Encsi Hírek 2009. november
A város polgárainak lapja
ingyenes
Önkormányzat
Önkormányzati hírek Szerkesztette: dr. Szántó Marianna 2009. október 8-án dr. Halász Ferenc jegyzõ a pénzkifizetési napokon az encsi posta ügyféltéri rendjének és a közterületi rend biztosítása érdekében megbeszélést hívott össze, melyen részt vett az Encs Posta vezetõje, az Encs Polgárõrség Elnöke, a Magyar Posta Zrt. biztonságszervezési munkatársa, a helyi rendõrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetõje. A jelenlévõk egyöntetûen egyetértettek abban, hogy a felvetett problémával foglalkozni kell és megoldást kell találni. Az ülés során elhangzott, hogy a posta az általa fontosnak ítélt tartalommal szórólapokat készítene az ügyféltéri és közterületi pénzátvétel tilalmáról, melyet ha szükséges, azt a helyi újságban és televízióban is közzétennénk, a rendõrség és a polgárõrség közösen megbeszélt program szerint segítenék a posta, a biztonsági õr munkáját, kb. 2 hónapos kifutási idõ után 2010. január 1-tõl megszûnne az ügyféltérben és a közterületen való pénzkifizetés. A Posta felé továbbra is az a kérésünk, hogy a posta épület elõtt és a közterületeken a kézbesítõk kifizetést ne eszközölhessenek. * 2009. október 12-én Bratu László polgármester úr Balogh Géza szobrász mûvésszel megtekintette a Fügödön megrongált feszületet. Mivel az emlékmû eredeti állapotba történõ helyreállítása nagyon bonyolult, mûvész úr ígéretet tett arra, hogy keresi azt a megoldást, mellyel továbbra is emléket állítana a településrész római katolikus elhunytjainak. * Városunkban az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 53. , valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját 2009. október 22-én ünnepelték a város vezetõi, polgárai. Délután 17.30 órakor a Petõfi Parkban az önkormányzat és a civil szervezetek képviselõi elhelyezték a megemlékezés koszorúit az 1956-os Emlékfánál, valamint Nagy Imre szobránál. A Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár Színháztermében folytatódott az ünnepi megemlékezés. Az évfordulóról Dobozi Gábor képviselõ-testületi tag emlékezett meg ünnepi beszédében, melyet a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tanulóinak elõadása követett. Az önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelõen a megemlékezés során kerültek átadásra a „Virágos Encsért Mozgalom” során odaítélésre került címek, melyek elbírálását dr. Halász Ferenc jegyzõ, a bíráló bizottság elnöke ismertette. A díjazottak részére a cím elnyerésével járó kültéri táblát, emléklapot, illetve pénzjutalmat Bratu László polgármester úr nyújtotta át. *
2
2009. október 26-án immár második alkalommal ült össze a Kistérségi Idõsügyi Tanács, hogy megtartsa alakuló ülését. Örömmel számolhatunk be, hogy az ülés határozatképes volt. A résztvevõk kimondták a Tanács megalakulását és megválasztásra került az elnökség. * A Kistérségi Idõsügyi Tanács képviseletében Bratu László úr, városunk polgármestere meghívást kapott a B-A-Z. Megyei Idõsügyi Tanács elnökétõl Dr. Ódor Ferenc úrtól, valamint a Nyugdíjasok B-A-Z. Megyei Képviselete elnökétõl Spisák András úrtól a B-A-Z. Megyei Önkormányzat és a Nyugdíjasok B-A-Z. Megyei Képviselete közös szervezésében a Megyeháza Dísztermében 2009. október 28-án 14.00 órától az Idõsek Világnapja alkalmából megrendezett Ünnepi Gálára. * Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kistérségi Koordinációs Hálózatának kistérségi koordinátorai 2009. október 29-én a hivatal nagytermében tájékoztató fórumot tartottak, melyen az OFA aktualitásokról, pályázati lehetõségekrõl, az ÉMRMK Encsi Kirendeltségének aktuális lehetõségeirõl, a TÁMOP-2.3.3. Munkahelymegõrzõ támogatásról, a GOP-2009/2-2.1.1./A Mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztésérõl, valamint aktuális ÉMOP pályázatokról hallhattak információkat a meghívott és megjelent résztvevõk. * 2009. október 29-én 10.30 órakor került sor az Encs-Abaújdevecser Közösségi Házának udvarán létesített, a Delikát8 „Fõzzön 8 játszóteret” nyereményjáték során megnyert játszótér avatási ünnepségére, melyre a legérintettebbek, a településrész kisóvodásai színvonalas mûsorral készültek. Az idõjárás sajnos nem fogadta kegyeibe ünnepségünket, így szemerkélõ esõben vették birtokukba a játszóteret az óvodások. Bízunk abban, hogy a játszóeszközökben nagy örömüket lelik a kicsik és a nagyobbak egyaránt, s kellemes idõtöltés helyszínéül szolgál majd a gyermeküket, unokájukat elkísérõ felnõtteknek is. E helyrõl is köszönetünket fejezzük ki a kezdeményezõknek, hogy felismerték és bátran megragadták a lehetõséget, valamint minden résztvevõnek, aki jelenlétével is megtisztelte az ünnepélyes átadást. * 2009. október 30-án 10.30 órakor Fügöd településrészen a Református Templomnál lévõ I-II. világháborús halottak emlékmûvénél; 11.00 órakor Encsen a Római Katolikus Templom elõtti I.-II. Világháborús emlékmûnél, majd a temetõben az ismeretlen katona sírjánál és a II. Világháborús halottak emlékmûvénél; 11.30 órakor Abaújdevecser
településrészen a Kastélypark bejáratánál a Hõsi emlékmûnél az önkormányzat nevében Bratu László polgármester úr dr. Halász Ferenc jegyzõ úrral, Szeles András és dr. Vidákovics Béla alpolgármester urakkal, Molnárné Juhász Éva és Bratu Ferenc képviselõkkel, valamint Dsupin Gyula pv. parancsnok úrral az önkormányzat nevében elhelyezte a megemlékezés virágait, mécseseit. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a városunk megrongált I. és II. Világháborús emlékmûvének márványtábla helyreállítása 150.000 Ft + ÁFA költséggel az ünnepséget megelõzõen befejezõdött, így biztosítva a méltó megemlékezést. Itt megragadva a lehetõséget hozzuk a város lakóinak tudomására, hogy Dr. Sulyok János r. alezredes, kapitányságvezetõ úr levélben arról tájékoztatta önkormányzatunkat, hogy elõrelépés történt a 2009. augusztus 30-ra virradóan megrongált Encs, Rákóczi úton található Római Katolikus templom elõtti közterületen felállított, I. és II. Világháborús emlékmû rongálás cselekményében okozott kár ügyében. A széleskörû adatgyûjtést és tanúkutatást követõen gyanúsítottként hallgatták ki Sz. Á 14 éves encsi lakost, aki a bûncselekmény elkövetését elismerte és további két 13 éves társát is megnevezte, akik szintén encsi lakosok. A bizonyítási eljárás jelenleg is folyamatban van, további nyomozati cselekmények foganatosítása szükséges. * Bratu László úr, városunk polgármestere meghívást kapott Baksy Mária református esperes asszonytól a 2009. október 31-én 10.00 órakor kezdõdõ ünnepi istentiszteletre, melyen a templom 15. születésnapjáért adtak hálát a hívek és a meghívottak. A reformáció napján rendezett ünnepi úrvacsorás istentiszteleten Csomós József püspök hirdetett igét. A Kálvin év alkalmából a templomkertet Kálvin parknak nevezték el a közösség tagjai, melynek keretében emléktábla került elhelyezésre és emlékfa ültetésében mûködtek együtt dr. Ódor Ferenc képviselõ úr, Bratu László polgármester úr, valamint Szabó László gondnok úr. * Örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Önkormányzati Minisztérium megvizsgálta a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésérõl szóló 2008. évi CII. törvény 6. számú mellékletének 3. pontjában szabályozott „A mûködésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása” jogcímen benyújtott önkormányzati igényt és az azonnali gondok megoldásához önkormányzatunk számára 10.000 eFt összegû vissza nem térítendõ támogatást biztosított, melyet a fennálló szállítói tartozás rendezésére fordíthatnak a városi intézmények enyhítve pénzügyi nehézségeiket.
2009. november
Önkormányzat A képviselõ-testület munkája - Városunk képviselõ-testülete a 2009. októberi ülésén elfogadta a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról, a Cigány és az Ukrán Kisebbségi Önkormányzatok munkájáról szóló tájékoztatókat, beszámolót hallgatott meg az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás és az Encs Város Fejlesztéséért Közalapítvány tevékenységérõl. * A grémium az alábbi rendeletét módosította: 12/2005. (X.18.) Ör.sz. rendelet a közigazgatási hatósági ügyek elektronikus ügyintézésérõl20/2000.(XII.22.) Kt. sz. rendelet Encs város temetõirõl és a temetkezés rendjérõl - Önkormányzatunk a testület döntése értelmében -csatlakozott a TIOP 3.1.1-09/1 számú szakképzést fejlesztõ, a TÁMOP-5.4.4.0962/A A.) komponens számú szociális képzéseket, szakemberek képzését, továbbképzését, az ÉMOP-2009-4.2.1/C.) komponens számú szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztését célzó pályázatokhoz, a Támogató Szolgálat
informatikai fejlesztését , valamint a jelzõrendszeres házi segítségnyújtást mûködtetõ szolgáltatók befogadását, elõminõsítését lehetõvé tevõ a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Szociális Fõosztálya által kiírt pályázatokhoz, - a Területi Egészségügyi Központ labor feladatának Szikszó Kórház általi tovább mûködtetésére vonatkozó kezdeményezés elfogadásával egyeztetésekbe kezdett a Kórházat fenntartó megyei önkormányzattal a jövõre vonatkozó megállapodás elfogadható feltételeirõl - pályázatot nyújt be az ÉMOP -2009-3-12/D. kódszámú keretbõl támogatás elnyerésére a városközpont funkcionális rehabilitációja tárgyában, melynek célja a Polgármesteri Hivatal felújítása és a piactér rekonstrukciója, gazdaságélénkítõ funkcióval megtöltése - hozzájárult a város tulajdonát képezõ autóbusz állomás Borsod Volán Zrt. által pályázati úton megvalósítani kívánt fejlesztésekhez és vállalta, hogy a fenntartási idõszak végéig használati jogot biztosít a beruházónak. - Engedélyezte a képviselõ-testület a Zrínyi
Ilona Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény , valamint az Óvoda, Egységes Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Bölcsõde maximális osztály, illetve csoportlétszám túllépését és megbízta a jegyzõt, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg az Oktatási Hivatal felé. *Döntött a grémium arról. hogy az európai uniós fejlesztési forrásokat elnyert projektek szûkös pályázati saját forrásainak kiegészítésére pályázatot nyújt be az Önkormányzati Minisztérium felé a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény komplex akadálymentesítéséhez, az Ó-encsi és Északi lakórészen zárt rendszerû csapadékcsatorna hálózat kiépítéséhez, az Encs városközpont rehabilitációjához. *A képviselõ-testület október 29-én tartott rendkívüli ülésén az egyeztetések lefolytatását követõen meghozta végleges döntését a laborfeladat mûködtetésének kérdésében és úgy határozott, hogy a Megyei Önkormányzat támogató döntése esetén a Labor mûködtetésének jogát határozatlan idõre engedi át a szikszói II. Rákóczki Ferenc Kórház számára az elõzõ években kialakított feltételek mellett.
Virágos Encsért Mozgalom 2009. Díjazottjai „ENCS LEGVIRÁGOSABB ERKÉLYE” Encs, Petõfi út 48/A. 1. lépcsõház 1.em./4.a . „ENCS LEGVIRÁGOSABB UDVARA” Encs, Jókai Mór út 26.
Kornis Gyuláné
„ENCS VÁROS LEGVIRÁGOSABB INTÉZMÉNYE” Encs, Táncsics út 6.
Encsi Református Parókia
„ENCS-ABAÚJDEVECSER LEGVIRÁGOSABB PORTÁJA” Encs-Abaújdevecser, Kossuth út 18.
Krompák Sándorné
„ENCS-FÜGÖD LEGVIRÁGOSABB PORTÁJA” Encs-Fügöd, Ady Endre út 9.
Salák István
2009. november
Tassi Tibor
3
Önkormányzat
Kurucz Bandi bácsi 91. évében „ENCS-FÜGÖDÉRT 2009” kitüntetettje lett Régi adósságunkat törlesztettük ez év augusztus 20-án, amikor Fügöd egykori szeretett Tanító bácsija, 56-os veteránja Kurucz András elsõként vehette át az Encs Város Testülete által alapított helyi kitüntetést az „ENCS-FÜGÖDÉRT 2009” díjat. Példamutató életútjáról, kiemelkedõ tanítói, népmûvelõi munkájáról, emberi nagyságáról, az 56-os forradalom bukása után elszenvedett meghurcolásáról, kínzásáról, megaláztatásáról regényt lehetne írni. Most más célból fogtam tollat. A kitüntetése és közelgõ név- és születésnapja (91) alkalmából szeretnék gratulálni Tanító bácsinak Encs-Fügöd polgárainak és a hûséges tanítványainak megbízásából és a saját akaratomból. Õszintén örülünk, hogy egy elismerõ díjhoz mi is hozzájárultunk a kitüntetésre való felterjesztésünkkel. (Szomorúak vagyunk, hogy szeretett Tanító nénink már nem osztozhat örömünkben, s már nem lesz velünk a 60 éves osztálytalálkozón. Kívánjuk, hogy legyen békés, boldog örök álma az edelényi temetõben, Emlékét szívünkben õrizzük.) Köszönjük Istennek és a Sors kegyességének, hogy ilyen TANÍTÓINK voltak, s hogy mi, a tanítványai lehettünk Bandi bácsinak és hûséges párjának, Erzsike néninek. A 60 éves osztálytalálkozó reményében meleg szeretettel kívánok minden jót, erõt, egészséget, sok boldogságot gyermekei és unokái körében . dr. Menyhért Béláné (Mátyus Éva)
Kurucz András visszaemlékezése meghurcoltatásaira 1947. június 14-én értem haza hadifogságból, lefogyva, 37,5 kg-mal, 29 éves koromban. A forrói tanyán volt egy kis vízimalmunk. Úgy gondoltam én fogom az édesapám munkáját továbbvinni. Eljött 1948, a fordulat éve. Tudtam, hogy elveszik a malmot. Fügöd 500 m-re volt a tanyánktól és az ottani tanító, Petró András hívott jöjjek oda tanítónak. Õ az alsó négy osztályt, én az 5-8.osztályt tanítottam összevonva. Az elsõ tanácsválasztás akkor versenyszerûen ment, melyik község szavaz le hamarabb az encsi járásban. Éjjel 1 órakor a fiatalok házról-házra járva költötték fel a falu lakóit. A tanácselnök és a párttitkár számolták és bírálták el a szavazatokat. Én a jegyzõkönyvet írtam. Fél 7-kor a Járási Pártbizottság két tagja jött ellenõrizni a szavazást és az eredményeket értékelni. Megállapították, hogy a tanácselnök 180 ellenszavazatot és 20 érvényes szavazatot kapott. Azt mondták, hogy ez így nem jó, õk átszámolták és az ellenkezõjét hozták eredményül. Húsz volt ellenszavazat és 180 mellette. Már két jegyzõkönyvet megírtam és ezek szigorú elszámolású okmányok voltak. Õk
4
visszamentek Encsre és hoztak új nyomtatványokat és újra írtam õket. Én azt írtam, amit a tanácselnök és párttitkár mondott. A járási pártbizottság emberei azt mondták, csak az az ellenszavazat, ami pont középen és csak egy vonallal van áthúzva. Ami két vonallal vagy hullámvonallal vagy firkálva van az érvényes szavazat. Odahoztak egy szavazólapot, amelyen a tanácselnök neve Pecsenye István egy vonallal középen volt áthúzva, de a nagy P betûhöz nem ért hozzá a vonal. Azt mondták, hogy ez csak Ecsenye Istvánra nem szavazott, Pecsenye Istvánra szavazott. 1954-ben megkaptam a szociális kultúráért kitüntetést, amikor ezt a tanácselnök megtudta, lehívatott és a következõket mondta: Vegye tudomásul tanító bácsi, én ebbe nem vagyok belenyugodva, hogy ebben a rendszerben egy osztály idegen fiának ilyen magas kitüntetést adnak. Ezt tavaly, 1953ban akarták megadni, de én nem javasoltam. Most ennek ellenére megadták. Én gátolni fogom a tanító bácsi munkáját a népmûvelésben, a sportban, a kultúra minden ágában. Én erre azt feleltem, hogy ezt ne nekem mondja, hanem annak, aki adta. A fügödi fiatalság mindenre fogadóképes volt, de az idõsebbek is. Idõs emberekbõl vonószenekart szerveztem, mert régebben is volt egy ilyen zenekar. Iskolásokból is szerveztem és kottáról tanultak meg hegedülni, bõgõzni, furulyázni, xilofonozni, dobolni, klarinétozni, trombitálni. Volt iskolásokból és külön fiatalokból néptánccsoport. 15-18 éves lányokból tornacsapatot hoztunk létre. Volt zenekarunk gyerekekbõl és külön felnõttekbõl. Állandó színjátszó csoportunk volt fiatalokból és külön gyerekekbõl. Mind a két zenekarhoz volt szóló énekesünk, Hudák Ilona és Mátyus Éva személyében. Mûsorainkkal jártuk a szomszéd községeket. Az encsi kultúrházba is tájoltunk. Futballcsapatot is szerveztünk. Én is játszottam és szép eredményeket értünk el, úgy a sportban, mint a kulturális bemutatókon helyben, a járásban és Miskolcon is. Kultúrcsoportjaink többször szerepeltek
Miskolcon a színházban és a Búza téren, a miskolci vásár rendezvényein. A falusi Spartakiád helyi megmozdulásain az idõs embereket és asszonyokat is sikerült bevonni a megmozdulásokba. A május 1-i felvonulásokon külön lovascsapattal és kerékpáros csapattal vonultak helyben és Encsen. 1956.október 27-én este vacsorázás közben arra figyeltünk fel, hogy vagy 100 fõ áll meg az iskola elõtt, ahol laktam és hangosan skandálták, hogy: aki magyar velünk tart. „Rákosit a pokolba, Gerõ Ernõt utána.” „Rút pofájú Gerõke, elegünk van belõle!” „Nem kell Gerõ ormánya, Nagy Imrét a kormányba.” „Rákosinak parókát, Nagy Imrének a kormányt!” Mars ki ruszki, stb. Két fiatal bejött és kértek menjek velük felvonulni, utána a kultúrházba. Munkástanácsot akarnak választani. Mondtam én nem megyek, mert nem politizálni jöttem, hanem tanítani. Még négyszer jöttek be és mivel akkor sem mentem, a tanácselnök és a párttitkár jöttek és karonfogva vittek ki azzal, hogy a tanító bácsinak is ott a helye. Így mentünk végig a falu két oldalán a tanácselnök és a párttitkár. A jelszavakat õk is úgy kiabálták, mint a tömeg. A kultúrházhoz érve a fiatalok kérték, nyissam ki és én is menjek velük választani. Mondtam egy feltételem van: a falu minden rétegébõl a kuláktól a kommunistákig válasszatok 2-2 fõt. Ezt meg is ígérték, erre én is bementem. Addig csend volt, míg a két kommunistára nem kellett szavazni. Ekkor elszabadultak szóban az indulatok. Erre én indultam kifelé a terembõl. Mondtam: Azt ígértétek, hogy minden rétegbõl választotok két fõt és ez nem megy. Nem engedtek el és megválasztottak két fõ kommunistát is a munkástanácsba. Senki nem tudta mi lesz a feladata. A járási munkástanácsba is delegáltak négy fõt, köztük engem is. A választás végén nagyon éles volt a hangulat és a tanácselnök és a párttitkár feltettek a Színpadra és a tanácselnök túlharsogva a hangzavart azt kiabálta, hogy tanítóbácsi akar beszélni. Erre csend lett. Én a zt mondtam,
2009. november
Önkormányzat hogy nem akarok beszélni, de ha már ennyien itt vagyunk, kérek mindenkit csendben menjen haza, ne próbáljon senki jogos vagy vélt sérelmeiért, bárkin elégtételt venni, tettlegességre vetemedni, mert itt vagyunk huszan futballisták és ezt mi megakadályozzuk. Ha valaki úgy érzi, hogy a tanácselnök vagy valamelyik kommunista olyat tett az elmúlt években, ami bûntetendõ cselekmény, eljön az idõ, adja bíróságra és majd az dönt és ítél, de hogy valakit megüssenek vagy betörjék a háza ablakát ilyen nem lehet. Erre mindenki csendben hazament. A járási munkástanács ülésein a járási munkástanács elnöke, Görgényi tanárúr is arra kérte a jelenlévõket, hogy akadályozzák meg minden faluban, hogy a forrófejûek nehogy valami disznóságot csináljanak, mert a legfontosabb a közrend és a munka. Nem is volt a járásban rendzavarás. Nyugalom volt végig. 1957.január 1-én bejött egy encsi rendõr és egy civil, hogy házkutatást tartsanak. Én mentem velük a padra és azt mondtam, hogy az istálló feletti padra ne lépjenek rá, mer beszakadhat. Az elõzõ tanító gazdálkodott, lovai, tehenei voltak és az istálló mennyezete elkorhadt. A civil pufajkás azt mondta nekem, hogy én miért megyek velük. Mondtam, nem akarok úgy járni, mint a tsz szervezéskor elõfordult, hogy lõszert, fegyvert, pisztolyt találtak. Itt nem fog találni. Március 1-én két rendõr jött értem, hogy menjek velük Encsre. MUK. Márciusban újra kezdjük jelszó megakadályozására a járásból vagy 30 fõt összeszedtek Encsre a rendõrségre, majd teherautón levittek minket Szikszóra a börtönbe, majd egy pár óra múlva visszahoztak és elengedtek. Március 23-án fél 1-kor beállított az iskolába egy encsi rendõr és két pufajkás azzal, hogy menjek velük Encsre. Egy jegyzõkönyvet kell aláírni. Én tanítottam volna délután, így a feleségem megkérdezte tanítson-e helyettem, mikor jövök vissza. Azt mondták nem kell tanítani, jövök mindjárt . Két hónap múlva jöttem vissza. Az autóban hátul a két pufajkás között ültem
és a kiszállás után csak a fejemet ütötték szó nélkül, eszméletlenségig. Encsen a kapitányságon arra eszméltem fel, hogy egy vízzel teli lavorból a hajamnál fogva kiemelték a fejemet és rám kiáltanak. Nézzen bele tanító bácsi! Kinyitottam a szemem. Egy tükröt tartottak elém és láttam, hogy a szemembõl, orromból, számból és fülembõl ilyen véres víz folyt. És mondták nagy káromkodással, hogy ahogy jött föl a lépcsõn elesett. Mondták, írja alá, hogy be van szervezve. Erre én azt kérdeztem, hogy hova vagyok beszervezve. Erre már ütöttek is eszméletlenségig. Arra eszméltem megint, hogy a hajamnál fogva a lavorból kiemelik a fejem és mondják, írja alá. Már tudja mit, hogy angol kém. Én nem vagyok angol kém. Már ütötték is a fejemet. Harmadszorra is észre térítettek és mondták, mi van a cipõjében tanító bácsi. Húzza le. Ekkor a talpamat verték, míg elvesztettem az eszméletemet. Megint leöntötték a fejemet vízzel és a ballábamon három körmöt felszakítottak. Miskolcon a rendõrségi fogdába tértem magamhoz. Öt embert kihívott a tanácselnök a lakására és másfél gépelt oldalon felolvasta elõttük, hogy a tanító bácsi mélyen angol kém és kérte írják alá, mert 15 év vagy kötél Kurucznak. Senki sem írta alá. Azt mondták ez nem igaz. Azt mondta, ha nem írják alá én beviszem a megyei rendõrségre holnap. Tóth János bácsi hétfõn munkából jövet bejött hozzám és elmondta, mi volt a tanácselnöknél tegnap és számoljak vele, hogy rövid idõn belül, mint angol kémet elvisznek, mert azt mondta a tanácselnök este. Kedden bementem a megyei mûvelõdési osztályra és az osztályvezetõ helyettesnek elmondtam mindent, ami a tanácselnöknél történt. Az osztályvezetõ helyettes azt mondta, ne beszélj bolondokat. Nézz oda! - és a falra mutatott, ahol egy nagy tablón az én fényképem is ott volt. Fölötte, a fényképek felett, azzal a felirattal: „Akikre büszkék vagyunk”. Tehát ne félj. Másnap jöttek értem. Huszonkilencszer voltam kihallgatáson a rendõrségen és nem tudták rám bizonyítani, hogy angol kém vagyok. Lementek Fügödre
55. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Gris Katalin és Fülöp János 55. házassági évfordulója alkalmából nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánnak Szeretettel fiad Gábor, lányod Katika és családjuk.
és öt embert behívattak aláírni az elõre megírt jegyzõkönyveket, melyben külön-külön mindegyikben az állt, hogy én mit mondtam a munkástanács választáson, hogy szidtam az oroszokat, stb., stb. A tanácselnök fia kivételével csak úgy írták alá ezeket, hogy amit nem mondtam azt áthúzták. Ezeket a jegyzõkönyvi vallomásokat a rendõrtiszt nekem megmutatta és azt mondta: Jól jegyezze meg ki mit vallott, mert egy hét múlva átkerül a bíróságra, meg lesz a tárgyalása. A vallatóm, a rendõr fõhadnagy már ismerte ezt az ügyet, mert én elmondtam neki, hogy mi történt Fügödön. A tárgyaláson a koronatanú a tanácselnök ÁVH-s fia volt és össze-vissza beszélt, hogy hallott, majd azt mondta, hogy mondták neki, hogy én mit mondtam a munkástanács választás után, õ nem volt ott, mert Abaújszántón volt a rendõrségen, mint ÁVH-s tiszt. A bíró a koronatanú vallomását nem vette figyelembe. Azt mondta, hogy a koronatanú vallomásában önmagával ellentmondásba keveredett. A bíró azt mondta, hogy maga az ÁVH tisztje, és nem tudja, hogy „hallottamra” és „mondtákra” nem lehet embereket elítélni. Ennek ellenére 8 hónapot kaptam 3 évi próbaidõre felfüggesztve. A tanítói felmondó levelemben nem ezért bocsátottak el, hanem tévesen azt írta a megyei mûvelõdési osztály vezetõje, hogy „mint a járási munkástanács elnöke aktívan tevékenykedett” alkalmatlan a pedagógus pályára. A járási munkástanács elnöke nem én voltam, hanem Görgényi Artúr tanár úr. A megpróbáltatások és meghurcoltatások évei után rövid ideig fizikai munkát végzett tanárbácsi a BÁÉV-nél, majd a Megyei Könyvtárban eltöltött rövid idõ után mintegy két évtizedig az edelényi Járási Mûvelõdési Központ igazgatójaként bizonyította sokoldalúságát a kultúra élharcosaként, a térségben élõ fiatalokért, emberekért, közösségekért végzett kimagasló tevékenységével. A történetet Kurucz András tanárbácsi elmondása és visszaemlékezései alapján lejegyezte Kércsi Tibor.
Egy levélkupac varázsa Ahogy az utcán megyek, levelek kupacára lelek. Oly tetszetõs látvány, és oly kívánatos, hogy ellenállni nem lehet, alig várom, hogy belevessem magam. /Homonnai Halnalka és Varga Anna 6.o./
2009. november
5
Önkormányzat
„Lelke elszállt…” 2009. szeptember 18-án vettünk végsõ búcsút Gulyás Jánosné sz. Gomba Marianna tanító nénitõl az abaújdevecseri temetõben. Családtagjai, rokonai, barátai, kollégái, volt tanítványai kísértük utolsó földi útjára, nyughelyére. Mindenszentekre készülve megálltam sírja mellett, mécsest gyújtottam, imádkoztam, s emlékeztem. Emlékeztem arra a tanító nénire, aki valaha régen a kezünket fogva kanyarította az „a” és „ó” betûket, aki megalakította a faluban a tánccsoportot, aki kézimunka szakkört szervezett a fiatal és idõsebb asszonyok számára, aki a települési ünnepségekre készítette fel a gyerekeket mûsorokkal, aki a dolgozók iskolájában tanította a munkásembereket, aki szervezte a helyi vöröskeresztes munkát, aki nyaralni vitte a falusi gyerekeket a Balatonhoz, aki gyermeknapot szervezett a devecseri iskolások részére, aki a Nagykertben minden évben a Madarak és Fák Napján szorgoskodott, játszott velünk, akadályversenyezve a gyerekekkel, de talán még sorolhatnám tovább is mi mindenben jeleskedett és tevékenykedett az iskola, s a falu érdekében, önzetlenül, fáradhatatlanul, teljes odaadással. Az évek múlásával egyre több kisdiákból lett diplomás ember, sok-sok tanítványa köszönhette neki, hogy a kis „falusi” iskolából kikerülve eljuthattak a fõiskolákig és az egyetemekig a jó képességû, tehetséges gyerekek. Marianna tanító néni 35 év aktív pedagógiai
és népmûvelõi munkát végzett a településrészen 1945-1980 között. A sok-sok dolgos évek elhozták számára is a jól megérdemelt nyugdíjas éveket. Élete és munkája során származása miatt osztályidegennek minõsült, mégis ez a törékeny asszony olyan munkabírással, odaadással dolgozott az iskolában, a közéletben, a családjában, hogy példaértékû kell hogy legyen mindannyiunk számára. A 35 éves valóban küzdelmes és tartalmas munka után megfáradt egészségi állapota is megromlott, súlyos mozgáskorlátozottsága miatt a lakásába kényszerült, de õ még így is ellátta családját, sohasem zúgolódott ezért. Emlékszem milyen örömmel jött az abaújdevecseri nyugdíjas klubba volt tanítványai közé, s milyen szeretettel vették õt körül, s emlékeztek a régi idõkre. De így volt ez akkor is, mikor felkerestük lakásában, mindig érdeklõdött tanítványairól, s a település lakóiról. Encs város polgármestere és az abaújdevecseri részönkormányzat 80.születésnapján köszöntötte fel abban az iskolában, ahol mindvégig tanított. Fülembe cseng, amikor megköszönte, hogy gondoltunk rá, s szerényen azt mondta: „De jó itt újra az iskola falai között veletek lenni”. Köszönöm tanító néninek, hogy mindig volt ránk ideje, köszönöm a település lakói nevében, hogy tette a dolgát egészségét sem kímélve, s „lámpás” lehetett az abaújdevecseriek számára. Hiszem, hogy békére, nyugalomra lelt, s az „égi mezõn” a mennyei tantestületben méltó helyet kapott. Elbúcsúzva tõle, végleg elengedtük a kezét, s így elindulhatott azon a hosszú úton, ahol nincs betegség, sem szenvedés, vár rá az örök öröm és a szakadatlan boldogság.
S ti ifjú akácok az abaújdevecseri temetõben sírja fölött õrködjetek soká, csendesen, ti még éltek ha õ már véget ért susogjátok azt, hogy egyszer õ is élt. Lassan kihuny a mécses lángja, s még arra gondolok, hogy éppen ma volt a névnapja is, amit már az égi hazában ünnepel. „Lelke elszállt, mint hópihe a fényben, ragyogj ránk fényesen csillagként az égen.” Nyugodjék békében. Molnárné Juhász Éva
Gazdagabbak lettünk Encs- Abaújdevecser településrész egy játszótérrel gazdagabbak lett. 2009. október 29-én családias körben az Abaújdevecseri Közösségi Ház udvarán körült sor a DELIKÁT 8 játszótér átadására. A játszótér teljes bekerülési költsége 7.391.000 Ft volt. Az abaújdevecseri óvodások hetek óta nagy izgalommal készültek kis mûsorukkal s leginkább azért voltak türelmetlenek, hogy
6
mielõbb birtokba vehessék a régen várt és megálmodott játék birodalmat, a játszóteret. Az idõjárás nem igazán volt kedvezõ, reggel eleredt az esõ hûvös õszi napra ébredtünk, de ez a gyerekek jókedvén játék szenvedélyén mit sem változtatott. A rossz idõ ellenére még is sok szülõ, nagyszülõ településrész lakó vett részt az évek óta várt eseményen. A gyermekek jókedvét fokozta, hogy az esõ elálltával az ugráló várat is birtokba vehették, arcfestéssel, lufikkal almával innivalóval müzli szelettel kedveskedtek nekik a Delikátosok. A játszóteret Bratu László polgármester úr vette át a városrész nevében megköszönve azt a nemes összefogást, mely a szülõk, nagyszülõk óvodadolgozók érdeme volt. A részönkormányzat is köszönetét fejezte ki az ötlet megalkotóinak és a településen élõk összefogásának köszönhetõ pályázat benyújtásának és persze Fortunának, aki az országos sorsoláson fogadta kegyeibe a településrészt.
Reményeink szerint ez az összefogás megmarad és a játszótér megóvása, megõrzése is közös ügye lesz a településrésznek, s unokáink is látni fogják még. Molnárné Juhász Éva Települési részönkormányzati elnök
2009. november
Helytörténet-Honismeret Honismeret Ebben az évben ünnepeljük Benedek Eleknek, a nagy magyar mesélõnek 150. születésnapját. Gyermekkorunk legszebb magyar népmeséi fûzõdnek Benedek Elek nevéhez. Az évforduló kapcsán felhívjuk a kedves szülõk figyelmét, hogy nem ártana ezeket a csodálatos meséket ismételten gyermekeik kezébe adni. A második jeles évfordulónk Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója. Mártírhalált halt költõnk bár zsidó származású volt, de 18 éves korában meggyõzõdésbõl átkeresztelkedett, Sík Sándor katolikus költõ pap legk ed v e s e b b ta nít ványa volt, õ is keresztelte meg. Radnóti Miklós a II. világháború áldozata meggyõzõdéses magyarként, és hithû katolikusként halt meg. Magyarságát bizonyítja csodálatos verse: „Nem tudom másnak mit jelent e táj, nekem szülõhazám”. (Forrás: 2009. X.26. MR1 Kultúrkör 20.30) És ha már az évfordulóknál tartunk, Egyesületünk és olvasóink nevében szeretnénk felköszönteni Országos Honismereti Szövetségünk elnökét, Halász Péter tanácsos urat 70. születésnapja alkalmából, aki 37 éve vezeti és irányítja Szövetségünket, elõször mint titkár, majd mint a Szövetség elnöke, utat mutatva nekünk magyarságunk megõrzésére, nemzetünk hírének és nevének terjesztése érdekében. Isten áldását kérjük életére és munkásságára, kívánjuk, hogy még igen soká erõben és egészségben vezessen bennünket.
Helytörténet
következõ számunkban közöljük. Ugyancsak a Kazinczy év kapcsán október 25-én vasárnap rendezte meg a Kazinczy Társaság Kazinczy Lajosnak, Kazinczy Ferenc legkisebb fiának, a 15. aradi vértanúnak az emlékünnepségét a Sátoraljaújhelyen lévõ szobránál katonai tiszteletadással /azért 15., mert Batthyány Lajos miniszterelnök a 14./ Az ünnepség védnöke Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere volt. Abaújszántó is ünnepelt októberben. dr. Kalocsai Kálmán nemzetközi hírû eszperantista mûfordító és költõ születésnapját ünnepeltük, aki Abaújszántón született. Szemléltetõül közölném az 1987ben megjelent eszperantó-antológiában közölt versét. Eszperantó:
Autuno En flava arbaro autuna mi kusas. Faladas zigzage kaj zumas folioj. Susuras la vento ce miaj tempioj, La frunton fresige, karese gi tusas. Tra l’ arboj filtrigas nur kvazau murmuro de psalmoj: kantado de vinrikoltantoj. Mi pensas: mortanton pripregas la kantoj: Last horojn nun vivas la granda Naturo.
2009. november
Evva Margit Korrekció az elõzõ számból: A Pálos rendet nem Ferenc József, hanem II. József szüntette meg. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Társaság és nem Egyesület.
Odoron elspiras mortante la floroj, Sur min folipluvon la arboj subsendas, Ho pompo funebra:autunaj koloroj!
IDÕSEK VILÁGNAPJÁRA
Mi kusas kaj kusas kaj brakojn etendas Ebrie pro venta susur’, pro odoroj: Mi ian miraklon autunan atendas… Abaújszántó, 1931
AKAROM
Magyarra fordította 1931-ben Molnár Imre.
Õsz Elnyúlok a hervatag õszi ligetben, hullong a levél kanyarogva, suhogva; csókolja, becézi a szél puha fodra gyúlt homlokomat, s üditõn tovalebben. A lombokon át fura, tompa zsolozsma száll: fák sora szûri dalát a szüretnek; búcsúzik a nagy Természet-öreg, megy meghalni, s a requiem érte zokog ma. Dús illatot ontva a szirmok enyésznek, rámzúdul a fákról a lomb vörös árja – ó gyász-ragyogása a százszinû õsznek!
A Kazinczy év kapcsán Borsod-AbaújZemplén Megyei Honismereti Egyesületünk október 2-4.között az Országos Honismereti Szövetséggel közösen Sátoraljaújhelyen és Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumában rendezte meg IX. Iskola és Honismeret c. országos konferenciáját, Kazinczy Ferenc és a Magyar Nyelv címmel. A konferencia keretében értékes elõadások hangzottak el. A részletes programot
Október 28-án 14 órakor halottak napja alkalmából Egyesületünk városi résztvevõkkel közösen megkoszorúzta az abaúji hírességek emlékére állított négy emlékoszlopot. Az emlékoszlopokat megáldotta az ünnep alkalmából Baksy Mária nagytiszteletû asszony, az Abaúji Református Egyházmegye esperese. Ne felejtsük el, hogy november 11-én szerdán lesz a következõ összejövetelünk, melynek keretében Kazinczy év kapcsán a Kazinczy ünnepségekre, valamint a Sárospatakon megrendezett Patay találkozóra emlékezünk. Ezévi utolsó találkozónk ugyancsak a Kurek Panzióban lesz, december 16-án szerdán, karácsonyi megemlékezésünk mellett beszámolunk a november 24-én megrendezésre kerülõ akkor már megrendezésre került honismereti vetélkedõ eredményeirõl is, melynek egyes mozzanatait az Encsi Tévé is közvetíti.
Fekszem, karomat ködös ég fele tárva, szellõk suhogása, vad illat igéz meg, és várok egy õszi, nagy õszi csodára. Ugyancsak a Magyar Nyelv éve /Kazinczy év/ kapcsán október 27-én Széphalomban került sor az „Akadémiai Terem” ünnepélyes megnyitójára. Köszöntõt mondott: dr. Ódor Ferenc, a B-A-Z. Megyei Közgyûlés elnöke és Lakatos István akadémikus, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága elnöke.
Reményik Sándor:
Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcsõ, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az õ érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezõn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendõ, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon Legyek a vén föld fekete szívébõl Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek tutaj, Egyszerû, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedû, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a mûvész a vonót.
7
Kultúra
Városunk vendége volt Takaró Mihály író-irodalomtörténész Az Abaúj Polgáraiért Alapítvány szervezésében a tavalyi nagysikerû, Wass Albertrõl szóló elõadása után újra városunk vendége volt Takaró Mihály íróirodalomtörténész, a Trianoni Szemle szerkesztõje, aki Számûzött magyar irodalom címmel tartott elõadást 2009. november 5-én este az encsi Mûvelõdési Központban. A közönség megismerkedhetett Herczeg Ferenc, Gyóni Géza és Tormay Cécile munkásságával. A rendezvény dedikálással és beszélgetéssel fejezõdött be A PROGRAMOT TÁMOGATTA: dr. Ódor Ferenc, országgyûlési képviselõ a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés Kulturális Mecénás Alapja Dedikálás
Vendégünk, Takaró Mihály író-irodalomtörténész
a Rákóczi Szövetség Abaúji Szervezete az encsi Mûvelõdési Központ. Az Abaúj Polgáraiért Alapítvány nevében: Farkas László, Szeles András szervezõk. A közönség
ROCK MIKULÁS Encsen, a Városi Mûvelõdési Központban 2009. december 05-én Szombaton 20.30 órától.
mûsorában a saját szerzemények mellet ismert külföldi és hazai feldolgozások is helyet kapnak.
Fellépõ együttesek: DOPPING (20.30) EXTÁZIS (22.00) Belépõdíj: 600 Ft
A dopping zenekar 5 éve alakult sátoraljaúlyhelyi és tolcsvai tagokból. Zenénk irányvonala a dallamos rock és pop stílusjegyeit hordozza magában. A rendszeres kitartó próbák, és a sûrûsödõ fellépési lehetõségek egyre érettebbé és kiforrottabbá tette a csapatot. Ennek eredményeként három tehetségkutató fesztivált is sikerült megnyernie a zenekarnak. Ez alapozta meg késõbb egy négy számos demó lemez elkészítését, amit a szerencsi Dream stúdióban rögzítettünk. A felvétel sikerességét igazolta, hogy olyan zenekarok elõtt sikerült játszani, mint a P mobil a Bikini vagy az Edda. A zenekar
8
Extázis zenekar legelõször 2007-ben lépett színpadra a Republic elõtt. Ez a találkozás olyan jól sikerült, hogy a csapat több mint két éven át volt a Republic vendége a hazai és határokon túli színpadokon. Az egri formáció nem sokkal ezt követõen lemezszerzõdést kötött a hazai és nemzetközi élet egyik piacvezetõ és meghatározó kiadójával (EMI), majd 2009 elején megjelent az „Ennyi a lényeg” címû lemezük, amelynek címadó dalából a Hooligans klipekrõl is ismert, „Indián” néven elhíresült Galler András forgatott videót. Jelenleg a csapat második korongjának felvételére készül, miközben igyekszik minél több helyen megmutatni magát.
Határokon átívelõ zarándokút születik Észak-Magyarországon A „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttmûködési Program” keretében új kulturális és turisztikai kapocs születik az Észak-magyarországi régióban a két ország közt az elkövetkezõ években. A sárospataki Szent Erzsébet Út Alapítvány és a kassai Gótikus Utak Gyöngye Alapítvány pályázati forrásokból arra vállalkozott, hogy egy Szent Erzsébet Zarándokúttal köti össze a két várost. Az új, Sárospatak és Kassa közé tervezett zarándokút igazodva aXXI. századi kulturális, gazdasági és társadalmi környezethez egyszerre próbál majd vallásos lelki élményt nyújtani az arra vállalkozóknak, miközben a szervezõi arra is számítanak, hogy az egyben turisztikai, vidékfejlesztési és kulturális lehetõségeket is nyújt azoknak a falvaknak, amelyeket érint. De hogyan lehet pár év alatt, belátható idõn belül, létrehozni egy új zarándok utat, amelyrõl az ember azt gondolná, hogy az csak évszázadok alatt alakulhat ki, mind lelkiségében, mind útvonalában? A szervezõk választ adnak erre a kérdésre is. Az Északmagyarországi és a kassai régió tele van olyan egyházi, egyháztörténeti és vallási-kultikus helyszínekkel, hagyományokkal, amelyek lehetõséget adnak az útvonal megtervezésére a két város közt, és amelyek bejárása és megismerése egyszerre nyújthat vallási, kulturális és turisztikai élményt a zarándokoknak, utazóknak. Elég, ha csak a sárospataki és kassai Rákóczi emlékhelyekre, a sárospataki Szent Erzsébet-kultuszra vagy a zempléni hegység pálos kolostoraira és falusi templomaira gondolunk. Ezek önmagukban is mind olyan élmények, amelyek megállásra, megpihenésre, gondolkodásra hívhatják az utazókat és turistákat. A 2011. tavaszáig tartó program elsõ szakaszában a szervezõk felmérik azokat a helyszíneket, településeket, amelyeket a két város közt az útvonal érinthet, és a vallásos, kulturális élmények mellett biztosíthatják a gyalogos és autós zarándokok szálláshelyét, pihenését is, valamint felveszik a kapcsolatot azokkal a helyi emberekkel (pl. turisztikai szakemberek, szállásadók, vendéglõsök), akik a munkájukkal biztosítani tudják a zarándokút hosszú távú mûködését: azaz azt, hogy az útra vállalkozók egyszerre érezhessék és tapasztalhassák meg a zarándok lét lelkiséget építõ magányát és közösségmegtartó, gondoskodó erejét. Képviselõ, további információ:
Szent Erzsébet Út Alapítvány; Sárospatak Dr. Szabó Irén; tel.: 06 30 740 16 68, E-mail:
[email protected]
2009. november
Kultúra
DVD FILMEK A KÖNYVTÁRBÓL Téli kedvezményes kölcsönzési akció! Többszáz filmbõl választhat a Városi Könyvtár filmtárából. A téli hosszú estéken az esõs, ködös, szeles hétvégéken jól jöhet a családban egy-egy jó film. Nem kell, hogy megvegye a filmeket, és egy-két megtekintés után sutba dobja. Kölcsönözze ki a Városi Könyvtár filmtárából. A téli hónapokra most nagyon kedvezõ áron 3 db filmet 200 Ft-ért ajánlunk egyhetes kölcsönzési idõre. A filmek címlistája mûfajonként megtekinthetõ a könyvtárban, igény esetén fénymásolatban haza is vihetõ, hogy otthon a család együtt tudjon választani.
Ízelítõ a kínálatból: Karácsonyi mesefilmek: Karácsony nyomában, A fenyõfa, Karácsonyi manók, A hóember, Kis angyalkák karácsonya, Barbie mesés karácsonya, Elmo megmenti a karácsonyt, Várd a karácsonyt Elmo, Barnie és a karácsony, Mikulás kalandjai, Blinky Bill fehér karácsonya, Ágacska karácsonya, Bölcs bagoly: karácsonyi kaland, Rudolf és az elveszett játékok szigete, Boldog karácsonyt, Eperke karácsonya, stb. Magyar filmek: A tanú, Megint tanú, Rózsa Sándor, Ábel a rengetegben, Sacra Corona, Árvácska, Hannibál tanár úr, A Trianon szindróma, Julianus, Adjátok vissza a hegyeinket, Honfoglalás.
Vallásos témájú filmek: A Biblia, Jézus Krisztus szupersztár, Mózes, Apokalipszis, A názáreti Jézus I-II., A gyermek akit Jézusnak hívtak. Kötelezõ olvasmányok filmváltozatai: Bánk bán, Pál utcai fiúk, Tüskevár, Egy magyar nábob, A kõszívû ember fiai, Kincskeresõ kisködmön, Az ember tragédiája, Szent Péter esernyõje. Vígjátékok, kommersz filmek: Mr. Bean, Benny Hill 1-4, Macska-jaj, Nostradamus, Érzékek iskolája, A köd, Sörgyári capriccio, A vörös Pimpernel, Lady Chatterley, A cigányok ideje, Távol Afrikától, Olsen bandája 1-4, Jackie Chan: Mennydörgés.
KÖNYVAJÁNLÓ Elizabeth Gaskell: Vétkek és vezeklések Ruth Hilton egyszerû gazdálkodók szépséges leányaként cseperedik a család vidéki farmján. Ábrándos gyermekkora azonban egy csapásra lesz semmivé, amikor elõbb édesanyját, majd édesapját is elveszíti. Gyámja varróleánynak adja egy kisvárosi ruhaszalonba. Kisvártatva elragadja a szerelem, de tapasztalatlan lelke nem talál jó gazdára Mr. Bellingham, a vagyonos kalandor személyében: románca a jellemtelen férfival megpecsételi a sorsát. Kétségbeesett helyzetében fölkarolja egy lelkész, s magához veszi ecclestoni otthonukba. Ettõl a naptól kezdve csak azon buzgólkodik, hogy jóvátegye leánykori botlását és szeretetben nevelje föl kisfiát. Idõvel elismert és csodált nevelõnõvé küzdi föl magát, ám múltja kísértetei elõbukkannak, s nehezen megszerzett becsületétõl és nevelõnõi tisztségétõl is megfosztják. Sue Atkins: Legyél te a legjobb szülõ! A gyermeknevelés minden tevékenység közül a legfontosabb, mégis ez az, amelyre csak a legritkább esetben képeznek ki valakit. Mindenkinek jár az a lehetõség, hogy valódi önbecsüléssel nõjön fel, boldog, magabiztos és kiegyensúlyozott felnõtté váljon. Ez a könyv segítségedre lesz abban, hogy jobban megértsd gyerekeidet, és olyan szülõvé válj, akire nekik szükségük van, legyenek kicsik vagy kamaszok, fiúk vagy lányok. A szerzõ gyakorlati tanácsait követve megerõsítheted gyermeked önértékelését, aki így önállóbbá válhat és könnyebben megbirkózhat az élet nehézségeivel. Dr. Claudette Rocher: Homeopátia és a várandós nõ A gyermekvárás idõszakában elõtérbe kerülnek a természetes, szelíd gyógymódok. A homeopátia számos lehetõséget kínál a várandósság idején felmerülõ problémákra, legyen az reggeli rosszullét, emésztési probléma, esetleg allergia, vagy légúti
2009. november
megbetegedés, melyre nem szeretnénk hagyományos gyógyszert szedni. A könyvben a betegségek, panaszok és az ajánlott homeopátiás gyógyszerek ABC sorrendben szerepelnek. A leggyakoribb betegségek, illetve orvosi vizsgálatra okot adó panaszok mellett megtalálhatók azok a tanácsok, amelyek segítségével – az orvosi vizsgálatra várva – könnyebben megfigyelhetõk a tünetek, és egyszerûbben megtalálható a megfelelõ homeopátiás kezelés. Könyvajánló gyerekeknek A világmindenség könyve 8 éven felüli gyerekek számára írott gyermekenciklopédia, amely hasznos ismereteket közöl a tudomány, a történelem és a mûvészet minden területérõl. A könnyedén és jól olvasható ismeretterjesztõ szöveget adatok és színes képek egészítik ki. A kíváncsi olvasók minden kérdésükre választ kaphatnak, ha ezt a kötetet forgatják. A tudás megszerzését minden gyerek számára megkönnyíti, ha bármikor leemelheti könyvespolcáról A világmindenség könyve címû gyermekenciklopédiát. Ennek a könyvnek mindig jó hasznát veszed: akár a házi feladat megírásához kell egy kis segítség, akár csak kíváncsi vagy valamire, vagy ha csak a képeket nézegeted. Thomas Brezina: Pssszt! A mi titkunk Szellemcsók az osztálykiránduláson Vanessa, Bix és Krissi, a három teljesen átlagosnak tûnõ lány, egy teljesen átlagos kisvárosban élnek. Közös titkukról azonban senki sem tud. Csak titkos leveleik útján értekeznek róla. Emanuel von Salenstein herceg – így hívják Vanessa új levelezõpartnerét, akinek híre hallatán az osztálytársnõi belesápadtak az irigységbe. A baj csak az, hogy a herceg valójában nem létezik, és az osztálykirándulás helyszíne épp a kitalált herceg
lakhelyének közelébe esik. Most mi lesz? Karácsonyi könyvek: A Mikulás és a kiscica A fekete kiscica dideregve és rémülten bolyong a téli erdõben. Már egészen el van keseredve, amikor arra jár szánján a Mikulás, akirõl kiderül, hogy nem csak csokit rejt a gyerekek csizmájába… Bogyó és Babóca karácsonya Emlékeztek még Bogyóra és Babócára? A csigafiú és a katicakislány most együtt várják a Télapót, és izgatottan készülnek a karácsonyra. De vajon hová tûnt Bogyó ajándéka? És minek örülhet egy százlábú? Karácsony csillaga E kis könyvecskébõl minden kisgyermek megismerheti Jézus születésének történetét. A kedves rajzokkal díszített kiadás a Biblia Újszövetségének alapján mutatja be Isten fiát. Thomas a gõzmozdony - A szerencse mozdonya Beköszöntött a tél Sodorra, vastag hótakaró borított mindent a szigeten. Hótorlaszok akadályozták a közlekedést sok szárnyvonalon és a sínek nagyon csúszósak voltak. A mozdonyok vacogtak a kéményük búbjától a lépcsõjük rácsáig. Csak Henry, a zöld mozdony töfögött át vidáman a havas tájon. Az õ vonalát bezzeg nem torlaszolta el a hó! Karácsonyi történetek a kicsi csillagról Szeretnéd Te is átélni a kicsi csillag 24 kalandját? Akkor repülj vele a Földre, és járjatok utána együtt annak, hogyan ünneplik az emberek a karácsonyt. Izgalmas kalandokat élhetsz át: repülsz a kicsi csillaggal a hóviharban, kikeresed vele a legszebb karácsonyfát, és még sok-sok érdekeset látsz. Karácsonyi történetek a kicsi csillagról egy különleges élmény az egész család számára.
9
Iskoláink életéből
Megemlékezés október 23. alkalmából Nemzeti ünnepünk alkalmából két szép színvonalas ünnepi mûsor készült a Zrínyi Iskolában. Az egyik elõadást a városi ünnepség keretében mutattuk be, a másik elõadás pedig az iskolai mûsor volt. Mindkettö igényesen szerkesztett és látványos produkció volt, szép közönség-sikert aratva. A városi megemlékezésen bemutatott elõadást Duleczki Béláné és
Rontó Zsuzsanna tanárnõk szerkesztették és tanították be, munkájukat segítették mûvésztanáraink: Buchala István, Krupárné Rakaczki Anna és Maier Reimond tanárok ;az iskolai ünnepi elõadás pedig Gyuricza Ivett tanárnõ munkája volt. Mindannyiójuknak gratulálunk és köszönjük a szép, élményekben gazdag produkciókat.
Az állatok világnapja a Zrínyi Iskolában Az állatok világnapja alkalmából képzõmûvészeti pályázatot hirdetett az iskola. Az állatok védelmérõl szóló montázs készítése volt a feladat. Az elsõ díj egy ingyenes autóbusz-kirándulás volt a miskolci vadasparkba. A pályázaton gyõztes csapat a 8.d lett,pályamunkájuk
Versek az õszrõl Õsz Már nem látom a nyár sugárzó napját, Csak azt a csúnyán megritkult õszi fát. Már nem hallom a madarak szép csirippelését, Csak a lehulló levelek õszi csörgését. /Gál Viktória 6.o./
A levél Lerepül egyedül, magányosan, és gondolatai az életén járnak. Miért voltak a csalódások, az örömök, a fájdalmak... De õ már nem tehet semmit, mert számára véget ért a nyár. /Homonnai Hajnalka 6.o./
10
egy természetes agyagokból alkotott élõkép volt, mely kiemelten az állatok védelmére hívja föl a figyelmet. A kiállított munkákat az új épület aulájában tekinthetik meg az érdeklõdõk.
Mese az állatok világnapja alkalmából A három állat hosszú útja Egy Isten háta mögötti helyen élt egy öregember, aki gondosan ápolta kedves állatait: Cilit, Cimbit és Pákót. Egyszer beteg lett a gazdájuk. A három állat elhatározta, hogy elindulnak, és orvost keresnek gazdájuknak. Másnap reggel útra is keltek. Egy hétig mentek, míg egyszer beértek egy faluba. Ott nem találták az orvosi rendelõt, és még a faluból is kikergették õket. Megint útnak indultak, és a hosszú vándorlás során nagyon elfáradtak. Éhesek, szomjasak voltak. Elhaladtak egy patak mellett, ott egy kicsit megpihentek, és ennivalót kerestek, aztán továbbálltak. Egy erdõben vadász állta útjukat, aki épp rókákra vadászott.Sikerült megmenteniük egy rókacsaládot.Azok megköszönték a segítséget, és azt mondták, hogy meghálálják a vándorok jó cselekedeteit. Beértek újra egy faluba,ott már emberségesebbek voltak, és orvost is találtak. Elpanaszolták neki a bánatukat, õ pedig
követte õket gazdájuk házáig. Megvizsgálta a beteget, és meggyógyította.Aztán békességben éltek tovább.Az orvos sokszor meglátogatta õket, és megígérte, hogy máskor is szívesen segítségükre lesz. /Hankó Zita 6.o./
III. Hernádvölgyi Tehetségkutató Fesztivált 2009.október 17-én Hernád-szentandráson rendezték meg a III.Hernádvölgyi Tehetségkutató Fesztivált. A kistérség 7 iskolájának 30 tanulója mérte össze énekesi tehetségét,tudását. Az encsi iskolások közül 4 tanuló ért el szép eredményt: A negyedik korcsoportban különdíjat kapott Üveges Máté 8.g osztályos tanuló,3. helyezést ért el Kéri Evelin 8.e osztályos tanuló. A harmadik korcsoportban 3. helyezett lett Saláta Zsuzsa 6.g-s és 1. helyet szerzett Krupár Luca 6.g osztályos tanuló.
2009. november
Sportnap az óvodában Sportnap az Állatok Világnapja alkalmából az encsi óvoda egészségmegõrzõ munkaközösség szervezésében A mozgás nemcsak a gyerekek erõnlétének, gyorsaságának, állóképességének tesz jót, hanem megalapozza az egészségét is. A sport javítja az agyi vérkeringést, és nagyon valószínû, hogy a fizikai tevékenység jó hatással van az idegsejtek állapotára. A mozgás jótékony élettani hatásai széleskörûek: a rendszeres sport fokozza a szív és a tüdõ teljesítõképességét, csökkenti a szívizmok oxigénhiányát. A rendszeres mozgás minden életkorban az egészséges életmód fontos része, és a betegségmegelõzésben is óriási szerepet játszik. A mozgások nagy része örömet kelt, s mint ilyen önmagában is segíti motiválni a gyerekeket. Az egészségnevelés nagyon fontos már az óvodásban is, mert az élet minõségét komplex módon kívánja javítani. Nemcsak arra
tanítjuk, neveljük a gyerekeket a sárga, piros, rózsaszín, zöld és az abaújkéri csoport-jainkban, hogy mi hasznos és mi káros, hanem készségeket fejlesztünk arra is, hogy az ember képes legyen megõrizni és védeni egészségét. Az óvodában befolyásolni próbáljuk a gyerekek életszemléletének alakulását. Az egészségneveléssel, a mozgásra neveléssel az a célunk, hogy a gyerekek tudják, hogy az egészség érték, melyet védeni és õrizni kell, és nagyon sokat kell érte tenni. MI óvodapedagógusok megerõsítjük a mozgáshoz való igényt, mert ez egyben örömforrás is, mint alapvetõ létezési forma. A sport, a mozgás segít a kitartásban, a rossz gondolatok elûzésében és a kívánt eredmény elérésében. A mozgás feldob, boldogsággal tölt el, felfrissít, s közösségformáló ereje van. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében rendezte meg munkaközösségünk két részletben: október 7-én tagóvodáknak, s október 8-án az encsi óvoda csoportjainak a játékos sportvetélkedõt. Az egyes gyakorlatokat, versenyfeladatokat az állatok világnapja alkalmából állították össze az egészséges életmódra nevelõ munka-közösségben dolgozó óvodapedagógusok. A vetélkedõ során állatok mozgását utánozva versengtek a gyerekek: futottak, mint a nyuszik, ugráltak, mint a kenguruk … stb.
Minden résztvevõ élvezte a játékos mozgást, a vetélkedést, ami felfokozott hangulatban igazi felüdülést, felfrissülést jelentett minden óvodás számára. A verseny többfordulós volt, s ezáltal minden csapat jól megdolgozott az egyes gyakorlatok végrehajtása során. Mindenki gyõzött, mert közösen mozogtunk, sportoltunk, aminek a végén még tárgyjutalomban is részesültek a csapatok: karikadobáló, - puzzle, .. stb. A sportvetélkedõ anyagi fedezetét az encsi gyermekekért Alapítvány támogatta, amit minden résztvevõ nevében nagy tisztelettel megköszönünk. Egy kellemes délelõttöt töltöttünk együtt, ahol a gyerekek és a felnõttek is egyaránt felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak. Gécziné Kovács Gyöngyi Óvodapedagógus
Három jogcím esetében született támogatási döntés Az Abaúj Leader Egyesület Elnöksége 2009. szeptember 2-án tartotta döntéshozó ülését az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (UMVP) III. tengelyének falumegújítás- és fejlesztés (135/2008 (X.18.) FVM rendelet), mikrovállalkozások fejlesztése (136/2008 (X.18.) FVM rendelet), valamint vidéki örökség megõrzése (138/2008 (X.18.) FVM rendelet) jogcímek vonatkozásában megküldött támogatási rangsorokkal kapcsolatban. A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) 2009. január 12-ig benyújtott támogatási kérelmeket a helyi akciócsoporthoz is be kellett nyújtani elõzetes értékelésre, ám a támogatási rangsorok összetétele az MVH értékelése alapján alakult ki. A helyi akciócsoportok döntéshozó testületének az egyes jogcímek vonatkozásában rendelkezésre álló keretösszegek, valamint a jogcímekhez tartozó alsó
2009. november
ponthatárok megállapítására volt lehetõsége. A támogató határozatok kiküldése folyamatban van. A három jogcím vonatkozásában 955 573 eFt összegben történt kötelezettségvállalás az elnökség döntése értelmében, ami az Abaúj Leader Egyesület tervezési területén a rendelkezésre álló UMVP III-as tengelyes források közel felét teszi ki. Falumegújítás- és fejlesztésben 29 darab, mikrovállalkozások esetében 23 darab és vidéki örökség megõrzésében 8 darab támogatott projekt született. A turisztikai tevékenységek ösztönzése 137/2008(X.18.) FVM rendelet – jogcímhez kapcsolódó kérelmekre vonatkozó döntés elõre láthatólag ez év novemberére datálható. A fenti jogcímekre vonatkozóan 2009. november 16 – december 16. között van ismét lehetõség a támogatási kérelmek benyújtására.
A támogatási kérelmek benyújtásával és a támogatott projektekhez kapcsolódó kifizetési kérelmek összeállításával kapcsolatos bõvebb információt készséggel nyújtanak az Abaúj Leader Egyesület Munkaszervezetének kollégái. Elérhetõség: Abaúj Leader Egyesület 3860 Encs, Petõfi út 62. (I. em. 6-7.) Tel: 46/587 344; Fax: 46/587 345 E-mail:
[email protected] Www.abaujleader.hu Az Abaúj Leader Egyesület nevében ezúton is gratulálunk a támogatott projektekhez! Varga Péter munkaszervezet vezetõ
11
Egyházi rovat
Tovább Folytattuk Zarándok Utunkat Októberi számunk 10. oldalán arról írtunk, hogy Az egész földi életünk egy nagy Zarándoklat, emlékezve ezzel a tavaly Encsrõl indult máriapócsi gyalogos zarándoklatra, amelynek nyitányán mi láttunk vendégül vacsorával, szállással és reggelivel 400-nál több fiatalt, akik az ország minden részébõl érkeztek ide, hogy 6 nap alatt elzarándokoljanak a Könnyezõ Szûz Kegyhelyére és a 7. napon megpihenjenek ott az Õ oltalomleple alatt, hogy utána hazatérjenek. Ebben az évben ugyanígy indult el Kisvárdáról Mária-Pócson át Hajdúdorogra több mint 450 fiatal, hogy a végén 600-an érkezzenek meg a Székesegyházban 7 hónapig õrzött Kegykép utolsó itteni nagy búcsújára. Szóltunk arról is, hogy szept. 5-én mi is részt vettünk a Pócsi Kegykép Hajdúdorogról Máriapócsra történõ visszavitelének Nagykálló- KállósemjénPócspetri és Máriapócs közötti szakaszán 5 faluból 60 hívõvel. A cikk végén jeleztük, hogy még a hónap végéig szeretnénk egy Bodrogközi és Felvidéki kirándulást is szervezni, amelyet már 18-án sikerült nyélbe ütni, igaz hiányosan megtelt autóbusszal, mert jó páran visszaléptek más közbejött program miatt, még inkább az idõ rosszabbra fordulásától félve. Ez utóbbi egy kicsit kellemetlen volt, mert csak 30-an indultunk el és így az egy fõre esõ útiköltség másfélszerese lett az elõre kihirdetettnek. Akik viszont elindultunk, azok megtapasztalhattuk, hogy milyen szép, változatos és kellemes az õszi táj, a vidék, gyönyörûek a templomaink és kedvesek a vendéglátóink, a helytõl és a határtól függetlenül is. / A korai indulásnak köszönhetõen, imádkozva és énekelve 8-ra már Borsiban voltunk, ahol az egymás mellett épült mindkét katolikus templomot megnéztük, kár hogy csak kívülrõl, de a nyitott külsõ ajtókon és belsõ üveg ablakokon is át szép látványt nyújtottak. A híres Rákóczi kastélyba való bejutásunk viszont biztosított
12
volt a nagyon lelkes múzeum-õr úr igen szívesen fogadott minket, elmondta 1696-ban itt született II. Rákóczi Ferenc (Akinek vörösréz lemezbõl készült bölcsõje a Mogyoróska feletti regéci várban is ringott egypár évig a század fordulón), felsõvadászi I. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem és a szépséges Zrínyi Ilona fia, a híres szabadsághõs, erdélyi fejedelem, akiknek hamvai Kassán pihennek. A zólyomi vár udvarából 1969-ben ide került Rákóczi szobor mellett, a kastély udvarában és múzeumi termeiben nagy szívbõl és a száj bõségébõl mondott magyarázataiból mi is tanulhattunk komoly történelmet és fõként igazi haza szeretetet is. Bodrogszerdahely 1800-ban épült szép barokk templomában be is fûtöttek a tiszteletünkre, de csak rövid idõt töltöttünk itt, mert Királyhelmec felé vettük utunkat, ahol a város közepén 1996-ban felépült új templomot Dr. Vakles Attila fõesperes atya mutatta be nekünk. Tiszacsernyõn, a vasúti átrakodó munkahelyeinek megszûnése miatt néhol egy kicsit(nagyon) lepusztult városban nehezen találtuk meg az ökumenikus templomot, amelyet a gk. kurátor néni mutatott be. Elmondta, hogy vasárnap és ünnepeken r. 9kor görög liturgia, utána 11-kor római kat. szentmise van, du. 3-kor pedig református Isten-tisztelet. Hétköznapokon római, vagy görög szentmise van felváltva. Itt az emberek és házak látható szegénysége és a templomhasználatban megmutatkozó példás összefogása volt az amit megtanulhattunk és a magunk helyzetét tekintve hálaadásra gondolhattunk, ezért a Miatyánkot imádkoztuk el, szívbõl énekelve. / Innen Nagytárkány felé vettük utunkat, ahol csoda tárult elénk, már az új templom csinos külsejét is látva, hát még amikor a kerékpáron érkezõ, - a hozzánk jövetelét jó szolgálatnak tekintõ igazhitû Kurátor bácsi kinyitotta az ajtókat, és beléptünk abba, úgy éreztük magunkat, mint az orosz király küldöttei
Bizánc különleges templomaiban, akik ezernél is több éve belépve azokba és látva azok belsõ szépségét, a bennük folyó gyönyörûséges liturgiát, hallva a hívõk énekét, úgy nyilatkoztak, hogy olyan érzésük volt, mintha a mennyben lennének az angyalok körében és társaságában és nem is a földön. A szép ikonosztázion és az egész belsejében kifestett templom felejthetetlen mûvészi és lelki élményt nyújtott mindnyájunk számára. / Az egyik legdélibb szlovákiai magyar faluból az itt Keleten legészakibb, vegyesen magyar, szlovák és ruszin (és nyolcad részben gk.) lakosságú város Velké Kapusány felé szép és kanyargós utakon haladtunk egyre följebb, hogy egy újabb magasztos látványban részesüljünk. Ezt is megkaptuk a Nagykapos egyik legmagasabb pontján fölépült félgömb, vagy az ebbõl az ég felé kinyúló rózsa alakú kupolás templomával és annak belsõ látványával, az athéni két alapképes márvány alapú képállványával, amelynek oltár mögötti falát a JEL-ikon díszíti és annak Oltalomleple alatt láthatók a térképen a határon túli, zömében magyar g.kat. hívekkel bíró parochiák. Szûz Mária palástján két csíkban viszont a Máriás Akathisztosz Himnusz egyik fél-sora van felírva magyarul és szlovákul: „Üdvözlégy, -Mária- Aki az ellentétek kiegyenlítõje vagy!” és ezt vallja és imádkozza itt együtt gyakorta a 3 nemzetiségû lakosság híveinek közössége. E mottó jegyében kínált meg minket Gyurkovics Miklós atya egy kis finom konyakkal és édes borral a népek és nemzetiségek barátsága munkálásaként, amely a jó gondolatot és a további jókedvet is megalapozta bennünk és hazáig két órán át vidáman énekeltünk és iddogáltunk is.Már most jelezzük, h ogy a Jövõ évben a legközelebbi utunk Lengyelország déli részére fog vezetni ,mb. II. János Pál pápa szülõhelyének és környékének fatemplomai és múzeumai világába. (drpda)
2009. november
Egyházi rovat
CSEREHÁTI ESPERESI KERÜLETI GYÛLÉS ENCSEN Négy-öt évenként kerül sorra minden parochián a kerület papjainak õszi, vagy tavaszi gyûlésére. Ezen az összejövetelen a Püspök Atya által kijelölt témák megbeszélésére kerül sor. Nálunk rég bevált gyakorlat, hogy nem egy elõadó van és a többiek kapásból hozzá szólnak az elhangzottakhoz, hanem mindenki kb. egy oldalas hozzászólást készít és a 9-10 „oldalból” áll össze az „egész elõadás”. A reggel 8-tól fél 10-ig közösen végzett liturgia keretében általában az esperes, most Polyák Imre garadnai parochus tette ezt, vagy egy általa kijelölt pap már az evangéliumi homiliában az adott témáról prédikál (azt jelenti magyarul hogy elõad). A mostani gyûlés XVI. Benedek pápa szándéka szerint a 2009. Péter-Páltól -2010. Péter-Pálig terjedõ idõszakra kijelölt „Papság Évérõl” szólt, amelyrõl Fülöp püspök atyánk is írt egy eszmei értelemben megalapozó cikket a Görög Katolikus Szemle júliusi száma 3. oldalán. Ennek a „Krisztus követségében járunk…” (2Kor 5,20) c.cikknek a kivonata képezte az én hozzászólásom alapját is. A Szeressetek tettetés nélkül (1 Pét 1,22, 1 Jn 7,18), s A papok egymáshoz való viszonya mottók alapján mindenki maga fejtette ki a meglátásait és egyéni véleményét. A gyûlés kezdetén megérkezett Dr. Kaulics László püspöki helynök urunk is, aki a kijelölt témában és egyéb kérdésekben is bölcs eligazítást adott. Örömünkre szolgált, hogy a Hívek is szép számmal vettek részt a liturgián, igaz még sokkal többen is lehettünk volna, talán sokakat (így a Szociális Otthon meghívott Lakóit) a csepergõ esõ is visszatartott. Köszönettel vettük, hogy Tímár László igazgató úr nb. engedélyével a görög katolikus hittanos gyermekek egy része (nyolcad-része) is részt vett a liturgián Szûcs Józsefné, Magdika tanár néni szíves kíséretével. Többen dolgozat írás, vagy arra elõkészítõ óra miatt nem jöhettek el. A pannachida = halotti megemlékezés után agapé = szeretet ven- dégség is volt, a buzgóbbak által hozott, vagy készített
süteményekkel és üdítõ italokkal. A gyûlés finom ebéddel és baráti beszélgetéssel a késõ délutáni órákban ért véget. Mindenki egy kis kóstolót is és Családostól és Híveivel együtt meghívást kapott a december 12-én 17,00 árától kezdõdõ búcsúi elõesti virrasztásra, amely vecsernyével veszi kezdetét, majd utrenyét végzünk mindkettõ kb. egy-egy órás lesz és közben több paptestvér gyóntatni fog és ünnepi liturgia, jó idõ esetén (mint tavaly is volt) gyertyás körmenet zárja az estét. A DECEMBER 12-EI BÚCSÚI SZOMBATI ELÕESTI VIRRASZTÁS PROGRAMJA A KÖVETKEZÕ: 17,00: Vecsernye, amelyet Tóthszegi István baktakéki parochus vezet és Õ is prédikál. 18,00: Utrenye, amelyet Koleszár Ákos selyebi parochus vezet és Õ is prédikál abban. 19,00: Ünnepi szent liturgia, amelyet Szarka József berzéki konzultor atya vezet és Õ prédikál alatta, (jó idõ esetén vezeti a körmenetet) és megáldja a templomunk falán elhelyezett. Az 1986-tól mostanáig tartó építkezés emlékére elhelyezett aranybetûs márványtáblát. 20,30:Agapé=szeretet-vendégség a Meghívott Vendégek és Minden Jelenlévõ részére. A TAVALYI ALKALOMRA (amikor Istenszeretõ Fülöp Püspök Atyánk és Orosz Atanáz szerzetes atya is részt vett a virrasztáson) KÉSZÍTETT és esetleg hazavitt
MÛSORFÜZETET, amely az egész szertartást, annak minden imáját és énekét tartalmazta MINDENKI HOZZA MAGÁVAL. Most készül hozzá egy olyan kiegészítõ füzet, amelyik az ez évben éneklendõ betéteket tartalmazza, megjelölve azt az oldalszámot, hogy a tavalyi helyett most mit kell énekelni és a kettõ együtt könnyedén váltogatva használható lesz. A DECEMBER 13-AI VASÁRNAPI BÚCSÚN Fõtisztelendõ ZURÓ JÓZSEF nyíregyházi ökonómus-konzultor fogja az ünnepi liturgiát végezni, Akinek Hitvese KRENYICZKI ÉVA egykori gadnai diáklány, AKI AZ ENCSI VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUMBAN JÁRT ÉS 1981-BEN ÉRETTSÉGIZETT KORMÁNY PÁL, késõbbi igazgató úr, akkori osztályfõnök Mostani Neves személyeket felvonultató osztályában. Várjuk Õket is erre az alkalomra.Prédikálni: Dr. Seszták István nyíregyházi e gyházmegyei p üspöki pasztorális helynök fog, Akinek a dédapja 1918-28. között csobádi parochusként az encsi görög katolikusok papja is Volt és sokat küzdött azért akkor, hogy ENCSI Híveit össze gyûjtse, számba vegye, és ellássa. Rajtuk kívül Tóthszegi István, Dr.Papp Tibor és Bertók József atyák lesznek még vendégeink. (Drpda) Fotó:FOTONDA
HÁLÁS KÖSZÖNET Hálás köszönetünket fejezzük ki Dr. Ódor Ferenc, Abaúj ország-gyûlési képviselõje felé, aki mint, a B.-A.-Z. Megyei Közgyûlés Elnöke, Kabinet Irodája révén az elnöki alapból 150.000 Ft-os támogatást nyújtott Egyházközségünk részére, az épületegyüttesünk utcaképi megjelenése javítása céljából, amelyet 4 emeleti ablak megvételére és beépítésére használtunk fel, saját önrészünk és beltagunk segítõ közmunkája hozzáadásával.A másik két ablak egyike a Forró felõli fõfalon, a 4. Pedig az udvar belsõ tetõzetében van elhelyezve, szemben a fényképen láthatókkal.Így mindkét alsó szoba fûthetõsége is hatékonyabb, hogy nem deszkával és fóliával vannak takarva az ablakai és méginkább más a látvány a templom és parochia mellett elhaladók számára.Dr.Petrasevits Dénes fõesperes
2009. november
13
Gondolatébresztő
Tisztelt Szerkesztõség! Az Encsi Hírek 2009.október havi a város polgárainak ingyenes lapját olvasva sok kusza és csapongó gondolatok ébredtek bennem. Ha egy gondolatbeli mérlegre tenném az újság tartalmát az egyik serpenyõbe helyezném a sok jó szándékú kezdeményezések és színes programok szívet melengetõ palettáját, de sajnos a mérleg másik oldala sem tud üresen maradni, ami viszont elszomorító. A DARABOKRA TÖRT EMLÉKTÁBLA és a KÉK HÍREK idegeket borzoló cikkei az olvasottak után idõszerûnek érzem költõnk, Petõfi Sándor „A magyar nemzet” címû költeményének tartalmát, a magyar nemzetrõl 1845-ben alkotott véleményét. Remélve, hogy akik olvassák e verset, megvizsgálják lelkiismeretüket és ez segítségül szolgál az egész nemzetünknek a jelenlegi állapotból való ébredésre.
Polgár Ferencné
Petõfi Sándor: A MAGYAR NEMZET Oh ne mondjátok nekem, hogy Hajnallik hazánk felett! Látom én: az õ számára Szõ a sors szemfödelet. S kérni istent nem merem, hogy Nemzetem gyógyítsa fel, Mert e nemzet, elhigyétek, Életet nem érdemel. Figyelemmel átforgattam A történet lapjait, S fontolóra vette lelkem, Amit e hon végbevitt. S mit találtam ott fölírva Századok bötûivel? Azt találtam, hogy e nemzet Életet nem érdemel. Jóra termett nép honában Egy a szív, az akarat, A közérdek mellett minden Különérdek elmarad. Itten oltárt minden ember Ön bálványaért emel – És az ilyen önzõ nemzet Életet nem érdemel.
Voltak egyesek közöttünk! Tiszta, hû, nagy szellemek, Akik mindent, amit tettek, A hazáért tettenek. Hány volt köztök, kiket a hon, Maga a hon veszte el! És az ily hálátlan nemzet Életet nem érdemel. Más hazában híven õrzik Mindazt, ami nemzeti; Õsi kincsét a magyar nép Megveti és elveti, A magyar magyarnak lenni Elfeled vagy szégyenel – És az ily elkorcsult nemzet Életet nem érdemel… Oh de mért elõsorolnom E szegény hon vétkeit? Lesz-e sors, oh lesz-e isten, Aki minket megsegit? A nagy isten szent kegyébõl Jõ-e megváltási jel? Lesz-e még e nemzet olyan, Hogy halált nem érdemel? Pest, 1845. Január
EGÉSZSÉG-HÍDJA Séta az egészségért A Magyar Rákellenes Liga Encsi Alapszervezete tisztelettel megköszöni a figyelemfelhívó akciónkhoz csatlakozók megjelenését. Az Egészség Hídja összefogás nem csak a mellrák elleni küzdelemrõl szól, hanem magáról az összefogásról, hiszen a megalakulásról civil szervezetek, közéleti személyiségek, színészek, politikusok, kormányzati és gazdasági szereplõk kezdtek el együttmûködni annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedések, köztük a mellrák ne legyen többé tabu téma, és mindenkiben tudatosuljon: felelõs saját egészségéért. A programunkkal elsõ ízben csatlakoztunk Az Egészség Hídja összefogás eseményeihez, rendezvényeihez. Bízunk abban, hogy ez a folyamat nem szakad meg és el tudjuk érni, hogy az emberek már fiatal kortól odafigyeljenek saját és környezetük egészségére. Vegyenek részt szûrõvizsgálatokon, megelõzve a még vezetõ halálozási okként ismert daganatos betegségeket. Reméljük mindezeknek nemsokára mérhetõ eredménye is lesz.
Regionális Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége,Gibárt Önkormányzata, MÉRCE Méteráru Bolt Encs,KönyvesKuckó Bucsi Andrásné Encs, Mûvelõdési Központ és Könyvtár dolgozóinak és Kércsi Tibor igazgató úrnak, hogy intézményükben otthont biztosítottak alapszervezetünk tevékenykedéséhez.
HONNUNK SZEBBLELKÛ ASSZONYINAK
Fogadjátok Hazán érdemes Leányai! Tiszteletem s Szeretetem jeléül ezen kis munkám ajánlását. Vegyétek, bár férfiakhoz illendõbbnek mondják azt sokan, nyájas kegyességgel Pártfogástok alá. A Hitelrül szólok, s a mi belõle foly, a becsületrõl, az adott szó szentségérül, a cselekedetek egyenességérül, s így Elõttetek sem lehet a tárgy idegenebb, mint elõttünk, mert annyi MRL Encsi Alapszervezet Nemes és Szép, a mi az Emberiséget felemeli, a Ti Nemetek mûve. Ti viszitek karjaitokon életbe a kisded nevendéket, s jó Polgárrá nevelitek; a Ti nemes tekintetetekbül szí a férfi lelki erõt s elszánt bátorságot. S ha léte alkonyodik a Haza ügyében, Ti fontok koszorút homloka körül. Ti vagytok a polgári Erény s Nemzetiség védangyali, melly Nélkületek higyjétek soha ki nem fejlik, vagy nem sokára elhervad, mert Ti vontok minden körül bájt s életet. Ti emelitek egekbe a port s halhatatlanságra a halandót. Üdvözlet és hála Néktek!
A szervezetünket összetartó közösségként szeretnénk mûködtetni, hogy lehetõségeinkhez, képességeinkhez mérten járuljon hozzá a közösség fejlõdéséhez, fejlesztéséhez. Szívesen fogadunk minden újító, jobbító szándékú javaslatot, ötletet. Tisztelettel: Vezetõsége
Szeretnénk megköszönni azoknak a segítségét, munkáját, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez: Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete, ÁNTSZ Encsi, AbaújHegyközi, Szikszói Kistérségi Intézete, Agócsi-Tüske Gitár Duó
14
Széchenyi István gyönyörû sorai nõknek a nõkrõl
Nagy Ella Bernadett
2009. november
Kitekintő
CITERÁSOK
NEMZETI PARK S z a b ó I m r e kö r nye z e t vé d e l m i miniszter elmondta, e témában már folynak a tárgyalások, s van rá esély, hogy 2010-ben a Zemplénnel bővül a hazai nemzeti parkok köre. To k a j - H e g y a l j a , Z e m p l é n é s a Bodrogköz hazánk legcsodálatosabb t á j a i kö z é t a r t o z n a k , a m e l y e k megvédése és ésszerűen fenntartható hasznosítása, bemutatása nemzeti érdek. A megóvást mint fe l a d a t m e g v a l ó s í t á st a z ö n á l l ó Zempléni Nemzeti Park megalakítása szolgálná hatékonyan. Ebből a felismerésből indult két évvel ezelőtt a kezdeményezés, a Zempléni Nemzeti Parkért Szövetség megalakítása. A szervezetnek új lendületet adott, hogy a Zempléni Településszövetség 74 település képviseletében, a Tokaj Renaissance pedig 20 vezető borászat által támogatva csatlakozott hozzá. A s z e r v e z ő d é s a t é r s é g önkormányzatainak, vállalkozásainak, civil szervezeteinek többségét maga mögött tudva állt ki a Zempléni Nemzeti Park megalakítása mellett. Felismerték, hogy a természetvédelem csak egy része a Nemzeti Park megvalósulásából származó haszonnak. A terület jelenleg a Bükki Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik, távoli központtal, ennek megfelelőn nem jön ide érzékelhető tőke. Zemplén egyik legnagyobb kitörési lehetősége a tét a turizmusban és minden idekapcsolódó fejlesztésben. Munkahelyek százai jöhetnek létre a Zempléni Nemzeti Park megvalósulásával. Időközben a park ellenzőinek tábora is kialakult. November elején Pálházán rendeztek egyeztető fórumot, melyen sok minden elhangzott, de valós észérvek nem az ellenkezés miértjei mellett, hisz, ha igaz a nemzetipark területeire ugyanazok a jogi formulák vonatkozna, mint a természetvédelmi területekre, sem nem szigorúbbak, sem nem megengedőbbek. Így már az a kérdés is felmerült, ez esetben miért, kinek,... van ettől félnivalója?
2009. november
Tállyán nemkívánatosnak nyilvánította őket az önkormányzat egy koncert vállalása miatt. A nagysikerű találkozó házigazdájának az abaújszántó művelődési házat kérték fel a rendező Forgatós Citerazenekar tagjai, akik mellett a zalaegerszegi Válicka, a horti Hortenzia, a körösladányi Cuháré, a besnyői Szironta, az ebesi Forgórózsa, a tiszakécskei Boróka és a nyárlőrinci Citerazenekarok léptek fel nagy számú Az eseményről nagy vonalakban már közönség előtt. A taláklkozót fergeteges beszámoltunk. Új hír, hogy Gönc táncház zárta. városa pályázatot kíván benyújtani a
PÁLOSOK
PÁLYÁZAT
magyar-szlovák partnerségi program ke r et é b e n Ko m a r ó c kö z s é g g e l közösen egy 2010. augusztusában megrendezendő három napos program lebonyolítására. A tervek szerint szakmai előadások hangzanának el mindkét településen. Közös mise tartatna ez alkalommal és a kolostor rom kör nyékének rendbetétele is sort kerítenének önkéntes munka során. Ezek mellett egyéb kulturális és sport programok is
AZBESZTMENTESÍTÉSRE Tájékoztató jellegû tanácskozást tartott a Borsodvíz a tervei által érintett települések vezetõ részére. A vízszolgáltató svájci forrásokat célozva tervezi az elavult és az egészségre is ártalmas azbesztet is tartalmazó eternit csövek egy részének cseréjét. A tervek része a simai vízhálózat is. A program része lenne a Simát Baskóval összekötõ vízvezeték megépítése is. A pályázatot 2010-ben nyújtanák be. Siker esetén a beruházás 2011-ben valósulhatna meg.
PROJEKT Az Abaúj Abaúj Együttműködés keretében Kassán a Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek között aláírásra került a támogatási szerződés. Az abaúji projektben résztvevő magyarországi települések nevében Budai Emília jegyző és Zavodni Ferenc polgármester voltak az aláírók.Az Európai Uniós támogatás keretében megvalósítandó projekt keretében a Boldogkőváraljára két „kisvonat” kerül telepítésre. Ezek a kistérségi közutakon közlekedhetnek majd. A település egy mobil színpadot vásárolhat. Négy darab óriás táblát állíthat fel, mely Boldogkő várát hírdethetik az autópályák mentén, és egy rendezvény lebonyolítására is sor kerül a program megvalósítása során a településen.
REGÉCI VÁR Vágó István legutóbbi kvízjátékában olyan kérdést tett fel a párbajozó feleknek, melyre a mogyoróskiak és a regéciek biztosan más választ adtak volna, mint a televízióban szereplõk. A kérdés településeket fûzött össze köztük Regécet is egy azonos ismérv alapján. A kvízgyártója szerint a helyes megfejtés ezen közös ismérvre az volt, hogy mindegyik településen található várrom. Mi, akik ismerjük a térképet, tudjuk, hogyA regéci vár nem Regéc településen, hanem Mogyoróska közigazgatási határán belül fekszik, így hacsak újabb kutatások nem voltak, akkor Regécen jelenleg nincs várrom. A vár a nevét eredetileg a településrõl kapta, hisz Regéc már korábban is létezõ település volt, hogy a vár miként került Mogyoróska területére, vagy pontosabban fogalnazva Mogyoróska közigazgatása határán belülre, az egy másik, bizonyára érdekes történet. Talán kistérségi folyóirat
Czifrák András
?
mi újság ...? 15
Közbiztonság kiérkezõ rendõrök a fát lefoglalták, ennek során a két tettes elismerte hogy az lopásból származik.
Tájékoztatom a Tisztelt Olvasókat, hogy az Encsi Rendõrkapitányságon az alábbi bûnügyekben került sor nyomozás elrendelésére 2009. október hónapban Encs városban és térségében történt bûncselekmények kapcsán: Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009.szept. 30-án 07.45 és 17 óra közötti idõben drótkerítés kibontás módszerével bement egy mérai hölgy tulajdonát képezõ lakóház bekerített hátsó udvarára és onnan különbözõ gyümölcsöket tulajdonított el 17.000 Ft értékben. A rongálással okozott kár 2.000 Ft. Betöréses lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, akik 2009. okt. 01én 00.20 óra körüli idõben ablakbetörés módszerével behatoltak a halmaji benzinkúton található Snack Bárba és onnan italokat valamint a játékgépek felfeszítésével készpénzt tulajdonítottak el. a cselekménnyel okozott kár a 20.000 Ft-ot meghaladja, de a 200.000 Ft-ot nem haladja meg. A rongálással okozott kár kb. 50.000 Ft. Ugyanezen elkövetõk ezt követõen megjelentek az egyik Aszaló községben található italboltnál, ahová ablakbetörés módszerével behatolva dohányárút, szeszesitalokat, édességet tulajdonítottak el 20.000 Ft-ot meghaladó, de 200.000 Ft-ot meg nem haladó értékben, a rongálással okozott kár kb. 20.000 Ft. Az elkövetõk második cselekményére a kereskedelmi egység riasztóberendezése csendes riasztást adott a tulajdonosnak, aki azonnal megjelent a helyszínen. A tetteseket nem tudta elkapni, de kapitányságunk ügyeletére telefonált, és a kocsit, amivel az egyik elkövetõ menekült a 3-as számú fõútvonalon sikerült feltartóztatni. A jármûbõl, és az út mentén az elkövetõ által kidobált táskákból a bûncselekménybõl származó dolgok kerültek elõ. Az elfogott tettes kihallgatása során megnevezte bûntársait. Megállapítást nyert, hogy a cselekményt két tállyai és egy erdõhorváti lakhelyû személy követte el. Az elkövetéshez használt gépkocsit hatóságunk lefoglalta. Garázdaság és kifosztás miatt indult eljárás egy mérai férfi ellen, aki 2009. okt. 02-án 11 óra körüli idõben Encs, Bem úton Korona kisvendéglõ elõtt szóváltásba keveredett egy ugyancsak mérai fiatalasszonnyal, akit bántalmazni kezdett , majd a bántalmazást követõen a földre kerülõ sértett kezében tartott 1.000 Ft-os bankjegyet a bántalmazás
16
hatása alatt álló sértett kezébõl elvette és azt eltulajdonította. Rablás kísérlet miatt indult eljárás két fiatalkorú mérai személy ellen, akik, akik 2009. okt. 06-án 13 .30 óra körüli idõben az Encs, Baross Gábor úton található KRESZ –parkban, elõzetes szóváltás után megragadták egy arra haladó fiatalkorú novajidrányi lány karját , majd fenyegetni kezdték a sértettet , azért, hogy átadja nekik fülében lévõ arany fülbevalóját. A sértett ellenállt, ezért õt kétszer arcon majd vállon ütötték, majd a sértett haját megragadva megkísérelték fülébõl a fülbevalót kitépni , azonban ez nem sikerült. A sértett segítségétért kiabált a további cselekményt egy járókelõ szakította meg. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. okt. 08-án 00.40 és 10.00 óra közötti idõben leszívott és eltulajdonított 137 liter gázolajat a BN Transz Kft tulajdonát képezõ kamion üzemanyagtartályából mialatt azzal a sofõr az Alsóvadász almáskert területén állt. A cselekménnyel okozott kár kb. 40.000 Ft. Lopás kísérlet miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. okt. 10-én a délutáni órákban egy nyíllal meglõtte egy gagyvendégi vállalkozó tulajdonát képezõ, a lakás melletti mangalica telepen tartott egyik mangalica sertést, melynek értéke kb. 6080.000 Ft. Az ügyben tett halaszthatatlan nyomozati cselekmények során megállapítást nyert, hogy a cselekményt egy budapesti férfi követte el, aki beismerõ vallomást tett, a sertést vadászíjjal lõtte meg eltulajdonítási szándékkal. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. okt. 05-én a nap folyamán bement egy encsi férfi lakásának udvarára és onnan eltulajdonított egy Montain Bike kerékpárt, ezzel a sértettnek kb. 30.000 Ft kárt okozott. Az ügyben végzett adatgyûjtés során a nyomozók eljutottak az elkövetõhöz, aki további bûncselekményekrõl számolt be kihallgatása során. A kerékpár, már átfestett állapotban lefoglalásra került. Lopás miatt indult eljárás két perei férfi ellen, akik 2009. okt. 10-én a nap folyamán kivágtak és eltulajdonítottak 50 db 20 cm átmérõjû , 160 cm hosszúra vágott akác élõfát Pere külterületérõl. A kivágott fát egyikük perei lakásához hordták, a nagy mozgás feltûnt a környéken lakóknak, a lakáshoz
Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. szept. 27-én 13.30 és 16 óra közötti idõben az Encsi Sportcsarnok egyik öltözõjébõl eltulajdonította egy sátoraljaújhelyi fiatalember Sony Ericsson K800 I tipú mobiltelefonját , ezzel a sértettnek kb. 10.000 Ft kárt okozott. Lopás miatt indult eljárás egy fiatalkorú, és négy felnõtt korú férfi ellen, akik 2009. okt. 21-én a déli órákban Encs-Fügöd külterületén ez idáig ismeretlen helyrajzi számú és tulajdonos tulajdonát képezõ területen kitermeltek és összepakoltak 2.5 köbméter éger, 0.1 köbméter fûz élõfát, mindösszesen 40.000 Ft értékben. Nevezeteteket a helyszínen tetten érték. Rongálás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. okt. 21-én 0.45 óra körüli idõben egy kõvel szándékosan bedobta az egyik Encs, Petõfi utcán található üzlet nagy méretû, utcafronti kirakatüvegét, ezzel az üzlet tulajdonosának kb. 150.000,- FT kárt okozott. Ugyanezen éjszakán egy encsi férfi jelent meg kapitányságunkon és arról tett feljelentést, hogy kirabolták. A forró nyomos nyomozók kiderítették, hogy nem történt rablás, és a kirakatüveg betörése pedig a rablást bejelentõ személyhez köthetõ. Magánlaksértés és testi sértés miatt indult eljárás négy felsõgagyi férfi ellen, akik 2009. okt. 26-án az esti órákban megjelentek egy ugyancsak felsõgagyi idõs asszony lakásának udvarán azért, hogy onnan tyúkot, és vasat lopjanak. Amikor a sértett az udvaron zajt hallott, kiment és ott észrevette õket, egyikük oda lépett hozzá és orron ütötte, valamint egy másik meglökte, amitõl a néni az ajtónak esett, nevezettek ezt követõen az udvart elhagyták. A sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett, magánindítványt terjesztett elõ magánlaksértés és könnyû testi sértés miatt. A tetteseket elõállította hatóságunk. Zsarolás miatt indult eljárás két abaújkéri férfi ellen, akik 2009. okt. 23-án a délutáni órákban megveréssel megfenyegettek egy helyi fiatalembert, azért hogy nekik 30.000 Ft készpénzt vigyen , ezt megelõzõen már egyikük ugyancsak megverés és feljelentés kilátásba helyezésével több mûszaki cikk átadására kényszeríttette a sértettet. A tettesek egyikét még a bejelentést követõen, a fõkolompost pedig néhány nappal ezután elfogta hatóságunk. Mindkét személy õrizetbe vételére került sor. Polgári Sándor r. õrnagy Bûnügyi osztályvezetõ
2009. november
Közbiztonság
Közelebbrõl a távoltartásról A családon belüli erõszak áldozatainak védelmében hozott távoltartás jogintézményére vonatkozó jogszabály és végrehatási rendelete megannyi viszontagság után 2009. október 1. napján jogerõs lett. Az intézkedés végleges formájáról beszámolunk friss hírünkben. 2009. október 1.-én lép hatályba a hozzátartozók közötti erõszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény. Az új jogszabály szerint hozzátartozók közötti erõszaknak minõsül a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztetõ tevékenység, valamint a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztetõ mulasztás is (a továbbiakban együtt: hozzátartozók közötti erõszak). A hozzátartozók körét az általános körnél szélesebben határozza meg az új jogszabály, így a törvény hatálya kiterjed a volt házastársra, a volt bejegyzett élettársat, a gondnokra, a gondnokoltra, a gyámra és a gyámoltra is. Számtalan állami illetve civil intézményre ró új feladatot a jogszabály azzal, hogy ezek a szervezetek a hozzátartozók közötti erõszak megelõzéséhez kapcsolódó feladatot a törvényben meghatározott alaptevékenységük keretében látnak el (pl. rendõrség, bíróság, társadalmi szervezetek, alapítványok, gyermekorvos). Ezek az intézmények és személyek kötelesek jelezni a családvédelmi koordinációért felelõs szervnek, ha hozzátartozók közötti erõszak veszélyét észlelik. A törvényben szabályozott két új jogintézmény, az ideiglenes megelõzõ
távoltartás, valamint a megelõzõ távoltartás átmenetileg korlátozza a bántalmazó tartózkodási szabadságát, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát, szülõi felügyeleti jogát, valamint gyermekével való kapcsolattartási jogát. A rendõrség az ideiglenes megelõzõ távoltartást helyszíni intézkedése során észlelt hozzátartozók közötti erõszakra vonatkozó tények alapján hivatalból, a bántalmazott, illetve a közeli hozzátartozója és hozzátartozója bejelentése, illetve a gyámügyi, valamint a szociális és közoktatási törvényben feljogosított személy bejelentése alapján rendelheti el. A rendõrség az ideiglenes megelõzõ távoltartást akkor rendeli el, ha az eset összes körülményébõl, így különösen a bántalmazó és a bántalmazott által elõadott tényekbõl, a hozzátartozók közötti erõszak helyszínébõl, a hozzátartozók közötti erõszakra utaló jelekbõl, a bántalmazó és a bántalmazott magatartásából és egymáshoz való viszonyából a hozzátartozók közötti erõszak elkövetésére megalapozottan lehet következtetni. Az ideiglenes megelõzõ távoltartást a rendõrség 72 órára rendeli el. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a rendõrség határozatának bírói felülvizsgálatára közigazgatási nemperes eljárásban kerül sor. A megelõzõ távoltartás elrendelésére irányuló bírósági nemperes eljárást a rendõrség hivatalból kezdeményezi, ha ideiglenes megelõzõ távoltartást rendelt el. Megelõzõ távoltartás elrendelésére irányuló bírósági nemperes eljárás megindítását a bántalmazott, illetve a közeli hozzátartozója és hozzátartozója is kérelmezheti. A kérelmet írásban lehet elõterjeszteni, vagy az illetékes bíróságon jegyzõkönyvbe lehet mondani. Az eljárás során a bíróság a felek személyes meghallgatását legalább egyszer köteles megkísérelni. Hivatalból indult eljárásban a döntéshozatalnak nem akadálya, ha a
meghallgatáson személyesen egyik fél sem jelenik meg. A megelõzõ távoltartást a bíróság legfeljebb harminc napra rendelheti el. Akivel szemben ideiglenes megelõzõ távoltartást, illetve megelõzõ távoltartást rendeltek el, a távoltartás hatálya alatt köteles magát távol tartani a bántalmazottól, a bántalmazott életvitelszerû tartózkodására szolgáló ingatlantól, az ideiglenes megelõzõ távoltartó határozatban, illetve a megelõzõ távoltartó határozatban megjelölt más személytõl, és tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen. Ugyanazon bántalmazóval szemben ugyanaz a bántalmazott csak akkor kérheti újból ideiglenes megelõzõ távoltartás, illetve megelõzõ távoltartás elrendelését, ha elrendelésük e törvényben meghatározott feltételei ismételten megvalósulnak. Az ideiglenes megelõzõ távoltartó határozat, illetve megelõzõ távoltartó határozat meghozatalakor a rendõrség, illetve a bíróság tájékoztatja a bántalmazót a lakóhelyén és környékén igénybe vehetõ éjszakai szállást nyújtó intézmények helyérõl, címérõl és az igénybevétel feltételeirõl. A rendõrségi és bírósági távoltartás határozat megsértése esetén végrehajtás nem alkalmazható, bár a rendõr intézkedhet, ha a távoltartás megszegését észleli. Szabálysértési törvényünk szerint, aki a távoltartás szabályait megszegi, elzárással vagy 150.000 Ft pénzbírsággal sújtható. A bejelentés miatt helyszínre érkezõ rendõr így szabálysértés elkövetésén éri tetten a távoltartásra kötelezetett, aminek akár kényszerintézkedéssel is véget vethet. Az elzárást vagy pénzbírságot azonban csak bíróság állapíthatja meg. Polgári Sándor r. õrnagy Bûnügyi osztályvezetõ
A kihûlés veszélye fenyegethet a nagy hidegben A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 7. § (1) bekezdése meghatározza, hogy a települési önkormányzat, tekintet nélkül hatáskörére és illetékességére köteles az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást biztosítani ha ennek hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti. E feladat elõsegítésére a Szociális és Családügyi Minisztérium regionális hatáskörû Diszpécserszolgálatai fogadják a közterületeken élõ, kritikus helyzetbe került emberekre vonatkozó bejelentéseket, értesítik az ellátási terület szerint érintett utcai szociális munkás szolgálatot, illetve szükség
2009. november
szerint más ellátást kezdeményeznek. Az SZCSM mûködteti a hajléktalanok átmeneti szállásait, a hajléktalanok éjjeli menedékhelyeit, a bázisszállásokat, a hajléktalanotthonokat, és a hajléktalan személyek rehabilitációs intézményeit, a nappali melegedõket. A jogszabályi kötelezésben elõírt önkormányzatok, szociális és családügyi minisztériumi szervezetek mellett a hajléktalanok ellátásában számos karitatív szervezet tevékenykedik, illetve a katasztrófavédelmi és polgári védelmi szervek is közremûködnek.
További tájékoztatás illetve bejelentés : Szociális és Családügyi Minisztérium regionális hatáskörû Diszpécserszolgálata Tel.: (06/46) 32-32-60 minden nap 0-24óráig Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tel.: (06/46) 502-280 minden nap 0-24óráig Polgári Védelmi Kirendeltség Encs Tel.: (06/46) 385-217 hétköznap 07:30-16:00-óráig Dsupin Gyula pv. hadnagy s.k. Kirendeltség-vezetõ
17
Mentőhírek
Amíg a mentõ megérkezik. 8. rész. Ájulás , eszméletvesztés Az ájulás (szinkópe) hirtelen fellépõ, rövid idejû eszméletvesztés. Az ájulás az agy elégtelen oxigén- és tápanyagellátásának tünete, általában a véráramlás átmeneti csökkenése okozza.
Tünetek Az ájulás hirtelen bekövetkezõ, aránylag rövid ideig tartó eszméletvesztés. Oka az agy vérellátásának romlása. Ájuláskor hirtelen elgyengülünk, fülünk zúg, szédülünk, elsötétedik a világ a szemünk elõtt, végül elveszítjük az eszméletünket és összeesünk. A vérnyomásnak legalább 50 Hgmm alá kell csökkennie ahhoz, hogy az agyi vérkeringést befolyásolja. Az öntudat fenntartásáért felelõs agyi területek 2-3 másodpercig tartó vérellátási zavara kezdetben ájulást megelõzõ tüneteket okoz, mint gyengeség, bizonytalanság, szédülés, ásítás, az öntudat bekövetkezõ elvesztésének az érzése. Ezek a tünetek megszûnhetnek, de a vérellátási zavar fennmaradása esetén fokozódnak, és bekövetkezik az ájulás. A bõr általában sápadt, tapintásra hûvös, és hideg veríték lepi el. Az érverés gyenge, sokszor nehezen tapintható. Az ájultnak friss levegõt kell biztosítani, és vízszintesen lefektetni úgy, hogy a fej egy szintben legyen a törzzsel, vagy akár alatta. A szoros ruhát oldjuk meg és a lábakat polcoljuk fel kissé. Pár perc múlva az ájult magához tér, bõre kezd kipirosodni. Többnyire ezzel az ájulás meg is oldódik, de ha többször ismétlõdik, ajánlatos orvoshoz fordulni. Az ájult beteg sápadt, gyenge, pulzusa gyors, átmenetileg kisebb görcsök is elõfordulhatnak, testhelyzetét pedig képtelen megtartani, a beteg összecsuklik. Az ájulás hirtelen és átmeneti, az agyi vérátáramlás rendszerint perceken belül rendezõdik és az eszmélet visszatér, ha vízszintes helyzetbe fektetik a beteget. Ha valaki elájul környezetünkben, ne engedjük hamar felülni, mert az ájulás visszatérhet! Az ájulás létrejöhet az idegrendszert érõ megrázkódtatás, hirtelen öröm vagy bánat, esetleg ijedtség, ún. vegetatív stressz következményeként, de okozhatja a véreloszlás idõleges zavara is. Például hosszas egy helyben állás alatt a vér az alsó testfélben gyûlik meg, melegben, erõs napsütésben pedig az erek kitágulnak. Ilyenkor a véreloszlás zavara miatt nem jut kellõ vérmennyiség az agyba. Egyesek ájulásra nagyon hajlamosak, ebben részben érbeidegzési zavarok, részben örökölt hajlam játszhatnak szerepet. Az ilyen egyének gyors alkalmazkodásra képtelenek. Például az említett hosszas álldogálásnál, vagy az ülõ, guggoló és fekvõ testhelyzetbõl való hirtelen felállásnál a keringésük nem tudja ellensúlyozni a vér helytelen eloszlását,
18
illetve nem reagál elég gyorsan a változó igényekre. A ritmuszavar okozta ájulás gyorsan kezdõdik és szûnik meg. Néha a beteg közvetlen az ájulás elõtt szívdobogást (a szívmûködés tudatosulása) érez. Ortosztatikus ájulás következik be, ha a beteg túl gyorsan ül fel, vagy áll fel.Ehhez hasonló jelenség az ún. "dísszemle ájulás", amely akkor következik be, ha valaki hosszú idõn keresztül mozdulatlanul áll a forró napon. Mivel a láb izmai mozdulatlanok, nem pumpálnak vért a szív felé, ezért a vér a láb vénáiban reked, és a vérnyomás leesik. Az olyan ájulás, amely figyelmeztetõ jelekkel együtt, fokozatosan alakul ki, és fokozatosan is szûnik meg, a vér kémiai összetételében történt elváltozásokra pl. alacsony vércukorszintre (hipoglikémia), vagy a gyors légzés (hiperventilláció) okozta csökkent széndioxid szintre (hipokapnia) utal. A hipokapniát gyakran elõzi meg nyugtalanság és mellkasi diszkomfortérzés. A hisztériás ájulás nem valódi ájulás. A beteg csak látszólag vesztette el eszméletét, de nincs változás a szívritmusban és vérnyomásban, nem izzad és nem sápadt. A véráramlás csökkenése akkor jön létre, ha a vérnyomásesést a szervezet nem tudja elég gyorsan kompenzálni. Szívritmuszavar esetén például a szív nem tudja megfelelõ mértében növelni a perctérfogatot a vérnyomáscsökkenés ellensúlyozására. Ilyen esetekben a beteg jól érzi magát fekvõ helyzetben, de elájulhat munkavégzés közben, mert a szervezet oxigénigénye hirtelen megnövekszik; ezt a rosszullétet terheléses vagy effort szinkópének nevezik. Gyakran a beteg munkavégzés után ájul el. Az ok: a szív alig képes biztosítani a megfelelõ vérnyomást a munkavégzés alatt, és a terhelés megszûnésekor a szív frekvenciája leesik, de az izomban lévõ erek még tágult állapotban vannak az anyagcseretermékek kellõ mértékû elszállítása érdekében. A csökkent perctérfogat és az erek megnövekedett befogadóképessége együttesen a vérnyomás eséséhez vezet, és a beteg elájul. A vér térfogata vérzés esetén természetesen csökken. De csökkenhet akkor is, ha a beteg kiszárad, például hasmenés, erõs izzadás, sok
2006. június
vizelet ürítése esetén, amely kezeletlen cukorbetegségben vagy Addison-kórban alakulhat ki. Ájulás akkor is bekövetkezhet, amikor a kompenzáló mechanizmusokat a test egyéb részeirõl érkezõ jelek befolyásolják. Sok más jel is - beleértve a fájdalmat, félelmet, a vér látványát - vezethet az ájulás ilyen formájához. Ájulás köhögéstõl (köhögési szinkópe) vagy vizeléstõl (vizelési szinkópe) is kialakulhat, ilyenkor a szívbe visszaáramló vér mennyisége az erõlködés ideje alatt csökken. A vizelés okozta ájulás különösen idõsekben gyakori. Nyelési szinkópe a nyelõcsõ megbetegedéseiben alakul ki. Ájulás következhet be a vörösvértestek számának csökkenése (vérszegénység), a vércukorszint leesése (hipoglikémia), vagy a vér széndioxid szintjének csökkenése miatt is (hipokapnia), amelyet gyors légzés (hiperventilláció) okoz. Néha izgatottság vezet gyors légzéshez. Amikor a széndioxid szint alacsonyabbá válik, az agyban az erek összehúzódnak, és a beteg ájulást érez, de valójában nem veszíti el az eszméletét. Ritka esetben, többnyire idõsekben, az ájulás enyhe szélütés (sztrók) része is lehet, amikor az agy egy részében a vérellátás hirtelen csökken.
Kezelés Általában a laposan fekvés elegendõ ahhoz, hogy a beteg visszanyerje eszméletét. A lábak felemelése meggyorsíthatja a javulást, hiszen ez a testhelyzet növeli a véráramlást a szív és agy felé. Ha a beteg túl gyorsan ül fel, illetve ültetik fel, vagy ülõ testhelyzetben szállítják, újabb ájulásos epizód alakulhat ki. Fiatalokban, akiknek nincs szívbetegségük, az ájulás általában nem tekinthetõ súlyos állapotnak, kiterjedt diagnosztikus vizsgálatok és kezelés ritkán szükséges. Idõs emberek esetében azonban az ájulást számos egyéb olyan kóros állapot hozhatja létre, ami megakadályozza a szív és vérerek megfelelõ alkalmazkodását a csökkenõ vérnyomáshoz. A kezelés a kiváltó ok függvénye. A túl lassú szívmûködés sebészi úton beültetett pacemakerrel rendezhetõ, amely a szívütéseket serkentõ elektromos eszköz. Gyógyszeres kezelés alkalmazható túl gyors szívmûködés esetén. Defibrillátort kell beültetni a normális szívritmus helyreállítására, ha idõrõl idõre rendezetlen a szívmûködés. Az ájulás egyéb okai - mint az alacsony vércukorszint, a vérszegénység, vagy alacsony vértérfogat - szintén kezelést igényel. A beteg életkorától függetlenül sebészeti beavatkozás jön szóba szívbillentyû betegség esetén. Rácz Tamás Állomásvezetõ Encs
2009. november
Rejtvény Vízszintes 1. Népi idõjósló nap november 19-ével kapcsolatban. 16. Kuszált, rendezetlen. 17. Jászai Mari-díjas komikus színésznõ – 15 éve november 22-én hunyt el. 18. Pecunia non …; a pénznek nincs szaga. 19. Ókori római pénz. 21. A szobába. 22. Nem ér rá. 23. Ilyen hamar? 25. Széfben van! 27. Rag, a –be párja. 29. Dér betûi keverve. 30. Gondban van! 31. Palika naptárbeli társa. 34. Folyékony oldószer. 35. Ötven éve, november 25-én elhunyt francia színész, legjelentõsebb filmjei: Királylány a feleségem, Vörös és fekete. 36. Szlovák újság. 37. Agyar csúcsa! 39. Török és vatikáni autójel. 40. Nõ a kanyarban! 43. Az argon vegyjele. 44. Redõzött kelme. 46. Szilikátásvány. 48. Spanyol, osztrák és kubai autójel. 49. Esernyõ, francia eredetû szóval. 50. Fejszõrzet. 52. Ruha tartozéka. 53. Kazahsztán NOB-jele. 54. … Maruth; Traven eredeti neve. 55. Teaféle. 56. Szigetek, röv. 57. Zenei hangsor. 58. Mókázni kezd! 59. Latin kettõs magánhangzó. 61. Egykori ifjúsági tévémûsor. 62. … Kusturica; bosnyák filmrendezõ. 64. A szabadba! 65. Rövidszoknya. 67. Az arzén vegyjele. 68. Húsz éve, november 5-én elhunyt orosz származású USA-beli zongoramûvész. 70. Szegedi nagyüzem. 71. Vizsga jelzõje. 72. A rádium vegyjele. 73. Vaddisznó fegyvere. 75. Az akkádok égistene. 76. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, röv. 77. A 2. szolmizációs hang. 78. Garcia Lorca drámája. 81. Autósiskola, röv. 83. Hatalom jelzõje. 84. Washington a fõvárosa. 85. Harminc éve, november 7-én elhunyt orientalista, az arab kultúra világszerte ismert kutatója.
Függõleges 1. Neves író és színpadi rendezõ, 1944. november 30-án hunyt el. 2. Futását Vörösmarty Mihály írta meg. 3. For…; örökre, angolul. 4. Marie-José…; francia színésznõ. 5. Török autójel. 6. Becézett Etelka. 7. Fûzfa része! 8. Kifli jelzõje.
2009. november
2
1
3
4
5
6
R
16 19
28
30
10
11
12
13
14
15
J
28
27
26
32
31
22
21
33
29
34 30
35
R
36
I 39
38
40 44
48
42
41 46
45
50
53
54
57
56 62
Õ 68
59
66
67
69
M
70
61
60
65
64
I
71
70 73 78
79
72 75
74
E 51
55
58
63
43 47
49 44
52
84
9
20 25
24
23
77
8
17
18
37
7
81
80
85
9. Jómagam. 10. Kislányok játékszere. 11. Szem, angolul. 12. Terem két vége! 13. Ez a fa ékszer. 14. …klíma; száraz éghajlat. 15. Oszlopfolyosó ókori görög templomokban. 20. Orvosok foglalkoznak vele. 24. Etalon. 26. Város Budapest szomszédságában. 27. Levest készítõ. 28. Bizottság. 31. Félpénz! 32. Filmrendezõ (Béla). 33. Útkezelõ cég. 35. Hetven éve, november 12-én született Oscar-díjas amerikai színésznõ, III. Rainier monacói herceg felesége. 38. Mindig kéznél levõ hosszmérték. 41. 1694. november 21-én született francia író és filozófus, leghíresebb írásai: a Candide és a Filozófiai levelek. 42. Nézd csak! 45. Mindkét határozott névelõnk. 47. Aki, angolul (THAT). 51. Heinrich Heine mûve. 53. Futár. 57. Vacog a hidegtõl. 58. Perzsa méltóságnév. 60. …Gay; hírhedt repülõgép. 63. Miskolci születésû színésznõ, húsz éve, november 6-án hunyt el (Margit). 64. Csekély kiterjedésû. 65. Egykori kongói politikus, tábornok. 66. Becézett Iván. 68. Nem tart örökké.
76
A
83
82
G 69. Tartomány Kínában. 70. Nótabeli madár. 74. Összemar! 76. Új, németül. 79. A rénium vegyjele. 80. Annyi mint, röv. 82. Izland autójele. 83. Kétjegyû betû.
ENCSI HÍREK Encs város polgárainak lapja Megjelenik havonta Kiadja: Encs Város Önkormányzata Felelős kiadó: Bratu László Főszerkesztő:Balla Ákos Szerkesztőség: 3860 Encs, Rákóczi út 9. Tel.: 06/46/587-330 A szerkesztőbizottság munkatársai: dr. Szántó Marianna aljegyző önkormányzati hírek Evva Margit helytörténet Molnár Erzsébet oktatás Borsos István glossza Kércsi Tibor kultúra, fotó Czifrák András térségi hírek Polgári Sándor közbiztonság Dsupin Gyula polgári védelem Rácz Tamás mentőhírek Kiss József rejtvény Kissné Pásztor Mónika szedés Vezse Attila tördelés * ISSN 1217-3320
19