Jézus él!
2012. Március
A KECSKEMÉTI PÜNKÖSDI GYÜLEKEZET KIADVÁNYA
Kedves Olvasó! Szeretettel köszöntelek márciusban. Közeledik a tavasz, bár az ablakon kinézve még vastagon áll a frissen esett hó. A látszat ellenére azonban senkinek sincs kétsége afelől, hogy még néhány hét és eltűnik a tél és megérkezik a tavasz. Ez a természet rendje, amit évről évre megtapasztalunk. Hitem szerint az egész világ Isten keze munkája az összes törvényszerűségével együtt. A tudósok évszázadok óta igyekeznek teljesebben megismerni ezeket a törvényszerűségeket. Pál apostol a Rómabeliekhez írt levél első részében ír arról, hogy a természet vizsgálata által a Teremtő megismerhető. Tudom, hogy ez igaz. Még fontosabb azonban az a tény, hogy az Úr még egyszerűbbé tette számunkra önmaga megismerhetőségét a Szentírás kinyilatkoztatása által. Bátorítalak arra, hogy tegyél egy próbát: olvasd rendszeresen a Bibliát, figyelj oda változni kész szívvel és meg fogod tapasztalni, hogy Isten szól hozzád. Fel fogsz ismerni olyan titkokat és törvényszerűségeket, amelyek által megváltozik az életed. Rátalálsz neked szóló ígéretekre, amelyek éppúgy be fognak-tudnak (hit kérdése) teljesedni az életedben, mint ahogy a természet rendje is azt diktálja, hogy jön a tavasz. Kívánom, hogy az újságban szereplő cikkek, bizonyságok is erősítsék a Mindenható Istenbe vetett hitedet. Szeretettel: Szerdi Szilárd Lelkipásztor
Miről olvashatsz? Pszichológia Isteni alapon – Az ember személyiségének a középpontjában ott él az adás és fogadás képessége, és ez a képesség határozza meg valójában, hogy mit is jelent ezen a földön embernek lenni.
Böjt alatt történt MESTERNAP sorozat – Mindennap megújítom az elkötelezettségemet, és végiggondolom azokat az előnyöket, amelyek belőle fakadnak. Házi csoport Kecskeméten - Mióta Isten fontos lett az életemben, mindig szerettem volna, ha az Otthonunkban házi csoport működik. Verseim története – Miért és mióta ír verseket Ladányiné Ági?
5 dolog, amit a haldoklók leginkább bánnak Megegyeztünk - Az öreg George Thomas lelkészként szolgált egy New England-i városkában…
Fohász Vess igazságosságot! – Amikor igazságosságot vetsz, biztos jutalmat aratsz. Ez azért van, mert Isten… Illúzió, vagy mégsem?
Bibliaolvasó program
„Az alkotó élet titka, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét.” /Aldous Huxley/
2012. Március
Pszichológia Isteni alapon Függőségeink és kötődéseink A kötődés utáni vágy Mivel minden ember kapcsolatra teremtetett, ezért a kapcsolatok iránti igényünk valójában az ember voltunk természetes velejárója. Az emberi lélek áhítozik arra, hogy olyan valakivel lehessen kapcsolatban, aki örül a társaságának, elfogadja őt úgy, ahogy van, ismeri őt, látja és értékeli értékeit. Az ember személyiségének a középpontjában ott él az adás és fogadás képessége, és ez a képesség határozza meg valójában, hogy mit is jelent ezen a földön embernek lenni. Az ember, mint kapcsolati lény vágyik az őszinte meghitt kapcsolatokra és rendelkezik a kapcsolatteremtő képességgel. A szoros mély emberi kapcsolatok biztonságot és támaszt nyújtanak, kihívást a lelki fejlődésre. Senki sem sziget. Senki nem él olyan elszigetelten, hogy viselkedése csak saját magára vonatkozna. Senki sem olyan független, hogy cselekedete és gondolkodása ne tartozna másra is. Legtitkosabb és legmélyebb gondolatai és döntései az egész világot érintik. Mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. A mai világban az emberi kapcsolatok szétesésének, atomizálódásának lehetünk tanúi. Dr. Matus István szavaival élve a társas kapcsolataink az életünk fájának a gyökerei. A tönkrement kapcsolatok miatt, körülöttünk egyre többen válnak gyökértelenné. Az ember - társas lényként - képtelen elszigetelődve, magányosan élni, mert abban megbetegszik a lelke.
Jézus él!
2 / 16
Elfogadottság utáni vágy Minden ember vágyik a szeretetre, bátorításra, elismerésre, olyan elfogadásra, ami nem teljesítményhez vagy feltételhez kötött. Vágyunk a magyarázkodás nélküli megértésre. Vágyunk arra, hogy értékeljenek, értékesnek tartsanak. Olyan szerető lényre vágyunk, aki önmagunk miatt szeret, akiben nem kell csalódnunk, mert hűséges hozzánk. Arra vágyunk, hogy valaki teljes mértékben elfogadjon, befogadjon bennünket. Az emberi szívnek ezek a legmélyebb vágyai, létünket ezek a gyökerek éltetik. Fontos tisztában lennünk azonban azzal a ténnyel, hogy a legszeretetteljesebb emberi kapcsolat sem töltheti be legmélyebb szükségünket. Mivel az ember kapcsolati lény, vágyik a közvetlen őszinte szeretetre és arra, hogy elfogadott legyen. Ebben a keresésben, sodródásban minél jobban teret adnak a bennünk lévő vágyak valósságának, annál inkább ráeszmélnek, hogy hiányzik valami az életükből. Az Istentől való függősség miatt nekünk, embereknek szükségünk van az egészséges kapcsolatok megéléséhez, arra az isteni erőforrásra, ami kielégítheti belső szomjunk. Isten, aki mindenkitől független, önmagában véve képes a kapcsolatra és arra, hogy hatást gyakoroljon. Ugyanakkor nekünk, embereknek erőforrásra van szükségünk, hogy élvezhessük a szerető elfogadást és azt, hogy egy értelmes terv értékes részestársai vagyunk. Ezt úgy is fogalmazhatnánk: ahhoz, hogy képesek legyünk egészséges kommunikációra, kapcsolattartásra, ahhoz az Istennel való kommunikációnk, kapcsolatunk kell, hogy egészségesen működjön. Vagyis maga a vertikális kommunikáció teszi lehetővé a horizontálist, másrészt a horizontális hitelesíti a vertikálist. A mai világban az embernek megváltozott az Istenképe, a személyes élő Isten helyett, az embereknek maguk alkotta isteneik vannak, melyek variációit a saját önigazolásuk miatt hívtak elő. Annak lehetünk tanúi, hogy az isten-fogalom a ma emberének egy eltárgyiasult és számtalan formában megnyilvánuló fogalom lett, személyes kötődés nélkül. Az élő Istennel való személyes kapcsolt hiánya megbélyegzi, lenyomatott hagy az emberi kapcsolatokon is.
2012. Március A stabil háttér hiánya miatt, a belső bizonytalanságok hatására a ma embere a másik ember nyújtotta biztonságot keresi, emiatt feltartóztathatatlanul mindig újat keresnek. A ma nemzedékének mivel nem birtokolja önmagát, szüksége van arra, hogy valamit birtokoljon, aki majd megmondja számára, hogy ki ő. A társadalomra jellemző, hogy az értékrend nélküli ember képtelen a tartós elköteleződésre, a függetlenség utáni vágyában a másik ember inkább csak használati tárgy, ami kell a szükségei betöltéséhez. A mai én-központúság és önzés hátterében, az a szándék húzódik meg, hogy az ember az élő Istentől való függetlenedés által törekszik az e világi megelégedettségre. Ennek következtében egész életüket önmaguk szolgálatába állítják, fáradságot nem kímélve keresik a maradandó értékek helyett, a pillanatnyi boldogságot ígérő dolgokat. De valójában, mit tekintünk értéknek ebben a mai értékválságban? Az ember nyilvánvalóan Isten dicsőségére rendeltetett, de a bűn által mindnyájan „értéktelen tömeggé” lettünk, de Isten értékeli az értéktelent. Az ember szabad akarattal bíró teremtmény, emiatt minden tette a maga választotta cél irányába halad. Az emberi magatartás, az állandó mozgásban lévő viselkedések sorozata, egy dinamikus folyamatként a meggyőződésünkkel azonos útirányba halad. A ma embere abba a dilemmába esett, hogy Istentől függetlenedve próbálja biztosítani, hogy az élete jól működjön. Az Isten nélküli világképet valló ember a világ középpontjába önmagát helyezi, aki az önmegvalósítás eszméjében hisz. Ugyanakkor a legnagyobb értékünk az, hogy Isten szeret cselekedettel és valósággal, a legnagyobb, legdrágább árat fizette ki a mi szabadításunkért, azért mert örök szeretettel szeret. Az igazi szeretetet valódi lényünk hozza el, azt az embert, akivé válni szeretnénk. Ebben a világban azok az emberi kapcsolatok számítanak a legfőbb értéknek, amelyben a szolgálatkészség természetes, és ahol a gyermekek úgy nőnek fel, hogy megtanulják tisztelni - sőt igen, még szeretni is - egymást. A szeretetre való képesség az istenképűségünkből fakad, egy belső hozzáállásként mindnyájunkban megvan, ami arra irányul, hogy elfogadja a másikat és segítsen neki. A szeretet-
Jézus él!
3 / 16
re ne úgy tekintsünk, mint egy érzésre, mert akkor rosszul élhetjük meg. A szeretet hozzáállás, életforma, ami cselekedetekben nyilvánul meg. Az emberi természetünk része a szeretetre való képesség. Természetünknek azt a részét, amelyből az önzés és szeretetlenség fakad Gary Chapman a „hamis én”-nek nevezi. A hamis én önzése sok embert irányítása alatt tart. Fontos tisztában lenni azzal, hogy az emberek akár tudatosan akár akaratlanul, azzal, hogy szeretet nélkül cselekszenek, megtagadják igazi mivoltukat. Gary Chapman arra bátorít, hogy keressük azokat az alkalmakat, amikor szeretetünket kifejezhetjük mások felé, hogy megmutathassuk valódi énünket. Mivel kapcsolatokra lettünk teremtve, a szeretetben találunk igazán magunkra, a szeretet gyakorlásában kap teret a valódi énünk. Az, hogy Isten az embert a maga képére teremtette, nagy kegyelem volt az ember számára, ugyanakkor súlyos próbatétel is. A szabad akarati döntés lehetőségében a hűtlenségre való csábítás hatalmas kísértése rejlett. Ha, anélkül próbálunk bensőséges kapcsolatot kialakítani másokkal, hogy tudnánk, kik is vagyunk, minden kapcsolatunkban saját magunk kiteljesedését fogjuk keresni. Teljesség utáni vágy A mai rohanó világban, az emberek a gyors instant megoldásokat várják, mindenki az utat nézi, hogy gyorsabban haladjon, le ne lökjék, minél tovább érjen…,ez a tempó sokszor már létfenntartási szükségletté válik. Ebben a fergeteges rohanásban, nem jut idő a kapcsolatok ápolására, nem jut idő egymásra nézni, egymásra figyelni. Elidegenedünk, elnémulunk, frázisokat használunk, félre értjük egymást. Az emberi lélek az elszemélytelenedő világot dideregve éli meg, a „befektetett” jóért viszonzást várna. Az emberi szív vágyik a másik ember szeretetére, elfogadására, a kölcsönösségre. Fél szeretettje elvesztésétől. Ez a végeláthatatlan futásunk érzelmi és szellemi kimerülésbe sodor. A sodródás közben, mivel már nincs erőnk megtartani egészséges módon a kapcsolatainkat, elkezdünk önző módon kapaszkodni emberekbe. A bizonytalanság illetve sodródás következményeként kórosan kötődünk a másikhoz. Ezek a helyzetek szere
2012. Március
tet-függőséget, kapcsolat- függőséget okoznak, mert a görcsösség, az elveszthetőség félelme övezi. „Szükségem van valakire ahhoz, hogy teljessé váljon az életem. Akkor lesz teljes az életem, ha valakinek szüksége van rám.” Ezek a hazugságok téves eszmék az alapjai a kóros kapcsolatfüggőségeknek, amiben az emberek saját kiteljesülésüket egy másik embertől várják. Fontos tisztába lenni annak a tudatával, hogy a teljesség utáni sóvárgás a felszín alatt nagy erőkkel dolgozik az emberekben, elhitetve a kapcsolatokról szóló hazugságokat. Ha azért akarunk valakivel kapcsolatban lenni, mert az ő oldalán majd jobban érezzük magunkat, akkor a legnagyobb önbecsapások egyikének leszünk az áldozata. Ha egy kapcsolatba úgy vágunk bele, hogy értéktelennek érezzük benne magunkat, akkor valójában nem önmagunkat adjuk, csak a rászorultságunkat. Nem a környezetünkben élők dolga, hogy biztosítsák számunkra a teljességérzetünket illetve, hogy igazolják az identitástudatunkat. Ha valaki egy másik ember segítségével szeretné teljesebbé tenni az életét a saját értékességének tudata nélkül, az előbb utóbb csalódni fog. A teljessé válás folyamata egyénenként más és más, de ebben a folyamatban mindenkinek végig kell mennie a sebeiből való gyógyuláson, meg kell tanulnia álarcok és játszmák nélkül élnie. El kell sajátítania az egészséges kapcsolattartás biztos alapját, az egészséges identitástudatot, a céltudatosságot, a bátorságot és a kötelezettségvállalás készségét. A környezetünkben élők hozzájárulhatnak személyiségünk alakulásához, de valójában rajtunk múlik, hogy mivé válunk. Az érettség elérése érdekében fontos elsajátítanunk a „vágyak késletetésének a művészetét” is és fel kell épülnie bennünk az Isten ismeretének és a benne való teljes bizalomnak. Az emberekben fontosságuk tudata olyan valóságos szükségként van jelen, mint akár a testi szükségeik, ezért a kapcsolatainkat folyamatosan megkísérti a fontosság iránti vágyunk görcsös kikövetelése, vagy esetleg kölcsönösen egymás közreműködésével szeretnénk fontosabbnak érezni magunkat. Csak az Istennel való kapcsolatunk képes valóságosan betölteni a fontosságérzet utáni vá-
Jézus él!
4 / 16
gyunkat. Egyedül Isten képes a feltétel nélküli, biztos megingathatatlan szeretetre irántunk. „Isten lakik bennünk és az ő szeretete lett teljessé bennünk” (1Jn4:12) /Sütő Vilmos/
Böjt alatt történt Többen böjtöltek valamilyen formában az elmúlt hónapban a gyülekezetből. Két beszámolót olvashatunk az alábbiakban a böjt időszaka alatti élményekről.
Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! /Ésaiás könyve 55,8/ Ezt a címet lehetne adni az egyik megtapasztalásomnak, bizonyságomnak, amit a böjt alatt az egyik este éltem át. A Hunyadi városban egyik ismerős családnál voltam, mi Alsószéktóban lakunk, a távolság közel 10 km. A Köztemető II. kaputól 20 óra 18-kor induló 18-as buszhoz igyekeztem, de az orrom előtt elment. Még otthon megbeszéltem Máté fiammal: ezzel a busszal indulok haza, majd átszállok a 20 óra 45-kor induló 2-es buszra, ő várni fog a busznál, hogy együtt menjünk haza, ha szükséges, ketten védekezzünk a kutyák ellen. Tehát otthagyott a busz, de a meglepődés perce után eszembe jutott, hogy nem messze van a 12-es busz megállója, a 20 óra 15-kor a Homoktól induló buszt elérhetem. A buszmegálló táblájáról kiderült, hogy ez a busz 8 óra után nincs. Mit tegyek Uram? Vissza nem akarok menni, a megbeszélt buszt nem érhetem el?! Azt gondoltam: kimegyek a Ceglédi útra, me
2012. Március gyek a buszpályaudvarra, onnan valami buszszal a központba. A taxi is eszembe jutott, de kevés pénz volt nálam. Szólt az Úr: Menj be balra az utcába! Mentem, láttam az irány nem rossz, mert jobbra előttem messzebb látszott a Barnevál kimagasló épülete. Az utca végén ismét szólt a hang: Fordulj jobbra! Nem jártam ott soha, de mentem. Az utca végén megint jött az infó: Fordulj balra! Az irányt jónak láttam. Ekkor szólt a hang: Kis aluljáró! Rémlett, hogy ez a Barnevál mögött van, de gőzöm sem volt, hozzám képest hol van?! Ahogy előre néztem az utca végén egy fényreklám tűnt elém. Ez eszembe juttatott egy évekkel ezelőtti gyaloglást: ez egy kocsma, és ehhez közel van ez az aluljáró. Honnan tudhatnám meg? Becsengessek valamelyik házba? Meglátva a kocsmát, így sóhajtoztam: De jó lenne, ha kinn lenne valaki a kocsma előtt! Közben odaértem, ott volt három ember, köztük egy nő is, akit megkérdeztem: Hol a Kis aluljáró? Mondja: Itt balra pár lépés. Tényleg ott volt. Pár lépés után ismét szólt a hang: 52-es busz! Bevillant az agyamba, ez 20 óra 40-kor indul a buszpályaudvarról. Közben átértem a Pennyhez, néztem az órám: 20óra 36. Könyörgésre fogtam a dolgot: Uram, hadd érjem el, és be tudok menni a központba! Ennek a parknak a leghosszabb átlóját kellett legyalogolni, 2,5 perc alatt futás nélkül, nem tudom hogyan, de megtettem, felszálltam a buszra. Útközben bevillant az agyamba, hogy ez a busz hazafelé versenyezni szokott a 2-es busszal. A busz pont időben indult, a következő percben zöld lámpát kapott a kiforduláshoz, végig zöld lámpa volt, a Piaristák terén is megállt, de nem tudom hogyan, 20 óra 44-kor már a Malomnál jártunk. (Az 1-es busz 7 perc alatt ér a Piaristák terére, többször volt szerencsém lemérni!) Egy perc múlva leszálltam a Dobó körúton, egy perc múlva felszálltam a nem remélt 2-es buszra. Máig sem tudom ésszel megmagyarázni: Hogy lehetett mindent így összeilleszteni, hogyan jutottam el 20 perc alatt a Hunyadi városból a Dobó körútra úgy, hogy 3 buszmegállónyit gyalogoltam is?! Ehhez az Úr csodája kellett! Bizonyára az is hozzájárult, hogy a böjt alatt ” kicsit jobb volt a hallásom”. ” Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, …” /Aczélné Lenke/
Jézus él!
5 / 16
Isten egy jó humorú Isten Böjti napom egy bensőséges, kedves percét szeretném megosztani Veletek. Először magamért imádkoztam. Kéréseimet az elhangzás sorrendjében, pontokba szedve leírtam a füzetembe, főként azért, hogy az Úr válaszait el ne felejtsem. Mindegyikhez volt mondanivalója, eligazítása számomra, és ez nagy örömmel töltött el. Amikor azonban a 7. pontnál tartottam, ráeszméltem és felkiáltottam: - Uram, úgy látom, hogy mindent meg kell változtatnod bennem! Az Úr csendesen mondta nekem: - Azért nem mindent. Van, amit már megváltoztattam. Csak annyit tudtam nevetés közben mondani, hogy „nagyon aranyos Istenem vagy”. /Ferenczi Gyuláné/
Változó apakép 4 ÉVESEN: Az én apukám mindent tud. 5 ÉVESEN: Az én apukám nagyon sokat tud. 6 ÉVESEN: Az én apukám okosabb, mint a tied. 8 ÉVESEN: Apu nem mindent tud jól. 10 ÉVESEN: Apu gyerekkorában biztos minden másképp volt. 14 ÉVESEN: Ne is törődj a faterommal! Olyan régimódi. 21 ÉVESEN: Hogy ő? Ugyan már! Képtelen haladni a korral. 25 ÉVESEN: Na igen, tud ezt-azt, de ennyi idő alatt nem is csoda, ha ragadt rá valami. 30 ÉVESEN: Talán kérdezzük meg apa véleményét is! Elvégre ő a legtapasztaltabb. 35 ÉVESEN: Egy lépést sem teszek amíg apámmal nem beszéltem. 40 ÉVESEN: Kíváncsi vagyok apám hogy csinálta volna ezt. Olyan okos volt, és elképesztően tapasztalt. 50 ÉVESEN: Bármit odaadnék, ha most itt lehetne az apám, és megbeszélhetném vele ezt a dolgot. Kár, hogy annak idején nem értékeltem az eszét. Sokat tanulhattam volna tőle. /Ann Landers/
2012. Március
MESTERNAP sorozat 6. ELKÖTELEZETTSÉG Ha több állhatatosságra vágysz, hogy megvalósítsd a vágyaidat, akkor hozd meg a döntést, hogy teljes szívedből az elkötelezettség hívévé szegődsz az életben! A következő lépésekkel kezdd: Mérd fel, mekkora árat kell fizetned! Ha naiv módon kötelezed el magad, ugyancsak bajos a szavadnak állni. Az elkötelezettség sokkal erősebbé válik, ha jó előre felmérted, mekkora árat kell fizetned. Tökéld el, hogy megfizeted az árat! Ahogyan Howard W. Newton mondta: „Az emberek elfelejtik, hogy milyen gyorsan végeztél el egy feladatot – arra azonban emlékeznek, hogy milyen jól végezted el.” Kevés dolog tüzeli fel úgy az ember elkötelezettségét, mint az odaadó törekvés a kiválóságra. A kiválóság segítette át Michelangelót a nehézségeken a Sixstus kápolnán végzett munkája befejezéséig. A kiválóság vágya sarkallta Edisont, hogy lankadatlanul próbálkozzon mindaddig, amíg ki nem eszeli, hogyan készítsen működőképes villanykörtét. A kiválóság azt jelenti, hogy mindenben és minden szempontból a tőled telhető legjobb teljesítményt nyújtod. Ez a fajta elkötelezettség olyan messzire fog vinni téged, ameddig a félszívvel dolgozó emberek sosem jutnak el.
Jézus él!
6 / 16
ÜLTESD ÁT AZ ELKÖTELEZETTSÉG DÖNTÉSÉT A GYAKORLATBA! Huszonkilenc évesen, életem egyik nagy és nehéz feladata előtt eltökéltem, hogy következő elvet fogom követni: Mindennap megújítom az elkötelezettségemet, és végiggondolom azokat az előnyöket, amelyek belőle fakadnak. Ennek érdekében másfél éven keresztül egy laminált kártyát hordtam magamnál, amelyen az alábbi szöveg állt: „Abban a pillanatban, amikor az ember végérvényesen elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép. Mindenféle dolgok történnek, hogy segítsék az embert, amelyek egyébként sohasem estek volna meg. Az események egész áradata fakad e döntésből, az előre nem látott mozzanatok, találkozások és anyagi segélyek legkülönbözőbb fajtáit idézve elő az ember érdekében, amelyekről senki sem álmodott volna, hogy része lesz bennük.” /William H. Murray/ Mindennap elolvastam ezt a kártyát, a kivételesen nehéz napokon, amikor úgy éreztem, hogy be fogom dobni a törülközőt, kétszerháromszor is végigolvastam, és a szöveg segítet, hogy megőrizzem céltudatosságomat és lelkesedésemet. Azt gondoltam magamban, hogy ha kitartok az elkötelezettségem mellett, és minden tőlem telhetőt megteszek, azután pedig fohászkodom Istenhez, hogy pótolja ki erőimet, bizonnyal megvalósíthatjuk az elképzelésünket. És így is történt! Amikor megvalósítasz valamit, amit egykor lehetetlennek hittél, új emberré válsz. Megváltozik az énképed és a világszemléleted. Miközben igyekszel nap mint nap megújítani az elkötelezettségedet, tartsd szem előtt a következőket:
Készülj fel rá, hogy az elkötelezettség küzdelemmel jár! Az életben minden érdemes dologért meg kell küzdeni. Az elkötelezettség nem könnyű dolog,
2012. Március
de ha olyasmiért harcolsz, amiben őszintén hiszel, igenis érdemes küzdened.
Ne hagyatkozz kizárólag a tehetségedre! Ha ki akarod bontakoztatni a benned rejlő lehetőségeket, a tehetségedet, szilárd munkaetikával kell alátámasztanod. Ha ki akarsz hozni valamit a napodból, valamit bele is kell fektetned! A tehetségedet Isten táplálta beléd a megszületésed előtt. A készségeid mindannak az eredményei, amit a tegnapodba fektettél. Az elkötelezettség pedig az, amit a mai napodba kell fektetned, hogy remekművé formáld a mát és sikeressé a holnapot!
A döntéseidre összpontosíts, ne a körülményekre! Az emberek általában kétféleképpen közelítik meg a mai napi elkötelezettséget: vagy a külvilágra, vagy a bensőjükre összpontosítanak. Akik a külvilágra irányítják figyelmüket, a körülmények alakulásától teszik függővé, hogy kitartanak-e elkötelezettségük mellett. És mivel a körülmények oly múlandóak, az ő elkötelezettségük szélkakasként változik. Ezzel szemben azok az emberek, akik a benső világukra alapozzák a cselekedeteiket, rendszerint saját döntéseikre összpontosítanak. Számukra minden döntés egy keresztút, amely vagy megerősíti, vagy veszélybe sodorja elkötelezettségüket. Könnyű felismerni, mikor kerülsz ilyen keresztúthoz, mert ilyenkor: 1. Személyes döntést kell hoznod. 2. E döntésnek magas ára lesz. 3. A döntésed alkalmasint másokat is befolyásolni fog. Kizárólag saját döntéseid felett tudsz igazán ellenőrzést gyakorolni. A külső körülmények és más emberek kívül esnek a befolyásodon. Azzal, hogy a választási lehetőségeidre összpontosítasz, majd becsületesen meghozod a döntésedet, képes vagy ellenőrzést gyakorolni az elkötelezettséged felett. És sokszor éppen ez választja el a sikert a kudarctól.
Jézus él!
7 / 16
Légy céltudatos! Semmi sem szítja fel úgy az elkötelezettséget, mint a céltudatos erőfeszítés, amely teljesítményt eredményez.
Tedd azt, ami helyes – még akkor is, ha nem fűlik hozzá a fogad! Ahogyan Thomas A. Buckner mondta: „Az egyetlen nagy csata, amelyet mindnyájunknak meg kell vívnunk, az, hogy folyamatosan alkalmas kedélyállapotba hozzuk magunkat, és szert tegyünk a kellő energiára olyan dolgok végrehajtásához, amelyek egyszerűen kemény munkát követelnek. Ha ezt a csatát egyszer és mindenkorra megnyerjük, akkor minden könnyűvé válik.” A nagy sportolókban azt látom, hogy átlátják ezt az igazságot. Amikor az olimpiai sportolók a megnyitó ünnepségek alatt bemennek a stadionba, és felkészülnek a játékokon való részvételre, többek között a következő mondatokat ismétlik el: 1. Felkészültem. 2. Követem a szabályokat. 3. Nem fogom feladni. Bárki büszke lehet magára, aki ezt tiszta szívvel elmondhatja, tekintet nélkül arra, hogy mi történik a későbbiekben. Ahogyan Arthur Gordon A csoda érintése című könyv szerzője megállapította: „Semmi sem könnyebb, mint szavakkal dobálózni. És semmi sem nehezebb, mint e szavaknak megfelelően élni nap nap után. Amit ma megígérsz, azt meg kell újítanod, és ismét el kell határoznod holnap és mindenegyes napon, amely előtted áll.” Ha csak akkor teszed a dolgod, amikor valóban kedvet érzel rá, akkor nem fogod következetesen megújítani az elkötelezettségedet. Ahogyan Ken Blanchard barátom mondja: „Ha érdeklődsz valami iránt, csak akkor foglalkozol vele, amikor kedved szottyan rá. Ha elkötelezed magad valami mellett, nem fogadsz el kifogást, csak eredményeket.” Ha nem vagy hajlandó engedni a kifogásoknak, bármilyen meggyőzően hangozzanak és bármilyen jó érzéssel töltsenek is el az adott pillanatban, akkor benned rejlik a képesség, hogy messzire juss. /forrás: John C. Maxwell/
2012. Március
Jézus él!
8 / 16
Házi csoport Kecskeméten
Bibliát tanulmányozunk, közösen megbeszéljük az éppen olvasott Igét. Dicsőítjük az Urat gitárkísérettel, néha még egy tea, és süti is kerül az asztalra.
Mióta Isten fontos lett az életemben, mindig szerettem volna, ha az Otthonunkban házi csoport működik. Már egészen kicsiny gyermekkoromban édesanyámék bibliaórákra jártak Kerekegyházán, amiket házaknál tartottak és engem is vittek magukkal. Valami különleges légköre volt számomra, valami kézzel nem fogható érzés kerített hatalmába, ahogy így 54 év távlatából visszagondolok rá. Idősebb, és fiatalabb református bácsik és nénik ültek körben az almaillatú szobákban. Nagy csizmás falusi férfiak, és fejkendős nénik lelkesen és boldogan énekeltek gyönyörű énekeket, sorban imádkoztak, én meg csak ott a szőnyegen játszottam, és észrevétlenül is belém ivódott Isten Igéje. A lelkész házaspár, Mária néni és Laci bácsi vasárnap délutánonként eljött hozzánk, és szüleimmel együtt bibliaórát, csendességet tartottak. Valószínű, hogy ezekből az alkalmakból fogott meg valami engem. Vágytam rá, hogy az én otthonomban is legyen bibliaóra, vagy ahogy most mondjuk házi csoport. Szilárd pásztorral 2010-ben elindítottuk nálunk az elsőt nem nagy létszámmal. Majd követte a kerekegyházi, lakiteleki, és kunszállási házi csoport.
El kell azt is mondanom, hogy volt olyan alkalom, amikor csak egyedül voltam, vagy ketten voltunk egy tesóval, de tudom, hogy az Úr megáldja a kicsiny kezdetet, az állhatatosságot és a kitartást. Mindig nagyon várom a szerda estéket. Még tanulom én is a csoportvezetést, és egyre inkább érzem azt, hogy felelős vagyok azokért, akik oda járnak. Hiszem azt, hogy az ilyen házi csoportokból lesz egy stabil, erős nagy gyülekezet, ami Isten szíve szerint való. Ámen!
Feltehetjük a kérdést, miért jók ezek a kis közösségek? A koreai Yongi Cho kb. 1.000.000 fős gyülekezetében több mint tízezer házi csoport működik. A 8-12 fős közösségekben jobban közelebb kerülnek egymáshoz a testvérek, mint a vasárnapi, vagy hétköznapi nagy létszámú Istentiszteleteken. Megismerik egymás örömeit, hétköznapjait, szorongásait, családi problémáit. Tudják egymás terheit hordozni, ahogy Isten Igéjében olvassuk. Elkezdődik egyfajta felelősségérzet a csoport tagjai felé. Számon tartjuk küzdelmeinket, imádkozunk egymásért, családtagjainkért, pásztorunkért.
/Szigeti László/
„Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg és élvezd a virágok illatát.” /Walter Hagen/
2012. Március
Verseim története 2009 augusztusában kaptam egy próféciát Bírta Árpádon keresztül: „Az ÚR a jobb kezedet akarja használni!” Álltam és nem értettem...-„Uram! Én bal kezes vagyok?!” Mindent a bal kezemmel végzek, a jobb kezemet csak írásra használom. 2009 őszén, akkori osztályfőnököm, magyartanárom és barátnőm, Szőke Betti elindított egy irodalmi est sorozatot, amit minden alkalommal más tartott bemutatva kedvenc irodalmi alkotóját megfűszerezve zenével, kreatív ötletekkel, saját verssel. November közepén rám került a sor. Ekkor még fogalmam sem volt hogyan lehet verset írni. Számomra a Biblia és a szeretet, amit Isten helyezett a szívembe a legfontosabb. Így hát e mellett döntöttem. Kértem az Urat adjon ötleteket és jöttek sorba az „instrukciók”. Pl: Biblia> Énekek éneke, zene, rajz, költészet, stb. A téma: A szeretet és a szerelem a Bibliában és a művészetekben. Összeállt az este anyaga egy héttel az előadás előtt. Az iskolában Betti érdeklődött, hogy miről fog szólni az est? Elmondtam, mire ő, „Tudtam” - ennyire ismert. Hazafelé úgy betöltött Isten jelenléte, Szent Szelleme, hogy végig sírtam az utat. Könnyeimmel küszködve hazaérve az Úr három verset „diktált le.” Csak csodáltam kegyelmét és szeretetét és megtapasztaltam, hogy kimondott szava soha nem tér üresen vissza. Az nap este teljes lett a lista, Isten gondoskodott róla. Azóta több tucat verset vethettem papírra mind az Ő, mind az én szeretetem pecsétjéül. Versek melyek róla, érte, neki szólnak ezer változatban. Ráébredtem: a jobb kezemet már nem én használom! – ami nekem a „suta”. Perjés Imre szavai jutnak eszembe: „az ÚR a suta részünket akarja felhasználni az Ő dicsőségére.” Csodálattal adózom az én URAMNAK, TEREMTŐMNEK, hogy ajtókat nyit meg előttünk melyekre az emberi elme nem is gondol. Leghőbb vágyam: minden nap betölteni küldetésemet és ténylegesen kezének meghoszszabbítása lenni az Ő országának építésében!
Jézus él!
9 / 16
TE VAGY AZ….. TE vagy az, ki átvezet a viharos tengeren TE vagy az, kire bizton bízhatom életem TE vagy az, kinek kezébe teszem a két kezem TE vagy az, ki tenyerébe metszette lényemet. TE vagy az, ki eltörölte minden vétkemet TE vagy az, kiben elrejtve nyugalmat nyerhetek!
BENNED Uram! A hálám-végtelem! Nélküled üres lenne az életem. Nem kell bolyongnom e világban, mert helyemet BENNED megtaláltam. Lépteimet neked felajánlom s utamat veled együtt járom. E világ csoda dolgaival hívogat, de TE vagy egyedül ki mindenkor belülről, lelkemben simogatsz Gyötörjön bár kínzó fájdalom vagy hulljon rám örömök sokasága BENNED mindenkor barátra találtam. /Ladányiné Ági/
2012. Március
5 dolog, amit a haldoklók leginkább bánnak Még nem késő ezeket elkerülni. Évekig dolgoztam az elfekvő osztályon. Az én betegeim hazamentek meghalni. Nagyon különleges időt töltöttünk együtt. Én voltam velük életük utolsó 3-12 hetében. Az emberek nagyon sokat fejlődnek, amikor szembenéznek a saját halandóságukkal. Megtanultam, hogy soha ne becsüljem alá valakinek a növekedésre való képességét. Bizonyos változások fenomenálisak voltak. Mindannyian megtapasztaltak különféle érzelmeket, például: visszautasítás, félelem, harag, bűnbánat, még több visszautasítás és végül elfogadás. Minden egyes beteg megtalálta a békességét, mielőtt eltávozott, mindegyikük. Amikor arról kérdeztem őket, hogy vannak-e dolgok, amiket sajnálnak, vagy van-e valami, amit másként csinálnának, ugyanazok a témák jöttek elő újra és újra. Íme, a leggyakoribb öt dolog: 1. Bárcsak lett volna elég bátorságom, ahhoz, hogy önmagamhoz őszinte életet éljek, nem pedig olyan életet, amilyet mások elvártak. 2. Bárcsak nem dolgoztam volna olyan keményen. Ezek minden férfi betegemnél előjöttek, akiket gondoztam. Hiányolták a gyermekeik fiatal korát és a partnerük társaságát. A nők szintén beszéltek ezekről a megbánásaikról. Bár, mivel legtöbbjük az idősebb generációhoz tartozott, a legtöbb nőbeteg soha nem volt aktív kenyérkereső. Az összes férfi beteg, akikkel beszéltem, mélyen megbánták, hogy túl sok időt töltöttek az életükből a munkájukkal. Egyszerűsítve az életstílusodat és tudatos döntéseket hozva az utad során, lehet, hogy nincs annyi bevételre szükséged, mint gondolod. Ha több szabad teret engedsz az életedben, boldogabb leszel és nyitottabb új lehetőségekre, amik jobban passzolnak az új életstílusodhoz.
Jézus él! 10 / 16 3. Bárcsak ki mertem volna mutatni az érzéseimet. Sok ember elfojtotta az érzéseit, hogy lépést tudjon tartani másokkal. Sok betegség alakult ki a keserűség, neheztelés miatt, amit eredményként cipelniük kellett. Ezért aztán középszerűségbe süppedtek, és soha nem lettek azok, akikké igazán válhattak volna. Nem tudjuk kontrollálni mások reakcióit. Bár a legtöbb ember kezdetben furcsállhatja, amikor megváltozol, és őszintén kezdesz beszélni, végül aztán a kapcsolat minősége egy teljesen új, egészségesebb szintre emelkedik. Az is lehet, hogy ez az egészségtelen kapcsolatnak teljesen véget vet majd. Mindegy, mindkét esetben nyersz. 4. Bárcsak tartottam volna a kapcsolatot a barátaimmal. Gyakran nem tudták igazán értékelni a régi barátságokat, amíg el nem érkeztek életük utolsó hetei, és már nem volt mindig lehetséges őket levadászni. Sokan azon kapták magukat, hogy hagytak arany barátságokat elsikkadni az évek alatt. Nagyon sokan mélyen megbánták, hogy nem adták meg a barátságaiknak az időt és erőfeszítést, amit megérdemeltek volna. Mindenkinek hiányoznak a barátai, amikor haldoklik. Általában mindenkire igaz, hogy a túlhajszolt életformában hagyja a barátságokat eltávolodni. Amikor viszont szembenézel a saját halálod közeledésével, az élet fizikai tényezői összeomlanak. Az emberek rendben akarják tudni az anyagi dolgaikat, ha lehetséges. De nincs az a pénz vagy hatalom, ami igazán fontossággal bír. Azt akarják, hogy az ügyeik leginkább azokkal kapcsolatban legyenek rendben, akiket szeretnek. Bár rendszerint túl betegek és kimerültek ahhoz, hogy megbirkózzanak ezzel. A végén már csak a szeretet és a kapcsolatok számítanak. Csak a szeretet és a kapcsolatok maradnak az utolsó hetekre. 5. Bárcsak engedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek. Ez egy meglepően közös érzés. Sokan a végéig nem jönnek rá, hogy a boldogság egy döntés. Be voltak ragadva régi mintákba és szoká-
2012. Március
Jézus él!
sokba. Az úgynevezett jól bevált kényelmes megoldások határozták meg érzelmeiket és a fizikai életüket. A változástól való félelem miatt tettették maguknak is és másoknak is, hogy elégedettek. Ha mélyen magukba néztek, már nem emlékeztek rá, hogy mikor nevettek egy jót és tréfálkoztak utoljára. Amikor a halálos ágyadon fekszel, az, hogy mások mit gondolnak rólad, nagyon távol van a gondolataidtól. Milyen csodálatos engedni magad mosolyogni újra sokkal azelőtt, hogy meghalnál. Az élet egy választás. Ez a te életed. Dönts tudatosan, dönts bölcsen, dönts őszintén. Válaszd a boldogságot. /Bronnie Ware, ford: O.A./
Megegyezetünk Az öreg George Thomas lelkészként szolgált egy New England-i városkában. Egy vasárnap nagy, üres kalitkával a kezében ment fel a szószékre. Az emberek összenéztek és felhúzták a szemöldöküket, amikor beszélni kezdett: - Tegnap, ahogy a városban sétáltam, megláttam egy kisfiút, ahogy egy nagy kalitkát lóbált a kezében. A kalitka aljában három kis mezei madárka volt, dideregtek a félelemtől. Megszólítottam: - Mit csinálsz ezekkel a madarakkal, fiam? - Hazaviszem őket, incselkedek velük, kihúzom a tollaikat, hogy elkezdjenek verekedni egymással. Nagyon jól fogok szórakozni! - Ha meguntad ezt, mit csinálsz velük? - Szerzek egy macskát! Ők is szeretik a madarakat! Odaadom neki mindegyiket! Egy pillanatig elgondolkoztam, majd megkérdeztem tőle: - Mennyit kérsz ezekért a madarakért, fiam? - Talán Ön megvenné? Nem is szépek! - csodálkozott. - No, mennyit kérsz értük? - 30 dollár! - vágta rá. Belenyúltam a zsebembe és kifizettem az árat. A fiú eltűnt, én pedig a város szélén elengedtem a madarakat. Ezért ma a szószékre már az üres kalitkát hoztam. Tudjátok, egy napon Jézus és a Sátán beszélgetett. A Sátán dölyfösen, büszkén így szólt:
11 / 16
- Megszereztem az összes embert a földi világban. Olyan csapdát állítottam, aminek senki sem fog tudni ellenállni. - Mit csinálsz velük? - kérdezte Jézus. - Jól fogok szórakozni! Megtanítom őket arra, hogyan házasodjanak össze és hogyan váljanak el. Megtanítom őket arra, hogyan kell gyűlölni egymást, és nagy fájdalmat okozni egymásnak. Biztatom őket, hogy igyanak, káromkodjanak és szitkozódjanak. Megtanítom őket fegyvereket készíteni és ölni. Nagyszerű lesz! - lelkendezett. - És ha mar mindezt megunod, mit teszel velük? - kérdezte Jézus. - Megölöm őket. - mondta a Sátán. - Mit kérsz az életükért? - kérdezte Jézus. - Ugyan, ezek az emberek értéktelenek! Gyűlölni fognak, nem lesznek hálásak Neked. Meg fogod bánni ezt az üzletet! - Mennyit kérsz értük? - kérdezte Jézus. - A véredet kérem! Az egész életedet! A könynyeidet akarom! Jézus így szolt: - Megegyeztünk. Aztán kifizette az árat. Így lettek szabadok az emberek. A lelkész felemelte a kalitkát és lejött a szószékről. /ismeretlen szerző/
2012. Március
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Jézus él!
12 / 16
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!
2012. Március
Jézus él!
13 / 16
Illúzió – vagy mégsem? Ez minden bizonnyal ez a legkülönlegesebb optikai illúzió, amit valaha láttál:
… az igazságszerzőnek pedig jutalma valóságos. (Példabeszédek 11: 18)
1. Lazíts egy kicsit, majd összpontosíts az ábra közepén lévő 4 kis pontra kb. 3040 másodpercig! 2. Majd nézz egy közeli falra (bármilyen sima egyszínű felületre)! 3. Látni fogod, amint egy kör alakú fény kirajzolódik. 4. Pislogj egy párszor és egy arc kezd lassan megjelenni… 5. Mit látsz, pontosabban kit látsz?
Tudod, hogy Isten országa a vetés és aratás törvénye alapján működik? Hallottad már ezt a mondást, hogy: „Ami elmegy, visszajön”? (= Azt kapod, amit adsz, magyarul: ki mint vet, úgy arat.) Ez valójában egy szellemi elv. Amit vetsz, azt fogod learatni. De szeretem, amit Isten mond a mai igeversben, hogy amikor igazságosságot vetünk (a magyar fordításban: igazságszerzők vagyunk), biztos jutalmat aratunk. Az igazságosság vetése egyszerűen azt jelenti, hogy a helyes dolgot teszed Isten látása szerint. Ez az Igének való engedelmesség, akármilyennek is látszanak a körülmények. Azt jelenti, hogy kedvességet mutatsz még akkor is, amikor pedig azt nem érdemlik meg. Azt jelenti, hogy szeretetben jársz, és a békességhez tartod magad, amikor valójában valami egészen mást szeretnél tenni. Amikor igazságosságot vetsz, biztos jutalmat aratsz. Ez azért van, mert Isten maga fog megfizetni neked. Ő az, aki megszaporítja, ami a tiéd, amikor tiszteled Őt. Továbbra is tedd a helyes dolgot, még akkor is, ha a helytelen dolog történik. Vess igazságosságot! Maradj meg hitben; továbbra is higgy, mert Ő, aki ígéretet tett, hűséges. Biztos jutalom van fenntartva számodra! /Joel Osteen/
Arcok bújtak el a képen. Keresd meg mind a tízet!
2012. Március
Jézus él!
14 / 16
KÖNYV ajánló
A világ valamennyi nagy tanítója között a legnagyobb hatású kétségkívül Jézus Krisztus. Bölcsessége és a szeretetről szóló tanítása lenyűgözte első hallgatóit, és azóta is számtalan nemzedéknek jelent inspirációt. Ez a kis könyv Jézus történetei és mondásai közül gyűjt egybe néhányat az Újszövetségből. Az eltelt kétezer év ellenére ezek a szavak épp olyan találóak és aktuálisak, mint amikor először elhangoztak.
Beszélgető szolgálat Vasárnap reggel a gyülekezeti alkalom előtt nyolc órától lehetőség nyílik személyes lelkigondozásra. Bármilyen jellegű lelki problémával várok mindenkit, aki szükségét érzi, illetve azokat is, akik szívesen részt vennének ebben a munkában. Sütő Vilmosnál lehet jelentkezni az alábbi elérhetőségeken: 70/3331155,
[email protected].
A Zsoltárok könyvét minden korban nagyra becsülték költői szépségéért és bölcsességéért. Ez a kis gyűjtemény a Zsoltárok könyvéből válogat, hogy ezeken a régi, de változatlanul eleven szövegeken keresztül mutasson fel valamit a mai olvasónak a zsoltáríró kérésének bölcsességéből: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90,12)
Felhívás A gyülekezeti újságban van lehetőség imakérés, bizonyság illetve egyéb a gyülekezettel kapcsolatos hírek, információk közlésére. Amennyiben megszólítva érzed magad, kérem hogy, küldd el az írásos anyagot a szerkesztőnek, hogy a következő számban megjelenhessen. Visszajelzéseket is várunk, melyik téma volt érdekes, hasznos, miről olvasnátok még szívesen.
2012. Március
Jézus él!
Bibliaolvasó program Annak van a legjobb tanácsadója, aki megérti és hallgat Istenre. Mi hiányzik akkor? Az, hogy elvessünk minden kételyt, büszkeséget és akadályt és buzgón keressük Vele a kapcsolatot. Aki őszinte szívvel fordul hozzá, annak Ő választ ad. Az alábbi beosztást követve egy év alatt végigolvasható a teljes Biblia. Az egy napra jutó szakaszok kb. 20 perc alatt elolvashatóak.
Március március 1. március 2. március 3. március 4. március 5. március 6. március 7. március 8. március 9. március 10. március 11. március 12. március 13. március 14. március 15. március 16. március 17. március 18. március 19. március 20. március 21. március 22. március 23. március 24. március 25. március 26. március 27. március 28. március 29. március 30. március 31.
Mózes V. könyve 1-2 Mózes V. könyve 3-4 Mózes V. könyve 5-7 Mózes V. könyve 8-10 Mózes V. könyve 11-13 Mózes V. könyve 14-16 Mózes V. könyve 17-19 Mózes V. könyve 20-22 Mózes V. könyve 23-25 Mózes V. könyve 26-27 Mózes V. könyve 28-29 Mózes V. könyve 30-32 Mózes V. könyve 33-34 Józsué könyve 1-3 Józsué könyve 4-6 Józsué könyve 7-8 Józsué könyve 9-10 Józsué könyve 11-13 Józsué könyve 14-16 Józsué könyve 17-19 Józsué könyve 20-22 Józsué könyve 23-24 Bírák könyve 1-3 Bírák könyve 4-5 Bírák könyve 6-8 Bírák könyve 9-10 Bírák könyve 11-12 Bírák könyve 13-14 Bírák könyve 15-16 Bírák könyve 17-19 Bírák könyve 20-21
Márk Evangéliuma 7,1-23 Márk Evangéliuma 7,24-37 Márk Evangéliuma 8,1-26 Márk Evangéliuma 8,27-37 Márk Evangéliuma 9 Márk Evangéliuma 10,1-31 Márk Evangéliuma 10,32-52 Márk Evangéliuma 11 Márk Evangéliuma 12,1-27 Márk Evangéliuma 12,28-34 Márk Evangéliuma 13 Márk Evangéliuma 14,1-31 Márk Evangéliuma 14,32-72 Márk Evangéliuma 15,1-19 Márk Evangéliuma 15,20-47 Márk Evangéliuma 16 Lukács Evangéliuma 1,1-38 Lukács Evangéliuma 1,39-80 Lukács Evangéliuma 2,1-20 Lukács Evangéliuma 2,21-52 Lukács Evangéliuma 3 Lukács Evangéliuma 4,1-30 Lukács Evangéliuma 4,31-44 Lukács Evangéliuma 5,1-16 Lukács Evangéliuma 5,17-39 Lukács Evangéliuma 6,1-16 Lukács Evangéliuma 6,17-49 Lukács Evangéliuma 7,1-35 Lukács Evangéliuma 7,36-50 Lukács Evangéliuma 8,1-25 Lukács Evangéliuma 8,26-56
15 / 16
2012. Március
Jézus él!
16 / 16
Heti alkalmak Hétfő 6:30
Imaóra
Hétfő 18:00
Női alkalom
Kedd 18:00
Férfi alkalom
Szerda 18:00
Házi csoport Szigeti László Kecskemét Szép u. 18.
Házi csoport
„Ma megkezdődik életed hátralevő része” /Charles Dederich/
Szerda 18:00
Takács Emília Kerekegyháza Damjanich u. 3.
Csütörtök 18:00 1. és 3. a hónapban
Házi csoport
Péntek 19:00
Gyermekóra beosztás Március 4. vasárnap
Téma: Tisztesség, Birka Szolgál: Nagy Réka és Jócsák Piroska
Ferenczi Gyuláné Kunszállás I.ker 51/A
Házi csoport Nagy Andrea Lakitelek, Művelődési ház
Szombat 18:00
Ifi alkalom
Vasárnap 9:30
Istentisztelet
Március 11. vasárnap
Téma: Igazságosság, Róka Szolgál: Szabó Erika és Olasz Anita
Havi alkalmak Március 10. vasárnap 9:30
Istentisztelet szolgál Kiss József
Március 18. vasárnap
Téma: Szorgalom, Holló Szolgál: Szerdi Kata és Garaci Ágnes
Március 11. vasárnap 9:00
Megbeszélés gyermekmunkásoknak
Március 25. vasárnap
Téma: Szabadság, Borjú Szolgál: Cseri Edit és Szénási Zoltán
Weboldal:
www.jezusel.hu
E-mail:
[email protected]
Telefon:
Szerdi Szilárd lelkipásztor +36 20 42 64 479
Cím:
6000 Kecskemét, Klapka u. 9-11. Gabona székház 1. emelet
Szerkesztő:
Olasz Anita