Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

A New Yorki Metropolitan Museum örömmel fogadta Michelangelo Dávidját, „aki” két évig vendégeskedett az Egyesült Államokban a múzeum egyik leglátogatottabb kiállítási tárgyaként. Két év után most visszatér Olaszországba... Köszönjük nagylelkû szponzoraink támogatását:

CNN (CNN.COM) Per fenyegeti a McDonald’s gyorsétteremláncot, ha nem áll el a Happy Meal menükhöz adott játékok gyakorlatától – tudósít a CNN. A Tudomány a Közjóért (CSPI) nevû táplálkozási szervezet szerint az apró, mûanyag ajándékok étellel való párosítása nem megfelelõ étkezési szokásokat alakít ki a gyermekekben, és közvetve elhízáshoz, cukorbetegséghez és más negatív hatásokhoz vezet. „A McDonald’s olyan, mint a különös idegen a játszótéren, aki cukorkát osztogat a gyerekeknek” – fogalmazott Stephen Gardner, a CSPI jogi igazgatója. „A vállalat e tekintetben rémisztõ ragadozó módjára viselkedik.” A szervezet szerint a játék–menü párosítás négy állam fogyasztóvédelmi törvényeivel ellentétes, ezért ha a cég harminc napon belül nem szünteti meg a Happy Meal menüt, jogi útra terelik a kérdést. A McDonald’s természetesen tagadja a vádakat. „Nem is értelmezhették volna jobban félre a Happy Meal menük célját” – nyilatkozta William Whitman, a cég szóvivõje. „A gyermekek több étel közül választhatnak, mint valaha – ráadásul ezek mindegyike alacsony kalóriatartalmú és egészséges.” A CSPI szerint a gyermekek elhízása legfõképp a szülõk felelõssége, a milliárd dolláros marketinggépezettel rendelkezõ McDonald’s-szal és társaival szemben azonban szinte lehetetlen felvenni a versenyt. A szövetségi kereskedelmi kamara szerint a gyorsétteremláncok 2006-ban 520 millió dollárt költöttek gyerekmenüik reklámozására.

2

jó ha figyelünk

– avagy A 2/3 diszkrét bája? – Öregszem. Nem elég, hogy jókora késéssel veszem észre - ha egyáltalán észreveszem – a földre esõ tantusz szinte tényállással felérõ megképzõdését, de meghallani sem nagyon akaródzik, pedig már-már fülsiketítõ robajjal jár, ahogy a padlón koppan. Posta Imre szokta volt mondani elõadásai alkalmával, az, hogy újra a kollégiumi szobatársakból verbuválódott narancsos politikai tömörülés alakíthat kormányt nagyrészt annak köszönhetõ, hogy átvállaltuk a németek kvótáját, és ennek lebonyolítása Viktor királyra és csapatára vár. No, ne az Európai Unió szõlõtermesztési vagy hagymaültetési kvótáira tessenek gondolni! De ne ám! Ha a hagyomány állításának hinni szabad, mintegy 2 (a félreértések elkerülése végett esztet muszáj lesz bötûvel is kiírni, no szóval) kettõmillió izraeli illetõségû zsidó embör hazánk területére való betelepülésének engedélyezéséért cserébe ülhettek vissza a hatalom bársony fotöjeibe a kétkezi munkát eddig még sose látott egykori kollégiumi szobatársak. Mármost ennél aktuálisabb téma asszem nem is nagyon lehetne akkor, amikor az egykoron üldözött nép fiai és leányai nemzetközi vizeken halomra lövik a más nemzetek soraiból való, másokon, történetesen éppen a zsidók által elnyomottakon segíteni akaró önkénteseket. Teszik mindezt, hiszen tehetik, valamiféle felsõbbrendûség, a Talmud által beléjük sulykolt, más népek iránt szinte genetikailag beléjük kódolt gyûlölet alapján. Aszongyák magukról, hogy õk vónának a kiválasztott nép, vagy mifene. Csak tudnám, mire választották ki õket? A híradások szerint a tízezer tonnás szállítmányban több más mellett 100 elõre gyártott ház, 500 elektromos kerekesszék és orvosi felszerelések is voltak. Vajon mekkora veszélyt jelentettek ezek a tárgyak az önmagát a világ többi részétõl már-már kóros mértékben elszeparáló zsidó államra nézvést? A kérdés megválaszolását a tisztelt Olvasóra bízom. De mi köze mindennek az oly régen várt, oly sokak által hõn áhított 2/3-hoz, arról meg aztán nem is beszélve, hogy hol marad a dolog címben is jelzett diszkrét bája? Nos, a választások elõtt Posta Imre már-már idõjárás-jelentésszerû rendszerességgel elhangzó jóslataira még csak-csak legyinthetett az ember, mondván ugyan kérem, összeesküvés-elmélet, fantazmagória! (A korrekt tájékoztatás kedvéért e helyt kell megjegyeznünk, hogy az utóbbi idõben, mintha alábbhagytak volna az összeesküvés-elméletezõk! Tisztába jöttünk ugyanis azzal, hogy ebben az országban minden, és annak ellenkezõje is elképzelhetõ, hogy bekövetkezhet!) És hát igen, ez lett volna az elsõ tantuszleesés, csak hát akkor az egyszerû, billentyûzet püffölésben lassacskán ínhüvelygyulladást kapó botcsinálta zsurnalisztának nem nyílt ki teljesen az a csipától elnehezült két szép szeme, még nem volt elég füle a halláshoz, hogy meghallja az elsõ tantusznak az õ robajszerû leesését. De a második alkalommal mán csak bekövetkezett az, aminek be kellett következnie. „Ugy van! ez emberalak. Egy zugban két öklére hajolva Alszik ... hanem íme fölébredt, Miután elhortyantotta magát. Ásít ... szemeit dörzsölve körülnéz... Lát és sejt ... sejtése pogány.” Bizony, drága Istenben szeretett Felebarátim! A mi csodálatos költõóriásunk, Petõfi Sándor kedvesen álomszuszék hõse, a Helység kalapács, a széles tenyerû Fejenagy jutott eszembe, mert azt jó ha figyelünk

gondolom, ha a dolgok ekképpen folynak tovább a maguk folyásának medrében, hát könnyen lehet, hogy még a béke barátja Bagarja uram, a csizmacsinálás érdemkoszorúzta müvésze sem lesz képes arra, hogy megnyugvást hozzon közénk. A tantusz ugyanis, kérem tisztelettel, hangos robajjal leesett, s akinek van füle a halláshoz, van szeme a látáshoz, de legalábbis lát és sejt, nos, annak bizonyára nem okoz nagy meglepetést, ha az következik be, hogy a pogány sejtés következik be. Láttunk mink mán karón varjút, kezít csókolom! Láttunk mink mán paktumokat, elõre lezongorázott úgynevezett rendszerváltást, amirõl most az egyik résztvevõje aszongya nekünk, hogy hát olyan tulajdonképpen nincs is, mer’ rendszert nem lehet váltani, asztat csak buktatni löhet! Történt a minap, hogy a Nemzeti Internetfigyelõn a kitûnõ Stoffán György egyik írásába botlottam. És akkor idézzük is szó szerint Stoffán mestert a magyar állampolgárság kiterjesztésérõl szóló törvény megszavazásával kapcsolatos aggályairól (nem semmi!): „1. Csak a trianoni elõtti határokon belül jelenleg is élõ, magyaroknak szabadna megadni az állampolgárságot. 2. A magyar parlamentben egyidejûleg képviseletet kell biztosítani a kárpát-medencén belül élõ magyarságnak, hogy ügyeikben ne a fejük felett intézkedjék a magyar parlament. (a képviselet milyenségérõl, választhatóságának körülményeirõl, szabályairól külön törvényben kellett volna rendelkezni.) 3. A megdott állampolgársággal szintén egyidejûleg a szavazati jog is megillesse a Kárpát-medence magyarságát, mint az anyaország többi polgárát.” No, mármost van itt még egy fránya bekezdés, melynek láttán, (ha eddig még nem is, de most aztán úgy istenigazából) megszólal a vészcsengõ, de olyan hangosan, hogy még a leesõ tantusz által keltett robajt is elnyomja: „Ne hidd, Kedves Olvasó, hogy ellene vagyok a magyar állampolgárság megadásának, csupán szembe kell nézni azzal, hogy ha a törvény így marad, akkor lesz 15 millió kárpát-medencei magyar mellett, ötmillió izraeli-amerikai „magyar”… Õk viszont már kaptak (néhányszor) kárpótlás…” Én bizony gondoltam 1 merészet! Elvégre a Fidesz gyütt azzal, hogy „merjünk nagyot álmodni”! Na, szóval most esett le a tantusz, most értettem meg, mit is jelent valójában „a 2/3 az tulajdonképpen 3/3” szlogen. Még az is lehet, hogy valójában 4, 5 vagy 6/3-ot kellett volna mondaniuk. Mert hát itt van az eb elhantolva, kérem tisztelettel! Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy aki az elmúlt kicsivel több mint két évtizedet ebben az országban élte le, az mán sok mindenen nem lepõdik meg. Mert mi történik akkor, ha a Fidesz ezt az egész négyéves ciklust, vagy az utána következõt is, úgy fogja levezényelni, vagy mások által levezényeltetni, hogy mindent így, amolyan kétharmados módra végez el?! Mi van akkor, ha minden dolognak csak a kétharmadát iktatják törvénybe? A lényeget pedig kifelejtik belõle, bele sem teszik, vagy éppen kiveszik? Elsõ látásra minden a legnagyobb rendben! Újra magyar állampolgárságot kapnak a határon túli magyarok! És még kik? Egyes kiskapuk kinyílnak, kettes kiskapuk meg becsukódnak. És amikor már azt hiszed, hogy az összes kiskaput becsukták, kiderül, hogy nyóc másik újat meg épp most nyitottak az alvégen! Mindig csak éppen annyira vagyunk szigorúak, hogy a nagykapu mellett mindig hagyjunk egy vagy több kiskaput is, ahol adott esetben elslisszolhatunk, ha a helyzet úgy kívánja, azaz forró lesz a lábunk alatt a talaj. 3

Mert mi történik akkor, ha a nagy nemzeti összefogás közepette épp csak annyit lazítanak a gyeplõn, hogy kicsikét fellélegezhessünk? Telik majd a házrészletre, fussa a „mi autónk” hiteltörlesztésére és még marad annyid, hogy megtömd a hasadat meg a frigót? Akkor, kérem tisztelettel, a nép lecsendesedik. A figyelme lankadni kezd. Észre sem veszi, hogy kézen közön gazdát cserél az ország. Egy nálamnál jóval idõsebb és jóval bölcsebb barátom még a jóval a kétharmad elõtt azt mondta nekem, ha a Fidesznek sikerül a kétharmad, Orbán lesz az új Kádár János. A nép, hogy úgymondjam, a tenyerébõl fog enni. Ugye valamennyien átéltünk már olyan pillanatot, amikor azt hittük, hogy meg van! Aztán kiderült, hogy még sincs! Na, ez az igazi csalódás, ez az igaz pofára esés! Távol álljon tõlem, hogy rögtön szapuljam, vagy ne adj’ isten ócsároljam a szinte még csak percekkel ezelõtt felállt kabinetet. Magam is drukkoltam nekik, hogy meg legyen a kétharmad, hogy ne lehessen ujjal mutogatni senkire, ne lehessen bûnbakokat keresni a változások – a koalíciós társhoz történõ kényszerû alkalmazkodásból kifolyólag történõ – elmaradása miatt. De az mindenesetre szándékomban áll, hogy aszongyam: Véreim! Magyarok! Jó Ha Figyelünk! Túl sokszor járatták mán velünk a bolondját, a kelleténél legalább eggyel többször felmosták mán velünk a padlót! És ha darab idõ múltán újra az derülne ki, hogy átvertek minket, nem tudom, hogy ki lesz szegény Bagarja uram mai megfelelõje, azaz a béke barátja, aki képes lesz majd megfékezni az elszabaduló indulatokat. A cserkészek is aszonták: „Légy résen!” Sokak szerint a dolgok nem itthon, hanem külföldön, valahol a messzi távolban dõlnek el. Egyesek azt is tudni vélik, hogy hol. Én 4

magam nem tudom, legfeljebb csak sejtem. S hogy ez a sejtés – a költõóriás szavaival élve – mennyire pogány, vagy mennyire nem az, nem tudom. Egy azonban bizonyos, a 2/3-os változás sohasem teljes változás. Ahogy Yoda mester mondta az ifjú padawannak: „Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!” És +1 adalék: „A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint a kettõs állampolgárságról hozott országgyûlési döntés történelmi jóvátételt jelent a holokauszt túlélõinek, illetve leszármazottaiknak. Feldmájer Péter úgy fogalmazott: nem szabad elfelejteni, hogy a holokauszt és a II. világháború szörnyûségei miatt nagyon sok olyan ember kényszerült elhagyni a történelmi Magyarország területét, akik kötõdtek a magyar kultúrához. Elsõsorban Izraelben élnek nagyobb tömbben olyanok, akiknek a felmenõi a történelmi Magyarország területén éltek - fûzte hozzá. A hitközség elnöke szerint a világban több százezerre tehetõ a potenciálisan érintettek száma, de Feldmájer Péter azt nem tudta megbecsülni, hogy a zsidó származású emberek közül mekkora arányban kívánnak élni ezzel a lehetõséggel. Megjegyezte: a Mazsihisz szerint a közel-keleti ország pozitívan értékeli a magyar parlament döntését, hiszen a zsidóság mindig nagyon érzékeny a hasonló szimbolikus gesztusokra. Az Országgyûlés szerdán, 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett döntött úgy, hogy lehetõvé teszi a határon túli magyarok egyszerûbb, kedvezményes honosítását.” Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

jó ha figyelünk

Izrael nem tûri, hogy áldozatai védekezzenek Szíria nem hajlik meg a nyugati nyomás elõtt, és eltökélt szándéka, hogy a jövõben is támogatást nyújt a libanoni síita ellenállási mozgalomnak, a Hezbollahnak. Damaszkusz egyúttal jelezte, nem kívánja eljátszani „Izrael rendõrének“ szerepét, és nem fogja megakadályozni, hogy a libanoni ellenálló csoportok fegyverekhez jussanak. „Izrael abbahagyta talán a fegyverkezést, felhagy agresszív, terjeszkedõ szándékaival, leállítja katonai manõvereit? A válasz a feltett kérdésekre egy határozott nem, ezért aztán miféle alapon lehetne tiltani az araboknak, hogy fegyverekhez jussanak, fõleg akkor, amikor Izraelt a legmodernebb haditechnikával látják el?“ - tette fel a teljesen jogos kérdést Walid Moualem szíriai külügyminiszter, miután tárgyalásokat folytatott német kollégájával, Guido Westerwellével. Akinek alighanem torkán akadt a szó. Hiszen mit is tudott volna mondani? Moualem az arab földek izraeli megszállására, valamint az országa és a „cionista entitás“ között fennálló feszült viszonyra célozva kijelentette: „Izrael háborúra készülõdik. Mivel nincsen igazi béke a térségben,

minden elképzelhetõ.“ Ugyanakkor a Szíria részérõl a Hezbollahnak szánt Scud rakétákkal kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta, Damaszkusz politikai támogatást nyújt a Hezbollahnak, amelyet azonban Izrael ürügyként használ fel a katonai csapás érdekében. „Egy Scud rakéta akkora, mint ez a szoba. Hogyan tudnánk bárhová is elszállítani, amikor mindenütt izraeli felderítõ és harci

gépek röpködnek a térségben? - tette fel a kérdést a szíriai külügyminiszter, hozzátéve, hogy a nehézkes, ormótlan Scud rakéták nem illeszkednek bele a Hezbollah haditechnikai rendszerébe. Az elmúlt hetekben a nyugati diplomácia figyelmének homlokterébe került a Szíria részérõl a Hezbollahnak juttatott Scud rakéták ügye. Simon Peresz izraeli államfõ ugyanis azzal vádolta meg Damaszkuszt, hogy olyan rakétákkal látja el a libanoni ellenállást, amellyel elérhetõk izraeli célpontok is. Szinte varázsütésre Damaszkuszban termett hát John Kerry amerikai szenátor, aki felvetette a kérdést Bashar alAssad elnöknek folytatott tárgyalásain Szombaton pedig az izraeli érdekek mellett rettenthetetlenül harcoló John Kerry ismét a szíriai fõvárosba érkezett. De a nyugati nyomásgyakorlás része volt Bernard Kouchner francia külügyminiszternek korábban Damaszkuszban tett látogatása is. Kouchner azt hangoztatta, hogy Franciaország régóta igyekszik „rehabilitálni“ Szíriát (vagyis engedelmes, a cionista-nyugati érdekek elõtt meghátráló csatlóst faragni belõle - P.O.), azonban, mint mondta, a Hezbollah fegyverarzenáljának kérdése igen csak „veszélyessé“ teszi a helyzetet a közel-keleti térségben. Kouchner egy május eleji nyilatkozatában leszögezte: Franciaország azt várja Szíriától, hogy „garantálja a biztonságot a szíriai-libanoni határ térségében“. Az Egyesült Államok egy ideig nyilvánosan nem foglalt állást az állítólag Szíria ré-

szérõl a Hezbollahnak juttatott Scud rakéták ügyében. Barack Obama amerikai elnök hétfõn fogadta Saad al-Hariri libanoni miniszterelnököt, és a tárgyalások után a Fehér Ház közleménye leszögezte: „Az elnök hangsúlyozta, hogy a Libanonba juttatott fegyverszállítmányok sértik az ENSZ közgyûlésének 1701-es határozatát“. (Az Izraelnek juttatott fegyverszállítmányok ezzel szemben nem sértenek semmilyen határozatot - P.O.) Magas rangú amerikai tisztségviselõk egyébként kétségeiket hangoztatták a Scud rakéták szállításával kapcsolatban, és a libanoni miniszterelnök is tagadta az izraeli vádaskodásokat. Saad al-Hariri egyúttal felhívta a figyelmet: a zsidó állam állandó fenyegetésének árnyékában kormánya támogatja a libanoni ellenálló mozgalmakat abban, hogy megtartsák fegyvereiket. Magyarán: az egész közel-keleti térségben csakis Izraelnek van joga fegyvereket gyártani és vásárolni, illetve esetleg még azoknak, akiknek Izrael megengedi. Ezt nevezik új világrendnek. Aki pedig „Izrael kivételezett helyzetérõl“, „izraeli hegemóniáról“, sõt a „nyugati világban befolyással rendelkezõ izraeli lobbiról“ beszél, az hazug náci és antiszemita. Al Manar nyomán – Perge Ottó

MARTONYI: „NAPONTA EL FOGOM MONDANI, HOGY NEM REVÍZIÓRÓL BESZÉLÜNK!”

A magyar nemzetpolitikával kapcsolatban a leghatározottabban elutasított minden fajta revíziós kísérlettel vagy szeparatizmussal kapcsolatos vádat a Frankfurter Allgemeine Zeitung címû német lap csütörtöki számában megjelent interjújában Martonyi János. A magyar külügyminiszter a német konzervatív napilap kérdésére válaszolva hangsúlyozta: „Minden nap ismételni fogom, hogy amikor a magyar nemzetrõl beszélünk, akkor nem egy állam területérõl, nem határokról és területekrõl, nem revízióról, hanem olyan emberek közösségérõl beszélünk, akik meg akarják õrizni nyelvi, kulturális és nemzeti azonosságukat.” Már régóta hivatalosan kinyilvánítottuk, hogy az európai határok sérthetetlenek. Mi egyáltalán nem határmódosításról, nem revízióról, hanem emberekrõl és jogaikról beszélünk, úgy az egyéni, mint a kollektív jogokról jó ha figyelünk

5

Nagyon kedves kis történtet lehet olvasni a hogy az érintett utak tulajdonosa, a sümegi nol.hu-n: önkormányzat 2007-ben jogerõs építési engedélyt kapott az útépítésre, ám nem volt A sümegi várat a Papp család üzemelteti, pénze a munkák megkezdésére. A Papp csaés az egyik várkapitány, Papp Imre döbbelád ajándék aszfaltozása valóban több ponton netes dolgot mert cselekedni: leaszfaltozott is eltért az önkormányzat számára három éve 3 utcát ... ingyen, bérmentve, ajándékba. kiadott engedélytõl.“ A sümegi vár környékén kis túlzással élve 3. Szabó Aliz, az NKH kommunikációs folyamatosan építkeznek: tavaly tavasszal referense a Népszabadságnak elmondta, például leaszfaltozták a Pappék tulajdonában hogy „abban az esetben, ha ellenõrizetlen kölévõ csárda parkolóját. A munka befejezése rülmények között, nem megfelelõ paraméteután azonban megmaradt egy félkamionnyi rekkel és technológiával történik a kiviteleanyag. Pappék úgy döntöttek, hogy nem külzés, a használatbavételt követõen az adott út dik vissza a fölösleges aszfaltot, hanem leönállapota rohamos romlásnak indul.“ Szabó tik vele a közeli Zrínyi utcát, amelynek lakói Ifjabb Papp Imre a leaszfalAlíz utcájában biztosan nem földút van, azért harminc éve várnak arra, hogy a sümegi ön- tozott Zrínyi utcában tud ilyen okosakat nyilatkozni. kormányzat leaszfaltozza a földutat. A mun4. Szabó Aliz szerint az „ügyhöz való humánusabb közelítés” érdeka megkezdése elõtt ifjabb Pappék egyeztettek a lakókkal – akik nagy örömmel fogadták a hírt –, de jelezték a szándékukat a polgármesteri kében, és mérlegelve az építtetõ jó szándékát, illetve azt, hogy a korábbihoz képest jobb állapot állt elõ, az NKH végül eltekintett a bírhivatalnak is. „Azért választottuk éppen a Zrínyi utcát, mert ott lakik a nõvé- ság kiszabásától, és „csak” a 97 ezer forintos eljárási illeték megfizetérem. De az aszfaltozással nem csak a testvéremen segítettünk, hi- sére, valamint a fennmaradási és az ideiglenes forgalomba helyezési szen a teljes utcát 250 méter hosszan megcsináltuk. Ehhez persze engedély beszerzésére kötelezte Pappékat. 5. Papp szerint „ez utóbbi nem sokban különbözik attól, mint ha nem volt elég a félkamionnyi aszfalt, úgyhogy vettünk még egy adamegbüntettek volna, hiszen a különbözõ szakhatósági engedélyek begot.“ - mondta Papp. Viszont megint megmaradt az aszfalt fele, ezért leaszfaltozták a szerzése több százezer forintos kiadást jelent.” 6. Az i-re a pontot kétségkívül Sümeg polgármestere, Rédei Zsolt Báróházi és a Vincellér utcákat is. Mindez több millió forintjukba tette fel, aki ahelyett, hogy megköszönte volna azt, amit helyette került. Mindenki nagyon boldog volt, az utca lakói végre megszabadul- megcsináltak ajándékba, azt mondta, hogy „minden lakossági kezdeményezést szívesen támogat, ugyanakkor az is fontos, hogy a segítsétak a földúttól. get nyújtók betartsák a jogszabályokat, hiszen ellenkezõ esetben No, de ugye ez itt Magyarország ... 1. Jó magyaros szokás szerint névtelenül felnyomták Pappéket a anarchiába fulladna minden.“ Az. Anarchia. Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, hogy engedély nélkül építettek Rédei polgármester úrnak minden bizonnyal az fájt, hogy nem utakat. Mint kiderült, az egyik lakónak nem tetszett, hogy aszfaltozvolt „tender“, meg 10-20% vissza a zsebbe a „haver“ nyertestõl. ták le az kocsibejárót ... Amúgy meg aszfaltot ebben az országban biztos csak a Strabag 2. Az NKH lefolytatta nagy komolysággal a vizsgálatot, és megállapította, hogy „ugyan nem engedély nélkül, de az érvényes építési tehet le, jól jegyezze meg ezt minden jótékonykodó vállalkozó. Forrás: vastagbor.blog.hu engedélytõl eltérõen épült meg a három utca. A helyzet ugyanis az,

1988. október, Vinwood Cellars, Geyserville, Kalifornia

– így üzletelj zsidókkal –

A cég elsõ és utolsó kóser technológiás borkészítése. Bevétel: 50 ezer dollár, kár: 3.5 millió dollár. Ezt követõen a cég tönkrement. Tanmese arról, miért érdemes zsidókkal üzletelni. Utasítás érkezett a korporatív igazgatóságtól, mely szerint 30.000 gallon kóser bor készítésére köttetett szerzõdés, amelyet New Yorkból érkezõ zsidó rabbik fognak elkészíteni, palackozni, majd megszentelni a folyamat közben és a végén. Mindez csekély nyolc hét szakmai és technológiai segítségben testesedett meg, amelyet a borászat szakmai részlege volt hivatott lebonyolíttatni a megrendelõ rabbikkal. Tíz csimbókos rabbi érkezett a feladat elvégzésére október végén, egy szombati na-

pon, akiket a helyi motelekben szállásoltak el. Küldetésükhöz méltóan még a hétvégén önszorgalomból feltérképezték a szõlõterületeket, mintákat vettek, refraktométeres vizsgálatokat végeztek, pH-méterrel járták a határt. Hétfõ reggel rendben felsorakozott a rabbitenyészet, munkára készen. Mivel mindent nekik kellett kétkezûleg elvégezni, és a goj csak szóban mutathatta be, mit hogyan kell nekik csinálni, a borászat dolgozói jóindulatú konzultánsként álltak rendelkezésükre. A késõbbiekben kiderül, milyen eredménnyel. A zsidó csapat idõsebb része 50 feletti hosszú szakállas egyedekbõl állott, a többi huszonéves sihederekbõl, 50-50 arányban.

6

A cégnél három mûszakban dolgoztak, összesen 40-en, amelybõl a vezetõi réteg mûszakonként egy, a kezelõi 12-13 munkást tett ki, akik zömében mexikóiak voltak. Összeszokott társaság, mindenki tudta, mit kell csinálni kérdés nélkül, két szóban értették, ha változás van, és tökéletesen elvégezték az adott munkát. Hétfõ reggel nyolckor munkára készen beállított a kóser csapat egy busszal. Aznap 15 tonna fehér és kék szõlõ érkezését prognosztizáltam három helyi termelõtõl, Pinot Noir, Chardonnay és Pinot Gris fajtákkal. Az elõírásoknak megfelelõen eligazítottam a mexikói munkásokat, hogy semmihez nem szabad hozzányúlniuk, a rabbik mellett kell állniuk és csupán szóban kell elmondani, mit hogyan kell fizikailag a rabbiknak elvégezniük. Hozzányúlni semmihez nem szabad, csak mutatni. jó ha figyelünk

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a beszállító dömperektõl a targoncákon, a feldolgozósoron, a zúzobogyózókon, a léelválasztórendszereken, a préseken, az erjesztõtartályokba való szivattyúzáson keresztül, a mintavételen át, a laborvizsgalatokon keresztül, az összes technológiai lépést a rabbiknak kellett fizikailag elvégezni. Én láttam elõre, hogy ebbõl katasztrófa lesz, jeleztem is jó elõre a tulajdonosoknak, és ez még csak az elsõ nap volt. Indításként az egyik ifjú zsidó titán felpattant az egyik targoncára, majd véletlenül rükvercbe téve telibe találta az egyik húsz méteres világítótornyot, amelyik nemes egyszerûséggel belezuhant a kétszintes vadonatúj rozsdamentes, több ezer dolláros léelválasztó tartály közepébe, amelybe az elõzõ nap más erjesztendõ mustot helyeztünk el. Ezt úgy kell elképzelni, hogy pillanatok alatt térdig gázolt mindenki erjesztetlen mustban egy Kossuth tér alapterületû feldolgozó részlegben. A targonca felrobbant, gázolaj elegyedett a musttal, a zsidók üvöltve menekültek. Késõbb visszatértek, miután a rendõrség, tûzoltóság és az ambulancia felvette a szükséges jegyzõkönyveket. Másnap fáradalmaikat kipihenve reggel nyolckor beöltözve megérkeztek a következõ nap szõlõfogadására. Chardonnay és Pinot Noir érkezett 30 tonna mennyiségben. Az elõzõ napi törmeléket még pucolta a helyi köztisztasági vállalat, a számlákat én vettem át. Mindössze 125 ezer dollár kárt okoztak. A biztosító természetesen nem volt hajlandó fizetni, mert a szerzõdésben kóser borgyártásról szó sem esett. Aznap kora délelõtt az egyik lógó szakállú zsidó szakértõ hozzácsatlakoztatott egy térfogat-kiszorításon alapuló nagy teljesítményû szivattyút egy üres rozsdamentes acéltartályhoz musttal teli helyett és amely egyébként légmentesen zárva volt a tetején. A tartály 20 ezer gallon befogadóképességgel rendelkezett. Kb. három perc múlva óriási zajra lettünk figyelmesek. A tartály a vákuumtól úgy roppant össze, mint a papírjó ha figyelünk

zacskó a hamburger befejezte után. Majd, miután összecsuklott, rázuhant a szomszédjára, amelyikben sûrített mustot tároltunk, fölborítva azt. A sûrített mustról tudni kell, hogy legalább tízszeres értékû, mint a sima must, mert cukor helyetti édesítésre használják. 4.000 gallon sûrített must ömlött ki aznap az éppen feltakarított placcra. Mivel nagyon viszkózus állagú a sûrített must, rövid idõn belül megbénított minden jármûvet, közlekedést, emberek csúszkáltak, estek-keltek, a zsidóknak a szakállából is csöpögött a nedû. Az egyik ki akarta húzni a nagyfeszültségbõl a prés dugaszát, amely beragadt. Erõszakkal kihúzták ketten, mivel tökéletes zárlatot idéztek elõ az egész üzemben. Erre a napra ezzel le is zárták a mûködés feltételeit. Egész éjjel takaríttatni kellett vagy húsz emberrel, hogy valami borászat-jelleget öltsön az üzem és hogy készen álljon a következõ napi szüretelt mennyiségre, amely csekély 80 tonnából tevõdött össze. Riesling, Merlot, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Syrah.

Az elõzõ két napi feldolgozott mennyiséghez pedig hozzá sem tudtuk nyúlatni még zsidajainkat, pedig ezeket már be kellett volna oltani a megfelelõ élesztõkkel, adalékokat hozzáadatni, deríteni, kénezni, hordókat elõkészíteni erjesztésre, fejteni stb. Harmadnapra korán érkeztek, már hét órakor megjött a buszuk. Gyorsan kiosztottam a munkát mindnyájuknak. Rozsdamentes tank takarítása belülrõl, súrolás, lúgos kezelés, savas semlegesítés, majd bõ vizes öblítés. A mexikóiak kívülrõl mûködtették a nagynyomású szivattyúkat. Negyedóra sem telt bele, az egyik öreg zsidó a tartályban összeroskadt, légzési zavarokkal küszködve. Kihívtuk a mentõket. Az öreget elvitték, többet nem láttuk. A többiek a takarítás után szédelegve jöttek ki, pihenni szerettek volna, de utasítottam õket, hogy már itt vannak az elsõ szõlõs kamionok, lehet a feldolgozósorra felsorakozni. Nemsokára óriási riadalom, az egyik fiatal rabbigyerek megcsúszott és beleesett a fogadógaratba. Sikerült valamelyik mexikóinak idõben lekapcsolni az egész sort, másképp a csiga elevenen behúzta volna a lábánál fogva. Üvöltve menekült az egész bagázs, a havert kísérve a kórházba. Az egész éjjelt az ügyeleten töltötték, mert sokkot kapott a delikvens. Másnap újabb 40 tonna érkezett, de a zsidó csapatból csak ketten jelentkeztek munkára. Az egyikük eltévedt a pincében és széndioxid-mérgezéssel kellett kórházba vinni. Nem mondta neki senki, hogy ha a pincében nem égnek a földön elhelyezett gyertyák, az azt jelenti, hogy nincs elegendõ oxigén és ventilláció hiányában nem szabad belépni. Táblák ugyan jó elõre figyelmeztettek eme veszélyforrásra, de, mint kiderült, a fickó nem tudott angolul. Társa a mentõben ülve kísérte a kórházba. Itt álltunk rabbik nélkül, a szõlõ pedig az ütemterv alapján csak jött be. Nem várt a „kiválasztottakra“. Kénytelenek voltunk a következõ egy hétben fogadni az összes általuk szerzõdésben vásárolt szõlõt. Semmit nem csináltunk vele, és ott rohadt meg mind az erjesztõtartályokban. Egy hónap múlva a zsidók benyújtották a cégnek a számlát. Egészségügyi költségek: 2.1 millió dollár, szerzõdésszegés, veszteségek: 800 ezer dollár. A cégben tett kár 600 ezer dollárt tett ki: tönkretett tankok, infrastruktúra, gépek, alapanyag-veszteség, mûködési idõkiesés, a további szõlõszállítmányokat máshova kellett irányítani, hogy fel tudják dolgozni. Decemberben felszámolták a céget. Mintha Budapestet látnám. Varga Béla Neményi.net

7

Hosszabb dolgozat a pénzvilág rejtelmeirõl „A pusztító világerõ évszázadok óta rombolja Hazánkat” Bogár László

„Bretton Woods a csaknem általánosan elterjedt klíring – megállapodások helyét volt hivatva felváltani.” Botos Katalin

„Sajnálatos módon a nemzetiszocialisták által követett gazdasági politika az egyedüli helyes gyógymód volt az adott válságos helyzetben”. Avraham Barkai: A nemzetiszocializmus gazdasági rendszere. 1977

A magyar átlagemberek többsége megpróbálja túlélni azt a valamit, amit képviseleti demokráciának neveznek, s ami a jelen „válságát” úgy a nyakunkba zúdította, hogy közben az országból évente 5-6 milliárd eurónyi profitot visznek ki a multik. Megtehetik, mert fillérekért jutottak egyrészt biztonságos piachoz és garantált profithoz, másrészt olcsó munkaerõhöz és õket támogató (kollaboráns) államhatalomhoz! (Sajnos ennek a bagázsnak a legkarakteresebb képviselõje ma is ott ül az Országgyûlésben, s vigyorogva élvezi a mentelmi jogot! Amíg ott ücsörög, addig nem számíthatunk komoly elõrelépésre!) Tehát akkor kinek is válságos ez a helyzet? Kinek a révén tûnt el a közvagyon 90 százaléka? Kik nem járulnak megfelelõ módon a közterhekhez? Jelen dolgozatomban e kérdésekre keresem a választ közvetlenül, vagy áttételesen. Nemzetközi vonatkozásban a Zeitgeist 3. c. film tényanyagára, hazai kérdésekben: Drábik János, Varga István, Bogár László és Csath Magdolna elemzéseire alapozva vontam le következtetéseket. NEMZETPOLITIKA VAGY PÁRTPOLITIKA? 2006. szeptemberétõl valami megváltozott a társadalom hangulatában. Azon az õszön, a Kossuth téri pártsemleges civilcsoportok felismerték a pártpolitika aljasságát, annak nemzetmegosztó veszélyességét, s világos üzenetet fogalmaztak meg a nemzetpolitika társadalmi összefogással való képviseletének alapvetõ szükségességérõl. Ha mindez nem jött át a hazai médiumok híradásain, annak csak egy oka lehet, hogy a háttérben mûködõ pénzhatalom minden eszközzel megakadályozta a valós információk terjedését. Amikor meghallottam a híreket 2006. szeptember 18-án, feltettem magamnak a kérdést, hogy szeretem-e annyira a hazát, mint õseim szerették? (akik Rákóczi zászlaja alatt harcolva szereztek nemességet) Válaszom az a két esztendõs kitartás volt, ami a fõvárosban töltöttem el, s eközben közjogi küzdelmet folytattam az alkotmányosság helyreállításáért. Számoltam azzal is, hogy az államhatalmat bitorlók: „szélsõséges, fasiszta elemnek” fognak kikiáltani, pedig csak felismertem, hogy a magyar alkotmányosság visszaszerzése nélkül az ország, csupán a jól kitervelt adósságcsapdában fog kínlódni. Mi Kossuth tériek azt szeretnénk, hogy ne „uniformizált fogyasztók” legyünk, hanem szabad és független ország polgárai, akik békében és nyugodtan fejleszthetik hazájukat. Szeretnénk, ha az Unió nem zsákmányolna ki minket tovább – hiszen nettó befizetõként mi támogatjuk õket –, s nem õk a gyengébb, fejletlenebb régiókat, köztük hazánkat. Azt is szeretnénk, hogy stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonba maradhassanak, legyenek közösségi termelõeszközeink, s a magyar hagyományokhoz híven a hazánk (termõ) földje ne legyen eladható. Szeretnénk, ha a 8

magyar közjogi gondolkodás egyik legszebb elemének – a köztulajdon és a szuverenitás teljességével rendelkezõ – Szent Koronánk elidegeníthetetlen tulajdona maradhasson minden, ami a nemzet hosszú távú fennmaradását szolgálhatja. Végül azt is szeretném, ha a Szovjetuniót helyettesítõ „Európai Unió tagjaként” (?) ne vegyék el tõlünk se a pénzügyet, se a hadügyet, se a külügyet, mert egyszer már ráfizettünk erre, s csak így lehetünk egyenrangú felek politikában, kereskedelemben, környezetvédelemben, stb. Amit most felsoroltam, annyira fogja a pénzhatalmi háttérerõket irritálni, hogy még inkább antiszemitának, szélsõjobboldalinak, újfasiszta vagy náci, kirekesztõnek fognak érte nevezni, pedig Én csupán egy Kulturális Kreatív vagyok, aki elutasítja a hatalmi arroganciát és hû a nemzete által hatalomba emelt Szent Koronához, amely a szuverenitás teljességét hordozza. MENNYIT ÉR A PÁRT ÉS KÖZMÉDIA, S A VÁLASZTÁS CIRKUSZA A GLOBÁL-BOLSIKKAL SZEMBEN? A Kulturális Kreatívok egyre több országban szaporodnak az Internet segítségével, s az Egyesült Államokban is már egymillió fölött van a számuk. A mostani választások elõtt, már a tavalyi évben is lett volna lehetõség arra, hogy a kommunista utódpártot teljesen felszámoljuk, csak össze kellett volna fognia a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak és a Fidesznek egy aláírásgyûjtés kapcsán, vagy legalább az egyiknek tájékozódnia kellett volna a pártlisták megszüntetése tárgyában indult népszavazásról. (lásd: nephatalom.hu) A magyar választópolgárok – nem ismerték fel a listák veszélyét –, s így még a mostani választásokon is beszavazták egykori és jelenkori kínzóikat, az ál-szocialista Maszopot! Sokan állítják, hogy Magyarországon elzavarták a hatalomból – a kommunistából átvedlett – ál-szocialistákat, pedig ez sajnos nem igaz! Lassan átszervezik majd magukat, változtatnak a párt nevén, átalakítják a vezetõségét, de a jövõben is a globális gazdáikat fogják kiszolgálni, hiszen azok mentették meg õket a népharagtól, s az általuk tulajdonolt médiumok segítségével fogják becsapni ismét a kisemberek százezreit, alaptalan és hazug ígéreteikkel. Görögországban, ahol a magyarokénál jóval kisebb mértékû állami kiadás jó ha figyelünk

csökkentés hatására az emberek utcára mentek és törtek-zúztak, dühüket olyanokon töltötték ki, akiknek vajmi kevés közük volt a kiváltó okokhoz. Nálunk azonban még a 2006-os nemzetgyalázó beszéd sem tudott olyan tömegeket megmozdítani, mint a görögöknél egy kisebb nadrágszíjhúzás. A magyar helyzet azért különös, mert a jóhiszemû polgárokat nálunk, sikerült már olyan alaposan megtéveszteni, hogy azok a saját érdekeik felismerésére is képtelenek. Jellemzõ egyébként az eddig hatalmon lévõ ál-magyar kormányokra, hogy mindenütt a közkiadások kurtításával akarnak a helyzeten javítani, mindenütt megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy túlfogyasztás van és csak a nadrágszíjhúzás az, ami segíthet! Sajnálatosan az emberek nem érzékelik, hogy soha nem a pénzhatalmi elitnek kell a nadrágszíjat meghúzni, hanem csak, az átlagembereknek. Eközben a média kényesen ügyel arra, hogy a valós okokról ne beszéljenek, csak azok a „közgazdászok” kaphatnak szereplési lehetõséget, akik a lényegi kérdéseket el takarva beszélnek a válságról, s úgy fogalmaznak, hogy rá se kérdezhessen az okokra senki. Pedig ha valaki elolvassa Drábik János, Bogár László, Csath Magdolna könyveit, akkor Õ legalább kérdezni tud a televíziós „szaktekintélyektõl”, ha már a szerzõket nem hívják meg. Nézzük, hogy miért is adósodtak el ezek az országok? Mert túl magasak voltak az állam jóléti kiadásai? Vagy valóban túlfogyasztás történt? Tessék meglepõdni, mert egyik sem! Csak annyi történt, hogy az állam több terméket fogadott külföldrõl, mint amennyit kiszállított. Szakszerûen fogalmazva: többet importált, mint exportált, és az importot így hitelbõl kellet megfinanszíroznia. A jól megfizetett média azonnal sulykolja, hogy a melós vagy a munkanélküli a hibás ezért, hiszen „túlfogyasztott”! Arra azonban nem térnek ki, hogy szinte minden olyan munkahelyet tönkretették, ahol addig magyar terméket állítottak elõ, s lassan egyáltalában nem lehet hazai terméket vásárolni. A multinacionális világcégek hazai áruházaiban is egyre kevesebb a „magyar” termék, de még azokat is olyan cégek állítják elõ, ahol a profitot szigorúan kiviszik az országból. Hogyan lehetséges, hogy erre a politikai osztály nem figyelt eddig fel, s az ál-szocialista kormányok (de a liberálisok sem!) eddig nem tettek ez ellen semmit, hiszen õk a közérdek bajnokai? Miért jó a politikai pártoknak, ha az ország eladósodik, a közvagyont széthordó és eltékozló rablóbanda pedig ott marad az országházban, s élvezi a mentelmi jogot? A KIS, MAGYAR, POLITIKAI SZÍNHÁZRÓL RÖVIDEN Az elkövetkezõ hónapokban választ fogunk kapni a fenti, egyébként költõi kérdésekre is. Szerintem az állam eladósítása, csak azoknak az érdeke, akik a pénzháttérhatalom kiszolgáló személyzetéhez tartoznak és csak, az eladósításban játszott szerepük miatt kapnak: fizetséget! No erre szokták azonnal visítani a liberálisok, hogy: összeesküvés elmélet! Pedig ez nem elmélet, hanem sajnos gyakorlat! Folyamatos és a politika színpadán bemutatott gyakorlat. A nemzetközi pénzhatalmi maffiának persze nemcsak bankjai, hanem ténylegesen termelõ üzemei vannak, s ezért is lehet õket olyan nehezen azonosítani. De az egyértelmû, hogy csak a politikusok korrupciós összjátéka és a médiabutítás segítségével érhették el a mai állapotokat. A politikai színház mûködését nem lenne nagyon nehéz megérteni, ha a társadalom hajlandó lenne visszatérni a józan magyar gondolkodás elemzõ módszeréhez, s hajlandó lenne meglátni a színfalak mögötti események eredményeit, s nem csak a színpadon folyó elõadásra figyelne. A színpadon ugyanis a jó és a rossz keményen küzd egymás ellen, ám a szünetben együtt kávéznak a büfében! Az elõadás szövegkönyvéhez való ragaszkodás az ára annak, hogy egy párt felkerülhessen a jó ha figyelünk

színpadra, ahol az adósságcsapdáról, a nemzeti értékek devalválásáról, a tabunak számító bevándorlás politikáról és a nemzeti érdekérvényesítésrõl szót sem szabad ejteni, csak akkor, ha a szövegkönyvben szerepel, s ha a rendezõvel megbeszélték, hogy meddig lehet elmenni a témában. A rögtönzések csak a dzsesszben mûködhetnek, itt nem! Ha véletlenül mégis elszólná magát egy szereplõ, akkor azonnal leveszik a listáról, nem indítják a választásokon, esetleg megvonják az anyagi, vagy a beszéd lehetõségét, kizárják a pártból. Ha azonban egy egész színészcsapat (párt!) hagyná figyelmen kívül a szövegkönyvet és a rendezõi utasításokat, akkor õket a többi szereplõ és a média szélsõséges, fasisztának fogja elnevezni és ellene együttes erõvel fognak fellépni! (régen mintha a Fideszt illeték volna így!) A PÉNZPOLITIKA LEHETÕSÉGEI TEGNAP ÉS MA Már az elsõ világháború után megpróbálták a gyõztesek olyan jóvátételeket kivetni, amelyek a felvett hiteleik törlesztését fedezte. Mivel azonban a pénzvilág nemcsak az Antantnak, hanem Németországnak is hitelezett, így mindkét fél teljes adóssága és annak kamatainak törlesztése példátlanul nagy elnyomorodásához vezetett, Németország, Magyarország, de még Ausztria viszonylatában is. Ki kell jelentenünk, hogy ez volt az a teher, amely a németeket elvitte a nemzetiszocializmus veszélyes és más nemzeteket valóban lenézõ „felsõbbrendûség” útjára. Mostanában pedig mintha azt tapasztalnánk, hogy a pénzelit visszatér a régi modellhez. Azt olvasom egy gazdasági szaklapban, hogy: gazdasági élénkülés bizonyos jelei ellenére is folytatódik a bankbezárási hullám az Egyesült Államokban, sõt – szakértõk szerint – az idén még több bank juthat csõdbe, mint tavaly. Szóval egyre jobban koncentrálják a tõkét, s az a néhány hatalmas pénzvagyonnal bíró család ismét tönkreteszi, majd felvásárolja a kisebb bankokat. Három floridai, egy kaliforniai és egy nevadai bank vált fizetésképtelenné, és ezzel 78 emelkedett az idei bankbezárások száma. A csõdbe jutott bankokat a Szövetségi Betét-biztosítási Társaság (FDIC) veszi át, majd újra eladja, többnyire sikerrel. Arról persze nem szól a fáma, hogy kik is vásárolják meg ezeket, de az ott élõ a kulturális kreatívok ezt már pontosan kiderítették, sõt azt is jelezték, hogy a betéttulajdonosok vagyona nagyrészt leolvadt a számlánként 250 ezer dollárig. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az amerikai életben a közép mezõnyt ismét „lehúzta” a pénzoligarchia. A kisvállalkozókat az állam, illetve az IRS szivattyúzza folyamatosan, tehát azokat nem igazán érinti a jelen csõdsorozat, hiszen nekik maximum az 50-300 ezer dollárnyi összeg tartalékuk lehetett a tönkre ment bankjukban, de ezt az összeget akkor is megkapják a biztosítótól, ha a banknál sorban álló követelések miatt, erre már nem lenne fedezet. (azért ne örüljenek õk sem, hiszen rájuk is sort fognak keríteni rövidesen) Hogy a kérdés mennyire húsbavágó, azt majd az év végén láthatjuk meg, mert pl. tavaly az USA bankjai közül 140 jelentett csõdöt, de ez várhatóan megduplázódik idén. Összehasonlításképpen 2007ben: 3, 2009-ban: 25, 2009-ben: 140 bankcsõd történt, viszont idén már 78! Talán még egy adat, hogy a nagy gazdasági világválság évei alatt összesen 1400 olyan bankcsõd volt, ahol a pénzoligarchia a csõbejutott kisbankot azonnal felvásárolta fillérekért. Ugye nem is bonyolult összefüggések ezek? A háttérbõl a „válságot” irányító pénzoligarchia ezt a tevékenységét már évek óta készíti elõ. A különbözõ pénzügyi technikák körülbelül olyan szinten mozognak, ahogy azt már a klasszikussá váló mondásból ismerjük: trükkök százaival operál a pénzpiac. A legutolsó és végzetes trükk az értéktelen részvényekkel való nagyszámú „kereskedelem”, azaz a piac elárasztása. Ennek egyik technikája az ún. „Asset backed security (ABS)” amely eszköz alapú biztosíték, de igazából biztosíték nélküli biztosíték.(?) Óriási átverés ez, de a nyerészkedni akarókat elbûvöli a könnyû pénz ígérete, s nem látnak és nem hallanak. Ha egy kicsit is figyeltek volna, akkor (s olvasták volna a fenti közgazdászok munkáit!) a fedezet nélküli hitelekbõl képzett értékpa9

pírokat messzire elkerülik. Ez ugyanis a piramis-játékhoz hasonló ügyeskedés, csak banki háttérrel, s így nem büntethetõ! (sic) Hogy a Nyugat-Európai országok bankjaiban mikor fognak az ABS bombák robbanni, azt még nem tudhatjuk, de a bennfentesek már 2006 és 2007 fordulóján készültek rá. Persze messze nem ez az egyetlen trükk, csak most ez verte ki a biztosítékot. Igaz, a látható dráma csak 2008 tavaszán kezdõdött az USAban. Több ingatlanhitelezõ bank, majd õszre nagy tõzsdei cégeket is elért a fizetésképtelenség annak ellenére, hogy a hitelpénz elõállítás korlátlanságáról a neoliberális gazdaság gurujai meg voltak gyõzõdve, s a kommunikációban soha még csak el sem hangzott kétely a rendszer fenntarthatatlansága kapcsán. Az LB összeomlásával a kizárólag Wall street közeli „szakemberekbõl” álló amerikai kormány azonnal lépett, s 8000 milliárd dollár – úgynevezett segélycsomagot – juttatott a magáncégekhez. Ez valójában egy közpénzelszívó hadmûvelet volt, amelyet alaposan elõkészítettek és a média hathatós segítségével, el is fogadtatták az amerikai adófizetõkkel. Erre mondta egykor Kohn bácsi, hogy: ÜGYES! Hogy a pénz hova kerül és miért éppen oda, azt csak a szûk elit néhány tagja tudhatja, de ez valójában az eladósítás „dupla csapása”, hiszen az USA kormányának nincs pénzkiadási lehetõsége, s így ezt a pénz is a FED kölcsönzi, természetesen kamatfizetés ellenében. Szóval ki van ez találva rendesen! Mivel is etettek minket a privatizáció kezdetén? Mivel is etetik az amerikaiakat a bankcsõdök veszélyére hivatkozva? A magyar helyzet azért is volt érdekes, mert az adósságcsapda 22 milliárd dollárját egy olyan rendszer alapozta meg, amely állítólag a „rothadó” kapitalizmus ellen küzdött a békéért. Ma már persze sokan csak mosolyognak ezen, de Én még „tudszoc.” elõadásokon ezt a szöveget hallgattam évekig. Amikor viszont a nyugathoz dörzsölõdõ ál-kommunista generáció rájött, hogy jobb kapitalistának lenni, mint párttitkárnak, akkor a moszkvai utasítások helyett a kemény- valutában fizetõs „nagybácsik” szavára kezdtek figyelni, különösen a soros écákat vették szorgalmasan. Az „állam rossz tulajdonos” és a „valódi tulajdonosok kellenek” szlogenek váltották fel a vörös csillagos jelmondatokkal teletûzdelt közbeszédet. Mára ugye kiderült, hogy több Nyugat-Európai állam is akkor kezdte elveszíteni a külkereskedelmi egyensúlyát, amikor az olcsó hitelekkel pénzbõséget teremtõ pénzoligarchia – hirtelen fityiszt mutatva a hitelkérelemre – pénzszûkét, árfolyamveszteséget okozott, s az import ellentételezés aránytalan növekedést ért el, ráadásul ismeretlenek, szervezett támadásokat intéztek az adott valuta ellen. Mindez, ha áttételesen is, de alaposan megingatta az illetõ ország pénzébe vetett bizalmat, s mindenki szabadulni akart tõle. Ezt csak aránytalanul nagy áldozattal tudta azután az ország kormánya helyrehozni, s az import csökkentését is csak hosszabb idõ alatt tudta lefékezni, de addigra már benne volt a csapdában. Eleinte persze fizethetõ a kamat, de ha a pártokrácia és a választások eredményeként jön egy Fletó típusú „beépített szakember” akkor bizony az állam – amelynek éppen a kisember védelme lenne a hívatása – elrendel egy azonnali nadrágszíjhúzást a kisembereknél. A bankokhoz pedig szólni sem mert a politika, mert akkor azonnali retorziót, tehát forrás megvonást helyeztek kilátásba. Ezért kellene visszavenni a monetáris pénzpolitikát minden szabadon megválasztott országgyûlésnek, s törekedni a kereskedelmi egyensúlyra és az önellátáshoz legközelebb esõ gazdasági rendszer kiépítésére. A gazdasági katasztrófákat ugyanis nem társadalom és a termelés okozza, hanem a pénzvilág! Ha eltûnne néhány felelõtlen magánbank, senki észre nem venné, s maradnának a kevésbé gátlástalanok. Ám éppen az a probléma, hogy csak akkor tud megélni és „versenyben” maradni egy kis vagy középbank, ha a trükkök százait Õ is alkalmazza. Ha túlzottan tisztességes az ügyfelekhez, akkor bizony „jégre viszik”, ha kell politikai, ha kell adminisztratív eszközökkel. Ez az oka, hogy nincs nagy 10

különbség a bankok mûködése között, s ezért nem lehet sokkal egészségesebb a pénzpiac, s ezért folyik az adófizetõk pénze néhány pénzoligarcha, pontosabban gátlástalan milliárdos tolvaj zsebébe. Megoldás csak akkor lehetséges, ha kialakítjuk azokat a közösségi magánbankokat, ahol nem jöhet létre tulajdonosi koncentráció, s amelyek nem kamatszipolyozásra, hanem a közjó érdekében való értékjel (pénz) biztosításra szakosodnak, s ezzel csökkentjük saját kizsákmányolásunk lehetõségét. Ebbõl kifejlõdhet, késõbb létrehozható a közpénzrendszer, amely leváltja a pénzhatalom mûködtette magánpénzrendszer multiplikáló hatását. HOGY NÉZ KI AZ ADÓSSÁGCSAPDA USA ÉS MAGYAR RELÁCIÓBAN? Az USA államadóssága 2009 januárjában 11.000 milliárd dollár volt, ami azóta, jelentõsen megemelkedhetett a „válságra” való hivatkozással. Ez fejenként 36.000 dollár, tehát 7 millió Ft adósságösszeget jelent. Hogy elképzelésünk legyen ennek a kézzelfogható értékére, személyes tapasztalatomat adom közre: 36.000 dollár elegendõ egy kisvárosi házacska megvásárlására, nem új építésû, nem felkapott és nem iparilag fejlett területeken. Ugyanezt pl. New York államban kb. két és félszeres áron lehetne megvásárolni, annak ellenére, hogy a „válság” miatt az ingatlanárak jelenleg nagyon ingadoznak. Bár ennek az országnak adósság szintje magas, de a jövedelmi viszonyok függvényében ez még nem katasztrofális. (erre ügyel a háttérhatalom, s arra is, hogy Kanada helyzete kedvezõbb legyen, de az adósság az elmúlt években ott is erõteljesen növekedésnek indult, s a Dél-Amerika ingatagságát is jól ismerjük.) Ha már leragadtunk az USA államadósságánál, akkor nézzünk rá az amerikai és magyar fizetések összehasonlítására. Az Egyesült Államok Elnökének évi fizetése 400.000 dollár. Obama, majdnem 40%-kal többet keres, mint Magyarországon a BKV személyzetise.(sic) Magyar Nemzeti Bank elnöke viszont háromszor többet keres, mint a Federal Reserve System elnöke, aki azért nem akárki. (Vajon mi lehet ennek az oka? Gondolkozzanak!) Obamának 50.000 dollár az évi reprezentációs- és 100.000 dollár az adómentes utazási kerete, ehhez járul 19.000 dollár ún. szórakozásra fordítható összeg is, így az USA elnöke 169.000 dollár költségtérítést kap évente. (a magyar képviselõknek mennyi is ez?) Kis hazánkban a BKV menedzsment egy tagja 100 millió Ft végkielégítést kapott, a havi négy millió forintos jövedelme után. (?) Az ilyen nagyságrendû New York-i cégek 90-120.000 dollár körül fizetik személyzeti menedzsereiket. 4 millió forint viszont (2009ben kb.187 ft volt az átlagárfolyam.) 21.400 dollár, s ez évi 256.800 dollár, tehát bõven több mint a duplája. A végkielégítés rendszere is komoly aránytalanságot mutat tehát. Magyarországon az átlagkereset (legyen az egyszerûség kedvéért) évi két millió forint. Az a 100 milliós végkielégítés tehát: az 50 évi átlagos magyar kereset folyománya! 4 millió forintos havi jövedelemmel számolva ezt kb. két év alatt lehet megkeresni. Ha New York városában valaki a maximumot keresi, ami ugye évente csak 120.000 dollár, akkor végkielégítésként összesen 240.000 dollárral távozik, ami viszont kb. 9 évi átlagkeresetnek felel meg az Egyesült Államokban. Ugyanis ott, az egy fõre jutó átlagkereset (képzettség mellett) 26.178 dollár. Amint látható a keresetek közötti arány hihetetlenül más Amerikában, mint itthon. A magyar statisztikai hivatal adataiból is kiolvasható, hogy nálunk óriási baj van a jövedelem elosztás rendszerével is, mert amíg a legfelsõ és legalsó jövedelmi tized között az arány nálunk már 10-14 szeres, addig ez Amerikában csak 8-9 szeres. (És itt most csak a látható jövedelmekrõl beszélek! A magyar viszonyokat még a reáljövedelmi változás is terheli, de errõl most ne értekezzünk!) Magyarország államadóssága az USA-val szemben csak 17.500 milliárd Ft volt 2008 végén, bár ezen adat a Nemzeti Bank szerint is „becsült” érték, ami ugye nem egészen pontos! (?) jó ha figyelünk

Ez tehát 1,75 millió Ft fejenként, ami egy fõre lebontva havi 25.000,- Ft kamatfizetést jelent. (illetve ennél valószínûleg többet, ha a valós adatok mégis mások lennének) Igaz az amerikai államnak az eladósodottsága jóval magasabbnak tûnik, de vegyük azt is figyelembe, hogy havi 25 ezer Ft-ról sokkal könnyebb lemondani havi 600 ezer Ft fizetés esetén, mint havi 100-200 ezer esetén, vagy a 40 forintnyi – megalázó nyugdíjból, vagy segélybõl. (bár ez utóbbinak nincs társadalmi hasznossága, s így csak azon lehet polemizálni, hogy az egész életét átdolgozó nyugdíjas, vagy a munkát sem kapó, esetleg képzetlen fiatal van-e rosszabb helyzetben?) MEGVÉD-E MINKET AZ ÁLLAM A PÉNZHÁTTÉRHATALMI BANKTÕKÉVEL SZEMBEN? A témában Róna Péter (Kódolt Kódex) munkájára támaszkodva ki kell jelentenem, hogy a Bajnai-stáb nem a közérdek és közjó szolgája, hanem tõkevédelmezõ érdekcsoport volt! A válságkezelõ csomag „mindenkinek fájni fog“ mondata a bankokra sajnos nem vonatkozott. A magyarországi bankok jövedelmezõsége ugyanis, az elmúlt öt évben megközelítette vagy meghaladta az EU átlagának a kétszeresét! A kormány – álságosan – kidolgozott a PSZÁF, MNB, Bankszövetség közremûködésével egy anyagot, amely „önkéntes” Magatartási Kódex néven vált ismerté. Ez rögzítette, hogy a bankoknak nem fognak fájni a megszorítások, rájuk nem vonatkoznak! Sõt az évek óta érvényes jogosítványuk a jövedelem önkényes átcsoportosítására a társadalom kiszolgáltatottabb rétegeitõl saját kasszájukba sértetlenül marad, de ez nem volt meglepõ, hiszen a megszavazott adómódosítások is a bankok védett helyzetére utaltak. A meglepõ az, hogy a „versenyképesség“ helyreállításának jelszava alatt már a bankok is részesültek a járulékcsökkentésben. A kormány és az Országgyûlés szerint ugyanis Európa legjövedelmezõbb bankszektora, közelebbrõl meg nem nevezett versenyhátrányban szenved, amelyet csak a nyugdíj- és az egészségügyi pénztárnak befizetett járulékok csökkentésével lehet helyrehozni. (?) Nem baj, ha az egészségügy, az oktatás az önkormányzatok, stb., stb., a csõd szélén tántorognak, a fontos az, hogy a Raiffeisen Bank, a CIB, a K&H, az OTP meg a többiek még „versenyképesebbek“ legyenek, más szóval még nagyobb profitra tegyenek szert. Ám hirtelen – valami baki folytán – kiderült, hogy a bankok a világon egyedülálló, csak nálunk, és csak az itteni bankok által használt egyoldalú szerzõdésmódosítás (jogi oxymoron) segítségével akkora törlesztõ részleteket számláznak ki ügyfeleiknek amekkorát akarnak, s a kormány nem a törvényhozáshoz fordult a helyzet rendbehozataláért, hanem a bankokat egy megfelelõbb „illemtan” megfogalmazására ösztönözte. Nézzük a részleteket. A Kódex nem biztosít az adósok számára jogilag érvényesíthetõ védelmet. Egy demokratikus jogállamban a kormány nem a joghézag haszonélvezõjével tárgyal annak pótlásáról – mégpedig a hiányosságot elszenvedõk kizárása mellett – hanem a törvényhozásra támaszkodik, ahol a társadalom minden érintett rétege megválasztott képviselõihez fordulhat. (Istenem! Ez a különbség a valódi demokrácia és az ál-demokrácia között!) A bankok tevékenysége ugyanis meghatározza az egész nemzetgazdaság fejlõdési pályáját, akár pozitív, akár negatív vonatkozásban! Ezért a kérdés nem lehet a Bankszövetség és a kormány zárt ajtók mögött létrejött alkujának tárgya. A kódex miközben a tarthatatlan helyzet orvoslásának látszatát kelti, a lakosság pénzügyi jogbiztonsága érdemben nem javul, hanem romlik. Azzal ugyanis, hogy a Kódexben foglaltak megszegéséért kizárólag a PSZÁF jogosult lépni, továbbá azzal, hogy a PSZÁF mindössze a megszegés „minõsítésére“ van felhatalmazva, valójában a hitelfelvevõk jogfosztása valósul meg, mert a bankok esetleges csalárd praktikáinak törvényes orvoslása helyett csak a PSZÁF „minõsítésére“ lesz lehetõség. jó ha figyelünk

Márpedig itt korlátozni kellene a banki jogosítványokat – az európai minta alapján – és nem rögzíteni, pontosítani a jogosítványokat!!! A helyes megoldás az efféle magatartási kódexek alkalmazása esetében a kódex törvényes keretbe – mint pl. a fogyasztóvédelmi törvénybe – foglalása, amely biztosítja a kódex megszegésének megtorlását is. (ám ez még mindig: következmények nélküli ország!) A Kódex a jutalékok, költségek és díjak inflációs indexálásán kívül semmiféle érdemi változást nem hoz: (a) a forrásköltségek megállapítása, a nemzetközileg elfogadott gyakorlattól eltérõen, továbbra is a bankok ellenõrizetlen döntésének eredménye. A gazdálkodásból származó veszteségeket a bankok teljes egészében átruházhatják hitelfelvevõikre, de az esetleges haszonban az utóbbiaknak nincs részesedésük. A kódex állítólagos szimmetriája nem létezik; (b) a bankok továbbra sem kötelesek a hitelfelvevõk költségére elkészített értékbecslést átadni ügyfeleiknek. Abból az ügyfél csak egy „kivonatot“, kaphat. A fedezetül szolgáló vagyontárgyat a bank bármikor átértékelheti, átértékelésének körülményeirõl pedig nem köteles bármiféle tájékoztatást adni. A költséges becslések elkészítése tehát semmit sem számít. Az abban feltüntetett értéken a bank akkor változtathat, amikor akar; (c) a bankok akkor mondhatják fel bármelyik, még a legpontosabban teljesítõ egy évnél hosszabb futamidejû hitelszerzõdést is, amikor akarják; (d) a bankok továbbra sem felelõsek az ügynökök tevékenységéért, tehát a Kódexben egyébként tiltott módszereket a jövõben is alkalmazhatják az ún. „független“ ügynökök, leányvállalatok bevetésével; (e) a bankok továbbra is akkor adják el a hitelt, akinek, olyan áron, és amikor akarják a hitelfelvevõ elõzetes beleegyezése nélkül, még akkor is, ha az adós pontosan teljesíti kötelezettségeit. Ez a kiskapu az adótörvények kijátszására is lehetõséget ad; (f) a szerzõdés díjmentes felmondásáról a bankok az ügyfeleket csak a szerzõdés aláírásának pillanatában kötelesek tájékoztatni, tehát csak azután, miután a hitelfelvevõ már komoly költségekbe (értékbecslés, hitelelbírálás, jegyzõi díj, stb.) verte magát. A helyzet méltányosságáról mindenki saját igazságérzete szerint dönthet. A szomorú tény azonban az, hogy a fentiekben leírtak – amelyek közül egyetlen egy sem lenne lehetséges az EU többi országában – a Kódex szerint hazánkban a „tisztességes magatartás“ minõsítését élvezheti. A következtetések levonásához, pedig nem kell más csak józanész! LÉTEZIK-E MEGOLDÁS A PÉNZMANIPULÁCIÓS VILÁGGAL SZEMBEN? Röviden válaszolva: igen! A magyar érdekû bank, vagy hitelszövetkezet létrehozása és a magyar termék vásárlásával való magyar munkahely támogatás az egyedüli megoldás. 2010, május 18-án kaptam egy örömhírt a Magyarok Szövetségétõl, amelyben tájékoztatnak, hogy hosszú elõkészület után 2010. április 30-án sikerült megalapítani, engedélyeztetni egy pénzintézeti rendszer elsõ alapelemeként a Korona-Hitel Szövetkezetet. A szövetkezet jogerõs cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tagság tõkejegyzése már folyamatban van, az induló tagság kialakításának jegyzési határideje várhatóan május 31-én zárul. ”A Magyarok Szövetsége 2009. tavaszán, a Nemzeti Érdek Programja Pénzügyi Fejezetének kidolgozása során jutott arra a megállapításra, hogy a hazai pénzintézeti rendszer nem képviseli a magyar érdeket. Sõt, mintha valamiféle újgyarmatosító erõk hadseregeként viselne háborút a hazai gazdaság és az egész magyar társadalom ellen. Hatásában már nem csak kártékony, de kifejezetten és súlyosan romboló, a hazai vállalkozói kör és lakosság jelentõs hányadát alapjaiban fenyegetõ szereplõvé vált. Tudjuk, hogy e vonásai nemzetközi viszonylatban is általánosan jellemzõek. Azonban Magyarországon a cinkos és áruló kormányzat miatt amúgy is rendkívül sérülékeny gazdaság, valamint a 11

97%-os külföldi tulajdonosi túlsúly miatt a romboló hatás különösen erõsen érvényesül. Fenti megállapítások alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a magyarságnak elemi érdeke olyan pénzintézetek létrehozatala, melyek fõ célja a hazai ügyfélkör érdekeinek legmegfelelõbb tevékenység kifejtése. Tervünk helyességének visszaigazolását láthatjuk abban, hogy nyilvánosságra kerülése óta egyre több felõl hallani különbözõ közszereplõ körökbõl, hogy céljuk a „magyar bank“ megalapítása. Bár a hangoztatott szándékok hitelessége nem egy esetben kérdõjelesnek tûnik, mi üdvözlünk minden jó szándékú kezdeményezést, sosem törekedtünk kizárólagosságra, és elsõségünk bizonyítása sem döntõ fontosságú számunkra. Ugyanakkor e cél teljesülésének csak egyik alappillére a hazai tulajdonlás, a másik alappillér a minél szélesebb körû közösségi tulajdonszerkezet kialakítása. Közösségi tulajdonlás megnyilvánulhat állami, vagy önkormányzati tulajdonláson keresztül is – elutasítjuk „az állam csak rossz gazda lehet“ kezdetû hamis szólamokat – az emberek és vállalkozásaik közvetlen közösségi tulajdonlásának legmegfelelõbb formája a szövetkezet. Ezért kezdettõl szövetkezetben gondolkodtunk, másfelõl reméljük és képviseljük az állam ismételt és fokozott szerepvállalásának szükségességét a hazai pénzpiacon.” Fontos megjegyezni, hogy az elnevezésben a „Hitel“ szó nem az ismert pénzintézeti tevékenységre, hanem a tulajdonosi kör szándékainak hitelességére vonatkozik. A legfõbb cél a nemzetben gondolkodók tõke tartalékainak kivonása az ellenséges bankokból, s összegyûjtése és különbözõ nemzeti célokat is megvalósító (hiszen az egyéni célok is mutathatnak azonos irányba a közös célokkal!) pénzintézeti vállalkozásokba való befektetése, ilyen társaságok alapítása, illetve már meg lévõ, de tisztességes pénzintézetekbe az érdekérvényesítést biztosító képviselõk küldése, s annak munkájának felügyelete. A tagság tõkejegyzése folyamatban van, az induló tagsági kör kialakításának jegyzési határideje május 31-én zárul. (érdeklõdni: [email protected] e-mail címen.) Az induló kör után majd kidolgozzák a késõbb csatlakozók feltételrendszerét. Szerintem ez a lehetõség az, amely megoldást kínál a pénzpiaci kizsákmányolás jelen problémáira. MI LENNE A FELADATA EGY VALÓDI PIACGAZDASÁGBAN, A BANKSZEKTORNAK? A piacgazdaságban a bankrendszernek legalább két alapvetõ feladata van. Elsõ a gazdaság mûködésébõl fakadó kockázatok felmérése, a vállalhatatlanok kiszûrése, a vállalhatók beárazása és meghitelezése. A másik feladata a társadalom megtakarításainak begyûjtése, azok árazása és hosszabbtávú hitelekké alakítása. E két feladat ellátása nélkül a nemzetgazdaság – tekintet nélkül a kormány fiskális politikájára – nem képes növekedni, fejlõdni. (Sajnos nem is a fiskális politika, hanem a monetáris politika a döntõ a pénzügyek vonatkozásában, s errõl valahogy nem hallunk a közbeszédben szinte semmit! (?)

Hosszú évek óta a magyar bankrendszer egyik feladatát sem látja el! Ahelyett, hogy megóvná a nemzetgazdaságot a túlzott kockázatoktól, azokat egyszerûen közvetíti, áthárítja a társadalomra, de a kockázatvállaláshoz fûzõdõ hasznot bezsebeli. Az eredmény a magyar gazdaságban rejlõ nagyon magas kockázati szint, amely aztán hozzájárul a megfizethetetlenül magas hitelköltségekhez, ami aztán a kockázati szint további emelkedését eredményezi. Ördögi kör. A betétek kölcsönné történõ átalakítása szintén nem a magyar bankszektor mûfaja. A megtakarítások java ugyanis nem kölcsönökké, hanem az MNB-ben elhelyezett betétekké válik, amelyekre az állam busás felárat fizet, miközben a virtuális pénzek (kártyás fizetések, átutalások, hitelpénzek, stb) ún. készpénzkímélõ rendszere is a bankok jövedelmét erõteljesen emeli. A kölcsönök 75%-át pedig a bankok devizaforrásokból finanszírozzák.(De ezt is csak akkor, ha szükséges hozzá bármilyen forrás, hiszen ott a lehetõségük a hitelpénz virtuális elõállítására is, mert a banki tartalékráta csupán 5% a törvény szerint!) Ki kell emelnem azt is, hogy a devizában számolt hitelekre az abból fakadó árfolyam veszteségeket is a nemzetgazdaságra hárítják, a hitelfelvevõt terhelik vele. A Bajnai-kormány (minden bûne ellenére írom!) megpróbál pénzügyi egyensúlyt teremteni, de a terheket csak a társadalomra hajlandó pakolni, s ezen óriási áldozatok nem fognak eredményt hozni mindaddig, amíg a monetáris politika és a bankok tevékenysége nem biztosítja a nemzetgazdaság számára a megbízható, megfizethetõ értékjel mennyiséget (tõkét). Márpedig az idegen bankszféra jelenleg, a saját profitján kívül nem biztosít semmit. Igaz, lehetõség lenne arra is, hogy az állam felpántlikázott pénzeket pumpáljon a gazdaságba, s olyan beruházásokat valósítson ezekkel meg, amelyre egyébként is szükség lenne, de ezt egy „szélhámosságból vizsgázott” pénzügyi kormányzat természetszerûen nem képes megvalósítani. ZÁRSZÓ Eljött az ideje annak, hogy felébredjünk, s a magyar küldetést teljesítve ne a multik és a globális tõke érdekeit szolgáljuk ki, hanem teremtsük meg a saját munkalehetõségeinket, hozzunk létre olyan közösségeket, ahol nem csak baráti, hanem tisztességes – de érdek alapú – alkotás, termelés és értékesítés folyik. Ne várjunk a sült galambra, hanem használjuk ki a magyar kreativitást és fogjunk bele az értékteremtõ munkába, mert az önellátásra bármely pillanatban szükség lehet, s közös erõvel mindezt már többször – pl.Trianon után – képesek voltunk megvalósítani. Ha akkor sikerült, akkor ma miért ne sikerülne? Ha van a birtokunkban olyan eszköz, amit a közösség szolgálatába lehet állítani, rendelkezünk olyan virtuális pénz felett – ami idegen érdekû bankokban van elhelyezve, ha vannak olyan gondolataink, találmányunk, ötletünk, amellyel elõre lendíthetjük a kisközösségünk, s ezzel a haza sorsát is, akkor cselekedjünk! Mert már láthatók a fedezetnélküli papírfecnik végórái! Szeged, 2010-06-01 Dr. Bene Gábor S.

CSEH VÉLEMÉNY: TÖRÖLHETNÉK, HOGY „MI, A SZLOVÁK NEMZET” Szlovákia akkor adna európai választ a magyar kormánynak a kettõs állampolgárságot érintõ kezdeményezésére, ha például nyilatkozatot fogadna el a Benes-dekrétumok érvénytelenítésérõl, vagy az alkotmány bevezetõjében a „mi, a szlovák nemzet” kifejezést „mi, Szlovákia állampolgárai” kifejezésre módosítaná - állítja Lubos Palata neves cseh publicista abban az írásában, amely a Sme címû szlovák liberális napilap hétfõi kiadásában jelent meg a véleményoldalon. Irigylem tõletek a szlovákiai magyarokat címû írásában a közép-európai témákkal rendszeresen foglalkozó Palata rámutat: bár a szlovákok egy része irigyli a csehektõl, hogy a második világháború után etnikailag kitisztították a határvidéket, és megszabadultak a nagyszámú német kisebbségtõl, nincs mit irigyelni. A csehek szerinte ezzel sokat vesztettek, mert szegényebbek lettek a cseh és a német kultúra, valóság néha megerõltetõ, de végeredményben ösztönzõ mindennapos konfrontációjával, versengésével. Csehország romlása, amely a mai napig nem volt helyrehozva, nemcsak a kommunizmus, hanem a hárommillió szudétanémet kitelepítésének is a következménye - vélekedik a szerzõ. „Tiszteljétek a szlovákiai magyarokat, hatalmas értéket jelentenek, amilyennel egyetlen más közép-európai ország sem rendelkezik, Magyarországot is beleértve” – figyelmezteti a szlovákokat a cseh publicista. (mti)

12

jó ha figyelünk

A világvége tudományos magyarázata Az USA, az Európai Únió valamennyi állama, Ausztrália, Új Zéland, Kanada államtitokká nyilvánította és hírzárlatot rendelt el a témában, a forrás Norvégia, az ott menedékjogot kapott brit tengeralattjáró kapitány zártkörû sajtótájékoztatója alapján:* Hogyan lesz a globális felmelegedésbõl új jégkorszak? Kanadában évtizedek óta vizsgálják mélyfuratokkal a földtörténeti korokat és jól megállapíthatóan kiderült, hogy szinte pontos periodicitással ismétlõdnek a hozzávetõlegesen a tíz-tízezer évig tartó jégkorszakok ill. jégmentes idõszakok. Ezt abból állapították meg, hogy egy-egy kb. tízezer évet felölelõ rétegben találtak pollenszemeket, majd a következõben nem, a rákövetkezõben újra, majd megint nem, így tovább, majdnem teljesen szabályos hosszúságú szakaszokban. Azt is megállapították, hogy minden valószínûség szerint jelenleg egy tízezer éves globálisan jégmentes idõszak végén járunk. 2. A globális felmelegedés tény, de akkor is éppenúgy bekövetkezne, ha ember egyáltalán nem élne a földön és ipari tevékenységével nem szennyezné a bolygót. Ezt a folyamatot az emberiség bûnének feltüntetni és ezzel lelkiismeretfurdalást kelteni pusztán félrevezetés a valóságos fatális okok eltitkolása céljából. Az emberiség tevékenysége ebben pusztán annyi, mintha odamennél egy égõ felhõkarcolóhoz és a magad részérõl még rádobnál egy lapát szenet. Számit, számit, de gyakorlatilag semmit.* 3. A globális felmelegedés oka geológiai természetû, egy bizonyos hosszúságú periódus alatt elfogy az aktív talajréteg ásványi anyag tartalma, ami a fák és mindenféle növényzet életéhez nélkülözhetetlen. Ez nemcsak az erdõk jól látható pusztulásában jelentkezik, hanem 1-1 fa összes levélszámának, ágsûrûségének szignifikáns csökkenésében is észlelhetõ, de még a fûfélék levéldúsulásának elmaradásában is jól nyomon követhetõ. Ez a világszerte fokozódó zöldfelület csökkenés évrõl-évre többezer tonna széndioxid megkötésének elmaradásával jár és valójában ez a megállíthatatlanul növekvõ széndioxid réteg okozza az üvegházhatást. 4. A felmelegedés jelenleg már egyharmadával csökkentette az Északi Sark permanens jégtakaróját, de a nagyobb baj a Déli Sarkon van. Ott már több „kisebb”, csak néhány négyzetkilométeres jégtábla darab szakadt az óceánba. Azonban van egy egybefüggõ, vízben lévõ részével együtt hatezer méter vastag, háromszáz kilométer széles, magas jég-fennsík, amin már itt-ott megjelentek és szaporodnak a vízzel teli „kutak”, melyek megjósolhatóan jelzik ennek a hatalmas tömbnek az olvadását és a bármikor bekövetkezhetõ tengerbe szakadását. Ha ez bekövetkezik, mindössze 3 nap alatt olyan globális cunamit okoz, ami annyiban is különbözik majd a szokásos cunamiktól, hogy a pusztítása után ez a plusz vízmennyiség nem húzódik vissza, mint a földrengéses cunamiknál, mert nem lesz hova, vagyis a víz a pusztítása után is a pusztítás helyén marad. Ha ez az említett hatalmas jégterület már az óceánban utazva a vízkiszorításon túl ráadásul el is olvad, a világtengerek szintjét, beleértve a beltengereket is, mint a Földközi vagy az Adria, olyannyira emeli meg, hogy a tengerpartok legalább 5-7 kilométerrel kerülnek mindenhol beljebb, eltüntetve szigetek ezreit és olyan városokat, mint Brighton, Plymouth, Liverpool, Miami, Sydney, stb., stb. 5. Azonban nem is ez lesz a fõ baj, hanem a végeredmény, vagyis az eljegesedés. Ugyanis a jégolvadásokból az óceánokba kerülõ víz édesvíz. A mai idõjárási és klimatikus viszonyokat nem a légköri események, hanem az azokat is determináló globális tengeráramlatok határozzák meg. Ha ezek nem lennének akkor csak az Egyenlítõ környékén lenne többé-kevésbé elviselhetõ átlaghõmérséklet. Azonban a jelenlegi tengeráramlatokhoz fizikai okokból elengedhetetlen a tengervíz jelenlegi sótartalma. Só nélkül lelassulás, majd jó ha figyelünk

leállás várható. Nézzük példaként a Golf áramlatot, amelyet tulajdonképpen egy nagy meleg folyónak is felfoghatunk, ami az Atlanti Óceán felszínén folyik. Ezt a sótartalom különbség teszi lehetõvé. Mint közismert, ez az áramlat, ami az Egyenlítõ felõl indul, határozza meg döntõen Európa éghajlatát. Útja során amint az Északi Tengerbe ér, szintén sótartalom változás miatt a felszínrõl hirtelen a mélybe fordul és az alsó régiókban elindul visszafelé. 6. A brit kormány az elmúlt év õszén, a fentiek tudatában és teljes titokban tengeralattjárókat küldött az Északi Tengerhez, hogy tanulmányozzák a mélybe forduló Golf áramlatot, méréseiket hasonlítsák össze az eredeti adatokkal. Nos ekkor történt, hogy a tudósok a tengeralattjárókon a szokásos adatokhoz képest már 20%-os sebességcsökkenést mértek a Golf áramlat mélybe zuhanásánál. Ekkor történt az azonnali államtitokká nyilvánítás is, amit több ország is átvett, kivéve Norvégiát.* 7. Ha a sótartalom csökkenés miatt leáll a Golf áramlat, (s ez a világ többi tengeráramlatára is érvényes) az érintett területeken ”örök” tél következik be. Ez Európa vonatkozásában elõször a Brit Szigetekre, Skandináviára, majd Észak Franciaországra terjed ki, de pár év alatt eljut egészen Afrika északi partjáiig. Britannia az elmúlt évszázadokban arról volt közismert, hogy éghajlata mérsékelt, nincs igazán nyár, de igazán tél sem, még a leghidegebb teleken sem hagyja el a higanyszál a fagypont körüli hõmérsékletet. Nos ezen a télen soha nem látott hóviharok és mínusz 10 fokos lehûlés is több helyen elõfordult a szigetországban. Ekkor döntött úgy az a tengeralattjáró kapitány, aki tanúja volt a méréseknek, hogy az államtitok ellenére nem hallgat tovább és kitálal a világnak. 8. Mi lesz az emberekkel? Várhatóan úgy, mint minden katasztrófa idején elõször segíteni próbálnak egymáson, utána pedig egymásnak esnek. Elõször délrõl indul meg majd minden bizonnyal egy hatalmas menekült áradat az elöntött tengerpartok, szigetek világából, olasz, spanyol és görög családok ezrei próbálnak majd megélhetést, letelepedést találni Európa belsõ vidékein. Utána rövidesen megfordul a menekült áradat iránya és az északi népesség igyekszik majd az örök tél beköszönte miatt, délibb, még lakható hõmérsékletû helyeket foglalni el. Természetesen ez nem fog menni élelemhiány, erõszak és háborús összecsapások nélkül. 9. Mi tehát a Föld jövõje? Mint láthatjuk a szokásos módon várhatóan újabb tízezer évre jégkorszak következik. A jégkorszaknak az ugyancsak vele párban álló, szintén periódikusan ismétlõdõ erõteljes és globális vulkáni boom vet majd véget, ugyancsak az eddigieknek megfelelõen. Az élet legalábbis egysejtû szinten és a tengerekben a jég alatt valahogy ezt az idõszakot is szokásosan átvészeli. A vulkáni tevékenység újra gazdagon ellátja a talajréteget ásványi anyagokkal, tehát a körforgás újra indulhat, startolhat megint a Föld vegetációja is, majd késõbb az állatvilág is újra indulhat. Hogy lesz-e a következõ jégmentes idõszakban is ember a Földön az csak Istentõl függ. 10. S végül. Vajon meddig tarthat ez a körforgás? Minden bizonnyal addig, amíg ki nem fogy a Föld vulkánikus ereje is, hogy tízezer évenként globálisan megújulva megszüntesse az aktuális jégkorszakokat. Ekkor majd marad a jég és a Föld véglegesen kihûlve, halott bolygóvá, ûrszemétté válik. Természetesen nincs módunk a fentiek elkerülésére, struccpolitikával sem. Egyet tehetünk. Minden napunknak maximálisan örülni kell addig és a sors, vagyis Isten különleges ajándékának tekintenünk. Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált EU-s pályázati tréner egyetemi oktató e-mail: [email protected]

13

A HATÁRONKIVÜLI MAGYAROK: Feltételezhetõen az új kormány elsõ dolgai között lesz a kettõs állampolgárság ügyének rendezése. Mivel az utódállamok területén hatalmas erõvel folyik megsemmisítésünk, valóságos etnocidium, ez már nem tûr halasztást. Nagyon kemény akciót kell indítani a TERÜLETI autonómia érdekében. Tapasztalataink szerint a népszavazási szerencsétlenség óta apátia lett úrrá a lelkeken. Ebbõl azonnal fel kell rázni testvéreinket, mert nélkülük nem tudjuk megvalósítani a céljainkat. Ehhez a nyugati közvélemény és a szakemberek elõ vannak készítve. Az autonómiával foglalkozó könyveinket a nyugati világ illetékeseinek eljuttattuk és ez a tevékenységünk ma is folyamatban van. Így ha a három erõ: a magyar kormány, a határon kívüli véreink és az angol nyelvû hírverésünk összehangolt akcióba lép, az autonómiakövetelésünknek senki sem tud ellenállni. Ehhez már csak a politikai akarat szükséges. Még egy igen fontos ügy, Szerbia felvétele a NATO-ba és a EU-ba. Remélhetõleg a kormány nem töri ki a nyakát nagy igyekezetében, hogy KÖVETELÉSEINK teljesítése nélkül – elsõnek – írja alá a csatlakozási okmányt. Ehhez nem elég egy szerb mosoly, nyugati nyomás és egy papírrongy, hanem kemény, szankcionálható megegyezés. Itt az ideje, hogy ne dõljünk be a nyugati blöfföknek! Egész Európa tele van jól mûködõ autonómiákkal! Csak a magyaroknak nem jár ilyen jog? SZÁMONKÉRÉS: A „rendszerváltás” után – talán kényszerûségbõl elmulasztott – felelõségre vonással elkéstünk. A népellenes bûnöket elkövetõ kommunista bitangok kihaltak, betegek vagy kivándoroltak. Ezzel tehát elkéstünk. Utólag azonban letárgyalhatjuk ügyüket és rendes bírósági eljárással utólag ítéletet mondhatunk felettük illetve megakadályozhatjuk utólagos „szenté avatásukat” Viszont nem késtünk el az utolsó húsz év „Kisz-maffia” rablóbandák elszámoltatásával. Ehhez visszaható hatállyal meg kell szüntetni a nép és nemzetellenes bûnök elévülését Ehhez jogalapot nyújt az a tény, miszerint idegen katonai megszállás alatt hozott törvények érvénytelenek. Lehet, hogy ez egy hatalmas vihart idézne elõ, de elõbb-utóbb szembe kell nézni ezzel a problémával is. Külön nyomozó csoportokat, ügyészségeket, bíróságokat kell szervezni ezen ügyek felderítésére és bíróság elé álltására. Különös gondot kell fordítani a volt kormányfõk, miniszterek, gazdasági vezetõk jól megalapozott vádak alapján való, kemény büntetésére. Ha gazdasági bûntények minden kétséget kizáró bizonyítása megtörtént, teljes vagyoni elkobzást is foganatosítani kell. Ha egy kocsi lopásért öt évet kaphat valaki, milliók elsikkasztásáért, ehhez arányítva kell kiosztani a büntetéseket és kiemelt nyugdíj elvonásokat a „fehérgalléros” bûnözõkre is. Minden eszközt fel kell használni a külföldre síbolt vagyonok visszaszerzésére is. Kötelezni kell a bankokat, hogy egy bizonyos összeg fölötti külföldre átutalt pénzek adatait közöljék az illetékes hatóságokkal. A végrehajtó hatalom túlkapásait eltûrõ vagy arra buzdító, parancsot adó politikai vezetõket is bíróság elé kell álltani s keményen megbüntetni, kártérítésre ítélni. PÉNZÜGY: A Fidesz nincs irigylésre méltó helyzetben. Aki csak egy kicsit is ismeri a nemzetközi erõviszonyokat és pénzügyi függõségeket, aggodalommal néz a jövõ elé. Ha a pénzeszsákok nyomására folytatni kényszerül a „libatolvaj, adócsaló” miniszterelnök megszorításait, elvesztünk és óriási kiábrándulás megrendítheti kormányzási terveiket. Mivel kétharmados többsége van, határozott hangnemben követelhetné az adósságok konszolidációját, azaz átütemezését. 14

Erre már volt példa, Argentína és Mexikó esetében. Még talán egy „barátságosabb” távol keleti pénzügyi hatalomhoz is fordulhatna az adósságok átvétele és kamatcsökkentés reményében. Persze ez az egyik nagy pénzügyi hatalom, egy másikra való elcserélését jelentené. Itt alaposan meg kellene fontolni a feltételeket. Feltétlenül gondoskodnia kell egy százszázalékosan magyar kézben lévõ bank alapításáról. Emellett a hitelegyletek (külföldön Credit Unions) és szövetkezeti bankok szervezése és támogatása elsõrendû nemzeti érdek. Ugyancsak szükség volna egy nemzeti jelzálog bankra is, amely nemcsak a pénzügyi, hanem szociális szempontokat is figyelembe veszi. Lehetõ leggyorsabban közel egy szintre kellene hozni a külföldi és magyar alap kamatot. Most ott tartunk, hogy egy külföldi bank az USA-ban vehet fel pénzt fél (!!!)százalékos kamatra és befektetheti a MNB-ba négy és fél százalékra.. A hasznukat a zsebünkbõl lopják ki és viszik külföldre… Az elmúlt évek vezetõi között vannak olyanok, akik adócsalási szándékkal pénzüket „offshore” bankokban, befektetési cégekbe mentették ki. Ezeket perbe kell fogni. A FÖLD: Messze nem elegendõ a EU moratórium 1-3 éves meghosszabbítása. Ennyi idõ alatt a magyar föld nem védhetõ meg. Tehát olyan rendelkezéseket kell hozni, amely kemény feltételekhez köti a föld tulajdonát (a nyelv kellõ tudása, igazolt helyben lakás, hazai körülményekhez igazodó bizonyított szakértelem, a helybeliek elõvásárlási joga stb.). „Paraszt hitbizományok” bevezetése, azok képzési és felszerelési segítsége is fontos eszközök lehetnek. A FALU MENTÉSE: A Fidesz kormánynak sem ideje sem lehetõsége nem lesz az elmaradott falvak gyors, intézményes és hatékony felemelésére. Vélhetõen 2-3 kormányzási periódusra volna szükség az elmaradott falvak talpra állítására. Tehát, addig is, a falunak elsõsorban önmagát kell segítenie, ami csak az önellátás terén lehetséges. Ezt a rendszert lehet cserekereskedelemnek, szakosodott termelésnek vagy helyi pénzrendszernek hívni. Lényeg a termelés és a munkaerõ pénz nélküli cserélhetõsége. Választott szakemberek döntenék el, milyen és mennyi mezõgazdasági termékre van szüksége a falunak és azt ki vagy kik termelnék meg, önkéntes alapon. Kik azok, akik a szakértelmükkel vagy munkaerejükkel tudnak teljes erõbevetéssel közremûködni. Ez pénznélküli gazdasági rendszer mentette meg az USA farm lakosságát a nagy gazdasági válság idején. Nota bene: a cserekereskedelem ma is él és virul az USA-ban (Itex) és Kanada Quebec tartományában. Ugyanakkor olyan ipari növények termelését is segíteni kell, amelyek aránylag kis területen is nagyobb haszonnal termeszthetõk. Ebbe a kategóriában érdemes megemlíteni a ginsenget amelyet a kanadai Ontario tartomány óriási sikerrel honosított meg a csökkent keresletû dohányt termelõ ágazat helyett. Talán érdemes volna a ginsenggel együtt élõ fák erdeinek kutatása is, mert ez a növény vadon is terem, csak gyûjteni kell. Elõ kellene segíteni a rendkívül értékes szarvasgomba gyûjtését illetve termelését is. Az õstermelõk boldogulásának titka a gyûjtõk, nagykereskedõk, exportõrök megkerülésében rejlik. Az Internet segítségével ma már könnyû megtalálni a kapcsolatot a megfelelõ üzletekkel, üzemekkel, Európa minden pontja könnyen elérhetõ – megfelelõ nyelvtudás birtokában. NÉPFÕISKOLÁK: A két háború között hatalmas népmozgalommá fejlõdött a Kerkai Páter által szervezett KALOT és a hasonló protestáns szervezetek. jó ha figyelünk

Csak a Kalotnak több mint százezer tagja volt a háború végére. Ezen szervezetek a földhöz ragaszkodó paraszt ifjúságot képezték a modern mezõgazdasági és társadalmi tudományokra. Õk és a magyarság akkori szellemi vezérei, Németh László, Szabó Dezsõ, a falut tekintették a városi középosztály és a nemzet újjászületésének örök forrásának. Ezért verték szét e nagyszerû szervezeteket a kommunisták, már l945 õszétõl. Ezért tartóztatták, ítélték el a vezetõket és igen sok esetben a kiképzetteket is. Nemzeti alapokra épültek és a kolhozosítás útjában állottak. Pusztulniuk kellett! Ezek felélesztésére óriási szükség van, az eredeti okokból. Segíteni kell a Fidesznek a már kiválóan mûködõ Lakitelki Népfõiskola megalapítójának, Lezsák Sándornak e nélkülözhetetlen szervezet kiépítésében. ALAPSZÜKSÉGLETEK: Minden városoktól messze esõ falunak szüksége van lisztre, étolajra, tejre, tápra, biodieselre stb. Ezeket helyi vállalkozók meg tudják termelni. A második világháború alatt majd’ minden falunak vagy járásnak volt olajütõje, kalapácsmalma (daráló), szeparátora. Ezeket a Rákosiék pillanatok alatt betiltották, összetörték, legjobb esetben államosították. Most ezeket újból munkába kellene álltani. Már csak azért is, mert mára jóformán minden étolajgyár, malom, tejüzem vagy megszûnt, vagy idegen kezekben van. A helyben elõállított biódiesel üzemanyag is óriási megtakarítást jelentene, még akkor is, ha azt adózással terhelné meg az állam. Miután az áramfejlesztõ telepeket is eladták Hornék, méghozzá az adónkból fedezett garantált haszonnal, a villany ára magas, különösen az „istenhátamögötti”, jövedelem nélkül maradt falvak számára. Ez ellen kétféle módon védekezhetünk: a fogyasztás csökkentésével vagy „házi” áramfejlesztéssel. Már a villanykörték cseréje is segít – hosszú távon. A spirálégõk többe kerülnek, de kb. húsz százalékát fogyasztják a hasonló fényerejû, már nem is gyártott, drótszálas égõk fogyasztásának. A LED égõk is lassan elfogadható áron kerülnek forgalomba, amelyek még annál is kevesebbet fogyasztanak és sokkal hosszabb ideig tartanak. Világítási célokra elegendõ áramot termelhetünk olcsó eszközökkel, ha LED világítótesteteket használunk. Az új találmány, a „thin film” napelem, felhasználható közvilágításra, vagy telepet töltõ házi áramtermelésre is. Talán az új kormány felgyorsíthatná a folyamatot, kedvezményes árakkal. ÉLELMISZER IPAR: Az élelmiszeriparunk is idegen kezekben van. Az új tulajdonosok leszerelték a gyárak zömét, lenyomták az átvételi árakat, így a magyar gyümölcs, cukorrépa és zöldségtermelõk jórészt tönkrementek, a baromfi és állattenyésztõkkel együtt. Regionális feldolgozó szövetkezeteket kellene sürgõsen alapítani, amelyek a nagykereskedõk és exportõrök kikerülésével, tisztességes áron tudnák értékesíteni minõségi termékeiket a hazai és nyugati piacokon. Ebben is segíthetne a kormány és az Internet. Törvényben kell tiltani a multikat, hogy alacsonyabb áron forgalmazzák behozott áruikat (dömping), mint az EU más országaiban átlagosan alkalmaznak. Ugyancsak kötelezni kell õket arra, hogy az élelmiszerek legalább nyolcvan százalékát hazai termelõktõl vásárolják, és 15 napon belül fizessék ki a termelõket és beszállítókat. KÖZLEKEDÉS: A vidéki utak elhanyagoltak. A buszok többnyire régen túlhaladták hasznos életkorukat, tehát jórészt megbízhatatlanok. S ha pótlásról kell gondoskodni, legalább magyar gyártmányokat kell választani. A megszüntetett MÁV vonalakat vagy újra kell indítani a Fidesz kormánynak, ha ez feltétlenül szükséges, vagy helyi kezelésbe adni. A leállított vonalak síneit, vezetékeit, berendezéseit máris rongálják, lopják. Ez a kár messze felülmúlja a leállításból származó jó ha figyelünk

üzemeltetési megtakarítást. Ha másként nem megy, az érintett falvak, városok kezébe kell adni a vonalak fenntartását. Erre felhasználható a közsegélyen élõ tömegek jelentõs része. Ha a vágányokkal és más létesítményekkel nem kell törõdnie, talán a MÁV is hajlandó napi 2-3 motorvonat pár indítására. Ha a MÁV nem tud gördülõ anyagot adni, akár a használt buszokat is át lehet alaktani olcsón, a sínen való felhasználásra. Ez nemcsak üzemanyag megtakarítást jelentene, hanem gumiabroncsra sem lenne szükség. Nem is említve a sokkal nagyobb, vasútra jellemzõ biztonságot. Fel kell deríteni, miért nem fogadta el Budapest, a 4. sz. Metró építésére tett orosz ajánlatot? Az államadósság egy részéért csinálták volna meg, amely kézen-közön úgyis javarészt elsikkadt. Ki kell nyomozni ennek a szerencsétlen ügy, (Franciaország – Medgyessy – Demszky hármas) vonatkozásait. (Ezért kapott volna Medgyessy Péter francia „Becsületrendet”?) A hihetetlenül magas építési költségeinek okát. Felül, kell vizsgálni az autópályák hatalmas kiadásainak okát is. A Malév ügy is, sötét eset. Miért szüntették meg a magas hatásfokkal mûködõ amerikai járatokat (Toronto, Neí York) Mikor, miért, mennyiért adták el és most miért, milyen áron kellett visszavásárolni? Ugyanígy a reptér üzemeltetése is gyanúra ad alkalmat. A MÁV hasznot hajtó üzemrészeinek eladásából kinek volt haszna? KÜLÜGYEK: Rövid idõközöktõl eltekintve, nem volt hatásos külpolitikánk. Diplomatáink a kiegyezés után is ügyetlenül tébláboltak az osztrák külügyérek árnyékában. A két háború között volt néhány diplomatánk, külügyminiszterünk, akik alkalmasak voltak érdekeink érvényestésére. Csakhogy! Egy ország külügyi hatásfokát egy jól felszerelt hadsereg, jól mûködõ ipar és kereskedelem, valamint homogén nemzet határozza meg. Az is segít, ha egy ország stratégiai helyet foglal el a sártekén. Nos, nekünk ugyan van stratégiailag értékes területünk, de az elsõ három kritérium teljesen hiányzik. Ehhez „járul” még a hozzáértés úgyszólván teljes hiánya. Ötven éven át a Szovjetunió képezte külügyéreinket. Ezek a tehetséges, jó káderrel rendelkezõ ifjak ugyan meg is tanulták a körmeiket rendben tartani, és a külsõ parancsokat vakon teljesíteni. Nemzeti érdekeinkrõl mit sem tudtak, de ha mégis, eszük ágában sem volt kockáztatni jól jövedelmezõ pozícióikat A „rendszerváltás" hozott ugyan némi változást, de csak 6-8 évre tehetõ azon idõszak, amikor tényleg kezdtek a magyar érdekek elõtérbe kerülni. A KÜM felsõ vezetése cserélõdött, de a mindenható középvezetõk helyükön maradtak és ott gáncsoltak el mindent, ahol tudtak. Annak értették a módját! Jellemzõül csak egy esetet írok le: Jeszenszky akkori külügyminiszter Úr felismervén a külföldi magyar felvilágosító szolgálat úgyszólván teljes hiányát, újranyomatott öt angol nyelvû könyvünket. Ezekbõl 400-400 darabot visszatartott a KÜM részére, külföldi terjesztés céljából. Amikor legközelebb hazautaztam, egy velünk szimpatizáló tisztviselõ megsúgta, hogy „felsõbb parancsra” zúzdába kell küldeni egyik könyvünket (Chászár Ede amerikai egyetemi tanár könyvét az elsõ bécsi döntésrõl) mert az „sérti a csehszlovákok érzékenységét.“. Ehhez tudni kell, hogy Chászár professzor úr soha egy adatot nem írt le, többszörös ellenõrzés nélkül. Eltekintve attól, hogy mikor volt tekintettel egyetlen állam is a mi érzékenységünkre? Az a külügyér „úr” aki a parancsot kiadta, sokáig magas pozíciót töltött be Brüsszelben. Nota bene, a barátunk segítségével sikerült megmentenem a könyveket és nyugatra juttatni. KÜLFÖLDI PROPAGANDA: A világ minden állama propagandát folytat, a pénzügyi, katonai és külügyi helyzetének valamint concenzussal kitûzött nemzeti céljainak arányában. 15

Hazánk azon államok közé tartozik, amelynek belpolitikai helyzetébõl eredendõen, valamint önálló diplomáciai hagyományok hiányában, nincs számottevõ propaganda tevékenysége. Nem szívesen költöttek rá vezetõink. Jó példa erre Bethlen István volt miniszterelnök válasza Bolza Ilona kérdésére, akinél 44-ben bujdosott a Gestapo elöl. Bolza Ilona megkérdezte Bethlent: „Hogyan lehet az, hogy a cseheknek, románoknak, szerbeknek olyan jó propagandájuk van nyugaton és nekünk semmi?“ Bethlen némi gondolkozás után így válaszolt: „Nekünk arra soha sem volt pénzünk.“ Ez – természetesen – nem igaz! Egy harckocsi árából két-háromszázezer, egy vadászgép árából százszor annyi angol vagy más nyelvû könyvet vagy magazint lehetne nyomatni és az egész világon terjeszteni. Persze nem csak a pénz, de a szándék, helyismeret, szakértelem is hiányzott. Ezen sürgõsen változtatni kell, mert azok a nemzeti érzésû külföldi magyarok néhány éven belül kihalnak, akik eddig úgy-ahogy pótolni és ellensúlyozni igyekezték a magyar,(országi) kormányok bûnös mulasztásait. ENERGIA: Minden ellenkezõ híreszteléssel szemben, hihetetlenül gazdagok vagyunk az energiaforrásokban. Geotermál tartalékunk úgyszólván kimeríthetetlen. A MOL már elõrehaladott kutatási eredményeket ért el ezen a téren. Tisztán idõ és politikai döntés kérdése az erõteljes feltárás és hasznosítás üteme. Földgáz tartalékunk egyre nõ. Igaz, nehéz a kitermelése, de minden pénzt megér, ha MI kutatunk és termelünk. Ha mások csinálják, inkább megéri külföldrõl venni a földgázt, ha annak ellenértéke fejében exportálni tudunk. Ugyanis a honi termelést közel világpiaci áron kell majd megvennünk az idegen vállalatoktól, amelyek valutában viszik ki az árát – ellentételezés nélkül. A nap és szél energiát is ki kell használnunk A kezdeti magas befektetés után ez az energia INGYEN van. Itt döntõ szerepe lesz az olcsó „thin film” nap elemeknek, amelyeket már itthon kellene gyártani és exportálni a honi szükségletek feletti túltermelést. (Nota bene: Van egy „thin film” napelem gyárunk, amelyet éppen most, 2o1o, áprilisában akar megvásárolni egy USA cég…) Inkább állami kézbe kellene venni, ha nincs magán tõke. Az új kormánynak millió gondja lesz. A csõd elkerülése minden energiájukat le fogja kötni, de a felsorolt stratégiai feladatokon múlik a nemzet jövõje. Tehát még plusz áldozatokat is kell vállalniuk, ha a nemzethalált el akarjuk kerülni. Bízom bennük! KIRÁLYSÍROK: Egyetlen nemzet sem bánik nagyjaival olyan bûnös és gondatlan módon, mint mi. Vagy nem tudjuk, hol nyugszanak királyaink, vitézeink, nagyasszonyaink, vagy nem köztudomásúak, de fõként nem is törõdünk velük. A legfelháborítóbb a székesfehérvári királysírok sorsa. Még a török megszállók is tisztelettel, katonáikkal õriztették Szent István templomát és a királyaink sírjait, de a nyugati, keresztény „felszabadítók” szándékosan lerombolták a templomot, amiben még miséztek is akkoriban és szétdúlták a királysírokat, hogy helyet csináljanak az új püspöki palotának. Még a Horthy rendszer alatt is csak rontottak a helyzeten. Talán ideje volna az összedobált csontokat szétválogatni és megpróbálni azonosítani. Ha ez a tudomány mai állása mellett még

nem lehetséges közös sírba kellene tenni a maradványokat és a záró lapra felvésni minden királyunk és királynénk nevét, s ha lehet elképzelt, vagy valós arcmásukat bronzba öntve az emlékmûre erõsíteni. Ebbõl nemzeti zarándokhelyet kellene létesíteni, fõként a fiatalok részére, akik szellemi, érzelmi kapcsolatot létesíthetnének királyainkkal, akikrõl csak a történelem órákon hallottak sok esetben rögtön el is felejtettek. NEMZETVÉDELMI ÉREM: A két háború között alkották meg a „Nemzetvédelmi kereszt“ kitüntetést. Ezt azok kapták, akik valamilyen módon munkájukkal hozzájárultak nemzetünk jólétéhez, túléléséhez, jó hírének terjesztéséhez. Ezt nyilván nem lehet ilyen formában újraéleszteni, de valami más néven és alakban igen. Talán „Pro Patria” néven lehetne újra életre hívni ezt a megbecsült kitüntetést. Mivel az elsõ demokratikus (Antall) kormány óta nemzeti érzelmû külföldi magyar csak nagyon ritkán kapott kitüntetést, mi, a Hunyadi Mátyás Öcs. Munkaközösség, angol nyelvû, magyar történelmi tárgyú könyvakciónk támogatói részére egy emlékérmet adományoztunk ezzel a felirattal: „PRO PATRIA IN EXTERIS” Tettük ezt annak reményében, hogy egy nemzetinek nevezhetõ kormány elõbb-utóbb rendszeresíti az említett „Pro Patria” vagy ehhez hasonló érmet és külföldön a magyarságnak idegen nyelven s a megbecsülést szerzõ hazafiakat – még idõben – kitünteti. Szomorúan kell megjegyeznem, hogy a kitüntetést megérdemlõ réteg napról-napra fogy. Mire a kormány megvalósítaná ezt az indítványt, nyugaton már alig lesz kinek adományozni. Nem ártana, ha a M.K. Érdemrend eddigi kitüntetettjeinek a tevékenységét felülvizsgálnák, és ha arra méltatlannak bizonyulnak, megfosztaná õket a kitüntetéseiktõl. Hirtelenében arra a bankárra gondolok, aki „lesírható” államkölcsönök helyett magyar államkötvényeket (bonds) árult nyugaton, amelyek nem elengedhetõk, mert privát bankok és egyének vásárolták azokat. (Költõi kérdés: ki zsebelte be a jutalékokat?). Ez az úr a török idõkben selyemzsinórt kapott volna, nem kitüntetést. VÁLASZTÁSOK Vegyék már végre tudomásul politikusaink, újságíróink és történészeink, hogy az elsõ általános és titkos választás nem 1945 õszén, hanem 1939-ben volt Hazánkban. Igaz, feltételekhez volt kötve a választójog (vörös karhatalmisták, analfabéták, bûnözõk nem szavazhattak), de azok alapján sem volt több választó kirekesztve, mint 1945-ben. Ugyanis 45-ben, még legalább százezer hadifogoly sínylõdött a Gulágban, akik késõbb hazakerültek és legalább kétszázezer volt nyugaton, akik még hazajöttek. Ennek tetejében elképesztõ számú jogosultat rekesztettek ki a „demokraták”, akik valamilyen jobboldali szervezet, kormánypárt, vitézi szék, szövetkezetek, stb. tagjai voltak. Ehhez járult még a kommunista pártnak, az idegen, fegyveres megszálló hatalom által való támogatása is. Csak egy óriási szépséghibája volt az l939-es választásnak: a „vörös” kerületek negyvennél több nyilas és más szélsõjobboldali képviselõt küldtek be a parlamentbe. Ezért tagadták le az elvtársak az elsõ magyar demokratikus választást. Magyaródy Szabolcs, Kárpáti Harsona

GYEREKEK, OLDJÁTOK MEG! A gazdasággal kapcsolatos kijelentések kapcsán láthattuk milyen válasz reakciók jöhetnek mammon világából, azaz szépek is lehetünk, okosak is lehetünk, de igazunk sose lehet. Épp ezért kellene abbahagyni végre a mindenkinek megfelelni akarást és határozottan, no nem az asztalra csapni, hanem elkezdeni a világban egy olyasfajta kommunikációt, amivel a nemzeteket magunk mellé állíthatjuk. Hangsúlyozni szeretném, nem a vezetésüket, hanem a népüket. Ennek ma még a szikráját sem látom, lásd az írásomat. Annak idején az is elképzelhetetlennek tûnt, hogy egy ország kétharmadát elcsatolják, ‘oszt hirtelen, máról holnapra egy tollvonással még is meg lehetett csinálni. Pedig olyan azelõtt sosem történt. Csak akkor. És azóta sem! Ha akkor meg lehetett csinálni, akkor most lehessen vissza is csinálni! Nem érdekel hogyan, oldják meg! Ha az elcsatolást meg lehetett oldani, akkor most a visszacsatolást, asszem az írott jog bötûje szokta használni ezt a formulát, vagyis az eredeti állapot visszaállítását is oldják meg! Hamar munka ritkán jó, eljön majd ennek is az ideje. Lehet, hogy azt mi már nem érjük meg, de eljön. Nemcsak hiszem, de tudom is. >>

16

jó ha figyelünk

A szerda reggeli parlamenti szavazást követõen még aznap délután összeült a Fico vezette szlovák kormány is, hogy választ adjon a magyar országgyûlés kettõs állampolgárságról szóló döntésére. A sebtében meghozott törvény értelmében az a szlovák állampolgár, aki egy másik ország állampolgárságát a saját akaratából felveszi, az ezzel egyidejûleg elveszti a szlovákot. Gondolom, a parlamenti döntést követõen a két frusztrált idióta, Fico és Slota pezsgõt bontott és két koccintás közepette baromi elégedett mosollyal néztek egymásra. Igen, megcsináltuk, hisz hiába is hozták meg a magyarok a törvényt, semmit sem érnek vele. Megmutattuk nekik, hogy mi vagyunk a kemények. Pedig dehogy. Ha Fico egy pillanatra is kivenné a fejét a seggébõl, akkor biztosan meglátná, hogy ezzel a törvénnyel egyátalán nem kemény választ adtak, hanem egyenesen öngólt rúgtak. A saját kis aljasságuk és a vak magyargyûlöletük miatt, egy olyan zsákutcába manõverezték bele magukat, amibõl már nem nagyon fognak tudni gyõztesen kijönni. Hisz azzal, hogy ily módon változtatták meg az állampolgársági törvényüket, gyakorlatilag elérték, pontosabban elérhetik azt, hogy nagyon rövid idõn belül a felvidék déli része tulajdonjogilag magyar kézbe kerüljön. Közelítsük meg az egész történetet kicsit máshonnan. Ma itthon, a felelõsen gondolkodók egyik legfontosabb célja, hogy megakadályozzák a külföldiek földtulajdonhoz való jutását, hisz azé az ország, akié annak a terü-

jó ha figyelünk

lete. Ezért küzdünk, ezért emeljük fel a hangunkat mindenütt. Óvjuk és vigyázzuk ezt a földet, mert ha nem tesszük, akkor akár eljöhet az az idõ is, amikor mi magyarok, földönfutóvá válunk a saját hazánkban. Azonban egyet nem szabad elfeledjünk. Ez a törekvés elvileg mindig lokális, hisz normális esetben minden ország arra törekszik, hogy a határain belüli területeket hazai tulajdonban tartsa. És a szlovák vakgyûlölet ennél a pontnál érkezik el a totális és jól megérdemelt pofára eséshez. Játszunk el a gondolattal! Ha a Felvidéken az összes magyar, nem törõdve a megfélemlítéssel igényli a magyar állampolgárságot, akkor az azt jelentheti, hogy a mai Szlovákia jelentõs része egy pillanat alatt magyarok tulajdonába kerül. Nem csak egy-egy hektár, nem csak egy-egy kisebb földrészlet, hanem az egész, úgy ahogy van. Több tízezer hektárnyi föld. A térkép a magyarok lakta területeket mutatja, amelyet a 2001-es népszámlálás alapján készítettek el. Jól látszik, hogy mekkora részrõl van szó, és ez elvileg, pontosabban akár gyakorlatilag is, kizárólag magyar állampolgárok tulajdona lehet. És most talán érdemes lenne feltenni néhány kérdést. Vajon mit tud majd a szlovák állam kezdeni azzal, hogy az ország területének egy jelentõs százaléka hirtelen külföldiek tulajdonába kerül?

Vajon hogy fogják majd kezelni azt a helyzetet, ha a szlovák lakosság 10 százaléka hirtelen „eltûnik”? Ki fog majd tisztségviselõket, polgármestereket választani azokon a „szlovák” településeken, ahol szinte nem is lesznek szlovák állampolgárok? És persze majd kik lesznek azok, akiket megválaszthatnának? Vajon milyen lehetõségek nyílnak meg így, az ott egy tömbben élõ magyar állampolgárok elõtt? Vajon akkor majd ki vitathatja el az autonómia törekvéseket? És az elszakadásét? Vajon majd megkérdõjelezheti-e az EU, vagy más nemzetközi szervezet Magyarország azon jogát, hogy megvédje az esetleges atrocitásoktól az ott élõ, kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezõ tagjait? És a kérdéseket lehetne sorolni vég nélkül. Fico ezzel a törvénnyel olyan helyzetet teremtett, ami valóban átrajzolhatja a viszonyokat. Persze ez csak akkor igaz, ha a felvidéki magyarok tömegesen, mondhatnám kivétel nélkül felvállalják azt, hogy feladva a szlovákot, magyar állampolgárságot szereznek. Mi itthon most megtettük, amit lehetett. Már csak az a kérdés, hogy ti ott, az elszakított területeken majd merre indultok el. A végsõ, személyes döntések meghozataláig még van idõ bõven, hisz a törvény majd csak jövõ év elejétõl lesz hatályos. Azonban az talán már elõre kijelenthetõ, ha mindenki megteszi azt, amit a szíve diktál, akkor tényleg ez lesz, vagy ez lehet az új magyar honfoglalás. Radical Puzzle, Kárpáti Harsona

17

Éli Esed Biblia-kutató, irodalomtörténész, író, újságíró és a tudományos-fantasztikus irodalom szakértõje akciótervet ajánl a Moszád nevû izraeli titkosszolgálatnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetõségének föltérképezésére, osztályozására és az esetleges gyenge láncszemek fölkutatására és fölhasználására. A történetet komolyan kell venni, mert Éli Esed nem egyszer kérkedett már azzal, hogy a Moszád az õ ötletei alapján hajtott végre sikeres akciókat Izrael határain túl. Mindenesetre Éli Esed olyan durva módon fenyeget meg egy törvényesen mûködõ magyarországi politikai pártot, hogy az üggyel a Nemzetbiztonsági Hivatalnak is foglalkoznia kellene. Éli Esednek a világhálón is olvasható Jobbik-ellenes akcióterve annyira döbbenetes, hogy azt teljes terjedelmében, szóról-szóra lefordítjuk, és, ahol szükséges, ellátjuk zárójeles magyarázatokkal. Mit lehet tenni a Magyarországon uralomra jutó fasiszta párttal? Mit lehet tenni a fasiszta és náci pártokat leutánzó párttal, amikor fönnáll a veszélye annak, hogy ez a párt hatalomra kerül Magyarországon? (Éli Esed akciótervének elsõ bekezdésében, a Jobbik logója alatti elsõ, piros betûs hivatkozással a Moszád izraeli titkosszolgálat honlapjára irányítja az olvasót, a második piros betûssel a Wikipedia Jobbikot bemutató angol nyelvû változatára, míg a harmadik piros betûs hivatkozással a Vona Gábort bemutató héber nyelvû Wikipediára hívja föl a figyelmet – J.K.) Emlékeztetõ a Hírszerzõ és Különleges Feladatok Intézetének (ez nem más, mint a Moszád – J. K.) A figyelmükbe ajánlom, hogy Magyarországon igen jelentõs sikert ért el a választásokon a Vona Gábor vezette Jobbik nevû szélsõjobboldali párt. Fönnáll a veszélye annak, hogy ez a párt a jövõben hatalomra jut Magyarországon. Egy ilyen párt hatalomra kerülése rendkívüli helyzetet teremtene Magyarországon, mert a második világháború után ez az elsõ olyan párt, amely szélsõséges és fajvédõ ideológiájával tudatosan leutánozza, lemásolja Adolf Hitler náci pártját, s ez fenyegetést jelent zsidókra és cigányokra egyaránt. Ez a párt magánhadsereget (a héber szövegben itt a hivatkozás a Magyar Gárdát ismertetõ angol nyelvû Wikipedia-oldalt jelöli) is létrehozott, amely veszélyt jelent Magyarország lakosaira és a szomszédos országokra. Föl kell tennünk a kérdést: Valóban veszélyezteti-e Magyarország zsidó és cigány lakosságának létét ez a párt és annak ideológiája? Veszélyezteti-e más országok zsidó és cigány lakosságának létét? A párt hatalomra jutása látszólag magyar belügy, de mindjárt nem lesz az, ha az elkö18

vetkezõ idõszakban kiderül, hogy emberei már kifejlesztették, vagy majd kifejlesztik azt az ideológiát, amely a németországi náci párt, a kambodzsai Vörös Khmer és a hozzájuk hasonló modell alapján veszélyezteti zsidók, cigányok és más kisebbségi csoportok létét. Javaslom, hogy ezt a témát vizsgáljuk meg a párt aktivistáinak kategóriákba történõ besorolása alapján: 1. A szokványos pártaktivista Olyan szokványos ember, aki a politikával csak egyéni céljainak elérése érdekében foglalkozik, s nem lép föl obszcén módon a zsidók és a cigányok ellen. Az ilyen aktivistáktól – s õk képezik a nagy többséget – általában el lehet tekinteni. 2. A ravasz cselszövõ Ebbe a kategóriába tartoznak a párt szélsõséges aktivistái, akik egyértelmûen hajlamosak az agresszivitásra, sõt, a tömeggyilkosságra is. De a bûnbandák gengsztereihez hasonlóan agresszivitásuk és szélsõségességük kizárólag személyes mérlegelésbõl és önzõ érdekeikbõl fakad, s nem kimondottan ideológiai megfontolásból. Miután ezeket az embereket beazonosítottuk, lehet velük egyezkedni abban az esetben, ha a párt késõbb tömegek életét veszélyeztetné. Az ilyen embertípusra a náci párton belül jó példa Hermann Göring, aki tömeggyilkos volt ugyan, de mindezt nem fanatikus ideológiai meggyõzõdésbõl tette, hanem hideg számításból. Vele lehetett egyezkedni. 3. Az õrült fanatikus Ha a Jobbik pártban vannak ilyen õrült fanatikusok, õk a „zsidó-cionista-cigány összeesküvés“ obszcén ideológiája által megszállott ideológiai aktivisták, akik kizárólag azért tevékenykednek, hogy megakadályozzák Magyarország megsemmisítését. Obszcén meggyõzõdésük miatt természetesen ezen utóbbiak mindegyik típus közül a legveszélyesebbek, mert hitük nevében tömeggyilkosságra is hajlandók, s, ellentétben a „ravasz cselszövõkkel“, velük semmirõl nem lehet tárgyalni. Mindenesetre nem a tárgyalás az, amivel velük eredményt elérhetünk.

Meg kell jegyeznünk, hogy egy pártaktivistának a fentebb leírt azonossága változhat. Példának okáért említjük Heinrich Himmlert, a náci párt „õrült fanatikusának“ prototípusát, aki ideológiai alapon megszervezte és irányította a népek irtását, de élete utolsó hónapjaiban meglepetésre „ravasz cselszövõvé“ vált, és megpróbált valamilyen egyezségre jutni a szövetségesekkel, hite kevésbé fanatikus lett, vagy látszólag el is tûnt... Himmlerrel ellentétben a náci párt propagandistája, Joseph Goebbels, aki karrierjét „ravasz cselszövõként“ kezdte, s Göringhez hasonlóan õ sem volt antiszemita, az életét „õrült fanatikusként“ fejezte be. Goebbels-t a saját propagandája gyõzte meg, s meggyõzõdéséért az öngyilkosságra is hajlandó volt. Javaslatok Javaslom, hogy a Jobbik párt megerõsödése miatt az Izraelt képviselõk Magyarországon és másutt mostantól igyekezzenek fölmérni, hogy a Jobbik párt vezetõi és kiemelkedõ aktivistái közül kik sorolhatók be a fent említett kategóriákba, s ennek megfelelõen kell õket osztályozni. Amennyiben ez a párt a fentebb fölvázolt, vagy egyéb õrült konspirációk szellemében nyilvánul meg, s ezzel valós veszélyt jelent Magyarország zsidóságára és cigányságára – esetleg más országok zsidóságára és cigányságára is -, akkor két párhuzamos síkon kell mûködnünk: 1. A párton belül titkos kapcsolatot kell teremtenünk azokkal a „ravasz cselszövõkkel“, akik a pénzen és a hatalmon kívül semmi másban nem érdekeltek. Ezeket az embereket mint belsõ „ellenõrzõ, befolyásoló tényezõket“ kell alkalmaznunk a céljainknak megfelelõen, valamint, ha szükség lesz rá, a párton belüli trójai falovakként. 2. Az „õrült fanatikusok“ szigorú és pontos nyomon követése. Azokról van szó, akik ideológiájuk és konspirációs érzetük miatt ezreket, milliókat szeretnének legyilkolni azért, hogy a világot „tisztább hellyé“ változtassák. Az utóbbiakkal, mint fentebb megállapítottuk, nem lehet semmiféle egyezségre jutni, s ezért ezeket állandó titkos ellenõrzés és megfigyelés alá kell vonni. A Jobbik párt emberei föltételezhetõen tudomást szereznek arról, hogy érdeklõdünk utánuk. De föltételezhetõen õk saját maguk sincsenek tisztában azzal, hogy közülük ki melyik csoportba tartozik. S ezt a helyzetet ki lehet használni... Fordította: Júszef el-Kudszi Kuruc.info

jó ha figyelünk

– avagy Régi borokról, új tömlõkrõl és a Törvényhozás Házában lezajlott minden kétséget kizáró színvallásról – A pénztári fõkönyv rubrikáival éppen hibahatáron lavírozó 1%-os pozitívummal zárja mérlegét a gyors jóslás kategóriájában Gordonka távozó, magát nagyképûen „válságkezelõnek” tituláló kabinetje. Ludas Gordon (született: Bajnai) – kollégáihoz, a rendszerváltozásnak nevezett hatalomátrendezõdési momentum eddigi haszonélvezõihez hasonlóan – utoljára még rúgott egy jó nagyot a nemzetiség eszméjét képviselni próbáló feltörekvõ új erõbe, a Jobbikba. A komcsik még most, a … Majdnem azt írtam a vég utolsó pillanatában is, pedig ennek most egy kezdetnek, ráadásul nem is akármilyennek, hanem egy új kezdetnek kéne lennie, szóval õkelmék, a posztkommunista utódpárt rúgkapál, próbálnak még élet és halál urának szerepkörében tetszelegni, amolyan „majd mink mögmongyuk a tuttit mindenkinek mindenkor és mindenhol” kezdetû villongásokkal, pedig itt lenne az ideje végre, hogy tudomásul vegyék, kiestek a pixisbõl. Legalábbis a ténylegesen leszavazó polgárok pixisébõl mindenképp. Talán Bogár László professzor úr fogalmazta meg a legtalálóbban, hogy mi vár ránk. Most dõl el, hogy ez a mostani kormány lesz-e a régi rendszer utolsó, vagy az új rendszer elsõ kabinetje. A választási eseményeket figyelve, amikor másnap reggel egyáltalán nem éreztem úgy, hogy egy másik országban ébredtem, úgy voltam vele, gyaníthatóan az elsõ változat képzõdött meg, de a tegnapi cirkuszt és hajcihõt figyelve meg aztán végképp. Már az elõzetes médialufi-eregetések alkalmával röhejesnek találtam azt a gyatra, és késõbb egyre gyatrábbá váló gumicsont dobálást, ami Vona Gábor öltözködési szokásai körül kialakult. Mintha ez lenne a leglényegesebb, hazánk sorsát legjobban befolyásoló tényezõ. A Szabad Nép jogfolytonosságának gyakorlóját, a Népszabadságot idézzük: „Az egyes szabálysértésekrõl szóló kormányrendelet szerint pedig – ezt a Bajnai-kormány alkotta – az, aki „nyilvános rendezvényen a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját vagy formaruháját viseli, továbbá aki nyilvános rendezvényen olyan egyenruhát vagy formaruhát visel, amelyrõl bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerhetõ fel, ötvenezer forintig terjedõ pénzbírsággal sújtható”. A tisztelt Olvasó tárgyilagos tájékoztatásának kedvéért e helyütt meg kell jegyeznem, hogy magam nem szimpatizálok a Magyar jó ha figyelünk

Gárdával. Legfõképpen az okból kifolyólag, hogy az államszocializmusból a „polgári jólétbe” történõ átmenet másfél éves idõszaka alatt (eftárs, bajtárs, úr) voltam kénytelen „élvezni” a Magyar Néphadsereg kényszerû vendégszeretetét, s ez idõ alatt valamiféle megmagyarázhatatlan undort és utálatot oltottak belém mindenféle fajta egyenruhás struktúrával bíró hierarchikusan felépülõ fegyveres testület, vagy katonainak, illetve

félkatonainak látszó szervezet irányába. Mivel – már csak életkoromnál fogva sem – éltem még akkor, amikor Szálasi nyilas hordái masíroztak, vagy a jó ég se tudja, hogy mivel foglalatoskodtak kis hazánkban, e helyt is hangsúlyozni szeretném, nem a nyilas terrror réme vagy a fasiszta fenyegetés túlburjánzó eszkalációja az, amely erre a Gárda iránti antipátiára ragadtatott. (Itt szeretném kijelenteni, hogy a nyilas rendszerrõl alkotott máig 19

is bennem élõ torz értékítéletrõl kizárólag Keleti Márton: „Tizedes meg a többiek” címû filmalkotása tehet. Ez a félrevezetõ, csúsztatásoktól hemzsegõ celluloidtobzódás az oka annak, hogy ma sem tudok objektív értékítéletet alkotni a Szálasi nemzetvezetõ által dirigált nemzetrontó, bûnözõ hordáról. Kérem a tisztelt Olvasót ebbéli hiányosságaim tolerálására, mindazonáltal a fasisztákkal kokettáló, azok szekerét elvtelenül összevissza tologató politikai, félkatonai szervezetet, s annak áldatlan tevékenységét magam is elítélem.) A katonainak, vagy annak látszó szervezetekkel és testületekkel szemben meglévõ ellenszenvem oka sokkal inkább az, hogy amikor televíziós tudósításokban egyenruhának látszó öltözékben (ne adj’ isten fegyverrel – ami a Magyar Gárda esetében egyetlen alkalommal sem állt meg) – tevékenykedõ, leginkább állami erõszakszervezetek tagjai tömegével jelennek meg az utcákon, általában a célból, hogy a helyi lakosság ellen fegyverekkel elkövetett agresszív véleménycserét foganatosítsanak (jedi-terminológia, magyarán mondva: hogy leverjék õket, mint vak a poharat), akkor ott, legyen az valamilyen állítólag demokratikus berendezkedésû uniós tagállam vagy csak egy egyszerû banánköztársaság, egy biztos, valami nagyon nincs rendjén. Ennek a következõ fokozata az, amikor páncélozott jármûvek jelennek meg az utcákon, a végsõ stádium pedig a harckocsik. Ilyet is láttunk már, az országot gondolom mindenki kitalálta. (Csak úgy közbevetõleg jutott eszembe, vajon mennyire életszerû az a szituáció a demokrácia megképzõdésének szemszögébõl vizsgálódva, hogy teszem azt otthon vacsorlász a családoddal, a falon keresztül meg bejön a lakásodba egy tank és halomra öl benneteket? Mer’ hogy ilyenre is van számos példa. Az országot gondolom mindenki kitalálta.) De ne kalandozzunk el ilyen beláthatatlannak tûnõ távolságokra, térjünk vissza a Kossuth térre a Törvényhozás Házához. Akár legyinthetnénk is arra a szabálysértésért kiróható ötvenezer forintra, amit Vona Gábor kaphat az öltözködési követelményrendszer be nem tartásáért, mi az Vona képviselõi javadalmazásához képest. A dolog azonban nem ilyen egyszerû. Megmondom az õszintét, nekem már az Európai Parlamenti kampány idején feltûnt két dolog a Jobbikkal kapcsolatban. Az egyik az, hogy a médiacsapatuk milyen profi, a legjobb kampányfilmük nekik volt, a másik pedig, hogy rájöttek arra, amit a Fidesz lassan mozduló, óriásira hízott Gólemhez illõen, csak most kezd kapizsgálni, nevezetesen, a jogi csapatuk is vérprofi. Talán emlékeznek még a BKV-botrányok kapcsán a riporterek által mikrofonvégre kapott szocialista prominensek sztenderd válaszaira? Mind aszonta, 20

meg kell vizsgálni, hogy jogszerû volt-e. És itt van az eb elhantolva, kérem tisztelettel! Mammon világában ugyanis a könyv népe által írott jog betûje az, ami mindenekfelett áll, a Jobbik pedig zseniálisan érzett rá arra, hogy kénytelen-kelletlen, de ezen a térfélen, a saját fegyvereikkel kell küzdeni ellenük és legyõzni õket. Nézzük is, Hunyadi Gábor, a Jobbik Jogsegélyszolgálat vezetõjének közleményét Vona Gábor mellényviselésével kapcsolatban: Nem jogsértõ a Magyar Gárda mellényének viselése az Országgyûlés alakuló ülésén Minden híresztelés ellenére nem sért semmilyen jogszabályt Vona Gábor (és más sem) azzal, hogy a Parlamentben az oroszlános mellényben vesz részt az alakuló ülésen. Az idevonatkozó - egyébként teljesen alkotmányellenes - rendelet, csak a betiltott társadalmi szervezet formaruhájára vagy ahhoz hasonló viseletre vonatkozik és kizárólag abban az esetben, ha az nyilvános rendezvényen történik. A mellény önmagában nem formaruha, hanem csak annak egy része. Az Országgyûlés alakuló ülése pedig nem nyilvános rendezvény, mivel az nem látogatható korlátozás nélkül. (Nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá az olyan rendezvény, amely mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva áll.) Azonban mivel a parlamenti eskütételre csak a meghívottak mehetnek el, így a Lendvai-Bencze-féle hiszti teljesen értelmezhetetlen a jogászaink számára. Amennyiben a rendõrség bármilyen formában megsérti a mellényt viselõk alapvetõ alkotmányos jogait - tehát akadályozza az Országgyûlés mûködését (képviselõk és egyéb közjogi méltóságok munkáját) - úgy a Jobbik Jogsegélyszolgálata súlyos tízmilliókra fogja perelni a hatóságokat, és lehetõség szerint az eljáró rendõrök és a parancsot kiadók magánvagyonából fogja azt behajtatni a törvényes keretek között. A dologban nemcsak az a nagyszerû, hogy a magamfajta nem jogvégzett ember számára is érthetõ, azonkívül rendkívül alapos és körültekintõ érvelést láthatunk, (a tatai harckocsi dandárnál ezt hívták „minden oldalú biztosításnak”, mely kétségkívül kijárt a magasabb harci egység besorolású katonai alakulatnak), hanem az is felemelõ, és most érti meg igazán az ember, hogy mér vannak ennyire beszarva a Jobbiktól, szóval, hogy ezek bizony nem ijednek meg a saját árnyékuktól. De a többiekétõl sem! Persze azért „a törvény és a jog írott bötûje mindenek felett” címû magasztos elvek tematikája eleddig olajozottan forgó gépezetének fogaskerekei közé néha napján azért belekerülnek apró homokszemcsék, melyek kisebb-nagyobb lóláb kilógásokhoz vezetnek, s az egyenlõk között az egyenlõbbek apróbb diktatórikus zöngék zavaró felharmónikusai-

val némi disszonanciát azért mégis csak belekevernek a demokratikusnak látszó hatalomgyakorlás Patyomkin-faluszerû életvitelébe, hogy ezzel a többszörösen halmozott képzavarral éljek. Duró Dóra, a Jobbik szóvivõje nálam akkor lopta be magát a szívembe, amikor a Mokka címû reggeli mûsorban, gyakorlatilag játszi könnyedséggel szedte darabokra és küldte le megalázóba Tvrtkót. Na, szóval a helyzet az – tudom, hogy ez nem az írott jog betûje, hanem az idõk során közmegegyezésen alapulóan kialakult szokásjog –, hogy a képviselõk esküjének szövegét mindig a legfiatalabb képviselõ olvassa fel. Aki történetesen éppen Duró Dóra, a Jobbik szóvivõje. Ezúttal azonban – szokásjog ide, hagyományok oda –, mégsem õ olvasta fel. „A hagyományoktól eltérõen a parlament korelnöke…” hallom a televíziós tudósításban. Miért is? A csaj ránézésre nácinak tûnik, vagy mi? Vagy csak azért, mert egy szélsõségesnek kikiáltott párt tagja? Önök értik ezt? Pedig még elsõ vizuális benyomásnak is sokkal kedvezõbb, mint a parlament korelnöke. Nekem, mint a tapasztalatszerzés rögös útjára lépett férfiembernek, bizonnyal elhihetik. A bizottságosdi huzavonájánál (elnézést kérek a szójátékért, de hirtelen nem jutott jobb eszembe), láttam beigazolódni minden kétséget kizáróan azt, hogy a választási eredmények nyilvánosságra hozatala elé beiktatott többórás, a köztévén Boban Markoviccsal megspékelt kényszerû várakozás minden bizonnyal a manipuláció eszközeként szolgálhatott a status quo fenntartásához, annak biztosítása érdekében. A késõbbi történések szintén ezt látszanak alátámasztani. A komcsikat nem szabad leírni, eddig is rafináltak voltak, de most talán még inkább azok lesznek. Schmitt Pál teljesen korrekten járt el, megállapodás híján a legnagyobb ellenzéki párt kapta meg a nemzetbizottsági bizottság vezetését. Az pedig ugye a várakozásokkal és az elõzetes közvélemény-kutatásokkal ellentétben a szegfûmintás utódpárt lett, nem pedig a Jobbik. A status quo tehát megmaradt, az ún. rendszerváltás erõi foglalnak helyet a képzeletbeli dobogó két legfelsõ fokán, mindösszesen annyi történt, hogy helyet cseréltek. Pedig az idõ, még ha nem is akarják ezt észrevenni, nem nekik dolgozik. Új bort nem töltenek régi tömlõkbe, ezért van igaza Bogár professzor úrnak és ezért nem lehet felépíteni egy új rendszert a régi rendszerbõl itt maradt emberekkel, legfeljebb elkezdeni lehet ezt a fajta tevékenységet. De nem is ez a legnagyobb baj! A legnagyobb baj ezzel a „játsszunk demokráciát, amíg nekünk jó és megfelel” címû, tényleg a Patyomkin-falvak látszatvilágát idézõ, manapság kis hazánkban oly divatos mentalitással van. A sokat emlegetett biztosítékot ugyan még nem verte ki, de jó ha figyelünk

egyre több helyen most már hangot adnak nemtetszésüknek a véleményformáló értelmiség tagjai, a közbeszédre hatással bírók is. Legnagyobb megdöbbenésemre, mindkét polgárinak vagy nemzetinek nevezett médiumnál, a Hír Tévénél és az Echo Tv-nél is védelmükbe vették a Jobbikot. Mondjuk az Echo-nál még aszongya az ember, hogy bizonyos mértékig rendben is van a dolog, hiszen a vidékfejlesztés miniszteriális irányítására ácsingózó Széles Gábor nagyvállalkozó neve mai tudásunk és információink szerint (2010. május 15.), nemhogy vidékfejlesztési, de semmilyen szinten még csak említésre sem került Viktor király összeállítandó stábjában. A Korrektúrában Bayer Zsoca fejtette ki abbéli véleményét, hogy ha valaki, hát akkor õ aztán konfrontálódott a Jobbikosokkal, de az azért mégsem járja, hogy egy 17%-os parlamenti párt – ahogy a szocialisták, élükön Szanyi kapitánnyal javasolják – semmiféle bizottsági szerepkörhöz ne jusson. Ilyen egész egyszerûen nincs! Az emberek bejuttatták õket a parlamentbe. Ugyanez pepitában a Hír Tévén, csak Csermely Péter elõadásában. A nyílt diktatúrával azért õk sem vállalnak közösséget. Legalább a látszatra adjunk, eftársak! Ahogyan Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, az erõcsávó mondaná, „árnyalatnyi különbség, nincs jelentõsége”. Az Echo TV-tõl önként távozó Tóth Gy. László szokta volt mondani az efféle szituésünök megképzõdésekor, hogy „a szocializáció le sem tagadható.” Ennek tanúbizonyságaként pattintsuk is ide mindjárt egy rövid bekezdést Andrassew Iván, a Népszava tollforgatójának veretes írásából, mely a Szégyen címet viseli: „Ki kell mondani, hogy a Jobbik ne kapjon semmiféle bizottsági posztot. De ha mégis, akkor se legyen közük - szimbolikusan sem! a biztonsághoz, sem az ifjúsághoz - ezen az alapon az amúgyis a Magyar Pedofil Pártnak járna -, sem az oktatáshoz, sem a külügyhöz. Legalább. Ha már mindenképpen demokráciát kell játszani egy nyíltan antidemokratikus erõvel szemben, akkor afféle fideszes humorral lehet megtréfálni õket. Ki kellett volna találni egy új bizottságot: például a Magyar õstörténeti-, vagy a Rovásírásos helyesírási-, esetleg a Csudaszarvas és Óriásturul bizottságot. Ha nem kell nekik, akkor sajnáljuk, nincs más, ha mégis, akkor meg ücsörögjenek benne és duruzsolják ott önfeledten a marhaságaikat. Mi meg röhöghetnénk, szégyenkezés helyett.” Felmerül az emberben a kérdés, melyet röpke kis írásom címéül választottam: Ki az igazi szélsõség? Ki a valódi kirekesztõ? A választ, mely a Törvényhozás Házában bekövetkezõ, minden kétséget kizáró és minden félreértést eloszlató történések igazolnak, Andrassew „Ha már mindenképpen demokráciát kell játszani egy nyíltan antidejó ha figyelünk

mokratikus erõvel szemben…” kezdetû mondata adja meg számunkra. Tetszettek figyelni, ugye? „Ha már mindenképpen demokráciát kell játszani egy nyíltan antidemokratikus erõvel szemben…” Miért, eddig nem demokrácia volt? Vagy eddig nem azt kellett játszani? Állítólag mink egy teljes jogú Európai Uniós tagállam vónánk, amely magáról fennen hangoztatja ezerrel, hogy mán pedig õ egy demokratikus jogállam! Akkó’ most hogy is van ez? Mindannyian érezzük, hogy ebbõl sehogy sem lehet jól kijönni. Azt is kérdezhetnénk, hogy hát akkor tulajdonképpen eddig sem volt demokrácia, csak azt játszották nekünk, vagy mondjuk inkább úgy, hogy hazudták nekünk? Antidemokratikusnak lehet nevezni egy olyan politikai pártot, amelyre az uniós választásokon négyszázezer, a parlamenti választásokon meg több mint nyolcszázezer választópolgár leadta a szavazatát? Ha pedig antidemokratikus, hogyan igazolhatták képviselõik mandátumát? Illene azért odafigyelni arra, hogy mit mondunk, és ahogy csintalankodó emberünk szokta volt mondani, no pláne!, hogy mit írunk! Tudniillik, ha a dolog bírósági szakba jut, márpedig mostanság egyre többször várható majd, hogy bírósági szakba jut, a kimondott és leírt szavak, feltéve persze, ha azokat bizonyítani is tudják, rendkívül nagy súllyal esnek majd latba. Majd mi eldöntjük, majd mi megmondjuk, hogy ki számít demokratának és ki az, aki pedig nem! Mink vagyunk a rendszerváltás erõi, ez kérem tisztelettel a mi privilégiumunk, errõl mink kijelentettük, hogy az, mink esztet hitbizományba kaptuk sajátmagunktól és punktum! Bizony, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! „Senki nem varr foltot új anyagból régi ruhára, mert egy ilyen folt csak tovább szakítaná az anyagot, és így még nagyobb lenne a szakadás. Senki sem tölt új bort régi tömlõkbe. Hiszen akkor szétszakadnának a tömlõk, és a bor is kiömlene. Ehelyett az új bort új tömlõkbe töltik, és így mindkettõ megmarad.” – Máté 9, 16-17 A példabeszédben az új tömlõ az új szellemet; az új bor az új életet jelképezi. Nem lehet valamit csak félig megújítani. Ezért rogyadozik már most, indulásának pillanatában ez a félig már új, félig még régi törvényhozási berendezkedés. A rendszerváltozásnak – a szó legszorosabb és mindenféle értelmében véve –eladott hatalomátrendezõdési momentum eddigi haszonélvezõi nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy az idõ eljárt felettük. Még fennálló lehetõségeikhez és befolyásukhoz mérten görcsösen igyekeznek fenntartani a status quo-t, de a változások elkerülhetetlenek.

„Hamar munka ritkán jó” – tartja a nép ajkán született bölcs mondás. A Jobbik, ellentétben például a Liberális Magyar Párttal, nem ma lépett le a média falvédõjérõl, van még idejük, reméljük jól használják majd ki az elõttünk álló négy évi parlamenti ciklusát. A kétharmados csúcsról viszont csak lefelé vezet az út! A történelem fura fintoraként máig egyedülálló módon itt ragadt posztkommunisták pedig már jó elõre közölték, megkeserítik minden, hazájáért tenni akaró parlamenti erõ, de legfõképpen a nagyságos és fényességes vezérlõfejedelem epitheton ornansszal felruházott minidiktátor, Viktor király életének minden percét. A tévéközvetítésbõl láthattuk, Francisco nem is tétlenkedett, meg sem várta a Székely himnusz végét, sietve távozott az ülésterembõl. No, de hát mit is várhatunk olyasvalakitõl, aki csak a királyság jelképét látja a világ egyetlen beavató Szent Koronájában, s egy olyan politikai tömörülésbe vásárolta be magát, melynek tagjait halálra idegesíti a Szent Koronára való felesküvés? Vajon igaza lesz Andrassew Ivánnak, és továbbra is csak demokráciát játszanak velünk, és nekünk? Vagy tényleg elindul valamiféle kedvezõ irányú fordulat? A parlament régi-új erõi minden kétséget kizáróan színt vallottak a törvényhozás Házában, a magát szintén az írott jog elkötelezett híveként feltüntetõ köztársasági elnökkel együtt. Bármennyire is prüszkölnek, rúgkapálnak és óckodnak, annak a kicsivel több mint nyolcszázezer embernek a döntését, aki az általuk szélsõségesnek nevezett pártra adta le a szavazatát, tiszteletben kell tartaniuk, de legalábbis nem hagyhatják figyelmen kívül. Ez amolyan hibaszázalékként jelenik meg a demokrácia mindenki által oly sokra tartott és magasra magasztalt rendszerében. Ennél jobbat egyelõre még nem találtak ki! – mondják immáron szinte automatikusan a kapitalizmus mellett a parlamenti demokráciáról is, holott õk is legalább olyan jól tudják mint Önök, hogy ez tényszerûen nem igaz, mert mind a kapitalizmus, mind a parlamenti demokratizmus fasorban sincs a Szent Korona jogrendszerén alapuló, az életet, az embert elsõ helyre tevõ sajátos magyar létezésformához képest. De hát az büdös nekik. De legalábbis, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag kollektíve irtóznak tõle. (Vagy nagyon is megmagyarázható okból kifolyólag? A kérdés megválaszolását a tisztelt Olvasóra bízom.) A régi tömlõk népe nyíltan színt vallott, s bár szavakban áhítozzák az új bort, vizet prédikálva percekig tanácstalanul álltak, mi tévõk legyen, komilfó-e, européer, eurokonform magatartás, képviselõhöz illõ, hogy ne mondjam, trendi-e együtt énekelni a Székely himnuszt a szélsõségeseknek kikiáltott új jövevényekkel, vagy inkább csendben várjuk ki azt a pár percet, amíg visszakapcsolnak a stúdióba. 21

Mi azonban ne legyünk tanácstalanok, a televízió élõ egyenes adásban közvetítette számunkra, kik, hol, milyen csapatban játszanak. Kik azok, akiknek a Szent Korona a legfontosabb, s kik azok, akiknek a könyv népe által írott jog, s az is csak akkor és csak addig, amíg az õ hasznukra válik, az õ érdekeiket szolgálja. Kik azok, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, s kik azok, akik egyetlen tollvonással áthúzzák, semmissé teszik azokat, s kik azok, akik egyetlen könnyed mozdulattal átlépnek kialakult szokásjogon, bevett gyakorlatokon. Hamarosan ismét választások elé nézünk. Õsszel az önkormányzatokról kell döntenünk. A Jobbik egyik választási jelmondatában arra hívta fel figyelmünket,

hogy Magyarország legyen ismét a magyaroké, vagyis a miénk. Ha majd választani kell, kérem, ne feledkezzenek meg a magyar ember két legfontosabb ismérvérõl, melyrõl az országgyûlés alakuló ülésén is részletekbe menõen kitûnõ képet kaphattunk. Az egyik ilyen ismérv, hogy a magyar ember a tetteirõl ismerszik meg, nem pedig a szavairól. A papír ugyanis sok mindent elbír. A másik, legalább ilyen fontos ismérv: A magyar ember nem csak hiszi, de tudja is az Istent! A Jóistennel való élõ kapcsolatunk pedig – egyedülálló módon a nemzetek sorában – a Törvényhozás Házában a maga élõ valóságában jelenlévõ magyar Szent Korona.

Felfedték valódi arcukat, mindenki láthatta, éppen ezért soha ne feledjék, ki az igazi szélsõség, ki a valódi kirekesztõ! A végére pedig egy félelmetes analógia, a hasonlóság kísérteties: „A történelem azt tanítja, hogy amikor a szadista öntetszelgés felfedi az arcát, akkor már közel van a vég. Izrael napjai meg vannak számlálva.” Gilad Atzmon, nemzetközileg elismert dzsessz szaxofon mûvész, akinek az Exile (Számûzetés) címû CD-jét a BBC 2003-ban az „Év Albumának” minõsítette. Izraelben született, szolgált az IDF-ben (Izraeli Véderõ), most pedig önkéntes számûzetésben él Nagy-Britanniában. Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

– Interjú Kondor Katalinnal – Méltatlan módon búcsúzott el munkatársától a Széles Gábor által tulajdonolt Echo Televízió. Kondor Katalin Debrecenben érettségizett, majd a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után rövid ideig az idegenforgalomban dolgozott. Ezt követõen a Magyar Rádió munkatársa lett. Riporterként és szerkesztõként számos mûsor kötõdik a nevéhez. A Magyar Televízióban sok éven át külsõsként tevékenykedett. 2001-tõl 2005-ig a Magyar Rádió elnöke volt. Másfél esztendeje került az Echo Tv-hez, ahol három mûsora is volt. Széles Gábor tulajdonos õt is kirúgta. – Mivel indokolta az Echo TV a szakítást? – Szabó László Zsolt vezérigazgató hozta a hírt, miközben éppen a Névjegy – másképp c. mûsoromat vágtam, hogy nincs erre a mûsorra szükség. Kérdésemre, hogy Széles úr miért döntött így, azt a választ kaptam: õ errõl nem tud semmit, sajnos õ a „megmondóember”. Akkor döntöttem úgy, hogy a másik két mûsort, a Napi aktuálist és a Korrektúrát se csinálom tovább, mivel Szabó László Zsolt azt is értésemre adta, az üzenetnek, miszerint nem kellek, ez is célja volt. Az okát tehát nem tudom, legfeljebb csak gondolom, sokan nem tudják elviselni, ha valaki nem tud talpat nyalni. – Mekkora csalódás ez önnek? – Amikor Széles Gábor hívott a Tévéhez, valóban nagy reménységgel fogtam hozzá a munkához. Ez technikailag szegény televízió, többnyire lefényképezett rádiómûsorokra alapoz, ez anynyit jelent, hogy a televízió varázsát, a képek hatalmát nem használja ki. Ez szakmai, technikai kérdés, nyilván pénzspórolás áll a háttérben, de errõl mindig a tulajdonos dönt. Azt a hazugságot viszont nagyon nehéz volt megélni, ami húsz éve uralja a szakmát, miszerint nálunk vélemény- és szólásszabadság van. Tudniillik nincs. Most is mindig meg akarja mondai valaki, mi a korrekt, és mi nem, ki a kívánatos riportalany, és ki nem az. Ismert a tény, amikor Gyurcsány Ferenc kiátkozta a Magyar Hírlapot, akkor Széles Gábor szervezett egy tüntetést a sajtószabadságért, ahol széles összefogás alakult ki. Többek között Morvai Krisztinát is felkérte egy beszédre, a tüntetésnek hatalmas sikere volt, majd Morvai Krisztinát és az összes jobbikos politikust kitiltotta az Echo Tévébõl. Széles Gábortól kellene megkérdezni, miért. Vajon szerinte ez a sajtószabadság? Elképesztõnek tartom, hogy gondolkodni tudó embereket így „terelgessenek”, és nagyon disszonáns, amikor valaki a sajtószabadságért tüntet, ugyanakkor levesz mûsorokat, és cenzúráz. Velem ez egyszer fordult elõ, úgy tudom, Pörzse Sándorral többször is. Elmondhatom, 38 évnyi sajtómunkásságom alatt soha nem történt meg, hogy valaki a hátam mögött vegye le mûsoromat. Amikor a direkt cenzúra korát éltük – és nem a pénz cenzúráját, mint most – voltak 22

úgynevezett szuperlektorok, de akkor tudtuk, milyen a világ, jót veszekedtünk velük, ha ki akartak vágni egy mondatot, de sokat nem tudtunk tenni. Az viszont soha nem fordult elõ az „átkos” rendszerben, hogy megbeszélés, egyeztetés nélkül, megismétlem, a hátam mögött vágjanak ki a mûsoromból valamit. – Melyik volt ez a mûsor? – Vukics Ferenccel, a baranta mozgalom hazai élharcosával, a Magyarok Szövetsége jelenlegi vezetõjével volt egy Névjegy – másképp mûsorom. A televízió mûsorából láthatta mindenki, én is, meg a riportalany is, hogy más ment helyette. Senkit nem tudtam tehát értesíteni. Jó egy héttel késõbb – már a szabadságom alatt – tudatta velem az egyik munkatárs, hogy Széles Gábor utasítására nem kerülhetett adásba. Sem akkor, sem pedig most, mikor eljöttem, nem mondta a szemembe, mi volt a döntésének a valódi háttere. – A Névjegy mûsorát nem lehetett politikailag elfogult mûsornak nevezni, vagy pont ez volt a baj? – Vendégeim hosszú névsorába senki nem tudna belekötni. Értékes és érdekes emberek szólaltak meg, akiknek én sohasem a politikai nézetét vizsgálgattam, hanem az értékrendjüket. Volt egy mottója a mûsoromnak, egy József Attila idézet „mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad – édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hûséges fiad!” A Hazám c. vers sorai ezek, nos, ennek meg kellett felelni. Olyan embereket választottam a mûsorba, akik sokszor érezhették magukat számkivetettnek, mert szabadon gondolkoztak, és hittek abban, hogy egy sokszor porig alázott nemzet számára roppant fontos megbeszélni azokat a dolgokat, amik miatt idáig jutottunk. – Ön szerint folyamatos tisztogatás folyik az Echo Tévében? jó ha figyelünk

– Nem tudom. De a magam példáján azt látom, Széles Gábor vezetési módszereibe beletartozik a megalázás. Valóban sok embertõl vált meg, és folyamatosan cserélgeti a stábját. – Milyen visszhangja volt a távozásának? – Egyfelõl nagyon sokan sajnálják, mert kedvelték a mûsoraimat, másrészt pedig olyasmik jelentek meg az internetes fórumokon, amiket én nem mondtam, és ez kellemetlenül érintett. Például, hogy az elbocsátás mögött a Fidesz állhat, hiszen a csatorna tulajdonosa Széles Gábor, aki “a Fidesz talpát nyalja”. Csak ezt durvábban írták le. Én szûk társaságban sem igen mondok ilyesmit, van erre más kifejezés is, ám írásban vannak normák, amelyeket illik betartani. – Miért nem engedte be Széles Gábor a Jobbikot a tévébe? – Azt kell megkérdezni errõl, aki a parancsot adta – Széles Gábort. Most már beengedi õket is, meg mást is. Az emberek azt rebesgetik, hogy az új Fidesz-kormányba szeretett volna bekerülni. Azt tudom, amikor járták az országot a „Korrekt-túrákkal”, programszerûen mondogatta gazdasági elképzeléseit. Megkockáztatom, hogy Széles Gábor egy önjelölt vesztes. – Milyen a színvonal a mai médiában? – A Kádár-rendszer bukásáig, sõt, a Média-törvény megalkotásáig nem volt duális média, kereskedelmi rádiók és televíziók nem mûködhettek. Aztán egyszerre rengeteg tévé, újság és rádió született, a színvonal pedig folyamatosan csökkent. Kellettek a sajtómunkások, és a szakma ú szabályai szinte semmivé foszlottak. Olyan emberek ültek, ülnek kamera és mikrofon elé, akik szakmailag teljesen képzetlenek. A másik baj az, hogy Magyarországon jelenleg csak pártsajtó létezik, mivel mindenki a pénzvilágtól függ. A baloldalon viszont rengeteg pénz van, míg a jobboldalon sokkal kevesebb. Ami nagyon megváltozott, az a média felelõssége. Ennek teljes hiánya tapasztalható, tisztelet a kevés kivételnek. Minden kimondott szó a nézettségnek és hallgatottságnak van alárendelve, az elrontott tömegízlésnek. Ez a gyakorlat hihetetlenül súlyos károkat okozott már eddig is. – A Fidesz kétharmados kormányra kerülésével bármit megtehet, kiszivárgott információk szerint új médiatörvényt akarnak elfogadni, sõt az ORTT-t és a NHH-t összevonnák. Egy baloldali médiatúlsúlyból, egy fidesz médiatúlsúlyba eshetünk? – Egyelõre csak a baloldalnak van igazi sajtóbirodalma. Mindenkit megtévesztett az, hogy létezik Hír Tv, Echo Tv, Lánchíd Rádió és néhány napi-, meg hetilap, azt gondolom, ezt nem nevezhetjük igazi jobboldali médiabirodalomnak. Az emberek nem veszik figyelembe azokat a sajtóorgánumokat, amelyek tudat alatt befolyásolnak. Nézzük csak meg

a lakáslapokat, a nõi lapokat, a bulvárújságokat! Ezek valóban nem politizálnak, de élnek a megtévesztés eszközével, mert azt a világot közvetítik, ahol maroknyi celeb – magyarul álhíresség – gondolata számít csupán, azok élete a példa. A hazug és torz világ módszerei régóta ki vannak találva. Nekem nagyon radikális szemléletem van, gyökeresen meg kellene változtatni, s nagy szigorral kellene rendbe tenni a mai magyar médiavilágot. Ne fordulhasson elõ, hogy a hatalmas pénzekkel rendelkezõ csatornák azt csinálhassanak, amit csak akarnak. Ennek a nemzetnek erkölcsi kapaszkodóra van szüksége, kulturális felemelkedésre, a valós történelmünk megismerésére, nem pedig undorító mocsárra. S nem hajnali kettõkor, hanem fõidõben. – A mostani kampányban viszont azt láthattuk, hogy az úgynevezett jobboldali tévék, napi és hetilapok megengedték maguknak, hogy a Jobbikot kirekesszék, vagy csak igazságtalan, lejárató kampányt folytattak. Ha ilyen lesz az egész magyar média, akkor csöbörbõl vödörbe kerülünk. Mitõl különb a Fidesz jobboldali médiabirodalma a baloldali médiabirodalomtól? – Egy hivatalosan bejegyzett párt kirekesztése törvénysértés, ebben egyetértünk, ezzel nem lehet vitatkozni. Az a tapasztalatom, hogy a nemzeti konzervatív értékrendet valló emberek magas erkölcsiséget várnak el a vezetõiktõl, s ha ezt nem teljesítik, sokkal jobban megbüntetik õket, ha van rá lehetõségük, mint egy más értékrenddel bíró politikust. Nagyon rossz lenne, ha a baloldali módszereket venné át az új kormány. Mindenfajta sajtóorgánummal lehet élni, és visszaélni. Én azt várnám el, amit sokan mások, éljenek a lehetõséggel tisztességesen. Meggyõzõdésem, hogy az Echo Tv azzal, hogy nem engedte be az ellenfeleket, a Fidesznek ártott a legtöbbet. A lélektan, az igazságérzet úgy mûködik, hogy akit bántanak, kirekesztenek, amellé odaállnak az emberek, vagyis az akció reakciót szül. – Mik a további tervei? – Ez nem egy olyan ország, ahol a magunkfajták válogatni tudnak a munkahelyekbõl. Ez egy olyan ország, ahol akkor helyezkedhetünk el, ha hívnak valahova. Ha egy baloldali újságíró munka nélkül marad, már másnap felbukkan a neve egy rokon lapnál, rádiónál, televíziónál. Most egyébként az utolsó simításokat végzem a könyvemen, ami a Névjegy másképp c. mûsorom válogatott interjúit tartalmazza, és a könyvhéten szeretné az olvasók elé tárni a Kairosz Kiadó. Azért is lesz érdekes ez a könyv, mert mellé DVD is jár a mûsor anyagából. Sajnálom, hogy a kiadvány csak egy töredékét tartalmazhatja az elmúlt másfél esztendõ „névjegyeinek”, és az is biztos, komoly kihívás lesz megismertetni az olvasókkal, hiszen már megszûnt a mûsorom. Forrás: barikad.hu

SZÉT KELLENE VERNI A BANKOK MONOPÓLIUMÁT Vajon mi lehet Kína gazdasági sikerének a titka? Erre keresi a választ a komoly szakmai figyelemmel kísért, kéthavonta megjelenõ folyóirat, az Asean Affairs legújabb számának egyik cikke. Az ASEAN a Délkelet-ázsiai Nemzetek Társulása elnevezés angol rövidítése. A cikk szerzõje Paul A. Ebeling, Jr., aki mögött 45 éves üzleti és beruházási, bankári tapasztalat áll. A szakértõ írását azzal kezdi, hogy felteszi a kérdést: „Mi a titka Kína emelkedõ gazdaságának?” Második mondatában tömören ad a kérdésre választ: „Kínában a bankok tulajdonosa a kormány, és nem a bankárok tulajdona a kormány.” Kínában a gazdaságösztönzési terv azért mûködik jobban, mint az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, mert a kormány a bankokat közcélokra használja, és nem teszi lehetõvé számukra, hogy a kormányt magán célokra használják. Kína a válság, vagyis az exportpiacok beszûkülésének hatására olyat tett, amit a történelemben eddig senki: hónapok, de legfeljebb egy év alatt kivitelre épülõ gazdaságát hazai központú ipari „mozdonnyá” alakította át. Máshol ezek a folyamatok évtizedekig tartottak. Ezt a pekingi vezetés úgy érte el, hogy bankrendszere nem ‚ugrálhatott a termelõ gazdaság hátán”. „A kínai bankok az emberekért dolgoznak, és nem fordítva.” Egyszerû szavakkal kifejezve, Írja Ebeling, a kormány az emberek érdekeit tartotta szem elõtt, nem pedig lobbi- és csoportérdekeket, és így a kínai bankok az embereknek és vállalkozásaiknak kölcsönöznek rekordszámban. Kínában ömlik a hitel, nemcsak a pénzügyi szektornak, hanem az iparnak és az önkormányzatoknak is. Ezzel szemben az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában míg a pénzügyi szektor virágzik, az átlagember helyzete a rosszról még rosszabbra fordul, és az embereknek a bankok nem adnak kölcsönt. Az adófizetõktõl lefölözött, számukra olcsó pénzt egyenlegük javítására használják. A szerzõ Jim Rogers, Szingapúrban dolgozó sikeres amerikai befektetõ könyvébõl (A vörös kapitalizmus emelkedése) idéz, aki szerint a világ legjobb kapitalistái közül többen a kommunista Kínában élnek és dolgoznak, míg az Egyesült Államok oda süllyedt, ami a gazdagok szocializmusának nevezhetõ. Ebeling azzal zárja cikkét, hogy a nép csak úgy kaphatja vissza pénzét, ha szétverik a magánbankok monopóliumát, a Pénz és a hitel fölötti uralmat ismét a nép rendelkezésére bocsátják. Forrás: Lovas István – Magyar Nemzet

jó ha figyelünk

23

Malárik Attila szlovák származású magyar állampolgár nyílt levélben fordult Robert Ficóhoz, a Szlovák Köztársaság miniszterelnökéhez. Az alábbiakban ezt a nyílt levelet olvashatják. Szlovák származású magyarországi magyar állampolgárként írom Neked levelem. Igen, tót atyafiként. Õseimet valamikor, talán az 1700-as években telepítették a Felvidékrõl a Pilis oldalába. Tömegesen költöztették ide õket éppúgy, mint Békésbe vagy a Nyírségbe, hiszen szükség volt a munkájukra. Földmûves, favágó, mészégetõ, szorgos, katolikus emberek voltak. A betelepített területek közül talán a mai napig a legszínesebb a Pilis lakossága. Olyan, mint egy kicsinyített Kárpát-medence. Szinte faluról falura más nemzetiség lakja. Tótok, svábok, rácok, a városokban inkább magyarok, de egymással jószomszédi békességben. Emlékszem, gyerekkoromban, ha valaki tótként a szomszéd faluból hozott magának menyecskét, nem szólták meg érte, hogy sváb vagy magyar lánnyal esett szerelembe, de azért jólesõen vette Piliscsév népe tudomásul, ha a tót zsák a saját foltját találta meg. Úgy nevelkedtem, hogy nekem természetes volt a családban a tót beszéd. Nagymamám tótul pletykálkodott, beszedált a barátnõivel, de éppoly természetesen szóltak az idegenhez magyarul, mint a gyermekeikhez tótul. Nem volt ebben semmi erõltetett, semmi mesterkélt. Nem a nyelv számított, hanem az ember. Nem is lehetett ez másképp. A lakosságcserék után is sok családnak maradt rokonsága a Felvidéken, így oktondi dolog lett volna sovinisztának lenni. Az én családomnak is maradtak magyar ajkú rokonai Bátorkeszin (ha meg akarod keresni a térképeden: Bátorové Kosihy), mi itt maradtunk tótnak Piliscséven. Malárikok, Mladeneczek, Hudákok, Hubacsekek, Hugyeczek, Zsibritovszkik és a többiek. Nem fogott rajtunk a nemzetállami politikai akarat, maradtunk a szülõföldünkön. Miért is ne maradtunk volna? A családunk soha nem érezte ennek a hátrányát. Szeretünk itt lakni, a család emlékezete óta ez a hazánk. Én magam a szülõfalum általános iskolájában szlovákul tanulhattam, és lehetõségem volt a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvû Általános Iskola és Gimnázium tanulójává válni. Járhattam volna Pozsonyban egyetemre, mint osztálytársam, de kamaszkori roman24

tikus elképzelések miatt inkább a hajózást választottam. A polgármesteri hivatalban - akkoriban még tanácsnak hívtuk - helybeliek dolgoztak, aki akarta, így tótul is intézhette a dolgait. Amióta az eszemet tudom, kétnyelvû táblákat láttam minden középületen, és a miséken szlovák zsoltároskönyvbõl énekelte a falu hagyománytisztelõ népe a szent énekeket. Igen, otthon a szülõfalumban, a mi templomunkban az oltár mellett a mai napig megférnek egymás mellett a magyar és a szlovák színek. Ki merem jelenteni: Magyarországon a származásom miatt sohasem ért semmiféle hátrány. Ha megkülönböztettek, azt mindig elõnyömre tették. Soha nem kellett szégyellnem azt, hogy tót vagyok. Eddig. És éppen ezért írom ezt a levelet Neked. Az elmúlt nyolc évben Magyarországnak olyan kormánya volt, amellyel Nektek, szlovák nacionalistáknak több közös dolgotok is volt. Közös volt Bennetek az, hogy a néhai pártállamok internacionalista, bolsevik ideológiáján nõttetek fel. A gondolkodásotokat ma is ez határozza meg. Közös az ellenségképetek is. Te és szlovák nacionalistáid a magyarokkal rémisztgetitek most a szlovák választókat, a most megbukott posztbolsevik kormányunk is tõlük, tõlünk féltette a saját korrupt demokrá-

ciáját. Most a kettõs állampolgárságról szóló magyar törvénnyel kapcsolatosan a magyarországi szocialistákhoz kísértetiesen hasonló módon fasizmusról vizionálsz. Te, aki foggal-körömmel ragaszkodsz a benesi dekrétumok életben tartásához! Kormányfõ létedre nem szégyelled magad? Ezzel a goebbelsi propagandafogással igyekszel Európában szavazatokat szerezni? Nem kételkedem, sokan fognak Rád szavazni, de remélem, nem elegen. Persze mindenkinek jobb volna, ha lenne a kormányzásodnak eredménye, és nem a magyar kártyával játszva kellene 19-re még lapot húznod a kampányban. Emlékszem, Nádszegen (Trstice) megboldogult Pali barátom mesélte: Amikor a szlovákok közül lejön bárki a „hegyrõl” ide a Csallóközbe, mindig elcsodálkozik azon, hogy ezek a magyarok nem olyanok, mint amilyennek a televízióban mutogatják õket. Nem gyûlölködnek, nem utálják a szlovákot, hanem barátságos, vendégszeretõ emberek. Még jogaikban a saját szülõföldjükön megnyomorítva is képesek a szlovák embert is szeretni, barátsággal fogadni az utazót, a vendéget teli kézzel továbbengedni. Mert bizony soha nem volt az egyszerû emberek között olyan ellentét, mint amilyet Ti szítotok. Tetszik, nem tetszik, de közös a két nép történelmébõl majd' ezer év. jó ha figyelünk

Ami történelmi érték ma Szlovákiában található, az a Magyar Királyságban a Felvidéken együtt élõ két nép közös alkotása. A két nép jóban-rosszban együtt tudott élni, amíg a szlovák nacionalizmust a békés együttélés ellen nem fordítottátok. Önös politikai érdekbõl. De ezen a ponton ajánlom a figyelmedbe a Nap és a Szél történetét. Arról vitatkoztak, hogy melyikük az erõsebb. Melyikük tudja a juhászról elõbb levenni a subáját. A Szél tépte, cibálta a juhász subáját, de minél jobban tépte, a juhász annál jobban magára húzta. A Nap ekkor kisütött, melengette a juhászt, aki magától vette azt le. Ugye tudod, mire gondolok? A magyarországi szlovákság nyelvtudásában, létszámában, identitásában jelentõsen sorvad, különösebb asszimilációs kényszer nélkül is. Tudod, itt szeretnek minket. De nemcsak minket, hanem a svábokat, rácokat, ruszinokat, örményeket is. És mert itt szeretnek minket, jelentõségét veszíti az, hogy honnan származunk.

Nincs értelme a szlovákságunkat fitogtatni. Csak az ember méretik meg. A gyermekeink már nem szlovákul tanulnak, hanem angolul és németül. Miért is tennének mást? Kire legyenek büszkék? Rád? Arra, aki szlovák nemzetállamot vizionál, és ezt hazugságokkal, embertelen kollektív jogfosztásokkal akarja elérni? Ideje lenne tudomásul venned - még ha frusztrál is ez a dolog -, hogy Szlovákia létrehozásakor színmagyar területek kerültek az új közigazgatás hatálya alá. Tovább nyújtózkodtak elõdeid Trianonban, mint ameddig a szlovák takaró ért. Így vált az ott élõ magyar lakosság saját akarata ellenére Szlovákia államalkotó nemzetévé is. Robert! Te vagy az elsõ számú szlovák közszereplõ. Rád, a magyargyûlöletbõl élõ szlovákra nem lehetnek büszkék a gyerekeim. És én sem. Ennek ellenére érdeklõdve figyelem, mit csinálsz, és mit mondasz, mert Te vagy Szlovákia kormányfõje. Robert!

A Szlovák Nemzeti Párt egyik plakátja azt hirdeti: POZSONY? NIE, BRATISLAVA. Vagyis, Pozsony? Nem, Bratislava. Pozsony Szent Erzsébet lábanyomát õrzi, Bratislava Gustáv Husákét. Pozsony szabad királyi város volt, Bratislava csak kerületi székhely. Pozsony a Magyar Királyság fõvárosa volt, Bratislava csak Szlovákiáé. Pozsony szervesen, emberléptékûen fejlõdött, Bratislava rákos daganatként. Pozsony háromnyelvû város volt, Bratislava csak egynyelvû. Pozsony 18 királynak és királynénak kiáltott vivátot, amikor megkoronázták õket, Bratislava Hitlert, majd Sztálint éltette, amikor láncra verte. Pozsony befogadó város volt, Bratislava a magyarokat kilakoltatta. Pozsony a Szent Korona mását helyezte legnagyobb templomának tornyára, mely az alkotmányosságot jelképezte, Bratislava egyik dombjára a Slavínt állította, mely a leigázó szovjet katonákat dicsõíti. Pozsony a történelmi szobrászat legnagyobbika, Fadrusz János szobrát állította föl, Bratislava a kommunista sematikus Ján Kulichét. Pozsony Mária Teréziának állított szobrot, aki a pozsonyi várat fejedelmi pompával restauráltatta, Bratislava a partizánoknak, akik végigpofozták a város lakóit. Pozsony Petõfinek is szobrot állított, Bratislava mindig megcsonkítja azt. Erkel Ferenc a pozsonyi harangokra gondolt, amikor a Himnusz zenéjét komponálta. Bratislava ütemesen tapsolt a kommunistáknak. Pozsonyban mûködött Pázmány Péter hercegprímás, egyetemalapító, Bratislavában Jozef Tiso plébános, háborús bûnös. Pozsonyban Haydn, Liszt, Bartók zenélt. Bratislavában az Alexandrov-együttes. Pozsonyban alapított egyetemet Mátyás király. Bratislava bezáratta az Erzsébet Egyetemet. Pozsony 1848-ban nemzetõrséget szervezett, mely rendbontókat kergetett szét, Bratislavában cseh legionáriusok gyerekeket öltek meg 1919-ben. A csehek már 1271-ben egyszer bemutatkoztak. A város kifosztották és felgyújtották. Ennek esett áldozatul a városi levéltár. Pozsonyban üléseztek a reformországgyûlések, melyek az emberi jogok kibõvítésén fáradoztak, Bratislavában iktatták törvénybe a zsidók deportálását, a szlovák nemzeti tanácsok és a Szlovák Közjó ha figyelünk

Idegesnek tûnsz mostanában, és idegességedben hibázol. Ha valaki megkapja a magyar állampolgárságot, akkor Te elveszed tõle a szlovákot? Mit gondolsz, mit szólnak majd az Európai Unió urai? Meg kell majd magyaráznod, hogy fordulhat elõ az, hogy a magyar határ mellett tucatjával vannak olyan települések, ahol nemcsak szlovák ember nem lakik, hanem szlovák állampolgár sem. Akkor az mitõl lesz jogosan Szlovákia? Nem tûnik ez a vagdalkozás bölcs döntésnek. Épp ezzel bizonyítod be a trianoni döntés tarthatatlanságát. És ha ez sikerül, na akkor aztán tényleg ideges lehetsz majd, mert a saját nacionalistáid fognak elzavarni. Talán akkor majd belátjátok, Ti, határokon túli szlovák testvérek is, hogy a szeretet erõsebb a gyûlöletnél. Robert! Bizony, többre mennél szlovákként, ha szeretnéd a magyart! Üdvözlettel: Malárik Attila, szlovák származású magyarországi magyar állampolgár Felvidék Ma

társaság Nemzeti Tanácsa az emberi jogokat tipró törvényeket, rendeleteket, majd azokat legutóbb megerõsítette. Pozsonyból indultak a honvédek Bécs fölmentésére, Bratislava a háború után lágerbe zárta a magyarokat és elhurcoltatta Esterházy Jánost. Pozsonyban Kossuth Lajos szónokolt, Bratislavában Andrej Hlinka. Gróf Széchenyi István Pozsonyban alapozta meg a Magyar Tudományos Akadémiát, Bratislava elkobozta a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Mûvészeti Társaság vagyonát. Pozsonyban Csányi László függetlenségi nyilatkozatot bocsátott ki, Bratislavában Bacílek, Meciar, Slota, Fico félemlíti meg az embereket. A pozsonyi Grassalkovich-palotában Albert Kázmér szász- tescheni herceg, a világ legnagyobb grafikai gyûjteményének létrehozója lakott, a bratislavai Grasalkoviè palotában a világ legnagyobb ostobaságait mondogató „ujo“ Gasparoviè elnök. Pozsonyban épült a Szent László-ispotálytemplom, Bratislavában lelketlen toronyházak csúfítják a város panorámáját. Pozsony zsinagógát épített, Bratislava lerombolta. Pozsony vízikaszárnyát épített, Bratislava ízléstelenül körbeépítette. Röviden: amit Pozsony ezer év alatt fölépített, azt Bratislava nagyobbrészt kilencven év alatt lerombolta. A történelmet is. Ez már valami! Pozsonyban ilyen szomorú események sohasem történhettek volna. Ezért értek egyet az SzNP óriásplakátjával. Ez már évtizedek óta nem Pozsony, ez csak Bratislava! De hogy miért alakult így, azt a következõ újkori legenda magyarázza meg. Az Úr a Földre jött és egy nagy zsákot cipelt a vállán, mely teli s tele volt idiótákkal. A zsák anyaga nem sokáig bírta el e súlyos terhet és kiszakadt. A sok idióta lepottyant a földre. Még szerencse, ha fejükre is estek, ez az IQ-jukat nem befolyásolta. Az Úr elmosolyodott és azt mondta: „No nem bánom, nem fogom én összeszedni ezeket, Bratislava egyszerûen itt lesz!” Aki nem hiszi, nézzen körbe a szlovák fõvárosban! Balassa Zoltán Forrás: Felvidék Ma

25

Az elõre hozott választás a mostani gyõztesek Mohácsa lett volna Lovas Istvánt, a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítóját kérdeztük a véleményérõl a választásokról, az elmúlt évekrõl annak reményében, hogy – mint megszoktuk tõle – most is azt mondja, amit legbelül gondol. – Örül az áprilisi országos választások eredményének? – Barátaimmal nem gyõzünk ünnepelni. – Maradéktalanul elégedett? – Igen, de persze vágyálmom nekem is van. Jobban szerettem volna, ha a választóknak az a része, amelyik a „szocialistákra“ szavazott, nem transzcendentális hitét vitte volna a politikába, amely a templomba való, hanem az elzavart kormány teljesítményére szavazott volna. Nem hullott volna könnyem akkor sem, ha nálunk nem léteznének azok a balliberális szavazók, akik korábban az SZDSZ-re, most pedig az LMP-re szavaztak. Sok ország megvan nélkülük, és egészen jól elboldogulnak. – Jól emlékszem arra, hogy Boros Péter volt miniszterelnök 2002 áprilisában teleírta a Magyar Nemzet véleményrovatát önnek durván nekirontva, mert azt jósolta, hogy az MDF „zsanérpárttá“ alakulva összeállhat korábbi ellenfeleivel is. Érez most elégtételt, amiért az MDF eltûnt, vezetõire talán hosszú börtönévek várnak? – Nem érzek elégtételt, és az is biztos, hogy nem én leszek, aki Dávid Ibolyának hajfestéket visz a beszélõre. Annak lehet olyan érzése, mint nekem, aki ráébred, hogy lakásában a svábbogárirtás hatékonyan sikerült. A csótány-hasonlat egyébként nem azért jutott eszembe, mert Herényi Károlynak gázmesteri diplomája van. Ugyanakkor kínos azt látni, hogy a konzervatív oldal egykori miniszterelnökét öreg cirkuszi lóként a Klub Rádióban és veszett balliberális ügyek hozzá hasonló médiaállomásain olykor elõvezetik bemutatva, hogy e médiumok közönsége elõtt még azért képes pukedlizni. – Mi volt a véleménye, amikor a 2006-os országgyûlési választások között Orbán Viktor Bod Péter Ákost, a Magyar Nemzeti Banknak Horn idején magától a székébõl felállt elnökét ajánlotta az MDF-nek, hogy legyen közös miniszterelnök-jelöltjük? – Az MNB élérõl Hornék alatt gyorsan elmenekülõ Bod-ot különösen „szeretem“, hisz õ még arra is hajlandó volt, hogy Irak amerikai kormányzója, L. Paul Bremer meghívására 2003-ban Bagdadban egy konferencián beszéljen a hazai tapasztalatok alapján arról, miként lehet minél gyorsabban privatizálni a leigázott, megszállt, szétbombázott, részben kifosztott és a teljes kifosztás elõtt álló országban. Vagyis hatékonyabbá tenni a kifosztást. Azután ment oda Bod, hogy saját hazáját, Magyarországot már tönkretette a Hayek-Friedman-féle neoliberális sokk-terápia, és a vele járó villámprivatizáció. Ezt a „terápiát“ azután alkalmaztak nálunk „gyógyírként“, hogy a kísérleti laborjának számító Chilét 1975-tõl egy évtizedre (már) soha nem látott nyomorba taszította, majd amikor a „laboratóriumi“ kísérlet jól sikerült, több más latin-amerikai országot is. – De az akkori Orbán Viktor ugyanaz, mint a mai Orbán Viktor? – Politikusban ekkora változást, mint amelyen Orbán Viktor ment át, egyszerûen soha nem láttam. Nem vagyok a nagy szavak embere, de szinte csodálatos változásról van szó. Mégpedig egy igen csak új keletû, hirtelen metamorfózisról. Nem ugyanaz az ember, aki nem akart például 2006-ban gyõzni, mint ahogyan kiszivárogtatták, amit mondott egy Kéri Lászlónál tartott zártkörû összejövetelen. Nem ugyanaz az ember, aki nem is olyan régen még a volt bankelnök Surányit dicsérte. Azt a volt MNB-elnököt, aki irdatlan kárt okozott az adófizetõknek és persze az országnak. – Mikor következett be ez az ön szerint „csodálatos“ változás? – Azt pontosan nem lehet tudni. De meg lehet kísérelni behatárolni, hogy mikor beszélhetünk még a régi és mikortól az új Orbánról. A régi Orbán Viktor 2007 márciusának vége felé egy energiapolitikai 26

konferencián teljesen feleslegesen és a nemzeti érdekekkel homlok egyenesen szembe menve súlyosan megsértette az akkori budapesti orosz nagykövetet, holott nekünk a nagyhatalmakkal, és fõként szomszédjainkkal példás, korrekt, jó kapcsolatokat kell ápolnunk. Miért kellett a Fidesznek még Moszkvában is ellenség? Nincs neki amúgy is elég belõle? Akkoriban a Fidesz otthon is és az Európai Unióban is naponta rohant neki a Gazprom földvezetékének, és a jelek szerint soha nem megvalósuló Nabuccóba vetette minden igyekezetét. A fideszes vezetõk közben tele torokkal szidták Kínát és meg akarták oldani a tibeti kérdést. Hogy még Pekinget is ellenségükké tegyék. És akkor, amikor egy dedós is láthatja, ha a 300 milliós amerikai behemót 1957 óta nem tudja a tõle 100 km-re fekvõ Kuba emberj ogi problémáit megoldani, akkor talán ne kíséreljük meg a világ többi országa visszásságait kibogozni. Az 1,2 milliárd lakosú Kína úgy terjeszkedik igen sikeresen Afrikában, hogy nem szól bele az ottani országok belügyeibe. Amerika se szól bele a szaúd-arábiai, egyiptomi és jordániai belügyekbe, hogy csupán néhány szövetségesét soroljam fel, amelyek emberjogi tragédiái a Fideszt szintén nem érintették meg. – Orbán Viktor és a Fidesz csupán az orosz ügyben akkor az EU-t követte, nem gondolja? – Ha mindent elhisz annak, amit a lapok írnak és a politikusok mondanak. Az EU a Nabucco gázvezeték építését „prioritásként“ kezeli, de többször megismételt hivatalos álláspontja, hogy az uniónak semmilyen, ismétlem, semmilyen kifogása sincs más egyéb gázvezeték ellen. Mint amilyeneket az oroszokkal együttmûködve építenek Sarkozyék, Merkelék, Berlusconiék és most már szerencsére Orbánék is, kinyilvánított szándékuk szerint. – Akkor térjünk vissza a „csodálatos változáshoz”. – Válasz: Igen, akkor folytatom. A 2008-as amerikai elnökválasztás idején is még a régi Orbán Viktort láthatjuk a színen. Akkor még másokhoz viszonyította magát és legitimációt „kért kölcsön“. Emlékezzen: hogyan futott végig Amerikán, amikor az elnöki kampány idején találkozni akart Bushékkal, majd Sarah Palint dicsérte, hogy milyen okos. Nem beszélve megmagyarázhatatlan gesztusokról. Egy példa. A Hszin-hua, a kínai hírügynökség brüsszeli irodájának egyik munkatársa kérdezte tõlem, hogy mi történt a Fidesszel, amiért az egész Fidesz-vezérkar elment Tajvan nemzeti ünnepére a budapesti tajvani kirendeltségre, de nem mentek el a kínai nemzeti ünnepre, a követségükre. Ez három nappal azelõtt történt, hogy Orbán és népes kísérete 2009. december elején megérkezett Pekingbe, és ott azt mondta: „ma keleti szél fúj a világgazdaságban”! Miközben a Fidesz felvette a Kínai Kommunista Párttal a kapcsolatot. Mindez nem sokkal azután történt, hogy novemberben Putyinnal Szentpétervárott elsimították – bocsánat a rossz hasonlatért – a felborzolt szõrzetet az orosz-Fidesz kapcsolatok „hátán“. Mindennek a fordulatnak a jelentõségét, mélységét, de hirtelenségét sem lehet könnyen megmagyarázni, sem idõben pontosan behatárolni. Annyi biztos, hogy idõben McCain veresége után következett be. – Mi lett volna, ha McCain gyõz? – Tragédia. A Fideszben az elnökválasztási kampány idejére az akkor nagyon megerõsödött neokonok erre vártak, ugrásra készen. Nem nagy túlzással, de mondhatom, ha McCain lesz az amerikai elnök és ezzel persze a világpolitika is a Bush-érának nem csak egyenes, de felpörgetett folytatása lett volna, a Fidesz a jobboldalon tovább vitte volna az SZDSZ programjának tetemes részét. Emlékezzen rá, hogy a Nabucco platformján kezdett kibontakozni a Fidesz és az SZDSZ között a rohamos közeledés. Arra is emlékszem, mennyire imádta egymást Németh Zsolt és Eörsi Mátyás. Most – Orbán nagy változása után – ugyanaz a Németh Zsolt arra figyeljó ha figyelünk

mezteti politikustársait, hogy ne legyenek ösztönösen oroszellenesek! Fritz Tamás „kissé” elkésve, de – lélegzetelállítóan visszhang nélkül maradt cikkében, amelyet a Magyar Hírlap május 21-i számában jelent meg – írt a Fideszen belüli neokon veszélyrõl. Egyébként véletlenül a „neokon”-t „neokónnak” írva. Miközben megjegyezte, hogy a Fideszen belüli neokonok most fúrják Orbán hajóját. – Akkor ugorjunk vissza a szentpétervári látogatás idejére. – Obama amerikai elnök, Rasmussen, az új fõtitkár által irányított NATO és az Európai Unió akkor már egyre inkább az orosz kapcsolatok totális felértékelése mellett tette le a garast. Orbán Viktor valamikor – és ez inkább érzés – nem sokkal a szentpétervári és a pekingi látogatás elõtt változott hatalmasat. Lett belõle egy volt kormányfõbõl igazi államférfi, amirõl majd késõbb. Ráadásul akkortól már hirtelen kezdtem érteni a Fidesz magatartását. Valamennyi, lényeges tettét, azaz azok mozgatórugóját. 19 év után. Elõtte a világ általam ismert pártjainak – beleértve az MSZP-t és az SZDSZ-t – cselekedeteit értettem, és egész jól kiszámíthattam, hogy mire mit reagálnak. A Fidesz volt a kivétel. Nem értettem a pártban uralkodó Stockholm-szindrómát sem. De a Fidesz „normális“ párt lett hirtelen. „Furcsaságának“ egy csapásra – és nem háromra – vége lett. Ezt a kettõs állampolgárság, a trianoni emléknap, a bûnözés elleni kemény fellépés elsõrendûen igazolja. Ráadásul Orbán Viktor olyan magabiztos ember lett, akinek minden lépését – és higgye el, ha valaki, akivel nem viccelek, akkor az Szingapúr nyolcvan éves mentor-miniszterelnöke – Lí Kuan Jú jóváhagyná. Lí – a világ sokak által legbölcsebbnek tartott politikusa, akinek Pekingtõl Moszkván át Washingtonig lesik tanácsait – 1959-ben megálmodta azt, hogy mi lesz a nyomorgó kis ázsiai halászfalúból évtize dek múlva és ma: ásványkincsek teljes hiányában, 50 ezer dolláros egy fõre jutó GDP-jével már jobban áll az Egyesült Államoknál és Svájcnál. Orbán persze 1998 és 2002 között is jó teljesítményt nyújtott, hiszen akkor a balliberális német lapok is fogcsikorgatva „gazdasági csodáról“ beszéltek Magyarországról szólva, miközben Orbánt és a magyar jobbközépet éppen úgy utálták, mint ma. De most úgy indul, ami soha, de soha nem látott optimizmusra ad okot, mert – és most nagyon nem viccelek és nem hízelgek, hiszen a Demokrata korábbi sok-sok száma a tanúm, hányszor bíráltam tetteit, amelyekkel nagyon sokunk szerint a másik oldalnak kedvezett – Orbán rendkívüli és rejtélyesen bekövetkezett fordulata után Európa legjobban induló miniszterelnöke. Nem cserélném el Cameronra, Sarkozyre, Berlusconira. Merkelre a legkevésbé. A régi Orbán mai miniszterelnökként nem Varsóval kezdte volna külföldi útjait. A mai, az autonóm Orbán azzal kezdi. jó ha figyelünk

Aki ennek sem tapsol, az a saját fejében kialak ított dogmák foglya. – Nem lehet, hogy a Jobbik megjelenése is ösztönözte Orbán fordulatát? – Szinte biztos, hogy az egyik tényezõ volt, de nem az egyetlen. Ugyanis a Jobbik, sokakat meglepõ, 2009 nyári európai parlamenti választási sikere idején az akkori Orbán még nem volt a mai Orbán. A Jobbikra egyébként olyannyira szüksége van a Fidesznek és az országnak, mint például az autósoknak arra, hogy ne csupán a Shellnél lehessen tankolni. Sõt. Szinte létkérdés. A monopólium egy demokráciában nagyon egészségtelen. Márpedig ha demokráciát játszunk, akkor a játékszabályok legyenek minden téren érvényesek, és ne engedjük meg, hogy valakik korlátozzák a szabályok érvényesülési területeit. A Jobbik szükséges sarkantyú a Fidesz oldalában, és figyelmeztetési pont. Nélküle Wittner Mária nem hogy a negyedik helyre nem került volna a választási listán, de a parlamentbe se került volna. Vagy ahogyan Orbán Viktor a magyar légtérbe befurakodott izraeli felderítõgépre reagált. Hogy csak két példát említsek, de az új Országgyûlésben viharsebesen elfogadott törvények is ezt támaszt ják alá. – Mi a véleménye a Nemzeti Együttmûködés Programjáról? – Ennél fontosabb dokumentum nem született 1990 óta. Függetlenül attól, hogy ez is hebehurgyán készült. Szinte nevetséges, hogy a szövegben beszámozott alfejezeteket se volt idejük a szerkesztõknek a tartalomjegyzékbe szerkeszteni. Vagy hogy a kapkodásban elfelejtették a briliáns Hoffmann Rózsát megkérni, hogy írjon egy fejezetet az oktatásról is, amely kulcsfontosságú téma így kimaradt a programból. De ez mind eltörpül a lényeg mellett. Ez pedig páratlan az egész nyugati világban. Ugyanis ez a dokumentum egyértelmûen kijelenti a közösségi érdekek primátusát az individualista érdekek fölött. Eltemeti a nyugati világ uralkodó társadalomfilozófiáját, amelynek az alapja a liberalizmus, az egyén érdekeinek messzemenõ védelme a közösség ellenében. Talán vannak, akik emlékeznek a kilencvenes évek vége felé Amerika és Ázsia között folyó „érték-vitára“. Az abban is kikristályosodott, hogy a dekadens nyugati, liberális világ az individualizmusnak tulajdonít nagyobb fontosságot, a fe ltörekvõ, sikert sikerre halmozó, tekintélyelvû Ázsia pedig a közösségre. Orbán az egyetlen nyugati államférfi, aki ki merte jelenteni – és hangsúlyozom, ennél fontosabb nincs -, hogy az általa irányított társadalomban mostantól márpedig a közösségi értékeknek ad elsõbbséget. – Nemrégiben valaki feltette az internetre az Ön 2003-ban, a Jobbik alakuló ülésén mondott beszédét. Azzal fejezte be, hogy õket is bírálni fogja, ha kell. Eddig még nem bírálta õket. És ha megkérem rá? – Most már vannak olyan erõsek, hogy elbírják a bírálatot, és el kell bírniuk. Úgyhogy bepótolom. Hol kezdjem? Azzal, hogy épp azt a bolíviai vezetõt támadják és kommunistázzák, aki jobbikos programot valósít meg saját országában, miután demokratikus választásokon gyõzött? Akinek kormánya morális megfontolásból szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel a gázai mészárlás után? Folytassam azzal, hogy azt a kommunista üzbég vezetést nevezik demokratának, amelyiket még a minden arcátlanságon túlmenõ andizsáni mészárlás elõtt a Nyugat azért nem bírált, mert Karimov országát támaszpontként használták? Nem bírálta azt sem, hogy a neki nem tetszõ ellenzékieket élve dobta forró vízzel teli katlanba. De itt van például az – hogy most már a súlyosabb hibákról beszéljünk -, ahogyan a vezetés reagált a választások második fordulójára. Az ország szinte teljes egésze majd kiugrott a bõrébõl a boldogságtól az eredmények láttán. Nagyon sokan mondták nekem, hogy megdöbbentek és elszomorodtak, amikor meglátták a Jobbik vezetésének reagálását. A gyász, a komorság, a keserûség, a szemrehányás uralta a helyiséget akkor, amikor megtudták, milyen – egyébként szenzációs – eredményt értek el. Azt sem értették, hogy a veszteseket, a szomorkodó, berzenkedõ „lúzereket“ nem szeretik a választók. És ha az országot az öröm hulláma önti el nyolc év iszony után, akkor õk ne szomorkodjanak! Az pedig kifejezetten öngól, azaz szavazatvesztést, mégpedig roppant rövid idõ alatt igen 27

sok szavazat elvesztését eredményezte, hogy igen keményen nekimentek a Fidesznek a kampányban. Az nem mentség, hogy a Fidesz még keményebben ment nekik. A politikában a szavazatmaximálás a lényeg. Nem egy embert ismerek Bicskérõl – helyi véleményformálók -, akik alig várták, hogy a Jobbikra szavazzanak, majd szinte napokkal a választások elõtt meghallva, hogy nem az országot a pöcegödörbe lapátoló kormány a fõ célpont, azt mondták, akkor õk nem szavaznak rájuk. Nem egy ember, nem ketten a zt is mondták, hogy netán igaz az a vád, amely szerint az MSZP kreálmányai. Ami persze irgalmatlan csacsiság. – Mi a véleménye arról, hogy Vona Gábor „gárdamellényben” tette le az esküjét? – Egyrészt kár, hogy a Jobbik már akkor kezdi elveszteni a humorérzékét, amikor még jóformán el sem sajátította, másrészt nem gondolja végig, hogy az õt igazán gyûlölõ oldalt mivel tudná nagyon, de nagyon mélyen megsebezni. Itt van a mellény-kérdés. Vona Gábor megtehette volna, hogy bejelenti, egy általa megnevezett népi együttes mellényét kölcsönzi ki és arra kiteszi az NBH logóját, és már azzal is vonul be a parlamentbe. Ezzel belsõ és külsõ ellenségeit tényleg az õrületbe kergette volna. Saját fegyverével döfte volna le õket. Mi a kifogás? Hogy a magyar népi táncos viselet „náci“? Vagy hogy az Árpád-sávos pajzson ülõ turul a nyilaskereszteseket juttatja eszükbe, és ezért rettegnek? Továbbá, ha a Jobbik helyében lennék és cigánybûnözésrõl beszélnék, minden alkalommal így kezdeném, „a cigánybûnözés, mint ahogyan azt nekünk a balliberális Gönczöl Katalin tanította“. Mindegy. De pontosan ez a Jobbik lesz az a parlamentben, amelyik reményeim szerint nagyon éles hangon emlékez teti a Fideszt, ha mondjuk hónapok múlva is egy Harsányi László osztja az adófizetõk pénzét a Nemzeti Kulturális Alap élén, vagy az uniós pénzeket húsz és fél év után Gyárfásné Fekete Judit a külügyminisztériumban. Akit egyébként Balázs Péterék bepasszíroztak az uniós elnökségi stábba. Az pedig már most látható, hogy például két kitûnõ képviselõjük, Gaudi-Nagy Tamás és Gyöngyösi Márton annak ad hangot a parlamentben, ami sokak szívén fekszik, de nem merik kimondani nyilvánosan. A Jobbik nagyon hasznos a Fidesznek. Ugyanis a jobboldali szavazók szinte mindegyikének fejében vagy lelkében van egy láthatatlan vonal, és ha azt kedvenc pártja átlépi, lemorzsolódik. Van, akinek ez a vonal a földgáz árának növekedése, van – és most az értékrendû jobboldali szavazókra gondolok -, akiknek netán az imént említett emberek további pozícióban tartásánál húzódik. – És az orosz kapcsolat? – Mármint a Fideszé? Hogy most már Orbán Viktorék is felfedezték, Putyin nem a KGB uralmát valósította meg, hanem jobboldali, konzervatív pártja az európai néppárti családjához tartozik és normalizálódtak az orosz kapcsolatok? Aminek megõrzésén Putyin – akinek a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítése egymagában fontosabb kétszáz Jobbiknál – Vona Gábor nem két, hanem kétszáz szeméért se változtatna. Ezt a titkos Jobbik-orosz kapcsolatot is csak nálunk lehetett elsütni, ahol az emberek injekcióként fogadnak be mindent, ha valaki azt írja vagy terjeszti, hogy „a titkosszolgálatok“ állnak a dolog mögött. Amit persze – a dolog jellegénél fogva – soha nem lehet cáfolni, hiszen a titkosszolgálatok biznisze a titok megõrzése. Egyébként, ha „lefordítom” az igazi Putyint Orbán Viktorra, akkor az orosz kormányfõ jobboldalibb a Fidesz elnökénél. Putyin például a budapesti miniszterelnöki szék elfoglalása után hetekkel bejelentené, hogy újra felépítteti a Regnum Marianum templomát ott, ahol az volt és ahonnan Rákosi elhordatta a téglákat, miután leromboltatta. A Jobbik csak szeretne olyan kapcsolatokat az oroszokkal, mint amilyenek a most helyére lépõ kormánynak már vannak. Putyin rendet és biztonságot akar, megtörte az oligarchák uralmát, a katasztrofális orosz demográfiát minden igyekezetével meg akarja lódítani. Mi a baj vele az oroszok szemszögébõl? És mi a mi bajunk velük? Az, hogy az orosz lapok nem támadják az „antiszemita Fideszt“? Akár a kínai lapok? 28

– Mennyire bosszantja, ha a másik oldal „antiszemitizmusról“ beszél? – Annál például messze kevésbé, minthogy a 21. században a magyar kórházak nagy részében nincs vécépapír és a körömkefe a mosdóhoz van kötve, hogy el ne lopják. Az antiszemitizmushoz egyébként nem kellenek antiszemiták. Emlékszem, hogy a magyarországi antiszemitizmusról összeállított egyik korábbi kötetben meghamisították, amit írtam, csakhogy beletehessenek. Ezt a kötetet egyébként Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda elnöke szerkesztette, aki a Fidesz támogatásával is két alkalommal lett elnök és most is vezeti az MTI-t. Vince e támogatására a Fidesz dörgölõdzõs korszakában került sor. – Ha valaki, akkor ön a kettõs mérce elleni küzdelem élharcosa már vagy húsz éve. Sikeres volt ebben? – Nem tudom, hogy az én ez irányú makacs eszelõsségem mennyi szerepet játszott ebben, de ma már hál’ Istennek a jobboldali publicistáknak automatikusan eszükbe jut a kettõs mérce. Ennek bennünk olyan természetesnek kell lennie egyébként, mint Rafael Correa ecuadori elnöknek, aki évekkel ezelõtt elnökválasztási kampányában arra a kérdésre, hogy meghosszabbítaná-e a manta-i amerikai katonai támaszpont 2009-ben lejáró bérletét, spontán azt felelte, „hogyne, ha Ecuador is létesíthet katonai támaszpontot Miami mellett.“ Tavaly ki is dobta az amerikaiakat Mantáról. – Az biztos, hogy jóval nagyobb súlya van sokak szemében, ha ön dicséri ennyire Orbán Viktort, aki korábban nem egyszer volt kritikus vele és nem különben mostani miniszterei közül nem eggyel szemben. De mi a véleménye például az adócsökkentésrõl, amely a Magyar Nemzetben megjelenõ közgazdászok szerint egyenesen recept a katasztrófára. – Nem vagyok közgazdász és tudom, hogy a Magyar Nemzet szerzõi közül Németh György, Gazdag László, Lóránt Károly és a nálunk is gyakran megjelenõ Róna Péter ellenzik... – A balliberális sajtóban is megjelenõ Róna Péterrõl jót mond? – Ha egy képzeletbeli vécén le lehetne húzni a másik oldalon publikáló véleményformálókat és ezekbõl Róna Pétert és persze Gazsó Ferencet kivennénk, a haza üdve nem sínylené meg. Legfeljebb a csobogás zavarna egyeseket. De visszatérve az elõbbiekre, tudom, hogy azt írják, nem szabad adót csökkenteni. Az élet viszont több mint közgazdaság, amit nem véletlenül neveznek az angolszászok „dismal science“-nek, azaz „baljós tudománynak“. Emlékezzünk, milyen rosszul ment a gazdaság és vele együtt milyen búskoromság öntötte el Amerikát Carter elnöksége végére. Amikor átvette Reagan elnök, szavakkal fordította meg a hangulatot és bevezette azt a gazdaságpolitikát, amit Reaganomics-nek neveztek és agyontámadtak a közgazdászok. Visszamenõleg is azt mondják sokan, hogy Amerika akkor kezdett iszonyúan eladósodni. Igen, de ami sokkalta fontosabb volt, Reagan megnyerte a hidegháborút a kommunista világrenddel szemben egy olyan optimista hullámon lovagolva, amit Carter után õ varázsolt elõ a süvegbõl. Búskomoran nem lett volna csillagháború, Stingerek a szovjet inváziót kiverõ mudzsaheddinek vállán és sorolhatnám. De emlékezetünkbe idézhetjük a háborús Kossuth-bankókat, amelyekrõl a mai közgazdászok akkor biztosan azt mondták volna, úgy elinflálódik, mint a pinty. Holott erõs pénz maradt, mert bíztak benne. A dolláron sem véletlenül az Istenbe vetett „bizalom“ szó olvasható, noha szerintem egy pénzen Istent emlegetni blaszfémia. Vitathatatlan, hogy vannak helyzetek, amikor mindennél többet számít az emberek hangulata, mert abból szabadulnak fel a vulkán erejéhez hasonlítható energiák. Ha most vagy azért szomorkodunk, mert a Jobbik bekerült a parlamentbe, vagy azért, mert a Fidesz nem felel meg elvárásainknak, öngyilkosságot követünk el. A haza szekerét kell tolni, nem két, hanem ezer kézzel, végre valahára vidáman, felszabadultan, reménykedve magunkban és a jövõben. Tharan-Trieb Marianne Forrás NH

jó ha figyelünk

Nem itt csinálják a piacot: akár már 50– 100 millió euróval meg lehet rendíteni Magyarországot – mondja Töröcskei István. Az új Széchenyi Bank tulajdonosa – aki kiterjedt jobb oldali médiabirodalommal is rendelkezik – újragondolná a fogyasztói társadalmi ideológiát, és a helyi kisközösségek erejében bízik. – Milyen érzés bekerülni a száz leggazdagabb magyar illusztris társaságába, rögvest a 41. helyre? – Egyáltalán nem örülök. Ráadásul nem is reálisak ezek a listák. Össze lehet adogatni azt a vagyont, ami a nevemhez kötõdik, de az igazán gazdagoknak rengeteg készpénzük is van. Én viszont nem dúskálok benne. Ismerek nálam jóval vagyonosabbakat, akik nem szerepelnek az összeállításban. – Azzal hívhatta fel magára a figyelmet, hogy a közelmúltban banktulajdonossá vált. Miért látott ebben fantáziát épp most? – Az utóbbi években rekordjövedelmezõséggel büszkélkedhettek idehaza a zömében külföldi tulajdonú bankok, és nem volt gondjuk a magyar piaccal, de a válság elsõ jelére kivitték a pénzt. A következõ lépés a kivonulás lesz. Ez már el is kezdõdött – gondoljunk a Credigenre, a HSBC-re vagy a Hypo Bank magyar részlegére. Viszont bankokra szüksége van a gazdaságnak. Így jött az ötlet: a hirtelen támadt ûrt magyar tulajdonú vállalkozással kell kitölteni. Ez régi vesszõparipám. A kilencvenes évek elején is – amikor a Magyar Hitel Bankot vezettem – azt mondtam, hogy bizonyos pénzintézeteket nem lenne szabad eladni. Akkorijó ha figyelünk

ban egy közép-európai bankszövetséget próbáltam összehozni, de a Horn-kormány idején más szelek fújdogáltak, és a tárgyalások félbeszakadtak. – Demján Sándor nemrég a Milton Bankot vette meg, valószínûleg hasonló okokból. Az ön által vásárolt Silver Bank is a takarékszövetkezeti szektorra építene? – A hitelszövetkezeteknek is régi hagyományaik vannak nálunk. Abban különböznek a takarékoktól, hogy csak tagjaiknak nyújthatnak pénzügyi szolgáltatást. Ma négy van belõlük. Az elmúlt években kapcsolatba kerültem a zalaegerszegi Széchenyi István Hitelszövetkezettel, és megtetszett a szellemiségük. Lényege, hogy nehéz gazdasági helyzetben össze kell fogniuk az embereknek, és segíteniük kell egymást. – Hogy jön a képbe az immár Helikonra keresztelt bank? – Csak átmenetileg hívják Helikonnak, valójában Széchenyi István Bank lenne a neve. Utóbbi azonban történelmi név, és idõbe telik az engedélyeztetése. Egy olyan, 10-12 milliárd forint tõkéjû pénzügyi csoportot szeretnék létrehozni, amelyben a Helikon – ernyõbankként – biztosítja a nemzetközi és tõzsdei kapcsolatokat, és a hitelszövetkezetek adják a vidéki fiókhálózatot. Ha megvalósulnak az informatikai fejlesztések, szinte bármilyen szolgáltatást nyújthatunk: a palettába belefér a kereskedelmi banki, a befektetési vagy a privátbanki tevékenység is. A multik kivételével bárki lehet az ügyfelünk. – Egyesek máris mondogatják: miután pályafutása általában jobboldali kormányok alatt ívelt felfelé, bankjával biztosan szívesen vállal-

na szerepet a Fidesz-kormány által elõteremtett források terítésében. – Egy banknak az a dolga, hogy közvetítse a megtakarított pénzeket a beruházóknak, illetve a felhasználóknak. Nekünk is a tartós megtakarításokat kell közvetítenünk a kis- és középvállalkozásoknak, a lakosságnak és az önkormányzatoknak. Ha ez állami forrás, akkor azt kell közvetítenünk. – Mire lenne még szükségük a Helikon által pátyolgatott hitelszövetkezeteknek? – Tõkére. A kilencvenes években a bankok és a takarékszövetkezetek is kaptak pénzt a talpra álláshoz, de a nagy bankkonszolidációból a hitelszövetkezetek kimaradtak. Hogy versenyképesek legyenek, mindegyiküknek egymilliárd forint jegyzett és saját tõkére lenne szüksége. A hazánknak nyújtott IMF-EU-mentõcsomag terhére kölcsönt kapott az OTP és az FHB Jelzálogbank, hogy ebbõl hitelezzék a kis- és középvállalkozásokat. Miért ne részesülhetnének a bankcsomagból a hitelszövetkezetek is? A pénz egy részét intézményvédelmi alapjukba kellene irányítani, amely idõvel hosszú távú kötvényeket bocsáthatna ki. Ez a késõbbi forrásbevonás egy formája lehetne. – Valamilyen tõkeinjekcióra azért számít ez ügyben. Nem tart attól, hogy önre is rásütik az oligarcha bélyegét? – Vicces lenne. Sosem akartam gazdag vagy befolyásos lenni, de szeretem összefogni az embereket. Ezért tetszett meg a hitelszövetkezeti mozgalom. Dél-Korea példája jut az eszembe: a hetvenes években ott még éhen haltak. De összefogtak, s nem mellékesen volt egy erõs központi akarat is. Meg 29

lehet nézni, hol tartanak. Hiszek abban, hogy kis közösségekben kell fejlõdni. – Idehaza nincs pénz, el vannak adósodva az emberek és a vállalatok is. Ön mit tenne a devizahitelesekkel? – A bankok felelõtlenségének tudom be a devizahitelezés felfutását. A legnagyobb szélhámosságnak azt tartom, hogy egy ilyen kis ország lakosai svájci frankban adósodnak el, csak mert ott jóval alacsonyabb az alapkamat. Persze tudjuk, hogy a Gyurcsány-kormány rossz gazdálkodása miatt volt irreálisan magas a forint kamata. Szerintem is át kellene váltani a devizaalapú lakáshiteleket forintra, és ahol szükséges, meg kell engedni az átütemezést, amit az állam garanciavállalással támogathatna. – De ez megrendíthetné a magyar valuta árfolyamát. – Gyengülhet a forint, de nem ettõl. Nagyon kicsi a tõkepiacunk, miközben bankjaink zöme külföldi tulajdonú. Ahogy a szakmában mondani szokták: „nem itt csinálják a piacot“, hanem Londonban. Ki vagyunk szolgáltatva, 50-100 millió euróval meg lehet rendíteni minket. Sajnos, eddig a jegybank vezetõi sem voltak partnerek az önállóság kiépítésében: inkább a nemzetkö-

zi piacok igényeit szolgálták ki, és nem a belföldi szereplõkét. – Ebbe a képbe beleillik, hogy jegybankelnökünk Cipruson fialtatta a pénzét. Ön mikor élt utoljára ezzel az adóoptimalizálási lehetõséggel? – Soha. Az elõfordulhatott, hogy egy adott cégben a társtulajdonosomnak volt offshore-háttere. De én itt adózom. Egyébként nem tilos egy magánszemélynek offshore céggel rendelkeznie, csak ne menjen el politikusnak vagy olyan intézmény élére, ahol ez nem támogatható. – A Helikon Bank mellett számos vállalkozással rendelkezik: részesedése van a Hír Tv-ben, a Magyar Nemzetben, a Lánchíd Rádióban. Nem kívánja tovább gyarapítani médiabirodalmát? – Nagy a mozgolódás itt is, sok minden került eladósorba. Épp most kínáltak egy eladó tévécsatornát. De alapvetõen pénzügyi befektetõnek tartom magam, és most erre koncentrálok. – Milyen gazdaságpolitikát látna szívesen az új kormánytól? – Sokféle irányzatot szoktak felsorolni, de egyszerûen csak jó gazdaságpolitikát kellene folytatni. Olyat, amely abban segít,

hogy felvehessük a versenyt a világpiacon. Nagy hátránnyal indulunk, mert a kilencvenes években elkótyavetyéltük az értékeinket. – Érdemes az euró bevezetésére koncentrálni? – Lehet, hogy az Európai Unió szétesik körülöttünk, de szerintem egy Közép-európai Unió fennmarad – így az euróövezet is valamilyen formában, például közép-európai pénzként. De térségünkben más úton is lehet fejlõdni: a régi vásárvárosok helyén újra feltámadhatnak egyes kisközösségek, amolyan városállamok alakulhatnak ki az unión belül, és a helyi hagyományok fejlõdhetnek az adott régiókban. – Érdekes elképzelés. – Valószínûleg sokan nem értenek egyet velem, de én ezt így látom. A mostani válság sem a semmibõl jött: már a hetvenes évektõl számítani lehetett rá. A pénzügyi ipar korrupciója és a fokozatosan kialakuló túltermelési válság együtt vezetett a mostani helyzethez. Hogy ne ismétlõdhessen meg a krízis, újra kell gondolnunk a jelenlegi fogyasztói társadalmi ideológiát. Forrás: Heti Válasz

MITÕL GAZDAG SVÁJC? Svájcba emigrált magyar tanárnõ fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy õ intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését. Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra. Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni. Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta: – Elõször meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket ? Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk és a késõbbi minõségi problémák kizártak. Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb, minõség vitára itt sem kell számítani. Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén elõállítják-e a terméket. Ha igen, jöhet. Végül felmerül a kérdés: mi a teendõ akkor, ha nem gyártják Svájcban? Ekkor hátra kell dõlni és behunyt szemmel, (esetleg egy rövid szunyókálás után) pihent állapotban azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán, kell nekünk ez?

30

jó ha figyelünk

– avagy Az életveszélyes dogmatizálás – Még hogy felülvizsgálni a határokat, még hogy visszacsinálni Trianont! Mán hogy a rossebbe lehetne! Eszeteknél vagytok, hülye magyarok! Tanuljátok mán meg, hogy hol a helyetek ’oszt kushadjatok! Húzzátok meg magatokat, menjetek össze olyan picikére, amekkorára az országotok! Tanuljatok végre rendet! Biflázzátok mán be a leckét, hogyan köll européer módjára viselkedni, az anyátok keservit! Mikor tanuljátok mán meg végre, ha kinyitjátok a pofátok ’oszt a hatalmasságoknak nem tetszõ kijelentéseket tesztek, pillanatok alatt romba döntenek benneteket. Mit gondoltok, miért nem lehetett mindezidáig bevezetni nálatok az eurót? Engedetlen népség vagytok, rövid pórázon köll tartani benneteket, mammon világában pedig erre a közös pénztõl eltérõ nemzeti valuta, a forint, és annak árfolyamával történõ tetszés szerinti játszadozás a leghatékonyabb eszköz. Mindeközben Slota röhögve vigyorogja bele a tévéstábok kameráiba, vegyétek tudomásul, hogy a mi országunkból egyetlen négyzetcentimétert sem engedünk másnak, akár életünket és vérünket is áldozzuk érte! Csütörtökön vette kezdetét a 10. jubileumi POSZT. A Pécsi Országos színházi Találkozó immáron elmaradhatatlan kelléke a változás útjára lépett városnak. Hál’ Istennek! – teszem hozzá pécsiként. A világ kicsinyített modelljének nevezte a színházat Szõcs Géza író, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium kultúráért felelõs államtitkára a X. Pécsi Országos Színházi Találkozót megnyitó beszédében „Nemcsak azt gondolom, hogy a világ egy óriási színház és benne komédiás minden ember, hanem mindenekelõtt azt gondolom, hogy a színház nem más, mint egy kicsinyített világ.” És valóban! Komédiások ezek, de bizonnyal kutyaütõk vagy kontárok, azt is hozzá kell tennünk, de rögvest! Természetesen a politikai színjáték szereplõire gondolok. A szegfûmintás utódpártból csak a nevében (internesönel trendiül) „butácskát” jelentõ Szili Katalin cselekedett bölcsen ezúttal, egyedül õ maradt a Törvényhozás Házában, hogy együtt emlékezzen azokkal, akik számára a hazáért való tenni akarás komilfó viselkedésforma. Igaz, kicskét nála is kilóg a lóláb, de a többieknél meg mán végképp. Aszongya a szpíker a hírekben (Hír TV), hogy az MSZP és a parlamentbõl kiesettek, vagy valami hasonló. Mármint, hogy õk Budapesten, a Liszt Ferenc téri Ady Endre szobornál emlékeztek, ahol Hiller „Mi szociáldemokraták” Steve – úgyis mint történész – mondta el a frankót Trianonról. Szerinte a trianoni megállapodás nem békét és nyugalmat hozott, hanem „meglévõ és újabb, még jobban sebzõ konfliktusokat rejtett magában”. Vajh mi lehet ennek az oka, Istenben szeretett felebarátim? Nem kell sokat törnünk rajta a fejünk, mert Steve a választ is rögtön megadja: egyúttal szakított a békék évszázados európai hagyományával is, miszerint „a vesztest nem alázjó ha figyelünk

Jan Slota

Szõcs Géza

zuk meg.” Hiller szerint 90 évvel ezelõtt a veszteseket nemcsak megalázták, hanem bele is taposták a földbe. A tévétudósításban egykori prominens SZDSZ-esek is feltûntek egy-egy rövid vágókép erejéig, Fodor Gabriella alakja kimagaslott a tömegbõl. No, mármost egy rövid bemelegítõ kérdés így az elejére: Vajon fel tudja-e idézni emlékezetének mélységes mély bugyraiból a tisztelt Olvasó, hogy a 2010-es esztendõt megelõzõen, a Maszop és csatolt részei, vagy egyáltalán a mérvadó parlamenti tényezõk úgy cuzamme, hányszor rendeztek nyilvános megemlékezést Trianonról? A memóriám már nem a régi, de speciel a Maszopra vagy a Szadeszre egyetlen egy alkalommal sem emlékszem, hogy részt vett volna ilyen rendezvényen. 1 nagyon érdekes és tanulságos idézett a Jobbik közleményébõl: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom azért is tartja történelmi sikernek az emlékülés kiharcolását, mert 20 éve a Fidesz még demonstratívan kivonult az ülésterembõl, amikor a békediktátumra egyperces néma felállással emlékezett az Országgyûlés. 10 éve, a Fidesz kormányzása alatt pedig semmilyen megemlékezés nem volt, hiába tartottak a 80. évforduló másnapján államfõválasztó ülést a Parlamentben. Bízunk benne, hogy a jövõben állami kitüntetések, emlékbélyeg és más méltó elemek is kísérik az évfordulót.” A Maszop, kénytelen kelletlen, megemlékezett Trianonról, mert most ez a trendi, ezt köll csinyáni. Basszátok meg! – tenné hozzá Megyó vagy Francisco, ha még hivatalban lennének. De már nincsenek. Szóval, Istenben szeretett felebarátim, bizony, színház az egész világ, s benne színész minden férfi és nõ. Úgy tûnik, Thália papjainak és papnõinek kiválasztásában is jó ismérv, hogy mirõl ismerszik meg a magyar ember. A tetteirõl! Nos, a ripacsot a szupersztártól a játéka, annak hitelessége választja el csupán. És itt ez szintén megképzõdött. Akinek van szeme a látáshoz, van füle a halláshoz, az láthatja, hallhatja. No de! Van még 1 rendkívül zavaró és legalább ennyire veszélyes momentum! Nézem a Civil Kaszinót. Pesty László azon búsong, hogy Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik egyik képviselõje Trianon felülvizsgálatának szükségességérõl beszél. A mûsor másik vendége, a kitûnõ Boros Bánk Levente az emléknap funkciójáról beszél, kihangsúlyozva, hogy nem a határok visszaállítása a célja, hanem a történelmi tudás, az 31

emlékezés meg a többi. És más mûsorokban is ugyanez köszön vissza. Most értettem csak meg, bekövetkezett az, amitõl tartottam. A nemzeti helyett csak polgári kormányzást kaptunk. Ez pedig ide, a jelek szerint édeskevés lesz. Amolyan „nesze semmi, fogd meg jól”. Így már világos, hogy mondjuk a Dr. Varga Tibor, Dr. Tóth Zoltán József, Bene Gábor, Zétényi Zsolt, vagy ne adj’ Isten Halász József összeállítású csapat helyett a miniszterelnök miért a Boross Péter, Pozsgay Imre, Pálinkás József, Szájer József, Schöpflin György, Stumpf István team-et bízta meg az új alkotmány koncepciójának megalkotásával. A Népszabadság on-line változatának tudósításában a „szaktekintély” szót használja a hatfõs csapat tagjaira. De miben is szaktekintélyek? Alkotmányozásban? Boross Péterrõl, mint a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat egykori igazgatójáról speciel nem tudom elképzelni, hogy milyen tanácsokat tudna adni alkotmányozás ügyben, arról már nem is beszélve, hogy Hóbagoly* vajon hogyan viszonyul a Szent Koronához, és az azon alapuló jogrendszerhez. És ez még akkor is így van, ha a sors fura fintoraként darab ideig mégis csak betölthette a miniszterelnöki posztot. A Szabad Nép utódja tudósításában Szájer József Ep-képviselõ esetében nem felejtkezik el arról, hogy külön kiemelje: „aki részt vett az európai parlament alkotmányozó konventjének a tanácskozásain is”. Tetszik érteni? Ült már bent néhány ilyen ülésen, jó lesz. Beszarás. *(Hóbagoly= a politikus elterjedt elnevezése az urbánus frazeológiában. Kevésbé mûveltebb néprétegek köreiben ismeretes még a népszerû rajzfilmfigurára való utalásként a Dr. Bubó elnevezés is.) Kicsikét elkanyarodtunk a fõ csapásiránytól, térjünk vissza hát rövidre szabott kis írásunk lényegi mondanivalójához! Mi a baj azzal a fajta kommunikációval, melyet Pesty László és a kitûnõ Boros Bánk esetében is tetten érhettünk? Az, hogy dogmatizál! De mi a baj a dogmával? Az, hogy megkérdõjelezhetetlen! De legalábbis annak tüntetik fel! Nem lehet! Emberek, értsétek meg, nem lehet! Nincs ilyen, amirõl te beszélsz! Ugyan kérem, senki sincs, aki a határok eredeti formában történõ visszaállításáról beszélne, hiszen ez ma már kivitelezhetetlen, buta az, aki ilyet állít! De nem is állít ilyet senki! Miért? Egyszerûen azért, mert kivitelezhetetlen és punktum! Ennek a fajta kommunikációnak az igazi veszélyeire Deák Ferenc hívja fel a figyelmünket:

32

Boross Péter

Deák Ferenc

„Amit erõ és hatalom elvesz Azt ídõ és kedvezõ szerencse Ismét visszahozhatják. De mirõl a nemzet félve a szenvedésektõl Önmaga lemondott, Annak visszaszerzése mindíg nehéz S mindíg kétséges”

fordult elõ a történelemben, és nem is fog! Ha a Besenyõ család kilencven évvel ezelõtt már menõ família lett volna a korabeli médiában, Besenyõ M. J. A. B. V. István, azaz Besenyõ „Miért Járatod A Bolondját Velünk” István bizonnyal beszólt volna ennek a fantáziadús felszolgálónak, hogy Nooooormális?! De kilencven esztendõvel ezelõtt még nem volt Besenyõ család, legalábbis a korabeli médiában nem. A világ legigazságtalanabb „békéjét” ünneplik Slotáék, a talpnyaló dörgölõzködõ hálálkodását kifejezve a kenyéradó gazdának, a nagyhatalmaknak . Önfeledten dölyfösködik a szlovák nacionalista vezér – akinek elsõ felesége egyébként magyar volt –, darab ideig még teheti, hiszen kis hazánk lesajnált országként van elkönyvelve gyakorlatilag az összes mérvadó körökben. Pécsiként azt mondom, vannak biztató jelek. A nagy kérdés az, hogy sikerül-e kitörnünk a „mit miért nem lehet megcsinálni” posztkommunista tökölõdésébõl, s ha sikerül is, vajon megrekedünk-e valahol félúton a nemzetiszín szalagokkal felpántlikázott fogyasztói létezés kizárólag GDP-ben mérhetõ, nemzetközileg is elismert tervteljesítéses módozatánál, vagy lesz elég bátorsága ennek a kétkezi munkát még sose látott, kollégiumi brancsból verbuválódott társaságnak, hogy végre felrázzák a nemzetet. S ha kell, a dogmáknak beállított, elsõre megváltoztathatatlannak tûnõ, eukonform trendekkel szembe menve feltegyék azokat a kérdéseket, melyek feltétele immáron elengedhetetlenül sürgetõ. A végére pedig – tán emlékeztetõ, tán figyelmeztetõ gyanánt – idepattintanám Deák Ferencnek egy másik nagyszerû gondolatát, mely egyben egymondatos sajtótörvény-tervezete is egyúttal: „Hazudni már pedig nem szabad!” Isten áldja Magyarországot!

(Deák Ferenc)

BINGÓ! Mondok én valamit! Játsszunk el a gondolattal és képzeletben pörgessük vissza az idõ kerekét, vagy kilencven esztendõvel. Képzeljük el a következõ szituációt! Ülünk valamelyik fõvárosi kávéházban, társasági életet élünk, kedélyesen kvaterkázunk, amikor odajön hozzánk a pincér és aszongya: „Uraim, rossz híreim vannak, holnap elcsatolják Magyarország területének 71%- át. El fogjuk veszíteni a lakosság 64%-át. Az erdõk 88, a szántóföldek 61%-át. A mezõk 78%-a, a legelõk 74%-a fog a határokon kívülre, más országok fennhatósága alá kerülni. De a vasútvonalaink 62%-át, valamint a közútjaink 65%-át is el fgojuk veszíteni a holnapi nap folyamán. Továbbá holnaptól lõttek az ipari termelésünk 88%-ának is. A vas- és fémiparunk 50%-a is oda lesz. A teljes arany-, ezüst és sótermelésünk is megszûnik a holnapi naptól fogva. Kiéheztetnek bennünket, mivel holnaptól a kukoricatermelésünk 69%, a búzatermelésünk 55%-a kerül idegen kézre.” Képzeld el, ahogy ott ülünk az asztalnál, értetlenül nézünk a pincérre, és azon morfondírozunk, hogy szólunk a fõnöknek, intézzen neki egy beutalót a Lipótra. Á! Ez lehetetlen! Kizárt! Ilyen nincs! Még hogy egy ország kétharmadát csak úgy, máról holnapra egy tollvonással elcsatolják egy másik országhoz, az teljességgel kizárt! Ilyen még nem

1 öntudatos pécsi polgár

jó ha figyelünk

– Büszke, hogy a választásokon gyõztes formáció polgári erõvé válásában szerepet játszhatott – Íróként a legnagyobb közönségsikerû elismerést a Requiem egy hadseregért címû könyvem hozta. Több mint egymillió példányban adták ki, és még falvakban is elõadást tarthattam a kötetrõl. Remélem, megmarad olvasmányként A magyar irodalom története címû munkám is – vallotta meg lapunknak a 85. születésnapját ma ünneplõ Nemeskürty István, aki közéleti, mi több, nemzetstratégiai kérdésekben is újra hangot adott véleményének. – Milyen a közérzete, Tanár úr? – Egészségi szempontból nem valami jó: nehezen járok, kínoz a csúz. Közéleti szempontból viszont okom, okunk van az örömre, hiszen példátlan sikert hozott ez a választás. Az országlakosok nagy része úgy szavazott, hogy Zrínyi Miklós azt mondhatta volna: ez az isteni beavatkozás. De most jön majd az egyes emberek számára a neheze, hiszen összefogva kellene igazi eredményeket elérni. Nem szavazással, hanem napi munkával. – Akkor ez csak azt jelenti, hogy képességeihez mérten mindenkinek a lehetõ legjobb teljesítményt kell nyújtania a saját területén? – Igen. Ám ez rendkívül nehéz lesz, különösen azért, mert a ma magyar emberének jellemzõen nincs önbizalma. Az országlakosok nagy részének megrendült a saját magába és a nemzetbe vetett hite. Nekem utoljára a millenniumkor támadt reméjó ha figyelünk

nyem, amikor Orbán Viktor felkérésére kormánybiztosként dolgozhattam. Akkor magam is komolyan hittem abban, hogy valami történt a nemzettel. De aztán tapasztalva azt, ami azóta történt, ezzel ellentétes következtetésekre jutottam. Hiába tûnt úgy, hogy az adott község millenniumi ünnepségén mindenki jelen van, ez mégsem így volt. Egy-egy településen ugyanis azt élhettük meg, hogy tele van a tér, az utca vagy a terem, de az ünneplõk, az érdeklõdõk csupán a lakosság egy részét jelentették. Összességében természetesen szép élményekre tehettünk szert a millennium idején, de ami utána jött, még rosszabb tapasztalatot eredményezett. – Mégis, minek köszönhetõ ez a példátlan siker? – Olyan mértékben romlott az emberek közérzete és megélhetési lehetõsége, hogy megértették, most valamit legalább tenni kell, és ha ez most szavazásban nyilvánulhat meg, akkor a jelenleg egyetlen kormányképes erõre voksolnak. Most az a legnagyobb feladat, hogy visszaadják az embereknek az önmagukba és az egymásba vetett hitet. Ennek a hiánya ugyanis majdnem mindig egyenlõ a cinizmussal. Azt látom, hogy még a magukat konzervatívnak nevezõ emberekre, sõt – tisztelet a kivételnek – politikusokra is jellemzõen igaz: hinni próbálnak ugyan, de már lassan abban is bizonytalanok, hogy miben akarnak vagy tudnak hinni. Sokan elmondták már, de a fõ gond valóban az, hogy a pénz határoz meg szinte

mindent. Valósággal a lelki összeomlás határáig elkeseredtem, amikor a millenniumot követõ években a legkülönbözõbb emberek más-más célra, de a maguk érdekében pénzt kezdtek kérni tõlem. – Hogyhogy? – Már rég nem voltam kormánybiztos, és nyugdíjas civilként nem is törõdtem a különbözõ megkeresésekkel. Elõször nem foglalkoztam az ilyen hívásokkal, de aztán elkezdtem faggatni az érdeklõdõket, és egyszer csak rájöttem: meg voltak róla gyõzõdve, hogy ebben az állásban – amely nem is volt miniszteri szintû – „természetesen elég pénzt loptam magamnak” abból a keretbõl, hogy most jól éljek. Egyszerûen nem akarták elhinni, hogy nem gazdagodtam meg, hogy semmit sem loptam, azt hitték, fukar vagyok. Nem mondok neveket, helységeket, de ez engem majdhogynem a szélütés erejével ért. Persze, minden megrendítõ tapasztalatnak van haszna: legalább láttam, milyen állapotba jutottunk. Sajnos ez a hozzáállás ma tipikusnak mondható Magyarországon. Valóban inkább csak kivételek vannak, ami megint csak a hittel, illetve annak hiányával függ össze. Abban sem hisz ez az ország, hogy szükség van valódi honvédelemre. Ezt volt katonaként is mondom, hiszen annak neveltek tízéves koromtól. El sem tudtam volna képzelni, hogy gyakorlatilag megszüntetik a honvédséget, ami kétségbeejtõ, miközben hihetetlen, hogy a bevehetetlen afgán hegyek között küzdenek a megmaradt katonáink. – Nemeskürty István egyik legfõbb tanítása pedig pontosan az, hogy idegen földön – értelmetlenül, egészen biztosan – nincsen keresnivalója a magyar katonának. Jól szûrtem le ezt a következtetését? – Ez nem csupán következtetés, hiszen a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar számára elõírt alapfeltétel volt, egészen a harmincas évek derekáig. – A legtöbben arra hivatkoznak, hogy az Európai Unió és különösen a NATO védõszárnyai alatt nincs is szükség magyar hadseregre. Egyáltalán lát reményt arra, hogy a honvédelem feléled? – Nagyon halvány remény van rá, mivel az úgynevezett nemzeti érzelmû lakosság sem akarja igazán; nem tudja, valójában mire is lenne jó ez az egész. A hadseregnek ugyanis nem az az elsõrendû feladata, hogy az ellenséget elpusztítsa, hanem hogy egyrészt a fenyegetõnek tûnõ fegyveres jelenlétével elvegye mások kedvét a támadástól, másrészt pedig, a lakosság érezze, hogy vannak, akik hajlandók megvédeni baj esetén. Tehát meg kellene szervezni a honvédséget, amire most politikai szándékot azért látok. Ám tudnunk kell, hogy ehhez még ak33

kor is sok pénz kell, ha csak az egyenruha szövetanyagát kell megcsináltatni. Mégis szükség van a honvédség megszervezésére. Az utóbbi években ehelyett viszont tûrték az álnemzeti, áldíszmagyarba öltözött gárdákat, õrseregeket. – A radikális jobboldal biztosan tiltakozna az ellen, hogy a félkatonai alakulatait álnemzeti jelzõvel illetik. – Lehetséges. Mi, fiatal katonanövendékek és a harmincas években elhunyt apám, aki hivatásos katonaként szolgálta a nemzetet, ezt a jelenséget úgy neveztük: civil hazaszeretet. Ma szerencsésebb lenne azt mondani, amatõr hazaszeretet jellemzi a különbözõ gárdákat és õrseregeket, persze, nem tudhatjuk, valóban védenék-e a hazát, ha arra szükség lenne. – Ha idecsöppenne egy idegen, és megkérdezné Tanár úrtól, hogy az életmûvébõl mit emelne ki, mit említene meg feltétlenül?

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy hosszú elõkészületi munkák után 2010. április 30án sikerült megalapítani és engedélyeztetni egy pénzintézeti rendszer elsõ alapelemeként a Korona-Hitel Szövetkezetet. A szövetkezet jogerõs cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tagság tõkejegyzése már folyamatban van, az induló tagsági kör kialakításának jegyzési határideje várhatóan május 31-én zárul. A Magyarok Szövetsége 2009. tavaszán, a Nemzeti Érdek Programja Pénzügyi Fejezetének kidolgozása során jutott arra a megállapításra, hogy a hazai pénzintézeti rendszer nem képviseli a magyar érdeket. Sõt, mintha valamiféle újgyarmatosító erõk hadseregeként viselne háborút a hazai gazdaság és az egész magyar társadalom ellen. Hatásában már nem csak kártékony, de kifejezetten és súlyosan romboló, a hazai vállalkozói kör és lakosság jelentõs hányadát alapjaiban fenyegetõ szereplõvé vált. Tudjuk, hogy e vonásai nemzetközi viszonylatban is általánosan jellemzõek. Azonban Magyarországon a cinkos és áruló kormányzat miatt amúgy is rendkívül sérülékeny gazda-

– Úgy érzem, íróként a legnagyobb közönségsikerû elismerést a Requiem egy hadseregért címû könyvem hozta. Több mint egymillió példányban adták ki, és még falvakban is elõadást tarthattam a kötetrõl. Remélem, megmarad olvasmányként A magyar irodalom története címû munkám is. Az a vágyam – ezt a lányomnak a napokban el is mondtam –, hogy ezt egy nagyon rendes bibliográfiával újra kiadják. Ebben a mûben ugyanis több száz olyan írót említek, akirõl vajmi kevés utalást olvashatunk másutt. Közéleti szempontból pedig mindenképpen büszke vagyok arra, hogy a mostani választásokon gyõzelmet aratott formáció polgári erõvé válásában pozitív szerepet játszhattam, amirõl Orbán Viktor nemrégiben többször említést is tett. – A szellem embereként az oktatás és a kultúra állapotát milyennek ítéli meg? – Katasztrofálisnak. Szinte mindent elölrõl kell kezdeni, különösen az oktatás terüle-

ság, valamint a 97%-os külföldi tulajdonosi túlsúly miatt a romboló hatás különösen erõsen érvényesül. Fenti megállapítások alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a magyarságnak elemi érdeke olyan pénzintézetek létrehozatala, melyek fõ célja a hazai ügyfélkör érdekeinek legmegfelelõbb tevékenység kifejtése. Tervünk helyességének visszaigazolását láthatjuk abban, hogy nyilvánosságra kerülése óta egyre több felõl hallani különbözõ közszereplõ körökbõl, hogy céljuk a „magyar bank“ megalapítása. Bár a hangoztatott szándékok hitelessége nem egy esetben kérdõjelesnek tûnik, mi üdvözlünk minden jó szándékú kezdeményezést, sosem törekedtünk kizárólagosságra, és elsõségünk bizonyítása sem döntõ fontosságú számunkra. Ugyanakkor e cél teljesülésének csak egyik alappillére a hazai tulajdonlás, a másik alappillér a minél szélesebb körû közösségi tulajdonszerkezet kialakítása. Közösségi tulajdonlás megnyilvánulhat állami, vagy önkormányzati tulajdonláson keresztül is - elutasítjuk „az állam csak rossz gazda lehet“ kezdetû hamis szólamokat - az emberek és vállalkozásaik közvetlen

tén. Elsõ lépésként például az elemi iskolai tanítóknak kiemelt pedagógusi fizetést adnék, hiszen rajtuk múlik szinte minden. Nagyon elhanyagolják az ipari jellegû középfokú szakoktatást is, ezen ugyancsak alapvetõen változtatni kell. A kultúrpolitikát illetõen pedig szintén Klebelsberg Kunót idézhetjük, aki egy vitában azt vallotta: az õ magánügye, hogy a lakásában milyen képet rak ki vagy szobrot helyez el, de egy egész ország számára a saját ízlését tilos érvényesítenie. Ezt az elvet próbáltam képviselni szerény filmstúdió-vezetõi tevékenységem során. – Közeledik Trianon kilencvenedik évfordulója. Mit javasol, hogyan emlékezzünk? – Ne ünnepeljük meg, de meg kell róla emlékezni, szépen! És azt ugyancsak el kellene mondani mindig, hogy minek voltunk mi is az okai. Beszéljünk egymással türelmesen, de ne hazudjunk!

közösségi tulajdonlásának legmegfelelõbb formája a szövetkezet. Ezért kezdettõl szövetkezetben gondolkodtunk, másfelõl reméljük és képviseljük az állam ismételt és fokozott szerepvállalásának szükségességét a hazai pénzpiacon. A pénzintézet szervezésének szándékát kezdetektõl nagy várakozás övezte, bár az is elõre látható volt, hogy vállalkozásunkkal göröngyös útra lépünk. Azonban más dolog számítani a buktatókra általában, és megint más a megkezdett úton az újabb és újabb buktatókkal szembenézni és azokat leküzdeni. 2009. októberében láttunk neki a tényleges szervezõ és elõkészítõ munkának, azóta számos lehetõséget vizsgáltunk meg, több vonatkozásban kellett belátnunk, hogy tévesen ítéltünk meg lehetõségeket, helyzeteket, embereket, és többször voltunk kénytelenek mások ártó tevékenysége miatt átalakítani már kidolgozott megoldásokat. Ugyanakkor a csúszások és változtatások ellenére és mellett sikerült kialakítani a legfontosabb alapokat mind a szükséges létszám és tõke, mind pedig a szellemi tartalom tekintetében. Így jutottunk el munkánk elsõ nagy szakaszának végére, amikor is

Zsebõk Csaba

az ígéret beváltásaként 2010. április 30-án megalapítottuk egy pénzintézeti rendszer elsõ alapelemeként a Korona-Hitel Szövetkezetet. Ez esetben az elnevezésben a „Hitel“ szó nem az ismert pénzintézeti tevékenységre, hanem a tulajdonosi kör szándékainak hitelességére utal. A Korona-Hitel Szövetkezet feladata a csatlakozó tagság, egyben ügyfélkör, illetve az ezen kör által megjelenített tõke összegyûjtése és különbözõ pénzintézeti vállalkozásokba való befektetése, ilyen társaságok alapítása, illetve már meglévõ pénzintézetekbe az érdekérvényesítést biztosító képviselõk küldése. A szövetkezet jogerõs cégbírósági bejegyzése megtörtént, a tagság tõkejegyzése már folyamatban van, az induló tagsági kör kialakításának jegyzési határideje várhatóan május 31-én zárul. Az induló kör jegyzésének zárását követõen újragondoljuk a késõbbiekben csatlakozó tagság feltételrendszerét. A Korona-Hitel Szövetkezet székhelye: 1153 Budapest, Pázmány Péter út 29-33.; e-mail címe: [email protected] Forrás: MSZ

AZ AJKAI LIDL NEMET MONDOTT AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK! Köszönjük levelét, melyben adománygyûjtésrõl tájékoztat minket. Mivel a Lidl Magyarország Bt. pártsemleges, így sajnálatos módon nem áll módunkban támogatni kezdeményezésüket. Szíves megértését köszönjük, reméljük az Önök kezdeményezése ennek ellenére sikerrel jár.

34

jó ha figyelünk

– avagy Hiba a Mátrixban! – – Óh, déjá vu! – szólalt meg önkéntelenül Neo. Felfelé menet a lépcsõn egy pillanat alatt megállt mindenki. – Mit mondtál? – kérdezte hátrafordulva Trinity. – Semmit. Egy kis déjá vu. – válaszolta Neo. – Mit láttál? – Mi történt? – kérdezte érdeklõdve Cypher is. – Egy fekete macska ment el ott – mutatott a folyosóra Neo – aztán egy ugyanolyan. – Mennyire ugyanolyan? Ugyanaz? – kérdezte Trinity. – Nem tudom – felelte tanácstalanul Neo. Morpheus azonnal átlátta a helyzetet, tudta, hogy baj van. Intett a két biztosító embernek. – Switch, Apoc! Trinity közben felvilágosította Neo-t. – A déjá vu hiba a Mátrixban. Ha változtatnak. Most már Neo is tudta, nagy baj van.

Istenben szeretett felebarátim! Ugye valamennyien átérezzük a helyzet tragikomikumát. Bûnbánó Magdolna ezekhez képest ipari tanuló csupán. Most egyszerre megvilágosodtak, most egyszerre tuttin tudják a frankót. Szépen felmondják a leckét. Mindent a baloldalért, a szolidaritásért, a szegényekért, elesettekért meg miegymás. Azt kérdezed, hogy vót rá nyóc évük, akkó’ mi a rossebér’ nem csinyáták? Hát ezt kérdezem én is. De! Amikor mindezeken már túllendültél, valljuk meg õszintén, kicsikét már unod is ezt a régi gramofonlemezre hajazó, már-már mantraszerûen önmagába visszatérõ, az ún. politikai jobboldalról zsolozsmaszerûen ismételgetett, gondolkodást nem igénylõ, jóformán szellemi szadizmussal felérõ érvelésfélét, na, akkor gyünnek elõ a valódi farbával az eftársak! A végén kiderül, bizony, õk a legnagyobb antiszemiták! Vagy mégsem? De nem, azt hiszem mégsem, hiszen Suchman maga is zsidó, a zsidók meg ugye zsidózhatnak, amennyit csak akarnak.

„Óh, déja vu!” – szólalt meg önkéntelenül a gyanútlan újságolvasó, a Heti Válasz „Suchman: Zsidó nem lehet az MSZP elnöke” címû interjúját olvasva. Annak idején – így utólag visszatekintve, valószínûleg nem véletlenül – Bauer Tamás kottyantotta ki, hogy az SZDSZ elnökválasztásakor az volt az egyik fõ szempont, hogy a pozíciót majdan betöltõ tag lehetõleg ne zsidó legyen. Megkaptuk mindannyiunk legnagyobb sajnálatára Dörmögõ Dömötört, azaz a Hit Gyülekezet fõ hallja kendjének interpretálásában „100 kiló marhahúst, alias Kuncze Gábort. És akkor most mit olvashatunk a Suchman Tamással készült interjúban? Nem mást, mint ami itten fog következni:

Hogy is van ez, kedves eftársak és eftársnõk? Barna veszedelemrõl, székes fõvárosunk békés utcáin grasszáló neonácikról, a falvakat rettegésben tartó mellényes bakancsos gárdista rohamosztagosokról vizionálnak, elítélve az antiszemitizmus legkisebb megnyilvánulását is, erre Suchman eftárs kijelenti, hogy mán pedig a szegfûmintás utódpárt elsõ fõ hallja kendje nem lehet vállaltan zsidó embör. Ha kicsikét mélyebbre ás az ember, nagyon érdekes kapcsolódási pontokat lehet ám felfedezni! Idézzünk csak vissza egy rövid részt az interjúból! „– Rákosinak nem a zsidóságát: a terrort nem bocsátjuk meg. – Persze, de a fejekben összekapcsolódott a kettõ…” Az újságolvasó emberben bizony joggal merül fel a kérdés, ha Suchmannak igaza van, és a magyar fejekben tényleg összekapcsolódott a zsidóság a kommunista terrorral, vajon minek köszönhetõ ez a sajátos „árukapcsolás”? Valami oka csak kell, hogy legyen! Nos, a válasz roppant egyszerû. Csak Suchman úr-eftárs nem mer, vagy inkább nem akar, elmenni odáig, hogy levonja a tanulságokat. A tanulságok levonásában a Bayer-féle relativitáselmélet siet a segítségünkre. A teória szerint a lejjebbinél is mindig van még egy fokkal lejjebb. Azaz a megaláztatás egymásra zuhanó fokozatai között minden relatív. No, mármost egyetlen dolog – ahogyan azt éleslátásáról tanúbizonyságot téve Suchman Tamás is megfogalmazta számunkra –

– Ön nem indul pártelnöknek? – Van önkritikám. Megosztó ember vagyok, aki ragaszkodik az identitásához. A zsidóságomhoz, például - már csak ez sem predesztinál pártelnökségre vagy miniszterelnökségre. – Nem lehet zsidó ember a szocialista párt elnöke? – Vállaltan zsidó szerintem nem. A baloldalnak történelme során sok zsidó vezetõje volt, a társadalom pedig sosem bocsátotta meg ezt. – Rákosinak nem a zsidóságát: a terrort nem bocsátjuk meg. – Persze, de a fejekben összekapcsolódott a kettõ. Én tehát most azzal töltöm az idõmet, hogy kitaláljam, mit tehetek a baloldalért. Év végéig pedig megírom a rendszerváltás elsõ tíz évét - ahogy én emlékszem rá Forrás: Heti Válasz

jó ha figyelünk

35

azonban közös. Ez pedig a zsidó kiemelt szerepe az ország – és most már egyre gyakrabban hallunk ilyen hangokat is, az egész világ – tönkretételében. De van-e alapja ennek a morfondírozásnak, avagy ez is csak amolyan túlkapás, amit jól hangzó összeesküvés-elméletek teóriafabrikálói eszkábálnak össze otthonuk félhomályában ráérõ idejükben? Mielõtt túlságosan elvesznénk a részletekben, a tisztelt Olvasó figyelmébe ajánlanám Borhidi professzor úr e tárgykörben kifejtett áldásos tevékenységének konklúzióját, miszerint „Az összeesküvés nem elmélet, az már maga a gyakorlat!” De hogy is van ez? Hát csak úgy – és itt van az eb elhantolva, kérem tisztelettel –, hogy darab idõvel ezelõtt még a két gyökértelen kaszt, a neoliberális kozmopoliták és a posztkommunista internacionalisták küldték le megalázóba ezt a szerencsétlen sorsú kis országot, méghozzá kéz a kézben. Kulcsszó: a gyökértelen! Rákosival sem az volt a baj, hogy zsidó volt. Az volt a baj, hogy gyökértelen volt, de legalábbis az õ gyökerei nem ehhez az édes hazához, s annak anyaföldjéhez kötötték õtet, hanem valahova egészen máshová. Ja! Most azt kérdezed, hogy a rossebbe van az, hogy az efféle népség, aki pénzért az anyját is eladná, tehát gyökértelen – régen ezeket hítták áras népeknek – jellemzõen a zsidók közül kerül ki többségében, fõként a politikai hatalom soraiban? Erre a kérdésre valószínûleg csak a jó Isten tud választ adni néked, én magam egész biztosan nem. Ha a benzinkúton ipari kameráktól sem zavartatva a magyar ember pénztárcáját elemelõ zsidó fõ hallja kend példáját alapul véve aszondanám, benne van a vérükben, minden bizonnyal azonnal kifakadnál, hogy általánosítok. Pedig a második világháború óta kommunista uralom alatt eltelt évtizedek semmi mást nem mutattak csak azt, hogy ezek semmi máshoz nem értenek csak ahhoz, hogy központosított tervutasításos gazdálkodás keretében elvegyék a másét, majd miután kivéreztették az éppen aktuális társadalmat, valamiféle modernkori bérrabszolgaság szintjén vegetálva éppen hogy életben tartsák a lakosságot. Talán nem véletlen, hogy ez volt Horn Gyula kedvenc szavajárása, a nemzet szót ki nem ejtette volna a száján semmi pénzért. Zsidó nép, magyar nemzet. Ugye érzed a kettõ közti különbséget? Hallottad már egyszer is nemzetként emlegetni a kampós orrúakat? Mer én biza még egyszer sem. Persze elõfordulhat, hogy az én mûveltségem (vagy mûveletlenségem) fehér foltjai szorulnak erõteljes satírozásra, de az is lehet – Kalányos Winnetou, kisebbségi brácsamûvész szavajárásával élve, hogy – ez a tényválóság. (A „kampós orrú” szóösszetételt pedig tudjuk be az írói szabadságnak.) Amikor Orbán Viktor miniszterelnök lett, egyes hangok aszonták cigány kormányfõje lett az országnak. Most az eddig, nyolc évig országot romboló, züllesztõ, leépítõ kormányzópárt egyik prominense azt sugallja, vigyázzunk, mert ez egy antiszemita ország, itt egyetlen politikai erõ, különösen nem az elesetteket, a bérbõl és fizetésbõl élõket (legalábbis szavakban) pártoló párt elsõ embere nem kerülhet ki a zsidók közül. Ja! Azt kérdezed, mi a rossebér is van az, hogy külön kiemelt nép a zsidó? Miért mindig az antiszemitákkal, az antiszemitizmussal foglalkoznak, miért nem mondjuk az antiszlovákokkal? (Van egyáltalán ilyen, hogy antiszlovák?) Ha azt mondanám, talán azért, mert Mammon világában a világ bank- és pénzrendszere túlnyomórészt az õ kezükben van, bizonnyal azonnal rám fognád, hogy már megint általánosítok. (Milyen érdekes! Aznap valahogy nem volt kedvük bemenni „dolgozni” WTC toronybeli irodájukba a menõ gyémántkereskedõknek. Állampolgárságukat ugye kitaláltad már?) Visszatérve Suchman megnyilatkozására, ilyen fokú kétszínûséggel, képmutatással, önsajnáltatással ritkán találkozik az ember. De ugyanez a helyzet Mesterházyval és a többi állva maradt poszt36

kommunistával is, akik jelenléte a Törvényhozás Házában nem csak Vona Gábor, de az én számomra is felér egy tolerálhatatlan irritációval. Érzik ezt a mezei talpasok is a szegfûmintás utódpárt soraiban, s mivel két kivételtõl eltekintve listán kerültek be a szocialista képviselõk, a párt tagsága által onnan palotaforradalom igénybevételével bármikor kipöccinthetõk. S ezt a híradások szerint a párt soraiban is egyre többen tartják kívánatosnak. Talán ebbõl még lehet valami. A gonoszság, a becsapás és a manipuláció, a tisztességtelenség és az álnok hazudozások sajátos gyúelegye a csúfos vereséget szenvedett posztkommunista politikai érdektömörülés. A nagy kérdés, hogy bekövetkezik-e valamiféle robbanás, s ha igen, mekkora lesz a füstje, a lángja? És a rombolás végül menthetetlenül maga alá temeti-e ezt a történelem fura fintoraként itt ragadt, a végletekig korrumpálódott haszonelvû érdekközösséget? Az öregek a földcsuszamlásszerû vereség ellenére sem akarnak szedelõzködni, a fiatalok pedig türelmetlenül dörömbölnek az ajtón attól félve, hogy kimaradnak a jóból. Nem maradt nekik más. Ahogyan Ficóéknak kiürült a tarsolyuk, ellõtték az összes puskaporukat, mán csak a magyar kártya maradt a pakliban, asztat húzogatják elõ oly szorgalmatosan, ugyanúgy fogyott el a levegõ a szegfûmintás utódpárt körül is. Húsz esztendõ alatt egy egész nemzet bizalmát játszották el azzal, hogy nem voltak képesek gyökeret ereszteni a magyar anyaföldbe, s ennek szavaikkal és tetteikkel is hangsúlyt adtak. Nem a nemzetért, hanem az ellen cselekedtek. Csak gazként élõsködtek rajta, s most mérget szórnak szanaszét. Ahova lépnek, ott fû nem terem. Megmételyeznek mindent, megmérgezik a levegõt is maguk körül. S bár az utolsókat rúgják, az agónia hosszan tartó és drága kínlódás lesz mindannyiunk számára. A gazdasági kulcspozíciókat elfoglalva médiabirodalmaikból kommunikációs kartácstûzzel árasztják majd el a felmentõcsapatokat, s ha csak idõlegesen is, de szétbombázhatják az utánpótlási útvonalakat. Kétszínûen, sunyin, sajnáltatva magukat, a felelõsséget eltolva maguktól védekeznek majd, a körülmények áldozatának beállítva magukat. Mindenrõl mindig más tehet. Emlékszünk még Pintér Sándor, kijelölt belügyminiszter nemcsak üzleti partnerére, de jó barátjára, Gergényire? „Éééééééén? Mééééééééééééééééééééééééér? – kérdezte értetlenül a 2006-os véres események kapcsán felelõsségét firtató kérdésekre az egykor szebb napokat látott, mára már igencsak berozsdált vasprefektus. A filmbéli Cypher Reaganként tervezte visszatérését a rendszerbe. Mi vajon hogyan? Megmondom én: sehogyan! A mi feladatunk ugyanis, hogy elpusztítsuk ezt az embertelen, kizsákmányoló, az embereket a végletekig kizsigerelõ szisztémát! E tárgykörben egyébként figyelmébe ajánlom mindenkinek a Magyar Nemzetben megjelent: „Szét kellene verni a bankok monopóliumát” címû írást Lovas István tollából. Ne feledjék, a déjá vu hiba a Mátrixban. Ha változtatnak. De bárit is változtatnak, csak azért változtatnak, hogy biztosítsák a rendszer túlélését, a rendszerben való túlélésüket. Ugyanazok maradnak, nem tudnak, de nem is akarnak megváltozni, egyetlen dologhoz értenek csupán, elvenni a másét, élõsködni a többieken. Suchmannal egy dologban azért egyet értek, magyar szervezetek élére magyar embereket állítsunk, mert – ahogyan azt egyes, a parlamentbe jutott erõk állítni merészek – Magyarország a magyaroké! S hogy ki az igaz magyar? Nagyon egyszerû. Akirõl a tettei mondják meg, hogy az, valamint azok, akik nemcsak hiszik, de tudják is az Istent. Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár

jó ha figyelünk

Sok hûhó semmiért, avagy vihar 1 kanál vízben

Bizony, tisztelt Olvasó, ez egy amolyan nyílt levél féle, amit valószínûleg soha a büdös életben nem fog elolvasni Robert Ficó, de a honi média gumicsontokkal dobálózó, tehetségtelen firkászai és önkéntes mérvadói talán igen. Bizonyos esetekben jó, ha akkurátus az ember és utána néz a dolgoknak. Mit ad isten, kutakodásaim közepette történetesen éppen a szegfûmintás utódpárt – fiatalabbak és gyengébbek kedvéért az MSZP – világhálós oldalára keveredtem, és legnagyobb meglepetésemre, a kért információt is innen sikerült beszereznem, rögtön elsõre! De ne vágjunk a dolgok elébe, haladjunk szép sorban, ahogy az meg vagyon írva! Én megértem ezt a szegény Robert gyereket. A reá ható, s gondolom frusztrációval felérõ érzés, mely egy erõs középhatalmat megtestesítõ Magyarország képében jelenik meg rémálmaiban, bizonnyal más szlovák vagy román politikusok fantáziáját is megdolgoztatja idõnként. El is követnek mindent annak érdekében, hogy elhessegessék maguktól. Pedig hiába! Kár a gõzért! A történelmi Magyarország visszafoglalása már elkezdõdött. Egyelõre még csak csendesen – ahogy mondani szokták: fû alatt –, de feltartóztathatatlanul megindult. A nagy közös olvasztótégelynek szánt Európai Unióval kiszabadították a szellemet a palackból, s mivel ez a szellem magyar szellem, nem oly ostoba, mint a mesék dzsinnje, sem furfanggal, sem ármánnyal, sem cselszövéssel vagy valamiféle manipulációval nem vehetõ rá arra, hogy méltóztassék visszagyömöszölõdni valahogy abba a nyüves palackba. Nem bizony! A dologban a legszebb, hogy mammon világában mammon híveit saját fegyvereikkel, saját harcterükön a saját módszereikkel fogják legyõzni. Idõvel a sok vegyes vállalkozás, melyet a gúnyhatár két oldalán élõ magyarok alapítanak majd egymással (a kedvezõbb adózás kedvéért, a nagyobb haszon reményében), észrevétlenül, ha tetszik, gazdaságilag foglalja vissza az elcsatolt területeket, hozza létre újra Nagy-, vagy ha így jobban tetszik, a történelmi Magyarországot. De ha mindez még nem lenne elég, nemrégiben olvastam egy érdekes anyagot a Kárpáti Harsonában, ebbõl idézünk most egy rövid részletet (a cikk teljes terjedelmében a JHF 302-es számában lesz olvasható): „Ma itthon, a felelõsen gondolkodók egyik legfontosabb célja, hogy megakadályozzák a külföldiek földtulajdonhoz való jutását, hisz azé az ország, akié annak a területe. Ezért küzdünk, ezért emeljük fel a hangunkat mindenütt. Óvjuk és vigyázzuk ezt a földet, mert ha nem tesszük, akkor akár eljöhet az az idõ is, amikor mi magyarok, földönfutóvá válunk a saját hazánkban. Azonban egyet nem szabad elfeledjünk. Ez a törekvés elvileg mindig lokális, hisz normális esetben minden ország arra törekszik, hogy a határain belüli területeket hazai tulajdonban tartsa. És a szlovák vakgyûlölet ennél a pontnál érkezik el a totális és jól megérdemelt pofára eséshez. Játszunk el a gondolattal! Ha a Felvidéken az összes magyar, nem törõdve a megfélemlítéssel igényli a magyar állampolgárságot, akkor az azt jelentheti, hogy a mai Szlovákia jelentõs része egy pillanat alatt magyarok tulajdonába kerül. jó ha figyelünk

Nem csak egy-egy hektár, nem csak egy-egy kisebb földrészlet, hanem az egész, úgy ahogy van. Több tízezer hektárnyi föld.” Forrás: Radical Puzzle, Kárpáti Harsona

Bizony, Istenben szeretett felebarátim! Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol az a bizonyos sokat emlegetett emblematikus kapanyél nagyon úgy tûnik, hogy visszafelé fog elsülni. Ugyanis! És akkor a szegfûmintás utódpárt világhálós oldalán a témával kapcsolatosan fellelt infóról néhány szóban. De mielõtt esztet részletesen ismertetném, még egy aprócska adalékkal hadd szolgáljak, szintén a Kárpáti Harsona cikkbõl. A szerzõ néhány felettébb érdekes és elgondolkodtató kérdést tesz fel: „Vajon mit tud majd a szlovák állam kezdeni azzal, hogy az ország területének egy jelentõs százaléka hirtelen külföldiek tulajdonába kerül? Vajon hogy fogják majd kezelni azt a helyzetet, ha a szlovák lakosság 10 százaléka hirtelen „eltûnik”? Ki fog majd tisztségviselõket, polgármestereket választani azokon a „szlovák” településeken, ahol szinte nem is lesznek szlovák állampolgárok? És persze majd kik lesznek azok, akiket megválaszthatnának? Vajon milyen lehetõségek nyílnak meg így, az ott egy tömbben élõ magyar állampolgárok elõtt? Vajon akkor majd ki vitathatja el az autonómia törekvéseket? És az elszakadásét? Vajon majd megkérdõjelezheti-e az EU, vagy más nemzetközi szervezet Magyarország azon jogát, hogy megvédje az esetleges atrocitásoktól az ott élõ, kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezõ tagjait?” És akkor – most már tényleg – itt érünk vissza a kályhához, a szegfûmintás utódpárt weboldalához és a rajta található infóhoz. A Kárpáti Harsona cikkében öngólnak nevezi a Ficóék által meglépett jogi keretekbe foglalt válaszreakciót, mely erõs kontraprodukáltsággal bír, rusztikusabban ezzel képzõdött meg annak a bizonyos sokat emlegetett és mára már emblematikussá vált kapanyélnek az õ elsülése. Mert mirõl is van szó? Nem másról, mint az uniós állampolgárságról. A dolgok jelen állása szerint nagyon úgy tûnik, hogy ez fog kihúzni bennünket a slamasztikából. Ugyanis (és akkor innen gyün az infó, amit a Maszop weboldaláról szedtem le): 37

„Uniós állampolgárság Az uniós állampolgárság intézményét a Maastrichti Szerzõdés hozta létre. Az EU-tagállamok polgárai eredeti állampolgárságuk mellett ún. uniós állampolgársággal is rendelkeznek, ami többletjogokat biztosít a számukra. Az Unió állampolgára az EU bármelyik országában szabadon mozoghat, utazhat és tartózkodhat, a lakóhelye szerinti tagállamban részt vehet a helyhatósági és az európai parlamenti választásokon, sõt akár jelöltként is indulhat és megválasztható. Az Unión kívüli országokban igénybe veheti bármelyik másik EU-tagállam diplomáciai és konzuli testületeinek védelmét, amennyiben saját országának helyben nincs képviselete, valamint petíciót nyújthat be az Európai Parlamenthez, és jogorvoslatért fordulhat az Európai Ombudsmanhoz.” Forrás: mszp.hu

Az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkezõ szociológus-hallgatók köreiben az efféle kényes szituésünök megfelelõ verbális érzékeltetésére szokták volt alkalmazni mifelénk a „na baszd meg!” kezdetû szófordulatot. Cizelláltabb lelki berendezkedéssel bíró olvasóink most bizonyára megbotránkoznak az obszcenitás ily fokú naturalisztikus ábrázolás módjának brutalitásán, s valószínûleg azon búsonganak, hogy a helyzet megképzõdésének korábbi jellemzésére a Kárpáti Harsona cikkírója által alkalmazott „öngól” kifejezés mégis csak helytállóbb lett volna, mi azonban meg vagyunk gyõzõdve arról – már csak a szóismétlés elkerülésének okán is –, hogy nem követtünk el retorikai ámokfutást, azaz helyesen jártunk el. No, mármost a dolgok mélyére hatolva érdekes kapcsolódási pontok fedezhetõk fel. Ad 1: Az uniós jogalkotás felülbírálja a nemzeti törvénykezést, beleértve az adott tagállam alaptörvényét vagy alkotmányát is! Már pedig mind Szlovákia, mind pedig Magyarország ún. teljes jogú európai uniós tagállam, minek következtében állampolgáraik – ahogyan az a fenti szövegbõl is világosan kiderül – ún. teljes jogú

És elég az, ha csak néha csúsztatunk, ferdítünk, leplezünk, hallgatunk, a pénz megszerzéséért, vagy az elv, illetve az elvtárs védelmében. A válasz nem is olyan kézenfekvõ. Általánosságban talán önvédelembõl, hogy megõrizhessük felnõttkorunkra már gyémántos fényûre csiszolt énképünket. Ez lehet képmutató hazugság, a magunk nagyrafújása, vagy a másik legyalázása. Aztán persze hazudunk még a galádságaink elleplezéséért is. Amíg csak magunkért tesszük, belsõ kényszerünktõl vezéreltetve, lelkünk rajta. A hazug embert hamar kiismerik, és elõbb-utóbb csak legyintenek ránk. Annál nagyobb a baj, amikor nagy nyilvánosság elõtt, csoportosan, tervszerûen, feladatot hajtunk végre, mintegy munkaköri kötelességként. Esetleg önszántunkból, elvi alapon, hadászati megfontolásból lódítunk nagyokat. Rögeszmésen azon dolgozva, hogy a szabad hazudni a szabad sajtó szinonimája legyen. A szabad sajtó szabad újságírót feltételez. Ám az újságíró nem szabad. 38

európai uniós állampolgároknak tekinthetõek, így többletjogokkal rendelkeznek. S ha el is veszik tõlük a szlovák állampolgárságot – melyet legjobb tudomásom szerint maga a szlovák alkotmány tilt meg (ez lett volna egyébként az Ad 2) – még mindig marad nekik kettõ, a magyar és az európai uniós állampolgárság. S még ha a magyarra tesznek is nagyívben, az uniós törvények betartására már Big Brother, azaz a Nagy Testvér is odafigyel. Avagy ha mégsem, akkor ki kell mondanunk, hogy ez a szervezet – mármint a nagyságos és fényességes Európai Porta – egy haszontalan, mi több, kártékony szervezet, mert nem képes arra, hogy biztosítsa a tagállamok jogait, és ki kell lépni belõle, vagy pedig kezdeményezni kell a feloszlatását, a megszüntetését. Milyen érdekes, ahogy elmúlik a világ dicsõsége. Az Európai Unióhoz történõ csatlakozást megelõzõ kampányban másról sem lehetett hallani, csak az Unióhoz tartozás elõnyeirõl. A hátrányokról egy árva szó nem sok, annyi sem esett. Most pedig, amikor az efféle elõnyökrõl kellene beszélni, mármint az uniós állampolgárság biztosította elõnyökrõl, újfent csak „hangos kussolásban” van részünk, a média közszereplõi és a politikusok hallgatnak, mint az a bizonyos sz-betûs dolog a gazban. Vajon miért? Ennyire buták, ennyire képzetlenek vagy tájékozatlanok lennének kitûnõ tollforgatóink? Ezen azért érdemes lenne elgondolkodni mindnyájunknak! Értjük, tudjuk, ismerjük, a magyar kártya mindig is benne volt, benne van, és valószínûleg benne is lesz a bennünket körülvevõ, és Trianonból hasznot húzó országok paklijában, s ahogyan azt már hosszú ideje megszokhattuk, a döntõ pillanatban, azaz akkor, amikor már kifogytak az érvekbõl, elõ is fogják húzni a kártyalapokat. A kártyára azt szokták mondani, az ördög bibliája. Nagy tétekben pedig csak az üljön oda a kártyaasztalhoz, aki biztos a dolgában. A hamiskártyás pedig mindig az, hiszen õ tudja magáról, hogy csal. Isten áldja Magyarországot!

Ebbõl következõen a sajtó sem lehet szabad. Nem csak Magyarországon, hanem sehol a világon. A nyomtatott és az elektronikus sajtó a hirdetõkbõl él, ez párosul a hol nyílt, hol takargatott politikai befolyásolással. Az újságíró akkor kap fizetést, ha szalonképes, vagy ellenkezõ hangnemben tényfeltár, híreket szerkeszt, publikál. A munkaadó szája íze szerint. Ha nem ezt teszi, akkor nem lesz munkája. Mármint újságírói, mert ablakot mosni talán még elmehet. Ami egy törekvõ egyednek nem éppen álomkarrier. Úgy tûnik az újságírók hadba vannak állítva. A jó katona sarzsit kap, a rossz meg leírja magát. Nem végérvényesen, nem visszavonhatatlanul, de tanulsági szünetet kap. Amikor a böjt ideje letelt, és az alany eljutott a megfelelõen felelõs következtetésig, újra hadba állhat. A visszatérõknél már nincs is szükség cenzúrára.

1 öntudatos pécsi polgár

Elvégzik õk maguk a gondolatamputálást. És elég az, ha csak néha csúsztatunk, ferdítünk, leplezünk, hallgatunk, a pénz megszerzéséért, vagy az elv, illetve az elvtárs védelmében. Közben persze megtanuljuk, hogy nagyon jól tesszük, ha nem bontjuk ki az igazság minden részletét, és nem adjuk állandóan az õszintét, mert az ellenoldali felek nagyon szívesen mazsolázgatják, hivatkozzák, és dörgölik egymás orra alá másik kutya kölykének veszedelmesen kritikus mondatait. Ezért inkább hallgatunk, ha például a fegyvertárs, kocsmagengszter stílusú tömény arroganciája kemény seggbe rúgásért vagy komoly pszichiátriai kezelésért kiált. Hallgatva hazudunk és hazudva háborgunk. És csodálkozunk, hogy az állampolgár a kilúgozott szövegû brigádnapló helyett a bulvárra bukik. Pedig jól választott. Az is talmi, hogyne, de legalább szórakoztató. Koronics Márton

jó ha figyelünk

EZ IHLETTE AZ AVATAR LEBEGÕ SZIKLÁIT!

– avagy, hajléktalanokból több kell? – (A csendes kommunista népirtás egyik törvényes változata)

A kommunista törvénykezés az elmúlt években olyan elmebeteg dolgokat produkált, amelyek a világon a hülyeség etalonjának számítanak. Alkotmány-és nemzetközi (EU-s) jogszabályellenes, hiszen a jogszabályokat az a bûnözõcsoport (ma már számos tagja elõzetesben van, és a vizsgálatoknak még nincs vége!) hozta, amely bûnözõcsoportot (MSZP) sem a nemzet, sem a nép, sem a választó, sem az adóalany (ezek a megnevezések a magyar állampolgárt jelentik) érdekeit nem szolgálták. Az egyik utolsó ilyen degenerált rendeletmódosítás márciusban lépett hatályba. Az elmebeteg jogalkotó rendelete szerint, akinek nincs állandó bejelentett lakása, az ideiglenesen nem jelentkezhet be, illetve csak ideiglenes lakása nem lehet. Ha csak ideiglenesen van bejelentve valahová, akkor onnan ki kell jelentkeznie, ami azt a következményt hordozza magában, megszûnik magyarországi lakosnak lenni. Persze ezzel megszûnik a vállalkozása, hiszen, ha nincs bejelentett lakása, akkor nem lehet adószáma, nem kaphat orvosi ellátást (a nemzetirtás egyik remek lehetõsége!), de mint egy peres állásfoglalásában Pataki bíró leírta: akinek nincs magyarországi bejelentett lakása, afölött nincs joghatósága a magyar bíróságoknak sem. A magyar állam tehát nem érez felelõsséget az intézetbõl kikerült fiatalok iránt, akiknek nincs állandó bejelentett lakásuk, csak ideiglenes, de azok, akik válásuk miatt jó ha figyelünk

kerülnek ilyen helyzetbe, õk is de facto hajléktalanná változnak, elveszítve alapvetõ állampolgári jogaikat, a jelen ostoba, és lélektelen – de nevezhetjük aljasnak is – rendelkezés miatt. Az alkotmányellenesség sokhelyütt létezik a magyar törvényalkotásban, s remélhetõleg ezt múlt idõben említhetjük hamarosan. Azok a hülyék, akik e fent részletezett rendelkezést hozták, még meg is fenyegetik a törvényszegõt azzal, hogy ha nem jelentkezik ki, akkor 500.000 Ft-ig terjedõ pénzbírságot szabhatnak ki rá. Ha kijelentkezik, mert nincs állandó lakása, de ott marad kijelentkezve is az albérletében, akkor a bejelentkezési kötelezettség elmulasztása okán büntetik. Igazi magyar kuriózum, azaz a szocialista hivatal primitívségét és aljasságát tükrözõ intézkedés, amelyet haladéktalanul meg kell szüntetni. Ugyanis nem 38.000 emberrõl, hanem annál sokkal többrõl van szó. Nem kellene az echós-szekeres vándorokká (vándorcigányokká) alacsonyítani a magyar állampolgárokat. Romániában mindent megtettek, hogy ez a réteg integrálódjon, letelepedjék. Magyarországon fõleg a magyar ember került most törvényen kívül, minden alkotmányos jogától eltiltva. És ez önmagában alkotmányellenes. Épp úgy, mint annak a gazember bandának a nyolcesztendõs uralma, amely csak választási csalással maradhatott hatalmon, s hozott efféle sérült agyra utaló törvényeket… Stoffán György

A filmtörténet eddigi legmagasabb bevételét hozó Avatar lebegõ hegyeit ihlették a dél-kínai Huan tartományban fekvõ Zsangcsiacsie nemzeti park hatalmas sziklacsúcsai, amelyek a völgyekben csüngõ folyamatos felhõtakaró miatt földi körülmények között is mintha lebegnének. A varázslatos táj az ötödik helyen szerepel a Blikk kutatásában, amelyben a magyarok által leginkább vágyott földi paradicsomokat kerestük. A különös tájra évente csaknem kétmillió turista érkezik, igaz, egyelõre inkább kelet-ázsiai országokból, de James Cameron közel 500 milliárd forintnyi bevételt hozó filmje óta Európából és az USA-ból is egyre többen keresik fel a filmbeli Pandora hegyei után egy idõre Halleluja hegységre átkeresztelt vidéket. A Zsangcsiacsie területét évmilliókkal ezelõtt a Sárgatenger borította, a folyamatosan visszavonuló víz mély völgyeket, szurdokokat hagyott maga után, amelyeket tovább vájtak a magasabb csiklacsúcsokról alázúduló patakok, vízesések. A visszamaradt csaknem 3100 hegyes kõoszlop legmagasabbja, a korábban a Déli ég oszlopa névre hallgató csúcs csaknem ezer méter magas. A hegyeknek ottOszlopok. A hegyek 1992 hont adó erdõség óta világörökségi helyszínnek 1992 óta az UNESCO számítanak világörökség listáján is szerepel, ezért nem örülnek túlzottan a helybeliek, hogy turistaparadicsomot kreálnak belõle. – Pandora messze van, de Csangcsiacsie közel. Isten hozta az Avatar Hallelujah-hegyén. Fedezze fel a valódi Pandora világát – áll a helyi önkormányzat honlapján, a nemzeti parkot népszerûsítõ felhívásban, de a másfél milliós Zsangcsiacsie – egyes átiratok szerint Csangcsiacsie – lakói már a névváltoztatással sem értettek egyet. Ezért az önkormányzat turisztikai osztálya egy rövid átkeresztelkedési idõszak után visszavette a Déli égbolt oszlopa nevet, s csak hozzábiggyeszette a Halleluja elnevezést az Avatar Pandorája nyomán. A nemzeti park és a mesés hegycsúcsok a névadó városon keresztül közelíthetõk meg a leggyorsabban, ahova repülõvel lehet eljutni, leggyorsabban Sanghajból. A város rengeteg szállást kínál, de vannak erdei szállások a parkban is, aminek teljes bejárására, tekintve, hogy több mint 200 négyzetkilométeren terül el, rengeteg idõ kell. Az egyszerûség kedvéért a parkban turistautakat alakítottak ki, amelyeken megközelíthetõ a legmagasabb sziklacsúcs is, illetve az a két természetes függõhíd, amely a burjánzó növényzet indáiból alakult ki az évezredek során. A környék éghajlata szubtrópusi, de az erdõségekben viszonylag hûvös van, így a kiránduláshoz nem árt melegebb pulóvert és bakancsot is vinni. Forrás: Blikk

39

– Beszélgetés Kubínyi Tamással – – Itt ülünk a Vörösmarty tér könyvforgatagában, kezemben friss és nyomdaszagú Álmos ötödik könyve, a borítón jurta belsõ, tündükén betekintenek a csillagok. – Ez a borító végtelenül egyszerû, ugyanakkor kozmikus. A jurta keregerácsai és tartórúdjai között látták a világmindenséget a tündükön át. Életük része volt a csillagok járása, a Tejút ismerete. Nevezték Hadak útjának, Csaba útjának, Csillagösvénynek. A kozmikus lény megismerése elengedhetetlen erõforrás a földi út beteljesítéséhez, jó tudni, hogy valamennyien kozmikus énnel is rendelkezünk, csak fel kell azt magunkban ébresztenünk. Mindennapi bánatunk, fejfájásunk, váratlan sikerünk, örömünk összefüggésben van a csillagjárással, a világmindenség változásával. A megismeréshez keresõ lélek és meditáció szükséges, és ez sokkal fontosabb, mint a vég nélküli rohanás. Utóbbit kívülrõl kényszerítik ránk, elsõsorban azért, hogy életünk alapvetõ kérdéseivel ne foglalkozzunk, mert ha ezt megtennénk, nagyon rövid idõ alatt megváltoznánk és megváltoztatnánk a bennünket körülvevõ világot. A korábbi borítókon lóáldozatot, koponyából készített ivóedényt és hangzó sípcsontokat is láttunk, tehát a harcos énjét mutattam meg õsatyáinknak. Most eljött az ideje a mélyebb dolgok felmutatásának. – Különlegessége az Álmos sorozatnak, hogy meghatározhatatlan a mûfaja. Ismeretterjesztõ történelmi munka, miközben lexikont, verset, dokumentumot, irodalmi elemeket és lenyûgözõ képanyagot tartalmaz. – Minden valamire való történelmi kurzus azzal kezdõdik, hogy a történelem forrásai írott- és tárgyi forrásokból, hagyományokból és nyelvi forrásokból állnak. Ezek alapos felsorolása után a történész rendre közli, hogy õ tulajdonképpen mindezek közül csak egyhez ért, minden további forráshoz külön szakember szükséges. Való igaz, a vallástól, néphagyományoktól elvonatkoztatott történetírás bármekkora ostobaságra képes, ahogy az a közelmúltban láttuk. Semmi mást nem tettem, mint a rendelkezésre álló forrásokat egymás mellé raktam, és abból a megfelelõ következtetéseket levontam. A népi imádságok különleges helyet foglalnak el a hajdani gondolkodásmód megértésében, a szájról-szájra adott tudás az évezredek során alig változott. Ilyen a Sátány lódulj! úgynevezett „pogány-kori” ima, amit ma is elmondhatunk, és hitem szerint ma sem pogány: A Nap lement És sötét lett Kérjük azér Szent fölsíged 40

Az éjcakát Oltalmazza Házunkat népünköt Pusztuljatok hát Rossz álmok Kerüljétek messze Álmost Sátány lódulj És ne állj ott Hol Õs-ten õrzi híveit Ki gyõzedelmet Kinek biztosít Ma, a kereskedelmi televíziók korában is mondhatjuk: Sátány lódulj! A könyvben nagyon sok alig ismert tény és adat van úgy a törzsszövegben, mint a keretes információkban. Gondolok például erre a részre, amelyben a bizánci császár a nevelõjével beszélget: „Jézus nyomán annyira eredményesen térített András, Fülöp, Tamás és Bertalan apostol, hogy a 325. évi nikéai zsinaton Szkítia püspökkel képviseltette magát. Sokfelé üldözték a keresztényeket. Jól tudod, itt, a Szent Római Birodalomban az amfiteátrumokban vadállatok elé vetették õket egészen 313-ig, amikor Konstantin császár a milánói ediktumban vallásszabadságot hirdetett. Aranyszájú Szent János a háromszázas években rendszeresen küldött misszionáriusokat a Kaukázusba, a Krímbe és a fölötte lévõ Kazár Birodalomba, meg Szabíriába. Hunra is lefordíttatta a Szentírást, nagy volt az ébredés. Szent Jeromos megemlékezik arról, hogy a hunok zsoltárokat énekeltek, jó kereszténnyé váltak.” Ezek az információk történészek által hitelesített, több forrásból megerõsített tények, melyeket külön-külön egyik szakember sem nem tagad, mégis így együtt soha senki nem láthatta õket az Álmos halálától máig eltelt 1115 évben. – Veszélyes vállalkozásnak tûnhet hét összefüggõ kötet kiadása ezen a piacon, amely jelentõsen szûkült a korábbiakhoz képest. A legnagyobb kiadók legalább hét évre becsülték az Álmos hét könyve megjelentetését, abból kiindulva, hogy csak a karácsonyi vásáron tudnak majd nagyobb mennyiséget eladni, ehhez képest öt hónap alatt immáron az ötödik kötete jelenik meg. Mi a siker titka? – A magyarság legnagyobb hibája a kishitûsége, amit egy ilyen egyszerû dologgal, mint e könyvsorozat, cáfolni lehet. Sokkal többre vagyunk képesek, mint amennyit el tudunk képzelni magunkról. Azt is mondhatom, ha valaki leírja egy papírra a legme-

részebb álmát az elkövetkezendõ két évre vonatkozóan, nyugodtan szorozza meg százzal. Persze nem pénzre gondolok, mert abból van a legkevesebb, hanem nemes emberi célokra. Az idõ teltével a felszorzott becslés kevesebb lesz, mint a valóság. A magyar nép fenséges lelkületét számításon kívül hagyja az, aki a piac szigorú törvényei, az áras népek által megszokott bevétel-kiadás egyenlege szerint gondolkodik. – Milyen nemzeti sajátosságból eredõ más hibáink vannak? – Ahogyan a mögöttünk lévõ sok tízezer év alatt, úgy a Krisztus óta eltelt idõ során is a magyarság õsnéphez illõ módon lényegében alig változott, ha mégis, úgy inkább rossz irányba. Ménesnyi lóerõs autón járunk, ám akciórádiuszunk szûkült az egy lóerõs harcoshoz képest, aki a tavaszi vizek felszáradásától a novemberi fagyok beálltáig egész Európát bejárta. Porba írtak, kõbe véstek, fába róttak, mi számítógépet használunk, mégsem tudunk annyit csillagászatról, gyógyításról, lélekemelésrõl, hitrõl és megmaradásról. A teremtett világ rendjét újra kell élnünk, hogy újra azzá váljunk, akiket õk oly nagy reménnyel magukban hordoztak. Mert hiszen mi akkor is ott voltunk bennük, és õk ma is itt vannak bennünk. Értünk haltak, értük élünk. – A Kárpát-medencei és azon kívüli magyarság ókori létezése a legkiválóbb történészek szerint sem vitatott, gondolok például Hóman Bálintra, Harmatta Jánosra, vagy az élõk közül Bakay Kornél professzor úrra, mégis a hivatalosságok ennek ellenkezõjét tanítják. – A damaszkuszi úton mindenkinek végig kell menni, aki nem akar Pokolra jutni. Hóman Bálint egész életét a finnugorizmus bûvöletében élte le, majd eljutott utolsó tanulmányához, amely õsemberekrõl, õsmagyarokról szól. Ebben a könyvében túllépte a dogmát, közelebb jutott az igazsághoz, mint egész korábbi életútja során. Hasonló utat járt be Harmatta János és sokan a legkiválóbbak közül. Ammiánus Marcellinus történetíró jegyezte fel, hogy 359-ben a Pannóniába látogató római császárt a hunok „Marha! Marha!” kiáltással fogadták. A szó jelentését a római Ammiámus nem értette, de a pontosság kedvéért betûrõl-betûre lejegyezte. A helyzetet pontosan értjük, gondoljunk csak Romano Prodira, aki hasonló fogadtatásra számíthat, ha a jó gazdákat kívánja meggyõzni arról, hogy a szent magyar föld kereskedelmi árucikk az Európai Unióban. 1600 éve a feldühödött tömeg elõl a császár szabályosan elmenekült. Változott valami? jó ha figyelünk

Álmos hét könyvének elsõ hat kötete és a könyvsorozat szerzõje: Kubínyi Tamás. – Úgy tûnik, az európai léte a magyarságnak nem mentes a konfliktusoktól… – Nagy bûnünk, hogy hamarabb voltunk keresztények, mint a Római Birodalom, és ez ma is így van: a születendõ régi-új törtéjó ha figyelünk

nelmi magyar Alkotmány hamarabb fogja elfogadni a keresztény gyökerekre való utalást, mint az unió alkotmánya. Evangelizátori szerepünk van, a Teremtett Világ Rendje szerint a magyarság a Jóisten népe.

Addig marad meg, amíg eredendõ küldetését teljesíti. Soha nem volt rá ilyen nagy ínség a világban, tehát a színe-java megmarad. Lejegyezte: Marosics Tamás

41

Bizonytalanság keletkezett a radikális táborban. Nem tudni, hogy mennyire érdemes támogatni az új kormányt. Támogatása elsietettnek és károsnak is bizonyulhat, ellenzése éppúgy. Ha azonban felvázolunk egy minimális programot, amely nem ütközhet a háttérhatalom túl nagy ellenállásába, és végrehajtása pozitív eredményeket ígér, lesz mivel mérnünk. Ezzel a radikálisok is egy körülhatárolható szerephez jutnak, netán döntõ stratégiát alakíthatnak ki. Minden látszat ellenére a bizonytalanság az új kormányt is jellemzi. Orbán Viktor ezért is beszélt miniszterelnöki székfoglaló beszédében újra, s most már nem csak a szavazófülkék, hanem a pártja által képviselt „új irány” „forradalmi” jellegérõl. Habár õ kevés tartalomnak is képes komoly látszatot adni, ezt még Mesterházy Attila is átlátta és jogosan üres fogásnak minõsítette. A nagy ívû tervek túlságosan általános jellege a szerénység hangoztatása ellenére nem államférfiúi széleslátókörûséget, hanem csak megfelelni akarást, rosszabb esetben hiú pózolást rejteget. A szavazófülkék „forradalmának” emlegetése inkább erre utal. Hiszen tudjuk, hogy a Fideszhez pártolók nagy száma csak a látszólagos alternatíva nélküliség következménye volt. Azért látszólagos, mert a Jobbik a kádári szocializációjú átlagember számára túl radikálisnak tûnt, hiszen a mindenható manipuláció korában „a nép azé, aki megdolgozza”. Lassan ugyan érzi, hogy a rendszerváltással valami félresikerült, de konfliktuskerüléses beidegzõdései miatt még mindig a leszerepelt politikai elitet látja tapasztaltabbnak, megbízhatóbbnak. Ezért is fölösleges a radikálisok részérõl a Jobbik eredményét kevesellni, mert a magyar társadalom tudatállapota egyszerûen nem tett többet lehetõvé. Feladata a jövõben továbbra is egy kicsit fából vaskarikát készíteni, azaz a túléléshez elkerülhetetlen radikalizmust egy radikalizmustól rettegõ társadalomnak érthetõvé tenni. Ezt a „zsákutcás mentalitást” használja ki az uralkodó politikai elit, s korunk ördögien megtévesztõ ideológiáihoz hûen hivatkoz(ott) ik éppen Bibóra, aki szerint pedig a demokrata éppen az, aki nem fél. Ez bizony nem mondható el Orbán Viktorról sem, s itt nem 2006. október 23-ára és rendkívül gyenge ellenzéki szerepére szeretnék emlékeztetni, hanem egy a jövõt illetõen sokatmondó televíziós fellépésére kb. három hónappal a választások elõtt, amikor saját (Hír TV-s) barátai faggatására az MSZP országromboló politikájáról csak azt merte mondani, hogy õ ezt már tényleg nem érti, 42

Viktor Viktor és Dávid Ibolya 2001. szeptember 3-án, itt még szövetségesként úgy látszik õk tényleg semmihez sem értenek. Akkoriban az országban már szinte minden gondolkodó ember tudta, hogy ez az országromboló politika nagyon is tudatos volt. Mindez a háttérhatalomnak való megfelelni akarásra utal és nem arra, hogy komolyan gondolja a számonkérést. Pedig aligha volt még magyar politikus, akinek a sors annyiszor felkínálta, hogy megtegye a nemzet kibontakozásához szükséges (minimális) lépéseket. Melyek is lennének most ezek? Az adósságcsapda végsõ szorításában vergõdõ ország joggal várhatná el az új kormánytól, hogy, utalva többek között elõdjének korruptságára, újratárgyalja azt. Ha például Ecuador ezzel célt tudott elérni, miért ne sikerülhetne nekünk? (Ecuador új kormánya 2008 decemberében úgy döntött, hogy nem fizeti vissza az IMF-tõl felvett kölcsönöket, mert ezeket az IMF és az elõzõ kormányok korrupt módon erõltették az országra. A nemzetközi közvélemény is hatékonyan kiállt Ecuador és a fejlõdõ országok mellett. A kamatos kamatrendszer abszurditása következtében a fejlõdõ országok évente kb. 300 milliárd dollárt utalnak át a „fejletteknek”, ami kb. a négyszerese a tõlük kapott segélyeknek.) Magyarországnak még több jogalapja van adóssága (legalább részbeni) eltörlésére, mert a kommunista rendszer folyományának tekinthetõ és (érvényes) történelmi alkotmányunk ellenében törvénytelenül jött létre. Sajnos az új kormány ilyen lépéseket nagy valószínûséggel nem fog megtenni. A magyar

politikai elit már régen a térség legkártékonyabb módon kollaboráns elitje, s ezen a negatív hagyományon Orbán Viktor se mer gyökeresen változtatni. A pénzkibocsátás újbóli nemzeti kézbe vételét, mint kiutat, már meg sem említem, pedig ehhez még csak kétharmados többség sem szükséges. Pedig ezzel semlegesíthetõ lenne offshorelovag Simor káros, a magyar vállalkozókat ellehetetlenítõ pénzpolitikája is. Kormányunk még nem ejtett szót a helyi pénzek felkarolásáról, amelyek gazdaságfejlesztõ és közösségteremtõ ereje nem elhanyagolható. Mivel ez EU-konform is, reméljük sor kerül rá. Történelmi alkotmányunkról lapunk hasábjain már gyakran szó esett, erre most nem térek külön ki, habár a legfontosabb kérdésrõl van szó. Mint magam is hangoztattam, lényege Isten jelenléte legfõbb alapelveinkben. Ha tehát egy kormányfõ beiktató beszédét azzal zárja, hogy „egyedül Istené a dicsõség”, de õsi alkotmányunk helyreállítását kerüli, mint macska a forró kását, elõbbi kijelentése pusztán álszent megtévesztésnek tekinthetõ. Azonban az „új alkotmány” hosszú menetrendje alatt a probléma nem lesz tovább megkerülhetõ, s remélhetõleg a jeles alkotmányjogász Tóth István Zoltán államtitkári kinevezése kompromisszumkészség jeleként fogható fel. Ha nem így lenne, a nemzeti radikálisok ellenállása elengedhetetlen. Az új kormánynak is – talán legfõbb – érdeke, hogy a gazdaságilag elnyomorított társadalom minél gyorsabban komoly javulást jó ha figyelünk

Igazi gentleman. Viktor király kezetcsókol az állampárti cenzornak. BESZARÁS!!!

A Nemzeti Internetfigyelõ kiváló publicistája és mûfordítója: Vajta Dénes jó ha figyelünk

tapasztaljon. Gazdasági helyzetünk radikális megváltoztatásához a nemzetközi helyzet rendkívül ellentmondásos, azonban nem olyan reménytelen, mint elsõ pillantásra látszik. A fõsodor-média hallgat azokról az óriási veszélyekrõl, amelyeket a pénzoligarchia egyre intenzívebben gerjeszt, s ami a gátlástalan fedezetlen pénzkibocsátás következtében egy mindent elsöprõ hiperinflációba torkollhat. Ez is csak a háttérhatalom érdekeit szolgálná, mert az alsó és a középosztály végzetesen elszegényedne. Kína, Oroszország és az olajban gazdag arab államok rettegnek ettõl a fejleménytõl, mert hatalmas dollártartalékaik elértéktelenednének. Magyarországnak óriási lehetõség kínálkozik, hogy ezekkel az országokkal hosszú lejáratú szerzõdéseket kössön, mondjuk élelmiszer szállításra, adósságának átvállalása fejében. Az élelmiszerárak gyors növekedése az utóbbi években valószínûleg tovább fog tartani. A terv sikeréhez természetesen felül kell vizsgálni az élelmiszeripar privatizációját és legalább a legkirívóbb esetekben (pl. Varga István jogellenes mellõzése) orvosolni. Másik nagy lehetõség a Síklaki István által kigondolt un. Fehér Program, ami a hazai termékek vásárlását és ez által a hazai termelés és jólét növelését segítené elõ. Ha ez netán nem lenne EU-konform, az ország katasztrofális helyzete miatt átmeneti felmentést kell kérnünk a gátakat jelentõ szabályok alkalmazása alól. Háttérként természetesen mindkét programhoz egy hazai bankhálózat is szükséges. Csak helyeselni lehet az új kormány tervét a devizahitelek forintosításáról. Arról azonban egy szó sem esett, hogy a külföldi tulajdonú bankok azon szabálya, mi szerint egyoldalúan megváltoztathatják a velük kötött szerzõdéseket, s ami a válságot erõsen súlyosbította, teljesen abszurd, sehol a világon ilyen nem létezik, tehát azonnal eltörlendõ. Mint láthatjuk a Gondviselés még súlyos hibáink, mulasztásaink ellenére is tartogat számunkra elég lehetõséget a kilábalásra. Termálvizeink, energiakészletünk, találmányaink kiaknázásáról nem is beszélve. A Jobbik parlamenti jelenléte óriási lehetõséget nyújt, hogy a kormánypártot a prioritásokra figyelmeztessük. Emlékeztetni szeretnék a cikkeimben sokszor emlegetett kulturális offenzíva szükségére. Radikálisan és gyorsan meg kell változtatnunk a hazánkról kialakult, s a balliberális elit által tudatosan gerjesztett negatív képet, mert nemzetközi megértés, szimpátia, szövetségesek nélkül nem érhetünk célt. A magyar kultúra ehhez minden eszközzel rendelkezik, csak élni kellene vele. Trianon 90. évfordulója alkalmából emlékeztetni kellene az aláíró államokat, hogy a szerzõdés felülvizsgálandó, ha az utódállamok nem teljesítik kötelezettségeiket. Ezeket azonban folyamatosan megszegték. A Magyarok Világszövetsége már egy évvel ezelõtt elindított egy ilyen petíciót, de az csak akkor lehetne hatékony, ha kormányunk is mögé állna. Mivel ezt önszántából nem fogja megtenni, szervezzünk népszavazást e célból! A legfontosabb talán kishitûségünk legyõzése, hiszen a pénzközpontú, álracionális világrend csõdjének meghaladásához éppen a magyar történelem és kultúra kínálja az alternatívát. Kormányfõnknek pedig nemzetünk vészhelyzetében kívánjuk, ha nem is Nagy Imre sorsát, de azt igen, hogy hasonló elszántsággal álljon ki a magyar érdekek mellett. Ez valóban forradalmi tett lenne. Vajta Dénes Nemzeti InternetFigyelõ

43

Zoé bevezetõje: Ajánlom ezt az írást szeretettel mindenkinek, aki fél a parlagfûtõl, az allergiától, aki haragszik a parlagfûre, mert allergiás, és annak is, aki eddig ellenségként, gazként tekintett erre a növényre. Ajánlom szeretettel azon hatóságok jószándékú és tudatlan embereinek figyelmébe is, akik tovább mélyítették ezt az ellenségképet, és felvették a harcot a parlagfûvel, harcra kényszerítve az embereket, büntetve õket, ha elmulasztják az irtást. Ajánlom szeretettel azt az írást Péter barátom figyelmébe, és mindenkiébe, aki tenni akar és tud azért, hogy ez a természet-ellenes helyzet megváltozzon. Ideje felébrednünk ebbõl a rém-álomból, és kibékülnünk a természettel. Tegnap azt írtam, szedjük össze, tudatosítsuk az út szélén heverõ nemzeti, emberi, természeti értékeinket, kincseinket, képességeinket, adottságunkat, hogy lássuk, milyen gazdagok vagyunk, és kezdjünk végre velük valamit. Ma kaptam ezt az írást Zeilos barátomtól. Ki gondolt eddig arra közülünk, hogy a parlagfû a nemzeti kincsünk? Pedig parlagfû-nagyhatalom vagyunk. Ami ezek szerint azt is jelenti, hogy hatalmas gyógyító potenciállal bír ez a szépséges földdarab, amin élünk. De a legnagyobb lehetõséget mi emberek képviseljük. Ha megértjük, hogy a hibás gondolkodásunk vezetett a betegségeinkhez, és 44

képesek vagyunk az „ellenségünkbõl“ szövetséges barátot csinálni. Ha észrevesszük, hogy feje tetejére állítottuk a világot, és szépen megfordulunk. Velünk együtt pedig a világunk is megfordul. Harcolunk növényekkel, állatokkal, emberekkel, mert félünk. Ha képesek vagyunk ezekre a „rettegett ellenfelekre“ más szemmel ránézni, azonnal felismerjük hatalmas értékeiket, szépségeiket. Elpárolog a félelmünk, és soha többé nem leszünk képesek elvenni az életüket félelmünkben. A PARLAGFÛ VÉDELMÉBEN A parlagfû latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelû parlagfûé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk,

hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfû nem gyomnovény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják õket. Például a likõrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likõr. Az egyéb hasznosságot illetõen csak késõbb adok magyarázatot. Még 1973-ban, amikor elõször találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfû haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendõr és Adonyban ellenõriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idõs úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak jó ha figyelünk

figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tõle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján. Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörõjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam –kerestem a vele való találkozási lehetõségeket!-, mert a végtelen egyszerûsége és a hatalmas tudása lenyûgözött. Addig is sokat tudtam a természet törvényeirõl, mert reál beállítottságú is vagyok, s akkor már mérnök voltam, meg az anyai nagyapám Vincze Ágoston, állandóan járta velem a Heves megyei kis faluban, Fedémesen az erdõket, mezõket és szedtük a gyógynövényeket, meg a gombákat. Apai nagyapám Weixl János pedig egész életét az elõszállási (Fejér Megye)állatorvos, Dr, Eglesz Mihály mellett töltötte, mint felcser. Mindkettõjüktõl sokat hallottam a természet erejérõl, szépségérõl, az állatok öngyógyító tevékenységeirõl, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekrõl a dolgokról, hogy azok felkeltették a figyelmemet és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam ezekrõl a természetes dolgokról, erdõ, mezõ növényeirõl és állatairól. Lajos Atya is megerõsített abban, hogy a természet törvényei Isten törvényei és azok változatlanok, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendõr a közelben, és akkor megúszta a felelõsségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg!!! A természet úgy mûködött évmilliókkal ezelõtt, ahogy ma mûködik és úgy fog mûködni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök, vagy tudás híján nem ismert fel, vagy meg. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfû is, mint allergén növény. Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelõn az elõkelõ szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az elõkelõ illat. Ez pedig a parlagfû, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni, a szárított, összesodrott leveleibõl készített füstölõt is. Tõle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajó ha figyelünk

játították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az õslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, õk sem kímélték az õslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erõs nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért õk is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az õslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfû titka is. A parlagfû egy õsi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfûnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. A valamennyi parlagfû képes erre az önzetlen cselekedetre, s vajon hány ember lenne képes erre? Ezért írtja a balga ember és irtatja sok balga hatóság kül- és belhonban egyaránt? Õk ugyanis nem lennének képesek ilyen nemes cselekedetekre! A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfû, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfû pollenjeire, s mégis a parlagfû van kikiáltva fõ ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szõrökre, különösen a kutya- és macskaszõrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfû pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul! 10 évvel ezelõtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókõre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókõn a parlagfûben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tõle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfûre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek

prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védõburkát, amely védõburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védõburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfû, amelynek a pollenje védõburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védõburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erõltetik még a kõolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelõ motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélõbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s õk biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tejés tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfû pollenjeire sem!! Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér Megye), egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Elsõ évben teljes területét beterítette a parlagfû (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfû több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfû, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop, stb). A következõ évben már 20 % alá esett vissza a parlagfû aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!! Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfû!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megmûveletlen terület, mert neki az a teremtéstõl rendelt feladata, hogy megóvja a termõföldet a kiszáradástól, s teszi a „dolgát”! Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág –méghozzá jövedelmezõbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy eny45

hítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki elõtt világos, hogy egészséges nép egyidejûleg „halott gyógyszeripart” jelentene. Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború elõtt. Vajon ettõl legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezõleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelõtt… Hirtelen így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.” (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976 Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.” Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is. Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetû gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk. Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élt. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elt, mint maga az alapbetegség. Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelõtt kevesebb ember volt és több pollent termelõ növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, 46

többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban. A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer ertsítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütöttfõzött, hõkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levõ különbözõ vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfû, egy fûzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-elõállítás során mérgezõdik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél elõbb vágásérettek legyenek, különbözõ kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen – mozgás nélkül – az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idõ után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelõ, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerûen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különbözõ állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdõvész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, – tápba keverten – különbözõ gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a

húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeibõl is. Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyezõ ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyezõdése, az úton elrobogó jármûvek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb. Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevõkkel! Ez is bioterrorizmus! A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is. Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyezt üzem mellett kb. 100 méter széles erdõsávot telepítenének, ami felfogná a gépjármûvek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegtt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdõsávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfû irtása helyett. A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszûri az orrunk csillószõrzete. A legújabb „korszerû” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szûri ki a csillószõrzetünk, hanem belekerül a tüdõnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különbözõ mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítõk, WC szagtalanítók, légfrissítõk, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allargiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is. A természetes életmód, a természetes jó ha figyelünk

ételek, a „kóser” dolgok adják meg a lehetõséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértõ, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelõsségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelõsségre vonás alól. A felelõsségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „kóser” étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét! Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék – gomba, tojás, stb. – fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok – én is az vagyok már 16. éve – a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idõk döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek! Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet. Minél inkább szeretettel közelítünk élt és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükröztdik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem elõzhetõ meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettõl, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha jó ha figyelünk

ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek elõre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fûzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erõsíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhõben járunk. Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfû irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfû is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfû az embereknek. A parlagfû után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az elõbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is. Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfû nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem! Lajos Atya óta tudom, hogy a parlagfû az emberek számára is ehetõ, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zellerzölddel, – önmagában sem rossz! – és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre (leves, kása, tészta, fõzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megõrölt porát. Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rámküldték a különbözõ tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom. Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különbözõ súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körült talált parlagfûbõl fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fûevõnek. Aztán megdöbbentette õket, hogy a parlagfû-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követõm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni. Pár évvel ezelõtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet õssejt termelését fokoz-

za a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfû pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfû minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Õ sem tudta, hogy ezt a szervezet õssejt-termelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról gyõzõdünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam gyõzni arról, hogy a parlagfû rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belõle, még a rákból is, vagy a parlagfû allergiából is. A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irttatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti a Föld valamennyi élõlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak (én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fõ részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfû, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne. Ezért a világ urai, a fizetett bértollnokaikkal és bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsõszámú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több Föld-történeti katasztrófát is átélt csodálatos õsi növényt, hogy a tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se jusson eszébe, hogy a kötelezõ irtás mögött egy más célja van ezen uraknak. Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstõl. A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket! Weixl-Várhegyi László feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a Tudományos Rendõrség alapító tagja és szóvivõje

47

de akkor miért nálunk a legdrágább Európában? A múlt héten megjelent egy cikk a penzcentrum.hu honlapon, mely a magyarországi vízdíjakat vette górcsõ alá. Az elemzés szerint a legalacsonyabb víz- és csatornadíj Debrecenben van, ahol a lakók 512 forintot fizetnek köbméterenként. Ha tovább böngésszük az adatokat, akkor az ország többi részén a következõ díjakkal szembesülünk: Miskolc 567 Ft/m³, Budapest 568 Ft/m³, Szeged 583 Ft/m³, Pécs 686 Ft/m³, Siófok 997 Ft/m³, Salgótarján 1004 Ft/m³. Arra gondoltam, hogy talán érdemes megvizsgálni az ügyet európai viszonylatban is. A múlt hónapban megjelent National Geographic (NG) magazin adatai szerint, egy köbméter víz és a csatornadíj ára 220 forintos dollárral számolva Rómában 110 Ft/m³, Amszterdamban 205 Ft/m³, Madridban 136 Ft/m³, míg Helsinkiben 268 Ft/m³. Ami legjobban közelít hozzánk az Belgium a maga 521 Ft/m³ -vel és Dánia a 754 Ft/m³ -es szolgáltatási díjával. És hogy teljes legyen a kép. A NG adatai szerint az Egyesült Államokban San Diegoban a legdrágább a szolgáltatás, ahol 363 forintnyi dollárt kérnek egy köbméterért, Ausztráliában Sydney áll az élen 355 Ft/m³-rel, Japánban Kumamoto vezet 228 Ft/m³-rel, Ázsában Szingapur 134 Ft/m³-rel, Afrikában pedig Windhoek 92 Ft/m³-rel. Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: Vajon hogy lehet az, hogy nálunk, a jó minõségû és nagy mennyiségû édes- és termálvíz hazájában még világviszonylatban is ilyen irreálisan magas vízdíjak vannak? Hogy lehet az, hogy a vízben jóval szegényebb országokban is alacsonyabb a víz ára mint nálunk? Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, akkor megállapítható, hogy nem csak Magyarországon, de Európa nyugati felén is, a XX. század végéig a víz közösségi tulajdonnak és nem piaci terméknek számított, ezért aztán vízközmûvek is közösségi tulajdonban mûködtek. Azonban az elmúlt húsz évben egyre több olyan elõrejelzés látott napvilágot, hogy az édesvízkészletek korlátos volta és az emberiség gyorsan növekvõ vízigénye miatt az édesvíz lesz a XXI. század stratégiai eleme. Az elõrejelzésekkel párhuzamosan egyre több multinacionális óriáscég jelent meg a víziközmû-szolgáltatások piacán, pedig a vízszolgáltatás magánkézbe adása továbbra sem volt indokolt, hisz azt semmilyen gazdasági ok támasztotta alá. Egész egyszerûen azért, mert az ilyen jellegû piacokon versenyhelyzet nem jöhet létre. A víziközmû-szolgáltatás természetes monopólium, azaz a méretgazdaságosság okán egy adott 48

termelési szint olcsóbban állítható elõ egyetlen vállalat által, mint több vállalat termelésének bármiféle kombinációjával. A vízszolgáltatás egész más történet, mint az elektromos áram, vagy a gáz, hisz ott a hálózat országosan, vagy akár európai szinten is teljesen ki van építve, még egy vízszolgáltatásnál ez nem így mûködik. Ebben az esetben regionális vízmûvek vannak. Ezért hiába is akarna valaki Pécsett a debreceni vízmûnél vizet vételezni, ez egész egyszerûen lehetetlen. A fentiekbõl látható, hogy vízközmûvek privatizációja mögött nem épeszû gazdasági indokok állnak, hanem egyrészt az a nagy, liberált állatság, hogy a magáncégek a monopolszolgáltatást is hatékonyabban tudják mûködtetni, mint az adott állam, vagy település. Másrészt pedig az a cionista törekvés, amely azt tûzte ki célul, hogy a maga uralma alá hajtsa az egyes országok stratégiai erõforrásait. Ezért nem véletlen az, hogy Világbank és az IMF is a vízközmûvek privatizációját szabja általában a legelsõ feltételként az általa csõd közelébe juttatott országoknak, a számukra álszent módon megmentõnek nevezett hitelekért. A cionisták gátlástalanságára a legjobb példa talán a 2000-es bolíviai vízháború esete. Történt ugyanis, hogy a Világbank erõteljes nyomására a bolíviai kormány privatizálta Cochabamba, az ország harmadik legnagyobb városának vízszolgáltató vállalatát. A vízkoncessziót egy addig ismeretlen konzorcium, az Aguas Del Tunari (ADT) transznacionális - egyesült államokbeli, spanyol, olasz, brit óriáscégek tulajdona vállalat egyedüli indulóként nyerte meg. A cég azzal párhuzamosan, hogy az egekbe emelte a vízdíjat, a helyi hatóságok asszisztálásával Cochabamba lakóinak külön törvényben tiltotta meg, hogy a folyókból, patakokból és tavakból vizet vételezzenek. Azonban még ez sem volt elég. Az ADT minden csepp vízen keresni akart. Így végül a hatóságok az esõvizet is privatizálták, és a koncessziós szerzõdés értelmében még az esõvíz gyûjtését is megtiltották a nyomornegyedek lakóinak. De itt még mindig nincs vége a történetnek, mert a fenti a gazemberségek mellett, a bolíviai kormány még további évi 16 százalékos extraprofitot is garantált a konzorciumnak. A kirobbanó társadalmi tiltakozás során tízezrek vonultak a város utcáira, és védekezni próbáltak az ellen, hogy a jövedelmük egyharmadát ivóvízért, egy külföldi konszernnek kelljen befizetni. A kormány nagy rendõri és katonai erõket vezényelt az utcákra. Az erõszak 2000 áprilisában tetõzött,

amikor is Cochabambában rendkívüli állapotot vezettek be. A vízháború, amely hét ember életét és több száz sebesültet követelt, végül a tiltakozók teljes gyõzelmével végzõdött. A kormány kénytelen-kelletlen visszavonta a privatizációt, a cionisták pedig visszavonulót fújtak. A történet további érdekessége még, hogy ebben a konfliktusban vált népszerûvé a jelenlegi elnök, Evo Morales, aki szakszervezeti vezetõként utcára vitte az embereket. De természetesen nem mindenhol vetik el annyira a sulykot, mint Bolíviában, nincs mindenhol ekkora gátlástalanság, mint arrafelé, de azért az megállapítható, hogy Európában is addig feszítik a húrt, amíg csak lehet. Ha megnézzük az itthoni helyzetet, akkor látható, hogy a honi vízkészlet privatizációja még 2007-ben kezdõdött, amikor is Fodor Gabriella, akkori környezetvédelmi és vízügyi miniszter a vagyontörvény második változatát is beterjesztette a parlament elé. Az elfogadott törvény a regionális vízközmûveket kivonta a tartósan állami tulajdonban maradó cégek körébõl és ezzel megnyitotta az utat a vízvagyon privatizációja felé. Az elfogadott szabályozás hatására a vízmultik az elmúlt években Magyarországon is megjelentek, és kisebb-nagyobb tulajdonrészeket szereztek számos korábban tisztán önkormányzati tulajdonú vízmûtársaságban. Mára már ott tartunk, hogy Magyarországon a vízszolgáltatás negyven százaléka részben vagy egészében privatizált vállalatokon keresztül történik. A már privatizált szolgáltatókat jelenleg két francia cég Veolia Eau és a Suez Environnement uralja, amelyek egy, a Gyurcsány-kormánnyal kötött háttéralku eredményeként felosztották maguk között a magyar piacot. A megállapodás értelmében a Dunától nyugatra lévõ rész a Suez, míg a keletre lévõ a Veolia érdekkörébe került. A két cég egyébként a világ legnagyobb, francia gyökerû multinacionális víziközmû-szolgáltatója. Jelenleg ez a két vállalat ellenõrzi a globális vízpiac közel negyven százalékát, összesen százötven országban vannak jelen. Magyarországon a Suez Environnement Pécsen túl a Fõvárosi Vízmûvekben, míg a Veolia Eau a Szegedi Vízmûben, a Fõvárosi Csatornázási Mûvekben, a Salgótarjáni Csatornamûben és az Érd és Térsége Vízi Közmûben szerzett befolyást, de az érdekkörükön belül már bevásárolták magukat több tucat kisebb vízmûvállalatba is. A multicégek terjeszkedését segítõ hazaárulók nem csak Elqró regnálása, hanem jó ha figyelünk

Bajnai országlása alatt is tovább folytatták a romboló tevékenységüket. Ekkor már nem csak a szolgáltató cégeket, hanem magát a vízvagyont és a vízhasznosítást is el akarták herdálni.A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. (MNV) tavaly áprilisi közleményében ismertette a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács azon határozatát, mely az egyes, állami kézben lévõ regionális víziközmû-társaságok átalakításáról szólt. E szerint az Észak-magyarországi Regionális Vízmûvek Zrt. (ÉRV) vagyonkezelésébe adták volna a Tisza Menti Regionális Vízmûvek Zrt. (TRV) és a Duna Menti Regionális Vízmû Zrt. (DMRV) állami tulajdonú üzletrészét. A regionális vízmûvek átszervezése mögött, azonban nem költségcsökkentési, vagy minõség növelõ szándék állt, hanem az, hogy az öt regionális víziközmû-társaságból két vállalatcsoport alakuljon ki a Duna két partján Ezért lett volna szükség az egységes vízbázison szolgáltató DMRV dunántúli területeinek szakmai indokokkal nehezen alátámasztható leválasztására. Az MNV döntése ellen maguk az érintettek is tiltakoztak, de a privatizációs tervek országos szinten is felháborodást keltettek. Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter természetesen azonnal cáfolta a vízvagyon multiknak való átjátszását, azonban azt valahogy elfelejtette hozzátenni a mondókájához, hogy õ volt az egyik vezetõje annak az Oppenheim és Társai - Freshfields Bruckhaus Deringer ügyvédi irodának, aki 2003-ban tanulmányt készített „A regionális vízi közmûvek üzemeltetése, privatizációja“ címmel. Ez az apró tény pedig, azért valljuk meg már akkor is erõsen megkérdõjelezte Oszkó szavainak a hitelét. Végül a tiltakozások hatására az átszervezések nem történtek meg, de a multicégek továbbra ugrásra készen várnak arra, hogy szolgáltatás felügyelete mellett, az elsõ adandó alkalommal felvásárolják a közösségi tulajdonban lévõ vízvagyont is.

Persze most a liberáltak jöhetnének azzal, hogy mit hõbörgünk, hisz nem a vízvagyon lett eladva, hanem csak a szolgáltatás, ami biztosítja, hogy a víz eljusson a fogyasztókhoz. Ráadásul a víz árát nem is a multik határozzák meg, hanem az állami tulajdonú víziközmûvel rendelkezõ településeken a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, míg az önkormányzati tulajdonú víziközmûvek esetében az illetékes önkormányzat képviselõtestülete. És ebben igazuk is van. Azonban a fenti duma csak arra jó, hogy elterelje a lényegrõl a figyelmet. Tegnap beszéltem egy vízügyes szakemberrel, aki elmondta, hogy a nekünk kiszámlázott víz ára alapvetõen három fõ tényezõbõl áll össze. A vízmûvek elõször is fizet az államnak azért a vízért, amit kinyernek a földbõl, aztán van egy üzemeltetési és fenntartási költség, ami által biztosítják azt, hogy a víz kifolyjon a csapból, és végül az utolsó tényezõ, az a haszon, amit az állam elvár a közmûszolgáltatóktól. Ha megvizsgáljuk azt is, hogy az egyes tényezõk milyen arányban állnak egymással, akkor kijelenthetjük, hogy jelenleg messze a legnagyobb részt a rendszer mûködtetése és fenntartása jelenti. Azaz az a rész, ahová a multik már betették a lábukat. De a szabadrablásnak itt még nincs vége. Jól mutatja a rendszer gátlástalanságát a Fõvárosi Vízmûvek esete is, ahol olyan szerzõdést kötöttek a franciákkal, ami akkor is milliárdos sikerdíjat garantál nekik, ha a vállalat maga nem is nyereséges. Ennek eredményeképpen eddig összesen 30 milliárd forint sikerdíjat fizettek ki nekik a vízszámlákból befolyt pénzekbõl. 2008-ban az is megtörtént, hogy a 2,5 milliárd forint sikerdíj kifizetése után egyáltalán nem maradt nyeresége a Fõvárosi Vízmûveknek. Azonban érdemes megvizsgálnunk azokat a helyeket is, ahol még nincsenek bent multik a rendszerben. A víz ott a magyarországi viszonyokhoz képest valóban olcsóbb,

A mai nap folyamán részt vettem egy közvélemény kutatási csoportban, ahol arról gyõzködtek bennünket, hogy egy új technológiát akarnak hamarosan bevezetni a Magyarországi közüzemi szolgáltatók. Az online mérõórát. Az õ elnevezésükben AZ OKOS MÉRÕ ÓRÁT. Ami (és most ITT kapaszkodj meg) a következõ szolgáltatásokat adja. Egyébként ha jól vettem ki akkor kötelezõ lesz, kíváncsi leszek mit tesz a Magyar állam ez ellen. – A szolgáltató látja mikor milyen fogyasztót kapcsoltál be. Mikor fõztél fürödtél vagy esetleg mostál. – A fogyasztókat távolból ki és betudja kapcsolni. – Bizonyos idõszakokban olcsóbb lesz pl a víz, az áram a gáz, de más idõszakokban jóval drágább, – Kapsz egy energia alkuszt: aki megmondja mikor és hogyan fogyaszd az áramot, fõzz, vagy netalántán fürdesd a gyermeked, és elemzi a fogyasztási szokásaidat. Beleszól az életedbe. jó ha figyelünk

de európai szinten még így is nagyon drága. Vajon ebben az esetben mi okozhatja európai összevetésben ezt a jelentõs különbséget? A válasz egyszerû. A rajtunk eddig élõsködõ szoclib kormány áldásosnak éppen nem mondható tevékenysége. Az, hogy a víz alaphangon is ilyen pénzekbe kerül, annak okát legjobban a honi benzinárképzéssel lehet érzékeltetni. Ott sem maga a termék az, ami drága, hanem a rengeteg adó és járulék, amit az állam rápakolt még ilyenolyan jogcímeken. A víz esetében is hasonló a helyzet. Mint már fentebb említettem az állam elõször beszedi a pénzt magáért vízért, amit a köz tulajdonában lévõ földbõl vesznek ki. Aztán befolyik a fenntartásból és az üzemeltetésbõl származó munkabérek adói és járulékai, a felhasznált anyagokból, kocsifutásból, és más egyebekbõl származó adók és végül még az a haszon is, amit kötelezõen a közmûcégeknek meghatároznak. Ez pedig összeadva ennyivel magasabb, mint bárhol máshol Európában. Mint látható az egész rendszer velejéig rohadt. Alaphangon már maga az állam is lekarcolja a lakosságot, míg a szerencsétlenebb helyeken még a multik is rápakolnak erre. És a legszomorúbb az egészben az, hogyha jobban körbenézünk, ez az egész vízügy, csak egy kis halom azon a szemétdombon, amit a politikai elit az elmúlt 20 évben itt összehordott. Egy kicsiny kis probléma, egy kiárult és teljesen tönkretett országban, ahol a hazaáruló vezetés gátlástalanul képes volt hatalmi helyzetbe hozni idegeneket, tönkretéve a hazai ipart és a kiskereskedelmet. Ahol egy multi azonnal kiváltságokat kap, miközben téged száz forintért is meghurcol az adóhatóság, ahol a rendõrség és a bíróság az idegenek érdekeit képviseli veled szemben. Vajon meddig kell még ennek így lennie? Forrás: radicalpuzzle.blogspot.com

Ha nem az elõre áltattad kiválasztott energiacsomagban mersz élni, és nem az általuk javasolt idõbeosztás szerint fogyasztod a közüzemeket. Annak a díjazása pénzbeli büntetés, ami a számládon fog majd jelentkezni. – Késedelmes fizetés esetén, a távolból azonnal lekacsolhatják a szolgáltatásodat, pl. az nap te vagy a gyermeked már nem ihatsz vizet. Tudom hihetetlennek hangzik, én sem hinném el ha nem ültem volna ott. – Kapsz egy csinos monitort is amelyen reklámokat akciókat, és az aktuális fogyasztásodat látod. – Be kívánják vezetni az (prepaid) elõre fizess a közüzemekért rendszert (mintha már nem lopnának elég pénzt tõlünk, most már elõre is fizessünk nekik), azaz csak annyit használhatsz amennyit elõre és ezt megismétlem elõre kifizetsz nekik. Mint a feltöltõ kártyás telefon, ha lejár megfagyhatsz, szomjan hallhatsz, nem fõzhetsz meleg ételt. >> 49

A komfort luxussá válik. Egy cikk. (Forrás HVG) Ma a legtöbb közmû esetében a fogyasztó átalányt fizet: a villamos energiánál például az átalányt évente egyszer korrigálják a tényleges és az elõzõ évi fogyasztás különbözete alapján. A ma Magyarországon mûködõ rendszer nem segíti elõ a takarékos és tudatos fogyasztást. A spórolásra megoldás lehetne, ha a havonta ténylegesen elfogyasztott energiáért fizethetnénk, méghozzá úgy, hogy akár két egymást követõ nap fogyasztása is összehasonlítható lenne. A gázés a villamosenergia-piacon a nagyfogyasztók esetében már most megvalósult az okos (fogyasztás) mérõkre épülõ rendszer; a lakossági fogyasztóknál is reális lehetõség van rá, az unió néhány országában már be is vált. A fogyasztói környezettudatosság növelését célzó uniós irányelv, amely az energia-végfelhasználás hatékonyságáról szól, Magyarország fogyasztóit is érinti. Az Európai Parlament és Tanács direktívája azt is elõírja, hogy a rendszere arra is legyen képes, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ne csak az elfogyasztott energia mennyiségét, hanem a költségeket és a szén-dioxid-kibocsátást is mutassa a fogyasztónak és a szolgáltatónak egyaránt. Az uniós direktíva azt nem határozza meg, hogy milyen technológiát kell alkalmazni, és azt sem, hogy ezt ki biztosítsa; viszont világosan fogalmaz: az átállás kötelezõ érvényû az unió tagországainak. Az EU elõírásai szerint a közmûcégek ajánlatai között 2010-ig az okos mérésnek is szerepelnie kell, 2011-ig pedig a napszakfüggõ, változó díjszabásnak is. Itthon is készülünk a megvalósításra Svédországban 2009-re minden fogyasztónál okos mérõt szereltek fel, Olaszország 2011-ig, Portugália 2015-ig építi ki ezt a rendszert. Magyarországhoz hasonlóan Hollandia vagy Ausztria még a felmérés idõszakában tart. A kormányzat itthon megkezdte a rendszer bevezetési lehetõségeinek feltárását. A kutatómunka 2010 júniusában zárul. Az okosabb rendszer megvalósítása minden érintettnek érdeke: a szolgáltatónál jobban tervezhetõ lesz a fogyasztás, nyilvánvalóvá válik az eddig esetleg titokban maradt veszteség, csökkennek az adminisztratív költségek. A fogyasztó ráadásul elõre tervezheti, és ha kell, kordában tarthatja költségeit, hiszen saját fogyasztását befolyásolhatja: például a nagy fogyasztású mosógép használatát kedvezõbb tarifaidõszakra teszi. Hatékony adatátvitel A mérõórák által továbbítani kívánt adatot többféle módon is el lehet juttatni a szolgáltatóhoz és természetesen vissza a fogyasztóhoz is. Mobilhálózaton, interneten vagy az elektromos távvezetéken is lehetséges adattovábbítás. A mérési adatok vezeték nélküli hálózaton gyûjthetõek be, amely a wifihez vagy a Bluetooth-hoz hasonlóan a 2,4 GHz-es frekvencián mûködik. A leolvasott mérõórák adatai routereken ke-

resztül jutnak el a kollektorokig, amelyek mobil- vagy vezetékes hálózaton küldik tovább õket a szolgáltatónak. Az egyes adatcsomagok mérete nem haladja meg a 100 byte-ot, és ez az adatmennyiség is csak óránként kerül továbbításra, így az ingyenes, szabad felhasználású, limitált energiát használó, ám intelligens rendszer megfelelõen mûködhet bárhol a világon. Ha pontosan látjuk, mennyi energiát fogyasztunk, és össze tudjuk hasonlítani az átlagos fogyasztásunkkal, tudatosabban cselekszünk. Ebben az is segíthet, hogy például figyelmeztetést kapunk, ha az aktuális fogyasztásunk magasabb, mint az elmúlt idõszak átlaga, magyarázza Sándor Attila, a Cason Mérnöki Zrt. szakértõje. Megtérülés: A nagyfogyasztókhoz viszonyítva a lakossági fogyasztóknál a megtérülés hosszabb ideig tart, mert a technológiai váltáshoz le kell cserélni a mérõórát, telepíteni kell az merõórát leolvasó eszközt, ki kell alakítani valamilyen adatátviteli közeget, meg kell oldani az adatok tárolását és feldolgozását, illetve alapvetõen ki kell alakítani azokat a szabályozásokat, amelyek alapján ezek az adatok valóban növelik a felhasználás hatékonyságát. Magyarországon a villamosenergia-ipar már ma is készül erre, bevezetõ programok már mûködnek, ám nagyszámú fogyasztó rendszerbe való bekapcsolásához mindenképpen iparági összefogás és kormányzati-önkormányzati támogatás szükséges. Ki spórolhat még?A rendszer elterjedése egyelõre várat magára. Az ipari fogyasztók mellett a folyamatnak mára már el kellett volna érnie az önkormányzati intézményeket, hiszen ezek igényeinek összesítésével már egy kisebb település is nagyfogyasztóként léphetne fel, tervezhetõvé válna a fogyasztása a beruházás pedig rövid távon megtérülhetne, magyarázza a magyar tendenciákat a Sándor Attila. A rendszer az egész ország gazdaságára és energiafelhasználására is pozitív hatással van: a fogyasztók jobban odafigyelnek saját háztartásuk mûködésére, az energiaszolgáltatók jelentõsen több információt kapnak a fogyasztók szokásairól, így hatékonyabban tervezhetõ az ellátás. www.mee.hu/files/images/5/I_1_Grabner_Peter.pdf http://www.mee.hu/files/images/5/I_1_Grabner_Peter.pdf http://www.mee.hu/node/8153 . http://www.mee.hu/node/8153 www.eh.gov.hu/gcpdocs/200903/okos_meres_tanulmany_fela uatkiiras_090210_hu.pdf www.knxhungary.eu/okos-meres-knx-el www.hvg.hu/Tudomany/20100408_okos_meres és a végén a hab a tortán! Az ára, amelyet kötelezõen neked kell kifizetned 15 000-100 000 Ft-ig terjed. Állítsuk meg ezt a rendszert. Ez elveszi az utolsó szabad területünket is az otthonunkat, megfigyelhetõvé ellenõrizhetõvé teszi a Nagy Testvérnek, hogy figyeljen minket otthonainkban. Állítsuk meg a szolgáltatók diktatúráját!!!

AUTÓPÁLYA ÉPÜLT A SENKI FÖLDJÉN Sem jogilag, sem telekkönyvileg nem létezik az a terület, amelyre a Felsõzsolca mellett futó M30-as autópályát építették. Rudolf Mihály, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei építészkamara elnöke, aki egyben Felsõzsolca fõépítésze is, már két és fél évvel ezelõtt sem értette, hogy a beruházó miért csak a saját épületére mutatott be árvízvédelmi terveket, semmibe véve a lakosság védelmét. Egyszerû ember helyrajzi számmal bejegyzett telekre építkezik, ha viszont az ország akar építeni valamit, azt erõbõl teszi. Az M30-as autópályának nincs helyrajzi számmal jellemezhetõ telke, nincs bejegyezve. Tehát olyan sztrádát használunk, ami jogilag és telekkönyvileg nem létezik. A Nemzeti Autópálya Zrt., és más, autópályákat tervezõ építõcégek annyira gõgösek, hogy nekem mint Felsõzsolca tanácsadó fõépítészének, kérésem ellenére sem mutatták be a vonatkozó terveket. Átléptek, átnéztek rajtunk. Ezért nem tudom, hogy készült-e egyáltalán olyan terv, hogy az autópálya lábakon álljon. Két és fél évvel ezelõtt, amikor még csak terv volt a Felsõzsolca mellé épült Auchan, felszólaltam, hogy mutassák be az árvízvédelmi terveket is. A tervezõ akkor a készülõ beruházás árvízvédelmi terveit mutatta be. Zsûritagként ezt visszadobtam azzal, hogy engem nem az öblözetben épülõ áruház védelme, hanem a mellette lévõ település védelme érdekel. A tervezõk ekkor széttárták a karjukat, és arra hivatkoztak, hogy érvényes vízügyi engedélyük van. Megvizsgálnám, hogy az a hat nagyáruház, amelyik Felsõzsolca mellett, az öblözeti térben építkezett – sok százezer köbméter földfeltöltés tetejére –, vajon mennyire veszi ki a részét az elsüllyedt település újjáépítésébõl, azaz megszólal-e a lelkiismeretük.

50

jó ha figyelünk

Ha elkallódnak a most megszûnõ pártok dokumentumai, feltárhatatlanná válik a múlt A rendszerváltás a fiatalabb nemzedék számára tananyag, a középgeneráció és az idõsebb korosztály viszont élete részeként emlékezhet vissza a húsz évvel ezelõtt történtekre. De hogy mi lesz néhány nemzedék elteltével, milyen emlékek maradnak fenn, az kérdéses. E sorsfordító történelmi idõszak levéltári és könyvtári dokumentumainak sorsa ugyanis enyhén szólva nem megnyugtató. Az elmúlt fél év felgyorsuló eseményeit a két rendszerváltó párt szervezeteinek megszûnésén keresztül is érzékelhette a közéletet figyelemmel kísérõ nagyközönség. 2009 végén, 2010 elején számtalan helyi politikai szervezet fejezte be húszéves mûködését: az MDF tamási, jászberényi, monostorpályi, sárándi, bátonyterenyei szervezetének feloszlása vagy az SZDSZ kalocsai, kaposvári és Somogy megyei, kecskeméti, orosházi megszûnése mellett bizonytalanná vált a központi struktúra puszta megléte is, gyakorlatilag mindkét párt felszámolódott. Hasonló történt több évvel korábban a Független Kisgazdapárttal is. A pártszervezetek feloszlásának elsõdleges politikai üzenete a választásokon vált nyilvánvalóvá, ám a napi eseményeken túl a múlt megõrzése és kutathatósága szempontjából is döntõ jelentõségû lehet a napjainkban zajló átalakulás. A rendszerváltás éveiben meghatározó szerepet játszó – vagy csak annak tûnõ –, esetenként az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is részt vállaló társadalmi szervezetek az elmúlt idõszakban szinte észrevétlenül tûntek el. Nem ad magáról „életjelet“ a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Független Jogászfórum, viszonylag keveset hallunk a Szociáldemokrata Pártról. Márpedig e politikai és társadalmi szervezetek irattárai fontos dokumentumokat tartalmazhatnak az átmenet éveirõl, viszont semmiféle törvényes elõírás nincs arra, hogy a birtokukban lévõ iratokat szakembereknek átadják, s így megteremtsék a lehetõséget azok fennmaradásához. A közelmúltban Sölch Miklós levéltáros felhívást tett közzé a lehetetlen helyzettel kapcsolatban, halaszthatatlan lépések megtételét sürgetve: „Sorra szüntetik be tevékenységüket a rendszerváltozás idején jelentõs szerepet játszó mozgalmak, egyesületek, politikai pártok – írta felhívásában. – Az újságok sajnos nem térnek ki arra, hogy mi történik ezen megszûnõ szervezetek iratanyagával, melyet az elmúlt húsz évben halmoztak fel, esetenként jelentõs közpénzt felhasználva. Mivel a levéltári törvény ennek ellenére sem ír elõ számukra kötelezettséget, hogy megszûnés esetén irataijó ha figyelünk

kat levéltárban helyezzék el, ezért rajtunk, levéltárosokon múlik, hogy megmentsük ezeket a dokumentumokat a pusztulástól, eltûné stõl, károsodástól. Ezek a dokumentumok teszik majd lehetõvé utódainknak, hogy a rendszerváltozás idejének történetét megismerhessék, bemutatását színesíthessék.“ De hogyan lehetséges egyáltalán, hogy a közelmúlt története szempontjából meghatározó fontosságú iratok megsemmisüljenek? Sölch Miklós kérdésünkre elmondta, voltaképpen nem joghézagról, hanem sajátos helyzetrõl van szó. A pártiratokat, a társadalmi szervezetek iratait ugyanis az 1995-ös levéltári törvény nem minõsíti köziratnak, és mivel ezek magániratok, az államnak nincs befolyása a megõrzésükre, és természetesen ellenõrzési jogköre sincs. Köziratok esetében az illetékes levéltárak ellenõrzik az iratkezelést, jóváhagyják az irattári tervet és a selejtezést, de hogy a magánlevéltárában a saját irataival ki mit tesz, arra nincs befolyásuk. Formailag, jogi úton tehát ez a probléma nem oldható meg. Sölch ezért fordult a szakmai és a szélesebb nyilvánossághoz, és fogalmazott meg nyílt levelet. Elõször a Magyar Levéltárosok Egyesületének közgyûlésén, 2010. március 3-án mondta el a problémával kapcsolatos gondolatait és javaslatait, majd ezeket írásban is elküldte az egyesület vezetõségének, ám választ nem kapott. Mivel a probléma sürgetõ, hiszen ezekben a hetekben-hónapokban a rendszerváltó pártok archívumai szinte a szemünk láttára semmisülhetnek meg, nyílt levelét minden egyesületi tagnak külön is elküldte. A Magyar Levéltárosok Egyesületének tagjai két fontos javaslatot tettek: az egyik az oktatási és kulturális miniszter tanácsadó testületének, a levéltári kollégiumnak az összehívása, a másik segítséget ajánlana a megszûnõ szervezeteknek, különösen a következõ négy évben semmilyen költségvetési támogatásban nem ré-

szesülõ SZDSZ-nek, hogy segít az iratok megõrzésében és rendezésében. Azonban ezekre a felvetésekre sem érkezett semmiféle reakció. Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár fõigazgató-helyettese is úgy látja, hogy fontos és sürgetõ feladatról van szó, amelyet azonban törvényi úton valóban nem lehet rendezni, hiszen a közlevéltárak elsõdlegesen köziratokat gyûjtenek, s csak akkor vehetik át a magániratokat, ha azokat felajánlják számukra. Kérdés persze, hogy a szétesés állapotában lesz-e elegendõ figyelem és akarat a pártokban, társadalmi szervezetekben, hogy az utókorra is gondoljanak. Szabó Csaba úgy véli, hogy ez a felelõsségtudat menthetné meg leginkább a helyzetet. Sajnos azonban erre aligha lehet számítani, ami azért különös, mert – mint Sölch Miklós emlékeztetett rá – gyakorlatilag valamennyi 1989 után létrejött pártban és társadalmi szervezetben tevékenykedtek történészek és levéltárosok. Ez azonban szemmel láthatóan nem volt elegendõ ahhoz, hogy történelmi felelõsségtudat alakuljon ki a politikai szereplõkben. Jellemzõ és beszédes tény, hogy eltérõ okokból bár, de eddig csupán két párt alapított nyilvános magánlevéltárat, vagyis két párt tette törvény szerint is ellenõrizhetõvé az iratkezelés módját és maguknak az iratoknak egy részét. A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár az MSZP-hez kötõdik. 1989-1998 között a Magyar Szocialista Párt Politikatörténeti Intézete részlegeként mûködött, és az 1945 elõtti munkásmozgalmi iratokat, valamint az 1945 utáni, úgynevezett „népi demokratikus korszak“ pártjainak, a baloldali ifjúsági szervezeteknek, e mozgalmakhoz és szervezetekhez kötõdõ személyiségeknek az iratait gyûjtötte. Szabó Csaba szerint azonban legalábbis kérdéses, hogy miért éppen ez a levéltár gyûjti az 1948 elõtti kommunista mozgalom iratait vagy az 1956-os iratok egy részét. Szintén nem probléma nélküli a Tudománypolitikai Intézet Kisgazda Levéltára néven mûködõ nyilvános magánlevéltár, amelyik a rendszerváltás után kikérte és megkapta a Független Kisgazdapárt korábbi iratait, csak éppen azt nem lehet tudni, hogy fenntartó szervezete – és vele együtt maga a levéltár – létezik-e napjainkban. Szerencsére az átadó nemcsak rendezte, hanem az átadás elõtt mikrofilmre is vette az iratokat, ezért valami nyoma még a legrosszabb esetben is maradt az átadott dokumentumoknak. A többi párt viszont nem tartotta fontosnak, hogy nyilvános magánlevéltárat hozzon létre – 51

talán nem minden alap nélkül tartva attól, hogy mûködésüknek akár csak húsz évvel korábbi dokumentumait is ellenséges, lejárató szándékkal ellenük használhatják fel. Nem kizárható, hogy hasonló megfontolásokból fognak eltûnni a most megszûnõ párt- és társadalmi szervezetek irattárai is, sõt eleve kérdéses, hogy ezek mennyire tartalmaznak releváns és fontos dokumentumokat. Szabó Csaba szerint a Magyar Országos Levéltár részérõl van készség ezek befogadására, azt azonban figyelembe kell venni, hogy raktári kapacitásuk véges, és nekik elsõsorban az állami iratokért kell felelõsséget vállalniuk. A jövõ történészei számára azonban a pártok és társadalmi szervezetek iratai a múlt megismerése szempontjából csak az egyik lehetséges forráscsoportot jelentik. Nem kevésbé fontos a gazdasági iratok megõrzése, rendezése és feltárása, amelynek azonban maga a sajátos történelmi helyzet szab gátat. A gazdasági iratoknál elsõsorban talán nem a megsemmisülés a fõ veszély, hanem az, hogy a dokumentumok nem tartalmaznak elegendõ információt. Hiszen sok esetben maga az iratkeletkeztetés volt szándékoltan olyan, hogy a lényeg minél inkább elfedve maradjon. Mindez azt is jelenti, hogy bár a közelmúltban történt eseményekrõl van szó, mégis talán sohase lesz már feltárható a folyamatok teljes köre, hiszen az állami vagyon felszámolásának módjáról csak szûkszavú privatizációs jegyzõkönyvek és emlékeztetõk készültek, amelyek csupán a vevõt, az eladót és az aktuális vételárat tartalmazzák. Azt azonban nem lehet kideríteni, hogy ki és miért devalválta a nemzeti vagyont, sõt sok esetben a z új tulajdonos kiléte is kérdéses. Jó példa erre az 1990-es szabad választás huszadik évfordulójára a Magyar Országos Levéltár által DVD-n kiadott dokumentumgyûjteményben található terv, amely alapján a Mecseki Szénbányák állami nagyvállalatot gazdasági társaságokká alakították át. E stratégiai jelentõségû, sok száz fõt foglalkoztató, hatalmas vállalatot hét gépelt lapnyi tervezettel ítélték halálra. Mivel a hivatalos iratok keveset mondanak, érdemes lenne, hogy a privatizációt átélt, a vállalatokat jól ismerõ munkatársak emlékiratokban megõrizzék és családjukra, illetve az utókorra hagyják ezzel kapcsolatos ismereteiket! De nem lesz sokkal jobb helyzetben a rendszerváltás történetének az a majdani kutatója sem, aki audiovizuális dokumentumok segítségével akarja megérteni a folyamatokat. Különösen, ha például az országhatárokon kívül sugárzott magyar nyelvû rádióadások hanganyagát szeretné megismerni. Bármilyen hihetetlen is, 1989ben senkinek sem jutott eszébe, hogy a BBC és a Szabad Európa Rádió (SZER) kulcsfon-

52

tosságú adásait módszeresen rögzítse, és megõrizze az utókor számára. A SZER 1993-ban, a BBC 2005-ben szüntette be magyar adásainak készítését és sugárzását. A megmaradt hangzó anyagok és a hozzájuk tartozó írásos dokumentáció az Országos Széchényi Könyvtárban mûködõ Történeti Interjúk Tárába került. Ezek azonban nagyon töredékesek, ugyanis a szerkesztõségek nem törekedtek archiválásra, hanem a szalagokat takarékossági megfontolásból „újrahasznosították“, letörölve ezzel a korábbi mûsorokat. A SZER teljes magyar archív anyagából mindössze két-három ezer órányi magyar nyelvû hangany ag maradt meg. Ez nagyon kevés: a lengyel nyelvû adásokból 105 ezer órányit tettek el az utókornak – mondta el kérdésünkre Lukács Bea, a Történeti Interjúk Tárának vezetõje. Nem sokkal jobb a helyzet a BBC-nél sem, csupán a Budapestrõl is sugárzott kilencvenes évekbeli mûsorok vannak lényegében teljes terjedelmükben archiválva. Talán még ennél is nagyobb meglepetést okozhat, hogy a rendszerváltás éveinek sokszorosított dokumentumai, folyóiratai, könyvei, kis nyomtatványai éppúgy csak töredékesen állnak rendelkezésre, mint ahogyan a levéltári források vagy a hangzó anyagok. Mert igaz ugyan, hogy a sokszorosított dokumentumok megmaradásának nagyobb az esélye, mint az egyetlen példányban létezõkének, és az Országos Széchényi Könyvtárat már a XIX. század elején kötelespéldány-joggal ruházta föl az uralkodó, vagyis a kiadókat utasítás kötelezi, hogy megjelentetett mûveikbõl ingyenes példányt bocsássanak a nemzeti könyvtár rendelkezésére. E jog a kezdetek óta megszakítás nélkül létezik, ám a diktatúra korlátainak leomlásával sokkal kevesebben érezték

magukra nézve kötelezõnek nyomtatott mûveikbõl a nemzeti könyvtárnak példányokat átadni. Sokszor a cenzúra eszközének vélték, és ezért nem tartották be az 1986. évi II. törvényt, amely a sajtótermékek köteles példányairól szól; más esetekben egyszerûen ne m is volt tudomásuk a szerzõknek és a kiadóknak ilyenfajta kötelezettségeikrõl, hiszen korábban nem kerültek – mert a politikai rendszer mûködése miatt nem is kerülhettek – kapcsolatba a könyv- és folyóirat-kiadással. A kiadók és szerkesztõségek száma a változás éveiben gyorsuló ütemben növekedett, s velük együtt lett egyre nagyobb a kiadványok száma is. A Magyar nemzeti bibliográfia szerint 1987-ben 7656 könyv jelent meg, 1990ben viszont 8242. Ez a növekedés nyilvánvaló összefüggésben állt a politikai változással, viszont számos új kiadó egyáltalán nem küldött példányt az OSZK-nak, és a források szûkössége miatt tulajdonképpen csak a szerencsén múlik, hogy egy-egy példány legalább utólag bekerül-e a nemzeti könyvtárba. Mindössze húsz év telt el a rendszerváltás óta, de szinte alig van olyan történeti forráscsoport, amely napjainkban is maradéktalanul elérhetõ lenne. Az információs társadalom kellõs közepén a szemünk láttára tûnnek el az információk. S mindez annak ellenére történik így, hogy a változások éveinek vezetõ politikusai között más értelmiségi hivatásokhoz képest abszolút többségben voltak a történészek, és az országban jelenleg közel száz levéltár mûködik, ahol el lehetne helyezni az iratokat. Talán még lehetne tenni valamit. Ha azonban a források elkallódnak, megsemmisülnek, feltárhatatlanná válik a múlt. Forrás: Fáy Zoltán – Magyar Nemzet

jó ha figyelünk