Debbie Macomber: Angyali segítég
Két magányos ember, Lucie és Aren szilveszter éjjelén - nem egészen véletlenül - egymásba botlanak a Times Square-en. A férfi egy komoly szerelmi csalódással a háta mögött költözik New Yorkba, a lánynak minden idejét lefoglalja étterme felfuttatása. A két fiatal első látásra megkedveli egymást, a sors váratlan fordulata azonban külön utakra kényszeríti őket. A bennük rejlő romantikának engedve nem cserélnek telefonszámot, csak egy találkozót beszélnek meg az Empire State Building tetejére, amelyre azonban Lucie nem tud elmenni… Eltelik egy év, ám egyikük sem képes elfeledni a másikat. Vajon le tudják győzni a büszkeségüket, és el tudják fogadni, hogy őket egymásnak teremtették? Vagy szükségük lesz némi égi segítségre? A New York Times bestsellerszerzőjének, Debbie Macombernek könyvében ezúttal angyalszárnyon érkezik a segítség, illetve a bonyodalom. A bájos, szívet melengető, édes humorral fűszerezett regény, amellyel az írónő új sorozatba kezd, minden olvasó számára kellemes perceket, feltöltődést kínál.
ELSŐ FEJEZET Ez tényleg a Föld? - kérdezte Will, az angyaltanonc. Hason feküdt három mentora mellett egy alacsonyan lebegő felhőn, és tágra nyílt szemmel bámult le az emberek nyüzsgő forgatagára. Igen, ez a Föld - válaszolta Mercy a fiatal növendéknek némi büszkeséggel a hangjában. Minden problémája ellenére lenyűgöző helynek találta égbe nyúló épületeivel és rengeteg lakójával, akik céltudatosan siettek a dolgukra, és akik közül sokan nem is sejtették, milyen spirituális világ veszi körül őket. Mercy megszámolni sem tudta, hányszor fogyott el a türelme az emberekkel kapcsolatban. A teremtés állítólagos koronái valójában lassú felfogásúak és lelkileg eltompultak voltak. Mégis szerette őket, és nagyon örült, ha a Földre szólította egy megbízatás. Méghozzá New York - tette hozzá Shirley, majd állát a kezére támasztva vágyakozón nézett lefelé. Ó, annyira szeretem ezt a várost! Manhattan, hogy egész pontosak legyünk - javította ki Goodness, azután ő is halkan felsóhajtott, így jelezve: neki is hiányzott már a Föld. A négy angyal a Times Square fölött lebegett, figyelte a zsivajgó tömeget, amint az emberek szilveszter éjjelén helyet kerestek maguknak. Will tágra nyílt szemmel, feszült figyelemmel bámulta az utcákon zajló jelenetet. Ez a város mindig ilyen? Úgy értem, ilyen nyüzsgő és zsúfolt? Nem-nem, a mostani különleges éjszaka. Az emberek azért gyűltek össze, hogy együtt várják az új év beköszöntét. - Az idő fogalma csak a Földön létezett. A mennyországban ez egészen másképp volt, ezért sokszor problémát okozott, ha a három imádságkövetnek valamiféle határidőt kellett betartania a földi megbízatások során. Gábriel azt akarja, hogy... Gábriel! - kiáltott fel Shirley rémülten, és gyorsan belefojtotta a szót. - Nem tudja, hogy téged is elhoztunk. Valószínűleg az lenne a legokosabb, ha nem is említenéd neki ezt a rövid kis kiruccanást, rendben? Igen, kérlek, az lenne a legjobb, ha senkinek sem mondanád el, hogy megmutattuk neked a Földet. -Magától értetődött, milyen nagy bajba kerülnének, ha Gábriel megtudná, miben mesterkednek. Gábriel jót akar, ám az efféléket hajlamos kissé mereven kezelni - magyarázta Goodness a fiatal tanítványnak. Miért? - bámult Will kétkedőn mindnyájukra. -Nos, tudod, mi... mi hárman... úgy gondoltuk, hogy látnod kell innen fentről a Földet és az emberekét, akiket Isten annyira szeret... Persze szigorúan tanító célzattal. - Mercy a barátnőire pillantott, hogy igazolja a szándékukat, amely tisztességes volt ugyan, ám kissé kifogásolható. A földi látogatásról egy hirtelen jött ötlettől vezérelve döntöttek. Mercy vetette fel a lehetőségét, ezzel Goodness természetesen azonnal egyetértett, és némi vita után Shirley is beadta a derekát. Willt, az angyaltanoncot a felügyeletükre bízták, ők pedig e megtiszteltetés tudatában szükségesnek tartották, hogy megmutassák, milyen nehézségek és megpróbáltatások várnak rá, ha imádságkövetként kezd majd dolgozni. A munka időnként meglehetősen bonyolult volt, így hát Will minél jobban megismeri az emberi lét sajátosságait, annál jobban teljesíti majd a Gábrieltől kapott megbízatásokat.
Mercy biztosra vette, hogy az útmutatásuk révén Will kiváló imádságkövet lesz egyszer. Fiatal volt, lelkes, és szeretett volna minél többet megtudni a Földről és a jövőben végzendő munkáról. Ahogy arra - a tévesen bajkeverőnek titulált -Mercy rámutatott, az efféle szolgálathoz komoly elhivatottság szükségeltetett. Nem ő volt az egyetlen, aki így gondolta. Goodness - ó, szegény Goodness szintén rászolgált a hírére, amiért részben Mercy is felelősnek érezte magát; ez azonban már egy teljesen más történet. Shirley hajlott a leginkább arra, hogy igyekezzen a helyes úton járni, és folyamatosan próbálta jó útra téríteni a barátait is. Valójában Shirley aki korábban őrangyalként tevékenykedett - olyan remek munkát végzett, hogy Gábriel megengedte nekik, hogy kitanítsák ezt az ígéretes fiatal angyalt, akit most idehoztak. Magától értetődött, ha elfogadják a megbízatást - Will kitanítását -, többé szó sem lehet hókuszpókuszokról, trükkökről... semmi efféléről. Ebben mindhárman egyetértettek. A feladat valóban nagy megtiszteltetésnek számított, és őket pedig igazán a jó szándék vezérelte. Itt voltak tehát éppen szilveszter éjjelén, a Times Square-en, a Föld egyik legnagyszerűbb városában. Mercy mély lélegzetet vett, és élvezte a pillanatot. Will elhozatala jó ürügy volt ugyan, valójában azonban neki magának is nagyon hiányzott már a bolygó. Sok idő telt el az utolsó megbízatásuk óta, és nagyon vágyott már a nagyvárosi kavalkádra. Hát nem csodálatos a Föld? - kérdezte Goodness. Hatalmas szárnyát boldogan rezegtette. Csak nézd azokat a neonfényeket! Mindig is imádtam a fényeket. Ahogy mi is - emlékeztette Shirley. Lemehetünk az emberekhez? - kérdezte Will. Szó sem lehet róla! - tiltakozott Shirley rögvest. Szerintem nem ártanánk vele senkinek - ellenkezett Goodness, miközben a tekintete még mindig a nyüzsgő város ragyogó fényeire szegeződött. Will egyikükről a másikukra nézett. Hogyan tanulhatna meg bármit is az emberekről, ha még csak el sem vegyülhet közöttük? - kérdezte Mercy, legkedvesebb barátnője pártját fogva. Shirley néha olyan mereven ragaszkodott a szabályokhoz. Igaz ugyan, hogy megígérték, nem mennek az emberek közelébe, ám azt is látták, hogy ez mégiscsak nagyszerű alkalom lenne Willnek a tanulásra. Honnan tanulhatná meg, mi a dolga egy imádságkövetnek, ha nem ismerheti meg az embereket? -tiltakozott Goodness. Shirley elbizonytalanodott. Bizonyos dolgokban szigorúan ragaszkodott a véleményéhez, mégis köny-nyen el lehetett téríteni a szándékától; Mercy szerint ez volt a legjobb a vele való együttműködésben. Nos... Az angyalok hallják az emberek imáit? - kérdezte Will. Ó, nem - magyarázta Shirley. - Csak Isten hallja őket, majd megbeszéli Gábriellel, aki... Aki kiadja nekünk a feladatot. És mi segítünk az imákra válaszolni. A munkánknak az is a része, hogy megértessük az emberekkel, Isten segítségével milyen sokat tehetnek magukért - pontosított Goodness. Mindent megteszünk, amit lehet, mindezt anélkül hogy beleavatkoznánk az életükbe - tette hozzá Shirley gyorsan, és jelentőségteljes pillantást vetett két angyaltársára. A szavak elhangzásakor Mercy már tudta, hogy ez bizony egy figyelmeztetés. Az első és legfontosabb feladatunk azonban -hangsúlyozta Goodness -, hogy
megtanítsuk az embereket valamire. Csak és kizárólag ezután tudunk segíteni a gondjaikban. Az a legnehezebb, amikor nem akarnak tanulni. - Goodness a fejét csóválta, hiszen a legtöbbször a munkának ez a része jelentette a legnagyobb kihívást. - Egyesek csak azt szeretnék, hogy Isten közbelépjen, és megtegye mindazt, amit kérnek tőle anélkül, hogy ők maguk a kisujjukat is mozdítanák a cél érdekében. Csakhogy ez nem így működik - jegyezte meg Mercy, habár neki is jó néhányszor kellett ravaszkodnia, hogy segíthessen az ostoba lelkeken. Elméletben az imákra választ adni a legkevésbé sem tűnt bonyolultnak. Az emberek azonban sajnos néha olyan együgyűek tudnak lenni. -Nagyon megmakacsolhatják magukat - panaszolta Goodness, és ismét a fejét rázta. Erős akaratúak - helyeselt Shirley. Ó, igen! Emlékszem, egyszer... - Mercy hirtelen elhallgatott. Bölcsebb, ha inkább nem beszél a régi csínytevéseikről, nehogy Will azt higgye, az a követendő példa, és rájuk kell hasonlítania. Gábriel ezt biztosan nem helyeselné. Egyszer? - erősködött Will. - Mi történt? Ne is törődj vele! - vágta rá Shirley hamarjában, mert ő is tökéletesen átlátta a helyzetet. - Van, amit jobb, ha nem bolygatunk, inkább hagyjuk, hogy a múlt homályába vesszen. -Lemehetek a tömegbe? - kérdezte Will ismét. Egy szót sem szólok Gábrielnek. Nem ő az egyetlen - szólta el magát Shirley. Úgy értem, senkinek sem lenne szabad erről beszélni odafent, a mennyben. Vagy a Földön - emlékeztetett mindenkit Goodness. Nem beszélhetünk az emberekkel? - kérdezte Will a homlokát ráncolva, mintha nem értené a hallottakat. De igen, csak... Semmiképpen nem ma este - vágta rá Shirley olyan sietősen, hogy a hangja egy teljes oktávnyit emelkedett. Mercy megfogta Will kezét. Az elmúlt kétezer évben előfordult, hogy közvetlenül az emberekhez szóltunk. De nagyon ritkán. Igen, nagyon ritkán. Persze mégsem olyan ritkán, mint kellett volna. -Shirley nem bírta megállni, hogy ne tegyen csípős megjegyzést. Karját keresztbe fonta a mellkasán, és láthatóan habozott, nem tudta, hogyan kezelhetné a leginkább megfelelően ezt a tanító célzatú helyzetet. Nem hiszem, hogy bárkinek is ártanánk azzal, ha Willt az emberek közé engedjük - vetette fel újra Goodness. - Ez egy különleges este itt a Földön. ígérem, hogy nem szólok egy szót se senkihez, legyen az ember vagy bárki más - fogadkozott a fiú. Nehéz volt nemet mondani, miközben Mercy maga is alig várta már, hogy elvegyüljön a tömegben. Hosz-szú ideje nem járt a Földön, az emberek pedig mindig is lenyűgözték őt. Én azt mondom, menjünk le! - Goodness már a tenyerét dörzsölte. Ő is olyan türelmetlennek tűnt, akárcsak Mercy. Nem is... tudom. Mercy tudomást sem vett az egykori őrangyalról. Én már itt sem vagyok. Will - kiáltotta - gyere utánam, és maradj mögöttem! Tedd azt, amit én! -Azzal levetette magát a Times Square-re. Az egyik oldalán Will, a másikon Goodness repült. Ne, ne... lehet, hogy hibát követünk el! - kiáltotta Shirley, majd nekiiramodott, és leugrott, hogy utolérje őket. - Engem kövessetek!
Mind a négyen egy kőfal mögött értek földet, amelynek egyik oldalához egy sereg ember nyomult. A másikon rendőrök álltak, figyelték a tömeget, az esetleges rendbontás jeleit kutatták. Hallanak minket? - suttogta Will. Csak azok, akik lelki füleikkel képesek meghallani Isten szavát - felelte Shirley. - Persze még nekik is vannak kétségeik, mit is hallanak valójában. Most senki sem hallgatózik. - Mercy szinte biztos volt abban, hogy a tömeget jelenleg túlságosan lefoglalja a pillanat fontossága, semhogy érzékeljék a jelenlétüket, ez épp kapóra jött. Miért burkolóznak kabátba, sálba és kesztyűbe? - kérdezte Will, az embereken körültekintve. Mert tél van. Ó! Mindenki egy hatalmas órát néz ott fent - állapította meg az angyaltanonc. Igen, már csak néhány perc van hátra, amíg beköszönt az új év. És az fontos? Ó, igen. Két perc múlva véget ér ez az év, és egy új veszi kezdetét. - Ezt Will nehezen értette meg. A fiatal tanítvány minden tudása a mennyországból származott, ahol nem létezett óra és naptár. Odafent az időnek nincs jelentősége, ott a múlt, a jelen és a jövő éppen ugyanolyan. Az időkorlátok mindig is komoly gondot jelentettek Mercynek. Gábriel rendszerint meghatározott egy időtartamot, amelyen belül segíteniük kellett az embereknek az imáik végrehajtásában. A szűk keretek között maradni gyakran lehetetlennek tűnt. Számos tapasztalat révén Mercy azonban megtanulta, hogy Isten segítségével minden lehetséges. Emlékezetes lecke volt ez, amelyet - úgy remélte - Willnek is továbbadhat majd, ha itt lesz az ideje. Hogyhogy itt feketék az utak? - kérdezte a fiatal tanonc, és a lába alá nézett. Itt nincs arany. Igen, ez aszfalt. A Föld nem olyan, mint a mennyország - magyarázta Mercy. Ha Will hosszabb ideig marad itt, egyre több különbségre lesz figyelmes. Hol van Shirley? - Goodness olyan gyorsan pördült meg, hogy kisebbfajta örvényt kavart maga körül. Az emberek megragadták a sapkájukat, és papírok szálltak mindenfelé. Elvesztettük Shirley-t! Dehogy vesztettük. - Will kedvéért Mercy mindent elkövetett, hogy nyugodt maradjon. Biztos vagyok benne, hogy itt van valahol a közelben. Pedig nincs! Ó, istenem! - kiáltotta Will. - Shirley eltűnt! Itt kell lennie valahol. - Mercy kezdett maga is kétségbeesni. Ez nem jelentett jót. Shirley idősebb volt náluk, és könnyen el lehetett terelni a figyelmét, ám hogy ilyen nyomtalanul eltűnjön, egyáltalán nem vallott rá. Hármójuk közül messze ő volt a legfelelős-ségteljesebb. Keressetek kisgyerekeket! - adta ki az utasítást Mercy Goodnessnek és Willnek. Shirley-t ellenállhatatlanul vonzották a gyermekek. Ez még annak a kornak az emléke volt, amikor őrangyalként dolgozott. Mercy végignézett a tömegen, majd felemelkedett a levegőbe, és onnan tekintett le, azt remélve, hogy megpillantja angyaltársát. Na, látod már? - kérdezte Goodness, amikor felemelkedett mellé. - Látod? Nem. Mercy tovább kémlelt, majd amikor Goodnesshez fordult volna, azt vette észre, hogy ő is eltűnt. A pánik kezdett elhatalmasodni rajta. Will! - kiáltotta, attól tartva, hogy már nem ura a helyzetnek. Itt vagyok. Istennek hála!
Látod Goodnesst? És mi van Shirley-vel? Shirley miatt korántsem kellett annyira aggódniuk, mint Goodnessért. Ha imádságkövet-társa elszökött, nem lehetett megjósolni, vajon milyen galibába keveredik. Goodnessnek ez ugyanis minden különösebb erőfeszítés nélkül, könnyedén sikerült. Nem ő az ott azok mellett az emberek mellett az emelvényen? - kérdezte Will. Emelvényen? Milyen emelvényen? Mercy körbepillantott, majd egyenesen odanézett, ahová Will mutatott. Éppen ettől tartott. Goodnesst elvarázsolta egy televíziós stáb, amelyik a kameráit állította be. Pontosabban a fények. Goodness képtelen volt ellenállni a fényeknek. Mercy épp jókor érkezett. Barátnője az elektronikus berendezésekért is rajongott. A mennyországban használt fejlett technikához képest a földi primitív kommunikációs eszközök valósággal elvarázsolták. Goodness! - visította Mercy. - Nem szabad! Goodness rémülten hagyta ott a hatalmas képernyőt, az árnyképe azonban még így is átsuhant a kijelzőn. A tömeg felhördült. Láttad ezt? - kiáltotta valaki, és a képernyőre mutatott. Úgy festett, mint egy angyal. Isten jelet küldött nekünk. Mercy felnyögött. Rosszabb volt a helyzet, mint gondolta. Ha ennek a híre eljut Gábrielhez, mindany-nyiukat örökre kitilthatják a Földről. Tudtam, hogy valami hasonló történik majd. -Shirley hirtelen megjelent a semmiből, és csípőre tett kézzel állt. Az arcán jogos felháborodás tükröződött. Téged kerestünk - dorgálta meg Mercy, mielőtt Shirley panaszkodni kezdett volna. - Hol voltál? Csak itt a közelben. Goodness! - Shirley visszahúzta angyaltársát, mielőtt ismét feltűnhetett volna a hatalmas kijelzőn. Nem tehet róla. - Mercy kötelességének érezte megvédeni a barátnőjét. Hol van Will? Ekkorra természetesen a fiatal tanítványuknak is nyoma veszett. Majd én megkeresem - mondta Mercy. Először persze Goodnessről kellett gondoskodnia. Tudom, tudom - felelte Shirley, és másodjára is visszahúzta Goodnesst. - Visszaviszem a mennyországba. Te keresd meg Willt! És te hol voltál? - kérdezte ismét Mercy, ezúttal nem akarta elengedni a társát magyarázat nélkül. Sajnálom, megláttam egy síró kisfiút. Az anyukája mindent elkövetett, hogy megvigasztalja, de nem sok sikerrel járt, így hát segítettem neki. Most már békésen alszik. Hála neked. Igen, régen sok altatódalt tanultam. - Shirley efe-lől nem is kételkedett. Mihelyt tudok, én is megyek utánad. - Mercy ekkor a szeme sarkából megpillantotta Willt. Ahogy sejtette, visszatért az utcára. A tömeg elkezdett hangosan visszaszámolni, majd egy hatalmas, örömteli kiáltás hangzott fel, ahogy az emberek az újévet köszöntötték. Boldog új évet! - kiáltotta Shirley, amint Goodnesst hazafelé kísérte. - Boldog új évet! - visszhangozta Mercy. Most már csak Willt kellett összeszednie, mielőtt még bajba kerül. Ó, te jóisten... Ó, te jóisten! Úgy tűnt, elkésett. Egymást ölelő és csókoló emberek fogták őt közre hirtelen, Will pedig két, egymásnak hátat fordító ünneplő mellett állt. Mercy előre tudta, mi történik majd, de nem tehetett semmit, hogy megakadályozza. Will egy szárnymozdulattal megtaszította a két idegent, akik egymásba botlottak.
MÁSODIK FEJEZET Lucie Ferrara tudta, hogy hiba volt szilveszterkor a Times Square-re jönnie. Mennyivel szívesebben maradt volna otthon, egy jó könyvvel a pihe-puha ágyba bújva! Mégis mit gondolt? Ahelyett, hogy egy kellemes olvasmánnyal kényeztette volna magát, hagyta, hogy Jázminé és Catherine rábeszéljék, hogy eljöjjön ide, ebbe az őrültek házába. Még a saját anyja is az ő pártjukra állt, és azt hajtogatta, a lány túl sokat dolgozik, ezért ideje, hogy kiszakadjon otthonról, és mulasson egyet a barátnőivel. Végül nem is lett valami nagy szórakozás az egészből. Jázminé és Catherine eltűnt, ő pedig itt ragadt ebben az irdatlan embertömegben úgy, hogy moccanni sem tudott. Minden oldalról emberek nyomták, ő pedig semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy kiszabaduljon innen. Megpillantotta a metróaluljárót. Ha legalább odáig el tudna vergődni... A tömeg egyszerre kezdett kiabálni. Körös-körül az üdvrivalgások nyomán hirtelen hangzavar támadt, majd a fagyos téli éjszakában felhangzott a Gyertyafény keringő. Ráadásul, hogy még magányosabbnak érezze magát, körülötte minden pár vagy összeölelkezett, vagy megcsókolta egymást. Úgy tűnt, mindenki tartozik valakihez. Mindenki... őt kivéve. Képtelen volt tovább elviselni az elhagyatottságot, ezért behunyta a szemét. Az édesanyja azt szerette volna, hajói érzi magát a barátnőivel. Hetek óta nem volt szórakozni, szüksége lenne egy szabad estére -emlékeztette Wendy kedvesen. Ha folyton csak dolgozik, és nem lazít, elveszíti a célt a szeme elől. Az édesanyjának tulajdonképpen igaza volt. Valóban ráfért egy kis kikapcsolódás, és alighanem valóban túl sokat dolgozott, csakhogy egy étterem elindítása rendkívül nagy áldozatokkal jár. Döntéseket kellett hozzon, és sokszor kompromisszumokat kellett kössön. Találtak egy remek helyet Brooklynban, nem messze az otthonuktól. Az épület tökéletes volt, ám felújításra szorult, az engedélyek pedig rengeteg időt, pénzt és energiát emésztettek fel. Lucie lelkét persze valami más is nyomasztotta. Felelősséggel tartozott az édesanyjának, aki az apja halála után kapott életbiztosítás teljes összegét neki adta, hogy sikerre vihesse az éttermet. Az anyja belé vetett bizalma egyszerre volt áldás és átok. Ha elbukna, azt sosem bocsátaná meg magának. Hirtelen valaki úgy megtaszította hátulról, hogy előreesett. - Ó, elnézést! Bocsánat. Gyorsan kinyitotta a szemét, majd ugyanabban a pillanatban, ahogy bocsánatot kért, a legjóképűbb férfit pillantotta meg maga előtt, akihez foghatót addig csak a mozivásznon látott. Az idegen legalább tizenöt centivel magasabb volt nála, és neki volt a legkedvesebb barna szeme a világon. Egy barna hajtincs széles homlokába hullott. Jól vagy? - kérdezte az idegen. - Ez a tömeg... Tudom, őrület. Ne aggódj, minden rendben. A férfi megfogta a vállát, mintha elejét akarná venni, hogy elessen, de később sem vette le róla a kezét, és egy hosszú pillanatig csak némán nézték egymást. Meglepő módon úgy tűnt, ő sem tartozik senkihez. Egyedül volt a tömegben. Megengeded? - kérdezte. Lucie nem értette, a férfi mire céloz, ezért csak pislogott. A férfi meg sem várta a válaszát, lehajolt, és az ajkára forrasztotta a száját. Lucie lábujjhegyre ágaskodott, majd átkarolta a férfi nyakát, és átadta magát a csóknak. Miért is ne? Szilveszter volt, ez is a hagyomány része.
A csók addig tartott, amíg a dal véget nem ért, és Lucie határtalanul élvezte. Nem remegett meg a föld, nem szakadt le az ég, az érintés azonban meleg volt, puha, és mindenekfölött kellemes. Nagyon kellemes. Lucie majdnem fel is nyögött mintegy tiltakozásul, amikor szétváltak. A férfi rámosolygott, ő pedig visszamosolygott rá. A nevem Aren Fairchild. Lucie Ferrara. A tömeg oszlani kezdett. Az emberek, akik másodpercekkel korábban szinte még egymáshoz préselődve álltak, most megindultak. Olybá tűnt, hirtelen mindenkinek sietős dolga akadt. Lucie és Aren azonban tapodtat sem mozdultak, ugyanott álltak. Aren még mindig Lucie vállát fogta. Elsodródtam a testvéremtől - magyarázta a férfi. Fogalmam sincs, hová lett Jázminé és Catherine. Vagyis egyedül vagy? - Lucie bólintott. - Én is. Mit szólnál, ha elmennénk valahová meginni egy pohár bort? Az jó lenne. - Lucie szíve megdobbant a meghívás hallatán. Talán ez az este mégsem torkollik katasztrófába. Ekkor a telefonján az üzenetjelző hangja szólalt meg. A táskájába nyúlt, kivette, és látta, hogy az SMS Jazmine-től érkezett. Hol vagy? Azonnal visszaírt. Még mindig a Times Square-en. C és én visszamegyünk a metróhoz. Holnap beszélünk. Oké. Amikor befejezte az SMS-ezést, látta, hogy Aren is a telefonját nyomkodja, majd felpillant, és a készüléket a kabátzsebébe teszi. Megírtam a húgomnak, hogy hazafelé tartok. Én is ugyanezt üzentem a barátaimnak. Aren megfogta a lány kezét, így indultak el. Tettek néhány kósza kísérletet, hogy ülőhelyet találjanak egy borozóban, de feladták a keresést, és megelégedtek egy nonstop nyitva tartó bisztróval. Jólesett végre leülni. Lucie levette a kabátját, és Aren is kigombolta a felöltőjét. Sajnálom, nem nagyon ismerem a környéket, különben tudtam volna, hová menjünk. Kétlem, hogy számítana - biztosította őt Lucie. - Egy ilyen éjszakán minden hely tele van. Szerencse, hogy egyáltalán találtunk szabad asztalt. - Miután ezt mondta, rájött, hogy a férfi minden bizonnyal új a városban. - Nem New York-i vagy? Seattle-ből jöttem - felelte Aren. Más szóval: turista. Nos, alighanem így a legjobb, jelenleg úgysincs ideje egy kapcsolatra, már ha ez egyáltalán azzá válna. Ó, istenem, kissé előreszaladt az időben! Nemrég költöztem a városba. Ó! - Lucie azonnal jobb kedvre derült, habár az életkörülményei még jó ideig biztosan nem változnak majd. És te? Én Brooklynban lakom. Ott még nem voltam, de a húgom azt mondja, nagyon gyorsan fejlődik a környék. Hamarosan lakást kell találnom, és azt javasolta, ott is nézzek szét. Tetszeni fog. - Lucie egész életében Brooklynban élt, a közösség része volt. A lakásuk nem esett messze a Jamison Streettől. Az éttermük pedig, ha egyszer megnyílik, csak pár utcányira van onnan. Úgy döntöttek, a Mennyei Örömök nevet adják majd neki. Mi hozott New Yorkba? - kérdezte Arentől.
A munkám. író vagyok, és egy jó barátom állást ajánlott a New York Gazette-nél. A Gazette-nél! Hűha, akkor biztosan jó vagy a szakmádban. Szeretném én is ezt hinni, majd az idő eldönti. És te mivel foglalkozol? Lucie azt sem tudta, hol kezdje. Nos, nemrég végeztem el egy főzőiskolát, és az édesanyámmal együtt épp azon vagyunk, hogy éttermet nyissunk. Úgy tűnt, Aren mintha mondani akarna valamit, végül meggondolta magát. Az sok munkával jár. Nekem mondod? - Lucie megállta, hogy ne untassa partnerét a különféle nehézségek, a megpróbáltatások, a költségek és a félelmei ecsetelésével. Ez nem volt rá megfelelő alkalom. Elgondolkoztál - jegyezte meg Aren. Lucie elmosolyodott. Épp mielőtt egymásba botlottunk, arra gondoltam, mennyivel szívesebben lennék otthon, mint egyedül, kint a hidegben. Aren kuncogott. Furcsa, én is épp ezt gondoltam. Csak azért egyeztem bele, hogy kimozduljak, mert nem akartam, hogy a húgom egyedül legyen. Nem sokkal ezelőtt szakított a barátjával, és nagyon nehezen viseli. Igazság szerint azon gondolkoztam, visszatalálok-e egyedül a lakásába. Eltévedtél? Nem kimondottan - felelte Aren lányos zavarában. - Az őrületbe kergetnek ezek az utcanevek, és próbára teszik a felfogóképességem. Például mit jelent az, hogy valami az Ötvenharmadik utcán van a Hatodik és Hetedik között, amikor a cím teljesen más helyet jelöl, például a Madison Avenue-t? Eddig azt hittem, jól tájékozódom, ezek után persze már nem vagyok ebben olyan biztos. Most Lucie-n volt a sor, hogy kuncogjon egyet. Ne aggódj, majd belejössz. Remélem. Egy elgyötört pincérnő lépett hozzájuk, és átnyújtotta az étlapot. Kávét? Én kérek - felelte Lucie. Szüksége lesz rá, ha még egy ideig fenn akar maradni, és őszintén remélte, hogy így lesz. Hajnali négykor kezdődött a napja, vállalkozókkal találkozott, elintézte a számtalan apró-cseprő problémát, amelyekkel aznap meg kellett birkóznia. Aren a kávésbögréjét az asztalra tette, és az étlapot mustrálta. Általában nem szoktam ilyen későn enni, de Josie folyton azt hajtogatta, majd az utcán eszünk valamit. Josie biztosan a húga. És végül nem ettél semmit. Igazság szerint a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy kétségbeesetten kerestem a testvéremet. Folyton elszakadtunk egymástól. Lucie-val és a barátnőivel is éppen ez történt. A rendőrök egy elkerített részre terelték őket, a tömeg azonban valahogy mégis újra meg újra elsodorta őket egymástól. Valószínűleg valamivel rámenősebbnek kellett volna lennie, de ez távol állt tőle. Moccanni sem mert, hisz tudta, hogy a rendőrök nem engednék vissza. Mit vársz az új évtől? - kérdezte Aren, a kávéját szürcsölgetve. Ó, istenem, olyan sok mindent! - Lucie kihúzta magát, és jó tíz percig megállás nélkül beszélt, majd hirtelen rádöbbent, hogy végig csak ő beszélt. Zavarba jött, és megrázta a fejét. De ennyi elég rólam. Te mit remélsz az új évtől? Nem, nem, folytasd csak! - erősködött Aren, majd hozzátette: - Az igazat megvallva van valami fontos, amit várok, hogy megemlíts.
Mi lenne az? Aren barátságosan elmosolyodott. Mi a helyzet a férfiakkal? Lucie vállat vont. Jelenleg csak egy van. Szóval van valaki fontos az életedben? Igen, és kissé önző fajta. Aren arcáról lehervadt a mosoly. Igazán? Mesélj róla! A neve Sammy, és öt éve vagyunk együtt. Ami azt illeti, megengedi, hogy vele aludjak. Hogy mondod? - Aren letette az étlapot, és a homlokát ráncolta. Sammy egy hétkilós keverék kutya, akit az édesanyámmal örökbe fogadtunk. Tényleg megengedi, hogy vele aludjak, de mindig érezteti, hogy ez csak az ő nagylelkűségének köszönhető. Aren felnevetett. -Más szóval, jelenleg nincs... emberi... férfi az életedben? Nincs. - Lucie-t felvillanyozta, hogy Aren ez iránt érdeklődik. - És veled mi a helyzet? Van valakid? Aren gondterhelten felsóhajtott. Két évvel ezelőtt elváltam. - A kávéjára nézett. Lucie figyelte, ahogy a fájdalom és a csalódottság emlékeinek a hatására előreesik a férfi válla. Katié és én öt évig voltunk házasok. Azután beleszeretett valaki másba. - A hangsúlya még mindig tartó, mély fájdalomról árulkodott. Gyerekek? Nincsenek, szerencsére ezt a komplikációt elkerültük. Szerettem volna családot alapítani, Katié viszont mindig talált valami ürügyet. így utólag visszatekintve hálás vagyok érte. Sokat randiztál azóta? Vajmi keveset. De visszatérve rád, szeretném, ha egy valamit tisztáznánk. Ugye nem jársz senkivel, és nem is vagy férjnél? - Úgy tette fel a kérdést, mintha attól félne, hogy újra elkövet egy súlyos múltbeli hibát. - Tudod, az a férfi, aki miatt Katié elhagyott, az egykori szeretője volt. Ó, emiatt nem kell aggódnod. Aren ismét a homlokát ráncolta. Miért nem? Csodálatos nő vagy. Lucie elpirult a bók hallatán. Nem volt rá időm. Először azért, mert a főző-iskolába jártam, mellette pedig dolgoztam, hogy ki tudjam fizetni a tandíjat. Most pedig, nos, most az édesanyám és én azon fáradozunk, hogy beindítsuk az éttermünket. Egyszerűen a nap huszonnégy órája is kevés, hogy minden szükséges dolgot elintézzek, és így a magánéletre már nem jut időm. A pincérnő az ételükkel tért vissza. Mindketten könnyű reggelit rendeltek. A beszélgetésük egy pillanatra sem akadozott. A tányérjukat már régen elvitték, mindketten ittak még két-három csésze kávét, amikor Lucie egyszer véletlenül az órájára pillantott, és észrevette, mennyi az idő. Szentséges ég, mindjárt négy óra! - kapott a szívéhez ijedten. Az idő villámgyorsan elrepült. Döbbenten állapította meg, hogy majdnem három és fél órája ülnek a bisztróban. Rémülten felvette a táskáját, és kiaraszolt a bokszból. - Dolgoznom kell ma. - Hogyan feledkezhetett el így az időről? Szerencséje lesz, ha három órát tud aludni, mielőtt megkezdi a félnapos műszakot. Az anyja mondta ugyan, hogy vegyen ki szabadságot az új év első napjára, de Lucie úgy érezte, nem engedheti meg magának, hogy lemondjon az extra keresetről. Különösen, hogy magasabb fizetést kap, amiért ünnepnapon is bent van. Ez most épp nagyon jól jött.
Jelen körülmények között minden fillér számított. Azt tervezték, hogy március elsején megnyitják a Mennyei Örömöket, de látva, mennyi időbe telik minden, Lucie már sejtette, hogy a számításaik meglehetősen optimisták voltak. Aren megfogta a kezét. Hadd kísérjelek el a metróig! Rendben. - Nem akart elválni a férfitól, de nem volt más választása, mivel már huszonnégy órája nem aludt. - Nem szívesen megyek el, de... Semmi baj, megértelek. Ó, Aren, nem is emlékszem, mikor éreztem magam utoljára ilyen jól. Veled olyan könnyű beszélgetni! - Az este folyamán többször is ráeszmélt, hogy olyasmiket árul el a férfinak, amelyeket a közvetlen munkatársainak vagy a barátainak sem. A szeme megtelt könnyel, amikor az apjáról beszélt, akit tizennyolc hónappal korábban veszítettek el egy rutinműtétet követő komplikáció miatt. A bátyja még élt, Texasban dolgozott, és nemrégen alapított családot, így Lucie-nak már csak az édesanyja maradt. Wendynek szintén voltak egészségügyi problémái. Egyes típusú cukorbetegként nagyon oda kellett figyelnie a diétájára és az inzulinszintjére. Aren a felöltője után nyúlt. Épp arra gondoltam, milyen érdekes és szórakoztató egyéniség vagy. A számlát már rendezte, így távozhattak. Szeretnélek újra látni - szólalt meg Aren, miközben a metróállomás felé sétáltak. Én is szeretném, de... De - fejezte be a férfi helyette - nem hiszed, hogy lenne időd egy kapcsolatra. Igen. - Lucie hálás volt, amiért ezt nem neki kellett kimondania. Megértem, de éppen most mondtuk mindketten, milyen jól éreztük magunkat együtt. Szerintem egyikünk sem akarna csak úgy hátat fordítani ennek. Annyit legalább megtehetnénk, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást. Csak a saját nevemben beszélhetek, de két év óta most érzem először, hogy önmagam vagyok. Újra fel kell építenem az életem, és most, hogy találkoztam egy csodálatos nővel, nem akarom, hogy ez egyetlen éjszaka után véget érjen. -Lelassította a lépteit, hogy a Lucie-éhoz igazodjon. - A húgom szerint remek srác vagyok, és... Valóban remek srác vagy. És azt gondolom, hogy te is rendkívül csodálatos vagy; szóval mi a válaszod? Megérkeztek a metró elé, és Lucie habozott. Megcsókolhatlak újra? - kérdezte Aren. - Talán az meggyőz. Igen, kérlek. - Lucie hozzá hajolt, és ösztönösen a férfi nyaka köré fonta a karját. Az első csókjuk kellemes volt. A második, miután egy kicsit többet tudtak egymásról, összehasonlíthatatlanul jobb lett. Ezúttal Lucie valóban zenét hallott, ám ez csak szívének boldog ritmusa volt. Amikor szétváltak, rájött, mennyire nem szeretné veszni hagyni ezt a bimbózó kapcsolatot. Aren csak nézte, és várta a válaszát. A homlokát az övéhez támasztotta, és azt javasolta: Mondok valamit. -Mit? Ahelyett, hogy rögtön nemet mondasz, gondolkozz rajta, jó? Hogy érted? Azt hiszem, tudom, mit gondolsz. Az érzelmeink erőteljesebbek, túl sok kávét ittunk, és mindketten kimerültek vagyunk. Lucie-nak pontosan ez járt a fejében. Várjunk egy hetet! Egy hetet - visszhangozta Lucie. Ha úgy döntesz, hogy szeretnéd folytatni, találkozzunk egy hét múlva, január hetedikén délután négykor. Január hetedikén délután négykor - ismételte.
Hét nap - emlékeztette Aren -, hogy elég időd legyen mindent átgondolni. Abban a pillanatban a hét nap túl hosszúnak tűnt. Lucie ilyen felfokozott hangulatban már itt és most kész volt dönteni. Mégis súlyos felelősség nyomta a vállát az étterem miatt. Nem volt alkalmas az idő, hogy kapcsolatot kezdjen valakivel, még ha az a valaki olyan csodálatos is, mint Aren. Hol találkozzunk? - kérdezte. - Újra a bisztróban? Nem - felelte a férfi, és megsimogatta Lucie arcát. - Bevallom, kissé romantikus típus vagyok. Találkozzunk az Empire State Building tetején. Miért éppen ott? - kérdezte Lucie, és a gondolat hatására elmosolyodott. Mert ott szeretnélek újból megcsókolni. Rendben - egyezett bele a lány -, de tudnod kell... hogy előfordulhat, hogy nem megyek el. Gyűlölném a gondolatot, hogy ott vársz rám a hidegben. Akkor ne várass! Ó, Aren, nem is tudom... Nem, most még nem is. Adj magadnak egy hetet, jó? Jól van. A férfi lekísérte a lépcsőn a metróig, majd megvárta, hogy megérkezzen a szerelvény. Lucie a kocsiba lépett, rögtön az ablakhoz ment, és a tenyerét az üvegre tapasztotta. Aren a másik oldalon állva a kezét szintén az ablakhoz nyomta, így csak egy üveglap választotta el őket egymástól. Amikor a metró elindult, Lucie dobott egy csókot. Milyen bölcs! Egy hét elég ahhoz, hogy gondolkozzon és döntésre jusson. És milyen romantikus, hogy az Empire State Building tetejét javasolta! Lucie az alsó ajkába harapott. Annyira szerette volna folytatni ezt a kapcsolatot...! Az időzítés azonban a lehető legrosszabb volt. Vajon kap-e még egyszer ilyen esélyt? Félt a kérdésre választ adni.
HARMADIK FEJEZET Lucie-nak égett a szeme, miközben alig háromórányi alvás után sietve felöltözött. A teste fáradt volt, a lelke viszont szárnyalt. Semmit sem bánt meg. Elképesztő éjszakát töltött a városban. Az Arennel való megismerkedés nyomán a szívében csak úgy kavarogtak az eshetőségek. Azonnal közös hullámhosszon voltak, mint akik együtt nőttek fel, és hosszú távollét után ismét találkoztak. Mielőtt az édesapja meghalt, és elkezdte a főző-iskolát, Lucie sokat randizott. A többi férfi esetében mindig megvolt az a kezdeti, kínos ismerkedési időszak, amikor a beszélgetés hosszú időre megfeneklett, és mindkét fél elkeseredetten próbált kör zös témát találni. Arennel semmi efféle nem történt. Ő annyira érdekes és érdeklődő volt! Lucie még sosem találkozott olyan férfival, aki ne imádott volna saját magáról beszélni, és miközben azon igyekezett, hogy jó benyomást tegyen, kizárólag ő uralta a beszélgetést. Aren annyira ki volt békülve magával, hogy nem érezte szükségét, hogy folyamatosan a karrierjéről vagy a befolyásos barátairól fecsegjen. Az összhang szinte az első pillanattól kezdve megvolt közöttük, ez még nehezebbé tette a döntés meghozatalát. Hogy fordíthatna hátat egy ilyen ígéretes kapcsolatnak? Hogyan tudna megtartani egy efféle kapcsolatot, hiszen már így is elég idős? Megfésülte sötét, vállig érő haját, majd feltűzte az arcába hulló tincseket, a rakoncátlan, hosszú hajszálakat pedig a füle mögé simította. Az étterem konyhájában majd ráhúz egy hálót, arra pedig a séfsapkát. Büszkén viselte a főszakács fejfedőjét, megdolgozott érte. Az édesanyja a fürdőszobája ajtajában állt.
Mikor jöttél haza tegnap éjjel? Későn. - Nem akarta elárulni, pontosan mikor került ágyba. Jól érezted magad? Lucie felsóhajtott és bólintott. Csodálatosan! Az anyja arca felderült. Tudtam, hogy jót tesz majd neked, ha kiszabadulsz egy kicsit. Drágám, aggódom miattad, és amiatt, hogy mennyit dolgozol. Boldog vagyok, hogy megfogadtad a tanácsom, és elmentél a barátaiddal. Én is örülök, hogy megtettem. Nem kell aggódnod miattam, anya, már nem sokáig lesz így. Mihelyt beindul az étterem, fellélegezhet. Legalábbis ebben bízott. A Mennyei Örömöknek muszáj sikeresnek lennie. Ez volt a jövőjük, az álmuk, és Lucie eldöntötte, hogy sikerre viszi. Nem volt más választása, tekintve, hogy az anyja milyen sok pénzt áldozott már rá. Az életbiztosítás mellett az összes spórolt pénzét is neki adta, nem okozhat csalódást. És nem is fog. Megismerkedtél valakivel, ugye? Anya! Ugye? Lucie vonakodva bólintott. Miért vagy ilyen titokzatos? Mesélj róla! Anya, most nincs időm. Már így is késésben vagyok. Az édesanyja azonban nem tágított. Nos, akkor legalább azt mondd el, hogyan ismerkedtetek meg. Lucie ha akarta, sem tudta volna elrejteni a mosolyát. A Times Square-en éjfélkor. Aren megcsókolt. Wendy szeme tágra nyílt. Hát persze, mi sem természetesebb ennél. Én is mindig így ismerkedtem meg a férfiakkal viccelődött. Elvesztettem Jazmine-t és Catherine-t a tömegben, és egyedül álltam, közben persze mindenki az új évet köszöntötte. Az emberek énekeltek, ölelkeztek és megcsókolták egymást. Azután Aren és én egymásnak ütköztünk, és mire felocsúdtam, már megcsókolt. Wendy mélyen felsóhajtott. Azt hiszem, ez a legromantikusabb, amit valaha hallottam. Lucie befejezte a sminkelést, vetett még egy utolsó pillantást a tükörre, és konstatálta: jó munkát végzett. Munka után majd bekap valami könnyű vacsorát, és azonnal ágyba bújik. Nagyon óvatosnak kell lennie a konyhai kések és a gáztűzhely közelében ilyen ki-alvatlanul. Mikor találkozol újra Arennel? - kérdezte az anyja, és követte őt a konyhába. Nem... nem is tudom. Még új a városban, és sok a dolga. Lucie... Igen, anya? - kérdezte, szándékosan némi éllel a hangjában. Az anyja a kezét csípőre téve állt vele szemben. Valamit elhallgatsz előlem, Lucie. Már kislány korodban is megmondtam, nem kell félned, nekem bármit elmondhatsz. Az édesanyád vagyok. Méghozzá a legjobb anya a világon - felelte Lucie, és megpuszilta az arcát. De... - tiltakozott Wendy. Majd munka után beszélgetünk, jó? - Most egy perce sem volt csevegni, különben sem tudta még igazán, mi az, amit meg akar osztani az édesanyjával. Az a bizsergető érzés még éjszaka is elkísérte. Az álmai kizárólag Arenről szóltak. A férfi teljesen biztos és határozott volt a tekintetben, hogy kell-e újra találkozniuk. Habár csak néhány részletet árult el a válásáról,
Lucie annyit tudott, hogy nagyon megbántották. Mégis, képes volt miatta félretenni a félelmeit, és ezzel lényegében arra kérte, hogy ő iö emelkedjen felül az aggályain, és adjon maguknak egy esélyt. Csak most költözött a városba, új életet kellett kezdenie, mégis randevúra hívta. Ezernyi újabb kérdés fogalmazódott meg Lucie fejében, tele volt kétséggel, vággyal és félelemmel. A lapnál is biztos próbaidős még. Az, hogy találkoztak, és azonnal vonzalmat éreztek egymás iránt, mindkettejüket meglepte. Arent legalább annyira, mint Lucie-t. Egyikük sem számított rá. Ám az időzítés nem is lehetett volna ennél rosszabb. Nagyon elgondolkoztál, drágám - jegyezte meg az anyja, visszazökkentve lányát a valóságba. - Biztosan nincs semmi, amit el akarsz mondani nekem? Biztosan. - Lucie mosolyt erőltetett az arcára. - Csak az, hogy Aren csodálatos. Wendy megfogta a lánya kezét. Ideje végre, hogy találj valakit magadnak, Lucie. Én a te korodban már férjnél voltam, és a bátyáddal voltam áldott állapotban. Hagyd abba, anya! Úgy beszélsz, mintha olyan lennék, mint Adele néni. 0 is csak negyvenhárom évesen ment férjhez -emlékeztette lányát Wendy. Igen, de előtte beutazta a világot, rájákkal úszott, két céget alapított, és akkor házasodott meg, amikor megismerkedett egy férfival, aki nélkül nem tudott élni. Én még nem találkoztam ilyen emberrel. Honnan tudod? - erősködött az anyja. - Lehet, hogy Aren az. Adj neki egy esélyt, Lucie! Régen nem láttam már ilyen csillogást a szemedben, amikor egy férfiról beszéltél. Még nem találkoztam ezzel az Aren-nel, de máris kedvelem. Lucie nem mondott semmit, csak fogta a táskáját, és kisétált az ajtón. Lehet, hogy igaza volt az anyjának, ám most nem ért rá ezen töprengeni. Miután beért a munkahelyére, az órák elképesztő gyorsasággal repültek. A műszak végén már annyira fáradt volt, hogy alig bírta nyitva tartani a szemét. Hazafelé a metrón majdnem el is aludt. Tudta, hogy az édesanyja ébren várja majd Sammyvel, aki megérkezésekor olyan lelkesen csóválta a farkát, hogy az egész hátsó fele mozgott. Lucie, alig állsz a lábadon! Ó, istenem, éppen ettől tartottam! Jól vagyok, anya. Ettél valamit? Igen - felelte Lucie, kissé szebb színben festve le az igazságot. Igénybe vette ugyan a kötelező szünetet, de inkább arra használta, hogy a szemét pihentesse. Mielőtt visszatért volna a konyhába, felkapott egy zsemlét, megkente vajjal, ez lett az ebédje. Hazaérve leült, és miközben Sammyt simogatta, az anyjával beszélgetett, aki ragaszkodott hozzá, hogy rántottát készítsen neki. Lucie tiltakozott, Wendy azonban meg sem hallotta az ellenkezést, és az igazat megvallva Lucie hálás volt a késői vacsoráért. Sam-my eközben kötelességtudóan strázsált mellette. Miután megette a tojást, Wendy a szék párnázott háttámlájára hajtotta a fejét, és behunyta a szemét. Mesélj arról a fiatalemberről, akivel megismerkedtél! Anya, minden rendben a vércukorszinteddel? Jól vagyok, ne aggódj miattam! Odafigyelek az inzulinszintemre. Most pedig mesélj Arenről! Nem is tudom, mit mondjak... Vicces, elbűvölő és szellemes. Miután a téren leereszkedett a kristálygömb, egy nonstop bisztróba mentünk, és majdnem három és fél órán át, megállás nélkül beszélgettünk. Aren író, és biztosan nagyon jó lehet, mert a New York Gazette-nél kapott állást. Egy húga van, nála lakik, amíg nem talál saját lakást. Aggódik a lány miatt. Miért?
Mert mostanában szakított egy férfival, akivel évekig együtt járt. Már eljegyezték egymást, de valami elromlott, így lefújták az esküvőt, és azóta nem is látták egymást. Úgy tűnt, Josie nagyon nehezen viseli a dolgot. Első hallásra Aren kivételes fiatalember. Az bizony. - Lucie ebben teljesen biztos volt. És mikor találkoztok újra? Azt még nem tudjuk... pontosan. - Inkább hallgatott a megállapodásról, mert tudta, hogy az anyja folyton azt szajkózná, találkozzon Arennel a megbeszélt időben és helyen, és nem tűrne ellentmondást. Cseréltetek telefonszámot? - folytatta Wendy a faggatózást. Lucie megrázta a fejét, majd rájött, hogy az édesanyja is épp a szemét pihenteti. Nem. - Gondolt rá, hogy elkéri Aren mobilszámát, és szinte biztosra vette, hogy a férfi is így gondolkodott, ám Lucie tudta, hogy annak birtokában még nehezebb lenne a döntéshozatal. így legalább nem volt visszaút, nem volt kibúvó. Vagy január hetedike, vagy semmi. Azt szeretné, ha hetedikén találkoznánk az Empire State Building tetején - bökte ki végül, mert képtelen volt magában tartani. Az anyja előbb-utóbb valahogy úgyis kiszedné belőle. Akkor el kell menned. - Wendy kinyitotta a szemét, és a homlokát ráncolva nézett a lányára. A helyzet az, anya, hogy nagyon rossz az időzítés - suttogta Lucie. Na és? Ha arra vársz, hogy minden tökéletes legyen, elveszítheted Arent, azt pedig nem szeretném. Én sem. Úgy döntöttünk, hogy adunk magunknak egy hetet. Majdnem egész éjjel fenn voltunk, és éreztem a szikrát, de, ahogy már mondtam, az idő ennél alkalmatlanabb már nem is lehetne. Aren új munkahelyen kezdett, engem teljesen lefoglal az étterem, és... Szentséges ég, Lucie Ann, hát nem jöttél még rá, hogy a szerelem sosem az arra alkalmas időben érkezik? Én éppen azelőtt találkoztam az apáddal, hogy elutazott a vietnami háborúba. Mindössze egy napot tölthettünk együtt, aztán leveleztünk. Az apád írta a leggyönyörűbb leveleket a vüágon. Lucie ezerszer hallotta már a történetet, mégsem unta. Egy év telt el - folytatta az anyja helyett. Tizenhárom hónap. Másodéves egyetemista voltam, és az édesapád egy nap váratlanul megjelent az egyetem területén. Akkoriban nem szívesen fogadták az egyenruhás embereket főleg nem az egyetemen. Enyhén szólva. De szeretted őt. Igen. Már akkor is voltak egészségügyi problémáim, és nem tudtam biztosan, lehet-e gyerekem. Apa viszont elhárított minden tiltakozást, mert szeretett. Elszánt volt, az biztos - felelte Wendy, az emléken tűnődve. És határidőt adott. Ahogy Aren is neked. Az más, anya. Nem mondanám, drága kislányom. Egyáltalán nem más. Ahogy már említettem, az, hogy mikor szeretsz bele a megfelelő emberbe, nem egy meghatározott időbeosztás szerint történik. Nem úgy van, hogy betöltöd a huszonegyedik évedet, és azonnal megismerkedsz álmaid férfijával. Megtörténik, amikor megtörténik. Lucie a szülei történetéből tudta, hogy ez valóban így van. Az apjának nagyon kellett
igyekeznie, hogy meggyőzze az anyját, egyezzen bele a házasságba. Wendy igen sokáig ellenállt, és azt mondogatta, hogy George nem tudja, mit vesz a nyakába. A körülmények mások voltak ugyan, ezúttal mégis mintha önmagát ismételte volna a történelem. ígérd meg, hogy találkozol ezzel a fiatalemberrel! Anya... -Tudom, hogy a szíved is azt súgja, Lucie. Nem tudsz megtéveszteni, drágám. Sosem tudtál. Ez is igaz volt. Lucie rájött, hogy lehetetlen vállalkozás becsapni az édesanyját, azt pedig rettentően utálta, amikor mások próbálkoztak meg vele. Adj még időt! Van egy teljes hetem, hogy eldöntsem. Január hetedikén reggel Lucie azzal a meggyőződéssel ébredt, hogy tudja, mit akar. Az anyja egész héten puhította, folyton a megismerkedés romantikus oldalát hangsúlyozta, és ismételten emlékeztette lányát a saját, boldog szerelmi történetére a fiatal katonatiszttel, aki az apjává lett. Ma délután lesz a randevú - jegyezte meg Wendy mellékesen a reggelinél. Igen, anya, tudom. Mondd, hogy úgy döntöttél, találkozol Arennel, mert ha nem, esküszöm, én megyek el az Empire State Buildinghez. Anya! Na jó, valószínűleg nem mennék, de Lucie, bárcsak lámád, hogy felcsillan a szemed minden alkalommal, amikor róla beszélsz! Én is így éreztem az apád iránt, és drágám, olyan sok szép évet töltöttünk együtt! Azt szeretném, ha te is ugyanilyen boldog lennél. Tudom, anya... Akkor nyugtass meg, és áruld el, hogyan döntöttél! Lucie próbált nyugalmat erőltetni magára, természetesen kudarcot vallott. Ott leszek négy órakor, és Aren várni fog rám. Wendy boldogan összedörzsölte a tenyerét, mintha képtelen lenne magában tartani az örömét. Mondd meg annak a fiatalembernek, hogy én is szeretném megismerni, megértetted? Hát persze, anya. Bőven lesz még alkalmad találkozni vele. Lucie imádta az anyja lelkesedését. Elintéztem, hogy korán elszabaduljak a munkából - magyarázta. - Metróval megyek a városba. Tökéletes. Hívj fel, mihelyt odaérsz, rendben? Ne hagyj ki! Tudni akarom, mi történik, amikor meglát. Azért legalább egy pár percet adj, hogy üdvözöljem. - Majd az első, Aren által megígért csók után telefonál. Alig tudta leplezni a mosolyát. Végül is minden egy egyszerű csókkal kezdődött. Nos, ami azt illeti, nem is volt az olyan egyszerű. A dolgok csak ritkán azok. Lucie sosem volt az a típus, aki azt nézi, mikor mehet már a munkából, ma azonban a tekintete többször is a falon függő órára tévedt, amelyen lassan peregtek a percek. Háromkor - egy teljes órával a megbeszélt randevú előtt - átöltözött, felfrissítette a sminkjét, és az étteremből a metrómegállóhoz sétált. Éppen készült lemenni a lépcsőn, amikor megszólalt a telefonja. Lucie Ferrara? - kérdezte egy női hang. Igen. A New York-i Metodista Kórházból telefonálok. Itt van nálunk az édesanyja. Elesett, és eltörte a karját. Attól tartok, meg kell operálni... Ó, te jóisten! Jól van? Cukorbeteg.
Ne aggódjon, a vércukorszintjét stabüizáltuk. Lucie eltorzult arcot vágott, amikor elképzelte, milyen fájdalmakat élhet át az anyja. Máris indulok - felelte, és mindent elkövetett, hogy úrrá legyen az őt elöntő rémületen. Megállt a lépcső tetején, és a magasba szökő épületekre nézett. Az Empire State Building a háta mögött magasodott. Ezen már nem lehet segíteni. Képtelenség, hogy odaérjen a találkozóra. Csalódás áradt szét a lelkében. íme, az isteni beavatkozás. Annak ellenére, hogy úgy döntött, találkozik Arennel, a férfi hiába várja majd... mert nem megy el. Lucie az édesanyja ágya mellett ült, amikor épp ébredezett a műtét után. Pislogott néhányat a lányára, majd a homlokát ráncolta. Ugye találkoztál Arennel? Lucie nem felelt, csak a fejét rázta. Mondtam a nővérnek, hogy ne hívjon fel. Anya, itt kellett lennem, hogy beszéljek az orvosokkal. Mi történt? - Persze ezt már tudta. Az anyja vércukorszintje újra leesett, és összeesett. Szerencsére a szomszéd hölgy meglátta, és azonnal kihívta a mentőket. Ó, Lucie, annyira sajnálom! Minden az én hibám. Anya, ennek így kellett történnie. Nem, nem, nem hiszem. Nem tudom elhinni. Wendy szorosan behunyta a szemét majd az ajka rebegni kezdett. Mit csinálsz? - kérdezte Lucie. Csssss, imádkozom. Kiért? Érted és Arenért. Arra kérem az Istent, hogy hozzon össze benneteket újra, amikor Ő jónak látja. És megteszi majd. Hidd el! Isten elrendezi ezt, mert tudja, hogy sohasem bocsátanám meg magamnak, ha miattam veszíted el életed szerelmét. Ez nagyon kedves tőled, anya, de szerintem Istennek fontosabb imákat kell meghallgatnia. Wendy gúnyos arcot vágott. Ne légy csacsi! És ne lepődj meg, ha néhány nap múlva ismét keresztezi egymást az utatok. Ne feledd, mit mondtam! Ne feledd! Jól van, anya - adta meg magát Lucie, ám a lelke mélyén meglehetősen kételkedett abban, hogy a Mindenható foglalkozik-e egyáltalán ilyen apró-cseprő ügyekkel. Titkon azért azt remélte: igen.
NEGYEDIK FEJEZET December Tizenegy hónappal később Gábriel kinyitotta az imák hatalmas könyvét, és átfutotta a számtalan kérést, amely minden órában az asztalára került. Egymás után adta az utasításokat az imádságköveteknek. A mennyország teljesen felbolydult. Közeledett a karácsony, az év legforgalmasabb időszaka, és ez még az imádságkövetként ténykedő angyalok teljesítőképességét is próbára tette. A Földön szintén lázas izgalomban telt az idő, az emberek elfáradtak, és Gábriel lehetőségeihez mérten szerette volna megelőzni a nagy rohamot. Végighúzta ujját a hosszú listán, majd megállt, amikor egy megválaszolatlan fohászt talált. Egy New York-i nő, bizonyos Wendy Ferrara küldte majdnem tizenegy hónappal korábban. Gábriel felvonta a szemöldökét, és nyugtalanul dobolni kezdett a lábával. Egy kínzó sejtés motoszkált a gondolataiban, amely nem hagyta nyugodni. Igen, már emlékezett az imára! Amikor megkapta, azonnal nyomozást rendelt el. Miután
megérkezett a jelentés, elolvasta, morgott a bajusza alatt, majd félretette, hogy később döntse el, hogyan intézhetné el a leginkább megfelelő módon a kínos helyzetet. A három kedvenc angyala nyilvánvalóan a saját kezébe vette az események irányítását. És ami még rosszabb, belerángatták fiatal tanítványukat is. Gábriel azt adta feladatul Shirley-nek, Goodnessnek és Mercynek, hogy tanítsák Willt, ezt kitűnően teljesítették is. Nos, ezt a nem is olyan elhanyagolható kis bakit leszámítva. Az ügy kényes jellege folytán különös elbánást igényelt. Elérkezett hát az idő, hogy Wendy Ferrara imájával foglalkozzon. Magához hívatta a három imakövetet és a tanítványukat. Alig adta ki az utasítást, Shir-ley, Goodness és Mercy máris ott termett, a szárnyuk remegett az izgatott várakozástól. Gábriel komoly arccal nézett fel a papírokból. Mind a három angyal mosolygott. Látni kívántál minket - szólalt meg Shirley. Higgadtság és fennköltség sugárzott belőle. Lenyűgöző lények voltak mindannyian. Az emberek mellett Isten legcsodálatosabb teremtményei, a harcos angyalok, akiket az Úr a saját képére alkotott. Tudom, miért hívattál minket - kérkedett Goodness. Gábriel felvonta vastag, fehér szemöldökét. Valóban? Egy földi megbízatást akarsz nekünk adni. Mercy lelkesen bólintott. Fogytán vannak az imádságkövetek, így minket is munkába akarsz állítani. Lehet, hogy a módszereink nem a megszokottak, de az imákra így is válaszolunk. Gábriel nem felelt, csak lapozott egyet az imák könyvében. Ami azt illeti, most arról van szó... Elnézést a késésért, csak... - Will toppant be hirtelen, ám amikor meglátta Gábrielt és három mentorát, megtorpant. Örülök, hogy végre csatlakoztál hozzánk - jegyezte meg Gábriel némi szarkazmussal a hangjában. Meglehetősen kedvelte a fiút, és úgy érezte, Will jól szolgálja majd Istent, ha megfelelően kitanítják. Én is örülök. - Will kihúzta magát, a szárnyát szorosan a testéhez hajtotta, majd egyenes háttal, tiszteletteljesen állt. Gábriel megkerülte az íróasztalt, és a háta mögött összekulcsolta a kezét. Tudomásomra jutott, hogy ti négyen soron kívüli látogatást tettetek a Földre tavaly. Egészen pontosan szilveszterkor - javította ki Shirley, a mutatóujját felemelve. - Továbbá szeretném leszögezni, hogy nem helyeseltem az ötletet, nem akartam részt venni benne, és... Mégis elmentél - vágott a szavába Gábriel. Nos, igen. Tudom, hogy nem vet rám jó fényt, de úgy éreztem, feltétlenül szükséges, hogy legyen mellettük egy felelősségteljes személy is. Megjósolhatatlan, milyen galibába keveredik Goodness és Mercy, ha nem tartom rajtuk a szemem. Nem is... Gábriel csendre intette Goodnesst. Szeretném tudni, ki a felelős azért a fiaskóért, amely Lucie Ferrarát és Aren Fairchildot érinti. Shirley, Goodness és Mercy buzgón tekingettek mindenfelé, és közben szorosan összepréselték az ajkukat. Én - dörmögte Will. Ő sem tudott Gábriel szemébe nézni. Magyarázd el, mi történt! - utasította az arkangyal szigorú hangon a fiút. Will előrelépett, és egyenesen előreszegezte a tekintetét. Hogy hű legyek a mentoraimhoz, el kell mondjam, előre figyelmeztettek, hogy ne keveredjek az emberek közé, én azonban... Azt akarod ezzel mondani, hogy az emberek közé mentél? Will lassú fejbólintással jelezte, mennyire vonakodik ezt elismerni.
Mercy elmagyarázta, hogy csak azok érzékelnek bennünket, akiknek lelki szemük vagy fülük van. Észrevett valaki? Nem. Biztos vagy benne? - firtatta Gábriel. Nem teljesen, de ha mégis, senki sem tett erre vonatkozó említést. Gábriel visszasétált az íróasztala mögé. Jobban teszed, ha mindent elmondasz! A tekintete Mercyre szegeződött, aki felsóhajtott, és Will mellé állt. Én is vállalom a felelősséget. Szem elől vesztettem Shirley-t, és amíg őt kerestem, Will eltűnt. Más szóval ez a probléma az engedetlenségetek egyenes következménye. - Gábriel szinte felnyársalta Mercyt a tekintetével, de közben örült, hogy az angyal hajlandó volt beismerni a hibáját. Mindazonáltal gyanította, hogy valószínűleg mind a hárman kivették a részüket a történtekből. Mercy idegesen toporgott Gábriel átható pillantásának súlya alatt. Én inkább úgy szeretek erre a rövid földi tartózkodásunkra gondolni, mint egy spontán adódó oktatógyakorlatra. Gábriel Willhez intézte a következő kérdését. És mit tanultál belőle, fiatalember? Ööö... - Will láthatóan nem találta a szavakat, ezért segélykérőn a mentoraira nézett. Nos, először is - sietett Shirley a tanítványuk segítségére -, megtanultam, ne engedjem, hogy a nyűgös kisgyerekek eltérítsenek a feladatomtól. Aztán Goodnesst rabul ejtették azok a tévékamerák, és el kellett terelnem a figyelmét, nehogy újra feltűnjön az óriáskivetítőn... Ekkor éjfélt ütött az óra, és az emberek elkezdtek csókolózni meg énekelni - vette át a szót Will. És aztán... - Gábriel az egész történetet hallani akarta. Bemutattam egymásnak ezt a két embert - ismerte be az angyaltanonc szemlesütve. Lucie-t és Arent? Nem tudom a nevüket. Lucie és Aren - ismételte Gábriel kicsit hango-sabban. Megcsókolták egymást - mondta Will izgatottan. - Láttam! Ezzel viszont beleavatkoztál Isten tervébe a megismerkedésüket illetően - dörmögte Gábriel, és úgy ingatta a fejét, mintha mindentől elment volna a kedve. Úgy érted, Isten eredetileg is azt akarta, hogy találkozzanak? - kérdezte Mercy. A hangjában lelkes izgatottság csendült. Igen, de csak hónapokkal később, így viszont minden félresiklott. Van valami mód arra, hogy helyrehozzuk a hibát? - kérdezte Will. - Mert önként vállalom, hogy visszatérek a Földre, és megteszek bármit, hogy jóvátegyem, amit elrontottam. Még szép, hogy vállalod, gondolta Gábriel. Már most is látszott, mennyire megfertőzte őt mentorainak Föld iránti lelkesedése. Persze csak akkor - folytatta Will -, ha hajlandó újra megbízni bennem. A fiú javára legyen mondva: kellő szomorúság és bűntudat tükröződött az arcán. Gábriel a kérdésen töprengett, és közben az állát vakargatta. Azon törte a fejét, van-e valami egyszerű elintézési módja ennek a problémának. Nos, némi erőfeszítéssel talán vissza lehet fordítani ezt a hibát. Ez azt jelenti, hogy vissza kell térnünk a Földre? -kérdezte Goodness lélegzet-visszafojtva és reménykedve.
Will mentoraiként természetesen nekünk is el kell kísérnünk őt - tette hozzá Shirley, mintha egyértelmű lenne, hogy az angyaltanonc képtelen a segítségük nélkül elrendezni ezt a kínos helyzetet. Nos... Nagy személyes lemondás árán önként vállalom, hogy a többiek nélkül elkísérem őt ajánlkozott Mercy. Gábriel figyelte, ahogy az angyalok leplezetlen felháborodással merednek társukra. A tollak kiszabadultak a szárnyaikból, és a földre hullottak, biztos jeleként annak, mennyire megzavarta őket Mercy javaslata, hogy nélkülük tér vissza a földre. Tekintve, hogy mindhárman benne voltatok, úgy érzem, az a tisztességes, ha mindannyian elkíséritek Willt, és úgy hozzátok helyre a hibát. Már itt sem vagyunk! - Shirley nem is titkolta, mennyire szeretne már a feladathoz látni. Várjatok! - szólt rájuk Gábriel, hogy megállítsa őket. - Fontos változások történtek azóta. -Ó! Ahhoz, hogy megértsétek a helyzet bonyolultságát, meg kell tudnotok, hogyan alakult Lucie és Aren élete az eltelt hónapok alatt. Intett egyet, mire fellebbent egy finom függöny, amely eltakarta a Földet a mennyország elől. A három imádságkövet és mentoráltjuk feszülten nézte a lassan kitisztuló képet. Ez mi? - kérdezte Will. Ez a Mennyei Örömök - felelte Gábriel. - Lucie és az édesanyja áprilisban megnyitotta az éttermét, ami meglepően jól megy. Lucie isteni desszerteket készít, ezért az étterem jó hírnévre tett szert Brooklynban... Mindezt nyomtatott reklám nélkül sikerült elérniük. Angyalszárnyakon terjedt a hír. - Gábriel kíváncsi volt, az angyalok értették-e ezt a kis szójátékot. Minden bizonnyal nem. Ez csodálatos! Lucie rengeteget dolgozik. Az édesanyja fogadja az érkezőket. Wendy barátságos és kedves, és ettől a vacsorázni vágyók úgy érzik, mintha a saját otthonába invitálná őket. Mennyei Örömök - ismételte Goodness. - Milyen tökéletes név egy étteremnek! Majdnem mindenki úgy véli, hogy a csodálatos, valósággal remekmű desszertek miatt kapta ezt a nevet - magyarázta Gábriel. És nem így van? Nem. - Jó érzés töltötte el, hogy az ötlet egy olyan személytől származott, akit mindannyian jól ismertek. - Ami azt illeti, történetesen egy angyal, egy nagyon-nagyon kedves barátom találta ki. Milyen barát? Tisztában vagyok vele, hogy meglepetésként ér titeket, de nekem igenis vannak barátaim. Hát persze... Természetesen. Varázslat Asszonyé az érdem - árulta el vigyorogva. - Emily közbenjárásának köszönhetően néhány évvel ezelőtt Lucie az utolsó pillanatban kapott egy nagyobb megrendelést, éppen karácsony előtt, és ez az esemény indította el az egész „saját étte-rem"-ötletet. Most pedig már valósággá vált. Mi az ott a sarokban? - Will egy üveg ajtajú hűtőre mutatott, nem messze a házigazda asztalától. Abban - felelte Gábriel - Lucie édes alkotásai láthatók. Annyira népszerűek lettek a desszertek, hogy alig akad szabad férőhely, ha valaki vacsoraasztalt foglalna. Wendy - Lucie anyja - állt elő a javaslattal, hogy elvitelre is készítsenek édességeket, és az ötlet remekül bevált. Mikor kellett volna Arennek és Lucie-nak megismerkednie... az eredeti terv szerint? kérdezte Will.
Néhány nap múlva, földi idő szerint. Hogyan? Nos, nem úgy, hogy egymásnak ütköznek, ha erre vagy kíváncsi. Willen látszott, mennyire bántják a történtek. Szeretnék mindent megtenni, amit csak tudok, hogy helyrehozzam a hibám. És meg is kapod a lehetőséget. Köszönöm, Gábriel. Igen, köszönjük - visszhangozta Shirley, Goodness és Mercy is. Gábriel felsóhajtott, és őszintén remélte, nem kell megbánja a döntését. Aren Fairchild ételkritikusként dolgozik a New York Gazetfe-nél, és Yole Lachott álnéven ír cikkeket. A név az újság tulajdona. Yole Lachott - ismételte Mercy. - Ötletes. A szerződése tiltja, hogy felfedje a kilétét. A lap szerkesztője nagy jövőjű éttermeket keres számára. Azután Aren asztalt foglal az étteremben, megvacsorázik, majd megírja a cikkét anélkül, hogy bárki is sejtené, ki a titkos vendég - folytatta Mercy hangosan gondolkozva. Pontosan. Will levertnek tűnt. Szóval eredetileg az étteremben kellett volna találkozniuk, amikor Aren beleszeret a mesés desszertek készítőjébe. Nem minden megy mindig terv szerint. - Gábriel nem akarta elvenni a fiú kedvét. A szíve a helyén volt. Most mi történik? - kérdezte Mercy, és a konyhát mustrálta. Hallgassuk meg! - javasolta Gábriel, majd suhintott egyet a karjával, és a Lucie és az édesanyja között zajló beszélgetés hirtelen számukra is hallhatóvá vált. - Lucie - mondta Wendy, amikor az éléskamrába lépett. A lány egy tárolóládán ült, amit nem sokkal korábban hoztak, és a New York Gazette-et tartotta maga előtt a kezében. Az anyja megállt, és előreesett a válla. Ó, drágám, ugye Aren nevét keresed? Lucie úgy gondolta, nincs értelme tagadni a nyil-vánvalót. Nincs benne. Talán mégsem kapta meg az állást. Wendy mosolya lehervadt. Gyűlölöm, hogy miattam nem találkoztatok aznap. Nem tudok úgy az Empire State Buildingre nézni, hogy ne jutna eszembe az elszalasztott lehetőség. Anya, ne! Ennek így kellett történnie. - Lucie egy nap százszor is mondogatta magának, és próbált hinni benne, ám így sem tudta kiverni Arent a fejéből. De még mindig gondolsz rá. Lucie ezt nem tagadta. Való igaz, még mindig gondolt a férfira. Bármennyire is azon volt, hogy elfelejtse, nem tudta. Sokszor töprengett rajta, meddig várt rá aznap. Vajon ott állt a hidegben, abban reménykedve, hogy Lucie megérkezik, és megmagyarázza, miért késett? És talán ő is annyira sajnálta, hogy nem adták meg egymásnak az elérhetőségüket, amennyire Lucie? Ha úgy volt megírva, hogy találkoznunk kell, akkor megtörténik újra. - Eszébe jutott az édesanyja imája, amit hirtelen ő is megtoldott eggyel. Azért jöttem be, hogy elmondjam, minden asztalt lefoglaltak ma estére, és már az új évre is érkeztek foglalások.
Ez csodálatos! Szeretném, ha idén szabadnapot vennél ki szilveszterre. Anya, nem tehetem. Az lesz a legforgalmasabb napunk a szezonban. Ne aggódj... majd felveszünk kisegítőket. Nem lehet. Tudom, mire gondolsz. Azt szeretnéd, ha visszamennék a Times Square-re, hátha ismét ösz-szefutok Arennel. Nem tudom megtenni. És nem is fogom. Értelmetlen hajsza lenne, minden remény nélkül. Ó, Lucie, már elfelejtettem, milyen makacs is tudsz lenni! Lucie felnevetett, nem tudta megállni. És szerinted kitől örököltem ezt? Természetesen az apádtól - vágta rá Wendy, mire mindketten nagyot nevettek. - Örülök, hogy ilyen jól megy az étterem - jegyezte meg Shirley. De szegény Lucie! - suttogta Will, majd hangosan sóhajtott egyet. - Nem felejtette el Arent. Milyen találkozóról beszéltek? - Goodness a fejét vakarta, mintha valami fontosról maradt volna le. Gábriel elmagyarázta. És Lucie nem ment el a randevúra? - kérdezte Mercy izgatottan. Nem, Aren pedig addig várta, amíg csak az őrök engedték. Aztán másnap újra visszament. Ó, szegény! Ő is gondol még Lucie-ra? Gábriel bólintott. Folyton rá gondol. Egy pillanat... várjunk csak egy percet! - Mercy járkálni kezdett Gábriel irodájában. Mi az? - kérdezte Shirley a barátnőjét fürkészve. Mire várunk még? - Goodness Mercyről Gábrielre nézegetett. - Dolgunk van. Mercy intett az egyik kezével, és a szárnya is verdesni kezdett, miközben beszélt. Értem már. Értem már. Aren ételkritikus. A neve sosem jelenik meg a lapban, hogy titokban maradjon a kiléte. Igen - felelte Gábriel, és várta, hogy az angyal befejezze a gondolatmenetet. És azt a feladatot kapta, hogy a Mennyei Örömöket értékelje, ugye? Igen. Eredetileg így kellett volna megismerkedniük? Gábriel nem válaszolt. Azt akarta, hogy saját magukjöjjenek rá a megoldásra. Nem mondhatja meg az álnevét - emlékeztette Shirley -, mert köti az újsággal aláírt szerződése. De még azelőtt beleszeret Lucie desszertjeibe, mielőtt találkozna vele! - kiáltotta Mercy, minthogy ez volt az egyetlen logikus magyarázat. Most az a feladatunk, hogy úgy rendezzük a dolgokat, hogy Aren és Lucie újra találkozzanak. Will arca izgatottan felderült. Meg tudjuk tenni, Gábriel, csak bízz ránk mindent! Biztosan képesek vagytok rá? Hát persze! Akkor lássatok neki, barátaim! És ezúttal vigyázzatok, hogy csakis a feladatra koncentráljatok! - Rendben! - ígérte Mercy. Mielőtt még Gábriel újabb figyelmeztetést adhatott volna, a négy angyal eltűnt. Az arkangyal elmosolyodott, majd a fejét rázta. Most már nincs más dolga, mint háttérbe vonulni és figyelni,
ahogyan a kvartett a Föld felé indul. Isten segítse őket! Szó szerint. ÖTÖDIK FEJEZET - Nézd, Aren már az étteremben van - suttogta Will. Shirley, Goodness és Mercy is csatlakozott hozzá, így már négyen néztek le a Mennyei Örömök csillárján ülve. Ő ott Lucie anyja? - kérdezte Goodness, és az Arent üdvözlő középkorú nőre mutatott. Melyikőjük? Többen vannak. Aki az asztalához vezeti Arent? Igen, ő az. És ki a másik, aki Arennel érkezett? Will megrázta a fejét. Fogalmam sincs. Szilveszterkor nem volt vele. Igazság szerint még sosem láttam. Hát ti? Egyikük sem ismerte őt. Mercy felsóhajtott, és aggódni kezdett. Lehet, hogy Aren megismerkedett valaki mással, akit jobban kedvel, mint Lucie-t? Egy biztos, úgy tűnt, nagyon erős köztük a kötelék, nevetgéltek, viccelődtek. Ó, istenem, ez bizony már komoly problémát jelentene. Valamit tenniük kell, méghozzá minél előbb. Will a kezét tördelte, láthatóan ő is aggódott. Gondolod, hogy elkéstünk? Szerinted Aren talált valaki mást? Lehet, hogy az egyik kollégája. Vagy csak egy barát - mondta Shirley. Psssszt! Hallgassunk bele a beszélgetésükbe, talán abból megtudjuk, amit szeretnénk. Mercy nem értette, miért ő a leggyakorlatiasabb a csapatban. A többiek idejekorán elhamarkodott következtetéseket vontak le. - Egy étteremben nagyon fontos az első benyomás -jegyezte meg Aren, miközben széthajtotta textilszalvétáját, és az ölébe terítette, majd felpillantott a húgára. - Neked mi a véleményed? Josie körülnézett, alaposan szemügyre vette a helyet. A díszítés egyszerű és ízléses. Tetszik. Nekem is - értett egyet Aren. A látvány mindig fontos szerepet játszott az értékelésében. Egy étkezés élményét nem csak az étel minősége határozza meg. És a háziasszonyról mit gondolsz? - kérdezte Aren ezután. A húga többször is elkísérte az éttermekbe, és ő lassan megtanulta, hogy hallgasson rá. A ma esti étkezés különösen fontos volt. Már majdnem egy éve dolgozott az újságnál, sokféle éttermet értékelt a legdrágábbtól a legolcsóbbig, a leghíresebb és legnépszerűbbtől a teljesen ismeretlenig. Úgy tartotta azonban, hogy a legígéretesebbek mindig az olyan új, felfedezésre váró helyek, mint a Mennyei Örömök - mind az olvasók, mind az étterem számára. Josie elmosolyodott. Egy kicsit Lucille nénire emlékeztet, olyan kedves és barátságos. - Hirtelen elhallgatott és a bátyjára nézett. - Már megint a homlokodat ráncolod. Az utóbbi időben minden alkalommal, amikor Lucille nénit említem, ilyen fura arcot vágsz. Nem igaz. De igen. A húgod vagyok, és tudom, furcsán nézel-e vagy sem. Arra a lányra gondolsz, akivel szilveszterkor találkoztál, ugye? Lucie-nak hívták. Nem! - vágta rá Aren határozottan. - Különben is, kértelek, hogy ne hozd többé szóba. Habár igyekezett meggyőzni Lucie-t, és elég időt hagyott a döntésre, a lányt ez nyilvánvalóan nem érdekelte. Nem baj, gondolta Aren: nincs se haszon, se veszteség... Mégsem tudta elűzni a lányt a gondolataiból.
Josie csak megrázta a fejét, ezzel jelezve: szerinte nem érdemes több szót vesztegetni a témára. Ha már mindenképpen vitázni akarnak valamin, akkor inkább Josie és Jack nem létező kapcsolatát kellene a terítékre venni. A húga remekül titkolta mások előtt, mennyire összetörték a szívét, a bátyját azonban nem tudta megtéveszteni. Pocsékul érezte magát, de túlságosan büszke volt ahhoz, hogy ezt elismerje. Aren nem értette, miként lehet az, hogy két ember, akik annyira szerették egymást, hogy már a házasságkötést tervezgették, ilyen hirtelen hátat fordítanak egymásnak. Ahogy az esküvő napja közeledett, nyilvánvalóan mindketten megijedtek. Veszekedni kezdtek, s végül a makacsságuk felülkerekedett a józan eszükön. Most vitatkozni fogunk, vagy eldöntjük, mit eszünk? - kérdezte Josie, és kinyitotta az étlapot. - Neked melyik tetszik? Leginkább halat ennék. - Aren végigfuttatta tekintetét a tengeri ételek nevén. Lenyűgözőnek és változatosnak találta a kínálatot. A fehér vajmártásban tálalt nyelvhal tetszett meg neki. - A szósz nagyon kényes, azon jól le lehet mérni a séf szakértelmét. -Ahogy a tengeri ételeken is, amit sok étteremben hajlamosak túlfőzni. - Hallottad? - kiáltotta Will diadalittasan. - Az a nő a húga! És Aren még nem felejtette el Lucie-t. - Jobban állt a szénájuk, mint remélték. Mercy már át is látta a helyzetet. Figyelte a két testvér beszélgetését, és látta rajtuk, amellett hogy jó testvérek, még jó barátok is. Amikor azonban néhány perc múlva körülnézett, nem látta Willt sehol. Hova lett Will? - kérdezte Shirley. Itt vagyok - felelte a fiú. Valami ismeretlen helyről tért vissza éppen. Mercy úgy érezte, muszáj elmagyaráznia, milyen fontos, hogy együtt maradjanak, ám amikor befejezte monológját, rájött: Shirley is eltűnt. - A pincérnő barátságos és segítőkész - mondta Aren a húgának. A Mennyei Örömök eddig úgy tűnt, beváltja a hozzá fűzött reményeket. Ha az étel is olyan jó lesz, mint amilyen a híre, örömmel ír majd kedvezőn az étteremről. Mostanáig kellemes benyomásokat szerzett, az igazi megmérettetést azonban mindig a fogások jelentették. Az újságba több olvasói ajánlás is érkezett a feltörekvő étteremről, felkeltette ugyanis a brooklyni étkezni vágyók figyelmét. Olyan sokan javasolták, hogy a szerkesztő előre vette a sorban. Arent a tapasztalata azonban rendre arról győzte meg, hogy sok, ennyire propagált hely gyakran nem felelt meg az alapvető elvárásoknak sem. Munkájának része volt, hogy észrevegye azokat a részleteket, amelyek fölött sok más vendég elsiklott. Olyan volt ez, mint amikor egy tökéletes hangú énekes énekel. Bárki más számára csodálatosnak tűnhet az előadó, ám egy vájt fülű hallgató azonnal észreveszi, ha csak kicsit is hamiskás a hang. Aren úgy érezte, az éttermek és az ételek világát illetően abszolút hallása van. Ez idáig minden megfelelt az előzetes elvárásoknak. Az étterem ragyogott a tisztaságtól, a személyzet hatékony volt, mégsem tolakodó, fejből sorolták a napi specialitásokat. Amikor a bort megrendelték, a vizespoharukat azonnal teletöltötték. Néhány perc múlva, a bor kihozatalakor frissen sült, meleg kenyeret tettek elébük. Mihelyt félretették az étlapokat, a pincér már ott is volt, hogy felvegye a rendelést. Ó, igen, eddig az étterem valóban ígéretesnek tűnt. Aren és a húga épp a bort iszogatták, amikor éppen időben megérkezett a vacsorájuk. A nyelvhal művészien elrendezve feküdt a tányéron, körülötte körben aranybarnára sütött hercegnőburgonya-halmok sorakoztak. A köret citromlével meglocsolt grillezett spárga volt. Ó, istenem, nagyon ínycsiklandón néz ki! - Josie elismerőn szemlélte a bátyja tányérját. A tied is. - A lány parmezános rántott csirkét rendelt. A húst csodálatos aranyszínűre sütötték, majd megszórták többféle olasz sajttal, és gazdag, mari-naraszószos spagettivel
tálalták. Az ételhez egy adag salátát és fokhagymás pirítóst is felszolgáltak. A meleg fokhagymás kenyér illata szinte megrészegítette őket. Néhány étteremben hajlamosak eltúlozni a fokhagyma mennyiségét. Itt azonban erről szó sem volt. Elismerésem a főszakácsnak. - Josie a villájáért nyúlt. Még meg sem kóstoltad - rótta meg Aren. O, istenem, ha csak fele olyan jó, mint amilyen az illata, a mennyországban leszek. Aren elmosolyodott, és a szemét forgatta. Tudta: a látszat néha csal. És ha már szóba került a szakács... Aren felemelte a kezét, hogy belefojtsa a szót. Ne mondd meg a nevét! Josie letette a villáját. Miért ne? Jobb, ha nem tudom, így nem befolyásolhat. Sokakat ismerek ezen a szakterületen, akik másképp ítélnek meg valakit csupán azért, mert híres szakács. -Igyekezett óvatosan fogalmazni, nehogy a hallótávolságon belül bárki rájöjjön, hogy a Gazette-nek dolgozik. Ő az ételt értékelte. Nem a hírnevet. Nem a megjelentetett szakácskönyveket és semmiképpen sem az ismertséget. Számára csakis az étel számított és a vacsoraélmény. - Te sem kezdtél még hozzá - állapította meg Josie. Aren várakozással telve nyúlt a villájáért. A nyelvhal tökéletesen megpárolódott. Arennek összefutott a nyál a szájában, hogy végre megkóstolhatta. Behunyta a szemét, és várta a mennyei érzést. Nos, a mennyei volt az utolsó szó, ami eszébe jutott. Igazság szerint minden erejére szüksége volt, hogy ne köpje ki a falatot, és csak hatalmas akaraterővel tudta azt lenyelni. Egy szó jellemezte legjobban az ételt: szörnyűséges. A fehér vajmártás annyira sós volt, hogy teljesen elrontotta az egész étket. Nyilvánvalóan a szakács is rájöhetett, hogy hibázott, mert citrommal próbálta ellensúlyozni a nem kívánt ízhatást, ám ettől az egész olyan savanyú lett, hogy Aren kis híján elfintorodott. És ha még ez sem lett volna elég, a cayenne bors íze is határozottan érezhető volt benne. A vacsora egyetlen ehető részét a spárga jelentette, amely tökéletesen megfőtt. Aren sajnos minden mást emberi fogyasztásra alkalmatlannak talált. A vacsora súlyos csalódást okozott az étteremkritikus számára. A húga viszont láthatóan minden falatot élvezett. Valami gond van az étellel, uram? - kérdezte a pincér, amikor elvitte Josie üres tányérját. Aren képtelen volt rávenni magát, hogy még egy falatot egyen a nyelvhalhói, ezért a tányérján a hercegnőburgonya és a spárga kivételével minden érintetlenül maradt. Még a burgonya sem sikerült tökéletesre, olyan sok volt benne a vaj, hogy elnyomta a krumpli ízét. Nem, minden rendben - mosolyodott el kényszeredetten. Más körülmények között visszaküldte volna a tányért a konyhába, és nem lett volna hajlandó kifizetni azt. Hozhatok valami desszertet? - kérdezte a pincér. - Közismerten csodálatos édességeink vannak. Külön ajánlanám a sós karamellhabunkat. Sós hab? - ismételte meg Aren. A séf nyilvánvalóan szerelmes volt a sótartóba. Az igazat megvallva képtelen lett volna bármi egyebet enni itt. Nem létezett az a desszert, amitől megváltozott volna a véleménye az étteremről. Már megivott egy pohár bort és két pohár vizet, hogy elűzze a szájából a borzalmas ízt. Én kérek - szólalt meg Josie, a bátyja szerint túlságosan is lelkesen. Majd az övéből eszem egy falatot - mondta Aren. A húga a habot rendelte, amit ő is megkóstolt, és ha őszinte akart lenni magához, el kellett ismerje, nem is olyan rossz, mint amire számított. Evett már effélét máshol is, ám az itteni séf túl sok sót használt, így pedig veszélyt jelentett a magas vérnyomású vagy a sószegény diétán lévő vendégek egészségére is, ezt az étlapon fel kellett volna tüntetniük. Úgy döntött, ezt a cikkében is okvetlenül megemlíti majd.
- Arennek nem ízlett a vacsora - nyögte Will. Még nem tudhatjuk biztosan - válaszolta Good-ness, az örök optimista. Még Mercy is látta, hogy Aren csak egyetlen falatot evett a nyelvhalból, majd olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna, ezután szinte alig evett valamit. A tányérja gyakorlatilag érintetlenül ment vissza a konyhába. A húga megette a vacsoráját. Mercy hirtelen gyanakodni kezdett. Mindegyik barátja eltűnt egy kis időre. Lehetséges lenne... Vajon tényleg...? Csak nem nyúltak az ételhez? Ennek nem így kellett volna történnie. - Will rendkívül feldúltnak tűnt, és folyamatosan egymáshoz dörzsölte a tenyerét, míg a helyzeten merengett. Will, eltűntél pár percre, miután Aren megrendelte a nyelvhalat. Hm, igen. Megmondanád, hová mentél? Nos... A konyhába, ugye? Ööö... Egyértelmű volt, mit is csinált pontosan. Véletlenül nem tettél még egy kis sót a fehér vaj-mártásba? Will megvonta a vállát, majd vonakodva bólintott. Elképzelhető, de csak egy pár szórásnyit. Csak hangsúlyozni akartam a természetes ízeket. Szórtál bele még sót?! - kiáltott fel Shirley, és dühösen emelte a kezét a levegőbe. - Hogy tehetted? Csak segíteni akartam - dörmögte Will. Attól tartok, nem ő volt az egyetlen - vallotta be Goodness. - Én meg egy kis citromot öntöttem rá. Mercy szinte félt megkérdezni Shirley-t, de csak ránézett. Láttam ott azt a piros fűszert, ezért úgy gondoltam, hogy egy kicsit megszínezem vele a szószt - ismerte be az egykori őrangyal. - És ha már ott voltam, lehet, hogy beletettem még ezt-azt. Ó, te jó ég! - Mercy válla előreesett. Rosszabbul állt a szénájuk, mint gondolta. Na és veled mi a helyzet? - kérdezett rá Will. Mercy lassan kifújta a levegőt, és beismerte, hogy ő sem különb a többieknél. Én is bűnös vagyok. Mindannyian tettünk valamit abba a csodálatos szószba. - Will a kezét tördelte. - Mindent elrontottunk. Arennek nem lesz más választása, mint hogy rossz kritikát írjon. Az emberek elolvassák, ráadásul nemcsak nyomtatott változatban lesz elérhető, hanem online is, és hamarosan az egész internet ettől lesz hangos. Lucie és az édesanyja koldusbotra jut! - kiáltott fel Goodness. - Az éttermük csődbe megy. Wendy egész életen át gyűjtögetett megtakarítása lassanként elfogy, és ők ketten mindent elveszítenek. Nem tudják majd kifizetni a számláikat, és végül az utcára kerülnek, hajléktalanná válnak, és mindez az én hibám lesz. Meg az enyém - tette hozzá Shirley. Tönkretettük az életüket. - Goodness kis híján sírva fakadt. Mercy intett, hogy elhallgattassa a barátait. Nagyobb gondunk is van annál, mint hogy mi történik majd Lucie-val és az anyjával.
Úgy érted, még ezen kívül is van valami? - nyögte ki Will. - Ez még ennél is rosszabb lesz? Mercy mély szomorúsággal bólintott. Sokkal rosszabb. Goodness a szája elé kapta a kezét. Mi történhet még? Mercy nem titkolózott tovább. Gábriel rá fog jönni, mit tettünk. Mindhármuknak elakadt a lélegzete a rémülettől. Ezúttal tényleg bajt kavartunk. Az, hogy más irányba tereltünk néhány repülőgép-anyahajót, semmi ahhoz képest, hogy tönkretettük Lucie szószát. Most biztosan végünk - nyüszítette Shirley. Jól hallottam, hogy engem emlegettetek? - Hirtelen Gábriel termett előttük. Még sosem látszott ilyen ijesztőnek és megközelíthetetlennek. Hatalmas karját keresztbe fonta a mellkasán, úgy nézett le rájuk, homlokráncolva. Will közelebb húzódott Merevhez. Shirley és Goodness is odalépett mellé, és így négyen olyan kicsire húzták össze magukat, amennyire csak tudták. Mi folyik itt? - kérdezte Gábriel. Egyikük sem szólalt meg. Kérdeztem valamit! - A hangja mennydörgött az étteremben. Csoda, hogy egyetlen ember sem hallotta meg, pedig a falak megremegtek szavai súlyától. Segíteni akartunk Lucie-nak, hogy jó benyomást tegyen Arenre. - Mercynek olyan volt a hangja, mintha egy mély kút fenekéről szólna. Saját fülének viszont a hangszíne magasnak és fémes csengésűnek hatott. Azzal, hogy sót, citromot és cayenne borsot tettetek a szószba, aztán még egy kis vajat is a krumpliba? Mindenről tudott. Attól tartok, igen. Mit tehetünk, hogy helyrehozzuk? - kérdezte Will. Az angyaltanonc valóban aggódott. Már túl késő helyrehozni. Aren megírja majd a cikkét, amely egy kicsit sem lesz hízelgő a Mennyei Örömökre nézve. - Gábriel nem kertelt. Hatással lesz az üzletükre? Akkora ereje lesz, hogy akár tönkre is teheti az éttermet. Tudniillik a New York Gazette képes erre. Jaj, ne! - nyögött fel Goodness. Nagyon jó szíve volt. Mercy tudta, hogy a barátnője sosem bocsátaná meg magának, ha Lucie és az édesanyja miattuk veszítené el az éttermet. Mi csak segíteni akartunk - szólalt meg Shirley. - Kérlek, mondd, hogy visszamehetünk az időben, és semmissé tehetjük, amit tettünk! Gábriel szemében szomorúság tükröződött. Tudjátok, hogy nem lehet. De a mennyországban... Csakhogy ez itt a Föld, és nekünk is be kell tartanunk e bukott világ szabályait. Itt nincs visszavonó-gomb vagy „törlés" billentyű. Ami megtörtént, megtörtént. És mi lesz ezután? - kérdezte könyörgő hangon Mercy. Gábriel képes volt a jövőbe látni, ők azonban sajnos nem. Az arkangyal szomorúan megrázta a fejét. Azt hiszem, jobb, ha várunk, és ti magatok látjátok meg. Megszegtétek az imádságkövetek egyik alapszabályát. Aktívan beavatkoztunk, hogy segítsünk - vallotta be Goodness. - A mi feladatunk az, hogy vezessük az embereket. Szigorúan minden fizikai beavatkozás nélkül. Éppen ezért most a saját szemetekkel látjátok majd, mi történik, ha túllépitek az embereknek
nyújtható segítség határait. De jó szándék vezérelt minket. Jó szándék! - ismételte meg Gábriel. - A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, fiatal barátom. -De... Fájdalmas lecke lesz ez mindannyiótoknak. Mercy rettegett, mi fog történni ezután. Ki vagyunk tiltva a Földről, ugye? - Soha többé nem látogathatják meg az embereket. Talán még az imádságköveti státuszukat is elveszítik, és megfosztják őket a szárnyuktól. A gondolat elviselhetetlennek tűnt számára. Gábriel rájuk nézett. Megtanultátok a leckét? Mind a négyen egyszerre bólintottak. Megígéritek, hogy többé nem avatkoztok az emberek ügyeibe? Igen - felelte Wül sírós hangon. - Soha többé nem teszek sót egy ételbe, amíg az Urat szolgálom. Shirley, Goodness és Mercy! - Gábriel a három angyalhoz fordult. - Legalább ti gondolkodtatok volna. Az angyalok lehajtották a fejüket, a szárnyuk úgy lekókadt, hogy a földet érte. Mi lesz Arennel és Lucie-val? - Mercy úgy érezte, tudnia kell, mivel tud a legtöbbet segíteni nekik... vagyis mivel tudná vezetni őket. Ő és a társai voltak a felelősek azért, hogy így összezavarták Isten tervét. Az a minimum, hogy ha van rá remény, megpróbálják helyrehozni. Nos, igen - töprengett Gábriel hangosan. - Aren és Lucie. Hát, barátaim, arra várnotok kell, hogy meglássátok, mi történik ezután.
HATODIK FEJEZET Lucie elborzadt a New York Gazetíe-ben megjelent cikktől, amely a Mennyei Örömöket értékelte, és dühében összegyűrte az újságot, majd a földre dobta, és rá is taposott. Többször is elolvasta az írást, keresett benne valami apró pozitívumot, bármit, amit építő jellegű kritikaként értékelhetett volna, de nem talált semmit. Egyetlen biztató szó sem volt benne. Az éttermet egy Yole Lachott nevű kritikus alázta porig. Az írást áthatotta a maró gúny és a szarkazmus rögtön az első bekezdésben. Azután ez csak egyre rosszabb lett. A cikk katasztrofális képet festett róluk, és megvolt rá az esély, hogy tönkre is tegye a vállalkozásukat. - Drágám, már megint azt olvasod? - kérdezte Lucie anyja. A lány rátaposott az újságra, majd néhányszor bele is passzírozta a földbe, mintha egy cigarettacsikket nyomna el. Legszívesebben a cikk írójával is ezt tette volna: eltaposná, mint egy csótányt, hiszen az volt. Ez a férfi vagy nő egy élősködő. Egy tetű, amit ki kell irtani. Yole Lachott végtelenül igazságtalanul gúnyt űzött az ételekből, becsmérelte Lucie tehetségét, sőt olyan messzire ment, hogy azt javasolta, a séf végleg hagyjon fel a főzéssel. Lucie, Lucie, drágaságom, ne foglalkozz any-nyit vele! - Wendy békítőleg megfogta a karját. - Ne hagyd, hogy egy ilyen nevetséges újságcikk ennyire felzaklasson! Az anyja hűvös és nyugodt maradt, ez még inkább felbőszítette Lucie-t. Békés természetű, nyilvánvalóan lágyszívű és optimista édesanyja nem értette, milyen hatása lehet a cikknek az étteremre. Könnyen lehet, hogy most kezdődött el a vég számukra. Wendy szemmel láthatóan jól fogadta a dolgot, Lucie viszont minden alkalommal feldühödött, persze leginkább ellene irányult a cikk nagy része. Túl komolyan veszed - figyelmeztette Wendy. Lucie ránézett. Wendy volt mindig is az optimista a családban, aki mindig meglátta a jót minden helyzetben. Amikor az anyja először
elolvasta a cikket, az első gondolata az volt, hogy a cikk írója biztosan bal lábbal kelt fel aznap. Szegény újságírót valószínűleg szorította a határidő, és nem volt ideje igazán élvezni az ételeket. Hát nem érted, hogy egy ilyen újságcikk akár tönkre is tehet minket? - Lucie ezt legalább tízszer elmondta már, Wendynek azonban még mindig nem akarta ezt elhinni. Lehetséges, én azonban nem hiszem, hogy annyira kellene aggódnunk. - Forró teát töltött a csészéjébe, majd megfújta a gőzölgő italt, mielőtt belekortyolt volna. - Még nem esett vissza a forgalom, nem igaz? Hogy eshetett volna? - csattant fel Lucie. - A cikk alig huszonnégy órája jelent meg. Anya, hát nem érted? Az olvasók odafigyelnek az ilyen étteremkritikákra. Még ha sikerül is túlélnünk, ez az írás akkor is évekre visszavetheti a forgalmunkat. - Lucie nem akart negatív lenni, egyikőjüknek azonban muszáj volt reálisan szemlélni a helyzetet. Nagyon hízelgő volt, hogy éppen rájuk esett a választás. Ott, ahol szó szerint több ezer étterem működött, az, hogy Yole Lachott pont a Mennyei Örömökben vacsorázott, azt bizonyította, hogy az éttermük kisebbfajta feltűnést keltett. Akkorát mindenképpen, hogy a Gazette is felfigyeljen rájuk. Mégis hogy merte becsmérelni a szószt a kritikus? Lucie keményen dolgozott a recepten, és bármelyik séffel fel merte volna venni a versenyt. Wendy továbbra sem idegeskedett. Kicsim, túl sokat aggódsz. Nagyon sok hűséges vendégünk van. Még mindig nem érted? Nem olvastad a cikket? -Lucie-nak szükségtelen volt felvennie a földről az összetaposott újságot. Miután többször is elolvasta, kívülről fújta a sorokat: „A Mennyei Örömök minden, csak nem az, amit a neve ígér. Akinek magas a vérnyomása, vigyázzon, mert a séf nem bánik kesztyűs kézzel a sóval és a citrommal. A fehér vajmártás olyan sós volt, hogy a hölgy valószínűleg az egész Holt-tenger sótartalmát ebbe az egy szószba öntötte... Komolyan, bárki van is ebben a konyhában, jobb lenne, ha vagy visszatérne a főzőiskolába, vagy végleg szögre akasztaná a diplomáját." Lucie túl feldúlt volt ahhoz, hogy folytatni tudja. -Elismerem, hogy ez a megjegyzés egyáltalán nem kedves. Kétségbeesett kísérlet arra, hogy okosnak és szellemesnek tűnjön az én káromra. - Lucie minden alkalommal majd felrobbant, amikor erre a maró gúnyra gondolt. Szerintem nem kellene magadra venni, Lucie. Ne vegyem magamra? Hogy mondhatsz ilyet? Ez egyértelműen személyes. A hitelességemen esett csorba. Az újságíró akár azt is mondhatta volna, hogy alkalmatlan vagyok. Bár ha jobban belegondolok, ez is benne van a cikkben. - Lucie alig tudott uralkodni a haragján. Yole Lachott semmit nem tud róla, ezért nem is kellett volna írnia róla semmit. Fogalma sem volt, hogy Lucie milyen áldozatokat hozott, hogy a főzőiskolába járhasson, vagy hány éjszakát és hétvégét dolgozott, míg végül annyira elfáradt, hogy alig állt a lábán. Ami Lucie-t illette, a kritikus szívtelen volt és igazságtalan. Az anyja még mindig a teáját iszogatta, majd óvatosan visszatette a csészét a kistányérra. Válaszolj nekem egy kérdésre: mikor volt utoljára egy szabad estéd? Lucie lerogyott a székre. Azt akarod mondani, hogy annyira túlhajtottam magam, hogy... Nem akarok semmi ilyesmit mondani, csak azt szeretném javasolni, hogy lassíts egy kicsit, vegyél egy mély lélegzetet, és hagyd, hogy ez a cikk leperegjen rólad. Egyetlen rossz kritika még nem tesz tönkre minket. Lucie szeretett volna hinni ebben, az édesanyjának azonban nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, milyen súlyos a helyzet. Ő csak az utóbbi pár hónapban csöppent bele a főzés világába, és nem is sejtette, hogy az efféle étteremkritikák milyen nagy hatással vannak az emberekre. Megcsörrent a telefon, és Wendy átnyúlt a konyhapulton, hogy felvegye.
Lucie csak félig figyelt a beszélgetésre. Nem tartott sokáig rájönnie, hogy a vonal másik végén az anyja egyik barátnője van, aki azért telefonál, hogy kifejezze szánakozását. - Én egyáltalán nem aggódom - tartott ki Wendy a véleménye mellett. - Ismerem a lányom, és tudom, hogy aki egyszer is megkóstolta a főztjét, tisztában van vele, hogy tökéletesen képzett szakács. Nagyon is otthon van a konyhában. Nem, nem fogjuk beperelni az újságot. Ez csak egyetlen ember véleménye. A legtöbben jobban szeretnek inkább saját maguk megítélni egy éttermet. Sajnálatos, hogy ez az újságíró rossz tapasztalatokat szerzett, de nem tudunk mindig mindenkinek a kedvére tenni. Ez igaz, döbbent rá Lucie. Azért jobban örült volna, ha a kritikus vég nélkül áradozik róla és a főztjé-ről, ahelyett, hogy minden lehetséges módon porig alázza. Wendy alig tette le a telefont, az ismét megszólalt. Ó, szia, Juliana! Igen, hát persze hogy láttuk. Nem, nem aggódom. Köszönöm. Megmondom Lu-cie-nak. Igazán? - Néhány perc csönd után az édesanyja feljebb ült a széken, és a lányára szegezte a tekintetét. Lucie önkéntelenül is észrevette, hogy felcsillan a szeme. -Hát persze hogy megmondom. Ez csodálatos! Nagyon köszönöm, Juliana. Bearanyoztad a napomat. - Széles mosollyal az arcán tette a helyére a kagylót. Mit mondott Juliana? - kérdezte Lucie, mert érdekelte, mitől változott meg hirtelen az édesanyja arckifejezése. Juliana felment az újság weboldalára. Mindig is lépést tartott a technikával, nekem viszont túl bonyolultnak tűnik, hogyan lehet kihasználni a közösségi média nyújtotta lehetőségeket. És? - sürgette Lucie. Nos, többen is kifogásolták a kritikus értékelését, és megjegyzéseket fűztek a cikkéhez. Tényleg? Többen? Említette, hogy mennyien? Wendy bólintott. Azt mondta, nézd meg a saját szemeddel, és el fogsz ájulni. Úgy emlékszem, azt mondta, már háromszáz hozzászólás érkezett, és egyikük sem ért egyet az értékeléssel. Háromszáz? - Lucie majdnem táncra perdült a szobában. És egyikőjük sem családtag - mondta Wendy. Lucie azonnal leült az íróasztalához, amit a kis barátságos nappali egyik sarkába állított. Sammy, aki megérezte a feszültséget, odadöcögött hozzá, leült a hátsó lábára, majd az állát Lucie lábfejére fektette, mintha ezzel akarná vigasztalni. Lucie bekapcsolta a számítógépét, felcsatlakozott az internetre, majd megkereste az újság honlapját. Valóban, a Mennyei Örömök étteremkritikájára érkezett a legtöbb hozzászólás. Többen is említették a védjegyévé vált ételeket, és szinte mindenki ódákat zengett a desszertjeiről. Wendynek igaza volt. A hűséges vendégek nem ültek tétlenül, azonnal tucatjával siettek az étterem segítségére. Még alig múlt dél, de a hozzászólások száma máris elérte a háromszázat. Na, erre varrj gombot, Yole Lachott! - dörmögte Lucie, és képtelen volt leplezni a mosolyát. Nem megmondtam? - szólalt meg Wendy mögötte. - Nincs okunk az aggodalomra. Lucie kétségbeesetten szeretett volna hinni neki. Nem volt szokatlan, hogy a főszerkesztő hívatja Arent, így történt ez most is. Megkérték, hogy nézzen be a főnök irodájába, amint alkalma nyílik rá. Sandy Márkus közel harminc éve dolgozott a lapnál. Profi volt, aki nem ragaszkodott a formaságokhoz, és nem rejtette véka alá a véleményét. Volt benne egy jó adag határozottság és spiritusz, ami nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy nőként ilyen magasra jusson egy, a férfiak által uralt világban. Sandy nemcsak hogy kilépett a skatulyából, de segített megalkotni egy újat is. Aren tisztelte és szerette, a főnöke persze meg tudta őt félemlíteni.
Amikor Aren megjelent az iroda ajtajában, Sandy felpillantott és intett, hogy lépjen be. Csukd be az ajtót! - mondta. Aren vonakodva engedelmeskedett. Ha Sandy azt akarta, hogy csukják be az ajtót, az általában rosszat jelentett. Görcsbe rándult a gyomra. A főszerkesztő továbbra is a számítógép képernyőjét nézte. Ülj le! - kínálta hellyel. Nem úgy festett, mint egy tipikus női zsurnaliszta. Termetre magas volt és vékony, rövid, drótszerű haját hajhabbal próbálta megzabolázni, hogy tüskésen égnek álljon. A hatvanas éveiben járt, az arcára barázdákat vésett az idő. Van valami probléma? - kérdezte Aren. Ameny-nyire ő tudta, a munkája több volt mint kielégítő. Nem várta el, hogy Sandy megdicsérje az írásait. A főnöke egyértelműen kijelentette, hogy csúcsminőséget kell produkálnia, és ha nem így teljesít, kereshet másik állást. Lassan helyet foglalt. Miről van szó? - Gyűlölte, hogy felelősségre vonják, miközben fogalma se volt róla, mit vétett. A Mennyei Örömök - motyogta Sandy, és vonakodva elkapta tekintetét a monitorról. Levette a szemüvegét, és homlokráncolva tanulmányozta beosztottja arcát. - Ugye te írtad az értékelést arról az étteremről? Igen. - Aren kiállt a cikke mellett. Ott ette a legrosszabbat, amióta ezzel a munkával foglalkozott. Úgy vélte, bárki készítette is azt az ételt, nagyon sok tanulnivalója lenne még a főzés terén. A csirke jónak bizonyult, ahhoz azonban nem kellett túl nagy szakértelem. Az igazi teszt a nyelvhal és a szósz volt, ezekkel a séf csúfos kudarcot vallott. A megjegyzéseid meglehetősen epések, ő nem ezt a kifejezést használta volna. Inkább igazak. Sandy ránézett az íróasztal másik oldaláról. A jelek szerint a cikked jókora port kavart. Aren felnevetett. Valóban? - Elképzelni sem tudta miért, leszámítva azt a nyilvánvaló tényt, hogy az étteremnek új fő-szakácsra van szüksége. Gondolom, ma még nem nézted a honlapunkat vagy a Facebook oldalunkat. Mindkettőn többen cáfolják az értékelésed. Az olvasók hevesen védelmükbe vették a helyet, az ételt és a séfet. Még a falak színét is dicsérték. Aren elflntorodott. Ez a megjegyzés arra a mondatára utalt, amelyben a belső tér nyugtató hatásáról beszélt. A tulajdonosok a szürke meleg árnyalatát választották, amelybe fekete csíkokat rajzoltak. Lehet, hogy egy kicsit eltúlozta, amikor arra célzott, hogy a díszítés, bár tetszetős és nyugalmat áraszt, mégsem elég ahhoz, hogy elterelje a vendég figyelmet az étel rémes minőségéről. A megjegyzés valóban éles volt, és most már azt kívánta, bárcsak kicsit megfontoltabban fogalmazott volna. Nem érthet egyet velem mindenki - kötelességének érezte, hogy emlékeztesse erre a főszerkesztőt. Ez igaz. Nem az a célunk, hogy népszerűségi versenyt nyerjünk az étteremkritikákkal. Ám amikor háromszáz ember veszi a fáradságot, hogy megjegyzést fűzzön hozzájuk, és mind ellenkezik a te véleményeddel, akkor felkapom a fejem és odafigyelek. Háromszáz? - Aren kihúzta magát. - Nyelvhalat rendeltem és... Pontosan tudom, mit ettél - vágott a szavába Sandy. - Részletesen írtál róla a cikkedben. Ó, igen, valóban. Nézd meg ezt! - Sandy Aren felé fordította a monitort, hogy ő is elolvashassa a honlap bal oldalán sorakozó néhány megjegyzést. Sandy a biztonság kedvéért fel is olvasta az egyiket. - A nevem Bili Wheeler, és nagyon sokfelé jártam már a világon. Az egyik kedvenc tengeri ételem a nyelvhal fehér vajmártással. Rendeltem ezt már Londonban, Párizsban és még azon túl is, de a
legeslegj óbbat, amit valaha ettem, a Mennyei Örömökben kaptam. - Az utolsó három szót Sandy lassan, tagoltan ejtette ki, mintha egy kisgyereknek olvasna fel. Háromszáz hozzászólás - dörmögte Aren maga elé. Úgy tűnik, Mr. Wheelernek ízlett a nyelvhal. Úgy tűnik. Az enyém viszont ehetetlen volt. Szerintem beleborult egy egész doboz só, valamint annyi citrom, hogy azzal még heringet is lehetett volna savanyítani, nem is beszélve a cayenne bors erőteljes ízéről. Mind a hal, mind a szósz meglehetősen borzalmas volt. Egy ételkritikus véleményével nem mindenki ért egyet. Ez természetes. Na de háromszázan? Olybá tűnik, mintha nem végezted volna jól a munkád. Ez nincs így. - Aren attól félt, hogy ő is a munkanélküliek népes táborát gyarapítja hamarost. - Mit szeretnél, mit csináljak? - kérdezte arra számítva, hogy a főnöke a felmondását kéri. Hogy mit szeretnék? - kérdezett vissza Sandy olyan hangosan, hogy az iroda egyik ablaka megremegett. - Azt, hogy menj vissza a Mennyei Örömökbe! A séfnek nyilvánvalóan rossz napja volt. Nyilvánvalóan. - Aren mindent elkövetett, hogy a hangján ne érződjön a szarkazmus. Ha több száz vendég kel egy főszakács védelmére, akkor úgy vélem, a séf megérdemel egy második lehetőséget is. Rendben - felelte Aren, bár nem rajongott az ötletért. Ne halogasd sokáig! Vedd úgy, hogy már meg is tettem. De azért... Igen? - Sandy közben már ismét a képernyőt nézte mereven, most azonban Arenre emelte a tekintetét. Az értékelésem őszinte volt. Hajlandó vagyok még egy lehetőséget adni a Mennyei Örömöknek, de ha az étel ismét olyan csapnivaló, mint első alkalommai, nem változtatom meg a véleményem, bármenynyien állítják is az ellenkezőjét. Rendben van - válaszolta Sandy, majd mintha hirtelen eszébe jutott volna valami, azt kérdezte: - Elkísért valaki, amikor először ettél ott? A húgom. És neki mi volt a véleménye? Aren sóhajtott egyet, és grimaszt vágott. Ami azt illeti, le volt nyűgözve. A csirke nagyon ízlett neki, legalábbis ezt mondta. Ezek szerint kizárólag te találtad átlagon alulinak az ennivalót. Úgy látszik, igen. Sandy ismét visszatért a munkához, mielőtt még Aren elhagyta volna az irodát. Aren odasétált a saját íróasztalához, elővette a mobilját, és küldött egy üzenetet a húgának. Adok még egy esélyt a Mennyei Örömöknek. Elkísérsz? A lány válasza néhány másodperc múlva meg is érkezett. Mikor? Ma este? Holnap? Jó, legyen holnap. Találkozhatunk ott? Persze. Hánykor? Ha nem szólok vissza, akkor hétkor. Aren felhívta az éttermet, és nagy bánatára azt a választ kapta, hogy már csak egyetlen szabad asztaluk van, fél hattól. Küldött egy újabb üzenetet a húgának. Josie azt írta vissza: Megteszek mindent, hogy időben odaérjek, de lehet, hogy kések néhány percet. Nem baj. Aren öt perccel a megbeszélt időpont előtt érkezett a Mennyei Örömökbe. Kapott egy SMS-t a húgától, mondván, hogy tíz percet késik, de kérte, hogy foglaljon helyet nélküle. Pár perc és ott vagyok.
Ugyanaz a kedves, idős hölgy fogadta az ajtóban, aki első alkalommal is az asztalhoz vezette. - Látom, visszatért - mosolygott rá a nő. Majd halkabban hozzátette: - Örülök, hogy az az undok ételkritikus nem vette el a kedvét a konyhánktól. Aren mosolyt erőltetett az arcára. A nő a konyha mellett álló asztalok egyikéhez vezette. Arennek el kellett ismernie, hogy ínycsiklandó illatok áradnak az ajtó mögül. Lehetséges, hogy valóban túl kritikus volt? Nos, hamarosan kiderül.
HETEDIK FEJEZET Lucie a Mennyei Örömök konyhájában sürgölődött, majd hirtelen úgy hallotta, mintha csengettyűk csilingelnének. Halk zene szűrődött a konyhába, a csengők hangja azonban még azon túl is hallatszott. Csengettyű? Valaki csengettyűket rázott az étteremben, miközben a dallam egy kedves karácsonyi énekre, a Jingle Bellsre emlékeztette. Kilesett a konyhából, hogy megnézze, mi az, és megpillantott egy férfit, aki szakasztott úgy festett, mint... Aren. Beletelt egy percbe is, hogy az agya felfogja, az asztalnál ülő férfi, aki éppen az étlapot tanulmányozza, valóban Aren Fairchild. A szívverése azonnal felgyorsult. Aren itt van... az ő éttermében? Nagyot nyelt, és azon törte a fejét, mit csináljon... vagy egyáltalán csináljon-e valamit. Majdnem egy év telt el, nem is tudna mit mondani neki. Hogyan magyarázza meg, mi történt? Ekkor Mark, a főpincér lépett a konyhába, Lucie pedig karon ragadta. - Hívd ide az édesanyámat! Mark elkerekedett szemmel bámult rá. Most? Valami baj van? Nem, nem hiszem... csak hívd ide anyát! - Ösz-szekulcsolta a kezét, és hálát adott az égnek, hogy nem volt nagy roham a konyhában. Korán volt... épp most nyitottak ki vacsorára... Hamarosan azonban egymást érik majd a rendelések. Biztos, hogy nincs semmi baj? - kérdezte Mark homlokráncolva. Lucie már majdnem reszketett. Hát persze, biztos. Alig egy perc múlva Wendy rontott a konyhába. Lucie, mi történt? - A lánya reszkető kezéért nyúlt. Itt van... az étteremben. - Az anyja nem tudta, miről beszél. Kicsoda, drágám? Aren. Empire State Building Aren. Aren - ismételte meg az anyja lassan, majd hirtelen tágra nyílt a szeme. - Az az Aren? Lucie az alsó ajkába harapott, úgy bólintott. És egyedül van. Akkor gyere ki velem! Ne is tiltakozz! Anya... Túl késő volt, mert Wendy megragadta a szakácskabát ujját, és kirángatta a konyha lengőajtaján az étterembe. Lucie pontosan tudta, mikor ismerte fel őt Aren, mert a férfi is éppúgy reagált, mint korábban ő. Kiejtette a kezéből a meleg zsemlét, és lassan felállt. Lucie? - Szinte csak lehelte a nevét, mint aki nem hisz a szemének. Szia, Aren. - A köszönésen kívül egy szót sem tudott kinyögni. Úgy érezte, mintha a nyelve a kétszeresére dagadt volna a szájában, kitöltve a szájüreget, és lehetetlenné téve a beszédet. Én Lucie édesanyja vagyok, Wendy Ferrara. -Wendy közelebb lépett, és két tenyere közé
fogta Aren kezét, mintha csak egy görög istennel találkozna. Az arcát is olyan réveteg tekintettel nézte, mint aki minden vonását az emlékezetébe akarja vésni. Aren nem fordította el a pillantását Lucie-ról. Minden bizonnyal őt is ugyanaz a kór támadta meg, mert ő sem tudott megszólalni. Elmentél... ott voltál? - Nem kellett megmagyarázni, mire gondolt. Aren tudta. A férfi elfordította a tekintetét, aztán bólintott. Lucie szörnyen érezte magát, amiért hagyta, hogy ott álljon a hidegben, és azt higgye, nem akarja látni többé. Bármit megadott volna, ha eljátszhatja A szerelem hullámhosszán című film saját változatát, de nyilvánvalóan nem ezt szánta neki a sors. Sokáig vártál? Egy ideig - vonta meg a vállát Aren, mintha csak egy kis semmiség történt volna. - Mihelyt rájöttem, hogy nem jössz, elmentem. Lucie észrevette, hogy nem említette, pontosan mennyi ideig állt a szeles hidegben. Eszébe jutott, hogy aznap esett az eső, és gyűlölte a gondolatot, hogy Aren odakint ácsorgott, az időjárás viszontagságainak kiszolgáltatottan. Remélhetőleg behúzódott valamilyen fedett helyre. Szeretett volna rákérdezni, de nem tette. Annyira sajnálom! - suttogta és komolyan is gondolta. Mégis, csodával határos módon, újra találkoztak, és most képtelenek voltak levenni egymásról a szemüket. Add meg neki a telefonszámod! - sürgette az anyja, és oldalba bökte Lucie-t a könyökével. Mindegy, majd én felírom, és a vacsoráért nem kell fizetnie. Rendeljen, amit csak akar! Aren végül Lucie helyett a lány anyjára nézett. Ezt nem fogadhatom el. Kérlek! - tette hozzá Lucie. - Ez a legkevesebb. Ekkor egy gyönyörű nő lépett az asztalhoz. Micsoda társaság gyűlt itt össze! Elnézést a késésért. Lucie-nak elszorult a szíve. Úgy hitte, Aren egyedül vacsorázik. Milyen ostoba volt! Milyen szörnyen naiv, hogy azt gondolta, a férfi is ugyanúgy sóvárgott utána, ahogyan ő! Nyilvánvalóan azóta megismerkedett valaki mással. Ráadásul amíg ő a szakácsruhájában volt, hálóba fogott hajjal, a másik nő minden tekintetben ragyogóan festett. Ó! - Lucie hátrált egy lépést, mielőtt Aren megszólalt volna. Lucie, ő itt a húgom, Josie. A húga? Lucie emlékezett, hogy Aren beszélt a testvéréről, akinek a lakásában akkoriban lakott. Lucie? - kérdezte Josie, és a bátyjára nézett. - Az a Lucie? Igen. Lucie észrevette, hogy a neve varázsszóként hatott, a nő szemmel láthatólag mindent tudott róla. Wendy, az örök kerítő, átnyújtott Arennek egy névjegyet. Ráírtam a hátuljára a lányom mobilszámát. És fiatalember, egyvalamit tudnia kell... Anya... - Lucie íigyelmeztetőleg megfogta édesanyja karját. Aren elvette a névjegyet, majd az asztalra tette. Lucie habozott. Ideje lenne visszatérnie a konyhába. Jó étvágyat! - mondta búcsúzóul, és apró lépésekkel hátrálva elindult. Elharapta a nyelvét, nehogy azt mondja, mennyire szeretne hallani Aren felől. Ezt a döntést a férfinak kell meghoznia, és most ő lesz az, aki várni fog. Aren a lány anyjához intézte a szavait. A hangja meglehetősen hevesnek tűnt. Nézze, nagyon köszönöm az ajánlatát, de ragaszkodom hozzá, hogy kifizessem a vacsorát. Ezt majd később megbeszéljük. Lucie már a konyhában volt, de azért hallotta a beszélgetést.
Ragaszkodom hozzá, Wendy. Vagy kifizetem a vacsoránkat, vagy Josie-nak és nekem távoznunk kell. Lucie hallotta, ahogy az édesanyja kelletlenül elfogadja az ultimátumot. Szinte ugyanebben a percben elkezdtek özönleni a rendelések, és Lucie-t lefoglalta a főzés meg a tálalás. Perceken belül olyan sok tennivalója lett, hogy szinte meg is feledkezett arról, hogy Aren alig néhány méterre tőle ül az étteremben. Amikor ismét lehetősége nyílt kinézni az étkezőhelyiségbe, látta, hogy már egy másik pár ül annál az asztalnál, ahol korábban Aren és a húga vacsorázott. Elmentek. Wendy gondoskodott róla, hogy Aren megkapja a telefonszámát, így most nem tehetett mást, mint várt és reménykedett, hogy a férfi majd felhívja. Tizenegy után fejezte be a konyha kitakarítását. Az anyja csatlakozott hozzá, és hozott mindkettőjüknek egy csésze koffeinmentes kávét. Most már értelek - mondta Wendy, és a szájához emelte a csészét. - Ez a te Arened nagyon kellemes külsejű fiatalember. Nem az én Arenem - ellenkezett Lucie, majd gyorsan hozzátette. - Úgy gondolod? Az anyja szája lassan mosolyra görbült, amit nem is próbált leplezni. Bárcsak láttad volna, hogy felcsillant a szemed, amikor Aren azt mondta, várt rád! Olyan sok idő eltelt! Ó, anya, szörnyen érzem magam! Miért? Szerettél volna találkozni vele. Miért nem mondtad el, mi történt? Hogy már úton voltál a randevúra, amikor felhívtak a kórházból? Lucie nem is tudott erre választ adni. Nem volt megfelelő az időzítés. Úgy gondoltam, hogy biztosan így rendelte a sors. És most mit gondolsz? Lucie félt elárulni, milyen boldog, hogy megtalálta Arent. Fárasztó nap állt mögötte, mégsem volt fáradt. Igazság szerint szinte biztosra vette, hogy nem tud majd elaludni. A gondolatait és a szívét megtöltötte a remény, hogy talán újra egymásra találnak azzal a férfival, aki múlt szilveszterkor úgy levette a lábáról. Szerinted fel fog hívni? - kérdezte az anyjától. Wendy lesütötte a szemét, és a kávéját nézte. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de nem. Lucie-nak megdobbant a szíve. Nem? Legalábbis ezt mondta. Beszéltél még vele, miután visszamentem a konyhába? - Lucie-nak túl sok dolga lett, hogy odafigyeljen arra, mi történt az újbóli találkozásuk után. Igen, méghozzá hosszasan. Anya! - Milyen jellemző volt rá, hogy ilyen feszültségben tartja! Néha csodálkozom rajtad, lányom. Miért? Mit csináltam? Wendy megrázta a fejét. Nos, először is, megkérdezted, mennyi ideig várt rád. Igen, kíváncsi voltam... úgy értem, természetes, hogy érdekelt, mennyit várt. - Ezt csak nem róhatja fel neki. Csak éppen azt felejtetted el megemlíteni, hogy már úton voltál hozzá, amikor felhívtak a kórházból. -Tudom... - Talán valóban hiba volt, hogy nem mondta el. Az anyja szomorúan megrázta a fejét. Ami azt illeti, egyetlen biztató szót sem kapott tőled. Lucie-nak elszorult a szíve. Az anyjának igaza volt. Elborzadt saját meggondolatlanságán. Észrevettem, hogy nem válaszolt arra, mennyi ideig várt. Nem is csoda. Gondolj csak bele, Lucie! Felültetted, aztán még elvártad, hogy meg is erősítse
a tényt. Lucie-t a rosszullét kerülgette, amikor ilyen megvilágításban hallotta a tényeket. Nem gondolod, hogy a büszkeségének már anélkül is nehéz volt feldolgoznia a történteket, hogy még sót is dörzsöltél a sebébe? Az édesanyjának ismét igaza volt. Rendesen eljátszotta az esélyeit Arennél. Ráadásul nem is egyszer, hanem kétszer. Nem csoda, hogy a férfi kijelentette, nincs szándékában felhívni. Hogy lehetett ilyen ostoba? Ebből az új nézőpontból szemlélve rájött, mekkorát hibázott, és majdnem elsírta magát. Félretolta a kávéját. Sajgott a szíve. Szóval, azt mondta, hogy... soha nem akar velem kapcsolatba lépni? A férfiaknak fontos a büszkeségük, Lucie. És azt sárba tiportam. Úgy bizony - felelte az anyja, majd habozni látszott. Aren és én azonban hosszasan elbeszélgettünk. Lucie felkapta a fejét. És mit mondott? Nos, az igazat megvallva, inkább én beszéltem. Ó, istenem, ez nem sok jót ígért. Anya, mit mondtál neki? - Lélegzet-visszafojtva várta a választ. Lucie Ann, ne beszélj velem ilyen hangon! Egyszerűen csak elmagyaráztam, hogy szándékodban állt találkozni vele január hetedikén, csak időközben kaptál egy telefonhívást a kórházból. Miattam nem tudtál ott lenni a megbeszélt helyen. Biztosítottam, hogy nem vagyok egy minden lében kanál típus, de mivel én hiúsítottam meg a randevút, kötelességemnek éreztem tisztázni a dolgokat. És erre mit mondott? - Lucie olyan közel hajolt az anyjához, hogy majdnem leesett a székről. Nos, először is láttam, hogy hálás, amiért megtudta az igazságot. És azonnal felderült az arca. A húgának szintén. Tényleg? - Lucie a homlokát ráncolta. - De azt mondtad, nincs szándékában felhívni, pedig megadtad neki a számom. Wendy a fejét rázta. Nézd a helyzetet az ő szemszögéből! A büszkeségén elég nagy csorba esett. Megadta nekem a számát, és azt mondta, ha még mindig érdekel, hívd fel te. Ugye megteszed? Lucie-nak nem kellett átgondolnia a döntést. Holnap reggel ez lesz az első dolgom. Nagyszerű! Szeretett volna még többet megtudni, ezért azt kérdezte: Beszéltetek másról is? Wendy habozni látszott. Nos, igen, és remélem, nem árultam el vele nagy titkot, de elmondtam, hogy folyamatosan bújod az újságot, és az ő nevét keresed. Ó, anya! - Azt kívánta, bárcsak az anyja ne tett volna így. Láttam rajta, hogy örömmel hallja. Igazán? - Ha jobban belegondolt, Aren megérdemelte, hogy tudja, nem felejtette el. Egy nap sem telt el úgy, hogy legalább egyszer eszébe ne jutott volna. Csupán néhány órát töltöttek együtt, Aren Fairchild mégis mély nyomot hagyott benne. Készen vagy, mehetünk haza? - kérdezte Wendy. Lucie bólintott. Lefogadom, hogy jól elfáradtál. Jól vagyok. Mindig is szerettem emberekkel találkozni, de be kell valljam, a lábam már nagyon fáj. -Azzal levette a cipőjét, és megdörzsölte sajgó lábujjait.
- Megcsináltuk! - kiáltotta Mercy, és Goodness-szel összeütötték a tenyerüket. - Aren nem is furcsállta, miért ültette Wendy olyan közel a konyhához. Kiváló ötlet volt, még ha én mondom, akkor is. -Úgy tűnt, Shirley mellkasa a duplájára dagad a büszkeségtől. Will nem úgy festett, mint akit sikerült meggyőzniük. Gábriel vajon nem fogja ezt földi beavatkozásnak tekinteni? Dehogyis - biztosította Shirley. - Még csak nem is hasonlított rá. Ha beavatkozásról akarsz hallani, akkor beszélhetünk arról, amikor Goodness kisajátította egy áruház mozgólépcsőjét, vagy amikor... Hogy vettétek rá Lucie-t, hogy kinézzen a konyhából? - vágott közbe Will. Mercy hálás volt, hogy témát váltottak. Válaszul felhúzta hosszú ruhájának ujját, amely alól egy csengősor bukkant elő. Ezt hallotta Lucie? Hát te voltál? Igen, de ez maradjon a mi titkunk, jó? - Lehet, hogy Gábriel nem örülne ennek a kis bűvészmutatványnak. Hűha! Ez is egy ajándék - magyarázta Goodness, majd összekulcsolta a kezét, és behunyt szemmel az égre nézett. Úgy, mint a béke, a remény és a könyörület... Efféle isteni ajándék? Nos, nem egészen. - Olyan veszélyes útra terelték Willt, amely nyugtalanította Mercyt. Igazság szerint a csengettyűs trükköt évekkel ezelőtt tanultam, és csak nagyon ritkán alkalmazom. Hogy magára vonja az emberek figyelmét - tette hozzá Shirley. - Emlékszem, egyszer Goodness megjelent egy templomban. Megjelent... angyalként? - Az első lecke, amit az angyalok megtanultak, az volt, hogy kizárólag Isten közvetlen utasítására jelenhettek meg a saját alakjukban álcázás nélkül vagy hétköznapi embernek öltözve. Más esetben láthatatlannak kellett maradniuk, vagy emberi alakot kellett ölteniük. Vészhelyzet volt - pontosított Goodness. Szükségesnek ítéltük - tette hozzá Mercy -, különben Goodness nem vállalta volna a kockázatot. Will Goodnessre pillantott, és magyarázatot várt. Egy lelkész előtt jelentem meg, akinek rákban halt meg a felesége. És a feleségével együtt elvesztette a hitét is - tette hozzá Shirley. Goodnessnek felcsillant a szeme. Azt szerettem volna, hogy az a szegény, összetört ember ismét érezze Isten szeretetét. Ott álltam a templom előtt, és Isten kegyelmének teljes dicsőségében kiterjesztettem a szárnyam, és hagytam, hogy az egész testem ragyogjon. Willnek tágra nyílt a szeme a döbbenettől. És mi történt? Mercy a barátnője mellé húzódott. Inkább meg kellene néznünk, mit csinál odalent Aren Fairchild most, hogy találkozott Lucie-val. Ne, várj! - erősködött Will. - Mondd el, mi történt Goodness-szel és a lelkésszel. El kell mondanod! Goodness felsóhajtott, mire a válla és a szárnya láthatóan előreesett. Nem látott engem. Nem látott? - Will alig hitt a fülének. - Hogyhogy nem látott? Isten szeretetének fénye el kellett volna, hogy vakítsa.
Túlságosan el volt foglalva a saját fájdalmával. Ó, egek! - suttogta Will döbbenten. Ekkor találtam ki a csengettyűket - magyarázta Mercy. - Ez sokkal finomabb módszer. Minél több időt töltöttem az emberek között, annál inkább rájöttem, hogy a finom módszerek a célravezetők. Legtöbbször a diszkrét elintézési mód a leghatékonyabb - tette hozzá Shirley. Legtöbbször - értett egyet Mercy, majd alig hallhatóan folytatta -, de nem mindig. Na jó, nézzük meg, mit csinál Aren! - javasolta Will.
NYOLCADIK FEJEZET - Nem hívod fel Lucie-t? - kérdezte Josie másnap reggel, miközben Arennel a metrómegálló felé sétáltak, majd ivott egy korty kávét a papírpoharából. - Megvárod, hogy ő hívjon? Aren tudta, hogy a húga nem értheti, milyen dilemma gyötri őt. Persze lehet, hogy mégis. Tudnia kellett, hogy a bátyjának is fontos a büszkeség, hiszen voltaképp Josie-t is ez tartotta vissza attól, hogy felvegye a kapcsolatot Jackkel, pedig sejthető volt, hogy még mindig szerelmes egykori vőlegényébe. Josie nem sokat árult el arról, pontosan mi siklott félre, Aren ugyanakkor majdnem biztosra vette, hogy az esküvőhöz volt köze. Talán egy apró félreértés, valószínűleg valami ostoba semmiség, amit mindketten eltúloztak. Ez persze minden bizonnyal olyan méreteket öltött, hogy így vagy úgy, de azt gondolták, már nem is olyan jó ötlet a házasság. Ebből következett a logikus döntés: a kapcsolatuk sem működhet tovább. Az esküvői előkészületek felőrölték az idegeiket, most pedig Josie egyedül maradt, és boldogtalanná lett. A bátyjával együtt viszont remek csapatot alkottak, lelket öntöttek egymásba. Aren kapcsolata Lucie-val már az elején bonyolultnak indult és percről percre még inkább azzá lett. Tavaly szilveszterkor még tökéletesnek, sőt egyenesen ártatlannak tűnt az egész, most viszont az a tény, hogy ő a Gazette-nek dolgozott, Lucie pedig résztulajdonosa volt annak az étteremnek, amit bírált, meglehetősen megnehezítette a továbblépést a kapcsolatban. Bolond lesz, ha nem hív fel. Aren és a húga mindig is közel álltak egymáshoz. Minden reggel együtt sétáltak a metróállomásig. Aren nem messze talált lakást Josie otthonától, és reggelente mindig vettek egy kávét, majd megitták a saját munkahelyükre tartva. Talán nem is lesz annyira az. - Aren egész éjjel nem aludt, azon töprengett, milyen lehetetlen ez a helyzet. Egyfelől teljesen megváltozott a véleménye a Mennyei Örömökről. A háromszáz vendég valóban nem tévedett. A vacsora igazi öröm volt, a desszert pedig igazán mennyei. Az első látogatásához képest homlokegyenest megváltozott a véleménye. Az étterem ezúttal kiérdemelte a nevét. A főszerkesztőnek is elmondta, hogy írni akar egy új cikket, és hamar meg is teszi. Valamint azt is, hogy a megváltozott véleményének semmi köze sincs a séf iránti érzéseihez. Apropó, nem tudsz véletlenül jegyet szerezni a Karácsonyi angyalokra? - kérdezte Josie. A húga természetesen a legnagyobb Broad-way-szenzációról érdeklődött. A jegyek már hónapokkal korábban elővételben elkeltek, most pedig, ahogy közeledett a karácsony, már sehol sem lehetett rá belépőt szerezni. Na persze. Miért? Talán sikerülne. Az újságnak vannak kapcsolatai, nem? Csak ismerni kell a megfelelő embereket. Aren felnevetett. Mivel csak nemrég kezdett dolgozni a lapnál, nem sok esélyt látott arra, hogy jegyet szerezzen, de nem akart húga álmainak kerékkötője lenni. Aren szeretett együtt lenni a testvérével, de ha valakit színházba vinne, Lucie lenne az. Persze csak akkor, ha a lány hajlandó
újra találkozni vele. A válás után Aren nem vetette bele magát a ran-devúzgatásba, és észrevette, hogy Josie sem tett így, habár a lány nem volt rest őt emiatt piszkálni. Aren úgy vélte, a testvérének szüksége van arra, hogy lássa, más is hajlandó kockára tenni a szívét, és utána talán ő is bele mer vágni. Micsoda működésképtelen csapatot alkottak ők ketten! Majd mondd el, mit intéztél! - kérte Josie a metró felé sétálva. - És ha mégis tudsz jegyet szerezni, vidd el Lucie-t! Aren a homlokát ráncolta. Azt hittem, te szeretnéd megnézni. Igen, majd egyszer. Csak arra gondoltam, Lucie nem tudná visszautasítani ezt a meghívást. Úgy hallottam, hogy a Karácsonyi angyalok egy elképesztően jó musical. Azért ne éld bele nagyon magad, oké? - Aren nem szerette kimutatni az érzéseit, de Lucie valóban mindig ott motoszkált a gondolataiban. Josie vidáman búcsút intett és elment. Aren egy másik peronhoz sietett, felszállt a metróra, majd gyalog sétált néhány saroknyit a szerkesztőség épületéig. Beérve az íróasztalánál letette a hátizsákját, és egyenesen Sandy irodájába ment. A főszerkesztő a számítógépe előtt ült, és felpillantott, amikor Aren megkopogtatta az ajtófélfán. Az orra végére tolt szemüveg fölött nézett rá, majd felemelte a kezét a billentyűzetről, és a székkel elfordult a géptől. - Vacsoráztál a Mennyei Örömökben? Aren bólintott, és a farmerzsebébe dugta az ujja végét. -És? - Elképesztő volt. Sandy felvonta a szemöldökét, mintha kellemes meglepetés érte volna. - Ezek szerint megváltozott a véleményed. Aren nem tagadta. Nem tudom, mi történt az első alkalommal. A húgom is velem volt, és az ő ennivalójával nem volt semmi baj. Az enyém viszont katasztrofálisan sikerült. - Na és most? Most nem. A nyelvhal minden szempontból lenyűgözött. - Persze más értelemben is, ám annak semmi köze sem volt az étlapon található fogásokhoz. Helyes. írd meg a cikked, és a ma esti számban le is hozzuk. Ez biztosan tetszeni fog az étterem pártfogóinak. - Miközben beszélt, már vissza is fordult a számítógép monitora felé. Sandy - szólalt meg Aren, és nem mozdult az iroda ajtajából. A nő ránézett, az arcán türelmetlenség látszott. Mi az? Nem írhatom meg a cikket. Miért nem? - kérdezte a főnöke némi ingerültséggel a hangjában. Mert találkoztam a séffel, és kiderült, hogy ismerem. És ez befolyásolta a véleményedet? Nem. Akkor írd meg a cikket! Semmit sem szeretnék jobban, de... A nő levette a szemüvegét, úgy nézett fel rá. Mi a probléma, Fairchild? Randevúznék vele - bökte ki Aren. Sandy a homlokát ráncolta, majd ismét visszafordult a monitorhoz. -Akkor randizz! Nem kell megtudnia, hogy te vagy Yole Lachott. Aren megdöbbent. Nem tudta, mit mond majd a főnöke, amikor bevallja neki, mire készül, most pedig csak úgy kavarogtak a fejében a boldog gondolatok. Még mindig itt vagy? - mordult rá a nő.
Köszönöm, Sandy, nagyon-nagyon köszönöm! Ez csodálatos hír. - Aren szíve könnyebb volt, mint hónapok óta bármikor. Mielőtt bement a főszerkesztő irodájába, hogy beszéljen vele, azon gondolkodott, vajon mit szól majd ahhoz, hogy randevúra akarja hívni Lucie-t. Most pedig úgy érezte, mintha egy mázsás kő esett volna le a szívéről. Sandy ismét ránézett. Miért vagy még mindig itt? Semmi... semmi... Már megyek is vissza az asztalomhoz, hogy megírjam a legjobb értékelést, ami valaha nyomtatásban megjelent. Akkor nyomás, láss neki! - morogta zsémbesen Sandy. Aren alighogy leült a számítógépéhez, megcsörrent a mobilja. Szórakozottan rápillantott, de mivel nem ismerte a számot, hagyta, hogy a hangposta jelentkezzen, bárki volt is a vonal másik végén. Már félig megírta a cikket, amely szó szerint mesterműre sikeredett, amikor Norm Lockett állt meg a fülkéje mellett. Norm írta a lapnál a Broadwayn bemutatott darabok kritikáit. Norm! - szólt neki Aren. - Kérhetek egy szívességet? Mi lenne az, kölyök? Aren felállt. Norm harminc évvel idősebb volt nála, és mindenki kedvelte. Nem tudsz esetleg jegyet szerezni a Karácsonyi angyalokra? - Egy próbát megért, hogy megkérdezze. Idősebb kollégája elvigyorodott, majd hátba veregette. Megnézem, mit tehetek. Köszönöm, Norm, nagyon hálás vagyok. - Azután, talán mert azt gondolta, hogy ez segíthet, hozzátette: - Hallottál arról, hogy Doris Roberts ugrik be a Karácsonyi angyalok címszerepébe a főszereplő helyett? Igen. A hír néhány nappal korábban röppent fel. Betty White csúnyán megfázott, és pihennie kellett. írjak egy rövid cikket arról, hogy Doris vette át a szerepet? - ajánlotta Aren. Nem szükséges - válaszolta Norm, és másodszor is hátba veregette. - Majd meglátom, mit tehetek, de nem ígérek semmit. - Köszönöm - felelte Aren -, az nagyszerű lenne. Visszaült az asztalhoz, és már teljesen belemerült az írásba, amikor a férfi visszatért. Ez a te szerencsenapod, kölyök. Sikerült jegyet szerezned? Kettőt a jövő csütörtöki előadásra. Arent nem érdekelte, melyik napra szólnak a belépők. Köszönöm, te vagy a legjobb! - Annyira örült neki, hogy meg sem nézte a naptárát. Amikor azonban megtette, látta, hogy ugyanarra az estére egy éttermi látogatást is meg kellett ejtsen. Vacsora és színház. El sem hitte, milyen szerencsés. Az ég nagyon kegyes volt hozzá ezen a szép decemberi napon. Boldogságát már csak az fokozta volna, ha Lucie felhívná. Ha nem teszi, legfeljebb majd elviszi a húgát. Norm visszatért a helyére, Aren pedig folytatta a Mennyei Örömök értékelésének a megírását. A gondolatok minden nehézség nélkül jöttek, közben még dúdolgatott is egy dallamot, majd egyszer csak megállt a mondat közepén, mert eszébe villant valami. A hívás, aminél korábban hagyta, hogy a hangposta jelentkezzen be, lehet, hogy Lucie-é volt. Fogta a telefonját, és visszajátszotta az üzenetet. Pontosan úgy történt, ahogy sejtette. Szia, Aren, Lucie vagyok. Anya azt mondta, elmagyarázta neked, miért nem mentem el a találkozóra januárban. Sajnálom, hogy megvárattalak. Remélem, hajlandó vagy adni nekem még egy esélyt. Ha igen, hívj fel, ha pedig nem... Nos, azt is megértem. -A lány hangja ekkor
elcsuklott. Hogy a félelemtől vagy a csalódottságtól, Aren nem tudta eldönteni. Őrült tempóban azonnal tárcsázta a számot. Lucie vette fel. Itt Lucie. Aren vagyok - mutatkozott be, de még mielőtt folytathatta volna, a lány hadarni kezdett: Ó, Aren, láttad, hogy hívtalak? Hát persze hogy láttad, máskülönben nem telefonálnál. Csak fecsegek összevissza, ugye? De annyira boldog vagyok, hogy hallok felőled. - Egy pillanatra megállt, mintha zavarba jött volna attól, hogy ilyen gyorsan beszél. - Jól van, befejezem, és hagylak szóhoz jutni. Aren elmosolyodott, és érezte, ahogy elönti a boldogság melege. Addig mondhatod, amíg csak akarod. Szeretem hallani a hangod. Tényleg? Isteni gondviselés, hogy ennyi idő után újra találkoztunk, nem gondolod? - kérdezte. Igen... és az isteni gondviselés a legtökéletesebb szó, na persze, te jól bánsz a szavakkal, ugye? Igen. Anya azt mondja, az újságnak írsz. Kerestem a neved... Nem tartozom a legismertebbek közé. Nem, de csodálatos író vagy... Legalábbis gondolom, még ha nem is olvastam egyetlen cikkedet sem. - Igazság szerint egyet már olvasott, méghozzá az egyik legfontosabbat... Az étterme értékelését. Aren azonban nem fedhette fel előtte a kilétét, mert kötötte a szerződés, és a főszerkesztő is igencsak a lelkére kötötte, hogy még véletlenül se feledkezzen meg erről a kitételről. Ha megtehette volna, akkor sem árulta volna el. Nem akarta, hogy ez az ígéretes kapcsolat idejekorán véget érjen, hiszen még csak most kezdődött. Kihasználta a lehetőséget, hogy témát váltson, ezért így folytatta: Azért hívtalak, mert arra gondoltam, lenne-e kedved eljönni velem vacsorázni, és megnézni egy színdarabot a jövő héten. Van két jegyem csütörtökre a Karácsonyi angyalokra. A Karácsonyi angyalokra? Azt hallottam, képtelenségjegyet szerezni erre az előadásra. Nekem van kettő. De, ó, istenem, nem... Nem hiszem, hogy el tudok szabadulni. Esténként az étteremben főzök. Hát persze. Aren alig hitte el, hogy megfeledkezett erről a kulcsfontosságú részletről. Igen, hát persze! Csak annyira lelkes voltam a jegyek miatt, hogy ez teljesen kiment a fejemből. Azt mondtad, csütörtök este? - A kérdést rövid töprengés követte. - Nézd, nem számít, melyik nap, mert szabadságot veszek ki. Van egy csodálatos helyettesem, aki átveheti a helyemet arra az estére. Cat-herine-nel együtt végeztük a főzőiskolát, igazán tehetséges. Az édesanyám úgyis folyton azzal nyaggat, hogy tartsak egy kis szünetet, és ez most fontos. Nem úgy értem, hogy a világnak fontos, hanem számomra az. Ó, te jó ég, már megint azt csinálom. Valószínűleg semmi értelme nincs annak, amit fecsegek, ugye? Furcsa módon nagyon is van. - Aren olyan szélesen vigyorgott, hogy belesajdult az arca. Akkor jövő héten találkozunk. Rendben. Te hívsz az időpont miatt, vagy hívjalak én? Majd én jelentkezem. Csodás. Köszönöm, hogy visszahívtál, Aren. Valójában a férfi neki tartozott köszönettel. Elbúcsúztak, és Aren úgy érezte, madarat lehetne fogatni vele. Mielőtt visszatért volna a feladatához, várt egy pár percet, majd tárcsázta a húga telefonszámát. Josie szinte azonnal felvette. A Wall Streeten dolgozott egy hatalmas brókercégnél.
Van két jó hírem meg egy rossz. Na, mesélj! Lucie felhívott. - Próbálhatta volna leplezni az izgatottságát, de Josie túl jól ismerte, és egy pillanat alatt átlátott volna a közömbösségén. Aren tudta, hogy lehetetlen megtévesztenie a húgát, ezért inkább kísérletet sem tett rá. Máris jelentkezett? Néhány perccel ezelőtt. Találkozni fogsz vele, ugye? Igen. Ez a jó hír és a rossz is. Magyarázd el, bátyuskám! Elviszem vacsorázni, aztán színházba. Hűha, te aztán tudod, hogyan vegyél le egy nőt a lábáról. Mit néztek meg? Ez a rossz hír. Aren egy ideig habozott. Mondd már... Csak nem a Karácsonyi angyalokat? De igen. Ó, istenem! De azért ne utálj nagyon! - incselkedett vele Aren. - Van más jó hírem is, csak nem akarlak túlterhelni. Nyugodtan, ne kímélj! Gondolom, az első sorba szól a jegy. - Josie felnevetett, és Aren tudta, húga örül annak, hogy Lucie beleegyezett az ismételt találkozóba. Ami engem illet, lehet akár a kakasülőn is, nem érdekel. A másik jó hírem az, hogy beszéltem a főnökömmel, aki azt mondta, hogy megírhatom az új értékelésemet a Mennyei Örömökről, és visszavonhatom a régit. Még szép! Attól féltem, hogy érdekellentét alakul ki, de San-dy alapjában véve megnyugtatott, hogy nincs miért aggódnom, csak ne fedjem fel a kilétemet. Helyes... Lucie vagy az anyja tudja, hogy te írtad az első, igencsak negatív kritikát? Nem. Nem? Aren, ez még visszaüthet. Majd elmondom neki, ha itt a megfelelő alkalom. Nem akarom titkolni előle, de a szerződésem kiköti, hogy a családot kivéve senki más előtt nem fedhetem fel a kilétem. Különben is, Lucie és én csak most találtunk újra egymásra. És még nem akarod úgymond keresztbe húzni a számításodat? Valahogy úgy - ismerte be Aren. Ami őt illette, tökéletes kifogása volt, amivel takarózhatott. Ó, Aren, ígérd meg, hogy nem tartod sokáig titokban! Josie, köt a szerződésem. Elveszíthetem a munkám, ha megmondom neki, hogy én vagyok Yole La-chott. Vannak módszerek, amelyekkel nem kell közvetlenül a tudtára adnod. Talán - felelte Aren. - Most még túl korai lenne. Rendben, egyetértek veled, de félek, hogy ez Damoklész kardjaként lebeg majd a fejed felett, és bármikor lesújthat rád. Majd megtalálom a megfelelő alkalmat - ígérte. - Persze csak akkor, ha már tudom, hogyan hozzam a tudomására anélkül, hogy nekem kelljen ezt kimondanom. És azt is csak akkor, ha már volt időnk jobban megismerni egymást. Megértesz? Igen, de ne várd meg, hogy túl késő legyen! Nem fogom. - Tudta, ez nem lesz könnyű, de majdcsak megtalálja a módját, ha elérkezik az
idő.
KILENCEDIK FEJEZET - Nézd azokat az angyalokat a színpadon! - súgta Mercy, és elkeseredve rázta a fejét. - Az emberek nyilván így képzelnek el minket. Ó, te jó ég, szerencsétleneknek fogalmuk sincs az egészről! Shirley, Goodness és Mercy Will-lel együtt a broad-wayi színház egyik páholyában ült, és azon kapták magukat, hogy rendkívül tetszik nekik az előadás. Miután Gábriel szigorúan rájuk parancsolt, eszük ágában sem volt közvetlenül beavatkozni a Lucie és Aren közt alakuló románcba. Ebben a megbízatásban csak messziről kísérték őket figyelemmel. Mercy azért szemmel tartotta kettejüket. Remek helyük volt, lent ültek a nézőtéren, körülbelül a tizedik sorban, és láthatóan nagyon élvezték az előadást. Időnként egymáshoz hajoltak, és egymás fülébe súgtak valamit. Mercy valamelyest maga is romantikus beállítottságú volt, és úgy látta, Aren és Lucie tökéletes párt alkotnak. Végtelen elégedettség töltötte el, amikor nem sokkal a darab kezdete után a férfi megfogta a lány kezét, Lucie erre elragadtatott mosollyal válaszolt. Ez volt a legromantikusabb gesztus, amelynek Mercy hosszú ideje tanúja volt. Amikor a tekintete a barátaira tévedt, különös érzés futott végig rajta, és megdöbbent. Goodness eltűnt. Hová lett Goodness? - suttogta, és próbálta leküzdeni a rémületét. Shirley megvonta a vállát, nyilvánvalóan sokkal jobban érdekelte, mi történik a színpadon. Will, láttad Goodnesst? - kérdezte a fiútól, remélve, hogy nem hallatszik a hangján a páni félelem. Fiatal tanítványuk azonban lebilincselőnek találta a színpadon folyó eseményeket, így csak egy fejrá-zással válaszolt. Mercy rémülten körülnézett, és hamarosan látta, hogy a legszörnyűbb félelme készült valóra válni. Goodness a színpadon állt, a színészek mellett. Mercy nem tudta, mitévő legyen, hogy elkerülje az újabb katasztrófát, ezért inkább gyorsan lement a barátnőjéhez, és megragadta a karját. Te mit keresel itt? - súgta neki. Ezeknek a színészeknek fogalmuk sincs arról, hogyan viselkedünk mi, angyalok. A jelmezük pedig kész vicc. Ó, te jóisten, még rosszabbul állt a helyzet, mint gondolta! Goodness, eszedbe ne jusson! Csak egy kicsit fel akarom borzolni a tollúkat, hogy tisztességesebben fessenek. Gábriel is örülne neki. Nem, nem örülne - kapcsolódott a beszélgetésbe Shirley. Mindhárman ide-oda ugrándoztak a színpadon, a hely egyik végéből a másikba, nehogy összeütközzenek a színészekkel. Az micsoda? - kérdezte Will, amikor ő is csatlakozott hozzájuk. Mire gondolsz? Arra a férfira. Valamilyen hangszeren játszik. Az egy tuba, most pedig menj vissza a helyedre! -utasította Mercy. Az egyik angyal hirtelen felsikított a színpadon, majd fél méter magasba emelkedett a levegőben. Jóságos ég, kegyelem!* - kiáltotta a színész, és rémülten hadonászni kezdett a karjával. Mintha csak a nevünkön szólított volna minket -döbbent meg Shirley. Tedd le! - kérte Mercy, majd rögtön hozzátette: - Óvatosan, kérlek!
A színész lába lassan ismét a földet érte, ám szinte ugyanekkor három másik angyal is felemelkedett. A többiek, akik nem tudták, mi folyik körülöttük, profiknak bizonyultak, mert úgy mondták tovább a szövegüket, mintha semmi rendkívüli nem történt volna, közben azonban bőszen nyújtogatták a nyakukat, hogy felnézzenek a levegőben rémülten kapálózókra. A közönség az egészből semmit nem vett észre, csak harsányan nevetett. Minden bizonnyal azt gondolták, hogy ez is az előadás része, egy amolyan színház a színházban jelenet. Angolul: Goodness, mercy. - A szerk. A főszereplők egy karácsonyi előadásra mentek, amelyen gyerekek keltették életre a betlehemes játékot. Az angyalok mind színészek voltak, ők játszották a főbb szerepeket, és ők instruálták a gyerekeket. Shirley, Goodness és Mercy hatalmas kavarodást okozott, a színpad körül dolgozók tanácstalanul nézegettek egymásra, be-beszaladtak a színpadra, és a nem létező, rejtett köteleket keresték. Miközben Mercy Goodness-szel vitatkozott, a megfontolt Shirley nyilvánvalóan elvesztette a fejét, és úgy gondolta, most jött el az ő ideje is. Mercy nem hitt a fülének, amikor azt hallotta, hogy angyaltársa dalra fakad a gyerekkórussal együtt. Miután egyértelművé vált, hogy teljesen veszett üggyel áll szemben, Mercy feladta a hadakozást, és csatlakozott a társához, hogy együtt énekeljék az egyik kedvenc karácsonyi dalukat. A színpadon mindenki megdermedt, és megkövülten nézte a gyermekeket. Mercy egy pillanatig azt hitte, lelepleződtek. Szerintem ideje lenne mennünk - szólalt meg Will, és meghúzta Shirley ruhaujját. Ó, istenem, igazad lehet - helyeselt az angyal. Szemlátomást akkor tért magához. Ám mielőtt még mennénk, szeretném kipróbálni a tubát - tette hozzá Will, és a zenekari árok felé indult. Goodness megragadta a karját és visszahúzta. Ne most! - könyörgött Mercy, és azzal kiterelte három társát a színpadról. - Addig menjünk, amíg tudunk. Ó, egek, egyre rosszabbul alakult minden. És mi a helyzet Lucie-val és Arennel? - tiltakozott Will, amikor visszaindultak a mennyországba. - Csak így magukra hagyjuk őket? Nincs más választásunk. - Mercy nem tudta, hogy csúszhatott ki a kezéből így az irányítás, az eseményeket azonban már nem lehetett visszafordítani. Habár tudhatta, gondolhatta volna, hogy ha a társai meglátják a színpadon az angyalokat, túl nagy lesz a kísértés számukra. Kisvártatva elhagyták a színházat, és Mercy már kezdett megnyugodni, amikor meghallotta, hogy Shirley felsikít. Goodness! Azonnal vidd vissza a tevét, mielőtt még valaki észreveszi, hogy eltűnt! Mercy felpillantott, és meghűlt benne a vér. Bizony-bizony, drága barátnője ellopta a tevét, amely a színpad mögött állt kikötve, most pedig békésen bandukolt az utcán. Nos, a helyzet innentől végleg visszafordíthatatlanná vált. Mercy csak abban reménykedett, hogy a mennyországban csak sokára értesülnek majd arról, ami itt történt. - Hogy tetszett a darab? - kérdezte Aren Lucie-tól, miközben lassan kisétáltak a színházból. A tömeg izgatott moraja miatt Lucie alig értette, mit mond a férfi. Mindenki az előadásról beszélt. Hallották, amikor valaki megjegyezte, hogy már korábban is látta a darabot, a mostani vígjátéki elemeket azonban nagyszerűnek találja. Szerintem elképesztő volt... egyszerűen elképesztő. Szerintem is - értett egyet Aren. Amikor kiértek az utcára, Aren felsegítette Lucie-ra a kabátját, majd begombolta a sajátját is. Megfogta a lány kezét, és a könyökhajlatába szorította. Hideg volt az éjszaka, ez kitűnő ürügyet
szolgáltatott arra, hogy Lucie hozzábújjon. Mintha az ünnepek alatt a város egy kicsit fényesebben ragyogott volna. Minden olyan tökéletesnek tűnt, olyan csodálatosnak! És habár Lucie csak rövid ideje ismerte Arent, mégis úgy érezte, mintha egész életében mellette lett volna. Ilyesfajta kapcsolatot még soha nem élt át egyetlen férfival sem, ezért önkéntelenül is az jutott eszébe, vajon megtalálta-e azt a személyt, akit olyan szerelemmel tudna szeretni, ahogyan azt a szülei tették. Még mindig nem tudom, hogyan sikerült felemelniük az angyalokat - jegyezte meg Aren, és felvonta a szemöldökét. - Általában észreveszem a köteleket, és elég közel is ültünk, hogy láthassuk őket, mégsem tűnt fel semmi. A gyermekek éneke is... hihetetlenül szép volt. Mihelyt hazamegyünk, le is töltöm a zenéjét. Olyan... - Aren a megfelelő szavakat kereste. Angyali - fejezte be Lucie helyette. Ahogyan kart karba öltve sétáltak, a válluk néha összeért. - Csodálatos este volt. Nem is tudom, hogyan köszönjem meg. Aren elmosolyodott, majd a könyökhajlatában pihenő Lucie kezére tette a tenyerét. És még nincs vége. Nincs? Remélem, éhes vagy. Farkaséhes! - Lucie aznap a szokásosnál is korábban kelt, hogy mindent megsüssön és előkészítsen az étteremben, hogy nyugodt lelkiismerettel tudja otthagyni estére. Csábította a gondolat, hogy betelefonáljon és megkérdezze, minden rendben van-e, az édesanyja azonban a lelkére kötötte, hogy ne tegye. Wendy azt szerette volna, ha a lánya egy estére megfeledkezik az étteremről, és jól érzi magát. Lucie nem hitte, hogy ez lehetséges, ám amikor Arennel volt, a világon semmi más nem foglalkoztatta. Tudom, hogy késő van, de foglaltam asztalt. Elsétáltak a Rockefeller Center mellett, és egy pillanatra megálltak, hogy megcsodálhassák a karácsonyfa égőit, és megnézzék a jégen körbe-körbe sikló korcsolyázókat. Lucie képtelen volt ellenállni a kísértésnek, és Aren vállára hajtotta a fejét. Fáradt vagy? Annak kellett volna lennie, mégsem volt az. Nem, csak boldog. Nagyon boldog. Én is. Nem hittem, hogy újra megtalállak. Én sem. Már feladtam a reményt. Tovább folytatták a beszélgetést, és közben lassan, kényelmesen lépkedtek, majd elértek egy étteremhez, amely egy közismert, televíziós séf nevét viselte. Lu-cie-n látszott, mennyire elképedt. Hogy sikerült asztalt foglalnod itt, azok után, hogy jegyet vettél a város legfelkapottabb előadására? Aren szégyenlősen elmosolyodott. Megmozgattam néhány szálat. Nagyon sokat hallottam az itteni ételekről, és mindig is szerettem volna őket megkóstolni. Akkor jó, nekem is ez lesz az első alkalom. Lucie most már értette, miért ilyen későn vacsoráznak. Valószínűleg ez volt az egyetlen időpont, amikor szabad asztalt kaphattak. Amennyire ő tudta, az étteremben hónapokkal előre minden asztalt lefoglaltak. Az ünnepek alatt pedig gyakorlatilag lehetetlen volt bejutni. Csak találgatni tudta, hány embernek lett a lekötelezettje a férfi ezért az estéért. Az biztos, hogy ő sokáig emlékszik majd erre a napra. Miután leültek, vártak néhány percet, hogy megkapják az étlapot. Lucie elkapta Aren pillantását. - Anya ezt sosem engedné meg - súgta. -Mit?
Hogy a vendég várjon az étlapra. Ő azon nyomban ott lenne vele. - Aren elmosolyodott, és kinyitotta a gazdagon díszített, keretes könyvet. Az alján egy aranyrojt fityegett. Miután bőven volt idejük tanulmányozni a választékot, a pincér visszatért, és részletesen felsorolta az aznapi specialitásokat, megemlítve a fűszernövények származási helyét és minden étel legapróbb alkotóelemét. Mivel későre járt, az előételek elfogytak, csak az egyik specialitásból maradt. Lucie-nak nehezére esett elrejtenie a rosszallását. Miért sorolta fel egyáltalán a specialitásokat, ha már elfogytak? Az a sok részlet pedig nemhogy vonzóbbá tette az ételt, hanem inkább olyan érzésem támadt, mintha egy múzeumban lenne a helye, ahol a csodájára járhatnak. Egyetértek - felelte Aren, és halkan felnevetett. Lucie chilei tengeri süllőt rendelt, Aren pedig sajttal töltött chilit. Miután megkapták, az ételek legalább olyan csalódást okoztak, mint a kiszolgálás. Na, milyen? - kérdezte Aren, amikor Lucie megkóstolta. - Beváltotta a hozzá fűzött reményeidet? Lucie letette a vüláját, és azt fontolgatta, megmondja-e a véleményét. Mivel ő maga is az éttermi szakmában dolgozott, sejtette, hogy talán túlságosan is kritikus lenne. Aren olyan sokat fáradt, hogy asztalt kapjon itt, de látszott, hogy ő sem élvezi annyira a vacsorát. Az igazságot szeretnéd hallani? - kérdezte. Természetesen. Nos, a helyzet az, hogy csalódott vagyok, de fogadd fenntartással a véleményem. Sokat tudok arról, miként kell vezetni egy éttermet. A halat túlfőzték, a szósznak nem sok íze van, a zöldséget pedig agyonpárolták. Ez az, ami a legjobban dühít. Micsoda? Nemrég egy ételkritikus ellátogatott az éttermembe, és ócsárolta a főztömet. Kegyetlen volt és gonosz, pedig hidd el, hogy bármelyik ételt, amit ott felszolgálok, bátran össze merném mérni ennek a helynek a kínálatával. Aren kezében megállt a villa, miközben az asztal másik oldaláról nézte a lányt. Lucie sejthette volna, hogy jobb, ha befejezi a mondandóját, de miután elkezdte, már nem tudott leállni. Az háborít fel a legjobban, hogy ugyanez az ételkritikus ezt az éttermet valószínűleg agyondicsérné. Úgy értem, Yole Lachott bizonyára értékelte az itteni kínálatot, hogy ilyen jó híre lett a helynek. Ez is azt bizonyítja, mennyire nem tudja, miről beszél. Lucie az ajkába harapott, mert rájött, hogy talán túl sokat mondott. Minden alkalommal, ha Yole La-chottra és az igazságtalan, gúnyos kritikájára gondolt, felforrt a vére. Azután úgy érezte, hogy még hozzá kell tennie valamit, ezért így folytatta: Tudom, hogy ugyanannál az újságnál dolgozik, mint te, ezért ha esetleg a barátod, elnézést kérek, de nekem ártott, és nem tudom, meg tudom-e valaha is bocsátani neki azt, amit a Mennyei Örömökről írt. Aren továbbra is csak nézte őt némán, nem tudta, mit feleljen. Lucie még egy próbát tett, de attól tartott, hogy már tönkretette az estét a kirohanásával. Kérlek, bocsáss meg! - motyogta, és kisimította a textilszalvétát az ölében. - Nem lett volna szabad szóba hoznom a cikket. Gondolom, látszik, még mindig mennyire felzaklat. Aren a kávéja után nyúlt, amely ekkorra már kihűlt. Abból, amit az édesanyád említett, a hűséges vendégeitek gyorsan a védelmetekre keltek. Igen, hála az égnek. Nélkülük talán tönkre is mentünk volna. Mindent elveszthettünk volna egyetlen negatív kritika miatt. Aren visszatette a csészét a kistányérjára, és hátradőlt, Lucie azonban látta, hogy nem nyugodt. Volt egy második cikk is, ugye? Igen, abban visszavonta a véleményét. Nyilvánvalón rákényszerítették a jó öreg Yole
Lachottot, hogy adjon egy második esélyt az étteremnek. És az az értékelés igazságos volt? Gondolom - felelte Lucie egy vállrándítás kíséretében. - De attól még szeretnék találkozni azzal a rohadékkal, hogy jól beolvassak neki. Rohadék? Igen, az én szememben az. Miért kell az embereknek olyan kegyetlennek és szívtelennek lenniük? Teljesen felesleges volt, amiket írt. Ezek az írók komolyan azt gondolják, hogy szellemesek? Nem tudják, hogy mások megélhetését sodorják veszélybe? Biztos vagyok benne, hogy végül minden jóra fordul. Én is remélem. Lucie meglepetésére Aren olyan tálat rendelt desz-szertként, amelyen sokféle sütemény szerepelt. Lucie megkóstolta a számára szimpatikus elnevezésűeket: a banánkrémes süteményt és a málnás szörbetet. Mindkettő megfelelő volt, de nem olyan, amiről órákat lehetne zengeni. A te desszertjeid sokkal finomabbak. Lucie ragyogó szemmel nézett vissza a férfira, és magában egyetértett a véleményével. Ami azt illeti, már így is túl sokat panaszkodott az ételt és a kiszolgálást illetően. Köszönöm. Aren rendezte a számlát, ami Lucie véleménye szerint túl magasra rúgott, ahhoz képest, amit kaptak. Amikor kiléptek az utcára, Aren még hallgatagabbnak tűnt, mint korábban. Talán neki is hosszú napja volt és elfáradt. Későre járt az idő, másnap reggel pedig mindkettőjüknek munkába kellett állniuk. Mondok valamit - szólalt meg Lucie séta közben. - Főzök neked egy igazi vacsorát. Ez a mai csalódás volt, ezért szeretnélek megvendégelni valamivel, amit csakis neked készítek. Aren rápillantott és elmosolyodott. Ezt nem utasítom vissza. Helyes. A vasárnap délután megfelel? - Gondolatban már buzgón tervezgetett. A főzés számára érzelmi tevékenység volt, szavak helyett nála inkább az ételei beszéltek. A vacsorával megmutatja majd Arennek, mennyire jól érezte magát, és milyen hálás, hogy újra egymásra találtak. A vasárnap tökéletes lesz. Remek. Gyere a lakásomra úgy négy körül... ha az nem túl korai. Egyáltalán nem. Aren megállt, és leintett egy taxit. Csodálatosan éreztem magam ma este - mondta Lucie, tudva, hogy hamarosan el kell válniuk. - Mindent köszönök, Aren. A taxi megállt a járdaszegély mellett. Aren kinyitotta az anyósülés ajtaját, Lucie pedig automatikusan lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a férfit. Hosszú ideig várt erre, és arra gondolt, vajon a csók olyan lesz-e, amilyenre emlékezett, amilyet tavaly szilveszterkor kapott. Aren megfogta a vállát, és lehajolt hozzá. Ó, igen! Jó volt, olyan jó, amilyenre emlékezett, talán még annál is jobb. Legszívesebben elolvadt volna a férfi karjában, és alig tudta visszafogni magát, hogy ne fonja körbe teljesen: a lábával, a kezével, a karjával. Hé, maguk! - kiáltotta a taxisofőr. - Nem érek rá egész éjjel. Lucie érezte, milyen vonakodva engedi el őt Aren, végül lassan eltávolodott tőle. Vasárnap előtt még beszélünk, jó? Hát persze. Aren nagyon komolynak tűnt, sőt egyenesen gondterheltnek, Lucie azonban elképzelni sem tudta, mi lehet az oka. Az este szinte tökéletes volt... Leszámítva a vacsorát, de arról nem ő tehetett.
Miután beült a taxiba, a férfi hátralépett az autótól, és integetésre emelte a kezét. Lucie az ajkára tette az ujjait, majd az ablaküvegre szorította, és ott is hagyta, amikor a taxi elindult.
TIZEDIK FEJEZET Aren türelmesen állt sorban a Starbucks kávéházban, és már előre rettegett a húgával való találkozástól. Nem kellett sokáig várnia, mert Josie alig öt perccel később az üzletbe lépett. Aren mindkettőjüknek vett kávét. Nocsak, hát ezt minek köszönhetem? - kérdezte a lány, amikor a bátyja átnyújtotta neki az eldobható poharat. Aren nem tudott mit felelni. Sejtette, hogy a húga a Lucie-val töltött estéről szeretne hallani, ami csodálatosan sikerült, jobban is, mint remélte. Csak az nyugtalanította, mennyire haragudott Lucie Yole Lachottra és az első cikkére. A másodikat, amelyben bőszen dicsérte és mindenkinek ajánlotta a Mennyei Örömöket, szinte figyelembe sem vette. Úgy tűnt, mintha a kedvező értékelés semmit sem jelentene a lánynak. Aren és Josie elindultak a metró felé, cipőik tökéletes összhangban kopogtak. Na, ne csigázz már! - sürgette Josie. - Mondd el, hogy ment tegnap Lucie-val! Remekül. Nem úgy hangzik, mintha valóban olyan szuper lett volna. Ó, Aren, csak nem? Rájött, ki vagy? - Josie hirtelen megállt, mire a mögötte lévő járókelők megtorpantak, és arra kényszerültek, hogy kikerüljék őket. Morgolódva mentek el mellettük. Aren szintén meg kellett, hogy álljon. Nem, de elég hosszan beszélt a rohadékról, aki majdnem tönkretette őket a negatív kritikával. Megmondtad neki, hogy te voltál az? - kérdezte Josie. Nem tehettem. - Hányszor kell még emlékeztetnie a húgát, mire kötelezi a szerződése? Josie hátrahajtotta a fejét, és felnézett a sötétedő égre, mintha fentről várna segítséget csalódottsága elviseléséhez. Ó, Aren, ez így nem jó. Aren egész éjjel másra sem tudott gondolni. Lu-cie-nak meg kell tudnia az igazságot, mert minél tovább titkolja előtte, annál nehezebb lesz, ha végül kiderül az igazság. A két testvér ismét elindult, és gyors léptekkel közeledtek a metrómegállóhoz. - Mit mondott Lucie? - folytatta a témát Josie. Aren megvonta a vállát, mintha nem emlékezne, pedig nagyon is tudta. Minden szó élénken élt az emlékezetében. Beszélt Yole Lachottról és arról, milyen gonosz és igazságtalan. Egyszer még azt is megemlítette, hogy szeretne személyesen találkozni vele, hogy jól beolvasson neki. Ó, te jó ég! Még ha meg is mondhatnám neki, ki vagyok, akkor sem tenném... Most nem, hogy minden ilyen jól alakul. Még mindig nagyon haragszik. De írtál egy csodálatos értékelést is. Igen, említettem is neki, de figyelemre sem méltatta, mintha az meg se született volna. Másról sem beszélt, csak az első cikkről. De Aren, előbb vagy utóbb meg kell találnod a módját, hogy a tudomására hozd az igazságot. Erre ő is rájött, szükségtelen volt emlékeztetni rá. Egyetértek. Ha valaki, hát te pontosan tudod, milyen érzés, amikor becsapnak. Elhiszem, hogy kockázatos, de ezt most muszáj vállalnod. Aren nem talált hibát a logikai okfejtésben.
-Tudom, mi lenne a helyes, csak... fogalmam sincs, hogyan fogjak hozzá, miként tegyek úgy, hogy ne szegjem meg az újsággal kötött szerződésem. Találkoztál már valakivel, akivel azonnal egy hullámhosszra kerültél? Lucie okos, humoros, végtelenül hűséges és kedves. Imádja a családját meg a kutyáját, látnod kellene, az étteremben hogyan viszonyul hozzá és az anyjához mindenki. Nem is emlékszem, mikor találkoztam náluk jobb emberekkel. Csak kétszer voltál ott. Tudom, és nem is abból ítéltem meg, amit mondtak, hanem abból, ahogyan együtt dolgoznak és támogatják egymást. Ez a fajta összetartás nemcsak a tulajdonosokat jellemzi, megfigyelhető mindenki másnál is, egészen a ranglétra alsó fokáig. Lucie-nak és az anyjának feltett szándéka, hogy sikerre vigye a Mennyei Örömöket. Ez már most látszik. Én csak annyit mondok, meg kell találnod a módját, hogy elmondd az igazságot, mielőtt az egész visz-szafelé sül el. Aren ezzel nem tudott vitatkozni. Meghívott vasárnap a lakására vacsorára. Josie ivott egy korty kávét, majd megrázta a fejét. Akkor még előtte a tudtára kell hoznod. De... Minél tovább halogatod, annál nehezebb lesz. A hideg levegőben látszott Aren minden lélegzetvétele. Elkezdett esni a hó, és miközben mindenfelől karácsonyi hangulat vette körül őket, Aren szinte semmit sem érzékelt az egészből. Majd kitalálok valamit - dünnyögte, és elhatározta, hogy úgy is tesz. Josie-nak igaza volt. Nem állt messze attól, hogy elveszítse mind a munkáját, mind Lucie-t, ám ezt a kockázatot vállalnia kell. - Majd kitalálok valamit. - Nem lesz könnyű, de meg kell tennie. Hívj, ha kitaláltad, hogyan csináld! Aren megígérte, de máris rettegés költözött a szívébe. Na jó, most, hogy ezt megbeszéltük - folytatta Josie, mintha örülne, hogy befejezték a témát -, meséld el, mi történt tegnap az előadáson! Aren elmosolyodott, amikor visszaemlékezett. A Karácsonyi angyalok csodálatos volt, jobb, mint vártam. Minden híradás ezzel van tele, nem hallottad? Micsodát? Aren, az ég szerelmére, hiszen ott voltál! Látnod kellett! Aren semmit sem értett, és fogalma sem volt, miről beszél a húga. Megkérdezték a színészeket, akik azt a hihetetlen történetet mesélték, hogy fél-egy méter magasba emelték őket a talajról. A szokásos módon mondták a szövegüket, mint minden más előadáson, azután egyszer csak hirtelen felemelkedtek a színpadról, és percekig lógtak a levegőben. Aren természetesen emlékezett erre. Lucie-val éppen arról beszéltek, mennyire nem lehetett látni a drótokat. Úgy érted, az nem az előadás része volt? Nem, és a színészek egy másik csoportja váltig állítja, hogy valaki énekelt velük. Ami azt illeti, nem is csak egyvalaki. A zene valóban földöntúli volt - értett egyet Aren. A kritikusok szerint ez csak reklámfogás, a színészek viszont ragaszkodnak az állításukhoz. Mindenki erről beszélt ma reggel a rádióban. Tudod, én a kritikusokkal értek egyet. Úgy tűnik, hogy a nagyobb népszerűség kedvéért rendezték meg, máskülönben mivel magyarázod, hogy az a teve kint kóborolt a Broadwayn, nyomában az őt kergető idomárokkal? A teve elszabadult? - Erről nem is tudott. Aren, most komolyan, szállj már le a fellegekből! Ez a dolog Lucie-val teljesen megzavarta a fejed.
Aren valóban összezavarodott. Semmi másra nem tudott gondolni, csak a lányra, és arra, mennyire fél, hogy újra elveszíti, miután épphogy csak megtalálták egymást. Aznap reggel bekapcsolta ugyan a rádiót, de a gondolatai kizárólag Lucie körül forogtak, ezért oda sem figyelt arra, miről folyik a szó. Nem sokkal később Josie és ő elváltak, a húga az egyik irányba folytatta útját, ő pedig a másikba. A nap legnagyobb részét azzal töltötte, hogy megírja az értékelését az étteremről. Ezt követően - lévén ott volt azon a bizonyos előadáson - felkérték, hogy készítsen egy rövid összefoglalót arról, amit látott, és a saját stílusában mesélje el az előző esti eseményeket. A cikket az aznap esti számban le akarták hozni. Az étteremkritika megírása azonban több időt igényelt. Aren szándékosan beleírta Lucie megjegyzéseit is a vacsoráról. Ha a lány elolvassa Yole Lachott cikkét, rájön majd, ki ő, és akkor nyíltan megbeszélhetik a helyzetet. Ha pedig ezek után meggyűlöli, nos, akkor legalább még idejében szakítanak, mielőtt érzelmileg mind a ketten még jobban belebonyolódnának. Megmutatta a főnökének az írást, és Sandynek elnyerte a tetszését. Az irodából metróval utazott Brooklynba. Az ég sötét volt, a hó hellyel-közzel egész nap esett, ezért ekkorra mindent vékony fehér réteg borított. Az iskolás gyerekek kint játszottak az utcán, és Aren több hóembert is látott, mire gyalog a Mennyei Örömökhöz ért. Ha nem akarta volna kiszellőztetni a fejét, minden bizonnyal taxival ment volna. Az étterem éppen pár perccel azelőtt nyitott ki, hogy odaért. Wendy Ferrara arcán széles mosoly terült el, amikor meglátta őt. Aren, milyen jó önt újra látni! - Wendy az állára nyomott csókkal mintegy családtagként köszöntötte a férfit. - Lucie olyan pazarul érezte magát tegnap este, egész álló reggel csak erről beszélt. Én is nagyon jól éreztem magam - felelte Aren. Üljön ide, kérem. Hozok egy csésze forró kávét. Odakint fagy, ön is biztos jól átfázott. Azzal már az asztalhoz is vezette a férfit. Mielőtt Aren tiltakozhatott volna, Wendy már el is tűnt a konyhában. Nem lévén más választása, Aren leült és körülnézett. Az utolsó látogatása óta az éttermet az ünnephez illően feldíszítették. Minden asztalon kis magyal-koszorú keretezte a gyertyatartó vastag, kerek talpát, a terítékek mellett pedig zöld és piros szalvéták feküdtek. A házigazda asztalán körben ezüstszínű boa futott végig, és két üvegdísz lógott az elején Wendy és Lucie nevével. Az ablakokat is ugyanilyen boa keretezte, és mindegyiken ugyanolyan dísz függött, azokra pedig az alkalmazottak nevét írták, hogy bárki elolvashassa őket. Wendy egy pillanattal később kezében egy csésze gőzölgő kávéval tért vissza. Aren legszívesebben visz-szautasította volna, de a nő jól látta: valóban fázott. Remélem, nem bánja, de Lucie-nak el kellett mennie elintézni valamit. Néhány perc és itt lesz. Elnézését kérem, biztosan elfelejtette, hogy jön. Nem tudta... Hirtelen döntöttem úgy, hogy benézek. Ó, értem. Nagyon odavan magáért, tudja? -mondta Wendy. Amikor Aren ezt meghallotta, úgy hatott rá, mint az a csodálatos kórus a színdarabban. A húgának igaza volt. Minden műsor az előző esti előadással foglalkozott. Miután híre ment, hogy ő is ott volt, megszámolni sem tudta, hányan álltak meg a fülkéje mellett, hogy a darabról kérdezzenek egyet s mást. Bárcsak jobban odafigyelt volna! Akkor ugyanis olyan természetesnek hatott az angyalok játéka, mintha csak oda tervezték volna. Az sem ritka, hogy a színpadon időnként embereket reptetnek. Az ég szerelmére, hiszen Pókember a színház egyik sarkából repült át a másikba, és senki sem csinált belőle nagy ügyet! Persze ott egyértelműen látszott a drót. Nekem is nagyon fontos Lucie. Hozhatok valami harapnivalót? - kérdezte Wendy. Köszönöm, nem. Csak azért ugrottam be, hogy váltsak pár szót Lucie-val, azután
megyek is. Akkor csomagolok vacsorát, amit elvihet. Aren tiltakozva emelte fel a kezét. Kérem, Mrs. Ferrara, erre semmi szükség. Badarság! Nem fogadok el nemleges választ. Mielőtt Aren tovább ellenkezhetett volna, Wendy eltűnt a konyhában. Amikor visszatért, egy nagy papírzacskót tartott a kezében. A méretéből Aren úgy látta, legalább egy hétig nem lesz gondja arra, mit is egyen. Felhívtam Lucie-t, azt mondja, már úton van. Megkért, hogy bármi áron is, de tartsam itt magát. Aren látogatásának egyedüli oka az volt, hogy szerette volna látni a lányt, mert rettegett attól, hogy hamarosan elveszíti őt. Most mi lesz? - kérdezte Will, és olyan gondterhelt arcot vágott, mintha előre tudná, mi történik majd. Lucie szörnyen mérges lesz, ha megtudja, hogy Aren írta a negatív kritikát. Én is dühös lennék - helyeselt Shirley. - Csak tehetünk valamit, hogy segítsünk nekik! Nem értem, miért akarja Aren mindenáron tönkretenni ezt az ígéretes kapcsolatot. Nem avatkozhatunk bele - hangoztatta Good-ness, és a többiekre nézett. - Gábriel nem örülne neki. Az sem tetszett volna neki, hogy egy tevével sétálgatsz, ez mégsem tartott vissza attól, hogy elcsend az állatot a színpad mögül - emlékeztette legkedvesebb barátnőjét Mercy. Goodnessben volt annyi jóérzés, hogy bűnbánó arcot vágjon. Az csak egy pillanatnyi botlás volt. Hallott vala-melyikőtök... Gábrielről? Nem, és légy szíves, beszélj halkabban, mielőtt valóban meghall. - Mercy sietve körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, Gábriel nem jelenik meg hirtelen, hogy örökre száműzze őket a Földről. - Én amondó vagyok, hogy mostantól kezdve ne verjük nagydobra a zűrös húzásainkat. Szerinted képesek leszünk rá? - suttogta Good-ness, és hátrapillantott a válla fölött. És mi lesz Arennel és Lucie-val? - kérdezte ismét Will, miközben türelmetlenül ücsörgött az étterem egyik sarkában. - Mi történik velük? - Hirtelen ide-oda kezdett cikázni a helyiségben, elárulva ezzel idegességét. Azt csak akkor fogjuk megtudni, amikor Lucie elolvassa a cikket - magyarázta Mercy. Ő is legalább úgy aggódott a fiatal pár miatt, mint Will, a jövő alakulása azonban Isten kezében volt. Mindhárom angyal és a tanonc az étterem fölött lebegett, és arra várt, hogy Lucie visszatérjen. Mercy észrevette, hogy az asztalok gyorsan benépesültek. Amikor Lucie beszaladt a konyhába, azonnal elárasztották a rendelések. Aren beszélni fog vele? - kérdezte Will. Úgy néz ki, szeretné megpróbálni - válaszolta Mercy, és feszülten figyelte a jelenetet, amely a két fiatal között zajlott a konyhában. Aren igyekezett Lucie nyomában maradni a forgalmas konyhában, ami nem volt könnyű feladat. Elképesztőnek találta, milyen sok mindent el tud végezni a lány ilyen szűk helyen, főleg úgy, hogy két másik ember is ott sürgölődik körülötte. Olyan jó, hogy látlak! - jegyezte meg Lucie, miközben frissen szeletelt gombát kevergetett a gáztűzhelyen lévő serpenyőben. Csak annyi időre vette le a szemét az ennivalóról, hogy a férfira mosolyogjon. - Imádtam minden percét a tegnap estének. Még egyszer köszönök mindent. Aren elhárította a hálálkodást, majd mély lélegzetet vett, és így folytatta: -Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb idő. -A szavak alig hagyták el a száját, Lucie máris
hirtelen megpördült és kinyitotta a hűtőt. Aren elugrott az útból, a lány pedig kivette, amire szüksége volt, majd visszalépett a tűzhelyhez. - Reméltem, hogy lesz egy kis időnk beszélgetni. - Szerette volna megemlíteni a cikket, amit írt, és megkérni Lucie-t, hogy csak akkor olvassa el, amikor újra találkoznak, és együtt vannak. Ó, Aren, semmit sem szeretnék jobban, de ahogy te is látod, most nagyon sok dolgom van. Ekkor Aren - hogy Lucie-nak kellő helyet adjon -nagyot hátrálva szinte a mosogatónak préselődött, majd a feje fölé emelte a karját, hogy a lány elférjen előtte. Ez így nem fog menni. Nem beszélhetnénk vasárnap? - kérdezte Lucie. Nos... de, persze. - A cikk a szombati számban jelenik meg. Remek. Ne haragudj, hogy bejelentés nélkül állítottam be... Tudhattam volna. Akkor vasárnap találkozunk. Vasárnap! - visszhangozta Lucie. - Akkor maximálisan rád tudok majd figyelni. Rendben. - Aren elindult kifelé a konyhából, a válla csalódottan előreesett. Aren, várj egy percet! - kiáltott utána Lucie, hogy megállítsa. Még mielőtt kilépett volna a konyhából, a lány odaért hozzá, a vállára tette a kezét, és gyengéden megcsókolta. Aren a csontja velejéig érezte a csókot, az idegvégződései szinte sercegtek, és amikor hátralépett, csak nagy akaraterővel tudott egy helyben megállni. Ez kitart vasárnapig? - kérdezte Lucie egy kacér mosoly kíséretében. Aren megköszörülte a torkát, hogy felelni tudjon. - Muszáj lesz. -Jó. A csók bűvölete elkísérte egészen Manhattanig. Akkorra valamelyest kitisztult a feje, és amikor rezgett a telefonja, látta, hogy üzenete érkezett. Rá sem kellett néznie, hogy tudja, Josie küldte. A húga minden bizonnyal egész nap arra várt, hogy megtudja, hogyan oldja meg ezt a nehéz helyzetet. Kész a cikkem, szó szerint az ő megjegyzéseit is beleírtam. Mihelyt elolvassa, azonnal tudja majd, ki vagyok. Néhány másodperc múlva megérkezett a válasz: AJcícor ez megoldja a problémát. Felkészültél arra, ami történni fog, bármi legyen is az? Aren gyűlölt várni. Attól minden csak rosszabb lett. Azt hiszem. Két másodperccel az után, hogy elküldte az SMS-t, meg is jött a válasz. Szorítok neked. Szerette volna megemlíteni Lucie-nak a cikket, de lehetetlen küldetésnek bizonyult beszélgetni vele főzés közben. Mindent elkövetett, amit lehetett, de mintha a természet erői összeesküdtek volna ellene. Visszaírt a húgának. Vacsorázz velem. Találkozzunk tizenöt perc múlva, és mindent megmagyarázok. Lu-cie anyja csomagolt nekem ennivalót. Josie azonnal válaszolt. Ajánlom, hogy jó legyen! Aren elvigyorodott, és gyorsan megírta a választ. Az étel vagy a magyarázat? Mindkettő.
TIZENEGYEDIK FEJEZET Szombat délután Lucie elővette a telefonját, és a címtárban keresgélt. Rányomott Aren névjegyére, és felhívta. Három csörgés után a férfi felvette. Itt Aren. Mit csinálsz? - kérdezte Lucie. Lucie?
A férfi egyszerre tűnt boldognak és meglepettnek, hogy hall a lány felől, ettől Lucie önbizalma is megnőtt. Igen, én vagyok. Hogy mit csinálok? Semmi különöset. Éppen most fejeztem be a mosást és a takarítást. Mindig hétvégére tartogatok mindent. Ugye még mindig áll a holnapi meghívás? Részemről igen. Mi újság? Szeretnél megdolgozni a vacsorádért? Hát persze. Mit találtál ki? Találkozzunk fél óra múlva - felelte Lucie, és megadta a címet. Nem az étteremben vagy? Most nem, de később odamegyek. Ez most valami különleges. Különleges? Nem mondanál még valamit segítségképpen? Nem. Legyen meglepetés. Olyan csodálatos estét szereztél nekem, hogy úgy gondoltam, viszonzom a szívességet. Azt hittem, a vasárnapi vacsora lesz az. Ez most más... Ez ráadás. Anya is itt van, úgyhogy ne késs el! Aren felnevetett. - Már indulok is. Lucie letette a telefont. Elérted? - kérdezte Wendy, miközben felkötötte a kötényt a derekára. Az étel már majdnem készen állt a tálalásra. Pontosabban kétszázötven adag étel. Sült marhaszelet, krumplipüré pecsenyeszósszal, friss, párolt zöldbab, házi készítésű zsemle, amelyet nem sokkal azelőtt vettek ki a sütőből, desszertnek pedig csokoládétorta. Igen, már úton van. Megmondtad neki, hogy ez egy ingyenkonyha? Lucie megpróbálta elrejteni a mosolyát. Lehet, hogy ezt elfelejtettem megemlíteni. Azzal visszament az üdvhadsereg konyhájába, és az utolsókat finomította a pecsenyeszószon. Néhány perc múlva kinyílik az ajtó, és beáramlanak a hajléktalan nők és férfiak az ebédlőbe, ahol Wendy, Lucie és Aren szolgálják ki a sorban álló rászorulókat. Wendy adagolja majd a húst és a krumplit, Aren feladata lesz a zöldség és a pecsenyeszósz, Lucie pedig azt tervezte, hogy a zsemlével és a tortával zárja a vacsorát. Az italok a tálalóasztalon sorakoztak, ahol a fizetett személyzet gondoskodik arról, hogy mindig legyen a poharakban kávé, tea, tej vagy víz. Amióta Lucie az eszét tudta, az édesanyjával decemberben mindig vállalt önkéntes munkát a menhelyen. Ma éppen annyi ideje lesz, hogy kiosztja itt az ennivalót, aztán már mennie is kell a Mennyei Örömökbe. Kora reggel óta, mióta megkezdte a menü megtervezését és a sütést, meg sem állt. Azt sem tudta, hol áll a feje, annyi dolga volt, amikor Jázminé telefonált, és közölte, hogy lebetegedett. Eggyel kevesebben voltak tehát az ételosztásnál. Lucie ekkor azonnal Arenre gondolt. Én majd befejezem itt a teendőket - mondta Wendy. - Ha nem mondtad meg Arennek, hogy mire számítson, azt hiszi majd, rossz helyrejött. Gondolod, hogy ki kellene mennem elé? Igen, drágám, máskülönben nem érti majd a helyzetet. Lucie tudta, hogy az édesanyjának igaza van, ezért fogta a kabátját, és kilépett a késő délutáni szeles hidegbe. A komor égbolt újabb havazást ígért, Lucie nem is bánta. A hóesés csak még hangulatosabbá tette az ünnepet. Miközben ide-oda járkált az utcán, azokra a nőkre és férfiakra gondolt, akiknek nincs meleg otthonuk. Ma este legalább egy tápláló és finom vacsora tölti majd meg a hasukat. Egy taxi fékezett le az út másik oldalán, Aren szállt ki belőle. A férfi a homlokát ráncolva nézett a kezében tartott kis papírcetlire. Wendynek igaza volt. Tényleg nem értette, hová jött.
Aren! - kiáltott oda Lucie, és az egyik kezével a feje fölött integetett, hogy magára vonja a férfi figyelmét. Eközben a másikkal összehúzta a nyakánál a kabátját. Lenyűgözve gondolt arra, milyen készségesen jött segíteni Aren, holott semmit sem tudott a részletekről. A férfi arca felderült, amikor észrevette őt. Szétnézett az úton, majd átszaladt a másik oldalra. Mi ez a hely? Egy hajléktalanszálló. Anya és én önkéntes munkát vállaltunk, de eggyel kevesebben vagyunk. Ki tudnál segíteni minket? - Örömmel... de beszélhetnénk utána? Lucie válla csalódottan előreesett. Ó, Aren, nem lehet. Annyira sajnálom, mihelyt befejeztük itt a munkát, azonnal indulnom kell az étterembe, hogy időben odaérjek. Aren nagyot sóhajtott. Olvastad ma reggel az újságot? Nem - vallotta be Lucie. Egyszerűen nem jutott rá ideje. Csak egy oka lehetett annak, hogy a férfi ezt kérdezte. - Csak nem lehozták az egyik írásodat? Kaptál munkát? Végre! Ó, Aren, annyira örülök! Azonnal beszerzek egy példányt, amint tudok. Aren nem felelt azonnal. Igazság szerint jobban szeretném, ha még várnál. Beszéljünk, mielőtt elolvasod a cikkemet, rendben? - Mi van az újságban? - kérdezte Wül, és követte a hajléktalanszállóra betérő két fiatalt. Nem tudom. - Shirley is csatlakozott hozzá. Goodness és Mercy már odabent voltak. Goodness a terem hátsó részében állt, előtte az asztalon egy újság hevert szétnyitva. Jaj, ne! - kiáltott fel, és a szája elé kapta a kezét, majd tágra nyílt szemmel olvasta végig a cikket. Mi az? - kérdezte Wül, és Goodnesshez lépett. Aren éttermi kritikája - felelte. - Azé a helyé, ahol csütörtök este vacsorázott Lucie-val az előadás után. -És...? Ó, istenem! Mi az? Mi történt? - Mercy átszáguldott a termen. Megpróbált belenézni az újságba, de mivel Goodness, Shirley és Will is az asztal fölé hajolt, nem látott belőle semmit. Mit csinált ez az Aren, csak nem diktafont rejtegetett a zsebében? Miért, mit ír? - kérdezte Mercy. Gyakorlatilag szó szerint idézi Lucie minden szavát, amit vacsora közben mondott. Szentséges ég, miért tette ezt? Engem ne kérdezz! Döbbent csend szállt rájuk. A helyzet még a rossznál is rosszabbul alakult. A pár bimbózó kapcsolatára ez egyenesen katasztrofális lesz. Akkor kötelességünk gondoskodni arról, hogy Lucie ne olvashassa el ezt a cikket. De mit tehetünk? - kérdezte Shirley, és a szárnya szomorúan lekókadt. - Szavunkat adtuk Gábrielnek, hogy nem avatkozunk a románcukba. Mihelyt megtesszük, azonnal tudni fog róla. Mercy nem értette, mi a probléma, hiszen már korábban is megszegték a játékszabályokat. Őszintén szólva meg is lepte, miért nem vonták még érte felelősségre őket. Nem gondoljátok, hogy ezen az aggodalmon már túl vagyunk... azok után, ami a színházban történt? - kérdezte a többiektől. Jól van, jól van. Tudom, hogy mindenki haragszik rám a teve miatt. Beismerem, hagytam, hogy kissé kicsússzon az irányítás a kezemből, de semmi... ismétlem... semmi olyat nem tettem, amivel befolyásoltam volna Aren és Lucie egymás iránti érzéseit. Én sem - emlékeztette őket Shirley. - Minden, amit tettem, a színpadon történt.
Ez igaz - konstatálta Mercy, és azonnal jobb kedvre derült a gondolattól. Igaz, hogy egy kisebbfajta földi szenzációt okoztak, ám az csak ártatlan mókának számított. Gábriel rejtélyes okok miatt nem hozta szóba az incidenst, és ezért Mercy hálát adott az égnek. Ismét. Akkor is nagyon óvatosnak kell lennünk - jelentette ki Shirley. - Nem léphetjük át a határt, mégis tudatlanságban kell tartanunk Lucie-t, amíg Arennek nem nyílik lehetősége rá, hogy magyarázatot adjon. Vagyis Lucie nem olvashatja el a cikket. Az végzetes lenne a számára - helyeselt Will is. Vagyis mindannyian egyetértünk, ugye? Megteszünk bármit, hogy távol tartsuk Lucie-tól az újságot. De csak az újságot - szögezte le Shirley. - Ezen felül semmilyen dolgába nem ütjük az orrunkat. Igen - vágták rá mindannyian, egymás után. így Arennek lesz alkalma beszélni vele vasárnap. És mi lesz, ha Lucie megharagszik rá? kérdezte Will. Akkor haragudni fog. De mi van, ha... Felesleges előre találgatnunk, mi történik majd -közölte Mercy. - Ha eljön az ideje, majd megbirkózunk a reakciójával. Különös tekintettel arra, hogy már így is hogy elrontottam az időzítést - dörmögte Will magát ostorozva. Shirley gyengéden megérintette az angyaltanonc karját. A kezdők gyakran követnek el efféle hibát, ne légy olyan szigorú magadhoz! Látnod kellett volna Goodness és Mercy néhány húzását, amikor először kezdtek imádságkövetként tevékenykedni. Mindannyian hibázunk - tette hozzá Mercy. -Még Shirley is. Ó, igen, én sem vagyok kivétel - ismerte el az egykori őrangyal. - A barátaim segítségével azonban végül minden jóra fordult. Helyrehozunk majd mindent - nyugtatta meg Goodness, és tudták, így lesz. Isten tervében nem jutott hely a véletleneknek. - Nagyon köszönöm, hogy kisegítettél minket -mondta Lucie Arennek, miután befejezték a konyha kitakarítását. Wendy elmosogatott, Aren eltörölte az edényeket, Lucie pedig mindent visszatett a helyére. A hajléktalanok jöttek és mentek. Többen megjegyezték, hogy ez volt a legfinomabb vacsora, amit valaha ettek. Rendszeresen tesztek effélét? - kérdezte Aren. A hangján hallatszott, mennyire lenyűgözte őt mindez, igazság szerint azonban az önkéntes munka után Lucie volt az, aki úgy érezte, hogy jót tettek vele. A családunk gyerekkorom óta vállal ilyesmit. Régebben apa is csatlakozott hozzánk. A karácsony nem az igazi anélkül, hogy másoknak segítenénk. A szüleim fontosnak tartották, hogy megtanítsák nekem és a testvéremnek, hogy vissza kell adnunk valamit abból, amit kapunk. Nagyon kifárasztottuk? - kérdezte Wendy a beszélgetéshez csatlakozva. Aren megrázta a fejét. Nem. Igazság szerint remekül vagyok. Fáradtnak kellene lennem, mégsem vagyok az. Én is így érzem - felelte Lucie. A sok betérő férfi és nő arcának látványa arra ösztönözte, hogy még többet tegyen, még jobban átadja magát mások szolgálatának. Megújult elismeréssel adózott az étterem dolgozóinak és a barátainak. Azután Arenre gondolt és arra, mennyire
kedveli a férfit, és milyen hálás, hogy visszatért az életébe. Lucie, jobb lesz, ha indulsz, drágám, különben elkésel! Én is megyek utánad, miután itt végeztem. Az édesanyjának igaza volt. Lucie hirtelen ötlettől vezérelve megölelte Arent, aki ösztönösen a lány köré fonta a karját, és egy pillanatra szorosan magához ölelte, majd vonakodva engedte el. Még egyszer köszönjük - suttogta Lucie a férfi fülébe. - Mindig hálás leszek, hogy megismertelek. Mindig? - kérdezte Aren, és valósággal könyörgő pillantást vetett a lányra. A kérdés újabb kérdést rejtett magában, amit Lucie nem tudott mire vélni. Mindig - biztosította. Ha soha többé nem találkoznának, akkor sem bánna meg semmit. Ugyan még csak most kezdték megismerni egymást, őt máris erős szálak fűzték Arenhez. A kapcsolatuk nagyon ígéretesnek bizonyult, az egymás iránt érzett vonzalmuk pedig továbbra is erős volt, és minden találkozással csak erősödött. Lucie Aren szemébe nézett. Kétkedést és megbánást látott benne. Meglepődött, de nem volt érkezése rákérdezni vagy kideríteni az okát. Wendy odahozta a lányának a sapkáját, a kabátját és a sálát. A sál Lucie egyik kedvence volt, elsősorban azért, mert két évvel korábban az édesanyja kötötte neki karácsonyra. Attól volt olyan különleges, hogy Wendyt a kötés segítette át a férje elvesztése miatti gyász időszakán. Ez volt az első ruhadarab, amit a férje halála után befejezett. Kikísérlek - ajánlotta fel Aren. Ó, igen, kérem, menjen csak ki vele! - tette hozzá Wendy. - Néha olyan nehéz taxit fogni ezen a környéken. Anya, minden rendben lesz. Hát persze, főleg ha Aren is veled van. Na, de most már siess! Lucie megrázta a fejét, és a kesztyűjéért nyúlt, aztán fogta a táskáját, és követte Arent az utcára. Az anyja nem tudta megtéveszteni: minden kétséget kizáróan csak ürügyet keresett arra, hogy a lánya még több időt tölthessen a férfival. Na, nem mintha ez Lucie ellenére lett volna. Nagyon is örült a lehetőségnek. A város szürkeségbe burkolózott, az utcai lámpák is égtek már. Lucie-t annyira lefoglalta az étterem, hogy igazán oda sem figyelt az évszakra. Mindennel el voltak maradva. Az anyja elővett néhány karácsonyi díszt, de fát még nem állítottak, és ő el sem kezdte a bevásárlást. Bárcsak több időt tudnék veled tölteni! - mondta Arennek, miközben a kereszteződéshez sétáltak. Ne aggódj, Lucie, ne izgasd magad emiatt! - Olyan sok mindent szeretnék megtudni rólad. Aren megállt félúton, és leintett egy taxit. Az első továbbhajtott, a második azonban megállt. Aren kinyitotta az ajtaját, Lucie pedig beszállt. Holnap találkozunk - mondta a férfi, és behajolt az autóba, hogy egy futó csókot leheljen a lány ajkára. Olyan vacsorát készítek neked, amit nem fogsz egyhamar elfelejteni. - Ne fáradj nagyon. Számomra az a fontos, hogy veled legyek. Lucie ugyanezt érezte. Az egész este az övék lesz, és a gondolattól máris boldog várakozás töltötte el. Aren becsukta a taxi ajtaját, és hátralépett. Lucie integetett neki, majd szokásához híven a szájához tette a tenyerét, azután az ablaküvegre tapasztotta. Miután bemondta a Mennyei Örömök címét, a sofőr elindult. Lucie elhelyezkedett az ülésen. Ekkor észrevette, hogy a New York Gazette egyik száma ott hever az ülésen.
TIZENKETTEDIK FEJEZET Mercy halálra rémült, amikor azt látta, hogy Lucie a New York Gazette szombati számáért nyúl, amely mellette hevert a taxi hátsó ülésén. Gyorsan! - kiáltotta Goodness, és Lucie-ra mutatott. - Vedd el azt az újságot! Lucie a lapért nyúlt, ám az nem mozdult az ülésről azon egyszerű oknál fogva, hogy Will rajta ült. Lucie akárhogy rángatta, pontosan ott maradt, ahol volt. Ez nem fog sokáig működni! - kiáltott fel Shirley rémülten. - Húzd le az ablakot, és szabadulj meg tőle! Mercy fogta az ablaklehúzó kart, és letekerte az üveget. Azon nyomban hideg levegő süvített a taxiba. Lucie döbbenten nézett, azután odahajolt, hogy felhúzza. Hé, hölgyem, december van! Húzza fel azt az átkozott ablakot, mielőtt mindketten megfagyunk! Próbálom, de beragadt. Akkor próbálja erősebben! Goodness fogta az újságot, és körbe-körbe forgatta az autó utasterében, ami nem kis teljesítmény volt abban a zsúfoltságban, ugyanis Lucie és a sofőr mellett mind a négyen ott tömörültek az első és hátsó üléseken. Ha kidobja azt az újságot, és megbüntetnek szemetelés miatt, maga fogja kifizetni a bírságot, hölgyem. Próbálom elkapni! - kiáltotta vissza Lucie, és amikor majdnem elérte, Goodness azon nyomban elrántotta a keze elől. Dobd már ki! - sürgette Mercy, és mindent elkövetett, hogy segítsen neki, ám ezzel csak fokozta a zűrzavart. Nem akarok szemetelni! - kiáltotta vissza Shirley, majd összecsavarta a lapot, és a földre szorította. Lucie lenyúlt érte, de mielőtt felvehette volna, Mercy megragadta, és azt kiabálta a másik angyalnak: Az ég szerelmére, dobd már ki azt a vackot! Majd később visszamegyünk és felvesszük. Jól van, jól van! Ekkor az újság kirepült az ablakon, és amilyen szerencséjük volt, éppen egy rendőr lába előtt ért földet. A férfi azonnal felugrott a motorjára, és vijjogó szirénával utánuk eredt. Na jó, hölgyem, én szóltam - morgolódott a taxis. - Maga fizeti ki a büntetést. Nekem semmi közöm hozzá. Ó... én nem szemeteltem, esküszöm. Magától repült ki a kocsi ablakán. Ha ez a sztorija, én nem bánom, de szerintem jobban tenné, ha valami eredetibb történettel állna elő. A sofőr lehúzódott az útról, és fékezett. A motoros rendőr közvetlenül mögötte állt meg. Leszállt a járművéről, majd egyenesen a taxihoz sétált. Kis terpeszben állt meg a vezető mellett, a hüvelykujját az övébe akasztotta, úgy várta, hogy a sofőr lehúzza az ablakot. A taxis láthatóan kelletlenül engedelmeskedett. - Üdvözlöm, biztos úr! Az utassal beszéljen. Lucie magában nyögött egyet, majd bátortalanul rámosolygott a járőrre. - Boldog karácsonyt, biztos úr! A rendőr büszkén kihúzta magát, és egyenesen ránézett. Lenne szíves megmagyarázni? Nos... - Lucie nem találta a szavakat.
A járőr felvonta a szemöldökét, az arca elsötétült. New York államban a szemetelés súlyos bírságot von maga után. Újságot kidobni az ablakon balesetveszélyes. Akár el is takarhatta volna egy járművezető elől a kilátást. -Biztos úr... kitalálhatnék bármit, de amit most mondok, az a színtiszta igazság. El akartam olvasni az újságot, de mintha odaragadt volna az üléshez. Azután az ablak magától lehúzódott, pedig hozzá sem értem. Egyik pillanatban még fel volt húzva, majd hirtelen leereszkedett, miközben én a kocsi másik oldalán voltam. Azt hittem, talán a sofőr nyomott meg véletlenül egy gombot, de amikor odanéztem, láttam, hogy nem elektromos az ablak. Ekkor a taxis rám kiabált, hogy húzzam fel, de a kar meg sem mozdult, és miközben azon igyekeztem, hogy feltekerjem, az újság őrült módon körözni kezdett az utastérben, és mielőtt elkaphattam volna, kirepült az ablakon. Ez a története? Igen - felelte Lucie. - Minden szó igaz, esküszöm! És azt várja, hogy elhiggyem, hogy az ablak magától letekerődött? Esküszöm, hogy hozzá sem értem. Teljesen magától csinálta. A rendőr mereven nézett rá, majd megrázta a fejét, a magyarázat a teljes képtelenséggel ért fel. Komolyan azt hiszi, hogy szándékosan szemetelnék a szeme láttára? - kérdezte Lucie. Hölgyem - vetette hátra a taxisofőr -, jobb, ha nem vitatkozik, csak fizesse ki a bírságot, aztán menjünk. A járőr arca még sötétebb lett. Igazság szerint el akartam olvasni azt az újságot -folytatta Lucie. - Egy barátom írt benne egy cikket. A rendőr a sofőrre pillantott, majd visszafordult Lucie-hoz. Nos, akkor szerencséje van, mert megőriztem. -Azzal visszament a motorjához. Mindjárt hozza a bírsággal együtt - jegyezte meg a sofőr. - De maga fizeti, hölgyem. Én előre figyelmeztettem. - Igen, tudom, már említette - morogta Lucie. A járőr visszatért, és átnyújtotta az újságot. Nem lenne kissé elnéző? - kérdezte Lucie. Összekulcsolta a kezét, úgy nézett fel a férfira. - Szerencsétlen véletlen volt. Biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem fordul elő. A rendőr egy pillanatig habozott, majd bólintott. Rendben, ezúttal elengedem. Csak vigyázzon, ne történjen még egy ehhez fogható véletlen! Megteszek mindent. Könnyebben elhinném a történetét, ha most felhúzná azt az ablakot - mondta a járőr, és megrázta a fejét. Az előbb már megpróbáltam, de beragadt. Próbálja meg újra! Természetesen az ablak a legkisebb erőfeszítés nélkül volt felhúzható. Lucie csalódottan felnyögött. Tudom, hogy ettől minden, amit elmondtam, hazugságnak tűnik, de ez az igazság. Minden szó igaz. Mehetünk végre? - kérdezte a taxis. Menjen, és ne vétkezzen többé! - mondta a rendőr, és áthatón nézett Lucie feje mellett a semmibe. A taxisofőrnek nem is kellett több biztatás. Visszasorolt a forgalomba, és akkora gázt adott, hogy Lucie a párnázott ülésnek esett. Mercy megkönnyebbülten fellélegzett, majd megragadta Shirley és Goodness karját. Tu... tudjátok... ki volt ez? - dadogta. Igen - felelte Will mindannyiuk nevében. - A rend őre. Nem! - felelte Mercy, és annyira reszketett, hogy több tollpihe is kihullott a szárnyából. -
Gábriel volt, és egyenesen rám nézett. Gábriel? - Goodness a szája elé kapta a kezét. - Honnan tudod? „Menjen, és ne vétkezzen többé?" Melyik New York-i járőr beszél így? Tudja, hogy mi tehetünk Lucie problémájáról. Az újság, az újság! - kiáltott fel Will. - Lucie az újságot olvassa! És valóban, a lány már ki is nyitotta azt az első oldalon, és Aren cikkét keresve átnézte a tartalmát. Jaj, ne! - dünnyögte Will. - Azok után, amin keresztülmentünk.. . Mercy egyetlen pillantással belefojtotta a szót. Ne aggódjatok! Az a pénteki szám. A pénteki? Úgy érted, egy régi újság miatt csináltuk ezt az egész kalamajkát? - Shirley lerogyott az ülésre, Lucie mellé. - Túl öreg vagyok én már az efféle izgalmakhoz. - A szívére szorította a kezét. Én nem a pénteki számot dobtam ki az ablakon -szólalt meg hirtelen Will. - Láttam rajta a dátumot, mielőtt ráültem volna, és határozottan emlékszem, hogy szombat volt ráírva. Akkor ez valóban Gábriel volt - suttogta Shirley. - Nem is tudtam, hogy ő is beleavatkozik időnként a földi eseményekbe. Én sem... Nem emlékszem, hogy korábban tett volna ilyesmit. - Mercy még mindig remegett. - Ugye tudjátok, hogy ez mit jelent? - kérdezte a többi imádságkövettől. -Hm? Mit? Azt, hogy Gábriel sem szeretné, hogy Lucie azelőtt olvassa el az újságot, mielőtt beszélne Arennel. így adott nekünk hallgatólagos engedélyt arra, hogy megtegyük a szükséges intézkedéseket, hogy ez ne fordulhasson elő. Gábriel? - ismételte Goodness, mintha teljesen megdöbbentette volna a hír. - Te komolyan elhiszed? Logikus, különben már olyan szélsebesen kipenderített volna minket a Földről, hogy a lábunk se érné a földet. A szárnyunkat még levághatja - jegyezte meg Goodness. Ó, istenem, ó, istenem! - jajgatott Shirley. - Folytassátok tovább nélkülem! - A kézfejét a homlokára szorította. - Nem tudom, meddig bírom még elviselni ezt a nyomást. Azt hiszem, elhajlott az egyik szárnyam a taxiban. Nyugalom! - felelte Mercy, majd megfogta a barátnője kezét, és finoman megütögette. Vegyél egy mély levegőt, és néhány perc múlva jobban leszel. Tehetek valamit? - kérdezte Will aggodalmaskodó arccal. Nem, nem, minden rendben lesz egy-két fényév múlva - biztatta Shirley. Mély levegő! - ismételte Goodness. - Végy egy mély levegőt! Igen, tényleg jobban érzem magam. A taxi megállt a Mennyei Örömök előtt, Lucie kifizette a viteldíjat, és kiszállt. Megtorpant a járdán, majd végignézett az utcán. Mercy tekintete követte az övét, és ő is nagy levegőt vett. Mi az? - kérdezte Goodness. Ott egy újságos stand az utcán - kiabálta Mercy a taxiból. Goodness és Will a lány után eredt. Ne hagyjatok itt! - könyörgött Shirley, majd vonakodva követte őket. Lucie odasétált az újságoshoz, meglátta a szombati számot, kinyitotta a táskáját, és aprót keresett benne. És most mi lesz? - kérdezte Will, miközben egyik angyalról a másikra nézett.
Gyerekjáték - felelte Mercy, és ráült a kupac tetejére, keresztbe tette a lábát, mialatt a tulajdonos egy másik vevővel foglalkozott. Lucie letette az aprót a pultra, és megpróbált elvenni egy újságot. Az azonban meg sem moccant. Ismét megrántotta, ezúttal erősebben. Semmi nem történt. A stand tulajdonosa két fiatallal volt elfoglalva, akikkel láthatóan meggyűlt a baja, ezért ügyet sem vetett rá. Mercy összefonta a karját a mellkasán, és rendkívül elégedett volt magával. Lucie ekkor belerúgott az újságtoronyba, ettől az angyal lerepült a tetejéről, és fenékkel a járdára esett. Szerencsére Will azonnal átvette a helyét. Lucie-nak elakadt a lélegzete a döbbenettől, és két lépést hátrált, mint aki nem érti, mi történik vele. Fogta a táskája szíját, a vállára akasztotta, és újra megpróbálta. Will rendületlenül kitartott. Néhány másodperc múlva egy másik taxi fékezett le az étterem előtt, és Wendy szállt ki belőle. Megállt a bejáratnál, és figyelte, ahogy a lánya újabb sikertelen próbát tesz az újsággal. Lucie? Lucie megfordult és meglátta az édesanyját a Mennyei Örömök előtt. Azt hittem, már régen bent vagy, mire ideérek -jegyezte meg, és odasétált a lányához. Anya, szeretném elolvasni Aren cikkét, de folyton akadályokba ütközöm. El sem hiszed, mi történt. Milyen bosszantó! - Wendy felnézett a tulajdonosra. Ha nem tudnám jobban, azt hinném, hogy megőrültem. A taxiban is elképesztő dolog történt. Gyere, majd később elmeséled, most azonban be kell mennünk az étterembe. Lucie habozott, majd még egyszer belerúgott az újságokba, és követte az anyját. Biztosan találunk majd odabent egy lapot -mondta Wendy. - Tudod, hogy a vendégek mindig itt hagyják az ilyesmit. Lucie egyetértett. Tudom, hogy őrültségnek tűnik, de mintha minden összeesküdött volna ellenem. Mihelyt elmentek, Shirley megkönnyebbülten fellélegzett. Ez meleg helyzet volt. Mercy alig hallotta a barátnőjét, mert a fiatal tanítványukra mutatott. Will, szaladj be az étterembe, és gondoskodj róla, hogy ne találhassanak egy szombati kiadást sem! Rendben. - A fiú úgy nekiiramodott, mintha csak puskából lőtték volna ki. Megyek, segítek neki - közölte Goodness, és utánaszaladt. Shirley? - kérdezte Mercy. Az angyal nagyon sápadtnak tűnt. - Nem akarsz visszamenni a mennyországba? Az egykori őrangyal szeme tágra nyílt. - Hogy lemaradjak erről a műsorról? Még mit nem! Mercy elmosolyodott. Mellesleg nem akarok egyedül szembenézni Gábriellel. Mercy ezért nem hibáztatta őt. Hamarosan csatlakoztak Goodnesshez és Willhez. Mercy meglepődött, milyen forgalmas az étterem ilyen kora esti órán. Lucie és az anyja bizonyára nagyon elégedett volt ezzel. Igaza lett, mert meghallotta, amikor Wendy néhány perccel később azt mondja Lucie-nak: Minden asztalunk foglalt, és többen várólistára kerültek. Lucie felnézett a munkából. Catherine, aki együtt járt vele és Jazmine-nel a főzőiskolába, és néha helyettesítette Lucie-t a konyhában, szintén elmosolyodott. Lehet, hogy többet használt nekünk a negatív kritika, mint amennyi kárt okozott állapította meg. Lucie a homlokát ráncolta. Kétlem.
Minden asztal, Lucie! Azért ez már önmagában is nagy elismerés. Igen, talán az, és bár a kritika... a sok hűséges vendégünknek köszönhetően... nem ártott nekünk, azt hiszem, soha nem fogom megbocsátani Yole La-chottnak az első írását. Lucie, ez nem vall rád - válaszolta Wendy, és látszott rajta, mennyire meglepődött. Anya, gondolj csak bele! Az a gúnyos hang igazán szükségtelen volt. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen egy olyan emberhez, aki ilyen maró gúnnyal és kegyetlenül képes írni. Úgy tűnt, mintha örömét lelné abban, hogy megalázza a séfet, aki történetesen éppen én vagyok. Tudod, milyenek ezek a kritikusok. Az a feladatuk, hogy szellemesek legyenek. Más emberek kárára. Nos, először is én nem találtam szórakoztatónak. Itt emberek életével... és mindenével játszanak. Ó, Lucie, légy már egy kicsit megbocsátóbb! -feddte meg az anyja. Nem, ezúttal nem. Nem bocsátok meg. Mercy megdermedt, és a barátaira nézett. Hallottátok ezt? Mindhárman egyszerre bólintottak. Azt hiszem, adott számunkra a feladat - suttogta Goodness. De még mennyire! - helyeselt Will.
TIZENHARMADIK FEJEZET Aren a tévé előtt ülve bóbiskolt, amikor megcsörrent a telefonja. Rápillantott a kijelzőre, és látta, hogy a húga hívja. Van kedved eljönni velem moziba? - kérdezte a lány. Kösz, de nem. Teljesen kimerültem. Egy kis takarítástól? - ugratta Josie. Nem, Lucie felhívott, és megkérdezte, nem segítenék-e neki. Miben? Ha elmondanám, szerintem el sem hinnéd. Azért csak próbáld meg! - felelte Josie vidáman. Kétszázötven adag ételt osztottunk szét az üdvhadsereg hajléktalanszállóján. Te? - Josie nem is próbálta titkolni meglepettségét. Igen, én, és ne légy úgy megdöbbenve! Még sosem tettél ilyesmit ezelőtt. A húgának igaza volt. Aren már gondolt rá, de nem igazán tudta, hogyan jelentkezzen az önkéntes munkára. Korábban mindig megelégedett azzal, hogy karácsonykor bedobott néhány dollárt a piros vödörbe. A bőkezűsége ennél tovább nem terjedt. Több ügy javára is adakozott rendszeresen, személyesen azonban még sosem vállalt részt. Az adományozás iránti vágyát kényelmesen kielégítette azzal, hogy kiállított egy csekket, amit egy borítékba tett, és a postaládába dobta. Lucie és a családja minden évben jelentkezik önkéntes munkára a hajléktalanszállón. Tényleg? - Josie hangján hallatszott, hogy lenyűgözi a hír. - És hogy ment? Aren feltette a lábát a puffra. Hátradőlt, behunyta a szemét, és érezte, hogy a jóérzés hulláma önti el. Igazság szerint ha Lucie elmondta volna, miért kéri a segítségemet, valószínűleg kitaláltam volna valami ürügyet, miért nem érek rá. Sajnálom az utcára kényszerült embereket,
de ennél mélyebben sosem foglalkoztam velük. Igen, én sem. Kicsit nyomasztó, nem? De igen, és egy ilyen hatalmas probléma esetén mit tehet egyetlen ember? Pontosan - helyeselt Josie. Nos, én most megtudtam. Nagyon is sokat. Például kiszedhet kétszázötven adag marhasültet és zöldbabot. Rámosolyoghat minden sorban álló emberre, és boldog karácsonyt kívánhat neki. Aztán amikor befejezte az adagolást, körbesétálhat, és megkérdezheti, nem kérnek-e még valamit inni. Ezt mind megtetted? Igen, sőt még segítettem bepakolni a mosogatógépbe is, és előkészítettem mindent a következő étkezésre. Fáradt vagyok ugyan, de jóleső érzés tölt el. Ez igen! És azt mondod, Lucie minden évben ezt csinálja? A családjában már hagyománynak számít. Úgy tűnik, minden év decemberében önkéntes munkát vállalnak. Lucie és az anyja főzte az ebédet, és ha ez még nem lenne elég, Lucie-nak vissza kellett sietnie utána az étterembe. Még egy teljes műszakot ledolgozott, miután a délutánt a menhelyen töltötte? Úgy néz ki, igen. Josie habozott. Különleges lány, nem igaz? Arennek nem kellett gondolkodnia a válaszon. Félresikerült házassága után nagyon óvatosan lépkedett a kapcsolatok mezején. Már az is elég volt, hogy Katié az egyik régi szeretőjével állt össze, a legnagyobb fájdalmat azonban az okozta, ahogyan a csalásra rájött. Katie-t az ágyban találta a szeretőjével... A közös házuk hitvesi ágyában, amelyben együtt aludtak. Az ezt követő jelenetet egész hátralévő életében képtelen lenne elfelejteni. Azonnal beadta a válópert, és Katié szinte megkönnyebbült, hogy véget vet a házasságuknak. A legrosszabb azonban az volt, hogy mindez mennyire megviselte a lelkét. Aren úgy érezte magát, mint aki leesett a lépcsőn, és attól fogva örök életében mindig a korlátba kapaszkodva tudna csak felmenni, akármennyire kevés lépcsőt kell is megmásznia. - Tudom, hogy kedveled Lucie-t - folytatta Josie. Aren nem tudta tagadni. Végre találtam egy olyan nőt, akit mindig is kerestem. Lucie reményt ad nekem, hogy újra szerelmes lehetek. Elhiteti velem, hogy ismét megbízhatok egy nőben. Josie hangosan sóhajtott. Katié rendesen elbánt veled, nem igaz? Mondhatni. De Aren, Lucie nem tudja rólad a teljes igazságot. Ez volt az egyetlen bökkenő. Remélhetőleg lesz idejük tisztázni mindent vasárnap a vacsora előtt vagy azt követően. Hamarosan azonban megtudja, és ha csak fele olyan nagyszerű nő, mint amilyennek gondolom, hajlandó lesz a cikkem mögé nézni. Nem tudom, mi sikerült úgy félre az első alkalommal, amikor ott vacsoráztunk - tűnődött Josie. Én sem. - Aren akkor is kitartott a véleménye mellett. Ami őt illette, az az étel teljességgel ehetetlen volt. Azóta már többször jártam azon a helyen - folytatta Josie -, és az ennivaló mindig hihetetlenül finom volt. Elképzelni sem tudom, mi történhetett aznap este. Én sem, és egyetértek veled. Lucie kivételesen tehetséges a konyhában. Még nem olvasta a mai számban Yole Lachott írását, ugye? Nem, hála az égnek!
Mi történt? Azt hittem, hogy a cikkedet a jövő szombati kiadásba teszik majd. Én is. Sandy Márkus nyilvánvalóan úgy döntött, hogy az e heti lapban hozza le, közvetlenül az után az írásom után, ami arról szól, mi történt a Karácsonyi angyalok előadásán. Logikus, tekintve, hogy a cikkben említem, hogy a darab után elmentünk abba az étterembe. Azért szólhatott volna előre. Szólhatott volna? - kérdezte gúnyosan Aren. - Sandynek egy újságot kell kiadnia, egyáltalán nem számít neki, mi történik velem, ha az egyik írásom megjelenik. Az ő felfogása szerint hálás lehetek, hogy van munkám. És az is vagyok. Csodálatos lehetőség ez nekem. Josie egy pillanatig habozott, majd megkérdezte. Biztos vagy benne, hogy nem tudlak rábeszélni a mozira? Ma este nem, hugicám. Hát jó, akkor egyedül megyek. Kissé szomorkásán csengett a hangja. Az utóbbi időben szinte alig említette Jacket, Aren azonban tudta, hogy a szakítás még mindig frissen ejtett sebként él a szívében, holott több mint egy évvel korábban történt az eset. Miért nem hívod el az egyik barátnődet? December van, mindegyiküket lefoglalja a vásárlás és a család. Hát ilyen az élete egy magányos nőnek. Hallottál Jackről? - kérdezte félve Aren. Rövid, feszült csend követte a kérdést. Nem - vágta rá Josie rögtön, és semmi többet nem mondott. Azután gyorsan témát váltott. Úgy tűnt, nem akar újra randizni. Amikor Aren látta, milyen érzékenyen reagál Jack említésére, már megbánta, hogy egyáltalán szóba hozta a férfit. Befejezték a beszélgetést, majd egy idő múlva Aren megmelegített magának egy tál levest, és kent egy mogyoró vajas-zselés szendvicset. Önkéntelenül is Lucie-ra gondolt, és arra, milyen fáradt lehet. Elhatározta, hogy másnap reggel felhívja, és felajánlja, elviszi valahová vacsorázni, hogy ne kelljen főznie. Ráfért egy kis kikapcsolódás. Remélhetőleg lesz majd alkalmuk kettesben is megbeszélni a cikket és azt, mivel foglalkozik az újságnál. Tizenegy óra is elmúlt, Aren még mindig tévézett, amikor megszólalt a csengő. Első gondolata az volt, hogy talán Lucie az, de miután kilesett a kémlelőlyukon, látta, hogy tévedett. Kinyitotta az ajtót, és Josie-t találta a küszöbön. Sápadt volt és láthatóan zaklatott. Szia, mi történt? A lány meg sem hallotta a kérdést. Bemehetek egy percre? Hát persze! - Aren beengedte, majd becsukta mögötte az ajtót. Josie lerogyott a kanapéra, majd kiült a párna legszélére. Elővett egy összegyűrt zsebkendőt, és minden figyelmét arra fordította, hogy apró darabokra tépkedje. Nem semmi film lehetett - jegyezte meg Aren félig viccesen. Nem... nem mentem be. Miért nem? Josie válasz helyett a táskájában kutatott egy tiszta zsebkendő után, majd megtörölte mindkét szeme sarkát, és kifújta az orrát. Hátrahúzta a vállát, és egyenes háttal ült. Találd ki, kivel futottam össze! - vetette fel nyeglén. - Gondolom, nem a Mikulással és a manóival. A lány szúró pillantást vetett rá. Nem! Jackkel. Szerencsére azt hiszem, ő nem vett észre. Milyen Jackkel? Nem vicces, Aren. Most nincs kedvem tréfálkozni. Nem látod, mennyire feldúlt az eset? Jól van, jól van, ne haragudj! Szóval láttad Jac-ket. Nem volt egyedül - tette hozzá Josie rögvest. Ekkor a háta már olyan egyenes volt, mintha karót nyelt volna. Úgy tűnt, a büszkeség előnyösen hat a testtartására.
Jack egy másik nővel volt? - Ó, ez biztosan nagyon rosszuleshetett szegény lánynak. Josie bólintott, majd ellazította a vállát, és újabb zsebkendőért nyúlt. Jack és ez a másik nő nevetgéltek és enyelegtek egymással, láthatóan remekül érezték magukat együtt. Én meg ott álltam egyedül a sorban, hogy mozijegyet vegyek. Ó, Josie, annyira sajnálom! - Aren azt kívánta, bárcsak elkísérte volna a húgát, ha más nem, azért, hogy erkölcsi támogatást nyújtson neki. Szánalmas vesztesnek érzem magam. Aren leült mellé, és gyengéden megszorította a karját. Tudod, hogy ez nem igaz. Lehet, de attól még így érzem. Magányos vagyok és szomorú, amíg Jack... Jack továbblépett - fejezte be helyette Aren. Josie halvány erőfeszítést tett, hogy elnevesse magát. Méghozzá nem is akárhogy. Szép volt az a nő? A húga olyan tekintettel nézett rá, amelytől még a kriptonit is megolvadt volna. Szerinted? Lélegzetelállítóan gyönyörű - dörmögte Aren válaszul. Ismerte az érzést. Katié szeretője egy izmos testépítő volt, akinek a külsejét - ha már a kriptonit-nál tartunk - még Superman is megirigyelte volna. Aren a sok gépelés és SMS-írás révén leginkább az ujját tarthatta a legedzettebb testrészének. A mellett a férfi mellett, akiért a felesége elhagyta, csenevész nyápicnak érezte magát. Sajnálom, hugicám. - Maximálisan együtt érzett vele. - Hozzak valamit? Josie felemelte a fejét. Mid van? Sajnos Aren nem volt valami nagy alkoholfogyasztó, ezért nem tartott sok italt a lakásban. Azt hiszem, sör. Ha lenne csokim, azt adnék. Nem is tudom, Aren. Ahogy most érzem magam, a világ összes csokis keksze sem lenne elég ahhoz, hogy felvidítson. Ezek szerint még mindig szereted? - A válasz persze teljesen egyértelmű volt, legalábbis az ő számára. Abból, ahogy a húga habozott, Aren tudta, még mindig erős érzelmek fűzik Jackhez, mégsem akarta ezt elismerni. Aüghanem igen. Azt hittem, képes leszek kiverni a fejemből, de tévedtem. Nem gondoltál arra, hogy felhívd? - Aren szerint ez lett volna a logikus megoldás. Josie mereven a kezében gyűrögetett zsebkendőt nézte. -Ami azt illeti, ma este majdnem megtettem... közvetlenül azelőtt, hogy téged hívtalak. Az lett volna csak az igazán nagy szám, nem igaz? Jack rendkívül élvezte volna most, hogy a Világszépével randevúzik. Fejezd már be! Te is értékes vagy, Josie. Okos, vonzó, művelt és... Ja, persze! - gúnyolódott a lány. - Még szép, hogy ezt mondod, közösek a génjeink. Aren felnevetett. Nem, komolyan gondolom! Ahogy én látom, két választásod van: vagy megpróbálod helyrehozni a dolgokat Jackkel, vagy továbblépsz. A döntés a te kezedben van. Nos, nem fogok Jack után futni, az biztos. Akkor nem szereted. Egyszerűen nem tudod elviselni, hogy valaki mást talált. Azt akarod, hogy egész életében utánad siránkozzon. Josie hirtelen Arenre szegezte a pillantását, és a szemén látszott, mennyire lesújtja a megjegyzés.
Ez egyáltalán nem igaz. Igenis fontos nekem. Nem hinném, különben nem akarnál hátat fordítani neki. Talált valaki mást - vitatkozott a lány. Nem tudhatod biztosan - vágott vissza Aren hirtelen. - És ha mégis, akkor mi van? Te is szereted. És mire megyek vele? Látszik, hogy nem érted a helyzetet. Láttam Jacket azzal a nővel, és mondhatom, egyáltalán nem úgy gondol rám, ahogy én rá. Aren sejtette, hogy erről egész éjszaka is vitatkozhatnának, akkor sem jutnának egyről a kettőre. Én csak azt mondom, hugicám, hogy ha még érzel iránta valamit, akkor hozd a tudomására! Ha pedig nem, engedd el! Vond le a megfelelő tanulságot az esetből, és lépj tovább! Josie felállt, lehajtotta a fejét, és úgy tűnt, megfontolja a tanácsot. Egy perc múlva azt suttogta: Túl büszke vagyok ahhoz, hogy én kezdeményezzek... Végül majd csak találok én is valakit. Aren nagyon jól tudta, milyen a büszkeség. Igen, biztosan - felelte olyan biztatón, ahogy csak bírta, és remélte, hogy így is lesz. - Hallottad? - kérdezte Will Goodnesstől. Mercyt és Shirley-t Lucie-nál és az anyjánál hagyták. A két társuk gondosan ügyel majd rá, hogy távol tartsák a lányt Yole Lachott cikkétől. Will és Goodness pedig elment, hogy Arent tartsa szemmel. Segítenünk kell szegény Josie-nak - jelentette ki Will. Nagyon sajnálta ezt a félresikerült románcot. Nem lehet. Szigorúan tilos. De szerelmes, el van keseredve és szenved. Nem az a feladatunk, hogy megvigasztaljuk a szenvedőket? Mi imádságkövetek vagyunk, Will. Először imádkozni kell. Ő nem tud? Dehogynem, de nyilvánvalóan nem tette. - Miért nem? Goodness vállat vont. Nem tudom. Egyesek állandóan imádkoznak, és vannak, akik csak akkor teszik, amikor kétségbeestek, vagy nagy szükségük lenne az isteni beavatkozásra. Akkor sürgetően kérnek segítséget Istentől. Válaszolunk azokra a kétségbeesett imákra? -kérdezte Will. Megtesszük, amit hirtelenjében tudunk. Will figyelte, ahogy Aren húga begombolja a kabátját, majd kimegy a hideg éjszakába. Az ünnep hangulata mindenfelől körülvette, ő mégsem észlelt belőle semmit. Lehajtotta a fejét, a vállát előreszegte, hogy szembeszálljon a hideggel és a széllel. A sarkon megállt egy piros lámpánál, belenyúlt a táskájába, és kivette a telefonját. Hosszú ideig csak bámulta, majd ránézett az órájára, felsóhajtott, és visszatette a táskájába. Gondolod, hogy Jacket akarta felhívni? - kérdezte Will. - Nem tudom. Vissza kellene mennünk Arenhez. Will hátrapillantott a válla fölött. Követhetem Josie-t, hogy biztonságban hazaér-e? Goodness az alsó ajkába harapott. Hát jó, de ne áruld el Mercynek és Shirley-nek, hogy megengedtem. -Jó. És WiU? Igen? Goodness türelmetlenül topogott.
Meg kell keményítened a szíved, ha az emberekkel bánsz. Isten szabad akaratot adott nekik. Ha beleavatkozunk az életükbe, nagyon összekavarhatjuk azt. De Isten szereti őket. Igen, nagyon is. Fáj végignéznie, ha rossz döntést hoznak, de szilárdan kitart amellett, hogy nekik kell irányítaniuk az életüket. És ez Josie-ra is igaz. Igen, rá is igaz - visszhangozta Goodness. Meg Arenra és Lucie-ra. Pontosan. Goodness nem tehetett mást, csak remélhette, hogy minden jóra fordul az újságíró és a séf kapcsolatában.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET - Biztosan nagyon elfáradtál. - Wendy követte lányát a hálószobába, miután Lucie hazaért az étteremből. Te is, anya. - Az édesanyja legalább annyit dolgozott, mint ő, ráadásul még beteg is volt. Szerencsére Aren kisegítette őket az ebédosztáskor. Csodálatosan viselkedett, igazán csodásan. Egyikőjüknek sem engedte, hogy bármi nehezet cipeljen, ő hurcolta ki-be a súlyos fazekakat és tálalóedényeket. Mihelyt megérkezett a menhelyre, azonnal belevetette magát a munkába, és segített nekik. Lucie szívét azonban nem csak ez a segítőkészség érintette meg. Aren mesésen viselkedett az emberekkel is: beszélgetett velük, éreztette, hogy szívesen látják őket, kérdéseket tett fel nekik, és bevonta őket is a társalgásba. Odafigyelt rájuk, amikor mások inkább elfordították volna a fejüket. És még a gyerekekkel is remekül bánt. Igen, fáradt vagyok, de nem én görnyedtem egész éjszaka a forró fazék fölött. Anya, imádom a munkámat. Wendy megölelte a lányt, azután átment a saját hálószobájába. Sammy ott maradt Lucie mellett, türelmesen várt, és követte a gazdáját, bárhová ment. Lucie hosszan zuhanyozott, majd felvette a hálóingét. Vasárnap délután majd főz Arennek, méghozzá olyat, amire sokáig emlékezni fog. Évekkel korábban az édesanyja azt mondta, egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, ő pedig meg akarta szerezni Aren szívét. Annak ellenére, milyen sok idejét lefoglalta az étterem, és mekkora felelősség nyomta a vállát, hogy sikerre vigye, nem tudta megakadályozni, hogy beleszeressen Arenbe. Nem volt nehéz megszeretnie. A szíve és a gondolatai csordultig teltek vele, amikor elaludt. Egész éjjel róla álmodott, reggel pedig friss kávé illatára ébredt. Jó reggelt, drágám! - köszöntötte őt az édesanyja, amikor Lucie kitámolygott a konyhába, és megdörzsölte álmos szemét. Wendy azonnal töltött neki egy csésze kávét. Van még egy óránk a templom előtt. Az advent a kedvenc időszakom, imádom a karácsonyi dalokat énekelni. Én is. - Lucie kísértést érzett, hogy lemondja a misét, mivel olyan sok mindent kellett elintéznie a szabadnapján. Könnyen találhatott volna valami kifogást, de nem tette, és végül örült, mert a szertartás nagyon lélekemelő volt. Ha addig nem lett volna karácsonyi hangulata, akkor az üdvhadseregnél a hajléktalanokkal végzett önkéntes munka, valamint a mise bőven meghozta volna.
A misét követően felhurcolták a pincében lévő tárolóból a karácsonyfadíszeket. Lucie remélte, hogy Aren segít majd feldíszíteni a fát. Kellemes és romantikus szórakozás lesz. Mielőtt lement volna a pincébe az utolsó dobozért, Wendy elmondta, milyen programot szervezett magának délutánra. Elmegy vásárolni egy barátnőjével, azután lehet, hogy beülnek megnézni egy filmet a moziban. Lucie-t persze nem tudta megtéveszteni. Szándékosan ajándékozta neki a délutánt, hogy kettesben maradhasson Arennel. Amikor Lucie felfelé indult a lépcsőn a díszekkel, összefutott az egyik szomszéddal. Boldog karácsonyt, Mrs. Suliivan! - mondta vidáman. Nagyon jó kedve volt, és lázas várakozás töltötte el a délután miatt. Neked is boldog karácsonyt, Lucie! - Az idős hölgy egy dobozt vitt ki a szemeteskukába. Ó, ez a szombati újság? - kérdezte a lány, amikor megpillantotta a dátumot a napilapon. Igen. Nem bánja, ha elolvasom? Csak nyugodtan! Lucie levette a halom tetejéről az újságot, a hóna alá fogta, és felsietett a lépcsőn. Alig várta, hogy megkereshesse Aren nevét. A férfi azt kérte, hogy várjon az írás elolvasásával, de Lucie ezt butaságnak tartotta. Most először jelent meg a neve nyomtatásban, és ő máris büszke volt rá. Megszereztem a szombati újságot! - kiáltotta, amint felért a lakásba. Letette az utolsó, díszekkel teli dobozt, kihúzott egy széket, és kiterítette a lapot a konyhaasztalra. Kétszer is átfutott minden cikket, de Aren nevét sehol sem találta. Nincs benne - állapította meg. A hangján érezhető volt a csalódottság. - Legalábbis nem úgy, ahogy gondoltam. Hogy érted ezt? - kérdezte az anyja. Nos, említette, hogy írt egy rövid cikket az előadásról, amit megnéztünk, és arról, ami azon történt, de ott nincs feltüntetve a neve, csak egy megjegyzés, hogy olvassuk el az étteremkritikát is. Csakhogy ennek semmi értelme. És elolvastad? - Wendy legalább olyan csalódott lett, mint Lucie. Nem. Esetleg nem a sportrovat az övé? - kérdezte az anyja, ha netán Lucie rossz helyen keresgélne. Nem... ami azt illeti, soha nem említette, milyen jellegű cikkeket ír. - Most hogy jobban belegondolt, Aren mindig is titkolózott az újságnál végzett munkájával kapcsolatban. Hát akkor olvasd el az étteremértékelést - javasolta Wendy. Lucie összezavarodott. Ahhoz nem lehet semmi köze, mert az Yole La-chott kritikája. Akkor ne olvasd el! - Az anyja a fejét rázta. - Mindig felzaklat, ha csak ránézel egy cikkére. Jogosan. Az az ember egy idióta. Lucie, ne mondd ezt! Nem tehetek róla, anya. Yole Lachott majdnem tönkretett minket. Ó, és nézd - mutatott az írásra -, ugyanazt a helyet értékeli, ahol Arennel vacsoráztunk csütörtök este. - Felemelte az újságot, és átfutotta a cikket. Alig olvasott el néhány bekezdést, a papírt tartva ökölbe szorult a keze, és összegyűrte a szélét. Drágám, mondtam, hogy ne olvasd el! Mindig úgy feldühít. Lucie nagyot nyelt, majd behunyta a szemét, és visszatette a lapot az asztalra. Lassan felállt, a torkában hatalmas gombóc nőtt. Ismét egy negatív kritika? - kérdezte az anyja. Nem, ezúttal helytálló - felelte, de a hangja megbicsaklott, amikor rájött az igazságra. Aren nem volt más, mint Yole Lachott. Hát ezért nem akarta, hogy a randevú előtt olvassa el a cikkét!
Ő maga akarta elmondani, hogy ő írta azt a borzalmas értékelést a Mennyei Örömökről. Akkor még nem tudta, ki a séf, aki az ételt elkészítette. A nyelvhal volt Lucie specialitása, amellyel rendívül büszkén bővítette a kínálatot. Yole Lachott pedig olyan durván beszélt róla, hogy Lucie-nak annak ellenére, hogy hetek teltek el azóta, még mindig fájt. Drágám, jól vagy? - kérdezte Wendy. Igen, anya. - Állt, habár nem tudta, mit csináljon vagy hová menjen. Úgy érezte, mintha a szoba hirtelen feleakkorára zsugorodott volna, és a falak börtönbe zárnák. Nem tudott elmenekülni, nem volt hová futnia. Hány órakor érkezik Aren? - kérdezte az anyja. Ööö... nem emlékszem. - Lucie-val forogni kezdett a világ. Aren nemsokára idejön a lakásába. Képtelen lesz úgy nézni rá, hogy már tudja az igazat. Janice egy órán belül jön és felvesz. Biztosan nincs szükséged segítségre a fa feldíszítésében? A karácsonyfa! Lucie már teljesen el is felejtette, hogy elvállalta a díszítését. Nem sokkal korábban még örömmel várta, hogy a férfival együtt lássanak neki, most azonban ez lehetetlennek tűnt. Majd megcsinálom, anya, ne aggódj! Ha Aren valami mást tervezett, nem kell ezzel foglalkoznod, rendben? Igen. - Lucie elsétált a konyha egyik faláig, majd vissza, de a köd csak nem akart eloszlani a fejében. Most először is gondolkodnia kell, amire a férfi közelében képtelen lenne. Aren. Aren nem más, mint Yole Lachott! Még mindig nem tudta felfogni, pedig már régen rá kellett volna jönnie. Drágám, minden rendben van? Úgy elsápadtál. Biztos, hogy jól vagy? Itthon maradhatok, ha szeretnéd. Nem... minden rendben. Menj, és érezd jól magad... Legyen szép napod! Jó. - Az anyja dudorászva sürgölődött a helyiségben, elrendezte a konyhaasztalon álló dobozokat, majd megcímzett néhány karácsonyi üdvözlőlapot, amíg a barátnőjére várt. Lucie valamivel elfoglalta magát, amíg az anyja elment, majd minden bátorságát összeszedve felemelte a telefont. A legfontosabb, hogy ürügyet találjon, miért ne találkozzanak Arennel. Időre van szüksége, hogy megeméssze, amit megtudott, és kitalálja, hogyan tovább. A férfi az első csörgésre felvette a telefont, majd amikor rájött ki az, így szólt: Szia! Már éppen indulni akartam. Akkor örülök, hogy még otthon értelek. - Lucie mindent elkövetett, hogy a hangján ne hallatszódjon, valami baj van. Mi történt? Egy pillanat alatt eszébe villant, mit kell tennie. Gondolkoztam. Valami csak elárulhatta az érzéseit, mert Aren hirtelen elhallgatott, és Lucie hallotta a háttérzajokat: egy liftet, ahogy kinyílik, majd becsukódik az ajtaja, és végül a rájuk telepedő csöndet. Miről? - kérdezte a férfi inkább feszülten, mint bizonytalanul, mintha próbára tenné. Kettőnkről. Amikor hónapokkal ezelőtt találkoztunk, azt mondtam, hogy az életem az étterem meg sok egyéb más miatt szörnyen zsúfolt, és hogy az időzítés, hogy kapcsolatot kezdjek valakivel, rosszabb már nem is lehetne. Most rájöttem, hogy igazából nem változott semmi. Más szóval szeretnél visszavenni a tempóból. Igen. Aren hosszú ideig nem felelt, majd halkan azt kérdezte: Olvastad a cikket, ugye?
Igen. - Lucie nem akart hazudni. És most gyűlölsz? Nem. - Soha nem tudná gyűlölni. - Csak... egy kicsit meg kell állnom, és újra kell értékelnem a kapcsolatunkat. Nem az az ember vagy, akinek hittelek. Tévedsz, Lucie. Kegyetlen és gonosz kritikát írtál a Mennyei Örömökről. Yole Lachott nem egy kedves valaki... Azt hiszi, hogy szellemes, pedig nem az. A szavaival megbánt másokat... Amit az éttermemről írtál, megalapozatlan volt és... Őszinte voltam - vágott bele Aren a szónoklatba. Olyan csapnivaló a főztöm? Azt akarod mondani, hogy mindaz a munka és erőfeszítés, amit az édesanyám és én ebbe az étterembe fektettünk, csak idő-pocsékolás, és megérdemlem, hogy csődbe menjek? Én egyáltalán nem mondtam ilyet. De akár ezt is mondhattad volna. Aren nem felelt, hiszen azzal semmire sem mennek, ha egész nap erről vitatkoznak. Nem válaszoltál a kérdésemre - folytatta Lucie. - Mondd meg, és kérlek, légy teljesen őszinte! Tényleg olyan rossz volt a nyelvhal? Aren ismét csak kisvártatva felelt, mintha kibúvót keresne az igazság alól. Mindenkinek lehet időnként rossz napja. Annyira? - ismételte meg a kérdést Lucie ezúttal határozottabban. Aren egy pillanattal később válaszolt. Igen, annyira. Értem - préselte ki magából a lány. - Ez mindent elmond. Lucie, eltúlzod a dolgot, és igazságtalan vagy. Én vagyok igazságtalan? Bagoly mondja verébnek, nem gondolod? Jól van, rendben, ha nem akarsz többé látni... Már régen el kellett volna mondanod, ki vagy valójában. Nem lehetett. A szerződésem tiltja, hogy felfedjem mások előtt a kilétem, így hát azt tettem, amit a szűkre szabott keretek közt tehettem. A lehetőségekhez képest maximálisan őszinte voltam. Az egyetlen mód, ahogyan a tudomásodra hozhattam ezt, az volt, hogy szó szerint idéztem a szavaid. Tudtam, hogy abban a percben, hogy elolvasod a cikket, tudni fogod. Nem vádolhatsz azzal, hogy félrevezettelek. Igaza volt, és bár Lucie szerette volna megcáfolni, nem tudta. Ez azonban nem változtatott a tényen, hogy ő az a férfi, aki képes lett volna tönkretenni az anyjával közös vállalkozását, ezt pedig nem tudta elnézni neki. Megértem, hogy mindent elkövettél, hogy ne csapj be... - kezdte. Ez nagyon fontos Aren számára, döbbent rá Lucie hirtelen, a felesége is becsapta őt. De akkor sem változtatott a tényen, hogy ki volt valójában. De... - vágott a szavába Aren, mielőtt még Lucie mondhatta volna ki a szót. De ez így nem működik. Egyszerűen nem működhet. Nem hiszek neked. Tessék?! - csattant fel a lány. Nem gondolta, hogy könnyű lesz, a másik dacosságát azonban nehezen viselte. Arra számított, hogy Aren majd sértett büszkeséggel védekezik. Ehelyett ésszerűen viselkedett és rendíthetetlen volt, ez még inkább megnehezítette Lucie döntését. Jól hallottad. A kapcsolatunk működik, és ez az, ami megrémiszt téged. Kezdtél megbízni bennem, amikor pedig hibát találtam a főztödben, nem tudtad elviselni a kritikát. Rémesen nagyot tévedsz, olyannyira, hogy az a legkevésbé sem vicces. - Ez nem a büszkeségről szólt. A problémát az jelentette, hogy kezdett beleszeretni Arenbe. Akiben viszont nem tudott megbízni, az Yole Lachott volt, és most, hogy rájött, a két személy egy és
ugyanaz, át kellett gondolnia a kapcsolatukat. Kétlem, hogy annyira tévednék - vágott vissza a férfi tökéletesen higgadtan. - Félsz. Jól van, elismerem, félek. Aren elhallgatott, mint aki nem számított rá, hogy a lány beismeri a félelmét. Mit akarsz tenni? Szünetet tartani, vagy teljesen véget vetni a kapcsolatunknak? Azt hiszem... az lenne a legjobb, ha nem találkoznánk többé. Soha? Lucie behunyta a szemét, és szorosan markolta a telefont a kezében; már egyébként is olyan erősen nyomta a füléhez, hogy biztosan nyomot hagy majd rajta. Nem... nem tudom. - Most képtelen volt döntést hozni egy ilyen fontos kérdésben. Nem gondolod, hogy nem tisztességes kétségek közt hagynod? De - ismerte el vonakodva. Akkor döntsd el! Ha szünetet akarsz tartani, hát tartsunk! Találkozzunk egy vagy két hónap múlva, és akkor újra megbeszéljük. Ennél... többre van szükségem. Három hónapra? Nem tudom. - Újra behunyta a szemét. Aren felnevetett, ám a jókedvnek nyoma sem volt a hangjában. Azt hiszem, megértettem az üzenetet. Teljesen száműzni akarsz az életedből, de nincs merszed kimondani. Lucie nem tudta, hogy valóban így áll-e a helyzet. Nem... nem tudom, mit mondjak. Időre van szükségem. Annyi időt adok, amennyi kell, de a véleményem mellett kitartok. Nem tudom, mi történt azon az estén a nyelvhallal, de szerintem nem lett volna szabad felszolgálni. Több mint háromszáz vendég cáfolta az értékelésemet, majd alkalmam nyílt még egyszer vacsorázni a Mennyei Örömökben, és örülök, hogy megtettem, mert csodálatos élmény volt. Meg is írtam róla azt a magasztaló értékelést. Adtam még egy lehetőséget. Tudom - suttogta Lucie, és szörnyen érezte magát. Aren írt egy dicsérő értékelést is, de csak azután, hogy megtudta, ő a főszakács. Kár, hogy te nem vagy hajlandó irányomban efféle engedményre. - Majd, mielőtt a lány bármi egyebet mondhatott volna, azt suttogta: - Viszlát, Lucie! -és letette. - Hogy szerezte meg Lucie azt az újságot? - kiáltott fel Mercy, miközben angyaltársaival a brooklyni égboltról figyelték az eseményeket a lány lakása fölött. Kinek kellett volna szemmel tartani? Will vonakodva emelte fel a kezét. A pincében volt. Még csak nem is láttam, ki adta oda neki az újságot. Nagyon sajnálom... Most újra minden elromlott, és ismét én tehetek róla. Ekkor váratlanul Gábriel jelent meg mellettük halk fanfar kíséretében. Na, hogy alakul a románc Lucie és Aren között? -kérdezte, habár Mercy majdnem biztos volt benne, hogy már tudja a választ. Senkinek sem akaródzott felelni. Lucie épp most mondta meg Arennek, hogy nem akarja többé látni - dörmögte Shirley. - És minden a mi hibánk. A beavatkozásunkkal felborítottuk Isten tervét -ismerte el Will. Ez a gond - felelte Gábriel, majd keresztbe fonta a karját széles mellkasán. - Méghozzá nagy gond. Pontosan emiatt nem szabad az imádságköveteknek a földi eseményekbe avatkozniuk. Mert ha megteszik, mindent összekuszálnak.
De még mennyire - értett egyet Shirley. - És én vagyok a hibás. Meg én - vallotta be Goodness. Mindannyian bűnösök vagyunk - szólt közbe Mercy. A legrosszabb, hogy magukkal rántották a fiatal Willt is. - Helyrehozhatjuk? - kérdezte a fiú lelkesen. Gábriel egyik angyalról a másikra nézett. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha ezt most Lucie-ra és Arenre bízzátok, hogy ők maguk oldják meg a problémáikat -javasolta az arkangyal. De sikerülni fog nekik? - kérdezte könyörgőn Mercy, mert muszáj volt, hogy tudja. Fájt látnia, hogy két ember, akik ennyire összeillenek, hagyják, hogy ilyesvalami közéjük álljon. Szeretett volna segíteni nekik, de nem mert. Hogy mi történik, csakis tőlük függ - válaszolta Gábriel, majd olyasmit tett, ami egyáltalán nem volt rá jellemző. Gyengéden megveregette Mercy vállát. -Nem kell megértenünk, miért hoznak az emberek ilyen vagy olyan döntést. A szabad akarat a legfontosabb. De Aren és Lucie annyira összeillenek! - érvelt Will. Valóban? - tette fel Gábriel a kérdést. Sajnos a választ sem Shirley, sem Goodness, sem Mercy, de még Will sem tudta.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET - Mi ez a bánatos arckifejezés? - kérdezte Josie, amikor hétfő reggel a kávéházban találkozott a testvérével. - Azt hittem, az egész napot Lucie-val töltötted, és vacsorát főzött neked. Nem mentem el. Micsoda? - Josie majdnem nekiment az előtte álló embernek a sorban. - Miért nem? Másról sem beszéltél szombaton, csak hogy Lucie-val töltöd a napot. Ez persze nem fedte teljesen a valóságot, a beszélgetést ugyanis leginkább a húga uralta, aki azon kesergett, milyen gyászosra fordult az élete, amióta meglátta Jacket. Aren most azt kívánta, bárcsak egy kicsit együtt érzőbb lett volna akkor, hiszen most a saját bőrén tapasztalta meg a visszautasítást. Vége köztünk mindennek - jelentette ki szenvtelenül, mintha az egész közömbösen érintené. Valójában azonban másra sem tudott gondolni, amióta csak véget ért a telefonbeszélgetés. A lány egyértelműen a tudomására hozta az érzéseit, és Aren bármit mondott neki, úgy tűnt, nem gondolja meg magát. Szünetet akart tartani, vagy legalábbis azt mondta, de nem kellett jósnak lenni ahhoz, hogy tudja, mi járt a lány fejében. Lucie már nem akart vele semmiféle kapcsolatot, csak nem volt elég bátor ahhoz, hogy ezt ki is mondja. Josie csak egy pillantást vetett a bátyjára, és máris rájött, mi a helyzet. Elolvasta a cikkedet, ugye? A sor haladt valamicskét, így ők is előrébb léphettek. Igen, és bármilyen kedves teremtésnek tűnt, a megbocsátás nem tartozik az erényei közé. Josie a homlokát ráncolta. És te hagyod? Aren a húgára szegezte a tekintetét. Nincs más választásom. Várjunk csak egy percet! Nem te tartottál nekem kiselőadást Jackről meg a büszkeségről, és arról, hogy ha igazán szeretem, nem hagyom, hogy a szakítás végleges legyen? Én mondtam volna mindezt? - Aren legszívesebben visszaszívta volna a szavait, mivel most egytől egyig visszaütöttek.
Igen, sőt még többet is. És megfogadtad? - Aren tudta, nemleges válaszra számíthat, és most, hogy ő is hasonló helyzetbe került, már értette, miért döntött így a húga. Ami azt illeti, igen. - Josie látta, hogy ő kerül sorra, ezért a pulthoz lépett, és mindkettőjüknek kávét rendelt. Aren nem számított rá, hogy a húga neki is vesz egy pohárral. Az utóbbi időben többször is ő hívta meg, Josie nyilvánvalóan így akarta viszonozni. A pultos átnyújtotta nekik a két pohár kávét, Josie hitelkártyával egyenlítette ki a számlát. Amikor elindultak a metrómegálló felé, Aren tovább kérdezősködött. Felhívtad Jacket? Még nem, de hosszan átgondoltam, amit mondtál. Igazad volt, Aren. Muszáj szembenéznem a ténynyel, hogy még mindig sokat jelent a számomra. Azt kell még eldöntenem, hogy a fájdalom, amit akkor éreztem, amikor egy másik nővel láttam, valóságos volt-e, vagy csak annak szólt, hogy féltékeny és dühös voltam arra, hogy annyira össze tudta szedni magát, és valaki mást talált. És mire jutottál? Még... semmire. Aren a fejét rázta. Micsoda páros! Mindketten ösz-szetörtek, szenvednek, és képtelenek túllépni a büszkeségükön. Kezdem azt hinni, hogy jobb, ha most inkább a karrieremre koncentrálok - mondta a húgának. -Inkább messze kerülöm a kapcsolatokat. Ne légy ostoba! Feleségre és családra vágysz. Ki mondta? - ellenkezett Aren. Én. Csodálatos apa és férj lennél. Nem hagyhatod, hogy némi balszerencse az utadba álljon. Ez több mint némi balszerencse. Ez a karma. Minden kapcsolatom... vagy majdnem minden kapcsolatom... csúfos véget ért. Ez nem igaz. Mi a helyzet Mary Jane Miltonnal? Teljesen odáig volt érted a gimiben. -Láttam a legutóbbi osztálytalálkozón. Férjhez ment, három gyereke van, és már úton van a negyedik. Látod, nem voltál elég gyors. Tizenhét évesen? A metróhoz értek, és Josie megállt. Vacsorázz velem! - javasolta. Sokáig dolgozom - dörmögte válaszul Aren. Tudta, hogy a húga csak segíteni szeretne rajta, ez a Lucie-ügy azonban még túl friss volt, szerette volna még néhány napig a sebeit nyalogatni. Nem baj, akkor hívj fel, miután végeztél, és találkozzunk valahol. -Én... Ne ellenkezz! - mondta a lány, és elindult lefelé a lépcsőn. Már félúton járt, amikor megállt és visszanézett. - Ne okozz csalódást, Aren! Úgy tűnt, Aren ebből nem tudja egykönnyen kihúzni magát, ezért úgy döntött, inkább kihozza a helyzetből a legtöbbet, amit lehet. A húgával elköltött vacsora végeredményben nem is tűnt olyan veszélyesnek. Attól a pillanattól kezdve, hogy belépett az irodába, Arent szerencsére teljesen lefoglalta a munka. A sok tennivaló segített abban, hogy a gondolatait elterelje Lucie-ról. Az íróasztalánál ülve ebédelt, elfogyasztotta sült marhahúsos, tormaszószos szendvicsét, hozzá pedig egy csésze forró kávét ivott. Este hatra meglehetősen elfáradt, és úrrá lett rajta a szomorúság. Nem sok
kedve volt Josie-val vacsorázni, mivel sejtette, hogy a húga kiselőadást tart majd neki. Azt kívánta, bárcsak meggondoltabb lett volna, amikor tanácsokat osztott neki, most valószínűleg mindet visszakapja. Jó testvérhez illően felhívta, ahogy megígérte. Éhes vagy? - kérdezte a lány. Arennek gondolkoznia kellett a válaszon. Azt hiszem. Remek. Találkozzunk abban az olasz étteremben, amiről már meséltem neked. Megadta, melyik utcák kereszteződéséhez kell mennie. Te fizetsz? Igen, szóval ne ellenkezz! Aren tudta, hogy nem menne semmire, ha kifogást keresne, így hát megadta magát. Könnyen fogott taxit, és útközben mindent elkövetett, hogy ne vegyen tudomást az ünnepi hangulatról, amely szemlátomást az egész várost áthatotta. Nem akart a karácsonyra gondolni. Más dolgok foglalkoztatták. Lucie - ismerte be magának. Próbált nem gondolni arra a fájdalmas telefonbeszélgetésre, a párbeszéd azonban folyamatosan ott zakatolt a fejében. Lényegében Lucie úgy érezte, már nem bízhat meg benne. Azt mondta, nem az az ember, akinek hitte. Josie az étterem előtt várta, amikor a taxi megállt a járda mellett. Ez az egyik kedvenc helyem az egész városban -közölte a lány köszönés helyett. - A paradicsomszószuk a legjobb, amit valaha kóstoltam. Miért nem javasoltad eddig, hogy itt együnk? -kérdezte Aren. Gyakran beszélgetett a húgával az éttermekről. Josie imádta az olasz konyhát, ezt a helyet mégis talán ha egyszer említette. A lány habozott. Ez volt a kedvenc vendéglőnk Jackkel. Leginkább azért kerültem el a szakításunk óta, mert nem akartam felidézni egy csomó fájdalmas emléket, de ez butaság. Aren egy másodperccel később megkérdezte: - Nem félsz, hogy összefutsz Jackkel? Josie megrázta a fejét. Valószínűleg ő sem akarná megkockáztatni, hogy olyan helyen találkozzunk, amit korábban csak úgy emlegettünk, hogy a „mi éttermünk". Aren remélte, hogy a húgának igaza van. Jobban belegondolva úgy vélte, talán nem ártana, ha mégis összetalálkoznának. Ha Jack reakciója egy kicsit is hasonlítana a testvéréére, még lehet számukra remény. Ha pedig helyre lehet hozni a kapcsolatukat, talán ez vele és Lucie-val is megtörténhet. A homlokát ráncolta. A fantáziája nagyon furcsa játékot űz vele. Kinyitotta húgának az ajtót. Josie megtorpant az étteremben, ahogy belépett, és azt suttogta: Ha Jack mégis felbukkanna, mosolyogni fogok, és úgy teszek, mintha csodálatosan érezném magam. Helyes - suttogta vissza Aren. A háziasszony kedvesen rájuk mosolygott, amikor meglátta Josie-t. Ó, kisasszony, nagyon örülök, hogy újra látom! Én is - felelte Josie. - Szabad a kedvenc asztalom? - Aren nem is figyelt a két nő párbeszédére, mert az érzékeit lekötötték a konyhából érkező finom illatok. Egy pillanatra behunyta a szemét, és mély lélegzetet vett. Fokhagyma, fűszerek, paradicsom és bazsalikom illata keveredett a levegőben. Már csak ebből ítélve is fenséges lakoma várt rá. Pár percen belül az asztalukhoz kísérték őket, és kezükbe adták az étlapot. Még mielőtt Aren végignézhette volna a kínálatot, ropogós grissiniket hoztak nekik. Ezeket minden délután frissen sütik itt - tájékoztatta Josie. - Isteniek. Jack mindig azt mondta, hogy ez már önmagában is beillene vacsorának. Milyen itt a ravioli? - kérdezte Aren, miközben érdeklődéssel tanulmányozta az étlapot. El kellett ismernie, lenyűgözi a kínálat.
Josie arcára fájdalmas kifejezés ült ki. A sajtos ravioli volt Jack kedvenc étele. Minden alkalommal azt rendelt, amikor itt voltunk, pedig minden héten legalább egyszer eljöttünk. - És te? Te mit ettél? Josie ekkor elmosolyodott. Mindent. Nagyszerűen főznek, ezért szerettem volna mindent megkóstolni, ami csak az étlapon szerepel. Már végigettem az előételeket és a salátákat, és a húsos fogások felénél tartottam, amikor szakítottunk. Volt kedvenced? Hát ez az. Minden étel egyszerűen csodálatos. Még arra is rávettem magam, hogy én magam készítsem el némelyik előételt, különösen a padlizsántekercset, de az én kísérleteim sohasem sikerültek olyan jól, mint az itteniek, ezért minden héten visszajártunk. A pincér megjelent, hogy felvegye a rendelésüket. Aren a sajttal töltött raviolit rendelte, Josie pedig éppen azt mondta a pincérnek, hogy a tenger gyümölcsei spagettit választja, amikor hirtelen kővé dermedt. Aren rögtön kitalálta, kit látott meg. Szinte biztosra vette, hogy ez történik majd. Áthajolt az asztalon, és úgy kérdezte halkan: Miss Világszépe is vele van? Josie büszkén felszegte a fejét, és alig észrevehetően biccentett. O, igen, és pompásan fest, mint mindig. Mivel Aren a bejáratnak háttal ült, nem láthatta a párost, ha megfordul, azzal azonban magára haragította volna a húgát. Pedig nagyon kíváncsi volt. Josie elmosolyodott és bólintott. - Éppen most vett észre - motyogta a fogai közt. -És? Eléggé megrázta a dolog. Helyes. Most legalább tudja, milyen érzés volt nekem, amikor szombat este megláttam. - Josie áthajolt az asztalon, és odasúgta a bátyjának. - Nevess! Aren nagyot pislogott. Tessék? Ne légy már ilyen nehéz felfogású! Azt akarom, hogy úgy nevess, mintha én lennék a leghumorosabb, legokosabb nő a világon, akivel valaha találkoztál. Josie! - Arennek nem volt kedve a színjátékhoz. Kérlek, tedd meg a kedvemért! Soha többé nem kérek tőled semmit az életben, ha ezt megteszed. Ez mindennek tűnt, csak valószínűnek nem. Aren kezdte kapisgálni: a húga szándékosan rendezte meg a találkozót, ő pedig gyanútlanul a csapdájába sétált. Kérlek! - A lány könyörgő tekintettel nézett rá. Jól van, jól van! - Aren halkan kuncogott egyet, majd bágyadtan elmosolyodott. Hangosabban! - suttogta Josie. Ez nevetséges. - Tudhatta volna, hogy a testvére valamiben mesterkedik, amikor a kedvenc asztalát említette, és ragaszkodott hozzá, hogy ő üljön szemben a bejárati ajtóval. Aren a békesség kedvéért ismét felnevetett, ezúttal kicsit lelkesebben. Josie álmodozó tekintettel nézett rá. Tökéletes! Köszönöm. A lány közelebb hajolt hozzá, és valósággal megelevenedett, halkan kacarászott, miközben Aren megpróbált nem a szemét forgatva reagálni. A húga túljátszottá a szerepét. A szívére szorított kézzel mosolygott a bátyjára, mintha áhítattal csüggene minden szaván, amit csak kiejt a száján. Annyit megtehetnél legalább, hogy te is eljátszod a szereped - sziszegte, amikor Aren visszafordította rá a tekintetét. Mit csinál most Jack? - kérdezte Aren. Josie nagyon elégedettnek tűnt.
Le sem tudja venni rólunk a szemét. Hol ül? Két asztallal arrébb, a fal mellett. Aren feltette a szalvétáját az asztalra, és szó nélkül felállt. Mit csinálsz? - suttogta Josie, és riadalom ült ki az arcára. - Aren, ha arra készülsz, amire gondolok, esküszöm, soha többé nem szólok hozzád az életben. Aren elvigyorodott és vállat vont. Nincs akkora szerencsém. Aren! - könyörgött a lány kétségbeesetten, és félig fel is állt, hogy megállítsa. Ő azonban nem hagyta magát lebeszélni. A húga szenvedett, és ha Jack nem tudja levenni róluk a szemét, akkor vélhetően ő is hasonlókat élhetett át. Hátat fordított a húgának, majd a másik asztalhoz sétált. Amikor Jack látta, hogy feléjük közelít, feltette a szalvétáját az asztalra, és felállt. Körülbelül tíz centivel volt magasabb Arennél, és nyolc-tíz küóval jobb súlyban volt, Aren azonban nem készült megmérkőzni vele. Biztosan te vagy Jack - kezdte, és kezet nyújtott neki. - A nevem Aren Fairchild, Josie bátyja vagyok. A másik férfi arcán azonnal széles mosoly terült szét. Aren nem mert hátranézni Josie-ra. Úgy tűnik, neked és a húgomnak van némi tisztáznivalótok egymással. Elnézést! - Jack partnere egyáltalán nem tűnt elégedettnek. - Azt hiszem, nem vagyok láthatatlan. Jack minden kétséget kizáróan teljesen megfeledkezett a másik nőről. Ó, elnézést. Pamela, ő itt annak a nőnek a bátyja, akiről korábban már beszéltem. - Úgy érted, akit minden beszélgetésben felhozol? Jack elfordította a fejét, és nem válaszolt. Azt hiszem, a kedvenc ételedet rendeltem, nemsokára kihozzák. Miért nem mész át a testvéremhez, én pedig addig bemutatkozom Pamelának. Várjunk csak egy percet! Nekem nincs is beleszólásom az események menetébe? - kérdezte Jack partnere. Úgy tűnik, nincs - felelte Aren, mivel Jack már az étterem közepén járt. Aren kihúzott egy széket, és leült Pamelához. A nő valóban szép volt, ám két perc társalgás után egyértelművé vált, hogy nagyon sok törődést igényel. Jó tíz perc múlva fel is pattant Aren mellől, és közölte: Mondd meg Jacknek, hogy jobban teszi, ha soha többé nem keres. Aren búcsút intett neki. Szerintem mondd meg neki te magad. Meg is teszem. Örömmel. Azzal átvonult az éttermen ahhoz az asztalhoz, ahol Jack Josie-val ült. A két fiatal egymáshoz hajolva beszélgetett, és bármilyen gondjuk is volt korábban, ennek nyoma sem látszott rajtuk. Jack felállt, amikor Pamela feléjük közeledett. Aren nem tudta, mit akar mondani, de vele nyilvánvalóan már nem akart semmi további kapcsolatot. Rövid idő múlva Pamela dühösen távozott. Látva, hogy teljesítette a küldetését, Aren gáláns borravalót hagyott az asztalon, majd felállt, hogy ő is távozzon. Kínosan érzékelte, hogy az étteremben minden szempár rá szegeződik. Sejtette, hogy a vendégek lázasan találgatják, mi történhetett. Kifelé menet Josie elkapta a pillantását, és dobott felé egy csókot. Aren integetve viszonozta, majd kiment. A lakása hideg volt és sötét, amikor hazaért. Jó érzés töltötte el, hogy segített a húgának és Jacknek. Remélte, hogy csak az esküvő előtti idegesség választotta szét őket. Ahogy ma este együtt voltak, egyértelműen jelezte, hogy egyikük sem boldog a másik nélkül. Bízott benne, hogy egyszer s mindenkorra meg tudják oldani a problémáikat.
Nem sokkal éjfél előtt a telefon csörgése rázta fel álmából. Köszönöm! - suttogta Josie. Nagyon szívesen. Visszaaludhatok? Nem. Nem akarsz átjönni beszélgetni? Josie, ágyban vagyok! Jól van, te ünneprontó, nem is érdekelsz! Örülök nektek. - Aren valóban örült, jelenleg azonban túl fáradtnak érezte magát, és szeretett volna tovább álmodni... Azt az álmot, amelyben Lucie volt a főszereplő.
TIZENHATODIK FEJEZET Szenteste napja volt, Lucie-nak izgatottnak és boldognak kellett volna lennie, ám nem volt az. A szíve azóta sajgott, hogy utoljára beszélt Arennel. A férfi nem kereste, Lucie-nak pedig a büszkesége nem engedte, hogy kapcsolatba lépjen vele. Hűségesen elolvasta a cikkeit, és észrevette, hogy már nem fogalmaz olyan gúnyosan, ahogyan régen, vagy legalábbis nem any-nyira, amennyire ő érezte. Hasztalan sóvárgott, hogy valami hírt halljon felőle. Wendy bement a konyhába, ahol Lucie a reggeli kávéját iszogatta az asztalnál. Sammy a lábánál feküdt. Ugyan már, drágám, mosolyogj! - noszogatta Wendy. - Szenteste napja van. - A jókedve beragyogta a helyiséget. Mosolygok, anya. Hálás vagyok ezért a kis szabadidőért. - Úgy döntöttek, hogy karácsony két napjára bezárják az éttermet, és Lucie örült a röpke pihenőnek. Nem volt karácsonyi hangulatban, ezért az utolsó percig halogatta a vásárlást és a csomagolást. Wendy fogta a kávéskancsót, és öntött magának egy bögre kávét, majd leült, és megmérte a vércukorszintjét. Azután szó nélkül felállt, és elővett egy doboz narancslét. Felhívod majd Arent? - kérdezte, mintha nem is lenne olyan nagy jelentősége a dolognak. Nem. Az anyja válla csalódottan előreesett. Miért nem? Anya, ezt már ezerszer megbeszéltük. Szakítottunk. És valóban ezt akarod? - Wendy kétkedő arckifejezése mindent elárult. Lucie nem válaszolt, mert vágyott Arenre. Hiányzott neki a férfi, és minden porcikájával azt kívánta, bárcsak másképp állna közöttük a helyzet. Aren azonban az volt, aki, és Lucie ezen nem tudott változtatni. Arra gondoltam, ma délelőtt bemegyek a városba -jelentette ki Lucie. Minden erejével próbált izgatottnak és feldobottnak tűnni. - Még vásárolnom kell ezt-azt, és el kell intéznem pár dolgot. Ne késs el a vacsoráról! - figyelmeztette Wendy, amikor Lucie felvette a kabátját és magához vette a táskáját. Nem fogok. Igazság szerint leginkább menekülni akart, és elfelejteni, hogy karácsony van. Az Arennel történtek még mindig élénken éltek az emlékezetében. Ha elfoglalja magát valamivel, talán egy időre ki tudja őt űzni a gondolataiból, és legalább egy kicsit élvezheti az ünnepi hangulatot. Ebben reménykedett. A városban eltöltött nap majd segít. - Látod, milyen szomorú Lucie? - kérdezte Will Mer-cytől. Nem tudtam nem észrevenni. - Az angyal és két barátnője fiatal tanítványuk nyomában maradt, aki követte Lucie-t a Manhattanbe induló metróhoz.
Will gyorsan tanult, habár még mindig nagy kísértést érzett arra, hogy az emberek életébe avatkozzon. Mercy rájött, hogy ezt a szokást tőlük leste el. Igyekeztek ők a helyes viselkedés egyenes útján járni, és mostanáig sikerült is úgy válaszolniuk az imákra, ahogyan azt Isten kívánta tőlük, közben azonban az út itt-ott kicsit görbére sikeredett. Amikor a metró megérkezett Manhattanbe, Lucie felsétált a lépcsőn a járdára. A városban csak úgy nyüzsögtek a boltról boltra járó vásárlók. Mindenki őrült módjára sietett. Itt mindig ilyen az élet karácsony estéjén? - kérdezte Will, miközben a hömpölygő tömegben szlalo-mozott, és mindent elkövetett, hogy ne ütközzön neki senkinek. Mindig - felelte Shirley. - Néha még rosszabb. Még ennél is zsúfoltabb? - Will alig akart hinni a fülének. Ó, igen. Emlékszem, amikor... Hová megy most Lucie? - vágott a szavába Will. Mercy tudta, hogy a fiú felelősnek érzi magát, amiért elrontotta az időzítést a lány és Aren megismerkedésében, és mindennél jobban szerette volna helyrehozni a hibáját. Mégsem engedhette, hogy Will beleavatkozzon az események alakulásába. Gábriel ezt egyértelműen a tudomásukra hozta. Lucie-nak és Arennek egyedül kellett megoldaniuk a problémát, ami jelentősen megnehezítette a kibékülésüket, hiszen mindketten büszkék és makacs természetűek voltak. Lucie tényleg tudomást sem vesz Arenről karácsonykor? - kérdezte Will. Eddig is azt tette - emlékeztette Goodness. Még egy karácsonyi képeslapot sem küldött neki. Semmit - erősítette meg Mercy. És Aren küldött? - kérdezte Shirley. - Neki sem esett volna nehezére. Egyetértek, hogy tennie kellett volna valamit - állapította meg Will. - Neked nincs olyan érzésed, hogy legszívesebben adnál nekik egy kijózanító pofont? Lehetetlenül viselkednek. Kedves, fiatal barátom, te csak a jéghegy csúcsát láttad, ami az embereket illeti. A micsodát? Nem számít. - Goodness megveregette Will karját. - Egy nap majd megmutatjuk neked az egész Északi-sarkot. Az közel van New Yorkhoz? Egy kicsit északabbra - magyarázta Mercy. Az emberek mindenütt ilyen makacsak, mint itt? Ó, igen, az emberek mindenhol egyformák. Elképesztő. És Isten még így is szereti őket? Nehéz megérteni, de igen. Valóban hihetetlen, ha azt nézzük, milyen nehéz felfogásúak tudnak lenni. Most hová megy Lucie? - kérdezte Will, majd gyorsan követte őt a boltba. Ó, ez az egyik kedvenc helyem a Földön. Mi ez?! - kiáltotta Will, miközben felugrott Lucie mögé a mozgólépcsőre. Egy könyvesbolt - felelte Mercy, és megragadta Shirley övét, hogy visszahúzza a gyerekkönyvrészlegtől. Shirley csalódottan felsóhajtott. Nem állt szándékomban bajba keveredni. Az lehet, de most biztosra megyek. Mit keres Lucie? - kérdezte Will, és nem tágított a lány mögül. Szerintem valami különleges könyvet, amit ajándékba adhat - válaszolta Goodness. - Ez ugyanis egy könyvesbolt, ha nem tűnt volna fel. Méghozzá jó nagy, rengeteg emberrel. - Shirley épp kitért valaki útjából. Nézd, talált egy csendes sarkot és leül.
Én is leülök mellé - jelentette ki Shirley. - Ez a rohanás teljesen kifáraszt. Azt hiszem, mindannyian eléggé kimerültünk. Túlságosan keményen dolgoztok, nem gondoljátok? Gábriel zengő hangjára a négy angyal felugrott és megpördült. Ráadásul még bűntudatotok is van. - A hangja úgy zengett, hogy csodaszámba ment, hogy a falak nem remegtek bele. - Nincs semmi, amit el akartok mondani nekem? Will - bátrabban, mint ahogy Mercy valaha látta -előrelépett. Szükségünk van valamire nagyon sürgősen. Úgy érted, beavatkoznátok? Igen. Felelősnek érzem magam Lucie és Aren miatt. Én mutattam be őket egymásnak, amikor még nem lett volna szabad találkozniuk, most pedig minden elromlott, szakítottak és szenvednek. Gábriel szomorúan megrázta a fejét. Nem a mi feladatunk. Lucie-nak és Arennek meg kell tanulniuk a leckét a büszkeségről és a makacsságról. Ha ezt a jelentéktelen problémát sem tudják megoldani, akkor már most hamvába holt gondolat a kapcsolatuk. A szeretet lényege az elfogadás, a nagylelkűség, és őszintén szólva ezt egyikükben sem látom. Én viszont igen - felelte Will harciasan. - Nézze csak, mit tettek a hajléktalanokért! És milyen készségesen állt be Aren, hogy segítsen nekik - tette hozzá Goodness. A gyerekekkel is milyen csodálatosan bánt - emlékeztette Shirley Gábrielt. Igen, most, hogy mondjátok, ez mind igaz. Látja, van még remény Lucie és Aren számára -erősködött Will. - Ha megengedné, hogy... Nem! - Gábriel felemelt ujjal jelezte, hogy ne is folytassa mondandóját. - Beavatkozásról szó sem lehet. Azzal eltűnt, és Mercy látta, ahogy a fiatal Will válla csalódottan előreesik. Az angyal hátrapillantott a válla fölött, majd halkan azt mondta: Nem szeretnék bajt keverni, de azt hiszem, van egy ötletem. Köze van Lucie-hoz és Arenhez? - kérdezte Will reményteli várakozással. Mercy oldalra biccentette a fejét, és még halkabbra fogta. Nem közvetlenül. Goodness azonnal felélénkült. Na, ez már ígéretesen hangzik. Akkor kihez van köze? - Shirley továbbra is szkeptikus maradt. Majd meglátod - felelte Mercy. - Kövessetek! És itt hagyjuk Lucie-t? - kérdezte Will, és nem igazán tűnt bizakodónak. - Minden rendben lesz vele, higgy nekem! Will engedelmeskedett, habár nem túl lelkesen. Remélem, helyesen cselekszünk - jegyezte meg Shirley, és ő fordított hátat Lucie-nak utoljára. - Mielőtt Mercyre hallgattam volna, nagyon sokszor bajba kerültem. Nekem jó érzésem van ezzel kapcsolatban - tette hozzá Goodness. - Mercynek jó ötletei szoktak lenni. Lucie-nak csipogott a telefonja, jelezve, hogy SMS-t kapott. A táskája oldalzsebéből elővette a készüléket. Nem ismerte a számot. Megnyomott egy gombot, hogy elolvassa az üzenetet. Négy órakor légy az Empire State Building tetején. Lucie a homlokát ráncolta, és visszatette a telefont a táskájába, közben azon töprengett, vajon ki küldhette az SMS-t. Először Arenre gondolt, de nem ő volt. A telefonja azt kijelezte volna. Nos hát, nem megy el. Nevetséges lenne. Még sok tennivalója van, később pedig az édesanyjával vacsorázik, és együtt mennek a karácsonyi misére a templomba. Mindent szépen
eltervezett. Ebbe a napba már nem fért bele egy hiábavaló rohanás az Empire State Buildinghez. Nem megy el. Tíz perccel később rápillantott az órájára. Három harminchárom. Még ha akarna, akkor sem érne időben az Empire State Buildinghez, taxit fogni pedig szinte lehetetlen volt ebben a napszakban szenteste előtt. Ahogy ez a gondolat motoszkált a fejében, egy taxi fékezett le a járda mellett, és egy nő szállt ki belőle. Lucie döbbenten nézett, amikor senki nem rohant oda, hogy beszálljon. Hölgyem, jön vagy marad? - kérdezte a sofőr. - Nem érek rá. Lucie körülnézett, és a mellkasára tette a kezét. Hozzám beszél? Maga intett le, nem? Én... nem. -Hát jó. Azzal már épp indulni készült, de Lucie megállította. Futott néhány lépést, hogy odaérjen, majd kinyitotta a vezető melletti ajtót. El tud vinni az Empire State Buildinghez úgy, hogy négy óra előtt odaérjünk? Ebben a forgalomban? Viccel? Tegyen meg mindent, amit lehet! - Lucie nem akart az üzenetben szereplő utasítás szerint cselekedni, ugyanakkor képtelen volt nem engedelmeskedni neki. Még ha nem is Aren küldte az SMS-t, meg kellett tudnia, ki tette és miért. A taxisofőr visszasorolt a sűrű forgalomba. Csoda lesz, ha sikerül négyre odaérnünk. Tegyen meg mindent... és ha nem érek oda, hát nem érek oda. - Lucie még most sem értette, miért is ül a taxiban. Vajon ki űz vele ilyen gonosz tréfát? Talán mégis Aren állt az egész mögött: odacsalta, hogy azután megvárassa, ahogyan Lucie is tett januárban. Már amikor erre gondolt, tudta, hogy a férfi sosem tenne ilyet. Egyszerűen nem lenne képes ilyen gonoszságra. Talán a remény győzte meg, hogy mégis odamenjen. Kétes érzésekkel teli remény, amely elhitette vele, hogy Aren és ő talán meg tudják oldani a problémáikat. A mindenit, ezt nézze! - suttogta a taxis maga elé. Tessék? - kérdezte Lucie, és előrehajolt. Túlságosan belefeledkezett a saját gondolataiba, ezért nem hallotta, mit mondott a vezető. Az Ötödik sugárút - válaszolta a férfi, és mutatta, merre nézzen Lucie. Lucie nem látott semmi különöset. Mi van vele? Üres. Mintha kettévált volna, mint a Vörös-tenger. Az egész sáv a miénk. Közel húsz éve taxizom, de ilyet még sohasem láttam. Az ember azt gondolná, rendőrségi kíséretünk van. Ó! - Lucie nem tudta, mit mondjon. Csak nem egy angyal vigyáz magára? - vetette hátra a kérdést a férfi. -Nem... nem hinném. - Lucie kezdte azt hinni, hogy valamiféle őrült karma irányítja, ha beszáll egy taxiba. Legutóbb ott volt az a hasonlóképpen képtelen eset az újsággal, ahogy körbe-körbe repkedett az utastérben, és az ablak magától lehúzódott. Most meg ez. Figyelte, ahogyan a forgalom szétnyílt előttük. Az autó nem sokkal később megállt a híres felhőkarcoló előtt. A sofőr a fejét vakarta, és teljesen elképedt. Nem hiszem el, öt perc múlva négy óra. Megcsináltuk. Hihetetlen időt jöttünk a belvárosból ebben a sűrű forgalomban. Azt mondanám, hogy karácsonyi csoda, de inkább nem is említem senkinek, mert... ugyan ki hinné el? Még van öt perc négy óráig - ismételte Lucie, maga is megbabonázottan.
Kiegyenlítette a számlát, majd kiszállt a kocsiból. Megállt az utcán, magához szorította kötött sapkáját, és felnézett a felhőkarcolóra. Most hogy itt volt, akár ki is deríthetné, ki küldte azt a rejtélyes üzenetet. A pénztárnál álló emberek, akik a liftre és a százkettedik emeletről nyíló kilátásra vártak, gyorsan haladtak. A jegyárusító nő az órájára nézett. Ma négy órakor zárunk, mivel karácsony van. ígérem, nem maradok sokáig. A nő átnyújtotta Lucie-nak a jegyét, ő pedig követte a többieket, hogy - aznap valószínűleg utolsóként -felmenjen a lifttel. Egyszer, nagyon régen már járt a tetején. Ha nem csalta meg az emlékezete, ötödikes korában ide kirándultak az osztállyal. Fiatal kora ellenére az Empire State Building - amelyet 1931-ben, a nagy gazdasági világválság kezdete után nyitottak meg először - mély nyomot hagyott benne. Amikor kilépett a liftből, azonnal kiment az erkélyre. A város fényeit éppen akkor kapcsolták fel. Lucie-t lenyűgözte a körpanoráma. Habár azt ígérte a jegypénztárosnak, hogy nem marad sokáig, úgy érezte, a kilátás csak úgy vonzza magához. A szomorúság, amely az Arennel való szakítás óta nyomasztotta, hirtelen eltűnt, és már biztosan tudta, mit kell tennie. Fel kell hívnia Arent. Amikor utoljára beszéltek, időt kért tőle. Nos, ez most lejárt. A táskájába nyúlt, elővette a telefonját, és addig keresgélt a névjegyek között, amíg meg nem találta Arenét. Mosolyra húzódott a szája, amikor elindította a hívást. Négyszer csörgött ki, végül a hangposta jelentkezett.
TIZENHETEDIK FEJEZET Arent nagyon meglepte, mennyi ember akart szentestén az Empire State Building tetejére jutni. Hamarosan zártak, az őrök türelmetlenül nézegették az órájukat, mégsem sietett senki a lemenetellel. Főleg ő nem. Korábban kapott egy SMS-t Jacktől, aki arra kérte, találkozzanak itt négy órakor, Jacket azonban sehol sem találta. Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjön, miért kérte ezt tőle a férfi. Minden bizonnyal most akarta újra Josie-nak adni az eljegyzési gyűrűt, amit a lány a szakításkor visszaadott. Aren nagyon örült a húga boldogságának. Rápillantott az órájára, körülnézett, és vállat vont. Az egyik őr jelezte, hogy tizenöt perc múlva mindenkinek le kell mennie. A tömeg oszlani kezdett, és többen is a lift felé indultak. Mennyire jellemző a húgára, hogy elkésik a saját eljegyzéséről! Különös módon azonban mind Jack, mind Josie késett. Valami halaszthatatlan jöhetett közbe. Aren elővette a telefonját, hogy felhívja Jacket, és megtudja, mi történt. Meglepetten látta, hogy véletlenül elnémította a készüléket, és elmulasztott néhány hívást. Elmerülten bogarászta, ki is kereste őt, és véletlenül nekiment valakinek. Elnézést! - szabadkozott, és megfordult, hogy bocsánatot kérjen. A szó azonban a torkán akadt. - Lucie? Aren? Te mit keresel itt? - kérdezte összezavarodva. Kaptam egy SMS-t... SMS-t kapott? Én is. Nem ismerem a számot... és nem is akartam eljönni, de aztán azon kaptam magam, hogy egy taxiban ülök, és a sofőr azt mondja, lehetetlen ideérni négy óra előtt, de mégis sikerült, ezt a sofőr karácsonyi csodának vélte, mintha a Vörös-tenger vált volna ketté, ami szerintem nem decemberben történt, de persze nem vagyok benne biztos. - Lucie hirtelen elhallgatott, mert
rájött, hogy összevissza beszél. -Ó, Aren, Aren, annyira örülök, hogy látlak! - Azzal átkarolta a nyakát. Aren meglepetten lépett kettőt hátra. Nem tudta, hogyan lehetséges, hogy mindketten ugyanazon a helyen vannak, ugyanabban az időben, de nem is akart most ezzel foglalkozni. Egyszerűen túl boldog volt, hogy az okokat firtassa. Átkarolta a lány derekát, behunyta a szemét, és hevesen magához szorította. Lucie azt mondta, csoda történt, miközben egy őrült taxis kocsijában ült. Nos, vele is megtörtént a csoda, mivel Lucie itt állt előtte, szorosan hozzásimulva, és közben olyan gyorsan beszélt, hogy alig lehetett valamit érteni belőle. Buta voltam, ostoba és... Aren elengedte, majd az ujját az ajkára tette, hogy belefojtsa a szót. Lucie azonnal elhallgatott, és csak pislogva nézett fel rá. Aren rámosolygott, majd kisimította arcából a haját. Mindketten buták, ostobák voltunk - mondta. Az életem egy bolondokháza... Az étterem jelent számomra mindent. Muszáj, hogy sikeres legyen, mégsem tudok hátat fordítani neked. Egyszerűen nem megy. Az jó. - Aren ekkor megcsókolta, és úgy érezte, mintha hónapok óta nem töltötte volna el olyan elégedettség, mint most, amikor Lucie-t a karjában tartotta. - Én sem tudlak elengedni. Hívtalak. Mikor? Az imént. Kicsöngött, majd a hangposta jelentkezett be, és azt hittem... azt gondoltam, nem is akarsz velem beszélni, attól féltem, hogy mindent tönkretettem. Valahogy némára állítódott a telefonom. Nem emlékszem, hogy én változtattam-e meg ezt, de ezek szerint mégis. Ki küldte neked az üzenetet, mert én nem tudom, ki írta az enyémet - érdeklődött Lucie. A tekintetében boldogság tükröződött, amikor felnézett a férfira. Jack. Ki az a Jack? Josie leendő férje. Nemrégen jöttek össze újra. Azt hittem, itt akarja megkérni a húgom kezét másodszor. Másodszor? Ne is kérdezd, hosszú történet. Lucie a táskája oldalzsebébe nyúlt, kivette a telefonját, és megmutatta Arennek az üzenetet. Ez Jack száma? Aren ránézett, és felvonta a szemöldökét. Nem. Ez a húgomé. Honnan tudja Josie a telefonszámomat? Fogalmam sincs. - Aren legalább annyira nem értette, hogy lehet meg a húgának Lucie telefonszáma, akárcsak a lány. - Az viszont elég egyértelműnek tűnik, hogy a húgom és Jack szövetkeztek, hogy minket ismét összehozzanak. Hát sikerült. Ó, Aren, boldog karácsonyt! Neked is boldog karácsonyt, szerelmem! Szerelmem? Ez azt jelenti, hogy hajlandó vagy még egy esélyt adni kettőnknek? Úgy bizony. Lucie nagyokat pislogott, hogy ki ne csorduljon a könnye. Esküszöm, ez életem legszebb karácsonya! Nekem is. - Aren behunyta a szemét, és megcsókolta a lány homlokát. - Amikor legutóbb itt voltam, vártalak, és teljes szívemből azt reméltem, hogy eljössz. Most nem is gondoltam, hogy látni foglak, mégis itt vagy. -Annyira örülök, hogy itt vagyok...! Ám annak még jobban, hogy te is.
Helyes. Ekkor, mintha csak most jutott volna eszébe, Lucie hirtelen azt kérdezte: Ugye hazajössz velem? Anya magánkívül lesz az örömtől, ha meglát. Csodálatos vacsorát főz. Sokkal több ennivaló lesz, mint amit ketten valaha is meg tudnánk enni; kérlek, gyere el hozzánk, és utána elmegyünk a templomba. A zene gyönyörű, és nincs senki más, akivel szívesebben töltenem a szentestét, mint veled. Aren is ugyanígy érzett. Akkor velünk vacsorázol? - Lucie tágra nyílt szemmel kérlelte. Aren bólintott. Lucie szorosan magához ölelte. Annyira szomorú voltam, de egyúttal túl makacs is ahhoz, hogy beismerjem. Sok mindent megtanultam magamról. Aren, ó, Aren, olyan bolond voltam! Én is. Nem! - ellenkezett Lucie, mert elhatározta, hogy magára vállalja a felelősséget. - A te viselkedésed teljesen ésszerű volt, én azonban... Aren az egyetlen hatékony módszerhez folyamodott: magához vonta Lucie-t, és szenvedélyesen megcsókolta. Egy idő múlva az őr szólt rájuk. Hé, maguk, nem szívesen szakítok félbe egy romantikus pillanatot, de zárunk. Ó, elnézést! - suttogta Lucie. Aren átölelte a derekát, és összeölelkezve sétáltak a lifthez, majd a földszintre mentek. Amikor kiértek, Aren elővette a telefonját. Kit hívsz? A húgomat, mivel ő szervezte meg az egészet. -A névjegyek között lépegetett, amíg meg nem találta a húga nevét. Josie három csörgés után felvette. Ajánlom, hogy fontos legyen - suttogta a lány. - Jack van itt, és épp most adta át nekem az eljegyzési gyűrűt. Csak meg akartam köszönni nektek, vagyis igazság szerint mindketten nagyon hálásak vagyunk, Lu-cie és én is. Ööö... miért is? Az SMS-ért, amit te küldtél neki, és azért, amit én kaptam. Milyen SMS? Ugyan már, Josie, lelepleztük a titkos terveteket! Lucie megkapta a te üzenetedet, én pedig azt, amit Jack írt. így az Empire State Building tetején találkoztunk, pont úgy, ahogy elterveztétek. Várj egy percet, bátyus! Én nem küldtem Lu-cie-nak semmiféle SMS-t. Nem? - Ennek nem volt semmi értelme. - Megnéznéd a telefonodban? Persze, de felesleges. Tudom, mit küldtem, és abban szó sem volt az Empire State Buildingről, mellesleg honnan tudtam volna Lucie számát? Jó kérdés, ezen már Aren is gondolkozott. Hát jó - adta meg magát végül Aren. - Gondolom, akkor nem csak egy karácsonyi csoda történt ma. Gratulálok neked és Jacknek! Most elmegyek Lucie-ékhoz vacsorára, aztán templomba, de holnap reggel beszélünk. Boldog karácsonyt, Aren! Neked is boldog karácsonyt! Josie hangján hallatszott, hogy ő a legboldogabb nő a földön. Aren megértette az érzéseit, hiszen ő is a mennyekben érezte magát. - Nem magyaráznátok el, hogyan szerezte meg Josie Lucie telefonszámát? - kérdezte Gábriel Mercytől és a barátnőitől. A brooklyni templom erkélyén álltak a karácsonyi mise
közben. Aren, Lucie és Wendy a bal oldalon ültek, a középső padsorokban. Aren és Lucie közös zsoltárkönyvet nézett. A hangjuk csodálatosan zengett, ahogy a klasszikus Csendes éjt énekelték. Sajnos az angyalok kórusát még nem hallották, pedig az földöntűli élményt jelentett volna - egy nap majd arra is sor kerül. Nos... Mercy, miért van olyan érzésem, hogy ez az egész a te műved? - erősködött Gábriel. Tennünk kellett valamit - magyarázta Will. - Én vagyok a felelős ezért a kavarodásért, ezért egy kicsit másként értelmeztük néhány utasítását, és így oldottuk meg a helyzetet. Mi történik majd velük? - kíváncsiskodott Good-ness. - Te látod a jövőt, mi nem. Először ti válaszoljatok a kérdésemre! Nos, azt mondtad, hogy nem avatkozhatunk bele az emberek életébe - folytatta Will, habár felesleges volt emlékeztetnie erre az arkangyalt. Nem avatkozhattok bele ismét-javította ki Gábriel. Igen. Szóval? - Gábriel Mercyre szegezte a tekintetét. Miért engem nézel? - kérdezte Mercy, miközben mindent elkövetett, hogy olyan ártatlannak látszódjon, mint a ma született bárány. Mert ha a csínytevésekről van szó, mindig te vagy a főkolompos. Én? - Mercy őszintén megsértődött. Négyük közül éppen ő volt az, aki igyekezett a többieket kordában tartani. - Ez szörnyen igazságtalan! - tiltakozott. - Többször akadályoztam meg itt a Földön azt, hogy az emberek életébe avatkozzunk, mint amennyiről valaha tudni fogsz. így igaz - helyeselt Goodness, Mercy pártját fogva. - Mercy mindent elkövetett, hogy a jó úton tartson minket. Gábriel a homlokát ráncolta. Nyilvánvalóan nem sok sikerrel járt. Mercy szárnya úgy lekókadt, hogy a földet érte. Akkor nekem most... akarod, hogy én... Mercy, ne! - kiáltotta Goodness, és a barátja mellé állt. Ha itt valakinek mennie kell, akkor az én vagyok -szólalt meg Shirley, és Mercy másik oldalára állt. Vagy én - csatlakozott hozzájuk Will. - Biztosan kérhetem az áthelyezésemet. Gábriel felemelte a kezét, ezzel véget vetve a vitának. Az ünnepre való tekintettel úgy vélem, ezúttal szemet hunyhatunk bizonyos cselekedetek fölött. Igazán? - kérdezte Mercy, és a szíve megtelt reménnyel. Gábriel minden bizonnyal nagylelkű hangulatban volt. Mert ugyebár nem követtetek el semmi igazán kirívót, mint például azt, hogy elloptok egy tevét, és kivezetitek a színházból. Az elfogadhatatlan lenne. Goodness visszatartotta a lélegzetét, és olyan sokáig nem engedte ki, hogy félő volt: mindjárt elkékül. Mercy hátba ütötte a barátnőjét, mire Goodness olyan hangosan fújta ki a levegőt, hogy az orgonán megszólalt a B hang. A gyülekezetből többen is felnéztek az erkélyre. Lehetett volna rosszabb is, nem igaz? - kérdezte Gábriel, és türelmetlenül dobolt a lábával. Mind a négy angyal lesütötte a szemét, mintha azt a gombot keresné, amivel a föld alá süllyedhet. Buzgón kerülték az arkangyal tekintetét, mindenfelé néztek, csak rá nem. Nem igaz? - kérdezte Gábriel ismét. De - felelte Mercy erőtlenül. Egyikőtök például akkora őrültséget is elkövethetett volna, minthogy félbeszakít egy
Broad-way-előadást, és minden látható felfüggesztés nélkül a levegőbe emelgeti a színészeket. Mercy idegesen nyelt egyet. Ugyan, ilyet mi sohasem tennénk! - motyogta Goodness. Vagy hogy tubán játszik. Nem is játszottam rajta! - kiáltott fel Will. - Csak megnéztem. - Aztán amikor rájött, hogy mit mondott, a szája elé kapta a kezét. Nos, barátaim - folytatta Gábriel, most már mosolyogva -, mindezek ellenére sikerült válaszolnotok Wendy imájára. Lucie és Aren együtt vannak, és az Empire State Building tetején találkoztak. Tartós lesz a kapcsolatuk? - kérdezte Will. Gábriel bólintott. Igen. Jövő októberben lesz az esküvőjük. -Ó, de jó! Lesznek gyerekeik? Kettő. Egy fiú és egy lány. És mi a helyzet az étteremmel? Mi lesz Arennel? Továbbra is az újságnál dolgozik majd? Egyszerre csak egy kérdést, barátaim! - Gábriel kihajolt az erkély korlátján, majd Arenre és Lucie-ra nézett. Elmosolyodott, aztán visszafordult a négy imádságkövethez. - Az étterem rendkívül sikeres lesz, és Wendy befektetett pénze busásan megtérül. Öt év múlva, amikor megszületik Lucie kislánya, kétszer annyiért tudják majd eladni a Mennyei Örömöket, mint amennyit ráköltöttek. Ez csodálatos, de mihez kezd majd Lucie az étterem nélkül? Imád főzni. Nem fordít teljesen hátat a karrierjének. Egy Amerika-szerte híres séf receptfejlesztője lesz. Ez a tökéletes munka számára, mert így otthon maradhat a gyerekekkel. És mi a helyzet Arennel? Na, ez már egy kicsit meglepőbb. Miért? - kérdezte Goodness. Aren nem sokkal az után kilép az újságtól, hogy kiadja első regényét. Aren könyvet ír? Igen, ez a titkos hobbija. Évek óta dolgozik már az első regényén a szabadidejében, és amikor megjelenik, akkora siker lesz, amit sem ő, sem Lucie nem is gondolt volna. Megfilmesítik majd? - kérdezte Goodness. - Ó, Gábriel, szerepelhetünk benne? Igen, ó, igen? Az arkangyal tekintete minden kérdésükre választ adott. Ez egyszerűen csodálatos! - Mercy boldogan összedörzsölte a tenyerét. Jobban alakultak az események, mint remélte. - Jó életük lesz együtt, ahogy Josie-nak és Jacknek is. Gábriel hatalmas szárnyát a négy angyal fölé terjesztette ki. Készen álltok rá, hogy visszatérjetek a mennyországba? - kérdezte. - Igen - felelte Mercy mindannyiuk nevében. Azzal visszarepültek a dicsőség birodalmába. Ahogy közeledtek, Mercy földöntúli zenét hallott. A több mint kétezer évvel korábban, egy istállóban világra jött csecsemő születésének megünneplése még csak most vette kezdetét.
