DR. WALTER TIBOR A REPÜLŐ EMBER

DR. WALTER TIBOR

A REPÜLŐ EMBER

A REPÜLŐ EMBER

DR.

DR.

W A L T E R

T I B O R

3. KÖTET WALTER TIBOR:

A REPÜLŐ EMBER

A REPÜLŐ EMBER

A M. KIR. HONVÉDELMI MINISZTER 145.554/ELN. 30. - 1 9 4 2 . RENDELETÉVEL ENGEDÉLYEZTE

MAGYAR REPÜLŐ SAJTÓVÁLLALAT ÉS STÁDIUM SAJTÓ¬ VÁLLALAT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KIADÁSA, B U D A P E S T

Előszó

Felelős kiadó: Jánosy István. Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest, V., Honvéd-utca 10. Felelős: Győry Aladár igazgató.

A közelmult esztendők jelentős eseményekkel gazdagították a magyarság történelmét. Bácska visszatért, követte a Felvidéket, Kárpátalját és az erdélyi részeket. Hazánk rabbilincsektől szabadult lakóinak száma 14 millió körül jár. Magyarország területi nagyságát és lakóinak számát tekintve, meg¬ szűnt kisállam lenni, középhatalom lett és a jelen¬ legi háború során megindult gyarapodási folyamatnak nincs még vége. Ha ismerjük a volt kisantant államok felfuvalkodott gőgjét, beteges nagyravágyását és alacsony¬ rendű bosszúvágyát, tisztában kell lennünk azzal, hogy ezek a részben megszűnt államok — mert a huszonkét esztendős püskösdi királyságot feledni nem tudják — a legelső adandó alkalommal minden módot és eszközt megragadnak majd arra, hogy a „status quo"-t visszaállítsák. Nekünk tehát fel kell készülnünk visszaszerzett területeink megtartására és magyar szempontból talán még sohasem volt annyira időszerű, mint most, az elkövetkezendő év¬ tizedekben a „si vis pacem para bellum".

7

6

Németország hadviselése semmiben sem hason¬ lítható össze a mult háború elavult módszereivel. A mai német hadvezetés tisztán műszaki alapon áll és hallatlan sikereit a gépesített erők eddig soha nem látott dinamizmussal történő bevetésével éri el. És a gépesített erők gerincét, leglényegesebb ré¬ szét a repülők alkotják. Ha eddig akadtak is mult¬ ban élő kétkedők, akik a repülés jelentőségét leg¬ feljebb talán valamely hatodrendű fegyvernem vi¬ szonylatában voltak hajlandók elismerni, ma már nem hiszem, hogy lenne bárki is, akit a most folyó háború tanulságai meg ne győztek volna arról, hogy egy nemzet létének, vagy nemlétének kérdése az a távlat, amelyben a repülésről beszélni kell! A rokontalan magános magyarság évezreden át harcolt létéért, mindig korszerűen, az idők meg¬ kívánta felkészültséggel. Az ezredforduló azonban jelentős változást hozott. Új fegyver született, a repülőgép. És a magyar, aki egykor a ló és nyíl igazi mestere volt, megüli ezt is. A kiképzések tapasztalatai szerint jobban, mint bárki más. A három dimenzióban való mozgástól azonban még sokan idegenkednek. Ez az idegenkedés nem más, mint: félni az ismeretlent. Jöjjön tehát a fel¬ világosítás, a magyarázat és oktatás. Ha ezeket egybekapcsoljuk a repülés szeretetére való nevelés¬ sel, — miután a lelki és fizikai adottságok a ma¬ gyarban megvannak — Európa legjobb repülőnem-

zetévé válhatunk és bátran nézhetünk szembe egy új ezredév megpróbáltatásaival. A nemzet repülésre nevelése a legégetőbb, leg¬ sürgősebb feladatunk, mert az európai újjárendezödés során csak akkor állhatjuk meg helyünket ott, ahová minket a sors állított és tarthatunk vezető¬ szerepre igényt a Dunamedencében, ha minden magyar lélekben repülővé válik, ha repülőnép lesz a magyar! Budapest, 1942 április 13. A szerző.

ŐSKOR

Szájról-szájra, apáról-fiúra szállt ősidők óta a mese, hogy voltak földöntúli hatalommal rendelkező emberek, akik el tudták maguk alól rúgni a földet és madarakhoz hasonlóan a végtelen égbe repül¬ tek...

A repülés története hol kezdődik? Valahol az emberiség történetének legelején, a ködös mult fél¬ homályában. Történeti adataink ezekből az időkből természetesen nincsenek, de azt a tényt, hogy a re¬ pülés vágya már ősidők óta él az emberiség lelké¬ ben, többezeréves legendák és hősi époszok bizo¬ nyítják, melyek megörökítették az elmúlt évezredek primitív emberének repülővágyát. Szájról-szájra, apáról-fiúra szállt ősidők óta a mese, hogy voltak földöntúli hatalommal rendel¬ kező emberek, akik el tudták maguk alól rúgni a földet és madarakhoz hasonlóan a végtelen égbe repültek. Majd minden nemzet mondáiban találkozunk a repüléssel. Különösen keleti népeknél leljük fel a repülőmondák különböző válfajait. A legelső repülőemlékeket a világ legrégibb el¬ beszélő müvei, a hinduk két hősi éposza, a Mahabharata és a Rámáyana tartalmazzák. A monda szerint körülbelül másfélezer évvel Krisztus előtt keletkezett Rámáyanaban az istenek és félistenek légi közlekedési eszköze, a „vimána". A vimána díszes hajóalakú légijármű, melyet a le¬ vegőben a „jóga", a mindenséget fenntartó tökéle¬ tes erő mozgat s mely pusztán az akaratnak enge-

12

delmeskedve, minden más eszköz közbejötte nélkül, repíti a vimánat az égen. Ráma, India nagy hősé¬ nek Szitával tartott esküvőjére az ifjú pár és a lakodalmas nép is könnyű, kétszemélyes vimánákkal érkezik, melyeket a szertartás idejére a közeli fákra aggatnak. A külföldi repülőszakirodalomban több helyen talákozunk Hanumán majomisten nevével. Egyes írók úgy emlékeznek meg róla, mint a Rámáyananak egészen a napig repülő hőséről. Hanumán való¬ ban különleges képességekkel megáldott félisten volt, ez vitán felüláll. Feljutott a napig, de ezt az utat nem repülő-, hanem ugróképességének köszön¬ hette. A valódi repülőhős Ráma volt. A Mahábháratában a hős Ardzsuna a Gandhamadana hegy csúcsán a Hegy szellemének hódolt, amikor „Mennydörgés távoli moraja ütötte meg a fü¬ lét. Fölpillantott és a messzeségben kicsiny felhőt látott, mely arany ragyogásra gyúlt a napsugárban. Közeledett, nőttön-nőtt a felhő, míg végtére a tᬠvolság ködpárájából vakítóan csillogó repülőszekér bontakozott ki. Fujtató mének repülve ragadták előre a mennyei repülőkocsit és a kerekek menny¬ dörgő dübörgéssel gördültek a légben. Odaért Ardzsunához és megállott a hegycsúcson. Mátali kocsihajtó üdvözölte Ardzsunát és fölszólította, hogy szálljon az istenkirály légiszekerébe, mert a Villámok Ura vendégszeretőn várakozik reá. Ardzsuna lelkét eltöltötte az áhítat és alázato¬ san lépett fel a repülőkocsira, melynek kopjáján égszínkék lobogó lengett, Indra főisten jelével, az

13

aranyszirmú lótuszvirággal. Mátali megeresztett gyeplővel hajtott tova, a föld messze alant maradt: a végtelen Azur térségeiben robogtak. Ardzsuna bᬠmulva nézte az Ég csodáit: a mennyei Gangá ra¬ gyogó hullámai szelték át a boltozatot és ezernyi csillag mellett suhantak el." (B. 227.) Ardzsuna Indra parancsára a Nivátakavacsák (démonok) ellen harcba indul. Természetesen ezút¬ tal is repülőszekérrel: „A légjáró harciszekér vág¬ tatva zúdult alá az égből és a tenger felé tartott. A vad iramban áttüzesedett kerekek érintésére sis¬ teregve csapott fel a gőzzévált tengertajték. A mé¬ nek patái felverték a habokat, a kerékvágás nyomán hegymagasságú hullámok torlódtak fel. A vészt¬ hirdető kürtszó túlharsogta a vizek tomboló zaját és a tengerlakó démonok riadtan keltek fegyverre a bajnok közeledtére." Miután Ardzsuna a démonokon diadalmasko¬ dott, le sem szállt légiszekeréről és harcba indult a Pulomák, a repülő démonok városa, Hirandzsapur ellen: „Ismét a légben száguldott a kocsi és nem¬ sokára megpillantották Hirandzsapur csillogó kupo¬ láit: a tenger fölött lebegett a repülőváros. A harci¬ kürt harsogó szavára fölfigyeltek a démonok és mire Ardzsuna odaért, feltárultak Hirandzsapur sú¬ lyos kapui és ezernyi repülőkocsi száguldott a ret¬ tenthetetlen hős elé! Mátali belehajtott a járművek tömkelegébe. A lovak ronccsá taposták a gonosz démonok szeke¬ reit, míg Ardzsuna istentől kapott íjjának pendülő idege halálos nyilakkal árasztotta el az ellenség

14

sorait. A mennyei páncélon a Pulómák fegyverei is elcsorbultak és hiába rohanták meg minden oldalról a magános hőst, úgy állt, mint a Himaván (Himᬠlaja) csúcsa. És Indra villámai, melyeket a halandó keze suj¬ tott az ellenségre, itt is bevégezték a diadal művét: a repülő démonváros rombadőlten, darabokra töröt¬ ten bukott alá a tengerbe s a hullámok elnyelték mindörökre. Most már megpihenhetett Ardzsuna. Az istenek mennyei virágokat fontak homlokára és a Gandharvák (mennyei zenészek) dicsőítő dallal énekelték meg hősi tetteit." (B. 229.) Ghatótkatcha, a démonfiú, a Mahábhárataban szereplő repülőóriás a csatában megsebesül: „Számtalan nyíl rengett már hatalmas mellé¬ ben, érezte, hogy nem bír ellenállni a félelmetes vitéznek. Rettenetes üvöltéssel eldobta fegyverét és a magasba emelkedett, hogy repülve meneküljön." Az ellenség lelövi az óriást és „Ghatótkatcha holtan zuhant alá a földre, roppant teste egész csa¬ patokat zúzott ronccsá". (B.) Folytathatnám úgy, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Sabur nevű perzsa király, aki mágikus erővel felruházott, ébenfa lovat kapott ajándékba. A ló szerkezet segítségével a levegőbe tudott emelkedni. A király, mikor repülni vágyott, felült a lóra, működésbe hozta a szerkezetet és a ma¬ gasba szállt. A lóba épített szerkezet olyan tökéle¬ tes volt, hogy ha a király leszállni kívánkozott, egy gombnyomásra megtehette ezt. A ló, mikor a föld-

15

höz közeledett, lelassította repülését és minden ütődés nélkül ért a földre. Általában ismeretesek azok a repülőmondák, melyek a tóban fürdőző, szárnyas szüzek históriáját tartalmazzák. A szüzek tollból készült szárnyakkal érkeznek a vízhez. Egy király vagy herceg meglesi őket és elcseni a neki legjobban tetsző szűz tollköpenyét. A szárnyaitól megfosztott szűz, ekként a király vagy a herceg zsákmánya lesz. Főleg Kelet mesevilágában bukkan fel gya¬ korta ez a téma. De nemcsak Keleten, hanem a föld más részein is keletkeznek legendák. Messze Északon a skandi¬ náv Saga-k, Izland szüzeinek tollköpenyekkel végre¬ hajtott óceánrepüléseiről számolnak be. Két izlandi hős — Wölund, a kovács és fivére, Eigil — a dán király fogságába esik, aki, hogy a hősök szökését meggátolja, lábaikat levágatja. A menekülés egyetlen lehetősége áll csupán nyitva számukra; földön tehetetlenek, tehát a légen keresz¬ tül kell szökniök. Szárnyakat készítenek maguknak. A testvérek közül Eigil indul elsőnek útra. Wö¬ lund azonban nem bízik öccsében. Attól tart, hogy megszökik tőle és ezért azt a ravasz tanácsot adja neki, hogy szálljon fel széllel szemben és szálljon le szélirányban. Eigil a hátszélben végrehajtott leszál¬ lásnál a földön tovasodródik és összezúzza magát. Wölund elérte célját. A készüléket kijavítja és el¬ menekül.

16

Feltűnő az, hogy Wölund már akkor tökélete¬ sen tisztában volt a fel- és leszállás elvével. Forduljunk most Görögország felé és előttünk áll Daedalus és Icarus története. Ahogy azt Ovidius a Metamorfozisokban meg¬ írta: — Daedalus megunta Crétát, a hosszas szám¬ üzetést. Lelkét eltöltötte a szülőföld utáni vágy. Felkiált: a földet és a hullámokat előlem elzár¬ hatják, de az Ég felé nyitva a menekvés. Arra megyünk. Minos király mindenkinek pa¬ rancsol és minden az övé, de a levegőn nem uralko¬ dik és Daedalus menekvési vágyában tanácsért a természethez fordul. Ellesi a madarak röptét. Madár¬ szárnyakhoz hasonlót készít magának tollakból. Enyhe hajlással görbíti meg a faunsíp módjára összeillesztett tollakat, mint azt a madaraknál látta. Icarus, a fia, játékos kedvében hüvelykujjával lágyítgatta a sárga viaszt és ezzel késleltette apját a mű elkészítésében. Mikor magukra csatolták a viasszal összeragasz¬ tott tollakat, apja figyelmeztette Icarust, hogy ne szálljon túl magasra a nap közelségébe, se túl mélyre a freccsenő habok tetejéhez, mert a felcsapódó vízcseppek megnehezítik szárnyait, hanem repüljön a középúton. Mielőtt a világ legelső repülőköteléke útnak indul, a rajparancsnok, Daedalus, mégegyszer figyel¬ mezteti kísérőjét: Ne figyeld Bootest, Helicont, Orion kivont kardját. Parancsolom, hogy az én ve¬

A mondabeli híres repülő hajók

17

Az ifjú „repülő" első szárnypróbálkozásai.

kedve elől repült, figyelve kísérőjét, miként a ma¬ dár és mozgatta saját szárnyait, de figyelte fiáéit is. Látta és csodálta őket a náddal halat fogó ha¬ lász, a botjára támaszkodó pásztor és az ekevasat tartó földmíves, azt hitték, hogy istenek, akik a le¬ vegőt szelni tudják. És elhagyták balról Junoniát, Samost, Delost, Parost, jobbra Lebinthust és a méz¬ ben gazdag Calymnét, amikor a gyermek örülve a vakmerő repülésnek, elhagyta vezetőjét és az Ég utáni vágytól elragadva, magasabb útra tört. A nap szomszédságában azonban megolvadt a viasz, tollainak bilincse. Meztelen karjait kitárva, támasztékot keres, nem kap levegőt, kékülő szájjal atyjának nevét kiáltja és a tenger — mely nevét később róla nyerte — magába zárta. A szerencsétlen atya így szólt: Icarusom, hol vagy? Lenézett és a vizen megpillantotta a tollakat.' — A fennmaradt repülőmondák nagy száma bizo¬ nyltja, hogy az ember mindenkor ösztönösen vᬠgyott a levegőbe. Ez a vágy egyeseknél egészen túl¬ fokozott módon jelentkezett és minden technikai felkészültség nélkül, mondákból tanult módszerek¬ kel, Ovidius receptje szerint igyekeztek egyesek a levegőbe emelkedni, mint például a XV. században egy Dante nevű péronnei lakos, vagy száz év mulva Malmersbury Ottó bencés szerzetes. Ha ezek a férfiak a földről fel is tudtak emel¬ kedni, kísérletük — egykori iratok nem maradtak

18

A XV. század jelenti az őskor végét. A repülés a sejtelmes ködökből, a képzeletvilágból megteszi első lépését a valóság felé. Leonardo da Vinci lángesze már felismeri az alaptörvényeket és ezzel a továbbfejlődésnek biztos alapot nyujt. De az ember megint csak ember maradt. Valódi értékeit évszázadokon keresztül nem hajlandó sem felismerni, sem elismerni és tovább folytatják a tu¬ dással meg nem alapozott kísérleteket a levegő meg¬ hódításáért. Ha Bacqueville márki, mielőtt Párizsban a Szentatyák-utcájában levő palotája tetejéről, vagy Desforges kanonok az étampesi toronyból kezdetle¬ ges repülőszerkezetével végzett kísérlete előtt Leonardo kéziratát olvassa, bizonyára nem terült volna el összetört tagokkal a kövezeten. Leonardo után még évszázadokon keresztül vértanuk taposták az utat, mely a repülővágy meg¬ valósításához vezetett.

1505 MÁRCIUS 14

„A nagy madár a hatalmas hattyúhalom tetejé¬ ről fog első röptére felemelkedni, betölti az íráso¬ kat hírével, a világot csodálatával, örök dicsősége lesz annak a fészeknek, melyből született." Leonardo da Vinci. (H. 186.)

Tavaszi verőfényben fürdött a Piazza di Signoria. A macskakövek kiugró fejei már melenget¬ ték a téren áthaladó pistoiai kofa cserzett talpát is. A Medici palota égbeszökkenő karcsú tornyának éles árnyéka, mint sötét szalag kötötte össze Firenze legszebb terének két oldalát. A túlsó oldalon bőven jutott az árnyékból annak a háznak sárga falára is, amely előtt két osztrigaárus dugta össze szakállas fejét. Az olajbarna arcok mélyén ülő villogó szemek, suttogás közben a Palazzo előtt lépkedő férfi mozdulatait követték. Az érdeklődésük középpontjába vont alak földre szegzett fővel, hátán összekulcsolt kezekkel, láthatóan gondolataiba mélyedve haladt el a város¬ háza előtt. Egy évvel ezelőtt állították fel a térre Michel¬ angelo Dávid-szobrát s azóta alig akadt firenzei polgár, aki arra haladtában legalább egy pillantást ne vetett volna a város büszkeségére, a szoborra. Emberünk, aki minden dísz nélküli bársony¬ sapkát, egyszerűen varrt vörös köpenyt viselt, figyelemre se méltatta a fehérmárvány-óriást és lassan lépegetve eltűnt abban a szűk sikátorban, mely az Arno partjára, a Ponte Vecchio irányába vezetett.

22

A híd közepén — ott, ahol ma Benvenuto Cellini mellszobrát találjuk — megállt és mozdulatla¬ nul meredt tekintete a sebesfolyású Arnora. Az a firenzei polgár, aki túloldalról igyekezett kisfiával otthonába, babonás félelemmel kerülte el a merengőt. Fia érdeklődésére, hogy ki ez a piros¬ köpenyes bácsi, különös hangsúllyal ejtette ki ezt a nevet: Leonardo da Vinci. A mester hosszas tünődése feltűnt a híd két ol¬ dalára fecskefészekként ragasztott ötvösműhelyek tulajdonosainak is, akik egyszemélyes boltjuk kes¬ keny ajtaján keresztül, kíváncsian lesték Leonardo minden mozdulatát. Hosszú ideig kellett várniok, míg Leonardo szemlélődését abbahagyva, útját Fiesole felé foly¬ tatta. El sem tudták képzelni, hogy mit lehet annyi ideig bámulni a vizen. „Hiszen így folyik ez, mióta mi élünk" — mondta Pietro szomszédjának. „Én sem értem" — szólott a szomszéd és fejcsóválva hajolt munkája fölé. Ujjai serényen tovább dolgoz¬ tak a hercegnő ezüsttáljának művészi cirádáin. Nem! Leonardot nem értették meg kortársai, de nem értette meg a következő századok embere sem. A renaissance legtipikusabb embere volt. Az újjászületés élharcosa. Tudásszomja kimeríthetetlen. Mindent magába szívni, mindent tudni akart. Nincs határa érdeklődési körének. Amikor a világ legcsodálatosabb szobrászi alko¬ tását, a Sforza-szobrot készítette és az emberi test

23

formálásánál tanácsért az anatómiához fordult és összekuporgatott pénzén kivégzettek holttesteit vᬠsárolta meg a hóhértól boncolás céljából, ugyan¬ akkor festette az „Utolsó vacsorát" is. De ez még mind nem volt elég. Harcieszközöket gyártott, miközben a mai harckocsi őspéldányát is megalkotta. És amikor elmélyült a tükörkészítés for¬ télyaiban, azonkívül, hogy búvárharangot tervezett, kutatta az alfát és omegát, a lét végső okát is. Így azután érthető, hogy különös műhelyében megtalál¬ hattuk a gazdag firenzei polgár feleségének, Mona Lisának képét, a festészet legtökéletesebb műreme¬ két épúgy, mint a vízisí első példányát. A vésőtől a vászonhoz menekült. Majd lecsapta az ecsetet s műhelyébe sietett, ahol olyan tekintet¬ tel, melyet ma természetellenesnek neveznénk, gyö¬ nyörködött az éj folyamán elkészített, levegővel töl¬ tött hólyagbábui kísérteties imbolygásában. És ha megunta kedves gyíkjával a játékot, mely az egykorúak hiedelme szerint mágikus erővel rendelkező állat volt, - természetes, hiszen a mester tollból készített szárnyakat ragasztott oldalára és fejét apró csonttal orrszarvúéhoz tette hasonlóvá — elővette naplóját és abba olyan dolgokat jegyzett fel, melye¬ ket előtte gondolkodó ember évezredeken át és utána gondolkozó ember hosszú századokon át nem írt le. Amíg a mester lázas tekintettel vetette papírra a sorokat, a különös műhely tárgyai, mintha életre keltek volna. A harciszekér kerekei lassan forogni kezdtek, a vízisível szellemalak képzeletbeli vízen lábolt át. Az újfajta ágyúcsövön, mintha boszorká-

25

24

nyok lovagoltak volna és a műhely felett terpeszkedő hatalmas, enyhén ívelt denevéralakú szárnyak, melyek arra voltak hivatva, hogy először emeljenek embert a levegőbe, a műhely hátterében tüzet élesztő szolga fujtatására, lebegésbe kezdtek. A műhelyben csend volt. Esteledett. Az enyhe szürkületben kísértetiesen világított az egyik pol¬ con egy koraszülött spirituszba zárt fonnyadt teste. Az eltorzult arc mosolyogni látszott. Leonardo tébolyultan kereste a titkot. A titkot magában rejtő tudás házának kapuit olyan hévvel ostromolta, hogy végül is elégette önmagát és élete valódi célját sosem valósította meg. Nem repülhe¬ tett. Erejéből erre már nem futott, pedig elsősorban nem művésznek, hanem repülőnek tartotta ön¬ magát. Repülőnek, a szó legteljesebb értelmében, mert minden érdekelte, ami a repüléssel kapcsola¬ tos. Nemcsak a madarak röptének volt tanulmányo¬ zója, hanem tudatosan barátkozott a levegővel, az ismeretlen elemmel és órák hosszat, a szabadban mozdulatlanul fekve, igyekezett ennek a nem kevésbbé félelmetes óceánnak titkait kifürkészni. A levegő mozgására vonatkozólag észrevételeit fel is jegyezte és ezért nemcsak a repülőgépet szerkesztők ősatyjának, hanem a repüléssel kapcsolatos me¬ teorológia első kutatójának is tarthatjuk, mert tudta, hogy a hajósnak nemcsak hajóját, hanem azt az elemet is ismernie kell, amelyben hajózni szán¬ dékozik. Amikor lépésről-lépésre haladt a levegő tanulmányozása terén, olyan alaptörvényeket ismert meg, melyeket csak akkor fedeztek fel újból, ami¬ kor a repüléssel való foglalkozás elharapózott, di-

vatta vált. Ő az első, aki tisztában volt a felhajtó¬ erővel és megismerkedett a légellenállás mibenlété¬ vel. Elkészítette az első, legkezdetlegesebb repülő¬ gép tervrajzát. Madarat tömött ki és kiterjesztett szárnyakkal akasztófára feszítette, hogy a súlypon¬ tot meghatározza. Titokzatos mühelye, nem mindennapi élete Fi¬ renzében babonás félelmet és feltűnést keltett. *

A fiesolei meredek út mellett sziklák terpeszkednek. Az egyik kiugró szikla tetején nagy madár tollászkodott gondtalanul a napsütésben. A mester lépteinek zajára figyelmes lesz. Nyakát nyujtogatva mereszti szemét a közelgőre. Amikor úgy érzi, hogy tovább már nem várhat, elrúgja magát a talajtól, pár lomha szárnycsapással felemeli hízott testét és kiterjesztett szárnyait felkínálja a domb felé fúvó szélnek. Nincs többé egyetlen mozdulata sem. A szél emeli a nehéz madarat és egyre gyorsuló sebesség¬ gel szállítja tova. Leonardo figyelmét nem kerüli el a jelenet! Otthon, délutáni álmából gyermekek zsivaja veri fel. Az előző nap délutáni sétájáról magával hozott ásványdarabot kézbekapja és mérgében az ablak¬ táblához dobja. A kő azután lehull a földre és esté¬ ben felkavarja a porszemecskék millióit, melyek táncolni kezdtek a fatábla résein átszűrődő keskeny aranysugárban. Leonardo felugrik és jegyezi: „A levegő torló-

26

dik a test előtt, mögötte pedig örvénylő mozgás keletkezik. Az örvények csak rövid ideig követik a testet, mint a porfelhő a vágtató lovast." (K. 22.) És most világosság gyúlt a „leonardói" agyban. A híd lába elválasztja a víz részecskéit, melyek rohanva igyekeznek mögötte újból egyesülni. A ta¬ lálkozás örömére keringésbe kezdenek: örvény ke¬ letkezik. Mikor az együttlét ismét megszokottá vᬠlik, elül a heje-huja, bágyadtabbak lesznek a moz¬ gások, kisimul a vízfelület és a részecskék folytat¬ ják megszokott útjukat, szépen, rendben, egymás mellett, mintha a pillérrel sohasem találkoztak volna. A felkavart porszemek állítják: hogy a test előtt torlódik a levegő, mögötte örvénylés keletkezik. „A madarak a szél segítségével hagyják el a föl¬ det, amint ezt nekem egy ragadozó madár mutatta 1505 III. 14-én", — olvassuk Leonardo naplójᬠban. (K. 35.) A repülést évszázadokkal megelőzve fektette le az aerodinamika alaptételeit. Leonardo az első el¬ méleti vitorlázórepülő. Nem adatott meg neki, hogy kezdetleges készü¬ lékével ragadozó madár példáját követve elhagyja a földet. A teste nem repült, de gondolatai olyan ma¬ gasságokban szárnyaltak, ahova emberi értelem év¬ századokon át felérni nem tudott és jóformán csak most tudjuk értékelni Leonardo da Vincinek, a re¬ pülőnek igazi nagyságát. Repülők! Ha ragadozó madarat láttok valahol vitorlázni, jusson eszetekbe: Leonardo da Vinci.

REPÜLŐEMBER SZÜLETIK

A repülőember születésének pillanatát bátran tehetjük arra az időpontra, amikor az általa féltő gonddal elkészített kis gép, alkotójának maszatos kezéből a levegőbe lendül...

A Ma embere aggódó, kíváncsi tekintetét a vi¬ lág új arcát formáló hadiesemények felé fordítja, amelyek kialakításában döntő szerepet kapott a levegő hőse: a repülő. A repülő, aki a tehetetlen, oduba menekülő em¬ ber legfélelmesebb ellenfele, de egyben legönfeláldozóbb védelmezője is. Ő áll az érdeklődés közép¬ pontjában. Az éj sötétjében száguldó szörnyeteg ha¬ lálos terhétől retteg, az égbeszökkenő fürge vadász kemény csapásától várja menekvését milliós váro¬ sok népe. Nem érdektelen tehát, ha végigkísérjük a re¬ pülőember fejlődését pelyhes fióka kortól — az első szárnycsapásokon keresztül — a félelmes karmú fenséges sasig és látjuk, mint lesz a parányi gépét magasba repítő modelező kis diák a levegő szár¬ nyas katonája. A repülőember születésének pillanatát bátran tehetjük arra az időpontra, mikor az általa féltő gonddal elkészített kis gép, alkotójának maszatos kezéből a levegőbe lendül. Azok az izgalomtól csil¬ logó szemek, melyek az imbolygó modelt röptében kísérik, már nemcsak a játékos gyermek örömét tükrözik, hanem fürkészve lesik az ismeretlen levegő törvényeit is.

30

Kis emberünket képzelete a tovasuhanó parányi gép „ülésébe" ülteti, gondolatban 6 vezeti a szelek szárnyára bízott modelt. Az ifjú kor legnagyobb élménye! Az Ikarus-álom, mely minden ember lelke mé¬ lyén ott szunnyad, az ősi vágy, hogy a madarakhoz hasonlóan, szárnyakkal a levegőbe emelkedjék, életrekél és újabb, tökéletesebb, szebb modelek építésére sarkalja. Hosszú és fáradságos az út addig, amíg az első repülésre képes kis gép levegőbe kerül. Először felröppen a szobamodel. Építéséhez mindössze pár szál drót, rajzlap és egy kis kéz¬ ügyesség szükséges. A megfelelő kormánybeállítású gép néha hosszú percekig is kering a szobában, míg halk csattanással be nem fejezi repülését vala¬ melyik szekrény oldalán. De a család legifjabb csemetéjének kedvét „a szerencsétlenség" nem veszi el. Máris újabb model építésén töri fejét. Készül a bottörzsű gép, mely szilárdabb épí¬ tésű, komolyabb teljesítményekkel kecsegtető model lesz. S amikor a város melletti mezőkön a langyos napsugár tavaszi nagytakarítását végzi, megjelenik a szabadban kis modelezőnk is. A hosszú téli esték szorgos munkájának gyü¬ mölcsét, az új modelt tartja kezében. Óvatosan ke¬ resi a súlypontot és csak a kedvező pillanatot lesi hogy széllel szemben szárnyaira bocsáthassa alko¬ tását. És a model r e p ü l . . .

31

Kecsesen himbálja magát a koratavaszi szélben. Gazdájának legnagyobb gyönyörűségére. Ezután nincs megállás. A zárttörzsű gép követ¬ kezik. A komoly külsővel rendelkező kis gép bizony sokszor bámulatbaejti a nézőt jelentős teljesítmé¬ nyeivel. Itt már hossztartókból és törzskeretekből álló, bevont, áramvonalas a törzs. A modelek legtökéletesebb fajtája azonban a motoros model. A gép levegőbentartásához szüksé¬ ges húzóerőt a légcsavar biztosítja, melyet sokszo¬ rosan összecsavart, rugalmas guminyaláb energiája, vagy miniatűr benzinmotor pörget. A légcsavar hú¬ zása következtében a model előrehalad, miközben a levegő átömlik a szárnyakon és a szárny felett szí¬ vás, alatta nyomás keletkezik, felhajtóerő jön létre. Ez az erő a gépet már magasságnyeréshez is segíti. Az aerodinamikailag jól megépített gép nem¬ csak lefelé siklani, hanem vitorlázni is fog, azaz ki¬ használja az emelő légáramlatokat és repülése köz¬ ben magasságot nyerhet. Ez a titka a vitorlázásnak, akár modelről, akár a katonákat frontraszállító vi¬ torlázó repülőgépről legyen szó. S így lesz érthető, hogy miért nem zuhan le a motoros gép, ha a motor húzóereje bármilyen oknál fogva megszűnik. A gép ilyenkor nem zuhanni, hanem siklani fog. Sokan foglalkoznak vízimodelek építésével is. A víz felületéről felszálló hidroplánmodel semmi¬ vel sem nyujt konstruktőrjének kisebb élvezetet, mint szárazföldi társai. Amint látjuk, sokféle modelfajta van és az épí¬ tési, valamint a tervezési lehetőségek igen nagyok.

32

A modelező, aki a legegyszerűbb gép építésével kezdte, a természetes fejlődés törvényei szerint mindig több és több technikai felkészültséget, aero¬ dinamikai tudást, több kitartást, türelmet igénylő gépet épít. Munkája közben olyan repülőismeretekre tesz szert, amelyeket későbbi élete folyamán hasz¬ nosan kamatoztathat. Éppen ezért a modelezésnek, mint a repülés előiskolájának fontossága általánosan ismert. Ezt a felismerést csak elősegítette, hogy a világ legjobb tervezői első konstrukciójukat modelekben álmod¬ ták meg és a világ legnagyobb légierejének vezér¬ alakjai, mint modelepítők kezdték repülőéletüket. Azt sem feledhetjük, hogy az ember repülését jóval megelőzve, már 1870 körül repültek az első modelek (Lilienthal, Pénaud). Egy nemzet szempontjából azonban a modelezés igazi jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy a repülősarj részére bizonyos kiképzési lehetőségeket nyujt, hanem nemzetnevelő erejében! Ha még nem is olyan régen vállvonogatva be¬ széltek modelezésről és hiábavaló játéknak tartot¬ ták azt, ma már a hozzáértők szemében — az után¬ pótlás és kiválasztás szempontjain kívül az ifjúság és rajta keresztül — az egész nemzet repülésre való nevelésének egyik legfontosabb tényezője. Az életerős nemzetek átérzik, hogy fennmara¬ dásukat a jövőben csakis a repülésen keresztül érhe¬ tik el és ezért mindent elkövetnek, hogy olyan repülőerőre tegyenek szert, mely létüket biztosítja.

A siklórepülő-terepen nagy üzem van

33

A „Cimbora" útnak indul.

Már nem elég csupán a földön és vízen uralkodni, meg kell hódítani a hozzájuk tartozó légtengert is. Új erőre, új összefogásra van szükség! Érthető, ha a feltörekvő népek minden eszközt megragadnak, hogy minél előbb birtokában legye¬ nek a megkívánt repülőerőnek és alaposan kiaknáz¬ zák mindazokat az előnyöket, melyeket a modelezés a nemzet repülésre való nevelése terén magᬠban rejt. A helyesen átgondolt és vezetett munka bizto¬ sítja a sikert. Megszűnnek a pusztán egyéni fejlő¬ dést eredményező helyi törekvések: nagy, átfogó terv gyüjti össze az erőket, hogy azokat a legnagyobb közös cél: a nemzeti repülés szolgálatába állítsa. Most már nem annyira az egyéni teljesítmé¬ nyen, mint inkább a tömegsporton van a hangsúly. Egységes vezetés alatt dolgozik a modelező szervezetekbe tömörített ifjúság, miközben szorgal¬ mas, kitartó munkára nevelődik. A közös munka során megismerkedik a legtisztultabb bajtársi érzés¬ sel és jellemfejlődése a legjobb irányban halad. A kiképzés egyöntetűségét biztosítja az egységmodel bevezetése. Tízezrek készítik az alapos kí¬ sérletezés után megszületett egységmodelt. Az oktatók pedig nemcsak szak-, hanem, alapos pedagógiai kiképzésben is részesülnek. A modelezésnek komoly irodalma keletkezik... Szaküzletek százai látják el nyersanyaggal a modelező tömegeket... Egy nemzet élni akar!

34

szebbnél szebb gépek lendülnek a levegőbe, hogy alkotójuknak megszerezzék a fáradságos munka ko¬ ronáját, a kiváló eredményt, az oktató dicséretét. Az idő múlik. A modelezéssel eltöltött hasznos esztendők elröppennek s a modelező gyermek ifjúvá serdül. Lassanként eléri lábával az oldalkor¬ mányt és ha kissé még nyujtózva is, de már nem okoz különösebb nehézséget a magassági kormány kezelése. A modelezés örömeit újak váltják fel, a fantázia helyébe a valóság lép. Valódi gép, igazi repülés... A vitorlázórepülőiskolában új munka kezdődik. Ehhez a munkához pedig az alapot a modelező évek adják. És mikor az új repülő először bízza ma¬ gát a suhanó szárnyakra, nincs egyedül. Tarsolyᬠban viszi mindazt az elméleti tudást, mindazt a sok tapasztalatot, amelyet szurtoskezű modelező korᬠban gyüjtött.

KÜZDELMES ESZTENDŐK

Mi kell a repüléshez? Sebesség? Nem csak sebesség! Hit, erő, szív és kitartás is!

1910. A Sashegy déli lejtőjén vagyunk. Merre a szem ellát, mélység és leselkedő sziklák. Két izga¬ tott fiú drótokból, vászonból, falécekből összeállí¬ tott „apparátus" mellett tanakodik, vajjon hogyan üljék meg légiparipájukat, hogyan repüljenek a mélybe. Hefty — aki pár évvel később a háború vér¬ zivataros esztendeiben, mint vadászpilóta sorra aratta légigyőzelmeit —, Dedek barátjával a repülés mikéntjéről vitatkozik. Nem tudták, hogy s mint fogjanak hozzá, csak sejtették, hogy a repüléshez sebességre van szükség. Dedek kászolódott a szerkezetbe s meglendí¬ tették. A gép elvált a földtől, pár métert tehetetle¬ nül lebegett és a kezdetleges kormány rossz mozdu¬ latára balszárnyával reccsenve ért földet. A hatás szörnyű volt! A két ifjú sápadt arccal, tanácstalanul állt a romok mellett. Nem akadt, aki kézenfogva megvigasztalja s egy modern repülő¬ iskolába vigye őket, ahol a repülésre vágyó növen¬ dék kényelmesen, veszélymentesen sajátíthatja el a repülés tudományát. Az a keserű sóhaj, — mely a fiúk ajkát elhagyta: „építeni megtanultunk ugyan, repülni még nem"

38

hűen fejezte ki az akkori idők hőslelkű úttörői¬ nek lelkivilágát. Kutassy, a magyar repülőúttörő, Blériot pesti repülése után Párizsba sietett, hogy az akkor már világhirű Farmantól repülni tanuljon. Hefty is tőle akar leckét v e n n i . . . Istenem, hiszen akkor jóformán még maga Henry Farman sem tudott repülni! Adorján, Horváth, Zsélyi, Rákos úttörő hősei! Önmaguk készítette, kezdetleges készülékeikkel úgy emelkedtek a levegőbe, hogy repülőórát előzőleg senkitől sem vettek. Ezeknek a férfiaknak a lelké¬ ben fanatikus repülőhit égett. A felszabadult ősi vágy, a repülés vágya sarkalta őket hihetetlen tel¬ jesítményeikre. Úttörők voltak, a levegő első magyar vándorai. Micsoda vakmerőséggel párosult hősiesség kel¬ lett ahhoz, hogy az akkori idők repülőtákolmányai¬ val az ezer veszélyt rejtő, ismeretlen levegőtenger meghódítására induljanak. A tapasztalás rögös útjait járva, hősies mun¬ kájuk közben olyan felfedezésekkel ajándékozták meg utódaikat, melyeket a következő nemzedékek magától értetődő természetességgel alkalmaznak anélkül, hogy a feledésbe merült előd keserves mun¬ kájára csak egy pillanatig is gondolnának. Elfelejtett repülőnév öreg viselője mesélte nekem: „Az úgy volt, hogy eleinte eszünkbe sem jutott magunkat bekötözni. Egyszer, amikor egy hatalmas széllökés következtében majdnem kiestem a gépből, arra a gondolatra jutottam, hogy odaerősítem maga-

39

mat a géphez. Először csak függőleges irányban szíjaztam testemet az üléshez. Később az orraállás veszélye miatt, jónak láttam felsőtestemet is a hát¬ támlához erősíteni. Módszeremet a többiek is utᬠnozták és attól kezdve mindenki bekötözte magát az ülésbe". Így volt ez az oktatással is. Eleinte oktató, kísérő nélkül, egymaga próbálkozott repülni a nö¬ vendék. Előbb csak gurult, később ugrott, majd repült is. Közben mindegyik végigjárta a repülés felfedezéséhez vezető keserves utat. De a fejlődés haladt. A repülőoktatás is régen levetette már a gyermekcipőit. Eljött az az idő, amikor nem kellett minden egyes pilótajelöltnek a tapasztalás rögös útjait egymagában végigjárni, s Etrich Taubéval hosszú nekifutások után kisebbnagyobb ugrásokat végezve, kiskanállal szedni a repülés, a zöld mező feletti lebegés kábító gyönyörét. — Megszületett a kétkormányos gép. A kezdő mögé egy idősebb bajtárs ült, aki a gépen tökéletesen uralkodott, s most már kettesben repültek. A gyakorlott pilóta kormánymozdulatait fiatal társa saját ülésében levő kormánybotra helye¬ zett kezével érzékelhette. A két kormány — egy¬ mással összeköttetésben — ugyanazt a mozgást vé¬ gezte. Mennyivel könnyebb így! A műrepülést is ezzel a módszerrel tanítják. A kezdő pilóta a leglehetetlenebb helyzetekből is simán szabadul, mert a másik kormányt oktatója ilyenkor is biztosan tartja a kezében. Azután a budai hegyekben levegőbe emelkedtek az első vitorlázógépek. Pár esztendei kitartó,

41 40

szorgalmas munka és ott látjuk a magyar fiúkat is a nagy repülőnemzetek vetélkedésében. Később már nem elégedtünk meg a hegyoldal adta emelőszéllel. Megindult a csőrlőrendszerű kiképzés is. A repülőtéren lecövekelt csőrlőautók felemelt hátsókerekére szerelt dobok gyors pörgéssel, mohón csévélték a zöld fűben sikló sodronykötelet. A kötél másik végén fickándozott, emelkedett a magasba a magyar gyártmányú „Tücsök" és „Vöcsök". A kiterjesztett szárnyú fehér sárkány pilótája pedig, ha megelégelte a meredek szögű égbeszökkenést, egyetlen mozdulattal megszabadult a motor húzóerejét helyettesítő kötéltől. A kötél kígyózva, szeszélyes ábrákat kanyarítva hullott alá a magasból. A gépmadár pedig puhán úszott a levegőben egy-egy finoman ívelt fordulóban lustán lógatva a szárnyát, s hosszú percek teltek el, míg a gép álmos lassúsággal lefelé siklott és halk koppanással ismét földre ért. Az új idők lüktető rohanása a repülőiskolába meghozta a kétkormányos vitorlázógépet is. Ebben a gépben a növendék már oktatójával együtt ül. Egy motoros gép sodronykötélre veszi, beakasztják a gép orrkarikájába a kötél végét. Harsány „kész" kiáltás hangzik, felbőg a motor és szügyébe vágott fejjel nekirugaszkodik a vontató repülőgép. Rövid csúszás a gyepen és máris emelkedik a karcsútestű vitorlázógép, kecsesen billeg a morogva vontató gép mögött. Százkilométeres sebességgel repül a két gép.

rövid tapogatózó mozdulat a szerelékfal felé... megvan a kioldó gombja... könnyedén meghúzzuk és máris lehullott az istráng égi szekerünkről. A kö¬ vetkező pillanatban hálásan inthetünk a mélybe bukó motorosgép pilótájának. Neki köszönhetjük magasságunkat, a repülők legnagyobb kincsét. Elviharzott már a motoros, lelassul a rohanás, elülnek a légcsavarörvények, sebességünk 50—60 kilométerre csökkent. Testetlenül lebegve, lassú sik¬ lással közeledünk a föld felé. A repülőtér szélén húzódó út bámész biciklistája, a városból közeledő autóbusz természetes nagyságúra nőnek... itt a föld... finom húzás a magassági kormányon és máris „ülünk". Enyhén érezzük a talaj apró egye¬ netlenségeit, lelassul a csúszás és lomhán egyik szár¬ nyára dől a gép. De nem pihenhet sokáig. Máris új növendék csatolja fel az ejtőernyőt. A vontatópilóta a vissza¬ pillantótükörből figyeli az indulási jelet. Ebben az iskolában nem kell már vissza cipelni a gépet az indulási vonalra, hanem oda sikerült a leszállás, ahova a földön növendékéért izguló oktató kijelölte. A fordulót ijesztő csúszásokkal nem ront¬ hatja el növendékünk. Biztosak lehetünk. A repülő¬ tér szélén magánosan szomorkodó fa nem fogja nö¬ vendékünket megakadályozni a síma leszállásban. Nem! Mert ott ül mellette oktatója, aki a rossz, hi¬ bás kormánymozdulatokat idejében kijavítja, aki az átlátszó búra alatt együtt repül növendékével és fent a magasban, a nagy csendben, nyugodt szavai¬ val oktatja a repülés titkaira.

42

Repülőnövendék! A hosszú oktatás után, mikor elkövetkezik életed nagy pillanata és először enged egyedül oktatód, — ne remegj! Álljon előtted Hefty és Dedek a Sashegy lejtő¬ jén, — amikor arról tanakodtak, hogy mi kell a re¬ püléshez. Sebesség? Nem csak sebesség! Hit, erő, szív és kitartás is! Olyan mértékben, amennyire az bennünk is megvolt!

SZEGED

Szeged 1940. Melyik magyar repülőnek nem dobban meg a szíve, mikor a Fehér-tó fölé érve le¬ veszi a gázt és a szeretett város panorámájában gyönyörködve, siklásba kezd. A rohanó élet magᬠval ragadja az embert, de édes-kedves emlékeink megmaradnak, talán azért, hogy ilyenkor, egy ilyen megérkezésnél elzsongítsanak és az emlékezés fátyolán keresztül nézzük a jelent. Szegedi repülőtér. A magyar repülés hőskorᬠban láttad meg a napvilágot és életed sokszor je¬ lentette magát a magyar repülést. Ti ketten össze¬ forrtatok. Mert hangáraid gyilkos lerombolása azok¬ ban a háború utáni borzalmas napokban nem jelen¬ tette-e a magyar repülés bénult ájulását és rá 10 év mulva a romokon épült újracsírázó életed nem volt-e a virágzó fejlődés első hírnöke? És mostani lakóid dübörgő motorhangja nem büszke szimfóniája-e a feltámadt magyar repülésnek? És az első repülés élménye! Beültettek a Fokkerba. 13-a volt, szerencsés na¬ pom és tetejébe péntek. A jó öreg C. V.-ös ekkor élte virágkorát. Igazi repülőgép volt. Monumentális al¬ kotás, szinte elveszett mellette az ember. Az 1914— 18-as háború légi apparátusain keresztül fejlődött gépépítési kultúra ebben teljesedett ki olyannyira,

47 46

hogy nemcsak fellelhetők voltak rajta az ősapa vo¬ nalai, hanem a Wright-féle gondolatnak legtökéle¬ tesebb kifejezője, harmónikus formába öntése volt a Fokker C. V.-ös. Azóta más irányba lódult a gépépítők fantᬠziája. Gépek készülnek, melyek a régiekre édes¬ keveset hasonlítanak. Lefaricskáltak belőle itt is, ott is. Nem látni, hol a motor; vézna futószerkezetét sietve húzza hasa alá a gyorsröptű utód; a pilótát még a széltől is óvják, üvegbura alatt tartják. Aero¬ dinamika, oh! Bezzeg másként volt ez a C. V.-ösnél. Jólesett ránézni karvastagságú ducokkal merevített futójára; hatalmas motormellét büszkén feszítette a légnek és bizony letépte a süvítő légáramlat a nyitott ülésbe kötözött pilóta fejéről a szemüveget, ha nem volt a beöltözésnél eléggé elővigyázatos. Hogy is volt az? Igen. Feldördült a motor ijesztő hangja. Hátra¬ szorultam az ülésben. Szemüvegem nem zárt töké¬ letesen az orr nyergénél és a szembe rohanó lég¬ áramlat védekezésre késztetett. Szorosra zártam szempilláimat, miközben szemem segítségére sietett egyik kapaszkodó kezem is és vastag kesztyűbe buj¬ tatott mutatóujjammal erősen szemgödreimre szo¬ rítottam a nem rámszabott repülőszemüveget. Legalább lássak, ha már levegőt nem kapok! Mert azt sem kaptam. Kitátom a szám: túlsok, be¬ csukom: túlkevés a levegő. Mint a partravetett csuka tátogok, míg rájövök a lélegzés új ütemére és meg¬ állapítom, hogy lassabban és mélyebben kell tüdő¬

Ösztöne gyors egymásutánban adta parancsait, azok¬ nak engedelmeskedtem. Érthető tehát, hogy ma¬ gammal foglalatoskodva nem maradt arra időm, hogy átéljem az emberi élet legnagyobb élményét. A gép úgy emelkedett fel a földről, hogy észre sem vettem. Mire magamhoz tértem és oldalt kite¬ kintettem, meghökkenő látvány tárult elém. Egé¬ szen mást vártam, mint amit láttam. Lehetetlen! Hisz' még az előző pillanatban közvetlen a gép szárnya alatt, fűszálak hajlongtak a légcsavar szélé¬ től, pár lépéssel arrább bajtársaim csoportja álldo¬ gált. És most! Nincsenek fűszálak, nincsenek embe¬ rek. A látóhatár hihetetlenül megnőtt. Erőlködve hátratekintek. Le a mélybe. A nagy zöld gyepen apró fekete alakok egy csomóban, pár ezüstösen csillogó papírmasé repülőgép, parányi játékszer lapul a földön. Onnét jöttünk ide?! Ennyi idő alatt?! Nem jöttünk. Repültünk! Igen! Én most re-pü-lők! Tagolva mondom! Érdekes, a motorzúgástól nem hallom a hangom, csak tátog a szám. A széláram bele-belekap a szét¬ nyitott ajkakba és láthatatlan pumpa sűríti belém a levegőt, — mire abbahagyom a játékot. Repülő bogarak vagyunk. A Mindenség asztalán kiterített térkép felett zümmögünk. A megelevene¬ dett térképre égtájak szerint igyekezem ráhelyezni magamat. Ott kanyarog a Tisza: milyen keskeny. A fogadalmi templom két tornya: egy ujjammal el¬ takarom. Valamikor építőköveimből nagyobbakat építettem. Tehát erre van Észak...

48

Itt tartok éppen, mikor oktatóm párszor meg¬ buktatja a gépet, jelezve, hogy eljött a kísérletezés ideje. Óvatosan, mintha varázspálcát érintenék, fogom meg a botkormányt. Mereven, minden idegszálammal figyelek. Kicsit előrenyomom, a hatalmas gép gon¬ dolkodás nélkül engedelmeskedik, leadja az orrát; könnyedén magamfelé húzom: felemelkedik előttem a motor. De mi történt? Közben a gép jócskán be¬ dőlt balra. Jobbra a botot! Sok! Túllendültünk jobbra. Megvan! Most itt középen tartani. Megtapasztalom lábammal az oldalkormányt is. Enyhe ívben kanyarodunk... Ekkor megrázkodik kezemben a botkormány. Oktatóm jeladása az első ülésből: letelt az idő, leszállunk. Egy-két for¬ d u l ó . . . beleragadok az ülésbe... letompul a motor¬ z a j . . . siklunk a zöld tábla irányába. Mindnagyobbbak lesznek a hangárok, már egy magasságban van¬ nak velünk. A szárnyak alatt ismét látom a füvet... már a földön vagyunk... Aznap este, — ha jól emlékszem — nagyon sokáig nem tudtam elaludni. Hirtelen fülsiketítő motorzúgás hasítja fel a ko¬ rán sötétedő őszi délután multidéző csendjét. Haza¬ tért a század. Mire kiérek, már leszálltak a gépek. A nagy rohanástól fáradt motorok hosszú lángnyel¬ veket öltögetve, fel-felhorkanva gurulnak a hangᬠrok felé. Pilóta, gép enni kíván. S míg a hatalmas hangárokban fütyürészve csutakolják és készítik elő a másnapi repülésre a gépeket a szerelők, az étkez¬ dében vidám beszéd folyik. A jólvégzett munka

49 öröme ül ki a mosolygó arcokra. Boldogok. A feladat sikerült. Tud a magyar repülni! Farkasétvággyal fogyasztják a kitűnő vacsorát. És amikor a rádióban szépséges erdélyi nóták csen¬ dülnek fel és látom itt az asztalnál ezeket az erőtől duzzadó kemény férfiakat, jóleső érzés tölt el. Tudom, érzem, hogy fajtánk élni fog, mert élni tud és élni akar!

Iskolázó vitorlázógép indul. (Vöcsök.)

PILÓTAISKOLA

A magyar pilótakiképzés felleg¬ várában. 1942. Tavasz. Amint lassan feltárul a karcsú víztorony lábai között a hatalmas rácsoskapu és autónk begördül a boltívek alatt a repülőtérre, régi emlékek rohannak meg. Hány éve is annak, amikor, mint tejfelesszájú pilótajelölt, először léptem át ezt a küszöböt? Talán tizenkettő. Jártam itt azóta többször is. Itt végeztem a magasiskolát, amikor a légjárás tudományát sajátítottuk el. Levegőben úszó tanter¬ münkben órákat töltöttünk a repülőtudományok művelésével. Egyikünk, a kicsiny rádiófülkében fülére erősített fejhallgatóval rádióvevőkészülékét a földről adott jelzések felvételére állítgatta; sűrűn pattog¬ tak a morsejelek ujjai közül. A másik fényképező¬ géppel bajlódott, mely a gép padlójára volt erősítve és igyekezett minél tökéletesebb fénytérképet ké¬ szíteni az alattunk elrohanó tájról. Az ablak mellett valaki vázlatot rajzolt a közeli vasútállomásról; egy pedig a bombacélzókészülék fölé hajolva félszem¬ mel hunyorított a fonálkeresztre és belepirult a célzás izgalmába. Repült a repülőiskola. Egymást váltogatták a

54

növendékek a készülékeknél és ezalatt vidáman bukdácsolt a „láda". Nem csoda, hiszen a pilótaülésben vakrepülést tanult az a növendék, aki előbb még a légifényké¬ pezés rejtelmeiben volt elmerülve. A légi „vándorcirkusz" ezalatt hatalmas távol¬ ságokat tett meg. Bizony előfordult, hogy mire üzemanyagunk fogytával hazaigyekeztünk, nem integetett felénk a hazai repülőtér jólismert képe. Nem integethetett, mert időközben beborult és na¬ gyon alacsonyan kellett haladnunk, hogy a sötét¬ szürke felhők alatt, látás mellett repülhessünk. Mindannyian elővettük navigálótudományunkat, mert ilyenkor, ha a földből csak nagyon kis részle¬ tek láthatók, nagy ügyességre és még nagyobb sze¬ rencsére van szükség, hogy az ember alatt hirtelen elsuhanó tereptárgyak ismerőseknek tünjenek fel. El sem tudom mondani, hogy egy ilyen alka¬ lommal, mikor a tájékozódást mindannyian elveszí¬ tettük, mekkora öröm volt megismerni az anyarepülőterünktől húsz kilométerre fekvő erdő egyik jellegzetes csücskét. Kolumbus sem volt boldogabb, mikor Amerikát felfedezte! Nem csoda tehát, ha elfogódva veszem kezembe a tollat, hogy bemutassam minden magyar pilóta bölcsőjét — a szombathelyi repülőteret. Ahányszor csak itt jártam, jó oktatóim megtömték tarisznyᬠmat tudással, ismeretekkel és hasonló jókkal, me¬ lyeknek az életben később nagy hasznát vettem. Hálás feladat ez, valahogy jobban esik arról írni, ami közel fekszik az ember szívéhez. A parancsnoki épület előtt állok. Minden abla-

55

kát piros muskátli díszíti. Ropog lábam alatt a hó¬ fehér kavics és belépek a ragyogó tiszta lépcsőházba. Piros szőnyegen vezet fel utam a repülőtér parancs¬ nokához. Vitéz T. alezredes fogad ízlésesen, de síma egyszerűséggel berendezett szobájában. Típusa a kiváló magyar repülőkatonának. Szigorral párosult jósága általánosan ismert. Szaktudása, mely évtizedes tapasztalatokon épült fel, párját ritkítja. Miután a repülőtér parancsnokánál jelentkez¬ tünk, nézzünk körül a repülőtéren. Ezt a repülőteret a Jóisten is iskolarepülőtér¬ nek teremtette. Hatalmas zöld gyep. Nincs a közel¬ ben semmi, ami akadályozná a repülést. Egy amerikai lap viccrovatában olvastam, hogy ha repülőteret keresünk, biztosan megtaláljuk ott, ahol magasfeszültségű vezeték találkozik vasút¬ vonallal, egy hegy lábánál és ahol gyárkémények félelmes tüskéi meredeznek az égbe. Itt hiányoznak ezek, a repülőterekre sokszor bizony oly jellemző ismertetőjelek. Csak a kéklő távolból rajzolódnak a horizontra a hegyek. Ragyogó tavaszi napsütésben folyik a szorgal¬ mas munka. A levegő telistele gyakorlatozó gépek¬ kel. Hol erősbödő, hol halkuló zúgásuk boldog iz¬ galomba hozza az embert. Önkéntelenül meggyorsí¬ tom lépteimet. Már ott is vagyok a startnál. Első, akit megpillantok F. százados, európai hírű kiképzőtiszt, az iskola vezetője. Nagyarányú irodai elfoglaltsága mellett mindig talál időt arra, hogy szeretett fiaival személyesen is foglalkozzék. Most is kint van éppen, az egyik felszállni készülő növendékét látja el hasznos tanácsokkal. Megható

56

az az igyekezet, amellyel az ifjú pilóta parancsnokᬠnak szavait figyeli. Látom, hogy ez a feladat biztosan sikerülni fog. A légterek foglaltak, amerre nézek, vidáman bukfencező, fordulózó, hátonrepülő gépet látok. Kö¬ rülöttem csoportokra oszolva várják a többiek, míg sorrakerülnek. Csupa napbarnitott fiatal arc, de férfiak a javából. Napjában többször kötözik magukat szorosan a géphez, hogy elinduljanak birkózni a még annyi is¬ meretlent magában rejtő légtengerrel. És legyőzik azt minden alkalommal. Fogszorítva, makacsul. Eb¬ ben a munkában, hol minden idegszál pattanásig feszül, hol akarat és erő kormányozza a lelketlen gépet, alakul, csiszolódik a pelyhesállú ifjú kitartó, akadályt nem ismerő, kockázatot vállalni tudó férfivá. Oktatóik — mintha róluk mintázták volna a repülőfilmek emberséges, áldozatkész, talpig férfi, szívünkbe zárt figuráit —, az ifjú repülőiélek alapos ismerői, biztos kézzel vezetik át őket azokon az aka¬ dályokon, melyek ilyenkor, életünk eme szakában elénk tornyosulnak és leküzdhetetlennek látszanak. Módszerük hosszú idők alatt szerzett tapasztalatok leszűrt eredménye. Megnyugodva, lelkesülten távozom. Még sokáig kísért a kép, amint oktatója megveregeti a kétkormányos, műrepülésből lejött gépből, a férfimunkᬠtól felhevülten kiszálló növendéke vállát és túl¬ kiabálja a motorok hangját: — Jó volt, mehetsz egyedül!...

57

Az öreg sas szárnyaira engedi fiókáját. — Mehetsz egyedül! Tied a nevető kék ég! Fickándozhatsz mámorosan a gyönyörű felhőutcákban, ahol nincs közle¬ kedési rendőr, csak nagy, végtelen szabadság! Te boldog ifjú pilóta!

FELHŐÁTTÖRÉS

„Isten keze hordozza, Lányimádság megóvja a pilótát..." (Bocsor Elemér.)

Borongós őszi hangulat terpeszkedett a dunán¬ túli repülőtéren, ahol akkor szolgálatot teljesítettem. A sötétszürke égen fekete felhőfalkák hömpölyögtek méltóságteljesen kelet felé. Az ormótlan felhőtöm¬ böket fütyörészve noszogatta a kegyetlen őszi szél. Az étkezdében hangtalanul üldögélő álmos társaság kifejezéstelen tekintettel meredt az ablakokat ver¬ deső száraz faágakra. Forró, rumos tea ébresztgette a tompult agyakat. El sem tudtuk képzelni, hogy ezt a fáradt unal¬ mat bármi is el tudná űzni, még a házitelefon rekedt berregésére sem figyelt fel senki. Mintha a túlvilágról jönne, hangzott a készü¬ lékből: — 8 óra 50 perckor indul az X jelű gép a sz...-i repülőtérre. Megfigyelő: K. főhadnagy, pilóta: T. zászlós. A futárpostáért azonnal jelentkezzenek! A beszélgetés végét jelző kattanásra villany¬ áram futott át az asztal mellett ülőkön. A levegő¬ ben lehetett érezni a feszültséget. Mindannyiunkban feltámadt a repülőérzés: bárcsak én is mehetnék, nem kellene itt poshadnom az irodában. — Jancsi! Két teám volt. — Fizetek! — hangzik innét-onnét s pár perc sem telt bele, kiürült az étkezde. Mindenki igyeke-

62

zett valami úton-módon a gépben magának helyet biztosítani. Parancsnokunk, S. őrnagy mosolyogva állta az ostromot. Nagyon is megértette a fiatalok vágyát. Talán ennek is köszönhető, hogy egyszerre volt utas a gépen, még fölös számmal is. Sorshúzással döntöttük el, kik lesznek azok a boldogok, akik a kínálkozó repülőkalandban részt¬ vehetnek. Repülőkalandban. Mert ez a történet régen, nagyon régen játszódott le. Abban az időben, amikor a vakrepülés még gyermekcipőben járt és a kísérle¬ tezés állapotán még nem jutott túl. Érthető, hogy akkoriban repülőkalandszámba ment, borongós, fel¬ hős őszi napon vándorrepülésre indulni, különösen nekünk, fiataloknak. Megélénkült a repülőtér. A szerelők hangos kiáltások közepette nyitogatták a nehéz vasalású hangárajtókat. A síneken szaladó hatalmas kapuszárnyak nyikorgása még csak gyorsabb mozgásra ösztökélte a repülőruházatért sietőket. A vasajtók dübörgése kellemes muzsika az ifjú repülő fülének. A konyhában ezalatt kedves, jó szakinénink szép sorjában zörgő pergamentbe csomagolta a bősé¬ ges útravalót. Szemerkélő eső szúrkálta arcunkat, amikor fe¬ szes vigyázzállásban jelentettük útbaindulásunkat szeretett parancsnokunknak. De ki törődött most esővel! Hisz titkon még arra is számítottunk, hogy az idő útközben rosszabbodni fog. Indulásunk előtt kértünk ugyan meteorológiai jelentést Sz...-től és

63

a választávirat közepes időről szólott, de S z . . . meszsze van és addig sok minden történhetik. Számításunkban nem is csalódtunk. Alig repül¬ tünk tíz percet, belemerült gépünk a szürke gomolyagokba. A földből már csak elvétve láttunk valamit. Imitt-amott elmosódó részeket. Pilótánk iránytű szerint vezette a gépet és igye¬ kezett minél magasabbra emelkedni, hogy elérjük a felhőréteg felső határát. Ezalatt mi hátul a gépben, — mely katonai gép volt és utasszállításra nem volt berendezve, — alkalmi fotelokat készítettünk a bőr¬ kabátokból, féktuskókból, ejtőernyőkből. Polgári értelemben véve nem volt kényelmes kanapé a ma¬ gunknak berendezett férőhely, de jobban éreztük magunkat, mint a legkényelmesebb karosszékben. Van annál szebb, a motor egyenletes működését hal¬ lani és érezni azt, hogy kiterjesztett szárnyunk biz¬ tosan hord, visz bennünket célunk felé?! Oly ma¬ gasra, olyan régiókba, ahová más ember bizony nem igen jut fel, s gyorsan, gyorsabban, mint bármely közlekedési eszköz. Félországot repülünk át, mialatt földi halandó vajmi kevés kilométert tehet meg. Jó ez a vágtatás! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergetőznek ilyenkor a repülőutas fejében, amíg szemét azelőtt soha nem látott képek ragadják meg. Sokszor úgy tünt fel, hogy körülöttünk a pok¬ lok országa. Lent a föld elő-előbukkanó kis terüle¬ tei sötét, maszatos színben látszottak. Kormosmagvú felhőgomoly, haragvó szörny alakjában vívta harcát egy másik szörnyűséggel. Egymást falták fel, egy-

64

másba olvadtak és most már közösen támadták meg gépünket. Bekapták és hosszú-hosszú ideig nem is engedték ki. Bent repültünk a sötét szürkületben. A szár¬ nyak végéig sem lehetett látni. Közülünk páran akkor repültek először felhőben. Feledhetetlen él¬ mény volt. Az ember csak a kis kabin belsejét, az ismerős, hozzánknőtt tárgyakat láthatja. Megpihen¬ teti szemét az előtteülő bőrkabátos alak olajfoltos hátán. Újra megpróbál kitekinteni, de hiába, nem látni semmit. A nyúlós köd úgy rátapadt az ablakra, mintha sohasem akarna leválni róla. Az idő megállott, talán meg is szünt. Nem tudtuk, mióta repülünk, nem tudtuk, hol vagyunk. Eleinte azt hittük, hogy csak mi, utasok nem tudjuk, később, mikor a pilótafülke irányából a motor dübörgését túlharsogó hangok ütötték meg fülünket és láttuk az egymásnak vörös arccal magya¬ rázó gépvezetőt és megfigyelőt, — akkor tisztában voltunk azzal is, hogy ők sem tudják. Itt volt végre a régvárt kaland. Megvallom, másként képzeltük el. Azt hittük, több izgalommal fog járni. Tévedtünk. Izgalom helyett előkerült az elemózsia és tízóraizni kezdtünk. Azt talán csak pszihiáter tudná megmagyarázni, hogy miért majszoltuk fanyar unalommal vajaske¬ nyerünket éppen most, amikor sorsunk irányítását a jószerencse vette át.

65

(Szabó István fhdgy felvétele)

„Tündérország"

volt. A magasságmérő mutatója lassan haladt a két¬ ezer méter felé. Felhőalattjárónk keresztülküzdötte magát a piszkos, sötéten kavargó felhőáradaton és vidáman bukkant ki a felhőtenger felszínén. Csodálatos volt a látvány, amely ott fenn a gép utasai elé tárult. Amerre elláttunk és még azon túl is, fehéren gomolygó felhőóceán terült el alattunk. A rátüző nap¬ sugarakban ezer fényben pompázott a földöntúli tenger bodros felszíne. Szinte vakított a ragyogó kép. Önfeledten, szótlanul bámultuk a természet csodás színjátékát. A magasságmérő mutatója, amely eddig foko¬ zatosan kúszott felfelé, most végre megállapodott. Mozdulatlan felkiáltójel! Mintha figyelmeztetne: Ember, gyarló ember, kettőezerötszáz méteres irdatlan mélység felett jársz. El lehet ezt képzelni?! Itt ül az ember a C. 97-es biztos padlóján egy féktuskó kemény lapjára fektetett üléspárnán. Hogy milyen vastag lehet pontosan ez a padló? Tudj' Isten, amint hazaérünk, megkérdem műszaki tisztünktől. Mindenesetre pár centiméternél nem vastagabb. Alattunk... igen, alattunk a habos felhő¬ paplan... és az alatt az ismeretlen mélység! Hol lehetünk vajjon? Gépünk, mint dühös mesebeli szörny, morogva vágtat a bodros felhőmezőn előtte suhanó árnyéka után. Mindig csak előre. Reménytelen verseny. Előre? Ki tudja? Ki tudja itt, hogy merre van előre és merre van hátra? Dr. Walter: A repülő ember.

6

66

De, ni csak! Mi történt? Az árnyék már nem előttünk fut, balról, egy kissé elmaradva követ minket, mintha gúnyolódna: „Mégsem tudtál elérni." A fogócska azután ismét elölről kezdődik. Ekkor eszmélek csak fel. Már nem is gyönyör¬ ködtet annyira a földöntúli játék. A nap sugarai egyszer elölről, egyszer hátulról érik gépünket. Nem kétséges, hogy gépvezetőnk 180°-os irányváltoztatᬠsai mit jelentenek. Eltévedtünk és most ide-oda rohangászunk az ürben. Valószínűleg „lyukat" keres. Szakadást, egy csöpp nyílást az összefüggő felhőtakarón, amelyen le tudnánk ereszkedni a földre, a valóságos életbe. Gépünk is, mintha érezné, miről van szó, talán még a szokottnál is engedelmesebben igyekszik a vezető kormánymozdulatainak engedelmeskedni. Odalenn finom benzin, nyugalmas hangár várja. Az éteri világ azonban, melybe felmerészked¬ tünk, nem egykönnyen engedi el a vakmerőket, akik hangos motorzúgásukkal felverik az üveghangú csendet. Mintha bosszút akarna állni! Bezárta az összes lefelé vezető kapukat. De nem! Ott, az a sötét folt, mintha lejárat lenne. Néz¬ zük csak meg! Szuszogva vágtatunk. Semmi. Tarajos felhőhullámok itt is, ott i s . . . minde¬ nütt. Az idő telik, benzinünk is erősen fogy. Előbb-

67

utóbb el kell határozni a lemerülést az ismeretlen veszélyeket magában rejtő felhőtengerben. Nem tudni, nem leselkedik-e a mélyben egy sziklazátony - felhőbe nyúló hegyorom formájában... Itt van az annyiszor áhított igazi repülőkaland. Felpattan a vezetőfülke ajtaja és a nyílásban feltűnik gépparancsnokunk piros arca. Kényszeredett mosoly vibrál szája szegletén, mikor végignéz rajtunk. A rámeredő tekintetek komolysága feleslegessé tették a sok magyarázatot. — Fiúk, áttörünk a felhőn. — Kapaszkodjatok meg! — kiáltotta túl a motorzajt és intett a pilótának. Ebben a pillanatban parancsnokunk vastag bőr¬ kabátba bujtatott alakja ott fenn a gép orrában úgy tűnt nekem, mintha titokzatos varázsló lenne, aki kezének egyetlen intésével dönt sorsunk felett. Szemem mégegyszer a felhőtenger felszínéről a magasságmérő mutatójára ugrott... Gépünk a csontos mutatóujjnak engedelmes¬ kedve, lecsapja balszárnyát, megperdül tengelye körül és csőrével beleszánt a hullámokba. Földön¬ túli út vette kezdetét. A nap tűnő sugarait sötét valami váltja fel. Zuhanunk a mélybe. Kísérteties világításban mindannyiunk tekintete a magasságmérőre szegeződik. A mutató — ez a kis fémpálca, amely ezekben a másodpercekben az egyetlen kapcsolatot jelentette számunkra a valódi élettel, egyre fokozódó gyorsasággal forgott a szám¬ lapon. Vágtatott a nulla irányába. Az a végállomása.

68

Vajjon a miénk i s ? . . . Tébolyultan bőg a motor. Fülembe hasít a zuha¬ nás fájdalma. Nyelni kell ilyenkor, mesélte egyszer valaki — ez jut eszembe. És nyelek. Pattog a dob¬ hártyám. Még mindig sötét van. És egyre sötétedik. Sokáig t a r t . . . A magasságmérő mutatója zuhanás közben el¬ késve mutat. Bármennyire is siet, mégis csak elké¬ sik. Nem éri el a valóságot. Vajjon mi sem?! — cikᬠzik át az agyamon. Hirtelen bődületes erő ránt térdre és négykéz¬ láb állva sem tudom lelógó fejemet a padló közelé¬ ből felemelni. Mintha taglóval vágtak volna tarkón... Pilótánk a zuhanásból felrántotta a gépet. Azután megszűnt az irtózatos nyomás. A kabin belsejében szanaszét heverő utasok lassan feltápász¬ kodnak. Kitekintek az ablakon. Egész alacsonyan, földközelben értünk ki a felhőből. Tekintetem für¬ készve lesi földanyánk barázdás, ezerráncú arcát. Hátha akad egy kisimított folt, ahol légi kozmetiku¬ sok serény kezemunkája nyomán eltűntek a sokszáz¬ ezer éves szépséghibák és egy repülőtér kínálja bár¬ sonyos pázsitját a légi vándoroknak. Hiú remény. Az idős Hölgy észrevétlenül mu¬ tatja felénk ráncos ábrázatát. Hol lyukadunk ki? Jobbra nézek, hát Uram Fia, egy fekete hegy sötét tömege emelkedik fölénk. Teteje ködbeburkoltan veszik el a semmibe. A semmibe, ahonnét jöttünk. Leselkedtél ránk, jó öreg Somló?!

69

Este az étkezdében melengettük gémberedett tagjainkat. Szemem megakad a borosüveg címkéjén: „Somló". Észreveszem, hogy szomszédom is mereven nézi a kövér, fekete betűket. Koccintásnál mind¬ ketten elmosolyodunk... Szép v o l t . . . repülőkaland volt!

REPÜLŐÓRA

Most pedig nyájas olvasóm, ha kedved tartja, vegyünk egy repülőórát. Megtanítalak repülni. Parancsolj, itt áll Előtted a Bücker, a világ leg¬ tökéletesebb iskolagépe, szállj be. Ha véletlenül repülőtanártársam volnál, kérlek szépen, lapozd át a most következő részt. Azt tudom, hogy Te tökéletesebb módszerrel tanítod növendékeidet. Az is biztos, hogy jobb ered¬ ményeket érsz velük. Éppen ezért szeretnélek a felesleges bosszúságtól megkímélni. Vigasztalódj! Növendékem, aki itt pár oldalon keresztül a képze¬ letbeli „kniplit" mozgatja, ha majd kezed alá kerül a valóságban mint pilótanövendék, régen elfelej¬ tette az itt olvasottakat. Tehát, amint mondottam, parancsolj beszállni kedves olvasó. Bal lábaddal a szárnyra, jobb lábbal pedig lépj be a pilótaülésre. Fogd meg fejed magas¬ ságában a felsőszárny fogantyúját és lassan emeld be lábadat a jobb mellé. Úgy ereszkedj le az ülésre álló helyzetedből, hogy térdeddel be ne törd a sze¬ relékfalon levő értékes műszereket. Fogást váltunk és a következő mozdulatod a heveder keresése tegyen. Ejtőernyőt most nem veszünk fel. Nincsen rá szükségünk. Repülni és nem ugrani fogunk. Be-

74

kötöd magad az ülésbe az oldal- és háthevederekkel. Ez összesen négy heveder, melyek hasadon egy csatban találkoznak. Ügyeljünk arra, nehogy össze¬ cseréljük őket, mert repülés közben kellemetlen, ha a hevederen keletkezett bog nyomja a hátadat. Arra is figyelj, hogy a bekötés ne legyen túl szoros, egye¬ lőre nem műrepülni megyünk. Próbáljuk most nyugodtan szemügyre venni pilótaülésünk belsejét. Ne gondoljunk arra, hogy a következő pillanatban felemelkedünk a földről, ahol eddigi életünket töltöttük és a magasságot legfel¬ jebb a Gellérthegy csúcsáról élvezhettük. Ne figyel¬ jünk az ilyenkor olyan nagyon nyugtalanító motorzúgásra. Vonatkoztassuk el magunkat ezektől a zavaró körülményektől és mintha csöndes nyári délután a hangárban pihenő repülőgép ülésében ülnénk, mégegyszer alaposan nézzük és figyeljük meg, hogy mi az a sok minden, ami előttünk és körülöttünk van. A legelső pillanatban szemünkbe ötlik a leg¬ fontosabb műszer, a sebességmérő. Mutatója most, az indulás előtt a nullán áll. Nem mutathat szegény, hiszen gépünk még mozdu¬ latlan. Már most figyelmeztetlek, hogy repülés közben a nullapontnál beütött szögecstől távol, a 120-as jelzésnél kell a mutatónak — lehetőleg mozdulatla¬ nul — állania. Ne ess kétségbe, ha a mutató nem egészen mozdulatlanul fog a 120-ason állani, mert bizony némi gyakorlatra van szükség, míg a gépet egyenletes sebességgel tudod vezetni. A következő műszer a magasságmérő.

75

Nem más, mint aneroid barométer, hullámos felületű, vékonyfalú fémszelence, mely a légnyomás változásának megfelelően, kisebb-nagyobb mérték¬ ben behorpad. Ezt a mozgást felnagyítva, mutató segítségével átviszik a műszer számlapjára. Mindenki tudja, hogy a légnyomás állandóan változik. Volt idő, mikor erről a körülményről még a rádiószpiker is értesített az időjárásjelentés be¬ mondásakor. Régi jó békevilág! Most nem közli velünk a rádió bemondója a légnyomást, magunk állítjuk be a kiálló kis csavarral nullára a légnyo¬ másra érzékeny magasságmérőt. Olyan mindegy, hogy Svájcban, vagy Magyar¬ országon indulunk iskolarepülésre, a tengerszint felett ezerkétszáz, vagy ötven méteres magasságból, a nullát mind a két esetben magunk állítjuk be. Nulla méter a relatív magasságunk. Repülés közben az iskolakörön ügyeljünk, hogy kétszáz méteren felül ne emelkedjünk. A többi műszerrel egyelőre nem foglalkozunk. Ez a kettő: a sebesség- és magasságmérő, nekünk kezdő repülőknek a legfontosabb műszerünk. Most még arra figyelmeztetlek Nyájas Olvasóm, hogy „repülésünk" közben túl sok figyelmet ne szentelj a műszereknek. Igyekezzél inkább a repü¬ lést magát érzékelni, a műszerek csak önmagad, repülésed helyes voltának ellenőrzésére szolgálnak. Bízzál bennem! Oktatód tudja, hogy mit kell a levegőben csinálni, még akkor is, ha Te elvétenéd. Következő teendőd: vess egy pillantást bal¬ oldalt az ülésed magasságában levő benzíncsapra,

76

nyitva van-e? Hamar befejezzük a repülést, ha elfe¬ lejtenéd kinyitni. Ezután győződj meg arról, hogy a farokkerék rögzitve van-e? Mert ha nem, művész vagy, ha a földön irányítani tudod lazított farokkerékkel gé¬ pünket. Nézd meg most a trimmelőt, magyarul vezérsíkállítót, hogy alapállásban van-e? Nem helyes, ha a gép farok- vagy fejnehézre van beállítva, mert így fölösleges küzdelmet okozol magadnak. Ne hidd, hogy túl sok, amit most elmondottam, a gyakorlatban ez mindössze pár másodpercet jelent. Gombold be állad alatt a repülősapkát, húzzad szemedre a szemüvegedet, már én is bekötöztem magamat az Előtted levő ülésbe. A szerelők elkap¬ kodják kerekeink elől a féktuskókat. Intek! Balkezed a gáz fogantyúját óvatosan kezdi előrenyomni. A gép indulásánál segédkező bajtár¬ sunk elengedi a szárny végét és gurulunk az indu¬ lási vonalra. Most jól figyeld az oldalkormány hasz¬ nálatát. A földön nehézkesen mozgó repülőgépet csupán egy kormánnyal, az oldalkormánnyal irᬠnyítjuk. A pilótaülés alján keresztben elhelyezett oldalkormányrúdra finoman tedd rá a lábad és igyekezzél aszerint, hogy a gép jobbra, vagy balra tér el a kívánt iránytól, könnyed lábmozdulattal a helyes irányba terelni a gép orrát. A magassági kormány ekkor még nem működik. Hasunkra húz¬ zuk a botot és csupán balkezünkkel, a gázemeltyű gombját fogva, két lábunkkal dolgozunk.

77

Az indulási vonalon, miután meggyőződtünk mégegyszer arról, hogy a gép „fedélzetén" minden rendben van, indulási jelet kérünk az indítótól. A fehér zászló lecsapódott. Indulhatunk. Tartsd fejedet egyenesen a menetirányban, ne kapkodd se jobbra, se balra, messze előre a látóha¬ tárt figyeld. A kétoldalt egyszerre látott kép most megrögződik a szemünkben és ha a gáz beadása után egyre gyorsabban mozgó gépünk a felvett irányból jobbra, vagy balra kitér, ez a kép is el¬ mozdul. A gép orra eltakarja az imént még látott távoli jegenyét, vagy templomtornyot. Finom oldalkormánymozdulatokkal igyekez¬ zünk a gép orrát úgy irányítani, hogy start közben a látóhatárból állandóan ugyanazt a részt takarja, mint az indulás előtti pillanatban, így elérjük, hogy felszállásunk egyenes irányban, párhuzamosan a széljelzőzsákkal történik. A hangár tetején duzzadó piros csíkos hurka szájnyílásán berohanó szél a zsák túlsó végén levő kisátmérőjű nyíláson távozik. Közben felfújja a 6 méter hosszú szélzsákot. Figyelmeztető ujj, mely a szélirányba mutat. Egyre gyorsabban gurulunk, a magassági kor¬ mányt hasunkról elmozdítjuk és fokozatosan nyom¬ juk előre, mindaddig, míg a gép törzse vízszintesbe nem kerül. Állj! Ne tovább! Mert ha túlságosan orra nyomod, a légcsavar elkapja a földet. Ügy. Most tartani és várni. Ebben a pillanatban tőkepénzesek vagyunk. Beadtuk a gázt és tétlenül várjuk ennek a mozdu-

78

latnak kamatait, gyűlik a sebességünk. Mindig ki¬ sebb súllyal nehezedik gépünk a földön futó kere¬ kekre, már a szárnyak hordanak, csak egy pillanat és a kerekek elhagyják a földet. Szárnyaira vett bennünket a gép. Most már három dimenzióban mozgunk és komoly szerepet kap a csűrőkormány is, azaz, ha jobbra vagy balra billen a szárnyunk, ellentétes csűrőkormánymozdulattal — a botkor¬ mány jobbra vagy balra mozgatásával — ellensú¬ lyozzuk azt. Egy pillantás a sebességmérőre; látjuk már a 120 kilométert? Ha nem, kivárjuk azt a pár másodpercet, míg a mutató a 120-asra érkezik. Megkezdjük emelkedé¬ sünket. Ugyanakkor, amikor vigyázunk arra, hogy gépünk továbbra is egyenes irányban, sem jobbra, sem balra nem dőlve repüljön, a sebességünk állan¬ dóan 120 kilométeres legyen, elérjük azt, hogy emelkedésünk egyenletes és egyenesvonalú lesz. Hisz ez egyszerű — gondolod Magadban Nyᬠjas Olvasóm. Alig érsz gondolatodnak végére, máris eljutottunk 80—100 méteres magasságban az első fordulóhoz. Ki kell térítenünk masinánkat eddigi irányából. Csináld a következőképen. Tehát jobbra át! Keveset nyomod még a magas¬ sági kormányt. Valószínűtlennek hangzik, hogy a fordulatot magassági kormánymozdulattal kezdjük, de hidd el, ez a helyes. A magassági kormány előrenyomásával sebességtöbblethez jutsz. Van bőven

79

rés, bizonyos fokú sebességvesztéssel jár. Keveset jobbra döntöd a botot és vársz. A gép lassan bedől jobbra. Engedelmes rabszolgád. Segítened kell neki és oly finoman mozdítod meg lábaddal az oldal¬ kormányt, hogy az inkább gondolatnak tünjék fel. Ahogy mondani szokták: „gondolj az oldalkor¬ mányra". Nagy lesz az örömed, ha a gép ekkor, az eddig követett irányból lassan bedől jobbra. Meg¬ kezdtük a fordulót. Ebben a pillanatban gépünket égi ecsetnek érezd. A művész te vagy. Fordulód akkor tökéle¬ tes, ha ecseted mégegyszer meg tudja húzni azt a csodálatos vonalat, melyet a legnagyobb, művész, a Természet pár millió évvel ezelőtt ott, Előtted felfestett. Rajtad áll, hogy gépünk orra pontosan a hori¬ zontot meszeli-e? Lejjebb csúszik? Sok az oldal¬ kormány, végy vissza belőle és ugyanekkor a ma¬ gassági kormány finom húzásával tartsd fenn a gép orrát. Így körülbelül. Ésszel bíró lény vagy, ne hagyd magad az értelmetlen anyagtól „elvinni", mert a gép elvisz, ha nem veszed ki ellentétes kor¬ mánymozdulatokkal idejében a megkezdett fordu¬ lókból. Jól teszed, ha a kívánt irány előtt már el¬ határozod, hogy cselekedni fogsz s elhatározásodat követi a tett: a csűrőkormányt lassan, keveset balra mozdítod és amennyit az elébb az oldalkor¬ mányra „gondoltál", azt most megbánod és ugyan¬ annyit „gondolsz" a másik oldalra. Befejeztük az első fordulót. Nem sikerült tö¬ kéletesen, mert túlságosan megnyomtad forduló

80

Túlsok sebességet gyüjtöttél. megállapodásunk!

Nem ez volt a

A másik hiba, hogy a gép orrát a fordulóban leadta és ez biztos jele annak, hogy kormánymoz¬ dulataid nem voltak harmonikusak, sok volt az ol¬ dalkormány. Mondottam már, hogy csak „gondolj" az oldalkormányra. Bückerünk nagyon érzékeny kis gép. Éppen azért, ha egyszer megtanultad re¬ pülni, akkor tudsz is repülni. Ne veszitsd el a ked¬ vedet! Itt a következő forduló. Szedd össze Magad és próbáljuk meg mégegyszer. Na, úgy-e, ez már jobb volt! Most csak az volt a hiba, hogy a gép orra túllendült azon a vonalon, melyet előzőleg jobbra kinéztél Magadnak, későn kezdted a gép kivételét a fordulóból. Legközelebb jobban ügyelj! Figyeld meg, mennyivel előbb kezd¬ tem meg én a kivételt. Annyival előbb, hogy nyugodtan, kapkodás nélkül hajthassam végre a fino¬ man lassú kormánymozdulatokat. Úgy, hogy azok¬ kal akkorra végezzek, amikor a gép orra a kivánt irányba mutat Most már az iskolanégyszög harmadik oldalán vagyunk. Még mindig 120 kilométeres sebességgel emelkedünk. Most vessünk egy pillantást a magas¬ ságmérőre is, mert ilyenkor már közeledünk a 200 méteres magassághoz. Emlékezel, lent megbeszél¬ tük, hogy 200 méternél magasabbra nem emelke¬ dünk? Mit csinálsz tehát? Előrelendül a magassági kormány, megszűnik emelkedésünk, a gépünk vizszintesen repül.

Bőgve zuhan a gép a mélybe...

81

Walter Tibor dr. a szegedi repülőtéren, mint főoktató.

Igen ám! Eddig repültünk, de most vágtatni kezdtünk. Az az érzésem, hogy únod a repülést és azért rohanunk, hogy minél hamarább vége legyen. Nem tudom máskép megérteni, hogy miért nyugodsz bele tétlenül sebességünk állandó növekedésébe, már 160 körül jár a mutató. Ha a magassági kor¬ mányt előrenyomtad, vegyél vissza a gázból is. Fojtsd le a motort annyira, hogy gépünk 150 kilo¬ méteres sebességgel repüljön. A vízszintes repülés¬ ben feleslegessé vált az a motorerő, melyre emel¬ kedésünknél még nagy szükségünk volt. Az iskolanégyszögnek ezt az oldalát műnyel¬ ven „hosszúfalnak" hívják. Most „utazunk" a hosszúfalon. Eddig minden másodperc komoly fe¬ szültségben telt el. Erősen figyeltél indulásnál az iránytartásra. Kétségbeesetten nyomtad előre, vagy húztad hátra a magassági kormányt és emelkedés közben közelharcot vívtál a sebességmérővel. A forduló előtt összeszedted Magad. S mert nem si¬ került, újra bajlódtál a sebességgel. A rövid fal végén jött a következő forduló, tehát Magaddal eddig nem tudtál törődni. Most, a hosszúfal nyugalmas vonalán, amikor a motort elfojtottad, a gépet végre irányba állítot¬ tad, a sebességünk sem változik, ráérsz egy keveset Önmagaddal is foglalkozni. Kitekintesz, jobbkézről megcsodálod a repülőtér túlsó szélén a pici hangárt és a még kisebb gépeket. Észreveszed, hogy valame¬ lyik bajtársad most indul gépével az indulási vonal¬ ról. A következő pillantásod „légitalyigánk"-ra esik. Hallod motorunk zúgását, de már csak úgy, mintha

82

a túlvilágról jönne. A hallóidegek belefásultak az állandó ingerszállításba. Nincs értelme, újat nem hoz a következő pillanat sem. Fásultan rezegnek, meg¬ adták magukat sorsuknak. Álmosítana a motor duruzsolása, de Te a szárnyakat nézed és tudatossá aka¬ rod tenni Magadban azt a csodát, hogy repülsz! Hir¬ telen feltámad Benned a kétkedés, lehetséges-e, hogy ezek a szárnyak tartanak Téged a levegőben? Elég erősek ezek? Jaj, hogy reszket az a vékony huzal. Nincs itt valami baj? Jó volna felhívni oktatód figyelmét erre a rendellenességre. Csak addig tar¬ tana még a merevítés, míg leszállunk. Kínos érzés fog el. — No-no, Öreg Fiú! Ne képzelődj, hidd el, hogy a gép tökéletesen jó. A huzalnak az a parányi rez¬ gése nem hiba. Szárnyaink biztosan visznek a magas¬ ban. Küzdd le ezt az érzést és többet eszedbe se jus¬ son az, hogy baj is érhet a levegőben. Biztosabb a mi kis gépünk bármilyen más földi közlekedési esz¬ köznél. Csak gondolj főszerelőnk mosolygó arcára, el lehet azt képzelni, hogy ő ne látná el kötelességét? Na, ugye! Inkább figyelj az iránytartásra, mert míg elgondolkoztál, bizony alaposan letértünk. Nézz le oldalt és figyeld meg, hol fekszik a kifektetett fehér „T" betű, a leszállójel? Azt hiszem, mindketten szé¬ pen akarunk leszállni, akkor pedig lassan kezdjük el a helyezkedést. Azt a röppályát, melyen haladva éppen a le¬ szállójel mellett érünk földet, magunk válasszuk meg, és hogy az a képzeletbeli vonal, melyet gépünk az odaérkezésig leír, kecses ívelésű, helyesen kiszᬠmított út legyen, már most mérjük fel a távolsá-

83

gunkat és magasságunkat. Mint a kártyás a rendel¬ kezésre álló lehetőségek között, válasszuk ki a leg¬ jobbat és a két tényezőt megfelelő módon kombi¬ nálva, kezdjük meg a hosszúfal végén az utolsóelőtti fordulót. Jobbra nézzünk. Figyeld a leszállójelet. Vedd le a gázt, mert így sosem érünk le a földre. Hohó! A magassági kormányt előrenyomni! Hogy képzeled? Megszünteted a motor húzó¬ erejét és ugyanakkor nem kezdesz siklani? Így elve¬ szítjük a sebességünk. Sebesség nélkül pedig nincs repülés! Gondolj csak a hangár falán látott hatalmas, pirosbetűs táblára: „Kevés sebesség halálos, Elég sebesség hatásos!" Bizony, Barátom, szokd meg ezt az ellentétes mozgást, ha életed kedves, és ha hosszú ideig akarsz a föld felett repülni. Tehát balkézzel visszaveszed a gázt, jobbkézzel ugyanakkor előrenyomod a magassági kormányt. 120-szal siklani! Ügyelj, hogy siklásunk egyen¬ letes legyen, mert a jó siklás biztosítja a jó leszállást. Megint egy pillantás jobbra. S mielőtt elérnők a repülési irányunkra keresztben fekvő leszállójel vonalát, megkezdjük az utolsó, süllyedő fordulót. Most hasznát veheted vitorlázórepülő tudásodnak. A motor húzóereje nélkül sikló géppel hajtod végre az utolsó fordulót. Semmiben sem különbözik ez a vitorlázórepü¬ léstől. Előttünk tiszta a repülőtér, induló gép nem áll a leszállómezőben. Most szedd össze Magad! Ne kap-

84

kodj! Ha tökéletesen megépített, kiegyensúlyozott gépünket durva kormánymozdulatokkal zavarba nem hozod, ő teljesíti kötelességét és szépen fog a föld felé közeledni. Majdnem tétlenül telnek el most a siklás másodpercei. Várjuk, amíg a föld közeledik. Most jól figyeld a „felvétel" pillanatát. A siklásnak vége. Itt a föld. Egyenletes, finom, nem durva moz¬ dulattal Magad felé húzod a botot. A gép a siklásból felemeli orrát és a földdel párhuzamosan repül, mivel azonban újabb gázadással nem ösztökélted motorodat húzásra, a meglevő sebességed állandóan fogy, már csak lebegünk, sebességünk 70 kilométer körül van és csak Tőled függ, hogy eltalálod-e azt a pillanatot, amikor a botkormányt egészen hasra húzva, sebességvesztett gépedet a földre ülteted. Most hátra van még a kigurulás. Ne gondold, hogy pilótatevékenységed a bot hasrahúzásával meg¬ szünt. Ezt nem merném helyedben állítani, mert nemcsak az volt a célunk, hogy most az egyszer simán érjünk földet, hanem szeretnénk máskor is repülni. Már pedig ezt nem tudjuk elérni, ha Te a kigurulásnál nem vigyázol. Repülőgépünk arra épült, hogy repüljön a levegőben és a földön csak a repü¬ léshez elengedhetetlenül szükséges mozgásokat tudja végezni. Parton mozgó kacsához hasonlítható a ne¬ hézkesen és esetlenül guruló gép. Ne hagyd magára, segíts neki! A kigurulásnál is tarts irányt. Észre fogod venni, hogy a felszállásnál alkalmazott oldalkormány¬ mozdulatok most nem lesznek elegendők. Természe¬ tes, hiszen akkor nőtt a sebességünk, a kormányok

85

jobban fogtak. A gurulásnál ennek éppen az ellen¬ kezője áll. Veszítjük a sebességünket és mind erő¬ teljesebb kormánymozdulatokra van szükségünk, hogy a gépet irányban tudjuk tartani. Ha nem igyek¬ szel, könnyen érintheti szárnyunk a földet és ilyen¬ kor bekövetkezhetik minden növendék réme, a „rádli", a pördülés: a gép megpördül a földbe kapott szárny körül és bizony nem egyszer orra áll, amikor az értékes légcsavar és szárny recsegve törik össze.

MÜREPÜLÉS

89

Napjainkban a műrepülés már nemcsak a va¬ dászpilóták privilégiuma és repülőtudásuk kifejező formája, hanem fokmérője általában minden más beosztásban működő pilóta repülőkészségének. Tételként fogadhatjuk el, hogy gépét teljes mérték¬ ben uraló pilóta csak az lehet, aki gyakorlott és jó műrepülő. Hogy ifjú pilótáink a fejlődésnek ezt a maga¬ sabb fokát minél hamarább elérjék, igen nagy súlyt kell fektetni a műrepülés oktatására. A repülés rohamos fejlődése megkívánja, hogy ezzel a fejlő¬ déssel a repülőoktatás is lépést tartson és ezért sza¬ kítani kell a régi és elavult módszerekkel, még ha az újak bevezetése nagyobb és nehezebb feladatokat is ró az oktatóra. Nézzük hogyan folyt le azelőtt, még a közel¬ multban is a műrepülés oktatása. A feladatait végző pilótanövendék elé nyugtala¬ nító, alig megoldható problémaként meredt a mű¬ repülés. Előtte az izgalomtól napokon keresztül aludni sem tudott. De át kell rajta esni, mint valami ilyesztően nehéz vizsgán. Ettől függ vágyainak be¬ teljesülése, a tábori pilótajelvény megszerzése. Szorongó érzéseivel magárahagyatva vívta lelkitusáit és ezekben a napokban nem egy repülőnek

90

jutott eszébe, hogy elhamarkodottan cselekedett, mikor fejét a repülésre adta. Nincs, aki segítsen... nem lesz, aki belenyul¬ j o n . . . egyedül, férfiasan kell a próbát kiállania. Elérkezett a nagy pillanat. Ő következik. Már ott áll szorosra húzott hevederben oktatója előtt és pattognak a lakonikus rövidségű parancsok: — csinálsz egy loopingot, két orsót, egyet jobbra, egyet balra és egy dugóhuzót. Rövid magyarázat következik, valahogy ilyen¬ képen: — számolj magadban... egy-kettő-három... rántsd hasra..., hirtelen lépj be b a l r a . . . meglátod sikerülni fog! És az így eligazított ifjú repülő sápadtan, nem egyszer irtózattal kászolódott be a gépbe és üveges szemekkel nyomta be a gázt. Ő valamikor másként képzelte. Játék az éggel! Azt hitte szegény, hogy a repülés földöntúli élvezet és, mikor az első orsó nem sikerült és a gép megtántorodva az értelmetlen rángatástól bőgve igyekezett kellemetlen vezetőjétől megszabadulni, — rá kellett jönnie, hogy nem él¬ vezet. Sőt! Kiábrándítóan keserves, verejtékes erő¬ próba, melyben — így érzi — még alul is maradhat., Sokszor még ennél is rosszabb módszerekhez folyamodtak. A szerencsétlen delinkvenst bekötözték az utasülésbe. Az utolsó pillanatban a gondos sze¬ relő még elmagyarázta, hogyan kell kiugrani, ha baj van és a lelkileg így kellőképpen előkészített növen¬ dék megkapta oktatójától az utasítást: — szép finoman fogd a botot úgy, hogy engem

91

ne zavarj és majd meglátod, hogy a mozdulatokat érzékelni fogod. Az első figura után természetesen már eszébe sem jutott a fiatal fecskének „finoman érzékelni", hisz' a legváratlanabb pillanatban kirepült kezéből a kormány és ijedtében úgy és ott kapaszkodott, ahol tudott. A világ felfordult, a motor vésztjóslóan zúg, a levegő süvölt, minden forog, — jaj — hol a föld, hol az ég. Minden mozog, a szántások keskeny csíkjai, — mint valami lázálomban — szeszélyesen hajolnak jobbra-balra; a földfelszín helyenkint felpüffed, hogy a következő pillanatban távolba vesszen el az, ami ilyesztően közelnek látszott. Azután semmi..., hosszú ideig semmi... sivár kék é g . . . teljes bizonytalanság. Megint az eltorzult föld látszik, valami furcsa helyzetben. Kapaszkodjunk. Felfordult minden. Csak mégegyszer lent legyünk. Bátortalanul lendül előre a halálsápadt növendék keze, megkopog¬ tatja oktatója bőrkabátos hátát és könyörgő arccal lefelé mutat. Az oktatónak azonban eszébejut, hogy a dugóhuzót még nem mutatta be. Na, ezt még meg¬ csináljuk... És az ilyen rendszerű oktatás eredménye nem szokott elmaradni. Leszállás után a szerelők fintorgó arccal tisztogathatják a növendék ülését. Ha végre sikerült az előírt figurákat egyedül sokszor bizony behunyt szemmel — megcsinálni, büszkén, boldogan szállt ki a gépéből és a megköny-

92

nyebbülés boldog mosolyával mesélte élményeit sorrakövetkező szorongó bajtársainak. Glóriában állt ott ő, aki mindenen túl van, aki minden kívánalomnak eleget tett, aki a „sast a ko¬ ronával" megszerezte. Ha szerencséje volt, mégegyszer az életben ilyen erőpróbának nem kellett magát kitennie. Büszkén viselte a koronás pilótajelvényt, de műrepülésének nyomasztó emléke évekig élt lelkében. Az így kiképzett pilóta, ha látszatra jól repül is. gátlásai miatt nem lesz minden helyzetben ura a gé¬ pének, tehát nem teljesértékű repülőgépvezető. Ma a repülés, a nemzet életének egyik legfonto¬ sabb tényezője. Ezért szükségessé vált a repülés ok¬ tatásának modern alapokra helyezése és ma már lélektani alapon olyan módszerekkel dolgoznak, ame¬ lyek az eddiginél jobb eredmény elérését biztosítják. A repülőkiképzés egyik legfontosabb állomása a műrepülés. Teljes mértékben az oktatótól függ, hogy a repülésnek ezt a fajtáját meg tudja-e kedveltetni növendékével. A jó oktatónak tehát megfelelő pedagógiai érzék¬ kel, jó emberismerettel kell rendelkeznie. A növen¬ dék nem lehet csak szám a kiképzési statisztikában, hanem élő embernek kell őt tekinteni, kis bajtársnak, akinek lelki beállítottságát, jellembeli és egyéb tulaj¬ donságait a kiképzés folyamán alaposan meg kell ismerni. A növendéket most már lelki adottságainak isme¬ retében készítik elő lelkileg és elméletileg az elvég¬ zendő feladatra. Az előkészítési, úgynevezett koncen¬ trálási idő alatt megismerkedik az egyes figurák min-

93

den apró részletével. A jó oktató ilyenkor vitákat pro¬ vokál a növendékek között, melyekben, mint „idősebb bajtárs", maga is résztvesz. Sok olyan tévhit és kétely lát ilyenkor napvilágot, melyek ügyesen kiküszö¬ bölhetők, s melyek, ha nem kerülnek felszínre, meg¬ akadályozták volna a kívánt eredmény elérését. Közben óvatosan fokozzák a növendék önbizal¬ mát egészen a felső határig. Nem lehet eleget hang¬ súlyozni, hogy a feladatokat egyedül hajtja végre, oktatója csak a nem tökéletesen végrehajtott moz¬ dulatok javítása céljából megy vele. Ezután következik a műrepülés kétkormányos oktatása. Alapul véve a most oktatásra használatos géptípust, a növendék a vezető-, tehát a hátsó¬ ülésben foglal helyet. Gondoljunk már az első pillanatban megállapodásunkra és hagyjuk őt egye¬ dül dolgozni. Kivárjuk türelemmel, míg végleg el¬ helyezkedik. Nem adunk sürgető jeleket, nem vág¬ juk be idegesen a gázt, megmutatjuk, hogy bízunk benne, utasok vagyunk. A növendék hálás lesz ezért... Önbizalma már a start pillanatában megnő, ha látja, hogy az oktató nem figyeli aggo¬ dalmasan íránytartását és emelkedése közben nem zavarja fölösleges utasításokkal, hanem elmerül ol¬ dalt kinézve az általa unalomig ismert táj szépségé¬ ben. Mosolyogva mutat egy lenthaladó parányi vonatra, vagy autóra, általában igyekszik már emel¬ kedés közben derüs hangulatot teremteni és így eléri, hogy oktatói jelenlétének ellenére, a növen¬ dék számára a repülés nem kínos precizitással vég¬ rehajtott botszorongatást, hanem kellemesen termé¬ szetes gépvezetést fog jelenteni.

94

A túlontúl biztonságos ezer méteren azután rᬠtérünk a tárgyra. Előre megbeszélt jelünkre beint¬ jük az első bukfencet. Hosszabb-rövidebb idő fog eltelni, míg növendékünk a gép orrát megnyomva sebességgyüjtésbe kezd. Nem siettetjük, mindkét kezünket magasan, láthatóan kint tartjuk a kezdés pillanatától egészen a figura befejezéséig. A szük¬ séges korrigálásokra nyugodt kézmozdulatokkal hívjuk fel a növendék figyelmét. Az első néhány így végrehajtott bukfenc után növendékünk önbizalma eléri csúcsmagasságát és ezt igyekezzünk azonnal egy nehezebb figura végrehajtásánál kamatoztatni. Növendékünk koncentrál. Még egyszer átgon¬ dolja a szükséges kormánymozdulatokat. Nem zavarjuk. Megkezdi az orsót. Kinttartott kézzel megvár¬ juk, míg a kritikus háthelyzet bekövetkezik s ha kell, egy finom mozdulattal átsegítjük az oktató által már ismert holtponton. A növendék energiakifejtése a számára egye¬ lőre szokatlan háthelyzetben rendszerint ilyenkor éri el a maximumot és a bot ösztönös magafelé hú¬ zását meg kell akadályoznunk. A következő pilla¬ natban már kint lehet a kezünk, a növendék mind¬ ebből nem vett észre semmit — pia fraus — és már mosolygó arcai megdicsérve, a figura megismétlé¬ sére biztatjuk. Megcsináltam, nem is olyan nehéz. Sikerült — gondolja — és a második valóban sikerülni is fog. Ha a növendék az összes figurákat (bukófor¬ duló, amerikai, dugóhúzó, stb.) fent leírt módon oktatójával végigcsinálta, nyugodtan lehet egyedül

95

engedni, problémája már nem a figura végrehaj¬ tása, hanem annak finomítása lesz. A növendéket ilyirányú törekvésében segítjük is. Minél gyakrabban repültetjük. Az a helytelen felfogás, hogy ha a növendék egyszer már hibátla¬ nul műrepült, eleget tud és gyakorlatbantartásához heti párperces műrepülés elegendő, — már a multé. A nehéz munkával megszerzett tudást fejleszteni kell és itt, éppen a mai időben nem lehet szempont a gépkímélés — hazánknak sok és kiváló pilótára van szüksége! A további fejlődést a hátonrepülés jelenti. A repülésnek ezt a válfaját nem tekinthetjük egy¬ szerű műrepülő figurának. A hátonrepülés tükör¬ formája az eddig tanult repülésnek. Oktatásával nem kell sietnünk. A fejlődés ter¬ mészetes következménye, hogy az egyedül végzett ötödik, hatodik műrepülés közben a legtöbb növen¬ dék már a hátára kívánkozik. Bukófordulónál például egészen hátára borítja a gépet; vagy orsó közben, mikor hátára fordul a gép, a pörgés egészen lelassul, vagy teljesen meg is áll. A figurának ilyen, a háthelyzet javára történt eltorzítása, biztos jele annak, hogy növendékünk megérett a hátonrepülésre. Ezt a pillanatot aknázzuk ki és legközelebbi repülésénél ja feladatok között szerepeljen a hát¬ repülés is. A növendékek műrepülő kedvének és tudásᬠnak fokozására célravezető módszer az iskola kere¬ tén belül műrepülőversenyek rendezése. Állítsuk össze a műsort, melyet minden növen-

96

dékünk végigrepül. Például: a kijelölt lejtésben 800 méteren 8—10 összefüggő, egymásba fűzött orsó; légtérhatárnál bukófordulóval hátraarc, fél¬ orsóból háton repülve vissza. A pálmát a feladatot legjobban, legfinomabban végrehajtó növendék viszi el. Megjegyezni kívánom, hogy az orsók zökkenésmentes, finom összefüzését (irányt tartva!) a jól oktatott növendék a 25—30-ik lassúorsó után kifo¬ gástalanul hajtja végre. A tanfolyam befejezésekor megjelenő vizsgáz¬ tató bizottság munkáját is nagymértékben megkönnyíthetjük egy ilyen programm összeállításával, mert munkánk eredményét legjobban így szemlél¬ tethetjük.

Az „Ifjú repülő."

(Molnár S. felvétele)

Bückerrel a Mecsek felett.

SIKLÁS A MÉLYBE "Jól sikerült" leszállás. (Beperdülés.)

99

Lassan szemergett a koratavaszi eső. Apró vízcseppek gyülekeztek az ablaktáblán, melyhez odatapadtak és egy ideig mozdulatlanul látszottak a hosszú utazással járó fáradalmakat kipihenni. Időn¬ kint egyesek kiváltak a tétlenül ácsorgók közül, összefolytak és együtt csurrantak végig az üvegen. Lábbadozó beteg voltam. Ezt a napot már csak túlontúl óvatos orvosom utasítására töltöttem a szo¬ bában. Unalmamban az ablakon lecsorgó cseppek egymást üldöző csúszkálását figyeltem elmerülve. — C s r r . . . c s r r r . . . — csengett a telefon. Barátom beszélt a hármashatárhegyi pilótaott¬ honból. Hívott, jöjjek fel a hegyre, mert ők, a tan¬ folyam hallgatói túl vannak már a „C"-vizsgán, a tanfolyamnak pár nap mulva vége és én — beteg¬ ségem miatt — esetleg lemaradok a „C"-vizsgáról. Olyan szél nincs ugyan ma délután, hogy „C" vizs¬ gázni lehetne, de az idő eléggé alkalmas arra, hogy egy kis gyakorlatot szerezzek. Gondolkodás nélkül taxit rendeltem és nem sokkal később köhögve húzott a hármashatárhegyi szerpentinen felfelé az öreg kéktaxi motorja. A kocsi belsejében fülledt volt a levegő és le akartam c s a v a r n i az ablakot. Egy erőteljesebb csa-

102

hozzászokva vitorlázógéppel szelni a levegőt, bizony az első pillanatban nem érzi magát elég biztonsᬠgosan. Olvasóim nagy része látott már vitorlázó repülőgépet, de nem hiszem, hogy sokan repültek volna „Tücsök"-kel. A „Tücsök" — erős a gyanum — azért épült úgy és olyannak, amilyen, hogy lel¬ kileg is próbára tegye a jövő pilótareménységét, mikor a karfanélküli ülés síma lapjára odakötözik; a lába között előre nyúló hajóorr keskeny keresztrúdban végződik. Erre a keresztben álló oldalkor¬ mány-lécre fel teszik a lábát, feje fölött, hátul két¬ oldalt terpeszkednek a fehér szárnyak, úgyhogy a delikvens csak erős nyaktekeréssel vehet róluk tudo¬ mást, ha meg akar arról győződni, megvannak-e még? A törzse hárfához hasonlít, melyből vandál kezek a húrok legnagyobb részét kitéphették, csak párat hagytak meg. A hozzáértők szerint ez és a keretre szerelt, pehelykönnyünek látszó szárnyak elegen¬ dők ahhoz, hogy a gép orrában teljesen szabadon ülő pilótát a levegőbe szállítsák. Röviden úgy mondhatnám, hogy a Tücsök az a gép, ahol a pilóta mögött kevés, előtte pedig semmi sincs. Illetve van: ott van előtte a mélység. Ott van előtte az egész látóhatár és mindaz, ami a látóhatᬠron belül fekszik, tehát a távolban látszó magas¬ feszültségű vezeték oszlopa éppenúgy, mint a völgy kétoldalán zöldelő erdő fái és az a néhány hegyes szikla is, mely különösen ilyenkor, az indulás előtti pillanatban tűnik fel nagynak és fenyegetőnek. Bekötöznek. Homlokomhoz nyúlok, lehúzom a szemüveget.

103

Ekkor hangosan kiabáló, hadonászó alak tűnik fel a főoktató háta mögött. A körülöttem állók zajᬠtól — meg a szél elvitte a hangot — nem értet¬ tem, hogy miről van szó. A főoktató rám mutatott, mire a hadonászó barátunk egyenesen hozzám rugtatott s míg izzadt homlokát gyűrött, kockás zseb¬ kendőjével törölgette, előadta kérését: hogy volnék szíves adataimat pontosan bediktálni, mielőtt Iégiutamra indulok. Először nem értettem a nagy sietség okát. Igyekeztem a tolakodó embertől elutasító kézmoz¬ dulattal, — majd ha visszajöttem — megszabadulni. A soffőr ekkor megadta különös viselkedésének ma¬ gyarázatát: hát, hogy ő öreg motoros, de nem bízik abban, hogy még egyszer az életben viszontlátjuk egymást és akkor nemcsak az ablak árának, de a taxióra által eddig mutatott pengőknek sem juthat soha a birtokába. Mikor az ezüst pengőket taxisoffőrömnek leszᬠmoltam, kívülálló szemében úgy tünhetett fel ez a jelenet: modern Charon áll a nagy útra, az alvilágba leszálló fehér pillangó utasa előtt, aki csörgő obulusait most teszi le az öreg révész olajos narkába. Nemcsak a kívülálló láthatta ezt így. Magam is elgondolkoztam rajta. Közben teljesen beborult az ég. Az alacsony felhők lomhán terültek el a mezők felett. De tünő¬ désre nem volt idő. Éles sípszó adta tudtomra, hogy elérkezett az indítás pillanata. Még egyszer meg¬ mozgatta kezem a botkormányt, melyet úgy talᬠlomra alapállásban igyekeztem tartani. Harsány kiáltás.

104

A gumikötél megfeszült... nyúlik-nyúlik a futó alakok kezében... a kioldó kattanását hallom, gépem csúszó talpa csörren a kavicson és a szár¬ nyaira bocsátott pillangó huzalainak megszokott melódiáját játssza már a koratavaszi szél. Ebben a pillanatban nemcsak a test emelkedik el az indítóhely bokrai, kövei, emberei közül, hanem a lélek itt hagyja a földet minden bújával, bána¬ tával. Megszűnik az előző élet és újraszületünk. Az új élet diadalmas kísérőzenéje pendül meg a huza¬ lok között. Feloldódik az emberben minden, kitárul a nagy mindenség és alig jut eszébe, hogy a zöld mező vár lenn a mélyben. Suhanva, minden földi tehertől megkönnyeb¬ bülve, testemből kinőtt szárnyaimon kedvem lenne meglátogatni a hegyoldalban kényszerleszállást vég¬ zett testvéremet, a mohó repülőt, aki lehetetlent akart, akit megszédített a túlvilági gyönyör, aki en¬ gedett az aeolhárfa csábító hangjának, belehúzott a magassági kormányba. Megkísérelte a lehetetlent. A szirénhangok csalogatják az embert: próbáld meg fickó, maradj fenn a gyönyörvilágban, húzd a gépet, hátha sikerül. És az áldozat megbabonázva, felfelé szegzett nyakkal engedelmeskedik. Engem hiába csalogattok! Nem hagyom magam becsapni — szedtem össze magamban maradék jó¬ zanságomat és siklottam a megszabott irányba. A Mária-hegy odalán elsüvítve légivalcerba kezdtünk. Fehér pillangóm megadással döntötte szárnyát a fordulóba és a könnyed pördületet újabb követte. Kecsesen kígyózó vonalban, magasságom¬ ból veszítve közelítettünk a könnyes föld felé.

105

Kisebb-nagyobb pocsolyák felett átsuhanva vezettem légitáncosnőmet egy száraznak látszó folt felé, ahol végetért az álomutazás. Beletottyantunk a sárba. Gépem finnyásan meg¬ remegett, gondolkodni látszott, hogy melyik szár¬ nyát ejti a földre. Én egy ideig segítettem neki, meg akartam kímélni ettől a mozdulattól, de a szél már nem volt elég erős ahhoz, hogy a földön ülő gép szárnyát a levegőben tartsa. Tűrnöm kellett, hogy álmosan földre hajoljon a balszárny. Az ég csatornái, mintha csak ezt a pillanatot várták volna, megnyíltak és a víz patakokban csurgott végig az égnek álló szárnyakon. Eddig is nőies tulajdonságokkal ruháztam fel gépemet, s hogy mennyire igazam volt, bizonyítom azzal, hogy felleltem abban a táncoló kisasszony báján kívül a szerelmesét féltő nő gyengédségét is. Szinte kínálta szárnyait, hogy bújjak alá, megvéd az esőtől is. Körülbelül félórát kuksoltam a cuppogó sárban, szellős óvóhelyemen, míg a gépvontató legénység a hegytetőről elérkezett. A várakozás unalmához a szárnyakon kopogó esőcseppek egyhangú zenét szol¬ gáltattak.

„C"-VIZSGA

109

Másnap délután is kuksoltam a szárnyak alatt. Most azonban az égő napsütés hajtott az árnyékba. Balkéz felől álmosan pöfékelt az óbudai téglagyár kéménypipája. Ülök a lucernásban. Hátamat a gép oldalának vetem. Túl vagyok a „C"-vizsgán. Gondolatok, ér¬ zések kergetőznek bennem. Mi is történt? Hogy is volt csak? Repülésre készen állok a hegytetőn. Álom¬ szerű gyorsasággal peregnek az események. Bekö¬ töznek az ülésbe. Megmutatják, hogy itt a gerinc mentén, a lejtő fölött fogok fel- s alá sétálgatni. Lehetséges ez? — kérdeztem magamtól. Feltétlenül! — adtam is meg nyomban a vᬠlaszt. Két gép fent szánkázik már a magasban. Igaz, hogy azok teljesítménygépek. Teljesítménygépben a pilóta átlátszó búra alatt, kényelmes ülésben ül: előtte a szerelékfalon vakrepüléshez szükséges műszerek teszik biztonságosabbá és kellemesebbé a repülést. A karcsú áramvonalas géppel a lejtőn fel¬ sikló szél erejét tökéletesen lehet kihasználni. Még akkor is repülni fognak a magasban, mi¬ kor az én „Vöcsök" gépem már pilledten csuszkál a lejtő oldalán lefelé, állandóan lefelé, arra a kes-

110 keny zöld szőnyegre vágyva ott lenn, a téglagyár mellett... Ábrándozásomból a kötélhúzók lábdobogása ver fel. Látom két oldalt kinyúlni a kötelet. Patta¬ násig feszült idegekkel várom az indítást. Lesem a vezetőoktató utolsó vezényszavát. Az előkészület tétlenségéből az a két-három másodperc alkotja az átmenetet az előbbi teljés te¬ hetetlenség állapota és a most következő legférfia¬ sabb aktivitás között. Amikor a hevederek feszesen simulnak a vászonzubbonyra, az ártalmatlanná tett pilóta már jegyese a hegyoldalt simogató szél¬ nek. A géphez kötözés szertartása valóságban is el¬ szakítja a földi élettől. Épp oly tehetetlen, mint a földön mozdulni sem tudó vitorlázógépe. Bajtársai serénykednek körülötte. Ők állítják be hajszál pontosan a szél irányába. Egyik a szár¬ nyat tartja vízszintesen azért, hogy az átadás a levegőtengernek zökkenésmentesen, minél simáb¬ ban történjék meg és mikor a szertartást pontifi¬ káló főpap, a vezetőoktató parancsa harsányan fel¬ csattan, a gép háta megett hasaló bajtárs kioldja a gépet földhöz rögzítő karikát, az az érzése, hogy ez a hang repítette ki a lejtő felé. Suhanó hang jelezte, hogy az ötperces légi¬ torna, a „C"-vizsga, melyre vállalkoztam, megkez¬ dődött. Ismerős hang ez. Tegnap is, mikor a hegy mᬠsik oldalán a sötét völgy átrepülésére indultam, ez a tömör, fenséges akkord volt bevezetője annak a szimfóniának, melyet az égi hangszer feszülő húr¬ jain a szelek fürge ujjai játszottak.

111 Sokat gondolkoztam azóta, mi is teszi földön¬ túlivá a vitorlázó légiutazást? Ez a hang. Enélkül úgy ülne a légivándor kis sajkája ülésén, mint a néma film nézője. Gyönyör¬ ködtet a panoráma, de az élményt teljessé, tökéle¬ tessé a zenei aláfestés, a zenekíséret teszi. De nem¬ csak szórakoztat a suhogó hang, a müszernélküli vitorlázó repülőgépen, — mint a „Vöcsök", is — komoly segítséget jelent a sebességbecslésnél. A Vöcsök berendezése mindössze egy bot- és egy oldalkormány. Az ülésben, mely nem nagyobb, mint egy hajóhinta fele, a kormányokon kívül semmi sincs, még csak sebességmérő sem. A pilóta teljes mértékben érzékszerveire utaltan vezeti gé¬ pét, és a merevítő huzalok zengése adja tudtára, hogy sebessége nő, vagy csökken. Ha elhalkul a zúgás, közeledem ahhoz a sebes¬ séghatárhoz, melyen túl repülni már nem, csak zu¬ hanni lehet. Most nincs időm egyelőre kísérletezni. Nyomom a gép orrát, hogy a hiányzó motorerőt a gép súlyᬠval helyettesítsem. Túl közel van még a föld, a sok akadály. Még nem vagyok az éles lejtésű hegyoldal felett. Csak addig legyen elegendő a sebességem! Ott már nem lesz baj. Amilyen mértékben lesüllyednek előttem a sziklák, fahangár, az út betonkorlátja, olyan mértékben veszítik el számomra jelentőségűket. Magasságot akarok! De csak úgy érhetem el, ha előbb nyomom a gépet és minél hamarább kisiklom a mélység fölé.

112

Milyen érzés lesz majd, ha abbamarad ez a sülylyedés, ha szelet fog a gépem, ha a szél hátán emelkedni fogok? A gép orra lefelé, messze Óbudára mutat és elörehaladtában most osztotta két részre a bécsi országutat. Egyenesen odáig tudnék siklani, h a . . . De ebben a pillanatban láthatatlan kéz az ülés alá nyúl és ellenállhatatlan erővel emel. Csoda történt? — Talán... A távoli hegyek felől középerős szél fúj. Neki¬ vágódik az én hegyem oldalának, kénytelen hozzᬠsimulni, miközben felrohan a gerincre. Azért jött, hogy az én Vöcskömet emelje? — Talán... Nincs sok időm efelett gondolkozni. Ha az indu¬ lási pont feletti magasságban akarok öt percet eltöl¬ teni, — cselekednem kell. Jobbra csürök, jobbra lépek és jól meghúzott forduló után érzem, tart még a szél. Párhuzamosan repülök a hegyoldallal, de a magasságomból mintha egy keveset veszítet¬ tem volna. A fordulóm jó volt, azt tudom és mégis magasságot veszítettem? Csak az lehet az oka, hogy az indulás nagy lendületében túl jutottam az emelő¬ hullám tetején és most valahol a külső oldalán va¬ gyok. Derült, napsütéses idő. Ragyogó fényben für¬ dik a mélyben Óbuda és amarra Budapest házren¬ getege. A cipőfűzőnyi széles bécsi betonon autó kú¬ szik. Ablaküvegéről felverődik hozzám egy eltévedt kis napsugár, mintha a gép vezetőjének csufondᬠros üzenete lenne: — Lecsúszol te hozzám úgyis nemsokára. Nem tudsz te ott teljes öt percig fennmaradni. Még csak

113

motorod sincsen. Világos nappal kell keresned az utat? Ide nézz! Előttem a beton, megszabva a pálya. Rohanásomat korlát biztosítja. És oly ismerős min¬ den fordulója. Ismét egy kilométerkő... kívülről tudom hányadik... Megvillódzik a fény. Mi ez? Nevetés? Vagy ta¬ lán csalogat? Szálljak le? Nincs az egésznek ér¬ telme?... A lidérc hirtelen eltünt. Légivakságom végetért. Már látok, már megvan az út! Kitapogattam. Újra fenn vagyok a hullám tetején... Ujjongva nyar¬ galok. Most azonban enyhe hajlású völgyhöz érkezem, mely keresztbe fut és megtöri a gerinc vonalát. Nincs elegendő magasságom ahhoz, hogy átlendül¬ jek a völgyecske túlsó oldalára, ahol minden bi¬ zonnyal éppen úgy emel a szél, mint itt. Meg kell fordulnom. Visszafelé elrepülök az indulási helyem fölött. Kicsik már a tárgyak, az emberek. A gerinc túlsó végén a fordulóban újabb emelést érzek. Nem gondolkozom sokat, benn mara¬ dok, teljesen bedöntöm a gépet. Szárnyam majdnem függőlegesen egy törpefenyő bokorra mutat. A bokor egyre kisebb lesz. Tehát emelkedem. Tengelye körül forgó liftben ülök... Kétszáz méter magasan lehe¬ tek. Űjra vissza az előbbi ú t o n . . . És azután újra vissza... Eltelt már az öt perc és még mindig fenn va¬ gyok, sőt időnkint emelkedem is. Ez tehát az egész?! Megállapítom, hogy csupán állandó szélre és zsibbadásmentes végtagokra van szüksége a vitorlázórepülőnek. Minden mást ki lehet

116

Magasságomat beosztva, hatalmas köröket írok le siklás közben. Elrepülök mégegyszer a starthely fölé. Látom a zöld erdőbe bújt, kicsiny, sárga pilóta¬ otthont, a vidáman lengő szélzsákot, az indulási hely közelében terpeszkedő nagy „madarakat" Igyekszem magambazárni a kedves képet. Közben mind alacsonyabbra kerülök. Itt az ideje, hogy megcélozzam a leszállóhelyet. Irány a téglagyár! S-elve süllyedek le a völgybe. Már előttem feszül az utat szegélyező távíróvezeték. Átugrom. Közel az úthoz akarom leültetni a gépet. Fel rántom az orrát, lecsapom a szárnyam és miután fölös ma¬ gasságomat így, csúsztatva elveszítem, — keskeny nyomot húz a gép hasára szerelt csúszótalp a lucer¬ násba.

A CSŐRLÉS

119

Vasárnap van. Még nincs 7 óra, de a fiúk kerék¬ páros élcsapata könnyű porfelhőt húz már maga után a repülőtér felé vezető országúton. Vidáman karikáznak az első fecskék. Szívükben a fiatalság dia¬ dalmas öröme tombol. A motorosiskola még pihen. Oktatók, növendé¬ kek még az igazak álmát alusszák. Pár perc mulva lesz ébresztő. Gépeik szétvetett lábukkal bóbiskol¬ nak a hangár hűvös csendjében, Ma nincs motoros kiképzés, vitorlázóiskolát tartunk. Fiatal vitorlázóoktatómmal, akit nemrégiben küldött segítségemre a központ, túl vagyunk az okta¬ tói megbeszélésen. Pontosan megállapodtunk, hogy ki mennyit és milyen feladatot fog repülni. Egy-egy ívre felírtuk a növendékek neveit, amelyek mellé, a másik rovatba pontosan bejegyeztük az elvégzendő feladatokat. A személyszállításra alkalmas könnyű teherautó félórával ezelőtt indult a növendékekért a városba és most várunk. Fiatal társam kapálózo lábbal ül mellettem a padon és cipője sarkával értelmetlen, kusza vonala¬ kat rajzol a földre. Tekintete vágyakozva követi a közelünkben felbukkant ürge minden mozdulatát. — Ha a puska itt lenne! — lesem el gondolatát. Ugyanis nagy vadász őkelme. Nincs olyan iro-

120

dai munka, amely visszatartaná, ha ürgére van kilᬠtás. Márpedig az ürgevadászt az Alföldön egész nap csalogatják a kis szőrpamacsok. Különös szenvedély, de azért meg lehet érteni. Egy bundáravalót szeretne öszevadászni. Alig várom, hogy a kívánt mennyiség együtt legyen, mert csak azután remélhetem a vitorlázóiskola írásbeli teendői¬ nek pontos elvégzését. A hangár felől érkező hangfoszlányok egyszerre ijedt menekülésre késztették a fürge állatot. Meg¬ jöttek a növendékek. Ruganyosan pattannak le a gépkocsiról. A legidősebb karja fellendül: sorakozó! Elhangzik az „Imához!" vezényszó és húsz vitor¬ lázónövendék vékony hangja az oktatók baritonjᬠval összefonódva száll a magasba, fel egyenesen a Jóistenhez, akinek köszönjük ezt a szép időt, a fia¬ talságot, egész életünket és erőt, kitartást kérünk az elénk tornyosuló feladatok elvégzésére. Ezután a gépeket az indulási vonalra cipelik. Magam a csőrlőautóba szállok. Mielőtt elindítanám, röviden bemutatom ked¬ ves olvasómnak a síkvidéki repülőiskola hegyet helyettesítő különös szerszámát. Messziről éppen olyan, mint testvérei, a többi autó. Nyitott, igen erős, nagy kocsi és ha közelebb¬ ről megnézzük, sok minden különleges ötlik sze¬ münkbe. Egyik hátsó kerekére hatalmas motolla van erős csavarokkal felerősítve. Az ormótlan fémdob a felcsévélt sodronykötéllel olyan, mint egy túlmére¬ tezett cérnaguriga. A kocsi oldalán és elől a sárhányón a vágókészülék ejti gondolkodóba az embert. A szélvédő a motortetőre simul és az üléseken elhe-

121

lyezett tárgyak töméntelen sokasága, a kiálló, külön¬ féle rendeltetésű vasdarabok, a fehér- és pirosszínű zászlók szokatlan látványt nyujtanak. Guruljunk ki a repülőtér szélére, mindjárt meg¬ értjük, mire szolgál a különös kocsi és érthetetlen felszerelése. A gépeket orrukkal pontosan a szél irányában helyezik el a növendékek. Autónkkal a kifektetett vitorlázógépekkel szemben, 5—600 méterre állunk meg. Féktuskókkal megrögzítjük a kocsi három kerekét, azt a hátsókereket pedig, melyen a sodrony¬ köteles dob éktelenkedik, emelővel felemeljük és a kocsi megemelt hátsórészét fatuskóval támasztjuk alá, nehogy a kerék pörgés közben a földet érint¬ hesse. A lecövekelt, ártalmatlanná tett szörnyeteg, csak felemelt hátsókerekét pörgeti morogva, ha fel¬ búg a motor és a csőrlőkezelő vitorlázógépet csőről a magasba. Sárkányt eregető gép, játékszer? Nem. Síkvidéken a csőrlőkocsi, ahol többnapi járásra sincsen hegy, a vitorlázórepülő legszüksége¬ sebb és leghasznosabb szerszáma. Érthető tehát, hogy gondos szeretettel ápolják és gondiát viselik. Ha a csőrlőkocsinak valami baja van, akkor nincs repülés. Ezen felül még azért is érdemes szeretettel foglalkozni vele, mert végered¬ ményben az életünk is függ tőle. Nem kellemes dolog vontatás közben, ha egy váratlan pillanatban elpattan a rosszul ápolt kötél, vagy ha az elhanya¬ golt motor felmondja a szolgálatot. Legalábbis gya¬ korlat és lélekjelenlét kell ahhoz, hogy a gépben

122

ülő növendék az ekként megszűnt húzóerőt — a bot¬ kormányt előrenyomva — sebességnyeréssel pó¬ tolja. A csőrlőkocsi a vitorlázógép hiányzó motorját helyettesíti. A legombolyított kötél végét a távol¬ ban szembenálló gép orrára akasztják. Adott jelre a csőrlőkezelő a motort üzembehelyezi és a szaba¬ don álló hátsókerék sebesen forogva tekeri magára a kifektetett kötelet. Közben természetesen húzza magafelé a vitorlázógépet is, mely egy ideig csúszótalpán döcög, majd a húzóerő egyenletes fokozᬠsával mozgása gyorsul, van már sebessége s fel¬ emelkedik a földről. Ketten vezetik tehát a repülőgépet. Egyik ve¬ zető a vitorlázónövendék, másik a: csőrlőkezelő. A csőrlőkezelő nem csupán a repüléshez szük¬ séges erőt szolgáltatja, hanem a húzóerő művészi adagolásával a kötél végén ficánkoló növendék hibás kormánymozdulatait is javíthatja. A szó szoros értelmében kezében van a növen¬ dék repülésének sikere és egyben a növendék élete is. Míg a motoros kiképzésnél az oktató kormány¬ mozdulatait a kettős kormány segítségével érzékeli a növendék és fokozatosan sajátítja el azokat, addig a vitorlázónövendék az első pillanattól kezdve egye¬ dül ül gépében. Egyedül, de nem magárahagyatva. A gép orrára akasztott kötélen keresztül összekötte¬ tésben áll főoktatójával, a csőrlőkezelővel, aki tel¬ jes mértékben tisztában van azzal, mit jelent kez¬ dőnek lenni. Mit jelent a vékony deszkalapra kö¬ tözve lovagolni azon az imbolygó készüléken. Mi¬ lyen irgalmatlan nehéz azt a repülőgépet egy irány¬

123

ban vezetni, mennyire kellemetlen, mikor görcsö¬ sen az iránytartásra figyelek és közben — észre sem vettem — oldalára dől a gép. És azt is tudja, mekkora élvezet az „irdatlan" 4—5 méteres magasságban suhanni! És ha mindezt tudja, akkor nem érheti meg¬ lepetés. Minden idegszálát megfeszítve fogja csőrőlni növendékeit, a legváratlanabb helyzetekre is készen. Ha hibás a kormánymozdulat, — javít rajta. Hogyan? Ügyesen? Ha beleránt növendékem a ma¬ gassági kormányba, nem hagyom abba hirtelen a húzást, hogy a sebességét vesztett gép visszatottyanjon a földre és utána azzal mentegetem magam, hogy a növendék hibáját nem akartam tetézni és őt még magasabbra húzni. Nem kérem, nem hagyom magára. Segítek neki és óvatosan visszahúzom. Nem könnyű dolog, de visszahúzom. Ha az irányból kitér, visszahozom; ha rakon¬ cátlan és minden áron magasabbra igyekszik, mint azt a kapott feladat előírja, nem segítem magasság¬ nyeréshez, — lassabban húzom; csürőkormány ke¬ zelése bizonytalan, túlságosan bedől a gép? — el sem emelem a földtől, vagy rögvest visszaejtem... Jó pilótával induló vitorlázógépet, több-keve¬ sebb autóvezetői tudással, bárki felcsőről. Az elkö¬ vetett hibákat a pilóta javítja. Ha nagyon ügyetle¬ nül történik a csőrlés, szempillantást sem késle¬ kedve, leoldja magát a kötélről s míg visszasiklik a földre, rendszerint el is párolog a túl gyors, vagy túl lassú, vagy a rángatással teli húzás miatt fel¬ gyülemlett mérge.

124

Kezdő növendék csőrlésénél azonban más a helyzet. Tökéletes szakértelem, repülőgépvezetői tudás, alapos pedagógiai felkészültség, ügyszeretet, még mind nem elegendők ahhoz, hogy a jó repülőoktató jó csőrlőkezelö is legyen. Kell, hogy tökéletesen be tudja magát élni a kezdő, fiatal nö¬ vendék lelkivilágába. Együtt kell vele éreznie nem¬ csak a földön, de a levegőben is. Az igazi csőrlőember nemcsak szemével, de ösztönével is érzékeli a növendék minden mozdu¬ latát. Szeizmográf, mely az esetlenül repülő gépről érkező minden látható és láthatatlan rezgést idejé¬ ben felfog, s a másodperc tört része alatt adja is a választ: a segítséget. A hivatásának élő repülőoktató számára talán a legfelelősségteljesebb, legnehezebb, de ugyanakkor a legnagyobb élvezetet és örömet nyujtó munkát jelent a csőrlés. Nekem is kezdődik már a vasárnapi szórako¬ zásom. Két növendék megragadja a kötél végét és megindulnak a vitorlázógépek felé. Engedelmesen gombolyodik le nyomukban a vékony sodrony és halk zizegéssel fekszik bele a fűbe. Az indulásra előkészített gép orrába akasztják. A gépben G. oktató ül. A gép balszárnyánál álló növendék kezében lecsapódó zászló jelzi, hogy G. bekötözte magát és indulásra kész. Ballábam lassan engedi fel a kuplungot. Jobb¬ kezem mutató- és hüvelykujja finoman mozdítja meg a kormánykerékre szerelt gázszabályozó hosszú,

125

vékony karját. A kötél megfeszül... A gép szár¬ nyát tartó alakot figyelem... lép egyet, — a gép megmozdult... Több gázt, — a kísérő futni kezd... elengedi a szárnyat. A húzás gyorsul, — a gép fel¬ emelkedett a földből... s hirtelen meredek ívben szökken a magasba. Nagy, barnatestű sárkányt húzok. Felemelt hátsókerekem motollája eszeveszett pörgéssel tekeri magára a fűben lapuló kötelet. A gép egyre emel¬ kedik. Jóval magasabban van már, mint 100 méter. Időnkint a sebességmérőre pillantok. Elérkezett a pillanat, rádudálok a kocsitól oldalt álló növen¬ dékre, aki „meszelni" kezd. Feje felett nagy ívben jobbra-balra integet a fehér zászlóval. A gép abbahagyja a meredek emelkedést, előre¬ vágja az orrát. Most oldja el magát a csőrlőkocsitól. Fent a magasban a kötél végére erősített kis zászló, mely az ég kékjében sejtelmesen el-eltűnő sodronyt van hivatva láthatóvá tenni, eltávolodik a gép testétől és a kötél szeszélyesen kígyózva hull a földre. Növendékünk ezt látva, eldobja magától a zász¬ lót, s ezzel jelzi a gép vezetőjének, hogy a kioldás sikerült. Az ülésburkolat miatt a pilóta ugyanis nem egykönnyen győződhetik meg a kötél lehullásáról. Megfelelő gyakorlat után érzi a húzóerő megszűné¬ sét és ebből is következtet arra, hogy megszabadult a kötéltől.) Ezt a jeladást követően döntheti csak fordulóba gépét. Ellenesetben a szárnyak nem bírnák az óriási megterhelést és leszakadnának. Leszakadnának, ha a csőrlőkezelő engedné.

126 Hogyan? Hiszen ő lent ül az egyhelyben álló kocsi¬ ban, nem figyelmeztetheti a gép vezetőjét arra hogy elfelejtett kioldani. Mégis ő menti meg a fele¬ dékeny pilótát! Egyszerűen úgy, hogy ilyenkor a kocsi oldalára szerelt vágókészülékkel a kötelet, mely a készüléken áthalad, elvágja. A gép megszabadult a veszélyes rántástól, még egy ideig magával viszi az orrán függő kötéldara¬ bot s amikor pilótájának elkésve eszébejut, hogy kioldani is kellett volna, a maradék sodrony hirte¬ len leesik a magasból. Rendszerint olyan helyre, ahol az iskola növendékei csak hosszas keresés után tudnak ráakadni. De hagyjuk! Fontos, hogy feledé¬ keny barátunk életben maradt. Az azután egészen természetes, hogy „ő meg¬ kísérelte a kioldást" — mondja leszállás után men¬ tegetőzve —, de hiába, a kioldószerkezet rossz volt... Akkor miért kezdett fordulóba, ha tudta, hogy még kötélen van, vagy miért a repülőtértől távol dobta le azt, pont a gázgyár udvarára s miért nem hozta haza, — tehetnők fel a kérdést, de nem szük séges. Elegendő, ha a megkerült kötél végét a deli¬ kvens szemeláttára gépének kioldókapcsába akaszt¬ juk és a kioldóhuzalt könnyedén meghúzzuk. — Érdekes, most kifogástalanul működik — mondjuk, a „most" szócska enyhe kihangsúlyozásával, anélkül, hogy ránéznénk. Nyugodtak lehetünk, barátunk a következő alkalommal nem fogja elmulasztani a csőrlésből in¬ duló vitorlázórepülő legfontosabb teendőjét és ami¬ kor megpillantja a magasból a csőrlőkocsi mellett lengetett fehér zászlót, akkor többször egymásután,

127

erőteljesen megnyomja majd a gépét, meghúzza majd a kioldót és meggyőződik arról, hogy s zászlócskával jelölt kötélvég valóban le is esett a gép óráról, s — csak ezután kezdi majd meg for¬ dulóját. G. oktató berepülte a gépet és az indulási hely¬ hez közel leszállott. Berepülni annyit jelent, hogy kipróbáljuk a gépet és meggyőződünk arról, hogy kifogástalan állapotban van-e? A növendékek következnek, a táblánkon felírt sorrendben. Az elsők teljesen kezdők. Egyelőre a csürő- és oldalkormány kezelését tanulják. Lassan csőrlőm a gépet. Látom a növendék kétségbeesett erőlködését, mellyel a gép oldalradőlését akarja megakadályozni. Kivárom a pillanatot, mikor a gép elfogadhatóan egyenest áll, kis gázt adok és a fokozott sebességet tartva, mintegy 150 méteren keresztül húzom a föl¬ dön felém, vigyázva, nehogy felemelkedjék, mert kis barátunk a magassági kormánnyal még nem tud bánni. Éppen elég gondot okoz neki, a szárnyak egyenesbe tartásán kívül még az irányítás is. A feladatok nem sikerültek tökéletesen. Egy¬ másután jegyzem a nevek mellé: lóg jobbra, balra belép stb. megjegyzéseket. A legutolsó rovatba kü¬ lönös hieroglifák kerülnek. Ha a táblám pár ezer év rnulva egy régész kezébe kerülne, váltig volna min törni a fejét a szerencsétlennek, vajh' ezek a kabalisztikus jelek mit jelenthettek? Semmi egyebet, mint a növendék által megtett útvonal picinyített mását. A rendszerint görbe vo¬ nalak mellett látható furcsa számok és jelzések

128

pedig emlékezetem támaszai, egy pillantás a táblára és hetek mulva is tisztán látom magam előtt a nö¬ vendék csúszását, ugrását, vagy repülését. Az ugrások következnek. Ugrás közben már a magassági kormányt is kezelni kell. Nem meredek ugrásokról van itt szó. Ha a növendék egyenes irányban, bedőlés nélkül tartja már a gépet, a húzást annyira gyorsítom, hogy a gép még az indulás előtt beállított magas¬ sági kormány hatására, csöppet felemelkedik a földről. Nem ugrik magasat, talán egy métert, de a nö¬ vendék öröme határtalan. Felemelkedik a földtől. Repült. Határozottan így érezte... Az ugrások nagysága fokozatosan nő. Az ug¬ rás elnevezés ilyenkor tulajdonképpen nem fedi tö¬ kéletesen a fogalmakat. Miniatűr repülések ezek. Felszállás, repülés, leszállás összesűrítve, kezdetle¬ ges kivitelben. Az indulásnál még az oktató állítja be a kormányokat, s ha a növendék leszokott már a túlzottan sok kormánymozgatástól, — ami bizony a legtöbbnek hibája — akkor az oktatótól kapott kormányállással, majdnem tétlen utasa lehet az ügyes növendék a gépének. Figyelmének mindössze csak arra kell irányulnia, hogy el ne rontsa a jól beállított kormányok által előre biztosított „ugrást" és ha a három kormány működésének összhangja valami oknál fogva megbomlott, a kormány finom mozdításával helyrehozza azt. Az induláskor az oktató nemcsak a kormányo¬

A HMNRA létesítményei egyik repülőtéren.

129

Árvízszolgálat sportgéppel.

állítja lelkileg a feladatra. Az ugrás, vagy repülés előtt álló növendék a legtöbb esetben megfeszített idegállapotban készül a feladat végrehajtására. Amint már mondottam, az ugrások folyton nő¬ nek. 20—25 indítás után az előbb csak 5—10 másod¬ perces ugrások komoly kis repülésekké alakulnak Így érjük el minden modellező és kezdő vitor¬ lázó gyermek álmát, az „A"-vizsgát. Az „A"-vizsga óriási teljesítmény. Ha leírom azt az időt, amit a növendék az A-vizsga letételekor a levegőben tölt, a kedves Olvasó talán moso¬ lyogni fog. „Harminc másodperc." Azaz a felcsőrölt gép 30 másodpercet tölt a levegőben, mialatt jelentős magasságban, ívelt pᬠlyán elég nagy utat tesz meg a föld felett. Egyálta¬ lán nem mosolyognivaló teljesítmény, ha elgondol¬ juk, hogy a repülés alatt a pehelykönnyű gép telje¬ sen nyitott ülésén, — melyhez jó erősen odakötöz¬ ték — egyedül repül az A-vizsgára készülő repülő¬ növendék, miközben három dimenzióban mozog és egymaga kezeli a gép három kormányát. Csak az tudja mit jelent ez, aki végigcsinálta. 15 éves korban magam kormányzom repülőgépe¬ met, saját erőm, ügyességem dönti el sorsomat. Ne mosolyogjunk, ha valahol egy kis kabát hajtókáját az A-vizsgás jelvény díszíti. A kék mezőben úszó fehér madár sokat jelent! Az „A"-vizsga után a „B"-vizsgázók jönnek. Nagyobb fiúk, nagyobb repülőtudással. Magasabbra csőrlöm őket. Fordulni tanulnak. Összehangolt kor¬

130

gépüket. Külön feladat jobbra fordulni és külön feladat balra fordulni. Van, akinek az egyik irány¬ ban sokkal jobban megy, mint a másik irányban. Nézzük csak a táblát. A most sorrakerülő növendék legutolsó alkalommal túlságos kis sebességgel for¬ dult jobbra. Az ezt megelőző bejegyzés erről tanus¬ kodik. A másik oldalra a forduló szépen sikerült. Nézzük csak meg most! A növendék napokon keresztül gondolkodott. Sokszor este még elaludni sem tudott a jobbforduló miatt. Behunyt szemmel feküdt a sötétségben és gondolatban a jobbnál jobb és szebbnél szebb for¬ dulókat végezte. Tudom ezt és a feladat megbeszé¬ lésénél nem mint ügyetlen fakezüt, hanem, mint komoly feladat elvégzésére készülő bajtársat ke¬ zelem. És a módszer bevált! A kötél leesése után ketten mosolygunk. Moso¬ lyog a növendék a boldogságtól fent a gépen és mo¬ solygok én az örömtől lent a földön. Ez igen! Most már hamar leteszi a B-vizsgát... azután a C-vizsgát... azután... De minek folytassam. Az ifjúkori álmokat min¬ denki ismeri. Igen! Egészen biztos, hogy vadászpilóta lesz! Kezemfejére szállt egy szúnyog, de nem moz¬ díthatom, mert „B"-vizsgára csőrlöm növendékemet és a gázszabályozót tartó két ujjam rezdülése eset¬ leg egy B-vizsgába kerülhet. Mindig több és több lesz a szúnyog. Hűvösödik. Egészen jól esik a napközben izzadásig hevítő csőrlő-

131

motor melege. A fiúk is fáradtabban vonszolják vissza a gépeket az indulási helyre. Leszállt az este. Ezer élmény zsong a gépeket csutakoló fiúk lelkében. — Megvan végre az „A"-vizsgám!... — Ma sikerült a fordulóm!... — Én is pilóta vagyok m á r ! . . . — Legközelebb jobban csinálom!... * — Igen, legközelebb folytatjuk!

A FORGALMI REPÜLŐ

— Szervusz János, hova mégy? A megszólított nyurga fiatalember csillogó sze¬ mekkel válaszolt: — Mátyásföldre. Ügy hallottam, négy kört lehet Udettel repülni. Gyere velem. De sietnünk kell, mert 3 órakor kezdődik a start. Választ sem várva karolt barátjába és máris nekilendültek. 12 óra volt. Megkondult a Ferenciek öreg harangja, hogy tudtul adja a nap delelőjét a tikkadt városnak. Minden jótét lélek árnyékba húzódott. A templom galambjai pihegve lógatták szárnyukat Szent Antal köpenyének enyhet adó ráncaiban. Csak a két fiatalember rúgtatott nagy sietve a Keleti irᬠnyába. Fejcsóválva nézett utánuk a templom hűvös kapujában üldögélő anyóka: — Ezek a fránya fiatalok! Hogy nem röstelnek... hogy tudnak így rohanni? Már pedig nekik sietniök kellett, messze van Mátyásföld, nagyon messze. Mert talán mondanom sem kell, hogy a két ifjú pilóta gazdag volt lelkese¬ désben, hitben, akaratban, de a földi élet kellemessé tételéhez szükséges anyagiak nem álltak a kellő mér¬ tékben rendelkezésükre, s így történhetett, hogy ezen a rekkenő augusztusi napon „per pedes apostolorum" igyekeztek elérni az igéret földjét, — a repülőteret.

136

Fáradozásuknak meg is lett a gyümölcse: repülhettek négy kört Udeten. Istenem, milyen régen is volt! Hol van már az a nyár? Hol van az az Udet? Hol van akkori életünk? Sok minden átalakult, megváltozott, elmult azóta. De egy megmaradt: az a belső motor, mely akkor azt a két ifjút ellenállhatatlan erővel űzte. hajtotta a repülőtérre. Bennük is, bajtársaikban is égett a repülés mindent betöltő, mérhetetlen szere¬ tete. Ez az áldozatos szeretet fűtötte ifjú repülőink szívét, mikor a megpróbáltatások keservesen hoszszú esztendeiben nemcsak az a templomi anyóka, hanem mindenki fejcsóválva, értetlenül nézte az el¬ érhetetlennek látszó célok felé törtető ifjakat. És végül is ez a szeretet tette lehetővé céljaik megvalósulását. Mert ezek a célok megvalósultak! Mikor az átkos trianoni bilincs leszakadt a nem¬ zet testéről, a poraiból éledő Phoenix, a magyar repülő is magasba lendült, hogy onnan többé senki le ne kényszeríthesse. Friss, új erők járták át a ma¬ gyar repülés szervezetét. Megszületett a hazának új pilótasarjat nevelő nemzeti repülőalap, diadalmas harcokat vívott az elrabolt területek visszaszerzé¬ séért a magyar repülő. Újjáéledt forgalmi repülé¬ sünk is. Öreg sasok, akiknek mellét letünt idők legendás légiharcainak csillogó emlékei díszítették, rövid idő alatt teljessé tették a repülőéletformát évek óta lᬠzasan keresők, a repülést élethivatásuknak tekintők repülőtudását.

137

Soha ilyen iskolát! Ahol a tanuló ily boldog igye¬ kezettel, ilyen repeső örömmel fogadja az oktatást. Ahol a tanárt nemcsak szereti, nemcsak vakon hisz benne, hanem mindenki felett állónak tartva az az elismerés, a tisztelet, a megbecsülés glóriáját vonja az idős bajtárs köré. És rövidesen eljött az idő, ami¬ kor egyedül kapott szárnyra a növendék. Felbőgtek a motorok és azóta büszkén úsznak Európa egén a magyar forgalmi gépek, — új harcra, új küzdelemre. Mert ne gondoljuk, hogy a küzdelem véget ér, ha a világ felett majdan a fegyverek zaja elül és a magasban szálló gépek rettegett terhét békés áru¬ kötegek váltják fel. Nem! A harc örök, csupán esz¬ közei változnak. A nemzetek vetélkedése más síkon folyik tovább. Ennek a néma küzdelemnek harcos katonái a forgalmi repülőgép egész személyzete: pilóta, rádiós, szerelő egyaránt. Fegyvereik a tudás, a pontosság, lelkiismeretesség, megbízhatóság, me¬ lyekkel a nagy, nemzetközi vetélkedésben hazájuk¬ nak megszerzik a pálmát. Hazáját képviseli minden forgalmi gép, mely az ország léghatárán átsuhan és idegen légtérbe lép. Mi magyarok nyugodtak lehetünk. Ebben a versenyben nem maradunk alul, mert a dühöngő viharban hánykódó gép kormányát ugyan¬ azok a férfiak markolják, akik annakidején fárad¬ ságot nem ismerve, hőségtől kidülledt szemmel rót¬ ták a repülőtér felé vezető utat és számolták a las¬ san elmaradó kilométerköveket. És ahogy akkor el¬ érték kitűzött céljukat, úgy most is elérik azt. A pilóta órájára pillant... pár perc és ott kell

138

lenniök. A rádiós megteszi az előkészületeket a leszál¬ láshoz... a szerelő feszülten figyel... már gurul is be a gép és amikor a hatalmas test körvonalai a sűrű ködből a forgalmi épület előtt kibontakoznak, a ki¬ tűzött parányi háromszínű zászló büszkén hirdeti a magyar repülés dicsőségét, a magyar élniakarást és élnitudást.

PILÓTAFELESÉG

Még csak menyasszony volt. Szívében az első sze¬ relem bolondító érzése bimbózott. Az asszonyi hiva¬ tás körvonalai alig sejthetően bontakoznak ki a ró¬ zsaszínű ködből s máris megismerkedik a kínzó fél¬ tés keserű ízével, amely meghatározza későbbi aszszonyéletét. Mikor meghallja, kézimunkája fölé hajolva a távolból közeledő repülőgép egyre erősbödő duruzsolását, dobogó szívvel rohan az ablakhoz, hogy lássa és fogadja a repülőember udvarlását. És, ami¬ kor a gép merészen lecsap a magasból, hogy pilótája az üvöltő motor mindent betöltő zúgásával tolmᬠcsolja érzéseit, remegnek az ablakok, a falak, de remeg a parányi leányszív is. A büszke boldogság mellé most odalopakodik észrevétlenül a féltés apró ördöge és kajánul, alig észrevehető fátylat húz az örömtől ragyogó arcra... A templomajtóban még zsong az orgona elhaló hangja. Lelkét áhítat tölti be. Férje boldog mosollyal tekint az égre. Eljöttek a jó bajtársak is és a magas¬ ban kóválygó gépeik, mintha zümmögnék: — Eljöttünk... itt vagyunk... látod, hogy hiányzol?... üres rajunkban a helyed...

142

De az asszony símulása sokatígérő szerelmes válasz: — Itt vagyok... mellettem a helyed... az enyém v a g y . . . Igen, övé a szárnyas ember. Övé mindaz a sok, kimeríthetetlen szépség, amit csak a világot felül¬ ről néző ember tiszta, derűs lelke nyujtani tud. Az ő ura, ha álmodik — csipkés felhők között barangol. Földi dolgok édes-keveset érdeklik. Magabiztos, nem féltékeny, hisz' ki mesélne párjának oly gyönyörű dolgokat távoli Felhőország¬ ról? Van nála hatalmasabb, erősebb? Ezer és ezer lóerő engedelmeskedik egyetlen mozdulatának! Jóismerőse az üvöltve száguldó vihar, az alattomosan szétterpeszkedő, áldozatra éhes. sötét köd: akinek barátja a Nap és a kéklő magasságokban kóválygó szirtisas. Oly gyönyörű ez az élet! Nincs hozzá fogható. A meleg szobában állólámpa vetíti simogató fényét az asszony bronzvörös hajára. A rádióból fel¬ szálló lágy dallamok puhán, testetlenül veszik körül az olvasó alakot. Hirtelen megszűnik a varázs és mély bariton, közönyös hangon olvasni kezdi az idő¬ járásjelentést. — Változó felhőzet, helyenkint k ö d . . . csa¬ padék... Azelőtt értelmetlen szöveg, most túlvilági hatal¬ mak bíztató, vagy szívszorongató üzenete. Holnap repül az ura!

143

Még csak szürkül. Ágyában könyökölve hallja, hogy csapódik a ház előtt az autó ajtaja. Erős a csattanás a hajnali csendben. Mintha ráütöttek volna a féltő asszonyi szívre, amely rezonálni kezd és a nyugtalanító finom rezgés nem múlik el egész nap. Lassan múlnak az ó r á k . . . A háztartás, szabónő, rokoni látogatás, — zsongítanak. De erősödik a köd, korán sötétedik... A hatalmas forgalmigép száz kilométerekre a meleg kis fészektől bukdácsol a viharban. Cikáznak a villámok. Megvilágítják a pilótaülés félhomályában a markáns férfiarcot. Minden idegszálát megfeszítve, merev tekintetét az apró piros és kék lámpákkal világított műszerekre szegezi. A kemény, erős kezek a kormányon nyugszanak. Csak időnkint rezdül meg a szobormerev alak. Az órájára tekint. — Ötven perc késésem v a n . . . motyogja magᬠban. Vajjon felhívja-e a repülőteret? A rádiós papírlapot nyujt át és igyekszik túl¬ kiabálni a motorok dübörgő muzsikáját: — Semmi l á t á s . . . a repülőtér köd a l a t t . . . Eközben az utasok unott arccal olvasnak, vagy szunyókálnak a fényárban úszó fülkében. A stewar¬ dess párolgó teát szolgál fel egy vastaggyürűs, piros¬ arcú, kövér férfinak. * Véletlenül éppen ezen az estén látogattam meg őket. Csöngetésemre gyorsan tárult fel a kis budai lakás ajtaja. Az asszony nyitott ajtót. — Még nincs itthon? — Kérdezem és a válasz néma fejrázás volt.

144

Együtt lépünk a telefonkészülékhez. Még most is szívembe markol az uráért aggódó asszony remegő hangja: — Halló!... késése v a n ? . . . miért?... de azért nincs b a j ? . . . köszönöm. Sietve búcsúzom és hazafelé menet a nyirkos, ködös utcán még sokáig fülemben csengenek a pilótafeleség szavai: — Tudja, a mi életünk örök búcsúból és féltés¬ ből á l l . . . de azért mégis a legszebb! * Másnap reggel első átlapozzam. Nincsen benne...

dolgom,

hogy az ujságot

Minden magyar ifjú vágya a m. kir. honvéd légierő.

EJTŐERNYŐ Magyar utasszállítógép a behavazott Kárpátok felett.

Új feladat előtt állok: zuhanni fogok. Gépem, mely zuhanás gyakorlására épült, szépen emelke¬ dik. A futószerkezetet már régen behúztam, a mo¬ tor jól dolgozik és egyenletes dübörgéssel viszi mind magasabbra az áramvonalas testét. 1500 mé¬ terre igyekszem, ahol majd orra állítom a gépet és lezuhanok 500 méterig, itt megkezdem a gép foko¬ zatos kivételét a függőleges zuhanásból. Előre örülök a mámorító érzésnek. Az egyenletes emelkedés álmosító unalmát azzal űzöm el, hogy figyelem a szomszédos légtérben tor¬ nászó gépet. Kezdő műrepülő lehet az illető, az látszik min¬ den mozdulatán. — A második bukfence elég jó volt, nem is for¬ dult ki belőle — mondom magamban. Na! De mi ez? — nézem ijedten. Orsóba kezdett a gép s alig fordult a hátára, sötét tömeg hagyja el a földre néző ülést... hosszú fehér vonal villan meg u t á n a . . . a levegő megtölti a hurkát és a következő pillanatban ragyogó fehér búra imbolyog az ürben kapálózó alak felett. Az ejtőernyő kinyílott és megmentette a sze¬ rencsétlen flótást. Az utasát vesztett gép pedig rettentő sebesség10*

148

gel zuhant lefelé s pár másodperc mulva csak fel¬ csapódó porfelhő jelezte az egyik téglaalakú szán¬ tás közepén, hogy „repülését" befejezte. Közel voltam már a kívánt magassághoz, mikor mindez lejátszódott. A repülőtérre nézek. Apró fekete pontok mozognak a leszállójel mellett. Az eddig látott fehér „T" betűt „L" betűvé alakítják át. A zöld mező szélén kifektetett „T" nagyjából a repülőgép alakját mintázza, mely a pilótának kötelezőleg megszabja a leszállás irányát. Ha ezt a je¬ let — mely két darab, egyenkint 6—6 méter hosszú, 1 méter széles vászonlapból áll — átfektetik és „L" betűt formálnak belőle, akkor mindenkinek, aki levegőben van, azonnal ki kell szállania. 1500 méteren vagyok, mire a gyepen kialakul a leszállási parancs jelzése. Megcélzom gépem orrᬠval az alattam levő pirosfedelű kis házat és meg¬ kezdem zuhanásomat. Annál is inkább szívesen tettem ezt, mert — nem tagadom — felette kíváncsi voltam, hogy ki ült az imént lezuhant gépben. Így legalább hama¬ rabb lent leszek. Sebességem nő, szinte rohan a sebességmérő mutatója a számlapon, fokozatosan egyre feljebb. Bömbölve zuhan a gép egyre lejjebb. Eszeveszett száguldás a föld felé... éles, sivító hang bizsergeti az idegeket s a tébolyult zuhanás valószínűtlen öröme tölti be a lelket... Ordítani szeretnék, versenyt üvölteni a mindent betöltő motorhanggal. Közben mesebeli gyorsasággal nőnek a földi tárgyak. A pici, pirostetejű játékskatulya komoly

149

házzá változik. Magasságmérőm mutatója ebben a pillanatban haladt át lefelé törtető útjában 850 mé¬ teren. Igyekszel te is — azt tudom — jó kis műsze¬ rem, de hiába, nehezen érsz minket utól. Nem ilyen magasságcsökkentés mérésére születtél. Megbízha¬ tóan jelzel minden fokozatos magasságváltozást, mikor képzeletbeli enyhe lejtőn mozgunk, de ilyen¬ kor, amikor a gép minden eddigi elképzelésedet megcsúfoló módon süvít a mélybe — jóindulatú igyekezeted lassú baktatás csupán és engedd meg, ezért nem is hihetek neked. Ha most 850-et mutatsz, akkor már legalább 500-on vagyunk, nem várlak meg, megkezdem a „kivételt". Hatalmas ívben futtatom ki a zuhanó gépet, miközben alaposan beleszorulok az ülésbe. Csak arra vigyázok, hogy a magassági kormányt túlgyorsan ne húzzam magam felé. A zuhanásból való kivétel, ha hirtelen történik, veszélyes lehet. A pilóta ilyenkor, ha eszméletét nem is, de látását átmenetileg elveszítheti, ami föld¬ közelben bizony nem kellemes. Leszállás után megtudtam, hogy a műrepülő növendék rosszul kötötte be magát és mikor gépét hátára fordította, kiesett belőle. Estefelé az étteremben üldögélve ujságot ol¬ vastam. A szomszédos társalgóból, mely egyben a repülőtér könyvtárszobája is volt, beszélgetés ütötte meg fülemet. — Tudod, nagyszerű volt. Kimondhatatlanul jó

150

volt! — hallom s az elragadtatott hang gazdájában a délelőtt póruljárt műrepülő növendéket véltem felismerni. — Életemet tulajdonképpen az ejtőernyőnek köszönhetem, mondta elgondolkozva, majd így foly¬ tatta: — Sose gondoltam arra, mikor a gépbe mász¬ tam, hogy az ejtőernyőnek valaha hasznát is fogom venni. Megvallom őszintén, sokszor bosszantott is, hogy a jó puha üléspárna helyett a kemény ejtő¬ ernyőcsomagon kell kucorognom. Ma nem is tudom miért, bár azelőtt nem is szoktam vele törődni, bekötözés előtt szorosra húzkodtam az ejtőernyő he¬ vedert és érdekes, pont ma került sor az ejtő¬ ernyőre. — Okos ember volt, aki feltalálta. — Na, mit gondolsz, ki találta fel? — Én úgy hallottam, valami magyar püspök. — Verancsics püspök? Hát igen. Az tény, hogy az első ejtőernyős kísérlet az ő nevéhez fűződik. Velencében a campanile tornyáról ereszkedett alá kezdetleges, bambuszkeretre erősített vászon segít¬ ségével. Érdekes, hogy magyar volt az első ejtőernyő¬ ugró. Veszprémi várkapitány, majd később címzetes csanádi püspök. De a terv tulajdonképpen nem az ő, hanem Leonardo agyában született meg. — Leonardo da Vinci?! — Igen, ő. Nézd, kérlek, én ma egész délután itt ülök a

151

történetét tanulmányozom. Elhiheted nekem, hogy így van. Leonardo akkor találta fel az ejtőernyőt, amikor még repülés sem volt, mint ahogy feltalálta magát a repülést is, csak talán te nem tudsz róla. Volt neki egy Zoroastró nevű szolgája, aki a mester által készített szerkezetet, még mielőtt a mű befejezést nyert volna, kipróbálta és pár szárny¬ csapás után összezúzta magát. — Már pedig én úgy tudtam, hogy az első re¬ pülőkísérletet egy Besnier nevű lakatos végezte. Készített egy repülőszerkezetet, mellyel minden baj nélkül ért földet. — Megengedem, hogy P. Besnier valóban vég¬ zett ugrásokat, hisz' erről a Journal de Savents 1678-ban be is számol, de az első kísérletet mestere gépével a félszemű Zoroastró végezte. — Teljesen mindegy, — emelte fel hangját ejtőernyős barátunk — hogy Leonardo, vagy Verancsics! Egészen biztos, hogy nem ülnék itt most veled, ha a fejlődés náluk abbamaradt volna. A beszélgetés itt félbeszakadt. A hirtelen be¬ állott csendben éleset kattant az öngyujtó lecsapódó fedele. Majd ismét folytatta az előbbi hang: — Most, hogy saját magam átéltem a szabad¬ esés minden hátborzongatóan kellemetlen érzését, nem tudok másként, mint a legnagyobb csodálat¬ tal gondolni azokra a férfiakra, akik úttörőkként vetették magukat a mélybe, hogy kezdetleges talál¬ mányaikat kipróbálják és azok használhatóságát bebizonyítsák. Milyen fanatikus hit, milyen emberileg fel nem mérhető önbizalom és határtalan akarat fűthette

152 Blanchard-t és Garnerint, akik léggömbjükkel vég¬ zett látványos repüléseik során az 1780-as években „ereszkedő ernyők"-kel ugráltak le a magasból. „Ereszkedő ernyőiket" a Montgolfier testvérek szerkesztették. Lenormand-ról sem feledkezhetem meg, ő volt az, aki Verancsics püspök ejtőernyő-megoldását tö¬ kéletesítette és így lépcsőfokul szolgált a Mont¬ golfier fivéreknek, akik ernyőjüket két év mulva már szabadalmaztatták is. Blanchard-ról beszéltünk. Mit gondolsz, ki re¬ pülte át először a La Manche-csatornát? — Hát Blériot! — Hát nem, Blanchard! Idenézz, itt van: „ . . . 1 7 8 5 . január 7-én Dower-ból két és fél óra alatt „Carliere" nevű gömbjével átlibegett a csator¬ nán és Calais közelében szállott l e . . . " — És a felesége?! — Kinek a felesége? — Blanchardé! Sophie Blanchard. Ilyen aszszony kellene nékem. Ő is léggömbös volt. Léghajósnő, — ahogy akkor írták. Egyedül repült ballonjával. Nem félt az ismeretlen magasságtól. Vakmerő nő volt. — Szegény, tragikus véget ért. — Léghajója kigyulladt — folytatta — és nyomo¬ rultul kellett lezuhannia annak a nőnek, akinek férje az első hivatásos ejtőernyőugró volt. Miért is nem vitt magával „ereszkedő"-ernyőt... — sóhaj¬ tott fel az ejtőernyő történetének ismerője. — Igaz, hogy Garnerin is halálra zúzta magát. Ő az ejtőernyőugrás első hősihalottja. Számtalan-

153

szor hagyta el ballonját ernyő segítségével. Ezer méterről ugrált 8 méter átmérőjű „ereszkedő" er¬ nyőjével. Egy alkalommal az ernyő szélei a terhe¬ lést nem bírták, a gyenge merevítés felcsapódott és Garnerin, akit a kifordult ernyő már nem tudott tartani, lezuhant, 1794-ben. — Ezután évszázados csend következett. Az 1914-es háború tökéletesítette Leonardo, Verancsics, Garnerin ernyőjét. — Tökéletes eszköz, mellyel a légikatonák ezrei hagyják el manapság bajbajutott gépüket és eresz¬ kednek le sértetlenül a földre. — A mai eset után, hidd el, — mondta meggyő¬ zően — bármikor ugranék anélkül, hogy torkom a mélység láttára összeszorulna. Állítom, hogy nin¬ csen kellemesebb érzés a könnyű lebegésnél az ernyő kupolája alatt. — Talán jelentkezni is fogok az „esernyősöknél", — mondta elgondolkozva ifjú barátunk. De addig is, amíg nálunk vagy, vigyázz s ne felejtsd el indulás előtt: bekötözni magad, —hang¬ zott el válaszképpen a bajtársi figyelmeztetés némi csúfondáros éllel. A következő pillanatban a szomszéd szobából tompa puffanás hallatszott át hozzám. Ügy hiszem, a nap „hőse" vágta hátba bajtár¬ sát és ezzel pontot tett beszélgetésükre.

REPÜLŐ A FÖLD ALATT

Lüktető városi élet. Hétköznapi dolgaikat végzik az emberek. Lázasan végigfutják időnkint a lapo¬ kat, de — oh áldott emberi természet — pár perc mulva elfelejtik a japánok bravúros betöréséről, a keleti hadszíntér eseményeiről olvasott sorokat és továbbra is napi gondjaikba merülve végzik mun¬ kájukat. Önfeledt tömeg! Ezalatt mélyen a sziklákba vájt, nappal fényár¬ ban úszó termekben is lázas munka folyik. Az a szerv dolgozik itt, mely az országnak repülőtámadással szemben való biztonságáról éjjel-nappal, szünet nél¬ kül gondoskodik. Milyen könnyen osonhatnának be az ország lég¬ terébe a pusztulást hozó gépmadarak, hogy bom¬ báikkal rommá tegyék mindazt, amit a mitsem sejtő, hangyányi ember teremtett, épített, alkotott. Az előbb még vidáman táncolók, békésen vacsorázók, vagy a kórházi ágyon gyógyulást várók véres test¬ részei jelölnék a romok között, hogy itt, ebben az utcában, ebben a házban is emberek laktak, embe¬ rek éltek, — ha nem állna őrt, ha nem vigyázna rájuk a földön és a levegőben a magyar katona. Nézzük, hogyan folyik ez a munka, amely lehe¬ tővé teszi, hogy a polgárok nyugodtan élhessék a

158

maguk megszokott, mindennapi életét, s hogy ne kelljen légitámadástól való félelmükben, állandóan rettegve fürkészniök az eget? Az egész ország területét óramű pontossággal működő légvédelmi szerv hálózza be, mely gondos¬ kodik a polgár életének biztonságáról, óvja a várat¬ lan légitámadás minden borzalmától. Szeizmográf¬ hoz hasonlítható ennek a szétágazó szervezetnek az érzékenysége. Bármikor, bárhol jelenjék is meg repülőgép az ország területe felett, messze kint, valahol a hegyek¬ ben szolgálatot teljesítő légvédelmi figyelő egetkutató tekintetét, motorzajra-éhes fülét el nem kerülheti, A „pókháló" megrezdül. Villámsebesen fut be a jelentés a légvédelmi központba, hogy figyelmeztetően kerüljön a tér¬ képre, a föld alatt szolgálatot teljesítő repülő szeme elé. A térképről alkotott elképzeléseinket itt módo¬ sítanunk kell. Ez nem egyszerű földabrosz, inkább képzeljünk áttört női ruhaanyaghoz hasonló füg¬ gönyt, melyre színes vonalakkal az ország ama ré¬ szének nagy vonásokban ábrázolt térképe van fel¬ festve, melynek középpontjában az illető légvé¬ delmi központ fekszik. Nagy vonalakban: tehát csu¬ pán nagyobb városok, figyelőpontok karikával meg¬ jelölt helye, folyók, fontosabb utak, vasútvonalak. A függöny mögött titokzatos szerkezet áll; vasrács, melyet beborít a különböző színű drótok, huzalok és villanykapcsolók látszólag értelmetlen össze-visszasága. Az élettelen készülék ha működésbe kezd, pi¬ ros és zöld lámpák villannak fel a függönytérképen,

159

majd írott szöveg válik láthatóvá. A térképpel szem¬ ben, a hatalmas asztal mellett ülők máris jegyez¬ nek, számok, szakkifejezések röpködnek a levegőben, a térkép fölé görnyedő alakok adatokat írnak, nyi¬ lakat rajzolnak és a parancsnok, legtöbbször már az első jelentés után tudja, hogy a gép, melyet a figyelő 20—30 másodperccel ezelőtt megpillantott, milyen nemzetiségű, honnan jön, hova megy, kit szállít és mi a célja? Elősegíti a kiértékelést és csalhatatlan bizonyos¬ ságot teremt az ország összes repülőtereiről a gépek indulása előtt a légvédelmi központnak adott közlés, mely a gépre, indulási helyére, irányára, céljára vo¬ natkozó adatokat tartalmazza. Komoly viszonyok mellett így válik a repülő számára lehetővé és ve¬ szélytelenné a légiutazás. Az egész ország területén elhelyezett légvédelmi ágyúk félelmetes tüskéi nem fogják bántani, az elhárítás nem lép akcióba, ha előre tudja, hogy körzetét ekkor és ekkor, ez és ez a gép felkeresi. A föld alatt, a villanytérkép előtt ülők a kint¬ ről befutó jelentések alapján figyelemmel kísérik útjukon az ország légterében hajózó gépeket. Nagy gyakorlatot igénylő munka a repülőterek¬ ről kapott adatoknak s a figyelők által adott jelen¬ téseknek pillanatok alatt való összehasonlítása. Ezt a feladatot látják el a kiértékelő repülőtisztek, akik¬ nek tehát a helyzet villámgyors felismerése, a jelen¬ tett gép azonosítása a feladatuk. Előfordul ugyanis, hogy a figyelő adatai nem százszázalékig pontosak és kielégítőek. Az észlelés lehetőségei nagy mérték¬ ben függnek ugyanis az időjárás mindenkori hely-

160

zetétől. Ködben, rossz látási viszonyok mellett még a legjobb látcsővel sem lehet megállapítani egy gép felségjelét, esetleg még a típusát sem. Ilyenkor kö¬ vetkeztetések alapján történik a kiértékelés és segít¬ ségül veszik az útvonalakról már előzőleg befutó többi jelentést is. Így történik az ország légterében hajózó repülő¬ gépek agnoszkálása, földről való ellenőrzése. Ha ellenséges gépek jelennének meg valahol, akkor ugyanezzel a módszerrel „kiszűrik" őket a hazai gépek közül, villámgyorsan megállapítják a gépek nemzetiségét, számát, minőségét, feltehető irᬠnyát és ebből folyólag szándékát is. Ebben az eset¬ ben a parancsnok gombnyomással riasztja kerületét. A légiveszély elmulását, a távozó gépek útvonaláról befutó jelentések alapján teljes biztonsággal álla¬ pítja meg és oldja fel a riadót. A légvédelmi központok legtöbb esetben em¬ berszem nem látta alkalmas helyen, mélyen betonba¬ ágyazva működnek. Ide nem jut el a napfény. A mesterséges levegőt szolgáltató gépek zúgása, az ál¬ landóan nyitvatartott rádiókészülékek figyelése kᬠbítja a fárasztó szolgálatot teljesítők agyát. Telefon¬ csengéstől, gépek zakatolásától éjjel-nappal hangosak a földalatti termek. Önfeledt tömeg! Te csak élj nyugodtan, dolgozz, nevess, gyógyulj, táncolj. Éld a megszokott, mindennapi életed. A föld alatt, a betonban, — a behavazott figyelőhelyeken, a vigasztalan téli éjszakában vigyáz rád, virrasztva őr¬ ködik a magyar katona!

REPÜLÉS POLITIKA

A repüléspolitika azon elveknek összessége, amelyeknek alapján egy nemzet repülőéletét az arra hivatottak irányítják és fejlesztik. Századunkat a késői utódok a repülés száza¬ dának fogják nevezni. Méltán, mert az emberiség életében kevés felfedezés okozott olyan tökéletes, villámgyors és gyökeres változást, mint a nehézségi erő leküzdhetésének felismerése, a levegőóceán fe¬ letti uralom megteremtése. Megváltozott minden. Az emberiség életét azelőtt meghatározó kor¬ látok kidőlve hevernek a porban. A lehetőségek végtelen, beláthatatlan horizontja tárult fel hirte¬ len. Az időről, térről alkotott régi fogalmak eltün¬ tek és a helyükbe lépő újakat már a repülés terem¬ tette meg. A repülés bevonult mind a magánember, mind az állam életébe. Vezetőszerepet követel ma¬ gának azon erők között, melyek hivatva vannak egy nép életét századokra megszabni. A nemzetek küzdelme, ha ennek a háborúnak egyszer vége lesz, nem fog megszűnni, csak más irányba terelődik, más síkon folyik tovább. A békés harcban továbbra is elsőrangú harcieszköz lesz a repülőgép. És egy állam erejét repülőéletének fej¬ lettsége fogja jelenteni.

164 Azok a nemzetek, melyek a fejlődésnek ezt az új irányát idejében felismerik, szerencsések és boldolgulni fognak. Amelyek nem, azok elvesznek. Amikor repülőéletről beszélek, természetesen nem csupán katonai repülésre gondolok, hanem a repülés minden ágára, sport-, katonai, forgalmi, magánrepülésre egyaránt. Sőt a repülőélet szerves részei, a repülőipar, kereskedelem, tudományok, ide¬ értve a légijogot, a repülőorvosi és mérnöki tudomᬠnyokat, stb., szorosan összefüggve alkotják a nemzet repülőéletét. A repüléspolitika van hivatva meghatározni azokat az elveket, melyek a repülőélet egyes ágai¬ nak fejlődési irányát magasabb szempontból, a nem¬ zet jövője szempontjából kötelezőleg megszabják, hogy a helyes fejlődés útján elérhető legyen a végső cél: A nemzet boldogulásának biztosítása. Századunk elején az államvezetők számára új lehetőség nyílt meg, hogy képességeiket nemzetük javára kamatoztassák. Most már számolniok kell a repüléspolitika jelenlétével. Tisztában kell lenniök annak óriási, a nemzet jövőjére kiható jelentőségé¬ vel. Le kell fektetniök azt az irányvonalat mely — csak napjainkban látjuk, hogy mennyire így van — évszázadokra határozza meg egy nemzet fejlődési lehetőségeit. Sőt ezen túlmenőleg biztosítja létét és fennmaradását. Nem érdektelen és nem egészen tanulság nélkül való, ha érdeklődésünk reflektorfényét az 1914-es „Világháború"-ra készülődő nagyállamok repülés¬ politikájára vetjük.

165

Ebben az időben a repüléspolitika még gyer¬ mekcipőit koptatja. Újszerű volt, miként az volt a repülés is. Az államvezetők számításában túlságo¬ san nagy szerepet nem kapott. Az államférfiúi kö¬ telező éles előrelátást zavarták a balul végződő kí¬ sérletek és az ezekkel járó halálesetek igen nagy száma, s nem rajzolódhatott ki az a horizont, me¬ lyen belül a repülés igazi jelentősége kibontakoz¬ hatott volna. Mégis fussuk át villanásszerűen, mint szándé¬ kozták az egyes államokban az imént feltalált repü¬ lést kiterjeszteni, fejleszteni, hogy nem sokkal ké¬ sőbb, a háború vérzivataros esztendeiben, a nagy küzdelemben tökéletesített, új fegyverrel biztosít¬ hassák maguk számára a győzelmet. Franciaország volt az első, mely felismerte a repülésben rejlő hadászati lehetőségeket és arze¬ nálját felfrissítendő, aggódó, szeretetteljes figye¬ lemmel kísérte az új fegyver születésének minden mozzanatát. Az államhatalom támogató erejével az úttörők mellé állt és a sajtó lelkesülten számolhatott be nap-nap után közönségének a legújabb eredmé¬ nyekről. De nem itt kezdődött a dolog! A Wright-testvérek, amikor legyőzték a nehéz¬ ségi erőt, nem győztek egyúttal az emberi hitetlenség és közöny felett is. Amerikában, a „lehetősé¬ gek hazájában" nemcsak a nagyközönség, de a tu¬ dósok is elnéző kézlegyintéssel vettek tudomást a világot megváltó új találmányról. Wrightéknek hosszú éveken keresztül küzdeniök kellett az ostoba közönnyel, hogy munkájuk

166

eredményét elismertessék. Csak 1909 elején kez¬ dett új találmányuk iránt az amerikai hadvezetőség érdeklődni. Ilyen előzmények után, egészen természetes, hogy figyelmük a „vén" Európa felé fordult, ahol ebben az időben Santos Dumont, Farman, Delagrange, Blériot, Paulhan, Latham, Tissandier — Wright-től függetlenül — foglalkoznak a repüléssel és végzik az úttörők keservesen nehéz munkáját. Igaz, hogy az ő teljesítményeik messze elma¬ radtak a két Wright-fivérétől. 1906 szeptember 13-án Bagatelle-ben repült először, nagy nyilvános¬ ság előtt bemutató repülést Santos Dumont, a bra¬ zíliai milliomos. Teljesítménye 7—8 méteres repü¬ lés volt, melyet többhónapos kitartó munkával, nemsokára 220 méterre növelt. Rá egy évre Henry Farman 771 métert repül és 1908 január 13-án Passy les Moulineaux-ben zárt kört repült, mellyel már nemcsak azt bizonyította be, hogy rá merte magát bízni kezdetleges tákolmányára, nemcsak utasa volt a repülőgépnek, hanem egyben ura is, melyet meghatározott, önmagába visszatérő kör¬ vonalra kényszerítve tudott kormányozni. Ekkor határozták el a Wright-fivérek, hogy Európában próbálnak szerencsét. A francia kor¬ mány szívesen látta a vendégeket. Meghallgatták őket, elfogadták terveiket és nemsokára megszüle¬ tett Franciaországban az a repülőgép, mely pontos mása volt annak a tökéletes gépcsodának, mely Amerikában az „Üsd agyon az ördögöt"-domb enyhe hajlatán összetákolt fészerben álmodott az eljövendő hírről, dicsőségről.

167

Teljes csendben folytak az előkészületek. 1908 augusztus 8-án virradt fel a nagy nap, amikor Wrighték újonnan készített gépükkel ámulatba ej¬ tették a franciákat. Rövid ideig tartott az első be¬ mutató repülés, mely alatt játszi könnyedséggel kétszer repülte körül a gép a repülőteret. A biztos fordulók, határozott mozdulatok soha nem látott lelkesedésre ragadták a nézőket. Zúgott a taps, az éljenzés. A tömeg mindenről megfeledkezve köve¬ telte a repülés megismétlését. Minden szem a repülőemberre meredt és senki sem vett tudomást arról az egyszerű tüzérőrnagy¬ ról, aki mozdulatlanul, látszólag közönnyel szem¬ lélte az eseményeket. Németország követe volt talán az egyetlen, aki tudta, hogy ez az őrnagy, névszerint Ferber, folytatta le a gép megépítésére vonatkozó tárgyalásokat Wrightékkel, — a francia hadügy¬ minisztérium megbízásából. Ettől a naptól kezdve a háború kitöréséig bő¬ ven nyílott alkalma a német nagykövetnek kormᬠnyát a francia repülés újabb eredményeiről tájé¬ koztatni. 1909 augusztus 22-től 29-ig tartották meg az első repülőversenyt Reimsben, melyen 26 versenyző indult. A sebességi díjat Blériot és Curtiss nyerték 77 és 76 km-es óraátlaggal. A legnagyobb távot, 190 km-t Henry Farman repülte. A reimsi verseny utáni öt esztendőben, 1909— 1914-ig a versenyek egész sorozata következik. Ezen idő alatt száz repülőversenyt rendeztek, me¬ lyeken a francia aviatika legkiválóbbjai közül öt¬ százan áldozták életüket azért, hogy a nagy leszá-

168

molásra Franciaország új tökéletes legyen.

169

fegyvere, a repülőgép

A Párizsból eredő hírek tudtul adták a néme¬ teknek, hogy a revanche eszméjétől áthatott, bosszúért lihegő franciák az elkövetkezendő hábo¬ rúban nagy szerepet szánnak a repülésnek. A német vezetők idejében felvették az oda¬ vetett kesztyűt. Összefogták a rendelkezésre álló erőket. Sorompóba állították az eddig saját kedv¬ telésükre munkálkodó tervezőket, aviatikai úttörő¬ ket és így nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a német repülés a francia aviatika egyen¬ rangú ellenfelévé váljék. De nemcsak Franciaország készülődése hatott serkentőleg a német vezetőkre. Meggondolásra, majd cselekvésre késztette a német vezetőköröket az az első sikeres kísérlet is, mely a repülőgépnek, mint hadieszköznek, mint új haláltszóró fegyver¬ nek használhatóságát bizonyította be. Mindenki mást megelőzve lépett ugyanis po¬ rondra Olaszország. 1911 október 21-én, a tripoliszi hadjáratban végzi Parazzini kapitány a világ első felderítő repülését és ugyanekkor hajtja végre re¬ pülőgépével az első bombatámadást Rossi kapitány. A nagy ellenfél készülődése, a külföldi példák csak növelték a német nép élniakarásának gátsza¬ kító dinamizmusát és a következő évben elért ered¬ ményeik már csodálatba ejtik Európát. A nemzet vezetői a repülést mint szerves egé¬ szet fogták fel és figyelmük nem csupán a hadi-

aviatika fejlesztésére irányult. Tisztában voltak azzal, hogy a repülés csakis mint egység állítható sikerrel egy nép szolgálatába, tehát nem fejleszthe¬ tők a repülés egyes ágai a többiek rovására anél¬ kül, hogy ennek a politikának káros következmé¬ nyei hamarosan ne jelentkezzenek. Tudták azt, hogy a nemzet repülésre nevelése legalább olyan fontos feladat, mint a repülőipar fejlesztése. Egyik a másik nélkül meglenni nem tud és bármelyiket részesítem is előnyben a másikkal szemben, csak rossz eredményt kaphatok. Talán még öntudatlanul, de felfedezték azokat az összefüggéseket is, melyek ma már napnál vilᬠgosabban kötelezőleg jelzik a vezető számára köve¬ tendő utat, de azokban a kezdeti időkben a repüléspolitikai éleslátás igazán csak a vezetésre termett, helyes érzékkel megáldott emberek sajátja lehetett. Mert 1912-ben nem volt még természetes, hogy a világot húsz év mulva olyan repülőútvonalak hᬠlózzák be, melyeken az utasok százezreit ezer és ezer kilométerekre szállítják a hatalmas forgalmi repülőgépek, valamint az sem, hogy újabb húsz év mulva egész városrészek dőlnek romba az óriási bombázók sikeres támadása nyomán. Nem lehetett még világos, hogy a hatalmas forgalmigép és óriásbombázó ugyanazon elvek és módszerek alapján fejlődve érte el a tökéletesedés¬ nek ezt a fokát. Vajjon nem szolgál-e szembetűnő bizonyítéka¬ ként az előbb elmondottaknak Faller repülési ered¬ ményeinek alábbi táblázata?

170

171

Pilóta neve

Utasok száma

Repülés Összsúly tartama

Faller

4

363 kg

l óra 18' 1912. XII. 31. világ-

«

5

363 kg

1 óra 6'

1913. I. 3.

világ-

«

6

486 kg

1 óra

1913. I. 4.

német-

«

7

582 kg 6 óra 48' 1913 I. 5.

Időpont

Rekord neme

világ-

Kis adattáblánkat úgy szemlélhetjük, mint a lithologus a kezeügyébe került értékes kőzetet, aki a parányi darabból egész korokra következtet. Ha jól megfigyeljük, lehetetlen észre nem ven¬ nünk, hogy a rekordok nemcsak Faller pilóta lelkes ügyességének köszönhetik létrejöttüket. A pilóta azonos volta, a rekordok időbeli közvetlen egymás¬ utánja, a teljesítmény szisztematikus, óvatos foko¬ zása, mind arra engednek következtetni, hogy az eredményes repülések mögött a háttérben egy moz¬ gató akarat áll, mely, amikor hideg aggyal oszto¬ gatja parancsait, ugyanakkor gondoskodik arról is, hogy utasításainak végrehajtása anyagi akadᬠlyokba ne ütközzék. Ez a mozgató erő a nemzet repülőakarata, mely, ha ebben az időben még a nagy tömeg tudata alatt lappang is, él már a jövőt kémlelő vezetők és úttörők lelkében. Vezető és úttörő eszményi társulása, a jövőt felmérő ész és a fanatizmustól fűtött teremtőakarat szerencsés egyesülése hozta létre azt a Zeppelint, mely a háború elején nemvárt sikereket biztosított Németországnak és amely a háború után, Eckener

kapitány vezetésével megtett útjai során olyan légi¬ közlekedési eszköznek bizonyult, mely sok tekintet¬ ben felülmúlta fiatalabb testvérét, a repülőgépet is. Vessünk egy futó pillantást a Zeppelin fejlő¬ désére: A mult század kilencvenes éveiben élt Keszt¬ helyen egy Schwartz Dávid nevű honfitársunk. Fiatalabb korában szabósegéd volt, de emellett so¬ kat foglalkozott műszaki tudományokkal is. Egy szerencsés üzletközvetítés útján kisebb vagyonhoz és fűrészmalomhoz jutott. A szorgalmas ember va¬ gyonkája egyre gyarapodott. Műszaki tudását is fejlesztette és hozzálátott egy, az eddigieknél töké¬ letesebb léghajó tervezéséhez. Az ő fejében szüle¬ tett meg a merevrendszerű, kormányozható léghajó terve, melynél a „nehézkeseknek látszó anyagokat" alumíniummal kívánta helyettesíteni. Szerencsétlenségére fűrészmalma leégett és a feltaláló, aki már mániákusa volt találmányának, terveivel és vagyona roncsaival Berlinbe ment. Itt folytatta munkáját, mely felemésztette egészségét és maradék vagyonát. Meghalt, mielőtt léghajója megépült és levegőbe emelkedett volna. A német hadügyminisztérium a tervet 1906ban ugyanis elfogadta és az elkészített mű 1907-ben történt bemutató repülésénél már csak a feltaláló özvegye volt jelen. A léghajó szépen repült, de kor¬ mányzási hiba következtében összezúzódott. A re¬ pülést gróf Zeppelin nyugalmazott altábornagy is végignézte. Zeppelin éles szeme az új rendszer elő¬ nyeit azonnal felismerte és a találmányt az özvegy¬ től átvette.

172

Zeppelin a léggömbből fejlődött léghajó tökéle¬ tesítésének tervével már régóta foglalkozott. Az alapgondolatot az 1861—63. évi északamerikai hábo¬ rúban nyerte, melyben mint fiatal tiszt résztvett. Az amerikaiak kötött léggömbjeiket sürgönyjelek vál¬ tására használtak fel. A léggömb Páris ostrománál történt felhasználása szintén termékenyítőleg hatott fantáziájára. Schwartz Dávid találmánya alapján a következő években megépítette a mai, tökéletes „Zeppelin" kí¬ sérleti példányait. A német nép több mint 6 millió márkát gyüjtött össze léghajóépítésre, A tüneménye¬ sen rövid idő alatt megizmosodott német repülőipar első külföldi sikereit az 1912-ben rendezett oroszor¬ szági verseny hozta meg, melyet Abramovics pilóta mindenkit maga mögött hagyva, német gépen nyert meg. A naggyá fejlődött repülőipar 1913 elején már nemcsak minőség, de mennyiség tekintetében is méltó versenytársa a franciának. Míg a franciák Bonne aviatikust küldik Kínába a hadirepülés megszervezésére, s igyekeznek egyre fejlődő repülőiparuk számára új piacot teremteni, addig Németország N. A. G. motorral felszerelt biplánjait egymásután szállítja az oroszoknak. Kína kettőszázhetven gépre szóló megrendelése és a következő években végrehajtandó légiflotta terve nem hathatott megnyugtatólag az oroszokra! De nemcsak a távolkeleten, hanem itt nálunk Európában is mind gyakrabban látnak különös repülőutakkal kapcsolatban nyugtalanító hírek nap¬ világot.

173

A „Mainz II." katonai léghajó 1913 március 13-án három léghajós tiszttel indult el Mainzból. Többórás légiút után a légijármű Metz fölött felrob¬ bant és elégett. A francia lapok egymásután számoltak be titok¬ zatos repülőgépekről, melyek hol itt, hol ott bukkan¬ nak fel. A „német" gépek megjelenése a lakosságra nagy hatással volt. Manonvilleban például a helyiség fölött elszálló ismeretlen gép: „...roppant felizgatta a falubelieket. Rögtön fellármázták a közeli garnizonokat és vadászok, vala¬ mint tüzérek két napig kutatták a környéket, hogy vajjon nincsen-e valahol lezuhant repülőgép". (M.) Ezzel egyidőben hasonló hírek kelnek szárnyra Németországban is. Kifejlődéshez közeledik a nagy színjáték. A robbanás előtti fojtott csendben felröppenő kis hírek nem voltak egyebek, mint a számításait ellen¬ őrző repülőpolitikus tollsercenései. 1909 július 26-án az angol lapok olvasóközönsé¬ güknek szenzációs hírről számolnak be. Egy Bleriot nevű francia, aeroplánjával Calais és Dover között 37 perc alatt átrepülte a La Manche-csatornát. Az angolok fejcsóválva olvasták a repülésről szóló tudósítást. A világbirodalom polgára, aki nagy távlatokban tanult meg gondolkozni, már látta, hogy a repülés kérdésének megoldása előbb-utóbb az el¬ szigeteltség elvének csorbulását fogja jelenteni. Már

174

pedig Anglia világhatalmi állását mind a mai napig elszigeteltségével biztosította. Az angol élet vezetői először a „Splendid Isolation" elvének a jövőben történő átmentésével kíván¬ ták az eddigi helyzetet fenntartani. A kérdést elintézettnek vélték azzal a megoldással, hogy nem mind¬ egyik államnak teszik lehetővé Anglia területe felett a repülést és az oda leszállást. A Zeppelin ezüst testének csillogása azonban átvillódzott a csatornán és e különös fények nem ke¬ rülték el néhány vezető éles szemét. Színrelép a repülőpolitikus. Követeli Anglia egyeduralmának a tengerre való kiterjesztését is, rámutatva arra, hogy az elzárkózás elve nem értel¬ mezhető egyúttal úgyis, mint a passzivitás legtöké¬ letesebb kiteljesedése. A B. Z. am Mittag berlini napilap 1912 novem¬ ber 29-i száma az alábbiakban ismerteti a repülés helyzetét a háború előtti Angliában. A tudósítás élénken érzékelteti azt a küzdelmet, melyet a név¬ telen repülőpolitikus a párnázott ajtók mögött vívott népe boldogulásáért: „ . . . a politikai irányban tartott aviatika előharcosainak sokáig és sokat kellett küzdeniök egyrészt a hivatali hatóságok józan szkepticizmusával, más¬ részt az angol géptervezők meddőségével. A vezető¬ körök nem voltak elég lángelméjűek, hogy nagy¬ szabású szervezésbe foghattak volna..." A cikk írója, mivel elsősorban Nagy-Britannia légiflottájáról kíván beszámolni, nem tér ki az „avi¬ atikai publicisztika és a hadügyminisztérium közötti

175

sekélyes háborúskodásra", de tényként megállapítja. hogy „az angol kormány ebben a kérdésben teljes bukást szenvedett. Amíg a tengerészeti minisztérium még 14 hónappal ezelőtt a legnagyobb iróniával uta¬ sított vissza négy ajándékba kapott repülőgépet, addig röviddel utóbb a hadügyminisztérium kényte¬ len volt kicsinyes passzivitását feladni és a félhiva¬ talos és hivatalos tárgyalások egész láncolatát ren¬ dezni, melynek következménye a mult év utolsó hó¬ napjaiban az volt, hogy félig nemzetközi, félig nem¬ zeti pályázatot írtak ki a repülőgépekre". A továbbiakban megtudjuk, hogy „a miniszteri belátás és modern gondolkodás" eredményeként nem sokkal később a hadügyi államtitkár Royal Flying Corps felállítását jelentette be. S hogy a háromszáz¬ nyolcezer fontsterling költségelőirányzat ellenére a Royal Fliyng Corps egy ideig csak papiroson volt meg, „sőt nagyon is kétséges volt, hogy vajjon sike¬ rül-e a hadügyminisztériumnak egy repülőgép-had¬ osztály létesítése. A szervezés tudvalevőleg még ma sem teljes, de a hadiverseny annak idején többékevésbbé sikerült, a repülőgépek katonai standard típusának körvonalai elméletileg megbuktattattak és részben gyakorlatilag is megvalósíttattak. Ma a brit hadsereg és a brit tengerészet folyton és szépen fej¬ lődő repülőgéposztállyal rendelkezik". A közlemény az akkori idők angol légierejének szervezetére és nagyságára nézve is adatokkal szolgál. A repülés szervezetét úgy állították fel, hogy „mindenkor bővíthető legyen és szükség esetén ma-

178

179

konstrukciók is a kontinensről származnak, — azon¬ ban a nemzet aviatikai lelkiismerete felébredt." (M.) *

A cári Oroszország nem kívánt lemaradni, de aránylag fejletlen ipara és egyéb itt nem tárgya¬ landó körülmények miatt a nagy versenyfutásban nem tudott magának vezetőszerepet biztosítani. Repülőélete függvénye volt az európai repülés¬ nek. Mindazonáltal egyéni céljainak és törekvései¬ nek megfelelően bizonyos mértékig új utakra lépett. Sikorsky például az orosz hadügyminisztérium megbízásából egymás után építette óriásgépeit, me¬ lyeknek méreteit állandóan növelte. Az 1914 tava¬ szán készült legújabb Sikorsky-gép, melyet a Russobalt-i repülőgépgyárban építettek és egy oroszmondahős után, az „Ilja Murowetz" nevet kapta, 37 méter fesztávú és 20 méter hosszú volt. A hatalmas törzsben utastársalgót, háló- és mosdófülkét is he¬ lyeztek el. A szörnyeteget öt, egyenkint százlóerős motor volt hivatva a levegőbe emelni. Az építési költségek nyolcvanezer rubelt emésztettek fel. A gép teljesítménye a várakozásnak nem felelt meg, mindössze 7 kilométeres távot tudott repülni, egészen kis magasságban. Oroszország nagy távolságok leküzdésére nagy gépeket épít. Nem is lehetett másként. Egy nép életének a repülés nemcsak szerves része, hanem hű kifejezője is. Mutasd meg aviatikádat és megmondom ki vagy!

Most pedig vessünk egy pillantást az 1914-es háború előtti magyar repülésre. A század elején a levegő meghódításáért folytatott küzdelemben a ma¬ gyar is résztvett. A kultúrnépek eme nemes vetél¬ kedésében hazánkat az áldozatos lelkű rákosi repülő¬ hősök képviselték. Magukra hagyatva, pénzt, életet áldozva vias¬ kodtak az ismeretlen elemmel és a minden szent aka¬ rást megsemmisíteni akaró közönnyel. A levegő uralmáért folytatott harcuk sikeres volt. Álljon itt egy példa abból az időből, amikor már nem a levegőbe emelkedés puszta ténye ragadta lelkesedésre a nézőt, hanem a kezdet nehézségei után komolyabb eredmények elérésén fáradoztak az öszszetákolt „apparátusok" pilótái. „...kevés repülési gyakorlat után a Tóth-testvérek gépéről is be fog bizonyulni, hogy a bevált magyar repülőgépek közé sorozandó. Ismerve Tóth József vakmerő bátorságát, szép repüléseket várha¬ tunk tőle." Majd így sóhajt fel az akkori idők krónikása: „Csak ne volna olyan drága a benzin és a sűrű repü¬ lésekkel járó sérülések kijavítása, Tóth is gyakrab¬ ban lenne látható gépével a magasban!" (M.) Nemcsak a Tóth-testvérek voltak híjjával a földi javaknak, hanem anyagi gondokkal küzdött a rákosi úttörők legnagyobb része is. Ilyen körülmények kö¬ zött természetesen nem érhették el azt a célt, me¬ lyet maguk elé tűztek, hogy a magyar repülést arra a színvonalra emeljék, mellyel a nagyhatalmak álla¬ milag agyontámogatott aviatikája ebben az időben állott.

180

Keserűséggel eltelve kellett látniok, mint ma¬ radnak le a többi nemzetek mögött, mint húzza viszsza őket a megnemértés hínárja. Amikor az 1914-es háború már előrevetette sö¬ tét árnyékát, 1913 tavaszán a k. u. k. hadvezetőség mellőzte a mi repülőinket és hadigép szükségletét idegeneknél kívánta beszerezni. Mondanunk sem kell. hogy ez az elhatározás nagy csapást mért lelkes út¬ törő gárdánkra. Ebben az időben emeli fel szavát az első repülő közíró, aki a magyar repülés akkori fejlettségi álla¬ potának megfelelően, öt pontban foglalja össze a szükséges teendőket és ezzel a kormányzat által kö¬ vetendő repüléspolitikai programot ad. Elsősorban a repüléssel szemben általánosan megnyilvánuló ellenszenv leküzdésének szükséges¬ ségére mutat rá. „Nálunk már maga az a szó is, hogy aviatika, közönségünk túl nagy részéből ellenzést vált ki", majd így folytatja: „az idegenkedőket és tamáskodókat meg kell győznünk állásfoglalásuk helytelensé¬ géről. Beléjük kell oltanunk legalább egy szemernyit abból az istenáldotta hazafiúi lelkesedésből, amely Franciaország minden honpolgárában olyan ellen¬ állhatatlan erővel buzog, juttatni kell nékik a néme¬ tek sziklaszilárd kitartásából is, hogy így friss és ele¬ ven érdeklődés támadjon, olyan azonban, amely ne lohadjon le minden apró-cseprő akadály, vagy si¬ kertelenség láttára". Közírónk a következőkben a külföldi utazásai során tapasztalt rend, egyetértés és tömörülés szük-

181

ségességére hívja fel a figyelmet. Amint írja: „ahol csak Francia- és Németországban megfordultam, minden téren, — kezdve az egyesületi élettől, a gyᬠrakban, a hangárokban és a repülőtereken uralkodó mozgalmas világig, — példás és szinte szokatlan rend uralkodik. Ennek vezetője a germánoknál velük szü¬ letett fegyelemérzet, a galloknál az a művelt nem¬ zetek egyedeiben élő tudat, hogy rend nélkül csak mi magunk károsodunk. Odakünn is van tülekedés és marakodás, ez azonban sohasem a mások érdemei¬ nek lerombolására ront, avagy az önkényes, a mások érdekeinek mellőzésével járó cselekvésre." Miután megállapítja, hogy aviatikusaink között nagy az egyenetlenség, sürgeti egyesülésüket. „...Amint rendet kell teremteni odakünn a hangárvárosban (Rákosról van szó. A szerző.), úgy önmagukkal is tisztába kell jönniök. Csak ezután lehet szó nyugodt és tárgyilagos vitákról, tervezgetésekről és iránymeghatározásokról." Harmadsorban önálló, magyar repülőipar meg¬ teremtését követeli, „ . . . m e r t okvetlen szükség van a minden ízében magyar aeróiparra". A nagytőkét be kell kapcsolni, „ . . . m e r t csak akkor lehet szó arról, hogy tökéletesebb eszközök¬ kel és a mindennapi megélhetés gondjai nélkül valósíthassák meg konstruktőrjeink azokat az esz¬ méket, amiket gépeikbe fektettek és amiknek fej¬ lesztését már csak az eddigi eredmények folytán is meg kell kísérelni, ha — a nagytőke segítsé¬ günkre jő."

184

A XX. század közepének repülőemberideálja már nemcsak a motorral együttélő, azt zsonglőri ügyességgel kezelő pilóta-típus, hanem a tökéletes gyakorlati tudáson felül még a legmagasabb elmé¬ leti ismeretekkel is hazáját szolgáló, vezetőképessé¬ gekkel megáldott új ember: A repülőpolitikus.

FORRÁS: Dr. Baktay Ervin: Mahabharata. Hekler: Leonardo da Vinci. Karlson: A gépmadár. „A motor" 1913. évfolyama. Paul Painlevé, Émile Borel, Charles Maurain: Aviatika.