Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
Kaptam egy névtelen levelet. Témája pont belevág abba, amire ma felkaptam a fejem. A feladó nélküli, amúgy csak simán a postaládámba csúsztatott papiros, „médiaellenesek” aláírással ejtõernyõzött hozzám. Nem tudom, kik írták. (Végigolvasás után elégettem, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön.) Arról, miért pont én vagyok a címzett, csak annyit írtak, tudják, a Magyar Jelenbe és a FÚSZ honlapjára is írok, s bíznak benne, hogy ennek tartalmával kapcsolatban is papírra vetek pár sort. Hát legyen, s szívesen teszem. Elöljáróban: hogy mire kaptam ma fel a fejem? Horn Gábor, akit – állítólag – megvertek július 5-én a buzeránsfieszta közben vagy után, a „köztelevízióban” kijelentette:„mûveletlen, ócska, hétköznapi fasiszták” azok, akik e napon rátámadtak az emberekre. Ezek szerint a szadeszos ember gyorsan kiheverte megveretését, ha újból „ezerrel” provokál tovább. Hornnak tudni illene, helyesebben szembe kell(ene) azzal néznie, mint minden, kihívóan és gõgösen pózoló parlamenti senkinek, vagyis, hogy nem csupán annyian utálják és vetik meg õket, politikájukat, nemzetellenességüket, és az általuk teljes mellszélességgel támogatott különbözõ devianciákat, ahányan az utcán megjelennek. Õk csak a bátrabbak! Villamoson, buszon és egyéb közösségekben az ember sûrûn hall olyat, hogy a hétköznapi, amúgy a politikusi csürhe által lebecsült dolgozó, adófizetõ ember elméletben „akasztgat” és „falhoz állít” politikust és öklendezést keltõ médiaszemélyiséget egyaránt. (Ajánlom ezt az olyan „népszerû” pártot képviselõk okulására is, mint Horn, bár biztos vagyok abban, õ is tapasztalt már hasonlót, illetve jutott fülébe ilyen, s nem kizárt, jót mulatott rajta. Pedig nem kéne.) Itt említem meg a levél további tartalmát, mely szorosan összefügg a hallott Horn-nyilatkozattal, és fõleg azzal, hogy a nemzetet provokáló, bicskanyitogató megnyilatkozásoknak minden televízió és rádió az „õshazája”, ellentétben a valódi magyar hanggal, melyet úgy hatvan-hatvanöt esztendeje teljesen számûztek az éterbõl. Az iromány azt feszegeti, hogy – írói szerint - annak nagyon csúnya vége lesz, ha a balliberális média és annak képviselõi nem „vesznek vissza” az arcukból. Egyúttal nem állítják le a „magyarsággal szembeni propa-
gandájukat” és azt a tömény „ferdítés- és hazugságáradatot, amit nap-nap után elkövetnek ellenünk.” Mert – így a levél jegyzõi –, „ha Oroszt és Hornt valóban elverték, az csak egy harmatos figyelmeztetés a jövõre nézve.” Ha ez így folytatódik a média színterén is (ti: a hazugságáradat és a nemzetgyalázás), akkor a „médiaelit tiszteletlen képviselõinek sem lesz tanácsos testõrök nélkül sétálgatni:” Nagyon röviden összefoglalva errõl szól a levél. Ennek tartalmával teljesen egyetértek, annyival kiegészítve, hogy õszinte örömömre sokasodnak körülöttem azok az emberek, kik nem hajlandók nézni, hallgatni a magyarországi kereskedelmi média ocsmányságait. Mert nincs arra szükségletük, hogy elhányják magukat például a Boros-Bochkor-páros verbális disznóságaitól, e két figura reggeli szûkölésétõl, nyüszítésétõl. De ugyanígy émelyeg a gyomruk bármilyek balliberális médiaarc megjelenésekor, fõleg, ha meg is szólalnak. Persze, olyan világot élünk – még ha ez a világ az utolsókat is rúgja -, hogy sem a televíziót, sem a rádiót nem kell ahhoz bekapcsolnunk, hogy ezekkel a visszataszító alakokkal szembesüljünk. Elég, ha lelépünk a sarki boltba, vagy megyünk három utcasarkot, mert a pofák ott vannak az óriásplakátokon ugyanúgy, mint az újságosbódék oldalára dekorálva. Az emberben egy idõ után kifejlõdik, megjelenik a természetes elutasítás, ösztönös védekezés mindennel szemben, amit a szennymédia, és az ebben pöffeszkedõ alakok értékrendje és erkölcsi szintje képvisel. Mondhatnánk úgy is, ez törvényszerû, ha valahol ilyen médiaállapotok uralkodnak, mint Magyarországon. Bár a planéta legtöbb országában ugyanez a helyzet – egygyökerû média-
birodalmak uralma -, de ez minket természetesen nem vigasztal, sõt, mivel a magyarságnak egyedülálló szellemi küldetése van, ezért nekünk kell követendõ példát mutatnunk másoknak a szélsõliberális globalizáció és kísérõ jelenségei elleni harcból, ellenállásból. A harcot és az ellenállást jelentésük legkiterjedtebb értelmében véve. És ha már a ballib médiánál tartunk: Nekem is volt már néhány tapasztalatom arról, hogy különbözõ rendezvényeken miképpen feleltek a házigazdák, amikor tudtul adtam: újságíró vagyok, és tudósítani szeretnék az adott eseményrõl. A legcsiszoltabb válasz az volt, hogy „maguk firkászok mindig hazudnak”, de találkoztam olyan véleménnyel is, mikor a konkrét rendezvényen a fõszervezõ „pofátlan újságírók” mondattal a száján, szó szerint el akart távolíttatni a helyszínrõl. Mikor nagy nehezen sikerült szót értenem vele, az is napvilágra került, hogy hol van a „kutya elhantolva”. Azokról az újságírókról szólt, kiket már a „rendszerváltás” elõtt is ismert, s akiknek nem volt elég az, hogy ingyen bemehettek, étellel-itallal kínálták õket, amiket annak rendje és módja szerint, éhes disznók módjára fel is zabáltak, és ezt leszámítva is mindenki a kívánságaikat leste, de még ezek után is követelõzni volt képük. Arról már nem is beszélve – ismerve szélsõbalos fajtájukat –, hogy még véletlenül sem azt kaparták a papírra, ami egyeztetve volt leközlés elõtt. Nem egy ilyen történetet hallottam már szerte az országból, melyeknek arcátlan, provokáló és levakarhatatlan ragacsként tapadó – a „rendszerváltás” után már balliberálisnak „öltözött” - firkászok a fõszereplõi. Ezek folyományaként van úgy, hogy sok helyen utálkozva, undorral néznek az újságíróra, „köszönhetõen” az ilyen alakoknak. Más lapon említendõk a nemzeti rendezvények, ahol - benyomásaim szerint - a szervezõk, rendezõk felismerik a „magunkfajta” újságírót, és mosollyal, testvérként fogadják. S nem jellemzõ, hogy olyat kérdeznek, mint három éve tõlem egy nagyon fiatal kapuõr, egy szegedi, nemzeti összejövetelen, azt tudniillik, hogy: „balliberálisnak tetszik lenni?” Nem, nekem nagyon nem tetszene annak lenni! Mucsi Miklós
TETTERÕS JOBBOLDAL ÁLL SZEMBEN EGY KIÉGETT BALOLDALLAL Magyarország hajója rossz irányba halad – hangsúlyozta Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület XIV. Polgári Gondoláján. Míg a megváltozott körülmények között az országok többsége készül az új idõkre, „meghatározzák érdekeiket”, nálunk „tizenkilenc ostoba kampány után indul egy huszadik”.
2
jó ha figyelünk
– avagy Nyári néphülyítõ matiné teljes sávszélességben – FELHÁBORÍTÓ! FELHÁBORÍTÓ! – ordít torkaszakadtából az egykori TÉESZ-fõkönyvelõ a bizottsági meghallgatáson. A mára pénzügyminiszterré – tehát közhivatalnokká – avanzsált, újságírókat felöklelõ, kamerát lefejelõ nyírségi fenegyerek meglehetõsen komikus látványt nyújt. Vagy inkább tragikomikust? Asszem inkább ez utóbbit. Most is, mint már annyiszor, létfontosságú momentumokra legyint játszi könnyedséggel az arrogánsan agresszív hatalom éppen aktuális képviselõje, jelen esetben Veres pénzügyminiszter úr. Tetszik tudni, úgy van ez, hogy ha nem is minden, de azért bizonyos dolgok még itt is változóban vannak. Mondok néhány példát, és rögtön megértik, mirõl van szó. Itt van mindjárt az idegennyelv-ismeret. A helyzet az, hogy a boldog – mármint az eftársak szemszögébõl nézve boldog –, csupán csak az osztályharccal spékelt békeidõkhöz képest bizony elõszeretettel dívik a fiatalság körében a nyelvtanulás, és hát mit tagadjuk, nem éppen a keleti relációban. No, mármost ennek logikus folyojó ha figyelünk
mánya, hogy kis hazánkban egyre számosabban beszélnek példának okáért ánglius nyelven. Osztán arról sem feledkezhetünk meg, hogy ma bizony az Internet világában élünk. No, mármost, ha a világhálót összekombináljuk a manapság elsõ számú világnyelvvel, az ángliussal, akkó’ bizony halálos kombináció gyün létre. Ami egész egyszerûen azt jelenti, hogy amikor a pénzügyminiszter eftárs nagy nehezen kinyögi, miszerint ezt, ezt, meg ezt azé’ nem lehet mögcsinálni, mer’ az Unijó nem engedi, akkó’ bizony manapság mán akadnak olyan elvetemültek, akik nem átallnak fölzizzenni a netre, ’oszt secperc alatt körülnéznek, hogy makimajom vajon igazat mondott-é, avagy megint rezzenéstelen pókerarccal hazudott bele a pofánkba. Oszt nézd mán! Há’ nem megint kiderül róla, hogy hazudott?! De bizony kiderül róla! Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, még slamasztikába is keveredik saját párttársával, akinek a messzi Brüsszel zegzugos üvegpalotái 3
között mostanság éppen komisszároskodni van kedve. Nem is akármilyen komiszár Smith ügynök! Bizony nem ám! Adóügyi a szentem, hogy az Isten rogyassza rá az eget! A baromja meg nem azt találja mondani, de bizony, hogy lehet áfát csökkenteni?! Hát most mondják meg nekem, de õszintén, szeretnének Önök ilyen frusztráló környezetben pénzügyminiszterek lenni? Tegyék a szívükre a kezüket! Ugye, hogy nem? És akkó’ még a családját is vegzálják ennek a szegény szerencsétlennek! Aszongya: „Meglehetõsen nehezményezem, hogy a családomat nem hagyják békén!” Mit gondolnak, ugyan vajon mi lehet ennek az oka? Eleddig csupán egyetlen olyan eset vót egyszeri televízió nézõi praxisomban, ami überelte a Veres-fiú bírósági tárgyalóteremben rendezett afférját. Talán még emlékeznek rá, amikor a pofa valamilyen kórház-tüntetésre ment a lyukas magyar zászlóval, ’oszt boldog-boldogtalant betuszkoltak a rabomobilba, csõcselékestõl, újságíróstól együtt, csak éppen a zsurnalisztától elvett videó-kamerát hagyta bekapcsolva a rend éber õre, így aztán az meg mindent felvett. No, mármost az egész eset legnagyobb pillanata az vót, amikor a rendõrök az eredeti vágatlan felvételre aszonták, hogy az elfogult. Hát hol van ehhez képest, amikor a Hír tévés faszi a sajtótájon hanyag eleganciával bemutatja a tárgyaláson felvett jegyzõkönyv másolatát, a pénzügyminiszter meg legalább olyan lazasággal vágja rá, hogy de akkó’ se az történt? Tudják, mint Hofinál: A csizma nem ázik be, izzad a lábad! Hát asszem az ilyen és hasonló szituációk megtapasztalásának alkalmával magam se nagyon tudok mást kinyögni, mint Veres pénzügyminiszter úr fia a független magyar bíróság tárgyalótermének elhagyása közepette: „a kurva anyátok!” Aztán itt van a másik, szintén a komikum és a tragikomikum határmezsgyéjén lavírozó emblematikus pillanat, a kedd este. Nem múlhat el hét Szakonyi Péter nélkül. Most sem múlt el. Sajnos. Eddig is tudtam, hogy komoly gondok vannak ezzel az emberrel, ráadásul ez egyre csak rosszabbodik. Õszintén remélem, hogy hamarosan követi Gréczy Zsoltot a manipulációs kommunikáció egekbe emelkedõ szamárlétrájának grádicsain és meg sem áll mondjuk a Miniszterelnöki Hivatal sajtó részlegéig. Legalább kevesebbszer kellene végigszenvednünk az egetverõ baromságait otthon a televízió elõtt ülve. Asszem talán az aznapi beszélgetõpartnere Gazsó L. Ferenc találta fején a szöget, amikor felsorolta az ország azon helyeit, ahova Szakonyi barátunknak nem volna tanácsos karhatalom igénybevétele nélkül ellátogatni, mivelhogy nem tudnánk garantálni személyes biztonságát. Ezen mondjuk nincs is mit csodálkozni, amilyen ostoba kijelentéseket tett az adásban. Komolyan mondom, már vártam a pillanatot, mikor látom ugrani a Pannon Pumát. Az meg valahogy csak nem akart ugrani. A rohadt dög! Komolyan mondom, még Ferenc Jóskának is becsületére válna, olyan jól mennek a dolgok ebben a miniszterelnök eftárs által nyüvesnek meg qrvának titulált országban. Legalábbis Szakonyi Péter szerint. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elegedve! Aszongya a csávó, hogy most mán megy lefelé az infláció, és ez milyen fasza dolog! (Elnézést kérek a nyájas Olvasótól, ha idõnként be-becsusszan egy-egy obszcén kifejezés, de a vérnyomás, a méreg és a harag fokozódásával együtt általában arányosan növekszik az urbánus frazeológia lazább retorikai vonulatának térnyerése is.) Na szóval ez volt az a pont, ahol lekoccoltam. Talán még Önök is emlékeznek rá, a mára már jelentõs mértékben lecsendesedett Horn Gyufa és „szakértõ kormánya volt ilyen. Annak idején valami 18% körül állt az infláció, amikor a vaskoronás kis-nagy ember vezényletével visszaülhettek a hatalom süppedõs bõrfoteleibe. Ezt követte kemény és minden bizonnyal kimerítõ kilenc havi tökölõ4
dés, amit gyakorlatilag a semmittevés szófordulattal foglalhatunk össze, hogy aztán ez az egész a Bokros-csomag nevû mizériába fordulva örökre emlékezetes nyomot hagyjon a magyar társadalom pénztárcájába és lelkületébe. Hogy is szólt a sikerpropaganda? A ciklus végére sikerült leszorítani az inflációt 18%-ra! Tetszik érteni? 18%-on állt, amikor átvették. Menetközben, hogyan, hogyan nem, feltornázták valami 35-re, utána meg áradoztak, hogy a végére nagy nehezen (a fél ország belerokkant!) visszajutottunk a startvonalra! Mint valami lélegzetelállítóan baromi nagy eredmény, adták be nekünk a szolgalelkületû ölebmédia összes létezõ és nem létezõ csatornáin keresztül. Most meg, mint valami székes fõvárosunkba áthelyezett tihanyi visszhang, ugyanezt szajkózzák álló nap, ugyanazt a szart akarják lenyomni a torkunkon, mint annak idején, azonnal megtalálva hozzá az ilyen Szakonyi-féle alakokat. Most idézzem Jozefinát? Igen, más a véleményem! Eszébe is jut az embernek, hogy feltegyen néhány kérdést, ami csak úgy kapásból jön. Vajon milyen politikusi magatartás az, amely megenged magának olyan felelõtlen kijelentéseket, hogy bizonyos dolgokat csak azért nem lehet, mert az Európai Unió nem engedi, darab idõ múltán pedig kiderül, hogy ez a kijelentés bizony köszönõviszonyban sincs a valósággal? Vajon ez lenne az oly sokat emlegetett européer magatartás? Vajon ez lenne az a hõn áhított európai egység, amely állandóan csak tilt, szabályoz és korlátoz? Mi hasznunk van nekünk egyáltalán egy ilyen „együttmûködésbõl”, ha ezt egyáltalán annak nevezhetjük, nem inkább modernkori gyarmatosításnak? (Kérem, mindazok, akik annak idején az Európai Unió mellett tették le a voksukat, gondolkodjanak el, ilyen Unióra szavaztak?) Vajon mire jó az olyan Európai Unió, vajon milyen szövetség az, amit az államhatalom, mint valami nehéztüzérséget mindig és azonnal elõránt, ha csak fenyegetés árán tud úrrá lenni bizonyos felmerülõ problémákon? És csak akkor ránt elõ! És láthatóan nem tudja – de a jelek szerint talán nem is akarja – megoldani a problémákat, illetõleg az elõállott kínos szituációkat. S vajon ha semmi másra, csak fenyegetésre jó ez az „unijó”, akkor önkéntelenül is nem mondjuk-e egyre többen azt, hogy köszönjük szépen, de nekünk ilyen szövetkezésre nincs szükségünk? De bizony mondjuk. Mondjuk, mert nem mondhatunk mást. FELHÁBORÍTÓ! FELHÁBORÍTÓ! – ordítunk most már mi is torkunk szakadtából a hatalom felé, csak nincs aki meghallja a nép jajszavát. A jó pénzen eltartott és kitartott sajtószajhák*, akik állandó megszólalási lehetõséggel bírnak a televíziós csatornák képernyõin, a Butapest táblán kívülre sose merészkednek, éppen ezért fogalmuk sincs arról, hogy Degesz uram kutyaszaros világvárosától talán csak tíz kilométerekre, ám ugyanakkor fényévnyi távolságra létezik Vidék-Magyarország. Egy másik, egy olyan Magyarország, amelyik a halál, a pusztítás, a rombolás helyett az élet, és az értékek mellett teszi le azt a kevés garasát, amit ez a gátlástalanul arrogáns és pofátlan hatalom még egyáltalán a zsebében hagy. Mindeközben az össznépi nagy nyári néphülyítõ matiné teljes sávszélességben zajlik tovább a képernyõkön. Egészen addig, amíg hagyjuk. Fogjuk a távirányítót, kapcsoljuk le õket és menjünk inkább a szabadba! Voltaire után szabadon: Mûveljük kertjeinket! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára (*az amerikai prostitute – szajha – kifejezés találó változata a press, azaz sajtó elõtaggal „presstitute”) jó ha figyelünk
Amerikai Magyar Népszava Szabadság Tulajdonos: Atlantic Publishing & Holding Corp., 250 W 57th Street, Suite 732. New York, NY 10107 Kiadó: Olívia Media & Publishing Corp. 250 W 57th Street, Suite 732. New York, NY 10107-0732 Fõszerkesztõ: Bartus László részére! Csókolom, nem tudom, észrevettétek-e, közben felnõtt egy generáció, amelynek alig van vagy nincs közvetlen emléke 89 elõttrõl. Mi vagyunk a ti gyerekeitek. Túl a sokadik leleplezésen, mikor valamelyik nagymenõrõl, kultúrhéroszról, a mai elit tagjáról kiderül, besúgó volt, e generáció helyett, magam nevében szeretném mondani: elég volt. Nem hallgathattok tovább. Szánalmas, szánalmas látni, ahogy csendben elszabotáltok minden ügynöktörvényt, minden próbálkozást, s aztán naponta más hazugsággal elõállva meglepve maszatoltok, amikor véletlen kiderül, hogy ügynökök voltatok. Õszintén szólva nem is értem, mit képzeltek, mit képzeltetek. Hogy sunyítotok, lapítotok, hallgattok az egészrõl, hátha nem derül ki? Hátha megússzátok? Hátha nem kell majd elszámolnotok, magatokkal, a besúgottaitokkal, a gyerekeitekkel, velünk? Hátha majd csak a dísztemetés után írja meg az újság, akkor meg már nektek mindegy? Mégis mit képzeltetek? Hogy majd nem megyünk be a résnyire nyitott ajtón, és nem kér-
jük ki a dossziékat? Hogy majd nem lesznek hivatásos és amattr történészek, rosszakarók vagy csak egyszerû kíváncsiak, akik megtalálják az árulásaitokat? sszintén szólva alig izgat, hogy egymással elszámoltatok-e már, hogy hogyan számoltok el. Besúgó és besúgott egymás közt megbeszélte-e, ami történt. Nem nagyon hiszem, hogy túl sok ilyen beszélgetés történt volna köztetek, a felszínen ebbtl nem látszik semmi sem. Nem érdekel tehát, hogy az egymás ellen elkövetett bûnöket hogyan bocsátjátok meg egymásnak, besúgók és besúgottak: nyílt levélben, aláírásgyûjtt akcióval vagy soha. Nem érdekel, mert ez a ti mecscsetek. De van itt még egy meccs, amit le kell játszanunk. Mert nem tehetitek meg velünk, hogy némán élvezve a nektek szánt gyanútlan tisztelet megnyilvánulásait, úgy tesztek, mintha akkor nem történt volna semmi. Mintha ti nem lettetek volna, s ami fontos, nem lennétek még ma is, amik akkor voltatok: árulók. Mert a némaságotok hazugság, megbocsáthatatlan és gyûlöletes bûn, rosszabb, mint amit elkövettetek hajdanán. Mert ma már senki nem kényszerít benneteket sem a kollaborációra, sem a hallgatásra. Mert nem fenyeget benneteket sem börtön, sem kivégzés. Nincs más mentségetek a hallgatásra, mint saját bûnötök, saját kényelmetek, vagy épp azok az eltnyök, amiket a megszólalással elvesztenétek, tehát érdemtelen és jogtalan élveztek. Mert a hallgatással kollaboránsok vagytok ma is, körömszakadtáig véditek azt a rendszert, amelyik zsarolással vagy
Amerikai Magyar Népszava Szabadság Tulajdonos: Atlantic Publishing & Holding Corp., 250 W 57th Street, Suite 732. New York, NY 10107 Kiadó: Olívia Media & Publishing Corp. 250 W 57th Street, Suite 732. New York, NY 10107-0732 Fõszerkesztõ: Bartus László részére! 1945-óta az MKP, MDP, MSZMP, MSZP sorozatosan minden alkalommal azt mondták nekünk, hogy vannak még nehézségek, de ha ezeken urrá leszünk akkor jobb lesz. Most vállalnunk kell áldozatokat azért, hogy holnap valamennyien jobban éljünk, stb. Ezek a panelek visszaköszönnek ma is. Amióta élek mindig áldozatokat kértek az emberektõl és igértek cserébe szebb, jobb jövõt. Lassan véget ér az életem, de a szebb, jobb jövõt még távolról sem lehet látni.. Múltat idézõ jelen... Húsz évvel ezelõtti MSZMP pártértekezlet dokumentumából idézzek: „Világossá vált, hogy tartós eredményeket a magyar gazdaság csak akkor érhet el, ha folytatódik a megkezdett reform, kialakul a szocialista árutermelõ gazdaság - fejlettségünknek és adottságainknak megfelelõ - mûködési és irányítási rendszere. Megnehezítette ennek megvalósítását, hogy a gazdaságban megkezdett reform nem terjedt ki kellõ idõben a társadalmi élet más területeire. A gazdaságban kiélezõdött ellentmondások részben okozói, részben következményei a társadalmi viszonyokban, a politikai intézményrendszer mûködésében mutatkozó zavaroknak. A gazdasági fejlõdést fékezik olyan társadalmi körülmények is, mint az iskolázottság, a szaktudás, a mûveltség elmaradása a kor követelményeitõl. A lakosság – különösen a munkaképesek – számának csökkenése, nem kielégítõ egészségi állapota kedvezõtlenül befolyásolja a társadalom teljesítõképességét. A közvélemény ezeket az ellentmondásokat tükrözi, a lakosság növekvõ elégedetlenséget tanúsít a gazdasági és társadalmi fejlõdés jó ha figyelünk
pénzzel vagy hazafiúi lelkesedésetekre apellálva árulóvá tett titeket. Ez a rendszer nem érdemel védelmet, de a hallgatásotokkal ti sem. Nem érdekes ma már, hogy meleg vagy-e, vagy ellenforradalmár. Nem érdekes, hogy hittél-e a kommunizmusban huszonévesen. Lett volna alkalom az elmúlt másfél évtizedben eltállni és azt mondani: „Bocsánat.“ Tar Sándor halálakor, hogy mást ne mondjak. Petri temetésén. Filmszemle-megnyitón. Bármikor. Hallgattatok és hallgattok most is: nem tudok többet gondolni rólatok, mint azokról a kisnyilasokról, akik a számonkérés eltl beléptek a pártba. Rohadjatok meg. A hallgatásotok ellopja ttlem a múltamat. Ami e múltból néha, véletlenszerûen kiderül, szánalmas senkikkel vagy összetört öngyilkosokkal van teli. Ebben az országban nem történt meg, de nem is múlik el semmi sem. Itt nem voltak sem nyilasok, sem ÁVH-sok, nem voltak ügynökök, nincs hatalmát átmentett késtkádári pártelit; itt mindenki csupán áldozat, és most ti is beálltok ebbe a sorba. Ellopjátok a múltat, a múltamat, és ellopjátok a jelent is, újratermelitek e század összes neurotikus, gyáva, megalkuvó hazugságát, és ezért nincs bocsánat. Gyerekkoromban ti tanítottátok: vétkesek közt cinkos aki néma. Ti már nem emlékeztek, én viszont nem felejtek. S közben szép lassan minden kiderül. Vonuljatok be az általatok írt történelem lapjaira így, ahogy vagytok: sunyin, dicstelenül, Bodó Balázs, 30
megtorpanása, a nehézségek megszaporodása miatt. Romlott a közhangulat, csökkent a párt és a vezetõk iránti bizalom. A reális helyzetértékelés, a cselekvõkészség mellett van pesszimizmus, kiábrándultság, és teret nyernek megalapozatlan, irreális elgondolások.” A Magyar Szocialista Munkáspárt 1988. május 20-22. között – vagyis szûk két hónappal a Fidesz megalakulása után – tartotta országos pártértekezletét, ahol Grósz Károly vette át Kádár Jánostól az MSZMP tényleges irányítását. Ezen a pártértekezleten fogadták azt az állásfoglalást, amelynek egy rövid részletét fent idéztem. Ugyancsak a korhangulatot felidézendõ, álljon itt még egy rövid idézet Kádár János elõadói beszédébõl: „Romlott a közhangulat, csökkent a bizalom a párt és a vezetõk iránt. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ország határain belül és kívül is jelentkeznek mindazok, akik szeretnek a zavarosban halászni, s megpróbálják az ország nehézségeit a szocialista rendszer ellen felhasználni. Politikai intézményeink átfogó reformjának célja a népi hatalom, a szocialista rendszer erõsítése. Javaslom, hogy a pártértekezlet a legmesszebbmenõkig támogasson minden reformot, amely ezt a célt szolgálja, s utasítson el minden olyan törekvést, amely a burzsoá demokrácia, az anarchia irányába mutat, vagy a mai magyar szocialista valósággal nem számoló utópikus elgondolásokat tartalmaz.“ Amióta élek a bolsevik-szoci-MSZP, MSZMP, MDP, MKP lenini-sztálini bûnszövetzetektõl ugyanazokat a lózungokat hallom: „reform, fordulat, gyorsítás, jobb, igazságosabb, de most már igazán elvtársak belevágunk. Döbbenet, még a szókincsük sem gyarapodott, ezeknek az eloroszosodott gengszterekenek! De ez nem is csoda, hiszen az agyakban nem történt meg a rendszerváltás, csak módszerváltás történt, a közösbe lopás helyett, most a közösbõl lop banda. Kérdésem a Bartus elvtárshoz az: Lenin élt, él és élni fog? Az “embertõl keletre" kommunisták loptak, lopnak és lopni fognak? 5
Magyarország az MSZP és az SZDSZ által sújtott területnek minõsül. A helyzetet tovább rontja, hogy ma még nem tudható, mikor kezdõdhetnek a helyreállítási és újjáépítési munkálatok. Az okozott károk nagysága felbecsülhetetlen, ezért tévednek a Fidesz és a KDNP vezetõ politikusai, amikor egyszerû szociális válságként írják le a napjainkban zajló folyamatokat. A helyzet ennél súlyosabb, és elsõsorban lelki eredetû, ugyanis lassan eltûnik az a szellemi-intellektuális háttér, amelyik nélkül nincs mûködõképes, modern gazdaság. A posztkommunista-szocialista és a baloldali liberális erõk tartalékai kimerültek, érvényes mondanivalójuk ma már nincs. De a két – nyerõ pozícióból – elvesztett választás következtében a jobboldal politikája is elbizonytalanodott. A Fidesz liberálisként indulva lett elõbb nemzeti szabadelvû, majd polgári és kereszténydemokrata párt. Éppen ezért – a 2006-os választások elõtt – nem véletlenül okozott némi zavart a párt plebejus jellegének hangoztatása. Köztudott, hogy a konzervativizmus mint ideológia többnyire nem rendelkezik önálló társadalompolitikával, a többi jobboldali irányzatból pedig hiányzik a koherencia és a következetesség. Emiatt nem beszélhetünk konzekvens érdekérvényesítésrõl sem, ami miatt még nagyobb teret nyernek az ideológiai viták, tovább növelve a politika kiszámíthatatlanságát, valamint a tudatipar befolyásolási lehetõségét. A magyar társadalom leírására az anómia a legmegfelelõbb fogalom: nincsenek érvényes szabályok, megszûnõben a jogkövetõ magatartás, eluralkodóban az értékvesztés és a céltalanság érzése. A politikusok sokszor összevissza beszélnek, a társadalmi kohézió fenntartása egyre nehezebb. A hétköznapokból lassan eltûnik a hit, a bizalom, az együttérzés és a szolidaritás. Ugyanakkor növekszik a gátlástalanság, az erkölcstelenség és a különbözõ agresszív magatartásformák elfogadottsága. Ezzel párhuzamosan visszaszorulóban és eltûnõben vannak a nemzet, a család, a nemzeti kultúra, a tradíciók és a rend iránti elkötelezettséget vállaló társadalmi csoportok. Ezeket a nemkívánatos folyamatokat a globalizmus erõi által uralt médiumok mesterségesen felnagyítják. Nincsenek közös értelmezési keretek, konszenzusos fogalomkészletek. A kiszámíthatatlanság, az állandó frusztráltság, a tolakodó önérdek-érvényesítés és a mindent elsöprõ hatalomvágy hétköznapi jelenléte miatt a káosz érzése egyre többek napi élményévé válik. Mindez egy olyan társadalmat sújt, amelyikben a kommunizmus negyven éve kiölte a nemzetegyesítõ eszmék jelentõs részét. Ezért törvényszerû a megosztottság és a növekvõ elbizonytalanodás. 6
A JOBBOLDAL DILEMMÁI A jobboldali Magyarország meghatározó politikai ereje továbbra sem képes az általa kívánatosnak tartott folyamatok vezérlésére és ellenõrzésére: ez magyarázza a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség eseménykövetõ magatartását, amit taktikai és stratégiai hibák egyaránt súlyosbítanak. Ezek egyike volt a lisszaboni szerzõdés – elsietett és indokolatlan – megszavazása 2007. december 17-én. Ezzel összefüggésben érdemes idézni Gerard Batten európai parlamenti képviselõ véleményét, aki szerint az Európai Unió egy olyan, szocialisztikus, központosított képzõdmény, melynek oltárán a magyarok feláldozták a demokráciát és a szuverenitást. Az EU jelenlegi formájában „nem más, mint puha kommunizmus“. Az utóbbi idõben változott a Fidesz külpolitikai orientációja is. Különösen feltûnõ Németh Zsolt határozott fellépése az Egyesült Államok külpolitikája mellett. Pedig az amerikai politikusok nem csinálnak titkot abból, hogy Magyarországot nem tekintik komolyan veendõ partnernek. Richard Holbrooke például kérdésre válaszolva felhívta a magyarok figyelmét arra, hogy „Oroszország közel van“. Tom Lantos nem sokkal halála elõtt közölte Orbán Viktorral, hogy az Egyesült Államok csak a nagyhatalmakra figyel. Jellemzõ, hogy miközben az Amerikai Egyesült Államok sürgeti az uniós projektnek minõsülõ Nabucco gázvezeték mielõbbi megépítését, Matthew Bryza, az Egyesült Államok egyik helyettes államtitkára egyértelmûvé tette: tanácsoknál többel országa nem kívánja támogatni a beruházást (Népszabadság, 2008. március 18.). A jobboldalnak nem szabad elkövetnie azt a hibát, hogy a belpolitikai ellentétek miatt feladja a nemzeti érdek következetes képviseletét. A németek, az olaszok és az osztrákok gyakran hangoztatott európai uniós elkötelezettségük ellenére különalkukat kötöttek az orosz Gazprommal. Az elvi deklarációk mellett lassan mindenki megköti a neki elõnyös üzletet, feleslegessé téve ezzel a közös európai gázvezeték megépítését. A Fidesz külpolitikusai nincsenek könnyû helyzetben. Az Európai Parlamentben a Fidesz és a KDNP a – valójában neoli-
berális – néppárti frakció tagja. Sokakat megdöbbentett, hogy Orbán Viktor e szervezet alelnökeként sem tudta elérni, hogy az idõközben mandátumot szerzett Tõkés László a frakció tagja lehessen. A Fidesz–Magyar Polgári Szövetségnek Magyarországon a nemzetállamot kell megvédenie az MSZP és az SZDSZ magyarságellenes politikájával szemben, annak ellenére, hogy e két párt képviselõi is tagjai az Európai Parlamentnek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesznek és szövetségeseinek vissza kellene térniük a jobboldali és nemzeti érdekek és értékek hangsúlyosabb képviseletéhez, és el kellene felejteni a szociális kérdések középpontba állításának sehova sem vezetõ programját. A szociális problémák megoldása ugyanis csak egy család- és rendközpontú nemzetállam segítségével lehetséges. Jóléti állam nélkül nincs nemzeti túlélés. De a belpolitikai helyzet sem egyszerû. Lehet-e például – az egykori vörös – Csepel a Fidesz politikájának szimbóluma? Ha igen, mit jelent ez a Fidesz–KDNP-koalícióra nézve? Ez ugyanis óriási elmozdulás az eddig követett politikai irányhoz képest. Ekkora elmozdulások kiszámíthatatlan következményekkel járhatnak. Hová vezet az értékektõl és ideológiáktól mentes pragmatikus politizálás, amelynek jegyében például Rogán Antal kiegyezett a posztkommunista Steiner Pállal és a zavaros hátterû Szépkorúak Társaságával. Mit jelent a Fidesz-politikusok feltûnése a bulvársajtóban? Tudja-e valaki, hogy ennek mennyi a hozadéka? Növeli, vagy csökkenti-e a stabil szimpatizánsok számát? SZÉTTÁRT KAROK POLITIKÁJA A 2008. március 9-én megtartott népszavazáson a Fidesz elsöprõ sikert aratott, de ennek következményei már nem álltak egyenes arányban a gyõzelem nagyságával. Ez a népszavazás a szociális kérdésekhez való viszonyulás és az MSZP–SZDSZ-kormány szociális politikájának felmérése volt. Több jel utal rá, hogy a Fidesz elnöke többször túlértékelte a népszavazás eredményeit. Orbán szerint ez a nap „…olyan összefogást kovácsolt, amilyen eddig nem volt. Erre várt mindenki 18 éve. Ez az összefogás volt képes leszavazni a múlt megosztó politikáját, ez a történelmi szövetség lehet a jövõ Magyarországának talpazata. (…) Merjünk többé válni, mint jobboldaliak és baloldaliak, ilyen vagy olyan pártiak! Merjük vállalni, hogy mi mindannyian magyarok vagyunk!“ Ugyanez a szellemiség hatotta át a március 15-én elmondott beszédét: „…kitartunk a nemzeti egység, az egyetértés és az összefogás politikája mellett.“ Úgy tûnik, a jobboldal politikusai megfeledkeztek arról, hogy az igennel szavazó 3,3 millió embert alapvetõen Gyurcsány Ferenc utálata tartotta egyben. jó ha figyelünk
A népszavazást követõen a Fidesz ismét módosított frazeológiáján. Úgy ítélte meg, hogy ebben a helyzetben az új szavazók megtartása érdekében a nemzeti egységre kell helyezni a hangsúlyt, és minél kevesebbet kell használni a „jobboldal“ és a „Fidesz“ kifejezéseket. Ahogy távolodunk a népszavazás idõpontjától, úgy növekszik a csalódottság és a kiábrándultság. Ennek egyik legfõbb oka a várható következmények korábbi értelmetlen felnagyítása volt. Orbán Viktor már 2007. március 15-én kijelentette: „A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethetõ lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék.“ Ezt követõen többször elmondta, hogy a népszavazás lényegében egy elõre hozott választás lesz, továbbá, hogy létrejöhet egy történelmi szövetség a középosztály és a leszakadó rétegek között. A magyar társadalomban zajló folyamatok elemzésének következményeként kimondható, hogy semmi sem utal e történelmi szövetség formálódására. A sikeres népszavazás után a Fidesz nem élt a felhalmozott erkölcsi tõkével, és bár ezt korábban többször megígérte, nem követelte Gyurcsány Ferenc azonnali távozását, aki ezzel újabb esélyhez jutott politikai túlélésének megszervezéséhez. Így aztán sem erkölcsi, sem jogi következménye nincs a népszavazásnak, a politikai következmények pedig kimerültek a kormányzó pártok közötti szakításban. Orbán Viktor korábban többször eszköztelenül és átgondolatlanul támadta a kormányt: ilyen volt például a Gyurcsány Ferencnek adott 72 órás ultimátum. Ma viszont sokszor akkor sem támad, amikor a helyzet megkívánná. Beéri az erkölcsi intenciókkal, a morális tanulságok felemlegetésével. Sokak szerint a Fidesz félreérti a helyzetet, amikor a demokratikus normák és az erkölcsi elvek érvényesülését kéri számon az MSZP– SZDSZ-koalíción, ugyanis a kormánypártok mûködtetõi megalakulásuk pillanatától kezdve kizárólag a hatalom megszerzésére és a hozzájuk tartozó érdekcsoportok védelmére szervezõdtek. EGYETLEN ÚT Nem lehet erkölcsi nyomás alá helyezni olyan társadalmi csoportokat, amelyek számára az erkölcsi kategóriák egész egyszerûen nem léteznek. A szocialista és a szabad demokrata politikusok viselkedése egyértelmûen jelzi, hogy hatalmi pozíciójuktól nem kívánnak megválni. Taktikai okokból történõ személycserék, a cinkelt lapok újraosztása természetesen elképzelhetõ, de ettõl valójában semmi nem változik. A politikai bûnszövetkezetek stabilitását éppen az adja, hogy az érdekazonosság mellett másodrangú tényezõ a vezetõ kiléte. Miután az MSZP és az SZDSZ kívül helyezte magát a demokratikus jó ha figyelünk
A zsarnok, azaz Lári Fári, a végóráit élõ mûminiszterelnök, kizsigereli az országot, kiszipolyozza belõle az utolsó eladható, felélhetõ vagyont is játékszabályok érvényességének területén, ezért eltávolításuk egyetlen eszközeként a polgári engedetlenség intézménye kínálkozik. Az ország egésze szempontjából létkérdés a jelenlegi helyzet megszüntetése, ezért a jobboldalnak ki kell kényszerítenie a rendkívüli és elõre hozott választások kiírását! Ennek jelenleg egyetlen módja van: minden választott jobboldali politikusnak és tisztségviselõnek vissza kellene adnia a mandátumát, azaz mindenkinek le kellene mondania. A szakértõknek, az önkormányzati képviselõknek, a polgármestereknek, a parlamenti képviselõknek stb. Ezt a kormányt más eszközökkel nem lehet gyorsan megbuktatni.
Ha békés eszközökkel sikerül mûködésképtelenné tenni az államot és a közigazgatást, akkor a kisebbségi kormány kénytelen lesz beletörõdni az elõre hozott országgyûlési választások azonnali kiírásába, annak ellenére, hogy a hatalom megtartására formálisan és jogszerûen még ekkor is lenne módja. Ám a jelenlegi társadalomlélektani és gazdasági helyzetben az MSZP már képtelen lenne az ország irányítására. Az elõre hozott választás mielõbbi megtartása tizenötmillió magyar érdeke. Ha ez nem történik meg, a politikai osztály egészével szemben növekvõ elégedetlenség elõbb-utóbb a társadalmi stabilitást is veszélyeztetheti. A tét tehát óriási. Tóth Gy. László – magyarhirlap.hu
7
– avagy A hirtelen megkerült háborús bûnös – E helyt ismét Borhídi professzor úrra kell hivatkoznom, aki szerint az összeesküvés az nem elmélet, az már maga a gyakorlat. „Az igazság megteremthetõ”. Ezt egy bosnyák utcai járókelõ mondta a kamerába abból az alkalomból, hogy Radovant állítólag elfogták. Tudják a helyzet az, nem tehetek róla, de valamiféle furcsa, rossz érzés, amolyan déja vú-féle fogott el, amikor tegnap meghallottam a nagy hírt. Szaddam Husszein, meg Oszama Bin Laden jutott az eszembe. Husszeint, a hajdan palotákban dõzsölõ dúsgazdag diktátort egy félig földbe ásott verembõl húzzák elõ a G.I. JOE-k. Oszamát meg, a szerencsétlent, aki – ha a hagyomány állításának hinni szabad, naponta szorul mûvese kezelésre valahol a barlangok mélyén – a fél világ üldözi, ’oszt még sem tudják, vagy talán nem akarják (?), elkapni. Persze jól is néznénk ki, ha egyszeriben csak úgy ukk-mukk-fukk oda lenne a mumus, akivel lehet ijesztgetni meg riogatni a békés honpolgárok millióit. Valóban. Az igazság megteremthetõ. A kérdés csak az, kik teremtik meg, mikor és mi célból? Most egyszerre hirtelen kézre került az elsõ számú háborús bûnös. Vajon mi történt? Most érett meg a helyzet az eurokrata befektetõi körök számára, hogy Szerbiát is bekebelezzék? Nem tudom, csak kérdezem. Mindenesetre nekem már gyanúsak az ilyen hirtelen sikeres elfogási akciók. Majd figyeljük a gazdaság híreit is, mi következik ezután. Mindenesetre ma már bemondták a hírekben, lehet, hogy nem is tegnap kapták el Karadzsicsot, hanem már jóval elõbb, csak hát most érett meg a szituésön arra, hogy a széles nagyvilág elé tárják ezt az örvendetes tényt. Meg még azt is mondták, hogy állítólag ez kedvez Szerbia érdekeinek. Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, felhívnám még egy aprócska jelzésértékû momentumra a figyelmet. Hipp-hopp, azonmód megnyikkant a nagyságos és fényességes Európai Unió bõvítési biztosa Olli Rehn úr is, mer’ hogy ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megnyikkanjon. Szóval mondom, Jó Ha Figyelünk! Valahogy túl mûviek, túl mesterkéltek, túlontúl megrendezettnek, megcsináltnak és kidolgozottnak tûnnek ezek a nagy elfogások, megfogások és a hozzájuk fûzött magyarázatok. Mintha elõre meg lenne írva a forgatókönyv. A történelem eseményeinek újabban egyre gyakrabban napvilágra kerülõ valódi 8
változatai arról árulkodnak számunkra, valahányszor valamilyen túlságosan klappoló, hogy úgy mondjam, sima üggyel találjuk szemben magunkat, mindannyiszor gyanakodnunk kell, s valószínûleg joggal, hogy a háttérben egész más erõk mozgatják a szálakat, s azt, hogy valójában mi történt, nagy valószínûség szerint majd csak évtizedek múltán, vagy akkor sem tudhatjuk meg. Persze erre maximum unottan legyintene egyet a szocialista nagyváros öntudatos polgára sok millió, a tudatlanság állapotában tartott konzumidióta barom honfitársával egyetemben. Még csak említésre se méltó a dolog, eddig is mások mondták meg a frankót. Azonban, hogy ez most mégsem így történik, annak nem Belgrádban, sokkal inkább székes fõvárosunkban, Degesz uram kutyaszaros világvárosában, Butapesten kell keresnünk az okát. Ez az ok pedig nem más, mint Stier Gábornak a Magyar Nemzet Online változata honlapján megjelent írása. A mû címe: „Egy (rém)álom vége”. Két rövid, jelzésértékû részlet: „…Õ nem kijátszotta azt a bizonyos nacionalista kártyát, hanem hitt is benne. Mégpedig fanatikusan. (…) Szerbia azonban tombol, örül. Legalábbis a többség, hiszen az ország új irányba fordult. Igazából a legutóbbi elnökválasztás volt a fordulópont. Ekkor már tudni lehetet, hogy a Nagy-Szerbia álmával fémjelzett korszaknak vége. Az azóta felnõtt új generáció a háború helyett az életet választotta, és ha nem is a legjobb szívvel, de Európa irányába indult. A csevapcsicsa, a bor és a tûz mellé hagyva a költõk, a hazafias dalok világát, a mámort követõ géppuskaropogásból azonban már nem kér. Kevesebb ideológiára és jobb életre vágyik. Mint a majd másfél évtizedes vargabetû elõtt. Ez a hangulat érlelte meg azt az alkut, amelyet a hatalom kötött most a világgal.” Mintha csak a nagyságos és fényességes Európai Porta fogadatlan prókátorát hallanánk. Az írás ugyan kitûnõ, magam is élvezettel olvastam, mégis valahogy rossz elõérzetem támadt. Hiszen rögtön itt az elsõ kérdés: kit nevezünk ma nacionalistának? Egy uniformizálódó, globalizálódó világban vajon nacionalistának számít-e az, aki elsõ helyre a hazája, a nemzete érdekeit? És ha vajon nacionalista, akkor csak amolyan sima, mezei nacionalista, vagy már fanatikusnak számít-e? Aztán meg az is eszedbe juthat, hogy megkérdezd: Mennyire nacionalista az illetõ? Mi az, ami még, ha sok szódával is, de elmegy? Ha hiszel benne, mármint a nacionalizmusban (a nemzetedben?), ráadásul fanati-
kusan, akkor nagy gáz van! De legalábbis Stier Gábor szerint. És e tárgykörben vajon mit mond a szalonképes, azaz az eurotrendi média-megnyilvánulás? Gondolom sejted a választ. Mi, akik már a kerítésen belülrõl szemléljük kifosztásunkat, csendesen csóváljuk a fejünket azon, milyen új irányt akarnak venni a szerbek. Mi már tudjuk, amit õk még nem tudnak. Inkább elfele kellene igyekezni, mint befele. Csak hát úgy tûnik szerb barátaink nem elég okosak ahhoz, hogy más kárán tanuljanak. Persze a háború helyett talán minden más jobb lehet. Elsõre. Csak aztán nehogy visszafelé süljön el a kapanyél, és délvidéki barátaink szomorúan tapasztalják meg, hogy békeidõben is szemrebbenés nélkül földönfutóvá lehet tenni õket. Mert akkor aztán lesz, ne mulass! Persze az is érdekes kérdés, ki kivel kötött alkut? Ki hatalmazott fel kit, hogy alkut kössön. Ki a hatalom és kinek a megfelelõ alkatrészével veri azt a bizonyos sokat emlegetett csalánt, amikor megköt egy ilyen alkut? És melyik világgal köttetett az alku? Az elsõvel, a másodikkal, a harmadikkal vagy a sokadikkal? Hát igen. A kulisszák mögött állandóan rejtve maradó titokzatos hatalom, amely kilúgozott, egyenesre fésült és glédába állított mesékkel próbálja meg darab ideig történelem címszó alatt hülyíteni az emberiséget, úgy tûnik ezúttal is kitett magáért. A (média)gépezet – szokás szerint – olajozottan mûködött. A már jól ismert luxus limuzinokból a már jól ismert 42-fogas amerikai fogpasztamosollyal kiszálló nagyemberek közlik a tisztelt nagyérdemûvel, hogy újabb mérföldkõhöz érkeztünk, újabb feladatot pipálhatunk ki az elvégzendõ feladatok listáján, újabb gyarmatot kebelezhetett be a Birodalom, s ha tetszik, újabb sikert könyvelhettünk el a terrorizmus elleni háború véget nem érõ küzdelmeiben stb., stb., stb. Stier Gábor azt írja, a szerbek „kevesebb ideológiára és jobb életre vágynak”. És persze ennek a jobb életnek a záloga csakis és kizárólag az Európai Unió lehet. Ugyan mi más is lehetne, nem igaz? Hiszen már a csapból is az Európai Unió folyik. Tudják, az az Európai Unió, amelyik szabályoz, szabványoz, kvótákkal korlátoz, a meghirdetett egyenlõség ellenére olykor-olykor kétsebességes Európáról, néhanapján pedig másodrendû állampolgárokról ejt el néhány keresetlen szót. Így néz ki belülrõl ez az omladozó gyarmatbirodalom, amely úgy áhítozik egy-egy sikerélmény után, mint Gyurcsány Ferenc a jó ha figyelünk
Vége! – gondolhatta az õsz szakállú, szemüveges férfi, amikor hétfõn az esti órákban a kommandósok nekiszegezték a kérdést: Ön Radovan Karadzsics? A Dragan Dabics álnéven élõ idõs ember egy pillanatig sem tagadott. Az õ meséje már régen véget ért. Az évek s a bûnök azért jó adag cinizmussal vértezhették fel, és minden bizonnyal csak nevetett azon, amikor idõrõl idõre az elfogásáról, görögországi, moszkvai vagy belorusz bujdosásáról regélt a világsajtó. Ha igaz, még csak nem is szülõhelyén, Montenegróban vagy Boszniában bujdosott, hanem Belgrádban. Elõjött belõle a pszichiáter, és gyógyított, rendezvényekre járt, úgy-ahogy, de élte az életét. Több mint egy évtizednyi bujdosása alatt minden bizonnyal tisztában volt vele, hogy elfogása a politikai helyzet alakulásától függ. Akit most hangzatosan Európa Oszama bin Ladenének neveznek, jó ideje nem volt más, mint alku tárgya. Tudta õ ezt, de a játszmát végig akarta játszani. Talán mert hitt az elveiben, talán azért, mert közben rájött, hogy igazából végig csak egy báb volt mások kezében. Õ nem kijátszotta azt a bizonyos nacionalista kártyát, hanem hitt is benne. Mégpedig fanatikusan. Költõ volt, aki, higgyük el, szerette a hazáját. Csak rosszul. Nagyon rosszul, s tanult emberként erre az elmúlt évtizedben már akár rá is jöhetett. Megérdemli a bûnhõdést, de kár lenne minden rosszért egy embert kárhoztatni. Õt egy kor, egy hangulat termelte ki, dobta fel, majd egy másik ejtette. Szimbólum volt, egy rossz kor szimbóluma. Nem volt õ sokkal rosszabb azoknál, akik majd ítéletet mondanak felette. Azért ne felejtsük el, hogy a kilencvenes évek elején a mai européerek is egy tábortûznél ültek vele a boszniai harcmezõn. Karadzsics számára az lehet a legrosszabb, hogy nem a boszniai muzulmánok tartóztatták le, akiket ki akart irtani, s nem is a nyugatiak, akik gyûlik õt, hanem a még nacionalista, de már demokraták által vezetett Szerbia.
Amikor azonban majd Hágába küldik, akkor egy pillanatra el kell gondolkodnia mindenkinek, mennyi része van abban, hogy Szerbia ide jutott. S a nemzetközi közösség is magába nézhet, és elmorfondírozhat azon, hogy miért nem tett már régen pontot erre az õrült történetre. Miért hagyta futni Karadzsicsot és Mladicsot, akiknek a kezéhez vitathatatlanul vér tapad? Mi volt az az érdek, ami az elszámoltatást folyamatosan fölülírta? Ezek a tények igencsak beárnyékolják az emberiesség elleni bûntettekért felelõs Karadzsics elfogását. Mint ahogy majd az ítéletet is az, hogy Hága is csak a pillanatnyi érdekektõl vezérelve, szelektíven osztja az éveket. Szerbia azonban tombol, örül. Legalábbis a többség, hiszen az ország új irányba fordult. Igazából a legutóbbi elnökválasztás volt a fordulópont. Ekkor már tudni lehetet, hogy a Nagy-Szerbia álmával fémjelzett korszaknak vége. Az azóta felnõtt új generáció a háború helyett az életet választotta, és ha nem is a legjobb szívvel, de Európa irányába indult. A csevapcsicsa, a bor és a tûz mellé hagyva a költõk, a hazafias dalok világát, a mámort követõ géppuskaropogásból azonban már nem kér. Kevesebb ideológiára és jobb életre vágyik. Mint a majd másfél évtizedes vargabetû elõtt. Ez a hangulat érlelte meg azt az alkut, amelyet a hatalom kötött most a világgal. A sors fintora, hogy azok küldik most belügyminiszterként Karadzsicsot Hágába, akik a csúcsra segítették. Az üzlet, az érvényesülés most ezt kívánja. S ha már be kell áldozni az idolt, akkor jobb, most, a kormányzás elején megtenni. Az õsz szakállú Nérót ez már aligha érdekli. Tudja, az idõ lejárt, s mosolyog az egészen. Forrás: Stier Gábor – MNO
TETTERÕS JOBBOLDAL ÁLL SZEMBEN EGY KIÉGETT BALOLDALLAL Nem elég a mai belpolitikai dagonya „Ennek vége” – mondta Orbán, aki szerint új helyen vannak a kikötõk is. Új térképet kell készíteni – jelentette ki a polgári kormány miniszterelnöke. Ehhez pedig perspektívára van szükség, nem elég a mai belpolitikai dagonya, fölé kell emelkedni, közép-európai léptékben kell gondolkodni. Orbán úgy látja: akárhová is jut el a világ, a közép-európai térség jelentõsége „radikálisan megnõ”. Közép-Európa a 90-es években olyan közösség volt, amely csatlakozni akart valahová. Ez minket leértékelt, azokat a közösségeket pedig, amelyekhez csatlakozni kívántunk, ellenben fel – hangsúlyozta Orbán, hozzátéve: a kérdés az, hogy Közép-Európa mitõl értékelõdik fel, és meg tudja-e õrizni a szabadságot, függetlenséget. Elhalványuló visegrádi folyamat, új helyzetek A visegrádi négyek együttmûködésével kapcsolatban megjegyezte, hogy annak kontúrjai elhomályosodtak, elhalványultak. Ugyanakkor a tõlünk keletre felemelkedõ hatalmak új helyzetet teremtettek; Orbán utalt Oroszországra, Indiára, illetve Kínára is. Pénzügyi válság: ki tudja javítani hibáit a Nyugat Van a szellemi emberek körében egy olyan gondolat is, amely a szabad világ pusztulását jövendöli – folytatta Orbán. Ha ez így van, akkor nincs okunk optimistának lenni sem civilizációs, sem közép-európai, sem pedig a nemzeti dimenzióban. A nyugati világ hibás lépéseket tett, utalt a mostani pénzügyi válságra. Fontos a kritikák megtételének lehetõsége, ám ahogy az elmúlt 300-400 évben – folytatta a Fidesz elnöke –, a Nyugat „ki tudja javítani a hibáit”. A nyugati világ képes lesz megújítani magát, én hiszek a 21. században – jelentette ki Orbán. három igenes népszavazás után, amikor március 9-ére március 10-e következett. Addig is, míg két mûvesekezelés között kézre nem kerül a mumus, vagyis az elsõ számú közellenség, Oszama Bin Laden, érjék be azzal, hogy a nagy valószínûség szerint ez idáig is ismert tartózkodási helyû belgrádi illetõségû Radovan Karadzsics jó ha figyelünk
székhelyét a szerb fõvárosából áthelyeztették vele a nagyságos és fényességes Európai Porta valamelyik szigorúan õrzött bûntetésvégrehajtási intézetébe. Persze az is könnyen lehet, hogy a felvételeken csak egy hasonmást láttunk, az igazi pedig már régen alulról szagolja az ibolyát. Egyet azonban sose felejtsenek el! Az
igazság megteremthetõ. A kérdés csak az, kik teremtik meg, mikor és mi célból? És hogy mindez esetenként mennyibe kerül? No, hát abba bele se merek gondolni! Ha szeretnének nyugodtan aludni, Önök se tegyék! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
9
(A nagy dilemma: ’aki idõt nyer, politikai életet nyer’?) A szezonális hatásoktól megtisztított kalmárdemokráciánk legerõsebb parlamenti ellenzéke elmulasztotta a 2006–2010-es parlamenti ciklus legnagyobb esélyét a legszélesebb társadalmi támogatottságot élvezõ kormányváltás gyors és sikeres kiharcolására. A politológus ne legyen cinikus, hanem tárgyilagosan ragaszkodjon választott és tanult szakmájának alapelveihez. Ideológusi alapelveinek kiindulópontja sem lehet más, mint annak a társadalom közérdekének, közjójának szolgálata, amelybe született, felnõtt és él. Vagyis, általánosabban megfogalmazva: a hogyanokra és miértekre adott válaszai csak a közjó kiteljesedését szabad, hogy szolgálják. Vagy pedig figyelmeztessen, hogy dolgainak rossz irányba mennek! S, esetleg javasolhasson egy meggyõzõ utat a kibontakozó válság elkerülésére. Adódhatnak azonban olyan pillanatok, amikor a politológus sem tehet már egyebet, mint ’széttárja’ karjait, és csak annyit mondhat: irracionális idõszakot élünk át, amikor kormányzó elitünk rövid látókörû, haszonelvû, nem törõdöm csõlátású, miközben még csak halvány jelei láthatóak azon politikai, vagy egyéb, aszimmetrikus ellenállás lehetõségeinek, amelyek a jelenlegi kormányzási irracionalizmusból megmutathatják a kivezetõ utat. Az már egyre világosabban látszik, hogy a globalitás nemzetközisége megbuktatta rendszerváltásunk kalmárrendszerét. Azonban tetszhalottként, pénzügyi/gazdasági rendszerünk tehetetlenségi ereje egyenlõre még, de tovább sodorja társadalmunkat a szociális és gazdasági válság totális kiteljesedése felé. Még sem ’kell nekünk újabb Mohács’ (Ady), amely eltakaríthatná a társadalom organikus önmegszervezõdését el-lefojtó neoliberális szennyet. Egy ’új’ Mohács mindent elpusztító társadalmi katasztrófájával szemben hallgatnunk kell a racionalitás józan diktátumaira, mert az egyre gyorsuló idõ a nemzeti konzervativizmus megteremtésének lehetõségét vetíti elõre. 2008. március 9.-én egy jelentõs népszavazásra került sor Magyarországon. A népszavazáson résztvevõk magas száma és az általuk indukált eredmény megsemmisítette a szélsõséges SZDSZ-es egészségügyi politika fõ irányultságát: a magyar egészségügy gyors és óriási haszonnal kecsegtetõ privatizációjára való törekvését. A népszavazás egyben egy széleskörû közvélemény kutatási eredményt is jelentett, mert az is kiderült, hogy a magyar társadalom jelentõs részének elege lett az SZDSZ-es hatalomgyakorlás valamennyi válfajából. Egyben a szocialista álszínbe öltözött kalmárdemokráciából is. Kalmárdemokráciánk fõ moz10
gatórugója a pénz elosztásának birtoklása. ’Akié a pénz, azé a hatalom’, mondhatnánk, de a pénz elosztásának birtoklása ilyen szûk érdekcsoport kezében semmi esetre sem szolgálja a potenciális kitörési lehetõségeket, a társadalmi progressziót, a közjó megvalósítását. A nyílt pártállástól független filo-szdsz-es hatalmi-kormányzati politika több évtizedes rombolásának hatását egyre nehezebben viseli a magyar társadalom. Ennek a hol nyílt, hol burkolt szociálpolitikai rombolás irányultságát mégsem lehet azonban titokban tartani. A tudatos dilettánság, hanyagság, nemtörõdömség, ugyanakkor az erõteljes személyi kontraszelekció, amely jellemzõje 1990 óta a magyar törvényhozásnak, célirányosságában mindvégig követte a globalizációs akaratot megtestesítõ Nemzetközi Valutaalap iránymutatását, a ’washingtoni konszenzus’ új társadalmi rendjének (New World Order) megvalósítását Magyarországon. Meg kellett, tehát, semmisíteni az össztársadalmi szolidaritás (még a Kádár-rendszerben is fennmaradt) legutolsó formáit is ahhoz, hogy kialakulhasson a magyar társadalom részére vizionált ’új rend’, a Valutaalap-Soros György által propagált ’Nyitott társadalmi’ modell. Amely csak fogyasztás alapú (kábítószert is); amelyben nincsenek társadalmi, családi értékek; amelyben az egyközpontú tömegtájékoztatás befolyásolhat, irányíthat; amelyben nem számít család, haza, hagyományos Isten hit; amelynek piedesztálra emelt ’mássága’ csak a mának él (amíg fiatal, szingli, fogyasztó és fogyasztható képes). Amiben a fiatalok társadalmi rétegét a kiöregedõk társadalmi rétege ellen lehet fordítani. S amely tömeg egyedei bármikor, bármiért megvásárolhatóak. S legfõképpen, amelynek népszaporulat csökkenése bekódolt. Ehhez, viszont meg kellett valósítani a kalmárdemokráciát. Aminek gazdasági-szellemi alapját a nemzetközi tõke uralta meghatározó magyarországi tulajdon, termelõi-fogyasztói piac, gondolat-cselekvésformáló média kellett, hogy biztosítsa. A ’nyitott társadalom’ kalmárdemokráciájában a demokratikus értékrend, a vagyon-jog-élet-létbiztonság, az egészséghez, a tanuláshoz, a tisztes öregkorhoz való jog csak a politikai-gazdasági-pénzügyi-média kalmárokra vonatkozik. A kalmárdemokráciát egy rejtett vagyoni cenzus mûködteti, amibõl a tömegek nem részesülhetnek. Azonban a kalmárdemokrácia nem korlátozódhat maradéktalanul Magyarországra, mert már rövidtávon is kibuggyan igazi énje; regionális diszharmóniája az atomizált tömegesítés utolsó stádiuma elõtt álló
magyar társadalomban szintén felkeltik azokat az ellenérzéseket és védekezési módokat, amelyek a kalmárdemokrácia végleges megszilárdulását veszélyeztetik. Az egyre szemérmetlenebb nyíltsággal fellépõ, a többségi társadalom vagyon –és életbiztonságát veszélyeztetõ ’megélhetési bûnözés’ (Kuncze Gábor, SZDSZ, belügyminiszter 1994-98, MSZP-SZDSZ kormány) engedélyezése kisebbségi jogokra hivatkozva, része a kalmárdemokrácia fenntartásában érdekelt szûk hatalmi érdekcsoport fegyvertárának. Amihez segítségül hívják még a rendvédelmi, jog –és igazságszolgáltatást is, hogy kimondhattassék: ’csak mi mondhatjuk meg, ki a bûnös és ki az áldozat’! Hiszen, mi a csalót, tolvajt, gyilkost is kikiálthatjuk áldozatnak, s a legegyértelmûbb áldozatból is csinálhatunk bûnözõt! Ami ma Magyarországon történik, az a mellébeszélés elemzéséhez sok, az értékeléshez viszont kevés. Gyakorlatilag, az ország visszazökkent a március 9-ét megelõzõ idõkbe. Megtörtént a vezetõváltás kalmárdemokráciánk vezetõ pártjának, az SZDSZ-nek élén, mert leváltották a túlexponált Kókát az õsfideszes Fodorra, akinek már megmondták kalmárdemokráciánk háttér exponensei, mit tehet és mit nem. Még ha akarná (nem akarhatja), akkor sem lehet szó elõre hozott választásokról, mert túl sokan, megélhetési politikusként is ragaszkodnak hatalmi befolyásukhoz és magas anyagi jövedelmet biztosító pozícióikhoz. Aminek elvesztése egy biztos kibukás víziójában kalmárdemokráciánk összeomlását is jelentheti. Akkor hát a parlamenti padsorok átrendezése: egy Fidesz-SZDSZ Paktum megkötésével? Veszélyes politikai manõver lenne, a pillanatnyi fideszes pártelit sikerélményét gyors kijózanodás követné: a Fidesz megszûnne politikai tényezõ lenni. Az MDF? Legyintsünk egyet és kutassunk tovább. A gyors kormánycserére pedig egyre nagyobb szükség mutatkozik. Az írek elutasította ’Lisszaboni Szerzõdés’ követõkre talált. Sem a német, sem a cseh, lengyel kormányfõk nem szentesítettek, amivel tényleges válságba sodorták az Európai Unió bürokratikus centralizmusára tett kísérletet. (Nálunk érvényesült a frakciófegyelem: még az angolul sem tudó frakciótagok is csont nélkül megszavazták azt, Sólyom államfõvel együtt! Az európai centralisták gond nélkül bízhatnak a magyar politikai elitben. Nincs disszidens; nincs disszonáns hang sem. Csak gratulálni lehet!) Pedig, néha nem árt az óvatosság, de az olvasottság sem! Az ultraliberális szabadpiaci gazdaság dogmatikájára felépített Európai Unió, az európai nemjó ha figyelünk
zetállamokat egyesítõ ’szuper állam’ víziója most kezd délibábként eltünedezni. A mobil tõke szabad áramlásának és a szabad kereskedelem fortélyainak ismerõi által elképzelt Unió megbukni látszik egy apró, de el nem hanyagolható tényen: az ezer éves organikus fejlõdésen megteremtõdött nemzetállamok népeit nem lehet az egyik pillanatról a másikra feláldozni Bábel tornyának megépítésére. A bürokratikus centralizmus oligarchikus hatalomgyakorlásának kedvéért. Megszûntünk kompország lenni. S lassan megszûnünk Magyarország lenni is. Abban a hagyományos értelemben, amelyben a tulajdonjogi viszony megváltozása kiszolgáltatottá teszi a nem tulajdonos tömeget. Megkezdõdött a demagyarizáció folyamata vidéken: a munkahelyektõl, közlekedési, postai, távközlési lehetõségeiktõl megfosztott falunak nincs jövõképe. A határmenti települések erõteljes határon túlról jövõ burkolt asszimilációs folyamatokkal néz szembe (Szarvas, Békéscsaba román, Szeged, szerb, Dunántúl, osztrák), nem említve az izraeli tõke erõteljes ingatlanpiaci, gyógyszeripari befolyási övezeteit. A cigányság magába asszimilálja a kisebbségbe szorult magyarságot (Borsod, Szabolcs), miközben az alap –és középfokú oktatási intézmények hiányában háttérbe szorul a magyar nyelv használata. A kialakult szubkultúra pedig egy reménytelen zsákutcába vezet. Melegfront, hidegfront, vihar, jégesõ, áradások. Idõjárás változások, amely az egész világot
érintik. Ahogyan az USA-bõl kiinduló hitelpiaci válság is megállíthatatlanul terjed, Soros György eddig 1000 milliárd US$-ra teszi a bedõlt hitelek okozta pénzügypiaci veszteségeket. S ez a konzervatívan kinyilatkoztatott összeg hiányzik a világ gazdaságából, hiszen a tõke szabad áramlására és a szabad kereskedelemre felépült globalizált világunkban hiánycikké kezd válni a globalizáció egyik alappillére: a szabadon áramoltatott tõkére épülõ kedvezményes hitel. Energia és élelmiszer árinfláció és a csökkenõ fogyasztás miatt stagnáló gazdaság, növekvõ munkanélküliség és a vele járó szociális robbanásveszély. A Világgazdaság újabb tõkepiaci lufi összeomlásának veszélyét vetíti elõre. „Egyes vélemények szerint csak most kerülünk a hitel –és pénzpiaci válság kellõs közepébe…egy újabb, ezúttal komolyabb veszély elõtt állunk: ez a nyersanyagpiaci lufi kipukkanása”. Majd folytatja a Világgazdaság szerkesztõsége nevében jegyzett cikk. „A már hatalmasra fújt nyersanyag buborék (fõleg a kõolajnál) hirtelen kipukkadása ugyanolyan erõsen megrengetné a tõkepiacokat, mint történt ez a ’80-as években a japán pénzpiacon, a ’90-es években a technológiai szektorban, vagy nemrég az Egyesült Államok lakás –és jelzálogpiacán…A lassan több mint egy éve tartó válság szétterjedt a globális gazdaságban, magával rántva most már nemcsak a hitelintézeteket, hanem a termelõ vállalatokat, egész szektorokat”.(i) A thatcheri neoliberalizmus õshazájában, Nagy-Britanniában recesszió fenyeget, Franciaországban csök-
ken az ipari termelés, Németországban romló exportadatok borzolják a kedélyeket. A bázeli székhelyû Nemzetközi Leszámoltatási Bank (BIS) finoman arra figyelmeztet éves összefoglalójában, hogy a világgazdaságban hasonló helyzet kezd kialakulni, mint a Nagy Gazdasági Világválság (1929-33) kezdetén, amikor a túlzott spekulációs veszteségek miatt egyre másra csõdõltek be az addig (látszólag) szolid pénzügyi alapokkal bíró bankok. S ismerjük a világválság szociális következményeit, majd az óriási emberi és anyagi veszteségeket jelentõ II. világháborút. Ami, elsõsorban Európát érintette. Most, azonban a hangsúly a Közel-Keleten van. Irán rakétákkal figyelmezteti Izraelt, hogy meg ne merészelje megtámadni atomenergetikai létesítményeit, a USA Central Command pedig saját politikai vezetésüket próbálja meggyõzni arról, hogy az amerikai hadsereg túlexponált Irakban és Afganisztánban, s ezért egy Irán elleni háborút nem lenne képes véghez vinni. Nálunk is túlexponált minden. Energia és élelmiszerár infláció, és ellenzéki ragaszkodás az adócsökkentéshez. Klasszikus rossz diagnózisa a tetszhalott gazdaságnak. Látszat ellenzéki (SZDSZ-Fidesz-KDNP) ultimátum a kormányfõnek: program, szakértõi kormány, elõre hozott választás. Jól kitalálták. Ki kell valahogy húzni 2010-ig. Csak egyet felejtenek el, erre már nem lesz idõ. Csontos Gábor politológus
Álláspont A magyar politikai élet nem arról szól, hogy ennek az országnak mi lenne jó, mi lenne az érdeke, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc és az õ kormánya hogyan tud hatalmon maradni – jelentette ki tegnap a közszolgálati televízióban Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivõje, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára. Június 11-én Horn azt a véleményét fogalmazta meg, hogy az országnak nem érdeke egy olyan elõre hozott választás, ahol a kétpárti parlamentben kétharmados Fidesz-többség jön létre, ugyanakkor elismerte, hogy „pártjának sem jönne jól egy ilyen voksolás“. Április 8-án Horn a köztévében elszólta magát: „Fontosabb az, hogy mi lesz az SZDSZ-szel, annál, hogy mi lesz az országgal, és ezt nagyon õszintén mondom!“ – mondta. Normális körülmények között senkit nem érdekelne, miket fecseg a csekély társadalmi támogatottságú párt politikusa. Csakhogy az SZDSZ nem egyszerûen csak egy politikai párt. Ennél jóval több. A pártállami diktatúra hatalmi elitjéhez szorosan kapcsolódó alakulat, amely a rendszerváltoztató években radikális szólamokkal becsapva szerzett magának társadalmi támogatottságot és külhoni elismerést. Ezt a közbizalmat használta fel 1994-ben arra, hogy az utódpárt MSZP-vel koalícióra lépve szalonképessé tegye a külföld elõtt Horn Gyula kormányát. Ez a kötelék 2002 óta semmit sem lazult, még akkor sem, ha most éppen szavazatgyûjtési célból játssza el az ellenzéki szerepet. Ezt ma már nagyon sokan látják, népszerûtlenségének oka, hogy „meztelen a király“. Hogy az SZDSZ 1994ben leleplezõdött mint rendszerváltó párt, mostanra pedig úgy is eljó ha figyelünk
vesztette hitelét, mint a népakarat kialakításában és képviseletében alkotmányunk szerint eljárni igyekvõ párt. Láttuk és tapasztaltuk, mit mûveltek az SZDSZ-re bízott tárcák a magyar egészségüggyel és az oktatással, illetõleg a nemzeti tulajdonba tartozó vasúttal. Mégis figyelmet parancsol magának a kis „liberális“ párt, hiszen éppen annyi mandátumot bitorol a parlamentben, amennyi elegendõ volna az országot a szakadék szélére sodró kormány megbuktatására. De az SZDSZ politikáját mindezek ellenére – Fodor Gábor elnökké választása után – némi rokonszenvvel figyelõ liberális polgárokat is meg kellett hogy döbbentse Horn Gábor cinizmusa. Hiszen mégis egy olyan párt képviselõjeként mondta, hogy mirõl szól ma a politika, amelynek módjában állna, sõt kötelessége lenne az alkotmány szellemében tennie azért, hogy a politika ne csupán a Gyurcsány-kormány hatalmának megtartása érdekében zajló elvtelen alkujátszmákról szóljon. Horn Gábor és képviselõtársai felesküdtek ennek az országnak az alkotmányára, helyes magatartás volna tehát, ha erre is tekintettel lennének. A honatya tegnap borítékolta a „meglepetést“, miszerint nem fogják megszavazni a költségvetési törvényt. Akkor vajon mire várnak még? Miért nézik tétlenül a hazának okozott kárt, amit a Gyurcsány-kormány vergõdése okoz? Elgondolkodtató, hogy léteznek az országban olyan emberek, akik még mindig jobban félnek Orbán Viktortól, mint azoktól, akiket ma már csupán Horn Gáborék cinizmusa tart kormányzati hatalomban. Forrás: Torkos Matild – Magyar Hírlap
11
Az SZDSZ a magyar közélet egyik legnagyobb kérdése jelenleg. A kormányból kivált, ellenzékbe vonult, de egyelõre nem mutatja semmilyen jelét annak, hogy meg akarná buktatni a gyurcsányi országlást. Fodor Gábor az elemzõk szerint kivár, hiszen tanácstalan. A nagy médiacsinadratta kíséretében lefolytatott tárgyalássorozata két dologra volt jó. Egyrészt lehetõséget teremtett a karakter nélküli Fodornak egy kis szereplésre, imázsépítésre, másrészt idõhúzásnak sem volt utolsó. Fontos szerepe volt a Fidesz elnökével, Orbán Viktorral és a KDNP elnökével, Semjén Zsolttal lebonyolított találkozójának, amelynek kettõs célja lehetett. Egyrészt itt is lényeges lehetett az ilyen jellegû tárgyalástól várható nagy médiaérdeklõdés, azonban sokkal fontosabb volt, hogy a találkozókkal Fodor azt tudta bizonyítani, vele az SZDSZ képes kitörni Gyurcsány és az MSZP árnyékából. Az egy más kérdés – kevesebbet is beszélnek róla a jobboldali sajtóban -, hogy Orbán és Semjén a találkozók utáni pozitív nyilatkozataikkal azt az SZDSZ-t legitimálták, amely valójában azért lépett ki a koalícióból, mert az MSZP nem vállalta tovább az amúgy is fõképp neoliberális „reformokat“. A Fidesz komoly népszerûségvesztésében minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a jobboldali „keménymagot“ súlyos sértések érték Orbán részérõl az utóbbi idõben. A „Gárda-pofozás“ és a „Fodor-liezon“ azt az érzetet keltheti a nemzeti érzelmû 12
szavazókban, hogy Orbánnak már nincs rájuk szüksége. A KDNP viselkedése pedig teljesen érthetetlen, itt ugyanis lehetõsége lett volna Semjénnek némi saját út bejárására, ha nem találkozik Fodorral. Õ nem ezt tette, és ezzel minden bizonnyal végleg bezárta egy saját, markáns arculattal bíró KDNP elõtt az ajtót. Az éles szemû állampolgár nem tudja nem észrevenni, hogy Fodor eközben eszeveszett karakterépítésbe kezdett. Az SZDSZ ezidáig örök vesztese, elnökként azt akarja elhitetni magáról, hogy õ igen is érzékeny a nemzeti értékekre. Errõl szóltak a találkozók, errõl szólt az erdélyi látogatás és az autonómia kérdésben alkotott vélemény. Ha valaki most fellép az SZDSZ honlapjára, könnyen úgy érezheti, hogy egy „lightos“ nemzeti honlapon jár, annyiszor szerepel a nemzet szó Fodor Gábor beköszönésében. (Persze ha belépünk az érdemi felületre, akkor már a jól megszokott kékség és a jól ismert neoliberalizmus fogad bennünket.)
Nyilvánvaló Fodor célja. Az MSZP süllyedõ hajójáról löki el magát folyamatosan. Az elõrehozott választás nem érdeke, mert az SZDSZ-be még sok pénzt, energiát és adott esetben egy kis fideszes támogatást is ölni kell, hogy esélye legyen a parlamentbe jutásra. 2010-re ez már reális távlat. Addig két dolgot kell tennie. Infúzión életben tartania a kómába esett Gyurcsány-kormányt, eközben pedig mindent megtenni azért, hogy az SZDSZ elmúlt 20 éve során számtalanszor meggyalázott jobboldali szavazók gyanakvását elaltassa mindenféle szép szóval és cselekedettel. Hogy ez utóbbi sikerrel járjon, ahhoz viszont önmagában kevés Fodor és az SZDSZ. Szükség lesz a Fidesz segító jobbjára, arra, hogy az ellenzék vezetõ ereje a tenyerén hordozza a „tékozló“ fiút. És persze szükség lesz a naív, hinni és bízni akaró jobboldali szavazókra is. Ha Csinatalant sikerült lenyomni a torkukon, talán egy Fodor is menni fog... Forrás: barikád.hu
jó ha figyelünk
A napokban másodszor állt le a Kuruc.info, amelynek mûködtetõivel szemben éveken keresztül tökéletesen tehetetlenek voltak a magyar hatóságok. Vajon mi okozta kurucék vesztét kétszer egymás után? Van-e esély a mások személyes adatainak nyilvánosságra hozásában utazó oldal készítõi kilétének felfedésére? És vajon meddig mûködhet a Kuruc.info mindezt lehetõvé tevõ levelezése? Az alábbiakból kitûnik: akár talál új szerverszolgáltatót a portál, akár nem, a legújabb kori szélsõjobboldal legprofibban felépített intézménye alighanem a végnapjait éli. A Kuruc.info elõtörténete 2004-re, a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazás kampányáig nyúlik vissza. Az oldal voltaképpen a kampány elõsegítésére indult el Kettosallampolgarsag.hu néven, majd a referendum kudarca nyomán Kuruc.hu, késõbb Kuruc.info néven indultak újra. Bár a rendkívül informatív és profin szerkesztett magyarellenes portál szerkesztõsége Magyarországon mûködik, az Egyesült Államokban mûködõ szerverekre Magyarországról töltötték fel a megjelent tartalmakat, a magyar hatóságok éveken keresztül nem voltak képesek dûlõre jutni az ügyben, hogy sért-e, és ha igen, milyen magyar jogszabályokat a portál mûködése. Elfuserált kormányzati reakciók Miközben a magyar hatóságok évek óta képtelenek lépéseket tenni a Kuruc szerkesztõinek és szerzõinek azonosítása terén, az igazságügyi tárca több ízben – a legutóbb idén áprilisban – kért segítséget az amerikai hatóságoktól nemzetközi jogsegély keretében a szolgáltatás leállítása érdekében, tökéletesen félreértelmezve az amerikai hatóságok szólásszabadság iránti elkötelezettségét. Az amerikai hatóságok nem találtak alapos indokot arra, hogy lecsapjanak a Kuruc.infóra annak ellenére, hogy a portálon szerepeltek számos magyar magánszemély személyes adatai. Ám az ottani szervek a konkrét megkeresésre – magyar bírók elérhetõségeinek közzétételére – nem látták indokoltnak a közbelépést, mivel a Kuruc általános gyakorlata, hogy a nekik nem tetszõ tevékenységet folytató személyek adatainak közzétételekor „nem buzdítanak erõszakra“, sõt kimondottan „baráti beszélgetésre“ kérik fel olvasóikat. Az amerikai hatóságok a bírák adatainak közzétételében semmi kivetnivalót nem találtak, arra utaló jelre pedig értelemszerûen nem bukkantak, hogy a portál erõszakra buzdított volna az érintettekkel szemben. Mivel a kétségtelenül Magyarországról érkezõ politikai nyomás nem mûködött, a Kuruc részérõl tökéletesen értelmetlen „kínai típusú cenzúrát“ kiáltani – miközben a porjó ha figyelünk
– a Kuruc.Info tündöklése és bukása –
tállal szemben még a Takács Albert bukott igazságügyi miniszter által belengetett tartalom-korlátozási kísérlet esetében a mûködtetõknek még igazuk is lett volna. Most azonban egészen mással: jóhírükre kényes magáncégek egyszerû önvédelmi manõverével állnak szemben, akik nem kívánnak asszisztálni a Kuruc.info ténykedéséhez – de pontosan mihez is? A kulcssszó: privacy Viszonylag késõn, több éves hatósági töketlenkedés után a Kuruc.info mindeddig töretlen karrierjének egy, a magánszférából érkezõ kezdeményezés vethet véget – a jelek legalábbis arra utalnak, hogy a portál mûködésében komoly gondokat okozhat, ha egy-egy szerverszolgáltató megszakítja velük az együttmûködést. Ez történt elõbb július 4-én, majd e hét elején is. Július 4-én a SoftLayer bontott szerzõdést elõzetes figyelmeztetés nélkül a Kuruccal, felhasználási feltételeik megsértése miatt. De mit tartalmaz a szerzõdés, amelyet a Kuruc – a szolgáltató álláspontja szerint – megszegett? A SoftLayer meglehetõsen akkurátus feltételei szankcionálni rendelik a nemzetközi internetes gyakorlatban általában üldözött cselekményeket, a spam-küldést, a gyermekpornográfia terjesztést, valamint a terrorizmushoz kötõdõ cselekményekben történõ részvételt – ám a Kuruc.info ezek közül egyikben sem érintett. Spam-küldéssel és a gyermekpornográfia terjesztésével kapcsolatban soha nem merült föl a portál neve, a terrorizmus szálat pedig a magyar kormány eredménytelenül próbálta bolygatni a Magyarok Nyilai elnevezésû homályos szervezet közleményeinek nyilvánosságra hozása után. A Hírszerzõ tudomása szerint a Kuruc nem is ezek miatt a pontok miatt volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét.
Az amerikai szerverszolgáltatók jelentõs részénél ugyanis fõbenjáró (azonnali szerzõdésbontással kecsegtetõ) vétségnek számít a harmadik fél privát szférájának megsértésére („elfoglalására“) irányuló tevékenység („activities that are invasive of the privacy of a third party“), amely – épp a terrorizmusra és a gyermekpornográfia terjesztésére irányuló tevékenység mellett – szerepel az azonnali szerzõdésbontást lehetõvé tevõ okok között, még akkor is, ha a hatóságok adott esetben – lévén, hogy konkrét, erõszakra buzdító felhívás valóban nem látott napvilágot a Kurucon egyik esetben sem – nem korlátozták az oldal készítõinek szólásszabadságát. Egy-egy érintett alaposan dokumentált bejelentése nyomán azonban könnyen megállapíthatóvá válhatott, hogy a Kuruc nem tartotta tiszteletben vélt ellenségei privacyjét. Az elõdoldalakat is beleszámítva több mint három és fél éves zavartalan mûködés után egy ilyen bejelentés vethetett véget a Kuruc.info ténykedésének – legalábbis egy idõre. És magyarellenes kollegáink megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. A második csapás Az elsõ leállás hat napig tartott; ez alatt a Kuruc készítõi új szerverszolgáltatót kerestek, és több, európai és amerikai szerverszolgáltatóval történt kísérletezgetés után végül sikerült egy olyan szolgáltatóra bukkanniuk, amelynek szabályzata lényegesen megengedõbb a nála tárolt szerverekre felrakott tartalmakat illetõen, mint a SoftLayeré. A szabályzat a bejelentéstõl számított 16 órát ad a szolgáltatónak többek között vírusterjesztésre használt oldalak lekapcsolására, a terrorista szájtok eltávolításának határideje a bejelentéstõl számított 8 óra. Ugyanennyit vizsgálódik a cég, ha ügyfele gyerekpornó szájtra mutató linket helyez el az oldalon – vizsgálódás nélkül egyetlen 13
esetet, a gyerekpornó tartalom adott szerverre történõ feltöltését szankcionálja a Layered Tech. A cég szabályzatát átvizsgálva nem találunk a privacy megsértését szankcionáló cikkelyt – a Kuruc ellen felhozott korábbi vádak közül egyedül a „terrorist site“ bukkan fel, ám az amerikai hatóságok, mint láttuk, ezt nem tartották megalapozottnak, így a Kuruc mûködtetõi – ha lenne ilyesmire energiájuk – akár sikerrel is perelhetnék a céget, amely néhány napig szerverszolgáltatójuk volt – egyszerûen a Layered Tech hiányos, vagy ha úgy tetszik, „liberális“ felhasználói feltételei miatt. A java még hátra van Ám a portál mûködtetõi ezzel még nem lennének kinn a vízbõl. Komoly esély van rá ugyanis, hogy hamarosan az eddigieknél is súlyosabb nehézségekkel kell szembenézniük. Mivel a www.kuruc.info linken a portál kényszerû leállása után is a Kuruc készítõi által felrakott oldal érhetõ el, a Kuruc és a portál IP-címét annak nevével összekapcsoló name server közötti kapcsolat továbbra is él. Ez azt jelenti, hogy az olvasók által a böngészõbe beütött bûvös betûsort az oldal készítõi által megadott (a kényszerû szolgáltatóváltás miatt megváltozott) IP-címmel továbbra is összekapcsolja az egyébként szigorú felhasználási feltételeirõl ismert domainregisztrátor, a Go Daddy. Ezt egészen addig biztosan meg is fogja tenni, ameddig (a szerverszolgáltatókhoz hasonlóan) hozzá is nem érkezik bejelentés a Kuruc „harmadik fél magánszférájának elfoglalására“ irányuló tevékenységérõl. Ha azonban ez megtörténik, a privacy megsértésére irányuló tevékenységet a lehetõ legszigorúbban, konkrétan azonnali és figyelmeztetés nélküli lekapcsolás14
jó ha figyelünk
sal szankcionáló regisztrátor akár örökre is lehetetlenné teheti, hogy Kuruc.info néven valaha is mûködésbe lépjen az elmúlt évek hungarista sikeroldala. Oda a Kurucok anonimitása? Elvben ugyanis a Go Daddy a harmadik fél privacy-jén esett erõszakot megvalósító oldal domainnevének más regisztrátorhoz történõ átvitelét is megakadályozhatja, de ha nem is teszi lehetetlenné a Kuruc.info név továbbvitelét, az újbóli regisztrálás során a hírnevükre kényes regisztrátorok információt cserélnek a problémás ügyfél elõéletérõl. Egy korábbi, harmadik fél magánszféráján elkövetett abúzus viszont nem túl jó ajánlólevél a domainregisztrátor-váltásnál. De a name serverrõl történõ lekapcsolás további kellemetlenségekkel is járhat a privacy-sértésben utazóknak. Ebben az esetben ugyanis kapcsolatuk nem csupán a domain-regisztrátorral, de az internetes világban – legális és bevett – strómanszerepet játszó proxyszolgáltatóval is megszakad, amely mögé bújva korábban a Kuruc.infót regisztrálták a Go Daddy-nél, így – annyi idõre, ameddig nem sikerül új domainregisztrátort találniuk, tehát néhány órára-néhány napra bizonyosan – megszûnik a Kurucot bejegyeztetõ személy anonimitása. Ami tehát a teljes magyar államigazgatásnak nem sikerült, azt ez az egyszerû szerzõdésbontás lehetõvé teheti: fellebbenhet a fátyol a Kuruc mögött álló személy(ek) kilétérõl. Bedugul-e a
[email protected]? Más kérdés, hogy mi lesz a Kuruc legendás levelezésével, amelynek segítségével a magyarellenes szaktársak többek között a késõbb nyilvánosságra hozott személyes adatokra is szert tettek. A portál emailcíme (
[email protected]) ma is él; az oldal készítõi továbbra is arra biztatják olvasóikat, hogy maradjanak kapcsolatban velük. „Köszönjük a több ezer biztató, együttérzõ, támogatásról biztosító levelet, de inkább azok ragadjanak e célból billentyûzetet, akik anyagilag vagy ötletekkel tudják segíteni újraindulásunkat, mert rengeteg idõ és energia pazarlódik 2 soros részvétnyilvánító levelek olvasgatására“ – áll a magyarellenes portál hûlt helyén. Ám meglehet, nemsokára a Kuruc készítõinek és olvasóinak ez a kommunikációs csatornája is bezárul. jó ha figyelünk
A Kuruc.info email-szolgáltatója a Google, amely bármely, regisztrált domainnévvel rendelkezõ felhasználó számára lehetõvé teszi, hogy webmailes postafiókot nyisson saját domainnevével (ennek alapja ugyanúgy a Go Daddy által elvégzett domainregisztráció, mint a weboldal esetében). Ám a szolgáltatásra vonatkozó, A Google Alkalmazások Standard csomag rendszergazdai programszabályzata legalább olyan szigorúan rendelkezik a harmadik fél magánszférájának védelmérõl, mint a Go Daddy felhasználási feltételei. Például tiltott cselekménynek számít a Google-nél „bármely személy e-mail címének eladása, átadása vagy terjesztése egy harmadik fél részére, az érintett személy tudomása és az ily módon történõ átadáshoz való tartós hozzájárulása híján“, afelõl pedig erõs kétségeink vannak, hogy az elmúlt idõszakban a Kurucon nyilvánosságra került email címek tulajdonosai hozzájárulásukat adták volna a nyilvánosságra hozatalhoz. Szintén tiltott cselekmény a Google szabályai szerint „törvénybe ütközõ, mások jó hírnevét sértõ, zaklató, szidalmazó, csaló, mások jogaiba ütközõ, obszcén vagy más módon kifogásolható tartalom küldése, felöltése vagy terjesztése, illetve ennek felajánlása“. Az pedig aligha vitatható, hogy a magyarellenes portálon közölt jó néhány tartalom belefér ebbe a meglehetõsen tágra szabott kategóriába. Aligha kell sokáig várni arra, hogy a portál után beduguljon a Kuruc.info felbecsülhetetlen értékû postafiókja is, amely éveken át a hazai szélsõjobboldal kommunikációjának legfontosabb csatornái közé tartozott. Waterloo A fentiek fényében aligha kétséges: az elmúlt évek magyar szélsõjobboldalának legszervezettebben és legprofibban mûködõ, mindvégig a magyar és amerikai jogszabályok biztosította keretek között lavírozó intézménye a végét járja. A Kuruc.info többet és eredményesebben tett a rendszerváltás utáni hungarizmus mozgásba lendítéséért, híveinek hálózatba szervezéséért, a nyílt holokauszt-tagadás tabujának ledöntéséért, a rasszista és homofób indulatok felszításáért, mint az összes, 1990 óta létezett szélsõjobboldali párt és politikus együttvéve. Készítõinek találékonysága és felkészültsége éveken keresztül felülmúlta az ellenük küzdõ valódi és álcivil, politikai és állami szereplõk, konkrétan a teljes hazai közélet és államigazgatás együttes erejét. Végül nem is ezen buktak meg. Hanem az általuk éveken át menedéknek és ellenségnek is tekintett, a szólásszabadságnál csak mások magánéletének sérthetetlenségét nagyobb értéknek tekintõ amerikai demokrácia és üzleti kultúra immunrendszerének mûködésbe lépése miatt.
Tetterõs jobboldal áll szemben egy kiégett baloldallal Magyarország nem folytathat különutas grúz politikát A grúz konfliktussal kapcsolatban megjegyezte, hogy eltérõ volt a „nyugati világ” és a kelet-európai világ értékelése. A nyugati világ távolságtartó volt, illetve gazdasági kérdésként értékelte az eseményeket. Ugyanakkor francia vezetéssel megindult a konszolidáció. Magyarország nem folytathat különutas politikát, ez ellentétes az érdekünkkel – tette hozzá Orbán. Irányt vesztve Magyarországra térve feltette a kérdést: vajon jó irányba halad-e az ország hajója? Orbán utalt a közvélemény-kutatások több mint 70 százalékos arányt mutató eredményeire, amely szerint nem jó irányba halad a hajó. Jelenleg nincs kormányzás; a meg nem hozott döntések egyenlõek a rossz döntésekkel. Rossz irányba haladunk, szögezte le. Itt utalt arra is, hogy még korábban a globalizáció keretében a Nyugat volt az, amely elszívta az erõforrásokat, most a Kelet felemelkedõ országai – Oroszország, India és Kína – szívják magukhoz az erõforrásokat. Orbán Európában járva azt látja, hogy az országok többsége készül az új idõkre, „meghatározzák érdekeiket”, megvédik magukat. Ellenben nálunk „a tizenkilenc ostoba kampány után indul egy huszadik”. Orbán a szocialisták legújabb, Beindultunk címû sikerpropagandájára utalt; fölemlegette a pannon pumát és egyéb „lózungokat”. Ez a mai kormányzati elit válasza, miközben a világ a teljes átrendezõdés folyamatában van. A baloldal kiégett, vidéken elszabadult a pokol Orbán a mai politikai közéletet úgy jellemezte, hogy abban a mai magyar vezetõknek nincsenek válaszai az új kor kihívásaira. A baloldali értelmiségi „konglomerátum” kiégett, utálnak mindent és mindenkit; egymást is, megcsömörlöttek, beleuntak a kormányzásba, a kudarcaikba – mondta Orbán. Közben a gazdaság romlik, a népesség fogy, egyre több emberben tu"nik el a hit, hogy másképp is lehet. Rossz irányba haladunk, de jó hír Orbán szerint , hogy azt is egyre többen látják, hogy nem lesz ez mindig így. Ott van az emberek fejében, hogy egy új világ, egy új korszak köszönt be hazánkban is, s ezt az új korszakot a polgári oldal jelenti ma. A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy ebben az új korszakban a legfontosabb teendo"nk, hogy azonosítsuk a nemzeti érdekeket. Orbán szerint négy-öt ilyen fontos nemzeti érdeket lehet föltárni.
Gavra Gábor
15
– exkluzív interjú a Holokauszt-mítosz címû könyv szerzõjével – Idén tavasszal csendben és észrevétlenül jelent meg a Masszi Kiadó gondozásában Ladányi Attila: A Holokauszt-mítosz címû könyve. Botránykönyv a javából, amelyet feszített tempója, köntörfalazás nélküli szókimondása és felkavaró megállapításai, valamint fiatal szerzõje miatt már az egész országnak ismernie kellene. Csak kellene, merthogy a mûvet a legnagyobb homály övezi. A barikád.hu úgy döntött, megkeresi a szerzõt, hogy exkluzív interjúban törje át a hallgatás falát. – Ön fiatal szerzõként egybõl beletenyerelt a világ legkényesebb témájába, a holokausztba. Nem fél, hogy mielõtt beindulhatna a pályája, ízekre szedi a balliberális sajtófalka? – Kifejezetten pozitív fejleménynek tartanám, ha a liberálnáci sajtófalka ízekre szedne. Akkor legalább a legapróbb részletekig feltárulhatna az igazság, úgyhogy mást nem is kérnék a közelgõ születésnapomra. De félretéve a tréfát: most, másfél hónappal a könyvem megjelenése után úgy tûnik, a falka nem óhajt megtisztelni semmilyen „ízekre szedéssel“. A teljes elhallgatás taktikáját választották. El kell ismernem: ennél praktikusabb módszer nem létezik, ha az a cél, hogy a magyarság közelgõ tragédiájára figyelmeztetõ könyvek sohase juthassanak el a magyarok túlnyomó többségéhez. Ennek ellenére is hinni akarok abban, hogy sokakhoz eljut a könyvem. A liberálnáci diktatúra ellen küzdõ nemzeti erõknek végre át kell törniük a hallgatás falát. – Holokauszt-mítosz címû könyvében liberálnácikról beszél. Kik õk? – Tudom, sokak számára meghökkentõ ez a kifejezés, különösen a jelenlegi körülmények között, amikor a szélsõliberális önkényuralom csahosai ész nélkül, tobzódva sütögetik a náci-és náciszimpatizáns bélyeget bárkire – elég, ha csak csöndesen jelzi, hogy helyteleníti a gyalázatot. Ma már országos napilapokban jelenhetnek meg a nemzeti erõk elleni bûncselekmények elkövetésére irányuló, nyílt uszítások. Büntetlenül. A hivatalosság rangjára emelték a magyarellenességet, folyamatos hecckampány és megfélemlítés zajlik a magyarság ellen a saját hazájában. Csírájában taposnak el minden nemzeti kezdeményezést. „Nem mi vagyunk a nácik, hanem ezek.“ – fogalmazódik meg egyre több magyarban a felismerés, én pedig a szikár tények alapján írtam le a könyvemben, hogy ez így igaz. – És mi a liberálnácik célja? – A liberálnácizmus emberellenes, nemzetellenes és keresztényellenes szubkultúra, amely a zsidó holokausztot meghamisítva és fegyverként használva, önkényesen kreált, 16
sohasem létezett „emberi jogokra“ hivatkozva számolja fel állampolgári jogainkat. E diktatúra természetét tanulmányozva a nácizmus és a bolsevizmus valamennyi lényeges ismérvét megtaláljuk. És innentõl kezdve harmadrendû fontosságú kérdés, hogy eredetileg milyen történelmi esetlegességekhez kapcsolódott ez a kifejezés: náci. A liberálnáci csahosok demokratikus és antirasszista szólamai brutális rasszista diktatúrát álcáznak, a pusztulásra ítélt pedig nem más, mint a keresztény európai kultúrkör és a fehér faj. – Azt írja, hogy a liberálnácik „biológiai valójában akarják eltüntetni a magyarságot“. Csak nem arra a radikális nemzetiektõl gyakran hallott tételre gondol, hogy az MSZP és az SZDSZ politikájával lassú népirtást folytat Magyarországon? – Népirtás a köbön, és egyáltalán nem lassú. Minden évben egy közepes nagyságú vidéki város lakosságának megfelelõ létszámú magyar népesség tûnik el Magyarországról, mert népünk már nem tudja reprodukálni magát. Lassú? Mihez képest? Liberálnáci szemszögbõl, megengedem, ez lassúnak tûnhet, de ha mi nem ébresztjük rá nemzetünket a jelenleg zajló, villámgyors fogyatkozásra, a magyarságot az Isten sem menti meg. – Manapság akut probléma a cigánykérdés. Ön a könyvében egyértelmûen elcigányosításról beszél. Úgy fogalmaz, hogy „ennél iszonyatosabb véget nem érhetne Szent István országa“. Mi lehet a megoldás? – Összes jelenlegi bajunk közül ez a legsúlyosabb, a legégetõbb, a legveszedelmesebb. Engem személy szerint szinte sokkolt, amikor azzal szembesültem, hogy nemzeti elkötelezettségû, derék magyarjaink között is milyen sokan vannak, akik egyszerûen nincsenek tisztában azzal, amirõl szó van. Nem tudják, mik azok a cigányok, és nem tudják, hogy miféle sorsot szánnak a magyarság maradékának a liberálnácik. Nézze, amikor a magyarellenes diktatúra által módszeresen tönkretett, dolgozó magyarok pénzén kimosdatott és felöltöztetett putricigányok – mint úgynevezett „roma vezetõk“ – már odáig merész-
kednek, hogy visszavágással fenyegetik a magyarokat, akkor többmillió magyarnak sokszázezres tömegtüntetéseken kellene nem visszakérdeznie, hanem tevõlegesen gyakorolnia az állampolgári jogait. Persze azért felmerül néhány kérdés. Ugyan miért vágnak vissza a magyar nemzetnek? Az észbontó, horribilis összegû támogatásokért? A pöcegödörbe öntött, tömérdek pénzért? És egyáltalán. Hol élünk? Mi ez az egész? Most pedig mondok valamit, amit talán zokon vesznek azok, akik Árpád apánk, vagy Hunyadi, vagy Kossuth kortársainak érzik magukat – de engem már az sem érdekel. Szégyellje magát a magyar nép, mert már hosszú ideje szemétrevaló, hitvány csordaként viselkedik; szégyellje magát, amiért hagyta és hagyja magát kirabolni, megfélemlíteni, porig alázni posztkommunista és liberálnáci gazemberek által. A saját parazitáit, a saját kirablóit és a saját gyilkosait tenyésztette ki a magyarság az elmúlt másfél évtizedben, és különösen az elmúlt öt-hat évben. Most is ezt teszi. Ez példátlan a világtörténelemben. Amit a magyarság hosszú-hosszú évek óta mûvel: öngyilkosság. Elképesztõ társadalom ez. Van benne valami visszataszító, mélységes stupiditás. Magyarokat látok fülig érõ szájjal vihogni, mondván: „Cigányország leszünk, hehe!“. És nem fogja fel a kalodába való istenbarma, hogy amin röhög, az nem vicc, hanem a történelmünk leggyalázatosabb botránya. Gõzerõvel készül itt a cigányország, és ha jut még hely más nációnak is, az biztosan nem a magyarság lesz. Ezt mindenki tudja, a liberálnácik agymosottjain kívül. Mi lehet a megoldás? – Ez elég sötét jelen- és jövõkép. – Nem szabad eltûrni a magyar vidékek, települések elcigányosítását. Mert igaza van mindenkinek, aki a Székelyföld etnikai arányainak megváltoztatása ellen szót emel, viszont jó lenne végre észrevenni, hogy a magyar állami fennhatóság alatt maradt kilencvenháromezer négyzetkilométernyi terület mind nagyobb részén ugyancsak az etnikai arányok mesterséges megváltoztatása van folyamatban, a magyarság rovására, és: a magyar adófizetõk pénzén, a magyar hatóságok közremûködésével, sõt azok szervezésében. Liberálnáci elnyomóink, az országos hazaárulók anyagi érdekeltséget teremtettek a városok és a falvak kis hazaárulói számára. Ma üzlet elcigányosítani õsi magyar településeket, egész térségeket, mert állami támogatások garmadájához jutnak azok a lelkiismeret nélküli senkiháziak, amelyek hajlandóak ezt a gaztettet elkövetni a saját népük ellen. Félreértés ne essék: ma azok az üldözöttek, akik jó ha figyelünk
Ha azok az orosz katonák vártak volna a tegnapi nyugati lapokra, akik nemrég erõszakkal szabadították ki barlangjukból a világ végét váró szektásokat, a szabadítást talán nagyobb együttérzéssel végzik. Régen „jött össze“ ugyanis ennyi nyomasztó hír akár a Financial Times, akár az International Herald Tribune hasábjain is. Az utóbbi a címoldalán kezdõdõ hatalmas cikkben ad számot arról, hogy a világgazdaságot megrengetõ viharokban eddig a sarat álló Európa megrogyott. Spanyolország, Írország és Dánia a recesszió szélén táncol. Franciaország gazdasága gyorsan gyengül. Az európai növekedés bivalyerõs lokomotívja, Németország pedig hirtelen leállt, ami megsemmisíti a reményt, hogy a kontinens elkerülheti azokat a bajokat, amelyek az Egyesült Államokat kerítették hatalmukba. A globális londoni lap is a vigasztalanság hírnöke: a már áprilisban is csak másfél százalékos gazdasági bõvüléssel kalkuláló Bank of Japán kedden 1,1 százalékra szállította le elõrejelzését a szigetország GDP-jének éves növekedésére, míg egy másik cikk arra figyelmeztet, hogy 2009 áprilisára a földgáz ára gyakorlatilag megkétszerezõdik, azaz az eddigi ezer köbméterenkénti 350 dollárról 730 dollárra emelkedik. Ez több millió magyar számára nullafokos otthont jelenthet a téli hónapokban, netán lekapcsolt energiát. Ráadásul az euróövezetben, mint kiderült, az infláció üteme a vártnál is magasabb lesz. Hogy az euróövezeten kívül mekkora, azt azok nálunk pontosan tudják, akik nem a kormánypropagandát, hanem a boltokban az árak alakulását figyelik. Hogy eközben a Gyurcsány-kormány kidolgozta a magyar gazdaság „aszimmetrikusságának“ elméletét, vagyis azt, hogy a világban az elmúlt évek gyors gazdasági fejlõdését Magyarország most, késve teljesíti, csak azok a kormánypárti közgazdászok és a köznapi futóbolondok hiszik, illetve terjesztik, akik az 1973-as elsõ olajsokk idején is már arról biztosítottak bennünket, hogy a szocialista táborba és Magyarországra a válság „nem fog begyûrûzni“. megpróbálnak útjába állni a gyalázatnak. Egzisztenciák, emberéletek sokasága ment már tönkre emiatt, az elcigányosított településeken pedig pokollá vált a magyarok élete. Gyûlik, egyre csak gyûlik ez a pokol Magyarországon. Meddig? Amíg eltûrjük. Mindenhol helyre kell állítani az eredeti állapotokat, az elkövetõket pedig felelõsségre vonni, és örökre kizárni bármilyen szintû politizálásból. Ez a minimum. Meg kell védenünk az óvodás és az iskolás gyermekeket, meg kell védenünk a tanárokat az iskolák elcigányosításától. Meg kell védenünk a magyar vállalkozókat, munkáltatókat a vérlázító terrortól, amit diszkriminációellenes harc címén követnek el ellenük a liberálnácik. Nem engedhetjük, hogy agymosott magyarok százezreivel feledtessék el a tényt: a cigány nem magyar. – Hogyan látja a jelenlegi jobboldal helyzetét? Mennyire alkalmas a „liberálnácik“ elleni küzdelemre? – A jobboldal nem engedheti a továbbiakban, hogy megfélemlítsék, hogy sakkban tartsák a velejéig aljas Holokauszt-mítosszal. A könyvem legnagyobb része errõl szól. Egyébiránt nem a holokauszt során halálra kínzott ártatlanok iránti kegyelet megcsúfojó ha figyelünk
E közben a klímaváltozás hatása olyannyira erõsödik, hogy mára a várható katasztrófában leginkább kétkedõk száma is kezd minimálisra csökkenni: Magyarországon lassan már nem vált ki meglepetést a tornádó; a nap sugara olyan erõs, hogy a ruhán keresztül is perzsel, a sarki jéghegyek óceánná alakulnak, és az észak-afrikai arab országokban a datolyaligeteket felfalja a sivatag. Olyan, más „pályákon“ gondolkodó emberek is, mint XVI. Benedek pápa és a világhírû tudományfilozófus, László Ervin a világ túlélését egyaránt esetlegesnek tekintik. Mégpedig nem is hosszú távra. A globális túlélésért aggódókat az pedig végképp nem nyugtatja meg, hogy a tényekkel riasztóan rossz viszonyban álló Bush amerikai elnöknek és izraeli szövetségesének Irán-megszállottsága egy olyan regionális, sõt azon is túlterjedõ háborúba, valamint gazdasági katasztrófába sodorhatja a világot, amelybõl nézve az 1929-es „nagy depresszió“ irigylésre méltó modellként jelenhet meg a hordónkénti 500 dolláros olaj és az ennek megfelelõ földgázés villanyáramárak mellett. Az amerikai Scott Ritter, akinek eddig kínosan és mindig igaza volt – õ vezette az ENSZ iraki fegyverellenõreinek csapatát 1991 és 1998 között – kedden megjelent cikkében írt Irán megtámadásának következményeirõl. Ha ezeket felsorolnánk, az orosz katonák visszavezetnék barlangjukba a világ végében hívõket. Lovas István
lása a hazafias cselekedet, hanem a jelen magyarellenes erõivel szembeni határozott, és ha kell: könyörtelen fellépés. Szeretném tudatosítani ezt a jobboldal azon részében, amelyben még nem tudatosult. Emiatt sajnos banánhéjakon csúszik el a jobboldal, és amíg ez így van, a liberálnáciknak van is okuk röhögni. Hogy testvéri figyelmeztetéseimre lesz-e fogadókészség, az egy másik kérdés. A lelkiismeretem tiszta. Akkor járunk el helyesen, ha visszautasítjuk a neoliberalizmus és a vele szorosan összefonódott liberálnácizmus minden tézisét és minden egyes gyakorlati programpontját. Ennek semmi köze ahhoz a tényhez, hogy léteznek világgazdasági és nemzetközi politikai realitások, amelyeket nálunk erõsebb nemzetek sem hagyhatnak figyelmen kívül. A reálpolitika szükségességének hangoztatása nem szolgálhat a liberálnáci-neoliberális diktatúra elõtti behódolás paravánjaként. Történelmi hivatásunk, hogy szétzúzzuk a liberálnáci diktatúrát Magyarországon. Nem reálpolitika az, amelynek bármelyik eleme rombolja a legnagyobb politikai realitást: a magyar nemzeti érdeket. Képesnek kell lennünk a magyarországi liberálnácizmus megsemmisítésére.
– Könyve végén egy új nemzeti egység megvalósításáért kiált. Nem utópisztikus ez a mai Magyarországon? – Ha valaki úgy képzeli el, hogy eljönnek hozzánk március tizenötödikén a nemzetveszejtõ gazemberek, a bûnözõk a csahosaikkal, a hazaárulók, a mindenre kapható trógerek, az összes kártékony, kontraszelektált szemét, és majd legkésõbb a Szózat eléneklése után ezek becsületes, tehetséges és igaz magyarok lesznek – nos, aki így képzeli, az tényleg egy utópia megvalósulására vár. Ám a nemzeti egység nem ezt jelenti. Az általam imént becézett kompánia lába alól egyszerûen ki kell húzni a talajt. Vagy ha úgy tetszik: az igazi politika olyan víz, amelyben ezek nem tudnak úszni. Túlságosan tiszta nekik. Igazi politikára van tehát szükség: erõteljes nemzeti politizálásra. Az igaz magyarságban kell újraegyesíteni ezt a nemzetet. – Mirõl fog szólni a következõ könyve? – Még nem írtam meg mindent a liberálnácizmusról. Szebb témák is vannak természetesen – de fontosabb téma jelenleg sajnos nincs. barikád.hu
17
Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink! Kínai Kálmán régi piacos barátai kértek meg minket, hogy juttassuk el a következõ üzenetet a magyar nagyközönséghez. Valljátok be, utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok. Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyûiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal. Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni – nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, mûszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket. Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik õsötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.) Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tõletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkbõl valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedõtársaságaitok. Aztán feltaláltátok a „szabad kereskedelem“ nevû dolgot, ami tõlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlõtték a kikötõvárosainkat, megbénították a belsõ hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt – olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra mentek tönkre a kézmûveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek 18
rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: „Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés“. Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekbõl lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntetõ expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok „koncessziós területként“, ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tõlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik. Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy õsi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erõszakos asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyük fel a kérdést: Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba? *** Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok. Hát igen, az utóbbi idõkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi – saját határainkon kívül – nem alkalmazunk erõszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék. Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de errõl is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra. Az meg aztán pláne nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk. Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép elõtt. Csakhogy õk erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszi-
tek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak. Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idõs szüleinkrõl, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétõl az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetûbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk. Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termõterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek. Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a bûzös Deák téri aluljárón a lerohadt Kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késõ estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de õk továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, õk speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak nézitek õket, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifõzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifõzde délután kettõ felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de õk mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külsõ kapuit le nem lakatolják a biztonsági õrök. *** Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek õket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szõrû plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, jó ha figyelünk
vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minõségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható ûrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be – a ti nagykereskedõitek, árubeszerzõitek, üzletkötõitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, õk jönnek hozzánk – ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk. Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot. Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipõt? Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába? Nem, a megoldás egyszerûbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a megvesztegetés – mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig – a korrupciótol most tekintsünk el – adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendõrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenõrzõ szerveitek sora, hogy mérgezõ, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán elõször a saját házatok elõtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban mûködnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenõrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék. Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni – ezt kétszáz méterrõl fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, mint gyalázkodást. Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni. Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifõzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezjó ha figyelünk
déket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minõségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyérõl: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos – de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek. Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sõt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetõségek vannak, fõleg, ha az embernek sikerült összegyûjtenie némi tõkét. Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintézõ hölgyet elõzõ este megdugták-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága idõnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk – s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvûbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk. *** Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértõdjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi. Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk – akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet. Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk. Üdvözlettel: A kínaiak
Tetterõs jobboldal áll szemben egy kiégett baloldallal Szabad választás A Fidesz elnöke szerint a szabad választás az egyik legfontosabb ilyen érdek, helyre kell állítani a demokrácia intézményrendszereit Magyarországon – mondta Orbán. Az nem szabad választás szerinte, hogy megválaszthatjuk a képviselõinket, de ezek a képviselõk nem ellenõrizhetik a kormányt. Példaként a most zajló zárszámadási törvény vitáját említette, amikor is kiderült a KSH jóvoltából, hogy 450 milliárd forint sorsáról semmit sem tudunk. Ez kétszer annyi pénz, mint amennyit a kormány az egészségügybõl két év alatt kivont. Orbán szerint a demokrácia elõtt is hatalmas kihívás áll: eddig azt hittük, hogy a nyugati világ gazdaságilag is sikeresebb, mint bármelyik más rendszer. De most a kínai-indiai gazdasági sikerek ezt a hitünket megkérdõjelezhetik. Ennek ellenére Magyarországnak a nyugati világ, a demokrácia partján kell állnia. Szociális egyensúly A második nemzeti érdekként a személyes szociális egyensúly megteremtését említette Orbán, aki szerint ezt azt jelenti, hogy garantált létbiztonság kell a családoknak, az egyéneknek, ma Magyarország ezt nem tudja biztosítani. Vállalkozó magyarok Harmadik nemzeti érdekként a vállalkozó magyarok számának gyarapítását azonosította Orbán. Ez alatt nemcsak a pénzügyi-gazdasági vállalkozásokat érti, hanem mindenkit, aki képes vállalkozni valamire – akár családra, akár valami szellemi tevékenységre – hogy kiemeljék az országot ebbõl a mostani tespedtségbõl. A védelem joga Mióta úgy döntött az emberiség, hogy államban él, a védelem jogának követelése mindig is jelen volt – mondta Orbán. A védelem joga nem csupán a közrendet és közbiztonságot jelenti. A mai magyar állam lényegében szétesett és nem garantálja az állampolgárok számára a védelem jogát, ezért ennek a helyreállítása is elsõrendû nemzeti érdek- Orbán szerint. A Fidesz elnöke példaként az adóhivatalt és a rendõrséget hozta fel, akiknek szintén a polgárok védelme lenne a feladatuk, de jelenleg nem teljesítik ezt. Az utcai erõszak sem budapesti jelenség, vidéken elszabadult a pokol, és se körzeti megbízott, se rendõrség, sehol az emberek érdekeit megvédõ szervezet. (25. oldal) >>
Reakció blog
19
Ezt nem én mondom, ez az Index, jobboldali elfogultsággal igazán nem vádolható internetes portál cikkének a címe, mely konklúziót a Magyar Európai Üzleti Tanács (angol nevébõl fakadó rövidítéssel HEBC*) idei jelentésébõl vontak le. (* Mi az a HEBC? A Magyar Európai Üzleti Tanács a brüsszeli Európai Gyáriparosok Kerekasztalának (ERT) helyi Üzleti Tanácsa, az alábbi ERT vállalatok magyarországi legfelsõ vezetõjének fóruma: ABB, AkzoNobel, BT, Electrabel, Electrolux, Ericsson, MOL, Nestlé, OMV, Philips, SAP, SKF és Suez Environnement. A jelentés bemutatásakor felolvasták Sólyom László a HEBC-hez intézett üdvözlõ levelét. Az államfõ ebben kiemelte: példát mutatnak az országjelentések a tárgyszerûségbõl, mivel csakis a saját tapasztalattal megerõsített tényekbõl építkeznek. Példát mutatnak abból, hogy lehetséges versenytársaknak konszenzusra jutniuk a mindnyájukat, sõt az egész országot érintõ kérdésekben.) Hát akkor mazsolázzunk kicsinység, eftikéim! „Magyarországon a politikai helyzet a további gazdasági fejlõdés akadálya – szögezi le a Magyar Európai Üzleti Tanács (angol nevébõl fakadó rövidítéssel HEBC) idei jelentése.” Úgy tûnik, méghozzá nagyon úgy tûnik, hogy immáron nem csak a lakosság, de a gazdasági élet mérvadó megnyilvánulói is az elõrehozott választások mellé teszik le a voksukat. Asszem az a mondat, hogy „Magyarországon a politikai helyzet a további gazdasági fejlõdés akadálya”, minden kétséget kizáróan erre utal. A baj csak az, hogy Horn Gáboron kívül ezt a jelenlegi államhatalom soraiból senki nem akarja tudomásul venni. Tudják, Horn az új fenegyerek. Elõször nagy nyilvánosság elõtt küldi el a megfelelõ helyre Lári Fárit, a botcsinálta mûminiszterelnököt, most pedig megmondja nekünk a tuttit. Franciscónak és sleppjének semmi számít, csak a hatalom megõrzése és megtartása, ha kell, tíz körömmel is kapaszkodva bele. Na ja, õ mán csak tuggya! Hiszen közülük való! Emlékeznek, nem is olyan rég, amikor még együtt sertepertélt ezzel az undorítóan harácsoló bagázzsal, véletlenül elszólta magát. Aszonta, a legfontosabb, még az ország sorsánál is fontosabb, hogy mi lesz az SZDSZ-szel! Hogy mi lesz a magyarokkal meg az õ állítólagos országukkal? Ugyan kérem, ki nem szarja le? No, hát szóval ne lepõdjünk meg, ha ez a Gábor gyerek ilyen tutin tudja a frankót! Tõlük jött, közülük való. Most, miután megfutottuk a magunk kis laza bemelegítõ körét – ahogyan azt a költõ is tanácsolja – „újult erõvel térjünk a tettek más mezejére”! 20
Itt van mindjárt egy másik nagyon érdekes és tanulságos kis részlet a jelentésbõl. Ezt az Index is érdemesnek találta kiemelni, tegyük ezt mi is: „A HEBC az országot túlpolitizáltnak, a reformokat elhibázottnak, az adórendszert bonyolultnak, a bürokráciát eltúlzottnak érzi. Baj van az oktatással és a korrupcióval, hiányzik a társadalmi konszenzus, a konvergencia-program megfojtja a gazdaságot. „Magyarországnak vigyáznia kell arra, ne járjon úgy, mint azok az országok, amelyek stabil kormányzás híján sokat veszítettek versenyképességükbõl”, olvasható a HEBC jelentésében az üzleti körökbõl eddig érkezõ figyelmeztetésekhez képest is komolynak tûnõ üzenet. Amit csak súlyosbít az, hogy az üzleti tanács tagjai szerint az ország erõsségei fogyóban vannak, vonzereje csökken, miközben regionális versenytársai éppen abban jók, amikben hazánk gyenge: rugalmasabbak, gyorsabban reagálnak a kihívásokra, rendelkeznek országstratégiával.” Ha humoros kedvünkben lennénk, mint ahogyan nem vagyunk, hiszen mitõl is lehetnénk, amikor a negyedik esztendejét kínlódjuk végig a muskátli herélõ szakon végzett arrogánsan ostoba mûminiszterelnöknek, talán még derülnénk is a MÁV vezérnek az ÁSZ jelentésére adott sajátosan egyéni hangvételû reakcióin. A Számvevõszék jelentésében röviden és tényszerûen közli velünk, hogy újabb „aranytojást tojó tyúkot – szokásukhoz híven – áron alul adtak el, ennek következtében mi többiek, azaz az adófizetõ barmok, kárt szenvedtünk. Mire a fõ hallja kend csak annyit mond bele a kamerákba: Semmiféle vagyonvesztés nem vót. Klasszikus Hofi. Kubai vendégmunkások összecsaptak a doni kohászokkal. Aszongya a szerv: Semmiféle verekedés nem vót. Az újság meg azt írta, hogy volt. Na mindegy. Kicsikét mindig emelik a lécet. Mer’ a kisembert még könnyedén bele lehet döngölni a betonba, de amikor ugyanezt egy Állami Számvevõszékkel próbálják megtenni, akkó’ azé’ mán csak be kéne szóni valakinek, hogy ezt azér’ talán mán mégse kõne! Ennél a MÁV hazudozásnál – mert, hogy itt vagy a MÁV, vagy az ÁSZ, de valamelyik a kettõ közül egészen biztosan hazudik – még a kormányfõi teendõket egy hosszú hétre átvevõ Veres eftárs, „biztosan átírták a dátumot” címû magánszáma is nagyságrendekkel jobb volt. A lényeg, hogy ezt a mellébeszélést abba kellene hagyni végre. És akkor arról az aprócska, ám annál fontosabb dologról, hogy idõközben a jogbiztonság nevû valami hova a csudába lett, na arra még egy árva szó nem sok annyit sem vesztegettünk.
A HEBC-jelentés kitér a stabilitásra is. Több helyütt és többször is keseregtem már azon, mennyire életszerûtlen az „inkább dögöljünk éhen, de azt tegyük stabilan és békességben” címû, a posztkommunistákra és seggnyalóikra oly jellemzõ kormányzati politika. Erre tessék, mit olvashatsz a jelentésben? Azt olvashatod, hogy nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal, talán nem kellene minden áron görcsösen ragaszkodni és kapaszkodni a stabilitásba (értsd: a hatalomba), mert könnyen elõfordulhat, hogy az ezt a tevékenységet végzõk meggondolatlanságukkal és hozzá nem értésükbõl kifolyólag maguk alá temetik az egész országot gazdaságostul, társadalmastul, meg a jó ég tudja még mi mindenestül. Magyarán mondva tokkal-vonóval. De van itt még egy mondat, amely kitûnõen rávilágít a lényegre. „Baj van az oktatással és a korrupcióval, hiányzik a társadalmi konszenzus, a konvergencia-program megfojtja a gazdaságot.” Azt hiszem a jelentésnek ez az a mondata, amely tömény esszenciáját adja a gyurcsányi létezésnek. Nem, nem a kormányzás a megfelelõ szó ide, mert az a mûminiszterelnök nevével fémjelzett idõszakban, mint olyan, gyakorlatilag egyáltalán nem létezik. Maximum kommunikációról beszélhetünk. Aszongyák baj van az oktatással. Mivel az SZDSZ hosszú ideig kormányzati tényezõ volt, asszem ehhez nem kell különösebb kommentár. Illetve alább azért szentelünk neki majd néhány sort. A korrupcióról csak annyit, televíziós beszélgetésben hangzott el gazdasági szakértõk szájából, hogy ma hazánkban a különbözõ beruházások legalább duplájukba kerülnek, s ennek oka a korrupció. Magyarán példának okáért az autópályák fele annyiért is megépülhetnének, vagy kétszer annyi sztráda épülhetne, ha nem lenne ilyen fene nagy a korrupció. Hiányzik a társadalmi konszenzus, mondja a jelentés. Na ezt meg én nem értem. Ugyan vajon hogyan lehetne társadalmi konszenzus az elnyomók meg az elnyomottak között? Ráadásul, az elnyomók ugyanazok, vagy örököseik (tényleges és eszmei örököseik), akik az elõzõ rendszernek is a haszonélvezõi voltak. Józanésszel gondolkodva, hogyan várhatja el bárki is, hogy konszenzus legyen elnyomó és elnyomott között? A jelentés úgy fogalmaz, hogy a konvergencia-program megfojtja a gazdaságot. De hát akkor kinek az érdekeit szolgálja ez a program? Mi szükségünk van erre a programra? Megint egy védhetetlen állítás? Nekünk már pedig erre a programra szükségünk van, mert ez az Európai Unió elõírása. Mi vállaljó ha figyelünk
tuk stb. Megint egy olyan elõírás, szabályozás, korlátozás, amely csak és kizárólag valaki másnak jó? Mi meg lassan beledöglünk? Hát akkor mire is jó ez az Európai Unió? Nem értem. Ha nem bírjuk az iramot, asszem a legjobb lenne kiiratkozni ebbõl a klubból. Jobb késõn, mint soha, mert aztán nekünk is késõ lesz már a defibrillátor. Ha pedig egy ország hal hirtelen halált, annak szörnyû következményei lesznek. Még akkor is, ha a teljes csõd bekövetkeztét – már csak a presztízsveszteség elkerülése végett – sem hagyná az Európai Unió. De mindezeken túl azért én csak nem tudok szó nélkül elmenni amellett a jelzésértékû momentum mellett, miszerint ha vesszük magunknak a fáradságot és széjjeltekintünk egy röpke pillanatra, legnagyobb megrökönyödésünkre azonnal ismét reflektorfényben találjuk a magyar közoktatás földig rombolásában elévülhetetlen érdemeket szerzõ Magyar Bálintot. Ha a hagyomány állításának hinni szabad, õ lesz a fõ hallja kendje az Európai Unió újonnan létrejött tudományos központjának. És akkor pattintsuk is ide pár rövid részletet az Origo.hu cikkébõl. Már a cím is önmagáért beszél: „Titokzatos módon lesz a jövõ hírnöke Magyar Bálint Titokzatos körülmények között nyert el Magyar Bálint volt SZDSZ-es oktatási miniszter egy, az egész EU jövõje szempontjából fontos állást. Az uniós szabályok szerint a Magyar által elnyert kutatás-fejlesztési igazgatósági posztra bármilyen szervezet vagy hivatal jelölhet embert, de csak átlátható módon, a jelölt tudtával, beleegyezésével és részvételével. Ehhez képest senki nem mondja meg, ki jelölte Magyart, az SZDSZ szerint õ maga sem tudja, a volt miniszter nem nyilatkozik. A jelölteket kiválasztó négyfõs bizottság magyar tagja pedig – aki Magyar minisztersége idején kapott kinevezést a magyar kutatási hivatal élére – nem árulja el a titkot. Magyar Bálint, volt SZDSZ-es oktatási miniszter lesz az egyetlen magyar tagja annak a testületnek, amely az Európai Unió újonnan létrejött tudományos központját irányítja majd. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) 18 fõs igazgatótanácsa dolgozza ki majd azokat a stratégiákat, amelyekkel az EU megpróbálja beelõzni az amerikai és ázsiai kutatóközpontokat, amelyekkel egyetemei elõnyösebben értékesíthetik találmányaikat. Az igazgatótanács munkájába kevesen szólhatnak bele, ezt bizonyítja az is, hogy a saját tiszteletdíjukat õk maguk állapítják meg. Rejtélyes jelölés Magyar bekerülése az igazgatótanácsba különös történet. Az ügy magyar érintettjei az [origo] megkeresésére egyáltalán nem akartak válaszolni arra, hogy ki jelölte Magyar jó ha figyelünk
Bálintot, vagy egyszerûen azt mondták, nincs információjuk a döntés hátterérõl. Korábban megkerestük az SZDSZ sajtóosztályát, hogy megtudjuk, ki jelölte Magyart. A sajtóosztálytól kapott levél szerint közvetlenül Magyart nem tudták elérni, de információik szerint a volt oktatási miniszter sem tudja ki jelölte õt: érkezett egy felkérés, amit elvállalt. Magyart többszöri próbálkozásra sikerült elérnünk telefonon. Bár lényegében megerõsítette az SZDSZ-tõl kapott választ, érdemi információt nem közölt kinevezésérõl és hozzátette azt is: nem járul hozzá, hogy részleteket közöljünk a vele folytatott beszélgetésbõl és hivatalos kinevezéséig nem nyilatkozik. A pályázati kiírás szerint azonban nem fordulhatott elõ, hogy Magyar Bálint nem tudta, ki jelöli. Az Európai Bizottság a jelölési folyamat kapcsán elõírja: az igazgatótanácsi tagokat szervezetek jelölik, mégpedig a jelölt tudtával és belegyezésével. Ez pedig azt jelenti, hogy – ha Magyar kiválasztása a pályázati kiírásnak megfelelõen történt – a politikusnak tudnia kellett, hogy ki dobta be a nevét. Ráadásul a jelöltnek motivációs levelet kell írnia, amiben azt részletezi, miért alkalmas a posztra. Ez arra utal, hogy az igazgatótanácsi tagok jelölése és kiválasztása olyan – esetleg több fordulós – eljárás volt, amibe a jelölteknek is be kellett kapcsolódniuk. (…) Egyedüli politikus Magyar Bálint abból a szempontból is kakukktojásnak számít, hogy az igazgatótanácsi tagok között õ az egyetlen olyan ember, aki egyértelmûen kötõdik a politikához. (…)Az EU ugyan konkrétan nem írta elõ, hogy politikus nem lehet az igazgatótanács tagja, a kritériumok azonban erre utalnak. A igazgatótanácsi helyek betöltésérõl szóló kiírásban ugyanis az szerepel: az EIT vezetõségébe személyes képességek alapján, mindenféle politikai és kormányzati érdektõl/érdekeltségtõl függetlenül lehet csak bekerülni (az interneten angolul elérhetõ szöveg az interest szót használja, ami jelenthet érdeket, érdekeltséget is). Magyar Bálint az SZDSZ júniusi tisztújításán ugyan nem indult újra az ügyvivõi tisztségéért, de továbbra is tagja a pártnak, valamint az SZDSZ parlamenti frakciójának. Magyar jelölését nehezményezték Budapesten és Brüsszelben egyaránt.” „Rejtély, az élet egy nagy titok. Talányos rejtély…” – vagy valami ilyesmi. Asszem legutoljára Kovács Erzsitõl hallottam effélékrõl, de az legalább szórakoztató volt. Ez nem. Rejtélyek lépten-nyomon, amerre csak kézen fogva jár az internacionalisták és a kozmopoliták sajátos véd- és dacszövetsége. Szekrénybõl kiesõ csontvázak posztkommunistáméknál, fantom szavazók és elcsalt elnökválasztás a másság és a tolerancia jelzésértékû honi zászlóvivõinél. Gyakorta hangoztatott jelszavuk megegyezik az Index cikkének egyik alcímével:
„Le az állammal A jelentés az egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy még mindig nagyon magas az állami újraelosztás mértéke, valamint azt, hogy ezzel összefüggésben az üzleti szereplõk között még mindig nagyon sokan élnek állami megrendelésekbõl. „Amíg ez így van, addig nagy az esélye a klientúra kialakulásának, illetve, hogy a gazdaság különbözõ szereplõi „szekértáborokba” tömörülnek” – olvasható az üzleti tanács állásfoglalása. Bár a gazdasági növekedést serkenti kell, a HEBC szerint ez épp a fenti okok miatt nem történhet az állami beruházások fokozásával, részben a túlságosan magas államháztartási hiány és államadósság miatt. Noha az infrastrukturális fejlesztéseket fontosnak tartják, a tanács az uniós forrásokat fõként olyan területre fordítaná, ahol a pénz fenntartható gazdasági fejlõdést tesz lehetõvé. Az 1998-ban alakult tanács a konkrét problémák között elsõként említette a kiszámíthatóság hiányát. „Egyre nehezebb feladat elõrejelzést készíteni… a gyorsan változó és kevéssé stabil magyar gazdasági és jogi környezetben” – olvasható a topmenedzserek panasza.” A magam részérõl ehhez csak egy, mára már a klasszikusok kategóriájába tartozó idézetet fûznék hozzá: „Korrupció az, amibõl téged kihagynak!” (Hofi) De vajon hogy állunk a sokat emlegetett reformokkal? Egyesek szerint kis hazánk ma a Franciscó-féle reformdiktatúrában sínylõdik. Nézzük, mit mond errõl a jelentés: „Ez nem reform A jelentés szerint a 2006-ban nyilvánosságra hozott reformterveknek kedvezõ volt a fogadtatása, ám a kivitelezésbe számos hiba csúszott. A költségvetési megszorítások „rossz szerkezetben, helytelen tartalommal és nem megfelelõ elõkészítéssel” valósultak meg. Így azokat a „gazdasági fejlõdés drámai visszaesése, a versenyképesség jelentõs csökkenése, a társadalmi feszültség és az elszegényedés növekedése” kísérte, holott a HEBC szerint nem kellene, hogy ezek egy reform velejárói legyenek. A kiszámíthatóság kapcsán említi meg a jelentés az euró mihamarabbi bevezetését, mondván: azzal elmúlna a veszély, hogy az ország stabilitását spekulációval tönkre lehessen tenni. Az, hogy nincs céldátum, az üzleti körökben bizonytalanságot okoz, az ország ugyanis túl kicsi és túl érzékeny a spekulációra.” Aggodalomra semmi ok, a propaganda gépezet meg fogja magyarázni, hogy a jelentés készítõi tévedtek! Igaz, hogy a számadatok, a gazdasági és egyéb más mutatók, melyek hazánknak a többi országhoz képest elfoglalt helyzetét mutatják, alátámasztani látszanak a jelentés készítõinek megállapításait, azonban ezen megállapítások minden kétséget kizáróan tévesek. A következtetések helyes sorrendben történõ levonását, valamint azok megfelelõ módon, azaz a lakosság számára is 21
érthetõ, valamint feldolgozható formában történõ közlését Budai Bernadett szóvivõeftársnõ, illetve Daróczi Dávid szóvivõ-eftárs aktív közremûködésével agit-prop, ó pardon, PR-osztályunk fogja elvégezni központi szemináriumok keretén belül, valamikor a közeljövõben rendezendõ nagygyûlésünkön. A vezérszónok Gyurcsány Ferenc nemzetvezetõ testvér lesz. „Veres szerint javul a helyzet Veres János pénzügyminiszter szerint a kormány a következõ évtõl tovább javítja a magyarországi üzleti környezetet, ennek részeként a vállalkozások számára egyszerûsödik az adminisztráció az adózásban és más, gazdaságot érintõ területeken, valamint várható a közterhek mértékének a csökkentése is. A pénzügyminiszter a HEBC jelentésének bemutatóján az MTI tudósítása szerint azt mondta: az üzleti környezet javítását szolgálja a közpénzügyi törvény õsszel történõ parlamenti megvitatása, várható elfogadása is, amihez reményei szerint részben sikerül megszerezni az ellenzék támogatását is. Szerinte Magyarország 2008 nyarára trendfordulóhoz érkezett, miközben a világ más részein az infláció emelkedik, a gazdasági növekedés
lassul vagy megtorpant, addig Magyarországon a pénzromlás üteme mérséklõdik, és úgy tûnik, beindult a gazdasági növekedés. Kiemelte: személyesen nagyra értékeli azt, hogy a HEBC nyíltan vállalja a magyar gazdasági-társadalmi életrõl szóló véleményét, kritikáját, nem egyszer tükröt tartva a kormánynak.” Semmi gond! Szõdd a selymet eftás! Illetve azt már ne, a kínaiak szövik helyetted. A tõkét se tudod döntögetni, rég elhordták mán a KISZ-fiúk, legfeljebb csak siránkozhatsz. Tudod mit? Siránkozz! Úgyse figyel rád a kutya se. Bezzeg a pénzügyminiszter úr! Mit neki adatok? Rosszul értelmezték. Mit neki kiszivárogtatott jelentés? A sajtónépszerûség érdekében biztosan átdátumozták. Mit neki tárgyalótermi jegyzõkönyv? Az akkó’ se úgy vót, az akkó’ se úgy hangzott el! Jani bátyánk majd elmagyarázza, hogy mit hallottunk, mit láttunk, és hogy hogyan kel asztat értelmezni, kezit csókolom! Na most már érted, hogyan van az, hogy javul a helyzet? A jelentés ennél is tovább megy. „Az ország süllyedését a demokratikusan megválasztott politikai erõknek kellene megállítaniuk…”
Mivel a jelenleg regnáló politikai erõ ezt nem teszi, ez a kijelentés óhatatlanul is olyan érzetet kelt az emberben, hogy a jelentés készítõi szerint a jelenlegi államhatalom nem demokratikusan megválasztott. Legalábbis az ember nagyon könnyen erre a következtetésre juthat. Ráadásul a kormányfõ interpretálásában napvilágra került nagymonológ is ezt az érzetet látszik alátámasztani. Minden rossz, amihez a kormány nyúlt – vonja le a végkövetkeztetést a HEBC jelentésébõl az Index cikkírója. Ahogyan azt Kalányos Winnetou, kisebbségi brácsamûvész bizniszmen családtagjainak ügyvédeikkel maroktelefonjaikon lefolytatott beszélgetéseinek második részében szokott elhangozni: „ÉS EZ A TÉNYVALÓSÁG!” (A politikai korrektség kedvéért itt közöljük a beszélgetés elsõ részét: „Ott se vótam, ügyvéd úr!”) Hát mi legyünk ott! A vártán. És ha alkalom kínálkozik, húzzuk be a megfelelõ helyre azt az x-et! Úgy tûnik 2010-re bõvül a választék. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
Mi a kapcsolat ezek között? Miközben drasztikus áremelkedésekrõl szóló hírek látnak napvilágot a nyersolajjal kapcsolatban, egyre több ködösítõ elemzés is megjelenik, igyekezvén elfedni a válság valódi okait. Ezek az elemzések leragadnak a következmények egymásra való hatásuknak a magyarázásában és az óvatlanabb olvasó unalmasan magáévá teheti a téves diagnózisok sorozatát is. Ez pedig olyan, mint egy zaj a rejtjelezés tudományában. Ilyen körülmények között, e sorok írója abban reménykedik, hogy mégis halló fülekre talál. Kiindulási pontjaiban hasonló elemzésnek tûnik ezen írás is, hiszen a közgazdászoknál megszokott logikai eszmefuttatásokkal próbálja keresni a választ. Mivel sokszor éri az a vád a rendszerkritikusokat, hogy csak egy megalapozatlan elégedetlenséget képesek megfogalmazni, éppen ezért most ehhez alkalmazkodva is megfogalmazzuk az érveket. Az infláció csupán csak egy általános árindex növekedés? Ha a nyersolaj árak emelkednek, akkor emelkedik a fuvarozás költsége, következésképpen az élelmiszerárak és így tovább. Tehát az inflációról, mint egy általános árindex növekedésrõl beszélnek a közgazdászok és különbféle kommentátorok. Érdekes módon akkor is inflációs hatásról beszélnek, ha például csökken a munkanélküliség, tehát növekszik a gazdaság, azt mondják az szintén egy inflációt kiváltó hatás. Végül is bármilyen irányba mozdulnak el a dolgok, az a közgazdászok szerint inflációt kiváltó ok lehet. De ha ez tényleg így van, akkor ez úgy fest, mint a tyúk meg a tojás problémája, csak egy kicsit komplexebb összefüggésben leírva. Most akkor milyen arányban melyik a tényleges kiváltó ok? A nyersolaj árának drasztikus növekedése vagy valami más? Azt mondják növekedett a fogyasztás és a kínálat22
hoz képest most több vevõ versenyez az olajért. Ráadásul az olajtartalékok kifogyóban vannak, így az olajkitermelõ megengedheti magának az árak növelését. Nem csökkentve a nyersanyagfogyasztás növekedésének szerepét, ugyanakkor az olajkészletek kiapadásával kapcsolatos indoklás még nem állja meg a helyét jelen esetben. Tehát most még nem indokolná ezt a hirtelen áremelkedést. Hosszabb távon természetesen reális a probléma felvetése. Ha alaposan utánanézünk, találkozunk az ellenkezõjével is. Észak Dakotától délre talált Bakken formáció olajkészlete 413 milliárd hordóra van becsülve, amely mennyiség vetekszik még a legnagyobb Saud Arabia-i Ghawar olajmezõ 55 milliárd hordó olaj kitermelésével is és a 267 milliárd hordóra becsült szintén Saud Arabiai tartalékokkal. Ráadásul az olaj tisztasága sokkal jobb, mint a Kanadai olajmezõknek. Az élelmiszerárak drasztikus növekedésére is szebbnél szebb magyarázatokat olvashatunk. Legutóbb egy bizalmas világbanki jelentésre hivatkoznak miszerint „a bioüzemanyag-elõállítás 75 százalékban emelte 2002 óta a globális élelmiszer-árszintet; az energiahordozók és a mûtrágya drágulása mindössze 15 százalékot adott hozzá az árakhoz.” Értsük ezt úgy, hogy hirtelen annyi bio-ethanol-t is elpazarolt a civilizáció, hogy az élelmiszertermelést is veszélyezteti ilyen nagy mértékben?! Csak halkan jegyzem meg, csupán Magyarország mezõgazdasági termelõképessége az ország lakosságának a háromszoros élelmiszer ellátását is tudná biztosítani, ha egészséges gazdasági körülmények között mûködhetne az! Visszatérve a globális élelmiszerválságra, a fokozatos élelmiszertermelés felhasználásának a növekedésével párhuzamosan növekvõ élelmiszer termelés azonos, illetve kissé csökkenni kezdett a tartalékolt élelmiszer mennyisége jó ha figyelünk
az utóbbi öt évben. Az élelmiszer tartalékolás csökkenésének az oka sokkal inkább a rosszul mûködõ gazdaság, mert egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a tartalékolást, továbbá az egyre több munkanélkülivé váló, illetve tönkre tett mezõgazdaság már nem tud lépést tartani tartalékolásban is. Most hol van a piac láthatatlan keze, ami letörné az árakat? Vagy van valami még a felett is? Tovább keresve a hitelesebb magyarázatot, lássuk a piaci szabályok alapján is a történteket. Úgy mondják, az árak a kereslet és a kínálat szerint kerülnek meghatározásra. Vagyis valamilyen árunak az ára mindig annyi amennyit hajlandóak vagyunk fizetni érte és ha spekulációs céllal felemelik az árakat, akkor a piacnak úgynevezett „láthatatlan keze” automatikusan letöri az árakat. Ezek szerint, ha most spekulációs céllal megemelték a nyersolaj árakat, akkor elõbb utóbb sokan lesznek olyanok, akik drasztikusan csökkenteni fogják az olajtermékre áldozott pénzmennyiséget. Ha nem is tudatosan, de a kényszer hatására. Következésképpen a nyersolaj tulajdonosok nem tudnak sokkal többet nyerni az egész spekuláción, így kénytelen lesznek ismét levinni az árakat. Most úgy néz ki, igencsak másról van itt szó, ugyanis drasztikusan növekszenek az árak hosszú távon, amibõl úgy néz ki nincs visszaút. Egy spekulációs nyomásnak elvileg rég vége kellett volna legyen már. Vagy valahonnan mégis van egy hirtelen megnövekedett pénzmennyiség, ami versenyzik a még drasztikusan emelkedõ olajért is?! Az elmúlt év során kipukkanó pénzügyi lufi miatt megroppanóban van a bizalom a pénzrendszer iránt és a megtakarításokat elkezdik kimenekíteni a pénzügyi szektorból és a tõzsdérõl, nyersanyagokat és aranyat vásárolva. Így a nyersanyagárak és a nemesfémek ára drasztikus növekedési pályának indult. A magyar valuta sokak számára érthetetlen erõsödését is annak tudhatja be, hogy a dollárból menekülõ tõke ideiglenesen Forint felvásárlásában is keres menedéket. Tehát az infláció, ami a köztudatban mint általános áremelkedés van elfogadva, az valójában egy óriási pénzmennyiség keletkezésének a következménye. Olyan értelemben, hogy a pénzrendszerben felgyülemlõ, folyamatosan inflált lufi most ki akar menekülni a pénzügyi mûveletek nagy kaszinójából és reálértékekre szeretné cserélni a tulajdonosa még mielõtt az teljesen fel nem hígul. Azt tudni kell, hogy a forgalomban levõ pénzmennyiség kevesebb mint egy tizede teljesíti be a pénz eredeti gazdasági forgalmát ellátó funkcióját. A többi ígérvények bonyolult szövevénye, vagyis a hitel-expanzió által létrejött pénzügyi lufi. Sajnos ebbe a lufiba voltak elvegyülve például a magánnyugdíjpénztári megtakarítások is és sok egyéb más reálértékek töredékei, vagy például ide akarták beterelni a magyar egészségügy pénzforgalmát is, amit keservesen megkeresett jövedelmek után fizetett adókból gyûjtött össze a lakosság. A nyugati világ pénzügyi biztosítóinak megtakarításai vagy a középosztályának megtakarításai is szintén ebbe az inflált pénzügyi rendszerbe vannak beolvasztva. Így aki a megtakarításaikat kimenekíteni szándékozókban találja meg a fõbûnöst, az járhat úgy is, hogy a saját nyugdíjpénztárát ítéli el, amikor az éppen próbálja megmenteni a menthetõt, vagyis a megtakarítását. Amúgy nem tudni hányada a nyugdíj alapú megtakarításoknak párolgott el így is. Hogy ebbõl még mi lesz késõbb, arra most had ne térjünk ki! Az infláció megértése, mint a titok nyitja. A dolog lényegét megérteni úgy lehet, hogy az inflációnak az igazi okát értjük meg. A már említett összefüggések hálójában egy dologról még nem esett szó, mint ahogy azt a médiában megszólaló közgazdászok szájából sem hallani. A pénzmennyiség növekedésérõl, mint lehetséges ok az infláció keletkezésében. Ha a nyersolaj tulajdonos a pénzmennyiség növekedése nélkül emelné meg drasztikusan az árakat, akkor tényleg csak egy spekujó ha figyelünk
lációval állnánk szembe. Ez esetben nem volna mibõl fizetni az ugyanolyan mértékû eladási olajmennyiséget, így elõbb-utóbb összességében nem sokkal keresne többet az olajon a spekuláns, sõt a lelassuló gazdaság akár még jobban tönkre is teheti az eladásait. Ugyanakkor, ha a nyersolaj tulajdonos tudja, hogy hirtelen pénzmennyiség növekedés van kilátásban, amelynek birtokában sokan hajlandóak megvenni a nyersolajat akár nagyobb összegért is, akkor az olajtõzsdén szépen felviszik árakat. Lényegében automatikusan megy fel. Semmi sem kényszeríti az árcsökkenést, hacsak különbféle piaci beavatkozással nem élnek az államok. Az is érdekes, hogy az államok mégsem akaródznak beavatkozni, vagy csak tényleg nem sikerül? Az olajkitermelõ államok szempontjából pedig a következõképpen fest a helyzet. Mindez idáig az Egyesült Államok kényszeríttette a világ olajpiacát, hogy dollárban történjen a kereskedés. Majd az olajból befolyó dollárt visszaforgatni volt kötelezõ az amerikai gazdaságon keresztül. Igen ám, de az olajkitermelõ országok szerint az inflált, értékét elvesztõ dollár hatalmas veszteséget okoz, ezért cserébe õk megemelik az olaj árát, hisz tudják, hogy a megnövekedett pénzmennyiség a biztosítéka az olajár magasan maradásának. Ha a pénzmennyiség növekedés az igazi oka az elszabadult inflációnak, akkor sajnos az állami beavatkozásokat szinte lehetetlen úgy szabályozni, hogy máshol ne érje nagyobb kár a gazdaságot. Amúgy meg tetszettek látni olyat, hogy a legnagyobbakat megsarcolta volna az állam, amíg a kisebb emberek terhei közben enyhültek volna?! Az árszabályozás persze pillanatnyilag orvosolja a bérbõl és fizetésbõl élõk amúgy is szûkös mozgásterét, ez kétségtelen. De akkor még mindig nem az okot, hanem az okozatot kezeltük! Az ok az inflálódott pénzmennyiség és ez az a terület ahol az állam is csapdában van, aminek megértésére most hosszú lenne kitérni. Ama kevés politikus is, aki talán érti ezt a problémát, a teljes hallgatás csapdájában vergõdik. Az infláció keletkezésének motorja a jelenlegi kétszintû bankrendszer. Bill Poole, a St. Louis-i FED volt elnöke, aki márciusban lépett ki, a Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak adott interjúban igen érdekesen nyilatkozott az inflációval kapcsolatban. „Történelmi távlatokban az infláció egy eszköz az adósok stressz érzésének a csökkentésére. Az Egyesült Államok központi bankjának a politikája úgy van megkonstruálva, hogy inflációt hozzon létre, könnyítve ezt a stresszt. A monetáris politikája „lazító” volt, van és lesz is mindaddig amíg a gazdasági viszonyok és pénzügyi vállalatok növekedési igénye ezt megkívánja. Együttvéve mindez egy inflációs tendenciának a velejárója, akkor is ha ez utóbbi magával hoz egy rakás újabb problémát az elkövetkezõ három vagy négy évben.” Tehát az átlag ember számára az infláció egy szükséges rossz, olyasmi amit természetesnek tart, így nyilvánvaló a megnyugtató hatása. Meg sem fordul a fejében, hogy egy fedõ technika a speciális érdekek, legfõképpen a pénzügyi szektorban utazók érdekeinek a hatékony képviseletére, amelyet a központi bankok, mint hatalmuknál fogva kormányok felett álló, velük szemben függetlenséget élvezõ intézmények tesznek „szívességbõl”. Így a monetáris politikának még az sem számít, ha brutális válságokat okoznak, akkor is kiállnak az eredeti szándék mellett. Aki nem veszi figyelembe a pénz elõállításának a technikáit, vagyis azt, hogy a Bretton Woods-i egyezménytõl kezdve már teljesen a semmibõl állítják elõ a pénzt, annak hihetetlen ez a felelõtlen magatartás. De még ha már látja is a nagy bankok óriási összegû veszteségeiknek az elkönyvelésérõl szóló híreket, reménykedik abban, hogy ezek a nagy bankok mégiscsak a saját maguk érdekében tudják hol a határ. Tehát az ember mégiscsak úgy gondolja, csak a gondatlan bankok kerülnek bajba. Azonban amíg a nem pénzügyi szektor a pénzéért reális teljesítményt nyújt, vagyis megdolgozik érte, addig a bankszektor csak megsokszorozza a pénzt, vagyis a hitelezés során megteremti a többletet. Ha abból veszít is vala23
mennyit, nem annyira fáj neki. Olyan mint a sakk, beáldozza a parasztot a bástyáért. A veszteségek elrejtéséhez pedig megvannak a könyvelési technikák, szépen elrejtik a „Level 3 asset categories” segítségével, amirõl ugye nem kell jelentést készíteni, tehát úgyis tovább tudnak mûködni, hogy valójában rég csõdöt kellett volna jelenteniük (érdemes figyelemmel meghallgatni az itt található a videóanyagot). Mivel igen alacsony a tartalékráta a jelen uralkodó pénzrendszerünkben, nagyon kicsi arányban függ a bank a betétesektõl, vagyis ellentétben a közhiedelemmel, kevésbé számít az, hogy mennyi megtakarított pénzt raknak a bankba, mint az, hogy mennyire nagy a hitelfelvevõ szándék. Ilyen tág keretek között teremthetnek számlapénzt a hitelfelvétel pillanatában és ez elképesztõ módon növeli a pénzügyi lufit. Ez által növekszik a forgalomban levõ pénz mennyisége, de egyúttal hatványfüggvény szerint növekszik a visszafizetnivalója is az adósoknak. A hitelfelvétel pillanatában ugyanis csak a felvett hitel összege értékében van pénz teremtve. Az a pénz amennyivel többet kell visszafizetni az még nem jött létre akkor. Így azt meg kell szerezni mástól! Amíg még van elegendõ eladósodni szándékozó hitelfelvevõ, addig van remény még a törlesztések visszafizetésére. Tehát az adós még örül is a növekvõ pénzmennyiségnek, tehát az inflációnak – ez az amire utalt Bill Poole! -. De csak nagyon kevesen gondolnak a hosszú távú következményekre, vagyis a megnövelt pénzmennyiségbõl szinte bárki könnyebben hajlandó odaadni egy nagyobb összeget egy-egy vágyott dologért, vagyis növelhetõ a termékek ára, tehát már mérhetõ is az infláció hatása, az általános árindex növekedés. Az inflacionista pénzrendszer velejárója a gazdasági ciklusok. Egyszer fent, egyszer nagyon lent! Mindaddig amíg még inflálni tudják a pénzmennyiséget a hitelexpanzió által, addig a tömeg úgy érzi szárnyal a gazdaság. A legjobban azok járnak jól akik a legközelebb állnak a pénzteremtés forrásához, hiszen a pénztöbblet megteremtése pillanatában az még többet ér mint miután elköltése után a pénz beforog a reálgazdaságba. Minél több kézen keresztül utazott a pénz, annál kevesebb vásárlóerõvel rendelkezik már, mert egyre több ember érzi a jótékony hatását és a pénztöbblet által megnövelt költekezési vágy hatására folyamatos emelkedésnek indul az általános árindex. Nyilvánvaló, hogy a középréteg, a bérbõl és fizetésbõl élõk és a nyugdíjasok húzzák a leginkább a kurtáját. Nem úgy a speciális érdekek klubja, a Wall Street globális szinten, vagy kisebb méretekben a helyi politikai kapitalizmus építõi, együtt eldöntik a politikusokkal, hogy a perifériára szorult, államtól teljesen függõvé tett páriatársadalmat, miként tudja az állam kárpótolni majd abból, amit elvesznek azoktól, akik még éppen csak nem váltak teljesen függõvé. Az egyre jobban kisemmizett tömeg, pedig mit sem értvén a jelen társadalmunk mûködésébõl, szinte bármikor megvezethetõ és azt támogatja aki látszólag enyhítést ígér. Így áldozatból is cinkos lesz és akkor már a szolidaritás is kezd drasztikusan hanyatlani. Kevés az, aki önszántából adna másnak és ugyancsak kevés aki azt meghálálná, hisz az jár! És a társadalom egymásra ujjal mutogat, elkívánva azt, amirõl tud, hogy a másiknak még éppen van. Amirõl pedig nem tud, az a fejben ugye nem is létezik és így csak az van biztonságban. Nem véletlenül az igazi értékszivattyú rejtve marad a lakosság szemei elõl. Sokan nem tudják azt sem, hogy az adóbefizetés nagyobbik részét azért emeli el az állam, hogy a semmibõl teremtett pénzt kölcsönvegye a gazdasági forgalom számára. Olyan ez mint az akvárium, amelybõl valakik leeresztik a vizet, a halak nem tudják mitõl apad el az élettér. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen a recesszió, azaz hanyatlik az eladósodási szándék. Amennyiben csökken az eladósodni szándékozók sokasága, akkor recesszióról beszélnek a médiában és az adósok szép lassan kezdenek szembesülni a ténnyel, hogy a visszafizetendõ pénzt egyre nehezebb megszerezni. Ilyenkor a reálgazdasági szektorban, beleértve az egyszerû embereknél levõt is, 24
már sokkal kevesebb megszerezhetõ pénzmennyiség van forgalomban, ahhoz képest, mint amennyit vissza kell fizetni a felvett hitelekért. Meg kell tehát keményen küzdeni azért a forgalomban levõ pénzért és „a verseny” célja minden áron megszerezni azt, hogy ne veszítse el a hitel fedezetét. Egyre világosabb lesz, hogy itt már semmi köze a természetes gazdasági versenynek. Ebben a fázisban kezdünk értesülni a világ legnagyobb bankjainak az óriási összegû „veszteségeik leírásairól”. A központi bankok pedig „kicserélik” az adóságot, kihúzzák a nagy pénzügyi intézeteket a bajból (bailout), nem úgy az embert, aki önhibáján kívül is fizetésképtelen állapotba kerül az okozott helyzet miatt. Igen ám, csak a központi bankok azok, akik nem termelnek semmit, olyan értelemben ami valós fedezettel pótolná a reálfedezeti hiányt. De mégis azt mondják, hogy õk azok, akik utolsó mentõövet nyújtanak a bajba jutott bankoknak. Így aztán az ember úgy gondolja, mégiscsak jó, ha mindig van egy utolsó mentõöv, jól teszi ha kisegíti a bajba jutott bankot, elvégre náluk van az a kevés pénzünk is amit még épp nem nullázott le teljesen az infláció. A pénzrendszer ismeretek hiánya hová vezet? A pénzrendszer, mint egyedüli emberi konstrukció, ami mára már sajnálatos módon ténylegesen is irányítja az emberiséget és nem fordítva, valójában egy zárt rendszer. Abban az értelemben zárt rendszer, hogy a pénz mindig forog a gazdaságban és ha mindenki a termelõ gazdaságban reális teljesítmény fejében cseréli a pénzt másokkal reális teljesítményért, akkor ha valakinek mégis elõjoga van hatalmas mennyiségben pénzt bepumpálni, létrehozni pénzt úgy, hogy annak semmilyen reálfedezete nincs, tehát a semmibõl állítja elõ, akkor a következmények mindenkire hatással vannak elõbb vagy utóbb. Nyilván sokan nem értik, hogy a számlát maguk az adófizetõk fogják állni, illetve maga az infláció is rendre lenullázza a megtakarításait. S amikor jön a globaloproli nevelõ média, kórusban zengi, hogy „sokat pazaroltatok, nem takarékoskodtatok, most tessék a kasszához fáradni és hozzájárulni”. Elegendõ ezt csak sokat ismételgetni és az ember, mint egy globaloproli tényleg beveszi. Majd istenként tekint fel a monetarista közgazdászokra, csúcsbankárokra, s közben szembefordul a társadalom különbözõ rétegeivel. 2008 január közepén az m1-es TV csatornán a „Szólás szabadsága“ címû mûsorában felsorakozó topbankárok vitatták a pénzpiaci válságot. Csermely Ágnes az MNB igazgatója egy vidámabb pillanatában kissé el is szólta magát: „Egyrészt szeretném tisztázni, hogy a likviditás az nem tûnik el a pénzpiacról. Azért vagyunk. Ez MNB-nek a feladata, hogy a pénzpiacokon mindig legyen kellõ mennyiségû likviditás. Most nem arról van szó, hogy ne lennének pénzforrások, hanem ezeknek az ára megemelkedik. Nemcsak nálunk, az egész világon.” Arról beszéltek, hogy az Amerikában kipattanó válságot a subprime típusú hitelezés kipukkanása okozta és az õ értelmezésük szerint, mármint a magyar topbankárok szerint, a rossz kihelyezések miatt történt és a kockázatok növekedése miatt még több kamatért lehet majd pénzforráshoz jutni. De nem ez volt az egyetlen téves elemzés, azt hiszem bárki tudna említeni nem is egyet, ami a sub-prime hitelezés bedõlését okolja az általános válságért. Július elsején a központi bankok központi bankja, a BIS jelentésében figyelmezteti a piacot, hogy a sub-prime pénzügyi krízis csupán a tükrözõdése volt a globális hitelválságnak, tehát épp ellenkezõleg ahogy eddig mondták a többiek. Továbbá szoros párhuzamot húz a jelenlegi pénzügyi krízis és a harmincas évekbeli Nagy Gazdasági Világválsággal. Sajnos most igaza van. Tehát most személyesen is szemtanúi lehetünk egy globális pénzügyi válságnak, s bármikor hiperinflációs viszonyok alakulhatnak ki. Annyival rosszabb a helyzet, hogy akkor a harmincas években azért még a pénzrendszer nem globalizálódott ennyire, ám mégis ki tudta robbantani a második világháborút. jó ha figyelünk
Bár a kibontakozó válság brutálisnak ígérkezik, de nem feltétlenül kell háborúskodáshoz vezessen. Fõleg azon fog múlni, hogy helyesen lesz diagnosztizálva a probléma gyökere vagy sem. Illetve a helyes változtatást meg tudjuk-e lépni vagy sem. Mindenek elõtt annyiban van mindenkinek nagy felelõssége, hogy egy kritikus tömegen túl kell lennie azoknak a száma, akik értik és pontosan tudják a tennivalót is. De legalábbis nem engedik tovább ésszerû kritika és hallható kommentár nélkül, hogy az uralkodó fõhatalom éppen ellenünkben kihasználja a pénzrendszerbéli ismereteink hiányosságát. Valószínû sokan nem értik, hogy e sorok írója miért látja úgy, hogy a probléma mélységeivel a hétköznapi embereknek is foglalkozniuk kell. Valószínû a legtöbben úgy gondolják, hogy ott van az állam és a választott politikusok, illetve az állam központi bankja, tehát ez csak az õ dolguk. Számukra a figyelmébe ajánlom, olvassa el, hallgassa vagy nézze meg Varga Istvánnak a MÚOSZ Székházban, 2005. november 23-én mondott „Pénzügyi folyamatok a magyar államháztartásban“ c. beszédét. (Video). Válasz utak keresése vagy tökéletes belenyugvás. Nemrég még elég kevés eséllyel talált halló fülekre az, aki ezekrõl vizionált. Talán most ha, a válságot ténylegesen elõsegítõk közül is néhányan, tehát a pénzvilág legnagyobbjai közül is megszólalnak, mint ahogyan ez meg is történt, akkor talán többen elgondolkodnak. Bár a problémát néhányan már pontosan látták elõre, azonban a praxeológia által is elismert apriori gondolkodást konspirációelméletnek volt szokás megbélyegezni a köztudatban. Mások meg vannak, akik esetleg azt a szintén káros következtetést vonják le az egészbõl, hogy most már nincs mit tenni, teljesen függünk a pénzhatalom kegyeitõl, jobb inkább csak szép dolgokról beszélni nekünk, aranyosaknak kell maradnunk és csak a saját dolgainkkal foglalkozzunk, egymásnak segítsünk töretlenül és ne tekintsünk a pénz felé. Esetleg húzzunk el még egy-egy nótát a lejtmenet irányába törtetõ útvonal végsõ szakaszában! Na majd a közeljövõ megmutatja, hogy a pénzt ugyan nem javasolt isteníteni, de mennyire fontos lett volna idõben még kellõ ismeretek gyarapításával tiszteletben tartani, mint az egyetlen emberi konstrukciót, ami még húsbavágóan számít a társadalom mûködõképessége szempontjából. Ha nem is a pénz ismerete a legfontosabb, mert a gazdaságnak nevezett valami az csupán ~7%-a a teljes szociális érintkezés felületén. A többi nem elszámoltatható, meg nem sarcolható, de mégis létezik. De egy velejéig hibás pénzrendszer teret kíván hódítani, növelve ezt a megsarcolható ~7%-ot és csökkentve az életteret. Viszont egy helyesen mûködõ pénzrendszerben a pénz szük-
séges jó, avagy közjó szerepét töltheti be, minél kevesebb konfliktus felületet teremtve a társadalomban. Válságot átvészelõ B terve, illetve távlati terve a független, szabad akarattal rendelkezõ nemzetnek egyelõre sehol sem mutatkozik. Vagy talán azt sem tudjuk milyen a független, szabad akarattal rendelkezõ nemzet már, mert már túlságosan megszoktuk a függésben való létet? Sajnos nagyon halvány jelei vannak a pénzkiegészítõk, a szabad társadalom mûködtetésérõl szóló tanulmányoknak és ez nem lesz elegendõ. Ismét azt kell látni, hogy máshol már idejében elkezdték ezt a felkészülést és kifinomult állapotban vannak az átgondolt pénzügyi rendszerismereteik. Nem is egy alternatívában történik a gondolkodás. Vélhetõen bármelyik jobb, mint a jelenlegi. Nálunk viszont közbizalmat élvezõ változtatáshoz már aligha marad idõ. Vagy talán majd ismét átveszünk valamit, amit éppen megmondanak nekünk?! Egyelõre még a pártpreferencia elemzéseivel van elfoglalva a többség. Bár ezekbõl is azt kellene látni, hogy egyre többen már nem remélnek semmi jót. A felkészületlenül reánk zúduló válság fogadtatásában pedig bármi megtörténhet. Mit sem számítanak akkor majd a most mért pártszimpátia adatok, akkor úgyis mindenki csakis és kizárólag a bõrét mentve fog eljárni. Már most is igen erõs a központi hatalom irányába és javára történõ egymásba kapaszkodás. Azt remélik sokan, az EU majd megoldja a problémát. A politikusaink részérõl megszégyenítõ gyorsasággal aláírt Lisszaboni Szerzõdés magáért beszél! Sejthetõ, hogy nagy a tanácstalanság, vagy éppen megátalkodott komprádor magatartás van uralkodóban minden szinten. Akik behatóan tanulmányozták a szerzõdést, beleértve a pénzrendszerbeli problémákhoz való viszonyulását az EU-s bürokráciának, semmi megnyugtatót nem tudnak abból kiolvasni, épp ellenkezõleg. Aki keres, talál! Itt nem csak a szükséges információ beszerzésérõl van szó, amibõl meg lehetne tanulni az alapvetõ dolgokat. Ennél többrõl van szó. Ugyanis a válsághelyzetre is alkalmas ismeretek idõben történõ egymás közti kicserélésével egyúttal biztosítjuk azt a mikroközösséget is számunkra, akikben vélhetõen meg lehet majd bízni és nem a nulláról kell majd akkor egymást megértetni elementáris dolgokban. Már csak azért is meglesz a bizalom alapja, mert maga a pénzrendszer egy bizalmi alapon nyugszik és a hiperinflációs válságban épp ez a bizalom törik porrá a jelenlegi rendszer iránt. Idõben kell elkészülni a másikkal. Kiss Tibor
<< (19. oldal) Minél hamarabb új kormány alakul, annál hamarabb lehet helyreállítani az emberek védelemhez való jogát. A védelem jogához tartozik Orbán szerint – de külön nemzeti érdekként is azonosítható – a köztulajdon védelme. Ezzel kapcsolatban Orbán annyit mondott: a föld és a víz nem eladó; e körbe tartoznak még az energiával kapcsolatos állami vagyontárgyak is. Merre vigyük hajónkat? Orbán szerint a nemzetközi széljárás ma sokkal kedvezo"bb a polgári-nemzeti gondolat számára, mint korábban volt. A 90-es évekto"l kezdo"do"en ugyanis erre az oldalra rossz szemüvegen keresztül, és sokszor ostobán tekintett a nyugati világ. Úgy érezték ugyanis, hogy a polgári nemzeti gondolat a két világháború közti „ordas eszmék” újra megjelenését jelentheti. Ez azért volt ostobaság, mert nyilvánvaló hogy egy néhány évig fennálló diktatúra maradványai nem jelenthetnek akkora veszélyt, mint egy negyven-ötven éves kommunista diktatúráé. Orbán elárulta: neki magának is nagy lelkiero" kellett ahhoz, hogy a polgári-nemzeti gondolatot ébren tartsa. A nyugati világ úgy gondolta, hogy az egypártrendszer politikai maradványa nem jelentett veszélyt mindaddig, amíg külso" ero"k nem segítették o"ket. De most Oroszország felemelkedése más színben tünteti fel ezt. Nem véletlen – jelentette ki Orbán – hogy ki az oroszbarát ma, mint ahogy az sem, hogy egy Laborc nevu" ember áll a nemzetbiztonság élén. Orbán úgy látja: a mai baloldalához képest a polgári ero"k sokkal jobban állnak. Egy szellemi és politikai értelemben kiégett baloldallal szemben itt áll egy tettero"s és tervekkel teli jobboldal. Tele vagyunk a világos gondolatokkal és tervekkel, az ország bajainak megoldására való ambíciókkal, és nem kell azt sem titkolni, hogy szeretnénk elnyerni Magyarország bizalmát, hogy ezt be is bizonyíthassuk – mondta Orbán. A polgári oldal nem csak a 21. században, hanem a 21 századi Magyarországban is hisz – tette hozzá. Orbán azt mondta, hogy o"k tudják, nem o"k fújják a passzátszelet. A polgári oldalnak nem az a dolga, hogy megmondja az embereknek, hogy mit csináljanak, hanem az, hogy segítse o"ket vállalkozó szellemük kibontakoztatásában. De Gaulle-t idézve és kicsit magyarosítva azzal a gondolattal zárta beszédét: a magyarok mindenre képesek, még a legjobbra is. jó ha figyelünk
25
Levelem azért íródik, mert a köztünk lévõ ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerûen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem. Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk. Nem szeretlek téged. Miért? Talán mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhetõ az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebbõl annyit érzékelsz, hogy „rajta vammá a családi a kártyán“. Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély mûveltsége és szellemi képességei ellenére beerõltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelõ formája. Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezetõ tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külsõ jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbõr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor. Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bûncselekményekkel (el26
veszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erõszakot, halált kapok érte. Félnem kell tõled. Miért? Munka. igen, ez gyakori magyarázat a szádból.. Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát. Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerûtlen munkára a „cigánymunka“. Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros idõbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltûnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyû, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasz-
szistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked. De nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettõnknek jobb lenne. Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak. Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid idõn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok idõd van már. Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban. Rövidesen eljön az idõ, amikor hirtelen megvonok tõled minden kedvezményt. Akkor aztán „romázhatsz“, ahogyan jólesik. Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tõled? 1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresõd. 2. Erõszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog. tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled). 3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést. Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz. 4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bõröd zavar engem. Baráti tisztelettel: A MAGYAR Beszélni lehet, de a tettek minõsítenek jó ha figyelünk
A szokásos, szinte minden hónapra jutó anyagi érdekeltségû holokauszt szeánszok mellett a „liberális” ifjak és médiumok már készítik elõ a zsidó übermensch megjelenését. Többfrontos harc részesei lehetünk ma Magyarországon, és ebbe a körbe tartozik az ifjú, elkötelezett zsidók, és az öreg, lógó orrú pincelakók közötti ellentét egyre erõteljesebb kifejezõdése. A munkatáborok lakóihoz közvetlenül kapcsolódó nemzedéknek még nagyon fontos volt a múlt életben tartása, s nem utolsó sorban a hatalmas anyagi kárpótlások megszerzése, és az állandó siránkozással, a többség megalázásával járó figyelemfelkeltés a legnagyobb magyarországi történelmi tragédia hamis mítoszának erõsítése. Az unokák és a dédunokák mára már kinõttek a siránkozós, szégyenlõs és az alázatosság álarca mögé rejtett gyûlölet bûvkörébõl. Õk már a harcos, elkötelezett és felemelt fejû zsidót képviselik, azt, amely Európa más nagyvárosaiban már régóta megjelent, és kifejezõdött a filmvásznon is. A zsidó a legtökéletesebb, legokosabb, a hazát, s a nemzetet megmentõ prototípusa, a függetlenség napja címû Spielberg-féle amerikai reklámfilmben köszöntött be hozzánk, amikor természetesen a zsidó eszének köszönhetõen menekült meg a világ. Aztán több kisebb-nagyobb propagandafilmet is bemutattak, sõt a tv-csatornák játszották a felújított Spartacust, ahol teljesen történelmietlenül a trák rabszolga legbátrabb, leghûségesebb és legodaadóbb szövetségese egy zsidó. Magyarországon a Hollán Ernõ utcai tüntetés volt az elsõ igazán nagy lépés az arcukat vállaló, és erejüket fitogtatni akaró zsidók megjelenésében, de a „nácik kifelé, jó ha figyelünk
mi vagyunk a magyarok” dávidcsillagos megközelítése megjelent már a Vér és Becsület korábbi (2003. február 15.), becsület napi megemlékezésén is. Ott a szemmel láthatóan tagba szakadt biztonsági emberek védelmében artikulálatlanul üvöltözõ, a magyar Himnusz alatt is kiabáló és dávidcsillagos zászlót lengetõ, fizikai felépítésük alapján vézna és betegesnek tûnõ, eltorzult arcú ifjú hölgyek és urak skandálták a Nácik kifelé! rigmust, és azóta ez a hang, illetve megközelítés csak erõsödött. A toleranciára való hivatkozással a cigány kisebbség bûnözõ tagjai melletti abszolút kiállás, ennek médiajelenléte, illetve a devianciák és a mások népszerûsítése és erõsítése mind azt a célt szolgálják, hogy elfogadhatóvá és szalonképessé tegyék azokat a viselkedésformákat, amelyek erkölcsi és akár büntetõjogi szempontból is teljes mértékben elfogadhatatlanok. Azt tudjuk, hogy a zsidó gimnáziumokban micsoda erõteljes munka folyik azért, hogy az odajárók identitástudata minél erõsebb legyen, és bizony megjelent a felemelt fejû zsidó, aki ha nem is testalkatban, de észben, rafinériában és identitástudatban bizony példa is lehetne az állandóan egymással vicsorgó magyarok számára, akik politikai, s nem faji alapon esnek egymásnak. A Magyar Gárda elleni mûbalhé, a különbözõ tiltakozó levelek, a kuruc.info elleni kiállás magányos harcosai, és az elnémítását maguknak is betudó különbözõ szer-
vezetek megjelenése azt jelzi, hogy nem akarnak a pincelakók, a tábormaradékok szerepében tetszelegni, hanem az erõt, a hatalmat sugallni. Érdekes módon az origo éppen most kezdett foglalkozni Tökös zsidók címû cikkével azokkal a filmekkel, amelyek egyértelmûen a zsidó übermensch megjelenését szimbolizálják, és amelyek közül egy-egy állítólag most került Magyarországra, pedig már öt éve elkészítették. Biztos, hogy akiket érdekeltek az ilyen alkotások, már régen letöltötték innen-onnan, de most kell ebben a folyamatban a nagyközönség elé tárni, hogy ilyenek is léteznek. A magyar társadalom többségének az agya már annyira lúgozott, hogy be is veszi, és azonosul a gyûlölt és utálatos közellenséget, a bõrfejûeket miszlikbe aprító zsidó szuperhõssel. Ezeknek a cikkeknek, illetve alkotásoknak van egy másik üzenete is, amelyet fõleg most kell Magyarországra is kivetíteni. A zsidó ifjak fajvédõ és cionista csoportjai is rájöttek arra, hogy az öregek túlzásba vitték a holokausztozást, és a társadalom többsége éppen emiatt a túlfuttatott és túlpörgetett komédia miatt fordult el a zsidóságtól, még ha korábban sajnálta is õket, vagy rokonszenvezett velük. Nosza, akkor jöjjön elõ az erõs, a hõs és a problémamegoldó, mert egyszerû pszichológiai kérdés, hogy a nyáj mindig az erõset, s nem a gyengét választja. Forrás: Lajtabán – HunHír.Hu
27
Rend, Jólét, Ébredés. Ezzel a hármas jelszóval indítok heti rendszerességgel cikksorozatot a barikád.hu oldalon, de nem a magam szórakoztatására, hanem hogy vitára ingereljek, hogy problémákra világítsak rá, hogy megoldásokat keressek, és hogy kiutat találjak. Hiszem, hogy Magyarországra szebb jövõ várhat. Hiszem, hogy többre vagyunk képesek, és többet érdemelünk a jelenleginél. Hiszem, hogy semmi másra nincs szükség, mint hitre, erõre és akaratra. Jóistenbe és nemzetbe vetett hitre, a magunk erejére és tenni akarásra. Most útjára bocsátandó írásaimmal bizonyítani kívánom, hogy a magyarság számára nem vágyálom a rend, a jólét és az ébredés. Sõt, csupán a kezünket kell kinyújtanunk érte. Elsõ lépésként egymás felé. 1. rész: Hazánk két valósága A politikai paletta normális esetben annak a társadalomnak a leképezõdése, amelyik a népképviselet elve alapján hatalommal ruházta fel õt. Ha ez így van, egy jó szociológusnak elegendõ megtekintenie a pártokat, és azokból kiindulva könnyen lefesti visszafelé a társadalom képét is. Nálunk ez nem áll fenn. Ha ez a bizonyos tudós megtekinti a magyar parlament pártjait, azok frusztrált és tragikomikus ábrázatából mindössze egy dolgot lesz 28
képes megállapítani a magyar társadalomról: beteg. De minden más következtetése félrecsúszna. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerû. A magyar politikai pártok nem az embereket képviselik. Persze ilyenkor egybõl felmerül a következõ kérdés. Ha a pártok nem képviselik a magyar embereket, akkor hogyan kaphattak tõlük felhatalmazást? A válasz itt sem túl nehéz. A parlamenti pártok – leginkább a legfõbb hatalmi ággá emelkedett média segítségével – kihasználják társadalmunk azon jellemzõjét, hogy az elmúlt hatvan év kiirtotta a civil kurázsit. Hogy mi, egyszerû emberek azt gondoljuk, mi vagyunk a pártokért, és nem õk vannak értünk. Így, amikor azok a pártok, akikre szavaztunk, döntéseik során elárulnak bennünket, akkor széttárt karokkal, tehetetlenül állunk, és nyugtatgatjuk háborgó lelkiismeretünket: „ezek mégis csak jobbak, mint a másik oldal“. Na, ezt használják ki gyilkos módon mindkét oldalon. A Fidesz is. Tudják, hogy bármit megtehetnek, elegendõ a másik oldal elleni dühünket, gyûlöletünket táplálniuk, mi pedig kénytelenek leszünk megbocsátani minden félrelépésüket attól a vágytól hajtva, hogy õk talán eltakarítják a balliberális kormányt.
A megoldás csak az lehet, ha az emberek képessé válnak számon kérni pártjaikat. Ennek lehet egyik formája a visszahívhatóság jól átgondolt intézményesítése, de van ennek egyszerûbb módja is. Ha soha többé nem szavazok arra a pártra, amelyik egyszer becsapott. Ha lenne ilyen tudatosság a szavazókban, ha nem hagynák magukat átverni, egy-két ciklus alatt leszoknának a pártok a hazudozásról. Akinek meg nem menne, az szépen kikerülne az Országgyûlésbõl. Félreértés ne essék, ezt a Jobbikra is érvényesnek tartom. Ha a Jobbik mondjuk feltétel nélkül írná alá a román EU-csatlakozást, vagy olvasatlanul a lisszaboni szerzõdést, esetleg a mandátum azonnali visszaadása helyett éveken át értelmetlen és eredménytelen pótcselekvésekkel asszisztálna Gyurcsány Ferenc pusztításához, akkor elvárnám, hogy a Jobbik-tagok ezrével vonuljanak a Jobbik székháza elé, és égessék el tagkönyvüket. Elég volt abból, hogy pártokat szolgáljunk! Egy párt elnökeként mondom: itt az ideje, hogy a pártok szolgáljanak bennünket. A víz az úr De térjünk vissza a gondolatmenetünkhöz. Megállapítottuk, hogy a pártok ma nem képviselik az embereket. Azt is, hogy ezt mesterjó ha figyelünk
A kormányzás csupán Gyurcsány Ferenc hatalomban tartása
A kisebbségi kormány minden energiáját a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás köti le. A súlyos kritikát tegnap Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivõje fogalmazta meg a köztévében. Véleményéhez a Fidesz szóvivõje csatlakozott. „A hazai politikai élet a kormány részérõl egyetlen dologról szól: hogyan tud Gyurcsány Ferenc és kormánya hatalmon maradni“, nem pedig arról, hogy ennek az országnak mi lenne jó – mondta Horn Gábor tegnap a köztévében. Az SZDSZ ügyvivõje azt is kijelentette, soha nem gondolta, hogy az SZDSZ baloldali párt. Majd arról beszélt, ellenzékben nem kell megszavazniuk a jövõ évi költségvetést. Arra az újságírói felvetésre, hogy egy ilyen lépés sokakat meglepne, a liberális politikus azt mondta: „Sokan meg fognak lepõdni.“ Késõbb némileg tompított ezen, amikor úgy fogalmazott: abban a csodában egyáltalán nem hisz, hogy a kormány egy tisztességes adóreformot, egy áttekinthetõ közteherviselési reformot véghezvinne. Az SZDSZ azonban megvárja, hogy a kormány terjessze be a költségvetési törvényt a parlament elé. „Lélektanilag értem az SZDSZ és Horn Gábor nehéz helyzetét, hiszen nemrég még a kormányzati csapat közepén játszottak. Ugyanakkor kijelentésének lényegét tévedésnek érzem“ – reagált megkeresésünkre Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetõje fontos kormányzati tervek felsorolásával cáfolta a semmittevés vádját. Megemlítette a szociális rendszer reformját, az Új Tudás program részleteinek kidolgozását, az adótörvény-módosítások elõkészítését. A szocialista politikus szerint séges módon, hazudozással és a média hatalmával tudják elérni. Van viszont egy rossz hírem a parlamenti padsorokba belehízott, sötét tekintetû és hiteltelen képviselõ uraknak! Semmi sem tart örökké! Fizikai képtelenség sokáig fenntartani azt az állapotot, miszerint két létezési mód van Magyarországon. Van egy társadalmi létmód, amiben mi élünk, a valóság, és van egy politikai létmód, aminek semmi köze a valósághoz. Utóbbi egyfajta virtuális világ – saját törvényekkel, saját szereplõkkel, saját viszonyokkal. Abban azonban 160 éve egyetérthetünk, hogy „Habár fölûl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!“ A társadalom elõbb utóbb utat fog törni magának. Megérzésem szerint és a parlamenti pártok tanulási képtelensége miatt jó ha figyelünk
ezek az SZDSZ számára is fontos kérdések, amelyekrõl minden bizonnyal egyeztetnek augusztus végén. A kormányzásnak már csak egyetlen funkciója van: Gyurcsány Ferenc hatalomban tartása. Az ország jövõjével, sorsával senki sem foglalkozik – mondta tegnap a Fidesz szóvivõje. Szijjártó Péter egyetértett Horn Gáborral abban, hogy a kormány továbbra sem képes felülemelkedni a pártérdekeken és presztízsszempontokon. „Alapvetõ világgazdasági átalakulások zajlanak, amelyekre a nemzeti kormányoknak keresniük kell a válaszokat. Ehelyett a kisebbségi kormány kifogások felsorolásával van elfoglalva, nem pedig azzal, hogy megvédje az országot, a társadalmat a változások drámai hatásaitól“ – vélte a szóvivõ, hozzátéve: mind a gáz, mind a benzin árának emelkedése újabb bevételeket hoz a kormánynak, amelyeket „nem hajlandó az emberek javára felhasználni, hanem hirdetéseket vesznek rajta“. Szijjártó megismételte azt a fideszes gyanút, amely szerint a kormány trükközik a gazdasági mutatókkal, ami egy késõbbi osztogatás elõjele. Ez a magatartás pedig „még nagyobb válsághoz“ fog vezetni – jósolta az ellenzéki politikus. Budai Bernadett kormányszóvivõ erre úgy reagált: a Fidesz arról szeretné elterelni a figyelmet, hogy kormányra kerülése esetén drasztikus megszorításokra készül. A gyülekezési jogok korlátozásával kapcsolatban a Fidesz szóvivõ emlékeztetett rá, már jelezték, nem értenek vele egyet. Legalább ilyen fontosnak tartják viszont, hogy a rendõrséget olyan helyzetbe hozzák, amelyben be tudja tartatni a törvényeket.
nem lassú, csendes, hanem földrengésszerû formában. A jelenlegi jobboldali-baloldali törésvonal teljesen át fog alakulni, hiszen ahogy a pártok, úgy ez a megosztottság sem képes már hazánk valódi gondjait orvosolni. Ez nem azt jelenti, hogy a baloldaliak jobboldaliak lesznek, vagy fordítva, hanem azt, hogy ezek a címkék elveszítik a jelentõségüket. A fékevesztett globalizációval, a nemzetdaráló „brüsszelizmussal“, a gátlástalan multinacionális tõkével, Izrael honfoglalásával, a magyar föld felvásárlásával, a magyarság végzetes fogyásával, a cigányság deklasszálódott részének gyilkos ámokfutásával, a nemzettudat mesterséges elfojtásával – vagyis legakutabb és legsúlyosabb problémáinkkal – szem-
Németh Era
ben a Fidesz–KDNP-nek nevezett jobboldal éppen annyira tehetetlen, mint a baloldalnak nevezett MSZP-SZDSZ. Tehetetlenségük ráadásul ugyanarról a tõrõl fakad. A „nem tudják“ hamis mítosza helyett ideje szembe nézni a valósággal: nem akarják. Így a közeli jövõben szinte elkerülhetetlen a hazai politikai szerkezet gyökeres átalakulása. Sokan – a közvélemény-kutatásokból kiindulva – azt gondolják, hogy csak a baloldal van válságban, de ez nem igaz. Az egész, 1990-ben a fejünk felett kialakított közéleti rendszer, vagyis a hazug rendszerváltozás hazug rendszere van válságban. A rohamos erodálódás egyelõre csak az MSZP-t tépázza, de abban a pillanatban, ha a Fidesz kormányra kerül kiderül, hogy a ki29
rály meztelen, és – a fenti, a valódi kérdésekben lakozó totális alkalmatlansága révén – megindul a Fidesz szétesése is. Ha ez most egynémely, elbizakodott Fidesz-szimpatizáns számára hihetetlennek tûnik, az csak azért van, mert az illetõ minden bizonnyal narancsszín szemüveget visel. Érdemes pápaszem nélkül végiggondolni azt, hogy a Fidesz 2002 óta, az elmúlt hat évben, mint európai léptékkel is hatalmas erejû szövetség mi a csudát ért el? Semmit. Az égvilágon semmit. Amit 2002 óta a nemzeti oldal fel tud mutatni – Kossuth tér, Civil Jogász Bizottság, Nemzeti Jogvédõ Alapítvány, Magyar Sziget, országos tüntetõ csoportok, hagyományõrzõ egyesületek, nemzeti rock zenekarok, Magyar Gárda, Atilla
Király Népfõiskola stb. – mind civilek vagy parlamenten kívüli politikai erõk kezének és agyának a mûvei. A Fidesz nemhogy nem adott hozzájuk semmit, de sok esetben blokkolta, gátolta mûködésüket, sõt, ha úgy fújt a szél, még el is határolódott. Nincs messze a nap, amikor mindenkinek számot kell adnia, hová is tartozik. Akkor az érdekcsoportok a jelenleg mesterséges jobboldal-baloldal helyett a nemzeti-globalista törésvonal két ellentétes oldalán sorakoznak fel. Sokan kérdezik, mit értettem egy interjúban azon: kardot viszünk az Országgyûlésbe. Pontosan ezt. Azt, hogy ha kell, hát majd karddal vágunk utat a hazugság, a kettõs kommunikáció és a mellébeszélés zegzugos erdejében. Karddal vágjuk el az igazat a ha-
2006 õszére a morális válság elmélyült, és a hazugságbeszédet követõen morális pánik tört ki Magyarországon. Ezt általában akkor tapasztaljuk, amikor a társadalom „csináljon már valaki valamit" hangulattal reagál egy deviáns jelenségre. Amíg az erkölcsi válság letargiát okoz, a pánik mozgásba hozza a társadalom tagjait. A kormányintézkedések és közvetlenül a hazugságbeszéd következtében kialakult jelenség aktívvá tette a civil társadalmat és a sajtót. Ez utóbbiak aktivitása folyamatos kölcsönhatásban áll egymással. Az emberek az Országgyûlés tehetetlenségét látva elhatározták, hogy kézbe veszik a saját sorsuk irányítását. A morális pánikkeltés és pánik kezelés kizárólag erõteljes média részvétellel képzelhetõ el. A deviáns jelenséget, a hazugságbeszédet a nemzeti oldal tv csatornái a lehetõ legnegatívabban ábrázolták. Ezzel az emblematikus ellenségképpel összetartásra, közös tenni akarásra késztették elõször Magyarország lakosságát, majd nem sokkal késõbb az össznemzetet. A lakosság ugyan négy részre szakadt: 1. Fidesz táborára 2. csalódott baloldaliakra 3. szélsõséges elemekre 4. a békét, szõnyeg alá sepregetés által is megtartani akarókra., de a társadalom kb. 75 %-a így is kormányellenessé vált. A civilek, jól érzékelhetõ határozottsággal, az elektronikus médiumokban, 2006 õszén, a tömeges rendõri brutalitás következtében szólaltak meg. Korábban a televízió – bármelyik csatornanagyrészt a politikusoké volt. Néha ugyan megkérdeztek szakembereket, de ez esetben kizárólag a téma, és nem a szervezeti hovatartozás volt a fontos. Komoly áttörést jelentett, amikor a Fidesz 2006 késõ õszén kivonult a Nap TV-bõl, így a kiegyensúlyozottság látszata és a nézettség fenntartása végett szükség volt a kormányellenes civilek megszólaltatására. A rendõri brutalitást követõ, még
Fénye mára már megkopott, rangja sem a régi, úgyis mondhatnánk, csak árnyéka egykori önmagának. Pedig külsõre, elsõ ránézésre úgy tûnik, soha ilyen nagy, soha ilyen erõs még nem volt. A látszat azonban csal. Igen, az Európai Unióról beszélek. Arról az Európai Unióról, amely kétségbeesetten próbál kikászálódni a gödörbõl, behozni a behozhatatlannak tûnõ hátrányát ebben az öngyilkos tempót diktáló glo30
mistól, hogy ne keveredjenek többé. Legyen egyszer és mindenkorra világos a magyar embereknek, kik képviselik, és kik használják õket! Szûnjön meg a társadalomidegen politikai létmód, és az Országgyûlés a nemzet temploma, ne kufárok bûntanyája legyen! Nem azért készül a Jobbik a Parlamentbe, hogy ott egyel több párt legyen, hanem azért, hogy a magyar nép bejusson végre a saját Országgyûlésébe. De mi a biztosíték arra, hogy a Jobbik nem lesz ugyanolyan korrupt és áruló, mint a többi párt? Na, errõl majd a jövõ héten. (A szerzõ a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke) barikád.hu
nagyobb tömegeket megmozgató, társadalmi együttérzést megteremtõ, de pánikot kiváltó téma, 2007 õszén, fõleg az egészségbiztosítási tv. bevezetése, és villanásszerûen az iskolabezárások voltak. A kezdeményezések – a kormányon belül – az SZDSZ számlájára írandók. Ezt azért fontos, mert az MTV, mint közszolgálati tv. láthatóan a kormány, a kereskedelmi csatornák viszont a neoliberalizmus szószólóiként közvetítik az információt. Az egyre látványosabb, fõleg nemzeti oldali médiumok által közvetített, civil közéleti részvétellel még jobban fokozódott a magyarországi és az össznemzeti tenni akarás. Ennek következtében megnõtt a hírigény, az eddiginél is nagyobb harc indult el a média fogyasztókért. A hír TV és Echo TV nézettségének növekedése egyértelmûen a hazánkban zajló felfokozott, közvetlen közéletbe való beavatkozási vágy következménye. A mûsorokban elhangzott tények a nemzeti oldal etalonjává, ugyanakkor a kormányoldal célpontjává, fõ vita témájává is váltak. Megindult a tv csatornák „hatás-ellenhatás" párbeszéde, amelynek következtében eleinte fokozódott, majd a civilek megerõsödésével enyhült a „két Magyarország kép" érzete. Jelenleg a világban – nem csak Magyarországon – csak az a személy és téma „létezik", akit vagy amelyet a médiumok, leginkább a tv csatornák felkarolnak. A morális pánik következtében felfokozódott civil részvétellel a híradások, ha nem elég gyorsak és személyközpontúak, akkor az adott csatorna elveszítheti a fogyasztóinak jelentõs részét. A kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás tehát nem csupán civil igény, hanem a megvalósítása a civil társadalom folyamatos ellenõrzésének a következménye, eredménye.
– avagy A becsõdölt mézesmadzag esete – bális versenyfutásban. A mézesmadzagnak azonban lõttek. És nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal végleg. Szemezgessünk kicsinység! Elõször a Magyar Nemzet és Sobieski Tamás jóvoltából talán a portugál nyelvterület lapszemléjébe lapozzunk bele, a teljesség igénye nélkül:
Szöõr Anna Október 23. Biz. Alapítvány elnök
Elszegényedik a portugál középosztály? A portugál nyelvterület lapszemléje 2008. július 20. 18:02 dn.sapo.pt – Portugália Megdöbbentõ tényt hozott nyilvánosságra az állami kezelésû portugál napilap: a reformok és az üzemanyag-, illetve élelmiszerárak válsága miatt a portugál középosztály egyes tagjai már hetente elektronikus levelek tucatjaiban kérnek segítséget az irgalmas-rendiektõl. Manuel de Lemos, a Portugál Irgalmas-rendiek Uniójájó ha figyelünk
nak elmondta, hogy olyan emberekrõl van szó, akik nem nyomorognak, de fenyegeti õket a szegénység. A jelenség év eleje óta érezhetõ, amióta egyre nyilvánvalóbbak a gazdasági válság jelei. Mivel is hitegettek minket annak idején az Unióhoz történõ csatlakozás elõtt, a kizárólagosan csak IGEN-t szajkózó tömegkommunikációs csatornákon keresztül a különbözõ médiumok? Valami olyasmit volt a frankó papírra írva, hogy EBBÕL EGÉSZ EGYSZERÛEN NEM LEHET, NEM SZABAD KIMARADNI! Valóban? És miért is? Azért, hogy néhány euróért kivágassuk a gazdákkal a szõlõt, mert felesleg van belõle? Azért, hogy azt támogassuk, aki ne termel semmit? Tisztára, mint a birkaiskola. Aki oda se ment, az kapott dicséretet. Azért, hogy az újonnan csatlakozott kábé százmillió fogyasztó felszívja a nyugat-európaiak árufeleslegét? Szívd fel begyem, szívd fel… Azért, hogy a leomló határok kínálta szabadságot felhasználva azonnal meginduljon a szemét és a rossz minõségû élelmiszer szinte megállíthatatlan beáramlása? Azért, hogy az egyenlõtlen mezõgazdasági támogatások miatt hátrányba szoruló magyar parasztot még különféle kvótákkal és szabályozókkal is sújtsák? Ráadásul még harmadik piacra sem adhatja el az áruját? Ezért nem volt szabad ebbõl kimaradnunk? Ezért kellett nekünk minden áron, éjt nappallá téve fáradoznunk, hogy bekerüljünk ebbe a népnyúzó gyarmatbirodalomba? Ezért kellett annyira sertepertélni ennek a megbukott és végletekig bemocskolódott, magát nagyképûen „elit”-nek aposztrofáló riherongy politikai kurzusnak? Mert õk búsás hasznot húva oly jól megélnek ebbõl? Úgy tûnik ezért. És még mi sírunk, hogy csúszik lefelé a középosztályunk? Tessék mondani, van nekünk egyáltalán olyanunk? A globális újgyarmatosító rablókapitalizmus féktelen térhódítása kijózanító pofonként hatott a népi naivitás és a buta tudatlanságban állapotában leledzõ milliókra. Az Európai Unió képe, mint tejjel-mézzel folyó Kánaán, már a konzumidióta baromnak sem adható el többé, a valóvilág felülírta a reality-showt. A mézesmadzag, mely oly soká és oly kitûnõen funkcionált, mára végképp becsõdölt. Színes lufik eregetése és idõkereket beindító titokszolga kormányfõ helyett csak a renitens kormánypárti képviselõ vicsorog bele a kamerába, amint elkeseredett harcát vívja a hazánkban ideiglenesen, haszonelv alapján tartózkodó multi ellen. Ez lenne hát az egykoron Mihail Szergejevics, azaz Gorbi által felvázolt csodálatos, nagyságos és fényességes Európai Ház? Dejszen bármelyik pillanatban ránk omolhat! A végén még alatta maradunk! jó ha figyelünk
A sokat átélt és sokat tapasztalt Olvasó erre persze még mindig legyinthet könnyedén, mondván, ugyan kérem, mit jövünk itt a portugálokkal? Kicsodák õk, hogy komolyan kéne vennünk õket? Rendben van! Ne vegyük komolyan a portugálokat! Mit nekünk a portugálok, nem igaz? Ám a Magyar Nemzet ismét a segítségünkre siet. Ezúttal Keresztes Lajos jóvoltából kapunk némi ízelítõt a német nyelvterület lapszemléjébõl. Íme: Der Spiegel (spiegel.de) A baloldali német hírmagazin Ahogyan a gazdagok kiszorítják a szegényeket címmel interjút közölt a Hartmut Häußermann városkutatóval, aki szerint nemsokára csak a gazdagok lakják a belvárosokat. Berlin kivételével lassan kiürülnek a gazdag külvárosok. Ez a fejlõdés figyelhetõ meg München, Köln vagy Hamburg esetében. Korábban a fiatal párok vidékre költöztek és családi házakat építettek, ma már nem teszik. Ma, amikor a nõknél radikálisan megemelkedett a diplomások aránya, és mindkét szülõ dolgozik, bonyolult lenne a gyerekek mozgatása. Ha nincs személyzet, akkor az ideális megoldás a belvárosi lakás. A belvárosok régi házaiból a városok szélére költöznek majd az alsóbb osztályok, akiknek nincs pénzük, munkájuk és jelentõs részben külföldiek. Ez különösen a gyermekek és a fiatalok számára hátrányos, akik gyakran már senkit sem ismernek, aki dolgozni jár, mert a környezetükben mindenki segélybõl él. Ha ugyanezt látják a barátaik körében, akkor ki motiválja õket a tanulásra vagy a munkahelykeresésre? A bérlõk viszont homogén lakóövezeteket akarnak. Az ingatlankereskedõk ezért gyakran azzal reklámozzák portékájukat, hogy bizonyos csoportok nem laknak ott. Nem tudom tetszettek-e figyelni? Tudom, hogy ez önkényes kiragadása a szövegnek az õ környezetébõl, no de hát ez azért már mégis csak gáz: „Ez különösen a gyermekek és a fiatalok számára hátrányos, akik gyakran már senkit sem ismernek, aki dolgozni jár, mert a környezetükben mindenki segélybõl él. Ha ugyanezt látják a barátaik körében, akkor ki motiválja õket a tanulásra vagy a munkahelykeresésre?” Itt és most az Európai Unióban lassan az számít kirívónak, ha valaki munkából próbál megélni! A média által sugárzott „példamutatás” sok mindent elhitet az emberrel, még azt is, hogy minden más jobb, mint dolgozni. Egy fél ország szurkolt a whisky-s rablónak, aki tulajdonképpen a mi pénzünkkel lépett meg. A kövérre hízott bankvezér simán kisétál a tárgyalóterembõl a többmilliárdos cehh után, széles, 42-fogas amerikai fogpasztamosollyal, és még õ van kiakadva, mint az Epeda sezlonyrugó, mondván, túl
súlyosnak találja az ítéletet. Mindeközben a szintén több milliárdra rúgó értékpapír vircsaftot lebonyolító, kõmûvesbõl lett bróker fõ hallja kend sem nélkülöz, kóser kaját hozat magának luxuslakába, a házi õrizet során. Na erre varrjá’ gombot öcsém! Érdekes keresztmetszet a nagyságos és fényességes Európai Portától. A szalontól a mosókonyháig. Ától zettig, ahogy mondani szokás. És hogy mi újság a hátsó fertályban? Arról szintén a német nyelvterület sajtószemléjébõl, ez alkalommal a Deutschlandradio beszámolójából értesülhetünk: Deutschlandradio (dradio.de) A német közszolgálati rádióban Jan-Uwe Stahr A gulyáskommunizmustól az ingyenkonyháig címû dokumentumriportjában foglalkozik a növekvõ magyarországi szegénységgel. A „szocialista tábor legvidámabb barakkjaként“ az egész keleti blokkban irigyelték Magyarországot. A gulyáskommunizmus relatív szabadságot és szerény jólétet biztosított a magyaroknak. Ezért magától értetõdõnek tûnt, hogy a politikai fordulat és a piacgazdaságba történõ átmenet problémamentes lesz. A várakozások ellenére Magyarország egészen más képet mutat. Depresszió és a politikával szembeni növekvõ düh az utcára hajtja az embereket. Hiszen az ipartelepítések csillogó homlokzata, a 24 órán keresztül nyitva lévõ fogyasztói templomok és az új autók áradata mögött nõ a szegénység. A 10 millió magyarból egyre többen érzik úgy, hogy leszakadtak a gazdasági növekedéstõl, s gyakran a legszükségesebbet – mint az elegendõ ételt és a fûtött lakást – sem képesek megfizetni. Sokan bizonytalan jövõ elé néznek. Pedig az eladósodott ország, amely az euró bevezetésére készül, további fájdalmas megszorításokra és a szociális rendszer megnyirbálására számíthat. Gyurcsány Ferenc kénytelen volt bevallani, hogy az ország helyzetérõl évekig hazudtak a választóknak. Most a magyarok dühösek a gátlástalan átverés miatt, de azért is, mert számos politikus egyre gazdagabb, míg az átlag polgár egyre szegényebb lett. A riporter a VIII. kerületbe, egy önkormányzati irodába kalauzolja a hallgatót. A VIII. kerületben lakók harmada segélybõl él. A riporter szerint sokan még nem élnek ezekkel a támogatásokkal, mert szégyellik magukat. Még van pénz, hogy azokon segítsünk, akik felkeresnek bennünket – fogalmaz az egyik önkormányzati alkalmazott. Kóta Edit szerint mindig csak azt mondják, hogy munkahelyeket kell teremteni ezeknek az embereknek, hogy maguk is megkereshessék a jövedelmüket, de ezt nem lehet önkormányzati szinten megoldani. A kerületnek egyre kevesebb a pénze, és még takarékoskodnia is kell. A mézesmadzag tehát befuccsolt. Ez most már Napnál is világosabb mindannyi31
unk számára. A kutya sem hisz ma már annak, aki az Európai Unióról, meg a az abban megnyilvánuló és testet öltõ magasztos européer értékekrõl papol és szónokol. Ehelyett inkább egy új gyarmatbirodalom látszik körvonalazódni, ahogy alakot ölt a Gonosz. Csillogó és soktornyú üvegpalotái a szinte elérhetetlennek tûnõ messzeségben, valahogy Morodor fekete urának várát, a Barad-dfr-t juttatja eszembe. Ahogy Középföldén, úgy az Európai Unión is egy mindent látó szem tartja rajta a szemét, ha élhetek ezzel a frappánsnak éppen nem mondható aprócska képzavarral. Akadnak ugyan, kik még nem akarnak hinni a szemüknek, a fülüknek, a pénztárcájuknak, de elõbb vagy utóbb õk is belátják, hogy ez az új, mesterségesen létre erõltetett gyarmatbirodalom pusztulásra van
ítélve. Az uniformizálás, a sokszínûség kipusztítása, eltüntetése sivárságot, belterjességet, igénytelenséget, egy élhetetlen rendszert eredményez. És a dolog már most sem mûködik. Csak úgy ímmel-ámmal, tessék-lássék módjára. Mi pedig szívunk, mint az a bizonyos sokat emlegetett torkos borz. Az „EBBÕL EGÉSZ EGYSZERÛEN NEM LEHET, NEM SZABAD KIMARADNI!”-ból, a „csak és kizárólag IGENnel lehet szavazni”-tól mára eljutottunk a „csak már szabadulnánk valahogy ettõl”-ig. A csapda azonban nem enged. Bezárult, ránk zárult. A mézesmadzag ellátta feladatát. Még pedig kitûnõen. Szépen sorban ráragadtunk, s most itt vergõdünk a végsõkig, várva sorsunk beteljesedését. Még nem tudjuk, mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele.
Jön egy még nagyobb, egy amolyan igazi fenevad, hogy aztán mohó és féktelen étvágyával mindent és mindenkit bekebelezzen? Vagy van esély tán a megmenekülésre? Jó lenne! Talán. Lépre csaltak bennünket. Ronda magyarsággal – új magyarul(?) – át lettünk verve. Vagy az Európai Unió, vagy mi? A kettõ együtt nem megy! Ha a hagyomány állításának hinni szabad, Oscar Wilde mondotta halálos ágyán a következõket: „Borzalmas ez a tapéta, egyikünknek menni kell!” (A tapéta maradt.) Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
NEM LESZ ITT SEM VÖRÖS CSILLAG, SEM HOROGKERESZT Orbán a strasbourgi bíróság a vörös csillaggal kapcsolatos közelmúltbéli döntését firtató kérdésre úgy felelt: amíg lesz súlyunk a magyar belpolitikában itt sem horogkereszt, sem vörös csillag, sem már egyéb ilyen nem lesz. Az esetleges kétharmados többség kapcsán elmondta: a szocialisták félelme egy esetleges kétharmados jobboldali többséggel kapcsolatban nem az alkotmányozás felõl erednek, hanem inkább a mentelmi jog kérdése körüli dimenzióból gyökerezhetnek.
32
jó ha figyelünk
