Saint-Germain
ELŐSZÓ Az itt következő könyvben megkísérelünk egy gazdag anyagot közreadni, mely nélkülözhetetlennek fog bizonyulni Saint-Germain életének későbbi kutatói számára. Minden föllelhető anyagot összeszedtünk az egész gazdag irodalomból, ami nyomtatásban megjelent vagy levéltárakban hozzáférhető. A könyv szerzője tisztelettel viszonyul Saint-Germain személyiségéhez, és minden apró részletnek utánanézett, amire akár csak egy utalás is történt. Saint-Germain rendkívül önzetlen jelleméből következik, hogy kizárólag az emberi fejlődést tartotta szem előtt, nem az volt a célja, hogy nevet szerezzen magának. Ennek folyományaként Saint-Germain sok néven szerepel, és sok minden vonatkozik az ő életrajzára abból, ami mások neve alatt maradt ránk. Azonban csínján kell bánnunk a mások neve alatt kapott információkkal. E mű nem vállalja a kritikai különbségtételt a valóban Saint-Germainre és a más nevek viselőire vonatkozó információk között, mindenesetre e nevek összegyűjtve szerepelnek, és viselőjük élettörténete vázlatosan követhető. E könyv jelentős adalék Saint-Germain leendő, részletes élettörténetéhez; az ebben fellelhető anyag teljesebb minden eddiginél. Dr. Walter Johannes Stein Stuttgart, 1930. január
21
ELSŐ FEJEZET II. Rákóczi Ferenc Mostoha sors jutott Magyarországnak: évszázadokon át kettős fenyegetettségben élt nyugatról Ausztria, délről az Oszmán Birodalom szorításában, míg végül a Habsburgok uralma alá került mint örökös tartomány. A már ekkor hatalmas Habsburg Birodalom hatalomvágya odáig terjedt, hogy a szabad magyar népet a római egyházzal karöltve minden igyekezetével elnyomja. Ennek folyományaként az egymással egyébként gyakorta civódó főnemesi családok összefogtak politikai jogaik és vallásszabadságuk védelmére. A mindennemű zsarnokság elleni fellépésben tapasztalható egységesség gyakran megnyilvánult a befolyásos, nemesi Rákóczi-család köztársaságpárti főurai: I. és II. György, valamint I. és II. Ferenc köreiben, akiket francia, svéd és holland támogatással rendre Erdély fejedelmeivé választottak.1 Mind a négy férfiú szívét betöltötte a hazafiság-érzület és a zsarnokság elleni küzdelem vágya. Négyük közül II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) volt a legjelentősebb és legismertebb. Miután apját csecsemőkorában elveszítette, Lipót császár Kollonics püspök, a magyar hazafiak halálos ellenségének gyámsága és felügyelete alá helyezte. Anyja, Zrínyi Ilona, aki a császár által ostromolt Munkács várának saját maga irányította hősies védelme (1685–1688) által szerzett hírnevet, élelmiszer-utánpótlás hiányában feladni kényszerült a várat, minekután gyermekeivel együtt Bécs városába kísérték. Minden vagyonától, többek között ékszereitől is megfosztották; a fiatal Rákóczinak felsőbb parancsra a csehországi Jindřichuv Hradecben, a jezsuitáknál kellett tanulmányait végeznie. Az ifjú érdeklődést mutatott a természettudo1
Erdély nemesfémekben: aranyban, ezüstben és egyéb fémekben, valamint drágakövekben: gyémántban, smaragdban, opálban és jáspisban gazdag ország volt. 23
Saint-Germain
mányok, a matematika és csillagászat iránt, majd filozófiát tanult a prágai egyetemen. Ezt követően Bécsbe utazott a nővéréhez, aki időközben nőül ment d’Aspremont gróf belga tábornokhoz. A gróf titokban Rákóczi pártján volt, és tudta, hogy a magyarok türelmesen várnak arra, hogy az ifjú nagykorúvá érve hazatérjen. Azonban azt javasolta, hogy előbb utazza be Itáliát, és nősüljön meg. A karmelitáknál három láda ékszert és egyéb kincset helyezett el az ifjú részére. Rákóczi 1693 áprilisában elhagyta Bécset. Az ifjú fejedelem bejárta a legfontosabb itáliai városokat, a telet Rómában töltötte. A „magyar herceg” levizitált a katolikus nemesség köreiben, sőt XII. Ince pápa is fogadta. Azonban hiába a gyönyörű táj, hiába az érdekes műkincsek, az ifjú főurat olyannyira hajtotta a vágy, hogy feleséget szerezzen és viszontlássa népét, hogy a kitűzött határidő letelte előtt hazaindult. A Bécsben nagykorúvá érett (1694) Rákóczi d’Aspremont társaságában útra kelt, és látogatást tett előbb Ludwig von Baden őrgrófnál, majd az angol királynál. Kölnben találkozott Karl von Hessen-Rheinfels (Szt. Goar) tartománygróffal2; a gróf hat lánya3 közül a legidősebb, a tizenhat esztendős Sarolta Amélia, akinek anyja Leiningen-Westerburg grófnő volt, megfelelő választásnak látszott. Hamarosan egyezség született a feltételek kérdésében, és 1694. szeptember 25-én aláírták a házassági szerződést. A menyasszony hozománya 20 000 forint volt; a vőlegény részéről a leendő feleséget 25 000 forint értékű ékszerajándék, valamint évi 3000 forint tűpénz és férje halála esetén évi 150 000 forint özvegyi életjáradék illette. Mindezeken kívül a rendelkezésére állt 30 főnyi személyzet és 20 lóból álló istálló. A fiatal főúr udvartartása a házasságkötés idején 150 főt tett ki; a magyar aranyművesek remekművei különösen nagy számban voltak fellelhetők az udvarában. A frigyet maga a bajor hercegérsek kötötte meg a kölni székesegyházban. Az ifjú pár Darmstadtból indult nászútra Regensburgba, onnan le2 3
24
A gróf a Hesseniek katolikus, a francia Bourbonokkal rokonságban álló ágából származott. Hárman mentek férjhez közülük: Polyène Christine II. Karl Emmanuelhez, (1701–1773), a szárd királyhoz, a másik két lány Condé, ill. Savoyai-Carignan hercegekhez.
II. Rákóczi Ferenc
hajózott a Dunán Bécsbe. Az udvar nem nézte jó szemmel a császár jóváhagyása nélkül megkötött házasságot. A büszke magyar főnemes sértőnek találta a császár üzenetét, miszerint nem hagyhatja el a szállását. Hasonló megaláztatások sora után Rákóczi arra az elhatározásra jutott, hogy a tilalmat semmibe véve hátat fordít Bécsnek, és folytatja útját a végcél, szeretett sárospataki vára felé.4 A fiatal párt itt örömmel fogadták a nép barátai és a kiterjedt rokonság; a császár egyelőre nem gördíthetett akadályt a pár boldogságának útjába.5 Rákóczi Ferenc hazaérkezése után számos, a magyar nép lelkületére valló tapasztalatot szerzett, melyek a majdan a császári udvar rémületére és Európa bámulatára oly nagy hévvel irányított szabadságharc előjelének számítanak. Bécs sejtette, hogy valami készül: gyanakvással figyelték a fiatal nemest, akinek a kezdeti szervezkedésben semmilyen szerepe nem volt még. Vérmérséklete azonban annál többre predesztinálta, hogysem ölbe tett kézzel nézze, amint szabadságra született népe elnyomás alatt senyved, mire a császár hamis híreszteléseknek hitelt adva elrendelte a letartóztatását. Elérkezett a pillanat, amikor a magyar nép már csak arra várt, hogy egy férfiú a mozgalom élére álljon, hogy a Habsburg-igát levethessék. Rákóczi Ferenc személyében ez a férfiú már megszületett, csakhogy más nemesek mellett ő is a bécsújhelyi börtönben raboskodott.6 Javait elkobozták, és amikor 1701. november 7-én Esterházy Antallal együtt Lengyelországba szökött, vérdíjat is kitűztek a fejére. A császár Rákóczi kiadatására tett összes próbálkozása kudarcra ítéltetett a lengyel udvar és a nemesség, valamint a francia követ érdeméből. Amikor a magyar főúr hazaküldte a választott jelmondatával: „Cum deo pro Patria et Libertate” kihímzett zászlót, népét már semmi nem tartóztathatta fel; 4
5
6
Az Északi-Kárpátok lábainál, a zúgó Bodrog partján, a kiterjedt tokaji borvidék közelében fekvő, opálban, ásványianyag-tartalmú vizekben és sóbányákban gazdag város. Ebből a házasságból született gyermekei: 1696. máj. 28.: Leopold Georg 1700. aug. 18.: Josef Marquis de San Carlo (akit a császár parancsára VI. Károly után neveztek el). 1701. aug. 8.: Georg Marquis della Santa Elisabette (aki Erzsébet császárnéról kapta a nevét). Ugyanabban a börtönben raboskodott nagyapja, Zrínyi Péter, aki vérpadon végezte. 25
Saint-Germain
a felkelés kitört. Sarolta Amália fejedelemasszonyt, aki később György névre keresztelt gyermekét várta, az orsolyások kolostorába vitték, és szigorú felügyelet alatt tartották. Egyéves fiát, Józsefet sem láthatta. A császár határidőt is szabott neki, hogy a herceget rábeszélje a számára előnytelen békekötésre, melynek értelmében kártalanítás után lemond a bajorországi Burgau grófságról. A hercegnő el is utazott a herceghez, ám mivel megalázónak érezte a feltételeket, nem azt javasolta a hercegnek, hogy elfogadja azokat, hanem hogy állja a népnek adott szavát. Ezek után nem is tért vissza Bécsbe, mivel nem volt üzenet, amit a császárnak átadhatott volna. Eközben a lázadó II. Ferenc elrendelte, hogy Munkács szinte bevehetetlen ősi várát felkészítsék az ostromra; innen intézte híres manifesztumát a magyar néphez.7 Nagy csapatával erőteljes támadást kezdett Bécs ellen, bevonult Bécsújhelyre, mire a császári udvar szétfutott a szélrózsa minden irányába. A herceg nem tudta ott huzamosan megvetni a lábát, de e tettével megszerezte Európa nagyhatalmainak: Franciaország, Anglia, az Orosz Birodalom, Hollandia és a Svéd, sőt még az Oszmán Birodalom8 támogatását is a későbbiekre. Amikor József császár Savoyai Jenő hadvezér javaslatára kedvező feltételekkel ajánlott megegyezést, a herceg visszautasította, mert úgy érezte, hogy a nemzet szabadságára nem kapott garanciát. Az orosz cár a hatalmát megerősítendő mindent megtett, hogy Rákóczit Lengyelország királyának megválasztassa (1707). Rákóczi azonban visszautasította a koronát, mivel elsősorban saját népe javán kellett munkálkodnia. 1708 tavaszán 2200 főt számláló sereget indított a Habsburgok ellen. A császár minden tartalékát bevetette, hogy túlerővel véget vessen a bizonytalan helyzetnek; végül sikerült végleg legyőzni sokat kellemetlenkedő ellenfelét (1711), és Rákóczinak menekülnie kellett. József császár a szatmári békében kegyelmet ígért neki. A büszke fejedelem ezt elutasította, és a száműzetést választotta. 7
8
26
Brenner: Histoire des Révolutions de Hongrie II (Magyarország forradalmainak története) 8, 38, 54, V. és VII. Recueil des Instructions aux Ambassadeurs de France en Hollande (Franciaország hollandiai nagyköveteinek szánt útmutatók gyűjteménye) XXII. 132, 215, 216, 227, 268, 276, 301, 366.
II. Rákóczi Ferenc
A cár fejedelemhez méltó birtokot ajánlott Rákóczinak Ukrajnában, és hívta, hogy telepedjen le Szentpéterváron. A fejedelem azonban Saros grófja néven a számára rokonszenvesebb Franciaországba költözött. Mivel Rákóczi minden birtokát elveszítette, XIV. Lajos őneki 100 000 font, a kíséretének 40 000 font évjáradékot biztosított. Luxemburg hercege9 megkülönböztetett figyelemmel fogadta a bukott herceget. Rákóczi meggyötört lelke jótét nyugalomra lelt egy saint-germain-i kolostorban, ahol lelki békéje helyreállt Augustinus, Aquinói Szent Tamás és Bossuet írásainak tanulmányozása közben. Rákóczi 1717-ben saját nevén telepedett le Rodostóban, a Márvány-tenger északi partján, ahol a Török Porta védelmét élvezte. Itt élte le utolsó éveit szerzetesi magányban, csupán honfitársai társaságában, memoárját és szerzetesi műveket írva. Felesége, Sarolta Amália Párizsban halt meg a Mária látogatása kolostorban (1722). Legkisebb fiuk, György (della Elisabetta márki)10, akinek a tőlük elvett magyarországi családi birtokért kárpótlásképpen bizonyos feltételek mellett a távoli Szicília szigetén ajánlottak fel birtokokat, elmenekült a császárvárosból, és hellyel-közzel meglátogatta apját. Ám ekkorra már olyan mértékben eltávolodtak egymástól, hogy a fiú hamarosan újra elhagyta apját, és Kelislak gróf néven beállt a francia seregbe. Egy de Béthune márkinőt vett feleségül, és Saint-Denis kápolnájában halt meg (1756). II. Rákóczi Ferenc még 1729-ben a szász II. Ágost (egyúttal lengyel király) közvetítésével a következő javaslatot tette a császárnak: önmagának az „Erdély hercege” címet kérte, kötelezve magát, hogy Hamburgban vagy Szászországban telepedik le, és semmit nem tesz a császár ellenére; legidősebb fia, József számára Burgau hercegséget és Nellenburg grófságot kérte, valamint évi 100 000 tallér járandóság mellett azt, hogy fia Lengyelországban élhessen. Jóllehet Rákóczi kérését mind a porosz, mind a lengyel király támogatta, a császár vonakodott attól, hogy a „lázadóval” tárgyaljon. 9
10
A vele együtt kivándorolt tisztekkel együtt a párizsi Erdély szállóban lakott. Leo Mouton: L’Hotel de Transsylvanie 14, 20, 21. Akit akarata ellenére Erzsébet Krisztina braunschweigi hercegnő, császárné, VI. Károly hitvese után hívtak így. 27
