GYÜLEKEZETI HÍRADÓ HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ BUDAPEST TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETE. Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti,

IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ TÁJÉKOZTATÓ 2013/ III. NEGYEDÉV 49. SZÁM

GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

1Ján 5:14

Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja.

H ETEDNAPI A DVENTISTA E GYHÁZ B UDAPEST T ERÉZVÁROSI G YÜLEKEZETE

tartalom Lelkészi köszöntés Zarka Péter: „... kend meg a te szemeidet, hogy láss”

3

Események Beszámolók az elmúlt negyedév programjairól Média

4 5

Lelkészváltás Közös célunk a nyílt, befogadó, szeretetteljes gyülekezet

6

Közösség A helyeden vagy?

Az első versem Anyunak

8

Gyülekezet Erdélyi László: „Pedig mi azt reméltük...” Dr. Szigeti Jenő: A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek

10 12

Prédikáció Dr. Tokics Imre: Az utolsó vonat

14

Lelki élet Erdélyi László: Akik tudják, hol a helyük

16

Egészség Az egészségügyi reform kialakulása Ételek, amelyekkel javítható a memória

18 19

Aktuális kérdések Dr. Szigeti Jenő: Az adventista lelkipásztor és a hazája

20

Könyvajánló Robert Schnase: A gyümölcstermő gyülekezet

22

Vallásszabadság Aktuális vallásszabadsági hírek Szabó Ottó: Kiben lehetünk szabadok? Nekrológ Szolgálati beosztás Útravaló

23 24 26 27 28

Mindig szolgálatban A Hetednapi Adventista Egyház Budapest Terézvárosi Gyülekezetének lapja A gyülekezet címe: H-1062 Budapest Székely Bertalan u. 13. Telefon: (1) 3318-964 http://www.adventista.hu/terezvaros e-mail: [email protected] Lelkész: Zarka Péter A gyülekezet vezetője: Dr. Erdélyi László A lapot szerkesztette és készítette: Dr. Erdélyiné Halász Edit

Programjainkról és gyülekezetünk életéről naponta új híreket közlünk weboldalunkon: www.adventista.hu/terezvaros

A G YÜLEKEZETI H ÍRADÓ 1200 példányban megjelenő időszakos tájékoztató. Érdeklődők részére készséggel megküldjük postán kiadványunkat.

LELKÉSZI KÖSZÖNTŐ

„… kend meg a te szemeidet, hogy láss” Jelenések 3:18

T

alán ez a jézusi tanács az egyik legnehezebben érthető! Mivel sokunknak nincsen problémája a fizikai szemével, hála az Úrnak, ezért azt gondoljuk, hogy ez a tanácsa Jézusnak, valószínű nem is ránk vonatkozik. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy itt nem fizikai látásról van szó, hanem lelki látásról! Ez azért is nehezen érthető, különösen nekünk, adventistáknak, mert mi arra gondolunk, hogy lelkileg tisztán látunk, mivel igyekszünk a Biblia minden tanítását úgy értelmezni, ahogy azt a Bibliában olvassuk. Ezt azzal is megerősítjük, hogy nincs még egy világszéles egyház, amelyik annyira igyekezne a teljes Írás tanítását figyelembe venni. Igyekezve levetni a tradíciókat, melyek elferdítették a Biblia tanításait, pl. a holtak állapota, Jézus bűneinkért való közbenjárása kérdésében, a Teremtő Isten hangsúlyozása, Jézus második eljövetelére való felkészülésünk fontossága kérdésében, hogy másokat is említsek, mint csak a szombat parancsának betartását, amit szoktunk ilyenkor. Mi is úgy vagyunk ezzel, mint ahogy János 9:39, 40. verseiben olvassuk a farizeusok önkéntelen felháborodását akkor, amikor Jézus nekik is azt mondta, mint ma nekünk a fenti Laodiceai levélben: „Azt tanácslom néked… szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.”

Ha lelki látásról van szó, akkor lelki szemgyógyító írról beszél Jézus! Hogyan értsük ezt a lelki szemgyógyító írt? Ha nem tényleges szemkenőcsről van szó, akkor lelki szempontból ezt talán úgy lehet értelmezni, hogy ne gondoljak magamra úgy, hogy nekem minden rendben van a lelki látásommal, biblia értelmezésemmel. Másoknak, nem adventistáknak, természetesen olyan látásra van szükségük, mint nekünk adventistáknak van. Valljuk meg őszintén, komolyan kísért ez a gondolkodás minket! Ugyanakkor tudjuk jól, hogy a Laodiceai levél nem másnak szól, hanem nekünk, akik a gyülekezet tagjai vagyunk! Ezt a hét levelet a gyülekezeteknek küldi az Úr a prófétán keresztül nem a világnak, akik a gyülekezeten kívül vannak. Tehát akkor, hogyan érthetjük lelki szempontból a szemgyógyító ír kifejezését? Ha más szavakkal akarnám felcserélni, akkor az „alázatos hozzáállást” említhetném. Az olyan alázatra gondolok, ami azt jelenti, hogy nem avval a felsőbbséggel magyarázom hitem értelmezését, akár más vallásúnak, akár adventistának ha más a véleménye a hit dolgairól, mint az enyém, hogy ő csak akkor lehet rendes hívő, ha velem egyet ért! Vagy, egy másik kifejezéssel élve, a szemgyógyító ír lelki értelemben talán azt mondja nekem a mai világban, hogy a „gondolkozásomat” kell mindig felülvizsgálnom, vajon úgy látom-e Istent, önmagamat és a világot, amiben ma élek, ahogy azt Jézus akarja, hogy

lássam? Ha a János 9 történetében kirajzolódó farizeusi látás van bennem, amivel Jézust sem annak látták, Akinek akkor kellett volna, a vakra is úgy gondoltak, olyannak látták a vakot, mint aki méltatlan a gyógyításra és magukat is különbnek látták, mint a vak, vagy akár Jézusnál is jobb hívőnek látták önmagukat. Milyen érdekessé válik ez a tanácsa Jézusnak, ha lelki értelemben értelmezem. Még bátorítást is jelent! Láthatok úgy, ahogy Jézus lát ma minket! Ehhez csak alázat kell! Jézus megtanít úgy látni egymást és magunkat, ahogy Ő lát bennünket. Mert ha Jézus ezt tanácsolja ma nekem, nekünk, akkor Ő meg is adja hozzá a lehetőséget is Szentlelke által. „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.” (Jn 16:13.). Ma egyre nagyobb szükségünk van úgy látni önmagunkat, a másikat - akár adventista akár nem - és úgy látni a bűnt, ahogy Jézus látja! A második Advent előtt nagy szükségünk van mind erre. Az Úr legyen ebben segítőnk!

Zarka Péter lelkész

B UDAPEST T ERÉZVÁROSI G YÜLEKEZET H ÍRADÓJA 2013/III. negyedév

3

ESEMÉNYEK A KERESZTÉNY MŰVÉSZETI ESTEK sorozatban irodalmi estet tartottunk „Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” címmel. Nyári István állította össze és rendezte ezt a csodálatos üzeneteket tartalmazó zenés irodalmi estet, amely arról szólt, hogy Isten a legjobban az áhítatos csendben tud megszólítani, átölelni. A csend nem némaság, hanem Isten jelenlétének tartalmas csendje. Életünk nagy kérdéseire Isten csendjében kapunk feleletet. Közreműködtek Fleischer Katinka, Szigeti Gyopár (a képen), Tokics Ildikó versekkel, Tóth Judit hegedűn és Viktor Zsuzsa orgonán. Május 20-án pünkösd hétfőn délután „Küldd Szent Lelked” címmel pünkösdi egyházzenei áhítatot tartottunk, Tóka Ágoston orgona, Nyári István versek, a Budapest Terézvárosi Gyülekezet Énekkara közreműködésével. dr. Tokics Imre igehirdetésében arról szólt, hogy Jézus visszajövetele előtt új pünkösdöt várunk. Ő megígérte, hogy újra kitölti különleges áldását mindazokra, akik készek fogadni Őt, és életüket egységbe hozzák úgy, mint annak idején a tanítványok tették.

Tóka Ágoston orgonaművész

A nyár előtti utolsó koncertje Felician Rosca temesvári orgonaművész hangversenye volt május 30-án. A műsoron J. S. Bach, Johann Nepomuk David, Tomaso Albinoni, és André Knevel művei hangzottak el. Dr. Felician ROSCA orgonaművész, zenetudós, publicista, a Temesvári Nyugati Egyetem Zeneművészeti Kara tanszékvezető tanára, a Nemzetközi Hymnológiai Társaság tagja, valamint nemzetközi zenei fesztivál szervezője és igazgatója. A koncert után nyílt, őszinte hitvallással is megérintette a közönséget, amely hálával jutalmazta ezt a szép estet.

Felician Rosca orgonaművész

A KONTAKT RÁDIÓ „A Bibliáról másképpen” 50. adásának elején a műsor szerkesztőriporterei összefoglalták az elmúlt két év élményeit, tapasztalatait a beszélgetés-sorozattal kapcsolatban, és benne elmondták azt, hogy számukra mit jelent ez a műsor. Molnár Szabolcs örömteli találkozásoknak jellemezte a beszélgetéseket, melyek által közelebb kerühetett a Bibliához. Janovits András azt emelte ki, hogy mivel ők ketten, a műsorvezetők, katolikusok, sokszor naivan elolvassák a Bibliai részeket, de nem tudjuk hová tegyék azok értelmét, és minden alkalom jó útmutatás,

4

amely által közelebb kerülhetnek az igazsághoz. „A beszélgetés során úgy olvassuk a Bibliát, ahogy le van írva, szó szerint, azt adjuk át, és ezt magyarázzuk, nem a katolikus hagyományos tanítást, hanem amit ténylegesen olvasunk. Ez egy nagyon más, érdekes megközelítés „másképpen” beszélgetni a Bibliáról.” dr. Erdélyi László kiemelte, hogy a műsorban elhangzó magyarázataiban igyekszik nem teológiai, tudományos válaszokat adni, hanem a hallgatókra szeretne egyre inkább koncentrálni. Menet

GYERMEKÜNNEPÉLY Különleges gyermek- és anyáknapi ünnepélyt tartottunk Gyülekezetünkben 2013. május 25-én délután, melyen közösségünk legifjabbjai szolgáltak az Úrnak, zenével, énekkel és versekkel. A gyermekek nyolc különböző hangszeren dicsérték Istent. A Terézvárosi Gyülekezet vezetősége meglepetés műsort készített a szolgálattevő gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek és vendégeknek azzal, hogy a PALÁNTA GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI MISZSZIÓ előadásában megismerhette Lambinusz, az engedetlen és türelmetlen hernyó történetét, aki szerette volna tudni, mi az élet titka, Isten hogyan teremtette a pillangókat, és láthattuk, hogyan lett engedelmessé Lambinusz. A bábjáték csodálatos élményt jelentett a gyermekek számára, mivel az élettelen bábu megelevenedett előttük, és a jó iránti készségük erőssé vált, jutalom érzését keltette bennük. A gyermekünnepély utáni szeretetvendégség segítette a közösség építését. A programon közel negyven gyermek volt jelen. A gyermekek felkézszítésében a szülők és gyülekezetünk tanítói: dr. Tokics Imréné, Kisgyörgy Judit, Csepecz Erzsébet, Molnár Patrícia, Szabó Lídia és Város Viktória vettek részt. A Terézvárosi Gyülekezetben minden szombaton délelőtt 9:30-12:00 óráig van bibliaismereti tanítás a gyermekek számára, ahová várjuk szeretettel a gyermekeket. (TINÉ)

Janovits András, dr.Erdélyi László és Molnár Szabolcs közben őmaga is rengeteg új dolgot fedezett fel, ami jó élmény és kihívás. A Kontakt Rádióban a szombat egy kiemelt műsorrend, átvesszük a biblia tanulmányok TV felvételeit, melyekről sok viszszajelzést kapunk. Nagyon sok protestáns hívő is nézi a TV adásokat is, akik nagyra értékelik, hogy mi nem egy sajátos (adventista) egyházi tanítást képviselünk, hanem azt, amit a Biblia ír.


MÉDIA EVANGÉLIUM -TISZTA FORRÁSBÓL

http://adventista.hu/terezvaros H A L L H AT Ó -

O LVA S H AT Ó

-

L E T Ö LT H E T Ő



„Akkor és most... „ Jelenések könyve - teljes sorozat



Bibliai Szabadegyetem - 4 félév teljes előadássorozat



Bibliatanulmányok - 13 teljes sorozat



Vallásszabadság - konferenciák, hírek

I n t e r n e t

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK A WEBOLDALUNKON :

  

Péntek este Bibliatanulmány TV felvétel Szombat este Művészeti Estek, rendezvények Aktuális rendezvények

facebook.com/vallasszabadsag

M é d i a

ÁLLANDŐ

MŰSORAINK A

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat

17:00 15:00 15:00 15:00 15:00 9:00

PAX T V- B E N :

Bibliatanulmány sorozat (ism.) „Akkor és most... „ Előadások a Jelenések könyvéről Bibliatanulmány sorozat

Változó időpontban a Keresztény Művészeti Estek sorozat hangversenyeinek előadásai Vallás és kultúra

Jelenések könyve sorozat

Kedd 18:30 Szerda 10:30 Péntek 17:00 Szombat 9:00

Kedd Szerda Péntek Szombat

87,6 MHz

22:30 7:30 20:00 7:30

- Hetente 80 óra vallásos műsor -

ÚJ hírszerkesztő munkatárs, Dömök Bálint, szerkeszti

Aktuális műsorrend:

port.hu tv.animare.hu

hatoscsatorna.hu

www.kontaktradio.hu

hírek - beszélgetések - komolyzene gyermekműsorok - könyvajánlók előadássorozatok

pax-tv.hu

Gratulálok a színes, változatos, színvonalas rádiózáshoz! Véletlenül fedeztem fel a rádiót, meglepetés volt a sok zaj között egy emberi, európai hangot hallani. Remélem, nem csak vasárnap ilyen jó a műsoruk. (B. K.)

a friss nemzetközi, hazai, terézvárosi, valamint egyházi és kultúrális híreket!

Boldog Élet Alapítvány

A Kontakt Rádió megkapta a NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG engedélyét, hogy sugárzási adáskörzetét egész Budapest területére kiterjeszthesse - a szükséges technikai feltételek megteremtése után.

Bankszámlaszám: 10200854-32511183

„média támogatása” IBAN számlaszám: (HU16) 10200854-32511183 SWIFT Code: OKHBHUHB


5

LELKÉSZVÁLTÁS LELKÉSZ BEIKTATÁS

Köszönőlevél

Június 29-én került bemutatásra a DUNAMELLÉKI EGYHÁZTERÜLET részéről új lelkészünk, Zarka Péter és családja. A lelkészváltásra több hónapos - komoly vitákkal terhelt - időszak után került sor, melynek végén az Egyházterület egyoldalú döntését hozta a gyülekezet tudomására. Gyülekezetünk a folyamat elején azt kérte, és végig azt az álláspontot képviselte, hogy a lelkészváltás kérdését a gyülekezettel egyeztetve, konstuktív, nyílt és őszinte módon, a vonatkozó egyházi szabályok betartásával szükséges lebonyolítani és a döntést meghozni. DR. ŐSZ-FARKAS ERNŐ egyházterületi elnök beiktatás előtti igehirdetésében a Bibliából Illés példáját hozta fel, aki - a Baál papok által előidézett válságos, emberileg kilátástalannak tűnő helyzetben is - kiállt Isten mellett és Isten is kiállt őmellette. Arról beszélt, hogy Illés a győzelem után mégis a kétségbeesés bűnébe esett, hiszen nem ért el átfogó változást, és értelmetlennek látta a küzdelmet Kármel hegyén, sőt egyedül maradt. Ősz-Farkas testvér tanácsa szerint ez nem helyes magatartás, ezért nekünk sem szabad feladni, mert Isten kezében vannak az ügyek. Nekünk is erőt kell meríteni és tovább kell haladni, bármilyen nehézség közepette. Az igaz, hogy az Isten a múltban is számos próbatételben és nehéz helyzetben igazolta számunkra, hogy akik az igazság és igazságosság mellett állnak ki (és nem hallgatnak, mint Isten népe tette Illés mellett), akik vállalják ennek kockázatát, azok számára minden körülményt a javukra fordít az Úr. Ebben bízunk mi is. A gyülekezet látja a jót, a tapasztalatot a történtekben. Előre tekintünk, megyünk tovább és új lelkészünkkel az előttünk álló munkára koncentrálunk.

Kedves Testvérek! „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben. Mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén” (Filippi 1:34). Szeretettel köszöntelek Benneteket! Ezúton is megköszönöm a testvéri közösség segítségét, támogatását, hogy az elmúlt öt és fél évben egymás munkáját segítve haladhatott előre a gyülekezetünk. Igen hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a médiamunkában a gyülekezet ebben az időszakban indult el és egyházunk meghatározó központjává alakult a közösségünk, s ezeket az eredmé-nyeket mindenki elismeri. A gyülekezeti terem felújítása Isten dicsőségét hirdeti. Különösen fontos volt a Jelenések könyvével kapcsolatos sorozat megtartása, több mint egy éven át. Emellett a minden évben megtartott evangélizációs sorozatok, az internetes közvetítések, a Bibliai Szabadegyetem, a Művészeti Estek, a bibliaórák, a missziómunkák, a gyermekek iskolája, a

Közös célunk a nyitott, befogadó, szeretetteljes gyülekezet 6

gyülekezeti kórus szolgálata folyamatosan fejlődik. Fontosnak tartom az elmúlt években a két vallásszabadsági konferenciának a megszervezését, melynek gyülekezetünk biztosította a helyszínt. Hatása egyértelműen érezhető még ma is. Köszönetet mondok a támogatásért, az egységért, a bátorításért, de leginkább a szeretetért, amely a sorok közül áradt rám és családom irányába. Kapcsolatunk nem szakad meg teljesen, hiszen továbbra is ennek a gyülekezetnek a tagjai maradunk feleségemmel, Marikával együtt, bár ritkábban fogunk találkozni. Hálás vagyok a gyülekezeti bizottságnak, a presbitériumi közösségnek, hogy az elmúlt években a reformáció és megújulás elindulhatott közösségünkben. Hálás vagyok az Úrnak érettetek, mert sokat tanultam tőletek, hiszen nem csupán a gyülekezet fejlődik a lelkipásztor munkája által, hanem ez fordítva is igaz. Kívánom Isten gazdag áldását az utánam jövő lelkipásztor munkájára, családjára és a gyülekezet egészére!

Dr. Tokics Imre lelkész

Gyülekezetünk július 6-án, az ünnepélyes úrvacsorai istentiszteletet követően köszönt el a távozó dr. Tokics Imre lelkésztől és Marikától (képen), valamint nem csak fogadta, hanem befogadta új lelkészünket, Zarka Pétert, feleségét, Krisztinát és fiúkat, Dávidot (kép a következő oldalon).

Zarka Péter, gyülekezetünk új lelkésze az első szombat délutáni bemutatkozó találkozás alkalmával beszélt gyülekezetünkkel kapcsolatos tapasztalatairól, gondolatairól és jövőbeni új lehetőségeinkről. Eközben néhány kérdést is feltettünk neki, és válaszaiból új meglátásokkal gazdagodtunk mi is. Az este végén elmondhattuk: jó kezekben vagyunk.


Egy új kezdet, egy új fejezet nyílik most

a gyülekezet és a mi életünkben is - kezdte bemutatkozását Zarka Péter testvér. Első alkalommal nyílik lehetőségem arra, hogy mint a gyülekezet lelkésze, megismerjük egymást. Pár gondolatot szólnék a szolgálatunkról és az egyházat érintő látásunkról, legfőképpen a Jézus eljövetele előtti végső idővel kapcsolatos küldetésről. Arról is, milyen feladatot látunk, ami erre a gyülekezetre várhat. Az elmúlt években azt láttam, és töretlenül az van a szívemben, hogy a Terézvárosi Gyülekezet egy központi, meghatározó gyülekezet az országban, amely

LELKÉSZVÁLTÁS kiváló munkát végez, ezért rátok felnéznek. Külsőleg is megújult az imaház, de főként ez a gyülekezet példát mutat a missziómunkában: két TV csatornának, egy rádióadásban dolgozik, konferenciákat, kulturális programokat szervez folyamatosan, újságot szerkeszt, könyveket ad ki, programjai az internetes közvetítéseken láthatók. A gyülekezet annyiban speciális, hogy sok programot futtat, ebben mindig meg kell találni, hogy ezekben a programokban hogy tudunk közösen, személyesen, lelkileg gazdagodni. Hogyan tudunk a reménység és békesség tanúi lenni mindezekben. Jó, hogy nem vagyunk ismeretlenek egymásnak, és örülök, hogy a jövőben egymástól tanulhatjuk a szeretet és gyakorolhatjuk azt. Különféle országokból vagyunk jelen egy gyülekezetben, különböző kultúrából és háttérből érkezünk, még ha egy nyelvet is beszélünk. Az Úr azzal, hogy a határokat lebonttatta velünk az elmúlt évtizedekben, megtanít minket szeretni - úgy a testvéreket, mint akár ellenségeinket is. Nem is könnyű eldönteni, melyik a nagyobb feladat. Néha az ellenséget könnyebben megértjük, mint a testvért. Nekünk egymást a gyülekezetben megértenünk, erősítenünk kell, egymás értékeit ki kell emelnünk, az erősséget tovább bátorítanunk és a gyengeségeket segítenünk, sőt el kell nézni sok esetben egymás hibát is. Gyülekezetünknek ebben kell a lehető legjobb példát mutatnia! Mit tehetnénk azért, hogy a gyülekezetünk nagyobb lelkesedéssel, aktívabban, erősebb hivatástudattal végezze szolgálatát? Újabb módszerekre van szükség, vagy más útja lehet? Én azt hiszem, hogy a mai világban módszerben gondolkodunk, és van ebben egy veszély, hogy sok esetben a Szentlelket felcseréljük a módszerrel. Újabb és újabb terveket, projecteket keresünk, de a Bibliának van egy rendkívül hasznos és fontos tanítása: a példaadás. Jézus nem módszertant adott át a tanítványoknak, hogy ezt így, vagy úgy kell csinálni, és az bejön. Hanem ő egy példát mutatott, és azt kérte, hogy legyenek tanúi. Véleményem szerint Jézus Krisztus eljövetelére való várakozásban és felkészülésben az egyszerű kulcs: a példaadás. Ahhoz pedig, hogy még többen legyünk a gyülekezetben (bár itt szombat délután annyian vagyunk, amennyi egy másik gyülekezetben délelőtt is rekord létszámnak minősülne), az szükséges, hogy én, aki itt vagyok, örüljek annak, hogy itt vagyok, élvezzem, és meglássam a lényeget abban, amit most, itt tanulhattam. Nem azon

kell gondolkodni, hogy miért vannak üres székek, hanem azon, hogy én megtaláltam-e azt, amiért eljöttem a gyülekezetbe. Példát tudjak mutatni abban, hogy nekem egy kincs volt ez a szombati találkozás Istennel és testvéreimmel. Nemrég olvastam egy hírt egyik divíziónkkal kapcsolatban, ahol nagyvárosi evangélizációs munkát kezdtek el, hogy testvéreink azt mondják el az evangélizálás során vendégeinknek, hogy milyen áldást jelent nekik a szombati alkalom a gyülekezetben. Nem azt magyarázzák el, hogy a történelem során hogyan változtatták meg vasárnapra és miért. A mai embert ez nem indítja meg. Mi sem azért ülünk itt szombatonként a gyülekezetben, mert „mi azért sem vasárnapot akarunk ünnepelni”, hanem azért vagyunk itt, mert élvezzük a Isten szombati áldását! Az említett divízió azt valósította meg, hogy béreltek turista buszokat, és feliratokkal látják el: városnézésre, ingyen fel lehet szállni. Közben a fiatalok elmondják a résztvevőknek a buszon, hogy a szombat milyen áldást jelent számukra, hetenként. Szerintem a mi világban nem lehet úgy beszélni az embereknek a szombatról, hogy képzeljék, a IV. században melyik császár mikor mit tett a szombattal és vasárnappal! Ettől miért fogadná el valaki a szombatot? Ma azzal tudunk bizonyságot tenni, hogy sugárzik rólam a szombat áldása, ami kiegyensúlyozottá, boldoggá tesz. Ez az, ami meggyőzhet bárkit. Lehet bármennyi és bármilyen problémája valakinek, de az Istentől kapott nyugalom meglátszik az emberen. Tehát, amikor itt vagyunk a gyülekezetben, keressük meg, hogy milyen áldást kaptunk az Úrtól, így egymás áldására, erősítésére lehetünk. Nem a programok hozzák elsősorban az embereket Isten házába, hanem a példa, a szombati áldás tanúsága. A legegyszerűbb misszió az, ha a szememem látszik, hogy az Úr mellett nyugalmam, békességem van, erőt, vigasztalást és kiutat találtam Nála. Ha ez megvalósul közöttünk, akkor egyszer csak arra figyelünk fel, hogy egyre többen leszünk a gyülekezetben. Mi, mint az ország legnagyobb gyülekezete, mit tehetünk többet az egységért és szeretetközösségért az egyházban és a világban, hogy lehetünk olyan, mint egy család? Ahhoz, hogy példaadók lehessünk, egyszerűen úgy kell éljük közösségi életünket, hogy szeretettel fogadunk min-

Zarka Péter és Krisztina bemutatkozása denkit, aki közénk érkezik. Másrészt úgy élünk mi magunk, mint egy család, és ezt munkáljuk, óvjuk és alakítjuk szeretettel. Nem mi választjuk meg, hogy ki lép be ajtónkon - mi szeretettel látjuk őket. Gondoljunk csak arra, hogy mennyien leszünk együtt Isten országában egy örök életen át, és aki ide belép, ezt a közös létet kezdi el velünk, még ha talán ezt ő nem is tudja. Mindenkire így kell tekintenünk, és így kell fogadnunk. Mi, mint központi gyülekezet, milyen misszió célokat kell választanunk? Ismét nem programokról szólnék, mert azok itt már nagyszerűek, a gyülekezet vezetése nagyon komoly erőfeszítéseket tesz ezen a téren. Rengetek munkát letett az asztalra, és fel sem tudjuk mérni, hogy mindezek által hány embert ért már el, és hány embernek az életére volt eddig hatással! Sokkal többen hallgatnak ránk, mint ahányan pusztán jelen vagyunk alkalmainkon. Sokan, ha nem is lépnek át az ajtónkon, a szívükben velünk vannak. Amit én még ehhez hozzátennék, az az ún. „barátság evangélizáció”. Ez nem egy külön program, hanem egy szemlélet. Mindent nyitott szívvel, egymást támogatva, összefogva tegyünk. Korábbi szolgálatomban a Szüret utcai gyülekezetben is úgy fejlődtünk intenzíven, hogy volt olyan év, amikor nem is tartottunk előadássorozatokat, hanem egyszerűen együtt voltunk, beszélgettünk, felkaroltuk egymást és ezek által erősödtünk. Úgy gondolom, az egyház a legkomolyabb, legfontosabb időkben szolgál, a vég idejét éljük, amikor a legfontosabb, hogy felkészüljünk az Úrral való találkozásra egyénileg és közösségben is. Ha itt mi megtanuljuk szeretni egymást, és egy nyitott, befogadó gyülekezet leszünk, akkor az Úr, amikor elérkezettnek látja az időt, higgyük el, hogy megadja azt a tapasztalatot, hogy hallgatnak a szavunkra, és emberek indulnak el Isten felé.


7

KÖZÖSSÉG

A helyeden vagy?

Folyamatosan szükségünk van arra, hogy átgondoljuk szolgálatunk alappilléreit, melyekről az imacsoportban közösen tanulunk és beszélgetünk. Egyre többen megértjük, hogy minden erőnket szükséges megfeszítenünk ahhoz, hogy lépésenként haladjunk előre, és ne torpanjunk meg. Ebben különös tapasztalataink voltak az elmúlt negyedévben is. Számtalan kilátástalan helyzetben mutatta meg Isten az Ő vezetését és áldását. Kezdjük felismerni azt, hogy többet és többen kell imádkoznunk annál, mint amennyit beszélünk, prédikálunk. Megtanultuk, hogy számos helyzetben az Isten által elénk tárt lehetőséget megragadva akár csak maroknyian, elsőnek el kell indulnunk, és elől kell haladnunk. És egyre többen készek lépést tartani, követni és együttműködni akár a média szolgálatban, akár a gyülekezet által felvállalt egyéb kapcsolatépítő programokban. Felismertük azt, hogy el kell távolítanunk a helytelen módszereket és a munkát hátráltató körülményeket. Olykor ki kell javítanunk tévedéseinket, és meg kell változtatni magatartásunkat, hozzáállásunkat a szolgálathoz. Egyénileg, őszintén szükséges odaszentelni magunkat a szolgálatra. Meg kell tanulnunk helyesen értelmezni szerepünket a gyülekezetben ahhoz, hogy mindenki egyénenként megtalálja a számára megfelelő feladatot a szolgálatban. Sokan keresik helyüket és vágynak arra, hogy a közös munka részévé válhassanak. Ebben fejlődnünk kell még. Több alkalommal, alaposan tanulmányozzuk Klauss Douglass: Az új reformáció című könyvét, akinek gondolatai ebben a kérdésben is tanácsolnak. Ebből idézünk egy tételt ismét:

8

Minden ember olyan, mint egy kirakós játék egy darabja, amely csak az összkép egyetlen helyére illik. Az életben csak egyetlen hely van, ahol valóban önmagunk vagyunk, és ahol a helyünkön vagyunk. Az élet értelme az, hogy megkeressük ezt a „lyukat”, és betöltsük azt a helyet, amelyet Isten saját különleges egyéniségünkre szabott. Valahol létezik az az egyetlen „lyuk”, ahova pontosan odaillünk, és ahova senki más nem illik úgy, mint mi.

Egyházunk, ahelyett, hogy pozitív értelemben vett laikus mozgalom lenne, lényegében nem más, mint önállótlan „laikusok” mozdulatlan tömege, amelyről néhány „profi” gondoskodik. Ha ma valaki egy gyülekezetben komolyan érvényre akarja juttatni azt a gondolatot, hogy „minden keresztyénnek munkatárssá kell lennie”, hogy fizikai és lelki adottságait Krisztus szolgálatába kell állítania, az általában erős ellenállásba ütközik. Az úgynevezett „gondoskodó egyházat” az elkövetkezendő években egyre inkább a „munkatársak egyháza” fogja felváltani. Rendkívül kényelmes dolog mindig csak élvezni, hogy mások kiszolgálnak bennünket, valójában azonban nem megnyugtató. Isten minden embert egyedülálló lénynek teremtett. Ha hópehely sincs két egyforma, akkor ez ránk, emberekre különösen is érvényes. Mindenkinek közülünk sajátos személyiség-struktúrája van - például az egyik ember extrovertáltabb, a másik introvertáltabb. Ehhez járul, hogy Isten minden embernek, mihelyt keresztyénné lesz, még egy vagy több külön adományt is ad, amelynek korábban nem volt birtokában. A Biblia ezeket „karizmának” nevezi, szó szerint fordítva: kegyelmi ajándéknak. Ezek, mondhatni, „megszentelt” természetes adottságok és képességek. Némelyik adomány azonnal feltűnik, és rögtön érzékelhető, mint például- a vezetés vagy az evangélizáció karizmája-, legtöbbjük azonban nem feltűnő. De éppen a nem feltűnő kegyelmi ajándékoknak, mint a segítőkészség, a szolgálat, vagy a szüntelen imádkozás képessége, van különleges fontosságuk. Ezek jelentik azt az „olajat”, amely a „gyülekezet gépezetének” működését biztosítja.


Egy-egy karizmában többnyire különleges képesség sűrűsödik össze valamilyen feladat ellátására, amelyet Isten minden keresztyénre rábízott. Mindenesetre, a karizma különleges képesség, amelyet Isten azért adott az embernek, hogy azt az ő országának szolgálatába állítsa. Azért kaptuk őket, hogy Istent dicsőítsük, hogy szeretetét és akaratát láthatóvá tegyük, hogy az ő gyülekezetét építsük velük. Kizárólag természetes adottságainkkal erre nem volnánk képesek. Isten mindegyikünket egyedülállóan képessé és alkalmassá tett egy egészen különleges feladat betöltésére. GUSTAV HEINEMANN mondta egy alkalommal: „Isten ajándékai: Isten elhívásai.” Isten ajándékai feladatok! Isten akarata pedig az, hogy valamilyen megbízást teljesítsünk. Ez a megbízatás mindig Isten országával függ össze. A kegyelmi ajándékokkal élni nem mindig kifejezetten azt jelenti, hogy valaki részt vesz a gyülekezet munkájában, alkalmazásuk azonban valamiképp mindig hatással van a gyülekezetre, illetve Isten országára, és mindenképpen beleágyazódik a gyülekezet életébe. Minden ember olyan, mint egy kirakós játék egy darabja, amely csak az összkép egyetlen helyére illik. Hogy milyen az összkép, az rejtve van előlünk; azt egyedül Isten látja. Első pillantásra a kirakós játék egyik darabja olyan, mint sok másik. De mindegyik csak egyetlen helyre illeszkedik jól. Kétségkívül vannak hézagok, ahova egyiket-másikat némi nyomással be lehet erőltetni, de hamar észrevesszük, hogy valami nincs rendben. Az életben csak egyetlen hely van, ahol valóban önmagunk vagyunk, és ahol a helyünkön vagyunk. Az élet értelme az, hogy megkeressük ezt a „lyukat”, és betöltsük azt a helyet, ame-

KÖZÖSSÉG lyet Isten saját különleges egyéniségünk re szabott. Valahol létezik az az egyetlen „lyuk”, ahova pontosan odaillünk, és ahova senki más nem illik úgy, mint mi. Egyetlen ember sem tökéletes, de mindenki „kész”! Ez azt jelenti: Isten közülünk mindenkinek kijelölte az útját, amelyen járnunk kell, hogy betölthessük azt a feladatot, amelyet be kell töltenünk. Hogy mi ez a feladat, az olyan kérdés, amelyre az ember csak egy spirituális folyamat során kaphat választ. Erről Istent kell megkérdeznünk, és az ő válasza után kell tapogatóznunk. Az adományok, amelyeket kaptunk tőle, mindenesetre fontos utalást jelentenek arra nézve, hogy hol rejlenek feladataink. Isten ugyanis senkit sem bíz meg nem neki való tennivalókkal. A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományaik, képességeik felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük. Nem akarom elvitatni azt a sok szeretetet és hűséget, amellyel keresztyének gyülekezetükhöz ragaszkodnak. De állítsuk egymás mellé egy tipikus német gyülekezet képét, és azt, amelyet az Újszövetség rajzol meg Jézus gyülekezetéről, azt látjuk, hogy világok választják el a kettőt egymástól! Az ősgyülekezet és a gyülekezeteink közötti különbséget egyetlen fogalommal meg lehet határozni: gyakorolt karizmák! Ha kevésbé harsányan akarunk fogalmazni: adomány-orientált aktivitás (= aktivitás azon a területen, amelyen valakinek képességei vannak, s nem ott, ahol éppen a „lyukak” találhatóak). Ha vissza akarunk térni ehhez az állapothoz, akkor informálnunk kell gyülekezeti tagjainkat arról, hogy Istentől adományokat kaptak, hogy „karizmájuk” van, és hogy Isten feladatot bízott rájuk, hogy - a fentebb említett értelemben - „perfektek”, „készek”, hogy rajtuk kívül senki más nincs, aki az ő feladatukat ugyanúgy be tudná tölteni, mint ők. Nyilván nem elegendő azonban az embereket a karizmákról csupán informálni. A karizmákat implementálni is kell a gyülekezetbe (= bele kell plántálni őket). A gyülekezet vezetésének egyik kegfontosabb feladata, hozzásegíteni az embereket ahhoz, hogy felismerjék adományaikat, és velük együtt végiggondolni, hogy miként lehet azokat a lehető legjobban hasznosítani. Ahol a munkatársak felismerik a maguk adományait, azokat hasznosítják, és közben kíséretet is kapnak, ott azt a rendkívüli következményt fogjuk tapasz-

talni, hogy egészen mindennapi emberek nagyon nem mindennapi dolgokat visznek véghez. Önmaguk fölé nőnek. Isten erejével munkálkodnak Isten ügyén. A gyülekezetben kinek-kinek azt a feladatot kell ellátnia, amelyre Isten különösképpen alkalmassá tette. Olyan alapelv ez, amelyet az egyház és a gyülekezet igen gyakran figyelmen kívül hagy. Körkérdések tanúsága szerint munkatársaink 80%-a nem a képességeinek megfelelő munkát végzi. Amikor valamilyen feladatra jelentkeztek, senki sem fogalmazta meg a kérdést, hogy Isten mire tette őket különösen is alkalmassá. Ahelyett, hogy azzal bíznánk meg az embereinket, amit jól el tudnak végezni, mert Isten alkalmassá tette rá őket, egyházunkban előszeretettel ott „vetik be” a munkatársakat, ahol éppen sürgősen szükség van valakire. Ahelyett, hogy (a fentebb említett példát alkalmazva) a kirakós játék minden egyes darabjának megkeresnénk a maga helyét, belepréseljük a legközelebbi üres helyre, amely a szemünkbe ötlik. Megtörténhet, hogy puszta véletlenből éppen oda illik - ilyet már tapasztaltunk mindnyájan. Ezzel az eljárásmóddal azonban rendszerint négy probléma is van: - A „hézagot” nem töltöttük ki rendesen. - Ha előkerül az odaillő „darab”, a helye már foglalt. - Betöltetlen marad egy másik „hézag”. - A „hézagkitöltő” nem a saját, speciális feladatát végzi, ezért elégedetlen. Az ilyen módszer segíthet ugyan egy sürgőssé vált kérdést megoldani, de gátolja, hogy hosszú távon is jó munkát végezzünk, és gyülekezetünk előbbre jusson. A feladatot teljesítettük, de csak „úgy, ahogy”, azokkal az erőkkel, amelyek éppen rendelkezésünkre álltak. Mindezt gyakran még igazoljuk is azzal a „bölcsességgel”, hogy „akinek Isten hivatalt ad, eszet is ad hozzá”. Ez ugyan kegyesen hangzik, de biztos-e, hogy valóban Isten adta-e a hivatalt az illetőnek? Mi az egyházban gyakran abból indulunk ki, hogy Isten előre áldását adja mindenre, amit teszünk. Jobban tennénk ehelyett, ha arra ügyelnénk, hogy azt tegyük, amit Isten megáld (Rick Warrem). Ha egy munkatárs a neki való feladatot végzi, két dolog történik. 1. Először: kiváló munkát fog végezni. 2. Másrészt: erőteljesen motivált és lelkes lesz, ami azt jelenti, hogy szolgálata kiteljesíti egyéniségét. Hogy ez ma egyházunkban így volna, vitatható.

Először is a kiváló munka. Lehet-e ma egy gyülekezetben valóban beszélni arról, hogy nem csupán az a cél, hogy csináljunk valamit valahogy, hanem az is, hogy jó munkát végezzünk? Nem kellene-e nekünk - másként, mint a világi munkahelyeken – sokkal többet törődnünk munkatársaink belső hozzáállásával, szorgalmával és hűségével? És egyáltalán: egyfajta keresztyén igazságérzetből nem hajlunk-e rá, hogy minden gyülekezetben végzett munkát egyformán jónak és fontosnak ítéljünk? A probléma csak az: az „elég jó” nem elég jó. Isten, akiben hiszünk, és akiről munkánkkal bizonyságot akarunk tenni, mindig kizárólag első osztályú munkát végez. Megelégedhet-e hát gyülekezeted az “elég jó”-val? Nem támogatom ugyanakkor a perfekcionizmust, mert van benne valami beteges. Amit szeretnék, az az, hogy hadat üzenjünk annak a langyos középszernek, amely egyházunk nagy részét uralja! Az újszövetségi gyülekezetektől e tekintetben két dolgot tanulhatunk meg. Először, hogy tagjaik amit tettek, teljes odaadással tették, nem félszívvel és fél kézzel. Megfelelően tették a dolgukat. Másodszor - és ez épp olyan fontos - a megfelelő dolgot tették. Azt tették, amire Isten felkészítette és felvértezte őket. Ennek az összhangnak lett az eredménye az a nagyon hamar érzékelhetővé váló rendkívüli kisugárzás, amely emberek ezreit vonzotta Krisztushoz. A másik, amit a karizma-orientált tevékenység eredményez, és amit senki nem vitat, a következő: az adott feladatra alkalmas munkatárs nagyon sok örömöt talál a munkájában. Lelkes, motivált és megelégedett. Végül is azt teszi, amire Isten teremtette. A munkatársak ilyen módon minőségileg nagy értékű munkát fognak végezni, és ennek révén nagy öröm és személyes megelégedettség tölti el őket. Azok az emberek, akikkel munkájuk során kapcsolatba kerülnek, pozitívan fogadják kompetenciájukat és örömüket, és az rájuk is hatással lesz. Mindebből rendkívüli mértékben profitál a gyülekezet, amely egyre növekedni fog. Az öröm, a pozitivitás, a kompetencia atmoszférája és a virágzó, életerős gyülekezet szolgálata pedig Istent dicsőíti. Forrás: Klaus Douglass: Az új reformáció, 96 tétel az egyház jövőjéről 28, 29. tétel


9

GYÜLEKEZET Nincs olyan ember, aki ne tudná saját tapasztalatból, milyen érzés csalódni valamiben, valakiben - amikor

„Pedig mi azt reméltük...”

elfog a kilátástalanság és aggódás érzése Isten intézkedéseivel szemben. Alkalmasak vagyunk-e arra, hogy felismerjük: mit akar mondani az Úr a csalódások által? Vajon a csalódások megoldásának van-e kulcsa?

V

Erdélyi László

an-e okunk a csüggedésre, ha csalódás ér bennünket? Törvényszerűek-e mindenkor a csalódások? Vannak-e a csalódásnak olyan összetevői, amelyeknek a felismerése segíthet megváltoztatni aggodalmunk tartalmát? Ismerjük azt a lelki fájdalmat, amikor valamilyen ígéret, bizalom, hit, remény szertefoszlik életünkben. Bennünket, adventistákat úgy ismernek, mint csalódásban született népet. Az Advent-mozgalom kezdetén, 1844-ben nagy csalódás rázta meg a krisztusvárók seregét. A csalódás megpróbálta hitüket is, aminek következtében a mozgalom híveinek nagy része elveszítette rendíthetetlennek vélt reménységét. Isten népének útját vizsgálva, a Bibliában nincs olyan ígéret, amely szerint nem fogják további csalódásokat kiváltó okok érni az életben az Úr gyermekeit. Időről időre tapasztaljuk, hogy gyülekezeteinkből egy-egy testvér elhagyja a közösséget, csalódás miatt. Csalódtak egymásban, a vezetőkben, a gyülekezetben, a lelkészükben, az egyházban ... és akár csalódtak magában az Úrban is. Csalódtak valamilyen tévesen értelmezett bibliai reménység szertefoszlása miatt: „Nem ezt vártam!” hangzik a fájdalmas megállapítás. Jézus keresztre feszítése után a mélyen csalódott emberek, hitükben tántorogva hagyják el a megrázó esemény helyét. A tanítványok és a szent asszonyok csalódva vonszolják magukat egy magányos helyre, hogy elkeseregjék egymás között fájdalmas csalódásukat. Az Emmausi tanítványok sorra elmondják a melléjük csatlakozó „idegennek”, akiben nem ismerik fel az Urat, csalódásuk indokait. „Pedig mi azt reméltük!” Mást vártunk. Másképpen gondoltuk Krisztus szolgála-

10

tát. Más volt a jövőképünk. Csalódtunk! Nem értjük, mi történt! Hogy történhetett ez meg? Hitükben teljesen összeroppantak. Kiben is csalódtak ezek a hívő emberek? Még egészen frissen ott volt a fejükben annak előre történő bejelentése, ami most valósággá vált: „És maga mellé vevé a tizenkettőt, monda nékik: Imé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt, de harmadnapon feltámad.” (Lk 18:31-33.) De valami leblokkolta bennük az emlékező sejteket. Hitük érthetetlen romhalmazzá vált. Jézus pedig sorra magyarázza nekik a sokat hallott, róla szóló próféciákat: „Óh, ti balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak. Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?” E súlyos szavak ellenére az, amit Péter mondott: „Nem történhet ez meg veled”, sokkal erősebben élt bennük, mint Jézus szavai. Az még csak eszükbe sem jut, hogy valahol saját prófécia-értelmezésükben keressék a hibát, aminek bölcs vizsgálata segített volna felismerni azt, hogy miért nem az történt, amit ők szerettek volna. Vajon a csalódások megoldásának vane kulcsa? Törvényszerűek-e mindenkor a csalódások? Alkalmasak vagyunk-e arra, hogy felismerjük: mit akar mondani az Úr a csalódások által? Van valami üzenete hozzánk a csalódásnak? Vajon jól látunke? A valóságot látjuk-e? Vajon nem a mi meglátásunk a téves? Vajon nem mi okozunk csalódást másoknak, az események téves megítélése, és ennek következtében


másokban is csalódást keltő magatartásunk által? Ismerjük Elizeus szolgájának a nagy csalódásként megélt tapasztalatát. (2Kir 6:15-18.) Az ellenség hajtóvadászatot folytatott Elizeus ellen, aki az „igazak álmát” aludta Dótán városában. A szolga korán felkelt és kétségbeesetten látja, hogy be vannak kerítve. Vészhelyzet, amiből az ő megítélése szerint nincs menekvés. Első megállapítása: Elveszünk! Önmagában talán kétségbe vonta Elizeus bölcsességét is. Mintha csalódott volna Elizeus intézkedésének ésszerűségében. Elizeus pedig nem arra kéri az Urat, hogy semmisítse meg az ellenséget, hanem hogy nyissa meg szolgájának szemét, hogy lássa meg a mennyei valóságot: „Ne félj. Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ővelük.” A csalódás legfontosabb ellenszere nem a körülmények megváltozása, hanem a tisztánlátás. A változásnak bennünk kell végbemenni. Ez az, amire a csalódások völgyében legnagyobb szükségünk van. Gondold csak át! Nem érezted még soha a csalódás hurkát a nyakadon? Mint az egyház tagja és úgy, mint magányos hívő? Nem fogott már el kilátástalan, aggódó érzés Isten intézkedéseivel szemben? Eszedbe jutott-e akkor, hogy a megoldásnak benned kell megszületni és nem a körülményekben? Vizsgáljunk meg néhány csalódásként értékelt üdvösségtörténeti jelentőségű eseményt. Ha a benne szereplők odafigyeltek volna, vagy odafigyelnének, a jelenben és a jövőben, az eseményekben elrejtett mennyei üzenetre, mennyivel másképpen reagálnának a válságosnak tűnő helyzetre! Mi volt az 1844-es csalódást kiváltó ok? Először az, hogy az október 23-ra várt

GYÜLEKEZET esemény nem az Úr kijelentése volt, hanem a Péter apostol által megfogalmazott „saját magyarázat.” A 2300 év lejárta nem Jézus eljövetelének volt a meghatározása, hanem Jézus mennyei főpapi szolgálata kezdetének a bejelentése. Az Úr éjszakai látomásban közölte FOSS HASEN-nel, a Krisztusvárók útját, amely ellenkezett az ő pillanatnyi reménységükkel és saját magyarázatukkal. Ezért nem is volt hajlandó azt közölni a testvérekkel, mert biztos volt abban, hogy visszautasítanák azt. Ezért nem értették meg a Jelenések könyve 10. fejezetében János apostol által közölt próféciát sem, amelyben az 1844. október 23-i esemény egy három „lábú” próféciával van bejelentve: A szájban édes, a gyomorban keserű, majd következett a prófétai ige hirdetésére történő újabb felhívás, megbízatás.Ha ezeket a jelzéseket legalább a csalódás pillanatában felismerték volna, akkor az eseményben nem csalódást fedeztek volna fel, hanem egy próféciának az örömteli, majd fájdalmas részét, és további üzenethirdetésre történő felszólítást. Akkor az esemény minősítése sem „csalódás” lehetett volna, hanem egy csodálatos próféciai szakasz kezdetének a bemutatását. Ők elsősorban csak a csalódás miatt keseregtek. A történész, LOUGHBOROUGH testvér azt írja, hogy Jézus tanítványainak fájdalmához hasonlították ezt a megrázkódtatást, Annak elvesztése miatt, akit nagyon szerettek, s akire úgy emlékeztek, hogy azon az éjszakán nem tudtak mást tenni, mint sírni és sírni, míg rájuk köszöntött a hajnal. Csalódott testvérem! Mennyire ismered a jövendöléseket? Az Úr végig sima utat ígért népének? Gondoljunk Izrael népének kivonulására Egyiptomból. Mennyire volt sima ez a 40 évig tartó utazás? Hányszor fejezték ki az emberek a csalódásukat? Vajon az Úr tervei voltak tévedések? Akik nem voltak ráhangolódva az isteni vezetésre, azok szemében és megítélésük szerint, az egész történelmünk a csalódások sorozata volt. Mást reméltek. Találkoztále már olyan hívővel, akinek egész élete a csalódások sorozata? És olyannal, aki még soha és senkiben nem csalódott? És vegyük még egyszer a Kereszt történetét! Mily csodálatos volt Jeruzsálembe bevonulni, pálmaágakkal hintett úton! És milyen rettenetes volt a kereszt! A tanítványok mind a kettőnél jelen voltak. A

jeruzsálemi út és a Via Dolorosa – a kereszt fájdalmas útja – szinte egymáshoz kapcsolódott. És ki volt az közülük, aki ott a kereszt alatt, - amikor Jézus kimondta, hogy „Elvégeztetett!”-, odaállt a kereszt és a nép közé és azt mondta: Emberek, ez a történet folytatódik! Ne menjetek haza! Maradjatok itt, mert most fogjátok megérteni Isten üzenetét, a megváltás tervét! Most fogjátok meglátni, mit tett Isten értetek, a világért, érettünk! Ne menjetek el, ennek a történetnek még nincs vége! Holnapután csodás élményben lesz részetek!

Pedig ennek az eseménysornak, amelyet Jézus felsorolt, minden mozzanata összetartozott. Egyetlen prófécia volt ez, de ők szerették volna az egész „csomagból” kiválogatni a számukra örvendetes mozzanatokat, a Jézus „jobb-és balkeze felőli ülést” látni és megtapasztalni. Azonban saját reménységükben csalódniuk kellett. Te, aki csalódásodat fejezed ki, ha valamelyik testvéredtől nem azt kapod, amit vártál, mit csináltál volna ott, a kereszt előtt, a hívők és hitetlenek tömegében? És mit fogunk csinálni valamennyien akkor, ha azzal a próféciával találjuk magunkat szembe, amelyben Jézus bejelenti az Isten népére jövő nyomorúságot: „E világon nyomorúságtok lészen”, és ha nem ismerjük fel ennek a próféciának a második rézszét, ami hozzá tartozik – „de bízzatok, én meggyőztem a világot”? Akkor az történhet velünk is, ami a tanítványokkal történt: „szétfutának” Az okos és balga szüzek példázata is rólunk szól, a Jézus második eljövetele előtt élő népről (Mt 25:1-5.) Ebben az Úr utal Isten népének állapotára, közvetlen Jézus visszajövetele előtt. A szívünkben élő reménység a boldog találkozásra irányítja figyelmünket. De Jézus beszél egy téves álláspontról, amely mindkét csoportnál felismerhető, és

az egyik csoportnál végzetes csalódásba fullad: „Késik a vőlegény”. Késik? Ők látják így. „A tíz szűz most a föld történelmének estéjén virraszt. Mindnyájan kereszténynek mondják magukat. Mindnek van hivatása, neve, lámpája. Mind azt vallja, hogy Istent szolgálja. Látszólag mindnyájan várják Krisztus megjelenését. De öten készületlenek. Ez az öt döbbenten és rémülten a menyegzős házon kívül marad.” (E.G.White: Krisztus példázatai 285.) A téves nézetük helytelen magatartásra ösztönzi őket: Ha késik a „vőlegény”, ez azt jelenti, hogy még van idő. Ennek következménye a munka elhanyagolása, a földi dolgok előtérbe helyezése az Úr munkájával szemben, az anyagi dolgok megszerzése érdekében megfeszített hajsza, a meggazdagodás és világi érvényesülés utáni vágy, a Noé korabeli élvezethajsza és törtetés. Tudjátok, mit ismertem fel? Hatvan évvel ezelőtt sokkal közelebbinek hittük Jézus visszajövetelét, mint most. És ez a szemlélet meghatározta a szolgálatunkat. Komolyabban vettük az Úr szolgálatát, a gyülekezeti és közösségi munkát és a mások megmentése iránti elkötelezettséget: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég. (Mát 24:14) Ma már a Terézvárosi Gyülekezetnek hetente 200 órás rádió-és TV műsora van, melyekkel el tudjuk érni a „világot” az evangélium örömüzenetével. De a személyes kapcsolatok építéséhez további emberek kellenek, olyanok, akik személyes szolgálattal és áldozattal beállnak a sorba! Amikor arról álmodunk, amit az Úr ígért, ne feledjük el, hogy ezekhez az ígéretekhez hozzátartoznak bizonyos feltételek vagy kiegészítések is. A választás a mienk, hogy egy példázatnak, egy ígéretnek, egy próféciának melyik részére „jelentkezünk be”! Melyik részét akarjuk teljesíteni!? Ha rosszul választunk, az marad számunkra, amit Jeremiás próféta így fogalmazott meg: „Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg.” (Jer 8:20.) Adjon az Úr tiszta látást mindnyájunknak, hogy bölcs döntéseket tudjunk hozni életünkben, és megmenekülhessünk a fájdalmas csalódásoktól, közöttük a legsúlyosabb, végső csalódástól!


11

GYÜLEKEZET SZIGETI JENŐ:

a

tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek…

A tiszteletadással ott kezdődik a probléma, hogy azt gondolom, egy másik embert a koráért, a pozíciójáért, vagy a pénzéért, irigylésre méltónak vélt

dolgokért kell tiszteljem, vagy esetleg azért, mert „nagyobb hangja van” ná-

lam, vagy okosabban tud prédikálni. Pedig a felebarátot az ő emberségéért kell tiszteljem. De hogyan?

A társadalom egészében - nemcsak a gyülekezetben - baj van ezzel a kérdéssel.

Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy a tiszteletadás a gyermekek és szülők közötti kapcsolatokról szóló, és ez egy régi, a barokk időből ránk maradt kötelesség, amit teljesíteni kell. Pedig nem az. Nézzük meg, hogy mi történik körülöttünk a világban: egymást váltogató rendszerek, gondolati körök indulnak, a vélemények állandóan változnak, az emberek megunják az „A” csoport véleményét, leszavazzák, és jön a „B” csoport véleménye és így tovább. Ennek a végső következménye az, hogy „a múltat végképp eltörölni” jelszóval újra és újra a nulláról kezdünk mindent. Ez olyan, mint amikor félig felépítenek egy házat, utána lebontják, majd a másik brigád megint felépíti félig, így soha nem épül fel a ház. Ugyanis a múltat nem eltörölni kell, hanem a múltnak a jó oldalát meg kell őrizni, tovább kell fejleszteni, és tisztelni. A rosszat pedig ki kell javítani, jóvá kell tenni. Ez lenne az értelmes dolog, ez a bibliai gondolkodásmód - azonban nem ez él bennünk. Az ötödik parancsolat - „Tiszteld apádat és anyádat …” - a 20. század egyik leghíresebb protestáns teológusa, BARTH KÁROLY szerint is az első helyen nem a szülőknek és gyermekeknek szól, hanem minden generációnak. Nekünk az előttünk járók iránt tiszteletet kell gyakorolnunk. A tiszteletadás lényegében nem egy formális dolog, hogyha egy pár évvel idősebb valaki mond valamit, akkor hasra esek előtte. Az idős és a fiatal is tévedhet. Lehet, hogy a fiatal többet, jobban tud.

12

A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. (Róm 12:9-10)

A zsidóknál a zsinagógában látható két kőtáblán 5+5 parancsolat látható, míg mi 4+6 felosztásban jelenítjük meg a törvényeket. Miért? A zsidó gondolkodás szerint ez az ötödik parancsolat az első kőtábla záradéka, ugyanis az Istent nem lehet tisztelni az ötödik parancsolat megélése nélkül, ebben éljük meg az első négy parancsolat érvényét. Hogy lehet ugyanis tisztelni az Istent, akit nem látunk, és ha nem tisztelem azokat, akiknek a környezetében élek. Ez az egész gondolkodás keményen ellentmond annak, ahogy a mai ember, sőt a mai hívő gondolkodik: vagyok ÉN - kapcsolatban az Istennel-, aztán vannak szimpatikus, és kevésbé rokonszenves emberek - rokonok, testvérek, barátok-, akik nem igazán számítanak. Csakhogy ilyen hit nincs. Azután, a tiszteletadással ott folytatódik a probléma, hogy azt gondoljuk, az embert kell tisztelni, de nem az emberségéért, hanem a pozíciójáért, vagy a pénzéért, és egyéb irigylésre méltónak vélt dolgokért. A gyülekezetben viszont nem a koráért kell tiszteljem a másikat – az ötödik parancsolat nem erről szól -, nem is a beosztásáért, vagy esetleg, hogy „nagyobb hangja van” az enyémnél, vagy okosabban tud prédikálni, hanem az EMBERT kell tisztelni. De hogyan? Állandóan kétféle gondolkodási móddal birkózunk: Az egyik az ú.n. organizációs, ami az alá-fölé rendelésben gondolkodik: aki felettem áll, azt tisztelem. A másik pedig az organikus, amiben azért tisztelem a másikat, amit ő a közösségnek ad. És ez a biblikus gondolkodási mód.


Pál egy elvi alappal kezdi a Római levelet, majd rátér a gyakorlati tennivalókra, és itt az okos istentisztelet lényegét találjuk meg: attól vagyok gyakorlati keresztény, hogy hagyom, hogy az Isten használjon engem, a lelki ajándékaimat a másik ember javára. Egy organikus közösség a test különböző tagjainak a működése, a lelki testet pedig a szeretet tartja össze. Pál a Rómabeliekhez írt levél 12. fejezetében felsorolja a lelki test tagjainak harmonikus működési feltételeit - a szeretet elvét. A szeretet ne legyen képmutató. Nem lehet megjátszani a kereszténységet. A szeretet nem egy szerep, amit magamra veszek, begyakorolok, és akkor 11 és 12 óra között szeretek. Tovább már nincs erő. A szeretet továbbá ragaszkodik a jóhoz. Ez az, amiben az Isten állandóan „tesztel” bennünket. Iszonyodunk a gonosztól? Nézzük csak meg, hogy például szombaton miről szoktunk beszélgetni egymással: „Hallottad...?” Nem csak ne beszéljünk a rosszról, hanem belül érezzük, hogy ez a nap sem arra való, hogy mások életében kotorásszunk. Vagy a másik jobbik énjének tudok a támasza lenni? Mennyire jó olyanokkal beszélgetni, akiknél érzem, hogy az én pártomon van, még a kritikával is nekem akar jót. Itt hét dolgot sorol fel Pál, amelyből megtudom, hogyan kell, hogy éljem a keresztény életemet (erről részletesen egy későbbi alkalommal gondolkodunk közösen). Ez olyan, mint egy lépcsősor, amit az elsőnél kell kezdenem.

GYÜLEKEZET Nem véletlen, hogy ebben a sorban ott van a tiszteletadás. Ehhez először is jó szemre van szükség. Ami nem azért kell, hogy jobban lássuk, hogy hol vannak tévedések (a másik miben tett rosszat), hanem hogy még élesebben lássunk azokat az igazságokat, amelyeket már úgyis látunk, csak éppen a gyakorlatban nem alkalmazzuk őket. Az a lényeg, hogy az Isten munkáját meglássuk a másik emberben. Mert mi elhisszük ugyan , hogy a másik is hívő testvérem, de ha én igazán a szeretetben élek, akkor nem a másik személyét tisztelem, hanem rajta keresztül azt az Istent, akit Isten elhívott, és aki benne dolgozik, lelki ajándékokat adott neki, és aki énértem van. Ezt jelenti az, hogy a tiszteletadásban egymást megelőzőek legyetek. Ez hozza a szeretetet. Hiába írnék körlevelet mindenkinek, hogy „Kedves testvérek! Itt a világ vége, hamarosan jön Jézus, holnaptól fogva most már mindenki szeresse egymást!” Parancsra, géppisztolyt rám szegezve sem lehet szeretni. A szeretet csak úgy jön, ha annak a Forrását látom a másikban. A Golgota keresztje, Jézus szeretetének végső bizonyítéka csak akkor „áll” értem is, hogyha az Ő szeretete tovább terjed rám és általam a szomszédomra is. És ezt kezdem látni és tisztelni a másikban, egymásban is. Azt a jézusi munkát, amit ő elvégzett a felebarátban. Észreveszed, hogy a másikban dolgozik a Szentlélek? Látod, hogy neki is adott Isten olyan lelki ajándékot teérted, amire neked van szükséged, és neked is van olyan, amellyel a másiknak szolgálhatsz? A szeretet ez a kölcsönösség. Ekkor lesz a szeretet, őszinte, képmutatás nélkül való. Persze még nem vagyunk kész erre a szeretetre, a másik sem, és én sem. Most tekintsünk még vissza, hogy a „Tiszteld atyádat…” parancsolat miként utal vissza a teremtésre. Azokat az értékeket, amelyeket Isten a világban teremtett, azokat „művelni” kell, ami azt is jelenti, hogy képességeimet, adottságaimat – tálentumaimat – kamatoztatom, mert azok Isten ajándékai. Ez a munkának is a lényege, nem a pénz, hanem az öröm, a művelés sikerélménye. Az „őrizni” pedig a másik ugyan olyan fontos feladat. Az adventisták egyik betegsége a múlt felejtése. Mi a tapasztalatvesztés állapotában vagyunk. A tapasztalatokat őrizni kell, hogy ha bármikor hasonló helyzet adódik, akkor azokat csak fell kell idézni.

Ez pedig tulajdonképpen a tiszteletben tartás, amely nem a személyeknek szól, hanem azoknak a cselekedeteknek, amelyeket Isten a másik emberen keresztül tett velem, értem. Amit Isten a régebben élt, és a most élő ember lelki ajándéka által a közösségnek adott és ad ma is. Ha ez valahol elveszik, akkor baj van. Ellen White elmondja önéletrajzában: „Nincs mit félnünk a jövőtől, kivéve akkor, hogyha elfelejtkezünk arról az útról, amelyen Isten vezetett minket.” Aki nem tudja, honnan jön, az azt sem tudja, hogy hová megy. Ha elfelejtjük egyéni, családi és közösségi életünkben a múlt tapasztalatait, akkor baj van. Idősek és fiatalok számára egyaránt a tiszteletadás nem azt jelenti, hogy nagy kalappal köszönök a másiknak, meg átadom a villamoson a helyem. Nem erről van szó. Nem is azt jelenti, hogy mindenre rábólintok (legtöbbször meggyőződés nélkül), amit az öregek mondanak.

KÉRDÉSEK TOVÁBBI BESZÉLGETÉSHEZ, GONDOLKODÁSHOZ: Mi is tulajdonképp a tisztelet? A szó jelentése: méltósággal lát el, nagyra becsül valakit, elismerést tanúsít valaki iránt, elismeri valakinek a tekintélyét, rangjának, állásának megfelelően viszonyul embertársához, elismeri valaminek a valós és az eszmei értékét.” Tájékozott vagyok-e a tiszteletadás alapvető, formális elvárásaival pl. munkahelyen, eltérő kultúrákban stb., és mennyire tartom fontosnak ezeknek megfelelni? Hogyan nyilvánul meg a tiszteletadás a mindennapi viselkedésemben - kivel, hol, milyen módon? Kezdeményező vagyok-e a tiszteletadásban?

A tiszteletadás az, hogy kereAKI NEM TUDJA, HONNAN sem, hogy a másik életében mit jeJÖN, AZ AZT SEM TUDJA, lent az Isten, keresem, hogy a lelki ajándékai hogyan működnek, anHOGY HOVÁ MEGY. nak milyen gyümölcsei, eredméynyei vannak, és ezt a gyümölcsöt A MÚLTBÉLI TAPASZTALATOKAT őrzöm. A szemem akkor gyógyul ŐRIZNI KELL. EZ PEDIG NEM meg, amikor kezdem másképpen, pozitívan látni a másik embert, SZEMÉLYEK TISZTELETBEN hogy az Isten hogyan dolgozik az Ő életében is. TARTÁSA CSUPÁN, HANEM Hadd említsem meg az úrvaAZOKNAK A CSELEKEDETEKcsorai lábmosás gondolatát is. A lábmosásban felismerjük a tiszteNEK, AMELYEKET ISTEN letadás alapjait és felfedezzük a A MÁSIK EMBEREN KERESZTÜL másikban az Isten emberét, akiért Jézus éppúgy meghalt, mit teérTETT VELÜNK ÉS ÉRTÜNK, ted? Ha az úrvacsora nem erősít meg a bibliai értelemben vett A KÖZÖSSÉGÉRT. tiszteletadásban – és nem a rang, a pozíció, a befolyás, a tudás tiszteletében, hanem – a másik által az Úr tisz- Mikor fejeztem ki utoljára valakinek a szavateletében, akkor nem értjük, mint jelent a immal és a tetteimmel, hogy tisztelem őt? tiszteletadásban egymást megelőzni. A A tiszteletadás jelen van-e a házasságomlábmosás sem egy illemszabályok szerin- ban, illetve a bővebb családi körben? Miti szertartás, hanem a képmutatás nélküli ben valósul ez meg? szeretet egyik fontos ismertetőjele. Milyennek látom a tiszteletadás helyzetét, A mai világunkban torkunk szakadtából kérdését gyülekezetemben? Hogyan bákiáltják, hogy a „múltat végképp eltörölnok azokkal, akik nem töltenek be felelős ni”, és ez a nóta átragad ránk is. Ha elpozíciót a gyülekezetben, „csak” testvér felejtkezünk arról az útról, melyen Isten társaim? vezetett, vezet és továbbra is velünk lesz, akkor soha nem formálódunk egymást Tudom-e őszintén tisztelni azt, aki MÁS a szolgáló közösséggé, és laodiceai vakként véleményében, hitében, kultúrájában, tárbotorkálunk csak a lelki sötétségben. sadalmi helyzetében?


13

PRÉDIKÁCIÓ

Az utolsó vonat… Mi a különbség aközött az ember között, aki csak 20 másodperccel kési le az induló vonatot, és aközött, aki egy órát késik a vonat indulásához képest? Semmi. Mindegy, hogy milyen messze vagyunk most az Isten országától, oda érhetünk időben! Ehhez fel kell szállnunk a vonatra ... most, mert másik vonat nem lesz többé. DR. TOKICS IMRE

J

ézus a Lukács 18. fejezetében leírt történetben egy majdnem tökéletes vezetővel találkozik. Hiszen a gazdag ifjú főember volt, nem is olyan fiatal már. Kérdésére, hogy „Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az üdvösséget?” – Jézus válaszában felemlít néhány parancsolatot, mire az ifjú elmondja: Mindezeket ifjúságomtól fogva tiszteltem és megtartottam. Jézus tovább beszél hozzá és rámutat még egy - talán legfontosabb - hiányosságára: Akkor add el a vagyonodat és oszd szét a szegények között. A történetből tudjuk, hogy a gazdag ifjú vagyonához szorosabban kötődött, mint Istenhez. Ma is vannak „majdnem” hívő emberek, majdnem adventista fiatalok, majdnem adventista vezetők, akik kívülről tökéletesnek látszanak, és talán példaként mutatkoznak mások előtt. Nem találjuk bennük egyik parancsolat betartásának a hiányát sem. Azonban Jézus látja és tudja mindannyiunk hiányosságát. Bennünk is érzi egy ponton a tétovázást, a hezitálást. Pál apostol életében is van egy hasonló helyzet, amikor harmadik misszió útját befejezve visszatér Jeruzsálembe (Ap Csel 25. fejezet). A zsidók fellázadnak ellene, meg akarják lincselni, de szeren-csére egy arra járó római katonai osztag kimenti Pált. Börtönbe kerül. A római helytartó ekkor, Pál perének idején Festus, akinek vendége volt Agrippa, a zsidók alkirálya. A római jogban mielőtt ítéletet hoznak, a vádlott egy védőbeszédet tarthatott, amiben felhozhatta mindazokat a fontos szempontokat, amik tisztázhatták őt. Pál is nagyon készült a védőbeszédére, tudván, hogy Festus mellett ott lesz Agrippa

14

is. Pál apostol beszédét nem a rómaiaknak célozza, hanem annak lényegét a zsidók alkirálya felé irányítja. Feléje szól: Tudom, hogy ismered a prófétákat, és hiszel nekik, te is zsidó vagy, én is… - és beszéde túl jól sikerül. A végén Agrippa feláll, és ezt mondja: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!”, és elfogadjam a názáreti Jézust Messiásnak. Olyan jól volt felépítve a beszéded, annyira tökéletesen ecsetelted a júdeai gondolkodás szerint a megtérésedet, Jézus prófétai, messiási voltát, hogy elkezdtem bizonytalankodni, és majdnem kereszténnyé váltam. Pál pedig ezt válaszolja: kívánom, hogy ne csak majdnem, hanem nagyon is úgy legyen, és ne csak te, hanem mindazok, akik hallották e beszédet, velük is legyen úgy.

Néha találkozunk olyan emberekkel, akik majdnem kereszténnyé válnak. Ők nem vitatkoznak, nem hoznak fel érveket a kereszténység ellen, akik látszólag mindent elfogadnak, sőt, azonosulnak a Biblia üzenetével. Haladnak és mennek


végig egy úton, de a célegyenes előtt, az utolsó pillanatban vagy megbotlanak, vagy megállnak. Majdnem tanítványokká válnak. Ez a fiatal főember és Agrippa király is majdnem kereszténnyé váltak. Majdnem elfogadták teljes szívvel Jézust, a Messiást. Vajon mégis hol vétették el? Valami elkezdődött bennük, de mégsem vált teljessé. Az egyik valamit tartogatott a szívében, egy bálványt, ami fontosabb volt számára minden másnál: a vagyon. A másik pedig a hatalmat féltette. Sátánnak két nagy csalása van az életünkben. A vagyon szeretete és a hatalom akarása, az utánuk való vágyakozás. Ha megnézzük, hogy emberek mit meg nem tesznek a hatalom birtoklása, megtartása érdekében, elborzadunk. Ebben az időben nem volt divatos Izraelben megtérni. Vajon mi hogy állunk a megtéréssel, ma? Vajon nem megszokásból élünk, vagyunk a gyülekezetben? Eljövünk Isten házába, hallgatjuk a tanítást – de nem állunk-e meg fél úton? A gazdag ifjú főember nagyon sokat hallott Jézusról, így is szólítja meg: Jó Mester! És mint egy befolyásos, érdeklődő főember olyan alkalmasnak látszik a szemünkben, hogy képviselje, hordozza Jézus tanítását – hogy talán az, hogy nem hisz mindent és teljes mértékben, az nem is fontos?! Csak „tolja” a zsidóság szekerét, mai értelemben, csak vigye az adventisták hírét, üzenetét. De Jézus elmegy a beszélgetésben a legkényesebb pontig, nem kerüli meg a problémát és nem hagyja, hogy évekig halogassa ezt, a fiatalember érdekében most állítja döntés elé: vagy igen - kész vagy teljesen átadni magad -, vagy

PRÉDIKÁCIÓ nem. És két dolgot mond, illetve kér: Az első: szabadulj meg a vagyonodtól. Add el mindenedet, amid van, és oszd el a szegényeknek. És ezután is lesz vagyonod: mennyi vagyonod. A második: jer, kövess engem! Jézus nem mondta el minden utcasarkon embereknek, hogy kövessék őt. Azokat szólította meg ezzel, akik már az emberség, a jó lelkület és készség, az őszinteség, a becsületesség, vagy tisztesség egy magasabb fokán álltak. Lehetett volna ez a fiatal főember a tizenkettedik tanítvány is. Számos embernek nemet mondott: menj inkább haza és mondd el, amit láttál és hallottál, ne kövess engem. De ennek az ifjúnak felkínálta a lehetőséget: ha meg tudsz ettől a fogyatkozásodtól szabadulni, akkor jer, kövess engem. Nem fordítva! Pedig mennyire ésszerűbb lenne számunkra is: induljunk el Jézus után, és majd lemondunk a vagyonunkról, terveinkről. És ebbe talán bele is ment volna a főember. De Jézus azt mondta: előbb, a főember viszont azt akarta, hogy: később. Hogy állunk mi Krisztus követésével? Mit mond Jézus, és mit mondunk mi? Hol van a mi életünkben a hangsúly, a lényeg? Jézus talán kompromisszum-képtelen rabbi volt? Nem, Jézus látta az emberek életében a legnagyobb gátat, és nem lépett át ezen, nem hintett port a szemükbe, és nem vitte bele őket abba, hogy kövessék csak őt, és majd lesz valahogy. Ha ezt megértjük a magunk életében is, akkor lehet kincsünk, vagyonunk Isten országában. Az Isten hűséges népéhez tartozó „majdnem” keresztény olyan, mint ez a főember. A majdnem adventista olyan, mint Agrippa. Hitt-e ez a főember Jézus különleges voltában, és hitte-e, hogy ő a Messiás? Igen, különben nem így ment volna hozzá őszinte kérdésével, hanem esetleg csapdát állított volna felvetéseivel, ahogy az írástudó zsidók oly sokszor tették Jézussal. Azután szépen imádkozott? –igen. Adakozott pontosan az előírások szerint? -igen. Eljárt a zsinagógába a rend szerint, és érdekelte az igazság? – a válaszunk igen, igen. De a legnehezebb kérdés: megtért ez a főember? – nem. Ott lesz-e majd Isten országában? – e szerint a megismert kép szerint, amint a történet végén szomorúan elment – nem. Nem az számít, hogy az életünkben hány igent-t kapunk, hanem a legutolsó, legfontosabb kérdésre adott válasz a döntő. A főember csodálta

Jézust, milyen jó lenne követője lenni és félretenni a napi gondokat, és csak Isten országával foglalkozni. De a csodálkozáson kívül az utolsó lépést nem tudta megtenni. Hallgatta Jézus üzenetét, de nem tudta követni. Hol van Jézus a mi életünkben? Az eszünkben, vagy a szívünkben. A majdnem megtért tanítványnak a gondolataiban ott van Jézus, a megtért tanítványnak Jézus ott van a szívében. Az eszünkben, tudatunkban, ismeretünkben, vagy a szívünkben, a mindennapi életünk élményeiben, tapasztalataiban? Krisztus-ismeretünk van, krisztus-élményünk már egyre kevesebb. Figyeljük meg Pált, aki szinte provokálja a környezetét, annyira jól tud beszélni Jézusról, a feltámadásáról, a damaskusi megtéréséről – és hogy ezért a beszédért halálra ítélik, na és? Szinte az apostol barátai fogják vissza, Pál, egy kicsit finomabban, fogd vissza magad, szükségünk van még rád. Agrippa a védőbeszéd hatása alá kerül, és amikor Festus visszavonult ítélethozatalra a bírákkal együtt, Agrippát is magukkal viszik, és megkérdezik, mint királyt, mi a véleménye Paulusról, erről a zsidó emberről, bűnös-e vagy nem. Aki ezt válaszolja: semmi halálra való dolgot nem tapasztaltam nála. Ennyi, semmi több.

Néha a legmegrázóbb prédikáció is csak az ajtóig tart. Azután már az utcán el is felejtjük. A Szentlélek nagyon sokszor a szívünkben él az igehirdetés alatt, nagy elhatározások születnek, de amint kilépünk a templomból, életünkben minden ugyanúgy történik, mint azelőtt: úgy élünk, mintha Jézust csak az eszünkben szeretnénk megtartani. Pedig ma is vannak Agrippák, akiknek, ha Pál nem mondja el az üzenetet, vajon kiktől fogják meghallani? Festustól?

Soha. Néha azért kerülünk kellemetlen helyzetbe, hogy elmondjuk Agrippának, hogy mit üzen számára az Isten. És Agrippa odamegy Pálhoz, megveregeti vállát: jól csináltad, okos zsidó ember vagy, te nagyon jól megmondtad a rómaiaknak, gratulálok. Ne félj, Paulus, megmentelek a haláltól. Csak önmagamat nem tudom megmenteni. Hétről-hétre hangzik az üzenet szószékünkről, és mi teszünk-e valamit Istenért, azért, hogy Isten maradék gyülekezetéhez tartozzunk? Nekünk fog-e szólni azon a napon: Jól van, hű szolgám.. Majdnem feladjuk bálványainkat, majdnem a választott néphez tartozunk, majdnem elnyerjük az üdvösséget… igen, vagy nem? Mi a különbség aközött az ember között, aki csak 20 másodperccel kési le az induló vonatot, és aközött, aki egy órát késik a vonat indulásához képest? Semmi. Ilyenkor az angolok azt mondják, amikor a vonat szép lassan kigördül a pályaudvarról, és a későn érkezők lihegve állnak a peronon: Uram, ön időben érkezett a következő vonat indulásához. Van egy rossz hír: még egy vonat nem fog indulni az Isten országába! Ha azt lekéssük, teljesen mindegy hogy milyen hamar is érünk oda. És mindegy, hogy milyen messze vagyunk most Isten orzszágától, oda érhetünk időben. Lesznek, akik az utolsó utáni pillanatban érnek oda, és dörömbölni fognak az csukott ajtókon, ezt kiáltozván: „Uram, uram, hát nem a te nevedben hirdettük a három angyal üzenetét; nem a te nevedben evangélizáltunk; prédikáltunk? És a Názáreti Jézus – aki a főembernek is elmondta, hogy mi az egy fogyatkozása van -, a későn érkezőknek is ezt tudja csak mondani: Nem ismerlek benneteket. Így pazaroljuk el a mi lehetőségeinket is szombatról-szombatra, ha nem változunk meg. Fel kell, hát tegyük a fontos kérdést: mit tettem azért, hogy az üdvösséget megkapjam? Mert ha éveken keresztül semmit sem tesszük, akkor a jutalom is a semmi lesz. Sokszor nem úgy szolgáljuk az Urat, ahogy Isten által kapott képességeink, lehetőségeink szerint tehetnénk? Milyen félelmetesen hangzik majdnem a Szentlélek vezetése alá kerülni, majdnem elfogadni Jézus tanítását, majdnem követni Őt, és majdnem bejutni Isten országában, majdnem elnyerni az örök életet. Tegyük meg mindazt, amit az Úr kegyelméből megtehetünk és amit Ő elvár tőlünk, hogy örök életünk lehessen.


15

LELKI ÉLET

Akik tudják, hol a helyük Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások...

ERDÉLYI LÁSZLÓ

U

gye, különösen érezné magát az a 70-80 évvel ezelőtt élt kedves testvérünk, akit elvinnénk egy mai modern bevásárló központba, s miután a jól megrakott bevásárló kocsival a pénztárhoz menve, a szállítószalagra helyeznénk egyenként a megvásárolni szánt árut, azután pénz helyett elővennénk egy számára érdekes plasztik kártyát, amit a pénztáros behelyezne egy különös készülékbe, majd visszaadva a kártyát kedves mosollyal további szép napot kívánva elköszönne tőlünk. Látva, hogy a kevesebbet, vagy többet vásárló ugyanazt a műveletet végzi a kártyával, igen elcsodálkozna kedves idős barátunk. Csak ennyi? – kérdezhetné nem kis meglepetéssel – mikor fogsz fizetni? Hát így igazán könnyű dolog megélni! Hol lehet kapni egy ilyen kártyát? Úgy gondolom, nem volna könnyű elmagyaráznom, hogy azon a kártyán rajta van a megvásárolni kívánt árunak kemény munkával megszerzett ellenértéke. De hogyan? Ez a kis eszmefuttatás azt juttatta az eszembe, hogy sok hívőnek különös elmélete van az Úrral való kapcsolatunkról. Hol vagyunk már attól az időtől, amikor úgy gondoltam, hogy valamit nekem is tennem is kellene azért, hogy az Úr is segíthessen rajtam a problémák megoldásában!? Úgy képzeljük, hogy van egy „kívánságkosár”, amit megrakhatunk a kényelmes élethez szükséges holmikkal, az Úrnak pedig az a dolga, hogy ennek ellenértékét a „varázskártyával” elrendezze. Azután jön a valós élet. A kártyát az automata visszadobja vagy elnyeli, mivel

hiányzik a vásárolni kívánt áru megfelelő fedezete. Rá kell jönni arra, hogy az Úrral való kapcsolat, az Úr áldásainak elnyerése nem úgy működik, hogy mi benyújtjuk igényünket, az Úr pedig dolgozzon a mi megrendelésünk szerint, mert az Úrnak az a dolga, hogy az imalistán felsorolt kéréseinket teljesítse. Szívesen olvassuk és idézzük a Bibliából az ima és hit embereinek győzelmes tapasztalatait. De ugye ismerjük azt a szokást, hogy egy elbeszélést, vagy történetet tartalmazó könyvet először az utolsó fejezetnél kezdünk el olvasni, mert a befejezés jobban érdekel, mint az egész történet, az eredményig vezető út. Pedig általában egy küzdelmes élet az, amely áldott tapasztalatokat terem, és győzelemmel ér véget. Izrael népe 20 évig volt a kananeusok elnyomása alatt. Saját történelmükből tudták, hogy ha bajban voltak, és imádkoztak, az Úr megszabadította őket. De az imádkozás mellett az Úr elvárta, hogy ők is cselekedjenek. Nem mindig ismerték fel ezt a törvényszerűséget, ezért a nehéz idők terjedelme is váltakozott. Ebben a történetben DEBORA határozott fellépése és BÁRÁK bizonytalanságból történő magához térése vitte döntésre azokat, akik végül is felismerték, hogy az Úr segítségét is úgy várhatják, ha ők maguk is megteszik azt, ami tőlük telik. Mint ahogy lenni szokott, nem az egész nép ismerte fel a történelmi pillanat jelentőségét és nem volt meg bennük a hajlandóság sem arra, hogy tegyenek valamit

Az alkalmakat Isten adja; a siker attól függ, hogy lehetőségeinket felismerjük és felhasználjuk. 16


saját és népük helyzetének a megjobbítása érdekében. Csak beszéltek a problémáról. Csupán nagy elhatározásokat tettek. Ezen túl semmit. Ezek voltak a rubeniták. DEBORA így emlékezik felőlük: „Csak a Rúben patakjainál vannak nagy elhatározások. Miért maradtál ülve a hodályban? Hogy hallgassad nyájad bégetéseit? Ruben patakjainál nagyok voltak az elhatározások.” (Bir 5:15-16.)

Rúben fiai nem cselekedtek rosszat. Csupán megmaradtak a jó szándék színvonalán. Tervezgettek. Álmodoztak a majdani szép időkről, amelynek eljövetelét szívből kívánták. Várták, hogy Isten fog cselekedni. Az Úr cselekedett is, csupán ők maradtak ki olyan tapasztalatból, amely sohasem ismétlődött meg életükben, és amelyre egész életükben a vesztes ember fájdalmával tekintettek, ahogyan Debora megénekli: „Az égből harcoltak. A csillagok az ő helyükből vívtak Siserával.”

LELKI ÉLET A rubeniták számára ez – már többször megnevezett – „meg nem történt történet” volt. Nem tudták, hogy az Úr melyik parancsa mikor érvényes: „maradjatok veszteg, mert az Úr hadakozik érettetek” vagy: „Ki áll az Úr oldalára!?” Isten népének történelme örökérvényű tapasztalatokat örökítettek meg számunkra. Ezekből a tapasztalatokból felismerjük azokat a törvényszerűségeket, amelyek által Isten meg akarja tanítani gyermekeit az áldások elnyerésének útjára, mert: Isten együtt akar munkálkodni gyermekeivel. Nem azért, mintha nélkülünk nem volna képes problémák megoldására. Ő

Talán nem kellett volna várni 20 évig! Nem is lehet elgondolni, mennyi veszteség érte őket ennyi idő alatt! Végül egy asszonynak – egy prófétai Lélekkel megáldott nőnek – kellett kimozdítni a holtpontról ezt a tehetetlen sereget. Ő lesz a vezéralakja is ennek a küzdelemnek. Nem lehet elképzelni, hogy a 20 év alatt mennyit imádkozhattak, de imáik tárgya az ellenséges nyomorgatástól való szabadulás volt, miközben nem voltak hajlandók áldozatot vállalni a saját szabadulásuk érdekében. Ez a „belenyugvás” állapota. „Jól van, ahogy van. Maradjunk nyugton, nehogy még nagyobb bajt csináljunk.”

Ne imádkozz azért, amit nem teszel meg! egyedül is el tudná végezni a megváltás és újjáteremtés munkáját. Végtelen nagy megtiszteltetés az ember számára, hogy Isten részt kíván adni nekünk, embereknek az emberiség megmentésének hatalmas munkájában. A történet leírásából kitűnik, hogy Isten nem akart várni 20 évig, hogy megszabadítsa népét, mint ahogy nem volt tervében a 40 évig tartó pusztai bolyongás sem. Debora háromszor is felhívta Bárák figyelmét Isten tervére és arra, hogy mit vár el tőle az Úr. Először ezt mondja: „Avagy nem parancsolta-é meg az Úr, Izraelnek Istene: Menj és vonulj fel a Tábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül?” (Bir 4:6.) Ezután egy érdekes párbeszéd következik: Bárák azt mondja Deborának: „ha velem jössz, elmegyek.” Mire Debora: „Elmenvén elmegyek teveled, csakhogy nem tiéd lesz a dicsőség az útban, amelyre mégy, mert asszony kezébe adja az Úr Siserát.” (4-9.) Majd harmadszor: „Kelj fel, mert ez a nap az, amelyen kezedbe adja az Úr Siserát, hisz maga az Úr vezet téged! És alájöve Bárák Tábor hegyéről, és a tízezer ember ő utána.” (4:14.) Ha Bárákban meg lett volna az a szent lelkesedés, amelyet Isten műve igényel minden időben, akkor Deborának nem kellett volna háromszor is noszogatni, hogy induljon már el végre! A történet arra tanít, hogy AZ

ÚR KÉSZ SEGÍTNI

A LEGNEHEZEBB HELYZETEK MEGOLDÁSÁBAN IS, DE ELVÁRJA

AZ EMBERTŐL A LELKIISMERETES,

FELELŐSSÉGTELJES MAGATARTÁST.

Elmondjuk lagymatag sablonos imáinkat, és várjuk, hogy az Úr egészítse ki, szerkesszen belőle mélyreható imádságot és „hallgassa” is meg ezt az imát.

ÉS ELINDULNAK

A NÉVTELEN HŐSÖK,

ANGYALOK ÁLLNAK MELLETTÜK,

A CSILLAGOK VELÜK HARCOLNAK, ÉS A FÖLD FÉNYLIK, AMERRE JÁRNAK.

E. G. WHITE írja: „Amikor az isteni hatalom egyesül az emberi erőfeszítéssel, a munka úgy terjed, mint tűz a tarlón. Isten olyan erőket fog alkalmazni, melyeknek eredetét az ember képtelen felfogni. Angyalok fogják végezni a munkát. amit embereknek kellett volna, ha a végrehajtás áldását nem vetették volna meg, válaszul Isten igényére.” (Az utolsó napok eseményei 146. old.) Milyen végtelen nagy megtiszteltetés Isten részéről az ember számára! Isten kész, sőt vágyakozik velünk együtt munkálkodni. Kész arra, hogy segítsen küzdelmeinkben. Védő, oltalmazó karját kitárja, hogy elhárítsa a veszélyt felőlünk. Ígérete az, hogy „Veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” Biztosítja számunkra a hűséges szolgálat győzelmét. De azt várja, hogy tanuljunk meg kérni, és ne legyen elvégzetlen feladat életünkben. Nem azért, mert ő nem tudna mindent elkészíteni már ma az örökkévalóságra, hanem azért, mert velünk akar ott lenni a végső diadal kapujában. Micsoda megtiszteltetés! Micsoda öröm! Légy te is Isten munkatársa egy csodálatos vállalkozásban!

AKIKKEL A CSILLAGOK HARCOLTAK Csak Debora és Bárák diadalénekét hallva tudták meg a rúbeniták, hogy Isten népének egy része élet-halál harcát vívta Siserával, a kananeus Jábin fővezérével. Húsz évig voltak elnyomás alatt, és oly sokat álmodoztak az Úr szabadításáról, miközben nem vették észre, hogy Nafthali, Zebulon és Izsakhár, hallva a kürt szavát, már elindultak a harcba. Ők pedig tovább álmodták a szabadulás nagy terveit. Ott, Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások. Áser a tenger partján napozott, Dán a hajóival foglalkozott, miközben a hősök maradéka már eldöntötte a harcot. Akik kimaradtak a küzdelemből, csak a háború végén tudták meg, hogy Izrael bátrai legyőzték a kilencszáz harci szekérrel megerősített ellenséges sereget. Micsoda háború volt! Ott voltak a mennyei seregek is. „Az égből harcoltak. A csillagok az ő helyükről vívtak Siserával.” Rúben harcosai kimaradtak ebből a fényes szövetségből: míg a hodályban kényelmesen hallgatták a nyáj bégetését, addig a harc végleg eldőlt. Van, aki Isten ügyét szívvel, míg a másik csak szájjal szereti. Élete odaáldozása helyett hangos szavakat ad. Ábrándozik: mi lenne, ha…? De a jó szándéknál tovább nem jut. Fogjuk meg és vigyétek! hangzik a bíztatás, miközben egy másik csendes hang azt kérdezi: ki áll az Úr oldalára? És elindulnak a névtelen hősök, angyalok állnak mellettük, a csillagok velük harcolnak, és a föld fénylik, amerre járnak. Ha majd a nagy küzdelem véget ér, ott Rúben patakjainál riadtan ismerik fel: kimaradtak a győzelemből. A harc eldőlt. Nélkülük! (Erdélyi László)


17

EGÉSZSÉG Ismét tartottunk egészségügyi délutánt, amelyen testi és lelki egészségünk megőrzéséhez kaptunk hasznos tanácsokat a gyülekezet szakmai képviselőitől: (képen) dr. Abaházi Attila ny. háziorvos, Ócsai Sándor lelkipásztor kórházi lelkigondozó, dr. Székely Mária reumatológus, Tyentés Emese mentálhigiénés gondozó és Szigeti László ny. mentős betegkísérő. Időről-időre szükséges átgondolnunk egészségünk állapotát, és megfogadnunk azokat a tanácsokat, melyek jobbá, tartalmasabbá, egészségesebbé tehetik életünket. Ebben segített ez az alkalom is.

G

yülekezetünkben számtalanszor felvetődik a kérdés: miért nem beszélünk többet egészségünk védelméről? Imacsoportunkban Geroge R. Knight: Hogy el ne feledjük! című könyvét tanulmányozzuk, melyben az adventista mozgalom kezdeteiről olvasva eljutottunk az egészségügyi reformerek színre lépéséig. A könyv lépésről lépésre mutatja be az adventizmus kialakulásának egymást követő eseményeit: a bibliai tanítások felismeréseinek élményét az adventhívő elődeink életében, majd a hitelvek után a szervezet megalakításával kapcsolatos lépések következtek. És csak ezek után adott Isten látást számukra, hogy az egészségügyi reformmal kapcsolatban mit és hogyan képviseljenek, miután a korábbi dolgok a helyükre kerültek. Amikor az egészségügyi reform témájához értünk, megértettük, hogy addig sem elődeink, sem mi nem foglalkoztunk testünkkel kapcsolatos kérdésekkel, amíg a lelki alapokat nem helyeztük le. Csak sorban lehet haladni! Ha megtörne ez a fokozatosság, akkor az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdések csak a vélemények, meglátások ütközéséhez, vitákhoz vezethetnének. Ez pedig nem erősíti, hanem gyengíti a közösséget, amire a megújulás és reformáció lelki átalakító folyamatában nincs szükség. A helyes életmód témaköréhez mindenki „ért” és van egyéni - sokaknak megkérdőjelezhetetlen - csodamódszere, étrendje. Olykor az egyéniesség erőszakossághoz vezet. Márpedig, ha bármilyen módszer, életvitel rabja leszünk, akkor a testünk gondozásával kapcsolatos kérdések lelki életünk és Isten elé helyeződnek. Bármit teszünk, képviselünk, hangoztatunk, az befolyással van a gyülekezetre is - csak az a kérdés, hogy jó, vagy rossz hatást vált ki? A másik választ, vajon miért nem beszéltünk eddig többet egészségünkről, úgy fogalmaztuk meg, hogy ebben is érvényesülni kell annak az alapelvnek, hogy csak arról beszéljünk (prédikáljunk), amit mi magunk is meggyőződésből igyekszünk megvalósítani és aszerint élni.

18

Néhány, a témához kapcsolódó gondolatot felidézünk George R. Knight: „Hogy el ne feledjük” című könyvéből: Az egészséggel kapcsolatos tudatlanság váltotta ki az amerikai egészségügyi reform mozgalmának előlépését az 1830as években az adventisták körében. 1800-ban a születéskor várható átlagos élettartam 32 év, 1950-re 41 év volt. A fürdési szokások nem voltak megfelelőek. Az emberek nagy része ritkán fürdött, némely szakember pedig azt állítja, hogy az 1830-as években élő átlag amerikai életében sohasem vett fürdőt. Még 1855-ben is New York városában csak 1360 fürdőkád volt 629 ezer lakosra! 1882-ben a new york-i otthonok csupán 2%-ának volt vízhálózata. Nem volt tehát tréfa a szombat esti fürdőzés népszerűsítése. Ellen White azt javasolja, hogy az egészséges embernek kétszer kellene fürödnie egy héten. Egészség reformer társainak akkori írásait olvasva úgy kell értékelnünk őket, mint akik szembekerültek koruk tudatlanságával, betegségeivel és a halállal. Az egyik legbefolyásosabb és legjellegzetesebb reformer SYLVESTER GRAHAM (a Graham liszt névadója, kinek diétája nagy hatással volt a később híressé vált J. H. Kelloggra is. Graham már 170 évvek ezelőtt képviselte az egészséges életmód alapelveit, amelyekre a mai wellnes iparág is épül. Graham szerint: 1. A zöldségek és a gyümölcsök legyenek a legfőbb ételek. 2. A kenyeret finomítatlan lisztből kell készíteni. 3. Vaj helyett használjunk inkább tejszínt.


4. Az ételt jól meg kell rágni. 5. A húst és a halat jobb lenne elhagyni. 6. Kerüljük a zsíros, dús mártásokat és a fűszeres ízesítőszereket. 7. Tiltott mindenféle izgatószer fogyasztása, mint a tea, a kávé, a bor, a dohány (minden formában), az almabor, a sör, stb. 8. Italként részesítsük előnyben a „tiszta lágy vizet”. 9. A nap utolsó étkezése legyen könnyű, és történjen meg három, vagy négy órával a lefekvés előtt. 10. Két étkezés között ne együnk. 11. Kerüljük el a túl sok evést. 12.Gyógyszerfogyasztáskor ne igyunk alkoholt. 13. Mintegy hét órát aludjunk naponta „jól szellőző helyiségben”. 14. Kerüljük a szoros ruházatot. 15. Erősen javasolt (akár naponta) fürödni langyos, vagy hideg vízben. 16. Nagy szükség van a szabad levegőn végzett testmozgásra. 17. Csak 12–24 órája sütött kenyeret együnk. Nincs új a nap alatt. Azonban néhány vallásos egészségügyi reformer számára az egészség törvényei szentek voltak. Theodore Dwight Weld egyenesen kijelentette, hogy választani kell „az Istennek való engedelmesség és az ellenszegülés között, az élet megóvása és a lerombolása között, a hatodik parancsolat megtartása és az öngyilkosság között”. A törvényeknek való engedelmesség egészséges testet eredményez, miközben az engedetlenség betegségeket hoz. Egy sokkal pozitívabb megközelítésben ELLEN WHITE támogatta a reformereket, amikor olyan természetes gyógymódokat ajánlott, mint a „tiszta levegő, a napfény, a mértékletesség, a pihenés, a mozgás, a megfelelő étrend, a víz használata és az isteni erőben való bizalom”.

EGÉSZSÉG A HETEDNAPI

ADVENTISTÁK SZÁMÁRA AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM NEMCSAK

SZEMÉLYES ÜGY , HANEM TÁRSADALMI ÉS MISSZIÓS JELENTŐSÉGE IS VAN .

Nagy mértékben egyetértett a korabeli egészségügyi reformerekkel, és az egyik dolog, amivel hozzájárult az egészség területéhez, hogy az egészségügyi reform üzenetét integrálta az adventista teológiába. 1863-tól, mióta elkezdett írni a témáról, a mai napig a hetednapi adventistáknak jellegzetes életmódjuk van. Azonban mi, adventisták, időnként azt gondoljuk, hogy az egészségügyi reform programja velünk kezdődött. Ez egyáltalán nem így van! J. H. WAGGONER 1866ban pedig ezt írta: „Nem állítjuk, hogy az egészségügyi reform általános elveinek az úttörői vagyunk. A mozgalom alapjául szolgáló elvek nagy részét már kidolgozták a reformerek, az orvosok, és akik az élettani és higiéniai megfigyeléseikről írtak, és így talán meg lehet őket találni szétszórva az országban. De azt állítjuk, hogy Isten választott módszere (Ellen White tanácsai) sokkal világosabban és erőteljesebben feltárta az üzenetet és ennek következtében olyan hatást fejt ki, amit semmilyen más forrásból nem találhatunk meg. Sajnos sokak számára nehéz volt fenntartani az egyensúlyt az egészségügyi reformban. Egyesek, ahogy James White rámutatott, túl gyorsan léptek a témában, fanatizmusba estek, és szégyent hoztak mind az egyházra, mind pedig magára a témára. Mások pedig egyáltalán nem törődtek vele. Valaki ilyen csemegével szolgált: „ha égőáldozatot kellene bemutatnom az ördögnek, akkor a dohánnyal töltött disznót választanám”. Az igazság fokozatosan nyílik ki, és Isten lépésről lépésre vezeti népét. Így volt ez az egészségügyi reformmal is. Ahogy a hittételekkel és a szervezettel kapcsolatos lépések a helyükre kerültek, az életmódkérdés (beleértve az egészségügyi refor-

NEM

mot is) lett az adventizmus és a jelenvaló igazság fejlődésének következő stádiuma. „Láttam, hogy különös gondot kell fordítanunk [neki és férjének, Jamesnek] az Istentől kapott egészségünkre, mivel a munkánkat még nem végeztük el… szent kötelességünk vigyázni egészségünkre, és felébreszteni másokban is ezt a kötelességérzést… Feladatunk, hogy felszólaljunk a mértéktelenség ellen – a munkában, az evésben, az ivásban és a gyógyszerhasználatban –, és azután mutassuk meg nekik Isten hatalmas gyógyszerét, a vizet, a tiszta lágy vizet a betegségekre az egészségért, a tisztaságért és a kényelemért. Lehet, hogy valaki csak egyszerű élettani és higiéniai igazságokként tanulmányozza a saját kényelméért, míg mások félreteszik, mint aminek nincs nagy jelentősége. De amikor a harmadik angyal üzenetének nagy igazságaival egy szintre emeli az Isten Lelkének jóváhagyása és tekintélye, mint olyan eszközt, amely által a gyenge emberek erőt nyerhetnek a győzelemre, és a beteges test megtisztul, alkalmassá válva az átváltozásra, akkor viszont úgy jelenik meg számunkra, mint a jelenvaló igazság nélkülözhetetlen része. (E.G.White)” Ez volt az egészségügyi reform üzenetének a lényege, és így van ez ma is. Megtört világban élünk, és Isten azt akarja, hogy mindnyájunknak minden vonatkozásban teljes élete legyen. Ma is megvan az adventistáknak az a kiváltsága, hogy nemcsak egészségesen élnek, hanem másokkal is megismertethetik az egészséges életmódot. Gyülekezetünkben mis is tettünk most egy lépést affelé, hogy nem csak felismerjük, de képviseljük ezt az elvet, miszerint az egészségügyi reform nemcsak személyes ügy, hanem társadalmi és missziós jelentősége is van.

HAGYHATJUK A MAGUNKKAL VALÓ TÖRŐDÉST ISTENRE, VÁRVA, HOGY

MAJD Ő GONDOSKODIK ARRÓL, AMIT RÁNK BÍZOTT, HOGY FIGYELJÜNK ÉS TÖRŐDJÜNK VELE.

NEM

BIZTONSÁGOS ÉS NEM IS KEDVES AZ

ÚRNAK,

HA

MEGSZEGJÜK AZ EGÉSZSÉG TÖRVÉNYEIT, ÉS AZUTÁN KÉRJÜK ŐT, HOGY GONDOSKODJON AZ EGÉSZSÉGÜNKRŐL, ÉS ŐRIZZEN MEG BENNÜNKET A BETEGSÉGEKTŐL, MIKÖZBEN NYÍLTAN ELLENKEZÜNK A SAJÁT IMÁINKKAL.

Ételek, amelyekkel javítható a memória Bár egyelőre nincs olyan varázsszer, ami segítene megvédeni és felturbózni a memóriát, számtalan olyan élelmiszer létezik, amit ha beiktatunk étrendünkbe, javíthatjuk emlékezőképességünket. Egy, a FOOD TECHNOLOGY 2013. januári számában megjelent cikkben Linda Milo Ohr társszerkesztő összegyűjtötte az emlékezőtehetséget javító élelmiszereket: Omega-3 zsírsavak: A lazachoz hasonló hidegvízi halakban található dokozhexaénsav (DHA) és eikozapentaénsav (EPA) rendkívül fontos az agy fejlődésének és működésének szempontjából, ezen kívül segíthet a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, valamint az Alzheimer-kór kezelésében és megelőzésében. Egy 2012-es tanulmány szerint az EPA és a DHA szedése segíthet az időskori kognitív problémák elkerülésében is. Kékáfonya és eper: Egy 2011-es tanulmány szerint rendszeres kékáfonya-és eper fogyasztással két és fél évvel késleltethetjük a kognitív hanyatlás első jeleinek megjelenését. Zöld tea: Mágneses rezonancia vizsgálatok szerint a zöldtea-kivonat fogyasztása növelheti a munkamemória működéséért is felelős dorzolaterális prefrontális kéreg aktivitását. Magnézium: Egy 2010-es tanulmány szerint a magnézium serkenti az agyműködést a tanulási funkciók, a munkamemória, valamint a rövid és hosszú távú memória javításával. Kakaóban található flavonoidok: 2012-es kutatási adatok szerint a közepes és magas koncentrációban flavonoidokat tartalmazó kakaóitalt fogyasztók sokkal kevésbé feszültek, mint azok, akik nem fogyasztanak kakaó-flavonoidokat. Dió: A dióban és a mediterrán élelmiszerekben található antioxidánsok segíthetnek a kognitív hanyatlás késleltetésében és az Alzheimer-kórhoz hasonló idegrendszeri degeneratív betegségek megelőzésében.


19

AKTUÁLIS KÉRDÉSEK AZ ADVENTISTA LELKIPÁSZTOR A közéletben egyre többet beszélünk a hazafiságról, mintha emberségünk egyik legfontosabb mérőfoka patrióta érzelmünk lenne. Talán érdemes és időszerű magam és egymás számára megfogalmazni: mit jelent a keresztény ember számára a „hazafiság”? Gondolatébresztő téziseimet a lelkészi szolgálattal kapcsolatban fogalmaztam meg, de hiszem, hogy a megállapítások minden emberre, polgárra, hazánk minden „fiára” érvényesek.

A haza nem földrajzi terület, hanem az a lelki, nyelvi, kulturális közeg, ahová Isten elhívott. TAMÁSI ÁRON (szül.: Farcaslaca, 1897) szerint a haza azért van, hogy otthon legyünk benne. Aki innen disszidál, személyes érdekből elhagyja otthonát, ahová Isten elhívta, az vét a hivatása ellen. Itt hívott el Isten és az itt élőkért végzett szolgálatot kéri számon. Felelős vagyok azért, hogy az itt élő emberek kulturális anyanyelvét, történeti és mentális kincseit elsajátítsam, védjem, használjam az emberek nevelésére. Isten rajtam keresztül mindenkit a maga kulturális közegében szólít meg. Nem egyformává, hanem egyenlővé tesz. Hitemet és szolgálatomat különböző kulturális közösségekben élem meg. Ezektől a közösségektől tanulom meg azt a kulturális anyanyelvet, ami szükséges ahhoz, hogy Jézus Krisztus evangéliumát a mai embernek, mai módon hirdessem. A család szeretetközössége is kulturális közeg, egy-egy terület, egy-egy munkahelyi közösség, hasonló nyelvű, társadalmi érdekű csoport is az. Ezekből a különböző közösségi formákból épül fel a világ, amiben a nekünk adottal szolgálni kell. Ez csak úgy megy, ha kész vagyok befogadni, tanulni a másiktól, ha kész vagyok becsülni azt, amivel őt gazdagította Isten.

20

ÉS A HAZÁJA

1979-80-as tanévben az Euro-Afrikai Divízió kutatói ösztöndíjával egy doktorálás utáni esztendőt töltöttem az Egyesült Államokban, az Andrews Egyetemen, az adventista egyházi tudományos teológia-művelésének legfontosabb helyén. Kutattam, tanultam, dolgoztam, és kevés kis szabadidőmben az ott szolgáló lelkipásztoroknak segítettem. Evangelizáltam, és gondoztam sérült lelkeket, ha kellett. Valamikor 1980 tavaszán megkeresett Bessenyei testvér, aki akkor az amerikai magyar adventisták legtekintélyesebbje volt, a Generál Konferencia bizottságának nem lelkészi állományú tagja több cikluson át, és megkérdezte: nem akarok-e az Egyesült Államokban maradni, mint gyülekezeti lelkipásztor, ahol tudományos munkám, kutatásaim számára sokkal kedvezőbb feltételek vannak, mint Magyarországon. Elsorolta a garanciákat, családom kihozatalának módját, konkrét gyülekezeti helyeket ajánlott, kecsegtetően jó anyagi feltételeket, és még arra is volt gondja, hogy az Andrews University vezetőségével is beszéljen további tudományos munkám hasznosítása érdekében. Kétnapi gondolkodási időt adott az imádkozásra és a töprengésre.Tudtam, ha hazajövök, nehéz helyzet vár. A kommunista hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy az egyház belső „ügyeivel” legyen elfoglalva. Tudtam, hogy a belügyi szervek, a III/3 régen figyel, sőt tudtam, hogy kint is a nyomomban vannak. Tudtam, hogy ha kint maradok, mindez megszűnik, de ha hazamegyek a régi rossz tovább folytatódik, hiszen tudományos munkám miatt már egyszer hat hétre elbocsájtottak és minden szinten próbáltak lehetetlen helyzetbe hozni. Mégis úgy döntöttem, hogy hazajövök, nem fogadom el a kecsegtető ajánlatot. Miért? – tették fel azóta is, sokan ezt a kérdést. Nehéz erre válaszolni. Igazam lett, hogy itthon nehézségek vártak, munkámmal az „irigyeimet” is kiérdemeltem. Lettek örömeim és gondjaim, mégis, ma is úgy látom, hogy helyesen döntöttem, nem bántam meg sohasem. Nehezen beszélek erről a döntésemről, mert tudom, minden embernek külön utat rendelt Isten, nem lehetek én a modell, de döntésem néhány hitbeli elemét, úgy érzem, meg kell osztanom az olvasóval. Ezek a gondolatok akkor, azon a két álmatlan éjszakán fogalmazódtak meg bennem. Magyarnak lenni nem rang, hanem küldetés, szolgálat. Nem érdem, hanem tartozás. A magyar, a kulturálisan sokszínű világ egyik színe. Magyar vagyok - és nem vagyok különb, értékesebb a szomszédomnál, de nem vagyok alábbvaló sem. Ha bármit csinálok, szolgálok vele a másik embernek. Önmagam értékét rombolom, ha honfitársaimat, testvéremet, munkatársamat, a szomszéd országok polgárait nem becsülöm, ha nem adok neki a magaméból, és nem tanulom el tőle azt a jót, amivel őt áldotta meg Isten. Ha a másikat el akarom nyomni, háttérbe akarom szorítani, ha lebecsülöm, vétek a megbízatásom ellen. Ez nemcsak emberi önbecsülésünk része, hanem kereszténységünk alapvető megélésének is az egyik alapja. Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. 1 Kor 12:12


A globális evangéliumot lokálisan kell hirdetni, az egyetemes üzenetet magyar kulturális anyanyelven. A globális evangéliumot lokálisan kell hirdetni, az egyetemes üzenetet magyar kulturális anyanyelven, magyar kulturális kontextusban, magyarul gondolkodó embereknek kell elmondanom magyar emberként. Ahol születtem, ahol tanultam beszélni, a magyar kultúra lett az emberségem része és itt ismertem meg Jézust, itt hallottam Jézus hívó szavát a szolgálatra. Nem hagyhatom el felelőtlenül, egyéni érdekből, a nagyobb darab kenyérért, a több sikerért küldetésem helyét. A mai ember mai kérdésére mai magyar kulturális anyanyelven kell mai választ adni. Ez a dolgom, erre kaptam Jézustól megbízó parancsot. A „jelenvaló igazságot” csak így lehet képviselni - nekem magyarul. Az „általában ember”, nem ember, alkalmatlan Isten országára, hiszen már itt a földön, az edzőpályán meg kell élnem a különbözőségek harmóniáját. Üzenetünk abban egyetemes, hogy Isten mindenkit egyénileg szólít meg abban a kulturális közegben, ahová Ő terve szerint helyezte, és amiben él. Ehhez el kell sajátítanom azokat a szellemi kincseket, amelyeket ez a nép Istentől kapott. Fel kell ismerni hiányosságaimat, bűneimet, erényeimet és lehetőségeimet.

AKTUÁLIS KÉRDÉSEK Aki soviniszta - bármilyen értelemben az nem keresztény, hanem pogány. Ez korunknak az egyik „hamis-vallása”.

Kultúránk értékei, közös múltunk tanulságai mutatják meg, hogy milyen talentumaink vannak, mivel tudjuk gazdagítani a másik embert, a világot, az egész emberiséget.

Hamis a mennyországképe és hamis a Sátánképe is. Nem a nagyobb ország a mennyország, és nem a másik a másféle nyelvű, vagy másként gondolkodó, érző ember, a Sátán. Az van az Ős-gonosz befolyása alatt, aki a másik embert, vagy a másik nemzetet tartja annak. A sovinizmusnak több formája van. Ez korunknak az egyik „hamis-vallása”, mely a nemzetének uralmát avatja vallásszerű hitté a világ felett. Ilyen volt a nácizmus, vagy az első világháború után lábra kapott sovinizmus, aminek hamis evangéliumát sokszor írók, politikusok terjesztették és hívük között vannak, voltak adventista emberek is, akik ezzel hitüket, küldetésüket tagadják, anélkül, hogy ezt észrevennék. A vallási sovinizmus is megbénítja küldetésünket („elmenvén széles e világra”). Aki csak azért lesz adventista, mert gyűlöli a papokat, az egyházat, az az adventista egyházat is gyűlölni fogja. Az nem érti a hármas angyali üzenet világra szóló hatalmas mondanivalójáét, aki csak antikatolikus vagy antiprotestáns, antiökumenikus vegán szektának tartja egyházunkat. Az antiszemita nézeteket valló ember pedig nem lehet adventista. Aki zsidózik, cigányozik, románozik, az nem lehet Krisztus követője. A helyes magatartásra a holocaust idején nagyszerű leckét adtak elődeink, akik példát adta arra, hogy menteni, védeni kell a keresztényeknek az üldözötteket. A faji előítéletek kizárnak bennünket Krisztus követői közül, akik között nincs zsidó sem görög, szolga vagy szabad.

Isten minden embernek talentumokat osztott. Ha Krisztussal, a Szentlélek által kapcsolatba kerülünk egymással, akkor nem „szabadságharcot” folytatok a többi ellen, hanem azzal az ajándékkal, ami más, mint a többié, szolgálni akarok az embereknek. Kultúránk értékei, közös múltunk tanulságai megmutatják, hogy milyen talentumaink vannak, mivel tudjuk gazdagítani a másik embert, a világot, az egész emberiséget. Aki a lelki ajándékait nem kamatoztatja, kiesik Isten tervéből és ítéletet von magára. Minden Krisztust követő keresztény ember becsületbeli kötelessége, hogy harcoljon mindenféle faji, vallási, nemzeti sovinizmus ellen és kötelessége ápolni, kamatoztatni azt, amit Isten neki, magát magyarnak vallónak adott. Mert a másik nemzet, ember nem ellenség, hanem azoknak a embereknek a közössége, akik várnak rám és akiktől én is sokat tanulhatok, hogy gazdagodjon a világ, mit Isten mindnyájunknak teremtet. A lelkipásztor becsületbeli kötelessége, hogy harcoljon mindenféle faji, vallási, nemzeti sovinizmus ellen, és kötelessége ápolni, kamatoztatni azt, amit Isten neki, magát magyarnak vallónak adott.

„AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY VA-

visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk. Elindultam lefelé a hegyen, és boldog nyugalommal néztem, hogy miképpen búcsúzik a földtől a nap. Már nem bántott semmi, és nem tépett a szerelem sem, hanem azt gondoltam magamban, hogy amiképpen most búcsúzik a földtől a nap, úgy fogok búcsúzni Amerikától én is. *** Egy hét múlva fel is csomagoltunk mindent és egy nagy lajtorjás szekérrel elindultunk a Hargitára. Amikor megláttam a kicsi házat, amelyben olyan emlékezetes őszt és telet töltöttem volt, örömkönny jött a szemembe. De az igazi és a legnagyobb öröm akkor ért engem, amikor

- ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor

LAHOL OTTHON LEGYÜNK BENNE

Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Gal 3:28

Kérdések további átgondolásra... A GYÜLEKEZETI HÍRADÓBAN arra törekszünk, hogy olyan „ aktuális kérdések” felvetésének is helyt adjunk, amelyek meglátásunk szerint valós problémákkal foglalkoznak, és a kérdés biblikus megértéséhez segítenek közösen közelebb jutni. Szigeti Jenő gondolatmenete a lelkészi szolgálattal kapcsolatban felmerült kérdésre reagált: kell-e beszélni az adventista prédikátoroknak a hazafiságról? Szigeti Jenő cikkében megadta erre a választ. Azonban testvéri kapcsolatainkban is helye van ennek a kérdésnek, - és értelemes, egymást építő, egymás megértését és elfogadását segítő, előre vivő beszélgetésekben érdemes továbbgondolni ezeket a kérdéseket. Vajon szükséges-e hogy egy keresztény hazafi legyen, ha már egyszer „amúgy is” keresztény? Mert a jó keresztény már jó hazafi, vagy nem? Hogy is van ez? Vajon jó magyar-e az, aki hazájában szorgalommal, értelemmel, tisztességesen, eredményesen építi a maga helyén nemzete javát? Ez vajon Krisztus szemében nem „elég”? Az-e a jó hazafi, aki másokkal szemben és nem honfitársai mellett határozza meg magát? Miért kellene a hazafiságnak valamiféle értékítéletté válnia még a hívők körében is, - sőt szélsőséges esetekben egyenesen elvárt gyakorlattá? Miért is? Lehet-e veszély a hazafiság helytelen értelmezésében, ami kirekesztő gondolkodást és magatartást idéz elő? Békétlenséget szülhet, az egységet, a közös gondolkodást mérgezheti, mely Krisztus lelkületétől messze távol van. A hazafiságot előbbre lehet-e helyezni a keresztény testvériességgel szemben? Akkor lehet-e egyáltalán helyesen kezelni a hazafiságot? Egyáltalán az adventistáknak kell-e foglalkozni a hazafisággal?

kinyitottam az ajtót, és megláttam, hogy egy kutya fekszik ott. - Bolha! - kiáltottam fel. A kutya felemelte a fejét, és úgy nézett reám azzal az egy szemével, mintha egyenesen a halálból ébredt volna fel. Ott felállott két lábra, és a derekamba kapaszkodott, mintha meg akart volna ölelni. S akkor egyszerre elöntött engem valami nagy szeretet, amiben nemcsak Bolha volt benne, hanem minden és mindenki, aki csak él a világon, s még az ég és a föld is. Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most immár örökké élni fogok.” (Tamási Áron: Ábel)


21

KÖNYVAJÁNLÓ Aki komolyan veszi az elhívást és a gyülekezetben betöltö� szerepét, akár lelkipásztorként, akár felelős gyülekezeti tagként, ahhoz nagyon közel fog állni R�� S�� könyvének minden lapja... Ha szeretnénk értékelni saját munkánkat, vagy foglalkoztat gyülekezeti közösségünk életképességének kritikai vizsgálata, akkor nagyon jól tudunk azonosulni a logikus, öt alaptételre koncentráló gondolatmenettel. A szigorúan biblikus alapokon nyugvó könyv olyan gyakorlati teológiai mű, amelyben a közös cél mindvégig világosan áll előttünk: a gyülekezeti élet küldetése az, hogy tanítványnyá tegyen embereket, formálja a hitünket, átalakítsa az életünket, és megváltoztassa a világot. A napjainkban olyan sokat emlegetett kulcsszavak, mint nyitottság, önkéntesség, felelősség, lelkiség és misszió lendület, köszönnek vissza az öt alaptételben - radikális vendégszeretet, szenvedélyes istentisztelet, tudatos hitépítés, kockázatvállaló miszszió és szolgálat, bőkezű nagylelkűség -, melyek átgondolásához és újrafogalmazásához van szükségünk a megállásra és fellélegzésre, melyet ez a könyv nyújt az olvasónak.

Részletek a könyvből: Mi a radikális vendégszeretet? A radikális azt jelenti: „a forrásból eredő”, és olyan gyakorlatot ír le, melyek Krisztus életében gyökereznek, és sugarait mások élete felé irányulnak. Radikális annyit tesz: „a közönséges gyakorlattól erősen eltérő, a normálison túlmutató”, és olyan gyakorlatokra utal, amelyek túllépnek az elvárásokon, megteszik a második mérföldet, és nagyon komolyan veszik az idegenek befogadását. Radikális alatt nem vad tekintetű, gátlástalan, vagy „nyomulót” értek. Úgy értem, hogy az emberek a lehető legtöbbet ajánlják magukból, kreativitásukból, képességeikből és erejükből, hogy Krisztus kegyelmes meghívását és elfogadását felkínálják másoknak.

22

ROBERT SCHNASE metodista lelkész, 2004 óta az Amerikai Metodista Egyház, Missouri Konferenciája püspöke, amely 900 gyülekezetet, 175 000 taggal foglal magába.

Ha minden szolgálat (vasárnapi iskola, kórus, missziós tervek, ifjúsági munka, istentiszteleti élet, lelkigondozás) csupán egyetlen ponton változtatná meg a feladatát úgy, hogy Krisztus radikális vendégszeretetét tükrözze, nem lenne határa annak, amit Isten megvalósíthat. A szenvedélyes istentisztelet Isten iránti szeretetünkkel kezdődik, a vággyal, hogy megnyissuk magunkat Isten kegyelme felé, és kapcsolatba kerüljünk vele... Nem azért látogatjuk az istentiszteletet, hogy belepréseljük Istent a mi életünkbe, hanem hogy a mi életünk egyesüljön Istenével. Amit az emberek magukkal hoznak az istentiszteletre, az ugyanannyira hozzájárul mindenki tapasztalatához, mint az, amit ott találnak. A szenvedélyes istentisztelet az azon részt vevő egyénekben kezdődik el... Sokszor öntudatlanul is egy olyan pózban lépünk be az istentiszteletre, mint amikor valaki egy filmkritikára készül. Értékeljük valamilyen belső érték alapján: Nos, a prédikáció túl hosszú volt, a zongora túl hangos, a gyerekek túl zajosak, a terem meg túl hideg volt.” Figyelmünk a tökéletlenségek, a rossz kiejtés, az elszalasztott végszavak, a hamis hangok, saját kényelmetlenségeink, a vezetők gyengeségei és a testvérek hibái felé fordul.... Azok a gyülekezetek, melyek a szenvedélyes istentiszteletet gyakorolják, ezt a szent időt annyira szabaddá teszik a zavaró, kellemetlen és kényelmetlen dolgoktól, amennyire csak lehetséges. Az emberek pedig megérzik a felkészültségben és céltudatosságban megnyilvánuló odafigyelést. Maguk mögött hagyják a panaszokat, a személyek közötti szakadékokat, a feltűnés és az ellenőrzés iránti vágyat .. lehetőséget adnak az embereknek arra, hogy Isten formálja őket...


KIADJA: MAGYAR METODISTA EGYHÁZ HARMAT KIADÓ KIA, 2001

Az élettel teli, gyümölcstermő, növekvő gyülekezet gyakorolja a tudatos hitépítést. A közösségben való tanulás gyakorlata a támogatás, a buzdítás és az iránymutatás hálózatát nyújta a tanítványok számára... hogy hitbeli utunk megbízhatóbbá váljon. A kockázatvállaló, új, vakmerő misszió és szolgálat arra az igazságra irányítja a figyelmünket, hogy legsürgetőbb szolgálatainkat általában bizonytalanság, kiszámíthatatlanság jellemzi. Nem tudhatjuk, hogy erőfeszítéseink elindítják-e azokat a változásokat, amelyeket remélünk. Legkeményebb munkánk is kevés látható hatással járhat, vagy talán egyenesen kudarcba fulladhat... Soha ne becsüljük le a hatást, amit egy gyeülekezet kelthet, még akkor se, ha tagjainak csak kis százaléka vállalja a tűzvonalban végzett, kockázatokat vállaló szolgálatot. A bőkezű nagylelkűség gyakorlatában határtalan az, amit az egyház el tud érni Krisztus céljaira tekintve, amikor az Isten által ránk bízott javak, erőforrások és adottságok gondos felügyelete felülmúlja azt, hogy félünk a hiánytól, és megszállott módon a szükségeinkre, problémáinkra és hiányainkra koncentrálunk. A bőkezű nagylelkűség azt jelenti, hogy felelősséggel és a kegyelemben bízva magunkat és javainkat Isten szolgálatába állítjuk. Az élettel teli, gyümölcstermő, növekvő gyülekzetek nagy jelentőséget tulajdonítanak a szolgálat kiválóságának. Nem érik be a középszerűséggel, a közömbösséggel, vagy az éppen hogy elégségessel. Mind az öt (említett) gyülekezeti gyakorlatban a tőlük telhető legjobbat, a legmagasabb színvonalút nyújtják: állandóan tanulnak, fejlődnek, értékelnek és alkalmazkodnak... A kiválóság a gyülekezeti szolgálatban abból a szívből jövő elkötelezettségből fakad, hogy a legtöbbet adjuk Isten legnagyobb céljainak beteljesüléséért.

VALLÁSSZABADSÁG Vallásszabadság hol tartunk most? A másfél éve benyújtott új egyházi törvényt, Semjén Zsolt „kodifikációs remekműnek” nevezte. Ezt a remekművet záró-szavazás előtt fél órával tartalmilag tökéletesen átíratták, ekkor került bele az a lényeges és kirívóan elfogadhatatlan momentum, miszerint egy vallási közösség egyházi státuszáról nem a Bíróság dönt különböző objektív kritériumok alapján, hanem a parlamenti kétharmad dönti el kedve – pontosabban a politika érdeke szerint – hogy ki maradhat, vagy válhat egyházzá, és ki elégedhet meg kényszerből az ú.n. vallási szervezet, gyakorlatilag egyesületi státuszával, ami sem anyagi, sem erkölcsi, sem presztízs szempontból nem ugyanaz, mint egy egyházhoz tartozni. Emiatt is az Alkotmánybíróság korábban már példátlan módon kétszer is érvénytelenítette a korábbi törvény-verziókat, ezért ezt „praktikusan” beemelték az Alaptörvénybe, így bírálhatatlanná és támadhatatlanná vált.

Tehát az Alkotmánybíróság, az ENSZ, az Európai Parlament, a Velencei Bizottság egyértelmű kifogásai ellenére Magyarországon a vallási közösségek sorsáról, a „lelkek felett” is a parlamenti többség dönt, és ezzel a világnézetnek, a hitnek, a vallásnak, a templomoknak is meghatározója. A háttérben nem lehet nem látni a állam-egyház víziójának képét kirajzolódni. A legutóbbi, elfogadott egyházi törvényben az egyházzá minősítésnek új, objektív feltétele pl. a 10 ezres létszám! (a mai kritériumok szerint az adventista egyház sem lehetne egyház, ha nem emelték volna be év elején a „bevett” egyházak sorába!), és mivel menet közben megváltoztatták a feltételeket, felemelték a létszámot, ez a kisegyházak eégsz sorát véglegesen kizárja ebből a körből. Ez a politika döntési helyzetének egyik első „terméke”. Ha visszagondolunk, hogy miért kellett teljesen újraszabályozni az egyházak működését, az eredeti indok a „biznisz egyházak” elleni kirohanás volt. Lehettek anyagi visszaélések, bár egyetlen feljelentés nem született. Most viszont az új törvény értelmében az egyházat az egyesülettől csupán pénzügyi elemek kü-

www.adventista.hu/terezvaros - vallásszabadság

A legújabb törvény még tartalmaz egy kritikus és aggályos kitételt: a bevett egyházak részéről szükségszerű és elvárt az „együttműködésre való alkalmasság” Még egy utolsó jogállami momentum: az Alaptörvénybe foglalt egyházi passzusokkal szemben jogorvoslat nincs. A folyamatosan változó törvény rendelkezéseivel szembeni ombudsmani beadvány tárgyalása folyik az Alkotmánybíróságon, illetve perek folynak Strasbourgban is. Cikkünk írása közben július 2-án az elfogadott törvényt Áder János köztársasági elnök aláírás nélkül már vissza is küldte a parlamentnek a remekmű további tökéletesítése céljából, amit pár nap múlva megint elfogadtak. Most itt tartunk...

www.facebook.com/vallasszabadsag

Az Adventista Egyház Román Uniójának Románia alkotmánymódosítási folyamatával kapcsolatos észrevételei Az alkotmánymódosítással kapcsolatos dokumentumok és viták elemzése, valamint a Romániai Ortodox egyház által gyakorolt nyomás megfigyelése következtében, a Hetednapi Adventista Egyház a következő észrevételeket terjeszti elő: Elvárásunk, hogy az Alkotmány módosítása ne befolyásolja sem a Román állam által tanúsított semlegességet, bármely felekezetről legyen is szó, sem azok egyenlőségét az állam előtt olyan múlt század elejére jellemző előírások által, amelyek nem megfelelőek a modern időben. Mi, a Hetednapi Adventista Egyház elutasítjuk azt a hozzáállást, mely szerint a vallásfelekezetek szerepének, valamint nemzettörténelmi és nemzetmodernizáló fontosságának keretén belül, név szerint és kizárólagosan csupán a Román Ortodox Egyház említtessék, mivel úgy tartjuk, hogy ez a kizárólagos megemlítés egy szükségtelen, személyválogató és sértő hozzáadás a hátramaradt 17 – a Román Állam által egyenlő joggal rendelkezőnek elismert – vallásfelekezettel szemben, tehát nem alkalmas egy modern alkotmány szövegében való megjelentetésre. A modern kor nagyobb egyensúlyra, az összes vallásfelekezeti és más társadalomfejlesztő ideológiák elismerésére, az időszerű és a Román Állam modernizálásával, a nemzetközi szintű támogatással,

lönböztetik meg: az egyházak kaphatják meg az egyházi 1 százalékot, ezt az állam a duplájára kiegészíti az egyházak számára, és csak a bevett egyházak iskolái, kórházai, intézményei kapnak kötelezően állami támogatást. Vagyis az egyházakkal kapcsolatban a biznisz ürügyén robbantották szét és szabályozták újra az egész rendszert, és most azok kerülnek vissza az anyagilag „érdekelt” rendszerbe és ezzel együtt a támogatottak körébe, akiket az állam ebbe „bevesz”.

a társadalmi szolgáltatások javításával, a vallásszabadsággal vagy a neveléssel kapcsolatos gondokba való beavatkozásra bátorít. Elfogadhatatlan a más felekezetek képviselőinek feledése, akik nemzetközi kapcsolataiknak köszönhetően, néha sokkal inkább szolgálták Romániát, mint a földrajzilag behatárolt befolyással rendelkező Romániai Ortodox Egyház, olyan területeken, mint az emberi jogok, társadalmi fejlődés, nevelés, egészség vagy az európai struktúrákba való beilleszkedés és a nemzetközi lehetőségek elérése. A történelem újraírása anélkül, hogy figyelembe vennénk a Román Állam modern fejlődését és a jelenvaló nemzetközi valóságokat, nagy kérdőjeleket emel a modernizálás szándékával és a Román Alkotmány időszerűsítésével kapcsolatban, mialatt a vallásos fundamentalizmus és türelmetlenség újraéledésének rosszalló szemléletmódját tárja fel Európának ebben a térségében. Hutanu Teodor lelkész, a Hetednapi Adventista Egyház Román Uniójának elnöke Fordította: Bíró András-Csaba A román unió állásfoglalása teljes terjedelmében itt olvasható: http://adventista.ro/hirek

LÁTOGATÁS BUKARESTBEN Június 17-én meghívást kaptunk Bukarestbe egy vallásszabadsági konferenciára, amit az adventisták rendeztek a román parlamentben. DR. ERDÉLYI LÁSZLÓ rövid tájékoztatást adott a magyarországi vallásügyi helyzetről. A Gyülekezetünk konferenciájának anyagait és angol nyelvű összefoglalóját átadtuk minden résztvevőnek, köztük a román kormány két miniszterének is, akik megígérték, hogy ha nemzetközi szintre kerül az ügy, kiállnak mellettünk. A konferencián ott volt BERT B. BEACH testvér is, aki az egyik legaktívabb vallásszabadsági szakértőnk a Generál Konferenciánál. Ő is örült, hogy találkoztunk, és megígérte, hogy mindent megtesz az ügyünk melletti kiállásért. Ők is mind olyan adventisták, és nagyon komolyan veszik TED WILSON, a Generál Konferencia elnöke kérését, hogy az adventisták legyenek az élen a vallásszabadsági kérdésekben az egész világon, aktívan kéviseljék, irá-nyítsák az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat, megbeszéléseket, konferenciákat. Meglepően nyílt, eredeti adventista gondolkodásmódot tükröz a Adventistta Román Unió aktuális állásfoglalalása is (lásd baloldalt) a román alkotmány módosításával kapcsoaltban, ezért tesszük ezt közzé, hogy példaként álljon a magyarországi egyházunk előtt is, hogy az egyházügyi kérdésekkel kapcsolatban ezt az irányt kövessük mi is Magyarországon.


23

VALLÁSSZABADSÁG

KIBEN

LEHETÜNK SZABADOK?

A vallásszabadság dilemmái ÍRTA: SZABÓ OTTÓ

A SZABADSÁG INGOVÁNYOS TALAJA Volt idő, amikor a politika „csinálói” úgy tették föl a kérdést, hogy vallás, vagy szabadság. Az emberek hitét hiedelemmé degradálták, hirdetve, hogy a „felvilágosult”, racionális elme legyőzi a félelmeket, melyek Istenhez hajtották az embereket, s a vallás, az egyház szép lassan elsorvad, elhal magától. Önhittségüktől megittasodva úgy is köszöntek: Szabadság!, de csalódniuk kellett: soha nem jött el az általuk ígért és fennen hangoztatott szabadság. A történelem folyamán milyen sokszor „védték” meg az embereket törvényekkel saját, személyes, legintimebb szabadságuktól. Az Istentől elszakadt emberek elfeledkeztek arról, hogy maga Isten szabta meg a törvényt. Ha az ember alkotta szabályok nem a tízparancsolat kőtábláira írt alapokra épülnek, szükségszerűen önös érdekeket szolgálnak, melyeknek mindig vannak haszonélvezői és kárvallottjai, tehát igazságtalanok. A történelem folyamán nemigen volt teljes, mindenkire egyformán érvényes vallásszabadság. A „törzsi vallások” idején a különböző vallású törzsek sokat viaskodtak egymással, később a vallásháborúk okoztak felmérhetetlen anyagi és erkölcsi károkat. Az ún. „kultúrateremtő” vallások megszületésével az éppen uralkodó vallások gyakran nem-háborús időkben is elnyomták, vagy betiltották a többi vallás gyakorlását és üldözték követőit. Európában elsőként az 1568-as tordai országgyűlés hirdetett vallásszabadságot: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg

24

ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…” (A nemes szándék mellet azért azt is fontos tudnunk, hogy ez a szabadság négy keresztény vallásra vonatkozott: a katolikus, a református, az evangélikus, és az unitárius vallásokra.) Az Emberi Jogok Nyilatkozata az ember elemi és elidegeníthetetlen jogának tekinti a hitbeli meggyőződésének „akadálymentes” gyakorlását, megélését: „Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.” (18. cikk) A dokumentum rögzíti, hogy ez a jog egy demokratikus társadalomban csak abban az esetben korlátozható, ha ezt a közbiztonság, a közrend, közegészség stb. szükségessé teszi. A modern társadalomban az emberek döntő többsége – a döntéshozók szinte kivétel nélkül – vallják ezeket az alapelveket, legyenek bár jobboldali, vagy baloldali pártállásúak, konzervatív, vagy liberális gondolkodásúak, hívők, vagy hitetlenek. A gyakorlatban sokan mégis megtagadják, eltorzítják az ideológia szintjén elfogadott alapokat aszerint, ahogy azt a személyes érdekszférájuk kívánja, és ahogy a napi politika aktuális érdekei diktálják. Mindez embertelen, és a jézusi mérce szerint ami embertelen, az istentelen is. Az embernek miért elemi joga a lelkiismereti és vallásszabadság? Egyszerűen azért, mert Isten szabadnak teremtette az embert, erkölcsi lénynek, akinek döntési szabadságot adott, így lett felelős tetteiért. Ez a felelősség senkire át nem hárítható, külső kényszerítő körülménnyel nem menthető. Ezért az isteni törvényt semmibe veszik azok, akik az ember Isten-adta szabadságát korlátozzák. Milyen az a sza-


badság, amit a földi hatalom tud adni a társadalom tagjainak? Olyan, amelyet úgy ad, hogy prominens vezetői egy magasra emelt transzparensre felírják: „Az igazság szabaddá tesz.” (mint ahogy ezt többször meg is tették). Mi ennek a Bibliából kiragadott gondolattöredéknek a – nagyon is veszélyes – evilági üzenete? Az, hogy mi, a hatalom képviselői vagyunk az igazság birtokosai, az erkölcsi jó megtestesítői, így az általunk szabott keretek, törvények biztosítják a szabadság lehetőségét. Ez éles ellentétben áll a Jézustól kapott szabadsággal. Az igazság ugyanis Jézus maga: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (Ján 14:6.) Érthető tehát, hogy Jézus önmagára, önmaga isteni mivoltának érvényes, megbízható és szilárd igazságára utalt, s ezen igazság elfogadásának felszabadító hatalmára, amikor azt mondta: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” Ján 8:32.) Csak Jézus adhat igazi szabadságot, mert Ő saját bűneinktől szabadít meg bennünket. Csak így tudjuk Őt szabadon szolgálni.

A VALLÁSSZABADSÁG FELÜLÍRÁSA A 2011. évi vallásszabadsági törvény megalkotása óta a lelkiismereti és vallásszabadsági jog súlyos megtépázásának lehetünk tanúi és kárvallottjai. Mi a baj ezzel a törvénnyel? Az, hogy igazságtalan, mert nem semleges, nem egységes mércével mér. Anakronisztikus ez a törvény, mert nem illik bele a XXI. század Európájának demokratikus, pluralista értékrendszerébe, idegen testként jelenik meg abban: különbséget tesz emberek között a hitvallásuk, a világnézetük alapján. Ráadásul a különbségtétel kritériumainak meghatározását világi, politikai intézményrendszerre bízza. A kritériumokat – ha egyáltalán vannak – nem kell nyilvánosságra hozni, a döntést nem kell indokolni. Előre meghatározott, társadalmilag kiérlelt, a lelkiismereti-és vallásszabadság elveit nem sér-tő (sőt azokat védő!) szempontrendszer mentén a döntéshozóknak érdemi vizsgálatot nem kell folytatniuk, jogorvoslatot

VALLÁSSZABADSÁG nem kell biztosítaniuk, joguk van az érintettek megkérdezése nélküli „autonóm” döntések meghozatalára. A legszűkebb politikai hatalom törvényi felhatalmazással rendelkezik ehhez, olyannal, amit ő maga alkotott. Az sem baj, ha az Alkotmánybíróság a törvény számos pontját alkotmányellenesnek ítéli. Az Alaptörvényt is a törvényhozók alkották, s ennél fogva, ha „szükséges”, meg is változtatják. Mi motiválja erre a jogállam „őreit”? A nyilvánvaló politikai érdek: új szimpatizánsok gyűjtése, a szavazóbázis mérhetetlen kiterjesztése. A többség megnyerésének oltárán feláldozzák a politikai szempontból elenyésző kisebbséget. A valóságban az elérni kívánt cél szempontjából nincs szó „bizniszegyházról”, „destruktivitásról”, „adócsalásról”, „agymosásról”, „rendcsinálásról”, mint ahogy nincs szó a hit szabad gyakorlásának részrehajlás nélküli biztosításáról sem. Ezek csupán az ideológia kifinomult marketing eszközei, mára már jól bejáratott lózungjai. Úgy tűnik, hogy az állam nem tesz eleget annak a saját törvénye preambulumában deklarált alapelvnek, hogy világnézeti semlegessége útján a felekezetek közötti békés együttélés feltételeit megteremtse. Ellenkezőleg: ezek az intézkedések a kivételezettek és a diszkrimináltak közötti feszültség gerjesztésére valók. (És ami még ennél is rosszabb: az egyes felekezeteken belül is óriási megosztódáshoz vezetnek.) Sok veszélyt hordoz magában, ha az állam nem a világnézeti semlegesség alapján ítéli meg a társadalom tagjait, egyházait, gyülekezeteit. JOHN BORDEN RAWLS amerikai filozófus így fogalmaz: „Az állam nem kedvezhet egyetlen meghatározott vallásnak sem, s nem büntethet, vagy minősíthet alkalmatlannak senkit vallásos elkötelezettségéért, avagy annak hiáynyáért. […] Ahol a szabadság elnyomása hittudományi elvekre, vagy hitkérdésekre épül, ott semmilyen érv nem használ.” (Az igazságosság elmélete című könyv). Ma is a fülembe csengnek Szécsi József vallásfilozófusnak a Terézvárosi Adventista Gyülekezet által 2011-ben szervezett első Egyházügyi, vallásszabadsági tudományos konferencián elhangzó indulatos szavai: „Agyrém, hogy az Országgyűlés dönti el, hogy ki legyen egyház és ki ne! – A legmegdöbbentőbb, hogy korábbi egyházak elveszíthetik intézményeiket és más egyházak vihetik azokat tovább. Olyan ez, mint amikor a börtönben a rabokkal veretik meg egymást.”

Az állam éppen azért nem foglalhat állást világnézeti kérdésekben, hogy az állampolgárok ezt szabadon megtehessék. A történelem tanúsága az, hogy ez a szabadság kizárólag így valósulhat meg. Az állam feladata ebben a tekintetben annyi, hogy biztosítsa azokat a kereteket, amelyek tiszteletben tartásával mi magunk járulhatunk hozzá a társadalom értékrendjének alakításához, hogy mi magunk dönthessük el, hogy miben, Kiben hiszünk, és azt hogyan tesszük. Ebből következően az állam világnézeti semlegessége nem értéksemlegesség. Ellenkezőleg: a szabad értékalkotást és értékválasztást szolgálja.

TANULSÁGOK A vallásszabadság részrehajlás nélküli biztosítása a mindenkori hatalom, az állam feladata, kötelessége, de nem csak az övé. Nem csak az államtól, a törvényektől kell várnunk, hogy azok majd valahogy kikényszerítik hitbeli meggyőződésünk gyakorlásának, megélésének szabad és következmények nélküli lehetősségét. A lelkiismereti- és vallásszabadság megteremtését nekünk személyesen kell elkezdenünk a szeretet elvén alapuló tolerancia gyakorlásával. Türelmesen és békességre igyekvő módon kell viseltetnünk úgy más keresztény közösségek, mint a

ges. Ezért ahogyan személyes életünkben nincsenek véletlenek, úgy a gyülekezet, az egyház életében sem lehetnek. A hívő ember életében a nehézségek nem jelenthetnek akadályt az előre haladásban, inkább utat mutatnak az elérendő cél irányába. Vegyük észre, ha Isten új úton akar vezetni bennünket, mert a régi már nem a cél felé tart. Isten követőinek nem evilági státuszok megszerzése, vagy megvédése kell, hogy legyen a célja, hanem Krisztustól, Mesterünktől származó küldetésünk teljesítése. Az előbbiek csak eszközök lehetnek a cél elérésében. Feladatunk, hogy örömmel vigyük az embereknek Krisztus jó hírét. Ebben akadályozhatnak bennünket a külső körülmények, de felmentést nem adnak. Miközben meg vagyunk győződve arról, hogy „az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig” (Préd 3:11) mind népe életében, mind a világtörténelemben, nem feledkezhetünk meg arról, hogy elénk is feladatokat állít műve véghezvitelében. Nem politizálnunk kell, de szavunkat az igazságtalanság minden megnyilvánulása ellen fel kell emelnünk. Ez kötelességünk. TED N. C. WILSON a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának elnöke az Adventista világ című folyóirat 2011. téli számában, az Elnöki üzenetben a vallásszabadságért folytatott elkötelezett küzdelemre hívja föl a világ adventistáit:

TED N. C. WILSON: „A vallásszabadság védelme nem csupán a hetednapi adventistákat jellemzi, ugyanakkor egyházunk tagjainak különleges feladata, hogy az egész világ érdekében síkra szálljanak. […] Ezért a hetednapi adventistáknak világszerte szüntelenül élen kell járniuk abban, hogy a kormányzati, polgári, vallási, illetve üzleti vezetők elé tárják hitüket, valamint a vallásszabadság szükségességét. […] A szabad vallásgyakorlás értékes ajándéka felett őrködve éljünk a lehetőséggel, és irányítsuk az emberek figyelmét a szabad választás Szerzőjére, szerető, csodálatos Istenünkre.” nem keresztény vallásúak, sőt még a hitetlenek irányába is. Erre maga Jézus tanított. „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal.” (Mt 7:12.) De nem csak a vallásszabadságunk miatt kell a tolerancia elvét vallanunk és gyakorolnunk. Saját közösségeinkben, a gyülekezetben, a családban is meg kell tanulnunk megérteni és tiszteletben tartani a másik véleményét. Hisszük, hogy minden, ami velünk történik csak Isten jóváhagyásával lehetsé-

Történelmi tapasztalat, hogy a külső nehézségek, a támadások kereszttüze a közösség belső kohézióját erősíti, identitását növeli. Ez az erő az egyház képét is átrajzolja. Mi az, ami karaktert ad ennek a képnek? Az államhoz való viszony? Aligha. Sokkal inkább a közösség belső hitvallása, önértékelése. Létünket nem az adott kor társadalmi igénye határozza meg, hanem a Jézustól kapott megbízás. Az egyháznak ajtónak kell lennie, mint ahogy Jézus is az, akin keresztül vezet az út a mennyei országba.


25

NEKROLÓG Mint két szeretettől részeg csavargó kapaszkodtunk egymásba felfelé, a lábmosás után a lépcsőt fogva, fogcsikorgatva, miután egymás elé térdelve Jézust fedeztük fel a másik eres, sír felé tartó lábaiban. Debrecen, 2013.04.06. Úrvacsora

SZÖLLŐSI ÁRPÁD 1937 - 2013

Szeretteim! Nehéz szívvel állok előttetek, mert egy kivesző-

ben lévő emberféleségtől, szolgatárstól kell búcsút vennem. Ha meghal egy jó barát, aki része volt Krisztustól kapott szolgálatunknak, az életünknek, a fejünk tudja, hogy jó helyen van, mert Krisztus magához vette és nem történt más, mint letette fáradtságait, előre ment. Mégis könnyek szorítják a torkunkat, mert magunkat sajnáljuk. Hiányozni fog a szüntelen derűs szívű barátom, aki mindig „kiválóan” volt. Hol az egészségesek, hol a betegek közül vált ki, no most pedig kivált az élők sorából. Napok óta kutatom magamban, hogy mikor lettünk jó barátok. Ötvenhat évvel ezelőtt, 1957-ben, osztálytársak lettünk. Jézus rávett bennünket, hogy arról álmodjunk, hogy lelkipásztorok leszünk. Ő egy iskolai tanítóságot, én meg egy egyetemi álmot hagytam oda, és beültünk a döcögve induló, nem túl magas színvonalú Adventista Lelkészképző Szeminárium padjaiba. Tanultunk könyvekből, tanultunk egymástól, még a tanárainktól is, no meg kertészkedtünk is, sorban jelesre vizsgáztunk, de év végén a nagyhatalmú Unió Bizottság – akkor Elnöki Tanács volt a hivatalos neve – értékelte a hallgatók alkalmasságát a szolgálatra. A 12 fős évfolyamból kettőnket alkalmatlannak nyilvánítottak. Elmondták, hogy tanulhatunk ugyan és valamire jók leszünk bizonyára az Úr művében, de a prédikáláshoz nem adatott nekünk, az ő bölcs megítélésük szerint, lelki ajándék. Akkor mi is így éreztük. A kihirdetéskor, egymásra néztünk. Egyszerre kérdeztük: - Maradsz? Mindketten rábólintottunk. Ekkor, szél ellenében, lettünk jó barátok. A következő évek megpróbáltatásai az akkor alkalmasoknak

Megvártad a szombat hajnalt,

hogy letedd Gazdád kezébe törékeny életed, mit tőle kaptál. Hát ennyi volt csupán. Így megyünk el mindahányan, s elmúlik velünk a fáradtság, az öröm is, meg az aggódó szeretet, amivel népedet féltettük botorul. Elmúlnak a közös nevetések, a szemünk sarkában szétmorzsolt könnyek is. Nehezen tanuljuk Uram, hogy az élet nem a miénk. Csak ajándékba kaptuk, hogy napjainkról, perceinkről szereteted ölén nálad elszámoljunk. Hajdúszoboszló, 2013.05.18. szombat

26

ítélteket kirostálta, így ebből az első évfolyamból csak mi maradtunk, alkalmatlanok. Évek múlva én több nyelvre lefordított jegyzetet írtam a prédikálás tudományáról, Árpi meg kiválóan tanította. Nem azért, mert mi különbek voltunk, hanem mert Isten adta a remény derűjét a szívünkben, hogy legyen kitartásunk és türelmünk. Anyagiakban nem vittük sokra, egyetlen lélegzetelállító hőstett sem fűződik nevünkhöz. Csak szolgáltunk jó kedvvel, fáradozva, de el nem fáradva. Milyen ember is volt Árpi? - kérdezem magamtól. A derű bölcsességének lelkiajándékát kapta. Az élethelyzetek gyakorlati teológusa volt, aki egyszerűsíteni tudta a bonyolultat. Így tanított, így prédikált, így beszélgetett és így élt. A karrier-építő ifjú titánoknak ezt az életmódot nem ajánlom. Nem ez vezet a siker Himalája csúcsára, ahonnan könnyű lezuhanni. Csak derűssé tesz a rögös úton, s közben a rosszindulatok tövisei, csalánjai között is megtanít nevetni felszabadultan, Jézus kezét fogva. Mert higygyétek el testvéreim, nem ünnepelt sztárnak, gurunak lenni nehéz, hanem mindennapi derűs, Istenben bizakodó kereszténynek. Árpi ilyen volt. Azért hiányzik, mert hétköznapi keresztényből, huszonnégy órás szolgából van kevés. Csak azért imádkozom, hogy adjon Isten nékünk ilyen derűs, sóhajtozás-mentes huszonnégy-órás munkásokat. A többit, majd a mennyben egymásközt megbeszéljük.

Égre fagytak az ólomfelhők.

A fák bénultan álltak, gondolkodva. Csak a vihar előtti ideges szellők suttogtak halkan a platán koronáján. A leszakított gyöngyvirág temetési harangszavára énekelt a szívem. Az elmúlás, a tavasz, a vidám szó tagadása. A halál: csak csendes feledés. Debrecen, 2013.05.28. A temetés


Szerető barátod, Jenő

Tegnap

a felhők mögül előbújt a nap, s a rigók harsány éneke kísérte mikor koporsód sírba eresztették, hogy a port a pornak adták. Mert míg élünk, kik ismertük madárfüttyös derűd, emlékezni fogunk bölcs egyszerűségedre. Talán a tegnapi rigók is barátaid voltak. Hát itt maradsz velünk akkor is, ha már rég tápláléka lett tested fűnek – fának, de mondásaid, mint a rigók füttye, bizton megmaradnak. A temetés után

Szigeti Jenő versei

Dr. Tokics Imre

Dr. Erdélyi László

Dr. Szigeti Jenő

Fekete István

Dr. Szigeti Jenő

Zarkáné T. Kriszta

Dr. Tokics Imre

Dr. Szigeti Jenő

Dr. Szilvási András

Zarka Péter

Fekete István


Dr. Tokics Imre

Júl. 5.

12.

19.

26.

Aug. 2.

9.

16.

23.

30.

Szept. 6.

13.

20.

27.

2013.

21.

28.

A megígért ébredés: Isten küldetése célba ér

2013. IV. n. év. 1. sz. tanulmány

31.

Reformáció: fejlődésre és változásra készen

14.

24.

Reformáció: ami az ébredésből következik

Reformáció: megromlott kapcsolatok helyreállítása

17.

Tisztánlátás: az ébredés biztosítéka

Szept. 7.

10.

Egység: az ébredés összekötő ereje

Reformáció: új gondolatok

Aug. 3.

27.

Engedelmesség: az ébredés gyümölcse

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

20

Bizonyságtétel és szolgálat: az ébredés gyümölcse

Júl 6. 13.

ÉBREDÉS ÉS REFORMÁCIÓ Ima: az ébredés motorja

Téma

TV FELVÉTELEK

Az Ige: a lelki ébredés alapja

PÉNTEK ESTI Előadó

Ócsai Sándor

Dr. Szigeti Jenő Hoffer Zoltán

Tokics Péter

Zarka Péter


Dr. Erdélyi László

Dr. Szigeti Jenő

Zarka Péter

Dr. Szigeti Jenő

Dr. Tokics Imre

Dr. Szigeti Jenő

Dr. Jon Paulien

Zarka Péter

„Tapintatos" misszió

A boldogság=egészség

Keresztény élet

A tanítvány Istenképe

Az imádságról

Békesség, békesség

A megbocsátásról

A hit megtalálása

Imádság a Hegyi beszéd csúcsán

A Laodiceai üzenet

Vak az, aki nem látja Krisztust

A maradék gyülekezet

Úrvacsora Egy egyszerű szó

Téma

ISTENTISZTELET

SZOLGÁLATI BEOSZTÁS

SZOMBAT DÉLELŐTTI Igehirdető

2013. III. NEGYEDÉVI

Ócsai Sándor

Dr. Szigeti Jenő

Fekete István

Zarka Péter


Fekete István

Dr. Tokics Imre

Zarka Péter

Dr. Szigeti Jenő

Dr. Tokics Imre

Dr. Szigeti Jenő

Dr. Jon Paulien

Zarka Péter

Keresztény élet

Isten temploma az Újszövetségben

Próféták és apostolok

Keresztény élet

Keresztény élet

Mennyei, vagy földi zene?

„És foglalatosak valának…"

Keresztény élet

Az első missziói út 2. Ikónium, Lisztra

"Az én Atyámnak házában…"

Az első missziói út: Ciprus és Aniókhia

A befogadó maradék gyülekezet

Hálaadás délutánja

SZOMBAT ESTI ÁHÍTAT Igehirdető Téma

Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Ú T R A V A L Ó

Most megnyugszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten. S míg ölel a fény és ölel a csend, és árad belém, és újjáteremt, míg nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten, új gyümölcs terem, másoknak terem, érik csendesen erő, győzelem...

ha nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

GYÜLEKEZETI HÍRADÓ HETEDNAPI ADVENTISTA EGYHÁZ BUDAPEST TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETE. Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti,

Recommend Documents