2009.szeptember
A város polgárainak lapja
ingyenes
Önkormányzat
Önkormányzati hírek Szerkesztette: dr. Szántó Marianna Az Encsi-Kistérségi Összmûvészeti Fesztivál nyitó rendezvényén Encsen, a Városi Galériában 2009. július 23-án 17.00 órakor Bratu László polgármester köszöntötte a megjelenteket. A polgármesteri köszöntõt követõen Horváth Zoltán Encs város fõépítésze nyitotta meg Kunkovács László DLA néprajzkutató, fotómûvész Õsépítmények népi építészetünk archaikus rétege címû fotókiállítását. A megnyitón közremûködött Kováts Marcell népzenész. A kiállítást 2009. október 15-ig tekinthetik meg az érdeklõdõk. A Fesztivál keretében július 23-augusztus 22. közötti idõszak alatt többek között Fáj, Hernádszentandrás, Szemere, Hernádbûd, Forró, Krasznokvajda, Fulókércs, Fancsal, Méra, Ináncs, Csobád és természetesen több alkalommal városunkban is színvonalas elõadásokra, kiállításokra nyílt lehetõség a Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár szervezésében. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki az intézmény valamennyi dolgozójának, a külsõ munkatársaknak, hogy a programokkal ebben az évben is nagyon sok abaúji és városi polgár számára szereztek felejthetetlen élményt. * A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttmûködési Program 2007-2013 kiírás keretében Szepsi Város Önkormányzata és Encs Város Önkormányzata a "Történelmi körút kerékpáron" címû projektet benyújtotta. A pályázat célja Szepsi és Encs közötti kerékpárút engedélyezési és kivitelezési tervének elkészíttetése. 2009. július 24-én kihirdetésre került, hogy a HU-SK 2008/1 program keretében 060 projekt kód alatt a pályázat támogatást nyert. A támogatási szerzõdés megkötése folyamatban van. Bízunk abban, hogy az irányító hatóság a II. fordulós pályázatot is pozitívan bírálja el, így lehetõség nyílik a két város közötti kerékpárúttal egy jelentõs mértékû turisztikai attrakció megvalósítására. * Fügöd Közösségi Házban 2009. augusztus 12-én a Településrészi Önkormányzat elnöke, Bolobás Péter úr kezdeményezésére a településrészen kialakult helyi közrend és közbiztonság helyzetére vonatkozóan lakossági fórum összehívására került sor, melyen a képviselõ-testület több tagja, a városi rendõrkapitányság vezetõje és a hivatal vezetése is részt vett. Általános kérésként hangzott el, hogy a kialakult helyzeten lehetõségeinkhez mérten változtassunk. Az Út a munkához program keretén belül szeptember 1. napjától lehetõség nyílik település õrzés és vagyonvédelem címén 4 fõ foglalkoztatására. Bízunk abban, hogy ezzel a településrészen évrõl-évre felmerülõ problémák számát csökkenteni tudjuk. * A B-A-Z. Megyei Bíróság Pf.60.139/2009/4.
2
ügyszám alatt meghozta végzését és bejegyzésre került az Encsi Városi Polgárõr Egyesület. Bízunk abban, hogy a minimális feltételek biztosítását követõen a 30 fõbõl álló egyesület a rendõrséggel karöltve jelentõs mértékben javítani fogja a közbiztonságot. * Szikszó város adott otthont 2009. augusztus 15-én a X. Megyei Polgárõr Napnak, melyen részt vettek az Encsi Városi Polgárõr Egyesület tagjai és kötélhúzás kategóriában elsõ helyezést értek el. Gratulálunk! Reméljük, hogy a mindennapi munkájukban is hasonlóan sikeresen tudnak majd együttmûködni a város és lakói érdekében, védelmében. * Városunk nevelési, oktatási intézményei a 2009-2010-es tanév elsõ akkordjaként megtartották tanévnyitó értekezleteiket. z Óvoda, Egységes Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Bölcsõde nevelõtestülete 2009. augusztus 17-én, az Aba Sámuel Szakiskola és a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tantestülete 2009. augusztus 28-án. * A 2009. augusztus 14-21. között zajló Encsi Napok rendezvénysorozatának keretében színes, minden korosztály érdeklõdését felkeltõ kulturális programok zajlottak különbözõ helyszíneken: orgonakoncert, színházi elõadás, könnyûzenei koncert, néptánc mûsor, zenés elõadás, musicalest közül választhattak az érdeklõdõk. * Augusztus 18-án a Polgármesteri Hivatal kistermében Szeles András alpolgármester úrral, Karsai Attila bizottsági elnök úrral, Kovács István képviselõ úrral, Timár László igazgató úrral, az oktatási intézmények képviselõivel együtt köszöntötték az önkormányzat vezetõi és a Hivatal képviselõi városunk színes diplomás pedagógusait: Szabó Sándorné tanárnõt és Beke Gusztáv tanár urat, nyugalmazott iskolaigazgatót gyémánt diplomájuk átvétele alkalmából. A bensõséges kis ünnepség során köszönetet mondtuk az elmúlt évek lelkiismeretes munkájáért, gratuláltunk a gyémántdiploma megszerzéséhez. Örömünkre szolgált, hogy elfogadták meghívásunkat és együtt örülhettünk szakmai életüknek e fontos eseményén. A rendezvényrõl betegsége miatt távol maradt Pecsenye Józsefné tanítónõt egyeztetést követõen - késõbbi idõpontban köszöntik településünk vezetõi e jeles alkalomból. Görgényi Artúrné nyugalmazott tanárnõt gyémánt diplomájának átvétele alkalmából encsi otthonában augusztus 7-én köszöntötte Bratu László polgármester úr, mivel a közös ünneplés idõpontjában Budapesten tartózkodott.
Más jellegû elfoglaltsága miatt dr. Nagy Józsefné tanárnõ sem tudott eljönni a köszöntésre, így aranydiplomája átvétele alkalmából részére a gratuláció mellett polgármester úr emléklapot és a virágcsokrot juttatott el a rokonai által. Ezúton is kívánunk minden kedves színes diplomás pedagógusunknak sok örömöt és jó egészséget! * Augusztus 20-án 15.30 órától a Városháza nagytermében Encs várossá avatásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi képviselõtestületi ülést tartottunk, melynek során ünnepi beszédet mondtak testvérvárosaink Bad Dürrenberg, Szepsi, Kepno és Gelence polgármesterei. Dr. Menyhért Béla nyugalmazott polgármester megemlékezésében köszönetet mondott mindazoknak, akik Encs várossá válásában kiemelkedõ szerepet vállaltak. Vajkóné Zsíros Emese asszony a Városvédõ- és Szépítõ Egyesület jelenlegi elnöke, valamint dr. Sulyok János városi rendõrkapitány úr az eltelt 25 évrõl számolt be. Az ünnepi képviselõ-testületi ülést követõen 17.00 órától a Millenniumi Parkban a Városi Ünnepség keretében került sor a történelmi egyházak képviselõinek közremûködésével az új kenyér megáldására, majd testvérvárosaink polgármestereivel együtt annak megszegésre, melyet népviseletbe öltözött lányok kínáltak az ünnepségen résztvevõ vendégeknek, közönségnek. Bratu László polgármester köszöntõ szavait követõen Dr. Veres László úr, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója mondott ünnepi beszédet, majd helyi kitüntetések átadására került sor. Encs Város Önkormányzata Képviselõ-testületének határozata alapján az Országos Mentõszolgálat Északmagyarországi Régió B-A-Z. Megyei Mentõszervezet Encs Mentõállomása képviseletében Rácz Tamás állomásvezetõ úr vette át a szervezet részére adományozott "Pro Urbe Encs" elnevezésû kitüntetést. Miczán Vivien a Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzõs diákja, valamint Schultz Vera Magdolna a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény végzõs tanulója részére az "Akikre büszkék vagyunk 2009." kitüntetést nyújtotta át városunk polgármestere. Elsõként vehette át Gulyás János úr, tanító, népmûvelõ, könyvtárigazgató az "Encs-Abaújdevecserért-2009.", míg Kurucz András tanító úr az "EncsFügödért-2009." elnevezésû helyi településrészi kitüntetést, valamint a vele járó tárgyjutalmat, melyet polgármester úr Molnárné Juhász Éva, valamint Bolobás Péter TRÖK vezetõkkel együtt adott át a kitüntetetteknek. A városi ünnepség után a Zrínyi Ilona Általános Iskola néptáncosai, valamint meghívott együttesek, elõadók, mûvészek léptek fel és szórakoztatták a nagyszámú nézõközönséget. Immár hagyományosan az
2009. szeptember
Önkormányzat égboltot bevilágító tûzijátékban is gyönyörködhettek a programokra kilátogatók. Az est késõi koncerttel zárult. * Ezúton mondunk köszönetet a történelmi egyházak képviselõinek, a társadalmigazdasági szervezeteknek, az intézmények vezetõinek és dolgozóinak, városunk lakóinak, a képviselõ-testület tagjainak, a hivatal dolgozóinak, hogy együttmûködésükkel, segítségükkel ismételten sikeresen megrendezésre kerülhetett az Encsi Napok rendezvénysorozata. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a nekik tetszõ programokat, melyeken családtagjaikkal, barátaikkal, ismerõseikkel együtt ünnepelhettek * A Gondozási Központ Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat, a Szociális Innováció Alapítvány és az ELTE szervezésében került megrendezésre a Polgármesteri Hivatal nagytermében 2009. augusztus 25-28. között a Településfejlesztési Tábor programsorozata. A négy napos rendezvény egy-egy napja más és más témát ölelt fel, így az elsõ nap a szociális szolgáltatások, a második a területfejlesztési önkormányzatiság, társulás, a harmadik az oktatási feladatok, míg a negyedik nap az egészségügy témában zajlott. A rendezvénysorozatot az elsõ napon Bratu László polgármester köszöntõ szavait követõen Kovárik Erzsébet szakállamtitkár asszony nyitotta meg, majd konzultáció zajlott a szociális szolgáltatások ellenõrzésének tapasztalatairól. A második napon Hegyesi Gábor szociológus, valamint Talyigás Katalin SZIA ügyvezetõ a kistérségi társulások magyar közigazgatásban betöltött szerepét ismertette. A harmadik napon az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára, Arató Gergely úr a gyermekszegénység és oktatási integráció témában, míg Derdák Tibor a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium alapítója a felzárkóztatás és
közösségfejlesztés az oktatáson keresztül címmel tartott elõadást. A negyedik napon dr. Szabó Márta az ÁNTSZ tisztifõorvosa a betegségmegelõzés, egészségmegõrzés címmel tartott elõadást. Az elõadásokat követõen vélemények, kérdések hangzottak el, 3 csoportban esetbeszéléseket is tartottak, valamint összegezték a nap eseményeit. Az elõadások és szekcióbeszélgetések a szakterület számos fontos kérdését tekintették át. A településfejlesztési tábor záróprogramja a tervek megvitatásával zárult. Ezúton mondunk köszönetet a Gondozási Központ vezetõjének, munkatársainak szervezõ munkájukért, a lebonyolításban résztvevõk közremûködéséért. * dr. Ódor Ferenc úr a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés elnöke és dr. Tiba Sándor a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház igazgatója meghívására Bratu László polgármester úr 2009. augusztus 26-án részt vett Szikszón a kórház "Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatásainak fejlesztése" címû pályázatának ünnepélyes alapkõletételén és szentelésén. A rendezvényt jelenlétével Szeles András alpolgármester úr is megtisztelte. A Kórház udvarán zajló ünnepséget követõen a meghívottak megtekintették az építkezés, a fejlesztés helyszíneit. * Az Encsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében 2009. augusztus 29-én az encsi piactéren került megrendezésre a Hagyományõrzõ Roma Nap, melyen hagyományõrzõ együttesek, táncosok léptek fel. A rendezvényt követõ éjszaka sajnálatos esemény történt. A Római Katolikus Szent József templom elõtt közel 10 éve állított I. és II. Világháborús emlékmû egyik nagyméretû márványtábláját barbár módon darabokra zúzták. A feljelentést követõen a
forrónyomos csoport elindította vizsgálatát, a beszámoló idõszakában még konkrét eredményrõl nem tudunk beszámolni a sajnálatos eseményrõl. * 2009. augusztus 31-én az intézményrendszer átalakítást követõen régi helyszínen, új iskolaszerkezetben és összevontan tartotta a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tanévnyitó ünnepségét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bajnai Gordon miniszterelnök úr is, aki Timár László igazgató úr és Bratu László polgármester úr köszöntõ szavait követõen nyitotta meg az intézményben a 2009/2010-es tanévet. Az Aba Sámuel Szakiskola tanévnyitójára az oktatás elsõ napján, szeptember 1-jén került sor, melyen Urbánné Kléri Szilvia humánágazati szakreferens asszony vett részt. * 2009. augusztus 31-én Encs Város Körforgalmi Parkjában Görgényi Artúr pedagógus, népmûvelõ tiszteletére állított emlékoszlop avatási ünnepségre került sor. Encs Város Önkormányzata nevében Bratu László polgármester úr, Szeles András alpolgármester úr és dr. Halász Ferenc jegyzõ úr helyezett el az abaúji pedagógustársadalom kiemelkedõ, jeles alakja elõtt tisztelegve. Az Encs Város Fejlesztéséért Közalapítvány, a Városvédõ- és Szépítõ Egyesület, valamint az Abaúji Természet és Környezetvédelmi Egyesület nevében Mercz Dániel elnök úr, Vajkóné Zsíros Emese elnökasszony és Sándor Róbert elnökségi tag, míg a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény képviseletében Timár László igazgató úr, Klériné Implom Andrea és Rácz Zoltánné igazgatóhelyettes asszonyok helyezték el a megemlékezés virágait.
„Pro Urbe Encs” kitüntetést kapott az Encsi Mentõállomás Encs Város Képviselõtestületének döntése alapján 2009. évben az Encsi Mentõállomás kollektívájának, a lakosság és a város érdekében 47 éve végzett kiemelkedõ munkavégzése elismeréseként „Pro Urbe Encs” kitüntetést adományozott. A kitüntetést 2009. augusztus 20-án, a városi ünnepség keretén belül adták át. Köszönjük Encs Város Képviselõtestületének, valamint a nagyszámú, kitüntetésünket javasló szervezetnek és magánszemélynek a megtisztelõ bizalmát. Ezt a rangos kitüntetést képzeletben megosszuk azokkal a mentõdolgozóinkkal is, akik jól megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik és azokkal is, akik már nincsenek közöttünk. Elõdeink példamutató munkáját és tapasztalatát továbbvive az a szándékunk, hogy továbbra is a rendelkezésünkre álló tudással és felszereléssel a legmagasabb színvonalon lássuk el az arra rászoruló
2009. szeptember
embertársainkat, az ellátás színvonala folyamatosan javuljon, a lakosság bizalma irányunkban erõsödjön. Az Encsi Mentõállomás az Abaúji régió teljes területén, 84 településen, 1 500 négyzetkilométernyi területen végzi a mentési feladatokat, sokszor dacolva a természet erõivel is. Területünkre jellemzõ, hogy itt valamennyi földrajzi felszíni formáció megtalálható. Síkság, folyók, völgyek dombság, hegyek. Nehezen járható utak, eldugott aprófalvak elöregedõ lakossággal. Mentési feladataink ismert nehézségeink ellenére is folyamatosan emelkednek. Féléves adataink alapján 2009-ben várhatóan 3 600 mentési feladatot fogunk végezni és ehhez 240 000 km társul. Ez a tavalyi évhez viszonyítva 20 %-os emelkedést jelent. Eset és mentõgépkocsijaink felszereltsége különféle pályázatoknak, alapítványoknak,
valamint intézményi felajánlásoknak köszönhetõen országos viszonylatban is egyedülálló. Az önkormányzatokkal, kistérségi társulásokkal, valamint a társszervekkel a kapcsolatunk kiváló. Együttmûködésünk minden területen példaértékû. Ennek elismeréseként, valamint látva mentõállomásunk leromlott mûszaki állapotát az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás az LHH-s program keretében pályázatot nyújtott be egy új mentõállomás építésére 126 milló Ft értékben, amelynek a szükségességét elismerve ugyan de a legnagyobb sajnálatunkra, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elutasított. Egy szép elismerés valóra vált, de sajnos egy álmunk szertefoszlott. Rácz Tamás Mentõállomás-vezetõ
3
Önkormányzat
Koszorú Görgényi Artúr emlékoszlopára Augusztus 31-én, az iskolai tanévkezdés napján avatta fel Görgényi Artúr pedagógus, népmûvelõ, a hûséges encsi polgár emlékoszlopát Bratu Lászó, a város polgármestere. Az õ méltató beszédéhez csatlakozva szeretném elhelyezni emlékkoszorúmat, a régi barátok, kollégák nevében is. Gyorsan felejtünk. Nemcsak érdektelen, felejtésre való eseményeket, alkalmilag divatba jött személyiségeket, de igazi értékeket, idõtálló teljesítményeket, nagy elõdöket, igazi példaképeket is. Régi felismerés, hogy szükséges az emlékeztetõ jelek, szobrok, emlékoszlopok, emléktáblák figyelmeztetése. Kellenek a múzeumok, az utca és intézménynevek, emlékparkok, emlékülések és emlékbeszédek, könyvek és cikkek. Encs városa saját történelmét is megjelenítve, szellemi örökségét ápolva, követi ezt a nemes hagyományt. Az önkormányzat és civil szervezetei (Abaúj Természet és Környezetvédelmi Egyesület, Encs Város Fejlesztésért Közalapítvány, Encsi Városvédõ és Szépítõ Egyesület) a város egy szép ligetében állítanak emlékoszlopot azoknak, akik kitûntek munkásságukkal, maradandót alkottak, hírt, nevet szereztek e tájnak. Három oszlop állt eddig ebben az emlékligetben: Dr. Thóbiás Gyula jogász, ornitológus Fügöd (2005), Szigethy Ferenc református lelkész, költõ Baktakék (2006), ragyolci. Csoma József történész, heraldikai író Devecser (2008) tiszteletére. Thóbiás Gyula és Csoma József régi birtokos nemesek, akik a tudomány szolgálatába szegõdtek, országos hírû kutatásokat végeztek. Emlékoszlopuk a tudomány elõtti fõhajtást is jelenti. Szigethy Ferenc pataki verseivel, és világháborús, Tábori posta verseivel lett kedves költõnk. Emlékoszlopa a költészet szimbóluma is. Halhatatlan nagy szellemi elõdök sorakoznak elõttük a múltból. A 250 évvel ezelõtt született Kazinczy Ferencet kell elsõnek mondanunk. Szerencsére õ élõ, ma is hatásos alakja közéletünknek. Hála ezért leginkább Széphalomnak, a magyar nyelv mûvelése szent csarnokának, a Kazinczy Társaság szorgos munkásságának, és a Kazinczy iskolának. Az összevonás utáni új név bizonyára nem lesz akadálya az eddigi hagyomány ápolásának. Nekünk itt Abaújban oktatáspolitikai, pedagógiai munkásságát kell mindenekelõtt ápolnunk. Talán senki nem írta
4
Erzsike érdemeit sem.
meg tõle szebben, hogy „milyen legyen a jó pedagógus,” pedig hatalmas az errõl szóló szakirodalom. Fénylõ csillag, ragyogó név a többi is: Ilosvai Selymes Péter, Szepsi Csombor Márton, Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert, Dajka Gábor, Tompa Mihály, Emõdy Dániel. Görgényi Artúr nem volt országos híresség, õ az Encshez, Abaújhoz szorosan kötõdõ nevelõi munkásságával, közéleti buzgalmával érdemelte ki helyét ebben a rangos társaságban. Abaújban (Iregen) született 1913-ban. 41 éves munkaviszonyából 34 Abaújhoz, 29 teljesen Encshez kötõdik. Benne látjuk leginkább megtestesülve az adott korszak abaújikisiskolai tanító modelljét, s azt a történelmi folyamatot, amelyben a népiskolából általános iskola, a néptanítóból általános iskolai pedagógus lett. Görgényirõl elmondhatjuk, hogy az Isten is pedagógusnak teremtette. Magas, kisportolt termete eleve tekintélyt parancsolt. Erõteljes hangja messze hangzik, jól hallható, de kellemes, megnyugtató. Világosan, színesen beszélt, mesélt, vitatkozott. Türelmes volt mindenkivel. Figyelni kellett rá. Sugárzó személyisége magával ragadó, derût árasztó, bizalmat keltõ. Fel kellett nézni rá. El kellett ismernünk szakmai felkészültségét, szaktárgyi és módszertani tudását. Görgényi emlékoszlopa a nevelés jelképe is. Arra figyelmezteti az emlékezõt, hogy: tiszteld a pedagógust, emlékezz tanítódra, nevelõdre! Némi pátosszal azt is mondhatnók, hogy a pedagógushivatás hirdetõje azzal az etikai követelménnyel: légy jó pedagógus! Görgényi Artúrt hitelessé tette példás családi élete is. Ideális tanítóházaspár õk Erzsikével, akivel jó munkamegosztásban, egymást segítve tanítottak, neveltek egész aktív mûködésük során. Sok ilyen pedagógus házaspár mûködött Abaújban. Az emlékoszlop elõtt nem felejthetjük
Görgényi Artúr – nekünk a régi barátoknak csak Túri – személyisége megértéséhez a kulcsot az 1966-ban írott önéletrajzának két bevezetõ mondata adja. „Apám tanító volt, édesanyám tanító lánya. Heten voltunk testvérek.” Olyan családban élt, nevelkedett, amely felkészítette erre a feladatra. Olyan pedagógusképzõ intézménybe járt, a miskolci Evangélikus Tanítóképzõbe, amely magas színvonalon és magas hõfokon nevelte növendékeit az iskola, a falu szolgálatára. Ez a szellemiség, magatartásnorma volt eligazítója a történelem nagy viharában, az 1956-os forradalomban is. Részvétele felelõs, fontos szerep, a Járási Munkástanács elnöke volt. Hívták. Szükség volt rá. Közakarattal választották meg. Görgényi megfelelt a bizalomnak, a forradalom tisztaszívû, és tisztakezû harcosa volt, óvta a forradalom erkölcsét, a törvényességet. A visszatért hatalom bosszúja persze nem így értékelt. Megfosztották hivatásától, két év három hónapi elzárásra ítélték. Élete nagy megpróbáltatása volt ez, és emberi nagyságát mutatja, hogy talpra tudott állni, amikor erre lehetõséget kapott visszatért hivatásához. Emelt fõvel dolgozott, töretlen hittel tanított, folytatta társadalmi munkáit. Sajátos iróniájával vigasztalta magát és bennünket, ha néhanapján errõl szó esett. Ne felejtsétek el, hogy Darvas Ivánnal raboskodtam együtt, s ez életem felejthetetlen élménye. Egyébként is: mi volt azén fogságom Kazinczyéhoz képest? Õt halálra ítélték, és a királyi kegyelem utáni várfogsága hetedfél esztendeig tartott. Mosolyogva tette még hozzá, hogy nem akarja õ persze Kazinczyéhoz hasonlítani saját sorsát. 2001-ben, az új század elsõ évében távozott az élõk sorából. Nagy veszteség volt, megsirattuk. Akkor írta meg az Encsi Hírekben életútját Petrasevits Dénes esperes úr (In memoriam Görgényi Artúr) külön is méltatva a görög katolikus vallású Görgényi nyugdíjazása után végzett egyházi, kántori érdemeit. Így válik teljessé emberi portréja. Amikor a múltról szólunk, régi idõket és pedagógusokat idézünk, a jövõbe tekintünk. Minden hitünk, bizalmunk, tiszteletünk az utódoké, nekik kívánunk minden jót ezen a rögös pályán. Feladatuk legalább akkora kihívás, mint a miénk volt. A sok kedvezõtlen jel ellenére is hisszük, hogy a társadalom az õt megilletõ helyre teszi az iskola, a pedagógus elismerését, megbecsülését, hogy szülõk és pedagógusok harmonikus együttmûködése sokat segíthet. Ez az emlékoszlop-állítás errõl is szól. Jó volna, ha a mai ünnepi buzgalom megmaradna, és e liget megbecsült, igazi áhítatot, tiszteletet keltõ hely maradna a városlakók és az idelátogató vendégek számára egyaránt. Petró András
2009. szeptember
Önkormányzat
Abaújdevecseri események, örömök Abaújdevecserben augusztus 1-én a hagyományokhoz híven 8. alkalommal szerveztük meg a Részönkormányzat és a Sportegyesület összefogásával a Családi sportnapot. A Sportnap programja az óvodás korú gyerekek ügyességi vetélkedõjével kezdõdött délután 13.00 órakor, majd a szülõkkel együtt keresztrejtvényfejtõ vetélkedõre, ezzel egy idõben az általános iskoláskorúak részére kispályás labdarúgó mérkõzésekre került sor. Sportegyesületünk idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját, s ebbõl az alkalomból a Sportegyesület sportolói valamint meghívott sportolók közremûködésével bonyolítottuk le a kispályás focimeccseket. Este 18.00 órától kezdõdött az eredményhirdetés, majd a szórakoztató nosztalgia show, melyet a Mûvelõdési Központ segítségével sikerült megszerveznünk. A program résztvevõi Gulyáspartin vettek részt, s átadhattuk a keresztrejtvényfejtõ verseny résztvevõi számára is a díjakat. Jó hangulatú, és tartalmas programon vehettek részt kicsik és nagyok. Augusztus 15-én az abaújdevecseri Polgárõr Egyesület részt vett Szikszón a Megyei Polgárõr napon, ahol együtt fõzhettünk és neveztünk be a fõzõversenybe. Örömteli esemény volt számunkra, hogy Encsi Többcélú Kistérségi Társulás pályázatot nyújtott be „Fennmaradó polgárõr szervezetek fejlesztése” címmel, mely pályázat költségvetése 2.690.857 Ft volt, s a támogatási összeg 2.287.228 Ft, melybõl egyesületünk részére lehetõség nyílik berendezések, felszerelések, eszközök vásárlására. Ezúton szeretnénk megköszönni a kistérség segítségét. A Közösségi Házban
így mód lesz arra, hogy önálló helyiséget kapjon az Egyesület, és bútorokkal berendezhessük azt.
néniknek, szülõknek, nagyszülõknek a segítségét, hogy a gyûjtéssel hozzájárultak ehhez a sikeres pályázathoz.
Encs Város Önkormányzata pályázati lehetõségeit kihasználva Abaújdevecser településrész Fõ u. járda felújítására nyújtott be pályázatot, mellyel 6,5 millió Ft összegû támogatást kapott, s így, ha az idõjárás engedi, ebben az évben eltudjuk végezni 1 km-es szakaszon a járda felújítását, s több évtizedes problémát sikerül reméljük mindenki közmegelégedésére megoldani.
Településrészi Önkormányzatunk javaslatára augusztus 20-án a városi ünnepségen Gulyás János településrészünk volt tanítója, népmûvelõje több évtizedes közösségi munkáját elismerve az idén elsõ ízben Abaújdevecserért 2009. díjban részesült.
Abaújdevecser tagóvoda kezdeményezésére és közremûködésével „Fõzzön 8 Játszóteret” Delikát programban vettünk részt, melynek eredményeként a településrész egy szép, új játszótér kialakítására kapott lehetõséget ezzel a programmal. Sok-sok éve már próbálkoztunk Önkormányzaton keresztül pályázni játszótér kialakításra, s eddig eredménytelenül. Reméljük, a kialakításra kerülõ új játszótér elsõsorban óvodás korú gyermekeink számára, de a nagyobb, kulturált módon játszani vágyó gyerekek számára is rendelkezésre állhat, s igyekeznek majd megóvni annak állagát. A településrészi Önkormányzat nevében a programjaink lebonyolításához és a benyújtott pályázatainkban segítséget nyújtók felé köszönetünket fejezzük ki, s bízunk benne, hogy a nyertes pályázatok a településrész lakosságának valamennyi korosztálya számára elõrelépést jelenthet, s közérzetüket némiképpen javíthattuk. Szeretnénk megköszönni a „Fõzzön 8 Játszóteret” Delikát programban aktív és kezdeményezõ szerepet vállaló óvó
Kívánunk János bácsinak jó egészséget, s köszönjük a településünk érdekében végzett sokévi munkáját. Molnárné Juhász Éva Részönkormányzat elnöke
I. Kelet-Magyarországi nyugdíjas úszóverseny Encsen A megyei nyugdíjas szervezet részérõl felvetõdött hol lehet megszervezni az I. KeletMagyarországi úszóversenyt. Javaslat hangzott el a megyeiek részérõl, hogy Encsen, mert ott van uszoda, meg két alkalommal ott került megrendezésre az Idõsek Hónapja ünnepség, amelynek pozitív a visszhangja – az encsiek tudnak szervezni – mondták. Jól gondolták, mert igent mondtak a megkeresett szervek: Encsi Uszoda vezetõje, úszómestere; Polgármesteri Hivatal Encs; Gondozási Központ vezetõje – Rivnyák Istvánné; Mûvelõdési Ház igazgatója – Kércsi Tibor; Mentõállomás vezetõ Encs; Encsi Gondozási Központért Alapítvány; Varga János vállalkozó; „Évgyûrûk” Nyugdíjas Klub tagsága. Amikor az alapvetõ feltétel összeállt az országos szervezet a nyugdíjasok lapjában kiírta a versenyt. Mintegy 50 fõ jelezte
2009. szeptember
részvételi szándékát, és közölte milyen úszónemben kíván indulni. A helyszínen 43 fõ versenyzõ jelent meg és jelezte, hogy milyen számokban indul, többen 3-4 számban is. A megyei vezetõség felajánlotta a helyszínen szükséges versenyfeladatban közremûködését. Így szép számban jelentek meg helyszínen a segítõk és érdeklõdõk. Az Encsi Gondozási Központért Alapítvány részérõl több taggal, transzparenssel jelentek meg és kórusban bíztatták a versenyzõket. Encsen létrejöhetett az úszóverseny, mert:Az uszoda vezetése térítésmentesen bocsátotta rendelkezésre az uszodát. Az úszómester megszervezte a hozzáértõ segítõket, akiknek fontos szerepe volt abban, hogy a verseny gördülékenyen menjen. (Indítás, idõmérés, adminisztrálás, stb.)Bratu László Polgármester Úr megnyitotta a versenyt, és az úszóknak Encsre emlékeztetõ ajándékot juttatott. A Mentõállomás vezetõje biztosította az eü.
szakembert, aki nélkül nem lehetett volna megrendezni a versenyt. A Városi Mûvelõdési Központ megtervezte és elkészítette az okleveleket és emléklapokat a versenyzõk részére. Az Encsi Gondozási Központ Alapítvány 40 fõ versenyzõ részére adott ebédet, amit e sorokon keresztül is köszönünk. Varga János vállalkozó pénzbeli támogatása hozzásegített olyan kiadások rendezéséhez, amely feltétele a verseny megrendezésének. Nem utolsósorban az Országos Vezetõség biztosította az 1-3-ig helyezetteknek az érmeket. A leírtak tükrözik, hogy sok jó szándékú, a sportot kedvelõ, az idõs embert tisztelõ féllel volt szerencsénk, amit köszönünk. Jólesõ érzés ilyen segítõkészségrõl számot adni. Géczi Ernõné Klubvezetõ
5
Kultúra
Végetért a II. Encsi-Kistérségi Összmûvészeti Fesztivál Idén második alkalommal került kistérségi szinten megrendezésre a nyári összmûvészeti fesztivál városunkban és az encsi kistérségben. Az egy hónapon át zajló programsorozatban városunkkal együtt 20 helyszín vett részt. Elmondhatjuk, hogy a fesztivál gerincét az Encsen megrendezett városnapok egyhetes programja adta. Arányaiban az elõzõ évekhez képest idén több rendezvény volt „fizetõs”, mint a korábbi években, de a jegyárakat az átlag lakosság pénztárcájához igazítottuk. Nem kértünk az ország más fejlettebb területein alkalmazott és az elõadások költségét rendtábilissá, esetleg nyereségessé tévõ
„piaci árakat”, mivel azt szerettük volna elérni, hogy egyrészt fokozatosan hozzászokjanak az emberek, hogy valamilyen nagyságrendben a közönségnek is hozzá kell járulni a programokhoz, másrészt nem szerettük volna, ha ebben a mérsékelt fizetõképes kereslettel bíró térségben az anyagiak hiánya miatt nagyon kevesen juthattak volna hozzá az elõadásokhoz és emiatt nagyon kis nézõszám elõtt kellett volna bemutatni azokat. Igyekeztünk a kommerszebb, populárisabb mûfajú elõadásokat fizetõssé tenni, mintegy nevelõ célzattal a magyar értékeket, magas mûvészi színvonalat képviselõ programokat adtuk díjmentesen, hogy azokhoz még a
legnehezebb körülmények között élõk is hozzájuthassanak. Ennek eredményeként pl. a Magyar Állami Népi Együttes mûsorán mintegy 800 nézõ volt, viszont amennyiben belépõdíjas lett volna a program és reális piaci áron belépõdíjat kértünk volna, úgy félõ, hogy 200-300 érdeklõdõnél nem lett volna több. A programsorozat megrendezéséhez jelentõs támogatást nyújtott az Encsi Többcélú Kistérségi Társulás, mely nélkül nem lett volna lehetõség ilyen sokszínû, gazdag rendezvény megvalósítására és ezen belül a rendezvény magját képezõ Encsi Napok programja sem lehetett volna ilyen gazdag. Kércsi Tibor
JÖTTEK, LÁTTAK… „Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok. Jöttek, láttak, gyõztek…” Ezzel a mifelénk is ismert énekkel köszöntve encsi vendéglátóikat szálltak ki a buszból az Encsi Mûvelõdési Központ elõtt a Fejér megyei népmûvelõk, térségfejlesztõ, turisztikai szakemberek szeptember 03-án este. Egy korábbi országos rendezvény kapcsán elment a híre annak, hogy Encs térségében nagy barátsággal, sok-sok látnivalóval, különleges értékekkel találkozhatnak az ide zarándoklók. Ennek a korábbi jó tapasztalatnak köszönhetõ, hogy városunkat, térségünket választották a Fejér megyei közmûvelõdési szakemberek tapasztalatcsere látogatásuk helyszínéül. Ahogyan õk mondták, meglehetõsen kevesen, szinte csak az ínyencek ismerik hazánk területérõl az országnak ezen érintetlen, eredeti, különleges
Agócsi-Tüske Gitár
6
értékekben és látnivalókban gazdag vidékét. A megyénkbe utazók elsõsorban Sárospatak és Tokaj térségét célozzák meg, vagy megállnak Miskolcon, de csak kevesen jönnek tovább és jutnak el ide Abaújba, a Hernád völgyébe. Ahogyan a három napos programjuk végén fogalmaztak megérte, hogy minket választottak, nem csalódtak és nagyon különleges, egyedi értékeket ismerhettek meg. Városunk szépségét, tisztaságát, barátságos arculatát is dicsérték, de nagy hatással voltak rájuk : az abaúji helyszínek: Hernádszentandrás, Pere, Gibárt, Vizsoly, Regéc, Fony, Mogyoróska, Boldogkõváralja. Nemcsak az ott található természeti, történelmi értékek, de a helyszíneken õket fogadó emberek közvetlensége, barátsága is maradandó élményt nyújtott számukra. Mielõtt azonban ezt a csodálatos vidéket szemükkel is megtapasztalhatták volna Encsen, a Mûvelõdési Központban szakmai tapasztalatcserén, „lelki gyakorlaton” vettek részt egy délelõtt során, melyen találkozhattak a térség civil kulturális szervezeteinek képviselõivel, térségfejlesztési szakembereivel. Megismerhették azokat a térségfejlesztési programokat, melyek ennek a hátrányos helyzetû térségnek felzárkóztatásán Duó Nagy Ellaa Bernadett
tevékenykednek. A kistérség, Abaúj legjellemzõbb vonásait megismerve indultak el vezetésemmel a tanulmányútra, mely az elõbb említett helyszínek mellett, kassai városnézést követõen Telkibányán fejezõdött be. Az elválásunkkor felcsattanó tapsból és a fáradt, de mégis hálás tekintetekbõl következtetve bízom benne, talán még a vártnál is nagyobb élményt és ismeretet nyújtott számukra az itt eltöltött bõ két nap, mely során mintegy eszenciaként, kissé embert próbálóan igyekeztünk minél többet megmutatni magunkból, annak reményében, hogy rövid idõn belül visszatérnek ide a kollégák, immár csoportokat kalauzolva és másokkal is megismertetve ezt a csodálatos vidéket. Kércsi Tibor
2009. szeptember
Kultúra
Megtekinthetõ kiállítások városunkban Október közepéig két kiállítás is megtekinthetõ városunkban. Ajánljuk az itt élõknek, hogy látogassanak el a Városi Galériába, ahol Kunkovács László: Õsépítmények címû kiállítását láthatják, még mintegy hónapon keresztül. Ezt az anyagot különösen ajánljuk iskolásoknak, diákoknak, akik talán még nem is láthattak eredetiben ilyen jellegû „õsépítményeket”, melyek a paraszti gazdálkodás mindennapos kellékei voltak még a 60-as években is fellelhetõen. Az idõsebb generációnak pedig feleleve-
nítheti a gyermekkori emlékeket, hiszen annak idején szinte minden vidéki ház udvarán voltak ilyen jellegû, még ha nem is ilyen különleges és míves építmények. A kiállítási anyagról és az alkotóról Kunkovács Lászlóról bõvebb infor-mációt is megtudhattak a közelmúltban megjelent programfüzetbõl. Másik kiállítás, amely napjainkban megtekinthetõ városunkban az a Mûvelõdési Központban látható. Czifrák András, a Mi újság…? kistérségi folyóirat fõszerkesztõje „A hely ahol élünk” címmel állított össze egy anyagot abból az óriási fotóanyagból, melyet újságírói pályafutása során fényképezett. Ez a képanyag ízelítõ abból a sok-sok szépségbõl, értékbõl ami térségünkben található. Remélem sokakat ösztönöz majd arra is, hogy egy szép õszi hétvégén felkerekedjünk a családdal és kiránduljunk egyet a regéci várhoz, Hejcére összekötve egy jó kis gombázással, szalonnasütéssel. A fotókiállítás a Fejér megyei népmûvelõk
encsi tapasztalatcsere látogatása alkalmából került megnyitásra. Boros László, a Csóri Alkotók Közösségének nevében rendhagyó megnyitót tartott. Bár, nem ismerte korábban sem az alkotót, sem a kiállított anyagot, mégis az interneten fellelhetõ információk birtokában mondhatni teljes egészében “képben” volt. K.
ÉVADNYITÓ Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Kassai Thália Színház. Kolár Péter igazgató az új évad programját vázolta fel, mely ezúttal a színház alapításának negyvenedik évfordulója jegyében zajlik majd. Az ünnepi program összeállításakor ezért került az idei bemutatók sorába Goldoni: Két úr szolgája címû komédiája, mely a negyven évvel ezelõtti elsõ bemutatója volt a színháznak. E mellet még négy premiert terveznek és egy gálamûsort. A tervezett bemutatók 2009. október 2.: Zágon I. Somogyi Gy.: FEKETE PÉTER 2009. november 6.: C. Goldoni: KÉT ÚR SZOLGÁJA 2009. november 28.: GÁLAMÛSOR 2010. január 22.: M. Mcdonagh: LEENANE SZÉPE 2010. március 12.: Böhm - Horváth Kocsmáros: VALAHOL EURÓPÁBAN 2010. április 30.: KASSA ORFEUM
évi Európa Kulturális fõvárosa programra való készülés jegyében állítanak színre. Korognai Károly mûvészeti vezetõ az egyes bemutatókkal kapcsolatos várakozások mellett beszélt a nyelvtörvény vonatkozásairól és a társulatban bekövetkezett változásokról, Gyuricza Mikolt, Šafaøik Katalin és Flórián Szabolcs távozásáról. Kolár Péter ahogy az évad zárásakor tette megemlítette a színház csökkenõ támogatását, mely nem kizárólag a Tháliát sújtja, hanem minden egyéb felvidéki kulturális intézményt is. A Thália ennek ellenére tervezi idén is a Thália Szinházi Fesztivál megrendezését. Pólos Árpád a színház támogatására alakult Thália Színházi Társulás által szervezett gyûjtés céljairól beszélt, melynek a társulatot fenyegetõ elszomorító helyzet elhárítása mellett célja, hogy a magyarság mutassa meg, hogy összefogással képes megakadályozni a felvidéki magyarság kultúrájában, a magyar nyelv ápolásában fontos szerepet játszó intézmény megszûnését. A támogatók meghívást kapnak a tervezett gálamûsorra és nevüket feltüntetik majd a negyvenedik évforduló alkalmából megjelenõ albumban is.
Tervezik, hogy 2010. áprilisában a Stúdió Színházban bemutatják Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek címû színjátékját is, melyet a valahol Európában címû musical-lel együtt már a Kassa város 2013.
Czifrák András
Szlovák-magyar katasztrófavédelmi szervek határmenti együttmûködési ülése Találkozóra került sor 2009. szeptember 03án 09.00 órától elõzetes megbeszélést követõen a Kassai Vidéki Védelmi Hivatal vezetõje - Szabados Ján elöljáró és a Helyi Védelmi Bizottság titkára Dr. Halász Ferenc jegyzõ úr, valamint a Polgári Védelmi Kirendeltség Encs vezetõje között kapcsolatfelvétel és a szervezetek által megvalósítani kívánt közös együttmûködés céljából Encs Város Polgármesteri Hivatal Tanácstermében. A megbeszélés során a nemzetközi kapcsolatok felvételére vonatkozó szabályokat figyelembe véve, egy a késõbbiekben megvalósítható együtt-
2009. szeptember
mûködési megállapodás megkötése került elõtérbe. Dr. Halász Ferenc úr megköszönte, hogy az idelátogató vendégek elfogadták a meghívást, majd röviden ismertette a Helyi Védelmi Bizottság és a Katasztrófavédelem rendszerét illetve a társszervekkel való kapcsolattartás szerepét Magyarországon.
bemutatta a szlovák védelmi szervezetet, a nemzetközi kapcsolatok felvételére, szabályaira vonatkozó álláspontokat.
Kirendeltségünk meghívást kapott továbbá 2009. szeptember 18-ra, a Kassai Hivatal által a szlovák Vinné településen megrendezésre kerülõ ifjú életmentõk versenyére, ahová a homrogdi Móra Ferenc Általános Iskola RSDr. Ján Sabadoš úr örömét fejezte ki a mint az elmúlt idõszak legeredményesebb - 4 meghívást illetõen, és reményét fejezte ki a fõs csapatát kívánjuk nevezni. jövõbeni együttmûködés hasznosságát illetõen az élet különbözõ védelmi Dsupin Gyula pv. Fõhadnagy feladatainak megoldásában. Röviden Kirendeltség-vezetõ
7
Közbiztonság
100 darab ajándék hordozható számítógép A Demján Sándor nevével fémjelzett alapítvány az Abaúj Polgáraiért Alapítvány közvetítésével 100 darab minõségi laptopot ajándékozott az Encsi Kistérség tanulóinak. Az informatikai eszközöket ünnepélyes keretek között Dr. Ódor Ferenc, a B-A-Z Megyei Közgyûlés Elnöke, térségünk országgyûlési képviselõje adta át 2009. augusztus 29-én a Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium aulájában. Ez új eleme a második évébe lépõ támogatási programnak. Az elõzõ évben képzõdött tartalék terhére sikerült megvásárolni a gépeket, melyeket a kiválasztott diákok jutalomként kaptak. Természetesen nehéz dolog több mint kétezer támogatott közül száz arra legérdemesebbet
kiválasztani. Ebben segítségünkre voltak pedagógusok, önkormányzatok, szociális szakemberek, és természetesen eligazítást nyújtottak a beérkezett pályázatok is. A számítógépek odaítélésénél a fentebb
említett ajánlásokon túl a szociális helyzet és a tanulmányi elõmenetel számított legtöbbet. Terveink szerint a következõ években bõvíteni szeretnénk az ajándékozottak körét, s ehhez a keretet más, már lezáruló programelemek forrásainak átcsoportosításából kívánjuk megteremteni. Örömteli dolog, hogy Demján Sándor úr elfogadta az Abaúj Polgáraiért Alapítvány elõzõ évrõl szóló beszámolóját, s sor került a második év programjaihoz szükséges összeg átutalására. Így folyamatban van a támogatott ösztöndíjasok részére az elsõ részlet kiutalása. Minden támogatottnak ezúton is gratulálunk! K.A
Nyílt levél Demján Sándor úrhoz Tisztelt Demján Sándor úr! Engedje meg, hogy e pár sorban megfogalmazva fejezzem ki köszönetemet és hálámat azért a segítségért, amit az Ön alapítványa nyújt számomra. Egy abaúji kisváros lakója vagyok. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek gyermeke a Demján Sándor alapítvány támogatottja. Nem szeretnék, személyeskedni, csupán tényként közlöm. 27 éves aktív munkaviszonnyal a hátam mögött, felsõfokú diplomával, tisztességes adófizetõ állampolgárként nevelem gyermekem, s ilyen háttérrel vagyok jogosult e támogatás igénybevételére. Nem küszködünk "kenyérgonddal", de bizony egyedülálló szülõként igencsak feladja a
leckét az élet a mindennapok megélhetéséhez. Örülök annak -remélem sokadmagammal együtt-, hogy gyermekem tanulmányi elõmenetelét segíti elõ ez a támogatás. Az elsõ meglepetés akkor ért bennünket, amikor megtudtuk, hogy részt vehet egy egyhetes, ingyenes erdélyi táborozáson. Régi vágyunk teljesült, hiszen még sosem jártunk ott . A lehetõ legtöbb színes programmal, utazással, kirándulásokkal tették tartalmassá és felejthetetlenné ezt az egy hetet minden résztvevõ számára. A második meglepetés a napokban egy levél formájában érkezett. Ebben közölték, hogy a havi anyagi támogatás mellett még egy laptopot is kap ajándékba. Hát ez maga a csoda! Ennek igazi hasznát majd egy év
múlva fogja igazán élvezni, amikor majd elkezdi felsõfokú tanulmányait. Köszönöm Önnek Demján úr, mert olyan anyagi, tárgyi segítséget kaptunk, amit én egyedülállóként nem tudtam volna elõteremteni gyermekem számára. Köszönet Önnek az erkölcsi segítségért. Remélve azt, hogy ennek példáján nem vész ki még Magyarországon az önzetlen, szerény, mecénásadakozás. S nem utolsósorban köszönöm azok munkáját, akik idõt, energiát nem sajnálva, társadalmi munkában végzik, koordinálják nagy felelõsséggel ezt a nem kis feladatot. Tisztelettel: Sz. I. V.
Olvasótábor 2009. július 14-én kezdetét vette a Felvidéken rendezett olvasótábor. Programjaink között szerepeltek vár,Múzeum, és kastélylátogatások, valamint a természetvédelmi területek megismerése. A tábor teljesített útvonala volt: Szepesvár, Mlynèeky, Hybe -ahol meglátogattuk Balassi Bálint nyughelyét-, Csorba tó, Tarpataki vízesés, Dunajec- ahol tutatjozásra volt lehetõségünk-, Vöröskolostor, Nedec, Szepesbéla, Podolin, Ólubló, Késmárk,
8
Lõcse, s a skanzenlátogatás alkalmával bemutattuk a magyar néptánc elemeit, s ezzel remek hangulatot teremtettünk. Minden este egy-egy jelentõs irodalmi alkotást elemeztünk, s ezek mellett lehetõségünk volt megtartani kedvenc könyvünk ajánlóját. Számtalan játék közül a legemlékezetesebbet említenénk meg, melynek lényege a buszon sorsolt titkos barát megismerése, s a neki való kedveskedés volt.
2006. június
Köszönettel tartozunk ezért a 4 napért Demján Sándor Úrnak, valamint az Abaúj Polgáraiért Alapítványnak, s végül,de nem utolsó sorban kísérõ tanárainknak: Zsák Anikó és Kavalyecz Emõke tanárnõknek, továbbá Varga József Tanár Úrnak. Kurucz Fanni és Tahi Zoltán 12. osztályos tanulók
2009. szeptember
Iskoláink életéből
Erdélyben Július 6-12-ig Demján Sándor és az Abaúj Polgáraiért Alapítvány jóvoltából egy erdélyi „kiránduláson” vehettem részt 30 diáktársammal együtt. A tábor célja az volt, hogy a kiválasztott tanulókkal megismertessék Székelyföldet egy körutazás folyamán. Az éjszakákat Szovátán töltöttük, ahol megkóstolhattuk a helyi ételspecialitásokat is. Azt hiszem a legtöbbünknek a szovátai Medve-tó jelentette a legnagyobb élményt, ami nevét az alakjáról, hírnevét pedig a hatalmas só koncentrációjáról kapta. Továbbá óriási élménnyel gazdagított mindannyiunkat a Békás-szorosban és a Gyilkos-tó körül tett séta is. A hét megkoronázása a Madarasi-Hargitán (1800 m) tett túra volt. Ellátogattunk a parajdi sóbányába is, ahol
játszóterekkel, számítógépekkel és kápolná-val várják az érdeklõdõket, valamint a gyógyulni vágyókat. Persze nem feledkeztünk el történelmünkrõl sem. Megnéztük Kolozsvár, Korond, Csíksomlyó, Farkaslaka, Vármezõ és Székelyudvarhely nevezetességeit is. Kicsit bosszantó, hogy a kolozsvári Mátyás-szobrot nem láthattuk az építkezési állványerdõtõl, ami jó ideje eltakarja azt. A tábor ideje alatt rengeteg új barátság és szerelem szövõdött. Az utazás kicsit hosszú és fárasztó volt, de élményekkel teli „zsákokkal” térhettünk haza
„Te bús magyar, kit számûzött hazád, s idegen zsarnok lakja otthonod: bús sorsodért ne vádold nemzeted, kit úgy tûnik, Isten is elhagyott…”
Végezetül egy Wass Albert idézettel emlékeznék meg az erdélyi magyarokról.
(Tahi Zoltán)
Honismereti tábor Sárospatak Júliusban öt napot töltöttem 24 társammal együtt Sárospatakon a honismereti táborban a Demján Alapítványnak köszönhetõen. Már az elsõ nap számos érdekes ismeretet szereztem. Többek között megismerkedhettünk a nyomtatás mûveletével, merített papírt készíthettünk, megnézhettük az elsõ magyarul nyomtatott Bibliát Vizsolyban. Egy interaktív elõadáson is részt vettünk, amin rendkívül sokat nevettünk. A Sárospatakon töltött idõ alatt meglátogattuk a várat, a Comenius Tanítóképzõ Fõiskolát, a Mûvelõdés Házát és a város egyéb nevezetességeit. Nekem a Rákóczi-vár tetszett a legjobban. A látogatást a vár alatti pincében kezdtük, s a Vörös torony legtetejéig is feljutottunk. A hét folyamán rengeteg történelmi ismerettel gazdagodtunk.
Egyik nap Sátoraljaújhelyre látogattunk, ahol libegõztünk, és Magyarország leghosszabb bobpályáján boboztunk. A bobozás és a libegõzés a tábor legkedvesebb emlékei közé tartozik, mint ahogy a tanárnõink által szervezett vetélkedõ is. Azért volt érdekes a
vetélkedõ, mert figyelmesnek kellett lennünk a meglátogatott helyeken, és az ott szerzett ismereteket használtuk fel egy-egy feladat megoldásakor. Hazafelé jövet sétát tettünk Tokajban, megnéztük a szerencsi várat, majd egy középkori lakomán vettünk részt a boldogkõváraljai középkori étteremben. Ott a berendezés, az evõeszközök és a dísztárgyak is a középkort idézték. Nagyon tetszett nekem ez a hely és az étel is finom volt. Örülök, hogy részt vehettem ebben a táborban. Sok új, hasznos ismeretet és kedves emléket szereztem. Örömmel gondolok vissza erre az öt napra. (Urbán Bence)
Évkezdés az óvodában A csoportok feltöltésénél maximálisan figyelembe vettük a szülõk igényeit, természetesen a felvételi szabályzatot betartva, amely elõírja, hogy a bölcsõdébõl érkezõ gyermekek elõnyt élveznek családból érkezõ társaikkal szemben. Ebben az évben kevesebb gyermek iratkozott óvodába, de így is több csoport meghaladja a 25-ös létszámkeretet. Bölcsõdébe többen szerettek volna beiratkozni, de csak egy csoport mûködésére kaptunk engedélyt, ezért több szülõnek más megoldást kellett keresnie a gyermekelhelyezésre. A beszoktatás folyamatos, a szülõk az elsõ 2 hétben együtt ismerkednek a pedagógusokkal, gyerekekkel, az új környezettel. Ez jól bevált már az évek során, megkönnyíti a gyermekek beszoktatását, nem okoz lelki sérülést a csemetéknél. Vegyes csoportokkal dolgozunk, ami lehetõvé teszi, hogy a testvérpárok együtt nevelkedjenek, a kisebb testvéreknek így sokkal könnyebb az anyától való leszakadás. A bölcsõdébõl érkezõ kiscsoportosoknak sem okoz gondot az óvodai közösség, hiszen elõtte
2009. szeptember
már egy kisebb közösség tagjai voltak, a felnõtteket is hamar elfogadják. Az új, jól felszerelt intézménybe szívesebben jönnek be gyerkõcök a dolgozók kedvessége mellett elvarázsolják õket az udvari és a csoportszobai játékok egyaránt. Lehetõségük van a szülõknek a választásra, hogy melyik munkaközösséghez tartozó csoportba szeretnék íratni szemük fényét, 3 csoport megjelölésére van lehetõség. Három munkaközösség közül választhatnak:
környezetvédõ, néphagyományõrzõ, egészséges életmódra nevelõ. Mindhárom munkaközösség átvette részben vagy egészben a kompetencia alapú programcsomagot, mellyel a képességeket, készségeket kívánjuk fejleszteni, hogy megkönnyítsük a gondolkodást, az okokozati összefüggések meglátását, a logikus gondolkodás kialakulást. Az elmúlt évben csak pozitív tapasztalatunk volt a program használata során. Nem csak használjuk, de a kistérség óvodáinak is lehetõséget biztosítunk a megismerésre, a tapasztalatinkat átadjuk a kolléganõknek. Már több óvodának adtuk át a programcsomagot, és többen vettek részt továbbképzésen az encsi óvodában. Minden gyermeknek, szülõnek, dolgozónak és a fenntartónak tartalmas, jó légkörû, együttmûködõ évet kívánok! Léportné Temesvári Ildikó Intézményvezetõ helyettes
9
Iskoláink életéből
Elsõ nap az iskolában Minden gyermek életében elérkezik a nagy pillanat, mikor elsõ osztályos lesz. Az elsõ tanítási nap, az iskolába lépés mindenki számára nagy változás, melyre örömteli izgatottsággal készül. Õ is végre a nagyok közé fog tartozni, megtanul írni, olvasni, számolni. Iskolánk udvarán szeptember elsején 120 kisdiák várta, hogy az idei tanév elkezdõdjön. Izgatottak voltak, vajon mi fog velük történni életük elsõ iskolai napján. Háromnegyed nyolckor megszólalt a csengõ : BECSENGETTEK. Az igazgató- helyettes Rácz Zoltánné Éva néni hívó szavai után beléphettek az iskola kapuján. A gyerekek
megszeppenve édesanyjuk, édesapjuk kezét fogva mentek be az épületbe. A lépcsõkön, folyosókon amerre elhaladtak a 4. osztályosok sorfalat állva köszöntötték õket. Egy-egy biztató szó is elhangzott, hogy ne izguljanak annyira, jó lesz itt együtt tanulni, játszani. A tantermük ajtaján belépve most elõször pillanthatták meg a csodálatos mesefalat, melyrõl hívogatóan mosolyog rájuk a sok mesebeli jóbarát. Nap mint nap együtt lehetünk majd ebben a szép környezetben, arra biztattam õket, hogy tanuljanak, legyenek ügyesek, bátrak. Járjanak szorgalmasan iskolába, ami a sikeres és eredményes tanulás egyik feltétele. Az elsõ tanítási órát a gyerekek szüleikkel együtt tölthették. Beszélgettünk, bemutat-koztunk egymásnak, megismerkedtünk az új tankönyvekkel. Szünetben következett a nehezebb pillanat, amikor a szülõk elköszöntek. A tanulók szemében egykét könnycsepp is megjelent, de ezt a pici szomorúságot a közös játék, éneklés azonban hamar feledtette. Izgalmas feladat várt ránk, az iskola épületének megismerése, felfedezése. Megnézhettük az új tornaszobát, melyet
nemsokára ki is próbálhatunk. Bepillanthattunk a nagyobbak tantermeibe, megkerestük kinek, kinek hol tanul a nagyobb testvére. Körbesétáltunk az udvaron, ahonnan boldogan integettek régi óvodás ismerõseiknek, óvonénijüknek. A tantermünkbe visszatérve rajzoltunk és beszélgettünk. Az elsõ tanítási nap észrevétlenül elrepült, a nap végén boldogan, csillogó szemekkel mondhatták a gyerekek: „ Elsõs lettem, iskolás!” Kovácsné Valyik Zsuzsanna 1.osztályos tanító néni
Nyári tábor Hajdúnánáson Mi, az alsó tagozatos diákok július elsõ hetében Hajdúnánásra utaztunk. Az iskola elöl indultunk egy panorámás busszal. Az utazás kb 2 órát vett igénybe. A buszon a gyerekek hangoskodásából már kitûnt, hogy alig várják az érkezés pillanatát. Megérkezésünk után elfoglaltuk a szálláshelyünket. Mindenki a barátjával, barátnõjével szeretett volna egy szobába kerülni. Ezek a kívánságok valóra is váltak. A tábor, a Napsugár Kemping a városban helyezkedett el, nem messze a városi fürdõtõl. A kipakolás és ebéd után átmentünk a strandra, ahol több medence és két nagy
csúszda is volt. A tanító nénik kijelölték, hogy melyik medencében lehet fürdeni, késõbb a kígyó alakú csúszdákat is használhattuk. Hat órakor indultunk vissza a táborba. A vacsora mindig hét órakor volt. Esténként csoportos játékok, tréfás és ügyességi vetélkedõk voltak. Egyszer éjszakai rókavadászat is volt. A következõ napon 8 órakor reggeliztünk, majd egész nap a strandon voltunk, csak ebédelni mentünk haza a táborba. Harmadik nap elgyalogoltunk a közeli struccfarmra. Rengeteg óriási struccal álltunk szemben, amíg egy bácsi érdekességeket
mondott ezekrõl a nagytestû madarakról. A helyszínen kifujt strucc tojásokat is vásároltunk, ajándékba képeslapokat kaptunk. Ebéd után, mindenki örömére standra mentünk. Másnap a város központjáig sétáltunk el. A városnézés során mindenkinek lehetõsége nyílt ajándékok vásárlására. Az utolsó nap délelõtt még strandoltunk egyet. Ebédelés után már a csomagjainkat pakoltuk össze, s mikor a busz megérkezett, indultunk haza. A nyári tábort kellemesen töltöttük el. Amikor haza kellett mennünk, már nagyon sajnáltuk, hogy vége. A nyaralás alatt kipihentük magunkat és új élményekkel tértünk haza. Nekem ez volt az utolsó alsó tagozatos táborom. Soltész Martina 5. osztályos tanuló
10
2009. szeptember
Iskoláink életéből
A Lilaruhás nõ A nyár egyik nagy élménye volt számomra, hogy ellátogathattam a Nemzeti Galériába. Sok híres magyar és külföldi festõk képei közül különös figyelemmel nézegettem Szinyei Merse Pál képeit. Szinyei Merse Pál régi nemesi családból származott, a Sáros megyei Szinyeújfalun született. A család 1853-ban Jernyére költözött, ettõl kezdve élete nagy részét itt tölti. Festészetet tanul Münchenben, tanulmányútra megy Olaszországba, Bécsbe. Mûvei a magyar plein air festészet elsõ remekei. Képei kezdetben kedvezõtlen kritikát kapnak, késõbb 1896-tól elérik a megérdemelt sikert. 1905-ben kinevezik a Képzõmûvészeti Fõiskola igazgatójává, ezt a tisztséget haláláig, 1920-ig betölti. 1873-ban feleségül vette Probstner Zsófiát, akirõl a magyar portréfestészet kiemelkedõ darabjait festette /Lilaruhás nõ, Sárga ruhában, A fõkötõs, Feleségem képmása, a Majális kép központi alakja/. Öt gyermekük született, két kislány még 1881-ben meghal. Talán Félix volt a legkedvesebb gyermeke, mert õt több képen is megörökítette.
mert a vagyon, mely szülei életében még két vármegye 12 községében tetemes volt, kezében lassan leolvad. Kortársai a festõt könnyen barátkozó, közvetlen, de könnyelmûségre hajlamos embernek ismerték. Gyönyörû portrékon megörökített felesége elválik tõle és férjhez megy Gillányi grófhoz. Kevesen tudják a modellrõl, hogy élete majdnem utolsó éveit Gagyvendégiben töltötte. Lányánál, Csetneki Hedry Lõrincné Gillányi Zsófiánál lakott. /Ma Csereháti Településszövetség épülete/. Orosz Istvánné még emlékszik rá, gyermekként rokonlátogatások alkalmával többször találkozott a szép vonásait még megõrzõ idõs nénivel. A családot az 50-es években kitelepítették õsi birtokukról, elsõ férjére, a festõre való tekintettel mûvészotthonban helyezték el, ott halt meg 103 éves korában. Két festménye terjedt el reprodukción is, a Majális és a Lilaruhás nõ. Felesége volt a modellje, praktikus okból is,
Bialkó Bianka
Táborozás a Weekend Majorban Épp, hogy megkezdõdött a nagybetûs VAKÁCIÓ, osztályfõnökünkkel Ferencziné Hajdú Mónikával és Magdika nénivel egyhetes osztálytáborba indultunk. Debrecen külvárosában, a Weekend Majorban laktunk. Nyolcágyas szobákban voltunk elhelyezve. Olyan izgalommal vártuk, hogy már a suliban megbeszéltük, kikivel fog együtt „lakni”. Teljes ellátásban volt részünk, de egy kicsit megdolgoztunk érte, mert elég távol volt az ebédlõ. Kézmûves tábor volt, sok szabadidõvel. Az osztályfõnökünk ötletes foglalkozásokról gondoskodott számunkra. Készítettünk ajándékdobozt, szedtünk bele gyógynövényeket, origamiztunk is. Ellátogattunk egy szappankészítõ mûhelybe, ahol megismerhettük a szappankészítés fortélyait. Különbözõ formákba öntöttük a folyékony anyagot és a megszilárdult szappant megkaptuk ajándékba. Elsõ este szobánként megbízatást kaptunk, hogy Mátyás királyról, vasárnap este adjunk elõ egy tréfás jelenetet. Ez nagyon tetszett nekünk, mert nem voltak kötöttségek, saját képzelõerõnkre volt bízva. Mi tényleg szaván fogtuk osztályfõnökünket,
és szabadjára engedtük fantáziánkat. Mátyás királyt a mi korunkba helyezve, humoros történetek kerekedtek ki. Hetedik osztályban már voltunk Debrecenben osztálykiránduláson és most feleleveníthettük az ekkor szerzett élményeinket. A Kossuth Lajos Tudomány Egyetembe a kiránduláson bementünk, most csak kívülrõl csodálhattuk meg díszparkjával együtt, amikor az Aquaticumba tartottunk. Az Aquaticumban úgy éreztük magunkat, mint egy trópusi esõerdõben. Ez igazán nekünk való program volt, mert már tudtunk magunkra vigyázni.
Három órán keresztül kihasználtuk a csúszdákat, medencéket. Ellátogattunk a szép fekvésû csónakázó-tóhoz, de sajnos nem tudtunk vízre szállni, mert korhatár alatt voltunk. Egyik este kisebb tábortüzet rendeztünk, mely mellett kedves, régi dalokat énekeltünk és vicceket meséltünk. Utolsó reggel kicsit szomorúan vettük tudomásul, hogy gyorsan elröppent ez a hét, melyben sok kellemes élményben volt részünk. Köszönjük osztályfõnökünknek és Magdika néninek, hogy megszervezték nekünk. Bialkó Bianka 8.G.
2009. szeptember
11
Helytörténet-Honismeret HONISMERET A XXXVII. Honismereti Akadémia /Szarvas/ leírásának folytatása. Megígértem kedves olvasóinknak, hogy ebben a számban /2009.szept./ folytatom a szarvasi beszámolót. Nos, elõször is szeretnék egy különlegességrõl beszámolni, melyet talán nem mindenki tud. Bevallom eddig én sem tudtam. A „Szarvasi Történelmi Emlékút”-ról szeretnék beszámolni. 1880 körül a szarvasi evangélikus fõgimnázium földrajz-történelem szakos tanára Mihálfi József /1831-1891/ határozta meg Magyarország mértani középpontját, amely egyben a Kárpát-medence középpontját is jelenti. „A nevezetes pontot a régi katonai térképek is jelölték, Szarvas „Zöld Pázsit” nevû részén, az egykori Kreszon-féle szélmalom helyén. Késõbb már csak egy földbe süppedt malomkõ emlékeztetett rá. Ezután évtizedeken keresztül sok viszontagságon ment a hely keresztül. 1999-ben Szarvason is megalakult a Miléniumi Emlékbizottság, mely napirendre tûzte a Történelmi Ország Közepéhez vezetõ „a Nemzeti Történelmi Emlékút” megalkotását. A területet még 1991-ben történelmi emlékparkká és természetvédelmi területté nyilvánították. A város Önkormányzata 2000 tavaszán hozta létre a Történelmi Emlékút Közalapítványt, mely pályázatának meghirdetése után felkérte Lestyán-Goda János szobrászmûvészt az Emlékút képzõmûvészeti kompozíciójára és megalkotására. A 2000-beni Emlékút avatásra négy emlékmû készült el: a Honfoglalás, az Államalapítás, az Árpádkapu, valamint a XX. század. Emellett tizenkét ideiglenes emlékoszlop, a 2000.év emléktáblás malomköve, valamint Barót és Szentegyháza erdélyi testvérvárosok által ajándékozott székelykapuk kerültek az 1250 méter hosszúságú útvonalra. 2000. augusztus 18-án az avatáson emléktáblát állítottak, melyben felsorolják az eddigi támogatókat, és felhívnak az adakozásra, hogy a szoborpark építését tovább folytathassák. A Szarvasi Turinform által kiadott tájékoztató füzetben, melyben mind a XVIII. stáció terve le van írva, a bejáratnál lévõ székelykapu füzetbeli felirata: „Magyar a múltadat féltve ápold.” Csak javasolni tudom a Szarvason járóknak, hogy városnézõ túráik programjába okvetlenül iktassák be a Szarvasi Történelmi Emlékutat, a Kárpát-medence közepét. Július 2-i kirándulásunk folyamán meglátogattuk Újkígyóst és Szabadkígyóst. A két község nem olyan régen a XX. században vált el egymástól. Szabadkígyóson régi avarkori temetõt találtak /l. László Gyula professzor értékelése/. Újkígyóson meglátogattuk a szép katolikus templomot, melynek belsejét a plébános úr részletesen ismertette, majd az Ipolyi Arnold Népfõiskolát, mely Ipolyi Arnold valamikori szülõházában mûködik, majd pedig a
12
plébános úr meghívott bennünket egy finom zsíroskenyér partira. Külön említést érdemel Kardoskút meglátogatása, mely a Kõrös-Maros Nemzeti Park szívében fekszik. Utunkon kalauzolt Tirják László /azóta már a rádióban is hallottam beszélni/ a Nemzeti Park igazgatója. Meglátogattunk egy madárvártát, ahonnét a tájban nemcsak madarakat láttunk, hanem legelészõ juhnyájat is, majd látogatást tettünk egy csodálatos, hatalmas szürkemarha gulyánál, még kicsi borjakat is láttunk, meg egy óriási „kormos” bikát. Végezetül pedig ellátogattunk a Kardoskúti Természetvédelmi Múzeumba, ahol gyönyörködve a csodálatos természeti felvételekben elolvashattuk a felírást is, „Nemzetközi Érték. A Fehértó a vizes, pusztai élõhelyekhez kötõdõ, vonuló madarak egyik legfontosabb alföldi megállóhelye. A nemzetközi jelentõségû vizes élõhelyek védelmérõl szóló ramsari-egyezmény körébe tartozik 1979 óta.” Kirándulásunk alatt ellátogattunk még Orosházára is, ahol megnéztük a város templomait, és a Vízellátás-történeti Muzeális Kiállítóhelyet, mely a kútmúzeum része. Gyönyörködhettünk igazi orosházi õrlésû és sütésû búzakenyérben. Az idegenvezetõnk elmondása szerint az orosházi kenyér nemzeti érték, itt sütik Magyarországon a legjobb kenyeret. Majd meglátogattuk Békéscsabát, ahol megtekintettük a Munkácsy Mihály múzeumot, melyben helyet foglal a világ legnagyobb Munkácsy gyûjteménye, megnéztük a város legnagyobb templomát, az evangélikus templomot, és az Erzsébethelyi Jézus Szíve római katolikus templomot, valamint a szlovák tájházat. Utunk végsõ állomása a Kondorosi csárda volt, ahol betyármódra fogadtak bennünket, pálinkával és búzakalásszal, melyre nemzeti színû szalag volt kötve /ma is õrzöm/, majd finom vacsora mellett búcsúztunk egymástól, hiszen következõ napon vége volt a találkozónak és utaztunk haza.
HELYTÖRTÉNET Szeptember 16-i „Kurek teadélutánunkon” szarvasi prospektus és fényképbemutatót tartunk. Mint már elõzetesen tájékoztattuk a tisztelt Olvasókat, szeptember 12-13-án Abaúji Helytörténeti Konferenciát tartunk. A konferencia idõpontja: 10 óra. Helye: Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár Encs. Mindenkit szeretettel várunk! Hírek: Hernádszentandrás 2009. augusztus 20-án ünnepelt. Szendrey László hernádszentandrási születésû református lelkész, író, költõ születésének 110, halálának 50 éves évfordulója alkalmából a település és a család emlékmûvet avatott, melyet városunk elismert, híres szobrászmûvésze, Borsos István úr alkotott. Ebbõl az alkalomból Szendrey Lászlót a település posztumusz díszpolgárává avatták. A kitüntetést Schultz
Magda készítette Encsrõl. Nekünk Encs-Abaújdevecserieknek is sok közünk van a Szendrey családhoz. Hiszen Szendrey László édesapja unokatestvére volt az Abaújdevecserben élt Szendrey József fõgépésznek, kinek felesége Pálya Erzsébet volt. Feltehetõleg Szendrey László édesanyjának testvére, aki Pálya Jolán volt. Szendrey József az abaújdevecseri Református Egyház presbitere volt hosszú évekig és a presbiteri jegyzõkönyv szerint Csoma István fõgondnok helyettese. A Szendrey József házaspár és fiuk Szendrey István /Abaújdevecserben született 1928. július 3-án /l. anyakönyv/ Szentandráson vannak eltemetve, két leánytestvérükkel együtt. Õk is Abaújdevecserben születtek /Anyakönyv/. Nos, Szendrey László ezeknél a rokonoknál Abaújdevecserben sok nyarat unokatestvérével, Szendrey István professzorral együtt töltött, habár István jóval fiatalabb volt. Ágoston István nyug. lelkipásztor az Ónodi Lorántffy Zsuzsanna Honismereti Kör nyugalmazott elnöke, a Kazinczy Társaság tagja írt róla könyvet „Változó korok prófétája” címmel. Az augusztus 20-i ünnepségen részt vett dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyûlés elnöke, dr. Dienes Dénes a Sárospataki Református Teológia Levéltárának igazgatója, fõtisztelendõ Szûcs Endre, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökhelyettese, az Encsi Református Egyházközség Gárdonyi Zoltán kórusa, valamint Szendrey László unokája, Dabóczy István és a rokonság. A koszorúzáson többek között részt vett az Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület is. Evva Margit
KÖZLEMÉNY Értesítjük Tisztelt Adózóinkat, hogy az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága megnyitja új ügyfélszolgálati kirendeltségét Encsen a Polgármesteri Hivatal földszintjén (3860 Encs, Petõfi u. 75.) 2009. szeptember 1-tõl. A kirendeltség nyitva tartása: Szerda: 8.00 – 15.00 Péntek: 8.00 – 12.00 A kirendeltségen az alábbi szolgáltatásokkal állunk az ügyfelek rendelkezésére: - személyes tájékoztatás - telefonos tájékoztatás (tel: 306-457) - adóazonosító jel kiadása - mûködõ adóalanyi státus igazolása - tájékoztatás folyószámla ügyekben - készpénzátutalási megbízás (csekk) nyomtatása APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága
2009. szeptember
Kitekintő
COUNTRY PARTY
HEJCEI KÖTELÉK
Rögtön az elején pontosítanunk kell, „Az ezeréves kötelék” egy EU-s pályázat elnevezése, melyben 5 ország vesz részt, ezen belül pedig a következő települések: Hejce Magyarországról, Debrőd S z l o v á k iá b ó l , T o r d a s z e n t l á s z l ó Ro m á n iá b ó l , H o d o s S z l o vé n iá b ó l , Dályhegy Horvátországból. Ennek része volt a debrődi Szent László búcsú, s ennek része a hejcei augusztus 22-i rendezvény. A programsorozatot a VITEA Alapítvány szervezi az Abaúj-Abaújban fejlesztési partnerség projekt keretében, melynek felvidéki tagjai közül a hejcei ünnepségen megjelentek többek között Debrőd, Perény Hím-Felsőlánc, Komaróc, Alsólánc, Reste, Szeszta, Nagyida, az anyaországból Boldogkőváralja, Boldogkőújfalu, Arka, Korlát, Fony, Regéc, Mogyoróska és Hejce képviselői. Az ünnepségnek szomorú aktualitást adtak az augusztus 21-i komáromi események. Bauer Edit, az MKP EPképviselője bocsánatkéréssel kezdte. Tette ezt a szlovákiai politikusok nevében, megjegyezve, hogy ez tulajdonképpen nem az ő kötelessége lenne, de ezt elvárni a hivatalos szlovákiai állami politikától hiábavalóság lenne. Tőkés László püspök, EP-képviselő azt hangsúlyozta, hogy ami együvé tartozott, az újból egymás mellé került , az Unió közösségében egymásra találhattunk. Minden lehetséges fórumon nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ki kit provokál, s hogy nem szabad szemlesütve lenyelni a sértegetéseket, melyeket egyébként nyilván durvábbak követhetnek majd. Dr. Ódor Ferenc a megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője az aktuálpolitikai tények mellett kiemelte, hogy Kassa megye és Borsod-AbaújZemplén megye között, a nagyobb és kisebb települések, az emberek között jó és gazdag kapcsolatok vannak, sok területen eredményes az együttműködés, számos közös pályázatunk van. Nem szabad, hogy ezeket megrontsa a szlovák nagypolitika, amely újból és újból elüti a mi, feléjük kinyújtott kezünket. Az ünnepség keretében Hejce díszpolgárának fogadták Ladányi Lajost az MKP elnökségi tagját. Ezek után sor került a kenyérszentelésre, bemutatkozott a VITEA Alapítvány, felléptek a hejcei, d e b r ő d i, t o r d a s z e n t l á s z l ó i, h o d o s i művészeti csoportok. Vikidál Gyula és Varga Miklós műsora után dr. Ódor Ferenc szegte meg és osztotta ki a közönségnek a nagyméretű különleges tortát, majd
2009. szeptember
Immár harmadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi fesztivált, melynek idén is a Kassához tartozó egyik kiránduló központban, Alpinkán került sor. A szombati programban felléptek a szlovák Chalupari és a Country Casino, a magyarországi Kantrijó és a Szlovákiában élő amerikai Chris Helton, akit a kassai zenészekből álló County Wagon kísért. Az este hangulatos, éjfél utánig tartó country bállal zárult, melyen a kassai Indiana együttes közreműködött. Az Indiana volt a vasárnapi koncert program első zenekara, őket a Stetson, a Montana és a Colt együttesek követték. Az est és a fesztivál sztárvendége a cseh énekes legenda Wabi Daněk volt. Műsorára szinte teljesen megtelt a park. A r e n d e z vé n y e n a ko n c e r t e k szüneteiben számos program szórakoztatta a vendégeket. Lehetett country táncot tanulni, a kassai Western Akció Színház kassai Western Club egyik tagozata akciójátékot mutatott be. A fesztivál is állomása volt az Európai Pony Express programnak. Lehetett lovagolni, lasszót dobni, pörgetni, kést és baltát dobálni, íjjal célbalőni, a legügyesebbek, legbátrabbak a nem kevé s a l p in is t a h a j l a m o t , mászókészséget kínáló, itt található Tarzania parkban is kipróbálhatták magukat.
HÓVÉGE
NYÁRBÚCSÚZTATÓ Korláton kispályás focitornával, tizenegyesrúgó-versennyel vidám gyermekvetélkedõkkel fûszerezett rendezvény volt a helyi focipályán. Báder József önkormányzati képviselõ fõszervezõ koordinálásával zajló programban volt még tûzoltó és rendõr bemutató is. A település lakóin kívül számosan érkeztek még Boldogkõújfaluból és Fonyról is, többnyire aktívan közremûködve a korláti nyár búcsúztatásában..
ÍJÁSZVERSENY Évadzáró versenyt rendezett Boldogkőváralján a Boldogkői Várvédő Íjász egyesület. Három csoportban közel harmincan vettek részt a számos, íjásztudást igénylő céllal fűszerezett vetélkedésen. Sajnos a különlegesen fűszerezett babgulyás elfogyasztását megzavarta a hirtelen jött esőzés, de addig is kitűnő volt a hangulat, és sokan javítottak tavalyi lövőteljesítményükön.
MADARÁSZ TÁBOR A Magyar Madártani
és Természetvédelmi Egyesület Zempléni helyi csoportja idei gyûrûzõ- és természetvédelmi táborát is a tavalyi helyszínen a Boldogkõújfalu Csurgói háznál rendezte meg. A tábor programjában madárgyûrûzés, denevérfogás és határozás, kirándulások, énekesmadár odútelep ellenõrzése, tisztítása szerepelt. Esténként vetítéses elõadások színesítették programot.
GÖNC szeptember 25-26. JÓGAZDA BETYÁR PARTY Főzőverseny, fogathajtó verseny Koncertek: Bikini, P. Mobil .
ABAÚJSZÁNTÓ szeptember 26. SZÜRETI NAP - VÁROSNAP Kulturális program, borkóstolás
kistérségi folyóirat
? Czifrák András
mi újság ...? 13
Mentőhírek
Amíg a mentõ megérkezik. Gázmérgezések. TÖBBCÉLÚ ÉPÜLET ENCSEN
A gázmérgezés összefoglaló elnevezése a különbözõ, egészségre ártalmas gázok vagy légszennyezések belégzése révén kialakult egészségkárosodásnak. Többnyire akkor jön létre, ha olyan gázok kerülnek a szervezetbe, amelyek akadályozzák a szabályos oxigénfelvételt, a légzést (például fojtó gázok), de más mérgezõ hatást okozó gázok vagy gázkomponensek is okozhatják. Leggyakoribb tünetei a légutak nyálkahártyáinak izgalma, könnyezés, fejfájás, hányinger, égetõ érzés az orr vagy a garat nyálkahártyáján, esetenként eszméletvesztés. Gázmérgezéses baleset viszonylag gyakori. Legtöbbször fûtési szezonban, a hibás fûtõkészülékbõl, füstelvezetésbõl kiszivárgó égéstermék, szén-monoxid, illetve késõ õsszel, a szüret utáni mustgázban lévõ széndioxid óvatlan belégzése következtében fordul elõ, és évente százak életét követeli. A gázmérgezésekre jellemzõ, hogy a mérgezõ anyagok a légutakon keresztül hatolnak be a szervezetbe. Az alsó légutak végén található léghólyagocskák vékony falán keresztül igen gyorsan beszívódnak a vérbe. A mérgezõ gázok gátolhatják a vörösvértestekben az oxigén szállítását azáltal, hogy igen erõsen kötõdnek az oxigén szállítását végzõ hemoglobinhoz (például cián és szén-monoxid mérgezés esetében). A mérgezõ gázok (klór, foszgén, nitrózus gázok) másik hatásmechanizmusa, hogy a tüdõszövetekben tüdõvizenyõt okoznak, ezáltal csökkentik a légzõfelületet, nehezítik vagy lehetetlenné teszik az oxigén vérbe történõ bejutását. Mindkét folyamat végül is oxigénhiányhoz, ezáltal légzési elégtelenséghez, gyakran a beteg halálához . vezet. A szén-monoxid színtelen, szagtalan, a levegõnél kissé könnyebb gáz. Tökéletlen égés során bármikor keletkezhet.A levegõ szén-monoxid tartalmának egészségügyi határértéke 35 ppm (ppm = pars per million, azaz egymillió gázmolekulából legfeljebb 35 lehet szénmonoxid). A 200 egység szénmonoxid tartalmú levegõn való tartózkodás 2-3 óra után enyhe fejfájást, szédülést okoz. Az ennél magasabb koncentráció következményei: 400 egységnél 1-2 óra múlva erõs fejfájás, 3 óra elteltével pedig életveszélyes állapot ki. 800 egységnél 45 percen belül szédülés, émelygés, görcs, 2 órán belül ájulás, 9000 egységnél pedig 1-2 percen belül halál következik be. A szénmonoxid megjelenésének leggyakoribb helyei: garázsban, olajvagy gáztüzelésû berendezések környékén, fa- vagy széntüzelésnél, hordozható generátoroknál, eldugult kéményeknél. A szén-monoxid a tüdõ légzõfelületén át jut a vérkeringésbe, és változatlan formában távozik onnan. A szén-monoxid mérgezõ tulajdonságát az adja, hogy kétszázszor erõsebben kötõdik az oxigénszállítást végzõ hemoglobinhoz, mint az oxigén, ezért már a legcsekélyebb koncentrációban is mérgezõ, a szervezet oxigénhiányos állapotba kerül,
14
. akárcsak fulladáskor. A szénmonoxid-hemoglobin szint felezési ideje a vérben tiszta levegõn kb. öt óra, míg tiszta oxigén belélegeztetése mellett kb. 80 perc. A szénmonoxid mérgezés áldozatát rosszullét fogja el, mozgásképtelenné válik, nem tud magán és családján segíteni, képtelen a helyiséget elhagyni. A magas szénmonoxid koncentráció perceken belül halált okoz. Elsõsorban a gyerekek vannak kitéve a veszélynek. A kialakuló tünetek szerint a mérgezésnek négy szakaszát különítjük el. Az elsõ szakaszra a kábultság, zavartság, nyugtalanság, izgatottság a jellemzõ. Fejfájás, hányinger, szédülés szintén gyakori jelenség. Jellegzetes tünet, hogy a bõr . cseresznyepirosra elszínezõdik. A második szakaszt elõször a végtagokon, majd testszerte kialakuló izomgörcsök, eszméletlenség jellemzi. Ritmuszavar is elõfordulhat, a beteg gyakran hány, ami eszméletlenség esetén akár fulladást is okozhat. A harmadik szakaszban az izomzat ellazul, légzésbénulás alakul ki, ami a beteg halálához vezet. Ha ez nem következik be, akkor néhány nap elteltével, a késõi szakban derül ki, hogy a beteg az oxigénhiány következtében szenvedett-e maradandó agyi károsodást, . teljesen felépülhet-e. A széndioxid a levegõnél nehezebb, színtelen, szagtalan gáz. A széndioxid által okozott mérgezések talán leggyakoribb formája, hogy szüret után, a borospincék mélyén, a bor forrása közben keletkezõ gázt lélegzi be az ember. Mivel a levegõnél nehezebb, elõfordulhat, hogy a széndioxiddal csak félig telt pincében dolgozó ember valamiért lehajol, leguggol, és így lélegzi be a föld felett nagyobb koncentrációban . összegyûlt mérgezõ anyagot. A széndioxid okozta mérgezés tünetei: míg a szén-dioxid alacsony, 4-5 százalékos koncentrációban a légzõközpont mûködését serkenti - gyakoribb, mély lélegzetvételre késztet, - az ennél töményebb, húsz százalék feletti koncentrációjú CO2 gáz bénítja a légzõközpontot, vagyis légzésleállást okoz. A klórgáz szúrós szagú, az orr, száj, kötõhártya és légutak a nyálkahártyáit erõsen izgató gáz. Az irritáló hatás oka, hogy a nyálkahártyák nedves felszínén maró hatású sósavat képez, ezért a tüdõbe kerülve tüdõvizenyõt okozhat. Korábban gyakran elõforduló klórgáz-mérgezés típus volt, hogy sósavat különbözõ tisztítószerekkel kevertek, vagy egymás után használtak, és ilyenkor klórgáz szabadult fel. A klórgáz-mérgezés tünetei a belélegzett klórgáz koncentrációjától függnek. Enyhe esetben köhögés, nehézlégzés, orrfolyás, nyáladzás, könnyezés jelentkezik. Súlyosabb esetekben az elsõ lélegzetvételnél a gége záróizmának görcse, görcsös köhögés, nehézlégzés, orrfolyás, nyáladzás, könnyezés mellett mellkasi fájdalom jelentkezhet, majd
órák múlva tüdõvizenyõ alakul ki. Nagy koncentrációban belélegezve a gége záróizmainak és a hörgõk izmainak azonnali és súlyos görcse miatt perceken belül bekövetkezhet a fulladásos halál. A cián gáz formájában féregirtásra használatos, de szerves anyagok égetésekor is felszabadulhat. Jellegzetesen keserûmandula szagú. A szövetek oxigénfelvételét gátolja, ezért a vér megfelelõ oxigéntartalma mellett is halálos lehet a mérgezés. Kevésbé súlyos esetben a tünetek nem jellegzetesek: hányás, hasmenés, fejfájás, könnyezés, nyálcsorgás, nehézlégzés jelentkezhetnek. Súlyosabb esetekben görcsök, eszméletlenség, légzésleállás következik be. Súlyos esetben a halál gyakorlatilag azonnal beáll. Az ammónia szúrós, kellemetlen szagú, a vegyiparban használatos gáz. A nyálkahártyákon való nedvességgel együtt ammónium-hidroxiddá (szalmiákszesszé), erõs lúggá alakul, és a szövetek elfolyósodását okozza. A mérgezés tünetei enyhe esetben ingerköhögés, nehézlégzés, orrfolyás, nyáladzás, könnyezés, nagyobb töménységben fullasztó köhögés, mellkasi fájdalom, véres köpet, a gége záróizmainak görcse, illetve gégevizenyõ. Súlyos esetben az azonnal kialakuló hörgõgörcs és a gége záróizmának görcse perceken belül fulladásos halálhoz vezet. A kén-hidrogén záptojásra emlékeztetõ, édeskés szagú, a levegõnél nehezebb gáz. Fehérjék bomlásakor, rothadásakor keletkezõ, szennyvízcsatornákban, derítõkben, aknákban, emésztõkben meggyûlõ gáz, de bányákban, barlangokban is elõfordulhat. A nedvességgel érintkezve a nyálkahártyák izgalmát okozó kénvegyület keletkezik belõle, ami a ciánhoz hasonlóan gátolja a szövetek oxigénfelvételét. Kis mennyiségben nyálkahártyaizgalmat, könnyezést, orrfolyást, köhögést okoz, nagyobb koncentrációban fejfájás, szédülés, esetleg eszméletlenség alakul ki, majd beáll a halál. Ha gázmérgezés gyanúja merül fel, mentõt kell hívni, még ha látszólag indokolatlan is az orvosi ellátás, mivel a gázok maradandó károsodást okozhatnak, melynek tünetei esetleg csak késõbb jelentkeznek. A kimentés folyamán mindig gondoljunk saját testi épségünkre! Elsõ feladat mindig a kimentés, aztán a légutak átjárhatóvá tétele, szükség esetén újraélesztés, majd a gáz típusától függõ kezelés.
Szén-monoxid illetve szén-dioxidmérgezés esetén az elsõsegélynyújtó legfontosabb feladata a mérgezett személyt mielõbb kiszabadítani a mérgezés helyszínérõl, szabad levegõre vinni, ha eszméletlen, a szájüregét kitisztítani, a légútjait járhatóvá tenni, lélegeztetést kezdeni. A 100%-os oxigénnel történõ lélegeztetést mindenképpen el kell kezdeni, akkor is, ha a beteg eszméletén van, nem számol be erõs rosszullétrõl, panaszokról, ezért gázmérgezés
2009. szeptember
Mentőhírek gyanúja esetén minden esetben indokolt mentõt hívni. Klórgáz-mérgezés esetén az elsõsegélynyújtónak a mérgezettet ki kell szabadítania a gáztérbõl, szabad levegõre kell vinnie, és fontos a szem, a szájüreg és az orr tiszta vízzel történõ kiöblítése. (Vigyázni kell arra, nehogy az elsõsegélynyújtó maga is mérgezést szenvedjen, ezért gyakran mûszaki mentést kell kérni!) Cián, ammónia, kén-hidrogéngáz okozta mérgezések esetében az ellátás speciális, eszközigényes (pl. a lélegeztetés miatt), ezért a mentõkre és tûzoltókra háruló feladat. A gáztérbe megfelelõ védõeszköz nélkül behatolni életveszélyes! Megelõzés: Az elsõ téli befûtés elõtt el kell végezni a füstelvezetõ csövek ellenõrzését, kitisztítását. Sokszor történt már füstmérgezés kéményhibából. A kémény felülvizsgálatát a kéményseprõk végzik, ehhez lehetõvé kell tenni, hogy bejussanak a padlástérbe. Ott, ahol a gázkazán vagy gázüzemû vízmelegítõ a lakótérben (konyhában, elõtérben, fürdõszobában, stb.) van, ellenõrizni kell, hogy biztosított-e az égéshez szükséges
levegõ-utánpótlás. Ha a lakáson ajtó- vagy ablakcsere volt, és az új nyílászárók már légmentesen zárnak, problémát jelenthet a levegõ-utánpótlás, ami tökéletlen égéshez, szénmonoxid keletkezéshez és a kéménybõl égéstermék visszaáramláshoz vezethet. Ha saját bor készítésére adják a fejüket, a laikusoknak is tudniuk kell, hogy a must forrásakor a pincehelyiségekben vagy a szellõzés nélküli kisebb kamrákban mérgezõ gázok keletkeznek, és azok az emberre veszélyesek. Vigyázni kell arra, hogy az elsõsegélynyújtó is bajba kerülhet, ha lehajol a földön fekvõ eszméletlen beteg mellé. A régi, jól bevált gyertyás módszer ma is használható: az égéshez oxigén kell, a gyertya lángja pedig már a 10 százalék szén-dioxidot
tartalmazó gáztérben is elalszik. Ezért a gyertyát a pince padlójához közelítve megvizsgálhatják, van-e veszélyes anyag a pince légterében. Ha égve marad, nincs veszély. A cián, az ammónia, a kén-hidrogén gázok esetében szakszerû mûszaki mentésre, megfelelõ védõfelszerelésre, légzõkészülékre van szükség! A mentés e gázok kiszabadulása esetén nem elsõsegélynyújtói feladat, és a környezetben lévõknek a saját biztonságukra is fokozottan kell ügyelniük! Hasznos tudnivalók: Létezik olyan otthoni és irodai használatra tervezett, elektrokémiai mérõszenzoros mûszer, amely már alacsony szénmonoxidkoncentráció mellett is érzékeli a gáz jelenlétét és, és hangosan riasztva figyelmeztet a mérgezés veszélyére. Ha egy lakásban (egy légtérben) tartózkodók közül többnek hasonló tünetei (fejfájás, szédülés, hányás, gyengeség) mutatkoznak, szén-monoxidmérgezés lehetõségére mindig gondolni kell! Rácz Tamás Mentõállomás-vezetõ
Boldog születésnapot Encs! Ez így egy kicsit furán hangzik,mert a születésnap fogalma személyhez kötõdik. Legyen ez egy sántító megszemélyesítés,de mindenképpen szívbõl jövõ jókívánság. Annak fejtegetésébe nem mennék bele,hogy a jókívánság vagy az átok mennyiben befolyásolja valakinek az életét illetve valaminek a menetét,de a gondolatainknak hatása van magunkra és ha kimondjuk másokra is. Tehát Encs születésnapot is ünnepel egyebek mellett. Amikor az ünnepi tûzijáték felvillanó színes fényeiben gyönyörködtem elkalandoztak a gondolataim. Felidéztem az elõzményeket. Gondolatban végigkövettem, hogy a Szug,a Vasútállomás és a Petõfi utca által határolt területbõl, hogyan terebélyesedett ki a település a szélrózsa minden irányába. Gombamód nõttek ki a földbõl a kisebb nagyobb épületek, munkát adó üzemek,telepek létesültek.Zajlott az urbanizáció. A várossá válás felszívta a környezõ apró falvak lakosságának jelentõs részét a maga elõnyeivel és hátrányaival együtt.
2009. szeptember
Az ünnephez illõen ünnepi programban gyönyörködhetett a nagyérdemû közönség. Biztosan mindenki talált érdeklõdésének megfelelõt. Nem akarom minõsíteni a produkciókat,azt megtette a közönség a megjelenésével és a számok elhangzása utáni reakcióival. Nekem a mûsorban Balázs Fecó nevén akadt meg a szemem. Nem vagyok egy rajongó tipus és ahová elmennek kedvenceik után emberek én ha fizetnének érte, akkor sem mennék. Most ennek ellenére megfordult a fejemben, hogy jó lenne szót váltani a mûvésszel,esetleg egy közös fotóra rábeszélni. Nem jött össze. Egyetlen okot említenék,ez pedig az,hogy nem voltam elég elszánt és kitartó célom elérése érdekében. Nyíregyháza-Sóstófürdõn táboroztattam gyerekeket. Egy elmaradt szabadtéri koncert következtében valahogy összefutottunk, borozgattunk és elég hosszan elbeszélgettünk. Innen az inspiráció. Kérdésként vetõdhet fel, hogy jön ez ide? Ez is 25 éve történt,mint Encs
várossá nyilvánítása. Azt írtam,hogy nem akarom minõsíteni a produkciókat,de egy csoport szereplését ennek ellenére kiemelném. Az "együttes" tagjai közül többet személyesen ismerek és jó kapcsolatban vagyok velük,õk a rendezõk. Évek óta volt módom megtapasztalni munkájukat,mint vendégnek. Ez megint egy sajátos téma. Több éven keresztül olyan beosztásban dolgoztam,amikor feladatom volt egy-egy ünnepi rendezvény elõkészítése, lebonyolítása. A volumenét tekintve messze elmaradt az encsi rendezvénytõl, de van bennük egy közös. Amikor az emberek ünnepelnek,szórakoznak, akkor a rendezõk igen keményen dolgoznak és még a családjuk ünnepének is úgymond "lõttek",. Arról nincs információm,hogy az illetékesek hogyan ismerik el ezt a munkát,de én szeretném együttérzésemet kifejezni és remélem elfogadnak tõlem egy képzeletbeli,- mai divatos szóhasználattal élve- virtuális Vállveregetést. Szádváry Gyula
15
Közbiztonság szúrások következtében elõre láthatóan nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mivel a bicska pengéje minden egyes szúrás alkalmával bezáródott. Súlyos testi sértés elkövetése miatt indult eljárás egy nagycsécsi férfi ellen, aki 2009. aug. 02-án a hajnali órákban Hernádpetri községben, a rokonainál a lakás egyik szobájában elõzetes szóváltást követõen kisméretû konyhakéssel két alkalommal a hátán megszúrta testvérét, aki nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett el. Közúti jármû ittas vezetése miatt indult eljárás egy encsi férfi ellen, aki 2009. júl. 31én 22.10 óra körüli idõben úgy vett részt az általa vezetett személygépkocsival a közúti közlekedésben Baktakék és Fancsal közötti útszakaszon, hogy a vezetés megkezdése elõtt alkoholt fogyasztott. Garázdaság miatt indult eljárás két baktakéki fiatalkorú férfi ellen, akik, akik 2009. júl. 31én 18 óra körüli idõben a község egyik utcájában, miután a sértett traktorjából kiszállt bántalmaztak egy perecsei férfit, mivel nehezményezték, hogy ezt megelõzõen a sértett az ott lévõ keresztezõdésben balra kanyarodás közben a traktorjára szerelt permetezõ jobb karjával az arra gyalogosan közlekedõ hölgy ismerõsük karjának ütközött, ezáltal a hölgy által tolt babakocsi felborult. A balesettel kapcsolatosan szabálysértési eljárás indult. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. aug. 02-ra virradóan rácslefeszítés és ablakbetörés módszerével behatolt az Encs, Rákóczi úton található roma kisebbség által mûködtetett Kistérségi Kisebbségi Irodába, de onnan nem tulajdonított el semmit. A rongálással okozott kár kb. 5.000 Ft. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. júl. 26-át megelõzõen a lakás kulcsával bemenve színes televízió, mûszaki cikkeket lakberendezési tárgyakat, háztartási felszerelési tárgyakat, ruhamûket és egyéb tárgyakat tulajdonított el egy encsi hölgy lakásából, mialatt a sértett Budapesten tartózkodott. A cselekménnyel okozott kár, elõre láthatóan a 200.000 Ft-ot meghaladja, de a 2 millió Ft-ot nem haladja meg. Az elsõdleges rendõri intézkedések során, megállapítást nyert hogy a cselekményt egy encsi fiatalember követette el, akinek Hidasnémetiben lévõ lakásából az eltulajdonított dolgok nagy része lefoglalásra került.. Magánlaksértés és súlyos testi sértés kísérlet miatt indult eljárás egy szikszói férfi ellen, aki 2009. 08. 05-én 11.45 óra körüli idõben, egy késsel a kezében az ablakon bemászott volt élettársa lakásába és ott miközben a sértettet megöléssel fenyegette több alkalommal is megszúrta a nála lévõ bicskával. A sértett a
16
Garázdaság miatt indult eljárás egy forrói hölgy ellen, aki 2009. aug. 05-én 09.30 óra körüli idõben a Forrói Polgármesteri Hivatal elõtt trágár szavakkal illetett, majd tettleg bántalmazott egy ugyancsak forrói fiatalasszonyt. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. aug. 09-én a nap folyamán ajtókifeszítés módszerével behatolt egy encsi férfi tulajdonát képezõ lakóházba és onnan ruhanemût és egy DVD lejátszót tulajdonított el kb. 15.000 Ft értékben. A rongálási kár kb. 2.000 Ft. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. aug. 06-ra virradóan 70 kg hagymát , 30 kg sárgarépát, 20 kg. babot, és 30 kg uborkát tulajdonított el egy encsabaújdevecseri hölgy zöldséges ültetvényérõl. A cselekménnyel okozott kár 34.000 Ft. Lopás és okirattal visszaélés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. aug. 10-én 16.30 órakörüli idõben az Encs, Petõfi úton található egyik üzletben eltulajdonította egy hejcei fiatalasszony pénztárcáját benne 20.000 Ft készpénzzel , 1 db T-mobil sim kártyával , a sértett személyi igazolványával , lakcím kártyájával, adó és TB kártyájával, a sértett lányának lakcímkártyájával, TB kártájával, és a sértett fiának TB kártyájával. A cselekménnyel okozott kár kb. 20.700 Ft. Okirattal visszaélés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. aug. 12-én 10.30 óra körüli idõben az egyik encsi boltban eltulajdonította egy novajidrányi hölgy kézitáskájából a sértett pénztárcáját, a benne lévõ 11.000 Ft készpénzzel valamint a nevére és adataira kiállított személyi igazolványával, lakcímkártyájával, TB kártyájával, és egy zálogcédulával. Lopás kísérlete miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009. aug. 12-re virradóra a egy encsi hölgy vállalkozó által üzemeltetett sörözõ ablakait megrongálta , a kábel tv zsinórját elvágta. Az elkövetõ az épületbõl nem tulajdonított el semmit, a rongálással kb. 20.000 Ft kárt okozott. Betöréses lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2009.08.15.-ére virradóan az egyik forrói üzlet udvarán lévõ tároló helyiségbõl, annak rácsának szétvágása után, onnan eltulajdonított 3 db. gázpalackot. Az eltulajdonított dolgok értéke 20.000,-Ft-ot meghaladja, de 200.001 Ft-ot nem éri el. Rablás bûntett kísérlete és súlyos testi sértés miatt indult eljárás két baktakéki fiatalkorú ellen akik 2009.08.13.-án az éjszakai órákban
bementek egy helyi hölgy lakásába és ott pénz követeltek tõle, majd tettleg bántalmazták. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, arc-csonttörést szenvedett. Az elsõdleges rendõri intézkedések során megállapítást nyert, hogy a fenti cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egy 16 éves és egy 17 éves helyi fiatal személy. Az elkövetõk õrizetbe vételére került sor, majd a Miskolci Városi Bíróság Nyomozási bírája elõzetes letartóztatásukat rendelte el. Vasúti közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény miatt indult eljárás egy encsi fiatalember ellen, aki 2009. aug. 20-án 04.10 óra körüli idõben szándékosan lerúgta az Encs, Petõfi úton található vasúti félsorompó csapórúdját , ezzel a vasúti közlekedésbiztonságát veszélyeztette. Lopás miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, akik 2009. aug. 22-én 17.30 óra körüli idõben bementek egy encs-fügödi hölgy lakásának hátsó bekerített udvarára és onnan zöldségeket tulajdonítottak el kb. 3.000 Ft értékben. Polgári Sándor r. õrnagy Bûnügyi osztályvezetõ
Jámbor Magnetta:
Szeptemberi párbeszéd Na ne! – hát újra elkezdõdött, s a nyárnak ezzel vége lett! - lõttek focinak, bringázásnak s könyveket, füzeteket vettünk fagyi és hamburger helyett… … és strand helyett suliba járni! - s képlettel tömni agyamat… - na és a menza… apám, lásd be: Az élet rémes folyamat! Kisfiam, ne mondj csacsiságot! - nem így kell nézni a világot, az élet örök változás! Hétköznapra ünnepek jönnek, lesz szünet és kirándulás, lesz karácsony meg születésnap, lesznek esõk s nagy hóesések: valami jó mindig akad! Tudod, mikor kis csöppség voltál csodáltuk elsõ fogadat, most pedig lassan felsõs leszel, ezért vár annyi feladat, s ezért szépek a változások, hogy újnak lássuk a világot, és többnek érezhesd magad! Ne félj, a fecskék visszatérnek, meghozzák ismét a nyarat, lesz tábortûz és örömének, megújul, vidám lesz a lélek: - az Élet csodás folyamat!
2009. szeptember
Rejtvény Vízszintes 1. Szeptember 21-gyel kapcsolatos népi idõjóslás. 16. Közeledés biciklivel. 17. Józan gondolkodású. 18. Csak lovagolásra használt paci. 19. A neon vegyjele. 20. Széfben van! 22. Orosz kispolgári párt tagja. 23. Félédes! 25. Kelet-ázsiai utazó, 90 éve szeptember 10-én hunyt el. Gyûjteményét az államnak ajándékozta. 26. … quale; olyan amilyen, latinul. 27. Nyílás a dinnyén. 28. Cseh férfinév. 30. A vas vegyjele. 32. Determináns, röv. 33. … királya; Lalo operája. 34. Hasi folyadék. 35. Egykori szerviz. 37. Francia fizikus (Louis). 39. Mítikus történet. 40. Dalbetét. 41. Oda is, vissza is igekötõ. 42. Nem is evvel! 44. Lengyel mikrobusz. 46. Elõadó, röv. 47. Izomban rejlik. 48. Nobel-díjas orosz fiziológus, 1849. szeptember 14-én született (Ivan). 50. Fûzfából faragott népi hangszer. 52. Bajban van! 53. Mélyedést csinál valamin. 55. Amerikai író 1924. szeptember 30-án született. Híres regénye Álom luxuskivitelben (Truman). 57. Diagonális. 60. Nem való focistának. 61. Értéket letilt. 62. A nobélium vegyjele. 63. Zadar határai! 65. Tûzisten az indiai mitológiában. 66. … Beach; tengeri fürdõ Floridában. 67. … Králové; város Csehországban. 70. Gödörben van! 71. Ökölvívó, tréfás szóval. 73. Azon a helyen. 74. Nátriumot tartalmazó. 75. Az ábécé utolsó betûje. 77. …-kart; törpeautó. 78. Lakoma. 79. Diplomás rövidítés. 80. Rakpart, röv. 82. Mesterkélt testtartás. 83. Francia-belga határfolyó mellett lakik. 85. Kettõzve: kedvelt sárkány. 86. Meghatározatlan helyre.
Függõleges 1. Szeptember 29-ével kapcsolatos népi idõjósló nap. 2. Az elsõ emberpár. 3. Mûveltetõ igeképzõ. 4. Állam, franciául. 5. Spisská Nová…, Igló szlovák neve. 6. Európa Kupa, röv. 7. A szabályok betartásával. 8. Valami legjava, tájszóval. 9. Santa …; USA-beli város.
2009. szeptember
2
1
3
4
5
6
7
8
9
10
N
19
18
28
27
37
14
15
Z
30 30 31
39
38
49
63
62 68
36
46
70
47 51
50
52 56
55 61
65
64
E 41
60
59
58
45
44 54
53
32
40 44
43
J
26
35
48
69
66 70
E
71
72
74
73
75
78
77
H
13
22
P
29
28
42
21
25
34
33
83
20
24
23
67
12
17
16
57
11
80
79
84
85
D
10. Logika. 11. Kenyérdarabka! 12. A máj termeli. 13. Tréfa, angolul (JEST). 14. Pest megyei település õsi magva. 15. Kossuth-díjas matematikus (Tibor). 21. Teljesen egész. 24. Kassai születésû festõ (Gyula, 18751945). 25. Színháztörténész, a Nemzeti Színház rendezõje és igazgatója, 1939. szeptember 8án hunyt el. 28. Párosan szép! 29. A függõleges 1. sz. sor folytatása. 31. Száz éve szeptember 7-én született többszörös Oscar-díjas amerikai filmrendezõ (A vágy villamosa, Édentõl keletre, Bumeráng). 34. Izraeli légitársaság. 35. Libavélemény. 36. Macskafarok! 38. Nem is avval! 41. A szerelmi költészet múzsája. 43. Lokális, röv. 45. Máshollét igazolása. 49. Élénk, eleven, francia eredetû szóval. 51. Település Mátészalkától északra. 54. Páratlan viadal! 56. Házorom, népiesen. 58. Ebro-parti város Spanyolországban. 59. Város a Hangony-patak völgyében. 64. Oscar-díjas francia filmrendezõ, 1894. szeptember 15-én született. Ismert filmjei: A nagy ábránd, Bovaryné, Mulató a Montmartre-on (Jean). 66. 1844. Szeptember 17-én született feltaláló, Edison munkatársa, világhírû találmánya a telefonhírmondó (Tivadar). 68. Hatodrész!
86
76
82
81 87
J 69. Orosz uralkodói cím. 71. Sav a szõlõben. 72. … tesz; megemlít. 76. Havon siklik. 78. Összetör! 81. Páratlan póráz! 82. … méter; elektromos ellenállás. 84. … Harris; Oscar-díjas USA-beli filmszínész. 85. Sülni kezd! 86. Ajtókeret! 87. Bagoly mondja!
ENCSI HÍREK Encs város polgárainak lapja Megjelenik havonta Kiadja: Encs Város Önkormányzata Felelős kiadó: Bratu László Főszerkesztő:Balla Ákos Szerkesztőség: 3860 Encs, Rákóczi út 9. Tel.: 06/46/587-330 A szerkesztőbizottság munkatársai: dr. Szántó Marianna aljegyző önkormányzati hírek Evva Margit helytörténet Molnár Erzsébet oktatás Borsos István glossza Kércsi Tibor kultúra, fotó Czifrák András térségi hírek Polgári Sándor közbiztonság Dsupin Gyula polgári védelem Rácz Tamás mentőhírek Kiss József rejtvény Kissné Pásztor Mónika szedés Vezse Attila tördelés * ISSN 1217-3320
17