KÖZLÖNY A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS LAPJA

KÖZLÖNY

PARTIUMI

A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége ezúton tájékoztatja a közvéleményt, hogy a volt gencsi lelkipásztor, Bátori Gyula által indított munkajogi perek garmadája megoldódni látszik. Folyó év július 3-án az Alkotmánybíróság tárgyalta a Nagyváradi Ítélõtábla által, hivatalból emelt alkotmányellenességi kifogást. A Hivatalos Közlöny július 30-i számában leközölt 797-es számú végzésében jogerõsen és végérvényesen kimondta, hogy a 489/2006-os Kultusztörvény 26. szakasza nem ütközik az Alkotmány elõírásaiba. Ennek megfelelõen a közjogi bíróságok nem bírálhatják felül az egyház fegyelmi ügyekben hozott, munkajogi következménnyel járó döntéseit.

A szerkesztõbizottság elnöke CSÛRY ISTVÁN Felelõs szerkesztõ WAGNER ERIK

KÖZLEMÉNY Döntõ fordulat a Bátori-ügyben Végzésében az Alkotmánybíróság világosan és tisztán megfogalmazza, hogy egyházi fegyelmi ügyekben az egyházak illetékessége kizárólagos, döntései pedig jogerõsek és végérvényesek, közjogi bíróságoknak nincs illetékességük ezen döntéseket felülbírálni. Egyházkerületünk, a több éve tartó pereskedés során mindvégig, jogilag megalapozottan ezt az

2008. AUGUSZTUS–SZEPTEMBER

álláspontot képviselte, de sajnálatos módon a bíróságok ezt szinte minden esetben másként bírálták. Az évek folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a román igazságszolgáltatás a Bátori-ügyben negatív politikai befolyásoltság alatt állott. Fölmerül a kérdés, ki felelõs a sorozatos törvénytelen bírósági döntésekért és az egyházunkat ért tetemes anyagi és erkölcsi kárért. Nagyvárad, 2008. augusztus 7. A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ELNÖKSÉGE

A Bátori-ügy útvesztõjében – Balkáni történet Európa peremén –

A régóta húzódó Bátori-ügyrõl számos írás jelent meg a romániai sajtóban. A Szatmári Magyar Hírlaptól a Krónikáig minden jelentõsebb lapot foglalkoztatott a botrány, és boldog-boldogtalan véleményt mondott az esetrõl az internetes fórumokon. Némelyek megragadták az alkalmat, hogy ennek kapcsán is epét okádjanak az egyházra. Olyanok is akadtak, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi is zajlik valójában, de siettek állást foglalni az ügyben, ezért bõséggel olvashattunk közönséges ostobaságokat és döbbenetes hazugságokat is. Vegyes érzésekkel olvastam a minap a Transindex internetes portálon Sipos Géza A gencsi lelkészbotrány háttere – Egy nem reformált fegyelmi címû írását is (2008. augusztus 28.). A cím megtévesztõ, mert természetesen a bulvárportál munkatársa semmivel nem tud többet az ügy igazi hátterérõl, mint a hasonszõrû kollégái. Írásában nem találja fején a szöget, inkább alaposan melléüt, hogy csak úgy hull a vakolat. A gyanútlan olvasót félrevezeti, és elhiteti vele, hogy a gyenge egyházi kánonnak, a Fegyelmi Szabályzat hiányosságainak következtében fajult el az ügy. Az írás elején megjegyzi, hogy a Bátori ellen szóló vádak „nagy valószínûséggel” igazak. A szerzõ ezzel az óvatoskodással lenézõen azt sugallja, hogy a megyei, a kerületi és a zsinati fegyelmi bizottság döntésérõl még kiderülhet, hogy naiv tévedés, mert az „csak” egyházi döntés. Bizonyára azt hiszi, hogy ezek a bizottságok többnyire elfogult és inkompetens emberekbõl állnak, akik nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a lelkész tetemes összeggel képtelen elszámolni. Pedig ezekben a testületekben képzett jogászok is vannak. A gond az, hogy amíg az egyházat maradi és idétlen intézménynek láttatja, és nagyképûen bírálja azokat, akik szenvedõ alanyai ennek az egész történetnek, egy szót sem ejt arról, hogy ez jellegzetesen balkáni történet. Csakis itt történhet meg az, hogy egy intézménynek – jelen esetben az egyháznak – az alkotmányos jogait lábbal tiporják, és végeláthatatlan pereskedésbe kényszerítik, holott ez az egész folyamat már

rég megtorpant (vagy el sem kezdõdött) volna egy olyan országban, ahol a törvényeket és az alkotmányt tiszteletben tartják. Ugyanis ne felejtsük el, hogy a világi bíróságnak eleve nem kellett volna foglalkoznia ezzel az üggyel, mivel törvény biztosítja az egyházaknak a jogot, hogy fegyelmi ügyekben saját statútumuk és kánonuk alapján döntsenek (489/2006 törvény). Hogy ebbõl mégis munkajogi pert lehetett kreálni, az lehet ügyvédi bravúr, de hogy az ügyben többször is ugyanaz a testület döntsön és még az Alkotmánybíróság döntését is lesöpörje az asztalról, az már égbekiáltó. Errõl kellene írni, ha az ügy valódi hátterérõl szeretnénk lerántani a leplet. Azon kellene rágódni (de fõként felháborodni), hogy mióta húzódik az ügy, hányszor halasztották-odázták a per tárgyalását, és milyen ellentmondásos ítéletek születtek, sõt azon is érdemes lenne töprengeni, hogy vajon megtörténhetett volna-e mindez, ha történetesen nem egy magyar lelkész pereli be a Tõkés László vezette egyházkerületet, hanem egy ortodox pópa a román ortodox patriarchátust (bár egy ortodox papnak még a leglidércesebb lázálmában sem támadna ilyen bizarr ötlete). Ha az egyházunkat lejárató írás szerzõje ebben az országban él és néha elmozdul a szerkesztõségi számítógép mellõl, akkor tudnia kell, hogy Romániában az igazságszolgáltatás – finoman fogalmazva – nem olyan, mint tõlünk nyugatabbra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a törvény betûjénél és szelleménél gyakran fontosabb a csúszópénz és a protekció. Ez az oka annak, hogy egyetlen befolyásos embert sem zártak be ’90 óta sem sikkasztásért, sem a privatizációs botrányokért, sem egyéb gazemberségekért. Ezért nem mindegy, hogy a menõ üzletember fiánál találnak drogot, vagy egy lecsúszott nyomorultnál. Ez az oka annak, hogy a börtönökben tyúktolvajok ülnek, és nem milliárdosok. Biztosítom a cikk íróját, hogy ha 130 ezer dollárt zsebre vágok, nekem is igazam lesz a bíróságon. Fõleg, ha a bíró jó barátom, és az ügyésszel együtt járok kempingezni. Mert Románia nem igazi jogállam, hanem csak a jogállamiság látszatát kelti. Ezt nem csak az veszi

észre, aki benne él, de nem sikerült becsapni az Unió illetékeseit sem, bár a piros zászlócskáktól meg a fenyegetéstõl nem fog megjavulni a rendszer, mivel a korrupció nemcsak az igazságszolgáltatásra jellemzõ, hanem mélyen belegyökerezett a romániai társadalom habitusába. A nyugati dörgedelmektõl és a hazai ígérgetéstõl semmi sem változott, csak a bürokrácia terebélyesedett, no meg létrejöttek a korrupció leküzdésére hivatott szervezetek, amelyek a látszat szerint kiválóan mûködnek, legalábbis alkalmazottaik kitûnõ fizetéseket kapnak. A médiában puffogtatott hangzatos frázisok dacára azonban nem oldódott meg egyetlen, évek óta húzott korrupciós ügy sem. Perelni megalázó kaland, kilátástalannak tûnõ szélmalomharc. Itt évekig tarthat egy nyavalyás tyúkpör is, és ráadásul ez nem is olcsó mulatság. Nem beszélve arról, hogy a kitûzött idõpontok legjobb esetben hozzávetõlegesek, a dossziék néha „elkallódnak”(!), vagy a per napján a bíró elmegy szabadságra, és senkit nem jelölnek ki a helyébe. Ilyenben is volt részünk. Sõt, jogászainknak azt is meg kellett emészteni, hogy peráthelyezési kérelmük hallatán a bíró gyalázkodva a földhöz csapta a dossziét. Ez is biztosan mindennapos egy civilizált európai államban. Mi tisztában vagyunk ezzel a diabolikus helyzettel, de tudjuk, hogy lehet nyerni megvesztegetés nélkül is, becsületesen, csupán azért, mert igazunk van. És ha nem adnak igazat Nagykárolyban, Szatmáron vagy Bukarestben, majd igazat adnak ott, ahol a törvényeket nem csak megalkotják, hanem alkalmazzák és tisztelik is. A fent említett mélyen szántó elemzés szerzõjének azonban minderrõl nincs tudomása, elefántcsonttornyából úgy beszél a romániai igazságszolgáltatásról, mint egy talpig becsületes, feddhetetlen intézményrõl, ahol – akár a népmesékben – az igazakat felmentik, a gonoszok pedig elnyerik méltó büntetésüket. Ezzel szöges ellentétben áll az a kép, amit az Alkotmánybíróságról fest. Szerinte a „talárosok” nem is olvasták el a Kánon vitatott részeit. Pe(Folytatása a 2. oldalon)

2. OLDAL dig szegény alkotmánybíróknak csak egyetlen bûnük van: hogy javunkra döntöttek. (Jobb helyen ez a döntés pontot tett volna az egész ügy végére, de ez egy olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntése nem érvényes Szatmáron.) Aztán elmondja a véleményét az egyház kánonjáról is és a fegyelmi eljárásról. Szerinte a Kánon „jogilag gyenge lábakon áll”, a fegyelmi „hosszadalmas eljárás” (bezzeg a világi villámgyors…), az egyház pedig „16. századi viszonyokat konzervál”. (Ezzel szemben tényként közli, hogy „Románia 1989 után elindult a jogállami reform útján”. Arról nem szól a fáma, hogy hol tart jelenleg ez a reform). A 16. századi viszonyokat illetõen egyébként eléggé mellétrafál, de ebbe most ne menjünk bele, mert a marxista történelemszemlélet idióta bukfenceit nem lehet egy zárójelben tisztázni. Miért is áll a Kánon gyenge lábakon? Mert „van egy elég szerencsétlen kitétel a Romániai Református Egyház (RRE) Fegyelmi Szabályzatában: eszerint fegyelmi vétségnek számít a világi bírósághoz való folyamodás az egyházi eljárás helyett vagy elõtt a bûncselekménynek minõsülõ vétségnek kivételével (IV. rész 30. paragrafus j. pontja)”. Hogy mennyire nem értette meg ezt a mondatot a cikkíró, kiviláglik ebbõl a mondatból: „Tegyük fel, hogy ez a polgár bitorolja egy másik egyháztag telekrészét. A sértett félnek viszont a Fegyelmi Szabályzat szerint elõször nem a bírósághoz kellene fordulnia a tulajdonjog tisztázása miatt, hanem elõbb egyházi fegyelmi eljárást kell kérnie az illetõ ellen…” Hiszen „az egyház fegyelmezési hatalma kiterjed a RRE minden tagjára” az I. rész 1. paragrafus szerint. No igen, csakhogy a cikkíró – igen ravaszul – nem idézi a teljes paragrafust, ami ezzel fejezõdik be: „az illetékesség figyelembevételével”. Ezért hamis az idézett, légbõl kapott példa, és ezért vezeti félre az olvasót a szerzõ. Mert teljesen egyértelmû, hogy a 30. paragrafus j. pontja nem arra kötelezi az egyháztagokat, hogy – a példánál maradva – az egyházi fegyelmi bizottságtól várják földügyeiknek tisztázását. Ebben ugyanis az egyház nem illetékes. Mint ahogy nem illetékes az egyház a gyilkosságok kinyomozásában, a válások lebonyolításában, vagy a tyúktolvajok bebörtönzésében. Nem ez a dolga. Az egyházi fegyelmi biAugusztus elején kelt Közleményünkben jogos elégtétellel adtuk hírül, hogy az évek óta húzódó és az Egyházunk iránt ellenséges állami hatóságok által mesterségesen és botrányos módon felduzzasztott ún. Bátori-ügyben döntõ fordulat következett be az Alkotmánybíróság Egyházkerületünk számára kedvezõ 797/2008. számú végzése által. Ebben ugyanis az Alkotmánybíróság egyértelmûen kimondta, hogy egyházi fegyelmi ügyekben – és ezenképpen a Bátori Gyula gencsi exlelkész esetében is – az Egyház illetékessége kizárólagos, döntései pedig jogerõsek és végérvényesek; ezen döntéseket közjogi bíróságok nem bírálhatják felül. Ennek ellenére Bátori munkajogi pere a Szatmári Törvényszék 2008. szeptember 4-i tárgyalásán újabb váratlan fordulatot vett, amikor is Egyházunk jogi képviselõinek nagy megdöbbenésére az elnöklõ bíró már-már ügyvédi védõbeszédnek beillõ, terjedelmes érveléssel fejtette ki, hogy a Bátori-ügyben a törvényszék nem köteles figyelembe venni az Alkotmánybíróság döntését. A Szatmári Törvényszék pártos voltára és a jog elemi szabályait is semmibe vevõ, elfogult magatartására nézve elégséges, hogyha az Alkotmánybíróság végzését idézzük, melyben tételes formában, expressis verbis az áll, hogy „döntése végleges és általánosan kötelezõ”. A szatmárnémeti tárgyalás esetében ugyancsak példátlannak nevezhetõ, hogy ismételten ugyanaz a bírói tanács ítélkezett az ügyben, amely

PARTIUMI KÖZLÖNY zottság azonban igenis illetékes az egyház belügyeiben. Vagyis eldöntheti, hogy a gyilkos, az elvált vagy a tyúktolvaj vehet-e úrvacsorát, betölthet-e lelkészi állást, vagy lehet-e továbbra is az egyházközség kántora. És ebbe nem szólhatnak bele az állami szervek vagy az igazságszolgáltatás, mert az egyházaknak autonómiát biztosít a törvény. Nem a nagykárolyi bíróságon nevezik ki a magyar református lelkészeket. Pedig Bátori esetében gyakorlatilag erre történt példátlan kísérlet, és errõl beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy megsértik az egyház autonómiáját. Vagyis ha az egyházközségi, az egyházkerületi, majd a zsinati fegyelmi bizottság véglegesen megfosztotta lelkészi státuszától, akkor minek buzgólkodik a román igazságszolgáltatás, miért vonul ki csendõrség, rendõrség, seregnyi kommandós, hogy visszaköltöztesse a parókiára, ami a lelkész szolgálati lakása, és a gyülekezet tulajdona? Minek erõltetik ezt a dolgot? Hiszen az egyház belügye, hogy ki a lelkész az egyik vagy a másik parókián! Alpári és nem teljesen találó hasonlat, de ugyanilyen groteszk lenne, ha Monacóban az idõmérõ edzés alatt a közlekedési rendõr megbüntetné a Forma 1-es pilótát gyorshajtásért. Mert a KRESZ ugyan mindenkire érvényes a közutakon, de a verseny ideje alatt, a kijelölt területen a benevezett versenyzõkre más szabályok vonatkoznak. Az a bizonyos „szerencsétlen kitétel” pontosan azt hivatott megakadályozni, ami a Bátori-ügyet lényegében botrányossá avatta. Ugyanis, ha Bátori betartotta volna a Kánont, akkor megvárta volna, míg fegyelmi ügyében végleges és megfellebbezhetetlen döntés születik. Senki nem akadályozta volna meg, hogy ez után a világi bírósághoz forduljon. És ha a világi bíróság úgy találta volna, hogy a Fegyelmi Bizottság szabálytalanságot követett el, nem a Kánon paragrafusainak megfelelõen döntött, akkor megsemmisíthette volna a jogtalan döntést. Az idézett „kitétel“ tehát arra vonatkozik, hogy a fegyelmi eljárás lezárása elõtt ne lehessen pert indítani olyasmiért, ami a fegyelmi eljárás része, mint pl. a felfüggesztés. De az ügy tényleges története elárulja a román törvénykezés már-már komikus dilettantizmusát. A fegyelmi eljárás ugyanis még el sem kezdõdött, Bátori máris pert indíthatott az Egyházkerület ellen. És a bí-

NYILATKOZAT megelõzõleg is Egyházunk rovására döntött. A perrendtartás ezt hivatalból kizárja. Egyházunk jogi képviselõi – Máthé Edith jogtanácsos és Székely János ügyvéd – minekutána hiába kérték a szabályellenesen eljáró bírói testület távolmaradását, illetve a Bátori Gyula ügyében hozott alkotmányellenes bírósági határozat érvénytelenítését, a tárgyalás végén kilátásba helyezték, hogy az ügy áthelyezését fogják kezdeményezni egy pártatlan bírósághoz. Egyházkerületünk mély megdöbbenését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a tárgyalás során az elnöklõ bíró – a per tárgyától eltérve – indulatos és pártos módon támadta Egyházunkat, a sajtóban megjelent egyházkerületi közleményeket úgymond „botrányosnak” minõsítve. Egyházkerületünk ezúton is mélységesen elítéli a törvényszék etikátlan és alkotmányellenes magatartását, mely által továbbra is érvényben tartja a Bátori-ügyben hozott szabálytalan és törvénytelen, az egyházi autonómiát durván sértõ határozatát. Az évek óta tartó hatalmi visszaélések, bírói túlkapások és törvénytelen döntések sorozatát szaporítja és tetézi a szatmárnémeti végrehajtónak az a hallatlan és példátlan végrehajtási felszólítása (Somaþie), melyben a Gencsi Református Egyházközséget az illetékes állami hatóságok által elkövetett tör-

róság (ebben az esetben feltûnõen) hamar ítéletet is hozott, mert a bírónak halvány gõze nem volt arról, hogy ha egy lelkészt fegyelmi ügye kapcsán felfüggesztenek, neki nem kompetenciája ebbe beleavatkozni. „A szabályzatban az tükrözõdik, hogy a Romániai Református Egyház úgy képzeli el állam és egyház egymás mellett élését, hogy az elõbbi lehetõleg soha, semmilyen ügyben ne szóljon bele az utóbbi életébe, de egyúttal biztosítson elõjogokat az egyháznak” – olvassuk tovább. Ebbõl le lehet szûrni, hogy a szerzõ nem érti a Kánont, pedig „hiányos” és „gyenge lábakon” álló szövegnek nevezi, de nem tudom, miért gondolja, hogy kiváltságos helyzet belügyekben, ránk tartozó dolgokban dönteni? Meddig kellene terjednie az államhatalomnak? Mit hiányol? Valóban olyan kiváltságos és irigylésre méltó helyzetben van a református egyház? Ebben a „kiváltságos helyzetben” az Egyházkerületnek befagyasztották az összes bankszámláját, Bátorit akkora összeggel kárpótolták egy megfellebbezhetõ ítélet kapcsán, amennyit egy becsületesen dolgozó ember kb. négy-öt év alatt keres meg. Amikor megkérdezték az egyházkerületi bankszámlát megcsapoló végrehajtót, hogyan fogja behajtani a pénzt a jogilag (!) semmiféle ingatlannal nem rendelkezõ Bátorin, ha az Egyházkerület megnyeri a pert, csak a vállát vonogatta. Bizonyára ezzel nagy elõjogot biztosítottak nekünk. És az új gencsi lelkésznek is nagy kiváltság lehet, hogy – az igazságszolgáltatásnak köszönhetõen – Bátorinak jelenleg is kulcsa van a parókiához, és úgy jön-megy utóda szolgálati lakásában, mintha még mindig õ lenne otthon. Sõt, a parókia udvarán majorságot is tart. És nyugodtan teheti, hiszen védelmére felfegyverzett alakulatok vonulnak ki – az egyházi vizitációs bizottsággal szemben. Szemtanúk szerint neki is van lõfegyvere: Istennek hála, lövés még nem dördült el a faluban. A helyzet tényleg drámai. Vagy inkább színpadias: még súgók is vannak, talán még rendezõ is. És amíg ez a magyar újságíró az eset kapcsán a magyar református egyházat cincálja, és arról bölcselkedik, hogy a Kánon ócska, az egyház pedig avítt, szinte hallom, hogy a színfalak mögött jót röhögnek a markukba azok, akiknek a malmára hajtja a vizet ez a dicstelen balkáni história. WAGNER ERIK vénytelenségek következtében elõállott anyagi terhek kifizetésére kötelezi, 8.964,51 lej értékben. IvaAniþaº Marian Dan végrehajtó egy helyzetfelmérõ jegyzõkönyv (Proces verbal de situaþie) kíséretében azt is kilátásba helyezi, hogy a – jogtalan – kifizetés elmaradása esetén a gyülekezet lelkészi lakását nyilvános árverésen fogják áruba bocsátani („va fi vândut de noi la licitaþie publicã), Bátori Gyula anyagi igényeinek a kiegyenlítése végett. Említésre méltó, hogy a saját volt gyülekezetével szemben nemtelen háborúságot folytató volt lelkész ellen nagy összegû sikkasztás és hûtlen pénzkezelés címén folytatott büntetõeljárás ügye ezenközben, több mint egy év után egy tapodtat sem mozdul elõre. Egyházkerületünk erélyesen tiltakozik autonómiájának megsértése, az igazságszolgáltatás – joggal feltételezett – politikai befolyásolása, valamint a sokrétû hatalmi bûnpártolás ellen. Hitbeli elköteleztetéssel száll síkra az igazságosság és az alkotmányos törvényesség érdekében – az egyházi és vallásszabadság, illetve a jogi és politikai diszkriminációt szenvedõ gencsi református közösség, valamint a hivatalos hatóságok által zaklatott tagjai védelmében. Jogi és politikai úton, hazai és nemzetközi téren tovább folytatja igazságos küzdelmét a talányos gencsi ügyben. Nagyvárad, 2008. szeptember 10. A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ELNÖKSÉGE

PARTIUMI KÖZLÖNY

Fizetnék a vonatjegyet – A romániai magyar kisebbség nem használhatja szabadon anyanyelvét – A jelek szerint annyit sem ér, mint a papír, amire nyomtatták az Európa Tanács 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelve. Ebben ugyanis egyenlõ bánásmódot biztosítanak minden európai polgárnak faji, vagy etnikai származására való tekintet nélkül, ez azonban nem érvényes Romániára nézve, legalábbis ezt látszik igazolni Leonard Orbannak, az Európai Unió többnyelvûségért felelõs biztosának a nyilatkozata. Szerinte ezt az irányelvet Erdélyben nem lehet alkalmazni azokban az esetekben, amelyekben egy etnikumot anyanyelve miatt ér atrocitás. Ezen mulatott Pécsett Európa õshonos nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségeket képviselõ szervezeteinek 180 küldötte, akik ernyõszervezetük évi közgyûlése alkalmából találkoztak Dél-Magyarországon, és hangot adtak számos, nyilvánvalóan diszkriminatív esetnek. Például Nagyváradon az EMI tagjai kétnyelvû utcanév-táblákat helyeztek el azon ingatlanok falain, amelyek tulajdonosai ezt megengedték. Ezáltal a polgármester hanyagsága ellen tiltakoztak, aki nem volt hajlandó gyakorlatba ültetni a helyi önkormányzatnak a kétnyelvû utcanévtáblákra vonatkozó döntését. Ehelyett helyhatósági végrehajtók jelentek meg a helyszíneken, akik eltávolították a táblákat. Az eset tettlegességig fajult, melyet jelentettek a rendõrségnek. A karhatalom azonban tétlen maradt. A sovinizmus mentsvára Hasonló eset történt a kolozsvári állami egyetemen is, amely multikulturális pózban tetszeleg, és állítólag az intézményesített többnyelvûséget támogatja. Mégis ismételten a román sovinizmusnak, valamint a magyarság célirányos elnemzetleniesítésének és asszimilációjának mentsváraként hallat magáról (FAZ 2006. február 22-i és május 22-i cikkei). Ott, ahol a diákok szinte egyötöde magyar, a fõiskolai vezetõség eltávolíttatta azokat a magyar nyelvû teremmegnevezéseket és a dohányzást tiltó táblákat, amelyeket a statútumnak megfelelõen a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság néhány merész tagja kitett, és amelyeket amúgy 20 éve ki kellett volna már függeszteni. A rektorátus a táblákkal együtt két reményteljes fiatal fõiskolai tanártól, Hanz Pétertõl és Kovács Leheltõl is megszabadult. A Bolyai Bizottság – a magyar tanári kar négyötödét és a diákok túlnyomó többségét maga mögött tudva – követeli a Babeº-Bolyai egyetemmé összeolvasztott, szisztematikusan elrománosított, hajdan színmagyar fõiskola visszaállítását, melyet Ceauºescu és Iliescu ötven évvel ezelõtt likvidált. Az esetek kapcsán Michl Ebner, Dél-Tirol egyik európai parlamenti képviselõje kérdést intézett az Orban által képviselt bizottsághoz, mire Orban azt felelte, hogy „Brüsszelnek tudomása van az esetrõl” és osztja „azon véleményt, miszerint a regionális szinten vagy egy tagállam esetében a népességének kisebbsége által beszélt nyelveket tisztelni kell”. A bizottság azonban „nem gondolja, hogy az eset kapcsán az európai uniós szerzõdés 7. pontjának román hatóságok általi súlyos megszegésérõl” van szó, már csak azért sem, mert ez az eset nem a közösségi jog szférájába tartozik, és semmi esetre sem vonatkozik rá az Európa Tanács 2000/43-as irányelve. Pedig még a 2001-ben megváltoztatott román közigazgatási törvény értelmében is használható a kisebbség nyelve minden olyan település és körzet nyilvános és hivatalos kommunikációjában, ahol a népesség 20%-a anyanyelvének vallja ezt a nyelvet. Ennek a kitételnek megfelel Nagyvárad, Kolozsvár, de egész Erdély, a Székelyföld és a magyar anyanyelvû csángók által lakott moldovai területek is. Az egynyelvû feliratokkal Románia nem pusztán a saját törvényeit sérti, hanem a Magyarországgal kötött kétoldalú szerzõdést és az Európa Tanács kisebbség-

védelmi keretegyezményét is megszegi, amit Bukarest 1995-ben ratifikált. A kolozsvári fõiskola vezetõsége már gyakran megígérte a kétnyelvû táblák felszerelését – legutóbb a bukaresti NATO-csúcs alkalmával egyenesen a magyar külügyminisztériumnak –, de mindeddig még nem történt elõrelépés az ügyben. Hogy Orban inkább félrenéz, az talán még érthetõ is, hiszen õ román. Kevéssé érthetõ azonban Knut Vollebaek magatartása. Az EBESZ kisebbségügyi fõbiztosa a közelmúltban Kolozsváron tartózkodott. A hajdani norvég külügyminiszter elõdjéhez, a nyolc évvel ezelõtt Kolozsvárra látogatott holland Max van der Stoelhoz hasonlóan, az Énekek Énekét zengte a multikulturalizmusra. A holland van der Stoel 2001-ben Bécsben, az EBESZ Parlamenti Közgyûlése Állandó Bizottságának azt az ígéretes jóslatot tálalta, hogy a Babeº-Bolyai Egyetem fejlõdése pozitív irányba mutat, „hiszen ott a magyaroknak és a németeknek is ugyanazt a státuszt biztosították, mint a románoknak”. Az odaadó kommunista múltjáról ismert Andrei Marga rektor és hûséges kötélhúzó társai a vezetõségbõl most is örömbe burkolóztak – mint nyolc évvel ezelõtt –, Vollebaeks Alma Materükben tett látogatásakor. Ezzel szemben a Bolyai Bizottság tagjai megbotránkoztak. Egy nyílt levélben, amelyet országuk kisebbségbarát fõiskoláin tanító macedón, gagauz (Moldvai Köztársaság), walesi, spanyolországi baszk és dél-tiroli tudósok is aláírtak, szemére vetik Vollebaeknek, hogy engedte magát megvakítani az Erdélyben bemutatott patyomkini kirakatoktól, miközben egyszerûen mellõzte a múlt évi brüsszeli meghallgatás eredményét, mely világosan kimondja, hogy „Kolozsváron a nyelvi körülmények és a multikulturális oktatás elõfeltételei nem adottak”. Ugyanakkor felvetik azt a kérdést is, hogy miért igyekszik szemmel láthatóan abban segédkezni, hogy „az 1,4 millió fõt számláló erdélyi magyar kisebbséget jogai gyakorlásában korlátozzák, miközben norvég hazájában a mindössze 100.000 fõt számláló számi kisebbségnek saját egyetemi apparátusa van”. Az EBESZ dicstelen szerepe Az ésszerûséggel ellenkezve Vollebaek elutasítja a magyar közösség intézményesített önállóság útján való fejlõdését; ugyanakkor mellõzi azt a tényt is, hogy a feszültségek fõ forrásai azok a vegyes oktatási intézmények, amelyekben a magyar közösség igényeit rendszeresen a szõnyeg alá söprik. Ezen felül a fõbiztos elõtt ismeretes kell hogy legyen az a tény is, hogy a romániai felsõoktatási intézményekben a magyarok kifejezetten alulképviseltek. Mindebbõl arra lehet következtetni, hogy Vollebaek az államalkotó nemzet nacionalizmusának a kezére játszik. A Kolozsváron székelõ Kisebbségkutató Intézet prognózisa szerint az elkövetkezõ két évtizedben az erdélyi magyarok száma 400.000-el csökkeni fog. Ez olyan kilátás, ami a Gheorghe Funarhoz hasonló emberek szemébe örömkönnyeket csal: Kolozsvár volt polgármestere – immáron a Nagy Románia Párt szenátoraként a román szélsõséges nacionalizmus szimbolikus figurája a parlamentben – magyar honfitársainak odakiáltotta: „Tûnjetek el – mi fizetjük nektek a vonatjegyet.” REINHARD OLT Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2008. július 30., 33. oldal. Az újság Németország legnagyobb és legkomolyabb napilapja. A cikk szerzõje (1984 óta a FAZ politikai tudósítója Bécsben) többszörösen kitüntetett professzor. Kutatási területei: germanisztika, népkutatás, Kelet-Európa történelme, politológia. Fordította: Dr. ANCA TIBOR-ATTILA

3. OLDAL

POSTAFIÓK FÕTISZTELETÛ CSÛRY ISTVÁN HELYETTES PÜSPÖK ÚR RÉSZÉRE NAGYVÁRAD Fõtiszteletû helyettes Püspök úr! A mai napon kaptam kézhez a Partiumi Közlöny XVIII. évfolyam 7. számát, amelynek 8. oldalán örömmel olvastam volna a „Tanácskozott a zsinat” címû (Cs. I.) aláírású tudósítást, ha abban nem kellett volna olvasnom az alábbi valótlan mondatot: „A szebb napokat megélt zsinat sajnos már csak árnyéka önmagának, és ez a megállapítás nem a jelenlévõk kritikája, csupán hûséges rögzítése annak a ténynek, hogy a kontinenseket átölelõ testületnek megapadt a képviselete.” Ez így nem igaz. A kontinensek átölelése ugyanis magában a tisztségviselõk személyében ma is biztosítva van, hiszen az ügyvezetõ elnök, ft. Szabó Sándor amerikai püspök, a lelkészi elnök ft. dr. Erdélyi Géza felvidéki püspök, a világi elnök pedig ft. Kovács Zoltán királyhágómelléki fõgondnok. Tiszta szívembõl kívánom minden magyarságmentõ szervezetnek – beleértve a Generális Konventet is –, hogy legalább ilyen átölelõ szerepet tudjon megvalósítani, mint a Tanácskozó Zsinat. Amint a Fõtiszteletû úr elõtt is ismert, nem a kontinensek átölelésével van a probléma, hanem azokkal az anyaországiakkal, pontosabban talán „mostoha” anyaországiakkal, akik 2007ben önkorlátozóan felfüggesztették tagsági viszonyukat. Ehhez természetesen joguk van. A Legfelsõbb Bírósági állásfoglalások szerint azonban ez azt jelenti, hogy a határozatképességnél képviseleti létszámukat nem kell figyelembe venni. Így tehát negyvenhárom fõvel ugyan kevesebben voltunk, de a határozatképességünk megvolt. Csak így tudta elvégezni a Zsinat azt a pozitív munkát, amirõl Fõtiszteletû úr is idézett írásában beszámolt, amikor azt írta, hogy a „Zsinat Közgyûlése elvégezte feladatát”. Említetteken kívül az már csak kisebb hibája az írásnak, hogy Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének köszöntõjét meg sem említi, ugyanakkor a szentpétervári orosz reformátusokat Ukrajnában élõknek nevezi. Fentiek miatt tisztelettel kérem az alábbi helyreigazítást a sajtójog alapján a legközelebbi számban, ugyanezen a helyen a következõképpen: „A Partiumi Közlöny XVIII. évfolyam 7. számának 8. oldalán a jó hírnév rontására alkalmas valótlan megállapítást tettünk, amikor azt állítottuk: A szebb napokat megélt zsinat sajnos már csak árnyéka önmagának, és ez a megállapítás nem a jelenlévõk kritikája, csupán hûséges rögzítése annak a ténynek, hogy a kontinenseket átölelõ testületnek megapadt a képviselete. Helytelenül fogalmaztunk, hiszen nem tüntettük fel, hogy mindez azért van, mert a csonka magyarországi egyházkerületek felfüggesztették mûködésüket, s ennek következtében 43 fõvel kevesebben vettek részt a Zsinaton, amely jogszerûen így is határozatképes volt. A tudósításban tévesen szerepel, hogy Ukrajnában élõ nem magyar reformátusok is jelen voltak, ugyanis szentpétervári orosz reformátusok voltak jelen az ülésen. Sajnálatosan maradt ki a tudósításból, hogy a jelenlévõket köszöntötte Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke.” Csákvár, 2008. augusztus 18. DR. KIS BOÁZ MRETZS titkár (Csûry István h. püspök válaszát következõ lapszámunkban közöljük.)

4. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY

Ünneplés a magyar államiság bölcsõjében Tartalmas programmal készültek a nemzeti ünnepre Augusztus 20-án a Csongrád Megyei Önkormányzat egész napos rendezvénnyel várta a látogatókat a magyar államiság bölcsõjébe. E napon ingyenesen tekinthették meg a Fesztykörképet az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Az ünnepségen részt vett Tõkés László püspök, EP-képviselõ is. A rendezvény nagyon sok érdeklõdõt vonzott a következõ mûsorkínálattal: A rendezvény egész ideje alatt: – népmûvészeti kirakodó vásár – póni-lovagoltatás – lovas pályán lovasíjász bemutató, versenyek – vurstli 11.00 Baranta bemutató Gyermeknek, felnõttnek egyaránt lehetõség a fegyverek kipróbálására (vívás, íjászat, kopjahajítás stb.) 12.00 Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciója 13.00 Kisteleki Fúvószenekar (térzene az Árpád szobornál) 13.40 Pavane Együttes zászlóforgatói 13.50 Himnusz 14.00 Ünnepi gyûlés Az ünnepi megemlékezés szónoka dr. Martonyi János, a Polgári Magyarországért Egyesület elnöke volt, a megjelenteket Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyûlés elnöke köszöntötte. A Szent István napi új kenyeret Tõkés László püspök áldotta meg, Kiss Rigó László, SzegedCsanádi megyéspüspök pedig megszentelte. 15.30 Üllési Fonó Néptáncegyüttes 16.00 Vásári bábjáték 16.30 Pataky Attila mûsora 18.00 István, a király címû rockopera Lóverseny 10.00 Díjugratás 100 cm-es akadálypályán 11.30 Nomádok – haditorna bemutató 13.00 Vadászugratás 110 cm-es pályán 14.30 Nomádok – haditorna bemutató 16.00 Szent István Kupa Pontgyûjtõ díjugratás 130 cm-en 17.30 Lovasszínház bemutató 18.00 Bajnokok Tornája 140 cm-en (Forrás: www.szegedplusz.hu)

SZENT ISTVÁN ÖRÖKSÉGE Emelkedett lélekkel álljuk körül a honfoglaló ÁRPÁD vezér pusztaszeri emlékmûvét. A honfoglaló Fejedelemmel együtt a honalapító SZENT ISTVÁN királyra emlékezünk nemzeti ünnepünkön, itt, a Vérszövetség megkötésének hagyományos helyszínén, ahol Árpád atyja ÁLMOST egykoron a magyari törzsek vezetõi átok alatt fogadott esküvel vezérlõ fejedelmükké választották, és ezt vérük hullatásával is megpecsételték. Álmos, Árpád és István szent örökségként egy ORSZÁGOT hagytak reánk, és a pusztaszeri szövetségben formálódó NEMZETET. Áldott legyen az Országépítõ emlékezete! – ahogyan Szent István királyt az erdélyországi Kós Károly nevezte. Áldott legyen István királynak a Krisztus hitében megszentelõdött Öröksége: az Ország és a Nemzet! – mondják háládatos lélekkel az Országépítõ kései utódai és örökösei, jó- és balsorsban, a hûség és összefogás Vérszövetségbe foglalt érzésével és köteleztetésével. *** Szent István király és Árpád-házi utódai, történelmünk nagyjai, nemzetünk fiai és legjobbjai külsõ és belsõ ellenséggel szemben védték és oltalmazták közös örökségünket: az Országot, a Nemzetet. Trianonnal és következményei folytán – a 20. században – Szent István öröksége többszörösen is végveszélybe került. Az elmúlt évszázadban sokkal inkább a belsõ, mintsem a külsõ ellenséggel gyûlt meg a bajunk. A Károlyi Mihályokkal, a Kun Bélákkal, a Rákosiakkal, a Kádárokkal, a Grósz Károlyokkal – és a felsorolást akár a jelenkorig terjedõen folytathatnánk. Idén van a 65. évfordulója a híres, nevezetes Balatonszárszói Konferenciának, ahol is a hitlerizmus és a sztálinizmus ordas alternatívái közötti kiutat keresve Németh László ekképpen tette fel a kérdést: „Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké?!” Más szóval, Kölcseyvel szólva: A magyar mikor lelhetne már végre „honjára a hazában”? Idén a 20. évfordulójára emlékezünk a nagy Erdélyi Tüntetésnek, mely Nagy Imre és mártírtársai újratemetésével együtt az – azóta elcsalt – magyarországi rendszerváltozásnak volt az elõfutára. „A falurombolás elleni tüntetés legfõbb jelentõsége abban állott, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc óta elsõ ízben került sor egy igazi, nem az államhatalom által szervezett tömegdemonstrációra Magyarországon” – olvashattuk az egyik visszaemlékezésében (Magyar Nemzet, 2008. június 27.). A Hõsök terén tartott tüntetés évfordulóján az Erdélyi Szövetség volt alapítói, Székelyhídi Ágoston és társai, nyílt levelet intéztek Gyurcsány Ferenchez és elvtársaihoz – „a nemzeti közösségvállalás és a megosztás tárgyában”. „Az MSZP továbbra is csak a saját uralmának biztosítékaival törõdik, és nem hajlandó lezárni a nemzeti megosztás folytonosságát” – írják „utolsó figyelmeztetésnek” szánt levelükben annak megfogalmazói (Magyar Nemzet, 2008. június 27.). Írják ezt egy olyan idõszakban, amikor a HALLGATÁS – egykori – FALÁHOZ hasonlóan most a HAZUGSÁG – cinikus – FALÁVAL találjuk szemben magunkat, a kommunista visszarendezõdés országaiban. Írják ezt egy olyan helyzetben, amikor immár nem a „Kárpátok Géniusza”, a 20. századi Drakula országában, hanem saját hazánkban megy végbe egy

másmilyen fajta, európai folyamatokba illõnek álcázott falurombolás. Ugyanazok, akik 1989 elõtt a csõd szélére kormányozták Kis-Magyarországot – a volt MSZMP jogutódai –, ismét a politikai, társadalmi, gazdasági és erkölcsi összeomlás felé taszítják nemzetünket. Az említett évfordulók kapcsán az elmondottakhoz azt is hozzá kell tennünk, hogy húsz év után, változott módszerekkel – eurokonform módon – „TEMESVÁR OSTROMA” is tovább folytatódik. Hogyha ez így halad tovább, akkor Szent István öröksége belátható idõn belül elenyészik… Találóan állapították meg az idei szárszói találkozó egyes elõadói, hogy: „Míg 1943-ban, egy háborúban kivérzett ország újjáépítésének korszakos feladata gyûjtötte egybe a jobb- és baloldali értelmiséget, most, 2008-ban egy posztkommunista és globalista módszerekkel lepusztított ország kiált változásért és összefogásért – talán az utolsó elõtti órában.” *** Bizton megállapíthatjuk, hogy Szent István öröksége – országunk, nemzetünk, Kárpát-medencei magyarságunk – súlyos veszélyben forog; Trianonból eredeztethetõ válságunk kiterjedõben és elhatalmasodóban van. Egyezeregyszáz esztendõ után a honfoglalástól – íme – eljutottunk a hon- és önfeladásig. „Nem hiszek többé a magyarság erkölcsében – idézi Márai Sándort Szörényi Levente, az István, a király szerzõje. – Egy nép nem hivatkozhat örökké „elnyomóira” és „árulóira”; minden népet elnyomtak és elárultak történelme során; egy nép, melynek jelleme és erkölcsi ereje van, idejében végez elnyomóival és árulóival. A magyar nem végzett velük, nyomorúságában inkább cinkosuk lett, ugyanakkor, amikor áldozat is volt egyben.” Akinek van füle, hallja, mit üzen Márai Sándor. Nemzeti ünnepünk indítson bennünket arra, hogy szedjük össze erõnket, és védjük meg Szent István-i örökségünket! „Ha a háborút nem is tudtuk megnyerni, s a békét sem, itt lenne az ideje az önszervezõdésnek, a magyarság erkölcsi talpra állásának” – biztatja nemzetünket egybegyûjtött verseiben Döbrentei Kornél. Ebben az értelemben a legjobb nemzetpolitika nem más, mint: az erkölcspolitika. 1988. június 27-én, a Hõsök Terén, a másik Árpád-szobornál, néhai Bubik István az MDF-es Csurka István beszédébõl ezeket olvasta a százezres sokaság elõtt: „Fogadjuk meg, hogy nyugton addig nem maradunk, amíg minden magyar számára ki nem vívjuk a méltó emberi élet lehetõségét. Fogadjuk meg, hogy az összes érvényben lévõ nemzetközi szerzõdés és alapokmány tiszteletben tartásával minden lehetõt elkövetünk magyar testvéreink megmentése érdekében!” Így legyen! Legyen a nemzeti összefogás és közösségvállalás eme nemes évfordulója és Szent István-Napi Ünnepünk: MEMENTO – a nemzeti önvédelemre! Legyen ez az esztendõ az áttörés, a fordulat éve, melyben elkezdõdhet a – tényleges – rendszerváltozás új fejezete, és végre elindulhatunk a nemzeti felemelkedés pályáján. TÕKÉS LÁSZLÓ Elhangzott 2008. augusztus 20-án Ópusztaszeren, a Szent István-Napi Ünnepségen.

5. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY

EURÓPAI HÍRMONDÓ KÖZLEMÉNY A Belgiumi Magyar Katolikus Misszió és a Belgiumi Magyar Szövetség (BMSZ) szervezésében 2008. augusztus 31-én, vasárnap Szent István ünnepségre került sor Brüsszelben. A rendezvénysorozat ünnepi szentmisével kezdõdött a Koekelbergi Bazilikában, Dobai Sándor belgiumi-luxemburgi fõlelkész irányításával. Az egybegyûlteket dr. Kállay Oszkár fõszervezõ, a BMSZ elnöke üdvözölte – köztük Tõkés László püspököt, EP-képviselõt és Hernyes Zoltán nagykövetet. Szent István király alakjáról és történelmi szerepérõl Havas István brüsszeli katolikus lelkész tartott megemlékezõ beszédet. Az ünnepi szentmise után Tõkés László István király történelmi örökségét méltatta. Bevezetésképpen – a Magyar Legendárium kapcsán – Tormay Cècile értékelését idézte: „A magyarok földjén Szent István építette az oltárt, Szent Imre tette reá az áldozatot, és Szent Gellért gyújtotta meg felette az öröktüzet.” Nemzeti történelmünk évszázadai során ezt az „oltárt” számtalanszor le akarták rombolni, és megtartó hitünk „tüzét” ki akarták oltani – állapította meg a püspök. Szent István évezredes örökségként egy országot és egy nemzetet hagyott reánk. Trianon és annak következményei folytán ez az örökség többszörösen is halálos veszélybe került. Az elmúlt évszázadban sokkal inkább a belsõ, mintsem a külsõ ellenséggel gyûlt meg a bajunk – mondotta Tõkés László: a Károlyi Mihályokkal, a Kun Bélákkal, a Kádárokkal, a Grósz Károlyokkal… Az 1988-as nagy Erdélyi Tüntetés évfordulójáról megemlékezve EP-képviselõnk rámutatott, hogy az akkori Ceauºescu-féle falurombolással szemben manapság egy másmilyen fajta, az európai folyamatokba illõnek álcázott falurombolás megy végbe saját hazánkban. Ezzel párhuzamosan, a határok túloldalán változott módszerekkel, úgymond „eukonform” módon tovább folytatódik „Temesvár ostroma”, vagyis az elszakított nemzetrészek felõrlése és kiszorítása is. Nemzeti ünnepünk üzenete az, hogy össze kell fognunk, össze kell szednünk erõnket, és egyesült erõvel meg kell védelmeznünk Szent István-i örökségünket: országunkat, nemzetünket, Kárpátmedencei magyarságunkat. Ebben a küzdelemben a Nyugatra szakadt magyaroknak is jelentõs szerepük lehet – hasonlóképpen a magyar európai parlamenti képviseletnek – zárta beszédét Tõkés László. A templomi emlékünnepélyt követõen a belgiumi, brüsszeli magyarok ünnepsége a Don Bosco nõvérek közeli kultúrházában folytatódott. Szent István király történelmi mûvérõl és koráról B. Nagy János, a namuri egyetem professzora tartott elõadást. Az ünnepség fénypontját a Nagyvárad Táncegyüttes fellépése jelentette, Miklós Jánosnak, az együttes vezetõjének az irányításával és részvételével. A táncegyüttes brüsszeli vendégszereplése részét képezte annak a látogatás-sorozatnak, melynek keretében EP-képviselõnk meghívására idõrõl-idõre erdélyi-partiumi küldöttségek és utazócsoportok járnak küldetésben az Unió központjaiban, Brüsszelben és Strasbourgban.

Brüsszel, 2008. augusztus 31. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ Sajtóirodája

KÖZLEMÉNY

Jól megfigyelhetõ a román politikum túlnyomó részének, személy szerint pedig Traian Bãsescu államelnöknek az a törekvése, hogy az erdélyi magyar autonómia-követeléseket a világban feltalálható különféle szeparatista törekvésekkel kompromittálják. Emlékezetes, hogy már EP-mandátumának kezdetén Tõkés Lászlót is a szeparatizmus rágalmával próbálta lejáratni a Román Néppárti Delegáció, ezen ürüggyel akadályozván meg az õ Európai Néppárti Frakcióba való felvételét. Legutóbb a kaukázusi válság körülményeit Bãsescu elnök ismét a kollektív kisebbségi jogok és az autonómia ellenében sietett kijátszani, amikor is – egyebek mellett – leszögezte: „Románia egyéni jogokat biztosít a kisebbségeknek, ...de önálló területet semmiképpen nem bocsát rendelkezésükre” (sic!) A romániai magyarság esetében „önálló terület” iránti igényrõl szó sincsen. Mai európai parlamenti felszólalásában erre mutatott rá Tõkés László. Sõt, ennek éppen az ellenkezõje érvényes az erdélyi magyarokra, akik – Tibethez hasonlóan – nem kiszakadni akarnak országukból, hanem Románia területi épségének a tiszteletben tartásával kívánják megvalósítani több szintû közösségi önrendelkezésüket, ennek részeként pedig Székelyföld területi autonómiáját. Mellékelt felszólalásban EP-képviselõnk az ún. Gross-féle Jelentésre is hivatkozott, melynek alapján az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 1609/2003. számú Ajánlásában a területi és a kulturális autonómiák bevezetését célravezetõ megoldásként ajánlja a tagországok figyelmébe a konfliktusos helyzetek megszüntetése végett.

FELSZÓLALÁS a kisebbségi kollektív jogok és az autonómia érdekében Dél-Oszétia és Abházia függetlenedése kapcsán Traian Bãsescu román államelnök élesen kikelt a kisebbségi kollektív jogok ellen, mivel ezek – véleménye szerint – „az egyes államok széthullásához vezethetnek”. Tudnivaló, hogy Románia mind a mai napig Koszovó függetlenségét sem ismerte el. Jogosak az Európai Közösségnek a kaukázusi válsággal, az orosz „birodalmi” agresszióval és fenyegetéssel, a volt szovjet térség destabilizálásával, illetve az Ukrajnát és Moldovát fenyegetõ veszélyekkel kapcsolatos aggodalmai. Túl azonban minden nagyhatalmi aggodalmon és érdeken, az igazi – és békés – megoldást valamennyi szeparatista törekvés ellenében az emberi és nemzeti kollektív jogok, a teljes körû autonómia biztosítása jelenthetné. Andreas Gross ETjelentéstevõ szerint a szeparatizmus leghatásosabb ellenszere az autonómia. Bãsescu elnöknek nem kellene félnie: miként Tibet Kínából, az erdélyi magyarok, a székelymagyarok sem akarnak kiválni Romániából, hanem csak kollektív jogaik és az autonómia kivívására törekszenek. Brüsszel, 2008. szeptember 1. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ Sajtóirodája

KÖZLEMÉNY Európai parlamenti képviselõvé való megválasztatása nyomán Tõkés László elsõ ízben vett részt a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fórumának ülésein, melyekre 2008. szeptember 12-13-án, Budapesten került sor, dr. Szili Katalin országgyûlési elnök vezetésével. A KMKF Állandó Bizottságának tanácskozásán és plenáris ülésén magas szinten képviseltette magát a magyar kormány – többek között Kiss Péter kancellária-miniszter által. A plenáris ülésen elhangzott felszólalásában EP-képviselõnk elismerését fejezte ki aziránt, hogy a házelnök indítványára az Országgyûlés saját állandó intézményévé avatta a KMKF-et. Elismerésre méltó az a szoros együttmûködés, mely a Fórum keretében az anyaországi és a határon túli magyar nemzeti képviseletek között kialakult, mely talán csak a különbözõ pártállású európai parlamenti képviselõk – köztük Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Szent-Iványi István, valamint a felvidéki és erdélyi képviselõk – kisebbségi magyar ügyekben való szoros közremûködéséhez hasonlítható Brüsszelben és Strasbourgban. Tõkés László EP-képviselõ szintén fontos eredménynek tartja a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, valamint a Duray Miklós kezdeményezésére megalakuló Kárpát-medencei Szórványtanácsnak a létrehozását.

Intézményesülõ összmagyar együttmûködésünk ezen új alakulatai önmagukban is értékesek – jelentõségük viszont még inkább megnõ, hogyha figyelembe vesszük, hogy létrejöttük az elõzõleg eltörölt olyan nemzeti intézmények hiányát hivatott pótolni, mint amilyenek a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Állandó Értekezlet, valamint a határon túli magyarság támogatását szolgáló alapítványok voltak. Az egybevetésbõl kitûnik, hogy a magyar kormány határon túli politikája, másfelõl a Magyar Országgyûlés, illetve a KMKF által képviselt Nemzeti Együttmûködés Koncepciója éles ellentétben áll egymással. Hasonló ellentét feszül a kettõs állampolgárság és az autonómia vonatkozásában tanúsított kormányzati és országgyûlési/KMKF álláspontok között. Ennek láttán okkal és joggal tevõdik fel a kérdés: lesz-e kellõ politikai akarat a – kisebbségbe szorult – magyar kormányban arra, hogy a KMKF által egyhangúlag támogatott nemzetpolitikai törvény tervét magáévá tegye és törvényerõre emelje? A kétséget növeli az a körülmény, hogy az immár hatodik évébe érkezett KMKF nemzetstratégiai koncepciójának törvénybe ültetése évrõl évre további késedelmet szenved. Márpedig a jelenlegi, tartós kormányválság sem igen kedvez Szili Katalin házelnök nagyralátó célkitûzései megvalósulásának. (Folytatása a 6. oldalon)

6. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY

Mindezeket szem elõtt tartva, határon túli közösségeink joggal várják el Magyarország kormányától, hogy a magyar külpolitika hármas prioritásának elvéhez visszatérve, illetve azok megbomlott egyensúlyát helyreállítva az elszakított nemzetrészek ügyét az eddigieknél hangsúlyosabban és hatékonyabban képviselje és támogassa. Ezzel együtt határon túli képviseleteink legfõbb feladata az eddigieknél is tudatosabb összefogás nemzetpolitikai céljaink szolgálatában – a KMKF, továbbá a Kárpátmedencei Magyar Autonómia Tanács keretében. Mindez elengedhetetlen elõfeltétele az ún. magyar ügy további nemzetköziesítésének és európai szinten való érdemi és eredményes képviseletének. Brüsszel, 2008. szeptember 16. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ Sajtóirodája

HÍREK Hivatalos ünnep az ortodox húsvét Az Európai Parlament május 21-én jóváhagyta a 2009-es plenáris ülések rendjét. Eszerint: tizenegyszer találkoznak Strasbourgban és hatszor Brüsszelben. Az európai honatyák eddig csak a katolikus és a protestáns húsvétot vették figyelembe az ülések idõpontjának kijelölése során, most azonban – a román küldöttség javaslata nyomán – a jövõ áprilisi ülésszak 21-én, kedden kezdõdik, az ortodox húsvét másodnapja után. 2007 óta kettõrõl négyre emelkedett az ortodox többségi lakossággal rendelkezõ tagországok száma – Görögország, Ciprus, Bulgária, Románia –, így az Európai Unió kénytelen volt felvenni a hivatalos ünnepek sorába az ortodox húsvétot is – írja az Învierea címû temesvári ortodox egyházi lap. (A Viaþa Cultelor nyomán)

A megoldás: autonómia Tõkés László hétfõn az EP brüsszeli ülésén, napirend elõtti felszólalásában felhívta a figyelmet arra: Dél-Oszétia és Abházia függetlenedése kapcsán Traian Bãsescu román államelnök élesen kikelt a kisebbségi kollektív jogok ellen, mivel ezek – véleménye szerint – „az egyes államok széthullásához vezethetnek”. Tudnivaló, hogy Románia mind a mai napig Koszovó függetlenségét sem ismerte el – mondta Tõkés. Elismerte, hogy jogosak a kaukázusi válsággal, az orosz birodalmi agresszióval és fenyegetéssel, a volt szovjet térség destabilizálásával, illetve az Ukrajnát és Moldovát fenyegetõ veszélyekkel kapcsolatos európai aggodalmak. „Túl azonban minden nagyhatalmi aggodalmon és érdeken, az igazi – és békés – megoldást valamennyi szeparatista törekvés ellenében az emberi és nemzeti kollektív jogok, a teljes körû autonómia biztosítása jelenthetné” – hangsúlyozta az EP-képviselõ. Rövid felszólalásában hivatkozott Andreas Grossnak, az Európa Tanács jelentéstevõjének 2003-as ajánlására, amely szerint a szeparatizmus leghatásosabb ellenszere az autonómia. (MTI, 2008. szeptember 1.)

Ateizmus a kereszténység jegyében „Az ateizmus az a magatartás és felfogás, amely Istent sem nem ismeri, sem elismerni nem hajlandó.” Ez az ateizmus meghatározása a BrockhausEnciklopédia szerint. Ebbõl könnyen levezethetõ az, hogy valakit minden további nélkül istenfélõnek lehet tartani, ha hisz Istenben, de ugyanakkor az emberi méltóságot lábbal tiporja. A Biblia azonban az Istenbe vetett hitrõl egy körülhatárolhatóbb és sokoldalúbb képet fest. A Tízparancsolat beható tanulmányozása arra tanít bennünket, hogy az emberi méltóság megvetése és az emberek elleni erõszak Isten tagadását is jelenti. A Tízparancsolat bevezetõje ugyanis – amely az elsõ parancsolathoz tartozik – mindegyik parancsolatra vonatkozik és azok preambulumaként értelmezendõ. Így szól: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földérõl, a szolgálat házából.” A szabadságnak ez a „megõrzése” vörös fonalként vonul végig az összes parancsolaton, ennek a megszegése Isten tagadását jelenti, aki a megszabadítás Istene. Éppen ezért, a két kõtáblát szétválasztó mindenféle értékelõ mérlegelés (az elsõ Isten tiszteletére, a második az ember jogaira vonatkozik) alaptalan és félrevezetõ. Mindenféle önkényesség, például az ember rabszolgaságba döntése és az ember ellen alkalmazott erõszak – Isten tagadásához vezet. Az ateizmus elõjelei Ennek fényében bírálta Jeremiás próféta országa gazdag polgárait, akik Isten templomát haramiák barlangjává változtatták azáltal, hogy szolgáikat és az ország függõségben élõ szegényeit elnyomták, jogtalan cselekedeteiket pedig a Templomban bemutatott gazdag áldozatok útján szerették volna ellensúlyozni. Hasonló szavakkal ûzte ki a Templomból Jézus is a kereskedõket. Ámós próféta is élesen bírálta az istentelen kétkulacsosságot – egyik oldalon istentisztelet, a másikon az emberi méltóság sárba tiprása –, amelynek folyamán a jómódúak a templomban kegyes imádságokat rebegtek, míg a templomon kívül megvesztegették a bírákat, hogy ezek a szegények jogos panaszait elfojtsák. Hasonló irányba mutatnak Jézus szavai is, melyek szerint nem mindenki megy be a mennyeknek országába, aki azt mondja „Uram, uram”, hanem csak az, aki Istennek akaratát meg is cselekszi. Ezt a gondolatot öntötte Jakab apostol konkrét formába, amikor levelében az özvegyekrõl és az árvákról való gondoskodást valódi istentiszteletnek nevezte. A maradandó mérce azonban Jézus példázata a végidõk ítéletérõl, azok a súlyos vádak, amelyeket a kegyes köntösbe öltözöttek irányában mond, akik az éhezõnek nem adtak enni, a mezítelent fel nem ruházták, a rabságban szenvedõket és a beteget nem látogatták meg: „Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.” Itt cseng vissza sûrített formában az, amit ma „a kereszténység jegyében gyakorolt ateizmusnak” nevezünk, még akkor is, ha Jézus magát a kifejezést nem szó szerint, de értelemszerûen használta. Az „ateista” szó, mint „atheoi”, az Újszövetségben egyedül az Efézusi levélben olvasható (2,12), ahol az Isten és az ember világa közötti szakadásra vonatkozik a két kõtábla közötti szakadás analógiája szerint. A kétkulacsos hit Errõl közölt egy, a fenti címet viselõ cikket [Zweigleisiger Glaube – ford. megj.] Wilhelm Dantine

professzor 1964-ben a „Radius” folyóiratban. A „kereszténység jegyében gyakorolt ateizmus” alatt õ is a keresztényeknek a teizmushoz való visszakozását értette, amelynek következtében Jézus a világtól eltávolodott, pusztán metafizikai Übermensch-sé degradálódik. Ennek a „világszemléleti istenhitnek” a következménye egy „sótlan tejberizs” és egy „elkötelezettség nélküli vallásos álláspont ..., amelynek egyáltalán nincs szüksége a hitbõl fakadó odaadó magatartásra.” A hit ezen kétkulacsosságának és a két kõtábla erõszakos szétválasztásának az 1099-es keresztes hadjárat a legelsõ szomorú illusztrációja: minekutána a keresztes lovagok bevették Jeruzsálemet, 70.000 mohamedánt mészároltak le, a zsinagógába menekült zsidókat pedig elevenen megégették. Ezt követõen a lovagok serege bevonult a sírtemplomba, hogy Isten könyörületességét dicsérje. Szomorú tény az is, hogy a történelem folyamán a keresztények és az egyházak segítségével számtalan közbelépésnek és támadó jellegû háborúnak adtak vallásos színezetet és alakították keresztes hadjárattá – példa erre a közelmúlt jó néhány eseménye is. Ez a „kereszténység jegyében gyakorolt ateizmus” desztillált, tiszta formája! Napjainkban ezt a kétkulacsosságot jól leplezik, de lényegében véve továbbra is gyakorolják. Elõszeretettel használják a „keresztény érzület” kifejezést, amitõl azonban a világban – tényszerûen megfigyelhetõ – a valóságért való felelõsségvállalás egyértelmûen különbözik. Ezt a jelenséget magyarázta meg Max Weber szociológus, aki különbséget tett az érzületi és a felelõsségetika között. Ennek értelmében jelentették ki német politikusok – az atomfegyverkezés kérdésével kapcsolatban –, hogy a Hegyi Beszéddel nem lehet politikát csinálni. Ki ne emlékezne a média tudósításaira, hogy az iraki háború ideje alatt a washingtoni honatyák minden reggel áhítattal kezdték a napjukat, rögtön az „Ámen” után pedig bombázásokról és lehetséges támadási célokról tanácskoztak. Keresztény herézis Ott, ahol hirdetik ugyan Isten Igéjét, de ezzel egy idõben megtagadják a segítséget a szükséget szenvedõktõl és nem vállalják a társadalmi felelõsséget, ott magát Istent tagadják meg. Ez a kereszténység jegyében gyakorolt ateizmus. Irányadónak számítanak ebben a vonatkozásban az Egyházak Világtanácsa elsõ fõtitkárának, Willem Visser’t Hooftnak a szavai: a világ bármely táján élõ szükséget szenvedõkért vállalandó keresztény felelõsség tagadása egyenértékû a hit valamely igazságának a tagadásával. Ahol az emberi méltóságot lábbal tiporják, ahol – talán éppen vallási okok miatt – az ember léte lehetetlenné válik, ott lábbal tiporják Istent magát. Így fogalmazott a nagy református teológus, Barth Károly is: „Az antiszemitizmus bûn a Szentlélek ellen.” Az embergyilkosság és istengyilkosság közötti összefüggésre mutatott rá az auschwitzi táborban átéltek alapján az író, Elie Wiesel is: Az egész tábori közösség tanúja volt a gyülekezési téren két társuk kínszenvedéseinek, akik szökési kísérletét kegyetlen kivégzéssel torolták meg. Az egyik zsidó haláltusája fél óránál is tovább tartott. „Hol van Isten? Hol van Õ?”, kérdezte valaki mögöttem … mire bennem egy hang azt mondta: „Ott függ az akasztófán“. Ha Jézusnak a végítéletrõl elmondott szavain elgondolkodunk, akkor megértjük az embergyilkosság és istengyilkosság közötti összefüggést.

7. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY Sok teológus utalt már arra, hogy a kereszténység jegyében gyakorolt ateizmus az általános ateizmus táptalajaként szolgált. „A hitetlenség saját vallási köntösbe öltöztetett hitetlenségünk gyümölcse is lehet“ – így írt errõl a világszerte ismert prágai protestáns teológus, Josef Hromádka. És-teológia Akkor is beszélhetünk a kereszténység jegyében gyakorolt ateizmusról, ha Isten Igéje mellett más források is, mint az életet meghatározó tényezõk, megjelennek. Ebben az esetben egy ún. „és-teológiáról” beszélhetünk, vagyis: Isten Igéje és más hatalmasságok és erõk. Már a Heidelbergi Káté 95. kérdés/válasza is bálványimádásnak nevezi, ha az ember Isten Igéje helyett „valami mást képzel vagy tart Istennek s az õ bizodalmát abba helyezi”. A szerzõk ezen a helyen a szentekre és az egyházi hagyományra gondoltak, amelyek a római katolikus teológiában – mint egykoron, úgy ma is – kötelezõ erõvel bírnak. Az ún. „és-teológia” fõleg a 20. század 20-as éveiben népszerûvé vált nemzeti-szocialista ideológiával masszívan szimpatizáló „Német Keresztények” körében terjedt el. Azt az álláspontot képviselték, hogy az élet és a hit alapját Isten Igéje, a faj, a nép és a német nemzethez való tartozás képezik. De nem elégedtek meg ezzel az alapjában véve két „forrással”. A következõkben kidolgozták az ún. „árja-teológiát”, a nem árjákat kirekesztették az egyházból, kiiktatták az Ószövetséget, minden következményével együtt támogatták a nemzeti-szocialista faji törvényeket és a Führer elveit. Ezáltal Isten Igéjét teljességgel hatástalanították vagy politikailag eszköziesítették. A német Hitvalló Egyház határozottan szembefordult Isten Igéjének különbözõ embertelenségek elõtt kaput nyitó viszonylagosításával. Az 1934-es Barmeni Teológiai Állásfoglalás, mely a Heidelbergi Káté szerinti Evangéliumi Egyház [az

osztrák református egyházról van szó – ford. megj.] egyik hitvallási irata, leszögezi: „Elvetjük azt a hamis tant, amely szerint az egyház igehirdetése kiindulópontjául ezen az egyetlen Igén kívül, vagy õmellette, más eseményt vagy hatalmat, más kifejezést vagy igazságot is Isten kijelentésének tekinthet.” [Prof. dr. Juhász Tamás, teológiai tanár fordítása alapján – ford. megj.] „Istenkomplexusok” Ez az „és-teológia” napjainkban is használatos. Ezzel kapcsolatban fogalmazott találóan a svájci lelkész és költõ, Kurt Marti, az „isten igéjének a passiója” [az eredetiben is kis betûkkel – ford. megj.] c. költeményében: Isten Igéje „szét van szurkálva idegen közegeket fecskendezõ tûkkel”. Idegen közegnek tekinthetõk a számtalan keresztény által is helyeselt tömegpusztító fegyverek. Ezt a magatartást számos teológus „gyakorló nihilizmusnak” nevezi. „Keresztény pártok” „keresztény politikája”, szlogenek, mint a „védekezõ kereszténység”, vagy éppenséggel egy hitvallási irányzat szoros összefonása egyetlen néppel potenciálisan keresztény mázzal boríthatják be a legkülönbözõbb formákban jelentkezõ önkényt és az ehhez kapcsolódó, embert megvetõ és erõszakos politikai törekvéseket. Isten Igéjének egy másik fajta viszonylagosítása akkor következik be – a Heidelbergi Káté szerint –, amikor maguk a keresztények kezelnek egy világszemléletet, egy társadalmi vagy gazdasági rendszert Isten Igéjével egyenrangúként. A kereszténység jegyében gyakorolt ateizmusról beszélhetünk ott és akkor, ahol és amikor a keresztények egy újabb bábeli tornyot építenek, tökéleteseknek, mindenhatóknak és az abszolút igazságot birtoklóknak képzelik magukat. Nem ok nélkül beszél Hans Eberhard Richter pszichoterapeuta egy modern „Istenkomplexusról”, amelyben az emberek saját mindenhatóságuk képzetétõl vannak eltelve.

A mindenhatóság-képzetek vége Kálvin hangsúlyozottan intett az önmegtartóztatásra és alázatosságra, fõleg a világ végét hirdetõ jelekre vonatkozó állítólagos ismeretet illetõen, hiszen ebben a vonatkozásban olyasmit tulajdonít magának az ember, ami kizárólagosan Isten ügye. Figyelmeztetõ szavait mára már szinte teljességgel kiszorították saját tökéletes ismeretünket és magabiztosságunkat ellentmondást nem tûrõ módon hirdetõ képzeteink. A természettudományok, a technika és a hírközlés fejlõdésének eredményeit használjuk fel egy modern Bábel-torony építõkockáinak a kifejlesztésére. Példái ennek a modern atomerõmûvek tökéletességébe vetett hit, vagy a biotechnológia terén elvégzett szédítõ kísérletsorozatok. A „történelem végének” kikiáltása által a mába gyömöszöltünk egy olyan eseményt, mely Krisztus visszajövetelének az elõjoga. Ezek a mindenhatósági képzetek rejlenek azon felfogás mögött, miszerint a keresztény Nyugat a világ közepe. Errõl a magaslatról indul ki más kultúrák, népek és vallások irányába a megalázó pillantás, amelyeknek más feladatuk sincs, mint a nyugati világhoz való hasonulás. Ebben az olvasatban az ateizmusról folyó vita kapcsán különös fontossággal bír a keresztények és egyházak szava és tette, hiszen a keresztény mivoltra való hivatkozás által a szavak és tettek egy olyan sajátos, felelõsségteljes hangsúlyt nyernek, amelyben az Isten szeretete és az ember szeretete közötti felbonthatatlan összefüggés világos kifejezõdést nyer. DR. NÉMETH BALÁZS 2008 májusa Bécs, Reformiertes Kirchenblatt (Református Egyházi Lap) Fordította: Dr. ANCA TIBOR-ATTILA

A Tãriceanu-kormány „szociális vakságban“ szenved Dr. h.c. Susanne Kastnernek, a Német Képviselõház alelnökének, a német-román közös parlamenti munkacsoport elnökének sajtóközleménye Annak nyomán, hogy a román kormány olyan magatartást tanúsít, amellyel ellehetetleníti a szociális projektek megvalósítását, a Német Képviselõház alelnöke és a német-román közös parlamenti munkacsoport elnöke, dr. h.c. Susanne Kastner asszony a következõket nyilatkozta: „Románia egy évvel ezelõtti csatlakozása az Európai Unióhoz nagy sikernek könyvelhetõ el. A sikerért a dicséret leginkább a polgárokat illeti, akik 1989-et követõen nagy áldozatokat vállaltak ezért. Ugyanakkor a nem kormányzati szervezetek (NGO) voltak azok, akik meghatározó módon járultak hozzá, hogy 2007. január 1-jéig Románia szociális téren elérje a csatlakozás feltételéül kijelölt szintet. Európai szervezetek és intézmények egész sora igyekezett segíteni a szociális háló kiépítésében: például gyermek- és idõsotthonokban emberhez méltó körülményeket teremtettek, a bukaresti nagyállomásról – és ki tudja, honnan még – összeszedték az utcagyerekeket, ápoló és terápiás centrumokat létesítettek rokkantak számára stb. Ezek az NGO-k – közöttük sok németországi – aktívan jelen vannak Románia legtöbb városában, nagy erõbedobással próbálnak enyhíteni a legszegényebbek gondjain. Azonban a lakosság soraiban élõ, segítségre szoruló emberekrõl való gondosko-

dás teljes egészében a román kormány feladata lenne. Ezt minden eddigi bukaresti kormány elismerte, és lehetõségeihez mérten próbált hozzájárulni a problémák megoldásához. Homlokegyenest más irányba halad a Tãriceanu-kormány, amely ún. szociális vakságban szenved. A tények alapján azt feltételezhetjük, hogy a kormány kizárólagos érdeke a gazdagok további gazdagítása, míg a segítségre szorulók sorsa a Kormánypalotában kikerült az illetékesek látóterébõl. Ugyanis a szociális alapban rendelkezésre álló EU-pénzeket nem lehet lehívni, mivel a kormány hanyagolja a szükséges struktúrák kialakítását. Így például szociális intézmények létesítése, vagy lakások építése a rászorulók számára szinte lehetetlen vállalkozás, mivel a Tãriceanu-kormány megszüntetett mindenféle erre vonatkozó adókedvezményt. Ez a helyzet azonban tarthatatlan. Felszólítjuk a román kormányt, hogy vegye komolyan saját polgárai iránti felelõsségét. Újra életbe kell léptetni a szociális intézményeket támogató adókedvezmény rendszerét. Az Európai Unió jó okokból kifolyólag engedi meg ezeknek az adókedvezményeknek az alkalmazását. A 112/2006/CE uniós rendelkezés lehetõvé teszi a tagállamok számára, hogy hathatós segítséget nyújtsanak hátrá-

nyos helyzetû állampolgáraiknak. Ezt a legtöbb tagállam felismerte; Tãriceanu úr azonban továbbra is zavartalanul követi szigorúan neoliberális stratégiáját. Felhívással fordulok ugyanakkor a Romániában mûködõ német NGO-k felé is, hogy lehetõség szerint egyesítsék erõiket, és alakítsák meg érdekvédelmi szövetségüket. Jómagam is ezen munkálkodom, mint a romániai árva gyermekekkel foglalkozó egyik szervezet elnöke, ugyanis rövidesen megalakítok egy ilyen szövetséget. Ezáltal szeretnénk elérni, hogy a bukaresti kormány vegye komolyan állampolgárai iránti kötelességeit. Elfogadhatatlan tehát, hogy Románia, mint az Európai Unió egyik tagállama, hosszú távon megengedje azt, hogy kizárólag külföldi szervezetek foglalkozzanak a szociális gondok megoldásával, míg a kormány nem tesz semmit ennek érdekében. A Kormánypalotában uralkodó „szociális vakság“ ellen sürgõsen tenni kell valamit. Berlin, 2008. február 19. Forrás: www.susanne-kastner.de Fordította: Dr. ANCA TIBOR-ATTILA

8. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY

Corneanu érsek védelmében Martin Roos temesvári római katolikus püspök nemrég levelet küldött a Román Ortodox Egyház Szent Zsinatának. A püspök a Nicolae Corneanu bánáti érseket illetõ vádakkal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját. Az elmúlt hónapokban

Nyílt levél Temesvári római katolikus püspökként magam is részt vettem más egyházfõkkel együtt a TemesvárErzsébet negyedben lévõ új görög katolikus templomban a 2008. május 25-én tartott szentmisén, amikor Nicolae Corneanu bánsági érsek együtt áldozott a többi meghívott vendéggel. Elkeseredéssel hallottam ennek az eseménynek az értelmezését, és aggódva figyeltem következményeit, igazságtalanságnak tartva a Corneanu érsek ellen folyó kampányt. Ez ügyben 2008. június 6-án, a Neamþi-i kolostorban összeült a Román Ortodox Egyház Állandó Zsinata. Ettõl a tárgyalástól azt reméltem, hogy lecsillapítja a kedélyeket, de csalódnom kellett, mivel egyes ortodox egyházfõk messzemenõen elítélték a bánáti érsek cselekedetét. Ezek után még nagyobb aggodalommal tekintek a Zsinat júliusi ülése elé, melynek napirendjén szerepel a fent említett ügy tárgyalása, valamint a Corneanu érsek ügyében hozandó végsõ döntés. Ezen soraimat nem azért küldöm el, hogy teológiai vitát nyissak az eukarisztiáról, a szentségekrõl, vagy az ortodox valamint a katolikus egyházi gyakorlatban lévõ liturgiáról és hagyományokról, azonban kötelességemnek érzem tudatni Önökkel a személyes álláspontomat, illetve a bánáti katolikusok

Akkreditáció elõtt a PKE A Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Keresztény Egyetem vezetõsége örömmel hozza a közvélemény tudomására, hogy 2008. szeptember 9-én a Képviselõház Tanügyi, Tudományos, Ifjúsági és Sport Szakbizottsága jóváhagyta a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról szóló törvénytervezetet. A bizottsági ülésen meghívottként egyetemünket dr. Geréb Zsolt rektor és Tolnay István, az PKE Vezetõtanácsának megbízott elnöke képviselték. A Tanügyi Bizottság pozitív döntésével lezárulni látszik egy immár négy éve húzódó folyamat. Bár az eltelt idõszakban az egyetem és a fenntartó alapítvány vezetõi mindent megtettek az akkreditáció felgyorsítása érdekében, intézményünk ügye csak most látszik biztosan körvonalazódni. Reményeink szerint a Képviselõház jövõ heti plenáris ülése törvényerõre emeli az egyetem elismerését, és így jó esély van arra, hogy a következõ tanévben már akkreditált felsõoktatási intézményként mûködhessünk, és az ebbõl a státusból fakadó minden, a törvény által biztosított elõnnyel élhessünk. Nagyvárad, 2008. szeptember 10. TÕKÉS LÁSZLÓ, DR. GERÉB ZSOLT, a PUPA a Partiumi Keresztény Kuratóriumának elnöke Egyetem rektora TOLNAY ISTVÁN, a PKE Vezetõtanácsának mb. elnöke

lapunk több ízben is beszámolt arról a botrányról, amit az váltott ki, hogy az érsek egy görög katolikus templomban áldozott, valamint arról is, hogy a Zsinat nem büntette meg az érseket. Az alábbiakban olvashatjuk a nyílt levél fordítását. véleményét, mert mindnyájan nagyra értékeljük Corneanu érsek gesztusértékû cselekedetét a Temesvár-Erzsébet negyedbeli templomban. Igaz, ez a cselekedet szokatlan, sõt meglepõ volt mindannyiunk számára, sajnálatos azonban, hogy sokan az ortodox hit elárulásának tekintik. Kijelentem, hogy ez a gesztus rég várt testvéri jelzés volt, egy igazi keresztény nemes cselekedete, amely elõtt mindannyian tiszteletünket fejezzük ki. Annak ellenére, hogy Corneanu érsek közös áldozása egyesek szerint ellenkezik az ortodox kánon elõírásaival, bátor tette megfelelt Jézus Krisztus akaratának, akinek a Szent Lelke a béke, a bölcsesség és az öröm Lelke, ami egyesít, nem pedig megoszt bennünket. Soraim alátámasztására ki kell hangsúlyoznom, hogy sok olyan alkalom volt már bánáti közösségünk életében, amikor mi, katolikusok, más felekezetûekkel együtt – akikkel régóta megértésben és békességben élünk – megtapasztalhattuk azt a példaértékû testvériséget, melynek elõmozdítója mindig Corneanu érsek úr volt. Ezért élünk itt a Bánságban békességben és testvériségben, mindenféle (felekezetek közötti) ellenségeskedés nélkül; itt, ahol az etnikai és felekezeti sokszínûség ellenére sem volt soha veszélyben egyik fél önazonossága sem. Erre egy eklatáns példa, hogy a mai napig – helyhiány miatt – sok katolikus templomban ortodox szentmisét is tartanak.

Nem utolsó sorban jegyzem meg, hogy Corneanu érsek úr sokak által elítélt és kipellengérezett ügye megkérdõjelezi az ortodox egyház nyitási szándékát a többi felekezet felé. Az utóbbi évtizedek során több jel mutatott erre a bizonyos nyitási szándékra, mind az alsóbb, mind a felsõbb vezetési szinteken. A fenti eset – véleményem szerint – nagyban veszélyezteti ezt a folyamatot, lévén, hogy minden jel arra mutat, miszerint az érsek urat súlyos büntetésben fogják részesíteni. Nemcsak a hazai, de a határon túli keresztények körében is negatív fogadtatásra lelne egy ilyen hozzáállás, mivel Corneanu érsek köztiszteletben álló, népszerû személyiség itthon és külföldön is. Ezen soraimmal õszintén és tiszta szándékkal szerettem volna felhívni a figyelmüket, hogy a Szentlélek erejével és bölcsességével próbálják mérlegelni Corneanu érsek helyzetét, annak fényében, hogy döntésük – ami azt hivatott megítélni, hogy egy ortodox egyházfõ áldozott egy görög katolikus templomban – ne hasson bomlasztólag sem az ortodox egyház berkein belül, sem az ortodoxok és más keresztény vallásúak között. Õszintén remélem, hogy a Szentlélek fogja vezérelni Önöket egy keresztényi megoldás elérésében. A fent írtak értelmében ismételten kifejezem tiszteletemet és a temesvári római katolikus hívek megbecsülését a Corneanu érsek személye és cselekedete iránt, és az Úristen segítségéért fohászkodunk érte és a Román Ortodox Egyház Szent Zsinatáért, hogy megfelelõ bölcsességgel tudjanak mindezen túllépni az isteni Kegyelem segítségével. Testvéretek az Úr Jézus Krisztusban, õszinte tisztelettel: MARTIN ROOS temesvári püspök

ORTODOX ELÕRENYOMULÁS DÉLEN ÉS ÉSZAKON Beiktatták Ausztrália, Új-Zéland és Észak-Európa elsõ román ortodox püspökeit Ausztráliában, illetve Új-Zélandon a becslések szerint mintegy 90.000 ortodox vallású román él. Kivándorlásuk fõként a II. világháborút követõ idõszakban kezdõdött meg, majd olyan méreteket öltött, hogy a ’70-es évektõl kezdve szinte minden nagyobb városban gyülekezetet alapíthattak, sõt templomot is építettek (Melbourne, Sydney – 1970, Adelaide – 1972, Perth – 1982, Brisbane – 1984, Wellington 1971). A gyülekezetek és a hívek száma 1989 után annyira felduzzadt, hogy két egyházmegyébe szervezõdtek. Folyó év június 29-étõl azonban már külön püspöke van a távoli országokba szakadt románoknak Mihai Filimon személyében, akit a Szent Péter és Pál apostoloknak szentelt templomban iktattak be hivatalába. A szertartást Daniel Ciobotea pátriárka megbízottja, Laurenþiu Streza érsek végezte Ambrosie Meleaca giurgiu-i püspök és számos pap társaságában. A püspök kinevezésének bevallott célja és közvetlen haszna nem csak az, hogy összefogja a románajkú közösséget, vagy hogy gondot visel a gyülekezetekre, hanem az is, hogy az állami hatóságokkal, valamint más felekezetekkel szemben nagyobb autoritással képviselje az ortodox egyház érdekeit.

Mihai Filimon Nagyszebenben végezte a teológiai tanulmányait, és Görögországban szerzett doktori címet. Pályafutása során volt egyetemi tanár Piteºti-en, tanfelügyelõ Argeº megyében, adminisztratív teendõket látott el az Amerikai Román Ortodox Püspökségen, legutóbb pedig a bukaresti érsekségen látta el a fõjegyzõi teendõket. A román ortodox püspökségek száma azonban nem csak a távoli kontinensen létrehozott új egyházkerülettel szaporodott, hiszen rá egy hétre iktatták be Észak-Európa elsõ román ortodox püspökét Stockholmban, a Szerb Ortodox Egyház ottani püspöki katedrálisában (!). A szertartáson Victoria Popescu svédországi román nagykövet olvasta fel Traian Bãsescu államfõ üzenetét, Adrian Lemeni volt vallásügyi államtitkár pedig Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta. Az észak-európai püspökség székhelye Stockholm, és hatáskörébe tartoznak a Svédországban, Norvégiában és Dániában alapított román ortodox gyülekezetek. (A VIAÞA CULTELOR nyomán)

PARTIUMI KÖZLÖNY

A Presbiteri Szövetség Konferenciája Mintegy hatvan résztvevõ jelenlétében kezdõdött meg szeptember 12-én, péntek délután Érmihályfalván a KRE Presbiteri Szövetségének IV. Konferenciája. A politizáló egyház – imádkozó politikus címû konferencia nyitó-istentiszteletén Csûry István helyettes püspök hirdette Isten Igéjét. A megjelenteket Balázsné Kiss

Csilla helyi lelkész és Kovács Zoltán polgármester, egyházkerületünk fõgondnoka köszöntötték. Szombaton Tõkés László püspök és Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere tartottak elõadást Politizáló egyház a mában címmel. A konferenciát Hegedüs Lóránd nyugalmazott püspök igehirdetése zárta.

ÁLLÁSFOGLALÁS Az utóbbi idõkben a református egyházunkat kiállásáért ért támadások miatt és a baráti jó tanácsok ellenére (hogy ne politizáljunk), szükségét éreztük annak, hogy idei Presbiteri Szövetségi Konferenciánknak témája „Politizáló egyház – Imádkozó politikus” legyen, egyszer és mindenkorra tisztázandó híveink és ellenfeleink elõtt egyházunk és a politika kapcsolata. Így lehetõséget adhatunk mindenkinek, hogy pro és kontra kifejthesse véleményét a témával kapcsolatban. Ezért igyekeztünk bemutatni református egyházunk múltját és jelenét az elõadásokon keresztül, utalva a követendõ krisztusi útra. Az elhangzott elõadásokból és igehirdetésekbõl a következõket tanulhattuk: – „De most légy bátor... azt mondja az Úr...” (Aggeus 204) – A 21. század jellegzetességei a következõk: a. Rólunk, nélkülünk döntenek b. Az egyén magára van hagyva c. Egy fogyasztásorientált társadalomban élünk (a lényeg a mennyiség és nem a minõség) – Ezért is fontos a véleménynyilvánítás, nem elég csak befelé, a templom falain belül, kifelé is szükséges, hogy a világ megismerje véleményünket, tanácsainkat. – Egy másik fontos dolog az isteni szuverenitás. Nincs olyan a világban, ami nem Isten akarata szerint történik, beleértve a nekünk nem tetszõ politikai döntéseket is. – Egyik vád, amely éri egyházunkat, hogy a templomban „kampányolunk”. Ezért ajánljuk, hogy egyházunk csakis a keresztyén elvek mellett, és ne személyek mögé álljon. Tehát egyházunk ne pártpolitikát, hanem egyház-, erkölcs-, illetve nemzetpoli-

tikát folytasson a „Minden politika, de a politika nem minden” elv alapján. – A politikum azért fél az egyháztól, mert potenciális konkurenciát lát benne. – A helyi presbitérium, mint közösség, javaslatokat tehet a helyi tanácsnak a különbözõ ügyekben, és kérheti, hogy a közösségi tagokat érintõ határozatok meghozatala elõtt kérje ki az érintettek véleményét. – Jogunk és kötelességünk számon kérni a közhatalmat gyakorlótól, hogyan él a választások alkalmából belé vetett bizalmunkkal. – Református egyházunk már közvetlenül megalakulása után tisztázta kapcsolatát a hatalommal. Együtt is mûködtek a társadalom érdekében, egészen addig, ameddig a hatalom ki nem akarta rekeszteni az egyházat a döntéshozatalból. Ezekbõl, figyelembe véve református egyházunk fennmaradásáért folytatott harcát és tradícióit, református magyar õseink elveit és tetteit, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mai református egyházunk nem tudja kivonni magát a politikai életbõl. Mindazonáltal – keresztyén szemlélete miatt – életképesebb alternatívát tud nyújtani egy hazugságokkal teli világban. Ezért ajánljuk egyháztagjainknak, hogy bátran vegyenek részt, mint pozitív közösségformáló tényezõk az õket érintõ döntéshozatal folyamatában, elkötelezve a keresztyén elvek mellett, és ügyelve arra, hogy döntésük nyomán nyugodt lelkiismeretük és lelki békességük megmaradjon. Végezetül intsenek minket Luther híres szavai: „Itt állok és nem tehetek másképp! Isten segíts, Ámen!” Érmihályfalva, 2008. szeptember 14. A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET PRESBITERI SZÖVETSÉGE

SZÁNDÉKNYILATKOZAT a Magyar Református Presbiteri Szövetség Tiszántúli Területi Szervezete és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége közötti

együttmûködésrõl A jövõben erõsíteni kívánjuk a két egyházkerület között hagyományosan jól mûködõ kapcsolatokat a presbiteri szövetségek szintjén is. Az együttmûködés a következõ területekre terjedne ki: 1. Az évente megrendezésre kerülõ presbiteri konferenciákon a partner szövetségek képviseltetik magukat. 2. Támogatják a kapcsolatok egyházmegyei és gyülekezeti szinten történõ fejlõdését is, a testvérkapcsolatok számának növekedését. CSÛRY ISTVÁN helyettes püspök KRE

LÁSZLÓ KÁLMÁN elnök KREKPSZ

3. Gyakorlati, szakmai kérdésekben (pl. diakóniai munka, szeretetszolgálat, ökumenikus együttmûködés, egészségvédelem stb.) konzultáció, tapasztalatcsere kezdeményezése. Az együttmûködés kialakításához messzemenõ bátorítást kapunk a Magyar Református Presbiteri Szövetség Elnökségétõl. Hisszük, hogy erõfeszítésünket megáldja a mi Urunk, s ezáltal a Magyar Református Egyház egysége is erõsítést nyer. 2008. szeptember 14. BÖLCSKEI GUSZTÁV püspök Tiszántúli Református Egyházkerület

IMRE SÁNDOR elnök MRPSZTTSZ

9. OLDAL

LAUDATIO DÁVID GYULA irodalomtörténész-szerkesztõ KOLTÓ DÍSZPOLGÁRA címmel való kitüntetése alkalmából Az árapataki református lelkipásztorcsalád elsõszülött fia egész életét meghatározó indíttatást kap: IMÁDKOZNI ÉS DOLGOZNI. Biblikus hagyományaink egyik legértékesebbje ez a szikár mondat. Életformát jelent azok számára, akik ebben a szellemben nevelkednek, végzik tanulmányaikat s ennek nyomán választott mesterségüket, hivatásukat. Sõt, ez a hitvallás jelentett túlélési esélyt a hitükért, meggyõzõdésükért, emberi kiállásukért meghurcoltaknak Szamosújvár híres-hírhedt börtönében, a Duna-csatornánál, vagy éppenséggel a földvári munkatáborban. Bizonyára ez az otthoni indíttatás vezette végig Dávid Gyulát is kálváriás életútján. Az idén betöltött 80. esztendõ ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet kiegyensúlyozott, méltóságteljes életet élni a sötét zárkában, a delta ingoványos talaján, vagy a szerkesztõi íróasztal mellett. Koltó is sokat köszönhet az irodalomtörténész-szerkesztõ szívós munkájának, s valószínû, imájának is. Hisz gróf Teleki Sándor prófétai kinyilatkoztatásának – miszerint „amíg magyar él: e kis falu mindig geográfiai nevezetesség lesz” – igazságára õ maga is bizonyítékul szolgál Petõfi Erdélyben címû kötetével. „Az örökké kedves emlékû Koltót” – Petõfi szavaival élve – az õ rendszeres kutató és szerkesztõ munkája vonta a figyelem középpontjába akkor, amikor a sajátosan értelmezett internacionalista kurzus a múltat végképp el akarta törölni kies tájainkon. Sõt, nemcsak a múltat, hanem vele együtt a múltat hordozó falvakat is. Még most is beleremeg a lélek, ha a diktatúra falurombolási tervére gondolunk. Ekkor épített Wass Albert-i konoksággal „homokszemekbõl oszlopot”, hogy hirdesse: MÉG VAGYUNK, MÉG ÉLÜNK. Nos, a fentiek miatt, melyek csak villanásai egy értékes életpályának, találtuk méltónak Dávid Gyulát a KOLTÓ DÍSZPOLGÁRA kitüntetésre. S mielõtt átadnánk az errõl szóló igazolást, hadd hívjam segítségül érzéseink, jókívánságaink summázására a Könyvek Könyvét: „mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek maguknak” (1Tim 3,13). VARGA KÁROLY Koltó, 2008. szeptember 7.

10. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY

A becsület fontosabb a félelemnél A falurombolás elleni tiltakozásra emlékeztek Az 1989-ben, Temesváron elkezdõdött romániai népfelkelés közelgõ 20. évfordulója alkalmából tartandó emlékév nyitórendezvényét szervezték meg Aradon, szeptember 20-án a belvárosi református templomban. Abban a városban, és azon a helyen, ahol 1988 szeptemberében a Temesvári Református Egyházmegye Lelkészi Kara Romániában elsõként – és helyi, szervezett, nyilvános és testületi fellépésként egyetlenként! – emelte fel szavát az erdélyi magyar közösséget létében fenyegetõ ördögi terv, a falurombolás ellen. A „Szemben a kommunizmussal” címet viselõ konferencia és egyben megemlékezés szervesen illeszkedik a kommunista múlttal való szembenézés témakörébe, amelyet Tõkés László következetesen szorgalmaz az Európai Parlamentben a keresztény értékek, múltunk felvállalása mellett. A konferencia témája is bizonyságot ad arról, hogy a két témakör szorosan összefügg – mutatott rá Tõkés László megnyitójában. A szekularizálódó Európában egyre nehezebb a keresztény értékeket felvállalni, Európa mintegy megtagadja gyökereit, elfeledkezik a múltjáról. Ugyanígy Közép-KeletEurópa azon államai, melyek a szovjet-tömbhöz tartoztak, múltfeledõ, önfelmentõ módon nem mernek szembenézni közelmúltjukkal, és tapasztalható, hogy a Nyugat sem ítéli el megfelelõ mértékben a kommunizmust, márpedig ugyanolyan bûnös rendszer volt, mint a nácizmus. A kommunizmusban az egyházak megtartó szerepet játszottak, ez olyan evidencia, amelyet senki sem szokott kétségbe vonni – ám a kép árnyalásra szorul. Dr. Molnár János lelkipásztor, egyetemi tanár e konferenciára megjelentetett Az Aradi Állásfoglalás a magyar-román diplomáciai kapcsolatok és a „Vasile-dosszié” tükrében címû könyvében írja: „A felhívást megszavazó lelkészek, egy közösség vezetõiként, igaz, nem túl nagy egyházmegye magyar reformátusait képviselve hozták meg bátor döntésüket. Ennek ellenére (vagy éppen ezért is?) a közelmúltból alkotott történeti képbõl szinte teljesen hiányzik mind Magyarországon, mind Romániában”. Ezen összefoglaló keretei nem engedik meg, hogy teljes részletességében ismertessük a szerzõ által történészi alapossággal okadatolt történetet, a lényegét a következõképpen foglalhatjuk össze: 1988 nyarán Molnár János megkereste Tõkés Lászlót, hogy emeljék fel szavukat a Ceauºescu-féle falurombolási terv ellen. A Molnár János által írt tervezetet Tõkés László kiegészítette, majd vállalta, hogy eljuttatja minél több egyházmegyébe. Tervük szerint lehetõleg egy idõben felolvasásra kellet volna kerülnie lelkészértekezleteken, egyéb megfelelõ alkalmakkor. A Securitate besúgói – többnyire lelkészek, esperesek – útján tudomást szerzett a tervükrõl, és komplex „ellenstratégiát” kívánt alkalmazni a terv megakadályozására. Félsikerrel. Egyrészt az aradi gyûlés idõpontját „elnézték”, a protestirat nyilvánosságra hozatalát késõbbi gyûlésre „várták”. Ezért 1988. szeptember 6-án az adminisztratív egyházmegyei gyûlésen Tõkés Lászlónak és Molnár Jánosnak sikerült felolvasniuk a szöveget, amelyet a gyûlés négy tartózkodással elfogadott, és megszavazták, hogy terjesszék a felsõbb egyházi hatóságok elé. (Az állásfoglalás teljes szövegét mellékeljük.) Molnár János holland barátai (Klaas és Ida Eldering) az elõre megbeszélt kódolt távirat megérkezése után közhírré tették az eseményt, és rövidesen bemondták a Szabad Európa Rádióban. Noha a kezdeményezõk kemény megtorlásra számítottak, akkor „megúszták” egy püspöki írásbeli intéssel. Viszont a Securitatenak sikerült megakadályozni, hogy máshol is elhangozzék a Tõkés László által titokban eljuttatott szöveg (amelynek tartalmát az akkori sepsiszentgyörgyi esperes jóvoltából pontosan ismerték).

Pedig, helyezte tágabb kontextusba Molnár János a történteket, az akkori magyar-román diplomáciai viszonyok tükrében a magyar kormánynak igazán jól fogott volna egy „belsõ”, szervezett tiltakozó akció felkarolása. Ugyanis épp akkor „mélyponton” voltak a magyar-román kapcsolatok, a „be nem avatkozás politikáját” ekkorra már kezdte felülírni a magyar kisebbség érdekeiért való kiállás (Erre a késõbbiekben dr. Szûrös Mátyás volt államelnök elõadása kapcsán még visszatérünk). Június 27-én százvalahányezres tömeg tüntetett a falurombolás ellen, Erdély mellett Budapesten (errõl dr. Zétényi Zsolt, a tüntetés egyik fõszervezõjének elõadása kapcsán szólunk majd bõvebben). A magyar „nacionalizmusra és sovinizmusra” a válasz köztudott: a román kormány negyvennyolc órás határidõt szabva kiutasította a kolozsvári magyar fõkonzulátus egészét. A romániai ellenzék tiltakozó akciói miatt egyre nagyobb figyelmet kap külföldön is az ún. „szisztematizálási terv” (lásd késõbb Szõcs Géza elõadásáról írtakat), a román emigráció is mindent bevet a figyelemfelkeltés és a tiltakozás érdekében (amint errõl Dinu Zamfirescu számolt be). Tiltakoznak, illetve próbálnak segíteni a nyugati egyházak is (errõl, illetve a nyugati emigráció, valamint más segítõ intézmények, szervezetekrõl egyfajta keresztmetszetet dr. Hermán M. János adott), a szovjet-tömb több államában is tanújelét adják a szolidaritásnak. De a magyar kormány ekkor még nem veszi számításba az egyházi jellegû megmozdulásokat, élt egyfajta kommunista klérus-ellenesség (márpedig még az olyan kis egyházak is, mint a lengyelországi reformátusoké, igencsak kritikusan viszonyultak az adott pártállami idõkhöz, amint errõl Lech Tranda beszámolt). Ugyan sor került egy nagyon hirtelen szervezett Grósz–Ceauºescu találkozóra éppen Aradon, 1988. augusztus 28-án, de ez – amint azt az ominózus találkozón is jelen lévõ Szûrös Mátyás megerõsítette – a magyar diplomácia csõdjét hozta. A magyar kormány „bátrabb” tevékenységén kívül is egyre nagyobb nyomás nehezedik a román vezetésre külföldrõl. Dinu Zamfirescu, akkor Franciaországban élõ román ellenzéki vezetõ élvezetes beszámolója szerint a román emigráció is mindent megtett a figyelemfelkeltés érdekében. A szokásos interjú-adásokon, elõadások tartásán, könyvek, cikkek írásán kívül szokatlannak tûnõ eszközöket is bevetettek: nyugati országok falvai „fogadtak örökbe” romániai – kipusztulásra ítélt – falvakat, figyelemfelkeltõ matricákat ragasztottak ki az üzletek, telefonhívásokkal „zaklatták” a román nagykövetségeket stb. Az Operation Villages Roumains (Romániai Falvak Akció) néven közismertté vált nemzetközi megmozdulás érdemi kezdetét Dinu Zamfirescu Josy Dubié, belga újságíró Doina Corneával készített televíziós interjúja és riportfilmje sugárzásának idejére tette (a filmet többek között sugározták Hollandiában, Norvégiában, Dániában, Svájcban, Franciaországban, Kanadában és Magyarországon is). Ezután sikerült az addig esetlegesen, szétszórtan tevékenykedõ román(iai) emigránsoknak eszközökhöz hozzájutni az üzeneteik eljuttatásához, a hiteles informáláshoz. A konkrét gyakorlati haszon abban is mérhetõ, jelezte Dinu Zamfirescu, hogy a nemzetközi sajtó folyamatosan foglalkozott a romániai állapotokkal, így megváltozott az addig Ceauºescu által gondosan ápolt „Moszkva rebellise” kép, és felszínre került a való „sztálinista diktatúra” megannyi visszássága. Dr. Zétényi Zsolt a budapesti „Erdély-tüntetés” egyik fõszervezõjeként emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. Hiteles adatokkal támasztotta alá visszaemlékezését, és dokumentumértékû fotókkal kerekítette ki a kommunista országok egész történetében egyedülálló békés szolidaritási megmozdulás

képét. Ilyen tömegméretû megmozdulás „egy másik ország belügyei” miatt sehol nem volt (és Magyarországon sem – sem addig, sem azután). Apró, de fontos adalék: a magyar rendõrség nem támasztott akadályokat a tüntetés megszervezése elé, sõt, azon kérésüket, hogy lehetõleg ne is lássanak rendõrt, nagy mértékben teljesítették. Nem is történt rendbontás. Szõcs Géza költõ „Ellengyenge idõk” címû szabad elõadásában az „ellenállásban gyenge idõk” próbálkozásait, kísérleteit villantotta fel. Beszélt az Ellenpontok címû szamizdat köré csoportosuló magyar ellenzékiségrõl, a román írókhoz fûzõdõ viszonyokról, az ellenzékinek számító értelmiségiek akkori lehetetlen és egyre lehetetlenülõ helyzetérõl. Anekdotikus momentumokban is bõvelkedett az elõadása, talán a legjellemzõbbet idéznénk: Fãnuº Neaguval egyidõben kapott irodalmi díjat. Hazafelé a vonaton Fãnuº Neagu megkérdezte, zavarja-e Szõcs Gézát, hogy a románok „elvették tõlünk Erdélyt”. Az írót zavarta, persze, mire Fãnuº Neagu felajánlotta, hogy egy fél deci vodkáért visszadja neki Nagyváradot. Szõcs Géza az úton kilenc erdélyi nagyvárost „vásárolt vissza”. A szûknek bizonyuló elõadásidõ még arra is elég volt, hogy az objektív okok miatt távolmaradó Hámos László – a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) társalapítója és elnöke – üzenetét röviden tolmácsolja, kiemelve a HHRF egyik kimagasló eredményét, amikor 1987ben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa négy alkalommal szavazta le a Ceauseºcu-rendszert jutalmazó Legnagyobb Vámkedvezményt (MostFavored-Nation status-t). Szõcs Géza arra is felhívta a figyelmet: hatalmas irodalma van annak, hogy a magyar kormány a kelet-német állampolgárokat „nem toloncolta vissza” az NDK-ba, sõt, a határmegnyitással óriási szerepet vállalt a kommunista blokk megdöntésében. De annak nincs irodalma, hogy ennek a „nyitásnak” a fõpróbáját tulajdonképpen az jelentette, hogy a magyar kormány a Romániából a nyolcvanas években érkezett menekülteket (akik turistaként érkeztek a „baráti országból”) nem toloncolta vissza! „A világ az erdélyiek példáján keresztül tanulta meg – fogalmazott Szõcs Géza –, hogy egy kommunista országnak nem kell visszaadnia a menekülteket annak az államnak, ahonnan elmenekültek.” Végezetül egy méltatlanul elfeledett román emigráns társaság, a Szabad Románia Csoport „tüneményes” tevékenységének állított emléket. Olyan összetartó erõ volt ebben a csoportban, és olyan látványos akciókat hajtottak végre, melyekkel felrázták az egész Közép-Kelet-Európát, mi több, az egész világot – méltán sajnálhatjuk, hogy a fordulat után teljesen eltûntek a színrõl, nem jöttek haza, és nem váltak a közélet alakítóivá. Lech Tranda lengyelországi református lelkipásztor német nyelvû elõadásában – melyet dr. Anca Tibor tolmácsolt szakavatottan – a lengyel református egyház ellenálló szerepét vázolta. Habár mindannyian hajlandóak vagyunk úgy tekinteni a világra, hogy mi vagyunk annak a közepe, például a lengyelek meg lehetnének gyõzõdve arról, hogy az igazi ellenállást õk mûvelték (lásd Szolidaritás mozgalom, II. János Pál pápa stb.), nem szabad megfeledkeznünk a kisebb, ám mértékük szerint éppoly fontos eseményekrõl sem, jelentette ki. Talán ezért kezdte a nyugati világ szolidaritását megjelenítõ mozgalmak, intézmények, egyesületek stb. feltérképezését dr. Hermán János egyháztörténész személyes vallomással, életútjának idevágó részeinek érintésével. Lélekmeleg elõadásból egy, az egész nyugati világot átfogó, személyes kapcsolatokon alapuló mozgalom-háló bontakozott ki, csomópontjaiban mindig egy elkötelezett (nem föltétlenül emigráns, és nem föltétlenül magyar!) emberrel. Az

PARTIUMI KÖZLÖNY emigránsok története személyek története, vonhatjuk le elõadása alapján, de nem a szûkkeblû individualizmusé, hanem az áldozatra is képes, sorsunkat empátiával megközelítõ barátoké. Dr. Szûrös Mátyás, a Magyar Köztársaság volt államelnöke a diplomácia háttértitkaiba engedett bepillantást részletezõ elõadásában. Tõle tudhattuk meg – amire egyébként többen is utaltak a nap folyamán –, hogyan sikerült az MSZMP-ben sikereket elérnie egyfajta „nemzeti vonalnak”, és hogyan sikerült Kádár Jánost meggyõzni igazukról (Kádár csak vagy leginkább a „szovjetellenesség” vádjától félt); hogyan sikerült lazítani a „be nem avatkozás” doktrínáján, és hogy miért nem voltak rendõrök az Erdély-tüntetésen. Hiteles képet kaphattunk a már említett Grósz–Ceauºescu találkozóról is, valamint beszámolt arról is, hogy e találkozó eredményeként született „nagy semmit” hogyan lehetett „realizálni” Sepsiszentgyörgyön. A konferencia lezárásaképp hálaadó emlékistentiszteletet tartottak, amelyen Tõkés László püspök hirdette az Igét. Az alkalomhoz illõen Tõkés László a tizenkilenc évvel ezelõtt írt prédikációiból olvasott fel részleteket a szeretetrõl és a félelemrõl. Elemi erõvel hatott az Újvárossy Ernõ temesvári hõs eltûnése és holttestének felfedezése napjain írt „Igei napló”. Az istentisztelet után köszöntötte az egybegyûlteket Seres Géza aradi esperes, valamint Bognár Levente, Arad alpolgármestere is, aki Franciaországból, a mûemlékek napjának megünneplése alkalmából szervezett konferenciáról érkezett. Rövid köszöntõjében összekapcsolta a kettõt, rámutatva a húszéves évforduló aktualitására. Rendhagyó könyvbemutató keretén belül ismertette Molnár János Az Aradi Állásfoglalás címû könyvét, amelyet egy rövid ünnepi mûsort követõen a templomban szép számmal összegyûlt hívek ajándékként vihettek haza. Temesváron, 2008. szeptember 21-én ünnepi istentisztelettel folytatódott a megemlékezés. Dr. Molnár János prédikációjában sajátos jubileumról is szólt, hiszen másodjára állt a temesvári belvárosi templom szószékén – az elsõ alkalomra huszonöt évvel ezelõtt került sor. A temesvári gyülekezet részese lehetett Isten szabadító munkájának – emelte ki. A 78. zsoltár 1-4-ig terjedõ versei alapján örökségünk õrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, mert át kell adnunk utódainknak, biztosítanunk kell a folytonosságot, mivel ez szükséges identitásunk megõrzéséhez. A templomi esemény dr. Hermán János köszöntõbeszédével zárult, aki a 89. zsoltár alapján Újvárossy Ernõre emlékezve elmondta: az õ halála Krisztusban nyereség, akkor is, ha nekünk fájdalmat okoz, és tolmácsolta Tõkés László püspök köszöntését a forradalmi gyülekezetnek. A megemlékezés Újvárossy Ernõ, a temesvári ellenállás elsõ áldozatának sírjánál folytatódott, ahol Balaton Zoltán volt presbiter vallomásos beszédében kitért arra: Újvárossy Ernõ tudta, hogy fontosabb a becsület a félelemnél, amely akkor bennük lakozott. És bár benne volt a bukás veszélye a lehetõségekben, mégis vállalta sorsát. Barátjaként vallja, hogy Újvárossy Ernõ halála nem megijesztette a gyülekezetet, hanem erõt adott nekik. „Hálát adunk az Istennek – fogalmazott Balaton Zoltán –, hogy volt egy ilyen barátunk, és van nekünk egy ilyen vértanúnk.” Ezután koszorúkat helyeztek el Újvárossy Ernõ sírján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Tõkés László európai parlamenti irodái, a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség, valamint a Temesvár-Újezredév Református Egyházközség részérõl. Tõkés László püspök vasárnap Zilahon szolgált, ahol az erdélyi református iskolák közös tanévnyitó ünnepségén az iskolák erõszakos államosításának 60. évfordulója kapcsán a teljes restitúció szükségességéért, iskoláink visszaszerzéséért emelt szót. Arad-Temesvár-Zilah, 2008. szeptember 21. TÕKÉS LÁSZLÓ EP-képviselõ Sajtóirodája

A Temesvári Református Egyházmegye Lelkészi Közösségének folyamodványa A KOLOZSVÁRI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET FÕTISZTELETÛ IGAZGATÓTANÁCSÁNAK A NAGYVÁRADI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET FÕTISZTELETÛ IGAZGATÓTANÁCSÁNAK A ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGBAN LÉVÕ REFORMÁTUS EGYHÁZ FÕTISZTELETÛ ZSINATÁNAK A hazai tájékoztatási eszközök híradása szerint az ország területrendezési terve köztudomásúlag mintegy 8000 falusi települést érint. A családok, a hagyományos falusi közösségek, a népi kultúra tûzhelyei kényszerû átrendezõdésnek néznek elébe, melynek nyomán azok részben vagy egészükben megszûnhetnek, mindaz ami bennük érték, elpusztulhat. A tervnek politikai, gazdasági, társadalmi, etnikai vonatkozásai mellett egyházi vetülete is van. A 8000 falu, számításba véve, hogy a helységek legalább felében 2-5 vagy több vallásfelekezet él együtt, legalább kétszer annyi templomot és imaházat jelent. A falvak felszámolása templomok és gyülekezetek ezreinek a felszámolásával jár együtt. A különbözõ egyházak és vallásfelekezetek számára nem lehet közömbös gyülekezeteiknek, kultuszhelyeiknek jövõbeli sorsa. Ezért javasoljuk a két egyházkerület vezetõinek, a két igazgatótanácsnak, az egyházkerületi közgyûléseknek, illetve a zsinatnak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a testvéregyházak, az elismert vallásfelekezetek vezetõségével, s rámutatva a közös érdekekre, hassanak oda, hogy az egyházak közös, külön-külön mindegyik egyház szempontjait figyelembe vevõ akcióterv alapján folytassanak párbeszédet a területrendezést elõkészítõ megfelelõ állami szervekkel és személyiségekkel, s jussanak velük egyezségre. Amennyiben a gazdasági-politikai megfontolások nagyobb súllyal esnének latba, mint a felszámolással járó veszteségek anyagiakban, lelkiekben, szellemiekben, s a pusztítás elkerülhetetlen, feltétlenül ragaszkodni kell valamiféle kompromisszumhoz. Az egyházaknak ki kell alakítaniuk a szükséges szempontokat, s azokat érvényesíteniük kell. 1. Elengedhetetlenül ragaszkodni kell ahhoz az elvhez, hogy a területrendezés nyomán kialakított új központok közé számítson minden olyan település, melynek területén muzeális értékû templomok, imaházak, temetõk s egyéb történelmi, építészeti, vallásos szempontból értékes épületek (kolostorok, kastélyok, várak stb.) vannak, illetve a román és együtt élõ nemzetiségek jelentõs kulturális személyiségeinek szülõhelyei. Ha ezeket felszámolják, a múltat semmisítik meg. Bármely nép jelene és jövõje talajtalanná, torzzá válik, ha múltját egyszerûen eltörlik a föld színérõl. 2. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy a gyülekezetek az elõzõ lakhelyükhöz legközelebb esõ, újonnan kialakított központban telepedhessenek meg, hogy az elszakadás minél kevesebb szenvedést okozzon a népességnek. 3. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy a lerombolt parókiák, templomok helyett az állam építtessen új templomokat és parókiákat. Ha nem is a leromboltak számával azonosat, de megfelelõ számút ahhoz, hogy a kultikus tevékenység ne szenvedjen károsodást – például: – 1000 léleknek egy templom és parókia – átlagos létszámhatár; – 500 lélek – minimális létszámhatár (ha több helyrõl kerülnek össze); – létszámhatár nélküli jog, amennyiben egészében ültetnek át egy önálló gyülekezetet egy másik helyre; – létszámhatár nélküli jog, állami támogatással és jóváhagyással, saját és egyházi alapokból, valahol erre igény van. 4. Általános alapelvként követendõ szempont legyen, hogy a lebontással és áttelepítéssel járó vesz-

11. OLDAL teségekért az elérhetõ legnagyobb elõnyökkel igyekezzenek kárpótolni a híveket, illetve egyházi közösségeket. Az „elõnyösség elve“ azt jelenti, hogy semmiképpen ne kerülhessenek a megelõzõnél hátrányosabb helyzetbe, s ezzel együtt az egyetemes egyházi létérdekek se szenvedjenek alapvetõ károsodást. Így például ragaszkodni kell a pillanatnyi felekezeti egyensúly fenntartásához, az egyházkerületek, egyházmegyék, régi és új gyülekezetek szervezeti épségéhez, illetve ezeknek az egyház számára lehetõ legelõnyösebb átalakításához. Közelebbrõl: – az egyes vallási közösségek (gyülekezetek) teljes épségükben kerüljenek át új lakóhelyükre (ne osszák szét õket); – a gyülekezetek száma és a lélekszám adott egyház közigazgatási területen (egyházmegyében) ne csökkenjen, illetve az egyes egyházak területi-történelmi folytonossága fenntartassék; – a gyülekezetek száma abszolút értékben se csökkenjen, a felszámolandók helyett újak alakuljanak, minimális és indokolt eseteket kivéve; – a lelkipásztorok, egyházi szolgák létszáma legalábbis a jelenlegi szinten tartassék; – az új gyülekezetek létrehozása járjon a megerõsödés elõnyével, így például a szórványok, leányegyházak teljes értékû, önálló gyülekezetekké szervezõdjenek; – tiszteletben kell tartani a hívek és egyházi közösségek akaratát, kívánságát, követeléseit; – a rendezés, átszervezés során – alternatív – választási lehetõségeket kell biztosítani az egyes települések lakosságának, vallási közösségeinek. Mindezen túl, az egyházak egyenként és együttesen, részletekbe menõen dolgozzák ki a létérdekeiknek megfelelõ, az „elõnyösség elvén” alapuló követelményeiket, hogy ezáltal is elejét vegyék a területi átrendezések reájuk nézve esetleg katasztrofális következményeinek. 5. Ki kell dolgozni a gyülekezetek átmentésének komplex programját (létszám, hova, hogyan; tervszerûség, egyeztetés, koncepció stb.). 6. A területrendezés folyamán, amikor a gyakorlati lépésekre kerül sor, de már a tervezés stádiumában is, jelöljenek ki az egyházak részérõl biztosokat, akiknek jog- és hatáskörük legyen arra, hogy megakadályozhassák az esetleges visszaéléseket, melyek ilyen nagyléptékû változások alkalmával óhatatlanul kitermelõdnek. Arad, 1988. szeptember 6. A TEMESVÁRI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI KÖZÖSSÉGE

FÜGGELÉK A jelen folyamodványt elfogadó lelkészi gyûlést követõen folytatódó csoportos megbeszélések során az az egyöntetû vélemény alakult ki, hogy a leírottakat a következõkkel szükséges kiegészíteni: 1. A lelkipásztorok tudomására hozzák egyházi vezetõiknek és vezetõ testületeiknek, hogy gyülekezetük körében, híveik között lépten-nyomon szembetalálkoznak a felvetett kérdéssel, illetve annak számtalan vonatkozásával, melyek megválaszolása elõl tiszta lelkiismerettel és hitelveszteség nélkül nem tudnak kitérni. Jelen folyamodásukban következésképpen nemcsak saját aggodalmaiknak és véleményüknek adnak kifejezést, hanem gyülekezetük tagjai iránti kötelességüknek is eleget kívánnak tenni. 2. Másfelõl a lelkipásztorok tájékozatlannak érzik magukat az úgynevezett területrendezéssel kapcsolatban általában, annak egyházi vonatkozásaival kapcsolatosan pedig különösképpen. Ennek következtében mértékadó – központi – egyházi tájékoztatást kívánnak az ügyben. Arad, 1988. szeptember 6.

12. OLDAL

PARTIUMI KÖZLÖNY

„Miklós bátyám“ In Memoriam dr. Péter Miklós (1939–2008) Valamikor 2000 nyarán léptem be elõször Miklós bácsi kolozsvári otthonába. Ismerkedtem új munkakörömmel, a várossal, a kollégákkal. Péter Miklósnak egyháztörténelmi mûsora ment a rádióban, Hitvédõ fejedelmek címen. Telefonon egy-két héttel elõre egyeztettünk a soron következõ rész felvételérõl, melyet mindig a Kétágú templom közelében lévõ otthonában vettünk fel. Általában estefelé, egész napos munkától fáradtan estem be hozzá. Míg a régi, elavult rádiósmagnót készítettem elõ a felvételre, Miklós bátyám egyegy újabb elmés, frappáns versét szavalta el, mely nem egy ízben politikai mellékzöngét is tartalmazott. Több versét, egyházi vonatkozású anekdotáját, életútinterjúkat, történelmi sorozatokat, jegyzeteit mondta kazettára barátsággá mélyülõ rádiós munkálkodásunk évei során. Váradon is folytatódott az együttmûködés, büszkén mesélte néhány éve, hogy immár ötven esztendeje kezdett el rádiózni. Már beteg volt, mikor még rögzítettünk néhány felvételt, majd pedig villámlevélben egyeztettünk a Harangszóba szánt írásairól, rovatterveirõl. Ezek közül többeket még volt ereje megírni. Az a típusú ember volt, aki betartotta az ígéreteit. Soha nem tudtam pontosabban érkezni, mint õ, és soha nem tudtam jobban örülni neki és sikereinek, mint õ nekem és õ az enyéimnek. A doktori cím sem gátolta meg abban, hogy elõre köszönjön, hogy közvetlen és õszinte barát legyen. Ilyen barátokat kívánok mindannyiunknak! Olyan ember volt, aki derûsen, Istenben bízó hittel fogadta a megpróbáltatásokat, az emberi kicsinyességeket. Istennek legyen hála, hogy áldássá lehetett számunkra. Élt 69 évet. FÁBIÁN TIBOR Dr. Péter Miklóst 2008. szeptember 24-én kísérik el a minden élõk útján a kolozsvári Farkas utcai templomból.

Címünk: 410210 ORADEA str. Jean Calvin nr. 1, jud. Bihor Telefon/Fax: (+40)259/432-837 E-mail: [email protected]

PÁLYÁZAT

HIBAIGAZÍTÁS

A Vidékfejlesztési és Halászati Ügynökség (Agenþia de Plãþi pentru Dezvoltare Ruralã ºi Pescuit – www.apdrp.ro) 322. számú határozatának nyomán egyházközségek és egyházi intézmények is pályázhatnak Európai Uniós támogatásra. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Központi Hivatala adminisztratív támogatásban részesíti a pályázni kívánókat. Ennek elõfeltétele a 322. számú intézkedés kritériumainak megfelelõ rövid pályázati terv benyújtása. Az intézkedéssel kapcsolatos információk és segédanyagok (különös figyelmet érdemel a pályázók útmutatója – ghidul solicitantului) az Ügynökség internetes oldalán érhetõk el: http://www.apdrp.ro/content.aspx?item=1696<=ro. Az egyházközségektõl és egyházi intézményektõl érkezõ anyagokat dr. Anca Tibor Attila ([email protected] – 0731.615842) gyûjti be és terjeszti elõ elbírálás végett. A fentiekkel kapcsolatos további információkat körlevélben juttatjuk el Egyházkerületünk lelkészi hivatalaihoz.

Múlt havi lapszámunkban (2008/7) hiányosan jelent meg a 12. oldalon a Kárpát-medencei magyar református középiskolák XIII. találkozójának zárónyilatkozatát aláírók névsora. A szerkesztés során kimaradtak a felsorolásból a következõ iskolák:

PÁLYÁZATOK kántori állás betöltésére A Szilágysomlyói Református Egyházmegyébe (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) kebelezett Szilágyperecseni Református Egyházközség pályázatot hirdet a nyugdíjazás miatt, 2009. január 1-jei hatállyal megüresedõ kántori állásra. Egyházkerületi oklevéllel, illetve fõiskolai végzettséggel rendelkezõ kántorok jelentkezését várjuk a Kánonban leírt munkakör betöltésére. Az egyházközség (1720 tag) a végzettség szerinti fizetési besorolást, szolgálati lakást, valamint stóladíjat is biztosít. Jelentkezni írásban – önéletrajzzal és lelkészi ajánlással – 2008. november 1-jéig lehet a következõ címre: Parohia Reformatã Pericei nr. 416, jud. Sãlaj 457265. Érdeklõdni lehet: 0260/672.740, 0740/643.460, e-mail: [email protected] A Nagykárolyi Református Egyházmegyébe kebelezett Gencsi Református Egyházközség pályázatot hirdet a megüresedett kántori állás betöltésére. Érdeklõdni lehet a 0261/868.059-es telefonszámon, valamint drótpostán a [email protected] e-mail-címen. Az írásos jelentkezéseket a következõ címre várjuk: Parohia Reformatã Ghenci 447087 Ghenci nr. 80.

PARTIUMI KÖZLÖNY www.kiralyhagomellek.ro ISSN 1583 - 5782 12 oldal ára 2 lej

– Bocskai István Református Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium – Halásztelek – Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium – Csurgó – Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma – Debrecen – Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona – Debrecen – Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégiuma – Nagyecsed – Gödöllõi Református Líceum – Gödöllõ – Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképzõ Iskola – Makó – Kecskeméti Református Gimnázium – Kecskemét – Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma – Kiskunhalas – Kolozsvári Református Kollégium – Kolozsvár – Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Miskolc – Lónyai Utcai Református Gimnázium és Kollégium – Budapest – Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium – Kaposvár – Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – Nagyvárad – Magyar Tanítási Nyelvû Egyházi Gimnázium – Léva – Marosvásárhelyi Református Kollégium – Marosvásárhely – Nagyberegi Református Líceum – Nagybereg – Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziuma – Tata – Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája – Pécs – Református Kollégium – Kézdivásárhely – Református Kollégium – Sepsiszentgyörgy – Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma – Tiszakécske – Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája – Sárospatak – Szatmárnémeti Református Gimnázium – Szatmárnémeti – Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium – Békés – Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Mezõtúr – Szentendrei Református Gimnázium – Szentendre – Técsõi Református Líceum – Técsõ A hibáért és az akaratlan félretájékoztatásért szerkesztõségünk megköveti az Olvasókat és szíves elnézésüket kéri.

Készült: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szenczi Kertész Ábrahám Nyomdájában Tördelõszerkesztõ: Kraftsikné Petrikó Ildikó Korrektor: Pap Judith