Globalizáció a legfelsőbb fokon ENSZ-2 helyett egy valódi „Világparlament” lehetséges változata Az emberiség történelmét sokan, sokféleképpen kísérelték meg röviden megfogalmazni. Volt, aki embercsoportok szakadatlan vándorlásaként írta le, mások csak háborúkat és köztük lévő békés időszakokat láttak, amikor a történelemről beszéltek. Szerintem nagyon leegyszerűsítve világunk történelme felfogható folyamatos és egyre nagyobb léptékű szövetségek, egyesülések sorozataként is. Az emberiség hajnalán csupán ősközösségekben éltek emberek bolygónkon, legfeljebb pár tíz fős csoportokban. Az ókorban már állandó településeken, város(állam)okban több ezren is laktak akár. A középkorban vált az állam az alapegységgé, melyet már több millió ember vallhatott tágabb otthonának. A nagyobb birodalmak széthullásával, az újkori gyarmatosítások, majd ezek legújabb kori függetlenné válásával a szuverén államok száma nagyban növekedett. Így 1945 után egyre erősödött a nemzetek feletti regionális együttműködések intézményesítése iránti igény, melynek csírái az 1990-es évek közepére Földünk minden szegletében megjelentek. Eme folyamatot, és a bemutatott szövetségek eredményeit-céljait elnézve joggal érezhetjük, hogy a trend nem fordul meg, hanem a többségében egyelőre kezdetleges regionális nemzetközi szervezetek tovább mélyülnek és bővülnek, azaz integrációjuk egyre nagyobb földrajzi és minél több elméleti területre terjed ki. A regionalizmus és a globalizmus bizonyos szempontból feltételezi és kiegészíti egymást, de máshonnan nézve ellentétes folyamatok, úgymint a verseny és az együttműködés. A globalizáció fentről lefelé indul, merev, homogenizáló és ellenőrző; míg a regionalizáció alulról építkezik, rugalmasabb, önkéntes és a diverzitásra helyezi a hangsúlyt. A múlt század második felében számos globalizációs hajtóerő alakította egyre szűkülő világunkat, megjelentek és egyre nagyobb szerepet vívtak ki maguknak a nemzetközi, multilaterális szervezetek. Balassa Béla, magyar származású amerikai közgazdász fogalmazta meg elsőként a nemzetközi szakirodalomban a nemzetközi integráció fokozatait: 1. szabadkereskedelmi
területekben
résztvevő
államok
az
egymás
közti
kereskedelemben megszüntetik a vámokat és egyéb korlátozó intézkedéseket 2. vámunióban továbblépnek ezen, és kifelé, más államok felé is közös vámpolitikát alkalmaznak 1
3. közös piac keretei között a termelési tényezők áramlását korlátozó akadályokat is felszámolják 4. gazdasági unióban még tovább mennek a résztvevők, bizonyos mértékig gazdaságpolitikájukat is összehangolják 5. teljes gazdasági integrálódásnak azt az állapotot tekintjük, amikor már egységes monetáris, fiskális és szociális politikát alkalmaznak a tagállamok, valamint nemzetek feletti intézményeket és hatóságokat hoznak létre, melyek határozatai a tagállamokra nézve kötelezőek Az ENSZ-BT rendszer felülvizsgálatának szükségessége A témakör legkonkrétabban az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának, mint jelenleg működő, erősen korlátozott hatáskörű kvázi világkormánynak a működési anomáliáival indítható. Jelenleg komoly probléma az ENSZ-ben, hogy a Biztonsági Tanács összetétele nem tükrözi híven a II. világháború vége óta megváltozott erőviszonyokat, hisz például a világ (vásárlóerő-paritáson
számított)
3-5.
legerősebb
gazdasági
hatalma
(Japán,
India,
Németország) nem képviseltetheti magát állandó tagként. A népességben rejlő erőről nem is szólva, hisz a BT állandó tagjai összesen kisebbséget, 30%-ot képviselnek a Föld lakosságából (40%-ot a GDP-ből), s arányuk továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Az aránytalanságot kétségkívül enyhíti, de nem szünteti meg a 10 nem állandó tag jelenléte. Tehát változásra szükség van, az azonban mindenképp megjegyzendő, hogy mind az Egyesült Nemzetek Szervezete, mind elődje, a Népszövetség létrejöttét világháború előzte meg. Reméljük, hogy a világ már „felnőtt annyira”, hogy legyen a megoldás akár az ENSZ radikális reformja, akár egy új alapokon nyugvó világszervezet létrehozása, az végbe tud menni békés eszközökkel és erőszakmentes előzményeket követően. A világ országainak regionális összevonása kezelhető számú tárgyaló félre oszthatná Földünk lakosságát. Ezáltal többszörös áttétellel, de minden lakos képviselve lenne a legfelsőbb szinten, mégsem bénulna meg a Világparlament működése, hiszen 12 fél között nagyobb esély van kompromisszumos megoldást találni az egyes kérdésekben, mint bő 200 ország esetében, és igazságosabbnak, rugalmasabbnak is tűnhet (hiszen időközönként gond nélkül frissíthető lenne), mint a jelenlegi rendszer. Bár természetesen lennének országok, területek, melyek szerepe jelentősen csökkenne, nem csupán Európáé, ahonnan jelenleg két ország is szerepel az öt vétójogú ENSZ-tagállam között (ráadásul további kettő – Németország és Olaszország – „ácsingózik rá”), hanem 2
elsősorban Oroszországé, melynek ENSZ-vétójoga a Szovjetunió jogutódjaként maradt meg, holott jelenleg legfeljebb földrajzilag, energiahordozói és atomfegyverei révén számít nagyhatalomnak, gazdaságilag és demográfiailag semmiképp. Nemzetközi regionális integrációk - Világrégiók Tehát visszatérve, három főcsoportban a következő integrációkat különböztettem meg (a zárójelben lévő számok közelítőleg a fenti Balassa-féle fokozatoknak felelnek meg, de igyekeztem a helyi sajátosságokat és közeljövő várható eredményeit is figyelembe venni): •
Az amerikai ikerkontinensen: NAFTA – Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (1), CARICOM – Karib Közösség (0), CAIS – Közép-Amerikai Integrációs Rendszer (0), MERCOSUR – Dél-Amerikai Közös Piac (2-3), AC – Andok Csoport (1);
•
Európában, Afrikában, Észak-, illetve Nyugat-Ázsiában: EU – Európai Unió (~5), LAS – Arab Államok Ligája (~1), ECOWAS – Nyugat-Afrikai Országok Gazdasági Közössége (0), SADC – Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség (0), CIS – Független Államok Közössége (0-1);
•
Kelet-, illetve Dél-Ázsiában és Óceániában: EAEC – Kelet-Ázsiai Gazdasági Együttműködés (-), SAARC – Dél-Ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség (0-1), ASEAN – Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (1-2), PIF – Csendes-óceáni Szigetek Fóruma (0). Kelet-Ázsiában nem létezik átfogóbb integrációs szövetség, ez elsősorban a bezárkózó
gazdaságpolitikával és az USA-val folytatott bilaterális kapcsolatok túlsúlyával okolható, azonban a regionális együttműködésnek itt is egyre nagyobb szerep jut. Így az itt fekvő kevés számú, de annál nagyobb szerepet játszó állam egy amerikai és óceániai államokkal kibővítve létező szervezet (APEC – Asian-Pacific Economic Cooperation) analógiájára alkotott csoportosulásba (EAEC – Eastern-Asian Economic Cooperation) került. Azonban jelenleg Földünk nem minden országa tagja is egyben valamelyik vizsgált integrációnak, így mintegy a jövőbe utazva, alapvetően a földrajzi fekvést, vallást, külkapcsolatokat figyelembe véve kibővítésre kerültek a szervezetek. E szempontból „problémás” országokra vetítve például ezért került földrajzi fekvése alapján a francia külbirtok Francia Guyana a karibi CARICOM-CAIS integrációhoz, (tágabb értelemben vett) vallása alapján a perzsa Irán az Arab Államok Ligájához, vagy az EU-integrációra törekvő ázsiai Törökország és Izrael az Európai Unióhoz. Így vált teljessé a kép, nem maradtak „fehér foltok”, tehát általuk egész bolygónk területe lefedésre került. Ennek mintegy fordítottjaként létezik néhány olyan állam is, mely egyszerre két (szomszédos) itt bemutatott nemzetközi 3
integrációnak is tagja – több közép-afrikai állam (ECOWAS és SADC), vagy például Venezuela (MERCOSUR és AC) –, ezek esetében döntenem kellett a szerint, hogy melyik integrációhoz kötődik erősebben. A fenti szervezetek közül egyedül az Európai Unió jutott a legfelső, ötödik szintig az integráció folyamatában, míg a többi döntően az első szint, a szabadkereskedelmi társulás megvalósításán fáradozik. A harmadik és negyedik szint csak keveseknek (ASEAN és MERCOSUR-AC) került elérhető közelségbe, de az eddigi fejlődési pályák elemzése, korábbi vizsgálatok, párhuzamok, célkitűzések mind arra a következtetésre vezetnek, hogy gyakorlatilag kivétel nélkül magasabb szinteket céloznak meg a távolabbi jövőt illetően. Habár munkám erősen jövőbe tekintő, sok feltételezéssel él, de a felosztási rendszerem igyekszik követni a már létező nemzetközi szervezetek struktúráját. Földünkön tizennégy integrációs társulást különítettem el (ebből a két-két közép- és dél-amerikai páronként összevonásra került: CARICOM-CAIS és MERCOSUR-AC néven), melyek méretükben, népességükben, gazdasági erejükben, a bennük résztvevő országok számát illetően, valamint számos egyéb tényező tekintetében természetesen erősen különböznek egymástól: •
E szervezeteket néhol jelentős időkülönbséggel alapították: már a korábbi, kétpólusúnak tekintett világrendszerben megjelentek e különböző nemzetközi együttműködési formák, első alapítási hullámuk (1945-85, ezen belül is elsősorban 1955-75) a hidegháború évtizedeire esik. A többpólusú világ iránti igény a Szovjetunió szétesésével egypólusúvá vált világban tovább erősödött, az említésre kerülő integrációk közel fele a kilencvenes évek elején (1991-93) alakult meg hivatalosan.
•
A teljesen többpólusú integrációk (EU, LAS, CARICOM-CAIS) és az egy országra épülő integrációk (CIS – Oroszország, PIF – Ausztrália, SAARC – India, MERCOSUR-AC – Brazília, NAFTA – USA) egyaránt megtalálhatóak e felosztásban.
•
Integrálódásuk mozgatórugója, célja is eltérő, megkülönböztethetünk energiahordozókon alapulótól (LAS, CIS) a környezetvédelmet és turizmust előtérbe helyezőkön (CARICOM-CAIS, PIF) avagy szociális kérdéseket, a túlnépesedést és a szegénység felszámolását megcélzókon (MERCOSUR-AC, ECOWAS, SADC, SAARC) át a több területre összpontosító (EU, ASEAN, NAFTA) integrációkig számos kategóriát.
•
Eltérő döntéshozatali mechanizmussal működnek (pl. rendszeres miniszteri/elnöki találkozók és/vagy közös intézmények), az integrálódás különböző fokán állnak: van köztük már közös fizetőeszközzel rendelkező, a politikai unió és az egységes alkotmány
4
küszöbére érkezett hiperállam (EU) éppúgy, mint hivatalosan nem is létező (EAEC) társulás. Az alábbi ábra látványosabban és érthetőbben ábrázolja a szövetségek közti erőviszonyokat. A vízszintes tengelyen a lakosság, a függőlegesen a terület szerepel. A „buborék” mérete pedig a bruttó hazai termék nagyságával arányos.
A „Világparlamentről” A tizenkét szervezet erőviszonyait megkíséreltem egy egyszerű mutatószámmal érzékeltetni. A demokratikus országok parlamentjeinek, országházainak analógiájára elképzeltem egy virtuális Világparlamentet, melyben a bemutatott szervezeteket, az ENSZhez hasonlóan diplomaták képviselnék. Az egyes „frakciók” méreteit természetesen az általuk képviselt integrációk ereje határozza meg. A felszín méretének nem szokás alapvető jelentőséget tulajdonítani, egy ország erejét már régóta nem a földrajzi kiterjedtsége határozza meg, ezért a „terület” nálam is csupán 5%-os súllyal szerepel a mutatóban. A „népesség” nagyságának már komolyabb hordereje van, jelen esetben 20%-kal szerepel. Napjainkban, hibái ellenére a legáltalánosabb értékmérő a „bruttó hazai termék” egy gazdaság erejének meghatározására, így itt is a GDPnek kell szánni a döntő - számszerűsítve 75%-os - szerepet. Virtuális parlamentem az egyszerűség kedvéért kereken 100 fős, és igyekeztem az egyes tényezők súlyait jelentőségük figyelembevételével úgy meghatározni, hogy a három legnagyobb frakció - az EU, a NAFTA és az EAEC - egyenlő számban képviseltethesse magát. Így szükség van a kompromisszumra köztük, hiszen még relatív többséggel sem rendelkezik egyik sem, sőt még közülük ketten összefogva sem érik el az abszolút többséget (2 × 21% = 42% < 50%), vagy mindhárman együtt a 2/3-os arányt (3 × 21% = 63% < 66 2 3 %), ami általában a parlamentáris demokráciákban a nagyobb horderejű javaslatok elfogadásának alsó
5
határa. Tehát a „nagyok” rá vannak kényszerítve arra, hogy együttműködjenek a kisebb integrációs szervezetekkel, így a kisebbek érdekeinek világszintű érvényesülésére is több esély van. Eme kisebb szervezetek részaránya e rendszerben jelenleg a következő: SAARC 10%, MERCOSUR-AC 6%, ASEAN 5%, LAS 5%, CIS 4%, SADC 3%, ECOWAS 2%, PIF 1% és CARICOM-CAIS 1%. A jövőben eme kisebb integrációk részarányának növekedése prognosztizálható, hiszen többségüknek gyorsabban növekszik mind a népessége (bár remélhetőleg nem tartósan), mind a gazdasága (annak elmaradottságából adódóan) az EU és a NAFTA, s idővel az EAEC számainál. Így természetesen bizonyos időközönként (például 10 évenként) lehetőség adódhatna az erőviszonyokat meghatározó adatok aktualizálására, s ezen keresztül a parlament összetételének megváltoztatására (s akár a súlyok módosításával, újabbak alkalmazásával is fenntartani a három vezető integráció „frakciójának” egyenlő létszámát). A még távolabbi jövő… A vázolt struktúra megerősödése csupán egy lehetséges forgatókönyv, de idővel akár a fenti alig egy tucatnyi csoport is soknak bizonyulhat, a nagyobb hatékonyság érdekében az integrációk összeolvadása is bekövetkezhet:
Erre a legnagyobb esély a Távol-Keleten, Latin-Amerikában és Afrikában lehet, utóbbi kettőnél már létezik ilyen szervezet, egyelőre még az integrációknál is korlátozottabb hatáskörrel. Még később esetleg megvalósulhat egy, az egész világra kiterjedő, egyenként is több
milliárd
fővel
bíró
triumvirátus
Amerika,
Európa-Afrika
és
Ázsia-Óceánia
megoszlásban. Onnan pedig már csak egy „ugrás” a valóban egységes érdekeket képviselő, jelenleg csupán utópiákban, vagy (földönkívüli civilizációkkal szemben/mellett megjelenve) sci-fikben szereplő Világkormány megteremtése, mely által a végső cél, az egész Földre kiterjedő jólét és fenntartható fejlődés, egyenlőség és a „világbéke” eljövetele is valósággá válhat.
6
Világunk egyre szűkül több értelemben is. Egyre többen élünk rajta, és különféle hálózatok egyre átfogóbb rendszere szövi át bolygónkat, melyben minden úti célt, információt sokkal rövidebb idő alatt érünk el, mint eddig bármikor a történelem folyamán. Ebben a világban csakis együtt van esély a túlélésre, a fejlődésre. A fentiekben néhol talán túlon-túl humanista, netán utópisztikus gondolatok is olvashatóak, de ezek abból az elszánt meggyőződésemből fakadnak, hogy világunk jelenlegi és jövőben felmerülő problémáin – globális felmelegedés, környezetvédelem, energiaválság, túlnépesedés, biztonságpolitika (terrorizmus, nukleáris fenyegetettség, „vallásháborúk”) – nem külön-külön, a saját érdekeinket nézve, hanem csakis együtt leszünk képesek úrrá lenni, és így őket a lehető legteljesebb mértékben megoldhatóvá alakítani.
Joanovics Ákos
7
