Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap változó példányszámban jelenik meg, azokban az idõpontokban, amikor az egyszemélyes szerkesztõbizottság úgy véli meg kell jelennie. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.tar.hu/jhf, weboldalról. Külföldi olvasóink a http://jhf.fw.hu weboldalról tölthetik le az egyes számokat. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék.
Az észak-amerikai lapok szemléje Hajléktalant is lehet jelölni képviselõnek Los Angeles Skid Row nevû nyomornegyedének önkormányzatába – Csõd szélén az amerikai kórházak – Renzo Piano olasz építész a föld felszíne alatt bõvíti három emelettel a híres Morgan Library-t. Los Angeles Times A kaliforniai metropolisz, Los Angeles egyik negyedének lakói a városrész önkormányzatának megválasztására készülve egy hajléktalant is jelöltek az önkormányzatba, mondván, ezen a környéken különösen sok a hajléktalan, megilleti hát õket a képviselet a városrészt érintõ döntésekben. A Los Angeles Times riportban számol be a különös kezdeményezésrõl. A kerületi önkormányzat „intézményét” két évvel ezelõtt vezették be a Los Angeles-i városatyák kezdeményezésére a város finanszírozásával. A kerületi önkormányzatnak „csak” konzultatív joga van, döntéseket nem hozhat. Az ötlet azonban így is rendkívül sikeresnek bizonyult. Különösen Skid Row-ban. Skid Row Los Angeles zajos, piszkos, büdös része, az a negyed, amelynek utcái tele vannak karton-sátrakkal, rongyból eszkábált fekvõhelyekkel és a flaszteron élõ csavargókkal, hajléktalanokkal, narkósokkal és kábítósokkal. Nos, az itteni önkormányzatba egyetlenegy jelöltet lehet beválasztani, ám nagy a tülekedés a hajléktalanok között. Egyszerre négyen-öten is jelentkeztek, az egyikük például egy munkanélküli ügyvéd, aki „monarchista érzelmûnek” (!) vallja magát. Alice Callaghan episzkopális lelkész azonban, a Los Angeles Times hasábjain úgy véli, hogy ennek az egész „választásosdinak” csupán szimbolikus jelentése van, hiszen a
hajléktalanok gondjainak megoldását nem hogy nem oldja meg, de még csak nem is enyhíti. US News and World Report Szükségállapot az amerikai kórházakban! – fújja meg a riadót a US News and World Report. A hetilap munkatársnõje jó néhány kórházat végiglátogatott szerte Amerikában, és bizony lesújtó véleményt fogalmaz meg. Mivel olyan pácienseket is gyógyítanak, akik nem tudják kifizetni a költségeket, sok kórház a csõd szélén áll. 2001 óta harminc intézmény zárt be, és különösen kritikus a traumatológiai intézmények helyzete. Ezekben ráadásul sok a mûhiba és az orvosi hanyagság is. A súlyos baleseteket szenvedetteknél, a balesetet követõ – és rendkívül kritikus – elsõ órában gyakran senki nem vizsgálja meg a betegeket, nem készítenek kötelezõ elõzetes vizsgálatokat és anamnézist. Különösen nagy gond, hogy a kétféle biztosítási rendszer (a Medicare és a Medicaid) nem fedezi a kórházak költségeit. Míg korábban a kórházak egyszerûen ráterhelték a biztosított betegekre a teljes költséget, ezt most már – mióta a betegbiztosítási szerzõdéseket tárgyalják –, nem tehetik meg. A traumatológia pedig különösen drága „mulatság”; évente összesen mintegy egymilliárd dollárt veszítenek az Egyesült Államok traumatológiai központjai. Az oklahomai egyetemi kórház baleseti részlegét például az a veszély fenyegeti, hogy várhatóan néhány héten belül be kell zárnia. A túlélésért küzd a Los Angeles-i, a detroiti és az atlantai baleseti sebészeti központ is. „Mit csináljunk azokkal, akik nem
tudják kifizetni a kórházi számlát? Fizettessünk velük, életük végéig heti tíz dollárt?” – teszi fel a költõi kérdést Jim Nathan, a floridai Fort Myers Lee Memorial kórházának igazgatója. És lemondóan hozzáteszi: eddig még valahogy mindig sikerült megmentenünk a baleseti sebészetet, de ez nem tarthat az idõk végezetéig! New York Times Minden John Pierpont Morgannal kezdõdött, aki kétségtelenül az Egyesült Államok történelmének leghíresebb bankára volt, az, akinek sikerült megmentenie az országot – az államcsõdtõl. Ez 1907-ben történt. John Pierpont Morgan ma mítosz Amerikában, mindazok számára, akik szeretik a pénzt. Nos, mint a XX. század fordulójának valamennyi amerikai milliárdosa, Morgan is nagy mûgyûjtõ volt. Felmérhetetlen értékû mûkincseit egy kicsiny, reneszánsz stílusú házban õrizte, amelyet manhattani lakása mellett építtetett. A házat halála után hat esztendõvel fia az Egyesült Államoknak adományozta, s jelenleg mindenki elõtt nyitva álló könyvtár mûködik benne. A híres-neves Morgan Library, amely most nagy felújítás-átalakítás elõtt áll. A nagy munkát a híres olasz építészre, Renzo Pianóra bízták, aki úgy kívánja bõvíteni a Manhattan szívében lévõ „Morgant”, hogy a föld felszíne alatt három emeletet „vés” a sziklás talajba. A felújított, kibõvített Morgan Library a tervek szerint két év múlva lesz kész. A New York életében is jelentõsnek számító beruházásról a New York Times magazinja ad hírt. Forrás: Ernesák Terézia – MNO
Tízbõl nyolc amerikai középiskolás nem tudja, hogy a világ legnagyobb demokráciája India, vagy hogy a Kínai Népköztársaságot Mao Ce-tung vezetésével hozták létre. A fiatal amerikaiak keveset tudnak a világról és a külföldi kultúrákról – állapították meg 2001. szeptember 11. után elvégzett felmérések, amelyeket nemrég tettek közzé az Egyesült Államokban. Különösen riasztó az Ázsiát illetõ tudatlanság, holott ott él a föld lakosságának 60 százaléka. Az Asia Society és más intézmények által végzett tanulmányokból kitûnt, hogy 10-bõl 4 középiskolás nem tudja, melyik óceán választja el az Egyesült Államoktól Ázsiát. Tíz diák közül nyolc nem tudja, hogy a világ legnagyobb demokráciája India, vagy hogy a Kínai Népköztársaságot Mao Ce-tung vezetésével hozták létre. Felkészületlen tanárok Mindezért nem csak a fiatalok a felelõsek – az oktatók sem rendelkeznek megfelelõ felkészültséggel és eszközökkel ahhoz, hogy bemutassák a mai helyzetet. A 2001. szeptember 11-i merényletek óta azonban, amelyek sokkja ráébresztette az oktatásban dolgozókat a problémára, több olyan programot indítottak el, amelyek célja elõsegíteni a világ jobb megismerését az amerikai fiatalok számára. Az Egyesült Államokban ma egymillióan tanulják a francia nyelvet, amelyet 80 millió ember beszél, viszont csak 40 ezren a kínait, amelyet 1,3 milliárd ember használ. Ezért az Asia Society és más társaságok a világról való ismeretek erõteljesebb terjesztését szorgalmazzák, arra hivatkozva, hogy a globalizáció jobb tájékozottságot követel meg. Ma minden hatodik amerikai munkahely a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódik, de a mai veszélyek – a terrorizmus, az AIDS, a szegénység – elleni harc is jobb nyelvismeretet és tájékozottságot követel – mutatott rá Nicholas Platt, az Asia Society elnöke. Hozzáfûzte: „A világ ismerete nem fényûzés, hanem szükséglet.” Forrás: MTI
2
jó ha figyelünk
– avagy Csendesen készülõdik a két párti demokratúra? – Nem hinném, hogy az idei nyarat is besorolhatnánk a szokásos politikai uborkaszezon kategóriájába. Az MSZP soraiban hatalmas káoszt okozó EP-választási eredmények teljes körû fejetlenségbe csaptak át, ahogyan mondani szokás: „A felelõsség egymásra hárítása magyar szakértõk bevonásával folyamatban van.” Már belülrõl, a szegfûmintás utódpárt bolgárkertészeket felvonultató szakértõi fórumainak összejöveteleirõl is olyan tudósítások kerülnek napvilágra, hogy a résztvevõk szerint nem kell katasztrofális vereségként megélni, ha esetleg 2006-ban nem a szociál- liberális koalíció nyeri majd a választásokat. A dolog akkor kerül igazán különös megvilágításba, amikor ugyanezt halljuk vissza a haza és a párt bölcs nagy öregjétõl, a magasságos (és darab ideig mindenható) bölcsétõl, a Horn Gyula-díjas Horn Gyulától, a Horngyufa magyar termék névadójától is a vasárnap reggeli Nap-kelte „Ez volt a hét” címû rovatában. Közben a hites ATV-n az Újságíróklub derék trojkája Dési vezetésével, az AvarBolgár-Mészáros összeállításban próbálja menteni a menthetetlent. Izzadtságszagú bölcselgetéseik közepette pedig a Hír Tvrõl lekoppintott megoldásként a képernyõ alján futó SMS-ek (RTK-k) borzolják a nemzeti érzelmû nézõ amúgy sem nyugodtnak mondható idegeit. Itt, ebben a szemtelen szellemi mûhelyben még mindig szívósan tartja magát a Kovács-féle „Merjünk ki-
jó ha figyelünk
csik lenni” doktrína. Asszem én voltam a naiv, hogy másra számítottam. Aztán itt van a polgári kormány miniszterelnökének Tusnádfürdõn tett – egyesek szerint a román belpolitikába beavatkozó – kijelentése, miszerint derék, kisebbségi politikáját már a Caeusescu-rezsim alatt a világot szemérmetlenül szembe hazudva és becsapva, oly jól eladó szomszédunk, aki nem eléggé érett még az Európa uniós tagságra. Legalábbis addig nem, amíg nem biztosítja a magyar kisebbség számára az autonómiát. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy kedvenc bankár-kommunistánk kedvenc bankár-kommunistája önként és dalolva felajánlotta lemondását a sport- és ifjúsági tárca élérõl. Az annnyát! Vannak persze olyan vélekedések is, melyek szerint 2006-ban is az lenne a legjobb, ha újra az MSZP nyerné a választásokat, hogy aztán a következõ négy éves ciklusban az elvtársak annyira leküldjék az országot megalázóba, hogy aztán ennek következtében 2010-
re mindenkinek elmenne tõlük a kedve egy életre. Nos, ennek a változatnak egyetlen hibája van csupán, finanszírozhatatlan. A dolgok mai állása szerint nagyon úgy tûnik, hogy már ennek a 2006-ig tartó négy esztendõs ciklusnak is komoly gondjai adódtak, már ami a pénzügyi menedzselést illeti. De legalábbis ez az irdatlan hitelfelvétel és az eladósodás rohamosan növekvõ folyamata mindenképpen ezt látszik alátámasztani. Mára mindenki számára világossá vált, a posztkommunista utódpárt nagyon nagy bajban van, félõ hogy ide már nem lesz elég a kizárólag a csahos médián keresztül és kizárólag retorikai szinten történõ szociáldemokrata megújulás szüntelen szajkózása. Magyarország Részvénytársaság kisrészvényesei átpártoltak más társaságokhoz. Úgy tûnik azonban, problémák a másik oldalon is adódhatnak. A polgári szekértábor „fõ hallja kendje” a Tusnádfürdõn rendezett Bálványosi Szabadegyetemen tartott elõadásában üzent. Egyelõre csak úgy a miheztartás végett. És itt most nem a Romániának szóló EU-érettséget vagy nem érettséget taglaló Demokrácia kiskáté haszonnal való forgatására gondolok, ne is pazaroljuk erre a drága idõt, kell az a keleti tengeri kijárat a Birodalomnak, így vagy úgy, elõbb vagy utóbb, de a dákok is bent lesznek a klubban, ez zicher. Sokkal érdekesebb a polgári kormány miniszterelnökének üzenete a magyar belpolitikai színpad szereplõinek. A lényeg: a Fidesz ha lehet most már kerülné a koalíciót, mint a kormányzás lehetséges és kívánatos formáját, elég ide a két nagy párt, oszt gyühet a váltógazdaság. Itt van Amerika! Az egy párti proletárdiktatúra államszocializmusából eljutunk a két párti demokratúra ámerikai mintájú globálkapitalizmusába, annak is egy vadnyugati vadhajtásába, s mindehhez csupán tizenhat esztendõre volt szükségünk. A folyamatot pedig az elvtársak vezényelték le. Az unió pedig – mármint az új – jó terep az együttmûködés kimunkálására. Hát ez tényleg nagyszerû! Talán emlékszünk még rá, darab idõvel ezelõtt a kalapos hölgy mivel harsogta tele a magyar médiát? Azon persze el lehet polemizálni, hogy ez az aggodalom vajon a megélhetési politikus kesergése volt-e (Korrupció az, amibõl én kimaradok!), vagy a parlament padsoraiban ülõ honleány aggodalma, a demokrácia féltése. Félõ, hogy ezt már soha sem fogjuk megtudni. S ha megvalósul a két párti demokratúra, valószínûleg arra sem fog soha fény derülni ezután, hogy valóban megalapozott volt-e az a bizonyos 3
70–30%-os mutyizásról szóló vád, mellyel a Kalapos Hölgy oly kitartóan kampányolt a két nagy ellenében. Rossz az, aki rosszra gondol! Mindenesetre az Amerikai Egyesült Államok példája intõ jelként figyelmeztetõül szolgálhat számunkra. Már ami a két párti demokratúrát illeti. Ugyanis ha nálunk is ez a modell valósul meg, félõ, hogy az amerikai mintához hasonlóan a két nagy párt itt is mindent el fog követni annak érdekében – ha kell egymással összefogva is –, hogy rajtuk kívül más ne kapjon teret (és szót) a politika színpadán. Véleményem szerint ez rendkívül aggasztó. Európára mindig is a sokszínûség a változatosság volt a jellemzõ, pont ebben rejlett a nagysága. Most pedig a hagyományos európai értékrendet semmibe vevõ globalizációs és amerikanizálódási folyamat immáron a gazdaság és a piaci fogyasztás kereteit átlépve betörni látszik a politika területére is. Az olcsó, egyen- fazonú tömegtermékekért ácsingózó egyen- fogyasztóból a tömegpártokra voksoló egyen- szavazót csinál, a minõségi ember, ha tetszik a nagybetûs polgár pedig valahol útközben elvész. Az ex-miniszterelnök úr azt mondta, új idõk járnak, ma már a „gyors halak eszik
4
meg a lassú halakat”. Minden tiszteletem Orbán Viktor miniszterelnök úré, én azonban megkérdezném, hogy a nagy halaknak is szóltak-e, mert ameddig õk ezt nem tudják, ugyanúgy pillanatnyi habozás nélkül meg fogják enni a kis halakat, ahogyan azt tették eddig is. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a hirtelen növekedés veszélyeket is hordozhat magában. Egy hatalmas szervezetet életben, mozgásban tartani, ellátni éltetõ energiával sokkal nehezebb, jóval nagyobb feladatot jelent, mint egy kisebbet. Fõként akkor, ha ez az egész egyetlen emberre épül. Ez rendkívül sebezhetõvé teszi az egész szervezetet. Ahogy történelmi példák is mutatják: „Öld meg a vezért, szétfut a sereg!” És ahogyan arról e lap hasábjain írtam már egyszer, a hatalmas gólem nehezen mozdul, s ha végre-valahára mégis rászánja magát, hogy elinduljon valamelyik irányba, akkor is azt kockáztatja, hogy már az elsõ lépésnél összeroskad a saját súlya alatt. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a polgári kormány elsõ emberének szavaiban van ráció, meg lehet érteni a Fidesz álláspontját, indokait is. Elegük van a sok tökölõdésbõl,
nem várnak õk senkire, neki az ellennek, aztán hegyibe! Soha ilyen jól nem álltak, egyes közvélemény-kutatók szerint az 50%-ot is túllépték, és különben is, egységben az erõ! Hát, nem tudom. 2006-ig még sok víz lefolyik a Dunán. A jelenlegi kormánykoalíció által legatyásított, lerabolt, meglopott és megalázott, ám állításuk szerint ennek ellenére mégis dübörgõ gazdasággal bíró Magyarország szûk másfél esztendõ múlva minden bizonnyal megvonja majd a bizalmat a bankár-kommunistákból és kozmopolita neoliberális cimboráikból álló gittegylettõl. A kérdés csak az, hogy milyen mértékben. Ez a legfontosabb kérdés, hiszen könnyen úgy járhatunk, mint 2002ben. Az aggodalom jogos, bár – a dolgok jelen állása szerint – 2006-ban nem fog megtörténni, hogy a polgári erõk állhatnak majd a képzeletbeli dobogó legfelsõ fokára, kormányt azonban mégis a ravasz második helyezett alakíthat ismét összefogva a mindenre kapható bronzérmessel. Mondom, a dolgok jelen állása szerint, persze itt még beleszólhat a dologba, hogy ki lesz a bronzérmes, hogy kivel lesz hajlandó összefogni.
jó ha figyelünk
Ezt ma még nem tudjuk, erre csak az idõ adja meg a választ. Bízzunk Istenben és tartsuk szárazon a puskaport (no meg a szamurájkardot)! Minden azon múlik, hogy a polgári oldal erõi milyen arányú gyõzelmet fognak aratni a 2006-os parlamenti választásokon. Ahogyan arról már a korábbiakban is szó volt, a polgári, nemzeti oldal számára a minimálisan kitûzendõ cél a kétharmados többség megszerzése kell, hogy legyen. Ehhez pedig a két párti demokratúra – a dolgok jelen állása szerint – nem kínál elegendõ muníciót a nemzeti oldal számára. Pedig úgy tûnik, a Fidesz efelé a megoldás felé törekszik. Ebben az a legérdekesebb, hogy a parlamenti négyes másik három tagjának nemigen fûlik a foga a kétpárti váltógazdasághoz. Ami persze tökéletesen érthetõ. Az SZDSZ-nek úgy kell a hatalom, mint egy falat kenyér, mint az éltetõ levegõ. Látva a Maszop töketlenkedéseit, nosztalgikus menetelését a kádári múlt felé, immáron standardnak mondható kormányzati zsarolási mutatványaik közepette megkezdték látványos elkülönülésüket koalíciós partnerüktõl. Ha Megyó a vörös szegfüvet termesztõ bolgárkertészek számára is végképp vállalhatatlanná válik és kitör a skandalum, elsõként hagyhassák el a süllyedõ hajót, hogy ezzel a csodás képzavarral éljek. 2006-ban meg aztán ki tudja, kihez fognak odadörgölõdzködni a hatalomért? Nem igazán érdeke a két párti demokratúra a posztkommunista utódpártnak sem, mindig kell nekik egy társ, akire rátolhatják legalább a felelõsség egy részét, ne látsszon már úgy kifelé, hogy minden rosszról õk tehetnek. Szeretik bebiztosítani magukat, védik a hátukat. Emlékezzünk csak vissza a Horn-kormány idejére, ahol nem lett volna szükség koalíciós partnerre, õk mégis lepaktáltak a szadesszel. Az MDF kalapos elnök-asszonya maga az élõ lelkiismeret a korrupcióellenes küzdelem 70–30-as barikádján. A csekély részvétel mellett megrendezett EP-választáson az MDF éppen csak megugrotta az 5%-os küszöböt, tán éppen ezért hangsúlyozza oly
jó ha figyelünk
sok helyütt a politikai paletta sokszínûségének szükségességét a mi szeretve tisztelt Ibolykánk. Az MDF balra tolódása kapcsán – törekvés a centrumba, egyenlõ távolságra a jobb és baloldaltól (micsoda marhaság! – sicc!) – érdekes áthallások vannak. Egyes elemzések azt mondják, hogy az MSZP nemzeti érzelmû szavazói szavaztak át az MDF-re, ennek köszönhetõ az 1 darab EU-parlamenti mandátum. Mások viszont azt mondják, hogy az MSZP-ben úgymond ukázba adták az aktivistáknak, hogy bizonyos számban át kell szavazni az MDF-re, hogy a Fidesz ne kerüljön túlsúlyba. Hát, ez is elgondolkodtató, hizsen az MSZP számára kapóra jön egy kis plusz segítség, fõként ha az a másik oldalról – azaz a Fidesz saját térfelérõl – érkezik, vagyis hazai pályán ütik az idolt és csapatát. Megint odajutunk vissza, hogy a polgári, nemzeti oldalon égetõen nagy szükség van egy új szatellit pártra. Ha bekerül a parlamentbe az MDF, ha nem. Ha bekerül az
MDF, az a mintegy 4.800.000 szavazópolgár, aki június 13-án otthon maradt, felállíthat egy 5–10%-os pártot, mely a polgári erõk számára hátvédet jelentene, ami azt eredményezné, hogy minden kétséget kizáróan a nemzeti erõk kerülnének jobb pozícióba. Ha azonban az MDF is a Kisgazdapárt és a MIÉP sorsára jut, vagyis ezt a pártot is szétverik belülrõl, a kétharmados többség megszerzése érdekében elkerülhetetlen lesz egy nemzeti szatellit párt, ellenkezõ esetben még a kormányzás lehetõsége is elúszhat. De legalábbis benne van a pakliban – ahogy mondani szokták. A két párti demokratúra megvalósulása már csak azért sem kecsegtet túl sok jóval, mert ha valamilyen homokszem kerül a választási gépezet párhuzamos számítógéprendszerrel felügyelt olajozottan mûködõ fogaskerekei közé és valamilyen csoda folytán a két nagy párt mellé becsusszanna egy aprócska harmadik is – nevezetesen az SZDSZ – az végzetes következményekkel járhatna a polgári, nemzeti oldal számára. Szoros eredmény esetén ugyanis a liberális törpepárt – Torgyán Jóska kedvenc szavajárásával – a mérleg nyelvének szerepébe kényszerülne. Ha a 2002-es eredményekhez hasonló állna elõ 2006-ban is, de csak három párt ugorná át az 5%-os küszöböt, végsõ soron ismét a legkisebb, a királycsináló szerepébe kerülõ zsaroló pártocska, az SZDSZ alakítana kormányt, attól függõen, hogy a hatalom érdekében kihez dörgölõdzködne. Ha ismét az MSZP-t választaná, régen rossz, újabb négy esztendõ szenvedés, megaláztatás, szólásszabadságtalanság a másság tiszteletének jegyében, no és persze az elmaradhatatlan toleráns szellemû eladósodás a végletekig, s közben a kitartott csahos média szüntelen ugatásától lenne hangos a honi tömegtájékoztatás, hogy lám-lám újra megnyerték a választásokat, Magyarország velük volt, velük van és velük lesz stb. stb. stb. De az sem lenne túl rózsás állapot, ha az SZDSZ a Fideszt választja újdonsült koalíciós partneréül. A magyar társadalom nagy való-
5
színûség szerint kénytelen lenne átélni egy újabb négy esztendõn át tartó pofátlan zsarolássorozatot, melynek végére a 2010-es választásokra a Fidesz teljes mértékben erodálódna. De nemcsak a szüntelen megalkuvások és engedmények miatt, hanem mert a mostanság oly jól mérhetõ szimpatizánsok hatalmas tömegei hagynák ott a polgári szekértábor vezetõ erejét, mivel nagyon sokan pálfordulásként, köpönyegforgatásként élnék meg az SZDSZ-szel kötött koalíciót, még akkor is, ha kényszerhelyzetrõl lenne szó. Ha ez bekövetkezne – mármint a kényszerkoalíció az SZDSZ-szel – és a liberális törpepárt rá is állna a dologra, élõ ember nincs aki elhinne egy olyan magyarázatot, hogy ez volt az egyedüli üdvözítõ megoldás. (Merthogy a polgári oldalról senki nem állna ki, hogy elnézést kérjen a többi polgári párt bedarálásáért, betonba döngöléséért, beolvasztásáért a Szövetségbe, az hétszentség!) Éppen ezért a legfontosabb 2006-ra, hogy az SZDSZ ne kerülhessen be a parlamentbe, vagy ha már bekerül, ne õ játssza a
mérleg nyelvének szerepét, hanem egy polgári, nemzeti értékrendet magáénak valló szatellit párt! Hát ezért bír rendkívül nagy jelentõsséggel egy, de inkább két szatellit párt megléte a nemzeti oldalon. Ez annál is inkább így van, mert ahogyan az a 2002-es választások óta kiderült, az MSZP mindig gondoskodik arról – kiadják ukázba –, hogy a híveik bizonyos százalékban a liberális mikropártra adják le voksaikat, azaz gondoskodik a saját politikai hátvédjének pozícióba juttatásáról. Igaz, viszonylag nagy árat fizet ezért, hiszen a négy esztendõn át tartó liberális zsarolási potenciál Damoklész kardjaként állandóan ott lebeg derék posztkommunistáink feje felett. Sokan vannak olyanok, akik hasznot húztak a négy esztendõn át tartó polgári kormányzás sikereibõl, ennek ellenére mégsem a Fideszre szavaztak a 2002-es választásokon. Miért is? Egy részük Orbán-fóbiában szenved, a minidiktátor epiteton ornans-szal ruházták fel a polgári oldal idolját, másik részüknek meg komoly gondjuk adódott a fiúk
Irány Irán. Irakban csak nem lettek meg azok a fegyverek, meg a bin Laden se, valamit félreolvashattak anno, vagy talán a telefonban értették rosszul, de most már kijavították az elgépelést, és megvan az igazi imposztor: Irán. Tartozik hozzá jó hosszú frontszakasz is, mert hát Irakot azért nem lehet már visszacsinálni. Mint a góbé, aki a gyerek helyett az asszonyt kapja szájon véletlen, de helybenhagyja: ott is jó helyütt van az a pofon. Sunyi arabok ezek mind, ugyebár. A terrorizmus ellen tényleg nem lehet mást tenni, mint szép sorban lerombolni az államokat, aztán sajnálkozni, hogy anarchia van, meg hogy állam híján szekták és sejkek irányítanak. AMERIKA HIROSIMA ROMJAIRA MUTOGAT AZ ÍRÁSVETÍTÕ-FÓLIÁN: EZÉRT NEM SZABAD. De nem is ez most a téma. Gyûlnek a vádak Irán ellen, ahogy Szaddám Huszein ellen tavaly, éppenséggel ugyanazok: terrorista-kapcsolatok és atomfegyver-program. Most épp az atom a sláger: Irán atombombát akar, márpedig világos, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni az atomfegyver elterjedését, amit késõ esti mûsorokban proliferációnak is neveznek. Hát igen, az atombomba nem gyerekjáték; Amerika Hirosima romjaira mutogat az írásvetítõ-fólián: ezért nem szabad, kedves gyerekek, atombombával játszani. Csúnya vége lesz annak. De meg lehet-e akadályozni, hogy az ehhez hasonló eszközök elterjedjenek? A sugárhajtású repülõgép például igen bonyolult berendezés, a világháború végéig csak a németeknek sikerült rendszerbe állítani, és csak annyit, hogy dicsekedhessen vele doktor Goebbels. Õk azonban – a Volkswagen nyomán – azonnal megtervezték a Volksjägert, a népvadászt. A végsõkig lebutított, fapados vadászgépet, amelyet deszkából ragasztottak össze, és a lehetõ legolcsóbban lehetett gyártani, akár asztalosmûhelyekben is. Szerencsére vége lett a háborúnak, mielõtt a Volksjägerek ezres nagyságrendben kapdosták volna le az égrõl a szövetséges bombázókat. Viszont huszonöt évvel késõbb már minden nyamvadt karibi diktatúrának voltak sugárhajtású repülõgépei, és a németek után sorra rákapott a gyártására mindenki szerteszét a világban. Az atombomba is csak 6
stílusával, nem szerették az egész pályás letámadást. Aki nyitott szemmel és füllel jár Mediterrán Moszkva utcáin, érdekes véleményekkel találkozhat. Fõként most, a tusnádfürdõi beszéd után. Úgy tûnik a betanult szerep változik, a darab új felvonáshoz érkezett. A Fidesz megérezte a vérszagot, az ûzött vad elérhetõ közelségbe került, lõtávolságon belülre ért a célpont, az MSZP. A „hiszünk a szeretet és összefogás erejében” elsõ felvonás után, most a második felvonás, „A Jézus kiûzte a kufárokat a templomból” címû következik. (Csak nehogy megálljon félúton.) Azoknak, akik esetleg mimózalélekkel bírván megdöbbennének, netalán elszomorodnának az új, határozottabb hanghordozáson (mint példának okáért Nastase miniszterelnök úr), nos azoknak idepattintanám Ronald Reagannek, a néhai amerikai elnöknek kitûnõ útmutatásul szolgáló szavait: „Kommunistákkal csak erõbõl!” Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
egy gép. 1945-ben high-tech volt. Ma a high-techet már nem is kínai, hanem maláj sufnikban állítják elõ sebtében átképzett parasztokkal. A tömegpusztító fegyverek elterjedését legfeljebb késleltetni lehet, megakadályozni biztosan nem. A negyvenes évek technológiáját nem lehet örökké zárolni – és most nagyvonalúan hagyjuk figyelmen kívül, hogy mi lesz, ha valaki feltalálja a sólisztgyurmával mûködõ atombombát. A hasadóanyag mozgását is csak elvileg lehet korlátozni, de Afrika tele van uránnal, és Afrika olyan, amilyen, még az elefántcsontra se tudnak vigyázni. HA BÉKÉT AKARSZ, KÉSZÜLJ A HÁBORÚRA. AZ ATOMFEGYVER: BÉKEGALAMB Észak-Korea már valószínûleg összehegesztette a saját bombáját, India és Pakisztán is megoldotta a problémát. Ráadásul Amerika most, mint a részeg seriff, az élõ fába is beleköt, és ilyenkor természetes, hogy az emberek hazasietnek, és magukhoz veszik a stukkert. Különösen, hogy Korea példája azt mutatja: aki megcsinálja a bombát, az nyert. Sõt akirõl elhiszik, hogy megcsinálta, az is nyert. Atomfegyver nélkül ebben a világban nem lehet megmaradni – rájött erre idõben Izrael is, mert közel volt az ellenség, és erõs volt. Iránhoz is igen közel van az ellenség, és erõs – erõsebb, mint Szaddám Irakja volt. Hülyék lennének bomba nélkül maradni. Irak leverése pont arra tanít, hogy nagyon tud hiányozni az a jóféle atom- és egyéb fegyver, amikor épp azért rohannak le egy országot, mert azt állítják, hogy van neki olyanja, de nincs. Észak-Korea érinthetetlensége viszont ismét arra, amire a hidegháború: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Az atomfegyver békegalamb. A precíziós bombák, lopakodó repülõgépek, mûholdvezérelt rakéták a szuperhatalmak monopóliumai, mert ezek a ma technológiái, és a szuperhatalomtól évtizedekkel elmaradott országok ezekrõl nem álmodhatnak. Az atomfegyver világháborús lelemény, és az egyetlen eszköz, ami oltalmat nyújthat a fentiek ellen. Az atomprojektek nem a feneketlen iszlám gonoszság, hanem a ráció gyermekei. Világ proletárjai – atomfegyverbe! Bring ‘em on! Forrás: Tóta W. Árpád – Index
jó ha figyelünk
60 ÉV KELL A FELZÁRKÓZÁSUNKHOZ?
A német nyelvterület sajtószemléje Az európaiak késõn házasodnak és nincs, vagy kevés gyermekük van, a törökök és az arabok viszont korán nõsülnek és sok a gyerekük. A jelenlegi folyamatok szerint a XXI. század végére Európában a lakosság többsége muzulmán lesz –Joschka Fischer családi címert vásárolt. Die Welt (welt.de) A konzervatív napilap „Az évszázad végére Európa muzulmán lesz” címmel terjedelmes interjú jelent meg Bernard Lewis iszlámkutatóval. A riporter kérdésére, miszerint az EU az Egyesült Államok globális ellensúlyát fogja képezni, Lewis nemmel válaszol. Az USA mellett Kína, India és egy esetlegesen gyógyult Oroszország lesznek a globális szereplõk. Európa az arab világ, a Maghreb nyugati része lesz, ezt támasztják alá migrációs és a demográfiai adatok. Az európaiak késõn házasodnak és nincs, vagy kevés gyermekük van. Igen erõs a törökök németországi, az arabok franciaországi, a pakisztániak angliai bevándorlása. Õk korán nõsülnek és sok a gyerekük. A jelenlegi folyamatok szerint legkésõbb a XXI. század végére Európában a lakosság többsége muzulmán lesz. Berliner Morgenpost (morgenpost.de) A német fõváros napilapja Joschka Fischer a hagyományra alapoz és vásárol egy címert címmel tudósít a német külügyminiszter múltját meghazudtoló tettérõl. A címervásárlás ötlete Fischer negyedik feleségétõl – idõközben már elvált tõle – Nicola Lesketõl származik. Fischer címerében egy hal található, mely a vezetéknevét szimbolizálja, hentesbárd az elõdök foglakozására utal. A vörös és ezüst színek a Duna parti Fridingen címerébõl erednek, innen költöztek Fischer õsei Magyarországra, míg a sisakot díszítõ szárny a külügyminiszteri tevékenységét jelképezi. Családi címert Németországban bárki vásárolhat, az ár kb. 2500 euró. 15 egyesületnél lehet a címerrajzokat regisztráltatni, ugyanott lehet megtudakolni, hogy a családnak van-e már címere? Ha nincs, akkor a címer elkészítésével meg lehet bízni a heraldikust, aki döntõen a megrendelõ ízlése alapján készíti el mûvét.
jó ha figyelünk
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net) A konzervatív napilapban Heinz Dieter Kittsteiner történész veti fel annak a kérdését, hogy szükség van-e még szociáldemokrata pártra, és azonnal meg is adja a választ: az SPD nem nélkülözhetetlen. A pártok történelmi jelenségek: felemelkednek, ha képesek válaszolni a társadalmi kérdésekre és elsatnyulnak, ha a kor problémáit nem ismerik fel. A ma valódi kérdése a kapitalizmus globalizációja. Korán örültek mindazok, akik ünnepelték a keleti tömb összeomlását. A globalizáció elõbb a gazdaságilag gyengébb rendszert semmisítette meg, most a nyugat-európai jóléti államok vívmányait rendíti meg. Az SPD és a szakszervezetek olyan tehetetlenül bámulják ezt a jelenséget, mint nyúl a kígyót. Addig, amíg a jóléti állam kiadásai nem ütöttek túl nagy lyukat a költségvetésen, még mûködött a dolog. De ezek a szép idõk már véget értek. A szakszervezetek mára a foglalkoztatottak munkanélküli-ellenes harci csapatává váltak. Középkádereik, a még megmaradt tagok szájába sípokat dugnak, és az utcára szólítják õket olyan követelésekkel, melyek a tüntetõkbõl csinálnak munkanélkülit. Ma már világos, hogy a szociáldemokrácia háború utáni aranykora egyúttal a nyugati tõke világpiaci dominanciájának idõszaka volt, melybõl a német munkás is szépen profitált. Az SPD minden intellektuális kisugárzását elveszítette. A kisemberek menekülnek a párttól, éppen úgy, mint a szakszervezetektõl. Mindkét szervezet csak magának köszönheti a helyzetet, hiszen a „Van valamid, vagy valaki!” szocializmust prédikálták. Most, hogy immár egyre szûkösebbé válnak a javak, a szocializmus népszerûségének is vége. Az SPD és a szakszervezetek fogyasztóvá nevelték a munkásokat és alkalmazottakat, akiknek a gondolkodásának középpontjába a vásárlóerõt tették. Ami az egyik szereplõnek fogyasztás, az a másiknak bérköltség vagy adó.
Nem számíthatnak „csatlakozási osztalékra” az új EU-tagok: az életszínvonal nem fog javulni, és akár hat évtizednek is el kell telnie, amíg a korábbi tagok átlagos szintjét elérik – jósolja az Economist Intelligence Unit. A csatlakozás kifejezetten kedvezõtlen hatásaként egyes államokban még csökkenhet is a reformok végrehajtására irányuló hajlandóság. A húsz éve leggyorsabb világgazdasági növekedés valamelyest lassul jövõre és 2006-ban, csakúgy, mint a globális fellendülés dinamójának tekintett Egyesült Államokban – jósolja az EIU. Az euróövezetben mérsékelt ütemben folytatódik a gazdaságok talpra- állása. Régiónkban az EIU a lengyel gazdaságtól várja a legjobb teljesítményt, ahol a tavaly még csak 3,8 százalékos növekedés az idén 5,3 százalékra gyorsul. Az irányzat mögött a lengyel vállalati szektor pénzügyi helyzetének javulása, beruházásainak felfuttatása, illetve a kivitel élénkülése áll. Magyarországgal kapcsolatban azt emeli ki az EIU, hogy a versenyképesség csökkenése és a makrogazdasági nehézségek miatt 2003-ban 2,9 százalékra lassult a növekedés, amely az idén – a beruházások és a kivitel megélénkülésének köszönhetõen – elérheti a 3,6 százalékot. Szlovákia esetében szintén az exportot jelöli meg az elemzés a fellendülés legfontosabb forrásaként. A kelet-közép-európai régió középtávú gazdasági kilátásait összességében kedvezõnek ítéli az EIU, mert a 15 régi EU-tagállamban tapasztalható fellendülés erõs keresletet támaszt, emellett várhatóan erõs marad a térségbe irányuló közvetlen külföldi tõkebefektetés. A következõ években várhatóan legalább 4 százalékos növekedés a tõkejavak és a technológia bevitelén, az infrastruktúra javulásán és a növekvõ megtakarítási rátákon nyugszik majd – írta a Világgazdaság. Forrás: gondola
Forrás: Keresztes Lajos – MNO
7
Tamás gondnok és a kõmûves maradt. Meg persze a Budapestrõl leszállított, fõpolgármesterünk tulajdonában levõ arab telivér kanca és annak csikaja élvezi ott mostanság a csodás panorámát.
Rijeka – Megtaláltuk Demszky Gábor Adria-parti nyaralóját. A fõpolgármester nyilvánosság elõtt féltve titkolt, 130 négyzetméter belterületû pompás üdülõháza Abbáziától harminc kilométernyire, egy isztriai kisfaluban, közvetlenül a tenger fölött egy romos ház alapjaira épült. A lak másfél év alatt készült el, s bár vezetékes víz nem jut el odáig – azt lajtos kocsi hordja fel -, ingatlanszakértõ szerint értéke az érte kifizetett ötmillió forintnyi eurónak immáron sokszorosa. Mindezt a havi 671 ezer forintos bruttó fizetésébõl szorította ki. Hamisítatlan isztriai stílusban pompázik a terméskõbõl épült vadonatúj ház, udvarát azonban frissen telepített, haragoszöld színû angolpázsit borítja. A kilátás fantasztikus. Alatta az Adria hullámzik, a túloldalról a Cresz sziget erdei zöldellnek, kelet felõl pedig Rijeka tornyai integetnek. Demszky Gábornak a Kusari nevû piciny faluban felépült nyaralója látványában alighanem ínyenc építészek ízlése sem igen találhat kivetnivalót. – Nekünk nagyon jó az, hogy Budapest fõpolgármestere éppen itt talált magának telket – mondja Runko Valdi, az érintett járás vezetõje. – Csak remélni merjük, hogy lesznek itt magyar követõi, hisz telekbõl akad itt bõven, Demszky úrhoz hasonló, módos befektetõkbõl pedig elkelne még néhány. Dani Popeskic, a közeli Moscenicka Dragában élõ nyugalmazott építésztõl tudtuk meg, hogy a fõpolgármester éppen az õ 8
ÉRT AZ INGATLANBIZNISZHEZ „A magyar politikusok leginkább kedvelt nyaralóhelye a horvát tengerpart… Demszky Gábor már egy romos házat is vásárolt Dalmáciában.” (Magyar Hírlap, 2003. július 14.) „Demszky Gábor fõpolgármester vagyonnyilatkozata a legáttekinthetetlenebb, de a legsokatmondóbb. Kiderül belõle, hogy valószínûleg Demszky ért leginkább az ingatlanbizniszhez… Így futotta Demszkynek két lakásra is Budakeszin (egyiknek csak résztulajdonosa), továbbá egy horvátországi nyaralóra.” (Magyar Hírlap, 2004. február 4.) „Demszky Gábor fõpolgármester Dél-Horvátországban vásárolt pár éve – elmondása szerint – egy romos házat.A nyaralás alatt folyamatosan próbálják helyreál>>
településén szerzett tudomást a mesés helyen levõ telekrõl. - Éveken át itt nyaralt nálunk, s egy ismerõse találta meg neki Kusarit – meséli beszélgetõtársunk, aki szerint egy csöppet sem furcsa, hogy 2002-ben a telek ma már nevetségesnek tûnõ, ötmillió forintért lett a budapesti gazdáé. – Akkor még nagyon alacsonyak voltak az árak, nem beszélve arról, hogy a telken levõ házat elõbb le kellett bontani, s teljesen újjáépíteni. Most viszont Tonko Kraljics rijekai ingatlanszakember szerint a ház mai állapotában akár 100 millió forintot is megér. Elhisszük neki, hisz láttuk. A kissé ízléstelenül hivalkodó fémbõl készült erkélyt és a házat földbõl megvilágító reflektorokat leszámítva tényleg pompás nyaralóra lehet büszke a fõpolgármester. Barátai és párttársai már láthatták, hisz mint megtudtuk, az európai parlamenti választások után, egy megaparti keretében mindahányan a lakban ünnepeltek. Demszky Gábor az ott jártunk elõtti napon utazott haza, s a háznál csak Fecskés jó ha figyelünk
lítani az épületet, ahol még egyelõre víz sincs.A fõpolgármester jó kapcsolatba került a helyi halászokkal, akikkel együtt is pecázik – olvasható az Axel.hu-n.” (Axel.hu 2003.július14.) MEGVETTÉK AZ EGÉSZ FALUT A fõpolgármester úrtól szerettük volna megtudni: miért kell féltve titkolni azt, hogy nem tucatépítmény, hanem igen nagy értékû tengerparti nyaralója épült fel az Isztriai-félszigeten, õ azonban meg sem hallgatta, mi érdekli a Blikket, hanem közölte: kérdésünkkel forduljunk a Városháza sajtóosztályához. Endrényi Balázs ott elmondta: az öt házból álló ingatlan együttesre családi kölcsönökbõl és ingatlaneladásokból jött össze a pénz, s az egykor volt öt házból álló kis falut Demszky és felesége négy barátjával közösen vásárolta meg. Forrás: Gáspár Mihály – Blikk
Rég láttuk egymást német barátommal, bõven van mit mesélnünk, a vacsora utáni beszélgetés elsõ témáját mégis friss úti élménye kínálja: szerinte Budapest látványos és érthetetlen zuhanásban (Absturz) van, a város, azon belül utcái, közterei, parkjai, házai, közlekedése, üzletei és vendéglõi botrányosak. Konkrétabban: a járdák koszosak (nyilván nem takarítják), a parkok is szemetesek, a házak agyonmázolva és -ragasztva plaká-
jó ha figyelünk
tokkal (látott olyan hirdetõoszlopot, amelyrõl mázsányi papírréteg szakadt le), a közlekedés szánalmas, az üzletek „balkániak”, a vendéglõkbõl eltûnt a korábban megszokott német étlap, a kiszolgálás nevetségesen amatõr és felháborítóan csalárd. Autós lévén választékosan megemlékezett az utak állapotáról. Messzirõl jött ember azt mond, amit akar, mondják, lipcsei barátom ítéletének azonban súlyt ad, hogy harminc éve ismeri a magyar
9
fõvárost, és gyakran megfordul sikeresebb helyeken is. Pedig a metrót nem is láttad – feleltem –, nem utaztál a 6-os villamoson, egy panzió udvarán parkolsz. Mentségül elmondtam, hogy Budapest fõpolgármesterét már negyedszer ültette székébe a baloldal piszkos hatalommegosztási alkuja és az újra meg újra becsapott panelnépség szavazata, hozzátéve a pesti viccet, hogy Demszkyék az utcák kátyúit kutyaszarral készülnek betömni. (Ez nem vicces.) Nem újságoltam el neki azokat a botrányokat, amelyek a – Budapesttel szemben – rendkívül sikeresnek mondható fõpolgármester fényûzéséhez kapcsolódnak. Nem akartam untatni, másrészt, amióta tudja, hogy Demszky rég kiköltözött a városból Budakeszire, és onnan jár be hivatalába, már nem lepõdik meg semmin. Beszélgettünk a háború és az NDK örökségétõl immár végképp megszabadult Lipcse építészeti reneszánszáról, szembeállítva a budapesti városkép silány és kaotikus formálódásával, és arról, hogy Németországban nem lehet a városok (zöld) területeit, ingatlan- és közmûvagyonát úgy elherdálni és elidegeníteni, mint nálunk. Közben balatoni fogast ettünk és somlói bort ittunk: Budapesten kívül is van élet Magyarországon. Tudja ezt Demszky Gábor is, nyilván ezért költözött ki e koszfészekbõl a zöldbe, ezért bulizott ki egy jó állást Brüsszelben is, és ezért újított magának egy tengerparti villát a kies Isztriai-félszigeten. Eddigi városatyai (és politikusi) mûködése nem sok tudást árult el, de azt el kell ismerni: tudja, mitõl döglik a légy. Szegény szamizdatos ifjúságához képest szépen halad
10
a maszek ingatlanfejlesztés terén, eddigi lakásainak gyûjteményéhez csak kedvenc fényképezõgép-kollekciója fogható. Még sûrû válásai, vagyonmegosztásai sem fogják vissza látványos gyarapodását. Ahogy a város süllyed, úgy emelkedik a tettek embere. Apropó, tettek. Néhány emlékezetes a tizennégy évbõl: hobbilovaglás a budai erdõkben, fejre eséssel; március 15-i beszéd „El a kezekkel a Magyar Hírlaptól!” sipítozással, az alkalomhoz illõ tornacipõben Petõfi lábánál sétálgató No. 3. nejjel a háttérben; röpke ámokfutás az SZDSZ elnökeként; utazások a világ hét sarkára, Almatitól Rióig, ápolni a „kapcsolatokat”. Gyorshajtás lejárt jogsival, attól fogva furikázás sofõrrel vagy havi 156 ezer forintért bérelt dzsippel (a Magyar Hírlap nem hálálta meg a kiállást). A többi felejthetõ. A jelek szerint már a baloldali sajtó is besokallt Demszky „tetteitõl”, egy ideje náluk sem tabu téma a városkép és közlekedés csõdje. Szapulják a városvezetést. Bulvárlap hozta címlapján a százmilliós adriai villát (az ismert havi jövedelmével egybevetve), és a leleplezõ cikkeket már csak a Bánó András-színvonalú média szánalmas-röhejes telefoninterjúja próbálja kontrázni a kínosan magyarázkodó, még a családi intimitását is beáldozó Demszkyvel. Dereng a remény, hogy valamiképp megszabaduljunk a sikertelen, elszegényedõ magyar fõváros immár minden határon túlment fõpolgármesterétõl – és klikkjétõl. A barátom már Prágában van, ott szívesebben költi a pénzét. Forrás: Ludwig Emil – MNO
jó ha figyelünk
Az MSZP társadalompolitikai tagozatának ülése
Az õszi kongresszusig ne legyen kormányzati személycsere, az egészségügyben és az oktatásban ne legyen további piacosítás – erre jutott szombaton az MSZP társadalompolitikai tagozata. A héten másodszor elemezte a tagozat az Új Magyar Szociáldemokrácia címû, Hiller István nevéhez fûzõdõ szocialista programtervezetet. A dokumentumtól senkinek nem kell tartania, mert „ez így csak papírtigris” – vélte Gazsó Ferenc. A szociológus szerint a dokumentum nem foglalkozik az állami szerepvállalás korlátozásával, nem rajzolódik ki belõle koherens államfelfogás, az egészségügy esetében pedig épp a tõke nagyobb részvételét támogatja. Nem említi az adórendszert és a jövedelemelosztást. „Amit tárgyal, azt rosszul tárgyalja, amit nem, azok meg a kardinális kérdések.”
A tanácskozás résztvevõi leggyakrabban a kormány neoliberális gazdaságpolitikáját, a „feltételeket szabó liberális barátaink”-at kritizálták; néhányan megalkuvónak és bankárkormánynak titulálták a koalíciót, és a liberális tanácsadók túlzott befolyásáról szóltak. „Anno a szovjetek alá tartoztunk, most Amerika alá. Nem lehet megváltoztatni a kapitalizmust, ezért az MSZP-nek a tõkével szemben a társadalom érdekét kell képviselnie” – Hegyi Gyula szerint errõl szól mozgalmuk, amióta „lemondott bolsevik forradalmár múltjáról”. A párt európai parlamenti képviselõje szerint a Nemzeti Tankönyvkiadó vagy a Szerencsejáték Rt. tervezett privatizációja merénylet a baloldal ellen. Hogy a társadalompolitikai tagozat mennyire nem egységes, jól mutatták az egymásnak homlokegyenest ellentmondó
kijelentések. Míg Velenczei Ágnes, a tagozat egyik szervezõje szerint a szociáldemokrácia célja a tõkés társadalom megdöntése, és ki kell mondani, hogy a szociáldemokráciának nem a kapitalizmus a világképe, addig Kerényi György ügyvivõ úgy vélte, borsódzik a hátuk, ha balosnak titulálják õket: a vádakkal ellentétben õk nem tõke- vagy egyházellenesek. Kerényi a nemzeti baloldaliságot hangsúlyozta: a magyar nemzetnek 15 millió tagja van, az egyházak pedig nagy történelmi korszakokban átmentették a nemzettudatot és a nemzeti kultúrát. Pitti Zoltán közgazdász szerint Magyarországon – és ez Európában példa nélküli – eddig csak az állami vagyon lebontása dominált; a szociáldemokrácia programjának színt kell vallania a jövedelem-, a fogyasztás- és a vagyonarányos közteherviselés elvérõl. Kulcskérdés, hogy meddig érvényesíthetõk a piaci mechanizmusok (meddig terjednek a liberális eszmék), illetve hol kell belépnie az államnak. Vállalni kell a fokozatos jövedelemfelzárkóztatást, mert a rendszerváltás óta más országokhoz képest nálunk nem mérséklõdtek a jövedelmi különbségek. Kósa Ferenc parlamenti képviselõ, a Nagy Sándor vezette szocialista platform egyik vezetõje szerint a koalíció ideológiai, erkölcsi és politikai válságban van. A párt és a kormány okot adott arra, hogy egymillió választó bizalmát elveszítse. Az MSZP-t a nép nem ideológiai okokból bízta meg kétszer is kormányalakítással, hanem mert azt remélte, hogy nem védelmezik a törvénytelenséget. „Ezeket az egyszerû dolgokat nem tartottuk be.” Ennél is élesebben fogalmaz Rózsa András a tanácskozásra írott memorandumában: a pártelit egyes tagjainak önzõ, erkölcstelen magatartásáról, a „pártok mögötti gazdasági érdektársulások megegyezéses mûködésérõl”, gyanús privatizációkról, feltáratlan visszaélésekrõl, a „zsákmánypártiak politikaformáló hatalmának kialakulásáról” ír. Az ülésen végig részt vevõ Kovács László szerint kormányzásuk dilemmája, hogy miként lehet összhangot teremteni a hosszú távú társadalompolitikai és a rövid távú célok között. „Ha eltúlozzuk a hosszú távúakat, elveszítjük a választást. Ha a rövid távúakra koncentrálunk, zsákutcába jut a gazdaság és az ország fejlõdése.” A pártelnök találkozóra hívta a tagozat vezetõit Lendvai Ildikó frakcióvezetõvel és Kiss Péterrel, a Baloldali Platform vezetõjével. Információink szerint a kongresszusra összefoghat egymással a Kiss Péter által fémjelzett baloldali, és a Nagy Sándor vezette platform. Forrás: Varró Szilvia – Népszabadság
jó ha figyelünk
11
„Mûködésképtelen, jövõkép nélküli érdekközösségnek” tartja a szocialista pártot több, a nevét nem vállaló fiatal szocialista. A Balternatív néven csoportba szervezõdött fiatalok megújítási programot hirdettek a neten és postai úton toboroznak híveket – írja a Népszabadság. A párt szervezeti átalakítását a Fidesz mintájára hajtanák végre, megyei szint helyett a választókörzeteket téve meg alapegységnek. Az MSZP „rugalmatlan, átláthatatlan, múltba visszanyúló alá-fölérendeltségi viszonyokba beleágyazódott, mûködésképtelen” párt – állítja Gondolatok a Magyar Szocialist Párt Pártújító Kongresszusához címû, az interneten és postai úton terjesztett dokumentumában egy magát Balternatív néven nevezõ csoportosulás. A nevüket nem vállaló, az MSZP megújításán dolgozó fiatalokból álló csoport a párt teljes átalakítására tett javaslatot. A Népszabadság szerdai cikke szerint a pártbeli fiatalokból szervezõdött csoportosulás szerint az MSZP „jövõkép nélküli érdekközösség”, amelyben egy szûk érdekcsoport évekkel ezelõtt megszerezte és azóta „bebetonozva” magánál tartja az irányítást. A csoport honlapján közzétett véleményük szerint a párt megújítására tett kísérletek erõtlenek. ERÕTLEN, ÁLTALÁNOS, ALIBI Hiller István Az új magyar szociáldemokrácia címû programja „nem konkrét és világos”, a pártelnökségért a kultuszminiszterrel versengõ Szili Katalin dolgozata „nagy általánossággal megfogalmazott elvi szintû állásfoglalás”, Lamperth Mónika belügyminiszter az alapszabály módosítására elõkészített javaslata pedig „csupán alibiváltozásra elegendõ lendülettel íródott”. A Gondolatok szerzõi ehhez képest a párt teljes – nyomaiban a Fidesz mintáját követõ – megújítását javasolják. Javaslatuk szerint a „pártújító” kongresszuson csak a pártdelegáltak szavazhatnának, a saját jogú küldötteket tartózkodásra kérik. A delegáltak kiválasztásánál fordított kvótát javasolnak, azaz véleményük szerint a küldöttek nyolcvan százalékának 35 évnél fiatalabbnak kellene lennie.
ták választott tisztviselõi idõközönként vagyonnyilatkozatot tennének. Emellett átláthatóan, bértáblaszerûen szabályoznák a párttisztségek után járó jövedelmeket is. KEVESEN VÁLASZOLTAK, DE ÕK SZILIT SZERETNÉK Pozícióosztással próbál bázist építeni magának az MSZP-n belül Medgyessy Péter: a Magyar Hírlap értesülései szerint a kormányfõ a harminc év körüli szocialista politikusokat tömörítõ Mozaik Klub tagjait próbálja magas beosztás ígéretével magához csábítani. A Mozaik Klub tagja Újhelyi István miniszterelnöki tanácsadó és a Gyurcsány utódjaként emlegetett Mesterházy Attila, a sportminisztérium politikai államtitkára is. Mesterházy egyébként megismételve az Indexnek adott nyilatkozatát a Hírlapnak is tagadta, hogy Medgyessy felkérte volna a sporttárca élére. A Hírlap úgy értesült, hogy Gyurcsánnyal folytatott harcában Medgyessy Szili Katalinnal kötne szövetséget. A házelnököt a párt reformplatformja támogatja, a tömörülés sem Gyurcsánnyal, sem Medgyessyvel nem szimpatizál. Szili eddig nem kötelezte el magát egyikük mellett sem. A Hírlap felkérésére a Medián közvélemény-kutató felmérést készített arról, a választók kit látnának szívesen az MSZP élén. A kérdés kevéssé mozgatta meg a közvéleményt, mindössze huszonkilenc százalék-
nyian nyilvánítottak véleményt. A válaszadók harminchat százaléka Szili Katalint, egyötöde az országosan alig ismert Hiller Istvánt – Gyurcsány szövetségesét – látná szívesen a szocialisták elnökeként. A harmadik legnépszerûbb a jelöltséget nem vállaló Lendvai Ildikó, Gyurcsányt tizenegy százalék támogatja. A válaszadók alacsony száma miatt a június végén készült felmérés hibahatára igen magas. Forrás: Index
KÖVETNÉK A JOBBOLDALI MINTÁT A pártszervezet megújítása során a Fideszhez hasonlóan eltörölnék a megyei szintet, azt a választókörzeti szervezetek helyettesítenék. Javaslatuk szerint az MSZP-t a jelenleginél kisebb, a frakcióvezetõvel és a választmányi elnökkel kiegészülõ öt-hét tagú elnökség irányítaná. A csoport szeretné, ha az üvegzseb-programot a pártra is kiterjesztenék, a szocialis12
jó ha figyelünk
ROMLÓ MAGYARORSZÁGKÉP Magyarországgal a nyugati sajtó elkezdett kiemelten foglalkozni mostanában, az uniós csatlakozás jelenti az apropót. A Guardian címû, brit baloldali napilap egyik legjellemzõbb Magyarországra vonatkozó adatként azt emelte ki, hogy a szavazók 84 százaléka voksolt az ország európai integrációjára és mindössze 16 százalék volt ellene. Ezt az adatot nem minõsíti a cikk szerzõje, ám máshol az adatokkal sokszor úgy bánik, mint a magyar viszonyokat nem ismerõ személy. A „fõmagyar" Gábor Zsazsa szellemiségû nyugatiak könnyen félreismerik országunkat. Ilyenek voltunk? Nagyjából korrekten vázolja a szerzõ a magyar történelmet, de néhány apró bökkenõ azért mégis akad az írásban. A magyar történelem 1459-cel kezdõdik a Guardian adatolása szerint. Azt mindenesetre jó néven vehetjük az összeállítás közlõjétõl, hogy a magyar történelem általa említésre méltónak tartott elsõ fontos periódusát rögtön aranykorként aposztrofálja. Aranykor után persze mindig jön a hanyatlás. A hanyatlás okaként a cikkíró a török igát jelöli meg. 1699-ben kiûztük a törököket, majd 1873-ig semmi említésre méltó esemény nem történt ebben az országban, gondolhatja a tájékozatlan Guardian-olvasó. A lap korrekten megemlékezik az elsõ világháborúról, a trianoni békérõl, hazánk szovjet megszállásáról, 1956-ról, a köztársaság 1989-es kikiáltásáról és a tíz évvel késõbbi NATO-csatlakozásról. A huszadik századi rész tehát szinte mindenre kiterjed, csakúgy, mint a gazdasági elemzõ fejezet. Igazán érdekes, hogy milyen névregisztert állított össze az újság azokból a magyarokból, akikre büszke lehet Európa. A listán olyan ne-
jó ha figyelünk
vek kaptak helyet, mint Gábor Dénes, Gábor Zsazsa, Lugosi Béla, Soros György, Rubik Ernõ és Bíró László. Szinte kivétel nélkül olyanok, akik nem Magyarországon váltak sikeressé. Az összeállítás készítõje a The Observer címû mértékadó hírlap listáját is közli. Rubik Ernõ az egyetlen összekötõ kapocs a két névsor között, bár valószínû, hogy az Observer az idõsebbik Rubikra, tehát a repülõgépmérnökre utalt, a Guardian viszont a feltaláló kiemelkedõ szerepét emeli ki. Tanulságos az Observer listáját is végigolvasni. Rubik Ernõ mellett Liszt Ferenc, Bartók Béla, az átváltozó-mûvész Harry Houdini (õ már egy Amerikába tartó hajón született), a Nobel-díjas író, Elie Wiesel, valamint Arthur Koestler és Szerb Antal érdemelte ki, hogy évtizedek múltán is megemlékezzenek a vezetõ brit lapok róluk a magyar uniós csatlakozás okán. Elképesztõ tájékozatlanság, szellemi nemtörõdömség a Guardian közleménye. (1) Ugyancsak egyfajta magyarországkép-hamisításra mutat rá az ismert baloldali történész, Ormos Mária, amikor szellemi nagyapákat keresve beleásta magát az 1929-es gazdasági világválság históriájába, a korabeli magyar visszhangokat keresve. A krízis árnyéka ma is itt van felettünk, mutat rá, hogy minden út a ’29-es gazdasági világválsághoz vezet vissza. A nagy válság magyar visszhangja abból az idõbõl származik, amikor még a magyar szellemi élet együtt haladt a világgal. Kitûnõ, és persze, elfelejtett elemzõkre és analízisekre talált, de mert ezekre jó negyven éves csend borult, elõ kellett ásni õket. Nem mintha a nagy krízis és fõleg a következményei feledésbe merültek volna, hiszen azóta sem volt 10-20 válságmentes évnél több egyhuzamban. Ormos könyve azt mutatja be, hogy a magyar szellemi közélet hogyan vála-
szolt a világválságra. Körképet ad arról a problematikáról, amelyet a XX. század legnagyobb kihívásának tekint. Könyvek, cikkek, viták, egész sorát találta meg, ezek mind a válság jellegét, tüneteit, részleteit taglalják. Ebben a körképben találunk jól ismert neveket és olyanokat, akikrõl sosem hallottunk. A történész egyik tanulságként azt mondja, hogy a magyar történelemben a nagy megrázkódtatás is maga alá temette a nem politikaképes értelmiségi közösségeket, amelyekben mindig bõven voltak mûvelt, olvasott és bátor gondolkodók. Ezen a téren azóta sem fejlõdtünk sokat. 1. Magyarországa a baloldali The Guardian-ben. MTI, NSZ 2. Elfeledett szellemi nagyapák 1929-bõl. MR JAVULÓ MAGYARORSZÁGKÉP: STABIL A POLITIKAI RENDSZER, JAVUL A GAZDASÁG HELYZETE Két független intézet elemzése szerint optimistán várhatja az EU-csatlakozást Magyarország. Magyarországon alacsony a politikai és közepes a gazdasági kockázat – állapította meg a Political Capital Institute (PCI) közéleti elemzõ intézet és a Figyelõ gazdasági hetilap közös Országjelentése. Az EU-hoz csatlakozó Magyarországot és a többi közép-kelet-európai államot is immár megszilárdult, konszolidált demokráciának tartja a Freedom House 2004. évi jelentése is. A független amerikai szervezet évente közzéteszi értékelését a közép-kelet-európai demokratikus átmenetrõl. Az évenként nyilvánosságra hozott PRI (politikai kockázati index) értéke 2003-ban 71 pont volt, azaz Magyarország alacsony politikai kockázattal rendelkezõ ország. Ehhez hozzájárul, hogy Magyarországon a kormányok kitöltik teljes hivatali idejüket, illetve az uniós csatlakozás közeledtével egyre több területen sikerült teljesíteni az európai elvárásokat. Az ország politikai kockázatát növeli viszont, hogy továbbra is lassan és költségesen mûködik az állam, elhúzódik a közigazgatási reform, és a politikai elitet gyakran érik olyan vádak, hogy beavatkozik a média mûködésébe, és korrupciós ügyekben válik érintetté. A PCI szakértõi 2004re a politikai kockázat további kis mértékû csökkenését prognosztizálják. Az elemzõk szerint ezt a tendenciát csak valamilyen váratlan esemény vagy hirtelen gazdasági visszaesés fordíthatja meg. A jogbiztonság mutató 79 pont. A különbözõ kockázati tényezõk közül a legmagasabb értéket mutatta, így a legstabilabbnak bizonyult a jogbiztonság. 1998-tól érvényes az a tendencia, hogy minden ötödik peres ügyben fellebbeznek. A jogbiztonságot leginkább ve13
szélyeztetõ fejlemény azonban inkább a perek elhúzódása. A bíróságok évek óta 150 ezer folyamatban lévõ ügyet „görgetnek” maguk elõtt. A jogbiztonságot mégis stabilnak ítélik, mert az ítélõtáblák felállítása jelentõsen csökkentheti a perek elintézési idejét. Az elmúlt években folyamatosan nõtt a parlamenten kívül meghozott jogszabályok, a miniszteri rendeletek száma. Ez a trend illeszkedik abba az Európa-szerte követett modellbe, hogy a kormány a parlament felhatalmazása alapján nagyobb szerepet kap a végrehajtásban. Az állam és gazdaság 78 pontot kapott. Ez a második legpozitívabb értékelés. Tartós állami tulajdonban már csak néhány nagyobb vállalat van, amelyek nem befolyásolják jelentõsen a magyar gazdaság életét. Új fejlemény, hogy újraindult mind a közvetlen, mind pedig a tõzsdei privatizáció. A stabilitás érték 72 pont: a stabilitási alindex számításakor a kormány teljes cikluson átívelõ hivatalban maradását, a minisztercserék gyakoriságát, a belsõ fenyegetettség-érzet alakulását és a közbiztonságot vizsgálták. A szakértõk szerint Magyarország politikai rendszere stabilnak tûnik, hiszen eddig minden kormány kitöltötte négyéves mandátumát, nem voltak idõ elõtti parlamenti választások, kormánybukások. A kormányok változásai, illetve a kormányokon belüli fluktuáció növekvõ stabilitást mutatnak a rendszerváltozás óta, a jelenlegi kabinet azonban e területen az elsõ évben gyengébb volt, mint két elõdje, és megfelelt az Antall-kormányénak. A jelentés szerint egy ország belsõ fenyegetettség-érzetét jól mutatja a büdzsé hadikiadásokra fordított aránya. Magyarországon a költségvetési kiadások honvédelemre fordított aránya folyamatos emelkedést mutatott 2003-ig, ám ebben a NATO elvárásainak való megfelelés dominált. Magyarországon a terrorveszély 2003-ban csekély, de nem elhanyagolható fokú volt, ami az iraki hadmûveletek miatt emelkedett. Szomszédos államban ugyanakkor nem zajlott háború, ezért az 1999-es jugoszláviai NATO-támadáshoz képest Magyarország biztonsági szempontból kisebb kockázatú volt az elmúlt esztendõben. Az elmúlt öt évben csökkent az ismertté vált bûncselekmények száma, ugyanakkor kis mértékû romlás figyelhetõ meg a nyomozások eredményességében. Az idegenellenesség 70 pontot kapott, vagyis némi javulást regisztráltak. A magukat nyíltan zsidóellenesnek valló magyar állampolgárok aránya 1997-ben 13 százalék volt, 2003-ra ez az arány 6 százalékra esett vissza. A zsidóellenesség alakulásához hasonlóan a magukat nyíltan romaellenesnek valló lakosok száma is szignifikáns csökkenést mutatott az elmúlt öt évben. A korszerû állam 69 pont: a közszférában dolgozók aránya az egyik legmagasabb Magyarországon, ahol az összes munkavállaló 14
több mint egyötöde állami alkalmazott. Az EU-ban ez az arány átlagosan 14 százalék. Az állami hatékonyságot tovább rontja az elavult közigazgatási rendszer, és eddig elmaradt a közigazgatási reform. Magyarországon a bürokratikus berendezkedés továbbra is inkább a gondoskodó, mintsem a szolgáltató államot jelenti. A sajtószabadság 63 pontot kapott: a legrosszabb eredményeket a sajtószabadság és a korrupció terén mutatta fel Magyarország 2003-ban. Magyarországon a sajtó- és szólásszabadság intézményes és jogi feltételei a fejlett demokratikus országokhoz hasonlóan a rendszerváltás óta adottak, az ezekkel kapcsolatos vétségek sokkal inkább etikai, mint jogi természetûek. Bár a szervezet évente megjelenõ értékelései szerint a magyar sajtó folyamatosan a „szabad” kategóriába tartozik, az elmúlt öt évben egyszer sem került be a legszabadabb sajtójúak közé, ugyanakkor az Egyesült Államok és a legtöbb közép-európai állam is ebben a kategóriában foglal helyet. A korrupció 61 pont: a Transparency International elemzései alapján Magyarország korrupciós indexének értéke stabilan a közepes mértékû korrupciót jelzõ 5-ös érték körül alakul, ezáltal hazánk az országok kevésbé korrupt felsõ harmadába tartozik. A gazdasági kockázati index (EcoRisk) a negyedévente közzétett aktuális értéke szerint 52 pont, vagyis a Figyelõ által felkért gazdasági elemzõk számításukkal arra az eredményre jutottak, hogy a magyar gazdaságot közepes kockázat jellemzi. Az EcoRisk 2003 negyedik negyedévi értékét javította a magyar gazdaság élénkülése, a konjunkturális kilátások javulása. Ezek a tendenciák azt mutatják, hogy a tavaly kifejezetten veszélyessé vált egyensúlyi helyzet után felszálló ágba kerülhet a magyar gazdaság. Még mindig nagy kockázatot jelent
azonban a tetemes költségvetési deficit, amit a lakossági megtakarítások elapadása miatt csak külföldrõl lehet finanszírozni. A gazdasági kockázati index szakértõi úgy látják, hogy 2004-ben a gazdasági kockázat csökken, és az egyensúly várható javulása miatt még arra is van esély, hogy Magyarország a közepesbõl elmozdul az alacsony kockázatú kategóriába. Az alindexek értéke: Konjunktúra alindex: 63,7 pont Pénzügyi alindex: 60,8 pont Egyensúlyi alindex: 29,4 pont, Munkaerõ-piaci alindex: 55,1 pont. (gondola, MTI, Népszabadság, Népszava nyomán, cgp)
EUROATLANTI ORSZÁGIMÁZS: MI VÁLTOZOTT?! A Maxim magazin a Parlament fotójával illusztrált cikkben sorsolja ki olvasói között a 37 dollár értékû egykori szovjet tagállamot, kikapós szobalányokkal és vodka-reggelivel. A hírek szerint már kiválasztották az ország ideiglenes uralkodóját is. Tony Curtis mégis jó munkát végzett, az örök elégedetlenkedõk, a savanyúpofák, a kishitûek felsültek, Magyarország talán a levitézlett színész országimázs-tevékenységének is köszönhetõen bekerült a világ köztudatába. Hazánk már nem csak a mûvelt kevesek, az olcsó munkaerõre gerjedõ multik és a mindenre felkészült kalandturisták számára ismert, derült ki a Maxim, amerikai férfimagazin áprilisi számából. Az XY kromoszómába kódolt érdeklõdési körön – a nõkön, autókon, lengén öltözött modelleken, fegyvereken, nagymellû színésznõkön és az idei bikinidivaton – túl ugyanis bekerült a lapba országunk fõvárosa, Budapest is. Nemzeti büszkeségünket csak az csorbíthatja, hogy a parlamentet, a Dunát és a Gellért-hegyet ábrázoló fotó a Maxim szerint egy Karjakisztán nevû országban készült.
jó ha figyelünk
A pontatlanságtól eltekintve az írás egyaránt felkeltheti politikusok, üzletemberek és az ország jövõjéért aggódók figyelmét. Sõt, az EU-csatlakozásnak köszönhetõen az ügy minden bizonnyal világpolitikai jelentõségre is szert tesz. A magazin ugyanis „Vegye, vigye!” feliratú fejléc alatt 37 dollár 42 centért árusítja a „kis, független” országot, a Szovjetunió egykori tagállamát. Az összegben benne foglaltatik a Palota (a Parlament), és ami vele jár: a „hat darab (tüzes) szobalány, vodka reggeli a nap bármely szakában, kimeríthetetlen borscs-tartalékok” és bónuszként egy „áldozni való birkákból álló nyáj". Az ügy hátterérõl a lap annyit árult el, hogy a borsccsal és vodkával folyó, ex-Szovjet kánaánt a munkatársak pókeren nyerték. A megkímélt állapotú, garázsban tartott országot új tulajdonosai rövid használat után mégis áruba bocsátják, amelynek érdekében nemrég visszavonultak a kormányzástól, és megkoronázták egyik alattvalójukat. Vevõ a kiírás szerint egyébként bármelyik Maxim-olvasó lehet, aki ellátogat a magazin weboldalára és beszáll az ott folyó nyereményjátékba. Az internetes média megjegyzése ehhez a fertelmes magyarországképhez: hogy a magazint próbálkozásaik ellenére sem sikerült elérniük, így számos kérdés továbbra is nyitva maradt. Vajon milyen kapcsolatban áll a Maximmal Kövér László, aki már hetekkel ezelõtt tudta, hogy külföldrõl irányítják Magyarországot? Országunk új tulajdonosának lesz-e ereje betiltani a Supergroup további mûködését, vagy egy kanos biliárdjátékos gigantikus képe alatt fogjuk ünnepelni augusztus 20-át? Továbbá milyen kártyajátékon lehet lakályos, karibtengeri szigeteket nyerni? (1) Az Európai Unió bõvítése kapcsán a világsajtóban megjelenõ, az új tagokat bemutató sorozatokról közöl összeállítást a Ma-
jó ha figyelünk
gyar Hírlap is. A válogatásából kiderül, hogy az elmúlt idõszakban vetített filmekbõl a többi volt szocialista országhoz hasonlóan Magyarország sem jött ki valami jól, és a nyugati újságírók leginkább a szegénységet állítják középpontba. A CNN riportere a fogászati turizmust találta a legérdekesebb látnivalónak Magyarországon. Richard Quest háromfõs csapatával járta végig az EU tagjává váló országokat, igaz hazánkban is csak Sopronig, konkrétan a soproni fogorvosokig jutott. A fogászati ipar bemutatására saját esetét hozta fel: bár csak interjúra indult, pillanatok alatt a székben találta magát abban az ötvenezres városban, ahol 400 fogorvos él, és ahol az árak alig negyedébe kerülnek a nyugatinak, az ellátás pedig gyors és színvonalas. A CNN-ben látható kép azonban sokkal szívderítõbb, mint az, amelyet a legnagyobb brit (bulvár)lap, a The Sun vázolt fel olvasóinak. Az újság a tíz új tagállam kapcsán 75 millió éhezõ kelet-európai áradatával ijesztgette a briteket. A britek jelentõs részének fogalma sincs arról, hogy mely országok csatlakoznak az Európai Unióhoz – ez derült ki a legfrissebb, szerdán közzétett országos felmérésbõl. A brit választók 40 százaléka egyet sem tud megnevezni az unióhoz csatlakozó tíz új tagállamból. De vannak olyan területek, mint például Skócia, Wales vagy Észak-Anglia, ahol ez az arány 75-80 százalék. Azok körében, akik meg tudtak nevezni egy vagy több új tagállamot, a legismertebb Lengyelország és Csehország volt, 25, illetve 15 százalékos találati aránnyal. A fõ mumusnak a lengyeleket állította be, de a többi országnak sem sok jó szó jutott. Nem volt sokkal kíméletesebb a Reuters hírügynökség öt-hat perces epizódokból álló filmsorozata sem. A Magyarországról szóló rész alapján döbbenetes a különbség Budapest és az ország többi része
között. A Kelet-Európa Párizsaként aposztrofált fõváros épületeit, a Gundel éttermet fényûzõ plázabelsõkkel váltogatva mutatták be, miközben a vidéken uralkodó állapotokat falusi nyomortelepek képével érzékeltették. A Reuters Csehországot a bortermesztés Mekkájának, Szlovéniát a tengerimádók és a téli sportok paradicsomának, Lengyelországot a lendületes ipari fejlõdés fellegvárának mutatták. A Reuters szóvivõje, Susan Allsopp a Blikknek azt mondta: a filmet nem Magyarország reklámjának szánták, hanem a tények alapján akarták bemutatni, milyen témák foglalkoztatják az ország lakosait: „A film elkészítésében szerepet játszottak magyarok is, a forgatócsoportnak is volt egy magyar munkatársa.” (2) A jövedelmek terén meglévõ szakadék dacára viszonylag kicsi a különbség a régi és az új uniós tagországok fõvárosainak árszínvonala között – derül ki a német statisztikai hivatal összehasonlító elemzésbõl. A wiesbadeni székhelyû Statistisches Bundesamt a márciusi adatokat alapul véve azt állítja, hogy a legolcsóbb megélhetést biztosító Varsó és a legdrágább uniós metropolis, London között e téren csupán mintegy 1,7-szeres a különbség. Míg a lengyel fõvárosban a berlini árszínvonal 72, addig Londonban annak 128 százaléka jellemzõ. Budapesten 86 százalék a megélhetés költsége a berlini szinthez képest. A wiesbadeni statisztikusok a németországi fogyasztás szokások figyelembevételével készítették el árfelmérésüket. Az elektromos áram, a földgáz és a fûtõolaj ára együttesen 9,2 százalékát teszi ki az általuk számított indexnek, míg a benzin és a dízelolaj további 6,6 százalékot nyom a latban. A bútorok árai 5,1, a szórakozás, kikapcsolódás költségei 4,9, míg az éttermi árak 4,8 százalékkal részesednek a fogyasztói kosárból. A most közölt megélhetési költségindex nem terjed ki az ingatlanárakra, a lakbérekre és az adókat sem veszi figyelembe. A lista annyiban nem meglepõ, hogy a tizenöt jelenlegi tagország fõvárosai mind megelõzik a tíz csatlakozó államét. A különbségek azonban meglehetõsen csekélyek: a legolcsóbb uniós fõváros, Luxembourg és a ciprusi Nicosia között három százalékpontnyi eltérés sincs, míg a tízek között bronzérmes magyar fõváros és az abszolút elsõ London között másfélszeresnél is kisebb a különbség. Némileg meglepõ az is, hogy a német statisztikusok által összeállított lista utolsó helyén nem a legszegényebb csatlakozó országok (vagyis Lettország és Litvánia) fõvárosai állnak, hanem Prága és Varsó. (3) Végül egy jellegzetes, imázsárnyaló fejlemény a közelünkbõl. A szlovákok 21,3 százaléka úgy ítéli meg, hogy Magyarország Szlovákia számára fenyegetést jelent – derül ki egy felmérésnek az uniós csatlakozás küszöbén ismertetett adataiból. A 2241 személy 15
véleményére alapozott felmérés szerint a szlovákok több mint negyven százaléka úgy gondolja, hogy vannak olyan országok, amelyek Szlovákiára nézve fenyegetést jelentenek. Ezek sorában 21,3 százalékos mutatóval Magyarország áll az élen. A második helyet 18,4 százalékkal az Egyesült Államok foglalja el. Ezután 6,7 százalékkal Irak, majd 3 százalékkal Oroszország következik a sorban. Szlovákia legjobb szövetségesének a megkérdezettek 49,5 százaléka Csehországot tartja. A sorban 6 százalékkal az Egyesült Államok a második helyen áll, 5,6 százalékkal az oroszok következnek, 3,6 százalékkal pedig a németek zárják a sort. (4) Legeslegvégül egy kívül-belül tájékozott, autentikus, magyarzsûrizõ személy, Tamás Gáspár Miklós soraival zárjuk le e témát, mely a magunk és a külföldiek meglátásai szerinti romlásunkat próbálta összegezni a nemzetközi makrokommunikációban megjelenõ, tragikusan romló országkép kapcsán. TGM ezt írja: „Magyarország, mint tudjuk, május elsején az Európai Unió tagja lesz. Zavart lelkû, meghasonlott, keserû, kételkedõ ország lesz része annak az európai közösségnek, amely maga is bizonytalan, borúlátó és megosztott. Tizenöt esztendõvel ezelõtt az „euroatlanti” struktúrákba – ahogy nálunk hívják – való beolvadás
a modernség, a siker, a jólét, a szabadság zálogának tetszett sokak számára. Nos, a NATO-tagság csak csalódást hozott (a magyarok viszonya hozzá ellenséges közöny), a semlegességgel valószínûleg jobban jártunk volna. A NATO (s az ENSZ és az EU) teljes kudarca a volt Jugoszláviában nem kelt bizalmat.” /…/ TGM szóvá teszi, hogy Magyarországon tönkrement a parasztság, elvesztette munkáját és presztízsét az ipari munkásság, soha nem tapasztalt anyagi gondokkal küszködik az értelmiség, deklasszálódástól retteg és tökkelütött szélsõjobboldali ideológiákba menekül a polgárság, pályázatokkal és külhoni ösztöndíjkérelmekkel bíbelõdik a menekülni kész egyetemista fiatalság, a cigánygyerekeket úgy szegregálják, mint a fekete elemistákat az amerikai Délen a harmincas években. Az ország minden intézménye – a szociális ellátórendszerektõl a parlamentig – válságban van.” A mára színtiszta anarchistává lett TGM mindent tisztán lát, senkihez nincs egy jó szava sem (bár a politikai bûnözõk vezette magyar baloldallal sokkal mértékletesebben kritikus). Újabb jövendölést bocsát útjára, amelyben az igazság mértéke és nem tartalma kétséges (mint ahogy tíz éve jövendölte, hogy 2015-ben géppisztollyal lövöldözõ bûnözõk rendeznek esti akciókat a budapesti
Az elsõ szocialista válaszkísérlet a milyen legyen az új baloldal kérdésre. Az MSZP októberi tisztújító kongresszusára készült programjavaslatban Hiller István Gyurcsány Ferenc közremûködésével elviekben meghirdette az új jóléti államot, anélkül hogy szót ejtett volna adókról. A szervezeti átalakításról készült javaslatról és az új alapszabály tervezetérõl cikkünk folytatásában olvashatnak. Az Európai Parlamenti választásra tekintettel a szocialisták jó idõre a szõnyeg alá söpörték belsõ nézeteltéréseiket. Az EP-választáson elszenvedett vereség miatt fél évvel elõre hozták a tisztújító kongresszust, ahol a pártelnök személye mellett azt is tisztázniuk kell, milyen legyen az új baloldal. Az októberi kongresszusra egy három kabinetbõl álló bizottság új programot, alapszabályt és új szervezeti felépítésrõl szóló javaslatot készített elõ, melyeket nemrégiben vitára bocsátottak. A kabinetek élén olyan emberek álltak, akik a jelenlegi találgatások szerint harcba szállnak a pártelnöki pozícióért. Az új program készítését Hiller István, az alapszabály módosítását Lampert Mónika, a szervezeti változásokat illetõ javaslatok kidolgozását pedig Szili Katalin irányította.
Vörösmarty téren): „Az lesz ám az érdekes, amikor a kelet-európai eurofil euromániások rájönnek, hogy szõke Übermenschek helyett németországi törökök, franciaországi arabok és angliai hinduk érkeznek hozzánk az izraeli útlevéllel fölszerelt oroszok és a mindenfelõl áramló kínaiak mellé – olyan országba, ahol még az erdélyi magyarokat se fogadják szívesen. Remekül fogunk szórakozni. Nyugat-Európa egyre jobban hasonlít Magyarországra. Magyarország egyre inkább olyan, mint Románia, Románia már-már olyan, mint Albánia, amely egyre inkább hajaz Afganisztánra. Ki hívja be a nyugati csapatokat? Hiszen most már mi vagyunk a nyugati csapatok.” (5) 1. Magyarországot árulja egy amerikai magazin fa. Ma.hu – 2004.04.29. 2. CNN: Magyarországon a fogászati turizmus a legérdekesebb – Éhezõk millióiról beszél a The Sun. Index.hu, 2004.04.29. 3. Már nem olcsó Kelet-Európa. vg.hu, 2004.04.29. 4. Rettegnek a szlovákok a magyaroktól. MTI, 2004.04.29 5. A bécsi Der Standard fölkérésére készült írás Tamás Gáspár Miklóstól: Európa csatlakozik hozzánk. MHO Forrás: gondola
A leglátványosabb szerep Hiller Istvánnak jutott. Az új hosszú távú elvi program bemutatóján a párt alelnöke elmondta, a dokumentum kiindulópontja lehet az MSZP választási és kormányzati programjainak, de a tervezet az egész országnak szól. Az „új jóléti államot” körvonalazó programjavaslat szerzõi közt találjuk Gyurcsány Ferencet, aki korábban a hagyományos jóléti állam halálát meghirdette, Krausz Tamást, Vitányi Ivánt, Ripp Zoltánt, Horn Miklóst. A végtermékkel valószínûleg nem volt mindenki elégedett, mert a szerzõk közül többen nem járultak hozzá, hogy nevük összekapcsolódjon a dokumentummal.
FÉLKÉSZ JAVASLATOK A pártvitára bocsátott anyagok minõsége az egyszerû olvasóban is azt az érzést kelti, hogy szükség lett volna még arra a félévre a megoldások megtalálásához. De a párton belül is mindhárom javaslatról elhangzott, nem alkalmas arra, hogy a tisztújító kongresszuson megszavazzák. 16
jó ha figyelünk
„TÖBB MINT ESÉLYTEREMTÉS” A szerzõk láthatóan igyekeztek, hogy az SZDSZ-étõl markánsan különbözõ elveket fogalmazzanak meg, és eleget tegyenek azoknak a szocialista csoportoknak, akik a jelenlegi MSZP gazdaság- és társadalompolitikáját liberálisnak tartják. Emellett arra is reagálniuk kellett, hogy a Fidesz nyitott a baloldali szavazók felé, és meghirdette, hogy keresztényi alapon senkit sem hagy magára. „Az új magyar szociáldemokrácia _ karakteresen baloldali társadalompolitikát igényel. Aki egyszerre mindenkivel akar jót tenni, az elaprózza az erejét, és végül senkivel nem tud semmit kezdeni” – írják a szerzõk. Legfõbb feladatuknak azt látják, hogy „a társadalom legszegényebb rétegéhez elérjen a segítõ kéz”, társadalompolitikájuk „egyik prioritása a szegényekkel való szolidaritás, a szegénység elleni harc”, melynek érdekében pozitív diszkriminációra is szükség van. A program egyetlen igazi újdonsága, hogy az esélyteremtést kiegészítették szegénypolitikával – mondta az Indexnek adott interjújában Bence György filozófus, politikai elemzõ. Bár a dokumentum szerzõi a néppártiságot is hangsúlyozzák, nem világos, mit üzennek a társadalom többi rétegének. Az „új magyar szociáldemokrácia igényeiknek, szükségleteiknek megfelelõen alakítja viszonyát a társadalom különbözõ csoportjaival”, a „társadalmi békét úgy tartja fenn, hogy szolidáris a legszegényebbekkel, lehetõséget ad a felemelkedésre a középen állóknak, és nyugalmat biztosít a tehetõseknek”. Viszont el szeretnék érni, hogy „a társadalom jobb sorban élõ csoportjainak érdekkijárói ne vegyék el, ami nem jár nekik”, a tehetõsebbektõl pedig azt kérik, hogy „lépjenek fel az igazságos és békés fejlõdés érdekében”. A program legkeményebb kritikusa eddig a jelenleginél markánsan baloldalibb politikát követelõ társadalompolitikai tagozat. Gazsó Ferenc szociológus, aki korábban még attól tartott, hogy a szocialista elit a neoliberalizmus valamilyen változatát találja fel szociáldemokráciaként, a tervezet vitája után annyit azért elismert, hogy Hiller vitairata „magában rejti a fordulat esélyét, lehetõségét”, de gazdaságpolitikája még kidolgozatlan. KOALÍCIÓS FESZÜLTSÉGEKET OKOZHAT, HA NEM MARAD SZLOGEN Török Gábor politológus szerint a Hiller-féle programjavaslat baloldali politikával kecsegtet. De válságszituációkban az MSZP-ben rendszeresen felmerül, hogy valódi baloldali politikát kell képviselni, és aztán nem lesz belõle semmi. Most indokoltabb lenne ilyen változás, ha nem akarják megengedni, hogy a Fidesz elvigye törzsszavazóikat. De majd kiderül, mi lesz belõle. Nagy általánosságban benne van egy baloldali gazdaság és társadalompolitika, ami, ha valósággá válik, akár koalíciós feszültségeket is okozhat. Az esélyteremtést kiegészítõ „szegénypolitika” ugyanis a ki-
adások növelését igényli, amivel nem igazán egyeztethetõ össze, hogy a középosztálynak, akinek a felemelkedés lehetõségét ígérik, viszont adócsökkentésre lenne szüksége. Adócsökkentés és kiadásnövelés egyszerre nem megy, bár sajnos a választókat még nem zavarja, hogy mindkét nagy pártunk ezt ígéri. A dokumentumból nem olvasható ki, a párt mit is üzen a különbözõ társadalmi csoportoknak, de nem is az a célja, hogy tartalmas állításokat tegyen. Olyasfajta szerepet szánhattak neki, mint a Fidesz az alapítólevélnek. Jótékony homály fedi, hogy a gyakorlatban milyen politikát folytatnak majd. Viszont a homályosság még nem néppártiság – mondja a politológus. NINCS BENNE SEMMI KIZÁRÓLAGOSAN SZOCIÁLDEMOKRATA Giró-Szász András politológus szerint ha levennénk a programjavaslat címét, akkor gyakorlatilag bármely demokratikus politikai párt számára eladható lenne. Nincs benne semmi, ami kizárólag szociáldemokrata pártokhoz kötõdne. Ezeket a követeléseket a kereszténydemokrata értékekhez visszatalált jobbközép pártok is jó ideje magukévá tették. A szöveg nem is igazán politikai vitairat. A problémák, amelyeket szerzõi szerint orvosolni kell, mindenki számára nyilvánvalóak, és egyetlen kizárólagosan szociáldemokrata megoldást nem kíválnak megoldásukra. Újdonságértékét egészen addig nem lehet megítélni, amíg valódi tartalommal nem töltik meg ideológiai elképzeléseiket. De ha például a szegénység elleni harc nem csak szlogen marad, akkor megvalósítása során szembekerülhetnek a koalíciós partner által képviselt elvekkel. MIBÕL LENNE RÁ PÉNZ? Palócz Éva, a Kopint Datorg Rt. vezérigazgató-helyettese szerint a szocialista kormány már eddig is tett néhány olyan lépést, amely a Hiller István vitaanyagából felsejlõ rászorultsági elvet tükrözi. Ilyen például a lakástámogatások felsõ szintjének csökkentése. De a kormány jelenleg kényszerpályán mozog, és legfontosabb feladata a költségvetési hiány csökkentése. Ha két éven belül nem sikerül öt százalék alá vinni, akkor „nagy lesz a baj”. Ez pedig azt jelenti, hogy a kormány, illetve a szocialista párt ebben a pillanatban nem képes többet adni a rászorulóknak, mert minden megtakarítást a deficit csökkentésére kell fordítania. Megtakarítást az adminisztráció csökkentésével lehetne elérni. Az európai trendeket figyelembe véve ugyanis az adórendszer jelenleg szorgalmazott átalakítása nem megoldás, mondja a vezérigazgató-helyettes. Az MSZP által felvetett 48 százalékos adókulcs a szolidaritási elvet, a hilleri gondolatot jeleníti meg, viszont aggályos. A gazdagok adózási kedvét ugyanis bizonyosan nem ez növeli, hanem a legfelsõ adókulcs közelítése és a legalsó sávhoz. Jelenleg a minimálbér adómentes Magyarországon, ugyanakkor Európában egyedülálló módon az átlagbér a legmagasabb adósávba tartozik, ezért a Kopint Datorg szerint kétmillió forintig kellene feltolni a középsõ adósáv felsõ határát. A szegények pozitív diszkriminciójával Palócz egyet tud érteni, mert nagy a leszakadók aránya, ami a gazdasági növekedés, a fejlõdés korlátjává válhat. Véleményét summázva a vezérigazgató-helyettes azt mondta, a jóléti állam helyett a rászorultsági elv felé kellene a politikát elvinni. Ennek egyik legfontosabb eszköze lenne az alanyi jogon járó kedvezmények megnyirbálása, illetve a gazdagok számára is járó juttatások eltörlése. Forrás: Bohus Péter, Nagy László – Index
jó ha figyelünk
17
– avagy ne vakulj, magyar! – Miközben a baloldali média megkezdte „az MSZP megújul” címû hosszú, sok felvonásos darab reprízét (ilyet láttunk például 1998 õsze és 2001 tavasza közt, korábban meg 1989 végétõl ’90 tavaszáig), aközben a jobboldalnak arra kellene ügyelnie, hogy éljen egy történelmi lehetõséggel. Arról van szó, hogy a baloldal átmenetileg olyannyira eszköztelenné vált, hogy most lehetne kiszabadítani a jobboldalt egy régi, nehéz fogságból. Nevezetesen most kivételesen jó alkalom kínálkozik az összefogásra. A jobboldali, illetve keresztény és konzervatív média számban meglehetõsen népes, azaz sok sajtótermék áll ezen az oldalon, viszont ezek közt nincsen összhang. Az együttmûködést persze lehetetlen olyanformán elképzelni is, ahogyan ezt a baloldali (posztkomintern) sajtó teszi. A baloldalnak van bátorsága a fû alatt összehangolt média-hadmûveleteket szervezni, és ezt nyugodt lelkiismerettel meg is teszi, ha van egyáltalán lelkiismerete (e tekintetben idõtlenül érvényes Koestler Sötétség délben címû regényének eszmefuttatása a „grammatikai fikció”-ról). A sokszínû, nem deklaratív gondolkodású konzervatív tábor ereje másban testesülhetne meg: az értelmes közbeszéd életre keltésében. Ma Magyarország szellemi elitjének – sértõdés ne essék – a jobbik fele áll a konzervatív oldalon. És ez csak a dolog fele. A másik felét nem kisebb személyiségtõl, mint magától Kovács László pártelnöktõl hallhattuk. Õ mondta a Nagy Önvizsgálat elsõ periódusában, hogy „a mi oldalunkon álló (híres) emberek nem állnak ki mellettünk nyilvánosan”. Õk tudják, miért – tehetjük hozzá lakonikusan. Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy a higgadt baloldaliak számára kezdettõl fogva vállalhatatlan a Medgyessy-féle világrend. Nyilván vállalhatatlan lesz nekik a fiatal baloldaliak, az Újhelyiek, Tóbiások meg Zuschlagok pártja is. Van tehát egy értékes magyar elit, amelyik nem kíván megjelenni a balmédiában, fõleg nem az MSZP (és kisebb részt az SZDSZ) illusztrációja gyanánt. Meg kell teremteni ennek a Magyarországnak a nyilvánosságát. Az ezen az oldalon álló médiának kötelessége felmutatni a társadalom és a gazdaság aktuális és krónikus bajait, mégpedig azon tudósoknak, szakembereknek a segítségével, akik megfelelnek a fenti szempontoknak. Kissé põrébben fogalmazva: meg kell szabadítani a magyar közgondolkodást a KériPetschnig típusú felszínes politikaszemlé18
lettõl, a Lengyel Lászlók meg az Ágh Attilák torz áltudományától stb. stb. Vannak, ráadásul a negyvenes meg a harmincas, sõt sokszor a húszas éveiket taposó tudósnemzedékben elsõrangú koponyák, akiket nem ismer a kutya sem, pedig mindannyian sokkal jobban járnánk, ha õket hallgatnánk nap mint nap. Mindentõl függetlenül lássunk egy példát. A filmes céhen viszonylag kívül állt egy rendezõ, aki már nem is volt annyira fiatal, amikor kapott egy lehetõséget. Elkészítette a Bánk bánt, amely a világon mindenütt megállja a helyét. Nyilván nem lehet ilyen-olyan nagydíjas alkotás, de igenis kitûnõ, és hatalmas nézõszámra aspiráló mû – lenne, ha menedzselnék. Az MSZPSZDSZ-hatalom elnyomja, eldugja ezt a filmet, mert jóindulatú érdeklõdést ébreszt a gazdag világban a magyarság és Magyarország iránt. A rendezõ (Káel Csabának hívják, gratulálunk neki) „természetesen” csak rendõri vizsgálatokban részesült a filmért a Medgyessy-féle rémuralom idején. Egy szó mint száz: olvassunk jó magyar irodalmat, figyeljünk a valódi magyar tudósokra, gondolkodókra, mûvészekre, akik itt élnek köztünk és ami a legfontosabb: velünk! Akiknek fontos, hogy mi van és mi lesz a magyarsággal, mert nemcsak lakótársak ebben az országban, hanem nemzettestvéreink is. A többieket nyugodtan lehet mellõzni, senki sem veszít ezzel semmit sem. A sokszínû konzervatív-jobboldali média valódi iránymutató, tájékoztató lehet, ha megkeresi és nyilvánosságra hozza a valódi szellemi kincseket.
Szóval ne ezt olvassuk! Most mutatkozik fogadókészség a magyar lakosságban a hiteles, komoly tudomány és elemzés iránt. Most lenullázták magukat a Mészáros Tamások meg a Németh Péterek meg az egész talpnyaló, álmûvelt, pénzéhes bagázs. Most sokan vannak, akik meghallanák az új hangokat, akiket felüdítene egy szemléletváltás. Fel hát a nagy kalandra, eresszük napfényre az új, a szaktudományos fellegvárakat is megjárt magyar értelmiséget! Azé a médiumé a jövõ, amelyik ezt teszi. Forrás: Reichter János – gondola
jó ha figyelünk
Már egy hete csak Dávid Ibolyára gondolok. Meg-megállva. Arra, hogy tényleg normális-e az az ország, ahol nem egy-két százalékot kap ez a Medgyessy-féle prezidenciális ámokfutás? Ahol polgárháborús helyzetet teremthet a feldolgozatlan múlt? Vajon normális az, ha munkáspárti tiltott jelkép alapján szervezõdik újra a hajdani charta, nem pedig azért, mert egyik oldal sem engedi megnyilvánulni az EU-ellenes hangokat? Normális-e az a közélet, ahol Semjén Zsolt-féle stüszivadászok az igazi keresztények, ahol a Kósáné-félék nem veszik észre, hogy nem a Vatikán „nyúlta le” Európát? Mintha kényszeredett zubbony feszülne mindenkin. Lovas és Tóth Gy. úgy rúg a szervezõdõ Jobbikba, hogy az nem kap teret, meg sem védheti önmagát. (Kovács Dáviddal készítettek egy interjút a Demokratába, de az annyira jól sikerült, hogy nem lehet megjelentetni!) Lengyelországban elsöprõ erejû az európai kritika, miközben nálunk bezárul a véleménydiktatúra. A morális politizálásnak nincs itt az ideje, végleg eltávolodnak egymástól szavak és tettek. Újjászületett demokraták építik a kádárizmust mindkét oldalon. Bizonyára feltûnt. Észrevették, ha ma valaki pártot alakít, nyíltan megvallja, vállalja elveiket, legyen az a legtisztességesebb, legerkölcsösebb közszereplõ, akkor azonnal számolnia kell a méltánytalanul egyoldalú sárdobálás eszközeivel. Tényekre, adatokra, kritikus hangokra kizárólag érzelmekkel válaszolnak. A baloldaliság és egységbontás gyermeki vádjával. Mostanában csak egy út, egyféle igazság követhetõ. Kirekesztendõ bûnözõvé válik, még az azonos eszmerendszer híve, az alázatos szolga is, ha eltér a
jó ha figyelünk
csapás megengedett irányától. Megszûnik, elsorvad a másként gondolkodás. Nincs kibeszélés, mindent lefed a pártmédia. Az egykor nagyszerû és feddhetetlen barát, a sokáig önzetlen, hû társ is könnyedén ellenséggé nemesülhet, ha véleményével konfrontálódik, ha nem hódol, simul be szolgaian az erõsebb szellemi szekértáborok sáncai mögé. Mûködik a hatalmi elv, a kirekesztõ ellenségkép, ahol ismét csak a nagybetûs PÁRT egyféle, körmönfont igazsága követhetõ. Az érdekek által kézivezérelt népfrontos szövetkezések, pragmatikus szempontok alapján kihasználnak és félredobnak minden felesleges szembeszegülõt. Wermeri és werberi nép-és tömegpártok korszaka kezdõdött, alkalmazkodva az igénytelen tucatember vágyaihoz. Ma kizárólag az elvtelen hatékonyság vezérli a döntéseket. Eltûnik a színek kavalkádja, az értékek sokasága, az empatikus emberi alázat, elvész a személyiség hitelének õszinte varázsa.
Helyette eltéphetetlen egzisztenciális kötõdések teremnek, megélhetési szintre süllyed az egykor önzetlen népképviselet. Itt nem használhatók az álmodozó idealisták. Haszonelvû, technokrata zsoldosok korszaka ez, kikbõl gátlástalanul kiöl minden felesleges világnézeti értéket és érzékenységet ez a végletekig racionalizált, ördögi liberalizmus. Új korszak kezdõdik ! – hirdetik a reklámok, közben folytatják az ámítást. Pedig ez minden bajunk eltitkolt forrása és okozója. Ez a tömbösödõ pártok egyetlen, kegyetlen ideológiája, melynek mentén rideg, kielégítendõ fogyasztási ingerré válik, számító jelszavak szintjére züllik a valódi nemzeti üzenet. Szövetségi plakátokon sem tenyerek simulnak imára, hanem ötszögben csuklókat markolnak feszesen kezek, elfedve trikolórt. Igen, háború van, amolyan polgári háború. A legfõbb jelszó ismert: – No pasarant! Nem törhetnek át! Biztonságot és jólétet ígérnek, a deréktõl lefelé élõ embernek. Ezért felszínes, az értéktelenség és cinizmus ötvözete a modern kori politika. Itt önzõ keresztapák kapcsolati tõkéje motivál. Semmi más. A valódi kiüresedés, ahol mindegy a százaléknyi elosztás. Alpári érzelmek ürügyén, a globális szórakoztató ipar részévé részegül minden jóravaló üzenet. Arctalan pókerek, kockafejû hibridek ütköznek a felszínen, csatáznak látványosan a tömegember szórakoztatására. Eldobható, egyszer használatos elvek és jelszavak mentén bárhol, bárki lecserélhetõ. Kontabilis a rendszer, újra összeilleszthetõ. Tanácsadók és kutatóintézetek tesztelik szorgalmasan a szétrothadó közízlést, hogy azonnal alkalmazkodva bevezessék az agyonreklámozott deviánst, egoista trendet, amit mindannyian megérdemlünk. Akárcsak az intelligens mosópor, úgy hat liposzómánkra a politika. Ellágyít, leszoktat a szellemi küzdelmekrõl. Mesterséges pótszert ad, ahol állandóan kozmetikázott és manipulált üzenetekkel folyik az idol gyártása. Végül a felépített, szakrális sztárrá vedlett vezér is közbülsõ médium csupán a hátsó, lényegi alakzatok üzeneteinek megtestesítõje. Eszköz ma minden az asztaltáncoltató pénzpiac kezében. Úgy állatiasodik el külleme, ahogy leomlik róla a humánus emberarc. Egy évszázados késéssel követjük lihegve a szabadrablásra szakosodott nyugati életérzést. Ma félszemû kalózok szereznek cserzett kutyabõrt, hamiskás aranyásók fényezik magukat arisztokratává, külvárosi zsiványok rúgják be a forgóajtót, hirdetve a megváltást. Õk újra és újra feltámadnak. Itt néhány szavas szókinccsel kilincselõ miniszter, meg halvaszületett elnök lehet bárkibõl. Oly mértékben térdre rogyott 19
mifelénk az igényesség, hogy teliholdként ragyog közügyeink felett a bányászbéka alfele. Csömör, és vastaps, a két véglet. Akik maradnak, akik vadul csápolnak csupán, azoknak torkán bármit le lehet tolni. Lenyomni tokkal, vonóval, villáskulccsal. A rajongó nem kérdez, nem kétked, nem hezitál. Mert edzésben van, ez a szerencsétlen öv alatti, zsebhorizontú, Kádár utáni vágyakozás. Hiába növekedett többszörösére a társadalmi ingerküszöb, bármikor beindítható pavlovi reflexekre a nyálelválasztás. A hétköznapi gyûlölködés és hazudozás alfája és omegája ennek a kiüresedett alsóbbházi demokráciának. Nem háborodik már fel senki, nem vonul utcára. Teljes mértékben degenerálódott a közélet erkölcse. Saját alantas nívójához igazítja a hisztérikus közgondolkozást a média-szponzorált tömegpárti konfekció. Bizseregjen zsigere mindenkinek! Kivétel nélkül. Ház-szolgáink lettek a mérce és etalon, az õ pofátlan nyomulásukhoz méri mindenki önmagát. Ahogy a virágzó pártkorrupció példát mutat a gazdasági életnek, úgy rombol az
20
„elit” morális mélyrepülése. Nem lepõdik meg senki, ha rendre haszontalanul elfonnyadnak a vízfejû vizsgálóbizottságok, ha megrendelésre ítéletet teljesítenek a bíróságok, ügyészségek. Nem ütközünk meg, ha egyre-másra évülnek el irdatlan nagyságú gazdasági bûncselekmények, miközben ezek a vidám vasárnapi bûnözõk jól szituált, konzervatív üzletemberekké formálódnak. A Globex, Baumag, Princz, Forró, Gyurcsány, Kulcsár ügyek zaftos, üde színfoltok csupán, megszelidült kávéházi beszédtémák, közönséges traccspartik. Borítékolható, hogy nem lesz számonkérés, feltárás egyikben sem. A sokasodó, penetráns ügyek meg legalább új mûfajt teremtenek. Ha jól eladható, kukkoló botránypolitizálás kerül a címlapokra, elbújhat mögé a valódi elkövetõ. Bulvárba taszított, õrjöngõ tömeg elõtt sztárboxolnak a felcserélt anyacsavarok. Sorozatgyártásban, futószalagon kimenekíthetõk a Nagy Õk, ebben felheccelt karneváli extázisban. Ezért kommunistáznak, zsidóznak, cigányoznak és náciznak tanult kollegáim. Pedig mindez stílustalan, könnyû kielégülés.
Így kár sakkozni, így nincs semmiféle hatásunk az ellenfél bábuira, legfeljebb leüthetjük és felkoncolhatjuk õket, ha van elég erõnk. Inkább saját megszaporodott gyalogjainkat kellene igazgatni, hátha elmarad a kötelezõ berosálás. Aki pedig mást, szebbet és jobbat várt a túloldaltól, az magára vessen. A tisztikar hozza a formáját, a tûzpirosra beégetett, lángoló Ferrarit. Csak azt kapjuk, amit megígértek! Nem okoz meglepetést az újságírók Eötvös cirkusza, ismerjük a ballonkabátból elõvarázsolt közhelyet: Van másik!! Nem ér váratlanul Szanyi sem, amikor saját számláján pihenteti az úniós pénzeket. Nem várhatunk mást Tóbiás etikájától sem, ha leveszi szájáról Kovács a kezét. Õk listavezetõként rajzanak ki Európába, megfertõzve Brüsszelt. Mert ma ez a hír, ezen lehet felhõtlenül röhögni vagy fuldokolva sírni. Közben az MDF körül kialakult események és tanulságok keveseket izgatnak. Pedig ebben minden benne foglaltatik. Ez nekünk sajnos az állatorvosi ló jobbik oldala. Mert szánalmasan sántít szegény. Gebe lett, azzá vált, azzá tették.
jó ha figyelünk
Egy jobboldali, nemzeti párt szétesése, agóniája különösen fájdalmas. Látni, hogyan teszi tönkre a hibás stratégia, a hiteltelenség, a felsrófolt elnöki népszerûség, a hazug közvéleménykutatás. A média egekbe emel, elaltatja a veszélyérzetet. Sikert, hatalmat, karriert fest kancsal felhõk köré, hogy aztán eltaposson mindörökre. Aki elhiszi a népszerûségi listák adatait, az megérdemli a sorsát. Ez történt a Fidesszel is 1994 és 2002 elõtt. Ezt történik részben az MDF- fel, ismétli önmagát a történelem. Másodszor fog egy vesztes választás után meghasadni, csak most nemzeti liberálisai hagyják el a sülylyedõ hajót. Csurkával ellentétben, nekik lesz hová menniük. Az önállóságra vágyakozók meg maradhatnak. Onnan viszont nehéz lesz felállni és tükörbe nézni. Mert hiába van igazuk, ellenszélben, ahol a gyõztes mindent visz, a feltupírozott sztárok sorsa nem lehet más, mint a tragikus bukás. Könyörtelenül eljön a rendszerváltozatlanság szereplõi számára a hattyúdal. Nem marad más lehetõségük csak az összeomlás és betagozódás. Sokan vannak, akik késõn ismerik fel, hogy az antalli örökséggel gyõzni nem, legfeljebb bocsánatot kérni vagy veszíteni lehet. Késõ már beígérni a nagytakarítást, amikor bontani kellene. Az alapoktól elkezdve. Az életmûvet, mert korszerûtlen és veszélyes. Csengey radikális programjával és hagyatékával lehetett volna mindent elölrõl kezdeni. Ahhoz bátorság kellett volna. Ahhoz össze kellett volna elõbb házasítani a Fórumot a jó ha figyelünk
MIÉP-pel. Azóta is tudjuk, hogy kiknek büdös a nemzeti radikalizmus. A nász elmaradt. Kéztördelõ, meghátráló kiskosztümmel, Balaton-átúszással, félrehordott dauerolt fejjel, elmarad az igazi siker. Az a nyugodt erõ, amely hagyta magát széthordani saját liberális ügynökei által, az ne keresse a bajt, jön az magától. Az erõ, amely egyenlõ távolságot tart már a kezdetek óta mindkét irányba, súlytalanná válik, feloldódik a politikai centrum légüres terébe. Nem kell hozzá túl sok fantázia, hogy felismerjük: Orbán Viktor nem tûr el senkit mozgalma és az MSZP között. Az MDF túl késõn jött rá, hogy beszûkült az élettér, nem tud csak fantompártokat integrálni ebbe a korlátozott mozgástérbe. Hagyta magát, közösen emeltek rá Kupát barátai és ellenségei. Örök tanulság, hogy nem lehet békejobbot nyújtani egy fegyvert markoló kéznek. Azzal még szkanderezni sem lehetséges, a csalás miatt. Nem lehet a polgárháborúra uszuló baloldalnak gesztusokat tenni, megfelelni minden elvárásnak egy hazug, kiszínezett, fancsali retorikával. Nem lehet úgy hitelesnek mutatkozni, ha hiteltelen az elmúlt tizenöt év eredménye. Nem lehet büntetlenül, kirúzsozott százalékokkal szembefordulni, leszakadni a nagyobbik koalíciós társról, ha székházügyek, privatizációs és média számlák mellett, Soros és Tom Lantos van a paraván mögött. Nem lehet lekötelezettként élõsködni, közben visszaélni a Fidesz által teremtett védernyõvel. Ezt csak egy új erõ teheti meg, amely nem sározódott be, amely õszinte és van hiteles kritikája. Mert illem és hála a pragmatisták között ma nem divatos. A kövér számlát mindig benyújtják, hiába érthetõ és kívánatos a megkésett önmeghatározó gesztus. Hiába az iraki viszszavonulás, a hasztalan média-kurátori jelenlét, az oktatáspolitikáért való aggódás. Hiába a megroggyant Irószövetségi szimpátia, az MVSZ felõl érzõdõ közöny. Hiába a kegyvesztett Boross sértõdöttsége. A kör lassan bezárul. Nem lehet már átevickélni a Szövetség bal oldaláról a másik, Jobbik oldalra. A sikeres Nagy Testvér mellett kármentésnek tûnik minden lépés. A múlt rozzant kállója a hajdanvolt harmatos tulipán. Álmatlan külvárosi piacok jutnak majd róla eszünkbe. Egy újabb önmagába hanyatló népnemzeti kísérlet. Zsákutca, melybõl eleve tilos volt a kitörés. Akárcsak a tradicionális keresztény és kisgazda mozgalmak, akik külsõ és belsõ támadások és vezéreik által hamvadtak el idõ elõtt. Harangszóra. Nálunk a megtévedt egyéni politikai ambíciók mindig a nemzeti közérdek elé keveredtek. Antall, Giczy Torgyán, Csurka után, már látható ki következik. Adódik a kérdés: miért építik
csak egy vezér álságos mítosza és nem a nemzeti érdekképviselet markáns programja köré önmagukat a jobboldalon? Miért van eleve elhalásra ítélve minden népi kezdeményezésû szatellit erõ? Mi lesz velünk, ha már egy rossz idõzítés, egy rosszul interpretált és tolerált apró vádaskodás vagy markáns tény miatt idõ elõtt beindul a szecskázógép, felgyorsul az Európába, szalámizás szintézise? Csak nehogy úgy járjunk, mint a spanyol Aznar, akinek hatalmas, partner nélküli néppártját három nap alatt elvitte a szemenszedett hazugság és a parttalan hatalomakarás. Hogy aztán hosszú idõre ne maradjon utána semmi, még remény sem... Pedig az MDF soha nem bántott ok nélkül senkit, félve ütközött. Úriember akart maradni ebben a bordélyban. Talán ez lesz utólag a veszte. Az biztos, most néhányan úgy érzik, elérkezett az idõ, hogy feltöltsék a népi-urbános vita árkait a Fórum tetemével. Lezsák, Horváth, Hende, Balsai és Gémesi, meg a frakció hálás többsége átülhet majd az élet naposabb oldalára. Döntésük érthetõ, de nem szerethetõ, akárcsak Dávid Ibolyáé. Csak a csoda segíthet két rossz választás között. Meg az, ha abbamarad a baloldallal való cimkézés és riogatás vádja. Elmarad az egységbontásra való utalás mellett az erõszakos egységesítés, a szövetkezetbe tagosítás kényszere a Fidesz részérõl. Mert történhetett volna mindez másként is: ha 2000-ben a kormányzati ciklus közepén Torgyán eltávolítását követõen mesterségesen életben tartjuk a Kisgazdapártot. Ha nem örvendezünk a választási vereséget követõen azért, mert kiesett a Parlamentbõl a MIÉP. Ha tudatosan elõsegítjük az MDF-et, hogy kizárólagosan õ vezesse és irányítsa a Békejobbot. Ha hiteles arcokkal megtervezzük és elfoglaljuk a Centrum Párt vezetõségét, esetleg megvesszük, mint a másik oldal. Ha az elsõ fordulóban rendre átszavazunk a kisebb szövetségekre, hogy érjék el az 5 %-ot (akárcsak a másik oldalon az MSZP az SZDSZ-re!), akkor ma normális országban élhetnénk. Végezetül, ha tiltakozunk, ha nem tûrjük el, nem asszisztálunk az évszázad választási csalásához 2002-ben, ha mertük volna vállalni a történtek után a Kossuth tér csodálatos embertömegét, akkor bizony sokkal szebb lenne ez a közösen megszenvedett jövõ. Akkor több lenne bennünk az egymás iránti kölcsönös megértés és bizalom, a vállalható közös felelõsség. Akkor kevesebb szó esne közerkölcsrõl és magánvádról, az egymásra mutogatásról, arról, ki és hol hibázott mindezekért, hogy ide jutottunk. Az már másik történet lenne. Jobb és bizakodóbb! Forrás: Molnár Tamás – Jobbik
21
A KORMÁNY MIND TÖBB FRONTOT NYIT A pártok hétvégéje nem megnyugtatta, hanem tovább mérgesítette a politikai hangulatot. A kormánypárti vezetõk végleg elveszítve önuralmukat, átkokat szórtak az ellenzékre. A politika minden szférájában válság van már, a pártpolitikában a pártoké, a kormánypolitikában a kormányé és a kormányzó pártoké, a politikai rendszerben az intézményeké. A politikai közéletben a piszkos politika és a tájékoztatás korlátozása, a nyilvánosság hiánya miatt van válság. Az intézményes válság kiszélesedése a fõ esemény, amit az államfõnek az alkotmánybírósághoz fordulása, ill. az államfõ elleni politikai ármánykodás (pártok felettiségének vitatása), vagy a piszkos dokumentumokat õrzõ levéltár élére történõ kinevezés cirkusza (a Gyekiczki-ügy) képvisel. Az állam erõsödését jelzi az alkotmánybíróság zavartalan vezetõváltása, ill. hogy Mádl az AB-hoz fordul, mert nem lehet szó nélkül hagyni azt a politikai impertinenciát, amit az MSZP követett el a kórháztörvény kapcsán. A belpolitikát mind több (párt)politikai ellentét színezi, az MSZP korábbi bûneit továbbiakkal szaporítja. A túlkompenzálásból eredõ kényszerpályás politizálás eredményeként súlyos nemzetietlenségekben megtestesülõ otrombaságokat halmoz, mint legújabban a korona motívum levételének szándéka az igazolványról, amit már mindenki súlyos alkalmazkodási válságnak minõsít. Az MSZP frontot nyitott a magyar társadalom ellen, a nemzettudatukra érzékenyek ellen. A kormány zavarodottsága fokozódik, egymás után sérti meg az egyes érdekcsoportokat, ill. próbálja kielégíteni az örökölt és (mind többször) a maga gerjesztette hiányokat. Most éppen az egyetemektõl megvont források miatt magyarázkodik, kötelezõdik el a jövõbeni források terhére. Ugyanígy kezeli a kormány a Balaton-problémahalmazt is, vagyis semmilyen állásfoglalás (ehhez egyébként az Akadémia sem adott megfelelõ segítséget!), semmi változtatás, minimális pénz a látszatmegoldásokhoz. A politikai közbeszédet napok óta a várható hídi tüntetés és a rendõrség fellépésének tárgyalása uralta már. A kormány legfontosabb teendõjeként kommunikálta a meghirdetett hídi tüntetés kezelését (az új rendõrfõkapitány alkalmassági vizsgájának nyilvánították). Társadalmi, laikus nézõpontból különösen kényes eseményként jelent meg az óvadékosok szabadlábra helyezése. Fõként, hogy milliós nagyságrendû összegek kifizetése után súlyos bûnök elkövetõi (emberölés, kábítószer-terjesztés vádakkal) kerültek ki. Karakteres esemény a szakszervezetek fellépése a „tisztességes bérért” (ez a normális országokban az átlagbér 60 százalékának felel meg!), ami jelzi egyben a szakszervezeti fellépést a kormány bérbefagyasztási kísérleteivel szemben. Innentõl már csak presztizs veszteséggel lehet politizálni, vagy a kormány, vagy az exponált szakszervezeti vezetõk szavahihetõsége szûnik meg õsszel. (Az máris tudható, hogy a szakszervezetekre csak megalkuvás várhat, mert az általuk hitelesnek tartott, 2006-ig 30 százalékos reálbér-emelkedést elõíró, európai érdekvédõ magatartást nem vállalhatják elvbarátaikkal szemben.) A hídi válság megoldódott csendben, a tüntetés kevesek ügye maradt, a több helyszínes és több rendezvényes polgári tiltakozás nem sokakat vonzott. Ennek megfelelõen a rendõrségi készülõdés nevetségessé vált (ami a hatalom félelmének a jele), tízmilliós nagyságrendû pénzpocsékolásnak bizonyult a BM erõdemonstrációja. Az MSZP maga is a „hídi politizáláshoz” folyamodott, amikor Medgyessy szekszárdi hídavatóját újabb osztogatásos programok közreadásának szentelte. Újabb, látványos vereséget szenvedett az impertinens liberális politika, amikor Horváth Aladárt még a hívei sem voltak hajlan22
dók követni a cigány közösséget megosztó, provokatív politizálásában. Ezzel már a kormány „romapolitikája” lett a céltábla (amit az iskolázatlan államtitkár is lejárat éppen). (gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszava, Napi Gazdaság nyomán, cgp)
PÁRTTÉRKÉP: A KDNP SEGÉDCSAPAT LESZ, AZ MSZP RETTEG A furcsa választás után még furcsább eredmény született, majd egy egészen elképesztõ nyilatkozat következett a megválasztott, új kereszténydemokrata elnök, Semjén Zsolt szájából. Aki szerint a KDNPnek a Fidesz segédcsapatává kell válnia, egy önálló frakcióval. Ezzel a magyar kereszténydemokrácia sorsa beteljesedett, vagyis igazolódott, hogy a keresztény erkölcs és kultúra nem képez már közös nevezõt Magyarországon, nem tud egy pártot eltartani (hisz az aktív, intézményes vallásgyakorló is 5 százalék körül van mindössze nálunk). A morálisan, pszichésen, szakmailag teljesen elhasználódott Kovács László, és a piárfelfújt Hiller István szövege között igen nagy távolság voltak. Elõbbi kiátkozta Orbánt és a „fideszpolitikát”, utóbbi felkarolta a Bethlentõl Tiszáig tartó mérsékelt politikai vonalat és az új esztergomi érsek kijelentéseit is. Lehet töprengeni azon, hogy melyik MSZP az igazi? Az MSZP népszerûség-vesztéstõl rettegõ magatartása miatt újabb, példátlan osztogatási hullámot hirdetett meg a nyári szabadságok elõtt. persze, mértéktartó módon, mind kevesebbeket kedvezményezve, de mind több csoportot megszólítva osztogatnak, ígérnek valamit. A teljes szellemi elvizenyõsödés vagy kiszikkadás felé tartó népszabadságmédia típusú újságírás szerint is öngyilkos ígérgetési hullám, maga adja meg a politikainapirend-képzés munícióját az ellenzéknek. A kormányfõ ígéretei egész oldalt megtöltenek minden tupírozás nélkül is. (Bár vannak köztük klasszikus szocializmus-jogosultságok, ingyen ebéd, ingyen tankönyv, ingyen nyelvtudás, ingyen biztosítás, melyeket éppen õk vettek vissza korábban!). (gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság nyomán, cgp)
POLITIKUSOK NÉPSZERÛSÉGE: DEMSZKYT ÁTKOZZÁK A közvélemény-kutatás típusú politikacsinálás terepén, a Szonda-Ipsos „20-ak” (most 24-ek) a soros (2003, június 5-15. közötti) felmérése szerint vannak változások. Az elsõ tízbe került Orbán és Herényi (ami igen komoly elmozdulásnak számít, mert így 6:4 arányú a bal- és jobboldali politikusok aránya az élen), a baloldaliak veszítettek népszerûségükbõl, a jobboldaliak erõsítettek. Ez a Szonda-Ipsos orientáció kiegyenlítõ szakasza, nincs igazán jelentõs mozgás, de valami van, amit jelezni kell, de még nincs elég markáns orientáló hatása a változás kommunikálásának. Egy kirívó személy éppen a mozdulatlansága miatt tûnik ki, Demszky, akit szabályosan átkoznak már a fõvárosiak. (gondola, MTI, Népszabadság nyomán, cgp)
ELLENZÉK: A FIDESZ ERÕSÖDNI KEZDETT A JOBBOLDALON BELÜL Az ellenzéki politika vajúdása eleddig kevéssé vitte elõre a jobboldal átalakulásának folyamatát, a kitisztulást, összességében a megerõsödés irányába ható rendezõdést. Ellenben a személyi ellentétekben megnyilvánuló viszálykodás a jobboldalt rombolja most is, ill. állandó muníciót szolgáltat a baloldalnak a jobboldalt lejárató kampányához. Mindazonáltal a tisztulásnak vannak jelei, mint a kereszténydemokrata politikusok állásfoglalása a Fidesz vezette jobboldali szövetség mellett. Vagy ilyen az MDF politikai képviseletének további gyengüjó ha figyelünk
lése azzal, hogy Gyarmati Dezsõ vezetõ személyiség, volt MDF-es országgyûlési képviselõi is a Fideszhez csatlakozott. A Fidesz-MDF találkozó médiaesemény lett, kommentálása olyan, amilyet megjósoltak a konzervatív elemzõk. A tanácskozásnak eredménye nincs, értelme sem volt, minden fejlemény hátrányosan kommunikálható jobboldaról, viszont a baloldalon az elefánt és a bolha találkozóját két egyenrangú fél széttartó találkozójaként mutatják be. Orbán a szövetség determinált voltát, Dávid a teljesen illuzórikus, önálló MDF-jövõt hangoztatja. Rövidesen minden kiderül. A várakozásoknak megfelelõen megkezdte eróziós hatásának kifejtését az MDF utolsó megújulási kísérlete. A korábban cáfolt Dávid-lemondatási polémiát most megtörténtnek ismerik el, s a párt megyei elnökeinek tanácskozása után már a háromutas Lezsák-alternatíva is napvilágra kerül. A Fidesz aktív ellenzéki politizálása a kormány teendõit világítja meg a mezõgazdasági katasztrófa kapcsán. Többféleképpen is kritikus fellépés ez, mert elég konkrét (a kormányzati tájékoztatással szemben a valósággal szembesít), másrészt a Fideszt is minõsíti, hogy elég gyakorlati megoldásokat kínál-e?! (gondola, MTI, Magyar Nemzet, Világgazdaság nyomán, cgp)
KÜLPOLITIKAI VÁLSÁG: AZ OROSZPOLITIKA BUKÁSA Ugyancsak a túlalkalmazkodásból keveredik a kormány egy külpolitikai eseménybe, aminek ma még csak belpolitikai hatása van, a koszovói demokrata párt elnökének lefogása Feri hegyen. Azután itt tárgyal az orosz külügyminiszter, és magyar oldalról óriási várakozások közepette, orosz oldalról viszont mélyen lenézik a Medgyessy-Kovács-féle túlalkalmazkodó politikát. Az oroszok Medgyessy látogatása óta puhítják már a magyar kormányt, azóta hûtve a várakozásokat. Most Ivanov némi készséget mutatva, morzsák juttatásával is sokat lendíthet az euroatlanti kapcsolatokban érdekes oroszpolitika készségességén. Ráadásul a további orosz piacszerzéshez szükségük is van a gyenge érdekérvényesítõ magyar kormányra. Û Végül a magyar-orosz megbeszélések semmi eredményt nem hoztak, és minthogy Kovács az elmúlt egy évet sikeresnek nyilvánította az orosz-magyar kapcsolatok építésében, nem is várható javulás. Ivanov sem mondott olyat, ami az orosz fél készségét mutatta volna a külgazdasági kapcsolatok tarthatatlanságának feloldása, vagy a Magyarországtól elrabolt mûkincsek azonnali visszaszolgáltatása ügyében. Mindent összevéve egy tisztelgõ látogatás volt a Pozsony és Moszkva közötti úton, a miniszterelnökök kölcsönös látogatásának felvetésével. A magyar-orosz kapcsolatok válsága folytatódik. Másként fogalmazva: a rendezetlen viszonyok miatt minimális szinten folytatódnak az orosz-magyar kapcsolatok. (gondola, MTI, Magyar Nemzet nyomán, cgp)
POLITIKATUDOMÁNYOS VITÁK: MEDGYESSYÉK A BULVÁRKOMMUNIKÁCIÓBAN ERÕSEK A júniusi politikai napirendet elemzõ Vision Consulting szerint a politikai témák uralkodtak, de a pártok alternatív valóságértelmezések mentén „politizáltak”. A kórháztörvény, a kedvezménytörvény és a lisszaboni állásfoglalás uralta a politikai kommunikációt. A kormánypártok számára kényes témák miatt a „negatív témák” domináltak. Nem tudni, hogy a kutatási módszertan, vagy az adatbázis korlátozza az elemzõk érdeklõdését, de bizonyos nyilvánosságszûkítést kell feltételezni ahhoz, ahogy a politikusok és szereplésük körét behatárolták, a kormánypártok és az ellenzéki politikusok összecsapásai ugyanis többször, intenzívebben, összességében markánsabban az ellenzékiek javára alakultak. (Amit a közvélemény-kutatások egyébként már egyértelmûen jeleztek!) Török Gábor a következõ politológus, akit felhasználnak a magyar politikai kultúra minõsítésére. Ehhez a felvezetõ szöveg az, hogy Medgyessy lenyugtatta a kedélyeket és egy békés politikai stílust vejó ha figyelünk
zetett be (!). Innentõl kezdve az egész beszélgetés egy fiktív normarendben folyik. Török nem is veszi a fáradságot, hogy eredeti gondolatokat adjon közre, hanem a politikai sztereotípiákat ismétli. Az viszont már egyéni értékelése, hogy minden ún. szakmai kérdés a politikai hit kérdéséve válik (s ez ténykérdés!). Fontos szakmai állásfoglalás viszont, hogy a Fidesz kormányzása idején „kézben tartotta” a kommunikációt, szakmapolitikai témákkal irányította és ellenõrizte a politikainapirend-képzést. Majd a kormányváltás után jó ideig a Medgyessy-kormány határozta meg a napirendet, de ez csak az „társadalmi-bulvár kommunikációban erõs”, mondja Török (aki finoman fogalmaz!). Az „aréna típusú parlament” is szükségszerûség a szakértõ szerint, s a szocialisták éppen hogy mélyítik az árkokat (ezt egyébként a szakértõk egyértelmûen vallják!). Egyébként még Török is hajlamos elfogadni azt a közkeletû tévedést, hogy bár a Fidesznek most szavazatokat kell szerezni, de Orbán folytasson „nemzeti közép” politikát (mint Medgyessy?!), mert az a megoldás. Viszont amíg az MSZP osztogat, semmilyen szavazatszerzõ politika nem kezdeményezhetõ, mert nincs mire ráígérni, meg nem a Fidesz kormányoz. Mindezt megkoronázza annak a politikai szakértõi szólamnak a használata, hogy „középre” kell tartani, ahol viszont egyáltalán nincsenek szavazói tömegek?! (gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap nyomán, cgp)
ÁLLAMI INTÉZMÉNYRENDSZER: POLITIKAI HÁTTÉRINTÉZMÉNYEK A politikai rendszer intézményeinek átalakulása, vagy megszületése menetében fontos fejlemény a pártalapítványok alakulása. Fél éve tudni e lehetõségrõl, de a jobboldalon, természetesen, a mai napig nincs semmilyen visszhangja. A várható mûhelyek és szakértõ személyek körérõl sincs semmilyen információ. Ezzel szemben a baloldal, pontosabban az MSZP (mert az SZDSZ egy más világ) máris kiszivárogtatta a készülõdés híreit. Ezek szerint Balogh András egyetemi tanár, diplomata (állítólag Medgyessy barátja, formális külpolitikai tanácsadója) lesz a kuratórium elnöke (ez egyben a szervezõt jelenti): A Kéthly Anna Alapítvány (a név is történelemsértés) kuratóriumába az MSZP OV Szûcs Erikát, az MSZP OE Mesterhází Attilát és Baja Ferencet, a parlamenti frakció Katona Bélát, a fiatal baloldal Újhelyi Istvánt jelöli, a BÖK Papp Józsefet. Az FB elnöke Puch László pártpénztárnok lesz. A tanácsadó testület vezetõje Damjanovich Sándor egyetemi tanár (Debrecen) lesz. (gondola, MTI, Világgazdaság nyomán, cgp)
MEDGYESSY A HÍDON Az MSZP új, látványpolitikája mutatkozott be a szekszárdi hídon. A már jól bevált stílusban a magyar baloldal dzsémszbondja adta közre tartalmát, egyes szám, elsõ személyben. (Mert igazában az MSZP már nem garancia semmire!) Amikor ez az „itt Medgyessy beszél” típusú duma megy, nem lehet nem elvonatkoztatni a piszkos kampány utáni piszkos politika kellékeitõl. S akkor már nem is olyan meglepõ, az az igazi tartalom nélküli világ sem, amit a Medgyessy-beszéd jelent a „modern, európai magyar köztársaságot akarunk” cím mögött. Ez a világ ugyanis nem modern, nem európai, nem is magyar, és köztársasági sem. A hét eseményeit az újabb osztogatások ígérete mellett a baloldali nosztalgiapolitika uralja, ami az ingyen ebéd típusú potyapolitika elõszedését jelzi (ezek a Medgyessy-beszéd ígéretei): ingyen ebéd, ingyenes nyelvtanulás, ingyen gyógyszer, ingyenes üdülés stb., de ilyen az ingyenesen szolgáltatott hagyományos moziérzés is. A politikai anarchizmussá fajuló liberális közpolitika e héten a sulinet-bulinet jelenségben mutatta meg magát. Majd leginkább a vadbarommagyar politizálást kifigurázó médiamegjelenítésben érte el legjellemzõbb voltát, amikor pl. a szittya magyarok fújják az Erzsébet hídon a buccinát, egy-két árpádsávos zászlót lengetõ tarfejûvel, akiket buzgón fotóznak a titkosszolgálatiak, meg néhány 23
külföldi nyelven gagyogó fotós. (Hja kérem, egyre nehezebb fasiszta, szélsõjobb tüntetõket lekapni manapság!) A belpolitika és kormánypolitika legfõbb tárgya volt a héten a belügyminiszter és az új rendõrfõnök napi közös produkcióban gyártott programja, hogy a hídi tüntetést miként fogják kezelni. Ez így a kormány legfõbb heti kihívásaként jelent meg. Persze, mindez az irányított tájékoztatásban bulvárosítva jött elõ, hogy figyelmeztetõ legyen, de ne legyen túlzottan fenyegetõ. A kereskedelmi mé-
dia való világos elõadásában mindez a „Móni és a vasprefektus” címû, gagyi hírközlés eseménykonzervjeként jelent meg. Ugyanakkor a társadalom csak ámul és bámul, hogy nehézfiúk, gyilkos, kábítószercsempész szabadult ki a kormány liberális politikájának következményeként, hogy mindez már csak pénzkérdés, s akadtak akik milliókat adtak ezeknek a gazembereknek a kiszabadulásáért. Mi jöhet még világ van? Forrás: gondola, cgp
Harc az amerikai tömegtájékoztatásban A tömegtájékoztatás csatornái mindinkább elkötelezik magukat valamely politikai irányzat mellett az Egyesült Államokban. A közvélemény viszont a jelek szerint inkább az események kiegyensúlyozott értékelésére lenne kíváncsi, ezért az emberek más hírforrásokat keresnek, többek között az interneten alakítanak ki tájékoztatási portálokat. Michael Boland, egy északi amerikai állam étteremtulajdonosa minden délután félbeszakítja munkáját, és lélekszakadva rohan fel az emeletre, hogy meghallgathassa a Democracy Now címû rádiómûsort, mely a híreket elkötelezetten baloldali módon tálalja. „Végre egy progresszív adó” – mondja Boland. Lent délen, Texasban, Stace Cunningham biztonsági õr külön számítógépet vásárolt azért, hogy hozzáférjen a Nemzeti Lõfegyver Szövetség (National Rifle Association) által fenntartott portál híreihez. Úgy véli, csak itt számíthat olyan információkra, amelyeket megbízhatónak talál – fõleg, ha a fegyverekrõl van szó. A választások elõtti Amerika nyilvánvalóan polarizálódik, és ebbõl a folyamatból, úgy tûnik, a tömegtájékoztatás sem maradhat ki. Az egyes lapok, TV csatornák, rádióadók mindinkább elkötelezik magukat valamely politikai irányzat mellett, az egyszeri állampolgár pedig eldöntheti, hogy a híreket liberális vagy konzervatív változatban óhajtja hallani – írja Alexandra Marks riportjában. Amerikában jelenleg mindenki találhat politikai illetve filozófiai irányutságának megfelelõ adót, sõt, már a mozik sem feltétlenül mentesek a politizálástól, elég ha Michael Moore Fahrenheit 9/11 címû filmjére gondolunk. Ez a jelenség a demokrácia diadala, vélhetnénk, néhány szakértõt mégis aggodalommal tölt el. Egyes vélemények szerint, ha mindenki olyan változatban hallgatja meg a híreket, amelyik épp a legjobban megfelel a politikai vagy egyéb hozzáállásának, csökkenhet az emberek kompromisszum-készsége. Már most kö24
zönségesnek számítanak az olyan családokról szóló híradások, ahol az egyes családtagok különbözõ politikai nézeteik miatt nem állnak szóba egymással. A kevésbé aggodalmaskodók rámutatnak, hogy Amerikában a legtöbben azért a hagyományos tájékoztatásból merítik ismereteiket. „A demokrácia akkor kerülhet veszélybe, ha az emberek nem ismerik a másik oldal véleményét” – szólaltatja meg Kathleen Hall Jamiesont, az Annenberg Tömegtájékoztatási Központ (Annenberg Public Policy Center) igazgatóját a riport – „Szerencsére egyelõre nem ott tartunk”. A nézõi szokások változása – hogyan és miért? Egyes vizsgálatok szerint a lakosság média-választása valóban polarizálódik. A Fox News Channel rendszeres nézõinek száma 2000 óta 17 százalékról 25 százalékra nõtt, ez a 8 százalék javarészt konzervatívnak, azaz republikánusnak vallja magát. A Fox riválisa, a CNN, a republikánus nézõk elpártolására válaszul a demokata nézõk megnyerését tûzte ki célul. A nézõi szokások változásának számos oka van, melyek egyrészt a hírforrásokban keresendõk, másrészt magukban a nézõkben. A közvélemény alapvetõen olyan tájékoztatást vár ebben a politikai téren nagyjából 50-50 százalékban megosztott országban, mely eleve nem teljes mértékben semleges. Másrészt viszont sokak szerint a média elfogult, ezért ezek az emberek más hírforrásokat keresnek. A fiatalok az interneten alakítanak ki tájékoztatási portálokat hasonló éredklõdési körû társaikkal, egyes szervezetek pedig, a politikai pártoktól nyerhetõ anyagi támogatások korlátozása miatt a hagyományos médián keresztül próbálnak kommunikálni. Megváltozott a technikai háttér is. A televízió néhány csatorna helyett több százat kínál, és bárki egy kis gógyival meg egy számítógéppel már újságíró lehet. Egyesek szerint a média nem ideológiai alapokon, hanem a szenzációhajszolás mi-
att veszítette el objektivtását. Az emberek a napi szenzáció miatt vesznek meg egy újságot – ez, és nem valamiféle politikai irányultság motiválja a legtöbb lapkiadót. Bármi is álljon a háttérben, odáig fajult a helyzet, hogy míg 1987-ben az amerikaiak 58 százaléka tartotta objektívnek az újsághíreket, ez az arány napjainkban csak 36 százalék. Ez az elfogult média, nem az az elfogult media Mindent összevetve Amerika hírforrásainak jelenlegi politikai elfogultsága messze elmarad attól, ami az ország fennállásának elsõ 150 évében volt tapasztalható. Maga Thomas Jefferson is, aki a legtöbbet harcolt a szabad sajtóért, egyszer megjegyezte, hogy „manapság semmit nem szabad elhinni, amit újságban olvas az ember”. A mai Amerikában a látványosan elfogult tájékoztatás inkább kivételnek számít, mint szabálynak. A lakosság legnagyobb része, ha rendszeresen hallgat vagy olvas is valamilyen nyíltan szubjektív hírforrást, az esetek nagy részében inkább a hagyományos médiából beszerezhetõ információkra támaszkodik. Az is fontos szempont, hogy a legtöbb kistelepülésnek csak egy újságja van, ez pedig a helyi hirdetõk pénzébõl él, tehát semmilyen irányban nem lehet elfogult, ha fenn akar maradni. Az emberek mindezzel együtt kényesek arra, ki és hogyan szûri meg számukra a híreket. A National Rifle Assosciation (Nemzeti Lõfegyver Egysület) Cam & Company egyik dolgozója szerint, „ha a New York Times vagy a Washinton Post mindig a teljes igazságot közölné, nekünk felkopna az állunk”. Janeane Garofalo, humorista és tévés mûsorvezetõ szerint a hagyományos tömegtájékoztatás gazdasági érdekcsoprtok kezében van, és nem képviseli az átlag-amerikai érdekeit. „A sajtó egyébként nem létezõ „liberális elfogultságának” hangoztatásával a konzervatívok igyekeznek egy olyan ellenségképet kreálni, mely ellen végre teljes jó ha figyelünk
– zabáld magad halálra! –
gõzzel harcolhatnak” – véli Garofalo. Az amerikai nép szívéért és tudatáért folytatott harc egyre kiélezettebb – immár a tárgyalóteremben is. A MoveOn.org nevû demokratikus szervezet a Fox televíziós hálózat beperlését tervezi, amiért a szerintük republikánus irányban elfogult társaság az “objektív és kiegyensúlyozott” szlogent használja. A mérleg nyelve Ahogy a liberlisok és konzervatívok öszecsapásai egyre hevesebbé válnak, egyeseknek kezd elege lenni az egész háborúságból. Bryan Keefer 21 éves volt, mikor megelégelte a floridai választások körül dúló politikai cirkuszt. Barátaival megalakította a spinsanity.com weboldalat, ahol igyekeznek elválasztani “a hírek tiszta búzáját a politikai ocsútól”. “Egyik irányban sem vagyunk elfogultak, tõlünk tényleg azt kapod, ami történik.” A weboldal Michael Moore híres filmjét éppúgy elítéli, mint Bush “szelektív igazmondását” – olvasható a riportban. A közvélemény a jelek szerint valóban inkább az események kiegyensúlyozott értékelésére kíváncsi. Nem mindenki hiszi, hogy az amerikai tájékoztatás a szakadék felé halad. Legyen bár a tájékoztatás a legkülönbözõbb érdekcsoportoktól befolyásolt, mindig lesznek olyan szervezetek, amelyek felvállalják a független tájékoztatás hálátlan feladatát. „Az amerikai média igazi kincs, a világon nincs párja” – mondta a lapnak Robert Lichter, a Sajtó- és Közügyek Központja (Center on Media and Public Affairs) munkatársa. “Nehezen hoztuk létre, könnyen tönkretehetjük, és nagyon nehéz lesz újrateremteni. De, ha már itt tartunk: a Köztársaság 150 évig kibírta elfogult tömegtájékoztatással...”
Morgan Spurlock kíváncsi típus, nem riad vissza egy kísérlettõl sem. Egy hónapon keresztül csak McDonald’s-os kajákat gyûrt magába, hogy megnézze milyen hatással van testére a gyorséttermi kaja. Az eredmény? Elkeserítõ: 11 kilót hízott, a mája tönkrement, fejfájás és állandó depresszió gyötörte. Ja, és gyakorlatilag impotens is lett… Az egész estés dokumentfilm kiváltó okait egy bírósági per adta, melyben az amerikai bíróság kimondta: nem bizonyítható, hogy a gyorséttermi ételek és az elhízás között összefüggés van, ezért kártérítési igényüket elbukták a felperesek. A panaszosokról annyit érdemes tudni, hogy egyikük sem töltötte még be a második ikszet, egyikük sem kosaras termet, ám súlyuk mégis megközelíti az egy mázsát. Nehéz állást foglalni az ügyben, hogy kinek van igaza, mert tényleg túlsúlyosak a gyerekek, és feltehetõleg a gyorséttermek is hibásak, ám arra senki sem kényszerít senkit, hogy ott egyen! Morgan Spurlock sem áll ki a lányok mellett, nem is az õ igazukért harcol, egyszerûen csak be akarja mutatni a gyorséttermi élet hátsó oldalát. Hát nézzük… A kísérlet hitelességét orvosok vizsgálatai adják, ugyanis a színész-rendezõ elsõ
körben minden fõbb szervét megvizsgáltatta, hogy egészséges-e. A teljes körû (vérnyomás, koleszterin szint, stb…) elemzés után minden orvos elégedett volt Spurlockkal, aki ezek után lelkesen belevágta magát a nagy „M” betûs életbe. Három egyszerû szabályhoz tartotta mindössze magát: 1. Nincs válogatás: csak azt eheti, ami ki van rakva a pultra (beleértve a vizet is). 2. Semmi extra adag, hacsak nem ajánlják fel. 3. Nincs kifogás: legalább egyszer meg kellett ennie minden, a menüben szereplõ fogást. A közel 100 perces dokumentumfilm harminc nap eseményeit rögzíti. Ennyi idõ elég ahhoz, hogy egy teljesen egészséges ember leépüljön: Spurlock valóban látható változásokon megy keresztül, ám az igazi sokkhatást mégis az alkotásban elhangzott adatok és a megszólaltatott amerikaiak keltik. Az utóbbiakról eddig is tudtuk, menynyire ostobák, ám a rendezõ saját népét szinte porig alázta a szemünk elõtt. Néhány évtizede még egyértelmû tény volt, hogy a világon bárhol megkérdeztünk egy embert, vallástól és világnézettõl függetlenül, tudta ki volt Jézus. Spurlock kisiskolás korú gye>>
(The Christian Science Monitor) Forrás: MNO
jó ha figyelünk
25
MÉG NEM TUDOD, MIT TESZEL IDÉN NYÁRON? Elképesztõ alkalmi munkák az USA-ban
rekeket tesztelte, és egyikük kivételével mindenki azt a választ adta: nem tudja, ki van a képen. Aki pedig mégis tippelni mert, az nagy butaságot mondott… Szörnyû volt azt is látni, hogy a felnõttek az amerikai eskü szövegét sem tudták idézni, ám a gyorséttermek szlogenjeit hibátlanul fújták. A film 100 perces, és tény: ennyi ideig nézni egy ember étkezését valljuk be, baromi unalmas. Szerencsére Spurlock is érezte, hogy ennél jóval többet kell felmutatnia, hogy maradandó munka kerüljön ki a kezébõl, ezért számos embert szólaltatott meg a filmjében. Legtöbbjük eltántoríthatatlan rajongója volt a McDonald’s-nak, olyannyira, hogy naponta két-három Big Mac-et evett, azaz évente vagy ezret. Egy másik függõ személy naponta nyolc liter Colát döntött magába anélkül, hogy azt veszélyesnek tartotta volna! Szenvedélyének azonban már nem tudott sokáig áldozni, mivel életmentõ mûtétet hajtottak rajta végre és megtiltották az üdítõ további fogyasztását. Az oknyomozói státuszban ügyködõ rendezõ Morgan Spurlock Michael Moore (Kóla, puska, sült krumpli) munkásságát vitte tovább, hiszen õ is saját magát szerepeltette, igaz Spurlock jóval veszélyesebb vizekre evezett társánál, hiszen tulajdon egészségét veszélyeztette a film alatt. Egy felmérés szerint az amerikai gyermekek és felnõttek 37 %-a kövér, minden három felnõtt közül kettõ túlsúlyos vagy elhízott. A McDonald’s a film után kijelentette: nem érzik felelõsnek magukat emiatt, ám a legnagyobb méreteket mégis megszüntették. Bezzeg a rendszerváltozás korában még mindenki örömünnepként élte meg a 26
McDonald’s Régiposta utcai éttermének megnyitását! Akkor szimbólummal bírt az arany „M” betû bejövetele, hiszen a 89-es események végre teret engedtek a várva-várt ”nyugatnak”. Akkor még azt hittük a mannát hozták el nekünk, ám mára kiderült: egészen másról van szó… Super Size Me (Super Size Me) Színes feliratos amerikai dokumentumfilm, 96 perc, 2004 Rendezõ: Morgan Spurlock Író: Morgan Spurlock Zene: Doug Ray, Michael Parrish, Steve Horowitz Producer: Morgan Spurlock Executive producer: J.R. Morley, Heather M. Winters Vágó: Stela Georgieva, Julie Bob Lombardi Szereplõk: Morgan Spurlock és Dr. Daryl Isaacs
Locsolócsõ bogozás, õzhajkurászás a kifutópályán, lazacsokkolás árammal. Ilyen munkákra keresnek jelentkezõket az Egyesült Államokban. A lustább munkavállalók egy teherautó anyósülésén zötykölõdhetnek egész nap, minden egyéb feladat nélkül. Ezzel óránként akár 11 dollárt is be lehet zsebelni. A gazdasági lehetõségek mostanság szûkösek és az alkalmakat igazán nehéz megtalálni, azonban ha elég kitartó vagy, valószínûleg kapsz valami munkát a nyárra. Itt van például egy, amely ideálisnak hangzik egy szünidei lógósnak: néhány kézbesítõ cég 11 dollárt fizet az Egyesült Államokban óránként, hogy valaki egy teherautóban üldögéljen, csak azért, hogy a sofõr használhassa a belsõ autós sávot, a carpool lane-t – mesélte az ABC Newsnak Linda Haneborg, az Oklahoma City-beli Express Munkaerõ-közvetítõ cég munkatársa. Haneborg, aki nyomon követi a leghaszontalanabb álláslehetõségeket – minden évben jelentést készítve róluk –, azt mondja rendszeresen meghökken azon, hogy néhányan mit meg nem tesznek a pénzért. „Csak akkor mondhatod azt, hogy már mindent láttál, miután kiközvetítettél valakit, hogy õzeket hajkurásszon a repülõtér kifutópályájáról” – teszi hozzá. A reptereknek ugyanis szükségük van olyan emberekre akik távol tartják a vadakat a kifutóktól, hogy megelõzzék a gázolásokat. Hasonlóképpen az állatokhoz az embereknek is szükségük lehet olyanokra, akik távol tartják õket valahonnan. Volt egy ügyfelem, aki arra keresett munkásokat – óránként 8 dollár fizetésért –, hogy nyitott aknatetõket ellenõrizzenek, nehogy valaki beleessen a verembe – idézi fel Haneborg. Mielõtt azonban bárki kijelentené, hogy „Kész vagyok bármit elvállalni!”, íme néhány példa arra, milyen pozíciók betöltésében segédkezett már Haneborg cége: Egy nudista csoport Spokaneben, 8,5 dollárt kínált óránként azért, hogy valaki hot-dogot süssön az anyaszült meztelenül piknikezõknek. Perverznek hangzik? Great falls-i kertészek, arra kerestek embert, hogy kigubancolják a kerti locsolócsöveket. Egy haltenyésztõ farm Bremertonban hét és fél dollárt fizetett minden órában a lazacsokkolóknak. Ez egy olyan eljárás, amelynek keretében apró áramütést mérnek a halakra, hogy elkábuljanak és így meg lehessen õket jelölni.
Forrás: Bencze Áron – gondola
Forrás: MNO
jó ha figyelünk
Kis hazánk kitárulkozik a világnak, megmutatja, milyen. A Központi Statisztikai Hivatal gondozásában napvilágra került egy kiadvány, mely Magyarország különbözõ szegmenseit ismerteti angol nyelven grafikonokkal megspékelve. Az egészségügyet bemutató oldalpárt azonban újra kellett tördelni. Ezzel – a Hír Tv-nek egy ÉS-es cikk alapján készült híradása szerint – 3-4 millió extra kiadás keletkezett. Vajon szerkesztési ok vagy cenzúra indokolta az oldalcserét? A Hír TV-sek értelmezésében a KSH által nemrég összeállított, 54 oldalas, több ezer példányban megjelenõ színes füzet miatt a Hivatalnak hosszú idõbe fog kerülni, míg a kormányzattól független intézményként tud újra a nyilvánosság elõtt megjelenni. Mondják ezt azért, mert szerintük az érintett kiadványban az egészségügyet bemutató 14-15. oldal nem szerkesztési okokból módosult, hanem minisztériumi cenzúra nyomán. A KSH elnöke ugyan úgy nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, hogy a nyomda zúzda
jó ha figyelünk
nélkül, pótlólagos kivétellel és beragasztással oldotta meg az oldalcserét, és az eljárásra csupán szerkesztési okok miatt volt szükség, az ÉS egyik írása mégis arra mutat rá, hogy az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium látta jobbnak, ha a fent nevezett oldalak tartalmilag változnak. Zsidai Péter riportja az Élet és Irodalom hasábjain azt járja körbe, hogy az egyik táblázat Magyarországon és még tizenöt EU-s országban a százezer lakosra jutó orvosok száma és az egy fõre jutó egészségügyi kiadások alapján mutatja be az egészségügy helyzetét. Az eredeti változatban ehelyütt hazánk egyes átlagot produkált. Abból a változatból azonban, amit a nyilvánosság a kezéhez vehet, ez az adatsort teljes egészében kivették, valamint azt a megjegyzést is, mely arról számol be, hogy a nem megfelelõ támogatás negatív hatást gyakorolt az egészségügy helyzetére, a képzett asszisztencia hiánya pedig hátráltatja az egészségügyi ellátást.
Érdemes összevetni a két változatot – a Hír TV honlapján közzétett verzió alapján. Így az eredetiben a következõ volt olvasható: „Az egészségügyi rendszer helyzete ellentmondásos. A magyar közegészségügy és epidemiológia területén kifejtett tevékenységek példaértékûek, orvosi képzésünk pedig nemzetközi hírû. A nem megfelelõ finanszírozás évei azonban kedvezõtlen hatással voltak az egészségügy színvonalára. A kezelések hatékonyságát a képzett asszisztensek alacsony aránya is gyengítette.” A nyilvánosság elé tárt példány már némileg pozitívabb képet igyekszik festeni. Némileg kozmetikázott változatként is nevezhetõ: „Az 1990-es évek elsõ felében, ha csak csekély mértékben is, de javulni kezdett a magas morbiditási és mortalitási ráta, az ezredfordulón azonban az országos halálozási ráta még mindig másfélszerese volt az Európai Uniós átlagnak. Magyarországon a születéskor várható átlagos élettartam lassú javulása az ezredév fordulóján felgyorsult, és ez,
27
szerényebb mértékben ugyan, de 2002-ben is folytatódott. A születéskori feltételezett átlagos élettartam: nõknél 77, férfiaknál 68 év.” PR- és image-, na meg jóhírnév és idecsábítási szempontból érthetõ, miért került sor az ilyenfajta változtatásra. Annyira talán mégsem nevezhetõ ez a módosítás csupán szerkesztõinek. Szóval, értem, értem, szebb színben feltûnni mindenkinek jobb lesz. Nekünk és a világnak is. Ámde az eljárás annyira nem demokratikus. A cenzúra, mint olyan, nem jellemzõen dívik manapság, vagy ha mégis, hát nagyon nem szép dolog. A KSH – melynek idõsebb dolgozói hosszú évek óta nem hallottak ehhez hasonló feladatkiosztásról és – végrehajtási metódusról – ennek következtében viselheti magán a kormányzathoz nagyon közel álló, egyesek szerint hite-
lét vesztett intézmény bélyegét. Hát ez a világnak éppen édes mindegy, minekünk meg annyira nem imponáló. Vagy mindegy? Mellesleg minden külföldi hamar rájöhet, amint egy picinyke idõt is minálunk tölt, s ezidõben – ne adj’isten – valami baja esik, hogy az orvosaink túlterheltek, az asszisztensekrõl nem is beszélve, a kórházaink nem csúcsminõségûek és az ellátás összességében is hagy némi kívánnivalót maga után. Enyhén eufemisztikusan szólva. Emlékezzünk csak a közelmúltban hozzánk látogatott külföldi lányra, akinek egy taxis segített a mentõk helyett végszükségében. Nos, hát õ bizony tudna arról mesélni, mi is zajlik nálunk egészségügy címszó alatt. Az igazság fáj, fáj, de majd elmúlik. Egyszer. A Központi Statisztikai Hivatal jó csomó kutatást és szerkesztést magára vállalva
Már megint ez a marhaság. A magyar értelmiség szentül hiszi, hogy a világon, de Európában mindenképp a magyar adózik a legtöbbet. Csakhogy ez butaság. Nem lehet abból kiindulni, hogy az magyar átlagkereset adóterhe 38 százalék, mert az bizony kevesebb, mint 21 százalék. Nem lehet a magyar átlagkeresetet más európai jövedelemadó táblákba illesztgetni büntetlenül, mert a 6768 eurós éves magyar átlagkereset bizony messze lemarad néhány Eu-tagország 35 ezer eurót meghaladó értékétõl. Érdemesebb azzal számolni, hogy mennyi az adóterhelése egy-egy országban az átlagjövedelemnek. Elõször is a 140 ezer forintos magyar átlagkereset adója gyermektelen alkalmazottnál nem éri el a 21 százalékot, egygyermekesnél a 19-et, kétgyermekesnél a 16-ot, három vagy több gyermeket nevelõ alkalmazott esetében pedig az átlagkereset adója 0 forint. A legfelsõ kucsban adózó átlagjövedelmrõl beszélõk ott tévednek, hogy a jövedelemadó tábla progresszióját úgy kezelik, mintha azok, aki évi másfél millió forintnál többet keresnek minden megkeresett forintjuk után 38 százalékot fizetnének. Csakhogy a magyar adótábla szerint évi másfél millió forintig az adó 326 ezer forint, és csak az e fölötti részt terheli 38 százalékos adó. Ez az átlagkereset szintjén az utolsó 192 ezer forintra igaz, ezért a sokszor emlegetett 38 százaléknál lényegesen alacsonyabb a tényleges adóterhelés. A másik végzetes tévedés az, hogy sokan nem veszik figyelembe az automatikusan járó gyermekkedvezményt, holott az csökkenti az adóterhet. Amint azt a fenti számok mutatják, Magyarországon legalábbis az átlagkereset alatti, és nem sokkal a fölötti jövedelmi sávokban egyáltalán nem mindegy, hogy kinek hány gyereke van. Node sebaj, három gyereke tényleg keveseknek van, ráadásul egy családban egy keresõ írhatja le a kedvezményt, számoljunk mondjuk 19 százalékos átlagos adóterheléssel az átlagjövedelemmel rendelkezõk esetében, ezzel is inkább fölfelé csalunk. Nézzük hogy állunk így. A magyar átlagjövedelmet az európai adótáblákba illesztve azt látjuk, hogy ennyi pénz után a most csatlakozó országokban ugyanennyit, vagy inkább többet kellene adózni, az egyetlen szép kivétel Csehország, ahol a 6768 eurónk adója csak 9,7 százalék lenne. 28
belefogott egy hazánkat – talán objektíven, vagy nem? – bemutatni szándékozó kiadvány összeállításába, de a végeredmény egy felsõ körökbõl érkezett módosítással és nem kevés pénzkidobással kerülhet csak a piacra. A Public Relations, az arculat, az image, a kommunikáció, a megjelenés, a vonzerõ manapság igen divatos kifejezések. Ennek megfelelõen igyekeztek többen – valahol a minisztérium tájékán – megragadni a bemutatás fogalmát, s imígyen tálalni Magarországot mint EU-s tagállamot. A cenzúra, a tiltott olvasmány, a tartalmi változtatás annyira nem divatos egy demokratikus államban. A Hír Tv beszámolója szerint azonban a „kimentett” (eredeti) példányokat – a huszonegyedik században is értelmezhetõ fogalommal élve – szamizdatként terjesztik. Forrás: ma.hu
De Lengyelországban és Szlovákiában 19, Szlovéniában 20, Lettországban 23,6, Észtországban 23 százalékot kellene pengetnünk, és néhány tõzsgyökös EU-tagországban is jobban megfejik a magyar átlagkeresetet, mint idehaza (Belgium 25, Olaszország 23, a nem annyira tõzsgyökös Írország 20 százalék.) Egy ilyen összehasonlítás szerint lennének persze boldog tagországok, amelyekben a fizetendõ adó 0 forint lenne (Németország, Görögország, Finnország, Hollandia), vagy lényegesen alacsonyabb mint nálunk (Portugália, Ausztria, Nagy-Britannia, Spanyolország, Svédország, Franciaország) de ez az összehasonlítás csal. A magyar átlagkeresetet ugyanis nálunknál jóval nagyobb átlagkeresetû országok adótábláiba illesztettük bele. Szép dolog azt mondani, hogy Németországban az átlagmagyar 6768 eurója nem is lenne adóköteles, de ennél sokkal értelmesebb azon elmerengeni, hogy az átlagnémet adója miként viszonyul az átlagmagyaréhoz. Márpedig így az elõzõ metódus szerint nagyon is szimpi országok közül fölzárkózna Magyarországhoz Nagy Britannia (21 százalék), Franciaország (20 százalék) Portugália (18,7 százalék), Spanyolország (15 százalék), és kenterbe vernének minket a sógorokat a maguk kb. 30 százalékával. Igaz a görög vagy holland átlagkeresõ 10, a finn 9, vagy a nullához közelítõ svéd adóterhelést még mindig irigykedve figyelhetjük, de ez azért nem esik egybe azzal az állítással, hogy magyart még az ág is húzza. Legalábbis, ami a személyi jövedelemadó rendszert illeti. Merthogy az szja-t és a társadalombiztosítást tekintve Magyarországon az elvonások még mindig nagyon magasak. A járulékokkal kiegészített rendszerek összevetése ugyanakkor azért nehézkes, mert a járulékokban keveredik a magánszemély és a munkáltatója által fizetett hozzájárulás. Azt meg már egyenesen inkább a profi tanácsadó cégekre bíznánk, hogy az szja és járulék terheket együttesen bemutató összehasonlításokat kiegészítsék a nem szja alatt adózó jövedelmekkel, a forrásadóval, az egyszerûsített adókkal, mint amilyen a mi evánk, vagy akár az árfolyamnyereség adóval. Forrás: a Napi Gazdaság nyomán ma.hu
jó ha figyelünk
Sokba volt a kakaóbiztos oviszámítógép, tudta meg a Fidelitas. Százmilliót is érhet Demszky nyaralója!, adta hírül a Fidesz budapesti frakciója. Elég hülyén hangzó hivatkozások, forrásmegjelölések lennének ezek, de mindenképp pontosabbak, mintha a szóban forgó híreket elsõként közlõ sajtótermékek nevét helyettesítenénk be a megfelelõ helyre: a belpolitikai botrányok jó részéhez manapság a politika szállítja a muníciót a sajtónak, nem pedig fordítva, ahogyan a naív ügyfél képzelné. Az egyes szerzõk által negyedik hatalmi ágként ünnepelt bagázs pedig boldogan asszisztál, jobb esetben mert így legalább van mirõl írnia, rosszabb esetben pedig mert a tisztelt megrendelõ felületet, neadjisten tulajdonrészt is vásárol a médiumban sajtóértesülésnek álcázott politikai hirdetése megjelentetése céljából. Felületet, neadjisten tulajdonrészt is vásárol sajtóértesülésnek álcázott politikai hirdetése megjelentetése céljából A magam részérõl erre gyanakszom a Demszky nyaralóvásárlását feszegetõ Blikk-cikksorozat kapcsán is. Nem mintha elhinném Demszkynek, hogy a hivatalos jövedelmébõl teremtette elõ az isztriai luxusvillát, de a tálalás módja politikai marketingtõl bûzlik. Épp a múlt héten kaptam megbízható értesülést arról is, hogy a fõpolgármester kiküldetésnek álcázott lovardázásra készül Izlandra, hogy tenyészpárt keressen egy korábbi vizitrõl hazahurcolt mokány északi hátasának. Politikai marketing eredménye az oviszámítógép-botrány is: ezek a témák nem független, tényfeltáró újságírók szorgos uborkaszezoni munkája nyomán kerülnek a magyar sajtó napirendjére. Mikor viszont már ott vannak, a tisztelt megrendelõ elégedetten rácsap a magas labdára: sajtótájékoztató, feljelentés, rendkívüli bizottsági ülés. Ez önmagában persze nem volna probléma, sõt, örülnünk kéne annak, hogy régen esedékes paradigmaváltás körvonalazódik a hazai politikai marketingben: a keményvonalas pártlapok korszaka végleg letûnni látszik, lassan már a Fidesz is belátja, hogy nem lehet a közvéleményt csak a hozzá látványosan lojális pártsajtón keresztül manipulálni. A politikailag elkötelezett médiumokra nem kíváncsi minden olvasó, azokkal csak a politikailag amúgy is lojális szekértáborlakók ideológiai karbantartása, a márkahûség fenntartása abszolválható. Helyettük a sokkal több embert elérõ, kvázifüggetlen bulvármédiát kell a spindoktoroknak külföldi licenc alapján kezelésbe venni, illetve valódi hírértékû információkat kell szivárogtatni a napisajtónak. jó ha figyelünk
Ez cirkusz a népnek, ezek nem valódi sztorik Ez még mindig rendben volna, professzionális, korszerû megoldás, és én is unom a pártlapokat. A legnagyobb példányszámú napilapról, a több mint egymilliós olvasótáború Blikkrõl pedig a reality-korszak óta tudjuk, hogy nem idegen tõle a szerkesztõségi tartalomnak álcázott „médiapartnerség”, miért pont a politikai megrendelésekkel tenne kivételt? Különben sem õk lennének az elsõk, fogadtak már el politikai megrendelést a Blikknél sokkal magasabb presztízsû orgánumok is. Még a szerkesztõségi tartalmat és a hirdetéseket tisztességesen megkülönböztetõ hírszolgáltatók is rendszeresen saját híreikként közlik politikai marketingirodák üzeneteit, ha azoknak szerintük is valódi hírértéke van. Az ellenzék is csak a dolgát teszi, ha így vagy úgy, de legalább nyilvánosságra hozza a hatalom viselt dolgait. Ami nagyon nem tetszik nekem ebben az egészben, az a marketingtámogatott botrányok színvonala. Egyszerûen nem hiszem el, hogy miközben a versenyhivatal milliárdokra büntet kartellezõ autópályacégeket, egy néhány tízmilliós nyaraló vagy egy né-
hány százmilliós számítógéptender a mai Magyarország legjelentõsebb korrupciós ügye. Ez cirkusz a népnek, ezek nem valódi sztorik. És a szocialista politikai marketingnek sem sikerült sokkal komolyabb lenyúlásokat prezentálnia a kormányváltás körül, pedig akkor legalább látszott az erõfeszítés. A politikai marketing instant hírein ellustult újságíróknak maguknak kéne nyomozniuk Mintha egy bizonyos összeghatár felett, ami harminccal és hetvennel is jól osztható, egyik félnek sem lenne érdeke a nyilvánossághoz fordulni, mintha valamiféle meg nem támadási szerzõdés lépne érvénybe. Az ilyen ügyekben a politikai marketing instant hírein ellustult újságíróknak maguknak kéne nyomozniuk, és ha esetleg mégis megteszik, nem remélhetnek segítséget senkitõl: a politikai reklámügynökségek account managerei tanácstalanul vonogatják a vállukat, a fõszerkesztõjük viszont jó eséllyel kap egy fontos hívást valakitõl, aki szerint a szóban forgó téma szurkapiszkálása most nem idõszerû. Forrás: Bodoky Tamás – Index
29
Beszélgetés Schell Judittal Schell Judit fiatal kora ellenére az egyik legfoglalkoztatottabb színésznõ. Nem volt soha szerepálma, csak az, hogy egy rendezõ felhívja, és egy filmszerepre õt kérje fel. Nem is olyan régen teljesült ebbéli vágya, a Sorstalanság egyik fõszerepére õt hívták. Szeptembertõl a vén Eileenként A kripliben, primadonnaként a Sárga liliomban, Lady Annaként a III. Richárdban is láthatja a közönség. – Egy éve, hogy Jordán Tamás invitálására a Nemzeti Színházba szerzõdött. Elégedett a szerepekkel, amiket kapott? – Olyan feladatokat kaptam, amiket megígértek, sõt annál többet, mert még plusz két elõadásba bekerültem. Egy évvel ezelõtt szó volt Karinthy Frigyes Holnap reggel, és Szomory Dezsõ Györgyike, drága gyermek címû elõadásról, ez áll a szerzõdésemben is, késõbb azonban úgy alakult az évad, hogy felkértek a Czillei és a Hunyadiak egyik szerepére. A Sárga liliom címû darabot, amelyet elhalasztott a színház, most szeptember 10-én mutatjuk be, ebben a primadonnát alakítom. Májusban kezdtünk bele a III. Richárdba, amelyben Lady Annát játszom, eddig csak egy átbeszélgetõs próbát tartottunk, októberben lesz a premier. Szerintem a Nemzeti Színház az elsõ évhez képest jó évadot zárt. A társaság kezd összecsiszolódni, negyvenketten vagyunk, szép létszámú társulat, idõ kell, hogy összeszokjunk és játsszunk egymással. Most csak azokkal a kollegákkal közvetlenebb a kapcsolatom, akikkel egy darabban játszom.
tõlük tanulni a fõiskolán, de a tapasztalatokat a színházban, és a többi kollega segítségével, tanácsaival, instrukcióival tudtam szerezni. Nagyon nagy mázlim volt a Radnótival, pedig nem volt egyszerû, mert sokáig nem kaptam szerzõdést. Horvai Pista bácsi ajánlott Bálint Andrásnak, aki késõbb elismerte, jól tette, hogy bizalmat adott. Jól jártam a Radnótival, imádtam ott lenni. Most már csak egy elõadásom van, mert a Bástyasétányt levették, így maradt A kripli, amit még sokáig szívesen játszanék, amíg bele nem „öregszem" a szerepbe.
Schell Judit, a Nemzeti Színház mûvésznõje – A fõiskola után azonnal a Radnóti Színházban kezdett, ahol nyolc évig játszott. Milyen szakmai tapasztalatokkal gazdagodott? – Mindenben a Radnóti indított el, amit a színházban megtanulhat az ember. Amit pedig a fõiskolán lehetett, azt Horvai és Kapás tanárúrtól sajátítottam el. Sokat lehetett, fõleg
– Miért egy évvel ezelõtt döntött úgy, hogy szakít a Radnótival? Elõtte is lett volna rá lehetõség, nem egyszer hívták a Vígszínházba. – A Vígszínházhoz többször invitált Marton László. Elõször akkor, amikor még nem akartam elmenni, hiszen abban az idõben kerültem a Radnótiba. Amikor legutoljára hívott, akkor már megvolt Jordán Tamás felkérése, és jobban vonzott az ismeretlen. Ami miatt úgy döntöttem, hogy
SCHELL JUDIT JÁSZAI MARI-DÍJAS 1995 Színház- és Filmmûvészeti Fõiskola 1995 Radnóti Színház 2003 Nemzeti Színház
RONOW ÁGNES, ágyas (Vörösmarty Mihály-Spiró György: Czillei és a Hunyadiak)
Díjak: 1998 Kritikusok díja 2000 Jászai Mari-díj 2002 POSZT, A legjobb mellékszereplõ díja 2002 POSZT, Súgó különdíj 2003 Kritikusok díja, a legjobb mellékszereplõnek
Fontosabb szerepek • Szonya (Csehov: Ványa bácsi) • Lujza (Barta: Szerelem) • Agafja Tyihonovna (Gogol: Háztûznézõ) • Gretchen (George Tábori: Mein Kampf) • Dorina (Vajda Katalin: Anconai Szerelmesek) • Boleyn Anna (Calderon: VIII. Henrik) • Akszjusa (Osztrovszkij: Erdõ) • Zarecsnaja (Csehov: Sirály) • Tilda (Füst Milán: Máli néni) • Eileen (Martin McDonagh: A kripli) • Johnné (Hauptmann: Patkányok)
Jelenlegi szerepei a Nemzeti Színház repertoárjában: Lehotay Mária, a mérnök volt felesége (Karinthy Frigyes: Holnap reggel) Anna (Szomory Dezsõ: Györgyike, drága gyermek) 30
Film, TV • Csak szex és más semmi • Állítsátok meg Terézanyut! • Sorstalanság • A mohácsi vész • A tett halála • Vagabond • Az ember, aki nappal aludt • A Hídember • Kelj fel komám, ne aludjál • Kávéház • Vademberek • Szivárvány harcosa • Egérút • Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél • Szomszédok (teleregény) • A szabin nõk elrablása Forrás: Nemzeti Színház
jó ha figyelünk
köztem, én vagyok 31, õ 80, ekkora korkülönbséget egyszerûbben meg lehet oldani. A Patkányokban Johnnét, egy negyven körüli nõt játszottam, amivel igen megküzdöttem, mert ott nem lehetett olyan elrajzolt eszközöket használni, mint A kripliben. – Mielõtt a színház világába került, 11 évig versenytáncolt. Ha nem a színjátszás mellett dönt, hogyan alakult volna az élete, hol tartana most? – Szerintem tanítanék, vagy lehet, hogy táncolnék, de mellete még valamit dolgoznom kellene. Mindenesetre úgy elszaladt a versenytánc, 12 évet hagytam ki, azóta sokat változott, már úgy lemaradtam. Nagy ritkán van alkalmam rá, ha felkérnek egy mûsorba, ahol bármit tehetek, akkor legtöbbször táncolok. A gyermekmentõ szolgálat karácsonyi mûsorán például. Az Anconai Szerelmesekben és a Bástyasétányban is volt táncos jelenet. – Igazán nem panaszkodhat, hiszen színpadi szerepei mellett számos filmfelkérést kap. eljövök a Radnótiból, az a 7-8 év. Váltani kell. Merésznek kell lenni ebben a színházi világban, hogy az ember elmerjen mozdulni a meleg fészekbõl, mert nem nagyon van lehetõség. Egyelõre még nem bántam meg, remélem, nem is fogom. Az volt a célom, hogy új helyzetbe kerüljek, amelyben újra kell magam kitermelni. –Sok színész dolgozik szabadúszóként. – Nem szívesen lennék szabadúszó. Azt mondják, akik már voltak, hogy kõkemény, az ember nagyon egyedül van. Az is lehet, hogy anyagilag jobban megéri, de ez teljesen kiszámíthatatlan. Nem nagyon merek egy gyerekekkel, ilyen beállt élettel erre vállalkozni, ha lesz esetleg egy olyan anyagi hátterem, ami elég egy évre, akkor majd kísérletezem szabadúszóként, hogy mire viszem, kellek-e egyáltalán máshova. Ami jó benne, hogy még több emberrel, kollegával lehet megismerkedni, játszani, színesebb lenne a dolog. Most azonban nagyon új helyzetben vagyok, amelybõl nem kívánok elmozdulni. – Melyik eddigi szerepéhez kötõdik a legjobban? – Ami még mindig megy, az A kripli. Az elsõk között a szívem csücske volt például Csehov Ványa bácsijában Szonya szerepe, amit hét évig játszottunk, de ugyanúgy szerettem, csak sokkal kevesebb ideig ment Barta Szerelem címû darabja, ezt az elsõ évadban mutattuk be, amikor odakerültem. Sok kedvenc szerepem volt, de ami igazán nagy szerelem, az A kripli, amiben még mindig játszom. – Ebben egy öregasszonyt formál meg. Nem ez az egyetlen olyan szerepe, amelyben idõsebb nõt alakít. Nehéz volt megbírkózni a feladattal? – Ez egy hálás munka volt, mert karakter szerep. Nagy a korkülönbség a szerep és jó ha figyelünk
Koltai Lajos például egyenesen Önt akarta a Sorstalanságba. Milyen érzés volt? – Felemelõ. Nagyon boldog voltam, amikor felkért erre a szerepre. Ha van álomszerep, nekem az volt, hogy egyszer hívjon fel egy rendezõ, és engem hívjon a filmjébe. A mostohaanyát alakítom, a személyiségére azonban csak következtetni lehet, nem tudni például, miért vált el a papa és a mama. Biztosan nagyon odaadó, szeretõ feleség, aki valóban megsiratja a férjét, amikor elmegy a munkatáborba. Annyiban hasonlít rám, hogy figyelmetlen a nõ. Az utolsó estén, amikor a papa elmegy, odahívja a saját családját, ezzel megnehezíti a búcsúzást. Nagyon jól éreztem magam ebben a szerepben. Kertész Imrének nagyon tetszett, amit látott a filmbõl, azt mondta, sokban hasonlítottam az õ
mostohamamájára. Az elsõ egy hét, amelyen részt vettem, felhõtlen volt. Az elsõ napon, ültünk a sminkbuszban és bejött Koltai Lajos, azt mondta, „azt álmodtam, hogy nem tudok aludni", annyira izgult. Nagyon emberi volt a forgatás, annyira jó volt azt érezni, hogy az a fontos, amit én csinálok. Elhitették velünk színészekkel, ami bizonyos százalékban így is van, hogy rajtunk múlik a film és nem a vágáson, a fényeken, a kameraállásokon. – Ugyancsak mostanában forgatták a Rácz Zsuzsa regényébõl készült Terézanyu címû filmet, amely egy aktuális témát, a szingli-kérdést feszeget. Mennyire áll közel Önhöz a megformálandó karakter? – Én is az egyik barátnõje vagyok a filmben Kéki Katának, vagyis Terézanyunak. Egy olyan nõt alakítok, aki egyedül neveli a gyerekét, de nem derül ki, miért. Túl van egy házasságon. Én is voltam szingli, sokáig egyedül neveltem a gyerekem. Nagyon nehéz társat találni, mert az ismerkedésre nincs már annyi lehetõség, az emberek egyre szûkebb környezetben élnek. – Vágyik újabb kihívásokra? – Most nem. Nyugodt vagyok, nincs hiányérzetem. Nemsokára költözködöm majd, ez is izgalommal tölt el. Kell egy kis pihenés. Forrás: Szilágyi Kata – MNO
31
– avagy a Következmények nélküli EU-tagállam –
Magyarisztán nevével elõször a „Naésasztán” címû mesekönyvben találkoztam. Az ott leírtak teljes mértékben megfeleltek a valóságnak, arra azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a valóság rátesz még néhány lapáttal az írói fantázia meséket kiötlõ találékonyságára, pedig itt ez képzõdött meg. Gyurcsány sportminiszter úr a sikeres emberek Magyarországát tartja mindenekelõtt fontosnak és kívánatosnak. Tönkretettek és tesznek mindent, a szó szoros értelmében zéróra ürítik a kasszát, leküldik az országot megalázóba és akkor jön Gyurcsány elvtárs a KISZ-tõl, hogy aszongya, kérnénk most már a sikeres emberek Magyarországát! Hát ez aztán a pofátlanság Csimborasszója! Érdekes módon a szegfûmintás utódpárt nagy öregje, a Horn Gyula-díjas Horn Gyula, a Horngyufa magyar termék névadója is csak most látta elérkezettnek az idõt arra, hogy a média nagy nyilvánossága elõtt kijelentse, a fõvárosban az elmúlt tizenöt esztendõ alatt 32
semmiféle lényegi fejlõdés vagy beruházás nem történt. Igaz, Demszky Gábor, mint felelõs neve nem hangzott el. Viszont az is igaz, hogy arra sem volt példa a fõpolgármesteri székért folyó küzdelem során, hogy egyszer is elhangzott volna ilyen vagy ehhez hasonló kijelentés a kormánykoalíció részérõl, vagy egyszer is elõvették volna amúgy istenesen az egykori szamizdat sokszorosító, ma többmilliós magánvagyonnal bíró egykori maoistát. Szegény Gy. Németh Böske erõtlen szárnypróbálgatásait elnyomta a médiában szünet nélkül harsogó „A fõvárosnak Demszky Kell!” kampányszlogen. Mindeközben az államszocializmus legszebb ejtõernyõs korszakát idézi emlékezetünkbe, ahogy a rendszámtáblára hajazó miniszterelnök a derék pártaparatcsik Smith ügynököt javasolja az európai biztosi posztra. Havi négy és fél miller, no meg az apró. Ja, és öt évig nem lehet sem elmozdítani, sem visszahívni a posztjáról. A nagy idõk nagy ta-
núja elvtársi segédlettel jó idõre bebetonoztatott a jól fizetõ euro-bürakrata állásba. A következõ polgári kormány pedig szívhatja a bal felsõ 6-ost, mert ha tetszik neki, ha nem, a kommunizmusból valami csoda folytán az új évszázadban (évezredben) is a hatalomban maradt pártaparatcsikkal lesz kénytelen együttmûködni majd. (És ne felejtsük el, kovács elvtárs kint Brüsszelben nem a hazája érdekeinek képviseletére esküszik majd fel, hanem a nagyságos és fényességes európai portáéra!) Erre szokták azt mondani pajkosan összekacsintva, hogy ügyes. Ha Laci bá’ ügyesen csinálja, öt év alatt összelapátolhat úgy 270 milliót a nyugdíjas évekre. Hát ez Magyarisztán, az Európai Unió egyetlen következmények nélküli tagállama. Legalábbis Románia belépéséig. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
jó ha figyelünk
