2009. augusztus
FIGYELEM Kamaránk mezıgazdasági szárítóüzemi gépkezelı OKJ-s tanfolyamot indít 2009. novemberi kezdéssel. A tanfolyamon való részvétel ingyenes, mivel az EU az ÚMVP-n keresztül a sikeresen vizsgázóknak a részvétei díjat visszatéríti. Jelentkezni 2009. augusztus 28-ig lehet levélben vagy faxon a kamara címén, illetve telefonszámán. További, még 2009-ben induló képzésinkrıl újságunkban tájékozódhat.
A FEKETEFOGLALKOZTATÁS MEGELİZÉSÉÉRT FOKOZOTTABBAN ELLENİRIZ AZ APEH A járulékfizetési kötelezettségek vizsgálata évek óta az Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal ellenırzési területének egyik kiemelt feladata. Az utóbbi idıszakban tapasztaltak szerint még mindig mérvadó a feketefoglalkoztatás, ezért az állami adóhatóság fokozza a járulékfizetési kötelezettség ellenırzését. Idén az elsı félévben a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait érintı kötelezettségek ellenırzésénél 9,7 milliárd forint nettó járulékkülönbözetet állapított meg az adóhatóság, az eddig elvégzett 23,5 ezer utólagos adóellenırzés és 26,3 ezer adatgyőjtés során. Mint ismeretes 2008. január 1-jétıl az APEH vizsgálja a járulékellenırzéseknél azt is, ha valaki – az OEP jelzése alapján - jogosulatlanul vesz igénybe egészségügyi szolgáltatást. Az állami adóhatóság azonban már korábban is kiemelt feladatként vizsgálta a társadalombiztosítás alapjaihoz teljesítendı kötelezettségeket; 2007-ben mintegy 74 000 biztosításiés járulékfizetési kötelezettséget vizsgáló ellenırzést folytatott le és az ellenırzések során 12, 5 milliárd forint járulékkülönbözetet állapított meg az APEH. 2008-ban 103 348 ellenırzést végzett az adóhivatal és 13,9 milliárd forint különbözetet
XV. évfolyam 8. szám
tárt fel. Emellett 2008-ban az OEP adatszolgáltatása alapján 133 ezer magánszemély esetében vizsgálta, illetve ellenırizte az egészségügyi szolgáltatásra jogosultságot az adóhatóság. Ellenırzést csaknem 55 ezer ember adatainál kellett végezni, ebbıl mintegy 14 ezer magánszemély jogviszonya rendezıdött, 32 ezer esetben az ellenırzés meghiúsult illetve megkezdhetetlen volt és több, mint 7 ezer alkalommal a revízió egészségügyi ellátást biztosító jogviszonyt állapított meg. Az idén is folytatódott az ellenırzés sorozat. Az elsı félévben a csaknem 50 ezer ellenırzés 9,7 milliárd forint járulékkülönbözettel zárult, pedig a nyári hónapokban végzik az ilyen revíziók többségét. Idén az államháztartás tervezett bevételeinek elérése érdekében az állami adóhatóság kiterjeszti a járulékkötelezettségek ellenırzését. Fokozza például az önálló, illetve a társhatóságokkal közös ellenırzéseit többek között a munkaerı-kölcsönzésnél, az alvállalkozói láncolatokban az alacsony képzettségő vagy szezonális munkaerıt igénylı ágazatokban, az építıiparban, a vendéglátás és a vagyonvédelem területen. Rendszeressé válnak a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentések és nyilvántartási kötelezettségek ellenırzései, és a szezonális akciókban úgy, mint a Kánikula akció során is kiemelt figyelmet kap a részmunkaidı, illetve alkalmai munkavállalók foglalkoztatásának ellenırzése. A személyi jövedelemadó ellenırzések során hangsúlyosabban vizsgálja majd az adóhatóság többek között a természetbeni juttatások járulékkötelezettségét. Fokozott ellenırzésre számíthatnak a minimálbér kétszeresénél kisebb járulékalap utáni járulékot fizetı vállalkozások, és folytatódik az úgynevezett Tbpotyautasok vizsgálata is. Forrás: APEH
GABONAPIACI JELENTÉS • Az országban befejezıdött a búza aratása. Az országos termésátlag 3,8 t/ha, amely hektáronként 1,2 tonnával marad alatta az elızı évinek. • A Budapesti Értéktızsdén tovább csökkent az euro búza jegyzése, a takarmánykukoricáé azonban számottevıen nem változott.
AGRÁRKAMARAI HÍREK
2. oldal
• A kínálat bıvülése miatt tovább csökkent a gabonafélék hazai termelıi ára a 29-30. héten. Aratási helyzetkép Magyarországon a búza betakarítással végeztek. Az országos termésátlag 3,8 t/ha körül alakult 2009-ben, ami lényegesen alacsonyabb, mint a 2008. évi hozam (5 t/ha). Az összes termés idén kissé meghaladja a 4 millió tonnát, ami a korábbi 3,5 millió tonnás várakozások után kedvez eredmény, azonban 25%-kal alacsonyabb az elızı évihez viszonyítva. A hozamok megyénként es termıtájanként igen eltérıek, ami a tavaszi, nyári idıszakot jellemzı szélsıséges idıjárással magyarázható (aszály, viharok, áradás). A legkedvezıbb a helyzet a Dunántúlon, ahol a hektáronkénti termés helyenként (Baranya es Zala megyékben) meghaladja az 5 tonnát. Igen alacsonyak az alföldi és észak-magyarországi hozamok, 3-4 t/ha között mozognak. Szabolcs-SzatmárBereg megyében ugyanakkor hektáronként átlagosan csupán 2,7 t/ha a termés.
2009. augusztus
A terméseredmények 15-25 %-kal maradtak el a tavalyiakhoz képest. Malmi minıségőnek tekinthetı a betakarított termés közel 60 %-a, elsısorban azokon a területeken, ahol a betakarítás közben csapadék nem hullott. Hírek az agráriumból: - Agrárkörnyezet gazdálkodási pályázatot a megyében közel 2000 termelı nyújtott be, az érintett terület megközelíti a 200 ezer ha-t. ez közel 10 %-kal több igénylés, mint a korábbi ciklusban. - Határidıig több mint 300 mezıgazdasági géphasznosítási pályázat érkezett be az MVH-hoz megyénkben, melynek bruttó beruházási igénye meghaladja a 8 milliárd forintot, ennek támogatási igénye megközelíti a 2,5 milliárd Ft-t. - Információink szerint az alacsonyabb terméseredmények miatti bevételkiesések pótlására SAPS elıleg fizetésére készül az MVH, abban az esetben, ha vonatkozó kérelem ellenırzések és túligénylés egyeztetések szeptember 30-ig lezajlanak.
Termelıi árak A gabonafélék hazai termelıi ára folyamatosan mérséklıdik. Az étkezési búzáé már nem érte el a 30 ezer forintot tonnánként, a takarmánybúzáé pedig 25 ezer forint alá süllyedt a 30. héten. A takarmányárpa ára a betakarítás kezdetétıl 24-26 ezer Ft/tonna sávban stabilizálódott. A 2008-as terméső takarmánykukorica ára dinamikusan csökken, ami egyrészt a takarmánygabona kínálatának növekedésével (takarmánybúza, takarmányárpa), másrészt a kedvezı idei kukorica terméskilátásokkal magyarázható. Az idei termelıi ár valamennyi említett termény esetében 20-25%-kal maradt alatta az elızı évinek a 30. héten. A gabonafélék termelıi ára várhatóan tovább csökken a hazai és európai kínálat folyamatos bıvülése és a visszafogottabb kereslet következtében. Forrás: AKI
MEGYEI ARATÁSI KÖRKÉP
AGRÁRPOLITIKAI KÖRKÉP Gráf József miniszter a múlt heti kormányülést követıen jelentette be, hogy Magyarország 2010-tıl az SPS-t alkalmazza; hangsúlyozta, hogy az új támogatási rendszer hozzájárul a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaság hosszú távú versenyképességéhez, valamint a földbérlık és földtulajdonosok távlatos eredményes együttmőködéséhez is. Az Alkotmánybíróság arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy az SPS-sel kapcsolatos döntéseit az év ıszén hozza meg. Kedvezıtlen döntés esetén a Magyar Állattenyésztık Szövetsége ıszre demonstrációt szervez az Alkotmánybíróság székháza elıtt. Forgács Barnabás szakállamtitkár új pályázati lehetıségekrıl tartott tájékoztatót. Várhatóan október 15tıl lehet pályázni 40-70%-os mértékő támogatás elnyerésére a következı célokhoz:
Augusztus elsı napjaira befejezıdött a nyáriak aratása megyénkben. Összességében jelentıs területi szóródással, de az országos átlag körül alakultak a betakarítási eredmények.
-
ezer ha 65 5 5 22 5 26
-
ıszi búza ıszi árpa tritikálé tavaszi árpa zab repce
t/ha 3,9 4,1 3,6 2,2 2,4 1,9
versenyképesség és termésszerkezet-váltás, Élelmiszer-biztonság, Környezetvédelem, Energiaracionalizálás és az üzemirányítás korszerősítése, valamint Új vágópontok létrehozása és a meglévık korszerősítése.
A Szakállamtitkár arról is szólt, hogy falumegújításra és vidéki örökség megvédésére 1,5 milliárd Ft támogatást hagytak jóvá, 70 sikeres pályázó részére, 60-100%-os mértékő támogatással. Forrás: FVM
3. oldal
AGRÁRKAMARAI HÍREK
BÜNTETÉS A GAZDÁLKODÓNAK, PRÉMIUM A HIVATALNAK Dr. Forgács Barna a Magyar Agrárkamara elnöke és Koncz György alelnök sajtótájékoztatót tartott a Parlament Café-ban. A sajtótájékoztató témája az elmúlt idıszakban tapasztalható, az agrárgazdálkodók megítélése szerint túlzott mértékő hatósági bírságolások problematikája és az ezzel kapcsolatos hatósági fellépés. Az elnök több konkrét példával is bemutatta a gazdálkodókra kirótt büntetések okait, úgymint: - Egy gabona-szállító gépjármő vezetıje a helyszínen nem tudta bemutatni a pihenıidıt igazoló okmányt, azonban a munkáltató ezt 15 perccel késıbb produkálta, ennek ellenére a gépjármő vezetıt több 100 ezer forintra büntették - Egy Nógrád megyei mezıgazdasági vállalkozó 2 új kombájnját lábon szállította KomáromEsztergom megyébıl Nógrád megyébe és a megkapott útvonal engedély szerint közlekedve az egyik város útján a túl keskeny út miatt a kombájn megszorult, és vissza kellett fordulnia, majd pedig a józan paraszti észt követve kerülı úton a forgalom akadályozása nélkül szállította haza a kombájnokat - Új kombájnokat vásárolt egy gazdálkodó, amelyeket a közúton közlekedtetett. Mivel még nem rendelkeztek rendszámmal 30 ezer forintra büntették a jármővek vezetıit, illetve közútkezelıi hozzájárulás hiánya miatt – rendszám nélküli jármőre ez nem is váltható ki - további több 100 ezer forintos bírság vár rájuk. Koncz György alelnök elmondta, hogy az elmúlt másfél hétben az általa irányított gazdálkodó szervezetnél minden napra esett egy-egy hatósági ellenırzés, amely nyilvánvalóan hátráltatja a gazdálkodási tevékenységet. A Magyar Agrárkamara vezetıi arra kérték a sajtó képviselıit, hogy világítsanak rá a hatóságok túlzott mértékő büntetési tételeire, illetve arra, ha egy hatóság a büntetés kiszabása során nem mérlegelhet, akkor ebbıl eredıen következik a túlzott mértékő és sok esetben megmagyarázhatatlan hatósági szankció. Zárszavában dr. Forgács Barna elnök röviden beszámolt a napokban befejezıdı nyári betakarítási munkákról és eredményekrıl és kifejtette, hogy az elmúlt hónapokban nagy médiavisszhangot kiváltott
2009. augusztus
fuzáriumos gabonáról szóló hírek alaptalanok. Kijelentette, hogy a Magyarországon termesztett gabona a kedvezı Kárpát-medencei adottságok révén minıségében a környezı országok terményeit megelızi. Forrás: MAK
FELJEGYZÉS Mariann Fischer Boel biztos asszony válasza Gráf József miniszter úrnak a tejpiaci intézkedésekkel kapcsolatban. A biztos asszony levelében biztosítja miniszter urat arról, hogy ismeri a tejtermelık nehéz helyzetét, valamint, hogy a gazdasági válság további terheket ró az ágazatra. A Bizottság több proaktív intézkedés (intervenció, export visszatérítések, és a magántárolás) segítségével megállította az árak esését. Az átlagárak az intervenciós szint körül stabilizálódtak, amivel a tejtermékek piacán sikerült egy árminimumot rögzíteni. A biztos asszony felhívja a figyelmet arra, hogy a közös agrárpolitika mai állása szerint a támogatási intézkedések célja nem az, hogy a tejtermékek árát jelentısen a biztonsági hálót képezı szint fölé emeljék. A 1234/2007/EK tanácsi rendelet 18. cikke rögzíti, hogy a „pályázati eljárásokkal összhangban meghatározott maximális felvásárlási ár nem haladhatja meg … c) a vaj esetében a vonatkozó referenciaár 90%-át, és … d) sovány tejpor esetében a vonatkozó referenciaárat.” A Bizottságnak így nincs lehetısége arra, hogy saját hatáskörben a pályázati eljárásokban azon szint fölé emelje az árakat, amelyeken a vajat és a sovány tejport felvásárolták. A kvóta alapú támogatások emelésével kapcsolatban a biztos asszony kiemeli, hogy az új tagállamok, az egységes területalapú támogatási rendszer alkalmazása során nagyfokú rugalmasságot élveznek a kiegészítı nemzeti közvetlen kifizetésekkel kapcsolatos feltételek és a részletes végrehajtási szabályok meghatározása tekintetében, amit a 73/20009/EK tanácsi rendelet 132. cikke rögzít. Ezen túl az új tagállamok termelıi az egységes területalapú támogatási rendszer keretében is jogosultak kifizetések igénybevételére, amelyek összege 2013-ig évente 10%-kal nı. Ezen felül a magyar forint árfolyama 19%-kal gyengült. 2008. szeptember 30-án egy EUR 242,83 HUF-ot, míg 2009. június 5-én
AGRÁRKAMARAI HÍREK
4. oldal
289,10 HUF-ot ért. Ha ez a tendencia folytatódik, a magyar tejtermelık forintban csaknem 30%-kal magasabb összegő támogatáshoz jutnak a 2008-as évhez képest. A biztos asszony felhívja a figyelmet arra is, hogy az európai csúcson döntés született arról, hogy a szélessávú infrastruktúrával kapcsolatos intézkedésekre 1,02 Mrd EUR-t fordítanak, többek között a tejágazatnak a vidékfejlesztés keretében való szerkezetátalakítására is. Ez 2009-ben 600 millió EUR-t jelent, és elırehoz olyan projektek finanszírozását, melyekre eredetileg csak 2010-ben került volna sor. Magyarország ezen összeg 4,7%-át fogja megkapni. Az ágazatban jelenleg tapasztalható likviditási problémák enyhítésére pedig 2009-ben 6 héttel korábban kerül sor az egységes területalapú támogatási rendszer keretébe tartozó kifizetésekre. Az export visszatérítések emelésével kapcsolatban a biztos asszony kiemeli, hogy az Irányító Bizottság 2009. június 4-én emelte az export visszatérítéseket. Az emelés mértéke ugyan nem érte el a Magyarország által kért 50%-ot, mivel a Bizottság körültekintıen és felelısségteljesen kíván eljárni azt megakadályozandó, hogy a világpiaci árak jelentısen a közösségi árak alá essenek. A Bizottság mindezeken túl alapos piaci elemzést tesz közzé, és arra törekszik, hogy az uniós tejpiac támogatása és stabilitása érdekében a különféle piaci eszközöket a lehetı legmegfelelıbb módon használja fel. Forrás: FVM
OLAJNÖVÉNY-PIACI JELENTÉS • A szójabab és származékai nyári határidıkre szóló jegyzései júliusban folyamatosan estek a chicagói árutızsdén, a szójaolajé átmenetileg emelkedett. • A repcemag augusztusi és novemberi határidıre szóló jegyzése tovább csökkent a párizsi és a winnipegi árutızsdén július második felében, elsısorban a bıséges európai repcetermés hírére. • Magyarországon a napraforgómag valamennyi határidıs jegyzése stagnált, míg a repcemagé kisebb ingadozással, de ismét csökkent a 29-30. héten. A szójabab és származékai legközelebbi határidıkre szóló jegyzései (1-3. ábra) júliusban folyamatosan csökkentek a chicagói árutızsdén. A szıkülı amerikai olajtartalékok hírére a szójaolaj jegyzése átmenetileg
2009. augusztus
emelkedett, majd a vártnál kedvezıbb olajkészlet adatok újabb mérséklıdést indítottak a szójaolaj piacán. Az Oil World tájékoztatása szerint az EU-27 idei repcemag termelése megközelítheti a tavalyi év kibocsátását (18,9 millió tonna). Az Unió vetésterülete 6,2 millió hektár és 3,09 t/ha-os átlaghozammal számolnak a szakértık. A legnagyobb termelı Németország, 1,5 millió hektáron 5,9 millió tonnás terméseredményt vár, a rendkívül kedvezı hozamok miatt (4 t/ha). A második helyen Franciaország áll, Németországhoz hasonló vetésterületrıl valamivel kevesebb mennyiségre számítanak, 3,51 t/ha-os termésátlag mellett a várható kibocsátás 5,1 millió tonna lesz. Lengyelország 740 ezer hektáron termesztett repcemagot, itt 2 millió tonna termést takaríthatnak be. Ezt követi az Egyesült Királyság 520 ezer hektáros vetésterületével, ahol 1,7 millió tonnás eredményt remélnek. A kedvezı repcetermés és a betakarítás idejére jellemzı erısebb kínálat hatására a párizsi árutızsdén tovább csökkent a repcemag legközelebbi határidıkre szóló jegyzése a 29-30. héten. Ukrajna és Oroszország napraforgómag termelése várhatóan 10%-kal marad el 2009-ben a 2008. évitıl. Ezért mindkét ország exportja csökken az idén, Ukrajna kivitele a harmadára, míg Oroszországé majdnem a felére esik vissza. A BÉT-en a repcemag jegyzései tovább csökkentek júliusban az augusztusi és szeptemberi határidıkre vonatkozóan. A repcemag elszámoló ára az elmúlt két hétben 70 ezer forint alá csökkent tonnánként. A napraforgómag tızsdei jegyzése a 30. héten nem változott az elızı héthez képest, tonnánkénti ára valamivel 60 ezer forint alatt alakult. Korábban 400 ezer tonna körüli repcemag terméssel számoltak az idén, ezzel szemben 40%-kal több, vagyis 557 ezer tonna repcemagot takarítottak be. A tavalyi kibocsátáshoz képest azonban mintegy 20%-os a csökkenés. A repcemag termelıi ára júliusban tovább esett, tonnánként már csak 74 ezer forint körül alakult. Még bı két hónappal korábban a kedvezıtlenebb terméskilátások hatására a termelık 90 ezer Ft/t körüli átvételi árat reméltek. Forrás: AKI
ÁLLÁST KERES A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakán végzett fiatalember teljes körő számítógép és szoftver ismeretekkel, valamint szakmai gyakorlattal állást keres. Nyelvismeret: angol középfokú „C” típusú nyelvvizsga. Egyéb ismeretek: B kategóriás jogosítvány. Tel: +3630-869-2728.
AGRÁRKAMARAI HÍREK
5. oldal
2009. augusztus
AGRÁR SZAKMAI ÁTKÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI LEHETİSÉGEK A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara folyamatosan felméri a mezıgazdaságban dolgozók szakképzési igényeit. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szakmai képzésekre folyamatos igény mutatkozik. A tanfolyamokon elsajátított új technikák, technológiák, a bıvülı és megújuló szakmai ismeretek javítják az agrár-vállalkozások gazdálkodási eredményét, versenyképességét. Több európai uniós és hazai jogszabály is elıírja az egyes mezıgazdasági tevékenységek végzéséhez, pályázatokhoz, támogatásokhoz szükséges OKJ-s szakképesítés meglétét. Így: 1698/2005/EK Rendelet (2005. szeptember 20.) (a pályázatok, támogatások igényléséhez szükséges a szakképzettség megléte) 2007. évi XVII. Törvény a mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirıl (az ÚMVP-ben támogatást elnyert gazdálkodónak kötelezı 2-3 napos továbbképzésen részt venni) 5/2001 (I. 16.) FVM Rendelet a növényvédelmi tevékenységrıl (növényvédelmi szolgáltatást csak növényvédı- és méregraktár-kezelı szakképesítéssel rendelkezı személy végezhet) 16/2001 (III. 3.) FVM Rendelet a Mezıgazdasági Biztonsági Szabályzat kiadásáról 83/2003 (VII. 16.) FVM Rendelet a mezıgazdasági és erdészeti gépkezelıi jogosítvány bevezetésérıl és kiadásának szabályairól (gépi szolgáltatást csak mezıgazdasági gépkezelı jogosítvány birtokában folytathat a termelı, de az alkalmazottként dolgozónak is kötelezı a szakképzetség megszerzése) A fentieken túl 2-5 napos szabadon választható nem kötelezı képzéseket is szervezünk (ld. táblázat) A megye szakképzı iskoláinak közremőködésével a következı szakmák megszerzésének lehetıségét és egyéb, képzéseinket kínáljuk: ÚMVP KÉPZÉSEK 2009 Ssz 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Képzés megnevezése
Óraszám összesen
Elm. (óra)
Gyak. (óra)
Képzés helyszíne
Képzés kezdete (év, hónap)
Tanfolyam díja 1 fıre (Ft)
Tanfolyam jellege
Kölcs. megf, HMKÁ követelményei Talaj-tápanyag terv készítése Alkalmazott számítástechnika Alkalmazott számítástechnika Jó Mezıgazdasági Gyakorlat Aranykalászos gazda Aranykalászos gazda Mezıgazdasági vállalkozó Mg. erı- és munkagépkezelı
0 0 0 0 0 240 240 300 160
14 15 8 8 15 72 72 120 32
0 7 30 30 7 168 168 180 128
Miskolc Miskolc Tokaj Aszántó Miskolc Abaújszántó Putnok Tokaj Tiszabábolna
2009.11. 2009.11. 2009.11. 2009.11. 2009.11. 2009.10. 2009.09. 2009.09. 2009.07.
16320 24480 42240 42240 24480 154620 154620 162400 115020
szakképesítést nem adó szakképesítést nem adó szakképesítést nem adó szakképesítést nem adó szakképesítést nem adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó
Mg. erı- és munkagépkezelı Mg. erı- és munkagépkezelı Mg.rakodógép kezelı Növényvédelmi gépkezelı Önjáró betak.gép kezelıje Növ.véd és méregraktár-kezelı Növ.véd és méregraktár-kezelı Motorfőrész-kezelı Fakitermelı Vadász- vadtenyésztı
160 160 160 160 160 240 240 180 240 500
32 32 32 32 32 96 96 72 96 200
128 128 128 128 128 144 144 108 144 300
Tokaj Putnok Tokaj Tokaj Tokaj Tokaj Putnok Tokaj Toka Szerencs
2009.11. 2009.11. 2009.11. 2009.09. 2009.09. 2009.10. 2009.10. 2009.09. 2009.11. 2010.01.
115020 115020 115020 115020 115020 135520 135520 122220 152460 252000
OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó OKJ szakképesítést adó
AZ ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM KERETÉBEN SIKERESEN PÁLYÁZTUNK SZAKMAI KÉPZÉSEK SZERVEZÉSÉRE, ÍGY VALAMENNYI TANFOLYAMUNK 100%-OS TÁMOGATOTTSÁGÚ, AZAZ BÁR A RÉSZVEVİNEK ELİ KELL FINANSZÍROZNIA A KÉPZÉSI KÖLTSÉGET, DE AZ MVH A TELJES ÖSSZEGET VISSZATÉRÍTI A HALLGATÓNAK. A képzésekkel kapcsolatosan bıvebb felvilágosítást tud adni Timári László (30/497-8183). VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT TANFOLYAMAINKRA!
AGRÁRKAMARAI HÍREK
6. oldal
ORSZÁGOS TŐZGYÚJTÁSI TILALOM A rendkívüli meleg és csapadékszegény idıjárás miatt az erdıkben fokozott tőzveszély alakult ki. Veszélyt jelentenek a közúton, vasúton utazók, erdıben kirándulók, mezıgazdasági területen dolgozók által eldobott esetleg égı csikkek, mivel az árokparton kialakuló tüzek sok esetben erdı- illetve mezıgazdasági területeket is veszélyeztetnek. Ezért az erdırıl, az erdı védelmérıl és az erdıgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 67. § (1) bekezdése alapján a földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tőzgyújtási tilalmat rendelt el 2009. augusztus 3-án. Ennek értelmében az ország egész területén lévı erdıkben, valamint az erdıterületek határától számított 200 m-en belül tilos tüzet gyújtani. A rendelkezés vonatkozik a felsorolt területeken a kijelölt tőzrakó helyekre, a vasút- és közút melletti fásításokra, beleértve a parlag és gazégetést is! A tőzvédelmi rendelkezés megszegése szabálysértésnek minısül. A tilalom feloldása a fokozott tőzveszély elmúltával várható. Rákosiné Kósa Ágnes ügyfélszolgálati tanácsadó
TÁJÉKOZTATÁS a 100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet, a szılıültetvények kivágásához nyújtott támogatás feltételeirıl A támogatás célja, hogy a szılıtermelık számára lehetıvé tegye mővelés alatt álló szılıültetvényük kivágását annak érdekében, hogy az érintett területen alternatív tevékenységet folytassanak, vagy véglegesen felhagyjanak a mezıgazdasági termeléssel. Támogatás mértéke (€/ha) Hektáronkénti 2008/2009. 2009/2010. 2010/2011. átlagos borpiaci borpiaci borpiaci borkihozatal évben évben évben (hl/ha) jóváhagyott jóváhagyott jóváhagyott kérelmek kérelmek kérelmek esetében esetében esetében <20 1 740 1 595 1 450 >20 és <30 4 080 3 740 3 400 >30 és <40 5 040 4 620 4 200 >40 és <50 5 520 5 060 4 600 >50 és <90 7 560 6 930 6 300 >90 és <130 10 320 9 460 8 600 >130 és <160 13 320 12 210 11 100 >160 14 760 13 530 12 300
2009. augusztus
A támogatási összeg meghatározásakor a forintra történı átszámítást a kérelem benyújtása évében július 1-jén érvényes, az Európai Központi Bank által jegyzett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell elvégezni. Az igazolt termésmennyiséget az illetékes hegybíró állapítja meg a szüreti jelentés és származási bizonyítvány alapján, és arról hatósági bizonyítványt ad ki. Amennyiben az adott borpiaci évre vonatkozóan a bor termésmennyisége nem állapítható meg, úgy az igazolt termésmennyiséget a szılıtermés alapján kell megállapítani. Ez esetben az igazolt termésmennyiség a figyelembe vett szılıtermés 70%-a. Amennyiben az adott borpiaci évre vonatkozóan a bor igazolt termésmennyisége nem, de a készített must mennyisége megállapítható, úgy az igazolt termésmennyiséget a musttermés alapján kell megállapítani, ez esetben az igazolt termésmennyiség a figyelembe vett musttermés 95%-a. Támogatást igényelhet az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, aki/amely - a hegybíró hatósági bizonyítványa szerint az ültetvény használójaként van nyilvántartva, - a kérelemben megjelölt ültetvény teljes területnagyságára vonatkozó, a kérelem beadását megelızı borpiaci évben, a szüreti jelentés benyújtója, illetve annak jogutódja (örököse), Nem igényelhetı támogatás az olyan ültetvényre: - amelyre vonatkozóan a hegybíró vagy valamely más hatóság a telepítésre vonatkozó közösségi vagy nemzeti rendelkezések megsértését állapította meg, - amely nem minısül mővelés alatt álló ültetvénynek, - amelyre vonatkozóan szılıültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatást, vagy a kérelem benyújtását megelızı 10 borpiaci éven belül nemzeti forrásból finanszírozott, telepítési támogatást vettek igénybe, - amelyen a kivágást megkezdték, - amelynek termıhelyét a Btv. 3. §-a alapján a szılı termıhelyi kataszterbe nem sorolták be, - amelyet nem borszılıfajtaként osztályba sorolt fajtával telepítettek be, - amelyre vonatkozóan szüreti jelentést a 2003/2004. és 2007/2008. borpiaci év közötti ötéves idıszakban nem nyújtottak be, vagy aki részére a származási bizonyítványt nem állították ki, - amely nem szerepel a szılı ültetvénykataszterében. A támogatási kérelmeket az MVH által közzétett formanyomtatványokon, postai úton, egy eredeti példányban kell benyújtani, augusztus 1-je és augusztus 31-e között. A 2008/2009. borpiaci évben legfeljebb 5116 hektár ültetvényre fizet támogatást. A kivágási engedélyeket a keret erejéig, beérkezés sorrendjében állítja ki. A kérelemben megjelölt ültetvény kivágását csak az MVH kivágást engedélyezı határozatának kézhezvétele után lehet megkezdeni. A kivágás megtörténtének ellenırzését
AGRÁRKAMARAI HÍREK
7. oldal
2009. augusztus
követı 60 napon belül, de legkésıbb a kivágás évének október 15. napjáig fizetik ki a támogatást.
varasodás (Streptomyces scabies) elıfordul. Jelentısebb a kabócák (Cicadidae) egyedszáma.
Tarr Zoltán Ügyfélszolgálati tanácsadó
KERTÉSZETI KULTÚRÁK: Alma: A lisztharmat (Podosphera leucotricha) fertızés az érzékeny fajtákon jelentısebb, az almafavarasodás fertızés (Venturia ineqalis) a levélen változó (Fgy.: 0-15%). Az atkafertızés (Panonychus ulmi és Aculus schlectendali) fertızés mértéke helyenként növekedett. Az erwiniás hajtásfertızés (Erwinia amylovora) gyakoribbá vált, a fertızés gyakorisága 1-5 % között van, a mentesítés folyamatos.
NÖVÉNYEGÉSZSÉGÜGYI HELYZET ALAKULÁSA B.-A.-Z. FENOLÓGIÁK MEGYÉBEN KÁRTÉTELI VESZÉLLYEL FENYEGET: Az eltelt idıszakban, nagy egyedszámban fogták a fénycsapdák a felkiáltójeles - (Agrotis exclamationis) és a vetési bagolylepke (Agrotis segetum) bagolylepkék II. nemzedékét. ÁLTALÁNOS NÖVÉNYEGÉSZSÉGÜGYI HELYZET Az eltelt idıszakban a hımérsékleti értékek a sokévi átlagtól magasabbak voltak; eltérı mennyiségő csapadék (35 -80 mm) hullott. Kártevık közül nıtt a levél- és takácsatkák-, valamint kis mérétkeben a hörcsög (Cricetus cricetus) és a mezei pocok (Microtus arvalis) száma a ruderális, pillangós és gyümölcsös területeken. Szántóföldi növények: Kalászosok: Az aratás befejezıdött; tarlóhántást folyamatosan végzik. Kukorica: Tejesérés fenológiában van; a terméskilátások kedvezıek. Kukoricabogár (Diabrotica virgifera) rajzása folyamatos, nagy számban fogják a feromoncsapdák a hím imágókat. A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) és a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) rajzása gyenge; fogás nem volt minden nap és alacsonyabb egyedszámok jellemezték mindkét kártevı rajzását. Fuzáriumos csıfertızés (Fusarium spp.) és golyvásüszög (Ustilago maydis) kártétel kisebb mértékben észlehetı. Napraforgó : A napraforgó citromérés, érés állapotban van; a gombaölıszerrel kezelt táblákon a növények jó egészségi állapotban vannak, a szártıbetegségek gyakorisága 3-10%. Más a helyzet a nem kezelt területeken: július végétıl erısödı Diaporte helianthi, Phoma macdonladii, Alternaria helianthi fertızés észlelhetı (Fgy.:30-80%). A hamuszürke szárkorhadás és hervadás (Macrophomina phaseolina) is gyakoribb, fıleg azokon a részeken, ahol a nyár folyamán kevesebb csapadék hullott. Burgonya: Helyenként a lombozat már száradásnak indult a Phytophtora fertızés miatt, a gumókon közönséges
Csonthéjasok: A szárazság és az erısödı blumeriellás fertızés (Blumeriella jaapii) hatására a levelek sárgulnak, hullnak. A barackmoly (Anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) folyamatosan rajzik. Szılı: Az elırejelzı készülékek továbbra is erıs szılılisztharmat (Uncinula necator) fertızésveszélyt jeleznek, de a cukrosodási folyamat elırehaladtával a bogyók fogékonysága csökkent. Azokon a területeken, ahol számottevı mennyiségő esı hullott a szürkepenész (Botrytis cinerea) -, ahol jégverés is elıfordult a fakórothadás (Metasphaeria diplodiella) a jelentısebb. A tarka szılımoly (Lobesia botrana) II. nemzedékének rajzása még tart, a kártétel minimális, mert a lárvák nagy része a kedvezıtlen környezeti tényezık miatt elpusztult, ill. ektoparazitoidok felszaporodása is megfigyelhetı volt. A levélatka (Calepitrimerus vitis) és a szilva-takácsatka (Eotetranychus pruni) kártétele néhol jelentısebb. POLIFÁG KÁRTEVİK: Hörcsög (Cricetus cricetus) és mezei pocok (Microtus arvalis): a számukra kedvezı idıjárás hatására a mezıgazdasági területeken számuk kissé növekedett. Forrás: B-A-Z Megyei MGSZH Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága
TISZTELT GAZDÁLKODÓ! A 61/2009 (V. 14.) FVM rendelet értelmében, az agrárkörnyezetgazdálkodási programban támogatást elnyert gazdálkodóknak területazonosítási kérelmet kell benyújtani az MVH-nak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara nonprofit kft-jén keresztül vállalja Leica GS 20-as GPS készülékeivel a mezıgazdasági parcellák és táblák területmérését. A mőholdas mérések pontos eredményt adnak az Ön által ténylegesen használt mezıgazdasági táblák/parcellák területérıl, mely alapja az AKG támogatás igénylésének. Mérımőszerünk megfelel az elıírt 3m-es pontosságnak.
AGRÁRKAMARAI HÍREK
8. oldal A területmérési szolgáltatás díjtételei Megnevezés Tagoknak
Díjtétel Nem tagoknak
Kiszállási díj (az alközponti irodától a megrendelı 60 Ft/km+ÁFA székhelyéig illetve telephelyéig megtett út) Mérési díj
350Ft/ha+ÁFA
60 Ft/km+ÁFA
500 Ft/ha+ÁFA
A területen való mozgást a gazdálkodónak kell biztosítania. A mérés elvégzése után elkészítjük a jegyzıkönyvet, illetve az eredményeket elektronikusan továbbítjuk az MVH-nak. A kamara kft-je 2006. január 1-tıl folyamatosan végzi tápanyag-gazdálkodási terv készítési szolgáltatását. Tápanyag-gazdálkodási tervet kell készítenie az ÚMVP agrár-környezetgazdálkodás egyes célprogramjaiban részt vevı mezıgazdasági termelınek, amelyet a Gazdálkodási Naplóban kell rögzítenie. A kft-nk az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete által kifejlesztett, 2008-ban Magyar Innovációs Nagydíjat nyert, számítógépes szoftver segítségével állítja össze a tervet. A tervkészítéshez a talajvizsgálati eredmények és vetésterv adatok szükségesek. A tápanyag-gazdálkodási terv készítés szolgáltatás díjtételei Tápanyaggazdálkodási tervkészítés 1 éves megrendeléssel Parcelladíj
Tagoknak
Díjtétel Nem tagoknak
400Ft/parcella+ÁFA 640 Ft/ parcella+ÁFA Területdíj (szántóföldi 160 Ft/ha+ÁFA 240 Ft/ha+ÁFA növénytermesztés) Területdíj (szılı- és 560 Ft/ha+ÁFA 720 Ft/ha+ÁFA gyümölcs ültetvény)
Amennyiben a gazdálkodó a területméréssel egyidejőleg megrendeli a tápanyag-gazdálkodási tervkészítést is – a kiszállási díj kivételével – mindkét szolgáltatás díjából 10% kedvezményt kap. A közölt díjtételek 2009. július 1-tıl érvényesek.
TÁBLATÖRZSKÖNYV Lehetıség nyílt táblatörzskönyv beszerzésére. Mivel a táblatörzskönyv vezetése kötelezı és az EU csatlakozás után feltehetıleg az ellenırzés is szigorúbb lesz, célszerő annak beszerzése.
2009. augusztus
A Tolna Megyei Agrárkamara megszerkesztette a táblatörzskönyv formáját, és amennyiben igény van rá, le is gyártatják. A nagysága A/3-as oldal, kartonborítású, 50 lapos, ára: 1.500 Ft/db. Kérjük, jelezzék igényüket az Agrárkamara felé (Kovácsné Novek Adrienn – 46/562-243).
JOGSZABÁLYFIGYELİ A MAGYAR KÖZLÖNY 2009. AUGUSZTUS hónapban eddig megjelent legfontosabb ágazati jogszabályai 95/2009. (VII. 30.) Az Európai Mezıgazdasági FVM rendelet Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezıgazdasági termelık számára nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet módosításáról 96/2009. (VII. 30.) Az Európai Mezıgazdasági FVM rendelet Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj elıállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl szóló 44/2009. (IV.11.) FVM rendelet módosításáról 97/2009. (VII. 30.) A borszılı termıhelyi kataszterének FVM rendelet felvételezésérıl, kiegészítésérıl és módosításáról 98/2009. (VII. 30.) A borkészítésre alkalmas szılıfajták FVM rendelet osztályba sorolásáról 99/2009. (VII. 30.) A borok eredetvédelmi szabályairól FVM rendelet szóló 97/2004. (VI.3.) FVM rendelet módosításáról 100/2009. (VII. A szılıültetvények kivágásához 30.) FVM rendelet nyújtott támogatás feltételeirıl szóló 100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet módosításáról 101/2009. (VII. A borászati termékek 30.) FVM rendelet alkoholtartalmának növelésére felhasznált sőrített szılımust és finomított szılımust-sőrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeirıl szóló 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet módosításáról 102/2009. (VIII. 5.) Az Egri borvidék védett eredető FVM rendelet borairól 103/2009. (VIII. 5.) A Káli védett eredető borról FVM rendelet 104/2009. (VIII. 5.) A tájfajták állami elismerésérıl, FVM rendelet valamint vetımagvaik elıállítási és forgalmazási feltételeirıl