Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
– avagy A médiabojkottról még egyszer dióhéjban – Úgy néz ki, a magyar bank (al)világ kis hercege a 34,6 milliárdos vircsaft után elegánsan tovalibben. Elsõ fokon mindenkit felmentettek. Az utolsó szó jogán a kis herceg még megkérdezte a bíróságon: hol a lóvé? Hát, azt hiszem ekkora fokú pofátlanságot még nem látott a világ. Legalábbis azon része, ahol nálunknál már kicsikét régebb óta nyírják a gyepet, még egész biztosan nem.
De mit is várhatnánk egy olyan országban, ahol a Bokros-csomagot megalázóba leküldõ, s mint utóbb kiderült, hivatkozási alapjában hamis, hazug és megtévesztõ (tudniillik, hogy jóléti kiadásokra ment el a 12 ezer milliárd tetemes része) sanyargatás és sarc mindösszesen még tízezer embert sem volt képes az utcára vinni. A média által eltorzított értékítéletû bután kiskorú nép, Pató Pál uramék egyenes ági leszármazottai még azokra néznek furcsán, még azokat anyázzák, akik ki mernek menni az utcára szót emelni a jogaikért. Beszarás. Hogy is mondta a Nemzetesasszony által csak a „mi kommunistánk” epitethon ornansszal felruházott Csintalan Sándor? Magyarország ma szakszervezetmentes övezet. És milyen igaza volt! Valóban. A mára már tehetõs érdekképviselõkké avanzsált, jól kitokásodott (némelyikük még jól meg is hízott), szakszervezeti fõ hallja kendek nem tudtak tömegeket maguk mögé állítani. Szombatra – amikor amúgy senki sincs a Fehér Házban –, szervezték a megmozdulást. Hol vannak már azok a daliás szép idõk, amikor egy-egy vasutas sztrájk még megbénította az országot hideg januári napokon, amikor a Horn-éra alatt az évkezdet szinte menetrendszerû pontossággal járt együtt a vasutas sztrájkokkal? No, de francba a nosztalgiázással, volt abból kifolyólag már elég bajunk. Tiszta bolondok háza az, ami itt folyik. A hír Televízió vagy négyszer lejátszotta azt a beszélgetést, melyben Varga István köz2
gazdász elmondja, fehéren-feketén levezeti és bebizonyítja, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy a tizenkétezer-milliárdot ránk, a mi jólétünkre költötték volna el. Azaz Francisco megint hazudott egy vaskosat. Természetesen, ezt is csak a Hír Televízió képernyõjérõl, valamint a Magyar Nemzet hasábjairól tudhassa meg az egyszerû pógár, kérem tisztelettel. Apropó, ha már a Hír Tévénél tartunk. Balliberális média bojkott a Hír Tv Lapzárta rovata ellen. A Népszabi munkatársait eltiltotta a mûsorban való szerepléstõl. Speciel én ennek személy szerint örülök. Végre nem kell többet Gréczy Zsolt sületlenségeit hallgatnom. Nem is csoda, hogy Seszták Ágnest, a Nemzet kitûnõ tollú publicistanõjét
elrakták Gréczy mellõl. Gyanítom, ha ott hagyták volna mellette, ma már nem élne, elvinné a méreg, vagy dagadó karotisszal megütné a guta élõ adásban, amikor éppen kikel vitapartnere értetlensége láttán. A Népszabi munkatársa, aki még az élõ fába is beleköt, újabban Csontos János mellett rontotta a levegõt, csak a fajsúlyos publicistán már nem talált olyan könnyen fogást. De említhetnénk Ablonczy Bálintot is, aki fiatal zsurnaliszta létére nem ijedt meg a saját árnyékától és néha kénytelen-kelletlen helyre tette az állandóan csak akadékoskodó, a hétfõ délutánonként magát az ATV-n felturbózó „én úgy gondolom” típusú megmondó-embert. Már megint láthatjuk, és már megint el kellene tanulnunk tõlük, hogy milyen hatékonyan és fegyelmezetten kell és lehet végrehajtani egy médiabojkottot. Lásd Vasárnapi Újság és Hír TV. A szerencsétlen sorsú nemzeti, polgári érzelmû nézõ legalább ilyen fontosnak tartaná és várná ugyanezt a mentali-
tást a jobboldal politikusaitól a Nap-kelte irányában. Persze a nagy kérdés az, ugyan vajon mitõl félti a Szabad Nép utódlapja munkatársait? Rosszul jönnének ki az erõfelmérõbõl? Egyre nehezebb megmagyarázni (értsd: lenyomni a nép torkán) a megszorító intézkedések (ó pardon, reformok) hatásait? Ja kérem, ti akartatok a hatalomban maradni, nektek kellett annyira a pozíció! No, de kár a kiömlött tej miatt keseregni. Azok, akik naivul még mindig azt hiszik, hogy ezeket valaha is meg lehet buktatni, egy olyan országban, ahol nem mozdul a birkatürelmû nép, annak a baga úristennek sem mozdul, nos, õnékik azt tanácsolom, rendezkedjenek be túlélésre. És ha valakirõl kiderül, hogy a választásokon a szegfûmintás utódpártra szavazott, tekerjenek egyet-kettõt a présen, neki adják valamivel drágábban a portékát. Ha meg létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjas MSZP-szavazó az illetõ, 19 ezer forintos húsvéti sonkák nagy barátja, na ott aztán ne tartsák vissza magukat, szabad a pálya. Ne feledjék, õk akarták ezt, õk szavaztak ezekre! Megint! Hát akkor most viseljék is a következményeit a döntésüknek! Ne csak mi szívjunk állandóan! Most persze azt gondolják magukban, hogy hát ez nem valami keresztényi viselkedés. Lehet, de azóta, hogy ebben a banánköztársaságokat is megalázó reformdiktatúrában (készakarva) elfelejtették meghozni a legfontosabb törvényt, melyben benne foglaltatott volna, hogy a komcsi vezetõk nem vehetnek részt a közéletben, a hatalomtól meg aztán fényévekre eltávolíttatnak, valamint megszüntették a legfontosabb jogi eszközt, nevezetesen a képviselõk visszahívhatóságának jogintézményét, azóta azt mondom, nincs irgalom! Irgalom ott fönt, törvények itt lent! Véleményem szerint minden baj e két fõ okra vezethetõ vissza, e két ok minden baj forrása, eredõje, origója, ha tetszik. Túlélésre kondicionál minket a nyurga paprikajancsi. Ha nem megy szép szóval, majd kényszerít erõszakkal. Nem szavazzátok meg a kétharmados régiós törvényt? Sebaj. Majd olyan pályázatokat írunk ki, ahol csak a társulásra kapható plusz pénz, kénytelenek lesztek régiókba tömörülni önkormányzatok. Vagy ha nem, nyista lóvé. És ez csak egy a sok közül. Hogy mit akar a nép? Mit szeretnének az önkormányzatok? Ugyan kérem, kit érdekel? No, de Pató Pál uram, ej, meddig érünk még rá? Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
jó ha figyelünk
– avagy Amikor a pénz beszél, amikor a pénz az úr – Már a halk szavú sármõr országlása idején is hangot adtak egyesek azon aggodalmuknak, hogy az elsõre jól hangzó, „hívjunk sikeres elvtársakat a versenyszférából” címû szemléletmód nem biztos, hogy célravezetõ egy ország esetében is. Mert hát ami beválik egy kisebb-nagyobb részvénytársaságnál, még egyáltalán nem biztos, hogy mûködni fog egy köztársaság esetében is.
jó ha figyelünk
A részvénytársaság esetében a profitabilitás, a haszon az elsõ számú, a legfontosabb szempont, míg a köztársaság, ha úgy tetszik az állam esetében azonban az elsõdleges, a legfontosabb mindig a polgárok, az emberek érdeke kell, hogy legyen. No, mármost a két gondolkodásmód számos esetben – inkább többször, mint kevesebbszer – igen jelentõsen eltér egymástól. Gyanítható, hogy akik jelentõs idõt eltöltöttek a versenyszférában, majd baráti, elvtársi invitálásra megtérnek most állambácsi kebelére, azok sem gondolkodásmódjukban, sem vezetési stílusukkal nem fognak tudni eleget tenni azon kívánalmaknak, melyek az államférfiúi erények ismérvei. Egy részvénytársaságnál lehet hõbörögni, lázadozni, ha nem tetszik a vezetési stílus vagy a meghozott döntések, legfeljebb kirúgják az embert, vagy megszabadul a részvényeitõl. De egy ország esetében már jóval árnyaltabb a kép. Az állampolgárt nem lehet kirúgni az országból, õ ide született, itt él születése óta, születése jogán magyar. És nem is köteles elviselni, ha mindenki számára világosan bebizonyosodik, hogy hazudtak neki, félrevezették, becsapták. Egy demokráciában – népfelség elve, vagy mifene – a kisrészvényesek kezében kellene lennie a döntésnek (hiszen õk vannak a legtöbben, ha tetszik, õk birtokolják a legtöbb részvényt), nem pedig az igazgatótanácsnak. Fõként akkor nem, ha immáron sorozatosan hamis adatokkal manipulálva becsapják a többieket.
De ha már a részvénytársaság versus köztársaság példánál maradunk, tegyünk fel magunknak – kisrészvényeseknek – egy fontos kérdést. Egyáltalán a mi kezünkben van még a részvények többsége, mennyi beleszólásunk maradt a társaság életébe? Nos, úgy tûnik nem sok. Az ma már egyértelmûen kijelenthetõ – a példánknál maradva –, hogy a részvények többsége már nincs a kezünkben, azok felett már nem mi rendelkezünk. 2,67szer annyi külföldi tõke van ma Magyarországon, mint magyar. Azaz, tulajdonképpen már az ország sem a mienk! (Ha még a föld is elmegy, akkor aztán végképp lehúzhatjuk a rolót!) Ha politikailag korrekten szeretnénk fogalmazni, az urbánus szubkultúra mélységes bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljával alá merítkezõ szociológus egyetemi hallgató aszongya erre, hogy beszarás. És milyen igaza van! Mert hát mit is mondhatnánk egy olyan országban, ahol a Francisco vezette bagázs olyan kommünikéket ad ki, hogy csökkenteni kell az importot kiváltó tevékenységeket kis hazánkban? Értik ugye? A külföldi termelõknek, áruknak, szolgáltatásoknak kell tágabb teret hagyni a hazai rovására. Hogy mi lesz velünk? Kit érdekel? Õket egészen biztosan nem. Na most, ha a magát magyarnak és szociálisan érzékenynek mondó kormányzat nem törõdik a magyarokkal, akkor ugyan, ki más
3
törõdne velünk? Én elhiszem, hogy az A8-as hátsó ülésén kedélyesen kvaterkázni, meg állami pénzen játszani az „Elnök emberei” címû amerikai sorozat hazai remeakjét kellemes idõtöltés és bizonyára rendkívül szórakoztató is azok számára, akik részt vesznek benne, de a kormányzás, egy ország felelõs vezetése ennél azért gyaníthatóan kicsikét többet jelent. Az, hogy feltûrt ingujjban kamerák kereszttüzétõl kísérve dolgozószobánk ablakában állva gondterhelten elmerengünk a távolba, ahol talán feltûnik egy fehér vitorla, maximum biztató kezdetnek tekinthetõ, de semmiképpen sem felelõs kormányzati tevékenységnek. Márpedig Francisco a kameráknak és a bulvársajtónak való pózoláson és a gátlástalan hazudozáson kívül eleddig mást nem nagyon tudott felmutatni. Volt egy idõszak, ha jól emlékszem érdekes módon az is éppen szocialista kormányzat – a kilenc havi központi tökölõdésérõl elhíresült Horn Gyula-féle szakértõi kabinet – nevéhez fûzõdött, amikor az új esztendõ menetrendszerûen vasutas sztrájkkal indult. No, hát most úgy tûnik Francisconak is nosztalgiázni támadt kedve, feléleszti a szocialista tradíciókat és embere, a másik milliárdos, a mindig ugrásra kész Kóka János – hívójele Pannon Puma – vezényletével belelép a vasutas társadalom és a vidéki lakosság lelki világába. De vajon mit, és még meddig tûr ez a nép? Igen, fel kell tennünk ezt a kérdést, mert amikor a nyugdíjasok – és ezek a nyugdíjasok aztán hétszentség, hogy a szegfûmintás utódpártra adták le a szavazatukat – a buszra várva egymás közt azt hajtogatják (mintegy önigazolásképpen, hogy jól szavaztak), hogy aszongya, „nincs itten probléma, amíg milliós autókkal szaladgálnak az emberek”. Na ez az a pont, amikor elérkeztünk a szépirodalom és a publicisztika kimeríthetetlen eszköztárának végéhez. Szó benn akad, hang fennakad. Asszem a legolcsóbb
autó ma az új típusú Lada, az is valami másfél miller körül van. Na ennyit a milliós autókról. Ha a kedves létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjasnak arra tetszik gondolni, hogy luxusautó, akkor szíves figyelmébe ajánlanám, hogy Francisco részesíti elõnyben elõszeretettel az Audi A8-sa típust (4.2 literes benzinmotor csekélyke fogyasztással, miazmás, rongyos 30–35 miller környékén darabja), õ furikázik ilyeneken. A múltkor aszonta, hogy ez a jó választás, mer’ a Merdzsó meg a nagy Bömös drágább. A forint ma szart sem ér, kezit csókolom! Az elmúlt idõszakban valami 11%-kal csökkent az értéke az euróhoz képest. De az ostoba MSZP-nyugdíjas nem érti, mi az, hogy euró, meg árfolyamesés, meg begyûrûzés (pedig utóbbit aztán hallhatta eleget még az átkosban, ha mástól nem, hát Hofitól!). Õ csak azt látja, hogy számszerûleg több a nyugdíja. Azt már – mintegy önigazolásképpen – nem hajlandó tudomásul venni, hogy kevesebbet ér. Ha így megy tovább, lassan, de biztosan eljutunk oda, mint egykor az olaszoknál. Gyermekkori olasz filmélményeimben sosem értettem, mindig azt hittem, hogy ez az Olaszország milyen egy piszok drága hely lehet, ahol nem tudom én hány ezer lírát kell fizetni egy doboz gyufáért. Pedig lehetne több eszünk, hiszen volt itt már hiperinfláció, még a Rekordok Könyvébe is bekerültünk egyedülálló teljesítményünkkel. Lehet, hogy Francisco és csapata most ezt a rekordot szeretné újból beállítani? Tudja nyüveg. Szóval a lényeg az, hogy a jelek szerint sürgõsen el kellene felejteni ezt a „hívjunk sikeres elvtársakat a versenyszférából” címû ifjúkommunista vadhajtást, mert ennek nem
lesz jó vége. A múltkor láttam a tévében egy mûsort, ahol az egyik nyilatkozó megemlítette, hogy megkérdezték ezt a Gordon-gyereket, hogy is volt ezzel a HAJDÚBÉT-tel, hogy leseggeltették, mire az csak annyit mondott, hogy hát „nem értettünk hozzá”. És akkor ez a fószer akar szétosztani nyolcezer milliárdot? És akkor még ne is legyünk idegesek? Meg nem fog fájni? Mikor már elõre lobogtatják nekünk azt a pénz kiszivattyúzás céljából elõvett fecskendõt, mely méretének szakszerû leírására a magyar nyelvben kizárólag a „lóbaszó” szakkifejezés illik rá? És valóban, csak az utóbbi hónapban 600 milliárd forintot vontak ki Magyarországról a külföldi befektetõk. A multik is számolatlanul viszik kifelé a lóvét, szinte adómentesen. Mi meg két szék között a pad alá esünk. No, de hát mit is várhatnánk egy olyan országban, ahol a fõmufti exportõr cége révén búsás haszonra tesz szert az ország nemzeti valutájának leértékelõdésébõl, a gazdaság elsõ embere pedig, akinek aztán végképp nem lenne más feladata, mint a mi gazdasági érdekeinknek a képviselete, annyira nem bízik a „magyar” gazdaságban, hogy pénze nagy részét nem is itthon tartja? A válasz rövid és egyszerû: SEMMIT! Az MSZOSZ fõ hallja kendjének száját még be tudták fogni egy kinevezéssel, a többiek azonban úgy tûnik nem megvehetõk. Legalábbis egyelõre még nem korpásodik a hajuk, ha értik mire gondolok? Talán most megmozdul valami Pató Pál uraméknál is. Lökést adhatna a folyamatnak, ha Tarlós István tizenhat év után végre a fõváros élérõl kiebrudalná végre Demszkyt, elküldené melegebb éghajlatra, oda, ahova való, a horvát tengerpartra. A fõváros jó példával járhatna elõl, hogy lehet ezt másként is, élhetõbben, a lakosságért, az emberekért tevõbben csinálni. Ez a meccs talán még nem lefutott. Van még esély. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
ISTENI SZÓ Amikor Isten megteremtette a nemzeteket, minden népnek két-két tulajdonságot adott. Sok lett a nép, elhúzódott a munka, a magyarokra késõ este került sor. Amikor a Mindenható megteremtett bennünket, így szólt: A magyaroknak az okosságot, meg a becsületet adom és azt, hogy a kommunistákra kell szavazniuk. Elnézést Uram! – szólt ekkor Gábriel arkangyal. – Ha jól számolom, a magyaroknak három tulajdonságot adtál. Ejnye! – mondta az Úr. – Ezt aztán jól elnéztem, de most már vissza nem vonhatom. Hát most mit csináljunk? Rövid tanakodás után úgy döntött az Úr, hogy a magyaroknak adott három tulajdonság közül egy emberre csak kettõ lehet igaz, a harmadik nem, s maguknak kell választaniuk az alábbiak szerint: Ha egy magyar okos, és a kommunistákra szavaz – mondá az Úr –, akkor nem lehet becsületes. Ha becsületes és a kommunistákra szavaz, akkor nem lehet okos. Ha pedig okos és becsületes, akkor nem szavazhat a kommunistákra Forrás: www.balfaszok.hu
4
jó ha figyelünk
Baj. Bajon történt meg a történet, amit most elbeszélek. Ez a falu nem a magyar sötétségben, hanem a napfényes Nyugaton fekszik, a táj sosem volt lerobbant, mindig megvoltak valahogy az emberek errefele. Még a Kádár-kor hosszú, langy apályában is. A nyolcvanas évek közepén mi már autósok voltunk, a feleségem kapott egy jó öreg Trabant kombit meggyerekesedése alkalmából. Vidéki családja így remélte többször láthatni a gyermeket. Azaz az unokát. Ha ez nem történik meg, talán ma sem vagyunk autós család, nem szokik rá a família a négy kerékre. Még én is rászoktam, biz a! – én, ki soha semmi közösséget nem éreztem a gépjármûvekkel, nem érdekelt az úti száguldás, nem a szerelés, mosás és dicsekvés a kalandokkal és lóerõkkel. Kaland? Igazi kaland csak mezítláb esik meg. Minden más kényszermegoldás, zoknis ügy. Szóval a barátainknak valahogy úgy alakult, hogy a lakásszerzés és gyerekszülés után hirtelen kelleni kezdett egy kocsi, egy au – ó – de persze a Kádár-korban nem úgy ment az átlagléleknek, hogy csak elment és vett egyet. Nem. Hiánygazdaság! Hiány! Megideologizált nincs – ez volt a gulyáskommunizmus. Gulyás itt ugye nem marhapásztor értelemben használtatik, hanem a leves, az a tartalmas, zsíros, paprikás, csipetkés, zöldséges húsos lé, csípõsre fõzve, friss kenyérrel tálalva. A fõzõvíz klórtalan kútból lett merítve. Az igazi a bográcsban készült, valaha, a régi idõk mélyén, a pusztában a gulyát, azaz a marhák csoportját trzt pásztoremberek úgy csinálták. Azután nemzeti étek lett, fõzte minden marha, beletett bele nem való alkatrészeket, csapvízzel, gázon rottyantva; – ette aki bírta. Mert ha valami elterjed, elsekélyül. A falu szélén állt a ház ahová mennünk kellett. Ahová vittük a barátunkat, mert megkért rá, hogy ha már a feleségem városába megyünk, vigyük tt el az útba est faluba. A kocsiban beszélt, beszélt, izgult és lelkesedett; élete elsõ autóvételére készült. A hirdetési újságban szúrta ki a megfelelõ ajánlatot. A márkát már korábban kiválasztotta: kispolszki. Ladára nem futotta, a Trabantot nem szerette, a warburg ugrós, a skoda lassú, minden nyugati drága, új vétele szóba sem jöhet: maradt a lengyel törpe. Könyveket szerzett, ismerõsöket keresett meg, szerelõkkel
haverkodott: faggatódzott, fölkészült. Megismerte a márka elõnyeit és hátrányait, a jellegzetes hibákat, a lehetséges átverések minden módozatát, a fogyasztás mértékét és beállításának lehetõségét, az egyes évjáratok természetét és jellemét. Fölkészült az apróbb javításokra, így remélt esetleg olcsóbb példányhoz jutni, mert megtakarítani neki pár ezrest sokat jelentett, s nem akart rögtön szerelõhöz menni. Az úton végig magyarázta, miként fogja ellenõrizni álmai objektumát, mit néz meg a motorházban, az utastérben, a gumik felületén. Már több példányt szemügyre vett, de vagy az ár nem volt jó, vagy a mûszaki állapot, vagy a kocsi aurája, azaz a levegõje –, akkoriban így mondtuk. A hirdetési hetilapban talált egy bíztató ajánlatot, Budapesttõl nem nagyon messze egy kis faluban – lehet is nem Baj volt, hanem Tét vagy Tát vagy Tök – egy tagú név, az biztos. A falu végi ház tulajdonképpen egy kisebb üzem, mellette persze lakóház, s noha szombat délelõtt volt, odabent köszörültek. A nyitott nagykapu oszlopán felirat: Tápbolt, alatta kisebb tábla: az Állami Biztosító kirendeltsége itt mûködik, egy rozsdás pléhlemez lekopott feliratából csak annyit lehetett kivenni: vgmk. Az udvaron rozsdás mezõgazdasági gépek, szögvas egy féltett alatt, üres kukoricagóré, fényes kockalada és rendszám nélküli, de használatban lévõnek tûnt rajgaz állt, meg egy leterítetlen asztal. Rajta zománc lábos, fehér vastag porcelán levesestányér és üveg sör. Az asztal melletti vederben még egy hûlt. Ebbõl is sejthetik: nyár volt. Az asztal mellett egy triplatokás alak ült, barna nájlon köpenyben, végiggombolva, inge nyakig gombolva, a fején valódi micisapka. Gulyást kanalazott könyökölve. Óvatosan bemerítette a kanalát a tányérba, óvatosan a szájához egyensúlyozta, majd hirtelen bekapta és a merítvényt egy levegõvel kihörpölte. Köszöntünk. A barátom bemutatkozott és emlékeztette a fazont, hogy tegnap is, ma is telefonált, mire az azt mondta: Jó napot, velem beszélt. Mire a barátom: megnézném a kocsit. Mire a fazon: Feri! mutasd meg az otót – így mondta: otót. Mire Feri eltjött a roncsok közül és egy ponyvával letakart autó felé indult, szó nélkül. A barátom vele ment, a fazon így nekem mondta: Csak megeszem a birkagulást: – így mondta: gulást.
Értik? BIRKAgulást. A birkát a juhász õrzi. Figyeltem a fazon tokáját: minden kanálnál elindult a hármas tokán lefelé egy nagy csepp veres lé, azt a balkézzel tört kenyérdarabbal alulról fölfelé letörölte és a kenyeret bekapta. Már egész vörös volt a tokanyaka. A barátom visszajött és vörös volt az egész feje. Feri – kiskamasz – hátrébb állt és figyelt. Lehet, nem is Feri volt, hanem Tomi vagy Rudi vagy Pisti, de a neve vége biztos i volt. A barátom nem ordított. Ez vészjósló volt: már régen ismertem, hajjaj! – Maga azt mondta a telefonban, hogy a kispolszki mûködõképes. – Azt. – De nem mûködõképes, mégis azt mondta! – Hát ha mondtam, mondtam. Kanalazott. Hörpölt. Csorgatott. Törült. Bekapott. Evett. – Hát akkor maga hazudott! – Hát ha hazudtam, hazudtam! Kanalazott. Hörpölt. Csorgatott. Törült. Bekapott. Evett. – Nekem mûködtképes autó kell! Megbeszéltük! – Hát akkor megveszi? Kanalazott. Hörpölt. Csorgatott. Törült. Bekapott. Evett. – Nem érti? Mûködtképes! – Alkudni akarsz? Nem sokat engedek! Kanalazott. Hörpölt. Csorgatott. Törült. Bekapott. Evett. – Tényleg nem érti? Hazudott és most tényleg azt hiszi, hogy elviszem? Kanalazott. Hörpölt. Csorgatott. Törült. Bekapott. Evett. A fazon. És sunyin föllesett a kanálból: – Ha már ilyen messze elgyütt… A barátom szakállas volt és szemüveges, de falusi gyerek. Mélyet harákolt és két méterrõl beleköpött egy tartalmasat a fazon tányérjának a közepébe. Az nézte a gyûrûzõ vörös lét, hirtelen hátravetette magát, székestül fölborult és eltûnt a szemünk elõl. A barátom szeme és szemüvege csillogott. – Ezekkel csak így lehet: bele kell köpni a levesükbe és eltûnnek. Megjegyezték? Bele kell köpni a levesükbe és eltûnnek! Szabó Béla István – gondola
A magyar társadalom nem csúszhat el a kapitalizmus visszaállítása felé – hirdette a KISZ 1988-ban, Gyurcsány Ferenc KB-titkársága idején. Gyurcsány Ferenc az egyik legfelkészültebb politikai munkatárs a KISZ-ben – áll egykori jellemzésében. Ki itt a szélkakas? Szellemi-lelki mélyponton a nemzet? Forrás: www.balfaszok.hu jó ha figyelünk
5
Most akkor dübörgünk, vagy rohanunk a csõd felé? Esetleg dübörögve rohanunk? Csak azért kérdem, mert a legfrissebb adatok szerint 2006 elsõ negyedévében 4,6 százalékkal nõtt a magyar gazdaság, és ilyen gyors növekedésre 2000 óta nem volt példa. Bizony, ha nem emlékeznének rá, a magyar csoda, a magyar modell, valamint az egész Magyarországon világhírû Széchenyi-terv évében, 2001-ben 4,4 százalékos fejlõdéssel nyitott a magyar gazdaság, a második negyedévben ez 4, a harmadikra 3,7, a negyedikre pedig 3,3 százalékra csökkent a növekedési ütem, hogy aztán az Orbán-kormány utolsó negyedévében, 2002 elején 2,9-re essék vissza a GDP emelkedése. Ennyit visszamenõleg a sikeres gazdaságélénkítésrõl, a magyar vállalkozások eredményes támogatásáról, a tébéjárulék leszállításának pozitív hatásairól. Igen, Orbánék megmutatták, hogy mennyire lehetséges (vagy inkább: mennyire nem) a „hazafias“ gazdaságpolitika, ráadásul éppen 2001-ben kezdõdött el (a kétéves költségvetéssel) az a sumákolás, amellyel igyekeztek elleplezni az egyensúly romlását. Ehhez képest 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban a magyar gazdaság igazán tisztes, négy százalék körüli ütemben gyarapodott, és mostanra ötéves csúcsot állított fel. (A dübörgõ) Kóka ezennel ünnepélyesen rehabilitálva. Tudom, a bírálók (nem alaptalanul) gyakran azt hozzák fel ellenpéldaként, hogy elsõsorban a szlovákok, de a csehek is gyorsabban fejlõdnek, és még az egyensúlyukkal sincs baj. A kettõ ráadásul összefügg, hiszen valószínûleg a magyar gazdaságban is benne van még legalább egy plusz százalék, ha nem fogná vissza a növekedést az államháztartás és a fizetési mérleg komoly és tartós hiánya. Mindazonáltal, amikor megnéztem az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatait arról, hogy 2001 és 2005 között hogyan változott az Unió tagállamaiban az egy fõre jutó úgynevezett hazai össztermék, vagyis a GDP, azt láttam, hogy a cseheké 13.500 euróról 16.800-ra nõtt (3.300-zal), a miénk 11.500-ról 14.600-ra (3.100-zal), a csodagyerek szlovákoké pedig 10.000-rõl 12.900-ra (2.900-zal). Tehát a három ország egy fõre jutó GDP-je gyakorlatilag egyformán emelkedett, egyetlen kivétel van, Lengyelország, amely 9.400 euróról csak 11.300-ra javított, azaz jócskán lemaradt a másik három mögött ! a növekedési ütemben. De akkor mi a baj? Vagy miért nem elég ez a növekedés a bajok csillapítására, kezelésére? Ha ilyen jól megy a gazdaságnak, akkor miért kell most félnünk a drasztikusan spórolástól, közalkalmazottak elbocsátásától, hivatalok átszervezésétõl és megszüntetésétõl, az árakat emelésétõl, tandíjak, illetve olyan reformok bevezetésétõl, amelyek azzal (is) 6
járnak, hogy eddig ingyenes közszolgáltatásokért ezután fizetni fogunk? És ha kell félni is meg lépni is, akkor vajon miért nem hozták ezt a tudomásunkra az elmúlt egy-két évben, de különösen a választási kampányban? Miért arról szólt minden vita, minden hirdetés és minden kampányfórum, hogy lendületesen tovább megyünk elõre, miközben persze rendbe hozzuk az államháztartást is, akármit jelentsen is ez? Igaza van-e tehát a Fidesznek, hogy a kormány folyamatosan hazudott, félrevezette a népet, mert nem ezt ígérte, és Gyurcsány vagy Kuncze közvetve nem a Fidesznek ad-e igazat maga is, amikor most önkritikusan elismeri, hogy ha nem! is hazudott, de kétségtelenül nem tárta föl a teljes igazságot, mert a kampányban ezt egyszerûen nem lehetett volna megtenni? A Fidesznek annyiban mindenképpen igaza van, hogy Gyurcsány valóban nem készítette föl az embereket arra, mi fog történni a választások után. 2. Gyurcsánynak és Kunczénak is igaza van, amikor azzal védekezik, hogy errõl lehetetlen volt beszélni. 3. A Fidesznek ezen az egy állításon kívül (hogy tudniillik a koalíció nem ezt ígérte) semmi másban nem volt és nincs igaza, és ezt nap
mint nap újból és újból bizonyítja. Hogy mivel? Azzal, hogy nem hajlandó tudomást venni a tényekrõl, nem hajlandó szembenézni a problémákkal, és a lehetõ legnagyobb felelõtlenséggel változatlanul a kampányjelszavait ismételgeti. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a Fidesz valóban csak most tudta meg, milyen hiányokkal küszködik az államháztartás, legalább most kellene azt mondania, hogy igen, szükség van a beavatkozásra, bár szerintünk nem ezt kéne fölemelni, hanem azt, nem ilyen adókat, hanem amolyanokat, nem itt kellene kiadást csökkenteni, hanem amott. Csakhogy a Fidesz úgy viselkedik, mint ! az óvodás, akinek ha nem tetszik valami, a teljes elutasításba menekül. Gázárat emelni? Ugyan kérem, miért? Áfát? Szó sem lehet róla. Tandíjat bevezetni? Még csak az kéne! Emeleni a pedagógusok óraszámát? Mire föl? Több biztosítót az egészségügybe? Hogy képzelik? Embereket elbocsátani az államigazgatásból? Isten ments, nem õk a feleslegesek, hanem a miniszterek. Minden maradjon változatlan, legföljebb a kormány adjon több pénzt az embereknek. A Fidesz adna is, mert õ jó ember, az MSZP meg nem ad, hiszen született gonosz. >> jó ha figyelünk
A füttyös júniusban Táncos Furke lebocsátkozott a város magasházait elborító kétszáz négyzetméteres interaktív képernyõkrõl az aluljáró népéhez, hogy az ország sikereit és eredményeit azok felé is megélhetõvé tegye, akik a saját bõrükön eddig nem érezték. Savas Emrich televíziós személyiség és lelkes csapata készen állt a megélhetés szolgálatára a kamerák körül. Soha nem látott mértékben! Soha nem látott mértékben! – Énekelték ütemesen a népnek öltözött gorillák. A továbbiakban sem engedték, hogy Eufémia egyirányú országgá váljon, ezért jobboldali lépcsõhöz iszkolókat balra terelték, így segítve õket a fölemelkedésében. A haladó lökdösõdéssel Enyves Firkónak és munkatársainak is széleskörû lehetõségeket nyitottak, s õk bizony munkával, szorgalommal és tehetséggel elõbbre is jutottak. A zsebbevágóan reformáltak közül a reakciósabbak visszasírták a múltat, amikor még megvolt a tárcájuk, és tolvajt kiáltottak, sõt, egyenesen vissza akartak térni oda, amennyiben megpróbáltak utána eredni Enyves Firkónak és Zsebes Ferkõnek, de a közegek esélyteremtõ, cselekvõ politikájának következtében föl kellett volna, ismerjék, hogy nincs visszaút, csak elõre lehet menni, úgy föl a lépcsõn, mint a jövõbe, a biztonság, az igazságosság és a bátorság alapértékei mentén! – Aljas rablók! – próbálta szembefordítani egymással a különbözõ társadalmi csoportok érdekeit egy vénasszony, akinek fölhasított táskájából egy lejárt élet iratai hullottak szanaszét. – Eje, ej! – röcögött Falazó Firke: – Számunkra a sokszínûség, a nyitottság, a tolerancia a legfontosabb. Táncos Furke Rick Levines mozgása közben vette számba Enyves Firkóék által elért eredményeket a sajtó és a televízió széleskörû nyilvánossága elõtt. Most olyan bõséges források állnak rendelkezésünkre, amelyek csak a boldog békeidõk fejlesztési forrásaihoz mérhetõk. Ahogy ak-
kor, úgy most is új világ épülhet fel, és új békeidõk köszönthetnek ránk: úgy prosperitás, mint fejlõdés, és úgy gazdagodás, mint gyarapodás. Az ürített zsebûeket a hajlékony gorillák egyrészt fölfelé taszigálták az emelkedés útján, másrészt azok billegtek a lépcsõkön, harmadrészt továbbra is tolvajt kiáltottak. Közülük egy Topi nevû suhancot át kellett helyezni a Döntéselõkészítõ folyamatba, hogy kussoljon végre. Táncos Furke Rákosi Mátyásra hajazóan megcsóválta okos fejét: – Most végképp nem engedhetjük meg magunknak a széthúzó, öncélú és kockázatos politika fényûzését! A tolvajozók csak nem akarták fölismerni, hogy a reform maga a közérdek. Egy hevesvérû nõszemély, bizonyos Dugovits Ninus egyszerûen levetette magát a népi gorillák hadára. Savas Emrich úgy a sajtószabadság védelmében, mint a negyedik hatalmi ág képviseletében fejbe vágta a mikrofonjával: Nem engedjük, hogy bárki is választani kényszerítsen minket haza és haladás között, hiszen egyszerre vagyunk hazafiak és európaiak, humanisták és demokraták. – Bátorság, biztonság, igazságosság! – harsogta a népi gorillák vegyeskara, és Táncos Furke csatlakozott a hétköznapi Európához. – Ez a Nemzeti felelõsség programja! Az új kihívások felé szembesülve ez a méltányos felzárkózás, ez a jóléti csatlakozás terve! Ez a tisztesség politikája! – Mi az hogy, nagyon is! – rikoltotta a tömeg és véresre tapsolta tenyerét. A tévékészülékek elõtti milliók egyik kezükkel a meghatottság könnyeit törölgették, a másikkal úgy reformhúzást végeztek nadrágszíjukon, mint hála csókokat kentek a képernyõre. Czakó Gábor
A KORMÁNY BOSSZÚJA? „....EGY TELEPÜLÉSRE CSAK AZ EGYIK TÁRSASÁG: VAGY A VASÚT, VAGY A VOLÁN INDÍTSON JÁRATOT....” Tehát vagy vonattal, vagy busszal utazhat a jónép erre-arra hamarosan Magyarországon. Nem választhat ám! Majd eldönti a kormány. Még a menetrendet is. Nem semmi döntés készül! Tessék mondani! Ez, csak a személyforgalmat érinti, vagy vonatkozik a teherforgalomra is? Szegény Budapest! Mert ugye, hiába vagy fõváros, te is csak egy település vagy. Neked is csak vagy vonat, vagy busz jár, mint a többinek. Ezek szerint bezárják a Metrót, leállítják a villamosokat. Képzeljétek csak el, milyen kihalt lesz Budapest. Lassan a kocsiforgalmat is megtiltják. A kommunikáció és a mozgástér csökken. Micsoda korlátozása az országnak?! Tán’ megbomlott elme szüleménye? El tudom képzelni, ahogyan a miniszterelnök a csapatával végigsétálva az utcákat, és utakat beérnek a parlamentbe. Jól elfáradnak és nekik sem lesz kedvük hülyeségeket kigondolni. Újabban csak azon jár az agyuk, hogyan bosszulhatnák meg a jó magyar népet minden területen csak azért, mert éppen kormányra kerültek. Ezáltal lehullott az a bizonyos „lepel“. Önmaguknak köszönhetik. Mivel szégyenérzetük nincs, csak bosszúvágyuk, ezért nem ismernek se’ Istent, se’ embert. Nem jönnek rá arra az egyszerû törvényszerûségre, hogy minden bosszú által elkövetett tettük eddig is a saját fejükre hullott vissza. Ami a vidéki településeket illeti, megközelíthetetlenné válnak. Amely kormány úgy oldja meg a közlekedés problémáját, hogy megszünteti azt – mondván: ami nincs, az nem okoz gondot -, az lebénítja belül és kifelé az országot. Külföldet is elzárják elõlünk? Ilyen viselkedést csak depressziós emberek produkálnak. Elromlott a kormány. Ki kell cserélni. Ez, ilyen egyszerû. Szõnyi Bartalos Mária
A modern magyar demokrácia elmúlt tíz évének azért Orbán Viktor a legnagyobb tragédiája, mert ez az üvöltõ demagógia és hõbörgés azelõtt csak a szélsõséges, populista és nacionalista pártokra volt jellemzõ, miközben a Fidesz tele volt korszerûen gondolkodó fiatal politikusokkal – élükön Orbánnal -, akiktõl még a jobboldalra átevezve is elvárható lett volna a tényekhez ragaszkodó, az európai elvekhez és gyakorlathoz idomuló politizálás. Ehelyett Orbán és társasága hasonult Torgyánhoz és Csurkához, akit a kilencvenes évek elején máig tiszteletreméltó éleslátással jó ha figyelünk
és keménységgel ítélt meg és el még Kövér László is. Orbánból valójában Csorgyán lett, aki 2002 után négy évig azért ütötte-verte a kormányt, hogy miért nem osztogat többet, holott tisztességes konzervatív pártként azt kellett volna követelnie, hogy Medgyessy és Gyurcsány figyeljen jobban az ország egyensúlyára, mert különben baj lesz. A Fidesz persze azt gondolta, hogy így nem tud választást nyerni, ezért a kampá! nyban még ráerõsített azzal a hazugsággal, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, de innentõl kezdve valóban lehetetlen volt õszintén beszélni arról, hogy mi
volt a gyors életszínvonal-emelkedés ára. Most azonban, a választás után végképp kötelezõ beszélni róla, és kötelezõ cselekedni is. Aki ilyen körülmények között a homokba dugja a fejét, és onnan köpködi a homokot a kormányra, hogy ne merje megtenni az életbevágóan szükséges intézkedéseket, az továbbra is teljes gõzzel hazudik. Aki viszont vállalja a kínos pillanatokat és hónapokat, vagyis a keserû igazságot is, az ismét tisztességesebben viselkedik, mint az ellenfél. Még ha dübörgés közben valószínûleg kicsit fél is. Bolgár György – Népszava Online – Reflex
7
A Magyar-Magyar Nagyszótár tartalmazza mindazon hazugságok összességét, melyek a modern élet, a Gazdaságkor és a mai Gyurcsány-rendszer gránittalapzatát képezik. Benne van, ami hazug, undok és elviselhetetlen. Olyan erõsnek és hatalmasnak látszik, mint a Szovjetunió meg a Béketábor örök és megbonthatatlan barátsága, plusz az Egyesült Államok. A Magyar-Magyar Nagyszótár bevezet korunk vallásába, nyelvészetébe, megmutatja, miért nem érti magyar a magyart, ugyanakkor segít eltévedni lelkünk meghitt, bensõ zûrzavarában is. Szócikkei házilagosan gyarapíthatók, kiegészíthetõk. Eufémia 1. kijevi hercegnõ, Könyves Kálmán felesége, akit csalárdsága miatt a király elkergetett; 2. a csalárdság birodalma és nyelve, nem ismer határokat; 3. a modern élet gránittalapzatát képezõ hazugságok összessége. Centrum párti színtelen, szagtalan, átlátszó kommunista. D-209 a Bm. III. Fõcsoportfõnökség által kibocsátott tombolaszám, politikai tisztséget, akár miniszterelnökséget is lehet nyerni vele. Emberközeli intézkedés – emlékezés július 4-re – állampolgárok arcának, testének haladó, baloldali, szabadelvû és demokratikus megdolgozása rendõrileg; gumibottal, pajzs élével, csizma orrával stb. tehát sosem vízágyúval, könnygázgránáttal, tömeg közé lövetéssel, etc. Utóbbiak is haladók, baloldaliak, meg demokratikusak és intézkedések, ám nem emberközeliek. Elvtárs elvtelenek gyüledékében ma is használatos megszólítás. Európa varázsige 1. a Mennyország új neve, vö.: Kommunizmus; 2. cifra palota, amelyben nem élnek Magyarok; 4. nádpálcás iskolamester, kiképzett gondolatrendõrök vele rémítgetik a népet: mi lesz, ha ~ megtudja? Európai varázsige fejlett, tökéletes. Pl.: amennyiben a prostitúció, a pornográfia, az erõszak, a konzumidiotizmus, a narkománia, a kábítószer-kereskedelem stb. ~, akkor üdvözlendõ és Magyarországon haladéktalanul bevezetendõ. 1956 dicsõséges ellenforradalmi népfölkelés, hagyatékára hóhérai is igényt tartanak. Legötvenhatosabbak az ötvenhetesek – rögtön a rendszerváltás után jelentkeztek a forradalom hagyatékáért.
A Gyurcsány-kormány tulajdonképpen úgy járt, mint összes elõdje, mint valamenynyi szovjet, leninista, sztalinista és késõbb gulyáskommunista kormány: születése pillanatában megbukott – és mégis fennmaradt. Ez a huszadik és most már a huszonegyedik század legnagyobb rejtélye, a történelem legnagyobb újdonsága, a Nagy Kivétel. Az élet, a történelem örök háborújának vastörvénye, hogy a faj fennmaradásának erõsebb képviselõje, a terjeszkedésnek és az élettér bõvítésének következetesebb vagy ravaszabb uralkodója, a legkomolyabb kaszt, az alkalmasabb, a jobb, az erõsebb felülre kerül, s még ha idõlegesen vereségek is érik, felül marad, mert nem joga van rá, hanem mert õ teremti a jogot, a törvényt. A nép harci szolidaritását csak ez a hiteles erõ szervezheti. A kommunisták és a liberális kommunisták esetében ez fordítva van: a 8
Euró bevezetése vallás szentséges bankmûvelet: a forint centté avatása. Érdekházasság a meztelen csiga tetszett neki, de a házasat vette el. Fekvõ rendõr pozitív kátyú. Felelõs aki egy árva buznyákot sem akar megtéríteni az általa okozott kárból. Felelõs hazafiság nemzet- és honárulás (Gy. F.) Keller rablók tolvajkiáltó automatája. Kellerezés gazságszolgáltatás. Kocsmafilozófus Max Károly Kereskedelmi tévé vétkesek közt cinkos, aki nézi. Kommunikálás beszéd, ami ugyanabból a különös anyagból van gyúrva, mint a kommunisták (J. V. Sztalin). Narkó a mámorról való lemondás a kábulat kedvéért. Posztkommunista a rendszerváltozás után is a posztján maradt kommunista. Privatizáció haza árulás Szájmagyar nemzetiszín garatszag. Tudományos világnézet hiszem azt, amit tudnom kellene, és tudni próbálom azt, amiben hinnem kellene. Nem igen, nemigen, de. Igen nem, dehogy, mégsem. Politikailag korrekt beszédetek ne legyen se igen; se nem. Politikai szatíra három kötetben I. kötet: Magyarország miniszterelnöke Horn Gyula. II. kötet: Magyarország miniszterelnöke Medgyessy Péter. III. kötet: Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc. Sajtó prés, mellyel Igazság levét kinyomják, és közbódításra alkalmassá teszik. Sajtószabadság a Szocializmusban állami monopólium a Közvélemény Manipulálására; 2. ma a rendszerváltozás elõtti monopolisták monopóliuma a Közvélemény manipulálására. Személyes garanciát vállalok fityisz az orrodra. Szövegelés Z. azért nem képes abbahagyni, mert nem tudja, hogy mirõl beszél. Tejüvegzseb-program (tejel?knek és tejeltet?knek) Történelem az élet tanítómestere – kár, hogy alig akad növendéke.
nép önfeladását szervezik meg és ezen keresztül uralkodnak. Tudatában vannak alkalmatlanságuknak és ezért a társadalmat döntésre képtelenné teszik. A kommunisták és most már a szociálliberálisok az életet megszervezni nem tudják. Alattuk összeszûkül az élettér, a nép nemcsak velük szemben, hanem idegenekkel szemben is alávetettségbe kerül, õk semmilyen tekintetben nem jobbak azoknál, akiket forradalomnak álcázott, hazudott puccsokban leváltanak, anarchiákkal szétzilálnak, esztelen gyilkolásban, vagy demokráciának álcázott választásokon legyõznek, nincsenek is használható terveik, elképzeléseik, nincs szakértelmük, nem jobb katonák és nem képzettebb elmék és mégis, fellépésük elsõ pillanatában bebizonyosodó alkalmatlanságuk ellenére rendszerük, kormányuk fennmarad. Idõ-vel aztán még azt a képességet is
Czakó Gábor
megszerzik, hogy rossz, összeomló rendszerüket megreformálják, ezzel hosszabbítva meg saját uralkodásukat. A Gyurcsány-kormányról hivatalba lé-pésének, eskütételének pillanatában kiderült, hogy halvány fogalma sincs, mit kezdjen a magyar állammal, a rendszerrel, a gazdasággal és a kultúrával. A kormányt egy inszeminátori tudású blogíró vezeti. (Az inszeminátor az a ménesalkalmazott, aki a csõdör illetékes szervét a nemzés aktusakor bepászítja, hogy a fogamzás teljesüljön.) Kormányában, az egy Szilvásyt kivéve, még így is õ a legnagyobb fej, pontosabban a többiek, a kormányba bevett orvosok, politikusok, jogászok elismerik, hogy a blogíró a fej, s dicsérik kórusban. Szilvásy más eset. Õ a nagy túlélõ, és széles körû ismeretekkel rendelkezik minden elõzõ kormány viselt dolgairól. Nincs olyan maffia, jó ha figyelünk
amelyrõl nem rendelkezik belsõ adatokkal. Nélkülözhetetlen. Õ nemcsak azt mondja meg a blogíró-inszeminátornak, mint amit Horn Gyula hódolt el neki a jelölõ kongresszuson: „jól csinálod, Feri!” – az ember szinte látta a karámot, a kifutót, felhorkanó csõdört –, hanem Szilvásynak arra is van bátorsága, hogy kimondja: „nem jól fogod, Feri, vaskézzel kell.” – És akkor Feri vaskézzel. Mindez azonban nemcsak tréfás, hanem tragikus is. Semmi esélye sincs ugyanis, hogy ez a bepászító kormány megbukjon, eltûnjön. A társadalom elégedetlen, de mozdulatlan. Egyes kormányhoz közelálló véleményformálók szerint a nép csak puffog, és késõbb már még puffogni sem fog, mert megszokja a nyomort. Más hasonszõrûek szerint azért nincs nagyobb elégedetlenség, mert mindenki tudta, hogy ennek kell következnie. Pontosan az ellenkezõjét ígérték ugyan, de mégis mindenki tudta, hogy reformokat kell bevezetni és a reformok megszorításokat jelentenek. Azt még nem mondják, hogy mindenki önként és dalolva vállalja a saját magát illetõ megszorításokat, de ennek is eljön az ideje. Lesznek felajánlások, Gyurcsány- és Apró-mûszakok, Kóka-hetek, amikor õkelme tüntetõen nem vált öltönyt egy hétig, bár kétszáz van neki, és ugyanabban a ruhában vezeti a helikopterét, mint amiben a kormányülésrõl késik el. Minden lesz. Az elszegényedett falvak, amikor földjüket már az utolsó ölig eladták, népviseletbe öltözve fogadják az új földesurat vagy földesurakat és egyöntetûen beiratkoznak egy holokauszttagadás-ellenes tanfolyamra. Vállalva a tandíjfizetési kötelezettségeket. És ha elfogy az erdõ és gáz sem lesz, vagy nem tudják megfizetni, felaprítják a kopjafákat. Mert mindent el lehet képzelni a nemzeti önfeladásnak ebben a közegében, amiben élünk. Ha valahol van, hát itt van a kommunisták és liberálisok bukást követõ folytonos fennmaradásának titka. A nemzeti önfeladásban, amelyet õk fejlesztenek ki. Ez az egy, amihez jobban értenek mindenkinél. Avagy hogyan tudja elérni ez az inszeminátor-blogíró kormány, hogy egy olyan tisztes, õsz társaság, mint a Nemzeti Kör, amelynek átlagéletkora messze hetven fölött van, és amelynek minden tagja személyes tapasztalatokkal rendelkezik a kommunista-liberális hatalommegragadási és -megtartási technikák mibenlétérõl, éppen most adjon ki egy nyilatkozatot Orbán Viktor kétségtelen hibáiról, amikor az inszeminátor éppen bepászít? Mivel nem mindenki ismerheti a Népszabadságban közreadott nyilatkozatot, amely egyébként magát a Kört is megosztja, röviden ismertetem a lényegét. A Nemzeti Kör azt mondja, hogy Orbán azért vesztett, mert nem volt elég mérsékelt, mert a radikalizmussal kacérkodott és a vereségbõl le kell vonnia a következtetéseit. A jövõben semmi radikalizmust nem engedhet meg magának. Mert az jó ha figyelünk
nem európai. Hozzá kell tenni, hogy ennek a társulatnak oroszlánrésze volt Orbán kormányra segítésében. Orbán 1998-ban „kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet” jelszóval és programmal került hatalomra. Ezt a programot a radikális gondolkodású magyar értelmiség és a nép is kevesellte, elsõsorban a MIÉP, amely akkor bekerült az Országgyûlésbe és követelte az elmaradt rendszerváltás végrehajtását, a privatizáció felülvizsgálatát, a külföldi tõkéhez való alárendelt viszony megszüntetését, a bankok túlhatalmának letörését. Ezt Orbán nem hajtotta végre, amit tett, az csak látszatintézkedések sorozata volt, pótcselekvés-bajnokság. 2002-es vereségének ez is oka lehetett. A nép többet várt tõle. A Nemzeti Kör azonban nem errõl beszél, hanem éppen ellenkezõleg, még a pótcselekvéseket is sokallja. Ez megdöbbentõ. Valahol ebben van a szociálliberális fennmaradás titka. Gyurcsány és az a nemzetközi tõke, amely letarol itt mindent, váratlan segítséget kap onnan, ahonnan éppen az ellenállás megszervezésének kellene szétáradnia. Ez tulajdonképpen az egész magyar élet alapkérdése. Az elmaradt, félrefutott rendszerváltás óta nincs tragikusabb terhelésû magyar kérdés. Ezt, ha valakiknek, ezeknek a nagy öregeknek kellene tudniuk. Emlékezzünk csak: mekkora radikalizmus volt a Nyugat gyõztes részében, Amerikában és az akkor még vele szövetséges sztalini rendszerben akkor, amikor a legyõzött, porig bombázott, szétvert Németország és Magyarország rendszerét kellett megváltoztatni és vele egész Európáét? Kérlelhetetlen, halálos, nürnbergi per kegyetlenségû, Magyarországon népbírósági kegyetlenségû volt ez a radikalizmus. A legyõzött rendszer embereit felakasztotta, bebörtönözte, számûzte, kizárta a politikai életbõl, semmit nem hagyott meg a régi rendszerbõl, új pártokat teremtett, mindent újra kezdett. Tudta, hogy másként nem lehet. Amikor a hidegháború véget ért, s megnyílt a lehetõsége a szovjet rendszer lebontásának, senki nem követelt nürnbergi radikalizmust, halálos ítéleteket, de nagytakarítást igen. Az a belátás, hogy a halálnak az az aratása, amelyik a második világháborút követte, nem ismétlõdhet meg, s nem lehet népeket, népcsoportokat, pártok százezres és milliós tagságát felelõssé tenni, bebörtönözni egy hoszszú korszak rossz, emberellenes politikája miatt, minden demokratikus és radikális gondolkodású ember, csoport, rendszerváltó tényezõ által elfogadott tétel volt. De nem ez történt. Nemcsak kommunisták, párttitkárok, sortüzet vezénylõk és végrehajtók akasztása maradt el, hanem kezükben maradt, sõt meg is erõsödött a hatalom. A régi rendszer átváltotta a hatalmát gazdasági és médiahatalommá, pozícióban maradt, Magyarországon már a második négy évben
kormányra került, és azóta olyan félelmetes erõvel szervezi újjá magát, hogy most már a Rákosi-féle parancsuralom és végletes központosítás is lazán szerepel a tervei között. Vagyis bebizonyosodott, hogy egy célszerû, a valóság elemeibõl, a nép életbevágó szükségleteibõl kiinduló, a helyzetet megoldó radikalizmus nélkül a nemzet megmaradása és függetlensége nem küzdhetõ ki. A hatalommal egy fordulóponthoz elérkezve nem lehet játszani. Mindig van egy pillanat, amikor nincs és nem lehet osztozkodás. Mert mindig az az erõsebb, bármennyire rossz is a rendszere, aki belül van, akinek az eszközök feletti rendelkezés a kezében van, aki a személyeket ismeri és kinevezi. Ezt a pillanatot Antall József játszotta el. Orbán Viktort egy választási vereség után, amelyért kétségtelenül felelõsséget visel, arra inteni, hogy folytassa következetesebben Antall önfeladó, megalkuvó politikáját, egyszerûen árulás. Nem politika, hanem nyálcsorgásos tejbepapizás. Mert Orbánnak, ha tisztességes önmagához és nemzete sorsához, most szembe kell néznie azzal, hogy az Antall és az általa is elkövetett hiba azon az úton, amelyen eddig járt, jóvátehetetlen. Ez azt jelenti, hogy azok között a koordináták között, azok között a paktumos feltételek és mindent a nemzetközi, zsidó elit számára biztosító feltételek között, a parlamenti játszadozás feltételei között, amelyek mostanra kialakultak, és ennek az inszeminátor-kormánynak a fennmaradását is szavatolják, a magyarság elpusztul. Innentõl kezdve világos, hogy egy ilyen választási rendszerben, egy ilyen médiahelyzetben, amiben vagyunk, élünk, vegetálunk, olyan változás, olyan kormányra kerülés nem érhetõ el, amelyik a magyar megmaradást szavatolja, a földet megõrzi a talpunk alatt. Innen kezdve bizonyos, kétségtelen, hogy forradalmi újrakezdést kell megkísérelni, elõkészíteni és megszervezni. Bizonyos, hogy radikalizmus kell. Valamit el kell vágni, valamit ki kell zárni, valamit meg kell tenni, mert elpusztulunk, hamarabb, mint gondolnánk. A radikalizmus nem önmagában való rossz dolog, ahogyan ma beállítják. A radikalizmus a korszakváltás eseti megoldása, célfegyvere. Az egyszeri megoldás és nem a tartós kormányzás módszere. Ha tartós kormányzássá válik, mint Hitler és Sztalin esetében, akkor elképzelhetetlen pusztítást okoz. Magyarországot különösképpen nem lehet tartósan radikális kormányzás alatt tartani, s ezt senki nem is akarja és nem is akarta. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy egy pillanatban nem kell átütõ radikalizmussal cselekedni és mindent szovjetest, minden nemzetellenest elvágni, minden olyan politikát és minden olyan hatalmat lehetetlenné tenni, amelyik a nemzet megmaradásának, élettere betöltésének útjában áll. 9
Ez kétszerkettõ. A jó tanács a Nemzeti Kör részérõl tehát az lett volna: most megbuktál, elvesztetted a választást, ez jó alkalom arra, hogy mindent átgondolj és kezdd el a szervezkedést egy döntõ ütközetre. Ennek a döntõ ütközetnek kétségtelenül bizonytalan a kimenetele. Az Európai Unió, amelybe a megalkuvások sorozataként, Orbán felelõs közremûködésével is, ennyire elõnytelen feltételek között mentünk bele, nem engedélyezi azt a radikalizmust, ezt a forradalmat. Most tehát nehezebb, de nincs más út. A jó tanács az lett volna: készülj, hibáid megbocsáthatók, ha harcra szervezkedel, mert már nincs más megoldás a magyarság számára, csak az ellenállás, a kitörés a gyûrûbõl. A radikális megoldásnak, a valamilyen új formájú forradalomnak a következõ alapkérdések megoldására kell irányulnia: a médiumhelyzet, a hazudozás és a nép félrevezetésének a rendszere nem maradhat fenn, az ok-
tatás és képzés, a nép tudatlanságban tartása nem folytatható, fel kell építeni a saját felemelkedés, a nemzeti-népi alapú felemelkedés rendszerét, a ma-gyar pénz felett a magyar nép rendelkezhet, csak arra lehet pénzt, adót fordítani, ami a megmaradást szolgálja, és ezért a külföldi tõkéhez való viszonyt, az alávetettség rendszerét erõszakosan meg kell változtatni, a földet meg kell tartani, és a demokrácia alapelemeit, az önkormányzatokat nem szabad hagyni lebontani. Ehhez ezt a inszeminátor-kormányt el kell kergetni, új banktörvényt kell alkotni, a bankokat roppant keményen meg kell adóztatni a külföldi tõkével együtt, és a hazudozó média intézményeit, stúdióit szét kell kergetni. Függetlenül attól, kinek-minek a tulajdonában vannak. Ez népi forradalom, amit azonban a nép már elöregedvén nem tud elkezdeni sem, tehát felülrõl kell megszervezni. Elõ kell készí-
Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke a következõ kijelentéseket engedte meg magának az elmúlt héten: – hiba volt ötszázalékos áfa-könnyítést adni, hiba volt rózsaszínûre festeni a gazdasági égboltot, másrészt pedig most nyíltan be kell vallania, 2007-ben ötszázalékos – mások szerint nyolcat mondott – infláció várható, amelyet részben õk gerjesztenek, de ezt ugyancsak õk, ez a mai magyar kormány – ez a mostani ígéret – 2008-ban visszacsavarja háromszázalékosra. Ha nagyon enyhén és diplomatikusan akar az ember fogalmazni, a magyar kormányt és a fejét a komolyan vehetetlenség felhõje lengi körül. Ha pontosan, akkor azt, hogy klinikai eset. A valóság ennél komorabb. A forint az euróhoz mérve 10–15 %-ot romlott, tehát sok mindenért, áruért és szolgáltatásért már ennyivel többet kell fizetnie az állampolgárnak. Az ötszázalékos áfa-csökkentésnek akkor, s ezt õk is bevallották, nem lett számottevõ hatása az árakra. Majd most az ötszázalékos emelésnek lesz! Pusztán a megszorítások hírére sokan vesztik el állásukat, hagyják abba tanulmányaikat, mondanak le felújításokról, családi beruházásokról, kezdik el a meghúzott nadrágszíjjal való élést, vagyis alkalmazkodnak egy leszorított, lecsavart, egy másodrendûvé utasított élet kényszerûségeihez. Ez a hanyatlásban, népességfogyásban, súlyos önértékelési zavarokban vergõdõ nemzetben további betegséget idéz elõ, sietteti a közelgõ véget. A kormányt mindez nem érdekli. Ez megint egy diplomatikusabbik megfogalmazás, mert a kormány valójában sietteti a magyarság kimúlását. De ha ez így van, márpedig így van, akkor ezt a nemzet nem tûrhetné el. Ez olyan súlyos vád, amiért felelni kell. De ha ezt is egyszerûen elhallgatják és csak az a néhány tízezer ember vesz róla tudomást, aki ezt az újságot olvassa és lényegében véve az sem csinál semmit, akkor ez így együtt a nemzeti tehetetlenségnek, gyávaságnak, letörtségnek olyan keveréke, olyan halálos mérgezettsége, amely tulajdonképpen már maga a vég. Mostanra már tulajdonképpen csak ez az egyetlen kérdés marad: miért tûri el a magyarság ezt az állapotot? Maga is vágyik a mindent elföldelõ, lezáró nemzethalálra? Elege van a huszadik század tragédiáiból, megalázásaiból, vereségeibõl és átadja a helyét önként az idegeneknek? Egy olyan, eddig ismeretlen lelkiállapot lett úrrá rajta, amely megoldásnak látja az önfeladást és a kimúlást? Esetleg a halált siettetõ, a szegény népet a reformjaival halálba taszító kormány, a globalizmus, a bankárkaszt, a médiasztárok nélkül is ezt tenné, mert haláligénye már mélyebb rétegekbõl táplálkozik, mert a nép õsi, közös 10
teni, példát kell mutatni az engedetlenségben. Ha most a nagy öregek Orbánt arra biztatják, hogy legyen még simulékonyabb és készüljön a középvonal menti bakugrásokkal, jobbra-balra riszálásokkal egy következõ választásra, akkor ezek az öregurak nagyon rosszat tanácsolnak. Kiestek az idõbõl? Vagy félnek valamitõl? Ne féljenek, kedves nagy öregek! Lesz kényelmes öregotthon, az új forradalom nem fogja büntetni a radikalizmus elcsámcsogóit, pipa is finom dohányokkal és sok táblabírós anekdota, sõt tejbepapi is. Orbánt pedig akkor kell leváltani és esetleg ugyanebbe az otthonba beutalni, ha ezt az ideiglenes, egyszeri radikalizmust nem kezdi el megszervezni, ha továbbra is azon mesterkedik, hogy kiüsse és elvegye a szavazóit azoknak, akik ennek a megváltó radikalizmusnak a szószólói. A megváltó elhatározást nem lehet a végletekig halogatni. Forrás: Csurka István
bölcsessége, tapasztalata, véráramlása már sokkal õsibb idõk óta suttogja neki ezeket? Nagyjaink szinte mindannyian szembenéztek ezzel a halál-meghatározottsággal. .„Én a halál rokona vagyok” – tört föl Ady Endrébõl, és nem csupán saját sorsa halállal megvertsége miatt. A halál itt fizetõeszköz és éppenséggel az ország vér szerint, történetileg legmagyarabb vidékein a leggyakoribb. S ugyanitt a terméketlenség párban jár a halállal. Kell ide Gyurcsány? Kell ide politika? Megy ez magától. A magyar alkatnak, a történelemben kiformálódott jellemnek van egy másik, ugyanennyire meghatározó vonása is: a váratlan kitörésre való hajlandóság. A gondos koporsókiválasztás és a sírgödörásás tenyérköpködései közben hirtelen nagyot fordulhat a dolog. Valaki elkiáltja: ne még! Ne most! Ne ezeknek a kezébõl. Elõbb vagdalkozzunk egy kicsit – velük. Ez a hirtelenség, ez az elõkészület nélküli kitörés, a terep átrendezése tervek nélkül, avagy egy képtelen, önmagunk által sem értett kényszer éppannyira sajátunk, mint a halál-vágy. S a kettõ talán össze is tartozik. A mai helyzetre lefordítva: Gyurcsány nincs és nem is lehet biztonságban, és a betelepülõk és a föld megvételére kiszemeltek sem lehetnek, mert ez az említett felkiáltás elhangozhat. Bármikor. Most és holnap, minden látható ok nélkül. Nem a háromszáz forintos benzinár fogja kiváltani, hanem talán egy felismerés: ez az elit packázik velünk. Mert mi, „eltévedt lovasok”, kunsági fik, bihari betyárok, végvári vitézek és sorsunk sírásói, magunk Pató Páljai, miközben azt, hogy valakik a halálba terelnek eltûrjük, sõt még segítünk is nekik, egyszer csak a „packázik velünk!” felkiáltásra csatasorba rendezõdünk és felgyújtjuk a Mol-kutakat. Nem a benzin elviselhetetlen drágasága miatt, nem is a magas adótartalom miatt, amely miatt racionálisabb népek tennék, hanem pusztán azért, mert valaki packázást kiáltott. Mert ilyenek vagyunk. Gyurcsányék, Demszkyék most elkezdtek packázni velünk. Mivel a magyar lélekhez semmi közük, gyanútlanul, hatalmuk, globalista, nemzetközi, izraeli támogatásuk fedezékébõl teszik. De a magyar tûzhányó akármikor kitörhet. Itt a gyötrés mehet vég nélkül. A kubikosnak a kései utóda is élvezetét leli az öngyötrésben. De packázni tilos. Mert hát nem minõsíthetjük immár pusztán klinikai esetnek azt, aki az egyik pillanatban elismeri, hogy helytelen volt azt hazudnia, hogy rózsaszín a gazdasági égbolt, a másikban pedig már azt mondja, hogy most viszont helyes szándékosan öt-hat-nyolc százalékos inflációval sújtani az eddig a rózsaszín égbolttal becsapottakat, s ezt a nyolc>> jó ha figyelünk
A Polgárok és Polgármesterek Szövetsége az Élhetõ Magyarországért Párt ezúton állapítja meg: Magyarországon polgárháború dúl a Nép és a Kormány, valamint lakájaik és a megtévesztett honfitársaink között. Ebben a polgárháborúban nem fegyverek dörögnek. Ez egy „hideg“ polgárháború, amely azonban így is elhozza a szabadságot a Magyar Népnek! Néhai Antall József miniszterelnök azt mondta! – „Tetszettek volna forradalmat csinálni!“ Nem tetszik! De csinálunk! Másként, mint mások! Nem erõszakkal, hanem összefogással, nevünk vállalásával, tüntetéssel, síppal, dobbal, nádi hegedûvel, vagy egyszerû fazékkal és sok füldugóval. Holnap, 2006. július 4-tõl folyamatos tüntetés sorozat indul a Parlament elõtt. Elkezdõdik a végsõ visszaszámlálás, amely október 23-nál nem fog tovább tartani! A tüntetések addig folytatódnak, amíg Gyurcsány Ferenc és „bandája“, valamint az ország tönkretételéért felelõs politikusok el nem takarodnak a Magyar Parlamentbõl és a közéletbõl, és oda nem kerülnek, ahová valók! Gyurcsánynak, talán, ha vért, verejtéket és könnyeket ígért volna, mint egykor Churchill, akkor lett volna annyi esélye, hogy a számolatlanul szétkürtölt hazugságot és megtévesztést, országrontó bûnei mellett, nem írnák a számlájára. De õ mást ígért! S, hazudott, mint az elmúlt 16 évben az összes parlamenti politikus! Belõle nem lesz magyar Gorbacsov! Gyurcsány neve rövidesen a leggyûlöltebb név lesz hazánkban és csak egyetlen dolgot fog fémjelezni. A rendszerváltozásnak nevezett vagyonváltó, népkifosztó hazaárulás szinonimája lesz! Ne feledjék! A Haza nem más, mint családjaink egymást óvó-védõ közössége. Akik az elmúlt 16 évben családjaink többségét megfosztották a napi biztonsággal élhetõ
élet lehetõségétõl, azok mind elárulták Hazájukat. S, most, az Úr 2006. esztendejében, egy hazugságokkal és ámításokkal megnyert választás után, a magyar néppel akarja megfizettetni a politikai „elit“, az ellopott nemzeti vagyont! Nem hagyjuk! A magyar parlamenti demokráciáról az elmúlt 16 évben bebizonyosodott, hogy csak a pártként felcimkézett bûnbandák érdekeit szolgálta! Nincs tovább! Még sokan nem látják, de már itt van! Polgárháború sújtja az országot, egy hideg polgárháború, amelyben a tisztességes, ám kifosztott és becsapott polgárok vívnak meg az elmúlt 16 év tolvaj politikusaival, lakájaikkal és megtévesztett, félrevezetett híveikkel. Nincs kegyelem! A visszaszámlálás holnap, július 4-én megkezdõdik! Az út, amelyet a bûnözõ politikusok most számunkra, mint kényszerpályát, kényük – kedvük szerint kijelöltek, – ha végigmegyünk rajta – bennünket a pokolba visz, kisiklatva a normális vágányról újból, több generáció életét, õk pedig eltüntetik az elmúlt 16 év bûnös cselekedeteinek minden nyomát és az adóforintokból lopott milliárdokkal svájci és más bankszámláikon, évtizedekig hangosan röhögnek rajtunk luxus jachtjaikon az Adrián vagy a francia Riviérán. Holnap, 2006. július 4-e, a magyar nép többségének „hideg“ polgárháborúja, az ELLENÁLLÁS KEZDETE, amely az eliminálódott magyar politikai elit végének kezdetét, a magyar nép szenvedésekkel teli évtizedeinek közelgõ végét jelenti. Polgárok! A holnapi naptól vigyázó szemetek a Kossuth térre és Kõrösi Imrére vessétek. A parlamenti demokráciát fel kell számolni és az életben maradáshoz, a napi, él-
százalékos sújtást õ maga a rákövetkezõ évben képes lesz háromszázalékos, elfogadható mértékû sújtásra lecsavarni. Ez packázó, gõgös gengszterizmus. Így csak az a gengszter tud beszélni ellenségével, aki már ledobatta a másikkal a fegyvert a szõnyegre és a szõnyeget is kihúzta alóla és már élet-halál ura. Mindjárt lõ. Így lehet. Ez az érvelés a gengszter érvelése. Így nekem el kell fogadnom, hogy õ ugyan hibázott, de jogosult tévedõ maradt, így el kell fogadnom, hogy az, amit eddig nem tudott megcsinálni, és most nem is akar, azt majd egy varázsütésre, kétezer-nyolcban megcsinálja. Háromszázalékosra lecsavarja az inflációt. Ez az állig felfegyverzett gengszter és a már fegyvertelen áldozat viszonya – költségvetési tételekben, reformokban és ígéretekben kifejezve. Az ígéretekre van fedezete a gengszternek: az ólom a töltényben, a tárban. Mindenre ez a fedezet. Csak idõnként más fedezetek említtetnek. Koronként más a fedezetdivat, de mióta eldördült az Aurora ágyúja, és az a bizonyos Lenin nevû gengszter tartja ránk a fegyverét, majd pedig most néhány tengerentúli lakáj, Izrael Állam washingtoni fõudvaronca beszél hozjó ha figyelünk
hetõ élethez pedig meg kell teremteni a megyék vagy régiók autonómiáján alapuló szövetségi köztársaságot! A megyékre kell bízni, hogy hol és milyen régiót akarnak és akarnak-e egyáltalán. De a gazdasági autonómiát meg kell adni számukra, és be kell vezetni az egyszintû demokráciát, ahol a nép helyben, többséggel, közvetlenül megválasztja képviselõit – akik visszahívhatóak lesznek -, s akikbõl nemcsak a megyék, de a régiók és a kétkamarás parlamenttel vezetett törvényhozás is választja vezetõit! Az összes országrontó politikust a közügyektõl életfogytiglan el kell tiltani! Nem választhatnak és nem lehetnek választhatóak! Az önkormányzatoknak kell a hatalom pilléreinek lenniök, legyenek azok bár a legkisebbek, s a polgárokat minden esetben meg kell kérdezni, ha sorsukat jelentõs mértékben befolyásoló kérdésrõl döntenek. S a nép döntésétõl eltérni nem lehet! Ez az egyetlen út, s rövidesen Európa országai is követni fognak minket, mert Európa gazdasága ugyanazon okból dülöngél, mint Magyarországé. Hozzá nem értõ, tolvaj politikusok döntenek – saját üzleti érdekeik szerint – gazdasági kérdésekrõl! Tisztelet a kivételnek, mert vannak országok, ahol az egyes régiók, vagy megyék maguk dönthetnek saját gazdasági dolgaikról, amelyek polgáraik hogylétét alapvetõen meghatározzák! Európa követni fog rövidesen bennünket, épp úgy, mint követte az Aranybullában megfogalmazottakat! Mindenhetó Isten, kérünk Téged! Sújts le a gonoszokra, akik hazánkban a hatalmat bitorolják, s ha lehetõséget és képességet adtál nekünk a változtatásokhoz, adj erõt, s hitet, hogy hazánk családjai többségének jólétet tudjunk megteremteni! Dr. Kõrösi Imre, Dr. Tímár György Kozenkay Jenõ a PPSZ elnöksége
zánk a hegyrõl, ahonnan az 1848-as forradalmunkat leverõ osztrák abszolutizmus akarta ágyúztatni és sakkban tartani a rebellis fõvárost. Ekkora ízléstelenséget még nem követtek el egyszerre két forradalmunkkal szemben. Azóta tudnunk kell, hogy nincs más viszonyunk a hatalommal, amely meg-megreformál bennünket, biztosítja, vagy nem a vallásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot, és el-elveszi a kis motyónkat – mint a gengszter és az áldozat viszonya. Nincs más! Így hallgassátok Gyurcsányt és az ígéreteit és amint megtagadja a saját ígéreteit és újabb megtagadni valókat ígér. És így hallgassátok az õ kedves ellenzékét is, amelyik úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a gengszterrel áll szemben. Tudja. Az ellenzék is packázik velünk. Amit tehát itt most elõadtam, akármennyire halálosan fáradtnak látszik is benne a nemzet és az elõadó és mindenki, mégsem más, mint egy reménykedõ helyzetjelentés. Magyarok! Azt hiszem, ütött az óránk, a vulkáni óránk: Gyurcsány elkezdett packázni velünk! Forrás: Csurka István
11
Jó, ha a miniszterelnök elismeri a hibákat, de még jobb, ha el sem követi õket. A kormányzati mea culpa intézményét Medgyessy Péter honosította meg. Volt is nagy öröm a szocialista törzsszavazók között, hogy íme, az emberközeli politika, amely beismeri, ha hibázik, tehát már megérte leváltani Orbán Viktort. Persze nem arról volt szó, hogy a szocialista miniszterelnök a 100 napos programok kapcsán a jövõ felélését meg a második Bokros-csomagot emlegette volna, hanem az egyirányú társadalmi párbeszéd miatt pironkodott, mondván, a kormány nem magyarázza el rendesen az ország népének a hatalmas sikereket. És a baloldali értelmiség is ezt harsogta; azok a véleményformálók, akik ma teli szájjal éltetik a reformokat meg a prereform megszorítást, négy esztendeje még azért pirongatták a liberoszociális kabinetet, hogy adja el magát ügyesebben. Rossz a kommunikáció – ez volt a baloldal legnagyobb szívfájdalma. És most ismét van emberarcú kormányfõnk Gyurcsány Ferenc személyében. Aki nagyon bátran odaáll a választópolgárok elé, és egy napilapnak adott interjúban bevallja, hogy hibáztak, amikor belecsaptak az áfacsökkentés hangzatos és az akkori helyzetben legalább annyira káros programjába, és talán az sem volt szerencsés, hogy a kam-
12
pányban nem beszéltek az államháztartás valóságos állapotáról. Hát köszönjük szépen, miniszterelnök úr, de az igazság az, hogy ez az a fajta õszinteség, amibõl inkább nem kér az ember. Hiszen ki szereti, ha az arcába mondják egyenest, hogy megszívattalak ecsém, brutálisan, átvertelek, de most már gyere, oszt borulj a keblemre, és legyünk igaz barátok. A kínai piacos sem szalad a vásárlója után a pénztártól való távozást követõen, csak hogy beismerje az Adios márkájú cipõvel elkövetett stiklit. Gyurcsány Ferenc tehát téved, amikor bûnbánatot színlelve kijátssza a Medgyessy-kártyát, ezzel a kormány ugyanis nemcsak a pénzt, de az illúziót is elveszi saját választóitól. A szerencsétlen MSZP-szimpatizáns honpolgár ott áll zsebszámológéppel a kézben, és épp azt kalkulálja, hogy jobbik esetben ötven-, rosszabbikban meg nyolcvanezer forinttal csökken a család költségvetése, és egyszerre rádöbben, hogy nagyon, de nagyon rossz üzletet kötött. Néhány hete minden rendben volt, kizárólag Orbán Viktor veszélyeztette a nagy jólétet, de szerencsére Gyurcsány Ferenc a televíziós vitában tisztességesen helyre tette a fõhuhogót. Erre most meg kiderül, hogy az ellenzék vezére tulajdonképpen alulértékelte a helyzetet, mert máris háromszáz forint a benzin ára, és ki
tudja, hol áll meg, az eleinte rosszul, majd annál jobban kommunikált sikersztorikról pedig bebizonyosodik, hogy külön-külön is felértek egy-egy gazdasági tatárjárással. A Sulinet szép csendben kimúlt, igaz, csak miután a legkevésbé sem rászorultak televásárolták magukat államilag támogatott high-tech cuccokkal. Pedig milyen büszke volt Magyar Bálint a programra. Nem telt el hét, hogy ne tartott volna sajtótájékoztatót a dinamikusan növekvõ értékesítési adatokról. Mondjuk ki az a Magyar Bálint, nemde bár? Aztán az eva. Ami miatt (is) még irigyelt minket a fejlett világ, de Európa minimum, pedig csak elõszobája volt a kínkeservesen, csigatempóban felfelé kapaszkodó középréteg általános megnyomorgatásának. Az evát választó vállalkozó ugyanis most azzal a furcsa helyzettel találja magát szemközt, hogy ha a pénzügyminiszter elképzelései valóra válnak, akkor kevesebbet visz majd haza, mint ha alkalmazott lenne. Hab a tortán, hogy az új szisztéma a vállalkozás mûködtetéséhez szükséges költségeket nem veszi figyelembe, így október 1-jétõl az egyszerûsített rendszerbe tartozó polgárok tényleg rosszabbul fognak élni, mint négy éve. Azok is, akik tavasszal még kiröhögték a Fidesz pesszimista óriásplakátjait. Forrás: Dévényi István – gondola
jó ha figyelünk
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, amikor épp a második nem tetszettünk forradalmat csinálni napjait éljük. A lúd most már iszonyúan kövér: 300 forintos benzin, 285 forintos euró, általános adóemelés, új sarcok kivetése, reálbércsökkenés, tandíj, meg még ki tudja mi, amirõl Gyurcsány Ferenc egyelõre nem írt a blogjában, de fog. Az átlagosan polgári uniós országban ilyenkor már javában totális utcai zavargásba torkollanának a szakszervezeti tiltakozások meg a diákok demonstrációi. Persze ez így nem igaz, mert átlagosan polgári ország nem jutna soha olyan helyzetbe, hogy a saját magát váltó kormánykoalíció nemcsak a választókat, de önmagát, az Európai Uniót, a világot, tulajdonképpen mindenkit átverjen. Idehaza viszont semmiféle autógyújtogatástól, és a fortyogó demokrácia egyéb megnyilvánulásaitól nem kell tartani, mert mi, magyarok, a kuruc meg negyvennyolcas génekkel bíró nemzet, összeomláskor is megelégszünk a kisfröccsös pohárba, harminc Celsius-fok fölötti kánikulában pedig a söröskorsóba lihegett rebellióval. Hála néked szocializmus. Persze az ilyesféle okoskodás is csak arra jó, hogy holnapután minimum három, nem annyira ellenzéki lapban megjelenjen a hír, jó ha figyelünk
hogy a Heti Válasz lázadást vagy mit szít, és rendzavarásra szólította föl a lakosságot. Az igazság ugyanis mostanában nem sokat ér, hiszen személyesen a miniszterelnök intézményesítette a hazudozást, amikor kijelentette: a választási kampányban nem az volt, hogy õ nem mondott igazat, csupán nem bontotta ki a valóság minden részletét. Ami Gyurcsány Ferenc szerint „politikailag racionális volt, mert megteremtette egy igaz fordulat esélyét. És fordítva: a közerkölcs szerinti igazság politikai hazugság lett volna.“ Hát ide jutottunk. Se erkölcs, se norma, se semmi, se pénz, se posztó, és a nagy semmi felett Gyurcsány Ferencek, Kóka és Veres Jánosok ülnek tort. A Fidesz nem is olyan régen még össznépileg körberöhögött szlogenje pedig lassan valósággá válik, mert október 1-jétõl tényleg rosszabbul fogunk élni, mint négy éve. A helyzet annyira trutyi, hogy még a szakszervezetek is ellenlépéseket fontolgatnak. Ami Magyarországon nagy szó, hiszen az úgynevezett érdekvédelmi szervezetek idehaza leginkább csak jobboldali kormányzás idején zsizsegnek, igaz, olyankor akár a mostaninál sokkalta piszlicsárébb intézkedések miatt is. De most fölkel a munkásosztály meg a parasztok, és sok évtizedes társadalomfejlõdési álom keretében csatlakoznak hozzájuk az értelmisé-
giek, hogy így együtt mutassák meg az istenadta nép erejét. Persze azért semmi komolyra ne tessenek gondolni, általános sztrájk meg ilyesmi kizárva, majd mûszak után lesz valami hepening a képviselõház elõtti placcon, szotyiárusokkal, mûanyag ládákból árult dobozos sörrel. És biztos néhány lufit is eleregetnek az egybegyûltek, mert az olyan korszerû tiltakozási forma. Ám várható egyéb civil megmozdulás is, amit a baloldali média jóindulatúan elõre megfojtott. Ügyes húzásról van szó: ha ma bárki a baloldali- liberlis kormány gazdaságpolitikátlansága ellenében szervezkedik, arra azonnal rásütik, hogy a Fidesz bérence. Hogy a legnagyobb ellenzéki párt áll a mozgolódás hátterében, egyenesen Orbán Viktor mozgatja a szálakat, és Varga Mihály találja ki a transzparensekre kerülõ szlogeneket, sõt, a rosszindulatúbb lapok még Révész Máriuszt is belekeverik a buliba. Mintha egyébként a Fidesznek nem lenne joga meg oka is, hogy megmozdulásokat szervezzen. Vagy odaálljon bármelyik demonstráció mögé. Csak hát mifelénk a demokrácia is olyan, amilyen; kussolós, pofabefogós, birkamód vágóhídra kullogós. És a negyven levélirogató értelmiségi is sunyít. Bizonyára könyvelõstül elfoglalja õket az evából történõ kimenekülés. Forrás: Dévényi István – gondola
13
Fodor Gábor szerint lehetett volna egy fokkal jobb koalíciós megállapodást is kötni. A liberális politikus beszél arról, hogy pártjában a kiszorítás politikáját érzékeli. Mit gondol az SZDSZ ügyvivõje egyik lehetséges riválisáról, Kóka Jánosról? Görög Zita vagy Oroszlán Szonja? Cseresznye vagy meggy? A kormány elsõ intézkedései adóemelésrõl szólnak. A programjukban épp ennek az ellenkezõjét ígérték. Az SZDSZ-nek és a kormánynak is nagyon nyíltan kell errõl beszélnie. Vannak pártérdekek, a párt programja nyilvánvalóan az, hogy ragaszkodni kell ahhoz, amirõl beszéltünk, azaz az adócsökkentéshez. De ott van az ország érdeke is, ami jelenleg az, hogy próbáljuk megteremteni a költségvetési egyensúlyt. Ezt pedig nem tudjuk megtenni adócsökkentéssel. De ezt nem lehetett a kampányban is tudni? Szerintem lehetett sejteni, de ennek a pontos részleteit nem lehetett tudni. Azt nem lehet állítani, hogy nem tudtuk, nem sejtettük. Az ellenzék épp ezzel jön, hogy eltitkolták az ország valós gazdasági helyzetét. Ezek szerint igazuk van? Hiba volt. Én is meglepõdve hallottam a pénzügyminiszter részérõl azt a nyilatkozatot [ami a választások utánra vonatkozó adatok vizsgálatának tiltására vonatkozott. – a szerk.] Nem lehet ilyet tenni, vannak alkotmányos kötelezettségek. És ezekbe beletartozik, hogy az embereket tájékoztatni kell a valós helyzetrõl. Megjegyzem, biztos vagyok benne, hogy ugyanez a választási eredmény született volna, ha a kormány világosan és bátran elmondja, hogy milyen helyzetre lehet számítani. Ráadásul más lelki helyzetet eredményezett volna. Mert akkor nem lehetne ezeket a kérdéseket joggal felvetni. Minek köszönheti a kormányoldal a gyõzelmét? Régi meggyõzõdésem, hogy a választáson nem az gyõz, aki többet ígér, hanem az, aki hitelesebbnek tûnik a választóknak. Magyarországon eddig az összes kormány azért veszített, mert elveszítette a hitelességét. De hát gyakorlatilag most is errõl, azaz a hitelesség eljátszásáról van szó, nem? Ezért tartom nagy problémának azt, ami most történik. Ennek a koalíciónak a legnagyobb értéke a hitelesség, ezért tudo nyerni, és most ezt teszi kockára. Nem a csomaggal, hanem azzal, ami körülöe van. Õszintén és tisztán kellene beszélni. Az SZDSZ határozo politikájának kell lennie, hogy ragaszkodjon a tiszta beszédhez. Ennek persze van rizikója, de hosszú távon biztosan bejön. Ezt viszont elég nehéz lesz érvényesíteni, hiszen most is utólag derülnek ki a dolgok. Sokan azt hihették a kampányban, hogy õszinte velük a kormány. Utólag azonban az derül ki, hogy sok mindenrõl viszont hallgattak. 14
Az SZDSZ-nek ebben a helyzetben egy olyan politikai alapállást kell elfoglalnia, amelynek az a lényege, hogy nyíltan, világosan elismerjük a saját felelõsségünket abban, ami az elmúlt években történt. Mi az SZDSZ felelõssége ebben? Mindannyiunk közös felelõssége, hogy nem szabad még egyszer olyan helyzetet elõidézni, amikor a választási gyõzelem és a siker érdekében nem teszünk meg bizonyos dolgokat. A költségvetési egyensúly érdekében már egy-két évvel ezelõtt is lehetett volna lépni. Csak ezeknek is lett volna politikai kockázata. Anélkül, hogy analizálnánk a múltat, egy cezúrát kellene húznunk. És a kormánynak – szemben az eddigi magyar politikai gyakorlattal – innentõl kezdve tisztán és õszintén kell beszélnie. El kell ismerni a felelõsséget, a hibákat, és ki kell jelenteni, hogy a jövõben ilyen többet nem lehet. Nagyon helyesnek tarom a miniszterelnök törekvését a költségvetési egyensúly helyreállításáért, illetve az átfogó reformok indításáért. De úgy látom, hogy most csak félúton vagyunk, és itt nem lenne szabad megtorpanni. Bizonyos lépéseket meg kell tenni, sokkal határozottabbnak kell lenni például az egészségügyi reformban, mert itt például az MSZP-ben van egy bizonytalanság. Szerintem az egy nagy dolog azonban, hogy a kormányfõ hajlik a népszerûtlen döntések meglépésére. Az, hogy Gyurcsány Ferenc a parlamentben kimondta, a kormánynak van felelõssége a történtekért, újszerû dolog, ami eddig nem volt szokás Magyarországon. Ezt nagyra értékelem, de ez nem elég. Az SZDSZ-nek kell a reformok és a változások motorjának lennie. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem szabad hagyni például azt, hogy a több biztosítós modell, azaz az egészségügy érdemi reformja csak 2008-ban, 2009-ben kezdõdjön. Az elõkészítést borzasztóan fel kellene készíteni, mert különben az egészbõl semmi sem lesz. Az adócsökkentésrõl is azt kell mondani az embereknek, hogy idén és jövõre szükség lesz az egyensúlyt segítõ lépésekre, de a 2008-as költségvetési vitában már dönteni kellene az egykulcsos adó bevezetésérõl, ami az SZDSZ-nek egy régi követelése. De pont itt jön a hitelesség kérdése. Tavaly évvégén öt évre vonatkozó adócsökkentés fogadtak el, ami aztán fél évig, mostanáig élt. Ez teljesen jogos, ez így van, de épp ezért fontos a tiszta, egyenes beszéd. Mert ha érzik a választók, hogy van egy õszinteség az irányukba, akkor ez a kormány is nyugod-
tan kiállhatna, és azt mondhatná: rendben, ezt elfogadtuk, de az ország helyzete miatt ezt nem tudjuk betartani. A mostani intézkedések megszorítások, ugye? Természetesen. De mögéjük kell állni. A kormányfõ helyesen látja a dolgokat, csak nem szabad hagyni, hogy félúton megállítsák. Nem szabad belemenni viszont abba sem, hogy az egyensúlyteremtés pusztán megszorítás legyen, mert átfogó reformok nélkül ugyanebben a helyzetben leszünk. Elégedett a koalíciós megállapodáshoz vezetõ úttal és az eredménnyel? Én nem tartottam szerencsésnek az SZDSZ 2002-es szerepvállalását. Az élet ezt igazolta is. A 2006-ost egy fokkal szerencsésebbnek tartom. Az egészségügy vállalása helyesebb és szerencsésebb. Van rá programunk és jelöltünk is. Emiatt az SZDSZ identitása a mostani szerepvállalás egy fokkal jobb, de jobbat is el lehete volna képzelni, ezen viszont már túl vagyunk, úgyhogy errõl nem akarok bõvebben beszélni. Alapvetõen az egyeztetési mechanizmusra gondoltunk. Azt például az SZDSZ tagsága is csak a bejelentéskor, az elõzetes egyeztetések véglegesítése után tudta meg, hogy a kormányfõ mellett ilyen-olyan testületek jönnek létre. Ez nem kifogásolható? De, ez kifogásolható. De a politikában soha nem szabad megsértõdni. Nekem is lenne elég okom, hogy megsértõdjek, elég akár az utóbbi hónapokra gondolni, de soha nem szabad szerintem. Egy pártnak sem. Világossá kell tenni, hogy az amit Gyurcsány Ferenc létrehozott, az a két testület, nemcsak udvariatlanság, ami óhatatlanul sebeket hagy a politikai partnerben, hanem alkotmányosan is hiba. jó ha figyelünk
Ilyen testületeket nem helyes létrehozni. A kormányft ugyan kiváló embereket bízott meg ezek vezetésével, de az viszont probléma, hogy ezek a testületek döntéseket fognak hozni, mert egy parlamentáris demokráciában döntéseket csak olyan emberek hozhatnak, akik politikai feleltsséggel rendelkeznek, és akiken ez a feleltsség számon kérhett. A miniszterelnök akkor járt volna el helyesen, ha tárca nélküli minisztereket csinált volna beltlük. A miniszterelnök nem vállalhatja a feleltsséget értük. Ezt másnak hívják, nem parlamentáris demokráciának. Azt nem lehet megcsinálni, hogy kivisszük a döntéshozókat a feleltsségi körbtl. Ez nem helyes, és ha ebbe belevontak volna bennünket is, ezt nagyon határozottan szóvá is tettem volna. A demokratikus normákhoz ragaszkodni kell. Mit hiányol a kormányprogramból? Az elst pillanatban ertsebb volt a reformok iránti elkötelezettség, mint amilyen a végtermék lett. Tudom, hogy kompromisszumokat kell kötni, de sokkal radikálisabb lépéseket vártam volna. Egyházfinanszírozás? Teljesen igazuk van. Az SZDSZ-nek határozottan ki kellene állnia a vatikáni szerzõdés felmondásáért, mert ez eredményezett nem fair, nem korrekt, nem egyenlt feltételeket az oktatási intézmények között. Van erre esély? Meg kell próbálni. Ügynöktörvény? Külön szívfájdalmam, hogy ez kimaradt a kormányprogramból, pedig személy szerint én is javasoltam, hogy legyen benne. Ez hiba. Drogfogyasztók dekriminalizálása? Az SZDSZ eddig is harcolt ezért. Azt viszont nem hiszem, hogy az SZDSZ az elkövetkezendõ idõszakban kiálljon a könnyûdrogok legalizációja mellett. De azt biztos, hogy ha egy értelmes társadalmi vita elkezdõdik errõl, azt támogatni fogjuk. jó ha figyelünk
Miért nem állna ki emellett az SZDSZ? Azért, mert az SZDSZ-nek is vannak szavazóik, akiknek egy része támogatná, egy másik része pedig ellenezné ezt. Én például helyesnek tartanám, de ettõl még messze vagyunk. Az elsõdleges szempont, hogy vita legyen errõl. És a büntetõ törvénykönyvet úgy kell átalakítani, hogy ne csináljanak értelmetlen áldozatokat azokból a fiatalokból, akik marihuánát szívnak. Emellett az SZDSZ egyértelmûen kiáll. 2005-ben, amikor elnökjelölt volt, az SZDSZ megújításáról, az új arcok fontosságáról beszélt. Elégedett? Kellenek új arcok, természetesen, de nem a párt és a frakció teljes cseréjérõl van szó. Egy pártnak mindig figyelnie kell az utánpótlásra. Ezt elsõsorban a fiatalokra értem, de én nem látom, hogy az SZDSZ fantasztikus szerepet szánna nekik. Az SZDSZ ifjúsági tagozatában, az Új Generációban sok értelmes fiatal van, közülük nem nagyon kaptak szerepet az országos politikában és a frakcióban. Gusztos Péter az egyetlen, nem? Igen, viszont többre lenne szükség. Indul az elnöki posztért? Ez most nincs napirenden. Önkormányzati választások jönnek, illetve a stabilizációs csomaghoz való viszony az elsõdleges. Majd az önkormányzati választás után kialakítom az álláspontomat. Mi a véleménye Kóka Jánosról? Kóka János az SZDSZ gazdasági minisztere, és ráadásul egy olyan politikai személyiség, aki egyre ismertebb lesz a magyar politikai közéletben. Nekünk az SZDSZ-ben arra kell törekednünk, hogy igyekezzünk a liberális elvek mellet kiállva együttmûködni. Ez mindenkire áll. Volt egy olyan elnöki programom, hogy „Mindenki a fedélzetre!“, az SZDSZ-ben régóta ilyen helyzet van. Viszont a leghatározottabban harcolni fogok a kiszorítás politikája ellen, amikor
csak az a gondolkodásmód, az a baráti kör érvényesülhet, amelyik egy csoporthoz tartozik. Én mindig arra törekedtem, hogy mindenkivel együttmûködjek. Ez most is így van, ez Kóka Jánosra is áll. Most van ilyen politika? Tapasztalok ilyet, de ennek a részleteirtl nem akarok beszélni. A Bush-látogatáson készült képeken láttuk, hogy Hiller István társaságában Orbán Viktorral nevetgélt. Gyakran találkoznak, beszélgetnek? Nagyon jól elbeszélgettünk a Viktorral, jól látták, ez jelentõs és újszerû fejlemény, bár van némi múltja, ha nem is olyan nagyon régi. Úgy érzem, a kapcsolatunk kezd normalizálódni, aminek nagyon örülök, Viktor régi barátom, értékelem és becsülöm is õt amellett, hogy a politika elsodort minket. Politikai szerepvállalásáról nem vagyok jó véleménnyel, de ez persze egy külön kérdés. Az lenne a normális, ha köztünk jó kapcsolat alakulna ki, ami remélem, meg is történik. Hajlandó vagyok tenni is érte, remélem ez kölcsönös a másik fél részérõl is. Akár hiányzik is a Fidesz? Hát, azt azért nem tudom elképzelni. Mirõl beszélgettek? Nem lenne illendõ elmondani, de annyit talán elárulhatok, hogy felidéztük közös emlékként, amikor Bush elnök édesapja járt Magyarországon, és mindketten részt vettünk a vele való találkozón. Ezzel kapcsolatban idéztünk fel néhány anekdotát, amin valóban mosolyogtunk és viccelõdtünk. Kit támogatna az SZDSZ a legfõbb ügyész posztjára? Reálisnak tartja, hogy Horányi Miklós legyen Polt Péter utódja? Az SZDSZ szerencsétlen megoldásnak tartotta annak idején a legfõbb ügyész kiválasztását Polt Péter személyében. Hangsúlyoznám, hogy személyes problémám nincs vele, sõt kifejezetten jóban vagyunk, tanácsadóm volt még a Fideszben. Itt azonban egy elvrõl van szó: ha valaki exponálta magát a politikában, hiszen t indult a Fidesz képviseltjelöltjeként a 94-es választásokon, nem szerencsés, ha egy ilyen posztra jelölik. Egyszerûen nem tudja lemosni magáról, hogy elfogult valamelyik politikai irányba. Nekünk pont ezért kéne ragaszkodni ahhoz, hogy olyan legyen a legfõbb ügyész személye, akivel kapcsolatban ez a gyanú fel sem merül. A jelenlegi jelölt sokak szerint az elõzõ legfõbb ügyész bizalmasa. A kormánypártok nem szeretnék, ha folytatódna egy olyan típusú kurzus, amit elvileg sem tarthatunk helyesnek. Szerintem ez az alapvetõ probléma, ezért bölcs lenne egy olyan személyt találni, akivel kapcsolatban egyik oldalnak sincs politikai averziója. Mit gondol arról, hogy Sólyom László újszerû módon, elõzetes egyeztetés nélkül jelölt ki legfõbb ügyészt? 15
FUNKCIONÁLIS ANALFABETIZMUS FENYEGET MAGYARORSZÁGON Az analfabetizmus mértéke Magyarországon nem tekinthetõ magasnak, a funkcionális analfabéták száma inkább aggasztó: egy vizsgálati becslés szerint az általános iskola befejezése után a gyerekek egyharmada funkcionális analfabéta. Az okot több szakember is a 90-es évek túlságosan gyors változásaiban látja. Magyarországon százezerre tehetõ az analfabéták száma, amely nem annyira magas szám; az egyik probléma, hogy ez egy újratermelõdõ réteg a társadalomban, közölte Csoma Gyula oktatáskutató szerdán, Szegeden. A VIII. Közmûvelõdési Nyári Egyetem elõadója az MTI-nek elmondta, azokat szokták analfabétáknak tekinteni, akik a népszámlálási adatgyûjtésnél úgy nyilatkoznak, hogy nem jártak iskolába vagy legfeljebb egyosztályos képzésben részesültek. A nagyobb probléma a funkcionális analfabetizmus (illiteráció). Ezek az emberek tudnak írni, olvasni, sõt, mindezt használni is tudják valamire, de amire használják, az egyre kevésbé lesz elegendõ, hiszen az élet fejlõdik, az igények is nõnek. Csoma Gyula kitért rá, hogy egyes vélemények szerint a XXI. században funkcionális analfabéta mindenki, aki nem tud gépkocsit vezetni, internetezni vagy nem beszél három világnyelven. Bár ezek túlzások, azért igazság is van benne; ez a relativizmus van jelen a funkcionális analfabetizmus fogalmában. Ez a munkaerõpiac alsóbb rétegeinél jelent igazából gondot. Egy vizsgálati becslés szerint az általános iskolát elvégzõ diákok nagyjából egyharmada úgy jön ki az iskolából, hogy funkcionális analfabéta vagy annak tartaléka, mondta a szakember.
Könnyen titkolható Az MTA Filozófiai Kutatóintézete nyitott egyetem programjának weboldalán Benczik Vilmos publikációja szerint „a társadalmi környezet az analfabetizmust nem tolerálja, a funkcionális illiterációt viszont igen; ritka példáktól eltekintve konkrét esetekben még csak nem is konstatálja a meglétét. Mivel a mai világban viszonylag jó nyelvi kompetencia és számottevõ ismeretanyag, illetve általános tájékozottság érhetõ el írás-olvasás nélkül – mindenekelõtt a televízió segítségével -, a funkcionálisan illiterátus emberek szóbeli teljesítménye alapján a környezet gyakran nem is sejti, hogy írásban akár egy-két épkézláb mondat létrehozására is képtelenek“.
Nem tudtak alkalmazkodni Csoma Gyula és Lada László egy korábbi tanulmányukban kitértek arra is, hogy Magyarországon az 1990-es években élezõdött ki a probléma. A rendkívül gyors társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális változások sok társadalmi csoportban devalválták a korábban szerzett szakmai és kulturális tudást és értékeket, és az alapképességek hiánya lehetetlenné tette sokak alkalmazkodását az új helyzethez. Az 1990-es népszámlálás iskolázottsági adatai már szinte elõre jelezték, hogy ezen a területen komoly nehézségekkel kell számolnunk. Eszerint ugyanis a magyar felnõtt lakosság 20,6 százaléka nem végezte el a nyolcosztályos általános iskolát, és 36,8 százalékának csak nyolcosztályos iskolai végzettsége volt. Jól érzékelhetõ mûveltségi törésvonal húzódott az 57,4 százalék alul iskolázott és a 42,6 százalék szakmunkás, középiskolai és felsõfokú végzettségû társadalmi réteg között. Index/MTI
16
Nagyon megértem Sólyom Lászlót ebben az ügyben, és nagyra becsülöm õt számos kérdésben. Nagyra értékelem a köztársasági elnöki poszton megjelenített újszerû megoldásait, például ezt is. A szándéka szerintem annak a csapdának a kikerülése volt, amit egy pártokhoz kötõdõ legfõbb ügyész személye okozhat. Nem akarta, hogy akár a jobboldal, akár a liberális vagy a baloldal próbáljon egy jelöltet keresztülnyomni, helyette inkább úgy próbálta átvágni a gordiuszi csomót, hogy t jelölt valakit, amivel nem merülhet fel a gyanú, hogy a jelölt valamelyik párthoz kötõdik. De én nem így csináltam volna. Szerintem utólag már látható, hogy bölcsebb lett volna elõtte legalább egy konzultációt összehívni a politikai pártokkal, bár helyes, hogy ragaszkodik személyes eljárási jogához. A választás után miért hagyta abba a népszavás blog frissítését? Ez csak a választások idejére szólt. Rendszeresen megírtam az írnivalóimat, bár többször volt néhány napos késés, mert állandóan úton voltam, és estére hulla fáradtan értem haza. Az is lehet, hogy indítok saját blogot. Görög Zita vagy Oroszlán Szonja? Marozsán Erika. Ki a kedvenc ellenzéki politikusa? Navracsics Tibor. Milyen hanghordozót vásárolt utoljára? Legutóbb egy Dire Straits összegyûjtöttet. Melyik a kedvenc tévémûsora? Nagyon ritkán nézek tévét, akkor is leginkább hírmûsorokat vagy filmeket. Legyen talán Az Este. Balaton vagy Horvátország? Horvátország, de a Balatont is nagyon szeretem. Az Adria azért verhetetlen. Cseresznye vagy meggy? Cseresznye. Kinek drukkol a foci vébén? Elsõ helyen az angoloknak, aztán a braziloknak. Bush vagy Putyin? Bush, de az amerikai elnökök közül inkább Clinton. Forrás: Kárpáti Márton, Zsolt Melinda – Index
FODOR GÁBOR 1962. szeptember 27-én született Gyöngyösön. Nõs, felesége gyógypedagógus, két gyermekük született. A Fidesz alapító tagja, 1988. márciustól októberig szóvivõ. 1988. októbertõl 1993. októberig az országos választmány tagja. 1989-ben az EKA-tárgyalások résztvevõje. 1993. áprilisban alelnökké választották. November 3-án minden párttisztségérõl lemondott, és kilépett a pártból. 1994. októbertõl az SZDSZ tagja. Az SZDSZ elnöki posztjáért többször is indult, legutóbb Kuncze Gáborral szemben maradt alul. jó ha figyelünk
Ki nevelje a gyermeket? Magyarországon elõször 1997-ben szereztem tudomást arról, hogy orvos-csoportok kutatják az anya-gyermek kapcsolatot. Mert: „.milyensége lehet a feltétele a harmonikus személyiség kialakulásának, valamint a különbözõ pszichoszomatikus, pszichovegetatív zavaroknak is“. (Dr. Lázár Imre) A kutatás során felmerült, hogy a „technokrata szülés“ – az, hogy a szülést követõen elveszik az anyától újszülött gyermekét – mennyire ártalmas. Lázár Imre japán példát említve beszámolt arról, hogy ott elterjedt az a szokás, hogy az újszülöttet a szülés után azonnal odaadják az anyának és ott lehet mellette végig, míg a kórházban vannak – miközben minden segítséget megkapnak az ápoláshoz. Szerinte van összefüggés a japán ember teljesítménye és a jó anya-gyermek kapcsolat között. De, nemcsak Japánban, hanem általában a polgári társadalmakban azt sem tartják luxusnak, hogy diplomás nõ, ha anya lesz, akkor „csak“ gyermekei nevelésének éljen. Legalább is, míg a gyermekek kicsik és igénylik a jelenlétet. Mert a neveléshez elsõsorban testi lelki „jelenlét“ szükségeltetik. Ezekben az országokban – fõleg Japánban – azt is megfigyelték, hogy a pedagógus a társadalmi hierarchia csúcsán található, anyagi- és erkölcsi megbecsülésben; megelõzve az összes értelmiségit. Úgy látszik, hogy belátták azt az igazságot, amit egy görög bölcs mondott: „Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert.“ Persze, nem kell idõben és térben ennyire visszalépni, legfeljebb „csak“ 281 évet – ha errõl a témáról egy magyar bölcselkedését szeretném idézni. Mikes Kelemen 1725-ben, fiktív levelinek egyikében (LXII) írta, hogy: „.jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván, a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni és tanítani, és aztot tehát az ország szolgálatjára alkalmatossá tenni.“ Egyre gyakrabban hallani arról, hogy „ideológiai válságban van az emberiség . már mindent kipróbált.“. Ehhez azt tenném hozzá, folytatva a gondolatot: igen, mindent kipróbált csak egy valamit nem. Mégpedig az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani. Pontosabban, hogy ki nevelje a gyereket? Lehet, hogy ez lesz a veszte? Pedig, csak körül kellene egy kicsit nézni az élõvilágban és akkor okulásul rájöhetnénk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást, vagyis: önmagunk minõségi reprodukcióját! Pillanatnyilag abban látom a magyarországi problémát, hogy ennek – társadalmi berendezkedésünket tekintve – sem mennyiségi, sem minõségi feltételei nincsenek megteremtve. (Kivéve, az 1998-tól kezdõdõ négy évet, amikor is a polgári kormányzásnak köszönhetõen a család „intézményét“ célzó rendelkezések kerültek elõtérbe.) Példaképpen kövessünk nyomon egy újszülött útját, attól kezdve, hogy megszületett a kórházban és már nem szakították el az anyjától. Majd, hazamegy a szülõnõ kisbabájával! Hát ez az, ami óriási probléma Magyarországon! Van-e hova „haza“vinni azt a gyermeket? Mert, az élõvilágban többnyire úgy van, hogy elõbb elkészítik a születendõ utód/ok számára a „fészket“. Nálunk ez évtizedek óta úgy van, hogy elõbb meg kell szülni (v. „vállalni“ elõre) a gyermeket, majd a Hivatal, a Bank. elbírálja, hogy adható-e kölcsön az építkezéshez, otthonteremtésre. (Ez olyan, mintha a madarak elõbb tojnák a tojásokat, majd fészket rakva, abba összegyûjtenék a közben „kihûlt“, tönkrement tojásokat.) NEM VOLT EZ MINDIG ÍGY! 1945 elõtt voltak bérlakások, amelyeket ki lehetett bérelni. Nem kényszerült bele mindenki az erején felüli építkezésbe, „öröklakás“ -vásárlásba. Csakhogy, ezeket az bérlakásokat állami tulajdonba jó ha figyelünk
„vették“ és kiutalták. Elfogyva a kiutalandó lakások, panelépítkezésbe kezdtek. Átmenetileg még ez is jobb volt a semminél. MI A TANULSÁG? BÉRLAKÁSOKAT KELL ÉPÍTENI! Ki kell találni olyan ösztönzõket, amivel érdekeltté lehetne tenni lakásépítõ cégeket bérházak építésére! Itt fel kell tennem egy régóta bennem ágaskodó kérdést: az újgazdag milliárdosoknak miért nem jut, jutott még eszükbe bérházak építésébe fektetni a pénzüket? Így segítve a felnövekvõ nemzedékeknek az otthonteremtésben! Ugyanis, a gyermeknevelés legpraktikusabban úgy oldható meg, ha van egy gondoskodó közösség, a CSALÁD, és van egy HELY, ahol „otthon lehetünk benne.“! Folytatva az újszülött útját, amikor is az édesanya HAZAmegy gyermekével. Vagyis, hazafuvarozza a párja – mert ideális körülmények között – ott van mellettük oltalmazó, gondoskodó szeretetével. Ez azért is indokolt, mert nincs kiszolgáltatottabb élõlény az élõvilágban, mint az emberi újszülött és az õt világra hozó nõ! (Hiszen ahhoz, hogy egy csecsemõ fel tudjon önállóan ülni, ahhoz kb. 9 hónapra van szüksége. Ahhoz, pedig, hogy felálljon 11 hónap és, hogy járni is tudjon önállóan, legkevesebb 1 évre.) Nem véletlen, hogy a II. világháború elõtti Magyarországon igazi kultusza volt a gyermekvárásnak! Az egész nagy-család várta „Isten ajándékát“! Még a legszegényebbek is megünnepelték az újszülött érkezését!!! Sógor- sógorasszony, koma- koma-asszony, mindenki egy-emberként segítkezett, hogy a lehetõ legkomfortosabb körülmények közé érkezzen az új családtag! És: a legfontosabb, hogy az egyház is ott állt, készen a fogadásra a gyermek megkeresztelésével! Az egyház a magyar falvak életében nagyon fontos szerepet töltött be. Erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentõs mértékben befolyásolva. KI NEVELJE A GYERMEKET? Azt hiszem kiderült az eddigiekbõl a válasz: mi, mindannyian, az egész magyar társadalom! Mert, addig, míg: – a születendõ gyermek anyjának, apjának lehet, hogy nincs éppen állása, jövedelme; – míg nem valósul meg a teljes foglalkoztatottság; – pontosabban, míg nem valósul meg a társadalmi munkamegosztás azon formája, melyben mindenki a saját szakmájában, hivatásában annyi jövedelmet nem tudhat magáénak, amelybõl meg tudja vásárolni a más szakmák 1.) szolgáltatásait, 2.) termékeit, 3.) eszközeit. Így jutva a tisztességes haszonhoz; – míg az igazán jól-képzett munkaerõnek nem lesz olyan ára, hogy: 1.) meg tud belõle élni, 2.) otthont tud belõle teremteni, 3.) családot tud alapítani, 4.) és vállalni tudja, hogy asszonyáról, gyermekei anyjáról is tud gondoskodni, amíg a gyerek/gyerekek igénylik a mindennapos gondoskodást, az anyai testi-lelki odafordulást, az ÁLLAM nem vonulhat ki a gyermekgondozás (eü.), gyermeknevelés (intézményei), oktatás (intézményei) költségeinek átvállalásából! A családi adózás bevezetésével egyidõben. Ha, pedig a szoc.-liberális HATALOM képviselõi szándékosan arra rendezkednek be, mint a sterilizálás „lehetõségének“ rendeletileg való felkínálása, már 18 éves kortól – bizonyítva, azon törekvését, hogy a magyar társadalom ne tudja reprodukálni önmagát – akkor ki kell jelenteni, hogy NEMZETVESZEJTÕ KRÍZISHELYZET VAN! Ami ellen – már-csak önvédelembõl is – minden létezõ eszközzel fel kell lépni!!! (Bóna Mária Ilona)
17
Riporter: – Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy nem hazudott, csak nem bontotta ki a teljes valóságot . Hegedûs Zsuzsa: – Amikor tényekrõl van szó, akkor elég egyszerû, itt nem általában van hazugság, itt egy konkrét dologról van szó, itt nem arról van szó, hogy mit ígértek a választási kampányban és mit nem tartottak be 4 év óta, ez egy második történet, az elst történet, amikor egy demokratikus jogállamban a kormány, akik gyakorolják a hatalmat, elérkeznek a választási ciklushoz és el kell számolniuk. Bármilyen furcsán hangzik, ez egy ország, amelyeknek nem a tulajdonosai, ez nem egy cég, ez nem egy család, hanem egy demokrácia, ahol 4 évre megbízták õket azzal a nagyon konkrét feladattal, hogy a végrehajtó hatalmat gyakorolják azon kritériumok szerint, amit a választások során ígértek, és amire meghatalmazást kaptak. Tisztázzunk valamit, nem a kassza csinálásról van szó, tehát nem arról, van szó, hogy mit ígértek erre a 4 évre, arról a két mondatról van szó, ami 26 milliószor hangzott el, ami elhangzott a második forduló elttti utolsó pénteken, amikor még lehetett beszélni, hogy a gazdaság dübörög, s a költségvetés jól van. Na most ez nem egy elvi kérdés, a történet arról szól, hogy a költségvetés jól van, az azt jelenti, hogy tartja azt a költségvetési hiányt, amit a magyar Parlamenttel megszavaztattak. Tehát ami nem egy ígéret, hanem egy vállalás, ami nem egészen ugyanaz, holott akkor már tudniuk kellett, ahogy az ellenzék mást se mondott és a szakérttk is mást se mondtak, mint hogy a költségvetés hiánya 4,5%. A költségvetés hiánya, mint kiderült pillanatokon belül, hogy 11%-nál tartunk, s még akkor sem ismerték el egyébként, hanem azt mondták, hogy 8 % az összes, ha az idei megszorítást is beszámítjuk, ami nem létezik,mert azt nem lehet beszámítani, hiszen a parlamenti partnerek nem szavazták meg. Tehát 11,vagy 11,5 % a mostani hiány. Ez a hazugság arra vonatkozik, ami szintén elképzelhetetlen egy demokráciában, erre nincs precedens, hogy meg van határozva hogy mikor kell nyilvánosságra hozni a negyedévi adatokat, s azzal magyarázzák, hogy nem tartják be ezt a kötelezettséget, ami nem csak erre a kormányra, hanem minden kormányra vonatkozik 1990 óta Magyarországon, nem tartják be, mert nem akarják megzavarni a választásokat. Gyurcsány Ferenc nem a saját vagyonával rendelkezik, semmivel nem rendelkezhet, õ egy választás eredményeként a 18
gyõztes pártok által megbízott miniszterelnök lett, de a pénzzel, amivel gazdálkodik, az az adózóké. Itt a hazugság egészen konkrét tényre vonatkozik, nem volt igaz, amit állított a magyar miniszterelnök és a kormány pénzügyminisztere, hazudtak. A probléma az az, hogy ez nem ígéretekre vonatkozott, hanem tényekre. Bármilyen furcsán hangzik is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, amikor bejelentette nem tudom hány nap után az akkor megbízott miniszterelnök, hogy nagy a baj, hogy óriási a hiány, nem akkora, mint gondolták, de ha nem tudták hogy mekkora a hiány, akkor sokkal nagyobb a baj, mert tökéletesen inkompetensek, mert hogyha Magyarország miniszterelnöke és a pénzügyminiszter nem tudja napra pontosan, hogy mekkora a hiány, hogy majdnem háromszor akkora, mint amekkorának kell lennie, akkor azonnal mondjon le, és fõleg soha ne bízzák meg semmivel. De az igazi baj, hogy van olyan egy demokráciában, hogy történik valami olyasmi, amit számon kell kérni. A demokrácia az elszámoltatás és számon kérés lehettsége. Orbán Viktor amikor ez kiderült, akkor azonnal nyilatkozott, kérte, hogy rögtön állítsanak fel egy vizsgáló bizottságot, hogy ki csapta be a miniszterelnököt, ugyanis kizártnak tartja, hogy a miniszterelnök ekkorát hazudott volna. Magyarán, ilyen nincs, hogy egy miniszterelnök a választás elttti napon még azt mondja, minden rendben, a költségvetés köszöni jól van, az elvárt 4,5 %, dübörög a gazdaság, s aztán kiderül, hogy a gazdaság egyáltalán nem dübörög, a költségvetési hiány 11 % és óriási megszorító csomagokat kell elvállalni a magyar társadalomnak. Ez nem csak egy elegáns gesztus volt, ez a Nyugat-Európában honos, de úgy látszik, hogy a miniszterelnöknek nagyobb az üzleti tapasztalata, mint a politikai, ez nem egy cég, ez egy ország, itt megvannak a szoká-
sok, pontosan megjelölte neki Orbán Viktor, mi a szokásos eljárás ilyenkor. Azonnal rákenem a pénzügyminiszterre és akkor még nem is volt kormány, elég lett volna azt mondani, hogy azért a pénzügyminiszter felelts, nem teszem meg pénzügyminiszternek. Olyan nincs, hogy senki sem felelõs. Tehát a demokrácia ott kezdõdik, hogy nem lehet hazudni, ami a tényeket illeti, nem lehet utána elkezdeni magyarázkodni, hogy ez nem is volt hazugság, s nem lehet, hogy ne legyen felelõs. Tehát elszámoltatás nélkül nincs demokrácia. Csak egy diktatúrában lehet megcsinálni hogy nem lehet számon kérni. Ugyanerre reagált a nyugati pénzpiac is. Ha kiderül, hogy egy felelõs miniszterelnök hazudott, valószínûleg azt próbálta elhitetni velünk, hogy ha megnyeri a választásokat, mindent rendbe tesz, miért higgyék el neki, ami most jön. Nem hiszik el és összeomlik a forint. Ez elsõsorban egy bizalmi válság. Lehet belõle pénzügyi válság is, de ez alapvetõen bizalmi válság kívül és belül. Abban a bizonyos interjúban, amirõl beszéltünk volt egy sokkal felháborítóbb dolog is, mert sokkal messzebb megy. Az hogy itt az a probléma, hogy itt a politikai racionalitás és a magánéletben szokásos erkölcsi normák nem egyeznek meg. Magyarul ezt úgy hívják, amirõl az egyik újságírónõ beszélt tegnap, nevezetesen, hogy a cél szentesíti az eszközt. Magyarul, ahhoz, hogy megnyerjem a választásokat, ami mindennél fontosabb volt, akár hazudhattam is. Tehát itt van a baj, mert ha ezt elfogadjuk, akárcsak magyarázatként, akkor azt fogadjuk el, hogy ez a demokratikus jogállam, mert hogy berendezkedését tekintve az, akkor ez úgy mfködik mint egy féldiktatúra, vagy egy diktatúra. Ugyanis ez csak diktatúrában jelenik. Kornai János tegnap és ma óriási cikket jelentett meg a Népszabadságban Kiigazítás és reform címmel. Tehát a cél szentesíti az eszközt, ez volt a bolsevikok elve, hogy a haladásért a modernizációért, ez szokott lenni egyébként a baloldalon, bármilyen diktatúra megengedhett, s ez volt a jobboldali diktatúráknak is az elve, Hitlernél, Pinochetnél, itt azért kinyírnak embereket ennek az érdekében. Ez mindenféle diktatúra elve, ez a kínai reformdiktatúra, ez Kornai János kifejezése, engedi a piacot, semmiféle szabadságjogot és abszolút nyomorba dönti a vidéki lakosságot, amirtl most jelent meg egy botrányos könyv Franciaországban. jó ha figyelünk
És ugyanez a pénzdiktatúra a tõzsdéken, a nagy felvásárlói cégek szokták úgy csinálni, hogy semmire nincsenek tekintettel, mert a cél szentesíti az eszközt. Ha ezt egyszer egy demokráciában elfogadják az emberek, s ez a nagy baj, hogy ezt kvázi el lehet mondani magyarázatként, hogy bármilyen különbség van a közéleti és a magánéleti erkölcs között, akkor valóban nem egyszerfen a gazdasággal van baj, akkor valóban már ott tartunk, hogy valakik már kisajátították ezt az országot és itt kezdtdik az igazi probléma. Amikor az ember ellenzékbõl leváltja a kormányt, az egy helyzet, de mikor valaki kormányon van, itt nem az a probléma, hogy mit ígért, hanem az, hogy mit hazudott, amiért t volt felelts 4 év óta, két és negyed évig, amíg Medgyessy Péter tanácsadója volt s utána pedig miniszterelnökként. Tehát ha az ország költségvetésében ma 10,5 százalékos hiány van, akkor azért Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc a felelts, s ha azt mondják, hogy 2001-ben tért le Magyarország a fenntartható fejlõdés útjáról, amit a Horn kormány hozott létre a Bokros csomagot követõen és az Orbán kormány fenntartotta és ott tartotta az országot 2 vagy 3 évig, akkor sem lehet az Orbán kormányt már bevonni, mert õket már szankcionálták a választók, ezért vagy nem ezért, de tk már fizettek, tehát nem az a kérdés, hogy mit ígért mára, hanem hogy mit mondott tegnapelttt, amikor õ volt kormányon, mielõtt megnyerte a választásokat, engedte-e publikálni a tényeket, és azt hazudta-e hogy minden rendben van. Tehát nem arra vonatkozóan hazudott, hogy megígérte mi lesz, arról lehet vitatkozni, hanem arról hazudott, ami az õ kormánya felelõssége alatt történt a költségvetésbõl és amit csak t tudhatott és a pénzügyminisztere. Az hogy a választási ígéretek és a teljesítés között van különbség, ez sok okból elõfordulhat. De itt nem az a probléma, hogy õ megígért valamit, amit nem csinált, amikor hatalomra jutott, hanem az a probléma, hogy õ április 20-án meg 18-án, meg 2-án hazudott, holott csak a mindenkori kormány ismerheti a költségvetés pontos számait, ha õ azt mondja akkor, hogy hölgyeim és uraim mindent megígérek, ugyanazt megígéri, amit most megígért, viszont a költségvetési hiány 11 %-os, akkor nem azért nem választják esetleg meg, mert nem hisznek az ígéreteknek, hanem azért, mert Magyarországon minden 40 éven felüli ember, aki is-
merte a 80-as éveket, megtapasztalta, hogy mit jelent a költségvetési hiány. Térjünk tehát át arra ami itt az igazi probléma. Ettõl a hazugságtól kezdve, de nem is ettõl, hanem attól, hogy elfogadjuk, hogy a politikai racionalitás mindent megenged, holnapután be is lehet csukni embereket börtönbe tulajdonképpen, miért ne lehetne, s ehhez asszisztál a magyar értelmiség is a véleményformáló értelmiség. Ebbõl Franciaországban botrány lenne, aki ilyet mond, annak le kellene mondania, egyébként ettõl kevesebbért is le kell mondania, de ennek következtében tulajdonképpen elveszítjük azt a normát, amibe beletartoznak a tényeket illetten az igazmondás normái, amibe beletartozik az, hogy nincs különbség ugyanúgy számon kérhetõ, sõt többet várnak el a közélet szereplõitõl, és elsõsorban a választott politikusoktól, mint az egyszerû emberektõl, tehát ha van korrupció, akkor sokkal szigorúbbak, ha választott képviselt követi el, mint ha egyszerû emberek, akkor tulajdonképpen nem egészen világos, hogy miért ne engednénk, hogy az országot saját cégének tekintse Gyurcsány Ferenc és a bizalmasai. Erre mondok két példát: az érdekegyeztetõ tanácsban, többszöri botrány után felálltak a felek és tüntetni fognak, de a szakszervezetek is tüntetnek, de a munkaadók szövetségei is felálltak és elfogadhatatlannak tartják ami történik. Korábban a miniszterelnök megszavaztatott egy kormány struktúra váltást, amit minden 4 évben meg szoktak adni a mindenkori miniszterelnöknek, ami megint egy hazugság volt, mert nem kormány struktúra váltás volt, ami a minisztériumok számának változását foglalta magában, amire mindenki gondolt, hanem az összes rendelkezésre álló állami forrást bevonta a saját hatáskörébe, a Miniszterelnöki Hivatalba, elsõsorban a minisztériumok pénzét, tehát hogy pl. a mûködéshez hány villanykörte kell, egyébként ehhez képest még a központi tervgazdálkodási rendszer is majdhogynem flexibilis volt, tehát ha a Szekeres Imrének 5 db új villanykörte kell, azért majd a Miniszterelnöki Hivatal megfelelõ ügynökségére kell menni, vagy ha kitör az influenza, s túl sokan lesznek betegek, akkor a betegpapírokat is oda kell majd beadni. Minden ott lesz. De ami ennél még sokkal fontosabb, hogy az összeg EU által biztosított fejlesztési lehetõségeket, beleértve a társadalmi regionális
felzárkóztatásra talán megnyerhetõ pénzeket is, maga alá rendelte, ami mit jelent, azt jelenti, hogy ha az ország teljes jövõje, az hogy folytatjuk ezt a szigetszerû fejlõdést, ahol egy nagyon kis gazdag réteg benne van a globális világban, kétharmad csúszik lefelé és egyharmad gyakorlatilag nyomorog, hogy ezt nemcsak hogy fenntarthatjuk, hanem rálátásunk sem lesz arra, hogy azok a pénzek, amik ennek a megfordítására lennének, a felzárkóztatásra, a legszegényebb, leglecsúszottabb régiók felzárkóztatására, munkateremtéssel, oktatással stb. stb. ez nagyon sok pénz, annyira nem lesz beleszólása senkinek, hogy azt se lehet tudni, hogy milyen prioritások mellett, ki írja ki a pályázatokat, de a miniszterelnök már elmondta, hogy az önkormányzatoknak, a legelesettebbeknek nem is segít pályázni önrészre, tehát azok fognak kiszorulni teljesen a következõ 20 évbõl, akik most is csúsznak lefelé, azok fognak mindent megkapni mindenfajta parlamenti, társadalmi ellenõrzés nélkül, akik ma is bent vannak a hatalomban, a gazdasági hatalomban, ugyanis ezek a az ország leggazdagabb emberei, és Magyarország elindul egy olyan harmadik világ modell felé, ahol valóban, errõl szól az oktatási reform is, ahol a tehetséges gazdag emberek gyerekei bejutnak a globális világba, ma is bent vannak, utána lesz egy óriási szakadék, alul lesz 3 millió ember, aki nyomorog és annak a gyerekei és a kettõ között egy egyre lecsúszó és a perifériára szoruló középréteg, amelyiknek esélye se lesz. Ha ezt akarja Magyarország, akkor tessék ezt folytatni, ha nem, akkor tessék kikövetelni, hogy valóban mondjon le a miniszterelnök. 2008-ban már késõ lesz, ha ma a társadalmi aktorok, akik ki fognak menni az utcára, kedden is és vasárnap is, ez nem politikai kérdés már, ha a magyar állampolgárok nem mozdulnak meg és nem képesek egy olyan társadalmi korlátot teremteni, amely a miniszterelnök minden ilyen tevékenységére korlátot szab, akár úgy hogy, lemondatják, vagy akár úgy, hogy visszaadatják a parlamentnek a hatalmat a fejlesztések fölött és parlamenti bizottságok ellenõrzése alá kerülnek ezek a pénzek, és megindul egy tisztességes, a partnereket partnerszámba vevõ és nem alattvalóként kezelõ viszony a társadalmi partnerekkel, ha ezt nem tudja a társadalom kikövetelni, akkor megérdemli a sorsát, de én egy dolgot tudok mondani, amiben biztos vagyok, mivel a taxis blokád óta kutatom a társadalmi konfliktusokat, ennek vége lesz! Forrás: Hír Tv
Fenékbe rúgták a magyar nemzetet A jó, hiszékeny és álomkóros magyar nemzetet rúgta fenékbe az „igazságos és bátor” Gyurcsány-kormány. A vasúti szárnyvonalak eltüntetésével kimondják a zsákfalvakra a halálos ítéletet. A pedagógusokat elküldik, a maradóknak megemelik a heti óraszámot, megszüntetve a túlórával megkeresett csekély fizetéskiegészítést. Emelik a háztartási energia árát, oly mértékben, hogy tömegek adósodnak el a kifizethetetlen számlák miatt. Lesz még itt lakásárverés bõven. Seszták Ágnes – Magyar Nemzet jó ha figyelünk
19
– avagy mire elég az antifideszizmus – Az ország valóban válaszútra érkezett. Azonban tudjuk a történelembõl, hogy Magyarország vezetése (általában a többség passzív belenyugvásától övezve!) az „útelágazódások” elõtt a (látszólag) könnyebbik utat szokta választani, amelyrõl egyébként mindig bebizonyosodik, hogy nehezebb, göröngyösebb, ráadásul lefelé visz. Ilyen döntés volt példának okáért, hogy nem fogtunk fegyvert a náci megszállók ellen 1944-ben, hogy nem léptünk fel a „kompromisszumos” zsidótörvények ellen már hat évvel korábban; s visszafelé menvén az idõben, hogy aláírtuk a trianoni békét, hogy elfogadtuk a kiegyezést és így tovább. Hogy a régi módon nem lehet tovább élni, azt mindenki beláthatja, aki belegondol abba, hogy április 24-én 1 euró 266,57 forint volt, míg június 29-én 282,19 forint. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a május elején kézhez kapott fizetés 94 százalékát éri a július elején, azaz a napokban folyósított, forintban megállapított bér. Csúszunk tehát lefelé. És ha nem lépünk, akkor idén még legalább ekkora veszteségeket kell elszenvedni legalább egyszer, de inkább kétszer. Csak errõl nem beszél senki. A kormány azért, mert szeretné titokban tartani, hogy a forint/euró romlás valójában a lakosságot is azonnal és súlyosan érinti, az ellenzék meg impotens momentán. Reformról beszél a miniszterelnök, és természetesen igazi kommunistaként most is pontosan a fordítottját mondja annak, amit valójában el akar érni. Azért akar változtatni, hogy minden maradhasson a régiben. És mert a lakosság többsége fél minden
20
változástól, Gyurcsány Ferenc joggal állítja, hogy van mögötte tömegtámogatás. Miért nem akar igazi reformot Gyurcsány és kormánya? Mert a jelen viszonyok mondhatni tökéletesek a számukra. A kényelmes parlamenti többség birtokában kialakították azt a struktúrát, amely lehettvé teszi gyakorlatilag az összes fejlesztési pénz lenyúlását. Olyan rendszert bütyköltek, amelyben az EU-pénzek és a hozzájuk rendelendõ magyar források idegen tekintetek elõl elzárva, teljes mértékben a saját gazdagodásuk szolgálatába állíthatók. Az országgyûlési többség megszavazta, hogy ezeknek a pénzeknek a sorsáról nem akar tudni. Az MSZP-SZDSZ képviselk inkább lemondtak a saját ellenõrzési jogukról is, csakhogy az ellenzék ne tekinthessen bele a bankszámlákba. Miként biztosítja Gyurcsány a többséget ehhez a politikához? A nyugati elemzõk felhívták a figyelmet: nem a bevételeket kellene növelni, hanem a kiadásokat visszafogni. Errõl Gyurcsányék hallani sem akarnak, ami az õ szempontjukból érthett is. Ugyanis a kiadások egyik felét a kebelbeliek kapják, ezek a pénzcsapok tehát nem zárhatók el, a másik felét pedig azok, akiknek a szavazataira számítanak Gyurcsányék. Õk ugyanis pontosan tudják: választási többségüket azok biztosítják, akik nyugdíjból, segélybõl, egyéb munka nélkül felvehett pénzekbõl élnek. Ez tehát megint csak nem szüntethett meg. Ha elzárná ezeket a csapokat a koalíció, akkor rövid úton elolvadna a többsége. Márpedig erre a többségre nagy szüksége lesz nemsokára, több okból is; de errõl
késõbb, most egy aktuális hírt idézzünk föl. Miért utaztak Gyurcsányék a minap a nemzetközi bankközpontokba? Gyurcsányék a múlt héten kiszaladtak a nemzetközi pénzpiacokat „megnyugtatni”. Meg is nyugtatták õket, csak nem azzal, ami Magyarországnak eltnyös lett volna (egy tényleges reformmal), hanem azzal, hogy egyfelõl megesküdtek rá, a fizetési kötelezettségeiknek eleget fognak tenni, másfelõl elmagyarázták, hogy azért nem csökkenthetik a kiadásokat, mert akkor õk megbuknának, és visszajönne az Orbán-világ. Márpedig ezt a bankszféra nem akarhatja. Gyurcsányék érvelése hatott. A bankokat valójában csak egyetlen dolog érdekli: hogy fizessen az adós. Márpedig ha Gyurcsány tud fizetni, akkor maradhat. Orbánékat pedig azért nem akarja látni többé a nemzetközi banktõke, mert Orbánék kiszabadították az adósságcsapdából Magyarországot. Az adósságcsapdából való kiszabadítás azt jelenti, hogy nem kell folyamatosan dollármilliókat fizetnünk a ténylegesen megtermelt jövedelmünkbõl a csupán papíron elvégzett „kamatszámítási” machinációk miatt. A nemzetközi bankrendszer abból él, hogy a tegnap átengedett kevés pénz helyébe ma és holnap sokat akar visszakapni. Az ideális adós az, akinek már adni sem kell ahhoz, hogy örökké törlesszen – és ilyen ország volt Magyarország 1981-1998 között. És ebbõl a csapdából vezette ki az Orbán-kormány 2002-re. Na, ezt a régi kiszolgáltatottságot állította vissza azonnal a Medgyessy- és a Gyurcsány-féle vezetés, és etttl lettek õk olyan jó fiúk a „külföld” szemében.
jó ha figyelünk
A bankszektort Gyurcsányék arra emlékeztették az elmúlt napokban, hogy ha meg akarják tartani Magyarországot a fejhetõ tehenek sorában, akkor muszáj a Gyurcsánykormányt támogatniuk. Egy orbáni fordulat megint elbizonytalanítaná a Nagy Üzletet, Magyarország folyamatos szipolyozását. Ezért a pénzvilág változatlanul el fogja tfrni a gyurcsányi politikát. Így tehát a nemzetközi pénzvilág belenyugodott, hogy Gyurcsány Ferenc újabb adókat vet ki a magyarokra, mármint azokra, akik vannak olyan bolondok, hogy legálisan dolgoznak és vásárolnak. Ezt nevezi a kormány bevételnövelt politikának, szemben a kiadáscsökkenttvel, amely a csókos cimboráknak meg a szavazóbázisnak juttatandó pénzek csökkenését jelentené. És ezt nevezi a gyurcsányi szótár reformnak. Mibõl tudjuk, hogy Gyurcsány nem fog „csinálni” semmiféle valódi reformot sem? A politikus az MSZP országos választmányának június 30-ai ülésén hat momentumot emelt ki, mint az általa vezénylendõ „reform” legfontosabb ismérveit. Ezek a kormányfõ szerint a fenntarthatóság, a hatékonyság, az igazságosság, a teljesítmény ösztönzése, a szolidaritás és a fejlesztések, és ezek szükségesek a reformok megvalósításához. Mindehhez bátorság is kell. A felsoroltak megvalósítása konfliktusokkal, nehézségekkel jár – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. jó ha figyelünk
Most ne élcelõdjünk azon, hogy Gömbös Gyula is hasonlóképpen beszélt a „95 pontos” Nemzeti Munkatervrõl, amelynek „96. pontja: a türelem”, és „97. pontja: a lelkiismeretesség”. (Csak zárójelben: szomorú látni, hogy az úgynevezett véleményformáló értelmiség, élén Debreczeni Józseffel, még mindig nem vette észre, hogy Gyurcsány Ferenc legtökéletesebb miniszterelnöki elõképe Gömbös Gyula. A hasonlóság egyenesen ijesztõ.) Tehát a hat „szempont”. Ez a hat szó, amelynek valódi szemantikájához Gyurcsány Ferencnek lövése sincsen, kiválóan alkalmas a gyurcsányi félrevezetés-technika újabb fejezetéül. Hogy mást ne mondjunk, a fenntarthatóság fogalmán mást ért Gyurcsány és külön-külön mást a tízmillió magyar. Mert ugyan ki gondolja széles e hazában Gyurcsányon kívül, hogy a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a meghozandó intézkedések majd erõsítsék „a társadalom közös mûködését”? Hasonlóképpen a többi. Például a szolidaritás fogalma a gyurcsányi szótárban azt jelenti, hogy „nem jó az a rendszer, amelyben az ártámogatásból az veszi ki a legtöbbet, akinek a legmagasabb a jövedelme”. Amúgy a szolidaritás szó a miniszterelnök szájában egy új adófajta neve. Az MSZP-SZDSZ miniszterelnöke megint mondott egy sor lendületes marhaságot, tanúbizonyságot téve mélységes tu-
datlanságáról. Sok beszédnek sok az alja, mi a gyurcsányi „reform” kritikáját röviden elintézhetjük: Magyarország mostani válsága nem pénzügyi vagy általánosabban szólva gazdasági természetû. Az csupán tünet. A betegnek sem az a baja, hogy lázas, hanem az a kérdés, hogy mittl lázas. Válaszunk evidens módon egyszerû: hazug alapokon álló kormányunk van, amelyik az általános erkölcsi válság következtében gyõzhetett a választásokon. Ez a kormányerõ materialista, bizalmát gazdasági-anyagi folyamatokba helyezi, és éppen ezért nem tudja azokat uralni, megfordítani. Gyurcsány, kormánya és pártjai a saját szellemi korlátaik miatt képtelenek a Rossz ellenében tenni (mert fel sem ismerik), és ugyanez okból képtelenek a Jóért cselekedni. A miniszterelnök, mint egy politikai ámokfutó, lendületesen nyargalászik a közélet és a hatalom mezein, de arra sincsen esze, hogy felismerje, szellemi síkon valójában hol is van. A hajó pedig megy. A bankvilág óriás kortyokban szívja ki a szerencsétlen dolgozó magyarok által megtermelt értékek mind nagyobb hányadát, és amíg Gyurcsány hatalmon marad, ez így is lesz. És Gyurcsányt erõsíti az egyetlen dolog, amiben ma a magyarok több, mint fele egyetért: nem Orbán, és nem Fidesz. A gyûlölet idõvel megeszi a lelkeket, egyszersmind az országot. Nyiri János – gondola
21
22
jó ha figyelünk
– Gyurcsányt is megpuccsolják? – „Az SZDSZ egy alkalmas pillanatban megpuccsolja a hattyúdalát újra eltáncolni már nem igen akaró Gyurcsányt, és az SZDSZ-es akaratot minden esetben nyikkanás nélkül végrehajtó MSZP ismét bevet egy új arcot. De akkorra már arc sem lesz, amelynek hinnének. Mondjuk 400 forintos benzinárnál, százezer forintos energiaszámláknál és a szomszédos Szlovéniában is már bevezetett euróhoz képest 330 forintig leócsított átváltási kulcsoknál. Áfás temetést akar az MSZP. Igaza van. A vártnál több lesz a halott.”
Uborkaszezonja csak a gazdagoknak van és azoknak, akik a naponta meghökkentõ sebességgel romló gazdasági helyzetbõl tovább profitálnak. Az 1990-es fordulat óta ehhez foghatót még nem élt át az ország. Mégpedig elsõsorban azért, mert most a szocialistáknak és hû szövetségesüknek, a szabad demokratáknak csõdjét nem egy helyükbe lépõ középjobboldali kormánynak kellene eltakarítania, szinte ismét a nulláról kezdve, feltöltve a kiüresedett kincstárat, hogy azután azt négy év múlva újabb szocialista-SZDSZ-es kormányzást követõen azt megint üresen, sõt Himalájamagasságú adóssághegyekkel kapják vissza. Nem: most a szocialistáknak és a szabad demokratáknak kellene négy évet kihúzniuk egy olyan alappal, amely jóindulattal is mocsárhoz hasonlítható és amit, mármint a mocsár természetét, csupán azért tagadták, mert meg akarták nyerni a választásokat. Hogy mire mentek vele, kezd kiderülni. Elsõsorban abban, hogy az utcákon járva gyakorlatilag eltûntek azok, akik be merik vallani, hogy õk a Gyurcsány-kormányra szavaztak. És ne feledjük, általános vélekedés szerint a feketelevest jelentõ intézkedéseknek
még csak a negyedét jelentették be, vagyis sokkal rosszabbra számíthatunk, mint a Bokros-csomag idején. A forint úgy zuhan, mint egy kilõtt repülõgép, a külföldi cégek zsebét gazdagító energiaárak pedig úgy emelkednek, mint a Montgolfier-fivérek léghajója. Az adóbehajtók pedig ugrásra készen állnak, hogy lesöpörjenek minden padlást, mint az ötvenes években. No meg persze, hogy a négy év alatti lop-stopnélküliség még további négy évig tartson a politikai- és médiaelitnek, amelynek havi 3 milliós fizetése sem elég egy-egy alkalmankénti százmilliós, munkanélküli pénzfröccs nélkül. Hogy csupán a szerényebbek apanázsát említsük. Áfás misét, áfás temetést akar az MSZP – ordít a Magyar Nemzet szombati számának címlapján ezzel az alcímmel: A szocialisták vallásos tagozata többek között az esketés megadóztatásával tömné be a költségvetési hiányt. Hogy mindezt éppen a vallásos tagozatuk ötlötte ki, az nagyjából azzal egyenértékû, mintha Fülöp herceg masírozna a Buckingham palota elõtt a brit monarchia ellen tüntetve. Itt bizony a gondolkodás helyét a káosz és a rémület vette át, amelynek elsõ jelei már megmutatkoznak. Egy frakcióülésrõl kivitt kazetta felvételébõl tudjuk, hogy a korábbi búzaégetõ Karsai József képviselõ
Haragom, dühöm jogos,... érthetõ! Becsaptak, kifosztottak, s most az utolsó bõrt is le akarják nyúzni rólam! Visszahoznak olyan törvényeket, amik nem lehetnek érvényesek a demokráciában, elkövetnek olyan aljasságokat, amik csak a legnagyobb elnyomásban léteznek, arcomba röhögnek, megszégyenítnek, és még ne is dühöngjek? Ki mer csitítani? Ki meri azt mondani, nincs igazam? Ki mondja, hogy még korai? Átvállalja a terheimet, kínjaimat, kilátástalanságomat? Kifizeti a megélhetésem kiadásait? Elvisz nyaralni – mert netán évek óta nem tudtam elmenni, és úgy tûnik, ebben az életben már nem is tudok –, s gondoskodik rólam, gyermekemrõl? Munkát szerez nekem? Biztos megélhetést? Boldog jövõt biztosít? NEM????? AKKOR MILYEN JOGON CSILLAPÍT? MILYEN JOGON KÖVETEL TÕLEM TÜRELMET? Mint hívõ embernek, hálásnak kell lennem Istennek mindenért. Jóért, rosszért egyaránt. jó ha figyelünk
kilenc hajdú-bihari gazda öngyilkosságát több ezer baromfitermelõ nyomorát varrta egy vezetõ kormánytag nyakába, aki a vádak szerint milliárdokat zsebelt be mások tönkretételébõl és most várná az unióból remélt milliárdokat. Itt tartunk néhány hónappal a régi-új kormány megalakulása után. A folytatásra vannak elképzeléseink. No nem a néhány nap múlva kezdõdõ tüntetésekre gondolunk, hanem a hosszabb távú jövõre. A kiutat várhatóan most is majd nem az ország gazdaságának jól átgondolt tervekkel való szanálásával, a munkájukból élõ vállalkozók ösztönzésével, hanem a koalíciónál már megszokott módon igyekeznek megtalálni. Az SZDSZ egy alkalmas pillanatban megpuccsolja a hattyúdalát újra eltáncolni már nem igen akaró Gyurcsányt, és az SZDSZ-es akaratot minden esetben nyikkanás nélkül végrehajtó MSZP ismét bevet egy új arcot. De akkorra már arc sem lesz, amelynek hinnének. Mondjuk 400 forintos benzinárnál, százezer forintos energiaszámláknál és a szomszédos Szlovéniában is már bevezetett euróhoz képest 330 forintig leócsított átváltási kulcsoknál. Áfás temetést akar az MSZP. Igaza van. A vártnál több lesz a halott. Forrás: Lovas István – Vasárnapi Újság
DE EGYETLEN MINISZTERELNÖK, EGYETLEN KORMÁNY SEM Isten. A szememben a jelenlegiek pedig senkik és semmik. Csalók, hazugok, bûnözõk. Nekik nem kell hálásnak lennem, még a jóért sem, mert csak jól végzik a dolgukat – nem ingyen, jó fizetségért! –, ha én jól élek. Nem apellálhatnak hívõségemre, mert a jelenlegi koalíciónak különösen semmi köze nincs Istenhez, keresztyén élethez,...s végképp semmi Jézus Krisztushoz,.... hacsak nem annyi, hogy – akár hiszik, elfogadják, akár nem – Jézus Krisztus értük is meghalt a kereszten! Ezért – csak ezért!!! – személy szerint én egyikõjüket sem bántom, nem emelek rájuk kezet, de követelem, adjanak számot bûneikrõl, ellenem elkövetett aljasságukról, és saját vagyonukkal is kárpótoljanak a sanyarúságért, ami rám vár! Ez kötelességük. Vállalták, hogy kormányozzák az országot. Tehát számot kell adni tetteikrõl, s jóvá kell tenniük, ha valamit elrontottak! DE NEM AZ ÉN BÕRÖMRE! Csitítani pedig ne próbáljanak! Elmondta: Egy átlag magyar állampolgár (lejegyezte – egy gondolat hatására –, s közreadta : Czakó István)
23
Miért érdemes Szlovákiába menni céget alapítani Irány Szlovákia! A miniszterelnök kifakadása után a Magyar Hírlap tudósítója is elindult megnézni, tényleg megéri-e üzletet oda telepíteni. Gyõr, délelõtt. Szól a rádió. Valószínûleg a helyi polgármestertõl eltérõen nem kormánybarát, hiszen Gyurcsány Ferenc ominózus sza-vain rágódik még mindig a kommentátor: aki akar, menjen Szlovákiába, adózni, céget alapítani! Éppen Szlovákiába megyünk Látványosan fekete autóban –története késõbb –, mahagóni és bõr belsõvel, tele a számítástechnika vívmányaival. Gazdája magyar, már régóta van cége a határon túl, most akar még egyet, dolga is van az eddigiekkel, megengedi, hogy elkísérjük. Egyelõre a kérdéseinket is elviseli. – Miért Szlovákia? –Mert megéri. –Bigyózhatom a rádiót? –Aha. Rádió: Szlovákia felfelé módosította az idei hazai össztermék reálnövekedésére vonatkozó korábbi becslését, 6,6 százalékra a korábbi 5,8 százalék után. –Ezt is nekünk köszönheti Szlovákia. Rudi – hívjuk így, bár nem így anyakönyvezték, ám mivel roppant nagydarab, tarra nyírt frizurájú, és nagyra tartjuk a barátságát, igazi nevét elfelejtettük írás közben –rövid makrogazdasági fejtegetésbe fog. A lényeg: az elmúlt idõben majd kétmilliárd dollárt, azaz pillanatnyi árfolyamon 440 milliárd forintot fektettek be magyar cégek Szlovákiában. Ennek csak a felét az OTP vagy a Mol, a másik felét az a több mint hétezer-ötszáz kis- és középvállalat, amely magyar tulajdonú, ám szlovák bejegyzésû és itt adózó céget hozott létre. A termelés nem itt történik, csak a profitot adózza itt le. Hiszen itt kevésbé sarcol az állam. –Mennyivel? –Annyival, hogy nagyon megérje. A lakonikus választ saját kútfõbõl is megfejtjük. Szlovákiában a társasági adó kulcsa 19 százalék ugyan, míg Magyarországon jelenleg 16 százalék, ami a négyszázalékos szolidaritási adóval – Rudi megfogalmazásában: Gyurcsány-sáp – jövõre húsz százalékra emelkedik. Ráadásul nálunk, ha a pénzt legálisan, osztalékként ki akarjuk venni a cégbõl, további 25 százalékot kell az államnak fizetnünk. Szlovákiában viszont az osztalékot nem adóztatják. A kérdés tehát: 40 vagy 19. Azaz száz megkeresett forintból negyvenet vagy tizenkilencet fizessünk be 24
Földrajzilag szinte nincs távolság, gazdaságilag egyre nagyobb lesz (fotó: Németh András Péter) alapból az államnak. (Ezenfelül persze van még helyi meg egyéb adó is, meg melósok után fizetett járulék, ám összességében ebbõl is jobban jönnek ki északi szomszédaink.) A határhoz érünk, mivel arra megyünk, a szlovák vizsgál. Ami persze így túlzás, benéz, aztán int, menjünk. Az sem zavarja, hogy hárman vagyunk a kocsiban, viszont két útlevelet nyújtunk csak át, mert a harmadik valamelyik pakk mélyén van. Megállunk tankolni, Mol-kút ez is, de olcsóbb. Okát már nem is kérdjük, tudjuk, az adó. Habár némi utánaszámolás után azért, ha csak ezt nézzük, lehetne itt olcsóbb is. A további vizsgálatot késõbbre halasztjuk, mivel Rudi haladna, a Mol árpolitikájáról pedig nincs kedve beszélgetni. Hoz más témát, ami a mostani program egy része is. Hitelt fogunk felvenni Szlovákiában. A magyar OTP-tõl, a magyarnál lényegesen jobb feltételekkel. Magyarázat az alacsonyabb, négyszázalékos kamat – nálunk most 6,25, ám az év végére mázli, ha csak hét – s a gyorsabb ügyintézés. Hatékony ügyvéd és bank – Miért gyorsabb? – Mert nem hülyék és magyarok. A válasz némileg meglepõ az autó hátulján lévõ Nagy-Magyarország matrica fényében, ám nem bolygatjuk. Meglehet, hogy azért, mert Rudi immár nemcsak szlovák céggel rendelkezik, hanem szlovák háztulajdonos is lett. Nem akar ugyan ide költöz-
ni, ám jelzáloghitelt kedvezõ feltételekkel Szlovákiában így tud felvenni. Mennyibe kerül egy szlovákiai ingatlan? A tankolás közben beszerzett helyi lapból megtudjuk: akár egymillió forintért is vehetünk házat. De például Búcson két szoba-konyhás ingatlant 150 ezer, a Párkánytól harminc kilométerre található Sarkán pedig már 210 ezer koronáért kínálnak házat. Egy korona durván hét forint. –De ennek arányában is kapsz rá hitelt? –Túrót! Az alapján kapok, hogy mennyire értékelik a helyi szervek. –Mennyire értékelik? Választ nem, csak egy bájos mosolyt kapunk Ruditól. Aztán már beszédesebb, és elmagyarázza: a szlovák jogrendszer és államigazgatás is hasonló alapelveken mûködik, mint mindenhol a világon. Azonban õk a tízparancsolatból mondjuk a ne ölj! kifejezést nem definiálják. Nincsenek eszement kitételek és tucatnyi pluszparagrafus. –Ne ölj, és kész, minden gyors és egyszerû! Ezt késõbb egy komáromi – értelemszerûen Komarnóról beszélünk –ügyvédi irodában magunk is tapasztaljuk. A fõnök nincs is ott, csak egy Luszita nevû ügyvédbojtár. (A név eredete a múlt rendszer végén Szlovákiába is beburjánzó dél-amerikai szappanoperákban keresendõ.) A szõke hölgy semmi perc alatt tölt ki minden, Rudi által kért változtatást, hõsünk szinte csak jó ha figyelünk
Hát mit vársz olyan szakszervezeti vezetõktõl, akik a kormányt támogató képviselõi padsorokban ülnek?! S ha olyan mondatok is megjelenhetnek az interneten, hogy „védjük meg a civilektõl a falvainkat és városainkat!“ Erre kérdeztem döbbenten, hogy de hát kik élnek a falvakban és városokban? Nem civilek? Akkor kilakoltatják õket? Vagy lecserélik a népet? Mire???????? Egy önkéntes, akivel a kampány ideje alatt dolgoztam a XII. kerületben, nyomta a kezembe az alábbi szórólapot, melyet aztán Torkos Matild beszédje végén fel is olvasott. „ÉS NEM VOLT ELÉG, ÉS NEM ELÉG ÉRDEKLÕDNI AZIRÁNT, MI IS LESZ A SORSA E ROMLÓ HAZÁNAK? NINCS ITT EGY MÁSIK MAGYAR NÉP, HÖLGYEIM ÉS URAIM! ÖNÖK A GAZDÁI ENNEK AZ ORSZÁGNAK! ÉS HA EZT NEM VÁLLALJÁK, – MEGÉRDEMELNEK EGY ÚJABB ZSARNOKOT!" (Csengey Dénes 1988)
szignál. Kérdjük Luszitát: mikorra lesz meg mindez? Értetlenül néz, majd mondja: mikor Rudi úr szólt, elkezdtük, volt felhatalmazás, most már csak napok kérdése, és megvan az új cég. –Így lenne ez, ha nem ismernék Rudit? –Ha Rudi úr még nem ügyfelünk, akkor is legfeljebb egy-két hét a cégalapítás. Visszaemlékszünk ugyanerre a procedúrára idehaza, s szinte kényszert érzünk a cégalapításra. Fõleg, hogy itt egy bt. alapítása töredéke a hazainak, de még egy nagyobb üzletet valószínûsítõ kft. gründolása is csak kétszázezer koronás induló alaptõkét feltételez, feleakkorát, mint nálunk. Az ügyvédi sztori jó negyedóráig tart csak – Rudi szerint lényegesen gyorsabb lett volna, ha egyesek csöndben maradnak. Banki ügyintézésre hazai tapasztalatok miatt nem kísérjük, lézengünk a városban. Mikor félóra múlva visszatérünk, dühösen vár a kocsi mellett, kérdi: hol mászkálunk, már a harmadik cigijét szívja unalmában. –Zárva volt a bank? –Miért lett volna zárva? Bementem, elintéztük, hisz azért vannak. Na igen. Témát terelve kérdjük Rudit, kinek érdemes céget alapítania Szlovákiában. –Mindenkinek. Amikor én idejöttem, importtal foglalkoztam elsõsorban. Itt az erre kiszabott adó akkor 19 százalék volt, nálunk huszonöt. Amúgy fõleg építõipari, kereskejó ha figyelünk
delmi, logisztikai és fuvarozócégek jöttek eddig. Most mindenki, aki tud számolni. Az autósztori Lerobbanunk. Egy kútig még elvergõdünk. Mi is vizsgálgatjuk a BMW-t, ekkor tûnik fel, hogy szlovák a rendszám. Kérdést is intézünk a kissé ideges Rudihoz. – Mert itt olcsóbb. Ha otthon veszem meg, lenne húsz milla, itt tizennégy és fél millió, ráadásul lényegesen olcsóbb a lízing és a casco is. A gépet aztán a magyar cégem bérli a lízing összegével megegyezõ pénzért a szlovák eladótól. Ennyi. A magyar rendõr sem állít meg, mert nincs kedve veszõdni. (Utóbbinak mondjuk oka lehet az is, hogy a rendszám kezdõbetûi a D és az S, azaz a Dunaszerdahely, és nem számok, hanem csak egy név van rajta. Ám ezt nem forszírozzuk.) – Kisebb kategóriánál is megérné? – Ha van céged itt és otthon is, mindenképpen. Az autót megszerelik a kiérkezõ márkaszerelõk, valami kütyü romlott el, ami miatt nem mûködött további három kütyü, és mivel full IT az egész, leállt a rendszer. Legalábbis mi humán végzettséggel ezt vettük ki a szerelõ magyarázatából. Elmegyünk ebédelni. Az erre jó és olcsó. Közben trécs. –Maradsz Szlovákiában? –Persze, amíg megéri.
–S aztán? –Nem aztán, igazából már most. –Hova? –Romániába. –Miért? –Ugyanaz, mint itt, csak még jobb. –Miben? –Olcsóbb, de például abban is, hogy ott a multi a törvény alapján harminc napon belül fizet a beszállítónak, míg nálunk 120-180 nap a gyakorlat. Azaz ott tényleg megéri termelni is. –De nem uniós tag. –Jövõ januárig. Addig meg, aki ott van, és van pénze, kaszál. Gondolj bele, bármely terméket behozhatsz most oda az unión kívül, az unió adói és eszement szabályai nélkül. S ha megvan a tagság, azt már onnantól simán eladhatod az unióban. Háromszoros-négyszeres pénz. Elhallgatunk, falatozunk. A kínai áruk nagybani behozatalát nem a mi zsebünkre szabták, ám az ebédre meghívjuk Rudit. Eszik, iszik, köszöni, rohan, visszafelé amúgy sem együtt terveztük az utat. A pincér hozza a számlát, az olcsóság ellenére nincs annyi koronánk. Kérdjük, menne-e forintban is, mondja, természetesen. Fizetünk, kifelé menet elveszünk még egy prospektust, rajta felirat: „Szerezzen magának nem mindennapi élményt – ismerje meg Szlovákiát!“ MH-összeállítás
25
– Könyörgöm, buktassuk meg! – A felröppent hír hallatán a Fidesz persze megint hárított. Megint nem vállalt nyílt konfrontációt, nyíltszíni kormánygáncsoló lépéseket. Nem állt keményen a civil szervezetek mellé. A legfontosabb történelmi pillanatokban, fájó vereségének politikai és gazdasági következményeivel van elfoglalva. Nyalogatja sebeit, rendre befékez és visszahúz. A megtört és kiábrándult Orbán a focivébé gyõzteseinek szurkol inkább, mint a feldühödött hazai veszteseknek. Szocialista ál-összeesküvés elmélet A balliberális kormánysajtó ritkán ugyan, de különleges helyzetekben élni szokott a titkos összeesküvések rémképével. Általában és rendszeresen választások idején bukkannak fel veszélyes szélsõjobboldali náci hordák Budapest közterein. Akkor, amikor nagy a baj. Akkor, amikor bûnbakokat és ellenségképeket kell keresgetni. A figyelem elterelése okán. Az összeomló nemzetgazdaság és az utólag beismert kormányzati hazugságok szorításában most ismét felbukkant az ellenzék legnagyobb pártját megvádoló szocialista intrika. A koholt vád. Elmúlt héten az Igazság Napjára szervezkedõ civileket érte támadás, hogy jogos tiltakozásuk mögött a harcias Fidesz áll. Valóban különös, hogy tizenhat évvel az elhazudott rendszerváltást követõen két olyan területen szervezõdik újra az ellenállás, amelyet tudatos gondossággal tönkretettek, eltiportak. Az elhalásra ítélt, többségében jobboldali civil szervezetek közösségei, és a kiszolgáltatott munkavállalók érdekeit képviselõ, többségében baloldali szakszervezetek most feltámadtak, és szinte egy idõben lázadtak fel a gusztustalan megszorítások ellen. Amíg az egyik megmozdulást törvénytelennek, addig a másikat jogos szervezkedésnek tekintette a hatalom közeli média. (Barátságosan tüntetgetni mifelénk csak kézben tartott baloldali reformátoroknak szabad!) Nem véletlen a két helyszín kiválasztása sem. Amíg a Kossuth téren elsõsorban a hazug kormányzat jelen idejû felelõsségét kérik számon, addig a Fehér Ház elé szervezett szombati tüntetés fizetett vezetõi részben felmentve Gyurcsányt, szét kívánják taknyolni az elmúlt évtized politikai elitjén a most feltornyosuló megaválságot. A balosok nyíltan, az aljas szándékú szélsõséges erõk ezzel szemben különösen titkolt, hátsó szándékú forgatókönyv szerint gyülekeznek. Mondják. Akaratlanul is tovább gerjesztve, kierõszakolva ezzel a kártékony /hatékony/ szóbeszéddel egy országos kormánybuktató tüntetés-sorozat ismételt fellángolását. 26
Erõtlen ellenzék A felröppent hír hallatán a Fidesz persze megint hárított. Megint nem vállalt nyílt konfrontációt, nyíltszíni kormánygáncsoló lépéseket. Nem állt keményen a civil szervezetek mellé. A legfontosabb történelmi pillanatokban, fájó vereségének politikai és gazdasági következményeivel van elfoglalva. Nyalogatja sebeit, rendre befékez és visszahúz. A megtört és kiábrándult Orbán a focivébé gyõzteseinek szurkol inkább, mint a feldühödött hazai veszteseknek. Eközben a sok megélhetési mellõzött az önkormányzati húsosfazék körül tolong. A jobboldali vezérkar saját magával van elfoglalva. Odabenn párton belül forr a csendes indulat. A rendpárti Tarlós mögött felállított fõvárosi liberális lista Pokornival, Fónaggyal és Kosztolányival szinte azonnal átülhetne a kormánykritikus SZDSZ-be. Elsimított ellenszélben. Nem véletlen, hogy Viktorral az utóbbi idõben feltûnõen barátkozó Fodor Gábor legkedvesebb politikusa Navracsics lett. (Index interjú) Az a simulékony modorú ellenzéki frakcióvezetõ, aki szinte már irtózik az idõ elõtti kormányváltás gondolatától, és legfeljebb a ciklus közepén (168 óra múlva) mer megálmodni egy gyenge képességû árnyékkormányt. õ maga inkább a felülrõl gondosan megtervezett, építõ jellegû, racionális konstruktivitást képviseli. A történelmi folytonosságot. Sajnos bármennyire fájó, nincs hátsó, hatékony Fidesz-paktum. Nincs bátor, radikalizálódó Szövetség, felvállalt kiegyezés a nemzetiekkel. Alamuszi kivárás van leginkább. Ölbe tett kéz, lábhoz tett fegyver. Ahol megszálló bábkormánnyal vív látvá-
nyos árnyékbokszot a kivérzett parlamenti ellenzék. A képviselet nélkül maradt, becsapott és csalódott NÉP eközben magányos dühében az utcákra vonul. A kormányfõnök és az alá beosztott belügyi gyökér nyugton van. Nem tart semmiféle folytatólagosan elkövetett, alulról jövõ rendbontástól. Nem kap egyik sem izgató nemzetbiztonsági háttérjelentéseket a visszafogott lázongásról. Most még. Viszonylagos csend van és nyugalom. Mindenki azt gondolja, hogy politikai blöfföktõl, kétértelmû hazugságoktól és színpadias nagyotmondásoktól idõvel lenyugszik majd az átvert tömeg. Elhal majd benne az idõszakos izgalom. Jobbik paktum születik? De mégis, játszunk el a gondolattal. Mi van, ha a regnáló politikai garnitúrán túl titokban összeül a hiteles nemzeti elit? Mi van, ha titokban megalkotja antiliberális chartáját, egy ellen-rózsadombi paktum formájában? Mi van, ha kiegyezik egymással ez a láthatatlan, megsértett, föld alá kényszeríttet Magyarország? Mi van, ha ehhez a cselekvõ, nemzeti érdekvédõ programhoz kellõ mennyiségû anyagi támogatást biztosít egy megsarcolt magyar vállalkozói réteg? Mi van, ha végighullámzik az országon egy egymással is szolidáris polgárjogi/érdekvédelmi/engedetlenségi akció? Mi van, ha ebben az egységessé vált akaratban összetalálkozik egymással jobb- és baloldal? Mi van, ha heti rendszerességgel folytatódik a kormányellenes tüntetéssorozat, és kiterjed a vidéki városokra? Mi van, ha tagtoborzó, tüntetésszervezõ, kormánybuktató irodák nyílnak mindenfelé? Mi van, ha a tandíj bevezetése ellen sztrájkbizottságokat hoznak létre a Hallgatói Önkormányzatok fiataljai, és hermetikusan lezárják, megbénítják a felsõoktatási intézményeket a felbõszült diákok? Mi van, ha megmozdulásaikhoz csatlakoznak az elbocsátásra várakozó tanárok? Mi van, ha szolidaritásból szüneteltetik a munkát a kiebrudalt közalkalmazottak, az eltanácsolt köztisztviselõk és az elégedetlenkedõ orvosok? Mi van, ha látványos eszközökkel támogatják ezt az öngyilkos ötletet a tönkremenés szélén álló gazdák, pékek, borászok és hazai élelmiszeripari cégek tulajdonosai? Mi van, ha megint megjelennek a traktorok? Mi van, ha ismét megmozdulnak a taxisok? Mi van, ha ezzel egy idõben megszállja az autóstársadalom a benzinkutakat, és forgalomlassító vásárlással korlátozza, jó ha figyelünk
megbénítja a közlekedést? Mi van, ha mindenhol elterjed a radikális gyalogosok forgalomcsökkentõ akciója? Mi van, ha bekattannak a zöldek? Mi van, ha egyre-másra elkezdik alternatív módon interneten megszervezni a kiteljesedõ elégedetlenséget? Mi van, ha szervezett formában egymás után, kisebb pénzösszegekért, ismét és ismét sorba áll majd minden betétes a bankok pénztárainál? Mi van, ha a forintválság hatására mindenki egy idõben szeretné visszakapni féltett megtakarításait? Mi van, ha adó-, adósság- és kamatellenes csoportok alakulnak? Mi van, ha széleskörû adólázadás tör ki? Mi van, ha tudatos és tömeges vásárlói magatartással kis értékû áruk aprópénzes fizetésével lecsökkentik, és idõszakosan leállítják a multik elképesztõ nagyságrendû forgalmát? Mi van, ha a lelassított ország zászlólengetéssel, tülköléssel, vidámsággal, személyes szimpátiával fogadja a nemzeti ellenállás bátor résztvevõit? Mi van, ha egyszerre sokakban feléled a szolidaritás és a nemzeti önbecsülés mindent elsöprõ ereje? Mi van, ha prolitól a polgárig, ateistától a hívõig, nagycsaládostól a szingliig mindenkinek egyszerre lesz tele a hócipõje a reformokkal? Mi van, ha nem akarják önként és dalolva megfizetni az ellopott rendszerváltás hiányát a megnyomorított, kisemmizett vesztesek? Mi van, ha õk kerülnek többségbe? Mi van, ha fejeket kívánnak? Mi van, ha elõveszik a felelõsöket? Mi van, ha a megtervezett rendszeren túl tényleg létezik egy meglepetésekkel teli titkos forgatókönyv, olyan, amely a Gyurcsány-kormány gyors bukását idézi elõ? Mi van, ha ettõl egyszerre sok keserû magyarnak beindul a megvadult képzelete? Mi van, ha sokan, egyszerre elkezdenek játszani a gondolattal? Eljött a legjobb pillanat Igen, igen, igen. Ez évben Szent István napjától, az 1956-os forradalom 50. évfordulójáig történelmet írhatunk. Rajtunk lesz a világ szeme. Valahol ebben a romos, üszkös Európában most legkisebb nemzetként bátran kimondhatjuk: Könyörgöm: Buktassuk meg! Ne várjunk még négy elvesztegetett évet a kormányváltásra. Ha a bátor nemzeti érdekvédelem és a radikalizálódó társadalom egymásra talál, új irányt szabhat ennek a megfakult történelemnek. Magyarország forgatókönyve készen áll. Elsõsorban nem gazdasági okok, hanem morális megfontolások miatt itt az ideje kifizettetni a számlát az egykori állampárt élõsködõ, milliárdos sikkasztóival. El kell, hogy jöjjön az Igazság Napja. El kell, hogy jöjjön az Igazság Órája. Legyen minden magyar július 4.-én a Kossuth téren! A Jobbik Magyarország fiataljai ott lesznek. Írjunk együtt új forgatókönyvet. Forrás: Molnár Tamás
jó ha figyelünk
És ráadásnak jött az internetes napló, a primitív, a proli, a szarból lesz valaki stílusú blog, amelyben az „isteni“ fõ-egyed elmeséli a „szaros kis senkiháziaknak, a nyomorgó tetveknek“– azaz a magyar népnek! – amely az õ baromsága miatt fizet most, mint a katonatiszt, hogy hol nyaral idén, mit eszik, és milyen hajót bérel. És, hogy tavaly remek volt a vörösbor meg a májpástétom a galloknál. Amikor évekkel ezelõtt a kommunista és liberális padsorokban hangos dobogás és röhögés fogadta a „haza” és a „nemzet” szavakat, nem gondoltam, hogy ennél lejjebb is van. Tegnap kiderült. Az ellenzék kérését, miszerint a szocialista fõ-egyed vonja vissza a megszorító csomagot, a kormánypárti padsorokban cinikus röhögés fogadta. A liberális fõ-egyed pedig, egyenesen nevetségesnek tartotta a kérést. Magyarul: a prolik, a volt nemzetgyilkos kommunisták jogutódai, és a szabadkõmûves-cionista banda, amely végighazudta a választási kampányt és kicsalta a szavazatokat a polgároktól, tegnap saját választóit röhögte szembe. Erkölcs? Tisztesség? Szavatartó politikus? Ezek között nincs, mert számukra a hatalom a legfontosabb, a pénz az isten, és minden más õket kell, hogy szolgálja. a plebsz is! Ez a cinikus proli viselkedés, a választók pofánröhögése azonban, indulatokat keltett bennem – is. A maffia-politikusok ma nagyon magabiztosak. Hiszen Magyarország a jognélküliség, a törvénytelenség, a hatalommánia és a rablás szabad országa. Nem csak gazdaságilag tették tönkre a Parlamentben tegnap röhögõ egyedek ezt az országot, de erkölcsileg is mélyponton vagyunk. Mit nekik az általuk szervezett szakszervezeti tüntetés, amelyen a civil társadalmat veszélyesnek és szélsõségesnek bélyegzik a szakszervezeti tagok pénzén remekül élõ szakszervezeti vezetõk. akik ma már a tárgyalóasztal mellé ülnének a vörös egyedekkel. Utca, további tüntetés? Minek? Õk már elhitették az emberekkel, hogy mindent megpróbáltak, de – karjukat kitárva mondhatják – nem sikerült! Ma, Magyarországot az egész világon borzongva emlegetik a tudományos, a gazdasági és a politikai körökben egyaránt. Hiszen a világ tudja, hogy ki az a táncoló egyed, aki magából bohócot csinálva, hazudozva nyerte meg a buta tömegek szavazatait. Tudja a világ azt is, hogy milyen kapcsolatrendszerek állnak a Magyarországot Rt-ként kezelõ hatalom mögött, de arra is számítanak a politikusok és a gazdasági szakemberek, hogy ez nem megy sokáig – röhögés ide vagy oda. Elõbb vagy utóbb ezért fizetnie kell ennek a hatalomnak, s hiába az újgazdagok fegyveres testõrsége, a pártkatona fõrendõr, s a lefizethetõ ügyészek és bírák. ennek vége lesz, s eljön a megvilágosodás ideje. Nem, nem a jobboldal fogja véghezvinni a tetemrehívást. Azok lázadnak majd fel, akiknek leszerelik a villanyóráját, akik nem tudnak a gyermekeiknek enni adni, akik nem tudják meginni az éltetõ alkoholmennyiségüket törzskocsmájukban, s akiknek a gyógyszer és a vizit ára miatt hal meg a hozzátartozójuk. A kötelet már verik! Lés a cinikus röhögés nem töltötte el a népet toleranciával a kormánykoalíciót kitevõ egyedek iránt. Lehet majd lõni a népre, lehet letartóztatni, fenyegetni, mint teszik immár 87 éve. 1919-óta. Ám ez rajtuk nem segít. Mert hazugsággal szerezték hatalmukat. és ez a hatalom bizony visszaszáll a népre! Vagy így, vagy úgy, de a diktatúrák, nem élnek örökké. Az erkölcstelenség pedig önmagát pusztítja el. Láthattuk ezt már korábban is. történelmünk lapjain. A proli-gõg ott ül ezeknek az egyedeknek az arcán, fürdenek a jólétben, a nép által fizetett tiszteletdíjak biztosította életben, s a néptõl arcátlanul ellopott milliárdokban. Mindegy nekik, hogy kinek milyen elõélete volt, hogy kik okoztak aljasságukkal és hozzá nem értésükkel öngyilkosságokat, kik vezettek be nem jegyzett céget, kik vitték ki a pénzeket Magyarországról, kik hazudták el lopott vagyonukat. minden mindegy! Nincs erkölcsi érzékük, nomáik, nincs emberiesség és igazságérzet egyikben sem. Olyanok, mint az érzéketlen éhes cápák, akinek mindegy kivel fizettetik meg saját bûneiket és pofátlanságukat. csak ne nekik kelljen fizetniök. Ám a fizetés minden esetben kötelezõ. Nem lehet fölzabálni a snitzlit, meginni a sört, majd fizetés nélkül távozni, mert nem volt jó az étel. ezért már a pincér is pofán vágja a kedves vendéget. És ráadásnak jött az internetes napló, a primitív, a proli, a szarból lesz valaki stílusú blog, amelyben a fõ-egyed elmeséli a „szaros kis senkiháziaknak, a nyomorgó tetveknek“- azaz a magyar népnek! – amely az õ baromsága miatt fizet most, mint a katonatiszt, hogy hol nyaral idén, mit eszik, és milyen hajót bérel. És, hogy tavaly remek volt a vörösbor a galloknál, meg a májpástétom. Magyarország tehát, megszûnt. Nincs köztársaság, amelyet oly nagy elánnal óhajtott megvédeni a kampány alatt a Fidesztõl a ságvárista Hitler Pista, s nincs demokrácia. Magyarország Rt. van, amelyben minimálbéren vagy bejelentetlenül dolgozik a munkavállaló, azaz a nép, és rabol a vezérigazgató, a fõosztályvezetõ és mindenki, aki éri. De van egy ennél rettenetesebb vízióm: – Magyarország, mint Auschwitz! Ebben a magyar Auschwitzban a táborparancsnokság maga a parlament, a kápók a rendõrség, a bíróságok és az ügyészségek, valamint az egyetemi rektorok és a szakszervezetek, az elítélt pedig a nép, akinek azt hazudták, hogy csak munkára viszik õket a cirádás, feldíszített vagonokban. de fürdés helyett gázt kapnak. halált, szenvedést, rettenetet. Hiszen a diktatúra a „demokráciában“ is diktatúra. és nincs különbség gõg és gõg között. csak az évszámokat illetõen! De annak is vége lett, s ennek is vége szakad! Stoffán György
27
Excellenciás Köztársasági Elnök Úr! A mai magyarországi társadalom csalódott. Mind Önben, mind a hazudozással kampányoló MSZP-SZDSZ koalícióban. Magyarország ma az erkölcstelenség, a jognélküliség, a létbizonytalanság és roszszhiszemûség országa, amelynek népét a végrehajtó hatalom és a legfõbb közjogi méltóságok vezették félre, alázták meg és teszik tönkre. Ma mindegy, hogy ki melyik társadalmi osztályhoz tartozik, Önök közösen minden társadalmi osztályt – kivéve a milliárdosokat, azaz, a hatalmin lévõket – megcsonkítanak, életvitelüket és életlehetõségeiket semmivé teszik. Ön nem él azon államfõi jogával, miszerint a ma regnáló kormányt, annak fejét és parlamentet leváltsa, feloszlassa. Ön tehát, cinkos mindabban, ami ma a magyar nemzettel történik, amit ma a magyar nemzet mások súlyos bûnei, törvényszegései és választási csalásai okán elszenvedni kénytelen. Ön is tudja, látja, hogy hazug és jellemtelen politikusok vezetik ma az országot, akiknek nem lenne szabad hatalomban maradniuk, hiszen Önnel együtt az egész nemzetet, azaz a határokon belülre szorult magyar nemzetrészt lejáratják. Gyurcsány Ferenc és közvetlen munkatársai, magyar-és keresztényellenessége, mérhetetlen és arcátlan hazudozása immár de facto túl lép minden határon. Gazdaságunk az õ hibájukból romokban hever, a forint árfolyama mélyponton van, a gáz és egyéb lakossági szolgáltatások árai az égbe szöknek. Szinte minden magyar állampolgár hiteleket nyög, napról-napra él, mérhetetlen problémákkal küzd. Ön úgy tesz, mintha semmirõl sem tudna. Ön nem reagált Gyurcsány aljas kijelentésére, miszerint el lehet menni Magyarországról…, azóta sokan mentek el, és számos cég székhelyét teszi át Szlovákiába, Romániába. Ön hallgat a kampányban elhangzottakról, arról, hogy bûncselekményt követtek el a szocialisták, és Gyurcsány Ferenc, amikor olyan állításokkal vezették félre a szavazókat, amelyek szerint az ország gazdasági helyzete kiváló, nem lesz adó és áfa emelés, hogy nem lesz tandíj stb… Magyarul, ez a kormány szélhámossággal nyert választásokat, s máig nem ismerte be és el, hogy hazudtak, s nem keresi a felelõsöket. Az is érthetetlen sokak számára, hogy Ön hajlandó volt Gyurcsányt kormányfõvé kinevezni, noha a szocialisták között lett volna arra érdemes ember. Ön ezzel a tetté28
vel az egész magyar társadalmat lejáratta és tönkre tette éppen úgy, mint a fasiszta kormányfõt kinevezõ szlovák kollégája. Az Ön segítségével Gyurcsány Ferenc, Szálasi Ferenc politikai és közigazgatási felépítményét, berendezkedését valósítja meg ma azzal, hogy saját hivatalához összpontosít minden hatalmat, minden ellenõrzés nélkül. Alig van – ha van egyáltalán -, tehát különbség Szálasi és Gyurcsány között. Hosszan sorolhatnánk Gyurcsány és kormánya bûneit, elévült cselekményeinek sorát, haza és nemzetárulását (2004. dec.5.). Ám, ezt Önnek sokkal jobban kellene látnia, a nemzet érdekeit figyelembe véve és ismerve, mint az újságírónak, a felháborodott és önkéntes számûzetésbe készülõ újságírónak, a félrevezetett magyar állampolgárnak, és a sokmillió szegénységre ítélt magyarnak, valamint a következõ generációnak, amelyet Gyurcsány és kormánya következetesen kizár a továbbtanulás, a felsõoktatás lehetõségébõl. De Önnek azt is látnia kell, hogy nem a gazdaság dübörög, hanem az egyházellenesség, az erkölcsellenesség, a magyarságot megtizedelõ meddõvé tétel aljas és nemzetgyilkos terve… Kérem tehát Önt, hogy gondolja végig a leírtakat, és ne vegyen részt ebben a nemzetrontó hadmûveletben, amelyet a hazai milliomosok és szélhámosok óhajtanak kivitelezni Magyarország ellen. Oszlassa fel Excellenciád a parlamentet és írjon ki új választásokat, mert az még mindig kevesebbe kerül mint a kormány hozzá nem értõ és erkölcstelen reformnak nevezett magyarellenessége, és nem követel vért.
Ha azonban Ön továbbra is hallgat, s államfõi munkája mindössze a vendégekkel való mosolygó kézszorításokra szûkül, akkor ebben az országban a nincstelenség miatt lázadás, forradalom tör ki, amely magyarok vérét követeli, ugyanis ez a kormány nem habozik majd bevetni a lakosság ellen akár a tûzparancsot sem. És ez az Ön személyes bûne lesz, mert Ön nem a nép, a nemzet érdekei szerint látja el hivatalát. Mint államfõtõl, Excellenciádtól elvárható, hogy meghozza radikális és a nemzet jövõjét szolgáló, törvényben biztosított lépéseit a mai regnáló kormány ellen, és feloszlassa a parlamentet. Ugyanis Gyurcsány Ferencnek és közvetlen munkatársainak bíróság elõtt kell számot adniuk a nemzet vagyonának hûtlen kezelésérõl, a lakosság félrevezetésérõl, ami választási csalás(!), és a magyar nemzet érdekei ellen való lépéseikrõl. Nem bízom abban, hogy levelem eljut Önhöz, s abban sem, hogy Ön képes lesz a nemzetközi nyomás ellenében a magyar nemzet érdekeit, a hazai magyar társadalom nyugalmát képviselni és ebben a kérdésben tárgyilagosan, magyar államfõhöz méltón cselekedni. Ám, prejudikálni sem kívánok, tehát mégis valahol ott a remény, hogy Ön mégis az, akinek államfõvé választáskor örömünnepet ültünk. Eddig Ön egyetlen egyszer sem bizonyította, hogy ez az örömünnep méltó volt Önhöz. Hiszen Ön eddig, az Önbe vetett bizalmat úgy játssza el a társadalom elõtt, mint a régi arisztokraták a birtokaikat… Õk Kártyán, Ön politikai kártyapartiban… Csakhogy a régi arisztokraták, amikor földönfutók lettek, még a parti éjszakáján tudták mi a teendõjük… Kérem Önt, mint a népfelkelést egyedül megelõzni, törvényesen megakadályozni tudó legfõbb közjogi méltóságot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, ugyanis Excellenciás Államelnök Úr jól ismeri a mindenkori magyar államfõ jogait. Kérem kiegészítésül nagy elõdeinek munkásságát is tanulmányozza. Mert Önnek nem csak államfõi jogai vannak, de államfõi, emberi, erkölcsi kötelezettségei is a nemzettel, a magyarországi magyar társadalommal és a velünk együtt élõ hazai nemzetiségekkel szemben. Adjon ehhez Önnek az Úr Isten erõt, tiszta elmét és bátorságot… Stoffán György
jó ha figyelünk
MINISZTERELNÖK ÚR! „Felesleges vasútvonalak” – Bornírt, abszurd, nyersebben szólva: hülye kifejezés. Az állami televízióban hangzott el. „A felesleges vasútvonalakat megszüntetik” – mondta a mûsorvezetõ. A mûsorvezetõt kellene elõbb „megszüntetni”. A vasútvonalak megszüntetése ugyanis rombolás. Nincsenek „felesleges” vasútvonalak. Ha a vasútvonalak „feleslegesek”, akkor azokra a településekre sincs szükség, amelyeket a vonal összeköt. Összeköt részben egymással, részben a központtal. És ha a települések „feleslegesek”, akkor az emberek is azok. Mármint ama politikusok szerint, akik megszüntetik a vasútvonalakat. „Ilyen emberekre nincs szükség!” – mondták annak idején egyes pártgyûléseken. Sõt, egyben ejtették ki az utolsó két szót: „nincsszükség!” Most ugyanez a gondolkodásmód újult fel. Mivel 940 kilométernyi vasútvonal évente hatmilliárd forint veszteséget okoz a MÁV-nak, ezért azok a vonalak „feleslegesek”. Abszurd, nyersebben szólva hülye gondolkodásmód. A beteg emberek sok száz milliárd forintba kerülnek, ezért õk „feleslegesek”. És mit kell a beteg emberekkel tenni? Megreformálni! A bornírt, abszurd, nyersebben szólva: hülye gondolkodásmód szerint ugyanis ami nem hoz profitot, az „felesleges”. És még hülyébb gondolkodásmód szerint: a nem profitábilis tényezõk eltüntetését „megreformálásnak” nevezik. Nincs ötlet a nyereségessé tételre: ezért „reform”, azaz felszámolás következik. Igen, igen. Így gondolkodik egy részvénytársaság igazgatótanácsa. Igen ám, de Magyarország jelenleg nem részvénytársaság, hanem köztársaság. És a köz társaságában nincsenek fölösleges emberek. Mindenki fontos. A rokkant, a bugyuta, a sportoló, a zseni egyaránt. Mindezt a mai részvénytársasági vezetõvel talán úgy kellene megértetni, hogy õt magát is a saját felfogása szerinti „reformnak” kellene alávetni. Egyértelmû például, hogy egy cipõ olcsóbb, mint kettõ. Gyurcsány Ferencnek tehát az egyik lábát meg kellene „reformálni”! Körülbelül úgy, ahogy a vasutat õ reformálja. A magyar civilizáció fontos hálózatából ugyanis Gyurcsány 940 kilométeres sínszerkezetet amputálni akar. És a primitív amputációt Gyurcsány „reformnak” nevezi. Majd a sínhálózatot „fölöslegesnek” minõsíti, így bizonygatván bornírt, abszurd, nyersebben szólva: hülye döntésének megfelelõ voltát. Nem kétséges: Gyurcsány „megreformálásra” szoruló – mert egy nadrágszárat, egy zoknit és egy cipõt haszontalanul koptató – lába „fölösleges”. „Szerep nélküli települések” – így hívták Bondor Józsefék annak idején a bensõséges magyar falvakat. És elsorvasztották õket. A fiatal lakók elmenekültek, megjelentek a városokban mint lakásra várók, majd helyet kaptak a „Kádár-kaptárakban” mint „panelprolik”, s világra hozták egy-két csemetéjüket. A négy-öt helyett… Most Gyurcsány bevégezni akarja a Bondor-latos tervet. És akadnak propagandisták, akik segítenek neki. Reformnak nevezve az amputációt, fölöslegesnek minõsítve a kezet, a lábat… Bornírt, abszurd, nyersebben szólva: hülye propaganda ez, ha nem egyenesen és megfizetetten aljas.
Közismert, hogy Ön rendkívül sikeresen építette fel magángazdagságát. Ügyesen és „miazhogynagyonis” tisztességgel kereste és találta meg azokat a kiskapukat, pár- és pártkapcsolatokat melyek mára a milliárdosi körbe repítették. Aztán megelégelte, hogy csupán egy vállalatbirodalmat igazgasson. Meghallotta pártbeli mentora aranyköpését, mely szerint az országot úgy kell vezetni, mint egy vállalatot. Ez próbára ösztökélte: mi lenne, ha az unalmas Altus-birodalom helyett Magyarországot igazgatná? Az ösztönzést erre gondolom otthon is megkapta, majd összefogva pártja néhány desperadójával az eddig istenített titkosügynök miniszterelnököt, aki két éven át tehetetlenkedve ténfergett ezen a poszton, bársonyszékébõl kibillentette és beült a helyére. Aztán megmutatta, mit tud. Példát mutatott pártjának: hogyan kell a meglévõ árkokat tovább mélyíteni. Hogyan kell a kormányzati hatalmat kampányozásra felhasználni, lenullázva a valódi kormányzati munkát. Hogyan kell a vitákban érvelni: az ellenfelet pofabefogásra szólítani, a kamara elnökét a nyilvánosság elõtt leordítani, a nem kívánatos kritizálókat kóbor kutyaként kezelni. Aztán jöttek megszámolhatatlan ígéretei, mese a nagy jólétrõl és a dübörgõ gazdaságról – sértõdötten tagadva az ellenoldal jelzéseit a közelgõ gazdasági viharról. A hazug helyzetrajzot és a fedezetlen ígéreteket a választók többsége elhitte és vakságukban méltónak ítélték arra, hogy elsõszámú vezetõként tovább szolgáljon. És immár másodszor a nyeregben, már nem volt szükség hazugság-maskarájára. Már nincs szó dübörgõ gazdaságról. Nincs szó nagy jólétrõl. De semmi jót nem sejtet, hogy a félrevezetésben szövetséges két fõ miniszterét tisztjükben megerõsítette, jelezve, hogy érdemi kérdésekben semmi nem változik. Az idõhatárok már kitolódtak: nem kell sokáig szenvednünk, csak másfél-két évig. Ma jön a végrehajtó és a pénzbehajtás. Aztán majd jön a jólét meg a fejlõdés. Gyönyörû üvegpiramisokat lehet majd felhúzni a földig rombolt, milliárdos kül- meg belföldi üzlettársai által kirabolt országban. Rabszolga bõven lesz: a földönfutóvá tett parasztság, a mindenébõl kisemmizett egykori kisvállalkozói, hivatalnoki réteg, a földre taszitott középréteg és a kisemberek mélyebbre már nem nyomható társadalma. Miniszterelnök Úr! Valamennyiünknek jobb lenne, ha mielõbb visszatérne ipari birodalmának vezéri posztjára, vezetõi képességeit kizárólag ott hasznosítaná. Ha esetleg ott is kudarcot vall, annak legfeljebb néhány ezer ember lesz a kárvallottja – ami nagy baj ugyan, de mégsem akkora mintha egy ország népességének túlnyomó többsége kerülne visszavonhatatlanul katasztrófahelyzetbe. Ideje van már annak, hogy az ország vezetése a társadalom érdekeit jól képviselõ szakértõk kezébe kerülne. Ezt kívánjuk valamennyien. Sajgó Mihály
Forrás: Molnár Géza Pál – gondola
jó ha figyelünk
29
A kormányfõ parlamenti beszámolója értelmezhetetlen volt, amit az ellenzék nem vett észre Magyar kormányküldöttség hajlongott a londoni és frankfurti pénzügyi központokban. Jókora csomagot mutogattak a pénzpiaci befektetõknek: Lám, ezt tesszük népünk hátára. Tetszik? Tetszett. A „piac” üdvözölte a csomagot, amelyet a magyar parlament „csomagolt be”, s a piaci befektetõk elégedettek voltak a politikai vitanapon elhangzott miniszterelnöki elszámolással. De vajon elnyerheti-e a magyar nemzet tetszését is egy ilyen beszámoló? Gyurcsány Ferenc szavai megfeleltek-e a valóságnak és a magyar törvényeknek, avagy egy új megtévesztéssel állunk szemben? E kérdésekre a tények adnak választ. A történelmi emlékezésnek az Országgyûlés június 19-i jegyzõkönyve rögzíti a Gyurcsánycsomag alapját képezõ kormányfõi elszámolást. „Miért kell az egyensúly érdekében lépéseket tenni?” – tette fel a miniszterelnök a szónoki kérdést, és válaszolt is rá: „2002 és 2006 között 12 ezer milliárd forinttal költöttünk többet, (…) ebbõl 7000 milliárd forintnyi bevétele keletkezett az államnak, (…) 5000 milliárdot pedig hitelbõl finanszírozott. Az elmúlt négy évben egy rendkívül intenzív szociális igazságteremtõ, szociális kiigazító és modernizációs programot hajtottunk végre. Ezt a bizonyos 12 ezer milliárd forintot erre költöttük el. (…) Mire költöttük? Hol van az a 12 ezer milliárd forint? 71 százaléka, 8700 milliárd jóléti és szociális kiadásokra ment, legnagyobb része nyugdíj, oktatási kiadás és egészségügyi kiadás. 71 százalék! 14 százalék, 1700 milliárd forint gazdaság- és infrastruktúra-fejlesztésben, 11 százalékban finanszíroztuk az állam közrendvédelmi és igazságszolgáltatási feladatait. Ebben a 12 ezer milliárdban az elmúlt négy évben megnõtt az adósságszolgálati teher.” Hm! 2006-ban Magyarországon ez a pár soros elszámolás az alapja egy évtizedekre ható törvényalkotási szándéknak. Az állítás lényege: az adósságállomány megnõtt, mert 12 ezer milliárd forinttal többet költöttünk a lehetõségeinknél, döntõen jóléti célokra. Ám mindez tévedés volt, s nem engedhetjük meg, hogy hitelbõl éljünk. Vagyis le kell vonnunk a következtetést: a jólét rovására adót kell emelni, kiadási költségeket csökkenteni. A fenti „elszámolás” azonban nem elszámolás, tartalma és elõterjesztése nem felel meg a törvényeknek és a tényeknek. A törvénytelenség szembeötlõ, az adatok valótlansága nemkülönben. 30
Az alkotmány szerint a kormány az Országgyûlésnek felelõs, ezért neki köteles beszámolni a tevékenységérõl. A kormány pénzügyi-gazdasági tevékenységének követésére az Országgyûlés megalkotta az államháztartásról szóló törvényt (továbbiakban Áht.), amely „a közpénzekkel való hatékony és ellenõrizhetõ gazdálkodás garanciájáért, a kívánatos pénzügyi egyensúlyért, (…) a teljesség, a részletesség, a valódiság, az egységesség, az áttekinthetõség és a nyilvánosság alapelvének érvényesülésére” készült – olvassuk a törvényalkotók célját a jogszabály bevezetésében. A miniszterelnöki beszámoló elsõ pillantásra sem felel meg ennek a feltételnek. De vajon miért nem? Talán nincs rá ideje a kormánynak, hogy a törvényes rendben és e nagy horderejû ügyben, akár azt meghaladó részletességgel tájékoztassa a „fõnökét” és a nemzetet? Az Áht. hatvan gépelt oldalas jogszabály – nem beszélve a számviteli elõírások sok ezer oldaláról –, így pontosan elõírja az éves költségvetések és megvalósult pénzügyi események zárszámadásának szerkezetét, elkészítésük ütemezését, elõterjesztésük módját, többek között Az államháztartás információs és mérlegrendszere és Az államháztartás számvitele címû fejezetek szabályai szerint. Elõírás az is, hogy miként kell kitérni az adósság keletkezésére, a képzõdés okaira és a többletráfordítás részleteire. Az elszámolás bemutatását illetõ szabályok felsorolása a törvényben több tízszer akkora terjedelmû, mint maga a miniszterelnöki „elszámolás”. Az államháztartás pénzügyi információs rendszeréért a pénzügyminiszter felel. (Alább látjuk, miként élt e felelõsséggel.) Az Áht. külön fejezetben teszi kötelezõvé a költségvetések, zárszámadások, vagyongazdálkodás ellenõrzését, amely az Országgyûlés pénzügyi-gazdasági ellenõrzõ szervezetének, az Állami Számvevõszéknek (ÁSZ) a feladata. A számvevõk évente és alkalmanként is ellenõrzik a kormány elõterjesztéseit, így az éves költségvetéseket, zárszámadásokat. Az ellenõrzött dokumentumokat a képviselõk megvitatják és törvénybe iktatják. Így az államadósság alakulása számos fontos részletével együtt évrõl évre nemcsak részletesen megismerhetõ, de a törvényekbe iktatva kötelezõ ismeretként mindenki rendelkezésére áll. Valóságtartalmuk sem vitatható, csak az Alkotmánybíróság elõtt. Ebbõl az következik, hogy létezik elszámolás évrõl évre, amellyel a most elõterjesztett miniszterelnöki
A Parlament egyik legvagyonosabb embere, az egykori TÉESZ fõkönyvelõbõl mára pénzügyminiszterré avanzsált Veres János, talán már tud valamit, azért vág ilyen riadt képet elszámolásnak egyeznie kell. (Alább látjuk, nem egyezik.) Elõbb azonban még egy nagyon fontos szabályra kell tekintenünk. Az Áht. elõír még egy nem éves, hanem választási ciklust lezáró zárszámadást (50. §). A Pénzügyminisztérium (PM) „részletes jelentést” köteles tenni az országgyûlési választások elsõ fordulója elõtt harminc nappal „az államháztartás állapotáról (…), a megelõzõ választási ciklusban keletkezett, késõbbi éveket terhelõ pénzügyi determinációkról, kötelezettségekrõl”, mégpedig a minisztériumok, az egyes elkülönített alapok, önkormányzatok bontásában. (E zárszámadás szabályai önmagukban nagyobb terjedelmûek a miniszterelnöki elszámolásnál.) Erre azért van szükség, mert a tavaszi választáskor még nincs meg az elõzõ év zárszámadása, anélkül nem lehet a ciklust összegezni, és nem zárhatók ki a rejtett elkötelezettségek sem, amit fel kell tárni. Anélkül, hogy részletes jogi okfejtésbe bonyolódnánk, bizonyítható, hogy a PM ilyen, a négy évre vonatkozó részletes jelentést nem tett közzé a jó ha figyelünk
választás elõtt, sõt vannak adatok arra, hogy egyáltalán nem is készített. Ebben az esetben az elõzõ kormány megsértette az Áht. ezen igen fontos rendelkezését. Erre a törvénysértésre épült az a választási kampány, amely épp a tények ilyen törvénysértõ elfedésével hozta választóit döntési helyzetbe. A választás megnyerésének ez a módja nemcsak erkölcsi, politikai, de jogi kérdés is, hiszen alkotmánysértõ lehet azzal, hogy szándékos törvénysértéssel fosztotta meg az embereket, a politikai pártokat a hiteles tájékozódáshoz fûzõdõ jogaiktól. Mi több, félre is vezethette õket, épp akkor, amikor a legfontosabb demokratikus jogukkal kellett élniük. Mindez nemcsak jogi, hanem történelmi kérdés is, boncolgatása jogászi, politikusi, alkotmánybírósági – köztársasági elnöki (?) – feladat. E cikk azonban a gazdasági szempontokra fókuszál, közöttük azonban jogi elemek is rendre felbukkannak majd. Az ÁSZ az éves zárszámadásokon túl célvizsgálatokat is végez. Bár nincs kormányelszámolás a törvénynek megfelelõ idõben és tartalommal, azonban az ÁSZ végzett olyan vizsgálatot, amely itt most helyettesítheti a kormány beszámolását. 2006. május 22-én 67 oldalas jelentést tett közzé Az államházjó ha figyelünk
tartás adóssága kezelésének, alakulásának ellenõrzésérõl. (Vessük össze a terjedelmet a miniszterelnöki hat-hét sorral!) A jelentésrõl „Tisztelt Képviselõ!” megszólítású, „figyelemfelhívó” levelet kaptak az új parlament tagjai is. A vizsgálati jelentés száma 0604, illetve 0604–L, az interneten bárki elmélyedhet benne. Az ÁSZ az Áht. felhatalmazásával és e törvény betartásával ellenõrzi az államadósság alakulását, így hiteles „idegenvezetõ” lehet számunkra a miniszterelnöki elszámolás megítéléséhez. A vizsgálat az 1999 és 2005 vége közötti hat évet fedi le, a miniszterelnöki elszámolás ezen belül 2002-tõl négy évet ölel fel. (Az 1990–2000 közötti évtizedet már korábban vizsgálták, és a miniszterelnök sem tért ki rá, így itt nem érintjük.) Az ÁSZ így összegezi az ellenõrzésük célját: „ez a jelentés bemutatja az államadósság növekedését kiváltó közvetlen okokat, összetevõket” – majd folytatja a kötelezettségek kezelésének körülményei, a jog- és szabályszerûség, célszerûség, eredményesség szempontjából. Tehát a miniszterelnöki (Miért kell az egyensúly érdekében lépéseket tenni? Mire költöttük?) kérdésekre ebben a jogilag releváns, nem vitatható tartalmú jelentésben választ talál az olvasó. A kormány ismerte, sõt véleményezte a jelentést, mert ez év márciusában megkapta a Miniszterelnöki Hivatal, a jegybank alelnöke, a kincstár alelnöke és az Államadósság Kezelõ Központ Rt. vezérigazgatója. A Pénzügyminisztérium így összegezi munkájukat 2006. május 8-án: „A véleményeket a Pénzügyminisztérium apparátusa komoly, alapos munkával összefoglalta, és szakmai kapcsolatait felhasználva egyeztette az ÁSZ vezetõivel.” Tehát a kormány, a miniszterelnök, sõt az országgyûlési képviselõk kötelezõen ismerik a jelentést, tudniuk kell az államadósság alakulását tényszerûen. Nézzük a jelentés néhány konkrétumát! Ami azonnal látszik belõle: az összes állítása cáfolja a miniszterelnöki elõterjesztést. Az ÁSZ szerint a 2000 eleje és 2005 vége közötti hat évben az adósság növekedése 6071,5 milliárd forint (6961,3 milliárd és 13 035,8 milliárd forint különbözete). Hat év alatt hatezermilliárd forint az adósság növekedése, és nem tizenkettõ, ráadásul négy év alatt, ahogyan azt Gyurcsány Ferenc állította! A miniszterelnöki elszámolás négy évére szûkítve, 2002-tõl a növekedés 3310 milliárd forint, és még csak nem is 5000 milliárd forint a „többlethitel”, ahogyan a kormányfõ mondta. Mindezek miatt okunk van mélyebben ránézni a tényekre. Az adósság változása a kezdeti és a végsõ idõpont közötti mennyiségi kérdés. E változásban irreleváns az idõszakon belüli folyó bevétellel fedezett kiadás, csak a bevétellel nem fedezett többlet a mérvadó. A miniszterelnöki elszámolás a növekményadatokat összemossa a folyó kiadásokkal, ami nem fe-
lel meg sem az értelem, sem a jog követelményének, ám látszatot teremt a nagy szám és a társadalom felelõsségét éreztetõ cél. A miniszterelnöki adatok azonban nem értelmezhetõk sem mennyiségükben, sem jelentésükben és a felsorolt költési jogcímhez kötõdésükben sem. Az Áht. (1. § és 2. §) szerint az államháztartás négy alrendszerbõl áll, ezek: a központi költségvetés, az elkülönített állami alapok, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok. Az adósságot ezen alrendszerekre bontva kell nyilvántartani és bemutatni. A kormányfõ nem ezt tette, ami az elsõ törvénysértés. E cikk kereteit meghaladja az alrendszerek külön elemzése, amit az ÁSZ megtett. Koncentráljunk a központi költségvetésre, ez hordozza az eladósodás 97-98 százalékát! (Átvállalja a tb-alapok hiányát, az önkormányzatok csak két százalék körül vesznek részt az adósságban, és az elkülönített alapok pedig csekély mértékben megtakarítók). Így a fenti, mintegy hatezer-milliárdos hiány bázisszámainál a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok adósságállományának változását összevontuk. A számok megértéséhez még egy fontos tényt kell tudnunk. Az adósság nemcsak pénzköltéssel vagy spórolással változik, hanem olyan tényezõk tömegétõl, amelyeknek nincs is nyomuk az egyszámlán. Ilyen az állomány átértékelõdése például a devizaadósság esetén a forint árfolyamának változásával. A kötvények mint adóslevelek is többet vagy kevesebbet „nyomnak a polcon”, attól függõen, hogyan „leltározunk”. Névértéken vagy piaci áron – és mikori piaci áron, ki mondja meg, mennyi az stb.? Az ár számtalan tényezõtõl függ, például a kamatlábváltozástól vagy a miniszterelnöki (szapora) nyelvbotlástól. (A mostani forintleértékelõdés jobban növelte az adósság állományát, mint a Budapest Airport Rt. eladásából befolyt összeg adósságcsökkentésre fordított bõ 400 milliárd forintja. Tényleg jó, hogy üzletemberek kormányoznak?) Tehát az adósság állományát csökkenti a privatizációs bevétel, de növeli, ha az államháztartáson kívüliek adósságát vállalja át a kormány, vagy az azon kívülieket támogatja késõbb beváltandó garanciával. A miniszterelnöki beszámoló mindezekrõl nem vesz tudomást, csak pénzköltésrõl beszél, de azt sem a törvény szerinti alrendszerek bontásában adta elõ. Így szakszerûtlen az elszámolás, és sérti az Áht. elõírásait, megfosztja a nyilvánosságot a tényszerû egyetértéstõl vagy a tényszerû cáfolat lehetõségétõl. Az ÁSZ azonban ebben is segít, mert megállapításai a miniszterelnökre is kötelezõ érvényûek. Az ÁSZ adatai szerint a 2000 és 2005 vége közti hat évben 4813 milliárd forint volt a kamatkiadás, vagyis az adósságnövekmény 82,2 százaléka. 31
„Ez azt jelenti, hogy az államadósság kamatterheken keresztül determinálja és beszûkíti a költségvetés mozgásterét” – írják. Ha hat évre 4813 milliárd, akkor lehet-e a miniszterelnöki közlés szerint négy évre 480 milliárd forint, vagyis a 12 000 milliárd négy százaléka? Képtelenségnek tûnik. Nézzük ezt a 2002 és 2005 közti négy évet. Ekkor az adósságnövekmény 5024,7 milliárd forint, ami hasonló a miniszterelnök hitelnövekményszámához. Ám a kamatkiadás 3310 milliárd forint, s efelett más pénzügyi teher is növelte az adósságot – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) veszteségtérítése, árfolyamhatás –, így a 3718,8 milliárd forint pénzügyi adósságnövekmény 74 százalékát teszi ki e négy évben. Azaz nem igaz, hogy 8700 milliárd forint többletkiadás ment szociális, jóléti célokra, és ebbõl ered az eladósodás. Nem igaz, hogy négy százalék volt az adósságszolgálat. A törvényes és hiteles igazság az ÁSZ jelentésében van, amely az Országgyûlésre kötelezõ érvénnyel bír. Felülírja a miniszterelnöki elõadást! Eszerint az adósságtöbblet majd háromnegyede az adósságszolgálatból ered. Megfigyelhetõ, hogy a számvevõk a kormány adósságkezelésének körülményeivel, jogszerûségével is foglalkoznak. Megállapítják, „a kormány 1992 óta nem jelöli ki az egész államháztartási adósság bemutatásáért felelõs személyt és annak módját sem”. Máshol azt olvassuk: „Nincs módszertan a számviteli adatokból származó államadósság kimutatásának rendjérõl (például piaci vagy névérték, konszolidáció, illetve egyéb értékelési irányelvek).” „A PM az államadósság bemutatására nem rendelkezik módszertannal, amely elkészítését az államadósság nyilvántartásáért felelõs pénzügyminiszter nem követelte meg. Ezért olyan dokumentum nem állt a vizsgálat rendelkezésére, amely megnevezné a hatályos magyar számviteli szabályok szerint kimutatott kötelezettségbõl az államadósságba tartozó összetevõket és a felhasznált adatok forrását.” Azt is megállapítják, hogy csupán a vizsgálat kérésére dolgozták ki az államháztartási alrendszerek bruttó és konszolidált adósságának alakulását, mert „ilyen jellegû kimutatás a hivatalos dokumentumokban (például zárszámadási törvény, PM-anyagok) nem található”. Ez a válasz tehát arra a kérdésre, készített-e a kormány a választások elõtt a ciklust lezáró elszámolást. Az ÁSZ hivatalos udvariasságát valaki úgy is olvashatná, hogy a kormánynak fogalma sincs az államadósság mértékérõl. És eközben készülnek a zárszámadások! Az ÁSZ jelentésében arra is választ találunk, lehet-e a nagy eladósítás a jóléti kiadások többlete. A számvevõk így írnak: „A deficithez összességében hozzájáruló kiadások a jövõbeli jóléti és a gazdasági növeke32
dést elõsegítõ hatásai nehezen azonosíthatók. A PM-ben nem készültek a támogatási programok, a jóléti intézkedések, a szociális ellátórendszerek reformjai, valamint a beruházások jövõbeli hasznosságát, eredményességét, államháztartási bevételekre, kiadásokra gyakorolt hatását mérõ tanulmányok, elemzések.” Majd kifejtik, a költségvetési fejezetekre elköltött pénz hasznosulása nem követhetõ, mert hiányzik az értékelés és a számonkérés. Tehát a kormánynak fogalma sincs arról, amit oly lendülettel adott elõ a „feje”. Felvetõdik a kérdés: akkor mégis milyen számokat vonultatott fel a kormányfõ? Találunk egy számsort az államadósság kezelésével összefüggésben az ellenõri jelentésben, amely hasonlít a miniszterelnöki számokra, csak semmi köze ahhoz az értelmezéshez. Ezt írják a számvevõk az adósságkezeléssel megbízott részvénytársaság mûködése kapcsán: „Az ÁKK Rt. a finanszírozási igény biztosításához 2000–2005 között 12 963,7 milliárd forint éven túli lejáratú forrásokat vont be, a törlesztés összege 7967 milliárd forint volt, azaz hosszú lejáratú források finanszírozták az adósság 4996,7 milliárd forintos növekedését.” Tehát a 12 000 milliárdos – helyesen kerekítve 13 000 – forrásbevonás célja a kifutó hitelek megújítása volt hétezer-, helyesen nyolcezer-milliárdos összegben, és így maradt ötezer-milliárd forint hitel többletként. Ez azonban csupán pénzügyi eseménysor, és semmi köze a pénzfelhasználás mértékéhez, céljához. Hiszen a kincstárjegyek megújítása húszezer-milliárdos nagyságrendet is elért. Ha erre alapoz a miniszterelnök, úgy a szakszerûséget és jogszerûséget elképesztõ mértékben iktatta ki
az Országgyûlés tájékoztatásából. Felmerülhet az emberben: nemcsak az igazság egy részének visszatartásáról van szó? A kormányfõ által említett felhasználási célok leginkább az uniós statisztika fogalmaira hasonlítanak, ám a kijelentéseivel való összevetést nehezíti az eltérõ specifikáció. Azért egy megjegyzést ez is megér. Brüsszelben az ESA ’95 módszer szerint számítják a nemzeti össztermék (GDP) arányában az eladósodás mértékét és éves hiányát. Az ÁSZ-jelentésbõl kitûnik, az éves hiányunk kamatfizetés nélküli egyenlegben nem is volt hiány, 2000-ben, 2001-ben többletet mutattunk fel. 2002-ben rendkívüli nagy adósságátvállalási és más tényezõk emelték a hiányt, de 2003-ban 1,6 és 2004-ben 1,4 százaléka a GDP-nek a kamatok terhe nélküli hiány, tehát bõven kevesebb az elvárt három százaléknál. Az éves kamatkiadások azonban 2000-ben a GDP 5,6 százalékát tették ki, majd csökkenõ mértékben, három-négy százalék körül mozogtak. Tehát az EU szerinti hiánymutatóknál is az látható, hogy az adósságszolgálat viszi el a legtöbbet, amelyet épp a szociális, jóléti céloktól elvont pénz finanszíroz. Megállapítható tehát, hogy Magyarországon nem a „jólét” borítja fel az egyensúlyt, hanem a pénzpiac gátlástalan érvényesülése. A miniszterelnök frankfurti és londoni látogatásán megnyugtatta a pénzügyi befektetõket, hogy továbbra is számíthatnak a magyar adófizetõkre, s hogy a Magyarországon megtermelt pénz továbbra sem ezt a népet fogja boldogítani. A szerzõ mérnök-közgazdász Varga István
jó ha figyelünk
Á, dehogy, mi csak úgy összejövünk bulizni, és közben hegesztünk Úgy néz ki, hogy adót fogunk fizetni; egyesek életükben elõször, mások csak többet, mint eddig. Megint mások pedig túl sokat, mert eddig is kevés pénz maradt a zsebükben, és most még kevesebb marad. A legrosszabbul azok járnak, akik elveszítik az állásukat, mert a munkáltatójuknak úgy már nem éri meg a buli, ha be is kell jelenteni az alkalmazottat. Úgy érte meg, hogy csaltak mindketten. Pajkosan összekacsintottak, és ha kérdezte az állam, hogy itt nem valamiféle munkaviszony forog-é fenn, akkor mondták, hogy á, dehogy, mi csak úgy összejövünk bulizni, és közben hegesztünk. Nem az a helyzet, hogy a doktor bácsi a kórház alkalmazottja, hanem alvállalkozója õ a kórháznak. Nem is õ, hanem a Bubó Bt., amit a doktor bácsi alapított a fogorvos feleségével. Aha, persze, bólintott erre az állam megértõen, és elsomfordált. A kórház kifizette a Bubó Bt-t plusz áfa, az szépen leköltségelte a bevételt, visszaigényelte az áfát, és huss, a pénznek már nyoma sincs, hacsak a doktor úr kocsiját meg motoros szökõkútját ide nem számoljuk. Nem irigykedni szeretnék, sõt együtt örülök a doktor úrral a szökõkútjának, de hát így volt, valljuk be. Ja és egyébként a doktor úr minimálbéren azért be volt jelentve, hogy biztosítva legyen egészségügyileg. És látta mindenki, hogy ez így jó, nem fizetünk adót, hihihi, gyereknap van. És látta mindenki, hogy ez így jó, nem fizetünk adót, hihihi, gyereknap van. Jó, nem volt gyereknap, mert az élet egy szaros szendvics, de azért jobb a több pénz, mint a kevesebb, és ott van még pluszban a magánpraxis, ahol meg zsebbõl zsebbe, ugyebár, mert az nem szolgáltatás, hanem csak amolyan ismerkedési est. Ugye nyilvánvaló, hogy ez a rendszer egy fikció, ez nem egy valós egyenlet, ez optikai csalódás. Ez a valóságban nem mûködik,
amennyiben az állam egyáltalán bármilyen szolgáltatást fenn óhajt tartani a miniszterelnöki blogon felül. Ha nem fizetnek adót az állampolgárok – illetve a hárommillió aktívból durván egymillió fizeti be valamennyire megbízhatóan és méltányosan -, és abból tízmilliónak kell szolgáltatni, akkor a kiadásokból kell húzni, ha hitelt már nem kapunk. Például azt mondhatja az állam, hogy jó, de akkor kirúgok egy csomó orvost, meg bezárok egy pár kórházat, mert ennyi adóból ennyi telik. Na és akkor most merre forog a fogaskerék, ha meghúzzuk ezt a kart? Bizony, a megszorítások/reformok ellen tüntetõ tömegekben ott lesznek a méltatlanul megsarcolt vállalkozók és dolgozók, valamint az ugyanolyan méltatlanul elbocsátott közalkalmazottak. Két teljesen ellenérdekelt fél, a költségvetési hiány két partjáról. Ott lesz a kisvállalkozó, aki nem akar azért fizetni, hogy öreg kommunista katonatiszteket tartsanak el az õ munkájából, meg ott lesz maga az öreg kommunista
katonatiszt, aki felháborítónak tartja a felvetést is, hogy tán nem kéne több fõtiszt ebbe az operetthadseregbe, mint ahány honvéd. Jól össze fognak verekedni, ha nem vigyáznak. Társadalmi érdekellentét, az a helyes megfejtés. Nem ugyanazt a kart húzogatjuk a gépen, nincs egyetlen, Magyar Akarat jelû vektor. Gyurcsánynak most azt kell kommunikálnia, hogy õ maga egy anomália. Viszont az is tiszta, hogy minél több adót szedünk be, annál többet gondolkodik az adófizetõ azon, mire és hogyan is költik el azt a pénzt. Erre az ócskaszar BKV-ra, a semmiért se felelõs vezetõivel, akik többet ülnek a baszom terepjárójukban, mint buszon? Meg erre a gyanúsan viselkedõ, olykor spontán miniszterelnöki prezentációt közvetítõ MTV-re? Vagy erre a hálapénztõl bûzlõ, zsarolásra és rettegésre kényszerítõ, ugyanakkor kétségbeejtõen lepusztult, mocskos egészségügyre? Satöbbi. Az állampolgár ilyen irányú gondolkodása márpedig a létezõ legegészségesebb dolog, az adótudatosság jele; az állampolgár teljes joggal kérdezi meg, amit eddig csak viccbõl, vigyorogva: erre költik az én adómat? Vagyis az adóemeléssel, annak érezhetõvé válásával egy idõben meg kell kezdeni az államilag finanszírozott bulimunkahelyek és egyéb titkos alagutak látványos lebontását. Az olyan lehetõségek megszüntetését, mint amikkel egyesek hülyére keresték magukat, köztük olyanok, akik késõbb akár a miniszterelnökségig emelkedtek. Gyurcsánynak most tulajdonképp azt kell kommunikálnia, hogy az a fajta umbuldázás, mint amibõl õ megszedte magamagát, nos az nem mehet tovább, mert az egy anomália. Hogy õ maga egy anomália, egy digi-dagi-daganat, aminek nem szabad létrejönnie sem egy egészséges rendszerben. Nehéz szerep, de izgalmas színészi feladat, régi téma amúgy: a rablóból lett pandúr dala. Forrás: Tóta W. Árpád – Index
SÓLYOM FEJE
Azt követõen azonban, hogy az államfõ „elengedte” a csomagot, egy (vagy több) esetleges alkotmánybírósági megsemmisítõ határozat kényes helyzetet teremtene. Következne-e ebbõl Sólyom László presztízsvesztesége, aki az eddigi legnagyobb tekintélyû Alkotmánybíróság elnöke volt? A válasz: nem. Más ugyanis az államfõi és más az alkotmánybírósági funkció.Sólyom László az aláírással azt igazolta, hogy a törvénycsomagok a maguk teljességében nem alkotmánysértõk. Az AB megsemmisíthet ugyan egy-egy rendelkezést, de a csomagok egésze célba érhet. Meglenne ennek a pikantériája is, de csak akkor, ha õ maga presztízsveszteségként élné meg. Egyelõre azonban rögzítsük csupán azt: Sólyom László aláírta az Új egyensúly csomagba tartozó törvényeket. Aláírta, mert nem tehetett mást: megígérte, hogy segíti a kormány egyensúlyteremtõ szándékait. Ezt az ígéretét tartotta be.Tartsuk azonban mi is a magunk ígértét: ne is próbáljunk az õ fejével gondolkodni, még akkor se, ha ez most korántsem tûnne reménytelennek. Tóth Ákos – Népszabadság, 2006. július 18.
jó ha figyelünk
33
A brit üzleti körök számára örömteli és üdvözlendõ a magyar embereket, a hazai kis- és középvállalkozásokat sújtó megszorítócsomag. Ezt a hírt maga David Brewer, a londoni pénzügyi negyed, a City polgármestere hozta el nekünk Budapestre látogatása alkalmából, hogy örüljünk. A messzirõl jött englishman azt mondja, hogy ezek „a lépések szükségesek ahhoz, hogy a nemzetközi pénz- és tõkepiacok részérõl helyreálljon a bizalom a magyar gazdaság iránt”. Én erre profánul csak annyit mondanék szívem szerint, hogy hé, miszter, „havi kétszáz pengõ fixszel az ember könnyen viccel”. Jó lenne, ha üdvözletünk mellett elvinné a szomorú hírt a City üzleti köreinek, hogy a bizalmuk elvesztéséért nem a magyar nyugdíjasok, de még csak nem is a hazai kisvállalkozások, sõt nem a belga minimálbérért szívet operáló orvosok, de még csak nem is a szegény családba született tanulni vágyó fiatalok a felelõsek. Ha lehet, ezért kíméljék meg a mindenkori magyar miniszterelnököt az olyan zseniális gazdaságpolitikai tanácsoktól, mint hogy töröljük el a 13. havi nyugdíjat, mert a brit üzleti körök bizalmának helyreállításához az nem elég, hogy a kulákok padlását lesöprõ elvtársak jogutódjai most a sebtében összetákolt megszorítócsomaggal kiforgatják a zsebeinket, még a költségvetés szociális célú kiadásait is brutálisan lefaragtatnák velünk, akár annak árán is, hogy Magyarország újra hárommillió koldus országává váljon. Tessék már megnézni, hogy önök ott, Európa gazdagabbik térfelén valóban sokkal magasabb színvonalú egészségügyi rendszert
mûködtetnek a magyarországi ráfordításnál jóval magasabb költségbõl! Állítom, mi ebbõl az egy lakosra jutó 600 eurónyi forrásból jobbat és igazságosabbat mûködtetünk, még ezzel a félfeudális, sokat bírált rendszerrel is. Ma még. Azt vajon miért nem méltányolják ezek a bizalmukat vesztett brit üzletemberek, hogy diplomás mérnökeink a Magyarországra telepített multinacionális cégekben ötödáron végzik el ugyanazt a munkát, mint nyugat-európai kollégáik a multicég nyugat-európai gyáraiban? És sokszor õk javítják ki nyugati mérnökkollégáik konstrukciós hibáit is. Ne tessék már minket ennyire hülyé-
A múlt héten több-kevesebb sikerrel megrendezett tüntetéseken tiltakoztak a Gyurcsány-kormány gazdasági-szociális megszorító intézkedései ellen ellen. A tucatnyi civil szervezet és harminc szakszervezet által meghirdetett demonstrációkon azonban összesen nem vettek részt még tízezren sem. A példák alapján mondhatnánk, hogy hasonló súlyú kormányzati lépések puszta terve lángra gyújtaná Párizs külvárosait. De nincs értelme ilyen összehasonlítást tenni. A kudarc okaként – mert kudarcról van szó, nem vitás – megnevezhetnénk a meleg nyári idõjárást, a futball-világbajnokságot, akármi mást, de ne áltassuk magunkat. Lehet, hogy a kimerítõen hosszú választási kampány az oka, amikor minden egyes szavazó nagyon fontos volt a pártok számára, s a vokstulajdonos kegyeit kegyetlen hazugságokkal igyekeztek elnyerni, a polgárok megcsömörlöttek a politikától. Az emberek szavaztak, az õket képviselõ politikusokat beküldték a parlamentbe, mégpedig azért, hogy az érdekükben dolgozzanak az adójukból, és négy évig hagyják õket békén, nyugalom honoljon a hazán, a polgárok gyarapodjanak, és ha kedvük tartja, so34
nek nézni! Ezek a brit üzleti körök részben abból szerezték az elõzõ tizenvalahány évben a fontmilliárdokban mérhetõ nyereségüket, hogy hasznot húztak az olcsó magyar élõmunkából. Amit a költségvetés is megszenvedett az igazságos munkabér be nem fizetett közterhei miatt. Ráadásul rá voltunk kényszerítve, hogy büdzsébevétel-apasztó adókedvezményekkel kedveskedjünk a külföldi befektetõknek azért, hogy méltóztattak egy kis bérmunkát hozni nekünk. Ha mindazt a pénzt, amit a külföldi üzleti körök megnyerésére költöttünk, a magyar kis- és középvállalkozásokra fordítottuk volna az eltelt tizenhat évben, akkor ma nem itt tartanánk. De a külföldi befektetõknek, a multiknak aggodalomra semmi okuk: ma is olyan katasztrófakoalíció birtokolja a politikai hatalmat – egy támadhatatlanul és vitathatatlanul demokratikus választás eredményeképpen –, amely mindenben ki fogja szolgálni haszonszerzõ érdekeiket. Nem kell izgulniuk a magyar piacukra betervezett profitjuk miatt, amíg Gyurcsány Ferenc lesz Magyarország miniszterelnöke, addig az mindig garantált lesz. Akkor is, ha ehhez el kell inflálni a nyugdíjak és a bérek vásárlóerejét néhány évre, akkor is, ha fizetõssé kell tenni az egészségügyi ellátásunk egy részét, akkor is, ha teljesen megszüntetik az ingyenes felsõoktatást, akkor is, ha a leszakadó régióink felzárkóztatását célzó uniós támogatásunkra juttatandó pénzeket átengedjük a nagytõkések érdekeinek megfelelõ bioés nanopoliszprojektek finanszírozására. Aggodalomra semmi ok: a Gyurcsánykormány a helyén van, a brit üzleti körök bízhatnak benne. Forrás: Torkos Matild
kasodjanak. A társadalomtudósok majd bizonyára kikutatják, vajon mi a magyarázat arra, hogy a szakszervezetek csupán hatezer polgárt tudtak utcára vinni, miközben több mint tízezer embert bocsátanak el a közszférából, és a megszorítócsomag éppen a bérbõl és fizetésbõl élõket sújtja a legdrámaibb módon. Lehetséges persze, hogy az emberek olyan mélyen becsapottnak érzik magukat, hogy már szégyellik – fõleg a szocialistákra szavazók -, hogy már megint sikerült lóvá tenni õket. Vagy egyszerûen nem szeretnek demonstrációkra járni. A baloldali liberális média – ezúttal a HVG internetes lapjával az élen – most is mindent megtett azért, hogy lejárassa az MSZP-SZDSZ politikai érdekeit sértõ megmozdulásokat, mint amilyen például a civil szervezetek július 4-i, Kossuth téri tüntetése volt. Egyik elvhû publicistájuk így írt a demonstráción megjelentekrõl: „Mindig van néhány (sic!) õsmagyarszerelésben vagy bomberdzsekiben feszítõ, Árpád-sávos zászlóval hadonászó – egyszerre röhejt, szánalmat és félelmet csiholó – arc, aki egy jó szaftos zsidózással-cigányozással kívánja biztosítani magának a tizenöt másodperc hírnevet. A Kossuth téri rendezvényt is ilyen extrém fazonok dominálták (sic!)“. Az, hogy árnyékban is jó ha figyelünk
harminc fok volt, így aztán az amúgy bomberdzsekiben feszítõ néhány arc ! se vette volna fel a bomberdzsekijét, nem számít, õsmagyarszerelésbõl se láttam még kánikulába való változatot, a Kossuth téren sem láttam ilyet, zsidózni-cigányozni pedig még egy odakeveredett nettófasiszta provokátornak is elég veszélyes lett volna egy olyan közönség soraiban, ahol szeretettel vették körül azt a roma családot, amelyik ott piknikelt a színpad elõtt tíz méterre három helyes kis rajkójukkal, és ahol a zsidó származását nyíltan vállaló, a külhoni magyarok kettõs állampolgársága melletti nyílt kiállásával a nemzeti oldal mély megbecsülését elnyert szociológus írásban elküldött felszólalását egyetértõ és lelkes taps fogadta. Az ilyen lejárató médiaellenszél valóban megnehezíti azoknak a lelkes civileknek a dolgát, akik szeretnének mindent megtenni azért, hogy a véleménynyilvánítás alkotmányos joga ne csak írott malaszt maradjon, hanem valóban nap mind nap megélt jogként mûködhessen. És ne csak akkor, ha polgári kormány van hatalmon, hanem akkor is, ha a cél az, hogy kikényszerítse az MSZP-SZDSZ politikájának megváltoztatását, most éppen a legszegényebbeket sújtó megszorítócsomag visszavonását. A HVG publicistája szerint „Magyarországon kormányt nemhogy buktatni nem lehet tüntetéssel, de még komolyan megingatni sem. Annyi politikai haszna tehát nincs egy ilyen performansznak, hogy érdemes legyen nyílt sisakkal bevállalni“.
Nos, lehet, hogy kormányt buktatni nem lehet, de én úgy emlékszem, rendszert váltani egyszer már sikerült tüntetések sorozatával. Lehet, hogy politikailag nem érdemes nyílt sisakkal vállalni az ilyen alkalmakat, de erkölcsileg lejáratni azokat, akik még ilyen reménytelen helyzetben is élni próbálnak alkotmányos jogaikkal, akik felemelik szavukat azokért, akikre most a legnagyobb terhet akarja rakni a kormány, az egy írástudó közvélemény-formáló értelmiségi részérõl: árulás. Az állítólag civil szervezeteknek tekinthetõ polgári körök, Hende Csaba koordinálásával, ugyancsak távol tartották magukat a politikai haszonnal nem járó tüntetésektõl, a nyílt sisakokat leadták a Polgárok Háza ruhatárában. Persze érthetõ a viselkedésük, ha egy civil szervezet székházába beköltözik egy politikai párt vezetése, annak nincs sok keresnivalója a civil közéletben. Sajnos nincs kétségem afelõl, hogy ilyen sikertelen tüntetéssorozat után ma a parlamentben mint kés a vajban megy keresztül Gyurcsány Új egyensúly címû megszorítócsomagja a szavazáson. Szegény Solt Otília megfordul majd a sírjában, amikor Béki Gabriella és az egykori szabad demokrata társak megnyomják az igen gombot, az egyéni körzetben megválasztott, fût-fát megígérõ szocialista honatyákkal együtt. A népképviseleten alapuló parlamentáris demokráciánk újabb és nagyobb dicsõségére. Forrás: Torkos Matild – MNO
A MAGYAR BETEG
Nos, ez utóbbival nem lesz gond, miután üres a kassza – a parlamenti választások második fordulójáig minden létezõ tételt kifizettek. A magyar betegség azonban nem múlt el, s a gondok orvoslására felettébb kevés az, amit a kormány programként a zászlajára tûzött. Eközben a magyar választók is eltûnõdhetnek: vajon a nép „kipréselésére” fizettek-e be az áprilisi voksolás idején, vagy a további „dübörgésre”. A Bokros-csomag bevezetése óta nagy tanulság, hogy az adóemeléssel elképzelt stabilizációhoz nehéz és kockázatos a kormánynak külsõ támogatást találni. Az õszi és téli „hatástanulmányok” – gáz- és áramszámlák kifizetése, megtakarítások megadóztatása, belsõ fogyasztás visszafogása, illetve a vállalkozói terhek növelése – után biztosan most is így lesz. Szajlai Csaba – Magyar Nemzet, 2006. július 18.
jó ha figyelünk
35
36
jó ha figyelünk
