Dr. Horvá th Pá l, Dr. Ká llai Istvá n: Bevezeté s a jogforrások törté neté be
1
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Tá voktatá si tagozat 1997
Szerzõ k :
Dr. Horvá th Pá l egyetemi tanár
Dr. Ká llai Istvá n egyetemi tanár
Eötvös Ló ránd Tudomány Egyetem
Mû szaki szerkesztõ : Fodor Lá szló fõ iskolai docens 2
Szé chenyi István Fõ iskola
Minden jog fenntartva, beleé rtve a sokszorosítás,a nyilvános elõ adás, a rádió é s televízió adás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetõ en is.
3
Tartalomjegyzé k 1. Elõ szó a hazai jogtörté net historiográfiájához ....................................................................... 7 1.1. A magyar jogi gondolkodás az állam é s a jog fejlõ dé störté neté rõ l ................................. 7 1.1.1. A jogi historizmus világké pé nek változásai........................................................... 13 1.1.2. Iskolák é s irányzatok a mó dszeres jogtörté netírásban............................................ 20 1.1.3. Ú j irányok, trendek a hazai jogi gondolkodásban .................................................. 25 1.2. Irodalom ........................................................................................................................ 28 2. Az állam- é s jogfejlõ dé s eredõ i (az õ sforrások) ................................................................... 31 2.1. A jogfejlõ dé s fõ bb összetevõ i, jogforrások ................................................................... 36 2.2. Az igazságszolgáltatás, mint az állam törté nelmileg kialakult közhatalmi tevé kenysé ge .............................................................................................................................................. 45 2.2.1. Az igazságszolgáltatás a görög-ró mai korban........................................................ 49 2.3. Irodalom ........................................................................................................................ 53 3. A ró mai jog........................................................................................................................... 55 3.1. A ró mai jog gyökerei. Az ius civile é s a ius gentium fejlõ dé se .................................... 55 3.1.1.Írott é s íratlan jog. ................................................................................................... 56 3.2. Iustinianus joga.............................................................................................................. 58 3.3. A ró mai jog kategó riái................................................................................................... 59 3.3.1. A szemé lyek joga ................................................................................................... 59 3.3.2. A tulajdon- é s birtokjog.......................................................................................... 61 3.3.3. A földtulajdonon kívül egyé b földbirtoklási formák.............................................. 62 3.4.Kötelmek ........................................................................................................................ 62 3.5. Ö röklé si jog ................................................................................................................... 63 3.6. Eljárásjog....................................................................................................................... 64 4. A közé pkori feudális államhatalom é s jog törté nete ............................................................ 67 4.1. A közé pkorkutató jogtörté net kútfõ i ............................................................................. 69 4.2. A feudális állam é s jog jellegzetessé gei ........................................................................ 72 4.3. Az új társadalmi viszonyok jellemzõ i ........................................................................... 74 4.4. A feudális állam é s jog korszakai.................................................................................. 76 4.5. A feudális jog típusjegyei.............................................................................................. 81 4.6. Jogcsoportok (ré gió k é s alré gió k) szerepe .................................................................... 86 4.7. Irodalom ........................................................................................................................ 94 5. A bizánci jog ........................................................................................................................ 95 5.1. A bizánci törvé nykönyvek............................................................................................. 95 5.2. A bizánci feudális jog a hanyatlás idõ szakában ............................................................ 97 6. Közé p-euró pai feudális jog forrásai (Né met-római jogterület)....................................... 101 6.1. Germán államok keletkezé se. A frank birodalom törté nelmi szerepe......................... 103 6.2. A germán társadalom a feudalizáló dás korszakában................................................... 105 6.3. A jus teutonicum különleges törté nelmi szerepe a közé p-euró pai (feudális) jog fejlõ dé sé ben........................................................................................................................ 106 6.4. Á llamszervezeti sajátosságok...................................................................................... 112 6.5. A "né met-ró mai" jog szerepe ...................................................................................... 116 6.6. A közé p-euró pai (feudális) jog forrásiai...................................................................... 124 Irodalom: ........................................................................................................................ 124 7. A modern jogrendszerek kora ............................................................................................ 126 7.1. A modern jogrendszerek kialakulása, jogcsoportok.................................................... 126 7.2. A modern állam é s jog kialakulása.............................................................................. 128 7.3. A klasszikus állami é s jogi alapelvek.......................................................................... 130 4
7.4. Jogcsoportok ké pzõ dé se, a modern jogrendszerek szerepe......................................... 136 7.5. Irodalom ...................................................................................................................... 139 8. Az angolszász jog............................................................................................................... 141 8.1. A normann é s a korai Plantagenet Korszak................................................................. 141 8.2. A feudális földjog........................................................................................................ 142 8.3. A Kancellári Törvé nyszé k (Chancery) é s az equity fejlõ dé se..................................... 144 8.4. Inns of Court es a Year Books..................................................................................... 145 8.5. Ró mai jogi hatások...................................................................................................... 147 8.6. A statute law fejlõ dé se ................................................................................................ 148 8.7. A common law modernizáció ja................................................................................... 149 8.8. Reformok a XIX. é s XX. században ........................................................................... 150 8.9. A bíró i testület újjászervezé se..................................................................................... 151 8.10. Az angol jog az Egyesült Á llamokban ...................................................................... 152 8.11. Szövetsé gi é s állami bíró sági rendszer...................................................................... 154 8.12. Szemé lyi é s tulajdon jogok........................................................................................ 154 8.13. Az angol, az amerikai é s a Commonwealth jog összehasonlítása............................. 155 8.14. Büntetõ jog é s eljárás ................................................................................................. 157 8.15. A common law jövõ je .............................................................................................. 157 8.16. Irodalom .................................................................................................................... 158 Anglia ............................................................................................................................. 158 Egyesült Á llamok ........................................................................................................... 158 Angol Commonwealth ................................................................................................... 158 9. A ké sleltetett burzsoá jog modellrendszere........................................................................ 160 9.1. A polgári nemzetállam kialakulásának az útjai........................................................... 160 9.2. Ú jabb korszakváltás felé ............................................................................................. 165 9.3. Á llamszerkezet é s az alkotmányos fejlõ dé s ................................................................ 168 9.4. A megké sett polgári forradalom szerepe..................................................................... 169 9.5. A jogfejlõ dé s fõ bb vonásai.......................................................................................... 175 9.6. A BGB é s az új Kereskedelmi Törvé ny ...................................................................... 179 9.7. Irodalom ...................................................................................................................... 181 10. Az állam- é s jogfejlõ dé s útja az olasz államokban. Itália egyesíté se ............................... 183 10.1. Az államszervezet fejlõ dé se a Bé csi kongresszusig. A francia megszállás hatása az államszervezet fejlõ dé sé re.................................................................................................. 183 10.2. Az olasz egysé g megteremté se. Az államszervezet egysé gesíté se ............................ 186 10.3. Az olasz jogrendszer a francia forradalom é s az állami egysé g megteremté se között ............................................................................................................................................ 189 10.4. Az olasz jog fejlõ dé s 1848 é s a nemzeti egysé g megteremté se idejé n...................... 193 10.5. Az olasz jogfejlõ dé s sajátosságai 1861 után. A kodifikáció szerepe ........................ 194 10.6. Az Olasz Királyság Polgári Törvé nykönyvé nek jellemzé se...................................... 195 10.7. Az olasz büntetõ eljárás-jog fejlõ dé se........................................................................ 197 10.8. Az Olasz Királyság büntetõ jogának jellemzé se. Codice Zanardelli.......................... 199 10.9. Irodalom .................................................................................................................... 200 11. Szemelvé nyek a jogfejlõ dé s törté neté hez ........................................................................ 203 11.1. A hazai jog (ius patrium) kútfõ ibõ l. Királyi decretumok é s országgyû lé si törvé nyek ............................................................................................................................................ 203 11.1.1. I. István (1000-1038) .......................................................................................... 203 11.1.2. I. László (1077-1095) ......................................................................................... 204 11.1.3. II. András (1205-1235)....................................................................................... 208 11.1.4. IV. Bé la (1235-1270).......................................................................................... 214
5
11.1.5. III. András (1290-1301)...................................................................................... 216 11.1.6. I. Lajos (1342-1382)........................................................................................... 217 11.1.7. Zsigmond (1387-1437 ....................................................................................... 219 11.1.8. Albert (1437-1439)............................................................................................. 220 11.1.9. I. Mátyás (1458-1490) ....................................................................................... 220 11.1.10. II. Ulászló (1490-1516) ................................................................................... 222 11.2. Tripartitum opus juris consuetudinarii inclyti regni Hungariae, per magistrum Stephanum de Werbewcz ................................................................................................... 227 11.2.1. Elõ beszé d ........................................................................................................... 227 11.2.2. 10. czim Mi a szokás é s mik szüksé gesek annak megerõ síté sé re? .................... 227 11.2.3. Elsõ ré sz ............................................................................................................. 229 11.2.4. Második ré sz ...................................................................................................... 237 11.2.5. Harmadik ré sz .................................................................................................... 237 11.3. I. Ferdinánd (1526-1564)........................................................................................... 239 11.3.1. 1547. é vi (XI.) decretuma................................................................................... 239 11.3.2. 1550. é vi I. (XIII) decretuma.............................................................................. 239 11.3.3. 1556. é vi I. (XVIII) decretuma .......................................................................... 239 11.3.4. 1339. é vi I. (XX) decretuma.............................................................................. 240
6
1. Eloszó a hazai jogtörténet historiográ fiá já hoz Az állam é s a jog fejlő dé störté neté t hordozó ismeretek tudományos igé nyű feltárása nem új keletű törekvé s. Így a törté neti jogtudományok viszonylag tekinté lyes idő beli jelenlé té rő l beszé lünk hazánkban is, a jogrendszerek é vezredekre visszanyúló tapasztalatainak a rendszerezé sben pedig ma már szinte áttekinthetetlennek tűnő nemzetközi tudományos eredmé nyekkel rendelkezünk. Ennek a té nynek a felismeré se nyomán vesztette el hitelé t az egyetemessé gre, ill. a teljessé gre való törekvé s, enerváló dott, ill. retrográddá merevedett a csak nemzeti sajátosságokat kereső szemlé let. Az állam é s a jog fejlő dé störté neté nek mé gis manapság egyfajta sajátos reneszánsza tűnik elé nk, amit újabban a nemzeti jogtörté net iránt támadt é rdeklő dé s is é leszt. A hazai jogtudomány iránti elvárások között a legkülönböző bb jogtudományi ágazatokban, illetve a hivatásszerűen jogtörté nettel foglalkozó k eredmé nyeiben benne van korunk levegő jé t folyamatosan szaturáló igé ny, amely az állam, illetve a jog törté nelmi szerepé nek jobb megé rté sé t cé lozza. Való jában a kontinens keleti felé ben azó ta tudatos (ill. gyakran tudat alatti) ez az igé ny, mió ta a feudális, ill. a különböző nemzeti elnyomás felszámolását cé lzó törekvé s a modern állami struktúrák megteremté sé tő l é s a modellké nt alkalmazott (bevett) jogtó l várta a törté nelmi lé pé shátrányok leküzdhető sé gé t. Ilyen é rtelemben a centralisták másfé l é vszázaddal ezelő tt vívott eszmei harcához vagy akár a hazai felvilágosult jogi gondolkodás korához tapadnak talán a felidé zett törekvé s eredő i. Ké sleltetett polgári átalakulásunk megoldatlan problé máinak feltárásában mé g nagyobb várakozás é ledt a jogfejlő dé s törté nelmi tapasztalatainak számbavé tele iránt. Polgári haladásunk útvesztő iben azonban a felszínre hozott tudományos eredmé nyek egy ré sze elsikkadt vagy é ppen az elhatalmasodó politikai reakció eszközé vé silányult. A kivezető utakat kereső k (pl. a polgári haladást kereső k, ill. a különböző politikai eszmeáramlatok alapozó i) tehát ismé t csak a társadalomformáló törté nelmi tapasztalatok megszakadt fonalának felvé telé re ké nyszerültek. Ilyen elő zmé nyek után ma is van né mi jogalapja annak, hogy a kreatív állami tevé kenysé g, ill. a jog fokozottabb törté nelemformáló szerepé t retrospektív é rtelemben is gyakran számon ké rik a jogtudományok művelő itő l. A technikai-tudományos forradalom korába belecseppent új nemzedé kek számára ugyanis mé g összetettebb problé mát jelent az állam é s a jog szerepé nek felismeré se, é s az ebbő l eredő bizonytalanságok is egy szé lesebb fejlő dé störté neti ké palkotás lehető vé té telé t sürgetik.
1.1. A magyar jogi gondolkodá s az á llam és a jog fejlő déstörténetérő l A modern historiográfiai kutató munka közel fé l é vszázaddal ezelő tt jutott arra a megállapításra, hogy a "törté netírás törté nete − amelyben az egymást követő tudó s nemzedé kek világítják meg a múltat − a törté netírás legizgalmasabb ága" (Carl L. Becker). A találó megállapítás mé g abban az idő ben keletkezett, amikor a tudománytörté net önálló sága szenvedé lyes polé miák tárgya volt. Tudva vagy tudat alatti té nyező ké nt is hatott ez a felismeré s a historiográfia ké pviselő ire, é s sok jeles gondolkodó t animált gyakran egy é leten át. Joggal mondhatjuk ma már, hogy az idevágó kutatási feladatok bármelyiké nek munkaigé nyessé ge a tudományág reprezentánsainak a nagyfokú odaadását igé nyelte, é s ebben a meglepeté s erejé vel ható felismeré sek ösztönző ereje is é rvé nyesült. Alig, hogy saját lábára állt a modern historiográfia, eredmé nyeibe é s eszköztárába ab ovo beszökött az ösztönössé g, é s a vizsgált jelensé gek mó dfelett bonyolult volta gyakran az útvesztő k felismeré sé nek a
7
lehető sé geit is elzárta. A hibák é s té vedé sek kiküszöbölé sé nek ké zenfekvő követelmé nyeké nt tűnt, hogy a tudományok differenciáló dásának megfelelő en tagozó djé k a modern historiográfia é s ágazatonké nt rakja le az alapját egy majdan szintetizáló , egzakt tudományos eredmé nynek. Az ágazati historiográfia helyenké nt való ban gazdag ré szeredmé nyei sem ígé rtek azonban gyors sikert, mivel a kutató k törté netfilozó fiai é s metodikai alapállása a divergens konzekvenciák újratermelé sé nek melegágya lett. Rövidesen nyilvánvaló vá vált ugyanis, hogy "a tudomá nyos igazsá ghoz vezető ú t" minden esetben maga is a "törté netisé g" jegyeit hordozza magá ban (Kulcsár), é s ez a vizsgált jelensé gek mibenlé té nek is sajátja. Ez az a törté nelmi jelentő sé gű felismeré s tehát, amely korunkban termé kennyé tette a modern historiográfiai kutatásokat, é s elhárította a korábban ösztönösen ható animáló té nyező ket. A jelzett felismeré s jelentő sé gé nek tudatosodását hazánkban is a modern jogtörté net elfogadásával kapcsoljuk össze. A kibontakozó modern jogtudomány elvitathatatlan é rdeme ugyanis, hogy az tudatosan é lesztette é s szervezte a tudománytörté neti vizsgáló dást, amelynek első eredmé nyei szinte a felfedezé s erejé vel hatottak közgondolkodásunkra. Innen fakadt a mó dszeres tudománytörté neti kutatás, amelynek egyik termé kenyítő eleme a ré gi elő íté letekkel való leszámolás volt. A modern historiográfia törté nelmi jelentő sé gű megállapításaibó l fakadt eredendő en az a felismeré s, hogy egy súlyos öröksé g nehezedik ránk, amely mint a szellemi é let termé ke rendkívül bonyolult mó don rakó dott le közgondolkodásunk talaján, é s amelytő l a közgondolkodás alapvető változását követő en is csak nehezen tudunk szabadulni. Napjainkig hat ez a meggyő ző dé s, miközben a konkré t kutatási problé mák szintjé n újabb é s újabb historiográfiai súlypontok, megoldandó komplex feladatok kontúrjai bontakoznak ki. Illő szeré nysé ggel mondhatjuk, hogy a felgyorsult szellemi fejlő dé s ütemé t a hazai jogtörté netírás e té ren csak a lemaradásokkal küszködve tudja követni. Jogtörté né szeink tudománytörté neti é rdekeltsé ge azonban viszonylag rövid idő alatt számottevő eredmé nyekhez vezetett, é s ezek alapján mó d nyílt egy összefüggő ké p megrajzolására a hazai jogtörté netírás ké t é vszázados fejlő dé sé rő l. Már-már úgy tűnt, hogy a magyar jogtörté netírás az idő közben kiszé lesedő nemzetközi együttműködé s tapasztalataibó l is merítve sikeresen hozta be lemaradását a historiográfia területé n. A 60-as é vek folyamán azonban − fő ké nt az összehasonlító kutató munka problé máinak szentelt nemzetközi polé mia − az idevágó követelmé nyeink újrafogalmazását hozta. Így a historikus jogi gondolkodás sem állhatott meg többé a "letűnt nemzedé kek hagyományainak" a kritikai vizsgálatánál. A tudomá nytörté neti kutatá sok egzaktabbá té telé t é s elő remutató aktivitá sá t eredendő en a módszertan elő té rbe kerü lé se ösztönözte, amely sajnálatos mó don egy ideig − miké nt a törté nettudományban − a jogi gondolkodás területé n is jelentő sé gé ben deminuáló dott. Több mint újszerűnek mondható pedig az a felé lé nkült metodikai vitairodalom, amely a hazai jogi gondolkodást is mozgásba hozta. Az összetevő k rendkívüli szerepé re utalnak a nemzetközi tudományos irodalomban, midő n azt mondják, hogy korunk mó dszertani polé miájának gyökerei a tudományos-technikai forradalombó l fakadnak. A modern historiográfia újrafogalmazó dó követelmé nyeihez kapcsoló dva arra a következteté sre juthatunk, hogy tágabb é rtelemben az á llam é s a jog fejlő dé störté nete is tá rgyá vá lett ennek a felé lé nkü lő metodikai é rdeklő dé snek. Nyilvánvaló ma már, hogy a jogtörté net-tudományok, avagy szé lesebb é rtelemben a jogi historizmus változásait is csak a mó dszertani té nyező kkel összekapcsoltan lehet megé rteni.
8
A tudományos megismeré s törté netisé ge közgondolkodásunk bármely területé n nyomon követhető , mé gis talán a legszemlé ltető bb ké p megrajzolására nyújt lehető sé get a jogtudomány fejlő dé se. Ezt a távolró l sem teljesnek mondható ké palkotást kísé reltük meg összekapcsolni az alkalmazott é s eredmé nyeiben is egzakt mó don kitapintható mó dszertani té nyező k elemzé sé vel. Így válhatott vizsgáló dásaink proló gszerű té májává a magyar jogi gondolkodá s historizmusá nak a kezdete, amely a hazai jogtörté netírás fejlő dé sé ben lezáratlanul hagyott − közel egy é vszázados − polé miaké nt maradt ránk, é s legjobb gondolkodó ink köré ben is gyakran dimetrálisan állásfoglalások kialakításához vezetett. Azok a gondolkodó k ugyanis akik nálunk a porosz-né met talajon kifejlő dő törté neti jogi iskola tapasztalataira é pítve alapoztak a jogtörté net-tudományban, communis opiniová merevítendő felfogást hirdettek, miszerint "Friedrich Karl v. Savigny elő tt nincs jogtörté net, s Európaszerte nyomá t keresni hasztalan". Hajnik tekinté lyé re é s a nagy pozitivista alkotó 1872ben megjelent idevágó írásaira apellált ez a balíté let, amely maga is az újjáé ledő törté neti jogi szemlé let hatását viselte magán. Való jában Hajnik már e korai alkotásában is é rzé kelhető vé tette, hogy a módszeres jogtörté neti kutatómunka kezdetei valahol a 18. szá zad má sodik felé ben, Kollá r Á dá mnál, valamint a ké t Kovachich nagy odaadást igé nylő forrásgyűjtő é s rendszerező munkásságánál fellelhető k. Fő ké nt ez utó bbi eredmé nyekbő l Hajnik é s sokan mások is bő sé gesen merítettek, de az eredő k tudománytörté neti tisztázására nem került sor. A magyar jogi gondolkodás nem első esetben felbukkanó sajátossága, hogy az idé zett felfogás ellenző i a törté neti jogi szemlé lettel való szakítás né lkül állították fel a másik vé gletekben mozgó vé lemé nyt, miszerint hazai jogtörté netünk gyökerei minden euró pai né p jogi historizmusát megelő zve, a 16. századra nyúlnak vissza. Való jában ma már persze tudjuk, hogy − miké nt a törté nettudományok kezdetei − a jogtörté netkutatás eredő i is a polgári átalakulás elő törté neté vel esnek egybe. A megké sett polgári társadalom nacionalista eszmeáramlatainak bonyolult tükröző dé se, hogy az egymással szembenálló né zetek hordozó i a nemzeti jog törté neti feltárására szűkítetté k le a vitatott ké rdé st. Illé s József közel három é vtizeden keresztül uralkodó szemlé lete é s szinte változatlanul hagyott ké zikönyvei dezorientálták tartó san közgondolkodásunkat mé g a 20. század első felé ben is. Ezekbő l a művekbő l pedig továbbterjedt az a felfogás, hogy a jogtörté nettudomány a törté neti jogi iskolának köszönhető , é s a jogi gondolkodás szé lesebb, netán komparatív jellegű historikus törekvé seinek eredő it is csak a Joseph Kohler által alapított Zeitschrift für Vergleichende Rechtswissenschafttó l (1878) é s a hamis útra té rt "ethnoló giai" komparatív eljárások alkalmazó itó l származtathatjuk. A dolgok ilyen é rtelmű vulgarizálásábó l ké zenfekvő nek tűnt a következteté s, hogy a jogfejlő dé snek a nemzeti kereteket meghaladó vizsgálatával "foglalkozni ... meddő feladat" (Illé s). Eltűnt tehát ezzel a magyar jogi gondolkodás világké pé bő l a felvilágosodás talaján fogant komparatív jogi historizmus, a liberalizmus haladást kereső törté netisé ge, é s vé gké pp elesett a törté neti jogi iskola elő ké peinek a 18. századi Angliában kitermelt − igaz nem egyé rtelműen nemzeti jellegű − jogtörté neti alapveté se is. Pedig ma már jó l tudjuk, hogy a törté neti jogon nevelkedett angol jogi gondolkodá s Savignyt jóval megelő zve termelte ki az elő ké peket. A Common Law talaján születő komparatív ihleté sű jogtörté net eredmé nyei azonban "é rthető en nem gyakoroltak vonzást" a különböző eszmeáramlatok hatása alá került hazai jogtörté né szeinkre. Mindez nyilvánvaló an indokolttá teszi, hogy a magyar jogi gondolkodás historizmusának vé lt é s való ságos elő ké peit − egy rövid kitekinté s kereti közt − közelebbi megvilágításba helyezzük.
9
Talán a legkorá bbi idő kbe visszavezethető nek mondhatjuk a törté neti magyar jogra hivatkozó rendi-nemesi közgondolkodá st, amely már a 16. századtó l kitermelte, ill. szüksé gessé tette a "magyar királyok törvé nyeinek gyűjté sé t". Az idevágó sokré tű é s szé tszó rt állásfoglalást Ivá nyi Bé la 1926-ban megjelenő "Mosoczky Zakariás é s a Magyar Corpus Juris" c. alkotása foglalta rendszerbe. E kutatások tudományos é rté keit nem elvetve é ppen a mó dszertani megközelíté s segítsé gé vel é rzé keltethetjük azonban a ké ső bbi, a bé csi (1628), a pataki (1653), a pottendorfi (1668) é s az 1696-os Szentivá nyi Má rton-fé le gyűjtemé nyekre is kiterjesztve, hogy e munkálatokat a jogbizonytalanság é s a nemesi-rendi kiváltságok konzerválását cé lzó törekvé sek hozták lé tre. Gondolkodó ink az ebbő l eredő tárgyi hiányok é s torzítások kiküszöbölé sé re csak jó val ké ső bb tettek kísé rletet. Ez a mó dszeres kutató -elemző munka a Habsburg-udvari é rdekeket szolgáló historikusokra (pl. Kollá r Á dá m), a magyar jakobinusok legjobbjaira (pl. Hajnóczy József) é s a felvilágosodás eszmé ihez közel álló Kovachich Má rton Györgyre várt. Való jában a jus patrium alapelemeit 1672-tő l rendszeresen prelegáltató nagyszombati egyetem sem adott mé g jó ideig alapot a nemzeti jogtörté net eredő inek felfedezé sé re. Koller Ferenc, Bencsik Mihá ly é s mások is a tradicioná lis nemesi-rendi jog alapjait törekedtek bemutatni. ill. ennek az ágazatonké nt mé g nem is tagozó dó , elasztikus anyagnak a gyakorlati felhasználását elő mozdítani. A Huszty-fé le "Jurisprudentia Practica" jogforrá si összefoglalója (Proemium) jelez talán első ké nt (1745) egy módszeres törté neti megközelíté st, amit az önálló suló hazai magán- é s büntető jogtudomány reprezentánsai (Kelemen Imre, Frank Igná c é s mások) é resztettek majdan tudományos é rté kűvé . Nem é rdektelen támpont azonban, hogy egyetemi szintre emelkedő jogi kultúránk alapozó i eredetileg a jus patrium (a hazai jog) jövő jé t szolgáló összehasonlító munkát követeltek a tudomány ké pviselő itő l, elmaradott viszonyaink közt azonban sem az alapító k jó zan törekvé se, sem a hazai jog fejlő dé störté nete mé g egy ideig nem bontakozhatott ki. Hazánkban az állam é s a jog fejlő dé störté neté t vizsgáló módszeres kutató-elemző munká k kezdetei jobbá ra csak a 18. szá zad má sodik felé ben bontakozhattak ki. E törekvé sek melegágyaivá lettek a termé szetjogi é rvekkel alapozó "szerző dé ses közjogi felfogások"-nak é s a rendi kiváltságok ellen fellé pő , aulikus közjogtörté net első próbá lkozá sainak. Fő leg ez utó bbi nemesült a jakobinus eszmé k hatása alatt, mivel a progresszió ügyé hez is csak a ré gi magyar közjog nyelvé n lehetett szó lítani azt a tanult − jobbára nemesi születé sű − ré teget, amely a nemzeti felemelkedé s útját kezdte keresni. Kollá r Á dá m, Kovachich Má rton György é s a jakobinus Hajnóczy József kezé ben é rett tudományos eszközzé elő ször ez az anyag, amit most már a mó dszeres jogtörté neti kutató munka kezdeteinek tekinthettünk. az eszmetörté net rendkívüli összetettsé gé nek pé ldájaké nt láthatjuk azonban, hogy ezek az összetevő k távolró l sem merítik ki a mó dszeres magyar jogtörté net kezdeteinek krité riumát. Az udvari é rdekeket szolgáló "politikai-kamerá lis tudomá nyok" köré ben születő törté neti földrajz, az államstatisztika é s az eredetileg praktikus cé lokat szolgáló államtudományok is alapozó munkát hagytak maguk után a 18. század második felé ben. A Planum juridicae facultatis "Historia status publici Europae"-jábó l pl. rövidesen a Joseph Sonnenfels bizalmát é lvező Barits Bé la kezé ben született meg az az összehasonlító államstatisztika, amely a felvilágosodás eszmé in nevelkedett (szé lesebb) euró pai jogi historizmust hirdetett. Bé l Má tyá s, Pray György, Katona Istvá n forráskutatása vagy a kedvező tlenné lett körülmé nyek közt is maradandó t alkotó Schwartner Má rton, ill. az é letművé ben csak jó val ké ső bb
10
kiteljesedő Fé nyes Elek eredmé nyei pedig közvetve váltak alapozó összetevő kké a magyar jogi historizmus kibontakozása területé n. A közé pkori skolasztika exegetikus (szövegelemző ) kutatási mó dszere ebben a korban vesztette el jelentő sé gé t hazánkban, é s helyé t a kutató -elemző forráskutatás, a törté neti statisztika, az összehasonlítás (ars combinatoria), ill. a születő törté neti segé dtudományok (diplomatika, genealó gia, kronoló gia stb.) adta lehető sé gek foglalták el. A jogtörté netírás tudományos igé nyű elő ké peinek sűrűsödő erő vonalai közt azonban a 18. század utolsó harmadában már é rthető en magukra vonják figyelmüket azok a törekvé sek, amelyek közvetve vagy közvetlenül a felvilágosodás eszmeáramlatával, illetve a felvilá gosodá s jogi historizmusá nak sajátos mó dszertani alapállásával kerültek kapcsolatba. Ezek a törekvé sek nem hagytak maguk után mó dszeres jogtörté neti ké zikönyveket, de a haladás gondolatának tudatosításával, a jogfejlő dé s törvé nyszerűsé geinek é s a társadalmi haladás egyetemes összefüggé seinek keresé se által a magyar jogi gondolkodás historizmusának kibontakozását számottevő mó don befolyásolták. Az idevágó eszmetörté neti jelensé gek mó dfelett bonyolult ré tegző dé sei aló l szembetűnő en kiviláglik, hogy a magyar jogi gondolkodá s ú jkorá t a felvilá gosodá s hatá sa nyitja meg. Az új eszmeáramlat ugyanis a modern polgári társadalom kialakulásának az elő törté neté ben nyerte lé tjogosultságát, é s a jogi gondolkodás historizmusának tudományos alapokra helyezé sé ben is ez a törté nelmi változás tette é rdekeltté a felvilágosodás ké pviselő it. A haladá s gondolatá ban egyesü lt a józan é sz optimizmusa, belő le á radt a jövő be vetett bizalom, amelynek talaján állva merő ben új utak é s lehető sé gek tárultak fel a modern jogtudomány alapjainak megteremté sé ben. Ezek a lehető sé gek azonban hazánk é s a környező euró pai né pek szellemi é té ben csak töredé kesen bontakozhattak ki, mivel a polgári átalakulás társadalmi felté telei mé g várattak magukra. A feudális jogrend é rlelő dő válsága alkalmas talajt teremtett az új eszmé k behatolására, de azok ható erejé t a konkré t társadalmi felté telek eleve behatárolták. Innen fakad az a helyzet, hogy a korabeli magyar jogi gondolkodásban jobbára csak a felvilágosodás mó dosult eszmé inek hatásával találkozunk. Így a felvilágosodás talaján fogant haladá seszme hordozó jává lehetett itt az anyagi helyzeté ben hanyatló közé pnemessé g é s a "gyúlé kony eszmé kkel" mé g csak igen szűk keretek közt ismerkedő é rtelmisé g. Innen fakadt a historikus é rvekkel alátámasztott szerző dé ses közjogi gondolat, amely a birtokos elem tudatában jobbára a nemzeti függetlensé get garantáló új szerző dé s köté sé nek szüksé gessé gé re korlátozó dott. Számottevő bb lehető sé gek kibontakozásának vagyunk tanúi, midő n a Habsburg abszolutizmus felvilágosult uralkodó i maguk tesznek lé pé seket a magyar jogi gondolkodás korszerűsíté se é rdeké ben. Így a forradalmi tartalmátó l megfosztott né met termé szetjog bevé telé vel, é s a jogtanítás állami üggyé té telé vel ismé t lehető sé gek nyíltak az új eszmé k behatolására. A felvilágosult abszolutizmus államelmé leti tudományosságát reprezentáló "jus publicum universale" mellett rövidesen megjelent pl. az "európai á llamok statisztiká ja", a konkré t állami é rdekekhez tapadó gyakorlati lé pé sek pedig objektíve elő segítetté k jogi gondolkodásunk felszabadítását az egyház gyámkodása aló l. Ez ideig a jezsuita szellemi irányítás alatt álló jogtudomány hazánkban is az egyház alázatos szolgája volt, amelynek nem volt szabad a hit által megszabott korlátokat átlé pnie. A magyar rendi reakció , ill. az udvarnak a francia forradalom hatásátó l törté nt megrettené se ugyan útját állta a kibontakozó tudományos elő rehaladásnak, jogi gondolkodásunk historizmusában mé gis kitörölhetetlen nyomokat hagyott az új eszmeáramlat. Ilyen é rtelemben pedig nemcsak az általunk joggal haladó hagyományké nt kezelt jakobinus öröksé gre, Hajnóczy József 11
mó dszeres közjogtörté neti eredmé nyeire avagy Barits é s a leíró törté neti á llamstatisztika számos ké pviselő inek fellé pé sé re hivatkozhatunk, hanem a születő új tudományosság egé szé nek a tudatformáló szerepé re, amelybő l gyakran egyenesen fakadhatott az elmaradott é s leigázott né pek egé sz sorának öntudatra é bredé se. A magyar jogi gondolkodá s egyszeriben felfedezni lá tszik e korban a históriá t tudomá nyos é rtelemben, é s szinte a Voltaire által kimunkált törté netfilozó fiával veti magát rá azoknak a "hasznos igazságoknak a keresé sé re, amelyek a törté nelembő l nyilvánvaló an adó dnak". A francia felvilá gosodá s nagy gondolkodó i tetté k tudatossá, hogy ezek a historikus tapasztalatokon nyugvó igazságok a né pek szokásainak é s törvé nyeinek feltárásán keresztül é rhető k el. Az egzakt é s mó dszeres histó riai kutatás igé nye persze már az itáliai felvilágosodás talaján, nevezetesen Giambattista Vico hatalmas dimenzió kat teremtő jogfejlő dé svizsgálatában benne rejlett. Nem állítható persze, hogy a korbeli magyar jogi gondolkodás az itt csak felidé zhető eszmei fegyvertár egé szé nek birtokában lett volna, az mé gis kitűnik, hogy a nemzet siralmas elmaradottságának, az idegen elnyomás é s az önké ny elleni harc szüksé gessé gé nek tudata az új eszmeáramlat hatása alatt nyert ösztönzé st. Mé g a születő , felvilá gosult á llami nevelé spolitika is ösztönösen tapadt ugyanis a jogfejlő dé s tudományos alapjainak megteremté sé hez, amidő n az a jus patrium segé dtudomá nyaké nt a jogtörté net tanítá sá t kezdemé nyezte. A té nyek kiigazításaké nt említendõ , hogy nem a Ratio Educationis (1777) ismert V. szakasz 87. §-ában van e gondolat eredõ je, hanem már az 1769. július 17-i királynõ i leiratban, melynek nyomán a század 70-es é veiben az osztrák örökös tartományok jogfejlõ dé sé nek az önálló tanszak kereté ben való kibontakoztatására is kísé rletek törté ntek. Függetlenül azoktó l az ismert körülmé nyektõ l, amelyek hazánkban é s az örökös tartományokban mé g több mint egy é vszázadra elodáztak a nemzeti jogtörté net önálló ságának hivatalos elismeré sé t, látni kell tehát, hogy a felvilá gosodá s eszmeáramlatával é rintkezõ jogi historizmus a szé lesebb é rtelemben vett egyetemes jogfejlõdé s gondolatá t é s az ahhoz szorosan hozzátartozó komparatív módszertani alapá llá st hozta be a jogtudomá nyba. Vico-t, Voltaire-t, Montesquieu-t csakúgy felsorakoztathatnánk a gondolat alátámasztására, mint a 18. században kibontakozó angol jogi historikusokat. Mé g a né met "Historizmus" szerepé t túlhangsúlyozó Friedrich Meinecke is ké nytelen volt megállapítani, hogy ez az eszmeá ramlat a "vilá gtörté nelem egé szé nek a fejlõdé sé ben kimutatható hasznos igazsá gokra apellá lt". Joggal idé zhetjük fel tehát az összehasonlító jogi gondolkodás nagy úttörõ jé nek. Eduard Gansnak a tanításait, miszerint Montesquieu-t nem elé gítette ki a kicsinyes, egy né pre é s korra korlátozott törté neti szemlé let. Íme innen van tehát, hogy az é bredõ jogi historizmus nálunk is a leíró euró pai államrajz, az általános alkotmánytörté net, avagy é ppen az angol-magyar jogfejlõ dé si analó giák tapasztalataira hivatkozva tette é rdekeltté gondolkodó inkat a magyar való ság adekvátabb megközelíté sé re. A kifejlõ dõ polgári jellegû jogtörté netirodalmunk azt tanította, hogy a "jelensé gek genetikus vizsgálata vezetett a törté neti összefüggé sek ilyen mé rté kû kiterjeszté sé re" (Ké ré szy), é s a kor hivatalos felfogásával azonosulva a felvilágosodást mint talajtalant é s a magyar jogi közgondolkodástó l idegen szellemi áramlatot mutatta be. Ma már világosan látjuk, hogy ezek a törekvé sek nem vé letlenül é s távolró l sem az é rintett tudománytörté neti összetevõ k é rté keinek leegyszerû síté sé bõ l fakadtak. Mó dszertani aspektussal mé rve mé gis szüksé gesnek látszik kiemelni azt a té nyt, hogy a magyar jogi historizmusnak a felvilágosodás mé goly mó dosult formáival kísé rt töredé kes eredmé nyei is alkalmasak voltak a haladá s, a fejlõdé si törvé nyek, ill. a jogfejlõdé s egyetemes összefü ggé sei irá nti é rzé kenysé gé breszté sé re. Ezé rt van az, hogy a klasszikus polgári forradalom eszmei reakció jaké nt jelentkezõ törté neti jogi iskola, é s az annak nyomdokain haladó magyar jogtörté netírás is hosszú idõ re elfordult a 12
jog egyetemes törté neté tõ l, é s a nemzeti jogfejlõ dé s egyedülálló voltának kompromittáltatását látta a komparatív mó dszerek kiterjedtebb alkalmazásának igé nyé ben. Mindezek ellené re a felvilá gosodá s jogi historizmusa −tragikus bukások ellené re is − hidat ké pzett a módszeres jogtörté neti kutatómunka kezdeti té nyezõi, illetve a reformkori liberá lis jogi gondolkodá s között, eleven pé ldát szolgáltatva ama klasszikus törté nelmi megállapításra, hogy egyetlen tudományterület sem lé tezik, ahol az eddig összegyû jtött ismeretanyag egyszerû tagadása lehetsé ges volna. 1.1.1. A jogi historizmus vilá gképének vá ltozá sai A mó dszeres jogtörté neti kutató munka kezdeteinek a kibontakozását látva egy ígé retes fejlõ dé s kiteljesedé sé nek várakozásával lé pünk át a 19. század elsõ felé be. A ké p azonban, amely a századforduló n, é s mé g inkább a II. Ratió t (1806) követõ en tárul elé nk, a visszaesé s jegyeit hordja magában. Az euró pai reakció súlypontja ugyanis tartó san a közé p é s keleteuró pai té rsé gre helyezõ dött át, é s ennek termé szetes velejáró jaké nt a Habsburg abszolutizmus kultúrpolitikai törekvé sei is megmerevedtek. A jogi historizmus haladó elemeinek enervá lódá sa mellett a hivatalos katedra-jogtudomány visszaesé sé nek jelei is rövidesen felszínre kerültek. Így a konkré t törté nelmi körülmé nyeket elemezve egybehangzó an állapítottuk meg, hogy ebben az idõ ben "szinte minden lehetõ sé g elapadni látszott" a mó dszeres jogtörté neti kutató munka alapjainak továbbfejleszté se terülté n. A haladás útját keresõ vizsgáló dásoknak, a felvilágosodás hatása alatt fogant komparatív szemlé letnek, de mé g a leíró államstatisztikai kutatásoknak is hátté rbe kellett szorulniuk. Az udvar é s a forradalomtó l megrettent birtokos osztály kompromisszumának tükrözõ dé seké nt ebben az idõben a konzervatív nemesi nacionalizmus szinte kisajá tította magá nak a magyar jogi közgondolkodá st, é s az ebbõ l fakadó szellemi tespedé st a cenzúra hatalmában vergõ dõ jogtudomány sem tudta enyhíteni. A szellemi é let regresszív irányú tendenciáinak elhatalmasodása talán é ppen a romantikus (nemesi) nacionalizmus té rhódítá sá val nyomta rá legmarkánsabb jegyeit a kor jogi gondolkodására. Ebben a miliõ ben azonban a jogi gondolkodás historizmusának a körülmé nyekhez alkalmazkodó újabb tendenciái is talajra találhattak. Té mánkra szû kítve nyilván nem hagyható figyelmen kívül, hogy a század elsõ harmadában kifejlõ dõ differenciáló dás a jogtudományban mindeddig kellõ en nem mé ltányolt lehetõ sé gek hordozó ja lehetett. Az á gazati jogtudomá nyok kiformá lódá sá t szinte minden esetben kísé ri ugyanis a hazai jog adott terü leté nek a históriai felmé ré se. Többnyire e té ren a romantikus nacionalizmus eszköztára bontakozik ki elõ ttünk é s a kútfõ k felsorakoztatásában is jobbára a "törté nelmi jog" é s a ré gi dicsõsé g keresé se adja az indítá st. Jellegzetesen a romantika hozzájárulása ez a nemzet mibenlé té nek megragadásához. A ké rdé s aktualitását jogirodalmunk viszonylag korán felszínre vetette, é s annak útmutatásait követve ma már a nyilvánvaló an konzervatív (nemesi) romantikát kifejezõ Czirá ki Antal, Bartal György, Czövek Istvá n é s a mé g inkább ide sorolható Kövy Sá ndor, Markovics Já nos, ill. Georch (Görcs) Illé s alkotásait el tudtuk határolni a törté neti jogi iskola mó dszertani követelmé nyeit kifejlesztõ gondolkodó k munkásságátó l, amelybõ l mé g az 1848-as forradalmak elõ tt a mó dszeres jogtörté neti kutató munka egyik sajátos formája bontakozik ki.
A vizsgált korban azonban a mó dszeres törté netkritikai törekvé sek gyakran kívül rekedtek a hivatalos katedra-jogtudomány bástyáin. Ezek maradandó , é s a törté neti jogi irányt megelõ zõ en kifejlett é rté keire figyelmeztet bennünket a ké t Kovachich jogtörté neti forrá skutatá sa, amely mé g a szentszövetsé gi reakció é vtizedeit megelõ zõ en született. Kovachich Má rton György (1744-1821) é s fia, Kovachich József Miklós (1798-1878)
13
1810-1815 között alkotott forrá sgyûjté se ugyanis a törté neti jogi irányt jó val megelõ zve rakta le az alapokat a modern jogtörté neti kutató munka számára. A reakció s kultúrpoltika konzerváló dása sem tudta továbbá lé güres té rbe taszítani azt a korábbiakban már é rintett leíró statisztikai elemzé st, amely a haladás követelmé nyeit é s az összehasonlítás igé nyé t tudatosította elõ ször a magyar jogi historizmus számára. Fé nyes Elek (1807-1876) 1848 elõ tti munkássága világosan mutatja pl., hogy a tudomány ezen a területen is a nemzet anyagi é s szellemi erõ inek számbavé telé vel a históriai á llapotok tarthatatlansá gá t hirdette é sa megmá síthatatlan té nyeket módszeresen törekedett összevetni a polgá rosult vilá g viszonyaival. Az sem vé letlen tehát, hogy a liberális reformmozgalom ké t olyan jeles ké pviselõ je, mint Horvá th Mihá ly, ill. Szalay Lá szló lé ptek fel e korban annak a Kollá r Á dá m Ferencnek a vé delmé ben, aki mé g a 18. század második felé ben kísé rletet tett, hogy a mó dszeres jogtörté neti forráskutatás talaján a magyar nemesi kiváltságok jogszerû sé gé t tagadja. Így Horváth Mihály tette é rthetõ vé , hogy a magyar jogi historizmus egyik úttörõ jé nek eredmé nyei ellen mié rt jajdult fel annak idejé n "az egé sz ké pviselõ testület". Szalay Lá szló pedig − mint ismeretes − 1839-ben Kollá r Á dá m Ferencrõ l tartotta meg nagy feltû né st keltõ akadé miai szé kfoglaló ját, amely a magyar jogi historizmus elõ törté neté nek a tudományos é rté keit ismé t magasra emelte. Az elõ revetített gondolatok tehát azt mutatják, hogy a századforduló körül újjáé ledõ konzervatív romantika é s a kifejlett törté neti jogi irányzat megjelené se között, illetve azokkal párhuzamosan − bár a hivatalos jogtudomány bástyáin kívül rekedve − haladó jogi historizmusunk útkeresé sé vel is számolni kell az állam é s a jog fejlõ dé störté neté ben. Közismert, hogy a liberalizmus, mint a 19. szá zad elsõ felé nek a legmarká nsabb szellemi á ramlata nagy hatá st gyakorolt a jogi gondolkodá s fejlõdé sé re. Így az angol, ill. a francia liberálisok tanításai nyomán szerte Euró pában feltû ntek a polgári jellegû állam- é s jogrend rajongó i, é s ezek a gondolkodó k a racionális elveken nyugvó polgári államé let kifejlõ dé sé nek elkerülhetetlen voltát hirdetté k. A liberálisok hatása alatt terjedt szé lté ben az alkotmányosság, a né pké pviselet é s a parlamentarizmus gondolata. Mé ltán sorolhatjuk ide továbbá a jogi kodifikáció harcosait is, akik nálunk elsõ k között foglaltak állást a nemzeti hiúságbó l eredõ külön magyar út mítosza ellen, é s a konzervatív romantika által kitermelt tudománytalan jogi historizmust is megtagadták. Ott pedig, ahol e progresszív gondolatok é rvé nyesülé sé t az idegen elnyomás gátolta, a liberalizmus a nemzeti függetlensé g ügyé vel is összefonó dott. Hazánkban a reformkor polgárosodást igé nylõ nemesi ré tegei é s az erõ södõ nemzeti é rtelmisé g ilyen é rtelemben kötõdött a liberá lis eszmeá ramlathoz. Távolró l sem egysé ges törekvé seket gyakran a reformkor nemzedé ké hez, a centralistákhoz vagy a mé g általánosabbnak mondható reformé rtelmisé g fogalmához kapcsoljuk. A különbözõ aspektusárnyalatok szerint Eötvös József, Szalay Lá szló, Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan vagy é ppen a reformjogalkotás közé leti szemé lyisé gei kerültek elõ té rbe az eszmetörté neti vizsgáló dások során. Az állam é s a jog fejlõ dé störté neté t tekintve eddig ez a ké p tehát a kor politikus jogá szaira koncentráló dott. Megannyi, a kor hivatalos jogtudományának bástyáján kívül rekedt gondolkodó , mé gis az általuk megfogalmazott tanításokban é ledt újjá a progresszív törté nelemszemlé let. Különös színfoltja a tudománytörté netnek, hogy ez a politizá ló jogá szé rtelmisé g eredetileg a romantikus törté netírás nagy alakjátó l, Horvá t Istvá ntól tanulta a magyar históriá t, az általa kitermelt jogi historizmus mivoltának é s feladatainak ké rdé sé ben viszont (már) tõ le független, önálló vé lemé nyt alkotott. Idevágó vizsgáló dásaink kiegé szíté seké nt utalhatunk
14
persze arra is, hogy a magyar romantikus törté netírás nagy alakjának hatását, ill., e hatás összetettsé gé t is é rdemes közelebbi megvilágításba helyezni. Erre figyelmeztet az a té ny, hogy Horvá t Istvá n közké zen forgó mû veiben a romantikus nacionalizmus tanításai mellett megtalálta ez a nemzedé k nemcsak a nemzeti függetlensé g gondolatát, hanem a ké t Kovachich által összehordott mó dszeres jogtörté neti alapozás felhasználásának szüksé gessé gé t is. Ezé rt mondjuk, hogy e politikus reformnemzedé k publicisztikai é s irodalmi alkotá sait á t- meg á tszövi a história, hogy "egé sz munká ssá guk komoly törté nettudomá nyi diszciplíná kra é pü lt fel". A cenzúrával é s a "törté nelemben nagyra nõ tt szörnyetegek" ellen vívott kettõ s harcban kialakított fó rumaikon azonban a reformjogalkotást szolgáló összehasonlító gondolkodás került elõ té rbe. A reformnemzedé k az összehasonlító jogtörté net nagy alakját, Lerminiert követi. Ezek azok az eszmé k viszont "ahol a jövõ zené jé nek partitúráját leginkább megtalálhatjuk − mondja találó an Nizsalovszky Endre − é s ahol a jogösszehasonlítás Montesquieu szellemé ben a legközvetlenebbül szolgálhatott a meglé võ állami berendezkedé s bírálatára". Való ban, Szalay Lá szló, Eötvös József é s mások idevágó tanításaiban egybehangzó an kifejezé sre jutott az összehasonlító jogi gondolkodá s szü ksé gessé ge. "Az összehasonlító jogtudománynak mindig barátja voltam" − hangzik pl. Szalay Lá szló é s Kemé ny Zsigmond közel egybehangzó állásfoglalása. Eötvös József pedig mé g határozottabban fogalmaz egy felté tlenül progresszívnek mondható komparatív jogi historizmus mellé állva: "Nem tartozom azok közé , kik büszke önteltsé gükben e hon határain túltekinteni nem akarnak, s a más nemzetek pé ldájára hivatkozást viszketegnek nevezik". Ellenkezõ leg a reformkori jogalkotási mozgalom híveivé szegõ dõ liberális gondolkodó ink szerint "szüksé g egyszersmind teljes figyelemmel tekinteni más né pek állapotjára is". Ezek a gondolkodó k é s eszmetársaik tehát az önké nyuralom megszünteté sé nek bátor hirdetõ i lettek, tagadtá k a fenná lló jogrend lé tjogosultsá gá t, é s a fejlett Nyugat pé ldá já val igazoltá k az ú j rend lé trehozá sá nak szü ksé gessé gé t. Kezünkben az ide vezetõ harc eszköze volt az angol-magyar analó gia, amit egyé bké nt mint progresszív öröksé get maguk is a felvilágosodás haladáseszmé jé t hirdetõ gondolkodó któ l vettek át. A reformkor miliõ jé ben ez a komparatív szemlé let é s az angol-magyar törté neti párhuzam gondolata a polgárosult Nyugat vívmányai iránti rajongást é lesztette. Vállalják az utánzás vádját is a haladás é rdeké ben, amit persze a nemzeti kereteket meghaladó szé lesebb (egyetemes, euró pai) törté neti törvé nyszerû sé g kifejezõ dé seké nt foghattak fel. Mindezek ellené re a liberális reformé rtelmisé g politizáló ré tegei köré ben az egy Horvá th Mihá ly kivé telé vel senkinek sem maradt ideje összefüggõ törté nettudományi mû megalkotására. Pedig e szemlé letmó d kiteljesedé se nyilván a magyar jogi historizmus nagyfokú gazdagodását eredmé nyezhette volna. E feltevé sünk igazolására nyújt né mi lehetõ sé get Szalay László nak az emigráció ban kifejtett legnagyobb volumenû historikus alkotása, amely "Magyarorszá g törté nete" címen jelent meg. A hat kötetbõ l álló grandió zus alkotás nem egy esetben magára vonta a tudománytörté nettel foglalkozó k figyelmé t. A jogi historizmus aspektusával mé rve mé gis mind ez ideig mellõ ztük az említett mû tüzetesebb vizsgálatát. Szalay Lá szló harcos liberalizmusának hanyatló korszakában született ez az alkotás, é s a nagy gondolkodó t a magyar forradalom, valamint a nemzeti függetlensé g bukása is a törté nelem tanulmányozása felé fordította. Innen fakad az a körülmé ny, hogy az euró pai látó körrel alkotott mû már számos helyen a ré gi dicsõ sé g iránti nosztalgiát, másutt kifejezetten a Horvá t Istvá n eszmé ihez kapcsoló dó romantikát tartalmazza. A mû elsõ három, Lipcsé ben megjelent kötete azonban té mánk szemszögé bõ l messze hátté rbe szorítja ezeket az eszmei megtorpanást 15
jelentõ té nyezõ ket. Szalay ebben a három kötetben a közé pkori magyar törté nelmet vilá gosan kirajzolódó jogtörté neti aspektussal é pítette fel. Az államalapítás korátó l a rendi társadalom kiteljesedé sé nek idõ szakáig pl. szinte töretlenül halad az az eltöké ltsé ge, hogy az adott korszak jogrendjé t, jogszolgáltatását, az ország belsõ é leté t feltárja szigorú törté netkritikai (mó dszeres forráskutató i) eszközökkel. Koronké nt a legfontosabb jogalkotási té nyezõ k mellett helyet kapott Szalay mû veiben a fejlõ dõ városi polgárság é s a jobbágyság törvé nytelen sanyargatása is. A Dó zsa-fé le parasztháború elfogulatlan szemlé lete vagy a Huszitaháborúk szerepé nek szinte komparatív jellegû megrajzolása egyaránt magára vonhatja figyelmünket. A Bocsor Istvá n haladó jogi historizmusához közel álló mû három utolsó kötete azonban né mi visszaesé st jelent Szalaynál. Fõ ké nt a Pesten megjelent 5. é s 6. kötet (1857, 1859) anyagában csupán a rendi országgyû lé sek, illetve koronké nt az ország politikai é leté nek ábrázolása nyújt né mi támpontot a jogfejlõ dé s mó dszeres vizsgálatára. Vizsgáló dásai egyé bké nt is lezárultak a 18. század elsõ é vtizedeivel, így a korához közelebb álló idõ k jogtörté neti elemzé sé hez Szalay már nem jutott el. A stílusában is lenyû gözõ alkotás azonban így is é rté kes bizonyságát szolgáltatta annak, hogy a magyar reformkorszak komparatív szemlé lettel felvé rtezett gondolkodói a jogi historizmus haladó hagyomá nyait ké zzelfoghatóan gyarapítottá k.
A Szalay é s eszmetársai által kimunkált tudományos é rté keket az elmé leti é s a törté neti tudományok is joggal maguké nak tekintik. Nem vé letlen ma már persze, hogy ezek az é rté kek igen szoros szálakkal kapcsoló dnak a magyar jogi historizmus fejlõ dé sé hez. Van azonban e kornak mé g egy markáns tudománytörté neti összetevõ je, amely a liberalizmus talaján fogant magyar jogi historizmus é letké pessé gé t é s maradandó é rté keit örökül hagyta ránk. A reformkor haladó é rtelmisé gé nek egy jobb sorsra é rdemes ré tege ez, amelynek tagjai a különbözõ hitfelekezetek által fenntartott közé p- é s fõ tanodák falai közé szorultak vissza, é s mé g itt is a mindenható cenzúra túlhatalmával dacolva alkottak maradandó é rté keket. Vandrá k Andrá s az eperjesi ev. tanodában, Bocsor Istvá n Pápán, Csengery József Sárospatakon, Vajda Pé ter Szarvason, Szé plaki Pá l Debrecenben, Karvasy Á gost Gyõ rben fejtett ki pl. olyan tudományos é rté keken nyugvó nevelõ tevé kenysé get, melynek egyes elemeit joggal sorolhatjuk a magyar jogtörté netírás leghaladó bb tanításaihoz. Talán az sem vé letlen, hogy egyedül a pozitivista Hajnik Imre szigná lta egyik idevágó írásában ezeket az é rté keket jogtörté neti irodalmunkban, pedig az említettek közgondolkodást formáló szerepe talán minden eddiginé l szé lesebb dimenzió kban hatott. Ez a ré teg a magyar jog, a politikai tudományok, az euró pai államok statisztikája é s általában a histó ria keretei közt tört utat azoknak a generáció knak a tudatához, akiknek majdan a polgári átalakulás küszöbé hez é rve a konkré t társadalmi küzdelmeket kellett megvívniok. Ez az összefüggé s adja a magyarázatát annak, hogy a Debrecenben európai á llamstatisztiká t mûvelõk (Dobrossy Já nos, Szûcs Istvá n, Kassai Sá muel) é s Csengery József egyetemes törté nettudomá nya (Sárospatak) pl. a cenzúrázott katedra-jogtudomány hatását sokszorosan felülmúló szerepet játszott a reformkori közgondolkodás fejlõ dé sé ben. Pedig ezek a gondolkodó k − a szegé nyes tanodai viszonyok között − többnyire ké zirataik kiadására sem gondolhattak. Prelegált ké zirataik elrongyoló dott hasábjainak is csak töredé ke az, amit az Országos Szé chenyi Könyvtár ké zirattára õ rzött meg számunkra. Pedig a Hegel eszmé in nevelkedõ Bocsor Istvá n talá n nem is egyedü l juthatott közöttü k a "szü ksé ges zendü lé s" gondolatá ig, de az eddig feltárt adatokbó l is világos elõ ttünk, hogy a "históriai á llapotok ledönté sé nek" szü ksé gessé gé t szinte mindegyik említett gondolkodónk nemzedé keknek adta á t. Egyesek minden elõzmé ny né lkü li magyar jogtörté neti szinté zist alkottak, hidat ké pezve a mó dszeres jogtörté neti kutató munka kezdetei (a felvilágosodás é s a születõ forráskritika), illetve a század második felé ben kialakuló jogtörté nettudomány között.
16
Meggyõ zõ dé sem, hogy ezeknek az é rté keknek a feltárása területé n csupán a kezdetekhez é rkeztünk el. Az eredõ k nyomvonalán haladva Pé czeli József (1785-1845), Budai É zsiá s é s mások, vagyis a születõ magyar nyelvû törté nelemtanítás ké ziratos anyagába jut vissza tekintetünk.
Bizonyos, hogy az állam é s a jog fejlõ dé störté nete a kor szinte minden valamirevaló gondolkodó ját egyre erõ teljesebben foglalkoztatta. A modern eszmetörté neti, historiográfiai kutatások bár csak az utó bbi é vtizedek folyamán fejlõ dtek ki hazánkban, mé gis a feltáruló tapasztalati anyag elegendõ támaszt nyújt számunkra abban az é rtelemben, hogy akár a jogi historizmus fejlõ dé sé t koronké nt az eredõ k összetettsé gé ben szemlé ljük: Ebbõ l a felismeré sbõ l fakad, hogy a tudományos elõ rehaladás haladó hagyománynak minõ sû lõ é rté kei mellett é s vele egyidejû leg azokat a törekvé seket, ill. tapasztalatokat is számba vegyük, amelyek a társadalmi haladással ré szben vagy egé szé ben szembeállva hatottak a jogi historizmus fejlõ dé sé re. A vizsgált korban, mint láttuk, pl. a konzervatív romantika is kitermelt egy hatá sá ban nem is jelenté ktelen historikus né zõpontot, bár azt tudományosan meglapozni a ké sõ bbi idõ k epigonjainak sem sikerült. Ennek ellené re a konzervatív jogi historizmus szerepé vel nemcsak a közgondolkodásra gyakorolt hatások miatt, hanem ezeknek a hatásoknak a nyomon követé se é rdeké ben is számolni ké nyszerülünk. Ezt a fajta hozzáállást mé g hatványozottabb mé rté kben igé nyli az a körülmé ny, hogy a romantika, ill. a liberalizmus historikus ú tkeresé seivel egyidejûleg a módszeres törté netkritika prioritá sá t követelõ törekvé sek is megjelentek. Az ún. törté neti jogi iskola magyarországi változatának fellé pé sé rõ l van szó , amelynek a Kelemen Imre, Szlemenics Pá l é s mások által ké pviselt elsõ hullámát követõ en Frank Igná cz munkássága teremtett tudományos alapokat a magyar magánjog keretein belül. Az az é letmû pedig, amelyet Frank Igná cz alkotott, nem más, mint a magyar feudális magánjog hiteles feldolgozása, amely a kútfõ k törté netkritikai vizsgálatára alapozva egyben maradandó szolgálatot jelentett a század második felé ben vé gre önálló suló magyar jogtörté nettudománynak. A korabeli katedrajogtudomány szintjé t messze meghaladó é letmû ugyanis a kutató -elemzõ törté neti mó dszertan következetes alkalmazása által lett a tudományos elõ rehaladás eszközé vé , annak ellené re, hogy az egé szé ben a törté nelmi jog gyökeres megváltoztatásával való szembenállásban fogant. Csak az 1848-as forradalom közvetlen közelsé gé nek hatása alatt keletkezett egy szû k ré s Frank alapállásában, a "szü ksé ges javítá sok" elfogadá sa által, de ez sem mó dosíthatta múltba tekintõ törté neti koncepció ját. A tudományos megismeré s azonban nemcsak tárgyában különbözik a köznapi megismeré stõ l, hanem mó dszereiben is. Mó dszertanilag pedig a Franké letmû teljes joggal sorolható a magyar jogi historizmus kezdeteihez. Közismertek azok a körülmé nyek, hogy a Frank-fé le törté neti jogi irány szoros szellemi kapcsolatban volt a porosz-né met talajon fogant iskola alapozó inak tanításaival, é s tudományos fellé pé sé re is a magánjog kereti közt került sor. A vállalt törté nelmi szerep is közel álló , midõ n Frank Igná cz a jogtudomá ny figyelmé t szinte kizáró lag a törté nelmi fejlõdé s irá nyá ba kívá nta fordítani a múlt, a jelen, sõ t "nem különben a jövendõ " megíté lé se é rdeké ben. Mó dszertani megalapozottság é s sok más té nyezõ hat oda, hogy ez a koncepció azonban már a romantikus nacionalizmustó l szinte menetes, sõ t a mítoszteremtõ romantika nem egy tudománytalan té telé t maga ásta alá maradandó an. A kodifikáció ellenessé g, avagy más vetületben a nyelvújítással törté nt szembenállása viszont
17
ismé t csak a törté neti jogi iskola alapeszmé inek közvetlen hatását teszik é rzé kelhetõ vé . Mé gis nyilvánvaló , hogy a megké sett polgári átalakulásban realizáló dó nemzeti megújulás gondolatátó l Frank a tragikus é letút utolsó fázisaiban sem szigetelõ dött el hermetikusan. Ezt tükrözi többek közt a sokat idé zett akadé miai szé kfoglaló é rtekezé se (Õ sisé g é s elé vülé s), amelynek során "meleg szavakkal ajánlá közremunkálását a tudományok é s a haza közös ügyeinek elõ mozdítására". Hasonló an pozitív elemeket tartalmaz az ugyancsak porosz minták követé sé t jelentõ Lehrfreiheit-tel (a tanszabadsággal) való találkozása az 1848-49-es forradalom napjaiban. A megké sett polgá ri á talakulá s közelsé ge szolgáltatta azt a konkré t társadalmi szituáció t, amely hazánkban is − miké nt számos közé p- é s kelet-euró pai né p jogi közgondolkodásában − a törté neti jogi szemlé let té rhódítá sá nak kedvezett. A Frank-é letmû kiformáló dásának, ill. a törté neti jogi szemlé let megjelené sé nek kezdetei nyújtanak tehát e té ren újat a tudománytörté net korábbi eredmé nyeihez ké pest. Az é letmû eredõ inek tüzetesebb elemzé se ugyanis azt bizonyítja, hogy nem a sokat idé zett Principia Juris Civilis Hungariciben (1829), hanem már a Specimen elaborandarum Juris Civilis Hungariciben (1823) elõ ttünk álla mó dszertanilag tudományos elõ rehaladást szolgáló é letmû . Sõ t a Specimen 1820-as változatának, ill. a kettõ s összetevõ jû alkotás egyik ré szé nek mé g korábbi idõ kben (1815) törté nõ megfogalmazása alapján mondható ugyanis, hogy ná lunk a törté neti jogi szemlé let alapré tegzõdé se szinte egyidejûleg kitapintható a porosz-né met tulajon fogant õsforrá sokkal. Mindez vé gké pp feloldja azt a rejté lyesnek minõ sített körülmé nyt, hogy a Kelemen Imre öröké be lé pé st jelentõ királyi rezolúció elõ ké szítõ iratán mié rt esett az uralkodó (Ferenc császár) választása az addig jó formán ismeretlen gondolkodó ra (Frank Igná czra). Következé ské ppen most már egy szerencsé snek mondható é letpálya kísé rõ jelensé geké nt formáló dott tovább kitapintható társadalmi szüksé gletté a Frank-é letmû 1829-tõ l 1848-ig tartó szakasza. Markáns típusjegyeit összegzi ennek a fejlõ dé snek maga a szerzõ : "A tudománynak (pedig) immár nem újat alkotni, hanem a ké szet kimutatni, ahol pedig választani kell, az összes okok súlya szerint, é s a nemzeti sajátságok megó vásával eljárni". A "szüksé ges változások" lehetõ sé gé nek törté neti jogi koncepció ja ez, amely az elkerü lhetetlen vá ltozá sokat felülrõ l adandó reformok formájában igenlõ, nemesi ré tegek tudatá ban nem jelenté ktelen szá mú követõkre talá lhatott. Amit kínált, nem más, mint a megké sett polgári átalakulások kompromisszumos eredmé nye, amely nyomorultsága ellené re jogászi mestermû , é s a né pek egé sz sorának vé gül is keserû en való s törté nelmi öröksé gké nt jutott osztályré szül. Törté nelmi té ny pedig, hogy nálunk ezt a felfogást az 1848-as forradalmak korával bezáró lag olyan társadalmi erõ k tetté k maguké vá, akiknek a cselekvé sé t nemcsak a függetlensé gi harc, hanem a megké sett polgári átalakulás is igé nyelte. A törté nelmi forráskritika, ill. az oknyomozó jogi historizmus mó dszertani alapveté sé nek tudatos alkalmazása által tehát ez az é letmû a nemesi reformjogalkotá s hatá rainak kiformá lódá sá ban is hatá st gyakorolhatott. Frank Igná cz ilyen irányú lé pé seit nemcsak a szé kfoglaló é rtekezé s (1948) kapcsán általa aktuálisnak vé lt "közremunkálás a haza közös ügyeinek elõ mozdítására" bizonyítja, hanem az 1848-as törvé nyekhez kapcsoló dó egyetemi reformtörekvé sei is. Ez utó bbi gondolat feltárása é rdeké ben szüksé gessé vált tisztázni, hogy a közé leti szerepé t tekintve is számottevõ té nyezõ vé lett gondolkodó való jában milyen elõ zmé nyek után került kapcsolatba a magyar tanszabadság ügyé vel. Nyilván nem té veszthetõ ugyanis szem elõ l, hogy a megcsontosodott "histó riai té veszmé kkel" harcra kelt gondolkodó igen korán szembe találta magát az "uniformizált té vedé sek" melegágyát jelentõ mû velõ dé si állapotokkal (1835). Mindvé gig a legalitás talajához ragaszkodott azonban Frank Igná cz, mé g a tanszabadságban rejlõ lehetõ sé gek remé nyé ben is. Ez állította szembe a haladó diákmozgalmakkal, é s
18
kötötte össze ismé t az elsõ magyar felelõ s kormány vallás- é s közoktatásügyi miniszteré nek az egyetem korszerû síté sé t cé lzó törekvé seivel, amely az immár törté neti té nnyé lett 1848. XIX. tc. alapján, tehát a legalitás talaján nyert é rtelmet Frank Igná cz számára. Íme ez a hamisítatlan törté neti jogi alapá llá s ismé t, amely lehetõ vé tette a kapcsolat felvé telé t Eötvös miniszté riumával, é s mindeddig kellõ en nem mé ltányolt hatások é rvé nyesülé sé t is megalapozta az Eötvös-fé le egyetemi reformtervezetben. Töredé kes felismeré sek jelzik csupán, hogy pl. a pesti egyetemen Frankot is hallgató Eötvös József é s mások szellemi elõ rehaladásában a törté neti jogi szemlé let való ban nyomokat hagyott. Közvetlenül a 48-as forradalmak elõ tt maga Eötvös ad bizonyságot errõ l a Pesti Hírlap hasábjain. Az idevágó töredé kes levé ltári forrásanyag, ill. az 1848-as Eötvös-fé le egyetemi reformtervezet szövegé nek összehasonlítása viszont meggyõ zõ en mutatja, hogy a "sok alaki ré szletrõ l fontoskodva" megszerkesztett egyetemi (Frank) tervezet közvetlenül hatott Eötvösre. Franknak a legalitás talaján álló közé leti aktivizáló dása azonban igen rövid idõ alatt felszínre hozta a múltba tekintõ szemlé lete é s a társadalmi forradalom között tátongó szakadé kot. Á thidalhatatlan volt ez a szakadé k, amit mint tudó s számára legsúlyosabbat szenvedte el, midõ n az újra megkezdett prelegálások napjaiban "hasztalan ké rt, rimánkodott", de a radikalizáló dó egyetemi ifjúság köré ben többé meghallgatásra nem talált. Az idevágó újabb ré szletkutatások alapján tudjuk, hogy Frank ezekben a viharos napokban került elõ ször a szellemi elszigeteltsé g mé lypontjára. Nincs tehát szó arró l, hogy a törté nelmi jog talaján álló gondolkodó akár csak a Lehrfreiheittel törté nt viharos találkozása kapcsán látványos fordulatot tehetett volna gondolkodásában. A megújult világgal ó hajtott párbeszé d egyik utolsó kísé rlete csupán a mé g é rté keket hordozó egyetemi reformokkal való kapcsolat, de a szellemi válság kiteljesedé se immár elodázhatatlan volt. 1848 õ szé n ezt jelzi az idé zett szé kfoglaló é rtekezé s, amely a tudatosan keresett párbeszé d helyett a szellemi elszigetelõ dé s második megdöbbentõ bizonyíté kát szolgáltatta. Windischgrätz té li hadjáratának idejé n Frank Igná cz szerepe ké tsé gtelen az udvar iránti hû sé geskü megté telé nek megakasztásában, a Pesti Hírlap június 22-i számában (1849) megjelent kompromittáltatást követõ en azonban a nagy gondolkodó lelki egyensúlya vé gké pp megbomlott. E körülmé nyek tüzetesebb vizsgálata vezetett el bennünket arra a felismeré sre, hogy a Franktragé dia okainak a tisztázásában té ves úton haladt eddig a kutatás. "Mé ltó ságos Püspök igen tisztelt Miniszter Ú r"-hoz küldött 1849. június 23-i levé l alapján válik é rhetõ vé ugyanis, hogy a né pek tavaszának lehanyatlását é szlelõ gondolkodó szellemi válságát a hó dolási javaslat körül tanúsított magatartása okozta, amelyet a visszaté rt magyar kormány követelt (május 29.)
A hazai törté neti jogi irány mó dszertani alapozásának feltárása során vált szüksé gessé vé gül, hogy az ún. "Fõvá rosi Frank-könyvtá r" fõ bb összetevõ it szemrevé telezzük. Az újabb könyvé szettörté neti kutatások nyomvonalán haladva tárult fel ugyanis, hogy a magyar magánjog szolgálatára rendelt é letmû lenyû gözõ mé retû elõ munkálatai, ill. e munkálatok szellemi kú tfõi vá ltak kitapinthatóvá a Frank-hagyaté k levé ltá ri anyagá nak feltá rá sa á ltal. Ismeretes, hogy a testamentum a városi közkönyvtár alapjainak megveté sé re szánta a páratlanul gazdag gyû jtemé nyt, egyetlen mondatba zárt elhatározással: "Meine Bibliothek in Pest legire ich der Pester Stadt als Anfang einer städtischen Bibliothek." Ré gen megé rlelt elhatározásra vall, hogy a gyû jtemé ny a koráig felhalmozott tudományos é rté keket a jogtudományok köré t messze meghaladó an felölelte. Az irodalom, a nyelvé szet, a filozó fia é s a politika stb. mellett jó l kitapintható azonban a modern jogtudományok megalapozására szánt anyag túlsúlya. A gyû jtõ kör ezen ágának ré szletes feltárása viszont már enné l jó val többet mond, midõ n azt látjuk, hogy abban az é letmû eszmei alapállásának forrásai, sõ t maga a törté neti jogi iskola teljes szellemi fegyvertá ra helyet kapott. A korabeli Euró pa jogi tudományosságának szinte minden számba vehetõ é rté ke felsorakozott itt, de e körben ké tsé gtelenül a porosz−né met talajon kifejlesztett törté neti jogi iskola grundolása az alapvetõ . Friedrich Karl van Savigny "Vom Beruf"-ja , a "Recht des Besitzes", ill. a ró mai jog törté neté vel foglalkozó alkotások, Jakob Grimm "Rechtsaltertümer"-je, sõ t az iskola õ sforrásának tekintett Gustav Hugo é s az ide sorolható gondolkodó k alkotásainak szé les skálája teszi ezt a ké pet szemlé letessé . Nyilvánvaló tehát,
19
hogy az é rlelõ dõ törté neti jogi é letmû kötõ anyagát ez a szellemi bázis alkotta, é s implicite benne volt ebben az egyé bké nt nemes elhatározásban az a tudományos meggyõ zõ dé s is, hogy hazánkban az állam é s a jog fejlõ dé störté neté nek ezen a talajon kell továbbhaladnia. 1.1.2. Iskolá k és irá nyzatok a mó dszeres jogtörténetírá sban A hazai jogtörté nettudomány önálló vá válásának kora é s e kor tudománytörté neti összetevő inek konkré t elemzé se teszi való jában é rthető vé , hogy elemzé sünk mié rt idő zik − szűkebb tárgyunktó l né ha távolinak tűnő ré szletekben is − a törté neti jogi irányzatnál, ill. annak megalapozó inál. Jogi historizmusunk gazdagon felszínre került eredő i ugyanis a 19. század derekáig té nylegesen alapot teremtettek már a mó dszeres jogtörté nettudomány önálló vá formáló dásához. Ez ideig egy idegen é rdekeket szolgáló kultúrpolitikát, jelesül a Leo Thun Hohenstein báró által megszemé lyesített birodalmi törekvé seket kárhoztatta a jogtörté netirodalom azé rt, hogy e lehető sé gek ellené re mé g mindig ké sett a jogtörté net öná llósá gá nak akceptá lá sa. Való jában azonban sem ez a felfogás nem állja ki a historiográfia pró báját, sem az a ré gen communis opinió vá merevedett felfogás, hogy a törté neti jogi irányt hazai talajon megalapozó Wenzel Gusztá v vé gül is a germanizáló törekvé sek ellen viselt eredmé nyes harcával vívta volna ki a hazai (nemzeti) jogtörté net önálló ságát. Az osztrák jogtörté né szek, Kurt Ebert, Hans Lentze, ill. Hermann Baltl újabb kutatási eredmé nyei is arra figyelmeztettek bennünket, hogy a ké rdé s kapcsán beidegzett, ré gi vé lelmeket kell felülvizsgálnunk. Való jában ugyanis a Jarcke, ill. Phillips hatása alatt keletkezõ 1855-ös osztrá k birodalmi reformjogalkotá s a megké sett polgári átalakulás öröké nek a neoabszolutizmus által törté nõ vé grehajtását jelentette, amely a Lehrfreiheitsziszté ma elfogadását, illetve a tanszabadság rendjé be beágyazott konzervatív-klerikális ihleté sû kultúrpolitika uralomra juttatását jelentette. Ez a birodalmi törekvé seket (germanizálást is) kifejezõ kultúrpolitika azonban a törté neti é s a praktikus jogtudományok egysé gé t hirdette, é s a törté neti jogi szemlé letet nemcsak az örökös tartományok, hanem a leigá zott orszá gré szek egyetemein is uralkodóvá tette. H. Siegel, E. Schwind, E. Luschin, M. Unger é s mások fejlesztetté k ki ezen az alapon a jogi historizmusnak azt a formáját, amelynek alapkövein a birodalmat alkotó né pek nemzeti jogfejlõ dé sé nek gondolat mé g egy ideig hajó töré st szenvedett. Ez az alapkoncepció pedig a birodalmi törekvé sek megrendülé sé t is túlé lte, é s a nemzeti jogtörté net önálló ságának elismeré sé t hazánkban a 90-es é vek elejé ig sikerrel elhárította. E körülmé nyek tüzetesebb vizsgálata alapján vált é rthetõ vé , hogy ná lunk a 60-as é vek nemzeti mozgalmai ellené re csak az ú n. európai jogtörté net lé phetett a Deutsche Reichs- und Rechtsgeschichte helyé be. Jogi historizmusunk hangos hazafiaskodásának rövidesen jelentkezõ enerváló dását pedig csupán az újrafelfedezett törté neti jogi irány romantikus túlzásainak kritikátlan hirdeté se takarhatta el. Az akadé miai nagyjutalommal é rdemesített Dósa Elek, ill. Czirá ky Antal, Tóth Lõrinc é s a Frank öröké be lé põ Wenzel Gusztá v tanításai fé mjelzik ezt a rendkívül ellentmondásos szellemi áramlatot, amely a magyar jogi historizmus romantikus nacionalizmusának újraé ledé sé t eredmé nyezte. Savigny, ill. az iskola õ sforrásaink kritikátlan felmagasztalása é s a kutatási feladatok szertelenné válása jellemzi tehát ennek az immár államilag elismert jogi historizmusnak a kibontakozását. Hatá sa alól pedig mé g a ké sõ bb maradandó é rté keket alkotó é s a pozitivista jogtörté net alapjait megteremtõ Hajnik Imre sem tudta magá t kivonni é letpályájának kezdeté n.
20
Hazai viszonyaink közt ez a szellemi á ramlat persze má r a törté neti jogi eszmé k harmadvirá gzá sá t jelenti, amelynek a tudomá nytalan romantika lett a kísé rõ jelensé ge. Hatása alatt a születõ jogtörté nettudomány viszont eleve közé pkor-centrikus maradt, ill. a haladás gondolatátó l elzárkó zva meré sz illúzió kat é s a nemzet nagyhatalmi, szupremáció s hivatásának tudatosítását vitte át a jogi közgondolkodásba. A markáns típusjegyek közt találjuk mé g a liberális jogi historizmusunk ignorálását é s a (haladó ) komparatív törekvé sek elejté sé t. Mindezt csupán azé rt szüksé ges felidé znünk, hogy az idekapcsoló dó újabb törté netkutatási eredmé nyekkel szembesíteni tudjuk a magyar jogi historizmus ezen korszakát. "Sú lyos é s tová bbörökített tudatzavarok" gyökereit tá rta fel ugyanis az ú jabb historiográ fiai kutatá s, melynek során "az illúzió k váltó gazdaságával" jellemzik találó an a vizsgált kort (Szabad Gy.). Ennek a tudománytalan romantikával ölelkezõ folyamatnak egyik szemlé ltetõ pé ldáját adta az a törekvé s, amely a magyar birodalmi gondolatot gyakran a hunok világtörté neti szerepé vel kapcsolta össze. Az ismert teó ria azonban "mé g alapelemé ben sem nyúlik vissza való ságos törté neti hagyományokra", hatásának deformáló szerepé t pedig é ppen a jogtörté nettudomány pé ldáján lehet igazán felismerni.
Való jában nemcsak "generáció k nõ ttek fel Toldi Ferenc szé p álmokat õ rzõ " eszmé in, hanem a Wenzel-fé le hun-scytha teó riát hirdetõ jogi historizmuson is. Toldy Ferenc ezt a szellemi kapcsolatot csak megerõ sítette azzal, hogy a "jó bé csi kapcsolatokkal rendelkezõ " Wenzelt már 1854-ben a Törté neti Bizottmányhoz kötötte, akinek a szemlé leté t pedig a közé pkori jogfejlõ dé sre koncentrált egyetemes euró pai jogtörté net sem mó dosította lé nyegesen. Wenzel kiterjedt forráskutatása é s az oknyomozó törté neti kutató munka szé les skálájának felmutatása sem változtatott ugyanis azon, hogy a vé gre katedrára jutott hazai jogtörté nettudomány mé g a távoli múlt anyagában is taszította magátó l a gyökeres változások gondolatát, é s elnyomorított korának vágyálmait a mítoszteremtõ romantikával elé gítette ki. Minden ellentmondásossága ellené re joggal mondhatjuk, hogy a törté neti mó dszerek alkalmazása által a jogtörté nettudomá ny é ppen ebben a korban nyert polgá rjogot, nem egyedülálló pé ldát szolgáltatva arra, hogy "törté nelmileg é s politikailag visszané zõ" eszmei alapá llá sból is szü lethetnek tudomá nyos eredmé nyek (Kulcsá r). Az a jogtörté nettudomány azonban, amely hazánkban való ban a törté neti jogi irány harmadvirágzásának mellé ktermé keké nt született, az illúzió k újratermelé sé vel sem juttatta önálló sághoz a nemzeti jogtörté netet. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy miké nt az örökös tartományok egyetemein, úgy a magyar jogtudományban is csak az 1890. április 25-é n kelt legfelsõ bb elhatározás adott helyet a nemzeti jogtörté net önálló mû velé sé nek akkor, amikor már a törté neti jogi irány harmadvirágzásának gyümölcsei is megkoptak.
A felidé zett tudománytörté neti elõ zmé nyek nyomán mondjuk, hogy jogi gondolkodásunk historizmusának minden korszaka − mint az eszmetörté neti jelensé gek egyike − mó dfelett összetett. Erõ södõ é s gyengülõ hullámvonalak sokasága árad egymás mellett, é s koronké nt egy-egy irányzat vagy iskola domináns té nyezõ vé emelkedik ané lkül, hogy a korábbi vagy é ppen az újfent keletkezõ tendenciákat nyomtalanul felszámolta volna. Modern jogtörté netírásunk közel egy é vszázados korszaka ezt az összetettsé get minden eddiginé l inkább magában hordja. Éppen ezé rt indokolt, hogy a mai jogtörté netirodalmunk nem egy kutató testé re szabott pensumké nt fogta fel az idevágó feladatainkat. Bónis György, Both Ö dön, Csizmadia Andor, DegréAlajos é s mások által megkezdett historiográfiai ré szletkutatás é s az idõ közben kiszé lesedõ nemzetközi tudományos együttmû ködé s mutatja való ban, hogy e feladatok az egyes összetevõ k önálló feltárását igé nylik. Kutató ink ide kapcsoló dó törekvé sei közt é rthetõ en elõ té rbe került a modern jogtörté nettudomány kialakulásának tudománytörté neti feltárása, amely egyben a felhalmozó dó nemzetközi tapasztalatok birtokában a mai jogtörté netírás kifejlõ dé sé ig terjedõ áttekinté st is lehetõ vé teszi számunkra. Mindezek alapján mondjuk, hogy több mint ké tszáz é v telt el, mió ta az elsõ Ratio Educationis sokat idé zett 87. §-a szüksé gesnek vé lte a magyar állam- é s jogfejlõ dé s tudományos alapjainak megteremté sé t. Való jában azonban csak a 19.
21
század második felé ben realizáló dhatott ez az igé ny egy már alapjaiban megváltozott törté nelmi szituáció ban. Az ú jjá é ledõ törté neti jogi irá ny keretei közt bontakozott ki a hazai polgá ri jellegû jogtörté netírá s, é s ez a tendencia közel a 70-es é vek vé gé ig dominá ns té nyezõvélett. Mindezt a romantika harmadvirágzása kísé rte, miközben a törté neti jogi eszmé k átmenetileg a feudális maradványokkal terhelt jogrendünk szinte minden ágazatában meghonosodtak. A folyamat ellentmondásos voltát nemcsak a nemzeti jogtörté net önálló sodásához kapcsoló dó következetlensé g, hanem sokkal inkább az elemeiben továbbé lõ progresszív tendenciák lé pé srõ l lé pé sre törté nõ feladása teszi é rthetõ vé . Így a hivatalos kultúrpolitika rangjára emelt törté neti jogi irány elsõ ké nt a liberális romantikát, majd a progresszív összehasonlító jogtörté neti törekvé seket is lé güres té rbe taszított. Ezt a szembetû nõ en negatív folyamatot azonban nem lehet pusztán hazai sajátosságnak tekinteni, miután az né mi elté ré ssel a környezõ né pek kibontakozó jogi historizmusában is megfigyelhetõ volt. Egé szen közel álló utat járt meg pl. a korabeli lengyel törté neti jogi iskola, melynek alapjait mé g a század elsõ felé ben W. A. Maciejowski, a ké sõ bbiekben R. Hube, Z. Helcel é s mások fejlesztetté k ki. A fordulat itt is a 60-as é vek vé gé ig zajlott le, é s az a Savigny eszmé it propagáló G. Roszkovszki, ill. A. Kraushar munkásságával tetõ zött. Ez a körülmé ny jó l mutatja tehát, hogy az Elbátó l keletre mé g az állam é s a jog fejlõ dé störté neté ben is közös törvé nyszerû sé gek hatottak.
A hazai törté neti jogi irányzat historiográfiai hullámvonalait termé szetesen követni lehet a legújabb korig. Gyökereivel ide nyúlik vissza a századforduló n kifejlesztett retrospektív (Timon) jogtörté netírá s, majd pedig a divatos szellemtörté neti irányzat kísé rõ jelensé geké nt tû nik fel a törté neti jogi irány utolsó , enerváló dó szellemi áramlata. A benne koronké nt felhalmozó dó ré szletkutatási eredmé nyek vagy é ppen a kútfõ k feltárását szorgalmazó k munkásságának é rdemeit sem csorbítja tehát, ha azt mondjuk, hogy az irányzat önmagában "úgyszó lván csak a kereteket nyújtotta a mó dszeres jogtörté neti kutató munka számára hazánkban" (Illé s). Az irányzat takaró ja alatt idõ nké nt elhatalmasodó negatív tendenciák gyökerei pedig vé gsõ soron a feudális maradványokkal terhelt társadalom igé nyeihez tapadtak. Liberális jogi historizmusunk egyik-másik ké pviselõ je, bár mé g a XIX. század második felé ben is alkotó munkát vé gzett (ld. Bocsor), ennek ellené re a mó dszeres jogtörté neti kutató munka perifé riájára szorult. Így csak a 70-es é vek után kifejlõ dõ pozitivista jogtörté net ké pviselõ i tartották számon a liberális jogi historizmus kiemelkedõ harcosait, de a megkezdett út folytatását Hajnik Imre sem vállalta. Már itt hangsúlyozni kell tehát, hogy az a pozitivista alapté tel, miszerint "a jelenbõ l a jövendõ be nyíló utakat a törté nelem mutatja meg" (Comte), a hazai liberális jogi historizmusbó l eleve hiányzó té tel maradt. A liberális eszmé k eltorzult válfajait jelzõ retrospektív modernizálások viszont a komparatív törekvé sek kínálkozó lehetõ sé geit is kiszolgáltatták a törté net jogi alapokra é pített "egyedülálló jogfejlõ dé s" gondolatának, ill a "szintetizáló " jogtörté netírásának. A haladó liberá lis jogtörté netírá s elõtt ezzel a tová bbi elõrehaladá s lehetõsé gei lezá rultak. Ennek ellené re jogi közgondolkodásunk − fõ ké nt a megoldatlan társadalmi problé mák felszínre kerülé se idejé n − mé g kitapintható an visszanyúlt a liberalizmus, fõ ké nt a liberális reformeszmé k historikus alapozó ihoz. A magyar jogi historizmus egyik legerõteljesebb irá nyzataké nt tartjuk szá mon a pozitivista jogtörté netírá st. Nagy vonásaiban a 70-es, 90-es é vek közt helyezhetõ el az idevágó törekvé s kibontakozása. Hajnik Imre munkásságának legtermé kenyebb é vtizedeivel esik egybe ez az idõ szak, ezé rt is a magyar pozitivista jogi historizmus kiemelkedõ reprezentánsának mindmáig õ t tekinthetjük, de az újabb kutatási eredmé nyek tükré ben 22
hangsúlyozandó nak tekintjük, hogy a nagy pozitivista gondolkodó mû ve egé szé ben nem sorolható ide. Éppen ezé rt fontos ké rdé snek tû nik az irányzat kronoló giai határainak tüzetesebb szemrevé telezé se. Hóman Bá lint fogalmazott meg annak idejé n (1938) egy egé szen elasztikus korszakhatárt az irányzat kezdeteire vonatkozó an, miszerint általában a kiegyezé st követõ é vtizedekben egymásba torló dva kerültek a nagyközönsé g elé a pozitivisták mû vei. Pozitivista jogi historizmusunk tüzetesebb vizsgálata azonban sem ezt a felfogást, sem pedig azt az ezzel ellenté tes vé lemé nyt nem erõ síti meg, amely szerint a pozitivizmus általában gyöké rtelen lett volna a közé p- é s kelet-euró pai né pek közgondolkodását formáló jogi tudományosságban. Jan Fia³ek, Bo³eszlaw Ulanovszki é s fõ ké nt Adolf Pawinski munkássága pl. a lengyel jogtörté netirodalomban jó l mutatja az utó bbi felfogás tarthatatlanságát. A cseh, lengyel é s a ré gi orosz jogtörté netirodalomra is kiterjeszthetõ összehasonlítások alapján ugyanakkor megalapozottnak mondhatjuk azt a következteté st, hogy e té rsé gben a pozitivista jogi historizmus csak a 70-es é vek vé gé tõ l, sõ t inká bb csak a 80-as, 90-es é vekre tehetõ. A polgárság "forradalmak utáni uralmának stabilizáció s törekvé sei" által behatárolt, ill. a Comte-i é rtelemben "a tá rsadalmi fejlõdé s törvé nyeit feltá rni akaró tudomá nyt" azonban mé g ebben a korban sem fedezhetjü k fel a hazai jogtörté netben. A ké rdé st a kialakult pozitivista jogtörté netírásra behatárolva az alábbi jellemzõ ket emelhetjük ki: Pozitivista jogtörté netü nk sem a kialakulása idejé n, sem ké sõ bbi vonulataiban nem tá maszkodott szá mottevõ polgá ri liberá lis eredmé nyekre, nem szakított a törté neti jogi iskola hagyomá nyaival, következé ské ppen az idevá gó mûvekbõl hiá nyzott a feudá lis jog harcos bírá lata. Miké nt a töré nettudományban, úgy a pozitivista jogtörté netben is csak a mó dszeres kutató -elemzõ forráskutatás, helyenké nt a kútfõ k komplex felhasználása é s a vizsgált törté nelmi jelensé gek összehasonlító elemzé sé nek kiterjeszté se jelentkezett. Hatá sa alatt pedig − miké nt a környezõ né pek felidé zett jogi historizmusában is − egy sajátos té nyleíró jogtörté net fejlõ dött ki, amely szinte teljes egé szé ben, fõ ké nt pedig tematikusan a közé pkori jogfejlõ dé s feltárásának megalapozásában látta feladatát. Így a magyar pozitivista jogi historizmus leginkább felké szült reprezentánsai is messze távol tartották magukat a megoldatlan társadalmi problé mák jogtörté neti elõ zmé nyeinek elemzé sé tõ l, é s mé g az euró pai jogtörté net keretei közt sem jutottak el a polgári forradalmak tapasztalatainak é rté kelé sé hez. Az irányzat fejlõ dé sé nek kontinentális tapasztalatai is mutatják azonban, hogy az ide sorolható historizmus optikáját mindig az azt körülvevõ társadalmi közeg befolyásolta. Ezekre a konkré t társadalmi körülmé nyekre utalva pedig nyilvánvaló , hogy a mi pozitivista jogtörté netírásunk akkor bonthatta csak ki szárnyait, amikor az irányzat már Euró pa-szerte elhullatta pozitív tartalmi tölté sé t (Kulcsá r), amikor már a fejlõ dé si törvé nyek keresé se helyett a törvé nyszerû evolúció ra, ill. a forradalmi átalakulás szüksé gessé gé t tagadó "tudományos társadalomátalakítás"-ra kerültek át a hangsúlyok. Felidé zve az idevágó törté nelmi körülmé nyeket, é rthetõ , hogy a pozitivista jogtörté netírás nálunk nem válhatott a polgári haladás eszközé vé , é s ilyen é rtelemben az egyé bké nt következetesen megõ rzött komparatív szemlé let kiterjeszté sé re sem kerülhetett sor. Maradt viszont a meghaladott korok jogfejlõ dé sé nek forrásokon nyugvó , szigorú törté netkritikai vizsgálata é s a kölcsönhatásokat kifejezõ folyamatok összehasonlító elemzé sé nek következetesebb alkalmazása. Ú jabb korszakunk jogi historizmusá nak mé g így is a "legbecsesebb alkotá sai" szü lettek az irá nyzat hatá sa alatt, é s ezek az alkotások a magyar jogi gondolkodás világké pé nek kiszé lesíté sé t − korlátaik ellené re is − nagymé rté kben szolgálták. Hiába keresné nk bár a hazai pozitivizmus alkotó inál akár a törvé nyhozás összehasonlító elemzé sé nek folytatását, a haladást, illetve termé szettudományos é rtelemben 23
vé lt jogfejlõ dé si törvé nyek keresé sé t vagy a Nyugaton már szé les körben ismert komparatív mó dszertani útkeresé sé t, mé gis a jogtörté nettudomány maradandó eredmé nyei nálunk az idesorolható gondolkodó k munkássága nyomán szembetû nõ ek. Nem pusztán az "empirikus" törté neti té nykutatást é s a társadalmi-gazdasági okok fokozottabb figyelembevé telé t illeti viszont ez a megállapításunk, hanem az adott kutató munkát jellemzõ szigorú forráskritikát is, amely tehá t a modern jogtörté netírá s tudomá nyossá gá nak elé rhetõ legmagasabb pontjá t ké pviseli. A magyar pozitivista jogtörté netírás vázlatos áttekinté se mellett utalnunk kell arra is, hogy mindez a magyar pozitivista jogi historizmust távolró l sem meríti ki. Nemcsak a továbbé lé srõ l, illetve az irányzat 20. századi továbbfejleszté sé nek töredé kes pró bálkozásairó l van szó , hanem arró l, hogy a magyar jogi historizmus egé szé t, az elmé leti é s az ágazati jogtudományokat, az ide szorosan kapcsoló dó é s é ppen a pozitivizmus alapjainak lerakásával egyidejû leg jelentkezõ historikus eszmé k együttvé ve fejezik ki koronké nt. Eme fontos összetevõ k historiográfiai feltárásával lehet majdan teljes a hazai pozitivista jogi historizmus törté nelmi szerepé nek megíté lé se. Polgári jellegû jogi historizmusunk kellõ en mé g fel nem tárt problé máinak a jelzé seké nt szü ksé ges felidé zni vé gü l a szá zadforduló nemzeties irá nyzatá nak zá szlóbontá sá t, illetve az ún. szellemtörté neti iskola magyarorszá gi vá ltozatá nak ellentmondá sos szerepé t. Nem vitás, hogy ezek az irányzatok a hazai jogi tudományosság útkeresé seit fejezik ki, szû kebb é rtelemben a hazai jogtörté netírásban pedig egy hosszan elnyúló válság megnyilvánulási formáiké nt tû ntek fel. Az idevágó eszmetörté neti problé mák koncentrált voltát azonban mindké t áramlat azáltal juttatja kifejezé sre, hogy bennük a magyar jogi közgondolkodás egé szé nek kisajátítását cé lzó törekvé s is jelen van. Innen fakad az a körülmé ny, hogy ezek az irányzatok koruk politikai (parlamenti) é s publicisztikai küzdelmeivel is é rintkezé sbe kerültek. Ilyennek kell minõ sítenünk mindenekelõ tt azt a századforduló idejé n kialakult nemzeties irányzatot, amelynek feltárását törekedtünk különbözõ aspektusbó l megközelíteni. Való jában azonban csak az ún. Timon-fé le alapozá st é s a köré hez tartozó "szintetizáló k" törekvé seinek jellemzõ it vettük számba, a magát "nemzeties irány"-nak tekintõ jogtörté netírás túlfû tött nacionalizmusátó l azonban mindmáig nem határoltuk el a továbbé lõ liberális ideoló gia Habsburg-ellenes harcát, amely egyidejû leg, vagyis a dualizmus elmé lyülõ válsága idejé n jogi közgondolkodásunkban jelen volt.
Té ves volna azt hinnünk, hogy a hazai jogtörté net az idealizált Nyugattal mechanikusan állította szembe a "barbár Keletet". Ellenkezõ leg, az adott kor jogi historizmusában a parancsuralmi rendszert idealizáló gondolat is megtalálható volt, amit a magyar jogalkotó gé niusz Keletrõ l származtatott õ si eré nyeké nt fogtak fel. Ugyanakkor nem lehet megfeledkeznünk arró l sem, hogy a hazai jogi gondolkodás historizmusának Nyugatra tekinté se mögött viszonylag progresszív é s regresszív tendenciák egyaránt megtalálható k e korban. Kiváló pé ldája ennek a tovább é lõ angol-magyar jogfejlõdé si analógiakeresé s, amelynek a 20. századi megfelelõ i nyomán lassan akár az a meggyõ zõ dé s terjedhetett volna el, hogy az angol jogban "több van Werbõ czybõ l, mint bennünk". A Grosschmid által kovácsolt fegyverzetben azonban a korabeli magyar jogi tudományosság területé n mé g számos fó rumon fellé ptek a különbözõ eszmeáramlatok reprezentánsai, é s az ide magukkal hurcolt tudománytalan historizmussal harcra kelt gondolkodó ink küzdelmé re is é rdemes felfigyelnünk. A hazai konzervatív jogi historizmus alapvetõ jellemzõit felidé zve láttuk, hogy ez az irányzat a kor megoldatlan társadalmi (jogi) problé máinak bonyolult visszatükrözõ dé se volt. A konzervatív erõ k ellenállva alkalmazkodásának válságos korszakában született ez az áramlat, é s visszafelé haladva a törté neti jogi iskola, ill. a nemesi romantika talaján fogant eszmé k takaró jául szolgált csupán az egyedü lá lló magyar jogfejlõdé s gondolata, a birodalmi nacionalizmus eszmé it é lesztõ missziós elmé let é s a retrospektív modernizá lá s
24
is. A ré szletkutatások megveté se, a tudományos alapokat né lkülözõ illuzió kelté s é s a szé lesebb komparatív látásmó d lé tjogosultságának a tagadása jellemzi ezeket a törekvé seket. Egy sajátos megnyilvánulási formája mindez a korabeli magyar jogi historizmus válságának, amely é ppen akkor jelentkezett, amikor a törté neti kutatás metodikájának viszonylag magas szintje ellentmondásba került a törté nettudomány elvi megállapításaival. 1.1.3. Ú j irá nyok, trendek a hazai jogi gondolkodá sban A hazai nemzeties irány tanításai egy polemikus vitairodalom kibontakozását is maguk után vonták úgy a hazai, mint a nemzetközi tudományos é letben. Ennek ellené re a századforduló nacionalizmusának a tudománytalan tanításai mé g akkor is é ltek, amikor már a szellemtörté neti irány zászlaját kibontó Eckhart Ferenc is szü ksé gé té rezte, hogy ezektő l a teherté telektő l a magyar jogtörté netírá st megszabadítsa. Az a magát "több szellemtörté netet" követelő jogtörté neti irányzat vállalta a harcot, amely már a 30-as é vek elejé n a megkövesedett elő íté letek ellen lé pett fel. Az Eckhart-portré , ill. az általa alkotott é letmű feltáratlanságábó l fakadt, hogy egy ideig e körülmé ny sajátos szerepé t hátté rbe szorítva elemeztük a hazai szellemtörté neti irányba sorolható jelensé geket. A szellemtörté net behatolá sa a magyar jogi historizmus szfé rájába mó dfelett bonyolult helyzetet teremtett a ké t világháború között. Már az ún. zászló bontás kiváltotta az Egyetem falain kívül zajló Eckhart-vitát, amely a politikai (parlamenti) támadások kereszttüzé be állította a katedrát. Jogtörté né szeink egy ré sze ugyanis komolyan hitt abban, hogy a szellemtörté neti mó dszerek alkalmazása által a jogtörté netírás reputáció ja helyreállítható , hogy a források elő íté letektő l mentes kritikája útján fel lehet számolni a "nemzeti önhittsé gbő l táplálkozó fantázia" szülemé nyeit. A szellemtörté neti iskola mó dszertanához fűző dő illúzió kbó l, ill. a pozitivista (kutató -elemző ) jogtörté netírás hagyományainak a folytatására irányuló törekvé sekbő l fakadt tehát nálunk a retográd nacionalizmus elleni fellé pé s. Az Eckhart-vita azonban rövidesen bebizonyította, hogy a "dogmamentes kritika szabadságának jogaiba törté nő visszahelyezé se" elé rhetetlen maradt. Nemcsak a szellemtörté neti irány é rdeme ugyanakkor, hogy ebben a küzdelemben leplező dött le tudományos é rtelemben a magyar alkotmánytörté net alapjait megrontó modernizálás, amelyben viszont é ppen Eckhart Ferenc helytállása volt a meghatározó . A hazai jogtörté netírás súlyos teherté teleit látva Eckhart Ferenc szá mos kezdemé nyező lé pé st tett a módszeres jogtörté neti kutatómunka megú jítá sa é rdeké ben, törekvé se azonban a magyar jogi historizmus mestersé gesen leszűkített világké pé be ütközött. A "nemzeties" irány tanításait bírálva Eckhart nemcsak a modernizáló (retrospektív) közjogtörté neti illúzió kelté st ké nyszerült elutasítani, hanem a magyar jogfejlő dé s egyetemes (euró pai) összefüggé seinek a keresé sé t is új alapokra akarta fektetni. A nagy zajjal felszámolt euró pai jogtörté net vívmányai, valamint az Eckhartná l speciálisan jelentkező gazdaságtörté neti é rdeklő dé s volt az eredő je annak, hogy most már a hivatalos szellemtörté neti vezé reszmé ktő l idegen té nyező k, jelesül é ppen a gazdasági-társadalmi okok kerültek a jogfejlő dé si összefüggé sek homlokteré be. Ső t a magyar jogtörté net európai összefü ggé seinek keresé sé ben is a "hasonló gazdasá gi-tá rsadalmi felté telek" jelenlé té t tekintetté k irá nyadónak. Ilyen é rtelemben is fel kel idé zni tehát a programadó tanulmányt, amelyben Eckhart leírta, hogy a környező né pek jogfejlő dé sé nek összefüggé sei való jában a "gazdasági-társadalmi okok (mint a "jogfejlő dé s legfő bb té nyező i") megegyezé sen alapulnak.
25
Teljesen nyilvánvaló ma már persze, hogy Eckhart szemlé leté nek pozitív elemei a korabeli jogtörté netírá st gyökeresen nem módosíthattá k, ső t a pozitivizmus reálisabbnak tűnő világké pé hez való visszaté ré st sem eredmé nyezhetté k. Az újabb tudománytörté neti kutatásoknak van tehát igaza, amikor azt a paradoxont idé zik fel, amelyben a "több szellemtörté netet" követelő Eckhart Ferenc ellenző i inkább voltak szellemtörté né szek, mint ő maga (Degré ). Eckhart ugyanis az általa meghirdetett szellemtörté neti programját való jában csak egyetlen té mát tekintve (a szentkorona-eszme) alkalmazta, é s a pozitivista kutatómunka jobb hagyományainak tová bbfejleszté sé t cé lzó munká ssá gá t is ezt követő en bontakoztatta ki. A tanítványok, ill. a párhuzamosan egymás mellett működő szemináriumok tagjainak munkásságában pedig hasonló an pozitív törekvé sek kibontakozásának vagyunk tanúi. A világháborút követő é vek új lendületet kölcsönöztek az önmagára maradt Eckhart Ferencnek, aki a dé káni (1946), ill. prodé káni tiszt betölté se mellett az é letmű beé rett alkotásait is ebben az idő ben adta közre. Az akadé miai jutalomra é rdemesült gazdaságtörté neti művé re, ill. a magyar jogtörté neti szinté zisé re is joggal utalhatunk, miután ezek az alkotások már az adott kor kultúrpolitikai törekvé seinek anaté máiké nt jelentkeztek. Hiánypó tló ké zikönyve ugyanis egyfajta betető zé se volt a magyar alkotmá ny é s jogtörté net megújítását cé lzó küzdelmé nek, amelyben az elő dökné l reálisabb világszemlé lettel, a gazdaságtörté neti kutatásokban való jártasságával, ill. a kutató -elemző szakirodalmi é s forrásfeltáró munkásságával sok vitá s ké rdé st tudott kedvező bb megvilá gítá sba helyezni. Jogtörté neti ké zikönyvirodalmunk sorában ez volt az első , amely az újkori jogtörté netünk elmaradottságát nemcsak felismerte, hanem törekedett rendszerezni az utolsó szá z é v jogfejlő dé sé t is. Ké t é vtizeddel az eredeti felismeré sek után az 1946-os magyar alkotmá nyé s jogtörté neti ké zikönyv má r a polgá ri jellegű á llam- é s jogfejlő dé s törté neté re is rá irá nyította a figyelmet. A felidé zett magyar alkotmá ny- é s jogtörté neti ké zikönyv, valamint a mögötte lassan kiteljesedő é letmű termé szetesen nem azonosítható mé g a mai modern jogtörté nettudománnyal. A polgári tudományosság jobb hagyományainak é brentartását, ill. továbbfejleszté sé t jelentette ez az é letmű, ill. a nyomában röviddel ké ső bb beé rt, 1848-hoz tapadó kutatás is. Eckhart Ferenc elő adá saiban azonban egyre jobban kiteljesedhetett most már a tá rsadalmi-gazdasá gi okok meghatá rozó szerepé nek a vá llalá sa, é s ez az egyidejűleg áté lt közé leti válság é veit is lé nyegesen megkönnyíthette számára. Nem okozott tehát szellemi megtorpanást nála az ún. "magyar é s összehasonlító euró pai jogtörté net", ill. a modern gazdaságtörté net oktatásának követelmé nye. Ső t a korát (az első koalició s é veket) markáns tömörsé ggel kifejező változások (reformok) hatása alá kerülve Eckhart Ferenc ismé t megtalálta é lete é rtelmé t, é s újabb nagy volumenű kutató munkához látott. Nem szimplifikálása a dolgoknak tehát, ha azt mondjuk, hogy ettő l kezdve Eckhart Ferenc tudományos tevé kenysé ge szerves alkotó eleme lett a hazai modern jogtörté nettudományok kibontakozásának. A ré gi elő íté letek, ill. tudománytalan tanítások hatása aló li felszabadítást cé lozva a VKM 1946/47. é vi rendelkezé sei egé sz sor új tanszak meghirdeté sé t tetté k lehető vé a jogi karokon is. A historikus jogtudományok szembetűnő kiterjeszté sé t jelentette pl. a ré gi politika helyé be lé pő "á llamtan, a politikai rendszerek törté nete" c. tárgy, ill. a korábbiakban már jelzett gazdasá gtörté neti oktatá s való ra váltása. Vele egyidejűleg látjuk a hungarocentrikus törté netszemlé let feloldását cé lzó "á ltalá nos jogtörté net" bevezeté sé t (1948), nem csorbítva 26
a nemzeti jogtörté net alapvető szerepé t, amelynek a katedrája akkor már a kutató munka elő ké szíté sé t szolgáló né pes szemináriumot is fenntartott. A magyar jogi gondolkodás megújításával inté zmé nyesült tehát az az egykoron "egyetemes euró pai jogtörté net"-ké nt megismert tudományág, amely való ban új é letre keltette az egyes né pek, ill. nemzetek jogfejlő dé sé nek vizsgálatát, megkövetelve egyúttal az oktatástó l a jogfejlő dé s törté neti tövé nyszerűsé geinek láttatását. Ilyen é rtelemben válhatott tehát szorosan egymásra é pülő ismeretanyagok hordozó jává a nemzeti é s az egyetemes jogtörté net oktatása. A magyar jogi historizmus világké pé nek változásairó l szó lva az utó bbi é vtizedek során − mondja az idevágó állásfoglalás − jobbára a korábbi jogtörté nettudomány által elhanyagolt ú jkori é s legú jabb kori jogtörté net megalapozá sá ra gondolunk. A jogtörté netírás tudatformáló szerepé nek kiszé lesíté se egyenesen vezetett ugyanis a súlypontoknak az újkorra való tartó s áthelyező dé sé hez, amelyre vonatkozó felismeré st már a 20-as é vekbő l felidé zhettük. A megvaló sításban azonban való ban csak az újabb kori modern jogtörté netírás hozott számottevő eredmé nyeket. A feladat tudatosodását követő en ké t é vtized sem telt el, amikor már korszakos taglalásban mutathattuk be azokat az eredmé nyeket, amelyek egy tekinté lyes ré szé t a mó dszeres jogtörté netírás, ill. a szakjogtudományok historikus vé nájú alkotó i hoztak felszínre. Nem vé letlen tehát, hogy a hazai tudományos é let felgyorsult változásai idejé n, viszonylag rövid idő alatt hátté rbe szorult az a ré gi szemlé let, amely csak a közé pkori jogfejlő dé s vizsgálatát tartotta a jogtörté nettudomány feladatának. Joggal mondjuk tehát, hogy a modern jogtörté netírá s a közé pkoncentrikus szemlé let egyoldalúságát leküzdve az új- é s legú jabb korok jogfejlő dé sé re irá nyította a figyelmet, é s ez való ban számottevő eredmé nyeket hozott. "A hazai jogtörté net közé pkorkutató bázisainak enerváló dását persze nehezen tagadhatnó k" (Ré vé sz), é s ez is arra vall, hogy a felidé zett elő relé pé s súlyos egyoldalúsággal párosult. Nem vitatható tehát az a megállapítás sem, hogy a jogtörté netírás ilyen é rtelemben vett egyensúlyveszté sé nek megszünteté sé hez a módszeres közé pkorkutató munka jogaiba törté nő visszaá llítá sa mú lhatatlanul szü ksé ges. Nem egy numerikus jellegű számveté s ismeretes az utó bbi idő kben arró l, hogy a historikus kutató munka milyen arányban foglalkozik a fő bb ágazatcsoportokhoz sorolt jogágak fejlő dé sé vel. Így a jogtörté né szek is osztoznak az íté leté ben, hogy az utó bbi negyedszázadban realizált törekvé sek az állam- é s alkotmánytörté neti, ill. az újabb kori politikatörté neti problé mák megoldását helyezté k elő té rbe. Ú jabban az állam- é s a politikatudomány elő té rbe kerülé se ösztönzi az idevágó eszme- é s inté zmé nytörté neti vizsgáló dásokat. Közismert viszont az ebbő l fakadó problé ma, hogy a hazai jogtörté netírás a megoldatlan társadalom-politikai (államjogtörté neti é s államigazgatástörté neti) relevanciákra irányította a figyelmet, ami önmagában is sok pozitívummal járt. A kutató kapacitások több mint felé t lekötik azonban ezek a törekvé sek, következé ské ppen egy sor jogágazat "inté zmé nytörté nete csak nagyon is szeré ny ké pviselethez jut. Nem vé letlen tehát, hogy nálunk a nemzeti jogtörté net összefoglaló ké zikönyvé nek is oly mó don kellett megszületnie, hogy a modern árutermelő társadalom legfontosabb ágazatában lezajló fejlő dé st in komplexu a historikus vé nájú civilistának (Asztalos) kellett feltárni. Ezáltal persze szerencsé snek is mondható ez a ké zikönyv, de az elé rt eredmé ny önmagában nem oldhatja fel azt a lemaradást, amely általában a civilisztikai (társadalmi-gazdasági) szfé rákban lezajló (közé pkori, újkori é s legújabb kori) változások útvesztő inek feltáratlanságábó l származik. A modern jogi tudományosság maradandó eredmé nyei nyomán persze való ban mó d nyílik pl. a magyar feudális magánjog összefüggő ké pé nek a kialakítására. A Mohács elő tti szokásjog világába mé lyen visszanyúló gyámsági jogunk (Degré ) közkinccsé válása viszont mutatja, hogy az idevágó feladatok mé g bő ven adottak.
A jogtörté netírás é rdeme, hogy már a 60-as é vekben tudatosan é ledt a magánjogtörté neti kutató munka hiányának felszámolását cé lzó törekvé s (1. Die Entwicklung des Zivilrechts, Bp., 1970.), é s az inté zmé nytörté neti kutató munka első eredmé nyei is feltűntek. Joggal 27
remé lhető , hogy a közeljövő ben hasonló cé ltudatossággal fordul majd a jogtörté netírás pl. a büntető jogi, a processzuális ágazatok fejlő dé sé ben kitárulkozó törté nelmi tapasztalatok felé is. A feladatokhoz mé rten szeré nynek mondható jogtörté neti kutató bázisaink fejlő dé sé t vizsgálva nagy gyakorisággal idé zzük azokat a munkálatokat is, amelyek a tudománytörté nethez, ill. szé lesebb é rtelemben a jogi historizmus fejlő dő sé nek feltárásához tapadnak. Eszmetörté neti, egyetemtörté neti, biográfiai stb. kutatások vegyültek e körbe, amelyeket eredetileg a ré gi tudományos eredmé nyek kritikai elemzé sé re, ill. a maradandó é rté kek felhasználására irányuló törekvé s é lesztett. hasonló an komplex feladatok gyűjtő köré vélett az utó bbi é vtizedek folyamán az ú jabb kori jog fejlő dé störté neté nek a módszeres megközelíté se ú gy a nemzeti, mint az egyetemes jogtörté net köré ben. A jogtörté netírás növekvő é rdeklő dé ssel fordult a legújabb kori törté nelem tapasztalatainak feltárása felé , é s ezáltal é lő kapcsolatot törekedett teremteni a jelenkorral. Nem a divatos "kortörté neti" (zeitgeschichtlich) vizsgáló dások né pszerűsé ge vezé rli a jogtörté né szeket ebben, hanem inkább az a fajta "törté netisé g", amely "nem csupán a múlthoz kötött törvé nyszerűsé gekbő l é s tendenciákbó l vonja le a következteté seit, hanem a múltat a jelenben is ható törvé nyszerűsé gekkel é s tendenciákkal együtt szemlé li (Kulcsá r) A modern jogtörté neti kutatómunka szerepé nek kiszé lesedé se − mint látható − önmagában is jelentő snek mondható . Tudománytörté neti vizsgáló dásaink tehát nem vé letlenül ösztönzik kutató inkat arra, hogy ezt az elő rehaladást idő rő l idő re számba vegyé k. Ezek e lé pé sek azonban (eredetileg) már a modern jogtörté neti kutató munka megalapozásának idő szakátó l jelentkeztek, é s gyakran a kor kié lezett eszmei küzdelmeinek is a hordozó i lettek. Így ma már ez a polemikus irodalom fő ké nt kortörté neti, ill. eszmetörté neti szempontbó l jelentő s. A tapasztalatok azonban ké tsé gtelenül hozzájárulnak a mó dszeres magyar jogtörté net alapjainak megszilárdításához, ső t sok tekintetben ösztönzé st adnak a jogtörté neti kutató munka közgondolkodást formáló szerepé nek kiszé lesedé sé hez. Joggal sorolhatjuk vé gül a felidé zett eredmé nyek sorába azokat a kutatásainkat is, amelyek a komparatív (általános) jogtörté net talajáró l kiindulva születtek é s való ban szemlé letformáló szerepet vállaltak magukra. Mindez nem öncé lú é s távolró l sem egyedülálló jelensé ge a modern jogtudománynak. Így az állam é s jog fejlő dé störté neté ben, ill. a jogi gondolkodás historizmusában zajló változások szoros törté nelmi kölcsönhatásba kerülnek vé gre egymással. Ez teszi indokolttá, hogy az állam é s a jog fejlő dé störté neté t az újabb jogásznemzedé k számára is áttekinthető vé tegyük.
1.2. Irodalom Baltl, H.:
Ö sterreichische Rechtsgeschichte.
Gratz-Wien, 1972.
Bardach,J.:
Historia panstwa i prawa Polski.
Warszawa, 1964.
Beksics Gusztáv:
A magyar doktré inerek
Bp., 1882.
Bocsor István:
Magyarország törté nelme különös tekintettel a jogfejlõ dé sre.
Pápán (é n.).
Comte,A.:
Plan des travaux scientifiques necessaires pour reorganiseur la socié té .
Paris, 1822.
Degré Alajos:
A magyar jogtörté netírás keletkezé se é s fejlõ dé se. Az MTA Dunántúli Tud. Int. kiadv.
Bp., 1968.
Eckhart Ferenc:
A Budapesti Pázmány Pé ter Tudományegyetem Jog- é s
Bp., 1936.
28
Á llamtudományi Kar törté nete. Földesi Tamás:
A "megismerhetõ sé g" modern problé mái.
Bp., 1971.
Horváth Pál:
Tudománytörté neti é s mó dszertani ké rdé sek a jogtörté net köré bõ l.
Bp., 1974.
Illé s Jó zsef:
Bevezeté s a magyar jogtörté net forrásaiba.
Bp,. 1930.
Ké ré szy Zoltán:
A jogtörté netnek mint önálló tudománynak feladata é s jelentõ sé ge.
Pozsony. 1917.
Kulcsár Kálmán:
A szocioló giai gondolkodás fejlõ dé se.
Bp., 1971.
Kulcsár Kálmán:
A törté neti szemlé let a XX. század jogtudományában.
In: Á llam- é s Jogtudomány V. 1962. 3. sz.
Lentze, H.:
Universitätsreform Graf Leo Thun Hohenstein.
Graz-Wien, 1962.
Meinecke, Fr.:
Die Entstehung des Historismus. Hraug.
Carl Hinrichts. München, 1959.
Pauler Tivadar:
A Budapesti Magyar kir. Tudományegyetem törté nete.
Bp., 1880.
R. Várkonyi Á gnes:
A pozitivista törté netszemlé let a magyar törté netírásban. I-II,
Bp., 1973.
Ré vé sz T. Mihály:
A magyar jogi historizmus világké pé nek alakítása.
In: A feudális jogtípus fejlõ dé störté nete Bp., 1982.
Szû cs Jenõ :
A nemzet historikuma é s a törté netszemlé let nemzeti látó szögei.
Ért. a tört. tud. köré bõ l. 51.sz. Bp., 1970.
V. Windisch Éva:
Kovachich Márton György é s a magyar országos levé ltári forrásanyag feltárása.
Levé ltári Közlemé nyek XXXVII. 1966.
Vico, Giambattista:
Az új tudomány.
Ford. Dienes G., Szemere V. Bp., 1963.
29
30
2. Az á llam- és jogfejlodés eredoi (az osforrá sok) Az ő stársadalommal, a matriarchátus korával, a törzsi-nemzetsé gi viszonyokkal, ill. a territorális falusi földközössé g különböző (kezdetleges) törté nelmi típusával foglalkozó kutató munka (Maine, H.S., Bachofen, J., Maurer, G.L.) nyomán már a 19. században feltárult az ún. primitív jog korszaka. A jogfejlő dé s elő zmé nyeinek a feltárását hozta ez a vizsgáló dás, amelynek az eredmé nyei szervesen beé pültek a modern jogtörté netbe. A jogfejlő dé s önálló korszakaké nt mé gsem tárgyaljuk a primitív jogokat, miután azok jobbára az államilag szervezett társadalmak kialakulását megelő ző en ismeretesek. Különleges törté nelmi felté telek között ez a primitív jogállapot persze a maga való ságában is szemlé lhető volt egé szen a legújabb idő kig. Ennek ellené re a primitív jog az ismert fő bb jogrendszerek fejlő dé sé t egyre kevé sbé befolyásolta. Vizsgáló dásaink tehát az államilag szervezett társadalmak jogrendjé t állítják elő té rbe é s csak az egyes (korai) társadalmakban továbbé lő primitív jogelemek esetenké nti jelenlé té t konstatáljuk. Ilyen é rtelemben vonják magukra a figyelmet az á llamisá g kezdetleges alakzatai. Az emberi társadalom fejlõ dé sé t vizsgáló tudományok jelenlegi eredmé nyei azt mutatják, hogy az állam é s jog kialakulása egyes né pekné l az idõ számításunkat megelõ zõ é vezredekbe nyúlik vissza. Való jában az antik világ fogalma alatt é ppen ezeket a legkorábbi államalakulatokat, ill. az ún. korai rabszolgatartó államokat é rtjük. Elõ -Á zsia, Afrika é szak-keleti területein, a Földközi tenger keleti partvidé ké n, valamint Á zsia dé lkeleti ré szé n már a görög-ró mai jogrendszereket megelõ zõ en államilag szervezett emberi társadalom állt fenn. Így általában az ó kori Kelethez tartozó né pek köré ben már nagyon korán megfigyelhetõ volt a nemzetsé gi-törzsi társadalom bomlása é s az állam kialakulása. A korai jogfejlõ dé s alapját e területeken tehát a bomló közössé gi viszonyok ké pezté k, való jában tehát mé g a rabszolgatartó é s a rabszolga szembenállása nem volt jellemzõ . Már az i.e. IV. é vezred folyamá n e té rsé g nagy folyó inak (Nílus, Tigris, Eufrátesz, Gangesz é s a Huangho) völgyeiben a termelõ erõ k fejlõ dé se meggyorsult. Az áradások által termé kennyé tett talaj, az eké s földmû velé s é s sok más té nyezõ hatása alatt korán megjelentek a vagyoni különbsé gek. Meggyorsult a közössé gi rend bomlása é s kialakultak az eddigi ismereteink szerinti legkorá bbi á llamok. Csak az újabb tudományos vizsgáló dások eredmé nyei nyomán ismeretes viszont, hogy ez a görög-ró mai korszakot megelõ zõ államfejlõ dé s egy jobbára é vezredekig stagnáló , ún. ázsiai termelõ mó d tartozé ka volt. Való jában persze a bomló õ sközössé gi viszonyok ama stádiumában jöhetett lé tre ez az átmeneti formáció , amikor mé g az államhatalom megszemé lyesítõ i az õ stársadalombó l hozott hagyományokat é s inté zmé nyeket minden nehé zsé g né lkül a közvetlen termelõ k ellen fordíthatták. Formailag a termelé s közössé gi rendje dominá lt tehá t ebben a tá rsadalomban is, de azt a kialakult á llamhatalom a maga cé ljainak rendelte alá . Az államalakulás legkorábbi jelensé gei való ban figyelemre mé ltó ak az állam é s a jog egyetemes törté neté ben. Ezen államok fejlõ dé sé nek a tanulmányozását mé gis fõ ké nt az teszi szüksé gessé , hogy az ó kori Kelet államai jelentõ s hatást gyakoroltak a görög-ró mai társadalom fejlõ dé sé re. A keleti kultúra egyes elemei ugyanis az antik világ lehanyatlása után is maradandó knak bizonyultak. Így fõ ké nt a korai rabszolgatartó állam- é s jog számos elemé t a görög-ró mai társadalom átvette é s továbbfejlesztette, majd más né pek felé közvetítette. Az õ si (törzsi-nemzetsé gi) társadalom bomlásának a hosszú törté nelmi korszaka elõ zte meg a legkorábbi államok keletkezé sé t. Így a Nílus völgyé ben már az i.e. IV. é vezredben megindult 31
a nemzetsé gi-törzsi rend bomlása. A kis földmû velõ közössé gek nagyobb csoportját (s’epet; görögül nomosz) kiemelkedõ fõ nökök egyesítetté k. Északon é s dé len egyaránt, a nomoszoknak nevezett kis állam-alakulatok nagy számban feltüntek, majd az i.e. III. é vezredben (i.e. 2850 táján) Alsó - é s Felsõ -Egyiptom egyesíté sé vel lé trejött az ún. óegyiptomi birodalom. Mindez az egyiptomi õ stársadalom felemás felbomlásával párhuzamosan zajlott le, miközben egy tipikusan á tmeneti formá ció stabilizá lódá sá nak vagyunk tanú i. Már az ó birodalom korában (i.e. III. é vezred elsõ felé ben) lé trejött a központosított állam, megszilárdult a hatalom birtokosainak az uralma. Évszázadokkal ké sõ bb mé gis a birodalom egysé ge veszé lybe jutott. Az állam ré szeivé lett nomoszokban helyi hatalmasok nõ ttek fel, majd a szolgaságba taszítottak é s a lesüllyedõ szabadok lázongásainak eredmé nyeké nt a birodalom szé tesett. A közé pbirodalom (i.e. 2000-1750) korában viszont az állam egysé ge helyreállt, de a belsõ társadalmi küzdelmek nem szû ntek. Vé gül a közé pbirodalom a nomád hikszoszok hó dításainak az áldozata lett. A felemelkedé st é s az állam területé nek jelenté keny kiterjeszté sé t hozta ismé t az ú jbirodalom kora (i.e. 16-12. sz.), való jában azonban az i.e. é vezredben már csak idõ nké nt tudott egyesülni az állam, rendszerint idegen dinasztiák vezeté se alatt. Zsoldos vezé rek ragadták magukhoz a birodalom irányítását, amely gyakran idegen uralomhoz is elvezetett. Így pl. átmenetileg az asszír nagyhatalom uralma alá került Egyiptom, majd a perzsák hatalma (525) vé gleg felszámolta az állam önálló ságát. A legkorábbi államalakulatok kifejlõ dé sé nek a központjaké nt ismerjük továbbá a Tigris é s az Eufrátesz folyó k közti Mezopotámiát is, ahol szinté n az i.e. IV. é vezred folyamán jöttek lé tre az államalakulás felté telei. A folyó k alsó folyásánál lakó sumer lakosság nemzetsé gi közössé gei felbomlottak é s egy-egy nagyobb települé s központjában fokozatosan államok alakultak ki. Ilyen kis városállamokat ké peztek Ur, Eridu, Larsza, Lagasz, stb. A városállamok közül idõ vel egyesek kiemelkedtek é s hatalmukat igyekeztek kiterjeszteni a folyó köz egé szé re. Így már az i.e. III. é vezredben sikerült az akkádoknak Mezopotámia egé szé re kiterjeszteni hatalmukat, amelynek eredmé nyeké nt kialakult a "sumer-akká d" birodalom. Hasonló szerepet töltött be Ur dinasztiája, majd az újbó l fellángoló veté lkedé sbõ l a Babilonban kialakult amorita királyság került ki gyõ ztesen. Ezzel kialakult az óbabilon birodalom, amely az i.e. II. é vezred elsõ felé ben Mezopotá mia vezetõ hatalma lett. Különösen jelentõ ssé tette Babiloniát Hammurábi, aki egé sz Mezopotámiát hatalma alatt egyesítette. Az állami egysé g elõ segítette a csere, ill. a kereskedelem, a vallási é s jogi viszonyok szabályozását é s erõ sítette az uralkodó ré tegek hatalmát. Babilonia azonban mé g az i.e. II. é vezred folyamán újabb hó dító k (kasziták) áldozata lett, majd a felemelkedõ kisázsiai, hettita birodalom ré szé vé vált. Az i.e. é vezred folyamán ismerjük mé g a khaldeus (újbabilon) birodalmat, amely rövid virágzás után a perzsák hatalma alá került. A kisázsiai té rsé gben emelkedett naggyá az i.e. II. é vezred folyamán a hettita birodalom é s Babilonia lehanyatlásával különösen nagy jelentõ sé gre tett szert. Egyidejû leg ismerjük a Földközi tenger keleti partvidé ké n kialakuló föníciai vá rosá llamokat, amelyek a tengeri kereskedelem hasznán gazdagodva önálló sultak. Az egyiptomi é s a hettita birodalom meggyengülé se ugyanis kedvezõ körülmé nyeket teremtett a városállamok fejlõ dé sé hez. Nagy birodalmak e területen nem alakulhattak ki, így inkább csak a jelentõ sebb kereskedõ városállamok váltak ismertté . Ké sõ bb a hettita birodalom öröké be lé põ Asszíria játszott kiemelkedõ szerepet, amely az i.e. I. é vezredben nagyhatalommá lett é s újabb kísé rletet tett az ó kori Kelet legfejlettebb területeinek az egyesíté sé re. A hó dítások é s rablások alapján kialakult birodalom azonban az i.e.7. század folyamán felbomlott, miután Asszíria az iráni területen kialakuló Mé dia hatalma alá került. Számos kisebb jelentõ sé gû államalakulat közt 32
említé sre szorulnak mé g az i.e. é vezred elejé n ismert palesztinai á llamok (Izrael é s Juda). Vé gül az ó kori Kelet hatalmas területeinek egysé ges birodalommá szervezé se igé nyé vel fellé põ perzsa birodalom (az i.e.6. századtó l a makedon hó dításig) említhetõ ebben a sorban. Az antik világ távol esõ területein, Dé lkelet-Á zsiá ban is viszonylag korán kialakultak az elsõ kezdetleges államok. Indiában pl. már az i.e. III. é vezred folyamán a dravidák társadalmában megjelent a társadalom tagozó dása. Ké sõ bb pedig a hó dító árják köré ben, az i.e. II. é vezred folyamá n alakulhattak ki a legkorá bbi á llamok. Így az i.e. é vezredben az ún. Magadha állama emelkedett ki, majd pedig a Nagy Sándor hó dításait követõ idõ kben Candragupta vezeté se alatt szilárdult meg az államhatalom é s ez fõ ké nt az i.e. századokban lett jelentõ s té nyezõ vé . Vé gezetül az ókori Kína államfejlõ dé sé t említsük meg, amelynek a kezdetei szinté n az i.e. II. é vezredre nyúlnak vissza. A legkorábbi államalakulatokat itt is a nagy folyó völgyekben találjuk. Így a Sang-Jin államot követi a Csou-dinasztia hatalma (i.e. 12-8. sz.) az i.e. 8. század után azonban a birodalom bomlásnak indult, amit vé gül a C’in tartományban felemelkedõ dinasztia tudott átmenetileg feltartó ztatni. Fõ ké nt ez utóbbi á llamalakulatokat soroljuk az ú n. á zsiai termelõmód eredmé nyei közémint olyanokat, amelyek mé g a különösen lassú társadalmi-gazdasági fejlõ dé s hatása alá kerülve hosszú ideig csupá n a lehetõsé geket é rlelté k az á llamilag szervezett jogrend megteremté sé re.
Az á llamhatalom kialakulá sá nak jellegzetessé gei Az á llamszervezet fejlõ dé se az ó kori Kelet államaiban terü leti alapon szervezõdött. Az állami szervek tehát már nem a nemzetsé gi, rokonsági kötelé keknek megfelelõ en, hanem territoriális alapon fejlõ dtek, illetve osztó dtak ré szekre. Helyenké nt mé gis az állam keletkezé sé vel egyidejû leg felbomló törzsi szervezet maradványai mé g hosszú ideig felismerhetõ k maradtak. Törzsi fejedelmek felemelkedé se é s hatalmuk kiterjeszté se ké pezte pl. a ké sõ bb korlátlan hatalmú egyeduralkodó k (monarchák) uralmának alapját. A leigázott, eredetileg törzsi fejedelemsé geket ké pezõ egysé gek pedig az államszervezet helyi, tartományiigazgatási egysé geinek adták át helyüket. Az államszervezet kifejlõ dé sé nek gyakran hosszú é vszázadokat felölelõ korszakában a törzsi szervezet maradványainak az ellenállásával kellett persze mé g megküzdeni, é s az ezzel összefüggõ harcok idõ nké nt az állami egysé g fennmaradását is veszé lyeztetté k. A törzsi-nemzetsé gi viszonyok maradványainak jelenlé te belülrõ l, ill. a közössé gi társadalom különbözõ fokozatain álló törzsek mé rhetetlen világa kívülrõ l jelentõ s mé rté kben meghatározó ja lett tehát a legkorábbi államberendezkedé s fejlõ dé sé nek. A szabadok nagy tömegé nek a leigázása, az adott termelé si viszonyok megszilárdítása, ill. a termelõ szervezet é s a csatornarendszer fenntartása, valamint sok más té nyezõ eredmé nyeké nt az antik vilá g á llamai jobbá ra a korlá tlan monarchia (egyeduralom), a despotikus á llam ké pé t mutatjá k. Ez az egyik legjellemzõ bb közös vonása az ó kori kelet törté neté nek, amely nemcsak a nagy birodalmi államszervezetek fejlõ dé sé ben, de a mezopotámiai, ill. a föníciai városállamok é leté ben is nagy gyakorisággal kifejlõ dött. Ezt az államszervezetet jellemzi, hogy a centralizált államhatalmat egyetlen szemé lynek, a teljhatalmú despotának rendelté k alá é s ebben a korai rabszolgatartó , ill. az ún. ázsiai termelõ mó d államhatalma alig különbözött egymástó l. A korlátlan hatalmú despota koncentráltan juttatta kifejezé sre a hatalomra jutottak é rdekeit. Primitív vallási hiedelmek tetté k lehetõ vé , hogy az állami bürokráciával összefonó dó papság kifejlessze a despota isteni eredeté nek az ideoló giáját. Ennek megfelelõ en az állam feje az istenek földi helytartó ja, nemcsak a föld ura, de legfõ bb tulajdonosa is. Mindez összefüggött a 33
földmagántulajdon kialakulatlanságával Keleten, ahol ez (az államhatalom) − mint az ázsiai árja né pekné l é s az oroszoknál − abban az idõ ben alakult ki, amikor a közössé g együttesen mû velte a földet, ahol tehát mé g nem alakult ki a földmagántulajdon. Egyiptom teljhatalmú fáraó it a "nap fiának, az isten földi megtestesítõ jé nek" tekintetté k. Hasonló an isteni eredettel ruházták fel a legré gibb sumer államok királyainak (lugal, pateszi) hatalmát, majd az ó babilon birodalom uralkodó i egyenesen "a királyok isteni királyának" neveztetté k magukat. Az istensé gtõl szá rmaztatott korlá tlan hatalom ideoló giája terjedt tovább a kisázsiai, a föníciai, az indiai é s az ó kori kínai államszervezetek fejlõ dé sé ben. Mindebbõ l következett, hogy a keleti államok uralkodó i egyben a legfõ bb papi mé ltó ságot is viselté k, ami által a papság egé sz szervezete szorosan összefonó dott az államhatalommal. Az állami tevé kenysé g koncentráltságábó l folyt, hogy az ó kori Kelet államfõ i kezükben összpontosították a törvé nyhozó i, a legfõ bb bíró i, a hadvezé ri é s az igazgatási feladatokat. Mindezt termé szetesen az államé let szüksé gleteinek megfelelõ en korán kialakult központi á llamszervek segítsé gé vel tudták csak megvaló sítani. Egyiptom fáraó i pl. kezükben tartották a törvé nyhozást, a hadsereget, a bíró i é s államigazgatási feladatokat. Alattuk a hivatali mé ltó ságviselõ k szé les skálája sorakozott. A vezetõ állami tisztsé geket többnyire a királyi ház tagjai töltötté k be. A birodalom központi hivatalszervezeté nek é lé n a "vezir" (dzsáti) állt, aki a központi államszervek teljhatalmú irányító ja, a legfelsõ bb bíráskodás ré szese volt. Az állami tevé kenysé g gyarapodásával kialakultak tová bbá az azonos feladatokat ellá tó szervek, "házak" (katonai ház, áldozati ház, arany é s ezüstház stb.) é s ezeket a szerveket a hivatalszervezet vezetõ jé nek rendeltek alá. Az elkülönült központi államszervek vezetõ i köré ben jelentõ s szerepet töltöttek be a kincstárnokok é s az egyes területek é lé re állított helytartó k (nomarché szek). Sajátos vonása vé gül az egyiptomi birodalom államberendezkedé sé nek, hogy Alsó - é s Felsõ -Egyiptom kormányzata bizonyos mé rté kig elkülönült. E jelensé g eredete az államalakulás körülmé nyeire vezethetõ vissza, vagyis Alsó é s Felsõ -Egyiptom erõ szakos egyesíté sé re, amelynek nyomai az államigazgatásban hosszú ideig megmaradtak. A mezpotámiai té rsé g vezetõ államában, Babiló niában hasonló an kifejlõ dtek a despotikus hatalom központi szervei, miután a közmunkák, a pé nzügyek, a bíráskodás é s a hadügyek korán kifejlett központi államszervek keletkezé sé t igé nyelté k. Mindezeket a feladatokat a királyi udvarban önálló sult szervek vé gezté k az udvar vezetõ jé nek (nubanda) irányítása alatt. A nagy számban leigázott országok, városok é lé re kormányzó kat állítottak é s tevé kenysé güket szorosan a királyi udvarhoz kapcsolták. A kormányzó k nemcsak az adó k behajtásával, hanem a helyi elöljáró k tevé kenysé gé nek az ellenõ rzé sé vel is foglalkoztak. A szigorúan központosított á llamberendezkedé s egyé bké nt az antik vilá g majd minden á llamá ban helyi elté ré sekkel kifejlõdött. Így az asszír katonai nagyhatalom vezetõ i is a papság segítsé gé vel é pítetté k fel isteni eredetû nek vé lt hatalmukat. Az á llami szervezet tehát szinte mindenütt összefonódott a templomok hatalmá val. A korlátlan hatalom birodalmi gé pezeté t mé gis elsõ sorban a hadsereg szervezete ké pviselte. Így van az, hogy pl. a leigázott né peket a hó dítás körülmé nyé nek megfelelõ en jobbára elté rõ mó don kormányozták. A meghó dolt mezopotámiai államok egé szen más elbánásban ré szesültek pl. mint a kegyetlen harcok árán szerzett szíriai területek. A birodalmi utak é s az állami szervek állandó összekötteté sé nek megteremté se sem tudta azonban a rabló katonai szervezet é s a helytartó k önké nyé t ellensúlyozni. Az udvari kancellária minden erõ feszíté se ellené re a központosított állam rabló katonai jellege tehát fennmaradt. 34
A szigorúan centralizált perzsa birodalom á llamberendezkedé se is a keleti despotizmus formá já ban ismeretes. Az egyiptomi é s babiloniai minták felhasználása mellett ezúttal persze a perzsa államszervezet sajátosságai jelentkeztek. A perzsák ugyanis a legigázott né pek törté nelmileg kialakult közigazgatási, bíráskodási rendjé t lehetõ sé g szerint meghagyták, sõ t gyakran a helyi kormányzó k is a helyükön maradtak. Felettük persze a központi hatalom é rdekeit ké pviselõ helytartó k álltak. Így a katonai igazgatással összefonó dó központi államszervezet alkalmasnak mutatkozott a birodalmi államszervezet kié píté sé re. A helytartók (satrapák) mellett pedig helyõrsé gek teljesítettek szolgálatot, amelyek az egysé ges birodalmi (katonai) körzetek ré szei lettek. Mindez ké pes volt az ismert közigazgatási, bíró i- é s pé nzügyi reformok vé grehajtására. Innen tudjuk egyé bké nt, hogy a perzsa birodalom államé leté ben már a szigorú írá sbelisé g uralkodott. Hasonló szervezettsé gû államok az ó kori Kelet más országaiban is kifejlõ dtek (Hettita birodalom, Mé dia stb.). Kíná ban pl. a Csou-dinasztia idejé n alakult ki az örökletes despotizmus, amidõ n az az államszervezet már bürokratikus jelleget öltött. A központi államszervezet é lé n az államfõ tanácsadó i (három kung) álltak. Alattuk a központosított államgé pezet legfontosabb egysé gei, a bõ sé g fõ nökei, a közmunkák é s a katonai ügyek fõ nökei által vezetett hivatalok mû ködtek. Mé g a tartományi kormányzó k (kung) is a központi hatalomnak alávetetten mû ködtek, nem vé letlen tehát, hogy ez az á llamhatalom a tá rsadalom legapróbb é lettevé kenysé gé be is beavatkozott. Külön felügyeltek az állampolgárok mindennapi tevé kenysé gé re é s fõ ké nt arra, hogy az adó zó földek megmû velé se milyen rendben törté njé k. Így a kínai állam mandarin-rendszere (hivatalnoki rendszere) a bü rokrá cia elrettentõ pé ldá jaké nt vá lt ismeretessé . Már az ún. Csou-dinasztia (i.e. 12. század) idejé n kifejlett állami bürokrácia volt az ó kori Kínában é s ennek a hagyományaira é pült az é vezredeken át változatlannak tû nõ mandarin-rendszer, amit a fejlõ dé sé ben megrekedt társadalom a 20. század küszöbé ig megõ rzött. Való jában a közé pkor századaiban a kínai mandarin-rendszer feudalizáló dás is lezajlott. Ez a sajátos hivatalnok-rendszer külsõ sé gekben is magára vonta a figyelmet, ami mögött a hivatali szakszerû sé get biztosító nevelteté s állt. Az ázsiai despotikus államhatalom ezúttal tehát már új vonásokkal jelentkezett, miután Kína volt "az egyetlen, amely az ázsiai termelõ mó d minden lé nyeges törvé nyszerû sé gé t a legteljesebb kibontakozásban tudta megmutatni (Tökei). Vé gül szó ljunk né hány szó t az állam helyi igazgatási szervezeté nek a fejlõ dé sé rõ l az ó kori Kelet országaiban. Az antik világ államaiban a helyi igazgatá si szervezetnek termé szetszerû en alá rendelt jelentõsé ge volt, a despotikus államberendezkedé s ugyanis a központi hatalom függelé ké vé tette a helyi államszerveket. A legkorábbi államok sem né lkülözhetté k azonban a helyi államszerveket annak ellené re, hogy az idõ nké nt megerõ södõ helyi hatalmassá gok az á llami egysé g veszé lyeztetõi lettek. Így az egyiptomi birodalomba olvadt nomoszok helyé n kialakultak a helyi államigazgatás egysé gei (szepet), a tartományok é s ezek é lé re a fáraó k által kinevezett fõ nökök (nomarché szek) kerültek. Mezopotámia jelentõ sebb államalakulataiban egyes nagymultú városok é s kerületek kormányzata lett kezdetben a helyi igazgatás egysé ge. Ké sõ bb az asszír, ill. a perzsa államberendezkedé s sem volt ké pes ezeket a törté nelmileg kialakult államegysé geket 35
figyelmen kívül hagyni, tehát a perzsa birodalom satrapa-rendszere is jóré szt ilyen elõzmé nyek alapjá n fejlõdött ki. Az államigazgatás helyi szervei a katonai, pé nzügyi, kereskedelmi feladatok ellátásán túl a bíráskodás szervezeté nek a fejlõ dé sé ben is jelentõ s szerepet játszottak. Az ó kori Kelet legfejlettebb területeit sikerrel egyesítõ nagy birodalmi államszervezetek pedig idõ nké nt né mi önkormányzatra is lehetõ sé get adtak fõ ké nt a mezopotámiai gazdag kereskedõ városoknak. Egyé bké nt az igazgatás helyi szervei gyakran a szeparatista törekvé sek hordozó i lehettek, miké nt az az ó kori Egyiptom törté neté ben is látható volt. A helyi szervek jelentõ sé ge tehát a birodalmi államberendezkedé sek egysé gé nek a megbomlása idejé n emelkedett. A szé tesõ államokban pl. a helyi, tartományi vezetõ k önálló ságra tettek szert, é s örökletessé tetté k hatalmukat, míg máskor a helyi igazgatás szilárdsága a birodalmi államhatalom fennmaradásának a záloga lehetett. Ezek a tendenciák termé szetesen az állami egysé g helyreállítása után ismé telten eltû ntek é s a despotikus államhatalom osztatlan uralma a legalsó szinteken is közvetlenül é rvé nyesült. Mindezek alapján az ó kori Kelet államberendezkedé sé ben mutatkozó fejlõdé st csak egy vé gtelenü l lassú elõrehaladá snak tekinthetjü k, miután az adott társadalmi viszonyok stagnálása is gyakran é vezredeken át jelen volt. Ennek ellené re az ázsiai despotikus, ill. a korai rabszolgatartó államok pozitív szolgálati szerepe nyilvánvaló , hiszen az államberendezkedé snek ezek a legkorábbi formái voltak ké pesek megvé delmezni nem egyszerû en az uralkodó ré tegek hatalmát, hanem szé lesebb é rtelemben az államilag szervezett emberi társadalmat. Az ó kori Kelet ugyanis csak kis szigetet ké pezett a jó val elmaradottabb társadalmi rendben é lõ né pek között. A saját é s idegen né pek felett kialakított, idõ nké nt szinte elviselhetetlenné váló despotikus hatalom haté kony eszköze lett tehát a korai rabszolgatartó államberendezkedé s kifejlõ dé sé nek, amely vé gsõ soron a társadalmi progresszió irányába hatott. Azok a társadalmak persze, amelyek ezen a szinten megrekedtek, többé -kevé sbé a társadalmi haladás súlyos akadályainak a kitermelõ ivé is lehettek. Vé gül az általános é rté kelé sen túl megállapíthatjuk, hogy az ó kori Kelet állami struktúrájában az állami szervek egé sz sora formáló dott ki é s hatott ké sõ bb a görög-ró mai jog fejlõ dé sre. Az állami szervtípusok fejlõ dé sé ben tehát az antik világ is számottevõ társadalmi tapasztalatot hagyott maga után.
2.1. A jogfejlő dés fő bb összetevő i, jogforrá sok Az állami tevé kenysé g megjelené se mindenkor a szoros kapcsolatban fejlõ dik a jogé let alakulásával. Így az antik világ államainak a kialakulásával egyidejû leg megindult az állam- é s jogrend kié píté se is. Az új felté telek között gyakran ismé tlõ dõ viszonyokban fokozatosan kötelezõ erejû normák születtek é s az így kialakított szabályok nagy gyakorisággal a primitív vallási ideoló gia ké pé ben jelentkeztek. Az ilyen normák lé trehozásában jelentõs szerepe volt a szoká snak, miutá n a szoká s ereje tett kötelezõvéolyan magatartá si szabá lyokat, amelyek a társadalmi é let hasonló eseteiben alkalmazható knak bizonyultak. Való jában már az államalakulás elõ tti idõ kben voltak bizonyos társadalmi szabályok (szokások), ezek azonban a közössé gi é let "köldökzsinó rjáró l" mé g nem szakadtak le. Így törté nt, hogy az á llam kialakulá sa utá n is hosszú ideig é ltek az õstá rsadalom szoká sainak a maradvá nyai, "hiszen valamennyi szokás é s inté zmé ny alapja a közössé gi tulajdon volt". Az ilyen normák jelentõ sé ge azonban fokozatosan lehanyatlott a kifejlõ dõ új, társadalmi viszonyok hatása alatt. Gyakran azonban a közössé gi eredetû normák csupán tartalmukban
36
mó dosultak, hiszen a jogalkotó despotikus államhatalom is ugyanerre az alapra é pítette uralmát. Ez az átmeneti jellegû állapot azonban é ppen az ún. ázsiai termelõ mó d megcsontosodása következté ben gyakran é vezredeken át statikusnak (stabilnak) tû nt. Idõ vel a szokások által kiké pzett szabályok jelentõ s ré sze azonban lé nyeges átalakuláson ment keresztül. A bomló törzsi-nemzetsé gi társadalom korában kifejlõ dõ normák egy ré sze pl. alkalmatlannak bizonyult, más ré sze átalakult formában, vagy é ppen új tartalommal telítve állami elismeré st nyert. Így törté nt, hogy az á llami é rdekeket vé delmezõ jog mindenekelõ tt mint szoká sjog jelent meg. Mé gannyira ré gi szokás is csak azáltal válhatott persze szokásjoggá, ha az az új társadalmi viszonyok vé delmé re alkalmas volt é s annak betartása felett megfelelõ hatalom, az állam hatalma õ rködött. Az államiság kezdetleges szakaszában, de ké sõ bb is nagy jelentõ sé ge volt a hagyományok által megszentelt szokásjogi normáknak. Ennek megfelelõ en a jogé let legkorá bbi tá maszá t nyerte a szoká sjogban mint jogforrá sban. A szokásjogot azonban rövidesen követte a törvé ny, mint államilag alkotott jogszabály. A szokások útján keletkezõ szabályokkal szemben a törvé ny erejé t megnövelte, hogy az, az isteni eredettel felruházott uralkodó tó l származott. Ezé rt a keleti despotizmus kialakulásával párhuzamosan születtek meg a misztikus hiedelmek által kisé rt, az istenek földi helytartó i által közvetített törvé nyek. Egyiptom elsõ fáraó i pl. már törvé nyeket adtak né pünknek (Menesz) é s a jogalkotás ezen formája ké sõ bb is nagy jelentõ sé gû lehetett. A jobbára papirusztekercsen rögzített törvé nyhozási emlé kek azonban idõ k folyamán elenyé sztek. Ismeretes pedig, hogy az újbirodalom fáraó i lé nyegesen továbbfejlesztve, szé leskörû jogalkotó tevé kenysé get fejtettek ki (II. Ramszesz). Ebben az idõ ben már a hadsereg, a hivatalszervezet mû ködé sé t é s a társadalmi tagozó dást szentesítõ törvé nyek egé sz sora jelent meg. Hasonló an a mezopotámiai államok fejlõ dé sé nek a korai szakasza is a felemelkedõ városállamok törvé nyhozó tevé kenysé gé rõ l tanúskodik. Ennek a kornak a jogalkotó fejedelmei az "isteni törvé ny" megõ rzõ inek tüntetik fel magukat é s erõ teljesen mozdítják elõ az adott társadalom megszilárdítását. Ezek eredmé nyeké nt alakult ki pl. az ún. sumer jog, amely babiló niai közvetíté ssel tovább é lt a ké sõ bbi nagy mezopotámiai államalakulatok jogrendjé ben. Ilyen é rtelemben a mezopotámiai jog való ságos jogcsaládot alkotott é s több mint ké t é vezreden át ismeretes maradt. Az antik világ ké sõ bb kialakuló államai is jelentõ s törvé nyalkotó tevé kenysé get fejtettek ki. A konkré t törvé nyhozási emlé kek jelentõ s ré szé t termé szetesen nem ismerjük. Jobbára csak a nagyobb jogalkotások kõ be vé sett táblái maradtak fenn, míg másutt a kevé sbé maradandó papirus-feljegyzé sek viszont elpusztultak. A megmaradt töredé kes emlé kek azonban határozottan utalnak szinte mindenütt a korai, ill. a ké sõ bb továbbfejlesztett törvé nyek jelenlé té re. Joggyû jtemé nyek, törvé nykönyvek tetté k jellegzetessé ezt az elõ rehaladást. A jog egyenes terü leteinek az á tfogó jogi szabá lyozá sá t, illetve a joggyakorlat egysé gesíté sé t cé lzó törekvé seket jó l mutatjá k pl. a korabeli joggyûjtemé nyek, "törvé nykönyvek". Így a sumer államok már az i.e. III. é vezred folyamán törekedtek a kialakult jog egyes területeit átfogó jogi szabályozásnak alávetni. Ennek emlé ké t õ rzi az ó sumer családi törvé ny, az Ur jogalkotásaibó l a birtoklási-vagyonjogi szabályok, az akkádok törvé nyeibõ l pedig a tulajdonvé delem sokoldalú rendezé se, stb. Könnyen é rthetõ tehát, hogy a mezopotámiai államok viszonylag fejlett jogé lete már e korai jogforrások alapján állt. 37
Mezopotámia gazdasági é s társadalmi viszonyaival függ össze a korai sumer-akkád jog nagy jelentõ sé ge. A folyó közben ugyanis korán kifejlõ dtek az alapvetõ birtoklási-vagyonjogi viszonyok. E kedvezõ felté telek egyben megkövetelté k a kereskedelmi é let, a szerzõ dé sek, a hitelügyletek, a birtokvé delem, stb. átfogó jogi szabályozását. Így a jogfejlõ dé sben mutatkozó jelentõ s elõ rehaladás pl. az ó babilon birodalom nagyhatású törvé nykönyve, a Hammurábi-fé le törvé ny alapján szemlé lhetõ . Érdemes betekintenünk tehát az eredeti szövegé ben is ismert törvé nykönyv jellegzetesebb normáiba. Az ó babilon birodalom jogé leté t é s a sumer-akkád jog hatása alatt kialakult joginté zmé nyeket foglalja magába a Hammurá bi király (i.e. 18-17. század) 282 szakaszbó l álló törvé nykönyve. A kó dexbe foglalt szabályok jelentõ sé gé t növeli, hogy azok kiterjednek az é let legkülönbözõ bb területeire. A joggyû jtemé ny közé ppontjában a közössé gi eredetû termelõ szervezet vé delme állt, de ré szletesen foglalkozott a törvé nykönyv a konkré t termelé si viszonyokkal, az öntözõ rendszer fenntartásával, a birtokosok é s bé rlõ k jogainak a vé delmé vel é s a meggazdagodott kereskedõ arisztokrácia jogügyleteivel. A kõ be vé sett törvé nykönyvet Susaban találták meg, ahova az elámi hó dító k hurcolhatták el. A kõ táblába vé sett törvé nykönyv szakaszainak egy ré szé t való színû leg a hó dító k megsemmisítetté k, ezé rt kiegé szíté se más források alapján vált szüksé gessé . Így, a feltehetõ en teljes szövegé ben rendelkezé sünkre álló törvé nykönyv alapvetõ betekinté st enged a korabeli babiloni társadalom jogé leté be. Megalkotó ja a törvé nykönyvet isteni eredetû nek tû nteti fel a bevezetõ jé ben, de a ré szletes szabályozást tartalmazó szakaszokban nem vegyíti össze a vallási é s jogi normákat. Ez is azt mutatja tehát, hogy a babiloni jog már az ó kor jogfejlõdé sé nek egy elõrehaladt fejlõdé si stá diumá t ké pviseli. Jellemzõ egyé bké nt, hogy az egyenlõ tlen fejlõ dé s következté ben az antik világ jogrendjé nek egyes elemei egy é vezreddel ké sõ bb sem jutottak erre a szintre. Így fõ ké nt a dé lkelet-ázsiai té rsé gben alakultak ki a vallási normákkal teljesen összefonó dó kezdetleges jogállapotok. A jogalkotó törvé nyek bevezetõ jé ben az "igazság" visszaállításának tekinti ugyan a joggyû jtemé nyt, de a benne foglalt szabályok hangosan hirdetik a birtokosok, papok é s kereskedõ k é rdekeinek a vé delmé t. Mindez má r egy korai rabszolgatartó tá rsadalom jelenlé té re utal. A birodalommá nõ tt Babiló nban szüksé g volt tehát a társadalmi viszonyok átfogó jogi szabályozására. A joggyû jtemé ny ezt a szüksé gletet persze csak közvetve juttatja kifejezé sre azáltal, hogy a törté nelmileg kialakult jog é rtelmezé sé t adja, ami által az az egysé ges joggyakorlat irányába befolyásolja a fejlõ dé st. Ezen túlmenõ en a törvé nykönyv lé trejötté ben jelentõ s szerepe lehetett a szabadok köré ben kialakult társadalmi ellenté teknek. A birodalomban szé lté ben elterjedt az uzsora, é s a keleti kereskedelem központjává lett államban általánosan meghonosodott az adó sok elzálogosítása. Az elszegé nyedõ szabadok a szolgaságba jutottak ezáltal, a szabadok tömeges lesüllyedé se pedig az állam meggyengülé sé hez vezetett. A jogalkotó azonban korlátok közé kívánta szorítani ezt a folyamatot é s ezáltal megerõ sítette a korai rabszolgatartó államot. Ilyen é rtelemben − fõ ké nt az újbabilon jog − már egy sajátos átmeneti szerepet játszott az ún. ázsiai (antik), ill. a klasszikus rabszolgatartó jog között. Ezt tükrözi a törvé nykönyv belsõ szerkezete é s a jogilag szabályozott releváns társadalmi viszonyok csoportosításának a lehetõ sé ge is. A törvé nykönyv felé píté se (szerkezete) azt a törekvé st mutatja, hogy a törvé nyhozó a tartalmilag egymáshoz kapcsoló dó viszonyokat több egymást követõ szakaszban rögzítette le. Így összefüggõ szabályokat tartalmaz a törvé nykönyv a bíráskodás, a tulajdon, a házasság, a 38
család é s az örökösödé si viszonyok rendezé sé ben. Ré szletes szabályozását adja a szemé ly elleni bû ncselekmé nyeknek é s foglalkozik a különbözõ munkavé gzé s szabályaival. Ebbõ l is kitû nik tehát, hogy Hammurábbi a büntetõ - é s a magánjogi viszonyokat nem választotta el egymástó l. Ezé rt a szerkezet fejlettsé gé nek tú lzott jelentõsé get nem lehet tulajdonítani. Csupán arró l van szó , hogy az ó sumer bíró sági dönté seket tartalmazó , korai joggyû jtemé nyekkel szemben Hammurábi törvé nykönyve már világosabban áttekinthetõ csoportokba foglalta össze a társadalom releváns jogi viszonyait. A törvé nykönyv jellege nyilvánvaló , mivel mindenek elõ tt az államhatalom a hivatali arisztokrácia, a papok, kereskedõ k, é s az uzsorások vagyonjogi viszonyait vé delmezi. Halálbünteté ssel sújtja nemcsak az "isten é s a palota" tulajdonának ellopását, hanem a más rabszolgájának, igavonó állatának, "vagy bármi né ven nevezendõ holmijának" ellopását is. Az állam é s az egyháziak tulajdonának elidegeníté sé né l a kárté ríté s a dolog é rté ké nek harmincszorosára emelkedhetett. Szigorú bünteté ssel sújtja a törvé nykönyv a szolgák megszökteté sé t, ill. mások szolgájának a rejtegeté sé t. Mindezeken túl a törvé nykönyv a tulajdonjog fejlõ dé sé t bizonyíthatja, miután a hivatali arisztokrácia é s a papság kezé n már jelentõ s földbirtok halmozó dott fel ebben a korban. A törvé nykönyv tehát az ide kapcsoló dó é rdekeket szolgálta pl. a földek bé rbevé telé nek, a pásztorok felelõ ssé gé nek, az okozott mezei károk megté ríté sé nek szabályozása által. Az antik világ jogfejlõ dé sé ben számos né pné l ismert adósjog is ré szletes szabályozást nyert a Hammurábi-fé le törvé nykönyvben (113-119. szak.). Papok, uzsorás rabszolgatartó k gyakran é letfogytig tartó adó sszolgaságba ké nyszeríthetté k pl. a szabad embereket vissza nem fizetett kölcsönök ellené ben. Ez a szé lté ben elterjedt gyakorlat vezetett a szabadok szolgaságba dönté sé re é s aláásta az állam ellenálló erejé t. Ezé rt is a törvé nykönyv enyhíti az adó sok helyzeté t, eltörli az é letfogytig tartó adó sszolgaságot, a három é vig tartó adó sszolgaságot azonban törvé nyesíti. A törvé nykönyv arra is enged következtetni, hogy Babiló nban akkor má r szé les körben alkalmaztá k a rabszolga munká já t. A rabszolgát adták, vetté k, cseré lté k, ajándé kozták é s örökül hagyták, megölé sé é rt vagy testi sé rté sé é rt csak anyagi kárpó tlást fizettek a szabadok a rabszolga birtokosának. Az engedetlen szolgát viszont megcsonkították, a felette törté nt tulajdonjogi változásokat pedig különfé le bé lyegek bevágásával jelölté k. Fejlett joginté zmé nyekre utal a törvé nykönyv a birtoklá si viszonyok szabályozásában. Hammurábi három fõ birtoklási formát ismer: a királyi, templomi é s a közössé gi birtokot. A földbirtoklás sajátos formája volt továbbá a tisztviselõ knek é s harcosoknak juttatott föld, amely az állami szolgálathoz tapadt. Jelentõ s elõ rehaladást mutat továbbá a törvé nykönyv a szerzõ dé ses kötelezettsé gek jogi szabályozásában is. Így a szerzõdé sek megköté sé né l é s né hány más jogügyletné l megkövetelté k már a tanuk jelenlé té t. Ismerte a törvé nykönyv az adásvé telt, a cseré t é s a bé rletet. A bé rlet tárgyát ké pezhette a föld, a ház, a hajó , az állatok é s más ingó ságok, ill. elterjedt volt a rabszolga é s a szabad emberek munkaerejé nek a bé rbevé tele. A törvé nykönyv utal a kölcsön, a kamatfizeté si kötelezettsé gek vállalása é s a károkozásbó l eredõ kötelezettsé gek elterjedtsé gé re. Mindebbõ l való ban joggal következtethetünk arra, hogy a babiloni jog a görög-római jog közvetlen elõzmé nyeihez tartozik. Ezt jelzi a tvk. viszonylag fejlett családjogi rendszere is. Való ban, a Hammurábi által szabályozott családjogi normák már a monogám házasság alapján állanak. A házasságban é lõ nõ jogilag alávetett helyzeté t mutatja persze, hogy a fé rj bizonyos esetekben jog szerint is másodfelesé g vé telé re jogosult. Nem vé letlen tehát, hogy a fé rj 39
különleges jogokat gyakorolt a házastárs, ill. a gyermekek felett. Így a fé rjnek joga volt a felesé get adó sszolgaságba taszítani, de ez ellen a nõ külön szerzõ dé sben elõ zetesen biztosíthatta magát (151. szakasz). A korai rabszolgatartó társadalom jelenlé té ben é rthetõ , hogy a törvé nykönyv a büntetõ jogi viszonyok igen ré szletes szabályozását adja kifejezetten a rabszolgatartó k é rdekeit szolgálva. A kegyetlen bünteté sfajták, különösen a halálbünteté s, testcsonkítás, korbácsolás nagy gyakorisággal törté nõ alkalmazása ennek az új társadalmi ré tegnek a vé delmé t szolgálta. Mindezt egybevetve, Hammurábi törvé nykönyve tehát komoly lehetõ sé get nyújthatott a jogé let rendezetté té telé re é s az állam megerõ síté sé re. Feltehetõ en ebbõ l is fakadhatott, hogy a babiloni jog nagy hatá st gyakorolt a környezõ né pek jogé leté re. A törvé nykönyvet é vszázadokkal ké sõ bb is alkalmazták, másolták é s tanulmányozták, a (khaldeus) újbabilon birodalom rövid virágzása idejé n pedig (csak ré szben megváltoztatott szöveggel) hatályos jogké nt ismerté k. A korai rabszolgatartó babiloni jognak ez a másodvirágzása az asszír birodalom é s a perzsa hó dítás idõ szakában sem szakadt meg. Ennek eredmé nye az ún. ú jbabiloni jog, amely az i.e. I. é vezred folyamán a legjelentõ sebb jogterületté lett a görögró mai jogrendszerek kiteljesedé sé t megelõ zõ en. Jellemzõ , hogy a törvé nykönyv hatása mé g a makedon hó dítást követõ századokban is jelentõ s volt. A görög-római jogi kultú ra tehá t az ú n. ú jbabilon jog közvetíté sé vel haszná lhatta fel az ókor tá rsadalmi tapasztalatait. A babiloni jog továbbé lé sé nek idõ szakában keletkeztek az asszír törvé nygyûjtemé nyek is (i.e. 14-13. sz.), amelyek a földmagántulajdon továbbfejleszté sé ben hoztak jelentõ s eredmé nyeket. Az ingatlanok é s az atyai ház vagyonának átörökíté sé ben ezek a törvé nykönyvek pl. a legidõ sebb fiúgyermeket ré szesítik elõ nyben, ami meggyorsította a szabadok egy ré szé nek az elszegé nyedé sé t. Az asszír törvé nyek nagy jelentõ sé get tulajdonítanak továbbá az adásvé teli szerzõ dé seknek. Való jában persze ezek a törvé nykönyvek az addigi szokásjogot csak kiegé szítetté k az asszír királyok törvé nyeivel, amelyek fõ ké nt a korai rabszolgatartó társadalom kegyetlen büntetõ jogi normáit tartalmazták. Ezé rt is mondjuk, hogy ezek a törvé nykönyvek önálló jogfejlõ dé si té nyezõ kké nem lettek, hanem inkább csak a továbbé lõ babiloni joggal együtt ké pezté k az ún. közé p-babiloni-asszír jog korá t (i.e. 16-11. sz.). Az asszír törvé nygyû jtemé nyekkel közel egyidejû leg születtek a hettita törvé nykönyvek. Ezek jellemzõ je, hogy az ó babilon jog hatása általában felismerhetõ volt a hettita törvé nyekben, fejlettsé gük mé gis az utó bbitó l elmaradt. A hettita törvé nygyû jtemé nyek ré szletesen foglalkoztak pl. a tulajdonviszonyokkal, büntetté k a szolgák engedetlensé gé t é s a szabadoknak a rabszolgákkal törté nõ házasságát. Ma már persze tudjuk, hogy ezek a jogkönyvek ké t különbözõ korban keletkezett joganyagot foglaltak össze. Ennek eredmé nyeké nt a hettita törvé nyek korai gyû jtemé nyé ben mé g határozott nyomai vannak a vé rbosszúnak é s a patriarchális családkötelé kek által kialakított, közössé gi viszonyoknak. A második összetevõ jellemzõ je viszont, hogy abban a vagyonosok, fõ ké nt az állattulajdonosok é rdekeit szolgáló rendelkezé sek ismé t csak a közvetlen babiloni joghatás alatt fejlõ dtek. A jog összegyû jté sé re é s rendszerezé sé re való törekvé st az ó kori Egyiptom ismert jogforrásai viszont csak hé zagosan igazolják. Tárgyi emlé kek, valamint a törvé nytekercsek pusztulásáró l szó ló feljegyzé sek azonban hitelté rdemlõ en utalnak arra, hogy az egyiptomi jog írásbafoglalt gyû jtemé nyei is lé tezhettek. Való jában azonban csak az i.e. 8. századbó l maradt ránk az ún. Bochoris kirá ly nyolc könyvbõ l álló törvé nykönyve. Bochoris igyekezett összegyû jteni az alkalmazásban lé võ joganyagot é s sorozatos fáraó i törvé nyekkel új szabályozást is adott. 40
Enyhítette pl. a testi bünteté sek mé rté ké t é s lehetõ vé tette a halálbünteté s átváltoztatását é letfogytig tartó szolgaságra. Jelentõ s újítása továbbá, hogy megtiltotta az adósok rabszolgasá gba veté sé t é s megengedte a paraszti birtokok elidegeníté sé t. Megszüntette a szerzõ dé sek korábban kötelezõ formuláit é s korlátozta a kölcsön után követelhetõ kamat nagyságát. A hanyatló egyiptomi birodalom jogrendezõ tevé kenysé gé t persze való színû leg jó val korábbi kísé rletek elõ zté k meg, ezeket azonban a hiányos források miatt nem ismerjük. Az ó babiloni jog nagyhatású törvé nygyû jtemé nyé vel lé pten-nyomon összevethetõ szabályokat tartalmaznak viszont a Mózesnek tulajdonított törvé nyek, amelyek az Ótestamentum egy ré szé t ké pezik. Ezen isteni kinyilatkoztatáské nt tisztelt törvé nyek "megtalálásának" tulajdonították a ké sõ bbi Jósiá s kirá ly (Juda törvé nykönyvé t (i.e. 622). A törvé nykönyv születé se ugyanis Juda államának felemelkedé sé vel volt összefüggé sben, miután az egyidejû leg é letbelé ptetett vallási reformoknak a központosítást kellett volna szolgálni. A törvé nykönyv jellemezõ vonása volt, hogy benne ismé t szabályozást nyert az adó szolgaság inté zmé nye, é spedig az adó sság miatt szolgaságba jutottakat a törvé ny szerint hat é v után fel kellett szabadítani. Meg kell említeni vé gül, hogy az ókori India é s Kína jogfejlõdé sé ben is viszonylag korá n jelentkeztek a jogrendezõ törekvé sek. Így a vallási é s jogi normák sajátos összefonó dásának termé ke volt az ún. Manu törvé nykönyve (i.e. 3. század), amelyben a hosszú é vszázadok (talán é vezredek) folyamán kialakult szokásjogot foglalták össze. A joggyû jtemé ny 12 fejezetben tagolt vallási é s jogi normák vegyes felsorolását tartalmazza. Az indiai jog ismerõ i pedig a papok (brahmanok) voltak, akik é vszázadokon keresztül a jogot a vallási normákkal együtt alakították, mó dosították. A törvé nyt közvetlenül az istensé gtõ l származtatták, aki fiának Manunak adta azt, hogy e szerint é ljen a kiválasztott né p. Manu törvé nykönyve szentesítette, tehát az i.e. é vezredek folyamán kialakult indiai kasztrendszert é s kegyetlen megtorlással bástyázta körül a vagyonos uralkodó ré tegek é rdekeit. A jogalkotó szentesítette fõ ké nt a papi arisztokrácia hatalmát, amely "jog szerint a társadalom ura" (Manu I, 93) é s ez egy jellegzetesen stagnáló , ázsiai viszonyokbó l fakadó jogrendszer kialakulásához vezetett. Hasonló an az ó kori Kína legkorábbi joggyû jtemé nye a Csou-korszakban ismeretes, amelyben fõ ké nt a despotikus rabszolgatartó állam büntetõ jogi rendelkezé seinek az összefoglalását ismerhetjük meg. Való jában a Csou-korszak joggyû jtemé nyei persze több ezer bíró sági dönté s írásbafoglalása alapján keletkeztek, amibõ l nyers való ságában tárult fel a kegyetlen büntetõ jogi megtorlás, a szé lté ben alkalmazott halálbünteté s é s testcsonkítás gyakorlata. Az ókori Kína jogfejlõdé se ezen a szinten rekedt meg, miután az az alapot ké pezõ viszonyok közel három é vezredes zavartalan elszigeteltsé gé vel együtt járt. Így van az, hogy ez utó bbi (ázsiai) jogrendszerek feudalizáló dása is akadályokba ütközött, ké sõ bb a polgárosodás lehetetlenné válása pedig azzal járt, hogy csak az ipari kapitalizmus terjeszkedé se (a modern gyarmatosítás) tudta bekapcsolni azokat az emberi társadalom általános fejlõ dé sé be. Az antik jogfejlõdé s jellemzõi tehát az adott, á tmeneti jellegû tá rsadalom fejlõdé sé vel összefü ggé sben alakultak ki. Az ó kori Kelet jogrendszereinek a lé trejötté t mindenütt megelõ zte az adott né p nemzetsé gi-törzsi társadalmának a felbomlása. Az õ sközössé g, ill. a nemzetsé gi rend maradványai azonban nem tû nhettek el nyomtalanul. Így mé g az államalakulást követõ en is hosszú ideig fennmaradtak pl. a közössé gi viszonyok csökevé nyei. Jelentõ s maradványok é ltek a nemzetsé gi összetartozandó ság területé n, a nagycsaládi közössé g fennmaradásában, de fõ ké nt a territoriális falusi földközössé g hosszú ideig törté nõ megõ rzé sé ben. A nemzetsé g, a nagycsalád osztatlan közössé gi birtoklása persze 41
lassanké nt hátté rbe szorult, a föld birtoklásának közössé gi mó dja azonban mé g hosszú ideig megmaradt a közössé gek keretei között. A szabadok szé les tömege tehát az államalakulást követõ en is földközössé gben é lt é s a kialakuló államhatalomtó l való fü ggé st az á llami adóztatá s testesítette meg. A közössé gek fennmaradását é s a bennük folyó termelé s jogi szabályozását viszont szüksé gessé tetté k a nagy folyó k völgyé ben rendelkezé sre álló termelõ erõ k, ill. ugyanezek a té nyezõ k gyakran é vezredekre konzerválták a primitív közössé gi inté zmé nyeket. A földközössé g fennmaradá sa az ó kori né pek jogé leté ben tartó san összekapcsoló dott a csatornázási tevé kenysé g megvaló sításával, amely nagyobb kooperáció né lkül elké pzelhetetlen volt. A csatornák, gátak telepíté se é s karbantartása viszont együtt járt a termelé sben uralkodó közössé gi viszonyok ré szleges fennmaradásával. Ez a szervezet ugyanis alkalmasnak mutatkozott a termelé s zavartalanságának biztosítására, ill. az adó ztatás é s a közmunkák vé gezteté sé re is. Így az öntözõ háló zat karbantartása ugyan állami ügy volt, amit azonban a jog által tüzetes szabályozásnak alávetve a közössé g való sított meg. Erre utal a babiloni törvé nykönyv, amidõ n az minden közössé gi tagot felelõ ssé tesz a gátak reá esõ szakaszának biztonságáé rt. (Ld. Hammurábi 53-56. c.). Akinek a hibájábó l a gáton "hasadé k nyílik" kárpó tlással tartozik az okozott károké rt. Aki pedig a "gabonát megté ríteni nem ké pes, õ t magát é s holmiját pé nzé rt adják el" é s a károsultak a pé nzen osztozzanak (ld. u.o. 54. c.) Íme, így fonó dott össze tehát a korai rabszolgatartó állam é rdeke a falusi földközössé g fenntartására irányuló törekvé sekkel é s mindez nagy gyakorisággal visszatükrözõ dött az ó kori Kelet jogfejlõ dé sé ben. Az ó kor átmeneti jellegû társadalmában a rabszolgamunka mé g nem vá lt a termelé s kizá rólagos forrá sá vá . Ebbõl fakadt a korai rabszolgatartó jogfejlõ dé s másik jellemzõ vonása, az ú n. há zi (patriarchális) rabszolgasá g. A jogfejlõ dé s korai szakaszában ugyanis mé g a szabadok nagy tömege vett ré szt a termelé sben. Mellettük, gyakran a családon belül é lt é s termelt a rabszolga. A patriarchális uralom tehát a család kötelé kein belül terjedt ki a szolgákra. A termelõ erõ k fejlõ dé sé vel termé szetesen mindenütt megjelenik a rabszolgák tömeges felhasználása. A patriarchális szolgaság viszonyai azonban hosszú ideig tovább é lhettek, így pl. a rabszolga gyakran bizonyos vagyonnal is rendelkezhetett, ill. családot is alapíthatott. Csupán a fõ bb jogforrásokba törté nõ vázlatos betekinté s is mutatja tehát, hogy az ókori Kelet jogfejlõdé sé nek visszaté rõ problé má ja volt a szabadok tömeges lesü llyedé se. Így a felidé zett törté nelmi folyamat hatása alatt kialakuló jogi viszonyokat már az adó srabszolgaság szabályozásánál megismertük. Való jában tehát a korai rabszolgaság a szabadok fokozatos lesüllyedé se következté ben keletkezett. Az elszegé nyedõ k, a fizeté ské ptelenek szolgaságba süllyeszté se ugyanis általános jelensé gnek tû nik az antik világ jogfejlõ dé sé ben. A törté nelmileg különbözõ idõ kben keletkezõ jogemlé kek né mi elté ré ssel rögzítik le pl. az adó s szemé lyes felelõ ssé gé t adó sságáé rt, azaz nem elé gszenek meg az adó s vagyoni felelõ ssé gé vel. (Ld. Hammurábi stb.) Mindez az ó kori társadalom fejlõ dé sé nek általánosan ismert kísé rõ jelensé ge a jogban. Ugyanakkor a jogemlé kek arró l tanúskodnak, hogy a legtöbb nagy ó kori jogalkotó bizonyos mé rté kig enyhíteni igyekezett az adó sszolgaság viszonyait. Ennek ellené re jellemzõ , hogy akinek a birtoká ban rabszolga (vagy adó s) kerü lt, az sem szakadt mé g el a "közössé g köldökzsinórjá tól" (Tõ kei). Az ókori Kelet jogfejlõdé sé nek a tová bbi jellemzõje volt a földmagántulajdon kialakulatlansága, miután a magá nföldbirtoklá s csak fokozatosan tudott kifejlõdni. 42
Kezdetben az adott állam egé sz földterülete − pl. Egyiptomban, ill. a sumé r városállamokban − az államfõ , a fáraó tulajdona volt. A té nyleges birtoklás persze a szabadok közössé gé t illette é s ez a helyzet szoros kapcsolatban volt a nagy folyó völgyekben kialakult termelé s állami irányításával. A fennmaradás é rdeké ben az á llam tehát hosszú ideig magá ra vá llalta a közmunká k irá nyítá sá t. A magánföldbirtoklás termé szetesen nem kizárt az ó kori Kelet jogfejlõ dé sé ben. Egyes államokban pl. a papok, állami tisztsé gviselõ k kezé ben alakult ki elsõ ké nt az uralkodó tulajdonjogábó l származott magánföld birtoklása. Így a közössé gi szabadok földjeinek megszerzé sé vel növelté k birtokaikat a keleti kereskedelembõ l meggazdagodottak, másutt pedig a királyi harcosok kaptak szolgálataik jutalmául birtokot. Az ilyen földek birtoklásáró l pl. már ré szletesen rendelkezett a Hammurábi törvé nykönyv (ld. 26-41. c.) is. A katonai szolgálat biztosítására rendelt föld elidegeníté se, önké nyes bé rbevé tele vagy elsajátítása azonban kegyetlen bünteté ssel járt, jelezvé n ez is az állami é rdekek elsõ dlegessé gé t. Korai rabszolgatartó jog egyik jellemzõje továbbá a vallá si é s jogi normá k fokozatos elkü löníté se. Az állam által szankcionált jog tehát a konkré t jogi normák köré bõ l lassan kiszorította a vallási eredetû szabályokat, de a törvé nyt, a nagy jogalkotó k ilyen irányú tevé kenysé gé t mindvé gig összekapcsolta az istensé g akaratával. Fõ ké nt az újbabiloni jog mutatott e té ren jelentõ sebb elõ rehaladást, a távolesõ India joga pedig a konkré t jogi normákat is telítette misztikus, vallási eredetû szabályokkal. Vé gsõ soron a vallási é s jogi normák elkülönülé sé nek persze túlzott jelentõ sé get nem tulajdoníthatunk, mivel az államhatalom szoros összefonó dása a papi arisztokráciával a legfejlettebb jogé letet é lõ né pekné l is döntõ szerepet biztosított az írásbelisé get ismerõ papságnak. A papság befolyása tehát a törvé nyek lé trehozásában csakúgy, mint a bíráskodásban, általában fennmaradt. Az antik világ jogának a lé nyegé bõ l fakadt az az általános jelensé g is, hogy az az alapvetõ termelé si viszonyokbó l származó é les tá rsadalmi tagozódá st szentesítette. Merev társadalmi különbsé gek keletkeztek nemcsak a hatalom birtokosai, ill. a rabszolgák között, de a szabadok köré ben is az é les társadalmi elhatároló dás é rvé nyesült. Ezé rt a szabad emberek, az egyenrangúak vagy a felszabadítottak cselekmé nyeié rt kiszabható bünteté seket a jog szemmel látható an megkülönböztette. (ld. Hammurábi 198-205. c.). A közössé gi szabadok, ké zmû vesek felett kiemelt joghelyzetbe kerültek viszont az állami mé ltó ságviselõ k, ill. a papok. Így a jog rendszerint a kiszabható bü nteté sek elté rõ nagysá gá val juttatta kifejezé sre a szabadokon belü l kialakult merev tá rsadalmi kü lönbsé geket. Ezek a jelensé gek pedig az ó kori Kelet jogfejlõ dé sé ben gyakran é vezredeken át megtalálható k maradtak. A társadalmi munkamegosztásnak megfelelõ en kialakult indiai kasztrendszer szolgá ltatta ennek az egyik legszemlé ltetõbb pé ldá já t. A brahmanizmus által szentesített kasztrendszer alapján ugyanis az indiai társadalom né gy egymástó l mereven elhatárolható kasztra tagozó dott, a papok, katonák, a közönsé ges dolgozó k é s a szolgák kasztjára. Következé ské ppen a jog feladatává tetté k, hogy az szigorúan õ rködjé k a kasztok közötti határvonalak megtartásán, ill. az egyes kasztokhoz tartozó k kiváltságos joghelyzeté nek a fenntartásán. Ezé rt volt tilos a házasság, az é rintkezé s a különbözõ kasztokba tartozó k között, társadalmi helyzetükben pedig az egyes kasztokhoz tartozó k szigorú alá é s fölé rendeltsé ge dominált. Vé gezetül figyelemre mé ltó az a té ny, hogy az ó kori Kelet jogfejlõ dé sé ben mé g a jogrendszer tagozódá sá nak jelei is alig mutatkoztak. Így az általunk ismert jogemlé kek általában nem alkalmaznak elkülöníté st a büntetõ jogi, magánjogi vagy perjogi é rtelemben. Ellenkezõ leg, 43
mé g a legjelentõ sebb, ismert jogforrások is a büntetõ é s a magánjogi normákat együtt tárgyalják az eljárásjogi szabályokkal. Hasonló an tanúi vagyunk annak, hogy a primitív tá rsadalom jogi viszonyai á llamilag (né ha vallásilag is) szankcioná lt szabá lyoká merevedve hosszú ideig fennmaradtak é s azok gyakran a korai rabszolgatartó jog viszonylag fejlett inté zmé nyeivel, a keleti kereskedelem é s csere viszonyait kifejezõ normákkal együtt kerültek be az ismert jogemlé kekbe. Így látható , hogy a büntetõ jog területé n az õ si nemzetsé gi viszonyokra utaló vé rbosszú már szinte teljesen ismeretlen a korai rabszolgatartó jog nevezetesebb törvé nykönyveiben. Fennmaradtak azonban bizonyos maradványok. Hosszú ideig é lt pl. a telepü lé sek, közössé gek, vá rosok kollektív felelõssé ge a terü letü kön elkövetett bûncselekmé nyeké rt, ha a tettes ismeretlen volt. Mé g a Hammurábi törvé nykönyv bünteté si rendszeré ben is a tálió (szemet szemé rt) egyes elemei é rvé nyesültek, amelyek szinté n ré gi, viszonyokban gyökereztek. (ld. Hammurábi 194-197. c.) "Ha valaki másnak csontját töri el, csontját törjé k el" − mondja a törvé nykönyv. Az alsó bb társadalmi helyzetben é lõ k testi sé rté sé é rt vagy akár a rabszolga megölé sé é rt azonban a szabad ember nem a tálió szerint bû nhõ dött már, hanem csak bírságot fizetett. Az általános jellemzõ ktõ l jelentõ sen elté rõ viszonyokat é s inté zmé nyeket persze gyakran megfigyelhetü nk az antik vilá g jogfejlõdé sé ben. Mezopotámia fejlett kereskedelmet û zõ városainak jogé leté t pl. az ó babilon birodalom lehanyatlását követõ idõ k küzdelmei sem tudták visszafejleszteni. A tengeri kereskedelmet folytató föníciai (városi) jog tehát nem vé letlenül kapcsoló dott ké sõ bb a görög-ró mai jog elõ zmé nyeihez. A fennálló különbözõ sé gek ellené re a jogfejlõ dé sben persze jelentõs kölcsönhatá sok is megfigyelhetõk voltak. A hó dító né pek gyakran a meghó doltak fejlettebb jogé leté t vetté k át é s maguk is továbbfejlesztetté k azt. A keleti, fõ ké nt babiloni jog továbbításában enné l is jelentõ sebb szerepet vállaltak magukra a föníciai városok. A föníciaiak persze maguk is átvetté k a fejlettebb babiloni jogot é s né mi változtatással felhasználták saját jogé letükben. A megerõ södõ föníciai kereskedõ városok azonban nemcsak hazai viszonyaikra alkalmazták az átvett jogot, hanem távol a Földközi Tenger partjain folytatott kereskedelmi tevé kenysé gük közben a Babilontó l kölcsönzött (hazai) joguk szerint igyekeztek é lni. Ily mó don továbbították a föníciai kereskedõ városok a jog Keleten, fõ ké nt Babilonban kifejlett inté zmé nyeit azokra a területekre, ahol ké sõ bb a görög-ró mai társadalom virágzott fel. A föníciaiak alakították ki pl. az ún. vendé gbará tsá g inté zmé nyé t, amely idegen földön é lõ né pek jogé leté vel teremtette meg a közvetlen kapcsolatot. Hazájuktó l távol û zött tengeri kereskedelmi tevé kenysé gük vé delme é rdeké ben befolyásos vendé gbarátokat szereztek, akik megvé delmezté k õ ket. Ezt a viszonyt idõ vel szerzõ dé sekbe foglalták, amit é getett cseré pre vé sve rögzítettek le. Ilyen é rtelemben a ketté tört cseré p egy-egy darabja szolgált a feleknek utó dokra is átszálló bizonyíté kul. A jelentõ sebb föníciai városok ily mó don törekedtek tehát jogi ké pviseletet szerezni idegen földön é s ebbõ l a törekvé sükbõ l fejlõ dött ki a proxenosi inté zmé ny, amelynek alapján egy-egy föníciai város hivatalosan elismert jogi ké pviseletet nyerhetett idegenben. A jogi ké pviselet megszerzé se folytá n pedig az illetõ vá ros polgá rainak az é rdeke bírói vé delmet nyert, amihez gyakran az ó kor legfejlettebb joginté zmé nyeit közvetítõ föníciai jogot is kölcsönözté k. Az államközi kapcsolatokban pedig már az i.e. II. é vezred folyamán ismeretesek voltak a nemzetközi egyezmé nyek (II. Ramszesz egyiptomi fáraó é s a hettiták szerzõ dé sei). A föníciai városok ezeket a jogi kapcsolatokat fejlesztetté k tovább é s a keleti kereskedelem é rdekeivel összekapcsolták a konkré t joginté zmé nyek egé sz sorának az átplántálását. A föníciai hatá s termé szetesen nem volt egyedü lá lló, miután asszír, perzsa é s egyiptomi közvetíté ssel is folyt 44
a keleti jog közvetíté se. Ilyen é s hasonló utakon haladt tehát az ó kori Kelet legfejlettebb joginté zmé nyeinek a görög-ró mai jogba való behatolása. Ebbõ l a törté nelemformáló szerepvállalásbó l azonban mindazok a jogrendszerek kívül maradtak, amelyek az ún. ázsiai (antik) ill. a korai rabszolgatartó társadalom szintjé n megrekedtek. Ö sszegezve, az antik világ fogalmához az államilag szervezett emberi társadalom legkorábbi jogrendszerei tapadnak. Ezek a jogrendszerek közvetlenül a primitív jog korszakábó l lé ptek át az állam által szankcionált jog korába é s egy (gyakran) é vezredekig elnyúló fejlõ dé s eredmé nyeké nt jutottak el a korai rabszolgatartó társadalmak színvonalára. Való jában a primitív jog szintjé t alig valamivel meghaladó "ázsiai" jogrendszerek egyné melyike azonban a társadalmi haladás meghatározó té nyezõ i közül már ezt megelõ zõ en kiszorult.
2.2. Az igazsá gszolgá ltatá s, mint az á llam történelmileg kialakult közhatalmi tevékenysége Az á llamilag szervezett emberi tá rsadalom termé szetes velejá rójaké nt fogjuk fel a jogvita bírói ú ton törté nő elinté zé sé t, illetve az ezzel párhuzamosan kifejlett íté lkező fó rumrendszerek jelenlé té t. Van azonban a jogfejlő dé snek egy korai (átmeneti) stáriuma, amelyben egyré szt csak az íté lkező (bíró i) fó rumrendszer kialakulásának a kezdeteirő l lehet beszé lni, másré szt pedig a jogvita rendezé sé nek a mó dozatai mé g a különböző primitív társadalmi (közössé gi) szervezetekhez kötő dnek első dlegesen. A primitív jog korszaká t tekinti ilyennek a nemzetközi tudományos irodalom, amely az ő stársadalommal, a nemzetsé gi (nagycsaládi) közössé ggel, ill. a faluközössé g különböző törté nelmi típusaival foglalkozó kutató munka nyomán tárult fel jobbára mé g a 19. század folyamán. Való jában tehát a primitív jog, mint a jogilag szabályozott társadalmi viszonyok kezdetleges formája termelt ki egy sajá tosan á tmeneti jellegű íté lkező fórumrendszert, amely önmagában is szerfelett változatos mó don tűnik elé nk általában az adott, államilag szervezett társadalom kialakulását megelő ző idő kben. A nemzetsé gi-törzsi eredetű együtté lé si normák betartásának a forrásai jó ré szt mindmáig ismeretlenek maradtak. Hiteles törté nelmi kútfő k hiányában a mó dszeres jogtörté net-kutatás hosszú ideig csak a maradványaiban továbbé lő nemzetsé gi, ill. faluközössé gi stb. bíráskodás töredé kes, törté nelmi emlé keire támaszkodott. Különleges törté nelmi körülmé nyek között azonban a primitív jog a maga való ságában is szemlé lhető volt egé szen a 20. század küszöbé ig. Fő ké nt a modern összehasonlító jogi kutatások elő tt megnyílt tehát a lehető sé g a jogszolgáltatás kezdetleges formáinak, vagyis a "primitív bírá skodá s" (La justice primitive) miké ntjé nek a feltárására. A különböző nemzetsé gi-törzsi jogok primitív igazságszolgáltatási mechanizmusának a retrospektív (összehasonlító ) elemzé se adott fő ké nt alapot az ilyen átmeneti formák megismeré sé re. A nemzetsé gi-törzsi jog az állammá szervező dé s stádiumát közvetlenül megelő ző idő k jellemző jeké nt tárult elé nk. Alapjaiban tehát (a törzsi-nemzetsé gi) szokásokon nyugvó normarendszerek azok, amelyek fő ké nt az államilag szervezett emberi társadalom felé átmenetet ké pező törzsi-katonai demokrácia korszakában már a kezdetleges jogrendszerek jellemző it viselté k magukon. A törzsi vezé rek hatalma é s az elő kelő k befolyása alá került né pgyűlé sek szankcionálták most már az egyszerű jogállapotokat. A nemzetsé gi-törzsi eredetű normák belső (tartalmi) mó dosulásai pedig a korai osztálytársadalmak (rabszolgatartó , feudális) íté lkező , közhatalmi
45
funkció inak a kialakulásához is elvezethettek. Az ó kori görög törté nelem ún. homé roszi korszakában vagy Caesar é s Tacitus idejé ben a germánoknál ismeretesek pl. a "törzsi kirá lysá gok" formái, amelyekben a nemzetsé gfő k a nemzetsé gek tagjai felett, a törzsi uralkodók pedig a törzs egé sze felett gyakoroltak egyfajta sajátos közhatalmat. Az íté lkező (közhatalmi) funkció eredeté re utal azonban, hogy mé g a görög törzsek fő bírájaké nt ismert baszileoszok hatalmához is a né p hozzájárulását kellett megszerezni. A törzsi király ilyen közhatalmi tevé kenysé gé nek a vitelé ben pedig a dé mosz egé sze (né pgyűlé s), ill. a nemzetsé gfő k tanácsa szolgált eszközül. A közössé gi eredetű (nemzetsé gi-törzsi, ill. a faluközössé gi stb.) íté lkezé s jellegzetessé gei is tartó san nyomon követhető k voltak. A nemzetsé gen belüli jogellenes cselekmé nyek felett ebben a korban mé g maguk a családfõ k. Ró ma korai törté nelmé ben hasonló an a pater familias (családfõ ) gyakorolt bíráskodási hatalmat a közössé gben é lõ k felett. A görög genoszhoz, ill. a római csalá dközössé ghez tartozók azonban taná csot alkotva tá masztottá k alá az íté letet é s egyáltalán a közbé ke megszegé sé t (gyilkosság, nemi erõ szak stb.) tekintetté k elsõ dlegesen jogellenesnek. A görög nemzetsé gfõ k pl. a felnõ tt fé rfiak gyû lé sé n íté lkeztek é s igen nagy gyakorisággal a genoszbó l törté nõ kitaszítással torolták meg a fõ benjáró bû ncselekmé nyeket. Hasonló an súlyos következmé nyekkel járt a nemzetsé gi-törzsi jogok megvonása, az idegen nemzetsé g, ill. törzs tagjai által elkövetett bû ncselekmé nyt pedig csak a kollektív megtorlással (vé rbosszú) tekintetté k lezárható nak. A primitív vallási hiedelmekkel összefonó dó vé rbosszú inté zmé nye egyé bké nt igen nagy gyakorisá ggal tapadt más né pek köré ben is az igazsá gszolgá ltatá s ezen á tmeneti formá já hoz. Esetenké nt a bosszú t (a talió elvé t) felváltó vagyoni elé gté tel (compositio) megjelené se sem idegen a törvé nykezé si mechanizmus eme korai stádiumátó l. A megtorlás tehát eredetileg a jogellenes cselekmé nyek (bû ncselekmé nyek) é s egyé b jogsé relmek elszenvedõ inek vagy azok hozzátartozó inak joga volt, hogy az elkövetõ n, ill. annak nemzetsé gé n (vé rrokonain é s közössé gé n) azonos é rté kû sé relem okozásával (talió ) szerezzenek elé gté telt. Az emberi társadalom fejlõ dé sé nek egy meghatározott stádiumában tehát az elszenvedett sé relem megtorlásának a szé lté ben fellelhetõ mó dozata volt a talió, amit a sé rtett maga vagy a nemzetsé ge (ill. a különbözõ közössé gek egé sze) foganatosított. Az államhatalom kialakulása, ill. megszilárdulása után persze nyomban megindult a megtorlás eme formájának a visszaszorítása, aminek a helyé t a bíró i íté lettel megszerezhetõ (é s kiké nyszeríthetõ ) vagyoni elé gté tel foglalta el. A talió egyes elemei azonban remanens jogelemek formájában gyakran az újkorba törté nõ átlé pé s után is felismerhetõ k maradtak. A közössé gi eredetû íté lkezõ közhatalom helyé t azonban már a korai osztálytársadalmak (rabszolgatartó , feudális) államhatalma átvette, amely maga is "a társadalombó l keletkezett, de fölé helyezte magát é s mindjobban elidegenedett tõ le".
A bírá skodá s, mint az á llam közhatalmi funkciója A korai rabszolgatartó , a korai feudális, ill. az ún. ázsiai jogrendszerek kialakulása nyomán változatos törté nelmi felté telek között tû nik elé nk az állami igazságszolgáltatás megszilárdulásának a folyamata. Az ó kori keleti é s az újabb kutatási eredmé nyek alapján megismert ázsiai rabszolgatartó államok megjelené sé hez tapad tehát eddigi ismereteink szerint elsõ ké nt az állam íté lkezõ közhatalmi funkció jának a megszilárdulása.
46
Magukra vonják a figyelmet a despotikus rabszolgatartó á llam jogszolgá ltató tevé kenysé gé nek a jellemzõi. A keleti despotizmus é s a különbözõ ázsiai rabszolgatartó államhatalom szerves alkotó elemeké nt ismert íté lkezõ fó rumrendszerek jellegzetessé gei rendkívül változatosak. Mint az állam közhatalmi (osztályuralmi) funkció jának az eszközei jelentkeznek elsõ dlegesen ezek a fó rumok é s ennek megfelelõ en azok az állam központi é s helyi szerveinek a rendszeré ben egyaránt megtalálható k. Mindenkori szerepüket az adott társadalmi rend kereti közt é lõ alapvetõ osztályok társadalmi csoportok egymással folytatott küzdelmei határozták meg, az immár tartó san osztályokra szakadt emberi tá rsadalom legalapvetõbb (releváns) jogi viszonyai tü krözõdtek tehát elsõ dlegesen az íté lkezõ á llami (közhatalmi) funkciók gyakorlá sá ban. A korai rabszolgatartó , ill. az ázsiai jogrendszerek bíráskodási mechanizmusát jellemzi mindenek elõ tt a ré gi (törzsi-nemzetsé gi) közössé gi eredetû formá k felbomlá sa, ill. az ezekben kialakult íté lkezõ közhatalmi funkciók kisajá títá sa. A leplezetlen osztályuralom kifejezõ jé vé lett tehát, hogy az igazságszolgáltatás fejlõ dé sé nek ez a gyakran é vezredeket felölelõ korszaka a centralizá lt despotikus á llam felé píté sé t á ltalá ban mechanikusan á tvitte a bírói fórumrendszerre is. A legfõ bb íté lkezõ hatalom rendszerint az istensé g akarata által megszentelt uralkodó kezé ben volt, aki azt a szû kebb környezeté vel persze megosztani ké nyszerült. Ennek megfelelõ en az íté lkezõ közhatalmi tevé kenysé g mindig a legfontosabb állami funkció k egyikeké nt szerepelt. Gyakran mé g a hadügyet is megelõ zõ sorrendben említette pl. az ó kori Kelet jogi közgondolkodása a despotikus rabszolgatartó állam bíró i hatalmát, amit csak a közmunkák é s a pé nzügyek jelentõ sé ge elõ zhetett meg. Az á llami tevé kenysé g koncentrá ltsá gá ból folyt, hogy az ó kori Kelet államfõ i kezükbe összpontosították a törvé nyhozó i, a legfõ bb bíró i, a hadvezé ri, ill. az igazgatási feladatokat is. Mindezt termé szetesen az államé let szüksé gleteinek megfelelõ en (korán) kialakult központi é s helyi államszervek segítsé gé vel tudták csak megvaló sítani. Ez a törté nelmileg indokolt folyamat viszont eleve azzal járt, hogy a különbözõ ázsiai, ill. despotikus jellegû (rabszolgatartó ) á llamhatalom az igazgatá si (rendé szeti) funkciókat a jogszolgá ltatá si tevé kenysé ggel szorosan összekapcsolta. Szoros é s rendkívül hosszantartó törté nelmi összefonó dás alapjait rakták le tehát ezek az idõ k a bíró i é s az igazgatási hatalom fejlõ dé sé nek, amelyben a nagyhatalmú központi mé ltó ságviselõ k csakúgy, mint a helyi igazgatási szervek íté lkezõ hatalmat is gyakoroltak az alájuk rendeltek felett. A nagy birodalmak alapjait lerakó törekvé sek tettek csupán kivé telt azáltal, hogy a leigázott né pek egy ré szé t meghagyták a maguk törté nelmileg kialakult közigazgatási é s bíráskodási rendjé ben. A jelensé g rövidé letû voltára jó pé lda azonban, hogy Hé rodotosz pl. é ppen a perzsa világbirodalom ké sõ bbi megszilárdító járó l (Kambyzé sz) írta le, hogy az a "királyi bírákkal tanácskozva megtalálta a törvé nyt, amely a perzsa királynak megengedte azt amit (csak) akar". Az á zsiai despotizmus, ill. a korai rabszolgatartó á llam tehá t á ltalá ban az íté lkezõ közhatalmi tevé kenysé g központosítá sá t valósította meg. Az adott korszak jellemzõje tová bbá az igazsá gszolgá ltatá s közössé gi formá inak a tová bbé lé se A mezopotámiai é s az ó egyiptomi jog több é vezredes fejlõ dé se csakúgy, mint az antik világ vallási normákkal összefonó dó jogrendszerei (zsidó jog, hindu jog, kínai jog, stb.) nyomán azt látjuk, hogy az igazgatá si é s az íté lkezõ közhatalom összefonódá sá n alapuló törvé nykezé si szervezet hosszantartó törté nelmi korszakok sajátja volt. Ezt fejezte ki már az i.e. III. é vezredben ismert ó babilon jog, amely a sumer-akkád korszak társadalmi tapasztalataira 47
é pítve teljesedett ki. Az ó babilon jog nagyhatású törvé nykönyvé t (Hammurábi) tehát joggal idé zhetné nk fel a despotizmus rabszolgatartó állam bíró i hatalmának a bemutatására. Való ban, az ó sumé r bíró sági dönté seket tartalmazó korábbi joggyû jtemé nyekkel szembeállítva azt látjuk ugyanis, hogy a 292. szakaszbó l álló törvé nykönyv legalapvetõ bb cé lkitû zé se volt pl. a bíráskodás rendjé nek tüzetes szabályozása. De az ezzel egyidejû leg kiteljesedõ ó egyiptomi jog é rté keit idé zõ Bochoris-király jogkönyve (i.e. 8. század) is a despotikus rabszolgatartó állam íté lkezõ mechanizmusának a jelenlé té rõ l tanúskodik. A vallási é s a jogi normák sajátos összefonó dása alapján álló á zsiai jogrendszerek az isteni törvé ny született vé delmezõ inek a szerepé t ruházták a bíró i hatalom leté temé nyeseire. Manu törvé nyei szerint pl. a papi arisztokrácia (brámánok) kaszttá válásának az alapja is az írástudó egyháziaknak a jogszolgáltatásban való jártassága volt. Az indiai kasztrendszer é s a centralizált despotikus állam összefonó dásának az okai közt tehát ott látjuk az íté lkezõ (közhatalmi) tevé kenysé g kialakulását. Mé g inkább szembetû nõ ez a jelensé g a keleti despotizmus szintjé n fejlõ dé sé ben megrekedt kínai jogban, ahol az ismert mandarin-rendszer kiváltságosai é vezredeken át megõ rizté k az állam íté lkezõ közhatalmi tevé kenysé ge feletti ellenõ rzé süket. A hivatali (á llami) bü rokrá cia kaszt-szerû elkü lönü lé se tehát az ázsiai jogrendszerekben is az igazgatá si é s a jogszolgá ltató hatalom tartós összefonódá sá nak a kifejezõje volt. Ezek a markáns jellemzõ k sem zárták ki azonban a lehetõ sé gé t annak, hogy az ún. ázsiai, ill. a tipikusan korai rabszolgatartó (ó kori) jogrendszerekben a közössé gi eredetû bíráskodási gyakorlat egyné mely inté zmé nye továbbé ljen. A (kháldeus) újbabilon jog pl. egy é vezreddel a Hammurábi törvé nykönyv megalkotását követõ en is szinte é rintetlen való ságában állítja elé nk a nagycsaládi közössé gi, avagy é ppen a territorális faluközössé gi íté lkezé s maradványait. Hammurábi törvé nykönyve alapján is szembetû nõ továbbá, hogy bár az õ si (nemzetsé gi) viszonyokra utaló vé rbosszú már szinte ismeretlen a kifejlett rabszolgatartó jog anyagában, a megtelepedett lakosság különbözõ közössé gei (falvak, városok) viszont mé g mindig kollektív felelõssé ggel tartoztak a területükön elkövetett bû ncselekmé nyeké rt, ha a tettes ismeretlen volt. A közössé gi eredetû íté lkezõ joggyakorlat maradványaké nt é lt tovább a Hammurábi törvé nykönyv több talió t kifejezõ rendelkezé se is, miszerint "Ha valaki másnak csontját töri el, annak csontját törjé k el". Az alsó bb társadalmi helyzetben é lõ k testi sé rté sé é rt (bántalmazásáé rt) vagy akár a rabszolga megölé sé é rt azonban már a szabad ember nem a talió elve szerint bû nhõ dött, hanem csak bírságot fizetett. Az igazságszolgáltatás megjelené se idejé n vé gül mé g egy sajátos törté nelmi jelensé gre irányíthatjuk a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a korai feudalizmus é vszázadai során számos analó g pé lda tû nik elé nk az õ si (közössé gi) eredetû íté lkezé s továbbé lé se formájában. A heptarchia korszakának angolszászai, ill. a Meroving-korszak szabad frankjai pl. a vitás ügyeiket elõ szeretettel vitté k a századkerületek gyû lé se (mallus) elé , ahol a szabadok által választott bírák (rachinburgok) íté lkeztek. A közfelfogás szerint a jogot ismerõ "bölcs fé rfiak" a szokásjog ismerõ i voltak é s csak hosszú idõ eltelté vel jutottak túlsúlyra ezek köré ben is a helyi (feudális) birtokosok. Ezen a folyamaton keresztül empirikusan kitapintható tehát a közössé gi eredetû íté lkezõ fó rumrendszer belsõ tartalmi átalakulása. Így pl. egyre formálisabb lett a szabadok szé les tömegeinek az íté lkezõ századkerületi gyû lé seken való megjelené se. A jelentõ sebb ügyeket pedig az egyidejû leg kié pülõ királyi bíró ságok vonták magukhoz.
48
Jellemzõ azonban, hogy mé g a frank comitatus kié pülé sé vel megszilárduló gró fsági íté lkezé sben is jelentõ sé get tulajdonítottak a szabad lakosság jelenlé té nek. Hé t jó mó dú ember társaságában íté lkezett itt az állami é rdekeket szolgáló comes, aminek a jogszerû sé gé hez a szabadok gyû lé sé nek a jelenlé te szorosan hozzátartozott. A költsé ges jelenlé tet a Karolinkorszakban enyhítetté k a frank császári rendeletek azáltal, hogy az é vente ké t-három alkalommal meghirdetett rendes bíró sági gyû lé sen köteles csak a szabad lakosság megjelenni. Ettõ l az idõ tõ l kezdve a soron kívüli gró fi íté lkezé s szerepe gyarapodott, ahol már a szokásjogot ismerõ embereket is a kinevezett bíró társak (scabini) váltották fel a kisebb ügyek (minor causa) századkerületi íté lkezé sé ben pedig a scabinik önálló an is íté lkezhettek. A korai feudális állam íté lkezõ , közhatalmi funkció jának az eredõ i is visszanyúlnak tehát a közössé gi eredetû igazságszolgáltatás kisajátításához. 2.2.1. Az igazsá gszolgá ltatá s a görög-ró mai korban. A klasszikus rabszolgatartó társadalom korszakába átlé pve az állam közhatalmi tevé kenysé gé ben is felgyorsult fejlő dé si folyamatok zajlottak le. Né hány századdal a törzsi jog korszakát követő en a görög poliszok törvé nykezé si mechanizmusa már páratlanul gazdag tapasztalati anyaggal rendelkezett. Mé g az arisztokratikus rabszolgatartó modell (Spárta) szerint kié pült a görög államok bírá skodá sa is mintaszerűen szervezett volt, a dé moszra támaszkodó köztársasági államé píté sben pedig megkülönböztetett jelentő sé gre tettek szert azok a társadalmi tapasztalatok, amelyek az igazságszolgáltatás demokratizmusának az alapjait rakták le mé g az i.e. é vezred első felé ben. Talán nem vé letlen pl., hogy Arisztotelé sz egyenesen a demokráciát ("a né p hatalmát") eredeztette a né pbíró ság (heliaia) felállításábó l, ill. az athé ni állam íté lkező közhatalmi tevé kenysé gé nek a kiteljesedé sé tő l. A köztársasági államberendezkedé s kialakulása (i.e. 8. század) nyomán é pült ki a vá lasztott á llami fő tisztviselő k (az archonok) íté lkezé se, de ez eleve nem csorbíthatta a né pgyűlé s (eklé zsia) joghatósá gá t, amely az ismert cseré pszavazással bárkit száműzeté sbe taszíthatott. Az archonokbó l é s az archonságot viseltekbő l alakult areioszpagosz (tanács) bírói hatá sköre mé gis szakadatlanul nő tt, ső t idő vel egyes fő tisztviselő k jogköre pl. kizáró lagosan a családi é s az örökösödé si íté lkezé s lett. Az areioszpagosz, ké ső bb az ötszá zak taná csa kapta az állami tisztsé gviselő k feletti íté lkezé s jogát, a tanács elő tt tett hamis tanúzás é s más súlyos bűncselekmé nyek eseté n pedig az archonok emeltek vádat a né pgyűlé s elő tt. Az athé ni rabszolgatartó demokrácia kiteljesedé sé hez persze szervesen hozzátartozott a több ezer tagot számláló né pbírósá g (hé liaia) inté zmé nye is, amely elő tt a súlyosabb ügyekben ismé t az archonok, egyé b esetekben pedig a sorsolással kiválasztott ügyé szek ké pviselté k a vádat. A né pbíró ság tagjait é vente sorsolással választották meg a kizáró ok alá nem eső polgárok közül é s ugyancsak sorsolással alakították ki a különböző ügyekben illeté kes nagy lé tszámú (pl. 201, 401,. stb. tagú) tanácsokat is. Mindezek nyomán egyfajta sajátos laikus íté lkezé s alapjait rakták le, amelyben a hivatásos szó nokoknak (ré torok) is jelentő s szerepe lett. A jogsé rtő bíró i dönté s születé sé t azonban eleve korlátok közé zárta az a té ny, hogy az archon által engedé lyezett kereset formájátó l nem lehetett elté rni, é s csak azokra a té nykörülmé nyekre lehetett hivatkozni, amelyek a keresetben lerögzíté st nyertek. Fő ké t a bü ntető ü gyekben volt nagy szerepe, hogy az egyé ni sé relem miatt indított (szó beli) kereset (diké ) é s az á llamé rdekek tá rgyá ban alkalmazott írá sbeli vá d (grafé ) között elő ször tettek kü lönbsé get. A szó beli kereset nyomán ugyanis csak reparáció s jellegű
49
határozatok születhettek, míg a közvádnak minő sülő grafé eseté ben a szigorú büntető (megtorló ) íté letek meghozatalára került sor. A dé mosz elhamarkodott é s nehezen helyrehozható dönté seinek a megelő zé sé t szolgálva az archonságot viseltek tanácsának (az areioszpagosznak) a legsúlyosabb közügyekben törté nő íté lkezé si jogát is megő rizté k. A né pgyűlé s elő tt zajló törvé nytelensé gi vádindítvány (grafé paranomon) eseté ben pedig súlyos megtorlással büntetté k az alaptalan vádemelé s ké pviselő jé t. Ha pedig a né p a vádolt szemé ly száműzeté se, ill. a polgárjog megvonása tárgyában né phatározat (pszé fizma) útján kívánt dönteni, akkor legalább 6.000 teljes jogú állampolgárnak a jelenlé té t kellett biztosítani. Az athé ni demokrácia törvé nykezé si mechanizmusának a különleges színfoltjaké nt utaljunk vé gül a né pbíró ság 600 tagú különbíró ságának (nomothetai) a törvé nyhozásban játszott szerepé re. Ez a nagy lé tszámú bíró i tanács ugyanis gyakran szabályszerű pert folytatott le az adott törvé nyjavaslat megtevő i, ill. a korábbi törvé ny vé delmező i között. A korábbi jogállapotokat mó dosító törvé nyjavaslat (probuleuma) ugyanis csak a ré gi törvé ny elíté lé se útján válhatott törvé nnyé . Így a teljes jogú állampolgár igen kiterjedt köztevé kenysé ghez jutott az igazságszolgáltatási munka szfé rájában, ami általában nyilvános é s szó beli volt. Periklé sz (i.e. 444-430.) é ppen ezé rt az állam íté lkező közhatalmi tevé kenysé gé be bevont polgárokat napidíjhoz is juttatta. Kié pítettsé gé t tekintve csak a ké ső i köztársasági korban, ill. a császárság idejé n juthatott el Róma íté lkező közhatalmi tevé kenysé ge is az athé ni rabszolgatartó demokrácia bíráskodásának a szintjé re. A római birodalom igazsá gszolgá ltatá sa egyé bké nt számos vonatkozásban analó g megoldásokhoz is jutott az elő bbivel, a világ első kié pült árutermelő jogával összefüggé sben mé gis megkülönböztetett é rdeklő dé st váltott ki az utó korban. Századokon át nem volt kié pült íté lkező fó rumrendszere a ró mai rabszolgatartó államnak, a legfő bb á llamhatalmi é s igazgatá si szervek azonban itt is eleve igazsá gszolgá ltatá si jogkörrel (iurisdictio) voltak felruhá zva. A fő bb testületi államszervek (comitia, senatus, stb.), ill. az imperiummal felruházott magisztrátusok (consul, dictator, preator, kivé telesen az impé riummal nem rendelkező aedilis curilis, ill. a praefectus pretorio, stb.) csakúgy rendelkeztek a bíráskodás hatalmával, mint a monarchikus korok uralkodó i. A korai századok folyamán viszont mé g uralkodó felfogás volt, hogy a bíró i jogokkal csak az elő kelő k (patriciusok) rendelkezetek, a rabszolgatartó államszervezetbe beé pült né pgyűlé sek (komiciák) azonban a szabadok szé les tömegeinek az igazságszolgáltatásban való ré szelteté sé t is megő rizté k. Ső t a köztársasági korban a né pgyűlé sek elő tt gyakran az állami fő tisztviselő k (konzulok) íté leteit is megtámadható nak tekintetté k (provocatio ad populum). A köztársasági kor vé gé hez közeledve a komiciák íté lkező jogható sága azonban hanyatlásnak indult é s ehelyett kifejlő dtek az ú n. né pgyűlé si á llandó bizottsá gok (questiones perpetuae), mint a bü ntető ü gyek fórumai. A pré torok valamelyiké nek az elnöklete alatt szervező dtek ezek a fó rumok a jogellenes cselekmé nyek különböző fajainak az elbírálására szakosítva. Az adott questio forrását ké pező törvé ny pontos szabályozását adta a kiró ható bünteté seknek, így az 50 tagot számláló testületnek csak a bűnössé grő l kellett döntenie. Bárki a szabadok köré bő l vádat emelhetett e fó rumok elő tt, az alaptalan vá d azonban rá galmazá snak (calumnia) minő sü lt, amit a törvé ny szigorú bünteté ssel sújtott. Az eljárás pozitívumaihoz tartozott a nyilvánosság é s a szó belisé g megő rzé se, ill. a bizonyíté kok szabad mé rlegelé se. Az eljárásban mindké t felet
50
felté tlenü l meg kellett hallgatni (audiatur et altera pars) é s a pré tor által kisorsolt esküdtek szemé lyé t is megkifogásolhatták a ré sztvevő k. Eme pozitívumai ellené re a né pgyűlé si állandó (büntető ) bíró ságok szerepe a császárkorban alhanyatlott. Helyüket a csá szá ri rendkívü li íté lkezé s (cognitio extra ordinem), ill. a hivatalnokok megnövelt bíráskodási hatalma foglalta el. A városok fő hivatalnokai, a tartományokban pedig a helytartó k, ill. a gárdaparancsnokok (praefectus praetorio) stb., tehát hivatalból (ex officio) íté lkeztek most már é s a bizonyíté kokat is a maguk belátása szerint é rté kelté k. A legsúlyosabb állam elleni bűntetteket azonban mé g a kié pült hivatalnokbíráskodás is fenntartotta a szenátus (senatus) számára. A 300, ill. 600 tagbó l álló szenátus ilyen é rtelmű hatásköre a köztársaság korai századaiban is ismert volt é s ez egyfajta arisztokratikus jelleget kölcsönzött az állam íté lkező közhatalmi tevé kenysé gé nek. A polgári é s a büntető bíráskodás modern é rtelemben vett elkülönülé sé rő l persze a ró mai jog korában sem beszé lhetünk. Fő ké nt a jogszolgáltató magisztrátusok íté lkező gyakorlatában látható é vszázadokon át a polgári é s a büntető ügyek elhatárolatlansága. A köztársasági kor legfő bb jogszolgáltató hivatalnokainak az egyike (a praetor) azonban kifejezetten a polgári bíráskodást szolgáló tevé kenysé get honosított meg. Eredetileg a pré tor, mint a városközpontú állam fő magisztrátusa közvetlenül íté lkezett, a ké ső bbiekben azonban kiküldöttei, ill. az általa kisorsolt esküdtek útján láthatta csak el a megszaporodott jogviták eldönté sé t. A pré tor tevé kenysé ge az ún. civiljogi per kialakulá sá val összefüggé sben vált jelentő ssé , miután a polgári perekkel kapcsolatos közhatalmi hatáskörök már az i.e. 367-tő l megilletté k. Ezé rt is a hivatalbalé pé skor meghirdetni ké nyszerültek (album) a pré torok a jogvé delem lehetsé ges mó dozatait. Ez a gyakorlat a kialakuló civiljogi per keresetcentrikus voltához tapadt. A pré tori ediktumban foglalt keresetformá k tehát meghatá rozó jelentõsé gre tettek szert az eljárás elsõ szakaszában (in jure) é s az íté lkezõ esküdtbírák (iudex, arbiter, stb.) tevé kenysé gé t is lé nyegileg behatárolták a per második szakaszában. A keresetformák szerepé t tovább növelte, hogy idõ vel (i.e. 241.) a városközpontú állam pré tora (praetor urbanus) mellett az idegenek (körüllakó k) ügyeit ké pviselõ tisztsé g (preaetor peregrinus) felállítására is sor került. Sõ t a birodalmi provinciák é lé n is feltû ntek gyakran az ilyen teljhatalmú fõ magistrátusok, aminek a nyomában a pré tor, ill. az általa kijelölt esküdtbírák tevé kenysé ge általánosan elfogadottá lett. Ebben az állami igazságszolgáltatási munkában pedig jobbára tárgy szerint különült el a kereset (actio), amely né lkül mó d sem lehetett volna a jogvita rendezé sé re. Mindez nem zárta ki az egyé b állami fõ tisztviselõ knek a koronké nt is állandó an változó jogszolgáltató tevé kenysé gé t. A hatalom külsõ dleges jelké pei (lictor-ok, fasces) is minden esetben arra utaltak, hogy az adott tisztsé gviselõ belátása, ill. a törvé ny szerint büntethet, sõ t a 12 testõ rrel é s bárddal kisé rt konzulok eredetileg a halálbünteté s kiszabásának a jogával is rendelkeztek. Onnan származott ez a felfogás, hogy az államhatalmi é s igazgatási munka legfõ bb leté temé nyeseit oszthatatlan hatalom (imperium) illette meg, ami tehát az íté lkezé st (iurisdictio) is magában foglalta. Vé gül megemlítendõ , hogy a görög keresetformák (diké , grafé ) mögött meghúzó dó elhatároló dás a ró mai büntetõ bíráskodásban is ismert volt, amit itt a közbû ncselekmé ny 51
(crimen) é s a magá nosok é rdekeit sé rtõ egyé b jogellenes magatartá s (delictum) megkü lönbözteté se jelez. Így Ró ma büntetõ bíró ságai (questiones) való ban hivatalbó l lé ptek fel a közbû ncselekmé nyekkel szemben a deliktum eseté ben pedig csak magánindítványra. Ez a megkülönbözteté s tehát a rabszolgatartó ró mai jogban sem vezethetett a polgári, ill. a büntetõ igazságszolgáltatás modern é rtelemben vett elhatárolására. A több azonos hatáskörû bíró ság illeté kessé gi rendjé nek az elhatárolásában viszont annál jelentõ sebb elõ relé pé sek törté ntek. A császárkor hivatalnokbíráskodása eljutott egyé bké nt az elsõ - é s másodfokú bíró ságok egé sz rendszeré nek a kié píté sé hez is, ami egyik oldalon az esküdtbíró i rendszer felszámolását hozta magával, a másik oldalon azonban a jogorvoslat (fellebbvitel) inté zmé nyesíté se utján ismé t pozitív társadalmi tapasztalatok összegzõ jé nek bizonyult.
52
2.3. Irodalom Maine, H.S.:
A jog õ skora.
Wilutzky, P.: Vinogrodov,P.: Cuq, C.:
Chilperic,E.:
Vorgeschichte des Rechts. I-III. Outlines of historical jurisprudence I-II. Études sur le droit babylonien, les lois assyriennes et les lois hittité s. The Babylonion laws. Allgemeine Rechtsgeschichte I. Orientalisches Recht und Recht der Griechen und Römer. Das Mutterrecht. A tulajdon kezdetleges alakjai I.-II. Az õ si Társadalom. A papiruszok világábó l. Hammurábi törvé nykönyve. Ford. Büchler P. A hammurábi kó dex rendszere é s az Ité letek könyve. Isztorijha goszudarsztva i prava Drevnego Vosztoka. The Hammurábi code and the sinaitic legislation.
Ferenczy E.:
Az é kírásos jogtörté net mint tudomány.
Moscati, Tökei Ferenc:
Ancient sinaitic civilisations. Az ázsiai termelõ mó d ké rdé sé hez.
Driver, G.R.-Miles, J.C.: Kohler, J.-Wenger J.: Bachofen,J.J.: Laveleye,E.: Morgan,L.H.: Moravcsik Gy.: Ford. Kmosko M. Manu törvé nykönyve. Dávid A.: Zsidkov,O.A.:
Budapest, 1875. Ujabb kiadás Bp. 1988. Breslau-Berlin, 1903. London, 1920. Paris, 1929. London, 1952. Leipzig 1914. Stuttgart, 1861. Budapest, 1897. Bp. 1961. Bp. 1942. Kolozsvár, 1911. Budapest, 1915. Bp. 1916. Moszkva, 1963. Washington, 1971. Századok 98. é fv. (1964) 4. szolgáltatás. New York, 1957. Bp. 1975.
53
54
3. A ró mai jog A "ró mai jog" kifejezé s első sorban Ró ma városának é s a Ró mai Birodalom jogának kifejező je, másodsorban az a jog, amely é rvé nyben volt Ró ma alapításátó l (i.e. 753) egé szen a Nyugati Birodalom bukásáig az V. században, majd a Keleti Birodalom továbbé lé sé vel 1453ig. A mai ró mai jog kifejezé s nemcsak annak a társadalomnak a jogára é rtendő , amelyre valamilyen mó don ráillik a ró mai jelző , a ró maiak által kifejlesztett jogrendszer a Ró mai Birodalomnak mint politikai egysé gnek a megszűné se után is hatással volt az egyetemes jogfejlő dé sre mé g azokban az országokban is, amelyek sohasem voltak a ró mai uralom alatt. A legszembetűnő bb pé lda Né metország, ahol egé szen 1900-ig, amíg meg nem jelent az egé sz Birodalomra é rvé nyes törvé nytár, a ró mai jog kiegé szítő jogkké nt szerepelt, hacsak a helyi szabályozás ezt ki nem zárta. De ez a jog, amely é rvé nyben maradt Euró pa sok területé n, jó val a Ró mai Birodalom bukása után is, már nem az eredeti ró mai jog volt. Az alapja termé szetesen a Corpus Juris Civilis volt (Iustinianus császár kodifikáció ja), de a XI. századtó l különböző mó dokon kezdté k é rtelmezni, a kor követelmé nyeihez adaptálni é s más jogforrásokbó l egé szítetté k ki a különböző jogászgeneráció k. ennek ellené re az idő k folyamán a különböző országokban különböző formákban lé tező változatai mé g mind a ró mai jog köré be sorolható k. A ró mai jog nemcsak mint egykori jogrendszer fontos, hanem az egyetemes jogfejlő dé sre gyakorolt hatása miatt is. Mé g ma is, a "nyugati civilizáció " jogrendszereit ké t csoportra lehet osztani (kevé s kivé tellel, pl. skandináv), az egyik, amelynek az alapja a ró mai jog, a másik az angol common law-n alapul, amely szinté n nem mentes a ró mai behatástó l. A common law rendszerhez tartozik Anglia, az USA é s a volt angol gyarmatok nagy ré sze. A ró mai csoporthoz pedig a többi. Majdnem az egé sz kontinentális Euró pának olyan törvé nykönyvei vannak, amelyek szerkezete, kategó riái é s a logikai levezeté si mó djai megfelelnek a ró mai jogé nak. A brit-területeken belül Skó cia jogi felé píté se a ró mai jogbó l van levezetve; Quebec é s Latin Amerika jogrendszerei a ró mai jogra é pült francia mintára formáló dtak; Dé l-Afrika jogrendszere a "Roman-Dutch", amelyet a holland jogászok ültettek át a ró mai jogbó l. Ez a ré sz a ró mai jognak azzal a szakaszával foglalkozik, amely Ró mában Jusztiniánusz császár (uralkodott: 527-565) koráig fejlõ dött ki.
3.1. A ró mai jog gyökerei. Az ius civile és a ius gentium fejlő dése Azalatt a hosszú idő szak alatt, amíg a Ró mai Köztársaság é s Birodalom lé tezett, a jog több fejlő dé si szakaszon ment keresztül. A köztársaság korában (i.e. 735-31) elő ször a ius civile (polgári jog) alakult ki, amely a szokásra vagy a törvé nyhozó szerv dönté seire volt alapozva, é s csak a ró mai polgárokra vonatkozott. Az i.e. III. sz. közepé re egy másik jog is kifejlő dött, a ius gentium, amelyet már nemcsak ró maiakra, hanem külföldiekre is alkalmaztak. A ius gentium nem a törvé nyhozó testület működé sé nek az eredmé nye, hanem inkább a magistratusok é s a helytartó k igazságszolgáltató tevé kenysé gé bő l ered, mivel ő k voltak megbízva azokkal az esetekkel, amelyekben külföldiek is é rdekeltek voltak. A ius gentium a magistratusi vagy praetori jog szerves ré szé vé vált, amelyet a magistratusok fejlesztettek ki, mint egy, a ius civile mellett lé tezõ rugalmasabb jogot.
55
A ró mai jog, mint más õ si jogrendszerek, eredetileg a szemé lyisé g elvé t tette magáé vá, azaz az állam joga csak a saját polgáraira volt é rvé nyes. A külföldiek jogtalanok voltak é s, hacsak valamilyen megállapodás Ró ma é s saját országuk között nem vé delmezte õ ket, uratlan dologké nt kezelhette bármelyik ró mai polgár. De már a korai idõ ktõ l fogva lé teztek más államokkal kötött szerzõ dé sek, amelyek kölcsönös biztonságot nyújtottak a polgároknak. És mé g akkor is, ha nem volt szerzõ dé s, Ró ma fokozó dó kereskedelmi szempontjai megkövetelté k, hogy valamilyen mó don vé delmezze a határain belül lé võ külföldieket. A magisztrátus nem alkalmazhatta a ró mai jogot, mert az a ró mai polgárok kiváltsága volt, de ené lkül a nehé zsé g né lkül is a külföldiek, fõ ké pp görögök, akik fejlettebb é s rugalmasabb rendszerhez voltak szokva, visszautasították volna a civil jog formalitásait. Az a jog, amelyet a magisztrátusok alkalmaztak, való színû leg három ré szbõ l állt: 1. Egy már akkor lé tezõ kereskedelmi jog, amelyet a földközi-tengeri kereskedelemben használtak. 2. A ró mai jognak azok a ré szei, amelyek a formalitások levetkõ zé se után felhasználható vá váltak a bíró ságokon bármilyen állampolgárságú szemé lyek vitáinál 3. Vé gül az, amit egy magisztrátus jogosnak é s igazságosnak tartott. A ius gentium rendszeré t is felhasználták, amikor Ró ma provinciákat kezdett lé tesíteni a meghó dított területeken é s azok helytartó i bíráskodtak a külföldiek felett. A "peregrini" kifejezé s nem igazán azokra a szemé lyekre volt é rtendõ , akik egy másik állam hatalma alatt állottak (Ró ma terjeszkedé sé vel ezek egyre kevesebben lettek), hanem azokra, akiknek államát Ró ma elfoglalta, de ezzel õ k nem váltak ró mai polgárokká. Á ltalánosítva, az egy államhoz tartozó szemé lyek jogvitáit az állam bíró sága saját joga szerint döntötte el; a különbözõ államokba vagy provinciákba tartozó k é s a ró maiak jogvitáit a helytartó i bíró ság döntötte el a ius gentium szerint. A III. századra a ró mai polgárságot kiterjesztetté k a Ró mai Birodalom összes lakó ira (Constitutio Antoniniana), így a ius gentium é s a ius civile közti különbsé gek megszû ntek. De már ezelõ tt is, ha egy ró mai jogász azt mondta egy szerzõ dé sre, hogy az a ius gentium szerint ké szült, azon azt é rtette, hogy a joghatásai ugyanazok, függetlenül attó l, hogy a szerzõ dõ felek ró mai polgárok-e vagy sem. Ez lett a ius gentium gyakorlati é rtelme. A ius gentiumnak ez az egyetemleges felhasználható sága egy teó riával is összekapcsolta; azzal, hogy ez olyan jog, amely minden né pre é rvé nyes é pp azé rt, mert a termé szet diktálja − ezt a teó riát a görög filozó fiátó l vetté k át. 3.1.1.Írott és íratlan jog. Maguk a ró maiak a jogukat írott jogra (ius scriptum) é s íratlan jogra (ius non scriptum) osztották. Íratlan jogon a szokást é rtetté k: írott jogon pedig nemcsak a törvé nyhozó testület által hozott jogot, hanem minden szó szerint vett írott jogot is. Több fajta írott joguk volt, ezek közül a legfontosabb a lex (törvé ny), amelyet a ró mai polgárok né pgyû lé sé n alkottak. Ezeket a gyû lé seket a gazdagabb osztály, a patríciusok tartották ké zben, ezé rt a szegé nyebb embereknek, a plebejusoknak külön gyû lé sük volt (concilium plebis), ahol õ k a plebiscitum nevû határozatokat hozták. ezek a határozatok csak az i.e. 287-es Lex Hortensia elfogadása után lettek kötelezõ k minden osztály számára, addig csak a plebejusok számára volt kötelezõ erejük. Ezek után a plebiscitum már összefolyt a törvé nnyel. A né pgyû lé sek csak a köztársaság ideje alatt voltak törvé nyek lé trehozó i. Amikor Augustus i.e. 30-ban lé trehozta birodalmát, a né pgyû lé s hatásköre már csak arra terjedt ki, hogy a császári törvé nyjavaslatokat formális beleegyezé sé vel látta el. Az utolsó lex-et Nerva császár idejé ben (96-98) hozták.
56
Meg kell említenünk a ró maiak legré gibb é s legfontosabb törvé nygyû jtemé nyé t a XII táblás törvé nyt, amelyet i.e. 451-450 között ké szítettek a plebejusok egyenjogúsági harcai során. A XII táblás törvé ny azt a kívánalmat fejezi ki, hogy a patrícius magisztrátusok ne tudják azt megváltoztatni a saját osztályuk é rdekeinek megfelelõ en. Nagyon keveset tudunk a XII táblás törvé ny tartalmáró l; a szövege nem maradt fenn, csak né hány ré szlet áll rendelkezé sünkre, é s ezeket is csak különbözõ író k, mint Cicero munkái alapján tudjuk restaurálni. A ré szletekbõ l kitû nik, hogy a törvé nymû többek között családjogi, eljárásjogi é s büntetõ jogi szabályokat is tartalmaz. Az írott jog másik típusa az edictum, amelyeket a magas rangú magisztrátusok (pré torok) tettek közzé jogi ügyekben. Itt általában a pré tori ediktumokra gondolunk. A pré tori hivatalt i.e. 367-ben hozták lé tre, hogy átvegye a polgárok egyre növekvõ jogügyleteinek az irányítását. Ké sõ bb egy második pré tori hivatalt is é letre hívtak, hogy a peregrinusok é s ró maiak között lé trejövõ kapcsolatok jogi ré szé t rendezze. ez volt a "praetor peregrinus". Amikor a pré tor hivatalba lé pett ediktumot adott ki, amely az é ves hivatali programját tartalmazta. Ezenkívül az "aedilis curulis"-ek, a piacé rt felelõ s magisztrátusok is adtak ki ediktumokat. A köztársaság vé ge felé a pré tori é s egyé b magisztrátusi ediktumok egy jogi reform eszközei lettek, amelyek eredmé nyeké nt a lex-ek megszû ntek mint a magánjog legfontosabb forrásai. A ró mai eljárás formája nagy hatalmat adott a pré tor kezé be azzal, hogy saját belátása szerint dönthetett a jogsegé ly megadásáró l vagy megtagadásáró l, vagy arró l, hogy mi legyen a jogsegé ly tartalma. A vé geredmé ny egy olyan törvé nytest lett, amely a civiljog mellett lé tezett, sõ t volt, amikor fölé is kerekedett. Az ediktumok kb. 131-ig jogforrások maradtak, ekkor Hadrianus császár az ediktum anyag rendezé sé t rendelte el, amelyet megváltoztathatatlannak nyilvánított mé g az uralkodó számára is. Ezzel befejezõ dött a pré tori jogfejlõ dé s. Az írott jog egy harmadik fajtája a "senatus consultum", a ró mai szenátus határozata, amelynek a köztársaság alatt nem volt törvé nyhozó ereje, csak javaslat volt, amelyet a magisztrátusok beilleszthettek ediktumaikba. A korai császárkorban, amikor a né pgyû lé s lehanyatlott, a szenátus vette át a feladatait, azaz jó váhagyta a császár törvé nyjavaslatait. Ez a jó váhagyás egyre formálisabbá vált, hiszen az igazi hatalom a császár kezé ben volt, Következé ské ppen a korai császárkor után a császár többé nem terjesztett törvé nyjavaslatot a szenátus elé . ezzel meg is szû nt a szenátuson keresztül törté nõ törvé nyhozás. Az írott jog negyedik faja a "constitutiones principum", amelyek a császár törvé nyhozó i hatalmának a termé kei. A II. század közepé re a császár lett az egyedüli törvé nyhozó . A császári törvé nyhozás fõ bb formái az ediktumok vagy proklamáció k, utasítások az alárendelteknek, fõ ké pp provinciai helytartó knak (mandátum); írott válaszok a hivatalnokoknak, akik a császárnál konzultáltak valamilyen jogügyben; vé gül azok a dönté sek, ahol a császár bíráskodott (decretum). A jogforrások utolsó írott formája a "responsa prudentium", a jogtudó sok válaszai azoknak, akik náluk konzultáltak. Annak ellené re, hogy ré gen mind az írott, mind az íratlan jog egy zárt kaszt monopó liuma volt (pontifexek kollé giuma), már az i.e. III. század körül kialakult egy jogtanácsadó i ré teg (iuris consulti v. prudentes), akik nem voltak hivatásos jogászok, de beé pültek a hivatali ranglé trába é s az azon való haladás é rdeké ben ingyen osztogatták a tanácsaikat. Statutumokat é s törvé nyeket interpretáltak, fõ ké pp íratlan jogot, javaslatokat tettek, hogy mi kerüljön a pré tor ediktumába, ezenkívül segé dkeztek a peres eljárásban mind a
57
feleknek, mind a bíró ságnak. Augustus felhatalmazott né hány jogtudó st, hogy "responsum"aikat a császári hatáskörben adják a perben álló feleknek. Ezzel tulajdonké ppen emelte ezen válaszok presztízsé t, bár ez ké sõ bb 200 körülre elhaló ban volt. A korai császárkorban számos magyarázatot írtak a nagy jogászok a lexekrõ l, ediktumokró l, a civiljogró l, é s a jogró l általában. Az V. században kiadták a "lex citationis"-t, amelynek é rtelmé ben csak bizonyos jogtudó sok munkájábó l lehetett idé zni. A klasszikus körhöz ké pest a posztklasszikus kevesebb eredmé nyt hozott.
3.2. Iustinianus joga Amikor 527-ben Iustinianus átvette a ró mai birodalom feletti hatalmat, ennek jogát teljesen összekuszált állapotban találta. Ké t nagy csoport lé tezett: a ré gi é s az új jog. A ré gi jog tartalmazta (1) a köztársaság é s a korai császárság alatt elfogadott statumokat, amelyek mé g nem avultak el; (2) a szenátusi dekré tumokat, amelyeket a köztársaság vé gé n é s a császárság elsõ ké t századában hoztak; (3) a remekjogászok responsumait. Ezek a jogászok majdnem minden fontos területet inkorporáltak a kommentárjaikba, de ezek a munkák é s feljegyzé sek olyan nagy anyagot alkottak, hogy mé g a könyvtáraknak sem volt meg a teljes anyaga. Ráadásul a különbözõ írások nagyon sok ellentmondást tartalmaztak. Az új jog, amely a császárkor derekán é s vé gé n kiadott rendeleteibõ l állt sem volt jobb állapotban. Ezek is a nagy anyag miatt nehezen voltak kezelhetõ k é s ellent is mondtak egymásnak. Teljes gyû jtemé ny nem lé tezett, mert a korai kó dexek mé g nem tartalmazták mindegyiket. Magánszemé lyeknek elé rhetetlenek voltak. Ezé rt szüksé gessé vált a joganyag rendezé se, melyet a ré gi é s új jog elemeibõ l összeállítva kötelezõ nek ismernek el, é s amely így megszünteti a korábbi zavarokat. Iustinianus a hatalom átvé tele után azonnal kinevezett egy 10 fõ bõ l álló bizottságot, hogy rendezze a császári rendeleteket, kiválasztották azokat, amelyeknek gyakorlati hasznuk volt, elhagyták belõ lük a felesleges ré szeket, kiszû rté k az ellentmondásokat, vé gül hozzáadták a saját koruknak megfelelõ mó dosításokat. Az így elké szült Codex Iustinianust 529-ben lé ptetté k é letbe, ez egyben hatályon kívül helyezett minden olyan császári rendeletet, amelyet a kó dex nem tartalmazott. Ez a kó dex nem maradt ránk, de egy 534-es javított kiadás a fennmaradt a "Corpus Iuris Civilis" ré szeké nt. Az elsõ kísé rlet sikere arra ösztönözte a császárt, hogy megpró bálja a nehezebb feladatot: a jogászok írásainak egyszerû síté sé t é s rendezé sé t. Tehát 530-ban egy 16 tagú bizottság megkezdte a joganyag gyû jté sé t, tisztázását, egyszerû síté sé t é s rendezé sé t. A vé geredmé ny 50 könyv, amelyek "Digesta" né ven vált ismertté . Amikor ez 533-ban é letbe lé pett a fennmaradó joganyagot hatályon kívül elrendelte, hogy azokbó l a tanulmányokbó l mé g illusztrálás cé ljábó l sem idé zzenek. ezzel együtt a ré gi statútumok hatálya is megszû nt. A megszû né s minden szerzõ dé si szabályra vonatkozott; a császár jelzé sszerû idé zé süket is megtiltotta; ugyanakkor kiegé szítetté k a ré gi jog ré szé t ké pezõ korábbi statútumokat. Körülbelül akkor adhatták ki a ró mai jog alapjait tartalmazó tankönyvet, az Institutiones-t. Iustinianus számos rendeletet adott ki uralkodása alatt (534-565), melyek különbözõ jogterületeket é rintetek é s jelentõ sen megváltoztatták a lé tezõ jog számos rendelkezé sé t. Ezeket új konstitúció knak (Novellae constitutiones), vagy Novelláknak nevezik. Mindezek együtt − a megújított "Codex Constitutionum", a "Digesta", az "Institutiones" é s a "Novellae" − alkotják a Corpus Juris
58
Civilis-t. Ez megmaradt, mint a ró mai jog legfontosabb gyû jtemé nye. A IX. században VI. Leó pápa egy új rendszert ké szített el, a "Basilika"-t, amely görög nyelven író dott, tartalmazza a "Codex" é s a "Digesta" összevont ré szeit együtt a Novellákkal é s más császári rendeletekkel, amelyeket már Iustinianus után hoztak. A Basilika a keleti provinciákban volt mé rvadó , míg a iustinianusi kondifikáció a nyugati provinciákban jelentette a jog alapján.
3.3. A ró mai jog kategó riá i. 3.3.1. A személyek joga Rabszolgasá g: "A szemé lyekre vonatkozó jog legfő bb felosztása az, hogy az emberek vagy szabadok vagy rabszolgák". (Gaius II. sz.) Alapjában vé ve a rabszolga jogi helyzeté t tekintve dolog volt, amelyet eladhattak vagy vehettek, mint bármilyen más tulajdont. Mint ilyen, nemcsak ki volt szolgáltatva a tulajdonosának, de mé g jogai é s kötelezettsé gei (kivé ve a deliktuálist) sem voltak. A rabszolga jogilag tárgy volt, de té nylegesen szemé lynek számított. Nem lehetett szerző dő fé l vagy tulajdonos, de kaphatott egy bizonyos összeget gazdálkodásra, amelyet felszabadítása után megtarthatott. Amennyiben kötelezettsé geket vállalt magára, azt a tulajdonosán lehetett é rvé nyesíteni. A rabszolgát fel lehetett szabadítani, é s sokszor nemcsak szabad ember lett belő le, hanem ró mai polgár. Polgá rsá g: A polgári státusz meghatározása nagyon fontos volt a ró maiak számára, mivel a magánjog né hány ré sze csak a polgárokra volt é rvé nyes (ius civile). A szabadok a ró mai polgáron kívül mé g lehetettek latinusok − ő k ró mai települé sek lakó i voltak é s a Latin Szövetsé g jogaival rendelkeztek − vagy pedig peregrinusok, akik olyan országok polgárai, amelyeket Ró ma irányított, de nem inkorporált teljesen. 212-ben Caracalla császár rendelete megadta a ró mai polgárságot minden szabad embernek a Ró mai Birodalmon belül, ezzel csökkentette a fontosságát ennek a ké rdé snek. Csalá d. A ró mai családjog fõ jellegzetessé ge a "patria potestas" (atyai hatalom, amely teljes autoritást felté telez), amelyet a legidõ sebb apa gyakorolt gyermekei, fé rfiági utó dai, é s az örökbefogadás által a családba hozott szemé lyek felett, tekintet né lkül a korukra. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a családon belül é let-halál ura, hanem azt is, hogy csak egyedül neki volt joga a magánjog területé n. Tehát bármit is szerzett a hatalomalatti gyermek, az az apa tulajdonává lett. Az apa megengedhette, hogy egy bizonyos vagyont a gyermek kezeljen, mintha azt övé volna, de a jog szemé ben ez a vagyon az apáé maradt. Az I. századra ez a rendszer valamennyire megváltozott. Az apa egykori é let-halál uralma már csak a könnyebb fenyíté sekre korlátozó dott, sõ t a fiú már szerzõ dé s útján is kötelezhette az apját, termé szetesen ugyanolyan szigorú határok között mint, amikor a rabszolga szerzõ dött az urával. A fiúk megtarthatták azt a vagyont, amelyet mint katonák szereztek, sõ t mé g vé grendelkezhettek is felette. Iustinianus korára mé g több engedmé nyt adtak. Elismerté k az anyai ági öröklé st, a hivatással szerzett vagyont é s az apa jogai csak a haszoné lvezetre terjedtek ki. Á ltalában a "patria potestas" csak akkor szû nt meg, ha az apa meghalt, de volt arra is lehetõ sé g, hogy az apa önké ntesen felszabadítsa a gyermekeit. A lányok akkor is megszû ntek az apai hatalom alatt lenni, amikor fé rjhez mentek, mert akkor már a fé rj "manus"-os hatalma alá kerültek. Ké tfajta házasságot ismertek: a "manus"-ost é s a "manus" né lkülit, de a "manus"-os házasság már a ké sõ i köztársaságban is ritka volt é s Iustinianus idejé re teljesen eltû nt. A "manus" a fé rj
59
hatalmát jelentette a felesé g felett, ez megfelelt a "patria potestas" alatt levõ gyermek feletti hatalomnak. A "manus" né lküli házasság mindig is a legáltalánosabb volt a ró maiaknál. Egyszerû en abbó l állt (amennyiben mindketten serdültek voltak vagy a "potestas" alatt álló megkapta az apai beleegyezé st), hogy együtté lé süket házasodási szándé kkal kezdté k meg é s ezt formailag úgy fejezté k ki, hogy a felesé get bevezetté k a fé rj házába. A felesé g az apai hatalom alatt maradt, ha az meghalt volna, akkor a gyámja hatalma alá került. Mindké t fé lnek ró mai polgárnak kellett lennie, amennyiben nem ez volt a helyzet, meg kellett szerezni a "conubium"-ot, a ró mai házasságké pessé get. Itt a ké t fé l tulajdona önálló an megmaradt é s mé g az ajándé kozás é rvé nyessé gé t sem ismerté k el a házastársak között. Válás a "manus"-os házasságban csak a fé rj kezdemé nyezé sé re volt lehetsé ges. A "manus" né lküliné l mindké t fé l szabadon dönthetett a házasság megszakításáró l. Formalitáské nt a levé l küldé se tekinthetõ általánosnak, de bármilyen cselekedet, amely a másik fé lnek erre a szándé kára utalt, elegendõ volt a váláshoz a té nyleges különé lé s mellett. A kereszté ny császárok már bünteté seket is kiszabtak azokra, akik nem nyomó s ok miatt váltak el, de a jogukat a házasság megszû né sé vel kapcsolatban nem vetté k el. A concubinatus (ágyasság) hozomány né lküli házasságké nt volt elismerve, de alacsonyabb nõ i státusszal járt é s a gyermekek jogilag nem az apa utó daiké nt szerepeltek. Egy fé rfinek nem lehetett felesé ge é s ágyasa is egyben. Konstantinus császár egy, a IV. században hozott rendeleté ben elismerte a concubinatus-ban született gyermekek jogait, amennyiben a szülõ k ké sõ bb összeházasodtak. Ezt az elvet fejlesztetté k továbbá a közé pkorban az összes termé szetes gyermekre vonatkozó an. A serdületlen szemé lyeknek (fiúk 14, lányok 12 é v alatt), akik nem álltak apai hatalom alatt, gyámra (tutor) volt szüksé gük. A gyámokat a vé grendeletben lehetett kinevezni; amennyiben a családfõ ezzel nem é lt, a gyámság meghatározott rokonra szállt; amennyiben nem volt ilyen családtag, a pré tor nevezett ki egy gyámot. Eredetileg a gyerekeket felnõ ttnek tekintetté k a serdültsé g elé ré sé vel, de vé gül is hosszú fejlõ dé s eredmé nyeké nt a 25 é ven aluliaknak is volt egy pré tor által kinevezett gyámjuk. Eredetileg a nem patria potestas vagy "manus" alatt álló nõ knek is "manus"-ra volt szüksé gük. Ez már a korai császárkorban is csak formalitás volt, ami Iustinianus idejé re már teljesen eltû nt. Testü letek. A ró maiak nem dolgoztak ki általános fogalmat a jogi szemé lyekrõ l, amely meglé te jogokat é s kötelezettsé geket felté telezett. Nem voltak elnevezé seik a testületekre vagy a jogi szemé lyekre. Ennek ellené re felhatalmaztak bizonyos szemé lyegyesülé seket egyedi hatalommal é s jogké pessé ggel, mely jogi jelenté se a modern é rtelemben vett társasági jogi jogosítványok é s szemé lyek bizonyos csoportjai által kollektíven é vezett jogok között mozgott. A hatalomnak ez a forrása mindig állami rendelkezé sen alapult. Né gyfajta testü letet kü lönböztetü nk meg: 1. Municipia: polgárok testülete, eredetileg a meghó dított városoké , ké sõ bb egyé b helyi közössé geké . Testületi jogukat a birtoklásban elismerté k, így dolgokat szerezhettek é s ezekben a viszonylatokban szerzõ dé st köthettek. A császárkorban már joguk volt rabszolgát felszabadítani, hagyaté kot elfogadni é s vé gül − igaz ezt már a posztklasszikus korban tehetté k − örökölhettek is. 2. Populus Romanus: a "ró mai né p összessé ge", közösen szerezhetett tulajdont, köthetett szerzõ dé seket, lehetett kinevezett örökös. Tulajdona az államkincstárat is magába foglalta. 60
3. Collegium: Speciális funkció val rendelkezõ magántársulás, mint pl. a ké zmû ves-, vagy kereskedõ cé hek, temetkezé si társaságok vagy speciális vallásgyakorló társaságok. Ezek az egyesületek már a köztársaság idejé n is szé p számmal megtalálható k voltak, ügyeiket maguk rendezté k é s tulajdonuk is lehetett. A császárok gyanúsnak tartották a kollé giumokat, ezé rt elrendelté k, hogy csak állami engedé llyel lehet alapítani, ezenkívül rabszolga felszabadítási é s öröklé si jogukat erõ sen korlátozták. 4. Kegyes alapítvány (pia causa): már csak a posztklasszikus jogtudomány problé mája volt. Tulajdont lehetett ajándé kozni vagy hagyományozni (általában templomokat, de nem szüksé gké ppen), hogy azt valamilyen kegyes cé lra fordítsák; így az egyház kötelessé ge lett az alapítvány felügyelete. A császári törvé nyhozás rendezte ezeknek az alapítványoknak a cé ljait, így elidegeníté sük hatalomszerzé si cé llal é rvé nytelen volt. Fenntartása alatt a tulajdonjogot az adminisztrátor gyakorolta. 3.3.2. A tulajdon- és birtokjog A ró mai jogban mind az ingó dolgok, mind az ingatlanok felett az egyé n kizáró lagos jogokat szerezhetett. Az abszolút tulajdonnak e koncepció ja kifejezetten ró mai jellemző , ellenté tben a tulajdon relatív fogalmával, amely inkább csak birtokjogot jelent, é s amely (az angol jogot is beleé rtve) a germán jogrendszerek sajátja. Az ius civile szerinti tulajdonszerzé si módok 1. Mancipatio. Jelké pes tulajdon átruházás. Formailag nagyon szigorú jogügylet, ahol szüksé g van egy mancipiumba adó ra, egy mancipiummal szerzõ re, öt nagy korú ró mai polgárra, mint tanúra, mé rlegtartó ra, mé rlegre é s egy ré zdarabra. Aki mancipiummal szerzett, az megé rintette a dolgot é s ezt mondta: "Én ezt a dolgot a Ius Quiritiumnál fogva magamé nak mondom, é s ez legyen számomra megvé ve ezé rt a ré zé rt é s ezen a mé rlegen". Ezzel megüti a mé rleget a ré zdarabbal, amelyet átad a mancipiumba adó nak, "mint árat" a dologé rt. Ez tisztán szimbolikus adásvé tel volt, csak emlé ke egy igazi adásvé telnek. 2. In iure cessio. Perindítás formájában törté nõ átruházás. Az átvevõ a magisztrátus elõ tt kijelenti, hogy a dolog az övé volt, az átengedõ (alperes) nem tiltakozik, így a magisztrátus odaíté li a dolgot az átvevõ nek. 3. Usucapio. A tulajdon megszerzé se bizonyos ideig tartó birtoklás után. A korai ró mai jogban az ingó kat egy é vi, az ingatlanokat ké t é vi folyamatos birtoklás után lehetett elbirtokolni. A fejlett jogban az elbirtoklás kezdetekor már megkívánták az igazolható jó hiszemû sé get, nem lehetett sem lopott (mé g, ha nem is a birtokosa lopta el), sem erõ szakkal birtokba vett dolgot elbirtokolni. Az ius gentium szerinti tulajdonszerzé si módok 1. Occupatio (foglalás). Uratlan dolgok, amennyiben magántulajdonba kerülhettek (kivé ve pl. templomok), azé lettek, aki elõ ször vette õ ket birtokába. ezek közé tartoztak a vadállatok, a tengeri szigetek. Egyes vé lemé nyek szerint a foglalás az elhagyott dologra is vonatkozott. 2. Accesio ((Dologegyesülé s). Ez így mû ködött: amennyiben A-hoz tartozó mellé kdolog egyesült B-hez tartozó fõ dologgal, a tulajdonjog B-re szállt. Pé ldául, amikor A festé ket B ruhájának színezé sé re használják, a ruha B-hez fog tartozni. Ennek a tulajdonszerzé si mó dnak a legfontosabb megjelené si formája, amikor bármi é pül a telken, az a telek ré szé vé válik é s nem lehet külön tulajdonban (a ház osztja a telek sorsát). 3. Specificatio (Feldolgozás). Különbözik az accessió tó l. Ebben a ké rdé sben ké t teljesen különbözõ iskola állásfoglalása volt a döntõ . Az egyik szerint, ha B tulajdonábó l A valamit ké szít, az B tulajdona marad. A másik iskola szerint A tulajdona lesz. Vé gül 61
Iustinianus "közé putas" vé lemé nyt fogadott el; ha a dolog visszaállítható eredeti állapotába, akkor az eredeti tulajdonos marad B, ha nem lehet visszaállítani, akkor a feldolgozó tulajdona lesz. 4. Thesauri inventio (kincstalálás). Ha valaki a saját telké n talál kincset az az övé , ha más telké n talál valaki, akkor a fele a tulajdonost illeti, a másik fé l a kincstaláló t. 5. Traditio (átadás). Ez egyszerû birtokátadás volt tulajdonátruházási cé llal, a ius gentium szerinti tulajdonszerzé si mó d leggyakrabban használt fajtája. Amennyiben A eladta egy rabszolgáját B-nek é s egyszerû en átadta, a civiljog szerint tulajdonos marad egy bizonyos idõ eltelté ig. A pré tor ezen jogsegé llyel segített B birtoklását vé dve oly mó don, hogy A jogcíme é rdektelenné vált, míg B "in bonis" tartotta magánál a dolgot. Az "in bonis"-bó l a ké sõ bbi író k ezt a tulajdonformát bonitár tulajdonnak nevezté k el. Iustinianus megszüntette a különbsé get a civiljogi é s a bonitár tulajdon között. 3.3.3. A földtulajdonon kívül egyéb földbirtoklá si formá k Az egyszerű haszonbé rlő nek nem volt semmi más vé delme a föld tulajdonosával szemben, csak mint amit a szerző dé sben lefektettek. Bé rleti viszonyát nem tudta átörökíteni a jogutó djának. De voltak bizonyos birtoklási formák, amelyek a bé rlő t biztosították é s át is lehetett ő ket örökíteni: mező gazdasági vagy é pületek haszonbé rlete, amelyné l hosszú idő re vagy örökre é vezté k azokat a jogokat, amiket alig lehetett megkülönböztetni a tulajdontó l. Ezenkívül voltak szolgalmak is, amelyek é rtelmé ben egy szemé ly bizonyos jogokat é lvez egy más valaki tulajdonában lé vő területen. Ez egy olyan jogot jelentett, ahol valaki másnak a tulajdonát használhatta é s gyümölcseit szedhette, de csak a haszoné lvező haláláig. Az usus vagy használat az elő ző né l szűkebb jogosítvány volt, amely a dolog meglé té ig, de maximum a használó é leté ben állhat fenn. Itt csak használni lehetett a dolgot, de gyümölcseit nem szedhette. Tehát valaki lakhatott egy házban, de bé rbe már nem adhatta, mert az már gyümölcsszedé snek számított. Mivel a romaiaknál a tulajdon abszolút volt, erõ sen megkülönböztetté k a birtoktó l, amelyet a civiljog nem vé dett olyan mé rté kben. Ennek ellené re bármely tulajdonos, aki a birtokló t ki akarta tenni birtokábó l, be kellett hogy bizonyítsa erre való jogcímé t. Amennyiben önhatalmúlag foglalta el a dolgot, a pré tor visszaállította az eredeti helyzetet, mielõ tt a birtokló nak át kellett volna adni a dolgot a tulajdonosnak annak jogcíme alapján.
3.4.Kötelmek A klasszikus jogászok ké t ré szre osztották a kötelmeket aszerint, hogy bû ncselekmé ny vagy szerzõ dé s hozta-e õ ket lé tre. Iustinianus joga ké t kategó riát vett fel: a "quasi delictum"-ot é s "quasi contractus"-t. Delictum. Az i.e. VI-V. század körül a ró mai jogban változások következtek be. A bosszú primitív mó dszeré t lassan kiszorította a "compensatio" (kielé gíté s). Tehát, ha valakit megtámadnak é s eltörik a lába, akkor mé g lehetett alkalmazni a talio elvet, de más esetekben meghatározott pé nzbünteté st kellett fizetni. A lopásnál az é rté k ké tszeresé vel büntetté k a tolvajt, de ha tetten é rté k, akkor megfenyítetté k é s átadták a sé rtett fé lnek. A korai császárkorra a tettené ré s bünteté sé t az é rté k né gyszeresé re mó dosították, é s minden jogsé rté sre elõ írták a bünteté s nagyságát. A tulajdon rongálását statútum szabályozta, amely a
62
használatban a magyarázatokkal nagyon kibõ vült. Ezeken kívül mé g voltak olyan esetek, ahol egy szemé lyt olyan károké rt is büntettek amié rt szemé lyesen nem volt felelõ s. Contractus. A korai köztársaságban szerzõ dé srõ l szó ló jog szinte nem is lé tezett. Volt egy szerzõ dé sfajta, a "nexum", amelyrõ l nem sok biztosat lehet mondani, kivé ve azt, hogy egy annyira elnyomó típusú kölcsön volt, hogy eredmé nyké nt az adó s teljesen a hitelezõ hatalma alá került. Már jó val a császárkor elõ tt kiment a gyakorlatbó l. A klasszikus jog szerzõ dé seit né gy ré szre osztották: írásbeli, szó beli, reál é s konszenzuális szerzõ dé sek. az írott szerzõ dé s egy ké pletes kölcsön volt, amelyet bejegyeztek a hitelezõ számlakönyvé be, nem volt igazán jelentõ s, é s a iustinánusi idõ kre már el is tû nt a gyakorlatbó l. Már a principátus korában eltû ntek a használatbó l. A szó beli szerzõ dé snek, a "stipulatio"-nak, nagy fontossága volt, mert bármilyen jogügylet lebonyolítására alkalmas volt egy egyszerû ké rdé s-felelet mó dszeré vel: "ígé rsz nekem százat?" "ígé rek". Eredetileg felté tlenül szüksé g volt az é lõ szó ra, de Iustinianus már elfogadta azt az írásba foglalt szerzõ dé st is, ahol nem hangzott el egy szó sem. Amennyiben egy megegyezé s nem kapta a "stipulatio" formáját, akkor be kellett szorítani a reál vagy konszenzális szerzõ dé sek csoportjába ahhoz, hogy é rvé nyes legyen. A reál szerzõ dé s kereté ben át kellett adni egy dolgot egy másik fé lnek é s ezé rt cseré be keletkezett a kötelem. Reál szerzõ dé sekné l általában pé nzt kölcsönöztek, de lehetett pl. lovat is kölcsön adni. A konszenzuális szerzõ dé sekné l nem volt szüksé g másra, mint a felek között író dott vagy szó beli megegyezé sre. Annak ellené re, hogy csak né gy fajtája lé tezett, az é letben ezek szerepeltek a legtöbbet: adásvé tel, bé rlet, társaság é s megbízás. Iustinianus idejé ben egy további elv é lt: amennyiben cseré re vonatkozó kölcsönös megegyezé s volt, é s az egyik fé l már teljesített, akkor perelhette a másik felet teljesíté sé rt. az elõ bb említett szerzõ dé seken kívül mé g né hány speciális megegyezé st é rvé nyesíthetõ nek tartottak, de az összes lé nyeges megegyezé s általános elfogadásra, mint kötelezõ erõ vel bíró kra nem került sor. Quasi delictum. Né gyfajta sé relmet számoltak ide, egy különösebben nem é rthetõ rendszer alapján. ezek közé tartozott: azok a keresetek, amelyek egy ház lakó ja ellen irányultak, amennyiben a házbó l valamit kiöntöttek vagy kiszó rtak az utcára; másik fajtája a hajó -, szálloda-, vagy istálló tulajdonos elleni kereset, amennyiben a klienseket valamilyen, szolgálatukban álló szemé ly által okozott kár vagy lopás é rte. Quasi-contractus. Vegyes kategó ria, amely olyan kötelmeket gyû jt egybe, amelyeknek nincs közös vonásuk. Szerzõ dé snek nem mondható k, mert nincs bennük megegyezé s, de delictumnak sem mondható k, mert nincs bennük törvé nytelen cselekmé ny. Ebbe a csoportba tartozik elõ ször a "negotiorum gestio", mely felhatalmazta azt, aki megbízás né lkül eljárt más ügyé ben annak é rdeké ben, hogy kártalanítást é s költsé gté ríté st ké rjen; megbízás né lküli ügyvitel másodszor az az esetcsoport, melyné l perindítás (condictio) lehetsé ges, amennyiben A visszakövetelheti azt az összeget B-tõ l, amivel egyé bké nt B gazdagodna jogalap né lkül. A költsé gé re, amikor A − a té nyekben té vedne − B-nek fizetett valamit, amire B egyé bké nt nem volt jogosult (condictio indebiti). A jogalap né lküli gazdagodás kötelemlé trehozó cselekedetké nt való elismeré se a ró mai jog egyik legjelentõ sebb vívmánya.
3.5. Ö röklési jog A korai ró mai idõ k vé grendeleté nek a legfontosabb követelmé nye az örökös, vagy örökösök megnevezé se volt. Az örökös a ró maiaknál az egyetemes jogutó d: átveszi amennyiben azok átruházható k az örökhagyó összes jogait é s kötelezettsé geit. Amennyiben elfogadja az öröksé get, az örökhagyó helyé be lé p, tulajdonos lesz, ha az tulajdonos volt, hitelezõ lesz, ha
63
az hitelezõ volt, é s adó s lesz, ha az örökhagyó adó s volt, mé g akkor is ki kell fizetnie a tartozást, ha az öröksé g arra nem elegendõ . Tehát lehetsé ges volt, hogy az öröklé ssel valaki vesztesé ges legyen. A iustinianusi idõ kig ezt csak úgy lehetett elkerülni, hogy nem fogadták el az öröksé get. Iustinianus reformja é rtelmé ben, ha az örökös leltárt ké szít az örökhagyó vagyonáró l, nem kell neki többet fizetnie, mint amennyit kapott. Továbbá nem volt meg a vé grendelkezé si szabadság sem, mivel a vé grendelkezõ nek kötelesré szt kellett hagynia gyermekei, illetve más esetekben szülei é s testvé rei számára. A vé grendelet né lküli öröklé sné l a korai idõ kben azok váltak jogosultakká, akik az örökhagyó hatalma alatt é ltek "potestas"-szal vagy "manus"-szal, é s halálakor önjogúak lettek. Amennyiben ilyen család nem volt, akkor a legközelebbi agnát rokon (leszármazó k fé rfiági rokonai) örökölt; ha ilyen sem volt, a nemzetsé gre szállt vissza a vagyon. A ké sõ bbi reformok a "potestas" alatt lé võ gyermeket az aló l felszabadítottal egyformán kezelté k, é s fokozatosan egyre több jogot biztosítottak a túlé lõ felesé g számára az öröklé sben (amennyiben nem "manus"-os házasságró l volt szó ). Iustinianus korára a következõ ké pp alakult a helyzet: elõ ször a lemenõ k örökölhettek. Amennyiben ez nem volt lehetsé ges, a felmenõ k, testvé rek, elhalt testvé rek gyermekei örököltek. Ezután jöttek a fé ltestvé rek, vé gül a legközelebbi kognát (nõ ági) rokonok. Fé rjrõ l, felesé grõ l nem törté nt említé s, de való színû leg ré gi jogaikat tartották meg, ha bármelyik kategó ria kiesett. Iustinianus a szegé ny sorsú özvegyasszonyoknak megadta a jogot fé rjük földjé nek negyedé re, amennyiben nem volt 3-nál több gyermek; ellenkezõ esetben azokkal egyformán osztozott. Amennyiben az örökösöknek közös gyermekeik voltak, akkor az asszonynak csak haszoné lvezet járt azon, amit kapott.
3.6. Eljá rá sjog A korai eljárásjogban ké t ré szt különböztettek meg; az elő ké szítő ré sz egy illeté kes magisztrátusnál, ahol az ügyet elő ké szítetté k, majd pedig a bíró elő tti szakasz, ahol az íté letet hozták. Ez a rendszer a formalitásokra é pült, a feleknek, vagy esetenké nt legalább a magisztrátusnak is bizonyos elõ írt mondó kát kellett elõ adni. A felperes által itt elkövetett hiba perveszté st jelentett. A rendszerhez tartozott mé g, hogy a felperes kötelessé ge volt a bíró ság elé vinni az alperest, é s az a bíró sági íté let vé grehajtása is õ t terhelte. Az i.e. II. é s I. század körül új mó dszerek alakultak ki. A magisztrátus elõ tti té nyállást írott formában, formulaké nt küldté k el a bíró nak alternatívaké nt fogalmazva. Pl.: "Ha bebizonyosodik, hogy az alperes 100-rel tartozik a felperesnek, akkor marasztald el alperest 100-ben ha ez nem bizonyosodik be, akkor mentesd fel". Való színû leg a felperes öntötte formulába a keresetet, de addig nem lehetett belõ le per, amíg az alperes el nem fogadta, így mind a ré gi, mind az új eljárásjog tartalmazott szerzõ dé si elemeket. A magisztrátus nyomást gyakorolhatott az alperesre, hogy fogadja el a formulát, de a felperes is, hogy változtasson rajta, mivel õ döntötte el, hogy bíró elé kerül-e az ügy. A ké sõ bbi császárkorban mé g egy mó dszer fejlõ dött ki: elõ ször a tartományokban terjedt el majd Ró mában is. Itt a magisztrátus adminisztratív hatalmát használta az ügyek rendezé sé re. Ha mindké t fé l megjelent nála, vizsgálatot indíthatott, é s ezek alapján dönthette el az ügyet. Amikor a magisztrátusokat felváltották a császári kinevezé ssel odakerült hivatalnokok, ez a gyakorlat mind általánosabbá vált. A vé geredmé ny az volt, hogy mind a szerzõ dé s elem, mind a per ké t fázisa eltû nt. Az igazságot közvetlenül az állam osztotta, nem úgy, mint ré gen, amikor önálló bíráskodás folyt állami felügyelet mellett (ld. az Encyclopedia Britannica nyomán)
64
65
66
4. A középkori feudá lis á llamhatalom és jog története A magyar jogi historizmus világké pé nek átalakításáró l szó lva jobbára a korábbi jogtörté netírás által elhanyagolt újkori é s legújabbkori jogfejlő dé sünk szemlé leti megalapozására gondolunk. A hazai jogtörté netírás megoldatlan problé máinak felhalmozó dása e té ren ugyanis a súlypontoknak az újkorra való tartó s áthelyezé sé t kell hogy eredmé nyezze. Így aligha csodálható , hogy a tudományos é letünkben viszonylag rövid idő alatt hátté rbe szorult az a ré gi szemlé let, amely csak a közé pkori jogfejlő dé s vizsgálatát tartotta a jogtörté nettudomány feladatának. A modern jogtörté netírás tehát – a közé pkorcentrikus szemlé let egyoldalúságát leküzdve – az újkor é s legújabb kor felé fordította a figyelmet. Ez a változás maradandó eredmé nyeket hozott magával, amely szé lesebb é rtelemben a magyar jogi historizmus egé szé t jellemzi. Ugyanakkor – bár a ré szlet é s a monografikus kutatások egé sz sorát idé zhetné nk meg az idevágó feladatok indokolt elő té rbe kerülé sé re – tudjuk, hogy ez az elő relé pé s súlyos egyoldalúsággal is párosult. A szeré ny kutató bázisokkal rendelkező hazai jogtörté nettudomány ugyanis a súlypontok meré sz áthelyezé se után sem tudott eredmé nyesen fellé pni a jelenkori törté nelem legmarkánsabb jogcsoportjainak a feltárásában, é s újabb megoldatlan feladatok is feltűntek fő ké nt a közé pkori (a feudális) jogfejlő dé s, ill. a figyelembő l szinte teljesen kiszorult kánonjogi ismeretek területé n. Talán ezé rt is van az, hogy ma már egyes historikusok a jogtörté net ismeretanyagát besorolják a törté neti segé dtudományok közé (Kállai). Igaz ez a felfogás való jában nem a jogtörté net önálló ságának a megké rdő jelezé sé t jelenti, hanem inkább a jogi historizmus é rdeklő dé si köré bő l kiszorult egyházjogtörté neti té nyező knek a fokozottabb figyelembe ré szesíté sé t a medievista kutató munkában. A hazai jogtörté net közé pkorkutató bázisainak az enerváló dását persze nehezen tagadhatnó k é s így az alig egyné hány ismert monografikus vizsgáló dás közkinccsé válásán túl fő ké nt a közé pkorkutató törté né szek újabb eredmé nyei adtak alapot az elmúlt é vtizedek folyamán a magyar állam- é s jogfejlő dé s idő ben legkiterjedtebb korszakának (közé pkori magyar állam- é s jogtörté netnek) gazdagítására. A súlyponteltoló dás negatív következmé nyeit a felidé zetteken túl – csak az enyhítheti, hogy a tudomány maradandó eredmé nyei nyomán ma is összefüggő ké p megalkotására nyílik mó d a hazai feudális állam é s jogtörté net számos területé n. Fő ké nt a magyar pozitivista jogtörté netírás jeles eredmé nyeit idé zhetjük meg ilyenké nt, hiszen az ismert Hajnik-fé le perjogtörté neti eredmé nyek pl. napjainkban is csak né mi kiigazítást igé nyelnek. A sokat hivatkozott pé lda azonban csak az 1526 elő tti idő kre vonatkozik, mivel már a ké ső bbi é vszázadok perjogtörté neté t tárgyaló Winkler-fé le kutatások sem alapoztak ilyen é rtelemben. Nem lehet tehát arró l szó , hogy a túlnyomó an közé pkorkutató (ré gebbi) jogtörté netírásunk eredmé nyei akárcsak a feudális jog egyes területeinek a vizsgálatában is felmenté st adhatnának számunkra. Az újabb hivatal – é s inté zmé nytörté neti kutatások eredmé nyei, ill. a közé pkori magyar állam törté neté re vonatkozó művek nyomán tűntek fel olyan termé szetű tudományos eredmé nyek, amelyek hé zagpó tló szerepet töltöttek be. Ez utó bbiak egyben arra irányítják a figyelmünket, hogy a való ban interdiszciplinárisnak tűnő feladatok szinte mindegyiké t az adott kor á ltalá nos (egyetemes) összefü ggé seibe is el kell helyeznü nk, hogy ezáltal jogi historizmusunk eddig megfestett tabló jának korszerűsíté sé hez is hozzájáruljunk. A gondolat alátámasztásaké nt megidé zhetné nk azt a nyilván mé g sok vitára alapot adó vállalkozást, amely legutó bb a "korai rendisé g" hazai megfelelő it keresve megfordította a sorrendet é s elő bb a kontinentális (komparatív) tapasztalati anyagot mé rte fel. (Gerics) Való jában páratlan ez a 67
törté netkutató i erő feszíté s, amidő n a rendisé g korai inté zmé nyeinek, ill. ideoló giáinak a Kontinens egé szé re kiterjedő áttekinté sé t vette alapul, s tette ezt első sorban a magyar jogfejlő dé s euró pai párhuzamainak felderíté se é rdeké ben. A kutatás ezúttal a rendisé g magyarországi elő zmé nyeinek a feltárását tekintette feladatának, miközben a rendisé g nyugateuró pai modellállamai mellett vázolta azokat az analó giákat is, amelyek a szomszé dos né pek törté neté ben ismeretesek. A pé lda meggyő ző en igazolta, hogy a magyar jogi historizmus egyensú lyveszté sé nek megszü nteté sé hez a módszeres közé pkutató munka jogaiba törté nő visszaá llítá sá ra, a törté neti-jogtörté neti interdiszciplinaritá s é rvé nyesíté sé re, ill. komparatív kutatá sokra van szü ksé g. A modern jogtörté neti kutató munka "kialakulásátó l kezdve egyfajta határterületi szerepet tölt be" a társadalomtudományok köré ben, ami a törté neti segé dtudományokhoz sorolt tudományágazatokkal összevetve gyakran a mó dszertani önálló tlanság vádját is felé breszthette. Való jában azonban sem a mó dszertani párhuzamok, sem pedig az integrált törté neti-jogtörté neti kutatások nem veszé lyeztethetik e jogtudományi ágazat önálló fejlő dé sé t. Ellenkező leg, é ppen a mó dszeres közé pkorkutató jogtörté netírás pé ldája mutatja, hogy ez a kapcsolat a hazai jogfejlő dé s egyetemes összefüggé seinek feltárását is é lesztve integrálja a nemzeti, ill. az összehasonlító jogtörté neti törekvé seket. Ennek az ígé retes lehető sé gnek szé p pé ldája egyé bké nt az immár több mint ké té vszá zados magyar jogtörté netírá s, amely kimutathatóan akkor növelte é rté keit, amikor az alkotók tudatá ban az európai horizont felvillantá sa is napirenden volt. A nemzeti jogtörté net bölcső jé nek számító "egyetemes euró pai jogtörté net"-rő l, a komparatív jogtörté netírásró l, ill. a pozitívizmus legjobb ké pviselő inek az erő feszíté seirő l csakúgy elmondható ez, mint a hazai felvilágosodás jogi historizmusáró l, vagy é ppen a modern jogtörté netírás első gyümölcseirő l. Nem vé letlen tehát, hogy a magyar jogi gondolkodás reakció s nacionalizmusának felszámolásával egyidejűleg született újjá hazánkban a hajdan "egyetemes euró pai jogtörté netké nt" megismert tudományág. (Horváth) A modern jogtörté netírás ugyanis új é letre keltette az egyes né pek, ill. nemzetek jogfejlő dé sé nek vizsgálatát, megkövetelve egyúttal a jogfejlő dé s általános törvé nyszerűsé geinek mó dszeres vizsgálatát is. Az állam- é s jogfejlő dé s megé rté sé re é s megé rteté sé re irányuló törekvé s talán soha nem volt olyan erő s, mint napjainkban. Korunk törté nelemformáló átalakulásábó l következik tehát vé gső soron az is, hogy a jogtudományban egymástó l elszakíthatatlan mó don fejlő dik a nemzeti, ill. az általános (összehasonlító ) jogtörté net. Ez utó bbi tudományág pedig midő n a jogfejlő dé s általános törvé nyszerűsé geinek elemzé sé re szenteli figyelmé t fő ké nt a környező né pek állam- é s jogtörté neté nek vizsgálatával szolgáltat megbízható támpontokat a nemzeti (hazai) jog adott korszakának a megé rté sé hez. A összehasonlító jogtörté net legáltalánosabb cé ljaké nt mondjuk tehát, hogy "az általános jogtörté net vizsgálja az állam é s jogfejlő dé sben jelentkező törté neti törvé nyszerűsé geket é s az ettő l elté rő sajátosságokat", amelyek a koronké nt adott társadalmi viszonyok termé kei. Ilyen é rtelemben válhat szerves egysé ggé a nemzeti é s az egyetemes jogtörté net, amely a törté neti forrásokra, első sorban a fennmaradt jogemlé kekre é s a társadalmi-törté neti tudományok által feltárt tudományos eredmé nyekre támaszkodik. Ennek ellené re gyakran ma is ké rdé ses, hogy való ban támaszkodhatunk-e megfelelő , mó dszeresen feltárt kútfő kre akárcsak a hazai jog fejlő dé störté neté nek a megé rté sé t szolgáló (összehasonlító ) vizsgáló dásaink során. Koronké nt a jog fejlő dé sé nek komparatív áttekinté se nyilván választ adhat erre a ké rdé sre. A feldolgozás mó dja é s a kurrens ké zikönyv, ill. forráskiadás támpontjainak a puszta jelzé se szüksé gessé teszi azonban, hogy e té ren a hazai általános jogtörté net pozitív szolgálatai szerepé t szé lesebb é rtelemben is bemutassuk.
68
Az állam é s a jog fejlő dé sé re vonatkozó ismereteink tudományos igé nyű feldolgozása – mint láttuk – nem új keletű. Hazánkban ma már a törté neti jogtudományok tekinté lyes múltjáró l beszé lhetünk é s az abban felhalmozott eredmé nyek a jogtörté neti kutató munka mindennapos gyakorlatában hasznosítható k. Az általános (összehasonlító ) jogtörté netrő l szó lva nyilván mé g kiterjedtebb a tudományosan letisztázott, ill. a törté netkritika alkalmazása nyomán felhasználható anyag. Ilyen é rtelemben a törté neti jogtudományok immár több é vszázados eredmé nyei kiapadhatatlan forrást ké peznek ismereteink kiterjeszté sé ben é s az egyes né pek jogfejlő dé sé nek a jobb megé rté sé t is elő mozdítják. A felhalmozott társadalmi (ill. tudományos) tapasztalatok azonban önmagukban nem elé gíthetik ki a modern jogtörté net iránt támasztott követelmé nyeket. A jogtörté net-irodalom maradandó é rté kű eredmé nyeinek az ismerete, ill. a kutatómunka nemzetközi tapasztalatai sem helyettesíthetik ugyanis az eredeti forrá sok felhaszná lá sá t. A hazai jogfejlő dé sünk jobb megé rté sé t szolgáló összehasonlító jogtörté neti kutatásokban tehát – miké nt általában a törté nettudományok területé n – a kútfő k megismeré se, ill. az azok alapján feltároló té nyek rendszerezé se ké pezi a kiindulási pontot. Hiteles bizonyíté ka ennek, hogy már az újjászülető általános jogtörté net reprezentásai (Bognár Elek, Degré Alajos) összehasonlító jogtörté neti chrestomathia megteremté sé n fáradoztak az 50-es é vek elejé n. Ké ső bb ez a cé ltudatos törekvé s vezetett el az antik, a közé pkori, ill. a modern jogrendszereket reprezentáló forráskiadványok megjelené sé hez. A hazai jogtudomány egykor jogos büszkesé ggel tekintett arra, hogy az "egyetemes euró pai jogtörté net feltárásában nemzetközileg is az első k között tartották számon Wenczel Gusztáv, ill. a nagynevű Hajnik Imre ké zikönyveit. Való ban, ezek az alkotások már a kontinentális összefüggé seket hangsúlyozták, de az alkotó k maguk is csak hé zagosan ismerhetté k meg az é rintett jogtörté neti kútfő ket. Közel egy é vszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy akárcsak az euró pai né pek közé pkori jogfejlő dé sé nek a megé rté sé t szolgáló törté nelmi források általánosan elé rhető vé váljanak. Ennek ellené re mé rföldes elő relé pé snek tekinthetjük hazánkban az egyetemes euró pai jogtörté net pozitív szolgálati szerepé t, amely fő ké nt a progresszív jogtörté netírás eremé nyeiben vált kitapintható vá. Kisebb-nagyobb megszakítással több mint egy é vszázadon át hazánkban tehát a külföldi, fő ké nt pedig a né met jogtörté neti iskolák szűrő in keresztül jutottak el az összehasonlító jogtörté net töredé kes ismeretei é s jogászgeneráció k nő ttek fel ané lkül, hogy a környező né pek jogfejlő dé sé nek alapvető forrásaiba betekinté st nyerhettek volna. Ilyen elő zmé nyek után é rthető , hogy a modern jogi historizmusunk keretei közt újjáé ledő általános jogtörté neti tanításoknak egyfajta sajátos szemlé letformáló szerepe lett az utó bbi é vszázad folyamán. Így a korábbi hazai, ill. az újabb külhoni tapasztalatok felhasználását hazánkban a forrásokon nyugvó mó dszeres összehasonlító kutatás követte már a 60-as é vekben.
4.1. A középkorkutató jogtörténet kútfő i A felvázolt elő zmé nyek alapján is jó l látható , hogy hazánkban a modern jogtudományok kié píté sé vel együttjárt a jellegé ben új é s a törté nelmi kutató munka alapján álló komparatív (általános) jogtörté net születé se. Viszonylag szeré ny kutató bázisaink önerejükbő l persze ezt az elő relé pé st aligha tehetté k volna meg. Az idevágó feladatok elvé gzé sé t azonban megkönnyítetté k az ágazati jogtudományokban felhalmozott tapasztalatok, ill. azok a kísé rletek, amelyek a nemzetközi tudományos é letben is ismert egyetemes jogtörté neti szinté zisek formájában ismeretesek. A hazai jogtudomány viszonylag gyors felzárkó zásának jeleké nt 1957-ben az általános jogtörté neti tankönyv (a Bó nis-Sarló s-fé le) is, amely eme
69
szintetizáló alkotások sorát gyarapította, megelő zte a nemzeti jogtörté net újabb összefoglalását. A forráskiadás pedig a hasonló cé lokat szolgáló általános jogtörté neti szöveggyűjtemé nyek tapasztalatai nyomán nyert ösztönzé st. A hazai viszonyok közt önálló katedrával is rendelkező tudományág sajátos szolgálati szerepe jelentkezett továbbá a komparatív jogtörté neti kutató munka mó dszertani tapasztalatinak a feltárásában. A modern jogtörté netírás tudatformáló szerepé nek a vállalása hozta lé tre nyilvánvaló an az összehasonlító (általános) jogtörté net hazai periodikáját. Így az "Ö sszehasonlító Jogtörté neti Tanulmányok" megjelent é vfolyamai való ban már egy idő szaki tudományos kiadványsorozatnak tűntek. Az idevágó kiadványok sorát vizsgálva mé gis azt látjuk, hogy a katedra szinte változatlanul az írott törté nelmi kútfő k (források) alapján álló összehasonlító jogtörté neti ismeretek kiterjeszté sé t tűzte ki cé lul. Nem egy forgalmazásra szánt tudományos periodika születé sé rő l van tehát szó ezúttal, hanem inkább az ún. forráselemző munka didaktikai é s mó dszertani alapjainak lerakó dásáró l. Ö rvendetes csupán, ha e szeré ny cé lkitűzé sen túl az "Ö sszehasonlító Jogtörté neti Tanulmányok", ill. az ennek elő zmé nyeiké nt ismert forráskiadványok esetenké nt a kutató munka gyakorlatában is felhasználható támpontokat nyújtanak azoknak, akik a jogfejlő dé si folyamatok elemzé se során a szé lesebb nemzetközi (egyetemes) összefüggé seket is követni akarják. Eme törekvé sek sorában nem pusztán távlati cé l ma már a modern jog fejlő dé störté neté nek (összehasonlító jogtörté neté nek) a bemutatása sem. Hogy mé gsem vált ez a törekvé s egy "histoire contemporaine"-né , azt az Ö sszehasonlító Jogtörté neti Tanulmányok 1980. é vi kötete tette é rzé kelhető vé , miután az a komparatív kutató munka alapját ké pező kútfő k újszerű rendszerezé sé n túlmenő en ismé t a hazai jogfejlő dé s idő ben legkiterjedtebb korszakának (a feudális jogtípus fejlő dé störté neté nek) általános jogtörté neti párhuzamaira té rítette vissza a figyelmet. Ez é s a 60-as é vek folyamán közreadott közé pkori jogforrások ké tkötetes anyaga fé mjelzi tehát azokat a nem egy alkotó testé re szabott elő ké születeket, amelyek a feudális jogtípus összehasonlító jogtörté neti áttekinté sé t vé gül is lehető vé tetté k. A külső szemlé lő számára könnyen úgy tűnik bár, hogy a munkaközössé g az adott jogrend fejlő dé störté neté nek egy nem túlzottan terjedelmes ké zikönyvben való összefoglalását tekintve a lehetetlent ostromolta. Az adott kú tfő k ugyanis első dlegesen az ú n. alaki (jogi) é rtelemben vett jogforrá sok, vagyis azok az írott törté nelmi emlé kek, amelyek jogszabá lyt foglalnak magukban. Eme jogforrások tehát jobbára állami szervek aktusaiké nt jelentek meg a törté nelmi fejlő dé s különböző szakaszán. Az írott jog feltárásában alapul szolgálhatnak azonban olyan jogemlé kek is, amelyek a keletkezé sük idejé n mé g nem nyertek állami megerő síté st (pl. a szokásjogi feljegyzé sek), de idő vel pl. a bíró i gyakorlat jogforrási erő vel ruházta fel azokat. Ebbő l következik tehát, hogy a jogszabá lyt magá ba foglaló írott törté nelmi kú tfő k nem minden esetben fejeznek ki egyidejűleg lé tező való ságos viszonyokat. Esetenké nt mé g az állami szervek aktusaiké nt megjelenő jogforrások is csak mint elé rendő cé lokat foglalnak magukban jogi normákat. Az állami szervek aktusaiké nt keletkező jogforrásokat tehát, csakúgy mint az egyszerű szokásjog feljegyzé seit a törté nelmi forrásé rté k szempontjábó l határoljuk el az ún. jogbiztosító törté nelmi kútfő ktő l, amelyek általában a levé ltári források formájában ismeretesek.
70
A jogszabályt magában foglaló írott törté nelmi forrás átmeneti formát ké pez az ún. elbeszé lő , ill. a levé ltári forrás között. Az ilyen kútfő k megismeré se é s elemzé se az adott kor társadalmigazdasági viszonyainak a sokoldalú vizsgálatát teszi szüksé gessé . Az írott jogszabály általában kifejezi az uralkodó körök akaratát, az adott kútfő k azonban a konkré t törté nelmi felté telek között rendkívül bonyolult mó don kapcsoló dnak a fennálló társadalmi viszonyokhoz. Az írott jogforrás tartalmazhat pl. meghaladott, már csak remanens jellegű normákat é s nagy gyakorisággal magában foglalhat gyökeres társadalmi-politikai vagy é ppen gazdasági átalakulást. Az írott jogforrás megjelené se mögött az esetek túlnyomó ré szé ben tehát államilag szankcionált é rdekek található k. Az adott társadalom elé rt eredmé nyei azonban ilyenkor sem tükröző dnek a jogforrásokban mechanikusan. A jogforrás normatív anyaga csakúgy, mint a kútfő törté nelmi megjelené se (formája) kifejezheti az uralkodó körök belső társadalmi tagozó dását, ill. az uralkodó ré tegek, csoportok egymással folytatott harcát. Különös jelentő sé ge van ilyenkor, hogy az állami akarat milyen szervtő l származik. Pé ldaké nt hozhatnánk fel erre az egyszerű szokásjog írásbafoglalását, amely a feudális jogtípus fejlő dé sé nek egy korai stádiumában jellemző . Nyilvánvaló mé gis, hogy más é s más é rtelmet nyer az írásbafoglalt szokásjog, ha azt a helyi földesúri hatalom, az állami központosítás, vagy é ppen a kiváltságos rendek egymással folytatott küzdelme hozza lé tre. A jogszabályt magábafoglaló írott törté nelmi forrás tehát – hasonló an a levé ltári (okleveles) kútfő khöz – csak a mó dszeres elemző é s rendszerező munka nyomán é pülhet be a modern jogtörté neti ismeretek anyagába. A feudális állam- é s jogrendszer kifejlő dé se, ill megszilárdulása idejé n döntő , gyakran első dleges kútfő kké lettek a törvé nyek. Helyenké nt ugyanis az adott kor törvé nyei egyedüli vagy majdnem kizáró lagos forrást ké peznek a törté nelmi való ság feltárásában. Nyilvánvaló tehát, hogy a feudális jog eme korai századaiban meghatározó jelentő sé gű kútfő kké lesznek a bizonyítható an nem apokrif jogemlé kek. Az elbeszé lő , ill. az okleveles (levé ltári) forrá sok gyarapodása persze a ké ső bbiek folyamán lé nyegesen csökkentheti az alaki (jogi) jogforrások é rté ké t. Így a törté nelmi való ságot sokoldalúbban kifejező levé ltári források nagyobb számának a megjelené se idejé n a tulajdonké ppeni jogforrások általános törté nelmi kútfő é rté ke devalváló dott. Ez az oka többek között annak is, hogy a törté nettudomány legkülönböző bb ágazataiban, nagyjábó l a XIV-XVI. századtó l már csak alárendelt jelentő sé ggel használják fel a kutató k a törvé nyeket, ill. általában a nagyon is különböző é rté kű jogforrásokat. Ez az elé ggé nem hibáztatható szemlé let persze jottányit sem csökkenti a jogtörté neti kútfő k é rté ké t, de megfosztja egy sor mó dszeresen beigazolt lehető sé gtő l azokat, akik egyé bké nt a törté nelmi forrásfeltárás alapján alkotnak. A feudális jogtípus fejlő dé störté neté t (összehasonlító jogtörté neté t) tárgyaló anyagunk hátté rdokumentáció ját nem vé letlenül idé ztük fel tehát é ppen egy olyan idő szakban, amikor vé gre a historikus tudományágazatok avatott ké pviselő i is lé pten-nyomon felemelik szavukat – mondván –, hogy a közé pkori politika é s a jog szfé rá já t az eddiginé l nagyobb figyelemben kell ré szesíteni. Ehhez az örvendetesen terjedő felismeré shez azonban joggal hozzátehetjük azt is, hogy a releváns jogi viszonyokat tükröző kútfő k figyelembe vé tele aligha lehet ártalmára az újkori vagy akár a legújabb kori törté nelem tanulmányozásának. Ső t, a társadalmi-gazdasági viszonyok szerepé nek a deminuálása né lkül is nyilvánvaló , hogy a tulajdonké ppeni alaki (jogi) jogforrások jelentő sé gé nek egyfajta sajátos felfokozó dásáró l beszé lhetünk pl. a kontinentális feudális jogrendszerek hanyatló korszakában. A modern jog kibontakozása idejé n pedig az átté ré st reprezentáló joganyag kreatív elemekkel telítő dé se teszi feletté bb fontossá az újkori modern jogrendszerek alapozó jogforrásait. A számunkra 71
leghatásosabb é rvekkel azonban é ppen a megké sett polgá ri á talakulá s lé p elé nk, amelynek szerves alkotó eleme, termé szetes velejá rója lett az á llamisá g (jelesül a polgári nemzetállam), ill. a jog szerepé nek a felfokozódá sa fő ké nt é ppen a törté nelmi lemaradá sok lekü zdé sé t cé lzó tá rsadalom-politikai reformok megvalósítá sá ban. A közé p-kelet-euró pai törté nelem számtalan pé ldáját idé zhetné nk ennek alátámasztására. Ez azonban tárgyunkon kívülesve, csupán annak a felismeré snek hangsúlyozását teszi szüksé gessé , hogy újkori törté nelmünk utó bbi é vszázadaiban a jogforrások már egyedülálló törté nelmi bizonyító erő vel nem rendelkezhetnek, bár mint a való ság koncentrált (gyakran elvont) kifejező i a ké sleltetett polgári átalakulás útját járó társadalmak törté nelmi sorsfordulatait is plasztikusan ké pesek kifejezni. A feudális jogtípus fejlő dé störté neté t elemző vizsgáló dások pedig é ppen ezeknek a nagy törté nelmi összefüggé seknek az elő zmé nyeit tehetik é rthető bbé számunkra.
4.2. A feudá lis á llam és jog jellegzetességei A mai modern jogtörté netírás látható an egysé ges világké p, egyetemes szinté zis kialakítására tör. A tudomány legfelké szültebb elmé je is gyakran szkepszissel tekint azonban arra a korábbiakban már felidé zett, (áttekinthetetlennek tűnő ) forrás- é s ismeretanyagra, amely vé gső soron a jogfejlő dé s egyetemes törté neté t megtestesíti. A jogtörté nettudomány, ill. a modern jogi historizmus eredmé nyei azonban lehető sé get adnak arra, hogy az állam- é s jogfejlő dé s alapvető összetevő it é s törté nelmi korszakhatárait megismerjük. A törté neti jogtudományok feladatuknak tekintik az állam é s a jogé let keletkezé sé nek, fejlő dé sé nek, valamint az állam é s a jog törté nelmileg szüksé gszerű felbomlásának a sokoldalú elemzé sé t. Az idevágó törté neti té nyek, ok-okozati összefüggé sek é s törvé nyszerűsé gek vé gső soron az állam- é s joginté zmé nyek fejlő dé sé ben is kirajzoló dó társadalmi haladás bemutatásának é s megé rté sé nek eszközeivé lesznek. A jogfejlő dé s konkré t vizsgálata persze azt mutatja, hogy tá rsadalmi progresszió ú tja módfelett bonyolult összetevő kön keresztü l vá lik felismerhető vé . Így az állam é s jog fejlő dé sé nek egyes fázisai nyilvánvaló an a haladás irányába vezetnek, megváltozott törté nelmi felté telek közt viszont ugyanezek retrográd hatást fejtenek ki, vagy legjobb esetben az adott társadalmi rend konzerválásának az eszközeivé lesznek. A nagy társadalmi forradalmak által kiformált államé s jogrendszerek ugyanakkor tartó san meghatározó té nyező kké válhattak é s aktív mó don hatottak vissza egyes né pek, nemzetek jogfejlő dé sé re. A jogfejlő dé snek e döntő té nyező i az adott társadalom kialakulásával szoros összefüggé sben jelentkeztek é s formai, tartalmi elemeikben egyaránt ehatárolható jogrendszerek kialakulását eredmé nyezté k. Ilyen é rtelemben nem csak az egyes társadalmak jellege alapján elkülönülő jogrendszerek ismeretesek, de a lé nyegileg azonos kulturkör jegyeit magán viselő jogrendszerek is kifejlő dtek. A jogfejlő dé sben uralkodó legáltalánosabb törvé nyszerűsé gek nem zárják ki tehát a sokré tűsé get é s a jellegükben azonosnak tekinthető jogrendszerek fejlő dé sé nek a sajátosságait. A jogi tudományosság a társadalmi haladás irányába mutató jogrendszereket elő szeretettel ruházta fel egykoron nemzeti tulajdonságokkal. E szemlé let eltúlozta azt a té nyt, hogy az egyes, törté nelmileg felemelkedő né pek a jogfejlő dé st hosszú idő re meghatározó jogé let kialakító i lettek, miután vé grehajtották azokat a szüksé gszerű társadalmi változásokat, amelyek egy új jogrend kibontakozását jelentetté k. Meghaladott, tudománytalan felfogás volna azonban, ha egyes né pek "különleges nemzeti tulajdonságai"-val magyaráznánk azoknak a jogrendszereknek a kialakulását é s elkülönülé sé t, amelyek a jogfejlő dé s adott korszakainak többé -kevé sbé meghatározó té nyező i lettek.
72
Az államiság szintjé re emelkedő emberi társadalom – a fejlő dé s bármely fokán – rendkívül bonyolult összetevő bő l áll. A rabszolgatartó állam é s jog pl. uralmának tető fokán is csak az emberi társadalom egy ré szé re terjedt ki. Hasonló an látjuk ezt a feudalizmus idő szakában, midő n a germán, szláv, mohamedán, stb. né pek köré ben kifejlett jogrendszerek egymástó l is elté rő mó don szolgáltak eszközül egy új jogrend megszilárdításában, gyakran a jogé let területé n é vezredes tapasztalatokkal rendelkező né pek túlhaladásában. A jogtörté nettudomány tehát nem zárhatja ki az uralkodó koronké nt a társadalmi haladást első dlegesen ké pviselő jogrendszerek vizsgálatábó l azokat a sajátosságokat, amelyek azokat egymástó l törté nelmileg megkülönböztetik, ezek magyarázatát azonban konkré t társadalmi-gazdasági felté telek különböző sé gé ben keresi. A modern jogtörté nettudományok pé ldát mutatnak abban, hogy kis- é s nagy né pek, nagymultú é s az ismeretlensé gbő l kibontakozó né pek fejlő dé sé t egyoldalúságtó l mentes mó don tárgyalják. A tudomány persze, önmagát tagadná meg, ha nem helyezné elő té rbe a társadalmi forradalmak korát é s e törté nelmi korok állam é s jogfejlő dé sé t. Meghatározott törté nelmi felté telek mellett ugyanis egyes né pek állam- é s jogrendje a haladás é lvonalába kerülhetett, tartó san hatást gyakorolhatott egy-egy adott társadalmi forma fejlő dé sé re é s olyan jogi kultúra befogadására, illetve továbbítására volt ké pes, amely a jogfejlő dé s egé szé ben kiemelkedő . Euró pa közé pkori jogfejlő dé se több ilyen jelentő s té nyező vel rendelkezik. Ezek között a nyugati euró pai (frank, angolszász, né met, francia), ill. a kelet- é s közé p-euró pai né pek feudális kori jogrendje emelkedik ki. Az európai jogfejlő dé s ezen összetevő i tehá t nemcsak regioná lis é rtelemben é s a magyar jogtörté net szempontjá ból kerü lnek é rdeklő dé sü nk elő teré be, hanem a feudális jog egé sz törté nelmi korszakát illető en is. A modern jogtörté netkutatás eredmé nyei azonban azt igazolják, hogy szilárdan szervezett államiság é s viszonylag fejlett jogé let már az euró pai né pek felemelkedé sé t megelő ző é vezredekben is lé tezett. Az ó kori Kelet, Kis- é s elő -Á zsia né peinek az idő számításunkat megelő ző idő kbe visszanyúló , több é vezredes törté nete az állam- é s jogfejlő dé s teré n pl. le nem becsülhető társadalmi tapasztalatok kialakulásának a hordozó ja volt. A törté nelmileg első ké nt kifejlő dő , államilag szervezett társadalom azonban Euró pa té rsé gé t é vezredeken át jó ré szt é rintetlenül hagyta. Nem vitatható bár, hogy a görög-ró mai törté nelem emelte a legmagasabb szintre az ó kori világ jogrendjé t, annak a felbomlása azonban az ó kori civilizáció hátté rbeszorulását é s a társadalmi haladás újabb fázisának a kibontakozását eredmé nyezte. A kifejlő dő új társadalmi viszonyok bonyolult törté nelmi felté telek között keletkezett é s a feudalizmusra törté nő á tté ré s ú j né pelemek egé sz sorá nak a felemelkedé st tette lehető vé . Ez a nagy törté nelmi átalakulás teremtett lehető sé get továbbá arra, hogy a bomló ő sközössé gi társadalom különböző fejlő dé si fázisát é lő né pek az antik jogrendszerek felszámolásának cselekvő ré szesei legyenek. Az idő számításunkat követő é vezred első felé ben tehát a rabszolgatartó társadalom gyors hanyatlásnak indult é s egy új jogrend kibontakozásának a felté telei é rlelő dtek. Az adott felté telek kialakításában pedig az antik világ kereté ben é lő é s az azzal é rintkező né pek szerepe is döntő té nyező vé lehetett. Így egyes né pek közvetlenül a rabszolgatartó társadalom felszámolása alapján, más né pek a bomló ő sközössé gbő l lé phettek át a társadalmi haladás magasabb fokát ké pviselő feudális jogrendbe. Ezt a bonyolult fejlő dé st a jogtörté nettudományok hosszú idő ó ta tudományos elemzé s alatt tartják. Így a modern jogtörté netírás, különös jelentő sé get tulajdonít az ó kori világ
73
lehanyatlását követő átalakulásnak, mivel az az euró pai né peket emelte a társadalmi haladás é lvonalába. A ré gi jogtörté netkutatás é ppen ezé rt sok é rté kes törté neti té ny feltárásával közelebb hozott bennünket a feudális jogrend megé rté sé hez. A törté neti-jogtörté neti kutatások legjobb eredmé nyei sem tudtak azonban megszabadulni a ré gi elő íté letektő l, é s ennek eredmé nyeké nt a feudalizmus lé nyegé re, a feudális állam- é s jogrend kibontakozására vonatkozó an egyoldalú magyarázatot adtak. Pedig a feudalizmus lé nyegé nek a megé rté sé ben a közé pkori Euró pa társadalomfejlő dé se való ban alapvető nek tekinthető , annál is inkább, mivel a feudális jogrend törté neté nek a feltárásában e té ren mutatkoznak a modern törté netírás legjelentő sebb eredmé nyek. Látnivaló azonban, hogy a feudalizmus, mint a társadalmi haladás egyik fejlő dé si fokozata nem csupá n az európai né pek sajá tja. A feudális társadalom egyes elemei ugyanis legkorábban Dé l-Kelet-Á zsiában jelentkeztek, é s így a rabszolgamunkán nyugvó termelé si viszonyok felbomlásának a törté neti folyamatát ismerjük (a III.-VII. századok során) Elő - é s Közé p-Á zsiában, ill. a ró mai birodalom euró pai é s afrikai területein is. A termelő erő k egyenlő tlen fejlő dé se azonban a feudalizmusra törté nő átté ré st jelentő sen befolyásolta. Nyugat-Euró pában a feudalizmust megelő ző társadalmi viszonyok alapelemei pl. gyorsabb ütemben bomlottak fel, míg Á zsia egyes né peiné l, ill. Észak-Afrikában pedig a feudális termelé si viszonyok uralomrajutását lassította mé g egy ideig a rabszolgatartó társadalom viszonylag tartó s továbbé lé se is. Vé gső soron ez az egyenlő tlen fejlő dé s persze a ró mai birodalom felszámolásában tevé keny szerepet vállaló né pek fejlő dé sé ben is megfigyelhető . Így a rabszolgaság viszonylag tartó s fennmaradása meggátolta pl. a muzulmán feudális társadalom kiteljesedé sé t é s jelentő s mé rté kben feltartó ztatta Bizánc é s a balkáni né pek átté ré sé t is.
4.3. Az új tá rsadalmi viszonyok jellemző i A feudalizmus a rabszolgatartó termelé s elé gtelensé ge következté ben fejlő dött ki, ezé rt a rabszolga munkáját többé nem tekintetté k alapvető nek. Mé g hosszú ideig é lt ugyan maradványaiban a rabszolgatartó termelé s, de az új társadalmi viszonyok alapját a föld feletti feudális tulajdonviszonyok ké pezté k. A feudális társadalom alapvető termelő eszközei tehát a birtokosok hatalmába kerültek. Egyidejűleg az alapvető termelő eszközök feletti hatalom kialakulása megteremtette a feudális társadalom tagozó dását, a földesurak é s jobbágyok kibé kíthetetlen ellenté tet ké pező társadalmi szembenállását. A föld, mint az alapvető termelő eszköz feletti feudá lis tulajdonviszonyok kialakulá sa é s az ebbő l eredő jobbágytartó rendszer döntő változásokat eredmé nyezett viszont az emberi társadalom fejlő dé sé ben. Mindez persze meghatározott törté nelmi felté telek mellett alakulhatott ki, amikor a technika rendkívül alacsony színvonalának megfelelő en a feudális birtoknak önellátó , zárt egysé gnek kellett lennie, amelyben a termelő mé g általában rendelkezett a termelő eszközökkel. A föld feletti feudális tulajdonviszonyokbó l azonban termé szetszerűen következett, hogy a közvetlen termelő a földtő l függő vé vált, hogy ez a rendszer a parasztnak a földesúrtó l való szemé lyes függé sé t felté telezi. A földtulajdon nagy ré sze ebben a társadalomi rendben szolgá ló jobbá gytelkekre tagozódott, amit állandó használatra a jobbágyok kezé n hagytak. A földesúri-jobbágytartó termelé s ilyen mó djábó l folyt viszont a termelő szemé lyes függő sé ge, vagyis a gazdaságon kívüli ké nyszer mint a feudális társadalom egyik fő jellemző je. A jobbágyi függé s é s a
74
földesúri erő szak megnyilvánulási formái a fejlő dé s folyamán persze változtak. A rabszolga helyzeté hez közelálló jobbágyszolgaságtó l az örökös jobbágyságig, a szolgáltatások közvetlen kiké nyszeríté sé tő l a földesúri bíráskodásig változatos viszonyok fejlő dtek ki é s ezek alakulásában már a feudális jog is aktív szerepet játszott. A feudalizmus társadalmának a jellegzetessé gei közt kell tehát megemlé kezni a földesúrijobbágyi viszonyró l, mint alapvető jogviszonyró l. A földesúri tulajdont ké pező föld használatáé rt – miké nt ismeretes – a jobbágy munka, termé k é s pé nzszolgáltatásokat teljesített. A feudális járadé kfajták kialakításának a jogalapját tehát a feudális urak földtulajdonjogábó l származtatták. A jobbágy viszont a feudális járadé k teljesíté se mellett zavartalanul használhatta a szolgáló telekföldet, a hozzátartozó jogosultságokkal együtt. Így a szolgáló paraszti telekbirtok portábó l, osztott szántó kbó l é s osztatlan közössé gi földek használatábó l (erdő , legelő , nádas stb.) állt, ami együttvé ve ké pezte a földesúri-jobbágyi viszony dologi oldalát. Ebben a viszonyban pedig a földesúrnak é rdeke fűző dött ahhoz, hogy a jobbágy termelő munkája eredmé nyes legyen, mivel a szolgáló telekbirtok után nemcsak a járadé kformákat teljesítette a jobbágy, de a földesúri kezelé sben tartott urasági földeket is megművelte. A földesú ri-jobbá gyi viszony dologi elemé t (jobbágytelek) tehát a fejlő dé s folyamán egyre nagyobb mé rvű szolgáltatás terhelte. A földesúri-jobbágyi viszony má sik elemé t a gazdaságon kívüli ké nyszer segítsé gé vel fenntartott szemé lyi fü ggő sé g ké pezte. Az új társadalmi viszonyok tehát nem ismerik ugyan a jobbágy szemé lye feletti korlátlan rendelkezé si jogot, mé gis megteremtetté k a közvetlen termelő függetlensé gé nek a sokoldalú korlátozását. Így a feudális földtulajdonjog kiegé szítő ré szé vé lett az uralkodó osztály politikai hatalma, amely megteremtette é s biztosította jobbágyok szemé lyi függő sé gé t. Ebbő l fakadt, hogy a jobbágy költözködé si szabadságát a földesúri hatalom é rdekeinek megfelelő en korlátozták é s helyenké nt teljesen fel is számolták. Így a feudális urak politikai hatalmának a megnövekedé sé vel párhuzamosan, a birtokaikon é lő , függő lakosság felett közjogi jellegű hatalom gyakorlására is szert tettek. Királyi privilé giumok, megszerzett immunitási jogok birtokában idő vel pl. a bíráskodás, az igazgatás é s adó ztatás jogát is megszerezté k a földesurak. A kiváltságokkal felruházott egyházi é s világi földbirtokosok mindezek segítsé gé vel tartó sították a jobbágyság szemé lyi függő sé gé t, a földesú ri-jobbá gyi viszonyok fejlő dé sé ben mutatkozó vá ltozá sok ezé rt közvetlen kifejező i lettek az adott tá rsadalom alapvető jogi viszonyainak. A hűbé rviszonyok. A hűbé risé grő l szó ló jogtörté netírás gyakran azt a látszatot keltette, hogy a feudalizmus lé nyegé t a hűbé rviszonyok fejezik ki. Való jában azonban a hűbé ri viszonyok csak a feudális urak közt kifejlő dő társadalmi kapcsolatok sajátos formái voltak. Így már a feudalizmus kialakulása idő szakában a nagybirtokosok szolgálatába szegő dött szabadokat vazallusoknak nevezté k. Eredetileg a vazallusok azonban olyan szabad emberek voltak, akik a nagybirtokosoktó l, fejedelmektő l szemé lyes függő sé gbe kerültek, pl. mint a fegyveres kísé retük tagjai. Így a kifejlő dő hűbé rviszony egyik oldalá t (szemé lyi oldalát) ké pezte a vazallitá s, amelynek megfelelő en a szemé lyes szolgálat ellené ben általában javadalmazásban (benefícium) ré szesültek a vazallusok. A feudális urak politikai függetlensé gé nek megnövekedé sé vel ez a forma szé lté ben elterjedt. A fő urak, miké nt korábban a fejedelmek, a szemé lyes szolgálat é s a hűsé g jutalmául javadalmakkal látták el hűbé reseiket (a hűbé rviszony dologi oldala). Az anyagi elő ny juttatása ellené ben megkívánható szemé lyes hűsé g é s szolgálat tehát szorosan összekapcsolta a vazallust hűbé rurával. Mé g inkább nő tt ennek a jelentő sé ge akkor, amikor a központi hatalom 75
a királyi birtokok elapró zó dása következté ben gazdaságilag legyengült. A nagy hűbé rurak ily mó don reális hatalom birtokába jutattak é s hűbé reseiket nemcsak szemé lyi, de birtokjogi függé sbe is vonták. Egyházi é s világi, fő é s alvazallusok szé les láncolatának a kialakulása vezetett ily mó don a feudális társadalom hierarchikus tagozó dására, a hűbé rviszonyok lé pcső zetes kié píté sé re. A hűbé rviszony keletkezé se kialakult formaságok kereté ben törté nt. A vazallus meghatározott szertartás mellett hűsé gesküt (homagium) tett a senior elő tt é s ennek megtörté nté vel bevezeté st nyert a hűbé rbirtokba. A földadományozással törté nő javadalmazás eredetileg nem volt szüksé gké ppen ré sze a szolgálatba lé pé snek, ké ső bb azonban rendszeressé vált. A hűbé rviszony keletkezé sé rő l okiratot állítottak ki, miszerint a hűbé resnek a hűbé reskübő l folyó kötelezettsé ge lett, hogy urát szolgálja az oklevé lben meghatározott mó don é s szüksé g eseté n anyagi javaival is támogassa hűbé rurát. A hűbé res kötelezettsé gé vé tetté k pl. hogy hozzájáruljon ura váltságdíjának kifizeté sé hez, első szülött fia lovaggáavatásához, a legidő sebb lánya kiházasításához é s ura keresztes-hadbalé pé sé hez. Ezeknek a hűbé ri kapcsolatoknak a ré szletes szabá lyozá sá ból kifejlő dött a "hűbé rjog", amely a hűbé rviszonyok alanyainak egymáshoz való viszonyát jogilag szabályozott rendszerré fejlesztette. A hűbé rviszonyok általánossá válása következté ben persze a központi hatalom tovább gyengült. Az államszervezet fejlő dé sé re tehát negatívan hatott az, hogy idő vel nemcsak birtokot adtak hűbé rbe, de az állami tisztsé geket, mé ltó ságokat é s egyes állami tevé kenysé gi körökbő l eredő jövedelmeket is. Idő vel a hűbé risé g azt eredmé nyezte tehát, hogy az uralkodó é s az alattvaló k közé é kelő dött a nagy hűbé ruraság. A politikai függetlensé g útjára té rt nagy hűbé rurak viszont a vazallusi viszonyok kié píté sé vel is önálló sítani törekedtek magukat, hatalmuk növekedé se eszközül szolgált tehát az alávetett lakosság javainak a fokozott kihasználására, de a kisbirtokos nemessé g szolgálatba ké nyszeríté sé t is elő segítette. Így a központi hatalom erejé nek a lehanyatlá sá val kialakult a hűbé ri anarchia, amely Euró pa egyes államaiban é vszázadokig is eltartott. Ső t a nagy hűbé rurak egymással folytatott küzdelme helyenké nt a központi hatalom erejé t teljesen felő rölte, ill. erő szakoskodásaival az alávetett lakosság termelő munkáját is gátolta. "Rablás volt az egyetlen szabad emberhez mé ltó " foglalkozás ebben az idő szakban, é s csak az állami központosítás megerő södé se, többnyire a rendi monarchia felemelkedé se tudta ismé t felszámolni a hűbé ri anarchia uralmát.
4.4. A feudá lis á llam és jog korszakai A feudális jogrend több mint egy é vezreden át fennállt az emberisé g törté neté ben.Ezt a hatalmas törté nelmi korszakot az uralkodó termelé si viszonyok kialakulásának, virágzásának é s hanyatlásának megfelelő en osztjuk korszakokra. Az adott társadalmi viszonyok belső fejlő dé si fázisai váltak alkalmassá tehát a feudális állam- é s jog korszakainak a kialakítására, mivel az állam- é s joginté zmé nyek alakulásában is visszatükröző dtek a feudalizmus fejlő dé si törvé nyei. Való jában tehát a feudális állam é s jog elszakíthatatlan kapcsolatba került a törté nelmi fejlő dé s adott fokát kifejező társadalmi renddel. Az állam- é s jog nem egyszerű visszatükröző dé se azonban az adott társadalmi viszonyok fejlő dé sé nek é s ez látható már a feudális állam- é s jog első összefüggő perió dusában is. A korai feudá lis jog keletkezé sé t ugyanis az a törté nelmi szüksé gszerűsé g magyarázza, hogy az a különböző felté telek jelenlé té ben kifejlő dő új társadalmi viszonyok uralomrajutását é s megszilárdítását elő segítse. Az állam- é s joginté zmé nyek ezen szolgálati szerepé bő l folyik,
76
tehát, hogy a korai feudális jog a virágzó é s hanyatló feudalizmus jogrendjé tő l elhatárolható mó don alakult. A feudalizmusra átté rő né pek é leté ben az állam é s jog fejlő dé se sok közös vonást mutat, ennek ellené re sem lehet a korai feudális állam é s jog korszakát zárt kronoló giai határok közt egyetemesen meghatározni. A korai feudális állam é s jog ugyanis különböző törté nelmi felté telek között keletkezett é s vált alapjává a kifejlett, virágzó feudális jog kibontakozásának. A feudalizmust általában a rabszolgatartó társadalom elő zte meg, a feudalizmusra átté rő né pek jelentő s ré sze azonban nem ment keresztül a rabszolgatartó társadalom egé sz korszakán. A ró mai birodalom felbomlásában tevé kenyen közreható germán, szláv é s más né pek pl. a nemzetsé gi-törzsi szervezet bomló szakaszában kerültek é rintkezé sbe a válságban lé vő rabszolgatartó társadalommal. (E né pek számára é ppen ezé rt lehető vé vált egy magasabb társadalmi rendre törté nő átté ré s ané lkül, hogy a rabszolgaságot áté ljé k. A keletró mai birodalom, Kis-Á zsia, Elő - é s Dé l-Kelet-Á zsia né peinek nagyobb ré sze pedig közvetlenül a rabszolgatartó társadalom felbomlása után té rt át a feudalizmusra. Mindez nemcsak az átté ré s mó djában, de idő ben is jelentő s elté ré seket hozott a feudális állam é s jog kialakulása é s megszilárdulása teré n. Így Keleten a feudális állam é vszázadokkal korábban kialakulhatott, mint a ró mai birodalom felbomlásában közreható germán, szláv, stb. né pekné l, mé gis a feudális társadalom termelő erő inek az egyenlő tlen fejlő dé se következté ben az európai né pek tá rsadalmá ban gyorsabb ü temű fejlő dé s bontakozott ki é s az itt lezajlott elő rehaladá s lett döntő en a meghatá rozója az ú j jogrend keletkezé sé nek. Ezé rt is az euró pai, közelebbrő l a nyugat-euró pai feudális állam- é s jogfejlő dé s fő fázisait vettük periodizáció nk alapjának. A korai feudális állam é s jog döntő perió dusának tekintjük ily mó don az i.u. VI-X. századot. Ebbe a körbe soroljuk a rabszolgatartó ró mai birodalom felbomlása után keletkező germán, szláv, muzulmán, ill. a feudalizáló dó Bizánc é s a Balkán né peinek a korai feudális jogfejlő dé sé t. A feudalizmus megszilárdítását szolgáló jogfejlő dé sbő l pedig a germán, a frank, a bizánci é s szláv né pek korai feudális jogtörté neté t állíthatjuk elő té rbe. Az adott kort a feudális államszervezet kifejlő dé se é s megszilárdulása, illetve a feudálisok gazdaságpolitikai hatalmának megerő södé se jellemzi. Így a kialakuló feudális jog aktív szerepet vállalt a rabszolgatartó viszonyok felszámolásában é s a feudális társadalom alapvető termelé si viszonyainak a megszilárdításában. Mindezek eredmé nyeké nt a korai feudális állam é s jog általában a társadalmi progresszió irányában hatott. A következő nagy törté nelmi fázis a virágzó feudális jog korszaka volt, amely a nyugateuró pai területen a XI-XV. századra tehető . Ebben a korban pedig a feudális viszonyok Euró pa szé les területein kiteljesedhettek, miután a termelő erő k fejlő dé se lehető vé tette a termé szeti gazdálkodás általános uralmának fokozatos felszámolását é s a társadalmi munkamegosztás továbbfejlő dé sé t. A feudális jobbágytartó rend általában kiteljesedett é s a feudalizmus alapvető osztályai közt folyó harc kié lező dött. Ennek megfelelő en a virágzó feudalizmus állam- é s jogfejlő dé sé ben is jelentő s változások törté ntek. A korai feudális állam viszonylag erő s központi hatalmát pl. felváltotta a politikai szé ttagoltsá g. Az erő s katonai (feudális) államszervezet a törzsi-nemzetsé gi rend ellenállásával, a rabszolgatartó társadalommal é s a leigázott né pekkel folytatott harcban keletkezett. Mindez szüksé gké ppen megkövetelte az erő s fejedelmi államhatalom lé trehozását, a központi é s helyi államszervezet gyors kié píté sé t. Az uralkodó saját udvarába összpontosította az állam hatalmi szerveit, az igazgatás é s a bíráskodás ellátását. A viszonylag erő s korafeudális állam vé delme alatt fokozatosan megtörté nt tehát a szabad lakosság nagy ré szé nek a szolgaságba dönté se é s
77
kialakult a feudális urak földtulajdoni monopó liuma. A hűbé rsé g elterjedé sé vel azonban a nagy feudális földbirtokosok politikai hatalmának a növekedé se aláásta a központi hatalom erejé t. Így a korai feudalizmus idő szaká nak lezá rultá val kifejlő dött é s egyre á ltalá nosabb lett a politikai szé ttagoltsá g. Az elhatalmasodó hűbé ri anarchia gyakran a ré szfejedelmek, ill. tartományurak szé ttagolt uralmát, tehát kis ré szállamok egé sz sorának az önálló sulását hozta lé tre egy é s ugyanazon né p törté neté ben. Az államberendezkedé s ilyen alakulása fő ké nt a nyugati területeken szembetűnő a virágzó feudalizmus első felé ben. A feudális társadalom alapjaiban lezajlott fejlő dé s azonban rövidesen elő ké szítő jé vé lett a szé ttagoltság felszámolásának. Az ipar é s a mező gazdaság elválása, az árutermelő társadalom elemeinek megjelené se, a közé pkori városi polgárság megerő södé se é s sok más té nyező idő vel való ban új helyzetet teremtett. Így a feudá lis tá rsadalom rendi tagozódá sa elő ké szítette a hűbé ri anarchia felszá molá sá t. A városok anyagi erejé re, a közé pré tegekre é s az egyházra támaszkodó államhatalom ugyanis megerő södött é s felszámolta a feudális szé ttagoltságot. A fejlő dő városi polgárság anyagi ereje – helyenké nt inkább csak a közé pbirtokos nemessé g é s a kereszté ny egyház – nyújtott támaszt az állami központosításnak é s a feudális jogrend továbbfejleszté se ügyé nek. Korszakunk vé gé ig sem tekinthetjük azonban ezt az elő rehaladást lezártnak, a szolgálati szerepet betöltő jogfejlő dé si folyamatok mé gis kitapintható vá teszik a progresszió jelenlé té t. A központi hatalomnak a feudális anarchia felszámolására irányuló küzdelmeivel egyidejűleg a társadalom rendi tagozó dása általánossá lett, vagyis az adott társadalom egyes ré tegei, az egyházi é s világi fő urak, a köznemessé g, a kiváltságokat szerző városi polgárság jogok, privilé giumok által elkülönült rendekké fejlő dtek. Ez a rendi tagozó dás pedig lehető vé tette, hogy a központi hatalom erő s szövetsé get é pítsen ki a feudális anarchia leküzdé se é rdeké ben. A rendi monarchia tehát jelentő s elő relé pé st hozott a feudális államszervezet fejlő dé sé ben é s aktívan visszahatott az adott jogrend megerő síté sé ben. A politikai szé ttagoltság é s a feudális anarchia a jog egysé ges fejlő dé sé t is megakasztotta é s egy idő re a helyi, territoriális alapon kifejlő dő jog uralmát helyezte elő té rbe. A partikulá ris (helyi) jog viszont a nagy hűbé rurak politikai hatalmának eszközé vé lett é s elő segítette az alávetett lakosság elnyomását. A feudális szé ttagoltság felszámolása azonban megnyitotta a jog egysé gesíté sé re irányuló törekvé seket, miután a megszilárdult államhatalom a jogalkotást é s a joggyakorlat legfő bb irányítását is fokozatosan egyesítette. A jog partikularizmus felszá molá sá val é s a feudális anarchia hatalmaskodásainak, ököljogának korlátozásával egyidejűleg a rendi monarchia persze erő sítette az alávetett lakosság feletti földesúri jogható ságot is. A társadalmi munkamegosztás továbbfejlő dé se, a városok felemelkedé se, az árutermelé s é s sok más té nyező hatott tehát ebben az idő ben a feudális jog jelentő s mé rté kű elő rehaladására. Így a helyi szokásjogok írásbafoglalása é s egysé gesíté se, a királyi é s rendi jogalkotás kifejlő dé se, a rabszolgatartó római birodalom árutermelő társadalmában kifejlő dő jog bevé tele (receptio) é s a feudális jog tudományos rendszerezé sé re irányuló első kísé rletek jelzik a virágzó feudalizmus jogrendjé nek a felgyorsult fejlő dé sé t. A virá gzó feudalizmus á llam- é s jogrendjé nek a kronológiai hatá rai azonban mé g Nyugat-Európá ban sem tekinthető k mereven, Közé p- é s Kelet-Euró pa állam- é s jogfejlő dé sé ben pedig a X-XV. század folyamán mé g jelentő s elté ré sek is mutatkoztak. KeletEuró pa egyes né peinek jogfejlő dé sé ben ugyanis a korai feudalizmus jellemző i századokig fennmaradtak. Ennek megfelelő en a közé p- é s kelet-euró pai területeken a X. századot követő en mé g a feudális jogrend megszilárdítása, a jobbágytartó -földbirtokos osztály gazdasági é s politikai hatalmának kié píté se állt az államé let elő teré ben. Hasonló an a 78
jogfejlő dé sben is jelentő s elmaradá sok mutatkoztak, amit a mongol-tatár né pek é vszázadokig tartó pusztításai is fokoztak. A külső é s belső , sajátos törté neti té nyező k ellené re Euró pa keleti területein is kifejlő dött persze a feudális szé ttagoltság, é s helyi elté ré sekkel a XIV-XVI. században lé trejöttek az á llami központosítá s felté telei. A feudális államberendezkedé s általános fejlő dé si folyamatának megfelelő en Közé p- é s Kelet-Euró pában is kialakult tehát a rendi monarchia, visszaszorult, illetve korlátozást nyert a nagy hűbé rurak szé ttagoltságot eredmé nyező politikai hatalma. A helyi é s idő beli elté ré sek mellett azonban az állam- é s joginté zmé nyek konkré t fejlő dé sé ben a Nyugattó l elté rő viszonyok tűntek fel. Így pl. az állami központosítást Kelet- é s Dé lkelet Euró pában jelentő s mé rté kben siettetté k, vagy teljesen lehetetlenné tetté k a mongoltatár, ill. a török támadások. Belső é s külső té nyező k bonyolult együtthatásának eredmé nye lett továbbá, hogy Kelet-Euró pában a rendi monarchia társadalmi bázisai elté rő mó don alakultak. Helyenkint számottevő polgári rend hiányában fejlő dött ki itt a rendi monarchia, az állami központosítás pedig csak a közé pbirtokos nemessé g támogatásával haladhatott elő re. Az önellátó (zárt) termé szeti gazdálkodás továbbé lé se é s az árutermelő viszonyok lassú kibontakozása miatt Kelet-Euró pa jogfejlő dé se csak sporadikusan vette igé nybe a ró mai jog befogadását. Hasonló an sajátosnak tűnt, hogy Közé p- é s Kelet-Euró pa központosított (rendi) államai különböző fejlettsé gi fokon álló né pek egy államban törté nő egyesíté sé t hozták magukkal, amelyekben a jogegysé g megteremté sé nek útja objektíve hátramaradt. Vé gül a hanyatló feudá lis jog koráró l beszé lünk, amely Nyugat-Euró pában a XVI-XVIII. századra tehető . A hanyatló feudalizmus első ké t századát azonban a "ké ső közé pkor" fogalmával is szokták jelölni, miután ezekben a századokban fokozatosan fejlő dtek ki a feudális jogrend felbomlásának a tünetei. A feudálisok átté ré se az árutermelé sre, a jobbágyok földtő l törté nő megfosztása, a vé gletekig kié lező dő osztályellenté tek lassan nyilvánvaló vá tetté k a feudális termelő mó d felbomlásának a közelsé gé t. Így a társadalmi rend alapjaiban zajló változások, a jogi é s az állami é letben is új fejlő dé si tendenciák kialakulásához vezettek. A rendisé g keretei közt megerő södő államhatalom pl. feleslegessé tette a feudális urak magánhadseregé t é s helyette kifejlesztette az állandó zsoldos hadseregeket. A központi hatalom az egé sz országot átfogó hatalmi, igazgatási é s bíráskodási szervezetet teremtett é s ezzel átmenetileg elviselhető vé tette az árutermelé ssel kapcsolatba került társadalmi ré tegek helyzeté t. Az erő s központi hatalom tehát szüksé gszerűen fejlő dött ki, a hanyatló feudális osztály gazdasági é s politikai hatalmának a megő rzé se é rdeké ben. Való jában ugyanis a szigorúan központosított állam lehetett ké pes a jobbágyság fé kentartására é s az új társadalmi rend alapját ké pező társadalmi viszonyok visszaszorítására. Mindezek bonyolult kölcsönhatásának az eredmé nyeké nt Nyugaton rövidesen kifejlő dött a feudá lis abszolutizmus á llama, amelynek a megteremté sé ben eredetileg a fejlő dő polgárság is é rdekelve volt, hogy vé gleg megszabaduljon a hűbé ri korlátoktó l, hogy a belső piaci é s árutermelő viszonyok kibontakozásának a közvetlen akadályai fokozatosan eltűnjenek. Az adott társadalom hanyatló korszakában tehát szüksé gszerűen kialakult a feudá lis abszolutizmus á llama. A szigorúan centralizált állam keletkezé se é s visszahatása a fennálló társadalmi viszonyok fejlő dé sé re, számos vonatkozásban elő rehaladást is jelentett. A feudális abszolutizmus ugyan a feudális társadalom fennmaradásának eszköze volt a hanyatló feudalizmus idő szakában, de az állami egysé g megteremté sé vel, a központi é s helyi á llamhatalmi, igazgatá si é s bírá skodá si tevé kenysé g kiterjeszté sé vel, a jogé let fokozottabb egysé gesíté sé vel elő segítette a polgá rsá g fejlő dé sé t.
79
Így a feudális abszolutizmus vé gleg felszámolta, helyenké nt jelentő s mé rté kben korlátozta a nagy hűbé rurak elkülönülé sé t, felszámolta, vagy a központi hatalom engedelmes eszközé vé változtatta a rendi államinté zmé nyeket. A központosított állam az uralkodó t tette mé g a törvé nyhozás döntő forrásává é s az egé sz államra kiterjedő egysé ges normák lé trehozásával elő segítette a jogegysé g kibontakozá sá t is. A helyi szokásjog maradé ktalan felszámolása ugyan nem törté nt meg, de a központosított állam ereje elegendő nek mutatkozott a jogegysé g (kodifikáció ) elő ké szíté sé re. Így a társadalom erő södő válságának leküzdé se é rdeké ben az abszolutizmus pl. erő teljesen fejlesztette a büntető jogot, a privilegizáltak é rdekeit vé delmező bíráskodásával pedig a szilárdság látszatát kölcsönözte a hanyatló feudalizmus korszakának. A felduzzadt államapparátus fenntartása é s az árutermelé sbe bekapcsoló dó földbirtokosok é rdekei együttesen ösztönözte továbbá az abszolutizmust az áru- é s pé nzviszonyok, a birtoklási é s a vagyonjogi viszonyok rendezetté té telé re. Ebben a törekvé sben tovább hatott a ró mai jog recepció ja é s annak a feudalizmus viszonyaira törté nő átalakítása. Emellett a feudá lis abszolutizmus jogrendező é s jogegyesítő törekvé sé nek az eredmé nyeké nt kialakultak az egyes nemzeti jogrendszerek is. A ké ső -közé pkor, illetve a hanyatló feudalizmus állam- é s jogtörté neti perió dusa azonban ismé t csak nem jelent lezárt korszakhatárokat. Egyes államok Nyugaton is sajátos viszonyok közt fejlesztetté k ki a hanyatló feudalizmus korának megfelelő állam é s jogrendjüket. Angliában pl. korán kifejlő dött a központosított állam, de a XVII. század közepé ig tudta csak fenntartani a feudális jog uralmát. Másutt viszont az abszolutizmus a tartományúri kereteket sem tudta felszámolni (Né met Birodalom) é s a fejedelmi abszolutizmus formájában öltött testet. A hanyatló feudális állam é s jog fejlő dé sé nek az általános törvé nyszerűsé gei mellett Közé p- é s Kelet-Euró pa állam- é s jogfejlő dé se pedig ismé t több jelentő s elté ré st mutatott. A helyi sajátságok, a rendisé g fennmaradása (Lengyelország) é s a különböző külső okok következté ben egyes né pekné l pl. a központosított állam ki sem alakulhatott, vagy idegen hatalmak elnyomó államberendezkedé se formájában jelentkezett. Á ltalában a közé p- é s keleteuró pai né pekné l idő ben is ké ső bb fejlő dött ki a hanyatló feudális jog kora, továbbá az állam központosítását, a feudális abszolutizmus megteremté sé t gyakran a külső té nyező k is befolyásolták. A ké ső i feudalizmus Közé p- é s Kelet-Európa jogfejlő dé sé ben is elté rő voná sokat mutatott, miutá n itt a rendi jog helyenké nti szilá rd tová bbé lé se, az árutermelő társadalom igé nyeinek megfelelő jog viszonylagos fejletlensé ge é s a jogegysé g hiá nya jellemezte a kor jogfejlő dé sé t. Jelentő s mé rté kben befolyásolta továbbá az állam é s jog alakulását Közé p- é s Kelet-Euró pában a "második jobbágyság" kifejlő dé se, vagyis a jobbágyok ún. örökös röghözköté se a XVI-XVIII. században. Így a Nyugat-Euró pátó l elté rő fejlő dé s a feudális földtulajdonjog é s a paraszti birtoklás viszonyait sem hagyta é rintetlenül, mivel itt az örökös jobbágyság rendszeré nek kifejlő dé sé vel együtt járt a robotoltató nagybirtok é vszázadokig tartó fennmaradása. Mindezek a sajátos tendenciák sem hatalmaznak fel bennünket arra, hogy Kelet-é s Nyugat-Euró pa feudális állam- é s jogfejlő dé sé t egymással szembeállítsuk. A változatos felté telek jelenlé te ellené re ugyanis szoros törté nelmi kölcsönhatás volt Nyugat-, Közé p- é s Kelet-Euró pa, valamint Bizánc é s a balkáni né pek feudális állam- é s jogfejlő dé se között a XVI-XVIII. században. A feudális állam é s jog a hanyatló feudalizmus korszakában fokozatosan válságba jutott szoros összefüggé sben az adott társadalom lehanyatlásával. Így a felduzzadó állami bürokrácia, a mindenható állam önké nyes beavatkozása a termelé s é s a társadalmi együtté lé s 80
viszonyaiba, a kiváltságosok hatalmának egyre elviselhetetlenebb fenntartása különös mó don jelentkezett az állam- é s jog fejlő dé sé ben. Az önké nyuralom (az abszolutizmus, a korlátlan monarchia) olyan kormányformává lett tehát, mely a hivatalnokok teljhatalmát é s a né p jogfosztottságát jelentette. Az idejé tmúlt joginté zmé nyek alkalmazása é s a privilegizáltak joghelyzeté nek fenntartása tehát megoldhatatlan ellentmondásba keveredett a kifejlő dő új társadalmi viszonyokkal. Ezé rt a hanyatló feudalizmus utolsó szá zadaiban helyi elté ré sekkel a feudá lis á llam é s jog bomlá sa figyelhető meg, amikor az adott jogrendszer a legreakció sabb politikai törekvé sek eszköze lett é s szüksé gszerűen a társadalmi forradalom, a haladó polgárság támadásainak cé lpontjává vált. Nem vé letlen tehát, hogy a hanyatló feudalizmus korszakával párhuzamosan a feudális állam é s jog forradalmi felszámolása is megkezdő dött. Helyi elté ré sekkel a XVIXVIII. század folyamán napirendre került tehát a feudális jog megsemmisíté se, amelynek eredmé nyeké nt a XVIII. századot követő en már csak a feudális állam é s jog továbbé lé sé rő l é s helyenké nt a polgári állam é s jog kereté ben fennálló maradványairó l beszé lünk. Helyenké nt a feudalizmus tehát mé g hosszú ideig fenntarthatta elvavult jogrendjé t, de az a modern állam- é s jog világmé retű kibontakozását már meg nem állíthatta.
4.5. A feudá lis jog típusjegyei A feudális jog haté kony eszköze volt az adott társadalom megszilárdításának é s fenntartásának, miután kiemelkedő szerepe volt az alapvető termelé si viszonyok szentesíté sé ben, a földesúri-jobbágyi viszonyok fejlő dé sé ben. A jog szolgált eszközül a feudális földtulajdonjog kialakításában é s ezen az alapon fejlő dött ki a korabeli jog egé sz rendszere. Ebben a rendszerben pedig jellemző mó don hosszú ideig nem kü lönü ltek el az anyagi é s az eljá rá sjogi normá k é s összefonódtak a bü ntető é s magá njogi viszonyok. A jobbágytartó -feudális urak politikai hatalmának a kiteljesedé se a feudális társadalom megszilárdulásával csak fokozta ezt az összefonó dását. A földesurak tehát a megszerzett privilé giumok é s az immunitási jog birtokában az alávetett lakosság felett é let é s halál urai lettek. Ez a helyzet pedig csak a központosítás kialakításával é s a feudális anarchia fokozatos felszámolásával enyhült, való jában azonban csak a rendi monarchia é s fő ké nt az abszolutizmus erő teljesebb jogfejlesztő (jogalkotó ) tevé kenysé ge hozhatott számottevő elő relé pé st. Így látjuk pl., hogy a jogegyesíté s törekvé seit kifejező kodifikáció k már megkísé relté k elkülöníteni a büntető é s magánjogi, ill. az eljárásjogi viszonyokat is. A feudális jog rendszeré ben felismerhető eme fejlő dé si folyamatok sem számolták fel a mindvé gig é rvé nyesülő nyílt jogegyenlő tlensé get, amely a feudális jog szinte minden területé n kimutatható volt é s csak a polgári forradalmak csapásai alatt szűnt meg. A nyílt jogegyenlő tlensé g persze első dlegesen a jobbágy-földesúri viszonyok területé n jelentkezett, de kiterjeszté st nyert – né mi elté ré ssel – a közé pkori városok polgárságára é s a különböző foglalkozást űző más társadalmi ré tegekre is. A nyílt jogegyenlő tlensé g a birtoklási é s a vagyonjogi viszonyok területé n pl. abban jelentkezett, hogy az alapvető termelő eszközök tulajdonjogábó l a földbirtokos osztály, minden más társadalmi ré teg, osztály tagját kiszorította. A feudá lis jog tehát, bár a közvetlen termelő t nem tette (általában) a tulajdonviszonyok tá rgyá vá , annak jogké pessé gé t, szemé lyisé gé t messzemenő korlá tozá s alá vetette. Egyáltalán a termelő szervezet fennmaradása é s továbbfejlő dé se é rdeké ben azonban a földesurak ráké nyszerültek, hogy a jobbágyot a legfontosabb termelő eszközök birtokosává vagy használó jává tegyé k. Ezé rt is a birtoklási é s vagyonjogi viszonyok területé n é rvé nyesülő nyílt jogegyenlő tlensé g a feudális jog hosszan elnyúló idő szakában
81
másodlagosnak tűnt, kemé ny harc szintere lett viszont a városi polgárság megerő södé sé vel é s az árutermelé s megjelené sé vel. A feudális bü ntető jog fejlő dé sé ben mé g szembetűnő bben é s állandó jelleggel é rvé nyesü lt a nyílt jogegyenlő tlensé g. Már a fejlő dé s kezdeti stádiumában a lesüllyedő szabadok, fé lszabadok é s szolgák jogi felelő ssé gé t egymástó l is elkülönítetté k, é s alapvető en megkülönböztetté k a jobbágyság bármely formájában é lő szemé lyek büntető jogi helyzeté t, felelő ssé gé t a szabadoké tó l. A szabadokat é rt bármely sé relem az alávetett osztály tagjai ré szé rő l fokozott büntető jogi felelő ssé get vont maga után é s viszont a feudális urak által elkövetett jogsé rtő cselekmé nyek a jog szerint is enyhé bb elbírálását nyertek. A feudá lis jog tehá t leplezetlen jogegyenlő tlensé get teremtett a jogé let egé sz terü leté n, é s mindennek tág lehető sé ge volt a feudális urak bíráskodási hatalmának kifejleszté se által. Így az alávetett jobbágyság, gyakran a városi polgárság is csak földesura jogható sága elő tt szerezhetett é rvé nyt jogigé nyeinek. Az immunitás birtokában a földesúri íté lkezé st viszont törvé nyes rendelkezé sek alig korlátozhatták. A jobbágy pl. földesura íté lkezé sé t meg nem kerülhette é s általában kevé s lehető sé ge nyílt az úriszé ki íté lé t megfellebbezé sé re is. Mindezek eredmé nyeké nt a feudális jog az önké ny é s az erő szak szentesítő je lett. Nemcsak az alapvető osztályok, a jobbágyság é s a feudális urak közt é rvé nyesült az "ököljog" – a nyers erő szak szentesíté se –, de helyenké nt a hűbé rurak egymással folytatott ádáz harcában is az erő szak nyert csupán törvé nyesíté st. A vazallusok viszonyait szabályozó hűbé rjog, az ünnepé lyes hűbé reskű pl. tehetetlennek mutatkozott a hűbé ri anarchia leküzdé sé re. Így a hűbé rurak közt felmerülő vitás ügyeket a központi hatalom meggyengülé se következté ben a nyers erő szak döntötte el. Az "ököljog" uralmát ugyan már a központosított rendi monarchia idejé tő l jelentő s mé rté kben korlátozták, az alávetett osztály tagjai felett azonban a földesúri jogható ság szinte változatlanul megmaradt. Csak a feudális abszolutizmus ké ső i századai hoztak helyenké nt – az állami adó ztatás é rdekeibő l kiinduló – "jobbágyvé dő " inté zkedé seket. Á ltalában tehát azt mondhatjuk, hogy a feudális jog osztálytermé szetbő l fakadt a nyílt erő szak törvé nyesíté se, ill. az "ököljog" uralma. A föld feletti feudális tulajdonjog alapján é rthető meg továbbá a közé pkori jog e századokig tartó partikularizmusa. A jogi partikularizmus (elkülönült, ré szszerű jog) abban nyilvánult meg, hogy a feudá lis urak politikai hatalmá nak megfelelő en kifejlő dő territoriumok, tartomá nyok, uradalmak egyben a jogfejlő dé s elkü lönü lé sé t hoztá k. Így a feudális szé ttagoltság é vszázadokig tartó idő szaka, az immunitási jog elterjedé se é s sok más té nyező hatott oda, hogy egyes euró pai államokban a partikuláris jogok sokasága fejlő dött ki a közé pkor folyamán. A feudális jog szé ttagoltsága irányában hatott továbbá a szokásjog é vszázadokig tartó uralma, miután a feudális urak az állam rovására megnövelt hatalmukat a helyi szokásjog alakításában is é rvé nyesítetté k. Így alakult ki a jobbágy-földesúri viszonyokban, a helyi íté lkezé sben általánosan uralkodó sokré tűsé g, mígnem az adott társadalom fejlő dé se folyamán fő ké nt az árutermelé s, ill. a pé nzforgalom kiszé lesíté se é s az állami központosítás é rdekei kerültek szembe első ké nt a jogi partikularizmussal. Az országos é rvé nyű jogalkotás, az állami bíráskodás kiszé lesíté se, a helyi szokásjogok írásbafoglalása é s helyenké nt a recipiált ró mai jog, stb. lettek a legfontosabb eszközei tehát a jogegyesíté s elő rehaladásának. Mindezek ellené re sem tűnt el vé glegesen a jogi partikularizmus é s helyenké nt annak a jog fejlő dé sé t, é s különösen a polgárosodást gátló szerepe is kiütközött. A feudalizmus alapvető termelé si viszonyai egyé bké nt a földtulajdonjogi viszonyokban jutottak első dlegesen kifejezé sre. A föld feletti feudális tulajdonjog eré sze alapvető en különbözött minden más társadalmi rend földtulajdonjogi viszonyaitó l. Mindenekelő tt 82
nyilvánvaló , hogy a feudális jog a nemessé g földtulajdonjogi monopó liumát felté telezte. Ennek ellené re sem volt kizáró lagos persze a feudális urak földmagántulajdon joga miután a feudalizmus korai századaiban pl. hosszú ideig tovább é lt a szabad lakosság közössé gi földbirtoklása, a fejlő dé s magasabb fázisában pedig a városi ingatlan tulajdonjog mutatott már a feudális földtulajdonjogtó l elté rő vonásokat. Mindezeken túl látnivaló , hogy a feudá lis földtulajdonjog a magántulajdon törté nelmileg kialakult azon formája volt, amely a föld felett nem adott szabad rendelkezé si jogot. Különböző kötöttsé gek korlátozták ugyanis a feudális földtulajdonjogot é s ezek a kötöttsé gek a föld feudális jellegé bő l folyó kötelezettsé gek, a felette való rendelkezé si jog, az átörökíthető sé g, ső t mé g a föld használata teré n is megnyilvánultak. Az osztálytagozó dás kiformáló dása idejé n már a szabad lakosság é s a felemelkedő birtokos osztá ly is az eredeti foglalá s jogá n jutott a föld birtoká ba (alló dium). Az alló diumot ebben az idő ben tehát mé g nem terhelté k hűbé ri szolgáltatások, ezé rt az közel állt a szabad birtokhoz. Az allodbirtokos nemzetsé ge sem volt ké pes azonban a felette való rendelkezé si jog kialakulását meggátolni. A lemenő k, a nemzetsé gek korlátozni törekedtek ugyan az alló dium feletti szabad rendelkezé st, de mé g jelentő sebb korlátozó té nyező t ké pezett a közvetlen termelé s é vszázadokig fennmaradó közössé gi rendje. Így az alló dium sem vonhatta ki magát egy ideig a szántó k újrafelosztásábó l, a veté sforgó s gazdálkodásbó l, stb. Vé gső soron pedig az allodium é s minden más feudális földtulajdonjogi forma é rté ké t az azon kialakult szolgá ló telekföldek szá ma adta. A közvetlen termelő használati jogának elismeré se tehát objektíve korlátozó té nyező maradt a feudális földtulajdonjog területé n. A feudális jog továbbfejlő dé sé nek a termé keké nt ismerjük továbbá a másik jellemző feudális földtulajdonformát, ún. a szemé lyes, ill. a hivatali é s a katonai szolgá latok ellené ben juttatott benefíciumot (javadalmazást). Az adományozott birtok eredetileg át nem örökíthető birtok volt é s legfeljebb é letfogytiglan kapott jogi elismeré st. Jelentő s változást hozott azonban a ké ső bbiekben, hogy a benefíciumot már jövő beni szolgálat é s hűsé g ellené ben adományozták. Így a termé szetes sorrend lassan megfordult é s a javadalmazott azé rt szolgált, mert hû bé re volt. Az ilyen viszonyok alapján kifejlõ dõ hû bé risé g pedig a földbirtokkal törté nõ javadalmazás rendszeré t átvitte a földesurak é s alvazallusok szé les köré re. A hûbé rbirtok ezá ltal hierarchikus tagozódá sá t nyert, é s ez a birtokjogi hierarchia is messzemenõ korlátozó té nyezõ nek bizonyult a feudális földtulajdonjogban. Ennek a jelentõ sé gé t a maga teljessé gé ben akkor láthatjuk, amidõ n a nagy hû bé rurak birtokjogilag is magukhoz láncolták a fegyveres szolgálatra alkalmas szabadokat é s ezzel a feudális szé ttagoltság elõ ké szítõ i lettek. Ezáltal lett tehát reális hatalom a gazdasági, politikai é s katonai befolyásával kiemelkedõ nagy hû bé rúr. Ha pedig a hû bé ri birtoklás ezen formájával összefüggõ folyamat olyannyira elõ rehaladt, bekövetkezett a hû bé ri anarchia. A hû sé g é s a hû bé ri szolgálat teljesíté se é rdeké ben adott feudális földtulajdonjog tehát messzemenõ en korlátozott tulajdonjogi igé nyeknek adott lehetõ sé get, amely azonban a legkisebb hû bé res kezé ben is tulajdonjogi monopó liumké nt állt szemben a jobbágysággal. Ugyanakkor a szolgáló hû bé rbirtok legszembetû nõ bb korlátja az átörökíthetõ sé g hiánya volt. A megszilárdult feudalizmus idõ szakában viszont fokozatosan kifejlesztetté k a hûbé rbirtok á törökíthetõsé gé t, elsõ sorban a fé rfi leszármazó kra. Ezt az átörökíthetõ hû bé rbirtokot feudum né ven ismerjük é s helyi elté ré sekkel miké nt a benefíciumot is megtaláljuk számos né p jogfejlõ dé sé ben. A feudom átörökíthetõ jellemvonása sem szüntette meg azonban a feudális földtulajdonjog kötöttsé gé t, a szolgáló hû bé rbirtok öröké be lé põ ugyanis mindama kötelezettsé gek hordozó jává lett, amelyek a birtokadományozásbó l eredtek. Így a hû bé rviszonyokhoz kapcsoló dó birtokjogi korlátok a feudalizmus vé gé ig sem tû ntek el, de 83
jelentõ s mé rté kben visszafejlõ dtek. Idõ vel a hû bé rbirtokos pl. szolgálatra alkalmatlan lett é s ezé rt a megerõ södõ államhatalom a hû bé ri szolgálatokat pé nzbeni kötelezettsé gre törekedett átváltani (hû bé radó ). A feudális jog fejlõ dé sé nek hosszú é vszázadain át szembetû nõ , hogy a feudális földtulajdonjog fogalma alatt a föld feletti té nyleges hatalmat tekintetté k é s valójá ban ezt ré szesítetté k jogvé delemben is. A té nyleges hatalom tehát a földbirtok felett általában a tulajdonjog gyakorlását jelentette, nem jelentette azonban azt, hogy a feudális földtulajdonjog összefüggõ gazdasági egysé get alkosson. A feudális földtulajdonjog egy ré szé n ugyanis már korán kialakult a robotra alapított földesúri gazdaság, de a föld nagy ré szé n mindvé gig az alávetett jobbágygazdaságokbó l álló , függõ közössé gek é ltek. Ezé rt a földesurak é rdekeit szolgáló korabeli jogtudó k a recipiált ró mai jog fogalmait is átvitté k a feudális földtulajdonjogra, amidõ n a földesúrnak tulajdonították a föld feletti "fõtulajdonjogot" (dominium directum), a jobbágy földesúri tulajdont ké pezõ telekbirtokát pedig "haszná lati tulajdon"-ké nt (dominium utile) fogták fel. A közé pkor vé gé tõ l, de fõ ké nt a ké sõ i feudalizmus századaiban ható eredeti tõ kefelhalmozó dás okozott csak jelentõ sebb változást a feudális földtulajdonjog fejlõ dé sé ben. Az árutermelõ nagybirtokosok ugyanis a feudális földtulajdonjog monopó liumára alapozva terjesztetté k ki a majorsági földek határait a jobbágybirtok rovására pl. Közé p- é s KeletEuró pában, Nyugaton pedig jó ré szt a pé nzben adó zó parasztbirtok, illetve bé rlõ lett az általános. Ezek az ismert törté nelmi változások sem szüntetté k meg persze a feudális földtulajdonjog többoldalú korlátozottságát, miké nt nem é rintetté k a feudális földtulajdonjog általánosan é rvé nyesülõ monopó liumát sem. A feudá lis földtulajdonjog egyé bké nt sajá tos módon fejezte ki a birtokló nemzetsé g együ ttes igé nyé t, amely idõ k folyamán a nemzetsé g egyetlen tagjának a rendelkezé si jogát messzemenõ en korlátozhatta. Ezek a kötöttsé gek az öröklött feudális földtulajdonjog feletti vé grendelkezé s kizárásában, máskor visszaváltási é s elõ vé teli jogokban jutottak kifejezé sre. Ugyanakkor a feudális földtulajdonjog haté kony kiegé szítõ i lettek a tulajdonjoggal összekapcsolt hatalmi é s egyé b jogosultsá gok. Ezek a földesúri földön é lõ k feletti bírá skodá si, igazgatá si é s adóztatá si jogok, a vadászat, halászat, az út é s a ré vhasználat, stb., vagy az ún. jobbágyközsé gnek átengedett földesú ri jogosultsá gok voltak. Eredetileg mindezek persze a szabad közössé gek leigázása alapján keletkeztek. Vé gül a földesúri-hatalmi jogosultságok adtak alapot arra is, hogy az alávetett lakosság családjogi, örökjogi, stb. viszonyaiban a birtokos osztály befolyása közvetlenül é rvé nyesüljön. A közé pkori jog egé szé t tekintve szembetû nõ továbbá, hogy abban rendkívül kezdetleges formákkal jelentkezett a feudá lis bü ntetõ jog é s az eljá rá s. A viszonylag gyors é s haté kony elõ rehaladást e té ren mé gis az teszi é rthetõ vé , hogy a feudális földtulajdonjogra alapozott jogrend vé delme, az állam szilárdsága é s fennmaradása jelentõ s mé rté kben a büntetõ jog é s a büntetõ bíráskodás útján törté nhetett. A feudális büntetõ jog korai szakaszában azonban mé g é lt a vé rbosszú é s számos ré gi eleme a bomló õ sközössé gi társadalomnak, illetve a rabszolgatartó büntetõ jog maradványainak. Már a korai feudális büntetõ jog jelentõ s fejlõ dé sé t bizonyítja viszont, hogy az egyé ni é s a nemzetsé gi bosszú lassan há tté rbe szorult é s helyé t elfoglalta a vagyoni elé gté tel (compositio). A vagyoni elé gté tel rendszeré re é pített feudális büntetõ jog persze nyíltan é rvé nyesítette az osztálykülönbsé geket é s ké sõ bb is – pl. a rendi tagozó dásnak megfelelõ en – vá ltozó felelõssé grendszert é pített ki. Az alávetett lakosság feletti íté lkezé sben a szigorú megtorlá s é s elrettenté s elvé t é rvé nyesítetté k, amely a kínzó 84
testi bü nteté sek, a megszé gyeníté s, é s az egyre szaporodó halálbünteté s alkalmazásában öltött testet. Az önké ny é s az erõ szak e té ren tehát hatványozottan é rvé nyesült. Ké sõ bb fõ ké nt a hû bé ri anarchia leküzdé sé nek a szüksé gessé ge sürgette az államhatalom közremû ködé sé t a büntetõ jogi é s az eljárásjogi viszonyok rendezé sé ben. Ennek eredmé nyei azonban a feudális arisztokrácia é s a központi hatalom, valamint a rendek küzdelmei következté ben csak fokozatosan mutatkoztak. Így a különbözõ antifeudális né pmozgalmak elleni törvé nyhozás, helyenké nt a büntetõ jogi é s eljárásjogi kodifikáció vetette meg az alapját. a feudális büntetõ jog rendszerré formáló dásnak. Ebben a rendszerben pedig különös jelentõ sé ge lett az eljárásjogi szabályoknak é s az egyes bû ncselekmé nyi té nyállások kevé sbé nyertek mé g pontos jogi meghatározást. Á ltalában ké tfé le eljárásjogi rendszert ismert a feudális jog. Kezdetben az ún. "vá delvi (akkuzatorius) eljá rá s" volt használatban, amelyben az eljárást a sé rtett fé l vagy annak hozzátartozó i ré szé rõ l kezdemé nyeztek. A perben a felek, vagy azok hozzátartozó i, eskütársai, stb. szemé lyesen vettek ré szt é s a szembenálló felek egymással folytatott harca (duellum) folyt le a bíró jelenlé té ben, akinek a szerepe jó ré szt csak a percselekmé nyek rendjé nek a betartásában, ill. a bizonyítási kötelezettsé gek megállapításában merült ki. A bizonyítás eszközei pedig a beismeré s, a gyakran né pes eskütársakkal együtt letett eskü é s az isteníté let különbözõ mó dozatai (tû z-, vízpró ba) lehettek. A vádelvi eljárásnak persze voltak jelentõ s pozitívumai is, így pl. az eljárás kontradiktorius volta, a felek közvetlen közremû ködé se, stb. Ennek ellené re a vádelvi eljárás csak a virágzó feudalizmus koráig volt alkalmas a feudális jog szolgálatára. Az írásbeli bizonyítás kialakulása, ill. a központi hatalom igazságszolgáltatási tevé kenysé gé nek a kiterjeszté se pl. már haté konyabb eljárásjogi eszközöket követelt. Ilyen elõ zmé nyek után az állami központosítás idejé n vált lehetõ vé a nyomozó rendszeren nyugvó (inkvizitó rius) büntetõ eljárás kialakítása. Az inkvizitorius eljá rá s nem a sé rtett fé l, vagy annak hozzátartozó i által kezdemé nyezett vád alapján, hanem hivatalból törté nt. A bíró a perben cselekvõ en közremû ködött, a tárgyalást irányította, az íté letet kimondta é s gyakran a vé grehajtást is foganatosította. A per ebben az eljárásban írásbelivé lett, a vádlott pedig gyakran az eljárás puszta tárgyává is válhatott. Az inkvizitorius eljárás külön vádló t mé g általában nem ismert é s szinte kizárta a vádlott vé delmé t. Az ilyen eljárásában a bíró ság egyesítette önmagában tehát a vádló , a vé dõ é s az íté lkezõ feladatát. A bíró ság puszta feljelenté s alapján is hivatalbó l indította meg a vádat, tagjait küldte ki az elõ zetes vizsgálat lefolytatására é s a bizonyíté kok összegyû jté sé re. Az eljá rá s írá sbelisé ge mellett titkos volt, aminek eredmé nyeké nt gyakorta a vádlott az eljárás vé gé ig sem ismerte meg az ellen emelt vádakat. A nyomozó rendszerû eljárás keretei közt fejlõ dött ki a kötött bizonyítá s. A bizonyítá s ilyen rendszeré t pedig az ú n. formá lis bizonyítá s alapjá n fejlesztetté k ki, miszerint a bizonyíté kok é rté ké t törvé ny vagy a jogtudomány elõ re meghatározta. Teljes bizonyíté knak tekintetté k a vádlott bíró ság elõ tti beismerõ vallomását, ké t hiteles tanú vallomását, stb., nem teljes bizonyíté k volt viszont a vádlott bíró ságin kívüli nyilatkozata. Ezen kívül ismertek mé g a bizonyíté kok é rté kelé se szerinti egé sz-, fé l-, negyed- stb. é rté kû bizonyíté kokat. Az ilyen bizonyítási rendszer mellett a bíró szabd belátását termé szetesen nem é rvé nyesíthette, a bizonyíté kokat nem mé rlegelhette é s lelkiismerete szerint nem é rté kelhette az elhangzott tanúvallomásokat, ill. az elé tárt okirati bizonyíté kokat sem. 85
A formális bizonyítási rendszerrel összekapcsoló dó nyomozó eljárás fõ feladatát pedig a beismeré s kiké nyszeríté sé ben látták. Ezé rt a nyomozó eljárás során általánossá vált a kínvallatá s (tortúra) alkalmazá sa. Azt a né mi elõ rehaladás tehát, amit az anyagi igazság kideríté se szempontjábó l egyáltalán az eljárás írásbelisé ge, a tanuk kihallgatásának a lehetõ sé ge, ill. az okirati bizonyítás jelentett messze elmaradt a nyomozó eljárás negatívumai mögött. Mindezt kiegé szítette az elrettenté st szolgáló kegyetlen bünteté si rendszer, amelyben a nagyszámú halálos é s testcsonkító bünteté s mellé sorakozott a keré kbetöré s, felné gyelé s, é lve eltemeté s, máglyahalál, stb. Ezek az eszközök pedig a nyílt jogegyenlõ tlensé g fenntartását szolgáló feudális jog lé nyegé bõ l fakadtak é s különös é lessé ggel mutatkoztak meg a hanyatló feudalizmus korszakában.
4.6. Jogcsoportok (régió k és alrégió k) szerepe A feudális jog alapvetõ jellemvonásai csak a jogfejlõ dé s fõ irányát jelzik. A jogfejlõ dé sben uralkodó társadalmi törvé nyszerû sé gek viszont sokré tû en jelentkeztek é s ennek eredmé nyeké nt egyes né pek, nemzetek, né pcsoportok jogterületei is kifejlõ dtek. A közé pkori Euró pában pl. a legjelentõ sebb jogterületek az angolszá sz, a latin-romá n (francia), germá nrómai (né met), a germán-skandináv é s a szlá v jogterü letek. Jelentõ s szerepe volt továbbá a Balkán, ill. a szláv né pek feudális jogfejlõ dé sé re szé lesebben is ható bizánci, valamint az Euró pa egyes jogterületé vel é rintkezõ iszlám jognak. Keleten pedig a fejlõ dé s jelentõ sebb té nyezõ jé vé vált a kínai feudális jog, ill. a hindu jog. Fõ ké nt Á zsiában mé g számos kisebb jelentõ sé gû jogterület kifejlõ dé sé t is ismerjük, ezek jelentõ sé ge azonban fokozatosan aláhanyatlott. (Japán, ill. tajföldi é s a zsidó jog). A feudális jog egyes területei termé szetesen nem egymástó l független fejlõ dé st mutatnak. Így a fenti összetevõ k ré szletes elemzé se alapján ismerjük a feudális jog egyes területei közt é rvé nyesülõ jelentõ sebb összefüggé seket. Fõ ké nt az euró pai feudális jog fejlõ dé sé nek a kölcsönhatásai szempontjábó l szüksé ges továbbá elõ revetítenünk mé g né hány té nyezõ nek, nevezetesen a longobá rd hûbé rjognak, a recipiá lt római jognak, a kereszté ny egyhá z jogá nak (kánonjog) é s a vá rosjognak a szerepé t is. A hû bé rurak é s vazallusok kapcsolatában kifejlõ dõ jogi viszonyok ré szletes szabályozása mé g a X. századot megelõ zõ idõ kben, Itáliában fejlõ dött ki, ké sõ bb pedig a né met-ró mai császárok rendelkezé sei alapján Észak-Itáliában hû bé rjogi könyveket foglaltak írásba. Ezek közt a milánó i hûbé ri szoká sjog lett az irányadó . Az így kifejlõ dõ lombard hû bé rjogot "libri feudorum" cím alatt a glosszátorok kapcsolták a Corpus Juris Civilishez, melynek ré vé n a lombard hûbé rjog szé lesen elterjedt Euró pában é s nagy hatást gyakorolt a feudális jog fejlõ dé sé re. A hû bé rviszonyok keletkezé sé nek nem pusztán a formai kifejezõ je volt a hû sé geskü (bomagium). A kialakult hû bé rjog ugyanis nagy jelentõ sé get kölcsönzött a hû sé geskü leté telé nek, amit a vazallusok meghatározott szertartásrendben teljesítettek a jövendõ hû bé rúr elõ tt. A hû sé geskü leté telé t követte ugyanis a javadalomba (beneficium) való bevezeté s, amirõ l a vazallus által vállalt kötelezettsé gekkel együtt okiratot ké szítettek. A hû sé gesküvel összefüggõ kötelmek ké sõ bb termé szetesen a hû bé rjogba integráló dtak. A feudális jog egyes területeinek a mó dosulásait befolyásoló másik jelentõ s té nyezõ volt a recipiá lt római jog. A nyugat-ró mai birodalom felbomlása után ugyanis a ró mai jog mé g számos területen tovább é lt, é s különösen jelentõ s szerepe maradt a rabszolgaság elemeit hosszú ideig megõ rzõ Bizánc jogfejlõ dé sé ben. A kibontakozó új társadalom viszonyai
86
azonban rövidesen hátté rbe szorították a ró mai jog alkalmazását, miután a germán é s szláv né pek egyszerû termé szeti gazdálkodása pl. a csere, a pé nzviszonyok é s az áruforgalom visszaesé sé re vezetett. A barbárok a leigázott (romanizált) lakosság é leté ben helyenké nt megtû rté k ugyan a ró mai jog alkalmazását, a fejletlen gazdasági é let azonban általában nem igé nyelte a rabszolgatartó árutermelõ társadalom tudományosan is kidolgozott jogát. Évszázadokkal ké sõbb viszont az ismé t fejlõdé snek induló á rutermelé s tette ú jból szü ksé gesséa kereskedelem é s a pé nzgazdá lkodá ssal összefü ggõ viszonyok jogi szabá lyozá sá t. A primitív feudális jog alkalmatlansága miatt ez a szüksé glet legkorábban az é szak-itáliai városok fejlõ dé sé ben jelentkezett é s a ré gi ró mai jog felé leszté sé re vezetett. Így a ró mai, a páviai, ill. a ravennai iskola ilyen irányú tevé kenysé gé t a XI-XII. századtó l a bolognai egyetemen kibontakozó glosszá torok követté k. Ezek é s a XII-XIV. században tevé kenykedõ kommentá torok viszont a ró mai jog tudományos mû velé sé t is új é letre keltetté k. A ró mai jog újjáé ledõ tudományos mû velé se persze a feudalizmus korában csak lassan é reztethette hatását. Szerepe é s jelentõ sé ge azáltal nõ tt, hogy a recepció elõ ké szítõ i fokozatosan figyelembe vetté k pl. a hûbé rjogot, ill. a ká nonjogot, valamint a vá rosok jogé leté nek az alakulá sá t é s ezek szüksé gleteinek megfelelõ en alakították a ró mai jog szabályait. Kedvezõ talajt teremtett fõ ké nt a városi gazdaság erõ teljes fejlõ dé se a ró mai jog felhasználására, de egyes euró pai feudális államok hatalmi igé nyeik alátámasztására is felhasználni törekedtek az újjáé lesztett ró mai jog tekinté lyé t. A tudományosan jobbára kimunkálatlan feudális jog fejlõ dé sé re a ró mai jog persze jelentõ s befolyást gyakorolt. Ú j joginté zmé nyek egé sz sorának a kifejlõ dé sé hez, a helyi szokásjog egysé gesíté sé hez é s a jogi partikularizmus fokozatos leküzdé sé hez, stb. szolgálhatott pl. eszközül a felé lesztett ró mai jog. Így a jogtanítás fellendülé sé vel egyidejû leg kifejlõdött pl. a vilá gi jogá szsá g (legisták) jelentõ s szerepe, az egyházjogot szolgáló kanonistákkal szemben a legisták ugyanis az erõ södõ központi hatalom szolgálatába szegõ dtek é s a klasszikus ró mai jog elveibõ l vezetté k le az államhatalom egysé gé nek é s teljessé gé nek a gondolatát. Á ltalában a legisták lettek ezé rt a feudális anarchiát hátté rbe szorító euró pai államok jogegysé g törekvé seinek a kifejezõ i. Az ú jjá é ledõ római jog sokré tû hatá sa egyé bké nt az euró pai feudális jog egymástó l távol esõ területein is megfigyelhetõ . Á ltalában erõ teljesebb volt ez a hatás az újjáé ledõ árutermelõ viszonyok jogi szabályozásában, ill. a kereskedelmi é s a piaci kapcsolatok rendezé sé ben. Formailag a recepció mé gis a Né met-Ró mai Birodalom területé n é rvé nyesült leginkább, aminek az oka az adott (sajátos) törté nelmi felté telekben, ill. a jogegysé g hiányában, stb. keresendõ . A közé p- é s kelet-euró pai né pek jogfejlõ dé se sem mentes persze az újjáé ledõ ró mai jog hatásátó l. Így pl. a Né met-Ró mai Birodalom keretein belül is önálló an fejlõ dõ cseh feudális jogban, ill. a közé pkori lengyel jogfejlõ dé sben is felismerhetõ vé váltak fõ ké nt a közvetett hatá sok. A primitív szokásjogi viszonyok leküzdé sé ben é s a jogegysé gtörekvé sekben pozitíven ható té nyezõ k idõ vel mé gis hátté rbe szorultak. Annál maradandóbb (közvetett) hatá sok é rvé nyesü lé sé nek az alapjá vá lett pl. az é szakné met vá rosok jogá nak a té rhódítá sa. Az ún. szász tükörbõ l é s ezen keresztül a recipiált ró mai jogbó l táplálkozó é szak-né met városi jog pedig erõ teljes hatást gyakorolt a cseh, a lengyel, ill. az é szt é s a livó niai városok jogfejlõ dé sé re is. A magdeburgi jog pl. a szilé ziai é s lengyel városok felé közvetítette az újjáé ledõ ró mai jogi kultúrát. Ezek a közvetett hatások pedig helyenké nt a XIX. század küszöbé ig maradandó nak bizonyultak.
87
A feudális jog általános fejlõ dé sé t befolyásoló harmadik té nyezõ a ká nonjog volt. Közismert, hogy a feudális jog egyes területei teljesen összefonó dtak az uralkodó vallás normáival (muzulmán jog, hindu jog), a kereszté nysé g Euró pában viszont nem játszott ilyen szerepet a feudális jog fejlõ dé sé ben. A kereszté ny egyház nyugati é s keleti ága ugyan egyaránt szoros kapcsolatban volt a feudális államhatalommal, haté konyan elõ segítette a feudális jogrend megszilárdítását, sõ t gyes joginté zmé nyek alakulásában (családjog, házasság, vé grendelkezé s stb.) közvetlenül hatott a jog fejlõ dé sé re. A jog egé szé n belü l mé gis kü löná lló té nyezõ maradt a kereszté ny egyhá z joga. Így a kánonjog alapján különülhetett el az egyháziak feletti bíráskodás (privilé gium fori), a kereszté ny dogmák betartását é s az egyházszervezet mû ködé sé t biztosító joganyag stb. Ennek ellené re az euró pai né pek közé pkori jogfejlõ dé sé be szinte mindenütt kimutatható a kánonjog közvetlen vagy közvetett hatása. Ez utó bbi jelensé g persze a keleti kereszté ny egyházjog fejlõ dé sé ben mé g hatványozottabb mó don jelentkezett, miután a bizá nci eredetû ká nonjog nem kü lönü lt el olyan é lesen a vilá gi jog anyagá tól. Ezé rt a keleti kereszté ny egyház jogát a "nomoká non" fogalmával szokták illetni, ami önmagában is kifejezi a világi jog é s az egyházi jog kapcsolatát. A papság itt a görög-bizánci eredetû egyházjog útján közvetítette más né pek irányában a primitív szokásjog fejlõ dé sé t elõ segítõ normákat. A török hó dítás áldozatává lett né pek jogfejlõ dé sé ben pedig szinte menedé ke lett a keleti kereszté ny egyházjog a leigázott né pek stagnáló jogé leté nek. Így a szomszé dné pek jogfejlõ dé sé ben is fõ ké nt a családjogra, a házassági é s vé grendelkezé si jogra, valamint az egyház belsõ é leté re vonatkozó jogi normák alakulására hatott döntõ en a keleti kereszté ny kánonjog. Vé gül a vá rosjog rendkívül jelentõ s törté nelmi szerepé re utalva az uralkodó jogtípustó l sok tekintetben idegen jogelemek kibontakozásának a kezdeteire irányítjuk a figyelmet. A városjog viszonylagos önálló sága peresze úgy az antik (rabszolgatartó ), mint a közé pkori (feudális) jogrendszerek fejlõ dé sé nek a kísé rõ jelensé ge lehetett, miután a vá rosok a kedvezõ földrajzi é s áruforgalmi felté telek között (ld. a föníciai, a levantei, ill. a né metalföldi stb. városok eseté ben), valamint a megszerzett kiváltságok ré vé n öná lló jogfejlesztõ tevé kenysé g szintereivélettek. Való jában persze a társadalmi munkamegosztás viszonylag elõ rehaladott stádiumában különülhetett el a közé pkori városjog, amely eredetileg maga is a territorális szokásjogok egyikeké nt ismeretes. A feudális függé s különbözõ fokozataiban é lõ (pl. földesúri, egyházi, tartományúri é s császári, stb.) városok jogátó l elsõ ké nt a különbözõ kiváltságokat (kereskedelem, bányászat, iparû zé s, ill. a pé nzváltás, stb.) szerzett települé sek jogrendje különült el. Az azonos kiváltságjogokkal rendelkezõ települé sek szövetsé gé ben (pl. a Hanza), ill. a városállam szintjé n juthatott termé szetesen a legnagyobb önálló ságához a közé pkori városjog, amelyben már a polgári jellegû jog egyes elemei is (pl. az áruforgalmi jog, a tengeri kereskedelem joga, stb.) kifejlõ dhettek. A "városi levegõ szabaddá tesz" (Stadtluft macht frei) elve alapján egyfajta polgá ri szabadsá g (ill. a modern jog) bölcsõjeké nt is felfogható tehát a közé pkori vá rosjog, amit kezdetben a megszerzett kiváltságok (pl. árumegállító jog), a ké zmû vesek, ill. a kereskedõ k (cé hek, gildek) tevé kenysé gé t szabályozó kötelmek, ill. a társadalmi együtté lé s normái alapján fejlesztettek ki. Az önálló an alkotott városi statutum egy fejlettebb szintjé n különültek el ebben a joganyagban a közjog csíráit ké pezõ normák (pl. tisztsé gviselõ k, testületek jogai, a ké pviselet, ill. a fõ hatalom megtestesítõ jé hez való viszonyok é s a büntetõ jog, stb.), a vagyonjogi, család- é s örökjogi (magánjogi) szabályok, valamint a feudális joggyakorlattó l 88
idegen törvé nykezé si (eljárásjogi) regulák. Az ún. anyavá ros jogok (pl. a magdeburgi, a dé lné met stb.) különleges törté nelmi szerepe viszont nem felté tlenül az adott joganyag fejlettsé gi szintjé bõ l származott, hanem esetenké nt pl. a városi lakosság kirajzásábó l, ill. a különbözõ hatalmi központok várospolitikai törekvé seibõ l is származott. Az á llami központosítá s á ltalá ban kedvezett a közé pkori vá rosok fejlõdé sé nek, a vá rosi jogok viszonylagos öná llósá gá t azonban egyidejûleg behatá rolta. A megszerzett rendi kiváltságok (pl. a birodalmi, tartományúri, ill. a kommunális rendi ké pviseleti jogok) egy ré szé nek az elveszté sé t azonban az áruforgalom nagyobb biztonsága ellensúlyozta. Jó val nagyobb mé rté kben lehanyatlott viszont a városjog szerepe pl. a rendisé g szintjé n megrekedt közé p- é s kelet-euró pai területeken, miután az újjászervezõ dõ földesúri hatalom az Elbátó l keletre mé g tartó san maga alá gyû rhette a meggyengült polgárságot. A vallási normákkal összefonó dó ázsiai (feudális) jogrendszerek viszont a városjog önálló sulásának az utjait is elvágták, tehát a polgárosodást objektíve gátolták. Ö sszegezve, az elõ revetített té nyezõ k való ban jelentõ s hatást gyakoroltak a kialakult új jogrend fejlõ dé sé re, öná lló jogterü letek lé trejötté t azonban nem eredmé nyezhetté k. Így az elõ bbiektõ l függetlenül a fõbb (feudális) jogcsoportré giók köré ben elsõ ké nt azokat a közé pkori jogrendszereket emeljük ki, amelyek közvetlenül a nyugatró mai birodalom lehanyatlása után keletkeztek. Fõ ké nt a nyugatró mai provinciákban (Gallia, Hispania) megtelepedõ barbárok (germánok) é s a helyi romanizált lakosság társadalmának a feudalizáló dása alapján keletkeztek ezek a jogrendszerek, amelyeket a ró mai jog tapasztalatainak a közvetlen felhasználása nyomán az ún. latin-romá n jogcsoportré gió összetevõ inek tekintünk. Egyenké nt az adott jogcsoport alkotóelemei (a germá n-frank, ill. a francia, a spanyol é s a portugá l) idõ vel maguk is kiemelkedõ törté nelmi jelentõsé gre tettek szert, az eredeti barbár (germán) szokásjog é s a fejlett ró mai jog egymásrahatása azonban a közelálló an azonos vonásoknak kedvezett. Fõ ké nt az állami központosítás, ill. az abszolutizmus idejé n vált pl. a kontinentá lis (feudális) jogok egyik legjelentõsebb terü leté véa francia feudá lis jog, amely a jogegysé g (kodifikáció ) megteremté sé vel is magára vonta a figyelmet, a latin-román jogi kultúra té rhó dítását tekintve pedig mé g kiterjedtebb jelentõ sé gre tett szert. De hasonló an nagy szerepet játszott az ugyancsak barbár né pjogi (visigó t) jogi, ill. ró mai jogi talajon fogant spanyol feudá lis jog, amely a világbirodalom kié pülté vel – fõ ké nt a közé p – é s dé lamerikai területek jogfejlõ dé sé nek az alapjává lehetett. Vé gül a portugá l (feudális) jog szerepe szinté n a nagy földrajzi felfedezé sek után vált jelentõ ssé . A közé pkor kiteljesedõ (feudális) jogterü leteinek egyikeké nt ismerjü k tová bbá az ú n. angolszá sz jogot, amely egy sor sajátos vonást megõ rizve különült el a kontinentális jogrendszerektõ l. Eredeté t tekintve a kelta eredetû romanizált lakosság, ill. az é szak-nyugati germánok (angolok, szászok, jütök) feudalizáló dása vetette meg az alapján a közé pkori angolszász jognak, amely az íté lkezõ joggyakorlat szokásjogának, az ún. esetjognak (case law) adott elsõbbsé get. A bíró i joggyakorlat által formált szokásjog legáltalánosabb megjelené si formája ezúttal tehát a bíró i precedens volt, amely é vszázadok tapasztalatait összegezve az ún. közönsé ges (szokás) jog integráló dásához vezetett. A precedens jog kialakulását eredetileg az újabb é s újabb performákat (kereseteket) engedé lyezõ királyi parancsok (writs) mozdították elõ , amelyeket a magánosok által írt jogkönyvek, ill. az é vkönyvek (Year Books) való ban már a XII. századtó l rögzítettek. Ilyen 89
é rtelemben az angolszász jog gyökerei a bíró i precedensek alapján álló "közönsé ges (szokás) jog" (common law) kialakulásához tapadnak. A bíró ságok ugyanis minden mást megelõ zõ jelentõ sé get tulajdonítottak a közé pkor századai folyamán az esetjognak, ha az adott bíró i precedens jogszerû volta ellen 1189-ig visszanyúló an nem volt bizonyíté k. Az angolszá sz jog szorosan kötõdött tehá t az íté lkezõ joggyakorlat jogfejlesztõ tevé kenysé gé hez, é s ez a körülmé ny az adott jogrendszer másik fontos forrását ké pezõ "mé ltá nyossá gi" jogra (equity law) is jellemzõ volt. Az equity (law) a három testbõ l álló (common law, equity law, statute law) közé pkori angol jog egyik fontos összetevõ je volt, amely a lordkancellá r bírói szé ke elévont ü gyek eldönté sé bõl (equity precedens) fejlõ dött ki mé g a XIII-XIV. század folyamán. A common law megmerevedé sé bõ l fakadt ugyanis, hogy adott esetben a közönsé ges bíró i precedens hiányát egy átvitt é rtelemben vett "mé ltányossági" íté lkezé ssel kellett pó tolni. Így a kancellári parancs útján a common law bíró ságoktó l elvont ügyeknek a "jó hiszemû sé g" ill. a "tisztessé g" figyelembe vé telé vel törté nõ eldönté se nyújtotta ezt a lehetõ sé get, ami ké sõ bb az árutermelé sbe bekapcsoló dó újnemessé g é rdekeivel is kapcsolatba került. Az equityíté lkezé sbõ l kifejlõ dõ joganyag tehát ily mó don válhatott majdan a polgárosodás igé nyeinek a kifejezõ jé vé , ami való jában azzal járt, hogy a mé ltányossági (precedens)-jog szerepe fõ ké nt a polgári átalakulást követõ é vszázadok folyamán szé lesedett. Az angolszá sz jog harmadik összetevõjé t az elõ bbiekné l jó val alárendeltebb jelentõ sé gû "törvé nyi jog" (statute law) ké pezte, amely eredetileg a norman uralkodó k elvitathatatlan jogának tekintett privilé gium adományozásábó l (charta), ill. az uralkodó knak a báró i tanácsban meghozott dönté seibõ l (assize) fejlõ dött ki a virágzó feudális társadalom (XI-XIII. század) korszakában. Ké sõ bb termé szetesen a törvé nyi jog szerves alkotó elemeivé lettek a rendi orszá ggyûlé s (parlament) petíciói (petition), valamint a jogalkotásba bevont szervek törvé nyhozásra alkalmas tervezetei (bill) is, ha azokat a koronás uralkodó megerõ sítette, ill. szentesítette (act). A bill tehát a közé pkori angol jogalkotás egyik sajátos megjelené si formája volt, amely mé g a rendi ké pviseleti állam korában keletkezett. Az uralkodó k elé terjesztett parlamenti petíció k mellett fõ ké nt a XV. században tû ntek fel a törvé nyhozá sra alkalmas rendi gyûlé si elõterjeszté sek, amelyeket a bill fogalmával illettek. Így a bill a szabatosan megfogalmazott, parlamenti törvé nyjavaslat kifejezõ je lett a rendi monarchia korában, amely királyi szentesíté ssel a törvé ny (act) rangjára emelkedett. A bill é s az act tehát egyaránt csak a parlament közremû ködé sé vel keletkezhetett, amitõ l mereven elhatárolták az uralkodó k egyedi ügyekben hozott rendelkezé seit (ordinance). Az angolszász (feudális) jognak a bíró i gyakorlathoz való fokozottabb kötõ dé se teszi szüksé gessé vé gül a jury-rendszerre törté nõ kitekinté st. A jury (esküdtszé k) közös normann, ill. angolszász eredetû inté zmé ny volt, amely kezdetben csupán a szomszé djogú falusi közössé gek ké pviselete volt. A királyi tisztsé gviselõ k ugyanis a jury-tó l tudakozó dtak eskü alatt az állami é rdekek, ill. a közrend megsé rtõ i után. A birtokjogi viták során kibocsátott kirá lyi parancsok rendszeresítetté k ké sõ bb – miké nt az ismert Domesday Book (1086) rögzíté se is így törté nt – a 12 szabad ember eskü alatti kihallgatá sá t, majd pedig az ún. Clarendoni Assizeben (1166) rögzítetté k le, hogy az utazó (királyi) bírák a vádemelé st kifejezetten a jury dönté sé re bízták. Amikor tehát a bíró megjelent, a jury nyilatkozni ké nyszerült a gonosztevõ k szemé lyé rõ l, ill. az elkövetett bû ncselekmé nyekrõ l é s ez a gyakorlat vezetett a már felidé zett vádemelõ nagy jury (grand jury) kialakulásához. 90
A vá demelõ nagy jury tevé kenysé ge egyé bké nt a XI-XII. században már általánosan elterjedt volt, miután azt a birtokjogi ügyekben csakúgy, mint a bû nügyekben királyi parancs kötelezte az igazmondásra (veredict). Miké nt láttuk, való jában a vádemelõ nagy jury állásfoglalását a vádlevé l (bill of indictement) hátlapjára rögzítetté k (bû nös vagy nem bû nös), amely alapul szolgált a bû nvádi eljárásnak az utazó bíró által törté nõ megindítására, ill. az eljárás megszünteté sé re. A bû nössé g kimondása esté n a bíró a szomszé dos közössé gek (falvak, századok) egybesereglett tagjaibó l kiválasztotta az íté lkezõ kis jury tagjait az íté let meghozása é rdeké ben. Az íté lkezõ kis jury azonban való ban csak akkor já rhatott el, ha a vá dlott szemé ly "rá bízta magá t vidé ké re", amit gyakran súlyos testi sanyargatással ké nyszerítettek ki. Az angolszász jog sajátos inté zmé nyrendszere egyedülálló ké pzõ dmé nynek tû nt az egyidejû leg kifejlett kontinentális (feudális) jogokkal összevetve. Így látjuk pl., hogy az ún. germá n-római jogterü let (né met birodalmi jog) a fentiekben vá zolt sajá tossá goktól teljesen mentes maradt. Az etnikai rokonság, ill. a barbár (né p)jogi õ sforrások közössé ge ellené re tehát a Né met-Ró mai Birodalom keretei közt mindvé gig (962-1806) csak lazán egybekapcsolt né pek társadalmának a konkré t követelmé nyei határozták meg az adott jogterület fejlõ dé sé t. Ilyen é rtelemben a germán-ró mai jog területe azt a jogcsoportré gió t jelenti, amely a birodalmi jogegysé g századokig tartó (teljes) hiánya következté ben az antik (ró mai jog) egyes elemeinek a felhasználására ké nyszerült. A birodalmi rendek által elfogadott recepció (1495) sem á llhatta ú tjá t azonban az adott jogcsoportré giót jellemzõ partikularizmusnak. Az állami központosítás sorozatos elbukása ugyanis maga után vonta a jogi partikularizmus szokatlan mé rté kû kiteljesedé sé t, ami fõ ké nt a ké sõ -közé pkor századaiban már a jogfejlõ dé s akadályozó jává lett. A territoriális alapon tagozó dó egyszerû szokásjog adta meg az indítást a né met birodalmi területek jogi partikularizmusának a kifejlõ dé sé hez. Ké sõ bb az állami központosítás sikertelensé gé t kísé rve egé sz tartományok, hercegsé gek, uradalmak, sõ t gyakran az egyes falvak is saját szokásjoguk alapján é ltek. Így fõ ké nt a tartomá nyurasá g (Landherrschaft) kiteljesedé sé vel öná llósultak a kü lönbözõ tartomá nyi szoká sjogok (Landrecht), ill. öná lló é letre keltek a jelentõsebb né met vá rosjogok (Stadtrech), az egyszerû falusi szoká sjogok (Dorfrecht) pedig a feudális függé s konkré t formái szerint mó dosultak. A jogegysé g hiányának a szembetû nõ jeleké nt minõ síthetjük továbbá, hogy az uralkodó szokásjogi viszonyok ebben a jogcsoportré gió ban mé g a társadalmi tagozó dás szerint is differenciáló dtak. Így a hûbé ri szoká sjog (Lehenrecht) mellett, a ministerialisok kötelmeit tartalmazó szolgá lati jog (Dienstrecht), ill. a függõ parasztság jogi viszonyait rögzítõ uradalmi jog (Hofrecht) elkülönülé sé re is sor került. Mindezek alapján utalni kell arra, hogy az ún. germán-ró mai jogterület a felidé zett jellemzõ ket a ké sõ -feudalizmus é vszázadaiban sem tudta maradé ktalanul felszámolni. Így a jogegysé g hiánya a Né met-Ró mai Birodalom megszû né sé ig jellemzõ maradt é s ezen a fejedelmi abszolutizmus jogi kodifiká ciós törekvé sei sem változtathattak. Így fõ ké nt a porosz é s az osztrá k jogi kodifiká ciós törekvé sek (Theresiana, 1768., Josephina, 1787., Allgemeines Landrecht, 1794) vonják magukra a figyelmünket a XVIII. században, amelyek jobbára az elavult jogrend konzerválását szolgálták. A né met-parasztháború elbukása után születõ birodalmi bü ntetõ törvé nykönyv (Constitutio Criminalis Carolina, 1532) pedig inkább csak mintaké nt szolgált már az örökös jobbágyság rendszeré nek a fenntartására.
91
A felidé zett jogcsoportbó l dé len a svá jci, é szakon pedig az ún. skandiná v (feudális) jog elkülönülé se is ismeretes. Fõ ké nt a skandináv jog vonja magára a figyelmünket, miután az már az é szaki germánok (jütök, dánok, herulok) megtelepedé sé t követõ en feltû nt, a ké sõ bbi idõ kben azonban az angolszász joghatások té rhó dítása lett a jellemzõ ebben a kontinentális jogcsoportré gió ban. A közé p- é s kelet-euró pai té rsé ge áttekinte – né mi idõbeli ké sé ssel – tûntek fel a nyugati szlá v (feudális) jogrendszerek, amelyek a pápaság erõ teljes támogatását é lvezve viszonylag gyorsan konszolidáló dó államkeretek (cseh, lengyel királyság) között fejlõ dtek. Ennek ellené re a nyugati kereszté ny egyházjog, ill. a hû bé rjog hatásán túl mindvé gig jellemzõ maradt ebben a té rsé gben a né met birodalmi jog befolyása. Hasonló an jelentõ s volt a né met városjogok (a dé l-né met, ill. a Hanza) hatása, amely már az újkorba való átlé pé st megelõ zõ en gátjává vált a hazai városjog kiteljesedé sé nek. Vé gül a jogegysé g hiánya, ill. a rendi (szokásjogi) viszonyok tartó s konzerváló dása ebben a jogcsoportré gió ban a feudális jog viszonylag korai hanyatlásával párosult. A tulajdonké ppeni (keleti) szlá v jogterü let, mint a fõ bb kontinentális jogcsoportré gió k egyike hasonlóan jelentõs szerepet já tszott a feudá lis jog törté neté ben. Ezúttal azonban az adott jogterület fogalmához nem elsõ sorban az etnikai sajátosságok tapadtak, hanem a bizánci jogminták követé se é s a keleti kereszté ny egyház által közvetített jogi kultúra uralkodó vá válása. A keleti, ill. a dé li szlá voknak, valamint a té rsé g má s né pelemeinek (pl. görög, román stb.) a feudá lis jogrendjé t tehát szoros kölcsönhatá sok jellemzik a bizá nci joggal. Ez utó bbi viszont a kodifikált rabszolgatartó jog fokozatos belsõ átalakulásának az eredmé nyeké nt a VII.-IX. században már a legkiterjedtebb kontinentális (feudális) jogrendszerek egyike volt. Jellegzetessé geihez tartozott a nagy császári törvé nykönyvekhez való ragaszkodás, a ró mai rabszolgatartó jog egyes elemeinek a tartó s fenntartása, ill. a keleti kereszté ny egyházjognak (a nomokánjognak) a világi joggal törté nõ összefonó dása. A nagy bizá nci törvé nykönyvek az iszauriai (701-867), ill a makedon (867-1081) császárok korában születõ kodifiká ciók formá já ban ismeretesek. Egyedülálló sajátossága ez annak a feudalizáló dó közé pkori jogterületnek, amely a Bizánc hatalma alatt é lõ né pek társadalmában, valamint a keleti kereszté ny hiten é lõ k köré ben terjedt el. A VI. századi kodifikáció (Justinianus) volt az õ sforrása é s a modellje is a feudalizáló dás folyamatát hû en tükrözõ bizánci törvé nykönyveknek. Ide soroljuk a 726-ban keletkezõ görög nyelvû Eklogé -t, amely a kodifikált jog "megtisztítását" cé lozva az elavult jogi normák felszámolását hozta. Ké sõ bb (VIII. század) az Eklogé -t kiegé szítõ császári törvé nyek egé sz sora (mezõ gazdasági-, tengeré szeti-, katonai tv.) tû nt fel, majd pedig a makedon dinasztia által foganatosított átfogó jogi újraszabályozás szabott irányt az adott jogcsoport fejlõ dé sé nek. Így az íté lkezõ joggyakorlat szá má ra "vezé rvonal"-ké nt ké szü lt a Prochiron (879), ill. az ún. Epanagogé (884-886). A legtekinté lyesebb kó dexké nt azonban a 887-889-ben közzé tett "Kirá lyi (császári) Könyvek (Bazilikák) lettek. A 60 könyvre tagolt kó dex ugyanis tárgy szerint foglalta rendszerbe a hatályos jog anyagát, hogy az ugyanazon ké rdé sre vonatkozó normák áttekinthetõ k legyenek. Ezt az átfogó rendszert ké sõ bb (X-XI. század) az ún. császári novellá k útján igazították a kifejlett feudális társadalom igé nyeihez, a törvé nykönyvek keretei közt megmerevedõ bizánci jog ugyanis fokozatosan az elõ rehaladás gátjává lett. A bizánci jog egyé bké nt a Balkán feudalizáló dó társadalmára, a keleti- é s a dé li szláv né pek közé pkori (feudális) jogrendjé nek az egé szé re hatott közvetlenül, a közvetett hatások azonban a kontinens távolabbi területein is kimutatható k. A birodalom lehanyatlása után fõ ké nt a 92
moszkvai központosítá s, ill. a soknemzetisé gû orosz birodalom (feudális) jogrendjé ben é ltek tová bb a bizá nci jogmintá k egé szen a ké sleltetett polgári átalakulások korszakáig. A feudális jogtípus fejlõ dé störté neté ben nem kis szerepet játszottak továbbá azok a jobbára vallá si normá kkal összefonódó jogrendszerek is, amelyek a fõ bb kontinentális jogcsoportré gió kkal nem vagy csak lazán é rintkeztek. Ez utó bbiak közé soroljuk a mohamedán vallás normáival egybeé pülõ iszlá m jogot, amely a muzulmán hit té rhó dításával szoros összefüggé sben terjedt el a VII-VIII. században. Így a máig is alapforrásnak tekintett Korán-t közvetlenül a pró fé tátó l származtatták. Való jában azonban a mohamedá n jog alapforrá sá t ké pezik mé g a "hiteles" iszlá m hagyomá nyok (Sunnah) vagyis a pró fé ta követõ inek az elbeszé lé sei), a jogtudók egybehangzó á llá sfoglalá sai (Ijma), ill az analógia (Kijas). A ké sõ bbiekben pedig a hagyományosan nagytekinté lyû ká di-íté lkezé s, ill. a török szultáni kánunok (kanunname, fermán) alakították a primitív (katonai-feudális) szinten megrekedt jog anyagát. Az egyedül igaznak vé lt hit uralmának a kiterjeszté sé vel párhuzamosan az iszlám jog viszonylag rövid idõ alatt meghonosodott az arábiai, az é szak-afrikai, ill. a kis-ázsiai, stb. területeken. E folyamat jellemzõ je volt, hogy az adott jogcsoportré gió a fejlett rabszolgatartó jog törté nelmi tapasztalatait is felhasználta, de alapjában a születõ korai feudális viszonyok megszilárdítását szolgálta. Így a feudális szé ttagoltság szintjé n álló arab kalifátus-rendszer kiteljesedé se idejé n (IX-XII. század) már egy jellegzetesen feudális jogtípuské nt ismerjük az iszlám jogot, amely azonban ezen a szinten jobbára megrekedt. Vé gezetül a dé lkelet-ázsiai té rsé g három legjelentõ sebb jogcsoportré gió jára, nevezetesen a kínai feudá lis jogra, a hindu jogra é s japá n jogra kell utalnunk, mint olyanokra, amelyek a feudális termelõ mó d különbözõ ázsiai formáihoz tapadva közel a legújabb idõ kig hatályos jogké nt ismeretesek. Így az egyik legkiterjedtebb jogcsoportré gió ké nt tartjuk számon a kínai jogot, amely a despotikus-feudális államhatalommal, a haladást gátló mandarin-rendszerrel, ill. az erkölcsi normákkal (Kon-fu-ce) összefonó dva konzerváló dott. Az idegen jogokkal szembeni merev elzárkó zás é s a zárt naturalgazdálkodás szintjé n törté nõ megrekedé s jellemzi ezt a jogcsoportré gió t, amiben osztozott a jó val ké sõ bb (V-VII. század) önálló suló japán feudális jog is. Való jában ez utó bbi a kínai feudális jogcsoport ré szeké nt fogható fel, fõ ké nt a közé pkor századaiban, az újkorban azonban a japán feudális jog elkülönülé se vé gül is elvezetett az ázsiai feudális jog elsõ ké nt törté nõ felszámolásához. A vallá si é s a jogi normá k összefonódá sa alapjá n á lló (feudális) jogrendszerek egyik legismertebb formá jaké nt utaljunk vé gü l a hindu jogra, amelynek az eredõ i az ó kori törté nelembe nyúlnak vissza. A továbbé lõ kasztrendszerrel é s a centralizált despotikus államhatalommal összefonó dva ez az ázsiai jogrendszer azonban már az új társadalom kialakulását megelõ zõ en megmerevedett, az ebben kifejezõ dõ sajátos jogi konzervativizmus viszont alkalmassá tette a hindu jogot arra, hogy a különbözõ idegen hatalmak (mongolok, arabok é s a modern gyarmatosító k) tartó s jelenlé te ellené re a feudális viszonyok osztatlanul uralkodó jellegû ek maradjanak. Nem vé letlen tehát, hogy a vallá si normá kkal összefonódó á zsiai (feudális) jogrendszerek hosszú idõre kiszorultak a tá rsadalmi haladá st szolgá ló jogrendszerek köré bõl, a polgárosodást ösztönzõ jogelemek pedig ki sem bontakozhattak azokban. A vázlatos kitekinté sünk alapján is látató tehát, hogy a különbözõ (feudális) jogcsoportré gió k fejlõ dé sé ben már az újkorba való átlé pé s idejé n azok a jogrendszerek kerültek elõ té rbe, amelyek a polgárosodás igé nyeinek a szolgálatára is alkalmasnak bizonyulta. A feudális jog fõ bb összetevõ inek áttekinté se tehát elvezeti a figyelmünket 93
egé szen a modern polgári társadalom küszöbé ig. Ebbõ l a vázlaltos áttekinté sbõ l azonban kiemelé sre tarthat számot az a ré gió , amely szorosabb törté nelmi kapcsolatba került a közé pkori magyar (feudális) jog fejlõ dé sé vel.
4.7. Irodalom Kállay István:
A törté neti segé dtudományok mû velé s a levé ltárakban.
Bó nis György:
Közé pkori jogunk elemei. Ró mai jog. Kánon jog.
Degré Alajos:
A magyar jogtörté netírás keletkezé se é s fejlõ dé se a dualizmus korában.
Gerics Jó zsef: Horváth Pál: Kulcsár Kálmán:
A magyarországi rendisé g korai szakasza, inté zmé nyei é s helyük az euró pai fejlõ dé sben. Bevezeté s az összehasonlító jogtörté net alapelemeibe. Törté neti szemlé let a XX. század jogtudományában.
Bó nis György:
Einflusse des römischen Rechts in Ungarn.
Bó nis GyörgySarló s Márton: Szerk.: Ré vé sz T. Mihály.
Egyetemes állam- é s jogtörté net.
In: Levé ltári Szemle XXX. é vf. (1980) 1-2. sz. Szokásjog. Budapest, 1972. In: Az MTA Dunántúli Tudományos Inté zete. "Értekezé sek 18681968". Budapest, 1968. MTA doktori é rt. Bp., 1981. Bp., 1979. In: Á llam- é s Jogtudomány V. (1962) 3. sz. In: JUS ROMANUM MEDII AEVI Pars V/10. Mediolani, 1964. Budapest, 1957.
Ö sszehasonlító Jogtörté neti Tanulmányok. Kowalewsy, M.: Die ökonomische Entwicklung Europas bis zum Beginn des 1913. kapitalistischen Wiertschafts-form. I-VI. Berlin, Sczaniecki, M.: Powszechna historia panstwa i prawa I. Panstwo feudalne. Warszawa, 1969. Koschacker, P.: Europa und das römische Recht. München, Berlin, 1953. Sasserat, M.: Procé dure accusatoire et procé dure inquisitoriale. Revue de science criminelle et de droit pé nal comparé e. Paris, 1952. Plöchl, W.N.: Geschichte des Kirchenrechts. Wien-München, 1960. Feine, H.E.: Kirchliche Rechtsgeschichte. Köln-Graz. 1964. Juskov, Sz.V.: Isztorija goszudarsztva i prava SzSzSzR. I. Moszkva, 1961. Bardach, J.: Historia pánstwa i prawa Polski. I. Warszava. 1964. Firoiu, D.V.: Istoria dreptului Românesc. . Bucuresti, 1970. Holdsworth W.S.: History of English Law. London, 1968. Oliver-Martin Fr.: Historie du droit francais des origines a la Ré volution, Paris, 1951. Szerk.: Hajdu L., Bevezeté s az egyetemes állam- é s jogtörté net forrásaiba. A Bp. 1966. Horváth P., feudális jog forrásai. Nagyné , Szegvári K. I-II. A feudális jogtípus fejlõ dé störté nete (összehasonlító jogtörté nete).
94
5. A bizá nci jog 5.1. A bizá nci törvénykönyvek A bizá nci törvé nykönyvek az iszauriai (701-867), a makedon (867-1081) dinasztiák korában születő császári kodifikáció k formájában ismeretesek már, egyedülálló sajátosságát adva annak a feudalizáló dó jogterületnek, amely a Bizánc hatalma alatt álló né pek társadalmában, valamint a keleti kereszté ny hiten é lő k köré ben terjedt el. A VI. századi kodifikáció (Justinianus) volt az ő sforrása é s a modellje is a feudalizáló dás folyamatát kifejező bizánci törvé nykönyveknek. Ide soroljuk a 726-ban keletkező görög nyelvű Eklogé -t, amely egyszerűen a kodifikált jog megtisztítását cé lozva az elavult jogi normákat számolta fel. A VIII. század folyamán az Eklogé -t egy sor nagyjelentő sé gű császári törvé ny (mező gazdasági, tengeré szeti, katonai stb.) egé szítette ki, majd a makedon császárok törvé nykönyvei vonták magukra a figyelmet. Az íté lkező joggyakorlat számára ké szült "vezé rfonal"-ké nt tűnt fel a Prochiron (879), ill. az ún. Epanagogé (884-886). A legtekinté lyesebb kodifikáció ké nt azonban a 887-ben közzé tett "királyi (császári) könyvek"-et (Bazilikák) ismerjük. Ez a 60 könyvre tagolt kodifikáció tárgy szerint foglalta rendszerbe a hatályos jog anyagát, hogy az ugyanazon ké rdé sre vonatkozó normák áttekinthető k legyenek. Ezzel a bizánci feudális jog átfogó jogi szabályozást nyert, amit a X. században elterjedő novellálás törekedett mé g a feudális é rdekekhez idomítani. Ké ső bb a bizánci törvé nykönyvek megmerevedett normarendszerei akadályozták a feudális jog fejlő dé sé t. A bizá nci jog, a legjelentő sebb feudális jogterületek egyike, amely számos sajátossággal tűnt ki. A bizánci (feudális) jog kialakulásának a felté telei az antik (ró mai) rabszolgatartó jog kiteljesedé sé nek az idő szakához (Justinianus) nyúlnak vissza. Így a kodifikált rabszolgatartó jog fokozatos belső átalakulásának az eredmé nyeké nt a VII-IX. században már a legkiterjedtebb kontinentális (feudális) jogok egyike lett a bizánci jog. Jellegzetessé geihez tartozott a nagy császári törvé nykönyvekhez (ld. bizánci törvé nykönyvek) való ragaszkodás, a rabszolgatartó jog egyes elemeinek a továbbé lé se, ill. a keleti kereszté ny egyház jogának (nomokánon) a világi joggal törté nő összefonó dása. A bizánci jog a Balkán feudalizáló dó társadalmára, a keleti szláv né pek közé pkori jogrendjé nek a fejlő dé sé re hatott közvetlenül, a közvetett hatások azonban a hazai jog legkorábbi századaiban is kimutatható k. A bizánci feudális jog kifejlő dé sé ben, ső t annak más né pek köré ben törté nő továbbé lé sé ben is nagy szerepe volt a keleti-kereszté ny egyház jogának (kánonjog). Mé g a ké ső ró mai birodalom császárainak rendeletei tetté k lehető vé , hogy a kereszté ny egyházszervezet jogilag rendezett viszonyok közt fejlő djön a birodalom egé sz területé n. A feudalizáló dó Bizánc ugyanis az egyházban erő s támaszt talált, é s ennek eredmé nyeké nt az egyház é leté t szabályozó kánonjog továbbfejleszté se is szüksé ges lett. Így a zsinati határozatok é s az apostoli kánonok használható elemeinek az összefoglalása már a VII. század vé gé n megtörté nt. A kánonjog azonban, miké nt a keleti-kereszté ny egyházszervezet is, szorosabb függé sben volt az államhatalommal, mint Nyugaton. Ebbő l fakadt az egyházi kánonok é s a világi törvé nyhozás összeegyezteté sé re irányuló törekvé s, amit nomokánonoknak nevezünk. az egyházi vezető k a VI. századtó l ké szítettek ilyen összeállításokat, de Bizánc határán túlterjedő jelentő sé gre csak Photiosz patriarcha kánonjogi munkássága tett szert (9. század). A Phó tiosz által ké szített gyűjtemé ny (Syntagma) a továbbé lő ró mai jog (magánjog) használható elemeit é s a bizánci
95
császári törvé nyhozást a tulajdonké ppeni kánonjogi szabályokkal (zsinati kánonokkal) egybefoglalta. Ettő l az idő tő l a zsinati törvé nyhozás hátteré be szorult, ill. a világi é s egyházi jogot egysé gbe foglaló nomokánonok terjedtek el szé lté ben a keleti kereszté ny hitre té rt né pekné l, a Balkánon, ső t a keleti szlávok köré ben is, ahol már a X. században ismeretes volt a Syntagma. A bizánci jogforrások fejlő dé se alapján látható , hogy a rabszolgatartó jog uralma a VII-VIII. század folyamán vé get é rt é s ettő l kezdve a rabszolgatartó jog egyes elemeit a feudális viszonyokra igyekeztek (alkalmazni) átformálni. A birodalom területé n é lő különfé le né pek társadalmának a feudalizáló dása tehát a jog lé nyegé nek a megváltozásához vezetett. Ezt mutatja különösen a rabszolgatartó tulajdonjog fokozatos visszaszorulása é s a feudális földtulajdonjog erő teljes fejlő dé se. Ebben is a birodalom terülté n é lő né pek feudalizáló dó szokásjogának a befolyása é rvé nyesült. A feudális osztályuralom kialakulásátó l a tartományi nemessé g é s az állam erejé t is megsokszorozta a szabad lakosság, ill. a telepes parasztság megadó ztatása. A szabad telepesek adó ztak vagy katonai szolgálatokat teljesítettek, a thé ma-rendszer alapját tehát a katonai telepesek (sztratió ták) alkották. Így a katonai telepesek köré bő l, de fő ké nt a thé mák é lé n álló sztraté goszokbó l rövidesen kifejlő dött a birtokos nemessé g, a katonai telepesek többsé ge é s a szabad lakosság pedig jobbágysorba süllyedt. A IX-X. században meggyorsult tehát a feudális nagybirtok, ill. a feudális földtulajdonjog fejlő dé se, miután az állami szolgálatok jutalmazásaké nt általánosan elterjedt az uralkodó i földadományozás (pró nia-rendszer). Miké nt Nyugaton, itt is kezdetben é lethossziglan vagy meghatározott idő re adtak ilyen földbirtokot, majd kifejlő dött annak az átörökíthető sé ge is. Császári kiváltságok é s szabadok fokozatos függé sbe jutása tette továbbá jogszerűvé a nagybirtokosok közigazgatási é s bíráskodási tevé kenysé gé nek a fokozatos kifejlő dé sé t, amelynek az eredmé nyeké nt viszont elmaradhatatlanul jelentkezett a nagybirtokosok politikai önálló ságra irányuló törekvé se is. A házassági é s a családjogi viszonyok alakulásában döntő befolyásra tett szert a keleti kereszté ny egyház, miután a házasság köté sé t é s az azt megelő ző eljegyzé st is egyházi szertartások kereté ben vé gezté k. A kánonjog ré szletesen szabályozta továbbá a házasság é rvé nyessé gi kellé keit é s a válás szabályait. A házassági vagyonjogban é s az öröklé si jog területé n pedig ró mai jogi szabályok uralkodtak. Ismerte a bizánci jog a vé grendeleti é s a törvé nyes öröklé s rendjé t, ill. az özvegyet megilletõ jogokat is. Lemenõ k, felmenõ k é s az oldalági rokonok hiányában kerülhetett sor arra pl., hogy az özvegy a törvé nyes öröklé s tárgyát ké pezõ vagyon felé t megkapja, másik fele – örökösök hiányában az egé sz vagyon – az államra szállt. Vé gül a gyámság é s a gondnokság szabályai egé szé ben a ró mai jogelvek szerint alakultak. A bizánci jog feudális jellegé t erõ teljesebben juttatta kifejezé sre a büntetõ jog é s a büntetõ peres eljárás fejlõ dé se. A nyílt osztályegyenlõ tlensé get törvé nyesítõ bizánci büntetõ jog ugyanis fõ ké nt a Makedon-császárok törvé nyhozásával fejlõ dött ki, (IX-X. század) miszerint a bû ncselekmé nyekre kiró tt bünteté sek területé n a tettes vagyoni-társadalmi helyzete, illetve a sé rtett társadalmi állása lett az irányadó . Mint ré gi maradvány é lt tovább viszont az a felfogás, hogy a rabszolga megölé se nem bû ncselekmé ny. Antik tapasztalatokbó l fakadt, hogy a bû ncselekmé nyek megíté lé sé né l figyelembe vetté k a szándé kot é s a gondatlanságot, ill. a befejezett bû ncselekmé nyen túl a kísé rletet is büntetté k. Így pl. a politikai é s vallás elleni
96
bû ncselekmé nyek elköveté sé re irányuló szándé k, ill. a felbujtás é s a bû nré szessé g is súlyos megíté lé s alá esett. A bû ncselekmé nyeket tárgy szerint csoportosították, legsúlyosabb bû ncselekmé nyeknek tekintve az állam elleni, a politikai é s vallás elleni cselekmé nyeket. Elhatárolták továbbá a bizánci törvé nyek egymástó l a vagyon elleni, a család é s az erkölcs elleni bû ncselekmé nyeket, valamint az é let elleni bû ncselekmé nyeket. A kié lezett társadalmi ellenté tek, né pi forradalmak é s az eretnek mozgalmak elleni harcban fejlõ dött ki továbbá a bizánci büntetõ jog különösen kegyetlen megtorlási rendszere. Így a kínzó é s megalázó bünteté snemek szé les skáláját fejlesztetté k ki a bizánci büntetõ jogban é s azokat a leigázott né pek köré ben tömegesen alkalmazták. A kínzással é s testcsonkítással összekötött halálbünteté sné l is kegyetlenebbnek bizonyult pl. a fellázadt é s fogságba ejtett lakosság nagy tömegben törté nõ megvakítása, vagy megcsonkítása. A kegyetlen bünteté seket felhasználták azonban az udvari küzdelmek, az uralkodó ré tegek egymással folytatott harcában is. A bizánci perjogban a vádelvi eljárás nem é rvé nyesült, ugyanakkor a per írásbelisé ge, ill. a nyomozó eljárás uralkodó volt. A törvé nyek a bû nügyekben kötelezõ vé tetté k a megidé zett tanúk vallomásté telé t, é s ré szletesen szabályozták a tanúkkal törté nõ bizonyítás felté teleit. A vádlottat a beismerõ vallomás megté telé re tortúrával ké nyszerítetté k. Bizánc egé sz jogfejlõ dé se, de fõ ké nt büntetõ joga eszerint a feudális osztályuralom megszilárdításának sajátos eszköze lett. Így a bizánci jog hatása a birodalom kereté ben é lõ , számos né pelem jogfejlõ dé sé ben, de fõ ké nt a balkáni né pek é s a keleti szlávok feudális jogrendjé nek a kialakulásában jelentõ s maradt Bizánc politikai hatalmának hanyatlása idejé n is.
5.2. A bizá nci feudá lis jog a hanyatlá s idő szaká ban A bizá nci birodalom feudális jogrendje a XI-XV. század folyamán is megõ rizte jelentõ sé gé t. A tradicionális formákhoz ragaszkodó bizánci jog tehát továbbra is az euró pai jogfejlõ dé s egyik lé nyeges összetevõ je volt. Továbbfejlõ dé sé t a kié lezett társadalmi ellenté tek állandó sulása, az alapvetõ tulajdonviszonyok területé n mutatkozó sajátosságok é s a jogi konzervativizmus jellemezte. A császári törvé nyhozás csak a legszüksé gesebb esetben nyúlt a Bazilikák é s a X. század folyamán keletkezett császári novellák anyagának a megváltoztatásához. Való jában a törvé nyhozás é s általában a jogé let alakítása továbbra is az egyeduralom kezé ben maradt. Ebbõ l következett, hogy a keleti kereszté ny egyház joga korszakunk vé gé ig sem tudott elszakadni a világi jog fejlõ dé sé tõ l. Ez az összefonó dás csakúgy, mint a jogé letet uraló konzervativizmus a kifejlett feudális társadalom vé delmé t é s az egyeduralom fenntartását szolgálta. A birodalom hatalma azonban hosszantartó hanyatlásnak indult, é s a bizánci jogrend területe fokozatosan összeszorult. A feudális szé ttagoltság irányában ható erõ k belülrõ l, a külsõ támadások é s a Balkán-fé lsziget né peinek önálló sulási törekvé se kívülrõ l tetté k bonyolulttá tehát a bizánci jogfejlõ dé s utolsó századait. A jogfejlõ dé s általános jellemzé sé hez azonban hozzátartozik az is, hogy a bizánci feudális jog bizonyos mé rté kû továbbé lé sé rõ l lehet beszé lni az önálló szláv, román államok kereté ben. Ezt a továbbé lé st lehetõ vé tetté k a feudális viszonyok fejlõ dé sé ben mutatkozó hasonló ságok, de jelentõ s mé rté kben elõ mozdította a keleti kereszté ny egyházszervezet kié píté se é s a vele beáramló nagyszámú görög papság tevé kenysé ge. A bizánci jog felhasználásának egyé bké nt társadalmi-törté neti alapjai is voltak, mivel a birodalom feudalizáló dó jogrendje sok tekintetben az ott é lõ szláv né pek szokásjogának a figyelembevé tele útján alakult ki. Ezen túl
97
a hosszantartó bizánci uralom é vszázadaiban számos né p megismerte é s elsajátította a császári törvé nyeket. A jogforrásokat tekintve a X. századot követõ en szinte lezártnak tekinthetõ a tradíció kra é pített nagy császári jogalkotás. A jogé let alapvetõ forrásai továbbra is a feudalizáló dás idejé n kifejlesztett törvé nykönyvek voltak, az újabb jogrendszerezõ törekvé sek pedig vé gleg hátté rbe szorultak. A legnagyobb tekinté lyre emelt Bazilikák anyagát azonban fokozatosan továbbfejlesztetté k. A fejlõ dé s ilyen irányát a Makedon-császárok novelláinak a megjelené se jelezte, é s e források a jogfejleszté s eszközei maradtak korszakunkban is. A novellák a kifejlett feudális társadalom igé nyeit juttatták kifejezé sre, é s az ezúton kiformáló dó normákat a császári jogalkotás tekinté lye helyezte el az alapforrásnak tekintett törvé nykönyvek rendszeré be. Nem szenvedett töré st tehát a jogforrások tradicionális fejlõ dé se, mé gis lehetõ vé vált a korábbiakban ismeretlen viszonyok rendezé se. Az utolsó Makedó nok bõ ven é ltek a novellák kiadásával, é s már korukban kifejlõ dött a császári novella egyik sajátos formája, az aranypecsé tes kiváltságlevé l, (chryszobulla). Az egyháziak, a kolostorok é s a világi fõ uraknak adott kiváltságlevelek száma é s jelentõ sé ge gyorsan nõ tt a központi hatalom meggyengülé se é s a gyakran ismé tlõ dõ anarchia idejé n. A Komné noszok idejé n a császári törvé nyhozás ismé t visszanyerte tekinté lyé t, de újabb törvé nykönyvek kiadására ebben az idõ ben már nem kerülhetett sor. A feudális arisztokrácia ugyanis nem szívesen látta a birodalmi jogegysé gtörekvé st, mivel az a megszerzett kiváltságokat veszé lyeztette volna. A XI-XIV. századi bizánci jog fejlõ dé sé ben nem kis szerepet játszott a viszonylag fejlett jogtudomány. A fejlett írásbelisé g mû velt jogászság kialakulását tette szüksé gessé . Jelentõ s bázist teremtett e té ren a kereszté ny papság, amelynek a tevé kenysé ge szorosan összekapcsoló dott nemcsak a tulajdonké ppeni egyházjoggal, de a világi jog fejlõ dé sé vel is. Ezen túl kifejlõ dött Bizáncban a világi jogászok tekinté lyes csoportja. A jogászok pedig a hagyományos forrásokra támaszkodó joggyakorlatban ké nytelenek voltak elmé leti munka vé gzé sé re, mivel a Bazilikák alapanyagát lé nyegesen megváltozott viszonyoknak megfelelõ en alkalmazták. Így a császári novellák megjelené sé t pl. minden esetben szakszerû elõ munkálatok elõ zté k meg, amelyek a Bazilikák tudományos elemzé sé t, magyarázatát szolgáltatták. Idõ vel a jogtudó sok magyarázata pedig önálló jelentõ sé gre tett szert é s megjelentek a császári törvé nykönyvek szövegeit kísé rõ kommentárok. A joganyag novelláris kiegé szíté se é s az újabb császári kiváltságlevelek nagyszámban törté nõ elterjedé se is né lkülözhetetlenné tette a jogtudó sok tevé kenysé gé t. Így keletkeztek a joggyakorlat számára ké szült kommentárok, amelyekben a bíró i gyakorlat számára ké szített útmutatások kerültek lerögzíté sre. Ké sõ bb a legnagyobb tekinté lyû jogtudó sok magyarázatait rendszerezõ munkák is megjelentek, é s ezek már nemcsak a joggyakorlatra, hanem a jogtudomány fejlõ dé sé re is hatottak. Ilyen elõ zmé nyek után keletkezett a bizánci feudális jog utolsó nagyhatású jogforrása, amelyet Harmenopulosz thesszaloniki jogász állított össze a XIV. század elsõ felé ben (1345). Ez a joggyû jtemé ny a "Hatoskönyv" (Hexabiblosz) címen jelent meg, é s szé les körben elterjedt Bizánc területé n. Harmenopulosz felhasználta a fejlett bizánci jogtudomány eredmé nyeit, é s a IX. században keletkezett jogforrásoknak a koráig törté nõ mó dosulásaira irányította figyelmé t. Munkája megtartotta a "vezé rfonal" jelleget, vagyis a bíró i gyakorlat számára kívánt megbízható alapot teremteni. Így a Hexabiblosz a bizánci büntetõ - é s magánjogi viszonyok rendszerbe foglalásával, a Bazilikák ó ta lezajlott változások lerögzíté sé vel vonta magára a figyelmet. Vele a joggyakorlat megszabadult az elavult jogforrásokbó l származó bizonytalanságtó l é s a gyakori ellentmondásoktó l. Használható sága sokban hozzájárult ahhoz, hogy a birodalom
98
egyre szû kebb határain túl is alkalmazni törekedtek, é s ké ziratos vázlatait nagy számban terjesztetté k. Az önálló államé letet é lõ bolgárok, szerbek é s más né pelemek is megismerté k a Hexabibloszt, sõ t a birodalomtó l távol esõ havasalföldi é s moldvai területeken is alkalmazták azt. Bizánc vé gleges hanyatlása után pedig mé g é vszázadokon át ismeretes maradt Harmenopulosz mû ve, miután azt helyenké nt mit a közönsé ges jog összefoglalását alkalmazták. Lé nyeges elõ rehaladás törté nt fõ ké nt a XI-XIII. század folyamán a nomokánonok, vagyis a keleti kereszté ny egyházjog é s a világi jog egy ré szé t felölelõ joggyû jtemé nyek területé n. A birodalom világi törvé nyhozása az egyház számára kötelezõ normákat alkotott, sõ t gyakran a zsinati kánonok is az egyeduralkodó akaratának megfelelõ en születtek. Az így összefonó dó joganyagot a XI. századtó l már nem a zsinati törvé nyek, hanem a patriarchák kánoni levelei é s a joghé zagot rendezõ speciális íté letek fejlesztetté k tovább. A kanonisták tudományos munkássága is felsorakozott a jogfejlesztõ té nyezõ k sorába. Így az egyházjog tudományos rendszerezé sé t továbbvívó kanonisták a XI. századtó l – a nomokánon-joganyag gyakorlati használható ságát kívánták elõ segíteni – a vitás jogesetekre vonatkozó nyilatkozatok kiadását kezdté k meg. Való jában a kanonisták tudományos magyarázatai nagy tekinté lyre tettek szert. A Komné nosz-császárok ezé rt a XII. század folyamán a nomokánonok hivatalos gyû jtemé nyé t is elké szítetté k. A gyû jtemé nyekben már a kanonisták által továbbfejlesztett joganyag került lerögzíté sre. Ezeket a birodalom területé n é lõ né pek nyelvé re átültetve tetté k elé rhetõ vé é s felhasználható vá. Idõ k folyamán e gyû jtemé nyekbõ l Szerbiában, Bulgáriában é s a birodalom határaitó l távolesõ keleti szláv né pek köré ben is különbözõ változatok terjedtek el. A görög nomokánon gyû jtemé nyek egyike alapján ké szült pl. a szé ttagolt orosz fejedelemsé gek területé n ismert "útmutató könyv", valamint a Balkán-fé lszigeten é lõ né pek számára ké szített gyû jtemé ny, a "szüntagma" (1335) is. Ezt a kánonjogi jogkönyvet Vlasztaré sz Mátyás görög szerzetes ké szítette a Balkánon é lõ szlávok számára. (Leginkább Szerbiában ismerté k é s alkalmazták.) Hasonló jellegû kánonjogi gyû jtemé nyt ké szített Harmenopulosz is, amelyet a Hexabiblosz kiegé szíté seké nt tettek közzé . (Ld. Horváth Pál: A kelet- é s közé p-euró pai né pek jogfejlõ dé sé nek fõ bb irányai. Bp. 1968. nyomán.)
99
100
6. Közép-euró pai feudá lis jog forrá sai (Né met-római jogterület) A XX. század második felé be átlé pve né hány é vtizeddel ezelő tt a magyar jogi közgondolkodás akut problé mái közé soroltuk a tartó san egyoldalúvá lett jogfejlő dé si világké pünk feloldásának a szüksé gessé gé t. Ez az egyoldalúság szembetűnő en jelentkezett nemcsak a modern jogrendszerek törté nelmi tapasztalatainak az ignorálásában, hanem fő ké nt a környező né pek jogfejlő dé sé nek a nemismeré sé ben is. Nálunk mé g a lassan másfé l százada meghonosodó "egyetemes euró pai jogtörté net"-nek is ané lkül kellett kimúlnia (1906) a reakció s nacionalizmus csapásai alatt, hogy az a sorsközössé gben é lő (szomszé dos) kortárs társadalmak újkorba való átlé pé sé nek a tapasztalatait rendszerbe foglalhatta volna. A súlyos öröksé g teherté teleit ezúttal csupán felvillantva könnyen megé rtjük ma már, hogy az é rintett negyedszázad ezután mié rt vált a jogi historizmus átvitt é rtelemben vett reneszánszává. A korszakhatár kezdeté n ott állt a törté nelmi törvé nyszerűsé gek feltárását vállaló forráskutatás újjáé ledé se, a hozzánk közelebb eső idő kben pedig a világké p formáló komparatív jogtörté net kapott mé ltó teret. Bármelyik irányban indultunk el az alapvető feladataink irányába szüksé gké ppen eljutottunk a jogfejlő dé s általános tapasztalatainak a szüksé gessé gé hez é s mindenekelő tt azoknak a kontinentális jogcsoportré gió knak a feltárásához, amelyek koronké nt a hazai jog fejlő dé sé t is közelebbi befolyásuk alatt tartották. Ebbő l a szemlé leti alapállásbó l született hajdan a deszkriptív általános jogtörté net törekvé se az egyetemessé gre, vagy más elő jellel a kelet- é s közé p-euró pai né pek jogfejlő dé sé nek a fokozottabb elő té rbe állítása a hazai jog törté neté nek a jobb megé rté sé t szolgálva. Sem a leíró általános jogtörté net útján nem é rhettük el termé szetesen a hazai jogi historizmus világké pé nek az egyetemessé gé t, sem pedig az egyoldalúan Nyugatra tekintő szemlé letet nem számolhattuk fel a kelet-közé p-euró pai né pek törté nelmi tapasztalatainak a mó dszeres jogtörté neti feltárása által. Le nem becsülhető elő relé pé st tettü nk viszont a jogfejlő dé st koronké nt determiná ló kontinentá lis jogcsoportré giók kontúrjainak a feltá rá sá ban, é s ezzel egyidejűleg a modern komparatisztika adta lehető sé gek tisztázásában. Fő ké nt ez utó bbi lehető sé gek birtokában ma már tehát egyfajta kiigazítással é lhetünk é ppen a közel környező kortárs társadalmak törté nelmi tapasztalatainak a rendszerezé sé ben, amikor pl. az ún. germá n-római jogterü let anyagá t is szervesen beillesztjü k a közé p- é s kelet-európai té rsé g feudális kori jogfejlő dé sé be. Azt sem hallgatva el ez utó bbi vállalkozásunk nyomán, hogy ez a több mint egy é vezreden át ható jogterület gyakran sajátos szimbió zisban volt többek közt a hazai jog fejlő dé sé vel. Elő revetítve bár, de ide tartozik továbbá az a té ny is, hogy a modern jogrendszerek korába átlé pve é ppen a porosz-né met, ill. az osztrák-magyar jogterület lett a modell-ké pző dé s egyfajta sajátos központjává, akkor pedig meggyő ző dé ssel mondhatjuk, hogy az ide vezető utakat is számon kell tartani. Íme ez a magyarázata annak, hogy alább a jus teutonicum különleges szerepé nek a felvillantásával mintegy kiegé szíté st adunk a közé p- é s kelet-euró pai (feudális) jog törté nelmi szerepé nek a megé rté sé hez. A germá nok az á llamalakulá s elõtt. Az antik rabszolgatartó társadalom felbomlasztásában jelentõ s szerepet játszó né pek egyike volt a germán né p, amely az idõ számításunk utáni elsõ századokban már a Rajna, a Balti tenger é s az Alpok által határolt területen, valamint Skandináviában é lt. Primitív termelõ erõ iknek megfelelõ en a germánok társadalmi szervezete csak fokozatosan é rte el az államalakulás fokát. Társadalmi szervezetük a nemzetsé gi-törzsi társadalom keretei között maradt, de általában a legfejlettebb forma felé haladt, amelyet a nemzetsé gi rendszer egyáltalán kifejleszthetett. Jelentõ sebb törzsi szervezetet hoztak lé tre a vandá lok, gótok é s a gepidá k már a III-IV. században. Hasonló an látjuk a törzsszervezet 101
fejlõ dé sé t a keleti é s nyugati gó toknál. A ró mai források által Germania-nak nevezett területen é ltek a frízek, szá szok, longobardok, é szakabbra a jü tök, angolszá szok. A IV. században jelentõ sen elõ retörtek az alemannok é s a burgundok. Ez utó bbi né pek szomszé dságában fejlõ dött továbbá a szá li é s ribuari frankok csoportja. Északon pedig jelentõ sebb törzsszövetsé get alkottak a své dek, dá nok, norvé gok, gautok. A germán törzsszövetsé gek ebben a korban mé g állandó mozgásban voltak – mint a né pvándorlás más né pelemei is – é s egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a felbomlásban lé võ nyugat-ró mai birodalomra. A termelõ erõ k fejlõ dé sé vel párhuzamosan megjelentek körükben a vagyoni különbsé gek, é s a korabeli leírások már a társadalmi tagozó dás kialakulásának a folyamatát is jelzik. Társadalmi szervezetük azonban a bomlasztó erõ k jelenlé te ellené re mé g hosszú ideig nemzetisé gi-törzsi jellegû maradt. A germá nok eredetileg tehát nemzetsé gi-törzsi szervezetben é ltek, amelynek a legkisebb egysé gé t maga a nemzetsé g alkotta. A nemzetsé g eredetileg anyajogú volt, amely az idõ számításunk körüli idõ kben atyajogú nemzetsé ggé változott (Sippe). Az atyajogú nemzetsé g köré be az egy atyátó l fé rfiágon leszármazó k nagyobb csoportja tartozott. A vé rsé gi összetartozandó ság a nemzetsé g tagjait számos vonatkozásban kötelezte, így a nemzetsé g tagjait é rt sé relem a közössé g egé szé nek a bosszúját váltotta ki. Hasonló an a nemzetsé g tagjai által elkövetett gyilkosságé rt a vé rdíj vagy váltságdíj kifizeté sé ben is segítsé get nyújtottak az emberek egymásnak. A nemzetsé g azonban nemcsak vé rsé gi kötelé k volt, hanem a megtelepedé s szervezete is, miután a nemzetsé g közösen vette birtokába a földet é s azt eredetileg közösen is mû velte meg. Ennek megfelelõ en a föld közössé gi birtoklása való sult meg, tehát a földmagá ntulajdont a germá nok ekkor mé g nem ismerté k. A germán nemzetsé g ilyen formájáró l adott é rté kes feljegyzé seket Caesar az i.e. I. században. Ké sõ bb persze az atyajogú germán nemzetsé g is lé nyeges változásokat szenvedett. A germán nemzetsé gi társadalom nagyobb egysé gé t ké pezte a szá zad (Hundertschaft), amely rendszerint több rokonnemzetsé g egyesülé sé bõ l keletkezett. A század keretein belül a vé rsé gi összetartozandó ság lassan hátté rbe szorult, ill. annak a szerepe inkább csak a háborúskodás é s a vándorlás idejé n jelentkezett. A század, miké nt a nemzetsé g is, választott vezetõ k irányítása alatt állt, é s a vitás ügyekben a század gyû lé se döntött, ill. segítsé get nyújtott a sé relmek orvoslásában. A századok gyakran nagyobb kötelé kké is egyesülhettek é s az ilyen egyesülé sbõ l keletkeztek a törzsek (civitas). A törzsek é s a törzsszövetsé gek kialakulásában nyilván jelentõ s szerepe volt a háborúskodásnak, amikor a germánok választott törzsi vezé rek, egyes törzsekné l "királyok" vezeté se alatt indultak harcba. A törzsi vezé rek gyakran jelentõ s hatalmat gyakoroltak a szerencsé s harcok útján nagy vagyon szereztek, a fõhatalom mé gis a né pgyû lé s kezé ben maradt. Egyes törzsekné l kialakult az elõkelõk taná csa is, de tevé kenysé ge a fegyveres né p hatalmát mé g nem helyettesíthette. A tanács feladata volt, hogy elõ segítse a né pgyû lé s mû ködé sé t, miután itt tárgyalták meg a né pgyû lé s elõ kerülõ ügyeket é s sürgõ s szüksé g eseté n vezé rt is választottak. Az elõ kelõ k tanácsa ily mó don jelentõ s hatást gyakorolt a né pgyû lé s szerepé nek a fejlõ dé sé re. A né pgyûlé s (Ding, mallus) volt a germánoknál a legfõ bb hatalom birtokosa. A né pgyû lé s választotta a vezé reket, kijelölte a törzsi, vallási kultusz vezetõ it (papok), döntött a háború é s a bé ke ké rdé sé ben, stb. Így a germán né pgyû lé s a fegyveres szabadok közakaratát juttatta 102
kifejezé sre, döntött a vitás ké rdé sekben, számû zte a közössé gi rend megbontó it, de idegeneket is a közössé gbe emelhetett. A né p gyû lé se egyidejû leg a primitív hadszervezet kialakításának az eszköze is lehetett, miután a né p a gyû lé sben nemzetsé gek é s századok szerint sorokozott fel é s a hadiszemle ké pé t mutatta. A germá n nemzetsé gi, törzsi szervezet a szabad lakosság egé szé t magában foglalta é s a társadalom fölé emelkedõ , uralkodó hatalomnak, á llamszervezetnek mé g nem adott helyet. A germán társadalom szervezete tehát mé g egy ideig az õ stársadalom termelõ erõ ivel összhangban fejlõ dött, ebben a fejlõ dé sé ben pedig ké t termé szetszerû en keletkezett té nyezõ uralkodott: a né p rokonság szerint való tagozó dása é s a föld köztulajdona. A jogirodalomban ezzel ellenkezõ en gyakran tettek kísé rletet arra, hogy a társadalmi különbsé gek, az uralom é s az alávetettsé g viszonyait a germán társadalom nyomonkövethetõ legkorábbi szakaszában is felté telezzé k. A nemzetsé gi-törzsi szervezet azonban a maga határai közt való ban bizonyos rendet teremtett, amelyben viszont nem az uralom é s az alávetettsé g, hanem a társadalmi viszonyok közössé gi rendje dominált. A germá n tá rsadalom ily mó don jellemezhetõ szervezete azonban az idõ számításunk utáni századokban bomlá snak indult. A Caesar-fé le tudó sítások után mintegy 150 é vvel ké sõ bb keletkezett leírások (Tacitus) már azt mutatják, hogy a szabad germánok társadalmán belül megjelentek a szolgák. Ezeket a szolgákat mé gsem az antik rabszolgatartó társadalom mó dján alkalmazták, hanem csak szolgáltatásokat követeltek meg tõ lük. A szolgáltatásra kötelezett emberek fõ ké nt a nemzetsé gi elõ kelõ khöz tartoztak. Megszû nt egyidejû leg a termelé s közössé ge é s a földet "rang szerint" (secundum dignationem) felosztottá k. Az elfoglalt földterületeket rendszerint a "nagycsaládok" között osztották fel, amely átmeneti fok volt az atyajogú nemzetsé gtõ l a monogám kiscsaládhoz. Ilyen viszonyok mellett megindult a "barbár" társadalom differenciáló dása, megkezdõ dött a nemzetsé gi arisztokrá cia kivá lá sa az egyszerû szabadok köré bõ l. A nemzetsé gi arisztokrácia nagyobb állatállományhoz, jelentõ sebb földbirtokhoz é s hadifoglyokhoz jutott. A vezé rek kisé rettel vetté k körül magukat, akik viszont hû sé gesküvel kötelezté k magukat a vezé rek támogatására. A növekvõ számú kísé ret fõ ké nt a rabló hadjáratokbó l é lt é s a nemzetsé gi arisztokráciához hasonló an igyekezett vagyonát növelni. Ezzel egyidejû leg a né pgyû lé s fõ hatalma fokozatosan meggyengült é s az elõ kelõ k akaratának eszközé vé lett. Való jában tehát a germán õ stársadalom ebben a korban é rte el a törzsi rend egy fejlettebb fokát, vagyis az ún. törzsi, "katonai demokrá cia" korá t, amely má r közvetlenü l az á llam kialakulá sa elõtti kort jelentette, amelyben a háború é s a rablás a nemzetsé gi arisztokrácia, a kísé ret é s a szabad lakosság számára "állandó foglalkozás lett". A ré gi szervezet lassan elszakadt a né ptõ l é s a társadalomban egyidejû leg a né pakarat fölé emelkedõ szervek jöttek lé tre. Mihelyt pedig a társadalom fejlõ dé se átlé pte azt a határt, amelyen belül a nemzetsé gi-törzsi szervezet a további elõ rehaladás akadályává lett, lé trejött az állam.
6.1. Germá n á llamok keletkezése. A frank birodalom történelmi szerepe Tartó sabb törzsi egyesülé sek felbomlása é s a rabszolgatartó ró mai birodalommal folytatott harcok után a keleti germánok csoportjához tartozó gótok az V. század első felé ben (419) jutottak el az államalakuláshoz. A Ró ma városát is feldúló Alarich király halála után a nyugati gótok Galliában telepedtek meg é s itt alapították az első "barbár"-germán államot.
103
Megtelepedé sük mint a ró mai birodalom szövetsé geseinek (foederati) a betelepíté se folyt, té nylegesen azonban saját királyaik uralma alatt már önálló államot alkottak. Egyidejűleg a nyugati gó toknál meggyorsult a társadalmi tagozó dás fejlő dé se, ill. a szabadok tömeges lesüllyedé se. Ennek nyomán sorozatos né pi felkelé sek, forradalmi mozgalmak törtek ki (bagudák), amelyek megkönnyítetté k a burgund kirá lysá g kialakulását Gallia dé lkeleti ré szé n. A keleti germánok köré bő l származó vandá lok szinté n az V. század első felé ben é rkeztek el az államalapításhoz. Hosszas vándorlás után elő ször Hispaniá ban né gy kisebb királyságot alkottak, majd Africa provincia-ban vetetté k meg a lábukat (439. Karthágó ). Ró mával folytatott háborúik jelentő s mé rté kben hozzájárultak a rabszolgatartó nyugat-ró mai birodalom vé gleges felbomlásához, majd pedig a kelet-ró mai császár, Justiniánus semmisítette meg államukat a VI. században (535). Hasonló an Justiniánus csapásainak esett áldozatul azonban a rövidé letű keleti-gó t állam is (493-555), amelynek utolsó királya (Totila) már törvé nykönyveket alkotott. Jelentő sebb germán államalakulatnak tekintjük továbbá az É szakItá liá ban megtelepedett longobardok á llamá t (VI. század), amely a Karolingok felemelkedé sé ig megő rizte államiságát. A germán né pek államalakulása során nagyobb jelentő sé gre tett szert az a frank á llam, amely a rabszolgatartó nyugat-ró mai állam felbomlása után a Meroving-házbó l származó Chlodvig vezeté sé vel szilárdult meg Galliában (481-511). A frank államszervezet támaszává lett a kereszté nysé g is, amelynek a felvé telé re ugyancsak az állam megszilárdulása idejé n került sor (496). Chlodvig megkeresztelkedé se tehát politikai tevé kenysé g volt, mivel a keleti arianus vallást követő többi germán állammal szemben a ró mai (athanasius) kereszté nysé ghez csatlakozott. Így a frank államszervezet rövid idő alatt kiteljesedett é s jelentő s hó dításokhoz jutott, ső t a birodalommá szervező dő állam egy idő re a germán eredetű lakosság nagy ré szé re is kiterjesztette hatalmát, majd vé gleges felbomlása után (887) pedig több nyugat-euró pai állam alapjává lett. A birodalom egysé gé n belül bizonyos fokú elkülönülé s mutatkozott már a VI. században (Neustria, Austrasia, Burgundia), amely fő ké nt a társadalmi fejlő dé sben látható elté ré sekben nyilvánult meg. Az utó dok alatt a birodalom egysé ge is megbomlott, majd a VII. században Chlothár é s Dagobert rövid é letű eredmé nyei sem tudták már megállítani a birodalom hanyatlását. Bekövetkezett ezzel az ún. "henye királyok" korszaka, amelyben az ország első mé ltó ságát viselő urak (maior domusok) kezé be került a té nyleges hatalom. Haristalli Pippin é s fia Martell Károly maior domusok nevé hez tapadhatott tehát az állam megszilárdítása. A ró mai imperium öröké be lé pő frank birodalom megteremté se persze Nagy Ká roly nevé hez tapadt, aki újabb nagy hó dítások után 800-ban már császárrá koronáztatta magát. A birodalom kiterjesztette hatalmát a longobárdok földjé re, visszaszorította az arabokat é s megszűntette a szász, bajor törzsek, valamint az avar birodalom önálló ságát. Így Nyugat é s Közé p-Euró pa egy idő re ké nytelen volt a frank császárság fő hatalmát elismerni. E hatalmi igé ny csupán Bizáncban váltott ki komoly ellenzé st. Való jában azonban Nagy Károly halála után ez az államalakulat nem bizonyult tartó s ké pző dmé nynek. Az egyes országré szek fejlő dé sbeli elkülönülé sé t követte az etnikai elhatároló dás é s megindult a hűbé rurak önálló sulási törekvé se is. Nagy Károly unokái pedig a birodalmat három ré szre osztották (843) a verduni szerző dé sben é s csak formálisan ismerté k el a legidő sebb testvé r császári fő hatalmát. Vastag Károly ugyan mé g a IX. század folyamán (rövid ideig) egyesíteni tudta a birodalmat, majd 104
bekövetkezett a vé gleges felbomlás (887). A birodalom területé n tehát a közé pkori francia királyság a Né met-Ró mai Birodalom é s a ré szállamok konglomerátumát ké pező Itália feudális társadalma bontakozott ki.
6.2. A germá n tá rsadalom a feudalizá ló dá s korszaká ban A frankok az államalakulás idejé n nagyré szt mé g a territoriális faluközössé gben é ltek. A nemzetsé gi (vé rsé gi) kötelé kek azonban lassan elvesztetté ké rtelmü ket, vagy hátté rbe szorultak é s á tadtá k helyü ket a szomszé djogú faluközössé gnek (Mark), mivel a földművelé s termelő erő inek a fejlő dé sé vel a Mark alkalmasnak bizonyult a falu é leté nek az irányítására. A közössé gen belül a föld feletti magántulajdon csak fokozatosan fejlő dött ki é s a hajdan uralkodó vagyonközössé g jelentő s maradványai mé g egy ideig fennmaradhattak. A közössé g feladata lett a faluhatár felhasználásának szabályozása, az idegenek betelepedé se feletti dönté s, a tagok vitás ügyeinek rendezé se, stb. A földek periodikus újrafelosztásának az elmaradása után azonban az osztott közössé gi birtokok használatában, valamint a belső sé gek (ház é s udvarhely) felett az egyé ni birtoklás vált általánossá, míg az osztatlan közössé gi földek továbbra is a Mark tulajdonában maradtak (Allmend). Jelentő s közössé gi korlátozások é ltek persze az osztott szántó k használatában is (nyomásos gazdálkodás, dülő rendszer stb.) é s hosszú ideig megmaradtak a közössé gi földek, erdő k, ré tek, pusztaföldek, utak ösvé nyek, itató helyek stb. felhasználásában uralkodó közössé gi szokások. Ily mó don a faluközössé g mé g jelentő s akadályt ké pezett a feudális viszonyok elterjedé sé ben, de a paraszti függé s kialakulását megakadályozni nem tudta. Az államalakulás után pedig a szabad közössé gi tagok nagy tömegben elszegé nyedtek. A szabad lakosság jelentő s ré szé t az állandó hadiszolgálat tette tönkre, míg mások a helyi birtokosok hatalmának lettek az áldozatai. Az állam a birtokosoknak juttatott mé rté ktelen földadományozásokkal tette lehetetlenné a közössé gi földek kiterjeszté sé t, ső t gyakran maga is közössé gi földeket adományozott szolgálat fejé ben. Így az egyházi é s kifejlő dő világi hatalmasságok minden eszközt felhasználtak már a közössé gi földek megszerzé sé re, ill. a szabad lakosság függő sé gbe ké nyszeríté sé re. Az egyházi é s a világi urak most már tehát az elszegé nyedett lakosságot tömegesen ké nyszerítetté k a függő sé gbe. Ennek egyik sajátos formája volt a precarium, vagyis, amikor a nagy földbirtokosok az ajándé kozás útján megszerzett földet határozatlan idő re adták használatba különböző szolgáltatások ellené ben. A hadiszolgálat vagy a helyi hatalmaskodások elkerülé se vé gett a szabadok egy jelentő s ré sze pedig "önké nt" vállalta a függő sé get. A függő sé g ilyen mó don törté nő keletkezé sé t látjuk a kommendáció ban (commendatio), amikoris a lesüllyedt szabad a rabszolgaság helyett inkább választotta az uraságtó l való függé st. Az ilyen emberek a helyi birtokosok, vagy a király vé delme alá helyezté k magukat. A szolgálatát felajánló szemé ly hû sé gesküvel kötelezte magát urának, amely aló l csak az úr esküszegé se eseté n szabadulhatott. A kommendálás tehát azzal járt, hogy az elõ kelõ birtokos (senior) ura lett a kommendáltnak, a kommendált pedig vazallusi függé sbe jutott. A függé s ilyen formáját nem követte szüksé gké ppen földadományozás, de gyakran mé gis azzal együtt járt. Ezé rt a kommendá cióból nemcsak paraszti függé s, hanem katonai hûbé rviszony is keletkezhetett. Ilyen esetben a senior szolgálatába szegõ dõ ajándé kban ré szesült.
105
A frank tá rsadalom ily mó don mé g hosszú ideig a feudalizá lódá s folyamatá ban volt. A feudális termelé si viszonyok ugyanis nem egyszerre alakultak ki, hanem a szabad lakosság függõ sé gbe ké nyszeríté sé nek az é vszázados folyamatában. A barbár germánok tehát nem hozták ké szen magukkal a hû bé risé get, miké nt a ró mai birodalom meghó dításábó l sem következett szüksé gké ppen a feudális viszonyok kialakulása. Vagyis a feudális viszonyok megteremté sé ben nem a ró mai birodalom meghó dítása, nem a germánok "különleges nemzeti tulajdonságai", hanem a barbárok nemzetsé gi törzsi rendjé nek a termelõ erõ k meghatározott fejlettsé gi fokával való találkozása játszotta a döntõ szerepet. E kapcsolat pedig maga után vonta a társadalmi tagozó dás gyorsütemû fejlõ dé sé t é s a szabadok tömeges függé sbe ké nyszeríté sé t. A fejlõ dé s alapvetõ tendenciája volt tehát a szabad közössé gi tagok függõ parasztokká törté nõ átváltoztatása é s a közössé gi allodbirtok elidegeníthetõ vé té tele. A gazdasági é s társadalmi lesü llyedé s útja pedig a fé lszabadok ré tegé n keresztül vezetett, akik a fiskus vagy a birtokosok függõ sé gé ben é ltek (letus id est pertinens; fiscolinus vel sanctuarius). A források a függé s kialakulásának okát gyakran a vé gszüksé gben jelölik meg, amidõ n már nincs lehetõ sé ge a szabadnak az "erõ s emberekkel szemben önmaga vé delmé re". Az elszegé nyedõ közössé gi tagok (pauperes) helyzete tehát csak átmenetet ké pezett a teljes szolgaságba (servitium), amikor már a szemé lyi függé st a dologi függé s is követte. A frank társadalom feudalizáló dása egyé bké nt a birodalom különbözõ területein elté rõ mó don zajlott, a folyamat vé gsó eredmé nye azonban általánosan a korai feudális társadalom megszilárdulása lett. Így a függõ parasztsággal szemben kialakultak az egyházi é s világi nagybirtokosok ré tegei. A birtokosok pedig igyekeztek most már a függõ lakosság feletti hatalmat gyakorolni é s e törekvé seik gyakran a birodalom egysé gé t is veszé lyeztetté k. Martell Károly é s utó dai ezé rt a földet többé nem adták a birtokosok teljes tulajdonába, hanem csak beneficium-gyanánt, vagyis meghatározott szolgálatok idejé re. Megkísé relté k továbbá az egyházi birtokok mé rté ktelen növelé sé nek a korlátozását is, de mind kevesebb maradandó eredmé nnyel. Vé gül a feudális földtulajdon megszilárdulásával lé trejött a jobbá gytartó nagybirtok, amelynek az alapjá t a fü ggõ jobbá gyközössé g ké pezte. Nagy feudális birtokok közt elõ fordultak persze összefüggõ uradalmak, de nagyon gyakori volt a szé tszó rt urasági birtokok formája is, amidõ n a falu egy ré sze vagy a szolgáló telkek különbözõ száma ké pezett urasági birtokot. A földesuraság tehát mé g hosszú ideig a függõ telekbirtokosok szolgáltatásaibó l é lt é s csak kisebb területen vé gzett önálló gazdálkodást. A fü ggõ colonusok (coloni, ingenui), a fé lszabad litik-k, de gyakran a szolgá k is (servi) telkeiken (mansus, Hufe) ültek. A szolgáló telekbirtok pedig belsõ sé gekbõ l, osztott szántó kbó l é s az uraság által juttatott használati jogokbó l állt. A feudális nagybirtok é s a függõ paraszti telek szervezete tehát azt mutatja, hogy a falu korábban kialakult közössé gi szervezete való ban a feudálisok eszközé vé lett.
6.3. A jus teutonicum különleges történelmi szerepe a közép-euró pai (feudá lis) jog fejlő désében Mindezek alapján könnyen felismerhető már, hogy a germán-frank perió dus Nyugaton gyakorlatilag a korai feudális állam é s jog korszakával esett egybe. Keleten né mi idő beli ké sé ssel követté k a germánokat ebben a törté nelmi folyamatban a szlávok, ill. az ázsiai nomád társadalmakbó l idő közben kiszakadt (megtelepedett) kisebb né pelemek. A kontinens dé l-
106
keleti ré szé ben azonban a továbbé lő bizánci (kelet-ró mai) birodalom hatalmában gyakorlatilag ugyanezek a törté nelmi folyamatok zajlottak ré szben a görög-ró mai (romanizált) lakosság, ré szben pedig a különböző kisázsiai né pelemek sorában. Idő ben tehát a legfiatalabb elemké nt csatlakozott ide a mohamedán hitre té rt né pek társadalma (VI-VII. század). Ez a bonyolult törté nelmi folyamat tehát a korabeli világ kitárulkozó új központját in komplexu ragadta magával. Könnyen é rthető most már, hogy ebben a törté nelmi törvé nyszerűsé ggel jelentkező társadalmi átalakulásban – fő ké nt a közé p-euró pai té rsé gben – a germá n-frank korszak á ltal kitermelt inté zmé nyformá k ötvöző dtek modellekké . Ahol a frank császárság hatalma gyakorlatilag megszilárdult, ott ezek a hatások általában kitörölhetetlen nyomokat hagytak maguk után. Ahol viszont ez a törté nelmi államkapcsolat hiányzott, ott é s fő ké nt a frank birodalom szé tesé se után (887) kerültek a né pek válaszút elé a feudális állam é s jog modelljeinek a megválasztásában. A nagy egyházszakadás (1055) korát megelő ző en mé g ké tsé ges lehetett, hogy a közé p-euró pai (közel-környező ) társadalmak milyen vonzáskörbe sorolnak, Bizánc hosszantartó hanyatlása idejé n azonban már egyé rtelművé vált ez az út. Való jában tehát nem a né met-ró mai birodalom státusának a születé sé vel (962), hanem inkább a Rajnátó l keletre é lő germán társadalom feudalizáló dásának az eredmé nyessé ge által váltak szé lesebben is ismertté é s elfogadható vá azok az inté zmé nyek, amelyeket a közé pkori (teuton) germá n jog, vagy más megjelölé ssel az ún. né met-római jogterü let kölcsönözhetett a közel-környező né pek jogfejlő dé sé nek. Ez a körülmé ny mindenesetre indokolttá teszi, hogy a 60-as é vekben közreadott "kelet-közé p-euró pai" jogfejlő dé s modellrendszeré t a jus teutonicum sajátos törté nelmi szerepé t hordozó ismeretanyaggal is kiegé szítsük. A hűbé res fejedelmek uralkodó i már a X. században felsé gjogok megszerzé sé re törekedtek, amelyek birtokában a tartomá nyurasá g rendszere fejlő dött ki. II. Frigyes pedig elő ször fiának a né met királlyá választása é rdeké ben az egyházi fejedelmek jogainak kiterjeszté sé re szánta el magát, 1220-ban jelentő s felsé gjogokat juttatva az egyházi fejedelmeknek. 1231-ben kiadott privilé giumok (statutum in favorem principium) pedig vé glegesen megalapozták a tartományuraságok közhatalmát. A privilé giumok a fejedelmeket domini terrae-nak, tartományuraknak nyilvánították, amelynek alapján a nagy hû bé rurak megkapták a bíráskodás é s adó szedé s jogát. A tartományuraságok területé n a birodalom lemondott továbbá a pé nzkibocsátás jogáró l, valamint a birodalmi városok é s erõ dítmé nyek é píté sé rõ l is. Né metországban mindez a nagyurak hatalmát növelte é s a politikai szé ttagoltságot szilárdította meg. Ily mó don az itáliai politika a né met birodalom fejlõ dé sé re vonatkozó an vé gzetes következmé nyekkel járt. A szé ttagoltság erõ it pedig csak növelte a negyedszázados interregnum, amely a Hohenstaufok kihalása után bekövetkezett (1254-1273). Így a fejedelmek közötti küzdelembõ l Habsburg Rudolf került ki gyõ ztesen, aki a birodalmi törekvé seket is elejtette. A XIV. század folyamán a né met uralkodó kat már a fejedelmek választották é s a tartományurak hatalmát az ily mó don megválasztott uralkodó k mind kevé sbé befolyásolhatták. A Luxemburgi dinasztiábó l származó IV. Károly császár uralma idejé n (1347-1378) átmenetileg megszilárdult császári hatalom sem igé nyelhette tehát a tartományuraságok feletti fõ hatalamat. A birodalom központja most Prága lett é s Károly uralma gyors gazdasági virágzást is eredmé nyezett. A né met birodalom politikai szé ttagoltsága viszont IV. Károly alatt tovább erõ södött, miután nevé hez kapcsoló dik pl. a fejedelmek jogait szabályozó Aranybulla kibocsá tá sa (1356) is. Ettõ l kezdve minden központosítási kísé rlet a tartományurak önálló ságába ütközött, a városok fejlõ dé se 107
lehanyatlott é s mind kevesebb lehetõ sé g maradt a városi polgárság é s a központi hatalom szövetsé gé nek megteremté sé re, amely alkalmas eszköz lehetett volna a politikai szé ttagoltság megszünteté sé re. A XIV. században Luxemburgi Zsigmond vejé nek (Albertnak) a császárrá választásával a né met-ró mai császár té nyleges hatalma a Habsburg örökös monarchiá ra korlátozó dott. Tovább folyt persze a családi birtokok növelé se, majd az utó dok alatt a cseh é s magyar tró n megszerzé se került belátható közelsé gbe. Miksa császár a század vé gé n házasságával ké szítette elõ továbbá Burgundia megszerzé sé t é s az államszervezetet is jelentõ sen megerõ sítette. Jelentõ s birodalmi reformkísé rletek születtek, de azok való jában a fejedelmek ellenállásán midig elbuktak. Így a XVI. század elejé n a császári hatalmat újabb megszorításnak vetetté k alá az ún. vá lasztá si kapitulá ciók bevezeté sé vel (1519). Maga a császárkoronázás jelenté ktelen aktussá vált, sõ t a pápa által vé gzett koronázás is rövidesen megszû nt. A császár megmaradt jogait a birodalmi gyû lé s, vagy a választó fejedelmek közremû ködé sé vel gyakorolhatta, a fejedelmek pedig tovább é pítetté k helyi államszervezetüket. A fejlõ dé s ilyen iránya tartó san meghatározta tehát a né met birodalom helyzeté t. Mialatt ugyanis Nyugat-Euró pában pl. az angol, ill. a francia feudális államok a XVI. században megteremtetté k már a központosítást, legyõ zté k a szeperatista törekvé seket, addig Né metországban szakadatlanul folyt az állam szé ttagoló dása é s a birodalom csupán független fejedelemsé geket, tartományokat lazán összekapcsoló kötelé k maradt. A Habsburgok hatalma alatt a fejedelemsé gek ugyanis szuveré n á llamisá got teremtettek a birodalom keretein belü l. Elmé letben a császári hatalom bizonyos jogokat bírt a fejedelmek felett, való jában azonban ez a jog igen korlátozott volt. Ezé rt is a Habsburgok a XVI. században már a né met birodalmi területen kívül igyekeztek növelni hatalmukat. Miksa unokája pl. (V. Károly) császárrá választásával szerezte meg Spanyolország, Dé l-Itália, Né metalföld é s az amerikai spanyol gyarmatok feletti hatalmat. A Habsburg hatalom tündöklé se sem takarhatta azonban el a né met birodalom válságos helyzeté t. Így a birodalmi urak, egyházi é s világi földesuraságok senkitõ l sem korlátozott hatalmi törekvé se mindenekelõ tt a belsõ ellenté tek kié lezõ dé sé hez vezetett. Az 1525-ben kitört né met parasztháború azonban bár a feudalizmust alapjaiban rázta meg, elbukásával ismé t a fejedelmek é s más birodalomi urak helyi hatalmának a kiterjeszté sé hez vezetett. Egyidejû leg megindult a né met birodalom területé n a reformá ció, amelyben a fejedelmeket a birodalom reformjának a megvaló sításánál is jobban é rdekelte az egyház vagyonának a megszerzé se. Így a reformáció a XVI. században fegyveres vallásháborúvá fajult é s a katolikus fejedelmek szövetsé ge ebben a harcban császárát is csak a szembenálló fé l (protestáns schmalkaldeni szövetsé g) leveré sé ig támogatta. Világossá lett tehát, hogy a fejedelmek a vallási ké rdé sektõ l függetlenül gátat kívántak emelni a birodalmi államhatalom továbbfejleszté sé nek. Miközben tehát né met területen a politikai szé ttagoltsá g rendi, ill. tartomá nyú ri keretek közt megrekedt, a környezõ államokban jelentõ s elõ rehaladás törté nt. Ugyanakkor a né met tartományok elszigeteltsé ge gazdasági hanyatláshoz vezetett. Így a XVII. században a birodalom területé n kirobbanó harmincé ves háború (1618-1648) már a szomszé dos hatalmak aktív beavatkozásával folyt, é s váltakozó intenzitással Franciaország, Své dország, ill. a Habsburg-monarchia hatalmi törekvé sei kerültek elõ té rbe. Jellemzõ tehát, hogy a küzdelem elsõ eredmé nye lett a cseh-morva rendek függetlensé gi harcának leveré se, ami után Csehorszá g birodalmi jellege vé glegesen megszû nt é s az rövidesen az osztrá k örökös 108
tartomá nyok közékerü lt. A háborút lezáró vesztfá liai bé ke viszont elismerte Né metalföld é s Svájc elszakadását a birodalomtó l. Franciaország most már Lotharingia é s Elzász területé n, Své dország pedig az Északi Tenger partvidé ké n terjeszkedett. A bé ke azonban így is kielé gítette a tartomá nyurakat, miután az megerõ sítette a fejedelmeket a ius territoriale szabad gyakorlásában. E jogokat pedig a bé keokmányok a francia souverainité fogalmával jelölté k, é s ez a gyakorlatban a teljes függetlensé g é rvé nyesíté sé vel volt azonos. A fejedelmek jogot kaptak pl. arra is, hogy idegen hatalmakkal szövetkezzenek, a mé g megmaradó birodalmi ügyeket pedig a birodalmi rendek szavazatátó l tetté k függõ vé . A birodalom ezzel vé glegesen közel 300 államocskára esett szé t, a formálissá vált birodalmi szervezet pedig mé g több mint másfé l é vszázadig (1806-ig) fennállt, de ettõ l függetlenül Né metországban megszilárdult a tartományi központosítás. Ilyen elõ zmé nyek után a feudá lis abszolutizmus né met földön már csak tartomá nyi keretek között fejlõdhetett ki. Sajátos viszonyok között alakult ki tehát a né met fejedelmi abszolutizmus, amely Ausztria mellett fõ ké nt Poroszorszá g megszilárdulásának kedvezett. Így a XVI. században megalapozott Brandenburg õ rgró fság a Hohenzollernek kezé n gyors ütemben kiterjedt. A XVII. század elejé n pedig a Kelet-Poroszországgal egyesült fejedelemsé g tovább szilárdult, ill. a század vé gé tõ l az abszolut hatalom kié píté sé re törekedett. Való jában persze a porosz fejedelmi abszolutizmus csak a XVIII. században é pült ki (I. Frigyes Vilmos, II. Frigyes), miközben a junkerek uralmát a "felvilágosult" abszolutizmus mé g haté konyabban alátámasztotta. A tá rsadalmi sajá tossá gok szerepe. A kialakuló né met feudális állam társadalmi fejlõ dé se nemcsak a nyugati frank tartományoktó l maradt el, de a birodalom területé n sem volt egysé ges. A törzsi hercegsé gek területé n a feudalizá lódá s kü lönbözõ mé rté kû volt é s jelentõ s különbsé gek mutatkoztak egyré szt a nyugati, másré szt az é szaki é s keleti területeken. A frank feudális viszonyok hatása alatt nyugaton pl. a társadalmi tagozó dás elõ bbre jutott a né metek köré ben is, a szabad lakosság jelentõ s tömegé t pedig mé g hosszú ideig a Markközössé gben é lõ parasztság alkotta. A faluközössé g belsõ bomlása ugyan megindult, de mé g jelentõ s ellenálló erõ t ké pviselt a feudalizáló dással szemben, a paraszti függé s kialakulását azonban a közössé g sem tudta megakadályozni. A birodalmat alapító I. Ottó korátó l kezdve a törzsi hercegsé gek urai mellett fokozatosan emelkedtek ki az egyházi é s világi kiváltságosok. Az Ottó -fé le privilé giumok az egyházi immunitások köré t terjesztetté k ki é s megszilárdították azt az elvet, hogy amely körzetben az egyház privilé giumot nyert, ott birtokai határain túl is jogokkal rendelkezik. Ugyanakkor az állam megszilárdulása a világi uralkodó ré tegek fejlõ dé sé re is jelentõ s hatást gyakorolt. A világi nemessé g szé les ré tegé t ké pviselté k a lovagok, akik vagyoni helyzetük alapján a királyi hatalom fegyveres szolgálatára alkalmasak voltak. Az egyszerû szabadok gyors társadalmi felemelkedé sé t biztosította tehát a lovagság, amelynek a tömegé t kiegé szítette az eredetileg szolgarendû miniszterialisok hada. A miniszterialisok fõ ké nt az egyházi kiváltságosok mellett játszottak jelentõ s szerepet, miután azok az egyháziak fegyveres szolgálatában emelkedhettek a lovagi nemessé g színvonalára. A katonai uralkodó osztály kialakulását azonban gyorsan követte az a merev elkülönülé s, amivel az alsó bb né pré tegekbõ l törté nõ további felemelkedé st már gátolták. Így a XIII. század vé gé re zárt ré teggé vált a lovagság é s fõ ké nt a parasztság köré bõ l törté nõ lovaggá emelé st szigorúan megtiltották. A nemessé g egé szé ben a lovagság ré szé nek számított, té nylegesen azonban jelentõ s társadalmi é s vagyoni különbsé gek alakulhattak ki közöttük. A közé pkori jogkönyvek 109
azonban a katonai uralkodó osztályon belül lé nyeges különbsé geket felté teleznek, a hû bé rsé g té rhó dításával ugyanis a szabadok tá rsadalma lé pcsõzetesen tagolódott. Így a hû bé rviszonyok alapján a legfõ bb hû bé rúr maga az uralkodó volt, akinek a kezé bõ l (elvileg) minden nemessé g származott. Az államhatalom megszilárdulását követõ en viszont gyors ütemben nõ tt az uralkodó közvetlen hû bé reseinek a ré tege, akik egyben magukhoz ragadták a fõ bb egyházi, ill. világi mé ltó ságokat. E körbõ l váltak ki a birodalmi hercegek (Fürsten), mint akik a nemessé g második csoportját alkották. Az uralkodó körök következõ csoportjait ké pezté k a grófok, bá rók, akik meghatározott nagyságú birtokkal rendelkeztek. Az elõ bbiektõ l való elkülönülé st jelezte azonban, hogy amíg a Fürst elvileg csak az uralkodó tó l kaphatta (közvetlenül) a hû bé rt, addig a gró fot, ill. a báró t az uralkodó tó l ké sõ bb kapott közvetlen hû bé r sem emelhette fel a hercegek sorába. A nemessé g alsó bb ré tegeit ké pezté k vé gül a közönsé ges nemesek, é s a miniszterialisok, akik mé g elvileg maguk is adhattak hû bé rt, de helyzetük ezt jó ré szt nem engedte meg. Az uralkodó osztály merev hû bé ri tagozó dását fokozta az a felfogás, hogy senki sem fogadhat el vele egy rangban lé võ tõ l hû bé rt, mé g kevé sbé nála alacsonyabb rangútó l. Ez a felfogás persze súlyos következmé nyekkel járt a hû bé ri viszonyok alakulásában, miután az uralkodó é s az alsó bb nemesi ré tegek közt minden közvetlen (hû bé ri) kapcsolat megszakadt é s a katonáskodó nemesi ré tegek szé les tömege a birodalmi fõ hû bé resek, fejedelmek alárendeltjé vé vált. ez a merev társadalmi tagozó dás tehát a politikai szé ttagoltság sajátos konzerváló dását vetítette elõ re, majd pedig a központosításnak az akadályává lett. A XI. századra a feudalizáló dás folyamata alapjaiban befejezõ dött é s a hajdan szabad lakosság vagyonilag é s társadalmilag differenciáló dott. A szabad parasztság zömé t függé sbe ké nyszerítetté k, de a feudális fejlõ dé sben is lé nyegesen különbözõ né met területeken mé g hosszú ideig maradtak szabad paraszti birtokosok. A függõ viszonyok megszilárdulásával azonban a parasztság legszé lesebb ré tegé t a dologilag kötött jobbá gyok (Hörigen) ké pezté k, akiket gyakran szabad jobbágyoknak is neveztek, mivel a birtokosoktó l kapott telekföld után termé ny é s egyé b szolgálatokat teljesítve szemé lyes szabadságukat megõ rizté k. A dologi függé s termé szetesen joghelyzetüket is alapvetõ en meghatározta, mivel a függõ paraszti birtok ké pezte a lé talapjukat. A parasztság társadalmilag legalsó ré tegé t ké pezté k vé gül a szemé lyü kben is kötött jobbá gyok (Leibeigenen), akik teljes szolgaságba jutottak. A szabad lakosság függé sbe jutásával egyidejû leg né met földön is a társadalmi munkamegosztás fejlõ dé se adott lehetõ sé get a városi polgárság megjelené sé re. A lesüllyedt falusi lakosság a város vé delmé t kereste é s menekülé sé vel állandó forrásává lett a városi lakosság gyarapodásának. A város társadalma pedig megjelené sé tõ l kezdve szembenállást jelentett a birtokosok hatalmával. Így a XI. századtó l megerõ södõ né met városi települé sek is a polgárosodás szinterei lettek. (Lübeck, Hamburg, Strassbourg, Augsburg, Frankfurt, stb.) Egyes városok kiváltsága pedig már a városjog kifejleszté sé t is lehetõ vé tette a XII-XIII. században. A tartomá nyú ri hatalom megszilá rdulá sa. A XIV. századtó l a hû bé ri viszonyok meglazultak, é s az uralkodó osztály tagozó dásában mutatkozó változások a központi hatalom rovására terebé lyesedtek. Ezt használták fel az egyházi é s világi fejedelmek a tartományuraság kialakítására, miután a fõ urak kezükbe vetté k a tartományok igazgatását, a bíráskodást, az adó ztatást é s a regálé jövedelmek beszedé sé t. Így a fejedelmek tartományúri hatalma majdnem teljesen függetlenedett a császártó l é s már a felsé gjogok jelentõ s ré szé t is maguknak követelté k. Alattuk a közé pnemessé g viszont majdnem teljesen eltû nt, akik közül né melyek a 110
fejedelmek közé emelkedhettek, mások pedig az alsó bb nemessé g sorába süllyedtek. Csak egy vé kony ré teg tudta tehát elkerülni a tartományúri függé st, nevezetesen a birodalmi nemessé g, a lovagság pedig lassan minden jelentõ sé gé t elvesztette. A tartományúri hatalom kiteljesedé sé nek másik negatív következmé nye a vá rosi polgá rsá g hanyatlá sa volt. A né met városok igyekeztek bár az euró pai szinthez felzárkó zni é s a cé hes ipar, a kereskedelem teré n jelentõ s elõ rehaladást tettek, a politikai szé ttagoltság azonban a piacok é s a kereskedelem fejlõ dé sé t tartományi elszigeteltsé gre kárhoztatta. Így a városok nem tudtak egysé gesen fellé pni a helyi földesuraságok hatalmi törekvé sei ellen é s harcukban semmi támogatást nem kaptak a központi hatalomtó l. Az újjáé ledõ (egyszerû ) árutermelé s hatása alatt persze a városi polgárság is mé lyen tagozó dott. A városi patríciusok magukhoz ragadták a közé pkori né met városok igazgatását, a bíráskodást é s a városi jövedelmek felhasználását is. Valahol közé pen állt a cé hpolgárság é s a városok alsó né pré tegé t alkották a plebejusok. Az újjáé ledõ árutermelé s hatását persze megé rezte a parasztság is, miközben a tartományúri rendszer kiteljesedé se az alapvetõ társadalmi ellenté tek különös kié lezõ dé sé t hozta magával. Ez a körülmé ny már a XV. században sorozatos felkelé sekhez vezetett (Bundschuh, "szegé ny Konrád"), majd az 1525-ös nagy né met parasztháborúban a feudalizmus alapjainak a megrendülé se jelentkezett. A parasztháború bukása után azonban a feudálisok hatalma helyreállt é s a parasztságra mé rt csapás ismé t a tartományurak hatalmának kedvezett. A fejedelmek egysé gre lé ptek a kegyetlen megtorlásban é s a parasztságot né met földön is hosszú idõ re a legmé lyebb szolgaságba taszították. A fejedelmi abszolutizmus tá rsadalma. A parasztság szolgaságba dönté se é s a né met városok lehanyatlása egyre erõ teljesebben é reztette hatását a XVII-XVIII. században. A politikai szé ttagoltság sajátos továbbé lé se következté ben a birodalmi területek gazdasági, társadalmi fejlõ dé se is elté rõ en alakult ebben a korban. Nyugaton é s a birodalom dé li területein pl. megmaradt az adóztató földesurasá g ré gi formája, a Grundherrschaft, aminek a jellemzõ je, hogy a földesúr saját kezelé sé ben lé võ birtoka (majorsági föld) jelenté ktelen volt. A földbirtok túlnyomó ré szé t tehát a függõ paraszti telek (Hufe) alkotta. A tartományurak igyekeztek e területen fõ ké nt a XVIII. században a terheket szabályozni é s a parasztok telekrõ l törté nõ elû zé sé t megakadályozni. E törekvé s persze a fejedelmi (állami) adó ztatás é rdekeit szolgálta, a fejedelmi hatalom ezé rt a paraszt feletti jogható ságot is magának igé nyelte. A birodalom közé psõ területein az öröklõ dõ paraszti birtok fennmaradása é s a paraszti földek nagymé retû kisajá títá sa (Bauerlegen) váltogatta egymást. Ugyanakkor az Elbátó l keletre esõ területeken pedig a földesúri hatalom döntõ en megváltozott. Így fõ ké nt brandenburgi, ill. mecklenburgi területeken kezdõ dõ folyamat már a 17. században megteremtette a Gutsherrschaft-nak nevezett árutermelõ (majorsági birtok) formáját. A Gutsherrschaft termé szetesen a paraszti birtoklás rovására terebé lyesedett é s a paraszti közföldek elrablása után megindította a telekrõ l törté nõ elû zé st is. A brandenburgi fejedelem pl. már a XVI. század folyamán kiadott rendelkezé seivel törvé nyesítette a telekföldek eltulajdonítását (1540, 1572). A parasztháborúkat megelõ zõ en mé g jelentõ s számban é lõ , szemé lyileg szabad jobbágyokat e területen tehát tömegesen lesüllyesztetté k a dologi é s szemé lyi függõ sé gbe (Leibeigenschaft). Ilyen körülmé nyek közt az uradalmi föld növelé sé t mi sem gátolhatta többé . Mecklenburg fejedelmei a XVII. század folyamán törvé nyben mondták ki pl., hogy a
111
parasztnak semmifé le joga nincs a földre. Így a folyamat vé gõ s soron a parasztok tömeges elû zé sé hez é s a robotrendszer kiteljesedé sé hez vezetett. A birodalom keleti területein meghonosodó sajátos társadalmi körülmé nyek a csak dologilag terhelt parasztok teljes eltû né sé hez vezettek, a feudális kiváltságokkal körülbástyázott nemessé g egy ré sze pedig gazdálkodó , piacra termelõ nagybirtokos lett. A fejedelmi abszolutizmus kié pülté vel a nemessé g másik ré sze viszont állami szolgálatba szegõ dött. Azt abszolutisztikus állam é s a földesuraság hatalmának (é s gazdaságának) növekedé se nem takarhatta azonban el a né met társadalom elmaradottságát, miután ez a társadalom a parasztság szolgaságba taszítása mellett a né met polgárságot is elnyomorította é ppen akkor, amikor vé gre a kontinens nyugati felé ben már egy modern tõ ké s társadalom kontúrjai tû ntek fel. Így a körülmé nyek ké nyszeré nek is engedve né met földön az abszolutizmus felülrõ l irányított társadalmi reformokkal kísé rletezett a XVIII. században (általában) a feudális viszonyok megõ rzé se é s az állami adó politika é rdeké ben. Mindez a né met feudális társadalom válságának a közeledé sé t persze megakadályozni nem tudta.
6.4. Á llamszervezeti sajá tossá gok A X. században önálló fejlõ dé snek indult né met feudális állam fõ hatalmát a törzsi hercegek mé g hosszú ideig vonakodtak elismerni, pedig a király hatalmát eredetileg választás utján nyerte el, é s a választásban esetenké nt a szabad lakosság szé les tömege is ré szt vett. Az utó d kijelölé sé t az uralkodó k is igyekeztek biztosítani, de a választás elvé t nem tudták hátté rbe szorítani. Az uralkodó kijelölé sé ben döntõ szavuk lett a hercegeknek, majd a megerõ södõ egyházi é s világi fejedelmeknek. Így a leghatalmasabb királyi (hû bé res) fejedelmek közül emelkedtek ki ké sõ bb a vá lasztófejedelmek. Az uralkodó i fõ hatalom megszilárdításának eszköze lett a 962-tõ l felvett császári cím é s a Ró mában törté nt koronázás, amely a környezõ államok feletti hatalmat kívánta szimbolizálni. Az állami fõ hatalom erõ síté sé t szolgálta volna az örökös monarchia megteremté se, amelyre IV. Henrik ill. II. Frigyes is törekedett, de ez már a ró mai egyház ellenállásába ütközött. Így a választás mögött a tró nöröklé s elve hosszú idõ re hátté rbe szorult é s az uralkodó k választátást a XIII. század vé gé tõ l folyamatosan a választó fejedelmek gyakorolták. A választást általában többsé gi szavazattal ejtetté k meg é s az Aranybulla elõ írásai szerint legalább né gy választó jelenlé té ben eszközölhetté k. A választást követõ szimbolikus cselekmé nyeket viszont Achenben tartották, ahol a király felkené ssel é s koronázással vette át a hatalmat. Jellemzõ egyé bké nt, hogy az állami fõ hatalom kialakulása nem eredmé nyezte a koronázó város birodalmi központtá válását, mivel az államhatalom központja mé g hosszú ideig ott volt, ahol az uralkodó tartó zkodott. Az államügyek irányításának a központjává ké sõ bb Achen mellett Prága, ill Bé cs emelkedett. Ily mó don a központi á llamszervek mûködé sé nek szintere a mozgó kirá ly udvar lett. A királyt az udvarban a fegyveres kísé ret é s hû bé resek vetté k körül, akik között az egyházi hû bé resek, az írástudó papok mind nagyobb jelentõ sé gre tettek szert. Az állami feladatok differenciáló dásával az udvar elõ kelõ i királyi megbízatásokat teljesítettek é s az idõ közben kialakult hivatalok mé ltó ságviselõ i lettek. Ezek a mé ltósá gok persze az önálló fejlõ dé s ellené re mé g hosszú ideig a Karoling monarchia mintájára alakultak. Közöttük kiemelkedõ helyet foglaltak el a palotagrófok, akik a királyi udvar felügyelõ i lettek, de ugyancsak frank mintára alakultak a marsall, a kamará s, a fõpohá rnok é s más tisztsé gek
112
is. E tisztsé gek a XIII. században már örökös hû bé rré változtak é s fõ ké nt a világi választó fejedelmek kezé be kerültek. Fõ ké nt a rajnai palotagróf jutott kiemelkedõ hatáskörhöz, aki tró nüresedé s eseté n helytartó lehetett é s az udvari bíráskodásban is közremû ködött. Né met területen is korán kialakult a szokás, hogy az uralkodó a fontosabb államügyek vitelé ben a legelõ kelõ bb hû bé resek tanácsát ké rte, ami idõ vel az udvari taná cs állandó sulását eredmé nyezte. Az alsó bb nemesi ré tegek azonban már a XII. század folyamán törekedtek, hogy az udvari tanácsa összeté telé t kiterjesszé k. ennek eredmé nyeké nt a gró fok, a báró k, ill. a birodalmi é s püspöki városok is meghívást nyertek esetenké nt a tanácsba. Ily mó don a királyi tanács a birodalmi urak gyû lé sé vé , birodalmi gyûlé sé(Reichstag) lett. Az udvarban persze a bíráskodás központi szervezete is kifejlõ dött. Mindenekelõ tt a király bíráskodott a hû bé resek felett, az uralkodó i bíráskodásnak sem volt azonban állandó helye. Ké sõ bb a királyi bíráskodás egy ré sze átment a palotagró fokra (comes palatinus) a XIII. században pedig lé trejött az állandó jellegû birodalmi fõ bíró i (iustitiarius) tisztsé g. A birodalmi hû bé resek helyi hatalmának a növekedé se azonban az udvari bíráskodás szervezeti kié pülé sé nek utját állta, majd pedig ezek az inté zmé nyek gyors hanyatlásnak indultak. A helyi államigazgatás egysé gei lettek a terü leti hercegsé gek, valamint a frank monarchia maradványaiké nt ismert õrgrófsá gok. A területi hercegsé g alatt helyezkedtek el az ugyancsak frank államszervezet maradványait ké pezõ grófsá gok (comitatus-rendszer). Á ltalában a helyi szervek é lé re a birodalmi hû bé resek kerültek, akik birtokaik gyarapítása utján önálló ré szállamok kialakítására törekedtek. Elõ mozdította ezt, hogy a tisztsé gek örökös hû bé rré váltak é s a né met hû bé ri viszonyok sajátos fejlõ dé se következté ben a közvetlen hû bé ri kapcsolatok is megszakadtak a helyi urak é s a király között. Így a gró fságok é s a századkerületek vezetõ i már az egyházi é s világi fejedelmek hû bé resei lettek, ami által a helyi igazgatás mindinkább a fõ urak függõ sé gé be került. Tartomá nyurasá g é s a rendi á llamszervezet. A XIV-XVI. századi né met törté nelemben új elemké nt tû nt fel a tartományúri hatalom kié pülé se é s a rendi államszervek megjelené se. A fejedelmek, egyházi é s világi hû bé resek már a XIII. század második felé ben elhatalmasodtak, miután az ismé tlõ dõ interregnum alatt kifosztották a korona birtokait é s eltulajdonították a kincstári jövedelmeket. A birodalom tehát a XIV. század folyamán már szinte önálló fejedelmek, gró fok, báró k é s más rendbeli nemes urak birtokává lett. Az önálló államiság rangjára emelkedõ tartományurak hatalmát az Aranybulla mé g inkább megnövelte, miután az biztosította a tartományok oszthatatlanságát é s a továbbiakban általában az elsõ szülöttsé g rendje szerinti öröklé st is elismerte. A fejedelmek most már saját pé nzt verethettek, vámot szedhettek é s a regálé jövedelmeket is használhatták. Eredetileg bár a tartományurak is a hû bé rjog alapján emelkedtek fel, de amint helyi hatalmukat megalapozták, az adott territorium kereté be szorították a hû bé rviszonyokat. Így az uralkodó tó l megkövetelté k a visszaáramlott hû bé r egy é v é s egy napon belül törté nõ eladományozását, míg a saját territoriumukon belül e szabályt fé lretetté k é s saját birtokuk gyarapítására használták fel. Az ilyen irányú fejlõ dé s legmesszebb jutott az eredetileg határmenti (vé delmi) szerepet játszó õ rgró fságokban (pl. Ausztria), ahol területileg is összefüggõ államtestek alakultak ki. A birodalom belsõ területein viszont a tartományuraság gyakran különbözõ territoriumokban é lõ né pek felett szilárdult meg. A XIV. századtó l azonban ezeknek a territoriumoknak az urai is igyekeztek a gyakran tarka hatalmi területeket egysé ges államtestté változtatni é s a tartomány legfõ bb urává (Landesherr) lenni. 113
A Né met-Ró mai Birodalom tartományúri rendszeré nek a megszilárdulásával egyidejû leg a rendi á llamszervek is megjelentek. Már a XIV-XV. században ismert a birodalmi rendek gyû lé se, amelynek az összehívása ugyan rendszertelen maradt, mivel azt az uralkodó é s esetenké nt az elõ zõ birodalmi gyû lé s eszközölhette. A Reichstag három kollé giumban ülé sezett, vagyis a választó fejedelmek, az egyházi é s világi fejedelmek, valamint a szabad birodalmi városok kollé giumában. A birodalmi gyû lé s határozatai záró irat (Reichsabschied) formájában ismeretesek é s ezek általában császári szentesíté ssel emelkedtek törvé nyerõ re. A birodalmi záró iratok jogforrási erejé t azonban a tartományuraság önké nye eleve megké rdõ jelezte. Sajátos rendi inté zmé nyké nt alakult viszont a tartomá nyi rendi gyûlé s (Landtag) inté zmé nye, amely a tartományúri hatalom korlátozását való sította meg. A tartományi rendi gyû lé s ugyanis a helyi uralkodó körök, ill. az egyházi é s világi hû bé resek közremû ködé sé bõ l fejlõ dött ki. Az ilyenfajta rendi gyû lé sek egyé bké nt már a XIV. században kúriákra tagoló dtak. A gró fok, a helyi szabad urak, a tartományi nemessé g é s a papság, valamint a városok é s – sajátos tartományi viszonyok közt – a parasztság is kúriához juthatott. A szuveré n hatalommá nõ tt tartományuraság azonban a korlátozott jogkörû rendi szervezetet is igyekezett lehetetlenné tenni é s ezé rt a birodalmi mé ltó ságok mintájára saját szemé lyüktõ l függõ mé ltó ságokat hoztak lé tre, ill. állami bürokráciát igyekeztek szervezni. Így alakultak ki a tartományúri kancelláriák é s az állandó fejedelmi tanácsok is. A körülmé nyek ilyenké ppen alakulása persze gyakran elvezetett a tartományurak egymás ellen folytatott háborújához. Ezé rt a XV. század folyamán egyré szt az "országos bé ke" megteremté se é rdeké ben, másré szt a paraszti ellenállás kié lezõ dé se miatt kísé rletek törté ntek a birodalom megreformá lá sá ra. A reformmozgalom azonban tehetetlensé gre volt kárhoztatva, mert a fejedelmi hatalom túlságosan megerõ södött a birodalmi államhatalommal szemben. Így a birodalom területé t sorra pusztították vé gig a magánháborúk é s a császári hatalom ké ptelennek bizonyult ezeknek a küzdelmeknek a megakadályozására. Csak ré szeredmé nyekhez vezethettek a wormsi birodalmi gyûlé s (1495) dönté sei, amelyek kinyilvánították vé gre az "örök országos bé ké t". A tetszetõ s határozatok szerint ettõ l kezdve a tartományurak bíró i úton fogják a vitákat eldönteni é s a központi hatalom megerõ síté se é rdeké ben birodalmi adó t é s birodalmi kormányt is lé tesítettek. A határozatok azonban a reális helyzet figyelembe vé tele né lkül születtek é s ezé rt maradandó nak nem is bizonyultak. Így a wormsi birodalmi gyû lé s egyetlen maradandó újítása a birodalmi kamarai bírósá g lett (Reichskammergericht), amely mint állandó felsõ bíró ság mû ködött. Tagjait az uralkodó é s a rendek egyeté rté sé vel jelölté k ki, való jában a birodalmi kamarai bíró ság szerepé t azonban a nemesi rendek túlsúlya befolyásolta. Mû ködé se a közé pkori né met feudális jog szempontjábó l mé gis számottevõ lett, mivel e bíró i fó rum recipiált ró mai jog alkalmazásának adott teret. A XIV-XVI. századi államfejlõ dé s kapcsán szüksé ges megemlé kezni vé gül a városokró l. A császári hatalom ugyanis a városok é rdekeit nem tudta megvé delmezni, ezé rt a né met városok ké nytelenek voltak maguk keresni vé delmüket. Ennek egyik mó dja volt a városszövetsé gek szervezé se, amelyek sorábó l az é szakné met Hanza különösen kiemelkedett. A szervezet magját Hamburg, Lübeck, Bré ma alkották, de ide tartoztak a rajnai, a balti-tengeri, a keletporosz stb. városok. Így a Hanza idõ nké nt nemzetközi jelentõ sé gre is emelkedett, de nem lehetett alkalmas a politikai központosítás megteremté sé re. Való jában tehát az é szakné met városok szövetsé gé t nem támogatta erõ s központosított államhatalom, így a Hanza a nagy földrajzi felfedezé sekkel, ill. a tengeri utak eltoló dásával magátó l szé tesett. több-kevesebb 114
elté ré ssel hasonló sorsra jutott a rajnai né met városok szövetsé ge, ill. az egykor dúsgazdag dé lné met városok reputáció ja is aláhanyatlott. Ilyen elõ zmé nyek után a né met városok státusát é s az államszervezetben elfoglalt helyé t té nylegesen a politikai szé ttagoltság megrekedé se határozta meg. A politikai függé s szerint pl. három csoportra osztható k e korban a né met vá rosok: A birodalmi városok a császár függõ sé gé ben voltak, de a függé sé g kereté n belül bizonyos jogokra is szert tettek. Ezek a városok egyé bké nt a birodalmi regálé k, ill. a saját bíráskodás jövedelmeinek a felhasználása é s más jogok ellené ben adó val é s hû sé ggel tartoztak a császárnak. A városok másik csoportját a szabad városok ké pezté k, amelyek a birodalmi adó fizeté stõ l mentesítve voltak. Leginkább korlátozott jogokkal bírtak vé gül a fejedelmi városok, miután azokat súlyos adó k terhelté k é s a tartományúri hatalom is rájuk nehezedett. A fejedelmi abszolutizmus. Birodalmi központosítás hiányában né met földön a fejedelmi, ill. tartomá nyú ri központosítá s vezetett el az abszolutizmus megteremté sé hez. Ez a folyamat a XVII-XVIII. században zajlott le, miután a vesztfáliai bé ke szentesítette a ré szállamok függetlensé gé t, é s az ezt követõ idõ kben már szinte minden territoriális hatalom központosított monarchiává kívánt fejlõ dni. A központosítás utján termé szetszerû en az osztrák monarchia járt elöl, de a XVII. század vé gé tõ l e té ren gyors fejlõ dé snek indult Poroszország is. Poroszorszá g pl. már a XVII. század derekán állandó hadsereggel rendelkezett, a központi államszervezet kié píté sé re azonban csak a kelet-porosz területek egyesíté se után (1660) kerülhetett sor. Amikor pedig a porosz fejedelem 1701-ben megkapta a császártó l a királyi címet, rövid né hány é vtized leforgása alatt ez a monarchia lett a központosított államberendezkedé s mintaországa a közé p-euró pai té rsé gben. Jellemzõ , hogy a XVIII. század elejé n mé g a központi ügyinté zé s legszé lesebb területe a titkos taná csba futott össze. Így a titkos tanács ügyköre sokáig nagyon kiterjedt volt, miután itt döntöttek a külügyi, belügyi, az igazgatási é s a hadügyi ké rdé sekben is. Az állandó hadsereg ügyeinek a vitelé re alakították a fõhadbiztossá got, ami nem jelentette a hadügyek té nyleges elkülönülé sé t, miután a porosz királyok a hadsereg é s hadügyek felett mindig is törekedtek közvetlen hatalmat gyakorolni. Az uralkodó k egyidejû leg az ország leghatalmasabb birtokosaivá lettek, ezé rt a királyi bortokok é s egyé b királyi jövedelmek igazgatása is rövidesen állandó hivatalt igé nyelt. E feladatok ellátására szervezté k az udvari kamará t, a XVIII. század elsõ felé ben pedig megszervezté k a generá lis direktóriumot, amely a tartományokban mû ködõ kamarái útján az egé sz államháztartást átfogta. Vé gül a porosz feudális abszolutizmus központi államszervezeté nek a kié píté sé t mintegy kiegé szítette a II. Frigyes által vé grehajtott igazsá gszolgá ltatá si reform. Erre azé rt is nagy szüksé g volt, mivel az állam, a jogé let szempontjábó l különbözõ területeket egyesített magában. A porosz állam három alapvetõ összetevõ je: Brandenburg, Kelet-Poroszország é s a rajnai birtokok nem rendelkeztek pl. egysé ges bíró sági szervezettel. Egyes tartományok számára továbbra is fellebbviteli fó rum maradt a birodalmi kamarai bíró ság, viszont más tartományok – mint Kelet-Poroszország – semmifé le kapcsolatban nem voltak vele. A reform elsõ fontosabb lé pé sei nyomán a porosz király hatalma alatt álló területekrõ l kizárták a birodalmi kamarai bíró ság jogható ságát. Az 1748-ban kiadott Codex-Friedericianus pedig az elé rt eredmé nyekre támaszkodva egysé gesítette a porosz kirá lyi bírá skodá st, ill. az eljárást. Így az összes tartományok számára egysé ges fellebbviteli fó rumké nt állították fel a 115
berlini felsõ bíró ságot. A reform tehát a bíráskodást is a porosz feudális abszolutizmus engedelmes eszközé vé tette, miután a bírák általában a központosított állam szoros függé sé be kerültek. Kitekinté ské nt utaljunk vé gül arra, hogy a porosz felvilágosult abszolutizmus kié píté se számos né met fejedelemsé g számára mintává lett a XVIII. század folyamán. Porosz minta alapján sorra é pültek ki fõ ké nt a közeli kisebb-nagyobb államocskák, de ez a modell hatott a XVIII. századi osztrák államberendezkedé sre is. Mindent összevetve, a né met fejedelmi abszolutizmus általános é rté kelé sé né l nem lehet szem elõ l té veszteni azt, hogy amíg egyes nyugat-euró pai államokban (Franciaország, Anglia) a feudális abszolutizmus átmenetileg mé g társadalmi haladást is eredmé nyezett, Né metországban viszont a fejedelmi abszolutizmus a gazdasági é s a politikai szé ttagoltságot szentesítette. Ezzel egyidejû leg a né met birodalmi államszervezet fokozatosan elsorvadt, a birodalmi gyû lé s jelentõ sé gé t vesztette é s a szuveré n fejedelmek egyre reakció sabb hatalma pedig általános jelensé ggé lett a XVII-XVIII. században. Csak az ún. felvilágosult abszolutizmus múló reformkísé rletei üthettek ré st mé g egy ideig ezen a statikus helyzetké pen.
6.5. A "német-ró mai" jog szerepe A né met feudális társadalom kialakulásával a jogé let fontos té nyezõ je lett az egyszerû szokásjog. Így a X. századtó l é vszázadokig tartott az íratlan szokásjog szinte osztatlan uralma a jogi viszonyok rendezé sé ben. A né met területek gazdasági-társadalmi fejlõ dé sé ben mutatkozó elté ré sek azonban a szokásjog alakulására is kihatottak. Ezé rt az íratlan szokásjog fejlõ dé se partikuláris mó don alakult é s gyakran egyetlen tartományon belül is tarka jogszokásokat teremtett. A szoká sjogi partikularizmus gyökerei persze a törzsi hercegsé gek idejé re nyúltak vissza, majd a feudális szé ttagoltság újabb lehetõ sé get nyújtott a szokásjog ré szszerû fejlõ dé sé nek. Az íratlan szokásjog ugyanis szájhagyomány útján terjedt é s gyakran pl. falvanké nt is változó viszonyok közt nyert elismeré st. Az elté rõ szokásjogi felfogás eseté n a né pbõ l választott emberek (Schöffen) nyilatkozatai alapján a jogot mintegy "megtalálták". A helyi szokásjogra vonatkozó nyilatkozatok írásba foglalása ezé rt csak é vszázadokkal ké sõ bb következett be (Weisthum, Ö ffnung, Rechtsbuch). Igen nagy gyakorisággal fordult elõ a falusi szokásjog írásbafoglalt formája, a Weisthum, ami a függõ közössé g szokásjogi viszonyainak az é vente kiadott é s kiegé szíté sekkel megtoldott gyû jtemé nyé vé lett. A Weisthumokban ké sõ bb egé sz apró lé kosan leírták a parasztok jogait é s kötelezettsé gé t, ami által a szokásjog állandó változásnak volt kité ve. A szokásjog fejlõ dé sé ben leginkább a territoriális elv é rvé nyesült. Tartományok, hercegsé gek, uradalmak, sõ t gyakran az egyes falvak is saját szokásjoguk alapján é ltek. Így alakult a tartomá nyi szoká sjog (Landrecht), ill. a vá rosi (Stadrecht) é s a falusi szoká sjog (Dorfrecht). Sajátos szokásjogi viszonyok alakultak továbbá a társadalmi tagozó dásnak megfelelõ en is, miután a hû bé rúri viszonyok rendezé sé re alakult a hûbé rú ri jog (Lehenrecht), a miniszterialisok kötelessé geit pedig a szolgá lati jog (Dienstrecht) határozta meg. Hasonló an a függõ parasztság viszonyainak a rendezé sé re kifejlõ dött az uradalmi jog (Hofrecht). Ilyen elõ zmé nyek után né met földön a XII. század vé gé tõ l megkezdõ dött a szoká sjog írá sbafoglalá sa. Eme feladat vé grehajtását azonban nem az állami é rdekek ké sztetté k elsõ dlegesen, hanem az inkább csak a helyi szüksé gletekbõ l fakadt. Így az összegyû jtõ k is
116
rendszerint magánosok voltak, akik latin, de gyakran hazai nyelven foglalták írásba a különbözõ helyi szokásjogokat. A XIII. század elsõ felé ben született pl. a szász szokásjog gyû jtemé nye, a Szá sztü kör (Sachsenspiegel), amelynek az összeállító ja, Eike von Repkow elõ zõ leg a helyi gró fsági bíráskodásban mint esküdt mû ködött közre. Az általa összegyû jtött jogkönyv egyik ré sze a tartományi közönsé ges jogot, a másik ré sze a hû bé rúri jogot tartalmazta. Az eredetileg latin nyelven írott jogkönyv Szászország keleti ré szé nek szokásjogi viszonyai alapján ké szült é s kánonjogi kiegé szíté st is nyert. A Szásztükör egyik sajátos vonása egyé bké nt, hogy tagadja a pápa világi fõ hatalmát. (I. könyv, "lelki é s világi hatalom" eredete). Szerinte a pápa nem alkothat olyan jogot, amely "az országos vagy hû bé ri jogot lerontaná". A gyû jtemé nynek a hû bé rúri jogot tartalmazó második ré sze (II. könyv) viszont arró l tanúskodik, hogy a Sachsenspiegel fõ ké nt a hû bé rurak é rdekeit szolgálta. Az a hû bé res, akinek a hû bé rura nem szolgáltat igazságot, jogosult a szolgálat megtagadására is, mondja a Sachsenspiegel megalkotó ja. A gyû jtemé ny ré szletesen körülírja egyé bké nt a birodalmi hû bé resek szolgálati kötelezettsé gé t, mondván pl., hogy a birodalmi szolgálatot hat hé ttel elõ bb be kell jelenteni é s az elõ írt szolgálat teljesíté se után birodalmi szolgálatot sem követelhetnek a hû bé resektõ l (II. könyv IV. szakasz). Jellemzõ egyé bké nt, hogy a Szásztükör mé g mentes volt a ró mai jog közvetlen hatásátó l. Mint a helyi szokásjog írott gyû jtemé nye fõ ké nt é szak-né met területeken terjed el é s már a XIII. század folyamán a bíró ságokon szé lté ben alkalmazták. Ké sõ bb a gyû jtemé ny alapjává lett a magdeburgi városjognak é s annak közvetíté sé vel dé l-né met, sõ t lengyel-litván területre is eljutott.Ez a városjog persze már összehasonlíthatatlanul fejlettebb volt ez eredõ kné l. A másik kiemelkedõ szokásjogi joggyû jtemé ny volt a Svá btü kör (Schwabenspiegel), amit a XIII. század második felé ben foglaltak írásba. Szemben az elõ bbivel a Svábtükör dé l-né met területen keletkezett é s a szokásjogon kívül ró mai é s kánon jogi elemeket is tartalmazott. Így a gyû jtemé ny felfogása egyházi színezetû volt é s a Szásztükörrel szemben pl. a pápát mint a feudális világ vezetõ jé t tekintette. Számos területi, szokásjogi gyû jtemé ny közt kiemelé sre tart számot mé g a XIV. században keletkezett Franktü kör, amely a birodalmi egysé g gondolatát viselte magán. Keletkeztek továbbá a Szász- é s Franktükör átdolgozott é s kiegé szített kiadásai is. A XIV-XV. század folyamán pedig a jelentõ sebb né met jogkönyveket a ró mai jogforrásokhoz hasonló an, szé ljegyzetekkel látták el é s lé nyegesen kiegé szítve terjesztetté k. E szokásjogi gyû jtemé nyek mé gis csak egy-egy tartomány szokásjogának az egysé gesedé sé hez járulhattak hozzá. A tartományi szokásjogot gyakran megszakította az önálló an fejlõ dõ né met városi jog, amelynek az alapját ké pezte az adott város kiváltságlevele, a kiharcolt városi önkormányzat dokumentált forrása, valamint a helyi szokásjog. A XIV. századtó l törekedtek már a városok az elismert szokásjogaik összegyû jté sé re é s ennek eredmé nyeké nt születtek a né met városi jogkönyvek. Közöttük legismertebb volt a "magdeburgi jog virá ga" (Blume von Magdeburg) címû gyû jtemé ny. Egyé bké nt a városi jogkönyveket gyakran más városok is átvetté k, é s a jogot adó város ezzel anyaváros lett. Így továbbították egyes né met városok (Magdeburg é s Lübeck) jogukat más városoknak nemcsak a né met területeken, hanem a tengeri kereskedelem útján a birodalom határain túl is. A városjog erõ teljes kibontakozása ellené re a né met feudális jog fejlõ dé sé ben é vszázadokig uralkodó maradt persze a szokásjog. A jogalkotás pedig sokáig csak másodlagos hatást tudott gyakorolni a jogfejlõ dé sre, bár jelentõ s jogforrásoknak számítottak pl. a királyi 117
kiváltságlevelek. I. Ottó nak az egyháziak számára kiadott kiváltságai, majd pedig a II. Frigyes által adományozott kiváltságlevelek pl. a szokásjog jelentõ s mé rté kû mó dosítását eredmé nyezté k. A haté kony birodalmi jogalkotá s mé gsem alakult ki é s a feudális monarchia korában mindinkább lehetetlenné vált a jogegysé gre törekvõ törvé nyalkotás. Az uralkodó mellett esetenké nt összehívott birodalmi gyû lé s általános é rvé nyû törvé nyeket nem is hozott, így a gyû lé s tevé kenysé ge csak közvetve gyakorolt hatást a birodalmi jogé letre, pl. a háborúskodás korlátozásával, vagy a "közbé ke" meghirdeté sé vel. Barbarossa Frigyes törekedett pl. az egé sz birodalomra kiterjedõ bé keegyezmé nyek elfogadtatására. Így talán az elsõ birodalmi törvé nynek tekinthetõ a II. Frigyes birodalmi bé ké je (Reichslandfrieden 1235), amely a megelõ zõ bíró i eljárástó l é s a hadüzenet megtörté nté tõ l tette függõ vé a háborúskodást. Az elhatalmasodó hûbé rurak azonban csak a hûbé ri jogok kiterjeszté sé t szolgá ló privilé giumokat ismerté k el á ltalá nos é rvé nyû jogalkotá snak é s alaptörvé nynek tekintetté k a szé ttagoltságot ugyancsak megszilárdító né met Aranybullát (1356). Való jában az Aranybulla kiadása utáni idõ kben már a birodalmi gyû lé s feladatának tekintetté k a törvé nyek lé trehozását, de lé nyegesebb dönté sek csak a husziták, ill. a törökök elleni harc idejé n születtek. Ide sorolható k persze a birodalom megreformálására vonatkozó dönté sek (1495, 1500) is a XV. század utolsó é veiben, a XVI-XVII. században azonban a birodalmi törvé nyhozás szinte teljesen elsorvadt. A kor birodalmi jogalkotását csupán a Carolina bü ntetõ törvé nykönyv (Constitutio Criminalis Carolina, 1532) ké pviselte. V. Károly császár utasítására ké szítetté k a törvé nykönyvet, amelynek a rendelkezé sei a büntetõ eljárásjogot, valamint az anyagi büntetõ jogi normákat ölelté k fel. Alig né hány é vvel a né met parasztháború leveré se után keletkezett törvé nykönyv látható an a parasztság elleni megtorlás jegyé ben született. A birodalmi jogalkotást lehetetlenné tevõ hû bé rurak tehát a parasztokkal szemben ké nytelenek voltak erejüket egyesíteni. Ilyen törté nelmi miliõ ben keletkezett a Carolina büntetõ törvé nykönyv, amely té nylegesen nem is vált kötelezõ vé az egé sz birodalomban, bár a kegyetlen megtorlás rendszeré n nyugvó tvk. szabályait a bíró ságok általánosan figyelembe vetté k. Né met területen a birodalmi jogalkotá st jelentõ sé gé ben általában jóval felü lmú lta a tartomá nyi törvé nyhozá s, miután a XII. századi birodalmi kiváltságlevelek már elõ írták, hogy a fejedelmek országuk nagyjainak a közremû ködé sé vel törvé nyt hozhatnak. Amint pedig a tartományi rendi gyû lé sek (Landtag) megszerezté k az adó ztatás, a hadsereg é s a pé nzügyek feletti dönté s (helyi) jogát, úgy terebé lyesedett a gyû lé s jogalkotó tevé kenysé ge. A fejedelmek a tartományurak támogatására szorultak, miközben ké nytelenek voltak a tartományi rendek jogainak az elismeré sé re. A tulajdonké ppeni törvé nyhozá s ilyen körülmé nyek közt a tartomá nyi rendi gyûlé sekre szá llt á t. A né met feudális jog fejlõ dé sé nek az alapvetõ irányát tehát a tartományi törvé nyhozás é s fokozott mé rté kben továbbra is a szokásjog szabta meg, a né met feudális jog tudományos mû velé sé t pedig megakadályozta a római jog recepciója (befogadása). A ró mai jog befogadását persze számos té nyezõ ösztönözte. A Hohenstauf uralkodó k pl. a "né met ró mai" birodalom hatalmi igé nyeinek az alátámasztására igyekeztek felhasználni az é szak-itáliai egyetemeken mû velt ró mai jogot. A XIII. században azonban már nemcsak Né metországban folyt a ró mai jog befogadása, mé gis a jogfejlõ dé sre leginkább itt hatott. Az egyetemeken pl. a ró mai jog mellett jobb esetben a kánonjog mû velé sé nek áldoztak, a hazai 118
(né met) jog, ill. a szokásjog iránt viszont a ró mai jog mû velõ i megveté ssel viseltettek. Így alakulhatott ki az a felfogás, hogy a bíró a jogalkalmazás során a ró mai jogot köteles ismerni é s az ettõ l elté rõ esetek alkalmával a felek feladata bebizonyítani a helyi szokásjog alkalmazható ságát. A ró mai jog befogadását mozdította elõ továbbá az a helyzet is, hogy az egyház hosszú ideig a ró mai jog alapján é lt (Ecclesia vivit lege romana). A ró mai jog befogadását jelentõ s gazdasági té nyezõ k is ké sztetté k. A városok é s a pé nzgazdálkodás fejlõ dé sé vel a partikuláris helyi jog mindinkább alkalmatlannak tû nt az új viszonyok szabályozására, a jogegysé g fejlõ dé sé t szolgáló birodalmi jogalkotás pedig ké sett. Így vált a befogadott ró mai jog az új viszonyok alkalmas szabályozó jává. A munkamegosztás alapján fejlõ dõ árutermelé s, ill. a kereskedelmi é let a jogegysé get é s a fejlettebb vagyonjogi viszonyokat kívánta volna megteremteni. Né metországban azonban é ppen a jogé let egysé ge, az egysé ges jogelveken alapuló központi bíráskodás hiányzott. Ezé rt itt az "árutermelõ társadalom elsõ világjogát" a ró mai jogot kezdté k alkalmazni. Való jában persze a tartományuraság elhatalmasodása mellett a ró mai jog recepció ja sem tudta teljesíteni a feladatát. Így a ró mai jog felhasználása é s tudományos mû velé se a XIV. századtó l bár szé lté ben elterjedt a né met birodalmi területeken, a ró mai joghoz fû zõ dõ birodalmi (hatalmi) törekvé sek azonban jelentõ sé güket vesztetté k. A romanista jogá szok a tartományúri hatalom megszilárdulásával a fejedelmek szolgá latá ba szegõdtek é s a fejedelmi teljhatalom megalapozására használták fel a recipiált ró mai jogot. Ilyen elõ zmé nyek után a ró mai jog mû velõ i bekerültek most már a fejedelmi tanácsokba é s a helyi íté lkezé sben az eredeti jellegé bõ l kivetkezett ró mai jogot (az ún. pandekta jogot) tetté k zsinó rmé rté kül. Így nemcsak a fejedelmi hatalmat szilárdították meg a ró mai jog segítsé gé vel, de a legigázottak elnyomását is nagymé rté kben alátámasztották. Nem hiába mondta tehát a né met parasztháború egyik okmánya (Heilbroni program), hogy a "doktorok nem a jog õ rei, hanem csak fizetett szolgák" voltak. Így a Carolinába is bekerültek a ró mai jogi elemek, miután a ró mai büntetõ jogbó l kölcsönözté k pl. azt a szabályt, hogy akik az áruló kat feljelentik, mentesülnek a bünteté s aló l. Ilyen körülmé nyek közt a ró mai jog mû velõ it a tömegek köré ben rendkívüli gyû lölet vette körül a XVI. századi Né metországban. Különbözõ té nyezõ k hatása alatt né met földön a XVI. század vé gé ig té nylegesen megtörté nt a római jog recepció ja é s ez a helyi jogot má sodlagos szerepre ká rhoztatta. Nemcsak a tartományi bíráskodás alkalmazta a bevett jogot, de a birodalmi kamarai bíró ság 1495. é vi rendtartása is az íté lkezé s zsinó rmé rté ké vé tette azt, aminek a pozitív hatását inkább csak a kötelmi jog (pl. a szerzõ dé sformák), ill. a kereskedelem é s a csereviszonyok területé n kereshetjük. A befogadott ró mai jog közvetítõ szerepet vállalt magára továbbá, amidõ n az olasz iskolák által kifejlesztett büntetõ jogi felelõ ssé g inté zmé nyeit (szándé k, gondatlanság, jogos vé delem) továbbította a ké sõ -közé pkor jogtudománya számára. A jogfejlõ dé s sajátos viszonyai mellett a né met feudá lis jog kodifiká ciója tehát tulajdonké ppen csak a tartomá nyok kereté ben valósulhatott meg. A fejedelmi abszolútizmus kodifikáció s tevé kenysé gé t pedig a termé szetjogi elmé let alapozta meg, amely a né met viszonyok között egyé bké nt is (tanításaival) a fejedelmek szolgálatába szegõ dött. Így a kodifikáció fõ bb eredmé nyei Bajorországban, Ausztriában é s Poroszországban figyelhetõ k meg a ké sõ i feudalizmus századai folyamán. Különös törekvé st mutatott a porosz királyság pl. a bü ntetõjogi é s bü ntetõ eljá rá sjogi viszonyok kodifiká lá sá ra (1717, 1748), majd pedig a század vé gé n hosszú elõ ké szíté s után megszületett a szinte minden jogágazat anyagára kiterjedõ porosz orszá gos jog (Landrecht, 1794). Ez utó bbi kó dex ugyanis magánjogi, 119
büntetõ jogi é s eljárásjogi viszonyokat kívánt egysé ges szerkezetbe foglalni, miközben a felvilágosodás, ill. a klasszikus polgári forradalom által kifejlesztett új jogelveknek viszont nem adott helyet. Így a törvé nykönyv egé szé ben az önké nyuralom é s a nemesi elõ jogok biztosításának az eszközé vé lett. A jogalkotás törté nelmi sajátosságai ellené re a né met feudális jog fõ bb inté zmé nyei igen nagy gyakorisággal tû ntek fel a környezõ euró pai né pek jogfejlõ dé sé ben. Ezé rt is szüksé gesnek látszik, hogy a jus teutonicum egyné mely fontosabb alapinté zmé nyé t közelebbi megvilágításba helyezzük. A legtöbb analó giára adnak persze lehetõ sé get a monogám család fejlõ dé sé hez kapcsoló dó jogi viszonyok, miután az ide kapcsoló dó jogviszonyok szabályozása területé n né met földön is a kánonjog hó dított teret é s ilyen alapon a há zassá g tridenti formá ja vá lt elfogadottá . A feudális társadalom megszilárdulása viszont a legjelentõ sebb hatást gyakorolta a birtoklási-vagyonjogi viszonyok fejlõ dé sé re. Így az adott kor felfogásának megfelelõ en a földtulajdonjog lett a dologi jog alapvetõ inté zmé nye. Megjegyzendõ azonban, hogy hosszú ideig fennmaradt né met földön a földbirtoklás közössé gi formája is, miután a szabad parasztság függé sbe jutása a birodalom egyes területein mé g hosszú ideig folyt é s a belsõ kolonizáció , ill. az új paraszti falvak keletkezé se is a föld Mark-közössé gi birtokbavé telé n alapul. Svájc, Tirol, Hollstein lakossága köré ben pedig az egé sz közé pkoron át megtalálható maradt a közössé gi földbirtoklás. Az urasági függé st különbözõ körülmé nyek közt elkerülõ parasztság osztatlan közössé gi birtoklása azonban mindinkább az erdõ , a legelõ é s pusztaföldekre korlátozó dott é s a földesuraság terjeszkedé sé vel fokozatosan megszû nt. A parasztság alapvetõ tömegé nek a birtoklási- vagyonjogi viszonya a feudális függé s kereté n belül alakult, miután a feudális földtulajdonjog megerõ södé se egyidejû leg magával hozta a szabad birtokosok függé sbejutását. Így a paraszt telekbirtoka urasági tulajdonná változott é s a szolgálatok teljesíté se fejé ben maradhatott egyáltalán a termelõ a birtok használatában. A függõ paraszti birtok tehát (egyidejû leg) földesúri tulajdont ké pezett é s a függõ sé g különbözõ formáinak megfelelõ en tartalmában is elté rõ lehetett. "Szabad telekbirtok"-nak nevezté k pl. azt a paraszti birtokot, amely csak dologi terheket viselt. A paraszt az ilyen viszonyok mellett az urasági tulajdont ké pezõ telek té nyleges birtokosa volt é s gyakran a telekbirtok átörökíté sé t is gyakorolta. A paraszti telekbirtok "nem szabad" formája viszont a termelõ t szemé lyé ben is a földesúri földtulajdon függé sé be vonta. A függõ paraszti birtok termé szetesen idõ k folyamán mind összeté telé ben, mind annak jogi termé szeté ben változott. A függõ telekbirtok (Hufe) különbözõ viszonyokbó l, így pl. birtoklási-, használati viszonyokbó l é s az esetenké nt kialakított jogosultságokbó l állt. A földesuraság termelõ szervezeté nek a kifejlõ dé sé vel a telekbirtok kiegé szíté sé t (pertinencia) ké pezõ közössé gi eredetû használati jogosultságok elenyé sztek, majd a majorsági birtok fejlõ dé sé vel mind szû kebb té rre szorult a függõ paraszti birtok is. Ezé rt sé relmezté k a fellázadt né met parasztok a telekbirtok agyonterhelé sé t, ill. a föld elrablását. Vé gül a feudális társadalom utolsó é vszázadai alatt a függõ paraszti birtoklás jogi termé szeté t is törekedtek megváltoztatni. Az urasági, ill. a fejedelmi szolgálatba szegõ dött romanisták pl. már a függõ paraszti birtokjog fennállását is tagadták. Szerintük kizáró lag a földesúr bírt tulajdonjoggal, a paraszt pedig csak megtû rt használó ja az urasági birtoknak. Így a XVII. századtó l fõ ké nt a keleti tartományokban igyekeztek megsemmisíteni az örökölhetõ paraszti birtokjogot. Á ltalánosan tiltották pl., hogy a függõ paraszti birtokos telekbirtokát elidegenítse, vagy elzálogosítsa. Halála után a telekbirtok örökösé t a földesúr jelölte ki é s gyakran mé g a ház é s az ingó dolog feletti rendelkezé si jogát is kisajátította. Ilyen okok következté ben fõ ké nt a keleti területeken a XVII-XVIII. században a függõ paraszti telekbirtok uralkodó formája lett a 120
nem örökölhetõ birtok (Lastbesitz). Az ilyen földekrõ l pedig a parasztot bármikor el lehetett û zni é s az elû zött birtokos semmifé le jogigé nyt nem támaszthatott földesurával szemben. A jobbágyság ún. második kiadásával beköszöntõ szolgaság ilyen körülmé nyek közt a jobbágy szemé lyé t is a birtokállományhoz tartozó nak, röghözkötöttnek (homines proprii et glebae adscripti) tekintette. A né met feudális társadalom dologi jogi viszonyainak fejlõ dé se a tulajdonjog alakulásában is szemlé letes ké pet tár elé nk. A ró mai jogi szemlé lettõ l elté rõ en né met területen ugyanis a tulajdonjog legá ltalá nosabb kifejezõje a té nyleges birtoklá s (Gewere) volt. A té nyleges birtoklás, ill. a dolog feletti hatalom elé gsé gesnek mutatkozott tehát a tulajdonjogi igé ny kielé gíté sé re, ugyanakkor a tulajdonos rendelkezé si joga számos korlátozást szenvedett. Így a korábbi tulajdonjogot mindenekelõ tt a nemzetsé g, ill. a rokonság igé nyei korlátozták, miután az ingatlan elidegeníté sé né l pl. megkövetelté k a rokonok hozzájárulását é s annak elmulasztása eseté n, az elidegenített birtok egy é v é s egy napon belül visszakövetelhetõ volt. A feudális tulajdonjog másik korlátja a hû bé ri viszonyokbó l fakadt, nevezetesen a hû bé r feletti rendelkezé si jog az adományozó hû bé rúr jogigé nye által korlátozott volt. Ilyen mó don a feudális tulajdonjog is a té nyleges birtoklásra korlátozó dott é s e viszonyokbó l fakadt, hogy a né met jog a zálogbavevõ t is tulajdonosnak tekintette é s az elzálogosító nak csupán az a joga maradt, hogy a dolgot visszavásárolja. A té nyleges birtoklásban megnyilatkozó tulajdonjogi igé ny lé trejöhetett ingó é s ingatlan felett. Így a birtok tartalma, összeté tele, ill. rendelteté se szerint megkü lönböztettek allodial-, hûbé ri-, össz- vagy kü lön-birtokot. Az emlé kezetet meghaladó háborítatlan birtoklás pl. (possessio immemorialis) különösen szilárd tulajdonjogi igé nyt biztosított. E viszonyok fejlõ dé se szempontjábó l különösen szemlé letes né met földön a hû bé rbirtok (feudum) sajátos jellege. Az ilyen birtokok általában a hû bé ri szolgálat ellené ben kerültek az egyházi é s világi urak kezé be. A hû bé rbirtok tehát a szolgálat jutalmazását, ill. a szolgálat jövõ beli biztosítását szolgálta. A hû bé r azonban nem mindig földbirtok volt, hanem a szolgálat jutalma lehetett valamely használati jog, jogosítvány, stb. is. Az ingatlan hû bé rbirtok általában összetett tartalommal jelentkezett miután benne gyakran birtoklási, használati jogosítványok, ill. különbözõ vagyontárgyak egyesülhettek. A né met feudális jogban a hû bé rviszonyok bonyolult fejlõ dé se nyomán pl. a hû bé res gyakran különbözõ jogcímek alapján szerzett hû bé rbirtokok, ill. hû bé ri jogosítványok tulajdonosa volt, de egyúttal alhû bé reseinek a hû bé rese is lehetett. Sajátos jelensé g továbbá, hogy a né met területeken sokáig nem tû nt el az allodbirtok sem, aminek következté ben kialakult az a vé delem, hogy a birtok hû bé ri termé szete bizonyításra szorul. A né met feudális tulajdonjog tehá t alapvetõen elté rt a római jogi tulajdonfogalomtól. A hû bé ri hierarchia lé pcsõ zetes felé píté sé nek megfelelõ en egyé bké nt a hû bé rbirtok is mé lyen tagozó dott, miközben a hû bé rbirtok alapján kialakult feudális tulajdonjogi igé ny mé g egysé gesen áll szembe az elnyomottakkal. A né met hû bé rbirtok eredetileg szigorúan a szolgálathoz kötött volt. A hû bé rúr engedé lye né lkül nem volt elidegeníthetõ , de a birtok egyes ré sze alhû bé rbe adható folt A feudális szé ttagoltság azonban a fejlõ dé s folyamán melegágyává lett a hû bé rbirtok örökletessé té telé nek, így a hû bé rbirtok átment kezdetben a fiúutó dokra, ill. ké sõ bb a nõ kre is, de az oldalrokonokat é s a felmenõ ket mellõ zté k. Így a hû bé rbirtok gyakran a lemenõ á g együ ttes birtoka (Gesamtgewere, Gesamtlehen) lett. A birtok csak akkor szállt vissza a hû bé rúrra, ha az örökösök sora megszakadt vagy a hû bé res megszegte a hû sé get (felonia). A né met feudális 121
viszonyokra jellemzõ azonban, hogy a király köteles volt a visszaháramlott fejedelmi hû bé rt egy é v é s egy napon belül ismé t eladományozni. Vé gül a ró mai jog befogadásával né met földön elterjedt a glosszátorok által kidolgozott osztott tulajdon elmé lete is, így a hû bé rbirtokos tulajdonjogi igé nye általános elismeré st nyert, de a hû bé r öröklé sé bõ l az utó dokat semmiké ppen nem lehet kizárni. Idõ vel a hû bé rbirtok eredeté bõ l származó terhek, fõ ké nt a katonai kötelezettsé gek persze elavultak é s ezáltal a feudális földtulajdonjog kötöttsé gei meglazultak. A folyamat utolsó epizó djaké nt megemlíthetõ , hogy a porosz állam területé n vé gül a nemesi birtokokat teljes mé rté kben allodizálták. Né met földön a dologi jog fejlõ dé sé nek jelentõ s té nyezõ jé vé lehetett egyé bké nt az egyház által támogatott vé grendelkezé si jog elismeré se is, amely a nemzetsé gi igé nyek hátté rbe szorításának az eszközé vé lett. A vé grendelkezé st kezdetben csak az egyházi testületek javára ismerté k el, de csakhamar a családtagok számára is gyakorolták. A római jogi korlá tlan tulajdonjog inté zmé nye pedig csak fokozatosan tört utat magá nak, elsõsorban a né met vá rosi jogok keretei között. A bü ntetõjog területé n viszont a sé relmek önhatalmú megtorlása hosszú ideig fennmaradt, miután a szemé lyes bosszúnak kezdetben nemcsak a tettes, de a rokonság tagjai is ki voltak té ve. A feudális állam megszilárdulásával a sé relem egyé ni megtorlása hátté rbe szorult é s kialakult a jó váté tel útján törté nõ rendezé s. Az állam a büntetõ hatalom gyakorlását magának igé nyelte é s az alattvaló k ügyeiben törté nõ bíró i dönté st mindinkább kiterjesztette. Mé gis a feudalizmus virágkorában szé lté ben dú lt a magá nharc (Fehde). A feudális monarchia hosszan elnyúló korszakában, a birodalmi hû bé resek egymással folytatott vitáinak a rendezé sé ben tehát mind kevesebb lehetõ sé g maradt az államhatalom befolyásának az é rvé nyesíté sé re. A tartományurak, ill. az egyházi é s világi fejedelmek az egymásnak okozott (vagy csak vé lt) sé relmeket szé lté ben a magánháborúkkal torolták meg é s a birodalmi íté lkezé snek hosszú ideig nem vetetté k alá magukat. Ezé rt van az, hogy a törvé nyhozás elsõ kísé rletei közt említettük meg a birodalmi bé ke megteremté sé re irányuló egyezmé nyek meghirdeté sé t. A magánharc megszünteté sé nek a törekvé se tükrözõ dött ké sõ bb az Aranybullában is, majd az 1495. é vi "örökös orszá gos bé ke" vé glegesen megtiltotta a magánharcot. A politikai szé ttagoltság, ill. a tartományúri hatalom általánossá válása azonban a birodalmi bé ketörekvé sek eredmé nyessé gé t aláásta. Valamivel eredmé nyesebb lehetett a tartományi bé ke megteremté sé re irányuló törekvé s, amely persze elsõ dlegesen a tartományurak bíró i fõ hatalmának szerzett é rvé nyt. A sé relmek önhatalmú megtorlásának a különös visszássága mellett a né met feudá lis jog az elté rõ bü ntetõjogi felelõssé g rendszeré vel vonta magá ra a figyelmet. A Szásztükör pl. a parasztok által elkövetett bû ntettekre a halálbünteté s különösen kegyetlen mó dozatainak (akasztás, lefejezé s, megé geté s é s keré kbetöré s) alkalmazását írta elõ . Ugyanekkor különös vé delemben ré szesítetté k a feudális urak tulajdonjogát é s a kisebb é rté kû lopásra is kivetetté k a jog- é s becsületveszté st. A nagyobb é rté kû lopást viszont akasztással sújtották, miközben a privilegizált ré tegek tagjainak a cselekmé nyé t enyhé bben, a jobbágyoké t súlyosabban íté lté k meg. A kegyetlen bünteté si té telek az elrettenté st é s az elkövetett cselekmé ny aránytalanul súlyos megtorlását cé lozták. Gyakran alkalmazták a testcsonkító bünteté seket, é s különösen elrettenté sre szánták a felné gyelé s, keré kbetöré s, elevenen eltemeté s bünteté seket. Vé gül egyfajta sajátos bünteté sforma volt a levelesíté s (Acht), ami é let- é s vagyonveszté ssel járt.
122
A bü ntetõjogi felelõssé g fõ ké nt az eredmé nyhez igazodott, de lassan különbsé get tettek a szándé kos, gondatlan é s elõ re megfontolt cselekmé nyek közt. A felbujtó t általában a tettessel azonos mó don büntetté k, valamint a kísé rletet is önálló bû ncselekmé nynek minõ sítetté k. A társadalmi ellenté tek kié lezõ dé sé vel, fõ ké nt a XV. századtó l, fokozó dott a parasztság ellen alkalmazott megtorlás, a büntetõ jogi viszonyok partikuláris fejlõ dé se viszont gyakran a bíró i önké nyhez is elvezetett. Ezt a helyzetet alig enyhítetté k a Miksa császár által né hány tartománya számára kiadott büntetõ törvé nyek (1499., 1506.). Az V. Ká roly csá szá r bü ntetõ törvé nykönyve (1532) pedig már a parasztháború felett gyõ zedelmeskedõ urak kegyetlen megtorlásának jegyé ben született. A törvé nykönyv elsõ ré sze (103 szakasz) a büntetõ eljárásjogot tartalmazta, míg a második ré sz (76 szakasz) a bû ncselekmé nyek é s az azokra megállapított bünteté sek felsorolását adta. A jogalkotó ezúttal a halálbünteté s kínzó formáit nagy gyakorisággal írta elõ , de a testi bünteté sek kialakításában is a kínzó eszközöket helyezte elõ té rbe. Több bünteté snem határozatlan megfogalmazásával pedig tá g teret biztosított a törvé nykönyv a bírói önké ny szá má ra, amikoris a törvé ny a fejedelmek fizetett szolgává lett bírá k belá tá sá ra bízta a bü nteté s megá llapítá sá t. A pé ldátlanul kegyetlen törvé nykönyv egyé bké nt a helyi önhatalmú megtorlásnak semmiké pp sem vehette elejé t. A birodalmi törvé nyhozás termé ké nek tekintett Carolina ugyanis figyelembe vette a tartományúri juriszdikció önálló ságát. A törvé nykönyv igen nagy teret szentelt a büntetõ eljárásjogi szabályok kialakításának. Az idevágó rendelkezé sekbõ l persze, a korábban né met földön is ismert vá delvi eljá rá s szinte teljesen eltûnt. A Carolina tehát a büntetõ eljárás alapvetõ rendszeré vé tette a nyomozó (inkvizitó rius) eljárást. Így a felelõ ssé grevonás kiinduló pontja lett a bûnössé g vé lelmezé se, minthogy a bizonyítási teher az ártatlanságot illetõ en a vádlottra nehezedett. Termé szetesen korábban sem volt ismeretlen Né metországban az invizitó rius eljárás, de most a Carolina alkalmazásával általánosan használt eljárásmó ddá fejlõ dött é s ez a körülmé ny nagy hatást gyakorolt a környezõ né pek jogfejlõ dé sé re is. Az eljárás fõ feladatának tekintetté k a beismeré s kiké nyszeríté sé t (confessio est regina probationum), ami az íté lkezõ bíró szerepé t gyökeresen megváltoztatta. A gyanúsított szokatlan viselkedé sé t elegendõ oknak tekintette pl. a törvé nykönyv a tortúra alkalmazására, ami gyakorlatilag a fizikai leszámolással volt azonos. Ezzel a ré gi szó beli é s nyilvános eljárás elemei vé gleg eltû ntek a ké sõ -közé pkori né met jog területé n. A Carolina alkalmazása ugyanis é vszázadokra a tartományi, ill. a fejedelmi bíró ságok jogköré be került elsõ dlegesen é s a paraszti jogfosztottság biztosíté kává lett. Hasonló úton haladt a XVII. században Alsó-Ausztria szá má ra kiadott bü ntetõ törvé nykönyv (Praxis Criminalis, 1656), sõ t a XVIII. századi bajor (1751), é s egy ideig mé g az osztrá k bü ntetõjogi kodifiká ció (1768) is. Csak a felvilágosult abszolutizmus idevágó rövidé letû reformtörekvé sei nyomán tû ntek fel tehát új színfoltok a né met büntetõ jog szfé rájában, é letké pes modern jogelemek kialakulásának a lehetõ sé gei azonban mé g jó cskán várattak magukra. Az adott ré gió megké sett polgári átalakulásainak a közelsé gé be kerülve alább mé gis azt látjuk, hogy é ppen a vizsgált jogterület (a porosz-né met, ill. osztrák-magyar) kereti között ötvözõ dtek majdan a közé p- é s kelet-euró pai jog új modelljei. Az állam é s a jog fejlõ dé störté neté nek az új korszakába átlé pve az adott té rsé g jogfejlõ dé sé nek tehát fokozott jelentõ sé ge van számunkra.
123
6.6. A közép-euró pai (feudá lis) jog forrá siai Irodalom: Fehr, H.: Zycha, A.: Baltl, H.: Huber, E.R.: Koschacker, P.: Nyeuszühin, A.I.: Hajdu Lajos:
Tokody Gy.-Niederhauser E.: Planizt, A.: Bevezeté s az egyetemes állam- é s jogtörté net forrásaiba. Ré vé sz T. Mihály: Horváth P.:
Deutsche Rechtsgeschichte. Deutsche Rechtsgeschichte. Ö sterreichische Rechts-geschichte, Dokumnente zur deutschen Verfassungsgeschichte. Euró pa und das römische Recht. Vozniknovenije zaviszimmogo kesztjansztva v zapadnoj Evropi VI-VIII. vekov A Habsburg-birodalom 1752-1769 között vé grehajtott büntetõ jogi kodifikáció jogtörté neti é rté kelé se.
Berlin, 1962. Marburg, 1949. Graz, 1972. Stuttgart, 1961.
Né metország törté nete.
Bp. 1972.
Deutsche Rechtsgeschichte, A feudális jog forrásai Szerk. Hajdu L., Horváth P., Nagyné , Szegvári K. I-II.
Graz, 1950. Bp. 1966
A magyar jogi historizmus világké pé nek alakulása. A közé pkori falusi földközössé g jogtörté neti vonatkozásai.
In: A feudális jogtípus fejlõ dé störté nete. Bp.é n. Bp. 1960.
Müchen, 1958 Moszkva, 1956. In: Acta Ac. Univ. Sc. Budapestinensis. Tom V. Fasc. 1. (1963)
124
125
7. A modern jogrendszerek kora 7.1. A modern jogrendszerek kialakulá sa, jogcsoportok A hazai jogtörté netírás jelenlegi helyzeté t, illetve a megoldására váró feladatokat tekintve talán nem vé letlen, hogy az utó bbi negyedszázad folyamán szinte egyé rtelműen a modern jog törté neti problé mái kerültek az é rdeklő dé s homlokteré be. Joggal hangoztatják ugyanis a jogtudomány historikus vé nájú művelő i, hogy "ami törté neti, az nem csak a mú lt szá má ra jelent gyakorlati é rté ket, hanem a jelen szá má ra is, mert a jelen törté nelmi szü ksé gszerűsé ggel fejlő dik a mú ltból" (Mádl) Ilyen é rtelemben a mai jogtörté netírásnak alkotó kapcsolatot kell teremtenie a közgondolkodás egé szé vel, e kapcsolat é ltető elemeit pedig első dlegesen az újabb kori fogfejlő dé s beható törté nelmi feltárásnak a vállalása ké pezi. Ezt a szinte empirikusan kitapintható tudományos alapállásunkat egyé bké nt az utó bbi é vtizedek nemzetközi tudományos eredmé nyei is meggyő ző en alátámasztották. A közgondolkodást nem kis mé rté kben alakító jogi historizmusunk reneszánszát napjainkban talán ez a sajátos körülmé ny is é rhető vé teszi. Korunk ugyanis szé lesebb é rtelemben a jogi historizmustó l vár választ, nem egyszerűen a tudomány által eleddig megoldatlanul hagyott ké rdé sekre, hanem új elvárásokat támaszt a jelenkor számára is tanulságos társadalmi tapasztalataink rendszerezé sé t illető en. Ez a követelmé ny tapad a maga komplexitásában az újkori modern jogrendszerek fejlő dé störté neté hez, amely nálunk hosszú ideig a mó dszeres vizsgáló dások határán kívül rekedt. Közelítsük meg tehát az adott té makört a modern jog kialakulá sá nak az alapké ré seivel, hogy azután a hazai, illetve a környező né pek újkori fejlő dé sé nek a jobb megé rté se é rdeké ben figyelmünket ráirányíthassuk, arra a megké sett modellrendszerre, amelyet való jában a porosz-né met, az osztrák-magyar, illetve az orosz birodalmi ré gió kban látunk kiteljesedni. A feudális jog több mint egy é vezredes uralma után, a közé kor vé gé n új társadalmi viszonyok kialakulásának a lehető sé gei é rlelő dtek. A fejlett feudális társadalom viszonyai lehető vé tetté k az egyszerű naturális gazdálkodás felszámolását, amelynek nyomában megjelent ismé t az árutermelé s, a pé nzgazdálkodás é s megnövekedett a közé pkori városok polgárságának a szerepe. A gazdasági é let teré n mutatkozó elő rehaladás azonban mé g hosszú ideig a feudális társadalom növekvő igé nyeinek megfelelő en alakult é s nem került szembe a fennálló jogállapotokkal. A feudalizmus osztatlan uralma é rvé nyesült Euró pa, Á zsia, valamint ÉszakAfrika né peinek társadalmában, ső t helyenké nt a társadalmi haladás mé g egy ideig egybe is esett a feudalizmus kiteljesedé sé vel, a korábbi kezdetlegesebb társadalmi viszonyok maradványainak a felszámolásával. Vé gső soron tehát a közé pkor társadalmában mutatkozó elő rehaladás mé g összefonó dott a feudalizmus fejlő dé sé vel. A feudalizmus uralma alatt é lő né pek társadalmi-gazdasági fejlő dé sé ben azonban jelentő s elté ré sek mutatkoztak, miután az egyenlő tlen fejlő dé s következté ben egyes né pek tá rsadalma gyorsabban haladt elő re. Nyugat-Euró pában pl. különösen kedvező körülmé nyek közt folyt a társadalom fejlő dé se, de egyben itt jelentkezett idő ben legkorábban a több mint egy é vezreden át uralkodó viszonyok hanyatlása is. Kelet-Euró pa, illetve Á zsia né peinek fejlő dé se hasonló irányban haladt, de azt több jelentő s törté nelmi té nyező feltartó ztatta é s a feudális jogrend fennmaradását é vszázadokkal meghosszabbította. A modern jogrendszerek elemei legkorá bban valóban Európá ban jelentkeztek.
126
Így Itáliában már a XIV-XV. század folyamán megindult a feudális viszonyok felbomlása é s a modern társadalom kibontakozása. E té nyezõ k mé gsem vezettek a kapitalizmus gyõ zelmé hez, mivel a nagy törté nelmi felfedezé sek következté ben, illetve a világkereskedelmi utak eltoló dása é s sok más té nyezõ hatása alatt Itália fejlõ dé se rövidesen visszaesett, é s a XVI. század vé gé n a mediterráneum elvesztette a társadalmi haladásban mutatkozó vezetõ szerepé t is. Az újkorra való átté ré stõ l alapvetõ fordulat jelei mutatkoztak az emberi társadalom fejlõ dé sé ben. A technikai haladásban elé rt újabb eredmé nyek, az áru- é s pé nzviszonyok kiszé lesedé se, a földrajzi felfedezé sek stb. hatása alatt ugyanis a legfejlettebb euró pai országokban a feudális viszonyok bomlása nyilvánvaló vá lett. A gazdaság fejlõ dé sé ben mutatkozó elõ rehaladás lehetõ vé tette pl. a munkamegosztá s tová bbfejlõdé sé t, amely a munkaerõ áruvá válásához é s a kisárutermelõ k pusztulásához vezetett. Így Euró pa fejlettebb (feudális) országaiban a XVI. században – a termelõ erõ k magasabb szintjé nek megfelelõ en – kezdett kifejlõdni a szé les körû, tá rsadalmi munkamegosztá s. Né metalföldön, illetve Angliában pl. egyes iparágak egymástó l é s a mezõ gazdaságtó l is teljesen vagy csaknem teljesen elkülönültek. A munkamegosztás elõ rehaladásával tehát a termelé si folyamatok társadalmi jellegû vé váltak é s az azokban ré szt vevõ egyes termelõ k bonyolult gazdasági szervezetek ré szeseivé lettek. A termelõ k olyan kapcsolatba kerültek egymással, amelyek az szû k territoriális egysé gek határait áttörté k é s a különbözõ gazdasági ágazatokban dolgozó kat bonyolult gazdasági szálakkal kötötté k össze. A tõ ké s termelé s "kiinduló pontját" azonban az ún. eredeti felhalmozá s ké pezte, amely egyik oldalon a tõ ke felhalmozó dáshoz, másik oldalon a "szabad bé rmunkások" kialakulásához vezetett. Az idevágó folyamatok Nyugaton való ban már a XV. század vé gé tõ l több fejlett feudális állam é leté ben megfigyelhetõ k voltak, é s azok hatása alatt az itáliai polgárosodás átmeneti visszaesé se ellené re a modern kapitalizmus kialakulásának az elõ felté telei tovább gyarapodtak. A tõ ké s termelé s egyes elemeinek a kifejlõ dé se é s gyors té rhó dítása a XVI-XVII. században a nyugat-euró pai feudális viszonyok bomlásának a kiszé lesedé sé vel egyidejû leg zajlott le. A feudális társadalom közvetlen termelõ inek gazdasága lassan ké ptelenné vált a további elõ rehaladásra é s ezzel egyidejû leg a polgá ri forradalmak lehetõsé gei é rlelõdtek. Így a polgárság cselekvõ ré szes lett az antifeudális társadalmi küzdelmeknek, a reformáció nak é s a feudális viszonyok alapjait megrendítõ parasztháborúknak. A modern termé szettudományos gondolkodás megjelené se öntudatra é bresztette tehát a polgárságot. A kor társadalmi mozgalmaiban pl. a polgárság harcát egyre világosabban kifejezõ irányzatok keletkeztek. Ezt jelzi az is, hogy a parasztháborúk, illetve a reformáció különbözõ megnyilvánulásai közt egyre határozottabban jelentkezett az antifeudális polgári irányzat. A kibontakozó tõ ké s termelé s é rdekeit leginkább a ká lvini reformá ció fejezte ki, mivel a reformáció tanaiba burkolt polgári szemlé let a haladás gazdasági é s politikai igé nyeit is megszó laltatta. A kálvini egyházszervezet konstrukció ja (presbiteri) pl. a polgári köztársaság megteremté sé ben szolgálhatott mintaké pül, az egyházi kamattilalom feloldása pedig a vállalkozás szabadságát állította elõ té rbe. Mindez egy új társadalmi rend keletkezé sé nek a közvetlen elõ zmé nye volt. Miké nt a tõ ké s termelé s egyes elemeinek, a kibontakozása a hanyatló feudális társadalom kereté ben, úgy eszmei té ren is jelentkeztek a társadalmi forradalom elõ ké szíté sé t szolgáló tanítások. 127
Sem a tõ ké s viszonyok fokozatos kialakulása, sem az antifeudális polgári eszmé k té rhó dítása önmagában nem eredmé nyezhette a kapitalizmus gyõ zelmé t. Vagyis, csak a tá rsadalmi forradalom oldhatta meg a feudalizmus felszá molá sá t é s az azzal összefü ggõ á llam- é s jogrend megsemmisíté sé t. Így a forradalmi helyzet Nyugat-Euró pa legfejlettebb területein a XVI. század második felé ben már elkerülhetetlen törté nelmi szüksé gszerû sé ggé lett. Az elsõ polgári állam, Hollandia pedig bizonyíté kul szolgált arra, hogy a XVI. századtó l az emberi társadalom fejlõ dé sé nek az új korszaka való ban beköszöntött.
7.2. A modern á llam és jog kialakulá sa A társadalmi munkamegosztás é s a tő ké s termelé s elemeinek kibontakozása – mint láttuk – jó val a győ ztes polgári forradalmak elő tt már erő teljes hatást gyakorolt az állam- é s jogé let fejlő dé sé re. A polgárosodás pl. ké tsé gtelenül hatással volt az állami központosítás, illetve a feudális abszolutizmus fejlő dé sé re. Ezé rt van az, hogy a központosított állam egy ideig objektíve elő segítette az árutermelé s fokozó dását é s a belső piaci kapcsolatok kiszé lesíté sé t. A feudális államberendezkedé s azonban a fejlő dő tő ké s termelé s é s a piaci kapcsolatok során keletkező joginté zmé nyeket csak alárendelten tűrte meg. A szárazföldi é s tengeri kereskedelem, illetve a pé nzgazdálkodás é s hitelügyletek, valamint az árutermelé s egyre bonyolultabb kapcsolatai mé gis új joginté zmé nyek egé sz sorának a kifejlő dé sé hez vezettek. A vá rosi polgá rsá g jogviszonyai pl. fokozatosan elkü lönü ltek é s a tő ké s termelé s té rhó dításával, illetve a piaci kapcsolatok gyarapodásával egyre határozottabb formát öltöttek. Mindez együtt járt a feudális jogtó l idegen jogelvek é s inté zmé nyek megjelené sé vel. A kifejlő dő modern joginté zmé nyek azonban nem tudták kiszorítani a hosszú törté nelmi fejlő dé s által konzervált jog uralmát. Így a társadalmi haladást akadályozó feudális jogrend é s a kifejlő dő modern jog közti ellentmondás a XVI. századtó l fő ké nt a nyugat-euró pai fejlettebb területeken egyre é lesedett. Az új jog uralomra jutását azonban a hanyatló feudális társadalom szolgáltára rendelt államhatalom mindenható sága mé g lehetetlenné tette. Törté nelmi szü ksé gszerűsé ggévá lt ezé rt a polgá rsá g tá rsadalmi forradalma, amely a feudális jogrend legjelentő sebb támaszát, az abszolutizmus államszervezeté t összezúzva megteremtette a modern állam é s jog kifejlő dé sé nek a korszakhatárát. A modern jog uralmát megteremtő forradalmakat gyakran é vszázados elő zmé nyek ké szítetté k elő , é s ezek a XVI. századtó l már közvetlen löké st adtak ahhoz, hogy a polgárság megszerezze magának az állam é s jogrend feletti hatalmat. A kontinens legfejlettebb országaiban ekkor már forradalmi helyzet é rlelő dött é s a polgárság első döntő támadásai is testet öltöttek a feudalizmus ellen. A polgári forradalmaknak az első felvonásai persze szüksé gszerűen veresé get szenvedtek. A tő ké s termelé s legfejlettebb elemeivel rendelkező Né metalföld, szabadságharccal összefonó dó polgá ri forradalma azonban a XVI. szá zad má sodik felé ben győ zelemre jutott, miután a spanyol feudális abszolútizmus verhetetlennek hitt, "világhatalma" megtört a tengeri kereskedelemben meggazdagodott holland tartományok ellenállásán. Né pi-plebejusi lázadással indult el az első polgári átalakulás (1566), majd a század 70-es é veitő l é vtizedekig tartó függetlensé gi harc é s polgárháború tette lehető vé a holland köztársaság megteremté sé t. Az új állam alapját az Utrechti Unió (1579) már lerögzítette, de a reakció korabeli legnagyobb hatalmával folytatott küzdelem a XVII. század első felé ben is
128
folytató dott. Így csak a harmincé ves háborút lezáró euró pai bé keköté sek ismerté k el a holland köztársaságot. Euró pa nagy ré szé n, Á zsia é s Észak-Afrika té rsé gé ben persze mé g é rintetlenül megmaradt a feudalizmus uralma, ső t a fejlettebb feudális országokban pl. hatványozottan té rt hó dított az állami központosítás. Az euró pai hatalmak nem lé tező nek tekintetté k (de jure) az első polgári államot, amely ugyanakkor (gyakorlatilag) a lehanyatló spanyol-portugál világbirodalom legé rté kesebb gyarmatainak a birtokosa lett. A kontinens jelenté ktelennek tűnő kis territó riumában, az egyesült holland tartományokban bontakozott ki tehát első ké nt (uralkodó jelleggel) az új jogrend. Így az első polgári köztársaság a forradalom vívmányaival egé szítette ki a csírájában, a közé pkori városok kereté ben, illetve Észak-Itáliában, Portugáliában stb. kifejlő dő új jogelemeket. A jogrend átalakítása azonban – a szabadságharc sajátos felté telei által – behatárolt maradt, az idegen hatalom ellen folytatott küzdelemben ugyanis a protestantizmus jelszavai mögött a rendek sorakoztak fel é s ennek eredmé nyeké nt a feudális jog radikális felszámolására nem kerülhetett sor. A szabadságharccal összefonó dó holland polgá ri á talakulá s ú j jogrendje tehát a feudális jog mé g é letké pesnek tűnő inté zmé nyeivel való kompromisszum által jellemezhető , mivel az a közé pkori jog összefüggő rendszeré n bár ré st ütött, de ennek a kontinentális kihatásai csak fokozatosan jelentkezhettek. Annál nagyobb jelentő sé gre tett szert a né metalföldi átalakulás a tő ké s manufaktúra fejlő dé sé vel, illetve a pé nzforgalommal é s a tengeri kereskedelemmel kapcsolatos jogelvek é s inté zmé nyek fejlő dé sé ben. Ugyanakkor, amikor a polgári átalakulás ügyé t támogató rendek jelentő s mé rté kben megő rizté k mé g rendi elő jogaikat is, a világ legtávolabbi területeit átfogó tengeri kereskedelem jogá ban Hollandia má r a tengerek szabadsá gá t hirdette. A bankszervezetekkel együtt nő ttek fel az áruforgalom hatalmas té rsé gé t átfogó kereskedelmi társaságok é s ennek megfelelő en tűntek fel pl. a ré szvé nyesek jogainak, illetve az osztalé kok rendezé sé nek a jogi szabályozásai is. Mindezek ellené re meg kell állapítani, hogy a né metalföldi polgári átalakulást a modern állam- é s jogtörté net egé szé t tekintve, egyfajta sajátos körülmé nyek által korlátozott, helyi jelentő sé gű győ zelemnek kell tekinteni. Való jában ugyanis a holland köztársaság a polgári jellegű állam- é s jog uralomra jutásának a kezdeté t jelentette, é s ennek megfelelő en a jogé letben is első dlegesen a kereskedő , illetve az uzsoratő ke é rdekeinek a té rhó dítására inká bb az á ruforgalom (kereskedelmi jog), mint az á rutermelé s jogi formá inak a fejlő dé sé re hatott. Ilyen elő zmé nyek után a XVI. századtó l jelentő s idő beli elté ré ssel egymá st követté k a né metalföldi, az angol, az amerikai é s a francia polgá ri forradalmak. A tő ké s viszonyok fokozatos té rhó dítása é s az egyenlő tlen fejlő dé s eredmé nyeké nt azonban a kapitalizmus kezdeteinek az idő beli eltoló dásán túl lé nyeges tartalmi különbsé gek is kialakultak. Így a XVIII. század második felé ben lezajlott forradalmak már egymástó l é s a legkorábbi polgári átalakulásoktó l is elté rtek. A XIX. század polgári átalakulásai (a poroszné met, az osztrák-magyar, illetve az olasz stb.) pedig a né pek egé sz soránál egyidejűleg tűzté k napirendre a feudális jog megdönté sé t. Mindezeket a nagy forradalmi átalakulásokat azonban a kapitalizmus fejlő dé sé nek egy viszonylag bé ké s korszaka, az ún. szabadversenyes kapitalizmus követte. Való jában ebben a korban bontakoztak ki a tő ké s gazdasági-társadalmi viszonyok, de rohamos lé ptekkel haladt elő re az új jogrend kié píté se is. A feudalizmus elavult rendje elleni harcban keletkeztek az új állam é s a jog legfontosabb inté zmé nyei, majd a forradalmi átalakulást 129
követte az államé let kiteljesedé se é s a modern jog egyes ágazatainak az erő teljes fejlő dé se. A szabadversenyes kapitalizmus állam- é s jogé leté t tehát mé g ebben a korban első dlegesen a társadalmi progresszió , a gazdasági szabadság erő teljes támogatása é s a kibontakozó politikai demokratizmus jellemzi. A kapitalizmus általános fejlő dé sé vel összefüggő ezen perió dus tehát a polgári forradalmak korátó l kezdő dött é s a XIX. század utolsó harmadáig terjedt ki. A modern kapitalizmus több é vszázadon át tartó fejlő dé sé t egyé bké nt az állam- é s jogtörté net szempontjábó l cé lszerű ké t ré szre tagolni. Így a korai polgá ri á talakulá sok sajátos társadalmi-gazdasági körülmé nyei teszik elkülöníthető vé a modern állam- é s jog kifejlő dé sé t a XVI-XVIII. században. A francia polgári forradalom koráig tart ez a fázis. Az adott kor á llam- é s jogfejlő dé sé t pedig erő teljesen befolyá solta az á talakulá sok kompromisszumos jellege. A legkorábbi polgári forradalmak jellegzetes tünetei, a közé pbirtokos nemessé ggel való szövetsé g é s a megdöntött osztályokkal törté nő kiegyezé s stb. tükröző dtek az állam é s jog fejlő dé sé ben is. A modern kapitalizmus korának az állam- é s jogtörté neti szempontbó l elkülöníthető második szakasza viszont a nagy francia forradalom korátó l a XIX. század utolsó harmadáig tart mint a klasszikus burzsoá jog korszaka.
7.3. A klasszikus á llami és jogi alapelvek A feudalizmus maradé ktalan felszámolása a XVIII. század vé gé n lezajlott francia forradalomban következett be. Így a következetes polgári átalakulás hatása világmé retekben é reztette hatását é s számos né p é leté ben közvetlen megindító ja (ösztönzõ je) lett a feudális jogrend elleni támadásnak. Az euró pai reakció egyesített erõ i sem tudták most már megsemmisíteni a forradalom vívmányait, a radikális polgári átalakulás tehát a polgári forradalmak által elé rhetõ legkedvezõ bb társadalmi fordulat kifejezõ jé vé lehetett. Így a francia forradalom alkotmányos elõ rehaladása pl. az államé let gyökeres átalakításához, egyes szakaszaiban a polgári köztársaság államformájának kialakításához is elvezetett, a feudális jogrend gyökeres felszámolása é s az új jogrend kodifikált bázisainak kié píté se pedig – messze Franciaország határain túl – mintául szolgálhatott. A klasszikus polgári átalakulás jó ideig é reztette hatását, amely abbó l is fakadt, hogy a forradalom a né p szé les tömegeinek a szövetsé gé t használhatta fel. A né ptömegek cselekvõ ré szvé tele pl. mé g az 1848-49-es euró pai forradalmak során is feltû nt, de a polgársággal való tartó s szövetsé gre már nem kerülhetett sor. Így a tõ ké s gazdasági-társadalmi viszonyok megteremté sé ben implicite jelenlé võ nagy törté nelmi haladás lassan kimerülni látszott. A kapitalizmus mé g gyorsan fejlõ dött ké sõ bb is, de a gazdaság monopolizáló dása ellentmondásossá tette ezt az elõ rehaladást. A fejlõ dé s általános irányátó l törté nõ elté ré sek termé szetesen az újabb kori jogfejlõ dé sben is feltû ntek. Így helyenké nt a megké sett polgári joginté zmé nyek, haladó vívmányok is csak a monopolizáló dás kialakulása idejé n jelentkeztek. Ilyen é rtelemben különösen bonyolult fejlõ dé s tapasztalható a ké sõi polgá ri á talakulá sok eredmé nyeké nt kifejlõ dõ jogcsoportokban, amelyek fõ ké nt a közé p- é s kelet-euró pai területeken teljesedtek ki a XIX. század második felé ben. Ugyancsak figyelemre mé ltó ak azok a változások, amelyek a XX. század forradalmai után következtek be az állam é s jog fejlõ dé sé ben. A vezetõ é s elmaradott tõ ké s államokban egyaránt kié lezõ dtek é s állandó sultak most már az alapvetõ társadalmi ellenté tek, helyenké nt a válságba jutott politikai hatalom pedig egyre leplezetlenebbül nyúlt a nyílt erõ szak alkalmazásához. Mindez az államé let eltorzulásához, helyenké nt a különbözõ totalitárius diktatúra kialakulásához vezetett. A modern kapitalizmus
130
válsága tehát a hagyományos (burzsoá) jogrendszer területé n is mé lyreható változásokat eredmé nyezett. A jogé letbõ l egyre gyakrabban számû zté k a haladó jogelveket, a demokratikus szabadságjogokat é s az adminisztratív elnyomás eszközé vé változtatták a jogalkalmazást. Mindez különös é lessé ggel kirajzoló dott a fasiszta államok fennállás idejé n. A válság leküzdé se nyomán kiteljesedõ demokratikus jogállamiság azonban mé g számottevõ elõ rehaladás hordozó ja lehetett. Ennek ellené re a klasszikus á llami alapelvek progresszív törté nelmi szerepe aligha vitatható. A kapitalizmus csíráinak, illetve a tõ ké s termelé s egyes elemeinek a kibontakozása mé g a gyõ ztes polgári forradalmak megvívása elõ tt olyan eszmé k, elmé letek megjelené sé hez vezetett, amelyek a hanyatló feudális jog elleni támadásra ösztönöztek. Különösen nagy jelentõ sé gre tett szer a francia-olasz felvilá gosodá s, amely számos haladó tan kialakulását é s té rhó dítását segítette elõ . A hanyatló feudális jog osztatlan uralma eleve az adott kor haladó gondolkodó inak a bírálatát váltotta ki. E küzdelmek során pedig rövidesen nyilvánvaló vá lett, hogy a feudalizmusnak szüksé gszerû en meg kell szû nnie é s helyé t új, eddig ismeretlen berendezé snek kell elfoglalnia. A fennálló jogrend egyre meré szebb bírálata hasonló következteté sekre vezetett é s e felismeré sek különösen akkor váltak általánossá, amidõ n a közelgõ polgári átalakulások a feudális állam é s jog lé tjogosultságát is megké rdõ jelezté k. A kapitalizmus eszmei elõ ké szíté sé ben szerepet játszó gondolkodó k pl. több jelentõ s elmé leti megállapítással segítetté k elõ az új jogrend alapjainak a lerakását. Tanításaik közt a né pszuverenitá s, a hatalommegosztá s, a né pké pviselet é s a parlamentarizmus önálló elvekké formáló dtak. A forradalmi államé píté s gyakorlatában ezek sorát újabb elmé letek, így pl. a vé grehajtó hatalom felelõssé ge, a törvé nyek uralma, a jogegyenlõsé g, é sa magá ntulajdon szentsé ge stb. egé szítette ki. Mindezeket jó ré szt egysé gbe foglalta az alkotmá nyossá g tana, amelynek a jelentõ sé ge szinte minden kifejlõ dõ polgári államban megfigyelhetõ volt. Az állami szuverenitás tana pl. már jó val a polgári forradalmak elõ tt ismeretes volt. Az állami szuverenitásra vonatkozó né zetek jelentõ sé ge azonban akkor emelkedett, amikor az állami központosítás, illetve a feudális abszolutizmus megteremté se a hatalom korlátlanságának az elismeré sé t igé nyelte. A XVI. századtó l egyre általánosabban elterjedt a szuverenitás tana, amely a politikai szé ttagoltság erõ ivel szemben az állami központosítást segítette elõ . Objektíve ez a fejlõ dõ polgárság számára is haladást jelentett, de kifejezetten politikai tartalommal mé g nem telítõ dött. A XVII. század folyamán viszont az angol gondolkodó k már lé nyegesen elõ bbre jutottak, miután tanításaikban napvilágot látott a parlamenti szuverenitá s elmé lete, amely a dicsõ sé ges forradalom kompromisszumához vezetõ angol társadalom é rdekeit fejezte ki. A franci-olasz felvilágosodás, illetve különösen Montesquieu é s Rousseau tanítá sai viszont a XVIII. század folyamán né pszerû vé tetté k az ún. né pszuverenitá s taná t. A radikális polgári forradalom é rlelõ dé se idejé n fejlõ dött ki ugyanis az a felfogás, amely a "társadalmi szerzõ dé s" gondolatábó l kiindulva a né pet tette meg a szuverenitás hordozó jává. Az "államhatalomhoz fû zõ dõ jogok a né ptõ l el nem idegeníthetõ k" é s a né pszuverenitá s helyreá llítá sa é rdeké ben jogos aká r az ellená llá s is (Du contrat social, 1762), nyilvánvaló an kifejezé sre juttatva a közelgõ klasszikus polgári átalakulás törté nelmi feladatát, amely csak a szé les né ptömegek cselekvõ közremû ködé se útján való sulhatott meg. A polgári forradalmak eredmé nyeké nt kialakuló állami szuverenitás gyakorlati megvaló sulása viszont már az uralomra jutott polgárság té nyleges hatalmának a politikai é s jogi kifejezõ je lett. 131
A né pakarat megvaló sulása tehát inkább csak a feudális állam é s jog felszámolása teré n é rvé nyesülhetett, míg az új burzsoá államszervezet felé píté sé ben a né pszuverenitás gondolata fokozatosan hátté rbe szorult. Így a francia forradalomtó l napjainkig nagy számban keletkeztek alkotmányok, amelyek egyáltalán nem törekedtek megvaló sítani azt, hogy a né p önmaga teremtse meg a maga politikai berendezkedé sé t. Az alkotmányok többsé ge el is ejtette a né pszuverenitás elvé t, é s helyé be különbözõ általános fogalmakat (a pol- gárok összessé ge, a nemzet stb.) helyezett. Az adott klasszikus állami alapelv pozitív szerepe mé gis nyilvánvaló a haladás útjában álló feudális állam összezúzása idejé n é s az új társadalmi viszonyok megszilárdítását szolgáló állam é s jog kié píté sé ben. Így a kapitalizmusra átté rõ né pek törté neté ben é vszázadokon át pozitív szerepe volt az állami szuverenitás gondolatának é s csupán az újabbkori totalitárius hatalmi politika, illetve a különbözõ állammonopolista rendszerek igyekeztek azt é rtelmé tõ l megfosztani. A modern államberendezkedé s alapvetõ elveinek az egé sz csoportját foglalja magában az alkotmá nyossá g elve, amely gyakorlatilag úgy fejõ dött ki, hogy a polgári társadalom kialakulása után szüksé gessé vált az államberendezkedé s bonyolult szervezeté nek törvé nyek útján törté nõ szabályozása, illetve az államé letre vonatkozó alapvetõ elvek é s jogok lerögzíté se. Mindezt több egymástó l különálló jogalkotásba vagy inkább egy-egy alaptörvé nynek tekintett alkotmánytörvé nybe foglalták. Az alkotmányos jogalkotás azt az igé nyt fejezte ki, amely a feudalizmus elleni harcban, az önké nyuralom é s a nyílt jogegyenlõ tlensé g tagadásaké nt keletkezett. Való jában ugyanis a forradalmi átalakulás igé nyei olyan államberendezkedé s kialakítását követelté k meg, amelynek a szervezete é s a tevé kenysé ge is a törvé nyeken alapszik, amely lehetõ vé teszi a jogilag rendezett államé letet, a törvé nyessé get, a formális jogegyenlõ sé get é s ké pes arra, hogy a megdöntött osztályok hatalmának a visszaté ré sé t megakadályozza. Így az alkotmányosság progresszív szerepe számottevõ té nyezõ vé lett a feudalizmus elleni harcban é s egy új államszervezet felé píté sé ben, a polgári átalakulások megvívása után azonban egyre nyilvánvaló bbá váltak az alkotmányosság korlátai is. Tulajdonké ppen az alkotmányosság egyes elemei a forradalmi átalakulások eszmei elõ ké szíté se során, mások csak a modern polgári állam fejlõ dé sé nek a különbözõ szakaszán váltak önálló elvekké . A feudális abszolutizmus elleni küzdelemben formáló dott ki pl. az á llamhatalmi á gak (törvé nyhozó i, bíró i é s vé grehajtó i hatalom) megosztá sá nak az elve. A hanyatló feudális állam ugyanis minden hatalmat egy ké zbe összpontosított é s nyílt diktató rikus uralmat teremtett meg. Az angol társadalom kompromisszumos forradalma után különösen fontos ké rdé ssé vált az egyes hatalmi ágak egymáshoz való viszonyának a rendezé se. Ilyen elõ zmé nyek után a francia felvilágosodás adta a hatalommegosztás elmé leté nek a vé gsõ formulázását. E felfogás pedig az eszmé nyi államot kereste, amelyben az önké ny ellen biztosíté kot nyú jt a törvé nyhozó i, a bíró i é s a vé grehajtó hatalom egymástó l törté nõ elválasztása é s e szervek feladatainak a pontos jogi szabályozása. A hatalommegosztás elve ily mó don a feudalizmus elleni harc döntõ eszköze lett, de a megvaló sult polgári államberendezkedé s fejlõ dé sé ben is jelentõ s elõ rehaladást eredmé nyezett. Hatása é s szerepe a modern államé let mindennapos gyakorlatában persze a napi politika határai között maradt. A hatalommegosztás alkotmányos lerögzíté se é s formális megvaló sítása egyé bké nt is állandó an változott. Vé gül pedig a kü lönbözõ totalitá rius rendszerek szorítottá k há tté rbe a hatalommegosztá s elvé t.
132
A hatalommegosztás gondolatának a továbbfejlõ dé sé t ké pviseli a parlamentarizmus elve. Az angol burzsoá államfejlõ dé s XVII. századi tapasztalatai alapján bebizonyosodott ugyanis, hogy a társadalmi nyugalom egyik legjobb biztosíté ka, ha a törvé nyhozó hatalom ellenõ rzé st gyakorol a vé grehajtó hatalom felett. Ezé rt a kifejlõ dõ angol parlamentarizmus a vé grehajtó hatalom egé szé t a törvé nyhozó hatalom alá rendelte é s kifejlesztette a parlamentnek felelõ s kabineti kormányzás rendszeré t. Egyidejû leg a parlamentarizmus a törvé nyhozó szerv kezé be tette le az állami pé nzügyek, a költsé gveté s é s az ezzel összefüggõ fontos ké rdé sek feletti dönté s jogát. A vé grehajtó hatalom felelõssé gé nek az alkotmányos lerögzíté se azonban nem nyert általános elismeré st, ez utó bbi megjelené se mé gis általában pozitív té nynek tekinthetõ a modern államé píté sben. Az alkotmányossághoz kapcsoló dó állami alapelvek közt nagy szerepe volta a törvé nyessé g elvé nek, illetve a jogegyenlõsé get é s a tulajdonjog szentsé gé t lerögzítõ klasszikus alapelveknek is, amelyek egyben átvezetik a figyelmünket a jogi alapelvek szerepé re. Mielõ tt ide visszaté rné nk meg kell emlé kezni az á llam é s az egyhá z szé tvá lasztá sá ról, amely az alkotmányossággal összefüggõ állami alapelvektõ l törté netileg is elkülönült mó don fejlõ dött. A korai polgári forradalmak ugyanis egyáltalán nem jutottak mé g el az állam é s az egyház szé tválasztásához, ellenkezõ leg a polgárság politikai törekvé sei is jó ré szt vallási burokban jelentkeztek (Hollandia, Anglia). Így csak a radiká lis (francia) polgá ri á talakulá s szá molta fel a kereszté ny egyhá z é s az á llam összefonódá sá t. A XIX. század folyamán persze egyre több polgári állam tett lé pé seket az állam é s egyház szé tválasztására, vagyis fokozatosan elismerté k a különbözõ hitfelekezetek egyenjogúságát é s a polgárok lelkiismereti szabadságát vallási területen. Az állam é s egyház következetes szé tválasztásának a vé grehajtása eseté n azonban az állam az egyházi szervezeteket magánegyesületeknek tekintette é s a korábbi köztevé kenysé ghez (házasságköté s-anyakönyvezé s) jogkövetkezmé nyeket nem fû zött. Jelentõ sebb elõ rehaladás e té ren Franciaországban, az USA-ban, Hollandiában, Belgiumban é s a dé l-amerikai államokban zajlott le. Helyenké nt pl. az alkotmányokban is lerögzítetté k vagy külön törvé nyekkel szabályozták az állami é s egyházi tevé kenysé g elhatárolását. A ké sõi polgá ri á talakulá sok viszont ismé t megtorpantak az á llam é s az egyhá z szé tvá lasztá sá nak a következetes vé grehajtá sa elõtt, következé ské ppen Euró pa eme té rsé gé ben a feudális maradványokkal együtt fennmaradtak a ré gi összefonó dás egyes elemei. Ezek megszünteté sé re csak a legújabb kori jogfejlõ dé s folyamatában kerülhetett sor. Hasonlóan összetett a jogi alapelvek szerepe. A modern jog csírái, sõ t egyes elemei – mint láttuk – már a hanyatló feudális jog idõ szakában határozott formát öltöttek. Így pl. az áru- é s pé nzforgalom, valamint a hité let megjelené sé vel a polgárosodásnak megfelelõ jog kifejlõ dé se indult el. Az adott új jogelemek azonban a polgári átalakulások megteremté sé ig alárendelt szerepet játszottak é s csak a feudálisok é rdekeinek a sé relme né lkül maradhattak fenn. A polgári forradalmak eredmé nyeké nt vé gre kialakult azonban a termelõ eszközök feletti tõ ké s magántulajdon, amely a közvetlen termelé s szintjé n összefonó dott a szemé lyé ben szabad bé rmunka rendszeré vel. Mindez a tõ ké s társadalom fejlõ dé sé nek megfelelõ en alakult, vagyis az alapvetõ termelõ eszközök tulajdonjogábó l kiszorítottak szemé lyes szabadságukbó l kifolyó an szabad rendelkezé si jogot nyertek munkaerejük felett, ami az objektíve jelenlevõ gazdasági ké nyszer (azaz a lé tfenntartás ké nyszere) következté ben munkaerejüknek az áruba bocsátása formáját öltötte. Ezekre az alapokra, vagyis az uralkodó tõ ké s termelé si tulajdonjogi viszonyokra é pült fel tehát az új jogrendszer.
133
Nem ké tsé ges viszont az, hogy a modern (burzsoá) jog nagy társadalmi haladást jelentett é s a polgárosodás kibontakozásátó l hosszú é vszázadokon keresztül a társadalmi progresszió irányában hatott. Erre utalnak a klasszikus jogi alapelvek. Miké nt az államberendezkedé s, úgy a tõ ké s jogrend is a bomló feudális társadalom önké nyé vel, jogtalanságával folytatott küzdelemben keletkezett. A polgári forradalmak a nyílt jogegyenlõ tlensé g é vezredes uralmát döntötté k meg é s összezúzták a feudális kiváltságokra alapított, elavult jogrendszereket. Már a feudális jogrend megdönté se, de mé ginkább az új termelõ mó d uralkodó vá válása viszont ismé t a jog támaszát kereste é s ennek eredmé nyeké nt, illetve a konkré t törté nelmi á talakulá sok sajá tossá gainak megfelelõen kü lönbözõ modern jogrendszerek (jogcsoportré gió k) keletkeztek. Az alapvetõ termelõ eszközök birtoklásának az új rendjé bõ l folyt a magá ntulajdon szentsé gé nek az elismeré se. A korábbi társadalmak joga is vé dte a tulajdonjogot, a burzsoá jog azonban – minden eddigi jogtó l elté rõ en – a korlátlan magántulajdon jogát szentesítette. Vagyis a magá ntulajdon szentsé gé nek az elve egyré szt kifejezé sre juttatta a több oldalró l korlátok között é rvé nyesülõ feudális tulajdonjog felszámolását, másré szt az árutulajdon kizáró lagosságát é s é rinthetetlensé gé t. Azt jelenti ez, hogy a polgár a birtokában lé võ termelõ eszközök felett szabad rendelkezé si jogot nyert é s azok é lvezeté bõ l másokat kizárt. A magántulajdon szentsé gé bõ l következett továbbá, hogy a jog az uralkodó é s alá vetett osztá ly tagjait egyará nt á rutulajdonosnak tekintette. Ennek megfelelõ en kialakult a modern jog másik alapvetõ elve, a formá lis jogegyenlõsé g, amely egyben kifejezé sre juttatta a munkaerõ áruvá válását is. A korábbi társadalmak jogában ismeretlen volt a jogegyenlõ sé g. Így a feudalizmusban uralkodó nyílt jogegyenlõ tlensé g elleni harcban keletkezett a jogegyenlõsé g elve é s csak a joggyakorlatban tárult fel annak a formális jellege. A formális jogegyenlõ sé g ugyanis szüksé gszerû en kifejlõ dött az olyan jogi viszonyok uralomra jutásával, amelyekben a termelõ eszközök birtokosai é s az azokbó l kizárt szabad bé rmunkások álltak egymással szemben. A magántulajdon szentsé gé vel é s a formális jogegyenlõ sé g elvé vel szoros összefüggé sben fejlõ dött ki a szerzõdé si szabadsá g elve, amelynek az elõ zmé nyei té nylegesen nem voltak ismeretlenek a korábbi jogrendszerekben. Az új jog azonban a szerzõ dé ses szabadságot (gyakorlatilag) általánossá tette azáltal, hogy a szabad bé rmunkás munkaerejé re is kiterjesztette azt. A jogilag egyenlõ árutulajdonosok ezáltal teljes szabadságot nyertek, hogy áruikra vonatkozó an szabadon szerzõ djenek. Ez a szabadság tehát a termelõ eszközök birtokában levõ k számára elõ nyös hatalomhoz, a munkás számára a gazdasági ké nyszer következté ben (szabadon) vállalt bé rmunkához vezetett. A klasszikus jogi alapelvek persze nagy szerepet játszottak már a társadalmi haladás gátját ké pezõ feudális jog megsemmisíté sé ben. Így a fontosabb alapelvek a korai (polgári) átalakulások eredmé nyeké nt gyakorlati megvaló sulást nyertek é s újabb té telekkel is kiegé szültek. A törté neti fejlõ dé s folyamán mé gis szembetû nõ különbsé gek keletkeztek az adott jogelvek gyakorlati megvaló sításában. A korai polgá ri á talakulá sok nyomá ban pl. az adott jogelvek kompromisszumos megvalósítá sa tudott csak kibontakozni, a feudá lis jogrenddel következetesen leszá moló forradalmak eredmé nyei pedig az alapvetõ jogelvek tová bbfejlesztõi lettek. A fontosabb klasszikus jogelvek egyre tisztább megfogalmazást nyertek, é s elfoglalták helyüket az alaptörvé nyeknek tekintett alkotmányokban. 134
A jogegyenlõ sé gnek, a törvé nyek uralmának é s az "emberi" jogok alkotmányos biztosíté kainak a lerögzíté se eddig ismeretlen ható erõ nek bizonyult most már a modern jogalkotás továbbfejlõ dé sé ben. Ezzel megkezdõ dött a nagy jogi kodifikáció k kora, amelyben má r vilá gosan elkü lönítetté k az alapvetõ jogá gakat, midenekelõtt a magá njogi é sa közjogi viszonyokat, valamint az anyagi jogi é s eljá rá sjogi viszonyokat. Így az alapvetõ termelé si viszonyok fejlõ dé sé nek megfelelõ en kiemelkedõ jelentõsé ge lett a magá njognak, amely a korábbi árutermelõ társadalmak összes lé nyeges tapasztalatait felhasználva – fõ ké nt a XVIII. század vé gé tõ l – rohamos fejlõ dé snek indult. Az idevágó tudományos elõ rehaladás logikus rendszerré formálta a dologi, a kötelmi, a család- é s az örökjogi viszonyok egyre kifinomultabb szabályait. A kereskedelem, a hitelé let, illetve ké sõ bb a munkajogi viszonyok stb. területé n pedig önálló jogágak (kereskedelmi jog, hiteljog, munkajog) alapjai bontakozhattak ki. Mindezek eredmé nyeké nt a modern jog legszé lesebb terü lete lett a polgá ri jog, amelynek kialakuló tudományos rendszere hosszú idõ re meghatározó ja lett a jog egé sz fejlõ dé sé nek. A modern kapitalizmus erõ teljes támaszt talált a bü ntetõjog fejlõ dé sé ben is, miután a forradalmi átalakulás összezúzta az elavult feudális büntetõ jogot é s a formáló dó klasszikus jogi alapelveket az új anyagi büntetõ jogi é s eljárásjogi fejlõ dé s alapjává tette. Az új társadalmi viszonyok vé delme tehát erõ teljes ösztönzõ je lett egy haté kony büntetõ jogi rendszer kifejlõ dé sé nek. Különösen a klasszikus (francia) polgári forradalom hozott e té ren is nagy elõ rehaladást, miután a törvé nyek urlamá nak elve é s az "emberi" jogok alkotmányos biztosíté kai alapján a büntetõ jogi jogalkotást is eleve új mó don szervezete. Így a feudális büntetõ jog önké nyé vel szemben megfogalmazást nyertek a szemé lyes szabadsághoz, a tulajdonhoz é s a biztonsághoz való jogok. A törvé nyek uralmának gondolatábó l fakadtak továbbá a "nincs bûncselekmé ny törvé ny né lkü l" (nullum crimen sine lege) é s "nincs bü nteté s törvé ny né lkü l" (nulla poena sine lege) vezé relvek is. Az a té ny persze, hogy a büntetõ törvé nyek a polgári é rdekeknek megfelelõ en keletkeztek termé szetesen meghatározták ezeknek a haladó elveknek a jellegé t. Progresszív szerepük jó ideig mé gis nyilvánvaló volt, é s azok csak a modern kapitalizmus válságos korszakaiban veszítetté k el eredeti é rtelmüket. Az eljárásjogok, különösen pedig a bü ntetõ eljá rá sjog terü leté n is jelentõ s elõ rehaladást hoztak a polgári átalakulások, miután a ré gi bíráskodás szervezeté vel együtt eleve felszá moltá k a nyomozó bü ntetõ eljá rá sjogot, a formá lis vagy kötött bizonyítá s rendszeré t, a titkos eljá rá st é s az önké nyes íté lkezé seket. Egyidejû leg megfogalmazást nyertek az új eljárásjogi alapelvek is. A jogegyenlõ sé gbõ l fakadt pl. a polgárok törvé ny elõ tti egyenlõ sé ge, amihez szorosan kapcsoló dtak a demokratikus eljárásjogi biztosíté kok. A modern burzsoá jog általában a vádelvi eljáráshoz törté nõ visszaté ré st ké pviselte, termé szetesen jó val fejlettebb szinten, mint azt a közé pkori jogban megismertük. A modern jogrendszerekben ezenkívül ismeretes a vád- é s a nyomozó rendszerû eljárás pozitív elemeit egyesítõ vegyes rendszer is, amely fõ ké nt az elõ ké szítõ szakaszban cé lszerû nek látta a nyomozó rendszer fenntartását. Az új büntetõ eljárásjog erõ teljes fejlõ dé sé t mutatja továbbá a nyilvá nossá g é s szóbeliséelvé nek az é rvé nyesíté se, a vé delem szabadsá gá nak kiterjeszté se, illetve a bírói szabad mé rlegelé s (bizonyíté kok mé rlegelé se) elvé nek az alkalmazá sa. A bû nössé g bíró i megállapításáig az á rtatlansá g vé lelme vé gre általánosan
135
elismeré st nyert é s a büntetõ íté lkezé sben teret nyert a laikusok, eskü dtek közremûködé se (esküdtszé k) is.
7.4. Jogcsoportok képző dése, a modern jogrendszerek szerepe Különböző törté neti felté telek, fejlő dé sbeli elté ré sek, fő ké nt pedig az egyes forradalmi átalakulások idejé n jelenlé vő , konkré t erő viszonyok több, nagyjábó l egymástó l elhatárolható polgári jellegű jogrendszer kifejlő dé sé hez vezettek. A modern jogcsoportok ké pző dé sé nek, illetve integráló dásának a bonyolult folyamata tárul elé nk tehát a törté neti fejlő dé s folyamán. Napjainkban is tart ez a folyamat, amelyben az egyes jogcsoportok alakulá sa attól fü gg, hogy milyen törté nelmi felté telek között szü letik az adott jogrendszer. Ennek pedig döntő mozzanata az adott társadalmi rendszerre való átté ré s. A korai polgári forradalmak viszonylag gyenge polgársága pl. a jogrend gyökeres átalakítását sem tudta vé grehajtani é s a feudális jog egyes elemeit is fenntartani ké nyszerült. Ennek megfelelő en alakult az angolszá sz jogterü let, amelynek a fejlő dé sé ben határozottan megfigyelhető k a ké nyszerű társadalmi kompromisszumok nyomai. Erő teljes feudális maradványok é vszázadokon át fennmaradtak (pl. a földtulajdonjogban), é s a precedensrendszeren alapuló jogfejlő dé s mindvé gig jellemző je maradt az angolszász típusú jogrendszernek. Így a ré gi formá khoz ragaszkodá s a jogi konzervativizmus kifejlő dé sé hez, az idegen jogokkal törté nő szembenálláshoz é s a jogi kodifikáció mellő zé sé hez vezetett. A közönsé ges jog (common law) nehé zkessé gé t, a benne fennmaradt elavult jogi elemeket pedig ellensúlyozni törekedett az egykori kancellári bíráskodásbó l kifejlő dő joggyakorlat (equity). A közönsé ges jog merev szabályaitó l eltekintve hoztak dönté seket, ami lehető sé get adott a tő ké s termelé s é s az áruforgalom növekvő igé nyeinek a kielé gíté sé re. Az angolszász típusú jogrendszer idő vel hatalmas területekre kiterjesztette a befolyását. A ké ső bb kifejlő dő angol gyarmatbirodalom területé n mé gsem mindenütt található meg az angolszász jog. Egyáltalán az angolszász típusú jogrendszer átvé telé t mindenütt a helyi adottságok vagy é ppen a helyi precedensek (case law) befolyásolták. Az angolszá sz jog jelentő sebb hatá sa é rezhető ilyen é rtelemben Kanada, India é s Ausztrália jogfejlő dé sé ben stb. A XVIII. századi angol jogtudomány nagy befolyása segítette továbbá az angolszász típusú jog recepció ját az Amerikai Egyesült Á llamok területé n. Az említetteken kívül számos gyarmati, ké ső bb vé dnöksé gi területen is megfigyelhető az angol jog behatolása. Helyenké nt a korábbi (holland, francia) gyarmatosító k joghatását (pl. Dé l-afrikai Unió , Ú j-Zé land, Ceylon) nem tudta kiszorítani az angol jog, másutt viszont a helyi szokásjoggal keveredve (pl. Kenya, Uganda, Szomália stb.) vált a modern árutermelõ jog alapjává. A klasszikus polgári átalakulás, illetve a feudális jogrend maradé ktalan felszámolásának eredmé nyeké nt fejlõ dött ki a polgári jogrendszerek másik jellemzõ típusa, nevezetesen a latin-romá n, vagyis a francia jogterü let. Ez az átalakulás a radikális társadalmi fordulat igé nyeinek megfelelõ n teljesen ú j alapokra helyezte a jogrendszert. Az alkotmányos fejlõ dé s során lerögzített jogelvek itt a lehetõ legtisztábban jelentkeztek é s azok megvaló sítása is eredmé nyesen haladt. A klasszikus polgári átalakulás jogfejlõ dé se ezé rt megkövetelte a jogegyesíté st, az uralomra jutott új jog egyes területeinek a tudományos alapokra helyezett kodifikálását is. A francia típusú modern jogrendszer különösen a latin-román né pek köré ben terjedt el, de hatá sa a XVIII. század vé gé tõ l egé sz Euró pában, ké sõ bb fõ ké nt Közé p- é s Dé l Amerikában é s
136
a francia gyarmati területeken figyelhetõ meg: A klasszikus francia jogrendszer egy ideig a meghó dított euró pai területek jelentõ s ré szé n közvetlenül is hatott (napó leoni hó dítások). Ké sõ bb a francia törvé nykönyvek ilyen eredetû hatályát ugyan megszüntetté k, de a jogfejlõ dé sre gyakorolt közvetett hatások kitörölhetetlenek maradtak. A francia jogterület hatása a ké sõ bbiek folyamán is tartó snak bizonyult pl. Belgium, Olaszország, Spanyolország, Portugália, valamint a burzsoá Románia jogfejlõ dé sé ben. A spanyol jog közvetíté sé vel bontakozott ki továbbá a XIX. század második felé ben a francia jogterület hatása a közé p- é s dé l-amerikai államok jogfejlõ dé sé ben. Nem jelenté ktelen a francia jog hatása a volt gyarmatbirodalom területein, Afrikában é s Dé lkelet-Á zsiában sem. A kapitalizmus fejlõ dé sé nek újabb fázisával, a ké sõbbi polgá ri á talakulá sok napirendre kerü lé sé vel fü gg össze a harmadik legjelentõ sebb jogterü let megjelené se. A radikális polgári átalakulás társadalmi-gazdasági felté telinek hiánya következté ben ugyanis a közé p- é s kelet-euró pai né pek újkori jogfejlõ dé sé ben ké tsé gtelenül bizonyítható lemaradások, a Nyugat fejlõ dé sé tõ l törté nõ lé nyeges elté ré sek figyelhetõ k meg. A feudális jogrend több mint három é vszázados továbbé lé sé t azonban nem elé gsé ges csupán megállapítani. A hazai é s a környezõ né pek feudális jogrendjé nek viszonylag tartó s konzerváló dása ugyanis elszakíthatatlanul összefügg a kontinens egé szé nek fejlõ dé sé vel, azzal a konkré t törté nelmi helyzettel, amelyben az új jogrend maradandó elemei már kifejlõ dhettek Nyugat-Euró pa egyes területein. Nem a szó ban forgó né pek nemzeti sajátosságaibó l fakadt persze az a té ny, hogy itt az 1848/49. é vi forradalmak koráig lehetetlenült az új jogrend uralomra juttatása. Ellenkezõ leg, a közé p- é s a kelet-euró pai né pek jogfejlõ dé se a XVI-XVIII. század folyamán is szervesen összefüggött a kontinens egé szé nek az elõ rehaladásával, a törté nelmileg szüksé gszerû összefüggé sben azonban a negatív tendenciák váltak átmenetileg uralkodó vá. Nyugaton a polgári társadalom kifejlõ dé se a tõ ké s jog fokozatos té rhó dítását hozta, a korai polgári átalakulás mögött álló társadalmi-gazdasági erõ k azonban mé g elé gtelenek voltak a kontinens egé szé nek az átformálására. A jog é rzé kenyen reagált a különbözõ euró pai né pek társadalmi rendjé ben lezajlott változásokra, ami Nyugaton a modern jog – mé g helyi jellegû – uralomra jutásában, Keleten a feudális jogtípus tartó s, de mé gis átmeneti jellegû megszilárdításában jutott kifejezé sre. Amennyire szüksé gszerû volt egyik oldalon a tõ ké s áruviszonyok általánossá válása, olyannyira elkerülhetetlenné lett az Elbátó l keletre é lõ né pek számára a földesúri árutermelõ viszonyok megszilárdulása. A ké t ellenté tes törté nelmi tendencia azonban az euró pai né pek jogfejlõ dé sé t egy idõ re megosztotta. A ké sõ i feudális jog jellemzõ it vizsgálva szembetû nõ vé lettek már a közé p- é s kelet-euró pai né pek újkori jogtörté neté nek a sajátosságai, vagyis a majorsági gazdálkodás, az örökös jobbágyság, illetve a robotrendszer é s általában a feudális kizsákmányolás korábbi formáihoz törté nõ visszaté ré s stb. Ezek a több é vszázadon át é rvé nyesülõ negatív tendenciák azok, amelyek hosszú ideig eltakarták é s rendkívül bonyolulttá is tetté k a társadalmi progresszió kibontakozásának útját az adott ré gió ban. Az Elbátó l keletre századok teltek el a feudális jogrend megdönthetetlennek tû nõ uralma alatt, miközben Nyugaton a klasszikus polgári átalakulás korszaka is elé rkezett. Így a közé p- é s kelet-euró pai né pek feudális jogrendjé nek az é rlelõ dõ válsága csak a XVIII. század utolsó harmadátó l teszi felismerhetõ vé egy új jogtípus kialakulásának az elõ törté nté t. Ettõ l az idõ tõ l kezdve azonban a jogé let területé n is feltnõ ttek é s fokozatosan erõ södtek azok az elemek, amelyek a XIX. század folyamán – né mi idõ beli elté ré ssel – a megké sve lezajlott polgári átalakulások után teljesedtek ki. A feudális jogrend válsága az adott ré gió ban a megké sett polgári átalakulás megé rté sé nek az eszköze számunkra, mivel a vizsgált korban már é rlelõ dtek a közé p- é s kelet-euró pai né pek újabbkori jogfejlõ dé sé nek a sajátosságai. Európa e té rsé gé ben ugyanis a feudá lis jog é vezredes
137
uralma – a konkré t törté neti felté teleknek megfelelõ en – nem radiká lis tá rsadalmi forradalom ú tjá n dõlt meg, hanem a kompromisszumokhoz vezetõ megké sett polgá ri forradalom é s a felü lrõl vé grehajtott reformok eredmé nyeké nt. Né peink modern jogrendjé nek kialakulását tehát a porosz, az orosz, az osztrák, illetve a szé thulló török birodalom feudális jogrendjé nek hosszantartó válsága elõ zte meg. Vagyis az adott té rsé gben nagyon gyakran né pek egé sz sorát magukba foglaló , soknemzetisé gû államok kereté ben é rlelõ dtek a modern jog uralomra jutásának felté telei. Birodalmi, nagyhatalmi, állami é rdekeket szolgáló reformok, a fejlõ dõ polgárságnak, illetve a földesúri árutermelõ viszonyokbó l kisarjadó tõ ké s árutermelé snek tett engedmé nyek egé sz sora született e korban, Mindmegannyi olyan törté neti jelensé gkomplexum, amely é rhetõ vé teszi, hogy a feudális jogrend válságának a kiszé lesedé se idejé n a közé p- é s kelet-euró pai modern jogterület kifejlõ dé sé nek az elõ törté neté hez é rkeztünk. Az á talakulá s, amelyrõ l elõ revetítve beszé lünk, az emberisé g törté neté ben a jogrend ú j, kompromisszumos formá já t hozta felszínre. Dimenzió it tekintve ez a forma azonban a korai, sõ t a klasszikus burzsoá jogrend uralmánál is szé lesebb, jellegé ben é s összeté telé ben azonban az elõ bbiné l jó val heterogé nebb. Ennek a modern jogrendszerek világrendszerré válásában is jelentõ s átalakulásnak az egyik alkotó eleme a hazai jogfejlõ dé s, ami egyben é rhetõ vé is teszi számunkra, hogy a ké sleltetett jogcsoport meghatározó jellegû összetevõ ivel alább beható an foglalkozunk. A jogtörté net-kutatás újabb eredmé nyei azt bizonyítják, hogy ennek a feudális elemekkel átszõ tt, helyenké nt a földbirtokos osztály politikai é s gazdasági hatalmát is konzerváló , nagy töré nelmi átalakulásnak a gyökerei persze messze viszonyulnak az újkor századaiba. A közé pé s kelet-euró pai té rsé g önálló jogcsoporttá vált eredmé nyei azonban csak a ké sleltetett polgári forradalmak nyomán teljesedhettek ki. A liberális polgárság az 1948/49-es euró pai forradalmak folyamán szembekerült ugyanis a radikális átalakulást támogató erõ kkel. Így a forradalmak, elsõ sorban a né met polgári á talakulá sok fé lú ton elakadtak é s a né ptömegektõ l megrettent polgárság kompromisszumra lé pett a feudális erõ kkel. Ennek hatása alatt született a porosz-né met jogrendszer, é s az ahhoz közel álló közé p- é s kelet-euró pai jogcsoportré gió , amelynek a jellemzõjé vélett a feudá lis maradvá nyok megõrzé se, illetve azoknak a fokozatos hátté rbe szorulása. Szembetû nõ továbbá, hogy az ellenállva alkalmazkodó társadalmi erõ k ebben a té rsé gben mé g hosszú ideig akadályozták a modern jogi kodifikáció k megteremté sé t is. Vé gül a közé p- é s kelet euró pai modern jog egyes területein viszonylag korán megjelent a monopolizáló dás hatása, illetve a klasszikus jogelvek válsága. Vetítsük elõ re vé gül, hogy az adott jogrendszer porosz-né met, illetve osztrá k-magyar változata nagy hatá st gyakorolt a tá rsadalmi fejlõdé s hasonló ú tjá n haladó Közé p- é s Kelet-Európa né peinek jogfejlõdé sé re. A porosz jog hatá sa betört pl. a cári Oroszország fennható sága alatt álló területekre (Észt-, Lettország stb.), Szilé ziába é s a porosz-lengyel tartományokba. Az osztrák-magyar jog pedig a soknemzetisé gû birodalom né peinek, illetve fõ ké nt a XIX. század második felé ben a Balkán té rsé gé ben izmosodó polgári jellegû nemzetállamok egyné melyiké nek (pl. Szerbia, Bulgária) a jogfejlõ dé sre hatott erõ teljesebb mó don. Sõ t a megké sett polgári átalakulást kifejezõ porosz-né met jog hatása Euró pán kívül is jelentkezett. Így a XIX. század utolsó harmadátó l hatást gyakorolt pl. a japán jog fejlõ dé sé re, majd a XX. század folyamán Kína é s egyes dé lkelet-ázsiai országok jogalkotásában használták fel a né met jogrendszer tapasztalatait.
138
Kitekinté ské nt kell szó lni arró l, hogy a modern jogrendszerek fõ bb típusai mellett szá mos kisebb, alárendelt jelentõ sé gû jogterü let (svájci, skandináv, szláv, illetve a polgárosodó muzulmán stb.) kibontakozá sá t is ismerjü k. Nem ké tsé ges, hogy az adott (konkré t) törté nelmi felté telek között ez utó bbiak jelentõ sé ge is számottevõ lett. Látni kell a modern jogrendszerek mellett mé g több é vszázadon keresztül fennmaradó , de egyre gyorsabban visszaszoruló feudális jogrendszerek maradványait (iszlám, hindu jog, thaiföldi jog stb.) Fõ ké nt a vezetõ tõ ké s hatalmak gyarmati terjeszkedé se ugyanis egyes né pek jogfejlõ dé sé t az újkor századaiban mé g egy idõ re visszavetette. Dé lkelet-Á zsia, Afrika területein pl. a modern gyarmatosító k nem igyekeztek az elavult jogrendszerek felszámolására, ellenkezõ leg a gyarmatosító k é rdeke é ppen azt kívánta, hogy e területek a meggazdagodás, az olcsó nyersanyag forrása, ké sõ bb az anyaország monopolizált piacterületei maradjanak. E törekvé seknek pedig inkább kedvezett a leigázottak elavult jogrendjé nek a konzerválása, mint a gyors társadalmi-gazdasági haladásra felhasználható (modern) jog té rhó dítása. A gyarmati rendszer é s a feudális elnyomás összefonó dása tehát a jogfejlõ dé st gyakran é vszázadokra visszavetette. Csak a XX. században sikeresen kibontakozó nemzeti függetlensé gi harc tudta útját állni ennek a regresszív irányú tendenciának. A jogcsoportok ké pzõ dé sé t, illetve a modern jogrendszerek törté nelmi szerepé t vizsgálva eljuthatunk tehát egy megközelítõ en átfogó (reprezentatív összehasonlító ) világké p kialakításához. Az egyes összetevõ ket a maguk bonyolult eszmei é s inté zmé nytörté neti összefüggé seibe beágyazva követhetjük most már tovább a felidé zett általános jogtörté neti, illetve összehasonlító jogi ké zikönyvek nyomán.
7.5. Irodalom Rousseau: Imboden, M.:
Társadalmi szerzõ dé s. Montesquieu und die Lehre der Gewalttrennung. Bode, I.: Ursprung und Begriff der parlemantarischen Opposition. Bó nis-Sarló s: Egyetemes állam- é s jogtörté net. Red. Z. M. Csernilovszkij. Isztorija burzsuaznogo goszudarsztva i prava (1640-1917). Kitch, M.J.: Capitalism and the Reformation. Ashton,T.S.: The Industrial Revolution 1760-1830. Zsidkov, O.A.: Isztorija burzsuaznogo prava do pervaja obscsego krizisza kapitalizma. Imbert, J.: Histoire du droit privé . Eõ rsy Gy.: Ö sszehasonlító polgári jog. Jogtípusok, jogcsoportok é s a jogfejlõ dé s útjai. Horváth P.: Bevezeté s az összehasonlító jogtörté net alapelemeibe. Bihari O.: Ö sszehasonító államjog.
Bp. 1962.
Csizmadia, K.Kovács.
Bp. 1970.
Bearb. E. Matthias etc.
Seagle, W.: Ed. G.P. Beljaeva, etc.
Die Entwicklung des Zivilrechts in mitteleuropa. Quellen zur Geschichte des Parlamentarismus und politischen Parteien. Band 1. Weltgeschichte des Rechts. Eine Einführung. Isztorija goszudarsztva i prava zarubezsnüh sztran.
Bp., 1958. Berlin, 1959. Stuttgart, 1962. Bp. 1957. Moszkva, 1964. New York, 1968. Oxford, 1970. Moszkva, 1971.
Paris, 1972. Bp. 1975.
Bp. 1979.
Düsseldorf, 1959.
München-Berlin, 1958. Leningrad, 1967.
139
140
8. Az angolszá sz jog Az angol common law, vagy máské ppen a szokásjogok összessé ge, bíró i dönté sekre támaszkodik é s az eldöntött ügyek beszámoló iban fejező dik ki. Eredete a kora közé pkorra nyúlik vissza, mikor a helyi bíró ságok a mindennapos vitáikat a szokás é s az é sszerűsé g segítsé gé vel, kevé s hivatalos törvé nyt alkalmazva döntötté k el. Az angol common law-t a továbbiakban is a bírók fejlesztetté k, szemben a törvé nyhozó kkal, é s az ő esetjoguk folytatása, hogy a törvé nyhozási jogszabályok jelenté sé t é s a joghé zagokat a common law "deklarálásával" (a hatály kiterjeszté sé vel é s megállapításával) ma is a bíró k határozzák meg. Az angol common law-bó l fejlesztetté k ki azt a modern jogrendszert, amely az USA-ban é s a Brit Nemzetközössé g tagországainak többsé gé ben található . Ezé rt különbözhetnek a common law rendszerek a ró mai jogbó l származó civil-jog rendszerektő l, melyek Nyugat-Euró pában é s máshol is túlsúlyban vannak. A common law-t hagyományosan megkülönböztetté k magán az angol jogrendszeren belül is ké t alkotó ré sztő l: az equity-tő l (equity bíró ságok által kifejlesztett önálló szabályok összessé ge) é s a statute law-tó l, a törvé nyhozás alkotta jogtó l. Az angol statute law é s az equity azonban olyan szorosan kapcsoló dnak a common law-hoz, hogy hármó jukat egy rendszer ré szeké nt fogjuk tá rgyalni. Ennek az áttekinté snek az első ré szé t a common law rendszer fejlő dé sé nek tanulmányozására szenteljük Angliában, a normann idő ktő l a XVIII. századig. Ezután a common law XIX-XX. századi modernizáló dásának leírásával folytatjuk Angliában é s az USA-ban, majd megmutatjuk a jog sajátos területeihez való közelíté s különbsé geit az angolul beszé lő világon belül. A cikket a common law rendszerben lehetsé ges fejlõ dé si irányok rövid elemzé sé vel zárjuk.
8.1. A normann és a korai Plantagenet Korszak Anglia common law-ja való jában nagyré szt normann alkotás. Az angolszászok, különösen Nagy Alfré d tró nralé pé se után (871) egy, az é szak euró pai germán né pek között elterjedthez hasonló szabálygyû jtemé nyt fejlesztettek ki. A helyi szokás irányította a legtöbb ügyet é s az egyház nagy szerepet játszott a kormányzásban. A bû ncselekmé nyek fogalma ebben a korszakban alakult ki. Õ k ezeket olyan jogsé rté seknek é rtelmezté k, melyeké rt elé gté telt kap az áldozat. Az 1066-os normann hó dítás a szász jog használatának megszû né sé t hozta, kivé ve né hány helyi szokást. Az összes földet a király normann vazallusainak osztották ki. Ezentúl a közbû ncselekmé nyeket súlyosabb jogsé rté snek tartották, mint a szemé lyes tárgyúakat, melyeké rt csak elé gté telt követeltek az áldozatnak: a közbû ncselekmé nyek elkövetõ it halállal é s vagyon elkobzással büntetté k. A kormányzást centralizálták, hivatali gé pezetet é pítettek ki é s írott nyilvántartásokat vezettek. Országszerte királyi tisztviselõ k ellenõ rizté k az igazságszolgáltatást. Az egyház é s az állam szé tvált – saját joguk é s bíró sági rendszerük volt. Ez vezetett az igazságszolgáltatás feletti rivalizálás é vszázadaihoz, különösen az egyházi bíró ságok elleni fellebbezé s területé n, mert a reformáció elõ tt ezzel Ró mához lehetett fordulni. A szász joggyakorlat né hány alkotó eleme, beleé rtve az isteníté leteket (pl. tüzesvas pró ba) hosszú ideig, 1215-ig fennmaradt. A jogfosztást (egy szász eljárás), amivel a szökevé nyt a jogvé delembõ l kirekesztik é vszázadokig alkalmazták azokkal szemben, akik elszöktek az igazságszolgáltatás elõ l. Fokozatosan azonban új eljárások foglalták el ezeknek a durva eszközöknek a helyé t.
141
A normannok ebben az idõ szakban már franciául beszé ltek é s Normandiában kifejlesztettek egy szokásjogot. Nem rendelkeztek kiváló jogászokkal vagy bírákkal, de sok tisztviselõ jük (clerk) volt: ezek a tanult papok a közigazgatásban dolgoztak, mint ügyinté zõ k. A hadsereg a feudális katonai uralkodó osztály kezé ben volt. A normann szokást nem egyszerû en átültetté k Angliában. Az új szabályokat a helyi szokásra támaszkodva alakították ki. Az angol szabály idõ szaka alatt a kontinensrõ l származó rendeletekhez é s bíró i határozatokhoz Normandia é s Franciaország más ré szein túl soha nem fordultak. Né hány pap jártas volt a ró mai jogban é s a kereszté ny egyház kánonjogában. A kánonjogot az angol egyház alkalmazta, de a ró mai jog bevezeté sé re tett minden kísé rletnek ellenálltak a normannok, így ezt a jogot nem is alkalmazták csak bizonyos vé grendelet alapján támasztott követelé sekre az egyházi bíró ságokon, a XIV. századtó l házassági perekre az admiralitás bíró ságokon é s a katonai jogra.
8.2. A feudá lis földjog A common law kritikus, kialakuló korszakában az angol gazdaság túlnyomó ré szt a növé nytermeszté stõ l é s az állattenyé szté stõ l függött. Jelentõ s bé rek é s profitok csak a kereskedelmi központokban voltak, pl. Londonban, Norwichban é s Bristolban. A politikai erõ vidé ki volt é s a földtulajdonon alapult. A földtulajdonosok ké pviselõ ket választottak, amint kialakult a parlament, é s seriffké nt vagy közigazgatási elöljáró ké nt (magistrate) mû ködtek, valamint õ k voltak a zsüri tagjai. A földet feudális kötöttsé gek alatt tartották. A király után következtek az arisztokraták "tenans in chief", aztán a "mesne" ré teg vagy közé pbé rlõ k é s vé gül a "demesne" bé rlõ , aki tulajdonké ppen kezelte a vagyont. A föld minden ré szé t különbözõ birtoklási felté telek alatt tartották: a földbirtok ellenszolgáltatás volt, bizonyos idõ szakra fegyveres lovag ellátásáró l gondoskodni. A nem fegyveres szolgálatot, amilyen a gabona betakarítás volt gyakran a lovagi szolgálat bizonytalan kötelezettsé geivel helyettesítetté k. A bé rlõ kötelessé ge így ké tfé le volt. Az idõ szaki szolgáltatások, mint pl. a gabona betakarítás, fix összeggel megváltható k lettek, amíg a pé nz az infláció hatására é rté ké t el nem vesztette. Az "incidents" vagy esetlegessé gi jogokat (contingency right), mint pl. a földesúr joga a földre, ha a bé rlõ örökös né lkül hal meg, vagy rendelkezé si joga a gyámságró l é s a bé rlõ kiskorú örökösé nek házasságáró l (joga volt kártalanítást követelni a teljesített gyámságé rt, ill. engedé lyezni a házasságot) a föld pillanatnyi é rté ke alapjá n á llapítottá k meg. Az öröklé si sorrendet különbözõ "hagyaté k" rendszerek alapján vagy a föld tulajdonjoga szerint szabályozták, mely meghatározta a bé rlõ ré szesedé sé t. "Fee simple" földet pl. akármelyik utó d örökölhette (azaz megszerezhette a földbirtokot) viszont a "fee tail" földek öröklé sé t a közvetlen lemenõ kre korlátozták. Lé trehoztá k az é letfogytig tartó haszoné lvezetet (life estate). A föld tulajdonjogát formális szertartással ruházták át, mivel az emberek többsé ge írástudatlan volt. Ilyen körülmé nyek között a bé rleti viszony né hány jó l kidolgozott szabálya megegyezett é s a ré szleteket törvé nnyel szabályozták. A holtig tartó haszoné lvezet jogosultjának (life tenant) pl. a XIII. században megtiltották, hogy azt ingatlanban é rté kcsökkené st okozzon (állagromlás). Kivé ve, ha erre különleges felhatalmazása volt. A kötött öröklé si rendû birtok bé rlõ jé nek (tenant in tail) megtiltották az ingatlanára megállapított családfa-rendszer mellõ zé sé t. A common law bíró k beható an foglalkoztak az összes birtokra é s bé rlemé nyre alkalmazható tulajdon szabályok kidolgozásával. A primogenitura – a legidõsebb fiú birtokszerzé sé nek joga – jellemzõ lett a common lawra. Ezt az öröklé si rendet a lovagi szolgálaté rt adott birtokokra tervezté k, de arra alkalmatlan
142
volt, hogy minden földre kiterjesszé k. ez az öröklé si rend abban különbözött a kontinentális gyakorlattó l, hogy itt minden utó d egyenlõ ré szeket örökölt. A központosított bírói szervezet fejlõdé se. A common law egysé gé t é s következetessé gé t a királyi bíró ságok korán megszerzett uralkodó pozíció ja segítette elõ . Az egyszerû királyi bíró ságot, a King’s Court-ot (Curia Regis) az ország legnagyobb ré sze számára Londonhoz közel, Westminsterben állították fel. Elõ djé vel a szász WITAN-nal ellenté tben, mely csak nagy államügyekkel foglalkozott, az új normann bíró ság szé les jogi határkört vállalt magára. ezen bíró ságok bírái (papok é s államemberek) deklarálták a common law-t. A helyi bíró ságok erõ sen csökkentett hatáskört kaptak, mert a törvé nyeket a kirá lyi bírók kiforgatták eredeti é rtelmükbõ l. A ké sõ bbiekben vidé ki vá rosokba bírói körutakra mentek (on circuit) é s polgá ri é s a bü ntetõ ü gyekben Westminster jogá t mindenhová magukkal vitté k. A helyi szokás szó beli alkalmazását elfogadták, de a királyi bíró ságok ellenõ rizté k a szokásjogot é s gyakran visszautasították, mint é rtelmetlen vagy be nem bizonyított szokást: a common law-t alkalmazhatták mindenhol míg a helyi szokást be kellett bizonyítani. Ez a helyzet meglepõ en ellenté tes a Franciaországi állapotokkal, ahol a király számos hercegsé get é s megyé t irányított, mindegyiket a saját szokásjoga szerint, nem is beszé lve olyan országokró l, mint Né metország é s Olaszország, melyeket saját joggal rendelkezõ független királyságokra é s fejedelemsé gekre osztották. Ez a korai centralizáció megszüntette Angliában egy egyszerû , haladó , idegen jogrendszer átvé telé nek igé nyé t, azt az igé nyt, mely a ró mai jog recepció jához vezetett Euró pában a feudalizmus hanyatlása után. A common law kifejezé s meghagyta a megkülönbözteté st az általános jog é s a helyi vagy csoport szokások é s kiváltságok között, a polgárokban kezdte egy é sszerûsé gen alapuló univerzá lis jog lá tszatá t kelteni. Bár a közös központi bíró ság a XIII. században három bíró sággá vált szé t (Exchequer, Common Pleas é s King’s Bench) mindegyik ugyanazt a jogot alkalmazta é s jövedelmük növelé se é rdeké ben jobb jogorvoslatok ajánlásával versenyeztek a peres feleké rt. A polgári ügyekkel foglalkozó bíró sági szervezet a WRIT-rendszer köré é pült. Minden writ, amely a király nevé ben a felperes ké relmé re kiadott írott parancs volt é s a King’s Court elõ tti megjelené sre kötelezte az alperest vagy valamelyik alárendelt bíró ságát utasította az igazságszolgáltatásra, az akció formá n alapult (ez a keresetlevé l különleges típusa, mint pl. a trespass) é s a helyes writ-et úgy kellett kiválasztani, hogy megfeleljen ennek a formának. Királyi writ-et kellett használni minden a földhöz való jogosultsággal kapcsolatos keresetre. BRACTON é s a római jog hatá sa. III. Henrik uralkodása alatt (1216-1272) egy vándorbíró (assize judge – az é vente ké tszer vidé ken ülé sezõ esküdtbíró ságok bíró ja), Henry de Brachton (eredetileg Bratton) ké szített egy igé nyes tanulmá nyt, mely a "Bracton"-ké nt ismeretes. Ez a mû Justinianus VI. századi Institutiones c. mû ve ró mai jogi osztályozásának modelljé re é pült é s a ró mai jog alapvetõ tudnivaló it tárgyalta. A mû Angliával foglalkozó fejezeté bõ l kitû nik a kereseteknek é s az eljárásoknak szentelt ré sz, a bizalom a bíró i dönté sekben, melyek deklarálják a jogot é s az abszolút királyi hatalmat korlátozó kijelenté sek. Bracton könyvé hez nyersanyagké nt többezer esetet dolgozott fel a bírósá gi jegyzõkönyvekbõl (plea rolls). A plea rolls majdnem teljes sorozatot alkot 1189-tõ l. Writek, vé dõ beszé dek, íté letek é s a polgári ügyekben hozott határozatok vannak né vsorba szedve erõ s hártyákon, melyek a kutató k számára mé g mindig olvasható k.
143
I. Edward-ot az angol Justinianusnak nevezté k el, mert rendeleteivel Edward polgári törvé nyhozása kijavította az íratlan common law-t é s é vszázadokig alapvetõ a statute law maradt. Ezt a pillanatnyi problé mák megoldására hozott speciális törvé nyek tömegeivel egé szítetté k ki. Edward né gy törvé nye külön említé st é rdemel. Az Elsõ Westminsteri Statutum (1275) kötelezõ vé tette az esküdtszé k ré szvé telé t büntetõ ügyekben é s sok változást vezetett be a földjogban. A GLOUCESTER-törvé ny (1278) megszorította a helyi bíró ságok igazságszolgáltatását é s a kárté ríté si keresetek hatályát kibõ vítette. A Má sodik Westminsteri Statutum (1285) nagyon hosszú törvé ny. Megerõ sítette a kötött örökösödé si rendet, melyet gyakran összekapcsoltak a mé ltó ságos rang fenntartásával, a földet a jogerõ s bíró i követelé sek kifizeté sé re követelhetõ vé tette, szabadabbá tette a felsõ bb bíró ságokhoz a fellebbezé st, halál eseté n a hagyaté k kezelé sé nek jogát töké letesítette é s új keresetfajta megalkotásával (action on the case) általánosan jó váhagyta az új viszonyoknak megfelelõ új jogorvoslatok megvaló sítását a szerzõ dé sekben é s a tort-ban (magán hiba vagy jogsé rté s, különbözik a szerzõ dé sszegé stõ l vagy a bû ncselekmé nytõ l). Az 1290-es Quia Emptores törvé ny az új feudális elõ jogok elismeré sé nek jogát csak a koronának adta meg é s minden földet szabadon á truhá zhatóvá tett, a rokonok é s a feudális urak beavatkozása né lkül. Manapság az 1285-öt megelõ zõ törvé nyeket common law-nak tekintik inkább, mint statute law-nak. Ez azé rt van, mert ezek a törvé nyek igyekeznek újrafogalmazni vagy ré szletesebben kifejteni a fennálló jogot. Ezek a statute-k kifejtetté k mi a jog, de nem alkottak teljesen új jogot. Né hány szerzõ ké telkedett: vajon a kormányoknak joga van-e egyáltalán megváltoztatni az õ si szokásokat? Ráadásul a bíró k nem mindig ragaszkodtak a törvé nyek szavaihoz, megpró bálták úgy é rtelmezni, mint a tárgyra vonatkozó általános jog ré szé t. Az Alsó ház XIII. században bekövetkezett felemelkedé se elõ tt nehé zsé get jelentett a Parlament törvé nyeinek a megkülönbözteté se a királyi tanács (a vé grehajtó hatalom) kisebb kötelezõ erejû dönté seitõ l vagy határozataitó l. Né hány törvé nyt kihirdettek, de soha nem alkalmaztak, míg másokat úgy tû nik, csendesen mellõ ztek. A Második Westminsteri Statutum tisztán új jogot alkotott é s hatályba lé pé se elõ tt hagyott idõ t az állampolgároknak az új paragrafusok tanulmányozására. Mé g ezt a törvé nyt is szabadon alkalmazták a bíró ságok – cikkenké nt é rtelmezté k a statutumot, nem egysé ges szövegké nt.
8.3. A Kancellá ri Törvényszék (Chancery) és az equity fejlő dése Mió ta a jogszabályokat nem lehet úgy megfogalmazni, hogy minden lehetsé ges, elő re nem látható esemé nyrő l inté zkedjenek, né ha alkalmazhatatlanok vagy igazságtalanságokat eredmé nyeznek. Az ilyen igazsá gtalansá gok kivé dé sé re fejlő dött ki az equity-jog (vagy korábbi nevé n a "lelkiismereti-jog"). Elmé letileg az equity egyidõ s a strict common law-vel, de a XIV. századig, amíg a jog mé g aránylag változé kony é s informális volt alig volt rá szüksé g. Ahogy azonban a jog következetes lett bizonyítási szabályai nehé zsé geket kezdtek okozni. Így a látható elemeket, mint pl. a nyilvánvaló földbirtoklás vagy a viaszpecsé t használata dokumentumokon, hangsúlyozták, míg a titkos trust-okat é s a nem formaszerû szerzõ dé seket nem ismerté k el. Kárté ríté st engedé lyezni ilyen esetekben a királynak volt hatalma. Kezdetben az egé sz királyi tanáccsal gyakorolta ezt a jogot. A tanácson belül a lordkancellár, egy vezetõ püspök vagy é rsek vezette az ülé seket. 1474-re ez a tisztviselõ
144
szemé lyesen foglalkozott a jó váté teli ké relmekkel. Az eredmé ny az önálló High Court of Chancery lé trehozása lett, mely az equity-t alkalmazta. A munka többsé ge eljárási ké sedelmekkel é s a helyi bíró ságokon elkövetett szabálytalanságokkal volt kapcsolatos. Csak fokozatosan nyilvánították ki a High Court of Chancery hatalmát a common law jogszabályok hatályának mó dosítására. A kancellá r é rdemben döntött minden ü gyben. Joga volt indoklás né lkül engedé lyezni vagy elutasítani a jó váté teli ké relmet. A jogsegé ly általános okait elismerté k. Ilyen ok volt a csalás, a bizalomszegé s, kísé rlet az újbó li fizeté s elé ré sé re é s a tulajdon jogellenes visszatartására. Az eljárás a nemzeti nyelven (nem latinul) a felperes által megírt vádirattal kezdõ dött. Erre az alperest egy idé zé si writtel beidé zté k szemé lyes kihallgatásra a Kancelláriához vagy egyik beosztottjához. A megjelené s vagy a teljesíté s megtagadását bebörtönzé ssel büntetté k. Az alperes percsomó ban adta meg válaszát, amibõ l írott eljárási rendszer fejlõ dött ki.
8.4. Inns of Court es a Year Books I. Edward uralkodása alatt (1272-1307) a bíró i tisztsé g megszűnik egyházi hivatás lenni é s egé sz napos elfoglaltsággá válik. A BAR-ba való belé pé st (azaz a jogot a bíró ság elő tti közreműködé sre, mint barrister) jogi alapismeretektő l tetté k fü ggő vé . A jog é lethivatássá lé pett elő , mely állandó inté zmé nyeket é s né hány szervezett oktatási fajta lé tezé sé t követelte meg. A tapasztaltabb barristereket a mé ltó ságos serjeant at law tagjává választották. Ké sõ bb társultak a bíró kkal, akiket saját sorukbó l választottak a Serjeants Inn-ben, Londonban. Ebben a szervezetben az é getõ jogi problé mákat nemhivatalosan megvitatták é s tanácsot adtak minden aktuális vagy való színû eset eldönté sé re. A né gy Inns of Court (Gray’s Inn, Lincolnn’s Inner Temple é s Middle Temple) a fiatal barristerek kollé giumábó l nõ tt ki é s hivatalosan elismert inté zmé nyek lettek, melyek elvé gzé se a barba való belé pé sre jogosít. Az oktatás bíró sági látogatásokbó l, ké pzeletbeli jogvitákban való ré szvé telbõ l (moots) é s idõ sebb jogászok által tartott elõ adások látogatásábó l (readings) állt. Egy ideig Bracton mû vé t használták, de az hamarosan elavult lett. A bar hallgató knak ezé rt jegyzeteket kellett ké szíteni a bíró ságokon az é ppen folyó jogvitákró l, hogy lé pé st tudjanak tartani a joggyakorlattal. Ezek a jegyzetek minõ sé gükben erõ sen különböztek a jegyzetelõ ké pessé gei é s látogatásai rendszeressé gé nek megfelelõ en. Kb. 1290-tõ l a jegyzeteket lemásolták é s közké zen forogtak. A XVI. században kezdté k kinyomtatni é s uralkodási é vek szerint rendszereznie a jegyzeteket. Ettõ l kezdve hivatkoznak rájuk, mint Year Books-okra. A Year Books beszámoló it erõ sen rövidített Law-French nyelven írták. Ezek a beszámoló k nem mindig különböztetik meg a bíró kat a barristerektõ l, gyakran csak né v szerint hivatkoznak rájuk. Az aktuális íté letek gyakran kimaradtak. A megelõ zõ íté letek rendszerint nem voltak kötelezõ ek, de nagy figyelmet fordítottak rájuk. Ez teszi nyilvánvaló vá, hogy a bírók é s a barriszterek saját ügyeik elõ ké szíté sé ben a korá bbi Year Books-okra hivatkoznak. Í gy vá lt az esetjog (case law) az angol common law á ltalá nos formá já vá . A dinasztikus Ró zsák Háborúja a XV. század második felé ben gyakorlatilag a jogrend "lerombolásához" vezetett. A nagyhatalmú örökletes fõ nemesek vidé ken magánhadseregeket fogadtak. A városokban az uralkodó kereskedõ családok kikerültek a királyi writ effektív hatásköré bõ l. Ahol jogi eljárás lehetsé ges volt, ott gyakran manipulálták vagy "csodákon keresztül" megakadályozták. A bíró kat, seriffeket, zsüriket é s tanukat megfé lemlítetté k é s hamis vallomásra ké nyszerítetté k.
145
A Tudor korszakot megelõ zõ idõ szak így a bizonytalanság é s a stagnálás ideje volt, a "Gó t Korszak", amelyben a jogászok pró bálták konszolidálni a jogot, de új lé pé seket nem tettek. A parlamenti hatalom szinté n meggyengült é s egyre inkább a királyi tanácshoz fordultak, hogy irányítsa az országot é s pró bálja fenntartani a rendet.
146
A Tudor-Stuart idõszak. A kivá ltsá gos bírósá gok felemelkedé se. VII. Henrik tró nralé pé sé t 1485-ben számos, a common law rendszeren kívülálló bíró ság lé trehozása követte. Ezt a folyamatot II. Henrik é s örökösei indították meg. ezeket az újabb bíró ságokat nevezté k kiváltságos bíró ságoknak (Prerogative courts), mert ezeket a királyi vé grehajtó hatalommal azonosították, jó llehet né hány közülük törvé nyes eredettel rendelkezett. Így a Council of the North-t Yorkban rendelettel állították fel 1537-ben. A Council of the Wales and the Marches-t Ludlowban rendelet erõ sítette meg 1543-ban, bár mind a kettõ elõ tt már mû ködtek kiváltságos bíró ságok ezeken a "határ" területeken. A Court of Requests mû ködé si területé t egy közigazgatási inté zkedé s szabályozta. A királyi tanács is mint bíró i tanács mû ködött, mió ta egy 1487-es rendelet megadta neki ezt a hatalmat. Az összes ilyen bíró ság a királyi tanács tekinté lyé re támaszkodott azokon a napokon, mikor a rendes bíró ságok nem tudtak megfelelõ en mû ködni. A Court of Requests bíró ságon, az eljárási költsé gek olcsó bbak voltak, mint a common law eljárásban: ezt a bíró ságot a szegé nyek kicsiny polgári igé nyeinek tervezté k. A bíró ság bíró it master of request-nek szó lították é s sok egyé b kötelessé gük volt, amelyek gyakran ké sedelmet okoztak. A bíró ság a XVII. században, a Polgárháborúig (1642-51) virágzott, mikor is azt az eljárást, mely alapján a Court of Requests mû ködött eltörölté k. Ennek az egyszerû , olcsó eljárásnak a pé ldáját lemásolta Franciaország é s az a né hány törvé nyes bíró ság is, melyet ké sõ bb a városokban állítottak fel é s szinté n Court of Requests-ké nt ismertek. Mivel a common law bíró ságok a "fõ benjáró bû ncselekmé nyeket" büntetté k, pl. a gyilkosságot é s a rablást, a Star Chamber olyan, sokkal mesterké ltebb ügyekkel foglalkozott, mint a hamisítás, a hamis eskü, az összeesküvé s é s a rágalmazás. Kártalanítás é s bebörtönzé s volt a szokásos bünteté s. Common law bíró k, peerek é s püspökök ültek ezen a bíró ságon, amely a polgári igazságszolgáltatással is foglalkozott. Eredeti né pszerû sé gé t akkor vesztette el, mikor a korai Stuart királyok politikai ellenzé k elnyomására használták fel é s neve az elnyomás szinonimája lett. 1641-ben megszüntetté k, hatásköré nek nagyré szé t common law bíró ságok vetté k át 1660-ban. A leginkább specializáló dott High Court of Admiralty királyi kiváltság alapján jött lé tre a XIV. században. Egy 1391-es rendelet eltiltja a beavatkozástó l olyan ügyekben, melyek nem a tengeren keletkeztek. A Tudor é s a korai Stuart idõ kben mé gis kiterjedt kereskedelmi igazsá gszolgá ltatá st gyakorolt. A polgárháború után a tisztán tengeri jogviták tárgyalására korlátozták mû ködé sé t.
8.5. Ró mai jogi hatá sok Ahogy fent írtuk, a common law a XV. században meggyengült. Külföldön a jog nagy változáson esett át. Észak Franciaország szokásait 1453-ban kodifikálták é s az átdolgozott ró mai jog fõ forrása lett a né met birodalmi jognak 1495-ben, valamint a skó t jognak 1532-ben. Ugyanakkor a kánon jog é s a ró mai jog hatásköre nõ tt Angliában. A tengeré szeti jogot pl. görög, ró mai é s olasz jogbó l merítetté k, a használatban lé võ okmányokat kontinentális forma szerint dolgozták ki. A hamisítást, valamint a rágalmazást a Star Chamber-en ró mai modell alapján tárgyalták. Az egyházi bíró ságokon a vé grendelkezé sre é s a házasságra alkalmazott kánonjogi szabályok ró mai jogi eredetû ek voltak. A Council of Wales and North szinté n a ró mai jogot használta. ezek a bíró ságok valamennyien vitatkoztak a common law bíró ságokkal, hogy egyforma ügyekben legyen bíráskodási joguk, é s írott, addig csak a kontinensen használt eljárási szabályokat követté k. A ró mai é s a kánon jogot ráadásul Oxfordban é s Cambridgeben tanították is é s doktori címet adtak az ezeken a bíró ságokon praktizáló ügyvé deknek.
147
Á llító lag Cardinal Thomas Wolsey ellen, aki 1529-ben kegyvesztett lett, vádat emeltek, mert a ró mai jog bevezeté sé t tervezte Angliában. Wolsey papokat nevezett ki a Council of the Northhoz é s bé kebírának. F. W. Maitland a XIX. századi angol jogtörté né sz tárgyalja ezt a krízist híres "Angol jog é s a reneszánsz" c. esszé jé ben. Maitland a common law továbbé lé sé t az Inns of Court határozott fellé pé sé nek tulajdonítja, mely a jogászokat gyakorlatilag ké pezte, nem elmé letileg. Az angol jogi hagyomány nem az elvont tudományos szövegmagyarázatoktó l függött, hanem a ré szletesen felsorolt bíró i rendelkezé sektõ l é s a gyakorlatbó l kifejlõ dött jogi ké rdé sekbõ l. A ró mai jogi eszmé k hatása azonban az általánosan elismertné l talán nagyobb volt. A trespass é s a disseising (dispossession) keresetek hasonló ak voltak a ró maihoz é s a hitbizományt (estate tail) való színû leg a Justiniánius-i jog is befolyásolta. A tiltó bíró i vé gzé s igazságos jogorvoslatához hasonló a kánonjogban található . A jelzálog visszavásárlásának joga talán összefüggé sben van az uzsora joggal, amely tiltja a túlzott haszonszerzé st kölcsönbõ l. A trust é s a csalás joga hasonlít az egyházi bíró ságok hû tlensé gé hez. A ró mai jogi elemeket tartalmazó kontinentális kereskedelmi jog beszivárgott az angol jogba. A kontinentális jog hozzájárult a szerzõ dé s szabályainak egy ré szé hez is, így pl. a hiba hatása é s a ró mai vé tkessé g koncepció szerepet játszott a gondatlansági jogban (law of negligence). sok egykori euró pai jogi eszme való jában tovább é lt Angliában, mint Euró pában, ahol a kodifikáció bó l már kihagyták õ ket. A common law fejlõ dé sé nek bemutatása a Tudor-Stuart dinasztia idõ szakában hiányos lenne Sir Edward Coke szerepé nek megemlíté se né lkül. Coke egyesítette magában a jeles barristert é s bíró t a termé keny jogirodalmi szerzõ vel. Elbocsátását kockáztatta a legfelsõ bb bíró ság irodájábó l 1606-ban, mert tiltakozott a királypártiak szé lsõ sé ges, a common law kiváltságos felhatalmazást adó igé nyei ellen. Proklamáció jában kifogásolta a törvé nyhozást, mert egyé ni esetekben felmenté st adott a törvé ny aló l é s kialakította, majd elterjesztette a kiváltságos bíró ságok igazságszolgáltatását. Segített az 1628-as Petition of Right kidolgozásában. Coke 11 kötetes REPORTS-a 1600 é s 1618 között jelent meg, melyet ké t poszthumusz kötet követett. Coke kommentá lt inká bb, mint tudó sított, de a bíró sági jegyzõ könyvek anyagát ó vatosan kezelte. Reportjai gyorsan felhaszná lhatók voltak é s é vekig, más kiadás hiányában az ügyek idé zé sé nek fõ forrását jelentette ez a mû . Né gy kötetes Institutes of the Laws of England c. mû vé t 1628 é s 1644 között adták ki, amely birtok ingatlanjoggal (Coke on Littleton), a közé pkori állammal, büntetõ joggal (pleas of the crown) é s bíró ságok igazságszolgáltatásával foglalkozott. Coke nem volt objektív törté né sz, nyíltan vé dte a common law-t. Bár ré gi stílusú volt, olykor té vedett is, nagy mû ve a common law-t elfogadható formában fejezte ki é s sokat tett annak megmenté sé é rt.
8.6. A statute law fejlő dése A Tudorok a királyi ké nyszerinté zkedé sek é s a ré szletezett szabályozás megvaló sítására különösen gazdasági té ren proklamáció kat használtak. Sok kirá lyi oklevelet adtak ki a külkereskedelmi társaságoknak. A parlament elfogadott egy politikai karakterû törvé nyt, mely a királyi fõ hatalmat kötelezõ vé teszi az új anglikán egyházra. Törvé nyek szabályozták a behozatalt é s a kivitelt, a földmû velé st é s a tisztessé gtelen versenyt. Egy 1562-63-as törvé ny szabályozta a tanoncidõ t é s az é letszínvonalnak megfelelõ , az elöljáró ságnál rögzített é vi fizeté srõ l gondoskodott. Egyé b törvé nyi újítások között meg kell említeni a Statue of Monopolies törvé nyt, (1623), mely megerõ sítette, hogy a monopó liumok ellenté tesek a
148
common law-val. Egy 1601-es törvé nyt, mely a kiváltságok alapja lett a jó té kony trustok miatt, é s a Poor Law törvé nyeket (1563-1601), melyek a kolostorok feloszlatása é s ezzel összefüggé sben a szegé nyek elhanyagolása okozta nyomor következmé nyei voltak. 1540-ben a birtokvisszaszerzõ keresetek (action to recover land) idõ beli korlátozásának alapelvé t bevezetté k a szerzõ dé si jogba é s a tortba. A Commonwealth alatt (1649-60) több reformtervet dolgoztak ki, amelyek elõ revetítetté k a XIX. századi változásokat, de közülük egyet sem hajtottak vé gre. A tervek között szerepelt a földjog é s az eljárási jogok modernizálása, a polgári házasságok engedé lyezé se é s a letartó ztatott jogának elismeré se ügyvé d fogadásához. A ké sõ Stuart perió dus kiemelkedõ rendelete volt az 1677-es Statute of Frauds. A mû veltsé g fejlõ dé sé t, valamint a hamis eskü é s a csalás túlsúlyát felismerve a vé grendelkezé sné l, továbbá a föld eladásra vagy (egy bizonyos összeg feletti) áruvásárlásra kötött szerzõ dé sekné l írásbeli formát követeltek meg. Bár kiváló bíró k dolgozták ki ezt a rendeletet, vé grehajtása vé g né lküli magyarázatokat követelt. Jó llehet egy kiváló kortárs megfigyelõ , John Selden a per sorsát a kancellárián a kancellár szemé lyé tõ l függõ nek tartotta, vé gsõ fokon elé g világossá vált, milyen perek kaphatnak relieft. A precedenseket követni kezdté k é s equity dönté sekrõ l szó ló jelenté seket, valamint az equityt tárgyaló könyveket adtak ki. 1615-ben a király kijelentette, hogy a kancellária megtartja hagyományos felsõ bbsé gé t a common law bíró ságok felett, de csak azokon a területeken, ahol elismert hatalma volt, ha az equity alkalmazható sága bizonytalanság eseté n a common law-t követté k. Ebben az idõ szakban a fõ fejlõdé s a trustjogban törté nt. A közé pkori Angliában a XIV. századtó l a földbirtokok többsé gé t a nominees-ek használták a való di tulajdonosok javára. Ez az állapot alkalmas eszköz volt az adó zás ré szbeni csökkenté sé re, é s lehetõ vé tette a földrõ l való vé grendelkezé st. "Halá l illeté ket" (Death duties) kellett fizetni, ha az ember halá la idejé n jogi tulajdonos volt, ezt a földbirtok átruházásával más szemé ly ré szé re el kellett kerü lni. Vé grendelkezé seket a földrõ l 1540-ig nem ismerté k el, de az é lõ tulajdonos a földet más szemé lynek használatba adhatta. A kedvezmé nyezett a föld tekinteté ben betartotta a tulajdonos kívánságait, amíg é lt. Így a trust haszoné lvezõ je (beneficiary) általában földjé nek látszó lagos tulajdonosa maradt, bár a trustee-e volt a jogcím. III. Richárd rendeletben engedé lyezte a haszoné lvezõ nek (beneficiary) a tulajdon átruházását é s 1535-36-ban a Statute of Uses felszámolta a közvetítõ t, valamint a beneficiary-t újra jogi címmel ruházta fel. A haszoné lvezetet kihasználva új é s bonyolult jogi é rdekeltsé get való sítottak meg a földbirtokon. A kancellária a ré gi haszoné lvezetet (old use) felelevenítette, mint modern trust, elõ ször csak pé nzre é s haszonbé rletre vonatkozó lag, vé gül magára a földre is. Ö sztönözni kívánták a jogi é s beneficial jogcím megkülönbözteté sé t, különösen, ha a beneficiary fiatalkorú vagy üzletké ptelen volt. A trustot sok egyé b cé lra is felhaszná ltá k, így pl. tulajdon á tadá sá ra kluboknak é s más nem bejegyzett szervezeteknek, valamint az egyházaknak.
8.7. A common law modernizá ció ja Blackstone hatá sa. A common law fejleszté sé ben é s a föld más ré szein való elterjeszté sé ben rendkívüli hatása volt az egyik leghíresebb angol jogásznak, Sir William Blackstone-nak. 1723-ban született, 1746-ban hívták meg a bar-ba é s 1758-ban a common law elsõ professzora lett.
149
Legnagyobb hatású mû vé t a Commentaries on the Laws of England 1765 é s 1769 között adták ki. Né gy könyvbõ l áll: "szemé lyek" (Persons) a családdal é s a közjoggal foglalkozik, "dolgok" (Things) kiváló bevezeté s az ingatlan tulajdon jogba, "magán jogsé rté sek" (Private Wrongs) a polgári felelõ ssé gre, a bíró ságokra é s az eljárásra terjed ki, valamint "köz jogsé rté sek" (Public Wrongs) a büntetõ jog kiváló tanulmánya. Blackstone távolró l sem volt elmé leti jogász. Kritizálták felszínessé gé é rt é s törté nelmietlensé gé é rt. A Commentaries-nak ezt a hiányosságát azonban pó tolja stílusa é s é rthetõ sé ge. A jogászok é s a laikusok egyformán a jog hiteles megismeré sé nek tekintetté k ezt a mû vet. A következõ é vszázadokban Blachstone hírneve nagyobb volt az Egyesült Á llamokban, mint szülõ földjé n. A Függetlensé gi Nyilatkozat után az Ú j Világban a Commentaries lett az angol jog tudományának fõ forrása.
8.8. Reformok a XIX. és XX. szá zadban Az 1789-es francia forradalom nyugtalansága é s az ipari forradalom következté ben nagy igé ny volt a jog-modernizá ló reformokra. A reformmozgalom legmeghatározó bb alakja Jeremy Bentham utilitárius filozó fus volt, aki ké szen állt radikális úton megváltoztatni az egé sz jogot. A kiváló tanuló , Bentham nem szerette a jognak azt a ké pé t, amit Blachstone elõ adásain mutattak be. 1769-ben meghívták a bar-ba, de soha nem praktizált, öröksé gé bõ l é lt. Azon dolgozott, hogy kevé sbé technikai é s az embereknek könnyebben é rthetõ jogot ké szítsen. Írásainak befejezé sé ben é s kiadásában lassú volt é s egé szen 1789-ig nem jelent meg alapmû ve, az An Introduction to the Principles of Morals and Legislation. Bentham támadta a jogi fikció kat é s a többi törté nelmi anomáliát. A "greatest happines of the greatest number" megvaló sítása cé ljábó l inkább a törvé nyhozó knak, mint a bíró ságoknak kell a törvé nyeket alkotni é s a jog cé ljainak idõtõl é s helytõl fü ggenie kell. A Principles híre gyorsan é s szé les körben elterjedt. Bentham francia állampolgárságot kapott 1792-ben é s tanácsait tiszteletteljesen elfogadták a legtöbb euró pai é s amerikai országban. Bentham elsõ sorban azt akarta, hogy saját országa é s a többi idegen állam is vázoljon fel egy jogi kó dexet, gyakorlati hatá sa voltaké ppen indirekt volt, mely az utilitá rius eszmé k XIX. szá zadi elterjedé sé bõl szá rmazott. Vá ltozá sok az eljá rá sban é s a bü ntetõ jogban. Angliában a polgári ügyekben a kereset különálló formáinak szerkezeté t 1852-ben helyettesítetté k az idé zé s állandó writjeinek új rendszeré vel é s liberális párbeszé d mó dosítást engedé lyeztek. Elõ re kitû zté k a bíró sági tárgyalások idõ pontját. 1833-ban az íté lkezõ zsü rit (jury trial) a polgá ri ü gyekben (a rágalmazást é s né hány más keresetet kivé ve) megszü ntetté k. Az 1838-as é s 1868-as Bizonyítási törvé nyek (Evidence act) leegyszerû sítetté k a polgári bizonyítást. A büntetõ jogban a fõ irányzat a XIX. század eleje ó ta a vádlott jogainak jobb vé delme volt. 1836-tó l a vá dlott ü gyvé det fogadhatott é s 1898 ó ta megengedté k, hogy tanúvallomást tegyen vé dence helyett. 1903-tó l a vé delemrõ l állami fizeté sbõ l gondoskodnak. 1907-ben megvalósult a bü ntetõ íté let elleni fellebbezé s joga. 1967-ben elké pzelhetõ volt, hogy az íté letet a zsüri szó többsé ggel hozza é s korlátozták az elõ zetes kihallgatásokró l tudó sító sajtó közlemé nyek megjelené sé t. A XIX. századi rendeletek sorozatának é letbelé pteté sé t hozta, melyek az emberölé stõ l eltekintve praktikusan kodifikálják a büntetõ jogot. Az alapgondolatok alig változtak, kivé ve, hogy né hány modern rendelet felelõ ssé get állapít meg hiba né lkül is é s ré szvé nytársaságok felelõ ssé tehetõ k igazgató ságok cselekedeteié rt.
150
Az elmebetegsé get (insanity) jogilag meghatározó 1957-es jogszabályokat kiegé szítetté k a "csökkentett felelõ ssé g" korlátozott vé delmé vel. A halá lbü nteté st a legtöbb bû ncselekmé nyné l az é vek során megszü ntetté k, vé gül a gyilkosságnál is. (Homicide act, 1957-65) 1958-ban az új Thieve Act átfogó koncepció jával a lopás elé g nyers, közé pkori gondolatát hozta vissza, mely a ró mai lopás deliktumára hasonlít. A kísé rletezé sek új joggyakorlathoz vezettek. Közülük a legutó bbi az 1967 ó ra lé tezõ felfü ggesztett íté let (suspended sentence), melyet csak akkor kell vé grehajtani, ha az elíté lt újabb bû ncselekmé nyt követ el.
8.9. A bíró i testület újjá szervezése Az egyházi bíró ságok világi igazságszolgáltatása 1857-ben szû nt meg, mikor a váló peres é s a hagyaté ki bíró ságokat felállították. Ezeket a High Court of Justiceba olvasztották be 1875ben, mikor az 1873-75-ös Judicature Acts a polgá ri bírósá gokat megreformá lta. A Judicature Acts több volt a bíró ságok újraszervezé sé né l é s átkeresztelé sé né l: a common law é s az equity fúzió ját kísé relte meg alkalmazható jogi é s mé ltányossági jogorvoslatok kidolgozásával a High Court minden osztályán, azzal a felté tellel, hogy konfliktus eseté n az equity szabályokat kell elõ nyben ré szesíteni. A common law é s az equity is megõ rizte azonban a maga identitását, ré szben azé rt mert különbözõ ügyekkel foglalkoztak, ré szben a common law é s a kancellári jogászok szemlé letmó djának makacssága miatt. A három központi common law bíró ságot a XIX. század vé gé n egyesítetté k a Queen’s Bench Division-ba, mely továbbra is a kárté ríté seket tárgyalta. 1875 ó ta a bíró egyedül tárgyalta az ügyet (1833 elõ tt zsürivel), nem pedig teljes bíró i tanáccsal. A kancellária a High Court egy osztálya lett 1875-ben. Equity ügyekkel foglalkozott, de hozzájárult a tulajdon, a csõ d, az öröklé s, a szerzõ i jog, a szabadalom é s az adó zás ré szletes törvé nyi szabályozásához. 1972-ben a Court Act a megtámadott vé grendeletek ügyé t áttette a kancelláriához. A büntetõ ügyeket vidé ken é vente ké tszer vagy háromszor tárgyalták a vándorbíró k által vezetett esküdtbíró ságok (assizes) vagy é vente né gyszer a negyedé ves bíró i ülé sek (quarter sessions) 1972 januárjátó l, a Court Act inté zkedé se alapján a koronatartományokban is ezt a rendszert vezetté k be. A polgári assize ülé seit bizonyos városokban a High Court engedé lyé vel visszaállították. 1846 ó ta a jelenté ktelen polgári ügyeket a megyei bíró ságok tárgyalták, melyek mû ködé sé t most egy 1959-es act szabályozza. Az angol bü ntetõ bírá skodá s figyelemremé ltó jellemvoná sa, összehasonlítva a legtöbb euró pai rendszerrel, hogy a laikus bé kebíró megõrizte fontossá gá t Londonban é s né hány városban a fizetett, jogilag ké pzett magistratusok kinevezé se ellené re, valamint a barristerekkel, mint jegyzõ kkel é s a jogilag ké pzett elnökkel szemben is a járási quarter sessions ülé seken. A magistratus munkájának fontos aspektusa volt a fiatal elkövetõ k feletti bíráskodása, amié rt elõ ször 1908-ban különleges fiatalkorúak bíró ságát állították fel. 1948ban a parlamenti vizsgáló bizottság jelenté se a nyilvános kritikák ellené re tû zzel-vassal vé dte a laikus bíró t: ó vatos ajánlásaik a bíró k kinevezé sé vel é s a bíró sági szervezet átszervezé sé vel kapcsolatban nagyré szt hatálybalé ptek a Justice of the Peace Act (1949) é s a Magisters Court Act (1952) törvé nyekben. A Criminal Justice Administration Act (1962) kibõvítette a bé kebírók hatalmá t a vé tsé g gyorsított eljárással törté nõ elbírálásával. Megnövelte a quarter sessions-ok hatásköré t azzal, hogy azokat a bizonyos ügyeket is tárgyalhatta, melyeket addig a vándorbíró k vezette esküdtbíró ságoknak (assizes) tartottak fenn. A járási quartes sessions
151
elnöké nek jogi ké pzettsé ggel kellett rendelkeznie. 1964-tõ l alapvetõ bíró i oktatást vezettek be a bé kebíró knak. 1948 ó ta az angol jogban törté nt fejlemé nyek mutatják a makacs ragaszkodást az õ si inté zmé nyekhez é s a reformálás elõ nyben ré szesíté sé t a teljes eltörlé s helyett. A polgári ügyek elleni modern fellebbezé si bíró ságot 1830-ban lé tesítetté k a High Court-on, de ezt átszervezté k 1875-ben, mikor felállították a speciális fellebbviteli bíró ságot, a Court of Appeal-t. 1907-ben alapították a Court of Criminal Appeal-t, amit 1966-ban beolvasztottak a Court of Appeal-ba. A legfõ bb törvé nyszé k egyes osztályainak ké t vagy három tagú tanácsa (divisional court) tárgyalta az összes alacsonyabb bíró ságtó l a magistrátus íté letei ellen jogi ké rdé sekben benyújtott fellebbezé st. Az utolsó fellebbezé st, a felté telektõ l függõ en a House of Lords fogadta el. Reform a magá njogban. A tulajdon jog alaposan megváltozott. A vé grendeleteket nagyré szt az 1837-es rendelet szabályozta é s az öröksé gbõ l kitagadás szabadságát a Family Provision Acts (1938, 1952 é s 1966) megnyirbálta. Egy 1925-ös act hatására fokozatosan bevezetté ka föld birtoklá s jogcímé nek nyilvá ntartá sba vé telé t. A vé grendelet né lküli öröklé st minden tulajdon fajtára egyesítetté k mé g ugyanabban az é vben. A haszonbé rleti jogot (law of leases) szociális törvé nyhozás mó dosította, így pé ldául számos Rent (Control) Act vé dte a bentlakó bé rlõ t. A trust kifejezé s tartalmát a Kancellária megváltoztatta (1958-tó l) é s 1961 ó ta a trustee befekteté seinek szé lesebb teret engednek. A válás jogcímeit számos XX. századi rendelet gyarapította. Kiemelkedik közülük az 1969-es Divorce Reform Act szemlé letmó djának átfogó "breakdown of marrige"-e, mely alapján a há zassá got meg lehet szü ntetni partnerek legkisebb hibáira való tekintet né lkül is, ha a há zassá g tová bb nem é letké pes. A szakaszervezetekrõ l né hány ré szlet jogszabály után 1971ben egy átfogó , de sokat vitatott Industrial Relations Act-ot iktattak törvé nybe, mely a szakszervezetek bejelenté sé t é s a viták döntõ bíró ságnál törté nõ elinté zé sé t írja elõ . A tort területé n a gyártó k felelõ ssé gé t a vásárló k felé esetijog állapította meg 1932-ben. Több rendelet is csökkentette a rágalmazásé rt való felelõ ssé get. Egy 1945-ös jogszabály a ró mai osztott kár elvé t vezette be, ha mind a ké t fé l vé tkes volt. A kereskedelmi jog, a Bill of Exchange Act (1882), a Sale of Goods Act (1893) a szabadalmi törvé nyek (1907-49) é s a szerzõi jog törvé nyek megalkotásával törvé nyhozási tárgykör lett. A vevõ ket ré szletfizeté sné l egy 1965-ös jogszabály vé dte. A döntõ bíráskodást törvé ny szabályozta.
8.10. Az angol jog az Egyesült Á llamokban Az elsõ angol telepesek Észak-Amerika atlanti partvidé ké re csak a jog alapvetõ fogalmait vitté k magukkal. A gyarmati szabadságlevelek az angol ember hagyományos kiváltságait adományozta nekik, mint a habeas corpus-t vagy a fõ úr zsürije elõ tti tárgyaláshoz való jogot. Kevé s volt azonban ebben az idõ ben a bíró k, a jogászok é s a jogi szakkönyvek száma é s az angol bíró ságok dönté sei is csak lassan é rtek el az új világba. Minden coló nia saját statute-ket hozott é s a kormányzó k vagy a törvé nyhozó testületek bíró ságaké nt mû ködött. A polgári é s a büntetõ ügyeket ugyanazon a bíró ságon tárgyalták é s a laikus zsürik kiterjedt hatalmat é lveztek. A letelepedé s idõ pontja után a beiktatott angol jogot nem alkalmazták automatikusan a koló niákon, sõ t mé g a letelepedé s elõ tti becikkelyezett törvé nyeket is hajlamosak voltak átdolgozni. Az angol ügyekben nem voltak kötelezõ precedensek. Né há ny amerikai kolónia anyagi kódexet vezetett be, mint pl. Massachusetts 1634-ben é s Pennsylvania 1862-ben.
152
A XVII. század vé gé re jogá szok praktizáltak a koló niákon, akik jogi könyveket használtak, az angol eljá rá st é s az angol keresetformá kat követté k. 1701-ben Rhode-sziget törvé nybe foglalta, hogy a helyi törvé nyhozásra teljes egé szé ben átveszi az angol jogot é s ugyanez törté nt Karolinában is 1712-ben é s 1715-ben. Más koló niák a gyakorlatban szinté n a common law-t alkalmazták, helyi elté ré sekkel. A függetlensé gi háborúhoz vezetõ idõ szakban sok jogi összecsapást vívtak a common law alapelveirõ l é s a Függetlensé gi Nyilatkozat aláíró inak fele jogász volt. Az amerikai alkotmány hagyományos angol jogi kifejezé seket használ é s az amerikai statute-ket mé g mindig az angol é rtelmezé si szabályok szerint alkalmazzák. 1776 utána brit-ellenes hangulat ahhoz vezetett, hogy né hány amerikai egy új jogrendszer kidolgozását szorgalmazta. Az euró pai jogok azonban nagyon különbözõ ek voltak, ismeretlen nyelven fogalmazó dtak é s a gondolatmenetüket, valamint a jogi tankönyveiket nem tudták alkalmazni. Blackstone Commentaries c. mûvé t újra kiadták Amerikában 1771-ben é s általánosan használták. Az új angol rendeleteket é s dönté seket azonban hivatalosan nem vetté k figyelembe. Az 1830-as é vekben ké t nagy bíró , a New York-i James Kent é s a Massachusetts-i Joseph Story fontos kommentárokat ké szített a common law-ró l é s az equityrõ l, amelyben a jogbiztonságnak é s a tulajdon jogi biztosításnak szüksé gessé gé t hangsúlyozták. Ezek a mû vek a common law hagyományt követté k, melyet alapvetõ en soha nem változtattak meg, kivé ve a francia polgári jog továbbé lé sé t Louisiana államban. Az amerikai államok a jogot megszilárdult ké nyszernek tekintetté k é s a kegyetlen termé szet, valamint az õ slakosok elleni együttmû ködé s megkönnyíté sé re akarták felhasználni. Különleges jogokat fejlesztettek ki a fakitermelé ssel, a vízzel é s az ásványokkal kapcsolatban. Egyszerû eljárást követtek. A dogmákat elutasították, a szemé lyes tapasztalatot é s a kísé rletezé st támogatták. A ré gi dönté sek lassan elvavultak lettek. A pioneer szellem a szabadságot é s a kezdemé nyezõ ké szsé get kedvelte, ugyanakkor bizalmatlan volt a központosított hatalommal é s a paternalista kormánnyal szemben. A helyi zsüri közös vé lemé nyé re nevezté k ki az egyszerû helyi bíró t é s né há ny kolónia egy ideig sajá t jogá t a Bibliá ra próbá lta alapozni. Mikor azonban az angol jog újbó l jelentkezett, ezeknek az inté zmé nyeknek a többsé gé t megszüntetté k. Vé grendelet né lkül elhalálozás eseté n pé ldául minden gyermek örökölte a földbirtokot Amerikában é s nem csak a legidõ sebb fiú, mint Angliában. A szabad birtok (freehold title) volt a szoká sos, nem a tartó s haszonbé rlet. Egyházi bíró ságok nem lé teztek. A Statute law fejlõdé se é s a kódexek. A függetlensé gi háború után felé ledt az a mozgalom, mely a bíró alkotta jogot fel akarta cseré lni egy né pakaratot kifejezõ törvé nyhozással. 1781ben Jeremy Bentham egy nemzeti polgá ri kódex kidolgozá sá t indítvá nyozta James Madison elnöknek, de ez mé g túl korai volt. New York Polgári Kó dexé t megtervezté k, de nem fogadták el. Csak Kalifornia rendelkezik polgári kó dexszel, mely megfogalmazásában az ottani spanyol hagyományokat követi, karakteré ben a common law-t. Az amerikai jogi reformer, David Dudley Field ké szített egy polgári eljárásjogi kó dexet, melyet New York állam 1848-ban elfogadott é s máshol is szé les körben lemásolták. Field büntetõ - é s büntetõ eljárásjogi stílusú 1906-os Uniform Sales Act törvé nyt minden államban felváltotta a Uniform Commercial Code (1957), kivé ve Louisianát, melynek ró mai- (vagy civil) jogrendszere van.
153
Az amerikai törvé nyeket nem olyan szigorúan é rtelmezik, mint Angliában é s kevé sbé idegenkednek a ré gebbi jog megváltoztatásátó l. A rendeleteket is rendszeresen átvizsgálják, pl. New York államban Law Review Committee mû ködik 1934 ó ta. Equity é s az örökösödé si eljá rá s. A XVIII. században Angliában a Court of Chancery alkalmazta az equityt é s az egyházi bíró ságok foglalkoztak a vé grendeletek hitelesíté sé vel. Az amerikai koló niákon a kormányzó vagy a tanács mû ködött, mint equtiy bíró ság é s az amerikai á llamok mé g manapság is hajlamosak a mé ltá nyossá gi jogorvoslatokat a magasabb bírósá goknak fenntartani. A függetlensé g elnyeré se után az equtiyt a királyi elõ jogok maradványának ké pzelté k, de most már általánosan alkalmazták, gyakran ugyanazok a bíró ságok, melyek a hivatalos jogot is használták. Az amerikai common law sokkal rugalmasabb, mint az angol jog, ezé rt az equityre kevesebb szü ksé g van. De a munkajogban é s más területeken is az equity fontos jogorvoslatokat fejlesztett ki. A vé grendeleti eljárás lefolytatása, né hány kivé teltõ l eltekintve a rendes bíró ságok feladata.
8.11. Szövetségi és á llami bíró sá gi rendszer Az állami bíró ságok tárgyalják az összes ügy (a polgári é s a büntetõ perek) 90%-át. Helyi magistrate-ok megyei é s járási bíró ságokon ülé sezhetnek. Egy fellebbezé s mindenhol adott, né hány államban ké t lehetsé ges fellebbezé s van. A legmagasabb bíró ság általában az állam legfelsõ bb bíró sága, de ez változó . New York-ban pé ldául a Supreme Court a polgári peres ügyek bíró sága é s a legmagasabb bíró ság a Court of Appeals. Az alsó bbrendû bíró ságokra vonatkozó terv idõ rõ l-idõ re változásokon ment keresztül, különösen 1891-ben, mikor a kerületi (circuit) fellebbezé si bíró ságokat felállították é s 1911-ben, mikor a ré gi kerületi bíró ságokat megszüntetté k. A legtöbb szövetsé gi jogszabá ly törvé nyi szintû (statutory) é s a szövetsé gi bíró ságok ké nyszerítik ki. A családjog, kábító szer-kereskedelem, államok közti kereskedelem, munkajog é s a monopó liumok esnek ebbe a kategó riába. Egy 1803-as dönté s é rtelmé ben a szövetsé gi bírósá g a legvé gsõ ható ság, mely minden becikkelyezett törvé nyrõ l eldönti összhangban van-e a szövetsé gi alkotmánnyal. Ezt a mû ködé sé t több alapvetõ jog is biztosítja. Az idegen állampolgárok, illetve a más államokban bejegyzett vagy szervezett társaságok ügyeinek igazságos tárgyalását a szövetsé gi bíró ság az állampolgárság elté ré sé nek figyelembe vé telé vel tudja biztosítani. Ha azonban állami bíró ságké nt mû ködnek, az állami rendeleteket (1842 ó ta), valamint a common law é s az equity állami é rtelmezé sé t (1938 ó ta) kötelesek betartani. Szövetsé gi eljárási szabályok szerint mû ködtek, mikor állami szabályokat juttattak é rvé nyre olyan alapvetõ ké rdé sekben, mint az idõ korlátozás a kereset indításánál. A szövetsé gi bíró ságok az Egyesült Á llamokat megilletõ igé nyeket é s az ellen indított követelé seket (pl. szövetsé gi vagyoni é rdekeltsé g megvé dé se) is tárgyalnak. Ezekben az ügyekben törvé nyen alapuló rendelkezé sek hiányában a "szövetsé gi common law"-t alkalmazzák.
8.12. Személyi és tulajdon jogok A Due Process of Law szabályban a Magna Carta (1215) é s az angol Bill of Rights garanciái tükrözõ dnek vissza, melyet a szövetsé gi alkotmány kiegé szíté sek elsõ csoportjában 1791-ben
154
fogadtak el é s Bill of Rights-ké nt ismeretes. A 14. alkotmány kiegé szíté s megszavazása ó ta szemé lyi jogokat vé dik a due process of law né lküli megfosztástó l é s ugyan így pró bálják a kormányzati beavatkozástó l vé deni a magánszerzõ dé seket. A tulajdon használatát azonban körzet jogokkal (zoning laws), valamint egé szsé gügyi é s biztonsági határokkal korlátozzák. A közcé lra törté nõ tulajdon kisajátítás igazolható az "állami kisajátítási jog" elmé lettel (doctrine of eminent domain) (A kormánynak hatalma van magántulajdont a tulajdonos beleegyezé se né lkül közcé l é rdeké ben kisajátítani.) Az 1929-es válság következté ben sok szociális inté zkedé st a Supreme Court elutasított. 1937 ó ta a szövetsé gi kongresszus gazdasági é letet szabályozó hatalmát az államok közötti kereskedelmi jogkörben általánosan a Supreme Court hagyja jó vá. Az állami törvé nyhozás is ragaszkodik az alkotmányossághoz ezen a té ren. Az alapbé r jogszabá lyokat (Minimum-wage laws) é s a közös egyezkedé shez való jogot elismerik. A hangsú lyt az alkotmá nyos ü gyekben az 1950-es é vek óta az emberi jogokra tolódott. Az "egyenlõ törvé nyes vé delem" ("equal protection of law) követelmé nye é s az 1899-es Civil Rights Act vezetett 1954-ben ahhoz a rendelkezé shez, mely a nyilvános iskolákat fajilag egysé gesítette. Ké sõ bb rendelkezé seket hoztak a magániskolák közalapítványi támogatása ellen. A Federal Civil Rights Act (1964) nem csak a hivatalos jogokra é s cselekedetekre vonatkozik, de az állampolgárok viselkedé sé re is. Így nem engedé lyeznek megkü lönbözteté st a nyilvános szó rakozások vagy összejövetelek területé n é s a nagyobb cé gekné l a munkahelyi alkalmazásban. Egy 1957-es ügy Idahoban a nõ ellenes megkülönbözteté st törvé nyen kívül helyezte. Az esetben arró l volt szó , hogy a fé rfiaknak elsõ bbsé ge volt az elhunyt rokon vagyonának ügyinté zé sé ben. 1962 ó ta a Supreme Court ragaszkodik a választási körzetek szabályoknak megfelelõ újrabeosztásához, úgy, hogy minden szavazat durván azonos é rté kû legyen (mandátum újrafelosztás). Bármilyen állami vallás tilalma miatt iskolai imádkozások é s vallási oktatás tartása illegális. A sajtószabadsá g megvalósulá sa volt 1971-ben a New York Times jogának elismeré se bizalmas politikai anyagok közlé sé re.
8.13. Az angol, az amerikai és a Commonwealth jog összehasonlítá sa Szemé lyi jog. Angliában a korábbi váló okokat különleges okokkal váltották fel, így pl. a kegyetlen bánásmó dot é s az elhagyást a házasság tönkremené sé vel (breakdown). Különleges vé delmet nyújtanak a gyerekeknek. Egy 1970-es rendelet a bíró ságoknak felhatalmazást ad a felek tulajdoni jogainak rendezé sé re. A családjog az Egyesült Á llamokban az államok között elté rő . A váló okok nagyon szigorúak lehetnek, mint New York államban 1966 elő tt, vagy nagyon lazák, mint Nevadában. Ha a válást egy olyan államban mondták ki, melynek bíró sága illeté kes volt erre, az államon kívüli bíró ságok bíráinak kijáró "teljes hűsé g é s bizalom" (full faith and credit) alkotmányos elve alapján a dönté st más államokban is el fogják ismerni. Tulajdon é s öröklé s. A tulajdon é s az öröklé s alapelvei mindenhol nagyjá ból ugyanazok, de a modernebb országokban speciális jogszabályokat hoztak az erdő krő l, a bányákró l é s a vizekrő l. Ausztráliában pl. a korona minden bányászati jogot magának tart fenn. Angliában a föld adás-vé tele teljes jogcím beiktatással törté nik, melyet fokozatosan vezettek be. Kanadában é s Amerikában az önálló közjegyzõ i okiratokat bejegyzik é s a biztosítási jogcímet a vásárló vé delmé re használják. Amerika é s Kanada rendelettel ad a szerelõ knek zálogjogot (jogot a tulajdon visszatartására, amíg a javítási költsé get ki nem fizetik) az é píté si vállalkozó é s a felújító vagyonára. A jövõ beli termé seket törvé nyes záloggal lehet terhelni, mint pl. Ausztráliában kölcsön biztosításakor.
155
A törvé nyes öröklé si rend általánosságban hasonló minden common law orszá gban, csak a ré szletekben vannak különbsé gek. Egyes országokban az özvegy örökölhet többet, máshol a gyerekek. Mind a ké t nemû utó dok többnyire egyenlõ ré szeket örökölhetnek. Né hány amerikai é s kanadai tartományban "homestead" jogszabá lyok vannak, melyek a családi házat vagy meghatározott minimális pé nzösszeget vé denek a hitelezõ k követelé seitõ l. A trustee-k é s az executor-ok Angliában nem kapnak fizeté st munkaidejüké rt é s fáradozásaiké rt (eltekintve né hány elõ re kifizetett szerzõ dé stõ l) ezzel szemben amerikai állami jogszabályok általában a trust alapítvány vagy a vagyon é rté ké nek arányában megállapított jutalé kkal elé gítik ki õ ket. Az öröklé si jogot Indiában jó ré szt a vallás szabályozza. A jog é s az Equity itt is összeolvadt, a trust-ok hatályosak. Az indiai Specific Relief Actban a tulajdon visszaszerzé se a Field fé le New York-i kó dex szabályozásán alapszik. Tort jog. A tort jog, a polgári hibákkal kapcsolatos jog jó ré szt common law Angliában, Kanadában é s Amerikában. A gé pjármû felelõ ssé gre vonatkozó lag speciális jogszabályok vannak a kanadai tartományokban. Né hány, ugyanazon irányba mutató fontos reformot vezettek be a különbözõ országokban. Pé ldául: a jogellenesen megölt szemé lyek hozzátartozó inak követelé seit elismerik, a korona vagy a kormány mentessé gé t a tört követelé sek aló l megszüntetté k. A gyártó k felelõ ssé gé t az utolsó vevõ felé elõ ször az amerikai bíró k állapították meg, aztán az angolok. A rá galmazá s teré n az amerikai gyakorlat kevé sbé szigorú, mint az angol. Amerikában a nyilvános figure-t nem lehet becsületsé rté sé rt beperelni, így tevé kenysé gé nek kritikája becstelen é s igazságtalan. Ellenben Angliában a közzé tett té nyeknek igazaknak, a megjegyzé seknek becsületeseknek kell lennie. Né hány ausztrál államban az igazság nem felté tlenül szüksé ges a kereset elutasításához. Az angol jog megengedi a visszaé lé st a joggal, de az Egyesü lt Á llamokban a jogokat nem lehet a törvé nyes cé lokon kívü l haszná lni. Ez alapján perelhetõ a keríté s é píté se, ha rosszhiszemû en csak azé rt tervezté k, hogy a szomszé d kilátást akadályozza é s semmilyen gyakorlati cé lt nem szolgál. Az angol jogban a megmentõ vállal minden kockázatot, de az amerikai jog gyakran felhatalmazza õ t a kiadásokat meghaladó vesztesé gek kompenzálására. Figyelemre mé ltó az amerikai tort hatása a privacy-re. Megtörté nt eset, egy idegen valakinek a fotó ját reklámozásra használta az illetõ beleegyezé se né lkül, a "bugging" használata (elektromos lehallgató ké szülé k) valakinek a lakásán, házkutatás vagy szemé lyek fotó inak kellemetlen helyzetbe állítása. Szerzõdé sek. A legé rdekesebb különbsé g a common law országok szerzõ dé si jogával kapcsolatban a szerzõ dé s kiké nyszeríté sé nek ké rdé se harmadik szemé ly által, aki tulajdonké ppen nem szerzõ dõ fé l, de akinek javára a szerzõ dé st kötötté k. Az angol jogszabályok esetenké nti rendeletek kivé telé vel kizárják ezt a jogot. Az indiai Contract Code (1872) általánosan elismeri ezt. Az amerikai állami jog is gyakran elismeri. Az angol jog mé g mindig megköveteli pecsé t használatát az ingyenes szerzõ dé sekné l, így pl. ajándé kozás, de nagyré szt eltörölté k az általános szerzõ dé sek írásbeli bizonyítását megkövetelõ jogszabályokat. Az Egyesült Á llamokban gyakran írásbeli bizonyítást követelnek meg. 156
A speciális szerzõ dé sekre, így pl. a foglalkozásra, a föld eladásra é s az ügynöksé gre vonatkozó szabályok nagyjábó l hasonló ak mindenhol, pedig a helyi törvé nyhozás szabályozza õ ket. (Pl. az angol Sale of Goods Act (1893) é s az amerikai Uniform Commercial Code, valamint a munkásjó lé ti törvé nyhozás, mint pl. az amerikai Fair Employment Practices Act é s az angol Industrial Relations Act (1971).
8.14. Büntető jog és eljá rá s A büntetõ anyagi é s eljárásjogot figyelve, a jog lé nyege nagyon hasonló a common law országokban, de az angol 1967-es Theft Act egy új irányzatot ké pvisel, mely a ró mai lopás felfogáshoz hasonlít. A büntetõ jogi felelõ ssé g elengedé sé nek megfé kezhetetlen hatása minden országban közös. A jogtechnikai ké rdé sekné l sokkal fontosabbak a büntetõ eljárás szabályai. Angliá ban a jognak ez a ré sze a modern törvé nyhozá sra tá maszkodik, mivel a ré gi eljárás kímé letlenül bánt a vádlottal. Most a vádlott tehet vallomást a bíró ságon vagy nem, ahogy akarja, joga van ügyvé det fogadni é s közös segé lybõ l támogatják, ha különbözõ bû ncselekmé nyekkel vádolják é s nem tudja a költsé geket maga kifizetni. Kanadának Dominion Criminal Code törvé nykönyve van, mely a legjelentõ sebb bû ncselekmé nyeket tartalmazza, valamint lé tezik Kanadai Bill of Rights Code. Az indiai Bill of Rights-ot hatályon kívül helyezté k. Az amerikai jogfejlõ dé s a legé rdekesebb. A büntetõ eljárás egy alkotmányos "té ma" lett, hatályon kívül helyezve minden más törvé nyhozási jogot. A büntetõ eljárás a szövetsé gi common law egyik fajtája. A "due process of law", a szövetsé gi alkotmány 14. kiegé szíté se é s az 1946-os Federal Rules of Criminal Procedure szé les körû vé delmet ad a vá dlottaknak – túl szé les körû t a közbiztonság vé delmé re egyes gondolkodó k szerint. Az angol bíró ságok vonakodnak magnó felvé teleket elfogadni, hacsak nem közvetlen szemé lyi bizonyíté k alátámasztására szolgál. Alapvetõ en erre az álláspontra helyezkedtek az Egyesült Á llamokban is. Az 1968-as United States Crime Control Act kijelenti, a szüksé ges lehallgatás megengedett, de általában bíró sági felhatalmazást követelnek meg. Az angol é s amerikai jog kizá rja a beismerõ vallomá st, kivé ve, ha szabadon é s önké ntesen tetté k. A jogellenes eszközökkel talált bizonyíté kok használatát, mint pl. engedé ly né lküli házkutatással szerzett bizonyíté k, az angol jog megengedi, az amerikai jog azonban nem fogadja el ezt az elvet. Az a fõ különbsé g az angol é s az amerikai jogi garanciák között, hogy az angol garanciák rendeletekre vagy az esetjogra támaszkodnak é s egyszerû rendelettel megváltoztatható k, míg az amerikai garanciák alkotmányosak é s nem lehet eltekinteni tõ lük, csak ha a Supreme Court ké sõ bb megváltoztatta az é rtelmezé st vagy ha az Alkotmányt kiegé szítetté k.
8.15. A common law jövő je A múltban a jog a döntõ bíró szerepé t játszotta egy szabad gazdaságban é s azé rt fordultak hozzá, hogy a jogos é s jogtalan általánosan elfogadott elveit alkalmazza a szemé lyek vitáira. Ma a jog gyakran a kormá ny politiká já nak egy eszköze vagy a kormá nyra nehezedõ szociá lis nyomá s eredmé nye. Ezé rt az a kívánatos, hogy a jogot központilag alkossák é s hajtsák vé gre. Té nylegesen ez az irányzat egyre inkább nyilvánvaló .
157
A másik irányzat, mely való színû leg erõ södni fog, a növekvõ bizalom az írott törvé nyekben é s a kodifiká cióban, mint a jogfejlõ dé s eszközé ben. Az angol Law Commission egy szerzõ dé si kó dexet szerkesztett é s a tort jog számos rendelet té mája. A jövõ ben, NagyBritannia belé pé sé vel az EGK-ba lehet olyan nyomás, hogy az angol jogot a többi tagországhoz hasonló an kó dexekkel hozzáfé rhetõ vé kell tenni. Az Egyesült Á llamokban az államok jogi szuverenitása meghiúsítja az ilyen radikális változást, de a hivatalos állami jogszabályok mé g közösebbé válnak. A modern társadalom általános tendenciáira tekintettel, mely az é let váratlan baleseteinek következmé nyeitõ l a szemé lyisé get miné l teljesebben meg akarja vé deni, a bíró alkotta tort jogot egy idõ ben kiszoríthatta egy mindenre kiterjedõ hivatalos vagy magán biztosítási rendszer, hasonló a harmadik fé l kockázatának kötelezõ biztosításához motoros szállítás eseté n. A közjog más területeken is teret hó dít a magán jogtó l – az ingatlan fejlõ dé sben pé ldául, ahol a közös zó nák vagy a városfejleszté si tervek már fontosabbak az egyes szomszé dos földtulajdonosoknak, mint a hagyományosan elõ írt megköté sek. És a családjogban, ahol a közjó lé ti törvé nyek a gyermekgondozásró l é s örökbefogadásró l, a nyugdíjakró l é s a szociális biztonságró l gyakran jelentõ sebbek, mint a házastársak é s a gyerekek jogaira támaszkodó ré gebbi magánjog. (Encyclopedia BR.) Ld. a Világ fõ bb jogrendszerei c. kötetben.
8.16. Irodalom Anglia A. Kiralfy: E. Jenks: Királfy: H. Potter: T. Plucknett:
The English Legal System A Short History of English Law A korábbi fejlõ dé srõ l: Historical Introduction to English Law and Its Institutions A Concise History of the Common law
(1967) negyedik kiadás (1949) hatodik kiadás A Source Book of English Law (1957) (1958) negyedik kiadás (1956) ötödik kiadás
Egyesült Á llamok E.A. Fransworth: Max Lerner: A.H. Chroust: J.N. Hazard é s W.J. Wagner (szerkesztõ k): Charles Warren:
An Introduction to the Legal System of the United States America as Civilization, pp. 426-464. The Rise of the Legal Profession in America, 2. kötet Legal Thought in the United States of America Under Contemporary Pressures Law in American History
(1963) (1957) (1965) (1970) (1971)
Angol Commonwealth G.W. Paton (szerkesztõ ): B. Laskin: E. McWhinney (szerkesztõ ): M.C. Setalvad:
Commonwealth of Australia: the Development of its Law and Constituions British Tradition in Canadian Law Canadian Jurisprudence The Common aw in India
(1952) (1969) (1958) (1960)
158
159
9. A késleltetett burzsoá jog modellrendszere A mai modern jogtörté netkutatás látható an egysé ges világké p, egyetemes szinté zis kialakítására tör. A tudomány legfelké szültebb elmé i is gyakorta szkepszissel tekintenek azonban arra a mé rhetetlenül kiszé lesedő forrás é s ismeretanyagra, amely vé gső soron a jogfejlő dé s egyetemes irányának a meghatározó ja lehet. Gyakran meghátráltunk a feltáruló nehé zsé gek elő tt é s csak a modern jogrendszerek fejlő dé sé nek az elő zmé nyeivel foglalkoztunk. Más esetben az é lő jog igé nyeit elő té rbe állítva az ún. világjogrendszerek vizsgálatának a szüksé gessé gé t propagálták. Van-e ilyen körülmé nyek között lé talapja annak, hogy az euró pai jogfejlő dé s újkori törté nelmé nek is csak az egyik regionális egysé gé t ké pező modellrendszert, vagyis a ké sleltetett porosz-né met jogterü letet kiemelten tárgyaljuk. A modern jogtörté netírás nem lezárt, de alapvető vonásaiban megbízható tudományos magyarázatot adott az egyes né pek, nemzetek jogfejlő dé sé re. A ké p, amelyet kialakított nem feledtette el azokat a ré szproblé mákat, amelyek a tudományos elő rehaladás újabb eredmé nyeit igé nylik, de egé szé ben alkalmas arra, hogy a jogfejlő dé s egyetemes összefüggé seibe elhelyezni tudjuk a közé p- é s kelet-euró pai né pek állam- é s jogtörté neté t. A fenti ké rdé sre felelve nyilvánvaló továbbá az is, hogy az egyetemes fejlő dé s ezen regioná lis összetevő jé nek a lehető legjobb megismeré se viszont a hazai jogfejlő dé s egyazon korszaká nak a jobb megé rté se szempontjá ból első dleges feladat. A komparatisták joggal mondják ugyanis, hogy a "kiinduló pont minden esetben egy adott né p jogfejlő dé se lesz", amely a vele összefüggő regionális egysé gen keresztül vezet a jogfejlő dé s egyetemes törté neté nek az általánosabb összefüggé sei irányában. (Niederhauser) Tudományosan is igazolható tehát, hogy a kutatás a jogfejlő dé s azon regionális összetevő i felé mutat növekvő é rdeklő dé st, "amelyekkel törté nelmi kapcsolatok fűzik össze", ahol tehát akár a feltárt ismeretek puszta birtokbavé tele, az egyetemes fejlő dé s kisebb egysé gé nek (a hazai jogfejlő dé snek) a törté neti elő rehaladását teszi megé rthető bbé . Ez utó bbi cé lt kívántuk követni amikor a regionális összetevő k nyomvonalán haladva egy teljesebb ké p kialakítására törekedtünk, mert a típusjegyeket első dlegesen kifejező porosz-né met-osztrá k modell kialakulá sá nak a felvá zolá sa alapjá n lá thatjuk csak a maga teljessé gé ben a ké sleltetett polgá ri jogrendszereket.
9.1. A polgá ri nemzetá llam kialakulá sá nak az útjai A né met á llamisá g fejlő dé se a XIX. szá zad elejé tő l a kisné met egyesíté s megvalósítá sá ig. A XVIII-XIX. század forduló ján a né met területeken mé g a feudális viszonyok uralkodtak. A politikai szé ttagoltság kedvezett a feudális viszonyok fennmaradásának é s ez a társadalmigazdasági fejlõ dé s területé n is jelentõ s elté ré sekhez vezetett. A ré szállamok formálisan a "Né met-Ró mai" Birodalomhoz tartoztak, té nylegesen azonban né hány nagyobb soknemzetisé gû állam, ill. (Poroszország, Ausztria) számtalan önálló államocska lé tezett az adott közé p-euró pai területen. A feudális abszolutizmus tehát ké ptelennek bizonyult az állami egysé g megteremté sé re, a (né met) birodalmi kötelé kek é rtelmüket vesztetté k é s az egyes fejedelemsé gek gyakran a rendisé g formái közt fejlõ dé sükben megrekedtek (Hannover, Mecklenburg stb. ). Így a né met-ró mai császárság pusztán formai kapcsolatot jelentett már a fejedelmek között é s a Habsburgok hatalmát az örökös tartományok, valamint a birodalom keretein kívül álló hó dítások alapozták meg.
160
A polgárság azonban egyre kevé sbé tudta elviselni a politikai szé ttagoltság viszonyait, a polgárosodás ugyanis szüksé gé t é rezte a helyi piaci elzárkó zottság szé ttöré sé nek é s szüksé gké ppen az állami egysé g megteremté sé nek az útját kereste. A né met társadalom é s államszervezet forradalmi átalakításának a lehetõ sé gei azonban mé g csak é rlelõ dtek, amikor 1792 õ szé n a forradalmi francia hadsereg már a rajnai frontokon aratta a legfontosabb gyõ zelmeit. A "felszabadító " háború eredmé nyeké nt azonban a franciák megszállták a Rajnamenti né met területeket é s ennek nyomában a társadalom gyökeres átalakítása is lé nyegé ben megtörté nt. A rajnai tartományok egy ré szé t ké sõ bb sikerült ugyan visszaszerezni, de a fõ bb társadalmi változásokat már nem tudták megsemmisíteni. A Forradalmi Franciaország háborúi tehát progresszív hatást gyakoroltak a né met államok é leté ben é s csak Napoleon hó dító háborúi folytán enyé szett el ez a törté nelmi lehetõ sé g. A háborúk így is messzemenõ következmé nyekkel jártak a határos né met államok é leté ben é s a "né met-ró mai birodalom" sorsát is megpecsé telté k. Röviddel a századforduló után Ausztria pl. ké nytelen volt beletörõ dni a rajnai területek annektálásába (1801), miközben Napoleon száznál több né met fejedelemsé g önálló ságát szüntette meg é s azokat a nagyobb függõ államokba beolvasztotta. A III. Koalíció megtöré sé t jelentõ austerlitzi gyõ zelem (1805) után pedig Napoleon hozzáfogott a né met államok egyesíté sé hez, így 1806-ban már lé trehozta a Rajnai Szövetsé get, amelynek 16 né met tagállama francia protektorá tus alatt egyesült. A tagállamok kiváltak a birodalom kötelé ké bõ l – ezzel is kinyilvánítva annak feleslegessé gé t – az é rintett né met államok egyesíté se tehát francia fegyverek árnyé kában jött lé tre, amelynek következmé nye pedig a té nyleges függetlensé g hiányában mutatkozott meg. Franciaország egyé bké nt a nagyhatalmi igé nyeket kifejezõ "Né met Ró mai Birodalom" státusát sem kívánta többé elismerni é s az Ausztria felett aratott gyõ zelmek hatása alatt II. Ferenc né met ró mai császár 1806 augusztusában ké nytelen volt elismerni a birodalom formális megszû né sé t. Ausztria ettõ l kezdve alig ké pezett akadályt már a volt birodalmi területek társadalmi átalakításában. Való ban a francia protekturátus alatt álló államok most már engedelmes eszközeivé lettek Napoleonnak é s elismerté k hó dításait is. A Rajnai Szövetsé g lé trehozása persze Poroszorszá g fellé pé sé t vonta maga után (IV. Koalíció ), de a jé nai veresé g ismé t növelte Franciaország befolyását a né met államok é leté ben. Poroszországot a teljes feldarabolástó l most már csak I. Sándor cár fellé pé se menthette meg (tilsiti bé ke, 1807). Napoleon a né met államok felett szabad kezet kapott, a Rajnai Szövetsé get 21 tagállamra növelte é s lé trehozta az egykori Lengyelország területé bõ l szervezett varsó i hercegsé get. Franciaország kiszorította ezzel Poroszország befolyását a lengyel területekrõ l, de a forradalmi változások itt már elmaradtak. Poroszorszá got azonban é ppen ez a helyzet terelte a gyors belsõ reformok ú tjá ra, amelynek eredmé nyeké nt az államszervezet é s a társadalom sürgõ s átalakítását cé lzó inté zkedé sek már a polgári reformok jellegé t viselté k magukon, ill. a né met nacionalizmus bázisává vált Poroszország gyors talpra állítását cé lozták. Franciaország e reformokat nem szívesen látta, de megakadályozni nem tudta. Így Napó leon hatalmának megdönté se idejé n a né met államok már egysé gesen sorakoztak fel, é s az euró pai bé ke nemzetközi rendezé sé tõ l a nemzeti felemelkedé st várták. A bé csi kongresszus reakció s hatalmai (Oroszország, Ausztria, Poroszország) azonban a né pek megké rdezé se né lkül szabdalták Euró pát, így a hatalmi ellenté tek Né metországot ismé t ré szállamokra tördelté k é s a szüksé ges társadalmi változásoktó l is mereven elzárkó ztak. Sõ t a kongresszus 161
rendelkezé seinek a konzerválása é rdeké ben lé trehozott Szentszövetsé g (1815. szeptember 26.) az euró pai reakció összefogott erejé t állította szembe né met földön is miden jövõ beli társadalmi változásnak. A reakció kontinentális szövetsé ge ugyanis fõ feladatának tekintette a szabadságmozgalmak elnyomását é s a feudális abszolutizmus rendszeré nek a helyreállítását. A bé csi kongresszus tehát a ré gi állapotokba vetette vissza a né met államokat, de a "Né met Ró mai Birodalom" helyreállítása már nem volt lehetsé ges, ehelyett osztrák vezeté ssel Né met Szövetsé get (Deutscher Bund) alkotott, amely té nylegesen egy laza államszövetsé g lett osztrák vezeté s alatt. A nemzeti egysé g tehát a hatalmi törekvé sek mögé szorult vissza é s csupán a Rajna-vidé ki államokban maradt né mi nyoma a forradalmi Franciaország hatása alatt törté nt társadalmi reformoknak. Tucatnyi elnyomott né p felett Metternich helyreállította a Habsburgok hatalmát é s a gazdasági fejlõ dé st ismé t a feudális viszonyok kereté be taszította. A megszilárdított Habsburg hatalom takaró ja alatt azonban a megké sett társadalmi átalakulás é rlelõ dött, miközben Né metországban a nemzeti egysé g megteremté sé nek az erõ i is újabb lehetõ sé gre várakoztak. A né met egysé g lé trehozását a nagyhatalmi törekvé seken túl Ausztria é s Poroszország veté lkedé se is gátolta. A polgárságot mó dfelett akadályozta fõ ké nt a gazdasági szé ttagoltság é s ezzel párhuzamosan a Bund tagállamaiban is megindult a szabadságjogoké rt folytatott harc, melyben a politikai radikalizmustó l megrettent polgárság mellett már a haladó é rtelmisé g játszotta a vezetõ szerepet. A Né met Szövetsé g azonban feladatának tekintette a szabadságjogoké rt folyó harc elfojtását, a fejedelmek karlsbadi tanácskozása é s az ezt lezáró bé csi záró iratok pedig kötelezté k az államokat, hogy alattvaló ik ellen kölcsönös támogatást nyújtsanak. Az 1830. é vi júliusi (fr) forradalom ismé t fellendítette a szabadságjogoké rt folytatott küzdelmeket é s a dé l-né met államok kivívott alkotmányai most már helyet adtak a liberális polgárság egyné mely követelé sé nek, ill. helyenké nt a Né met Szövetsé g által vé delmezett monarchikus vezeté s is veszé lybe jutott. A Né met Szövetsé g megtorlással válaszolt az eredmé nyekre é s ezzel nyilvánvaló vá lett, hogy a Metternich által irányított Deutscher Bund minden elõrehaladá s gá tjá vá lett. A modern gazdaság fejlõ dé se fõ ké nt a porosz területeken é reztette hatását a bé csi kongresszus utáni é vekben, így az ennek nyomán kifejlõ dõ gazdasági nacionalizmus (List Frigyes) Poroszország kezé be adta most már a politikai egyesíté s új lehetõ sé geit. Így vált az egyesíté s felé vezetõ út egyik szakaszává a vá munió (Zollverein 1833) kimondá sa Poroszország é s né hány né met állam között. Poroszország persze az elsõ lé pé st már korábban megtette, amidõ n saját területé n a belsõ vámokat eltörölte (1818) é s alkalmi egyessé gre is lé pett a szomszé dos né met államokkal. Ausztria fé lté kenyen szemlé lte a vámunió t, de lé trehozását megakadályozni már nem tudta, a csatlakozó né met államok polgársága pedig erõ teljes fejlõ dé snek indult. Így a vámunió ba tömörült Poroszországot, Hessent, Bajorországot, Würtenberget, Szászországot csakhamar követte a többi né met állam é s a hazai termelé s kiterjedt piaci lehetõ sé gekhez jutott. Ez a helyzet politikailag is elõ revetítette az Ausztria kizárásával törté nõ egyesülé st, miután Metternich elzárkó zott a nemzeti tömörülé s ilyen mó dja elõ l, amelyben a porosz hegemó nia veszé lyé t látta.
162
A polgári forradalmat megelõ zõ é vekben már szerte a né met államokban általános volt a nyugtalanság. Így a porosz tartományi (rendi) gyû lé sek 1845-ben alkotmányt követeltek, a tartományok egyesített gyû lé sé t pedig 1847-ben össze is hívták, de a radikalizáló dó polgári követelé sek miatt rövidesen feloszlatták. Az Euró paszerte jelentkezõ gazdasági depresszió azonban a né met államokban fokozottan é reztette hatását é s ez forradalmasította a né ptömegeket is. Az elsõ megmozdulások Bádenben pl. a reakció s kormányzat eltávolítását eredmé nyezté k, március elsõ napjaiban pedig a würtenbergi királyságban é s Bajorországban is megmozdultak a tömegek. Porosz fennható ság alatt a Rajnavidé k, ill Köln mutatkozott a legfogé konyabbnak a polgá ri forradalom megvívá sá ra. (má rcius 3.) A forradalom kitöré se Bé csben is bekövetkezett (március 13.) é s a mindenható kancellárt V. Ferdinánd elbocsátotta. A frissen alakított liberális színezetû kormányzat engedmé nyeket adott, eltörölte a cenzúrát é s alkotmányt ígé rt a né pnek. Az esemé nyek tehát a Habsburg birodalmat is megrendítetté k. Berlinben viszont a március 18-án kezdõ dõ barikádharcok lendítetté k elõ bbre az átalakulást, amelynek hatása alatt a királyi csapatokat kivonták a fõ városbó l é s leváltották a reakció s minisztereket. Az új kormány (Camphausen, Hansenmann) mé gis a monarchiával törté nõ megegyezé s útját kereste. A liberális kormány tehát meg sem kísé relte a ré gi államgé pezet szé tzúzását é s a ré gi közigazgatást is é rintetlenül megõ rizte. Ilyen elõ zmé nyek után májusban (22-é n) ült össze a porosz nemzetgyû lé s az alkotmány kidolgozása é s a feudális viszonyok felszámolása é rdeké ben. Az alkotmá nyozó nemzetgyûlé s azonban ké ptelennek mutatkozott a kettõ s feladat megoldására, így a né pi elé gedetlensé g a júniusi munkásfelkelé sbe torkollott, amelynek a vé rbefojtása után a polgári kormányzat is gyors ütemben hátté rbe szorult. Megindult most már az ellenforradalmi erõ k kímé letlen támadása é s a következõ hó napokban minden né met államban megkezdõ dött a né pi mozgalmak erõ szakos visszaszorítása. Berlinben pl. a forradalom teljes felszámolása 1848 novemberé ben vált lehetõ vé , miután a forradalmi Bé cs elesté nek hatására új kormányt szervezetek, amelybõ l már a liberális polgárság ké pviselõ it is kizárták. A porosz polgá rsá g meg sem kísé relte most má r, hogy a né pmozgalmak é lé re á lljon, a nemzetõ rsé g pedig ellenállás né lkül letette a fegyvert. A liberális polgárság a többi né met államban is hajlamosnak bizonyult a megalkuvásra é s sorozatosan cserbenhagyta a né ptömegeket. Így a né met polgári forradalom másik jelentõ s központjában, Bé csben is fé lú ton elakadt a megké sett polgári forradalom. Az átalakulás társadalmi bázisa persze jó val gyengé bbnek bizonyult Ausztriában mint a fejlettebb né met államokban é s a soknemzetisé gû birodalom felbomlásának a tünetei is rendkívül bonyolult helyeztet teremtettek. A kormány Bé csben eleve határozatlannak bizonyult é s az áprilisban (25-é n) kihirdetett alkotmány a né ptömegeket egyáltalán nem elé gíthette ki. Való jában ugyanis a császár által kihirdetett alkotmány a reakció befolyása alatt született é s csupán a pé nzarisztokráciát elé gíthette ki. A kormányzat nem kívánt pl. hozzányúlni az úrbé risé ghez, ami újabb né pmozgalmakhoz vezetett, a forradalmi szervezetek elleni támadást azonban a májusi né pfelkelé s megállította é s a kormány újabb engedmé nyekre ké nyszerült. Visszavonták pl. a reakció s választó jogi törvé nyt, ill. a Nemzeti Gárda é s az Akadé miai Lé gió feloszlatásáró l szó ló rendelkezé seket. Ígé retet tettek továbbá új egykamarás országgyû lé s összehívására, amely hivatott lett volna új alkotmány kidolgozására. Ilyen elõ zmé nyek után a megré mült császár Innsbruckba szökött é s a vidé ki ellenforradalmi szervezkedé s é lé re állt. Az ellenforradalom jelentõ s sikeré t hozta továbbá a prágai (június) 163
felkelé s leveré se, majd pedig Radetzky itáliai gyõ zelmei erõ sítetté k meg az uralkodó helyzeté t. Így az udvar visszaté ré sé vel az ingadozó polgárság elfordult most már a tömegmozgalmaktó l é s az augusztusi munkástünteté st (23-é n) a nemzetõ rökkel szó rták szé t. A forradalom tehát Ausztriában is hanyatlásnak indult é s az októ ber 6-i né pfelkelé s leveré sé vel gyõ zött az ellenforradalom. A né met á llamok forradalma ezzel té nylegesen elbukott. A forradalom által ismé t felvetett né met (nemzeti) egysé g egyetlen inté zmé nye, a frankfurti parlament ugyan mé g né hány hó napra meghosszabbította é leté t, de tevé kenysé ge komoly eredmé nyt nem ígé rt. A forradalom hanyatlásával a gyû lé s tevé kenysé ge is válságba jutott é s a a Stuttgartba áthelyezett parlamentet vé gül a würtenbergi kormány kergette szé t. A fé lúton elbukott né met polgári átalakulás tehát alapvetõ feladatait sem tudta megoldani. Nem való sult meg a nemzeti egysé g é s nem törté nt meg a feudalizmus maradé ktalan felszámolása. Az 1850-es é vektõ l jelentkezõ gazdasági felemelkedé s azonban ismé t elõ té rbe állította a megoldatlan ké rdé seket. Így az egysé g megteremté sé ben a né met polgárság számára ké t út mutatkozott járható nak, é s pedig a birodalom felé leszté se Habsburg vezeté s alatt (nagyné met), vagy a né met államok egyesülé se porosz vezeté s alatt (kisné met egyesülé s). Ebbõ l a cé lbó l – a dé l-né met államok támogatásával – Ausztria 1850-ben már megkísé relte a Né met Szövetsé g visszaállítását. Oroszország támogatása segítette továbbá Ausztriát abban is, hogy az olmützi egyezmé nnyel (1850) sikerült a Szövetsé get osztrák vezeté s alatt felé leszteni. A Bund azonban most mé g inkább alkalmatlannak bizonyult a nemzeti egysé g megteremté sé re, mint Metternich idejé ben. Poroszország viszont csak az orosz cár nyomására volt ké nytelen tudomásul venni a Né met Szövetsé g felé leszté sé t, de minden igyekezete annak felbomlasztására irányult. Poroszországban eközben a liberális burzsoázia ké szsé ges támogató ja lett a kisné met egyesíté s gondoltának, ezé rt az új liberális korszak kezdeteké nt üdvözölte I. Vilmos tró nrajutását (1861) é s az ország aktív külpolitikai tevé kenysé gé ben é rdekei megtestesítõ jé t látta. Egyidejû leg a parlamenti (liberális) többsé g fé lt is a porosz katonai hatalom megerõ södé sé tõ l, (katonai reform megtagadása) , ezé rt az uralkodó Bismark kancellár javaslatára feloszlatta az országgyû lé st. Bismarck politikája most már az erõ szakos eszközöktõ l sem riadt vissza, hogy a né met egysé get porosz hegemó niával megteremtse, e törekvé st azonban fõ ké nt Ausztria é s Franciaország ellenállásának a megtöré sé n keresztül lehetett csak megvaló sítani. Az osztrák-orosz szövetsé g a krimi háború körülmé nyei közt gyengült meg, majd Poroszország a lengyel felkelé s leveré sé vel megnyerte Oroszország támogatását is. Így ké szítetté k elõ a schleswing-hollsteini konfliktust, amelyben Poroszország az Ausztriával szövetsé gben meghó dított tartományokat magának követelte. Az ürügyet szolgáltató ellenté t persze nyomban háborúhoz vezetett (Königrätz-Sadova 1866), amelyben Ausztria veresé get szenvedett. A gyõ ztes Poroszország kötelezte Ausztriát a Né met Szövetsé g feloszlatására é s megszervezte az É szakné met Szövetsé get (Norddeutscher Bund), mint a kisné met egyesíté s eszközé t. A porosz-osztrák háborút lezáró prágai bé ke Schleswig-Holstein, Kurhessen, Hannover, Nassau é s Frankfurt porosz bekebelezé sé rõ l rendelkezett, majd a Majnátó l é szakra fekvõ államok Poroszországgal törté nõ szövetsé ge vetette meg alapját az egyesíté snek. Ilyen körülmé nyek között a dé lné met államok (Báden, Würtenberg, Bajorország) csatlakozását sem Ausztria, hanem Franciaország háborús fenyegeté se akadályozta meg.
164
Sadova után a polgárság ké szsé gesen lemondott tehát az ellenzé kisé grõ l, miután az Északné met Szövetsé g új lehetõ sé geket kínált a fejlõ dõ gazdasági é letnek é s az alkotmány a politikai jogok né mi kiterjedé sé t is magával hozta. Ilyen elõ zmé nyek után Bismark most már határozottan tört az egysé g elõ tt álló utolsó akadály leküzdé sé re, vagyis Franciaország ellenállásának a megtöré sé re é s ügyes diplomáciával a né met polgárságot is megnyerte az elkerülhetetlen porosz-francia háborúhoz. III. Napó leon felismerte bár a porosz hatalmi törekvé seket, de a Bismarck által kiprovokált francia támadást a teljes kudarc követte (Sedan 1870). Poroszország ezzel elé rkezettnek lá tta az idõt a kisné met egyesíté s vé grehajtá sá ra é s miután a dé l-né met államok akadálytalanul csatlakoztak, ill. elfogadták a frissen megalkotott né met birodalmi alkotmányt, I. Vilmos porosz királyt az egysé ges Né metország császárává koronázták (Versailles, 1871. január 18.). Így bár az egyesíté s önmagában a társadalmi haladást szolgálta, az egyesülé s mó dja mé gis súlyos következmé nyekkel járt, mert Poroszországban ez a legreakció sabb társadalmi erõ k (a porosz junkerek) uralmának a megszilárdító jává lett.
9.2. Ú jabb korszakvá ltá s felé A porosz hegemó niával megteremtett né met birodalom felgyorsult gazdasági fejlõ dé snek indult. Az új császárság elszakította Franciaországtó l Elzász-Lotaringiát é s hatalmas összegû hadisarcot biztosított magának. Ilyen körülmé nyek között, valamint az új ipari találmányok felhasználásával a birodalom gazdaságilag ugrásszerû fejlõ dé snek indult. Né metország rövidesen fejlett ipari ország lett é s elfoglalta helyé t az euró pai nagyhatalmak között. A modern ipar megteremté sé vel egyidejû leg vé gbement a termelé s, ill. a tõ ke jelentõ s mé rté kû koncentráció ja é s egyre nagyobb mé rté ket öltött a modern árutermelõ gazdaság. A gyorsütemû fejlõ dé s kihatott a né met mezõ gazdaságra é s fokozta az agrártársadalom differenciáló dását. A birodalom gazdasági fejlõ dé sé t haté kony vé dõ vámpolitika segítette é s az ipari termelé s koncentráció jának a talaján rövidesen megjelentek a tõ ké s monopó liumok. A század utolsó é vtizedeiben tehát meggyorsult az ipari- é s banktõ ke összefonó dása, a birodalom hatalmi törekvé sei pedig egyre szorosabb kapcsolatba kerültek a legnagyobb monopolszervezetekkel. A kapitalizmus viszonylag bé ké s fejlõdé se tehát Né metországban rövidé letü nek bizonyult é s az új államhatalom (a II. birodalom) keretei közt gyorsan feltûntek az ú jabb korszakvá ltá s jelei. A porosz vezeté s alatt megteremtett birodalom belsõ politikai helyzeté t a konzervatív é s liberális irányzatok közötti egyensúly jellemezte. Bismarck é vtizedeken át sikerrel szilárdította meg a birodalom egysé gé t é s hátté rbe szorította az ismé t jelentkezõ szeparatista erõ ket. Így a porosz uralommal elé gedetlenek a klerikális centrum mögé tömörültek, amely megkísé relte a kispolgári tömegek mozgó sítását a birodalom föderatív jellegé nek megó vása é s a porosz uralom elhárítása é rdeké ben. A birodalom partikuláris erõ inek a megmozdulása viszont kiváltotta az ún. "kultú rharcot", amely té nylegesen a porosz hegemó nia biztosítása é rdeké ben folyt Törté nelmi paradoxonké nt a Centrum-párt mögött sorakoztak fel a katolikus államok, amelyek a kormányzat decentralizálását követelté k, de törekvé seikre kihatott az is, hogy a dé lné met államokat szoros gazdasági kapcsolatok fû zté k Ausztriához. Bismarck a szeparatizmus erõ i ellen folyó harcot a világi kutúráé rt törté nõ küzdelem jegyé ben vívta meg. A kormányzat a liberálisoknak tett sorozatos engedmé nyekkel lehetetlenné tette a Centrum politikai bázisának kié píté sé t, megfosztotta az egyházat az oktatásban törté nõ
165
ré szvé teltõ l é s állami ellenõ rzé s alá helyezte a vezetõ egyházi szemé lyisé gek kinevezé sé t. A világi kuturáé rt folyó harc lehetõ vé tette továbbá az egyház jelentõ s jövedelmé nek az elvonását, amely tovább csökkentette a Centrum lehetõ sé geit. A polgári színezetû reformok tehát nem tudták eltakarni a "kultúrharc" lé nyegé t: a porosz uralom minden eszközzel törté nõ biztosítását. A hetvenes é vek vé gé n a kormányzat politikája a megerõ södõ munkásmozgalom harcába ütközött, é s a császár ellen elkövetett meré nylet ürügyé n megkezdte a politikai tömegmozgalmak visszaszorítását. Bismarck ezután feloszlatta a Reichstag-ot, a megtartott új választásokon pedig a liberálisokat is hátté rbe szorította. A kancellár most már nyilvánvaló an a nagypolgárság é s a junkerek szövetsé gé re támaszkodott é s lé trehozta a szocialistaellenes törvé nyt (1878). A kormánybó l eltávolították a liberális minisztereket, a klé russal megbé ké lt kancellár pedig megszerezte a konzervatívok é s a Centrum támogatását. Egyidejû leg hátté rbe szorult a korábbiakban hirdetett szabadkereskedelmi politika, ill. a birodalom vé dõ vámrendszer kié píté sé vel adó zott a junkerek é s a nagytõ ke é rdekeinek. A konzervatív-klerikális egysé g mé gsem bizonyult tartó snak. A szakadás megindult már a nyolcvanas é vek elejé n, amikor a gyarmati hó dítások finanszírozásának a nehé zsé gei é s a hadsereg mé rté ktelen növelé se körüli viták a koalíció megbomlását eredmé nyezté k. A birodalmi politika homloteré be került továbbá a gyarmatosítás é s a Franciaországgal törté nõ ismé telt leszámolás. A Centrum é s a parlamentarizmus talaján álló Haladó Párt az új kockázatos vállalkozások belpolitikai következmé nyeitõ l fé lve, ellenállást fejtett ki a kormányzattal szemben. Bismarck ugyanis újabb háborúra ké szült Franciaország ellen é s a hadi költsé gveté s növelé sé t követelte. Így a parlamenti pártok ellenkezé sé be ütközõ birodalmi politika 1887-ben ismé t a Reichstag feloszlatásához folyamodott, é s ez az agresszív politika engedelmes eszközé vé vált új koalíció megteremté sé hez vezetett. Bismarck a hadügyi törvé nyeket most már minden nehé zsé g né lkül keresztülvitte (1888) é s egyre nyíltabban törekedett a parlamentalizmus felszámolására. Ezzel a né met nagyhatalmi politika elõtt á lló belsõ akadá lyokat há rította el, amelynek a következmé nyei rövidesen jelentkeztek, amidõ n Né metország a világ újrafelosztására törekedve sorozatos nemzetközi konfliktusokba került az euró pai hatalmakkal. A nyolcvanas é vek vé gé n azonban nyilvánvaló lett a kancellár által ké pviselt politika tarthatatlansága. Fokozó dott a belpolitikai feszültsé g é s eredmé nytelennek mutatkozott Oroszország megnyeré se is egy Franciaország elleni háborúhoz. A fiatalon tró nrajutott II. Vilmos (1888-1918) pedig csak az alkalomra várt, hogy a túlságosan önálló kancellártó l megszabaduljon. Bismarck mé g államcsínnyel is kísé rletezett, de miután 1890 januárjában a Reichstag megtagadta a kancellár nevé hez fû zõ dõ szocialistaellenes törvé ny meghosszabbítását, bukása bekövetkezett. A császár elbocsátotta a kancellárt, ami azonban nem jelentette a birodalom hatalmi törekvé seinek elejté sé t. A politikai é letben mé g járatlan uralkodó szemé lyes kormányzatot igyekezett megvaló sítani, kancellárja (Caprivi) pedig új irányvonalat hirdetett (a belpolitikában) é s szakított az Oroszország megnyeré sé re irányuló külpolitikai kísé rletekkel. Né metországban tehát a kilencvenes é vek elejé n már befejezõ dött a modern kapitalizmusra törté n õ átmenet é s a meghirdetett új irányvonal mögött a császár bizalmát é lvezõ agresszív körök (Bülow herceg, Tripitz admirális, Schlieffen tábornok) kezé be került a té nyleges politikai hatalom. Ez a helyzet csak fokozó dott a következõ kancellár (Hohenlohe 1894-1900) ideje alatt.
166
A né met birodalom agresszív jellege nyilvánvaló an folyt a Bismarck által elõ ké szített, de kudarcba fulladt hatalmi törekvé sekbõ l, valamint az egyre nagyobb akadályokba ütközõ gyarmatszerzõ politikábó l. A birodalom gyarmatosító politikája tehát akkor keletkezett, amikor a világ felosztása a nagyhatalmak között befejezé sé hez közeledett, miközben a hazai tõ ké s gazdaság egyre nyíltabb terjeszkedé si politikát követelt. A nyolcvanas é vek derekán megindult tehát a né met gyarmatosítás Dé lkelet-Afrikában. A gyarmatok megteremté sé ben ekkor mé g fõ ké nt a né met kereskedõ társaságok mû ködtek közre. Egy é vtizeddel ké sõ bb viszont a burzsoá -junker imperium vezetõ erejé vé lett a nagytõ ke é s a gyarmatbirodalom kié píté se elsõ rangú politikai törekvé sé vált. 1895-ben befejezté k pl. a katonai cé lokat szolgáló kieli csatorna kié píté sé t é s nyomban megindult a nagymé retû flottaé píté s is. A területszerzõ törekvé st nyíltan propagálta a legnagyobb monopó liumok által támogatott pángermán mozgalom (Pángermán Szövetsé g, 1891) é s új sikerek remé nyé ben született a Né met Tengeré szeti Liga, ill. a Né met Gyarmati Társaság is. Né metország rövidesen ké szen állt tehát a gyarmatok erõ szakos megszerzé sé re é s a századvé gi törekvé sek elsõ eredmé nyeké nt Spanyolországtó l elragadta a Karolina é s a Mariana szigeteket. Megszerezté k továbbá a Samoa szigetcsoport egy ré szé t, majd megindították a Kínába törté nõ behatolást. A né met birodalom azonban a tõ kekivitel területé n behozhatatlanul lemaradt versenytársai mögött é s szinte ké ptelennek mutatkozott az angol gyarmatbirodalomba törté nõ behatolásra. A né met kü lpolitika a század vé gé tõ l gyors sikert remé lt viszont a Közel-Keleten, miután itt a behatolás bázisául a né met tõ ke erõ teljes befolyása alá került Törökországot tekinthetté k. II. Vilmos tehát 1898-ban szemé lyes tárgyalásaival nyitotta meg az új közel-keleti politikát ("szentföld" megtekinté se ürügyé n). Rövidesen sikerre is vezetett a Berlin-Bagdad vasútvonal megé píté sé nek programja, amely biztosította volna a kijutást a Perzsa öbölhöz. Anglia persze é rzé kenyen reagált a né met hatalmi törekvé sekre é s rövidesen megkezdte a gyarmati birtokaiban ugyancsak veszé lyeztetett Franciaországgal való összefogást. Így a né met birodalom apró bb sikerei mögött egyre erõ södött a birodalom nemzetközi elszigetelõ dé se. Né metország mé g kísé rletet tett bár Oroszország megnyeré sé re é s a francia-orosz szövetsé g megbontására (björkõ i egyezmé ny 1905), de eredmé nytelenül. Egyre nyilvánvaló bb lett tehát, hogy a fé ktelen terjeszkedé si politika ingatag támasza csupán az Ausztria-Magyarországgal é s Olaszországgal kötött korábbi szövetsé g lehet. (Kettõ s szövetsé g 1879, hármas szövetsé g 1882). Ilyen elõ zmé nyek után Né metország fokozottan törekedett a gyarmatbirodalom kiterjeszté sé re Bülow kancellársága idejé n (1900-1909) is, aki ismé t egyesíteni törekedett a junkerek é s a monopoltõ ke é rdekeit. Ú j vámtörvé nyekkel biztosította a földbirokosok é rdekeit, fokozta a fegyverkezé st é s erõ szakosan folyatatta a nemzetisé gek elné metesíté sé t. A gyarmatbirodalom kié píté se azonban fokozott nehé zsé gekbe ü tközött. 1905-ben pl. kitört az elsõ marokkó i válság, melyben a né met ipari monopoliumok francia é rdekek kiszorítására törekedtek. A válság azonban nemzetközi konferenciába torkollott (Algecirasi konferencia 1906), miközben Né metország ismé t elszigetelõ dött. Enné l is súlyosabb volt továbbá az, hogy a né met terjeszkedé si törekvé s Angliát Oroszországgal való szövetsé gre ké nyszerítette (1907) é s ezzel Né metországot a hármas antant ugyancsak nagyhatalmi jellegû , katonai szövetsé ge vette körül. Vé gül a né met-orosz ellenté teket é lezte ki az 1908. é vi boszniai válság, amelyben Né metország Ausztria-Magyarországot támogatta, majd 1911-ben már az I. Világháború kitöré sé vel fenyegetett a második marokkó i válság.
167
A né met Birodalom ettõ l kezdve egyre nyíltabban törekedett a szembenálló hatalmakkal törté nõ fegyveres leszámolásra é s a háború megindítására csupán az ürügyet szolgáltatta Ferenc Ferdinánd tró nörökös meggyilkolása. A világháborúban Né metországot elsõ sorban a terület- ill. gyarmatszerzé s vezette, de a háború kirobbanása egyben alkalmas eszközül szolgált a belsõ válság leküzdé sé re is. A háború viszont nem hozta meg a remé lt gyors gyõ zelmet, é s a harcok elhúzó dása egyre bonyolultabbá tette a központi hatalmak helyzeté t. Né metország el akarta kerülni a ké tfrontos háborút, de e cé lkitû zé s megvaló síthatatlannak bizonyult. Olaszország 1915-ben pl. már felmondta a hármas szövetsé get é s a meghirdetett korlátlan tengeralattjáró háború (1917. február) az Amerikai Egyesült Á llamokat is az Antant oldalán törté nõ beavatkozásra ké sztette.
9.3. Á llamszerkezet és az alkotmá nyos fejlő dés A megké sett polgári átalakulás jellegzetessé geit viselte magán az á llamszervezet, ill. az alkotmá nyos fejlõdé s. Napó leon leveré se után a reakció s hatalmak új euró pai rend megteremté sé re törekedtek, így a bé csi kongresszus a né met államokat is egy laza államszövetsé gben egyesítette (Deutscher Bund 1815). A Né met Szövetsé gnek nevezett szervezet megalkotásában persze ellenté tes törekvé sek játszottak közre. A tagállamok legfõ bb törekvé se maradt pl. hogy a partikuláris uralmukat változatlanul megtarthassák, miközben a né met egysé g gondolatának is keretet kívántak teremteni. Mindenki elõ tt nyilvánvaló volt viszont, hogy az a szövetsé g, amelynek Poroszország é s Ausztria is tagja, a lehetõ leglazább lesz. Való ban a Szövetsé gbe tartozó államok té nylegesen függetlenek maradtak, miután a tagállamok továbbra is maguk ké pviseltetté k magukat kifelé . Jellemzõ egyé bké nt, hogy a Né met Szövetsé g alkotmá nyá nak lé trehozá sa is az euró pai rendezé s keretei közt született meg. Az alkotmányt beé pítetté k a születõ bé keegyezmé nyekbe, ami által a Szövetsé g formálisan is az új euró pai rend alkotó ré szé vé lett. A Szövetsé g vezetõ hatalma Ausztria volt, amely azonban csak az örökös tartományokkal lé pett be a Szövetsé gbe. A laza államjogi kötelé kbe bele tartozott továbbá öt királyság (Poroszország, Szászország, Hannover, Bajorország, é s Würtenberg), né gy birodalmi város (Hamburg, Lübeck, Bré ma, Frankfurt am Main) é s számos kisebb fejedelemsé g. Vé gül pedig a Szövetsé g tagjai lettek né metországi birtokaik ré vé n Anglia é s Dánia is. A Szövetsé g tagjait a jogegyenlõ sé g illette meg, té nylegesen azonban a né hány nagyobb királyság, ill. Ausztria túlsúlya é rvé nyesült. A laza államszövetsé g egyetlen közös szervvel rendelkezett, a Frankfurtban ülé sezõ szövetsé gi gyû lé ssel (Bundestag), amely a fontosabb ügyekben egyhangúan, minden egyé b ké rdé sben szavazattöbbsé ggel hozta meg dönté seit. A tagállamok közt Ausztriát é s a királyságokat több szavazat illette meg, ami által a tagok meghirdetett jogegyenlõ sé ge nyilvánvaló an csorbát szenvedett. Ennek ellené re a Bund a ré gi birodalom feltámasztását nem jelenthette, mivel annak jogutó djai az egyes tagállamok lettek. Így a szövetsé gi gyû lé s dönté sei csak az egyes tagállamok jó váhagyásával lé phettek é rvé nybe. A Szövetsé g nem rendelkezett központi vé grehajtó hatalommal, bíró sággal é s pé nzügyekkel, a Szövetsé gi gyû lé s pedig csupán alkalmilag ült össze az osztrák császár elnökleté vel. Vé gül a gyû lé s tagjai nem választott ké pviselõ k voltak, hanem a tagállamok követi kongresszusát testesítetté k meg. A Né met Szövetsé g tagállamai szinte é rintetlenül megõ rizté k tehát ré gi berendezkedé süket. A Szövetsé g kilátásba helyezte ugyan a tagállamok rendi alkotmányának a megteremté sé t, de a
168
fejedelmek hatalmának a sé relme né lkül. Az esetleges né pi megmozdulások ürügyé n pedig a szövetsé g magátó l is beavatkozhatott a helyi uralkodó körök megsegíté se é rdeké ben. Így a Né met Szövetsé g haté kony társadalmi erõ t nem ké pviselt é s különösen nem szolgálta az egysé ges nemzetállam kifejlõ dé sé t. A Szövetsé get ugyanis teljesen megbé nította a ké t legnagyobb né met állam, Ausztria é s Poroszország veté lkedé se é s az a politikai szé ttagoltság szentesíté sé vel egyidejû leg a gazdasági felemelkedé snek is a gátjává lett. A dé lné met á llamokban ilyen viszonyok mellett is utat tört magának azonban az alkotmá nyos mozgalom, miután az uralkodó k maguk ké nyszerültek az 1814 é vi francia alkotmány mintájára polgári színezetû alkotmányok kibocsátására. Így pl. Bajorország, Baden, Würtenberg, stb. alkotmányos monarchiává lett é s ezek az alkotmányok sorra maguké vá tetté k a politikai jogok, a né pké pviselet, ill. az államhatalmi ágak megosztásának, deklarálását is. A monarchikus államforma azonban mindenütt megmaradt, a miniszteri felelõ ssé get é s a né pszuverenitás elvé t pedig egyé rtelmû en elvetetté k. A karlsbadi é s bé csi tanácskozásokon é rvé nyesülõ fejedelmi reakció azonban az alkotmányos fejlõ dé s ilyen formája ellen is harcot hirdetett (1818-1820). A ké t legnagyobb né met államban viszont akkor sem jöhetett lé tre alkotmány, amidõ n már a harmincas é vekben a belga liberális polgári alkotmá ny (1831) mintá já ra ismé t fellendü lt a né met alkotmá nyos mozgalom. Fõ ké nt Ausztriáró l mondhatjuk joggal, hogy az "euró pai rend" helyreállítása után mindennemû alkotmányos reformtó l tartó zkodott. Metternich tehát sikeresen állította helyre a feudális abszolutizmus uralmát é s durván beavatkozott más né met államok é leté be is, ha a ré gi rend valahol veszé lybe jutott. Poroszorszá g, mint a másik vezetõ né met állam viszont má r a napóleoni há ború kban elszenvedett veresé g hatá sa alatt rá ké nyszerü lt az á llamszervezet megreformá lá sá ra. Stein bíró nevé hez tapadt pl. a vá rosi önkormá nyzat bevezeté se (1807), melynek során a városi vezeté s, az adó ügy é s az iskoláztatás a tehetõ s polgárok kezé be került. Stein kísé rletezett a rendi ké pviseleti szerv megteremté sé vel is, de e törekvé se eredmé nytelen maradt. Ugyancsak a katonai kudarcok ké sztetté k a hadsereg reformjá t, midõ n francia mintára megszervezté k a kötelezõ katonai szolgálatot é s megszüntetté k a tiszti rang viselé sé nek nemesi monopó liumát (1808). Ezzel megnyílt a hadsereg a polgárok elõ tt é s a jobban ké pzett tiszti gárda jelentõ s számú tartalé kos haderõ kiké pzé sé re vált alkalmassá. Á tszervezté k a központi igazgatás szervezeté t is, miután ugyancsak francia mintára öt szakminiszté riumot szerveztek, a miniszté riumok é lé re pedig a kancellárt állították. A Napó leon elleni háború során az uralkodó tanácsadó ké pviseleti testület felállítását is kilátásba helyezte, majd a gyõ zelem után sietett ezt elfelejteni. Poroszország így a bé csi kongresszus után a legreakció sabb euró pai hatalmak közé sorakozott é s az államszervezet belsõ megváltoztatásátó l is mereven elzárkó zott.
9.4. A megkésett polgá ri forradalom szerepe A vázolt törté nelmi elõ zmé nyek után a né met államok elavult szervezete az 1848 é vi forradalom kitöré se idejé n nyomban megingott é s az egyes államokban liberális kormányok alakultak. Badenben pl. a tömegek nyomására a né pké pviseleti gyû lé s összehívását ígé rté k, Poroszországban a törvé nyhozó országgyû lé s összehívását helyezté k kilátásba, majd hozzájárultak a liberális polgári kormány felállításához. A ré gi államgé pezet forradalmi megsemmisíté se azonban a polgárság megalkuvása következté ben általában elmaradt. Ezt a helyzetet az államszervezet alkotmányos átalakítása is magán viselte.
169
Poroszorszá g elsõ alkotmá nyá t pl. az 1848 májusában összeült alkotmányozó nemzetgyû lé s fogalmazta meg. Az alkotmány szerzõ i az 1830. é vi francia alkotmányt é s az 1831. é vi belga alkotmányt vetté k mintaké pül. Jellemzõ tehát, hogy a tervezet elvetette a né pszuverenitás elvé t é s megtartani kívánta a monarchikus államformát, továbbá megõ rizte a felsõ házat, amelyben magas vagyoni cenzus alapján választott é s kinevezett tagok foglaltak volna helyet. Az alkotmánytervezet pozitívumai közt viszont megemlíthetõ a felelõ s miniszté rium megszervezé sé nek a gondolata, é s a szabadságjogok felsorolása. Poroszország az alkotmány é rtelmé ben felelõ s kormánnyal, ké tkamarás parlamenttel rendelkezõ alkotmányos monarchiává lehetett volna. Ez az alkotmány azonban törvé nnyé nem válhatott, hanem ké sõ bb csupán a tervezet szövegé t használhatták fel a porosz király által "adomá nyozott 1848 december 5-i alkotmá ny megalkotásánál. Így került az eredetileg liberális polgári alkotmánynak ké szült szövegbe a nemessé g rendi elõ jogainak a fenntartása is. Az alkotmá ny pedig az államfõ jogává tette – "halaszthatatlan szüksé g eseté n" – a törvé nyalkotás jogát é s az alkotmánymó dosítás lehetõ sé gé t is. Az általános választó jog pedig csak né hány hó nappal é lte túl az alkotmány kihirdeté sé t (1849. május 30.) Így már az alkotmánytervezet elsõ változata a né ptömegek elé gedetlensé gé t váltotta ki, ugyanakkor az egyre erõ södõ reakció pedig túlzó nak tekintette azt. A tervezetnek a december 5-i alkotmányban átalakított szövege pedig már az ellenforradalom gyõ zelmé t tükrözte. A harmincas é vek folyamán chartális alkotmányhoz jutott né met államokban is szüksé gessé vált továbbá az alkotmányos átalakulása, a liberálisok azonban a kisebb né met államokban sem szántak rá magukat a radikális átalakulásra. Ezekben az államokban sorra hozzáfogtak ugyan az alkotmányrevizió megvaló sításához é s a felemás rendi alkotmányokat kiegé szítetté k a szabadságjogok felsorolásával, helyenké nt pedig a hatalommegosztás vagy a né pké pviselet, stb. deklarálása is megtörté nt. Ezek az eredmé nyek azonban é letké ptelennek bizonyultak é s a reakció gyõ zelmé vel mindenütt felszámolták õ ket. 1848 azonban az osztrák feudális abszolutizmus államszervezeté t is alapjaiban rendítette meg, miután a forradalom a soknemzetisé gû Habsburg birodalom felbomlasztásán túl a feudalizmus maradé ktalan megszünteté sé nek é s az önálló nemzetállamok megteremté sé nek a lehetõ sé gé t is felkínálta. Az Ausztriában is fé lúton elakadt (burzsoá) forradalom azonban e lehetõ sé geket nem tudta való ra váltani. A bé csi forradalom hatása alatt új kormány megalakítására ugyan sor került (Kollowrat kormány), amely a forradalom fegyveres szerveit is ké nytelen volt elismerni (Nemzeti Gárda, Akadé miai Lé gió ). A polgári vezeté s azonban sikeresen útját állta a radikális forradalom kibontakozásának é s a ré gi államgé pezet csaknem teljes egé szé ben é rintetlen maradt. Ilyen körülmé nyek közt az 1948 á prilis vé gé n kihirdetett alkotmá ny (Pillersdorffé le) mé g a monarchia megdönté sé ig sem jutott el. Az Alkotmány ké tkamarás parlament lé trehozását írta elõ , a felsõ ház tagjait a császár jelölte ki é s csupán az alsó ház tagjait lehetett választani. A választó jog azonban úgyszó lván teljesen kirekesztette a forradalmi né ptömegeket a ké pviseleti jog gyakorlásábó l é s kizáró lag a vagyonos osztályok kezé be tette le a ké pviseleti jog gyakorlását. Az alkotmány tehát a liberális polgárság igé nyeit sem elé gítethette ki, a májusi tömegmozgalmak hatása alatt pedig a kormány ké nytelen volt az alkotmányt hatálytalanítani é s a reakció s választó jogi törvé nyt is visszavonni. Az osztrák liberálisok ettõ l kezdve igyekeztek a forradalmat mielõ bb lezárni é s az alkotmányos monarchiát polgári vezeté s alatt megszilárdítani, a magalkuvás azonban a reakció fokozatos megerõ södé sé hez vezetett, majd az októ beri né pfelkelé s leveré se után az új alkotmány megteremté sé nek lehetõ sé ge is elveszett. A liberális polgárság vezeté se alatt álló 170
forradalmi szervezetek sorra megszû ntek, majd pedig a gyõ ztes ellenforradalom 1849. május 4-é n birodalmi alkotmányt adott ki (oktrojált alkotmány). Az oktrojált alkotmány viszont a vé grehajtó hatalmat már a császár é s miniszterei kezé be tette le. A törvé nyhozást pedig ké tkamarás birodalmi gyû lé sre bízta. A felsõ házat a tartományok ké pviselõ i alkották, az alsó ház tagjait pedig magas vagyoni cenzus alapján választották. Ily mó don nyilvánvaló vá lett, hogy az oktrojált alkotmány az ellenforradalom gyõ zelmé nek az eredmé nye volt. Vé gül a forradalomnak a nemzeti egysé g megteremté sé re irányuló feladata ké sztette az egysé ges né met birodalmi alkotmá ny megteremté sé t. Már a forradalom kezdeti szakaszában törekedtek a né met hazafiak, hogy a né met egysé get megteremtsé k. Így született meg a március 31-é n összehívott elõ parlament, amelynek a feladata lett volna, hogy elõ ké szítse az alkotmányozó nemzetgyû lé s összehívását általános választások alapján. A frankfurti parlament 1848 május 18-án ült össze é s nyomban átalakult alkotmányzó nemzetgyû lé ssé . Az alkotmányozó nemzetgyû lé s többsé gé t a liberálisok ill. a polgári é rtelmisé g alkotta, akik az alkotmányos monarchia megteremté sé n fáradoztak. Kisebbsé gbe szorultak viszont a radikális demokraták é s az abszolutizmus vé delmezõ i. A forradalmi né ptömegek most már a frankfurti parlamenttõ l várták a nemzeti egysé g megteremté sé t, az egyidejû leg vé rehajtandó radikális társadalmi átalakulást, ill. a feudális viszonyok maradványainak a felszámolását. Ezt a szerepet azonban a megalkuvó kkal feltöltött frankfurti parlament ké ptelennek mutatkozott betölteni. A parlamentbõ l a né ptömegek ké pviselõ i szinte teljes mé rté kig kívül rekedtek, ami rövidesen é reztette is a hatását. Az alkotmányozó nemzetgyû lé s megerõ sítette pl. az összné met kormányt, amely azonban té nyleges hatalommal nem is rendelkezett, a tömegek követelé seit kielé gítõ rendelkezé sek viszont sorra elmaradtak. A nemzetgyû lé s nem gondoskodott a feudalizmus felszámolásáró l, a szeparatizmus megszû nteté sé rõ l é s a gazdasági é let elõ tt álló akadályok elhárításáró l sem. A liberális többsé g látható an nem ké szült tehát a ré gi államszervezet maradé ktalan megsemmisíté sé re é s cserbenhagyta a né met egysé gé rt harcoló kat. Jellemzõ egyé bké nt, hogy nem is gondolkodtak forradalmi fegyveres erõ k felállításáró l é s a birodalmi alkotmányt elõ ké szítõ határozataik elfogadását sem a mozgalmak segítsé gé vel kívánták biztosítani, hanem a tagállamok hozzájárulásának elnyeré sé vel. Az alkotmányozó nemzetgyû lé s tevé kenysé ge ily mó don tehetetlensé gre volt kárhoztatva. Való jában tehát a birodalmi alkotmá ny meghirdeté se é s tartalma is a liberálisok következetlensé gé t tükrözte. A frankfurti gyülekezet pl. akkor hirdette meg az alkotmányt, amikor már a március 4-i osztrák alkotmány é letbelé pteté se is eleve lehetetlenné tette a liberálisok elké pzelé sé t. Az általa kiadott alkotmány meghirdette továbbá a Né met Birodalom megalakulá sá t – amelynek minden né met állam tagja – ugyanakkor a birodalmi egysé g proklamálása mellett a nagyobb né met államok önálló ságát is elismerte. Az alkotmány szerint a központi kormány feladata a külpolitika, a hadsereg, a vámügy é s egyé b ké rdé sek feletti dönté s. A törvé nyhozó hatalmat ké tkamarás parlament gyakorolta (Staatenhaus, Volkshaus) volna, é s a ké t ház egyeté rtõ határozatával szemben a császárt csak a felfüggesztõ vé tó jog illette volna meg. Az alkotmány pozitív vonásaké nt megemlíthetõ vé gül a polgá ri szabadsá gjogok felsorolása ("né met né p jogai"), tová bbá a nemessé gé s a hûbé ri jogok eltörlé se ill. a törvé ny elõtti egyenlõsé g meghirdeté se. Az alkotmány szó lt az államvallás megszünteté sé rõ l, a házasságköté s polgári aktussá té telé rõ l é s az esküdtbíráskodás megteremté sé rõ l is. Ö sszegezve, az alkotmány minden ellentmondásossága ellené re lé nyeges haladást jelentett volna, ha azt a forradalomnak a liberálisok által eltaszított erõ i támogathatták volna. Az
171
elbukott né met forradalmak viszonyai közt azonban az alkotmány papíron maradt é s csak jó val ké sõ bb é reztette hatását a weimari né met köztársaság alkotmányában (1919). Ilyen elõ zmé nyek után került sor a Né met Szövetsé g felbomlá sá ra é s az É szak-né met Szövetsé g alkotmá nyá nak a meghirdeté sé re. A né met forradalmak elbukása után ugyanis helyreállt a reakció uralma é s Ausztria 1850-ben helyreállította a Né met Szövetsé get is, amely azonban é letké ptelennek bizonyult. A forradalmak után kialakult helyzet persze nyitva hagyta a né met egysé g ké rdé sé t é s ezé rt az egysé g megteremté sé nek a radikális útja helyett ismé t elõ té rbe került a ké t vezetõ né met állam versengé se. Poroszorszá g cé ltudatosan tört a kisné met egyesíté s ú tjá nak elõké szíté sé re é s az 1848. december 5-i alkotmá ny fokozatos á talakítá sa is e törekvé s jegyé ben folyt. Így a vagyonos osztályok politikai hatalmának megerõ síté sé t szolgálta az 1849. május 31-é n meghirdetett há romosztá lyos vá lasztá si rendszer. Az új választó jogi rendelet alapján – a vagyoni nagyság szerint három csoportra osztott – szavazati joggal rendelkezõ k csoportonké nt egyenlõ számú elektor megválasztására nyertek jogot. Az elektorok feladata lett azután az alsó ház tagjainak a nyílt szavazással törté nõ megválasztása. Az újonnan megválasztott kamara most már persze hozzájárult az alkotmány megváltoztatásához, amely az uralkodó rendelkezé se alá helyezte a fegyveres erõ ket é s elfogadta a háromosztályos választási rendszert. A porosz hatalmi törekvé sek akadálytalanabb fejlõ dé sé t segítette az a körülmé ny is, hogy 1854-tõ l a felsõ házi tagok egy ré szé nek a választását elejtetté k. A Schleswig-Holstein-fé le (porosz-osztrák) konfliktus lezáró dása után vé gül a felú jított Né met Szövetsé g is felbomlott. Poroszország határai most már jelentõ sen kibõ vültek é s 1867-ben porosz vezeté ssel lé trejött az É szakné met Szövetsé g (Norddeutscher Bund), mint a kisné met egyesíté s eredmé nye. Mé g ugyanazon é vben megszü letett a Szövetsé g alkotmá nya, amely az Északné met Szövetsé g elnöké vé é s az egyesített haderõ k fõ parancsnokává a porosz királyt tette meg. Az uralkodó feladatává tette továbbá az alkotmány a kancellár é s a miniszterek kinevezé sé t é s elõ írta a szövetsé gbe tartozó államok ké pviselõ ibõ l álló Szövetsé gi Taná cs (Bundesrat) felállítását, amely a porosz király vezeté se alá került. Vé gül a Szövetsé gi Parlament (Reichstag) alakult csupán választott ké pviselõ kbõ l, a ké t ház határozatait pedig a porosz király hirdette ki. A hadüzenet a bé keköté s, a külké pviselet joga az uralkodó t illette meg, a birodalmi kormány megalakításáró l viszont tudatosan megfeledkezett az alkotmány. Az alkotmány-törvé ny tehát nyilvánvaló an a porosz hatalmi törekvé sek eszközé vé lett é s kevé s változtatással az 1871-ben meghirdetett né met birodalmi alkotmány alapjává is lehetett. Mindez tehát a ké sleltetett polgá ri á talakulá s mintaorszá gá vá tette az imigyen kiteljesedõ má sodik (né met) birodalmi á llamberendezkedé st, amely a maga sajátos modellrendszeré vel igazán csak Bismarck idejé ben vált ismertté . Ezt teszik é rthetõ vé a má sodik (né met) birodalmi á llamberendezkedé s jellegzetessé gei is. A francia-porosz háború eredmé nyei adtak lehetõ sé get vé gül is arra, hogy 1871. január 18-án Versaillesben az egybegyû lt né met uralkodó k é s hercegek I. Vilmos porosz királyt a né met birodalom császárává emelhessé k. Ezzel fejezõ dött be a dinasztikus háborúk útján (felülrõ l) törté nõ né met egyesíté s. Az új né met birodalom rövidesen alkotmányt is kapott, amit 1871. április 16-án hirdettek ki, de visszaható erõ vel január 1-tõ l számították hatályosságát. Az alkotmá ny megteremté se nagy nehé zsé gekbe nem ütközött, mivel annak lé nyeges rendelkezé sei az Északné met Szövetsé g alkotmányábó l származtak. A birodalom té nylegesen a porosz uralkodó é s a dé lné met uralkodó k közti megegyezé s alapján született, amibõ l nyilvánvaló an folyt, hogy a 172
né met egysé g maradé ktalan megteremté se nem törté nhetett meg. Az uralkodó k között megkötött szerzõ dé s "örök szövetsé get", föderatív á llamot teremtett meg monarchikus vezeté ssel. A szövetsé get ugyanis 23 monarchia é s 3 szabad város alkotta. Az egyes államokban megmaradtak a ré gi uralkodó k é s a Landtagok, Bajorország pedig megtartotta önálló hadseregé t is (hasonló an Würtenberg bizonyos különleges jogokat biztosított magának). Vé gül a kisebb államokban meglé võ alkotmányok pedig szinte változatlanul fennmaradhattak. Az alkotmány szerint a föderatív né met állam feje a császár, aki csak a porosz király lehet. A császár rendkívüli hatalma már az alkotmányban is kiemelkedõ helyet foglalt el. Az uralkodó feladata pl. a hadüzenet a bé keköté s, nemzetközi szerzõ dé sek aláírása, stb., hatalma tehát az alkotmányban lefektetett parlamentáris formákat is semmivé változtathatta. Joga volt a Szövetsé gi Tanács (Bundesrat) összehívása, amelynek tagjait az egyes államok küldté k ki. A föderatív állam kollektív szuverenitását megtestesítõ Szövetsé gi Tanács viszont nem a né pké pviselet útján alakult, ill. annak tagjait az egyes kormányok külön utasításokkal látták el. A Szövetsé gi Taná cs elnöke a császár által kinevezett kancellá r volt, aki csak az uralkodó nak tartozott felelõ ssé ggel. Az alkotmá ny egyé bké nt biztosította a porosz uralom tú lsú lyá t, azáltal is, hogy a Szövetsé gi Tanácsban Poroszországot 17 küldött, a nagyobb államokat (Bajorország, Szászország) 6 küldött, a többi államot mé g kevesebb szemé ly ké pviselhette. Az alkotmány mó dosítására 14 ellenszavazat eseté n már nem adtak mó dot, ilyen mó don a porosz küldöttek szavazata né lkül a legcseké lyebb reformot sem lehetett megvaló sítani. A Szövetsé gi Tanács egyúttal közremû ködött a birodalmi törvé nyhozásban is, ami a birodalom minden 25 é vet betöltött fé rfi lakosa által titkos szavazással megválasztott Birodalmi Gyû lé s (Reichstag) tevé kenysé gé t csorbította. Egyé bké nt a Birodalmi Gyû lé s összehívása is a császár jogköré be tartozott, majd pedig a Gyû lé s dönté sei csak olyan mó don válhattak törvé nnyé , ha a Szövetsé gi Tanács azokhoz hozzájárult. Az alkotmá nyban nyoma sem volt a miniszteri felelõssé g elvé nek é s ezé rt a Birodalmi Gyû lé s nem is nyert beleszó lást a kormány kinevezé sé be. Ilyen körülmé nyek közt az alkotmány pozitív vonásaké nt csupán azt lehet megemlíteni, hogy egyáltalán lehetõ vé tette az egé sz birodalom területé re kötelezõ törvé nyek megalkotását. Való jában ez is az egysé g puszta té nyé bõ l fakadt, de ké tsé gtelenül hozzájárult a fejlõ dõ modern gazdaság kiteljesedé sé hez. Az alkotmány egyé bké nt az egysé ges birodalmi törvé nyhozás feladatává tette a vámügy, az adó k é s a kereskedelmi viszonyok szabályozását. Az alkotmány elõ írta továbbá az egysé ges pé nz-, mé rté k- é s súlyrendszer megteremté sé t. A birodalmi törvé nyhozás köré be utalták vé gül a külkereskedelem, a tengeré szet, a vasút, a posta, a távíró szervezet kié píté sé t, ami ismé t az államonké nti elzárkó zás megszünteté sé t szolgálta. A sokoldalúan biztosított porosz uralom termé szetszerû en birodalmi ügynek tekintette a hadsereg, a haditengeré szet kié píté sé t is. A törvé nyhozásban a császárt a kihirdeté s joga illette meg, de a gyakorlatban enné l jó val nagyobb befolyást tudott gyakorolni a jogalkotásra. A törvé ny szövegé nek kialakításában elvileg mindké t ház közrehatott, a törvé nyjavaslat azonban gyakran a császári kormánytó l indult ki. A császár megbízottai, kiküldöttei mindenütt jelen voltak é s a törvé nyhozó szervekkel is elfogadtatták a kormányzat akaratát.
173
A keletkezõ birodalom föderatív jellegé bõ l fakadt az a helyzet, hogy az alkotmá ny nem rendelkezett a központi kormá ny megszervezé sé rõl. Ennek folyamányaké nt a birodalmi ü gyek inté zé se a porosz kancellá r kezé be kerü lt. Az ügyinté zé s tehát a kancellári hivatalbó l törté nt, majd külön birodalomi hivatalok (miniszté riumok) alakultak a hadügy, külügy, tengeré szet, vasút, posta, pé nzügy, belügy, igazságügy é s a gyarmati ügyek inté zé sé re. Egyegy ilyen hivatal é lé n á llamtitká rok álltak, mint az adott reszort területé n a kancellár helyettesei. A kancellár vezeté se alatt álló ilyen szerveket együttvé ve soha sem jelölté k birodalmi kormánynak é s felelõ ssé ggel sem tartoztak a törvé nyhozó szerveknek. A kormá nyzat tehát töretlenül é rvé nyt szerzett a porosz uralomnak. Így a kancellárt é s a birodalmi ügyeket inté zõ fõ tisztviselõ ket közvetlenül az uralkodó nevezte ki. A kancellár egyben a porosz miniszterelnök tisztsé gé t is viselte é s túlnyomó ré szt a porosz hivatalszervezet támogatását é lvezte. Bismarck hosszú ideig tartó kancellársága alatt egy ideig az alkotmányban elé ggé szû kreszabott parlamentáris rendszert figyelembe vette. A modern jogû llapotok megteremté se, a bíró i é s a vé grehajtó hatalom tevé kenysé gé nek az átfogó jogi szabályozása, a jogegysé g megteremté se stb. nyomán születik ebben az idõ ben az ún. Porosz típusú "jogállamiság" (Rechtsstaatlichkeit), amely – korlátai ellené re – számottevõ elõ relé pé snek is mondható . Ez a helyzet a liberális polgársággal kötött szövetsé gé bõ l fakadt, a nyolcvanas é vek vé gé n azonban egyre terhesebb lett a kancellár számára a Birodalmi Gyû lé s ellenállása. Ezé rt kieszközölte, hogy a Reichstag megbízatásának idejé t három é vrõ l öt é vre felemeljé k, é s újabb megszorításnak vetetté k alá a gyû lé s jogköré t. Közvetlen bukása elõ tt pedig Bismarck felvetette a birodalom újjászervezé sé nek gondolatát é s a né pké pviselet teljes kizárását szorgalmazta. A birodalmi alkotmány kiemelkedõ hiá nyossá gai közt lehet megemlíteni, hogy a polgá ri jogok nem kaptak helyet az alkotmá nyban, valamint, hogy az a birodalom hatalma alá kerülõ nemzetisé gek számára sem nyújtott semmifé le alkotmányosan biztosított jogot. Az erõ szakos elné metesíté sre a porosz kormányzat mutatott pé ldát é s ennek megfelelõ en a nemzetisé gi igé nyeket figyelmen kívül hagyták. Ebbõ l a szempontbó l különleges helyzete volt a Franciaországtó l elszakított Elzász-Lotharingiának, amelyet 1874-ig a császár által közvetlenül kijelölt tisztviselõ k kormányozták. Elzász-Lotharingia saját kormányt nem alakíthatott é s nem ké pviseltethette magát a Szövetsé gi Tanácsban sem. 1874-tõ l tetté k egyáltalán lehetõ vé , hogy e terület lakossága is ké pviselõ ket küldhessen a Reichstagba, majd 1877-tõ l a Strassburgban ülé sezõ helytartó ra bízták Elzász-Lotharingia kormányzását. A birodalmi alkotmány hiányosságára utal egyé bké nt az egysé ges bírósá gi szervezet kié píté sé nek elmulasztá sa. A bíró i hatalom tehát továbbra is az egyes államokat illette meg, csupán az Északné met Szövetsé g idejé n szervezett lipcsei kereskedelmi fõbírósá got vette á t a né met birodalom. Csak ké sõ bb került sor arra, hogy ez utóbbi bírósá got kiterjedt hatá skörû birodalmi bírósá ggá á tszervezté k (Reichsgericht, 1879). Az államszervezetben a porosz junkerek vezetõ szerepe szinte á ltalá nosan é rvé nyesü lt é s ezen a helyzeten mitsem változtatott a politikai é letben egyre erõ södõ polgári pártok elõ retöré se. A kormányzat é s a Szövetsé gi Tanács vezetõ ereje a porosz földbirtokosokbó l állt, a hadi apparátusban, ill. a tisztikarban pedig mé g egy 1890. é vi rendelet szerint is csak a "jó házbó l" származó polgári ifjak nyerhettek é rvé nyesülé st. Az adott viszonyok közt egyre reakció sabb szerepet betöltõ birodalmi államszervezet egyszerû síté se vagy demokratizálása ilyen elõ zmé nyek után a birodalom összeomlásáig szó ba 174
sem jöhetett. II. Vilmos 1917-ben ké nyszerült elõ ször ígé retet tenni az államszervezet megreformálására (húsvé ti üzenet), a komolyan nem gondolt ígé reteket azonban csak 1918 õ szé n követte egyné mely elké sett inté zkedes, amelynek során pl. bevezetté k vé gre a miniszteri felelõ ssé get. Ilyen é s hasonló reformok azonban már nem gátolhatták meg a forradalom kitöré sé t, amely a monarchikus (birodalmi) államszervezet összeomlását eredmé nyezte.
9.5. A jogfejlő dés fő bb voná sai A ké sleltetett burzsoá jog modellrendszere ugyancsak jó l nyomon követhetõ a tulajdonké ppeni jogfejlõ dé sben. A né met á llamok jogfejlõdé se a XIX. század elsõ felé ben számottevõ elté ré sekkel alakult. A XVIII. század vé gé n megalkotott porosz Landrecht pl. nagy területen továbbra is é rvé nyben maradt, a feudális abszolutizmus testé re szabott törvé nykönyv azonban már számos vonatkozásban alkalmatlannak bizonyult. A fejlõ dõ polgári társadalom viszonyai új utak keresé sé re ösztönöztek, ill. a feudális kötöttsé geket fenntartó jogrendszer lazítását követelté k. Az új követelmé nyek é rvé nyesülé sé t azonban nagymé rté kben akadályozta az a helyzet, hogy a jogszolgáltatás a politikai szé ttagoltság következté ben elté rõ en alakult. Szüksé ges, de szinte megoldhatatlan követelmé nyké nt került tehát elõ té rbe a jogegysé g megteremté se é s a feudális kötöttsé gek felszámolása. Ezek a jogegysé get elõ ké szítõ munkák olyan idõ ben folytak, amidõ n a né met államok elavult feudális berendezkedé sé nek az átalakítása új ösztönzé st nyert a francia polgá ri forradalom hatá sa alatt. A feudális viszonyokat konzerváló porosz jog a rajnai területekrõ l pl. rövidesen kiszorult, miután a forradalmi Franciaország háborúi e területeket é rintetté k, sõ t a francia forradalom által megteremtett társadalmi átalakulás az elfoglalt né met államokban is rövidesen megvaló sult. Ennek megfelelõ en a franciák által megszá llt terü leteken a XIX. század elsõ é vtizedé ben már bevezetté k a napó leoni jogi kodifikáció legsikerültebb termé ké t, a Code civilt. A kimunkált francia jog átülteté sé nek kedvezett az a körülmé ny is, hogy a gazdasági fejlõ dé s ezeken a területeken bizonyult a legerõ teljesebbnek, a francia forradalomtó l kölcsönzött jog felhasználása tehát ennek a szüksé gszerû tükrözõ dé se volt. A né met társadalom a napó leoni háborúk idejé n persze a rajnai területeken kívül is elkerülhetetlen változásokat szenvedett. Ilyen körülmé nyek hatása alatt öltött az Osztrá k Polgá ri Törvé nykönyv (1811) is egyfajta kompromisszumos jelleget. A termé szetjog hatása alatt keletkezõ törvé nykönyv elsõ sorban az osztrák jogterület egysé gesíté sé t kívánta megoldani. Közismert viszont, hogy az OPTk alapjában a feudális viszonyok talaján állt, mé gis sok tekintetben ké nyszerült figyelembe venni az új körülmé nyeket. Kompromisszumos jellegé t különösen mutatja az ingatlanforgalom biztonságát elõ segítõ telekkönyvi szabályozás, amely egyé bké nt kiegé szítõ joganyagké nt kapcsoló dott az Osztrák Polgári Törvé nykönyvhöz. Megteremtette ezáltal a törvé nykönyv a birtokviszonyok nyilvánosságát, elhárította a legfontosabb hû bé ri akadályokat az ingatlanvagyon adásvé teli forgalmában, vagyis az ingatlanra vonatkozó á ruforgalom szabadsá gá t hozta be. A termé szetjogi felfogás következmé nye továbbá, hogy a törvé nykönyv megemlé kezett a termé szetes szabadságró l é s biztosította a formá lis jogegyenlõsé get. Ezzel egyidejû leg a tvk. mé g alapvetõ en a feudális joginté zmé nyek talaján állt é s pl. a tulajdonjogot durván korlátozó hitbizomány számos megjelené si formájának is helyet adott.
175
A francia burzsoá jog közvetlen hatása alatt született a bajor bü ntetõtörvé nykönyv (1813) is, amit a haladó gondolkodásró l ismert Anselm Feuerbach ké szített elõ . A tvk. a francia Code pé nal mintájára szövegezte meg a bû ntett, a vé tsé g é s a kihágás hármas felosztását, fõ cé lkitû zé sé nek tartotta továbbá a társadalom tagjainak a bû ncselekmé nyek elköveté sé tõ l törté nõ visszatartását. A bünteté s kiszabásában pedig megkövetelte az elkövetett cselekmé ny veszé lyessé gé nek é s a tettes bû nössé gé nek figyelembevé telé t. A bajor büntetõ törvé nykönyv jelentõ s pozitívuma vé gül az is, hogy majdnem teljesen mellõzte a testi bü nteté seket é s megtiltotta a halálbünteté sek mindennemû súlyosbítását. Számos haladó gondolat megszilárdításával a bajor büntetõ törvé nykönyv tehát a többi né met állam büntetõ jogának a fejlõ dé sé re is hatást gyakorolhatott. Ilyen összefüggé sben lehet megemlíteni a Né met Szövetsé g egyes tagállamának az ismé telten elõ té rbe kerülõ reformjogalkotását a forradalmat megelõ zõ é vtizedekben, ill. mé g az 1851-ben megszületõ porosz büntetõ törvé nykönyvet is. A ké sleltetett polgári á talakulá s elõtörté nete tehát a jogegysé g megteremté sé t cé lzó törekvé seken túl egé sz sor é letké pes, modern joginté zmé ny meghonosodá sá val pá rosult. Ez a sajátos törté nelmi szituáció ráadásul a kodifikált jog szfé rájában is feltû nt. Nem vé letlenül datáljuk tehát a porosz-utas társadalmi átalakulások elõ zmé nyeit is ebben az euró pai ré gió ban a XIX. század elsõ felé re. utaljunk tehát röviden vissza ezekre a társadalmi folyamatokra is. A né met társadalom a XIX. század elejé n mé g egyé rtelmû en feudálisnak tekinthetõ , a politikai szé ttagoltság keretei közt é lõ né met államokban mé gis lé nyegesen elté rõ társadalmi viszonyok fejlõ dtek ki. A Rajna-vidé k fejlõ dõ polgársága pl. é rzé kenyen reagált a francia polgári forradalomra, az ugyanitt é lõ parasztság pedig megé rettnek látta az idõ t a jobbágyság viszonyainak a felszámolására. Ilyen körülmé nyek között a nyugati né met államok a napó leoni háborúk után is megõ rizté k az idõ közben lezajlott változásokat, míg a többi né met államok é s fõ ké nt Ausztria elnyomott né pei ismé t a feudalizmus osztatlan uralma alá kerültek. A francia forradalom hatása mé gsem múlt el nyomtalanul a né met társadalom fejlõ dé sé ben. A napó leoni háborúkban elszenvedett veresé g vezetett pl. a porosz-utas jobbá gyfelszabadítá s megvaló sításához. Napó leon csapásai ugyanis Poroszországot a polgári reformok útjára terelté k. Így a jé nai veresé g (1806) után a reformtörekvé sektõ l ismert Stein báró került a porosz kancellári tisztsé gbe, aki az állam megreformálása mellett hozzáfogott a társadalmi reformokhoz, pl. a jobbágyság megszünteté sé hez. A reformot sürgette az a té ny, hogy a rajnai porosz tartományokban a forradalmi Franciaország hatására már megszû nt a jobbágyság, míg a keleti tartományokban visszahúzó té nyezõ nek bizonyult a jobbágy dologi é s szemé lyi függõ sé gé nek a fennmaradása. Stein báró a kö-zé putat választotta é s felszabadította a parasztokat a szemé lyes fü ggé s alól (1807). A reformátor kancellárnak azonban rövidesen meg kellett válni tisztsé gé tõ l (Napó leon követelé sé re), utó da Hardenberg azonban folytatta a megkezdett reformokat. Így 1811-ben Poroszországban bevezetté k az örökvá ltsá got, amelynek é rtelmé ben a jobbágyföldek egyharmadának (gyakran felé nek) átengedé se, illetve 25 é vi úrbé r befizeté se ellené ben mindenfajta szolgáltatástó l mentesülhettek a volt jobbágyok. A jobbágyfelszabadítás ilyen mó dját "porosz útnak" nevezik, melynek során a földbirtok közé pkori viszonyait nem likvidálták egycsapással, hanem lassan hozzáalakultak a kapitalizmushoz, amely ennek következté ben megõ rizte fé lfeudális vonásait. A reformok eredmé nyeké nt a tehetõ s parasztok mutatkoztak ké pesnek a kötelezettsé gek megváltására é s birtokaik megtartására. Ezek a változások pedig é vtizedekre elhúzó dtak é s hallatlan szenvedé st okoztak a parasztságnak. A nemessé g viszont a reformoktó l függetlenül megõ rizte kiváltságait, é s a jobbágyföldekbõ l kisemmizett parasztság szé les tömegé t egyre inkább a mezõ gazdasági bé rmunka viszonyai között igyekezett felhasználni. 176
A parasztság tömeges elszegé nyedé se mé g egy ideig a fogyasztó ké pes piacok kialakulását is akadályozta é s ezzel a polgárság fejlõ dé sé re is visszahatott. A ké nyszerû porosz reformok azonban más irányban nyitottak utat a fejlõ dõ polgárságnak. Így rövidesen sor kerü lt az iparszabadsá g elismeré sé re (1810) é s az egyidejû leg vé grehajtott adó reformok is enyhítetté k a polgárság terheit. Ilyen elõ zmé nyek után a vagyonosodó polgárság politikai egysé get, gazdasági liberalizmust ó hajtott, minden mé lyreható társadalmi változás né lkül. Csak a kispolgárság é s a csatlakozó fiatal é rtelmisé g radikalizáló dott helyenké nt a polgári szabadságjogok kiterjeszté sé é rt. Körükben hó dított té rt a köztársaság követelé se, de e törekvé st is hátté rbe szorította a gazdasági nacionalizmus szemlé lete. Így a reformjogalkotás, bár mé g számos ré szeredmé nyt hozott, a né met területek jogfejlõ dé sé ben, önmagában vé ve sehol sem vezethetett el a modern jog kizáró lagosságához. A poroszutas jobbágyfelszabadítás irányán a fé lúton elakadt 1848-as forradalom sem változtatott. A vidé ki parasztmegmozdulások hatása alatt a porosz nemzetgyû lé s alkotott ugyan agrártörvé nyeket, amelyek minden tekintetben a liberálisok megalkuvását fejezté k ki, ill. azok egyik csoportja csupán a forradalom elõ tt már jó ré szt megszû nt szolgáltatások eltörlé sé vel foglalkozott. Ilyen volt a paraszti föld eladása, vagy átörökíté se alkalmával szedett feudális járadé k megszünteté se, másré szt olyan jelenté ktelen szolgáltatások eltörlé sé rõ l rendelkeztek, mint a vadászati, halászati jog, stb., míg a lé nyeges paraszti szolgáltatások, a robotszolgáltatás továbbra is a megváltás rendje alatt maradt. A tehetetlensé gre kárhoztatott frankfurti parlament sem tudta elszánni magát a jobbágyság maradé ktalan felszámolására. Ilyen elõ zmé nyek után csak az 1850. é vi ún. Manteuffel-fé le törvé nnyel lá tjuk lezá rulni a jobbágy-földesúri viszonyok felszámolását, amely az é vi járadé k sokszorosával terhelte meg az immár szabad paraszti birtokosokat. A felemelkedõ polgárság igé nyeinek a ré szleges kielé gíté sé t szolgálta továbbá az á ruforgalmi (kereskedelmi) jog terü leté n mutatkozó haladá s. Az egysé ges jogalkotás hiányában eredetileg a Né met Szövetsé g egyes tagállamai hoztak lé tre kereskedelmi törvé nyeket, amelyek önmagukban is é letké pes elemei voltak a majdan kialakuló új jogrendszernek. Az ilyenfajta jogalkotások gyakorlati használható sága általánosan elterjedt, mé gsem eredmé nyezhette az, az egyre né lkülözhetetlenebbnek tû nõ jogegysé g megvaló sulását. Kialakult olyan helyzet, amidõ n pl. egyidejû leg 56 fé le váltó jog volt é rvé nyben a né met államok területé n. Ezen a helyzeten kívánt enyhíteni az 1833-ban megszilá rdított vá mszövetsé g Poroszország é s számos kisebb né met állam között. Így a vámszövetsé g megkezdte ké sõ bb az egysé ges vá ltótörvé ny kidolgozásának a munkálatait is, de az államokban é rvé nyesülõ akadályozó té nyezõ ket hosszú ideig nem lehetett elhárítani. A né met vá ltótörvé nyt vé gül a frankfurti parlament által választott kormányzó hirdette ki, de csak a forradalom buká sa utá n iktattá k törvé nybe az egyes államok. Hasonló úton haladt az egysé ges kereskedelmi törvé ny (Handelsgesetzbuch) bevezeté se is, amit a forradalom után felé lesztett Né met Szövetsé g porosz javaslat alapján ajánlott elfogadá sra (1861) a né met államokban é s azok egyenké nt törvé nybe iktatták. Hasonló utat járt be a haladó szellemû ipartörvé ny is (1869), miközben az egysé ges né met polgári törvé nykönyv megteremté sé nek a lehetõ sé ge mé g több mint egy negyedszázados halasztást szenvedett. Jeles pé ldája tehát ez a helyzet is annak, hogy a ké sleltetett polgári átalakulás nyomán elõbb kel öná lló é letre a polgárság számára oly fontos á ruforgalmi jog, mint a tulajdonké ppeni anyagi magá njogi kodifiká ció. Ez a jelensé g pedig a közé p- é s kelet-euró pai modern jogterület fejlõ dé sé nek az általános törvé nyszerû sé gé vé lett már a század elsõ felé tõ l.
177
Hasonló an a haladó né met szellemi é let a század elejé n megkezdte harcát az eljá rá sjogok területé n is, a forradalmi Franciaországban törvé nyerõ re emelt demokratikus jog- elvek átülteté sé é rt. Szüksé gessé vált tovább az e té ren is é rvé nyesülõ helyi elté ré sek felszámolása, mivel pl. a francia hatás alá került né met tartományokban a kodifikált új polgári é s büntetõ eljárásjogot alkalmazták, másutt viszont a porosz Landrecht, ill. a porosz fejedelmi abszolutizmus elavult eljárásjogi rendelkezé sei maradtak é rvé nyben. A rajnai tartományokban tehát viszonylag rövid idõ alatt meghonosodott a nyilvános é s szó beli eljárás elve é s elismeré st nyert a vádelvi büntetõ eljárás, ill. a laikus bíráskodás is meghonosodott. Ilyen elõ zmé nyek után más né met államokban is feltû ntek a modern eljárásjogi alapelvek é s egyes államokban kezdtek átté rni a vádelvi rendszerre. (Baden 1844, Poroszország 1846). A haladó eljá rá sjogi alapelvek meghonosítá sá t ké sõ bb pedig az 1848-as forradalom vetette fel é s ennek az eredmé nyeké nt a frankfurti parlament a "né met né p alapjogai" közé sorolta azokat. Mindezek ellené re kevé s elõ rehaladás törté nt az eljárásjogok területé n is meglé võ partikularizmus felszámolásában, miután csak 1866-ban ké szü lt egysé ges eljá rá sjogi tervezet, amely a ké sõ bbi idõ kben lett a birodalmi kodifikáció alapja. A ké sõ bbiekben nyilván a né met egysé g megteremté se gyakorolt jelentõ sebb hatást a jog fejlõ dé sé re. A nemzeti keretek közt kiszé lesedõ piaci forgalom, a nagy lé ptekkel elõ rehaladó tõ ké s gazdálkodás é s az árutermelé s viszonyainak té rhó dítása ugyanis új követelmé nyeket teremtett. A polgári é rdekek egysé ges birodalmi törvé nyhozást é s joggyakorlatot követeltek. Az egyesíté s törté nelmi körülmé nyeibõ l fakadt egyúttal, hogy a politikai hatalom birtokában maradt földbirtokos osztá ly jogilag is biztosított kivá ltsá gos helyzete fennmaradt é s ez a feudalizmus mé g meglé võ maradványainak a fenntartását jelentette. A né met birodalom jogfejlõ dé se ezé rt mó dfelett bonyolult ké pet mutat a közé p-euró pai té rsé g újabbkori törté neté ben. Az egysé ges jog kifejlõ dé sé nek Né metországban mé g számottevõ akadályozó té nyezõ i is voltak a vizsgált korban. A kereskedelmi- é s vá ltójog, az iparszabadsá g é s a szerzõi jog, stb. területein pl. már az Északné met Szövetsé g keretei közt új egysé ges szabályozásra törekedtek. A birodalom lé trehozása után ezeket a törvé nyeket á tvetté ké s a birodalomhoz kapcsolt kü lönbözõ fejlettsé gû terü letekre is kiterjesztetté k. A partikuláris bíró sági szervezet azonban mé g átalakításra várt. Így a jogegysé g megteremté sé re törekvõ birodalmi törvé nyhozás eredmé nyei elakadtak a helyi bíró ságok gyakorlatában. Fokozta egy ideig ezt a nehé zsé get az is, hogy nem volt egysé ges bü ntetõ é s polgá ri eljá rá sjogi szabá lyozá s. Az eljárásjogok egysé ges szabályozását cé lzó törvé nyek ugyanis csak a birodalmi bíró ság felállításával egyidejû leg (1879-ben) lé ptek hatályba. Né metországban a modern társadalom viszonyai közt szüksé gké ppen jelentkezõ jogi alapelvek a törvé ny elõ tti egyenlõ sé g, a szerzõ dé si szabadság, a tulajdon szabadsága, a szabadverseny, stb. csak fokozatosan nyertek elismeré st. A birodalmi törvé nyhozásban a porosz földbirtokos arisztokrácia továbbra is közremû ködött é s ez akadályozó an hatott a klasszikus jogi alapelvek kié píté sé ben. A birodalmi törvé nyek vé grehajtását maga az alkotmány is a tagállamok hatásköré be utalta, ahol a feudális jog számottevõ maradványai álltak szemben az új alapelvekkel. A jogegyenlõ sé g pl. az é vtizedekre elhúzó dó poroszutas jobbágyfelszabadítás útvesztõ iben szenvedett csorbát, miután az elbukott 1848-as forradalom pl. az úriszé ket bár elörölte, de a parasztok feletti földesúri hatalom tovább é lt a földbirtokosok rendé szeti ható ságának fennmaradásában. Poroszországban ugyanis a falusi lakosság felett 1872-ig ilyen rendé szeti ható sága állt fenn a földbirtokosoknak.
178
A nemesi é s rendi elõ jogok gyakorlati é rtelme jó ré szt persze a század derekán már elveszett. Mé gis az uralkodó családok, a volt fõ nemesi famíliák kiváltságos vagyonjogi helyzete az új viszonyok közt is fennmaradt. Poroszországban, Bajorországban é s másutt pl. sorra lehetõ vé tetté k az ilyen birtokosoknak, hogy hitbizománnyá, családi birtokká alakítsák át birtokaikat. A birtoklás ilyen formájának a kialakítása elidegeníthetetlenné , oszthatatlanná tette a birtokos arisztokrácia vagyonát, megakadályozta az ilyen birtokok elapró zó dását é s meghatározta a családon belüli öröklé s rendjé t. A földbirtokosok politikai hatalmának egyé bké nt is erõ teljes é rvé nyesülé se mellett az ilyen kötöttsé g haté kony ellenálló erõ t ké pezett a tulajdon szabadsága é s a vele való korlátlan rendelkezé s elvé vel szemben. Míg tehát a következetes polgári forradalom Franciaországban a földbirtok ilyen kötöttsé geit maradé ktalanul megszüntette, Né metországban mé g az 1900. január 1-é n é letbelé ptetett polgári törvé nykönyv is lehetõ vé tette azt. Így a feudális jelegû hitbizományi birtoklást csak a birodalom felbomlása után tudták eltörölni. Hasonló an az iparszabadság, ill. a szerzõ dé si szabadság kifejlõ dé se teré n, valamint a cé hrendszer utolsó maradványainak az eltünteté sé ben területenké nt is nagyon különbözõ viszonyok alakulhattak ki. A cé hrendszer eltörlé sé t pl. az Északné met Szövetsé g kereté ben kiadott szövetsé gi törvé ny (1869) mondta ki. A munkavállaló szerzõ dé si szabadságát e törvé ny meghirdette, de a gyakorlatban súlyos korlátozást szenvedett annak megvaló sítása. Egyes iparágakban (bányászat) a munkavállaló szerzõ dé si szabadsága nehezen é rvé nyesült, a mezõ gazdasági bé rmunkásviszonyok teré n pedig szinte alig tudott é rvé nyesülni. A polgárság számára lé nyeges iparszabadság elve is helyi elté ré sekkel tudott fejlõ dni, miután az iparilag fejlett rajnai területeken már a század elsõ felé ben meghonosodott (Poroszországban a polgári forradalom elõ tt 1845), míg más fejletlenebb területeken csak a birodalom megteremté se után tört utat magának. A né met jog erõ teljesebb fejlõ dé se a kodifiká ció utján haladhatott volna elõ re. Ezé rt a császárság alkotmá nya a birodalmi törvé nyhozá s feladatá vá tette a polgá ri é s bü ntetõjogi viszonyok, a kereskedelem, é s pé nzü gyi viszonyok, az á llampolgá rsá g, stb. egysé ges jogi rendezé sé t. Nyilván a jogfejlõ dé s jelentõ s elõ rehaladását szolgálta az a törekvé s tehát, hogy a jogi viszonyok egyes területeit átfogó törvé nykönyvekkel rendezzé k. A jogi kodifikáció nehé zsé gei azonban bé nító an hatottak a szüksé ges változtatások megté telé ben. Radikális polgári átalakulás hiányában a Bismarck által vezetett "kultúrharc" körülmé nyei adtak mó dot mé g bizonyos polgári színezetû reformok bevezeté sé re. A katolikus egyház ezé rt is erõ teljes ellenállást tanúsított a liberálisok szövetsé gé t é lvezõ "vaskancellár"-ral szemben. Az ellenállás letöré sé re Bismarck rendeletileg utasította ki az ország területé rõ l a jezsuitákat, majd 1875-ben bevezette a polgá ri há zassá got. Mivel pedig az egyház a templomokat is felhasználta a kormányzat elleni fellé pé sre, törvé nyt hoztak a szó szé ken folytatott politikai tevé kenysé g megakadályozására. Ily mó don Bismarck elé rte a papi szemináriumok állami felügyelet alá helyezé sé t é s az iskolák állami ellenõ rzé sé t.
9.6. A BGB és az új Kereskedelmi Törvény A birodalom keretei közt rohamos fejlő dé snek indult polgárság tehát vé gül is a jogi kodifiká ciók megteremté sé vel igyekezett volna é rdekeinek jogi vé delmet szerezni. A jogi irodalomban é vtizedek ó ta folyó vita a kodifikáció helyessé gé rő l vé gre hátté rbe szorította a tradíció kat eszmé nyítő "törté neti-jogi iskolát" é s megnyitotta a jog legfontosabb területeinek
179
az átfogó szabályozását. Szüksé gbő l fakadt első ké nt, hogy a csá szá rsá g á tvette az É szakné met Szövetsé g idejé n megalkotott kereskedelmi é s vá ltótörvé nyt, felhasználta a kereskedelmi társaságokró l, az iparszabadságró l, a szerző i jogró l é s a bűncselekmé nyek megtorlásáró l szó ló törvé nyeket. Halaszthatatlan feladatnak tűnt egyidejűleg az egé sz birodalom számára egysé ges polgári törvé nykönyv megalkotása. Így 1873-ban külön törvé ny szögezte le már az egysé ges polgári törvé nykönyv elő ké szíté sé nek a szüksé gessé gé t. A kiküldött bizottság azonban a tervezet szövegé nek lé trehozásában újabb nehé zsé gek elé került, miután a tő ké s viszonyok gyorsütemű fejlő dé se, ill. az ipari é s kereskedelmi forgalom kiszé lesedé se a megoldhatatlan ké rdé sek egé sz sorát vetette fel. Nem vé letlen tehát, hogy a nyolcvanas é vekben elké szült első tervezet már születé se idejé n elavultnak mutatkozott. 1890-ben kezdte meg munkáját az új törvé nyelő ké szítő bizottság é s öt é ves munka után elké szült vé gül az új Polgá ri Törvé nykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch – röv. BGB). Az 1896-ban Birodalmi Gyűlé s elé terjesztett tervezet a modern polgári jog elmé letileg rendszerezett kó dexé t ké pviselte (2385 szakasz), amit a törvé nyhozó gyűlé s magáé vá tett é s 1900. januá r 1-vel lé ptetett é letbe. A Né met Birodalom Polgári Törvé nykönyve a XIX. század második felé ben kiteljesedő birodalmi kodifikáció legjelesebb termé ke volt, amely hosszú elő munkálatok után tehát 1883ban már elké szült, de csak átdolgozott formájában kerülhetett a törvé nyhozó testület elé . A Né met Birodalom Polgári Törvé nykönyve címen 1896-ban került kihirdeté sre, de a tvk hatálybalé pé se tárgyában fennálló é les ellenté tek miatt az csak 1900 január 1-vel lé pett é letbe. Az öt könybő l á lló (Á ltalános ré sz, kötelmi-, dologi, család- é s örökjogi( tvk-et a XIX. szá zadi pandektisztika betető zé sé nek tekintette a korabeli né met tudomá ny, mivel az a való ban precíz (szinte hé zagmentes) fogalomalkotásával, a kauzisztikát hátté rbe szorító jogdogmatikai kimunkáltságával jó szolgáltatott tett általában a ké sleltetett polgári átalakulások nyomán kifejlő dő sajátos társadalmi igé nyeknek. A ró mai jog hatását leginkább tükröző kötelmi jogi ré sz, ill. a tvk-vel egyidejűleg é letbelé ptetett (átdolgozott) kereskedelmi tv. való ban a tő ké s á rutermelő jog kifinomult eszközeinek a rögzíté sé t hozta, jelezvé n helyenké nt a gazdasági liberalizmussal törté nő szakítás (állami beavatkozás) szüksé gessé gé t is. Ugyanakkor a tvk egy sor feudális eredetű maradványnak (hitbizomány, házassági vagyonjog) is helyet adott, a tvk-et hatálybalé ptető rendelkezé sek pedig fő ké nt a helyi földbirtokos osztályok é rdekeit figyelembevevő elő jogokat rögzítettek a tartományokban mé g szívó san ő rzött törté nelmi jogok javára. Ez a sajátos törté nelmi szerep, ill. a tvk rendszertani megalapozottsága tette lehető vé , hogy az azonos (ill. közelálló ) társadalmi igé nyek megjelené se nyomán szerte a világban mintául szolgáljon a BGB a megké sett polgári jogi kodifikáció hoz. A törvé nykönyv első sorban a jogászok számára ké szült é s ezé rt a szé les tömegek által nehezen é rthető alkotás volt. Benne a tulajdonjog, a szerző dé si szabadság é s általában a polgári jogi viszonyok kimerítő szabályozást nyertek, de haté konyan szolgálta a tvk földbirtokosok é rdekeit is. A BGB lehető sé get adott a bírói belá tá s é rvé nyesü lé sé nek, vagyis a bírák a szüksé ghez ké pest é rtelmezhetté k a jogszabályt ott, ahol a törvé nykönyv a "jó hiszeműsé g" (Treue und Glauben) követelmé nyeit állította elő té rbe. Rendszere, szövegezé sé nek elvontsága, é s bonyolultsága azonban é rté ké t csökkentette, ezé rt az a francia forradalom után kiadott Code civil né pszerűsé gé t soha sem é rhette el.
180
Vé gül szorosan kapcsoló dott a BGB lé trehozásához Né metországban a kereskedelmi jog kodifiká lá sa is. A porosz javaslatra mé g a Bund keretei között lé trehozott 1861. é vi kereskedelmi törvé nyek ugyanis már sok tekintetben használhatatlannak bizonyultak a birodalom fejlő dő viszonyai között. Ezé rt hosszú ideig tartó elő ké síté s után 1897-ben ú j kereskedelmi törvé nykönyvet ké szítettek, amit a BGB-vel együtt lé ptettek é letbe. E té ren nyertek ré szletes szabályozást – többek között – a kereskedelmi ügyletek, a cé gszabályok, kereskedelmi társaságok é s a tengeri kereskedelem viszonyai. A büntető jog területé n sokkal gyorsabb kodifikáció s tevé kenysé g jelentkezett, miután a né met társadalom megoldatlan ellentmondásai haté kony büntető jogi szabályozást követeltek. E té ren a Poroszország által 1851-ben kiadott bü ntető törvé nykönyv ké pezte a kiindulá st. A porosz kó dex átdolgozásábó l keletkezett az Északné met Szövetsé g által elfogadott 1870. é vi kó dex, majd ennek ismé telt átdolgozása alapján 1871-ben adtak ki ú j bü ntető törvé nykönyvet. Keletkezé se idejé n a törvé nykönyv szerkezetileg a francia Code penal-hoz á llt közel, a századforduló viszonyai közt azonban lé nyeges átalakításra szorult, amelynek az eredmé nyeit az 1912. é vi novella foglalta magában. Mindez szemlé letes pé ldát szolgáltat arra, hogy mié rt kell alább a megké sett polgári átalakulás modellrendszeré nek további sorsára visszaté rnünk a modern kapitalizmus újabb fázisának beköszönté sé vel. A több, mint fé lé vszázados törté nelmi folyamatok lezáratlanságának tüneteirõ l van szó , amely ismé t általános törvé nyszerû sé gé vé lett a közé p- é s kelet-euró pai jogcsoportré gió újabbkori fejlõ dé sé nek é s ez a lezáratlanság egyben potenciálisan ösztönzõ jé vé vált a XX. századi törté nelmünk sorsdöntõ változásainak is. Ez utó bbi folyamatok gyökereit azonban már nem annyira a porosz-né met talajon, mint inkább a modern jog "leggyengé bb láncszemeit" ké pezõ cári oroszország társadalmi forradalmainak az eredmé nyeiben kell nyomon követnünk.
9.7. Irodalom Wentzcke, P.: Scheyhing, R.: Bucheim, M.: Büttner, K.: Müller, Fr.F.: Hrsg. Lotte Zumpe.
Eõ rsi Gyula: Zycha, A.: Mitteis, H. Lieberich, H. Baltl. H. : Brauneder, W.-Lachmayer, F.: Tokody Gy.-Niederhauser E.:
Darstellungen und Quellen zur Geschichte der deutschen Einheitsbewegung im 19. und 20. Hajrhundert. Deutsche Verfassungsgeschichte der Neuzeit. Das deutsche Kaiserreich 1871-1918. Die Anfänge der deutschen Kolonialpolitik in Ostafrika. Deutschland-Zanzibar-Ostafrika. Wirtschaft und Staat im Deutschland. Beitrage zur Entwicklungsgeschichte des staatmonopolistischen Kapitalismus in Deutschland. Ö sszehasonlító polgári jog. Jogtípusok, jogcsoportok é s a jogfejlõ dé s útjai. Deutsche Rechtsgeschichte der Neuzeit.
Heidelberg, 1957. Köln, Berlin, 1968. Müchen, 1809 Berlin, 1959. Berlin, 1959. Berlin, 1976.
Bp. 1975. Marburg, 1949.
Deutsche Rechtsgeschichte. Ö sterreichische Rechts-geschichte. Ö sterreichische Verfassungs-geschichte.
München, 1969. Gratz, 1972. Wien 1982.
Né metország töré nte.
Bp. 1972.
181
182
10. Az á llam- és jogfejlodés útja az olasz á llamokban. Itá lia egyesítése 10.1. Az á llamszervezet fejlő dése a Bécsi kongresszusig. A francia megszá llá s hatá sa az á llamszervezet fejlő désére A francia forradalmat megelő ző idő szakban az Appenin fé lszigeten lé tező tucatnyi olasz állam többsé ge spanyol (a Nápoly-Szicíliai Királyság), francia (Szárd Királyság) vagy osztrá k (Toscana) minta szerint megszervezett abszolút monarchia volt. A ré gi városköztársaságok közül csak Velence é s Genova tudta megő rizni függetlensé gé t, de a kereskedelmi utaknak az Atlanti-ó ceánra való eltoló dásával, a török birodalom megerő södé sé vel jelentő sé gük csökkent é s hatalmi rendszerük is megmerevedett, e köztársaságokban is olyan mó dszereket alkalmazott a patrícius-arisztokrácia, amilyenek az abszolút monarchiákra jellemző ek. Különös jelentő sé ge volt az immár egy é vezrede fennálló Egyházi Á llamnak (amely területileg is ketté választotta Itáliát): a Fé ny Századában, a felvilágosodás rohamaival szemben nemcsak Itáliában, hanem Euró pa egé sz területé n a mozdulatlanság, a feudális társadalmi "é rté krendszer" megvé dé sé nek legjelentő sebb támasza volt. Mint minden abszolutisztikus rendszerben, az olasz államokban is döntő szerep jutott az uralkodó knak: törvé nyeket alkottak, irányították a törvé nyek (valamint az uralkodó osztály akaratának) megvaló sítására irányuló vé grehajtó -tevé kenysé get é s (szemé lyesen vagy megbízottak útján) gyakorolták a bíró i hatalmat is. Ez a bíró i hatalom né ha odáig terjedt, hogy az abszolút uralkodó konkré t ügyekben döntve fé lretehette az általa kiadott é s szentesített törvé nyeket, így pé ldául a szárd király: mó dosíthatta a felek által megkötött (é s a kötelmi jogi normáknak teljesen megfelelő ) szerző dé sek felté teleit – kiköté seit, megváltoztathatta (meghosszabbíthatta) a teljesíté si – fizeté si határidő ket, hatályossá tehette a jogszokásoknak, illetve a törvé nyes elő írásoknak meg nem felelő vé grendeleti okmányokat stb. Az abszolutizmus államszervezete azonban minden olasz álamban elté rő volt: a lé nyeg azonossága mellett az állami tevé kenysé g ellátásának, a kormányzati feladatok gyakorlásának elté rő formái é s inté zmé nyei alakultak ki. Né hány államban megmaradtak az általános Rendi Gyűlé sek (Stato Generale), Szicília rendi gyűlé se pé ldául a lé trejötté tő l számított csaknem hé t é vszázadon át, egé szen az állami egysé g megteremté sé ig lé nyegé ben folyamatosan működött. A rendi gyűlé sek hatásköre azonban jobbára csak a panaszok é s ké relmek benyújtására é s tanácsadásra korlátozó dott. Más államokban az abszolutizmus felszámolta a rendi ké pviseleti gyűlé seket (Szárd Királyság), né hol – az abszolutizmus klasszikus modelljé nek megfelelő en – a klé rus alkotta az abszolutista rendszer egyik alapvető társadalmi bázisát (mint pé ldául a Szárd Királyságban), másutt – a felvilágosult abszolutizmus törekvé seinek megfelelő en – korlátozták ennek politikai-, gazdasági hatalmát, feudális elő jogait (mint pé ldául Toscanában, vagy II. Jó zsef uralkodásának idő szakában Lombardiában). Egyes olasz államokban korlátozott formában meghagyták a municipiumok (városi önkormányzatok) jogköré t, más területeken "államosították" az önkormányzatot é s következetesen megvaló sítva a centralizáció t, a kommunák (közsé gek é s városok) igazgatását a kinevezett polgármesterek látták el. Sajátos államszervezete volt az Egyházi Á llamnak, amelyben az igazgatási tevé kenysé g ellátásában – mint központi igazgatási szerveknek – nagy szerepük volt a ró mai kúria (pápai udvar) különböző bíborosi kollé giumainak, a helyi igazgatásban pedig a püspököknek, illetve az egyházszervezet más vezető inek. Ugyancsak sajátos állami szervezetet é pített ki a ké t megmaradt városállam: ezekben minden hatalom a kereskedő -
183
nemessé g zárt kasztja kezé ben volt, ez hozta lé tre – é rdekeinek megfelelő en – a törvé nyalkotó i, vé grehajtó - é s bíró i hatalom gyakorlását megvaló sító különböző kollegális szerveket (Velencé ben pé ldául a Negyvenek, Tizek, Hármak stb. Tanácsát). A XVIII. század derekátó l kezdve – a tartó s bé ke következmé nyeiké ppen – a fé lsziget olasz államaiban megerő södött a polgárság é s ezzel párhuzamosan nő tt az abszolutista rendszerekkel szembenálló , lé nyeges társadalmi é s államszervezeti reformok vé grehajtását sürgető politikai csoportok befolyása is. Különfé le titkos társaságok jöttek lé tre (szabadkő műves páholyok), amelyek terjesztetté k a felvilágosodás ideoló giáját é s konkré t követelé seit, "akadé miák" alakultak, amelyek a nemzeti múlt hagyományainak, é rté keinek feltárását tartották feladatuknak, a XIX. század nagyhatású politikai mozgalmainak, az ún. Ú jjáé bredé s (Risorgimento) társadalmi-állami reformtörekvé seinek erre a perió dusra nyúlnak vissza a gyökerei. Ilyen helyzetben találta Itáliát a francia forradalom é s az azt követõ háborúk idõ szaka. 1796-ban a francia köztársasági hadseregek fegyvereinek árnyé kában, egy-egy francia tábornok patronálása alatt az abszolút monarchiák romjain különbözõ városállamok jöttek lé tre. A politikailag ké pzettebb burzsoázia é s liberális nemessé g felfogásában ebben az idõ szakban mé g a különállás, a regionalizmus volt az uralkodó : az abszolutizmus nyomása aló l felszabadulva ezé rt termé szetes, hogy a "ró mai", "toszkán", "bolognai" stb. "nemzet" ré gi nagyságára, városállam virágkorára emlé kezett vissza. Az így lé trejött városállamok hatalmi mechanizmusa elté rõ : Bologná ban a ré gi inté zmé nyeket elevenítik fel, Velencé ben viszont (ahol az abszolutizmus, a rendõ rállam a köztársasági szervezet inté zmé nyeinek leple alatt való sult meg) a polgárság mé g Szent Márk oroszlánját, a ré gi Velence nagyságának szimbó lumát sem hajlandó átvenni. Itt az 1797-es alkotmány – a jakobinus, illetve thermidori rendszer mintájára – olyan hatalmi mechanizmust teremt meg, amelyben a törvé nyhozó testület tagjai egyben valamilyen vé grehajtó feladatot ellátó bizottságnak is tagjai (egyebek között Közjó lé ti Bizottságot is állítottak fel). Másutt – mint pé ldául az 1798-ban lé trejött Ró mai Köztársaságban – a III. é v alkotmányát veszik alapul az új államszervezet kialakításánál: ké tkamarás törvé nyhozó -testületet hoznak lé tre, a vé grehajtó hatalom gyakorlását egy öt tagbó l álló konzuli testületre bízzák stb. A városállamok között ugyan felelevenednek a ré gi ellenté tek, de minden új államban újjáé ledt a né p bizonyos elemeinek a hatalom gyakorlásában való ré szvé teli joga (amelytõ l az abszolút rendszerek már é vszázadokkal elõ bb megfosztották a lakosságot). Minden alkotmánynak szerves ré szé t ké pezte a Jogok Deklaráció ja é s önmagában ez a té ny is (bármelyik francia deklaráció t vetté k alapul) az elõ zõ ekhez ké pest új helyzetet teremtett Itáliában. Ez a helyzet azonban nem sokáig tartott: a francia csapatok fõ parancsnoka nagyobb állami egysé gek megteremté sé t, kialakítását vette tervbe, ennek megfelelõ en 1797 elejé n megalakult a Pó folyó tó l dé lre fekvõ olasz városállamokbó l Ciszpadá n (Pó n innen) Köztársaság. Né hány hó nappal ké sõ bb ez egyesült az Alpok é s a Pó folyó közötti olasz területekkel Ciszalpin (Alpokon inneni) Köztársaság elnevezé ssel. Ezzel egyidõ ben alakult meg a Liguriai Köztársaság is (a ré gi genovai városállam területein). Az új államokra jellemzõ , hogy egyre szolgaibban veszik át a III. Köztársaság alkotmányát: A Ciszpadlán Köztársaság mé g az olasz viszonyokhoz igazítja az 1795-ös alkotmányt (pé ldául a ró mai katolikus vallást államvallásnak deklarálja), a ké sõ bb lé trejött új államok alaptörvé nye viszont már csak szolgai fordítás. Ennek ellené re pozitív szerepe volt a Ciszalpin Köztársaságnak: az angol-orosz invázió ig az Ö regek Tanácsa é s a Nagytanács (szerepe azonos volt az Ö tszázak Tanácsával) valamint az 5 tagú direktó rium szakadatlanul tevé kenykedett: a törvé nyhozó testület vitáiban ugyan sok volt a szervilizmus (a hó dító elõ tti hajbó kolás), de az alkotmányos valamint a 184
pé nzügyi ké rdé sek megvitatásában már sok figyelemremé ltó jelensé get fedezhet fel a kutató . Ezé rt a Ciszalpin Köztársaság lé nyegé ben a polgári demokratikus parlamenti é s önkormányzati tevé kenysé g elsõ iskolájává vált. A hadiszerencse változása é s Itália újbó li meghó dítása után a franciák nem hívták é letre újra a Ciszalpin Köztársaságot (illetve a Liguriai Köztársaságot), hanem Napó leon elnökleté vel megalakult az Olasz Köztársaság, amelynek alkotmányához a VIII. é v (konzuli) alkotmánya szolgált alapul. Érdekes é s fontos szerepet kapott ebben az alkotmányban a három elektori kollé gium: a legtöbb adó t fizetõ földbirtokosok közül nevezté k ki az elsõ kollé gium 300 tagját, a második – a kereskedõ i – kollé giumnak 200, a harmadik – é rtelmisé gi – kollé giumnak 100 tagja volt. E kollé giumokat az alkotmány a nemzeti szuverenitá s leté temé nyesé nek nyilvánította é s hatásköré be utalta az összes fontosabb tisztsé gviselõ kinevezé sé nek, illetve a különfé le testületek megválasztásának jogát. Egyetlen kivé telt jelentett az alelnök, õ t a Köztársaság elnöke (Bonaparte polgártárs) nevezte ki, de jellemzõ , hogy – Napó leon kifejezett akaratára – az alelnök nem rendelkezett az elnök helyettesíté sé nek jogával, hanem az alkotmány elõ írásai szerint csak az elnök által rábízott állandó vagy ad hoc feladatokat hajthatta vé gre. Az Olasz Köztársaság fontosabb központi inté zmé nyei voltak: az Á llamtaná cs (ez francia mintaké pé tõ l elté rõ en csak külügyi é s állambiztonsági ké rdé sekkel foglalkozott), a Törvé nyelõké szítõ Bizottsá g (ennek volt a feladata az egyes miniszterek által javasolt jogszabályok kidolgozása é s a törvé nyhozó testület elé terjeszté se), a Törvé nyhozótestü let, amely nem vitázott a javaslatokró l, hanem csak elfogadta vagy elvetette azokat. Ez a testület viszont kinevezett egy állandó bizottságot, (az ún. szó nokok kamaráját), ennek volt feladata a kidolgozott törvé nytervezet alapos megvizsgálása (adott esetben opponálása) é s ez terjesztette elõ a javaslatot is, amelynek alapján a Törvé nyhozó Testület döntött. ez az alkotmányos rendszer nem sokáig állott fenn, egyré szt az egyes szervekben (fõ ké ppen a szó nokok kamarájában) megmutatkozó ellenzé ki szellem, másré szt a francia császárság lé trehozása miatt a köztársaságot Itáliában is felváltotta (az Olasz Királyság formájában) a monarchia. Az Olasz Királyság 1805-ös alkotmányában megmaradt a három elektori kollé gium (de egy szó sincs immár arró l, hogy ezek a nemzeti szuverenitás leté temé nyesei), az uralkodó helyett lé nyegé ben az alkirály irányítja az állami szervek tevé kenysé gé t (a Királyság alkirálya Napó leon mostoha fia lett), a törvé nyelõ ké szítõ bizottság megszû nt, feladatköré t az Á llamtanács vette át (utó bbinak mé g ké t szekció ja volt: a tanácsadó i testület, amely a nevé ben is szereplõ alapvetõ funkció ján kívül egyes esetekben államfõ i jogokat is gyakorolhatott, valamint a bíró sági tanács, amely lé nyegé ben az állam közigazgatási bíró ságaké nt mû ködött). A törvé nyhozó testület szerepe nem változott (a szó nokok kamarája viszont megszû nt, feladatköré t az esetenké nt kiküldött bizottságok vetté k át). Ez az alkotmányos konstrukció jó l mû ködött addig, amíg csak uralkodó i (vagy alkirályi) deklaráció kat kellett meghallgatni, amikor azonban a törvé nyhozó testület é lni akart az alkotmányban biztosított jogaival, nem volt hajlandó a vak eszköz szerepé t eljátszani, kritikai álláspontot foglalt el a bonapartista állami vezeté s terveivel, igé nyeivel szemben – feloszlatták é s egy (csupán tanácsadó i feladatra szánt) szenátussal pó tolták. Az igazgatási rendszer fejlõ dé se teljesen megfelelt a francia önkormányzat elsorvasztásának: a francia mintára lé trehozott megyé kben (dipartimento) é s a közsé gekben az eredetileg mé g szé leskörû önkormányzat egyre jobban korlátok közé szorult, majd 1802 után itt is bevezetté k
185
a kinevezett prefektusi, alprefektusi illetve polgármesteri rendszert a mellettük mû ködõ (zömmel kinevezé s alapján összeállított) tanácsadó i testületekkel együtt. A francia uralom általunk vázolt modellje mellett mé g ké t formája alakult ki Itáliában a megszálló hadsereg szuronyaira é pített hatalmi illetve jogrendszernek: a fé lsziget egyes területeit "né pszavazással" vagy hatalmi aktussal Franciaország ré szé nek nyilvánították (Piemont, Genova, Ró ma stb. Ezeken a területeken a francia dekré tumokat lé ptetté k hatályba é s a császárság igazgatási, bíró sági szervezeté t é pítetté k ki. Másutt "független" királyságokat hoztak lé tre é s ezek tró njára Napó leon kiterjedt rokonságának valamelyik tagja került (ilyen volt a Szicíliai Kettõ s Királyság szárazföldi területein lé trehozott Nápolyi Királyság, amelynek elsõ uralkodó ja Bonaparte Jó zsef volt, utó dja pedig Napó leon só gora, Murat marsall). Ezekben a formailag független olasz államokban szinté n a francia államszervezeti é s jogrendszert honosították meg, de valamivel nagyobb rugalmassággal, mint a többi olasz területeken, jobban figyelembe vetté k a meglevõ realitásokat. Ennek a perió dusnak van mé g egy sajátossága az olasz államok államszervezeté nek fejlõ dé sé ben: nemcsak a megszálló francia hatalom erõ ltette rá az országra saját hatalmi é s jogrendszeré t, hanem az olyan államok is, amelyek é ppen a francia "bitorló k" ellen nyújtottak vé delmet a ré gi dinasztiáknak. A nápolyi Bourbonok uralma alatt (az angol flotta hatható s támogatása miatt) megmaradt Szicíliában pé ldául az angol kormány ké pviselõ jé nek presszió jára alkotmány-reformot hatottak vé gre: a ré gi rendi parlament helyett – az angol mintára – ké tkamarás törvé nyhozó szervet állítottak fel. Az Urak Háza teljesen megfelelt a Lordok Házának, míg az alsó ház elnevezé sé ben is átvette az angol mintát (ezt ugyanis Közössé gek Házának nevezté k). A szicíliai viszonyok között teljesen gyöké rtelen "modern parlament"-nek igen szerencsé tlen é lete volt:idegen kormány presszió jára jött lé tre, senki más nem akarta é letrehívását, ez rá is nyomta bé lyegé t egé sz tevé kenysé gé re. Napó leon bukása után – amikor már nem volt szüksé g Anglia katonai vé delmé re – az uralkodó elsõ inté zkedé se az volt, hogy elnapolta a parlament tevé kenysé gé t é s ezt az országra erõ szakolt inté zmé nyt soha többé össze nem hívták. A francia uralom mé rlege Itália számára rendkívül kedvezõ volt: az abszolutizmus é vszázadokon át tartó uralma után a napó leoni rendszer mindhárom formájában állami, parancsnoki posztra került ismé t az olasz burzsoázia, a deklaráció kban rögzített elvek gyakorlati megvaló sítása (akkor is, ha ez korlátozott formákban való sult meg) erõ sítette az olasz polgárság öntudatát. Napó leon hadseregeiben kinevelõ dött egy olyan tisztikar, amely már túllátott ré gió ja vagy városa határain, nemzetben é s Euró pában gondolkodott é s a XIX. század elsõ felé ben jelentõ s szerepet játszott a társadalmi haladás é s a nemzeti függetlensé g megvaló sítására irányuló mozgalmakban. De nemcsak ez segítette az egysé ges öntudat kikovácsoló dását, hanem a megszálló francia szervek – sõ t a "támogatást nyújtó " angolok – számos politikai hibája, a helyi é rdekek figyelmen kívül hagyása is.
10.2. Az olasz egység megteremtése. Az á llamszervezet egységesítése Az olasz né p számára az 1848/49-es forradalmak sem a nemzeti egysé get, sem a polgári átalakulást nem hozták meg: a velencei forradalmi rendszer vé rbefojtása után majdnem minden államban szinte teljesen restaurálták az 1848-at megelő ző társadalmi é s jogrendszert, valamint a hatalmi szervezetet. Egyedü l Piemontban (a Szárd Királyságban) eresztettek gyökeret az 1848-as vívmányok: így az állam, amely fé lé vszázaddal korábban mé g –
186
valamennyi olasz álam közül – a legreakció sabb volt, az első függetlensé gi háború, valamint mazzinista forradalmi kísé rletek bukása után a társadalmi haladás é s az olasz egysé g híveinek remé nysé gé vé vált. Ezt a várakozást jelentő s mé rté kben erő sítette, hogy a Szárd Királyság (amelynek burzsoáziája Cavour szemé lyé ben megtalá lta a maga Bismarckjá t) nemcsak ü gyes diplomá ciá val (Ausztria elszigetelé sé vel), ké szü lt fel a harc következő szakaszára, hanem tovább folytatta a reformtevé kenysé get is. Nagyszabású kodifikáció s tevé kenysé g kezdő dött meg Piemontban a XIX. század ötvenes é veiben, ezenkívül egyes elavult állami inté zmé nyek megszünteté sé vel, újak lé trehozásával, a burzsoázia számos követelé sé nek elfogadásával ez a legliberálisabb olasz állam sokat tett azé rt, hogy államszervezete é s jogrendszere a kor követelmé nyeinek szintjé re kerüljön é s az így kié pített állam, é s jogrendszer elfogadható vá váljon a többi olasz állam antifeudális társadalmi körei, pártjai számára is. Ezt a cé lt szolgá lta szá mos reformjogszabá ly kiadás: a sajtószabadsá g biztosításáró l szó ló dekré tum, a zsidó k é s a valdensek (közé pkori eredetű vallási szekta) teljes egyenjogú sá gá nak kimondá sa, az egyhá ziak fórum-privilé giumá nak (az ún. privilé gium forinak) megszünteté se, a helyi feudális gazdasági elő jogok (az ún. banalitási jogok) eltörlé se. De egyé b rendelkezé sek is nagy (kedvező ) visszhangot váltottak ki az olasz fé lsziget polgárságában, ilyen volt a közbiztonsági törvé ny, amely nemcsak a rendő rsé g szervezeté t é s működé si szabályait határozta meg, hanem garanciákat nyújtott – a liberális követelmé nyek teljesíté sé vel – a rendő ri önké ny ellen is, a költsé gveté si rendszer megteremté se é s az állami kiadások szigorú ellenő rzé se szinté n elnyerte a (korrupt é s té kozló adminisztráció ellen oly ré gó ta harcoló ) lakosság szimpátiáját. 1859-ben (miután a francia-olasz csapatok) a második függetlensé gi háborúban sú lyos veresé get mé rtek Ausztria hadseregé re) Lombardia a Szá rd Kirá lysá g ré szé vévá lt. Ezzel csaknem egyidő ben a nagy erejű né pi, forradalmi megmozdulások elsöpörté k a közé polaszorszá gi abszolú t monarchiá kat é s az említett területek ideiglenes nemzetgyűlé sei kimondták a Piemonthoz való csatlakozást. 1860 áprilisában felkelé s tört ki Szicíliában is, az ennek megsegíté sé re partra szállt "marsalai ezrek" (a Garibaldi vezeté se alatt harcoló – mintegy 1000 fő t számláló – önké ntes hadsereg, amelyben vezető szerepe volt több 48-as magyar honvé dtisztnek is) né hány hó nap alatt – a lakosság aktív támogatásával – megdöntötté k a ná polyi Bourbonok hatalmát é s ez a terület is hamarosan csatlakozott a Szárd Királysághoz. Ilyen körülmé nyek között kellett kié píteni az 1859 elő tti helyzethez viszonyítva hatalmas területeket átfogó (az Alpoktó l Szicília dé li partvidé ké g terjedő ) új állam központi é s helyi szerveit. Ezt a feladatot – felhatalmazás alapján –a Szá rd Kirá lysá g kormá nya rendkívül rövid idő alatt vé grehajtotta: revízió alá vetette az á llami tevé kenysé g kü lönböző á gainak szabá lyozá sá ra vonatkozó piemonti törvé nyeket é s ezeket (vagy közvetlenül vagy a központi hatalom ideiglenesen lé trehozott helyi ké pviseletein keresztül) hatályba lé ptette. Ily módon kerü lt publiká lá sra 1859. októ ber eleje é s november 20 között számos fontos törvé ny, egyebek között: a közsé gi é s megyei igazgatá sról szóló törvé nyek, a közoktatá sról, közbiztonsá gról, az egé szsé gü gyi igazgatá sról, a bíró sági szervezet felé píté sé rő l é s működé si elveirő l szó ló törvé nyek stb. Közülük különösen figyelemre mé ltó a közoktatá si törvé ny, amely több euró pai állam számára mintául szolgált a hasonló problé mák rendezé sé hez: ez nemcsak a különböző ké pzé si cé lokat szolgáló oktatási inté zmé nyek igazgatásával é s működé si elveivel kapcsolatos szabályokat rögzítette (az oktatás minden szintjé n), hanem rendezte a pedagó gusok jogi státusztát is. Az így kiadott törvé nyek (valamint a jogrendszer különböző ágainak alapvető jogviszonyait szabályozó új normák) hatálybelé pteté se a "csatlakozott" területeken nagy körültekinté ssel törté nt meg. Az 1859-ben spontánul lé trejött forradalmi kormányok helyé t (ezek hajtották vé gre az abszolutista rendszerek alapinté zmé nyeinek megszünteté sé t) hamarosan átvetté k a központi kormányzat 187
által lé tesített különfé le elnevezé sé t alatt működő "kirendeltsé gek" (a királyi biztosok, kormányzó k, illetve helytartó k a helyi burzsoázia tagjaibó l verbuvált tanácsadó testületre, ső t Toscanában é s Nápolyban "kormányra" támaszkodva) nem mechanikusan lé ptetté k hatályba a piemonti törvé nyeket. Igen gyakran megtörté nt, hogy a helyi erő k kifejezett kívánságára a piemonti törvé nyek egyik-másik rendelkezé se helyett ideiglenesen hatályban tartották a törté nelmileg kialakult lokális inté zmé nyeket vagy megoldásokat. Az adminisztráció s egysé g megteremté se így csak az 1861-es é v elejé re vált teljessé . Ekkor megszüntetté k a központi kormányzat helyi kirendeltsé git é s 1861. március 17-é n a csatlakozott terü letek ké pviselő ivel kibő vített törvé nyhozó testület ünnepé lyesen Olasz Kirá lysá gnak deklará lta az egysé gessé vált olasz államot. (Az egysé g azonban csak 1866-ban – Velence megszervezé sé vel, illetve 1870-ben – a Pá pai Á llam megmaradt ré szeinek bekebelezé sé vel vált teljessé ). Az új olasz állam elő tt álló nehé z feladatok megoldásának illusztrálására most csak egy rendkívül ké nyes, de alapvető államszervezeti problé ma megoldását mutatjuk be (sematikusan, a konkré t adatok mellő zé sé vel, de a fő -tendenciák felvázolásával): hogyan való sította meg a Szárd Királyság az igazgatási szervezet egysé gesíté sé t, az önkormányzatok kié píté sé t? A feladat megoldásánál ké t – egymással sok szempontbó l ellenté tes – követelmé nyt kellett összeegyeztetni: egyré szt biztosítani kellett az állam é s a vé grehajtó tevé kenysé g valódi egysé gé t (amelyet csaknem másfé l é vezredes szé tszakítottság után sikerült vé gre elé rni), ennek é rdeké ben le kellett kü zdeni a vá rosi é s tartomá nyi (regionális) partikularizmust, az "önálló ságra" törekvé st. Ezt a feladatot azonban úgy kellett vé grehajtani, hogy a centralizált hatalmi-igazgatási rendszer ne semmisítse meg a helyi tevé kenysé g autonó miáját, biztosítsa az uralkodó osztály helyi csoportjainak a lokális osztály (csoport)-é rdekek viszonylag önálló é rvé nyesíté si lehető sé geit. Az 1848 elő tti abszolutista rendszerekben Itáliában nagyjábó l mindenütt hármas felé píté sű volt az igazgatás: a különfé le elnevezé ssel működő megyé k alárendeltsé gé ben körzeti (járási) szervek irányították a vé grehajtó tevé kenysé get, az igazgatás legalsó (de alapvető ) egysé ge a települé s, a közsé g volt. Az igazgatási tevé kenysé get minden szinten kinevezett tisztviselő k irányították, ezeket a megyé né l é s a közsé gben egy szinté n kinevezett tagokbó l álló – tehát a helyi erő ktő l független – tanács segítette. Az 1848-as forradalom során került sor a Szárd Királyságban (az átalakulás felülrő l vé grehajtott, reformista útjának megfelelő ) önkormányzati rendszer megteremté sé re: a közsé gek – egy meglehető sen szűk körű választó jog alapján – lehető sé get nyertek arra, hogy a közsé gi tanácsot maguk válasszák meg. Az alkotmányos monarchia a választást azonban nem bízhatta rá a kis lé tszámú választó polgárságra ezé rt a tanácstagok 3/5-é t a legnagyobb adó fizető k, 1/5-é t a 40 é ven felüli "deré k emberek" közül kellett megválasztani, a tanácstagság fennmaradó ré szé né l é rvé nyesülhetett csak a szabad választás. A törvé ny rendelkezé sei szerint a tanácsnak é vente ké tszer kellett ülé seznie (a jogszabály hatásköré t is pontosan meghatározta), de – a helyi é rdekek biztosítását szolgálta egy ún. meghatalmazotti tanács. Ennek tagjait a közsé gi tanács választotta meg, fő feladatát pedig az ké pezte, hogy a tanácsülé sek közötti idő szakban ké pviselje az önkormányzat é rdekeit. A körzeti tanácsok tagjait az uralkodó nevezte ki – de a tagság 1/3-át a közsé gi polgármesterek, többi ré szé t pedig a közsé gi tanácsok által javasolt tagok közül kellett kineveznie. A megyei tanács tagjait a körzeti tanácsok (saját tagjai közül) szabadon választották. A törvé ny pontosan körülírta az önkormányzati testületek (tanácsok) jogait, ezek hagyták jó vá a költsé gveté st, egyes ké rdé sekben dönté si, más ügyekben javaslatté teli jogokkal rendelkeztek. Ez a rendkívül korlátozott önkormányzat mé gis lehető sé get nyújtott a burzsoázia számára bizonyos helyi é rdekek é rvé nyesíté sé re é s egyben – mind az 1848-at megelő ző , mind pedig a többi olasz államban uralkodó helyzethez viszonyítva – jelentő s fejlő dé st is hozott. 1859-ben ezt a rendszert ké t irányban is megváltoztatták é s így terjesztetté k ki az állam egé sz területé re: 188
egyré szt bő vítetté k a választásra jogosultak számát, bevezetté k a tanácsülé sek nyilvánosságát, a tagság jogot kapott arra, hogy bizonyos esetekben kiké nyszerítse a (rendkívüli) tanácsülé s összehívását. Másré szt az állam magára vállalta az önkormányzatok fenntartási költsé geit (ez jelentő s fegyver volt ezek ké zbentartására), az egysé g szempontjábó l fontosabb ügyek állami szervek hatásköré be kerültek, az önkormányzat jogköre jó formán csak a helyi gazdasági ügyek inté zé sé re é s a szociális inté zmé nyek ellenő rzé sé re terjedt ki. Ez a rendkívül szűkre szabott önkormányzat is megfelelt azonban a földbirtokos-tő ké sosztály helyi vezető köreinek: ezeknek nem voltak már közvetlen demokratikus hagyományaik é s ezzel a megoldással is sokkal több joghoz jutottak, mint amennyihez az abszolút monarchia rendszeré ben hozzászoktak. Az önkormányzati (igazgatási) rendszer egysé gesíté se tehát teljesen megfelelt az olasz uralkodó osztály é rdekeinek é s a társadalmi-politikai körülmé nyeknek, az önkormányzat demokratizáló dásának feladata ké ső bbi korszakok (nagy ré szben az 1945 utáni idő szak) feladata maradt. A körültekintő egysé gesíté s mé g egy pé ldája: az ú j á llam csaknem teljesen á tvette az 1859ben (vagy ké ső bb) csatlakozott olasz á llamok hivatalnokgá rdá já t é s azokat a tisztviselő ket is alkalmazta, akik politikai okok miatt vesztetté k el (pé ldául az osztrák uralom alatti területeken) beosztásukat, de ezenkívül funkció ba állított új (sokszor teljesen ké pzetlen) erő ket is. Mindezt azé rt, hogy a nagy befolyással rendelkező ré gi apparátust ne hívja ki maga ellen é s egyben szemé lyükben is a rendszer mellé állítsa az egyes területek hangadó elemeit. Ezt a politikai cé lt a piemonti kormány el is é rte, de – rendkívül súlyos áron: az adminisztratív apparátus lé tszáma né hány é v alatt ötszörösé re duzzadt (kb. ennek megfelelő en nő ttek a működteté si é s fenntartási költsé gek is), de – haté konysága csökkent, igen gyakran ké nyszerült arra az új állam kormánya, hogy a ré gi (szakké pzett é s tapasztalatokkal rendelkező ) tisztviselő i gárdát rendelkezé si állományba helyezze, hogy megfelelő helyet tudjon biztosítani a politikai szempontbó l fontos szemé lyek funkció ba állításának. A mé g ma is gyakran kifogásolt lassú, pontatlan é s szakszerűtlen ügyinté zé si stílusnak (az ún. malgoverno-nak) Itáliában ebben a perió dusban alakultak ki az első modern hagyományai. Ilyen jelensé gek kísé rté k tehát a körültekintő en é s politikai realitásokat is figyelembe vevő en vé grehajtott egysé gesíté st.
10.3. Az olasz jogrendszer a francia forradalom és az á llami egység megteremtése között Az olasz jog fejlő dé se 1789 é s 1848 között. A francia forradalom elő tti idő szakban nemcsak az olasz jog fejlő dé sé re, hanem az euró pai államok többsé gé nek törvé nyhozására is nagy hatással volt az olasz jogtudomány, annak is első sorban a büntető jogi elveket é s felvilágosult té teleket összegző ké t iskolája: a milánó i iskola fő ké pviselő je Cesare Beccaria volt), illetve a nápolyi iskola (amelynek legnagyobb hatású jogtudó sa Gaetano Filangieri. Beccaria egy felvilágosult milánó i társaság ösztönzé sé re írta meg é s publikálta 1764-ben "A bűncselekmé nyekrő l é s bü nteté sekrő l" című könyvé t, amely az olasz felvilágosodás legismertebb é s legnagyobb hatású (de egyben legtöbbet vitatott) műve. Ez a munka (amely egycsapásra euró pai hírné vhez juttatta szerző jé t) az új, polgári büntető jog-tudomány számos alapelvé t fogalmazta meg (gyakran jogi szempontbó l elfogadhatatlan pongyolasággal), de vonzó é s világos stílusban, így ez a kis könyv a feudális felé pítmé ny – ezen belül az é sszerűtlen büntető anyagi, valamint eljárási inté zmé nyek – megszünteté sé é rt küzdő euró pai progresszió bibliájává vált. Né pszerűsé gé t első sorban annak köszönhette, hogy szót emelt a halá lbü nteté s alkalmazása ellen (mondván: a társadalomnak más eszközei is vannak ahhoz, hogy megvé dje magát a bűntettek elkövető ivel szemben, alkalmazása haszontalan, ső t –
189
bíró sági té vedé sek eseté n – egyedül enné l a bünteté sné l nincs semmi lehető sé g a té vedé s korrigálására, így jó vátehetetlen is), szenvedé lyesen követelte a tortú ra minden formájának megszü nteté sé t (mert abszurd é s a cé lnak sem megfelelő eljárási eszköz). Ezenfelül Beccaria síkraszállt a bünteté sek enyhíté sé nek szüksé gessé ge mellett, azé rt, hogy a bünteté s, valamint a bűntett között reális é s igazságos arányokat találjon a törvé nyhozó , továbbá a jogalkalmazó , elutasította a vagyonelkobzá s bünteté st (amelyet a hatalom oly gyakran használt fel az igazságszolgáltatás megcsúfolására, a kincstár feltölté sé re) stb. Filangieri viszont (aki Beccariánál ké pzettebb jogász volt) első sorban azzal szerzett nagy é rdemeket, hogy enciklopé dikusan egysé gbe foglalta mindazt, amit a felvilá gosodá s (a Fé ny Százada) a törvé nyhozá s kü lönfé le á gainak viszonyaival kapcsolatban megfogalmazott. E nagy feladatot a "Törvé nyhozá s tudomá nya"című, hé t kötetre tervezett munkájában akarta vé grehajtani, ebbő l azonban haláláig csak az általános té teleket, a politikai (igazgatási), valamint gazdasági törvé nyeket, a büntető anyagi jogi alapelveket, vé gül a büntető eljárási szabályokat elemző né gy kötet lá tott napvilá got. Filangieriné l a jogi konstrukció harmó niája gyakran elnyomja gondolati eredetisé gé t, de már a kortársak rendkívül nagyra é rté kelté k azt, hogy rendszerbe foglalta mindazt, amit a felvilágosodás (a modern burzsoázia) a feudális jog inté zmé nyeit támadva, a jövő jogrendszeré nek követelmé nyeké nt megfogalmazott. Az olasz felvilágosodás té teli nagy hatással voltak az egyes államokban 1789 elő tt vé grehajtott jogi reformokra is: Beccaria művé nek pé ldául szerepe volt abban, hogy Lipó t toscanai nagyherceg (II. Lipó t né ven ké ső bb magyar király) az 1786. november 30-án kiadott Büntető kó dexé ben nemcsak a halálbünteté st törölte el (a tortúrával é s a vagyonelkobzással együtt), hanem elfogadta a burzsoá törvé nyessé g alapját, a nullum crimen sine lege, illetve a nulla poena sine lege elvet is. A Toscanai Büntető Törvé nykönyv rendkívül kedvező euró pai visszhangjához az is hozzájárult, hogy a kó dex expressis verbis eltörölte a felsé gsé rté st, azt a politikai bűntett-fajtát, amellyel – a törvé nyalkotó szavai szerint – a közé pkor folyamán oly sokszor é s oly mé rté ktelenül, valamint az igazságot megcsúfoló mó don annyian visszaé ltek. Az olasz fé lszigeten lé tező felvilágosult abszolút rendszereknek ez a jogi reformtevé kenysé ge a francia forradalom hatá sá ra megakadt, a hamarosan bekövetkezett francia megszá llá s pedig az olasz jog fejlő dé sé ben is jelentő s, gyökeres átalakulások megindító jává vált. A francia forradalmi hadsereg győ zelemi következté ben lé trejött "vá rosá llamokban" a burzsoázia ké pviselő ibő l megalakult ideiglenes kormányok sorra kihirdetté k azokat a francia forradalom sorá n kiadott jogi normákat, amelyek a feudális jogrend alapvető inté zmé nyeit szé tzúzva elő segítetté k a burzsoá jogviszonyok kialakulását, illetve megerő södé sé t. Ennek megfelelő en mindenütt deklará ltá k (az 1789. augusztus 4-i Joglemondó Nyilatkozat tartalmának megfelelő en) a hűbé ri viszonyok megszűnteté sé t – de itt is változatlanul hagyták az úrbé ri (vagy feudális jellegű felesbé rlő i) szolgáltatásokat. Az Egyház rendi kiváltságainak eltörlé se mellett a megdöntött abszolút monarchiák romjain lé trejött (ideiglenes) forradalmi rendszerek deklarálták a kereskedelem é s az ipari tevé kenysé g vé gzé sé nek teljes szabadságát (azaz megszüntetté k a különböző elnevezé ssel – cé h, korporáció , kollé gium stb. – működő é s a termelő erő k fejlő dé sé t szabályozó közé pkori é rdekvé delmi testületeket). A tulajdon szabadsá gá t elismerve megtiltottá k a hitbizomá ny lé tesíté sé t, megszűntnek nyilvánították a földtulajdonra vonatkozó (é s a tulajdon szabad használatát gátló ) különfé le feudális eredetű kötöttsé geket. ugyanígy: a család-, valamint öröklé si jogban is jelentő s változások megindító jává vált az á llami anyakönyvezé s bevezeté se, az atyai hatalom, valamint a szemé lyeket megillető jogok burzsoá szellemű 190
szabályozása, az, hogy a nő k az öröklé si jogban a fé rfiakkal egyenlő helyzetbe kerültek stb... A francia jog normá inak á tvé telé re a tábornokok "é rvein" kívül a XVIII. század vé gé n uralkodó jellegű termé szetjogi felfogás indította a burzsoáziát. E felfogás szerint az emberi Észre (a Ratió ra) visszavezethető , azon alapuló normák a té teles (pozitív) joggal szemben első dlegesek é s így a termé szetjogi tanokra alapozott jogszabály lé nyeges vá ltoztatá s né lkü l bármely né p számára alkalmazható . Ez a felfogás szolgált alapul a francia jog Itáliába törté nõ mechanikus átülteté sé hez is. Az olasz burzsoázia (illetve az ennek társadalmi szerepé t betöltõ felvilágosult nemessé g) jelentõ s ré sze azonban – habár maga is a termé szetjogi iskola tanítványának vallotta magát – szívó san törekedett arra, hogy a francia jogi normá k ne mechanikusan kerü ljenek bevezeté sre, hanem adaptá lva (az olasz társadalmi, törté neti é s jogi fejlõdé s viszonyaihoz alkalmazva), hiszen az elté rõ viszonyok miatt a jogi szabályozás nem lehet teljesen az, mint Franciaországban. Ezek a törekvé sek azonban nem vezettek eredmé nyre é s a francia jogrendszer Itáliába törté nõ mechanikus átplántálása is elõsegítette az olasz polgá rsá gnak a napóleoni rendszertõl való elfordulását. Mindezek ellené re a francia törvé nyek (különösen a napó leoni kó dexek) hatálybalé pteté se nemcsak az olasz jog formai egysé gesíté sé t, hanem társadalmi tartalmának megváltozását, a feudális inté zmé nyek megszünteté sé t é s a burzsoá joginté zmé nyek megszilárdulását is elõ segítette (elsõ sorban a polgári magánjogban). 1815 utá n (az államszervezeti restauráció hoz hasonló an) a francia jogrendszer megszünteté se, felszá molá sa is ké tfé le mó don törté nt meg az újra é letre hívott abszolút monarchiában. Az államok egy ré szé ben (így törté netesen a Szárd Királyságban é s az Egyházi Á llamban) a reakció – nem törõ dve a polgárok millió inak ké t é vtized alatt szerzett jogaival – egy tollvonással hatályon kívül helyezte a francia uralom alatt kiadott valamennyi jogszabályt é s teljes egé szé ben visszaállította a megszállás elõ tti jogrendet. Ennek megfelelõ en, aki a Code Civil é rtelmé ben sajátjogúvá lett, most ismé t atyai hatalom alá került: aki földjé nek szabad tulajdonosává vált, most – bizonyos esetekben – ismé t csak hitbizományi haszoné lvezõ vé lett, aki hatályosnak el nem ismert, meg nem törté ntnek tekintett polgári házasságot kötött csupán, azt esetleg el lehetett íté lni paráznaságé rt stb.... Az ilyen úton járó államok uralkodó osztály azonban hamarosan arra ké nyszerü lt, hogy – az át nem gondolt inté zkedé seket korrigá lva – maga á llítsa vissza (esetleg má s elnevezé st haszná lva) a megszüntetett francia inté zmé nyeket. A többi olasz államban az újra hatalomra került feudális erõ k ó vatosabbak voltak, ideiglenesen hatályban tartották a francia uralom alatt kiadott jogi normákat, majd – a kodifiká ciós tevé kenysé g elõ rehaladásával párhuzamosan – fokozatosan hatálytalanították é s saját kó dexszel (vagy külön törvé nyekkel) helyettesítetté k azokat. A restauráció jogalkotására jellemzõ , hogy elsõ sorban a franciák által bevezetett csalá djogi é s öröklé si jogi inté zmé nyek felszámolását tartotta szüksé gesnek, mert "ez a francia megszállás alatt bevezetett rendszer ellenkezik a szokásokkal, a né p erkölcseivel é s lábbal tiporja a családi é rdekeket" – ahogy 1816-ban (az új rendelkezé sek indoklásaké ppen) a nápolyi uralkodó kifejtette. A jogrendszer restaurá ciója ú gyszólvá n minden olasz á llamban a Code Civilnek a polgá ri há zassá gra é s a há zassá g felbontá sá ra vonatkozó normá inak hatá lyon kívü l helyezé sé vel kezdõ dött tehát meg. Mindenütt visszaá llítottá k a házasság tridenti (kánonjogi) követelmé nyeit é s eltörölté k az öröklé si jogban bevezetett új inté zmé nyeket is. Ezt követte azután a jogrendszer egé szé nek, de fõ leg az alapvetõ jogágak normáinak körültekintõ revízió ja é s az új (az olasz viszonyokhoz igazított) kó dexek kibocsátása.
191
A restaurá ció utá ni olasz kodifiká ció jellemzé se. Az 1815 utáni kodifikáció s tevé kenysé g elõ ször a Szicíliai Kettõ s Királyságban (Nápolyban) é s a pármai hercegsé gben kezdõ dött meg, majd né hány é v alatt átterjedt valamennyi olasz államra. A munka vé grehajtásában általában a francia kódexeket vetté k alapul é s a kodifikáció s (revízió s) tevé kenysé g eredmé nyeké ppen – a franciához hasonló an – külön kó dexeket alkottak meg é s hirdettek ki, illetve Nápolyban, az alapvetõ jogágak viszonyait rendezõ normákat egysé ges (öt fõ ré szbõ l álló ) kó dexké nt hirdetté k ki. E kodifikáció s tevé kenysé g jellemzõ i: A polgá ri törvé nykönyvek rendszere, beosztása általában megfelelt a Code Napóleon szerkezeté nek. Az olasz kó dexek átvetté k a francia pé ldaké p rendelkezé seinek túlnyomó többsé gé t is – ennek ellené re sem lehet 1815 után vé grehajtott olasz magánjogi kodifikáció s tevé kenysé get a francia pé lda mechanikus lemásolásának tekinteni. Az olasz civiljogi kó dexek tartalmára ugyanis erõ s hatással voltak az uralkodó osztály politikai é rdekei, az Egyhá z döntõ befolyá sa, az olasz államokban kialakult jogi tradíció k stb. é s e körülmé nyek miatt az olasz polgári törvé nykönyvek tartalmilag általában retrográ dabbak a Code Civilné l. Ez különösen a csalá djogi é s öröklé sjogi rendelkezé sekben mutatkozik meg: az atyai hatalom szabályozásában, az örökhaszonbé rleti viszonyok rendezé sé ben, vagy – egyebek között – abban, hogy a modenai kó dex lehetõ vé teszi a primogeniturán alapuló öröklé si rendszer uralkodó i jó váhagyás né lküli bevezeté sé t, tehát pusztán az örökhagyó akaratábó l is. Másré szt viszont e kó dexek sok vonatkozásban fejlettebbek a Code Napó leonnál, elsõ sorban azé rt, mert kidolgozásuk során már figyelembe vetté k a civilisztika idõ közben elé rt új tudományos eredmé nyeit is. Említé sre mé ltó ilyen szempontbó l a Szárd Királyság új polgári törvé nykönyve, amely nem tette magáé vá az apaság kutatásának tilalmát, francia pé ldaké pé né l precízebben határozza meg a birtokkal összefüggõ rendelkezé seket, különösen é rté kesek a kó dexnek a vízjogra (az álló - é s folyó vizek tulajdonjogára, a vizek hasznosításának szabályozására) vonatkozó ré szei. Az egyes olasz á llamok polgári törvé nykönyvei között jelentõs elté ré sek is vannak, ezek vagy a gazdasági-társadalmi viszonyok különbsé gé re vezethetõ k vissza (ilyen a bá nyajog elté rõ szabá lyozá sa: a feudálisabb jellegû nápolyi kó dexben a föld mé hé nek kincsei a felszíni ingatlan tulajdonosának domíniumában vannak, míg a Szárd Kó dexben a felszín é s az ásványkincsek tulajdona elválik, egymástó l független). Más esetben az elté ré sek a törvé nyhozó egyé ni adottságábó l, felfogásábó l adó dnak: erre vezethetõ vissza, hogy a pármai hercegsé gben, ahol Mária Lujza (Napó leon felesé ge) uralkodott, a nõ k a törvé nyes öröklé sben a fé rfiakkal azonos jogokat é lveztek – bár a társadalmi-gazdasági viszonyok Pármában ugyanazok voltak, mint a többi olasz államban. A Bü ntetõ törvé nykönyvek megalkotásánál ugyancsak a francia kódex, a napó leoni Code Pé nal volt a minta. Ezt követve az olasz Btk-k is kü lönbsé get tesz a bûntett, vé tsé gé s kihá gá s, illetve az ezeknek megfelelõ kriminális, korrekcionális (javító ) é s igazgatási-rendõ ri bünteté sek között. E büntetõ törvé nykönyvek nagy ré sze termé szetszerû leg magán hordja a restauráció bé lyegé t: egyik-másik Btk. (így pé ldául a modenai) ismé t crimennek minõ síti é s súlyos szankció kkal (ké nyszermunkával) fenyegeti a vallásellenes bû ntetteket – egyebek között az istenkáromlást is. Több jogalkotó (egyebek között az Egyházi Á llam) az új kó dexben olyan tipikusan feudális bünteté sfajtákat tart meg, mint a minõ sített halálbünteté s vagy a gályarabság. Az 1815 után megalkotott olasz büntetõ kó dexek bünteté si rendszere általában szigorúbb, mint az 1810-es Code Pé nalé , sokkal több bû ntettet fenyegetnek a legsúlyosabb (halál-) bünteté ssel, mint francia pé ldaké pük. A negatívabb é rté kelé s helytálló sága mellett azonban egyes ré szeket tekintve az olasz Btk.-k elõremutatóbbak, mint a francia Code Pé nal. Így törté netesen a nápolyi kó dex büntetõ anyagi jogi ré sze nem tartja alkalmazható nak (így nem is veszi fel a kó dexbe) a testi bünteté st (botozást), a pellengé rt, a 192
vagyonelkobzást, sõ t nem veszi á t a polgá ri halá lra vonatkozó francia rendelkezé seket sem. Ugyanakkor e törvé nykönyvek az egyes jogi fogalmak (mint pé ldául a ré szessé gtettessé g) jobb kimunkálásával jelentõ s hozzájárulást nyújtottak a büntetõ jog egyetemes fejlõ dé sé hez is. A bü ntetõeljá rá si normák szabályozásánál az olasz kó dexek általában a francia vegyesrendszert követik: az eljárás elsõ szakasza inkvizitorius volt, míg az íté letet csak a nyilvános – szó beli-kontradiktorius tárgyalás alapján hozhatta meg a bíró ság. Az íté letet a bíró köteles volt indokolni, az eljárás során elé tárt bizonyíté kokat a bíró szabadon mé rlegelte. Ez az eljárás azonban nem é rvé nyesült az államellenes bû ncselekmé ny elköveté sé vel vádolt szemé lyekné l: ezek ügyé nek elbírálása az olasz államok többsé gé ben külön (rendszerint katonai-) bíró ságok feladata volt, amelyek az eljárást elté rõ , speciális szabályok alapján folytatták le. Az olasz kodifiá ció má sik ké t kódexe (a Polgá ri Eljá rá si é s Kereskedelmi törvé nykönyv) már alig té rt el a francia mintaké pektõ l, ezek tartalma is sokkal jobban megfelelt a restauráció gazdasági é s politikai viszonyainak. A könnyû adaptáció t az is elõ segítette, hogy a francia jogalkotó a kereskedelmi kó dex kidolgozásánál messzemenõ en figyelembe vette az olasz tengeri kereskedelmi jogban, a bankügyletekben é s a váltó jogban kialakult jogszokásokat, a meglé võ írott jogforrásokat, sõ t a kó dex kidolgozásában olasz szakemberek is ré szt vettek.
10.4. Az olasz jog fejlő dés 1848 és a nemzeti egység megteremtése idején Az elő ző pontban vázolt fejlő dé s ellené re a század derekára az olasz fé lsziget államaiban kialakult jogrend meglehető sen tarka ké pet mutatott: az államok többsé gé ben a francia kó dexek alapján kidolgozott é s a helyi viszonyokhoz alkalmazott törvé nykönyvek voltak ugyan hatályban (ezeket a 40-es é vekben több helyütt revideálták, mó dosították is), de Lombardiá ban é s Velencé ben az Osztrák Polgári Törvé nykönyvön kívül hatá lyban voltak az osztrá k jog egyé b forrásai is. Az Egyházi Á llamnak é s Toscananak nem volt pé ldául polgári törvé nykönyve, rendkívül nagy elté ré sek mutatkoztak a büntető anyagi (valamint eljárási) jogban, mé g ott is – ahol a kodifikáció alapja a Code Pé nal volt. Nagy munka vá rt tehá t a Szá rd Kirá lysá g uralkodó köreire akkor, amikor az állami egysé g megteremté sé vel pá rhuzamosan meg kellett teremteniök a jog egysé gé t is. De amíg az igazgatás (az államszervezet) egysé gesíté sé t viszonylag zökkenő menetesen sikerült vé grehajtani, sokkal nagyobb ellenállás fogadta azokat a törekvé seket, amellyel 1859 után a Szárd Királyság az egé sz fé lszigetre kiterjesztette saját jogszabályait. Ennek első dlegesen az volt az oka, hogy jó formán valamennyi olasz államban é vszázados hagyományai voltak a saját jogalkotásnak é s az olasz államok (fő ké ppen Nápoly é s Toscana) jogtudománya is jobban gazdagította az egyetemes jogfejlő dé st, mint ahogy az a Szárd Királyságban törté nt, így a "piemontizálással" szembeni ellenállás is é rthető en elkeseredettebb volt ezen a területen, mint az állami inté zmé nyek kié píté sé né l. A felhatalmazási törvé ny alapján a Szá rd Kirá lysá g kormá nya 1859-ben három kó dexet vett (rendkívüli gyorsasággal) revízió alá: A Btk-t, továbbá a polgá ri é s bü ntető eljá rá si kódexet é s ezek hatályát (bizonyos kivé telekkel!) kiterjesztetté k az újonnan megszerzett területekre. A kormány azonban a kó dex revízió ja során nem vette figyelembe az egyes visszakerült területeken hatályos – é s mind politikai tartalmukat mind pedig jogi, technikai megoldásaikat tekintve sokszor rendkívül progresszív, átvé telre mé ltó – joginté zmé nyeket: a gyanúsan gyorsan é s felületesen (ahogy a kortársak kárhoztatták – "gő zerő vel") vé grehajtott egysé gesíté st é vtizedekig tartó politikai, valamint tudományos harcokat indított el. A kormányt az a szándé k vezette, hogy befejezett té nyek elé állítsa az
193
országot – é lve a megkapott felhatalmazással –, hogy elkerülje a hosszadalmas vitákat é s a ké sedelmet. Elkövette azonban azt a hibát, hogy mé g sajá t parlamentje közreműködé sé t sem igé nyelte a kódexek revízió jához é s így az a helyzet alakult ki, hogy amíg a többi olasz állam jogászai a piemonti "provinciális" jognak az országra törté nt ráké nyszeríté sé vel vádolták a kormányt, a saját burzsoázia vezető -jogászai a revízió során elkövetett valamennyi hibát a "despotikus" kormányzat nyakába varrták. Toscanában az erő s ellenállás miatt nem is sikerült hatályba lé ptetni a szárd kó dexeket é s Nápolyban is arra ké nyszerült az egysé g megteremté sé t vé grehajtó Piemont, hogy számos engedmé nyt tegyen é s bevezeté sük elő tt a kó dexek rendelkezé seit összhangba hozza e dé li állam é vszázados jogi gyakorlatával, valamint a nápolyi jogtudomány egyes alapvető té teleivel.
10.5. Az olasz jogfejlő dés sajá tossá gai 1861 utá n. A kodifiká ció szerepe A szárd kó dex hatályának az egé sz államterületre való kiterjeszté se nem nyerte el a Piemonthoz csatolt országré szek burzsoáziájának tetszé sé t é s a heves támadások hatására a kormány arra ké nyszerült, hogy napirendre tűzze az alapvető törvé nykönyvek teljes revízió ját é s az így kidolgozott tervezeteknek a törvé nyhozó testület elé terjeszté sé t. A revízió t – okulva a tapasztalatokbó l – neves elmé leti é s gyakorlati jogászokbó l álló bizottságok hajtották vé gre, ezek összeté tele azonban nem változott, stabil maradt akkor is, amikor né hány hó napos elté ré sekkel egyre újabb területek kerültek a Szárd Királysághoz. A heves kritika egyik alapja tehát változatlanul fennállt, a parlamenti é s tudományos vagy politikai vitákban állandó an visszaté rő é rvek voltak: a kidolgozott tervezetek csak nevükben olaszok, való jában azonban a jogi kultúrában egyá ltalá n nem é lenjá ró piemonti jogi normák alig változott tartalmú, "átkeresztelt" változatai, megalkotásában nem vettek ré szt az újonnan visszacsatolt területek jogászai (é s az ottani jogi szabályozást sem vetté k elé ggé figyelembe a kodifikátorok). Más vé lemé nyek szerint pl. az ú j Polgá ri Törvé nykönyv tervezete – minthogy lombard é s piemonti jogá szok ké szítetté k el – fé lutas kompromisszum az OPTK é s a szá rd kódex között, ugyancsak erő s hangsúlyt kapott a kodifikáció körüli vitában az, hogy "a lakosság túlnyomó többsé ge meg van elé gedve a hatályos joginté zmé nyekkel é s nem akarja azokat újakra é s rosszabbnak tűnő ekre felcseré lni". A heves ellenállás eredmé nyeké ppen a különböző tervezetek hol a ké pviselő ház utasította el, hol a szenátus (amely kivé tel né lkül mindig konzervatív álláspontra helyezkedett az egyes inté zmé nyek elbírálása során). A kormány igyekezett kifogni a szelet a vitorlákbó l: a tervezeteket sorra megküldte a komoly jogalkotási hagyományokkal rendelkező fő városok (pl. Nápoly, Palermo, Firenze stb.) jogászi szerveinek, az a megtett javaslatok nagy ré szé t figyelembe is vette, a kodifikáció ügye azonban nagyon keveset haladt elő re. A politikai helyzet változása azonban szüksé gessé tette a munka meggyorsítását: az Olasz Királyság fő városa – né hány é vre – Firenze lett é s az a paradox helyzet alakult ki, hogy az állam törvé nyeinek jelentő s ré sze é ppen (kizáró lag) az állam fő városában nem volt hatályban! Ebben a helyzetben – az új osztrákellenes háborúra ké szülő dve – a kormá ny ú jra felhatalmazá st ké rt é s kapott arra, hogy befejezze a kodifiká ciós munká t: a demokratikus hagyományokkal nem rendelkező parlament elismerte a törvé nyhozó i hatalom gyakorlására való ké ptelensé gé t é s alapvető feladatköré t (ideiglenesen) ráruházta a kormányra. Így születtek meg az Olasz Királyság 1865-ben kiadott kódexei: a Polgá ri Törvé nykönyv, a ké t eljá rá si kódex, valamint a kereskedelmi törvé nykönyvek (külön szabályozták a szárazföldi é s tengeri kereskedelmi jog normáit). Egyedül a büntető jog egysé gesíté sé t nem sikerült megoldani, mert a konzervatív (feudális ihleté sű) é s liberális-demokratikus politikai erő k törekvé sei homlokegyenest ellenté tesek voltak: az elő bbi csoport át akarta menteni a büntető jognak a feudális uralkodó osztály
194
é rdekeinek vé delmé ben már jó l bevált inté zmé nyeit, míg a progresszív erő k az olasz büntető jogi felvilágosodás, valamint a toscanai büntető -törvé nyhozás hagyományait kívánták követni. Több mint 25 é ves tudományos é s politikai küzdelem eredmé nyeké ppen (ebben a perió dusban több mint fé l tucat Btk.-tervezetet dolgoztak ki é s utasítottak el a törvé nyhozás különböző té nyező i) csak 1889-ben fogadták el az Olasz Királyság új büntető törvé nykönyvé t, a jog egysé gesíté se tehát csak negyedszázados harc eredmé nyeké ppen való sulhatott meg.
10.6. Az Olasz Kirá lysá g Polgá ri Törvénykönyvének jellemzése Az olasz Codice Civile egyenesági leszármazottja a Code Napóleonnak, mé gsem lehet úgy jellemezni, hogy annak szervilis utánzása: mind rendszeré ben, mind pedig az egyes joginté zmé nyeket tekintve elté r pé ldaké pé tő l – általában az olasz törvé nykönyv elő nyé re. Lé nyegé ben úgy lehet é rté kelni a kó dexet, hogy az jelentő s javulást jelent mind a francia pé ldaké phez, mind pedig az egysé get megelő ző idő szak olasz polgári törvé nykönyveihez viszonyítva. A Codice Civile legnagyobb ú jítá sa Itá liá ban a polgá ri há zassá g inté zmé nyé nek bevezeté se volt, ezt azonban úgy hajtotta vé gre, hogy nem ismerte el a házasság (vé tkessé gi vagy megegyezé ses alapon törté nő ) felbontásának lehető sé gé t – az olasz lakosság akkori társadalmi-kulturális viszonyainak teljesen megfelelő en. E felemás megoldás miatt a kó dexnek ez az inté zmé nye a különfé le elő jelű támadások pergő tűzé be került: a klerikális erő k a polgári házasság inté zmé nyé nek eltörlé sé é rt, a progresszív erő k a bontás megengedé sé é rt szálltak harcba. Való ban különös volt ez a megoldás: az állam, a há zassá got szerző dé ses viszonynak minő síti, ugyanakkor viszont nem engedi meg, hogy a felek valamelyiké nek vé tkessé ge, vagy é ppen közös megegyezé s alapján e szerző dé s felbontható legyen. A kó dexnek egyik alapvető hibája: rendszeré ben olyan következetlensé gek vannak, amelyek elbizonytalanítják a jogalkalmazó t is é s ez első sorban arra vezethető vissza, hogy a törvé nykönyv megalkotásánál hiá nyzott a tudomá nyos koncepció. A kodifikátorok csak arra törekedtek, hogy javítsák az alapulvett kó dexek egyes rendelkezé seit, munkájuk során figyelmen kívül hagyták azonban mind a polgári jogtudomány (civilisztika) idő közben elé rt eredmé nyeit, mind pedig azt, hogy az ország gazdasági é s társadalmi helyzete a XIX. század elejé hez viszonyítva alaposan megváltozott. Az elmé leti koncepció hiányának egyik szembetűnő jele pé ldául, hogy a Codice Civile nem együtt é s komplex mó don szabályozza az általános princípiumokat – amelyek segítsé gé vel a konkré t rendelkezé sek alkalmazása is könnyebb az egyes esetekben –, hanem a kó dex különböző helyein szé tszó rva. Teljesen hiányzik pé ldául a törvé nykönyvbő l a jogügyletre vonatkozó általános szabályok kifejté se, így a gondatlanságra, té vedé sre, a felté telre, az akaratnyilvánításra stb. vonatkozó diszpozíció kra nemcsak az a jellemző , hogy a kó dex különböző helyein szé tszó rva található k, hanem az is, hogy a rendelkezé sek nincsenek megfelelő összhangban. Számos más ké rdé sben is ellentmondó a szabályozás: így pé ldául a kó dex á ltalá ban elismeri, hogy a polgári jogké pessé g szempontjábó l nincs különbsé g a fé rfi é s a nő között, ugyanakkor azonban elő írja, hogy a fé rjezett nő nek a sajá t vagyoná val való rendelkezé shez fé rje hozzá já rulá sá t kell ké rnie. A Codice Civile bíráló i joggal ké rdezté k, mifé le "vé tek" miatt tekintik a fé rjes asszonyt a hajadonnál vagy özvegyné l alacsonyabb rendűnek (jogilag), hiszen utó bbiak saját vagyonukkal szabadon rendelkezhetnek. A kó dex legalapvető bb hiányossága azonban az, hogy jóformá n minden ké rdé st a tulajdonjog biztosítá sá nak szemszögé bő l szabályozott, amiatt pé ldául egyáltalán nem foglalkozott a munkaszerző dé ssel. Ezé rt a politikusok é s a haladó jogászok egyaránt
195
kárhoztatták a kodifikátorokat, hiszen egyik kritikus helyes vé lemé nye szerint "ha a szerző dé sek között – egyé ni é s társadalmi jelentő sé güknek megfelelő – hierarchiát lehetne felállítani, senki nem vitathatná: az első hely azt a szerző dé st illeti meg, amellyel az Ember – megfelelő fizetsé gé rt – magára vállalja, hogy más ré szé re elvé gez bizonyos munkákat". A kó dex azonban egy szó t sem szó l a munkaszerző dé s hatásáró l, hallgat arró l a kardinális ké rdé srő l is, hogy miké ppen lehet a munkaszerző dé st felbontani, – ilyen esetekben tehát a kontraktusokra megállapított általános normákat kellett követni, amelyek ebben a ké rdé sben teljesen elé gtelenek voltak. A "szerző dő " felek jogainak é s kötelessé geinek szabályozása szinté n hiányzik a törvé nykönyvbő l é s ez – a ké rdé s más reláció t is figyelembe vé ve – egyé rtelműen a munkaadó k, nem pedig a munkavállaló k é rdekeit szolgálta. Az emberi következmé nyeket tekintve legfelháborító bb (a kortársak szemé ben) az üzemi baleseteké rt való felelő ssé g-viselé s szabályozatlansága: ilyen esetekben a szerző dé seken kívüli felelő ssé g alapelvé t (culpa aquiliana) kellett alkalmazni. Eszerint semmilyen ká rté ríté s nem illeti meg a balesetet szenvedett munkást, hacsak nem bizonyította, hogy a rázúduló szerencsé tlensé g a munkaadó bűnössé gé bő l (gondatlanságábó l vagy hanyagságábó l, tehát neki felró ható okbó l) következett be. Ha a munkást é rő bajt vé letlennek vagy a dolgozó hibájának tulajdonították, illetve nem tudták az okot megállapítani (az esetek többsé gé ben ez volt a helyzet), a balesetbő l eredő következmé nyeket teljes egé szben a munkásnak kellett viselnie. A XIX. század utolsó harmadában nagy tudományos é s politikai harcot folytattak ebben a ké rdé sben az olasz társadalmi progresszió erő i, akiknek egyik fő törekvé se volt a bizonyítá si terheknek a munkaadóra való á thá rítá sa: amennyiben felelő ssé gé tő l szabadulni akar, bizonyítania kelljen, hogy a szerencsé tlensé g nem az ő felró ható magatartásábó l (vé tkessé gé bő l vagy gondatlanságábó l) következett be. Ennek elé ré se csak 1898-ben sikerült, ezzel egy idő ben vezetté k be Olaszországban – a munkaadó k terhé re – a kötelező baleseti biztosítást is. A kó dex egyes negatívumainak heves bírálata mellett a század utolsó é vtizedeiben – a munkásmozgalom megerő södé sé vel egyenes arányban – egyre hangosabbá váltak azok a kritikák is, amelyek a polgári jogi törvé nyalkotás alapjait vetté k cé lba, azt a szellemet, amely a Ptk. egé szre rányomta a bé lyegé t. Ez az új jogi iskola (amely nemcsak a polgári jogi normaalkotás bűneit állotta pellengé re, hanem a büntető jog-tudománynak is forradalmi fordulatot tudott adni) a korabeli szocializmus (nem mindig világos) jelszavait követve rámutatott arra, hogy a törvé nyhozás alapvető hibája az a szellem, amely a kó dexek megalkotó it eltöltötte. Salvioli szerint: "a törvé nyek megalkotó inak 1865-ben az volt a társadalmi ideálja, hogy az ember tartsa tiszteletben embertársát é s annak é rdekeit. Ennek az önmagában tiszteletre mé ltó elvnek azonban az lett a következmé nye, hogy társadalmi té ren eljutottunk a legfé ktelenebb egoizmushoz... Ebbő l ered az individualizmus é s ennek minden társadalmi viszonyban való é rvé nyesíté se, az, hogy az emberek közötti viszonyokat egyedül a kereslet é s kínálat kegyetlen törvé nye, az enyé m é s a tied közötti jogi különbsé gté tel szabja meg." Majd folytatja: "a mi törvé nyhozásunk eretneksé gnek tekinti azt a szimpátiát, amelyet korunk tanúsít a gyengé kkel, kizsákmányoltakkal szemben é s csak azt az altruizmust tűri el, amely megmarad a szentimentalizmus é s az alamizsnanyújtás mezejé n é s nem törekszik arra, hogy az altruizmus jogi kötelezettsé gekben is megnyilvánuljon." A kó dex kárhoztatásánál a fő é rv az volt tehát, hogy a törvé nyhozás mereven ragaszkodott a napó leoni pé ldaké phez, é s nem vett tudomást az ipari forradalom, a technika é s társadalmi fejlő dé s által felvetett új szüksé gletekrő l.
196
10.7. Az olasz büntető eljá rá s-jog fejlő dése Az 1865-ben elfogadott Büntető eljárási kó dex alapját a Szárd Királyság 1859-ben kiadott (revidiált) hasonló elnevezé sű törvé nykönyve alkotta, é s ahhoz (valamint a francia pé ldaké phez) viszonyítva az 1865-ös kó dexben a törvé nyalkotó a következő változásokat való sította meg: lehető vé tette a perek egy ré szé nek gyorsabb elinté zé sé t. Kisebb súlyú bűncselekmé nyek miatt indult eljárásban ugyanis tettené ré s eseté n (amikor a kó dex korrekcionális bünteté st irányzott elő szankció ké nt) szinte "a cselekmé ny elköveté sé vel egy idő ben ki lehetett mondani az íté letet" – ahogy az indoklás mondja azé rt, mert a tettené ré s té nye a jogalkotó szerint önmagában is feleslegessé teszi az eljárási szabályok megtartását. A kó dex egy másik sajátossága, hogy növelte a járásbíró hatásköré t: elvé gezhette az elő zetes vizsgálatot olyan ügyekben is, amelyek a büntető bíró sághoz tartoztak, egyedüli megköté s az volt, hogy az elő zetes vizsgálatró l szó ló jelenté st 15 napon belül meg kellett tennie az illeté kes büntető bíró sághoz. A jogalkotó azzal indokolta e rendelkezé s szüksé gessé gé t, hogy a hatáskör ilyen jellegű kiszé lesíté se sok idő t é s költsé get takarít meg, valamint biztosabbá teszi az íté lethez szüksé ges adatok, té nyek é s bűntett elkövető inek felfedé sé t. A kó dex megkísé rli összeegyeztetni a bűntett (valamint elkövető i) gyors felderíté sé nek társadalmi igé nyé t é s az esetleg ártatlanul megvádolt polgári jogainak é s becsületé nek nagyobb vé delmé t is: ennek é rdeké ben nagyobb lehető sé get nyújt a letartó ztatás cé lszerűsé gé nek felülvizsgálatára, mint elő dje. Az ideiglenes szabadlá bra helyezé s iránti ké relmet (hogy a gyanúsított szabadlábon vé dekezhessen az íté let meghozataláig) a bíró ság irodavezető jé hez kellett benyújtani, aki továbbította azt a bíró ság mellett működő királyi ügyé szhez. Ő állást foglalt a ké relem megadható ságával (vagy elutasításával) kapcsolatban, első esetben javaslatot tett a kaució (anyagi biztosíté k) nagyságára is. A ké relem teljesíté sé rő l az ún. törvé nyszé ki tanács döntött: ennek ké t bíró n kívül tagja volt az ügyben eljárt vizsgáló bíró is. A tanács elutasító dönté se ellen a ké relmező , a kaució nagysága ellen mind a ké relmező , mind az ügyé sz (amennyiben a törvé nyszé ki tanács alacsonyabb kaució t állapított meg, mint amilyen ő javasolt) föllebbezhetett. A törvé ny bizonyos esetekben kizárta az ideiglenes szabadlábra helyezé st: ha a cselekmé nyt a Btk. é letfogytig tartó börtönnel, illetve fegyházzal fenyegette, de nem lehetett ezt a kedvezmé nyt megadni a csavargó -dologkerülő -ké regető é letmó dot folytató gyanúsítottaknak, a rendő ri felügyelet alá helyezetteknek, az államellenes bűntett elköveté sé vel vádolt szemé lyeknek é s a visszaeső knek sem. A kaució t nemcsak a gyanúsított fizethette be, hanem javára harmadik szemé ly is, a befizeté s megtörté nte elő tt viszont nem lehetett az eljárás alá vont szemé lyt szabadlábra helyezni. A másik felté tel az volt, hogy az aktusra csak a szüksé ges eljárási cselekmé nyek (kihallgatás, szembesíté s stb.) vé grehajtása után kerülhetett sor. Amennyiben az ideiglenesen szabadlábra helyezett gyanúsított megtartotta a ható sági elő írásokat é s az íté let nem pé nzbünteté sre szó lt (továbbá nem neki kellett viselnie az eljárás költsé geit) visszakapta a per eldönté sé ig leté tké nt kezelt kaució t. Ellenkező esetben a leté tbe helyezett anyagi biztosíté kbó l ezeket az összegeket levonták. Az 1865-ös Bü ntető eljá rá si kódex egyik "újítása" volt az a rendelkezé s, hogy a bíró nak a szóbeli tá rgyalá s befejezé sé nek napján kellett kihirdetnie az íté letet a tárgyalási adatok, benyomá sok közvetlen hatá sa alatt (addig a törvé nyes elő írás az volt, hogy csak másnap lehetett az íté letet – indokolva – kihirdetni). Egyik jellegzetessé ge a kó dexnek az is, hogy a bíró ságok tehermentesíté se é rdeké ben a fellebbezé seket "é sszerű korlátok közé szorította": meghatározott é rté khatár alatti pé nzbünteté s megfellebbezhetetlenné vált, ugyanez lett a sorsa bizonyos (a törvé ny által konkré ten meghatározott) közbenső , illetve elő ké szítő jellegű íté leteknek, bíró i dönté seknek is.
197
A büntető eljárás olasz rendszeré nek megteremté se kapcsán mé g ké t inté zmé ny é rdemel különös figyelmet: a laikus (zsűri) bíró ságok kié píté sé nek mó dja, valamint a bűnügyi nyilvántartás megteremté se. Az első fő ké ppen azé rt tanulságos, mert az eljárás kitűnő en tükrözi, hogy milyen politikai törekvé sek (é s milyen mó don) hatottak közre a laikus elem bíráskodási feladatainak szabályozásánál. A szokásos felté telek mellett (állampolgárság, a politikai é s polgári jogok birtoklása stb....) szembetû nõ , hogy a törvé ny kizárja az esküdti tisztsé gbõ l a 65 é ven felüli szemé lyeket, a jogalkotó úgy íté lte meg, hogy ebben az é letkorban általában már nem rendelkezik az ember azzal a szellemi é s fizikai frissessé ggel, ami a judicium-alkotáshoz felté tlenül szüksé ges. (Az esküdti ké pessé g alsó határa egyé bké nt 25 é v volt.) Egy másik jellegzetessé ge az olasz törvé nynek, hogy nem á llít fel vagyoni cenzust, helyett megszabja, hogy milyen tá rsadalmi kategóriá kból kerü lhetnek ki az eskü dtek: összesen 21 a társadalmi kategó riát állít fel (a törvé nyhozó -testület aktív, illetve volt tagjai alkotják az elsõ , a megfelelõ nagyságú é vi adó t fizetõ k utolsó kategó riáját). Már itt is vannak bizonyos árulkodó "furcsaságok": a mû ködõ vagy volt közsé gi tanácstagok pé ldául csak a 3000 lakosnál nagyobb települé seken lehetnek esküdtek, a kisebb települé seken – ezen a jogcímen – nem, vagy az állami, illetve magántisztviselõ k csak akkor felelnek meg az esküdtké pessé gnek, ha törvé nyben meghatározott nagyságú fizeté st (vagy nyugdíjat) é lveznek. Bizonyos tisztsé gek betöltõ i (miniszterek, papok, katonák stb.) nem lehetnek esküdtek, ezek társadalmi-állami státusza a zsû ri-tagsággal összefé rhetetlen. Más foglalkozások gyakorló i – egyé ni ké relem alapján – felmenté st kaphatnak (ilyenek pl. az orvosok). Ki vannak zárva az esküdti tisztsé g ellátásábó l azok, akiket meghatározott bû ncselekmé nyek elköveté se miatt íté ltek el vagy jogaik gyakorlásátó l bíró sági íté let fosztotta meg õ ket, de azok is, akik fizikai, illetve szellemi fogyaté kosságaik vagy társadalmi okok miatt erre a tisztsé gre alkalmatlanok (az analfabé ták, a testi é s szellemi fogyaté kosok mellett – a háziszolgák is). Az esküdt-listát azonban nem hivatalbó l ké szítik el, azon nem szerepel mindenki, aki a meghatározott követelmé nyeknek megfelel. Felhívás alapján jelentkezni lehet az esküdtlistára való felvé telre, az egyé n tehát maga dönti el, hogy ré szt kíván-e venni a laikus bíráskodási feladatok ellátásában. Az "önké nt jelentkezõ k" listára kerülnek, ezt a legkülönbözõ bb ható sági szemé lyek (pl. prefektus) vagy – a demokratikus látszatot megtartó – bizottságok szû kíthetik. Így pé ldául a megyei bíró ság, valamint a prefektusi tanács tagjaibó l összeállított bizottság vizsgálja meg, hogy a listára felvett szemé lyek megfelelnek-e a követelmé nyeknek, de ez a testület arra is jogot kapott, hogy "kihúzza a listáró l azokat, akiket az esküdti tisztsé gre nem tart alkalmasnak". Hosszú é s körülmé nyes (de nagyon világosan szabályozott) procetúra után vé gül kialakul az esküdtbíró sági kerület meghatározott lé tszámú listája (ennek legkevesebb 200 nevet kellett tartalmaznia. Nápolyban – itt volt a legtöbb büntetõ per – viszont legalább 1000-et). Az esküdtbíró sági ügy tárgyalása elõ tt ké t hé ttel errõ l a listáró l választotta ki a bíró ság elnöke azt a 30 rendes é s 10 pó tesküdtet, akik az ún. tárgyalási alaplistára kerültek. A tárgyalási alaplistáró l választotta ki a vád é s a vé delem azt a 12 rendes é s 2 pó tesküdtet, akik a per eldönté sé ben közremû ködtek, mé gpedig úgy törté nt meg a kiválasztás, hogy mindké t fé lnek joga volt – indoklás né lkül – nyolc jelöltet elutasítani. A bûnü gyi nyilvá ntartá s megszervezé sé re Olaszországban szinté n 1865-ben került sor (é vtizedekkel elõ bb, mint a legtöbb fejlett kapitalista országban, így törté netesen Né metországban is csak a század utolsó szakaszában jutottak el a bû nügyi nyilvántartási rendszer megteremté sé hez). Ez az inté zmé ny elsõ dlegesen az állam é rdekeit szolgálja: lehetõ sé get nyújt arra, hogy – jogerõ sen elíté lt szemé lyek adatainak nyilvántartásával – az igazságügyi szervek az íté lkezé s vagy a bû nüldözé s szempontjábó l döntõ adatokat gyorsan megkapjanak. A bû nügyi nyilvántartás elsõ sorban igazságszolgáltatási igé nyeket elé gít ki, 198
lehetõ vé teszi a felté teles elíté lé s helyes alkalmazását, a bû ncselekmé ny minõ síté sé t é s az elkövetõ szemé lyisé gé hez mé rt bünteté s kiszabását. A nyilvántartás azonban egyé b állami é rdekeket is szolgálhat: felhasználásával jobban ki lehet zárni a bû ntett elõ é letû szemé lyeket az olyan jogok é s kedvezmé nyek é lvezeté bõ l, amelyekné l a törvé nyek büntetlen elõ é letet követelnek meg. Ezenfelül – a pillanatnyi osztály-, illetve politikai é rdeknek megfelelõ en – az adatgyû jté st é s felhasználást ki lehet terjeszteni az állam rendje szempontjábó l veszé lyes elemekre, a csõ dbejutottakra, a valamely városbó l kiutasított vagy rendõ ri körözé s alatt álló egyé nekre stb. A nyilvántartás megszervezé sé re – elsõ formájában – 1865-ben került sor Itáliában. A rendelkezé s szerint minden bü ntetõ-törvé nyszé k mellett lé tre kellett hozni nyilvá ntartá si ré szlegeket, amelyek a rendes büntetõ - (valamint a katonai é s tengeré szeti) bíró ságok által jogerõ sen elíté lt szemé lyek adatait "tárolták". E nyilvántartásba egyré szt az adott büntetõ bíró ság, másré szt a bármely bíró ság által elíté lt, de a bíró sági kerületben született szemé lyek adatai kerültek (minden bíró ságnak meg kellett küldenie a büntetõ íté letet az elíté lt születé si helye szerint illeté kes bíró sági kerület nyilvántartása ré szé re). Az idegenek é s az ismeretlen helyen születettek nyilvántartására az Igazságügy-miniszté rium mellett központi nyilvántartást állítottak fel – ezt ké sõ bb úgy szervezté k át, hogy az itteni adatgyû jté s az országban elíté lt valamennyi szemé lyre kiterjedt. A nyilvántartás alapjául a karton (adatlap) szolgált, ezen az elíté lt, valamint szüleinek összes szemé lyi adatán kívül fel kellett tüntetni az íté let leglé nyegesebb ré szeit is (melyik bíró ság, mikor, milyen cselekmé ny elköveté se miatt konkré tan milyen nagyságú íté letet szabott ki). A törvé ny világosan meghatározta az adatok tárolásának mó dját (biztosítva a gyors é s könnyû megkeresé s lehetõ sé gé t), rendkívül precízen inté zkedett pl. arró l, hogy a fé rjes nõ ket asszony-, é s leánynevükön egyaránt nyilvántartásba kell venni (utalva arra, hogy másik karton is van), szinté n ké t nyilvántartást kellett vezetni a felvett, alvilági vagy "mû vé sz"-nevet viselõ szemé lyekrõ l. A bû nügyi nyilvántartás adatait nemcsak ható ságok vehetté k igé nybe, hanem – bizonyos mé ltányolható esetekben – magánszemé lyek is: az ilyen jellegû ké relmeket a büntetõ bíró ság ügyé szé hez kellett benyújtani, õ inté zkedett annak teljesíté sé re (vagy elutasíthatta a ké relmet). A rendelkezé s nagyon gondosan inté zkedett arró l, hogy a nyilvántartás állandó an "friss" legyen: a maghalt nyilvántartottak kartonjait azonnal meg kellett semmisíteni (ennek é rdeké ben a bünteté své grehajtási inté zetek parancsnokai kötelesek voltak minden halálesetet jelenteni a nyilvántartó ré szlegeknek, az elíté lt családtagjainak figyelmé t is felhívták, hogy – amennyiben a nyilvántartott rokonuk meghal, ké rjé k a törlé st, nehogy "családi nevük bemocskoltan maradjon a bû nügyi nyilvántartásban"). A nyilvántartás precizitását é s használható ságát volt hivatott biztosítani az a rendelkezé s, amely szerint az ügyé sz köteles (rendszeresen, de váratlanul is) ellenõ rizni az adatok vezeté sé re kiadott rendelkezé sek betartását. Ez a nyilvántartási rendszer (egé szé ben vagy egyes elemiben) más államok számára is mintául szolgált hasonló feladatok megoldásához, é s alapja lett (a ké sõ bb egyre modernebb eszközöket felhasználó ) modern bû nügyi nyilvántartásoknak.
10.8. Az Olasz Kirá lysá g büntető jogá nak jellemzése. Codice Zanardelli Az elő ző ekben már vázoltuk azt az é vtizedes küzdelmet, amely a büntető jog egysé gesíté sé é rt folyt Itáliában. Ez a harc a halálbünteté s eltörlé se, illetve további alkalmazása miatt robbant ki é s vé gül az 1890-ben hatá lyba lé ptetett Btk.-val az ún. Codice Zanardellivel zá rult le. (Olaszországban az a szokás, hogy a kó dexeket é s a nagyobb hatású törvé nyeket a benyújtó igazságügy-miniszter neve szerint idé zik). Ez a kódex a klasszikus (vagy dogmatikus)
199
bü ntető jog-tudomá ny utolsó kimagasló alkotá sa, magában foglalja az összes tudományos eredmé nyt, amelyet az euró pai jogtudomány e Btk. megalkotásáig elé rt. Egyebek között nem ismeri el a halálbünteté st (legsúlyosabb bünteté s az é letfogytig tartó fegyház), rendkívül tág bünteté si kereteket szab meg általában is, de az egyes bűntettek szankció jaké ppen is (pé ldául a börtönbünteté s általános minimuma három nap, maximuma 24 é v), így lehető véteszi a bíró szá má ra az összes lé nyeges körülmé ny megfelelő é rté kelé sé t, az egyé niesíté st a bünteté s kiszabásában. Nagy pozitívuma a Codice Zanardellinek, hogy a felté teles íté let mellett kisebb súlyú bűntettek, kihágások eseté n lehető vé teszi azt is a bíró számára (ha a szüksé ges felté telek megvannak), hogy ne mondjon íté letet, hanem csak bírói feddé sben ré szesítse a vádlottat. A bíró i feddé s lé nyege: a fő tárgyalás vé gé n, megfelelő (ünnepé lyes) formák között elhangzó bíró i dorgálás. De azt is lehető vé teszi a Btk., hogy a fiatalkorúak, nő k é s az első "botlásukat" elkövetett fé rfiak az egy hó napnál kisebb nagysá gú elzá rá st vagy fogházbünteté st ne letartó ztatási inté zetben, hanem laká sukon – szobafogság formájában – töltsé k le (é s ez a kedvezmé ny nemcsak a születé si vagy vagyoni arisztokrácia tagjait illette meg!). Rendkívül figyelemre mé ltó an szabályozta a kó dex a visszaesé s minő síté sé t: különbsé get tett az á ltalá nos visszaesé s (ha valaki egy meghatározott bünteté s kitölté se után újra összeütközé sbe került a törvé nnyel) é s a speciá lis visszaesé s között (amikor az egyé n a bünteté s kiállása után újra ugyanazt a bűntettet követi le, vagy ugyanazon jogi tárgyat sé rtő cselekmé nyt hajt vé gre). Ennek megfelelő en kellett súlyosbítani az íté letet a bíró nak, de a súlyosbítás mé rté ke annál nagyobb volt, miné l többszörös visszaeső volt az elíté lt. Ennek ellenté teké ppen viszont humánusabban szabályozta a kó dex a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmé nyek bünteté si té teleit – három kategó riát állítva fel a fiatalkorúak között aszerint, hogy milyen közel vannak a felnő tt, illetve (a büntető jogi beszámítást teljesen kizáró ) gyermekkorhoz. A gyermekkorhoz legközelebb eső kategó riában a Btk. a bíró megíté lé sé re bízta, hogy a fiatalkorú (testi é s szellemi é rettsé gé nek fokátó l függő en) egyáltalán kiszab-e bünteté st. Valamennyi kategó ria számára elő írta a jogalkotó , hogy a legsúlyosabb bünteté st egyáltalán nem lehet kiszabni, meghatározta – progresszíven – az egyes é letkori kategó riákhoz tartozó fiatalkorúakra kimondható bünteté si maximumokat é s azt is elő írta, hogy az alsó kategó riánál felé vel, a közé pső né l egyharmadával, a felnő tt korhoz legközelebbiné l pedig egyhatodával mé rsé kelni kell a bünteté seket, ső t a bíró az adott bünteté snemen belül a bünteté s fajtáját is megváltoztathatta (pé ldául börtön helyett fogházbünteté st szabhatott ki). E kó dex az ilyen (é s ehhez hasonló , itt nem elemezhető ) vonásai miatt szinté n nagy hatással volt más államok büntető -jogalkotására. (Az Egyetemes Á llam-é s Jogtörté net c. 1985-ös kiadás nyomán).
10.9. Irodalom Del Giudice, P. (red.): Leicht, P.S.: Cortese, N.: Cortese, N.: Candeloro, G.: Carducci, A.: Alatri, P.: Besta, E.: Pisanelli, G.: Salvioli, G.:
Storia del diritto italinano, 1-5. voll. Storia del diritto italiano, 1-5. voll. Le costituzioni italiane del 1848-49. Le costituzioni italiane Storia del’ Italia moderna. Vol. II.: Dalla restaurazione alla rivoluzione nazionale. Letture del Risorgimento Italiano 1749-1870. L’ unitâd’Italia, I-II. Le successioni nella storia del diritto italiano. De’ progressi del diritto civile in Italia nel secolo XIX. Storia della procedura civile e criminale. In: Sotria del diritto italiano pubblicata sotto la direzione di Pasquale Del Giudice. Vol. III.
(Milano, 1923-1929) (Ró ma, 1933-1939) (Napoli, 1965).. (Milano, 1958). (Milano, 1958). (Bologna, 1961), (Ró ma, 1960). (Milano, 1961). (Milano, 1872). (Milano, 1927),
200
Pessina, E.: Pessina, E.:
Kiss Aladár:
Dei progressi del diritto penale in Italia nel secolo XIX. (Firenze, 1868), Il diritto penale in Italia da Cesare Beccaria sino alla (Milano, 1906). promulgazione del codice penale vigente. In: Enciclopedia del diritto penale italiano, vol. II. Olaszország törté nete, 1748-1968. (Budapest, 1975).
201
202
11. Szemelvények a jogfejlodés történetéhez * 11.1. A hazai jog (ius patrium) kútfő ibő l. Kirá lyi decretumok és orszá ggyűlési törvények 11.1.1. I. Istvá n (1000-1038)
11.1.1.1. I. Istvá n Decré tumainak II. Könyve 39. fejezet: Az elsõlopá sról, mit szolga kö vet el (De furto servi semel commissio) Valamely szolga elõ ször követend el lopást, adja vissza a mit lopott é s váltsa meg az orrát öt tinó val, ha tudja: ha pedig nem, vágják le.
40. fejezet:Annak bünteté sé rõl, a ki má sod é s harmad ízben lop (De poena furtum secundo et tertio committentis) Ha vágott orral újra lop, váltsa meg a fülé t öt tinó val, ha tudja: ha pedig nem, vágják le a füleit. 1.§. Ha harmadszor lopott, haljon meg
41. fejezet: Arról, ha szabad ember lop egyszer, ké tszer é s há romszor (De furto liberorum, semel, bis et ter commisso) Szabad embernek, ha lopásban vé tkezik, ily törvé nyt szerzettünk bû nhõ dé sé re: hogy egyszer váltsa meg magát, ha tudja: ha pedig nem, adják el szolgaságra. 1.§. Ha eladatván lopand, a szolgák törvé nye alá vettessé k 2.§. Ha másodszor is ugyanazon törvé ny teljé k be rajta. Ha pedig harmadszor, é lete vesszen.
51. fejezet:A kirá ly é s a kirá lysá g elleni ö sszeesküvé srõl (De conspiratione contra regem et regnum) Ha valaki a király vagy a királyság ellen összeesküvé st szõ , menedé ket találjon az egyházban. És ha valaki a király é lete vagy mé ltó sága ellen bármilyen mó don bármifé le összeesküvé st szõ ni megkísé rel avagy olyannal, aki effé lé t megkísé rel, tudva egyeté rt, ki kell átkozni é s az összes hívek közössé gé bõ l kirekeszteni. És ha valaki ilyenfé le szemé lyt ismer é s, bár bizonyítani tudná, nem jelenti fel, az elõ bb mondott bünteté s alá essé k: Ú gyszinté n, ha a szolga urát, ha katona ispánját megöli.
*
Az alább közölt szövegeket ld. Szemelvé nyek a magyar űllam- é s jogtörté net forrásaibó l I. (1000-1847) Tankönyvkiadó , Bp. 1963
203
52. fejezet: A tizedrõl (De decimatione) A kinek Isten tizet ad egy é vben, a tizediket adja Istennek. 1.§. És ha valaki elrejti a tizedet, kilenc ré szt adjon é rte. 2.§. Ha valaki pedig a püspöknek osztott tizedet meglopja mint lopó t íté ljé k meg é s az ilyennek váltsága mind a püspöké legyen. 11.1.2. I. Lá szló (1077-1095)
11.1.2.1. I. Lá szló kirá ly decretumainak II. könyve 1. fejezet: Arról, ha aká rmely fõember kö zelvalója lop (De furto proximi quorumlibet principum) A kegyessé ges László király idejé ben gyülekeztünk egybe mi, Pannó nia országának jobbjai mindnyájan, a szent hegyen, é s mó dot keresé nk benne, miké ppen lehetne a gonosz emberek szándé kát megakadályoztatnunk é s elõ menetelt szereznünk a mi nemzetünk ügyé nek. 1.§. Mindenekelõ tt vé geztük é s esküt mondtunk reá, hogy akármely fõ ember közelvaló ja találtatné k lopás vé tké ben egy tyúk áránál feljebb, senki semmiké ppen el ne rejthesse vagy meg ne oltalmaztassa azt. 2.§. Tetszett azt is vé geznünk, hogy magát a tolvajt, ha csak templomba nem jutand, akasszák fel é s minden vagyona vesszen utána. És ha ki megfogta vala, annak vigyázatlanságbó l menekedik a templomba, vagy a király udvarába, vagy püspök lábaihoz, ne nyerjen elé gté telt a lopásé rt, a ki nem vigyázott. 3.§. Ha pedig kezese kezé n szabadul meg, ment legyen ugyan az akasztó fátó l, de mindazonáltal a kezessel együtt adják el szolgaságra az ország más ré szé be é s javai a királyi kincstárra szálljanak
2. fejezet: Arról, ha szolga lop (De furto servi) Ha szolgát é rnek lopáson rajta é s meg nem válthatja magát ára szerint, vágják le az orrát, hacsak templomba, vagy a király udvarába, vagy a püspök lábaihoz nem menekedik. És ha megmenekedett, ne nyerjen elé gté telt a lopásé rt az, a ki fogta. 1.§. Ha pedig másod ízben fogatik meg azon mó don, akasszák fel
5. fejezet: A lopott jószá g nyomon keresé sé rõl (De investigatione furtivae rei) Ha valaki ellopott jó szága nyomán vagyon, küldje követé t elõ re a faluba, hová a nyom vezet, nehogy a falubeliek az õ barmaikat kihajtván, eltapodják a keresett nyomot, a mit ha általkodottan megcselekedné nek, fizessenek meg az elveszett jó szágé rt. 1.§. Ha pedig a falubeliek elõ bb kihajtották az õ barmaikat hogynem a követ elé rkezett volna, akkor a nyomozó k házró l-házra motozzanak, a mint nekik tetszik. 2.§. Ha valakinek valamije elveszett, vigyen alkalmas tanukat a jó szág nyomozására, ahol ezt lenni gondolja, é s ha mások tiltanák õ t a nyomozástó l, pró báltassanak meg a tiltó k, é s ha vé tkesek lesznek, vesszenek mint tolvajok, ha pedig megtisztulnak, 204
fizessenek a tilalomé rt ötvenöt pé nzzel 3.§. Ha vité zek az õ ispánjok ösztönzé sé bõ l vetnek akadályt a nyomozásnak, fizessen é rtek ötvenöt pé nzt az ispán é s annak utána pró báltassé k meg.
6. fejezet:A bírónak szolgaszemé lyre vagy szabad emberre való tö rvé nyté telé rõl (De judicis erga servum vel liberum judicio) Ha valamely bíró le nem vágatja a szolgának orrát, avagy a szabad embert fel nem akasztatja, mindene vesszen, kivé ve fiait é s leányait: é s magát a bíró t adják el szolgaságra. 1.§. Ha pedig ártatlant akasztat fel, száztíz pé nzt fizessen é s az elíté ltnek minden javait adja vissza övé inek. 2.§. És ha ké t alkalmas tanúval megmenti magát, akkor attó l, a ki õ t a tanács elõ tt bevádolta vala, ötvenöt pé nzt vegyen. 3.§. És ha törvé nyre menne a dolog é s a bíró igaznak tetszené k meg, vádló ját sújtsa azon bünteté s, mellyel a bíró lett volna sújtandó . 4.§. És ha tehetõ sebb ember a bíró nál, szabadságát is veszítse el.
7. fejezet: A lopott jószá got vá sá rló kalmá rról vagy kereskedõrõl (De negotiatore sive mercatore furtivam rem emente) Senki ne adjon vagy vegyen vásáron kívül. 1.§. Ha valaki ennek ellené re lopott jó szágot vásárlana, vesszenek mindnyájan: mind a vevõ , mind az eladó , mind a tanuk. 2.§. Ha pedig igaz jó szággal kereskednek, veszítsé k el azt meg az árát, é s a tanuk ugyanannyival bû nhõ djenek. 3.§. Hogyha pedig vásáron kötnek alkut, kössé k a bíró meg a vámszedõ elõ tt é s tanuk jelenlé té ben. 4.§. És ha kitudó dik, hogy a mit vásárlottak, lopott jó szág lé gyen, a vevõ t mentse meg ugyan a bíró meg a vámos tanúbizonysága, de az eladó t adják ké zre a tanuk.
8. Fejezet:Az emberö lé srõl (De jugulato homine) A ki kivont karddal embert öl, vessé k tömlöczbe a király íté lete szerint é s osszák három ré szre minden vagyonát: úgymint szölleit, földeit, cselé dsé gé t, szolgáit. 1.§. Ebbõ l ké t ré sz illesse a megöltnek a rokonságát, a harmadikat adják a gyilkos fiainak é s felesé gé nek. 2.§. Ha pedig száztíz pé nz é rõ né l kevesebb vagyona lenne, szabadságát is veszítse el
9. fejezet: Arról, ha valakinek csalá djabelije lop (De quolibet ejusdem prosapiae furtum faciente) Ha valaki Isten kedvezõ kegyelmé bõ l gyermeké t vagy atyja-fiát, vagy akármely közelvaló rokonát a törvé ny keze elõ tt é ri lopáson rajta, az ilyen tolvaj ne szenvedjen akasztó fát vagy testi veszedelmet, hanem adják el mint számkivetettet, ha közrendû ember, ha pedig nemes embert kapnak azon vé tekben rokonai, azt nem kell eladni, hanem vessé k a tömlöcz fogságába.
10. fejezet: Arról, ha valaki az õszolgá já t é ri lopá son 205
(De cujusvis servo in furto deprehenso) Ha pedig valaki az õ szolgáját é ri rajta, hogy vagy az övé bõ l, vagy a másoké bó l lopott, az elõ bb mondottak szerint ne kímé lje azt orra levágatása vé gett a bírák kezé be adnia.
11. fejezet: A má s há zá ra tá madó nemesrõl vagy vité zrõl (De nobili vel milite invadente alterius domum) Ha valamely nemes vagy vité z más nemes ember házára megyen é s ottan viaskodik é s a ház asszonyát bántalmazza: ha van annyit é rõ vagyona, ké t ré szt adjon belõ le bírságul az õ rossz cselekedeteié rt, a harmadik pedig a felesé gé nek é s fiainak maradjon. 1.§. Hogyha pedig vagyon nincsen, megnyírt fejjel, kötözötten, ostorozva hordozzák körül a piaczon é s úgy adják el szolgaságra. 2.§. Más szabad emberek, ha kik vele valának, ötvenöt bizánczi pé nzzel fizessenek meg vé tköké rt. A szolgák pedig azonké ppen bû nhõ djenek, miké ppen az õ uraik. De ha mások szolgái urok tudtán kívül elegyednek a harczba, azokat adják el, é s áruk feleré sze legyen az õ bû nük bírsága, feleré sze pedig urokat illesse
12. fejezet: A lopá son kapott szabad emberrõl vagy szolgá ról, é s a szabadoknak szolgasá gra vetett fiaikról (De libero vel servo in furto capto, et de filiis liberorum in servitutem redactis) Ha szabad embert vagy szolgát lopáson kapnak, akasszák fel. 1.§. Ha pedig az akasztó fa elõ l templomba menekedik, hozzák ki onnan é s vakítsák meg. 2.§. A lopáson kapott szolgát, ha templomba nem menekedik, akasszák fel szinte mint a szabad embert, é s a felakasztott szolga legyen kára az õ urának, az ellopott jó szágnak pedig a jó szág gazdája vallja kárát. 3.§. Ha lopáson kapott szabad ember a templomba menekedik, é s kihozattatván onnan szemé t veszti, tizedik esztendejekben járó vagy annál kisebb korú fiai é s leányai szabadok maradjanak, de ha tíz esztendõ né l idõ sebbek, vessé k szolgaságra õ ket é s minden vagyonukat vegyé k el tõ lük. 4.§. Ha szolga vagy szabad ember ludat vagy tyúkot lop, tolják ki fé l szemé t é s a mit lopott adja meg.
13. fejezet: Arról, ha papi renden valók lopnak (De furto clericorum) Ha papi renden való ember ludat vagy tyúkot, gyümölcsöt vagy más effé lé t lop, fenyítse meg csak az õ elöljáró ja vesszõ vel, de a mit lopott, azt megté ríteni tartozzé k. Ha többet é rõ t oroz, püspöke vesse le papi rendjé rõ l é s íté ljé k meg a köztörvé ny szerint.
14. fejezet: A lopá sban talá lt szabad emberrõl (De libero in furto reperto) Ha valamely szabad ember tíz dé nár árát lop, akasszák fel. Ha tíz dé nárnál kevesebb é rõ leszen, adja meg a lopást tizenké tszer é s egy ökörrel váltsa meg magát. 1.§. Ha pedig szolga lop annyit, ké tszer adja meg é s bû nhõ djé k az orrával é rte.
206
2.§. A szökevé ny szolgát, ha valahol tolvajságban tapasztaltatik, vakítsák meg, é s ezé rt vé gezõ k, hogy se fel ne akasszák, se nyelvé t ki ne messé k, hogy ha annakutána az õ ura megtalálja õ t, rajta kereshesse, ha valamit elvesztett volna
11.1.2.2. I. Lá szló kirá ly decré tumainak III. könyve 13. fejezet: A bitang jószá g szedõirõl (De collectoribus rerum fugitivarum) A bitang jó szág szedõ je, kit közönsé gesen joch-szedõ nek mondanak, valamint csak egybegyû jtend, hajtsa a vármegyé re: é s a király lovásza meg a megye ispánjának lovásza é pítsenek aklot a várallyán, é s a mi baromfé le szent Mihály arkangyal napjáig összeszedõ dik, azt ott tartsák: a szökevé ny szolgákbó l ké t ré szt adjanak a király poroszló jának, a harmadik az ispáné legyen: é s a mondott ünnepnapig hagyják é s tartsák ottan az egé szet: szent Mihály napja után pedig, mikor megosztják, a püspök embere tizedet vegyen belõ le. 1.§. Szent Márton napjátó l szent György napjáig a juhokat é s ökröket szedjé k össze azután osszák meg hasonló mó don. 2.§. És ha a bitang jó szágot szedõ , kit említé k, e rendelé st általhágja, vesszen minden javával, kivé ve fiait é s az õ felesé gé t. 3.§. Az ispán szedõ je, ha szabad ember, hasonló mó don pusztuljon, ha szolga, vegyé k el az ispántó l. 4.§. Ha a király szedõ je eltagad vagy másnak ad valamit abbó l, amit egybegyû jtött, mind ki kapta, mind ki adta, mindketten vesszenek, é s ha valaki tõ le tagad meg valamit, a mennyit megtagadott, annyit fizessen tizenké tszer é rte.
27. fejezet: Azokról, a kik otthon vínak meg ügyö ké rt (De his, qui domi fecerunt pugnam) A kik megvínak otthon é s a bíró eleibe nem viszik ügyöket, azokon a bíró nak semmi keresete ne legyen. Ha hozzá jõ nek, tetszé se szerint íté ljen, é s ha megegyezteti õ ket é s ezé rt adnak a bíró nak valamit, egy harmadot magának, ké t harmadot a királynak tartson belõ le.
11.1.2.3. I. Lá szló korabeli egyhá zi zsinat hatá rozatai 40. fejezet: Azokról, akik a tizedet megtagadjá k a) A püspök szedjen tizedet mindenbõ l, de a következõ mó don: a püspök poroszló ja ké rdezze meg a termé s vagy állatok tulajdonosát, hogy mennyie van? Ha hisz szavainak, vegyen aszerint, ahogy azt mondta: ha pedig nem hisz, eskesse meg õ t é s ezután vegyen. A termé nyt pedig keverten ne fogadja el, csak különválasztva. b) Ha pedig az eskü után a termé s tulajdonosáró l valaki idegen azt mondja, hogy hamisan esküdött, a püspök poroszló ján kívül a király é s az ispán poroszló ja elõ tt mé rjé k meg a termé st. Ha a termé s tulajdonosa vé tkesnek bizonyul, neki adják a tized ré szé t é s a kilenc ré szt adják a püspöknek, ha azonban az találtatik hazugnak, aki bevádolta õ t, ugyanazon bünteté s szerint fizessen vé tké é rt. Ha pedig (a vádaskodó nak) nincs semmije sem, amibõ l magát megváltsa, adják el õ t, de csak egyedül, gyermekeit nem. c) A tizedet pedig az Ú r születé sé nek ünnepé ig teljes egé szé ben szedjé k be.
207
d) A fiút pedig, aki apja házában lakik vagy a rabszolgát, ne számítsák külön, hanem együtt adjanak tizedet a családfõ vel, az olyan fiaktó l azonban vagy szolgáktó l, akiknek külön van házuk, szedjenek tizedet mindenük után, amijük van. e) Ha pedig valaki olyan konok, hogy amikor megké rdezik, a püspök poroszló jának nem akarja a tizedet megbecsülni, akkor a poroszló jelölje meg alkalmas tanúk elõ tt, amennyi elõ tte igazságosnak látszik. f) Lent vagy kendert annyit vegyen, amennyit egy maré kkal az ujjakat földrenyomva, össze lehet szorítani. Ha csé pelt gabonát talál, ha tíz vedernyi, ne szedjen semmit se, ha húsz, vagy több, vegye a tized ré szé t. 11.1.3. II. Andrá s (1205-1235)
11.1.3.1. Az aranybulla (1222) A szent Háromság é s Oszthatatlan Egysé g nevé ben. András, Isten kegyelmé bõ l Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics é s Ladomé ria Királya, mindörökké . Mivelhogy mind országunk nemeseinek, mind másoknak is, szent István Király által elrendelt szabadsága, né mely királyoknak a hatalmaskodása folytán, akik olykor saját haragjukat akarták megbosszulni, olykor pedig gonosz emberek hamis tanácsaira hallgattak vagy olyanoké ra, akik (csak) saját hasznukat keresté k, igen sok dologban kisebbedé st szenvedett, ezek a mi nemeseink felsé güket é s a mi elõ deinket, az õ királyaiknak felsé gé t ké ré seikkel é s sok sürgeté ssel zaklatták országunk újjáalakítása vé gett. Mi tehát az õ ké ré seiknek mindenben eleget kívánván tenni, ahogy tartozunk, különösen pedig mivel közöttünk é s õ közöttük ezen okbó l már gyakrabban nem cseké ly elkeseredé sre jutott a dolog, amit, hogy a királyi mé ltó ság teljesebben megõ riztessé k, illik elkerülni, – ez pedig senki más által nem törté nhetik jobban, mint õ általuk, – megengedjük mind nekik, mind országunk más embereinek a szent király által engedett szabadságot. És másokat is, melyek országunk állapotának újjáalakítására tartoznak üdvösen rendelünk a következõ mó don:
1. A szé kesfehé rvá ri tö rvé nynapokról a) Hogy é venké nt a szent király ünnepé n, hacsak nem akadályoz bennünket váratlan nehé z ügy avagy betegsé g, Fehé rváron tartozunk ünnepelni. b) És ha mi jelenlenni nem tudnánk, a nádor ké tsé gtelenül ott lesz helyettünk, hogy a mi nevünkben az ügyeket meghallgassa. c) És az összes serviensek, akik akarnak, oda szabadon eljöhetnek.
2. A serviensek szemé lyé nek é s birtokainak biztonsá gá ról Azt is akarjuk, hogy sem mi, sem a mi utó daink valamely hatalmas kedvé é rt servienseket soha el ne fogjanak vagy (azok birtokait) fel ne dúlják, hacsak elõ bb meg nem idé zté k é s bíró i úton el nem íté lté k õ ket.
3. A servienseknek, valamint a serviensek é s az egyhá zak né peinek mentessé gé rõl minden adó é s beszá llá solá s alól.
208
a) Ú gyszinté n semmifé le adó t, sem "szabad dé nárok"-at nem fogunk szedetni a serviensek birtokai után, sem az õ házaikba vagy falvaikba nem szállunk, hacsak nem hívnak bennünket. b) Az egyházak né peitõ l sem fogunk semmifé le adó t szedetni.
4. A serviensek birtokainak ö rö klé srendje a) Ha valamely serviens fiú né lkül hal meg, birtoka negyed ré szé t leánya örökölje, a többirõ l úgy inté zkedjé k, ahogy akar. b) És ha váratlan halál folytán inté zkedni nem tud, (azok a) rokonai örököljé k, akik hozzá közelebb állnak. c) És ha egyáltalán semmi nemzetsé ge nincs, a király fogja azokat birtokába venni.
5. A megyei igazsá gszolgá ltatá s szabá lyozá sa a) A megyei ispánok a serviensek birtokai felett ne íté lkezzenek, csak pé nz- é s tizedügyekben. b) A megyei udvari ispánok egyáltalában senki felett ne íté lkezzenek, csupán váruk né pei felett. c) A tolvajok é s rabló k felett a királyi billogosok íté lkezzenek, de csak magának az ispánnak lábainál.
7. A serviensek é s má sok hadkö telezettsé gé nek szabá lyozá sa a) Ha pedig a király az országon kívül akar hadat vezetni, a serviensek ne tartozzanak vele menni, csak az õ pé nzé n, é s visszaté ré se után rajtuk hadbírságot ne szedjen. b) Ha azonban az ellensé g ré szé rõ l jön sereg az országra, mindnyájan egyetemlegesen menni tartozzanak. c) Ú gyszinté n, ha az országon kívül megyünk is haddal, mindazok, kik ispánságokat bírnak vagy tõ lünk pé nzt kapnak, menni tartozzanak.
8. A ná dor bírói jogkö ré rõl a) A nádor országunk minden embere felett különbsé g né lkül íté lkezzé k. b) De a nemesek (olyan) ügyeit, melyek fejveszté sre vagy birtokaik feldúlására vonatkoznak, a király tudta né lkül ne fejezhesse be. c) Helyettes bírákat ne tartson, csak egyet, a saját udvarában.
9. Az udvarbíró jogkö ré rõl a) Udvari ispánunk, amíg (a királyi) udvarban tartó zkodik, mindenki fölött íté lhet é s az udvarban elkezdett ügyet bárhol befejezheti. b) De ha birtokán tartó zkodik, poroszló t nem küldhet, sem a feleket nem idé zheti meg.
11. Az idegen tisztsé gviselõkrõl Ha vendé gek, tudniillik elõ kelõ emberek jönnek az országba, az ország tanácsa né lkül mé ltó ságra ne emeljé k õ ket.
13. A kirá lyi fõtisztviselõk hatalmaskodá sai ellen A jobbágyok úgy kövessé k (királyi) udvart vagy utazzanak bármerre, hogy a szegé nyeket el ne nyomják, se ki ne fosszák.
209
16. Megyé knek vagy orszá gos tisztsé geknek ö rö kjogon való eladomá nyozá sa ellen Egé sz megyé ket vagy bármifé le mé ltó ságokat örök tulajdonul vagy birtokké ppen nem adományozunk.
17. A szolgá lattal szerzett birtokokról Azoktó l a birtokoktó l, amelyeket valaki igaz szolgálattal szerzett, õ t soha ne fosszák meg.
19. A vá rjobbá gyok é s a telepes-vendé gek jogainak tiszteletben tartá sá ról a) A várjobbágyokat a Szent Királytó l rendelt szabadságban kell megtartani. b) Hasonló ké ppen a vendé geket is, bármilyen nemzetbõ l való k, a kezdettõ l fogva nekik engedett szabadságban kell megtartani.
20. A tizedfizeté s módjá ról a) A tizedet senki se tartozzé k pé nzben megváltani, hanem ahogy a föld hozza a bort vagy termé st, úgy kell fizetni. b) És ha a püspökök (ebben) ellentmondanak, nem fogjuk õ ket segíteni.
23. Az ú j pé nz é rvé nyessé gi idejé rõl é s minõsé gé rõl a) Ú j pé nzünk egy é vig maradjon használatban, húsvé ttó l húsvé tig. b) És a dé nárok olyanok legyenek, amilyenek Bé la király idejé ben voltak.
26. Birtokoknak külfö ldi szemé lyek ré szé re való adomá nyozá sa ellen a) Birtokokat nem szabad az országon kívüli (szemé lyeknek) adományozni. b) Ha ilyeneket adományoztak vagy eladtak, meg kell engedni az ország lakó inak, hogy azokat visszaválthassák.
28. A bírói íté let é rvé nyben tartá sá ról Ha valakit bíró i úton elíté ltek, a hatalmasok közül senki se merje õ t megvé deni.
29. A kirá lyi é s az ispá ni jö vedelmek elhatá rolá sa a) Az ispánok csupán ispáni tisztû k jövedelmé vel é ljenek, b) egyebeket, amelyek a királyt illetik, tudniillik a csöböradó t (pé nz) adó kat, ököradó t é s a várak (jövedelmé nek) ké tharmad ré szé t, a király bírja.
30. Az orszá gos tisztsé gek halmozá sa ellen Ú gyszinté n: e né gy jobbágyon kívül, tudniillik a nádor, a bán é s a király é s királyné udvarbírái – senki se viselhessen ké t mé ltó ságot.
31. É s hogy ez a mi engedmé nyünk, illetõ leg rendelkezé sünk mit a mi idõ nkben, mind utó daink idejé ben örökké é rvé nyes legyen, azt hé t pé ldányban állíttattuk ki é s arany pecsé tünkkel erõ sítettük meg. Azé rt, hogy egy pé ldány küldessé k a pápa úrnak é s azt õ registrumába írassa be, a második õ riztessé k az ispotályosoknál, a harmadik a templomosoknál, a negyedik a királynál, az ötödik az esztergomi káptalanban, a hatodik a kalocsaiban, a hetedik pedig a mindenkori nádornál, azé rt, hogy eme írást állandó an szeme elõ tt tartván, se maga el ne té rjen valamiben az elõ bb mondottaktó l, se a királyt, vagy a nemeseket, avagy másokat elté rni ne engedjen, hogy õ k is örvendhessenek szabadságuknak é s ezé rt hozzánk é s az mi utó dainkhoz mindig hívek legyenek é s királyi koronát megilletõ szolgálatokat meg ne tagadják. 210
Azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy a mi utó daink közül valaki valamely idõ ben ezen rendelkezé seink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevé lnek erejé né l fogva, mind a püspököknek, mind a többi jobbágyoknak é s országunk nemesinek, együttesen é s különkülön, a jelenben é s a jövõ ben mindörökké szabadságukban álljon, hogy a hû tlensé g minden vé tke né lkül nekünk é s a mi utó dainknak ellenállhassanak é s ellentmondhassanak. Kelt Kelednek, udvarunk kancellárjának, az egri egyház pré postjának, keze által. Az ige megtestesülé sé nek ezer ké tszáz huszonkettedik é vé ben. Fõ tisztelendõ János esztergomi é rsek, tisztelendõ Ugrim kalocsai é rsek, Dezsõ csanádi, Ró bert veszpré mi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pé csi, Kozma gyõ ri, Bereck váci, Vincze nyitrai püspökök idejé ben. Uralkodásunk tizenhetedik é vé ben.
11.1.3.2. Az aranybulla megú jítá sa (1231) A szent Háromság é s Oszthatatlan Egysé g nevé ben. András, Isten kegyelmé bõ l Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics é s Ladomé ria Királya, mindörökké . Mivelhogy mind országunk nemeseinek, mind másoknak is, Szent István király által elrendelt szabadsága, né mely királyoknak a hatalmaskodása folytán, akik olykor saját haragjukat akarták megbosszulni, olykor pedig gonosz emberek hamis tanácsaira hallgattak, igen sok dologban kisebbedé st szenvedett, ezek a mi nemeseink felsé günket é s a mi elõ deinknek, az õ királyaiknak felsé gé t ké ré seikkel é s sok sürgeté ssel zaklatták országunk újjáalakítása vé gett. Mi tehát az õ ké ré seiknek mindenben eleget kívánunk tenni ahogy tartozunk, különösen pedig mivel közöttünk é s õ közöttük ezen okbó l már gyakrabban nem cseké ly elkeseredé sre jutott a dolgok, amit, ahogy a királyi mé ltó ság teljesebben megõ riztessé k, illik elkerülni, – ez pedig senki más által nem törté nhetik jobban, mint õ általuk – megengedjük mind nekik, mind országunk más jobbágyainak é s servienseinek a Szent Király által engedett szabadságot é s másokat is, melyek országunk állapotának rendezé sé re tatoznak, megerõ sítünk a következõ mó don:
1. A szé kesfehé rvá ri tö rvé nynapokról a) Szent királyunk ünnepé n, hacsak nem akadályoz bennünket váratlan nehé z országos ügy avagy betegsé g, Fehé rváron tartozunk ünnepelni, hogy ott az elnyomottak panaszaikat fé lelem né lkül elõ adhassák. b) De ha mi nem is tudnánk jelen lenni a nádor tartozik jelenlenni é s nevünkben az ügyeket meghallgatni, c) é s összes serviensek é s mások, akik akarnak, oda szabadon é s fé lelem né lkül eljöhetnek.
2. A fõpapoknak eme tö rvé nynapokon való megjelené si kö telezettsé gé rõl Az egyházak fõ papjai, mind az é rsekek, mind a püspökök, a szegé nyek panaszának meghallgatására é s a netalán megsé rtett szabadság megerõ síté sé re, ha csak egyházi akadály nem gátolja õ ket, kötelesek megjelenni.
211
3. A ná dornak e tö rvé nynapokon való felelõssé grevoná sá ról Ha a nádor aközben rosszul inté zné a király é s az ország ügyeit, könyörögni fognak nekünk, hogy helyé re hasznosabbat állítsunk, akit akarunk é s mi az õ ké ré seiknek engedni fogunk.
4. Az orszá g lakóinak szemé ly- é s vagyonbiztonsá gá ról Akarjuk, hogy sem mi, sem a mi utó daink soha senkit el ne fogjanak vagy (birtokaikat) fel ne dúlják, ha csak elõ bb bíró i úton el nem íté lté k õ ket.
5. A jö võben elkö vetendõeffé le sé relmek teljes jóvá té telé rõl És mivel ezek a mi eskünkkel é s a mi fõ embereink esküjé vel erõ síttettek meg: ha valakit mi vagy a mi fiaink vagy bárki ezen idõ , tudniillik a mi uralkodásunk tizenhetedik é ve után, bíró i íté let né lkül kifosztanának, (az ilyenek javait) teljes mé rté kben vissza kell állítani.
6. A jogtalan é s rendkívüli adók megszünteté sé rõl Ú gyszinté n: semmifé le adó t, semmifé le behajtást, sem "kamara haszná"-t, bármely számítás szerint vessé k is ki, soha semmi alkalommal nem fogunk szedetni semmifé le nemzetisé gû vagy jogi állapotú emberektõ l, kivé ve azokat, akik a királyi kincstárnak meghatározott adó t tatoznak fizetni.
7. A servienseknek é s az õné peinek mentessé gé rõl minden beszá llá solá s alól 11. A serviensek birtokainak ö rö klé si rendje a) Ha valamely serviensünk örökös né lkül hal meg, birtoka negyedé t leánya örökölje, a többirõ l úgy inté zkedjé k, ahogy akar, b) é s ha váratlan halál folytán inté zkedni nem tud, (azok a) rokonai örököljé k, akik hozzá közelebb állnak, c) é s ha egyáltalán semmi rokonsága nincs, a király bírja azokat.
13. A megyei udvari ispá nok é s billogosok bírá skodá si jogkö ré rõl a) A megyei udvari ispánok egyáltalában senki felett ne íté lkezzenek, csupán váruk né pei felett. b) A tolvajokat é s rabló kat a királyi billogosok íté ljé k meg, de csak a megyei ispán lábainál.
15. A nemesek é s má sok hadkö telezettsé gé nek ú jabb szabá lyozá sa a) Ha mi az országon kívül vezetünk hadat, a nemesek nem tartoznak velünk menni, b) csupán az ispánok é s a zsoldosok, várjobbágyok é s azok, akik tisztsé gükné l fogva erre kötelesek é s akiknek nagyobb birokokat adományoztunk.
16. Ugyanarról Ha azonban hadsereg jön az ország ellen, mindnyájan együtt é s külön-külön tartozzanak a haza vé delmé re az ellensé g ellen kiállni. S ha az ellensé g ellenünk jövõ hadserege visszavonul, ezeket megtorlás vé gett tartoznak üldözni.
17. A ná dor bírósá gi jogkö ré rõl A nádor pedig minden ember felett különbsé g né lkül íté lkezzé k, kivé ve az egyházi szemé lyeket é s klerikusokat, valamint a házassági é s hitbé r ügyeket é s más egyházi (vonatkozású) ügyeket, amelyek bármely címen egyházi vizsgálat alá tartozó knak látszanak.
212
18. Ugyanarról A nemesek (olyan) ügyei, melyek fejveszté sre avagy birtokaik feldúlására vonatkoznak, a király tudta né lkül semmifé le bíró i által ne legyenek befejezhetõ k.
19. A ná dor helyettesíté sé rõl A nádor helyettes-bírákat ne tartson, csak egyetlen egyet a saját udvarában. És gondosan (ti. a nádor) ó vakodjé k, nehogy bárki felett is eme határozat ellené re bíráskodjé k vagy íté letet mondjon.
20. Az udvarbíró jogkö ré rõl a) Udvari ispánunk, míg udvarunkban tartó zkodik, mindenki fölött íté ljen é s az udvarunkban elkezdett ügyet bárhol befejezheti. b) De ha birtokán tartó zkodik vagy másutt udvarunkon kívül, sem poroszló t nem küldhet, sem a feleket nem idé zheti meg.
21. A poroszlókról é s az egyhá zak hiteles helyi mûkö dé sé rõl a) És mivel az országban sokan szenvednek sé relmet a hamis poroszló k miatt, ezek idé zé sei vagy tanúbizonyságai ne legyenek é rvé nyesek, csak a megyé s püspök vagy káptalan tanúbizonysága által (támogatva), b) s a meggyanúsított poroszló is csak ezek tanúbizonysága által tisztázhassa magát. c) Kisebb ügyekben pedig a szomszé dos konventek vagy kolostorok tanúbizonysága legyen é rvé nyes.
23. Az idegenek tisztsé gviselé se ellen Az országba jövõ nemes vendé geket, hacsak nem akarnak itteni lakosok lenni, mé ltó ságokra ne emeljé k, az ilyenek viszik ki ugyanis az ország gazdagságát.
25. A tolvajok é s rablók csalá dtagjairól A tolvajok vagy rabló k felesé gé t vagy gyermekeit az apák bû ntetteié rt ne adják el.
26. Megyé knek é s orszá gos tisztsé geknek eladomá nyozá sa ellen Egé sz megyé ket vagy mé ltó ságokat tulajdonul vagy birtokké ppen nem adományozunk.
27. A vá rjobbá gyok é s vendé g-telepesek szabadsá gá ról a) Elrendeltük, hogy a várjobbágyokat a Szent Királytó l engedé lyezett szabadságban kell megtartani, b) hasonló ké ppen a vendé geket is, bármilyen nemzetbõ l való k, a kezdettõ l fogva nekik engedett szabadságban kell örökké megtartani.
28. A serviensek é s egyhá zak né peinek a vá rmunká tól való mentessé gé rõl Keríté sek vágására é s árkok ásására, kertekben vagy bármely királyi é pületekben vagy mû helyekben (való munkára) a serviensek vagy egyházak né peit nem ké nyszeríthetjük.
29. A huszad szedé sé rõl A huszadon kívül, amely a királyokat ré gtõ l fogva megilleti, tizedet nem szedünk, mivel ez a né pet megterheli.
213
30. A serviensek birtokainak mentessé gé rõl a legelteté s alól Disznaink, a serviensek erdeiben vagy ré tjein, ezek akarata ellené re, ne legelhessenek.
31. A zsidók é s saracenok tisztsé gviselé se ellen A pé nzverde, só kamrák é s más állami hivatalok é lé re zsidó kat é s saracenokat ne állítsanak.
32. Birtokoknak külfö ldi szemé ly ré szé re való adomá nyozá sa ellen a) b)
Birtokokat nem szabad az országon kívüli szemé lynek adományozni. Ha ilyeneket adományoztak vagy eladtak, meg kel engedni az ország lakó inak, hogy azokat visszaválthassák, vagy egyszerû en vissza kel venni azokat.
34. A kirá lyi é s az ispá ni jö vedelmekrõl a) b)
Az ispánok elé gedjenek meg ispáni tisztû k jövedelmé vel, egyebeket, amelyek a királyt illetik, tudniillik a csöböradó t, (pé nz) adó kat, ököradó t é s várak (jövedelmé nek) ké tharmad ré szé t, a király akarata szerint osszák szé jjel azok között, akik között õ akarja.
35. Az elité ltek birtokairól a) b)
Ú gyszinté n: Ha valakit bíró i úton elíté ltek, akartunktó l fog függni, hogy az ilyenek birtokait magunknak tartsuk meg, vagy tetszé sünk szerint mások közt osszuk szé t. Azt azonban nem akarjuk, hogy az ilyenek falvaira tüzet bocsássanak.
Hogy pedig mindezek úgy a mi idõ nkben, mint a mi utó daink idejé ben erõ sen é s változatlanul megmaradjanak, mind mi, mind a mi fiaink szemé lyesen esküt té ve, megerõ sítettük é s úgy saját, mint fiaink pecsé tjeivel megpecsé teltettük. Saját akaratunkbó l hozzájárulván, hogy ha akár mi, akár a mi fiaink é s a mi utó daink ezt az általunk engedé lyezett szabadságot meg akarnák sé rteni, az esztergomi é rseknek jogában álljon, hogy szabályszerû elõ zetes meginté s után, minket é s õ ket a kiközösíté s kötelé ké vel fenyítsen meg. Kelt az Ú r megtestesülé sé nek ezer ké tszáz harmincegyedik é vé ben, a mi uralkodásunknak pedig a huszonkilencedik é vé ben. 11.1.4. IV. Béla (1235-1270)
11.1.4.1. IV. Bé lá nak é s fiainak törvé nye (1267) Mi B. (=Bé la) Isten kegyelmé bõ l Magyarország királya é s I. (=István) ugyanazon kegyelem által a magyarok ifjabb királya é s erdé lyi herceg é s B., egé sz Szlavó nia ifjabb hercege. Tudtára adjuk mindenkinek, akik jelen levelünket megtekintik, hogy Magyarország összes nemesei, akiket királyi servienseknek mondanak, hozzánk járulván, tõ lünk alázatosan é s hó dolattal azt ké rté k, hogy õ ket Szent I. királytó l megállapított é s elnyert szabadságukban megtartani kegyeskedjünk, hogy nekünk é s a koronának annál hívebben é s lelkesebben szolgálhassanak, miné l kegyesebb szabadságokkal ajándé kozzuk meg õ ket. Mivel úgy találtuk, hogy ké ré seik é s követelé seik jogosak é s törvé nyesek, tanácsot tartván báró inkal s az õ hozzájárulásukkal, azokat teljesítendõ knek vé ltük. Figyelemmel tartván azt, hogy ez által az ország jobb állapotáró l kell gondoskodnunk.
214
1. A nemesek né peinek teljes mentessé gé rõl adók é s megszá llá s alól Elrendeltük tehát, hogy adó kat vagy behajtásokat a kamara címé n vagy más címen a nemesek né peitõ l soha semmi idõ ben ne szedjenek, hasonló ké ppen é lelmiszereket sem é s megszállás címé n sem fogjuk azokat sem mi, sem mások háborgatni.
2. A vá rfö ldek é s udvarnokok fö ldjeinek visszaadá sá ról Ú gyszinté n akarjuk, hogy az összes várföldeket é s az udvarnokok földjeit, amelyekre a mi nevünkben vagy a királyné asszony nevé ben né peket gyû jtöttek össze, a várnak é s az udvarnokoknak vissza kell adni, hogy a falvak a szabad vendé gek kiváltságos nevé nek örvendhessenek.
3. A nemesek szemé lyé nek é s vagyoná nak a kirá ly á ltal való tiszteletbentartá sá ról Ú gyszinté n elrendeltük, hogy ne legyen szabad nekünk a nemesek közül senkit sem rossz tanácsadásra bíró i íté let né lkül elfogni, bebörtönözni vagy vagyonában vagy szemé lyé ben megkárosítani. Hanem: bíró ság elé vonva, a báró k jelenlé té ben, harag, gyû lölet vagy kedvezé s kizárásával kell íté lni az ilyen fölött, megtartván a jog rendjé t.
6. Az ö rö kö s né lkül meghalt nemesek birtokainak ö rö klé si módjá ról Ú gyszinté n azt akarjuk, hogy ha valaki a nemesek közül esetleg örökösök né lkül hal meg, az ilyennek birtokait é s javait addig szé t ne szedjé k, senkinek ne ajándé kozzák, senkinek ne adományozzák, senkinek el ne örökítsé k amíg az illetõ meghaltnak rokonait é s nemzetsé ge tagjait a mi jelenlé tünk elé nem hívták é s e birtokokró l az õ k é s báró ink jelenlé té ben inté zkedé s nem törté nik, ahogy a jog rendje meg fogja szabni. Ezen idõ alatt pedig a meghaltnak mind birtokait, mind javait a rokonok é s nemzetsé gbeliek tartozzanak megõ rizni.
7. A nemesek hadkö telezettsé gé rõl külfö ldi hadjá rat eseté n Ú gyszinté n elrendeltük, hogy ha elõ fordul, hogy országok vagy tartományok elfoglalására vagy megszerzé sé re sereget indítunk, a nemeseket akaratuk ellené re a seregbe nem ké nyszerítjük, csak ha valaki önké nt akar hadba indulni avagy fizeté sé rt, – sem pedig arra, hogy fiaink vagy mások megsegíté sé re menjenek – õ ket akaratuk ellené re semmiké ppen nem ké nyszerítjük.
8. A szé kesfehé rvá ri tö rvé nynapokról Ú gyszinté n elrendeltük, hogy minden é vben a szent király ünnepé n, közülünk valaki tartozzé k Fehé rvárra jönni é s minden megyé bõ l ké t vagy három nemes tartozik megjelenni, hogy azoknak jelenlé té ben minden kártevé srõ l é s jogtalanságró l, bárki okozta é s követte el azokat, minden panaszosnak elé gté telt szolgáltassunk.
9. A hadjá rat alkalmá val meghalt nemesek birtokainak ö rö klé si módjá ról Ú gyszinté n: ha a nemesek közül valaki, akinek nincs örököse, a hadjárat alkalmával meghal, birtokai – bármely mó don szerezte is azokat – a király kezé re ne háromoljanak, hanem a hadban meghalt szemé ly rokonaira vagy nemzetsé gé re szálljanak, úgy tudniillik, hogy örökös birtokai rokonságának maradjanak, a vásárolt vagy szerzett birtokokat pedig engedjé k át bárkinek, akinek õ é leté ben akarta adományozni.
10. Az írá sbeli ké rvé nyezé s megszünteté sé rõl Ú gyszinté n: a nemesek ügyeit ké rvé nyek né lkül kell elinté zni.
215
És mindezekben, valamint más, Szent István király által megállapított szabadságokban, eme nemeseket meg fogjuk tartani é s sé rtetlenül meg fogjuk õ rizni, Isten minket úgy segítsen é s az Istennek szent evangé liumai é s az Ú r keresztjé nek é leteadó fája . Ha pedig közülünk valaki a jövõ ben ezen határozatot é s a Szent István királytó l megállapított szabadságot áthágná, ami távol legyen, õ t az esztergomi é rsek úr egyházi fenyíté kkel ké nyszerítse az elõ bbi mondottak sé rtetlenül való megtartására, amit mi magunk is elfogadtunk egyezõ akarattal. Hogy pedig ezek a mi rendelkezé seink az é rvé nyessé g örök erejé vel bírjanak, számukra jelen levelünket pecsé tjeinkkel erõ sítettük meg. Kelt az Ú r ezer ké tszáz hatvanhetedik é vé ben. 11.1.5. III. Andrá s (1290-1301)
11.1.5.1. III. Andrá s tö rvé nyei 1290;9. Fejezet 9.§. A ná dor, tá rnokmester, alkancellá r é s orszá gbíró tisztsé gé nek betö lté sé rõl Ú gyszinté n: a nádort, tárnokaink mesteré t, az alkancellárt é s az országbíró t, országunk nemeseinek tanácsábó l, országunk ré gi szokása szerint fogjuk kinevezni. Épsé gben hagyván azonban a szé kesfehé rvári egyháznak ama jogát é s kiváltságát, melyet fehé rvári egyházunk eme alkancellárság tekinteté ben ré gtõ l fogva é s köztudomás szerint bír.
1290;25. Fejezet Az orszá ggyûlé sek é venké nt teendõmegtartá sá ról Ú gyszinté n: minden é vben egyszer országunk összes bíró i é s nemesei Szé kesfehé rvárra (ország) gyû lé sre tartoznak jönni, ........... (hogy ott?) ............ az ország állapotáró l .............. (tárgyaljanak?) .......... é s megvizsgálják a báró k teteit, miké ppen járt el ki-ki közülük a saját tisztsé gé ben é s tartották meg az ország jogait é s ki-ki é rdemei szerint jutalmát vagy mulasztásai é s vé tkei szerinti bünteté sé t a mi é s tanácsosaink íté lete szerint mé g aznap elvegye.
1298;23 Fejezet A kirá ly mellett á llandóan mûkö dõtaná cs szervezé sé rõl a annak hatá skö ré rõl Ú gyszinté n elhatároztuk: a) Hogy a király úr udvarát mé ltó ságteljesebben igazgassák é s Magyarországot illendõ bben kormányozzák, király urunk három hó naponké nt váltakozva, ké t-ké t püspököt tartson maga mellett, é s pedig e rendnek megfelelõ en egyiket az esztergomi, másikat a kalocsai egyház püspökei közül s ugyanannyi, illetõ leg valamennyi nemest, – akiket most választottunk – s ezeket a királyi kincstárbó l megfelelõ fizeté ssel lássa el. b) És ha a király úr elmulasztaná ezt megcselekedni bármit tesz is ezen említett, mellé rendelõ tanácsosok tanácsa né lkül s fontosabb birtokadományok é s a mé ltó ságok eladományozása vagy más nagyobb dolgok tekinteté ben: azokat nem kell megtartani.
1298;33 Fejezet A má soknak szolgá ló nemesek, serviensek vé delmé rõl a) Ú gyszinté n elrendeltük, hogy a nemesek szolgálhassanak akinek akarnak, önké ntes akaratukbó l b) És ha valaki a hatalmasok közül az ilyen nemeseket erõ szakkal vagy hatalommal arra (ké nyszeríti), hogy neki szolgáljanak vagy õ ket emiatt szemé lyükben vagy vagyonukban
216
megsé rti vagy megterhelni ........... (meré szkedik?) ................... (é s így?) ..................... eme rendelkezé s ellen jár el, e cselekedet által azonnal a most hozott kiközösíté si íté let alá essé k. c) És ha effé le, a nemesek elnyomásáró l, a király úrnak tudomására jut, az ilyen elnyomó kat üldözni tartozzé k, hogy õ ket mé ltó bünteté ssel sújthassa. 11.1.6. I. Lajos (1342-1382)
11.1.6.1. I. Lajos kirá lynak 1351. é vben kelt egyetlen decretuma (Ludovici I. Regis, decretum unicum, anno 1351. editum) Lajos Isten kegyelmé bõ l Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomé ria, Kunország é s Bolgárország királya, Salerno fejedelme é s a szent Angyalhegyi javadalom ura. 1.§. Az összes kereszté ny hívõ knek, úgy a jelenleg é lõ knek, mint az ezután jövendõ knek, a kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, üdvöt abban, a ki a királyoknak üdvöt, szerencsé s kormányzást é s gyõ zelmi diadalt ad. 2.§. Köztudomású, hogy a királyi mé ltó ság tró nja é s hatalma akkor szilárdul meg, ha az alattvaló k bé ké jé rõ l é s nyugalmáró l elõ relátó körültekinté ssel gondoskodva van, é s ha szabadságok adományozásával, sõ t más királyoktó l kegyes megfontolással adott szabadságaik elismeré sé vel é s jó váhagyásával is bõ kezû en mé ltó jutalomban ré szesülnek. 3.§. Mert hû sé gük, melynek az é sz é s termé szet törvé nyeiben van meg a kellõ alapja, akkor marad fenn állandó an, a mikor a fejedelemnek az õ országlakosai iránt tanúsított kegyessé ge az alattvaló kkal szemben folyton növekszik, ugyannyira, hogy míg az é let szikrája ki nem alszik, a hû sé g elevensé ge sem száll alá a testben. 4.§. Enné lfogva, jelen levelünk rendé n mindenkinek tudomására akarjuk hozni, hogy országunk fõ papjainak, báró inak, valamint elõ kelõ inek é s nemeseinek gyülekezete é s ugyanaz a közönsé ge a mi királyi színünk elé jövé n, miután úgy magunk mint országunk minden kedvezõ é s szerencsé tlen körülmé nyei között felsé günknek a leghívebb igyekezettel é s szent buzgalommal tanúsított é s kifejtett hû sé güket é s hû sé ges szolgálataikkal szerzett kiváló é rdemeiket elõ adták é s emlé kezetünkben felelevenítetté k, megújítás é s megerõ síté s vé gett elé nkbe terjesztetté k boldog emlé kezetû õ sünknek é s elõ dünknek, harmadik Bé la király fiának, második Andrásnak, az igen dicsõ fejedelemnek, Magyarország né hai dicsõ sé ges királyának egy, saját arany pecsé tjé vel megerõ sített kiváltságlevelé t é s azokat a szabadságaikat, melyeket (miké nt az elõ bb említett levé l kijelenti) Szent István, a magyar nemzet királya é s apostola adott nekik, az alább következõ tartalommal. 5.§. Egy é rtelemmel é s akarattal alázatosan könyörögvé n felsé günknek, hogy azt elfogadván, helyeselvé n é s jó váhagyván, é s jelen levelünkbe szó ró l szó ra átiratván, az abban kijelentett minden szabadságukkal együtt (egyedül csak az alább felemlítendõ egy czikkelynek kivé telé vel) megerõ síteni, é s a mondott levé lben foglalt szabadságokat ké szsé ges királyi kegyelmünkkel, királyi hatalmunknál fogva megújítván, õ ket kiváltságlevelünk által az iránt biztosítani mé ltó ztassunk, hogy örök idõ kre azok birtokában é s é lvezeté ben fognak maradni. Annak a kiváltságnak tartalma is ez: 6.§. "A Szent Háromság é s osztatlan egysé g nevé ben.
217
7.§. "András, Isten kegyelmé bõ l Magyarország, Dalmátia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galicia é s Lodomeria örökös királya. 8.§. "Minthogy úgy országunk nemesinek, mint másoknak Szent István király adta szabadságát is, né mely királyoknak hatalma, né ha azé rt, hogy saját haragjukat kielé gítsé k, né ha meg azé rt, mert igazságtalan vagy saját hasznukat keresõ emberek csalfa tanácsát követté k, igen sok ré szben megcsorbította, stb." 9.§. Mi tehát királyi kegyelmünkkel meghallgatván mondott országunk fõ papjainak, báró inak, elõ kelõ inek é s nemeseinek a ké ré sé t, miután fontoló ra vettük é s emlé kezetünkben megújítottuk az õ hû engedelmessé güket é s legõ szinté bb szolgálatké szsé güket, mellyel saját magunk é s országunk mindennemû , úgy kedvezõ mint szerencsé tlen körülmé nyei között, különösen pedig akkor törekedtek felsé günknek megtetszeni s magukat elõ ttünk kedvesekké é s kedvetlenekké tenni, a mikor legkedvesebb fivé rünk, né hai András úr, Jeruzsálem é s Szicília királya ártatlan vé ré nek megbosszulása vé gett, a kinek irtó ztató erõ szakos halála csaknem az egé sz világ határait é s vidé keit töltötte be keserû sé ggel, velünk az említett Sicilia országába menvé n, a legnagyobb hû sé ggel eltelve, a sors váratlan esemé nyeivel é s különfé le szemé lyes veszé lyekkel rettenthetetlenül szembeszálltak.
10.§ Óhajuknak kegyesen eleget tenni é s akaratukat teljesíteni akarván, hogy õ ket . hasonló hû tetteknek odaadással való vé ghezvitelé re buzdítsuk, legkedvesebb õ sünknek é s elõ dünknek, második András király úrnak elõ bb említett, s aranypecsé tjé vel megerõ sített, minden gyanútó l egé szen mentes, szó ró l szó ra ide beiktatott levelé t az abban foglalt minden szabadsággal egyetemben elfogadván, helyeselvé n é s jó váhagyván. 11.§ Kivé ve egyedül a kiváltságbó l kizárt, elõ bb é rintett egy czikkelyt, tudniillik ezt: . "Hogy az örökösök hátrahagyása né lkül elhaló nemeseknek jogukban é s szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszé sük szerint mások ré szé re, é lõ k közt vagy halál eseté re adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeníteni." Sõ t ellenkezõ leg, é ppensé ggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog é s törvé ny szerint, tisztán é s felté tlenül, minden ellentmondás né lkül, legközelebbi atyafiaikra é s nemzetsé geikre háromoljanak. 12.§ Fentnevezett András király úr bullás kiváltságlevelé t tartalma szerint megerõ sítvé n, . é s azokat a szabadságokat a fensé ges fejedelemasszonynak Erzsé betnek, ugyanazon isteni kegyelembõ l Magyarország királyné jának, a mi legkedveltebb anyánknak kedves akaratával é s báró inknak tanácsára ké szsé ges királyi kegyelmünkbõ l megújítván, megengedtük, hogy örökké ezeknek birtokában é s é lvezeté ben maradjanak. 13.§ Ezenfelül, országlakosaink nyugalmasabb állapota é s bé ké t szeretõ ké nyelme . kedvé é rt ugyanazon anyánk akaratábó l é s ugyanazon báró inknak tanácsára, szokott jó indulatunknál fogva elhatároztuk, hogy ré szükre mé g az alábbírt szabadságokat adjuk é s engedjük...
6. czikkely A kilenczed fizeté sé rõl é s behajtá sá ról (De nonarum solutione, et exactione) Ezenkívül minden, bármely né ven nevezendõ szabad közsé gben, valamint az udvarnoki é s királynõ i közsé gekben levõ összes szántó vetõ é s szõ lõ birtokos jobbágyainktó l (kivé ve a falakkal bekerített városokat) minden termé nyüknek é s boruknak kilenczedé t beszedetjük é s a királyné asszony is be fogja szedetni. És a fönn nevezett báró k é s nemesek bármely birtokaikon levõ minden szántó vetõ é s szõ lõ vel bíró jobbágyuktó l ezek minden termé nyé nek é s borának kilenczed ré szé t a maguk szüksé gé re hasonló ké ppen hajtsák é s szedjé k be. 1.§. A fõ papok é s egyházi fé rfiak is, kinek jobbágyaik vannak, elõ bb a tizedet, aztán 218
meg hasonló ké ppen azok mindennemû termé nyeinek é s borainak kilenczed ré szé t szedjé k be. 2.§. És a kik a mondottak beszedé se tekinteté ben máské nt járnak el, az olyan ellenszegülõ knek é s a jelen rendeletünket megszegõ knek birtokain a termé nyeknek é s bornak ama kilenced ré szé t minden lejjebb szállítás é s leengedé s né lkül minmagunk fogjuk saját használatunkra behajtani. 3.§. Hogy ezáltal mé ltó ságunk gyarapodjé k, é s magok az országlakosok nekünk annál hívebben szolgálhassanak.
11. czikkely Az orszá g nemesei ugyanezt az egy szabadsá got é vezik (Nobiles regni, una et eadem libertate gaudeant) Ugyanazon nemeseknek ké ré sé be is beleegyeztünk: hogy az országunk határai közt lakó való di nemesek mé g az országunk határai közt fekvõ herczegi tartományokban levõ k is, megannyian ugyanazon egy szabadsággal é ljenek.
Zá radé k: 1.§. És hogy jelen megerõ síté sünknek, megújításunknak, rendelé sünknek, s a szabadság e bõ kezû adományozásának é s engedé lyezé sé nek a rendje örök szilárdságú erõ t nyerjen, s hogy azt mi vagy utó daink bármikor bármely ré szé ben vissza ne vonhassuk, kiadtuk függõ é s hiteles pecsé tünkkel megerõ sített jelen kiváltságlevelünket. 2.§. Kelt a tisztelendõ atyának Krisztusban, Mikló s úrnak, Krisztus é s az apostoli szé k kegyelmé bõ l a zágrábi egyház püspöké nek, a mi udvarunk kedvelt é s hû alkanczellárjának a kezé vel, az Ú rnak ezer, háromszáz ötvenegyedik é vé ben, december 11-é n, uralkodásunknak pedig tizedik esztendejé ben. 3.§. Jelen lé vé n a tisztelendõ atyák é s urak Krisztusban: Mikló s, esztergomi é rsek é s Esztergomnak örökös ispánja, é s Domokos spalató i é rsek, Dé nes barát kalocsai választott é rsek, Mikló s egri, Demeter váradi, András tinnini, Kálmán gyõ ri, Mikló s pé csi, Mihály váczi, János veszpré mi, Tamás csanádi, Tamás barát szeré mi, Pelegrin barát boszniai, István nyitrai püspök, a kik az Isten egyházait szerencsé sen kormányozzák. 4.§. A nagyságos báró k: Mikló s nádor é s a kunok bírája, Lõ rincz fia, Mikló s erdé lyi vajda, Olivé r tárnokmesterünk é s legkedvesebb anyánknak, a királyasszonynak udvarbírája, Tamás ispán, udvarbíró : István, egé sz Tó t- é s Horvátországnak bánja: Domokos macsó i, Mikló s szöré nyi bánok, Pál, királynõ i tárnokmester, Bertalan, pohárnok, Lewkenes asztalnok, Dé nes lovász- é s Thewtews ajtó nálló mesterünk, valamint ugyanannak az Olivé rnek a fia, János, királynõ i asztalnokmester, Mó ricz fia Simon, pozsonyi ispán é s mások igen sokan, kik országunk ispánságait é s tisztsé geit viselik. 11.1.7. Zsigmond (1387-1437
11.1.7.1. Zsigmond VI. Decretuma (1435) 2. czikkely A szolgabírá k vá lasztá sá ról (De judicum nobilium electione.)
219
Szolgabírákká pedig minden vármegyé ben azokat kell választani é s megtenni, a kiket az illetõ vármegyé nek tehetõ sebb é s jó mó dú nemesei közül annak a vármegyé nek összes nemesei közösen, egyé rtelmû leg kiszemelnek é s arravaló knak íté lnek. 1.§. És a megválasztottaknak a bíró i tisztet nem szabad visszautasítaniok, hanem kötelesek azt elfogadni, mert ha máské ppen cselekszenek, huszonöt márka bünteté sé be esnek, melyet a vármegye közönsé gé nek elengedhetetlenül be kell hajtania. 2.§. (De ez aló l ki vannak vé ve: a kiket a király, a királynõ , a fõ papok, báró k vagy mások valamely tisztsé gre vagy hivatalra alkalmaznak, vagy a kik katonáskodás czé ljábó l zsoldot húznak, vagy a kik más helyes okokbó l nem laknak állandó an abban a vármegyé ben.) 3.§. És kötelesek ezt a tisztsé get legalább egy é ven át viselni. 4.§. És legyen könnyen felismerhetõ pecsé tjük, hogy más szolgabíráknak é s az ispánnak vagy alispánnak pecsé tjeivel együttesen hitelt é rdemlõ leveleket adhassanak. 5.§. Egy é v eltelté vel pedig, ha nekik úgy tetszik, a visszautasítás szabadságukban áll. 6.§. És ha lemondottak, vagy ha az egy megyé ben levõ nemesek közönsé ge õ ket elmozdította vagy helyükbe másokat választott, a következõ öt é v eltelte elõ tt annak a tisztsé gnek elvállalására akaratuk ellen nem lehet õ ket ké nyszeríteni 11.1.8. Albert (1437-1439)
11.1.8.1. Albert 1439. é vi decretuma 28. czikely Hogy a nemesek nem tartoznak dé zsmá t fizetni. (Nobiles, decimas solvere non teneantur.) Hogy a nemesek, akár vannak jobbágyaik, akár nincsenek, ré gi szabadságuk úgy kívánván, dé zsmát fizetni nem kötelesek. 11.1.9. I. Má tyá s (1458-1490)
11.1.9.1. A ná dori tisztsé g tá rgyá ban hozott czikkelyek, a midõn Má tyá s kirá ly az orszá glakosok beleegyezé sé vel Zá polya Imré t tette ná dorrá . (Articuli pronunciati de officio palatinatus: cum somes Emericus de Zápolya, per Matthiam regem, ex conxensu regnicolarum electus in palatinum esset.) (1485) Miután a jelen országgyû lé s vagy az országlakosoknak ez a gyülekezete új nádor választása é s beállítása czé ljábó l lett elrendelve, ugyanazé rt, mindenekelõ tt azt kell é retten megfontolni é s beiktatni, hogy kit kell megválasztani, mi tartozik, ré gi határozat erejé né l fogva az õ tiszté re é s hogy felvállalt tisztsé gné l fogva, mit kell tennie é s vé geznie. 1.§. Hogy ezt megé rtvé n, a választást annál jó zanabb é s é rettebb tanácskozással beszé lhessük meg é s olyant lehessen megválasztani, a kiben a szüksé ges kellé kek megvannak é s a ki alkalmas é s ké pes arra, hogy a rábízott terhet az ország becsületé re, javára, nyugalmára é s megtartására okosságával, bölcsessé gé vel é s hatalmával elviselje é s az ország gyeplõ it szüksé g idejé n kormányozza s annak megvé dé sé rõ l gondoskodjé k.
1. czikkely A ná dort a kirá lyvá lasztá sná l az elsõszavazat illeti.
220
2. czikkely A ná dor az orszá g ö rö kö sé nek gyá mja vagy gondnoka. 3. czikkely Kirá ly nem lé té ben vagy annak gyermekkorá ban orszá ggyûlé seket hirdethet. 4. czikkely Õ a fõkapitá ny. 5. czikkely Az egyenetlensé geket tartozik lecsillapítani é s elfojtani. 6. czikkely A kirá ly é s orszá glakosok kö zö tt tá madt viszá lyt ki kel egyenlíteni. Hatodszor: hogy ha valamikor a király é s ország között viszály vagy egyenetlensé g találna támadni: a nádornak tiszté né l fogva közbenjáró nak kell lennie s köteles közbenlé pnie é s õ ket egé sz tapintattal, gondossággal, minden igyekezettel é s buzgó sággal hû sé gesen kibé kítenie.
7. czikkely Ki kell hallgatnia a kö veteket, ha ezt a kirá ly nem tehetné . 8. czikkely Kö teles a panaszokat a kirá ly elé be terjeszteni. 9. czikkely Õ az orszá g legfõbb bírá ja. Kilencedszer: a nádor az õ tiszté né l fogva köteles bármely országlakó t a panaszló k ké ré sé re akár birtokjogok, akár hatalmaskodások tárgyában törvé nybe idé zni. 1.§. És e ré szben akkora hatalma, jogható sága é s mé ltó sága van, a melyné l nagyobb, de mé g csak ahhoz hasonló is, a királyi mé ltó ság kivé telé vel, egyáltalán semmi igazságszolgáltató nak sincsen. 2.§ Az ország más bírái ugyanis, ré gi szabálynál é s megállapodásnál fogva, csakis hatalmaskodások é s nem birtokjogok dolgában rendelhetnek el idé zé seket vagy perbehívásokat é s hozhatnak íté leteket. 3.§. Azután meg, azoknak, kiket a nádor elõ tt marasztalnak törvé ny utján bírságokban vagy más törvé nykezé si terhekben, az ilyen terheket a királyi felsé g nem annyira a maga rendes, mint inkább korlátlan hatalmánál é s mé ltó ságánál fogva engedheti el, mindazonáltal ezt nem kel megtennie, mert a nádor ezekrõ l a bírságokró l mindenkor saját akarata szerint rendelkezhetik. 4.§. Ellenben másoknak, kiket a többi bírák elõ tt marasztalnak el, a királyi felsé g e terheket rendes hatalmánál fogva mindenkor szabadon é s egyenesen elengedheti.
10. czikkely A kirá ly tá vollé té ben ennek helytartója. Tizedszer: hogy ha a királyi felsé g a hadseregben vagy különben az országon kívül találna tartó zkodni a nádornak az õ tiszté né l fogva ez országban mindenkor helytartó nak kell lennie, é s né mely mellé je rendeltekkel (kiknek mindamellett õ legyen a feje é s fellebbvaló ja) mindent tehet é s vé gezhet, a mit a király tehetne vagy köteles volna megtenni. 1.§. Kivé ve mindazonáltal a kegyelmezé st é s a koronára háramlott jogok adományozását. 2.§. Ezen kívül mé g egyé b dolgokat, melyek ré gi rendtartásnál fogva, mindenkor egyenesen a királyi mé ltó ságra tartoztak.
11. czikkely A ná dor a kunok bírá ja, é s annak fizeté se.
221
Tizenegyedszer: a nádor tiszté né l fogva, egé sz Kunország felett bíráskodik é s a kunok örökös ispánja s bírája. 1.§. A kiktõ l eme tisztsé gé é rt é s fáradságáé rt é venké nt három ezer aranyat kell kapnia, a mint ez Lajos é s más királyi elõ dök leveleibõ l nyilván kitû nik.
12. czikkely Õ Dalmá tia bírá ja.
11.9.1.2. Má tyá s 1486. é vi I. decretuma 9. czikkely Szolgabírá kat az egyes megyé kben tehetõsebbeket vá lasszanak, é s azok bünteté sé rõl, ha a tisztsé geket nem akarná k elvá llalni. (Comitatibus in singulis, judices nobilium potiores eligantur: et de poena, si assumere officium nollent.) Továbbá, mivel mindenik megyé ben olyan nemeseket szoktak szolgabírákká megválasztani, kikrõ l tudva van, hogy tehetsé gé re é s vagyonosságra né zve a többiek mögött állanak, a minek következté ben megesik, hogy fé lelemtõ l, kedvezé sbõ l é s fizeté sé rt igen sok haszontalanságot követnek el. 1.§. Ezé rt határoztuk: hogy ezentúl nem ilyeneket, hanem deré k é s é rdemes é s jó mó dú birtokos embereket kell minden vármegyé ben az ott lakó k közül megválasztani, a mint ez, köztudomás szerint, a né hai felsé ges Zsigmond császár úrnak é s más királyoknak idejé ben is szokásban volt. 2.§. Ha pedig az ekké ppen megválasztottak közül bárki is ezt a terhet elvállalni vonakodné k, legott az ispán utján azonnal é s elengedhetetlenül behajtandó ötven márkán maradjon. 3.§. És ezek a szolgabírák könnyen megismerhetõ czimereket é s pecsé teket kötelesek é s tartoznak használni. 11.1.10. II. Ulá szló (1490-1516)
11.1.10.1. II. Ulá szló 1492. é vi I. decretuma 1. czikkely A kirá ly az orszá g ö sszes karait é s rendeit tartsa meg ré gi szabadsá gaikban, az ú jítá sokat, melyeket Má tyá s kirá ly hozott be, tö rö lje el, a rendes jö vedelmekkel elé gedjé k meg. (Res omnes Status et Ordines regni in eorum antiquis libertatibus conservet: novitates per Mathiam regem introductas aboleat, ordinariis proventibus sit contentus.) Mindenekelõ tt, hogy a királyi felsé g Magyarországot a többi országokkal, tudniillik Dalmácziával, Horvátországgal, Szlavoniával é s az erdé lyi ré szekkel s az alája vetett tartományokkal, valamint a fõ pap urakat é s báró kat, minden egyházat é s egyházi szemé lyt, a nemeseket é s városokat, úgy szinté n ez országokban, kiváltságokban, mentessé gekben é s szokásokban meg fogja tartani, a melyekben õ ket tudniillik a né hai megdicsõ ült királyok megtartották é s a melyeknek birtokába é s é lvezeté be voltak. 1.§. Ú gy, hogy azok kárára é s elnyomására é s eme ré gi szokásaik ellené re (mint a né hai Mátyás király úr) valami keresett szín alatt egyáltalán semmi újítást se hozzon be. 2.§. Azokat pedig, a melyeket a né hai fensé ges Mátyás király úr behozott, törölje le. 222
3.§. Adó t vagy egyforintos taksát pedig semmi ürügy alatt se követeljen, hanem a ré gi törvé nyes, rendes é s szokásos királyi jövedelmekkel é rje be.
47. czikkely Mind a kirá ly, mind a kirá lynõjobbá gyaitól (kivé ve a kõfallal kerített vá rosokat), valamint a fõpapok, má gná sok é s nemesek jobbá gyaitól is a gabonanemû é s bor kilenczed ré szt a fö ldesurak javá ra be kell hajtani. (Nona pars frugum, et vinorum, a colonis tam regis, quam reginae(demptis civitatibus muratis) nec non praelatorum, magnatum, nobilium pro usus dominorum terrestrium exigatur.) Ezenkívül az összes, bármi né ven nevezendõ , nagyobb é s kisebb királyi é s királynõ i közsé gekben levõ minden szántó vetõ é s szõ lõ birtokos királyi jobbágyunktó l, (kivé ve a kõ fallal bekerített városokat) minden gabonatermé sük é s boruk kilenczedré szé t be fogjuk szedetni é s a királyasszony is be fogja szedetni. 1.§. És a fentemlített báró k é s nemesek bármely birtokaikon levõ minden szántó vetõ é s szõ lõ birtokos jobbágyaktó l ezek minden termé nyé nek é s borának kilenczedré szé t, vagy a szokott okokat a maguk szüksé gé re, hasonló ké ppen hajtsák é s szedjé k be.
49. czikkely Azok a jobbá gyok is fizessenek a fö ldesú rnak kilenczedet, a kik má sok fö ldjé n bírnak szõlõkkel vagy vetnek gaboná t, külö nben ö rö ksé güket veszítsé k el. (Nonam partem solvant domino terrestri, etiam coloni in terris aliorum vineas habentes, aut fruges seminantes: alioquin haereditates amittant.) És hogy mindenkinek, tudniillik úgy a királynak, mint a királynõ nek, vagy fõ papuraknak, báró knak é s nemeseknek jobbágyai, a kik más urak földé n bírnak szõ lõ vel vagy ott szántanak, hasonló ké ppen kötelesek legyenek é s tartozzanak a földes úrnak boruk é s gabonájuk kilenczedré szé t, a szokásos akó kat, a szokott adó kkal együtt megadni é s megfizetni. 1.§. Hogyha pedig a fizeté st nem teljesítené k, vagy annak telesíté sé t bármely mó don elmulasztanák, akkor azok az öröksé gek, a melyek után a fizeté st teljesíteniök kellene, legott örökidõ kre a földes úrra szálljanak. 2.§. Kijelentvé n mindazonáltal azt, hogy ha a király vagy a királynõ vagy bármely mások né pei közül né melyek panaszt emelné nek, hogy az ilyen kilenczedre vagy akó kra né zve szabadságot é lveznek, ezek között é s a földes úr közt az ország rendes bírái az elsõ nyolczados törvé nyszakaszon törvé nyt é s igazságot szolgáltassanak.
108. czikkely A kirá ly hirdette orszá ggyûlé sre vagy egybegyülekezé sre né gy napon tú l senkire se kell vá rakozni, hanem az ügyekben hatá rozni kell é s a tá vollevõk a hatá rozatokat kö telesek jóvá hagyni. (Ad diaetam, vel conventum per regem indictum, ultra quatuor dies nemo exspectetur, sed negotia concludantur: et absentes, conclusa pro rato habere debeant.) Mivel már többször megtörté nt, hogy ekkor, a mikor igen fontos országos ügyek merülnek föl, a melyeket az összes fõ pap urak é s báró k, meg az ország nemeseinek közös tanácskozása alapján kell megvitatni é s eldönteni, é s a királyi felsé g, a szüksé g így hozván magával, ez összes fõ pap uraknak, báró knak s nemeseknek országgyû lé st vagy közönsé ges egybegyülekezé st rendelt é s hirdetett: miután az összes nemesek egyetemben, vagy egyé bké nt, a királyi felsé g meghagyásához ké pest a kitû zött napra egybesereglettek, s az elõ bb említett fõ pap urak é s báró k olyan kelletlenül jöttek az országgyû lé sre, hogy nem a kitû zött napra, hanem annak eltelté vel, tizenöt vagy húsz nap múlva jöttek el s a reájok való várakozás a
223
kitû zött napra megjelentekre é s egybegyültekre né zve annyira terhes volt, hogy a cseké lyebb mó dú é s szegé nyebb nemesek költsé geikbõ l kifogyván s magukat elunván, mé g mielõ tt az ország ügyeit elinté zté k, sõ t mielõ tt azokat nekik kitû zött napra meg nem jelenteknek távollé te miatt csak tudtul is adták volna, ké nytelenek voltak az országgyû lé srõ l eltávozni; 1.§. Miné lfogva, nehogy ezeknek, az említett mó don meg nem jelenõ uraknak a ké sedelme miatt a köztársaság (respublica) hasznát é s az ország közjavát elhanyagoljuk vagy bármi mó don is megzavarjuk, a fõ pap urak é s báró k meg nemesek egyé rtelmû tanácsa é s elhatározása alapján megállapítottuk é s rendeltük. 2.§. Hogy ha a királyi felsé g ennekutánna jövõ re a nevezett fõ pap uraknak é s báró knak meg a többi országlakosoknak akármikor é s akárhányszor közönsé ges országgyû lé st rendel é s hirdet: a kitû zött napon meg nem jelenõ kre az e kitû zött napra legközelebb é s közvetlenül következõ né gy napnál tovább nem kell várakozni 3.§. A kik, ha ez alatt a né gy nap alatt eljönnek, jó l van, különben, mihelyt ez a né gy nap eltelt,álljon a királyi felsé gnek jogában é s szabadságában az ország- gyû lé sen jelenlevõ kkel az ország ügyeit, a melyek miatt az országgyû lé st kihirdette, elõ venni s azokban határozni é s vé gezni. 4.§. Azok pedig, a kik nem jõ nek el é s nem jelennek meg, távollé tük ellent nem állván, kötelesek legyenek mindazt, mit a jelenlevõ k határoztak, jó váhagyni.
11.1.10.2. II. Ulá szló 1498. é vi III. decretuma 1. czikkely A kö zö nsé ges vagy orszá gos gyûlé st Rá kos mezejé n minden harmadik é vben meg kell tartani é s azok bünteté se, kik az orszá ggyûlé sre nem jö nnek le. (Diaeta, seu conventus generalis, in campo Rákos, tertio quoquo anno celebretur: et de poena ad conventum non venientium.) Hogy a királyi felsé g a most közvetlenül egymásután következõ jövõ né gy é v tartama alatt az összes országlakosok, tudniillik úgy a fõ papok, mint a báró k é s a többi nemesek é s birtokos emberek ré szé re é venkint hirdessen é s tartson Szent György vé rtanú napján a Rákos-mezejé n közönsé ges gyû lé st. 1.§. Az ilyen mó don tartandó gyû lé st pedig tizenöt nap alatt be kell fejezni. 2.§. Ennek a né gy é vnek eltelté vel pedig, az ezután mindenkor következõ jövõ idõ kben azt a közönsé ges gyû lé st minden harmadik é vben kell az említett mó don megtartani. 3.§. A mely fõ pap é s báró úr vagy más országlakos pedig a gyû lé s elsõ napjára eljönni é s tizenöt napon át ott maradni nem akarna, az olyan, ha fõ pap vagy báró , nyolczszáz aranyforintot tevõ ké tszáz nehé z girán, ha pedig elõ kelõ , közé p rendû vagy alább való nemes, akkor né gyszáz aranyforintot tevõ száz girán maradjon, melyeket a királyi felsé g elengedhetetlenül hajtson be. 4.§. Kivé ve a királyi felsé g, valamint a fõ pap é s a báró urak, meg a többi országlakosok tiszteit, nemkülönben azokat, a kik vé gvidé ki várakat õ riznek, vagy az országon kívül a király é s ország vagy uraik követsé geiben vannak szüksé gké ppen elfoglalva. 5.§. Továbbá a betegeket, vakokat, sántákat é s nagyon szegé nyeket, a kik semmiké ppen sem jöhetné nek. 6.§. S azokat is, kik az országon kívül utazásokkal lesznek szüksé gké ppen elfoglalva. 7.§. Ú gy mindazonáltal, hogy ha ké t vagy több fivé r osztatlan állapotban volna, avagy az apának egy vagy több fia volna, a kikkel meg nem osztozott, akkor elé g, ha maguk közül egyet küldenek az országgyû lé sre. 224
8.§. De ha egymásközt kölcsönösen megosztoztak, fejenkint legyenek kötelesek oda menni. 9.§. Az egyes telkes nemeseknek pedig tíz közül egyet kell küldeniök. 10.§ Ha pedig a vármegyei ispánok vagy ezek helyettesei valamely titkos egyezkedé sné l . fogva, tudniillik pé nzzel vagy ajándé kkal kecsegtetve valakinek megengedné k, hogy otthon maradjon, õ ket is ugyancsak száz girában kell elmarasztalni
11.1.10. 3. II. Ulá szló 1514. é vi (VII) decretuma 3. czikkely A kirá lyi koroná ra tartozó fekvõjószá gok é s jö vedelmek felsorolá sa (Bona, et proventus ad coronam regiam pertinentia recensentur.) Nehogy azonban a királyi fekvõ jó szágok é s jövedelmek meg birtokjogok körül ké tsé g támadhasson, jó nak láttuk azokat e helyütt feljegyezni. 1.§. Ezek ugyanis, mindenek elõ tt a nyolcz szabad város, tudniillik: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes é s Sopron. 2.§. Ezenkívül: Ó-Buda, Esztergom, Szé kesfehé rvár, Lõ cse, Szakolcza, Szeben é s Szeged. 3.§. Továbbá a kunok é s jászok megannyian. 4.§. Ú gyszinté n: Visegrád a ké t szigettel, úgymint a Visegrád alatt egé szen Megyerig elnyúló Chepel é s Kos nevû szigetekkel. 5.§. Ezenfelül: Körmöcz, Beszterczebánya, Zó lyom, a többi bányavárosokkal. 6.§. És Nagybánya meg Huszth vára az öt várossal é s a só bányákkal. 7.§. Ezenkívül Magyar- é s Szlavonországok összes harminczadai é s az azokban levõ minden só kamara. 8.§. Nemkülönben Munkács é s Dió sgyõ r várai. 9.§. Továbbá Erdé lyben: a királyi szászok, minden bánya é s só kamara, é s ezeknek a bányáknak a helyei Kolozsvár várossal. 10.§. És minden huszad é s század meg ötvened, melyeket ugyancsak az erdé lyi ré szekben szoktak szedni. 11.§. Aztán az ugyanott lé tezõ é s fekvõ Görgé ny, Thörcs é s Dé va várak.
14. czikkely A keresztesek kapitá nyainak, szá zadosainak é s a tö bbieknek bünteté se é s reá jok rótt teher. (De poena capitaneorum, centurionum, ceoterorumque cruciatorum, et angaria illis imposita.) Á mbár mindazokat a parasztokat, a kik termé szetes uraik ellen fölkeltek, mint áruló kat, fõ benjáró bünteté ssel kellene sújtani, nehogy azonban annyi vé r folyjon é s a parasztság (a mely né lkül a nemessé g nem sokat é r) egé szen kipusztuljon: 1.§. Határoztuk, hogy az összes kapitányokat, századosokat meg tizedeseket é s a többi parasztok felbujtó it valamint a nemesek nyilvánvaló gyilkosait, ezenkívül a szüzeken é s az asszonyokon erõ szakot tevõ ket, minden kegyelem mellõ zé sé vel meg kell ölni é s mindenütt ki kell irtani. 2.§. A többi parasztok azonban, miután a föntebb említett károkat é s díjakat megté rítetté k é s megfizetté k, szemé lyükben sé rtetlenek maradjanak. Mindazonáltal, hogy ennek az õ árulásuknak az emlé ke é s idõ leges bünteté se 3.§. maradé kaikra is átszálljon é s átmenjen, é s hogy minden emberkor megtudja, hogy mekkora bû nté ny az urak ellen föltámadni: ennekutánna az ebben az országban bárhol lakó összes parasztok (kivé ve a királyi felsé ghez híven maradt szabad é s fallal kerített
225
városokat, é s kivé ve azokat is, kik uraik é s az ország szent koronája mellett hû sé gükben kitartottak é s más bû nös parasztokkal ebben a lázadásban ré szt nem vettek), elveszítvé n e hû tlensé gi vé tkük miatt szabadságukat, a mely szerint egyik helyrõ l a másikra költözhettek, az õ földesuraiknak fölté tlen é s örökös szolgaság alá legyenek vetve.
4,§.
És jövõ re ne legyen szabadságuk arra, hogy uraik akaratának é s beleegyezé sé nek ellené re egyik helyrõ l a másikra menjenek é s állandó an letelepedjenek.
15. czikkely A parasztokon megveendõadókról. (De actionibus, a resticis fiendis.) Ezenkívül a felesé ges parasztok, akár telkesek vagy házbirtokosok, akár pedig zsellé rek, egyenkint minden egyes esztendõ ben mindenütt egy aranyforintot tevõ száz-száz dé nárt tartoznak földes uraiknak fizetni: tudniillik ötvenet szent György , a többi ötven dé nárt pedig szent Mihály arkangyal napján. 1.§. És ha valamely helyen eddigelé száz dé nárnál többet szoktak volna fizetni, az az adó a jelen törvé ny következté ben lejjebb szállítottnak nem tekintendõ .
16. czikkely A jobbá gyok rendes szolgá lata. (Servitium colonorum ordinarium.) Továbbá, kötelesek uraiknak minden hé ten egy-egy egé sz napon át szolgálni.
17. czikkely A jobbá gyok ajá ndé kadá sa. (Munera colonorum) Továbbá arra vannak kötelezve, hogy uraiknak havonkint egy csibé t adjanak.
18. czikkely A jobbá gyok a fö ld minden termé ké bõl kilenczedet é s tizedet kö telesek fizetni. (Coloni: nonam, et decimam solvere, ex omnibus terrae nascentilis tenentur.) Továbbá a földnek mindé n, akár aratható , akár kaszálható termé ké bõ l é s ezenkívül a borokbó l, a fõ papjaiknak kijáró dé zsmán felül, uraiknak kilenczedet, vagyis ezeknek egy kilenczed ré szé t tartoznak megfizetni. 1.§. Ú gy, hogy tíz ké ve termé sbõ l, vagy tíz veder borbó l a parasztnak nyolcz fog maradni. 2.§. Mindamellett a mi a dé zsmákat illeti, egyedül azok után a veté sek után kell nekik dé zsmát adniok, a melyektõ l eddigelé szoktak adni.
19. czikkely A jobbá gyoktól já ró libajö vedelem. (Anserum proventus a colonis.) Továbbá adjanak uraiknak é venké nt ké t libát, tudniillik egy fiatalt pünkösd ünnepé re é s egy vé nebbet szent Márton püspök é s hitvalló napján.
20. czikkely A parasztoktól szedett disznójö vedelem. (Porcorum proventus a rusticis.)
226
Továbbá minden falu után, a mely tízig menõ vagy annál kevesebb jobbágytelket is foglal magában, karácsony ünnepé re egy hízott disznó t, a hol pedig azok száma tízné l nagyobb, minden tíz telek után hasonló ké ppen egy-egy hízott disznó t kell adniok. 1.§. Épsé gben maradván az uraknak é s nemeseknek egyé b jövedelmei is, amelyeket eddigelé ezeken kívül kapni é s szedni szoktak.
24. czikkely Senkit sem kell püspö kké tenni, a ki paraszt nemzetsé gbõl szá rmazott. (Nemo de rustica progenie natus, in episcopum eligatur.) A királyi felsé g (az elõ bb említett paraszt árulás örök emlé ké re) püspökké vagy é rsekké senkit se tegyen, a ki paraszt nemzetsé gbõ l származott. 1.§. És ha valakit azzá megtenne, senki se tartozzé k neki dé zsmát fizetni
25. czikkely Milyen módon van a jobbá gyok kö ltö zé se eltiltva? (Migratio colonorum, quomodo interdicta?) Mindazonáltal határozottan kijelentvé n azt: hogy a jobbágyok ezután való elvonulásának vagy költözé sé nek tilalmáró l fentebb megírt é s elõ adott czikkelyt (miután a jobbágyok elvitele é s visszatartó ztatására né zve eddigelé igen sok é s igen nagy alkalmatlanság é s csaknem mindennapos veszekedé sek támadtak) minden helyre é s minden az orszá gnak s alá ja vetett ré szeinek hatá rain belü l bá rhol lakó jobbá gy é s paraszt sorsú emberre egyará nt kell é rteni é s alkalmazni. 1.§. Akké ppen, hogy ezután a jobbá gyoknak elbocsá tá sa é s elvitele egyáltalában szû njé k meg s örök idõkre elmaradjon s mindenkorra eltörlöttnek tekintessé k. 2.§. De ezzel a rendelkezé ssel a jobbágyoknak a királyi felsé g é s fõ urak szabad városaibó l, azoknak ugyancsak szabad városaiba való kölcsönös költözé se megtiltottnak nem tekintendõ .
11.2. Tripartitum opus juris consuetudinarii inclyti regni Hungariae, per magistrum Stephanum de Werbewcz Personalis praesentiae regiae majestatis locumtenentem accuratissime editum. Nemes Magyarország szokásos jogának Hármaskönyve, melyet Werbõ czy István mester a királyi felsé g szemé lyes jelenlé té nek helytartó ja dolgozott ki a leggondosabban. 11.2.1. Elő beszéd Nemes Magyarországnak törvé nyeit é s törvé nyerõ re emelkedett szokásait ké szülvé n leírni, elhatároztam, az elõ ttem álló tárgyra né zve né mely megjegyzé sre mé ltó dolgokat röviden elõ rebocsátani. Elõ ször is: az igazságró l. Másodszor meg: a jogró l é s a jognak felosztásáró l. Harmadszor pedig: a törvé nyrõ l é s a törvé nynek nemeirõ l. Negyedszer: a szokásró l é s ennek felté teleirõ l. Ö tödször é s utoljára: a jó bíró kellé keirõ l é s egyé b, az igazságos törvé nyszolgáltatásra tartozó dolgokró l, fölté vé n azt a ké rdé st: vajjon a bíró nak a perben elõ adottak é s bizonyítottak alapján kell-e íté lnie, vagy pedig lelkiismerete szerint úgy, a mint a dolgot maga tudja. A miket röviden elõ rebocsátván, a dicsõ sé ges Istennek segedelmé vel czé lomhoz indulok é s ennek a Magyarországnak külön törvé nyeit é s törvé nyerõ re emelkedett szokásait, a melyekkel közönsé gesen a törvé nykezé sben é lünk (a mint azokra visszaemlé kezhetem é s azokat gyönge elmé mbe foghatom) sorrendszerint elõ adom. 11.2.2. 10. czim Mi a szoká s és mik szükségesek annak megerő sítésére? (Quid est consuetudo? et quae sunt necessaria ad consuetudinem firmandam?) 227
Most már a szokásró l (consuetudo) kell é rtekeznünk. Holott is tudni való , hogy a szokás erkölcsökbõ l származott az a jog, a mely, törvé ny hiányában, törvé ny gyanánt szolgál. És egyre megy, hogy írásba van-e foglalva, avagy a meggyõ zõ dé sben é l, mivel a törvé nyt is az okosság javalja. Továbbá, ha a törvé ny az okosságon alapszik: akkor törvé ny mindaz, a mi az okosság szerint megáll, csakhogy a vallással megegyezzé k, a rendhez illõ legyen é s az üdvössé gre szolgáljon. Szokásnak mondjuk pedig a közönsé ges megszokottságtó l, é s emberi gyakorlatnak azé rt, mert közönsé ges gyakorlatban van. 1.§. De a szokást (a mi czé lunkhoz ké pest) világosabban ekké pp határozhatjuk meg: a szokás az a jog, melyet erkölcseivel hoz be az, a ki közhatalmával törvé nyt alkothat. Ezé rt esik a szokás is a jog elnevezé se alá. És ha a fejedelem meghagyja, hogy a jogszabályok szerint kell íté lni, akkor a bíró meghozhatja íté leté t a szokás é s az illetõ hely statutumai szerint is. A mint megfordítva, a szokás elnevezé se alá esik a közönsé ges jog is. Mié rt is, ha ki kereseté ben szokást említ, az alatt úgy látszik, a közönsé ges jogot is é rtette. 2.§. Helyi szokást bármely né p hozhat be. De hogy a szokás erõ re kapjon é s erõ ben maradjon, arra egy é s más szüksé ges. 3.§. Elõ ször: hogy okszerû legyen. Okszerû pedig akkor, ha a jog czé lja felé tör é s halad. Az egyházi é s isteni jognak czé lja a lé lek boldogsága. A polgári jognak czé lja pedig a közjó . Ugyanazé rt a szokás, ha a lé lek boldogságára törekszik, az egyházi é s isteni jog szerint okszerû : ha pedig az örökké való czé llal ellenkezik, okszerû tlen. A polgári jog szerint pedig, okszerû a szokás, ha a közjó ra törekszik. És mivel erre né zve nincsenek különös szabályok, mondd hogy a termé szeti joggal, a nemzetek jogával, vagy a té teles joggal nem ellenkezõ szokást, okszerû nek tekintjük.
4.§.
5.§.
6.§.
7.§.
De minthogy a jognak alapja az okosság: úgy látszik, hogy a joggal ellenkezé sben, semmi szokás sem lehet okszerû . A különbözõ okok tekinteté bõ l azt kell állítanunk, hogy valamely szokás okszerû lehet mé g okszerû törvé ny ellené re is. A honné t különbözõ czé lokat tekintve, ké t egymással ellenté tes dolog is lehet egyszerre igaz, mint pé ldául: a házasságra lé pé s, vagy házasságra nem lé pé s. Másodszor szüksé ges, hogy idõ sült legyen, azaz: kellõ idõ n át tartson é s az elé vülé sre megkívánt idõ nek folyása alatt megerõ södjé k. De ez csak az egyházi jogra né zve áll, é s mé g e szerint is csak akkor szüksé ges ez, ha a té teles joggal ellenkezik. A polgári jog szerint pedig, a szokás alakulására elé g egy é vtized, vagyis tíz é vnek a lefolyása, mé g abban az esetben is, ha az a polgári joggal ellenkezik. Ha pedig a szokás az egyházjoggal ellenkezné k, akkor annak negyven é vig kell tartania. Ha azonban a szokás a törvé ny hiányában keletkezné k, akkor az egyházjog szerint is egy é vtized elé gnek látszik. Ennek a tíz é vi idõ nek folyása pedig a né pnek elsõ cselekvé sé tõ l kezdõ dik. A mit pedig a polgári jogra né zve mondé k, hogy tíz esztendõ minden különbsé g né lkül elé gsé ges, ezt úgy é rtsd, hogy ha a szokás nem olyan dolgokra né zve keletkezik, a melyek a legfõ bb hatalom jelé ül, a fejedelemnek vannak fenntartva. Mert akkor szokás csak oly hosszú idõ lefolyása után keletkezhetné k, melynek kezdete az emberi emlé kezetet túlhaladja. Harmadszor: a tudó sok közös vé lekedé se szerint szüksé ges a cselekvé s ismé tlõ dé se. Mondd mé gis, hogy az ismé telt cselekvé s magában a szokás keletkezé sé re nem szüksé ges, hanem mivel a gyakorlatbó l ismerhetõ fel a né p megegyezé se, a melyet többnyire egyetlen egy cselekvé sbõ l ki nem vehetünk. A cselekvé sek ismé tlõ dé se tehát úgy jelentkezik mint ok, a szokás pedig, mint okozat. Szüksé ges pedig annyi é s olyan nyilvánvaló cselekvé s, hogy az a né pnek minden való színû sé g szerint tudására jutott legyen, mindazonáltal a szokást nem a cselekvé s, hanem a né pnek hallgató lagos
228
megegyezé se hozza lé tre. Inné t, a hol csak a hozzáveté sekbõ l kivehetjük a né p hallgató lagos beleegyezé sé t, ott nem törõ dünk többé a cselekvé sek ismé tlõ dé sé vel. Sõ t né ha egyetlen egy cselekvé sbõ l is eredhet szokás, ha ennek folytonosan ható oka, é s a szokás keletkezé sé re megkívánt idõ tartamra megvan, mint pé ldául ha valakinek az országúton hídja van, vagy más effé le.
11.2.3. Első rész
11.2.3.1. 2. czim Hogy ú gy az egyhá zi, mint a vilá gi szemé lyek, egy é s ugyanazzal a szabadsá ggal é lnek. (Quod tam personae spirituales, quam saeculares, una et eadem libertate utantur.) Mindenekelõ tt tudnunk kell, hogy azok a szemé lyek, a kiknek jogairó l é s szokásairó l most szó van, vagy lelkiekkel foglalkozó , azaz: egyházi szemé lyek, vagy pedig világiak. 1.§. És habár a lelkiekkel foglalkozó szemé lyeket, a kiket Urunk é s Megváltó nk az emberi üdvössé g kiszolgáltatására rendelt, mé ltó bbaknak tartják a világi szemé lyekné l, mindazonáltal e Magyarországnak minden fõ pap, egyházfõ é s báró urai é s többi mágnásai, nemesei é s elõ kelõ i nemessé gükre é s világi javaikra né zve, a szabadság, kivé telessé g é s adó mentessé g egy é s ugyanazon elõ jogát é lvezik, nincs is valamely úrnak nagyobb é s valamely nemesnek kisebb szabadsága. Innen, egy é s ugyanazon törvé nnyel é s szokással, é s a törvé nyszé keken szinté n ugyanazzal a törvé nykezé si eljárással is é lnek, egyedül csak az emberdíj (homagium) mennyisé ge tekinteté ben különböznek egymástó l. 2.§. Mert a fõ pap é s báró urakat száz, a nemeseket pedig ötven márka emberdíj illeti, a mint ezt alább világosabban el fogom mondani, é s ez is nem szabadságuk, hanem mé ltó ságuk é s hivataluk okán, tudniillik, a fõ papokat egyházi mé ltó ságuk, a zászló s urakat pedig hivataluk tekinteté bõ l, a melyet viselnek, é s a mellyel õ ket a fejedelem kitünteti. 3.§. A mié rt közelebb is állanak vagy ülnek a királyhoz é s legelõ ször szó lanak a tanácsban, a közjó elõ mozdításában é s a haza vé delmezé sé ben elõ bb állanak a többi nemesekné l é s mé ltó ságuk s hivataluknál fogva mé ltán azok fölé emelkednek.
1.2.3.2. 9. czim A nemeseknek né gy fõ é s kivá ltsá gos jogá ról (De quatuor privilegiatis, et praecipuis nobilium libertatibus.) Á mbár pedig a nemeseknek a fejedelmi kiváltságlevelekbõ l é s rendeletekbõ l kitetszõ leg igen sok joguk van, mindazonáltal közülük né gy a legfõ bb, a melyeket ide iktattam. 1.§. Az elsõ tehát az: hogy õ ket elõ zetes idé zé s vagy perbe hívás é s törvé nyes elmarasztalás né lkül, senkinek unszolására, panaszára vagy ké ré sé re szemé lyükben senki sehol le nem tartó ztathatja. 2.§. Megszorítást szenved azonban ez a jog büntettek é s bû nügyek, úgymint: a szándé kos gyilkosság, faluk felgyújtása, tolvajság, rablás, vagy haramiaság, sõ t az erõ szakos paráznaság eseté ben is, a melyekben a nemessé g tisztsé gé t, czímé t é s szabadságát mindenki elveszti. És így az ilyent a tett színhelyé n parasztké zzel is szabad mindig letartó ztatni é s kihágásához ké pest elmarasztalni é s megbüntetni. 3.§. Ha azonban a tett színhelyé rõ l elfutott é s ellenfeleinek kezei közül kimenekült, azután nem máské p, hanem csak idé zé s vagy perbe hívás é s törvé nykezé si eljárás
229
4.§.
5.§.
6.§.
7.§.
útján lehet õ t elíté lni é s büntetni. A második fõ jog az: hogy az egé sz ország nemesei (a mint elõ bb említve van) senki másnak hatalma alatt nem állanak, mint a törvé nyesen megkoronázott fejedelemnek: sõ t fejedelmünk maga is, rendes hatalmánál fogva, bárkinek puszta panaszára é s gonosz besúgására, közülük senkit, a törvé ny útján kívül é s kihallgatása né lkül, se szemé lyé ben, sem vagyonában meg nem háboríthat. A harmadik az: hogy törvé nyes jogaikkal é s földbirtokuk határain belül fekvõ minden jövedelmeikkel, tetszé sük szerint mindenkor szabadon é lhetnek, mindennemû jobbágyi szolgálat, adakozás aló l, rovás é s egyé b adó , vám é s harminczad fizeté sé tõ l mindörökre teljesen mentesek é s ki vannak vé ve, csupán csak az ország vé delmé re tartoznak katonáskodni. A negyedik é s utolsó (hogy a többit mellõ zzem) az: hogyha bármelyik királyunk vagy fejedelmünk, a né hai második, vagy mellé knevé n Jeruzsálemi András király úr é s fensé ges fejedelem országos vé gzemé nyé ben (a melynek megtartására minden magyar király, mielõ tt a szent koronát fejé re tenné k meg szokott esküdni) kinyilvánított é s kifejezett nemesi jogok ellené re tenni meré szelne, akkor örök idõ kre szabadságukban áll, annak ellene szegülni é s ellen mondani a né lkül, hogy a hû tlensé g vé tké be esné nek. A nemesek alatt pedig é rtsd e helyen általában az összes fõ pap, báró urakat é s a többi mágnásokat, valamint az ország más elõ kelõ it, a kiket (a mint elõ bb mondám) mindenkor egy é s ugyanazon szabadság elõ jog vé delmez.
11.2.3.3. 11. czim Hogy ebben az orszá gban a pá pa az egyhá zi hivatalok adomá nyozá sá ná l a megerõsíté s hatalmá n kívü l semmi egyé b joghatósá got magá nak fönn nem tartott. (Quod papa in collationibus beneficiorum eccleslasticorum in hoc regno nullam jurisdictionem retinuit, praeter confirmationis auctoritatem.) Tudnunk kell pedig, hogy ámbár a pápának, vagyis a legfõ bb papnak ké tfé le, u.m.: világi é s lelki jogható sága van: mindazonáltal ebben az országban, az idõ nkint megüresült egyházi hivatalok adományozásánál semmi jogható ságot, a megerõ síté s hatalmán kívül, nem gyakorol, é s pedig né gyfé le okbó l: 1.§. Elõ ször az egyházak alapítása okábó l? mivel ez országban minden egyházat, püspöksé get, apátságot é s pré postságot egyedül a magyar királyok alapítván, ez alapítás által a kegyuraságnak, kinevezé snek választásnak é s hivataladományozásnak minden hatalmát megszerezté k é s maguké nak tulajdonították. A mely okbó l tudniillik a kegyuraságnál fogva, ebben az országban az egyházi hivatalok adományozása mindenkor királyainkat illeti. 2.§. Másodszor a kereszté nysé g felvé tele okábó l: mivel a magyarok nem apostoli tanításra, vagyis apostolok szent beszé dé re, a kiknek fejedelmé t a földön a pápa helyettesíti é s szemé lyesíti, té rtek a katholikus vallásra, hanem saját királyuknak, tudniillik Szent István királynak, a kirõ l fentebb is megemlé keztem, inté zkedé se következté ben. A ki legelõ bb alapított ez országban püspöksé get, apátságot é s pré postságokat, ugyanezen egyházak fõ papi állásait é s hivatalait, a pápa engedé lyé bõ l, egymaga adományozta, a kiknek akarata (csakhogy arra alkalmasoknak é s a jámborság eré nyeivel é keskedõ knek). A mint az egyházban is szó l ró la az ünnepi é nek: "ez (tudniillik Szent István) miké nt Salamon, é pít é s ajándé kokkal gazdagít templomokat, gyöngyökkel é s koronákkal é kesít
230
3.§.
4.§.
5.§.
6.§.
kereszteket é s oltárokat". És tovább ekké ppen: "Ezeknek igazgatására fõ papokká, tudó s, igazságos, hív é s kipró bált fé rfiakat teszen a hívek megerõ síté sé re. Ekké nt a nyert talentumot Istennek ké tszeresen adván vissza, lé p be a számára öröktõ l fogva ké szült királyi szé ké be". Íme világosan megvan írva, hogy õ maga é s nem más rendelt azoknak az egyházakban, a melyeket alapított, adományokkal gazdagított, igazgatására igazságos é s hû fõ papokat: a mint ez é lettörté neté bõ l s az egyházak alapításáró l s javadalmazásáró l szó ló több kiváltságlevé lbõ l is világosan kitetszik. Ugyanezt tetté k közzé könyveikben a ró mai é s egyházi jogmagyarázó k is. Innen é rdemelte ki a király é s apostol nevé t, mert tanításával, jó cselekedeteivel é s pé ldaadásával a földön az apostolokat helyettesítette. És ugyanazé rt a pápa adományábó l czimereké nt szentsé ge jelé ül a kettõ s keresztet is mé ltán é rdemelte ki, hogy tudniillik: királynak é s apostolnak joggal mondjuk. Innen az õ idejé tõ l kezdve szokta meg a magyar nemzet is a kettõ s keresztet saját czimeré ül tartani é s használni. Mert a né gy folyó , tudniillik az Ister vagy Duna, Tisza, Száva é s Dráva ábrázolását Pannoniátó l sajátította el, a hol most a magyarok laknak é s é lnek. Harmadszor: a törvé nyes elé vülé s okábó l, mivel Magyarország királyai, Szent István királyunk uralkodása ó ta, a kit az Ú r születé se után az ezeregyedik é vben szerencsé sen a magyar nemzet királyává kentek föl é s koronáztak meg, a jelen idõ ig, több mint ötszáz é ven át, az ilyen egyházi hivatalok adományozásának mindenkor való ságos é s bé ké s gyakorlatában é s birtokában voltak, a mi az egyház é s az apostoli szentszé k jogainak elé vülé si idejé t már többszörösen é s ré gen túlhaladta. Negyedszer: Mivel az országnak az egyházi hivatalok adományozására né zõ ezt a jogát az ország többfé le szabadságával együtt hajdan Zsigmond császár é s király urunk idejé ben, a konstanczi egyetemes é s nevezetes zsinat, a melyen, mint tudva van, más egyházi fé rfiakon é s számos kereszté ny fejedelmen kívül, harminczké t bíboros volt jelen, megerõ sítette é s eskü alatt tett fogadással biztosította, a mint azt az arró l szó ló bulla nyilván bizonyítja. Ez a zsinat pedig (hogy né hány szó val igen röviden é rintsem) né gy é ven át tartott, mert az Ú rnak ezerné gyszáztizennegyedik é vé ben kezdõ dött. E zsinaton vé gre az üdvössé gnek ezerné gyszáztizenhetedik é vé ben Ottó t választották meg V. Márton né ven pápának. A következõ é vben, tudniillik: ezerné gyszáztizennyolcban eztán ez a zsinat Márton pápának é s az említett Zsigmond császárnak parancsára szé toszlott, é s ugyanazon a zsinaton huszonharmadik János (ámbár akarata ellené re) a pápaságró l lemondott. Gergely pedig önké nt visszalé pett é s leköszönt. De Benedek mindenké ppen ellenszegülvé n é s visszalé pni nem akarván, a zsinat õ t vé gzé ssel alkalmatlannak nyilvánította é s a pápaságtó l megfosztotta. Ugyanazon a zsinaton Husz Jánost é s ennek tanuló társát Prágai Jeromost, mint eretnekeket megé getté k é s hamuvá tetté k. A szakadás pedig, a melynek elfojtására é s megszünteté sé re az a zsinat (a szentlé lek kegyelmé bõ l indítva) egybegyû lt é s együtt maradt, harminczkilencz esztendeig tartott, míg vé gre Zsigmond császár munkálkodása által megszû nt é s Isten egyházának ó hajtott bé ké je é s nyugodalma szerencsé sen helyre állott.
11.2.3.4. 12. czim A kirá lyi adomá nyokról é s nemeikrõl á ltalá ban (De donationibus regiis, et earum speciebus, in generali.)
231
Minthogy egé sz Magyarországon é s az ebbe kebelezett tartományokban é s az alája vetett ré szekben a fõ pap é s báró uraknak, mágnásoknak, nemeseknek é s elõ kelõ knek akármilyen rendû ek, állásúak, mé ltó ságúak é s jelessé gû ek legyenek, minden birtokjog Magyarország fensé ges király urainak adományaibó l jutott kezükre é s hatalmukba, tehát legelõ ször is: a királyi adományokró l é s ezeknek nemeirõ l kell általában szó lanom. 1.§. 2.§.
3.§.
4.§.
5.§.
A hol tudnunk kell, hogy a királyi adomány ké tfé le, tudniillik: tiszta é s vegyes. Tiszta adomány az, mellyel a fejedelem az ország szent koronájának jogható sága alá törvé nyesen került birtokjogokat, szolgálatok vagy kitû nõ é rdemek fejé ben, valakire örökösen átruház. Vegyes adománynak pedig azt mondjuk, a melynek elnyeré sé hez a szolgálatokon felül mé g valamely pé nzösszegnek fizeté se is járul. Ezt ideiglenes átruházásnak szoktuk nevezni. Mert a királyi Felsé g (e Magyarország szent koronájának elõ bb említett jogható ságánál fogva) bármely elhaltnak, a kinek magva szakad, vagyis a ki örökösök hátrahagyása né lkül múlik ki, minden birtokjoga fölött mindenkor teljes hatalommal szabadon (a mint akarja) rendelkezhetik, tudniillik: fenntarthatja magának, vagy eladományozhatja, vagy ideiglenesen átruházhatja annak ré szé re a kinek inkább akarja. És hogy az istentelen embereknek elkövetett gonoszsága büntetlenül ne maradjon: hogy a nemessé g é s parasztság egyenlõ é rté kû nek föl ne tû njé k: s ismé t, hogy a hû sé gnek a hû tlensé ggel egyenlõ jutalma ne legyen, tehát a hû tlenek vakmerõ sé gé nek é s lázadásának megtöré sé re é s az istentelen é s becstelen emberek rosszindulatú szabadosságának megfé kezé sé re a mi eleink – ezt hozván magával a törvé ny szigora s a közjó is ezt kívánván, – országos vé gzemé nynyel elhatározták s megállapították, hogy nemcsak valamely magvaszakadtnak, (amint elõ adtam), hanem azoknak birtokjogai is, (mé g é letükben) Magyarország szent koronájára háromoljanak s következé ské pp adományozás alá kerüljenek, a kik konokul az ország alkotmánya ellen támadnak é s ezáltal a királyi felsé g mé ltó ságát megvetik, é s másokat a törvé nyes igazságon kívül önké nybõ l é s vakmerõ en háborgatnak, hogy az istentelenek megbünteté sé nek pé ldája né melyeket elrettentsen, másokat pedig, a kik az ilyenek jó szágait netalán adományul nyerik, annál inkább hû sé ges cselekedetek gyakorlására é s vé gzé sé re buzdítson.
11.2.3.5. 14. czim A hûtlensé g vé tké nek eseteirõl. (De casibus, notam infidalitatis afferentibus.) Az úgynevezett hû tlensé g vé tké nek esetei pedig azok, melyek ha fölmerülnek, a királyi felsé g bárkinek fekvõ jó szágait mé g é leté ben törvé nyesen é s szabadon adományozhatja annak a kinek akarja. 1.§. Elsõ eset a felsé gsé rté s bû ne, ha tudniillik valaki fejedelmünk szemé lyé re szentsé gtelen kezet vet, vagy fegyverrel avagy mé reggel é lete ellen tör, vagy azok közé a falak közé vagy abba a házba, a hol a fejedelem maga tartó zkodik, hatalmosul beront.
2.§.
Második eset az: ha valaki nyilván az alkotomány, a király é s korona közhatalma ellen támad é s ellenszegül. E támadást azonban úgy é rtsd, hogy akkor, ha jogos önvé delembõ l törté nik, nem szül hû tlensé gi vé tket.
3.§.
Továbbá: a ki hamis okmányt ké szít, vagy a bíró ság elõ tt ilyent nyilvánosan használ, úgy szinté n a ki hamis pecsé tet metsz vagy használ. Továbbá: a kik hamis pé nzt vernek, vagy ilyent tudva é s nyilván nagy mennyisé gben
4.§.
232
5.§.
6.§. 7.§. 8.§.
használnak Továbbá: a kik atyafiakat vagy vé rrokonaikat a negyedik ízen belõ l meggyilkolják vagy megsebesítik. Nemkülönben az atya-, felesé g-, é s fé rjgyilkosok. Azonban csak azt a felesé g, é s fé rjgyilkosságot kell é rtened, melyet valaki a törvé nyes eljáráson kívül é s igazságtalanul követ el. Továbbá: a kik nõ rokonaikat ugyancsak a negyedik ízen belül megszeplõ sítik. Vagy a kik mostoha anyjukon erõ szakot tesznek s a kik vé rt fertõ ztetnek, nyilvános elmarasztalás vagy levelesíté s eseté ben. Továbbá: faluknak é s majoroknak nyilvános gyújtogató i. Továbbá: a kik az ország belállapotának felforgatására idegen dúló kat vagy zsoldosokat hoznak be.
233
9.§. 10.§.
11.§. 12.§.
13.§. 14.§. 15.§. 16.§. 17.§. 18.§.
11.2.3.6.
Továbbá: a kik közoltalmat, vagy szabad menedé ket biztosító levelet sé rtenek meg, nyilvános elmarasztalás eseté ben. Továbbá: a kik saját uruk várait elárulják. Nem különben, a kik bármely hazafiú várait, kasté lyait vagy más erõ ssé geit ostrommal beveszik, elfoglalják vagy alattomban kezükre kerítik, a mennyiben ezé rt nyilván elmarasztalva vannak. Továbbá: a kik az ország rendes bíráit é s ezeknek a bíráskodásban helyetteseit, megölik, elfogják, megverik vagy megsebesítik. Továbbá: azoknak a perlekedõ knek vagyis peres feleknek megölõ i, a kik a királyi felsé ghez, vagy a nyolczados, vagy pedig a rövid avagy megyei törvé nyszé kre, vagy bármely más törvé nykezé si helyre, tudniillik perfolytatás vé gett utaznak, vagy pedig azoknak, a kik a király meghívására egybeült közönsé ges országgyû lé sre jönnek-mennek. Továbbá: a kik a királyi embereket, a káptalan é s konvent kiküldötteit, midõ n ezek vé grehajtásában járnak, megölik, megsebesítik vagy megverik. Továbbá: a nyilvános eretnekek, a kik tudniillik valamely kárhoztatott vallásfelekezethez csatlakoznak. Továbbá: a testcsonkító k é s szemkivájó k, kivé ve a bánokat, vajdákat é s a vé ghelyek más tisztviselõ it. Továbbá: az ország vé gvárainak feladó i. Továbbá: a kik a törököknek é s más hitetleneknek, tudniillik az országra agyarkodó knak é s ellensé geinek fegyvert vagy é lelmet szolgáltatnak. Továbbá: azoknak háborgató i, letartó ztató i, é s fosztogató i, a kik kárhoztatott hitvallásukkal felhagyva, állandó itt maradás vé gett, e hazába menekülnek.
14. czim A kirá lyi jognak é s a birtokjognak meghatá rozá sa.
(Quid sit jus regium definitive, et quid jus possessionarium?) A királyi jog tehát az ország szent koronájának, titokban lappangó é s fennálló jogható sága, olyan fekvõ jó szágokra é s birtokjogokra né zve, melyeket valaki rosszhiszemû leg é s királyi jó váhagyás ellené re bitorol. 1.§. A birtokjog neve alatt pedig általában a várakat, kasté lyokat, erõ ssé geket, városokat, mezõ városokat, falukat, birtokokat, földeket, erdõ ket, é s pusztákat kell é rtened. 2.§. A hol tudnunk kell, hogy a "possessio" vagyis a "birtok" szó t ké tfé le é rtelemben vesszük. Elõ ször ugyanis valamely ingó vagy ingatlan dolog uralmának, használásának é s kormányzásának é rtemé ben. És ily é rtelemben a "possessio" mintegy "pedum positio" azaz belé pé s annak a dolognak használatába, uralmába, melyet valaki való sággal kezé n tart é s kormányoz. 3.§. Másodszor pedig (czé lunkhoz ké pest) a "possessio" elnevezé snek a falu jelenté se é s é rtelme, mé g pedig tulajdonké ppen szava, mert a váraknak, kasté lyoknak, városoknak, mezõ városoknak é s pusztáknak külön nevük van. 4.§. Mindazonáltal a "jus possessionarium" alatt e helyen általában a várakat, kasté lyokat, erõ ssé geket városokat, mezõ városokat, falukat, birtokré szeket, földeket, ré teket, erdõ ket, é s pusztákat é rtsd. 5.§. "Praedium": azaz pusztának pedig mondjuk azt a mezõ t, melyen elõ bb emberek szoktak lakni, de a melyen most sem é pületek nincsenek, sem jobbágyok nem laknak, tehát mintegy "praedae" vagyis zsákmánynak van kité ve, mely kifejezé s a ré giektõ l származik, kik a haddal elfoglalt földeket, "praeda"-nak, zsákmánynak nevezik.
234
Hasonló ké ppen pusztának nevezzük az olyan nemesi é s jobbágytelket vagy házhelyet is, a melyen é ppensé ggel semmi é pület é s lakó nincsen. 7.§. A várak é s kasté lyok, erõ ssé gek, városok é s mezõ városok pedig ismeretesek s magyarázatra nem szorulnak. 8.§. Tartozé kok neve alatt pedig közönsé gesen mindazt é rtjük é s foglaljuk egybe, mi valamely városhoz, mezõ városhoz vagy faluhoz tartozik, minõ k a mivelt é s miveletlen szántó földek, mezõ k, ré tek, kaszáló k, legelõ k, gyepek, erdõ k, cserjé k, berkek, hegyek, völgyek, szõ lõ kertek, szõ lõ hegyek, vizek, folyó k, halastavak, halászatok, vízfolyások, malmok é s malomhelyek é s általában a város, mezõ város vagy falu minden haszonvé tele é s jövedelme. 9.§. Gyakran pedig valamely várnak minden jogható ságát, úgy a várhoz kapcsolt é s tartozó , akárhol fekvõ minden ingatlan jó szágot é rtjük a tartozé kok alatt, minõ k: a városok, mezõ városok, faluk, birtokré szek é s puszták. De az ilyen elnevezé st vagy megjelölé st ritkán használjuk, hanem a várhoz tartozó váro- sokat, mezõ városokat, falukat, birtokré szeket é s pusztákat, ha nem is külön-külön, de legalább általános kifejezé ssel szoktuk jelölni. 10.§. És jó llehet a királyi jogot általában csaknem minden birtokjogra, mely bármi mó don vagy czimen királyi adományozás é s ajándé kozás alá kerül, alkalmazhatjuk é s kiterjeszthetjük, mindazonáltal, ha valamely úr vagy nemes olyan kihágást vagy bû nt követ el, mely a hû tlensé g vé tké t foglalja magában, vagy ha valakinek (közelebbrõ l) magva szakadt, akkor ennek vagy ezeknek fekvõ jó szágait é s birtokjogait nem egyszerû en királyi jog czime alatt, hanem hû tlensé g vé tké né l fogva (ennek világos kité telé vel) vagy pedig az elhunytnak magszakadásánál fogva szokás felké rni é s az ilyen adományozásba a felké rõ k gyakran a királyi jogot is (ha ez egyé bké nt is megvolna azokban a jó szágokban) be szokták iktatni. Ugyanazé rt a királyi jognak imé nt adott meghatározását nem az ilyen nemû királyi jogra, hanem a királyi jogok eltitkoló ira kell é rteni é s alkalmazni. 6.§.
11.2.3.7. 32. czim Hogy minden kirá lyi adomá ny egy é v forgá sa alatt törvé nyes iktatá ssal kell megerõsíteni. (Quod universae donationes regiae, infra anni unius revolutionem, statutione legitima firmari debeant.) És tudnunk kell, hogy minden királyi adományt, akár valamely elhunyt magszakadásának, akár valamely gonosztevõ hû tlensé gé nek, akár a királyi jogokat bitorló k királyi jogának, akár pedig a fekvõ jó szágok jogszerû birtokosai új adományának czime alatt törté ntek é s keltek legyen, az adományozás napjátó l számított egy é v forgása alatt, törvé nyes iktatással meg kell erõ síteni é s állandó sítani, akár ellene mondjon valaki, akár nem. 1.§. Mert különben ereje é s hatálya megszû nik é s az az adomány foganatlan é s erõ telen fog maradni.
11.2.3.8. 78. czim Miké ppen hatá rozzuk meg az elé vü lé st é s há ny é v lefolyá sa szü ksé ges ahhoz az esetek kü lönfé lesé gé hez ké pest? (Quid sit praescriptio diffinitive? Et qout annorum curricula diversimodo complectatur?) Minthogy úgy az örökös fekvõ jó szágokra né zve, mint a zálogos birtokjogokra, sõ t a hatalmaskodásokra né zve is, gyakran szoktak a törvé ny elõ tt elé vülé sre hivatkozni, ezé rt az
235
elé vülé srõ l egyet-mást szüksé gké ppen el kell mondanom. Elõ ször is annak mibenlé té rõ l, azután pedig tartamáró l é s különfé lesé gé rõ l. 1.§. Tudnunk kell tehát, hogy az elé vülé s annak az idõ nek eltelé se, melyet a törvé ny a fekvõ jó szágok jogszerû megtartására é s visszaszerzé sé re né zve megállapított. 2.§. Mely az adott, elfoglalt, vagy bármiké ppen elidegenített királyi fekvõ jó szágokra é s birtokjogokra né zve száz, az egyháziakra né zve negyven, a nemesiekre né zve harminczké t, a polgáriakat illetõ leg pedig tizenké t é v lefolyásával telik le. 3.§. A hatalmaskodások dolgában pedig hasonló ké ppen harminczké t é v idõ tartam szüksé ges az elé vülé shez. 4.§. A falusiak között azonban az elé vülé s csak egy egé sz é vre é s egy napra terjedõ határidõ t foglal magában. 5.§. A nemzetsé gi é s osztályos atyafiak között pedig a birtokjogokra (kivé ve a hatalmaskodásokat), valamint a hitbé reknek é s leánynegyedeknek ré szökrõ l teljesítendõ fizeté sé re né zve, elé vülé snek soha sincsen helye.
11.2.3.9. 93. czim A hitbé ré s jegyajá ndé k meghatá rozá sa. (Quid sit dotalitium deffinitive? et quid paraphernum?) Továbbá a hitbé rek é s jegyajándé kok fizeté sé re né zve szüksé ges megjegyeznünk azt, hogy ámbár a hitbé r: "dos" (amelybõ l a "dotalitium" szó ered) é s az ajándé k meg a jegyajándé k egymástó l nagyon különböznek, mi mé gis a kifejezé s összezavarásával a hitbé rt é s ajándokot egybevé ve "dotalitiumnak" vagy csakis "dos"-nak, azaz hitbé rnek mondjuk. S ez nem egyé b, mint a mit a felesé gnek szüzessé ge veszté seé rt é s elhálásáé rt a fé rjnek javaibó l adnak. 1.§. Jegyajándé knak pedig mindazokat az ingó javakat nevezzük, melyeket a fé rj vagy szülõ k, vagy az atyafiak, vagy bárki más, a menyegzõ vagy eljegyzé s avagy ké zfogás szertartásának idejé n adnak a nõ nek. 2.§. A honné t tudnunk kell, hogy a hitbé r, országunk ré gi é s törvé nyerõ re emelkedett szokása szerint a törvé nyesen fé rjhez adott nõ knek díja, a melyet a fé rjek fekvõ jó szágaikbó l é s birtokjogaibó l, s állásuknak megfelelõ en, házassági kötelessé gük teljesíté se fejé ben szokás nekik adni. 3.§. Mert a hitbé r fizeté se a fé rjek állásának é s mé ltó ságának kitû nõ sé ge é s fekvõ jó szagaik meg birtokjogaik mennyisé ge szerint váltakozik é s törté nik, pé ldánk okáé rt, valamely báró özvegye többet kap hitbé r fejé ben, mint valamely mágnás özvegye, szintúgy az olyan nemes özvegyé nek, a kinek száz vagy ötven jobbágya van, hitbé r czimé n több jár, mint egy másik nemesnek, a kinek jobbágyai száma kisebb. 4.§ Mert ha a fé rj báró i tisztet viselt, akkor az asszony száz girát, ha pedig mágnás vagy csak né v szerint volt báró é s báró i tisztet nem viselt, vagy ha elõ kelõ nemes, vagy vité zlõ é s ötven vagy több né pes jobbágytelke volt, özvegye ötven girát kap hitbé rül, minden girát né gy magyar forinttal, vagy most folyó pé nz szerint né gyszáz dé nárral számítván. 5.§. Egyé b, alsó bb rendû é s rangú nemesek özvegyei, pedig fé rjeik fekvõ jó szágaibó l é s birtokaibó l nagyobb vagy kisebb mé rté kben, tudniillik a fekvõ jó szágok mennyisé gé hez ké pest, közbecsü mellett (bele nem é rtve ebbe a szántó földek, erdõ k, ré tek é s egyé b tartozé kok é s a fekvõ jó szágok külsõ jövedelmeit) kaphatják ki hitbé rüket. 6.§. Az asszony halálával pedig hitbé ré t az keresheti é s követelheti magának, a ki a vé rrokonság ágán hozzá legközelebb áll.
236
11.2.4. Má sodik rész
11.2.4.1. 19. czim Miké ppen é s kiknek kell a perbehívá sokat vé gbe vinni. (Qualiter et per quos, evocationes fieri debeant?) Minden perbehívást pedig a király vagy nádor é s valamely hiteles hely embereinek kell vé ghezvinniök, mé g pedig a perbe hivandó k örökös vagy zálogos birtokjogaibó l avagy tisztsé geibõ l is 1.§. A tisztsé gekre né zve pedig ezt akkor tarsd helyé n levõ nek, ha a perbehívást abban a tisztsé gben elkövetett hatalmaskodásoknál fogva rendelik el. Mert a birtokjogra vagy egyé b dolgokra né zve valakinek tisztsé gé bõ l való perbehívása nincsen megengedve. 2.§. Minden királyi vagy nádori embernek pedig, a ki perbehívást, valamint fekvõ jó szágokba való iktatást, visszaiktatást, határjárási é s akármely más törvé nyes vé grehajtást visz vé ghez, abban a megyé ben, a hol a vé grehajtás törté nik, nemesi öröksé gé nek kell lennie. 3.§. Mert különben, hacsak talán az ország rendes bírái õ t arra a vé grehajtásra a királyi udvarbó l ki nem rendelik é s ki nem küldik, semmi vé grehajtást nem teljesíthet. 4.§. Mert ilyen mó don bármely nemes, sõ t nem nemes is, (mi azáltal, ha az a nem nemes a királyi udvar író deákja vagy jegyzõ je) akármely vé grehajtásban eljárhat. 5.§. Mert ré gente a vé grehajtásokra é s fõ ké ppen a fekvõ jó szágokba való iktatásokra a királyi udvar vité zlõ it é s más udvari embereket küldötté k ki. 11.2.5. Harmadik rész
11.2.5.1. 2. czim Vajjon minden né p vagy vá rmegye hozhat-e önmagá tól statutumokat? (Utrum quilibet populus, vel comitatus, possit per se, condere statuta?) Mivel azt látjuk, hogy az elõ bb megnevezett Dalmát-, Horvát-, Slavonországok é s Erdé ly ré gó ta jó váhagyott törvé nyei é s szokásai né mely té telekre é s czikkelyekre né zve a mi hazánknak, tudniillik ennek a Magyarországnak törvé nyeitõ l é s szokásaitó l különböznek, né mely vármegyé k is a többi vármegyé ktõ l, sõ t magátó l a királyi curiátó l is elté rõ leg é s különváltan imígy-amúgy behozott bizonyos szokásokkal törvé ny gyanánt é lnek: 1.§. Ezé rt ké rdé sbe jön, hogy vajjon hozhat-e minden né p vagy vármegye avagy bármely város önmagátó l é s külön-külön statutumokat? Azt kell felelnünk, hogy máské ppen egyetlen egy olyan né p vagy közönsé g sem alkothat statutumokat, a melynek saját jogható sága nincsen, hanem másnak uralma alatt áll, mint a följebbvaló jának beleegyezé se mellett, é s ezt is csak azokban az esetekben, a melyek isteni é s emberi jogot sé rteni nem látszanak, úgy, hogy azok a statutumok valami jogtalanságot é s az üdvössé ggel ellenkezõ t magukban ne foglaljanak, sem mások jogainak nyilvános ártalmára é s sé relmé re ne legyenek. 2.§. Innen, jó llehet a dalmátok, horvátok, slavonok é s az erdé lyiek az emberdíjak é s barságok fizeté sé ben é s a pereknek bizonyos egyé b folyamatában, valamint a törvé nyszakok megtartásában (a mint alább világosabban elõ adom) a mié nktõ l nagyon elté rõ , más é s más szokásokkal é lnek, é lhetnek é s követhetik azokat é s magok között jelenleg is a fejedelem beleegyezé sé vel azokhoz valami hasonló t határozhatnak é s rendelhetnek, mindazáltal ennek a Magyarországnak közönsé ges 237
3.§.
4.§. 5.§.
6.§.
7.§.
8.§.
határozati é s vé gzemé nyei ellen, úgyszinté n azok ellen az íté letek é s bíró sági határozatok ellen, a melyeket a fekvõ jó szágok é s birtokjogok tárgyában a királyi curiában a rendes bírák hozni é s kimondani szoktak, semmit sem rendelhetnek é s semmi statutumot nem alkothatnak. Ennek bizonyságául é s jelé ül, a birtokjogok tárgyában közöttük támasztott összes peres ügyeket, azok befejezté vel jó zanabb é s é rettebb megvizsgálás, mé rlegelé s é s megvitatás vé gett a királyi curiába mint feljebbezé si helyre szokták átküldeni. A hol bármiké ppen íté ljenek é s vé gezzenek is, a bán vagy vajda íté lete ellent nem állván az mindenkor helyé n é s erõ ben marad. Éppen úgy a különbözõ vármegyé k is, a szántó földeknek, ré teknek, erdõ knek é s folyó vizeknek õ rzé se, vagy a malmoknak állapotja é s jövedelme tárgyában é s egyé b hasonló dolgokban, sõ t a törvé nyszakoknak é s perfolyamoknak megtartásában, hogy tudniillik a megye törvé nyszé ké n a megyei ispán elõ tt kezdett peres ügyet itt rövidebb, amott hosszabb perrel vé gezzé k maguk közt jó zan tanácskozás után rendelkezhetnek é s statutumokat hozhatnak ugyan, de az egé sz ország közönsé ges vé gzemé nyé t é s a királyi curia ré gi é s jó váhagyott szokását, a melyet (a mint mondám) a bíráskodásban követni szokott, soha meg nem sé rthetik é s velük nem ellenkezhetnek. És az ilyen statutumaik csakis közöttük é s saját körükben állanak erdõ ben é s köteleznek, de az oda nem tartozó é s más vármegyei nemesekre, a kiknek azok kebelé ben fekvõ jó szágaik é s birtokjogaik nincsenek, ki nem terjednek. És ilyen mó don a szabad városok is, nemkülönben a saját ché hükben é s maguk között a kereskedõ k, kalmárok, szabó k, szû csök, vargák, tímárok, más mesteremberek is a fejedelem megegyezé sé nek hozzájárulásával statutumokat hozhatnak, csakhogy ezek igazságosak é s tisztessé gesek legyenek, mások jogaiban é s szabadságában kárt ne tegyenek é s sé relmet ne okozzanak. De ezek, a miké pp elõ adám, csakis közöttük állanak meg é s maradnak erõ ben. Az ilyen határozatokat é s statutumokat pedig a né p többsé gé vel é s jó zanabb ré szé vel kell hozni é s megállapítani, mert különben azokat a né p vagy közönsé g statutumainak nem nevezhetjük. Ha pedig a né p ké t ré szre oszlané k, akkor a jó zanabb é s elõ kelõ bb ré sz határozata áll meg. Jó zanabb é s elõ kelõ bb ré sznek pedig azt nevezzük, a melyikben a mé ltó ságra é s tudományra né zve jelesebb é s hírnevesebbek vannak.
11.2.5.2. 8. czim A szabad vá rosokról é s ezek á llapotá ról á ltalá ban (De liberis civitatibus, et earum conditionibus, in generati.) Minthogy az következik, hogy röviden a szabad városokró l é rtekezzem, ezé rt tudnunk kell, hogy a város e nevet: civitas, mintegy a polgárok összessé gé rõ l viseli, minthogy ott sok né p van egybegyû lve. 1.§. Tulajdonké pp pedig a város, házaknak é s utczáknak a szüksé ges falakkal é s bástyákkal körülvett sokasága, a mely a jó é s tisztessé ges megé lé sre kiváltságolva van. 2.§. De mivel a polgároknak eme sokasága egy közönsé get alkot é s mutat föl é s az ilyen testületi közönsé gek a mint fekvé sükre, úgy kiváltságaik é s szokásaik különbözõ sé gé re né zve is egymástó l elté rnek é s elütnek, innen van, hogy bizonyos városok a királyi felsé g szemé lyes jelenlé té nek jogható sága alatt állanak, mint: Szé kesfehé rvár, Esztergom, é s Lõ cse, mások meg az ország ré gi szokásánál fogva a királyi tárnokmester jogható sága alá tartoznak, mint Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagy-Szombat, Sopron, Bártfa é s Eperjes.
238
11.3. I. Ferdiná nd (1526-1564) 11.3.1. 1547. évi (XI.) decretuma
11.3.1.1. 5. czikkely A kirá ly az idõ nagyobb ré szé n á t Magyarorszá gban lakjé k, vagy hagyja itt maga helyett a fensé ges fejedelmet, Miksa fõherceget. (Rex, pro majori tempore in Hungaria maneat, vel serenissimum principem Maximilianum archiducem, loco sui relinquat.) Mivel azonban hosszú tapasztalásbó l már mindnyájan meggyõ zõ dtek arró l, hogy a király Õ szent felsé gé nek Magyarországbó l való hosszú távollé te alatt a fé ktelensé g sok emberné l nagy mé rté kben növekedett é s jó l tudják, hogy ré gibb idõ ben is mindig bé ké sebb volt az ország minden ré sze a király jelenlé té ben, semmint annak távollé té ben é s õ seik é ppen ezé rt decretumban rendelté k el, hogy Magyarország királya az idõ nagyobb ré szé t az országban töltse. 11.3.2. 1550. évi I. (XIII) decretuma
11.3.2.1. 34. czikkely A jobbá gyok szabad költözé se (Migratio colonorum libera.) A mi a jobbágyok költözé sé t illeti, a melyre né zve a királyi felsé g az õ híveit sok é s fontos okokbó l kegyesen inteni mé ltó ztatott, hogy annak szabadságát megengedjé k: 1.§. Á mbár fõ pap urak é s né hányan a báró urak közül is czé lszerû nek látják, hogy a jobbágyok minden felté tel kiköté se né lkül mindenütt szabadon költözhessenek, mindamellett, mivel többen szavaztak az ellenkezõ vé lemé ny mellett, hogy tudniillik, a költözé s, bizonyos felté telek kiköté sé vel, ne legyen szabadon megengedve, vé gre közös akarattal akké ppen határoztak. 11.3.3. 1556. évi I. (XVIII) decretuma
11.3.3.1. 27. czikkely A jobbá gyok ré gi szabadsá gá nak ú jból visszaá llítá sa arra né zve, hogy költözködhessenek é s õket má s helyre elvihessé k. (Colonis vetus migrandi, et eos traducendi, ex integro facta, et restituta libertas.) Minthogy pedig, az ország karai é s rendei általán azt ó hajtják, hogy a mindenek fölött álló jó Istennek haragját maguktó l eltávolítsák é s kegyelmessé gé t kiengeszteljé k: a királyi szent felsé gnek kegyes é s atyai intelmeihez is ragaszkodván, egy é rtelemmel megállapították, hogy a jobbágyok jövõ re mindenütt örökre szabadon költözködhessenek. 1.§. De csak úgy, hogy a jobbágyoknak az egyik fekvõ jó szágbó l a másikba való elbocsátására né zve (a mely egyik helyrõ l a másikra való költözködé si szabadságnak megadását mindenkor csak Magyarországra é s ennek ré szeire é s nem az országon kívülre kell é rteni) azt a mó dot é s ugyanazt a rendet tartsák meg,
239
a melyet hajdan szoktak követni, mé g mielõ tt tudniillik a jobbágyoktó l ezelõ tt több é vvel ezt a szabadságot elvetté k volna. 11.3.4. 1339. évi I. (XX) decretuma
11.3.4.1. 8. czikkely A magyar ü gyeket magyar taná csosokkal kell tá rgyalni. (Hungarica negotia, cum consiliariis Hungaris trachtentur.) És mivel, többek között, az említett összes bajoknak é s sé relmeknek az elhárítása, azt az utat é s mó dot sem találták utolsó nak, hogy Õ császári felsé ge, a magyar ügyekben jövõ re, mé ltó ztassé k az ország törvé nyeit é s szabadságait ismerõ magyar tanácsának vé lemé nyé t meghallgatni: 1.§. Miután máskülönben is, azok, a kiknek fejé rõ l, é leté rõ l é s vagyonáró l szó van é s akik naponké nt abban a veszedelemben forognak, õ felsé gé nek mindenben jobb tanácsot adhatnak, mint a magyar ügyekben kevé sbé járatos idegenek közül bárki is, a kit a mások veszedelme nem aggaszt. 2.§. Mert igazságosnak látják, hogy a miké ppen a tisztán idegen országokra né zõ ügyekben magyarokat soha sem alkalmaznak, é ppen úgy a tisztán é s kizáró lag Magyarország szabadságait é s kiváltságait illetõ kben is, idegeneket ne alkalmazzanak.
240
