Rheumatoid kórképek autoimmun patomechanizmusának vizsgálata Doktori értekezés
Ortutay Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola
Témavezető: Dr. Buzás Edit egyetemi docens, az orvostudományok kandidátusa Hivatalos bírálók:
Dr. Sármay Gabriella PhD, DSc Dr. Dérfalvi Beáta PhD
Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Füst György PhD, DSc Szigorlati bizottság tagjai:
Dr. Kacskovics Imre PhD Dr. Treszl András MD, PhD
1
Tartalomjegyzék Rövidítések jegyzéke..........................................................................................................4 Bevezetés...........................................................................................................................7 Irodalmi áttekintés..............................................................................................................9 Az egészséges ízületek felépítése és működése.............................................................9 Az ízületek felépítése................................................................................................9 RA, OA, SNSA patomechanizmusa és klinikuma.......................................................13 Rheumatoid arthritis................................................................................................13 Osteoarthritis...........................................................................................................20 Seronegativ spondarthritis.......................................................................................21 A synoviális folyadék összetevőinek változása gyulladásban. Az RA markerei és prediktorai ..................................................................................................................22 Prediktorok kutatásának szükségessége rheumatoid arthritisben............................22 Genetikai markerek.................................................................................................23 Immunológiai markerek..........................................................................................25 Érképződés..............................................................................................................30 Az ízületből származó markerek.............................................................................31 A porckárosodásban szerepet játszó proteázok.......................................................31 Glikozidázok...........................................................................................................39 Célkitűzések.....................................................................................................................45 Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata..............................45 Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata..................................................................46 Betegek és módszerek......................................................................................................47 Mintagyűjtés................................................................................................................47 Betegek...................................................................................................................47 Szérum és synoviális folyadék minták....................................................................48 Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata..............................48 Glikozidáz tesztek...................................................................................................48 Mátrix metalloproteináz (MMP) aktivitás mérése...................................................49 A glikozidáz és MMP-tesztek statisztikai analízise.................................................49 A porcszövet vizsgálata glükózaminoglikán-specifikus Safranin O festéssel..........50 Glikozidáz-specifikus antitestek kimutatása synoviális folyadékban ELISA módszerrel..............................................................................................................52 Glikozidáz enzimek aktivitásának vizsgálata áramlási citometria segítségével.......53 A RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata..................................................................53 A porcmátrix komponensek ellen termelt IgG és IgM típusú ellenanyagok kimutatása ELISA módszerrel................................................................................53 A porcmátrix komponensek ellen termelt, ELISA módszerrel kimutatott ellenanyagok statisztikai analízise..........................................................................55 Eredmények ....................................................................................................................56 Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata..............................56 Különböző ízületi bántalmakban szenvedő betegek synoviális folyadékában mérhető enzimaktivitások.......................................................................................56
1
A synoviális folyadék glikozidáz aktivitása, mint a rheumatoid arthritis prediktora... 57 A synoviális folyadék enzimaktivitásainak korrelációja.........................................59 A porcmátrix glükózaminoglikán-tartalmának kiürülése exoglikozidáz enzimek hatására...................................................................................................................61 A szérumban illetve a synoviális folyadékban mérhető, exoglikozidázokat felismerni képes ellenanyagok szintje.....................................................................63 Perifériás vérsejtek -D-glükuronidáz aktivitásának vizsgálata áramlási citometriával...........................................................................................................63 Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata..................................................................65 IgG és IgM szintek összehasonlítása a különböző betegcsoportok szérumában és SF-ében...................................................................................................................65 A különböző porcmátrix-antigéneket felismerő emelkedett szintű ellenanyagok relatív gyakorisága..................................................................................................68 Klinikai és laboratóriumi paraméterek és az ellenanyag-szint összefüggéseinek vizsgálata RA betegcsoport esetén..........................................................................70 A különböző porcmátrix-komponensekre specifikus ellenanyagok közötti összefüggések vizsgálata.........................................................................................71 Megbeszélés.....................................................................................................................74 Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata..............................74 Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata..................................................................79 Következtetések...............................................................................................................82 Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata..............................82 Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata..................................................................83 Összefoglalás....................................................................................................................84 Summary..........................................................................................................................85 Irodalomjegyzék...............................................................................................................86 Saját publikációk jegyzéke.............................................................................................115 A disszertáció témájához kapcsolódó közlemények...................................................115 A disszertáció témájához nem kapcsolódó közlemények...........................................115 Köszönetnyilvánítás.......................................................................................................117
2
Rövidítések jegyzéke ACAST
Anticalpastatin antibody
ADAM
A disintegrin and metalloproteinase
ADAMTS
A disintegrin and metalloproteinase with thrombospondinlike motifs
AFA
Antifillagrin antibody
AKA
Antikeratin antibody
ANA
Antinuclear antibody
ANCA
Antineutrophil cytoplasmic antibody
AP
Arthritis psoriatica
APF
Antiperinuclear factor
APMA
paminophenylmercuric acetate
AS
Ankylopoetica spondylitis
BSP
Bone sialoprotein
CCP
Cyclic citrullinated peptide
CIA
Collagen induced arthritis
CII
II. típusú kollagén
COMP
Cartilage oligomeric matrix protein
CRP
Creactive protein
CSIF
Cytokine synthesis inhibitory factor
DMARD
Diseasemodifying antirheumatic drug
EBV
EpsteinBarr vírus
ECM
Extracelluláris mátrix
EGF
Epidermal growth factor
ELISA
Enzymelinked immunosorbent assay
EMMPRIN
Extracellular matrix metalloproteinase inducer
ESR
Erythrocyta sedimentációs ráta, vörösvértest süllyedés
3
FGF
Fibroblast growth factor
GAG
Glükózaminoglikán
GLUC
Dglükuronidáz
GMCSF
Granulocytemacrophage colonystimulating factor
HA
Hyaluronic acid
HBEGF
Heparinbinding EGFlike growth factor
HC gp39
Human cartilage glycoprotein39
HEV
High endothelial venule
Hex
Hexosaminidase
HLA
Human leukocyte antigen
HMGB1
High mobility group protein1
IBD
Inflammatory bowel disease
ICAM1
Intercellular adhesion molecule1
ICTP
I. típusú kollagén karboxiterminális telopeptid
IGF
Insulinlike growth factor
IFN
Interferon gamma
Ig
Immunglobulin
IGF1
Insulinlike growth factor1
IGFBP3
IGF binding protein3
IL
Interleukin
IU
International unit
KO
Knock out
MHC
Major histocompatibility complex
MMP
Matrix metalloproteinase
NAG
DNacetilglükózaminidáz
NSAID
Nonsteroidal antiinflammatory drug
OA
Osteoarthritis
OD
Optikai denzitás
4
PAD
Peptidylarginine deiminase
PERCP
Peridinin chlorophyll protein
PIIINP
III. típusú prokollagén aminoterminális telopeptid
RA
Rheumatoid arthritis
ReA
Reactive arthritis
RECK
Reversioninducing cysteinrich protein with Kazal motifs
RF
Reumafaktor
SF
Synovial fluid
SI
Sport injury
SNSA
Seronegative spondylarthritis
TGF
Transforming growth factorbeta
h
Helper T lymphocyte
TIMP
Tissue inhibitor of metalloproteinases
TNF
Tumor necrosis factoralpha
VEGF
Vascular endothelial growth factor
5
Bevezetés A gyulladásos és degeneratív ízületi kórképek napjainkban egyre inkább a figyelem előterébe kerülnek. E nagy betegségcsoport esetében az életminőség súlyos romlása következik be, krónikus fájdalom jelentkezik, a kialakuló deformitások gyakran mozgáskorlátozottsághoz és ennek következtében a munkavégző képesség csökkenéséhez, gyakran teljes elvesztéséhez vezetnek. A fentiekben vázolt népegészségügyi probléma megoldása mindmáig várat magára, hiszen a gyulladásos ízületi kórképek autoimmun etiológiája nem ismert pontosan, így oki terápia és megelőzés sem tervezhető. Az ízületi betegségekben a legjelentősebb klinikai tüneteket és a beteg mozgáskorlátozottá válását a hialinporc visszafordíthatatlan károsodása okozza. Ebben a folyamatban a porc alapállomány komponenseinek (II. típusú kollagén és aggrekán) hasítására képes enzimeket tartják a legfőbb effektor molekuláknak. A porcmátrix degradálódásával párhuzamosan a porcsejteket közvelenül is érhetik citotoxikus illetve apoptózisindukáló hatások. Újabban mind több ismeret áll rendelkezésre a porcdegradáció illetve a proteolitikus hasítás folyamataira vonatkozóan. Elsősorban különböző proteázokat hoztak összefüggésbe a porcdestrukciós folyamatokkal, köztük a mátrix metalloproteinázokat, az ADAM család (1), az ADAMTS család (2) tagjait és szerin proteázokat (elasztáz, katepszinek és granzimok) (3,4,5). A glikohidrolázok enzimcsaládja azonban az utóbbi évtizedekben kikerült az arthritiskutatások fókuszából annak ellenére, hogy az 1970es években számos kutatócsoport leírta a glikozidázok emelkedett szintjét rheumatoid betegségekben (6,7,8). Az érdeklődés hiánya meglepő annak fényében, hogy a legtöbb porc alapállományt felépítő molekula glikozilált,
6
közülük néhány extrém mennyiségben hordoz cukoroldalláncot. A szénhidrátok, főként a glükózaminoglikán oldalláncok (melyek pl. az aggrekán esetében a molekulatömeg közel 90 %át teszik ki!) szignifikánsan gátolhatják a sejtközötti állomány proteolitikus hasítását az ízületben. Az utóbbi években számos autoimmun betegség esetében sikeresen azonosították az autoantigéneket. Azonban a széleskörű kutatások ellenére az RA autoantigénje mindez idáig ismeretlen maradt. Mivel az autoimmun ízületi destrukció elsődleges célpontja a hialinporc, az ennek felépítésében résztvevő molekulák, mint az autoimmun folyamatok nyilvánvaló célpontjai vehetők számításba. Az immunrendszer általi felismerésük krónikus, progresszív autoimmun gyulladást eredményezhet. A hialinporc sejtközötti állományát felépítő molekulák közül a II. típusú kollagént tanulmányozták legbehatóbban (9,10,11,12,13). Szintén ismert, hogy az aggrekánt ellenanyagok illetve Tsejtek ismerik fel számos különböző ízületi kórkép esetén (14). A fibronektin egy másik porcmátrix komponens, mely RAban szenvedő betegek szabad ízületi felszínén található, és az immunfelismerés célpontja lehet (15). Számos kutatócsoport foglalkozott az utóbbi években a HC gp39 molekulával, mint az RA egy lehetséges autoantigénjével (16,17). Azonban az RA autoantigénjének molekuláris természetére vonatkozó kérdés mindeddig megválaszolatlan maradt.
7
Irodalmi áttekintés Az egészséges ízületek felépítése és működése Az ízületek felépítése Szöveti felépítés
A synoviális ízületekben az ízületi felszíneket hialinporc (üvegporc) borítja (3. ábra), mely a nagyfokú mechanikai igénybevételnek megfelelően módosult. Felnőttekben lényegében avascularis, nyirokelvezetése, idegellátása nincs. Alapállománya közvetlenül érintkezik az ízület üregében található synoviális folyadékkal (SF). A porc alapállományának termeléséért és állandóságának fenntartásáért a porcsejtek felelősek. A porcsejtek (kondrociták) csupán kis számban vannak jelen. Többnyire párosával helyezkednek el a kondronokban. Porcsérülést követően nem, vagy alig képesek osztódni, és a mátrixba ágyazott kondrociták sem tudnak a sérült porcterületre vándorolni, így a hialinporc regenerációra nem képes. A porcszövet alapállománya felelős a porcszövet rendkívüli rugalmasságáért és ellenállóságáért. Szerkezete nagyfokú molekuláris rendezettséget mutat (3. ábra). Az ízfelszíntől, a porcsejtektől való távolságtól, valamint a rendszeres mechanikai terheléstől függően más és más a mátrix szerkezete. A porcfelszínnel párhuzamosan megfigyelhető a felületi, az intermedier, a mély vagy radier, valamint az elmeszesedett porc zónája, míg a porcsejtek felől távolodva a pericelluláris (capsula), territoriális és interterritoriális mátrixrégiókat különböztethetjük meg (18). A mátrix felépítésében számos molekula vesz részt, ezek minősége és mennyisége a mechanikai megterheléssel változik.
8
1. ábra: Az ízület felépítése A csontok teherviselő felszíneit porcszövet borítja, mely a fizikai igénybevétlenek megfelelően alakult ki. A porcszövet alapállományában a kodorciták kondronokban helyezkednek el. Az alapállomány szerkezete az ízfelszíntől és a porcsejtektől való távolságtól függően változik. A mátrix felépítésében résztvevő molekulák nagy részét proteoglikánok teszik ki, melyek a rosthálózatot képező kollagénmolekulákhoz kapcsolódnak.
Molekuláris felépítés
Az ízületi porcmátrix tömegének legnagyobb részét (6580 %) víz teszi ki, amelyet az erősen negatív töltésű (szulfát csoportokat tartalmazó) glükózaminoglikán (GAG)molekulák kötnek meg másodlagos kötéssel. A GAGok ismétlődő diszacharid egységekből épülnek fel, melynek egyik tagja mindig egy aminocukor, a másik általában hexuronsav (2. ábra). Terminális cukormolekulájukkal egy központi fehérjeszálhoz (core protein) kapcsolódnak, így proteoglikánokat képeznek. Ilyen GAG molekula pl. a kondroitin szulfát. A proteoglikánok közül a leggyakoribb a nagy
9
aggregáló proteoglikán, azaz aggrekán, amely a porc nedves súlyának kb. 310 %át teszi ki.
2. ábra: A proteoglikánok sematikus felépítése (19) A proteoglikánok felépítésében a központi fehérjelánchoz (magfehérje) számos cukor oldallánc kapcsolódik. A cukor oldalláncok (glükózaminoglikánok) ismétlődő diszacharid egységekből épülnek föl, melyek egyik tagja egy aminocukor, a másik általában hexuronsav. A GAG-ok erősen negatív töltésűek, így másodlagos kötésekkel nagy mennyiségű vízmolekula kapcsolódik hozzájuk.
A kis proteoglikánok jóval rövidebb fehérjelánccal rendelkeznek, mint az aggrekán, és a fehérjevázhoz mindössze néhány glükózaminoglikán oldallánc kapcsolódik. Egyik képviselőjük a dekorin, egyetlen dermatánszulfát/ kondroitin szulfát oldalláncot visel, és feltehetőleg a kollagénrostok átmérőjének szabályozásában játszik szerepet. A biglikán esetében két dermatánszulfát oldallánc kapcsolódik a fehérjéhez, míg a fibromodulin négy keratánszulfát oldallánccal rendelkezik. A porcmátrix makromolekulák másik nagy családja a kollagén család, mely a nedves súly 1030 %áért felelős. A hialinporcban előforduló kollagének 9095 %a II. típusú kollagén, mely rosthálózatot képez az alapállományban. A minor kollagének közül a rostképzésben, illetve a rostátmérő szabályozásában a IX. és a XI. típusú
10
kollagén játszik szerepet. A X. típusú kollagén hipertrófiás porcsejtek környezetében fordul elő, a VI. kollagén a kondron alkotásában vesz részt, az V. kollagén szintén megtalálható az üvegporc alapállományában. A kollagének és proteoglikánok mellett egyéb mátrixproteinek is részt vesznek az alapállomány felépítésében. A link protein a proteoglikánaggregátumok stabilizálásában játszik szerepet. A fibronektin és az ankorin II a sejt mátrix kölcsönhatásban vesz részt. A COMP (cartilage oligomeric matrix protein) az interterritoriális mátrix fontos alkotója. Ezek mellett számos egyéb, jelenleg nem tisztázott funkciójú fehérje is ismert az alapállományban. Mindezek a makromolekulák szövevényes hálózatot alakítanak ki, melynek középpontjában a porcsejtek állnak. A hozzájuk horgonyzott kollagén II. és a minor kollagének a porc húzószilárdságát, a hialuronsav link protein aggrekán aggregátum pedig a porc rugalmasságát biztosítja (18). A synoviális membrán
Synoviális membránnak nevezzük az ízületi üregeket bélelő hártyát. Ez borítja az ízületek nem teherviselő felszíneit, az intraarticularis képleteket (szalagok, inak), az ízületi tokot, valamint fedi a csontnak az ízületi felszínét. A synoviális membrán bolyhos felszínű, laza, mesenchymális eredetű kötőszövet. Sejtjei termelik a synovium proteoglikánokban, illetve hialuronsavban gazdag alapállományát, melyben többnyire kevés, lazán rendezett kollagén rostot találunk. Normál körülmények között a synoviális membrán csupán egy két sejtréteg vastagságú (18,20). Ennek felszínén 1 3, viszonylag laza rétegben helyezkednek el a synoviális fedősejtek vagy synoviocyták, melyeknek két típusát különböztetjük meg: az Atípusú fagocita tulajdonságú és a B típusú fibroblasztszerű synoviocytát. Ez utóbbi termeli a hialuronsavat, illetve hozzájárul az ízületi nedv termeléséhez, míg az Atípusú synoviocyták a monocita
11
makrofág rendszer részét képezik. A fedősejtek alatti kötőszövetes réteg fibroblasztokat, dendritikus sejteket, hízósejteket, vér és nyirokereket foglal magában. Az egészséges synoviális fedősejtek MHC II molekulát expresszálnak felszínükön (21,22), így adott esetben hozzájárulhatnak a lokális Tsejt aktivációhoz (23,24). A synoviális folyadék (SF)
A synovia elnevezés Paracelsustól származik, akit az ízületi folyadék a tojásfehérjére emlékeztetett. Az egészséges synoviális folyadék tiszta, világossárga, viszkózus, nem rögös folyadék, lényegében plazmaultrafiltrátumnak tekinthető, melyet a porcszövet és a synoviális membrán sejtjei által termelt anyagok módosítanak. Kémhatása enyhén bázikus (pH=77,8). Nagy mennyiségben tartalmaz hialuronsavat, melyet a synoviocyták, illetve az alattuk elhelyezkedő kötőszövetes rétegben található fibroblasztok termelnek. Ez a molekula felelős az SF normális viszkozitásának biztosításáért. Az SF fehérjetartalma majdnem teljes egészében a vérplazmából származik. Legfontosabb feladatai az ízületi porc táplálása, az ízület "kenése", az anyagcseretermékek forgalma (25).
RA, OA, SNSA patomechanizmusa és klinikuma Rheumatoid arthritis A rheumatoid arthritis (RA) lényegét a 18. században írták le először. Ez a betegség elsősorban az ízületeket támadja meg, és lassú károsodásukhoz vezet, de esetenként egyéb szervrendszereket is érint. Nemcsak fájdalommal, a munka és mozgásképesség elvesztésével, így az életminőség romlásával jár, de a várható élettartamot is csökkenti.
12
Kezdetben különböző klinikai megfigyelések alapján különböztették meg ezt a betegséget az egyéb nagy ízületi kórképektől, mint a köszvény, a reumás láz. Olyan megkülönböztető jegyeket ismertek föl, mint a betegség krónikussága, a nőkben való gyakoribb előfordulása és az ízületek deformálódása. A "rheumatoid" megjelölés a görög "rheumos" szóból származik, melynek jelentése folyadék. A "rheumatoid arthritis" megjelölést először Alfred Baring Garrod használta 1859ben (26). Ő volt az első, aki elkülönítette az RAt a köszvénytől, bár az osteoarthritis (OA) betegség még benne foglaltatott az általa RAnak nevezett betegségcsoportban. 1907ben Garrod fia volt az, aki a RA és az OA között a mai napig használt megkülönböztető jegyeket felismerte és leírta, bár az OA kifejezést már 1888ban is használták (27). Rheumatoid arthritis klinikai képe
Az RA első tünetei az ízületi fájdalom és duzzanat, majd néhány óra inaktivitás után jelentkező általános fáradtság és merevség. A leggyakrabban érintett ízületek a proximális interphalangealis ízületek, csukló, térd, boka és a metatarsophalangeális ízületek (. ábra) (28,29). A visszatérő gyulladás végső soron különböző mértékű porckárosodáshoz, illetve rokkantsághoz vezet. A tudományos irodalomban az RA diagnózisának felállításához az American College of Rheumatology által kidolgozott kritériumokat használják (30). Ezek a kritériumok a tünetek és a laboratóriumi eredmények azon részét foglalják magukban, amelyek az RAban szenvedő betegek túlnyomó többségére jellemzőek, de ezek közül egy sem jelenik meg minden RAban szenvedő beteg esetén kötelező érvénnyel. Az RA prevalenciája világszerte körülbelül 0,51%, nőkben az előfordulása 23 szor gyakoribb, mint férfiakban (32,33). Az RA idő előtti halálozáshoz vezethet, mely leggyakrabban szív és érrendszeri okokra vezethető vissza (34,35). A rheumatoid
13
3. ábra: Rheumatoid elváltozások a kézen (31)
arthritis az osteoporosis fokozott kockázatával jár (36). A rheumatoid arthritis etiológiája
Az RA kialakulásának okai mindmáig nem teljesen tisztázottak. Számos tanulmány családon belüli halmozódásról tudósít. Az RA konkordanciája egypetéjű ikrek esetén kb. 15 %, mely a betegség kifejlődésében a genetikai tényezők mellett a környezeti faktorok szerepére is felhívja a figyelmet (37,38). Az RA kialakulásával számos környezeti tényező mutat összefüggést. Ezek közül a dohányzás tűnik a legfontosabbnak (39,40,41), de a szoptatás, a korábbi vérátömlesztés és az elhízás is fontos rizikófaktorok (42). Többféle fertőzést is összefüggésbe hoztak a betegség kialakulásával, úgymint a mycobaktériumokat, proteust, E. colit, a vírusok közül pedig az EpsteinBarr vírust (EBV), a rubeola vírusát, a parvovírus B19et és a retrovírusokat (18). Úgy tűnik, az ízületi károsodásban és a gyulladás kialakulásában a fő szerepet már a betegség korai stádiumában is a citokinek és a hasító enzimek játsszák (43). A citokin
14
expresszió mértéke jelentős heterogenitást mutat az egyes RAban szenvedő betegek esetében (44). Az általános vélemény az, hogy az RAban a citokinegyensúly a proinflammatorikus citokinek irányába billen az antiinflammatorikus citokinek ellenében. Az RA igen összetett betegség, és bár a kiváltó ok nem teljesen tisztázott, a tünetek kialakulásának hátterében autoimmun patomechanizmus áll. Azok között az antigének között, melyek az autoimmunitás célpontjai lehetnek, szerepel a II. típusú kollagén, a HC gp 39, valamint hősokk proteinek (45). Azonban annak is felvetődik a lehetősége, hogy az autoimmunitás egyetlen porcspecifikus autoantigén helyett ubikviter antigénnel szemben alakul ki (46,47,48). Mindent egybevetve, az RA kifejlődésében mind genetikai, mind pedig környezeti tényezők szerepet játszanak. A betegség egyes HLA DR (pl. HLA DR4) allélekhez való asszociációja feltételezi, hogy RAban a Tsejt közvetített immunválasz játszik fontos szerepet, habár külső körülmények is fontosnak tűnnek a betegség kifejlődése szempontjából. A rheumatoid arthritis patogenezise
Széles körben elterjedt nézet szerint az RA a synovium gyulladása, melynek során az ízületi hártya sejtjei számos osztódáson mennek keresztül; így alakul ki a pannus, mely azután rákúszik a porc felszínére és annak károsodását idézi elő (4. ábra) (50). Az RA kifejlődésében számos különböző gyulladásos sejt (például Tsejtek, makrofágok) és az ízület állandó sejtjei közötti kommunikáció játszik lényeges szerepet. Az RA patogenezisének megértése igen fontos a specifikus és hatásos terápiás eljárások kifejlesztése szempontjából.
15
4. ábra: A rheumatoid arthritis kialakulása a térdízületben (49) Egészséges térdízületben a synovium csupán az egy-két sejtrétegből álló synoviális membránt és az alatta húzódó kötőszöveti réteget tartalmazza. Korai RA-ban a synoviális membrán megvastagszik a synoviális fedősejtek osztódása és megnagyobbodása miatt. A synoviumban új erek képződnek. T- és B-sejtek szűrődnek be a synoviális membránba. Ezek a sejtek az SF-ben is megtalálhatók, ahol nagyszámú neutrofil granulocita is kimutatható. Az RA korai fázisában a synoviális membrán kezd ráhúzódni a porcállományra. Későbbi fázisban (az ábrán: kifejlett RA) a synoviális membrán gyulladásos szövetté, az ún. pannusszá alakul át. Ez ráhúzódik a szomszédos porc- és csontterületekre és degradálja azokat.
Rheumatoid synovium
RAban a synoviális fibroblasztok osztódnak, a synovium megvastagszik, új erek képződnek. Az endothelium, mely ezeket az új ereket is béleli, sajátos struktúrává, magas endotheliumú venulává (HEV) alakul (51). A HEV szerkezet specifikus
16
adhéziós molekulák és kemokin receptorok expressziójával elősegíti a fehérvérsejteknek az erek üregéből a synoviális szövet terébe történő vándorlását (51, 52). A synoviális membránban található T sejtek főként CD4+, érett, aktivált memória sejtek (53). Ezek mellett B sejtek, monocyták, hízósejtek, makrofágok, dendritikus sejtek, fibroblasztok és mesenchymális sejtek is közreműködnek a gyulladásban. Ráadásul számos pro és antiinflammatorikus citokin is expresszálódik a szövetben (49). A citokin mintázatban az RAban szenvedő betegek óriási heterogenitást mutatnak, s ez eltérő megbetegedési útvonalakra utal (44). Időközben kialakul a pannus. Ez nagy mennyiségű synoviális membránsejtből áll, és ráterjed mind a porcra, mind a csontra. Az RA pannus szövete a transzformált sejtek számos jellemvonását mutatja: rákúszik a porcra és a csontra, és erodálja őket, új erek képződnek benne, sejtjeiben onkogén expresszió is megfigyelhető (54). A pannus és a porc közötti rést főként aktivált makrofágok és synoviális fibroblasztok veszik birtokba. A gyulladási mediátorok magas szintje stimulálja a mesenchymális sejtek (synoviális fibroblasztok, oszteoklasztok és kondrociták) szövetbontó mátrix metalloproteinázainak (MMP) szekrécióját, így további szövetkárosodást okoznak (49,55). Az interleukin1 (IL1) és a TNF stimulálják az endotheliális sejtek adhéziós molekuláinak expresszióját, és fokozzák a neutrofil granulociták toborzását az ízületbe. Ezek a sejtek elasztázt és proteázokat termelnek, melyek a porc felszíni rétegének proteoglikánjait emésztik (56). A proteoglikánok kiürülése lehetővé teszi az immunkomplexek számára, hogy precipitálják a felszíni réteg kollagénjeit (57). A kondrociták és a fibroblasztok az IL1, TNF illetve aktivált CD4+ Tsejtek stimulatív hatására fokozzák a különböző szövetbontó proteázok termelését. A proteolitikus enzimek mind a négy nagy családja (aszparagin, cisztein, szerin és metalloproteinázok) részt vesz a porcszövet normális
17
turn overében illetve a patológiás szövetroncsolásban. Ezek a szövetbontási útvonalak nem kizárólagosak, és igen valószínű, hogy a porcszövet alapállományának teljes lebontásában többféle útvonal, illetve a proteázok több családja is részt vesz (27). Állatmodellekben az aktivált CD4+ T sejtek stimulálják az oszteoklasztogenezist, így ízületi károsodást okozhatnak az IL1től, illetve a TNFtól független módon is. Újabban fontos szerepet tulajdonítanak a HMGB1 nek (high mobility group box chromosomal protein 1) is. Ezt a citokint az aktivált monociták és makrofágok termelik és szecertálják az SFbe, illetve a synoviális membránba (58,59). HMGB1 szabadulhat fel számos sejttípus, köztük az endotheliális sejtek nekrózisa, vagy egyéb típusú károsodása során is (60). Az extracelluláris HMGB1 hatására a makrofágok proinflammatorikus citokineket (TNF, IL1, IL6) termelnek (59). Ezen molekula expressziója fokozódott TNF stimuláció hatására (58). A HMGB1 késői mediátorként hat, és hozzájárul a szisztémás gyulladás fenntartásához (59,61,62,63). Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a rheumatoid arthritis etiológiája mindmáig ismeretlen, bár genetikai, fertőzéses, környezeti és hormonális faktorok is előtérbe kerültek a betegség okainak kutatása során. A betegség molekuláris szinten való megértése számos okból fontos. Tudásunk alapján új modelleket dolgozhatunk ki, melyek segíthetnek több szemszögből megérteni a betegséget. A molekuláris szintű megértés alapján az orvosok elmagyarázhatják a betegnek és családtagjainak a betegség okait és tüneteit. Azonban talán a legfontosabb, hogy ez a tudás segíthet hozzá a hatékonyabb kezeléshez specifikus célmolekulák azonosításával, melyekkel szemben potenciális terápia fejleszthető ki.
Osteoarthritis Az osteoarthritis (OA) az arthritisek egyik legrégebben ismert és leggyakoribb
18
típusa. Az ízületi porc kopása jellemzi, melyet gyakran az ízület összecsontosodása követ. Leggyakrabban a középkorú és idős embereket érinti, nőket gyakrabban, mint férfiakat. Legtöbbször a kéz, valamint a testsúly hordozásában résztvevő ízületek érintettek, mint a csípő, a térd, a lábak és a gerinc ízületei (5. ábra).
5. ábra: Az osteoarthritis megjelenése kézen (31)
Az OA kialakulásának oka sokféle lehet, ami azonban leggyakrabban ismeretlen marad, ilyenkor elsődleges OA ről beszélünk. Ha ismert az ok, akkor másodlagos OA ről van szó. Bár az öregedéssel fokozódik az OA kialakulásának kockázata, ez a betegség nem elkerülhetetlen velejárója az idős kornak. Másodlagos OA kialakulásához vezethet például az elhízás. Ezen kívül sportolásból származó, baleseti, vagy bármely egyéb okból kialakult ízületi sérülés fokozott kockázati tényezőt jelent az OA kialakulása szempontjából. Szintén fontos rizikófaktor a születéstől fogva rendellenes ízület, a köszvény, a cukorbetegség és egyéb hormonális zavarok. A környezeti tényezők mellett a genetikai háttérnek is szerepe lehet a betegség megjelenésében. Míg az arthritis számos formája szisztémás betegség, addig az OA nem támad meg más szervet, kizárólag az ízületek betegsége. (18,64,65,66).
19
Seronegativ spondarthritis A seronegativ spondarthritis (SNSA) betegségcsoportot jelent, mely három évtizednél alig idősebb.
A spondarthritisek kombinált prevalenciája az
átlagpopulációban körülbelül 1 %, amely nagyságrendjét tekintve összehasonlítható az RA val (67). Ebbe a betegségcsoportba soroljuk a spondylitis ankylopoetica t (AS), a reaktív arthritiseket (ReA), az arthritis psoriatica t (AP), a Reiter kórt, valamint az idült gyulladásos bélbetegségekhez társuló spondarthritiseket. Ezen betegségek egy csoportba foglalását Moll és Wright javasolták főként klinikai adatokra támaszkodva (68). Az idesorolt betegek jellemzően nem rendelkeznek reuma faktor pozitivitással, innen a szeronegatív elnevezés. Az ízületek és a gerinc egyaránt érintettek lehetnek. E betegségek kialakulásának feltehetőleg genetikai alapja van, mivel ezek a kórképek a 70es évek elején felfedezett HLA B27 génnel mutatnak asszociációt, valamint a betegségek családi halmozódása is gyakori (18). Intenzív kutatások ellenére a HLA B27 szerepe a betegség patogenezisében ismeretlen maradt, bár számos elméletet állítottak fel az összefüggés magyarázatára (69). A kutatások azt igazolták, hogy a HLA B27 génje mellett még legalább négy további genetikai marker mutat asszociációt a betegségcsoporttal (70). Az SNSA betegségcsoport további közös jellemzői, hogy asszimmetrikus eloszlásban, főként az alsó végtagi nagy ízületeken lép fel gyulladás, és radiológiai úton kimutatható sacroileitis, szalagmeszesedés, gyulladásos reaktív csontjelenségek figyelhetők meg a gerincen. Az ízületi érintettség mellett jellemzőek a bőr és nyálkahártyatünetek és az iritis. A betegség gyakran spondylitis ankylopoeticahoz asszociált szívmanifesztációkat is mutat. Az RA val szemben rheumatoid csomó nem fordul elő. Számos tanulmány szolgáltat indirekt bizonyítékot arra nézve, hogy a spondyloarthopathiáknak immunmediált patogenezise van. Reaktív arthritisben
20
szenvedő betegek nagy részének véréből és SFéből aktivált T limfocitákat mutattak ki (71). Gyulladt sacroilialis ízületből biopsziával vett mintán egyértelműen kimutathatóak különféle proinflammatorikus citokinek, például a TNF (72) fokozott expressziója, és a betegség nagy mértékben javul antiTNF kezelés hatására (73).
A synoviális folyadék összetevőinek változása gyulladásban. Az RA markerei és prediktorai Prediktorok kutatásának szükségessége rheumatoid arthritisben A mechanizmus, amely kivédi a fertőzést és megvéd a malignus transzformációtól ugyanaz, mint amely RAban a szövetet károsítja. A rheumatoid arthritisben szenvedő egyén esetében ezek a szövetkárosító folyamatok az egészséges szövetet veszik célba kórokozó mikroorganizmusok, illetve malignus sejtek helyett. Az RA diagnózisának korai felállítása és a betegség kimentelének megbízható előrejelzése a korai arthritisszel foglalkozó klinikák legfontosabb feladata a betegség kezdeti szakaszában (74). Az RA lefolyása igen eltérő lehet az egyes betegek esetén, az enyhe, a kezelésekre jól reagáló formától az agresszív, a klasszikus terápiás beavatkozásokra nem reagáló formáig. Meglehetősen gyakori a porc komoly károsodásának és a betegség extraartikuláris manifesztációjának korai megjelenése, mely megrövidítheti a beteg életét (75). Azok a betegséget befolyásoló gyógyszerek és új biológiai anyagok egy része, amelyeket bevezettek a klinikai gyakorlatba, képesek csökkenteni a betegségnek mind a klinikai, mind pedig a laboratóriumi tüneteit, illetve gátolni a porckárosodás kialakulását. Ezért ezeket a gyógyszereket korán és megfelelő dózisban kell adni a betegnek. Azonban tekintettel arra, hogy a hibásan alkalmazott agresszív kezelés deformitásokhoz és rokkantsághoz vezethet, illetve ezen gyógyszerek
21
költségei igen magasak, szükséges olyan paramétereket találni, melyek hatékonyan jelzik előre az agresszív kórlefolyást. Mindez megmagyarázza, miért került az érzékeny és specifikus prognosztikus faktorok keresése a kutatások középpontjába. Mivel a synoviális membrán a gyulladás fő helye RAban, nagy szükség van olyan módszerekre is, melyekkel a synoviális szövetben közvetlenül kimutathatók és mérhetők egyes citokinek, kemokinek és szövetbontó enzimek, s ezek alapján a betegség progressziója nyomon követhetővé válik. Mindazonáltal igen nehéz továbblépni az RAban szenvedő betegcsoportok kórlefolyásának prediktálásától az egyes betegek esetének előjelzésére.
Genetikai markerek Az RA családi halmozódása régóta ismeretes. A rheumatoid arthritist kiváltó fertőző ágens azonosítására irányuló kitartó kutatások mindez idáig nem jártak eredménnyel. Egypetéjű ikreken végzett konkordancia vizsgálatok azt jelezték, hogy a nem érintett ikrek több, mint egyharmada idővel érintetté válik. Ráadásul a kétpetéjű ikrek és az érintett szülők utódai esetén tapasztalható kissé emelkedett prevalencia arra utal, hogy a betegségre való fogékonyság egy polimorf genetikai komponenset is magában foglalhat. A szerológiai tipizálás elérhetővé válásával megállapították, hogy az RA a fő hisztokompatibilitási génkomplex II. osztályához tartozó HLADR4gyel mutat asszociációt. A betegek közel 75%a hordoz egy specifikus aminosav szekvenciát a HLADR molekula láncában, a 71. pozíció közelében, az úgy nevezett "shared" (közös) epitópot (77). Számos tanulmány tudósít ezen allélek és a betegség lefolyásának hevessége közötti összefüggésről (78,79). A "shared" epitóp az MHC II molekula antigénkötő zsebében helyezkedik el, így egy arthritogén peptid kötőhelye lehet, vagy
22
6. ábra: A "shared" epitóp elhelyezkedése az MHC II molekulában (76) Az - és a -láncok közösen alkotják az MHC II molekula antigén-kötő zsebét. A "shared" epitópként ismert szekvencia a -láncban található (sötéttel jelzett terület). A "shared" epitópot RA-val asszociált gének betegséggel kapcsolt allélei kódolják (pl. HLA-DR4). A "shared" epitóp egy arthritogén peptid kötőhelye lehet, vagy maga szolgálhat olyan autoantigénként, mely T-sejteket aktivál.
maga szolgálhat autoantigénként, mely T sejtet aktivál (6. ábra) (76). Az is kiderült, hogy ez a szekvencia az EBV gp 100 és az E. coli dnaJ géntermékeiben is megtalálható, így felvetődik annak a lehetősége, hogy ezen szekvencia alapvető lehet az EBV vagy E. coli fertőzés utáni immunreakció beindításában, illetve később az RA kifejlődésében. A molekuláris mimikri elmélete szerint ugyanis a fertőzést követően ezen epitóp elleni immunválasz a gazdaszervezet MHC II fehérjéjével is kapcsolatba lép keresztreakció révén. A "shared" epitóp allélek és az ízületi károsodás kifejlődése közötti
23
összefüggésre hatással lehet az aggresszív betegséget befolyásoló kezelés megkezdése a betegség korai stádiumában (80).
Immunológiai markerek Az ellenanyagok számos autoimmun betegség esetén előjelzik a betegség kimenetelét. Ezzel szemben RAban nem ilyen egyértelmű az összefüggés az egyes ellenanyagok jelenléte és a betegség kimenetele között. Számos tanulmány vizsgálta az egyes ellenanyagok jelenlétét és prediktív szerepét. Úgy tűnik, hogy az egyes ellenanyagok külön külön történő kimutatásával szemben több ellenanyag jelenlétének egyidejű vizsgálata fokozza a betegség diagnózisának szenzitivitását és specificitását, korai RA esetén lehetőséget teremthet a betegség lefolyásának predikciójára (81). Reumafaktor
A reumafaktor (RF) az IgG molekula Fc fragmense ellen termelődő ellenanyag. A hagyományos technikákkal (agglutináció és immunoturbidimetriás eljárásokkal) elsősorban IgM osztályú RFeket mutattak ki, de radioimmunoassay illetve ELISA technikával mindegyik nagy immunoglobulin osztályhoz (IgM, IgG, IgA) tartozó RF kimutatható (82). Az RF a legtöbb esetben kimutatható RAban szenvedő betegek véréből, de esetenként egészségesek szérumában is megtalálható, és más betegségek esetében is kimutatható RF a betegek szérumában (83,84). Sőt, a bizonyítottan RF pozitív egyének kisebbségében mutatható ki RA radiológiai vagy/és klinikai jelenléte (85). Más oldalról nézve azonban az RF megjelenése gyakran évekkel megelőzi a RA kialakulását (86,87). Egy felmérés szerint az RF pozitív egészséges egyéneknek 40szeres esélye van arra, hogy megbetegedjenek RAban az elkövetkezendő 10 évben, mint az RF negatív egyéneknek (83).
24
Az RF magas szintje hevesebb betegség lefolyással párosul (88,89). Ez az immunkomplex lerakódása és a komplementrendszer aktivációja miatt fokozott gyulladás eredménye lehet, vagy egyszerűen erőteljesebb autoimmun válaszra is utalhat. Bár egyes tanulmányok nem találták az RF et prediktívnek az erózióra nézve (90), de ebben az összefüggésben meg kell jegyeznünk, hogy az RF pozitív betegek a kezelések során szeronegatívvá válhatnak és fordítva (91). Összességében elmondhatjuk, hogy az RF negatív betegeken általában előnyösebb a betegség lefolyása és kimenetele, mint az RF pozitív egyének esetében. Egyéb marker ellenanyagok
A keringő RF jelenléte illetve hiánya alapján sokáig a szeronegatív és a szeropozitív kategóriákba soroltuk a krónikus perifériás arthritiseket (92). Azonban széles körben felismerték, hogy az RF tesztelése túlságosan aspecifikus ahhoz, hogy ez alapján azonosítsák az RAban szenvedő betegeket (92,93). Többféle ellenanyagot mutattak ki és teszteltek RAban szenvedő betegek esetén. Közülük vélhetőleg a citrullinált antigéneket (SA, fillagrin, keratin és CCP) felismerő ellenanyagok a legspecifikusabbak RAra nézve, és ezek a betegség korai szakaszában is kimutathatóak (94). Újabban azt indítványozzák a szeropozitív RA megjelölést kiterjesztését azokra az esetekre is, amelyekben az RA ra jellemző újabban megismert marker ellenanyagok valamelyike előfordul. Antifillagrin ellenanyagok (AFA)
Az antifillagrin ellenanyagok (AFA) RAban a legspecifikusabb szerológiai markerek, melyek a hámszövetekben citrullint tartalmazó epitópokat ismernek fel. Az AFAk specificitása, olyan paraméterekkel való asszociációja, amelyek a betegség aktivitására és súlyosságára utalnak, valamint a betegség kialakulásának igen korai
25
stádiumában való megjelenésük arra utal, hogy szerepet játszhatnak a betegség patofiziológiájában. Ezt a feltevést megerősíti az AFA prognosztikus értéke, valamint az, hogy fillagrin ellenes B sejtes autoimmunitást az RAban szenvedő betegek kétharmadában ki tudtak mutatni (95). Az AFA t eredetileg "antikeratin ellenanyagok" (AKA) néven írták le (96) Azonban kiderült, hogy ezek az ellenanyagok a fillagrin, a citokeratin filamentumokat aggregáló fehérje semleges / savas izoformáját ismerik fel az epidermiszben (97). Az antiperinukleáris faktort (APF (98)) szintén igen specifikusnak és a betegségre még szenzitívebbnek találták, mint az AKA t (99). Az APF is profillagrin változatokat ismer fel a humán nyálkahártya felszíni keratinocitáiban (100). Mára felismerték, hogy az RA ra specifikus antifillagrin ellenanyagok családjának az AKA és az APF két olyan alcsaládja, melyek szubsztrátjai átfednek. Az AFA célpontjainak további tanulmányozása során kiderült, hogy ezek olyan poszttranszlációsan módosult fehérjék, melyekben az argininek citrullinná módosultak (101,102, 7. ábra).
26
7. ábra: Citrullinált fehérjék rheumatoid arthritisben (102) A: Citrullin képződése argininből a PADI enzim hatására B: A harmadlagos szerkezet változása annál erőteljesebb, minél több arginin citrullinálódik. A citrullinált molekula antigenikus tulajdonsága megváltozik, bemutatódik a Tsejtnek, mely stimulálja a B- sejtek anti-citrullinált peptid ellenanyag (a-cit-pepAb) termelését. C: A harmadlagos szerkezet változása a citrullinizáció hatására
Az AFA mindig megjelenik az RA klinikai tüneteinek megjelenése előtt (103,104, 105). Jelenléte és titere összefügg a betegség aktivitásával és súlyosságával (106,107, 108). Az AFA t a rheumatoid pannus plazmasejtjei termelik (109) RAban az AFA fő célpontja a reumatoid synoviális membránban lerakódó fibrin deiminált formája. Úgy tűnik, hogy a deiminált fibrinnel szemben kialakuló autoimmunitás az RA patogenezisének kritikus lépése (110). Bár mind az AKA, mind pedig az APF igen specifikus RA ra nézve, használatuk
27
mégsem terjedt el széles körben, mivel technikai nehézségek adódnak a szubsztrát standardizálásával, és az immunfluoreszcens tesztek kiértékelése is szubjektív természetű (111). A harmadik autoantigén / autoantitest rendszer, melyről újabban leírták, hogy specifikus az RA ra, nem más, mint az úgy nevezett antiSa rendszer. Az antiSa ellenanyag antigénje ismeretlen, és nagy mennyiségben van jelen a méhlepény szövetében illetve a rheumatoid synoviumban (112). Az APF hez és az AKA hoz hasonlóan ezen ellenanyag molekuláris célpontjai feltételezhetően szintén deiminált (citrullinált) fehérjék (113), így ez a rendszer is az AFA k családjának része (95). Az olyan betegeknél, akik már hosszabb ideje szenvednek RAban szignifikáns összefüggést találtak az antiSa jelenléte, illetve az RF, AKA, APF valamint a HLA DRB1*04 vagy *01 között (114). Ugyanakkor az antiSa ellenanyag jelenléte nem mutat asszociációt sem az RF, sem pedig az antiRA33 ellenanyag jelenlétével (115). Megoldatlan kérdés azonban, hogy vajon a fibrin deiminációja a synoviális szövetben a reumatoid gyulladásra specifikus folyamate, mely peptidilarginin deimináz enzim vagy enzimek érintettek, illetve hogy mely sejttípus(ok) szintetizálják és szecernálják az enzim(ek)et. Ciklikus citrullinált peptid ellenes ellenanyag (antiCCP)
Az antiCCPk az ellenanyagok olyan heterogén csoportját alkotják, melyek a citrullinált molekula különböző epitópjait ismerik fel, s így minden beteg szérumában különböző típusa található ennek az ellenanyag molekulának (116). Egyes tanulmányok szerint az antiCCP ellenanyag szintje korrelál az APF, AKA illetve az RF szintjével, de nem teljesen fed át velük, így új diagnosztikai markere lehet az RAnak (117). Sikerült asszociációt találni az antiCCP szintje illetve az ízület
28
radiológiai elváltozásai között, ugyanakkor független prediktora a radiológiai károsodásnak és a betegség kialakulásának (118). A gyulladási folyamatra utaló markerek
A szövetkárosodás bármely formája gyulladáshoz vezet, melyre a szervezet akut fázis reakcióval válaszol. E folyamat során számos egyéb szisztémás válaszon (mint pl. a láz, leukocitózis, izom proteolízis) kívül a szérumban megjelennek az ún. akut fázis fehérjék, melyek mérése a gyulladási folyamat jelenlétére és kiterjedtségére utalhat (119). Vörösvértest süllyedés (ESR)
Az ESR mérése széles körben használt a klinikai gyakorlatban. Reumatológiai megbetegedéseknél a betegség aktivitásának indikátoraként használják. Creaktív protein (CRP)
A CRP mérésének prognosztikus értékével becsülik meg általában az RA közeljövőben történő változását, jelenleg ez a legelterjedtebben használt marker a betegség kifejlődésének monitorozására a klinikai gyakorlatban. A CRP szint jól korrelál a betegség klinikai aktivitásával, radiológiai fejlődésével illetve a kezelésekre adott válasszal (120, 121).
29
Érképződés A betegség során a synoviális térben jelenlévő sejtek száma ugrásszerűen növekszik, ezen sejtek szükségleteinek biztosítására új erek képződnek, angiogén faktorok (pl. VEGF) jelennek meg. Angiogenezis hiányában a betegség nem terjed tovább, a synoviális sejtek nem képesek a túlélésre, így nem károsítják a szövetet. Egyes megfigyelések szerint a VEGF szérumban mérhető szintje korrelál a betegség aktivitásával (122,123).
Az ízületből származó markerek A rheumatoid arthritis legjellemzőbb tünete az ízületek károsodása. A porc alapállomány bontásával párhuzamosan a porcból felszabaduló komponensek mennyisége növekszik a beteg vérében, s ez a betegség előrehaladásának jó markere lehet. Számos, a porcmátrix molekulát tanulmányoztak ebből a szempontból, többek között a II. típusú kollagént (CII) (9,10,11,12,13), a III. típusú prokollagén aminoterminális propeptidjét (PIIINP) (124,125,126,127), az I. típusú kollagén karboxiterminális keresztkötött telopeptidjét (128,129,130), az aggrekánt (131,132,133), a keratán szulfátot (134,135), a human cartilage glycoprotein 39et (16,136,137,138, 139,140), a cartilage oligomeric matrix proteint (COMP) (133,141), a hialuronsavat (HA) (133,142,143). Az ízületek károsodása RAban enzimatikus folyamat eredménye, melyben a szakirodalom a mátrix metalloproteinázok (MMP) szerepét emeli ki, de fontos szerepet töltenek be a ciszteinproteázok, a szerinproteázok, valamint a glükozidázok is. Mechanikai károsodás és szabad gyökök jelenléte szintén fokozza a degradatív folyamatot. A porckárosító enzimek mennyiségének vizsgálata szintén utalhat a betegség előrehaladottságára; a szérumban illetve a synoviális folyadékban mérhető
30
enzimkoncentráció és az enzimek egymáshoz viszonyított mennyisége prediktálhatja a betegség enyhébb vagy súlyosabb formáját.
A porckárosodásban szerepet játszó proteázok Mátrix metalloproteinázok (MMP)
Az MMPenzimcsalád az egészséges és patológiás szövetátépítésben vesz részt. Hagyományosan az MMPkről azt gondolták, hogy a sejtközötti állomány (extracelluláris mátrix ECM) komponenseit hasítják. Az ECMet hosszú ideig passzív szövetalkotónak tekintették, melynek szerepe a sejtek tartása, mechanikai támaszték, s ennek megfelelően az MMPk szerepét sem vélték egyébnek, mint az ECM átépítése a homeosztázis fenntartására, illetve a sejtvándorlás elősegítésére. Ma azonban már ismert, hogy az ECM növekedési faktorokat, azokat megkötő fehérjéket, egyéb bioaktív molekulákat is tartalmaz, illetve sejtfelszíni molekulák kötőhelyeit, melyek közül számos csak proteolízist követően válik hozzáférhetővé. Ezzel párhuzamosan megváltozott az MMPkről alkotott képünk is: ma már tudjuk, hogy számos sejtfelszíni illetve szolubilis molekula hasításával befolyásolják a sejtek működését. Kulcsszerepet játszanak az egészséges és malignus sejtek migrációjában. Szabályozó funkciójuk is ismert, részben az enzimkaszkádban betöltött szerepük alapján, részben pedig mátrixproteinek, citokinek, növekedési faktorok és adhéziós molekulák feldolgozása révén, melynek során olyan fragmentumokat hozhatnak létre, melyek biológiai hatást fokoznak vagy csökkentenek (144). Az MMPenzimcsalád tagjai cink és kalciumdependens endopeptidázok, melyek hatásukat extracellulárisan fejtik ki (145). Ma 23 humán MMP ismert, de ez a szám folyamatosan növekszik. Számos MMPgént azonosítottak gerinctelen állatokban, sőt növényekben illetve zöld algákban is találtak MMPt (144).
31
Szubsztrátok és nevezéktan
A korai szakirodalom azt sugallta, hogy minden egyes MMPnek van egy meghatározott szubsztrátja, ez vezetett az MMPk szubsztrátközpontú elnevezéséhez. Újabban azonban felismerték, hogy az egyes MMPk számos szubsztrát emésztésére képesek, az egyedi MMPk szubsztrátjai átfedhetnek. Így aztán minden MMP kapott egy számot. Azonban ebben a rendszerben is vannak hiányosságok, például nem létezik MMP4, 5 és 6, mivel az enzimaktivitáshoz nem rendelhető egyedi géntermék, illetve a MMP18 Xenopusenzim. Az ismert MMPket foglalja össze az 1. táblázat. A MMPket főként a monociták/makrofágok szecernálják. Ezek az enzimek képesek számos, a sejtközötti állományt felépítő fehérje, így a kollagének, proteoglikánok, fibronektin és laminin bontására (146). A MMPket négy csoportba soroljuk: kollagenázok, sztromelizinek, zselatinázok és membrántípusú (membrane type MT) MMPk (1. táblázat).
32
Fehérje neve
Alternatív név
Kollagén szubsztrát
Nemkollagén ECM szubsztrát
Nemstruktúr ECM szubsztrát
MMP1
Kollagenáz1
I, II, III, VII, VIII, X. típusú Aggrekán, kazein, nidogén, szerpinek, 1antikimotripszin, 1 kollagén, zselatin verzikán, proteoglikán link protein, antitripszin, 1proteináz inhibitor, tenaszcinC IGFBP3, IGFBP5, IL1, L szelektin, ovosztatin, rekombináns TNF peptid, SDF1
MMP2
ZselatinázA
I, IV, V, VII, X, XI, XIV. Aggrekán, elasztin, fibronektin, Aktív MMP9, aktív MMP13, FGF típusú kollagén, zselatin laminin, nidogén, proteoglikán link RI, IGFBP3, IGFBP5, IL1, protein, verzikán rekombináns TNF peptid, TGF
MMP3
Sztromelizin1
II, IV, IX, X. típusú Aggrekán, kazein, dekorin, elasztin, 1antikimotripszin, 1proteináz kollagén, zselatin fibronektin, laminin, nidogén, inhibitor, antitrombin III, E perlekán, proteoglikán link protein, kadherin, fibrinogén, IGFBP3, L verzikán szelektin, ovosztatin, proHBEGF, proIL1, proMMP1, proMMP 8, proMMP9, pro TNF, SDF1
MMP7
Mátrilizin1, kollagenáz
MMP8
Kollagenáz2
neutrofil I, II, III, IV, V, X. típusú Aggrekán, kazein, elasztin, enaktin, b4integrin, dekorin, defenzin, E kollagén laminin, proteoglikán link protein kadherin, FasL, plazminogén, pro MMP2, proMMP7, proTNF, transzferrin, szindekán I, II, II, V, VII, VIII, X. Aggrekán, laminin, nidogén típusú kollagén, zselatin
33
2antiplazmin, proMMP8
Fehérje neve
Alternatív név
Kollagén szubsztrát
Nemkollagén ECM szubsztrát
Nemstruktúr ECM szubsztrát
MMP9
ZselatinázB
IV, V, VII, X, XIV. típusú Fibronektin, laminin, nidogén, CXCL5, IL1, IL2R, kollagén proteoglikán link protein, verzikán plazminogén, proTNF, SDF1, TGF
MMP10
Sztromelizin2
III, IV, V. típusú kollagén, Fibronektin, laminin, nidogén zselatin
MMP11
Sztromelizin3
Laminin
1antikimotripszin, 1proteináz inhibitor, IGFBP1
MMP12
Makrofág metalloelasztáz
Elasztin
plazminogén
MMP13
Kollagenáz3
I, II, III, IV, V, IX, X, XI. Aggrekán, fibronektin, laminin, Plazminogén aktivátor 2, pro típusú kollagén, zselatin perlekán, tenaszcin MMP9, proMMP13, SDF1
MMP14
MT1MMP
I, II, III. típusú kollagén, Aggrekán, dermatán szulfát v3 integrin, CD 44, gCIqR, pro zselatin proteoglikán, fibrin, fibronektin, MMP2, proMMP13, proTNF laminin, nidogén, perlekán, tenaszcin, SDF1, szöveti transzglutamináz vitronektin
MMP15
MT2MMP
I, II, III. típusú kollagén, Aggrekán, fibronektin, laminin, ProMMP2, proMMP13, szöveti zselatin nidogén, perlekán, tenaszcin, transzglutamináz vitronektin
MMP16
MT3MMP
I, III. típusú kollagén, Aggrekán, kazein, fibronektin, ProMMP2, proMMP13 zselatin laminin, perlekán, vitronektin
MMP17
MT4MMP
zselatin
Fibrin, fibronektin
34
ProMMP1, proMMP8, pro MMP10
Fehérje neve
Alternatív név
MMP19
RASI1
MMP20
Enamelizin
Kollagén szubsztrát
Nemkollagén ECM szubsztrát
Nemstruktúr ECM szubsztrát
I, IV. típusú kollagén, Aggrekán, kazein, fibronektin, zselatin laminin, perlekán, vitronektin Aggrekán, amelogenin, porc oligomer protein
MMP21
1antitripszin
MMP23
CAMMP
zselatin
MMP24
MT5MMP
zselatin
MMP25
Leukolizin, MT6MMP
IV. típusú kollagén, zselatin Fibrin, fibronektin
ProMMP2
MMP26
Matrilizin2, endometáz
IV. típusú kollagén, zselatin Kazein, fibrinogén, fibronektin
1proteináz inhibitor
MMP28
Epilizin
Kondroitinszulfát, dermatánszulfát, ProMMP2, proMMP13 fibronektin
kazein
1. táblázat: A humán MMPk rendszere (144).
35
Fiziológiás és patológiás szerep
Fiziológiás állapotban a kötőszövetben termelődő MMPk fontos szerepet játszanak az egyedfejlődés során a szövetek újjáépülésében, a menstruációs ciklusban illetve a szöveti károsodást követő javítási folyamatokban. Az MMPk nyilvánvaló szövetkárosító képessége számos betegség kutatása során előtérbe kerül, ahol kötőszöveti leépülés történik (például daganatok, rheumatoid arthritis, periodontális betegségek). Az MMPk fő forrásai a leukociták, részben a makrofágok. A leukociták által termelt MMPk kulcsszerepet játszanak abban, hogy a fehérvérsejtek képesek legyenek elhagyni az ereket és a szövetekbe áramoljanak. Ezzel analóg módon a metasztatikus daganatsejtek is MMPket használnak, hogy a szövetekből ki illetve belépjenek, és vérellátásukat megoldják (147). Az MMPk szerepe arthiritisben
A porckárosodás elsődleges oka arthritisben az, hogy aktív proteázok emésztik a porc két legfontosabb alkotóját: a kollagéneket és a proteoglikánokat. Az MMPk neutrális pHn hasítják legaktívabban a szöveti makromolekulákat (148). Ezen molekulák hasítása által egyrészt a porc stabilitása csökken, másrészt olyan terminális neoepitópok jönnek létre, melyek antigén tulajdonságai eltérnek az intakt fehérjében elhelyezkedő azonos aminosavszekvenciáétól (149). Míg a proteoglikánok lebomlása reverzibilis folyamat, a kollagén emésztődése a sejtközötti állomány visszafordíthatatlan leépüléséhez vezet, ezért a kollagenázok tűnnek a folyamat kulcsenzimeinek (150). Ma még vitatott, hogy pontosan mely MMP k felelősek a kollagén hasításáért az arthritis különböző formái esetében. OA és RA esetén nyilvánvaló különbség van a kollagén anyagcseréjében, tekintettel a korai változások helyének különbözőségére. Ez azt is jelentheti, hogy a kollagén hasításában
36
elsősorban szerepet játszó MMP eltér az arthritis különböző formái esetén, illetve, hogy a különböző metalloproteinázok részvétele az egyes betegségek kialakulásában időben eltérő lehet (148). Egyes szerzők úgy tartják, hogy RAban a kollagenáz1 az elsődleges szerepet játszó kollagenáz, míg OA esetén a kollagenáz3 dominál (151, 152). A sztromelizinek közül a sztromelizin1 (MMP3) expresszióját találták emelkedettnek különböző klinikai diagnózissal és betegségtörténettel rendelkező betegek esetében, ugyanakkor ez az enzim hiányzik az egészséges synoviális folyadékból (153). RAban az MMP3 szérumszintje, a betegség klinikai paraméterei (154, 155) és az ízületkárosodás mértéke (156), a proteoglikán degradáció súlyossága (157) között is felfedezhető korreláció. Az MT1MMP és a zselatináz A szintén lokalizálható a kialakuló rheumatid arthritises pannusban, ami azt sugallja, hogy szerepük lehet a betegség folyamatában (50). Konttinen és csoportja 16 MMP expresszióját tanulmányozta mRNS szinten sérülések illetve RA esetében, és azt találták, hogy egyesek (pl. a kollagenáz3 és a MT2MMP) kizárólag a rheumatid szövetben fordulnak elő (158). A TIMP1 szintje emelkedett RA szérumban (159) és SFban (160), azonban az egyensúly felborult az MMPk javára: az emelkedett TIMPszint sem képes az MMPk megfelelő mértékű gátlására. Egyéb metalloproteinázok
Az ízületben a mátrix metalloproteinázok mellett egyéb metalloproteinázok, főként az ADAM (a disintegrin and metalloproteinase) proteáz család tagjai is expresszálódnak (161), bár jelenleg még nem tisztázott a szerepük a fiziológiás illetve patológiás szöveti folyamatokban. Az ADAM proteázok egy alcsaládjának (ADAMTS – ADAM with thrombospondin motifs) egyes tagjairól vált ismertté újabban, hogy az aggrekánt egy patológiásan releváns helyen hasítják (162,163,164). Ezek közül az
37
enzimek közül legalább egyről (ADAMTS5) bizonyított, hogy a synoviumban is kifejeződik (165). Bár ezek az enzimek nem MMPk, úgy tűnik, hogy a TIMP3 ezeknek is hatásos inhibitora (166). Ciszteinproteázok (B és Lkatepszin, melyek a porc és a csont bontására képesek) szintén expresszálódnak RA synoviumban (167), és érintettek a porc lebontásában (168). A Kkatepszin újabban kapott nagy figyelmet, miután úgy tűnik, hogy jelenléte erősen kapcsolódik a patológiás csont és porcoldódáshoz (169,170). A szerinproteázok közül főként a plazminkaszkádhoz kapcsoltaknak szintén feltételezhető a szerepük a szöveti destrukcióban (171,172).
Glikozidázok A lizoszomális glikozidázok és glikozidszulfatázok a glükózaminoglikánok bontásában szerepet játszó enzimek egy másik fontos csoportja (173,174), melyek a cukor oldallánc hidrolitikus bontását végzik. A hidrolízis helyétől függően két típusukról beszélünk: az exoglikozidázok a cukorlánc szélső monoszacharid komponensét hasítják le, míg az endoglikozidázok a cukorlánc valamely belső glikozidos kötését hidrolizálják. Ezen enzimek szerepe a porcmátrix homeosztázisában és patológiájában mindeddig részben ismeretlen. Hagyományosan a glükózaminoglikándegradációt elsősorban intralizoszomális eseménynek tekintik, és a glükózaminoglikánok bontásában szerepet játszó enzimek pHoptimumát 3,5 és 5,5 között határozták meg, semleges kémhatású közegben az enzimek aktivitása szignifikánsan csökkent (173,174). A porcmátrix lebontásában szerepet játszó kollagenázok, sztromelizinek, aggrekanázok, ciszteinproteázok működését befolyásolhatja a célfehérjék glikoziláltsága (175). A GAGok bontásában fő szerepet játszó glikozidázokra és
38
glikozidszulfatázokra újabban méltánytalanul kevés figyelmet fordít a szakirodalom annak ellenére, hogy ismert, hogy RAban szenvedő betegek szérumában és vizeletében emelkedett GAGkoncentráció mutatható ki (176). Az egyes glikozidázok és glikozid szulfatázok glükózaminoglikánok bontásában betöltött szerepére vonatkozó tudásunk főként a mukopoliszacharidózisok tanulmányozásából származik (177). A glükózaminoglikánok szintjében illetve molekuláris természetében bekövetkező változásokat korábban többféle kötőszöveti betegséghez kapcsolták, például RAban illetve sclerodermában szenvedő betegek vérében és synoviális folyadékában emelkedett mennyiségüket mutatták ki (178), és RAban az érintett ízületek károsodásának mértéke pozitívan korrelált a synoviális folyadékban mért magas GAG szinttel (179). Ezzel párhuzamosan arthritisben szenvedő betegek ízületi porcára jellemző az extracelluláris mátrixban a proteoglikánok mennyiségének, illetve a proteoglikánok és glükózaminoglikánok méretének csökkenése (180,181,182). OAban az ízületek elveszítik GAGtartalmuk egy részét, és ez a veszteség arányos a betegség súlyosságával (183,184,185). A proteoglikánok glikoziláltságának mértéke a korral is változik (181). Ezek a változások az érintett ízület biomechanikai tulajdonságainak változásához, majd a későbbiekben a porcállomány elvesztéséhez vezetnek. A szénhidrátokat általában nem vagy gyengén immunogéneknek tartják, melyek nem váltanak ki sem celluláris, sem humorális immunválaszt. Ez a felfogás hosszú időn át megakadályozta a GAGok, mint különböző autoimmun betegségekkel asszociált antigének vizsgálatát. Ugyanakkor viszont jól ismert, hogy a GAGokban gazdag sejtközötti állomány számos növekedési faktor és egyéb olyan anyag tárolóhelye, amelyek a sejtek viselkedését befolyásolják. A GAGok számos fehérjével lépnek kölcsönhatásba, és szabályozzák a sejtek fejlődését, adhézióját, differenciációját és osztódását (186,187,188,189). Tekintettel a GAGok ilyen változatos biológiai
39
aktivitására, RAhoz és ezzel rokon betegségekhez való szoros asszociációjukra, valamint a kötőszövetekben előforduló nagy mennyiségükre, felvetődik annak a lehetősége, hogy a GAGok ellen irányuló kóros immunválasz szerepet játszhat a kötőszöveti betegségekben. A porc alapállományt felépítő legtöbb fehérje glikoprotein, melyek cukor oldallánca hasonló ismétlődő diszacharidegységekből épül fel; ezek a glükózaminoglikánok főként hexuronsavból és hexózaminból állnak (190). Az oligoszacharidoldallánc befolyásolja a glikoproteinek térszerkezetét, s ezáltal hatással lehet annak egyes vagy akár összes funkciójára (191,192). Ezen molekulák bontásában a proteázok mellett a glikozidázok is szerepet kapnak. A glikozidázokat jelenleg több, mint nyolcvan családba soroljuk (193). Ezek az enzimek végzik a szénhidráton belüli kötések hidrolízisét. Két nagy csoportjuk az exo és endoglikozidázok. Az exoglikozidázok a szénhidrátok végső monoszacharidjának hidrolízisét végzik, míg az endoglikozidázok a poliszacharidlánc valamely belső glikozidkötését bontják. A glikozidázok szerepe igen sokrétű: a sejtváz komponenseinek, a sejtfal polimerjeinek turnoverétől kezdve a biológiailag aktív molekulák, mint pl. az antibiotikumok módosításán át a kórokozók és az immunrendszer közötti interakciókban betöltött szerepükig számos funkciót látnak el (194). A porc bontásában szerepet játszó egyes exoglikozidázok Dglükuronidáz (E.C. 3.2.1.31.)
A glükuronidáz bármely poliszacharid végén található glükuronozidot hidrolizálja. Ez az enzim a gyulladás során stimulált neutrofil granulocitákból származik. A neutrofil granulociták beáramlása a gyulladt ízületbe a betegség
40
fellángolása során a rheumatoid betegek jellemző tulajdonsága. A neutrofilek által okozott porckárosítás a sejtek degranulációja során felszabaduló enzimek aktivitásának eredménye (195). A glükuronidáz emelkedett aktivitását mutatták ki perifériás vérsejtekből, míg ezen sejtek fehérje tartalma csökkent (176). A biológiai folyadékok glükuronidáz és GAGtartalma jól tükrözi a gyulladási folyamat hevességét. A betegek vérsejtjeiben mérhető glükuronidáz és GAGszint jól korelált az RA súlyosabb formájával illetve szisztémás megjelenésével (196). Azt is megfigyelték, hogy az ízület gyulladásának fellángolásával egyidejűleg fokozódik ezen enzim aktivitása, és az SF szulfatált GAG tartalma is emelkedik. Ezzel párhuzamosan a sejtek enzimaktivitása és a SF hialuronsav tartalma csökkent (197). Erős korrelációt találtak a glükuronidáz aktivitása és a szövet morfológiai változásai között is aktív arthritis esetén (198). A glükuronidáz koncentrációját a SF ban vizsgálva OA esetében körülbelül kétszeres koncenráció volt mérhető a fiziológiás szinthez viszonyítva, míg RA, szeronegatív arthropathia és szeptikus arthritis esetén az enzimszint messze magasabb volt, és jól korrelált a polimorfonukleáris sejtek számával ezekben a csoportokban. A mért enzimszintek között jelentős átfedések mutatkoztak az egyes betegségcsoportok között (199). DNacetilglükózaminidáz / hexózaminidáz (E.C. 3.2.1.52)
A hexózaminidáz (Hex), a terminális NacetilDglükózamin (DNacetil glükózaminidáz (NAG)) és NacetilDgalaktózamin (DNacetil galaktózaminidáz) hidrolízisét katalizálja a különböző glikoproteinek, glükózaminoglikánok (pl. kondroitin4szulfát, kondroitin6szulfát, hialuronsav, keratánszulfát, dermatánszulfát) esetén (173,174).
41
A kondrociták által termelt és a sejtközötti térbe ürített / leadott enzimek közül a legfontosabb a hexózaminidáz (200). RAban a synoviális folyadékban nagy számban vannak jelen leukociták, ezek a sejtek lehetnek a Hexnek további forrásai (201). Azt is kimutatták, hogy a Hex aktivitása RAban szenvedő betegek synoviális folyadékában szignifikánsan magasabb volt, mint OAban szenvedő betegekében, és rheumatoid SF ban nagyobb aktivitást mutatott, mint ugyanazon beteg szérumában (6). Kimutatták, hogy a Hex aktivitása emelkedett olyan ízületi kondrocitatenyészet médiumában, melyet IL1val inkubáltak, mi több, az IL1 szelektíven fokozta az extracelluláris térben a Hex aktivitását (200,201,202). A humán szérum Hex aktivitásának nagy része a vérlemezkéktől származik, a plazma Hexaktivitása szignifikánsan emelkedik vérlemezkestimuláció hatására (203). Egyes RAban szenvedő betegek szérum Hex aktivitása szignifikánsan magasabb az egészséges egyénekénél (204), azonban RAban a betegek vérlemezkeszáma gyakran emelkedett, s ez oka lehet az emelkedet Hexaktivitásnak. A legtöbb lizoszomális enzim savas pHn fejti ki optimális aktivitását; ez a glükózaminoglikánokat bontó glikozidázokra is igaz. Az extracelluláris térben azonban a közeg közel neutrális. A Hex enzimaktivitása 80 %os csökkenést mutatott pH=7 esetén, de aktivitása még így is szignifikánsan magasabb volt, mint más glikozidázoknak és glikozidszulfatázoknak (200). Dmannozidáz (E.C. 3.2.1.24)
Az mannozidáz fontos szerepet játszik az Nkötött szénhidrátok felszabadításában a glikoproteinek anyagcseréje során. Az mannozid kapcsolatok összes ismert típusát hasítja, a terminális nemredukáló Dmannózt hidrolizálja a különböző mannozidokról. Ez az enzim alegységenként egy Zniont tartalmaz.
42
Szintézise során először 3 peptid keletkezik (70 kDa, 42 kDa (D) és 13/15 kDa (E)), majd 70 kDa peptidből újabb 3 peptid processzálódik (A, B és C peptidek), mely utóbbiak diszulfidhidakkal kapcsolódnak egymáshoz. Az Dmannozidáz maga is erősen glikozilált fehérje, mely a glikozilhidroláz 38 fehérjecsalád tagja. Az mannozidáz rheumatoid arthritisben betöltött szerepéről kevés utalás található a szakirodalomban. Egy RAban szenvedő beteg esetén leírták, hogy a szérumában található IgM ellenanyagok felismerték az alkalikus foszfatáz (AP) számos epitópját, míg ha az IgMt mannozidázzal kezelték, akkor a kezelést követően kizárólag a placenta eredetű APt ismerte fel, és a csontból, májból, bélből származó APt nem (205). Egy másik tanulmányban a mononukleáris fagocitasejtek FcR funkcióit vizsgálták in vitro. Az eredmények arra utaltak, hogy RAban szenvedő betegekből származó IgG erősebben gátolja a monociták FcRfunkcióit, és ez összefügghet a molekulák Fc domenjén található glikozid oldalláncok magasabb számban hozzáférhető mannozilgyök – tartalmával (206). Dgalaktozidáz (E.C. 3.2.1.23)
A galaktozidáz a terminális, kötött nemredukáló galaktózmaradékot hasítja különböző szubsztrátokról. A szakirodalomban kevés utalást találunk ennek az enzimnek az RAban betöltött szerepéről. A Dgalaktozidáz extracelluláris aktivitásának szignifikáns emelkedését mutatták ki IL1 stimuláció hatására, azonban neutrális pHn ezen enzim aktivitása drámaian csökken (200).
43
Célkitűzések Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata Mint láthattuk, az utóbbi évtizedekben a porcdegradáció folyamatában főként az MMPk szerepét vizsgálták, a glikozidáz enzimek szerepének vizsgálata háttérbe szorult. Ez a tény meglepő annak ismeretében, hogy a porcszövet alapállományát felépítő fehérjék erősen glikoziláltak. Munkánk során a porcdegradációban érintett effektor mechanizmusok vizsgálatát tűztük ki célul. Figyelmünket a glikozidázok és az MMPk porcdegradációban betöltött szerepére összpontosítottuk. Kísérleteink célja volt megvizsgálni a glikozidázok enzimaktivitását RAban szenvedő betegek SFében. Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon ezek az enzimek szerepet játszanake abban az RA esetén ismert folyamatban, melynek során a porcmátrix felépítésében fontos GAGmolekulák kiürülnek a hialinporcból. Kérdésként merült föl, hogy a glikozidáz és az MMP enzimek együttműködhetneke a degradációs folyamatban. RAban a betegség lefolyása igen eltérő lehet az egyes betegekben az enyhe lefolyású, gyógyszerekkel jól kezelhető formától az agresszív, a klasszikus terápiás beavatkozásokra nem reagáló formáig. Újabban kifejlesztett gyógyszerekkel azonban lehetőség nyílik az agresszív forma tüneteinek enyhítésére, ha ezeket a beteg a betegség korai szakaszában megfelelő dózisban kapja. Azonban a hibásan alkalmazott agresszív kezelés nem kockázatmentes, így fontos a betegség kezdeti szakaszában előre meghatározni, hogy vajon mennyire agresszív a kórfolyamat az egyes egyének esetében. Ennek szellemében kutatásaink során arra is kíváncsiak voltunk, vajon a vizsgált enzimek rendelkezneke prediktív értékkel.
44
Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata Az RA olyan szisztémás autoimmun betegség, melynek autoantigénjét nem ismerjük annak ellenére, hogy kutatása évtizedekre nyúlik vissza. Az ízületi károsodás elsődleges célpontja a hialinporc, így kézenfekvő feltételezés, hogy a porcmátrix felépítésében résztvevő molekulák között kell keresnünk a betegség autoantigénjét. A porcszövet sejtközötti állományát felépítő molekulák közül számossal történtek vizsgálatok. Sokan tanulmányozták a II. típusú kollagén szerepét a betegségben, de ma már tudjuk, hogy ezt a molekulát az immunrendszer másodlagosan ismeri fel az RA során. Szintén erősen kutatott az aggrekánnak a betegségben betöltött szerepe. A fibronektin is azok közé a molekulák közé tartozik, mely az immunválasz célpontja lehet. Vizsgálatainkban az ezekre a molekulákra vonatkozó ismereteket használva tudásunk bővítéséra törekedtünk. A porcalapállomány kis proteoglikánjai az összes proteoglikán tömegének csak kis részét képezik, mégis a nagy proteoglikánokkal azonos moláris mennyiségben vannak jelen. Hasonló szerkezetű központi fehérjeláncot tartalmaznak jellegzetes, leucinban gazdag szekvenciákkal. A glikoproteinek ezen családjából a dekorin fehérjeláncához egy kondroitinszulfát / dermatánszulfát oldallánc csatlakozik, míg a biglikánéhoz kettő (207,208). A porcmátrix kis proteoglikánjai ellen fellépő immunválaszt még nem tanulmányozták RAban. Ez arra indított bennünket, hogy megvizsgáljuk a biglikán és a dekorin ellen fellépő humorális immunválaszt RAban illetve egyéb ízületi betegségekben.
45
Betegek és módszerek Mintagyűjtés Betegek Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) kezelt 62 beteg (16 férfi és 46 nő) szérum és synoviális folyadék mintáit gyűjtöttük össze. Vizsgálatunkba foglaltunk még 14 beteget (9 férfi, 5 nő), akik a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Orthopédiai Klinikáján térdízületi arthroscopián estek át akut sérülést követően. A tanulmányba foglalt betegek rheumatoid arthritisben, szeronegatív spondylarthritisben, illetve osteoarthritisben szenvedtek (2. táblázat). Az SNSAban szenvedő betegek közül 12 esetben diagnosztizáltak arthritis psoriaticát (AP). Minden RAban szenvedő beteg megfelelt az American College of Rheumatology (korábban American
Rheumatism
Association)
által
1987ben
kidolgozott
követelményrendszernek (30). Az összes APban szenvedő beteg megfelelt a Moll Wright kritériumoknak (209). Minden SNSAben szenvedő beteg sacroiliitises tüneteket mutatott, közülük négy esetben (3 férfi, 1 nő) felvetődött a spondylarthritis ankylopoetica diagnózisának lehetősége, de nem feleltek meg a New York kritériumoknak (210). Az OAben szenvedő betegek nem mutatták a gyulladás semmiféle jelét, vörösvértest süllyedésük kevesebb volt, mint 30 mm/h. A betegek demográfiai és klinikai jellemzőit a 2. táblázat foglalja össze. A betegek klinikai és laboratóriumi adatai magukban foglalják a duzzadt ízületek számát, a vérlemezkék számát, a fehérvérsejtszámot, a szérum reumafaktor szintjét és az ESR értékeket.
46
2. táblázat: A vizsgált betegek demográfiai és klinikai jellemzői Betegség
Rheumatoid arthritis
Betegek száma
Férfiak száma
Nők száma
Életkor években, átlag±szórás (tartomány)
Betegség időtartama hónapokban átlag±szórás
5
26
53±3,2 (30 86)
79,3±138,6
31
Szeronegatív spondylarthritis
16
9
7
46,2±11,7 (2767)
53,1±60,8
Arthritis psoriatica
12
6
6
46,4±9,8 (30 64)
66±47
Osteoarthritis
15
2
13
67,8±15,9 (5882)
99,3±135,1
Akut ízületi sérülés
14
9
5
42,9±11,6 (2170)
<6 a traumát követően
Szérum és synoviális folyadék minták Natív vér és SFmintákat gyűjtöttünk steril körülmények között, és 2000 fordulat / perc sebességgel 10 percig centrifugáltuk. A mintákat 500 les aliqutokban tároltuk 20 °Con felhasználásig.
Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata Glikozidáz tesztek Az SF és szérumminták enzimaktivitását kromogén szubsztrátok segítségével mértük: a Dglükuronidáz aktivitását pnitrofenilDglükuronid, a DNacetil glükózaminidáz aktivitását pnitrofenilNacetilDglükózaminid, a DNacetil galaktózaminidáz aktivitását pnitrofenilNacetilDgalaktózaminid, az
mannozidáz aktivitását pnitrofenilDmannopiranozid, a Dgalaktozidáz aktivitását
47
pnitrofenilDgalaktopiranozid felhasználásával. Az összes szubsztrátot a Sigma Aldrich Co.tól vásároltuk (St. Louis, MO.). A humán SFmintákat (80 l) 1:1 arányban hígítottuk 0,15 M NaCl oldattal, illetve 0,2 M Naacetát oldattal (pH=5,8 – a hialinporc alapállományának hozzávetőleges pHértéke). Ezt követően 40 l 0,05 M szubsztrátot adtunk a mintákhoz (211). A csöveket 2 órán keresztül 37°Con inkubáltuk, majd az enzimreakció leállítása céljából 500 l 0,05 M NaOHoldatot adtunk hozzájuk. Minden reakciócsőből 200 l terméket ELISAlemezre (MaxiSorp; Nunc Interned, Koppenhága, Dánia) vittünk, majd 405 nmen megmértük az optikai denzitást (OD; referenciaként 620 nmen mért ODt használtuk) MS Reader (Multiskan MS, Labsystems, Helsinki, Finnország) segítségével. Az enzimaktivitásokat nemzetközi egységekben (IU) fejeztük ki, amelynek meghatározásához ismert aktivitású enzimstandardok hígításait használtunk, az adott mérésnek megfelelően D glükuronidáz (EC 3.2.1.31), DNacetilglükózaminidáz (EC 3.2.1.52), mannozidáz (EC 3.2.1.24) és Dgalaktozidáz (EC 3.2.1.23) enzimstandardokat. Valamennyi enzimet a SigmaAldrichtól szereztük be. Az összes enzim assay standardizált körülmények között játszódott le.
Mátrix metalloproteináz (MMP) aktivitás mérése Az SFminták MMP1 és MMP9 aktivitását Biotrak MMP1 és MMP9 aktivitás assay rendszerekkel mértük (Amersham Pharmacia Biotech) a gyártó utasításait követve (a proMMP1et és a proMMP9et APMAval aktiváltuk a kit leírása alapján). Az enzimaktivitásokat összehasonlítottuk a kit részét képező aktív rekombináns humán enzim aktivitásértékeivel, és eredményeinket ng/ml egységekben fejeztük ki.
A glikozidáz és MMPtesztek statisztikai analízise A statisztikai számításokhoz a Splus6 for Windows programot (212) használtuk.
48
A betegcsoportok enzimaktivitását Tukey honest significant difference módszere alapján hasonlítottuk össze. Tukey módszere elkerüli a sokszoros tesztelés problémáját, és az Splus többváltozós műveleteinek "legjobb" megközelítéseként választottuk ki. Az enzimaktivitásokat annak tükrében is megvizsgáltuk, hogy vajon alkalmasake az RA és nemRA csoportok elkülönítésére. A cél érdekében stepwise logistic regressziót alkalmaztunk.
A porcszövet vizsgálata glükózaminoglikánspecifikus Safranin O festéssel Az általunk vizsgált, autopsziás humán újszülött porcminták a femur patelláris felszínéről (SE I. számú Pathológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet) származtak. 23 mm3 méretű porcdarabkákat az alábbi enzimatikus emésztéseknek vetettük alá 500 l térfogatban, 37 °C hőmérsékleten (8. ábra): 1. A porcminták egy részét 0,187 egység (IU) DNacetilglükózaminidáz (Sigma Aldrich) és 30 egység Dglükuronidáz (SigmaAldrich) jelenlétében emésztettük 2 órán át. 2. További porcmintákat 15 ng APMAaktivált MMP9 enzimmel emésztettük 1 órán át, majd 15 ng APMAaktivált MMP1 enzimmel inkubáltuk további 1 órán keresztül (a MMP1et és a MMP9et az Amersham Pharmacia Biotechtől vásároltuk). Annak érdekében, hogy végsősoron minden minta azonos időt (4 órát) töltsön 37 °Con, az 1. és 2. pontban leírt emésztésen átesett mintákat további 2 órán keresztül 0,15 M NaCl oldatban inkubáltuk 37 °Cos hőmérsékleten. 3. A porcminták harmadik csoportjának esetében a 2. pontban leírtak alapján az MMP kkel történő emésztést a glikozidázokkal történő emésztés követte az 1. pont szerint. 4. Újabb porcminták esetében a glikozidázokkal való emésztést (1. pont) az MMPkkel történő emésztés (2. pont) követte.
49
5. A kontroll csoportban a porcdarabkákat 500 l 0,15 M NaCl oldatban tároltuk 37 °C on 4 óra hosszat enzim hozzáadása nélkül.
8. ábra: A glikozidázokkal illetve MMP-kkel való kombinált emésztési eljárás
A szövetdarabkákat a fenti emésztéseket követően 4 %os neutralizált
50
formalinban fixáltuk és paraffinba ágyaztuk, majd 810 mm vastag metszeteket Safranin Oval (SigmaAldrich) festettünk; ez a festék sztöchiometrikus arányban kötődik a glükózaminoglikánhoz (213). A porcszeletek képét Olympus DP50 kamerával (Olympus Optical, Hamburg, Németország) digitalizáltuk. Az adott porcdarabka felszíni 1 mm mély rétegét elemeztük. Minden emésztéstípus esetén 4 blokkot vizsgáltunk. Minden blokkból 20 mérést végeztünk; az összes méréssorozat esetében a felszín felől haladva a porc
mélyebb rétegei felé a porcállományt 10 darab 100 m x 100 m négyzet alakú területre osztottuk. Ezen területek optikai denzitását ImagePro Plus képanalizáló rendszer (Media Cybernetics, Silver Spring, MD) segítségével határoztuk meg. A 20 méréssorozat átlagos relatív optikai denzitását számítottuk ki minden réteg esetén. Az eredmények megadták a relatív OD ± SEM átlagát.
Glikozidázspecifikus antitestek kimutatása synoviális folyadékban ELISA módszerrel NuncImmunoplateket Dglükuronidázzal (EC 3.2.1.31; SigmaAldrich), illetve DNacetilglükózaminidázzal (EC 3.2.1.52; SigmaAldrich) érzékenyítettünk. A polisztirén felszín szabad kötőkapacitását 200 l 1 % borjú szérum albuminnal (Sigma Aldrich) fedtük be. Korábbi kísérletek alapján a 100 l térfogatú szérum illetve SF mintákat 1:100 hígításban inkubáltuk (2 óra, 37°C). Ezt követte a tormaperoxidázzal konjugált, nyúlban termelt antihumán polivalens immunoglobulinnal (SigmaAldich) való inkubálás 1:30000 hígításban, 100 l térfogatban. Hidrogénperoxid hozzáadását követően az ODt 492 nm hullámhosszon mértük (a referencia hullámhossz 620 nm volt).
51
Glikozidáz enzimek aktivitásának vizsgálata áramlási citometria segítségével A perifériás vérsejtek Dglükuronidáz aktivitásának méréséhez az ImaGreen GUS Gene Expression Kit (Molecular Probes, Eugene, OR) áramlási citometriás rendszerben történő alkalmazását dolgoztuk ki. Vizsgálataink során FACSCalibur áramlási citométert és CellQuest Software 3.1. kiadású kiértékelő programot (BD Biosciences, San Jose, CA) használtunk. Vörösvértestlízist követően heparinnal alvadásgátolt vérmintákból 106 magvas sejtet 0,5 l ImaGene Green C12FDGlcU szubsztráttal inkubáltunk, és meghatározott időpontokban detektáltuk a fluoreszcenciát limfocita, monocita és granulocita kapukon belül. A reakció specificitását megerősítette, hogy a folyamat gátolható volt, ha a mintákat 1 l Dglükuronsav1,4laktonnal előinkubáltuk, amely vegyület ismert D glükuronidáz inhibitor, és amelyet a szubsztrát hozzáadása előtt 30 perccel adtunk a mintákhoz 100 l össztérfogatban. Néhány kísérlet esetében a limfocitákat antihumán CD3PE vagy antihumán CD19PERCP monoklonális ellenanyaggal (BD Biosciences, NJ) jelöltük (1 g antitest / 106 sejt / 100 l, 20 perc) a fluorogén glikozidáz szubsztrát hozzáadását megelőzően.
A RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata A porcmátrix komponensek ellen termelt IgG és IgM típusú ellenanyagok kimutatása ELISA módszerrel Nunc Immunoplateket (Maxisorp, Nunc Intermed Ltd, Koppenhága, Dánia) antigénnel (0,2 g fehérje/ reakciótér) érzékenyítettünk; ötféle antigént használtunk erre a célra: aggrekánt (SigmaAldrich Co. Tt. Louis, Mo), biglikánt (SigmaAldrich) és
52
dekorint (SigmaAldrich), II. típusú kollagént (SigmaAldrich) és fibronektint (Sigma Aldrich). A polisztirén felszín szabad kötőkapacitását 200 l 1 % borjú szérum albuminnal (SigmaAldrich) fedtük be. Korábbi kísérletek alapján a 100 l térfogatú szérum illetve SFmintákat 1:100 hígításban inkubáltuk (2 óra, 37 °C). Ezt követte 100 l térfogatban a tormaperoxidázzal konjugált, antihumán immunoglobulinnal (SigmaAldich) való inkubálás, mely a humán IgGhez és IgMhez kapcsolódik; ezeket az immunoglobulinokat 1:30000 illetve 1:50000 arányban hígítottuk. A színreakció a korábban leírtak alapján játszódott le (214). Az ODt 492 nm hullámhosszon mértük (a referencia hullámhossz 620 nm volt). Mivel egészséges ízületben az SF mennyisége minimális (szemben az ízületi betegségek exsudatív fázisával, amikor a vizsgált betegekből SF mintavétel történt), így egészséges egyének SFmintái nem hozzáférhetőek, ezért kontrollként nem alkalmazhattuk a fiziológiás ellenanyagszint felső küszöbét. Ezért azon minták előfordulásának gyakoriságát (%) határoztuk meg, melyek értéke az OA minták átlagértéke +2SD érték fölé esett (ez az elsősorban degeneratív betegség szolgált a primeren gyulladásos betegségek kontrolljaként).
A porcmátrix komponensek ellen termelt, ELISA módszerrel kimutatott ellenanyagok statisztikai analízise A kísérleti elrendezés, beleértve a betegcsoportok hozzávetőleges méretét, korábbi tanulmányok alapján terveztük (215,216). Ezek a korábbi vizsgálatok olyan, szérumban illetve synoviális folyadékban előforduló ellenanyagok szintjét mérték, melyek reagáltak a porcmátrix komponenseivel vagy a reumatológiai betegségekben szenvedő egyének más antigénjeivel, és statisztikusan szignifikáns különbségekhez vezettek a betegségcsoportok között.
53
Az adatok statisztikai analíziséhez SPSS programot használtunk (217). A változók korrelációjának jellemzésére Pearson korrelációs koefficienst használtunk, míg a csoportok közötti különbségeket varianciaanalízissel (ANOVA) vizsgáltuk. A post hoc összehasonlításokat Tukey teszttel (218) végeztük el. A szignifikancia jelölésére * (P<0,05), ** (P<0,01) és *** (P<0,001) jeleket használtunk. A klinikai/laboratóriumi eredmények és az antitestszint, illetve a különböző porcmátrix komponensekre specifikus ellenanyagok szintje közötti összefüggések mérésére „Spearman rank order” korrelációs koefficienst használtunk. Hogy elkerüljük az álpozitív eredményeket, amelyek a többszörös tesztelés következtében állhatnak elő, szigorítottuk a kritériumokat, és e vizsgálatok értékelésekor a korrelációt p<0,01 (jelölés: *) illetve p<0,001 (jelölés: **) esetén tekintettük szignifikánsnak. Annak érdekében, hogy kiválaszthassunk egy olyan paramétert, mely elkülöníti az RAban szenvedő betegeket az egyéb ízületi betegségekben szenvedőktől „stepwise logistic regression” analízist hajtottunk végre.
Eredmények Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata Különböző ízületi bántalmakban szenvedő betegek synoviális folyadékában mérhető enzimaktivitások Vizsgálataink során ötféle exoglikozidáz (Dglükuronidáz, DNacetil glükózaminidáz, DNacetilgalaktózaminidáz, Dmannozidáz és Dgalaktozidáz) aktivitását mértük humán mintákban kromogén szubsztrátok segítségével. Az enzimaktivitásokat mind a minta eredeti pHján, mind pedig pH=5,8 (az egészséges porc alapállományának hozzávetőleges pHja) mellett 4 betegségcsoport (31 RA, 16 SNSA, 15 OA, 14 akut térdsérüléses beteg (SI)) esetén határoztuk meg.
54
Az SFek enzimaktivitása (átlag ±SEM OD értékek a minta eredeti pHján, illetve pH=5,8n) egységesen nagyon alacsony értéknek adódtak a Dgalaktozidáz (0,017 ±0,058 és 0,016 ±0,018), DNacetilgalaktózaminidáz (0,039 ±0,021 és 0,047 ±0,028) és Dmannozidáz (0,015 ±0,018 és 0,032 ±0,021) enzimek mérésekor. Ugyanakkor szignifikánsan magasabbak voltak a Dglükuronidáz (GLUC) (0,175 ±0,126 és 0,178 ±0,116), illetve DNacetilglükózaminidáz (NAG) (0,16 ±0,14 és 0,2 ±0,28) esetében. Az ezt követő kísérletekben ezért az utóbbi két enzim (GLUC, NAG) aktivitását vetettük össze a különböző ízületi bántalmakban szenvedő betegek MMP1 és MMP9 szintjével. Amint a 9. ábrán látható, RAban szenvedő betegek esetében a D glükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz aktivitása (az SF minta eredeti pHján mérve) szignifikánsan magasabb volt, mint az OAban, SNSAban szenvedő, illetve a sportsérült betegek esetében (p<0,05). Ezzel szemben az MMP1 és az MMP9 esetében nem volt megfigyelhető szignifikáns különbség a csoportok között (9. ábra).
55
9.
ábra: A különböző enzimek aktivitásainak összehasonlítása az egyes betegségcsoportok esetén
Az oszlopok az átlag ±SEM értékeket mutatják a minta eredeti pH-ján mérve. Szignifikáns eltérést találtunk az RA és nem-RA betegcsoport között (* = P < 0,05).
A synoviális folyadék glikozidáz aktivitása, mint a rheumatoid arthritis prediktora „Stepwise logistic regression” analízist hajtottunk végre annak érdekében, hogy kiválaszthassunk egy olyan paramétert, mely elkülöníti az RAban szenvedő betegeket az egyéb ízületi betegségekben szenvedőktől (3. táblázat). Azt találtuk, hogy a D glükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz aktivitása, ha az SF eredeti pHján mértük, az RA szignifikáns prediktoraként szolgál. Ezzel ellentétben sem ugyanezek az enzimek pH=5,8n mérve, sem pedig az MMP1 illetve az MMP9 szintje nem mutatott
56
különbséget a betegségcsoportok között (3. táblázat). 3. táblázat: Az RA és az egyéb ízületi betegségek megkülönböztetése enzimaktivitás alapján Enzim
Deviáció
Teljes
Szabadsági fokok
Maradék deviáció
Mallows' Cp
31
44,36
46,34
P
GLUC (eredeti pH)
15,831
30
28,52
32,49
0,000069
NAG (eredeti pH)
3,681
29
24,84
30,79
0,055036
GLUC (pH=5,8)
0,325
28
24,52
32,45
0,568238
NAG (pH=5,8)
0,088
27
24,43
34,35
0,765952
MMP-1
0,427
26
24,00
35,90
0,513070
MMP-9
0,100
25
23,90
37,79
0,751537
Hogy a „stepwise logistic regression” eredményeit láthatóvá tegyük, a betegségcsoportok kétkét típusát olyan koordinátarendszerben ábrázoltuk, melynek ordinátája a Dglükuronidáz és abszcisszája a DNacetilglükózaminidáz aktivitása volt (10. ábra). Az ábrán minden egyes beteg egy meghatározott pontot képvisel a koordinátarendszerben az SFében mért NAG és GLUC aktivitása alapján. Az RAban és a nemRAban szenvedő betegek csoportja tisztán elkülöníthető volt. Az RAban szenvedő betegek mindkét enzimre nézve magasabb aktivitással jellemezhetők, míg az egyéb betegségekben szenvedők értékei a diagram bal alsó sarkában csoportosulnak (10. ábra).
57
10. ábra: Az RA és nem-RA betegek elkülönítése GLUC aktivitásuk és NAG aktivitásuk alapján Minden beteg egy-egy pontot képvisel az SF-ében mért GLUC- és NAG-aktivitás alapján. A nem RA-ban szenvedő betegek a bal alsó sarokban csoportosulnak.
A synoviális folyadék enzimaktivitásainak korrelációja Ezután megvizsgáltuk az SF két fő exoglikozidáz (Dglükuronidáz és DN acetilglükózaminidáz) aktivitásának, illetve az MMP1 és az MMP9 aktivitásának korrelációját. Amint azt a 11. ábra mutatja, a két enzimcsoport (vagyis az exoglikozidázok és az MMPk) tagjai közötti korreláció sokkal kevésbé kifejezett
58
(r=0,390,52), mint az enzimcsoporton belüli korreláció (r=0,790,90). A csoporton belüli illetve a csoportok közötti korreláció eltérése azt sugallja, hogy az azonos csoportba tartozó enzimek együtt szabályozódnak, míg maguk a csoportok regulációja egymástól független (11. ábra).
11. ábra: Az enzimaktivitások páronkénti összehasonlítása minden betegségcsoport esetén Az egyenes vonalak az illesztett lineáris regressziós értékeket mutatják (r – korrelációs koefficiens érték) Az összes korreláció szignifikáns volt p < 0,05 értéknél, de az azonos csoportba tartozó enzimek (glikozidázok illetve MMP-k) közötti korreláció erősebb, mint a különböző csoportba tartozók között.
Arra is kísérletet tettünk, hogy összefüggést találjunk a glikozidázok aktivitása és az RAban szenvedő betegek valamely klinikai vagy laboratóriumi paramétere között (a beteg kora, betegség időtartama, érintett ízületek száma, fehérvérsejt és
59
vérlemezkeszám, reumafaktorszint, illetve vörösvértest süllyedés). Az egyetlen megerősített összefüggést az SF DNacetilglükózaminidáz aktivitása és az RFszint között találtuk (Pearsonféle productmoment korrelációs koefficiens: r=0,819, p<0,001)
A porcmátrix glükózaminoglikántartalmának kiürülése exoglikozidáz enzimek hatására
60
12. ábra: Az ízületi porc GAG-ból való kiürülése különböző enzimekkel történt emésztés hatására A: A szöveti metszetek képe a különböző emésztési eljárások esetén Safranin O festést követően. A képek a -D-glükuronidázzal és -D-N-acetil-glükózaminidázzal (glikozidázok); az MMP-1-gyel és MMP-9-cel (MMPk); illetve az enzimek kombinációjával történt emésztést mutatják (az MMP-emésztést követte a glikozidázokkal való emésztés (MMPk + glikoz.) illetve fordítva (glikoz. + MMPk)). Jól látható a GAGból kiürült világos zóna különböző mélysége az egyes esetekben. B: A relatív OD változása a szöveti felszíntől való távolság függvényében. (20 méréssorozat átlagos OD ± SEM – lásd a Betegek és módszerek fejezetben.)
61
A következő kérdésünk arra vonatkozott, vane eredményeinknek klinikai relevanciája. Az a megfigyelés, hogy az RAban szenvedő betegek SFében az exoglikozidázok közül emelkedett Dglükuronidáz és DNacetilglükózaminidáz aktivitást mértünk, felvetette a kérdést, hogy vajon a porc elvesztie glükózaminoglikán tartalmát a fenti enzimek aktivitása nyomán. Az enzimek által történő porcemésztés vizsgálatához humán porcdarabkákat inkubáltunk exoglikozidáz és/vagy MMP1 és MMP9 enzimek jelenlétében (8. ábra). Az emésztést követően a porcdarabkákat SafraninOval festettük, hogy láthatóvá tegyük az extracelluláris mátrix GAG tartalmának változását. Eredményeink szerint (12. ábra), míg a domináns exoglikozidázok (GLUC, NAG) hatékonynak bizonyultak a porc GAGtartalmának kiürítésében, a legjelentősebb hatást (a legalacsonyabb relatív ODértéket) a kombinált emésztési eljárás eredményeként láthattuk (melynek során az MMPkkel való emésztést glikozidáz kezelés követte). Ugyanakkor a kombinált emésztési eljárások nem egyszerű additív hatást eredményeztek.
A szérumban illetve a synoviális folyadékban mérhető, exoglikozidázokat felismerni képes ellenanyagok szintje RAban szenvedő betegek SFében kimutatott magas enzimaktivitási értékek kapcsán felvetődött annak a lehetősége, hogy a betegek autoszenzibilizálódhatnak ezen enzimfehérjékkel szemben. Egyes RAban szenvedő betegek szérumából illetve SFéből sikerült antiDglükuronidáz ellenanyagokat kimutatni. Az emelkedett D glükuronidázellenes antitestekkel rendelkező betegek gyakoriságának meghatározásához azt vettük figyelembe, hogy a vizsgált minták hány %a esetében volt mérhető az OA minták átlaga +2SD érték fölötti antitestszint érték. Az RAban
62
szenvedő betegek szérumának 48,27 %ában és SFének 21,74 %ában volt mérhető emelkedett antiDglükuronidáz ellenes antitest szint. Ezek az antitestek irodalmi adatok alapján megfelelhetnek az RAban korábban leírt Dglükuronidázspecifikus perinukleáris antineutrofil citoplazmatikus antitesteknek (219).
Perifériás vérsejtek Dglükuronidáz aktivitásának vizsgálata áramlási citometriával Hogy bepillantást nyerjünk a megemelkedett glikozidáz aktivitással összefüggő sejtfolyamatokba, olyan lipofil glükuronidázszubsztrátot használtunk, mely az élő sejtek membránján szabadon átdiffundál. Ez lehetővé tette számunkra, hogy a perifériás vérsejtek Dglükuronidáz aktivitását áramlási citometriával mérjük. Az enzimhasítás nyomán keletkező fluoreszcens termékek mennyisége RA eredetű vérsejtek esetén jól láthatóan magasabb volt, mint a korban és nemben egyeztetett egészséges egyénekben (13. ábra), vagyis az RAban szenvedő betegek magasabb GLUCaktivitással rendelkeztek. A különbség a granulociták esetében volt a legkifejezettebb; ezen sejttípus esetében volt mérhető a legnagyobb Dglükuronidáz aktivitás, de szignifikáns különbség volt kimutatható a monociták és a limfociták esetében is. A T (CD3+) és a B (CD19+) limfocitákat összehasonlítva nem sikerült szignifikáns különbséget kimutatni a két limfocita populáció között. Nem találtunk szignifikáns összefüggést egyazon RAban szenvedő beteg (n=4) SFében mérhető és limfocitaasszociált Dglükuronidáz aktivitása között. Ez arra utal, hogy a megemelkedett, limfocitákkal asszociált glikozidáz aktivitási értékek jelentősége korlátozott. Azonban adataink arra is rávilágítanak, hogy az RAban szenvedő betegek glikozidáz expressziós szintje általánosan emelkedett a szisztémás keringés sejtjeiben.
63
13 . ábra: Dglükuronidáz aktivitásának vizsgálata áramlási citometria segítségével A fluoreszcens enzimhasítási termék visszamaradt a sejtekben. 30, 60 és 90 perccel a szubsztrát hozzáadását követően mértük a fluoreszcenciát, melyet a csatornaszám átlagával és szórásával jellemeztünk. A nyílhegyek a pontdiagramokon azt mutatják, hogy adott esetben a vérsejteket mely kapukon belül mértük (FSC – forward scatter, SSC – side scatter). A betegek és az egészséges egyének enzimaktivitásai között szignifikáns különbségek figyelhetőek meg (* = P < 0,05 és ** = P < 0,01 MannWhitney U teszt alapján)
Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata IgG és IgM szintek összehasonlítása a különböző betegcsoportok szérumában és SFében Annak érdekében, hogy megállapíhassuk, vajon az egyes betegségcsoportok jellemezhetőke a különböző ellenanyagok emelkedett szintjével, összehasonlítottuk az RAban, OAban, APben illetve egyéb SNSAban szenvedő betegek mintáit.
64
RA átlag IgG Biglikán IgM IgG Aggrekán IgM Kollagén II
IgG IgM
Fibronektin
IgG IgM
Dekorin
IgG
AP szórás
átlag
SNSA szórás
átlag
OA szórás
átlag
szórás
se
0,448
± 0,247
0,423
± 0,275
0,375
± 0,284
0,284
± 0,070
SF
0,331
± 0,221
0,403
± 0,268
0,319
± 0,186
0,234
± 0,088
se
0,313
± 0,098
0,216
± 0,079
0,299
± 0,067
0,325
± 0,125
SF
0,215
± 0,055
0,141***
± 0,047
0,202
± 0,083
0,131
± 0,061
se
0,389
± 0,173
0,386
± 0,136
0,335
± 0,139
0,351
± 0,139
SF
0,280
± 0,119
0,351
± 0,225
0,282
± 0,154
0,236
± 0,063
se
0,268
± 0,124
0,219
± 0,117
0,255
± 0,077
0,209
± 0,014
SF
0,206
± 0,069
0,162
± 0,067
0,190
± 0,071
0,186
± 0,200
se
0,436
± 0,187
0,549
± 0,413
0,361
± 0,093
0,393
± 0,099
SF
0,389
± 0,117
0,279***
± 0,118
0,308
± 0,090
0,232
± 0,031
se
0,462
± 0,140
0,394
± 0,050
0,486
± 0,109
0,469
± 0,047
SF
0,437
± 0,140
0,332**
± 0,081
0,358
± 0,091
0,297
± 0,057
se
0,453
± 0,240
0,476
± 0,313
0,345
± 0,138
0,389
± 0,061
SF
0,286
± 0,106
0,257*
± 0,125
0,252
± 0,109
0,182
± 0,061
se
0,311
± 0,106
0,257
± 0,078
0,362
± 0,151
0,373
± 0,039
SF
0,258
± 0,077
0,207
± 0,087
0,218
± 0,089
0,159
± 0,047
se
0,322
± 0,119
0,206
± 0,065
0,296
± 0,087
0,345
± 0,143
SF
0,178
± 0,064
0,150
± 0,033
0,198
± 0,075
0,128
± 0,030
0,229
± 0,082
0,153
± 0,071
0,250
± 0,092
0,155
± 0,009
65
RA átlag IgM
se
0,197
AP szórás
± 0,088
átlag 0,173
SNSA szórás
± 0,080
átlag 0,208*
OA szórás
± 0,097
átlag 0,125
szórás ± 0,020
SF
4. táblázat: IgG és IgM szintek ELISA módszerrel történt összehasonlításának eredményei a különböző betegcsoportok szérumában és SF ében (OD=492 nm) * P < 0,05, ** P < 0,01 és *** P < 0,001
66
A szérumban nem találtunk szignifikáns eltérést a különböző csoportok porcantigénspecifikus ellenanyag szintjei között. Ezzel szemben az SF ellenanyag szintjei markánsan megkülönböztették az egyes betegségcsoportokat (4. táblázat). A biglikán antitestek által való felismerése az SFben minden betegségcsoportra jellemző volt, és nagy változékonyságot mutatott, akár az IgG, akár az IgM szintjét vizsgáltuk. Azonban az RAban szenvedő betegek szignifikánsan nagyobb IgM reaktivitást mutattak, mint az OAban szenvedő betegek (p<0,001). Az egyéb SNSA betegek csoportját a szignifikánsan magasabb SF antidekorin IgG szint különböztette meg az OAban szenvedő betegek csoportjától (p<0,05). A többi általunk vizsgált, klasszikus porcmátrixantigén közül a natív II. típusú kollagén antitestek általi felismerése volt a legkiemelkedőbb. Az SFben mind az IgG, mind pedig az IgM szintje szignifikánsan magasabb volt az RA csoportban, mint azok között a betegek között, akik OAban (p<0,001 IgG esetében és p<0,01 IgM esetében), vagy APben szenvedtek (p<0,05 IgG esetében). A fibronektinspecifikus IgGszint is emelkedett volt az RA csoport SFében az OA csoporthoz viszonyítva (p<0,05). Ugyanakkor nem találtunk a betegcsoportok között szignifikáns különbséget a klasszikus porcantigénként számontartott aggrekánra specifikus synoviális antitestek esetében.
A különböző porcmátrixantigéneket felismerő emelkedett szintű ellenanyagok relatív gyakorisága Hogy bepillantást nyerjünk a különböző porcmátrixkomponensekre specifikus, emelkedett ellenanyagszinttel rendelkező betegek relatív gyakoriságába, az OA csoport esetében mért átlag +2SD értéket tekintettük kiindulópontnak (14. ábra). A legmagasabb (79,16 %) prevalenciát az RAban szenvedő betegek SF mintáiban a natív II. típusú kollagénspecifikus IgG típusú ellenanyag esetében találtuk. Ez az érték
67
14. ábra: A különböző porcmátrix komponensekre specifikus, emelkedett ellenanyag szinttel rendelkező betegek relatív gyakorisága Az egyes betegségcsoportokban mért értékeket az OA csoport esetében mért átlag +2SD értéket tekintettük kiindulópontnak (ezt az elsősorban degeneratívnak tartott betegséget használtuk kontrollként a gyulladásos arthritisek vizsgálatánál).
lényegesen magasabb volt mint akár az APben (40 %), akár az egyéb SNSAban
68
szenvedő betegek (33,33 %) esetében mérhető kollagénspecifikus ellenanyag prevalencia. Az RAban kimutatható volt biglikán és dekorin ellenes IgG válasz, de prevalenciája számottevően kisebb a CII elleni humorális immunválasznál (29,2 illetve 37,5 %). Érdekességképpen mind RAban, mind pedig SNSAban szenvedő betegek esetén a dekorinra specifikus IgM ellenanyag SFban mérhető emelkedett szintje bizonyult a legjellemzőbbnek (50 illetve 55,5 %). Mi több, az SNSA csoportban a SFban az általunk vizsgált IgG ellenanyagok közül a dekorinra specifikusakat jellemezte a legmagasabb precalenciaérték (44,4 %). Másrészről az APben szenvedő betegek jellemző vonása volt a porcmátrixot felismerő ellenanyagok mindenütt általánosan alacsonyabb prevalenciája. Ez részben talán azzal magyarázható, hogy AP esetén az elsődleges károsodás enthesis, míg a synovitis másodlagos folyamat (220).
Klinikai és laboratóriumi paraméterek és az ellenanyagszint összefüggéseinek vizsgálata RA betegcsoport esetén Nem találtunk összefüggést a szérumban mérhető ellenanyagszint és a betegek klinikai/ laboratóriumi paraméterei között az RA csoportban. Ezzel szemben a II. típusú kollagénre specifikus IgG ellenanyagok szintje a SFban korrelált a szérum RF tartalmával (P<0,01). Nem találtunk szignifikáns összefüggést a SF ellenanyagtartalma és a betegek életkora, a betegség időtartama, az érintett ízületek száma, az ESR, a fehérvérsejt és vérlemezkeszám, illetve a szérum CRPszintje között.
69
A különböző porcmátrixkomponensekre specifikus ellenanyagok közötti összefüggések vizsgálata Kísérleteink során elvégeztük a különböző antigénekre specifikus ellenanyagok szintjeinek összehasonlítását esetleges korreláció tesztelése érdekében. Az RAban szenvedő betegekre jellemző korrelációs mátrixot a 5. táblázat mutatja be. Meglepő módon erős korrelációt találtunk a II. típusú kollagénre illetve a fibronektinre specifikus ellenanyag szintek között. Szintén megfigyelhető volt az aggrekánra illetve a biglikánra specifikus ellenanyagok szintjeinek korrelációja. Ugyanezek a korrelációk akkor is szignifikánsnak mutatkoztak, ha az összes beteg adatait teszteltük, nem csak az RAben szenvedő betegekét.
70
Biglikán IgG Se Dekorin
IgG se
IgM SF
0,264 0,24
SF 0,325 0,301 IgM se
Dekorin
Se
IgG SF
Se
Aggrekán IgM
SF
Se
IgG SF
Se
Kollagén II. IgM
SF
Se
IgG SF
0,504 0,58 0,386 0,131
-0,042 -0,181 0,363 0,334
SF -0,341 0,078 0,148 -0,206 Aggrekán
IgG se
0,950* 0,880* 0,533* 0,521 * *
SF 0,857* 0,918* 0,559* 0,056 * * IgM se
0,597* 0,441 *
SF 0,36 Kollagén II IgG se
0,389
0,104 0,032
-0,002 -0,264
0,636* 0,432* -0,024 0,229
0,728* 0,368 *
0,457 0,650* 0,447 0,207
0,696* 0,669 **
0,54
0,541* 0,513 0,129
0,488 0,726* 0,446 0,268 0,416 0,046
SF 0,743* 0,297 IgM se
0,413 0,477
-0,263 -0,634 0,508 0,747* 0,292 0
0,482 0,391
0,683* 0,261 -0,071 -0,062 0,859* 0,418 0,361 0,285 *
0,158 0,422
0,54
SF 0,346 0,125 0,393 0,27
0,259
0,774* 0,373 *
0,019 -0,053 0,15 0,125 0,331
71
0,189 -0,078 0,065
0,486 0,262 0,221 0,262
Se
IgM SF
Se
SF
Biglikán IgG Se Fibronektin IgG se
IgM SF
Se
IgG SF
0,655* 0,685* 0,529 0,493
SF 0,838* 0,378 * IgM se
Dekorin
0,579 0,28
-0,274 -0,072 0,265 0,296
SF 0
Se
Aggrekán IgM
SF
Se
IgG SF
Se
Kollagén II. IgM
SF
Se
IgG SF
Se
IgM SF
Se
SF
0,626* 0,325
-0,086 -0,402 0,774* 0,894* 0,483 0,274 0,853* 0,864* 0,477 0,521 * * * *
0,564 0,33
-0,082 -0,105 0,925* 0,449 *
0,686* 0,41 *
0,292 0,311 -0,154 0,127 0,098 0,268 0,229 0,435
0,630* 0,828 * **
0,393 0,397
0,732* 0,735 * **
-0,421 0,293 0,085 0,602 0,233
0,482 0,188 0,741* 0,853* 0,612* 0,536 * * *
0,077 -0,247 0,279 -0,074 -0,171 0,238
5. táblázat: A különböző porcmátrixkomponensekre specifikus ellenanyagok közötti összefüggések RAban (Spearmanféle korrelációs koefficiens, a korreláció szignifikáns * P < 0,01 és ** P < 0,001 esetén)
72
Megbeszélés Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata Az arthritiskutatások általában a porcszövet bontásában főként a proteázok, elsősorban az MMPk szerepére összpontosítanak. Azonban a porcdegradáció folyamatának teljes megértéséhez az események összetettebb elemzése szükséges, mely magában foglalja a glikozidáz enzimek vizsgálatát is, hiszen a porcszövet felépítésében résztvevő fehérjék nagy mértékben glikoziláltak. Doktori munkám egyik fontos célja volt, hogy megvizsgáljam, vajon az ízületi kórképek kialakulásában szerepet játszhatnake azok a glikozidázok, melyek elméletileg képesek az aggrekán (a porc alapállományában legnagyobb mennyiségben előforduló proteoglikán) glükózaminoglikánjainak illetve N és Okötött oligoszacharidjainak hasítására. A vizsgált enzimek (DNacetilglükózaminidáz, Dgalaktozidáz, Dmannozidáz, Dglükuronidáz) közül kettőt azonosítottam humán SF mintákban: a Dglükuronidáz (GLUC) és a DNacetilglükózaminidáz (NAG) enzimeket. A glikozidázokról közismert, hogy lizoszomális enzimek, s mint ilyenek, erősen savas kémhatású közegben fejtik ki maximális aktivitásukat. A synoviális folyadék azonban enyhén bázikus kémhatású (221), s ez arra indított minket, hogy ezen enzimek aktivitását optimális pHjuk mellett az SF minta aktuális pHján is megvizsgáljuk. Ez a megközelítés vezetett minket ahhoz a megfigyeléshez, hogy a domináns glikozidázok (GLUC, NAG) az SF eredeti pHján is igen aktívak, vagyis enyhén bázikus közegben is képesek a porc alapállományát felépítő molekulák bontására. Ezen a pHn mérve mind a Dglükuronidáz, mind pedig a DNacetilglükózaminidáz enzim aktivitása erős asszociációt mutatott az RA betegséggel, mi több, ezen enzimek aktivitása, ha az SF eredeti pHján mérjük, az RA szignifikáns prediktoraként szolgál, míg sem ugyanezen
73
enzimek savas pHn mérve, sem pedig a vizsgálataink tárgyát képező MMPenzimek nem különítették el az RAt az általunk vizsgált egyéb ízületi betegségektől. A domináns glikozidázok szubsztrátspecificitása képessé teszi őket a hialuronsav teljes lebontására, amennyiben alternáló módon hasítják azt. Ezzel összhangban RAban az SF viszkozitása valóban csökkent az egészséges egyénekéhez képest, és ennek a jelenségnek a legkézenfekvőbb magyarázata, hogy hialuronsavat hidrolitikus enzim(ek) emészti(k) (222). Az SF hialuronsav tartalmának emésztődésén és ennek megfelelően a lubrikatív tulajdonságok csökkenésén felül adataink azt is sugallják, hogy a fentebb említett enzimek porcmátrixdegradációs képességgel is rendelkeznek. Ez a megállapítás összhangban van egy újkeletű tanulmánnyal, melynek szerzői úgy találták, hogy a hialuronsavdegradáció a proteoglikán felszabadulásnak egy alternatív mechanizmusa az ízületből (223). A hialuronsav degradációjának ma ismert három mechanizmusa a reaktív oxigéngyökök által okozott depolimerizáció (224), a hialuronidázok aktivitásával bekövetkező hasítások, illetve a Dglükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz enzimek aktivitása révén bekövetkező alternatív hasítás. Bár úgy tudtuk, hogy a Dglükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz katabolikus szerepe a hialuronidáz aktivitása során képződő oligoszacharidok hidrolízisére korlátozódik (225), az exoglikozidázok relatív fontosságát erőteljesen alátámasztja ízületi specificitásuk: a Dglükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz enzimek szintje magasabb az SFben mint a szérumban, míg a hialuronidázt ellentétes szöveti eloszlás jellemzi (6). Az exoglikozidázokat feltételezhetően lokálisan, a synoviális membrán sejtjei termelik, s ez nagy jelentőséggel bírhat az SFporc, illetve a pannus porc határfelületek esetében. Eredményeinknek a betegség klinikai tüneteihez való relevanciáját jól alátámasztja az a megfigyelés, hogy a Dglükuronidáz és a DNacetil
74
glükózaminidáz enzimek igen hatékonyak a GAGok porcból való kiürítésében, s ez a tulajdonságuk a porc károsításában feltételezhető szerepükre utal. A GAGok központi szerepet játszanak a hialinporc nyomási szilárdságának és rugalmasságának fenntartásában. A GAGok kiürülése folytán felpuhult porc nagyon sérülékennyé válik, és a mechanikai megterhelés hatására elkopik. Az arthritis számos modelljében a GAG ok kiürülése a hialinporcból a betegség korai szöveti elváltozásaként demonstrálható (226). Az általunk glikozidázzal illetve glikozidázzal és MMPvel emésztett porcmintákon a korai arthritishez erősen hasonló szöveti mintázatot láthattunk (mely a GAGok igen hasonló kiürülését mutatta). Az arthritisben a glikozidázok jelentőségének másik fontos aspektusa a proteázok és a glikozidázok lehetséges kölcsönhatása a porc degradációjában. Újabban kimutatták, hogy a glikozilációs végtermékek mennyiségének növekedése az MMPk általi porcdegradáció csökkenését eredményezte (227). Ez azt sugallja, hogy a porc glikoziláltságának szintje befolyásolhatja a degradáció folyamatát. Ugyanakkor a proteázok hatása elősegítheti a glikozidázok szövetbe való beáramlását, illetve hasítóhelyükhöz való hozzáférésüket. Így a különböző enzimcsoportok kölcsönösen elősegíthetik a hasítási helyhez való hozzáférést egymás számára. Azt is leírták, hogy amennyiben nagy mennyiségű aggrekánvesztés következik be (pl. IL1 stimuláció hatására) proteolitikus hasítások által, ezzel mindig együtt jár alacsony molekulasúlyú hialuronsavfragmentumok felszabadulása. Vizsgálatokat végeztünk arra vonatkozóan is, hogy vajon vane összefüggés az SF két fő glikozidázának (GLUC, NAG) illetve az MMPenzimek aktivitása között. Míg a két enzimcsoporton belül erős korrelációt találtunk, a glikozidázok és az MMPk közötti korreláció sokkal kevésbé volt kifejezett. Ez a megfigyelés azt sugallja, hogy az azonos csoportba tartozó enzimek együtt szabályozódnak, míg a csoportok regulációja
75
egymástól független. A porcszövetből való GAGürüléssel összefüggésben kizárólag az MMPk hatását emeli ki a szakirodalom a szöveti degradációban (228). Saját munkánk során a GAGok nagymértékű elvesztését találtuk azon porcminták felületi és középső rétegében, melyeket először MMPvel, majd ezt követően glikozidázzal emésztettünk. Minthogy az MMP1 és az MMP9 elsődlegesen kollagénbontó aktivitással jellemezhető, feltételezzük, hogy a II. típusú kollagénhálózat fragmentációja megkönnyítette az exoglikozidázok szövetbe való bejutását rendszerünk esetében. A szöveti mátrixból a Dglükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz enzimek hatására bekövetkező GAGkiürülés legvalószínűbb módja a hialuronsav degradációja (és az aggrekán komponens ezt követő felszabadulása), kiegészítve a GAGok terminális monoszacharidegységének (kondroitinszulfátjának) eltávolításával. Hogy a glikozidázok önmagukban is képesek a GAGok kiürítésére a porcszövetből, önmagában is meglepő, és az irodalomban mindez idáig nem vizsgált folyamat, mely az arthritiskutatások újabb fontos adaléka lehet. Ugyanakkor a kombinált emésztési eljárások, melyek során először MMPkkel majd glikozidázokkal emésztettük a porcdarabkákat, illetve fordítva, nem egyszerű additív hatást eredményeztek. Egy kontrollkísérletben kizártuk annak lehetőségét, hogy proteáz maradványok inaktiválnák az exoglikozidázokat. Ezért feltételezzük, hogy a GAGtartalom kiürülése diffúzió által limitált folyamatként értelmezhető a kombinált enzimkezelések esetén. A GAGok csökkent kiürülése azokból a mintákból, amelyeket először exoglikozidázokkal, majd ezt követően proteázokkal emésztettünk, leginkább azzal magyarázható, hogy akadályozott a glikozidázok hasítási termékeinek porcból való ki, és az MMPenzimek porc alapállományba történő beáramlása. Mindez összefügghet olyan fehérjekonformációs változásokkal, amelyet a glikozidázok emésztési termékei által
76
létrehozott negatív töltésű diffúziós front idéz elő. Felvetődött az az izgalmas lehetőség, hogy a magas DNacetilglükózaminidáz aktivitás, melyet az RAban szenvedő betegek esetében mértünk, összefüggésben lehet a közelmúltban megtisztított és klónozott nukleocitoplazmatikus enzimmel (229,230), melyet ugyanilyen szubsztrátspecificitással jellemeztek. Azonban ezen lehetőség ellen szól az SFmintákban jelenlevő DNacetilglükózaminidáz savas pHoptimuma. A glükuronidáz (egy klasszikusan lizoszómális enzim) és a DNacetilglükózaminidáz aktivitása közötti nagyfokú korreláció is általános lizoszomális enzimtermészetre utal. Újabban tudósítottak arról is, hogy a stimulált porcsejtek felülúszójában és az RAban szenvedő betegek szérumában jelenlévő legfőbb glikozidáz a lizoszómális hexózaminidáz, melynek aktivitása valószínűleg összefügg vagy azonos az SFben mérhető magas glükózaminidáz aktivitással (200,201). Felvetődik a kérdés, hogy vajon mi lehet ezen enzimek forrása RAban? A porcsejtek az MMPk kézenfekvő sejtforrásának tűnnek (főként OA esetén, ahol aránylag kevés gyulladásos sejt toborzódik, de RA esetén is) (231). Azonban az MMP1 és az MMP9, két IL1 és TNF által indukálható MMP arról is ismert, hogy különböző gyulladásos sejtek, mint a neutrofil granulociták (MMP9) és a monociták/ makrofágok (MMP1 és MMP9) is szekretálhatják őket (232). Az adhéziós receptorok (Lszelektin és integrin CD11b/CD18 (Mac1)) ligandkötéséről kimutatták, hogy indukálja az MMP9 felszabadulását humán neutrofilekből, ahol ez az enzim speciális granulumokban tárolódik (233). Szintén újabban írták le, hogy a synoviális membránban megkülönböztetett MMP9termelés zajlik (234). Ami a glikozidázokat illeti, bár a porcsejtekből kimutatták, hogy stimuláció hatására DNacetilglükózaminidázt szekretálnak (235), a lizoszomális glikozidázok termelésének elsődleges jelöltjei mégis az ízület üregébe toborzott gyulladásos sejtek. A
77
lizoszomális enzimek Ca2+függő módon kerülnek exocitózisra vérlemezkék, neutrofil granulociták, hízósejtek, makrofágok, citotoxikus Tsejtek és Bsejtek esetében (236, 237). RAban szenvedő betegek esetén mi is magasabb Dglükuronidáz aktivitást találtunk a sejtes véralkotókban (főként a granulociták esetén), és ez megerősíti azt az elképzelést, hogy a glikozidázok elsődleges forrásai a gyulladásos sejtek. Eredményeink, melyek felhívják a figyelmet a proteázok és a glikozidázok esetleges együttműködésére RAban, elősegíthetik a terület további kutatását. A fentebbi enzimrendszerek elemzése fontos része az RA effektor mechanizmusainak teljes megértésére törekvő molekuláris és genetikai tanulmányoknak.
Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata Doktori munkám másik fontos kérdése, hogy a porcmátrix felépítésében szerepet játszó kis méretű proteoglikánokat (biglikán és dekorin) felsimerike az RAban szenvedő betegek autoantitestjei, és amennyiben igen, milyen viszonylagos jelentőségű a kis proteoglikánok felismerése RAban. A gyulladt synoviális membránt a germinális centrummal rendelkező nyirokcsomók jelenléte és nagy száma jellemzi RAban. Ez lokális Bsejt aktivációt és plazmasejtté való differenciációt sejtet, mely feltételezhetően releváns specificitású ellenanyagtermelésre utal (10). Minthogy a legtöbb esetben az ellenanyagtermelés elengedhetetlen feltétele a T sejt – Bsejt együttműködés, a synoviális folyadékban található ellenanyagok minősége közvetve utal a lokálisan aktiválódott Thelper sejtek antigénspecificitási mintázatára. Így a lokálisan termelődött ellenanyagok specificitása információval szolgálhat a feltételezhetően a hialinporc alapállományában elhelyezkedő autoantigén immunfelismeréséről, esetleges funkcionális szerepéről. Az arthritis kísérletes
78
modelljeiből származó adatok szintén a humorális és a sejtes immunitás együttes szerepére utalnak. RA esetén mindenképpen valamely az ízületből származó kulcsantigén jelenlétére utal az a megfigyelés, hogy a synovectomia (a synoviális membrán eltávolítása) csupán átmeneti javulást eredményez, míg a teljes ízület eltávolítása véglegesen megszünteti a gyulladást (238). Elméletileg bármelyik porcmátrix molekula érintett lehet, mint elsődleges antigén, vagy mint amelyet az arthritisben szenvedő betegek immunrendszere másodlagosan, a molekulák közötti determinánsterjedés következtében ismer fel. Az összes minta, amelyet ebben a tanulmányban vizsgáltunk, a betegség aktív fázisát élő betegektől származott (erre utal exsudatív synovitisük), így az SF ellenanyagainak epitópspecificitása vélhetőleg releváns a betegségre nézve. Összehasonlító tanulmányunkban a vizsgált porcantigének közül a II. típusú kollagén elsődleges felismerését találtuk az RAban szenvedő betegek esetében (az SF kollagénspecifikus ellenanyagainak legmagasabb prevalenciája, az SF IgG és IgM szintjének az OAban szenvedő betegekéhez képest szignifikáns eltérése, valamint a klinikai és laboratóriumi paraméterekkel való legerősebb korreláció alapján). A jelen tanulmányban úgy találtuk, hogy az SFben mérhető antibiglikán IgM ellenanyag szintje szignifikánsan magasabb volt RA esetén mint OAban. Ugyanígy, RA esetén a synoviális folyadékban az emelkedett dekorinspecifikus IgM ellenanyagok relatív gyakorisága volt a legmagasabb a különböző porcmátrix molekulákra specifikus, emelkedett mennyiségben jelenlévő IgM típusú ellenanyagok között. Mivel az IgM molekulák a komplementrendszer kiváló aktivátorai, a biglikánra és a dekorinra specifikus ellenanyagok jelenléte az SFben szerepet játszhat az ízületi gyulladás patomechanizmusában.
79
A kérdés egy másik érdekes aspektusa a dekorinról leírt immunmoduláló funkcióhoz kapcsolódik. Ezek a funkciók ugyanúgy magukban foglalják a C1q komponens megkötését és a C1 komplex aktivitásának gátlását (239), akárcsak a TGF hatásainak a gátlását (240). A porcban levő dekorin ellenanyagokkal való megkötése a betegekben gátolhatja a molekulának e funkcióit és ezáltal megváltoztathatja a gyulladásos folyamatokat. Nem várt eredményként erős korrelációt mutattunk ki a II. típusú kollagén és a fibronektin, illetve az aggrekán és a biglikánspecifikus ellenanyag szintek között. Ezt okozhatja a fenti molekulák összehangolt felismerése, mely a lebomló mátrixból történő egyidejű felszabadulásuk eredménye lehet, vagy néhány epitóp közötti keresztreaktivitás. A keresztreaktivitás lehetőségét támasztja alá egy nemrégiben megjelent tanulmány, melyben hasonlóságot írtak le az IgGfibronektin komplexek és a denaturált II. típusú kollagént felismerő ellenanyagok között (241). A mátrix molekulák immunológiai felismerése megváltozhat a gyulladás során glikoziláltságuk illetve konformációjuk változása miatt, s ez ismét a glikozidáz enzimek szerepére irányítja a figyelmet. Munkánk során elsőként tanulmányoztuk a porcmátrix alapállományának felépítésében a nagy proteoglikánokkal azonos moláris mennyiségben jelenlevő kis proteoglikánok ellen fellépő immunválaszt. Eredményeink arra utalnak, hogy bár ezekkel szemben nyilvánvalóan termelődnek ellenanyagok az RAban szenvedő betegekben, ez a felismerés másodlagos lehet az autoimmun folyamatban. A kis proteoglikánokkal szemben RAban detektálható immunválasz nem éri el a kollagénnel vagy a fibronektinnel szemben észlelhető mértéket, így ezen a ponton nem állíthatjuk, hogy a porcmátrix kis proteoglikánjai az RA fő autoantigénjei lehetnének. Azonban komplement aktiváló hatásuk, illetve egyéb járulékos, az autoimmun folyamatot
80
fenntartó hatásuk az ízületi gyulladásban jelentős lehet. Ahogyan az újonnan leírt porcmátrix komponensek száma nő, az RA potenciális autoantigénjeinek palettája is bővül. A közelmúlt vizsgálatai alapján a citrullinált autoantigének kiemelt szerepe vetődik fel az RA patogenezisében. Minél többet tudunk meg ezen kis molekulák relatív szerepéről az autoimmun folyamatban, annál közelebb kerülünk az autoimmun gyulladás egészének megismeréséhez. Ez teheti majd lehetővé, hogy egyre hatékonyabban tudjuk befolyásolni és ezáltal orvosolni az autoimmunitással járó betegséget.
Következtetések Az RA patomechanizmusában szerepet játszó enzimek vizsgálata Munkánk során a porcdegradációban érintett effektor mechanizmusokat vizsgáltuk, különös tekintettel a glikozidáz enzimek szerepére. Két domináns exoglikozidáz enzimet azonosítottam humán SF mintákban: a Dglükuronidáz és a DNacetilglükózaminidáz enzimeket. Ezek az enzimek az SF eredeti pHján is aktívak voltak, és ezen a pHn mérve aktivitásuk asszociációt mutatott az RA betegséggel. Az általunk glikozidázzal illetve glikozidázzal és MMPkkel emésztett porcmintákon a korai arthritishez hasonló szöveti mintázatot láthattunk, ez jól alátámasztja eredményeinknek a klinikai tünetekhez való relevanciáját. A glikozidázok fő forrásai RAban szenvedő betegek esetén a gyulladásos sejtek lehetnek, mivel a sejtes véralkotókban magasabb GLUCaktivitás volt kimutatható.
Az RA patomechanizmusában esetlegesen szerepet játszó porc alapállomány molekulákkal reagáló antitestek vizsgálata A porcmátrix felépítésében szerepet játszó kis méretű proteoglikánok (biglikán és
81
dekorin) felismerésére vonatkozóan azt találtuk, hogy bár a II. típusú kollagén felismerése az elsődleges RAban, az SFben mérhető antibiglikán IgM ellenanyag szintje szignifikánsan magasabb volt RA esetén, mint OAban. Az emelkedett dekorin specifikus IgM ellenanyagok relatív gyakorisága volt a legmagasabb a különböző porcmátrix molekulákra specifikus, emelkedett mennyiségben jelenlevő IgM típusú ellenanyagok közül. Erős korrelációt találtunk a II. típusú kollagén és a fibronektin, illetve az aggrekán és a biglikánspecifikus ellenanyag szintek között. A porcmátrix kis proteoglikánjainak felismerése ezek alapján másodlagos az autoimmun folyamatban.
82
Összefoglalás A rheumatoid arthritis (RA) az ízületi porc pusztulásával jellemezhető autoimmun betegség. Számos tanulmány foglalkozik a mátrix metalloproteinázok (MMP) porcdegradációban betöltött szerepével. A porcszövet proteoglikánjainak bontásában a glikozidáz enzimek szerepét vizsgáltuk, melyekkel méltatlanul keveset foglalkozik a szakirodalom. A két enzimcsalád aktivitása közötti összefüggés ismerete fontos lehet a betegség patomechanizmusának megértéséhez. RA esetén az autoimmun folyamatok természetes célpontjai lehetnek a porcalapállomány felépítésében résztvevő kis, leucinban gazdag proteoglikánok, ezek vizsgálatát végeztük el. RAban, osteoarthritisben (OA), arthritis psoriaticában (AP) és szeronegatív spondylarthritisben (SNSA) szenvedő, és akut sportsérült betegek synoviális folyadékában (SF) kimutattuk az MMPk és a glikozidázok aktivitását. RA esetében az SF Dglükuronidáz és DNacetilglükózaminidáz aktivitása együttesen a betegség szignifikáns prediktorának bizonyult. A betegek szérumában és synoviális folyadékában antiDglükuronidáz ellenanyagot mutattunk ki. RA eredetű vérsejtekben emelkedett Dglükuronidáz aktivitást találtunk az egészséges kontrollokhoz képest. Kimutattuk, hogy az MMPk és a glikozidázok együttesen igen hatékonyan járulnak hozzá a glükózaminoglikánok porc alapállományból való kiürüléséhez. RAban, OAban, APben, SNSAban szenvedő, illetve akut sportsérülést szenvedett betegek szérumában és SFában biglikán, dekorin. aggrekán, II. típusú kollagén és fibronektinspecifikus IgG és IgM típusú ellenanyag szinteket mértünk. RAban a biglikánspecifikus IgM, SNSAban a dekorinspecifikus IgGválasz bizonyult jelentősen emelkedettnek.
83
Summary Rheumatoid arthritis (RA) is an autoimmune disease characterized by joint destruction. Several studies investigate the role of matrix metalloproteinases (MMPs) in cartilage degradation. We examined the role of glycosidase enzymes in the degradation of cartilage proteoglycans, since these enzymes are recently neglected by the literature. Determining the relative importance of the above groups of enzymes might be important in the understanding of the pathomechanism of arthritic diseases. In the case of RA the small, leucinerich proteoglycans that are important components of the extracellular matrix might be trivial targets of the autoimmune processes. We examined these molecules. The activity of MMPs and glycosidases in the synovial fluid (SF) of patients with RA, osteoarthritis (OA), psoriatic arthritis (AP), seronegative spondylarthritides (SNSA) and acute sports injury has been demonstrated. We have shown that the activities of Dglucuronidase and DNacetylglucosaminidase in the SF are significant predictors of RA. We have detected antiDglucuronidase antibodies in the serum and SF samples of patients with RA. Also, an elevated activity of D glucuronidase has been detected in the blood cells of patients with RA compared to the healthy controlls. Glycosidases alone or in combination with MMPs, proved to be effective in depleting glycosaminoglycans (GAGs) from cartilage. We tested biglycan, decorin, aggrecan, collagen type II and fibronectin specific IgG and IgM antibody levels in serum and SF of patients with RA, OA, AP, SNSA. We have detected antibodies reactive to these cartilage components in the SF samples. While the elevated biglycanspecific IgM response was characteristic for RA, the decorinspecific IgG response proved to particularly elevated in SNSA.
84
Irodalomjegyzék 1. Primakoff P, Myles DG. The ADAM gene family: surface proteins with adhesion and protease activity. Trends Genet. 16:83-7. 2000. 2. Kaushal GP, Shah SV. The new kids on the block: ADAMTSs, potentially multifunctional metalloproteinases of the ADAM family. J Clin Invest. 105:1335-7. 2000. 3. Tak PP, Kummer JA, Hack CE, Daha MR, Smeets TJ, Erkelens GW, Meinders AE, Kluin PM, Breedveld FC. Granzyme-positive cytotoxic cells are specifically increased in early rheumatoid synovial tissue. Arthritis Rheum. 37:1735-43. 1994. 4. Cunnane G, FitzGerald O, Hummel KM, Gay RE, Gay S, Bresnihan B. Collagenase, cathepsin B and cathepsin L gene expression in the synovial membrane of patients with early inflammatory arthritis. Rheumatology (Oxford). 38:34-42. 1999. 5. Konttinen YT, Mandelin J, Li TF, Salo J, Lassus J, Liljestrom M, Hukkanen M, Takagi M, Virtanen I, Santavirta S. Acidic cysteine endoproteinase cathepsin K in the degeneration of the superficial articular hyaline cartilage in osteoarthritis. Arthritis Rheum. 46:953-60. 2002. 6. Stephens RW, Ghosh P, Taylor TK, Gale CA, Swann JC, Robinson RG, Webb J. The origins and relative distribution of polysaccharidases in rheumatoid and osteoarthritic fluids. J Rheumatol. 2:393-400. 1975. 7. Ganguly NK, Kingham JG, Lloyd B, Lloyd RS, Price CP, Triger DR, Wright R. Acid hydrolases in monocytes from patients with inflammatory bowel disease, chronic liver disease, and rheumatoid arthritis. Lancet. 1:1073-5. 1978. 8. Bartholomew BA. Synovial fluid glycosidase activity. Scand J Rheumatol. 1:69-74. 1972. 9. Clague RB, Moore LJ. IgG and IgM antibody to native type II collagen in rheumatoid arthritis serum and synovial fluid. Evidence for the presence of collagen-anticollagen immune complexes in synovial fluid. Arthritis Rheum. 27:1370-7. 1984. 10.Rowley MJ, Williamson DJ, Mackay IR. Evidence for local synthesis of antibodies to denatured collagen in the synovium in rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 30:1420-5. 1987.
85
11.Williams DG.. Autoantibodies in rheumatoid arthritis. in Rheumatology. (Klippel JH, Dieppe PA ed.) Mosby. 1998. 12.Cuesta IA, Sud S, Song Z, Affholter JA, Karvonen RL, Fernandez-Madrid F, Wooley PH. T cell receptor (V beta) bias in the response of rheumatoid arthritis synovial fluid T cells to connective tissue antigens. Scand J Rheumatol. 26:166-73. 1997. 13.Park SH, Min DJ, Cho ML, Kim WU, Youn J, Park W, Cho CS, Kim HY. Shift toward T helper 1 cytokines by type II collagen-reactive T cells in patients with rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 44:561-9. 2001. 14.Glant T, Csongor J, Szucs T. Immunopathologic role of proteoglycan antigens in rheumatoid joint disease. Scand J Immunol. 11:247-52. 1980. 15.Glant TT, Hadhazy C, Mikecz K, Sipos A. Appearance and persistence of fibronectin in cartilage. Specific interaction of fibronectin with collagen type II. Histochemistry. 82:149-58. 1985. 16.Verheijden GF, Rijnders AW, Bos E, Coenen-de Roo CJ, van Staveren CJ, Miltenburg AM, Meijerink JH, Elewaut D, de Keyser F, Veys E, Boots AM. Human cartilage glycoprotein-39 as a candidate autoantigen in rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 40:1115-25. 1997. 17.Kotzin BL, Falta MT, Crawford F, Rosloniec EF, Bill J, Marrack P, Kappler J. Use of soluble peptide-DR4 tetramers to detect synovial T cells specific for cartilage antigens in patients with rheumatoid arthritis. Proc Natl Acad Sci U S A. 97:291-6. 2000. 18.Gömör Béla. Reumatológia. Medicina. 2001. 19.. Cell Biology Online www.cella.cn/book/10/01.htm 20.Rose NR, Mackay IR. The Autoimmune Diseases. Academic Press. 2005. 21.Klareskog L, Forsum U, Malmnas Tjernlund UK, Kabelitz D, Wigren A. Appearance of anti-HLA-DR-reactive cells in normal and rheumatoid synovial tissue. Scand J Immunol. 14:183-92. 1981. 22.Winchester RJ, Burmester GR. Demonstration of Ia antigens on certain dendritic cells and on a novel elongate cell found in human synovial tissue. Scand J Immunol. 14:439-44. 1981. 23.Klareskog L, Forsum U, Kabelitz D, Ploen L, Sundstrom C, Nilsson K, Wigren A, Wigzell H. Immune functions of human synovial cells. Phenotypic and T cell
86
regulatory properties of macrophage-like cells that express HLA-DR. Arthritis Rheum. 25:488-501. 1982. 24.Janossy G, Panayi G, Duke O, Bofill M, Poulter LW, Goldstein G. Rheumatoid arthritis: a disease of T-lymphocyte/macrophage immunoregulation. Lancet. 2:839-42. 1981. 25.Newton CD, Nunamaker DM. Textbook of Small Animal Orthopaedics. Lippincott. 1985. 26.Storey GD. Alfred Baring Garrod (1819-1907). Rheumatology (Oxford). 40:1189-90. 2001. 27.Rowan AD. Cartilage catabolism in arthritis: factors that influence homeostasis. Expert Rev Mol Med. 2001:1-20. 2001. 28.Matteson E. Atlas of rheumatology Current Medicine Inc.. 2002. 29.Ritchie DM, Boyle JA, McInnes JM, Jasani MK, Dalakos TG, Grieveson P, Buchanan WW. Clinical studies with an articular index for the assessment of joint tenderness in patients with rheumatoid arthritis. Q J Med. 37:393-406. 1968. 30.Klippel JH. Primer on the rheumatic diseases. Arthritis Foundation. 1997. 31.Arnett FC, Edworthy SM, Bloch DA, McShane DJ, Fries JF, Cooper NS, Healey LA, Kaplan SR, Liang MH, Luthra HS. The American Rheumatism Association 1987 revised criteria for the classification of rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 31:315-24. 1988. 32.Hochberg MC, Spector TD. Epidemiology of rheumatoid arthritis: update. Epidemiol Rev. 12:247-52. 1990. 33.Markenson JA. Worldwide trends in the socioeconomic impact and long-term prognosis of rheumatoid arthritis. Semin Arthritis Rheum. 21:4-12. 1991. 34.Bjornadal L, Baecklund E, Yin L, Granath F, Klareskog L, Ekbom A. Decreasing mortality in patients with rheumatoid arthritis: results from a large population based cohort in Sweden, 1964-95. J Rheumatol. 29:906-12. 2002. 35.Wolfe F, Mitchell DM, Sibley JT, Fries JF, Bloch DA, Williams CA, Spitz PW, Haga M, Kleinheksel SM, Cathey MA. The mortality of rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 37:481-94. 1994. 36.Sambrook PN, Spector TD, Seeman E, Bellamy N, Buchanan RR, Duffy DL, Martin
87
NG, Prince R, Owen E, Silman AJ. Osteoporosis in rheumatoid arthritis. A monozygotic co-twin control study. Arthritis Rheum. 38:806-9. 1995. 37.Aho K, Koskenvuo M, Tuominen J, Kaprio J. Occurrence of rheumatoid arthritis in a nationwide series of twins. J Rheumatol. 13:899-902. 1986. 38.Silman AJ, MacGregor AJ, Thomson W, Holligan S, Carthy D, Farhan A, Ollier WE. Twin concordance rates for rheumatoid arthritis: results from a nationwide study. Br J Rheumatol. 32:903-7. 1993. 39.Heliovaara M, Aho K, Aromaa A, Knekt P, Reunanen A. Smoking and risk of rheumatoid arthritis. J Rheumatol. 20:1830-5. 1993. 40.Karlson EW, Lee IM, Cook NR, Manson JE, Buring JE, Hennekens CH. A retrospective cohort study of cigarette smoking and risk of rheumatoid arthritis in female health professionals. Arthritis Rheum. 42:910-7. 1999. 41.Silman AJ, Newman J, MacGregor AJ. Cigarette smoking increases the risk of rheumatoid arthritis. Results from a nationwide study of disease-discordant twins. Arthritis Rheum. 39:732-5. 1996. 42.Symmons D, Harrison B. Early inflammatory polyarthritis: results from the norfolk arthritis register with a review of the literature. I. Risk factors for the development of inflammatory polyarthritis and rheumatoid arthritis. Rheumatology (Oxford). 39:835-43. 2000. 43.Houssiau FA. Cytokines in rheumatoid arthritis. Clin Rheumatol. 14 Suppl 2:10-3. 1995. 44.Ulfgren AK, Grondal L, Lindblad S, Khademi M, Johnell O, Klareskog L, Andersson U. Interindividual and intra-articular variation of proinflammatory cytokines in patients with rheumatoid arthritis: potential implications for treatment. Ann Rheum Dis. 59:439-47. 2000. 45.Panayi GS. Targeting of cells involved in the pathogenesis of rheumatoid arthritis. Rheumatology (Oxford). 38 Suppl 2:8-10. 1999. 46.Matsumoto I, Muraki Y, Yasukochi T, Hua Z, Kori Y, Hayashi T, Goto D, Ito S, Tsutsumi A, Ikeda K, Sumichika H, Sumida T. The exploration of joint-specific immunoreactions on immunoglobulins G of anti-glucose-6-phosphate isomerase antibody-positive patients with rheumatoid arthritis. Int J Mol Med. 16:793-800.
88
2005. 47.Schaller M, Stohl W, Tan SM, Benoit VM, Hilbert DM, Ditzel HJ. Raised levels of anti-glucose-6-phosphate isomerase IgG in serum and synovial fluid from patients with inflammatory arthritis. Ann Rheum Dis. 64:743-9. 2005. 48.Muraki Y, Matsumoto I, Chino Y, Hayashi T, Suzuki E, Goto D, Ito S, Murata H, Tsutsumi A, Sumida T. Glucose-6-phosphate isomerase variants play a key role in the generation of anti-GPI antibodies: possible mechanism of autoantibody production. Biochem Biophys Res Commun. 323:518-22. 2004. 49.Konttinen YT, Ceponis A, Takagi M, Ainola M, Sorsa T, Sutinen M, Salo T, Ma J, Santavirta S, Seiki M. New collagenolytic enzymes/cascade identified at the pannushard tissue junction in rheumatoid arthritis: destruction from above. Matrix Biol. 17:585-601. 1998. 50.Choy EH, Panayi GS. Cytokine pathways and joint inflammation in rheumatoid arthritis. N Engl J Med. 344:907-16. 2001. 51.Yanni G, Whelan A, Feighery C, Fitzgerald O, Bresnihan B. Morphometric analysis of synovial membrane blood vessels in rheumatoid arthritis: associations with the immunohistologic features, synovial fluid cytokine levels and the clinical course. J Rheumatol. 20:634-8. 1993. 52.Godessart N, Kunkel SL. Chemokines in autoimmune disease. Curr Opin Immunol. 13:670-5. 2001. 53.Kohem CL, Brezinschek RI, Wisbey H, Tortorella C, Lipsky PE, Oppenheimer-Marks N. Enrichment of differentiated CD45RBdim,CD27- memory T cells in the peripheral blood, synovial fluid, and synovial tissue of patients with rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 39:844-54. 1996. 54.Zvaifler NJ, Firestein GS. Pannus and pannocytes. Alternative models of joint destruction in rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 37:783-9. 1994. 55.Krane SM, Conca W, Stephenson ML, Amento EP, Goldring MB. Mechanisms of matrix degradation in rheumatoid arthritis. Ann N Y Acad Sci. 580:340-54. 1990. 56.Moore AR, Iwamura H, Larbre JP, Scott DL, Willoughby DA. Cartilage degradation by polymorphonuclear leucocytes: in vitro assessment of the pathogenic mechanisms. Ann Rheum Dis. 52:27-31. 1993.
89
57.Jasin HE, Taurog JD. Mechanisms of disruption of the articular cartilage surface in inflammation. Neutrophil elastase increases availability of collagen type II epitopes for binding with antibody on the surface of articular cartilage. J Clin Invest. 87:15316. 1991. 58.Taniguchi N, Kawahara K, Yone K, Hashiguchi T, Yamakuchi M, Goto M, Inoue K, Yamada S, Ijiri K, Matsunaga S, Nakajima T, Komiya S, Maruyama I. High mobility group box chromosomal protein 1 plays a role in the pathogenesis of rheumatoid arthritis as a novel cytokine. Arthritis Rheum. 48:971-81. 2003. 59.Wang H, Bloom O, Zhang M, Vishnubhakat JM, Ombrellino M, Che J, Frazier A, Yang H, Ivanova S, Borovikova L, Manogue KR, Faist E, Abraham E, Andersson J, Andersson U, Molina PE, Abumrad NN, Sama A, Tracey KJ. HMG-1 as a late mediator of endotoxin lethality in mice. Science. 285:248-51. 1999. 60.Degryse B, Bonaldi T, Scaffidi P, Muller S, Resnati M, Sanvito F, Arrigoni G, Bianchi ME. The high mobility group (HMG) boxes of the nuclear protein HMG1 induce chemotaxis and cytoskeleton reorganization in rat smooth muscle cells. J Cell Biol. 152:1197-206. 2001. 61.Wang H, Yang H, Czura CJ, Sama AE, Tracey KJ. HMGB1 as a late mediator of lethal systemic inflammation. Am J Respir Crit Care Med. 164:1768-73. 2001. 62.Muller S, Scaffidi P, Degryse B, Bonaldi T, Ronfani L, Agresti A, Beltrame M, Bianchi ME. New EMBO members review: the double life of HMGB1 chromatin protein: architectural factor and extracellular signal. EMBO J. 20:4337-40. 2001. 63.Yang H, Wang H, Tracey KJ. HMG-1 rediscovered as a cytokine. Shock. 15:247-53. 2001. 64.The
Arthritis
Society.
Osteoarthritis
www.arthritis.ca/types%20of%20arthritis/osteoarthr 65.Medinfo. Osteoarthritis www.medinfo.co.uk/conditions/osteoarthritis.html 66.NIAMS/National
Institutes
of
Health.
Handout
on
Health:
Osteoarthritis
www.niams.nih.gov/hi/topics/arthritis/oahandout.html 67.Packham JC, Bowness P. Seronegative spondyloarthopathies. Rheumatic Disease: Topical Rewiews. 4:1-6. 2001. 68.Moll JM, Haslock I, Macrae IF, Wright V. Associations between ankylosing
90
spondylitis, psoriatic arthritis, Reiter s disease, the intestinal arthropathies, and Behcet s syndrome. Medicine (Baltimore). 53:343-64. 1974. 69.Allen RL, Bowness P, McMichael A. The role of HLA-B27 in spondyloarthritis. Immunogenetics. 50:220-7. 1999. 70.Brown MA, Pile KD, Kennedy LG, Campbell D, Andrew L, March R, Shatford JL, Weeks DE, Calin A, Wordsworth BP. A genome-wide screen for susceptibility loci in ankylosing spondylitis. Arthritis Rheum. 41:588-95. 1998. 71.Beacock-Sharp H, Young JL, Gaston JS. Analysis of T cell subsets present in the peripheral blood and synovial fluid of reactive arthritis patients. Ann Rheum Dis. 57:100-6. 1998. 72.Francois RJ, Neure L, Sieper J, Braun J. Immunohistological examination of open sacroiliac biopsies of patients with ankylosing spondylitis: detection of tumour necrosis factor alpha in two patients with early disease and transforming growth factor beta in three more advanced cases. Ann Rheum Dis. 65:713-20. 2006. 73.Brandt J, Haibel H, Reddig J, Sieper J, Braun J. Successful short term treatment of severe undifferentiated spondyloarthropathy with the anti-tumor necrosis factor-alpha monoclonal antibody infliximab. J Rheumatol. 29:118-22. 2002. 74.Ward MM. Clinical epidemiology: diagnostic and prognostic tests. Curr Opin Rheumatol. 15:104-9. 2003. 75.Corbett M, Dalton S, Young A, Silman A, Shipley M. Factors predicting death, survival and functional outcome in a prospective study of early rheumatoid disease over fifteen years. Br J Rheumatol. 32:717-23. 1993. 76.Smith JB, Haynes MK. Rheumatoid arthritis--a molecular understanding. Ann Intern Med. 136:908-22. 2002. 77.Gregersen PK, Silver J, Winchester RJ. The shared epitope hypothesis. An approach to understanding the molecular genetics of susceptibility to rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 30:1205-13. 1987. 78.MacGregor A, Ollier W, Thomson W, Jawaheer D, Silman A. HLA-DRB1*0401/0404 genotype and rheumatoid arthritis: increased association in men, young age at onset, and disease severity. J Rheumatol. 22:1032-6. 1995. 79.Valenzuela A, Gonzalez-Escribano MF, Rodriguez R, Moreno I, Garcia A, Nunez-
91
Roldan A. Association of HLA shared epitope with joint damage progression in rheumatoid arthritis. Hum Immunol. 60:250-4. 1999. 80.Lard LR, Boers M, Verhoeven A, Vos K, Visser H, Hazes JM, Zwinderman AH, Schreuder GM, Breedveld FC, De Vries RR, van der Linden S, Zanelli E, Huizinga TW. Early and aggressive treatment of rheumatoid arthritis patients affects the association of HLA class II antigens with progression of joint damage. Arthritis Rheum. 46:899-905. 2002. 81.Hueber W, Utz PJ, Robinson WH. Autoantibodies in early arthritis: advances in diagnosis and prognostication. Clin Exp Rheumatol. 21:S59-64. . 82.Harris ED. Rheumatoid synovium: Complex, and more than the sum of its parts. in Rheumatoid Arthritis, (Harris ED ed.) WB Saunders. 1997. 83.Aho K, Kurki P. Seropositive versus seronegative rheumatoid arthritis--time for a new definition. J Rheumatol. 21:388-90. 1994. 84.Ward MM. Laboratory testing for systemic rheumatic diseases. Postgrad Med. 103:93-100. 1998. 85.Kellgren JH. Epidemiology of rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 9:658-74. 1966. 86.Aho K, Palosuo T, Raunio V, Puska P, Aromaa A, Salonen JT. When does rheumatoid disease start? Arthritis Rheum. 28:485-9. 1985. 87.Aho K, Palusuo T, Kurki P. Marker antibodies of rheumatoid arthritis: diagnostic and pathogenetic implications. Semin Arthritis Rheum. 23:379-87. 1994. 88.Masi AT, Maldonado-Cocco JA, Kaplan SB, Feigenbaum SL, Chandler RW. Prospective study of the early course of rheumatoid arthritis in young adults: comparison of patients with and without rheumatoid factor positivity at entry and identification of variables correlating with outcome. Semin Arthritis Rheum. 4:299326. 1976. 89.Jacoby RK, Jayson MI, Cosh JA. Onset, early stages, and prognosis of rheumatoid arthritis: a clinical study of 100 patients with 11-year follow-up. Br Med J. 2:96-100. 1973. 90.Fex E, Jonsson K, Johnson U, Eberhardt K. Development of radiographic damage during the first 5-6 yr of rheumatoid arthritis. A prospective follow-up study of a Swedish cohort. Br J Rheumatol. 35:1106-15. 1996.
92
91.Smolen JS, Steiner G. Are autoantibodies active players or epiphenomena? Curr Opin Rheumatol. 10:201-6. 1998. 92.Masi AT, Feigenbaum SL. Seronegative rheumatoid arthritis. Fact or fiction? Arch Intern Med. 143:2167-72. 1983. 93.Leslie D, Lipsky P, Notkins AL. Autoantibodies as predictors of disease. J Clin Invest. 108:1417-22. 2001. 94.Goldbach-Mansky R, Lee J, McCoy A, Hoxworth J, Yarboro C, Smolen JS, Steiner G, Rosen A, Zhang C, Menard HA, Zhou ZJ, Palosuo T, Van Venrooij WJ, Wilder RL, Klippel JH, Schumacher HR, El-Gabalawy HS. Rheumatoid arthritis associated autoantibodies in patients with synovitis of recent onset. Arthritis Res. 2:236-43. 2000. 95.Serre G. Autoantibodies to filaggrin/deiminated fibrin (AFA) are useful for the diagnosis and prognosis of rheumatoid arthritis, and are probably involved in the pathophysiology of the disease. Joint Bone Spine. 68:103-5. 2001. 96.Young BJ, Mallya RK, Leslie RD, Clark CJ, Hamblin TJ. Anti-keratin antibodies in rheumatoid arthritis. Br Med J. 2:97-9. 1979. 97.Simon M, Girbal E, Sebbag M, Gomes-Daudrix V, Vincent C, Salama G, Serre G. The cytokeratin filament-aggregating protein filaggrin is the target of the so-called "antikeratin antibodies," autoantibodies specific for rheumatoid arthritis. J Clin Invest. 92:1387-93. 1993. 98.NIENHUIS RL, MANDEMA E. A NEW SERUM FACTOR IN PATIENTS WITH RHEUMATOID ARTHRITIS; THE ANTIPERINUCLEAR FACTOR. Ann Rheum Dis. 23:302-5. 1964. 99.Vincent C, de Keyser F, Masson-Bessiere C, Sebbag M, Veys EM, Serre G. Antiperinuclear factor compared with the so called "antikeratin" antibodies and antibodies to human epidermis filaggrin, in the diagnosis of arthritides. Ann Rheum Dis. 58:428. 1999. 100.Sebbag M, Simon M, Vincent C, Masson-Bessiere C, Girbal E, Durieux JJ, Serre G. The antiperinuclear factor and the so-called antikeratin antibodies are the same rheumatoid arthritis-specific autoantibodies. J Clin Invest. 95:2672-9. 1995. 101.Girbal-Neuhauser E, Durieux JJ, Arnaud M, Dalbon P, Sebbag M, Vincent C, Simon
93
M, Senshu T, Masson-Bessiere C, Jolivet-Reynaud C, Jolivet M, Serre G. The epitopes targeted by the rheumatoid arthritis-associated antifilaggrin autoantibodies are posttranslationally generated on various sites of (pro)filaggrin by deimination of arginine residues. J Immunol. 162:585-94. 1999. 102.Yamada R, Suzuki A, Chang X, Yamamoto K. Citrullinated proteins in rheumatoid arthritis. Front Biosci. 10:54-64. 2005. 103.Kurki P, Aho K, Palosuo T, Heliovaara M. Immunopathology of rheumatoid arthritis. Antikeratin antibodies precede the clinical disease. Arthritis Rheum. 35:914-7. 1992. 104.Paimela L, Gripenberg M, Kurki P, Leirisalo-Repo M. Antikeratin antibodies: diagnostic and prognostic markers for early rheumatoid arthritis. Ann Rheum Dis. 51:743-6. 1992. 105.Berthelot JM, Maugars Y, Castagne A, Audrain M, Prost A. Antiperinuclear factors are present in polyarthritis before ACR criteria for rheumatoid arthritis are fulfilled. Ann Rheum Dis. 56:123-5. 1997. 106.Meyer O, Combe B, Elias A, Benali K, Clot J, Sany J, Eliaou JF. Autoantibodies predicting the outcome of rheumatoid arthritis: evaluation in two subsets of patients according to severity of radiographic damage. Ann Rheum Dis. 56:682-5. 1997. 107.Serre G, Vincent C. Fillagrin (keratin) autoantibodies. in Autoantibodies. (Peter JB, Shoenfield Y ed.) Elsevier. 1996. 108.Vincent C, Serre G, Lapeyre F, Fournie B, Ayrolles C, Fournie A, Soleilhavoup JP. High diagnostic value in rheumatoid arthritis of antibodies to the stratum corneum of rat oesophagus epithelium, so-called
antikeratin antibodies . Ann Rheum Dis.
48:712-22. 1989. 109.Masson-Bessiere C, Sebbag M, Durieux JJ, Nogueira L, Vincent C, GirbalNeuhauser E, Durroux R, Cantagrel A, Serre G. In the rheumatoid pannus, antifilaggrin autoantibodies are produced by local plasma cells and constitute a higher proportion of IgG than in synovial fluid and serum. Clin Exp Immunol. 119:544-52. 2000. 110.Masson-Bessiere C, Sebbag M, Girbal-Neuhauser E, Nogueira L, Vincent C, Senshu T, Serre G. The major synovial targets of the rheumatoid arthritis-specific antifilaggrin autoantibodies are deiminated forms of the alpha- and beta-chains of
94
fibrin. J Immunol. 166:4177-84. 2001. 111.Bizzaro N, Mazzanti G, Tonutti E, Villalta D, Tozzoli R. Diagnostic accuracy of the anti-citrulline antibody assay for rheumatoid arthritis. Clin Chem. 47:1089-93. 2001. 112.Despres N, Boire G, Lopez-Longo FJ, Menard HA. The Sa system: a novel antigenantibody system specific for rheumatoid arthritis. J Rheumatol. 21:1027-33. 1994. 113.Menard HA, Lapointe E, Rochdi MD, Zhou ZJ. Insights into rheumatoid arthritis derived from the Sa immune system. Arthritis Res. 2:429-32. 2000. 114.Hayem G, Chazerain P, Combe B, Elias A, Haim T, Nicaise P, Benali K, Eliaou JF, Kahn MF, Sany J, Meyer O. Anti-Sa antibody is an accurate diagnostic and prognostic marker in adult rheumatoid arthritis. J Rheumatol. 26:7-13. 1999. 115.Hueber W, Hassfeld W, Smolen JS, Steiner G. Sensitivity and specificity of anti-Sa autoantibodies for rheumatoid arthritis. Rheumatology (Oxford). 38:155-9. 1999. 116.van Jaarsveld CH, ter Borg EJ, Jacobs JW, Schellekens GA, Gmelig-Meyling FH, van Booma-Frankfort C, de Jong BA, van Venrooij WJ, Bijlsma JW. The prognostic value of the antiperinuclear factor, anti-citrullinated peptide antibodies and rheumatoid factor in early rheumatoid arthritis. Clin Exp Rheumatol. 17:689-97. . 117.Zeng X, Ai M, Tian X, Gan X, Shi Y, Song Q, Tang F. Diagnostic value of anticyclic citrullinated Peptide antibody in patients with rheumatoid arthritis. J Rheumatol. 30:1451-5. 2003. 118.Forslind K, Ahlmen M, Eberhardt K, Hafstrom I, Svensson B,. Prediction of radiological outcome in early rheumatoid arthritis in clinical practice: role of antibodies to citrullinated peptides (anti-CCP). Ann Rheum Dis. 63:1090-5. 2004. 119.Whicher JT, Dieppe PA. Acute phase proteins. Clin Immunol Allergy. 5:425-46. 1985. 120.Mallya RK, de Beer FC, Berry H, Hamilton ED, Mace BE, Pepys MB. Correlation of clinical parameters of disease activity in rheumatoid arthritis with serum concentration of C-reactive protein and erythrocyte sedimentation rate. J Rheumatol. 9:224-8. . 121.Otterness IG. The value of C-reactive protein measurement in rheumatoid arthritis. Semin Arthritis Rheum. 24:91-104. 1994. 122.Miotla J, Maciewicz R, Kendrew J, Feldmann M, Paleolog E. Treatment with soluble
95
VEGF receptor reduces disease severity in murine collagen-induced arthritis. Lab Invest. 80:1195-205. 2000. 123.Paleolog EM, Young S, Stark AC, McCloskey RV, Feldmann M, Maini RN. Modulation of angiogenic vascular endothelial growth factor by tumor necrosis factor alpha and interleukin-1 in rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 41:1258-65. 1998. 124.Horslev-Petersen K, Bentsen KD, Junker P, Lorenzen I. Serum amino-terminal type III procollagen peptide in rheumatoid arthritis. Relationship to disease activity, treatment, and development of joint erosions. Arthritis Rheum. 29:592-9. 1986. 125.Horslev-Petersen K, Bentsen KD, Engstrom-Laurent A, Junker P, Halberg P, Lorenzen I. Serum amino terminal type III procollagen peptide and serum hyaluronan in rheumatoid arthritis: relation to clinical and serological parameters of inflammation during 8 and 24 months treatment with levamisole, penicillamine, or azathioprine. Ann Rheum Dis. 47:116-26. 1988. 126.Gressner AM, Neu HH. N-terminal procollagen peptide and beta 2-microglobulin in synovial fluids from inflammatory and non-inflammatory joint diseases. Clin Chim Acta. 141:241-5. 1984. 127.Horslev-Petersen K, Saxne T, Haar D, Thomsen BS, Bentsen KD, Junker P, Lorenzen I. The aminoterminal-type-III procollagen peptide and proteoglycans in serum and synovial fluid of patients with rheumatoid arthritis or reactive arthritis. Rheumatol Int. 8:1-9. 1988. 128.Hakala M, Risteli L, Manelius J, Nieminen P, Risteli J. Increased type I collagen degradation correlates with disease severity in rheumatoid arthritis. Ann Rheum Dis. 52:866-9. 1993. 129.Kotaniemi A, Isomaki H, Hakala M, Risteli L, Risteli J. Increased type I collagen degradation in early rheumatoid arthritis. J Rheumatol. 21:1593-6. 1994. 130.Paimela L, Leirisalo-Repo M, Risteli L, Hakala M, Helve T, Risteli J. Type I collagen degradation product in serum of patients with early rheumatoid arthritis: relationship to disease activity and radiological progression in a 3-year follow-up. Br J Rheumatol. 33:1012-6. 1994. 131.Glant TT, Mikecz K, Roughley PJ, Buzas E, Poole AR. Age-related changes in protein-related epitopes of human articular-cartilage proteoglycans. Biochem J.
96
236:71-5. 1986. 132.Poole AR, Ionescu M, Swan A, Dieppe PA. Changes in cartilage metabolism in arthritis are reflected by altered serum and synovial fluid levels of the cartilage proteoglycan aggrecan. Implications for pathogenesis. J Clin Invest. 94:25-33. 1994. 133.Mansson B, Carey D, Alini M, Ionescu M, Rosenberg LC, Poole AR, Heinegard D, Saxne T. Cartilage and bone metabolism in rheumatoid arthritis. Differences between rapid and slow progression of disease identified by serum markers of cartilage metabolism. J Clin Invest. 95:1071-7. 1995. 134.Haraoui B, Thonar EJ, Martel-Pelletier J, Goulet JR, Raynauld JP, Ouellet M, Pelletier JP. Serum keratan sulfate levels in rheumatoid arthritis: inverse correlation with radiographic staging. J Rheumatol. 21:813-7. 1994. 135.Manicourt DH, Triki R, Fukuda K, Devogelaer JP, Nagant de Deuxchaisnes C, Thonar EJ. Levels of circulating tumor necrosis factor alpha and interleukin-6 in patients with rheumatoid arthritis. Relationship to serum levels of hyaluronan and antigenic keratan sulfate. Arthritis Rheum. 36:490-9. 1993. 136.Nyirkos P, Golds EE. Human synovial cells secrete a 39 kDa protein similar to a bovine mammary protein expressed during the non-lactating period. Biochem J. 269:265-8. 1990. 137.Hakala BE, White C, Recklies AD. Human cartilage gp-39, a major secretory product of articular chondrocytes and synovial cells, is a mammalian member of a chitinase protein family. J Biol Chem. 268:25803-10. 1993. 138.Kirkpatrick RB, Emery JG, Connor JR, Dodds R, Lysko PG, Rosenberg M. Induction and expression of human cartilage glycoprotein 39 in rheumatoid inflammatory and peripheral blood monocyte-derived macrophages. Exp Cell Res. 237:46-54. 1997. 139.Johansen JS, Jensen HS, Price PA. A new biochemical marker for joint injury. Analysis of YKL-40 in serum and synovial fluid. Br J Rheumatol. 32:949-55. 1993. 140.Vos K, Steenbakkers P, Miltenburg AM, Bos E, van Den Heuvel MW, van Hogezand RA, de Vries RR, Breedveld FC, Boots AM. Raised human cartilage glycoprotein-39 plasma levels in patients with rheumatoid arthritis and other inflammatory conditions. Ann Rheum Dis. 59:544-8. 2000.
97
141.Forslind K, Eberhardt K, Jonsson A, Saxne T. Increased serum concentrations of cartilage oligomeric matrix protein. A prognostic marker in early rheumatoid arthritis. Br J Rheumatol. 31:593-8. 1992. 142.Laurent TC, Fraser JR, Laurent UB, Engstrom-Laurent A. Hyaluronan in inflammatory joint disease. Acta Orthop Scand Suppl. 266:116-20. 1995. 143.Paimela L, Heiskanen A, Kurki P, Helve T, Leirisalo-Repo M. Serum hyaluronate level as a predictor of radiologic progression in early rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 34:815-21. 1991. 144.Somerville RP, Oblander SA, Apte SS. Matrix metalloproteinases: old dogs with new tricks. Genome Biol. 4:216. 2003. 145.Nagase H. Matrix Metalloproteinases in Zinc Metalloproteases. in Health and Disease. (Hooper NM ed.) Taylor and Francis. 1996. 146.Woessner JF. Matrix metalloproteinases and their inhibitors in connective tissue remodeling. FASEB J. 5:2145-54. 1991. 147.Opdenakker G, Van Damme J. Cytokines and proteases in invasive processes: molecular similarities between inflammation and cancer. Cytokine. 4:251-8. 1992. 148.Murphy G, Knauper V, Atkinson S, Butler G, English W, Hutton M, Stracke J, Clark I. Matrix metalloproteinases in arthritic disease. Arthritis Res. 4 Suppl 3:S39-49. 2002. 149.Mort JS, Buttle DJ. The use of cleavage site specific antibodies to delineate protein processing and breakdown pathways. Mol Pathol. 52:11-8. 1999. 150.Cawston TE, Billington C. Metalloproteinases in the rheumatic diseases. J Pathol. 180:115-7. 1996. 151.Tetlow LC, Woolley DE. Comparative immunolocalization studies of collagenase 1 and collagenase 3 production in the rheumatoid lesion, and by human chondrocytes and synoviocytes in vitro. Br J Rheumatol. 37:64-70. 1998. 152.Billinghurst RC, Dahlberg L, Ionescu M, Reiner A, Bourne R, Rorabeck C, Mitchell P, Hambor J, Diekmann O, Tschesche H, Chen J, Van Wart H, Poole AR. Enhanced cleavage of type II collagen by collagenases in osteoarthritic articular cartilage. J Clin Invest. 99:1534-45. 1997. 153.McCachren SS. Expression of metalloproteinases and metalloproteinase inhibitor in
98
human arthritic synovium. Arthritis Rheum. 34:1085-93. 1991. 154.Ichikawa Y, Yamada C, Horiki T, Hoshina Y, Uchiyama M. Serum matrix metalloproteinase-3 and fibrin degradation product levels correlate with clinical disease activity in rheumatoid arthritis. Clin Exp Rheumatol. 16:533-40. . 155.Keyszer G, Lambiri I, Nagel R, Keysser C, Keysser M, Gromnica-Ihle E, Franz J, Burmester GR, Jung K. Circulating levels of matrix metalloproteinases MMP-3 and MMP-1, tissue inhibitor of metalloproteinases 1 (TIMP-1), and MMP-1/TIMP-1 complex in rheumatic disease. Correlation with clinical activity of rheumatoid arthritis versus other surrogate markers. J Rheumatol. 26:251-8. 1999. 156.Posthumus MD, Limburg PC, Westra J, Cats HA, Stewart RE, van Leeuwen MA, van Rijswijk MH. Serum levels of matrix metalloproteinase-3 in relation to the development of radiological damage in patients with early rheumatoid arthritis. Rheumatology (Oxford). 38:1081-7. 1999. 157.Martel-Pelletier J, Pelletier JP. Wanted--the collagenase responsible for the destruction of the collagen network in human cartilage! Br J Rheumatol. 35:818-20. 1996. 158.Konttinen YT, Ainola M, Valleala H, Ma J, Ida H, Mandelin J, Kinne RW, Santavirta S, Sorsa T, Lopez-Otin C, Takagi M. Analysis of 16 different matrix metalloproteinases (MMP-1 to MMP-20) in the synovial membrane: different profiles in trauma and rheumatoid arthritis. Ann Rheum Dis. 58:691-7. 1999. 159.Yoshihara Y, Obata K, Fujimoto N, Yamashita K, Hayakawa T, Shimmei M. Increased levels of stromelysin-1 and tissue inhibitor of metalloproteinases-1 in sera from patients with rheumatoid arthritis. Arthritis Rheum. 38:969-75. 1995. 160.Ishiguro N, Ito T, Obata K, Fujimoto N, Iwata H. Determination of stromelysin-1, 72 and 92 kDa type IV collagenase, tissue inhibitor of metalloproteinase-1 (TIMP-1), and TIMP-2 in synovial fluid and serum from patients with rheumatoid arthritis. J Rheumatol. 23:1599-604. 1996. 161.McKie N, Edwards T, Dallas DJ, Houghton A, Stringer B, Graham R, Russell G, Croucher PI. Expression of members of a novel membrane linked metalloproteinase family (ADAM) in human articular chondrocytes. Biochem Biophys Res Commun. 230:335-9. 1997.
99
162.Abbaszade I, Liu RQ, Yang F, Rosenfeld SA, Ross OH, Link JR, Ellis DM, Tortorella MD, Pratta MA, Hollis JM, Wynn R, Duke JL, George HJ, Hillman MC, Murphy K, Wiswall BH, Copeland RA, Decicco CP, Bruckner R, Nagase H, Itoh Y, Newton RC, Magolda RL, Trzask. Cloning and characterization of ADAMTS11, an aggrecanase from the ADAMTS family. J Biol Chem. 274:23443-50. 1999. 163.Tortorella MD, Burn TC, Pratta MA, Abbaszade I, Hollis JM, Liu R, Rosenfeld SA, Copeland RA, Decicco CP, Wynn R, Rockwell A, Yang F, Duke JL, Solomon K, George H, Bruckner R, Nagase H, Itoh Y, Ellis DM, Ross H, Wiswall BH, Murphy K, Hillman MC, Hollis GF. Purification and cloning of aggrecanase-1: a member of the ADAMTS family of proteins. Science. 284:1664-6. 1999. 164.Kuno K, Okada Y, Kawashima H, Nakamura H, Miyasaka M, Ohno H, Matsushima K. ADAMTS-1 cleaves a cartilage proteoglycan, aggrecan. FEBS Lett. 478:241-5. 2000. 165.Vankemmelbeke MN, Holen I, Wilson AG, Ilic MZ, Handley CJ, Kelner GS, Clark M, Liu C, Maki RA, Burnett D, Buttle DJ. Expression and activity of ADAMTS-5 in synovium. Eur J Biochem. 268:1259-68. 2001. 166.Kashiwagi M, Tortorella M, Nagase H, Brew K. TIMP-3 is a potent inhibitor of aggrecanase 1 (ADAM-TS4) and aggrecanase 2 (ADAM-TS5). J Biol Chem. 276:12501-4. 2001. 167.Keyszer G, Redlich A, Haupl T, Zacher J, Sparmann M, Engethum U, Gay S, Burmester GR. Differential expression of cathepsins B and L compared with matrix metalloproteinases and their respective inhibitors in rheumatoid arthritis and osteoarthritis: a parallel investigation by semiquantitative reverse transcriptasepolymerase chain reaction Arthritis Rheum. 41:1378-87. 1998. 168.Creemers LB, Hoeben KA, Jansen DC, Buttle DJ, Beertsen W, Everts V. Participation of intracellular cysteine proteinases, in particular cathepsin B, in degradation of collagen in periosteal tissue explants. Matrix Biol. 16:575-84. 1998. 169.Kafienah W, Bromme D, Buttle DJ, Croucher LJ, Hollander AP. Human cathepsin K cleaves native type I and II collagens at the N-terminal end of the triple helix. Biochem J. 331 ( Pt 3):727-32. 1998. 170.Saftig P, Hunziker E, Everts V, Jones S, Boyde A, Wehmeyer O, Suter A, von Figura
100
K. Functions of cathepsin K in bone resorption. Lessons from cathepsin K deficient mice. Adv Exp Med Biol. 477:293-303. 2000. 171.Bryson H, Bunning RA, Feltell R, Kam CM, Kerrigan J, Powers JC, Buttle DJ. A serine proteinase inactivator inhibits chondrocyte-mediated cartilage proteoglycan breakdown occurring in response to proinflammatory cytokines. Arch Biochem Biophys. 355:15-25. 1998. 172.van der Laan WH, Pap T, Ronday HK, Grimbergen JM, Huisman LG, TeKoppele JM, Breedveld FC, Gay RE, Gay S, Huizinga TW, Verheijen JH, Quax PH. Cartilage degradation and invasion by rheumatoid synovial fibroblasts is inhibited by gene transfer of a cell surface-targeted plasmin inhibitor. Arthritis Rheum. 43:1710-8. 2000. 173.Winchester BG. Lysosomal metabolism of glycoconjugates. Subcell Biochem. 27:191-238. 1996. 174.Kresse H, Glossl J. Glycosaminoglycan degradation. Adv Enzymol Relat Areas Mol Biol. 60:217-311. 1987. 175.Pratta MA, Tortorella MD, Arner EC. Age-related changes in aggrecan glycosylation affect cleavage by aggrecanase. J Biol Chem. 275:39096-102. 2000. 176.Volkova ZI, Astakhova TA, Trofimova TM, Mul diiarov PIa. [Glycosaminoglycans and beta-glucuronidase in peripheral blood cells and biological fluids of patients with rheumatoid arthritis] Vopr Med Khim. 34:53-9. 1988. 177.Gieselmann V. Lysosomal storage diseases. Biochim Biophys Acta. 1270:103-36. 1995. 178.Engstrom-Laurent A, Feltelius N, Hallgren R, Wasteson A. Raised serum hyaluronate levels in scleroderma: an effect of growth factor induced activation of connective tissue cells? Ann Rheum Dis. 44:614-20. 1985. 179.Engstrom-Laurent A, Hallgren R. Circulating hyaluronate in rheumatoid arthritis: relationship to inflammatory activity and the effect of corticosteroid therapy. Ann Rheum Dis. 44:83-8. 1985. 180.Inerot S, Heinegard D, Audell L, Olsson SE. Articular-cartilage proteoglycans in aging and osteoarthritis. Biochem J. 169:143-56. 1978. 181.Hardingham T, Bayliss M. Proteoglycans of articular cartilage: changes in aging
101
and in joint disease. Semin Arthritis Rheum. 20:12-33. 1990. 182.Cs-Szabo G, Roughley PJ, Plaas AH, Glant TT. Large and small proteoglycans of osteoarthritic and rheumatoid articular cartilage. Arthritis Rheum. 38:660-8. 1995. 183.Bollet AJ. Connective tissue polysaccharide metabolism and the pathogenesis of osteoarthritis. Adv Intern Med. 13:33-60. 1967. 184.MATTHEWS BF. Composition of articular cartilage in osteoarthritis; changes in collagen/chondroitin-sulphate ratio. Br Med J. 4837:660-1. 1953. 185.Mankin HJ, Lippiello L. Biochemical and metabolic abnormalities in articular cartilage from osteo-arthritic human hips. J Bone Joint Surg Am. 52:424-34. 1970. 186.Capila I, Linhardt RJ. Heparin-protein interactions. Angew Chem Int Ed Engl. 41:391-412. 2002. 187.Kuschert GS, Coulin F, Power CA, Proudfoot AE, Hubbard RE, Hoogewerf AJ, Wells TN. Glycosaminoglycans interact selectively with chemokines and modulate receptor binding and cellular responses. Biochemistry. 38:12959-68. 1999. 188.Fujii K, Tanaka Y, Hubscher S, Saito K, Ota T, Eto S. Cross-linking of CD44 on rheumatoid synovial cells up-regulates VCAM-1. J Immunol. 162:2391-8. 1999. 189.Tanaka Y, Fujii K, Hubscher S, Aso M, Takazawa A, Saito K, Ota T, Eto S. Heparan sulfate proteoglycan on endothelium efficiently induces integrin-mediated T cell adhesion by immobilizing chemokines in patients with rheumatoid synovitis. Arthritis Rheum. 41:1365-77. 1998. 190.Chakrabarti B, Park JW. Glycosaminoglycans: structure and interaction. CRC Crit Rev Biochem. 8:225-313. 1980. 191.Varki A. Biological roles of oligosaccharides: all of the theories are correct. Glycobiology. 3:97-130. 1993. 192.Paulson JC. Glycoproteins: what are the sugar chains for? Trends Biochem Sci. 14:272-6. 1989. 193.Henrissat B, Bairoch A. Updating the sequence-based classification of glycosyl hydrolases. Biochem J. 316 ( Pt 2):695-6. 1996. 194.Faure D. The family-3 glycoside hydrolases: from housekeeping functions to hostmicrobe interactions. Appl Environ Microbiol. 68:1485-90. 2002. 195.Elford PR, Cooper PH. Induction of neutrophil-mediated cartilage degradation by
102
interleukin-8. Arthritis Rheum. 34:325-32. 1991. 196.Astakhova TA, Volkova ZI, Trofimova TM, Mul diiarov PIa. [Clinical value of determining beta-glucuronidase and glycosaminoglycans in blood cells and biological fluids in patients with rheumatoid arthritis] Ter Arkh. 59:62-7. 1987. 197.Astakhova TA, Volkova ZI, Trofimova TM, Mul diiarov PIa. [Importance of betaglucuronidase activity and glycosaminoglycan concentration in synovial fluid in patients with rheumatoid arthritis in estimating local inflammation] Ter Arkh. 61:557. 1989. 198.Falkenbach A, Unkelbach U, Gottschalk R, Kaltwasser JP. [Serum level of betaglucuronidase as potential indicator of disease activity in rheumatoid arthritis (RA) and systemic lupus erythematosus (SLE)] Med Klin (Munich). 86:465-8. 1991. 199.Fawthrop F, Hornby J, Swan A, Hutton C, Doherty M, Dieppe P. A comparison of normal and pathological synovial fluid. Br J Rheumatol. 24:61-9. 1985. 200.Shikhman AR, Brinson DC, Lotz M. Profile of glycosaminoglycan-degrading glycosidases and glycoside sulfatases secreted by human articular chondrocytes in homeostasis and inflammation. Arthritis Rheum. 43:1307-14. 2000. 201.Berenbaum F, Le Gars L, Toussirot E, Sanon A, Bories C, Kaplan G, Loiseau PM. Marked elevation of serum N-acetyl-beta-D-hexosaminidase activity in rheumatoid rheumatoid arthritis. Clin Exp Rheumatol. 18:63-6. . 202.Clarris BJ, Fraser JR, Ash P, Leizer T, Hamilton JA. Interleukin-1 beta and interleukin-1 alpha stimulate the N-acetyl-beta-glucosaminidase activity of human synovial cells. Rheumatol Int. 7:271-5. 1987. 203.Emiliani C, Martino S, Orlacchio A, Vezza R, Nenci GG, Gresele P. Platelet glycohydrolase activities: characterization and release. Cell Biochem Funct. 13:31-9. 1995. 204.Kar NC, Pearson CM. Elevated levels of serum -acetylglucosaminidase in some patients with rheumatoid arthritis. Proc Soc Exp Biol Med. 142:398-400. 1973. 205.Koyama I, Sato M, Sakai H, Nagata A, Miura M, Sakagishi Y, Komoda T. Carbohydrate-mediated recognition of a circulating placental alkaline phosphataseimmunoglobulin M complex. Clin Chim Acta. 230:9-19. 1994. 206.Malaise MG, Franchimont P, Houssier C, Closset J, Hennen G, Mahieu PR. In vitro
103
studies on the Fc-receptor function of mononuclear phagocytes in rheumatoid arthritis: relation between the Fc-receptor blockade and the concanavalin A-binding capacity of autologous immunoglobulin G. J Clin Immunol. 6:442-56. 1986. 207.Stanescu V. The small proteoglycans of cartilage matrix. Semin Arthritis Rheum. 20:51-64. 1990. 208.Kresse H, Hausser H, Schonherr E. Small proteoglycans. Experientia. 49:403-16. 1993. 209.Wright V, Moll JMH. Seronegative polyarthritis. Elsevier North Holland. 1976. 210.Moll JM, Wright V. New York clinical criteria for ankylosing spondylitis. A statistical evaluation. Ann Rheum Dis. 32:354-63. 1973. 211.Lennarz WJ, Hart GW. Guide to techniques in glycobiology. in Methods in enzymology. (Abelson JN, Simon MI ed.) Academic Press. 1994. 212.Insightful CorporationS-PLUS version 7.0 for Windows (computer software).19882005 213.Arokoski J, Kiviranta I, Jurvelin J, Tammi M, Helminen HJ. Long-distance running causes site-dependent decrease of cartilage glycosaminoglycan content in the knee joints of beagle dogs. Arthritis Rheum. 36:1451-9. 1993. 214.Thonar EJ, Glant T. Serum keratan sulfate--a marker of predisposition to polyarticular osteoarthritis. Clin Biochem. 25:175-80. 1992. 215.Lettesjo H, Nordstrom E, Strom H, Moller E. Autoantibody patterns in synovial fluids from patients with rheumatoid arthritis or other arthritic lesions. Scand J Immunol. 48:293-9. 1998. 216.Karopoulos C, Rowley MJ, Handley CJ. Intrasynovial levels of sulphated glycosaminoglycans and autoantibodies to type II collagen in rheumatoid arthritis: a correlative analysis. Rheumatol Int. 13:15-20. 1993. 217.SPSS Inc. SPSS Base 10.0 for Windows User's Guide. SPSS Inc. 1999. 218.Hsu J. Multiple Comparisons: Theory and Methods. Chapman & Hall. . 219.Savige JA, Davies DJ, Gatenby PA. Anti-neutrophil cytoplasmic antibodies (ANCA): their detection and significance: report from workshops. Pathology. 26:186-93. 1994. 220.McGonagle D, Conaghan PG, Emery P. Psoriatic arthritis: a unified concept twenty years on. Arthritis Rheum. 42:1080-6. 1999.
104
221.Kitano T, Ohashi H, Kadoya Y, Kobayashi A, Yutani Y, Yamano Y. Measurements of zeta potentials of particulate biomaterials in protein-rich hyaluronan solution with changes in pH and protein constituents. J Biomed Mater Res. 42:453-7. 1998. 222.Kofoed JA, Barcelo AC. The synovial fluid hyaluronic acid in rheumatoid arthritis. Experientia. 34:1545-6. 1978. 223.Sztrolovics R, Recklies AD, Roughley PJ, Mort JS. Hyaluronate degradation as an alternative mechanism for proteoglycan release from cartilage during interleukin1beta-stimulated catabolism. Biochem J. 362:473-9. 2002. 224.Tiku ML, Yan YP, Chen KY. Hydroxyl radical formation in chondrocytes and cartilage as detected by electron paramagnetic resonance spectroscopy using spin trapping reagents. Free Radic Res. 29:177-87. 1998. 225.Weissman B, Cashman DC, Santiago R. Concerted action of beta-glucuronidase and beta-acetylglucosaminidase on hyaluronodextrins. Connect Tissue Res. 3:7-15. 1975. 226.Buzas EI, Brennan FR, Mikecz K, Garzo M, Negroiu G, Hollo K, Cs-Szabo G, Pintye E, Glant TT. A proteoglycan (aggrecan)-specific T cell hybridoma induces arthritis in BALB/c mice. J Immunol. 155:2679-87. 1995. 227.DeGroot J, Verzijl N, Wenting-Van Wijk MJ, Bank RA, Lafeber FP, Bijlsma JW, TeKoppele JM. Age-related decrease in susceptibility of human articular cartilage to matrix metalloproteinase-mediated degradation: the role of advanced glycation end products. Arthritis Rheum. 44:2562-71. 2001. 228.Little CB, Hughes CE, Curtis CL, Janusz MJ, Bohne R, Wang-Weigand S, Taiwo YO, Mitchell PG, Otterness IG, Flannery CR, Caterson B. Matrix metalloproteinases are involved in C-terminal and interglobular domain processing of cartilage aggrecan in late stage cartilage degradation. Matrix Biol. 21:271-88. 2002. 229.Dong DL, Hart GW. Purification and characterization of an O-GlcNAc selective Nacetyl-beta-D-glucosaminidase from rat spleen cytosol. J Biol Chem. 269:19321-30. 1994. 230.Wells L, Gao Y, Mahoney JA, Vosseller K, Chen C, Rosen A, Hart GW. Dynamic O-glycosylation of nuclear and cytosolic proteins: further characterization of the nucleocytoplasmic beta-N-acetylglucosaminidase, O-GlcNAcase. J Biol Chem. 277:1755-61. 2002.
105
231.Cawston T. Matrix metalloproteinases and TIMPs: properties and implications for the rheumatic diseases. Mol Med Today. 4:130-7. 1998. 232.Chang JC, Wysocki A, Tchou-Wong KM, Moskowitz N, Zhang Y, Rom WN. Effect of Mycobacterium tuberculosis and its components on macrophages and the release of matrix metalloproteinases. Thorax. 51:306-11. 1996. 233.Wize J, Sopata I, Smerdel A, Maslinski S. Ligation of selectin L and integrin CD11b/CD18 (Mac-1) induces release of gelatinase B (MMP-9) from human neutrophils. Inflamm Res. 47:325-7. 1998. 234.Fraser A, Fearon U, Reece R, Emery P, Veale DJ. Matrix metalloproteinase 9, apoptosis, and vascular morphology in early arthritis. Arthritis Rheum. 44:2024-8. 2001. 235.Borzi RM, Mazzetti I, Cattini L, Uguccioni M, Baggiolini M, Facchini A. Human chondrocytes express functional chemokine receptors and release matrix-degrading enzymes in response to C-X-C and C-C chemokines. Arthritis Rheum. 43:1734-41. 2000. 236.Shaw JO, Pinckard RN, Ferrigni KS, McManus LM, Hanahan DJ. Activation of human
neutrophils
with
1-O-hexadecyl/octadecyl-2-acetyl-sn-glycerol-3-
phosphorylcholine (platelet activating factor). J Immunol. 127:1250-5. 1981. 237.Andrews NW. Regulated secretion of conventional lysosomes. Trends Cell Biol. 10:316-21. 2000. 238.Gaston JSH. Cellular immunity in RA. in Rheumatology, (Klippel JH, Dieppe PA ed.) Mosby. 1998. 239.Krumdieck R, Hook M, Rosenberg LC, Volanakis JE. The proteoglycan decorin binds C1q and inhibits the activity of the C1 complex. J Immunol. 149:3695-701. 1992. 240.Hausser H, Groning A, Hasilik A, Schonherr E, Kresse H. Selective inactivity of TGF-beta/decorin complexes. FEBS Lett. 353:243-5. 1994. 241.Mannik M, Kapil S, Merrill CE. IgG-fibronectin complexes mimic antibodies to denatured collagen type II. Ann N Y Acad Sci. 815:467-8. 1997.
106
Saját publikációk jegyzéke A disszertáció témájához kapcsolódó közlemények 1. Ortutay Z, Polgar A, Gomor B, Geher P, Lakatos T, Glant TT, Gay RE, Gay S, Pallinger E, Farkas C, Farkas E, Tothfalusi L, Kocsis K, Falus A, Buzas EI. Synovial fluid exoglycosidases are predictors of rheumatoid arthritis and are effective in cartilage glycosaminoglycan depletion. Arthritis Rheum. 48(8):216372. 2003 2. Polgar A, Falus A, Koo E, Ujfalussy I, Sesztak M, Szuts I, Konrad K, Hodinka L, Bene E, Meszaros G, Ortutay Z, Farkas E, Paksy A, Buzas EI. Elevated levels of synovial fluid antibodies reactive with the small proteoglycans biglycan and decorin in patients with rheumatoid arthritis or other joint diseases. Rheumatology (Oxford). 42(4):522-7. 2003
A disszertáció témájához nem kapcsolódó közlemények 1. Bosze S, Hudecz F, Igaz P, Ortutay Z, Csik G, Falus A, Toth S. Interleukin-6 Nterminal peptides modulate the expression of junB protooncogene and the production of fibrinogen in HepG2 cells. Biol Chem. 384(3):409-21. 2003 2. Bosze S, Igaz P, Szabo R, Tobisch Z, Toth S, Falus A, Hudecz F. Interleukin-6 peptides modulate the production of acute phase proteins and the expression of junb protooncogen on HepG2 cells. In: Peptides 1998. Proc. 25th European Peptide Symposium, (Ed.: Bajusz, S., Hudecz, F. ) Akadémiai Kiadó, pp. 568569. 1999 3. Bosze S, Igaz P, Szabo R, Tobisch Z, Toth S, Falus A, Hudecz F. Interleukin-6 peptides modulate the production of acute phase proteins and the expression of junb protooncogen on HepG2 cells. Journal of Peptide Science 4, 85, 1998 4. Bosze S, Igaz P, Takacs K, Szabo R, Tobisch Z, Toth S, Falus A, Hudecz F. Modulation of junB mRNA expression and of acute phase response of HepG2 cells by WSXWS motif related peptides and monoclonal antibodies. The Immunologist S1, 516, 1998.
107
108
Köszönetnyilvánítás Szeretnék köszönetet mondani témavezetőmnek Dr. Buzás Edit egyetemi docensnek, az orvostudományok kandidátusának és férjemnek Dr. Ortutay Csabának, akik támogattak és buzdítottak, hogy ez a munka elkészüljön. Köszönöm Prof. Dr. Falus András tanszékvezető egyetemi tanárnak, hogy lehetővé tette a PhD programban való részvételemet. A vizsgált minták az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet betegeitől származtak, köszönöm dr. Polgár Annának a SF és szérummintákat, valamint dr. Lakatos Tamás professzornak a porcszövet mintákat. A sportsérülést szenvedett betegekből származó mintákért dr. Farkas Csabának mondok köszönetet. A minták feldolgozásában Farkasné Nagy Krisztina, Ördögh Judit és Mazán Mercédesz segítettek. Köszönöm dr. Böhm Ute, dr. Nagy Erzsébet és dr. Tichy Mária főorvosoknak (Budai Irgalmasrendi Kórház) a rutin laboratóriumi vizsgálatok elvégzését. A porcszeletek képének digitalizálásában dr. Kocsis Katalin (Humánmorfológiai Intézet) segítségét köszönöm. Az áramlási citometriás mérésekben Dr. Pállinger Éva tudományos munkatársnak mondok köszönetet. Az eredmények statisztikai feldolgozásában köszönöm Dr. Tóthfalusi László egyetemi docens és dr. Paksy András szaktanácsadó (Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Orvosi Népegészségügyi Intézet) segítségét.
109