezésünkre áll. Ezért törekszünk arra minden emberi és anyagi erőnkkel, hogy a rádió, TV műsorok, valamint a közeljövőben a Gyülekezeti Híradó mellett önálló misszió újság (hasonlóan az „Éjféli kiáltás, Idők jelei” prófétikus folyóiratokhoz) beindításával, segítségével végezzük a missziómunkánkat. Megkerülhetetlen kérdés az a tény is, hogy a 2011-es népszámlálási adatokból látható a történelmi egyházak tagságának, illetve támogatottságának jelentős csökkenése az elmúlt 10 év alatt (ezt részletesen ki fogjuk elemezni szakértők bevonásával, beleértve az adventistákra vonatkozó gyenge növekedést is), ami „a magyar társadalom meglehetősen gyors elvilágosodásáról árulkodik”. Ez azt vetíti előre, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb a felelősségünk és a munkánk, ugyanakkor nagyobb lehetőségünk is van az emberek megszólítására és Krisztushoz vezetésére. Ennek szintén hatékony eszköze a média. Számos olyan esemény előtt állunk (pl. lehetséges lelkész-váltás, előrelátható generáció-váltás stb.) amelyek nagy próbatételek lehetnek számunkra, melyek arra kell figyelmeztessenek, hogy össze kell zárkóznunk és nagy erőfeszítéseket kell tegyünk annak érdekében, hogy tovább haladjunk és fejlődjünk a média evangélizációs munkában. Úgy is mondhatnánk – az előző cikkben felvázolt lelki gondolatok alapján – egy nagyobb változás előtt állunk: felnőtt korba kell, hogy lépjünk. Konkrétan a következő lépésekben be fogjuk vonni a teológiát végzett testvéreinket a műsorok - pl. reggeli-esti áhítatok - készítésbe, a gyermektanítókat a gyermekműsorok rendszeres bibliai gyerektörténetek felvételébe, már elkészült a rádió új komolyzenei, illetve különféle irányzatú egyházi zenei anyaga, mely a vallásos adásokhoz igazodó zenei stílust, hátteret adja meg. Folytatjuk a változatos tematikájú (kultúra, egészségügy, család stb.) műsorokhoz a szerkesztők felkérését is.

Álljunk talpra! Pótoljuk most minden eddigi mulasztásunkat az üzenet hirdetése területén! Keressünk és valósítsunk meg új elképzeléseket, lehetőségeket elsősorban a rádió- műsorok készítésében. Vegyünk aktívan részt minél többen ebben a szolgálatban! Nem utolsó sorban tartsuk mindig szem előtt a média ügyét és rendszeresen támogassuk anyagi lehetőségink szerint ezt a missziómunkát!


MÉDIA EVANGÉLIUM - TISZTA FORRÁSBÓL ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK A WEBOLDALON: BIBLIAI SZABADEGYETEM - hétfőn este „NAGY TANULSÁGOK A KISRÓFÉTÁK ÍRÁSAIBÓL” - pénteken este KERESZTÉNY MŰVÉSZETI ESTEK előadásai

http://adventista.hu/terezvaros Média központ - élő közvetítés

Hetente 80 óra vallásos műsor előadások - beszélgetések - versek - komolyzene - gyermekműsorok

Médiaevangélizációs műsoraink A Művészeti Estek és a péntek esti és a szombat esti TV felvételek ONLINE nézhetők weboldalunkon: http://adventista.hu/terezvaros Felvett programjaink láthatók a PAX TV műsorán: Hétfő 17.00 „Nagy tanulságok...” - Bibliatanulmány Kedd 16.00 „Akkor és most... „ Tanulmányok a Jelenések könyvéről Péntek 9.20 „Akkor és most... „ Előadások a Jelenések könyvéről Szombat 9.00 „Nagy tanulságok...” - Bibliatanulmány Műsoraink a „HATOSCSASTORNA” TV-n: (http://hatoscsatorna.hu/) Kedd Szerda Péntek

www.kontaktradio.hu A Terézvárosi Gyülekezet missziómunkáját az elmúlt két évben a média evangélizációra alapozta és a jövőben is erre helyezzük a hangsúlyt az eddigi tapasztalatink, továbbá a megerősítő viszszajelzések alapján. Szükségessé vált, hogy a média misszió munka anyagi hátterét hosszútávra tervezzük a folyamatos, stabil működés érdekében. Ebben kérjük mind a gyülekezet tagjainak, mind a külső támogatók személyes közreműködését és anyagi hozzájárulását. Az elmúlt két év tapasztalati megmutatták, hogy Isten nem azt az utat szánta nékünk, hogy más, külső segítségre várjunk csupán – ennek lehetősége nyitva áll, de nem erre kell építenünk. Istenben bízva reméljük, hogy az Úr munkájában nincs lehetetlen, amilyen lehetőségeket és feladatokat elénk tár, azokhoz megadja a szükséges anyagi feltételeket azáltal, hogy áldásaiban részesíti a gyülekezet minden tagját, hogy részt vállalhassanak a média missziómunkában. Az alkalmas idő MOST van itt, a csatornák, melyeken megszólalhatunk, egyre szélesednek a média területein, és nekünk ehhez MOST kell felzárkóznunk és élnünk ezekkel a lehetőségekkel. A rendszeres adakozáshoz elsőként csatlakoztak a gyülekezet lelkésze, vezető presbiterei, illetve a bizottsági tagjai, ezzel is jelezve üzenetüket, hogy szívügyük a média evangélizáció munkája, hiszen „ahol a pénzünk, ott a szívünk”, és készek Isten életünkben megtapasztalt anyagi áldásaiból kellő áldozatot hozni ezért a közös célunkért.

20.00 12.00 12.00 18.00 Vasárnap 9.00 20.00

Vallás és kultúra Vallás és kultúra (ism.) Vallás és kultúra (ism.) Jelenések könyve (ism.) Vallás és kultúra (ism.) Jelenések könyve

A támogatási lehetőségek kialakításában arra törekedtünk, hogy egyszerű, de konkrét adományozási lehetőségeket javasoljunk: • A tizedcédulán a helyi gyülekezet céljára ajánlható ÜRES SORBA berírva „média” megnevezéssel és összeggel. • Aki név nélkül szeretne adakozni, az egy borítékban „MÉDIA” felirattal teheti meg. • Célzott adományokkal a Boldog Élet Alapítvány javára, szintén a média evangélizációt támogathatjuk. Boldog Élet Alapítvány „média támogatása” Bankszámlaszám: 10200854-32511183 IBAN számlaszám: (HU16) 10200854-32511183 SWIFT Code: OKHBHUHB Kérésünk az, hogy minél többen éljünk a Gyülekezet miszsziómunkájának támogatásával úgy, hogy ezáltal megosztjuk az anyagi terheket, és így stabil anyagi hátteret biztosítunk a média evangélizáció eredményes működéséhez. Az Úr olyan utat nyitott számunkra a média evangélizáció területén, melyért felelősséggel tartozunk, és folytatnunk kell. Ezért kérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint helyezze el rendszeresen adományait az Úr oltárán a média evangélizáció céljára. Megértéseteket és támogatásotokat előre is köszönjük!


11

A REMÉNYSÉG HORDOZÓI Dr. Szigeti Jenő

A kereszténység a reménység vallása, mert

A damaszkuszi

Istenünk a reménység istene. Mégis ritka kincs a remény, mert megvalósulásának

út reménye z ember reményre teremtetett. Isten teremtett világának többi lénye a jelenben él, az ember, ha él, a jövőbe tekint. De milyen ez a jövő, milyen ez a remény? Lehet „csalfa vak” – Csokonai szerint, amit az ember magának teremt. És így a reménység nem lesz más, mint csalódásaink melegágya. A kereszténység a reménység vallása, mert Istenünk a reménység istene. Mégis ritka kincs a remény, mert megvalósulásának útját a magunk választotta damaszkuszi útjaink keresztezik. Hisszük, hogy van Isten, azt is elfogadjuk, hogy őelőtte nincs lehetetlen, de mi akarjuk irányítani Őt. Nem az ő tervét, útját akarjuk elfogadni, hanem szeretnénk az ő végtelen isteni erejével a mi terveinket valóra váltani. De Jézus a magunk választotta damaszkuszi úton elénk áll, megszólít. Itt történik meg a remény-csere, ami nem más, mint a saját terveink áthangolódása Isten terve szerint. Ez minden megtérés lényege. Saul buzgón hívő volt, amikor Damaszkusz felé indult. Teológiailag művelt ember volt, korának egyik legnagyobb hatású mestere, Gamáliél volt a tanítója. Buzgón követte az atyák hagyományát. Ugyanakkor, mint társzuszi, római állampolgársággal rendelkezett. Azért rohant „öldökléstől lihegve” Damaszkusz felé, mert jól látta, hogy a hellenista városokban szétszórtan meglévő zsinagógák számára óriási veszélyt jelent a keresztény misszió. Ezekben a városokban élt akkor a zsidóság kétharmada, akiknek legtöbbje gazdag, köztiszteletben álló ember volt. Ezekbe a zsinagógákba jártak el az igazságot kereső pogányok is. Megtanulták az ószövetségi történeteket, részt vettek az istentiszteleteken, hitben elfogadták az Ószövetség tanítását, de a választott nép nem akarta őket teljes jogú tagként befogadni. Saulban fölsejlett annak a veszélye: mi lesz, ha a minden embert magához ölelő jézusi szeretet ezeket az embereket is eléri, és a diaszpóra hűségesei a saját vallásukon

A

12

útját a magunk választotta damaszkuszi útjaink keresztezik.

belül kisebbségbe kerülnek? Mi lesz, ha a keresztre feszített Jézus tanítása elhomályosítja az atyák tanítását? A választott nép reménységét, ha kell, erőszak árán is meg kell őrizni. Ezt a reményt nem elég elfogadni. Harcolni kell érte.

Ekkor még nem tudta, hogy most a reménység ellen harcol. Ezért hát gondosan előkészítette az utat, betartva a törvény előírásait. „Elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógához, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.” (ApCsel 9:1-2). Saul a cselekvések embere volt. Nemcsak elhitte, hogy igaza van, hanem hitéért, annak védelméért tenni is akart. Meg volt arról győződve, hogy Isten is azt és úgy akarja, mint amit ő cselekszik. Megerősítették ebben a főpaptól szerzett iratok és azok a „teológiai” érvek, amiket szilárdan vallott. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy a parancsnoksága alá rendelt emberekkel hibátlanul és mintaszerűen megsemmisítik a damaszkuszi keresztény gyülekezetet. Eszébe sem jutott, hogy Isten reménysége esetleg más, mint amit ő Isten nevében véghez akar vinni. De Jézus a damaszkuszi úton is utoléri az


embert. Nem büntet, kérdez - útbaigazít. Így történt Saullal is. „Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte” (3. vers). Saul a hirtelenek embere volt, Jézus is így közelített hozzá. Számára első pillanatra kétségbeejtő volt a fény. Úgy érezte, hogy elállja az útját, hiszen már feltűntek előtte Damaszkusz falai. Nem tudta, hogy ez a fény az igazi reménység hírnöke, ami azért keresztezi gondosan kitervelt útját, mert szabadítani, új irányt adni akar. Jézus váratlanul megjelenő fényével nemcsak elállja a mi utunkat, hanem meg is szólít. Éppen akkor, amikor nem is gondolnánk, amikor földre estünk. Saul is „hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem” (4. vers). Az öldökléstől lihegő Saul bizonyára meglepődött, hogy valaki nevén szólította. Ez csak olyan valaki lehetett, aki ismerte őt. Ki ez a titokzatos valaki, aki fénnyel öleli körül és szolidaritást vállal a damaszkuszi Jézus-követőkkel? Ezért a porba sújtva is csodálkozva visszakérdez: „Ki vagy, Uram?” Ez a kérdés a reménységre találás kulcsa. Benne akarva-akaratlan elismeri Saul, hogy aki megszólította, az az Úr. A Biblia lényegében két kérdésre ad választ: ki vagyok én, mint ember, akinek emberségét megrontotta a bűn, ami megkérdőjelezte bennem a reményt; és ki az Úr az életem felett, akivel a viszonyomat azért kell rendeznem, hogy visszataláljak a reménység útjára? Mózes az égő csipkebokor fényében is a maga alkalmatlanságára és a „Vagyok aki Vagyok” hatalmára döbbent rá. Minden megtérés ennek a kettős kérésnek a fényében érthető: ki vagyok én, és kicsoda az én Istenem? Jézus így felelt Saulnak: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned” (5-6. vers). Jézusról azt hitte Saul, hogy meghalt és ezért nincs többé.

A REMÉNYSÉG HORDOZÓI Nem a keresztet tagadta, hanem a húsvéti üres sír valóságát, ami megadja a kereszt jelentőségét. E nélkül a kereszt csak egy kegyetlen kivégző eszköz lenne, de az üres sír fényében a bennünk is feltámadni képes Jézus örömüzenete, a reménység. Pál Damaszkuszban csak Jézus követőit akarta üldözni, de Jézus azonosította magát tanítványaival. Nem az volt Saul feladata, hogy a damaszkuszi hívőket futni hagyja, hanem az, hogy Jézus fénykörében önmaga indítékaival, elgondolásával, terveivel leszámoljon és rálépjen egy új reménység útjára. Ezért Jézus nem magyaráz Saulnak az út porában, hanem négy dolgot tanácsol. Az első: „De kelj fel”. Tudatosítani kell azt, ami történt vele, és testvérekre, barátokra kell találnia. Jézus útra akarja indítani Sault, mert terve van vele, de nem más városba. Feladatot ad az égi hang, értelmet a maga által választott útnak. Az úti cél marad Damaszkusz. Nem is angyal viszi oda, valami különös menynyei járművön, hanem a maga választotta utat végig kell járni, de másként, belülről megváltozva. A megtérés nem külső változás, hanem belső átalakulás. Ha ez a belső átalakulás megtörténik, akkor minden más lesz. Nem a damaszkuszi hívek kerülnek nehéz helyzetbe, hanem Saulban tudatosul az új út reménysége. Most Jézus parancsolja: „menj be a városba” – ez a második parancs –, mert Saul bűnös elgondolásaiból is tud új reménység születni. Jézus szavának harmadik része – „ott majd megmondják neked” – hihetetlennek tűnik. Jézus pont azokon az embereken keresztül akarja valami nagy titokra tanítani, akiket ő halálba akart vinni. Isten ezekre az emberekre nem csupán valami általános szeretetteljes szavakat bízott. Saulnak, a mindig határozott, teológiailag kiválóan művelt rabbi növendéknek ezek az emberek fogják megmondani, „hogy mit kell tennie.” Ez, a negyedik elem a mennyei fény ragyogása előtt teljesen elfogadhatatlan lett volna Saul számára. A magabiztosan Istenért, az ügyért cselekedni akaró Saul engedelmeskedett, ezzel bekapcsolódott Isten reménységének áramkörébe. Nem látott, ezért kézen fogva vezetik a városba, hogy azoktól kapja az új látást, az új reménységet, akiket halálba akart üldözni. Vak, kiszolgáltatott emberként érkezik meg abba a városba, ahol ő akart élet és halál ura lenni. Isten adott neki háromnapi gondolkodási időt, ami

alatt „nem látott, nem evett és nem ivott”. Isten más tanítókra is bízhatta volna Sault, de meg kellett tanulnia, hogy Isten cselekedetét nem emberek irányítják. Megtérésének történetét mások tanítására is használni akarta Isten, mert Isten útja mindig összeköt a másikkal, a testvérrel. Egy tanulságos párbeszéd kezdődött Jézus, Saul és egy Ananinás nevű damaszkuszi keresztény ember között. „Az Úr megszólította őt látomásban: Ananiás! Ő így válaszolt: Ime, itt vagyok Uram” (10. vers). Ananiásról ezen a történeten kívül sehol nem hallunk semmi említésre méltót, csak azt tudjuk, hogy beszédes viszonyban volt Istennel. Isten néven szólította és ezen nem csodálkozott, hanem azonnal készségesen válaszolt. Istentől vezetett ember volt. Ez azt jelenti, nem ő akarta Istent vezetni, hanem Isten vezetése alatt élte életét. Imádságban naponta beszélgetett urával. Isten azért szólít meg minket, mert használni akar. Nem azért, mert ránk van utalva, hanem azért, mert csak Isten dolgainak végzése közben találjuk meg mi életünk értelmét. Így lesz életünk értelme a reménység. Ananiás is feladatot kap: „Az Úr pedig így szót hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Társzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Ananinás nevű férfi jön be hozzá és ráteszi a kezét, hogy lásson” (11-12). Jézus tanítványának pontos, jól körülhatárolható célt ad. Első hallásra egy egyszerű parancs ez: egy imádkozó emberhez küldi.

Ananiás, a parancs hallatán átéli a maga alkalmatlanságát. Ahhoz, hogy Jézus használni tudja, le kell győznie előítéleteit. Ez a mi missziónknak is a kulcskérdése. A parancs után Ananiás így panaszkodik Jézusnak: „Uram, soktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” (13-14. vers). Ananiásnak pontos információi vannak. Ismeri Saul jeruzsálemi cselekedeteit, tud a főpapok megbízóleveléről és arról is, hogy a gyülekezetre veszedelmet hoz ez az ember. Meglepi Jézus szava, aki azt mondja el tanítványának, hogy ez a Saul imádkozik Jézushoz, holott a megbízóparancsa szerint azokat kellett volna foglyul vinnie Jeruzsálembe, „akik segítségül hívják a te nevedet”. De Isten ügye mindig a látszatok ellenére megy előre. A csodálatos halfogásnál Péternek is a legalkalmatlanabb időben kellett a hálót kivetni fogásra. Azért, hogy könnyebb legyen Ananiásnak a látszatok ellenére engedelmeskedni, Isten megosztja vele Saullal kapcsolatos tervét. Így beszélt vele Isten: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvedni az én nevemért” (15-16 vers). Ananiásnak meg kell tudni, hogy - a korábban az öldökléstől lihegő Saul, Isten választott eszköze, mert Istennek terve van vele.

A reménység útja nem kényelmes, problémátlan út, de biztos célba ér. Még azt is elmondja tanítványának az Úr, hogy látomásban éppen őt mutatta meg neki, hogy jön és segít. A misszió nemcsak Isten ügye, hanem Isten cselekedete is. Nem én megyek megtéríteni az embereket, hanem két oldalról ihleti ezt a folyamatot Isten. Ahhoz, hogy egy ember élete megváltozzék nemcsak Ananiásnak, hanem Saulnak is látásra van szüksége. Három napos vaksága alatt érlelte meg benne Jézus ezt az új látást. Ez lesz szeme gyógyulásának is az útja. Jézus bizonyára el tudta volna küldeni Saulhoz a legtekintélyesebb tanítványát, vagy a legokosabb apostolát, de nem tette. Nagyszerű szemorvost is tudott volna odarendelni, de ezt az ügyet az egyszerű tanítványra, Ananiásra bízta, mert nem a tanítvány, hanem a Mester cselekszik. A tanítvány, ha engedelmes, csak eszköz marad.

A reménység útja nem a kényelmes semmittevés útja. Isten vezet itt és nem hagy felettébb kísértetni, de megpróbál, hogy erőnk legyen győzni és az általa elkészített célt elfogadni. A reménység nem szégyenít meg. Ananiás, elment az Egyenes utcába és így szólította meg Sault: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel” (17). És Saul újra látott, megkeresztelkedett, evett, erőre kapott és néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, akikben nem ellenségre, hanem testvérre talált. Az ige szerint „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (20), mert a reménység útján csak bizonyságtevő örömmel lehet járni.


13

ELMÉLKEDÉS A feltámadás bizonyossága CLIFFORD R. GOLDSTEIN Ha nem tudunk megoldást találni a halál problémájára, akkor nem tud megoldást találni az ember az élet alapvető problémájára. Jézus feltámadásával, melynek elfogadására nagyon-nagyon jó okunk van, megkapjuk a választ az élet problémájára. Jézus feltámadása, győzelme a halál felett, adja meg az ígéretet számunkra is, hogy mi is feltámadunk és mi is győzhetünk a halál felett.

V

an egy történet a neves keresztény íróról és hitvédőről, C. S. LEWIS-RÓL (1898 -1963), aki élete nagy részében hitetlen, vagy legalább is agnosztikus volt. Ő mondta el a következő történetet. Az Oxford Egyetem professzora volt, amikor tanár társaival beszélgetett, és egyikük - aki szerinte a leginkább ateista ember volt, akivel valaha találkozott - váratlanul odafordult hozzá, és ezt mondta: C. S., te már egy öreg fickó vagy, tudod, hogy rengeteg történelmi bizonyítéka van Jézus Krisztus feltámadásának!? – de aztán rögtön ejtette a témát. Ez Lewis-t teljesen megdöbbentette. C. S. Lewis számára a legfontosabb dolog volt, hogy logikusan gondolkodjon. Ezért elkezdett ezen tovább elmélkedni: rengeteg történelmi bizonyítéka van annak, hogy Jézus feltámadt a halálból? Ateista világnézete szerint lehetetlen az, hogy egy emberi lény feltámad a halálból. Viszont, hogyha Jézus Krisztus valóban feltámadt, akkor az ő világnézetével van valami baj. Végül ez az esemény indította el C. S. Lewis-t, hogy végül keresztény lett. Gondolkodjunk el tehát Jézus Krisztus feltámadásának történelmi bizonyítékairól. Az egy dolog, hogy a rómaiak keresztre feszítettek egy zsidó embert, ez sok esetben megtörtént, de milyen bizonyítéka van annak, hogy Jézus feltámadt a halálból? Mert ez mindenképpen egy csoda kellett, hogy legyen.

14

Éppen Dosztojevszkij életrajzát olvasom, és a „Bűn és bűnhődés” című híres művében, annak ellenére, hogy egy valóságos gyilkosság alapján íródott meg, a történetet maga az író találta ki. Tegyük fel, hogy Dosztojevszkij állítása szerint minden szereplő, és Raszkolnyikov agyában minden egyes gondolat valóban megtörtént, igaz, és az író mindenképpen kitart emellett. Sőt, nem csak ezt állítja, hanem kész arra, hogy emiatt kirekeszszék, hogy börtönbe vessék, vagy akár halálbüntetéssel is szembe nézzen. Sőt ezt állítaná a testvére, a legjobb barátja, vagy a könyvkiadója is, mind határozottan állítanák, hogy a leírtakból minden igaz. Akkor azt gondolnánk, hogy Dosztojevszkij egy kissé őrült. Ez így teljesen értelmetlen lenne. De mi a helyzet mind a négy evangélium írójával - Máté, Márk, Lukács, János -, akik egybehangzóan mind azt állítják, hogy Jézus feltámadt a halálból? Nagyon sok kritikus bírálta ezt, és különféle teóriákkal álltak elő, hogy azt bizonyítsák, Jézus feltámadása miért nem volt valóságos. Az egyik elmélet, amivel előálltak, a hallucináció elmélet, amely azt állítja, hogy az evangélistáknak látomásaik voltak, mert megbomlott az elméjük. Gondoljuk mi is végig ezt: Tegyük fel, hogy Máté hallucinált volna… de ott volt a másik három evangélista, vajon ővelük is ugyanaz történt? Ráadásul mindnek ugyan az a hallucinációja lett volna, hogy Jézus


feltámadt a halálból? Nos, mi is találkozhattunk már elmeháborodott emberrel, akinél nem lehet tudni, hogy egyik pillanatról a másikra mit tesz, vagy mond. De ha négyen egybehangzóan állítják ugyanazt, ugyanúgy hallucinálnak - ezt nem lehet elfogadni. Egy poszt-traumás szindróma esetén, valamilyen tragikus esemény után, az ember elméje kissé megbomlik. Azt állítják, hogy a négy evangélistával is ez történt. Azután, van egy következő probléma: hogyan magyarázhatjuk Jézus megjelenését Pál apostolnak? Számára nem jelentett traumát Jézus halála, ő nem is szerette Jézust, sem követőit (kezdetben), nem volt semmilyen szindrómája, és ő is találkozott a Feltámadottal. Tehát ez a hallucináció elmélet nem vált be, így valami mással álltak elő. Ez az összeesküvés elmélet, miszerint a négy evangélista összeesküvésszerűen öszszebeszéltek, hogy mindenkinek azt terjesszék el, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. El kell ismerni, ennek több értelme lenne. Viszont ennél is van egy nagy probléma, a motiváció kérdése. Mi volt a céljuk azzal, hogy ezt a történetet kitalálják? Milyen világi nyereséghez jutottak ezek az emberek azáltal, hogy hittek Jézusban? Pénz, hatalom, elismertség? Őket még a saját családjuk, a honfitársaik is visszautasították, és mindaz, amit róluk tudunk az, hogy mivel ők hittek Jézus feltámadásában, mindenüket elvesztették, mindent feladtak, mindenről lemondtak

ELMÉLKEDÉS hitükért. Miért is találtak volna ki egy olyan történetet, amelyért majd üldözik, megölik őket? Tehát ezzel az összeesküvés elmélettel is gond volt, így újabb elmélet következett. Máté, Márk, Lukács és János maguk találták ki Jézus történetét azért, mert egy új vallást akartak létrehozni, melynek ők akartak lenni a fő vezetői. Viszont a dolgok nem úgy alakultak, ahogy tervezték, ezért szégyellték magukat, és próbálták a látszatot menteni, ezért kellett kitartaniuk Jézus története mellett, ellenkező esetben balgának hitték volna őket. Vagyis a feltámadás története nem volt más, mint a négy evangélista meséje Jézus sorsáról, hogy fenntartsák a látszatot. Ez logikus, de itt is van egy kritikus pont, amit figyelmen kívül hagynak. Hitünk szerint az Újszövetség legrégebbi írásai az evangéliumok. Ezeket a történeteket az események után 15-20-30 évvel később írták meg, amikor a négy evangélistának bőségesen lett volna ideje arra, hogy szépen elmenjenek, eltűnjenek, és valahol máshol egy új életet kezdjenek. Mi értelme lett volna, hogy 20-30 évvel később továbbra is ugyanazt a történetet ismételgessék, ami a saját kudarcuk története, abban, hogy egy új vallást alapítsanak, amelyet Jézus feltámadására alapoztak. Ez így teljesen értelmetlen feltételezés. Azzal is probléma van, hogy ez csak egy kitalált történet lett volna. Ahogy olvassuk az evangéliumok történetét, először is, ha ők találták ki a történetet, hogy egy új vallást alapítsanak - és annak vezetőiként hírnevet, dicsőséget, pénzt biztosítsanak maguknak -, ha ez igaz volna, akkor miért írták le a történeteket úgy, hogy abból hezitálóknak, esetleneknek, butának tűnnek ki. Ők mind leírták, hogy hányszor nem hittek, haboztak, nem fogadták el Jézus állításait, összezavarodtak, hibákat követtek el, sőt elhagyták és elárulták őt, és így balgának és gyengének mutatkoztak. Miért írták meg így ezeket, hogy ilyen kép mutatkozzon róluk? Egy másik, nagyon fontos kérdés, amiről a teológusok már évszázadok óta vitatkoznak. Amikor elolvassuk mind a négy evangéliumi beszámolót, kiknek jelenik meg legelőször Jézus, kikkel találkozik elsőként, és bízza rájuk az üzenetet, hogy feltámadt? Nők voltak. El tudjátok ezt hinni? A mi szemszögünkből, ez már nem nagy ügy, de akkor, abban a társadalomban a nőknek értéktelen volt a tanúságuk például peres ügyekben. Amikor pedig az

asszonyok odamentek a tanítványokhoz azzal, hogy Jézus feltámadt, azok csak legyintettek, hogy az csupán tündérmese, vagyis badarság. Tehát, ha valamiről azt akarták, hogy elhiggyék az emberek, akkor nem tűnt bölcs dolognak asszonyokra bízni, hogy ők mondják azt el.

1Kor 15: 1-8 verseiben Pál Jézus feltámadásáról beszél, de itt nem említi meg az asszonyokat. Miért? Nem tudta, vagy inkább kihagyta a nőkkel kapcsolatos részt a történetből? De azt említi, hogy a feltámadt Jézus megjelent Péternek, azután a tizenkét tanítványnak, majd egyszerre ötszáz testvérnek, akik közül a legtöbben még éltek, bár néhányan már meghaltak. Miért mondja ezt? Mondhatta volna, hogy, ó, ők már a legtöbben meghaltak, ezért fogadjátok el azt, amit én mondok erről (mármint a feltámadásról). Ehelyett azt hangsúlyozza, hogy sokan még élnek, menjetek, és kérdezzétek meg őket! Miért tett így Pál is, ha ő találta volna ki ezt a történetet Jézus feltámadásáról? Ennek sem lenne semmi értelme. Egy szintén megdöbbentő dolog, hány teória volt ismeretes Jézus korában a Messiás eljöveteléről, aki majd megszabadítja a zsidókat a rómaiak elnyomása alól, és felemeli, vezeti őket. De, amennyire tudjuk, nem volt egy aktuális népszerű várakozás éppen Jézus fellépésekor, és főleg nem a Messiás haláláról és feltámadásáról. Akkor az evangélium írói miért írtak le olyan történeteket, amelyekből gyenge, döntésképtelen, hitetlen, kudarccal telinek tűntek, ahogy már beszéltünk erről. Miért nem olyan történeteket írtak le, amit az emberek amúgy is vártak, és sokkal könynyebben elhitték volna? Ehelyett valami olyasmivel álltak elő, amire soha senki nem gondolt egyáltalán. És még van további elképzelés is. Időnként a mohamedánok képviselik ezt, miszerint Jézus valójában nem is halt meg, hanem csak elájult a kereszten, majd levé-

ve a keresztről, beletekerték egy gyolcsba a sírban, és amikor felébredt, elhengerítette a sziklát, és ez volt a feltámadott Jézus. Majd a megvert, megkínzott testtel képes volt több mérföldet megtenni az Emmausi úton, ahol a tanítványokkal találkozott?Ez lenne a diadalmas Jézus, aki ily módon legyőzve a halált, adja számunkra az örök élet ígéretét? Nem, ez értelmetlen. Végül még egy érdekes pont: hogyha csak az evangélisták találták volna ki a feltámadás történetét, évekkel később, hogy egy új vallást kezdjenek, azt látjuk, hogy ők pusztán leírták a történéseket, anélkül, hogy magyarázatot adtak volna, mi is a feltámadás értelme. Nincs teológiai magyarázata az evangéliumokban, mi a feltámadás lényege. Végül is Pálhoz, és a későbbi apostolokhoz kell mennünk, akik magyarázzák a feltámadás jelentőségét és mondanivalóját számunkra. Nekünk már abban a kiváltságban van részünk, hogy tudjuk, Krisztus feltámadásával legyőzte a halált, mely biztos záloga a mi feltámadásunknak is, hogy erejével új életre támaszt majd fel. Több könyvet olvastam, melyek a feltámadás tagadásáról szóltak, és ilyenkor látom azokat az érveket, melyeket a feltámadás ellen felhoznak, de ezek még inkább megerősítik a hitemet Jézus feltámadásában. Jézus feltámadása egy olyan kérdés, melyet csak hittel fogadhatunk el. Ahogy egyre idősödöm azt látom, hogy a legtöbb dolgot hittel kell elfogadni. Minél több filozófiai művet elolvasok, annál inkább látom, hogy szinte lehetetlen bebizonyítani bármit is logikailag. Így megtanultam, hogy nagyon sok dolog tekintetében hitből kell élnem. Így termé-szetesen Jézus feltámadását is hittel kell elfogadnom. És sokkal könnyebb hinni ebben, mint a számtalan világi dologban, amelyeket viszont olyan könnyen elfogadunk. Jézus feltámadása, győzelme a halál felett, adja meg az ígéretet számunkra, hogy mi is feltámadunk és mi is győzhetünk a halál felett. Ha nem tudunk megoldást találni a halál problémájára, akkor nem tud megoldást találni az ember az élet alapvető problémájára. Jézus feltámadásával, melynek elfogadására nagyon-nagyon jó okunk van, megkapjuk a választ az élet problémájára.


15

LELKI ÉLET

A lelkiismeret finomhangolása Az ember legjobb barátja a saját lelkiismerete. Szoktunk erre gondolni és így figyelni rá? Hiszen számtalan esetben óv meg a bajtól minket és a körülöttünk lévőket. Dr. Tokics Imre

A

János passió kezdete előtt az első hegedűs hangot adott, és mindenki hozzá hangolta hangszerét. Amikor a karmester megjelent, mindenki elcsendesedett, s már csak az előttük álló feladatra koncentráltak. Ilyen a lelkiismeret is: hangolásra szorul, néha meglazul a húr, utána kell feszíteni.

MIT ÉR, HA A KÖRNYEZETEDBEN MINDENKI DICSÉR TÉGED, DE A LELKIISMERETED VÁDOL?

A Biblia szerint a lelkiismeret a lélek iránytűje. Mindig megmutatja számunkra, merre kell menünk, segít tájékozódni, mi a helyes és mi a helytelen. Ugyanakkor a lelkiismeret felfogható egy belső riasztó rendszerként is. Például, amikor olyan dolgot tennénk, amely nem erkölcsös, vagy cselekedetünknek káros következménye lenne, akkor ez a jelzés megszólal bennünk. Bensőnkben furcsa érzés támad, mivel valamilyen küzdelem zajlik bennünk. Mégis, hányszor hagyjuk figyelmen kívül ezt a jelzést, sőt elnyomjuk! Minél gyakrabban megtörténik ez, annál többször győzedelmeskedünk a lelkiismeretünk felett. Tudom, hogy egy bizonyos dolgot nem szabadna megtennem, de megmagyarázom, kifogásokat keresek arra, hogy megtegyem. És meg is teszem. A lelkiismeret belső hangját szép lassan el lehet altatni, akár annyira, hogy megszűnik figyelmeztetni. Hasonlóan a mérleghez,

16

van olyan, amelyik grammnyi pontossággal mér, a másik fajta pedig csak nehéz súlyokra mozdul el. Ugye, hányszor megtettél már olyan dolgot, amelyre a lelkiismereted „jelzett” és tiltakozott! Te mégis átgázoltál rajta. Hiába magyarázkodtál, mégis rossz érzés maradt benned. A lelkiismeret az egyetlen kapocs a teremtmény és a Teremtő között. (E. G. White) Isten egyik legszebb adománya. Ezért becsülni, tisztelni kell, nem csak a saját, hanem mások lelkiismeretét is. Aki nem tudja a saját lelkiismeretét megbecsülni, az a máséval sem képes erre. Előfordul, hogy a saját lelkiismeretünk felhangolása mások segítsége által történik meg. Tegyük fel, hogy heves szóváltás közben megszólalt a lelkiismereted, először nem akartál engedelmeskedni, de azután mégis elhallgattál. Vagy, amikor autóvezetés közben gyorshajtásnál megszólal a lelkiismereted, hogy lassítani kéne, és mégsem teszed meg. Pedig akkor és addig kell hallgatni rá, amíg hallod, érzed, hogy megóvjon téged, hogy elkerüld a bajt, vagy a kellemetlenségeket. Lehet, hogy bevásárláskor kapod a belső jelzést, hogy „ezt ne vedd meg…”, olyankor vissza kell tenned a polcra azt a dolgot, bármennyire is tetszik.

A LELKIISMERET A LEGÉRTÉKESEBB ISTENTŐL JÖVŐ ADOMÁNY.


A lelkiismerettel való „párbeszédet” a kis dolgokban kell gyakorolni, és akkor a nagyobb élethelyzetekben is jól fog működni. Ám, ha kisebb esetekben vállrándítva figyelmen kívül hagyjuk, akkor a nehéz, fontos döntésekben is biztosan el fogjuk hallgattatni. Bizonyára vissza tudjuk idézni életünkben azokat a keserű tapasztalatokat, amikor egy-egy élethelyzetben bárcsak hallgattunk volna lelkiismeretünk szavára. Mégsem tettük. Így történt Péter esetében is. „És Péternek eszébe juta a beszéd, amelyet néki Jézus mondott vala…” Péter Kajafás főpap udvarán van, s ez már önmagában életveszély, hiszen a főpap szolgájának ő vágta le a fülét. Ennek ellenére elmegy oda, hogy kiszabadítsa a Názáreti Jézust, akár élete árán is. Péter bátor stratégiával megy, hogy bármi áron kimenekítse Jézust. Akár hazugság bevetésével? Igen. Ez talán nem okozott lelkiismeret-furdalást? De igen, egy vallásos ember bármikor hazudik, mindig érzi, hogy helytelenül szólt. Ha mégsem, akkor már nagyon távol került Istentől. Péter mégis úgy gondolta, hogy a hazugságnál is fontosabb Jézus ügye. A főpap szolgálója felismeri Péterben azt a személyt, aki Jézus kíséretében járta Jeruzsálem utcáit, vagy a hallgatók között állt korábban, de nem volt biztos benne, ezért megkérdezte tőle: Te is közülük való vagy, a Názáreti Jézussal voltál? Ekkor Péter döntési helyzetbe kerül: a lelkiismeret, vagy a stratégia mentén válaszoljon?

LELKI ÉLET Életünk számtalan helyzetében kell nekünk is döntenünk. Péter az utóbbit választotta, amikor így válaszol: - Nem ismerem, nem értem mit mondasz. Ekkor megszólal a kakas. (Megj.: a kakas nem az állatot jelentette valószínűleg, hanem egyfajta kürtöt, melynek hangja a kakashoz hasonlított). A szolgáló pedig ismét odamegy, és Péter megítélése szerint átkozódni kezd. Péter konfliktusba kerül a lelkiismeretével, próbálja azt legyűrni, és ezt vetíti rá az őt tovább kérdező szolgálóra. Eközben a Názáreti ott áll pár méterre tőle a falhoz kötözve. A nő tovább erősködik, hogy Péter is galileai, de Péter továbbra is tagad. Miért? Azért, mert fontosabb a stratégia, mint az igazmondás. És a kakas újból megszólal. Péternek eszébe jut Jézus korábbi állítása, miszerint mindezek így fognak megtörténni, amire ő váltig erősködött, hogy ő soha sem tagadná meg a Mestert, sőt életét is kész Jézusért odaadni. Ha Péter akkor, amikor Jézus az olajfák hegyén vért verejtékezve imádkozott, nem aludt volna el, hanem ő is imádkozott volna vele, akkor ez a tagadása nem következett volna be. De Jézus látta Péter jellemét, a lazaságot, még Jézushoz való ragaszkodása ellenére is. Jézus kiváló emberismerete előre tudta, hogy a lazaság le fogja győzni a ragaszkodását.

AMIKOR LELKIISMERETED MEGSZÓLAL, VEDD ÚGY, MINTHA ISTEN SZÓLALNA MEG. Rólunk, vajon jövendölt valamit Jézus? A mi nemzedékünkről, Jézus eljövetele előtt nem ez van-e írva: vajon talál-e hitet bennünk, körülöttünk? Sátán célja legyőzni téged is! Ebben a küzdelemben jelentősége van a lelkiismeretednek, amelyre óriási szükséged van. Tartsd ezért ébren és figyelj rá! Mielőtt rossz és elhibázott döntést hoznál, előtte Isten figyelmeztet, vagy a lelkiismereteden vagy máson keresztül. Tehát amikor hallod ezt a belső hangot, akkor annak feltétlenül engedelmeskedj. A legtöbbször nagyon jól tudjuk, mit kellene tennünk, és mégsem azt tesszük! Mert azt cselekedjük, amit nem akarunk („Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok” Róm 7:19).

Az engedelmesség lelkületét egyre kevésbé fedezzük fel magunkban, én magam is. Jónak vélt stratégiákban gondolkodunk és cselekszünk, mint Péter. Jézust nem szabad elfogni, ezért meg kell támadni a kísérőit, karddal eléjük állni. Amikor a tanítvány levágja a szolgáló fülét, ekkor Jézus így szól: ELÉG. Ugyanígy, ha a lelkiismereted megszólal, hogy ELÉG, akkor azonnal hagyd abba, amit teszel. „Mert aki fegyvert fog, fegyver által kell annak meghalnia” – mondja az Írás. Figyeljük meg Péter magatartását akkor is, amikor a feltámadt Krisztus háromszor kérdezi meg őt: szeretsz-é engem? Pedig Péter a tagadásában nem azt mondta, hogy nem szereti, csak annyit szólt, hogy nem ismeri. Mert ez illett a stratégiába. Azonban Jézust a legkevésbé érdekli a stratégia. Őt csupán az érdekli, hogy lelkiismeretedet, amit Tőle kaptál, azt tartsd ébren. Péter a későbbiekben bárhová ment és Jézusról, a passióról beszélt, mindig vádolóan szólt önmagáról: „Megtagadtam!” Élete végéig sem tudta megbocsátani önmagának, hogy akkor képtelen volt engedelmeskedni a lelkiismeretének. Amikor Rómában a kivégzése előtt van, és látja keresztjét, ismét megszólal a lelkiismerete, így szól kivégzőihez: utolsó kérésem az, hogy engem fejjel lefelé szegezzetek a keresztfára, mert nem vagyok méltó, hogy úgy halljak meg, mint a Názáreti Jézus. És így történt. Évtizedek múlva sem felejtette el, mit tett, pedig Jézus már rég megbocsájtott neki. Ó, hányszor vagyunk mi is így, amikor a lelkiismeretünk ellen teszünk? Legyünk bátrak bevallani, ha tévedünk! Ez erősíteni fogja a lelkiismeretünket. A lelkiismeret a legértékesebb Istentől jövő adomány. Ha semmibe veszed azt, akkor legközelebb már egyre halkabban fog szólni, amíg többet nem szólal meg. Kérd Istent, hogy a te lelkiismereted jól működjön és helyesen mutasson irányt életedben! Amikor lelkiismereted megszólal, vedd úgy, mintha Isten szólalna meg! Akkor lehetsz boldogan e földön, ha lelkiismereted szerint élsz. Hangold naponta újra a lelkiismereted a Szentírás tanulmányozása által! Isten segítsen Téged, hogy mindig figyelj a lelkiismeretre, hogy amikor eljön Jézus, őszintén, tiszta lelkiismerettel tudj megállni az Úr előtt!

KINEK MONDASZ ENGEM? Kinek mondasz engem, Te a milliók között? Itt, hol minden szenny E földre költözött. Kinek mondasz engem, Életed kinek vall? Megdicsőülés hegye, Vagy golgotai ravatal, Hol újra megfeszítesz Kényed, kedveden, Hulljon újra vérem a Szennyes köveken? Kinek mondasz engem elhagyott szenvedőt? Ha ezren kiáltják feléd „Tagadd meg őt!” Kinek mondasz engem Az olajfák hegyén? Szavad szórja az átkot, „Nem ismerem én!” Kinek mondasz engem A kigúnyolt királyt, Ha a tömeg megvetően Bűnhődést kiált. Kinek mondasz engem, ha Velem vagy egyedül. Ha Péteri szíved értem oly’ Buzgón felhevül? És kinek mondasz engem, ha Meglát szelíd szemem. Kinek mondasz hát, mondd És felelj most nekem. Én Uram, én Istenem! Te vagy a milliók között A megvetett, Te vagy a megdicsőült Nagy Király. Te vagy a kínpadra vont És elhagyott. Te vagy a kigúnyolt Értem szenvedő, Te vagy az engem váró Szelíd szemű, Hűtlenségem ellenére is Örökké hű. Te vagy! Te vagy! Te a Megfeszített Istenfia. Erő, hatalom! Biztos üdvöm! Kinek Értem kellett meghalnia. Makovei János


17

LELKI ÉLET Krisztusban

A. G. Daniells: Krisztus a mi igaz-

gyökerezve

nyoztuk az elmúlt hetekben, amely

ságunk című könyvét tanulmábemutatta, hogy a Krisztussal való élő hit általi kapcsolatra van szük-

helytállni

sége minden embernek. Enélkül egy ember sem képes győzni a

a nagy

„nagy küzdelemben”. Ez a kapcsolat valóság, amely mindenre

küzdelemben A

második világháború után, amikor a világ országait egymás után mázolták vörösre a térképen, gyakran folytattunk beszélgetéseket a gyülekezetekben arról, hogy miként valósulhatnak meg azok a próféciák, amelyeknek teljesen ellentmondani látszott a fennálló társadalmi rendszer. A Jelenések könyve ugyanis több megfogalmazásban is beszél arról a hatalomról, amelyről ilyen kijelentéseket olvasunk, (13. 17. fej.) hogy „imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe”, valamint, hogy „erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják”. Emberileg, ennek a próféciának a megvalósulása akkor szinte elképzelhetetlen volt. Az olvasó tudja, hogy az ateista hatalom jelentette itt a problémát, amelyet sehogy sem tudtunk elhelyezi az általunk magyarázott próféciai képsorban. Nehéz volt elképzelni akkor, hogy belátható időn belül hogyan fognak beteljesedni a fent említett jövendölések. Azután szinte néhány napon belül összeomlottak az ateista nagyhatalmak, nagy keresztény missziós mozgalmak jöttek létre, ami igencsak meglepte a világot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy próféciai változások mindig váratlanul, meglepetésszerűen érték a világot. Jellemzője volt ezeknek a változásoknak Dániel meghatározása: „Isten tesz királyokat és dönt királyokat.” (Dn 2:21.) Amikor elérkezett Isten cselekvésének ideje egy nép életében, semmiféle hatalom nem foghatta meg kezét, Ő véghez vitte szándékát. Egy hatalom sorsa nem a saját erejétől vagy stratégiai helyzetétől függött, hanem attól, hogy Isten mit határozott felőle. A legközelebb akkor jutunk a történések megértéséhez, ha a történelmet a

18

elégséges, ami a keresztény élethez szükséges. Nagy Küzdelem vonulatában szemléljük, amelyben el tudjuk helyezni önmagunkat is. Miközben sohasem szabad saját életünk mozzanatait felértékelni, vigyáznunk kell arra is, hogy felelőségünk jelentőségét nehogy könnyelműen vegyük. Amikor a Nagy Küzdelemről beszélünk, sokan azt gondolják, hogy itt rajtunk kívül álló erők – mennyei és földi erők – egymással való küzdelméről van szó, amelytől messze áll saját hitharcunk. Nagyon meglepődnénk azon, ha láthatóvá válna, hogy döntéseink milyen súllyal terhelik meg erkölcsi mérlegünk egyik vagy másik „serpenyőjét”. Hasonló gondolatok tornyosulnak bennem - látva a gyülekezetekben az emberileg sokszor megoldhatatlannak látszó problémákat, amelyek feltűnő hasonlatossággal követik a világ szellemét -, hogyan valósulhat meg Isten népe életében váratlan gyorsasággal a szeretet által az az egység, amelyre Isten válaszként Szentlelkének kitöltetését ígéri.

Tudjuk, hogy Isten népe életében komoly változásnak kell történnie annak érdekében, hogy a kapott ígéretek teljesülhessenek életünkben. De megvan-e a készség és a szükséges feltételek ahhoz, hogy Isten terve - a Szentlélek kitöltetése - megvalósulhasson életünkben? Vagy ugyanolyan elképzelhetetlennek tűnik a változás a lelki életünkben is, mint amilyen hitetlenkedve szemléltük Isten ígéreteinek megvalósulását a nagy próféciai eseményekkel kapcsolatban? Tehetünk- e valamit a megoldás érdekében, vagy itt is Isten beavatkozása szükséges az események menetébe? Életünkben igazolódike, hogy őszintén várjuk az Urat és készek vagyunk-e mindent megtenni az ígéretek teljesedéséért? Milyen eséllyel lépünk az előttünk álló „nagy küzdelembe”? Tény, hogy a Nagy Küzdelem megértéséhez és saját küzdelmes életünk eseményeinek megértéséhez feltétlen szükségünk van ahhoz, hogy világos látásunk

Sátán saját árnyékát veti közénk és Krisztus közé. Azonban, mintha láthatatlan erők álltak volna ellent ennek a jövendölésnek. Úgy tűnik, mintha mindnyájan a jót akarnánk, de mindnyájan másképpen, ráadásul egymás másságát, másképpen gondolkodását, egymás törekvését nem tudjuk tolerálni, aminek az a következménye, hogy a gépezet nem működik. Jönnek az emberi logikára épített megállapítások: „Itt sohasem valósulhat meg Istennek a Szentlélek kitöltetésére adott ígérete.”

legyen földi vándorútunkról. Abban a tudatban kell végeznünk napi feladatainkat és döntési helyzeteinket, hogy mindennek jelentősége van. Az életben nincs semleges helyzet. Vagy a jó, vagy a gonosz mellett foglalunk állást. A jót, vagy a rosszat erősítjük döntésünkkel. Ez azt is jelenti, hogy a jó vagy a gonosz erőinek szövetségéhez jutunk közelebb. „Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet.

Sátán ott akar tartani a közömbösség állapotában, mert így érzéketlenekké válunk a veszélyekkel szemben is.


LELKI ÉLET Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az ember termé-

Krisztus követőjének nincs meg az a joga, hogy semleges talajon álljon. Egy nyilvánvaló ellenség nem olyan veszélyes, mint az, aki magát semlegesnek tartja. szetébe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz, melyet megtart e lázadó világban. Szándéka az, hogy az Övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjáró által így birtokba vett lélek már bevehetetlen a Sátán ostromának. Ám hacsak alá nem vetjük magunkat Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a világ feletti uralomért vívó két nagyhatalom egyike, vagy másika irányít bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei közvetítőkkel, akkor Sátán veszi birtokba a szívet, lakóhelyévé teszi. A gonosz elleni egyedüli védekezés az, ha hit által Krisztus lakozik a szívben, igazságban. Hacsak nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent a

Nem lehet közömbös senki. Világosan értenünk kell a nagy küzdelem értelmezése szerint, hogy aki távol van az Úrtól, nem gondol arra, hogy Sátánhoz van közel. Aki azt mondja, hogy nincs ideje, módja a vallással foglalkozni, az azt jelenti hogy SÁTÁN területén van.

szentségtelen hatásoknak. önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, vereséget szenvedünk. A Krisztussal fenntartott személyes ismeretség és folytonos közösség híján az ellenség kénye-kedvének vagyunk kiszolgáltatva, s a végül az ő parancsait kell végrehajtanunk.” (E. G. White: Jézus élete 266-267. o.) „Óriási különbség van egy színlelt közösség és Jézus Krisztussal egy valóságos, hit általi kapcsolat között. Hitvallás által nyerhetnek felvételt az emberek a közösségbe; ez azonban még nem bizonyítja azt, hogy élő kapcsolatban vannak a szőlőtőkével… Ha ez a bensőséges kapcsolat létrejön a közösséggel, bűneink Krisztusra lesznek helyezve, miközben az ő igazsága nekünk tulajdoníttatik. Krisztus lesz bűnné érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk.

A keresztény élet egy háború. Ebben a harcban, melyet az igazsgág az igazságtalanság ellen vív, sikeresek csakis isteni segítséggel lehetünk. A gonosz ereje annyira rokonságban van az emberi természettel, hogy a Krisztussal való kapcsolat nélkül egyetlen ember sem képes győzni fölötte. A Krisztussal való egyesülés által nyerhetünk jellembeli és lelki erőt. Ha Isten Szentlelke bennünk van, teremni fogjuk az igazság gyümölcseit… A Krisztussal való élő hit általi kapcsolat tartós. Minden egyéb közösség semmivé válik. Krisztus választott bennünket először, és mérhetetlen nagy árat fizetett megváltásunkért; és azok, akik valósággal hisznek, Krisztust választják, mint az elsőt és utolsót és mindenekben a legjobbat. Sok szívben látszólag alig van egy halvány árnyalata a lelki életnek, ami engem nagyon szomorúvá tesz. Félek, hogy elakadtunk a világgal, az ördöggel és a testtel szembeni harcunkban. Meg kell elégednünk egy félig halott kereszténységgel, a világ kívánságaival?

Ha Sátán támadásának ellen is állunk, de Krisztus szeretete nem tölti be az űrt, akkor Sátán hamarosan még nagyobb mértékben veszi birtokban az „üres szívet”. Osztozzunk istentelenségükben és hagyjuk jóvá hamisságait? Nem! Isten kegyelme által maradjunk hűek az igazság alapelveihez, hogy a megkezdett bizodalmat mindvégig szilárdan megtarthassuk. ‚Az igyekezetben ne legyetek restek, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok.’ Egy a Mesterünk, Krisztus; reá kell néznünk, tőle kapjuk bölcsességünket; kegyelme által kell megőriznünk tisztaságunkat, és megállani Isten előtt alázattal és bűnbánóan, hirdetve őt a világnak.” (A.G. Daniells: Krisztus a mi igazsgáunk) A nagy küzdelem záró szakasza teszi örökre nyilvánvalóvá, hogy a szívedben élő szándékkal melyik hatalomhoz adtad magad. Erdélyi László

HIÁBAVALÓ KÜZDELEM Valamikor úgy gondoltam, érveimmel jó magasan, elleneim fölött állok, s ha szócsatára kerül sor, én kerülök ki győztesen a mindent eldöntő vitából. Ámde az Úr meghívott egy különös iskolába, ahol embercsoportok álltak szemben egymással, harci készültségben. Megindult a nagy küzdelem, egymásnak feszült a két sereg Harsant a jelszó, pergett a dob, Csak előre! Nincs visszakozz! A harcmezőn elült a zaj. a zászlók porba hullottak, győztest sehol sem találtam. Sok vér folyt mindkét oldalon. Jó, hogy az egész csak álom volt. Erdélyi László


19

PRÉDIKÁCIÓ

Ki méltó részt venni a királyi menyegzőn?

Jézus gyakran példázatokban mutatta be Isten országát, uralmát – különböző szempontok hangsúlyozásával. Azt akarata megértetni hallgatóival, hogy az ember csak akkor mehet be Isten országába, ha megvan benne az a vágy, készség, hogy olyan legyen, mint aki magán hordja az istenfiúság jellemvonásait. Ez a példázat, amit tanulmányozni fogunk – mellőzi a részletek magyarázatát. A mondanivaló kerete egy királyi menyegző, amelyet a király (Isten) szerez Fiának (Jézus). Erre a menyegzőre a király sok vendéget meghívott. A példázat hangsúlyos üzenete: a meghívottak közül végül is ki lehet méltó arra, hogy részt vehessen a mennyei asztalközösségben. Ez a menyegző eszünkbe juttatja Jézus ígéretét, amit az utolsó vacsorán mondott szűk körben tanítványai előtt: „Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában” (Mt 26:29). Háromszoros meghívás a menyegzőre Az első hívás a már korábban meghívottaknak szólt. Szokás volt, hogy már jó előre meghívták a vendégeket a tervezett menyegzőre, és amikor elérkezett az idő, újbóli hívással megerősítették a meghí-

20

vást. Az „előzetes hívás” Ábrahámnak és leszármazottainak szólt – Izráelnek. Ábrahámot kihívta az Úr a már-már „elpogányosodó” családja köréből, szövetséget kötött vele, megígérte, hogy nagy néppé teszi őket és áldása árad rájuk (1Móz 17:1-7). A próféták ismételten közölték Isten tervét velük. Amikor aktuális lett a menyegző – amikor a Messiás eljött, hogy a megváltás tervét megvalósítsa – a meghívás megerősítést nyert: A megváltó hírnöke, útkészítője, Keresztelő János, - és maga Jézus is – hirdette az üzenetet: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa” (Mt 3:2, 4:17). Ebbe a meghívásba kapcsolódtak be a tanítványok is, amikor Jézus szétküldte őket kettesével. A zsidóság azonban hogy reagált az evangéliumra? – „… nem akartak elmenni” (Mt 22:3). Lukács 4: 16-29 verseiben olvashatjuk, hogy amikor Jézus megkezdte szolgálatát, elment szombaton a názáreti zsinagógába, és Ésaiás tekercséből elolvasta mindenki előtt a Messiásra vonatkozó próféciát (Ésa 61:1-3), majd hozzáfűzte: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lk 4:21). Intéseinek és figyelmeztetésének következményeként a zsidók „beteltek haraggal, kiűzték a városon kívül, hogy a hegyről letaszítsák” (29. v).


„A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának , kiküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem... gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele... Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” ( M t 22:1-14 ) A második hívás még mindig a „választott néphez” szólt. A szolgákat elküldte, hogy mondják: minden készen van a menyegzőre! Az állatokat levágták, a vacsora elkészült! Jöjjenek! (Milyen türelmes és kegyelmes a király, ahogy újból hívja őket – nemtörődömségük ellenére is.) A válasz reakció még durvább volt: nem csak elutasították a hívást, de üldözték és börtönbe vetették a meghívás közvetítőit, István diakónust megkövezték. A király haraggal reagált rá: elküldte seregeit és elpusztította a gyilkosokat, városukat felégette (Mt 22: 4-7), majd ezt mondta: „a menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók” (8. v.). Miért nem voltak méltók? – Mert nem fogadták el a megtisztelő királyi hívást! Nem törődtek vele, nem érdekelte őket. Hány és hány ember van, aki Isten hívását semmibe veszi! Minden mást fontosabbnak tartanak, mint elfogadni Isten kegyelmét, és a felkínált üdvösséget. Hány olyan keresztény van, aki már elfogadta a hívást, de megelégszik azzal, hogy látszatra jó keresztény, de nem kér többet a vallásoskodásból. Róluk mondja az Írás, hogy a kegyesség látszatát megtartják, de megtagadják annak erejét (2Tim 3:5). A közömbösek, a csak „vegetáló” keresztények nem méltók a menny orszá-

PRÉDIKÁCIÓ gára. Isten nem erőlteti senkire igazságát, de akik nyitottak és örömmel elfogadják a meghívást, ők ott lesznek Jézussal a mennyei asztalközösségben is. Miután a korábban meghívottak méltatlanokká váltak a menyegzőn való részvételre, a király elküldte szolgáit, hogy a harmadik hívásban most már mindenkit hívjanak meg - „jókat és gonoszokat egyaránt” (Mt 22:9-10). Ez a hívás az egész világ számára szólt, mint ahogy Jézus misszió parancsa hangzott el feltámadása és közvetlen mennybemenetele előtt: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népet…” (Mt 28:19). Erre sokan elmentek úgy, hogy a ház megtelt vendégekkel. Ekkor meglepő fordulat történt a menyegzői szertartás előtt. A király megjelent a meghívást elfogadók előtt, hogy megvizsgálja, van-e rajtuk „menyegzői ruha” (Mt 22:11).

A menyegzői ruha tehát a krisztusi jellem, amelyet mindenkinek felkínál és rendelkezésére áll, hogy felvegye. Jézus földi életében különböző élethelyzetekben - jó, szép és nehéz körülmények közt egyaránt - bemutatta ezt a szeretet-jellemet. Tanította, hogy a Törvény betöltése nem kevesebb, mint szeretni Istent teljes szívvel-lélekkel és szeretni felebarátainkat, mint önmagunkat (Mt 22:36-40). Pál apostol több levelében bemutatja Krisztus jellem-portréját és bíztatja minden olvasóját, hogy „vessék le” a „test cselekedeteit”, és „öltsék magukra” Krisztust, vagyis az ő szép jellemét!

Ki méltó arra, hogy asztalhoz üljön a Vőlegénnyel? A Meghívó nem a vendégek előzetes életét vizsgálta, a feltétel csak annyi volt, hogy elfogadják a meghívást. De közülük is csak az volt méltó arra, hogy bemenjen és az asztalhoz üljön, aki menyegzői ruhát vett fel.

az elkövetkezendőbe.”

Egyetlen vendégen nem volt menyegzői ruha! Ez nem azt jelzi, hogy a nagy tömegből csak egy valaki volt méltatlan, hanem azt, hogy még egy sem osonhatott be a tömeggel, aki nem volt megfelelően felöltözve. Méltatlan, szennyes ruhával nem léphetünk be Isten országába! „Örvendezek az Úrban... mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engem körül” (Ésa 61:10). „Végy tőlem...fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen... „ (Jel 3:18). A következő kijelentés pedig éppen a menyegzői ünnepélyre utal: „Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát. És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba, mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei. És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak”(Jel 19:7-9).

A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs, amelyet ebből a világból elvihetünk

Hogyan lehet hozzájutni a menyegzői ruhához? Pál a szeretet himnuszában (1Kor 13.) részletesen felsorolja a szeretet jellemtulajdonságokat, melyeket Jézus földi életében példaként bemutatott: a szeretet türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt... „ és ezt tanácsolja: „Öltözzétek fel, az Úr Jézus Krisztust és a testet ne tápláljátok kívánságokra” (Róm 13:14). „Lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben: a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén...”(Ef 17:18). „Öltözzétek fel, mint Istennek választottjai, szentek és szeretettek, a könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak.. miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, aképpen ti is. Mindezek fölébe öltözzétek fel a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele” (Kol 3:12-14). „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek, és járjatok szeretetben, miképpen a Kirsztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk....” (Ef 5:1-2).

Milyennek látom önmagam ebben a tükörben? Felöltöttem már e jellemtulajdonságokat, vagy legalább folyamatban van, és igyekezve kérem Isten erejét és segítségét a jellemformálásban? Mert még ha‚ „angyalok nyelvén” is tudok beszélni, minden tudományt ismerek, bámulatra méltó képességeim és nagy hitem is van, de szeretet (minden tulajdonságával) nincs bennem, Isten előtt semmi vagyok (1Kor 13:1-3). Nem elég elfogadni az igazságot – elméletben - , és nem is elég hitvallást tenni Krisztusról, de még az sem elég, hogy nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. Krisztusban kell élnünk, mert „Aki az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad, és Ő is abban”. A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs, amelyet ebből a világból elvihetünk az elkövetkezendőbe.” (E.G. White: Krisztus példázatai 228.) Aki nem vette fel, és nem veszi fel ma is a felkínált menyegzői ruhát, az nem méltó részt venni a menyegzői vacsorán. Az a vágyunk, hogy Jézus jellemét felvegyük, csak a Vele való naponkénti, folyamatos kapcsolat által lehetséges. MORRIS VENDEN így fogalmazta meg ezt: a keresztényi élet nem az akkumulátorok elvén működik, hanem a villamosok és a trolibuszok elvén. Azaz csak akkor haladok előre, ha állandó kapcsolatban vagyok az „áramforrással”, Krisztussal. (Amiként Krisztus is állandó, szoros kapcsolatban volt az Atyával.) Naponta a szeretet törvénye tükrében nézzem meg magam, és kérjem Istent: „Vizsgálj meg engem… van-e nálam a gonoszság valamilyen útja és vezérelj engem az örökkévalóság útján”. (v.ö. Zsolt 139:23,24). Milyen lesz a gyülekezet, ha ezt mindenki igényli, kéri Istentől? Mennyire más lesz a gyülekezet belső atmoszférája! Ezt a munkát szeretné a Szentlélek elvégezni mindannyiunk szívében. Így akar az Úr felkészíteni, hogy a menyegzői asztalhoz ülhessünk: „Így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen”(Ef 6:27) – az Úr örömére. Ámen. Ócsai Sándor

Az országban számos kisebb gyülekezetből kapunk visszajelzést, hogy a Híradóban közölt igeszolgálatokat, elmélkedéseket a szombati istentiszteleti alkalmakon is felhasználják igehirdetés céljára (amikor pl. nincs beosztott lelkész). Ezért a jövőben is folytatjuk prédikációk közlését közös tanulmányozás céljára.


21

GYÜLEKEZET Türelem a bántásokkal szemben Ha felfognánk, hogy Isten milyen türelmes velünk, nem ítélgetnénk és vádolnánk másokat. Krisztus földi életében mennyire megdöbbentette volna környezetét, ha - miután megismerték Őt egyetlen vádaskodó, gáncsoskodó vagy türelmetlen szót hallottak volna tőle! Sohase feledkezzünk el arról, hogy azoknak, akik Krisztust szeretik, jellemükkel Őt kell képviselniük. De hogyan? Részletek Ellen G. White írásaiból

n em szabad semmilyen valóságos vagy vélt sérelmünk miatt bosszan-

kodnunk. Énünk az az ellenség, akitől leginkább kell félnünk. Nincs olyan bűn, ami rombolóbb hatással lenne a jellemre, mint a Szentlélek által meg nem fékezett emberi indulat. Semmilyen győzelem nem olyan értékes, mint az, amit énünkön aratunk. Ne legyünk sértődékenyek! Ne érzéseink igazolása és hírnevünk őrzése, hanem a lelkek megmentése legyen az életcélunk! Mihelyt érdekelni fog bennünket mások üdvössége, elfeledkezünk azokról az apró ellentétekről, amelyek oly sokszor jelentkeznek emberi kapcsolatainkban. Gondoljanak rólunk, vagy tegyenek velünk bármit, de ez ne zavarja meg Krisztussal való egységünket és a Lélekkel való közösségünket!

nem szabad semmilyen valóságos, vagy vélt sérelmünk miatt bosszankodnunk. „Micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél” (1Pt 2:20). Ne légy bosszúálló! Amennyire csak teheted, számolj fel minden olyan dolgot, ami félreértésre adhatna okot! Kerüld a gonoszságnak még a látszatát is! Tégy meg a békességért mindent, amit elveid feladása nélkül megtehetsz! „Ha a te ajándékodat az oltárra viszed, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiá-

22

nak valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat” (Mt 5:23-24). Türelmetlen szavakra sohase válaszolj türelmetlenül! Gondolj arra, hogy „az engedelmes felelet elfordítja a haragot” (Péld 15:1). A hallgatásban csodálatos erő van. A mérges embert a kapott válasz néha csak felbőszíti. De a harag, ha a tapintatos, türelmes ember hallgatásába ütközik, hamar elcsitul. Amikor éles, gáncsoskodó szavak záporoznak reád, tartsd magad Isten Igéjéhez! Raktározd el agyadba és szívedbe Isten ígéreteit! Durva bánásmódra, igazságtalan vádakra való dühös válasz helyett mondd el magadnak e drága ígéreteket: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róm 12:21)! „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet” (Zsolt 37:5-6). „Nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne; és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Lk 12:2).

ne légy bosszúálló! Amennyire csak teheted, számolj fel minden olyan dolgot, ami félreértésre adhatna okot! Kerüld a gonoszságnak még a látszatát is!


Hajlamosak vagyunk arra, hogy inkább embertársainknál keressünk megértést és gyógyulást, mintsem Jézusnál. Az irgalmas és hűséges Isten azonban sokszor megengedi, hogy cserben hagyjanak azok, akikben bíztunk, hogy megtanuljuk, milyen hiábavaló dolog emberben bízni és embert tenni erősségünkké. Bízzunk teljesen, alázatosan, önzetlenül Istenben! Ő tudja, mi fáj a lelkünk mélyén, de amit kifejezni nem tudunk. Amikor minden sötétnek és titokzatosnak tűnik, gondoljunk Krisztus szavaira: „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted” (Jn 13:7). Tanulmányozd József és Dániel történetét! Az Úr nem hiúsította meg a nekik ártani akarók cselszövéseit, de azokat a próbák és küzdelmek között is bízó és kitartó szolgái javára fordította. Ameddig ezen a földön élünk, áldatlan hatásoknak vagyunk kitéve. Bosszúságok teszik próbára idegeinket. De ha jó lelkülettel viseljük el őket, jellemünkben keresztény vonások fejlődnek ki. Ha Krisztus bennünk lakik, türelmesek, kedvesek és elnézőek leszünk; vidámak a bosszantások és ingerlések között is. Miközben napról napra és évről évre énünket legyőzzük, nemes lelkű hősökké formálódunk. Ezt kaptuk feladatként; de Jézus segítsége, kitartó igyekezet, rendíthetetlen elhatározás, folytonos éberség és szüntelen imádkozás nélkül ezt nem lehet megvalósítani. Mindenkinek meg kell vívnia a maga egyéni harcát. Közreműködésünk nélkül Isten sem tudja jellemünket nemessé és életünket hasznossá tenni.

GYÜLEKEZET Akik kitérnek a harc elől, nem érzik a győzelem ízét és örömét sem. Nem szükséges megpróbáltatásainkról, nehézségeinkről, bajainkról és fájdalmainkról nyilvántartást vezetnünk. Azok be vannak írva a könyvekbe, és a menny gondot visel róluk. Miközben a kellemetlen dolgokat számolgatjuk, sok kellemes dologról elfeledkezünk; például arról, hogy Isten minden pillanatban körülvesz minket irgalmával és jóságával, és arról az angyalok által is megcsodált szeretetről, hogy Isten halálra adta Fiát értünk. Ha úgy érzed, hogy Krisztus szolgájaként nagyobb gondjaid és próbáid vannak, mint másoknak, gondolj arra, hogy neked olyan békesség az osztályrészed, ami ismeretlen azoknak, akik e terhek elől kitérnek. Krisztus szolgálatában vigasz és öröm van. Lássa meg a világ, hogy Krisztussal az élet nem kudarc.

nem szükséges megpróbáltatásainkról, nehézségeinkről, bajainkról és fájdalmainkról nyilvántartást vezetnünk. Azok be vannak írva a könyvekbe, és a menny gondot visel róluk. Ha nem vagy jókedvű és boldog, ne beszélj érzéseidről! Ne vess árnyat mások életére! A rideg, napfénytelen vallás egy lelket sem vonz Krisztushoz. Inkább Sátán csapdájába, a tévelygők lába elé terített hálójába űzi. Lehangoló élményeid helyett gondolj a Krisztus nevében igényelhető erőre! Képzeleted ragadja meg a láthatatlan dolgokat! Gondolataid terelődjenek Isten irántad való csodálatos szeretetének bizonyságaira! A hit képes eltűrni a próbát, ellenállni a kísértésnek, elviselni a csalódást. Jézus a szószólónk. Minden a miénk, amit közbenjárásával megszerez számunkra. Gondolod, hogy Krisztus nem értékeli azokat, akik teljesen érte élnek? Nem gondolod, hogy felkeresi a szeretett Jánoshoz hasonló száműzötteket, akik az Ő nevében kerültek súlyos próbák közé? Isten nem hagyja egyetlen hűséges munkását sem magára, hogy egyedül küzdjön a túlerővel, és alul maradjon. Drága ékszerként őrzi azokat, akiknek az élete el van rejtve ben-

Ameddig ezen a földön élünk, áldatlan hatásoknak vagyunk kitéve. Bosszúságok teszik próbára idegeinket. De ha jó lelkülettel viseljük el őket, jellemünkben keresztény vonások fejlődnek ki. ne együtt a Krisztussal. Ezt mondja nekik: „Olyanná teszlek, mint egy pe-csétgyűrű, mert téged választottalak el” (Agg 2:23). Beszélj az ígéretekről; beszélj arról, hogy Jézus kész áldást hinteni! Egyetlen rövid pillanatra sem feledkezik meg rólunk. Ha a bántó körülmények ellenére is bizalommal megnyugszunk szeretetében, és benne rejtőzünk, jelenlétének tudata mélységes és békés boldogságot ad. Krisztus ezt mondja önmagáról: „Semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok. És aki küldött engem, énvelem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek” (Jn 8:28-29). Krisztust az Atya jelenléte övezte, és csak az történt vele, amit a végtelen szeretet a világ áldására megengedett. Ez volt vigaszának forrása, és ez a mi vigaszunk is. Aki betöltekezik Krisztus Lelkével, az Krisztusban marad. Bármi éri, minden a Megváltótól jön, aki körülfogja jelenlétével; és csak az érheti, amit az Úr megenged. Minden szenvedésünk és fájdalmunk, minden megkísértetésünk és próbánk, minden bánatunk és bajunk, minden üldözés és nélkülözés - egyszóval minden - javunkra van. Minden élmény és körülmény Isten „szolgája”, amelyet javunkra felhasznál. Ha felfognánk, hogy Isten milyen türelmes velünk, nem ítélgetnénk és vádolnánk másokat. Krisztus földi életében mennyire megdöbbentette volna környezetét, ha - miután megismerték Őt - egyetlen vádaskodó, gáncsoskodó, vagy türelmetlen szót hallottak volna tőle! Sohase feledkezzünk el arról, hogy azoknak, akik Krisztust szeretik, jellemükkel Őt kell képviselniük. „Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek” (Róm 12:10). „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek” (1Pt 3:9).

Az Úr Jézus arra kötelez minket, hogy ismerjük el minden ember jogait. Figyelembe kell vennünk mások társadalmi és keresztényi jogait. Mindenkivel szépen és tapintatosan kell bánni, mint Isten fiaival és leányaival! A kereszténység becsületessé és udvariassá teszi az embert. Krisztus még üldözőivel is udvarias volt. Hűséges követőiben ugyanez a lelkület jut kifejezésre. Figyeljük csak meg az uralkodók előtt álló Pált! Agrippa előtt mondott beszéde őszinte udvariasságot és meggyőző ékesszólást példáz. Az evangélium nem a világban szokásos merev udvariaskodásra buzdít, hanem olyanra, amilyenre igazi jóindulat késztet. Az illemszabályok szigorú betartása sem elég az ingerlékenység, a kíméletlen ítélkezés és a modortalanság megfékezésére. Addig, amíg az „én” foglalja el az első helyet, nem nyilvánulhat meg igazi jól neveltség. Szeretetnek kell a szívben lakoznia. Egy ízig-vérig keresztény a Mestere iránti mélységes szeretetéből meríti tettei indítékait. Ebből a szeretetből sarjad testvérei iránti önzetlen érdeklődése is. A szeretet kedvessé, jó modorúvá, illedelmessé teszi az embert; arcát derűssé, hangját szelíddé és egész lényét finommá és emelkedetté alakítja. Az élet nemcsak nagy áldozatokból és rendkívüli teljesítményekből tevődik öszsze, hanem főként apró dolgokból. Többnyire a figyelemre sem méltó kicsi dolgok termik meg életünkben a nagy eredményeket és a nagy bajokat is. A kis próbákban vallott kudarcok alakítják az ember szokásait, és torzítják el a jellemét; és amikor a nagy próbák jönnek, azok készületlenül találják őt. Csak akkor lesz erőnk szilár-

minden élmény és körülmény Isten „szolgája”, amelyet javunkra felhasznál.


23

GYÜLEKEZET Amennyire csak teheted, számolj fel minden olyan dolgot, ami félreértésre adhatna okot! Tégy meg a békességért mindent, amit elveid feladása nélkül megtehetsz! dan és hűen megállni a legveszélyesebb és legnehezebb helyzetekben is, ha elvhűek vagyunk a mindennapi élet próbáiban. Sohasem vagyunk egyedül. Akár akarjuk, akár nem, van egy társunk. Ne felejtsd el, hogy bárhol vagy és bármit csinálsz, Isten jelen van! Egyetlen szó, cselekedet, vagy gondolat sem kerüli el figyelmét. Minden szavadnak és tettednek tanúja van - a szent, bűngyűlölő Isten. Mielőtt megszólalsz, vagy cselekszel, gondolj erre! Mint keresztény, a királyi család tagja vagy, a mennyei Király gyermeke. Semmi olyant ne szólj, ne tégy, ami meggyalázná „azt a szép nevet, amelyről neveztettek” (Jak 2:7).

az élet nemcsak nagy áldozatokból és rendkívüli teljesítményekből tevődik össze, hanem főként apró dolgokból. Többnyire a figyelemre sem méltó kicsi dolgok termik meg életünkben a nagy eredményeket és a nagy bajokat is. Csak akkor lesz erőnk szilárdan és hűen megállni a legveszélyesebb és legnehezebb helyzetekben is, ha elvhűek vagyunk a mindennapi élet próbáiban. Tanulmányozd figyelmesen az Istenember jellemét, és mindig tedd fel a kérdést: „Mit tenne Jézus a helyemben?” Ez legyen mindenben a mérce. Ne keresd szükségtelenül azok társaságát, akik mesterkedésükkel gyengítenék jóra való törekvésedet, és lelkiismereteden foltot ejtenének! Semmi olyant ne tegyél idege-

24

nek között, az utcán, a járműveken vagy otthon, ami a gonoszság legcsekélyebb látszatát is keltheti! Tégy mindennap valami olyant, ami jobbá, szebbé és nemesebbé teszi azt az életet, amelyet Krisztus saját vérén vásárolt meg! Mindig elvből cselekedj, sohasem az érzések sugallatára! Alázattal és szelídséggel mérsékeld ösztönös heveskedésedet! Ne légy felelőtlen és felszínes! Ne hagyja el ajkadat közönséges szellemeskedés! Még a gondolataidat se engedd zabolátlanul csapongani! Meg kell fékezni őket, és foglyul ejteni, hogy engedelmeskedjenek Krisztusnak. Foglalkozzanak szent dolgokkal, és akkor Krisztus kegyelméből tiszták és igazak lesznek! A tiszta gondolatok nemesítő hatását állandóan érzékelnünk kell. A lélek egyetlen védelme a helyes gondolkozás. „Amint gondolkodik az ember magában, olyan ő” (Péld 23:7). Az önuralom gyakorlással erősödik. Ami először nehéznek látszik, folytonos ismételgetéssel könnyűvé válik, mígnem a helyes gondolkozás és cselekvés szokássá lesz. Ha akarjuk, el tudunk fordulni mindentől, ami értéktelen és hitvány, és magas szintet érhetünk el; az emberek tisztelni fognak, és Isten kedveltjei leszünk. Legyen szokásod másokról jót mondani! Hangoztasd társaid jó tulajdonságait, és lásd meg a lehető legkevesebbet hibáikból és gyarlóságaikból! Amikor szívesen kifogásolnád azt, amit valaki mondott vagy cselekedett, dicsérj meg valamit az életéből vagy jelleméből! Gyakorold a hálát! Dicsőítsd Istent azért a csodálatos szeretetért, hogy Krisztust halálra adta értünk! Nem kifizetődő sérelmeinkre gondolni. Isten arra szólít fel bennünket, hogy gondoljunk irgalmára és páratlan szeretetére; ami által dicsőítésre buzdulunk. A lelkiismeretes munkásoknak nincs idejük mások hibáin töprengeni. Nem jó


mások hibáinak és gyarlóságainak polyvájából élni. A rágalmazás kettős átok, ami a rágalmazóra súlyosabban nehezedik, mint a hallgatóra. Aki a széthúzás és viszály magvait hinti, saját lelkében aratja halálos gyümölcseit. A másokban rosszat kereső ember e puszta keresgélésével gonoszságot alakít ki magában. Mások hibáinak firtatásával mi is az ő hasonlatosságukra formálódunk. De ha Jézust szemléljük, ha szeretetéről és jellemének tökéletességéről beszélünk, akkor az Ő hasonlatosságára alakulunk át. Az általa példázott magasztos eszményképről gondolkodva, tiszta és szent légkörbe, Isten közelébe emelkedünk. És ha ott is maradunk, világosság árad belőlünk, amely fényt hint mindazokra, akikkel érintkezünk. Mások bírálgatása és elmarasztalása helyett szólj inkább ilyenképpen: „Törekednem kell a saját üdvösségemre. Ha vele, aki üdvözíteni akar, együtt munkálkodom, akkor nagyon kell figyelnem magamat. El kell távolítanom minden bűnt az életemből. Le kell győznöm minden hibámat. Krisztusban új teremtéssé kell lennem. Akkor a bűn ellen küzdők gyöngítése helyett, bátorító szavakkal erősíteni tudom őket.” Nagyon közömbösek vagyunk egymással szemben. Túl gyakran elfeledkezünk arról, hogy munkatársainknak erősítésre és bátorításra volna szükségük. Biztosítsd őket érdeklődésedről és együttérzésedről! Segíts nekik imáiddal, és mondd is meg nekik, hogy imádkozol értük! Nem mindenki igaz tanítvány, aki Krisztus munkásának vallja magát. A Krisztus nevét viselők között, sőt azok között is, akik az Ő munkásainak számítanak, vannak olyanok, akik nem képviselik jellemét. Nem az Ő elvei szerint járnak el. Ezek a személyek gyakran megzavarják és elcsüggesztik azokat a munkatársaikat, akiknek még nem sok tapasztalatuk van a keresztény életben. De senki se hagyja magát megtéveszteni. Krisztus tökéletes példát mutatott, és arra szólít fel minket, hogy kövessük Őt. Az idők végéig lesz konkoly a búza között. Amikor a szolgák a gazda iránti megbecsülésből engedélyt kértek a konkoly kiirtására, a gazda ezt mondta: „Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig” (Mt 13:29-30). Az irgalmas és hosszútűrő Isten türelmes és elnéző az eltévelyedett, sőt még a

GYÜLEKEZET kétszínű emberrel is. Krisztus választott apostolai között volt Júdás, az áruló. Meg kell-e lepődnünk, vagy el kell-e csüggednünk azon, hogy munkásai között ma is vannak kétszínű emberek? Ha Ő, aki olvas a szívben, türelmes volt azzal, akiről tudta, hogy el fogja árulni, milyen türelemmel kell viseltetnünk nekünk a vétkezők iránt! De nem mindenki olyan, mint Júdás, még az sem, aki a legroszszabbnak tűnik. A lobbanékony, hirtelen és magabízó Péter gyakran sokkal kedvezőtlenebb megvilágításba került, mint Júdás. Őt többször dorgálta meg a Megváltó. De micsoda szolgáló és áldozatos élet volt az övé! Milyen bizonyságot tesz ez Isten kegyelmének erejéről! Képességeinkhez mérten legyünk azok másoknak, ami Jézus volt tanítványainak, amikor a földön járt és beszélt velük... Ne felejtsétek el, hogy ti nem tudtok olvasni a szívekben. Nem tudjátok, milyen indítékok húzódnak az általatok rossznak tartott cselekedetek mögött. Sokan nem részesültek megfelelő nevelésben; torzult jelleműek, nehéz természetűek, faragatlanok, nem egyenesek. De Krisztus kegyelme átformálhatja őket. Soha ne írjátok le őket, soha ne hajszoljátok csüggedésbe, vagy kétségbeesésbe őket ezt mondván: „Csalódást okoztál nekem, nem próbálok segíteni rajtad.” Felizgatott lelkiállapotban mondott néhány elhamarkodott szó - csak az, amit véleményünk szerint megérdemelnek -, elvághatja befolyásunknak azt a fonalát, amely szívüket a mi szívünkhöz köthette volna.

ne legyünk sértődékenyek! Ne érzéseink igazolása és hírnevünk őrzése, hanem a lelkek megmentése legyen az életcélunk! A következetes élet, az elnéző türelem, az ingerléssel szemben is nyugodt lelkület mindig a legmeggyőzőbb érv és a legkomolyabb vonzerő. Ha olyan alkalmaitok és előnyeitek vannak, amelyek másoknak nem jutottak osztályrészül, vegyétek ezt figyelembe, és legyetek mindig bölcs, figyelmes és kedves tanítók. Ahhoz, hogy a pecsét lenyomata tisztán, élesen kirajzolódjék a viaszban, ne vágjátok rá gyors, heves mozdulattal a pecsétet, hanem óvatosan helyezzétek a képlékeny viaszra, és nyugodtan, egyenletesen

A kölcsönös kapcsolat által kell csiszolódnunk és művelődnünk. Egymástól függünk, és az emberi testvériség kötelékei szorosan egymáshoz fűznek bennünket. nyomjátok mindaddig, amíg a rajzolat megkeményedik.

mindig elvből cselekedj, sohasem az érzések sugallatára! Hasonlóképpen bánjatok az emberi lelkekkel. A keresztény befolyás erejének titka a folyamatosság, és ez Krisztus jellemének következetes bemutatásán múlik. Saját tapasztalataitok elmondásával segítsetek a tévelygőknek. Mondjátok el, hogy amikor súlyos hibákat követtetek el, munkatársaitok kedvessége és segítőkészsége hogyan adott bátorságot és reménységet nektek. Az ítéletig nem fogjátok megtudni, milyen befolyása volt a következetlenek, oktalanok, érdemtelenek iránti kedves, tapintatos viselkedésnek. Amikor hálátlansággal és a szent feladatok elárulásával találkozunk, megvetésünknek, vagy felháborodásunknak adunk hangot. Ezt a vétkesek el is várják. Felkészültek rá. De a kedves türelem meglepi őket; gyakran megszólaltatja jobbik énjüket, és egy nemesebb élet utáni vágyat ébreszt bennük. „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6:1-2). Ne felejtsék el a magukat Isten gyermekeinek vallók, hogy misszió-szolgálatuk során különböző emberekkel jutnak kapcsolatba! Vannak csiszolt és durva emberek; alázatosak és gőgösek; vallásosak és kétkedők; műveltek és tudatlanok; gazdagok és szegények. Nem lehet különböző gondolkozású emberekkel azonos módon bánni; de min-

denki igényli a kedvességet és a megértést. A kölcsönös kapcsolat által kell csiszolódunk és művelődnünk. Egymástól függünk, és az emberi testvériség kötelékei szorosan egymáshoz fűznek bennünket. A kereszténység a társas kapcsolatok útján lép érintkezésbe a világgal. Mindazoknak, akik mennyei világosságot kaptak, fényt kell árasztaniuk a jobbik utat nem ismerők sötét ösvényére. A Krisztus Lelke által megszentelt közösségi befolyásunkat fel kell használnunk arra, hogy embereket Krisztushoz vezessünk. Nem szabad Krisztust sóvárgott, szent és drága kincsként szívünkbe rejteni, és e kincsnek csak egymagunk örülni. Krisztusnak azzá kell lennie bennünk, mint az a forrás, amelyből az örök élet vize fakad, hogy felüdítse mindazokat, akikkel érintkezünk! (A nagy Orvos lábnyomán)

Azok között, akik Krisztus nevét vallják, és közeli eljövetelét várják, sokan vannak, akik még mindig nem tudják, hogy mit jelent Krisztusért szenvedni. Szívüket még nem vetették alá a kegyelem hatásának és nem haltak meg az „én”-nek, amely minduntalan követelődzik. Egyidejűleg megpróbáltatásaikról beszélnek, pedig megpróbáltatásaik legfőbb oka makacs és dacos szívük, ami annyira érzékeny, hogy könnyen sértődik... Feszítsük keresztre az „én”-t naponként, legyünk itt részeseivé Krisztus szenvedéseinek, hogy vele együtt mi is részesüljünk dicsőségében, hogy elnyerjük egykoron a dicsőség, a halhatatlanság, s az örök élet koronáját. (Tapasztalatok és látomások)


25

VALLÁSSZABADSÁG Vallásszabadság - hol tartunk most? www.adventista.hu/terezvaros - vallásszabadság

www.facebook.com/vallasszabadsag

„Korunkban a Krisztus nevét viselő egyházak nagyon kiváltságos helyzetben vannak. Az Úr egyre növekvő fénnyel nyilatkoztatja ki önmagát nekünk. Sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint Isten hajdani népéé volt.” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 217. o.)

Ehhez képest a 2011. évi magyar népszámlálási statisztika szerint hihetetlenül megnőtt a nem hívők száma. Elsősorban a nagy egyházakat magukénak valló népesség több, mint egyharmaddal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt volt. A magukat a kis egyházakhoz tartozónak vallók száma valamelyest növekedett. Ezért aztán igen különleges helyzetben vannak a vallási közösségek, és sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy a társadalom hogyan, és miként minősíti őket. A kereszténység körében nagyon vitatott kérdés, hogy mekkora a keresztények (egyházak) felelőssége a politikai diskurzusban való részvétel tekintetében. Többek között erről is szól majd az a közeljövőben megtartandó

MÁSODIK EGYHÁZÜGYI, VALLÁSSZABADSÁGI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA, amely folytatása lesz a 2011-ben szervezett rendezvényünknek, melyen a legnevesebb tudósok előadását hallhattuk, majd a konferencia könyvbemutatóján részt vettek és felszólaltak dr. Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke,a Magyar Köztársaság volt elnöke, valamint dr. Gáncs Péter evangélikus püspök, dr. Bölcskei Gusztván református püspök és dr. Mészáros Kálmán baptista elnök is. (A konferencia pontos időpontját hamarosan közzétesszük a fent látható weboldalunkon és a Facebookon is, kérjük, hogy az érdeklődők kísérjék figyelemmel!) Maga Jézus fogalmazta meg azt, hogy mitől kell elhatárolódnunk, és miben kell részt vennünk. Ennek értelmezése rendkívül fontos a mai napokban: Egyfelől Jézus a következő kijelentést tette a maga „státuszát” illetően : „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való” (Jn 18:36).

26

Előtte viszont így imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba...” (Jn 17:15-17). A vallássszabadság ügyéért való kiállásunkat mi is erre alapozzuk.

A MI ORSZÁGUNK NEM E VILÁGBÓL VALÓ, DE BENNÜNKET MOST EBBE A VILÁGBA KÜLDÖTT EL ISTEN IMÁDKOZNI, DOLGOZNI, KÜZDENI AZ IGAZSÁGÉRT, SEGÍTENI A RÁSZORULÓKAT, MEGVÉDENI A BAJBA JUTOTTAKAT. Jézus fenti kinyilatkoztatásainak értelmezését már az Ószövetségi próféciákban előkészítette számunkra Isten, hiszen ÁMÓSZ PRÓFÉTA éppen arra hívja fel minden ember figyelmét, - az oroszlán üvöltéséhez hasonlóan (Ámós 3:8) -, hogy az alapvető emberi jogokat védeni kell itt a világban, és nem csak az egyházon belül. „Az Úr arra hívta el Ámószt, hogy prófétáljon az emberiség elleni bűnöket elkövető népeknek... akik áthágnak egyetemes emberi elveket. Ahhoz a társadalomhoz is kellett szólnia, amelyben a kiváltságos és vallásos emberek békességben, jómódban éltek, de elnyomták a szegényeket, teret engedtek a tisztességtelen üzletnek és megvesztegették a bírákat. Az igazság nem csupán elmélet, vagy szabály - fontosnak tartja Isten. A Biblia világosan tanítja, hogy az evangélium természetes hozadéka a társadalmi igazság. Amint a Szentlélek egyre inkább jézusi jellemet rajzol ki bennünk, megtanulunk odafigyelni arra, ami Istennek fontos.” (Nagy tanulságok a kispróféták írásaiban 30., 32. o.)


BEVETTEK Két éve zajlik az a méltatlan eljárássorozat, amit a kormány a vallásszabadsággal, és közvetlenül az egyházakkal szemben folytat. Egy új egyházi törvény 2011. év végi benyújtása, majd az utolsó pillatbanban egyszerűen „kicserélt” tövény elfogadása, majd az Alkotmánybíróság formai okokból történő részleges megsemmisítése után, szinte minden felekezet, tudományos fórum, Akadémia stb. bírálata ellenére lényegét tekintve - vagyis továbbra is a politika dönt az egyházak kérdésében - változatlan koncepcióval benyújtott törvényjavaslat van most a parlament asztalán. Az Alkotmánybíróság tehát hatályon kívül helyezte az egyházügyi törvény azon rendelkezéseit, amelyek szerint a parlament dönti el, hogy mely vallási közösségek viselhetik az egyházi státuszt. A kormány ezért (szokása szerint) ezt a szabályt beillesztette az Alaptörvénybe, hogy ne lehessen a továbbiakban vitatni, és újra hatályon kívül helyezni, azaz a politika döntési hatalma érvényesül a hit, az egyházak elismerése fölött, ráadásul döntésüket indoklás nélkül hozzák meg. Az új rendelkezés az egyház elnevezést megengedi használni bármilyen vallási közösségnek, de a korábban „egyházi státuszt” kapott szervezetek most a „bevett egyház” elnevezést kapják meg. Most már nemcsak a kellő létszám, élettartam, tevékenység kell ahhoz, hogy egy közösség megkapja a kiváltságos, „bevett egyház” státuszt, hanem a „közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmasság is” feltétel lett, melyet szó szerint az Alaptörvény ír elő. Azt pedig, hogy ki „alkalmas” az állammal való együttműködésre, azt a kétharmados parlamenti többség dönti el. A rendelkezés immár teljesen ellentmond az egyház és az állam szétválasztását tartalmazó európai alapértéknek. A Hetednapi Adventista Egyház megkapta a „bevett egyház” státuszt. Mégsincs okunk mindezek után azt gondolni, hogy a folyamat - az egyház és állam viszonyának rendezése - végére értünk. Csak abban bízhatunk, hogy mint az állam által bevett egyház, nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy Isten kivessen az ő szájából minket. Amit mindenképpen tehetünk és meg is teszünk, hogy továbbra is kiállunk a lelkiismeret- és vallásszabadság demokratikus értékerend szerinti megvalósulásáért, minden felekezet és hívő közösség szabad vallásgyakorlásáért. (el)

nélküled én Istenem

ide jutok látod s már látom én is

ide a kétség és értelmetlenség partjára ide az üresség és képmutatás buborékához az erőtlen és tehetetlen erőlködésekhez ide egészen önmagamhoz.

ÚTRAVALÓ

egyedül vagyok...

de Te nem hagysz el engem. kislelkű vagyok, de Nálad a segítség! Nyugtalan vagyok, de Te vagy a béke.

Bennem él a keserűség, de Te vagy a türelem. Nem értem utaidat, de Te jól ismered a nekem szánt utat. Bízom Benned!

GYÜLEKEZETI HÍRADÓ KRISZ USBAN GYÖKEREZVE HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ BUDAPEST TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETE A :

Recommend Documents