Nalini Singh. Angyali vadász. Angyalárny

Nalini Singh Angyali vadász

Angyalárny

Az első kiadás a Berkley Press gondozásában jelent meg 2012ben. Copyright © 2012 by Nalini Singh All rights reserved. Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan, elektronikusan, mechanikusan, fotó– vagy fénymásolati eljárással vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli engedélye nélkül. A kötet eredeti címe: Guild Hunter #5. Archangel’s storm Fordította: Bottka Sándor Mátyás Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2013. A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője Szerkesztette: Endreiné Szemők Ildikó A borítót tervezte: Redl Anna Nyomdai kivitelezés: Felelős vezető: a kft. ügyvezetője www.egmont.hu

Csitt Jason nem tudta, mennyi ideje bujkált már a vaksötét veremben, nem tudta, mennyi idő telt el azóta, hogy az anyja odarejtette, és ráparancsolt, hogy maradjon csendben. Nagyon régóta várt, és még akkor sem mászott elő, amikor a gyomra már sajgott az éhségtől. De az anyja nem jött vissza érte, pedig megígérte, és a szűk lyukba nyomorított szárnya fájdalmasan görcsölt, arca könnytől ázott. Miért dugta az anyja erre a sötét helyre? Hiszen tudta jól, hogy fél a sötétben! A feje felett lévő padlón keresztül ragacsos lé csepegett rá, és elborította, fullasztó szaga betöltötte a vermet. Felfordult tőle a gyomra, és Jason ráébredt, hogy nem bír tovább ott maradni. Még akkor sem, ha az anyja megharagszik rá, amiért nem fogad szót neki. Amennyire a szűk helyen tudta, kinyújtotta elgémberedett karját. A szárnya még mindig görcsölt. Tolni kezdte felfelé a csapóajtót, de az nem engedett. Jason nem kiáltott. Megtanulta már, hogy soha ne kiabáljon. „Nagyon csendben kell lenned. Ígérd meg nekem!” Megvetette a lábát a földön, és tolta, csak tolta az ajtót, erősen, amíg a szélén egy vékony, homályos fénycsík jelent meg: odafent a padlóra terített, kézzel szőtt szőnyeg elég vékony volt ahhoz, hogy átengedje kicsit a világosságot. Valami nehéz nyomta lefelé a csapóajtót, de Jason be tudta dugni az ujjait a nyílásba, kitapintotta a szőnyeg anyagát, amit az anyjával együtt szőttek, miután összegyűjtötték hozzá a lenkórókat. A szőnyeg dörzsölte az öklét, amikor az egész kezét sikerült kidugnia a résen, a csapóajtó pedig fájdalmasan nehezedett a csuklójára, de Jason tudta, hogy csontja nem fog törni: az anyja elmondta neki, milyen erős, halhatatlan ő, és hogy máris több az ereje, mint neki százéves korára. 4

„Milyen erős vagy, édes kis gyermekem! A legjobb jutott neked mindkettőnkből.” Jason nem tudta, mennyi időbe telt, míg a másik kezét is a csapóajtó pereme alá tudta erőltetni, és amíg sikerült megfordulnia a szoros veremben. A fa letépte a bőrt a csuklójáról, mire végül fogást talált az ajtón, és tolni kezdte felfelé. Csak arra emlékezett, hogy nem hagyta abba, amíg a nehéz test a szőnyeggel együtt le nem csúszott az ajtó tetejéről. A nyílás fedele tompa puffanással kivágódott, mintha valami puha tárgynak csapódott volna. Jason kifulladt, a karja sajgott. Várnia kellett, míg végül megpróbálhatott kimászni a lyukból, de a keze még akkor is megcsúszott a felszakadt csuklójából a padló peremére ömlött vérfolton. Megtörölte a tenyerét a nadrágjában, és újra megragadta a nyílás peremét. A tetőablakon beáramló fény a kezére hullott. Megdermedt, amikor eszébe jutott a sötét, ragacsos lé, ami rácsepegett, miközben ő a verem fogságában sínylődött. Ebből száraz, pergő üledék lett a bőrén, olyan, mint a rozsda. Csak rozsda, próbálta bebeszélni magának, csak rozsda; de már nem ámíthatta magát úgy, ahogyan korábban, a sötétben. A kezét, a haját, az arcát is vér borította, vér száradt fekete szárnyain. Vér szüremlett át a szőnyegen, és csorgott le a fapadló résein át a búvóhelyre, amit az anyja készített számára. Vér zárta el az orrát a fémes szaggal, miközben Jason zihálva levegő után kapkodott. Vér áradt szét a feje felett, a szobában, akár a tenger, amikor a sikoltozásnak vége szakadt. „Bármit is hallasz fentről, csendben kell maradnod. Ígérd ezt meg nekem, Jason! Ígérd meg!” Remegve erőt vett magán, elszakította a tekintetét a kezét borító rozsdáról, ami nem rozsda volt, és kimászott a veremből. Óvatosan, leszegett tekintettel lecsukta a csapóajtót, hogy ne csapjon zajt. Ezután megállt, és a falra meredt. Nem akart megfordulni, nem akarta meglátni, mi van a háta mögött, mit lökött le a csapóajtó tetejéről. De a falat is beborította a rozsda, ami nem rozsda volt. Néhány helyen már apró, száraz darabokban peregni kezdett, mert a tetőablakon át tűzött rá a forró napfény. 5

A gyomra görcsbe rándult, a szíve elszorult. Lehajtotta a fejét, a fal helyett a padlóra szegezte a tekintetét, de ott is halványbarna csíkokat látott, és a saját, apró lábnyomait a csiszolt fadeszkákon. Pedig a sár a verem alján nem volt nedves. Csak később lett az. Miután a kiáltások elhaltak. Becsukta a szemét, de még mindig érezte a szagot, amit a rozsda, ami nem rozsda volt, árasztott. Akkor tudta, hogy meg kell fordulnia. Látnia kellett.

6

Első fejezet Jason a harmattól még csillogó, bársonyos, zöld füvön állt, és figyelte, ahogy Dmitri két kezébe fogja a lány arcát. A lányét, akit az imént vett feleségül, akinek bőrét végigcsókolta a felkelő nap aranyló fénye, és akinek ragyogóan fényes szeme nem látott mást, csak az előtte álló férfit. Raphael arkangyal házának falai, a rájuk csimpaszkodó, illatos, viruló rózsák és a ház melletti sziklaszirt alatt robogó Hudson folyó évszázadok óta ott voltak már, gondolta Jason, de ilyet még ezek sem láttak, és talán soha nem is fognak. A világ egyik legerősebb vámpírja feleségül vett egy vámpírvadászt. Ahhoz, hogy Honor szerelemmel szerette Dmitrit, kétség sem fért. Jasonnek nem kellett kémmesternek lennie ahhoz, hogy meglássa a lány leheletében izzó, bőrén átsütő örömöt. Őt inkább az az erős érzelem lepte meg, amit Dmitri szemében látott; a vámpíréban, akit az ismeretségük évszázadai alatt mindig is könyörtelen pengének látott. A kegyetlenkedés mindig része volt Dmitri életének, az utóbbi időben talán túlságosan is nagy része. A vámpír majdnem ezeréves volt, és belefásult már; a halál és vér nem hogy nem rázta meg, de meg sem ingatta. Jason látta, ahogy Dmitri a harcmezőn a handzsárját forgatja, fejét veszi a támadóknak, és büszkén fürdik a kispriccelő vérükben, és látta, ahogyan Dmitri érzéki eleganciával és jéghideg szívvel elcsábít nőket, csak hogy szórakozzon. Abban a férfiban azonban, aki most megérintette Honort, és birtokba vevő csókba vonta az ajkát, gyengédség is volt. Éppen annyira veszélyes, mint amennyire szelíd. Jason pedig megértette, hogy Dmitri kegyetlen fegyver lenne bárkivel szemben, aki ártani merészel a feleségének, és hogy a benne lakó sötétség nem csökkent, csak kordába került. 7

– Nem lesz képes bánni a Tízek Tanácsának tagjaival, ha kordában kell tartania magát – jelentette ki a mellette álló nőnek, a vadásznak, kinek angyalszárnyai az éjjel és a hajnal színeiben ragyogtak. A felső, mély, selymes, kék tollakat a szárnyak belső ívén tiszta fekete színűek követték, amelyek fokozatosan mosódtak át indigó színűbe, majd a hajnali, derengő égbolt csak pillanatokig látható árnyalatain keresztül a repülőtollak ragyogó fehérarany színéig változtak. Elena Raphael társa volt, Raphael arkangyal pedig az ő ura. Talán ezért lehetett ilyen fesztelen a nő társaságában Jason. Vagy azért, mert Elena éppen olyan idegen volt a halhatatlanok világában, éppen úgy kereste az utat, amit a következő évszázadokban bejár majd, mint korábban ő maga. De lehet, hogy az a sokkal zordabb, az anyjukkal és a vérrel kapcsolatos közös vonás fűzte össze őket, amiről Elena nem is tudott. A fémes szagú, sűrű folyadék ragacsossá tette a haját, átáztatta a tunikáját, végigcsorgott a karján. Elena felnézett, és megrázta a fejét. Meglepően világos, szinte fehér haja elegáns fonatban csavarodott a tarkójára, a testét egyszerű, bokáig érő lepel fedte, melynek tiszta színe egy érintetlen hegyi tó kékségét idézte. Az egyetlen ékszer a borostyángyűrű volt, amit Raphael iránti elkötelezettsége jeléül mindig hordott. – Hát nem látod, Jason? – kérdezte, amikor a pár megtörte a csókját, amely miatt nem egy sóhaj hullámzott át a hűvös, hajnali levegőn. – Dmitri csak Honorral ilyen. – Ezután tapsolni és ujjongani kezdett az ünneplő tömeggel együtt, amikor az ifjú pár a meghívottak felé fordult, a gratulálok hada pedig megindult feléjük. Mivel Jason már az esküvő előtt beszélt Dmitrivel, most várt, amíg a tömeg oszlani kezdett. Elena sem mozdult, és hagyta, hogy mindenkinek legyen esélye beszélgetni a friss házasokkal. Ahogyan Jason Raphael, Illium és Méreg társaságában Dmitri mellett volt, úgy Elena Honorral töltötte a menyegző előtti órákat. Az arkangyal és társa átadták a házuk egyik lakosztályát a menyasszonynak és vadászokból álló kíséretének, akik az esküvőre választott kecses, elegáns ruháik alatt minden bizonnyal egy-két fegyvert is elrejtettek. Jason a szeme sarkából kék villanást látott. Illium felé fordult, és figyelte, ahogy az angyal egy vadász kérésére kitárja a szárnyát. A 8

vőlegényhez, Raphaelhez és a Hetek többi tagjához hasonlóan a kék szárnyú angyal is előkelő, fekete ruhában állt ott, arcán kihívó, pajkos mosollyal. A barátságos arckifejezés valódi volt ugyan, mégsem jelentett túl sokat. Jason látta már szerelmesnek Illiumot, látta, amikor megszakadt a szíve, és azt is, hogyan gyászolta a szerelmét, amíg forró, aranyszínű szemében minden fény kihunyt. – De, értem – válaszolt Elenának, amikor a nő visszafordult felé, és ismét eszébe jutott, mások milyen végtelenül finoman árnyalt érzelmeket képesek átélni. Jason évszázadok óta figyelte a halandókat és halhatatlanokat egyaránt, és az érzelmeik legapróbb változásaiban is tisztán tudott olvasni, hiszen ez elengedhetetlenül szükséges volt egy kémmester munkájához; ő maga mégsem volt soha képes úgy érezni, ahogyan mások. Mintha az élet végigsuhant volna a személyisége felszínén, de soha nem érinthette volna meg a szívét és a lelkét. „Te vagy a tökéletes kém. Okos és tehetséges fantom, akire semmi sincs hatással.” Ezt Lijuan mondta négyszáz évvel azelőtt, amikor ajánlatot is tett neki: gazdagságot és az érzéki gyönyörökhöz értő nőket kínált, vagy férfiakat, ha Jason erre vágyott volna, cserébe a hűségéért és a szolgálatáért. Csakhogy Jason addigra már száz halhatatlanságra elegendő kincset gyűjtött magának. Ha pedig nőkre vágyott, megkapta őket. Nem volt szüksége kerítőre. Elena nyújtózott egy kicsit. A szárnya finoman végigsimított Jasonén, a férfi pedig nem húzódott el az érintés elől. Sok tekintetben ellentéte volt Aodhannak, akinek lelke olyan mélyen sérült, hogy a legkisebb futó érintést sem tudta elviselni. Jason ezzel szemben csak akkor érezte igazán, hogy él, és nem egy fantom, aminek Lijuan gondolta, amikor más lény bőrét érezte a sajátján. Mintha a hosszú évek, sőt évtizedek során, amíg senki élőt sem tapinthatott, egész életére szóló olthatatlan vágy alakult volna ki benne. Érzésektől részeg élvhajhász lett volna belőle, ha a kínzó és végtelennek tűnő magány ideje alatt nem szerez más sebeket is: sérüléseket, amelyek miatt most már jobban érezte magát az őt gyermekkorában rettegéssel eltöltő sötétben, és amelyek miatt nagyon alaposan megválogatta, kit ajándékoz meg a bizalmával. A szükségletei ellenére hálószobán kívül keveseknek engedte csak meg, hogy 9

megérintsék, hiszen egy ilyen baráti gesztus nagyon különbözött egy sötétben választott és hajnalban hátrahagyott szerető simogatásától. – Gyönyörű esküvő volt, nem gondolod? – fordult Jasonhöz Elena. A tekintetén látszott, hogy ellágyult, ahogyan a nők ilyenkor szoktak. – Te nem vágysz hasonlóra? – A menyegző halandó szokásnak számított ugyan, de ahogy az aznap történtek mutatták, néhány halhatatlan is hajlott rá. Dmitri egyenesen ragaszkodott a szertartáshoz. Elena meglepetten felkacagott. – Raphael és én New York romjai felett tartottuk az esküvőnket, miközben összeölelkezve zuhantunk a föld felé. Raphael is teljesen más lényként viselkedett a párjával, ezzel az angyallá lett halandó nővel szemben. Elena erejét tekintve szörnyen gyenge volt, a halhatatlansága csak pislákoló láng még, mégis rejlett benne valami, amit Raphael, a nagy túlélő meglátott. Így hát Jason megtanította Elenát elrejtőzni a sötétben, és figyelte, ahogy Elena az átváltozása után nem sokkal már kegyetlen végletekig gyötri a testét, hogy megtanuljon álló helyzetből, merőlegesen felszállni a levegőbe. És nyomozott minden, Elenát fenyegető jel után. A nő volt ugyanis Raphael leggyengébb pontja. Halk kuncogás hallatszott, és egy pajkos szemű kislány indult futva Elena felé bizonytalan léptekkel. Barna tincsekkel tarkított fekete haját kétoldalt narancssárga szalag fogta copfba. Elena őszinte boldogsággal az arcán hajolt le a gyerekhez, és kapta a karjába. – Helló, Zoe, leendő harcos istennő! – Egy puszit nyomott a pufók kis arcra. Zoe koszorúslány ruhájának csipkéje a nő karjára hullott. – Megint megszöktél anyád elől? Jason és a kislány tekintete találkozott, miközben Zoe nagy komolyan bólintott. Az angyal észrevette, hogy a Vámpírvadász Céh igazgatónőjének a lánya egyik kezében egy semmi mással össze nem téveszthetően kék, ezüst peremű tollat szorongat. Zoe egy pillanatra Jason szárnyára pillantott, majd Elena fülébe súgott valamit. Jason tökéletesen hallotta, mit mond, de egy szót sem értett a gyerekes gügyögésből. Elenának szemmel láthatóan nem volt ilyen gondja. Ezüstösszürke szemében nevetés villant, amikor Jasonhöz fordult.

10

– Az ördögfióka kinézte magának a gyűjteményébe az egyik tolladat, Jason. A helyedben nagyon óvatos lennék. Egy pillanat múlva azonban elvonta valaki Elena figyelmét. Egy magas férfi lépett oda, egyenes, tarkójánál összefogott, hosszú haja fekete volt, az arccsontjai élesen emelkedtek aranyszínű bőre alatt. Ransom Winterwolf. Vadász. Furcsa volt a céh ennyi dolgozóját együtt látni Raphael otthonában. A birtok az Angyal Enklávé területén feküdt, a Hudson folyó Manhattan acél- és üvegépületeivel átellenes partján. Kétségkívül elegáns helyszín egy esküvőhöz, de Jason tudta, hogy az arkangyal sokkal lélegzetelállítóbb helyeket is felajánlott Dmitrinek. A Hetek vezetője azonban ragaszkodott ehhez. – Napkeltekor – jelentette ki alig három órával hajnal előtt. – Napkeltekor egybekelünk. Az alatt a három óra alatt Elenának és a Céh igazgatójának sikerült riadóztatnia minden vadászt New York vonzáskörzetében, aki éppen nem volt küldetésen, és elérhető távolságban tartózkodott; Jason, Illium és Méreg pedig a Hetek tagjait képviselték. Naasirt, Galent és Aodhant is értesítették, mindhárman beszéltek Dmitrivel az esküvő előtt. Raphael és az egymás iránti hűségük megtörhetetlen kapocs volt közöttük, de még ha több idejük is lett volna a szervezésre, mind a heten soha nem lehettek volna egyszerre egy helyen. Ahhoz, hogy egyensúlyban tudja tartani a világot, Raphaelnek képviselői útján jelen kellett lennie New Yorkban és a Menedéken, most pedig már Amanat elveszett városában is, ahol anyja, az ősöreg angyal berendezkedett. Az, hogy hárman közülük jelen tudtak lenni Dmitri esküvőjén, váratlan ajándéknak számított. Voltak persze más vendégek is: Raphael otthonának büszke személyzete, és az Arkangyal-torony néhány alkalmazottja, akik közvetlenül Dmitri alatt dolgoztak, és éppen annyira hűségesek voltak a vámpírhoz, mint Raphaelhez. Ott volt még két rendőr, akik a Céh közösségébe tartozónak számítottak. A szertartást levezető tiszteletre méltó férfi is ennek a családnak a tagja, a Céh igazgatója volt, míg át nem adta a stafétát. Az ünnepség alatt Raphael Dmitri mellett állt. Kettejük barátsága elég régi és elég mély volt ahhoz, hogy aznap az arkangyal hajlandó 11

legyen a háttérbe vonulni. Jason nem is tudott más hasonló barátságról a világot irányító arkangyalok körének, a Tízek Tanácsának tagjai között. Raphael és Dmitri kötődése viszont már túlélte sok évszázad viharát, haragot és háborúkat, sőt még Dmitri árulását is, amikor a vámpír Neha területére szegődött, ha csak rövid időre is. Dmitri ajka most mosolyra húzódott az arkangyal szavai hallatán. A vámpír feszes, fekete alapon fekete mintás zakót hordott, a felesége pedig élénk sötétzöld ruhát viselt, ami a testére simult, átölelte a domborulatait, és lejjebb vízesésként omlott a harmatos fűre. Az anyag ötletes szabással a csípője bal oldalán volt feltűzve, ettől úgy tűnt, mintha a szoknya hullámzana. Amikor megpillantotta Jasont, elmosolyodott, és elindult felé. Megállt a láthatatlan határ szélén, ami az angyalt mindig is elválasztotta a világ többi részétől. Kezében vadvirágcsokor volt, amit Elena készített számára a melegházában termett virágokból. – Köszönöm – mondta, és a boldogság fényesebben ragyogott az arcán, mint a gyémánt nyaklánc a bőrén. Jason ott volt, amikor Dmitri három évszázaddal azelőtt csiszolatlanul megvette ezeket a köveket. A vámpír száz év alatt csiszolta tökéletesre a gyémántokat, és fűzött belőlük makulátlan nyakláncot, amelyen az ékkövek úgy csillogtak, mint egy-egy csepp rabul ejtett csillagfény. – Kinek szánod ezeket? – kérdezte akkor tőle Jason. A vámpír válaszként keserű gúnnyal elhúzta a száját, tekintete épp olyan kemény volt, mint a kövek a kezében. – Olyan nőnek, akinek a lelke ragyogóbb ezeknél a gyémántoknál. A nyaklánc nem is díszített még mást, csak azt a mézszínű nyakat, amely körül most megpihent. – Nem tudom, honnan kerítetted ezt az álomszép ruhát ilyen korán reggel – folytatta Honor, és végigsimított az anyagon –, de olyan, mintha rám öntötték volna. – Szóra sem érdemes. – Jason életének nagyon nagy részét töltötte a színfalak mögött, néha saját elhatározásából, néha viszont, mert nem tudta, hogyan tartozhatna bárkihez is, de mindenképpen részese akart lenni a napnak, amikor a férfi, akit tisztelt, és akit, amennyire tőle telt, a barátjának fogadott, összeköti életét egy nővel. 12

Honor meleg hangon és nyíltan felnevetett. Ekkor megölelte őt Elena, a szárnyai sziporkáztak a reggeli fehér napfényben. Jason kissé oldalra lépett, a tekintete találkozott Dmitriével. A vámpír megvonta a vállát, szavai nem hallatszottak, Jason mégis érzékelte őket. Úgysem hinné el senki. Nem, gondolta Jason, valóban nem hinné el senki. Még ő maga is bolondnak tartotta magát gyermekkorában, a felnőttkor küszöbén. Csak akkor értette meg az adottságát, amikor ellátogatott az angyalok erődítményébe, a Menedékre, és elolvasta Jessamy feljegyzéseit. Az anyjától örökölte a „hallását”: a képességet, hogy megérezzen tőle ezer kilométerekre, hegyeken és óceánokon túl történő dolgokat is. Ezt a tulajdonságát használta az anyja, amikor mesét mondott neki a Menedéken történő eseményekről, holott azok egy távoli, elszigetelt helyen estek meg, a Csendes-óceán csillogó, kék vizének ölelésében. „Leírom majd neked ezt a történetet, Jason. Gyakorolnod kell az olvasást.” Ő pedig gyakorolt is. Újra és újra elolvasta a mesét, míg a pergamen el nem porladt. Ezt a történetet, és az összes többit, minden könyvet a házban. Azután lemásolta a szavakat falapokra, lenvásznakra vagy a homokba, hogy erőszakkal észben tartsa: ő valóban létezik, élő lény, és tudnia kell olvasni, írni. Ez működött is… egy ideig. – Nagyon örülök az örömödnek, Dmitri – szólt Jason most, és visszaszorította a háttérbe a múlt kísértő emlékeit. – Ez pedig az ajándékom neked és a feleségednek. Miközben Dmitri lepillantott az apró kártyára, amit Jason feléje nyújtott, Honor tanúja lépett a két barátnőjéhez. A hosszú lábú vadásznak megvoltak a maga különleges képességei. A három nő rögtön elkezdett egyszerre beszélni. – Biztonságos hely – folytatta Jason, amikor a vámpír felnézett rá, miután elolvasta az írást a lapon, a napfény pedig megcsillant a bal keze gyűrűsujját ékesítő egyszerű aranykarikán. – Itt senki sem talál rátok. Dmitri érzéki arcvonásain látszott, megértette az angyal szándékát. Elhúzódott a nők közeléből, mielőtt folytatta. – Már régen nem kellene, mégis meglepődöm azon, mi mindent tudsz. – Eltette a kártyát. – Meg vagy győződve arról, hogy a hely biztonságos? 13

– A ház az enyém, és kétszáz év alatt senki sem talált rá. – A lakatlan hegy sűrű erdejének közepén rejlő épületet csak egy nagyon pontosan meghatározott útvonalon lehetett megközelíteni, ennek módját Jason némán megosztotta Dmitrivel. – Még légi úton is lehetetlen hozzáférni, hacsak a szóban forgó angyal nem tudja pontosan, melyik apró tisztáson kell leszállnia. – Megadta a vámpírnak a koordinátákat is. – Enélkül a növényzet és a közé elrejtett biztonsági berendezések nagy eséllyel súlyos kárt tennének a szárnyakban. Dmitri szeme felcsillant. – Jó. – A következő szavakat már hangosan mondta ki. – Nem tudtam, hogy van másik otthonod is az országban. – Mert nincsen. – Több házat birtokolt, ezekben megszállt, ha a szükség úgy hozta, de az otthon fogalmát nem ismerte. Persze, Dmitri valószínűleg azt feltételezte, hogy a New York-i Arkangyal-toronyban lévő lakását Jason az otthonának tekinti. – Ott biztonságban lesztek, és senki nem zavar majd. – Honor átváltozása emberből vámpírrá hosszabb időt vesz igénybe, és Jason biztos volt benne, hogy Dmitri segítségével a lány mély álomban, fájdalom és szenvedés nélkül járja be ezt az utat, s azt is tudta, hogy a vámpír egy pillanatra sem hagyja majd magára a feleségét. – Szükségtelen őrosztagot vinni magatokkal. – Ezt senki másnak nem hinném el, csak neked – jelentette ki Dmitri, és Honor felé fordította a fejét. – Nem tudom, mikor fogjuk felhasználni az ajándékodat. Honor megígérte, hogy így lesz, de nem akarom sürgetni. – Pedig szeretnéd. – Igen – vágta rá a vámpír könyörtelenül. – De, tudod, úgy tűnik, Honor az én végzetesen gyenge pontom. Még akkor sem lennék képes azzal a tudattal élni, hogy kényszerítettem, ha úgy döntene, halandó akar maradni. Jason egy szót sem szólt, amikor Dmitri visszasétált a feleségéhez, aki pedig rámosolygott, ahogyan az angyal még soha, senki másra nem látta mosolyogni. A barátaik magukra hagyták őket, hogy férj és feleség egy kis időt tölthessen kettesben, de mindannyian a buja, zöld mezőn maradtak, ahol a beszélgetésük moraját halk madárszó kísérte. A vendégek pezsgőt kortyolgattak, üdvözölték egymást, felújították régi

14

barátságaikat, sütkéreztek a Honorból és Dmitriből áradó boldogság fényében. Jason azonban tőlük eltérően úgy érezte, kiszolgáltatott helyzetben van a nyílt napsütésben, tökéletesen fekete szárnyai könnyű célponttá teszik. Mégsem engedett a vágynak, hogy felreppenjen a felhők fölé, ahol senki sem láthatja meg. Ehelyett becsukta a szemét, és hallgatta, ahogy a szelek suttogni kezdtek neki. Egyetlen szót. Egy nevet. Eris. Az egyetlen fontos, Eris nevű lény, akiről Jason tudott, Neha férje. A háromezer éves arkangyal volt a tanács egyetlen tagja, aki az emberi kötelékeknek ezt a formáját választotta. Eris az angyali értelemben vett társa is volt, de háromszáz éve nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Sokan úgy tartották, már meghalt, de Jason tudta: a férfi Neha hatalmas kastélyának egyik szárnyában, bebörtönözve él, és azt az egy alkalmat kivéve, amikor fogsága elején szökni próbált, senki sem bántotta. Neha túlságosan szerette Erist ahhoz, hogy testi fájdalmat okozzon neki. Ugyanez volt az oka annak is, hogy annyira gyűlölte. Mert Eris megcsalta. Eris. Jason behúzódott a Raphael birtokát körülvevő erdő rejtekébe. Ez jóleső nyugalommal töltötte el a közvetlen napfény után. Elővette a mobiltelefonját. A korábbi évszázadokban jelentős mentális képességei ellenére is napokba telt, míg üzenetet tudott váltani az embereivel, míg akárcsak egyetlen információt is megszerzett. A modern technológiák nagyon megkönnyítették az életét, Jason pedig, több idős angyaltól eltérően, nem vetette meg a mai világ vívmányait. A kedvenc fegyvere azonban mégis a kard maradt. Most látta, hogy számos hívást nem fogadott a szertartás alatt, amíg lenémítva tartotta a készüléket. Ezek mind Samirától származtak, Neha egyik szolgálójától, aki bejáratos volt az arkangyal személyes lakosztályába is. Hivatalosan ez a nő volt a legmagasabb rangú kéme Neha udvarában, de Jason nem volt biztos abban, hogy sokáig tudja használni. – Samira – szólt, amikor a nő fogadta a hívását. – Mi történt? 15

– Eris meghalt – válaszolt fojtott hangon a nő. – Meggyilkolták a palotában. – Mikor? – Nem tudom. Egy órája találták meg a holttestét. Neha azóta nem mozdul mellőle. Csak Mahiya van vele. Jason soha nem találkozott még Mahiyával, de utánanézett, amikor Neha háromszáz évvel ezelőtt örökbe fogadta a lányt. Tudta, hogy a hercegnő Neha vér szerinti rokona. Ennyi köztudott volt, a mögötte rejlő részleteket azonban régen elhallgatta már mindenki. Neha udvartartásának több tagja szándékosan feledkezett meg róluk, úgy döntött, nem akarja tudni az igazat: hogy Mahiya anyja Neha testvére, Nivriti volt, aki nem sokkal a lánya születése után meghalt. Önmagában még ez sem volt szörnyű titok… csak akkor, ha valaki ismerte Mahiya apjának a nevét is. Eris.

16

Második fejezet Mahiya Eris és Nivriti tiltott kapcsolatának gyümölcse volt ugyan, a látszat szerint a nagynénje mégis a saját, szeretett hercegnőjeként bánt vele. Az angyal udvariasságból kapta ezt a címet, hogy egyértelmű legyen: ő Neha hozzátartozója. – Van még valami? Samira nem szólt, a lélegzetvétele is nagyon csendes lett egy percig, Jason pedig várt, nem zavarta és nem sürgette, mert tudta: a kéme valószínűleg fél, hogy valaki kihallgatja. – Neha szinte megőrült – mondta a lány végül. – Aggódom, hogy szabadjára engedi az erejét. Jason tudta, milyen mély érzelmeket táplál az arkangyal a férje iránt, akinek háromszáz év alatt sem megbocsátani nem tudott, sem arra nem volt képes, hogy visszaadja a szabadságát, ezért osztotta Samira aggodalmát. Márpedig Neha ereje mérhetetlen volt. Ha az arkangyal hangot ad fájdalmának, azzal egész városokat törölhet el a föld színéről, és szinte biztos, hogy a haragját azok ellen fordítja majd, akiket felelősnek tart egy másik, hatalmas fájdalmáért: a lánya, Anoushka kivégzéséért. Raphael volt az, aki a végső csapást mérte Neha lányára, aki porrá zúzta a testét. – Azonnal értesíts, ha bármit lép! Megszakította a hívást, és az ünneplő vendégekre pillantott, akik már elindultak a ház felé, hogy elfogyasszák a minden bizonnyal kitűnő reggelit, amit a ház büszke szolgáló személyzete készített elő a lakáj, Montgomery méltóságteljes felügyelete alatt. Raphael szárnya csillogott a napfényben, a tollak arany szálai ragyogtak a tiszta, fehér háttéren. – Uram! 17

Az arkangyal nem torpant meg, az arcán semmi sem látszott. – Mi történt, Jason? – Eris meghalt. Meggyilkolták. – Jason tudta, hogy az ura látta, hogyan udvarolt az angyal Nehának és hogyan nyerte el végül a szívét. Ő értette a furcsa, torz érzelmeket, amelyek kettejüket egymáshoz fűzték. Az arkangyal azonnal válaszolt: – A dolgozószobámban találkozunk. Két perccel később Jason titokban osont be az udvarra nyíló üvegajtón. Senki sem vehette észre, pedig a nap pillanatról pillanatra egyre magasabbra kúszott az égboltra. Ez így is volt rendjén: a munkájához tartozott, hogy láthatatlanul, hang nélkül tegyen mindent, ne legyen több mint egy árny az árnyak között. Hat évszázada szolgált már Raphael alatt, így a tény, hogy az ő kémmestere, nem volt titok a legidősebb halhatatlanok előtt. Ez azonban semmilyen előnnyel nem járt a számukra, és semmilyen hatással nem volt Jason munkájára. Sőt: mialatt az angyalok és a vámpírok őrá figyeltek, az ügynökei feltűnés nélkül szivárogtak be a világ összes udvartartásába, férkőztek a hatalmasok közelébe. Raphael is abban a pillanatban lépett a szobába. – Neha már Anoushka kivégzése után is az őrület küszöbén állt – jelentette ki könyörtelenül őszinte és egyenes hangon, miközben becsukta maga mögött az ajtót. – Most könnyen lehet, hogy átlépi ezt a határt. Jason látta már, ahogyan más arkangyalok elvesztették az uralmat erejük felett, járt a lerombolt városok rothadó hullákkal teli utcáin, és figyelte, ahogyan egész országok hanyatlanak sötét és kilátástalan korszakba, mikor a gyermekek tekintetét is eltompítja a keserűség és a kilátástalanság. Még ha Neha Raphael fennhatóságán kívül eső területet is választana célpontjául, a pusztítás olyan hatalmas lenne, hogy közvetlenül Peking pusztulása után a világ megtörne a csapás alatt. Nem beszélve a tragédiát követő, arkangyalok közötti háborúságról, ami minden földlakóra hatással lenne. Ekkor rezegni kezdett a telefonja. Jason felvette, és hallotta Samira hangját: – Elindult a holttest mellől. A tekintetében őrületet látok. 18

– Vedd rá, hogy a kommunikációs panelekhez menjen! – Jason, most senkire sem hallgat! – Intézd el! – Jason minden ügynöke éles elméjű és talpraesett volt, aki képes önálló döntéseket hozni. – Azután pedig tűnj el a palotából és Neha területéről! Samira mély levegőt vett. – Talán sikerül, ha megtévesztem, és azt mondom neki, hogy a Tízek Tanácsa akar beszélni vele. – De azután ne maradj sokáig! – Ilyen kedélyállapotban Neha bizonyosan megölné. – Azonnal menekülök, amint elmondtam ezt neki. Jason letette a telefont, és Raphaelre nézett. – Ha most hívjuk, talán tudunk beszélni vele, mielőtt a harag elvakítja. – Megpróbálom más irányba levezetni az indulatait – mondta Raphael –, de lehet, hogy ehhez a területére kell menned. – Ha kell, megyek. – Samira ugyan nagy veszélyben forgott ott, Jason viszont erősebb volt nála, és tudta, hogy Neha valamennyire tiszteli is őt. Raphael bólintott, és megvárta, amíg Jason visszavonul, ki a képből, mielőtt hívást kezdeményezett a dolgozószoba egyik sarkában álló nagy képernyőn keresztül. Mert Jasonhöz hasonlóan az arkangyal is értékelte a modern technológiát. Sokáig nem jött válasz. Jason már úgy vélte, Samira bizonyára kudarcot vallott. Ám ekkor végre felvillant a képernyő, és megjelent rajta Neha. Úgy, ahogyan Jason még soha nem látta. India arkangyala mindig elegáns és választékos volt. Most azonban fekete haja fakón és kuszán hullott az arcába, mintha Neha megtépte volna, bőrén és selyemszárijának gólyahírhez hasonlóan sárga anyagán pedig vérfoltok éktelenkedtek. – Raphael – szólt az arkangyal halálosan nyugodt hangon. – Eris vére még meg sem száradt a kezemen, te pedig már keselyűként körözöl a fejem felett. Raphael válasza kedves és türelmes volt. – Soha nem viselkedtem így, Neha. 19

A nő halvány mosolya olyan volt, mint a hüllőé, amelyről Neha a Kígyók Királynője nevét kapta. – Nem, talán valóban nem. Részvétet nyilvánítani szeretnél hát? – kérdezte szinte unott hangon, és lesütötte a pilláit, hogy ne látsszon a szemében örvénylő harag. – A segítségemet ajánlom neked. Neha felvonta a szemöldökét. – Úgy tudom, te sem vagy képes visszahozni Erist a halálból. Hacsak nincsenek nagy titkaid előttem. De erre még Lijuan is képtelen lenne. Jason elgondolkozott azon, vajon Neha komolyan fontolóra vettee, hogy a volt férjét átengedje Lijuannak, és hagyja, hogy Kína arkangyala lélek nélküli, csoszogó, emberhússal táplálkozó élőhalottá változtassa – és sajnos nem tudta azonnal kizárni ennek a lehetőségét. Ez csak még sürgetőbbé tette az ügyet, ha ugyanis Neha összefog Lijuannal, ők ketten vérbe és velőtrázó sikolyokba boríthatják a Földet. – Nem – válaszolt Raphael, figyelmen kívül hagyva a kihívó szavakat. – Erist a palotádban ölték meg, így hát most senkiben nem bízhatsz meg a tieid közül. De van valaki, aki képes lenne megtalálni neked a gyilkost. Neha ezúttal hosszabb ideig elgondolkozott, a szemében az őrület apránként tisztulni kezdett, helyét a jéghideg számítás vette át. – A te fekete árnyadra gondolsz? – kérdezte. – Az ölebedre, akit te mentettél meg? Jason nem sértődött meg ezen, pedig Nehának nem volt igaza. Őt senki sem mentette meg. Raphael is rezzenéstelen maradt, makulátlanul kék szeme nyugodt volt, mint egy gleccser jege. – Senki sem vonhatja kétségbe Jason képességeit. – De ő egyben a kémmestered is. – Neha felemelte véres kezét, és rámeredt. A hangja egyik pillanatról a másikra remegő suttogássá vált. – Az a rengeteg vér… Nem is tudtam, hogy Erisnek ennyi vére volt.

20

– Nagyon sajnálom, Neha, és együtt érzek veled. Eris a férjed és a társad volt. – Komoly és ünnepélyes kijelentés volt ez, egyik arkangyal szavai a másikhoz. – Igen. – A kavargó őrület vad rohammal visszatért. – És az apja a lányomnak, akit megöltél! – csattant fel sziszegő hangon, és a szeme megvillant, olyan gyorsan, hogy Jason nem is látta igazán, mielőtt visszaváltozott, de újra eszébe jutottak Neha kígyói. Raphael nem hátrált meg a mérges támadás elől, és nem is emlékeztette Nehát, hogy Anoushka maga írta alá a halálos ítéletét, amikor a hatalmi játszmái során megölt egy gyermeket. – Egyértelmű számomra, hogy erőszakos bosszút akarsz állni – szólt Raphael. – De nem töltene-e el nagyobb megelégedéssel, ha nem válogatás nélkül pusztítanál, hanem azt kínozhatnád, aki felelős a tettért? Neha elfordult a képernyőtől, és lehajolt, egy fiatal pitont vett a kezébe. Simogatni kezdte az állatot, akár egy macskát, miközben leült egy végtelenül nagy türelemmel, részletgazdagon faragott és gyémántcsillogásúvá fényesített, világos fából készült székre. – Azt gondolod, megőrültem – állapította meg. A kis kígyó felemelte a fejét, és nyelvével megízlelte a levegőt. – Azt gondolom, gyászolsz. És azt is, hogy ez egy gyáva és alattomos tett volt. Neha lassan lesütötte, majd felemelte a szempilláját. Az ujja megpihent a kígyó testén. – Valóban? – Eris nem volt erős. Szépsége különleges és ritka volt a férfiak között, de az ereje kevés volt. Aki ezt tette vele, azért tette, hogy fájdalmat okozzon neked és ingereljen téged. – Szegény Erisem. – Újra végigsimított az állaton. – Igazad van, Raphael. Az udvaromban senkiben sem bízhatok meg, amíg meg nem tudom, ki a gyilkosa. De a kémmesteredet csak akkor engedem be a palotámba, ha esküvel köti magát hozzám. – Ezt – válaszolt Raphael olyan gyengéden, hogy a visszautasítás egyáltalán nem tűnt bántónak – nem engedhetem meg. Jason a Hetek egyike. 21

– Több ezer élet árán is megvédenéd? – Neha abban a pillanatban ízig-vérig India arkangyala volt: jéghideg, ésszerűen gondolkodó és manipulatív. – A hűség becses portéka. Valamilyen okból Neha ajka ennek hallatán szinte őszinte mosolyra húzódott. – Mennyire ragaszkodtál mindig is az alattvalóidhoz! Még egyszer sem sikerült megtántorítani a hűségedet. – Az arckifejezése megváltozott, a mosolya kifürkészhetetlen lett. – Rendben van. Legyen hát Mahiya. Ezúttal Raphael hallgatott el. – Eris gyermeke Nivrititől – emlékeztette Jason, erről ugyanis nem volt még sok okuk beszélni. – Alig múlt háromszáz éves. – Ilyen fiatal angyalt állítanál szembe Jasonnel? – kérdezte Raphael. – Semmiképpen sem. Mahiya egy csecsebecse csak az udvaromban, semmi több. – Neha hagyta, hogy a kis kígyó megnyalja a véres kezét. – De az ölebed bizonyára tájékoztatott arról, hogy a családom vér szerinti tagja. Számomra elég lesz hát, ha Jason neki tesz véresküt. Raphael az arkangyalnő szemébe nézett. – Beszélni fogok vele. Neha uralkodói gesztussal, jóváhagyólag intett, mielőtt megszakította a kapcsolatot. Raphael szorosan a hátára szorította a szárnyát, és Jasonhöz fordult. – Neha egyelőre stabil, de csak rövid haladékot kaptunk. Minél tovább emészti őt a gyilkosság emléke, annál veszélyesebbé válik. – Hajlandó vagyok véresküt tenni. – Ősi, már a legidősebb angyalok között is ritkán használatos szokás volt ez. A véresküvel Jason bizonyos értelemben Mahiya családtagjává válik, így kötelessége lesz annak a családnak az érdekeit szolgálni. A rítus azért ment ki a divatból, mert segítségével túl könnyű volt bizalmas viszonyt erőltetni másokra. A múltban valóban használták is arra, hogy a legtitkosabb kapcsolatokat megpecsételjék vele. 22

De ahogy a legtöbb angyali törvény és szokás, a véreskü is sokkal összetettebb és finomabb találmány volt, mint amilyennek első látásra tűnt. Ez természetesen senkit sem akadályozott volna benne, hogy álnok szándékkal közelítsen a másikhoz, de azzal, hogy Neha felajánlotta a lehetőséget, elismerte Raphael és a Hetek becsületességét. Ha a továbbiakban Jason arra használja fel ezt a meghívást, hogy kipuhatolja Neha védelmi vonalainak gyenge pontjait, az felér egy hadüzenettel. És ha Jason árulásának híre megy, a nagyhatalmú halhatatlanok minden iránta érzett tisztelete rögtön semmivé lesz. Ami egy kémmester számára nem kis dolog. Hiszen információi nagy részét ezektől a halhatatlanoktól szerezte. De az alattvalói még nála is nagyobb veszélybe kerültek volna. Ők voltak ugyan a legjobbak, de elkerülhetetlen, hogy némelyikük a munkája során lebukjon. Aki ilyen sorsra jutott, az idősebb angyalok eddig szabadon engedték, mert tisztelték Jasont. Az árulása után azonban ugyanezek az angyalok azonnal kivégezték volna az ügynökeit, csak hogy jelezzék: nem tetszik nekik, hogy Jason megszegte a véresküjét. Raphael szárnyának tollai megzörrentek, ahogy összezárta a háta mögött. Más jel nem is árulkodott arról, mennyire meglepődött, hogy Jason hajlandó alávetni magát ennek az ősi szokásnak. – Nem kell ezt tenned – szólt. – Most, hogy van időm figyelmeztetni a többieket, a Tízek Tanácsa talán képes lesz kordában tartani Nehát. A véresküvel kiszolgáltatod neki magad: ha Neha úgy ítéli meg, hogy nem tartottad meg a szavad, kivégeztethet. – Raphael a fejét csóválta. – Különben is, túl könnyen engedett be téged a területére. Uralkodni akar rajtad, és téged akar felhasználni, hogy bosszút álljon rajtam. – Ez igaz. – Jason látta az arkangyalnő szemében a hideg számítást, és tudta: India arkangyala pontosan érti, mit jelentenek Raphael számára a Hetek. És ha nem tudta elérni Elenát, nem ronthatott Raphael szívére, szemrebbenés nélkül képes volt a második leggyengébb pontjára támadni. – Csakhogy – tette hozzá – Nehát a bosszúvágy hajtja ugyan, a büszkesége azonban ennél is nagyobb. Ezt pedig sértené, ha a véresküvel járó biztonságomat nem 23

szavatolná. Bármit is mond, a becsülete nagyon fontos a számára. Más nem is maradt neki. – Hajlandó vagy az életedet is feltenni erre? – Igen. – Jason évszázadok óta figyelte már Nehát, ahogyan a Tanács többi tagját is, és tudta, hogy Neha nem fog kemény eszközökhöz nyúlni, ha finomabb módszerekkel is célt érhet. – Valószínűbb, hogy Neha megpróbál majd ellened fordítani vagy maga mellé csábítani. Raphael az angyal szemébe nézett. – Veszélyes türelmi és hatalmi játszmák várnak rád. – De csak rövid ideig. – Jasonnek máris voltak elképzelései Eris haláláról. – Kijelentjük, hogy a véreskü teljesítettnek számít, amint felfedem, ki volt Eris gyilkosa. – Neha bizonyára számít erre a kikötésre. – A szokás szerint zavartalanul folytathatom korábbi munkámat, amíg azzal el nem árulom őt az eskü ideje alatt. Raphael kifürkészhetetlen tekintettel meredt rá. – Ez akkor is rossz üzlet a számodra… hacsak nem akarsz más okból is bejutni Neha udvarába. – Valami valóban folyik ott – ismerte le Jason –, Samira pedig képtelen volt ennek a közelébe férkőzni. Szinte biztos vagyok abban, Neha tudta, hogy nekem dolgozik. – Némelyik angyalt szórakoztatta, hogy bizonyos szintig megtűri maga mellett a kémeket, főleg azért, hogy hamis információkkal félrevezesse őket. – Így mélyen beépülhetek Neha udvartartásába, és mivel a tervek szerint a másik ügybe nem szándékozom beavatkozni, csak megfigyelni, így az eskümet nem szegném meg. – Bármit is derítene ki ily módon, nem használhatná fel, csak akkor, ha más forrásból is bizonyítékot tud rá szerezni, de legalább megbizonyosodhatna róla, hogy jó nyomon jár. – Kényes ügy, borotvaélen táncolsz. – Nem fogom megvágni magam. Raphael következő szavai már gyakorlatiasak voltak. – Neha nem enged majd szabadon járni az udvarában. Ez a Mahiya valószínűleg mindenhová követi fog. – Nem számít. – Jason nagyon értett ahhoz, hogyan kell eltűnni a tömegben és észrevétlennek maradni még akkor is, ha valaki orra előtt áll. – A lány viszonylag fiatal, és tudomásom szerint soha 24

életében nem hagyta el még Neha erődítményét. – Bizonyára kitanulta az udvari intrikák fortélyait, valószínű, hogy nem csak „csecsebecse” az arkangyalnő palotájában, de Jasonnek, aki egy életen át tanulta, hogyan válhat a sötétség részévé, míg természetes közegévé vált az éjszaka, nem lehetett méltó ellenfele. – Soha nem kötöttem meg a kezedet – jelentette ki Raphael –, és most sem fogom. Tégy belátásod szerint! – Összevonta a szemöldökét. – De ami Mahiyát illeti, ha jól emlékszem, korábban nem voltál biztos abban, hogy Eris az apja, hiszen az ő hűtlenségét soha senki sem bizonyította. A látszat szerint Nivritit is más bűntett miatt végezte ki Neha, mielőtt maga mellé vette az újszülött lányát. Miért vagy most ennyire biztos abban, hogy Mahiya Eris gyermeke? – Az arcára van írva a származása. – Mahiya különleges és jellegzetes szeme volt az, ami felfedte a származását mindenki előtt, akit nem vakított el az arkangyal bosszújától való félelem. – Ezenkívül az elmúlt évszázadban éppen elég részletet hallottam a kémeimtől ahhoz, hogy megbizonyosodjam a szemem igazában. Raphael elgondolkozott. – Neha híres arról, hogy sem halandó, sem halhatatlan gyermeknek nem ártott még soha, így el tudom képzelni, hogy a körülmények ellenére befogadta a lányt. – Felnézett Jasonre. – Te dönts, Jason. És ki tudja, talán éppen ez a Mahiya lesz a végzeted. Úgy hallottam, a véreskü bensőséges kötelékének valóban nagy ereje van. Jason nem válaszolt, de mindketten tudták, hogy ez képtelenség. A fekete szárnyú angyal senkit sem szeretett, mióta megásta a sírt a trópusi napsütésben. Nem is értette már ezt az érzést: a fiú, aki valaha volt, már csak délibáb volt az emlékeiben. A szeretethez leginkább hasonlító érzés benne a Raphael iránti hűsége volt, de Jason látta Dmitrit Honorral, Raphaelt Elenával, Galent Jessamyval és réges-rég Illiumot a halandójával, ezért tudta, hogy az egyáltalán nem ugyanaz. – Egy órán belül indulok. – Ne feledd – hasított a levegőbe Raphael nyugodt hangja –, hogy Neha nemcsak a Kígyók, de a Mérgek Királynője is! Jason pedig egyenesen az ő karmai közé tartott. 25

Harmadik fejezet Az én gyűrűmet hordja. Dmitri figyelte, ahogy Honor arca felderül, amikor okos barátnője, Ashwini a fülébe súg valamit. A vadász, akinek szeme a kelleténél többet látott, régóta jó barátja volt Honornak, és ezért Dmitri akkor is kedvelte volna, ha ő maga nem ilyen szórakoztató. De a macska-egér játék, amit Ashwini már több mint két éve űzött a vámpír Janvier-val, egyszerre volt lenyűgöző és érthetetlen a számára. Honor kérdőn pillantott rá. – A feleségemet nézem – duruzsolta a lánynak, hogy csak ő hallja. Az ujjaival végigsimított Honor tarkóján, de közben fegyelmeznie kellett magát, mert társaságban voltak, és jól kellett viselkednie. – A csodaszép feleségemet, akit ki akarok bontani ebből a ruhából, és meztelenül az ölembe akarok ültetni, hogy bujálkodhassak végre a szexi testével. Honor megborzongott. – Téged be kellene zárni valahová, hogy ne kínozhasd a nőket. Dmitri halvány, magabiztos mosolya láttán Honor igéző, zöld szemében forróság parázslott fel. Dmitri közelebb hajolt hozzá, és a fülébe duruzsolt. – Az örökkévalóság hátralévő részében én már csak egyetlen nőt akarok kínozni. – A lány vére erősen lüktetett a nyaki ütőerében, és érzéki szirénénekként hívogatta magához Dmitrit. A vámpír vett egy mély levegőt, hogy magába szívja a lány illatát, de nem akart semmit sem elsietni. Aznap nem. – Elmondjam, milyen ajándékkal készültem neked a nászéjszakánkra? – Csokoládé és érzékiség buja, gazdag illatnyalábjait fonta Honor köré. – Nehogy! – nevetett fel Honor. Fátyolos hangja súlyos láncként kötötte magához a férfit, Dmitri azonban soha nem szándékozott 26

ledobni magáról ezt a köteléket. – Különben elmondom, mit hordok ez alatt a ruha alatt. Dmitri úgy érezte magát, mint egy macska, amely kéjesen elnyújtózik, miközben simogatják. Honor nevetésének hangja értékesebb volt számára a legritkább ékkőnél is. Éppen válaszolni akart, amikor a szeme sarkából megpillantott valamit. Az ajtó felé fordult, és meglátta Jasont, aki akkor lépett a szobába. – Azt hiszem, Jason búcsúzni jött. – Felállt. – Indulsz? – kérdezte hangosan, amikor az angyal megállt az asztal mellett. – Mi történt? – Igen. Attól tartok, nem maradhatok tovább. Eris meghalt. Neha palotájába kell mennem. Jason felemelte a karját, Dmitri pedig a magasban a tenyerébe csapott, ahogy harcosok között szokás, akik együtt küzdöttek a harctéren. – Találkozunk, ha visszatértél. Maradjunk kapcsolatban! Jason megszorította a vámpír kezét, mielőtt elengedte. – Kézben tartom a helyzetet. Neked pedig már feleséged van, aki nem örülne, ha a férje csak a munkával foglalkozna. Dmitri Honorra pillantott, ajkán halvány mosoly jelent meg. – A feleségem vadász, és valószínűleg mellettem ront majd Nehára, ha meg kell téged mentenünk. Ezután egy személyes üzenetet bízott Jasonre Nehának. Az arkangyal Anoushka halála előtt ugyanis nagyszerű nő volt, Dmitri pedig nem szégyellte, hogy egykor neki szolgált. – Gondoskodom róla, hogy megkapja az üzenetedet. – Jason Honorhoz fordult, és meghajtotta előtte a fejét. – Én most távozom. – Annyira örülök, hogy itt voltál! – mondta Honor ragyogó mosollyal. – Találkozunk, amikor visszatérünk a városba. Jason egyetlen fekete hussanással eltűnt, Dmitri pedig visszaült a felesége mellé. Honor a vállának támaszkodott, és suttogva megkérdezte: – Elmondod, mi folyik itt? A férfi átkarolta Honort, és hüvelykujjával végigsimított a lány kulcscsontja feletti érzékeny bőrén.

27

– Majd ha egyedül leszünk – válaszolta, és teste megfeszült a gondolattól, hogy a lány forró, meztelen teste az ágyában fekszik majd. – Gyere, sétáljunk! Honor összevonta a szemöldökét, és szúrósan ránézett. – El akarsz csábítani, hogy beszálljak a Ferraridba? – Élveztem, amit a Ferrarimban tettél velem. – Perzselő és égetően nőies volt, amikor Dmitrit végérvényesen a rabszolgájává tette a buja magabiztosságával. A nő arcán, aki Dmitri testét és lelkét is birtokolta már, nagyon lassan rajzolódott ki a mosoly. – Mit szólnál, ha a fogadás után egy kis kerülővel mennénk vissza az Arkangyal-toronyba? Dmitri tudta, hogy felcsillant a szeme, de nem törődött vele. Csak lehajolt, és megcsókolta a feleségét. A körülöttük álló vendégek ujjongásban törtek ki ennek láttán. – Jó hosszú kitérőt – ígérte Dmitri.

28

Negyedik fejezet Több mint tizennégy órányi megerőltető repülés után Jason az éjszakai égbolt felhőinek rejtekében tett egy kört a magas hegygerincen sziklából és márványból épült fenséges erődítmény felett. Az épületet legtöbben csak Arkangyal-erődnek hívták, mert Neha itt alakította ki otthonát. A telihold még nem kezdett halványodni, pedig néhány óra múlva hajnalodik, fényében pedig az erőd védőfalai nem borostyán- és aranyszínben tündököltek, mint a napsütésben, hanem fakón, kísérteties szürkén fénylettek. Korábban már elrejtette az apró csomagot, amit később magához vesz majd, ezután lebukott a falak alatt feketén csillogó tóhoz, majd végigsuhant az alvó város felett. Lentről nézve az erőd csodálatos jelenés volt, egy megvalósult álom. Méltó trónus egy arkangyal számára, aki egyben a területe királynője is. Jason kitárta ébenfekete szárnyát, ami éppen úgy elnyelte a hold fényét, ahogy a nap sugarait is, és hangtalanul, láthatatlanul földet ért az egyik nagy kapu árnyékában. A városkapu hatalmas volt, mellette egy lovas katonai egység eltörpült volna. Innen nem látszott a következő és az az utáni, elzárt bejárat, az angyalok úgy tervezték az erődöt, hogy egyik védelmi vonalat ne lehessen egyenes úton elérni a másiktól, így a támadók ne tudjanak elég lendületet venni ahhoz, hogy kossal betörjék a következő kaput. Egy ostrom ellen ez lenyűgöző védekezési mód. A repülő támadók ellen további intézkedések óvták az építményt: felette köröző angyal őrök és a bástyán álló, föld-levegő fegyverekkel felszerelt vámpírok. Egyikük sem látta meg Jasont. Ez nem jelentette azt, hogy a katonák haszontalanok voltak, az éjszakába olvadásra termett angyalt csak a legritkább esetben vették 29

észre az őrszemek. Jason szinte biztos volt abban is, hogy a műholdas megfigyelő-rendszer sem észlelte a közeledtét: a képessége ember és gép számára is elmosódott árnyékká tette. Nem indult a kapu felé, inkább mozdulatlanul figyelte a vámpír őröket, míg megismerte az útjuk és mozgásuk szabályait, és kihasználva a pillanatnyi esélyt, átrepült a belső falon. Egy geometrikus mintájú virágoskertbe ért a harmadik szinten lévő udvarban. A kert közepén álló szökőkút vize csillogott az egész udvart halvány fénnyel elöntő holdfényben. Tőle balra állt Neha palotája. A márványfalak féldrágakövekkel voltak kirakva, de nem ez volt az épület leglátványosabb dísze. A falakba ugyanis valódi gyémántokat ékeltek, ezek beleolvadtak a mintázatba, míg az egész palota a legkeményebb ékkőhöz foghatóan, fényesen csillogott… vagy éppen lüktetett, mint egy izzó szív, és ámulatba ejtett időset és fiatalt egyaránt. „A sok épület közül, amit életemben láttam, a Hira Mahal az, ami rabul ejtette a szívemet.” Ezt Titus mondta róla, márpedig a harcos arkangyal igazán nem volt költői lelkületű. Jason pontosan értette az elragadtatását, a Hira Mahal, vagyis a Gyémántpalota vagy más néven Ékkövek Háza máshoz nem fogható műalkotás volt. Jason most felegyenesedett a guggolásból, amelybe földet érésekor összehúzta magát, s miután kiismerte az őrök mozgását, a palota csillogó kapujához lépett anélkül, hogy bárki észrevette volna. Az őr, aki a kopogására ajtót nyitott, meglepetten felszisszent, és a fegyvere után kapott. – Felteszem, a kémmester az – hallatszott a teremből egy női hang a terület fő dialektusában. – Gyere beljebb, Jason! Jason az őrt továbbra is szemmel tartva belépett a palota szemkápráztató termébe, és megpillantotta a Kígyók és Mérgek Királynőjét. Neha nem hasonlított már arra, aki akkor volt, mikor Raphaellel beszélt. Újra maga volt a megtestesült báj és kellem, a maga trónushoz hasonló székében. Szárija halványzöld színű volt, nem ragyogó fehér. Neha nem a gyász színébe öltözött. A terem 30

többi részéhez hasonlóan ő maga is ragyogott a falakat díszítő drágaköveken táncoló gyertyafényben. – Neha úrnő. – Jason tiszteletteljes meghajlással köszöntötte, amelyen azonban látszott, hogy a kémmester nem volt, és soha nem is lesz hízelgő talpnyaló. Jason Uhumtól tanult meg az udvarokban elvárt kecsességgel mozogni, és hasznára is vált azon ritka alkalmakkor, amikor személyesen kellett megjelennie egy arkangyal előtt. – Meglepetést okoztál nekem. Mikor végzett az üdvözlő gesztussal, Jason felegyenesedett, és meglátta az élesen rászegeződő barna szempárt és a vékony, smaragdzöld kígyót, amelyet Neha élő karkötőként a csuklóján viselt. – Egy vademberre számított? – kérdezte ugyanazon dialektusban, amivel Neha megszólította. Jason régen megtanulta már a Föld fontosabb nyelveit és azokat a tájnyelvi jellegzetességeket, amelyeket az arkangyalok területén használtak. Elvégre a titkoknak nem volt közös nyelvük. A vonzóan pirosra festett ajkak mosolyra húzódtak. Neha felállt az arannyal berakott faragásokkal gazdagon ékesített, fekete márványtrónusról, és három lépcsőfokon át a napfényben ragyogó, zafírszínű, kézzel csomózott selyemszőnyeggel fedett padlóra lépett. Várta, hogy Jason a karját ajánlja neki, és amikor ez nem történt meg, felvonta a szemöldökét. – Mindkét karomra szükségem van a harcban – jegyezte meg a férfi. Neha kacaja finom volt, elnyomta a mögötte rejlő élt. – Mily őszinte vagy… de persze ez is csak hazugság. Egy kémmester soha nem árulhat el semmit, igaz? Jason nem válaszolt, mert nem volt kedve belemenni ebbe a játékba. – Gyere – szólt Neha, és a mosolyán egy olyan halhatatlan nagyrabecsülése látszott, aki csak ritkán veszít el szópárbajt, és most is csak az első sortüzet eresztette még meg. – Ideje találkoznod azzal, akinek a véreddel esküszöl majd hűséget. Minden készen áll a szertartásra. 31

Útközben Jason előadta egyetlen feltételét. Meglepetésére Neha nemcsak hogy nem ütközött meg az eskü időtartamára vonatkozó kikötésen, de látszólag még örült is neki. – Túl veszélyes lény vagy te Mahiya számára. – Az arkangyal hangjában megmagyarázhatatlan sötétség rejlett. – Szegény gyermek valószínűleg szörnyethalna félelmében, ha nem tudná, hogy nemsokára megszabadul a láncoktól, amelyek hozzád fűzik majd. – Figyelemre sem méltatta a baglyot, amely közvetlenül a szabadba nyíló, árkádos folyosó mentén suhant el mellettük. – Ő nem lenne képes sokáig viselni egy ilyen terhet. Jason ismét csak hallgatott. A hercegnő számára nem tűnt gyengének, de igaz, hogy mindig csak halvány benyomásai voltak róla, Mahiyának ugyanis nem volt nagy hatalma az udvarban, egyetlen cselszövésben sem vett részt, ezért a kém számára érdektelen maradt. De tudta jól, hogy ez okosan kitalált csel is lehet, Mahiya pedig egy jól titkolt fegyver. Azt ugyanis nem tudta elképzelni, mi értelme volna egy törékeny „csecsebecsére” bízni az ellenséges kémmester felügyeletét. Másrészről azonban lehet, hogy más nem jöhetett szóba, hogy ő volt az egyetlen leszármazottja Neha ősi vérvonalának, aki életben volt, és még nem fűzte szerelmi kötelék egy társhoz vagy szeretőhöz. Miközben sorba szedte mindazt, amit a hercegnőről tudott, alaposan megfigyelte a bordás, vörös kőből faragott oszlopok között megbúvó libériás és fegyveres őröket, a modern világítást, amit az évszázados falakba szervesen beépítettek, a bájos udvarhölgyeket, akik esti sétájuk közben illedelmesen meghajoltak Neha előtt. Az arkangyal nem a kerteken át vezette őt, hanem feljebb, a negyedik szinten lévő udvarba. A legfelsőbb szinten lévő csodálatos palota csak a Tanács tagjainak szállásául szolgált, amikor vendégségbe érkeztek, máskülönben az őrjáratokon kívül soha senki nem tartózkodott itt. Ez volt hát az erőd legfélreesőbb területe. Az épület némelyik része újabb volt a többinél, az emeletet körülbelül háromszáz éve alakították át, amikor a szerepét megváltoztatták. Az udvar közepén egy pavilon állt, tetejét karcsú oszlopok tartották. Ezt nem változtatták meg, köré azonban stilizált virág 32

formában kertet telepítettek, a virág minden egyes szirma más színű növényekkel beültetett virágágyás volt. A közelben szökőkút csörgedezett, de Jason először nem is látta, hol. Ezután vette csak észre, hogy a víz a kert megemelt széleiről folyik le, és a vékony ereken keresztül táplálja a virágokat, hogy azok még Neha területének ezen a sivatagos részén is virítsanak. Régen az udvart egymással összekötött lakosztályok sora vette teljesen körül, most azonban két különálló palota látszott csak, egymással szemben. Egyik a sziklás hegyek felőli oldalon, másik a város felett. A két másik oldal épületei, úgy tűnt, régebbiek, de ezek a palotáktól távolabb álltak, így a lakosztályok között nem volt már átjárás. Az egész terület erős védelem alatt állt. Ezek az őrök nem hajoltak meg, amikor Neha elhaladt előttük, teljes figyelmüket a feladatuknak szentelték. Az arkangyal szárija a léptei nyomán sustorgott a szélben, szárnya egy pillanatra sem érintette a tiszta, köves utat, ami a lámpásokkal kivilágított pavilonhoz vezetett. Az építmény nyitott oldalain selyemfüggönyök lógtak, amelyeket most összekötöttek az oszlopok mellett. Ezek a pillérek kecses vázákra emlékeztették Jasont, a boltívek faragása pedig finom csipkére. A pavilon közepén egy angyalnő állt, szárija halvány rózsaszín lehetett ugyan, de a sejtelmes fényben krémes fehér színűnek tűnt. Mintha ő gyászolná Eris halálát, nem úgy, mint Neha. Jason már tudta, hogy a lány arca vékony és éles vonású, a teste lágyan gömbölyded, és alig ér az ő mellcsontjáig, a szeme pedig világos sárgásbarna, és annyira élénken villog a mézszínű bőr és a fekete haj keretéből, hogy mindenkinek az tűnik fel először, amikor ránéz. Egy hiúz vagy egy puma szeme. Eris szeme kék volt ugyan, de az apja írisze éppen ilyen jellegzetes, ez pedig egyértelműen törvénytelennek bélyegezte Mahiyát. Mahiya szárnyai azonban egyediek voltak, senkié sem volt hozzájuk fogható. A sötét smaragdzöld és kobalthoz hasonló acélszürke mintát mélyfekete foltok tarkították, egy indiai pávakakas díszes farktollaihoz hasonlóan. Mahiyának azonban valahogy sikerült a háttérbe húzódnia, úgy, hogy a világ leggyönyörűbb szárnyait 33

emlegetve valamiért senkinek sem jutott eszébe a hercegnő, akinek tollai a szépségéről híres madáréra emlékeztettek. A lány kecsesen meghajolt, sérülékenyen felfedve védtelen tarkóját. A haját középen választotta el, és egyszerű kontyba fogta a tarkóján. – Úrnőm. – Igyekezz ne nagyon megfélemlíteni őt, Jason – súgta Neha. Tiszta, fehér szárnyán a repülőtollak kobaltszínű vége a Mahiyához fűződő vérrokonságról mesélt a kémnek. – A lány néha nagyon is… hasznos. Jason üdvözlésképpen biccentett a lánynak, aki miatt Neha hangja olyan volt, mint a kicsorbult pengék suhogása, a válasz pedig egy meghajlás volt, éppen olyan elegáns, de nem annyira mély, mint amilyet az arkangyal kapott. De Mahiya nem szólalt meg, Neha pedig felemelte az ujját, mire az egyik oszlop mögül egy turbános vámpír lépett elő, karján egy bársonyborítású tálcával. A finom leplen sárga zafírokkal kirakott markolatú szertartási tőr feküdt. Neha hosszú ujjaival gyakorlott mozdulattal felemelte a tőrt. – Itt az idő. Ősi szertartás volt ez, a szavak, amelyeket Neha parancsára Jason Mahiyának, a lány pedig Jasonnek mondott, évezredek óta nem változtak. A rituális körítés nélküli lényege egy hűségeskü volt, amely nem lesz hatással a kém Raphaelnek tett mélyebb elkötelezettségére, de amelynek során Jason ígéretet tett, hogy hűséges lesz Mahiyához és családjához a küldetése teljes ideje alatt. – Esküt tettél nekem – mondta Mahiya a szertartás első részének záró szavait –, és én elfogadom, míg az áruló nevét fel nem feded. Bevégeztetett. Neha mosolygott a sűrű csendben, ami a lány jóváhagyó szavait követte. – A nyakad kérem, Jason. – Nem hinném – szólt a férfi rezzenéstelen arccal, és megfordította a karját, felfedve az arkangyal előtt a csuklóját. – A vér az vér. – Nem bízol bennem? – kérdezte hízelkedő, de veszélyt sejtető hangon Neha. 34

– Senki nem érhet a nyakamhoz. – Elég erős volt ahhoz, hogy valószínűleg túlélje azt is, ha lefejezik, de semmi kedve nem volt ezt kipróbálni. A fej kicsúszott vértől sikamlós ujjai közül és egy dobbanással a padlóra esett. „Sajnálom…” Neha tekintete jéghideg maradt, és Jason azt hitte, bosszúból jobban ki fogja véreztetni, mint amennyire a szertartáshoz szükséges, de az arkangyal csak egy apró vágást ejtett a bőrén, közvetlenül az ütőere felett. Amikor Jason bőrén meggyűlt egy vércsepp, ráparancsolt Mahiyára, hogy nyújtsa felé a nyakát, és felmetszette a bőrét a vénájánál. A szertartásnak ez az utolsó része volt az egyik ok, amiért ilyen kevesen használták már a véresküt. – Mahiya hercegnő? – Jason közelebb lépett hozzá, és látta az állának feszülő élét, a nyakának inaihoz hasonlóan merev gerincét. A lány bólintott, engedélyt adott neki, hogy megpecsételje a megegyezést ezzel a bensőséges tettel. Jason lehajtotta a fejét, és a nyelvével végigsimított a lány sötét bőrén csillogó rubinpiros vércseppen. Érezte a meleg, fémes ízt a szájában. Hátralépett, és felemelte a csuklóját. Mahiya mindkét tenyerét a férfi csuklója alá csúsztatta és a szájához emelte. Ajkának érintése Jason bőrén könnyed volt, akár egy lepke szárnyának simítása. A lány felemelte a fejét, és így szólt: – A véreskü megpecsételtetett. Arckifejezése minden mély érzelemtől tökéletesen mentes, ezért kiismerhetetlen maradt. Egy pillanatra látszott csak meg rajta a viszolygás, amikor megízlelte a vért, de ezen kívül a szertartás érdekes módon csak felszínesen hatott rá, egyáltalán nem érintette meg. Mintha csak egy koktélpartin udvariaskodtak volna egymással. Lehet, hogy a hercegnőben tényleg nem rejlik ennél több, gondolta Jason, de minden ösztöne mást súgott neki. Nehához fordult, de közben végig figyelte a rejtélyes Mahiyát is. – Eris? Az arkangyal összecsapta a kezét, és felnevetett. 35

– Jaj, hogy mondhatsz ilyet közvetlenül egy ősi vérszertartás után! – A kitörése arra emlékeztette Jasont, hogy a múlt ködébe veszett időkben szeretők kötöttek ilyen szerződést, a vér csókja pedig a legerotikusabb pillanatnak számított. – A szíved valóban jéghideg, Jason. Sokszor mondták ezt már neki az élete során, és ő nem is vitatta, még akkor sem, ha a lelke mélyén fekete tűz parázslott állandóan. – Ezért vagyok itt. – Hát persze. Gyere! Mahiya kissé lemaradva elindult mögöttük, Jason azonban megrázta a fejét. – Nem kerülhetsz a hátam mögé. – A lány ismeretlen volt a számára, Jason előtt még rejtély, hogy mennyire veszélyes. – Menj előttem vagy mellettem! A lány sárgásbarna szeme villant egyet felé, de Mahiya a férfi mellé lépett, és elindult mellette. A vállai enyhén, alig észrevehetően megfeszültek, de ezt olyan jól álcázta, hogy talán még Jason sem látta volna meg, ha nem figyel különösen minden apró jelre, ami az álarc mögött rejtőző nőre utalt. Úgy tűnt, Mahiya sem szereti, ha bárki mögéje kerül. Szokatlan volt ez az udvartartás egy „csecsebecséjétől”, akinek hozzá kellett volna már szoknia a kísérethez. Neha egy szót sem szólt, amíg a város felé magasló toronyhoz nem értek, amelynek ajtaja előtt két, karddal és lőfegyverrel is felszerelkezett angyal állt őrt. – Kezeld ezt a nyomozást a társamnak kijáró tisztelettel! A férfi megértette, hogy Nehának nem áll szándékában vele tartani Eris palotájába, ezért megvárta, míg az arkangyal távozott, és csak azután lépett be az ajtón, amit a gyanakvó tekintetű őrök kitártak előtte. Az orrát azonnal rothadás szaga ütötte meg. Jason ebből tudta, hogy az áldozat teste még mindig ott fekszik, pedig jó időbe telt, amíg ő New Yorkból az erődbe érkezett. Neha szerette annyira Erist, hogy a megcsonkított testét ne tárja látványosságként mások elé, tehát bizonyára tudatosan döntött úgy, hogy érintetlenül hagyja Jason számára a tetthelyet. A kém nem számított erre az után, hogy Raphaellel milyen mély őrületet látott a 36

szemében, pedig kellett volna. Neha erős volt, nemcsak a képességeit és a hatalmát tekintve, de az elméjében is. Ezen a mostanában elszenvedett veszteségei sem változtattak. Jason megfogadta, hogy többé nem követi el ezt a hibát. Jason szorosan a hátához simította a szárnyát, nehogy véletlenül megérintsen vele bármit is a palotában, és megkérdezte: – Hol van Eris? Követhette volna a bomlás szagát, ez alapján könnyen megtalálta volna a holttestet, de beszélgetést akart kezdeményezni a nővel, aki némán állt mellette. Mahiya rejtély volt a számára, és Jason nem szerette a rejtélyeket. Ezért elhatározta, hogy megoldja.

37

Ötödik fejezet – Erre. Mahiya elindult, de közben testének minden sejtjével a mellette lépkedő fekete szárnyú, feketébe öltözött angyalra összpontosított. A kémre, aki lenyűgözte. Úgy, ahogyan a gyereket megigézi egy acélosan csillogó penge éle, míg végig akarja húzni az ujját rajta, hogy meglássa, valóban olyan éles-e. Az ilyen vágyaknak mindig vérontás a vége. Mégsem tudta csendesíteni magában az érzést, mert ez a férfi teljesen más volt, mint bárki, akivel eddig találkozott. Csillogó, éjfélszínű haját rendezett copfban fogta össze, és nem félt egy arkangyal haragjától. És ha ez nem lett volna még elég, az arca bal oldalát törzsi tetoválás borította, a mély, fekete tinta élesen rajzolódott ki melegbarna bőrén, a hullámzó, tekergő vonalak olyan történetről meséltek, amit Mahiya meg akart ismerni, de ösztönösen tudta, hogy Jasontől soha nem hallhatja. Magán a férfi arcán is több kultúra találkozása látszott: a csendesóceáni térség jellegzetességei vegyültek az európai vonásokkal, az eredmény pedig férfias és szép volt, egyszerre durva és vonzó. „Raphael kémmestere.” Neha nevezte őt így. Velős megjelölés volt, de éppen annyit fedett el, mint amennyit elárult. A kémmester olyan csendesen mozgott, hogy ha Mahiya nem látja őt a szeme sarkából, azt hihette volna, egyedül van a teremben. Jasonnek tehetsége volt ahhoz, hogy árnyékká változzon, hogy a Tanács legsötétebb titkai között is láthatatlanul, felismerhetetlenül tájékozódjon. De sokkal több volt egy kémnél, aki kifigyelt és jelentett dolgokat. Raphael összetartó csapatának, a Heteknek a tagja, akikről Mahiya csak keveset tudott. Annyit, hogy a hét hihetetlenül erős angyal és 38

vámpír önszántából állt Raphael szolgálatába, és hogy a hűségüket maga Raphael is hűséggel viszonozta. „Mennyi erő rejlik Jasonben!” Ezeket a szavakat Neha mormolta, miután Jason beleegyezett, hogy az erődbe jön, és véresküt tesz Mahiyának. De az arkangyal nem csak ennyit mondott. Ajkai mosolyra húzódtak, de méreg szivárgott közülük. „Raphael tornya meginog majd, ha Jason átpártol hozzám. Márpedig át fog, mert én olyasmit ajánlok, amit Raphael képtelen megadni neki.” Mahiyát nem érdekelték Neha bosszúvágytól fűtött játszmái, csak az a rideg, gyakorlatias szerződés, ami Jason esküjének hátterében állt. A csontjait is átjárta a hűvös elhatározás, hogy elvégzi ezt a feladatát anélkül, hogy le kellene dobnia az ártalmatlan szépség álarcát, ami a legerősebb fegyvere volt. Soha senki sem tartotta őt veszélyesnek, ez a kémmester sem fogja. Amikor a borostyán- és aranyszínű függönyökhöz ért, amelyek a palota magas, központi csarnokába vezető árkádsorban lengedeztek, megállt, és összekötötte őket, mielőtt a kezével intett Jasonnek, hogy lépjen be. A férfi nem mozdult. „Nem kerülhetsz a hátam mögé.” Elfojtotta a tarkójában bizsergő érzést, ami a halálos veszélyre figyelmeztette, elindult Jason előtt, és belépett a visszhangos központi csarnokba, amelynek falai egészen a tetőig emelkedtek. A gyomra felfordult a szagtól, de puszta, szilárd eltökéltséggel elnyomta a hányingerét. Volt már gyakorlata ebben: a gyilkosság felfedezése után Neha órákra magára hagyta őt ebben a palotában, hogy „Eris ne legyen egyedül”. „Elvégre az apád volt. Adok neked időt, hogy elbúcsúzhass tőle.” Ez egyszer Mahiya nem gondolta, hogy Neha szándékosan kegyetlenkedik vele, hiszen ő maga is visszatért, és virrasztott a holttest mellett, csak egy órával Jason érkezése előtt távozott. Simogatta a férfi haját, a sötétmahagóni színű tincseket, amelyekbe halványabb szálak vegyültek, mivel mostanában Neha megengedte neki, hogy kimenjen a kertbe, a tűző napra. 39

„Ő a nap gyermeke, egy Földközi-tenger fölé magasodó szikla csúcsán született.” Eris az ideje nagy részét mégis ebben az ablaktalan, fénytelen, arany- és borostyánszínű mintás szőnyeggel borított márványpadlós csarnokban töltötte. A középen függő csillár mestermű volt, fénye bejárta az egész teret, sugaraitól a falba ékelt karneol igazi, belső tűzzel izzott… a földet borító, kristályosodott vér pedig gyomorforgató szépséggel csillogott. A vér a széles díványról csepegett le, ahol Eris gúnyosan trónolt, valahányszor Mahiya üzenetet hozott neki. Egy üveg vörösbor csúnya foltot hagyott a szőnyeg örvénylő színei között, mellette egy félig elfogyasztott tál gyümölcs jeges és hideg országokból származó barackokkal és cseresznyékkel, és Neha saját ültetvényének fügéivel és sárgabarackjaival. Az ezüsttál körül legyek döngicséltek, de nem igazán érdekelték őket a gyümölcsök. Annál inkább törődtek a díványról félig lecsúszott, bomlásnak indult holttesttel, az angyallal, kinek szárnyai utoljára drámaian kitárultak, a mellkasa pedig felszakadt, felfedve az üres testüreget. A testéből kifolyt vér csillámló, rózsaszín sótömbökhöz hasonló, porló anyaggá kristályosodott ugyan, de az üregben összegyűlt nedv megkeményedett, sötétvörös színű lett, akár a meggy héja. Ez jelezte, hogy Eris teste megpróbálta meggyógyítani magát, de kudarcot vallott. Halálrubinok. Mahiya elborzadt a gondolattól, hogy vannak, akik egy halott angyal véréből készült ékszert viselnek, de a múltban bevett gyakorlat volt, hogy azon angyalok szeretői, akik vére haláluk körülményei miatt ilyen halálrubinná változott, memento moriként ezt hordták ékkő helyett. Erishez illett, hogy még halálában is szép maradt, hiszen életében a tökéletesség megtestesítője volt, a bőre csillogó aranyszínű, a szeme lazúrkőkék. Jasonön az undor vagy irtózás leghalványabb jele sem látszott, miközben megvizsgálta Mahiya „apjának” maradványait.

40

„Ha esélyem lett volna megfojtani téged a bölcsőben, megtettem volna. Ha te nem vagy, Neha már rég megbocsátotta volna a félrelépésemet. – Borospohár csattant a márványon. – Aludj nagyon éberen, te lány! Vannak barátaim, akik még most is eltörhetik a nyakad helyettem.” Ez volt az angyal legélénkebb emléke a férfiról, aki a magjával hozzájárult az ő létezéséhez. Jason nem törődött azzal, hogy a férfi teste körül, aki valaha az udvarok gyöngyszeme volt világszerte, az ókori Görögországtól a Tiltott Városig, most döglegyek hemzsegtek. Közelebb hajolt hozzá, hogy meggyőződjön arról, jól látta: a gyilkos Eris összes belső szervét és a szívét is eltávolította. Jobb felől látott egy kupac meghatározhatatlan, rothadó húst: ez lehetett a belsőségek felaprózott maradéka. Meglepte azonban, hogy Eris feje még a nyakán volt. Az angyalról azt tartották, túl gyenge ahhoz, hogy egy arkangyal társa legyen, de ez a gyengeség inkább a személyiségéből fakadt, mintsem a testében lakozó erő hiányából. Eris elég idős és erős volt, már feltámadt volna, ha az agya sértetlen marad. Jason megvizsgálta az Eris egyik orrlyuka alatt megszáradt, vérnek tűnő foltot. Szinte fekete volt, az állaga pedig sűrű, nem kristályos. – Talált valaki a test mellett egy hosszú tűt? Mahiya megrázta a fejét. Az arcán semmi sem látszott a gyászból és fájdalomból, ami az apja holtteste felett álló nőtől természetes lenne. – Senki nem vitt el innen semmit azóta, hogy Neha megtalálta a holttestet. – Rövid szünet után folytatta: – Átkutassam a termet? – Igen. – Amint Mahiya keresni kezdett, Jason lehajolt, egyik kezét Eris feje alá csúsztatta, felemelte azt, és a szabad kezével megkopogtatta a csontot. Mahiya megállt. – Mintha… üres lenne. – Eltávolították az agyát.

41

A hercegnő a száriját a véres szőnyegről gondosan felemelve, üres kézzel tért vissza a test mellé, és olyat kérdezett, amit senki sem várt volna egy rózsaszínbe öltözött, elegáns nőiességgel mozgó nőtől. – Hogyan? – A távolságtartó udvariaskodás álarca mögül eltökélt kíváncsiság villant elő. – A feje érintetlennek tűnik. Jasont egyre élénkebben kezdte érdekelni Mahiya. – Egy kampós végű tűt szúrtak az orrán keresztül az agyába – magyarázta el a módszert, amit az ősi egyiptomiak is használtak a holttestek balzsamozása során. – Ezt addig mozgatták körbe, míg az agyat képesek voltak ugyanezen az úton kiszívni a koponyából. A fej alatti, vastag, száraz foltból ítélve lehet, hogy Eris agyát teljesen folyóssá morzsolta a tettes, majd hagyta, hogy kicsorogjon, mielőtt visszafordította a holttestet abba a helyzetbe, amiben megtalálták. A beálló rövid csendben Jason arra gondolt, nem becsülte-e túl az erőd melegházában nevelt hercegnő lelkierejét. De Mahiya macskáéhoz hasonlóan fényes szeméből acélos intelligencia fénylett, és ez nem illett sem ahhoz, ahogy a lány megadóan aláveti magát Neha minden parancsának, sem ahhoz, ahogy az ő kéréseit ellenvetés nélkül teljesíti. Ekkor a lány megszólalt, Jason pedig tudta, hogy a megérzései nem vezették félre. Mahiya ugyan nem volt elég erős ellenfél ahhoz, hogy aggódni kezdjen miatta, de nem volt az az elkényeztetett hercegnő sem, akit teljesen figyelmen kívül hagyhat. – Szóval – mondta figyelmesen – a gyilkos alaposan felkészült, és nemcsak a tőrt hozta magával, amivel felvágta Eris mellkasát, hanem a tűt és talán más eszközöket is. – Például nyakszorítót. – Jason az áldozat üszkös nyakára mutatott, ahol az aranyló bőrön már megtelepedtek a halottakon élő állatok. – Meglehet, hogy ez volt az első támadás. – Éppen elég ahhoz, hogy a tettes harcképtelenné tegyen egy angyalt, és időt nyerjen, ami alatt súlyosabb sebeket ejthet rajta. Az általános vélekedéssel ellentétben ugyanis az angyalok nem voltak halhatatlanok. Ezen a világon talán csak egy igazán halhatatlan lény élt: Lijuan. A többieket egyszerűen csak nehezebb volt megölni. 42

– Megkötözték – mutatott Mahiya az Eris csuklóján lévő sérülésekre, ahol a bomlás annyira előrehaladt állapotban volt, hogy már a csont is kilátszott a hús alól. – Ahhoz, hogy a bőr ilyen gyorsan rothadjon… – …a kötélnek csontig kellett hatolnia. – Ez megmagyarázta a kristályos vérfoltokat a díványról lelógó csukló alatt. – Eris elég erős volt ahhoz, hogy széttépjen egy átlagos kötelet. Ez tehát valamilyen acélkötél nyoma. – Lehet, hogy a gyilkos egy második nyakszorítót használt kötél helyett – jegyezte meg Mahiya, és a hangja hirtelen elbizonytalanodott. Jason elgondolkozott, vajon milyen élete lehetett itt a hercegnőnek, hogy ösztönösen éppen arra a sötét következtetésre jusson, mint amire ő maga, még mielőtt befejezte volna az utolsó mondatát. – Igen. Lehetséges. Neha oldozta el? Megsemmisítette a bizonyítékot? – Érthető lett volna, ha egy nő nem akarja, hogy más kiszolgáltatottnak lássa a szerelmét. De Mahiya megrázta a fejét. – Csak fél perccel előttem lépett a szobába. Ez azt jelentette, hogy Erist szándékosan hagyták ott így, mint egy trófeát vagy figyelmeztetést. De ki merészelne ilyen játékot űzni Nehával? A Tízek Tanácsának egy tagja? Ezt érdemes lesz megvizsgálni. Mint ahogy azt a lehetőséget is, hogy Erist nem egyszerűen meggyilkolták, de meg is kínozták. Lehet, hogy ezzel is Nehának akartak ártani, de a tett valahogy sokkal személyesebbnek tűnt annál. Minden csapást közelről mértek rá, a fojtogatástól kezdve a kibelezésig. Ha ugyanis Jason jól olvasta a csontokon látható nyomokat, Eris belső szerveit egy apró, tompa késsel távolították el. Az ösztöne pedig azt súgta a kémmesternek, hogy a tettes az agyat hagyta utoljára, így jó esély volt arra, hogy Eris végig tudatánál volt, míg a gyilkos kihasította a darabokat a testéből. Valószínűleg elöntötte a fájdalom és a rettegés, ez magyarázta a szája körüli sebeket, a vágásokat az ajkán és a nyelvén. Valamivel betömték a száját, hogy elfojtsák a kiáltásokat. 43

Felegyenesedett, és végignézett Eris selyemnadrágján és hagyományos mintákkal díszített mellényén, ami alól valaha kilátszott izmos mellkasa. – Ilyen ruhát hordott általában? – Igen. Soha nem volt gondozatlan vagy ápolatlan, de régen ledobta már magáról az udvari formalitásokat. Helyettük pedig a közönyös érzékiséget öltötte magára, ami nagyon is vonzó volt a felesége számára. Aki háromszáz év alatt képtelen volt megbocsátani neki. Jason körülnézett, és a vérontáson túl tisztára sikált padlót, csillogó falakat és fényezett szobrokat látott. Egyértelmű, hogy a szolgálóknak bejárásuk volt a palotába. Ahogyan másnak is, jutott eszébe. Kallistos, a vámpír, aki megpróbálta megölni Dmitrit, tudta, hol van Eris háza az Egyesült Államokban, holott ezt már mindenki rég elfelejtette. Nagy volt az esélye, hogy a vámpír közvetlenül Eristől szerezte meg az információt, vagy valamilyen szívességért cserébe, esetleg több, elejtett utalásból következtette ki. Akárhogy is, nem volt lehetetlen bejutni ide, a palotába. – Eleget láttam – jelentette ki, és elindult a boltíves folyosón, amin érkeztek. Megvárta, amíg Mahiya mellé ér, bár már elég ideje volt arra, hogy felmérje, mekkora veszélyt jelent rá nézve a lány, és eldöntötte, hogy nem jelent fenyegetést, ha a háta mögé engedi. Mahiya halkan mozgott ugyan, mint a szél, de nem elég csendesen. Ezenfelül nem volt nála erős fegyver sem, a szárija makulátlanul ölelte át gömbölyded idomait, a csípője meztelen volt a ruha anyaga alatt. A járása túl sima ahhoz, hogy tőrt hordjon a combjára rögzítve, a karkötői túl vékonyak ahhoz, hogy fojtózsinórt rejtsenek. Habár… a hajtűi nagyon, nagyon hegyesek voltak. Gyakorlott kézben ezek alkalmasak lehettek arra, hogy Mahiya megvakítson velük egy férfit, átszúrja a nyaki verőerét, esetleg még a szívét is megállítsa. Olyan nő fegyverei, aki nem volt képzett harcos, de áldozattá sem akart válni. Jason úgy érezte, váratlanul erős érdeklődés ébred benne. Milyen titkokat rejtegetsz még, hercegnő? A folyosó jobb oldalán szárnyas lényeknek is elég tágas lépcsőház fogadta őket, a kétarasznyi széles, de majdnem egy méter magas 44

ólomüveg ablakokon beszűrődő, halványuló holdfény vörösre, sárgára és kékre festette a felső lépcsőfokokat. Odafent Jason nem törődött a balra, az emelet szobái felé nyíló folyosóval, hanem jobbra fordult, és áthaladt egy másik, hasonló ólomüveg ablak mellett nyíló kétszárnyú ajtón. Ez egy erkélyre nyílt, amit mind a négy oldalról apró, finom csipkés lyukakkal szaggatott kőfal zárt el a külvilágtól, s amin keresztül Eris lenézhetett az udvarra anélkül, hogy lentről bárki meglátta volna. Igazi mestermunka volt, és nem ismeretlen építészeti megoldás az ókorban, bár általában a férfiak építtették, hogy a szeretőiket elrejtsék a kíváncsi és sóvár tekintetek elől. Jason a csipkefalhoz lépett, és kinézett. A palota alatti tó túloldalán fekvő várost látta onnan, és tudta, hogy a mélybe futó szikla, a tágas tér néma kínzás lehetett egy szárnyalástól megfosztott angyal számára. – Úgy hallottam, Neha igazából megcsonkította Eris szárnyait. – Pedig a testén lévő sérülések ellenére az angyal szárnyai épnek tűntek. – Túl kicsi voltam még ahhoz, hogy magam emlékezzem erre – válaszolt Mahiya az ajtóból –, de másoktól én is hallottam erről. Azt viszont tudom, hogy Neha nem ismételte meg ezt a büntetést, amikor Eris szárnyai visszanőttek… és valószínűleg meg is bánta, hogy ilyet tett. A szerelem, gondolta Jason, talán a legnagyobb gyengeség az összes közül. „Sajnálom, hogy megijesztettelek, fiam. Nem akartam tombolni, Jason.” Továbbhaladt, és megszemlélte a belső falon lévő ablakokat. Mind tíz, tenyérnyi vörös és zöld üvegdarabból állt, az összhatásuk lággyá tette a palota sziklafalát. Az ajtókat is ugyanilyen üvegek díszítették, amik a második szintet teljesen elfoglaló hálószobába nyíltak. A szoba belső fala ívelt volt, átölelte a palota központi csarnokát. A mennyezetről függő pompás csillár tompa, pislákoló fényt vetített a plafonra, a kristályfüggők között ezernyi gyertya lángolt. Néhány közülük már leégett, ezért nem volt ragyogó fény a szobában. 45

– Eris nem rajongott a modern dolgokért? – kérdezte Jason a lánytól, aki akkor lépett a folyosóról a szobába. – De igen, a privát lakosztályában azonban jobban szerette a gyertyákat. Eszerint a lenti csarnok a fogadószoba volt. – Hány vendéget fogadhatott? – Ez attól függött, milyen kedve volt Nehának. – A válasz sok mindent elárult Eris életéről. – Nehán és rajtam kívül egyetlen nő sem látogathatta. A szolgálók is mind férfiak. Egy férfi számára, aki mindig is a nők kedvence volt, ez olyan lehetett, mintha a karját vágták volna le. – Mit gondolsz, ellenőrizte valaki, hogy betartja-e ezt a szabályt? – Azt hiszem, Eris nem akarta még jobban magára haragítani Nehát. Ez nem volt válasz a kérdésre, és abból, ahogyan Mahiya beszéd közben enyhén elfordította az arcát a fény felől, Jason megértette: a hercegnő többet tud, mint amit elmond. Jasonben felébredt a lopakodó vadász.

46

Hatodik fejezet – Van egy mondás – jegyezte meg halkan, miközben azon tűnődött, vajon kihez hűséges igazán Mahiya, kinek az érdekeit védi, kinek a titkait őrzi –, mely szerint kutyából nem lesz szalonna. – Erisnek, ha nőkről és szexről volt szó, az önmegtartóztatás nem volt az erőssége. Egy meghódított nő rajongó tekintete emelkedett az aranyló istenségre, Neha párjára. A szempárban szégyenlős vágy parázslott. Jason ezt a jelenetet úgy másfél évszázaddal Neha és Eris házasságkötése után látta az arkangyal, Urram egy bálján. Akkoriban a férfi válaszát, az érzéki és csábító mosolyt a férfiúi hiúság jelének tartotta, és egy pillanatig sem gondolta, hogy Eris valóban él is egy ilyen felkínált lehetőséggel. Mégis kiderült, Erisnek szüksége volt arra, hogy az egóját táplálja valaki, olyannyira, hogy végül gyermeket nemzett annak testvérével, akit az esküje szerint szeretnie és tisztelnie kellett volna. Jason nem ringatta magát abba a tévhitbe, hogy a férfi szerette is Nivritit: nárcisztikus hajlamai miatt senki mással nem törődött, csak saját magával. És ezt is túlélte. Egy ilyen férfit ugyan mi akadályozhatott volna meg abban, hogy újra kockáztasson, és szeretőt tartson fényűző börtönében? – Mondd – szólt, és szinte felnyársalta Mahiyát a tekintetével –, volt szeretője Erisnek? Mahiya megkerülte az előző kérdést, és csak későn vette észre, hogy akaratlanul elárulta: sokkal többet tud, és sokkal kíváncsibb annál, mint amilyennek a felvett szerepe szerint lennie kellett volna. Az egyetlen mentsége erre a hibára, amit eddig soha nem követett még el, az volt, hogy meglepődött. Megdöbbentő érzés volt olyasvalakivel beszélni, aki nem nézte le, nem ítélte el és nem is sajnálta, és aki nem feltételezte róla, hogy gyengeelméjű, csak azért, mert csendben marad… pedig gondolhatta volna, hogy Jason nem 47

tenne ilyet. Hiszen ő is fukarul bánt a szavakkal, Mahiyának mégsem volt szemernyi kétsége sem afelől, hogy az elméje borotvaéles. Most, miközben egyenesen a férfi mély, áthatolhatatlanul barna szemébe nézett, ami mintha a lelke mélyéig látott volna, ráébredt, hogy már késő visszavenni az álarcot. Jason meglátta a valódi énjét. Furcsa lelkesültség lett úrrá rajta most, hogy megmutathatta a férfinak az igazi arcát. – Nem tudom bizonyítani Eris hűtlenségét – mondta –, de az utóbbi időben alkalmanként megéreztem a levegőben bizonyos pézsmaillatot. – Egy nőnek nem kellene ilyet megtudnia az apjáról, Eris azonban csak a vér szerint volt apja, semmilyen más módon nem. – Ezt nem mondtad el Nehának. – Ez nem kérdés volt. Mahiya állta a férfi tekintetének fekete pengéjét. – Nem akartam én lenni a hírvivő, akitől megtudja. – Neha lesújtott volna rá ezért, véget vetett volna az életének. – De te megpróbálhatod, ha szeretnéd. Jason nyugodtan válaszolt a kihívó szavakra. – Meglátjuk, szükséges lesz-e. A Mahiyában lüktető izgalom lassan jeges rémületté változott, miközben a lány figyelte, hogyan vizsgálja át Jason az Eris otthonául szolgáló palota minden zugát. Persze, tudta, milyen hírben áll a kémmester, de csak most, hogy tanúja volt az alapos, aprólékos kutatásnak, ébredt rá igazán, milyen hihetetlen képességei vannak Jasonnek, és milyen elhivatottan használja ezeket. Ekkor értette meg, hogy ha a kémmester úgy dönt, Neha szolgálatába áll, akkor az ő összes terve kudarcra van ítélve. Összeszorította a fogát, nehogy vacogni kezdjen, amikor rátört a felismerés: a szemek egyre gyorsabban kezdtek peregni a homokórában. A Hetek kikezdhetetlen csoport hírében állt, amelynek tagjai egyáltalán nem fogékonyak más arkangyal csábításaira, de volt valami csillogás Neha szemében, amiből Mahiya arra következtetett: az arkangyalnak van valami a tarsolyában. Márpedig ha ez igaz… neki és áruló szándékának el kell tűnnie, mielőtt Jason elfogadná az arkangyalnő ajánlatát. 48

A szíve olyan hevesen vert, hogy szinte kiszakította a mellkasát. Mélyen magába zárta ezeket a gondolatokat, mielőtt elárulhatták volna őt, és követte Jasont a tágas fürdőbe, a fogadócsarnok szintje alatti emeletre. A tiszta vízzel teli kádból párafelhők szálltak felfelé. – Ezt el kellett volna már zárni – szólt, és érezte, hogy hajának vékony szálai összegöndörödnek a nedves levegőtől. – Elintézem, amikor kifelé megyünk. Jason nem válaszolt, csak elindult a kád körül, ami inkább fürdőmedence volt, elég nagy ahhoz, hogy öt felnőtt angyal kényelmesen elférjen benne. Régi volt, akkor építhették ezt a termet, amikor a palotát átalakították Eris börtönévé. Ő pedig jó hasznát vette: amikor Neha Erishez küldte Mahiyát, hogy megtudja, szüksége van-e valamire, a lány gyakran a medencében találta az apját. „Hát neked még nem vágta el a torkod Neha? – Eris unottan sóhajtott. A kád oldalában ült, szárnyát kitárta, karja az Olaszországból hozatott festett csempén nyugodott. – Kár.” A fájó emlék nem vonta el annyira a lány figyelmét, hogy ne vegye észre Jason kezének apró mozdulatát, amivel valamit a zsebébe csúsztatott. – Mi az? A férfi arcán nem látszott bűntudat vagy szégyen. – Felteszem, ez Erisé – válaszolt Jason, és elővette a tárgyat. Mahiya mellé lépett, közelebb, mint eddig bármikor, és a tanzanittal díszített vastag aranygyűrűre pillantott. Közben végig érezte magán a kémmester szúrós tekintetét. – Igen. – A hangja majdnem elcsuklott a néma, de kérlelhetetlen nyomás alatt, csak az évszázados gyakorlat mentette meg Mahiyát ettől. – Nem volt a kedvence, lehet hát, hogy egyszerűen itt hagyta. Jason a lány tenyerébe helyezte a gyűrűt. – Nem szeretném, ha bárki lopással gyanúsítana. Mahiya érezte, ahogy elpirul a szelíd, mégis halálos szavak hallatán. – Elnézésed kérem. Nem állt szándékomban ilyesmire célozni. – Igazából arra gondolt, hogy az angyal rejteget előle valamit, ezt pedig nem engedhette meg. 49

„Csak nézz rá, Eris! A szeme olyan, mint az apádé. Semmi máshoz nem fogható!” Neha méregtől csepegő szavai. Egy évszázaddal ezelőtt mondta, amikor Eris feldühítette. Addigra Mahiya már pontosan tisztában volt vele, mi az egyetlen oka annak, hogy még életben van. Eris azonban már halott, és Neha többé nem kínozhatja törvénytelen gyermeke jelenlétével, Nivriti pedig már rég egy jelöletlen sírban fekszik, a húsa porrá lett, csontjait pedig hófehérre marta az idő. Egyetlenegy valaki maradt már csak, akinek fájhat Mahiya jelenléte: Neha. Mahiyának vigyáznia kellett, hogy ez a lehető legkésőbb jusson Neha eszébe. Már majdnem készen állt arra, hogy elszökjön a palotából. Majdnem. De a majdnem nem elég, ha egy arkangyal gyűlöl valakit rosszindulatának és bosszúvágyának méregbe mártott, maró lángjával, ami három évszázad alatt sem hunyt ki. Annak, hogy Mahiya életben van, egyetlen célja, hogy szemmel tartsa Jasont. Abban a pillanatban, hogy kudarcot vall, követni is fogja anyját a föld alá, ahol kukacok lakmároznak majd a húsán. Jason szóra sem méltatta a bocsánatkérést, csak megfordult, és elindult felfelé, ki a főbejáraton. Nem igazította a lépteit Mahiyához, olyan gyorsan haladt, hogy a lánynak szinte futnia kellett mellette, szárijának csinos hullámai lengtek a lába előtt. Kifulladva arra gondolt, vajon Jason meg akarja-e szégyeníteni az őrök szeme láttára. Ha ez volt a célja, jobbat kell kitalálnia, mert sokkal megalázóbb helyzetben is látták már. Az ostor csattanása. Lángnyelvek a hátán, ragacsos lé folyik a felhasadt húsból. Jason hirtelen megállt a csukott ajtók előtt, a hangja szertefoszlatta az emléket. A büntetését, amit Neha szabott ki rá, és az őrség vezére hajtott végre a belső udvarban. – A szobám? – kérdezte a férfi. A hangja olyan tisztán csengett, hogy Mahiyának nem először jutott eszébe, vajon az angyal szokott-e énekelni. – Az udvar túloldalán álló palotában – válaszolta. A szárnyával majdnem végigsimított Jasonén, miközben próbálta visszafogni az előre vivő lendületet. 50

Pedig Jason nem olyan férfi, akit egy nő kérés nélkül megérinthet. A férfi kinyújtotta a karját, és kitárta Mahiya előtt a kaput. Udvarias, gondolta a lány, és eszébe jutott, hogy a férfi már többször is hátat fordított neki. Nyilvánvalóan nem tartja elég veszélyesnek. Mahiya pedig túl gyakorlatias volt ahhoz, hogy ezen megsértődjön. Úgysem tudna tenni semmit, ha Jason bántani akarná. A palotában több száz harcos angyal és vámpír élt, Mahiya mégis csak annyi önvédelmi és támadói kiképzést kapott, amennyit titokban meg tudott figyelni azok edzéseiből. Márpedig senki nem tud megtanulni harcolni csak az alapján, amit lát, és később megpróbál utánozni a hálószobájának vagy a hegyormok magányában. Még egy olyan nő sem, aki eltökélte, hogy mindenáron megvédi magát. De nem kérhetett segítséget senkitől, mert nem hagyhatta, hogy bárki megfizesse ennek az árát. Felnőttként egyszer barátkozott össze valakivel kétszáz évvel ezelőtt. Neha mindkét karját és szárnyát levágatta az angyalnak egy tőle látszólag független sérelem miatt. Mahiya soha nem fogja elfelejteni, ahogy a fiatal férfi vére sötétre festette a harcosok udvarának kövét, szinte feketévé változtatta a gránitot, miközben az angyal sikolya a környező barakkok falain visszhangzott. Mahiya megtanulta a kegyetlen leckét, és azóta egyszer sem próbált meg közel kerülni senkihez a palotában. Sokan gőgösnek tartották ezért, de így még mindig jobb volt, mint örökké hallani a fülében csengő jajveszékelésüket, mint azét a fiatal angyalét, aki pedig azóta már régen felgyógyult. „Soha senki nem hallja meg, ha Jason közeledik. Senki.” A szavak, amelyeket véletlenül hallott egyszer, eszébe jutottak, amikor Jason hirtelen megjelent mellette az udvaron, holott egy pillanattal azelőtt még hallotta, ahogy a két őrrel beszél. A férfi szárnyára pillantott, miközben átvágtak az udvaron a hegy lábánál álló palota felé. Arra számított, hogy látja majd ezüstösen csillogni a holdfényben, ahogy a saját szárnyának fekete szálait, de Jason hátán csak a sötétség látszott. Ha nem tudta volna, hogy angyal, Mahiya vámpírnak nézte volna. 51

Pislogott, és bár tudta, hogy udvariatlanság, a kémmester szárnyát bámulta. – Ezt hogyan csinálod? A férfi nem kérdezte meg, mire gondol. – Természetes adottság, amit az idők során tökéletesítettem. Mahiya pontosa értette, hogy ez a lenyűgöző és sötéten érdekes éji ragadozó veszélyesebb, mint bármelyik más angyal, akivel Neha kivételével eddig találkozott. Felment a lépcsőn a látogatása idejére Jason otthonául kijelölt palota ajtajához. Az épületet látszólag nem védték őrök, de balgaság lett volna feltételezni, hogy nem figyelik éjjel-nappal. Bement a nyitott kapun, és megfordult, hogy köszöntse Jasont, de a férfi megtorpant. – Ez a te otthonod. – Igen. – Mahiya itt élt, mióta visszatért a Menedék iskolájából, de valójában nem ez volt az otthona, és nem is lesz az soha. Nemsokára, ígérte meg magának, nemsokára lesz otthonom, ahol szabadon élhetek, távol Neha keserű gyűlöletétől és a hűség értelmét nem ismerő apám árnyékától. Lehajtotta a fejét, látszólag alázatosan, igazából azért, nehogy Jason meglássa arcán a gondolatai nyomát. – Megmutatom a szobád. A kémmester követte a második emeletre, egy tágas, udvarra nyíló terembe. Valaha Mahiya ebben a szobában lakott Aravval. És elhitte, hogy a férfi szereti. Annyira kétségbeesetten vágyott a boldogságra, hogy nem akarta meglátni a valóságot, amíg az arcul nem csapta. „Szerfelett jól szórakoztam veled. – A férfi nevetve, lenézően megpaskolta az arcát, amikor látta rajta a zavart és az elképedést. – És nagyon élveztem. De Neha jóváhagyta a területi igényemet, és most vissza kell térnem a földemre. Ezért nem lehet már részem tovább a kéjekben, amelyeket nyújtottál.” A szívszaggatóan naiv, fiatal lány már a múlté volt, de Mahiya nem hagyta, hogy Neha gyűlöletének mérge megrontsa. Pontosan tudta, hogy Arav csak azért használta őt ki, mert azt gondolta, azzal, hogy fájdalmat okoz neki, kedvére tesz Nehának. Ezzel magát mocskolta be, a saját becsületén ejtett csorbát, és nem rajta. Mahiya 52

újra szeretni fog majd, teljes szívéből szeretni, a remény és a boldogság ragyogásában fogja tölteni az életét. – Szükséged van még valamire? – kérdezte a kémmestertől, akiről a női ösztönei azt súgták neki, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent rá nézve, mint Arav valaha. – Nem. Hátrált, és becsukta a faajtókat, majd a saját, Jasonéval szomszédos szobájába sietett, pedig tudta, hogy túl későn fog odaérni. Igaza lett. Mire kilépett közös erkélyükre, Raphael kémmestere rég eltűnt a szürke égbolton, amelyen már halványodni kezdett az éj csókja. Jason egy órával hajnalhasadás előtt végigsuhant a hűvös szellőkön, és könnyedén földet ért az őrség erősen védett erődjének, a Katona-erődnek falánál. Ez az Arkangyal-erőd fölé magasodott, az épület toldalékának számított. Neha angyali őrségének számos tagja lakott itt. Erős falairól nézve az Arkangyal-erőd Jasont egy csodálatos, alvó nőre emlékeztette, bár az ablakokból elszórtan kiszűrődő fények eszébe juttatták, hogy a palota soha nem hajtja teljesen álomra a fejét. És ez rendben is volt így: a New York-i Arkangyaltorony sem pihent soha. Ebben a pillanatban meglátott egy angyalt, aki éppen az alsó védfalra szállt le. Abból, ahogy a férfi két erős szárnycsapással hirtelen megállt a levegőben, Jason úgy becsülte, a harcos őrök egyike lehet. Az elit őrség tagjai nem csak angyalok közül kerültek ki, Neha udvarában vámpírok is betölthettek bármilyen pozíciót. Az arkangyalnak nem voltak előítéletei, amelyeket gyengeségként kihasználhattak volna az ellenségei. Ha volt is valaha Nehának gyenge pontja, az Anoushka és Eris volt. Jason a zsebébe nyúlt, és elővette az apró tárgyat, amit Eris fürdőcsarnokában eltett, miközben Mahiyának átadta a nehéz aranygyűrűt. A férfiékszert éppen azért vette el, hogy elterelje a lány figyelmét, de nem igazán számított rá, hogy Mahiya észreveszi a mozdulatot. Egy újabb részlet, amivel ki kellett egészítenie a hercegnőről készülő listáját. A lányról, akinek tekintetében sokkal több látszott, mint amire Jason számított egy hercegnőtől, aki egész 53

felnőtt életét a palota pompás falai közé zárva töltötte. Jason különleges képességének köszönhetően az éji sötétben is tökéletesen látott. Most megvizsgálta a tárgyat, amit nem adott vissza Mahiyának.

54

Hetedik fejezet Egy gyűrűt. A finom aranyszálak egy opálkövet fogtak közre középen. Nemcsak a lágy formán látszott, hogy nő viselte, hanem a nagyságán is: a gyűrű szűk volt, Erisnek még a kisujjára sem ment volna rá. Neha pedig köztudottan nem szerette az opált, rossz előjelnek tartotta ezt a drágakövet, ezért a gyűrű nem lehetett az övé. Mahiya gyűrűsujja… igen, arra illett a gyűrű. Jasonnek azonban az volt az érzése, hogy a hercegnő sem kedveli az opált. Egyértelmű volt, hogy tudat alatt felfedezett valamit, amit nem tudott magának megfogalmazni, de valamiért biztos volt abban, hogy ha Mahiya kedve szerint választhatná meg, mit visel, élénk színű, vidám drágaköveket hordana. Krizolitot, akvamarint és kanárisárga gyémántot. Amesziszt. Így kell mondani? – Majdnem. Figyelj, elmondom újra. Ametiszt.” Jason lesütötte, majd újra felnyitotta a szempilláit, amikor az emlékfoszlány elszállt, majd ismét a kezében lévő ékszerre összpontosította a figyelmét. Egyszerű, de csinos gyűrű volt, amilyet egy nő állandóan, a mindennapokban hord. Talán személyes, érzelmi értéke is lehetett. Szerény ékszer, de az opálkő színe szép, a megmunkálásán pedig látszott, hogy mesteri ékszerész műve. Jason ismerte is a készítőjét, Jaipurban. Nem valószínű, hogy egy szolgáló ilyet hord, még ha be is járhattak volna Erishez szobalányok. Az, hogy a gyűrű valamilyen ártatlan módon került oda, Eris hajlamait ismerve valószínűtlen, sőt lehetetlen volt. Egy másik nőnek, egy szeretőnek pedig csak akkor lehetett bejárása Eris fényűző börtönébe, ha ezt legalább egy őrpáros jóindulata és titoktartása lehetővé tette. „Mindig is a tenyeréből evett mindenki.” 55

Erisnek nagy tehetsége volt ahhoz, hogy bárkit elbűvöljön. Ehhez még hozzájárulhatott a gazdagsága, és talán a közös múltja az őrökkel, hiszen az elit osztag tagjai közül sokan évszázadok óta szolgáltak Neha katonájaként. Mindez elég lehetett ahhoz, hogy az angyal elfeledtesse velük, kit szolgálnak igazából. Neha mindig is elhalmozta férjét a legdrágább prémekkel, selymekkel és a legkáprázatosabb ékszerekkel. Valószínűleg nem vette észre, vagy nem foglalkozott azzal, hogy Eris ezek közül néhányat „elvesztett”. De még a pénz csábítása nélkül is lehetséges volt, hogy az őrök megsajnálták a hűtlen férjet. A legtöbb angyali kapcsolatban egy ilyen tett csak a kötelék végét jelentette volna, és nem életfogytiglani börtönt, örökre elzárva az égtől. Igen, Jason el tudta képzelni, hogy az őrök elfordították a fejüket, míg Eris szórakozott. Ami a kapcsolatfelvételt illeti: egy hűséges szolgája elvihette Eris üzenetét vágya tárgyának, akit az angyal a kőcsipkén át, az udvarra nyíló, kisebb erkélyről megpillantott. Jason jól megjegyezte a gyűrű alakját, és megbizonyosodott arról is, hogy nincs belevésve semmi, mielőtt a zsebébe süllyesztette. Még nem tudott eleget ahhoz, hogy megtalálja a tulajdonosát, de már tudta, merre keresse a nőt. Nem Neha udvartartásában, legalábbis nem annak szűk körében. Ez a nő valószínűleg a periférián élt. Egy háttérbe szorított, szép nő lehetett, aki úgy érezte, nem kapja meg, ami jár neki. Olyan, akinek hízelgett Eris közeledése, és elég büszke volt ahhoz, hogy képes legyen egy arkangyal férjének a szeretőjévé válni. Elvégre elég vakmerő volt ahhoz is, hogy Neha udvarában opált viseljen. Olyan merész játék volt ez, amire idős és okos lény nem vetemedett volna, ezért a nő bizonyára fiatal volt és elég befolyásolható ahhoz, hogy áldozatául essen Eris hízelgésének. Ahhoz azonban, hogy Jason lerántsa róla a leplet, be kellett volna szállnia az udvari csatározásokba, márpedig ez egyáltalán nem állt szándékában. A megbabonázó csendbe burkolózó, macskaszemű Mahiya sokkal alkalmasabb volt rá, hogy ezen a veszélyes terepen boldoguljon. 56

„Lehet, hogy a gyilkos egy második nyakszorítót használt kötél helyett.” Azok után, hogy Jason egész életét titkok felkutatásával és a legsötétebb igazságok kihallgatásával töltötte, nem sok minden maradt, ami megigézhette, most mégis azon kapta magát, hogy a gondolatai újra és újra a rejtélyes Mahiya hercegnőre tévednek. A lányra, aki egyáltalán nem illett a környezetébe, és akinek szemében a kelleténél sokkal régibb titkok rejlettek. De ez nem számított. Mahiya pusztán érdekes szellemi kihívást jelentett a számára, ami elveszti a vonzerejét, amint Jason teljesen kiismeri. Ebben biztos volt. Semmi és senki nem érintette már meg azóta, hogy megásta azt a mély gödröt a vidáman virító sárga hibiszkuszbokor árnyékában, a feje felett köröző sirályok rikoltozása közepette. Ettől a gondolattól hajtva kitárta a szárnyát, felreppent a Katonaerőd faláról, és végigsuhant a hegygerinc felett, mielőtt felemelkedett a szürke égre. A felhők még elég vastagok voltak ahhoz, hogy elrejtsék. Itt, magasan a föld felett érezte magát az egész világon a leginkább otthon. – Lassabban, Jason! – Egy erős kéz ragadta meg a bokáját, amikor a szárnyai összeakadtak, ő pedig majdnem lezuhant az égből. – Apa! – Foglak, fiam. Most tárd ki lassan a szárnyadat… Igen, éppen így. Az apja megmarkolta a másik bokáját is, és húzni kezdte Jasont felfelé. – Most újra elengedlek. Készen állsz? Jason vett egy mély levegőt. – Igen – válaszolta. Érezte, ahogyan az apja kinyitja a kezét, és… zuhanni kezdett! Csakhogy ezúttal nem akart megküzdeni a levegővel, inkább hagyta, hogy a légáramlatok kisodorják őt az otthonukat körülvevő tenger fölé. A csillogó zöld és kék víz olyan kristálytiszta volt, hogy Jason látta benne a korallzátonyok közelében cikázó sárga és piros halakat. Hallotta, hogy az apja örömében felkiált, és ő is nevetett. 57

Nem mintha nem tudott volna eddig repülni. De még soha nem volt szüksége arra, hogy a bonyolultabb technikákat gyakorolja, hogy messzire eltávolodjon a házuk és a körülötte álló fák közeléből. Most azonban, ha el akarta kísérni az apját a közeli, látótávolságra lévő lakatlan szigetre, ahol az anyja kedvenc gyümölcsei termettek, meg kellett tanulnia kihasználni a légáramlatokat és beosztani az erejét. – Apa! – a kis angyal ezúttal jókedvében kiáltott. – Sikerült! Látod? – Tudtam, hogy képes vagy rá, fiam. Ügyes voltál! – Jason apja kitárta fia előtt a repülőtollak csúcsának barna foltjain kívül tökéletesen fekete szárnyát, majd a szél felé döntötte a testét, egy másik légörvényen felemelkedett, és visszakanyarodott a korallzátonyuk felé. Jason lemásolta az apja mozdulatait, és ráébredt, hogy nem is olyan nehéz, ha megfogadja az apja tanácsait, és először gondolkodik. „A hatékony repüléshez éppen annyi intelligencia kell, mint amennyi nyers erő.” Most, látva, hogy apja a szélesebb szárnyai miatt előnyösebb helyzetben van, tudatosan változtatott a repülési szögén… és sikerrel járt! Nemsokára már úgy érezte, a szelek a szárnyukon hordozzák. Alig várta, hogy megmutathassa az anyjának, és amikor meglátta a nő halványkék tunikáját a levegőben feléjük közeledni, még jobban igyekezett és még gyorsabban siklott az égen. A szárnya kékesfeketén csillogott a napfényben. Az apja szerint Jason éji felderítőnek termett, mint amilyen ö is volt, mielőtt teljesen a zene és a hangszerek iránti szenvedélyének szentelte az életét. Jason elgondolkodott, vajon mikor repülhet már először egyedül éjszaka. Úgy érezte, élvezni fogja, hogy a csillagokat kergetheti. De ez egy kis idő múlva magányossá teheti. Hideg és magányos lesz.

58

Nyolcadik fejezet Raphael az arkangyal-toronybeli irodájának korlát nélküli erkélyén állt, és a jelentésen tűnődött, amit nem sokkal azelőtt kapott Naasirtól. A vámpír Amanatban teljesített szolgálatot, az elveszett városban, ami újként bukkant fel Japán hegyvidékén. A városban, ahol Raphael anyja élt. Caliane elképzelhetetlenül idős volt, valódi ősöreg angyal. Amanat egyre gyorsabban ébred, üzente Raphael a nőnek, aki nem messze, cikkcakkban repült felé, és akinek halványfehér, szinte fehérarany színű haján megcsillant a körülötte elsuhanó felhőkarcolók faláról visszaverődő fény. Ez várható volt. Elena lebukott balra. Csak egy pillanat, Ransom megkért, hogy kövessek egy vámpírt, aki… megvagy! A férfi látása olyan éles volt, mint egy ragadozó madáré. Figyelte, ahogy Elena telefonál egyet, és látta arcán az ujjongást, amikor a vadász az utcán elfogta a prédáját. Az arkangyaloknak a legritkább esetben volt csak párjuk, Elenán kívül ez a cím igazából csak Elijah Hannah-ját illette meg. Eris halála előtt sem volt ez másként, udvariasságból mindenki így illette ugyan a férfit, de Neha férje soha nem volt a két nőhöz fogható. Ez persze nem jelentette azt, hogy Hannah-t és Elenát egy fából faragták volna. Egyáltalán nem, a két arkangyal pár vérmérséklete és világnézete tűz és víz volt. Kettejük közül pedig mindenki Elenát tartotta fura szerzetnek. – Miért dolgozik még mindig a Céhnek? – kérdezte régebben Favashi Raphaeltől, amikor utoljára találkoztak. – Hát nem érti, milyen kitüntetett pozícióhoz jutott? Favashi úgy véli, fel kellene hagynod a vámpírvadászattal, bármennyire kedveled is, és mellettem kellene ülnöd, ahogyan egy arkangyal rendes társához illik. 59

Nem szeretném bántani Favashit, mert a zombigyáros Li-juanhoz képest vele nincsen semmi gond, de lövése sincs arról, hogyan működnek a dolgok kettőnk között. Raphael ajka mosolyra húzódott. – Igaz. – Elkapta a párja derekát, mert Elena túl nagy sebességgel közelített a föld felé leszállás közben. – Ilyen sebesség mellett biztosan kiloccsantottad volna az agyad, hogy a te szavaiddal éljek. – Csak azért jöttem ilyen lendülettel, mert tudtam, hogy úgyis elkapsz. Raphael ezerötszáz éves, mérhetetlen erejű lény volt, Elena néhány egyszerű szóval mégis képes volt megrendíteni. A lány belé vetett bizalma tündökölt, mint egy szépen metszett, ragyogó ékkő. Az arkangyal felemelte a kezét, és végigsimított társa bal szárnyának finom, érzékeny belső ívén. A lány gyengéden megremegett, halványszürke szeme felhős lett, az írisze körül növekedő tiszta ezüst gyűrű viszont felvillant a sötétben. – Szóval – kérdezte Elena, miközben felsóhajtott a csontig hatoló gyönyörtől, és a férfihoz simult –, mit gondolsz, mi lesz az anyád következő lépése? – Még nem tudom. – Caliane megjelenése előre nem jelezhető esemény volt, senki sem számított rá. Legfőképpen nem a fia, akinek véres, megtört testét egyszer otthagyta egy a civilizációtól távoli réten. – Amikor felébredt, nem utalt arra, hogy Amanaton kívül bármi más területen uralkodni kívánna. De az ereje egyre nő, és a Tízek Tanácsában van egy szabad hely. A tanácsot az angyalok írott történelme során mindig is így nevezték, még akkor is, ha száz-kétszáz évig kellett néha várni, hogy egy angyal arkangyal szintre fejlődjön, és addig is csak kilenc tagja volt. A nevet akkor sem változtatták meg. Az ilyen rövid közjátékok egy halhatatlan szemében nem voltak említésre méltóak, számukra Urram széke egy másodperc törtrészénél is rövidebb idő óta állt üresen, bár a vérengzővé vált arkangyalt alig két éve végezte ki Raphael. – Caliane visszatérése megingatja a hatalmi egyensúlyt a Tanácson belül. – Voltak idők, amikor az arkangyalok száma hétre is 60

lecsökkent, de még soha nem emelkedett tíz fölé. Ez volt a természetes állapot, így a Föld legveszélyesebb ragadozói elég távol kerülhettek egymástól. – Van valaki, aki nemsokára arkangyal szintre emelkedhet. – A nemsokára nálad azt jelenti, hogy…? – kérdezett rá Elena, és ráébredt, mennyire dolgozik még benne a halandóság tudata. A halhatatlanság ugyanis olyan ajándék volt, ami csak idővel nőtt, teljesedett ki benne. – Egy évtized, talán egy évszázad. – Raphael elfordította a párja arcát, hogy megnézze a zúzódást, amit Elena egy korábbi víváslecke során szerzett tőle. – Ilyen nagy erőnél ezt már lehetetlen pontosan előre jelezni. – Akkor még van időnk kitalálni valamit. – Elena átkarolta a férfit, és kinézett szeretett Manhattane felé. – Az igazság az, hogy ha Caliane uralkodni akarna, úgysem tudná senki megállítani. Valóban nem. Raphael anyja túl erős volt. És őrült is, amikor néhány évszázaddal ezelőtt úgy döntött, aludni tér. Most azt állította ugyan, hogy ép az elméje, és a tettei is erre utaltak, de Raphael tudta, hogy az idős angyalokban az őrület alattomosan munkál. Erre Lijuan volt az élő példa. Jason aggódik, hogy Lijuan újabb élőhalottakat hoz létre. A jelentés egy órával ezelőtt érkezett, a kémmestere még az Eris gyilkosa utáni nyomozás közben, Neha területéről is irányította a hálózatát. – Micsoda?! – Elena megrázta a fejét. – Ennek semmi értelme. Ez az undorító állapot annyira ragályos, elfertőzné az egész területét, és más arkangyalokét is. Pedig Lijuan láthatta, hogy az élőhalottak ellene is fordulhatnak. Még ő sem lehet ennyire hibbant! – Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Lijuan idős, az idősek pedig nem mindig gondolkodnak úgy, ahogy kellene. – Lehet, hogy kitalálta, hogyan tudja kordában tartani a fertőzést, és megoldotta, hogy a teremtményei hűségesek maradjanak hozzá. – Ha ez igaz, nem tudjuk majd megállítani. – Amikor Lijuan utoljára színre lépett, a Tízek Tanácsának többi tagja összefogott, hogy kivégezze, de ezzel csak akaratlanul hozzásegítették, hogy továbbfejlődjön. Kína arkangyala maga mögött hagyta testi valóját. – 61

Meg kell találnom a módját, hogy megerősítsem az új képességemet. – Az erő, ami Raphaelnek halandó szívű társához fűződő kapcsolatából fogant, ellenállóvá tette őt Lijuan halálos érintésével szemben. – Kár, hogy a meglepetés ereje már nem segít minket. Az arkangyal végigsimított a nő hajának selymes zuhatagán. – Te mindig képes leszel meglepetésekkel szolgálni, Elena. Te vagy az én titkos fegyverem. A lány csillogó szemmel felnevetett. – Jason mesélt valamit Neháról, amikor kapcsolatba lépett veled? – A véreskü szerint nem beszélhet arról, ami az erődben történik, amíg az információ nyilvános nem lesz. Ez becsületbeli kérdés. – Megértem. Csak azt remélem, biztonságban van. Amikor utoljára láttam Nehát… – Elena összerezzent. – Jason örök túlélő. – Raphael nem tudta pontosan, mi történt az angyallal gyermekkorában, de azokból a részletekből, amelyeket sikerült összeraknia, biztos volt benne, hogy Jason olyan dolgokat élt át, amiket egyetlen gyermeknek sem lenne szabad megismernie. Elena felpillantott, mintha meghallott volna az angyal hangjában valamit, amit az nem akart elárulni. – De azért te is aggódsz érte. – Dmitrivel ellentétben – kezdett bele, miközben az erkély legszélére lépett. Az emlékeiben feltolult az ébenfekete szárnyú fiatal angyal képe, aki alig volt hajlandó megszólalni, amikor Raphael először találkozott vele – Jasont soha nem fenyegette a veszély, hogy megcsömörlik, érzéketlen lesz a világ eseményei iránt. Elena megállt az arkangyal mellett, a szárnya meghitten hozzásimult Raphaeléhez. Az angyal senki másnak nem engedte volna meg, hogy ilyen bensőségesen viselkedjen vele. – Most attól tartasz, hogy ez bekövetkezik? – Épp ellenkezőleg. Dmitri azért tompult el, mert megízlelt minden bűnt, és belevetette magát minden érzéki örömbe. – A vámpír menekülni akart a megnyomorító veszteség elől, ennek módja volt számára az élvezet és a fájdalom végtelennek tűnő hajhászása, aminek eredményeképpen azonban mintha érzelmileg lebénult volna. Raphael már azt hitte, semmi sem oldhatja ezt fel benne, legfőképpen 62

nem egy megtört lelkű halandó. – Ezzel ellentétben Jason soha nem merült el semmiben. – Raphael elég régóta ismerte már ahhoz, hogy rájöjjön: még Jason szeretői sem érinthették meg őt a bőrénél mélyebben. Elena felsóhajtott. – Mindig ilyen, ugye? Ebben a világban él, de kívülálló is. Egy árnyék, ami soha nem lesz része semminek. Nem volt szükség rá, hogy Raphael helyeseljen, mert ez volt az igazság. Dmitri megcsömörlött ugyan, de a kémmestere a lelke mélyén megbénult. – Ahhoz, hogy túlélje a halhatatlanságát – jegyezte meg elgondolkodva –, találnia kell valamit, ami a létezésének a hűségen és a kötelességei teljesítésén túl oka lehet. – Két tenyere közé fogta a nő arcát, aki az ő életének értelme volt, aki miatt az öröklét számára ígéretté vált és nem végtelen úttá. – Ezek fontos dolgok, és nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül, de nem elég erősek ahhoz, hogy felolvasszanak egy hétszáz éve jégbe zárt szívet.

63

Kilencedik fejezet Jason az itt-tartózkodása idejére otthonául kijelölt lakosztály erkélyén állt, és az apró kertet nézte, ami Mahiya palotájának a hegyek felőli oldalában bújt meg. Ahhoz, hogy ezt az udvart valaki meglássa, át kellett haladnia az épület központi részén, a hercegnő pedig egyáltalán nem igyekezett megmutatni azt Jasonnek, amikor körbevezette a palotában. Jason azt is értette, hogy miért. A palota előtt lévő pontosan megtervezett udvarral szemben ez a zug, ami az épület és az erődöt körülvevő magas védőfal között rejtőzött, régen szemmel láthatólag kéjkertként szolgált, az öntözőrendszer buján virágzó, pompás növényeket táplált. Azóta megfeledkeztek róla, és hagyták elvadulni. A pompás kövekkel kirakott ösvények, amelyek egyik virágágyástól a másikig tekeregtek, azt súgták Jasonnek, hogy aki ezt a kertet megálmodta, arra számított, hogy sok időt fog ott tölteni… vagy helyette valaki más, aki elég fontos volt a tervező számára ahhoz, hogy megteremtse számára ezt az apró földi paradicsomot. Eris. Az elméje megtalálta a kapcsolatot, ami ott motoszkált a mélyben: éppen ilyen kövekkel volt kirakva Eris palotájának lépcsője is. Lehet hát, hogy eredetileg ez az épület lett volna Eris börtöne, az udvar az ő békés lugasa. Csakhogy az angyal arra használta a szabad levegőn töltött idejét, hogy megpróbáljon megszökni, talán éppen ebből a kertből, és így még ezt az apró kiváltságát is elveszítette. Jason megjegyezte, hogy erről az elméletről meg kell majd kérdeznie a nőt, aki most épp az elvadult udvar ösvényein sétált. Mahiya ebben a pillanatban nézett fel az erkélyre. Jason az árnyékba burkolózott ugyan, a lány nem láthatta, mégis feszülten megmerevedett a háta a hidegzöld tunika anyaga alatt. 64

Testhezálló tunikájának alja a térde felett lobogott, a vágás rajta mindkét oldalon a combja közepéig ért. A ruha meghagyta Mahiya számára a mozgás szabadságát, mégis visszafogott volt, a tunikát ugyanis vékony gyapjúból készült, lefelé keskenyedő szárú nadrág felett hordta, ami szépen ölelte át és emelte ki a lány lábát. A sötétkék nadrágon visszaköszönt a tunika alsó szegélyének és könyékig érő ujja szélének mélykék színe. A tunikát széles körben hordták ezen a környéken, Jason már sok változatát látta: magas nyakút és kivágottat, derékban húzott, bő vagy épp rövid, testhezálló szoknyában folytatódót, mindenesetre legtöbbször hosszú, habkönnyű sállal dobták fel. A viselet éppen olyan gyakori volt a munkások és a szolgák, mint az udvaroncok körében. A különbség a ruha anyagában, a szabásban és a díszítés mértékében volt. Nem ritkán lehetett látni udvari üdvöskéket igazgyöngyökkel teljesen kivarrt vagy arany– és ezüstszálakkal hímzett tunikában. Mahiya könnyű selyemruhát viselt, ami a testére simult ugyan, de nem látszott rajta semmilyen díszítés, sem csillogás, sem hímzés. A ruha nyaka mélyen kivágott volt, feltárta a lány reggeli napfényben ragyogó aranyszínű bőrét és a vállát. A hajában rejtett vörös tincsek ragyogtak a lazán összefogott kontyban, amiből az elszabadult tincsek a háta közepéig omlottak le. Páncélzat, ébredt rá Jason. Mahiya a formális öltözéket használja páncélzat gyanánt, ő pedig most kifigyelte a lányt nélküle. Ki akarta használni az alkalmat, ezért sietett, hogy találkozzon vele az alsó szinten, amikor Mahiya visszaér az épületbe. – Megtörted a böjtödet? – kérdezte, de nem engedte, hogy meglátsszon rajta, mennyire magával ragadta a kép, ahogy egy napsugár megcsillant a lány sárgásbarna szemében, és megkapóan még ragyogóbbá varázsolta. – Nem. – Mahiyán a meglepetés vagy habozás legapróbb jele sem látszott. Korábban meglátta már Jasont, és úgy tűnt, a találkozásukig tartó rövid időt arra használta, hogy érzelmi védvonalakat húzzon maga köré, ha már az öltözéke nem tölthette be ezt a szerepet. – De nem lenne illendő, ha hagynám, hogy a vendégem egyedül étkezzen, uram. 65

Szép és semmitmondó szavak. – A nevem Jason – válaszolt az angyal. – Nem voltam soha senki ura, és nem is akarok az lenni. Mahiya pislantott egyet. – Nem szólíthatlak a keresztneveden. Jason számba vette a lány otthonának kulturális szabályait, azt, hogy milyen rövid időt töltött még csak Mahiyával, az ő hercegnői pozícióját és Neha udvartartásának ki nem mondott szabályait, és megértette, hogy ha a lány nyilvánosan a nevén szólítaná, azzal átlépne egy határt, és mások arra következtethetnének, hogy a véreskünél sokkal bensőségesebb szálak is fűzik őket egymáshoz. – Szólíts hát Jasonnek csak akkor, ha kettesben vagyunk! A hercegnő bólintott, majd kecses mozdulattal a fő udvarra néző napfényes szobába tessékelte a férfit. A teremben egy csillogó faasztal állt, elég nagy ahhoz, hogy hatan kényelmesen elférjenek mellette. Ezen már előkészítették a reggelit. A két teríték egymással szemben, a két ellentétes oldalon várta őket. – Ebben a palotában nincsenek szolgálók, csak hetente egyszer érkeznek takarítani – mondta Mahiya, miközben felemelte az elegáns ezüstkannát, és teát öntött Jasonnek, miután a férfi helyet foglalt. – De ha kívánod, kijelöltetek melléd valakit. – Ne. – Jason belekortyolt a tejjel és fűszerekkel gazdagított édes teába, majd visszatette a csészét az asztalra, és tölteni akart magának egy pohár vizet. Mahiya éppen ételt rakott egy tányérra, de felkapta a tekintetét. – Nincs ínyedre a tea? – Majd mielőtt Jason válaszolhatott volna, felállt, és kisietett a konyhába, hogy újat készítsen. Néhány perc múlva vissza is tért egy másik kannával. – Talán ez jobban ízlik majd. A fekete tea tiszta íze szétáradt Jason szájában, amikor megkóstolta az italt. A levelek kétségtelenül Neha területének ültetvényéről származtak. – Köszönöm. Nem szólt Mahiyának, hogy ne szolgálja ki, mert sok mindent elárult számára, hogy a lány azonnal letette a tányérját, hogy új teát 66

főzzön neki, olyat, ami sokkal inkább az ízlése szerint való, és teljesen magától választotta ki az új fajtát. Okos nő volt, és igen sokoldalú… de ezt szerette eltitkolni mások előtt. Mahiya először Jason tányérját rakta meg étellel, majd magának is szedett. – Korán keltél. – Átható pillantást vetett a férfira. – Vagy nem is aludtál egyáltalán. Lehetséges, hogy végig a levegőben voltál a hajnal előtti órákban? – Nem vagyok halandó. – Az angyaloknak is szükségük volt ugyan alvásra, de a koruk előrehaladtával egyre kevesebbre. Jason hetente két éjjel aludt, ez elég volt ahhoz, hogy megtartsa az erejét. – Neked azonban többet kellene pihenned. – A lány szeme alatt sötét foltok látszottak, olyanok, amelyek nem egyetlen, álmatlanul töltött éjszakától alakulnak ki. Mahiya arcán egy pillanatig őszinte meglepetés tükröződött, mielőtt a lány lesütötte a pilláit. – Én akkor kelek, amikor te, uram. – Jason. – Jason. Ez nem számított győzelemnek, a lány megadása éppen annyira jelentéktelen volt, mint az udvariaskodó szavai. Ez nem az a nő volt, akivel nyakszorítókról beszélgetett, aki segített neki kampós végű tűt keresni egy gyilkosság tetthelyén. Míg Jason a tűnő fényben repült, Mahiya az udvariasság védfalait húzta fel maga köré, hogy elrejtse valódi énjét. Jason úgy döntött, nem indít nyílt támadást, hogy lerombolja ezeket a falakat, inkább finom csalogatásként felhasználja a lány kíváncsi természetét, amit korábban kifigyelt. – Mondd el, mit tudsz Eris őreiről! A hercegnő letette a teáját, és beszélni kezdett. A hangján hallatszott, hogy számított erre a kérdésre. Eszerint azt is kitalálta, miért van szüksége Jasonnek erre az információra. Mint kiderült, összesen tizenkét őr „védte” Erist, ők feleltek azért, hogy a palotájában maradjon. – Az egység magasan képzett angyalokból áll, vámpírok nincsenek köztük. 67

Érthető volt, hogy egy repülni képes foglyot csak szárnyas őrök felügyeljenek. – Mit gondolsz, ki ölte meg Erist? Újabb, ezúttal leplezetlen meglepetés a lány arcán. Jason ekkor értette meg: Mahiya nem szokott hozzá, hogy bárki a véleményét kérdezze, még kevésbé ahhoz, hogy valaki figyelmesen és tisztelettel meg is hallgassa. Pedig Jason biztos volt benne, hogy a gondolatai igenis figyelemre méltóak. Tény ugyanis, hogy a legjobb megfigyelők épp azok, akikről a többség lekezelően tudomást sem vesz. Jason ezért helyezte a legtöbb kémét a szolgálók közé. Mahiya azonban nem volt szolgáló, és Jason még nem tudhatta biztosan, nem játszik-e vele a nő egy nagyon okos játékot, az igazinak tűnő arca nem éppen olyan megtévesztés-e, mint a szembetűnő álarc. Egy dologban azonban biztos volt: Mahiya hercegnő a veszélyes hajtűivel éppen most vált a szemében még sokkal érdekesebbé. – Nem tisztem ezt megítélni – válaszolt végül mosolyogva a lány, hangjában pedig annyira természetesen csengett ez a túlzott szerénység, hogy sokan gondolkodás nélkül elhitték volna. – Korántsem vagyok olyan tapasztalt ilyen ügyekben, mint te. Jason hozzászokott már, hogy órákig, napokig, sőt ha kellett, hetekig várjon, míg felfedhet egy-egy tényt. – Szeretném megnézni az erőd többi részét is – mondta, és hagyta, hogy a lány elhiggye, elfogadja a gondosan kiszámított választ, ami nem is volt válasz. – Természetesen. – Miután befejezte a reggelit, gyorsan lepakolta az asztalt, majd kivezette a férfit. – Az építmény túl nagy ahhoz, hogy gyalog bejárhassuk. A levegőből áttekinthetjük, azután pedig… – Nem. Vezess egyenesen az udvari fogadásokra szolgáló termekbe! – Jason nem akart nyílt célpontot csinálni magából a ragyogóan kék égen. Nehának nem volt ugyan oka rá, hogy lelövesse, de a kémmester Raphaelen kívül a Tízek Tanácsának egyetlen tagjában sem bízott meg. Mahiya egy pillanatig habozott.

68

– Ha megengeded, előbb egy pillanatra visszavonulok a szobámba. Az úrnőmnek nem lenne kedvére, ha ilyen öltözékben látna a központi udvarban. Jason bólintott, és Mahiya tudta, csapdába esett. Most magára kell hagynia a kémmestert, ezzel pedig megadja neki az esélyt, hogy a férfi újra megszabaduljon tőle. De ebben az öltözékben nem kerülhetett Neha szeme elé, az arkangyal sértésnek vette volna. Márpedig a tervének jelenlegi szakaszában nagyon nagy ostobaság lett volna, ha magára vonja az úrnője figyelmét. Most le kellett nyelnie a büszkeségét, ráharapnia a nyelvére, meghajtania a fejét… mindent meg kellett tennie, hogy egy kis ideig még életben maradjon. Megköszönte Jason türelmét, és a szobájába sietett. Gyorsan kioldotta a kapcsokat, amelyek a bokájánál összefogták a lefelé szűkülő pamutnadrágot. A kortársai közül sokan inkább farmert hordtak a tunika alatt, de Neha idős arkangyal volt, és jobban szerette, ha az erődön belül mindenki megőrzi a hagyományokat. A szárnyak nyílását összefogó gombok néhány pillanatig gondot okoztak neki, mert nem akartak nyílni, de végül boldogult velük, és a földre dobta a tunikát. Amikor végzett, nem szárit vett elő, hanem egy másik tunikát a hozzá tartozó nadrággal. Jason ugyanis bármelyik pillanatban a levegőbe emelkedhetett, a szári pedig, bár nagyon kecsessé tette a nőket, nem volt a legmegfelelőbb viselet repüléshez. A halványsárga, nagy, tükrös közepű, fehér virágokkal hímzett tunika formális volt, és nem sértette meg az Anoushka halála óta érvényben lévő gyászetikettet. A hozzá tartozó, finom nadrág ragyogó fehér volt, éppen úgy, mint a hosszú sál, amit hosszában felébe hajtott és a vállán rögzített egy brossal, ami az erőd kincstárának tulajdona volt, ő csak használatra kapta meg. A hajával nem volt nehéz dolga, csak csinos kontyba tekerte a tarkóján, és rögzítette a kitűnő minőségű, pengeként is használható tűkkel, amiket egy vándor árustól szerzett anélkül, hogy bárki megtudta volna. Egy gazdagon hímzett szárit adott értük cserébe. A kereskedő meg volt győződve róla, hogy nagy haszonra tett szert az üzlettel, de a hajtűk Mahiya számára megfizethetetlenek voltak: 69

biztonságérzetet adtak neki, és állandóan emlékeztették rá, hogy nem valamiféle megtört, összezúzott lény, hanem egy nő, aki hajlandó harcolni az életéért, a létezéshez való jogáért. Az arcát nem festette ki. A szeme már így is elég feltűnő volt, Mahiya nem akart még több figyelmet magára irányítani. – Milyen szép szemed van! A gyermek Mahiya nem értette, miért szorul össze a gyomra ezektől a szavaktól. – Köszönöm. Az arkangyal, akiről azt mondták, a nagynénje, elmosolyodott. – A nagyapád szeme volt ilyen. Úgy tűnik, tőle örökölted. Mahiya megrázta magát, hogy megszabaduljon a rémisztő emléktől. A lábát szandálba csúsztatta, lábujjai tökéletesen illettek a gyémántokkal kirakott pánt alá. A cipő bokaszíja éppen ilyen gazdagon díszített volt. Senki sem mondhatta, hogy Neha nem adott meg mindent a lánynak, akit örökbe fogadott. Alig hét perccel az után, hogy átöltözni indult, Mahiya már futott is lefelé. Jasont a ház előtti kert pavilonjában találta, az angyal a kezét a háta mögött összefonva állt, és Eris palotáját figyelte. A lány megkönnyebbülten felsóhajtott, pedig eddig észre sem vette, mennyire izgatott volt. Nem illik ő ide, gondolta Mahiya, miközben elindult felé. Túl vad Neha udvarának fényesre csiszolt eleganciájához és udvariassági szabályaihoz. Az arca bal oldalát borító vad tetoválás, a makulátlanul fekete szárny, fekete, bő nadrágból, ugyanilyen sötét ingből és csizmából álló, ékszerek nélküli, egyszerű ruházata és minden más is azt mutatta, hogy Jason olyan angyal, aki a saját útját járja, maga alakítja a sorsát. Ez a férfi talán tiszteletet tanúsít Neha iránt, de soha nem lenne képes félistennőként tisztelni őt, gondolta a lány. A tekintete eközben Jason tarkójánál összefogott, hosszú, fekete hajára tévedt. Ekkor vette észre, hogy a kémmester egy hátára szíjazott fekete hüvelyben kardot visel a gerincén. A fekete ing eltakarta a szíjakat. – Neha nem engedi, hogy az őrökön kívül bárki fegyvert hordjon az udvarban. 70

Jason a lány szemébe nézett, és Mahiya, bár tudta, hogy ez csak illúzió, úgy érezte, mintha a kémmester levetkőztetné a tekintetével, amíg mélyre, a lelkéig nem lát, és meg nem ért mindent, amit Mahiya még soha senkivel nem osztott meg. – Neha – szólt – megérti, hogy én így dolgozom. Mahiya erősen kételkedett abban, hogy bárki valaha is képes lehet megérteni a kémmestert, de bólintott, és kihasználta az alkalmat, hogy megtörje a zavaró szemkontaktust. – Indulhatunk? – Jason egy szót sem szólt, miközben átsétáltak az udvaron. A hallgatása annyira mély volt, hogy Mahiya megértette, nem azért marad csendben, hogy őt nyugtalanítsa, hanem mert a hallgatás a lényének része. Furcsamód a csend a legkevésbé sem zavarta a lányt. Jason némasága ugyanis őszinte volt, nem úgy, mint a sok szó, ami mások szájából ömlött. – Az úrnőt az egyik nyilvános fogadóteremben találjuk. Neha a hétnek ezen a napján mindig rendelkezésére állt azoknak, akik közvetlenül vele szerettek volna beszélni. Paradox módon igazságos királynő volt, és nem számított, hogy az, aki elé járul, nemes vagy egyszerű földműves. – Elég korán van még, valószínűleg zavartalanul tudunk beszélni vele – tette hozzá Mahiya, miközben beléptek a gazdagon díszített, hatalmas méretű kapun, amin akár néhány elefánt is befért volna egymás mellett. A palotában pezsgett az élet. Mahiya köszönt néhány angyalnak és vámpírnak. A nők nem az általában kedvelt élénkkék, vörös és sárga színű ruhákban voltak, hanem halványabb tónust öltöttek magukra, de a ruhák szabása drámaian változatos volt. Néhány nő ruhában járt, és voltak vámpírok elegáns öltönyökben, jelezvén, hogy ők általában az erődön kívül dolgoznak. Mások egyszerű szárit hordtak. És persze megjelentek az őrség egyenruháját viselők is, fegyverrel az oldalukon. Ahol a képességek és az adottságok számítottak, Neha nem tett különbséget az alattvalói között. Mindenki Jasont figyelte, és várta, hogy Mahiya bemutassa, de a hercegnő figyelmen kívül hagyta ki nem mondott kéréseiket, hiszen tudta, Jason valószínűleg nem az a férfi, aki részt akarna venni a finomkodó udvari játszmákban. Örült, amikor kiértek a sürgés71

forgásból, és megérkeztek a nyilvános fogadóteremhez, ami valójában egy három oldalán nyitott, tágas kőpavilon volt. Hat sorban hét-hét oszlop emelkedett ki a padlóból, ezek tartották az íves tetőt és felette a széles teraszt. A magas trónus, amin ülve Neha általában meghallgatta az alattvalóit, a helyén volt már, de üresen állt. Mahiya nem kérdezett semmit az előtte álló őrtől, csak kilépett a tető alatt, és felrepült. Szárnyai belesajdultak a függőleges felszállás erőfeszítéseibe. Jasonnek természetesen nem voltak ilyen gondjai, a hercegnő előtt ért földet a teraszon. A lány megérzése helyes volt, Neha valóban ott állt a terasz szélén, ahonnan lebontották a korlátot, hogy ne zavarja a kilátást. Az arkangyal a kora reggeli napfényben aranyló, gyér növényzetű hegyoldalakat kémlelte. – Holnap lángol fel Eris halotti máglyája – jelentette be Neha, amikor Mahiya a közelébe ért. – Te nem öltözöl fehérbe. Senki sem öltözik fehérbe. Mahiya számára nem volt veszteség, hogy nem öltözhet a gyász színébe. Neki Eris még annyira sem volt az apja, mint amennyire egy kóbor kandúr az a kölykei számára. Neha azonban… az ő érzéseit csak ő maga ismerhette igazán, de Mahiya látta Eris szétmarcangolt teste mellett, és hallotta tébolyult siratóénekét. Nem számított, hogy a büszkeségétől vezérelve, ami miatt Eris három évet bezárva töltött, mit mutat a külvilág felé az arkangyal. Neha gyászolt. – Úrnőm – szólt Mahiya, a hangjában pedig hallatszott a részvét, amit nem is próbált meg elfojtani magában. Hiszen a képessége, hogy át tudta érezni mások szenvedését, a lénye része volt. Még Nehával is együtt tudott érezni, aki pedig csak a végtelen bosszút látta benne. Mindez jó szívre vallott, Mahiya pedig ezt ádáz állhatatossággal őrizte, holott könnyebb lett volna kemény páncélt vonnia maga köré, amin semmi nem hatolhat át. Neha Jasonhöz fordult, úgy hessentette el magától Mahiyát, ahogyan mások egy rovart. – Mit találtál, kémmester?

72

Tizedik fejezet – Eris börtönének fala zárva volt – mondta Jason –, de nem áthatolhatatlan. Neha ajka fagyos mosolyra húzódott. – Csak azok szegték volna meg a szabályaimat, akik megunták az életüket. Azt mondod, nem csak egy ilyen volt? – Egyelőre semmit sem tudok mondani. – Mahiya még nem látta, hogy bárki állni merte volna Neha tekintetét úgy, ahogyan Jason. Még az arkangyal legbensőbb tanácsadói sem. A lány gyomra összeszorult, amikor látta, milyen nagy kockázatot vállal Jason. A férfi idegen volt ugyan a számára, és ő nem tartozott neki hűséggel, mégis azon kapta magát, hogy nem szeretné, ha Jasont megkínoznák. Ezzel meggyaláznák ezt a vad és szép lényt, akit soha nem lenne szabad megtörni vagy ketrecbe zárni. Neha azonban felnevetett, a szeme felcsillant, és látszott, hogy nagyra becsüli a férfit. – Milyen pimaszak vagytok ti mind a heten! Mahiya érezte, hogy lemaradt valamiről, de nem tudta, miről. Elindult Jason és Neha mögött. Az arkangyal majdnem tiszta jégfehér szárnya és egyszerű, de választékos szabású tunikájának csillámló gyöngykagylószíne is éles ellentéte volt Jason fekete tollainak. – Hogy van Dmitri? – kérdezte Neha szikéhez hasonlóan éles hangon. Jason válasza váratlan volt. – Még mindig nem bocsátott meg neki, amiért visszatért Raphaelhez? Neha ismét kacagott, hangjának villogó pengéje valódi jókedvvé változott. Mahiya most először hallott tőle ilyet Anoushka halála óta. 73

– Úgy hittem, a két vad kölyök összeillik, és igazam is lett, vagy nem? – Választ nem várt, folytatta: – De az esküvőjére azért meghívhatott volna. – A szavai veszélyesen udvariasak voltak. – Meg is kellett volna hívnia. De alig néhány nappal előtte az ön udvarából származó vámpír megpróbálta megölni. Neha mosolya olyan hideg volt, mint a terasz sarkán egy kosárban tekergő kobra vére. – Nem hiheti, hogy én egy Kallistoshoz hasonló hát mögé bújnék! – Az igazság az – válaszolt Jason –, hogy Dmitri mindig is jobban kedvelte önt a Tanács többi tagjánál. De a jelenlétem miatt kötött rövid fegyverszünet ellenére ön és Raphael jelen pillanatban nem a legjobb barátok. – Politikai játszmákat űzöl? – Nagyon jó vagyok bennük. Amikor Neha rövid csend után megszólalt, a harag helyét hűvös elismerés vette át. – Hát persze. Egy kémmester, aki nem érti a finom árnyalatokat, haszontalan lenne. Jason nem válaszolt erre a magától értetődő kijelentésre. Inkább azt mondta: – Amikor Dmitri megtudta, miért jövök az ön területére, megkért, hogy adjam át részvétnyilvánítását. Azt üzente, mindig is emlékezni fog Erisre, a kiváló harcosra, akivel sokszor és szívesen vívott meg. Mahiya látta, ahogyan Eris a karddal táncol a börtöne magányában. Lenyűgözően kecsesen mozgott. Egyszer még Nehát és Erist is látta vívni az udvarban, a testük és kardjuk olyan összhangban mozgott, hogy egyetlen fájdalmas pillanatra egyértelművé vált előtte, hogyan szerethettek egymásba. – El is felejtettem – jegyezte meg halkan Neha –, hogy ez közös volt Erisben és Dmitriben. Két ennyire eltérő férfi, akiket mégis összeköt a penge szeretete. – Azzal is megbízott, hogy kérdezzem meg öntől, hajlandó lennee fogadni őt és a feleségét, amikor újra találkozik látogatókkal. – Nagyon meglepne, ha ilyen szépen fogalmazott volna – válaszolt Neha, de Mahiya látta, hogy örömére szolgál ez a kérdés. A Hetek vezetője kiábrándult és keményszívű vámpír hírében állt, aki 74

soha senkiben nem bízott meg. A kérése azt jelentette, Nehát eléggé tiszteli ahhoz, hogy megbízzon az adott szavában, és a területére hozza a nőt, akit feleségül vett. – Mondd meg neki – folytatta Neha –, hogy nem lesz ellenemre, ha ő és a felesége tiszteletüket teszik nálam. Az ellentét köztem és Raphael között van, nem köztünk. Jason bólintott. – Átadom neki a választ. Nem tartom fel most? – Nem. – Neha egy szárnyhossznyira hátrált Jasontól. – Elhalasztottam a nyilvános meghallgatást. Most elkísérsz a Katonaerődbe, én ott maradok éjjelre, Erisszel. Kitárta a szárnyait, és hibátlanul a magasba emelkedett függőlegesen, Jason pedig követte. Mahiya lassabb volt, lemaradt mögöttük, de nem is igyekezett nagyon, hogy utolérje őket. A gyomra összeszorult a gondolattól, hogy a Katona-erődbe kell mennie, inkább végignézett a magasból a város barátságos forgatagán. A helynek valaha saját neve is volt, de ennyi év után az Arkangyal-erőd árnyékában ma már mindenki csak Arkangyalvárosnak hívta. Nem meglepő, hogy a város Neha ízlését tükrözte. Az erődön kívül élő nagy hatalmú vámpírok és angyalok otthonaitól eltekintve a házak mind apró és földszintes épületek voltak, de kecses kőalkotások, amelyek túlélték a mellettük elrohanó idő viszontagságait. Mint minden városban, itt is voltak széles főutak és szűk sikátorok is, de semmi sem romos vagy piszkos, a tó vize is olyan tiszta és friss, hogy inni lehetett belőle. Mahiya másik oldalán, a természetes hegyvonulat ölében állt az Arkangyal-erőd, és ez is magán hordozta az úrnő jellegzetességeit. A Katona-erőd ezzel szemben szerénynek tűnt. Föld alatti járatok egész barlangrendszere kötötte össze a fő erőddel, de sokan meghaltak azért, hogy megőrizzék ezt a titkot. Mahiya csak azért tudott róla, mert Eris egy alkalommal, amikor italba fojtotta a dühét, elszólta magát. – Nem repülve kellett volna menekülnöm! Meg kellett volna várnom a megfelelő alkalmat, és a barlangokon keresztül kellett volna mennem. – Barlangokon? 75

– A Katona-erődbe, te kis idióta! Eris nem volt hajlandó többet mondani erről, de Mahiya Vanhitól megtudta, hogy a járatok valóban léteznek. Az idős, anyás természetű vámpír azonban csak egyetlen bejáratról tudott, a Gyémántpalotán belül. Az Mahiya számára akár a Holdon is lehetett volna, olyan elérhetetlen volt. A lány felnézett, és megpillantotta maga előtt Jasont és Nehát a magas erőd körül körözni. Elképedt, amikor meglátta Jason szárnyainak fesztávját, a férfi repülési technikáját. Jason egyetlen felesleges mozdulatot sem tett. A hercegnő nem szerette volna, hogy valaha ez elől az angyal elől kelljen menekülnie. Semmi esélye nem lett volna. Felgyorsított, és leszállt alattuk, Neha privát udvarában, a Katonaerődön belül. Még akkor is megborzongott az emlékektől. De nem ezért ereszkedett le: tudta, hogy nem szabad az arkangyalnál magasabbra szállnia. Ezt azon a végzetes napon tanulta meg, pontosan száz évvel a születése után, amikor hivatalosan is felnőttkorba lépett. Azelőtt védett volt, mert Neha nem volt hajlandó gyermeket bántani. Ez a biztonsága aznap elmúlt. Kegyetlen lecke volt: az őrök parancsnoka utasításba kapta, hogy nyúzza le Mahiya hátáról a bőrt. A lány addigra már rég megértette, hogy csak azért van életben, mert Neha megtűri. Megtanulta a dadájától, aki úgy gondolta, Mahiyának ismernie kell a világban betöltött helyét. Nyers és durva kedvességként adta neki a tudás ajándékát. „Soha ne feledd, hogy bármit csinálsz, neki nem tehetsz kedvére. A szemében te nem egy védelemre szoruló gyermek vagy. Állandóan arra emlékezteted, hogy megcsalták és megszégyenítették. Egyetlen célod az lehet, hogy életben maradj.” A szégyenfáról lógva, miközben vér csörgedezett le a hátán, Mahiya valami mást is megértett. Azt, hogy Neha meg akarja őt törni, élő elrettentő példájává akarja tenni annak, mi történik a hozzá hűtlenekkel. Éppen elegen tudtak Mahiya származásának ki nem mondott titkáról ahhoz, hogy ezzel célt érjen. Életben fogok maradni, és megőrzőm az épségemet. 76

A korbácsütések még záporoztak a hátára, amikor ezt megfogadta, és azóta is hű maradt a magának tett esküjéhez. Nem hagyta, hogy Neha a saját gyűlöletének rút tükrévé változtassa. Engedte, hogy az arkangyal azt higgye, sikerült gyávává tennie, de ez csak kiszámított stratégiai lépés volt a sakktáblán, és csupán a büszkeségét kellett feladnia, semmi más árat nem fizetett érte. Márpedig a büszkeség haszontalan annak, aki az életben maradásért küzd. Jason Neha után ért földet, de ez várható is volt: egyértelműen az arkangyal őreként viselkedett ebben a helyzetben. Mahiyáról tudomást sem vett, egyetlen pillantásra sem méltatta. A lány gyomra felkavarodott, de tudta, hogy szánalmas bolond módjára viselkedik. Mégis mit várt? Hogy a kémmester az után is olyan megmagyarázhatatlan és vonzó tisztelettel viselkedik majd vele szemben, hogy egyértelműen kiderült számára, milyen keveset jelent Nehának? – Jason – Neha előkelő köszönetnyilvánításként biccentett a fejével, majd elindult a palotába, amit Katona-erődbeli tartózkodása alatt használni szokott, hogy virrasztani kezdjen Eris holtteste felett. Mahiya elfojtotta magában a haragot, ami mindent tönkretehetett volna, s a férfihoz fordult. – Vissza kívánsz térni az Arkangyal-erődbe? Jason bólintott, majd egyetlen sebes villanással felemelkedett. Mahiya szíve a torkában vert. Jason még Nehánál is gyorsabb! Gyerekesnek és fájdalmasnak érezte a maga erőfeszítéseit, de végül a levegőbe emelkedett, és a kristálykék égen elindult az erőd felé. Jason olyan magasra szárnyalt, hogy már csak egy fekete folt volt a távolban, míg az utolsó pillanatban le nem bukott, és hatalmas sebességgel a föld felé száguldva leszállt a palotája, a közös palotájuk előtt. A tér elhagyatottnak tűnt, az őrök levonultak, miután Eris testét elszállították onnan. Jason a hátára hajtogatta a szárnyát, megvárta, amíg Mahiya is így tesz, majd a lányhoz fordult. – Hagyod, hogy Neha úgy bánjon veled, mintha a cipője talpáról kapart volna le? Hát ennyire nem becsülöd magad? A váratlan csapás hatalmas erővel érte el Mahiyát. A lány úgy érezte, mintha valaki ököllel a mellkasára ütött volna, összezúzta 77

volna a bordáit, azok pedig szétszaggatták, feltépték, véresre sebezték a bensőjét. Amint kimondta ezt, Jason máris ráébredt, hogy hibát követett el. Látta, ahogy Mahiya arca betegesen elsápad, a lélegzete eláll. Hosszú ideje nem szólt már meggondolatlanul, és most tudta, hogy a harag beszélt belőle. Feldühítette, hogy Mahiya elfogadja ezt a bánásmódot Nehától. Egy leheletnyivel közelebb lépett a lányhoz, és kitárta a szárnyát, mintha csak nyújtózna egyet. – Figyelnek bennünket. – A hangját ostorcsapásként csattantotta a lány felé. – Ne hagyd el magad! Mahiya meglepődött a nyers parancs hallatán, de egy pillanat múlva már megkeményítette a gerincét, sárgás szemében pedig harag villant. – Próbára tettél, kémmester? Mert akkor elbuktam. Végre újra találkozunk, Mahiya. – Jobban megválogathattam volna a szavaimat, de ez a kérdésem szándékán nem változtatott volna. A hercegnő már úrrá lett a dühén. Nem a palota zárt terei felé indult, hanem az udvar kertjének kanyargó ösvényein. Körülötte mindenhol buja virágok virítottak, dacolva a sivatagi klímával, a pavilon oldalából víz csörgedezett, és kellemes, hűvös fuvallatot keltett a levegőben. – Még meg is köszönjem hát, hogy gerinctelen gyávának neveztél? – Nem – válaszolt a férfi. A haragját sokkal jobban kordában tartotta, de ettől még nem volt kevésbé veszélyes. – De tudnod kell, hogy a valós vagy tettetett gyengeség csak bátorítja a ragadozókat. – És az arkangyalok voltak a világ csúcsragadozói. – Neha értékeli, ha valaki kiáll ellene az igazáért, neked pedig megvan az erőd ahhoz, hogy megtedd. – Mert amennyire nem volt buta, úgy gerinctelen sem. – Semmi okod rá, hogy halottnak tettesd magad. A lány elpirult, a kezét ökölbe szorította. – Ne gondold, hogy egy nap kényszerített együttlét alapján már kiismertél, uram. – Ezekkel a rideg szavakkal elindult a kertből egy 78

kapun át a palota hűvös termeibe. Sokáig haladtak lefelé, Jason már azt sejtette, a Gyémántpalota szintjére értek. Nem váltottak több szót, míg a lány meg nem állt egy sor ismerős motívummal, karcsú virágkelyhekkel díszített ajtó előtt. A faragványokat achát és zöld turmalinnak tűnő kőberakás díszítette. Az ajtók nyitva álltak, de nem kitárva, így ők takarásban maradtak az odabent lévők szeme elől. Jason kihasználta ezt, és felmérte a szobát és a társaságot. Tágas tér fogadta őket, viszonylag kevés bútorral. A szemben lévő fal széles teraszra nyílt, ezen és a jobb falon vágott rácsos ablakok apró, négyzet alakú résein keresztül napfény árasztotta el a szobát. Erős volt, de nem éles, bearanyozta a párosával vagy kisebb csoportokban állva beszélgető, nevetgélő angyalokat és vámpírokat. Mindenki ragyogó, csillogó ruhákba öltözött, hajukban és fülükben gyémántokat hordtak, amelyek úgy csillogtak, mint a jégdarabkák. – Udvaroncok – mondta Mahiya fagyos hangon. – Ez egy privát villásreggeli, ahol bemutathatják egymásnak a felcicomázott ruháikat anélkül, hogy Nehát megsértenék. Ha gondolod, bemutatlak nekik. Jason megrázta a fejét, elutasította a lány ajánlatát, majd jobbra indult, egy néhány méterre lévő ajtóhoz, ami reményei szerint közvetlenül a teraszra nyílt. Még ennél is jobb helyet talált azonban az ajtó mögött: egy kis erkélyt, ami nem kapcsolódott a szomszéd teremre nyíló teraszhoz. Az angyal kilépett oda, nekitámasztotta a hátát a napsütéstől meleg kőfalnak a terembe nyíló, rácsos ablak mellett, és hallgatózni kezdett. Közben egy pillanatra sem feledkezett meg Mahiyáról, aki némán állt mellette. Éppen olyan csendben, mint Neha jelenlétében. Újra feltámadt benne a harag, amit a lány viselkedése keltett benne: nyers, zsigeri, lüktető érzés volt. Azok után, hogy hétszáz évig együtt élt a soha nem halványuló emlékekkel, Jason pontosan tudta, hogy dühét egy másik, néhai angyal emléke fűti. Egy nőé, aki szintén nem harcolt a rá mért erőszakos tettek ellen. „Nem tehet róla, Jason. Szörnyű sötétség szállta meg a lelkét. De mi vissza tudjuk hozni őt. Csak szeretnünk kell.’’

79

Neha Mahiya ellen elkövetett tettei korántsem voltak annyira nyilvánvalóak, mint a testi erőszak, de épp elég hatásos fegyverek ahhoz, hogy összemorzsolják a lány személyiségét. – …azt hallottam, szeretője volt. Jason visszafojtotta a haragját, és hallgatózni kezdett. – Nevetséges! Ugyan ki tenné kockára az életét csak a szexért? – Komáiról el tudom képzelni. Tudod, mennyire haragudott Nehára, mióta az száműzte a vámpírt, akit ágyba akart vinni. – Komái egy buta kislány, de nem unta meg az életét. Jason még egy óra hosszáig hallgatózott, de ehhez a rövid beszélgetéshez hasonló heves kijelentést egyet sem hallott. – Ki az a Komái? – kérdezte Mahiyától, amikor biztos távolságra kerültek a szobától. – Vámpír. Fél évszázada bejáratos a belső udvarba. Figyelemre méltóan szép, és ezt ki is használja, ügyesen manipulálja a férfiakat. Azt hiszem, még nem sikerült teljesen megértenie, hogy Neha kevésbé fogékony erre, mint gondolná. – A lány Jasonre emelte a tekintetét, szemének mélyén ugyan még nem olvadt fel teljesen a jég, de a pillantása már nem volt olyan kimért. – Megmutatom őt neked, ha szeretné, uram. Jason érezte, hogy benne válaszként felizzik a düh, és tudta, hogy ezt Mahiya is érzékelte, mert elkapta a fejét, és elindult a folyosón, hátrahagyva minden megenyhült hangulatát. Biztosan nem ez volt a szándéka, de azzal, hogy kimutatta a dühét, igazából lecsendesítette Jason haragját. – Ő az – mutatott Mahiya egy nőre, aki magányosan sétált a város felett húzódó egyik nyílt csarnok előtt. Komái pontosan olyan volt, mint amilyennek leírták: hollófekete haja, aranyló bőre, vörös ajka és veszélyesen domború idomai érzékien csábító jelenséggé tették. A vámpírság egzotikus csókja elhalmozta őt a természet kegyeivel, de el is kényeztette, olyannyira, hogy a nő durcásan biggyesztette le az ajkát, amikor Jason nem esett rögtön a lábai elé. – Mindketten tudjuk, hogy az a szürke kisegér nem fog téged teljesen kielégíteni – dorombolta méregtől csöpögő, de negédes 80

szavait. – Ígérem, olyan gyönyöröket mutatok neked, amelyekhez foghatót eddig nem ismertél. Jason csak a nő feléje nyújtott kezére meredt, amivel Komái meg akarta érinteni, de megállította a levegőben. Megvárta, amíg a nő elsápad, és leereszti a karját, csak ekkor nézett a szemébe. Ez a buja tekintet kétségtelenül nem egy férfit romba döntött már. – Erist is ilyen boldoggá tetted?

81

Tizenegyedik fejezet Őszinte, teljes pánik torzította el a nő arcát. – Ki terjeszti ezt a pletykát? – sziszegte halkan, miközben körbenézett, hogy meghallotta-e őket valaki. – Ha ez a fülébe jut, Neha kivégez engem. Te jó ég, valószínűleg meg is kínoz előbb, és évekig hagy szenvedni. Jason egy szót sem szólt, csak figyelte, ahogy a nő lecsap Mahiyára. – Mondd el azonnal, különben újra megkorbácsoltatlak! – A helyedben – válaszolt Mahiya hűvös és fenyegető hangon – én nem okoznék most több bajt, és meghúznám magam egy ideig. A nő még jobban elsápadt, sarkon fordult, és berohant a terembe, testhezálló ruhájának uszályát maga után húzta a szürke kövön. Jason futni hagyta, mert biztos volt benne, hogy ez a nő soha nem volt Eris titkos szeretője, nem is tudott erről semmit. Túlságosan megütközött a gyanúsításon, és bármilyen rossz is a természete, nem elég okos ahhoz, hogy egy ilyen összeesküvésben részt vegyen. Már régen eldicsekedett volna vele valakinek, és lebukott volna. – Miért korbácsoltak meg? – kérdezte Jason a mellette lépkedő sokkal sokrétűbb és okosabb lánytól. Mahiya egy pillanatra sem torpant meg. – Melyik alkalommal? Jason keze önkéntelenül is ökölbe szorult, a körmei a tenyerébe vájtak. – A legutóbb. – Tiszteletlen voltam egy magas rangú udvaronccal. – Érdemes volt a tiszteletedre? A lány már meg sem lepődött azon, hogy a bevett szokásokat figyelmen kívül hagyó férfi ilyeneket kérdez. De Jason emellett 82

olyan mély dühöt is ébresztett benne, hogy többször veszélyes módon megfeledkezett magáról. – Nem – mondta, mert nem látta értelmét hazudni. – Akkor megérte, hogy megkorbácsoljanak érte. Furcsa érzés volt, hogy egyáltalán nem kellett lepleznie a valódi gondolatait. Mahiya szinte megrészegedett ettől. – Nem – ellenkezett, és a harag még mindig elég erős volt ahhoz, hogy égesse a lelkét –, mert miután megvertek és legyengítettek, ő megkapta, amit akart. – Mahiyának a férfi lábai elé kellett vetnie magát és a bocsánatáért esedeznie. Mindezt azért a kicsinységért, amit elkövetett ellene. Csak azért nem kezdett el főni a keserűségben és a gyűlöletben, amit Neha el akart ültetni a lelkében, mert korábban megfogadta, soha nem válik olyanná, mint az arkangyal. – Megtanultam, hogy meg kell válogatnom a csatáimat. Jason rászegezte tekintetét, és egy végtelennek tűnő pillanatig meredten nézett rá. A szeme sötét volt, olyan nagyon sötét, mint a legfinomabb, legpompásabb csokoládé. Majd bólintott. – Csak el ne felejts közben harcolni. A lányban újra feltámadt a harag, átjárta az egész testét. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy csak látszólag is civilizált választ adjon. – Ahogy parancsolod, uram. A férfi egy pillanatig megdermedt, Mahiyának pedig eszébe jutott, hogy az angyal, akit sérteget, olyan halálosan félelmetes, hogy még egy arkangyal szemébe is rezzenéstelen arccal képes nézni. Jason végre megszólalt: – Elnézésedet kérem. Semmit sem tudok arról, milyen csatákat kellett már megvívnod, és mi mindent kellett tenned azért, hogy életben maradj. Soha, egyetlen férfi sem kért még bocsánatot Mahiyától. Az pedig, hogy éppen ez a férfi volt az első, annyira megrázta a lányt, hogy meg sem tudott szólalni, miközben Jason újra elindult a palotakert ösvényein, és inkább vezetett, mint őt követte. A hercegnő tudta, hogy a férfi többet hall, mint ő és többet lát, mint ő, még ha egymás mellett haladnak is. Több volt, mint lenyűgöző. 83

Veszélyes, kiismerhetetlen és ijesztően okos. Veszélyt jelentett rá nézve. Mahiya mégis azon kapta magát, hogy végig akarja húzni az ujját ezen a pengén, még ha vérezni is fog utána, hogy túl közel akar táncolni a tűzhöz, hogy kockáztatni akar, pedig tudja, hogy belebukhat. Tekintete a kémmester szárnyára tévedt, az ujjai bizseregtek a vágytól, hogy felfedezze ezeket a tökéletesen sötét tollakat. Mintha azzal, hogy beismerte magában, mennyire vonzódik a férfihoz, kitárt volna egy ajtót, amiről eddig nem is tudta, hogy be volt zárva. Csakhogy… A pillantása lecsúszott az angyalról, mintha átlátott volna rajta, holott pontosan tudta, hogy Jason ott van, mellette. Visszazökkent a valóságba, az óvatossága újra feléledt. Észrevette, hogy a legtöbb őr apró meghajlással köszönti, a kémmestert azonban mintha észre sem vették volna. Jasonre meredt, rá összpontosított, de annyira figyelnie kellett, hogy a feje a szeme mögött tompán fájni, lüktetni kezdett. Látta a férfi körvonalait, de egy pillanattal később az is eltűnt a szeme elől, feloldódott egy virágbokor árnyékában. Gondolkodás nélkül kinyújtotta a kezét, és megérintette Jason szárnyát, ujjaival kitapintotta a sima, meleg tollakat. Jason megdermedt, minden izma megfeszült. Mahiya arca fellángolt, gyorsan leeresztette a karját, mert ráébredt, mennyire elfogadhatatlanul viselkedett. – Sajnálom. Csak… nem láttalak. – Értek hozzá, hogyan tudjak észrevétlen maradni. – A hangjában nyoma sem volt a rosszallásnak, amire Mahiya számított, miután tanúja volt, hogyan rettentette vissza a kémmester Komáit attól, hogy megérintse. – Több száz éves gyakorlatom van ebben. Mahiya nem hitt neki teljesen, de nem is kellett zseninek lennie ahhoz, hogy megértse, a kémmester nem fogja felfedni előtte a titkait. – Még egyszer bocsánatot kérek. – Az ujjai még mindig bizseregtek a futó érintéstől. – Semmi jogom nem volt ehhez. – Ami azt illeti, minden jogod megvolt rá – válaszolt Mahiya legnagyobb meglepetésére a férfi. Az arcának bal felét fedő tetoválás 84

újabb érintésre ingerlő csábítás volt a napfényben. – Véresküt tettem neked. A bőröm és tollaim a vérnél sokkal közelebb vannak a felszínhez. – Soha nem használnám ki az esküdet ilyen célokra. – Ökölbe szorította a kezét, nehogy még nagyobb illetlenséget kövessen el azzal, hogy ujjaival végigsimít a vad szépségű jeleken Jason arcán, megfordult, és továbbindult. A bőre forrón lángolt, majd egy pillanat múlva jéghideg lett. A szíve hevesen vert… be kellett ismernie, annak ellenére, hogy egyre jobban lenyűgözi őt Raphael kémmestere, fél is. A halk szavú Jason a mindent látó szemével ezerszer veszélyesebb volt rá nézve, mint Neha. Ő figyelt rá, meghallgatta, és máris sokkal többet megtudott róla, mint bárki más valaha. Egy ilyen angyal nem testi erővel gyűrné le, és nem is csalná tőrbe hazugságokkal. Egyszerűen elég jól kiismeri ahhoz, hogy rávegye, ő maga taszítsa romlásba magát. A tenyere izzadni kezdett. Túl későn vette észre, hogy az erődnek abba a részébe tartanak, ahová Neha semmilyen körülmények közé nem engedné be Jasont. – Nem mehetünk tovább erre. – Miért? – Ezt a részt kizárólag Neha használhatja, más meghívás nélkül nem léphet be. – Rendben – egyezett bele Jason gyanúsan könnyen, majd kitárta a szárnyát, és olyan gyorsan reppent fel a levegőbe, hogy Mahiyának esélye sem volt követni. Vonzó… és halálos. Ezt a lány soha nem felejthette el, bármekkora is volt a csábítás, hogy végighúzza az ujját ezen a pengeélen. Túl sok minden forgott most kockán, az élete, a létezése volt a tét. Jason egy álom volt, amit félre kellett tennie egy másik életre. Most azonban először meg kellett őriznie a jelenlegi életét. Jasont elvesztette szem elől az eget tarkító, fodros, fehér fellegekben. Körbenézett a piros kövekkel kirakott keskeny úton és a palota falán, ahonnan Jasont távol akarta tartani. Neha bezárkózott a Katona-toronyba, a kémmester pedig magára hagyta. Ennél jobb 85

alkalom nem adódhat több. Megfogta az ajtó kilincséül szolgáló rézkarikát. Egy hideg izzadságcsepp csúszott végig a gerincén. Az őrök meg sem próbálták megállítani: Neha sokszor hívatta magához, ha kérni akart tőle valamit. De Mahiya ilyenkor csak az elülső szobákba léphetett be. Most kihasználta, hogy a palotába még az őröknek sem volt bejárásuk, továbbhaladt a folyosón a palota kellős közepén lévő szoba felé. Attól, ami a mögött az ajtó mögött történt, Mahiya ösztönei fellángoltak, figyelmeztetni akarták, azt kiáltozták, hogy meneküljön. Mahiya úrrá lett ezen a zsigeri félelmen. Nem ez volt az első eset, hogy a tiltott épületrészbe merészkedett. Utoljára az éj leple alatt járt itt, miközben Neha odabent volt, abban a központi szobában. Mahiyának hatalmas elszántságra és bátorságra volt szüksége, hogy ne meneküljön el, a szíve a torkában vert, a lélegzete elakadt. Ma a márványfalakat nem borította jég, Mahiya lehelete nem látszott meg a levegőben, a csontjait nem járta át fájdalmasan a dermesztő hideg. Végighúzta ujját a márványfalon, és gyorsan, hangtalanul haladt végig az utolsó folyosón is. Már látta maga előtt az ajtót. Ezúttal nem borította azt jégréteg, mint legutóbb, amikor a lány meg sem tudta érinteni a kilincset. Az ajtó gombja most arany fénnyel csillogott. Mahiya meg is fogta, de az utolsó pillanatban elbizonytalanodott. Minden szemszögből meg akarta vizsgálni a helyzetét, ehhez türelmet erőltetett magára, és behúzódott egy közeli falfülkébe. Ahhoz, hogy felfedje, miben mesterkedik Neha, be kell lépnie abba a szobába. Ez azonban könnyen a halálát jelentheti, hiszen Neha arkangyal, sok titkos és ismert képességgel. A legközismertebb adottsága az volt, hogy parancsolni tudott a hüllőknek. Mint annak az apró, arany fejű kígyónak is, amelyik az ajtó gombjára tekeredve várt. Mahiya szíve megdobbant, amikor az apró állat kiöltötte kis, sárga nyelvét, ő pedig ráébredt, hogy amit díszítő faragványnak gondolt, az egy élőlény. Egy mérges kígyó. Neha egyik titkos képessége az volt ugyanis, hogy nem mérges fajokat is képes volt halálossá változtatni. Ha Mahiya kinyitotta 86

volna azt az ajtót, a kígyó megharapja, és ő órákra bénultan és magatehetetlenül terül el a padlón. Az is valószínűtlen volt, hogy ez a kígyó lenne a szoba egyetlen védelme. Neha idős arkangyal volt ugyan, de a modern technológiai vívmányokat sem vetette meg. Most, hogy Mahiya tiszta fejjel végiggondolta a dolgot, és nem csak a kétségbeesés hajtotta, mert rohamosan fogyott az ideje, rájött, hogy még ha nyitva is találta volna az ajtót, Neha bizonyára beépített egy néma riasztót, ami figyelmezteti, hogy valaki jár a szobában. És ha bejutna egy illetéktelen, vajon üresen találná-e a szobát, vagy tele ezernyi idegesen sziszegő kígyóval? Halk, suhogó hang hallatszott. Mahiya remélte, hogy csak egy szobalány, aki az elülső szobákba megy. – Szóval – csendült fel egy ismerős hang a falfülke bal oldalán – Neha titkai után kutakodsz. Mahiya vérét rémület járta át. Kilépett a fénybe, és megállt Jasonnal szemben. – Azért jöttem, hogy magammal vigyek valamit, amit itt felejtettem. – Eszébe jutott, hogy a keze üres. – Nem találtam meg. A szinte fekete szem rezzenéstelenül meredt rá. – Jól tudsz hazudni – jegyezte meg végül Jason –, de én még jobban értek ahhoz, hogy felismerjem ezt. – Az ajtó felé fordult, amit az apró, aranyszínű kígyó őrzött, és néhány hosszú másodpercig tanulmányozta az állatot, majd megfordult. – Beszélnünk kell. Kettesben. Ez nem kérés volt. Mahiya a legszívesebben visszautasította volna, de ha Jason ezt megemlíti Nehának, akkor neki vége, és minden kárba vész. Harag, félelem és frusztráltság forrt a vérében, de követte a férfit kifelé a palotából. Amint kiléptek, a szeme káprázott a hirtelen fénytől, és mire visszatért a látása, Jason már nem volt mellette. – Neha nem venné jó néven, ha megtudná, hogy odabent jártam – magyarázta a férfi, amint kicsivel később csatlakozott a lányhoz egy nyilvános téren. 87

– Hogyan jutottál be? – kérdezett rá Mahiya, de rögtön eszébe is jutottak az őrök, akik egyszerűen nem látták Jasont. A kémmester csak a hercegnő szárnyaira pillantott, és megkérdezte: – Fel tudsz szállni még egyszer helyből? – Igen. – Mahiya lassú volt, de nem gyenge. – Hová megyünk? – Kövess! – A férfi felemelkedett, és megvárta, amíg Mahiya utoléri, majd elsuhant a város felett, egyre messzebb, míg már kisebb falvak felett szárnyaltak, ahol az izgatott gyereksereg integetve az utcára tódult, kék kerámiák száradtak az udvarokon, és várták, hogy valaki kidíszítse őket, távolabb pedig álmos állatok ácsorogtak a legelőn, a patakot pedig, ami a zöldet táplálta, szinte benőtte a magas fű. Ez hiányozni fog. A gondolatba belesajdult a szíve. Ezen a sivatagokkal és rejtett oázisokkal teli színes területen kívül mást nem ismert, és nem is tudta elképzelni, hogy olyan helyen éljen, ahol nincsenek gördülő homokdűnék, és nem látja az ingadozva járó tevéket és a fejedelmien lépkedő elefántokat. A Neha birtokán élők tisztelték és gondozták az állatokat, ennek szabályait az arkangyal már régen törvénybe foglalta. Sokan közülük szabadon éltek a számukra fenntartott területeken, mint az a legelésző tevecsapat is, amely felett épp elrepültek. A rikító sárga ruhás, magányos pásztor felnézett, és integetni kezdett nekik. Mahiya visszaintett, és újra csak elgondolkozott azon, milyen sok, sokszor egymással ellentétes arca volt Nehának. Királynő volt ő, néha kegyetlen, de az alattvalói szerették a bőkezűségéért és igazságosságáért, az udvarából érkező angyalokat és vámpírokat pedig mindenütt szívesen fogadták. Ha Mahiya leszállt volna egy faluba, szívélyesen fogadták volna, megkínálják frissen főtt teával és frissen sült finomságokkal. A népesség természetesen félte is a halhatatlanokat, de ez nem bénította meg őket. Csupán tisztában voltak azzal, hogy az angyalok és a vámpírok erősebbek náluk, és jobban teszik, ha békésen együtt élnek velük, szolgálják őket, ha kell, és nem lázadoznak. 88

Jason azonban nem a falvak felé tartott, hanem egy apró, elhagyatott tisztáson szállt le, egy fa alatt, amelynek gyökerei elég mélyen hatoltak a földbe ahhoz, hogy eső nélkül is táplálni tudják a finom, csipkés, világoszöld levelű növényt. Jason földet ért, és a hátára hajtotta a szárnyát. A lány esetlennek érezte magát mellette, Jason árnyékhoz hasonlóan hangtalan leszállásához képest az ő lába túl nehézkes volt, a szárnya hangosan zizegett. – Most beszélhetünk – jelentette ki Jason, amikor a lány behúzta a szárnyát. A hercegnő elé terülő elhagyatott és kopár táj mégiscsak az ő otthona volt, és ez erőt adott Mahiyának. – Mit szeretnél hallani? Jason a lányra nézett, és hatalmas eltökéltséget látott a szemében. Ez az angyal nem könnyen törik meg, gondolta, ő pedig képtelen lenne összezúzni egy lány lelkét. De sok más módon is el tudta érni a célját, és most nem volt ideje játszadozni. – Mindketten tudjuk, hogy én vagyok fölényben. – Véresküt tettél nekem – figyelmeztette Mahiya, bár az arca elsápadt a fa lombjain átszűrődő, színes fényben. – Nem árthatsz nekem. – Emlékezz vissza az eskü szavaira! – válaszolta Jason, miután elfojtotta az első választ, amit adott volna, látván, hogy a hercegnő nem hajlandó megadni neki magát. – A kötelességem, hogy felfedjem Eris gyilkosát, és megvédjem a család érdekeit. Te pedig, úgy tűnik, árulásra készülsz. A lány összeszorította a fogát. – El fogod mondani neki? – Az attól függ, meg tudunk-e egyezni. – Amíg a feladatát végezte, és azon volt, hogy kiderítse, ki Eris gyilkosa, semmi nem kényszerítette rá, hogy mindenről beszámoljon az arkangyalnak. Mahiya arca megkeményedett, a szeme szikrákat szórt. – És mi lenne ennek az ára, uram? Az utolsó szó akár sértésszámba is mehetett volna. – Mondd el, mit tudsz arról a szobáról! – A szeme a lány haragtól összeszűkült ajkára tévedt. – Arról, hogy mi folyik odabent. 89

– Nem tudom – nyögte ki a lány. – Soha nem tudtam bemenni oda. Ez igaz, gondolta Jason, miközben a lány arcát tanulmányozta. Az hihetetlenül kifejező volt ugyanis, ha valaki vette magának a fáradságot, és megvizsgálta az apró rezzenéseket, amelyek minden egyes gondolatát elárulták. Márpedig Jason vette a fáradságot. – De láttál valamit. Mahiya szárnya nyugtalanul rebegni kezdett. A lány sóhajtott egy nagyot, a lélegzete remegett. – Jeget. Jég borította a falakat, belepte az ajtót. A leheletem meglátszott a levegőben, és éreztem, hogy a vér megfagy az ereimben. Szó szerint. Az erek kidudorodtak a bőröm alól, és amikor megnyomtam őket, éreztem, hogy kemények. Az angyalok repülésre termettek, a testük nem érzékelte a hideget úgy, ahogyan a halandóké. Amit pedig Mahiya leírt, az szörnyű hideg volt, természetes körülmények között elképzelhetetlen a Földnek ezen a vidékén. Jason tudomása szerint azonban az elemek manipulálása nem tartozott Neha képességei közé. – Neha egyedül volt a szobában? Mahiya egy pillanatig habozott.

90

Tizenkettedik fejezet – Soha nem láttam, hogy más is bement volna vele a szobába. Okos megfogalmazás volt, de Jason évszázadokkal régebb óta játszotta már ezt a játékot. – Hallottad, hogy beszél valakivel odabent? – Ha elmondok neked mindent – szólt Mahiya, a hangja pedig olyan eltökélt és kemény volt, mint a gránit –, nem fog számítani, hogy elárulsz-e Nehának, a végeredmény úgyis ugyanaz lesz. Jason végiggondolta, vajon a hercegnőnek miért lehet szüksége arra, hogy veszélyes információkat gyűjtögessen. – Szükséged van valamire, ami tárgyalási előnyt ad neked. De miért? – Miért csinálod ezt?! – Mahiya szeme olyan volt, mint egy menekülő vadé. – Miért akarsz meztelenre vetkőztetni? A lány pillantása Jason lelkének olyan területét érintette meg, amelynek létezését az angyal legszívesebben le is tagadta volna. Mégsem vonult vissza, meg kellett tudnia, kit hallott a szobában a lány. Mert ha a sejtése beigazolódik, lehet, hogy a világot nemsokára elképzelhetetlen borzalmak árasztják el. A hercegnő hátat fordított neki, a szárnya kecses ívben hullott a földre, puhasága éles ellentétben állt a lány gerincének feszességével. – Meghalok, ha nem sikerül innen gyorsan kijutnom. – A szavak éppen olyan kopáran csengtek, mint amilyen a körülöttük lévő táj volt. – Neha önszántából soha nem engedné, hogy szabadon éljem az életemet, és már nincs oka rá, hogy életben tartson. A létezésem egyetlen oka az volt, hogy Erist kínozhatta általam. – És mert téged büntethetett helyette – tette hozzá Jason, és az apró részletek, amiket eddig megfigyelt, mind a helyükre kerültek, összeállt a csúf, kifacsarodott egész. – Hová akarsz menni? 91

Mahiya sarkon fordult, felemelte két üres tenyerét. – Ugyan hová mehetnék? – Minden szavában harag remegett. – Nem akarok mást, mint távol kerülni ebből a gyűlöletből épült börtöntől. Nem számít, hol élem le az életem, nekem egy kalyiba is megfelel. De csak egy arkangyal állhat ki Neha ellen, ezért csak a Tízek Tanácsából segíthet valaki. – Lijuan van a legközelebb. A lány testét vad rémület rázta meg, olyan erős és mély, hogy Jason olyat tett, amit csak a legritkább esetben: kinyújtotta a kezét, és megszorította a lány karját. – Mahiya! – Lijuant nem. – Mahiya hangja rekedt volt, mintha éppen sikoltott volna. – Egyszer már megpróbáltad – találgatott a férfi. A kezén még mindig érezte a lány bőrének melegségét, még ha csak egy pillanatra is érintette meg. – Mi történt? – Ezernyi szörnyűség volt Lijuan udvarában, ezernyi testet öltött rémálom. Mahiya a fának dőlt, arcának élét kiemelték a lemenő nap sugarai, amelyek a hajában is megcsillantak. – Nehéz olyannal beszélgetni, aki mindent lát. – Úgy érted, nehéz elérned, hogy azt lássam, amit te láttatni akarsz. – Igazság szerint Jason erejének forrása nem az volt, hogy ilyen sokat látott, hanem hogy elfogadta, milyen sok mindent elszalaszthat. Hiába ismert valakit több száz éve, mindig is tudatában volt annak, hogy belső világának szövevényéből csak a legfelső rétegeket ismerte még ki. Az előtte álló lány szíve, érzelmei nagyon összetett képet alkottak, amit valószínűleg soha nem ismerhet meg, mert képtelen erre. Nem tehetett mást, mint hogy figyelte a jeleket, amelyeket mások természetesnek vettek, és összerakta őket, amíg azok ki nem rajzolták az érzelmeket. Tudta jól, hogy senki más nem csinálja ezt így rajta kívül, és az, hogy ő képtelen érzelmi szinten kapcsolódni másokhoz, a hiányossága, fogyatékossága. Ez eléggé zavarta ahhoz, hogy úgy egy évszázaddal ezelőtt felkereste Jessamyt, az angyalok tanítóját, és beszéljen vele. A kedves nő sokáig gondolkozott a válaszon. 92

– Azt hiszem – mondta végül hogy te éppen úgy képes vagy mély érzelmekre, mint bármelyik más halhatatlan. Talán még jobban is. A szíved olyan hatalmas, hogy az néha még engem is megrémít. És ahogy képes vagy elzárni az érzelmeidet… Egy nap ki fog törni a vihar, ebben biztos vagyok. Csak még nem volt okod rá, hogy vállald az ezzel járó kockázatot. – Bánatos mosoly jelent meg az arcán. – Nekem elhiheted, tudom, milyen, amikor el akarod kerülni a fájdalmat. Jason végtelenül tisztelte Jessamyt, és biztos volt benne, hogy minden szava igaz. A tanító torz szárnnyal született, képtelen volt egyedül repülni, és ez olyan szenvedést okozhatott neki, amit Jason elképzelni sem tudott. Ezt Jason soha nem kicsinyellné le, és nem hagyná figyelmen kívül, de tudta, hogy a nő sorsát alapvetően más erők formálták, mint az övét. Ahogyan Jason nem tudta elképzelni, milyen lehet repülés nélkül élni, úgy Jessamy sem tudhatta, milyen egyedül lenni. Teljesen, tökéletesen egyedül. Nem egy óráig, egy napig vagy akár egy évig. Évtizedekig. Míg már elfelejtett beszélni, elfelejtette, hogyan kell angyalnak lenni. Ez a végtelennek tűnő egyedüllét már akkor megtört benne valamit, amikor még csak gyerek volt, amikor a szárnyának súlya túl nagy volt a testéhez képest. És Jessamyval ellentétben Jason meg volt győződve arról, hogy ez a károsodás maradandó. Megmásíthatatlan, ahogyan a tény is, hogy az atoll, amelyen felnőtt, ahová az anyját temette, egy erőteljes víz alatti vulkánkitörés miatt elsüllyedt a mélyben. Olyan volt, mintha a szülei soha nem is léteztek volna, és ő kezdettől fogva hordta volna magában ezt a magányt. – Nyilvánvaló – törte meg Mahiya a csendet –, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. – A korábbi csendet arra használta fel, hogy egy olyan nő álarcát öltse magára, aki az udvarban nevelkedett, és tudja, hogy a mérget legtöbbször mézédes mosollyal szokás átadni. – Elég a játékból. – Jason lelkének túlélő része csodálta ugyan a lány akaraterejét és küzdőszellemét, de nem hagyhatta, hogy ez előnyhöz juttassa Mahiyát. – Dönts, méghozzá gyorsan! 93

Finom remegés futott végig a hercegnő bőrén, és Jason tudta, hogy a makacs és megalkuvásra képtelen felszín alatt a lány fél. Jason pedig nem szeretett félelmet kelteni a nőkben. Ez túl sok soha nem halványuló emléket ébresztett benne, a keze bizseregni kezdett, mintha még mindig hiába püfölné azt a zárt hálószobaajtót, hogy megakadályozza, ami mögötte történik. – Nem, téve… – Ne hazudj! Láttam, ahogy ránéztél! Az üvöltés visszhangzott a múltból, de akármilyen emlékek is kísértették, Jason már rég megtanult táncolni a démonaival. Most csak várt, bármilyen erősen át is járta a csendet Mahiya félelmének éles érzése, és bármennyire is arra hajtotta minden egyes ösztöne, hogy pusztítsa el azt, ami a hercegnőt rettegésben tartja. – Kérek valamit cserébe – szólt a lány. Szájának vonásai megkeményedtek, a válla kiegyenesedett. – Nem adhatom át neked a legértékesebb információmat anélkül, hogy valami hasonlóan értékeset ne kapjak érte cserébe. Jason ebben a pillanatban értette meg, hogy ez a halk és kecses hercegnő megtanulta felhasználni a félelmét, nem roppant össze alatta, éppen ellenkezőleg: erőt nyert belőle. Jason lelkének egy ismeretlen, rejtett zugát erős, áradó boldogság töltötte el, és az érzés olyan nyers, váratlan és rendkívüli volt, hogy a kémmesternek tudatosan erőt kellett vennie magán ahhoz, hogy uralkodni tudjon rajta. Még így is éjszínű lángok perzselték végig minden erét. – Ha az információ értékes – mondta, és a heves érzelmek ellenére fel tudta mérni, hogy Mahiya valószínűleg az életét is kockára tenné, ha meg akarná tartani magának a titkot –, beszélni fogok rólad Raphaellel. A remény arany sugarai döntötték a lány arcát. – És ő… Jason azonban nem üzletelt hazugságokkal és féligazságokkal. – Egyetlen arkangyal sem lesz hajlandó háborút kezdeni miattad. Mahiya érezte, hogy a bensője szilánkokra reped. Jason néhány szóval összezúzta az egyetlen reményét, amit féltve őrzött a sok megszégyenülés, fájdalom közepette, a tudat ellenére, hogy más határozza meg, mennyi ideje van élni. A legrosszabb az egészben az 94

volt, hogy a kémmesteren egyetlen érzelem nyoma sem látszott, mintha az ő élete valóban semmit sem érne. És ezt a férfit akarta ő megérinteni, megismerni?! – Akkor – kérdezte, miközben felfelé kapaszkodott az érzelmi veremből a dühből és büszkeségből épített halom hátán, segítségül hívva az érzést, hogy elveszített valamit, ami pedig soha nem is volt az övé – mi haszna az ígéretednek? – Nem a nyílt árulás az egyetlen módja annak, hogy megkapd, amit akarsz! – Jason hangja keményebben pattogott, mint azt Mahiya valaha is hallotta, a szeme úgy elsötétült, hogy szinte ébenfekete lett az írisze is. – Egy arkangyal udvarában nőttél fel. Gondolkozz! Mahiya pislogott, hogy megszabaduljon a haragjától, és érezte, hogy az érzelmei elcsúsznak valamerre. – Az információt! – szólt rá Jason, mielőtt a lánynak ideje lett volna kibogoznia gondolatai fonalának kusza csomóját. Végül is nem volt nehéz döntés, hiszen Jasonnek igaza volt. Nem számított, hogy Mahiyát ártatlanul zárták az aranyozott falú börtönbe. Neha uralkodott a területen, hatalma az alattvalói felett megkérdőjelezhetetlen volt. Minden joga megvolt ahhoz, hogy akár évezredekig is kínozza Mahiyát, ha éppen erre támad kedve. A kémmester megmondta: egy arkangyal sem sietne a segítségére, és nem kockáztatná, hogy háborút robbantson ki csak azért az információért, amit a lány tudott. Így hát Jason lehetett az egyetlen megoldás. Ő legalább nem hazudott neki. Igazság szerint túlságosan is őszinte volt, megfosztva a lányt minden illúziótól és csalóka reménytől. Mahiya tehát döntött, és már csak reménykedni tudott abban, hogy a férfi be fogja tartani az adott szavát. – Lijuan – jelentett ki, és a mellkasában érezte a sajgó fájdalmat, amikor eszébe jutott az a fagyos este ott, a folyosón. – Senki sem látta őt érkezni vagy távozni, de mivel az arkangyalnak már nincs testi valója, ez nem jelent semmit. Hallottam, ahogy Nehával beszélget a szobában, amit az arany kígyó őrzött. És igen, biztos vagyok benne. Lijuan hangját nehéz összetéveszteni máséval. – Sikolyok hallatszottak benne.

95

Jason hosszú, hosszú ideig némán állt csak, az arcán lévő tetoválás kavargó vonalai és finom pontjai élesen kirajzolódtak a napfényben. Végre megszólalt: – Derítsd ki nekem, hogy eltűnt-e mostanában akár az alsó, akár a felső udvartartásból egy nő. Azokra összpontosíts, akik nem töltenek be központi szerepet, inkább a periférián élnek. Mahiyát meglepte a hirtelen témaváltás, ösztönösen válaszolt. – Ez nem lesz nehéz, az udvarban lakókat szigorúan számon tartják. Jason kitárta a szárnyát – sötétség áradt belőle. Mahiya tudta, hogy ezzel vége a beszélgetésnek. – Ennyi? – kérdezte, és legszívesebben elkapta volna a férfit, megrázta volna, hogy összetörje az obszidiánfalat, ami elválasztotta őt a világ többi részétől. – Más mondanivalód nincs is? – Olyan könnyen összetörte őt, és már meg is feledkezett róla. – Egyelőre nincs. – Azzal Jason a levegőbe emelkedett. Összeszorította a fogát, és az izmait megerőltetve helyből a levegőbe emelkedett. Tudta, hogy nem tud mit tenni, a levegőben soha nem érné utol Jasont. Ráadásul a férfi kémmester is, ha el akar tűnni előle, Mahiya képtelen lenne követni… és ezt Neha nagyon is jól tudta. – Játék – nyögte a szinte vakító haragtól összeszorult torkán, érdes hangon. – Ez kezdettől fogva csak egy játék volt. Neha tőrbe csalta Mahiyát. Becsapta, hogy megölhesse.

96

Tizenharmadik fejezet Dmitri felkönyökölt, és lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja az ágyában fekvő, selymesen meleg bőrű nőt. A lány szemének feneketlen zöldje még álomittas volt, amikor Honor pillái megrezzentek és felnyíltak. – Már reggel van? – A lány a férfi hajába fúrta az ujjait, és mély csókba vonta az ajkát, hogy emlékeztesse, már hozzá tartozik. Ha Dmitrinek ez esetleg kiment volna a fejéből. – Jó reggelt, férjem! – Jó reggelt, feleségem! – A vámpír úgy érezte, soha nem fárad bele abba, hogy ezt mondja. – Éhes vagy? Honor fátyolos nevetésének hangjától eltelt a vámpír szíve. – Miért gondolom, hogy ezzel a kérdéssel valami hátsó szándékod van? A kérdés igazából felesleges volt, tekintve, hogy Dmitri közben már lehúzta a takarót a feleségéről, és felfedte a nő mellének buja dombjait. Ingerlő mozdulatokkal simogatni kezdte, játszani akart a feleségével. Amikor pedig Honor leplezetlenül frusztráltan teljesen lerúgta magáról a takarót, a férfi a combjai közé telepedett. Ahol tovább ingerelte őt. Az ujjával. A testével. A szájával. Honor teste egy halk sóhajjal felívelt alatta, ujjai elég erősen húzták a férfi haját ahhoz, hogy enyhe fájdalmat okozzon neki. Kéjes fájdalom volt ez, amire Dmitri könnyen rá is szokhatott: a felesége gyönyörének fájdalma. Mosolyogva a lány combjának belső oldalához dörzsölte borostás állát, de közben figyelte, nem látja-e Honoron a szorongás legapróbb jelét is. Csak ezután cserkészte be az erotikus eksztázistól remegő női testet. 97

– Nyisd ki a szemed! – Csak akkor hatolt belé, amikor Honor engedelmeskedett. Dmitri mindig, mindig figyelt arra, hogy a lány minden pillanatban vele legyen. Honort ugyanis megerőszakolták és kihasználták, ezek a sebhelyek pedig nem fognak varázsütésre, egyik hétről a másikra elmúlni. Talán évek alatt sem. Az emlékek a lány személyiségének kitörölhetetlen részei voltak, de semmi szükség nem volt arra, hogy Dmitri rontson a helyzeten. Ez egyszer megtörtént, és soha, de soha többé még csak esélyt sem adott magának, hogy újra megtegye. Előbb kaparná ki a saját szívét. – Dmitri – suttogta torokhangon Honor. A szája a férfi nyakán volt, ujjai a tarkóján. Pontosan úgy simogatta, ahogyan a férfi szerette. Nem volt ez ugyanolyan, mint annak idején, Ingrede-del, és Dmitri ezt nem is sajnálta. Sőt úgy érezte, ő a legszerencsésebb gazfickó az egész világon. Ingrede ugyanis azt a Dmitrit szerette, aki ő akkor volt, Honor azonban azt, akivé vált. Nem utálkozott vagy rémült meg a sötétség láttán, amit a vámpír a lelkében hordott, teljesen elfogadta, és ettől Dmitri úgy érezte, mintha több évszázados pusztai vándorlás után hazaért volna. – Állj meg! – figyelmeztette a lányt, amikor Honor a testével kezdte kényeztetni a farkát, a belső izmait használva fájdalmasan kéjes módon. – Még nem akarok elmenni. – Imádom, amikor parancsolgatsz. – A lány finoman ráharapott Dmitri állára, majd hátrahanyatlott az ágyon, és a kezét összekulcsolta a tarkója alatt. – Itt vagyok. Milyen új kínzást találtál ki nekem mára? Ingerelte őt ez a falusi fruska, az egész teste egy csábító, forrón szorító ököl. Más alkalommal valószínűleg játszott volna Honorral egy-két erotikus játékot, de mivel aznap kora hajnalig ébren tartotta a feleségét, Dmitri úgy érezte magát, mint egy jóllakott kandúr. – Azt hiszem, egy hosszú, lassú menetet. – A kezét a nő mellére fektette. – Nagyon lassút. – Csak azt ne! – Honor szemében megint felvillant a játékos, pajkos csillogás. – Bármit, csak azt ne! Lecsókolta a mosolyt a felesége ajkáról, és érezte, ahogy az szétterjed az ereiben. Kitartó, lassú lüktetéssel mozogni kezdett, és 98

új, remegő kéjhullámot ébresztett Honor testében. Amikor pedig a lány felkiáltott, és kisajátítóan megfeszítette körülötte a testét, Dmitri átadta magát a saját vágyainak, és fogával átfúrta Honor nyakán, az ér felett a bőrt. Csak hogy megízlelje őt. – Dmitri! – Egy érzéki, örömteli sóhajtás, majd mindketten buján és fáradtan zuhanni kezdtek az érzések mélyébe, karjuk és lábuk összegabalyodott, szívük összeforrt. Később Dmitri leszappanozta Honor testét, és segített neki hajat szárítani. Egyetlen más nővel sem tudott volna ilyen gyengéd lenni, régóta azt hitte, hogy már nem is képes erre, most mégis azon kapta magát, hogy a csontjáig hatol a férfias elégedettség. A felesége hagyta, hogy azt tegyen vele, amit akar, és ez a bizalom megrázó volt. Honor is mindent elkövetett, hogy még jobban megbolondítsa: csókokat nyomott a meztelen mellkasára, a lábát az ő farmerba bújtatott lába köré csavarta, amikor a konyhapultnál ült a fodros, pink köpenyében. Dmitri pedig megfenyegette, hogy megbünteti. – Miért mindig csak fenyegetsz?! Tíz perccel később az apró, kerek reggelizőasztal mellett ültek egymással szemben a toscanai villában, amit Raphaeltől kaptak nászajándékba. Ez elég biztonságos hely volt így, hogy Michaela kivételesen készségesen segítette Raphaelt, más pedig nem tudta, hová megy nászútra Dmitri és Honor. – Dmitri? A vámpír meghallotta a lány komoly hangját, és felnézett a telefonjáról, félbehagyta a toronyból érkezett üzenetek olvasását. – Mi az? – A torony várhat. Minden más várhat, Honor volt az első. A lány felállt, megkerülte az asztalt, és nekitámaszkodott Dmitri mellett. Ujja a férfi egy hajtincsével kezdett játszadozni. – Azóta nem hoztad szóba az átváltozást… a vámpírrá válásomat. Dmitri felhajtotta a köntös kivágását, és átfogta a lány meleg combját. – Nem kell elsietnünk. Pedig nemrég még épp ezt akarta tenni, belehajszolni a feleségét a halhatatlanságba, még mielőtt Honor meggondolhatta volna magát. 99

De ahogy felkelt a nap, ő is ráébredt: ahogyan soha nem tudna ártani neki, úgy kényszeríteni sem tudná soha. – De én már döntöttem. – Honor hangján hallatszott, hogy vadász, harcedzett és kemény. – Győzelmi mámorban fürödtünk, amikor azt a döntést meghoztad. – Az éjszaka emlékei élénken éltek benne. – Soha nem próbálnálak meg lebeszélni róla – ezernyi életet akart leélni vele –, de rájöttem, ahhoz még éppen elég jóság maradt bennem, hogy ne akarjalak rábeszélni semmire. A felesége, kinek szíve mérhetetlen és megfizethetetlen ajándék volt a számára, elmosolyodott. – Még most sem merem elhinni, hogy itt vagyunk. – A férje ölébe telepedett, fejét a meztelen vállára hajtotta. – Szinte minden percben azt várom, hogy ez az egész eltűnjön. – Nem fog. – Ezt az ígéretét a vére árán is be fogja tartani. – Az örökkévalóság vagy csak egy emberöltő, de azt együtt éljük át.

100

Tizennegyedik fejezet Miután Jason a nap hátralevő részét azzal töltötte, hogy észrevétlenül kihallgatott udvaroncokat és katonákat, időseket és fiatalokat, halandókat, vámpírokat és angyalokat, az éji sötétség palástjába burkolózva titokban felszállt az erőd fölé. Szinte biztosan tudta, ki ölte meg Erist, de szüksége volt még néhány információra, hogy igazolja a gyanúját. Mahiya éppen ekkor igyekezett megszerezni egyet ezek közül Neha udvarának veszélyes terepén. Jason leereszkedett a gyönyörű kert közelében, ahová a szépek gyűltek össze aznap este, hogy megosszák egymással bánatukat, és hagyta, hogy a leszállóhelyéül választott sarok sötétje átjárja a testét. A híresztelésekkel ellentétben Jason nem volt képes árnyakat létrehozni a semmiből, de a sötétség legkisebb foltját is meg tudta nyújtani és fel tudta erősíteni, míg mások egyszerűen nem vették őt észre, és ha mégis, csak egy szellemképet láttak a szemük sarkából. De Jason nem mozgott mindig ennyire otthonosan az árnyak között. – Hogyan lehetnék éji felderítő, ha félek a sötétben? – kérdezte az anyját remegő ajakkal, miközben kagylókat gyűjtöttek a tenger partján, negyednapi repülőútra az otthonuktól. – Gyermekkorában mindenki fél a sötétben – nyugtatta az anyja, és egy sziklaöbölhöz húzta, ahol egy remeterákot mutatott neki. Az állatka hátán a házával vándorolt. – És néha szereted a sötétet. Például amikor éjjel kirepültél az apáddal. – Akkor ott voltak a csillagok. – A fényes foltok a csillogó ékszerekre emlékeztették, amelyeket az anyja a látogatók fogadására vett fel. Már régóta nem jött hozzájuk látogatóba senki, talán azért, mert az apja mindig mérges volt. – Nem is volt igazán sötét. Az anyja ametiszt színű ruhája lebegett a szélben. 101

– Már most jobban látsz a sötétben, mint én. Két napja is segítettél megkeresni éjjel az elveszett fülbevalómat, emlékszel? Jason bólintott. – Az nem volt nehéz. – A fekete, kékesen csillámló gyöngy szinte ragyogott a sötétben. – Neked nem, mert az én okos fiam vagy. – Felnevetett, azzal a kacajával, amitől Jasonnek is mindig nevethetnékje támadt. – Egy nap olyan jól fogsz majd látni éjjel, mintha nappali fényben járnál. Akkor soha többé nem fogsz már félni a sötéttől. Az anyjának igaza volt. Százötven éves korára Jason látása a sötétben is olyan éles volt, mint egy éjszakai ragadozóé. A sötétség lett az otthona, és most azt csavarta maga köré, miközben őrt állt. A széles, nyílt teret csak a több száz gyertya pislákoló fénye világította meg. Némelyik lángot szépen színezett üvegtartókba helyezték, ezek fénye álombéli tájjá változtatta a környező márványfalakat. Az udvaron állók nevetése visszafogottabb volt, ruháik fakóbbak voltak az arkangyal udvarában megszokottnál, de ez volt az egyetlen tiszteletadás a halott Erisnek. Senki idegen nem gondolt volna arra, hogy az angyal halotti máglyái holnap lángolnak fel. Annak ellenére, hogy mennyi festett udvari pillangó volt itt pezsgőspohárral a kezében, akik elegáns gesztusokkal beszélgettek, miközben finoman helyezkedtek a pozíciókért, Jasonnek egyáltalán nem esett nehezére kiszúrni a tömegben Mahiyát. A hercegnő vékony, arany szegéllyel díszített kék és zöld selyemszárijában kecsesen mozgott közöttük. Látszott, hogy ismerős terepen jár. A lány ebben a pillanatban megtorpant, és Jason felé fordította a fejét. Olyan szúrósan nézett feléje, hogy Jason azt képzelte, látja a távolból Mahiya csillogó, sárgásbarna szemének fényét. Ki volt zárva, hogy a lány megérezte a kémmester jelenlétét, de Jason biztos volt abban, hogy mégis ez történt. Mert amikor Mahiya továbbindult, a válla alig láthatóan feszes maradt. Talány volt ez a lány: úgy viselkedett, mint az udvari elit tagja, de az ösztönei olyanok voltak, akár egy vadászé. 102

Jason végignézett a tömegen, és meggyőződött róla, hogy Neha Eris holtteste mellett maradt. Megerősítették neki, hogy az arkangyal csak Eris családjának engedte meg, hogy részt vegyen a hajnali gyászszertartáson, senki másnak. Az udvarban azt suttogták, még a halála után is féltékeny a férjére, de Jason szerint túl mély volt a gyásza ahhoz, hogy bárkivel is osztozzon rajta. Újra Mahiyát kezdte figyelni, és meglátta, hogy a hercegnő elszakadt a csoporttól. Még egyszer szemügyre vette a vendégeket, akik az udvaron maradtak, és elindult a palotához, amelyen Mahiyával osztozott. Az ajtóban meg is pillantotta a kék és zöld selyem egy lebbenő csücskét. Követte az épületbe, és becsukta maga mögött az ajtót, majd felment az emeletre. A lányt a közös erkélyükön találta. Mahiya a mindössze négy halvány lámpással megvilágított kert felé nézett. Nem rezzent össze, amikor a kémmester megállt mellette. A két erkélyt egyetlen széles lépcsőfok választotta el egymástól, de míg Jason oldalán csak néhány oszlop tartotta a tetőt, Mahiyáén mellvéd is volt. A lány most ebbe kapaszkodott. – Audrey-nak hívták – mondta csendesen a lány. A korábbi haragnak nyoma sem volt a hangjában. – Magas, telt idomú, szőke vámpír volt. Két évtizede járt már Neha köreiben, de még nem jutott be a felső udvarba. – Mikor tűnt el? – Eris meggyilkolásának a napján, de még senki más nem talált kapcsolatot a két esemény között. Azok, akiknek feltűnt Audrey távolléte, azt hiszik, egyszerűen csak elkerülték egymást. Senki sem vette a fáradságot, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni vele. Nem volt senki kedvence, és legjobb esetben is csak felületes barátságokat kötött a palotában. – A keze ökölbe szorult a korláton, de tekintete továbbra is az éjszakába révedt. – Azt hiszed, ő ölte meg Erist? Nézz rám, hercegnő! – Ez is egy lehetőség. Mahiya ujja megremegett. – Számítok én? – A kérdésben olyan sok finom árnyalat rejtőzött, hogy Jason tudta, az alapvető értelmét fogta csak fel. – Az életed 103

alakulásának nagy vonalait figyelembe véve számít neked az én életem valamilyen szinten? Jason hozzászokott már, hogy megtartja a titkait, de tudta, hogy ezúttal igazat kell mondania, ha nem akarja elveszíteni azt, amiről eddig nem is tudta, hogy keresi. – Igen. Számítasz. Mahiya testét remegés rázta meg. Végre a férfi felé fordította világos szemét. – Akkor be fogod tartani az egyezségünket? – Igen. – Az egyezségtől függetlenül sem állt szándékában itthagyni Mahiyát Neha kényére-kedvére, de nem ígért semmit addig, amíg biztosan nem tudta, hogy nem kell megszegnie. Amikor az erkélye szélére lépett, és felszállni készült, a lány utánaszólt: – Nincs a lakosztályában. Ellenőriztem. Jason nem volt hozzászokva, hogy bárkinek is meg kelljen magyaráznia a tetteit. Még Raphael is teljesen szabad kezet adott neki mindenben. De a hercegnő kijelentésében törékeny büszkeség csengett, és arról árulkodott, hogy a lány, a túlélő a tűréshatára szélére érkezett. – Jó. – Felé fordult, és a szemébe nézett, hogy kifejezze, nem hagyja figyelmen kívül. – Van egy új ötletem, aminek utána szeretnék járni. Amikor a lány rövid szünet után bólintott és megszólalt, a hangja már nem volt olyan rideg, mint eddig. – Várni fogom, hogy visszatérj. Furcsa, milyen hatással van rá ez a néhány egyszerű szó, gondolta, miközben felemelkedett az erkélyről a gyémántokkal teleszórt égboltra. Láthatatlanul lebegni kezdett a csillagok között, és hallgatózott. Ezt az adottságát ugyan nem tudta tudatosan irányítani, de rásegíthetett azzal, hogy a megfelelő állapotba hozza az elméjét. Így tett, miközben a szeszélyes szelek kirángatták a hajtincseit a copfjából, és a testére tapasztották vékony vászonból készült ingét. Néhány perccel később az elméjét elárasztották a suttogások, ezernyi apró, értelmetlen töredék. Jason türelmesen várta, hogy az érzéki benyomások teljesen beborítsák. Ekkor talált valamit, ami 104

nem is suttogás, inkább csak érzés volt. A szél felé fordította a szárnyát, és elrepült a hegyek csúcsai és völgyei felé. Követte az ösztönét, amit közel hétszáz éves élete során egyre élesebbre csiszolt. A völgyön, ahol a nyom véget ért, semmi különös nem látszott, Jason mégis leereszkedett a holdfényben. Hangtalanul ért földet, az elővigyázatosság már olyan természetes volt számára, akár a lélegzés. Az árnyékba burkolózott táj egyetlen titkát sem árulta el… amíg a szél meg nem fordult. Poros pusztulás illata, de nem rothadás szaga. Követte az illat nyomát egy halom szürke szikláig. Némelyik durva darab akkora volt, mint egy kisebb autó. A Jason felett lévő meredek sziklafal látványából egyértelműen kiderült, honnan származott ez a görgeteg, de elég régen itt állhatott már, mert a fű, ami még ilyen zord körülmények között is megélt, térdmagasságig nőtt körülötte. Csak a szerencsén múlt, gondolta a kémmester, hogy a test egy hasadékba esett. Vagyis a test maradványai. Az apró tükrökkel kivarrt hosszú szoknya máskülönben jelzőfényként ragyogott volna a napsütésben, így azonban eltűnt a sziklák árnyékában. A holttest legnagyobb része két nagy kődarab közötti résbe ékelődött. A vér már megszáradt, mióta a nő teste itt feküdt egyedül, elfeledve. Az arca felismerhetetlen volt, de szőke haja zavaróan csillogott. A sziklák árnyékában azonban elég hús és bőr maradt még rajta ahhoz, hogy Jason meg tudja állapítani: a vámpír súlyos sérüléseket szenvedett. Egy részük származhat a becsapódástól, de a kémmester biztos volt abban, hogy a lényt a halála előtt megkínozták. Mert Eriséhez hasonlóan ez a gyilkosság is dühös tombolással kezdődött. Olyan gonosz erőszakkal, hogy még a bomlás és az apró állatok sem tudták eltüntetni a tényt, hogy a nőt sokszor egymás után megszúrták. Ott, ahol a csontvázat már megtisztították az elemek, látszottak a penge nyomai a csontokon. A csúf bántalmazás jelei, amelyek az után is árulkodnak majd, miután a kukacok eltüntetik mindazt, ami a húsból még megmaradt. Audrey nyilvánvalóan nem volt erős vámpír, hiszen a szíve hiányzott ugyan, a szétzúzott bordákból ítélve egy brutális kéz tépte 105

ki, de a feje még a testén volt. Betört és roncsolódott, a nyakán pedig, ahol még megvolt, összeszáradt a bőr, akár egy múmiáé, de ezt a sérülést a madarak és rágcsálók okozták, nem a lefejezés kísérletének nyoma volt. Az áldozat kezéből már csak a csontok maradtak, ezért Jason nem tudta megállapítani, hordott-e gyűrűt általában valamelyik ujján, de most, hogy a nő nevét már ismerte, ezt fényképek alapján is ki tudja deríteni. Körbejárta még a helyszínt, de semmi érdekeset nem talált. A meggyőződésével ellenkezett, hogy itt hagyja a holttestet, de nem kockáztathatta meg, hogy most visszavigye az erődbe. Neha reakciója kiszámíthatatlan volt, és ha Jason nem végzi okosan a dolgát, a dolgok gyorsan rosszra fordulhattak. Audrey-nak pedig már semmi nem árthat. Jasonnek mások életét kellett szem előtt tartania. – Bármi is történjen, gondoskodni fogok róla, hogy hazakerülj – ígérte meg a halott nőnek, miközben a szurdok egy nyíltabb részére sétált, és felemelkedett a levegőbe. Mahiya erkélyének ajtaja nyitva állt, meghívásként Jason számára. Amikor a férfi belépett rajta, meglátta a hercegnőt: Mahiya egy párnán ült a nappali padlóján. Száriját élénk akvamarin színű tunikára cserélte, alá fekete, szűk pamutnadrágot vett fel. A haját kecses nyaka mögött, a tarkóján a megszokott csomóba fogta. A lány előtt egy sötét fából készült, alacsony asztal állt, amelyen halványan csillogott a vékony arany berakás. Az asztalon egy teáskanna, két csésze, és egy tálon válogatott sütemények és más édességek. Jason megtorpant, csalódottság kavarodott fel benne. – Te vársz valakit. Mahiya meleg hangon felnevetett. – Téged várlak. Jasont már régóta nem sikerült senkinek sem meglepnie. – Honnan tudtad, mikor térek vissza? – kérdezte, mert látta, hogy a teából forró gőz száll fel, ahogy a lány önteni kezdi a csészébe. – Egy jó háziasszony megérzi a vendég életének ritmusát. – Vékony kezével a vele szemben lévő párna felé intett. Ujjain nem volt ékszer, de a csuklóján két üvegkarkötő csillogott. Színük tökéletesen illett a ruhája színéhez. – Kérlek, ülj le. 106

Jasonnek eszébe jutott, hátha a hercegnő el akarja csábítani, de elvetette ezt az ötletet. Mahiya ruhája túl szerény volt, a gallérja túl magas, ruhája ujjai a könyökéig értek, az arca pedig tiszta, smink nélküli. Kicsit zavarban volt, amiért a lány ennyit fáradt miatta. Félretolta a párnát, és közvetlenül a földre ült le, szárnyát a körülötte lévő, apró, drágakő színű, finom borítású párnákra fektette. – Bizonyára van valami különleges érzékszervi adottságod. Máskülönben nem tudtad volna ilyen pontosan megmondani, mikor érkezem. – Hogyan? Nem. – A meglepetés Mahiya arcán őszinteséggé változott, majd a második szónál már szomorúsággá. Jason látta, hogy a lány jobban örülne, ha valamilyen különleges tehetséget tudhatna a magáénak. – Csak figyeltem az eget, ennyi az egész. Semmi rejtély. Kivéve azt, hogy a lány meglátta. Mert Jasont senki sem pillanthatta meg, ha ő nem akarta, márpedig ügyelt arra, hogy ne vegyék észre, amikor visszatér az erődbe. Ez azt jelentette, hogy a lánynak igenis van valamilyen különleges adottsága. – Mikor láttál meg? – kérdezte könnyedén, mert fel akarta mérni Mahiya képességének erejét. – Amikor leereszkedtem a felhők alá? – Gondolom… a Katona-torony mellett láttalak meg, a láthatáron. Pedig akkor Jason magasan, nagyon magasan volt, csak egy fekete folt a fekete égen. Abból, hogy Mahiya látása a jelek szerint már ilyen fiatalon ennyire éles, Jason arra következtetett, hogy idővel erős és nagy hatalmú angyal válik majd belőle. Tévedett, látta be, nyugalomba ringatta magát azzal, hogy Mahiya ereje finom és kitartó, nem havas földrengés, hanem a követ apránként kikoptató patak vize. Eközben pedig megfeledkezett arról, hogy a lány két erős halhatatlan gyermeke. – A teád. – Köszönöm – válaszolt a férfi ugyanazon a nyelven, amin megszólította a lány, és egy mosolyt kapott elismerésként. Mahiya elé tolta az édességes tálat, ő pedig a felét gyorsan el is tüntette. Nem vacsorázott, éhesebb volt, mint gondolta. Ezalatt Mahiya végig figyelte a macskaszemével, ő pedig a mérgező gyűlöletet kereste benne, aminek elvileg meg kellett volna 107

már fertőznie Mahiyát az udvarban… de csak metsző intelligenciát látott és a lelkének kedvességét, amit a lány képtelen volt leplezni, bármilyen ügyesen is hordta az udvari álarcokat. Szívében az érdeklődés váratlanul büszkeséggel párosult. Jason soha nem gondolta volna, hogy valaha is így fog érezni a hercegnő iránt. Mert a lánynak több erőre és bátorságra volt szüksége, hogy kordában tartsa a mérget, ami ott csepegett rá minden áldott nap. – Megtaláltad Audrey-t? Jason megfontolta a választ, és úgy döntött, hogy elmondja az igazat, közben felméri a lány reakcióját. – Igen. – Halott, ugye? És valószínűleg ő melegítette az apám ágyát. Jason meglepődött, milyen gyorsan és milyen pontos következtetésre jutott a lány. – Te tudod, ki ölte meg Erist – mondta lassan, és közben rájött, hogy több dologban is tévedett. – Mindig is tudtad. – Túl okos volt, és túl jól ki tudta hallgatni a ki nem mondott dolgokat is ahhoz, hogy ne illessze össze magában a részleteket. Mahiya összerándult, miközben éppen az asztalra tette vissza a teáscsészét, és gyorsan kellett cselekednie, nehogy felborítsa a finom porceláncsészét. – Tessék? Jason is az asztalra helyezte a teáját, majd előrehajolt, és mindkettejüknek töltött még. – Igyál! A lány nem ellenkezett a paranccsal, bár az ujjai remegtek. Mire újra az asztalra helyezte a csészét, az arcán már látszott a kemény elhatározás. – Te mondd előbb!

108

Tizenötödik fejezet Jason nem látta okát annak, miért ne engedelmeskedhetne, hiszen mindketten ugyanannyit tudtak. – Talán volt, aki zsarolással vagy megvesztegetéssel be tudott jutni Erishez, de egyetlenegy olyan lény van csak, aki ki is jöhetett véres ruhában anélkül, hogy az őrök megállították volna. – Az őrök, akik megesküdtek, hogy semmi különöset nem láttak aznap este, és akiket Neha nem végeztetett ki, holott azok felügyelete alatt ölhette meg valaki a társát. Mahiya felvett egy cukorból és tejből készült, fahéjjal fűszerezett, mandulaforgáccsal megszórt édességet, és gondolkodás közben rágcsálni kezdte. – Igen, először én is erre gondoltam. – Meggondoltad magad? – Mert akkor miért engedett téged ide? Ennek semmi értelme. Igaz, gondolta Jason, miért akarta volna Neha, hogy kinyomozzon egy olyan gyilkosságot, amit az arkangyal maga követett el, és amiért úgysem fogja soha senki felelősségre vonni? Ez sokkal nagyobb rejtély volt, mint Eris halálának oka. A hiú angyallal az őrület vagy a végzetes gőg hitethette le, hogy a felesége nem fedezi fel a viszonyát Audrey-val. De az is lehet, hogy háromszáz évnyi raboskodás után Eris már vágyott a halálra. Ezt a gondolatot Jason nyomban el is vetette. Eris túl öntelt és túl önző volt ahhoz, hogy az öngyilkosságra gondoljon, és főleg nem ilyen szövevényes módon, aminek végén a testét így megszentségtelenítik, ő pedig elveszíti minden méltóságát és szépségét. Porcelán csörrent, amikor Mahiya a kistányérra tette a teáscsészéjét. 109

– Neha meg akar szerezni téged Raphaeltől. Talán ez az oka. – Nem. – Hiszen Neha találkozott vele, nem sokkal az után, hogy Jason megérkezett a Menedékre. – Tudnia kell, hogy képtelen lennék szolgálni valakit, aki ilyet tud tenni egy szerettével. Mahiya átható tekintettel nézett rá, mintha ismerné a kijelentés mögött rejlő történetet. – Ahhoz pedig túl büszke, hogy hazudjon, és azt mondja, megtörted a véresküt, csak hogy kivégeztethessen. Így nem jutottunk előbbre. – A lány előrehajolt, és utántöltötte Jason teáját. – Mit teszel most? Jason számba vette a tényeket, amiket eddig megismert. Egyszerre és külön-külön is. Nem a gyilkosság volt már a legfontosabb. Az, hogy Neha és Lijuan találkozgatott, gondot jelenthetett, de végül is szomszédok, és nem elképzelhetetlen, hogy barátok is. További információk nélkül csak a sötétben tapogatózhat a két arkangyal titkos találkozásait illetően. És… még nem találta ki, hogyan adhatja meg Mahiyának a szabadságot. – Nem állok még készen a távozásra. Mahiya a férfi elé tolta a süteményekkel megrakott tálat. – Hazudjak neki, ha megkérdezi tőlem, hogy mit derítettél már fel? Jason megevett még két, fűszeres zöldségkeverékkel töltött süteményt. – A te szádból nem fogadná el az igazságot – jelentette ki könyörtelenül azt, amit Mahiya eddig is tudott. – Csak arra használná fel indokként, hogy kivégezzen. Mahiya újabb édességet kapott be, majd rezzenéstelen arccal közölte: – Ehhez nem kell neki indok. – Nem vagyok ebben ennyire biztos. – Ha megöletné a hercegnőt, azzal Neha egy olyan gyermeket gyilkolna meg, akit ő maga nevelt, karolt fel. Márpedig az angyalok között nagyon nagy tiszteletben állt a szülő és gyermek vagy gondozó kapcsolata. Ha egy gyám megölné a nevelt gyerekét… ez egy, a fajuk ki nem mondott parancsolatának számító mély tabut sértene. Jason pontosan tudta, hogy még az ilyen 110

tabukat is meg lehet törni, de ennek ára van. – Ha ok nélkül, nyilvánvalóan tiszta elmeállapotban kivégeztetne téged, azzal kitaszíttatná magát az angyali társadalomból. – Márpedig Neha társasági lény volt, nagy becsben tartotta a nemzetközi kapcsolatait. Mahiya újra belekortyolt a teába, ami mostanra már biztosan kihűlt, és a férfi szemébe nézett. – Én nem árulok el semmit, de téged megelőzött a híred. Neha gyanakodni fog, ha napok múlnak el anélkül, hogy valamilyen eredményt tudnál felmutatni. *** Mint kiderült, Jasonnek azzal nem kellett foglalkoznia, hogy elaltassa Neha gyanakvását. Mert aznap még több, erőszakkal kiontott, vörös vér folyt. Neha arcán megdöbbenés és bánat tükröződött, amikor megállt Jason mellett, a megtört holttest felett, amit a fő udvar Gyémántpalotával ellentétes oldalán, egy tetőteraszon találtak. A hajnalhasadás utáni gyenge napfény mindent aranyszínűre festett, a tájat hátborzongató festménnyé változtatta. Ennek a festménynek főalakja egy fekete selyempizsamába öltözött vámpírnő volt. A kabát elejét a gyilkos feltépte, alóla kibukott a nő dús keble, a bőr rajta a halál szürkéjévé halványult. Az áldozat lábai kicsavarodtak és eltörtek, mintha magasból zuhant volna le, a test helye alapján azonban nem lehet megállapítani, hogy az égből esett le, vagy a légvédelmi fegyverekkel ellátott, magas őrtornyok egyikéből lökték le. A legközelebbi torony éppen megfelelő távolságra volt. Jason elhatározta, hogy kihallgatja majd az ott szolgálatot teljesítő katonákat, de az ösztöne azt súgta, hogy az áldozat soha nem járt ott, egy angyal taszította le az égből. A felfedett mellek ellenére úgy tűnt, a támadás nem szexuális célú volt, a pizsama valószínűleg dulakodás közben szakadt le az áldozatról. Audrey-val ellentétben ennek a vámpírnak a feje nem volt a nyakán, arrébb gurult, és megakadt az egyik rácsos mellvéd tövében, amihez támaszkodva tegnap este több, finoman öltözött nő 111

beszélgetett, nevetgélt és nézett le az udvaron lévő ünnepségre. Most Jason csak egy nő remegő zokogását hallotta, miközben megvizsgálta a fej gurulásának vörös rozsdafoltos nyomát a kövezeten. Az anyja egyenesen ránézett a szoba másik oldalából, de szép, barna szemére rossz, fehér fátyol hullott. Nyakának csonkján a bőrt teljesen beborította a vér. A fej a sarokban, egy asztalon állt, mintha szándékosan, valamilyen határozott céllal helyezték volna oda. Jasont nem lepték meg az időn át visszhangzó emlékek. A háttérbe szorította őket és bezárta a falak mögé, amelyeket élete során volt ideje felhúzni, majd figyelmét visszafordította a nő maradványaira, aki nemrég még életben volt. A tettes ennek a nőnek nem bántotta a mellkasát, a szíve még mindig a testében volt, de volt egy közös dolog Audrey-ban és az új holttestben. A zuhanással szerzett zúzódások a legtöbb sebet elfedték ugyan, ám Jason meg tudta állapítani, hogy a haláluk előtt mindkét áldozatot brutális könyörtelenséggel megverték. Megfordította a hátán fekvő testet, és ekkor látta meg, hogy a nő gerincét egyszerűen kitépték a helyéről, a csont kívülről feszült a vérfoltos bőrnek. A kémmester finoman és puhán visszafektette a nőt, de biztos volt benne, hogy a vámpír tudatánál volt, mialatt verték és kínozták, bénán és tehetetlenül állta a gyötrelmeket, magatehetetlenül, akár egy gyermek. Dühöngés és brutalitás, a gyilkos kézjegye egyértelműen felismerhető volt. – Felismeri őt? – kérdezte Jason Nehától, aki csak nemrég ért vissza az Arkangyal-erődbe a hegytetőről, ahol Eris temetése volt. Nedves, tarkóján kontyba összefogott haján és fehér nadrággal hordott egyszerű, halványkék tunikáján látszott, hogy éppen a hagyományos fürdés közben kapta a hírt az újabb gyilkosságról. – A neve Shabnam. – Az arkangyal hangja nehéz volt a gyásztól. – Az egyik legrégebb óta szolgáló udvarhölgyem volt. – Nem törődve azzal, hogy a szárnya végigsúrolja a padlót, és vérfoltos lesz, Neha leguggolt a vámpír feje mellé, és finom érintéssel lecsukta a szemhéjat a halálban kifakult barna szem felett, erejének egy cseppjével gondoskodva arról, hogy a pillák zárva is maradjanak. – 112

Egy órája szórtam szét Eris hamvait az anyja zokogásának hangjára, és most Shabnam családját kell értesítenem a veszteségükről. Jason hallotta a szavak és a gyász mögött forrongó dühöt, és ezzel újabb rejtély nyílt előtte. – Mesélne nekem róla? – Shabnam egy pillangó volt – kezdte az arkangyal, és felegyenesedett. Mozdulatai nehézkesek voltak, mintha a bánat súlya nyomná. – Az udvar egy szép dísze, akit vonzott a csillogás és a szikrázás. A szívében nem volt sötétség, és az elméjében nem volt bölcsesség. Az egyetlen ok, amiért ilyen magasra jutott az udvaromban, az volt, hogy szórakoztatott az ártatlansága. – Neha ajka megrándult. – Az összes szolgálóm közül ő volt a legártalmatlanabb. Mégis őt gyilkolták meg, méghozzá hihetetlen kegyetlenséggel. Jason nem volt annyira öntelt, hogy elhiggye, tud olvasni Neha érzelmeiben, de a mostani szomorúsága őszintének tűnt. Jason el tudta hinni, hogy az arkangyal féltékeny tombolásában megöli Erist, de az minden képzeletet felülmúlt, hogy Neha képes lett volna kiontani egy ártatlan vérét, miközben a társától készül örökre elbúcsúzni. És még ha a gyász és bűntudat meg is őrjítette volna annyira, hogy ilyesmire képes legyen, semmi szüksége nem volt arra, hogy letagadja. Mert bármilyen kegyetlenül is hangzott, Nehának megvolt a joga ahhoz, hogy megölje a szolgálóját. – Gondolod, hogy ugyanaz tette, aki Erist is megölte? – kérdezte Neha, és haragjának hűvös pengéje halvány fénykoszorúként izzott fel a szárnyai körül. – Talán – mondta Jason, és felegyenesedett. – De az is lehet, hogy valaki fel akarta használni Eris halálát arra, hogy egy attól független gyilkosságot leplezzen. – Az udvarhölgy életében bizonyára lenyűgöző nő volt. – Volt Shabnamnak szeretője? – Igen. De Tarunt Európába küldtem egy feladattal, ő nem tehette ezt. Jason megjegyezte, hogy utána kell néznie, hol van éppen Tarun. Közhely ugyanis, de egy nő gyilkosa legtöbbször a szeretője, legyen szó akár halandókról, akár halhatatlanokról. Van sötétség, ami nem ismer határokat. 113

– Van még valaki, aki a vesztét akarhatta? Neha a terasznak arra a részére lépett, ahonnan egy széles lépcső nyílt egy másik teraszra vezető ösvényre. – Ő egy udvarhölgy volt, Jason. Nem sokat tudok az életéről. Hát persze. Nem úgy, mint a Hetek tagjai, Neha udvarhölgyei csak arra szolgáltak, hogy szórakoztassák az arkangyalt, és minden más módon gondoskodjanak a kényelméről. Amint eltűntek a szeme elől, a gazdájuk azonnal meg is feledkezett róluk. – Beszélhetek a többi szolgálóddal? – Jason Samirával is kapcsolatba akart lépni, hogy kikérdezze a lányt Shabnamról és Tarunról. – Igen. – Neha kitárta a szárnyát. – Mahiya tudja, hol találod őket. – Azzal a csupa kellem angyal, kinek ereje hatalmas volt, és kinek kezét az évszázadok során sok vér festette rubinvörösre, felemelkedett a levegőbe. *** Jason a terasz alatti udvaron találta a világos mentazöld tunikába öltözött Mahiyát. Semmit sem kért még tőle, a lány mégis ezzel fogadta: – A legtöbb udvarhölgy már a számukra elkülönített kertben gyülekezik, én azonban azt javaslom, hogy egyenként beszélj velük. – Egyetértek. De az is hasznos lehet, ha megfigyelem, hogyan mozognak csoportban. – Erre! – A hercegnő megfordult, és elindult. – A hírek gyorsan terjednek ebben a kis városkában, az Arkangyalpalotában – válaszolta meg menet közben a férfi ki nem mondott kérdését. – Nagyjából öt perccel az után tudtam Shabnam haláláról, hogy az őr felfedezte a holttestet. – Megigazította a tűt, amivel a vállára rögzítette a hosszú, fehér sálat, és kérdő pillantást vetett Jasonre. – A katona azt mondta, te néhány másodperccel a test után értél földet mellette, úgy száguldottál le a levegőből, mint egy fekete nyílvessző.

114

– Azt hiszed, én öltem meg Shabnamot? – Jason tudta, hogy ha egy szerette veszélyben forogna, képes lenne gyilkolni. De ezt természetesen csak elméleti probléma volt. – Nem. – A válasz sokkal határozottabb volt, mint amire Jason számított. – De sokan csodálkoznak, vajon honnan tudtál az esetről. A szelek súgták meg, azok húzták Jasont a megfelelő irányba, de ezt a titkot, persze, nem árulhatta el a hercegnőnek, aki így is többet látott a kelleténél, és aki miatt Jasonnek eszébe jutott, milyen lenne, ha mindig várná őt haza valaki, úgy, ahogyan tegnap este. – Az erőd felett repültem, megláttam, hogy az őr rémülten fut valahová. Nem volt nehéz gyorsan leszállnom, hogy megnézzem, mi történt. Mahiya felvonta a szemöldökét, de nem szólalt meg. Egy perc múlva a palota hűvös folyosójáról kiléptek a szabadba, néhány méterre az illatos virágokkal bőven teleültetett kerttől. Az egyik sarokban másfajta szépségek gyülekeztek, öt nő állt egy csoportba gyűlve. Amint kiléptek a folyosóról, Jason megérintette a lány karját, hogy megállítsa. Bőrének selymes puhasága és a lány illata jólesően végigsimított az érzékein. – Érdekes a testbeszédük, igaz? – Mahiya csendes megjegyzése tökéletesen visszhangozta az ő gondolatait. A lány közelebb hajolt hozzá, hogy jobban hallja, közben a szárnya hozzásimult a férfiéhoz. Jason nem húzódott el. – Nagyon is. A legmagasabb nő, egy angyal a csoporttól kissé elfordulva állt. Egy másik, poros, barna, verébéhez hasonlító szárnyú nő egy vékony, kecses testű vámpírra támaszkodott, mintha nem lenne biztos abban, hogy maga is meg tud állni a lábán, egy sötét szemű vámpír és egy sápadt bőrű angyal pedig csipke zsebkendőnek tűnő valamivel törölgette a szemét. – A veréb – jegyezte meg halkan a férfi. – Az ő gyásza valódi. – A többiek csak színészkedtek. – Igen. – Ezen az egy szón is hallatszott már Mahiya rokonszenve a nő iránt. – Ő és Shabnam egyszerre kezdték szolgálni Nehát, és ahelyett, hogy ellenségeskedtek volna, inkább segítettek egymásnak tájékozódni az udvari politika útvesztőiben. 115

– Miért űztek volna politikai játszmákat egymás között? Hiszen mindketten ugyanazt a pozíciót töltötték be. Mahiya homloka ráncba szaladt. – Viccelsz, ugye? Soha senki nem gyanúsította még ezzel Jasont, még a rosszcsont Illium sem. – Bármilyen furcsának is tűnik – válaszolta –, még soha nem volt okom arra, hogy behatóan megismerjem egy udvarhölgycsoport belső működésének szabályait. – Erre ott voltak az ügynökei, akik sokkal jobban eligazodtak az ilyen környezetben, és értesítették mindenről, amit ezekben a körökben megtudtak. – Egy udvarhölgy gyakorolhat bizonyos hatást Nehára. – Úgy tűnt, Mahiya elfogadta a magyarázatot, de a tekintetéből nem tűnt el teljesen a gyanakvás. Ettől pedig valami ismeretlen oknál fogva a jókedv melege áradt szét a férfi vérében. – Egyikük sem olyan buta, hogy nyíltan kérjen bármit is, mert ezzel a pozícióját veszélyeztetné. De alkalmanként, ha az arkangyal kifejezetten kedvel egy udvarhölgyet, juttat számára valamilyen adományt vagy szívességet. Egy arkangyaltól még a legkisebb szívesség is megváltoztathatja az erőviszonyokat. – Ők tehát az udvar bizonyos érdekcsoportjait képviselik? – kérdezte, és máris más szemmel nézett a nőkre. Már acéllepkéket látott bennük, akiknek szárnyát a becsvágy és a sóvárgás fente borotvaélesre. – Nemcsak az udvar, hanem az egész terület érdekcsoportjait. Ezek szerint mindannyiuk mögött állt egy-egy bábmester, aki a húrokat rángatta, és igyekezett a legjobb helyzetbe hozni a nőket. Egyszóval elvégezte a piszkos munkát. – Közülük most éppen Lisbeth a legbefolyásosabb – mutatott Mahiya a sötét szemű angyalra. – Nagyon okos és éles eszű. Mind azok. Jason bólintással jelezte, hogy megértette a figyelmeztetést. – Mindig ügyelek arra, nehogy alábecsüljem az ellenfeleimet, de attól tartok, ezúttal beleestem ebbe a hibába. – A többiekhez hasonlóan Lisbeth annyira… légies jelenség volt. Fátyolszerű anyagból készült ruhája meglebbent a szélben, csillogó, barna haját 116

bonyolult hurkokban fogta fel a tincseket tartó ékköves fésűkkel, arcát pedig mesterien és finoman festette ki, hogy hangsúlyozza ébenfekete bőrét és szép vonásait. – Eleget láttam. – Szeretnéd, ha megszervezném a beszélgetéseidet a hölgyekkel? – kérdezte Mahiya, amikor visszatértek a folyosóra. – Nem. – Jason egyenként akarta felkeresni őket, amikor a nők a legkevésbé számítanak rá. Most egy teljesen más kérdésre akarta megtudni a választ. – A szükségesnél is jobban együttműködsz most velem. Miért? Mahiya egy röpke, formális mosolyt eresztett meg felé. A férfi azon kapta magát, hogy gyűlöli ezt az arckifejezést, miután előző este, amikor a lány beismerte, hogy várta őt, meglátott egy valódi mosolyt is. – Te vagy a legjobb esélyem arra – közölte halkan a lány –, hogy kiszabaduljak ebből a pokolból. Jason ekkor eltűnődött, vajon mi mindenre lenne hajlandó ezért a hercegnő.

117

Tizenhatodik fejezet – Mondd el, kinek állhatott érdekében Shabnam halála! Mahiya egyszerre ordítani szeretett volna elkeseredettségében, amikor meghallotta, hogy Jason a zavarba ejtően tiszta hangját arra használja, hogy ezeket a szavakat kimondja. Szándékosan ingerelni akarta őt méregtől és méztől csepegő válaszával, hogy végre igazi választ csikarjon ki belőle, összetörje azt az obszidiánfalat, ami körülvette a férfit, és ami miatt Mahiya úgy érezte, mintha egy fekete tükörnek beszélne. – Van olyan, aki arra vár, hogy átvegye a helyét az udvarban? – pontosította a kérdést Jason. – Mindig vannak, akik erre várnak. – Erőt vett megmagyarázhatatlan őrületrohamán. Mert ugyan mit számított neki, hogy Jason egy lépéssel mindig a világon kívül akart maradni?! – De Neha azt választ, akit csak akar. Egy jelentkező akár a teljes csoportot leölhetné, akkor sem lenne biztos, hogy sikerrel jár. – A szél belekapott Mahiya sáljába, miközben felfelé mentek, hogy átvágjanak a felső teraszon. Az anyag végigsimított Jason karján és mellkasán, majd elegánsan visszahullott a lány testére. Féltékeny vagyok egy darab rongyra. Milyen nevetséges! Hiszen Jason még csak észre sem vesz engem. – Elnézést. – Előző éjjel az erkélyen, amikor ez a halálos árnyék határozottan igyekezett, hogy ne sértse meg őt, Mahiya Jason iránti érdeklődése valami sokkal gyengédebb és egyben sokkal veszélyesebb érzéssé változott. És ahogy a férfi ránézett, amikor visszatért… a lány remélni kezdett. De mostanra nyilvánvaló lett, hogy Jason csak kedves akart vele lenni, semmi több. A felismeréstől megsajdult a szíve.

118

– A szelet senki sem irányíthatja – válaszolt Jason. A tekintetében olyan kifürkészhetetlen mélység látszott, amilyet Mahiya elképzelni sem tudott. – Nem. Valóban nem. – Elfordította a fejét, mert a szemkontaktus túl sok, túl erős, túl zsigeri volt számára. – Ha a gyilkosságnak politikai okai voltak, hasznosabb lett volna, ha a nő egyszerűen eltűnik. – A hercegnő igyekezett a feladatra összpontosítani. – Így könnyen lehet, hogy Neha együtt fog érezni Shabnam bizalmasaival, és közülük választ új udvarhölgyet. – Lehet, hogy ők kapnak Nehától valami adományt vagy kedvezményt? Jason olyan közel állt a lányhoz, hogy Mahiya pontosan ki tudta venni az éjfekete tollak minden apró pihéjét. Ökölbe szorította a kezét. – Nem. – Bár kétség sem fért hozzá, hogy ha ez lehetséges lett volna, Shabnam „családja” gondolkodás nélkül, hideg számításból feláldozza a nőt. – Shabnam többet ért élve, mint halva. Hosszú ideje volt már Neha mellett, az arkangyal kedvelte, és megbízott benne. – A földön húzod a szárnyadat. – Tessék? Ó! – Mahiya elpirult, amikor megértette a figyelmeztetést. Így egy gyerekre szoktak rászólni. Felemelte a szárnyát, hogy a tollak ne érjenek le a terasz vörös homokkőből kirakott padlójára. Jason azonban folytatta, és a lány zavara egy pillanat alatt a legkeserédesebb érzéssé változott. – Alaposan edzened kell a szárnyadat, hogy megerősítsd. Ha Neha kedve megváltozik, lehet, hogy el kell menekülnünk egy biztos búvóhelyre, amíg meg nem találom a politikai módját annak, hogy elnyerd a szabadságodat. – Alig múltam háromszáz éves, Jason – mondta a lány, és akkor először használta önszántából a kémmester keresztnevét. Az apró bizalmasság nyomában az elméjébe tolult minden törékeny pillanat, amit képzeletben már átélt a névtelen és arc nélküli szeretővel, akit a legsötétebb pillanataiban maga mellé álmodott. Egy olyan férfit, akivel együtt elrepülhetett, megismerhette a világot, otthont teremthetett magának, és azt nevetéssel, szeretettel és boldogsággal 119

tölthette meg. Olyan dolgokkal, amiket soha nem ismert addig. – Még ha életem minden napján távrepülésben edzettem volna magam – folytatta, és a kegyetlen valóság ellenére is megpróbált tíz körömmel ragaszkodni az álmaihoz –, akkor sem tudnám egy pillanatig sem felvenni a versenyt Nehával. – Az arkangyal egy évezrede élt már, az ereje hatalmas volt. Ha akarta, le tudta volna csapni Mahiyát, mint egy bogarat, és még csak észre sem vette volna. – És hogy elbújjak előle? – A hercegnő megrázta a fejét. – Nem hagyom, hogy Neha újra eltemessen. Inkább halok meg a szabadságomért harcolva, mint hogy Eris sorsára jussak, és láncon végezzem. – Ez szívből jövő eskü volt. – Azt sem fogom hagyni, hogy a falára tűzze a szárnyamat, ahogyan Lijuan teszi a pillangókkal, amiket a palotájában gyűjt. Jason érezte, hogy a lelke mélyén sötét és vad indulatok örvénylenek Mahiya szenvedélyes kijelentéseinek hallatán, de a válasz, ami a száját elhagyta, jéghideg volt. Amit valójában mondani akart, az elveszett a mély csendben, ami olyan sokáig a létezésének lényege volt. – Lijuan engem is meg akar szerezni a gyűjteményébe. Mahiya megbotlott a terasz egyik kövében, és el is esett volna, ha Jason a kezét nem nyújtja felé, hogy elkapja a felkarját. A lány nem törődve azzal, hogy a férfi fogja őt, rámeredt. – Ezt egyenesen a szemedbe mondta? „Milyen különleges szárnyaid vannak, Jason! Kár lenne, ha harcban hullanál el, és ezek a gyönyörű tollak megsérülnének. Hát nem lenne jobb egy csendes, kiszámítható halál egy nőiségének teljében lévő, szép szerető karjaiban? Mit gondolsz?” – Békés halált ajánlott nekem. – Jason erőt vett magán, hogy el tudja engedni Mahiyát. Annyira vágyott az érintésre, a kényszer szinte mardosta a bensőjét. – Uhummal kapcsolatban sokkal egyértelműbben fogalmazott. – Ezüst peremű kék tollak. Igen, az ő szárnyai lélegzetelállítóak – mormolta Mahiya. – Egyszer láttam csak őt, amikor elkísérte az ide látogató Raphaelt. Jason mélyen belenézett a lány szemébe, ami még az árkádsor árnyékában is élénken ragyogott, és hirtelen ráébredt, hogy ez a fény 120

a lány növekvő erejének a jele. Senki sem vette észre, mert a változás fokozatos és rejtőzködő volt, mint Mahiya erejének minden más vonása. – A te szárnyad éppen olyan egyedi. – Nem, nem az – válaszolta a hercegnő. – Az anyámé ugyanilyen volt. Jason ezt nem tudta. Márpedig ha ilyen gyönyörű szárnyakról megfeledkezett a világ, az azt jelentette, hogy Neha nemcsak a testvére életét, hanem az emlékét is elvette, kitörölte őt a történelemből is. Most pedig ugyanerre készült a gyermekével, akinek tollaiban visszatértek a csodálatos zafírkék és smaragdzöld, pávatollak szemére emlékeztető színek és minták. – Voltál… láttad Lijuan gyűjteményét? Jason megtorpant, és figyelte, ahogy Mahiya a karját dörzsöli. Mintha nem az áradó napfényben álltak volna meg. – Igen, láttam. – A gyűjtemény kiállítóterme abban a várban volt, ahol Lijuan az első élőhalottakat megteremtette. A teremben állandóan hideg volt a levegő, hogy konzerválja a falról lógó testeket. Az angyalok szárnyai kitárva sorakoztak. Jason néhányukról tudta, hogy a szárnyuk természetes módon maradt ép a haláluk után, mások azonban egyszerűen eltűntek a föld színéről. – Ha láttad azt a termet – tette hozzá, és engedett a kényszernek, hogy egyetlen ujjal megérintse Mahiya arcát –, szerencsés vagy, hogy életben maradtál. Mahiya nem húzódott el az érintés elől. Tenyerét a hasára tapasztotta, és mesélni kezdett. – Azt hittem, felajánlhatom a szolgálataimat a védelméért cserébe. Arra számítottam, hogy szolgasorban tart majd, de a kötelességeim teljesítésén túl szabad lehetek. – Egész testében megremegett. – Azt hiszem, Lijuan csak azért küldött vissza és azért nem tartott meg magának trófeaként, mert sértette az önérzetét, hogy elmenekültem az arkangyaltól, akinek „engedelmességgel tartozom”. – Ha macska lennél – mormolta Jason, és eszébe jutott a kiállítóterem mögötti hatalmas hűtőszoba az angyalok testének 121

befogadására is alkalmas, nagy fiókokkal –, azt mondanám, hogy a kilencből hét életedet elhasználtad. – Mi mindent tudsz? – A lány suttogása végigtáncolt a férfi testén. – Sok mindent, amit nem tudok elfelejteni. Mahiya fejében még néhány perc múlva is kavarogtak Jason szavai, amikor elvált a férfitól. Továbbra is érezte a lelke legsérülékenyebb részére nehezedő sötétséget és vágyat, még akkor is, ha meg volt róla győződve, hogy Jason nem viszonozza ezeket az érzelmeit. – Nehához kell mennem – mondta. – Elvégre elvileg utánad kémkedem, jelentenem kell rólad. Jason válasza épp olyan váratlan volt, mint a futó érintés, ami biztosan tartotta őt ott, a jelenben, miközben rátörtek a Lijuan palotájából származó emlékek, és majdnem magukkal ragadták a múltba. – Nem vagy elég erős egy ilyen feladatra – szólt a férfi majdnem gyengéden –, és én nagyra becsülöm az erődet, amire szükséged volt, hogy ne merülj el a keserűségben, és a bátorságodat, amivel nem hagytad, hogy a szíved kővé váljon a rémülettől. Soha senki nem értette még meg ezt a mély igazságot, nem fogta fel, milyen akaraterőre volt szüksége ahhoz, hogy épen és egészben megőrizze a szívét. Mahiyát velejéig megrázta, hogy a férfi ilyen mélyen a lelkébe látott, miközben ő olyan távoli és megközelíthetetlen maradt. Alig bírt megszólalni. – Megyek… – Azzal megfordult, és elindult. Amikor visszanézett a válla felett, Jason már nem volt ott, az égen nyoma sem volt a kémmesternek, aki, ha hagyja, a lelkéig lemezteleníti őt. – Ki vagy te, Jason? Neki nem hozta meg a szél a választ. Leeresztette a tekintetét az égről, és újra felhúzta maga köré az érzelmi páncélt, amit a férfi egyetlen érintéssel, néhány szóval könnyedén szétszerelt. De Nehához nem mehetett védtelenül és sérülékenyen. *** 122

Tíz perccel később nem a privát palotája hűs termeiben, hanem az erőd bástyáin találta meg Nehát. Az arkangyal a falakon sétált, és a lába alatt elterülő várost, az ő városát nézte. Mahiya a szárnyát szorosan hátára szorítva, érzelmeit pedig szigorúan elfojtva figyelte, ahogy Neha egy-egy biccentéssel üdvözli a meredek, kanyargós úton gyalog vagy állatháton az erődbe érkező látogatókat. Neha nem engedett az útra vagy az erődbe modern járműveket, de az elefántok, lovak és tevék elfogadható szállítóeszközöknek számítottak. – Elfelejtetted, kinek tartozol beszámolóval? – kérdezte selymes hangon. – Bocsánatot kérek, úrnőm, ha vétettem ellened. – Ezek a szavak valaha üvegszilánkokként sebezték volna végig a torkát, miközben kimondja őket. Mostanra már pusztán eszközök voltak, amivel eltereli az arkangyal figyelmét, miközben a szökési tervén dolgozik. Csend. Neha szárnya ragyogott a fényben, a hűvös, fehér színt csak itt-ott tarkították drágakőhöz hasonló kék szálak, bennük visszaköszönt Mahiya szárnyának színe. Más közös családi vonás is volt közöttük, de ezeket csak az vette észre, aki tudta, hogy mit keres. Azok pedig, akik elég idősek voltak hozzá, hogy rájöjjenek az igazságra, ahhoz is elég okosak voltak, hogy egy szóval se említsék ezt senkinek. A hercegnő mindenki más szemében Neha távoli rokona volt, akit az arkangyal csupa jóságból magához vett, miután a gyermek meg nem nevezett szülei meghaltak. Az, hogy Mahiya nyolc hónappal Eris bebörtönzése és Nivriti állítólagos kivégzése után került elő, még inkább elfedte a kapcsolatot. Csak kevesen tudták ugyanis elképzelni Neha kegyetlenségét, hogy a testvérét a terhessége teljes ideje alatt láncra verve tartotta. Mahiya azonban magától az arkangyaltól hallotta a történetet. „Egy kis ajándék a századik születésnapodra. – Az arkangyal mosolyának láttán a fiatal angyal megborzongott. – A születésed története.” Az angyalok nem halnak meg könnyen, de egy nő a szülés után a legsérülékenyebb. Főleg, ha a méhét egy tompa, rozsdás késsel vágták fel, és szó szerint kitépték a testéből a gyermeket, az anya szerveit pedig hagyták a földre omlani. Ha ehhez még hozzátesszük, 123

hogy sem ételt, sem italt nem kapott, és a távoli hegy tetején, ahol, mint kiderült, az anyját tartotta fogva Neha, nagyon-nagyon ritka a levegő, Nivritinek esélye sem volt, hogy életben maradjon. Még így is elég erős volt, biztosan évekig tartott az agóniája, míg végül éhen és szomjan halt. – A létezésed maga vétek ellenem – szólalt meg végre Neha, de szinte félvállról vetette csak oda ezt a megjegyzést. – Mi hír Jasonről? Mahiya csak igazat mondott neki, ha nem is a teljes igazat. Mert Jasonnek igaza volt, nem remélhette, hogy életben marad, miután gyilkossággal vádolja Nehát. – Úgy tűnik, hogy az esküt betartja – összegezte a lány –, és dolgozik, hogy felfedje a gyilkos vagy gyilkosok kilétét. Neha szeme a távolba révedt, Mahiya nem láthatta, hová. Selyemszárija hűvös pezsgőszínű volt bronz szegélyekkel, a redőket tökéletesen fogta össze a vállán egy antik bross. A blúza a szári szegélyét idéző bronz árnyalatú volt, a szabása tökéletes, a bonyolult vonalú hátsó rész, amely a szárnyak helyét szabadon hagyta, tökéletesen illeszkedett a testéhez. Senki sem mondhatta, gondolta Mahiya, hogy India arkangyala nem a legelegánsabb lény a világon, de egyedül ő értette, milyen mély a benne lakó gyűlölet és bosszúvágy, ami régóta hajtja. Mahiya egyáltalán nem lepődött meg, amikor kiderült, hogy Anoushka bántott egy gyermeket, elvégre az angyal látta, hogy az anyja pusztán a bosszú miatt felnevel egy másik gyermeket. Hiába tett jót ezer másik gyermekkel, ennek az egy förtelmes tettnek a gonoszságát az sem olthatta ki. – Gyászolod az apádat? – törte meg a csendet ismét Neha. – Azt gyászolom, aki Eris lehetett volna. – Mert ígéretes lény volt, és talán, ha gyermekkorában és férjként jobb iránymutatást kap, meg is valósíthatta volna mindezt. Ennél több mentséget azonban Mahiya sem tudott a számára, hiszen emellett a férfi felnőtt is volt, maga választotta meg az útját, és felelős volt a tetteiért. – Ebben egyetértünk, vér a vérem véréből. Mahiya megdermedt. Soha nem jelentett jót, ha Neha a kettejük közötti kapcsolatra utal. Ezúttal azonban az arkangyal csak a nap 124

perzselő fényébe tartotta az arcát, hagyta, hogy a sugarak záporozzanak aranybarna bőrére, fürdőzött a melegükben. Abban a pillanatban Mahiya is értette, miért tartják őt jóindulatú istennőnek az alattvalói. – Ezeréves voltam, amikor először találkoztam vele. – Az arkangyal szavai lágyak voltak, tekintete a múltba merült. – Ő négyszáz éves volt, a szememben szinte még gyerek. Felelőtlen, gondoltam akkor róla, de gyönyörű. És mennyi férfias báj volt benne! Amikor az útjaink újra keresztezték egymást, én már arkangyal voltam, Eris pedig elegáns és magabiztos férfi. – Egy pillanattal később forró sivatagi szél csapott át rajtuk, kiragadta Nehát az emlékei közül. – Voltál te valaha szerelmes, Mahiya? A lány tudta, mi következik. Kihúzta magát. – Nem. – Még Aravba sem? Ez volt az. A csapás, ami felidézte a megszégyenülését. Akkor összetört Mahiya fiatal szíve. – Gyermek voltam még akkor. Mit tudhattam én a szerelemről?! – Azt azonban megtanulta, hogy a szép szavakban nem bízhat meg, és hogy akkora erő lakozik benne, amiről addig még csak sejtése sem volt. – A lányom halott – szólt Neha, látszólag a témához nem illően. – És halott a férjem, a társam is. Néhányan talán azt gondolják, ez a büntetésem azért, amit anyáddal tettem. – Sötét szemét Mahiyára vetette. – Te is azt gondolod, hogy ez a büntetésem? Ha te így hiszed, akkor így igaz. Mert mindenki maga alakítja a karmáját. – Nem tisztem, hogy ilyesmit gondoljak, úrnőm. – A lánynak az udvarban szerzett minden tapasztalatára szüksége volt, hogy elrejtse a gondolatait és kifejezéstelen hangon tudjon válaszolni. – Én csak hálával tartozom neked, amiért otthont adtál. Neha ajka mosolyra húzódott, de a tekintetében nem olvadt a jég. – Szép szavak, jól beszéltél. Talán mégis van benned valami érdekes. – Karcsú karja megrebbent, Mahiya pedig tudta, hogy elbocsátották. 125

Végigsétált a várfal széles útján, amíg egy, a hatalmas, elefánthátról is vívott háborúk idején épült központi udvarba vezető lépcsőhöz ért. Kimérten és kecsesen ereszkedett lefelé, bár legszívesebben szárnyra kapott volna, hogy elrepüljön a hegyek felé. De ezt az utolsó, öngyilkos lehetőséget végső esélyként hagyta meg magának, ha már semmi más reménye nem maradt. „Igen. Számítasz.” A szívére szorította Jason halk szavait, és úgy döntött, nem harcol az ösztönével, ami azt súgta, hogy bízzon meg a férfi becsületességében. Kimért léptekkel haladt át az udvaron. A tágas teret csak a fal tövében cserepekben álló apró fák tarkították, ezért Mahiya érezte, ahogy ezernyi szem szegeződik rá: őröké, udvaroncoké, szolgálóké. Üdvözölte azokat, akik őt üdvözölték, de senki kedvéért nem állt meg… amíg az útját el nem állta egy magas, helyes angyal férfi. A bőre nagyon sötét barna volt, a szeme füstös szürke, a szárnya foltos barna, két árnyalattal világosabb a bőrénél. Mahiya ekkor értette meg, miért említette Neha az angyalt, akihez a lány első és legmaradandóbb szerelmi élménye kapcsolódott.

126

Tizenhetedik fejezet – Édes Mahiyám! – Arav meg akarta fogni a lány kezét, hogy kézcsókra az ajkához emelje, de Mahiya megelőzte: az alkalomhoz illő apró meghajlással köszöntötte a férfit, két kezét összefonta maga előtt. – Uram – szólt a hercegnő, és részéről ez sértés volt. – Nem tudtam, hogy meglátogatod az úrnőt. – Hát persze, hogy meglátogatom Nehát! – Arav elragadó mosolyt villantott a lány felé. Régen Mahiya egy ideig elhitte, hogy ez a mosoly csak neki szól. Azóta egyetlen mosolygó férfiban sem bízott meg… és kezdett hinni egy olyan férfiban, aki egyáltalán nem mosolyog. Képtelenség volt, de igaz: Mahiya jobban megbízott egy ellenséges kémmesterben, mint bárki másban Neha udvarából. Az igazság, amit Jason mondott, talán sötét volt, de legalább nem maró, édes köntösbe bújtatott hazugság. – Ő és én régóta jó barátok vagyunk – folytatta a férfi, miközben felpillantott a bástyáról a várost szemlélő arkangyalra. – És természetesen téged, a kedvenc szeretőmet sem láttalak már évek óta! – Már évszázadok óta nem vagyok a szeretőd. – Mahiya úgy érezte, bemocskolja annak emléke, ahogyan hagyta, hogy a férfi elvegye az ártatlanságát. Arav elégedettségét akkor még törődésnek gondolta. – Eredményes látogatást kívánok neked, de most mennem kell. Meg akarta kerülni a férfit, de az elállta az útját. Ha újra megpróbálja, azzal feltűnést kelt, és bár nem lett volna lelkiismeretfurdalása, ha pofon kell csapnia a férfit, nem akarta megkockáztatni

127

ezt úgy, hogy Neha ilyen közel állt hozzájuk. Mert egy dologban nem hazudott Arav: ő és az arkangyal valóban barátok voltak. Mahiya azóta sem tudta, vajon Arav Neha parancsára csábította-e el és dobta el utána, akár a szemetet, vagy csak véletlen volt, és az előtte álló férfi csak kihasználta a tapasztalatlan lányt, mert úgy gondolta, megteheti: Mahiya nem állt Neha kegyében, senki sem volt, akinek a bosszújától Aravnak tartania kellett. – Úgy hallom, megosztod a szobádat egy férfival, aki véresküt tett neked. – Arav szemei csillogtak. – Raphael néma szolgájával. Néma szolga? Ez a sértés annyira abszurd volt, hogy nem is lett semmilyen hatása. Jason nem csevegett, de nem volt teljesen szótlan sem, egyszerűen csak úgy döntött, nem beszél, ha nincs mondanivalója. – Úgy tűnik – szólt a lány jeges, de udvarias hangon –, Neha nagyra tartja őt. A férfi ajka vigyorra húzódott, egy pillanatra kivillant rothadó bensője, amit Mahiya csak akkor vett észre, amikor már túl késő volt. – Neha gyászol. Aha. – Ezért vagy itt? Hogy vigaszt nyújts neki? – Ez egy barát előjoga. – Egy baráté, aki át akarja venni Eris helyét. – Erősebb vagyok, mint Eris valaha volt. – A férfi gőgjét ezúttal a tények is alátámasztották, Arav Neha egyik hadvezére volt. – Amikor majd az arkangyal társa leszek – kezdte, és a hüvelyk- és mutatóujja közé fogta Mahiya állát, mielőtt a lány elhúzódhatott volna –, megkérem Nehát, hogy adjon nekem téged. Te leszel az én különleges kis háziállatom. Bolond! Mahiya kifordult a férfi ujjai közül, és ezúttal nem bánta, magára vonja-e ezzel az arkangyal figyelmét. Mert volt valami, amit Neha soha nem engedett volna meg az udvarában. Férfi nem használhatott ki soha egyetlen nőt sem. A férfinak, akit azon kaptak, hogy kényszerített, megvert vagy elnyomott egy nőt, büntetésül levágták egy-két testrészét, minél nagyobb volt a vétség, annál többet, amíg volt, aki már nem élte túl a csonkolást, nem bírt regenerálódni. 128

Nem számított, hogy az áldozat kedvelt volt-e az udvarban, nemes vagy paraszt, gazdag vagy szegény. A törvény mindenkire vonatkozott, és egyike volt az okoknak, amiért Nehát jó királynőnek tartotta a népe. De lehet, jutott hirtelen Mahiya eszébe, és ettől végigfutott a hideg a hátán, hogy most nem az a Neha uralkodik… legalábbis akkor nem, ha róla van szó. „Néhányan talán azt gondolják, ez a büntetésem azért, amit anyáddal tettem.” Elfojtotta magában a bénító felismerést, és egy borotvaéles mosolyt villantott Arav felé. – Neha egy férfiban mindennél többre tartja a hűséget. Ha valaha megfordul a fejében, hogy te mást is meg akarsz érinteni, amíg kötelék fűz őhozzá, Eris megkínzatása és kibelezése enyhe büntetésnek fog tűnni amellett, ami rád vár. Arav hátrált két apró lépést, és elsápadt, annyi vér szökött ki az arcából, hogy az már a legsötétebb barna bőr alatt is meglátszott. Mahiya kihasználta pillanatnyi zavarát, és azonnal tovább is állt, megkerülte a férfit, és elindult az úton az istállók felé. Mindig megnyugtatta, ha megsimogathatta a lovakat. Mielőtt befordult volna a sarkon, végig érezte a hátában Arav tekintetét, és tudta, hogy a férfi eddig csak játékszert látott benne, most azonban már meg is akarja őt törni. A hercegnő ma új ellenséget szerzett magának. *** Három órával az után, hogy Shabnam holttestét megtalálták, Jason sok fontos teendőjét ellátta, és épp arra készült, hogy kikérdezze az udvarhölgyeket, amikor kiderült, hogy előbb beszélnie kell Nehával. – Méreg engedélyt kér, hogy belépjen az ön területére. Neha alig észrevehetően elmosolyodott, miközben elhaladt egy vizeskorsót a fején cipelő, nyúlánk lányt ábrázoló hatalmas szabadtéri falfestmény előtt. – Hazatér hát a tékozló fiú – szólt, és a hangjában egy kicsit enyhült a gyász és a harag. – Úton van a Menedék felé? – Azt mondta, soha nem merne elhaladni erre anélkül, hogy tiszteletét tenné. 129

Az arkangyal nevetése visszhangzott a márványfalakon. – Raphaelhez szaladni persze mert, abban a pillanatban, hogy lejárt a szerződése nálam. – Azt hiszem, csalódtál volna benne, ha nincs elég tartása ahhoz, hogy a saját útját kezdje járni. – Annak viszont biztosan nem örült volna Neha, ha megtudja, mennyire megnőtt időközben a vámpír ereje. Neha mosolya elsötétült egy kicsit, miközben elmondta a feltételeit. – Beleegyezem a látogatásba, ha ő elfogadja, hogy a véresküd őt is köti, amíg az erődben van. És reméljük, hozott nekem valami ajándékot, ami feledteti velem az árulása miatti haragomat. Méreg hozott is ajándékot, de olyat, amire senki sem számított. Nem egzotikus kígyót vagy kobra alakú nyakláncot, nem drágaköves fésűt vagy ritka bort. – Magyarázd ezt meg! – parancsolta Neha ridegen, miután meglátta a mechanikus majmot, ami eszelősen vidáman verte a dobját és csattogtatta a cintányérját, miközben körbe-körbe szaladgált a zafírszínű selyemszőnyegen Neha trónusa előtt. Méreg kikapcsolta a játékot. – Egy mosolyt hoztam, úrnőm. – A földön térdelve felemelte a fejét, és hagyta, hogy az ablakon beáramló napfény megvillanjon megrázóan zöld és egyáltalán nem emberi szemén. A kígyó pupillájához hasonló fekete vágás összeszűkült a fénytől. – Úgy gondoltam, nagyobb szüksége van erre, mint ékszerekre. Főleg a mai napon. Neha egy hosszú percig egy szót sem szólt, majd sóhajtott és intett Méregnek, hogy felkelhet. – Ezt vidd a privát lakosztályomba! – szólt az oldalt tapintatosan meghúzódó szolgálónak. Jason tudta, hogy a veszély elmúlt, Méreg pedig jól tette, hogy utalt Eris temetésére. – Meséld el nekem – folytatta az arkangyal, amikor a szolgáló távozott –, mit csináltál azóta Raphael udvarában! – Alattomos kérés volt ez, és azt kívánta Méregtől, hogy döntsön, kihez akar hűséges maradni, de a vámpír könnyedén válaszolt úgy, hogy ne kelljen hazudnia, de ne is áruljon el egyetlen titkot sem. 130

– Megtanultam, hogyan legyek jobb és erősebb. Most pedig megyek, hogy Galen alatt szolgáljak. – Igen, az a férfi tudja, hogyan kell türelmesen várni. Ehhez te soha nem értettél. – Ez a természetemből fakad – válaszolt a vámpír, és Jason tudta, hogy ezzel azokra az ösztönökre céloz, amelyeket az átváltoztatásakor a Kígyók és Mérgek Királynője ültetett el benne. Neha halványan elmosolyodott, és az előző kérdésének számító előkelőségét jókedv és jóindulat váltotta fel. – Mikorra vár az a barbár fegyvermester? – Korán indultam, és ha nem élnék vissza túlságosan az ön türelmével, szívesen maradnék, hogy találkozzam néhány régi baráttal, akiket sok éve nem láttam már. Neha szeme egy villanásnyi időre megváltozott, először barna lett, majd cakkos, vágott pupillájú zöld, és újra barna, mindez olyan gyorsan történt, hogy Jason nem volt benne biztos, nem csak képzelte-e az egészet. – Szóval Raphael egy újabb kémet akar elhelyezni az udvaromban. – Ezzel megsérti Jasont, úrnőm – szólt lefegyverző bájjal a vámpír. – Ha ő kecses kobra, hozzá képest én trappoló elefánt lennék. Neha túlzó mozdulattal megrázta a fejét, sokkal engedékenyebb volt, mint amilyennek Jason valaha is látta Erisen és Anoushkán kívül bárki mással. – Maradj, űzd csak a játékaidat. De, Méreg: soha ne feledd, ki vagyok én! A vámpír a nő kezére hajtotta az arcát, és megcsókolta a kézfejét. – Úrnőm, én soha nem felejtem, ki ön. Nem alkotott bolondot. Méreg és Jason később együtt sétált a hatalmas kapuk egyike feletti várfalon. Jason látta, ahogy a vámpír felsóhajt, és végignéz az alattuk elterülő városon. A legtöbb otthon alig emelkedett ki a földből, de még a legkisebb ajtó is élénk, vidám színű volt, a spaletták vörösek, a háztetők kékek. – Hiányzik neked ez a hely. 131

– Néha – válaszolta Méreg, miközben a hajába belekapott a szél, ami Jason copfját is meglengette. – Ezen a földön születtem, itt változtattak át. A szívem mindig is ezé a területé lesz, a hűségem azonban csak Raphaelé. Jason a pálmafákkal szegélyezett tengerpartra gondolt és a távoli szigetre, ami az övé volt, ahová akkor ment, amikor el akart rejtőzni a világ elől. Nem a szülőhelye ugyan, de elég közel hozzá, hogy belesajduljon a szíve, ahányszor ott jár. – Megértem. – Raphael úgy gondolta, szívesen látnál egy ismerős arcot, és jól jöhet, ha van valaki, akiben megbízhatsz, és aki vigyáz rád is. – Örülök, hogy itt vagy – válaszolta az angyal, és a lány jutott az eszébe, aki itt élt, több száz angyal és vámpír között, de mindig is egyedül volt, mert senki sem tartozott hozzá. Még neki is voltak szép emlékei, amelyek tartották benne a lelket. Mahiyának azonban semmije sem volt. A szívében mégis megőrizte a reményt, a lelkében pedig a gyengédség képességét. Erős volt, erősebb, mint Jason, mert a férfinak be kellett zárkóznia magába ahhoz, hogy életben maradjon, a lány azonban megőrizte az épségét. – Szóval – szólt Méreg –, mondd el, mi történt itt! Nem fogom megszegni az esküd, Raphael nem is várná ezt tőlem. Jason nem is számított másra. – Valami itt nincs rendjén. – Vázolta neki a hármas gyilkosság esetét, és elmondta a részleteket, amelyek nem illettek össze pontosan. – Neked még mindig sok ismerősöd van az udvarban. – Barátok, akikkel a vámpír az őszinte ragaszkodás miatt tartotta még a kapcsolatot, és mások, akik hasznosak lehettek a számára. Méreg ugyanis az elbűvölő modora mögött hűvös és gyakorlatias volt. – Találd meg köztük a kapcsolatot, ha lehet! A gyilkosságok túlságosan is hasonlóak voltak ahhoz, hogy több, egymástól független tettes művei legyenek. Nehának azonban látszólag semmi oka nem volt rá, hogy ilyen brutálisan meggyilkolja az udvarhölgyét, Jason pedig egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy az arkangyal otthagyja a virrasztást Eris teste felett, hogy elkövesse az utolsó merényletet, főleg úgy, hogy azok voltak az utolsó órák, amelyeket a férjével tölthetett. 132

Méreg elgondolkodva bólintott, majd visszacsúsztatta a szemére foncsorozott napszemüvegét. – Megteszem, ami tőlem telik, de legkésőbb három nap múlva indulnom kell. Neha nem tűrné, hogy tovább maradjak. – Te jobban meg tudod ítélni, milyen hangulatban van, mint én. Menj, amikor menned kell. – Miután Méreg bólintott, az angyal feltett neki egy kérdést, aminek semmi köze nem volt az erődben történtekhez: – Hogy van Sorrow? – A lány túlélte egy vérengzővé vált, őrült arkangyal támadását, de megfertőzte az arkangyal mérge, ami átváltoztatta a testét. Nem volt már halandó, valami más lett belőle, és nem tudta kezelni az új erejét. Méreg arca megfeszült, a nyakán kidudorodtak az inak. – Janvier vette át a vámpírkiképzését, amíg én távol vagyok. – Az említett vámpír számos akcióban közvetlenül Dmitri irányítása alatt vett részt, Raphaelhez való hűségéhez kétség sem fért, de eddig hasznosabb volt a torony számára, ha szabadon mászkálhat a világban, látszólag függetlenül. – Ismered Janvier-t, tudod, milyen jó. De néha azért haza kell térnem, hogy gyorsan is táncoljak vele egy kicsit. Méreg olyan hihetetlenül gyorsan tudott mozogni, akár egy kígyó. Sorrow-ban megvolt ugyanez a képesség, bár az övé teljesen más forrásból fakadt. – Tud már uralkodni a képességein? – Nem. És ha nem tanulja meg hamar, meghal. – Méreg kegyetlenül őszintén beszélt. – De Honornak igaza van. Fontos, hogy Sorrow megtanulja az alapokat, mielőtt én továbbhajszolom, különben olyan hibákat fog elkövetni, amiket a gyorsaság egyedül nem javíthat ki. – Amíg Honor nincs a városban, ki edz a lánnyal? – Ashwini. – Méreg arca egy kicsit meglágyult, a szája mosolyra húzódott. – Hallottad, mit csinált Janvier-val, amikor utoljára találkoztak? – Azt tudom, hogy mézet is használt. – Jason figyelte a vadászt és a vámpírt, látta, ahogy az első találkozásuk óta harcoltak egymással, mégsem érthette meg a kettejük közötti kapcsolatot. Egyik pillanatban esküdt ellenfelek voltak, és bármit megtettek volna, hogy 133

a földbe döngöljék egymást, a másikban pedig szövetségesek. Ashwini Janvier-t hívta segítségül, amikor Nazarach veszélyes területére kellett mennie dolgozni, és a tőle kapott zafírfüggőt hordta a nyakában. De amennyire Jason tudta, mégsem bújtak még soha ágyba. – Miért nem fekszenek már le végre egymással?! – kérdezett rá Méregtől, és azon tűnődött, vajon elkerülte-e a figyelmét valami fontos információ. Méreg kuncogni kezdett. A szeme kísértetiesen csillant meg a napfényben, amikor a feje búbjára tolta a napszemüvegét. – Ez örök rejtély marad. – Oldalra hajtotta a fejét. – Ki az a csinos lány, aki felénk tart? Jasonnek nem kellett követnie Méreg tekintetét, a szárnyán megérezte Mahiya jelenlétének melegségét. – Ő Mahiya hercegnő, és az enyém. – Igazából semmi joga nem volt ahhoz, hogy kisajátítsa a lányt, de Méreg gyakran bájolta el a nőket, ha éppen olyan kedve volt, Jason pedig azon kapta magát, hogy nem szeretné, ha a hercegnőnek bárki más tenné a szépet. – Á! – A vámpír megfordult, és közönyösen, könnyedén leugrott a kapu tetejéről. Mahiya a szívéhez kapott, amikor ezt meglátta. Méreg azonban lábujjhegyen guggolva ért földet, puhán, akár egy macska. Jason is leereszkedett mellé, de nem is a vámpírt, hanem a lányt figyelte, miközben Méreg Mahiya keze fölé hajolt. – Bármilyen lehetetlen is, de azt hiszem, még nem volt szerencsém találkozni veled. Mahiya megigézve meredt a vámpír szemére, amikor Méreg felemelte a fejét, és elengedte a kezét. – Nem… de már halottam a viperaszemű vámpírról. Te nagyrészt a delhi udvarban szolgáltál. – Így van – válaszolt Méreg –, de nem egyszer jártam itt látogatóban. Te bizonyára a Menedéken tanultál akkor. – Igen. És azt hiszem, mire visszatértem, te már hűséget esküdtél Raphaelnek. Jason megérezte, hogy Mahiya bőre libabőrössé vált, amikor a hazatérését említette. Ez bizonyára rémisztő élmény lehetett a fiatal lány számára. A kémmester kitárta a szárnyát, éppen csak annyira, 134

hogy végigsimítson vele Mahiya tollain. Ez nagyon bensőséges mozdulat volt, a lány pedig nem hatalmazta fel rá. Jason nem is tett volna ilyet, ha van egy pillanatnyi ideje végiggondolni a dolgot, de Mahiya nem húzódott el, sőt megnyugodott az érintéstől. – Örülök, hogy végre megismerhettelek – mondta Méregnek, őszinte melegséggel a hangjában. – Neha mindig mondta, egyike vagy azon teremtményeinek, akikre a legbüszkébb. Méreg mosolya éles volt, a következő szavait Jasonhöz intézte: – Együtt vacsorázunk ma? – Gyere el Mahiya palotájába! – Addig is… – És újra kezet csókolt a lánynak. Mahiya figyelte a távolodó vámpírt, Jason pedig az ő profilján futtatta végig a tekintetét. – Nem haboztál, mielőtt megengedted neki, hogy megérintsen – jegyezte meg. – Azt hiszem, először a meglepetés miatt… azok a szemek! – A hercegnő megrázta a fejét. – Azután pedig láttam, hogy ez a vámpír a barátod. Egy apró repedés, és Jason lelkének mély, alapvető része töredezni kezdett. Amikor a férfi nem szólalt meg, Mahiya folytatta: – Neha később megpróbálta újra elérni ezt az eredményt, és a próbálkozásai között lett is néhány hasonló, de egyik sem sikerült úgy, mint Méreg esetében. – Méreg boldog lesz, ha megtudja, hogy milyen különleges. – Miközben beszélt, Jason felmérte, Mahiya mekkora kárt tett a védelmi vonalaiban. A sérülés mély volt, nem könnyen javítható. Mahiya csillogó szemmel mosolygott rá. – Most mégy és beszélsz az udvarhölgyekkel? A férfi olyan sokára válaszolt csak, hogy addigra Mahiya arcán elhalványult a mosoly, átható figyelem vette át a helyét. Jason pedig tudta, hogy újra megérintené, ha a lánytól a legapróbb bátorítást megkapja. A teste ugyanis nemcsak az érintésre vágyott, hanem a lányban rejlő titkokra is, és a belőle sugárzó megmagyarázhatatlan kedvességre, amikor Mahiya levette a páncélját. 135

Tizennyolcadik fejezet Mahiya figyelte Jason távolodó, fekete alakját az égen, és a karján felálltak az apró szőrszálak attól, amit a férfi szemében meglátott. Ezt a zsigeri reakciót azonban nem félelem és nem aggodalom váltotta ki benne, hanem egy, a testinél sokkal mélyebb vágy. Jason lenyűgözte, és ez az érzés mélyen megérintette. A férfi egy durva élekkel faragott szobor volt, csodaszép férfi, akit, Mahiya úgy érezte, még egyetlen nőnek sem sikerült megszelídítenie. Kár is lett volna érte. A vadság Jason lényének szerves része volt. Sokan biztosan nem látnák meg benne, hiszen a kémmester mindig is tisztes távolból szemlélte a világot, de Mahiya megértette… mivel ő is ugyanezt a vadságot hordozta magában. Az, hogy bezárta, elfojtotta és uralta ezt a vonását, még nem azt jelentette, hogy nem is létezik. Jason a bőrén hordozta a természetét, tetoválásának kavargó vonalaiban, amelyeken Mahiya végig akart simítani az ujjával… az ajkával. Veszélyes dolog volt, hogy ezt beismerte, de hiába ámította volna magát. Jobb, ha elfogadja, hogy sérülékeny, ha erről a kiismerhetetlen kémmesterről van szó, mert így ki tudja küszöbölni a gyengeségét. A gond csak az volt, hogy Mahiya egyáltalán nem tudta biztosan, hátat akar-e fordítani annak a csillogó, sötét, éledező lángnak, ami kettejük között egyre nagyobb erőre kapott. *** Jason Lisbeth mögött ért földet, az udvarhölgyek palotájának zárt teraszkertjében álló márványpad mögött. Férfiaknak szigorúan tilos volt ide belépni, kivéve, ha maga Neha küldte őket hivatalos ügyben. Itt minden angyal és vámpír őr nő volt. Az apró termetű nő ijedten ugrott fel. 136

– Uram, tudom, hogy ön úrnőm vendége, de akkor sem szabad itt lennie. – Neha nem fog megharagudni önre ezért. – Jasonre talán igen, de mivel az arkangyal nem tiltotta meg neki határozottan, hogy a saját lakosztályukban beszéljen az udvarhölgyekkel, Jason egy szabályt sem szegett meg. – Beszélni szeretnék önnel Shabnamról. A nő gyorsan átgondolta a helyzetét, az arckifejezése egy szempillantás alatt megváltozott. – Teljesen le vagyunk sújtva. A szeme könnybe lábadt, sötétbarna színe csillogó topázzá változott. A nő felemelte csipke zsebkendőjét, és leitatta kristálytiszta könnyeit. – Sajnálom, hogy fel kell szakítanom a sebeket. – Ezt nyugtató, simogató hangon mondta. Jason korántsem volt képes olyan jól imitálni az érzelmeket, mint Lisbeth, de a hangját tökéletes fegyverként tudta használni. Egykor énekelt is, de a dalok rég elnémultak már a lelkében, és Jason tudta, hogy egy nap a beszéde is elhallgat majd. Mert annak, akinek a bensője üres, nem marad mit mondania. Éjféli kék és élénkzöld szárnyak, a túl sok mindent értő mosoly, s ez olyan dolgokat kavart fel a lelkében, amilyeneket évezredek óta nem ért el senki és semmi. Lisbeth hangja összekeveredett a Jason elméjén váratlanul átsuhanó képekkel. – Semmi baj. – Olyan finoman szipogott, hogy az egy cseppet sem vont le a szépségéből. – A segítségemet kéri, hogy megtalálja Shabnam gyilkosát? Jason bólintott. – Tud esetleg valamiről, ami fényt deríthetne az esetre? A nő tudatosan habozott egy kicsit, mielőtt megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy tudok ilyet. – Shabnam halott – Jason meleg, kedves színeket kevert a hangjába. – Neki már nem árthat az, amit mond. Lisbeth nyelt egyet, és a karját a mellkasa köré fonta, mintha fázna. 137

– Nem szép dolog rosszat szólni a halottakról, de… Shabnam nem volt hű a szeretőjéhez. – A lehető legőszintébben mondta ki a szavakat, Jason mégis tudta, hogy hazudik. De hagyta, hadd beszéljen, hogy megnézze, milyen feketére festi a nő az áldozatát. – Bőkezűen osztogatta a kegyeit… főleg az őrök körében. Azt hiszem, utat akart magának nyitni olyan helyekre, ahová mi nem juthatunk be. Ügyesen kémkedéssel, talán árulással is meggyanúsította Shabnamot. – Lehet, hogy az egyik őr lett féltékeny? – kérdezte a férfi, szándékosan butának tettetve magát. A nő arcán a türelmetlenség apró jele suhant át, összezúzva a szép gyász eddig tökéletes látszatát. – Biztos vagyok benne, hogy Shabnam csak szórakozás volt a számukra, semmi több. De a családja büszke. Lehet, hogy néhányan szégyenteljesnek tartották a tetteit. – Lisbeth szerényen lesütötte fekete szempilláit. – Én nem akarom őket semmivel sem vádolni, és biztos vagyok benne, hogy soha nem lennének képesek… De ön kérdezte, én pedig csak… Jaj, felejtse el, hogy bármit is szóltam! – Értékelem, hogy megbízott bennem. Nagyon köszönöm. – Ez csak természetes. – Nem tudta teljesen elrejteni hangjából az alattomos önelégültséget. – Remélem, tudtam segíteni egy kicsit. – Nagyon sokat segített. – Jason elbúcsúzott, és a levegőbe emelkedett. Nem tartott sokáig, amíg a többi udvarhölgyet is megtalálta. Ezek a nők nem szerettek messzire eltávolodni az otthonuktól, mert tartottak attól, hogy valaki más átveszi a helyüket, vagy részesül valamilyen kegyben, amiből ők kimaradnak. Shabnam barátnőjén, Tanúján kívül mindenki be akarta sározni a halott nő emlékét. Volt, aki egyenesen arra utalt, hogy Shabnam Eris szeretője volt. Egyedül Tanúja ragaszkodott ahhoz, hogy Shabnam hűséges szerető volt, és nem lehetett kém. – Kedves, jó lélek volt – zokogott Tanúja, halványbarna bőre kipirult a sírástól. – Túl jó volt ebbe a viperafészekbe, és az, hogy ő volt Neha kedvence, még tovább dühítette és még jobban ellene fordította a többieket. Shabnam csak nevetett ezen, féltékeny boszorkányoknak nevezte őket. De most meghalt! – Keményen 138

Jasonre nézett a kipirosodott szemével. – Lisbeth maga talán nem szereti bemocskolni a kezét, de a családja nem jön zavarba egy kis vértől. *** Az ég csillogó szürke volt, az este balzsamos, amikor Jason leszállt a lakosztálya erkélyén. A saját ajtajával nem is törődve bekopogott Mahiyához. A lány résnyire nyitotta az ajtót, de amint meglátta a férfit, gyanakvó arckifejezése azonnal megváltozott. – Ó, te vagy az! – A mosoly elérte a szemét, és ragyogó, sárgás fényt gyújtott benne. Mahiya szélesre tárta az ajtót. Abban a pillanatban megrohanta Jasont egy erős, de pontosan körül nem írható felismerés. A férfi megpróbálta elkapni és alaposan megvizsgálni, de az köddé vált, kicsúszott a keze közül, mégis nyomot hagyott benne. – Miért aggódtál? – kérdezte, és úgy érezte, mintha valami megmásíthatatlanul megjelölte volna. – Csak… – Mahiya megrázta a fejét. – Előbb gyere be! Forró az étel. Amikor a lány elfordult, Jason belépett a szobába, és bezárta maga mögött az ajtót, de Mahiya nem ijedt meg ettől. Testhezálló, halvány rózsaszín tunikájának és fehér, keleties szabású nadrágja bokapántjának ezüst díszei megcsillantak a felettük függő apró kristálycsillár fényében. Hajának bonyolultan feltűzött tincseit szépen megmunkált gyémántberakásos fésű tartotta, a vállán elölről átvetett, fátyolszerű sál végeit ugyanilyen fémes csillogású szálak díszítették. – Hivatalos alkalomhoz öltöztél. A lány óvatosan leült az alacsony asztal mellé, a lapos párnára, és csodaszép, feketével átfont smaragd és pávakék szárnyát kitárta a háta mögött. Felemelte a vizeskancsót. – Neked is ki kell öltöznöd mindjárt. Neha hivatalos vacsorára hívott minket, de még van időnk előtte enni és inni. Jason leült a lánnyal szemben. Feltűnt neki, hogy Mahiya kifestette a száját, és ügyesen kiemelte az arccsontját is némi 139

pirosítóval, miközben a szemét igyekezett minél kevésbé feltűnővé tenni. Ez is egy finom álarc, gondolta Jason. – A vacsorán nem lesz megfelelő az étel? – Az étel kitűnő lesz, de a beszélgetéstől az én gyomrom össze fog szorulni, téged pedig túlságosan le fog kötni, hogy figyelj és kihallgass mindent, ezért egy-két falatnál többet úgysem tudsz majd enni. Jason arra gondolt, lehet, hogy a furcsa érzés a mellkasában az, amit vidámságnak hívnak. Időről időre Illium is kiváltotta belőle ezt a reakciót, de a mostani valahogy gyengédebb, finomabb érzés volt. – Ez esetben köszönöm a figyelmességedet. A lány szúrós pillantást vetett rá. – Csak viselkedj jól, különben nem adok neked többet enni! – Ez valóban súlyos büntetés lenne. – Ezt komolyan is gondolta. A hazaérkezés törékeny rituáléja ugyanis sokkal fontosabbá vált számára, mint azt a lány gondolta volna. – Kaphatok egy kis vizet? – kérdezte, és fél szemmel észrevette, hogy az egyik kis asztalon egy sötét lámpa mellett egy zacskó répa fekszik. Mintha a lány letette volna, és megfeledkezett volna róla. – Ha már ilyen szépen kérted… – A lány elmosolyodott, és vizet öntött a pohárba, majd egyenként felemelte a tálak fedőjét. – Kedvem támadt főzni, ezért most több minden közül választhatsz. Meg szeretnéd kóstolni mindet? – Igen. – Jason tudta, nem lenne szabad hagynia, hogy a lány így kiszolgálja, de úgy tűnt, ez örömet okoz Mahiyának… és neki is jólesett. Ezért nem szólt egy szót sem, elfogadta a tányért, amit a hercegnő megrakott neki étellel. Evés közben eszébe jutott, ahogyan megpróbált magának főzni, miután egyedül maradt. Mindent odaégetett, és inkább gyümölcsön és maniókagyökéren élt azután. Egy ideig legalábbis, amíg a gyomra fel nem lázadt ellene. Később, amikor a Menedékre ért, ragaszkodott hozzá, hogy az életkorától függetlenül mindenki felnőttként kezelje, és senki nem ellenkezett. Mielőtt Mahiyával találkozott, eszébe sem jutott volna, hogy hiányzik neki ez a fajta kedves figyelmesség: az, hogy valaki törődik azzal, eszik-e vagy sem. 140

– Most pedig – szólt, miután végeztek a vacsorával, leszedték az asztalt, és a lány frissítő, erős mentateát töltött maguknak – mondd el, ugyanazért fog-e összeszűkülni a gyomrod ma este, amiért az ajtót is félve nyitottad ki. Mahiya ránézett a teáscsészéje felett, az arcát lassú illatnyalábok simogatták. – Mindig ilyen kitartó vagy? – A férfi felvonta a szemöldökét, a lány pedig elnevette magát. – Hát persze, hogy az vagy. Különben hogyan lehetnél a legjobb kémmester a Tanácsban? – Két tenyere közé fogta a csészét. – Arav… egy angyal férfi, akivel kapcsolatom volt, mikor még alig nőttem ki a gyermekkorból – a szemében elhalványult a nevetés – az erődbe érkezett, és ő is nagyon kitartó… nem szívesen látott módon. A kémmester vérében jeges és halálos, fekete tűz lobbant. – Megérintett? – Csak a kezemet. – Mahiya az asztalra tette a csészéjét, és megdörzsölte a szóban forgó kézfejet. – Egy órával ezelőtt talált meg az udvaron, holott tudom, hogy semmi dolga nincs az erődnek ezen a szintjén. Tudom, csak azért tette, hogy közölje velem, megérkezett, és hogy megfélemlítsen. Egyszer már otthagytam régebben, és szerinte ilyet nem tehet senki. – Százhuszonhárom éves koromban – kezdett mesélni Jason, miközben elhatározta, hogy az éjjel legsötétebb órájában meglátogatja majd Aravot, és emlékezetébe idézi, milyen a félelem keserű íze – felkértem Michaelát táncolni. – Nem azért tette, mert megrészegedett a nő szépségétől, éppen ellenkezőleg. Mindig is látta a csodaszép angyalnő szívében a csúf önzést, de meg akarta tapasztalni, milyen érzés megrészegülni tőle, milyen, amikor nem távolodik el minden létezőtől, hanem átéli a létezés örömét, mint a normális lények. – Ő akkor még nem vált ugyan arkangyallá, de már királynő volt, az ereje hatalmas. Mahiya tágra nyílt szemmel előrehajolt. – És? – kérdezte leplezetlen türelmetlenséggel. – Mi történt. – Michaelát annyira meglepte a pimaszságom, hogy igent mondott. – Jason pedig megkapta a választ a kérdésére. 141

Megtudta, hogy a lelkének sérülését még a világ legszebb nőjének közvetlen közelsége sem tudja orvosolni. – Raphael később elmondta, hogy Michaela akár meg is sértődhetett volna, és ott helyben ki is végezhetett volna. Azt sem bántam volna. Mahiya újra felkacagott, szemének tiszta ragyogásában aranyszínű szikrák pattantak. Ez lenyűgözte Jasont, mivel eddig még soha nem látta a hercegnő tekintetében ezt a fémesen csillogó tűzijátékot. Eszébe jutott, hogy talán a korábbi, fiatal énje tévedett, és mégiscsak felolvadhat egy teljesen fagyott szív is. – Lefogadom – szólt a lány, amikor levegőhöz jutott –, hogy legendás voltál a kortársaid körében. Jasonnek akkoriban nem volt sok barátja, de ott volt neki Dmitri és Raphael. – Raphael töltött nekem egy adag ezeréves whiskyt, és Dmitrivel ittunk a tökösségem tiszteletére. – Ez csak egy volt a kapcsok közül, amelyek őket, hármójukat összekötötték, és amelyek évről évre egyre csak erősödtek. A Hetek minden újabb tagja hozzátett egy-egy saját szemet a lánchoz, ami Jasont a világhoz, az élethez kötötte. – Nem tudom, Neha volt-e valaha ennyire közvetlen viszonyban bárkivel is az udvarából – gondolkozott el Mahiya. – Bár nem ismertem őt akkor, amikor olyan fiatal volt, mint Raphael az első találkozásotok alkalmával. – Majd megkérdezem Lijuant, ha legközelebb találkozom vele. Mahiya felkapta a tekintetét, a szeme tágra nyílt, majd ismét szikrázni kezdett. – Hát mégis tudsz te mosolyogni! – Játékosan a férfi ajkához emelte az egyik ujját. – Ne aggódj, nem árulom el senkinek. – Úgysem hinne neked senki. Mahiyának le kellett tennie a csészét az asztalra, hogy a nevetéstől ki ne loccsantsa az italt. – El sem hiszem, hogy vihognom kell itt miattad! – vádolta játékosan a férfit. Jason nem tudta levenni a tekintetét a lányból sugárzó örömről, az ujjai bizseregtek, annyira át akarta fogni Mahiya állát, és magához akarta húzni őt az asztalon keresztül, hogy megízlelhesse teától csillogó ajkát. 142

– Ki lesz még ott a vacsorán? Mahiya arcáról lehervadt a mosoly, helyét ideges pirulás vette át. A lány nyelt egyet, a kezét pedig leeresztette azzal az ürüggyel, hogy tölt még teát, de a kémmester látta, hogy remegnek az ujjai. Jason vadászösztöne a felszínre tört. – Azt hiszem, csak szűk társaság lesz. – Gyorsan végigvette a lehetséges vendégek listáját, miközben Jason azon igyekezett, hogy elfojtsa a vágyát, és ne lökje félre a közéjük álló asztalt. Zsigeri kényszer hajtotta a hercegnőhöz, aki makacsul remélt, és nem hagyta, hogy méreg mocskolja be a szívét, és aki úgy nézett rá, mintha talán teljesítené is minden kívánságát. – Nem számít, hogy fehéret hord-e vagy sem – tette hozzá a lány anélkül, hogy a férfi szemébe nézett volna –, Neha gyászol, miközben tovább gyűlöli Erist. Ezért ez a vacsora elég komor esemény lesz. „Sajnálom. Bocsáss meg!” Az évszázados emlék eszébe juttatta Jasonnek, hogy a szerelem és a gyűlölet sokszor szorosan összefonódik. Ezt egy gyermek még nem érthette, de a felnőtt nagyon is jól tudta. Az a felnőtt abban is biztos volt, hogy a bensőjét emésztő parázs nem fog kihunyni, amíg jól nem lakik Mahiya hercegnő puha bőrének tapintásával és kéjes sikoltásaival. – Mahiya. A lány hátrasimított egy hajtincset. – Igen? – Azt hiszem – szólt, az asztal fölé hajolt, ujjai közé fogta a lány állát, és hüvelykujjával finoman végigsimított az alsó ajkán –, ma döntened kell.

143

Tizenkilencedik fejezet Miután Jason elment átöltözni, Mahiya elpakolta a teázás nyomait, a mosatlanokat levitte a privát konyhájába. Öntött magának egy pohár jéghideg vizet. – Te jó ég! Jason… Megremegett, majd végiggörgette a hideg üvegpoharat a tarkóján. Attól függetlenül, hogy a közöttük parázsló érzéki tűz szinte megolvasztotta Mahiya csontjait, a lány nem nézte rózsaszín szemüvegen keresztül a világot. Pontosan felmérte, hogy Jason egy, a tápláléklánc csúcsán lévő ragadozó, akit a hűség egy ellenséges arkangyalhoz köt. Sőt évszázados tapasztalattal rendelkező kémmester is, meglehet hát, hogy a saját játékait űzi, és kihasználja őt. De… Jason nem ígért neki semmit, ezért nem is volt mit megszegnie. És meghallgatta őt, figyelt rá. Úgy kezelte, mintha Mahiya értékes lenne. És ha ez az érték nem is állt másból, csak az információból, amit a lány adni tudott, Jason még ezt is őszintén megmondta. Mahiya pedig nem sértődött meg ezen, hiszen tudta, hogy a kémmester információkkal kereskedik. Ami pedig a szerelmes szavakat és a szép udvarlást illeti. .. Mahiya megrázta a fejét. Százszor inkább lenne olyan férfival, aki őszintén kimondja a vágyát, mint olyannal, aki szép, csábító szavakkal hazudik neki. Jason legapróbb porcikájában több becsület volt, mint amennyi Aravban egész életében. Mahiya visszatért a felső szintre, rendbe hozta a sminkjét, és egy csillogó, ezüst könnycseppet nyomott a homloka közepére, a két szeme közé. – Igen – suttogta a tükörképének. – A válaszom: igen. 144

Abban a pillanatban hallatszott a koppanás az ajtón, mintha Jason meghallotta volna a hercegnő szavait. Gyorsan ezüst szandálba bújtatta a lábát, vett egy mély lélegzetet, átvágott a nappalin, és kinyitotta az ajtót Jason előtt. Az angyal tökéletesen ráillő fekete öltönyben és acélszürke ingben állt előtte, ruhája csak még jobban kiemelte férfias szépségét. – Csodásan nézel ki! – Gyönyörű volt, a haja rendezetten összefogva a copfba, amit Mahiya legszívesebben azonnal kibontott volna. – Neha elégedett lesz. – Jason arca nem árult el semmit, Mahiya mégis tudta: – Téged egyáltalán nem érdekel, mit gondol Neha. – De igen – mondta a férfi, és hagyta, hogy Mahiya előtte induljon el a lépcsőn. Mahiya tarkója bizseregni kezdett, nem a félelemtől, csak a tudattól, hogy a férfi minden mozdulatát figyeli. Ettől azonban megfeszült a bőre, és elakadt a lélegzete. – Soha nem okos dolog magadra haragítani egy arkangyalt – folytatta. – Neha megköveteli ugyan, de soha nem fogja tisztelni a szolgai engedelmességet. Mahiya megrázta a fejét, miközben kiléptek a palota ajtaján. – A véleményedet meghatározza az, hogy milyen erős vagy. – A lány tudta, hogy már gyermekkora óta megvolt a férfiban ez az erő. – Te megengedheted magadnak, hogy feldühítsd, mert ha nem is vagy egyenrangú vele, elég érdekes vagy ahhoz, hogy ne végezzen ki azon nyomban. Te nem tudod, milyen rettegni. – Nem voltam én mindig az, aki most vagyok – szólt a férfi, és ezzel egy ajtó kinyílt az elméjében, hideg árny vetült a lelkére. Az anyja egyenesen ránézett a szoba másik végéből, de szép, barna szemére rossz, fehér fátyol hullott. Nyakának csonkján a bőrt teljesen beborította a vér. A fej a sarokban, egy asztalon állt, mintha szándékosan, valamilyen határozott céllal helyezték volna oda. Jason nem kiáltott. Megtanulta már, hogy soha ne kiabáljon. Inkább megfordult, és megnézte, mi torlaszolta el a csapóajtót. Egy darab hús volt, ametiszt színű selyemköntösben. Ametiszt. Az anyja mindig azt mondta, ez a kedvenc színe. 145

Sokáig tartott, amíg Jason megtanulta helyesen kimondani ezt a szót, és az anyja mindig boldogan nevetett egy-egy félresikerült próbálkozásán. Csillogó, fekete haja táncolt a napfényben, amikor kacagott. – Jason! – Egy finom, nőies arc fordult felé, a folyosók lámpáinak fénye ragyogó meleg színűre festette az aggodalommal teli vonásokat. – Hol… valahol máshol jártál gondolatban. Ragyogóan fehér és perzselően forró homok a talpa alatt. A szél süvít a pálmafák levelei között, lelök egy kókuszdiót. Az tompa puffanással ér földet. A sirályok fel-alá sétálnak a nedves homokban, háromágú lábnyomokat hagynak maguk után. A következő hullám elmossa őket. – Jason! Gyere ebédelni, mielőtt elhűl az étel. – Egy helyen, ami már nem létezik – mondta szelíden, s megfogta a lány kezét, amit az időközben a mellkasára fektetett, és eltolta magától… de csak annyira, hogy a bal felkarjára helyezze, ahol akkor sem zavarja, ha hirtelen kell a kardja után kapnia. – Ami Aravot illeti – tette hozzá, amíg még kettesben voltak –, tőle nem kell tartanod. – Ő nagyon erős. – Mahiya szemében aggódás tükröződött. – Ne becsüld alá! – Pontosan tudom, mekkora az ereje. – Személyesen soha nem találkoztak ugyan, de az angyal Neha generálisa volt, ezért Jason ügyelt rá, hogy mindig mindent tudjon róla. De minden póza és gőgje ellenére Arav nem érhetett fel Jasonhöz. – Ő egy páva, borzolja a tollát, és hangosan rikácsol, csak hogy elvonja a figyelmet a testi gyengeségeiről. Mahiya halkan felnevetett, őszinte öröme szinte zene volt Jason füleinek. – Azt hiszem, a kakas talán jobb hasonlat lenne – suttogta. – Hangosan ágál és csipkelődik mindenkivel, aki az útjába kerül. – Eleresztette Jason karját, és még halkabbra fogta a hangját, mert a folyosókon, ahol jártak, már szolgák és udvaroncok sürögtekforogtak. – De ő csak az első a sok közül, akik jönni fognak, azt remélve, hogy betölthetik Eris helyét. Vagyis inkább azt a helyet, amit Eris elfoglalt volna, ha uralkodni tud a kéjvágyán. 146

Jason látta a kérdő pillantásokat, amelyek a megjelenésüket fogadták, de meg sem próbált távolabb húzódni a hercegnőtől. Örömmel töltötte el, amikor a szárnyuk véletlenül összeösszesúrlódott. – Őszintén, Erist az apádnak tartottad valaha is? – Miután megtudtam, hogy meg akar ölni, már nem. – Mahiya megvillantott felé egy műmosolyt a körülöttük álló bámészkodók kedvéért, de a pajkos hangú lány már eltűnt, elmosták az emlékek és az élet kegyetlen valóságának hullámai. – Gyerek voltam még. Emlékszem, a szívem szakadt meg, amikor rájöttem, hogy a szép férfi, akihez Neha minden héten látogatóba vitt, a látványomat is gyűlöli. Akkor nem értettem még, hogy az arkangyal fegyverként használ engem. Jason mindig is gyűjtötte az információkat, ez már a természetévé vált, de aznap este azt kívánta, bárcsak hallgatott volna, és hagyta volna, hogy Mahiya szemében egy kicsit tovább bujkáljon a nevetés. – Te közel állsz apádhoz? – kérdezte a lány, és átpergette az emlékei könyvének lapját. Tessék, fiam. Így. Ezzel a huzallal húzod előre. Látod? – Közel álltunk egymáshoz. – Mielőtt az apját belülről felemésztette az, amit Jason az elején betegségnek gondolt. A hanyatlása olyan lassú és fokozatos volt, soha senki nem gondolta volna, milyen szörnyű démonokkal küzd a lelkében. – Meghalt. – Sajnálom. – A lány egy lopott pillanatban végigsimított Jason karján, a férfi pedig úgy érezte, az érintés a csontjáig hatol. – Régen történt. – A kémmester pedig megtanult együtt élni a szellemeivel. – Mesélj Anoushkáról – váltott témát, rázárva az ajtót az emlékekre. – Milyen volt a kapcsolata Erisszel? – Azt hiszem, Anoushka gyermekkorában szerette az apját – válaszolt elgondolkodva Mahiya. Az illata lenyűgözte Jasont: egzotikus virágok titokzatos keveréke volt, vegyítve valami friss illatú fűszerrel. – De mióta én ismertem, mindig is megvetéssel nézett rá, gyengének és gerinctelennek tartotta. Ezt viszont tudtommal soha nem mutatta ki Neha előtt. Nem, gondolta Jason, Anoushka okosabb volt annál, mintsem hogy magára haragítsa az anyját. 147

– Megérkeztünk – állt meg a hercegnő a Gyémántpalota előtt. Ránézésre ezernyi gyertya lángja táncolt a külső fal mentén, a falfülkékben és a fali állványokon. Mindegyik fénye sokszorosan tükröződött a palota falát díszítő gyémántokon. Úgy tűnt, mintha az egész palota lángban állt volna, pompás műalkotás volt. – Ez – jelentette ki teljesen őszintén Jason – lélegzetelállító. Nem csoda, hogy Neha többre értékeli ezt az épületet bármelyik nagyobb és díszesebb palotánál. – Igen – válaszolt halkan a hercegnő. – Gyermekként engem is lenyűgözött. Volt a hangjában valami él, de Jasonnek nem volt alkalma kideríteni, miért. Az őrök meglátták őket, kitárták előttük a kaput, és mélyen meghajoltak, amikor Jason és Mahiya elhaladt előttük. A kémmester nem volt hozzászokva az ilyen alázatoskodáshoz, Raphael tornyában merőben másként működtek a dolgok. De nem volt már az a tapasztalatlan, műveletlen fiatal fiú sem, aki úgy jutott el a Menedékbe, hogy más angyalokat követett. Az apja szándékosan választott maguknak olyan szigetet, ami távol esett az angyalok légi útvonalaitól, ezért csak nagy ritkán repült el egy-egy angyal az egyedül maradt gyerek, Jason közelében. A fiú megpróbált szólni nekik, de túl gyenge volt még ahhoz, hogy elég magasra szálljon, és felhívja magára a figyelmet, mielőtt az utazók halló- és látótávolságon kívül kerültek. Így hát igyekezett életben maradni és erősödni. Egy idő után pedig felhagyott a próbálkozásokkal, nem akarta már tudatni senkivel, hogy ott van. Csak várt, amíg biztosan tudta, elég erős már ahhoz, hogy egy nap és egy éjjel megállás nélkül repüljön, ha esetleg nem talál szigetet, ahol megpihenhet. Addig pedig csendben élt. „Nagy kár, hogy néma ez a fiú. Olyan műértéssel készíti a hangszereket, mintha magától Yavieltől tanulta volna, hogyan kell.” Jason soha nem volt néma, csak fel kellett idéznie, hogyan kell beszélni. Ehhez pedig a többieket figyelte és hallgatta. Ezek a képességei ma este jó szolgálatot tesznek majd, gondolta. A termet, ahová beléptek, meleg gyertyafény öntötte el. A szőnyegen egy mézszínű faasztal állt, a lapja csillogóra csiszolva, úgy ragyogott a 148

szoba közepén, akár a borostyánkő. A körülötte álló székek párnája sötét, fényes bordó. A berendezés éles ellentétben állt a vendégek fakó ruháival. Fojtott hangon beszélgettek, még senki sem volt hajlandó Eris sírján táncolni. Talán csak a férfi, aki Neha mellett túrt ki magának helyet az asztalnál, és akiről Jason rögtön tudta, Arav az. Elbűvölő és elegáns partner volt az arkangyal mellett, aki a kegyes háziasszonyt játszotta. Jason tudta, hogy bár szörnyű szomorúság rejlik mögötte, ez a szerep önmagában őszinte. – Soha nem jártam még annyira szívélyes fogadáson, mint Neha udvarában. – Dmitri az ujjai között forgatta a három közül az egyik tőrt, amit India arkangyalának a területéről hozott magával. – Ő valóban hisz abban, hogy egy vendégnek a lehető legnagyobb tisztelet jár ki. – Jason felé hajította a tőrt. A kémmester visszadobta neki a fegyvert, miközben Méreg hozzátette: – Persze, megesik, hogy azután kivégezteti a vendéget, amíg az udvar alszik. Méreg leírása éppen olyan pontos volt, mint Dmitrié. Neha nem kétdimenziós lény volt, egyik arkangyal sem volt az, aki pedig ezt gondolta, az kellemetlen meglepetésekre számíthatott. Jasonnek egyáltalán nem állt szándékában belesétálni ebbe a csapdába. Néhány halandó talán szeretné szenteknek látni az arkangyalokat, de Jason ismerte a valódi természetüket. Nagy hatalmú és erőszakos lények voltak, akik évezredek alatt minden erejüket halálos fegyverré fejlesztették. A Kígyók és Mérgek királynője épp ekkor fordította felé a fejét. A tekintetük találkozott. Jason főhajtással üdvözölte az arkangyalt, de nem indult el felé. Neha viszonozta a köszöntést, majd az előtte álló vendéghez fordult. – A vámpír, aki felénk tart – súgta Mahiya – Rhys, Neha egyik bizalmas tanácsadója. – Már találkoztam vele a Menedéken. – De Jason egyik jelenlévőt sem ismerte olyan jól, mint Mahiya, ezért szándékában állt megkérdezni róluk a lány véleményét a vacsora után. 149

– Jason. – Rhys udvariasan köszöntötte az angyalt, majd Mahiyához fordult. – Csodaszép vagy ma, hercegnő. A lány pedig elég meleg hangon válaszolt ahhoz, hogy Jason megértse: kedveli a vámpírt. – Köszönöm, uram. Jól van Brigitte? – Nagyon is. De ismered őt… – Cinkosan egymásra mosolyogtak. – Attól tartok, a feleségem nem az udvari életre termett – magyarázta Rhys Jasonnek. – De kiválóan végzi a kriptográfus munkáját, ezért Neha elnézi a különcségét. – Ismerem a munkásságát. – Minden kém jól ismerte Rhys feleségének a nevét. – Egyszer vagy kétszer meg is próbáltam átcsábítani őt Raphael udvarába. A férfi csillogó szemmel felkacagott. – Bevallom, tudtam erről. Brigitte pedig nagyon hízelgőnek találta az ajánlatát, de mi hűségesek vagyunk az úrnőnkhöz. Jason kémmester énje csalódott volt emiatt, személyesen azonban mint a Hetek tagja nagyon is meg tudta érteni a döntést. – Most pedig Neha próbálja meg magához csábítani önt. – Rhys hangja kedves volt ugyan, de a tekintetén egyértelműen látszott, hogy megítélése szerint Jason ittléte veszélyezteti az erőd biztonságát. A kémmester nem válaszolt: a hallgatás néha erősebb fegyver a szavaknál. Inkább másra irányította Rhys figyelmét, egy másik veszélyforrásra. – Az erőd egyik vendége, úgy tűnik, az arkangyal társának helyére pályázik. Rhys nem fordult hátra, hogy Aravra nézzen. – Mindig jönnek trónkövetelők. – A hangjában lévő erő elárulta, hogy az udvariasság álarca mögött harcedzett hadvezér rejtőzik. A férfi ezután elnézést kért, és továbbállt beszélgetni egy nővel, akit Jason Neha egy másik tanácsadójaként ismert. – Mesélj róla! – szólt Mahiyának. A lány halk, de nagyon rideg és határozott hangon válaszolt. – Kezdek rájönni, mennyire szerethetsz parancsolgatni. Jason végiggondolta a helyzetet, miközben a teremben lévők érdekes mozgását és kapcsolatait figyelte. 150

– Nem vagyunk egyenrangúak – szólt végül, szándékosan próbára téve a lányt. Mahiya keze ökölbe szorult, majd elernyedt. – Birtokomban van minden információ, amire ezekről a lényekről szükséged lehet. – A mosoly pedig, amit a szavak mellé dobott Jasonnek, olyan nőies és összetett volt, hogy Jason biztos volt benne, csak a felét érti igazán. – Szóval ebben a pillanatban én vagyok előnyben. Jasonnek nem volt tapasztalata abban, hogyan viselkedjen egy lánnyal, aki nem a szeretője, mégis jobban ismeri őt, mint bármelyik nő valaha. Az ilyen bensőséges kapcsolatnak, gondolta, kölcsönösnek kell lennie, állandó egyensúlyban kell tartani azt, amit adnak a másiknak, és amit kapnak tőle. – Táncolj velem! – Most reggelit készítek, Yavi! Jason apja átfogta az anyja derekát, és forogni kezdett vele a konyhában. A szárnyuk kinyílt, a szél, amit kavart, kifújta a földön ülő, építőkockáival játszó Jason homlokából a hajtincseket. – Tegyél le! – parancsolt a férfira nevetve Jason anyukája. – Yavi! Odaég a palacsinta. Az apja hátradöntötte a feleségét és mosolyogva megcsókolta. – Csak ha szépen kéred! – Mesélj róla… kérlek szépen – mondta a lánynak, akivel talán soha nem fog táncolni, de akinek azért hűséggel tartozik. Mahiya újabb kifürkészhetetlen pillantást vetett felé, majd előrefordította a tekintetét. Jason pedig úgy érezte, mintha valamiről lemaradt volna, elmulasztott volna egy pillanatot vagy érzést, ami kicsúszott a keze közül, mielőtt megragadhatta volna… ahogyan az anyja levágott, véres feje siklott ki az ujjai közül a padlóra. „Bocsáss meg, anya!” – Rhys nagyrészt az, akinek tűnik. – Mahiya hangja elűzte a tompa puffanás hangját, ami az idő korlátait átszakítva követte mindenhová Jasont. – Hat évszázada szolgál már Neha mellett, és nem nagyravágyó. De ha valaki a Neha mellett betöltött pozícióját veszélyezteti, akkor keményen lép fel. – A korábbi névleges társ, Eris nem jelentett ilyen veszélyt rá nézve – folytatta a lány, 151

miközben éppen ez fogalmazódott meg Jasonben is. – Rhys tudta, hogy ha politikáról és hadviselésről, erőről és stratégiáról van szó, Neha hozzá fog fordulni. Arav azonban maga is jó hadvezér volt, többször vezette már háborúba Neha seregeit. Sőt éppen olyan eredményesen boldogult az angyali politikában, mint Rhys. Arav és Neha ekkor nézett fel rájuk, az arkangyal pedig elindult feléjük. – Soha nem láttalak még így kiöltözve. – A hangján hallatszott az elismerés. – Raphael emberei tényleg ki tudják csípni magukat, ha kell. Még az a barbár hadvezére is. – Át fogom adni Galennek a bókot – ígérte Jason, pedig pontosan tudta, a fegyvermestert a legkevésbé sem érdekli, mit gondolnak róla a nők. Kivéve egyet. Neha Mahiyához fordult. – Még nem üdvözölted Aravot – jegyezte meg jeges hangon.

152

Huszadik fejezet – Már találkoztunk az udvaron. – Ügyelt arra, hogy a hangja egyenletes legyen, nem akarta megadni Aravnak az örömöt, hogy dadogni és botladozni lássa. Eszébe jutott, hogy a bátorsága talán csak Jason sötét erejének támogatásából fakad, de aztán elvetette ezt a gondolatot. Arav volt az egyetlen, aki miatt képes lett volna megfeledkezni magáról és veszélyesen közel kerülni ahhoz, hogy megsértsen valakit. „Aki a vendégemet megsérti, engem sért meg.” Ezt Neha valamikor régen mondta neki, amikor Mahiya még gyermekként, egy tanítási szünetben hazalátogatott az erődbe. Soha nem szerette ezeket a viziteket, életének legboldogabb időszaka az volt, amit Jessamy diákjaként a Menedékben töltött. Ez a figyelmeztetés akkor nem személyesen neki szólt ugyan, de attól, ahogyan az arkangyal ránézett közben, borsódzott a háta. Amint Neha távozott, Mahiya már rohant is vissza a dadájához, aki a gondját viselte, amikor az erődben lakott. Ez a vámpír mondta neki később, hogy bármit is csinál, soha nem tehet Neha kedvére. – Miért nem szeret engem az úrnő? A dada komoly arca elkomorult, mielőtt a nő bólintott. – Elég idős vagy már ahhoz, hogy megtudd az igazat. De ezt soha, egyetlen szóval sem említheted nyilvánosan. Az apád Eris, Neha férje, az anyád pedig Neha testvére, Nivriti volt. A hercegnő még kicsi volt, nem értette meg rögtön a dolgot. – Kettőjüknek ugyanaz volt a társa? A dada arcát rémület töltötte el. – Soha ne is mondj ilyen mocskos dolgot, gyermek! – Eltette az összehajtogatott tunikát, és becsukta a szekrényt. – Az anyád

153

elcsábította más férjét, és megszülte ennek a csúfságnak a gyümölcsét. Engem, gondolta Mahiya. Én vagyok az a gyümölcs. – Én csúfság vagyok? A dada felsóhajtott, az arca megenyhült. – Nem, gyermek, te nem vagy csúfság. De a csúfságra emlékezteted az úrnőt. Csak az ő kedvességének köszönheted, hogy megad neked minden jogot és kiváltságot, ami egy hercegnőnek jár. Az utolsó mondat természetesen hazugság volt, de Mahiyának be kellett ismernie, hogy Neha lelkiismeretesen gondozta őt, amíg gyermek volt. Melegséget ugyan nem kapott tőle, de rosszul sem bántak vele. Járhatott a Menedékre iskolába, tanulhatott az angyali könyvtárakban, és ott részesült Jessamy kedvességében és tanácsaiban. Megérezte, mit jelent, ha valakit szeretnek, mert Jessamy minden tanítványát szerette. A lány azonban „hazatért”, betöltötte a százat… és megtudta, hogy Neha csak arra várt, hogy kiáraszthassa összegyűjtött kegyetlenségét a felnőttre, akivé a reménykedő, ártatlan gyermek vált. A Neha mellett álló férfi élő példa volt erre. Még ha Arav nem az arkangyal parancsára csábította is el, Neha semmit sem tett, amivel figyelmeztethette volna a lányt arra, milyen kétes indítékkal udvarol neki a férfi. Gondoskodott róla, hogy Mahiya első romantikus élménye keserű legyen. – Nem említetted, hogy találkoztál Mahiyával – fordult Aravhoz Neha. Hangjának selymessége alatt éles acél feszült. Arav szája bűbájos mosolyra húzódott. – Csak összefutottunk, amikor úton voltam hozzád. – Egy leereszkedő, elismerő mosolyra méltatta a lányt. – Nem volt alkalmam elmondani, milyen nagy örömmel látom, hogy jól vagy. – Ajkához emelte a poharát, és belekortyolt a borába. A mutatóujján lévő gyűrű ritka turmalinköve ragyogó kéken csillant meg a fényben. „Ő egy páva, borzolja a tollát, és hangosan rikácsol…” – Köszönöm – válaszolt Mahiya olyan lenyűgöző mosollyal, hogy még Arav is szemmel láthatóan meglepődött. Neha üveg karkötői halk, kristálytiszta csilingeléssel verődtek egymáshoz. 154

– Üljünk asztalhoz! – Jasonre nézett. – Te mint az erődöm vendége az oldalamon foglalsz helyet. Arav szórakoztathatja Mahiyát, ők ketten úgyis olyan jó barátok. Mahiya érezte, hogy a mellette álló férfiból szavakkal le nem írható feszültség árad, az arca azonban semmit nem árul el ebből. Tudta, hogy Jason miatta feszült, de azt is tudta: a kémmester nem haragíthatja magára az arkangyalt csak azért, mert meg akarja őt óvni Arav tolakodásától. – Ami azt illeti – szólt közbe gyorsan és kedvesen –, az előbb láttam valahol Quinnt, a tudóst. Nemrég olvastam egy tanulmányát, és megígértem neki, hogy beszélek vele róla. Neha nem vette ezt zokon, a vámpír tudós az egyik kedvenc alattvalója volt. De ez nem is számított amellett, hogy Jason nem vált gyilkos fegyverré miatta. *** – Végül – mondta Mahiya Jasonnek, miután felszolgálták a teát is, és ők ketten készülődni kezdtek, hogy visszatérjenek a palotájukba – nem is volt ez olyan szörnyű vacsora. – Quinn kitűnő társaság volt, Nehát pedig annyira lefoglalta a beszélgetés Rhysszel és Jasonnel, hogy a vacsora nagy része alatt figyelemre sem méltatta Aravot. – Aravnak fogalma sincs, hogy kivel kezdett. Neha úgy játszik vele, mint macska az egérrel. A felvetésére Jason csenddel válaszolt, de Mahiya már nem akart ebbe semmit sem belelátni. Ez a férfi, állapította meg magában, miközben átvágtak az udvaron, egyszerűen csak megfontolja, mielőtt kimond valamit. – Lehűlt az idő – jegyezte még meg a lány. Az éjszaka még mindig balzsamos volt, de amikor a lány felnézett, meglátta, hogy a csillagokat vastag, esővel fenyegető felhők takarták el. Ekkor eszmélt rá arra, hogy valami lefelé esik a magasból. Először azt hitte, egy madár az, olyan kicsi volt. De egyre csak nagyobbnak és nagyobbnak tűnt… – Jason!

155

De már a kémmester is észrevette. Mégsem kezdett el a test felé rohanni, amikor az becsapódott, és a közelebb álló vendégeket vércseppekkel és csontdarabokkal borította el. Hanem a magasba lendült, és egyenesen emelkedni kezdett, nyomába eredt annak, aki ezért a pusztításért felelős volt. Mahiya kiszáradt szájjal nézett az éj sötétjében hamarosan eltűnő fekete nyílvessző után, majd elindult a holttest felé. Vigyázott, hogy ne lépjen bele semmibe. Kizárta a nő hangját, aki azért sikoltozott, mert vér fröccsent az arcára, és a férfiak hangját, akik zavartan kiabáltak egymásnak. Nem törődött a légörvényekkel sem, melyeket a Jason után emelkedő angyalok szárnyai kavartak körülötte, csak úrrá lett az undorán, és összpontosított, hogy kitalálja, ki az áldozat. Az a turmalinkék, szögletes gyűrű, azok a tarka szárnyak. .. Az agya egy pillanatig nem tudta összekapcsolni a gondolatokat a látvánnyal, de azután az idegek felizzottak, a részek összeálltak, és Mahiya tudta, hogy az előtte fekvő, fej nélküli és valószínűleg kibelezett angyal… – Arav. Jason gyors volt, a helyből felszállás mestere, de mire áttörte az esőtől terhes, sűrű felhőréteget, a gyilkos már eltűnt a szeme elől. Saját sebessége és a szűkös idő alapján a kémmester feltételezte, hogy a tettes leszállt, és meghúzta magát egy búvóhelyen, amint látótávolságon kívülre repült előle. Hallgatózni kezdett, figyelte, mit súg neki a szél. Figyelte, hol zavarták meg a levegő áramlását, és ez alapján követte a tettest, mint ahogyan a született vadászok használják az illatnyomokat. A tünékeny nyom az erőd melletti hegyek közé vezette, de ott mintha elvágták volna. Jason tudatában volt annak, hogy a prédája a földhöz közel akár vissza is repülhetett azóta, mégis leszállt a sziklás talajra, és kutatni kezdett a nyomok után. Csak a sötét fogadta, semmilyen jel nem utalt arra, hogy ott bárki földet ért volna… Az ezüst sugarak valami csillámló kék és zöld tárgyban törtek meg, mielőtt a hold újra eltűnt a felhők mögött. Jason a zsebébe csúsztatta a tollat, hogy később alaposabban szemügyre vehesse, és visszarepült Mahiyához. Biztos volt benne, hogy a lány nem roskadt össze, bármennyire megijedt. 156

Tényleg nem. Inkább rávette az egyik magasabb rangú őrt, hogy zárja le a területet a test darabjai körül. Bár Jason biztos volt benne, hogy az őr ezt később a saját ötleteként fogja előadni. – Jó kislány – jegyezte meg halkan, és szinte várta, hogy a hercegnő felvonja a szemöldökét. Mahiya ezután megrázta még a fejét, és Jason majdnem úgy érezte, mintha egy jót beszélgettek volna. Két őrt elküldött erős lámpákért vagy fáklyákért, és amíg azok visszaértek, végignézett Arav testének véres roncsain, igyekezett beilleszteni ezt a nagyobb képbe. Shabnam megölése betudható lett volna egy okos gyilkosnak, aki lemásolta Eris halálának körülményeit, ezzel akarta elfedni a saját tettét. De Arav halála? Jasonnek eszébe jutott az angyal tekintete, ahogyan Mahiyára nézett a vacsora vége felé, amikor azt hitte, senki nem látja meg. Az álarca egy pillanatra fellebbent, és kivillant alóla a szörnyű birtoklási vágy. Számára Mahiya nem volt más, mint egy trófea, egy tárgy, amit meg akart szerezni és használni is akart. Jason már elhatározta, hogy felejthetetlen leckét ad Aravnak félelemből, így hát nem vetette magát különös lelkesedéssel a nyomozásba. Shabnam azonban semmit sem tett, amivel megérdemelte volna a sorsát, Jason pedig miatta kezdett gondolkozni a bűntények hogyanján és miértjén. Egy Aravhoz hasonló lényről elképzelhető volt, hogy nem tud uralkodni a késztetésein, és ha alkalom adódik rá, elveszi, amit akar. De annak ellenére, amire az esetleg külön a számára odakészített toll tanúskodott, Mahiya egy pillanatra sem tűnt el a szeme elől egész este, így nem is csábíthatta a levegőbe a férfit. Esetleg egy másik nő volt? Arav nem lehetett ennyire ostoba, éppen most biztosan nem. Nem maradt más, csak a politikai indíték. Jason biztos volt benne, hogy Aravnak megvolt a maga kéme az udvarban. De miért találkozott volna vele az angyal éppen most? Ennek semmi értelme nem volt. Igen, Arav valóban eltűnt a teremből, kiment elszívni egy szivart, de egyértelmű volt, hogy csak el akarja ütni az időt, arra vár, hogy Neha minden vendégtől elbúcsúzzon. 157

Rhys már korábban hazaindult, így Aravnak jó esélye volt arra, hogy az utolsó vendégként folytassa csírázó udvarlását. Egy ilyen alkalmat soha nem hagyott volna ki, bármilyen más érzéki csábítás is várt rá máshol. Rhys? Jason meglepődött, amikor a hadvezér elköszönt és távozott, pedig Arav még javában legyeskedett az arkangyal körül. De ha arra készült, hogy tőrbe csalja a vetélytársát, rögtön érthető lett a viselkedése. Neki még az őröket sem kellett kikerülnie, a katonái hűek voltak hozzá, mert Rhys soha nem bánta, ha neki is bepiszkolódik a keze. – Te itt voltál, amikor Arav kilépett a teremből? – kérdezte a hozzá legközelebb, a holttestnek háttal feszült vigyázzban álló angyaltól Jason. – Nem, uram. Erre repültem, amikor megláttam, és azért jöttem, hogy megnézzem, tudok-e segíteni. – Körbenézett a jelenlévő őrökön. – Azt hiszem, Ishya és Gregor, akik a lányáért mentek… ők álltak az ajtónál. Ez után Jason az apró termetű, hozzáértő Ishyával beszélt, és megtudta, hogy Gregor és ő valóban látták Aravot kijönni szivarozni. – De nem maradt a palota közelében – mesélte a vámpír. – Hallottam, ahogy egy másik vendégnek azt mondja, megy, és lejárja kicsit a vacsorát, míg vár, hogy beszélhessen Neha úrnővel. – Ishya a palota kertje felé mutatott, amit teljesen sötéten hagytak, hogy fekete keretbe foglalja a ragyogóan fényes palota épületét. – A feladatunk az volt, hogy az ajtót őrizzük, ezért nem követtük őt. Jian az udvar másik oldalán állomásozott, ő talán többet látott ezután. – A szivarja parazsát láttam meg először – erősítette meg Jian. A férfi felfelé ívelő szemei Neha területének Lijuan földjével szomszédos részét idézték, a szárnya piszkosfehér volt, a tollak végén borostyánszínű foltokkal. – Miután megbizonyosodtam arról, hogy a vendégek egyike, folytattam az őrjáratomat. Amikor újra ideértem, ő már nem volt ott. Gregor egy hordozható reflektorral tért vissza. Jason megvárta, amíg felállítja az erős fényszórót, és csak azután beszélt a vámpírral. A férfi megerősítette Ishya történetét, és hozzátette: 158

– Láttam, hogy valaki leszáll Arav felé a magasból, de mivel az angyal nem riasztott minket, úgy gondoltam, ismerőse vagy barátja. – Jason megkérte, hogy írja le a második angyalt, de a vámpír csak annyit tudott mondani: – Egy nő… azt hiszem. Vagy egy karcsú férfi. – Köszönöm. Az áldozat nyersvörös és barna foltos alapon halvány rózsaszín, összezúzódott maradványait maga mögött hagyta a bántóan éles fényben. Szólt Mahiyának, hogy gondoskodjon róla, senki se zavarja meg a bűntény helyszínét, és bement a Gyémántpalotába. Odabent Neha fel és alá járkált, a dühe olyan éles és kemény volt, hogy a tükrök felületére mindenhol vékony jégréteg ült ki. Hát ilyen. – Játszadozik velem! – sziszegett az arkangyal. – Valaki játékokat űz velem a saját udvaromban! Igen. Már csak a tettek közötti összefüggés nem volt tiszta. Eris Neha társa volt, Audrey a szerető, aki fel akart szarvazni egy arkangyalt. Shabnam egy udvarhölgy, akit Neha szívből jövően meggyászolt, Arav pedig egy udvarló, akit az arkangyal pórázon rángatott a saját szórakoztatására. Jason elismerte, hogy az első következtetései hamisak voltak, Neha ártatlan volt Eris és Audrey meggyilkolásában. De valaki úgy intézte, hogy a gyanú rá vetüljön, és még Jasont és Mahiyát is sikerült megtévesztenie. Okos ellenfél volt tehát, aki elég erős és ügyes ahhoz, hogy kijátssza az elit őrség jó néhány tagját, és elcsaljon, majd kivégezzen egy idős angyalnőt és egy harcedzett hadvezért is. „Egy nő… azt hiszem. Vagy egy karcsú férfi.” Bármelyik lehetett. Az áldozatait nem szükségszerűen szexuális úton csalogatta magához, hiszen a halhatatlanok sok hatalmi játszmát is játszottak. – Meg fogod találni azt, aki ezért felelős! – hangzott a parancs. Neha lehelete fehér volt a hűvös levegőben. – Minden erőforrás a rendelkezésedre áll. Jason megértette, hogy ezzel nagyobb szabadságot kapott, mint amit az arkangyal az érkezésekor engedélyezett neki. 159

– Tud ön bármiről, ami Aravot célponttá tehette? – Nem is kellett volna itt lennie! – kiáltott fel Neha. A szárnyát a jeges padlón húzta maga után, a tollak végén jégkristályok csillogtak. – Azért jött, hogy kifejezze részvétét Eris halála miatt, és itt maradt, hogy udvaroljon nekem. – Megrázta a fejét, a hangja furcsán halk lett. – Valóban azt kellett hinnie, hogy a szívem jégből van, ha feltételezte, hogy szívesen fogadnám a közeledését, amikor ma hajnalban még a férjem halotti máglyája mellett virrasztottam. Az Arav elleni merényletet az alkalom szülte hát, nem előre eltervelt tett volt. – Ez hosszabb időt vesz igénybe, mint terveztem – mondta a férfi. – Megeshet, hogy rövid időre el kell majd hagynom a területét, hogy más ügyeket is el tudjak intézni. Neha egyenesen rászegezte a tekintetét, Jason megérezte a pillantásának erejét. Az arkangyal bőre fehéren felizzott a nő halálos erejétől, ami Nehát a Tanács tagjai közé emelte.

160

Huszonegyedik fejezet – Ne szegd meg az adott szavad, és ne játszd el a bizalmamat, Jason! – Én soha nem hazudtam önnek – válaszolta a kémmester, miközben észrevette, hogy a jégréteg lassan felfelé kezdett kúszni a falon, ahogy azt Mahiya leírta. Pedig Neha képességei között korábban nem szerepelt, hogy az elemeket is uralni tudja. Úgy tűnt, az arkangyalok közül sokan kezdtek továbbfejlődni. – Nem – válaszolt sokára Neha. A szobában leheletnyivel melegebb lett. – Váratlan ez egy kémmestertől, de te becsületes vagy. Ezért fogadtam el a véreskü ajánlatodat. – Abban a pillanatban Neha a régi volt, mint amilyen Eris, sőt Anoushka halála előtt. Egy halálos halhatatlan, akinek elméjét azonban nem homályosítja keserűség vagy harag. – Ha el is kell menned, intézd gyorsan! – Igyekszem elkerülni, hogy szükség legyen rá. – Miközben kifelé ment, már azon gondolkodott, hogyan tudja ezt megoldani. Visszaérve ott találta Rhyst és egy helyszínelőcsoportot: felszerelésük éppen annyira modern volt, mint amennyire ősrégi az erőd. Jobban örült volna a saját csapatának, de az ösztöne azt súgta, hogy Rhysnek nincs köze a történtekhez. Korábban figyelte már a férfi életét, és megértette, hogy Rhys egy letűnt korból származó angyal. Kétségtelenül képes lett volna megölni Shabnamot, de soha nem hagyta volna ilyen fedetlenül a nő mellét. – Van bármilyen életjel? – kérdezte. Arav nagyon erős halhatatlan volt, elképzelhető, hogy regeneráció során pótolni tudta volna elveszett fejét, fél karját és hiányzó szárnyát. Rhys a fejét rázta.

161

– Megvárjuk még a reggelt, de a vére már kristályosodni kezdett. Ebből már nem kel fel. Jason ugyanezt gondolta. A nagy sebességű becsapódás során keletkezett károk elfedték ugyan a többi sérülést, de Jasonnek az volt az érzése, hogy a tettes Arav belső szerveit és a gerincoszlopát is kitépte. Jason még ezt is képes lett volna túlélni, és biztos volt benne, hogy Rhys is életben maradt volna, de Arav nem volt egy súlycsoportban velük. – Ugyanez a helyszínelőcsoport vizsgálta Shabnam halálát is? – Igen. A jelentésük ma estére kész lett volna, ha ez nem történik – válaszolt Rhys. – Neha azonban senkinek nem engedte, hogy megvizsgálja Eris holttestét. Őt anélkül hamvasztották el, hogy az embereim megnézhették volna. Eddig, amíg minden jel Neha vétkességére utalt, ez a mulasztás nem is számított sokat. Most azonban… – Egy másik holttestet is be kell gyűjtenetek – mondta. Úgy döntött, megbízik a hadvezérben. – De fontos, hogy teljes titokban tartsátok. Rhy szeme elsötétült. – Az úrnőm… – Nem tudhat róla. – Jason vázolta a férfinak a gyanúját a nőről, akinek teste túl régóta hevert már a sziklákon, kitéve az elemek pusztításának. Rhys remegő kézzel a hajába túrt. – Őrültek! – fakadt ki, de olyan halkan, hogy Jasonön kívül senki sem hallotta meg. – Audrey nem volt okos nő, de nem gondoltam volna, hogy megpróbálna nyilvánosan nevetség tárgyává tenni egy arkangyalt. Ha Neha megtudta volna, akkor neki… – elharapta a mondat végét, és hirtelen újra a komoly hadvezér lett, aki csakis Nehához hűséges. – Ez – mutatott Arav testére Jason – mindent megváltoztat. Nem hiszem, hogy Nehának bármelyik gyilkossághoz is köze lenne. A hadvezér felsóhajtott, feltűnően úgy, mintha megkönnyebbült volna. Jason először nem értette ezt a reakciót, hiszen Neha arkangyal volt, az erőszak a természetéből fakadt. De Rhys megmagyarázta: 162

– Nem számít, mennyire dühös volt, de ha ő ölte volna meg Erist, az idővel az őrületbe kergette volna. Az úrnőm szerelme igaz volt. Jason közvetlenül megtapasztalta már a szerelmes őrületet. Ő sikálta le ennek vörös jeleit a falról, és emlékszik a tűz füstölgő maradványainak szagára is. A szerelem volt a legveszélyesebb és legpusztítóbb érzelem mind közül. – A világ – folytatta Rhys – nem élne túl még egy őrült arkangyalt. Lijuan éppen elég volt, fejezte be a gondolatot Jason. *** Mahiya, aki elhagyta a helyét a tetthelyen, miután Jason megérkezett, visszatért az otthonába. Úgy érezte, a bőre ragadós a halál szagától. Csak az után érezte magát újra tisztának, hogy húsz percig sikálta a bőrét a szinte égetően forró tus alatt. Egyszerű, fekete tunikát és szűkülő szárú kék nadrágot öltött, melynek színe a szárnya tónusát idézte, majd megszárította és lazán feltűzte a haját, mielőtt kilépett az erkélyre. Képtelen volt másra gondolni, csak az öldöklés járt a fejében, ami vágóhíddá változtatta az erődöt. Shabnam meggyalázott testének, és Arav összezúzott, szétmarcangolt húsának képe beleégett az íriszébe. Ha nem maradt volna meg Arav szárnyának egy része, és nem ismerte volna fel csodával határos módon épen maradt ujján a gyűrűt, Mahiya soha nem jön rá, hogy ki az áldozat. Csendes léptek zaja hallatszott. Mahiya áthajolt a korláton, és meglátta az alatta lévő úton járó szolgát. Lekiáltott neki, hogy várja meg, és csatlakozott hozzá odalent. Amikor rákérdezett, a szolgálók hallottak-e valamit Aravról, a férfi arca kifejezéstelenné változott. – Nagy fájdalommal fogadtuk Arav generális halálának hírét. – Senki sem fog megbüntetni, ha rosszat szólsz róla. Én a legkevésbé. – Mindenki tudott arról, hogyan szégyenült meg akkoriban, Mahiya a kapcsolatuk során mindenki előtt feltárta az érzéseit a férfi iránt. – Az úrnő erődjét vérvörösre festi éppen valaki, és Neha válaszokat akar. – Mahiya nem gyászolta Erist vagy Aravot, 163

Audrey pedig maga választotta az utat, amit bejárt, de Shabnam ártatlan volt. – Megbántott valakit a generális? Egyértelmű volt, hogy a szolgáló lelkében harcra kelt egymással az arkangyalhoz, úrnőjéhez való hűség és az önvédelmi reakció, hogy ne keveredjen bele semmibe. Az előbbi győzött. – Hallották, amikor Rhys egy hűséges emberének felajánlott egy pozíciót, amit még nem állt hatalmában megadni neki, cserébe azért, ha az a férfi átpártol hozzá. „Amikor majd az arkangyal társa leszek…” – Hogy lehet, hogy ezt bárki meghallotta? – Arav biztosan nem feszegetett nyilvánosan ilyen áruló témát. A férfi lesütötte a szemét, majd hátrált néhány lépést, behúzódott a sötétbe. Mahiya először azt hitte, el akarja kerülni a válaszadást, de gyorsan rájött, ez volt maga a válasz. Arav kilencszáz éves angyal volt, és elég gőgös ahhoz, hogy a rangban alatta álló gyengékről egyáltalán ne is vegyen tudomást. – Értem – szólt a lány, amikor a szolgáló visszatért a fénybe. – Rhysnek tudomása volt arról, hogy Arav megpróbálja elcsábítani az embereit? A férfi ismét lesütötte a szemét. – Ezt nem tudom. Igen, Rhys biztosan tudta. Ő mindenről tudomást szerez, ami az erődben történik. – De – mondta később Jasonnek, amikor a kémmester visszatért – Rhys mindig is sokkal elegánsabban intézte el a riválisait. – Kilépett az erkélyére, ahol az angyal várt rá, és átnyújtott neki egy pohár konyakot. Az italt a vendégek számára tartogatta. „Azt hiszem, ma a teánál valami erősebbre van szükségem.” Jason korábbi szavai megmagyarázhatatlanul bensőségesen csengtek. – Rhyst már kizártam a gyanúsítottak köréből, mielőtt erről tudtam volna, de még ezt az információt figyelembe véve sem gondolom, hogy ő lenne a gyilkos. – Belekortyolt a borostyánszínű folyadékba. – Shabnam teste teljesen fedetlen volt… nem hiszem, hogy Rhys képes lenne ilyesmire. 164

– Igen. Ő soha nem lenne ennyire tiszteletlen egy nővel szemben, még a halála után sem. Jason ivott még egy kortyot, majd letette a poharat a hátuk mögött lévő ablakpárkányra. Ezután alkarjával a korlátra támaszkodva megállt. Ő is lefürdött és átöltözött azóta, most sima, fekete póló és farmer volt rajta. Mezítláb állt az erkélyen, fekete szárnya a háta mögött a földre hullott, akár az éj árnyai. Mahiya még soha nem látta őt ennyire nyugodtnak, ellazultnak. Mintha a férfi levetette volna a páncélzata egy részét. A lány tekintete a férfi összefogott haja alatt látszó tarkójára tévedt. Jason barna bőre az éj sötétjében színtelen volt. Eszébe jutott az érzés, ahogy a kémmester az ujjával végigsimított az ajkán… „Azt hiszem, ma döntened kell.” A lány bensője összerándult. Egy örökkévalóság óta nem bízott már férfiban annyira, hogy átadja neki a testét, és Jason… ő soha nem hazudott még neki. – Leengedhetem a hajad? A kémmester mozdulatlanná dermedt a lány kérdése hallatán. Olyan volt, akár a világ leggyönyörűbb kő vízköpője, a szárnya az ömlő vízsugár. Mahiya szíve hevesen vert, miközben a lány lélegzetvisszafojtva várt… Jason végre alig észrevehetően bólintott. Mahiya kinyújtotta felé remegő ujjait. Vigyázott, hogy ne érintse meg a férfi tarkóját, az túl bensőséges lett volna. Óvatosan kioldotta a csomót, és hagyta, hogy a szalag a földre hulljon. Jason haja fekete vízesésként hullott a vállára, a tincsei hűvösek voltak, de már nem nedvesek, az éjszaka éppen elég meleg volt ahhoz, hogy kiszívja a szálak közül a nedvességet. A lány képtelen volt ellenállni, két ujja közé fogva végigsimított egy hajtincset, mielőtt leeresztette a karját. – Mi mindenre lennél hajlandó? Mahiyát meglepte a halk kérdés, hátrált egy lépést. – Tessék? – Magad mondtad, hogy én vagyok az egyetlen esélyed a menekülésre. Mi mindenre lennél hajlandó, hogy ezt biztosítsd? A lány bőre felizzott, majd jéghideg lett.

165

– Valóban bedobtam ezt a csalit – ismerte el Mahiya. – De még a szabadságomért cserébe sem adnám senkinek az egyetlen dolgot, ami mindig is csak az enyém volt. – A testét és a vágyait. – Jó. Meghoztad a döntésed? – Igen. – Mahiya mellkasa elszorult. Felemelte a kezét, de habozott. – Érints meg, Mahiya! A lánynak csak ennyi kellett. Engedett a késztetésnek, végigsimított Jason haján. Úgy érezte, mintha egy tigrist simogatna, ami valamilyen érthetetlen okból úgy döntött, nem fogja leharapni a kezét. De nem követte el azt a hibát, hogy elhiggye: ezzel megrepedt Jason szíve körül az obszidiánpáncél, nem voltak ábrándjai arról, hogy ez egy mélyebb kapcsolat kezdete lenne. De akkor is… jó érzés volt egy olyan férfi közelében lenni, aki nem eldobható, egyszer használatos tárgyként kezelte őt. Jason már kezdetben megadta neki a formális tiszteletet, most pedig már őszinte megbecsülés látszott sötét, melegbarna szemében. A lelkét mélyen nagy szomorúság töltötte el, hogy a kettejük közötti törékeny kötelék megszakad majd, amikor a küldetésnek vége lesz. Kérdés nélkül is tudta, hogy Jason nem az a férfi, aki bárkit is közel engedne magához, aki meghitt és bensőséges viszonyt ápolna egy szeretővel. A szíve belesajdult, amikor belegondolt, milyen fájdalom tehette őt ilyen végtelenül magányossá, de azt is tudta, nagyon, de nagyon óvatosnak kell lennie, hogy ne szeressen bele, és ne várjon tőle többet, mint azt a sötét, forró és gyönyörű érzékiséget, ami köztük kavargott, akár egy sivatagi homokvihar. Jason tudta, hogy veszélyes játékra adta a fejét Mahiyával, de eközben érezte, túl erősen vágyik rá ahhoz, hogy visszaforduljon. Amikor a lány ujjai a fejbőréhez értek, és végigcsúsztak a haján, összeszorította a fogát, hogy ne kezdjen el remegni, és mozdulatlan maradjon. Holott nem akart mást, mint a falhoz szegezni Mahiyát, és behatolni testének buja forróságába. Hallotta, ahogy az állkapcsa csontjai csikorogva őrlődnek egymáson, mikor a lány újra végigsimított rajta. De ekkor az érintés megszakadt, Mahiya hátralépett. 166

– Ez kellemetlen neked. Sajnálom. – Rémület vibrált a hangjában. – Én soha nem… Jason ellökte magát a korláttól, és egy egyszerű megoldással félbeszakította a lány bocsánatkérését: a két keze közé fogta Mahiya gyönyörű, finom vonású arcát. – Elég! A lány reszelős hangon vett egy nagy levegőt, a szeme tágra nyílt. De nem húzódott el a férfi nyers és gyors érintése elől, inkább megmarkolta a pólója anyagát, és lábujjhegyre emelkedett. Jasonnek minden lelkierejére szüksége volt, hogy ne fogadja el rögtön a néma meghívást. – Meg kell értened – mondta bántóan karcos hangon –, hogy ezután sem fogok melletted maradni, nem fogom elkötelezni magam. Erre nem vagyok képes. – Képtelen volt rá, hogy bárki előtt is feltárja a szívét, képtelen volt elhinni, hogy akinek odaadja, nem tapossa meg. Mahiya nem mozdult, szavainak lehelete a férfi arcát simogatta. – Tudom – mondta halkan. – És azt is tudom, hogy szeretném megosztani a testem egy erős férfival, aki nem udvarol hazug szavakkal, és őszintén vall a vágyairól. Jason látta, hogy a lány nagyot nyel, és tudta, hogy korántsem olyan biztos magában, mint amennyire mutatja. – Biztosnak kell lenned abban, hogy ezt akarod, mert később már nem vonhatsz vissza semmit. – Nem akarta, hogy ezt az ártatlan lényt megfertőzze a benne lakó sötétség, hogy megkeserítse a saját lelke üressége. A lány ajka végigsimított a száján. Jason mindkét kezével a lány hajába túrt, száját a lány ajkára hajtotta, hogy mohón csókba vonja. Ám ekkor megérezte, hogy Mahiya hátán megfeszülnek az izmok. Lassan, Jason, lassan! Ő nem egy ágyas, aki hozzászokott a gyönyörökhöz. Kínzó önuralomra volt szüksége, hogy finomabban kezdje csókolni. A felső ajkát gyengéden a szájába szívta, majd elengedte, és apró csókokkal kezdte kóstolgatni a lányt. Inkább csalogató volt, mint követelőző. 167

A lány ujjai ellazultak Jason csípőjén, izmai kicsit elernyedtek. Korábban teli talpra ereszkedett, most ismét lábujjhegyre emelte a testét, a szárnyát pedig lassacskán kezdte kitárni. Jason egy újabb csábító csók után behúzta magával Mahiyát a nappaliba. A szobát egyetlen asztali lámpa világította csak meg. Eddig a képességét használta, hogy eltakarja magukat a kíváncsi szemek elől, de ahhoz, hogy ezt fenntartsa, összpontosítani kellett volna, márpedig ő minden figyelmét Mahiyának akarta szentelni. Amint beértek, megtörte a csókot, és halkan megjegyezte: – A bejárati ajtót! A lánynak a torkában vert a szívbe, miközben bólintott, és a lakosztálya ajtajához lépett, hogy bezárja. Jason közben az erkélyajtót csukta be. – Én… A szava elakadt, egy sóhaj maradt csak belőle, amikor Jason kemény mellkasa a hátának feszült, feje pedig a nyakának ívére hajolt.

168

Huszonkettedik fejezet Jason átfogta a lány derekát, és egy helyben tartotta őt, miközben megízlelte a bőrét, és elmerült az érzésben, hogy tartozik valakihez, hogy valóban él, és igazi angyali lény. Még ha ez csak az éj egy részéig tartott is, amíg Mahiyát a karjában foghatta. A lány vad, fűszeres illata megrészegítette, a bőre csábítóan forró és puha volt, a teste csupa kecses ív és domborulat. Azt kívánta, bárcsak szári lenne Mahiyán, hogy a kezét csak fel kelljen csúsztatnia, és megérinthesse derekának meztelen bőrét. Mahiya szárnyai beszorultak kettejük közé, és nyughatatlanul remegni kezdtek, amikor Jason felemelte a kezét, és kihúzta a lány hajából a maradék néhány hajtűt. A kibontott tincsek meglepően zúdultak alá a karjára, vastagok, dúsak és puhák voltak, akár a szatén. Jason belemarkolt Mahiya hajába, és hátrahajtotta a fejét, hogy szájával elérje a nyaka ívét. A lány törékeny alakját remegés rázta meg, Mahiya ujjait kitárva megtámaszkodott a faajtóban. A férfi megnyalta a lány bőrét, megérezte mámorító ízét. Mahiya szíve vad staccatóban vert, a szárnya szabálytalan ütemben rebegett. Jason felemelte a kezét a lány csípőjéről, határozottan átfogta a hercegnő bal szárnyának ívét, és lefelé simított rajta. Mahiya elfojtott hangot hallatott, és amikor újra kinyitotta a szemét és felnézett a férfira, a pupillái tágak voltak. – Jason. A kémmester megállította a kezét, mielőtt a bensőséges érintés túl sok lett volna a lánynak, és inkább a hasát fogta át. – Hogy szabadíthatlak ki ebből a ruhából?

169

– A gombok a szárnyak alatt vannak – mondta fátyolos hangon Mahiya. – És oldalt van egy rejtett cipzár. Jason érezni akarta a lány bőrét a sajátján. Hátralépett, és Mahiya haját elsimította a hátáról, átvetette a vállán. A tarkójánál meglátta a gombokat: csiszolt fekete kristályok voltak, amelyek csillogtak a puha fényben. Kigombolta őket anélkül, hogy hozzáért volna Mahiya szárnyának érzékeny felső ívéhez, majd lenyúlt, és megtalálta a szárnyak alatt lévő gombokat is. A ruha hátsó része lehullott a lány alsóbb domborulataira, Jason pedig figyelte, ahogy az első rész lecsúszik a lány karján. Mahiya a mellkasához szorította ezt, a szemérmessége paradox módon csak még jobban feltüzelte Jasont. Megfogta az oldalt lévő cipzárt, és a hercegnő bordáitól egészen a ruha aljáig húzta. A lány bőre forró volt az ujjai alatt, amikor végigsimított a háta közepén, fentről lefelé. Apró remegés futott át rajta. Ha Jason nemesebb lélek, most megáll: abból, ahogyan Mahiya reagált a kényeztetésre, látszott, eddig nem volt elég szeretője ahhoz, hogy levetkőzze a szégyenlősségét. „…aki nem udvarol hazug szavakkal, és őszintén vall a vágyairól.” Az ő vágya őszinte volt, összeszorította a gyomrát. Jason nem erőltette, hogy a lány leengedje a tunikát. Újra átfogta Mahiya derekát, és magához szorította a lányt. A szárnya szélesen kitárult mögöttük. A lány beleremegett ebbe az érintésbe, mert mialatt ő a tunikájával foglalkozott, Jason levette magáról a pólót. Jason elméjét úgy öntötte el az érzéki inger, amikor megérezte a lány tollainak puhaságát a meztelen bőrén, a testén, akár egy forró lávafolyam. Teljesen maga alá temette őt. Újra a lány karcsú nyakának sima lejtője fölé hajolt, és egy ujjával hátrasimított egy szökevény hajfürtöt. Mellkasán érezte a hercegnő testének remegését. Miközben ajkát újra a lány bőrére tapasztotta, kezével végigsimított a karján, és ujjait összefűzte a lány tunikát tartó ujjaival. Nem erőltetett semmit, csak finoman felemelte a kezét. Mahiya apró habozás után kiegyenesítette az ujjait, és hagyta, hogy a férfi felemelje, kinyújtsa a karját, és az ajtóra tapassza a 170

tenyerét. Jason visszafelé is végighúzta a kezét a hercegnő karcsú és forró karján, és a lány nem emelte fel a tenyerét, ott hagyta, ahová a férfi helyezte. A kémmester ekkor érzékien lassan átsimította a lány haját a másik vállára. Most ugyanis, hogy már megérinthette Mahiyát, a vad, lázas vágy elemien erős kéjt ígérő, sötét, érzéki türelemmé változott benne. A hercegnő már tudta, mi fog következni, amikor a férfi a másik karján is végigsimított a kezével. Légzése felgyorsult. A férfi ujjai megálltak az ő ujjain, a másik keze pedig megnyugtatóan megpihent a derekán. Jason ajkával először a nyakát kezdte kényeztetni, majd végigcsókolta vállának kecses dombját. Az arca közben rásimult a lány szárnyának felső ívére. Mahiya remegve ellazította az ujjait, amikkel még tartotta a ruháját, és hagyta, hogy Jason azt a kezét is az ajtónak támassza. A férfi ezután ugyanilyen lassan, a bőrének csábítását végigcsókolva követte karjának ívét visszafelé, majd mindkét kezével megfogta a Mahiya derekán fodrozódó tunikát és megrántotta. A ruha a lány lábához hullott. Mahiya kilépett belőle, és hagyta, hogy a férfi arrébb rúgja az anyagot. – A nadrágon – szólt halk, reszelős hangon, mintha kiszáradt volna a torka – kapcsok vannak bokánál. – Azok nem zavarnak – válaszolt a férfi, és felegyenesedett, hogy megszemlélje a lányt, aki enyhén kitárt szárnyakkal, félmeztelenül, háttal állt előtte, a haja buján omlott a vállára. – Nem kell sietni. – Felemelte a kezét, és az öklét újra végighúzta a lány háta közepén, lefelé, ezúttal erősebben megnyomva a bőrét. Mahiya halk kiáltása úgy hatott rá, mintha a lány megmarkolta volna a farkát. – Zárd össze a szárnyad! Amint a lány engedelmeskedett, Jason szorosan mögé lépett, átkarolta a derekát, és elöl kioldotta a szalagot, ami Mahiya nadrágját tartotta. De csak a lány csípőjéig hagyta lecsúszni a ruhát, ott újra megkötötte. A lány felsőteste remegett Jason tenyere alatt, amit a hasának szaténpuhaságú bőrére fektetett. A gyűrűsujja Mahiya bugyijához ért, ami éppen csak elrejtette a lány testének nedves, szoros nyílását. Jason farka vastagon és forrón lüktetni kezdett. 171

Mahiya megérezte ezt, de nem húzódott el még akkor sem, amikor a kémmester a másik kezét felfelé kezdte csúsztatni a derekáról a mellére. Jason nem fogta a tenyerébe a lány keblének apró, érett dombját, hanem csak végigsimított az ujjával a mellek alsó völgyében. Ezután két ujja közé fogta az egyik feszes mellbimbót. A lány válaszul felkiáltott, a hangjában csengő édes vágy végigszaladt Jason bőrén, akár egy valódi simogatás. Jutalmul a férfi újra megsimogatta és újra finoman megcsípte a hercegnő mellét, majd a másik kezét egy kicsit lejjebb csúsztatta, éppen csak a nadrág dereka alá. Mahiya köldöke megfeszült, majd remegve elernyedt, amikor a férfi újra a mellét kezdte kényeztetni a kezével. A férfi végigcsókolta az oly érzékeny nyakat, majd a kezével még lejjebb kalandozott, megérintette a finom csipke alatt a lány két combja közötti göndör tincseket, érezte a nedves forróságot, a legédesebb csábítást. – Jason! – A lány felemelte egyik kezét az ajtóról, és a háta mögött beletúrt a férfi hajába. – Csókolj! – kérte suttogva. Jason felhagyott a lány testének erotikus felfedezésével, és megfordította őt. Mahiya szárnya csodaszépen tárult ki a háta mögött, amikor a lány megállt vele szemben. Az arca kipirult, feszes mellein barna bimbók várták, hogy Jason megízlelje őket. – Te – suttogta a férfi, és egyik tenyerét a lány melle köré zárta – gyönyörű vagy. – Másik karjával átfogta a lány nyakát, miközben Mahiya őt karolta át, és lábujjhegyre emelkedett. Jason ekkor megadta neki a csókot, amit kért: a szájuk tökéletesen, nedvesen összeforrt. Mahiya a férfi testéhez simult, a hasa Jason farkához szorult. Jason önuralma semmivé foszlott. Leengedte a kezét, és kioldotta a lány nadrágjának szalagját, majd megtörte a csókot, kibontakozott Mahiya karjából, és letolta a ruhát a padlóra. A hercegnő köldöke ellenállhatatlanul csábította, egy csókot nyomott oda. Mahiya válaszként a férfi hajába markolt, Jason pedig a hüvelykujjával végigsimított a medencecsontján, és felnézett. – Ne mozdulj! – szólt, és megcsókolta Mahiya combjának puha bőrét. 172

Mahiya kétségbeesetten kapkodott levegő után, vágyának édes lüktetése zene volt Jason füleinek. Égett a vágytól, hogy letépje a lány bugyiját, de visszafogta magát, és nekilátott kioldani a nadrág kapcsait, nehogy túl gyorsan zúdítsa a vágyát édes szenvedélytől izzó szeretőjére, aki hajlandó volt megbízni benne annyira, hogy táncolni kezdjen vele. Végre levette róla a nadrágot. A kezét felfelé végigcsúsztatta Mahiya lábszárán, combján, és a finom csipkén, amin kívül más már nem borította a lány testét. Felegyenesedett, ekkor megérezte a levegőben a hercegnő vágyának megrészegítő illatát. – Vedd le a bugyid! – Látni akarta a lány nedves és befogadásra kész testét, meg akarta ízlelni a legerotikusabb csókkal, de először meg akart bizonyosodni arról, hogy a lány önszántából hajlandó továbbmenni. A lány lélegzete elakadt… de lehajolt, két hüvelyujját a bugyi pántjába akasztotta. Jason hátralépett, hogy figyelhesse, ahogyan a lány letolja a csipkét, mert a látvány csodálatos gyönyört okozott neki. Persze, nem érhetett fel azzal, hogy megérinthette a lány testét: az érintés érzése volt az egyetlen igazi szenvedélye. A lány bőrének minden pórusa forrón izzott. Karcsú lábával félretolta a ruhát, és lesütötte a szempilláit. Jason kinyújtotta felé a kezét, és az ujjai felső oldalával végigsimított az egyik feszülő mellbimbóján. A lány teste megrándult. Jason nem tudta tovább megállni, lehajtotta a fejét, szájába vette Mahiya mellének csúcsát és szívni kezdte. Mahiya térde megroggyant. – Jason, ó… kérlek… A férfi tartotta őt, miközben kiengedte ajka közül a lány érzékeny bőrét, és egy lassú csókkal megnyugtatta. A csók csak olaj volt fekete szenvedélyének tüzére. – Így – duruzsolta a hercegnő csóktól duzzadt ajkára, és tovább ingerelte a száját az ajkával. – Pontosan így. A farka fájdalmasan kemény volt. Egyik kezét becsúsztatta a lány combjai közé, és egy ujjával végigsimított a legérzékenyebb szervének közepén. Újra és újra… és újra. 173

Mahiya egyenetlen sóhajokkal vette a levegőt, kezével a férfi karját markolta. Jason ujja nedves lett a lány vágyától. Megtörte a csókot, és a nőre pillantott: ködös, fátyolos szempár nézett vissza rá, Jason pedig tudta, hogy lassú crescendóval egyre nő Mahiyában a vágy. A lány ujjai Jason karjába vájtak, a nyaka megfeszült. Jason a karján hátradöntötte a lányt, és szájába vette az elhanyagolt melle csúcsát. Végighúzta fogát az érzékeny húson, majd elengedte, közben két ujja közé fogta Mahiya combja között az érzékeny bőrt, és erősen megszorította. – Jason! Felemelte a fejét és a kezét, mielőtt a kéj túl fájdalmasan rázta volna meg a lány testét. – Vigyázok rád – ismételgette, és az arcát Mahiya arca mellett a nyakába fúrta. – Vigyázok rád. Megvárta, amíg Mahiya testének remegése alábbhagy, ekkor felemelte a lányt, ő pedig a férfi dereka köré fonta a lábát. A tekintete nyugodt, kielégült volt, a csókja lassú és felemésztő. A karjával átkarolta a férfi nyakát, kezével beletúrt a hajába. Érzéki bőkezűséggel nyitotta meg magát Jason előtt, a férfi pedig leeresztette a kezét, hogy kioldja a nadrágját, és a farkát Mahiya testének bejáratához illessze. Mahiya halkan felnyögött Jason szájába, amikor a férfi farkának feje a vágytól duzzadt húsához simult. Ekkor Jason tolni kezdte azt a hercegnő hüvelyének befogadó forróságába. – Ó! – Mahiya minden porcikájával erősen megszorította a férfit, belső izmai hullámoztak a gyönyör rohamaitól. Jason a lány homlokára ejtette a homlokát, miközben igyekezett visszafogni magát, hogy ne hatoljon belé egyetlen lökéssel. Érezte, hogy Mahiya testét régóta nem használták már így, és az izmai megfeszülnek, hogy befogadják őt. – Semmi baj, Jason! – A lány átfogta a kémmester arcát, és váratlanul apró, finom csókokkal borította be. – Annyira vágyom rád! Jason mély lélegzetet vett, és egy picit beljebb fúrta magát a lány testébe. És még egy kicsit. Érezte a perzselő forróságot, a kemény 174

farka körül lüktető női izmokat. A kéj szinte gyönyörűséges fájdalom volt már a számára. Elfordította a fejét, szájával végigsimított a lány ajkán, és lassan, fáradhatatlanul tolni kezdte belé a farkát, egyre mélyebbre. – Jason! A halk nyögésre Jason csípője megfeszült, megállt. – Fáj? – kérdezte egyenesen. A lány kábán nézett rá. – Kicsit éget, mégis jó érzés. Érezni akarlak téged magamban. Jasonnek semmi több nem kellett. A lány combja alá csúsztatta a kezét, lefejtette a lábát a derekáról, és kitárta azokat, szétnyitva Mahiya térdét. Az ereje bőven elég volt ahhoz, hogy a falnak szorítva megtartsa így, miközben egy lökéssel beléhatolt. Mahiya a karjába vájta a körmét, teste rázkódott a gyönyörtől, izzó szenvedéllyel árasztotta el a férfi farkát. Jason ekkor mozogni kezdett.

175

Huszonharmadik fejezet Honor a mézszínű, álmos napfényben ült egy pohár narancslével a kezében, Dmitri kényelmes és laza ingében, és a férjét figyelte. A vámpír fel-alá sétált a villa hatalmas kertjében, fülén a telefonjával. Szigorúan utasításokat osztogatott, és a hangján egyértelműen hallatszott, el is várja, hogy teljesítsék őket. A férfi megkérdezte, nincs-e kedve felfedezni a vidéket, de a lány csak arra vágyott, hogy kettesben legyen Dmitrivel. Szeretkeztek napfényben és sötétben is, a hálószobában olyan játékokat játszottak, amelyektől Honor elpirult, és finom falatokkal etették egymást, amit egy diszkrét boltos szállított nekik a közeli faluból. Lustálkodó, nyugodt napok voltak, és Honor nagyon is örült ennek azok után, amiket át kellett élniük. Dmitri természetesen nem tudott teljesen elszabadulni a toronybéli kötelességeitől, amelyeket már évszázadok óta végzett, de Honor nem is várta ezt tőle. Számára csak az volt a fontos, hogy elég a tekintetével jeleznie: szüksége van rá, és a vámpír azonnal leteszi a telefont. Honornak szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy ő a legfontosabb a férje életében. Annyira fontos, hogy Dmitri még a halhatatlanságáról is képes lenne lemondani, ha ő a halandó életet választja. Azt ugyanis megértette: Dmitri nem akarna élni az után, hogy ő meghal. Egyszer túlélte ezt, másodjára már képtelen lenne. Dmitri visszatért hozzá, és letette a telefont az öntöttvas asztalkára, amire Honor gyümölcsöket készített elő maguknak. – Min gondolkodsz? – A férfi lehajolt mellé, megtámaszkodott a szék karfáján. – Feszült vagy. És ezt több méteres távolságból észrevette, miközben a lány azt hitte, teljesen elmerült a telefonbeszélgetésben.

176

– Szinte azt kívánom – mondta, miközben letette a poharát, és a széken maga alá húzta a lábát –, bárcsak ne adtál volna nekem gondolkodási időt. A vámpír lehajtotta a fejét, Honor pedig szinte ösztönösen beletúrt a hajába. – Nagy szemét vagyok, Honor – szólt erőteljesen, és a tekintetével a székbe szegezte a lányt. – Ezt te is jól tudod. – A lány szólni akart, de ő megrázta a fejét, és folytatta. – Befolyásoltalak, amikor eredetileg meghoztad a döntést. Azt hittem, megadom neked a választás lehetőségét, de a kérdésfeltevés időpontjával valójában elintéztem, hogy azt mondd, amit hallani akarok. A lány végighúzta az ujját Dmitri nyakán és szürke pólóján. – Ezzel most meg akarsz ijeszteni? Hm? A férfi szexi, csábító ajka mosolyra húzódott. – Azt, ugye, tudod, hogy a legtöbben rettegnek tőlem? – Tényleg? – cukkolta nyíltan a lány. – Ez érdekes. A férfi felkacagott. Dmitri, aki még nem nevetett ilyen csillogó szemmel azóta, amikor először találkoztak. – Te határozottan nem Ingrede vagy. Honor töprengett már azon, vajon megértette-e ezt Dmitri, amikor feleségül vette. Tudta-e, hogy ő magában hordozza ugyan a lelkét és az emlékeit a nőnek, akivel a vadvirágos réten táncolt, de egy másik élet erői már átformálták. Most már látta a vámpír szemében ezt a tudást, és látta azt a szívszorító szerelmet is, amit az iránt érzett, aki Honor ebben az életben volt. A sebzett, de már nem megtört vadász iránt. – Ó? – kérdezte, és érezte, hogy a mosolya szétárad az egész testében. – Én nem emlékszem arra, hogy az első feleséged minden szavadnak vakon engedelmeskedett volna. – Akkor, azt hiszem, hiányosak az emlékeid. – Dmitri a feleségéhez hajolt, és szemérmetlenül érzékien megcsókolta. Honor csontjai is megolvadtak ettől, és amikor a vámpír ajka a nyakára, a verőere fölé tévedt, belemarkolt Dmitri hajába. – Tessék. – Ezt Dmitrin kívül senkinek sem ajánlotta volna fel. – Ma még nem táplálkoztál. 177

Dmitri azonban nem vájta szemfogát a felkínált bőrbe, inkább felemelte a fejét, és komoran pillantott a lányra. – Nem akarlak legyengíteni. Rendelek majd néhány csomag vért és… – Nem. Belőlem igyál! – Ő akart gondoskodni a férjéről. – Honor. – Nem véletlenül vagyok magas kalória-, vas-, folyadék-, meg mindenbevitellel járó diétán! – Olaszországi utazásuk előtt Honor hosszan egyeztetett a Céh orvosával. Az idős és kicsit zsémbes férfinak sok tapasztalata volt már ember-vámpír párokkal, és pontos utasításokat adott Honornak arra az esetre, ha ő is „ki akarná sajátítani” a férjét úgy, ahogyan néhány nő teszi. – Ha azt mondod, hogy inkább iszol állott vért egy zacskóból, mint frisset a nyakamból, esküszöm, hogy én haraplak meg téged! Dmitri nem lágyult el a vicctől, továbbra is sötéten, és egy kicsit dühösen magasodott a lány fölé. – Megrendelem a vért… – Dmitri! – Bármi másban azt teszel, amit szeretnél, de ha az egészségedről van szó, akkor nem engedek. – A hangja acélosan csengett. – Hetente egyszer hajlandó vagyok megengedni magamnak, hogy belőled táplálkozzam. – Kétnaponta. – Erről nem vitázom. – Dehogynem. Házasok vagyunk, szóval vitázzunk! Dmitri karján, amivel a székre támaszkodott, kőkeménnyé feszültek az izmok. – Hetente kétszer – nyögte ki összeszorított fogakkal. – És te ötnaponta megméreted a vasszintedet. Honor az ujjával dobolni kezdett a férfi csuklóján. Kérlelhetetlen elhatározást látott az arcán, és tudta, hogy a vita véget ért. Így is jobban ment, mint hitte volna, elvégre Dmitri ezeréves volt, ráadásul nagyon arrogáns is. – Rendben – válaszolt tettetett komolysággal. – De ha nem kapom meg tőled szeretkezés közben azokat az apró, véres csókokat, akkor 178

megindítom a válópert. – Azok a harapások az élvezetről szóltak, nem a táplálkozásról. Most már az a nagyon rossz férfi mosolygott vissza rá, akivel az elmúlt időben naponta legalább háromszor ágyba bújt. – Ó, attól soha nem szabadulsz! Ha szépen kéred, esetleg még megharapom a combod belső oldalát is, azt annyira szereted. Honor megborzongott. Volt idő, amikor annak, hogy egy vámpír megharapja a combját, még a gondolatától is elhányta volna magát. Még Dmitrinek is csak bizonyos pózban engedte ezt meg, hogy le tudja rúgni magáról, ha kell. De ha minden jól sikerült, és nem árasztották el az elméjét a múlt rémes emlékei, akkor aztán… hűha. – Te csak ne fenyegess! A férfi szeme felcsillant. – Gyere be, és megmutatom, mi az igazi fenyegetés! Ha nem lenne lehetetlen, azt mondanám, Dmitri minden percben egyre szexibb lesz. Lehúzta magához a férfit, és megcsókolta azt az érzéki ajkát, válaszul pedig olyan csókot kapott, amitől megfeszült a melle, érzékeny lett a mellbimbója. – Gyere, ülj le mellém – mondta Honor, mielőtt elfelejtette volna, mit is akart. – Beszéljünk a döntésemről! Dmitri ledobta magát az asztal túloldalán álló székbe, és ötletszerűen egy szép, fehér szelet őszibarackért nyúlt. – Ne kívánd, hogy lebeszéljelek a vámpírizmusról! Most is csak azért vagyok ennyire jó, mert nem akarom, hogy később meggyűlölj. A lány egy sárgabarackot kezdett rágcsálni. – Értettem. – Megfordult, és a férfi ölébe pakolta a lábát. Lábujjának most éppen élénk kékeszöldre lakkozott körmei csillogtak a napfényben. Dmitri szórakozottan simogatni kezdte. – Te soha nem leszel olyan, mint azok a szörnyetegek – hozta szóba a lány legnagyobb félelmét. – Benned nincs meg annak a gyökere. Honort rettegéssel töltötte el a gondolat, hogy olyanná válhat, mint azok a lélektelen lények, akik nem egy, de két életében is szívszaggató fájdalmat okoztak neki. De amikor ránézett a férfira, aki 179

mindkét életében szerette őt, nemcsak a sötétséget látta benne, amit Dmitri a felszínhez annyira közel, láthatóan magában hordozott, hanem azt is, milyen eltökélten őrizte a becsületét, még akkor is, amikor elmerült a bűnben és a romlottságban. Dmitri soha nem bántott egyetlen nőt sem, és képtelen lett volna ártani egy gyereknek azóta, hogy a saját fia apró nyakát el kellett törnie, hogy megmentse őt az elképzelhetetlen kínoktól. Dmitritől eltérően ő nem kényszer hatására, kínok, gyötrelmek és romlás útján lépne ebbe az új életbe. A férfi vezetné át, aki imádja őt, és ő az örökkévalóságot tölthetné azzal, hogy felfedezze Dmitri változó személyiségének minden rétegét. Soha nem fognak ráunni egymásra, soha. Ezt biztosan tudta. A bizonyosság olyan szerelemből született meg benne, ami túlélte a halált és az idő múlását is. – Dmitri – törte meg a lány a napsütés csendjét –, hol a szíved? A kérdést a férfi sokféleképpen értelmezhette volna, de ő tudta, mire gondolt a felesége. – A kezedben, ahol mindig is volt. Honort teljesen eltöltötte a ragyogó boldogság, a lelkébe mély nyugalom költözött. – Az enyém pedig a te kezedben van. Szóval, láthatod, nekem csak a te szívedért kell aggódnom, az enyémet biztonságban tudom. – Dmitri szíve volt Honor legdrágább kincse, és tudta, hogy az ő szíve pedig Dmitrié. A férje veszélyes erejének utolsó cseppjével is óvni és védeni fogja, és soha nem hagyja majd, hogy a lány elveszítse a lelkesedését és emberségét, amit annyira szeret benne. – Menjünk haza – határozta el –, kezdjük meg a folyamatot! Dmitri megszorította a lábát. – Ez most eldőlt, Honor. Nincs több esélyed. – Nem igaz, Dmitri. Most már egy örökkévalóságnyi esélyünk lesz.

180

Huszonnegyedik fejezet Mahiya úgy érezte, a testének olyan részei is zúzódtak, amelyekről nem is tudta, hogy ez lehetséges, az izmai sajogtak, ahogyan azelőtt soha még. Jason… maga volt a vihar. Lassú. Heves. Feltartóztathatatlan. A lány azt hitte, megelégszik majd az ajtó melletti, megrázóan érzéki egyesülésük után, de Jason visszavitte az ágyba, és csak szusszanásnyi időt hagyott neki, mielőtt újra magáévá tette. Persze, Mahiya nem panaszkodott. Soha nem is fog, amíg ez a férfi az ágyába jön. „… ezután sem fogok melletted maradni, nem fogom elkötelezni magam.” Kinyitotta a hálószobája ajtaját, és a szíve megsajdult. Nemcsak azért, mert rabja lett Jason érzékiségének, hanem mert lenyűgözte az, amit akkor ismert meg, mikor egy-egy pillanatra meglátta a kémmesterálarc mögött megbújó angyal valódi énjét. Hatalmas vágyat érzett, hogy megismerhesse azt a veszélyes, összetett és megtört férfit. De erre nem lesz alkalma, Jason már nem engedi meg neki. Még abban sem volt biztos, hogy a férfi visszatér-e valaha az ágyába. – Jó éjt, Mahiya. – A férfi vigyázón nézett rá. A lány nem akart mást, csak Jason erejébe és melegébe burkolózva aludni, de megelégedett egy utolsó simítással az arcán. Olyan érzése volt, mintha egy vad lényt engedne szabadjára. – Reggel találkozunk. – Reggel.

181

Az emlékképet az ajtó felől érkező zaj törte meg, Vanhi törtetett át a helyiségen. Dús fekete haját komor kontyba fogta, szárija bíborvörös volt, fekete foltokkal. Ő volt az egyetlen, aki megúszhatta, hogy ilyen színeket hord, amikor az egész erőd a félgyász halvány tónusaiba öltözött. Mert ő volt az egyetlen, aki Nehánál régebben élt már itt. A zöld szemű, bronzbőrű vámpír teste egy lenyűgöző, harmincéves nőé volt, viselkedése és szokásai azonban egy nagymamáé. Ő ringatta a bölcsőben Nehát és Nivritit, később pedig Anoushkát, majd Mahiyát is. Ő volt az egyetlen lény, akit a hercegnő szeretni mert azok után, hogy egyetlen társát, akivel felnőtt korában barátságot mert kötni, megkínozták. Bíborszínű, csúszós, ragacsos kövek, élettelenül lógó szárnyak a férfi eszméletlen teste mellett, akinek egyetlen bűne a kedvessége volt. Neha még azt a kancát is elajándékozta, amelyiket Mahiya szeretettel nevelt csikóból felnőtt lóvá. Ráadásul tudatos kegyetlenséggel éppen Arav új szeretőjének! Az arkangyal azonban szerette Vanhit, őt így nem fenyegette veszély, amiért Mahiya ragaszkodott hozzá. De még ő sem tölthetett túl sok időt a hercegnővel anélkül, hogy Neha szabadságra ne küldte volna a területe egy távoli részére. – Szóval – szólt most Vanhi – a nőstény kecske borja meghalt hát. Nem lepődött meg a nő véleményén. – Nem gyászolom Aravot, de az, ahogyan meghalt… ezt nem kívántam volna neki. – Már régen kasztrálni kellett volna azért, ahogy egy alig nővé érett lányt kihasznált. – Én hagytam, hogy kihasználjon – válaszolt a lány. Ezt a vitát régóta folytatták már. – Bolond voltam. – Elkótyavetyélte magát. – Nem fordul elő még egyszer. – Ó, valóban? – Vanhi felhúzta a szemöldökét, majd lehajolt, és felemelt a földről egy fekete tollat. – Raphael kémmesterét mégis a hálószobádban fogadod. – Ő nem hazudik nekem. 182

Vanhi eddig tett-vett, rendezkedett a szobában, Mahiya halk kijelentésére azonban megállt. Mély szomorúsággal az arcán a lányhoz lépett, és a tenyerébe vette az arcát. – Bárcsak többet várnál el egy férfitól, Mahiya, gyermekem! – Egy nap – ígérte Mahiya – meglesz az esélyem arra, hogy nagyobb dolgokról álmodjak. Addig azonban azzal gazdálkodom, amim van. – A hiú remény sokkal megsemmisítőbb, mint a szürke gyakorlatiasság. Ezt megtanulta akkor, amikor évekkel Lijuan átalakulása előtt menedéket kért tőle. – Buta kislány! – Lijuan szárnya a földet súrolta, amikor az arkangyal egy intéssel elbocsátotta az őrt, aki bekísérte a tágasan kongó terembe a kimerült Mahiyát. – Azt szeretnéd, hogy leromboljam a Nehával ápolt barátságomat miattad? – Nem. Csak menedéket kérek. Kísérteties, gyöngyházfénnyel csillogó, szürke szem szegeződött rá. Lijuan arca annyira sápadt volt, Mahiya úgy érezte, mintha a koponyáját látná. – Vagy gyengeelméjű vagy – szólt az arkangyal –, vagy alattomos. Mahiya úgy érezte, mintha jég áramlott volna az ereiben. Erőt vett magán, és válaszolt. – Te sokkal erősebb vagy Nehánál. Ő nem tenné kockára a jó viszonyotokat egy ilyen jelentéktelen ügy miatt. – Ebből az következik, hogy nekem sincsen szükségem rád. Nem tudsz semmit felajánlani cserébe. – A mosolyától a lány gyomra összerándult, a csontjai remegni kezdtek. – De a szárnyaid… hm, talán mégiscsak megtartalak. Lijuan ekkor mutatta meg Mahiyának a kiállítótermét, és ugyanolyan embertelen arccal figyelte, ahogy a lány az egyik sarokba kihányja azt a kevés ételt is, ami a gyomrában volt. – Majd Ju feltakarítja. – Lijuan szavára egy férfi csoszogott elő a sötétből. Volt benne valami… alapvetően nem jó. Mahiya összerezzent, és kézfejével megtörölte a száját. Ju elővett egy rongyot, és feltörölte minden jelét annak, hogy a lány elvesztette az önuralmát. Tekintete tompa volt, a mozdulatai olyanok, akár egy marionett bábué. – Ő valaha erős férfi volt – folytatta az arkangyal 183

–, de elrontottam. Mégsem dobhatom ki. – Kinyújtotta a kezét, és végigsimított Mahiya szárnyán. A lány elhúzódott, és várta, hogy az arkangyal hamuvá perzselje a pimaszságáért, de Lijuan csak nevetett. – Kár, hogy nem tarthatlak meg, de jobb lesz, ha visszaszolgáltatlak Nehának. Türelmesen fogok várni, megkérem majd, hogy adja nekem a tested, ha meghaltál. Kár lenne veszni hagyni egy ilyen szépséget! Egy nap és egy éjjel. Mahiya ennyi időt töltött Lijuan palotájában. Órákig tartó rémálom volt, amitől a lányt még most is kirázta a hideg, ha rágondolt. – Vanhi – szólt, és visszakényszerítette magát a jelenbe –, mit gondolsz Arav haláláról? – Szerintem az az elefántszaros pondró megint felbosszantott valakit. De az is lehet, hogy csak rosszkor volt rossz helyen. – A nő megvonta a vállát, és leakasztotta a szárit, amit Mahiya kint hagyott levegőzni. A lány megfogta a finom anyagú ruha másik végét, és segített összehajtogatni a dadájának. – Nem tudom. Valahogy az egész túl tervezettnek tűnik. – Egyet mondok, Mahiya, gyermekem – szólt komolyan az asszony. – Egy dolog, ha valakik játékokat űznek egymással. De hogy Nehával kezdjenek ki? – Ujjával a levegőbe rajzolt egy ősi jelet, ami a babona szerint távol tartja a gonoszt. – Ebből csak baj származhat. Igen. Amikor Mahiya fél órával Vanhi távozása után kilépett a palotából, váratlan vendéggel találta szembe magát a lépcsőn. – Méreg. A vámpír igéző, kényelmes mosolyt eresztett meg a lány felé. Szemét foncsorozott szemüveg takarta, amelyben a hercegnő a saját tükörképét látta. A férfi fekete nadrágot és egyszerű, fehér pólót hordott, nedves haját gondosan hátrafésülte. Veszélyes udvaroncnak tűnt, akinek az agya is megvan ahhoz, hogy terveket szőjön és szervezkedjen. 184

– Mahiya úrnő. – Csak Mahiya – mondta, miközben magába szívta a ragyogó reggeli napfényt. Az ég olyan tiszta kék volt, szinte szemérmetlennek tűnt a gondolat, hogy alatta újabb szörnyűség is történhet. – Jason nincs itt, ha őt keresed. – Most, hogy Neha kiterjesztette az angyal jogait, Mahiyának már nem kellett állandóan megfigyelnie és jelentenie a kémmester minden lépését. – Jason! – Kilépett a férfi mellé az erkélyre, és uralkodnia kellett magán, hogy ne érintse meg most, hogy az éjjel elszállt. Meg sem próbálta kifejezni, hogy bármi joga lenne Jasonhöz, ez butaság lett volna. Mintha valaki kocsi elé akarná fogni a szelet. – Nem maradsz reggelire? – Nem. Oda kell érnem egy találkozóra. – Kitárta a szárnyát, de megtorpant. – Találkozunk, ha visszaértem. Talán butaság volt, de Mahiyának sokat jelentett, hogy a mindig magányos kémmester most nem tűnt el a hajnali félhomályban, hanem előbb bekopogott az ajtaján. – Szólnom kellett volna előre – törte meg az emlékek áradatát Méreg. Mosolya olyan férfié volt, aki tudja, hogyan kell elcsábítani és elbájolni a nőket. – Megengeded, hogy elkísérjelek a következő úti célodhoz? A játékos flörtölés láttán Mahiya is elmosolyodott. – Nehához indultam. – A nyilvános fogadóterembe? – Nem – komorodott el a lány. – Üzenetet kaptam tőle, amiben a Katona-erődbe hívott. – Felnézett az Arkangyalerőd fölé magasodó spártai épületre. Ez teljesen zárt volt, Neha katonáin kívül senki sem tartózkodott hallótávolságon belül. A katonák pedig nem láttak és nem is hallottak volna semmit, ha az arkangyal úgy dönt, ott szabadul meg társa törvénytelen gyermekétől. Igazság szerint ez az Arkangyal-erődben sem lett volna máshogy. Leszámítva azt, hogy Jason itt volt… Nem, intette magát Mahiya szigorúan. Nem engedheti meg magának, hogy csak a sötét érzékiség miatt, amely mélyen megjelölte, reménykedni kezdjen. Jason ígéretet tett, hogy segít neki megszökni, de a lány más formában nem számíthatott a védelmére. 185

– Meg kell hát bocsátanod – fordult újra Méreghez –, ha most magadra kell hagynom téged. A vámpír összevonta a szemöldökét. – Biztos vagy abban, hogy ő írta az üzenetet? Nemrég láttam elrepülni a város felé. – Igen. A templomromnál kell találkoznom vele, kicsivel az erőd falán kívül. – Mahiyának még mindig rossz érzése volt a választott találkozóhely miatt. Szárijának egy rejtett zsebéből előhúzott egy apró kártyát. – Nézd, az ő kézírása. Méreg átvette tőle a lapot, és ujját végighúzta az írás felett. – Igen, az igaz. De Neha kézírása nem annyira díszes, hogy ne lehetne hamisítani. Nem tetszik ez nekem. Mahiya egy csapásra megértette, miért van ott a vámpír. – Jason kért meg, hogy vigyázz rám. – Megrázta, hogy a kémmester annyira törődik vele, hogy a Hetek egy másik tagját kérte meg rá: tartsa szemmel. Azóta, hogy eljött a Menedékből, és kikerült az ifjú angyalok nevelőinek védelme alól, még soha senki sem őrizte az épségét. Nem volt túl büszke ahhoz, hogy letagadja, milyen érzelmeket szült benne mindez. Méreg válaszul halványan elmosolyodott. – Eszerint tizenöt perced van a találkozóig. – Úgy terveztem, korábban érek oda. – Hogy legyen ideje lélekben felkészülni, és ne kövessen el halálos hibát, bármit is tegyen vele Neha. – Légy oly kedves, és a kedvemért – szólt Méreg – érkezz pontosan! Mahiya felnézett, majd felemelte a kezét, és lekapta a férfi arcáról a napszemüveget, mielőtt Méreg bármit is tehetett volna. A vámpír kígyózó mozdulattal, szépen és nagyon gyorsan húzódott hátra előle. – Csak kérned kellett volna – jegyezte meg, miközben felegyenesedett a küzdőállásból, és hátrasimított néhány hajtincset. A szeme élesen, megbabonázóan csillogott sötétbarna bőrének keretében. – Azt hittem, ki tudok majd olvasni valamit a tekintetedből – magyarázta Mahiya, és kicsit bosszúsan visszaadta a vámpírnak a napszemüveget. – Oktalanság volt – tette hozzá, és úgy érezte, 186

elszalasztott valamit, mielőtt alkalma lett volna pontosan megismerni. – De el sem tudom képzelni, hogy bárki bármit is meglásson ezen a szemen. A férfi visszacsúsztatta az orrára a szemüveget, és elindult. – Ne feledd, percre pontosan érkezz! – Azzal felgyorsította a lépteit, és egy szempillantás múlva már el is tűnt a lány szeme elől. Nem számított, milyen gyors volt, sehogy sem érhetett oda időben a Katona-erődhöz. Mahiya mégis felreppent a palotája tetejére, és várt. Úgy döntött, hagy időt a vámpírnak, ahogy az kérte, mert ő is egyre erősebben érezte, hogy valami nincsen rendjén. Az azonban, hogy nem megy el a találkozásra, szóba sem jöhetett, hiszen valószínű volt, hogy Neha hívta oda. Az arkangyal pontosan tudta, hogy a lány irtózik a Katona-toronytól, és azzal is tisztában volt, hogy miért. Ne! Kérlek, ne! Az volt az egyetlen alkalom, amikor Mahiya bárkinek is könyörgött. Az egyetlen alkalom, amikor Neha arcán rémületet látott, mintha az arkangyal maga sem hinné el, hogy ilyesmire képes. Ez azonban nem akadályozta meg őt… Anoushka pedig végig ott állt az anyja mellett, mint egy jeges árnyék. Már csak két perc a találkozóig. Mahiya kitárta a szárnyát, felemelkedett a tetőről a felhők közé, és a célja felé indult. Neha ebben tévedett. A Katona-toronytól a lány bőrére hideg veríték ült ugyan ki, de a templom romjaihoz csak szép emlékei fűződtek. A hercegnő ezeket az emlékeket védő talizmánként a szívébe rejtve szállt el az erőd és az őrszemek felett. A várfalaktól nem messzire, délre álltak a templom romjai. Az épületet régen emelték a Neha előtt itt uralkodó arkangyal tiszteletére, de nem Neha romboltatta le. Egyszerűen csak senki sem használta azután, hogy a korábbi arkangyal elesett egy csatában, amit a Tanács másik tagja ellen vívott. Az épület egyik fala teljesen ledőlt, a tető a padlóra omlott, de a másik fele még állt. Tíz vastag oszlop tartotta a tető megmaradt részét, a lyukakon keresztül beszűrődött a napfény, fényből és árnyékból mozaikot festve a padló köveire. 187

Mahiya a templom előtt ért földet, és mélyen belélegezte a ritkább hegyi levegőt. Ekkor léptek zaját hallotta a háta mögött. Megperdült, és szembe találta magát Méreggel. A vámpír bőrén izzadság csillogott, nemrég még makulátlan, fehér inge szálkás izmaira tapadt, fedetlen szeme összehúzódott a napfényben. A lány csodálkozva meredt rá. – Ennyire senki sem gyors. A férfi elmosolyodott, kivillantak hosszú, hegyes szemfogai. – Nézd el nekem, ha nem értek ezzel egyet. A lány csak ekkor kapcsolt, a férfi háta mögött az erőd fala felé nézett. – Te ismered az alagutakat! – Abból, ami kevés információt Mahiya össze tudott szedni, úgy tudta, hogy a két erődöt összekötő föld alatti járatok már egy évezreddel ezelőtt épültek, és bonyolult alagútrendszert alkottak, akár egy labirintus. – Lehet. – Méreg emberfeletti gyorsasággal elszáguldott a lány mellett, és felszaladt a templom lépcsőin. – Méreg! – A vámpírt követve a lány is belépett a templom fényfoltos csarnokába, és abban a pillanatban hihetetlen béke töltötte el. Gyermekkorában, amikor hazalátogatott a Menedékről, ez volt a kedvenc játszótere. Ezernyi kalandot élt át a leomlott falak között, a nevét szénnel felírta az oszlopokra, majd bűntudata lett, és később le is törölte őket. Az emléktől mosolyra húzódott a szája, még akkor is, amikor közben Neha után kutatott a falak között. De az arkangyalnak nyomát sem látta. Méreg azonban nem messze tőle, egy sötét falfülke előtt állt. – El kell menned innen, mielőtt célponttá válsz! – szólt a vámpírnak. Neha nem tűrné, hogy egy vámpír kísérje el a hercegnőt, még ha az a férfi a kegyeiben van is, annak ellenére, hogy Raphael mellé szegődött. – Bújj el, onnan is könnyen szemmel tarthatsz. – A segítsége ugyanis jól jöhet, ha Mahiya baljóslatú sejtelmei beigazolódnak. – Hm? Nem, nem hinném. – Ha kell, kiráncigállak innen! – Méreg Jason barátja volt, és Mahiya ösztönösen tudta, hogy a kémmester nem barátkozik 188

sokakkal. Nem engedhette meg, hogy ez a vámpír eldobja magától az életét. Méreg azonban halkan válaszolt neki: – Gyere, és nézd ezt meg, Mahiya!

189

Huszonötödik fejezet A lányt meglepte a férfi furcsa hanghordozása. Átlépett egy fénysugáron, és meglepetten torpant meg a fülke előtt. Annak mélyén egy csillogó aranyszínű papírba csomagolt, ezüst szalaggal átkötött doboz állt. A vámpír óvatosan kihúzta a szalag alól az apró ajándékkártyát, de azon nem állt más, csak a hercegnő neve. A kézírás ugyanolyan volt, mint az üzeneten, ami ide hívta Mahiyát. – Én ugyan nem vagyok kémmester, de valami azt súgja, hogy ezt nem Neha küldte. Mahiya egyetértett. Az elméje vadul zakatolt, hogy megpróbálja értelmezni a bizarr körülményeket, de hiába. – Vigyük ki a dobozt, mielőtt kinyitjuk! – Egyáltalán nem kellene kinyitnod, mielőtt Jason és én… – Te erős vámpír vagy, a hallásod is jó – vágott a szavába a lány. – Hallasz ketyegést vagy bármi mást, ami arra utalna, hogy robbanószerkezet van benne? – Egy jól irányzott, elég erős detonáció bármelyiküket megölhette volna. Méreg oldalra billentette a fejét, és végül kelletlenül megrázta. – Nem. De… – És lefogadom, hogy a szaglásod is nagyon érzékeny. – Látta egyszer, ahogy Méreg „megízlelte” a nyelvével a levegőt. – Érzel bármi gyanúsat? – Az igazság az volt, hogy Mahiya tudta, ha ő most meghátrál, Méreg vagy Jason ki fogja nyitni a dobozt. És nem volt hajlandó megengedni, hogy ők tegyék kockára az épségüket helyette. – Vegyi anyagok? Méreg? Bármi? A vámpír a fogát csikorgatta. – Nem. – Én sem. Márpedig a gyilkosnak – érvelt ésszerűen – semmi szüksége arra, hogy ilyen játékokat űzzön. – Aki elég erős volt 190

ahhoz, hogy megölje Aravot, az őt ketté tudná törni, ha akarja. – Valaki más is megtalálhatta volna a dobozt véletlenül. Egy őrjáratozó katona vagy egy gyerek. Márpedig eddig a gyilkosságok egyike sem tűnt véletlenszerűnek. – Erről lehetett volna vitázni, de Mahiya meg volt győződve arról, hogy az áldozatok között van valami összefüggés, és tudta, hogy Jason is egyetért vele. Méreg szemének vágott pupillái összeszűkültek. – Azt hittem, hercegnő vagy. – Pedig tudhatnád, hogy egy arkangyal udvara sokkal veszélyesebb, mint New York utcái. – Felemelte a dobozt és nagyon óvatosan kivitte a napfényre. Egy olyan helyre tartott, ami a Katonaerőd elől teljes takarásban volt, jó tizenöt méterre a romoktól, mert nem szerette volna, hogy a tető a fejére omoljon. – Húzódj hátrébb! A vámpír felvonta a szemöldökét. – Szerintem inkább nem. – Ne légy esztelen! – vágta rá a lány, és úgy döntött, kedveli Mérget. Nemcsak azért, mert Jason barátja, hanem mert úgy néz rá, mintha kettejük közül ő lenne a veszélyesebb. – Ha bármi történik velem, te ép maradsz, és tudsz hozni segítséget. Vagy szeretnéd, ha mindketten megsérülnénk? A férfi elmosolyodott. – Ugyanez a gondolatmenet akkor is igaz, ha én nyitom ki a dobozt. – Jogos. De nekem nagyobb esélyem van rá, hogy túléljem. – Nem hiszem. – A vámpír karba fonta a kezét. – Te angyal vagy, de én vagyok az erősebb. Jason pedig mindkettőnket leköröz erőben. Igen, de nem hagyom, hogy ő megsérüljön, még ha ez egy buta, érzelmi alapú döntés is. – Szóval meg akarod várni? – Amikor a férfi nem válaszolt, Mahiya folytatta: – Gondoltam. Ezt a dobozt nekem szánták, Méreg. Nem engedem, hogy bárki más kinyissa – és megsérüljön. Te pedig úgysem tudsz követni, ha felszállók vele a levegőbe. Nem szeretnéd, ha inkább itt maradnék? A férfi újabb szúrós tekintetet küldött felé. – Úgy látom, alaposabban tanulmányoznom kell a hercegnőket. – Azzal megfordult, és futva behúzódott egy szikla takarásába. 191

Mahiya letérdelt a doboz mellé, kioldotta a szalagot. Közben végig figyelt, kereste, van-e valahol rejtett huzal. Közben meglátta, hogy a csomag nem arany papírba volt tekerve, maga a doboz volt ilyen csillogóra festve. Így hát miután lehajtotta a szalagot, már csak a tetejét kellett felemelnie. – Méreg, látsz valahol egy faágat? – A vámpírtól nem messze egy fa nőtt. – Várj! – Egy perccel később Méreg odadobott neki egy vastag, majdnem másfél méter hosszú faágat. – Örülök, hogy nincsenek öngyilkos hajlamaid. Nem, én élni, repülni, szeretni szeretnék még… és ha engedi, akkor újra táncolni a fekete szárnyú kémmesterrel. – És, tessék. Lehasalt a földre, hogy egy robbanás minél kisebb kárt okozzon benne, és a bot hegyével felnyitotta a dobozt. Semmi sem történt. A hercegnő remegve kifújta a levegőt, majd felállt, és közelebb lépett a dobozhoz. Közben látta, hogy Méreg odaszalad. Mindketten belenéztek a dobozba, és megbámulták a tartalmát. Méreg leguggolt. – Semmi zavaró szag. – Felemelte a kezét, amikor a hercegnő bele akart nyúlni a dobozba. – Várj, amíg megnézem, nincs-e alatta valami veszélyes! Mahiya türelmesen várt, amíg a vámpír bólintott neki. – Úgy tűnik, van egy titkos hódolód – jegyezte meg Méreg. Figyelte, ahogy a lány felemeli a pihe-puha, rózsaszín plüssmackót. – Lehet, hogy elijesztettem. – Lehet. – A lány alaposan megvizsgálta a játékot, de nem talált semmilyen titkos rekeszt rajta. – Bevallom, ez annyira fura, hogy fogalmam sincs, mire véljem. Talán Jasonnek lesz. – Ha javasolhatom, jobb lenne, ha én vinném haza. – Igen, jobb lenne, ha engem nem látnának ezzel. Ha nálad van, az emberek azt fogják gondolni, éppen udvarolsz valakinek. – Valóban? – A kérdés selymes hangon hallatszott, de attól még volt éle. – Vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ne lássam meg benned az érzékiséget. – Az egyszerre veszélyes és közönyös kisugárzást. – 192

Lefogadom, soha nem kell egyedül ágyba bújnod, ha nem akarsz. – Annak ellenére, hogy a szeme ilyen kísértetiesen szokatlan volt. – Csak óvatosan! – figyelmeztette a vámpír, miközben felemelte a dobozt és a tartalmát. – Még féltékennyé teszed Jasont. – Ne vedd a szívedre, de nem vagy az esetem. – Mahiya viccnek állította be ezt, de az igazság az volt, hogy Méreg túlságosan is Nehára emlékeztette. A szeme és a mozgása olyan volt, mint az arkangyal háziállataié. Éppen ezért folytatta a mondatát… mert nem akarta hagyni, hogy Neha megmérgezze azt, ami esetleg barátsággá alakulhat. – De biztos vagyok benne, hogy mi ketten nagyon jó barátok leszünk. – Tényleg? – A férfi felvonta az egyik szemöldökét, a válasza mesterkélten hűvös volt. – Hát persze! Valld be, máris megkedveltél, annak ellenére, hogy én nyertem a vitát. Méreg elmosolyodott. – Amikor először találkoztunk, nem értettem, mit talál olyan vonzónak benned Jason, de már kezdem azt hinni, hogy méltó párja vagy. Mahiyának nagy erőfeszítésébe került, hogy a hangja ne remegjen. – Én most rövid időre a városba megyek. Találkozzunk, amikor visszatértem az erődbe! – Homályos emlék volt csupán, ami felsejlett benne két évvel ezelőttről, de ha jól gondolta, van rá halvány esély, hogy valami választ kapjon az ajándékkal kapcsolatban. Méreg összevonta a szemöldökét. – Jason határozott utasítást adott, hogy gondoskodjam a biztonságodról. Mahiya szíve nagyot dobbant, amikor Méreg megerősítette a korábbi feltételezését. Másokat talán dühített volna, ha egy férfi túlságosan védelmező velük szemben, de Mahiya, aki soha senkinek nem számított még, nem érezte, hogy ezzel gúzsba kötnék, hanem a gondoskodás jelét látta benne. De ettől még a maga fejével gondolkodott. – Nappal van – vetette ellen –, és én nem tervezem, hogy sötét sikátorokban időzzek. Ami azt illeti, egy forgalmas piactérre indulok. 193

– Micsoda egy hercegnő! – morgolódott Méreg, de beletúrt a zsebébe, és előhalászott egy mobiltelefont. – Ez egy tartalék készülék. Beleírtam Jason telefonszámát és az enyémet is. Hívj, ha gondod akad. *** Néhány perccel később Mahiya leereszkedett a város felett. Egy napsütötte, sárga épülethez tartott, amelynek ablakában öreg, de csillogó pedálos varrógép állt, a küszöbén pedig egy rövidnadrágos kisfiú játszott. A fiú szeme elkerekedett, amikor megpillantotta Mahiyát. A következő pillanatban már rohant befelé a házba, mint akit puskából lőttek ki. – Anyu! Anyu! – kiabált futás közben. Mahiya meg sem próbálta elrejteni a mosolyát, miközben udvariasan várakozott odakint. Közben látta, ahogy a környéken mindenfelől boltosok dugják ki a fejüket az üzletük vagy műhelyük ajtaján, a járókelők megállnak a szűk utca házainak bejáratában. Hat vagy hét üzlettel lejjebb egy teve rágcsálta egykedvűen a takarmányát, a gazdája pedig az apró ezüstcsengőkkel teleaggatott nyerget igazgatta, és úgy tett, mintha nem is bámulná a hercegnőt. Az angyalok a város egén voltak otthon, de ritka látnivalót nyújtottak a piaci negyednek ebben az utcájában. Nem sznobizmus miatt maradtak távol, hiszen ha egy város rejtett zugainak felkutatásáról volt szó, az angyalok éppen olyan kíváncsiak voltak, mint az emberek. Csakhogy itt az üzletek nagyon apróak voltak, a szárnyak nem fértek el bennük. Mahiya csak azért tudott erről az egy boltról, mert a tulajdonosa egyszer bemutatta a portékáját az erődben, egy iparos kiállításon. A fiatal nő most megjelent az ajtóban. Persze, a fiatalság viszonylagos fogalom. Huszonhét, talán huszonnyolc évesen ez a halandó elég idős volt már ahhoz, hogy egy kisfiú bújjon meg a lába mögött. Mahiya ilyen korában még csak kisbabának számított, alig volt nagyobb, mint ez a kisfiú.

194

– Úrnőm! – A játékgyártó kézműves meghajolt a lány előtt, kezével a szoknyáját szorongatta. – Behívnám, de… – A szándék éppen elég – válaszolt végtelenül kedvesen a hercegnő a helyi, hétköznapi nyelvjárásban. – Nem fogom sokáig zavarni. – Kérem, legalább azt engedje meg, hogy teával megkínáljam! – Csokoládébarna szemével könyörgőn nézett az angyalra. – Nem küldhetek el egy angyalt anélkül, hogy megfelelően vendégül ne láttam volna. – Köszönöm. A tea jólesne. A nő arcán bizonytalan mosoly jelent meg. – Van egy kanna a tűzön. Egy perc, nem több. – Amikor megfordult, a kisfia összeszedte a bátorságát, és odakint maradt. Ámulva nézett Mahiyára, a szeme ugyanolyan csokoládészínű volt, mint az anyjáé. – Szia – köszönt neki Mahiya, és amikor a fiú nem menekült el, megkérdezte: – Hát te miért nem vagy az iskolában? Az apró szemek még jobban elkerekedtek. A fiú a szájába kapta a hüvelykujját. De amikor Mahiya nem szólt egy szót sem, ki is húzta. Lassan, mintha nem bízna az angyal hallgatásában. – Még nem vagyok olyan nagy, mint Nishi – válaszolta végül, majd kis szünet után hozzátette: – Nishi megy iskolába. – Mintha meg akart volna bizonyosodni arról, hogy Mahiya érti őt. – Ó! – válaszolt a hercegnő. – És nemsokára elég idős leszel? A fiú a homlokát ráncolta. – Nem nagyon nemsokára. Lehet, hogy majdnem sokára. Mahiya elfojtotta a nevetést a tökéletesen tiszta, gyermeki logika hallatán. Meglátta, hogy a fiú a szárnyát nézi. – Közelebb jöhetsz, ha szeretnél. A fiú újra szopni kezdte az ujját, de elindult, és csak centiméterekre az angyaltól állt meg. A nagyon fiatalok őszinteségével kezdte vizsgálgatni a tollait. Az anyja ekkor ért az ajtóba a teáscsészével a kezében. Vissza akarta hívni a gyermekét, de Mahiya megrázta a fejét. Elfogadta a teát, és így szólt: – Okos és bátor is. – Igen – sugárzott az anyja a büszkeségtől. – Az apjára ütött. 195

Mahiya csak ezután tette fel a kérdést. – Láttam ma valakit egy játék mackóval a kezében. Rózsaszín és fehér volt, hímzett gallérral… – Fehér százszorszép mintással. – A nő egyre izgatottabb lett. – Pontosan. Gondoltam, hogy ez az ön munkája. – Kézzel varrott, hímzett, szép, kék kristályszemekkel, pompás öltésekkel varrva. – Emlékszik, volt-e a bal lábán egy apró, sárga csillag? Mahiya elgondolkodott. – Igen, volt. – Akkor az biztosan az enyém. De nagyon sajnálom, úrnőm, nincs most másik. – Ó, de kár! Sok ilyen szokott lenni készen? – Nem, minden fajtából csak egyet készítek. – A nő kisimította a kötényét. – Százszorszépet egy héttel ezelőtt adtam el. Jaj, hadd vegyem el a csészét! – Köszönöm. A tea nagyon finom volt. – Erős, sűrű, kardamommal és mézzel ízesítve. – Emlékszik talán, hogy kinek adta el Százszorszépet? Talán megpróbálnám megvásárolni tőle. – Egy vámpírnak. Nem ismerem, talán vendég az erődben. – A nő az ajkába harapott, megrázta a fejét. – Nem tudom a nevét, de skarlátvörös haja volt, a bőre pedig olyan, mintha kínai porcelánból készült volna. – Az ilyet nem könnyű elfelejteni. – Mahiya mégsem ismert senkit sem az erődben, sem távolabb, akire illett volna a személyleírás. Egy újabb rejtély. *** Jason a reggelt azzal töltötte, hogy információkat gyűjtött olyan helyeken, ahová más nem juthatott be. Most leszállt egy parlagon heverő szántóra, és a kunyhó árnyéka felé tartott, ahol valószínűleg a nagy munkák idején pihennek meg a munkások. Szüksége volt a csend suttogó hangjára, hogy gondolkodni tudjon, és összeillessze a kirakós darabkáit. Igazság szerint, bár erről sem Méregnek, sem Mahiyának nem szólt, volt egy olyan homályos érzése, hogy Mahiya a kulcs a 196

történtek megértéséhez. A hercegnőnek volt ugyan valamiféle kapcsolata Erisszel és Aravval, Shabnamhoz és Audrey-hoz viszont semmi sem kötötte. Az ösztönei azonban ezt súgták, és nem tudott szabadulni a gondolattól. Mintha hallott vagy látott volna valamit, ami a tudatáig még nem jutott el. Csalódottan úgy döntött, inkább egy másik kérdésére keres választ, és elővette a telefonját. – Jason. – Jessamy mosolya még az apró képernyőn keresztül is sugárzott. – De jó látni téged! – Én is örülök, hogy látlak. – Jessamy volt az, aki elsőként segített neki visszaemlékezni, milyen újra valódi angyalnak lenni. Az épület előtt állt, ahová a többi angyalgyerek járt tanulni. Megvárta, amíg az utolsó diák is távozik, és csak akkor lopózott be a terembe. Az angyalnő felnézett rá, a szemében kedvesség csillogott, de nem sajnálat vagy részvét. – Adni szeretnék neked valamit – szólt, mintha várt volna rá, mintha tudta volna, hogy Jason már napok óta hallgatja az óráit az árnyak között. Jessamy odalépett hozzá, és átadott neki néhány keménykötésű, nagy betűkkel nyomtatott könyvet. – Használd őket, segíteni fognak emlékezni. Jason végigsimított a borítókon, belelapozott a könyvekbe. Neki is voltak hasonló könyvei, forgatta is őket, még az után is, hogy egyedül maradt. De a papír elporladt, Jason pedig elfelejtette, hogy tudnia kellene olvasni. Egészen mostanáig, amikor Jessamy legutóbbi órája elfordított egy kulcsot az elméje zárjában, és kiengedte a fiú anyjának hangját, a szavakat, amelyekkel olvasni tanította. Jason fogta a könyveket, és szó nélkül távozott. Hónapokba telt még, mire Jason megszólalt, de a bölcs tekintetű és jó szívű Jessamy soha nem sürgette, mindig tágas teret hagyott neki, hogy szabadon lélegezhessen. Jason most hozzá fordult. – Van egy kérdésem. A nő bólintott. 197

– Azt tudod, hogy Lijuan átváltozott, és hogy Raphael új képességekre tett szert. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy Titusszal is történik valami, bár azt nem tudom megmondani, micsoda. – A harcos arkangyal alattvalói a végletekig hűségesek voltak hozzá, Jason kémei csak arról tudtak megbizonyosodni, hogy Titus beteg. Márpedig az arkangyalok nem betegedtek meg, szóval szinte biztos volt, hogy ő is valamiféle átalakuláson megy keresztül. Neha jégalakító képessége nem volt még köztudott, ezért Jason erről nem beszélhetett volna anélkül, hogy megszegné a véresküjét. De voltak más bizonyítékai is arra, hogy az egész Tanácsot érintő jelenségről van szó. – Emlékszel, hogy Astaad zavartan viselkedett a közelmúltban. – Az arkangyal péppé verte az egyik kedvenc ágyasát, holott ő arról volt híres, hogy nagyon jól bánik a nőivel, szinte kényezteti őket. – Most úgy hallom, lassan új képessége fejlődik ki, uralkodni fog a tengeri lények felett. Jessamy a gondolataiba merült. – Annak idején Astaad viselkedését azzal magyaráztuk, hogy Caliane ébredése nagy zavart keltett a köreikben. – Egy ősöreg ébredése valóban jelentős dolog – válaszolt Jason, és az időn és téren át felbukkanó, elveszett városra, Amanatra gondolt. De nem lehet, hogy Caliane ébredését is egy nagyobb erő indította el? – Lijuan sötét továbbfejlődése csak alig néhány hónappal előzte meg Caliane ébredését. Mindkét esemény megváltoztatta a világ sorsát. – Nincsen olyan… – Jessamy lenémult. – Várj! Egy régi, keménykötésű könyvvel a kezében tért vissza. Abból, amilyen óvatosan bánt a kötettel, egyértelmű volt, hogy nagyon sérülékeny műről van szó. – Ez a történet említ egy Zuhatag nevű eseménysorozatot, és azt állítja: „Az arkangyalok pedig nem levének, kiknek lenniük kell, és holttestek rothadtak az utcákon, és vér záporozott az égből, és birodalmak buktak el.” Komoly arccal felnézett a könyvből. – Ez a Zuhatag huszonötezer évvel ezelőtt történt. Kutatni fogok utána a könyvtárban, de azt hiszem, bár a pontos koráról még 198

vitatkoznak, van egy arkangyal ébren, aki személyesen is megtapasztalhatta. Caliane. *** Nemsokára befejezte a hívást, csak hogy újra telefonáljon egyet, majd szárnyra kapott, és elindult az iroda felé, amit Rhys a katonák barakkjaihoz közel rendezett be magának. A hadvezér éppen az erkélyéről felügyelt egy hadgyakorlatot, de már nála voltak a helyszínelők elkészült jelentései. – Nincs bennük semmi, amit ne tudtunk volna. Semmi ügyeskedés, a tettes nem próbált meg elrejteni semmit. Audrey-nak a jelek szerint kitépte a belső szerveit, Shabnamnak a fejét szakította le. Arav testét is széttépte, az inakat és az izmokat szétmarcangolta. Jason átnézte a jelentéseket, látta a feljegyzést Shabnam fejéről is, és elolvasta, hogy Aravot valóban széttépte valaki. Puszta kézzel. Egyetlen jel sem utalt semmilyen fegyverre. Ez Jasonnek azonban nagyon is sokatmondó volt. Nagyon, nagyon kevés angyal volt elég erős ahhoz, hogy kiszakítsa egy másik angyal testéből a gerincoszlopát, és még kevesebb ahhoz, hogy letépje valaki fejét. Ráadásul mindezt repülés közben, a levegőben, egy olyan erős katonával szemben, mint Arav? Ehhez szinte arkangyali erőre volt szükség, vagy egy ismeretlen, új képességre. Meg kellett bíznia az embereit, hogy titokban kezdjenek el figyelni bizonyos angyalokat, hogy megtudják, rájuk is hatással van-e ez a különös fejlődés, ami a Tanács tagjainál elkezdődött. Visszalapozott, és még egyszer átnézte Shabnam kórbonctani jelentését. A nő sérüléseinek természete miatt lehetetlen volt biztosat mondani, de úgy tűnt, mintha az udvarhölgy arcát valamiféle karmokkal végigmarta volna a tettes. Jason látta már, ahogy Neha körmei karmokká nőnek, de ez nem kizárólagosan az ő képessége volt. Akárhogy is, a kirakós játék újabb darabkája. – Így van – szólt, miközben eltette a jelentések másolatát. – Semmi fontos. – Rhys Neha embere volt ugyan, de nem Jasoné.

199

Huszonhatodik fejezet Raphael elgondolkodott a Jasonnel folytatott beszélgetésén, és úgy döntött, felhívja Caliane-t. Az anyja először nem volt hajlandó modern kommunikációs eszközöket használni, de amikor Raphael megtagadta, hogy puszta erővel érintkezzen vele, beleegyezett, hogy Naasir és Isabel egy kis egységet szereljen be a számára. Raphael várt, amíg az ügyeletes angyal odahívta Caliane-t. – Raphael! – Az ősöreg angyal szeméből sütött a szeretet. Kinyújtotta kezét a képernyő felé, mint minden alkalommal, mintha megérintené őt. – Fiam! – Anyám. – Oly sokáig hitte, hogy örökre elvesztette az anyját, hogy most, akárhányszor csak beszélt vele, szíven ütötte az élmény. – Lenne egy kérdésem. – Először te válaszolj az én kérdésemre! – Egy arkangyal parancsa volt ez, aki évezredekig élt, mielőtt aludni tért. – Mikor láthatom újra a fiamat? – Legyintett a kezével. – Persze nem ezen a masinán keresztül. – Nem hagyhatom el a Tornyot, míg a Hetek egyik erősebb tagja vissza nem érkezik. – Az a szép kék. Az biztos, hogy ő nem gyenge. Nem, Illium valóban nem volt gyenge. De az ereje kiszámíthatatlan hullámokban növekedett, és az angyal még nem tudta teljesen uralni újabb képességeit. – Anyám – válaszolt Raphael kedvesen, mert úgy döntött, mindaddig megadja a neki kijáró tiszteletet, amíg a szörnyű őrület vissza nem tér belé –, a fiad vagyok, de egyben a Tanács tagja is. Ne próbáld megmondani, hogyan vezessem a Tornyomat, és én sem fogok beleszólni, hogyan uralkodsz a városodban.

200

Caliane szemében drámai, sötétkék lángok lobbantak halálos fénnyel. – És ha úgy döntenék, hogy meglátogatom a fiam? – Akkor én és a társam örömmel fogadnánk. – Folytatni akarod hát ezt a viszonyt? Tudod, hogy egy ujjal kettéroppanthatnám azt a nőt. – Akkor meg kellene ölnöm téged. És így is fogok tenni, ha valaha azt gondolom, veszélyt jelentesz Elena életére. – Az anyja ősöreg volt, és hozzászokott, hogy minden az akarata szerint történik, Raphael pedig az ő szemében gyermek volt még. Tudatosítani kellett benne, hogy a kisfiú, akinek összetört, vérző testét és meghasadt szívét otthagyta azon a réten, távol a civilizációtól, már nincs többé. – Nem vagyok már az, aki régen voltam. A tűz kialudt a nő szemében, arcának minden vonásán eluralkodott a búskomorság. Raphael tudta, hogy az anyja ezekben a pillanatokban a múltba révedt, és ugyanazokat az emlékeket idézte fel, mint ő. – Tedd fel a kérdésed! New York arkangyala beszélt hát a Zuhatagról, és látta, hogy az anyja azonnal megértette. – Igaz hát – suttogta, és a hangján hallatszott, hogy túl sok tudás súlya nyomja. – Már kezdtem érezni ennek jeleit, de reméltem, hogy tévedek. – Haja, aminek színét Raphael örökölte tőle, a vállára omlott, amikor megrázta a fejét. – Mondasz róla többet? – A Zuhatag pontosan az, aminek a Menedék könyvtárosa hiszi. Az idők és néhány kritikus esemény egybeesése, ami a Tanácsban erőhullámokat kelt. Lesznek, akiknek az ereje megnő, mások újjászületnek új képességekkel. A folyamat eredményét nem lehet megjósolni, de ezek az új képességek jobb esetben kiszámíthatatlanok lesznek, rossz esetben katasztrofális hatásúak. – De most, hogy ezt tudjuk, a Tanács talán sikeresen átvészelheti a változás idejét. Az anyja tekintete egyszerre öreg, nagyon öreg lett. Raphael abban a pillanatban elhitte, hogy Lijuannak igaza van, és Caliane kétszázötven évezredet megélt már. 201

– Igen, de tudod, úgy hiszem, engem a legutolsó Zuhatag idején érintett meg az őrület, bár akkor még nem tudtam róla, mert alattomos betegség volt, észrevétlenül rejtőzött el az elmémben. Egy ilyen változás ellen nem lehet védekezni.

202

Huszonhetedik fejezet Méreg Jason erkélyének szélén ült, a lábát lógatta, szemén a foncsorozott napszemüvegével, amikor Jason hazaérkezett. Bal keze mellett, a padlón egy csésze gőzölgő kávé állt. – Könyörögnöm kellett – jegyezte meg a vámpír, amikor látta, hogy az angyal az italára pillant. – A te hercegnőd szerint a kávé sértés az ízlelőbimbóknak. – Arcát a nap felé fordította, élvezettel szívta magába a sugarait. – Mondtam már, hogy utálom a hideget? – Csak minden télen. – Jason átnyújtotta neki a helyszínelők jelentéseit. – Mit látsz ezekben? – Egy arkangyal erejének a nyomát. Vagy majdnem akkorát. Talán egy újfajta képességét – válaszolt Méreg, mert Jason kiképezte, hogy ezeket a dolgokat meglássa. – Így már rögtön más a helyzet. Lijuan? – Képes lett volna rá, és el tudott volna tűnni, mielőtt megtudjuk, hogy ott járt. – Kína arkangyalát már nem kötötték a teste határai, anyagtalanná tudott válni. Bár ahogyan Raphael bebizonyította az Amanat felett vívott harcukban, korántsem volt olyan mindenható, mint amilyennek mindenáron mutatni akarta magát. – Igen – tűnődött hangosan Méreg. – De a viszonya Nehával mindig is elég barátságos volt. És az, ahogyan Erist kivégezték… Láttam én már sok mindent, amit Lijuan tett, de ez túl személyes volt ahhoz, hogy ő kövesse el. – Így van. – Megérzett egy élénk, fiatalos, fűszerekkel keveredő ismeretlen virágillatot, megfordult, és megpillantotta Mahiyát az erkélyajtóban. Lelkének egy része megdermedt, és várta, vajon a lány megbánta-e, hogy osztozott a szenvedélyében előző nap éjjel. A lány elmosolyodott, a szeme felragyogott. – Meghallottam a hangod. 203

A férfinak összpontosítania kellett, hogy ne nyissa meg a lány száját az ajkával. Meg akarta ízlelni azt a mosolyt, ami mintha minden érzékét csókkal kényeztette volna. – Mit tudtál meg ma? Méreg talpra ugrott, mielőtt a hercegnő válaszolhatott volna. – Beszélgessünk inkább odabent! Jason számára természetesnek tűnt, hogy követi Mahiyát a lakosztálya hűvös kényelmébe, ahol az alacsony, megterített asztalon ételek vártak rájuk. – Gondoltam, éhes leszel, hiszen már elmúlt az ebédidő – mondta a lány, de Jason figyelmét elterelte valami: a lámpa mellett ülő rózsaszín plüssmackót nézte. – Á – jegyezte meg Méreg az ajtóból –, erről van egy jó történetünk. Jason végighallgatta, ahogy Méreg elmesélte neki a furcsa kalandot. – Egy skarlátvörös hajú vámpír?! – kérdezett vissza, amikor Mahiya hozzátette, ő mire jött rá. Arról, hogy milyen nagy kockázatot vállalt a doboz kinyitásával majd később, kettesben elbeszélget vele, gondolta. – Igen. – A lány arcában szenvedélyes láng lobbant. – Sajnos senkit sem kérdezhettem meg a környéken, hogy látták-e a férfit, az túl nagy feltűnést keltett volna. Jason Méregre nézett. A férfi a kávéját kortyolgatva, unottan rámosolygott. – Igen, bejártam a várost, és kérdezősködtem egy kicsit. A mackóvásárló nem az a fajta, aki észrevétlenül el tud vegyülni a tömegben, mégsem tudott róla senki semmit. Persze, az is igaz, hogy a kapcsolataim túlnyomórészt enyhén szólva fiatalok. Lehet hát, hogy a pasas egy idős vámpír, aki most tért vissza a remeteségből. Az angyalok aludni tértek, ha a halhatatlanság túl nehéz teherré vált számukra. A vámpírok nem voltak ugyan képesek tetszhalálhoz hasonló állapotba helyezni a testüket, de sokan időnként visszavonultak, és nem vittek magukkal senkit és semmit a remeteéletbe, csak a „jószágaikat”. Az idős vámpírok ugyanis így 204

nevezték az embereket, akik függővé váltak a vámpírok csókjától, és önkéntes táplálékforrásként követték őket mindenhova. Ez a nem túl hízelgő elnevezés az idős vámpírok számára a jóindulatuk és ragaszkodásuk kifejezésére szolgált, a donorokkal éppen olyan tisztelettel bántak, akár egy szeretett háziállattal. A jószágokat azonban az évtizedek során időről időre cserélni kellett. Jason ismert egy vámpírt, aki már háromszáz éve élt remeteéletet, és tovább folytatta. – Lehet, hogy Neha területén kívülről érkezett – vetette fel Mahiya. – Ilyen ajándékot udvarlás során szoktak adni a férfiak a nőknek. Eszerint nem valószínű, hogy kívülről jött. – Azok alapján, amiket Mahiya mesélt Jasonnek, a Lijuannál tett látogatásán kívül Mahiya nem járt még Neha földjén túl, mióta visszatért a Menedékről. – Találkoztál bárkivel Kínában, akire illik a személyleírás? A lány háta borsódzni kezdett. – Nem. Vörös szárnyú férfival igen, vörös hajúval nem. És ilyen bőrszínű vámpírral sem. – A Menedéken? – kérdezte Méreg. – Lehet, hogy ott látott téged, még fiatalkorodban? Mahiya megrázta a fejét. – Járt Neha udvarában az utóbbi időben olyan látogató, aki illetlen érdeklődést mutatott irántad? – Csak a szokásos, értelmetlen udvari bókolók. Semmi olyan, ami miatt bárki ilyen szövevényes módon akarna átadni nekem egy ajándékot. Maga az ajándék is szokatlan volt, gondolta Jason. A halhatatlanok legtöbbször ékszerekkel vagy ritka kincsekkel kedveskednek szívük hölgyének. Ami pedig konkrétan ezt a hölgyet illette… Jason úgy érezte, a gondolattól, hogy más férfi is rajonghat Mahiyáért, feléled benne a sötét erőszakosság, amit egy életen át tanult elfojtani. – Ne hazudj nekem, Nene! – Nem hazudok. Miért nem érted meg végre?! Ő csak egy barát… – Akkor miért tűntél el vele kettesben egy órára? 205

– Megmutattam neki a zátonyt, ahová gyümölcsöket gyűjteni jársz, míg te az apjával beszélgettél. – Tehetetlenségében felzokogott. – Gyűlölöm, amikor ilyen szörnyen féltékenykedsz, Yavi! Ez tönkretesz bennünket! Az anyja látnoki szavai csengtek Jason fülébe, miközben Méreghez fordult. – Próbálj meg mélyebbre ásni anélkül, hogy illetéktelenek meghallanák! Méreg előrehajolt, csészéjét letette az asztalra, majd talpra szökkent. Ruganyos kecsessége egyesek számára gyönyörűnek tűnt, mások számára azonban a veszély jele lehetett. – Azt hiszem, én most leugrom az erkélyről, hogy ráijesszek az őrökre. Azzal el is tűnt. Jason közelebb lépett Mahiyához. – Nem lett volna szabad kockáztatnod. – Megfontoltam a dolgot. – A hangja határozottan csengett. – És bármikor, egy szempillantás alatt újra megtenném. Nem fogom lecserélni az életemet a tiédre vagy Méregére. Jason elkapta a lány állát, és egyenesen a vadmacskáéhoz hasonlóan villogó szemébe nézett. – Nem akarom a földről összekaparni a megtört holttested darabjait. – Ez a vallomás a lelkének olyan mély rétegeiből fakadt, amik már ezer éve nem láttak napfényt. – Hagynod kell hát, hogy megvédjelek. Mahiya felkészült rá, hogy szembeszáll a férfi arroganciájával, de a ki nem mondott érzelmekkel teli kérés megbénította. – Nem fogok szükségtelen kockázatot vállalni – mondta, és ujjait a férfi csuklója köré zárta. Jason bőre forró volt alattuk. – Megígérem. – Te vagy köztünk a leggyengébb – jelentette ki a férfi. – Igen, de – suttogta a lány, és kérte Jasont, hogy ezt értse meg – nem vagyok gyenge. Nem lehetek az, ha életben akarok maradni. Fekete szárnyú szeretője hosszú pillanatokig nem szólt egy szót sem, mielőtt elengedte a lány állát. Mahiyának erőt kellett vennie 206

magán, hogy eleressze a kémmester kezét, és utána úgy érezte, megfosztották valamitől, ami jár neki. – Gyere! – szólt. – Egyél, mielőtt kihűl az étel! Elindult az asztal felé, de Jason megragadta a kezét. – Te nem úgy kezeled az étkezést, mint más halhatatlanok. – Ujjait végighúzta a lány kézfején. – Miért? Körülötte mindenhol sziszegő kígyók. A bőrét méregfogak tépték fel, vérét elárasztotta a méreg. Mahiya keze ökölbe szorult, de nem hagyta magát. – Nem, Jason. Nem engedhetem meg, hogy minden titkomat kiszedd belőlem, miközben te egyedül cipeled a saját titkaid súlyát. – A férfi olyan sok mindent megtudott már róla, ő pedig még azzal sem volt tisztában, Jason honnan származott. Jason közelebb húzta magához Mahiyát, míg közvetlenül egymással szemben nem álltak. – Ismered Yaviel és Aurelani történetét? Ennél meglepőbben nem is kérdezhetett volna Jason. – Természetesen. – A kettejük románca volt az angyalok történelmének egyik leghíresebb szerelmi története. – Ellenséges családból származtak, a világ ellentétes oldalairól. Yaviel énekesből lett hangszergyártó mester volt, Aurelani pedig egyre ismertebb tudós. – Mindkét család a végletekig büszke volt a gyermekére, de amikor ők ketten egymásba szerettek, az évszázados gyűlölködés erősebb volt a kedvességüknél. A két fiatalt elszakították egymástól. – A történet szerint Yaviel rengeteg kínzást élt túl, csak hogy megszöktethesse a szerelmét otthonról. Ők ketten pedig eltűntek, hogy közös életet építsenek valahol, ahová a családjuk gonosz hatalma már nem ér el. – Yaviel hangszerei időről időre felbukkantak a Menedéken, biztosan volt tehát valaki, aki tudta, hol rejtőznek a szerelmesek, de soha nem árulták el a titkukat. Jason nyers, rekedt hangon megszólalt. – Yavi és Nene. Így szólították egymást. A lány testén végigfutott a hideg, szeme előtt elsötétült a világ. – Nene nem bírta a hideget, Yavi ezért keresett neki egy lakatlan atollt a Csendes-óceán közepén, távol, nagyon távol minden légi útvonaltól és civilizációtól. – Az ujjaival erősebben szorította a lány 207

csuklóját, de Mahiya nem tágított, még levegőt venni is alig mert. – Bizalmas barátok vitték Yavi alkotásait a Menedékbe, és adták el annyi pénzért, amiből meg tudja venni Nenének, amire csak vágyott. A kedvence az ametiszt volt, Yavi pedig elárasztotta őt vele. De az, amit Nene a világon a legjobban szeretett, Yavi volt. Egy könnycsepp gördült le a lány arcán. Jason semmi szörnyűséget nem mesélt, a hangjában azonban olyan szomorúság csengett, amit egy kevésbé erős lény képtelen lett volna elviselni. – Téged is biztosan szeretett – suttogta, és Jason arcán tükröződni látta a két klán történetét, amelyek tagjai végül teljesen kiirtották egymást dühös csatározásaikkal. – Igen. – Rémségekkel teli tekintet emelkedett rá. – A szüleim szerettek, és gondoskodtak rólam. Mahiya meg akarta kérdezni, miért múlt időben beszél róluk, miért hordta a lelkében ezt a sötét gyászt, és ha Yavi meg is halt, mi történt Nenével, de nem gyötörhette tovább a férfit, hiszen látta, mennyire fáj már így is a lelke. – Én azért nem hanyagolom soha az evést, mert tudom, mit jelent az éhezés. A Jasonben dúló mély szomorúság egy csapásra lángpallossá változott. Egy angyalt nagyon nehéz halálra éheztetni, de egy ilyen fiatal lény, mint Mahiya, még veszélybe kerülhet. – Mikor? – Miután Lijuan visszaküldött, Neha egy ablaktalan cellába záratott a Katona-erődben. A lányból olyan erős félelem sugárzott, hogy Jason tudta, a lassú szenvedés és az éhezés ilyet nem válthat ki belőle. – Nem voltál egyedül, ugye? A lány szemébe könnyek gyűltek, foga az alsó ajkába vájt. Megrázta a fejét. A férfi elengedte a csuklóját, és átölelte a lányt, de a hercegnő tartotta magát. Remegő lélegzettel folytatta: – Olyan sok volt belőlük! Viperák, kobrák, csörgőkígyók, tajpánok. Mérges kígyók.

208

A mérgük nem ölhetett meg egy olyan idős angyalt, mint Mahiya, de kínzó fájdalmat, görcsöket, sőt még átmeneti vakságot és bénulást is okozott. – Mondd el nekem – szólt Jason, miközben átfogta a lány tarkóját, és az arcát a homlokához szorította –, ha megtehetnéd, megölnéd Nehát? – Egy kémmester sok mindent tudott, azt is, hogy egy arkangyal mikor a legsérülékenyebb egy ellenséges támadás esetén. Mahiya megrázta a fejét. – Nem. – Kihúzta magát, hogy a férfi szemébe nézhessen. – Ha ezt választanám célomul, olyanná válnék, mint ő. Olyanná, akit a gyűlölet hajt, a lelkében fel nem oldható keserűséggel, amely hatással van mindenre, amit megérint. Anoushka nem véletlenül lett olyan, amilyen, gondolta Jason. – Az én bosszúm az lesz, hogy az életem hátralévő részét túláradó boldogságban fogom tölteni – esküdött meg a hercegnő. – Hogy nem a gyűlöletben, hanem a szeretetben merülök el teljesen. Abban a pillanatban aranybarna bőrének hátteréből fehéren izzó szemével Mahiya volt a leggyönyörűbb nő, akit Jason valaha látott. Tudta, hogy a lány túl finom lény a számára, hogy a benne lakó fekete üresség megfertőzné Mahiyát, mégis így szólt: – Az ég tiszta lesz ma éjjel. Repülsz velem, Mahiya? A lány arca felragyogott, a szörnyűséget félelem nélküli öröm űzte el. Az órák ólmos lassúsággal teltek. Jason újra és újra átgondolta minden lépését, amit a nyomozás során tett. Az összes esemény közül a gyilkosság idején Eris ajtajánál szolgálatot teljesítő őrök vallomása volt a legérthetetlenebb. Amíg Nehát tartotta a gyilkosnak, nem lepődött meg azon, hogy az arkangyal azt mondta: feltépte az elméjüket, de ott nem talált semmit. Eddig nem gondolta, hogy Neha szó szerint értette azt, hogy semmit. – Nem emlékszem – vallotta az első őr, és az arcán látszott, maga is megütközik ezen. – Akkor nem tűnt fel, de amikor megkérdeztek róla, rájöttem, hogy az éjszaka néhány órányi időszakáról semmilyen emlékem sincs. 209

Jason tudta, hogy Méreg képes így megbabonázni az embereket, ezt a tehetségét Nehától kapta, mikor az arkangyal vámpírrá alakította. – Tudsz másról is, aki rendelkezik ezzel a képességgel? – kérdezte Jason Mahiyától. – Ez családi vonás – válaszolt a lány. – Úgy hallottam, anyámban is megvolt, ahogyan Nehában is, annak ellenére, hogy a többi képességeik különbözőek voltak. Én nem örököltem, de Anoushka igen. Neha ősi vérvonalhoz tartozik, Anoushka halála óta nem ismerek más egyenes ági leszármazottat, de tudok néhány idős angyalról, akik Nehánál korábban születtek, és nem alszanak. Jason megeresztett néhány telefonhívást, és megtalálta az összes családtagot. – Mind nagyon távoli rokonok, és ahhoz is túl gyengék, hogy Shabnamot megöljék. – Az udvarhölgy nem volt nagy hatalmú, de a többi szolgálóhoz hasonlóan teljesen védtelen sem. Mahiya a homlokát ráncolva gondolkodott. – Nem tudok senki másról, akinek ilyen képessége lenne. Persze, vannak angyalok, akik titkolják az erejüket. Igen, gondolta Jason, főként, ha a Tanácsban történt változások az arkangyalok körén kívülre is átterjedtek. – Megtudtál valamit? – kérdezte a hercegnőtől, aki az elmúlt órákban a délutáni, kora esti udvari események labirintusát járta be. – Bizonyos nyugtalanságot éreztem az udvarban – számolt be a lány. – Mindenki fél, hogy ő lesz a következő áldozat. Voltak, akik már elkezdték tervezni, hogy elhagyják a palotát, de ez persze csak üres beszéd. Neha senkinek sem bocsátaná meg, ha elmenekülne, az udvaroncok pedig túl gőgösek ahhoz, hogy lemondjanak a pozíciójukról. – Nagyot fújt, és a halántékát kezdte masszírozni az ujjával. – Belefájdult a fejem a sok értelmetlen bárgyúságba, és semmilyen eredményt nem tudok felmutatni cserébe. – Elég – szólt Jason. – Mindkettőnkre ráfér, hogy kinyújtóztassuk a szárnyainkat. Gyere! *** 210

Jason hagyta, hogy Mahiya szabja meg a tempót, és repülés közben eltakarta a lány ragyogóan színes szárnyát. Mahiya könnyedén és kecsesen úszott az égen, magabiztosságán látszott, hogy ismeri a hegyi szelek szeszélyeit, értette, hogyan érinti az ég a földet. Nem repült tökéletes technikával, de lehetetlen volt nem észrevenni, hogy minden mozdulatából sugárzik valami mély boldogság, és ettől megkapó volt nézni őt szárnyalás közben. – Szabad vagyok – mondta, amikor megpihentek a város pislákoló fényei fölé magasodó hegy csúcsán. – A levegőben mindig is szabadnak éreztem magam. Jason figyelte az arcára kiülő tiszta élvezetet, és le kellett küzdenie a késztetést, hogy a szárnyába burkolja a lányt és megvédje azoktól, akik ezt a boldogságot kétségbeeséssé akarták változtatni, a repülés iránti szeretetét felhasználták volna arra, hogy kínozzák. – Légy óvatos! Mahiya közel lépett a férfihoz és a mellkasára fektette a tenyerét. Mozdulata nőiesen kihívó volt, és Jason tudta, csak egyet kellene hátralépnie, hogy elutasítsa a közeledését. Mert heves és mély érzelmei ellenére Mahiya nem üldözött volna egyetlen férfit sem, aki egyértelműen kinyilvánítja, hogy nem akarja őt… vagy egy olyan férfit, aki tudta, hogy az elfogadásával talán épp lelkének azt a sugárzó tisztaságát öli meg, ami annyira megfogta, ami a remény miatt fájdalmas, finom láncokkal ejtette rabul.

211

Huszonnyolcadik fejezet – Én mindig óvatos vagyok. De te… már értem, hogyan lehetsz ennyire jó kémmester. Jason nem értette, mire gondol a lány. Érintése melege átszivárgott fekete ingének anyagán, és elárasztotta a bőrét. Jason magába szívta az érzést, és végigsimított ujjával Mahiya nyakán. Az erei forró elégedettséggel teltek el, amikor a lány megremegett az érintéstől. Nagyfokú élvezettel töltötte el, hogy egyre inkább megismeri a lány testének bizalmas titkait, hogy tudja, mitől sóhajt fel a hercegnő. Mégis évszázadok óta megtagadta magától az ilyen élvezetet. – Jason? – Sértett, kék és könnyes szemek. – Elmész? – Mondtam, hogy nem maradhatok. – Nem adhatta a lánynak a szívét. Erősen megmarkolta a takarót, amit a mellére szorított. Könnyek görögtek le az arcán. – Azt hittem… amikor mindig visszatértél, én… Nagyon fiatal volt még akkoriban és nagyon sikeres a munkájában, de ami az érzelmeket és a kapcsolatokat illeti, nagyon le volt maradva a kortársai mögött. Azt hitte, az akkori szeretője megértette, hogy amit mondott neki, az a tiszta valóság volt, és nem vette észre, hogy a lány szívét milyen titkos álmok őrlik fel. Ezt a szívet most akaratán kívül összetörte, úgy, hogy még arról sem volt fogalma, képes egyáltalán ilyesmit tenni. A szerető szíve persze gyorsan meggyógyult, hiszen ő is fiatal volt még, és Jason azt gondolta, már nem is emlékszik a fekete szárnyú férfira, akit valamikor régen könyörgéssel akart maradásra bírni. De Jason soha nem felejtette el ezt a leckét, és most azon tűnődött, vajon Mahiya megértette-e, amit néhány nappal ezelőtt mondott neki, 212

vagy ő is arról álmodozik, hogy majd meggyógyítja a férfi lelkének összetört részeit. Bármennyire is vonzotta Mahiya, az igazság az volt, hogy ami darabokra zúzódott benne, azt már nem lehetett újra összerakni. Olyan fiatalon sérült meg, hogy a lelke alapvető részévé vált. Mégsem hátrált meg, hanem önző tettre szánta el magát. Lehajtotta a fejét, és megízlelte a lány csókjának buján mámorító érzését. Kezével a hajába túrt, fekete selyemfüggöny hullott a bőrére. Mahiya édes, érzéki szenvedéllyel adta oda neki magát a csókban, és önkéntelenül csábította a férfit. Jasonben feléledt a vágy, hogy felfedezze a hercegnő testének minden rejtett, élvezetet okozó pontját, míg a lány bőrén csillogni kezd a vágy, és hogy jobban megismerje ezt a testet, mint bármelyik más férfi a világon. „Jason? Elmész?” A lány hajába markolt, és eltolta magától Mahiya fejét, magát pedig kényszerítette, hogy elengedje csóktól duzzadt ajkát. – Nyisd ki a szemed! – parancsolt rá erélyesen. A vastag szempillák felemelkedtek, és feltárták a sárgásbarna, szenvedélytől felhős szemet. – Látlak, Jason. – És mit látsz? – Felfelé csúsztatta az egyik kezét a lány oldalán, és a hüvelykujjával finoman simogatni kezdte a mellbimbóját a ruháján keresztül. Mahiya megremegett, de nem törte meg a szemkontaktust. – Egy férfit, aki maga a vihar, aki soha senkié nem lehet, és soha senki sem szelídítheti meg. Ha mást várnék, magamnak okoznék keserű kiábrándulást. Nyílt tekintettel figyel, gondolta Jason, nyílt tekintettel. – Valaki azt gondolhatná, megpróbálsz elcsábítani, hogy pórázt akassz a nyakamba. Felhőtlen és meglepett kacaj töltötte meg a hegytetőt. – Csak egy bolond próbálna meg pórázt akasztani a viharra. Én ennél sokkal okosabb vagyok. Jason nyílt ajkú csókba vonta a száját, megpróbálta magába szívni ezt a nevetést, lopni és elraktározni magában egy keveset a lány káprázatosan meleg lelkéből. Mahiya körmei az ingén keresztül a 213

mellkasába vájtak, melle a tenyerének feszült, az illata pedig körbefonta őt, akár egy egzotikus vadon. Jasont hirtelen sokként érte a zsigeri érzés, hogy kötődik a lányhoz, az idegszálai felizzottak. Soha nem érezte még ennél igazibbnak magát, soha nem volt még ennyire része a világnak. A férfi csak annyi időre szakította meg a csókot, hogy a lány levegőhöz jusson, mielőtt újra a szájára tapasztotta a száját, nyalta, ízlelgette, és elmerült az érzéki élvezetben. Mahiya mellbimbója kemény pontként feszült a tunikája anyagának, amikor Jason két ujja között megszorította. A lány megrezzent, majd elhúzódott az érintés elől. A kémmester visszahajtotta a hátára a szárnyát, amit önkéntelenül teljesen kitárt, és figyelte, ahogy a lány megpróbálja szabályozni, lenyugtatni a légzését. – Ne itt! – szólt végül, de a mellkasa még mindig szabálytalan ritmusban emelkedett és esett. – Kérlek, jöjj az ágyamba! A kérés roppant udvarias volt, de a hercegnő ajka még csillogott a csók nedvességétől, arca pedig kipirult az érzéki vágytól. – Rendben. *** Jason igent mondott ugyan, de magára hagyta Mahiyát, miután hazakísérte, mert kapott egy üzenetet a telefonján, és halaszthatatlanul utána kellett járnia az ügynek. A lány ereit szinte szétszaggatta a szexuális csalódás, de úgy döntött, addig ő is elintéz valamit. Elindult Vanhihoz, de csak forgalmas belső utakon haladt. Nem akarta, hogy bárki egyedül találja, hátha valóban ő a következő célpont. Vanhi éppen olvasott, amikor megérkezett hozzá. Mahiya lehajolt, és puszit nyomott a nő arcára, majd elhelyezkedett a vámpír nappalijának egyik kényelmes foteljében. – Zavarlak? – Tudod, hogy téged bármikor szívesen látlak. – A vámpír egy díszes fém könyvjelzőt csúsztatott a lapok közé, és a

214

dohányzóasztalra tette a könyvet. – Aggaszt, amit a szemedben látok, gyermekem. – Vanhi… A vámpír felemelte a kezét. – Túl jól ismerlek már, kedvesem. Én ringattalak, amikor kisbaba voltál, és akkor is, amikor Arav összetörte a fiatal szíved. – Felsóhajtott, és megfogta, megszorította Mahiya kezét. – Egész életedben arra vártál, hogy szerethess valakit, édes kislányom. Nem akarom, hogy a szép szíved erejét olyan férfira fecséreld, aki nem értékeli ezt az ajándékot. – Én megértem őt, Vanhi. – Soha nem felejti el azt a szörnyű fájdalmat, amit megérzett Jason Nenéről és az ő Yavijáról szóló történetében, és szinte fájt, amikor elképzelte ennek az okát. – Nem várok tőle semmi mást, mint amit adni tud nekem. – Most ezt mondod, de te, drágám, nagyon kiszolgáltatod magad a legapróbb kedvesség és odafigyelés láttán. Ez az érzelmi csapás fájt Mahiyának. – Ez úgy hangzik, mintha egy rosszul tartott háziállat lennék. Vanhi felállt, és az étkezőbe ment, bort töltött két pohárba. – Én nem sajnálom tőled a boldogságot – mondta, miközben visszaült, és átnyújtotta Mahiyának az egyik poharat. Minden szavából jóindulatú aggodalom sugárzott. – Csak nem akarom, hogy újra fájdalom érjen. Mahiya a nőre mosolygott. – Ha az a fájdalom őszinte szándékból fakad, akkor el tudom viselni. – Lehet, hogy valóban egész életében olyasvalakire várt, akit szerethet. És Jason… neki annyira szüksége volt a szeretetre, mint egy vadvirágnak a napfényre. Vanhi megrázta a fejét. – Ez az én bűnöm. Nagyon fáj, hogy nem adhattam meg neked azt a szeretetet, amit minden gyermeknek meg kellene ismernie. – Te mindent megtettél, amit tudtál. – Amit Mahiya kedvességről és odaadásról tudott, mindet Jessamytól és Vanhitól tanulta. – De ő egy arkangyal. – És te elsősorban neki tartozol hűséggel, tette hozzá gondolatban. Ezt már rég elfogadta. Vanhi arcán kopár szomorúság tükröződött. 215

– Mondd el, miért jöttél hozzám ily későn, Mahiya, gyermekem! Mahiya félretette a borospoharát, és mesélt a vámpírnak a rózsaszín plüssmackóról és a skarlátvörös hajú, porcelánbőrű vámpírról. Vanhi megdörzsölte a ráncokat, amelyek a homlokán gyűltek össze. – Ó, ismerem azt a férfit. – Frusztráltan felnyögött. – A neve itt van a nyelvem hegyén, mégsem jut eszembe. – Aludj rá egyet! – Mahiya fellelkesült, tovább akarta faggatni a dajkáját, de Vanhi sok ezer éves volt, milliónyi emlékkel az elméjében. – Ha holnap reggel eszedbe jut, kérlek, szólj! Vanhi még mindig a homlokát ráncolva bólintott. – Azt hiszem, ez a vámpír nem fontos lény. De mindig ott volt, a háttérben. Ezért olyan nehéz visszaemlékezni rá. – Bánatosan elmosolyodott. – Tényleg öregszem. Oly sok életet megéltem már a létezésem ideje alatt. Neha azt hiszem, ezek mind az elmém titkos sarkaiba húzódtak be. – Bárcsak nekem lenne olyan memóriám, mint neked! Vanhi mosolya halványabb lett. – Bárcsak ismerted volna az anyádat! Mahiya háta megfeszült. – Elcsábított egy nős férfit. A testvére férjét! – Igen – bólintott komolyan Vanhi. – Ők ketten szüntelenül versengtek, Neha és Nivriti. – A vámpír nagyot kortyolt a borából, és zöld szemével mélyen Mahiya szemébe nézett. – Eris Nivritinek udvarolt először. A szavak mellbe vágták a lányt. – Neha volt az első, aki elárulta a testvérét?! – Ez nem ennyire egyszerű. – Vanhi lehunyta a szemét, és amikor ismét felnézett, eltökéltség látszott a tekintetében. – Soha nem beszéltem neked erről, mert úgy gondoltam, mi haszna lett volna. A múlt elmúlt, eltemettük. – Megitta a maradék borát, és forgatni kezdte az ujjai között a pohár szárát. – Most már látom, tévedtem. Ha kézbe akarod venni a saját életed irányítását, tudnod kell, honnan származol. És ki más osztaná meg veled ezeket a titkokat, ha nem én? 216

Mahiya úgy érezte, szinte felrobban a benne feszülő rengeteg kérdéstől, de csendben maradt, minden porcikájával figyelt. – Mindenki – kezdte mesélni halkan Vanhi – Neha húgaként emlegette Nivritit, és valóban ő is volt a fiatalabb… öt szívveréssel. A lány nem bírta megállni szó nélkül. – Ikrek? Ez hogy lehetséges? Ezt soha, senki sem mondta nekem! – Mindig is Neha volt az erősebb, háttérbe szorította Nivritit, aki ártatlanabb és szerényebb is volt nála. Ezért idővel mindenki megfeledkezett az igazságról, és úgy gondoltak anyádra, mint a fiatalabbik testvérre. – Vanhi hangja időtől és tudástól terhes volt, amikor folytatta: – Gyermekkorukban soha nem versengtek, Neha mindig is vigyázott Nivritire, óvta és védte. Azt hittem, az ő kapcsolatukat semmi sem szakíthatja szét. Mahiya alig tudta felfogni, amit hall. – Mi történt? – Kor, idő, az élet… – A vámpír megrázta a fejét. – Lehet, hogy Nivriti féltékeny lett a testvérére, vagy Neha lett túl gőgös, talán csak egészséges testvéri versengés volt. Kezdetben szellemi párbajnak indult, de olyan szörnyűséges dologgá fejlődött, hogy a szívem megszakadt, amikor végig kellett néznem. Vanhi szeme könnybe lábadt. – Ha Nivriti megkérte a varrónőt, hogy készítsen neki egy különleges alkalmi ruhát, Neha ellopta a szabásmintát, és készíttetett egy ugyanolyat, csak rövidebb idő alatt, és felvette, mielőtt a testvére viselhette volna a sajátját a nagy alkalomra. Nivriti bosszúból elrejtette Neha ékszereit, hogy csak ő csillogjon, míg a testvére kénytelen volt díszek nélkül megjelenni a társaságban. Egy idő után pedig – a vámpír lélegzete itt elakadt egy pillanatra – a játékuk bábjaiként már embereket, vámpírokat és angyalokat kezdtek használni. A kíváncsiság szinte kifúrta Mahiya oldalát. – Ha egyikük összebarátkozott valakivel, a másik elcsábította a barátját, vagy megmérgezte a kapcsolatukat, míg az ki nem hűlt. Ilyen esztelen, ostoba módon fecsérelték el a tehetségüket! Mahiya a gyomrára szorította az öklét, mert tudta, hogy hall még ennél rosszabbakat is. 217

– Úgy tudom, anyám legerősebb képessége a repülő lényekkel volt kapcsolatos. – Igen. – A vastag, vörös ajkakon a mosoly árnyéka jelent meg. – Azt mondta, érti a madarak nyelvét, és lát a szemükkel. Sólymok szálltak le a vállára békésen, düh és félelem nélkül… De ahogy egyre keserűbbé vált, már nem látta meg a szépet ezekben a lényekben. Inkább fegyverként kezdte őket használni. A könnyek kigördültek Vanhi szeméből és végigfolytak az arcán. – Egyszer láttam, ahogy elküldött egy sólymot, hogy vájja ki egy vámpír szemét. A férfi a szeretője volt, de csatlakozott Neha újonnan kialakított udvarához. Mire odaértem, az arca egy vörös maszk volt csupán, kíntól hangos kiáltásai a csontomig hatoltak. Mahiya felnőttkorában már egy percig sem hitte, hogy az anyja mesebeli királykisasszony, aki ártatlanul szenvedett… de azért reménykedett abban, hogy Nivriti jobb volt Nehánál, és hogy ő nem végtelen gyűlöletből született. Most már azonban tudni akarta a teljes igazságot, még ha ezzel az álmai szerte is foszlanak. – Szóval nem Erisen vesztek össze először. – De ő volt az első, akit mindketten szerettek. – A borospohár szára elpattant a vámpír erős szorításától, Vanhi tenyeréből vér kezdett csörgedezni. A nő leintette a felkiáltó Mahiyát, az üvegdarabokat az asztalra tette, és a vért leitatta egy szalvétával. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Eris egyik lányt sem érdemelte meg… és azok lányait sem, akik fogantatásában része volt. – Vanhi, hozok kötszert a kezedre. – Hagyd, kislány! Mindjárt beheged. – A mosolya elfeledtette Mahiyával, hogy Vanhi leintette, akár egy gyereket. – De tölthetsz nekem még egy pohár bort. Mahiya így is tett, és örült, amikor látta, hogy mire visszaért a pohárral, a vérzés valóban el is állt. – Azt hiszem, Eris azért udvarolt először Nivritinek, mert őt könnyebben el tudta érni. Neha akkor már arkangyal volt, de anyádnak is megvolt a maga ereje. A mai napig hiszem, hogy arkangyal vált volna belőle, ha életben marad. De az ő fejlődése lassú izzás volt, míg Neháé lobogó láng. 218

– Amint Eris az anyám bizalmába férkőzött – következtetett Mahiya, mert nem voltak illúziói az apja természetével kapcsolatban –, a kapcsolatát kihasználva környékezte meg Nehát. – Nem tudom, Neha tudta-e, hogy Eris már Nivritié volt. Azt hiszem, éppen azért szeretett bele ennyire, mert nem volt tisztában ezzel. Ha csak a játék részének tekintette volna, felvértezte volna a szívét, hogy azonnal meg tudjon szabadulni Eristől, amint a férfi elhagyta Nivritit. Ami pedig Erist illeti… számára a szerelem eldobható eszköz volt csupán. Mahiyának ehhez nem volt hozzáfűznivalója, ahhoz túl jól ismerte az apját. – Nivriti akkor – folytatta a vámpír – nem rendezett semmilyen botrányt. A szegény gyermek szíve megszakadt, még a területét is elhagyta, ahol hatalmas királynőként uralkodott. Sok évre elbujdokolt arra a földre, ami most Favashié. Soha nem láttam őt annyira levertnek, megsemmisültnek. Még Neha is együtt érzett vele. Azt hiszem, úgy gondolta, övé a nyeremény, nyugodtan lehet már nagylelkű. A játék egy időre abbamaradt. Mahiya lelkében tiszta, erős harag lángolt fel. – De úgy tűnik, anyám jóval Neha házassága után mégis úgy döntött, hogy változtat a helyzeten. – És a lánya ennek következtében nőtt fel anya nélkül, fogságban. De Vanhi megrázta a fejét. – Nem, az már nem volt játék. Nivriti soha egyetlen férfi iránt nem érzett már úgy, ahogy apád iránt. – Óvatosan letette a poharat, mintha attól tartana, hogy ezt is eltöri. – A világ nagy igazságtalansága, hogy épp egy olyan férfi, mint Eris, rabolja el két ilyen erős nő szívét. Mahiya haragja gyorsan szertefoszlott, mert megértette, mi hajtotta az anyját, akit soha nem ismerhetett. Megtudta, hogy a szörnyű hűtlenség és árulás mögött valódi szerelem rejtőzött. Eris nem volt rá méltó, de az, hogy Mahiya legalább egy oldalról szerelemben fogant, az egész történetét megváltoztatta. – Te sírsz! – Vanhi megérintette a hercegnő arcát, letörölte a könnyeit. – Nem akartam fájdalmat okozni neked, édes lányom. 219

– Sokszor gondoltam arra, vajon az anyámat érdekelte-e egyáltalán, hogy engem elszakítottak tőle. Most azt hiszem, hogy talán igen. Hogy talán jelentettem a számára valamit. Vanhi arcát elöntötte a szomorúság. – Nem valamit jelentettél számára. Te voltál a mindene. – Tenyerébe fogta Mahiya arcát, és így szólt: – Még egy dolgot titkoltam előled eddig. Ezt a titkot az anyád bízta rám, mert én ott voltam, amikor megszülettél.

220

Huszonkilencedik fejezet Mahiya kipislogta a könnyeket, a világ elmosódott kaleidoszkóp volt a szeme előtt. – Nem kitéptek a méhéből? – Nem, nem. – Vanhi bánata egyre nőtt. – Gondoskodtam róla, hogy a szülés Nivriti számára olyan fájdalommentes legyen, amennyire egy cellában ez lehetséges volt. – Remegő ujjakkal végigsimított Mahiya haján. – A szülés után, miután téged elvittek, néhány pillanatra kettesben maradtam bele. Ekkor súgta nekem, hogy hagyni szeretne egy ajándékot a gyermeke számára, és megígértette velem, hogy ha eljön az ideje, gondoskodom arról, hogy meg is kapd. – Mi az? – kérdezte a lány. Teljes testében remegett a gondolattól, hogy lesz valami, ami összeköti az anyjával. Vanhi könnytől ázott hangon felnevetett. – Mahiya. Hát nem csodálatos név? Én javasoltam Nehának. Mahiya a nevét mindig is csak Neha kegyetlen tréfájának tartotta. A jelentése ugyanis az volt: boldogság, öröm és szeretet. – Az anyám nevezett el engem? – Ezt az ajándékot soha senki nem vehette el tőle. – Igen. De a második neved Neha elől is titokban kellett tartanom, mert ő soha nem egyezett volna bele. – A vámpírnak, aki szerette az úrnőjét, de látta benne a hibát, ez láthatóan fájdalmat okozott. Mahiya előrehajolt, a vére szinte felforrt az izgalomtól. – Mi a második nevem? – Geet – suttogta Vanhi. – A neved Mahiya Geet. Vidám dal, szeretett dal. A lány szíve szinte felrobbant. A neve egyáltalán nem gúnyos vicc volt, hanem egy kincs, az anyja utolsó ajándéka a számára. Az

221

anyjáé, aki nem tarthatta karjában újszülött gyermekét, ebben Mahiya biztos volt. – Köszönöm – suttogta Vanhinak, de a torka elszorult a heves érzelmektől. – Már korábban szerettem volna elmondani neked, de még nem álltál készen rá. – Vanhi a karjába zárta a lányt. – Most már készen állsz. És azt hiszem, a világ bele fog remegni, ha meghallja ezt a dalt, édes gyermekem. Vidám dal. Mahiya megszorította az erkély korlátját, és a férfihoz fordult. Vanhin kívül az egyetlen lényhez, aki ismerte az ő igazi nevét. Mahiya nem bírta ki, hogy ne ossza meg ezt valakivel, és Jason… Jasonnál a titkai biztonságban voltak. – Illik hozzád – szólt a férfi. Egyik fekete szárnyát kitárta a lány mögött, és végigsimított vele a hercegnő szárnyán. A lány elfojtotta a jóleső borzongást, és felnevetett. A hangja finom volt és meghitt a sötétben. – Nem vagyok a legtehetségesebb énekes, de ez nem is számít most. Mahiya érezte, ahogy a férfi meghúzza egy kicsit a haját, miközben érzéki türelemmel kioldja a tarkóján az elegáns kontyot. Az arany hajtűket sorban kitette egymás mellé a korlátra. Azok sejtelmesen csillogtak a sötétben, a hercegnő haja pedig a hátára hullott, a szárnyára. Mahiya megremegett. Olyan korban született, amikor egy nő csakis a szeretője előtt engedte le a haját, és a lelke mélyén még mindig így érzett. Bensőséges pillanat volt ez a csillagfényes égbolt alatt. Amikor a férfi hátulról a lány haja alá csúsztatta a kezét, és átfogta tenyerével a tarkóját, Mahiya azt hitte, magához húzza egy csókra, de Jason csak simogatni kezdte az ujjával a bőrét, mielőtt a kézfejét végighúzta lefelé a hátán, és karjára támaszkodva az erkély korlátjára hajolt. Szárnya jólesően a lány szárnyára nehezedett. – Én tudok énekelni. Mahiya soha nem gondolta volna, hogy ezt hallja a férfitól, aki képes lett volna minden védőpajzsát áttörni, míg a hercegnő megismétli az anyja viszonzatlan szerelemről szóló történetét. De 222

most, hogy Jason kimondta ezt, neki is eszébe jutottak a beszélgetésfoszlányok, amiket véletlenül itt-ott meghallott. „Azt mondják, még Caliane hangjánál is szebb…” „…a szívem szakadt meg az énekétől.” „Maga a tisztaság. Ilyen Jason hangja.” Akik ezeket mondták, mind négyszáz évesnél idősebbek volt. – Szívesen meghallgatnám. – Hosszú ideje nem énekeltem már. – Történt valami, ami elcsendesítette a dalod? – kérdezett rá Mahiya. Nem volt hajlandó visszavonulni, most, hogy Jason először osztotta meg vele titokzatos személyiségének egy részét. A férfi csak sokára válaszolt, de Mahiya egy percig sem gondolta, hogy dühében hallgat. Jason egyszerűen nem érezte szükségét annak, hogy teleszemetelje a levegőt a szavaival. Míg várt, a lány kihasználta, hogy Jason a korlátnak dőlve áll, így a feje lejjebb van az övénél. Kinyújtotta a kezét, és kioldotta a férfi összefogott haját. A tincsek az arca köré hullottak, akár egy fekete folyó. Jason akkor sem állította meg a lányt, amikor az a vállára simította a szálakat. – Milyen szép hajad van! – Én a te hajadat jobban szeretem. A hajába markoló kéz, a nyakára tapadó ajak. Mahiya összeszorította a combját, és ujjaival végigsimított a férfi fejbőrén. – Akkor illünk egymáshoz. A férfi a lány érintésébe hajtotta a fejét. – A dalok, amiket énekeltem, szomorúsággal töltötték el a Menedéket. Ezért elhallgattam. Mahiya nem várt ilyen egyenes és őszinte választ. Megrökönyödött, az ujjai egy pillanatra megálltak Jason hajában. Kétségbeesett, úgy érezte, elmulaszt egy lehetőséget, ha nem kérdez tovább. – Rossz volt abbahagyni? – ragadta meg eltökélten az alkalmat. – Igen – válaszolt kisvártatva a férfi. – Mintha az egyik karomat vágtam volna le. De azok a dalok nem tettek jót nekem. A lány elkomorodott. Kinyitotta a száját, hogy megkérdezze, miért, de meggondolta magát. Jason árnyakba burkolózott, és ha 223

most hangot kellene adnia a benne lakó sötétségnek. .. nem, nem lett volna jó, ha elmerül ebben. – Ha találsz majd valamit, ami miatt még érdemes lesz újra énekelned – mondta, és ki nem mondva, de szenvedélyesen vágyott arra a dalra –, remélem, hogy meghallgathatom. Jason ellökte magát a mellvédtől, és felegyenesedett, miközben a szárnyát a hátára hajtotta. Mahiyának máris hiányzott a meleg súly a hátán, de ekkor Jason lehajtotta a fejét, és a melegségből a lány vérében forróság lett, átjárta testének minden egyes sejtjét. Jasont nem fogja elfelejteni soha. A férfi a hálószobába vezette Mahiyát, de amikor megállt az ágy szélén, a lány felemelte a kezét, és először leoldotta róla a kard hüvelyét tartó keresztpántot, majd nekilátott kigombolni az ingét. Az után, hogy Jason annyira a kezébe vette az irányítást előző éjjel, a lány tartott tőle, most sem fogja hagyni, hogy felfedezze, mi okoz neki kéjt, de a férfi csak játszadozott Mahiya hajával, míg a lány kinyitotta az ingét, és feltárta a kémmester testének szépségeit. Jason az ujja köré csavarta a vastag, laza, fekete tincseket és meghúzta kicsit, mielőtt elengedte. Mahiya érezte ezt a kényeztető játékot, de nem emiatt sóhajtott fel nőies gyönyörrel, hanem Jason testének barázdáit látván. Az ujjaival megérintette a bőrét, kitárta a tenyerét a férfi izmain. Jason belemarkolt a lány hajába, de nem állította meg Mahiya felfedezőútját. A hercegnő örömmel simított végig a férfi testének forró, acélos vonalain, ujjaival formálta a vastag izmokat, amelyek Jason erejéről és gyorsaságáról árulkodtak. Az angyalok testfelépítésének furcsa, de szerencsés vonása volt, hogy a repüléshez szükséges, hihetetlenül erős izmok nem uralták az egész felsőtestüket, hanem keményen, erősen meghúzódtak a bőrük alatt. Jason teste azonban teljesen más történetet mesélt. Egy harcosé volt, akinek olyan mutatványokat kellett végeznie a levegőben, amihez nem csak puszta izmokra van szükség. – Repülés közben is tudod használni a kardodat? – Anélkül haszontalan katona lennék – válaszolta a férfi, és kezét a kardját tartó két vállpánt egyikéhez emelte. 224

Mahiya megértette a néma utasítást, és kioldotta a vékony, de erős csatot először az egyik, majd a másik oldalon. A pánt bőranyaga a sok használattól puha volt. – Leteszed valaha a kardod? – Nem. – Megfogta a hátán a hüvelyt, és az éjjeliszekrényre fektette. Karnyújtásnyira magától. – Ez az első számú fegyverem. – Megértem. – Félrehajtotta az inget, és kezével megdörzsölte a halvány, piros nyomot, amit a pántok hagytak Jason vállán. Egy ilyen erős angyal számára ez semmiség volt, de Mahiya még ilyen apró sérülést sem akart látni a férfi testén. A szandálját már az előszobában lerúgta magáról, ahol Jason a cipőjét letette. Most meztelen lábujjhegyre emelkedett, és az ajkát az egyik piros nyomra szorította. Jason köréje zárta egyik karját, de nem állította meg a lányt, amikor az végigcsókolta a testét a bőre másik kipirosodott részéig. – Ezt órákig tudnám csinálni – mondta a lány. Úgy érezte, rászokott a férfi testének tapintására, ízére. Jason válasza újra váratlan volt. – Ha szeretnéd. Mahiya megborzongott a gondolattól, hogy ez a veszélyes férfi az ágyába jön, és ő szabadon felfedezheti a testét. A háta mögé lépett, hogy kioldja az inget a szárnyaknak szánt nyílások körül is. A ruha lecsúszott Jason testéről, a szárnyai lenyűgözően feketén felíveltek. Mahiya finoman végighúzta az ujját a tökéletes tollakon, és hirtelen szégyenlős lett. De Jason már oldotta is ki az övét, a fémes csilingelés hangosnak tűnt a meghitt környezetben. Mahiya a férfi elé lépett, és át akarta venni a feladatot, ujjai a férfiéhoz értek. – Majd én – suttogta. Jason leeresztette a kezét, de rögtön fel is emelte, hogy kioldja Mahiya vállán a tunikát. Mahiya kihúzta az övet a nadrág füleiből és a földre ejtette, majd segített az angyalnak levenni a tunikát. A mellei aprók voltak, nem volt szüksége melltartóra, csak egy trikót viselt a ruha alatt. Jasonnek egy pillanatig tartott csak, hogy ettől is megszabadítsa. A kézfejét végigsimította a lány testén. – Csodaszép. 225

A lány testén remegés futott végig a férfi mély hangjának hallatán. Kigombolta Jason farmerjának gombját, és közben ujjával végigsimított a köldökén. Az erős izmok összehúzódtak, és ez szinte megrészegítette Mahiyát. A vágya, hogy megismerje, milyen érintés, kényeztetés rázza meg ennek az erős, érzéki férfinak a testét, teljesen lázba hozta. Nyelt egyet a rabul ejtő gondolattól és végighúzta a kezét a férfi farmerjának sliccén, az alatta feszülő kemény vonulaton. Jason követelőző szája hirtelen már az ő száján volt, a keze a hajába markolt. Mahiya nem tudta, hogyan történt, de egy pillanat múlva az ágyon találta magát, a hátán feküdt, Jason pedig rajta, a lába között. A kémmester nadrágjának kemény farmeranyaga a bőréhez súrlódott, miközben Jason szinte felemésztette az ajkát. A lány egyik lábát átvetette a férfin, és csókjának nedves csábítására kinyitotta a száját, a nyelvével belenyalt a forró vágyába. Jason mordult egyet, és jobban a lányra nehezedett, a farmerja hideg, fém cipzárja a bőrébe vájt, miközben a férfi kitárta felettük éjfélszín szárnyát. – Később – suttogta reszelős hangon az ajkának Jason. – Később annyit érinthetsz még, amennyit szeretnél. Az ígérettől Mahiya szinte elolvadt. – Foglak is. Jason beborította tenyerével a lány mellét, de túl finoman fogta. Lehet, hogy nagy merészség volt, de Mahiya a férfi kezére fektette a sajátját, és erősebben megszorította. Jutalmul élesen hasító gyönyört kapott: a kémmester forró és nedves ajkát a nyakán, miközben Jason kényeztette a mellét, dörzsölte a mellbimbóját. Mahiya magához húzta a férfi fejét, és hozzásimult. Zavarta a köztük lévő ruha. – Jason, a farmered! Hirtelen hűvöset érzett, amikor Jason felállt, hogy levegye a maradék ruháját. A kőbe vágott, finom mintájú, magas ablakon át beszűrődő halvány holdfényben fürdő kémmester látványától Mahiyának elállt a lélegzete. Jason teste műalkotás volt, minden apró részlet halálos élűvé csiszolt penge. A lány felemelte a karját, és felé nyújtotta, magához hívta.

226

Jason ősi erejű forrósággal tért vissza a lány mellé. Lefelé haladva végigcsókolta a testét, két ujját a bugyijának szaténanyaga alá csúsztatta, lehúzta a lányról a ruhát és félredobta. Egy nedves, erős csókot nyomott közvetlenül a szeméremdombja fölé, mielőtt széttárta Mahiya lábát… Mahiya háta felívelt az ágyról, amikor Jason a legintimebb csókban, buja érzékiséggel megízlelte Mahiya érzékeny húsát, miközben az ujjával nyitva tartotta őt maga előtt. A lány megmarkolta a lepedőt, a szárnya verdesni kezdett, mint egy fogságba esett madárka, a lélegzete zokogássá változott. Jason még mélyebben csókolta meg, egyik ujját a hüvelyébe csúsztatta. Ettől Mahiya átlendült a csúcson, a kéj annyira erős volt, hogy a hangja is elakadt. Jason elindult felfelé a lány remegő testén, de lassan és alaposan haladt, egyetlen apró foltot sem hagyott érintés nélkül, mindenhol megízlelte a lányt. A mellbimbói apró, sötét szedrek voltak a nyelvén, mellének dombjai nedvesen, csúszósán feszültek mellkasának kemény izmaihoz, amikor az ajka végre elérte a lány ajkát. Először Mahiya szemének sarkát csókolta, megízlelte a kéj sós könnyeit, amelyek a lány bőrén száradtak. De amikor a hercegnő az ajkát fordította felé, nyers éhséggel fogadta el a meghívást, az egyik kezét pedig leeresztette, a csípőjére hajtotta a lány lábát, kitárta a testét maga előtt. És beléhatolt, lassan, de kitartóan haladt a lány testébe. A lány felsikoltott, a húsa megdagadt ugyan, de most nem érzett fájdalmat, csak a szinte fájó vágyat, hogy magában érezze a férfit. A másik lábát is a dereka köré csavarta, és magához húzta Jasont, egyre mélyebbre. – Mahiya! A kémmester minden önuralmát elvesztette.

227

Harmincadik fejezet Mielőtt visszatért Mahiyához, Jason messzire elrepült a palotától, hogy beszélhessen egy angyalpárral, akik éppen akkor értek vissza a Menedékről. Amikor megkapták Jason üzenetét, megkérték, hogy a szállásukon találkozzon velük, mivel hajnalban már folytatni szerették volna útjukat a Neha területének szélén lévő otthonukba. Jasonnek szerencséje volt, hogy megtalálta a párt, ők ugyanis, mióta egy évezrednyi szolgálat után felmentést kaptak a feladataik alól, folyamatosan utazgattak a világban. Feltétlenül hűek voltak ugyan az arkangyalukhoz, de különös jóindulattal viseltettek Raphael iránt. „Mi láttuk, ahogyan gyermekből arkangyallá érett. Raphael soha nem volt túl büszke vagy gőgös ahhoz, hogy szóba álljon velünk, nála gyengébbekkel. Pedig az ő ereje már kisbaba korában meghaladta a miénket.” A szeretetük a Hetek tagjaira is kiterjedt, ezért a pár szívesen válaszolt Jason kérdéseire. A kémmester vigyázott, hogy a legfontosabb, a skarlátvörös hajúra vonatkozó érdeklődése csak egy legyen a sok beszédtéma közül, mert nem akarta túl korán, egy óvatlan szóval elriasztani a zsákmányt. Nagyon is érdekes dolgokat tudott meg, és közelebb került a megoldáshoz. Mahiya megmozdult mellette, ujjai megrezzentek a férfi mellkasán. A haja Jason karjára és vállára omlott, egyik szárnya félig betakarta a kezét a tarkója alatt összekulcsoló, hátán fekvő férfit. – Meddig aludtam? – kérdezte a lány anélkül, hogy felemelte volna fejét a férfi válláról. Jason kinézett a magas, rácsos ablakon át beszűrődő holdfénybe. – Nem sokáig. Egy óráig talán. – Azalatt Jason hallgatta a lány lélegzését, finoman rajzolgatott a bőrén, és érezte, ahogy Mahiya 228

lassuló szívverésére válaszul az ő szíve is megnyugszik. Váratlan érzés volt ez, és heves reakciót váltott ki a férfiban: menekülni akart, kiszaladni onnan. De a hétszáz éves Jason már ismerte magát, tudta, mi hajtja. Letekintett a lelke üres mélységébe, és meglátta a rá visszanéző, magára hagyott, elfeledett kisfiút. Az a gyermek senkiben és semmiben nem bízott meg, és minden érzelmi kapcsolatot gyanakvással figyelt. Úgy tudta, abból csak fájdalom és gyötrelem származhat. Az a fiú rettegett. Jason tisztában volt ezzel, és már régen elfogadta. A riadt fiú nem uralkodott rajta, nem szabta ugyan meg a tetteit, de olyan mélyen beépült a tudatalattijába, hogy Jason sokszor csak akkor ébredt rá, miért tett bizonyos dolgokat, amikor már késő volt, és az elméje kitisztult kicsit. Aznap éjjel azonban szembeszállt a kényszerrel, és nem hagyta magára az alvó Mahiyát, mert egy ágyban feküdni vele csodálatos gyönyör volt. Szerette, ahogy az illata melegítette és mintha átitatta volna a bőrét, szerette, hogy az ujjai köré csavarhatta a hajtincseit, és szabadon játszadozhatott velük. Szerette, ahogy a hercegnő apró hangokkal időről időre befúrja magát mellé, mintha imádna vele lenni. Jason majdnem úgy érezte, valóban él, mintha normális férfi lenne, aki képes szeretni és maga mellett tartani egy nőt. Ez persze csak illúzió volt, de Jason azon az éjjelen hajlandó volt elhinni, hogy az illúzió az igazság. – Hm. – A lány a csípőjéről felhúzta a takarót a derekára, majd a kezét visszafektette Jason szíve fölé. A szárnya kicsit megemelkedett, amikor száját a férfi bőréhez szorítva ásított egyet, az ezüst holdfény végigcsókolta drágakövekként ragyogó tollait. Mielőtt a lány elaludt, ezek a szárnyak töltötték be a világot Jason szeme előtt, amikor Mahiya egy órán keresztül, leplezetlen kéjjel simogatta a férfi testét. Az érintéstől megrészegült férfinak meg kellett győznie a hercegnőt, hogy üljön rá lovaglóülésben, de amikor Mahiya végre hajlandó volt erre, a helyzetét ki is használta arra, hogy nőies örömmel kényeztesse Jasont. 229

Az illúzióban elveszett Jason felemelte a kezét, és ujjával végigsimított a lány érzékeny szárnyán. Mahiya megremegett, és leengedte a szárnyát, újra betakarva vele Jasont. – Ezekkel az ujjakkal sok-sok bűnre rá tudnál venni, Jason. – A gyönyör nem bűn. – Ezt Dmitri mondta neki egyszer, keserű, önmagát gúnyoló mosollyal. Mahiya halk kacaja azonban átalakította, játékossá és érzékivé változtatta a szavak értelmét. – Azt hiszem, ez lesz a mottóm, ha egyszer szabad leszek, és szégyentelen hedonistaként élem az életem. Jason elméjén átvillant a selyembe és kasmírba öltözött, egzotikus krémekkel kényeztetett, finom puha bőrű, szaténágyban fekvő Mahiya képe, ahogyan a lány egy finom falatot zár épp a szájába. Kezével végigsimított a lány hátán és a tenyerét a domborulatai felett, a háta alsó részén nyugtatta. – Én szívesen megmasszíroználak illatos olajokkal. – Míg a lány csillogó bőrrel, ellazultan nem fekszik a keze alatt. A lány nevetése ezúttal meglepett volt. – Veszélyes férfi vagy te. Nem vagyok biztos benne, hogy túlélném ezt a kényeztetést. – Jason mellkasára támaszkodva felült, és lenézett rá. A haja az egyik vállára omlott, mellét eltakarta a lepedő, amit maga elé szorított. Mindig ilyen szégyenlős volt, de szeretőként semmit sem tagadott meg Jasontól. – Vanhi mondott még valamit – szólt Mahiya komolyabb arccal –, amit elfelejtettem neked említeni. Azt hiszi, látta már a csontfehér bőrű, vörös hajú vámpírt korábban, réges-rég. Jason hallgatott, elraktározta ezt az információt is a többi közé. – És? – kérdezte a lány, amikor Jason nem válaszolt. – Tudom, hogy messze jártál, és a dolgodat végezted. Mit derítettél ki? Meg ne próbálj valamit is eltitkolni előlem! A kémmester emlékeztethette volna, hogy nem parancsolhat neki, de ezzel megbántotta volna. Márpedig Jason nem akart fájdalmat okozni ennek a lánynak, aki háromszáz évet túlélt egy arkangyal mellett, úgy, hogy az csak eszközként használta. – Ha titkolóznék, azt sem tudnád, hogy eltitkolok előled valamit. 230

A lány tettetett türelmetlenséggel felsóhajtott, majd lehajtotta a fejét, és beleharapott a férfi alsó ajkába, éppen csak annyira, hogy megérezze. – Most nincs itt a kémmesterhumor ideje! Ha más nőről lett volna szó, Jason gyanút fogott volna, hogy a szeretője megpróbálja kihasználni szeretkezés utáni kábultságát arra, hogy kiszedjen belőle valamit. Ez azonban itt Mahiya volt, aki a hazugságok melegágyában nőtt fel, de volt ereje úgy dönteni, hogy nem él ezekkel a módszerekkel. A lány hátán nyugvó kezével simogatni kezdte. – Találtam egy angyalpárt, akik emlékeznek rá, hogy háromszáznégyszáz évvel ezelőtt láttak Neha udvarában egy vámpírt, akire illik a személyleírás. – Nem emlékeznek pontosabban? – kérdezte Mahiya, a teste szinte zúgott az izgatottságtól. – Ötezer évesen… Mahiya felsóhajtott. – Akár csak Vanhi. Az ő emlékeik is az elméjük elzárt zugaiban rejlenek. – Elgondolkozott, majd folytatta: – Alig több mint háromszáz éve történt, hogy Neha bebörtönöztette Erist, és kivégeztette anyámat. Miután kínok között életben tartotta addig, amíg meg nem szülte a gyermeket, akit a méhében hordott. A ki nem mondott szavak ott csengtek közöttük. – Nem ők voltak az egyetlenek – mondta Jason, és elgondolkozott, vajon Mahiya mennyit tud minderről. – Azokat, akik tudtak kettejük viszonyáról, és segítették őket, szintén kivégeztette Neha. A Nivritihez hű alattvalókat pedig száműzte a területéről. Mahiya felült az ágyon, szárnya lecsúszott a férfiról, testének melege egy pillantás alatt elszállt. – A háttérben meghúzódó vámpír – gondolkozott hangosan – Nivritihez hű alattvalónak számíthatott. Tehát száműzték. – Ez reális következtetés. – De ha csak egy lehetőségre koncentrál, amíg meg nem bizonyosodik annak igazságáról, sötét lyukakat teremt, amelyekben az ellenség megbújhat. – A kérdés az, miért fedné fel magát előtted éppen most. 231

– Lehet, hogy maradt még benne ennyi hűség. – A macskáéhoz hasonlóan villogó sárgásbarna szem Jasonre szegeződött. A Mahiyában rejlő lappangó lehetőségek szinte ragyogtak belőle a sötétben. – De van egy másik kérdés is. – Mégpedig? – Jason ugyanazt a sugárzó erőt érezte rajta, amit korábban a fiatal Uhumban. Lehet, hogy a lánynak tovább tart, amíg az ereje megnő, mint Illiumnak, ebben a tekintetben az anyja lánya volt, de a kémmester biztos volt abban, hogy ha lesz ideje és tere, akkor a hercegnőből erős angyal lesz, akivel számolni kell majd. Hirtelen megrohanta a gondolat, hogy szemmel akarja tartani a lány változását, és látni akarja, hogyan tárja ki Mahiya a szárnyát. – Hogyan vitte a dobozt a templomba? Ez okos felvetés volt. – Vannak vámpírok, akik úgy tudnak falon mászni, akár a pókok. – Jason egyszer látta, ahogy Méreg Uhummal kötött fogadásból egy sötét éjjel vigyorogva megmászta a New York-i Arkangyal-tornyot. – De túl nagy lett volna az esélye annak, hogy észreveszik. Nemcsak az angyal őrök tartják szemmel a területet, de a vámpír őrszemek is széles területet belátnak arrafelé. – Lehet, hogy az alagúton keresztül ment. Méreg azt mondta ugyan, hogy nem látott ott lábnyomokat, de azt hallottam, a járatrendszer kész labirintus. – Megkérem, hogy nézze meg újra – szólt Jason, és a telefonjáért nyúlt, amit a farmerja zsebéből az éjjeliszekrényre tett. – Most? – Ez a legjobb idő rá. Senkinek sem tűnik fel egy sötétben járkáló vámpír, főleg nem egy olyan, aki köztudottan rajong a nőkért. Jason valóban hallott is a háttérből egy halk, női sóhajt, amikor Méreg fogadta a hívását. – Semmi gond – mondta a vámpír. – Éppen az imént táplálkoztam, rengeteg energiám van. Jason hallotta Méreg hangjában az elégedettséget, és biztos volt benne, hogy a vámpír friss vért ivott valaki testéből, méghozzá egy nagyon csinos testből.

232

– Vigyázz magadra! – A szex még a legélesebb elmét is eltompíthatta, és bármennyire is kedvelte Neha Mérget, a vámpír mégiscsak a Hetek tagja volt. A vonal túlsó végéről sustorgó hang hallatszott, Méreg bizonyára kibújt az ágyból. – Te csak ne aggódj! A nő nagyon édes játszótárs volt, de csak a farkamat szívta le, az agyamat nem. – Le tudod ellenőrizni a Katona-erődhöz vezető összes utat? – Hajnalra végzek. Jason letette a telefont, és Mahiyához fordult. – Te azt hiszed, valaki repülve vitte oda a dobozt. – Igen. A hercegnő magával vitte a lepedőt, amikor felkelt az ágyból. Szárnyának ezernyi finom szála végigsimított közben a férfi bőrén. A lány eltűnt az öltözőszobában, majd egy derekán megkötött világoskék köntösben tért vissza. Jason addigra felvette a nadrágját, bár az ingét és a kardját az ágy mellett hagyta. Utóbbit természetesen csak karnyújtásnyi távolságra magától, mint mindig. Egy apró ólomüveg ablak mellett állt meg, hátát a falnak vetve, és nézte a lányt, aki kinyitotta az ajtót, és a holdfényes távolba révedt. – Egy plüssmackót vagy a szeretőjének ajándékoz valaki buta, romantikus ajándékként – suttogta egy idő után –, vagy egy gyermeknek. Jasonnek eszébe jutott a kék és zöld toll, amit Arav gyilkosságának éjjelén talált, és az, hogy Nivriti is örökölte a megigézés képességét az anyjától. Nem tudta hát kizárni a lehetőséget, ami Mahiya arcát komorrá változtatta. – Mit mesélt neked Neha anyád kivégzéséről? – Azt, hogy halálában anyám sikoltott és kegyelemért könyörgött. – A hercegnő olyan erősen szorította az ablakpárkányt, hogy csontjai élesen kirajzolódtak a keze bőre alatt. – „Néztem, ahogy a kedves húgom belső szervei kiömlenek a padlóra a lyukon, ami valaha a méhe volt, és vér ömlik a szárnya csonkjaiból. Azután magára hagytam, hogy éhen haljon.” Neha ezt válaszolta, amikor az anyámról kérdeztem. Vanhi szerint hazudott a 233

születésem körülményeiről, de őt elküldték nem sokkal az után, hogy megszülettem. Lehet hát, hogy Neha pontosan így is tett. Meleget érzett az arcán, egy hüvelykujj érintését az állkapcsán, finom, de kérlelhetetlen nyomást. Megfordult, és szembetalálta magát az obszidiánszínű szemmel, amelyben most fekete lángok égtek. A szíve nagyot dobbant. Jason finoman végighúzta az ujját a lány állán. – Láttuk, mi történt Erisszel és veled, tudjuk hát, hogy Neha nem könnyen bocsát meg. Mahiyának a lélegzete is elakadt. Arra számított ugyanis, hogy Jason le akarja majd rombolni a szívében fogant buta reményt. – De kicsinyes bosszúból ilyen sokáig életben tartotta volna anyámat? – Megrázta a fejét. – Miért tett volna ilyet? – Ugyanazért, amiért Erisszel is tette. Mert keveredett benne a szeretet és a gyűlölet. Azt mondod, Nivriti az ikertestvére volt. Ez mély lelki kötelék két angyal között. Mahiya visszagondolt arra a napra, amikor véletlenül meglátta Nehát és Erist egy udvarban. A két angyal azt hitte, egyedül vannak. Meg kellett volna fordulnia, és tovább kellett volna állnia, de magával ragadta a kép, amit látott: Neha arca fiatalabbnak és sérülékenyebbnek tűnt, mint amilyennek valaha látta. Az arkangyal hagyta, hogy Eris az állánál fogva felemelje a fejét, és mosolyt varázsoljon az ajkára. Ez a pillanat természetesen nem tarthatott sokáig, a múlt túl nagy súllyal nehezedett a vállukra ahhoz, hogy az ilyen törékeny magok szárba szökjenek. De… – Azt hiszem, ha Eris nem hal meg, Neha végül szabadon engedte volna. Talán nem is olyan sokára. – Jasonhöz fordult. A férfi a másik kezével átfogta oldalt a lány nyakát. – Anoushka halála megrázta. Neha egyre gyakrabban látogatta Erist. – Olyat is hallottam, hogy megpróbált teherbe esni. – Nem tudom megmondani, hogy ez igaz-e, de azt hiszem, szüksége volt a lánya apjának a támogatására. És Eris becsületére legyen mondva, meg is kapta tőle. – Azt, hogy ebből mennyi volt igazi és mennyi a színjáték, hogy Eris visszakerülhessen Neha 234

kegyeibe, Mahiya nem tudta. De bárhogyan is történt, Neha számára enyhülést hozott a gyászban. És ugyan hogyan ítélkezhetett volna Mahiya egy férfi felett, aki háromszáz évig fogságban élt, bármilyen csillogó is volt az a börtön? Jason eleresztette a lányt, és fél vállal a falnak dőlt. – Nem tudom, meddig tartott volna az a szabadság. Kiderítettem, hogy Audrey az ágyát melegítette. – Elgondolkozott. – De ha ő volt az első, és Eris háromszáz évig bírta, mielőtt megtört – a kémmester hangján hallatszott, hogy nem így gondolja –, akkor talán erősebb volt, mint amilyennek gondoljuk. Mahiyának újra eszébe jutott Neha sérülékeny arckifejezése, és eltűnődött, hogy vajon a nő, akinek szívében ennyi szeretet lakik, képes lett-e volna idővel megbocsátani a szerelme minden ballépését. – Ez már nem számít. Eris meghalt, és most vagy valaki beteges játékot űz velem, vagy… – A szavak a torkán akadtak. Túl súlyosak és túl fontosak voltak ahhoz, hogy kijöjjenek a lány száján. Remélem, hogy életben van. Jason ezt a gondolatát nem mondta ki hangosan, de bármilyen sok gondot is okozzon ez, remélte, hogy Mahiyával csoda történik. Ő tudta, milyen anya nélkül felnőni, de neki legalább egy pillanatnyi idő jutott az anyjával. – Jason, kicsim, mit csinálsz te ott? A fiú elnéző mosollyal nézett az anyjára. – Kókuszpálmát ültetek. A nő komolyan bólintott. – Értem. – Letérdelt a fia mellé, és kezébe vette az egyik kókuszdiót, amit a fia gyűjtött. – Talán a parttól kicsit távolabb jobb lenne. A fiú lelapogatta a homokot a kókuszdió felett, amit az imént elásott. – Miért? – Nehogy kimossa a víz a tengerbe, ha jön az ár. A kicsi megfontolta a dolgot, majd bólintott. – Segítesz arrébb vinni őket? Az anyja mosolya úgy megmelengette a szívét, mint soha semmi más. 235

– Reméltem, hogy megkérsz. Jason alig emlékezett már rá, milyen érzés volt ez a melegség, az anyja emléke kifakult és eltompult már, de tudta, hogy a gyermek szemében valami vakítóan szép dolog volt, így hát azt is tudta, hogy ilyesmi létezik. Mahiyának azonban még ez a bizonyosság sem adatott meg. A lány kedvéért remélte, hogy Neha képtelen volt kivégezni a testvérét, ahogyan a társának sem tudott ártani. – Elmondod Nehának? – kérdezte Mahiya elhaló hangon. – Azt, hogy mit gondolunk… hogy az anyám talán életben van?

236

Harmincegyedik fejezet – Csakis Neha tudja megmondani, helyes lehet-e a feltételezésünk – mondta Jason, miközben gondolkodott. – És ha igazunk van, és anyád már szabad, Neha már nem árthat neki. Ez esetben biztosan nem a skarlátvörös hajú vámpír az egyetlen, akit Nivriti a régi, hűséges alattvalói közül támogatásul újra maga köré gyűjtött. – Még az is lehet, hogy Neha ki tudja találni, hol lehet most Nivriti és… Mahiya megköszörülte a torkát. – Ha az anyám volt az, akkor tudom, miért ölte meg Aravot. Ahogyan Jason is. Arav bántotta Mahiyát, bántotta Nivriti gyermekét, és ezért büntetést érdemelt. Jason azon kapta magát, hogy ezzel nem tud vitázni, és a felismerés arra ösztönözte, hogy megálljon és végiggondolja, mit jelent számára a hercegnő. Erre nem tudott válaszolni, de egyszerre tudta a választ a lány egy korábbi kérdésére. – Nem szólok Nehának. Mahiya megborzongott, megrázta a fejét. – Nem. Ha az anyám megölte Shabnamot, akkor én nem vehetem a védelmembe. – Ez nem arról szól, megvédjük-e Nivritit. Mahiya fürkészően nézte Jason arcát. – Hát miről? – Odalépett hozzá, és a mellkasára fektette a tenyerét. A gesztusban semmi önző, semmi kisajátító nem volt, csak kedvesség, Jason pedig tudta, hogy a lány nem kerget délibábokat, nem vár tőle mást, csak hogy önmaga legyen. A lelkében feloldódott az ideges, várakozó feszültség. Nem akart véget vetni annak, ami Mahiya és közte volt, de meg kellett volna tennie, ha úgy érzi, hogy a lány meg akarja tartani magának, és olyan

jövőt képzel el, amit ő nem tud felépíteni vele. Legalábbis nem úgy, ahogyan Dmitri Honorral vagy Raphael Elenával. – Arról – válaszolt, és a kezét a lány keresztcsontjához szorította –, hogy ha megosztjuk Nehával ezt az információt, egy túszt adunk a kezébe. Mahiyának elkerekedett a szeme, amikor megértette, mit mond Jason. De megrázta a fejét. – Ezzel azt kockáztatod, hogy megszeged a véresküt! – suttogta izgatottan. – Az életedet teszed kockára. – Még van időnk. – Amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy Nivriti életben van, ez még a hatáskörébe tartozik, a hallgatásával nem sérti az esküjét. – És nem hagyom, hogy veszélybe kerülj! – Meghozta a döntést: ő ezért a lányért emeli fel a kardját, akinek szeme olyan, mint egy vad és veszélyes állaté, és nem az évszázados gyűlölettel teli arkangyalért. Mahiya alsó ajka megremegett. – Nem teheted! – Végigsimított a férfi állkapcsán, majd puhán megérintette Jason ujjait. – Köszönöm, hogy engem tartasz a legfontosabbnak. Ilyet soha senki nem tett még, és én ezt soha nem fogom elfelejteni neked. – A hangja elcsuklott. – De magad mondtad, lehet, hogy Neha tudja, hol rejtőzhet Nivriti. Én pedig nem vehetem meg a boldogságom Shabnam vére árán. Ha anyám ölte meg Aravot, akkor biztosan Shabnammal is ő végzett. Csak vele minden ok nélkül. – Volt rá oka. Shabnam volt Neha kedvence. Mahiya az ajkához emelte remegő kezét. – Ahogy egy kislány puszta irigységből és rosszindulatból tönkreteszi a testvére játékát. Mintegy végszóra a hercegnő szörnyülködő kijelentése után egy sikoly hasított keresztül az erődön. *** Ezúttal nem angyal- vagy vámpírholttest, hanem másfajta mészárlás képe fogadta őket. Neha nyilvános fogadóterme padlójának szinte minden négyzetcentiméterét az arkangyal legalább 238

húsz kígyójának mozdulatlan, szétmarcangolt teste borította, a mennyezetet tartó oszlopokon vér fröccsenésének nyomai látszottak. – Ehhez idő kellett. – Mahiya letérdelt az egyik boa vastag teste mellé. A kígyó bőre még halála után is megkapóan zölden csillogott. – Ezek a kígyók nem szelídek, csak Nehához mennek oda. A tettesnek el kellett kapnia őket, ehhez nagy türelemre is szüksége volt. Jason kihallotta a lány hangjából a szomorúságot, és kérdően pillantott rá. – A Katona-erőd után – válaszolt ideges mosollyal Mahiya – a félelemtől összeszorul a gyomrom, ahányszor csak meglátom Neha állatait, de nem hagyom, hogy a félelmem vezessen. Eltökélt volt. – Igyekszem nem elfelejteni, amit mindig is tudtam, hogy a kígyók elkerülnek engem, ha én is elkerülöm őket. Ezek a lények nem érdemelték meg, hogy lemészárolják őket. Szél kerekedett, amikor Neha leszállt mögöttük. Az arcán harag és gyász. Az arkangyal egy szót sem szólt, csak megállt a terem szélén, mintha minden egyes szétmarcangolt kígyót sorra vett volna. Mert ezeket az állatokat valóban szétmarcangolták. Úgy tűnt, a Mahiya mellett fekvő boa az egyetlen kivétel, de közelebbről látszott: igazából az csak a kígyó fele. Miután a tettes feldarabolta a testüket, szétszórta a csonkokat a teremben. Ilyesmi nappal lehetetlen lett volna, de éjjel ez a csarnok teljesen elhagyatott. Most csak azért találtak rá a nyomokra ilyen korán, mert egy vámpír a szerelmi civódás után céltalanul lődörgött a városban, és erre vitte az útja. – Látsz valamit a testeken? – kérdezte Neha merev udvariassággal. Jason megrázta a fejét. – Csak annyit, hogy a fegyver valószínűleg egy hentesbárd volt. – Egyetlen tiszta, éles, erős csapás. – Lát valami okot arra, hogy éppen ezeket a kígyókat ölték le? Neha tekintete meg-megállt a megcsonkított állatok maradványain. 239

– Ezek voltak a legszelídebbek, a legidősebbek. Már hozzászoktak az emberek közelségéhez, és nem menekültek el, ha megláttak valakit. – A szárnyát gondosan felemelte, hogy ne érjen a vértől ázott padlóra. – Gondoskodnom kell róluk – szólt, és elvette a fonott kosarat az udvarhölgyétől, akivel érkezett. Mahiya szótlanul fogott egy második kosarat, és nekilátott segíteni Nehának összeszedni az állatok maradványait. A csend nyomasztó volt, az arkangyal haragja a levegőben lüktetett, Jason szinte érezte a bőrén. De nem erre figyelt. Szinte biztos volt benne, hogy valahol a közelben, látótávolságon belül valaki nevet Neha fájdalmán. De még a különleges látásával sem volt képes áttörni a csarnok boltívei mögött összeforró fekete fellegeket. A tettes után eredni pedig reménytelen volt: a gyilkosnak volt ideje megterveznie a menekülő-útvonalát, mire Jason odaérne, már réges-rég továbbállt volna. Inkább őrt állt hát: egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől Mahiyát, még ha éppen az eget nézte is. – Gyere! – Neha semmi mást nem mondott, csak kosárral a kezében a levegőbe emelkedett. Mahiya utána, Jason pedig követte őket. A két angyal fölé repült, hogy így is védje őket, de Neha nem ment messzire, úgy öt perc múlva leszállt egy apró hegyi fennsíkon. Közepén egy lapos, szürke kő állt több csiszolt, piramis alakúra vágott kő tetején. Az arkangyal a kőre tette le a két kosarat, majd föléjük hajolt, és suttogott valamit. Olyan halkan, szavát már azelőtt felkapta a szél, hogy eljuthattak volna Jason füléig. Az első füstnyelvek néhány másodperccel azután jelentek meg a kosarak alatt. Mire Neha felegyenesedett a két apró máglya mellől, a kosarakat már a lángok nyaldosták. Jason pedig megértette, hogy az arkangyal nem csak a jég felett nyert új hatalmat… A jég is veszélyes volt, de a tűz… az sokkal magasabb szintű pusztulást és erőszakot okozhatott. Neha pedig képes volt a levegőből ledobni a remegő, narancsszínű halálnyalábokat. 240

Harminckettedik fejezet Dmitri gondoskodott róla, hogy Honornak kényelmes helye legyen a baldachinos ágyban, amit kék nefelejcsekkel díszített fehér ágyneművel vetett meg a számára. A lehető legnagyobb titokban tértek vissza az országba, és azonnal abba a házba utaztak, amiről Jason az esküvőjük napján beszélt Dmitrinek. Amint odaértek, a vámpír megértette, miért volt a kémmester annyira biztos abban, hogy erre a helyre soha senki nem találhat rá véletlenül. A ház egy erőd volt, amit maga a természet hozott létre. A hegyen nem voltak járható utak, Dmitrinek és Honornak a pontosan meghatározott módon kellett felmásznia az oldalán. Ha egy kicsit is eltértek volna az utasításoktól, megmászhatatlan szirtek, veszélyes kőgörgetegek vagy rejtett csapdák állták volna útjukat. A kőből és fából épült ház része volt a környezetnek, felette sűrű lomb nőtt, ami átengedte a fénysugarakat, de teljesen láthatatlanná tette az épületet a levegőből. Ráadásul egy bonyolult riasztórendszer azonnal tudatta Dmitrivel, ha valaki az erdőn keresztül, vagy a levegőből közelítette volna meg a kunyhót. Valóban olyan biztonságos hely volt, mint amilyennek Jason leírta. A hely, ahol Dmitri felesége átadja magát új életformájának, szinte halhatatlanná válik. A mérget, ami vámpírrá fogja változtatni, három órával ezelőtt bejuttatták a szervezetébe, Raphael az éj leple alatt repült ide New Yorkból, hogy elvégezze ezt a feladatot, és ezt több hét különbséggel még kétszer meg fogja tenni. Dmitri senki másra nem bízta volna rá a lány átalakítását, és Raphael állta is a szavát, a legnagyobb tisztelettel viseltetett Honorral szemben. Most már csak két apró szemfognyom emlékeztette a lányt a döntésére, ami alapjában át fogja formálni a létezését, de Dmitri 241

tudta, hogy a méreg már elkezdte átalakítani a vadász testének sejtjeit. Honor a folyamat égető, maró jelét néhány perc múlva kezdené csak érezni. Dmitri addigra már el akarta altatni a lányt. Honor egyik mézszínű karjába sóoldatos infúziót kötött. Most hasznát vette az egészségügyi ismereteknek, amelyekre kíváncsiságból tett szert régebben, csak hogy megküzdjön a ráerőltetett örök élet unalmával. Egy másik infúziós cső a gondosan beállított morfiumadagolóhoz kapcsolódott, ez fojtja majd el az átalakulás fájdalmát. – Aludj! – suttogta Honornak, amikor az igézően zöld tekintet fakulni kezdett. – Itt leszek, amikor felébredsz. – Így a folyamat körülbelül három hónapig tart majd, de fájdalommentes és lassú átmenet lesz, nem olyan kínszenvedés, amit ő élt át, akár egy láncra vert állat, amelynek béklyói a bőrébe vájtak, feltépték nyers húsát a mocskos börtönben. – Álmodj rólam! – Mintha képes lennék – suttogta álmos mosollyal a lány – bárki másról álmodni. – A szempillái lecsukódtak, légzése egyenletes lett. Mély álomba merült. Dmitri kisimított az arcából néhány hajtincset, és ellenőrizte, hogy az életjelei megfelelőek-e. Ezután következett a legnehezebb rész: a várakozás. Honornak az első néhány napban nem volt szüksége táplálékra, és az anyagcseréje is leállt abban a pillanatban, hogy a méreg a véráramába került. A teste mindent felégetett, hogy biztosítsa az átalakuláshoz szükséges hatalmas energiamennyiséget. Az átalakulás gyorsaságától függően három vagy négy nap múlva Dmitri felkelti majd a lányt, hogy adjon neki néhány cseppet a véréből inni. Ezt a vércsókot ezután rendszeresen megismétli, amíg a lány először nem táplálkozik igazából vérrel. A legtöbb jelentkezőn ezt gyógyászati úton végzik, etetőszondán keresztül juttatják a szervezetükbe a vért, de Honor számára mindez egy bensőséges utazás lesz. Dmitri felesége mindig a férje karjában fog ébredni, biztonságban és szeretetben. – Gyere majd vissza hozzám – suttogta a lánynak régen volt szülőföldjük nyelvén. Lelkének egy részén halálos félelem uralkodott 242

el most, hogy a felesége nem hallotta már a szavát, és elnémult a meghitt, fátyolos hangú nevetése is. Dmitri nem tudta, hogy fogja bírni a csendet, de valahogyan el fogja viselni, mert ha túl korán ébresztené fel Honort, azzal fájdalmat okozna neki. Márpedig Honornak már soha semmi sem fájhat, amíg ő él.

243

Harmincharmadik fejezet Két és fél órával az után, hogy megtalálták a kígyók szétmarcangolt tetemeit, Jason egy hajnali fényben fürdő hegycsúcsról felhívta Raphaelt. – Az embereim egyike most küldött át egy jelentést, ebben szinte biztosra veszi, hogy Lijuan újra élőhalottakat készít. Jason kéme nem a Lijuan otthonául szolgáló erődítményben élt, hanem az arkangyal egy távolabbi erődjében, ezért a tőle származó információkat mindig kétkedéssel kellett kezelni, de ez a bizonyos szóbeszéd hétről hétre egyre erősebb volt, míg a nagyon intelligens vámpír már biztosra vette, hogy van valóságalapja. A legutóbbi hírek veszélyesen részletesek voltak. – Nem tudom elhinni, hogy ilyen őrült! – Raphael hangja jeges volt. – Hiszen az újjászületettek egyike volt az első, aki megtámadta őt Pekingben! – Azt beszélik, hogy már nem az udvarában élők köréből választ jelentkezőket, hanem a parasztok közül, akik félistenként tisztelik őt. – Lijuan sok szempontból jó uralkodó volt: az alattvalóinak mindig volt mit enniük, és igazságosan büntette, illetve jutalmazta őket. Ugyanakkor az arkangyal már évszázadok óta változatlan kulturális és technológiai fejlettségi szinten tartotta a népét. „Csak elégedetlenséget szülne, ha hagynám, hogy olyan dolgokról is tudomást szerezzenek, amelyeket úgysem érhetnek el soha. És miért számítana ez, úgysem élnek elég sokáig ahhoz, hogy jelentősége legyen.” Ezt Raphaelnek mondta Lijuan négyszáz évvel ezelőtt. Jason is hallotta a sok évezredet megélt angyal szavait, aki az embereket csak kicsit tartotta többnek eldobható munkaerőnél. De az nem lehet, hogy csak a kora miatt gondolkodott így, hiszen Caliane sokkal, de sokkal 244

idősebb volt nála, s a hírek szerint az ő alattvalói mind tanult emberek voltak, városában pedig mindenki számára nyitva állt egy hatalmas könyvtár. Nem, a döntés, hogy Lijuan olyan sok embert tudatlanságban tartott, benne, az ő lelkében gyökerezett, mint ahogy a képessége is, amivel a halottakat rémes, csoszogó, magukat vonszoló élőkké formálta át. És ez az arkangyal tanította Nehát az új képességei használatára. Jasonnek ki kellett derítenie, miről szóltak ezek a leckék. Ha Lijuannak sikerült társat találnia baljóslatú játékaihoz, akkor a világ veszélyben volt, a végtelen rettegés helyévé változhatott. Olyan hellyé, ahol tűz zuhog az égből, és a halottak vadásznak az élőkre meleg és véres húsukért. Mahiya a palota előtti kert pavilonjában, a padon ült, amikor Jason visszaérkezett. A szárnyai gyönyörűen terültek szét a márványpadlón. A lány egy szót sem szólt, amíg a kémmester meg nem állt mögötte. – Mindig csak ő jár a fejemben. Jasonnek nem kellett megkérdeznie, kire gondol a hercegnő. – Ez természetes. Nivriti az anyád volt. A lány felemelte a fejét, habozott kicsit, mielőtt megkérdezte: – A te anyád, Aurelani életben van? – Nincs. „Kelj fel, kelj fel, kelj fel!” A kíváncsi tekintetek elől védték őt kitárt szárnyai és a pavilon oszlopai, ezek takarásában Mahiya megfogta Jason kezét. – Sajnálom. Elszomorítottalak. – Nem – válaszolt a férfi. – Egy örökkévalósággal ezelőtt történt. – Azóta Jason érzelmei megváltoztak, olyan színt öltöttek, amit maga a férfi sem tudott leírni. – Mesélsz majd róla? – Sárgásbarna tekintet nézett fel Jasonre, Mahiya szempillái csipkés árnyékot vetettek az arcára. Mielőtt Mahiyával találkozott, Jason senkinek sem mesélt az anyjáról, és még a hercegnőnek is csak egy romantikus mesébe burkolva említette őt. Nem tudta, képes lenne-e beszélni róla, az 245

anyjáról, arról, hogy mit jelentett számára a híres Aurelani. A hegek a sebein túl magas akadályok voltak. – Kérd ezt meg később. – Rendben – egyezett bele a lány. – Én ma reggel megkértem Vanhit, hogy meséljen az anyámról. – Az ujjaival megszorította Jason kezét. – Sok mindent mondott, beszélt többek között a tóparti palotáról, ami Nivriti kedvenc helye volt. Nincsen messze innen, egyórányi repülőút csupán. Jason lenézett a lány csillogóan fekete hajára. Eszébe jutott egy mohás, kihalt, ajtók és ablakok nélküli rom képe. – Elhagyatott? – Igen. Azóta, hogy Neha kivégeztette az anyámat. – Mahiya felsóhajtott. – De a palota az utókor számára épült. Márványból emelték egy hegy kráterében, a tavat igazából csak a monszuneső táplálja. Nem tudom, áll-e még. – Igen, áll. – A kémmester elmesélte a lánynak, mit látott egy korábbi repülése alkalmával. – A nap éppen lemenőben volt, és én észrevettem, hogy megcsillan valami a földön. Visszafordultam, és először csak a víz vibráló fényét láttam meg, egy percig tartott, amíg a tóban félig megbújó épületet is megpillantottam. – A tavi palotát teljesen benőtte a moha, beleolvadt a sötétzöld vízi környezetbe, természetes álcája tökéletes volt. – Egész nap szabadok vagyunk. Neha magányosan visszavonult. Nem tudom, kit gyászol, az elvesztett alattvalóit vagy az állatait, de már rég láttam őt ilyennek: estig nem jön elő, és nem fog eszébe jutni, hogy megkérdezze, merre jártunk. – Gyere! – szólt a férfi. – Lehet, hogy többször el kell arra repülnöm, amíg megtalálom. Mahiya csak bámulta az épületet, ami az évek során kaméleonná változott, észrevétlen maradt, mégis ott volt mindenki szeme előtt. Nemcsak a víz színével egyező árnyalatú moha takarta, de a kúszónövények is sűrűn benőtték, a palota úgy festett, mint egy úszó növénycsomó. Maga a hely is elhagyatott volt, csak kevés angyal repült el felette, és azoknak biztosan nem jutna eszébe keresni ezt az épületet. Sokat elmondott Jason kíváncsiságáról, hogy ő vette a fáradságot, és alaposan megnézte. 246

– Akkor nem volt időm leszállni – mondta a férfi. Mahiya mellett olyan könnyedén lebegett egy helyben, a levegőben, hogy a lány őszintén megirigyelte. – Nem tudom, megtart-e minket. – Megtart – jelentette ki Mahiya. – Úgy építették, hogy kibírja a víz és az évszázadok viszontagságait. – Azzal anélkül, hogy a kémmesterre várt volna, lebukott az égből egy, a víz fölé kinyúló lapos felület felé, ami valaha erkély vagy terasz lehetett. Fekete csík hussant el mellette. Jason már földet ért, és a szárnyát a hátára hajtotta, mire Mahiya leszállt. A kavargó fekete tekintetben vihar dúlt. – Ez nem volt okos dolog, Mahiya! A lány lenyűgözve figyelte. Soha nem látta még mérgesnek Jasont, és az, ahogyan most is visszafogta a dühét, hatalmas önuralomra utalt. – Tudtam, hogy gyorsabb vagy – mondta a lány. – És gondoltam, ha észleltél volna bármilyen veszélyt, megállítottál volna. – Nem lenne szabad ennyire megbíznod egy ellenséges kémmesterben. – Nem is teszem. Én benned bízom meg. – Kinyújtotta a kezét, és megérintette a férfi szárnyát, aki rejtély volt a számára. Soha nem lesz alkalma teljesen kiismerni, mégis pillanatról pillanatra egyre jobban a szívébe zárta Jasont. – Fedezzük fel! Jasonnek nem kellett volna hagynia magát, amíg a lány el nem ismeri, hogy meggondolatlanul és türelmetlenül viselkedett, de úgy érezte, ha most szabadjára engedi a haragját, az olyan lenne, mintha a legvékonyabb üveget roppantaná szét az ujjai között. Látta a hercegnő lelkesedése mögött a zavart, látta, hogy Mahiya nem tudja, igazából meg akarja-e találni az anyját. Mert ha Nivriti életben volt is, úgy tűnt, szadista módon hajlott az erőszakra. – Maradj mellettem! – A háta mögé nyúlt, és előhúzta a kardját. Mahiya felemelte a kezét, mintha meg akarná érinteni a fekete pengét, ami mintha sötét lánggal lobogott volna Jason kezében, de azután elindult a férfi mellett. Nem az indákkal benőtt ajtón mentek be, inkább elindultak a palota körül. Óvatosan kellett lépkedniük, a moha csúszós volt. 247

A palotát úgy tervezték, hogy a vízszint felett álljon, de nyilvánvaló volt, hogy a heves monszunesők az elmúlt években időnként elárasztották. Ezt az elszíneződött márványfalak alján látszó barnás csíkok jelezték. Valószínűleg valaha működött valamilyen csatornarendszer, amelyen keresztül lefolyhatott a túl sok víz a tóból, de a terület több mint háromszáz éve lakatlan volt, senki sem tisztította ki az eldugult ereket. Találtak egy nyílást, amin keresztül a napfény beáramlott az egyik szobába. – Várj! – szólt Jason, és óvatosan belépett. A terem minden sarkát átvizsgálta, mielőtt intett Mahiyának. – Itt nincs semmi – sóhajtott a lány, amikor követte Jasont a szobába. A hangjában ólmos csalódás hallatszott. Végignézett a törmeléken, a mohán és a megszáradt iszapon, ami a szobába beáradt víz után maradt a padlón. A levegő odabent nem volt nedves, a napfény pedig mélyen megvilágította a termet, az üledékrétegekből dohos, saras illat áradt. Egyértelmű volt, hogy régen nem járt ott más élőlény rajtuk kívül. – A bútor biztosan fából volt, és elkorhadt már. – Igen. – Jason a szobából nyíló sötét ajtóhoz lépett. – Ha én rejtőznék itt, biztosan az épület belsejébe húzódnék. – Ahonnan a fény éjszaka sem szűrődik ki. Mahiya szárnya a férfiéhoz simult, amikor a hercegnő elfoglalta a helyét a kémmester mellett. A következő szobák éppen olyan kietlenek voltak, mint az első. Omladozó, üres, visszhangos termek bútor, szőnyeg és festmények nélkül, bár az üveg nélküli ablakok és üres ajtónyílások elhelyezkedéséből Mahiya ki tudta következtetni, némelyik helyiség mire szolgált. – Gyönyörű lehetett, amikor lakták – állapította meg a hercegnő. – Mint egy ékkő a csillogó vízben, a fényei esténként tükrö… Jason a hirtelen beállt csendben tettre készen követte Mahiya tekintetét, és meglátott valami színeset. Bíborvörös. Egy csillogó, vékony szalag, talán egy női ruha része. – Szeretők – jegyezte meg morogva Mahiya, miközben felvette az élénk színű ruhadarabot, ami egyáltalán nem illett erre a vidámság 248

nélküli helyre. – Lehet, hogy szeretők használták a helyet titkos randevúra. – Lehet. – Sokak számára ez a hely túl ósdi és kényelmetlen lett volna, de Jason látott már bolondságot művelő fiatal angyalokat. – Még puha – állapította meg Mahiya. – Nem lehet itt régóta, mert akkor átitatta volna a nedvesség, márpedig a szatén megkeményedik, amikor kiszárad. – Szinte hangtalanul beszélt, a szárnyát szorosan a hátához szorította, hogy minél több helyet hagyjon Jasonnek, amikor továbbindultak a palota belseje felé. Két szobával később a kémmester hirtelen felemelte az öklét. Mahiya megtorpant. Jason teljesen mozdulatlanul hallgatózott, de a szelek ezúttal nem sustorogták neki a lány anyjának nevét, nem figyelmeztették semmi másra sem. A kémmester mégis érzett valamit, és egy pillanat múlva már azt is tudta, mit. Női parfüm édes, előkelő, érzéki illata. Amint azonosította a figyelmeztető érzést, Jason leengedte a kezét, majd egy ujját az ajkához emelte. Mahiya bólintott, és hangtalanul nyitott szét egy ajtó elé lógó indafüggönyt… A szoba, amit mögötte talált, legalább annyira különbözött a korábbiaktól, mint egy rubin a szikladaraboktól. A márványt itt aprólékosan letakarította valaki, a kő a le nem mosható ázásnyom ellenére is ragyogott. Egy üveg nélküli, de növényekkel benőtt tetőablakon keresztül fény szűrődött a szobába. A víz átfolyt volna a réseken, de az évnek ebben a szakában nem sok esély volt rá, hogy essen az eső. Nyilvánvaló volt, hogy aki berendezte a szobát, nem tartott attól, hogy megrongálódik a padlón kiterített sötét indigó színű szőnyeg, vagy a szoba közepén álló ágy és a rajta szétdobált, arannyal átszőtt selyempárnák. Az egyik fal mellett apró fésülködőasztal állt, rajta hajtűk és drágakövek, előtte pedig egy zsámoly, amire egy nő ülhetett a tükör elé. – Vámpír ezt nem hozhatta fel ide – állapította meg Jason. Hiszen a hegyre vezető egyetlen ösvény egy részét régen betemette egy földcsuszamlás, már bütykös fák nőttek rajta. 249

– Jason! A lány remegő suttogásának hangjára a kémmester megfordult. Látta Mahiya arcát a fésülködőasztal tükrében. A lány a kezében szorított valamit. Egy borítékot. Rajta egyetlen szó: Lányomnak. Mahiya tudta, hogy Jasonnek igaza volt, amikor ragaszkodott hozzá, hogy menjenek biztonságosabb helyre, mielőtt Mahiya elolvassa a levelet, de mire egy fákkal ritkásan benőtt, félreeső tisztásra értek, ami körül végtelenbe vesző bokrok látszottak csak, már úgy érezte, szétfeszül a testén a bőr. Végre odaértek, és eljött az idő. Mahiya egy vékony fának támaszkodott, ami rezgő, szürke árnyékot vetett rá, és a levél vörös pecsétjét bámulta. Jason mellette állt, már nem ellensége volt, hanem némán őrködött felette. Nem szólt egy szót sem, megvárta, amíg a lány összeszedi a bátorságát, és feltöri a pecsétet. Legdrágább Mahiya Geet! Bíztam benne, hogy megtaláljátok ezt a levelet. Te, és a veszélyes, fekete árnyékod. Először meg akartam őt ölni a kedvedért… Mahiya az öklét a szájába kapva elfojtott egy kiáltást …de alaposabban végiggondolva a dolgot rájöttem, hogy ő az egyetlen, aki még Neha és közötted áll. És hogy ezt szándékosan teszi. Így hát azt kell mondanom, jóváhagyom ezt a kapcsolatot. Mindenképpen jobban választottál, mint én. A lány szíve elszorult az egyszerű kijelentésből áradó fájdalomtól. Sajnálom, hogy nem köszönthetlek itt személyesen, szeretett gyermekem. De a tervemnek ez a része véget ért. Az erőm próbája volt ez, és persze figyelmeztetés is. Persze, mindketten tudjuk, Neha túl gőgös ahhoz, hogy megértse a jeleket. Ezt a helyet neked készítettem, itt biztonságban vagy, maradj! A kémmestered megvéd majd. Ha mégis vissza kell mennie az erődbe, ne félj: gondoskodom róla, hogy épségben visszajöjjön hozzád, amikor a valódi játszma véget ér, amikor győztem. Te akkor már nem lehetsz az udvarban, Neha felvágná a nyakadat és kitépné a dobogó szívedet a mellkasodból, ha másért nem, azért, hogy nekem fájdalmat okozzon. 250

Nem kell sokáig itt időznöd, hamarosan megölellek majd, ahogyan egy anyának a lányát ölelnie kell, miközben Neha szívéből kiömlik a vér, az alattvalói pedig rémülten menekülnek. Háromszáz évem volt arra, hogy kiterveljem a bosszúm. Nivriti.

251

Harmincnegyedik fejezet Mahiya remegve Jasonhöz lépett, a homlokát a hátának támasztotta. A férfi szárnya váratlanul puhán fogta közre. – Nem tudom, mit gondoljak. – Átnyújtotta a levelet a férfinak, anélkül, hogy elmozdult volna a háta mögül. Jason sem próbált megfordulni, nem próbálta átölelni, megértette, hogy Mahiyának csak arra volt szüksége, hogy az ő erejére támaszkodhasson, amíg már nem forog körülötte annyira a világ. – A levél kicsit nyirkos – állapította meg Jason, miután átfutotta a tartalmát –, de a viaszon és a szobában még érződik anyád illata. Az anyja nemrégen hagyhatta csak el a palotát. – Azt hiszem, büszkébb annál, mintsem hogy képes legyen ezt tenni a kígyókkal. – De afelől kétsége sem volt, hogy Nivriti tudott a szükségtelen kegyetlenségről. – Bizonyára az után ment el innen, hogy megölte Aravot, és hátrahagyta néhány alattvalóját, hogy zavart keltsenek. Jason újra a levelet kezdte tanulmányozni. – Biztosan nem katonai támadásra gondol. Függetlenül attól, hogy mennyi ideje volt tervezni, Nehának egész hadserege van. Mahiya tudta, hogy válaszolnia kellene, de úgy érezte, eltévedt a sarkaiból kifordult világban. Anyám életben van. Papír zizzenése hallatszott, a fekete szárnyak megmozdultak Mahiya arca mellett, Jason megfordult. Mahiya meglepődött, és megdermedt, mert félt, hogy a férfi éppen most fogja őt eltolni magától, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Ám ekkor Jason végigsimított a tarkóján, a másik kezét Mahiya hátának alsó részére szorította, hogy kifejezze, hogy ott van a lány számára, felajánlja az erejét neki. 252

A hercegnőt zokogás rázta meg, és ekkor már nem tudta megállni, egész teste összerándult, a csontjai egyszerre törékennyé váltak. Erős karok ölelték át, Jason ajka a homlokára tapadt, a szárnyai kitárultak, és teljesen körbefonták. A férfi szíve erősen és egyenletesen vert, a keze melegítette a tarkóját és a hátát, a bőréből áradó forróság szinte perzselte. Fekete. Ez volt Jason erejének színe, Mahiyának efelől semmi kétsége nem volt. Úgy érezte, mintha egy tomboló vihar közepén állna. Meg kellett volna rémülnie az érzéstől, de a vihar a haja szálát sem görbítette, a közepén pedig nyugalom volt, olyan erős, védelmező meleg, amilyet a lány még soha nem érzett. Nem tudta, mennyi ideig álltak a vihar közepén, de egy idő után Mahiya újra szabadon lélegzett. És minden egyes lélegzetvételében fekete tűz izzott. Nem tudta volna jobban leírni az illat erős vadságát, de számára ez maga volt Jason, a férfi lénye, lényege. Megpróbált még közelebb kerülni hozzá, egyik lábát becsúsztatta Jason két cipője közé. – Anyám – kezdte Jason, és Mahiya a bőrén érezte a mély, dörgő hangot – volt számomra a világon a legkedvesebb. Szerettem az apámat is, de az anyám? Őhozzá szaladtam minden reggel, amikor felébredtem. – Végigsimított a lány haján, a homlokának dörzsölte az arcát. – Azután, egy nap már nem volt többé. Ha most a világ hirtelen megváltozna, és ő megállna előttem, gondolkodás nélkül a karjába vetném magam, akár egy kisfiú. Mahiya felemelte könnytől ázott arcát. – Én is pontosan ezt akarom tenni. – A zsigeri reakció megrémítette, olyan vágyakról árulkodott, amelyeket a hercegnő soha nem ismert be még magának sem. – De nekem soha nem volt anyám, nem lenne szabad így éreznem. Jason a hajáról a lány arcára húzta a kezét, és letörölte a könnyek maradványait. Érintése erős és bensőségesen ismerős volt Mahiya számára. – De álmodtál róla, gondoltál rá, elképzelted, milyen lenne teljes életet élni. Ez mind számít. 253

– Néha – mondta a sírástól elszoruló hangon Mahiya –, gyermekkoromban azzal nyugtattam magam, hogy anyám biztosan egy szörnyű, gonosz angyal, aki nem is küzdött értem eléggé. A legdühösebb pillanataimban azt gondoltam, igazából soha nem is akart engem, és csak úgy átadott Nehának. Kinyújtotta az ujjait Jason ingén, és megpróbálta kisimítani a ráncokat, amiket akkor gyűrt, amikor a markába szorította az anyagot. – Máskor, mielőtt még megértettem volna, hogy mit tett, valamiféle istennőnek képzeltem. Szerető, bájos, tökéletes lénynek, aki egyszer majd elvisz oda, ahol soha nem kell már félnem. Jason nem nevette ki, és nem is próbálta meg elmagyarázni, hogy az álmai természetesek egy elhagyott gyerek részéről. Csak hagyta, hogy a lány beszéljen, miközben a szárnyával védelmező burkot vont köré, testét pedig közel húzta a saját forróságához, a szívveréséhez. Magához közel. Soha nem engedlek el. Mahiya megesküdött. Nem számított, mi történik, és mennyire tartja Jason alkalmatlannak magát egy hosszú kapcsolatra, a kémmester az övé, ő pedig harcolni fog érte. Szükségük volt egymásra, neki, és az éjben termett szárnyú angyalnak. Jason erős volt, és sokkal többet tudott a világról, Mahiyának viszont elég erős volt a szíve ahhoz, hogy törődjön egy férfival, aki talán soha nem tárja fel előtte a sajátját… mert Jason szívének már egy apró töredéke is tiszta, őszinte, káprázatos boldogság volt a lány számára. Jason figyelte, ahogy Mahiya felkapaszkodott a Nivriti palotájának tavát körülölelő kráter szélére. A hercegnő vissza akart térni ide, és a levél tartalmát ismerve Jasonnek nem is volt ellenvetése. A levél írója azt a nevet használta, amit akkor csak Vanhi tudott, szóval biztosan nem hamisítvány, és ez a palota biztonságos volt a lány számára. Jason azért elhatározta, hogy vet még egy pillantást Vanhira, hogy megbizonyosodjék róla, a vámpír nem játszik kettős játékot. Mahiya háttal állt Jasonnek, a szeméből már felszáradtak a könnyek, amelyek annyira elmosódottá tették a tiszta vadságot a tekintetében. A pávakék és élénkzöld tollak megkapóak voltak a 254

hegyi napsütésben. Ha Jason egymaga lett volna, rejtettebb helyet keres, de még így is félig be tudott húzódni egy fa árnyékába, ami elég mélyre eresztette a gyökereit ahhoz, hogy vastag és göcsörtös törzset növesszen. Mahiya a fény gyermeke volt, és csak kényszerűségből tanult meg eligazodni a barátságtalan udvar árnyai között. Jason mégis úgy látta, nem zavarja őt az ereje megnyilatkozása, a fekete lángok. Amikor a karjában tartotta, Mahiya közelebb húzódott hozzá, míg Jason a lány testének minden domborulatát és völgyét érezte. Azon gondolkozott, miért érezte ekkora szükségét annak, hogy megvédje a lányt. Ekkor az hátrafordult, és a válla felett ránézett a sárgásbarna szemével. – Van még egy dolog – szólt a lány, és visszasétált Jasonhöz. – Azzal egyetértek, hogy egy katonai támadás valószínűsége kicsi, de fogalmunk sincs róla, Nivriti mióta van már szabadon. Az Eris elleni támadás csak a tervének első kísérlete volt. – Lehet hát, hogy sokkal több támogatót gyűjtött már maga köré, mint gondoljuk – bólintott Jason. – Anoushka halála nagy hatással volt Nehára, talán emiatt nem figyelt annyira anyád börtönére. Mahiya lesütötte a szemét, a homlokát ráncolva elgondolkodott, majd felnézett. – Vagy… Lehet, hogy Neha évekig hagyta szenvedni az anyámat anélkül, hogy egyszer is ránézett volna. Az elkülönítés kedvelt büntetési forma nála. Jasonben vad, fekete lánggal lobbant fel a sötétség. – Soha senki nem fog többé bebörtönözni téged – mondta halkan, és tisztában volt azzal, hogy ez az ígérete könnyen egy arkangyal tűzvonalába küldheti őt. Mahiya arca felragyogott, a látvány pedig rabul ejtette Jasont. – Tudom. – A lány kitárta a szárnyát, és ujjával megérintette a férfi arcát. Az érintésben rejlő gyengédség olyan hatalmas volt, akár egy kard pengéje, Jason úgy érezte, a világ örökre megváltozott körülötte. – Várj holnap reggelig – szólt, és igyekezett úrrá lenni a káoszon. – Akkorra talán fényt deríthetek a helyzetre. – Sok kapcsolata volt Neha területén, csak eddig nem tudta, mit kell kérdeznie tőlük. 255

A lány megtörte az érintést, ami összekötötte őket, és furcsa vidámsággal nézett rá. – Csodálatos vagy. Jason védelmi berendezései riasztottak. – Ne láss bennem többet, mint amennyi van, Mahiya! A hercegnő kissé oldalra billentette a fejét. – Lehet, hogy mégiscsak az anyám lánya vagyok. Melletted döntöttem, Jason. És ha ez lesz életem legbutább döntése, akkor sem fogom megbánni soha. A lány elfordult, de Jason utánakapott, megragadta a csuklóját. Mahiya nem küzdött ellene, hanem megállt, a szemében eltökéltség, és egy másik, sokkal veszélyesebb érzelem tükröződött. – Nem tudom megadni neked azt, amit szeretnél – mondta el újra Jason, és a lelkét tépázta, szaggatta valami a gondolattól, hogy meg kell szakítania a kapcsolatot Mahiyával éppen most, amikor életében először képes volt magából egy pici darabot adni a szeretőjének. A lány elmosolyodott. – Kértem én tőled bármit is?! – Az ujjával végigsimított a férfi állkapcsán. – Olyan sok szeretet van bennem, Jason, olyan nagyon sok! És még soha nem önthettem rá senkire, mert senki sem akarta. Hagyd, hogy kitárjam a szívem szárnyait is veled! Jason érezte, hogy egyre erősebben szorítja a lány csuklóját, tudatosan el kellett ernyesztenie az ujjait. – Elég neked, ha szeretsz, de soha nem szeretlek viszont? – kérdezett rá kegyetlenül őszintén. – Hogy mindig csak adsz, de soha nem kapsz semmit cserébe? Mahiya mosolya hihetetlenül felragyogott. – Fogalmad sincs, mi mindent adtál már nekem. Jason nem engedte el a csuklóját. Ennek csak sírás lehet a vége, más lehetőség nincs. De amikor meg akart szólalni, a hercegnő az ajkára szorította az ujját. – Ne légy gőgös – szólt Mahiya –, és akkor én sem leszek erőszakos. – A szavai incselkedők voltak, de a szándéka végleges. – Felnőtt nő vagyok – folytatta. – Tudom, ki vagyok, és ismerem a döntésem következményeit. Ha az, amit adni tudsz, nem lesz már 256

elég, egyszerűen továbbállok. Nem foglak hibáztatni a saját döntésemért, úgyhogy hagyd, hogy valóban az én döntésem legyen! Jason elengedte Mahiya csuklóját, mielőtt kárt tett volna az ő erejéhez képest oly törékeny csontjaiban. A lány ékesszóló ígéretei ellenére minden ösztöne arra hajtotta, hogy vessen véget ennek, hogy mentse meg Mahiyát a fájdalomtól, amit okozni fog neki. De a hercegnő testének minden porcikájából áradó néma kihívás láttán tisztán megértette, hogy ez a nő nem fogja elfogadni a parancsait. Nem, a hercegnőt, aki még akkor is megőrizte szívében a reményt, amikor a helyében a legtöbben megtörtek volna, sokkal keményebb fából faragták. Mahiya küzdeni fog azért, hogy mellette maradjon. Lelkében összecsaptak az érzelmek, és már tudta, hogy nem fog ésszerű döntést hozni. Mahiyával kapcsolatban nem. – Valamit nem mondtam el neked – szólt, és azt kívánta, bárcsak ne satnyult volna el a lelkének egy része a sötétben, bárcsak képes lenne megadni a lánynak azt, amit egy férfi meg kell, hogy adjon a szeretőjének. – Méreg friss nyomokat talált az alagútban. Mahiya arcán nyoma sem látszott a diadalittas örömnek Jason ki nem mondott döntése miatt, de a halk öröm, amit Jason meglátott rajta, még jobban megijesztette. Olyan mélyen érintette, mint egy örökkévalóság óta semmi más. – Amilyen régiek ezek a járatok – folytatta –, néhány kijáratról biztosan megfeledkeztek már, és őrizetlenül hagyták őket. Jason felidézte, amit Méregtől hallott. Én csak azért ismerem a folyosókat, mert az átalakulásom után én… közelebb voltam a másfajta énemhez. El sem tudom képzelni, hogyan ismerhette valaki a labirintus legrégebbi járatait is. De ott találtam a lábnyomokat. – Ikrek voltak – gondolkodott hangosan Jason –, az egyikük pedig vonzódott a kígyókhoz. Ő biztosan játszótérnek használta a labirintust. – Lehet, hogy Neha már elfelejtette, milyen összetett járatrendszer van ott a föld alatt, de Nivritinek volt ideje és indítéka rá, hogy felélessze az emlékeket. De akkor is… – Nem hiszem, hogy Nivriti nagymérvű támadásra használná az alagutat. Túl sokáig tartana egyenként behozni az embereit az erődbe, és a barlangban ott 257

kellene hagynia őket, kitéve annak, hogy felfedezik és kiirtják mindannyiukat. – Egy tűz a labirintusban elég lenne ehhez. Mahiya keresztbe fonta a karját. – Azt szeretném, ha anyám életben maradna, de ha Neha meghal, az egész területen úrrá lesz a káosz, milliók élete forogna veszélyben. Jason megrázta a fejét. – Nehát csak a Tízek Tanácsának egy tagja ölheti meg. Ha Nivriti arkangyali rangra emelkedett volna, annak az egész világ tanúja lett volna. – A Földön mindenhol furcsa jelenségek történnek, amikor valaki a Tanács tagjává érik. Ezeket nem lehetett nem észrevenni, mintha az arkangyalok léte bele volna szőve a természet anyagába. Aznap, amikor Raphael a Tanács tagja lett, a Földön minden tenger, tó és folyó vize erős, természetellenesen tiszta kékké változott. Még a felhőkből is csodálatos, drágakőhöz hasonlóan fénylő, kék esőcseppek hullottak, és amikor ezek szétfröccsentek, a helyükön fényes maradványt hagytak, az emberek tenyerén csillogó gyémántpor maradt utánuk. – Meg kell állítanunk anyádat! – jelentette ki Jason, és a Tanács tagjaiban rejlő erőre gondolt. – Nem élné túl az összeütközést Nehával. – India arkangyalának egy ütése is elég lenne ahhoz, hogy eltörölje Nivritit a föld színéről. – Beszélj Vanhival, hátha megtudsz még valamit! – Azt nem mondhatom el neki, hogy anyám talán életben van. Vanhi mindkettejükhöz hűséges, valószínűleg a saját feladatának tartaná, hogy a béke ügyében közvetítsen közöttük. – A lány keze ökölbe szorult, az arcán megfeszült a bőr. – Csak azt remélem, nem kell eltemetnem anyámat, mielőtt megismerhetném. *** Jason már a hazaúton nekilátott információmorzsákat gyűjtögetni a hálózatáról. Méreg elutazott a Menedékbe, rögtön az után, hogy felhívta Jasont az alagutak miatt. „Ha egy perccel is tovább maradok, Neha kémnek néz.”

258

De egy órával napszállta előtt a Hetek egy másik tagja érkezett a palotába, éppen, amikor Jason visszaért egy találkozóról az erődtől ötórányi repülőútra élő vámpírral, aki szintén azelőtt érkezett. – Aodhan! – üdvözölte Jason az angyalt, akinek a teste mintha megtört fénysugarakból állna, hajának gyémánt csillogásától a szárnytollaiig, melyeket mintha egy törött tükör szilánkjai borították volna. Csak a bőre arany árnyalatú csillogása és belülről kifelé ezer szilánkká repedt pupillájú kristálykék szeme miatt nem nézte senki jégszobornak. – Nem számítottam rád. – Nem maradhatok. Neha nem engedélyezné, hogy a Hetek egy másik tagja is hosszabb időt töltsön itt, Méreg kivétel volt. Jason bólintott. – Megtudtál valamit? – Aodhan nagyon, de nagyon értett ahhoz, hogyan kell megszűrni a Menedékben keringő információkat. Kitűnő kémmester vált volna belőle, ha eltekintünk attól, hogy a világon nem volt olyan hely, ahol ne lett volna feltűnő. Ehelyett Galen jobbkeze lett a Menedéken. Most pedig New Yorkba és az Arkangyal-toronyba tartott, hogy átvegye Dmitri legtöbb feladatát, amíg a Hetek vezetője a felesége vámpírrá alakulásában segít. Senki sem tudta, hogy ez az áthelyezés működni fog-e. Elvégre a Torony működésének egyik irányítójaként sok emberrel kellett találkoznia, Aodhan pedig nem tudta elviselni, hogy bárki is megérintse, és legtöbbször magányra vágyott. – Évszázadok óta most először adta jelét annak, hogy a világ részévé szeretne válni. – Raphael kék szeme, amelyhez fogható színt csak az arkangyal tanácstaggá válásának napján lehetett látni a világban, Jasonre szegeződött. – Meg kell adnunk neki az esélyt. Jason egyetértett, és remélte, hogy az angyalnak sikerülni fog ez. Aodhan most így szólt: – Tudom, hogy nem beszélhetsz arról, mit csinálsz itt, de felfigyeltem egy jelenségre ezzel a területtel kapcsolatban. Lehet, hogy semmi köze a mostani küldetésedhez, de az ösztöneim azt súgják, hogy tudnod kell róla.

259

Harmincötödik fejezet Mielőtt Aodhan folytathatta volna, egy szégyentelenül vörös, sáfránysárga foltos pillangó szállt le és ült meg a vállán. Néhány másodperccel később egy másik pillangó követte, ennek színe visszafogottabb volt ugyan, de szárnyai nagyobbak. Aodhan rájuk pillantott, és egy pillanatra újra a fiatal angyallá változott, aki valaha volt, és aki bánatosan szégyellte különös képességeit. – Mintha megéreznék az illatomat – motyogta, de nem hessentette el az apró állatokat, hanem felemelte az ujját, hogy egy harmadik, pasztell naplemente színű pillangó is leszállhasson rá a magasból. – Illium szerint talán felhasználhatom ezt a képességem arra, hogy valakit halálra csapkodtassak a szárnyaikkal. Jason figyelte, ahogy Aodhan óvatosan a harmadik pillangót is a többi mellé helyezi, élő díszekkel dobva fel egyszerű, barna pólóját. Nem a pillangók voltak az egyetlen apró, szárnyas lények, amelyek vonzódtak ehhez az angyalhoz: egyszer, régen Jason már látta, ahogy Aodhan felhőtlenül nevet sok-sok drágakő színű madárka között. Az irántuk érzett szeretete édesebb volt, mint a nektár, amit ezek a szárnyasok szívogattak. – Galen erre azt mondaná – válaszolta Harangvirág –, ne szóljon egy szót sem, az ő szárnya is olyan, mint egy pillangóé. – Tudta jól, Illium rengeteget tett azért, hogy kirántsa Aodhant az őt lefelé húzó örvényből, és a közöttük lévő barátság őszinte és szilárd volt. Aodhan fejcsóválva visszatért az eredeti témához. – Számos idősebb vámpír és angyal mondott le a posztjáról feltűnés nélkül az elmúlt hat hónapban, különböző területek több udvarában is. Ezután mind eltűntek szem elől. És mindannyiuknak volt valami kapcsolata Neha udvarával a múltban. Hat hónap. 260

Elég idő arra, hogy valaki kiépítsen és felszereljen egy erős erődítményt. – Milyen erősek voltak ezek a vámpírok és angyalok? – Egyikük sem olyan erős, mint te vagy Dmitri, de semmiképpen sem mondhatók gyengének. Együtt elég erős hadsereget alkothatnak ahhoz, hogy ellenálljanak egy nagy és hosszú ostromnak. Ha a támadók között nincsen arkangyal, gondolta Jason. – Vittek magukkal másokat is? Bizalmas követőket, akik tudnak hallgatni erről? – Ha mindent figyelembe veszünk, durván ötszázat. És ezek csak azok voltak, akikről Aodhan tudott. De rengetegen lehettek azok a vámpírok és angyalok, akik egyetlen udvarnak sem fogadtak hűséget, így észrevétlenek maradhattak. Mert Nivriti nem volt ugyan arkangyal, de nagy hatalmú uralkodó volt Neha alatt, területének egy kiterjedt részén. Jason nem hallott olyat, amiből egyértelműen kiderült volna, hogy az alattvalói ne maradtak volna hűek Nivritihez. Az ilyen fogadalmak lassan koptak el, és háromszáz év egy halhatatlan életében nem számított hosszú időnek. – Sikerült megtudnod bármit, amiből a végső úti céljukat kitalálhatnánk? – Csak annyit tudok, hogy erre a szubkontinensre jöttek. – Aodhan szemében Jason tükörképe ezernyi apró szilánkra tört. – Nagyon jól őrizték a titkot. Ez nem volt meglepő. Neha követői bizonyára tudták, hogy ha az arkangyal tudomást szerez az összeesküvésről, levadássza a testvérét, mielőtt Nivriti felkészülne a csatára, és befejezi a kivégzést, amit háromszáz évvel ezelőtt megkezdett. – Egyszer – jelentette ki Jason a másik angyalnak – majd elmondhatom neked, milyen fontos dolgot közöltél most. Aodhan kitárta a szárnyát. Körülötte színesen vibrálni kezdett a levegő, amikor a vállán ülő pillangók felreppentek. – Találkozunk New Yorkban. – Igen. Jó utat, Aodhan! – Figyelte, ahogy az angyal felemelkedik, amíg csak egy folt látszik belőle, ahol megtörik a napfény. Közben azonban már az új hírt járta körül gondolatban minden oldalról. 261

A megoldást csak másnap, a még mindig szürke, felhős reggelen találta ki. – Ideje szólni Nehának Nivriti feltámadásáról. – Igen. Shabnam vére… igazságért kiált. – Mahiya vastag ajka körül mély ráncok rajzolódtak ki. – Mit tudtál meg, hogy most hoztad meg ezt a döntést? Jason beszámolt Mahiyának arról, amit megtudott, és a tervéről is. A lány lélegzete is elakadt. – Orosz rulettet játszol egy arkangyallal! Jason soha nem félt a haláltól, maga miatt legalábbis nem. De nem hagyhatta, hogy Mahiyát feláldozzák a küszöbön álló háború oltárán. Ez az összecsapás régi fájdalmakból és bosszúvágyból fogant, romlott volt és rothadt. Aki itt két tűz közé kerül, az megsemmisül. Elképzelte Mahiyát törött szárnyakkal, zúzott arccal, vérkönnyes szemmel, és tudta, hogy ha kell, kényszeríti, ha kell, meg is utáltatja magát vele, de nem hagyja meghalni. Mahiyát nem. – Mire gondolsz? – kérdezett rá a lány halkan. – Gondolatban valahol máshol jártál. Jason először ködösíteni akart, aztán úgy döntött, inkább elmondja az igazat. A lány azonnal válaszolt. – Soha nem tudnálak meggyűlölni téged. Előbb szeretem meg Nehát. – Édes, forró csókokkal terítette be a férfi állkapcsát, majd kijelentette: – Rendben van, Jason. Azt teszem, amit mondasz. Te tapasztaltabb vagy a háborúskodásban. Jason egyedül akart beszélni Nehával, de Mahiya karba fonta a kezét, és megrázta a fejét. – Én úgy ismerem őt, ahogyan te soha nem láttad még, főleg egy ilyen kérdésben, amelyben Neha nem gondolkozik ésszerűen. – Azt akarom, hogy biztonságban legyél. – Soha senki nem jelentett még neki ennyit, mint Mahiya. – Elég egyetlen dühkitörés, és Neha eltöröl téged a föld színéről. – Ő pedig nem tudta elképzelni, hogyan járhatná úgy tovább a világot, hogy tudja: soha többé nem látja azt a furcsa és veszélyes reményt, ami a lány vadmacskaszemében fénylik. 262

– Elfogadom a segítséged, mert te vagy az erősebb – vágta rá Mahiya, és minden szavából sütött a szenvedély –, de nem fogok a szárnyaid mögé bújni. Ez az én harcom, és én nem leszek gyáva. Soha nem leszek gyáva, Jason. Mielőtt erre a furcsa egyezségre jutott Mahiyával, és mielőtt a lány kinyilvánította, hogy akarja őt, Jason egyszerűen megszabadult volna tőle, és elvégezte volna a feladatát, hamarabb, hogy a lány egyáltalán tudomást szerez a szándékáról. Az, hogy később dühös lesz rá, nem számított volna neki. De most, hogy megértette, valójában ki a hercegnő, azt is tudta, hogy így olyasmit rabolt volna el tőle, amit senki sem adhat vissza neki. Így esett, hogy a lány földet ért mellette a tó fölé nyúló kertben, ami felett, az égen már lemenőben volt a nap. Az eddig eltelt időt azzal töltötte, hogy megpróbálta kideríteni, merre rejtőzhet Nivriti és hadserege. Mahiya segítette ebben, finoman igyekezett minél több információt kiszedni az idősebb szolgálókból. Neha egyedül állt a kert peremén, ahol az erőd fala mélyen lebukott a vízbe. A tavon túl elterülő várost figyelte. – Hallom, Raphael emberei már szabadon mászkálnak mindenfelé a területemen – jelentette ki üdvözlésül, minden szava jegesen hideg volt. – Aodhan olyan információkkal rendelkezett, amelyek segítettek a feladatom elvégzésében. Neha zöld szárijának redői a bokájára csavarodtak, amikor megfordult. Szárnyai tökéletes ívben emelkedtek a háta mögött. – Könyörögnöm kell, hogy átadd ezeket az információkat? – Soha nem mernék ilyet várni – szólt a férfi, és közben érezte Mahiya eltökéltségének erejét. Tudta, hogy bármit is mondott neki, a lány nem fog menekülni, ha a helyzet veszélyessé válik. – De a tét most nagyot nőtt. Neha végigsimított az aranyló bőrű kígyón, ami az alkarjára tekeredett, akár egy élő karkötő. – Értem. – Szemében veszélyes fény villant. – Megszeged hát a véresküt. Jason kész lett volna erre is, ha ezzel megmentheti Mahiyát, de a dolgok úgy alakultak, hogy már nem volt szükség erre. 263

– A tetteimmel csak a család érdekeit védem. – A vérvonal utolsó tagjai Neha, Nivriti és Mahiya voltak. Most, hogy a két idős angyal szinte biztosan háborúzni fog egymással, Mahiya lett a család egyetlen reménye a jövőre. – Bizonyára valami értékesre vágysz, ha játszadozni merészelsz velem. – Nem értékesre… de érdekesre. – Tudta, hogy Mahiya is hallja a szavait, mégsem finomított a mondanivalóján, mert bízott a lány okosságában. – Még nem elégítettem ki a kíváncsiságomat. Neha tekintete a férfiról Mahiyára villant. A mosolya olyan hideg volt, mint a karján lévő lény vére. – Érte nem kell alkudoznod velem, Jason. Addig maradsz az udvaromban, amíg csak kedved tartja. – Én a Hetek tagja vagyok, nemsokára vissza kell térnem Raphaelhez – emlékeztette a kémmester az arkangyalt. – Azt kérem, engedje el velem Mahiyát. Neha szemére hirtelen jég ült ki. – Miért adnám neked a kedvenc játékszeremet?! – Legyintett egyet a kezével, amitől Mahiya felemelkedett a levegőbe. A nyaka olyan szögben fordult ki, hogy Jason tudta: csak nehezen kap levegőt. Fekete, vad harag lobbant Jason lelkében, de a férfi elfojtotta. Ha kimutatná, mennyire aggódik Mahiyáért, a tárgyalás véget ért volna, még mielőtt elkezdődött. És hacsak a Zuhatag nem változtatott nagyon a helyzeten, Neha ezen képessége nem volt erős, nem tudja sokáig fogva tartani a lányt. – Azért, mert amit mondani szándékozom, sokkal nagyobb megelégedéssel fogja eltölteni. – Olyan könnyen fel tudom tépni az elmédet, akár Lijuan területének rizspapírját? – Nem – válaszolt Jason. – Nem tudja. Ekkor megérezte a mentális erőt, ami nekifeszült az elméje pajzsának, erősen tépni, karmolni kezdte. Az arkangyal szeme tágra nyílt, haragjának helyét átvette a csodálkozás. – Ez hihetetlen. Mintha szarupáncél védené az elmédet. 264

Raphael valami hasonlót mondott neki, amikor megpróbált behatolni az agyába, ironikus módon azért, hogy megtanítsa Jasont, hogyan tudja megvédeni a gondolatait az ilyen támadások ellen. Többekkel konzultáltak erről, de senki, még Jessamy, vagy a gyógyító, Keir sem hallott még hasonlóról ilyen fiatal angyal esetében. „Talán – emelkedett rá Keir fiatal arcában idegenül festő, bölcs szeme – azelőtt hoztad ezt létre, mielőtt még tudtad volna, hogy lehetetlen. Ösztönös védelmi reakció lehetett.” Jason tudta, hogy Keir jó helyen tapogatózott. Alig nőtt ki a csecsemőkorból, amikor egyedül maradt, és meg kellett tanulnia megvédeni magát egy túl nagy, túl veszélyes és túl üres világban. – Megölhet – mondta, mert ez igaz volt –, de akkor elveszíti az információt, amit adhatok. – Ellenségemmé válnál egy ilyen haszontalanság miatt? Jason hallotta, hogy Mahiya a földre zuhan mögötte. Bizonyára megsérült, de a férfi nem fordult hátra. – Nem hiszem, hogy ellenségének tart, ha meghallja, amit mondani akarok. Mahiya fájdalmasan kapkodott levegő után. Legalább három bordája eltört. Nehézségek árán felült, és mélyeket lélegzett, amennyire mert. Úgy érezte, mintha késsel szurkálnák a máját, de a kábasága eloszlott, és meglátta maga előtt Jasont és az arkangyalt. Neha arca fagyos volt, Jasoné egy maszk. Fekete tetoválása drámaian rajzolódott ki a lemenő nap fényében. Neha egyszerre felnevetett, őszinte vidámsággal, szívből jövően. – Tudtam, hogy jól választok! Mahiya ereiben meghűlt a vér, amikor rájött. „…én olyasmit ajánlok, amit Raphael képtelen megadni neki.” Jason ezt nem vehette észre, nem érthette, de Mahiya látta már Neha arcán ezt a számító kifejezést, mindig az után, hogy Erisszel veszekedett. Eddig soha semmi nem lett belőle, de Eris most halott volt. Nyelt egyet, hogy elfojtsa a fájdalmat, amitől majdnem elvesztette az eszméletét, és megpróbálta a gondolataival megérinteni Jason elméjét. Azelőtt soha nem próbálta, mert ez olyan bensőséges 265

viszonyt feltételezett, amiben Jason nem akart osztozni vele. De a kémmesternek tudnia kell, hogy mivel áll szemben. Gondolatai nekiütköztek az angyal áthatolhatatlan, csillogó fekete pajzsának, és lepattantak róla. Mahiyát hatalmába kerítette a pánik, de lenyugtatta magát. Ha nem jár sikerrel, Jason esetleg akaratlanul is megsértheti az arkangyalt, és ezzel akár az életét is eljátszhatja. Nem hagyhatom, hogy megöljön, Jason! Nem hagyom! Vett egy nagy levegőt, és újra próbálkozott, de kétségbeesetten vette észre, hogy túl gyenge. Semmilyen hatást nem tudott elérni a törhetetlen páncélon. A férfi valószínűleg észre sem vette a próbálkozásait, főleg, mivelhogy – amint a szavaikból kiderült – Neha is épp akkor próbálta áttörni a férfi elméjének védőfalait. Visszahúzódott, és minden erejével azon gondolkozott, hogyan másképpen hívhatná fel magára Jason figyelmét, vagy terelhetné el Neháét. – Megsérültél? – csendült az elméjében a tiszta hang, akár egy harang. Ha nem aggódik ennyire a férfiért, valószínűleg lebénult volna a csodálkozástól, hogy az kezdeményezett vele ilyen mély kapcsolatot. – Nem, jól vagyok – hazudott, és érezte a férfi haragjának forró obszidián tüzét. – Jason, figyelj rám, mondanom kell valami fontosat! Csend, de a kapcsolat nyitva maradt. – Nehát én egyáltalán nem érdeklem, valóban csak játékszer vagyok számára. De téged igazán akar. – Nem ő az első arkangyal, aki ki akarja használni a képességeimet. – Nem! – Mahiya visszafojtotta a levegőt, de zihálva ki kellett fújnia, amikor fájdalom hasított a felsőtestébe. – Megsérültél. – Néhány törött borda nem számít, ha mindketten meghalunk, szóval figyelj rám! Nem a képességeid kellenek neki, hanem te. Azt akarja, hogy te légy az új párja.

266

Harminchatodik fejezet Neha hangja félbeszakította a hangtalan beszélgetést. – Nem számítottam rá, hogy egy ilyen gyenge lény felkelti az érdeklődésedet, de biztos vagyok benne, hogy ez csak futó hóbort. – Neha ennyivel el is intézte Mahiyát. – Amit én ajánlok neked, az sokkal több, mint amit el tudsz képzelni. – Megőrült. Mahiya nagyot pislogott Jason nyers megállapításán. – Nem, Neha teljesen épeszű. És számító. Tudja, hogy te erős, okos és veszélyes társ lennél. – Bármelyik nő büszke lehetne arra, hogy Jason áll mellette. – És szép vagy. Nehát mindig is vonzotta a férfiszépség. – Bár Eris díszességéhez képest Jason egy egyszerű kard pengéje volt. – Csak az őrület vakíthat el egy nőt annyira, hogy ne értse meg: egy férfinak bolondnak kell lennie ahhoz, hogy elfogadja egy olyan asszony ajánlatát, aki az utolsó társát háromszáz évig börtönben tartotta. Mahiyának majdnem tátva maradt a szája. – Most, hogy mondod… – Szükségem van egy társra. – Az arkangyal visszalépett a szirt peremére, és a tavat nézte, melynek vizében a narancssárga és piros foltokkal tarkított kék ég tükröződött. – Nem szeretőt keresek, szóval, ha szeretnéd, megtarthatod Mahiyát szórakozásul. De olyan hatalmat ajánlok neked, amit Raphael udvarában soha nem kapnál meg. Jason hosszú pillanatokig hallgatott. – Nem számítottam ilyen ajánlatra – válaszolt, mint akit meglepett a kérdés, és időre van szüksége, hogy rendezze a gondolatait.

267

Igen, gondolta Mahiya az arkangyal arcát vizsgálva, Jason jó úton halad. Ha azonnal visszautasította volna, azzal megsérti Nehát, ezt pedig az arkangyal soha nem felejti el neki, és nem bocsátja meg. – Egy társnak az arkangyal mellett a helye – tette hozzá a férfi. – Én pedig jobban szeretem az árnyékot. – Az előző társam a fény gyermeke volt, és megcsalt engem – szólt törékeny hangon Neha. – Egy kis segítség jól jönne, Mahiya Geet! A lányt meglepte Jason hangjának kedvessége, ezt a kimondott szavain még soha nem hallotta. Ezért eltartott kis ideig, míg összeszedte magát, és válaszolt. – Neha még mindig szereti Erist, és te túl büszke vagy ahhoz, hogy olyan nővel legyél, aki másik férfit gyászol. – Az vagyok? Mahiya szája sarka megrándult. Jason nevetése a mélyben rejlett, ahová nem gyakran ér el a napfény, de egyértelműen ott volt. – Az vagy – jelentette ki határozottan a lány, és kihasználva, hogy Neha el van foglalva Jasonnel, talpra állt. – Ezúttal – folytatta az arkangyal – jó lesz nekem egy társ, aki meghúzódik az árnyékban. Jason mélyebben meghajolt, mint ahogy Neha valaha látta. A szárnyát teljesen kitárta, lélegzetelállítóan szélesre. A fekete tollakon a naplemente színei táncoltak. A látvány olyan volt, mintha fekete tűz lángolt volna rajta. Amikor Jason felegyenesedett, az arca kifürkészhetetlen volt, mint mindig, de a hangja kedves. – Igazán megtisztelve érzem magam. – De? – Neha hangja veszélyesen éles volt. – De annak ellenére, hogy megcsalta, ön még szereti Erist. Neha lélegzete elállt. – Nem szerelmet ajánlok neked. – Tudom. – Jason figyelmesen a hátára hajtogatta a szárnyát. – De én a Hetek tagja vagyok. Láttam valódi kapcsolatot arkangyal és párja között. Olyat, ami a szívből fakad. Ezért hát mindig érezném ennek a hiányát. Neha haragjától a hajtincsei kiröppentek az arcából, szárnya halványan izzani kezdett. 268

– Raphael társának meg kellene halnia. Mahiyának csak későn jutott eszébe, hogy Elena meghatározó szerepet játszott Anoushka kivégzésében. – Raphael – válaszolt Jason egy pillanatnyi késlekedés nélkül – mégis kész lenne harcba szállni az egész Tanáccsal, hogy megvédje őt. Ön nem tenné ezt meg értem. Neha rábámult, tekintetében enyhe zavar látszott. – Nem hittem, hogy benned ilyen romantikus lélekre találok. – A pillantása Mahiyára villant. – És azt hiszed, ilyen szerelmet találsz majd ezzel itt? Mahiya érezte, hogy az érzékeit elönti a vihar, és rájött, hogy ezek nem a saját érzései. Jasont érezte meg. – Nem várok mást, csak élvezetet – válaszolt Jason olyan nyugodt hangon, hogy ha nem érzi saját maga, Mahiya soha nem jött volna rá, milyen érzelmek dúlnak a lelkében. – De a saját feltételeim szerint, az én otthonomban. Neha szárnya végigsepert a selymes füvön, amit a kertészek buja, vastag szőnyeggé növesztettek, és elfordult. – Rád bízom őt, ha az információd valóban olyan értékes, mint gondolod. Mahiya tudta, hogy ennél több engedményt nem kapnak. Neha minden további alkudozást becsületsértésnek fogna fel. – Ezt el kell fogadnunk. – És kockáztatnunk. – Eris és a többiek gyilkosa nem a palotában van. – Jason megállt az arkangyal mellett, fekete szárnya éles ellentéte volt Neha tintakék tónusú, fehér tollainak. – Már a környéken sincs, de a forrásaim szerint ma, napszállta után visszatér. Mahiya szíve megsajdult, ha belegondolt, hogy nemsokára az anyja közelében lesz. Tudta, hogy Jason meglepődött azon, milyen korán megkezdődik a támadás, de igazából ez volt a logikus lépés: Neha még szenvedett Eris halálától, így sérülékenyebb is volt. – Az egyik kurvája? – Mahiya ökölbe szorította a kezét, körmei a tenyerébe vágtak.

269

– Én nem minősítek senkit. De abban biztos vagyok, hogy Eris a halála előtt több mint háromszáz évig biztosan nem ért hozzá egy ujjal sem. Neha szinte embertelenül mozdulatlanná dermedt. Mintha megszűnt volna létezni akkor és ott, és valahová máshová ment volna. – Felkelted a halottakat a sírjukból. – Nem hiszem – válaszolta Jason. – Azt viszont tudom, hogy ez a halott hadsereget gyűjtött maga köré. Neha összecsapta a szárnyait. – Gyere! – Azzal levetette magát a szikláról, körözve felemelkedett a tó felett, és az erőd irányába indult. Jason követte. – Megsérültél. Maradj! De Mahiya már a levegőben volt. – Később majd pihenek. A szárnycsapások megerőltették a törött bordáit, a lány szinte elájult a fájdalomtól, de nem fordulhatott vissza. – Mahiya! A hercegnő érezte, hogy Jasonnél majdnem elszakadt a cérna, és ha kell, a karjaiban viszi őt vissza a földre. – Tudnom kell! – És azzal kitárta a férfi előtt a szívét. A lány, aki soha nem ismerte az anyját. Szünet. – Akkor használd az én erőmet! Mahiya nem volt biztos abban, hogy Jason erre gondolt, de megkapaszkodott a férfi éjfekete erejében, amit az elméjében érzett, és végül néhány másodperccel Jason után ért földet a Katonaerődben. Az arkangyal tudomást sem vett róla, határozott léptekkel indult az erőd egy részébe, ami, mióta Mahiya az eszét tudta, le volt zárva. Gyermekként egyszer megpróbálta felfedezni ezt a területet, de az útját állta egy halom omladék, aminek darabjait nem bírta elmozdítani. Neha bonyolult ábrát rajzolt a törmelékre az ujjával, mire a padló egyszerűen kinyílt alattuk, és feltűnt egy lefelé vezető lépcső. Mahiya szíve olyan hevesen vert, hogy a lány biztos volt benne, 270

Neha is meghallotta. Minden egyes szaggatott dobbanás megnyomta a törött bordáját, de a fájdalom eltörpült a brutális felismerés mellett: – Anyám végig itt volt! – De már nincsen. Ne feledd! Mahiya vad elhatározással elfojtotta a gyötrelmét, és Jason fekete erejébe burkolta magát. Követte Nehát és a kémmestert lefelé a lépcsőn. Egy folyosóra értek, amit fali tartókba csavart elektromos izzók világítottak meg, meleg színűre festve a köveket. Némelyik kiégett már, a legtöbbet pedig pókhálók lepték. Ebből látszott, milyen régóta nem járt erre senki. Harminc méter után Neha újabb lépcsősort fedett fel, ami még mélyebbre vezetett a föld belsejébe. Itt csupasz villanykörték égtek csak, a folyosó döngölt föld volt… és a verem végén egy ráccsal lezárt, sötét fülke állt. Neha felemelte a kezét, és az erejét használva beterítette fénnyel a cellát. Üres volt. Mahiya megszédült, elesett volna, ha Jason erős karokkal el nem kapja. – Mahiya! – Jól vagyok. – A levegő elárasztotta a tüdejét, amikor végre mély lélegzetet tudott venni, és megértette, mit lát: olvadt acélt, ahol valaha bilincsek lógtak a falról, és égésnyomokat a rácson tátongó lyuk körül. Valaki lángvágóval szabadította ki innen az anyját. – Tényleg. Jason eleresztette a lányt, mielőtt Neha megfordult volna. – Milyen súlyosak a sérüléseid? – Már gyógyulnak is. Csak… ez a hely. – A lelke mélyén kicsit félt, hogy tévedtek, és az anyja még mindig ezen a rémálomszerű helyen van. Egy repülésre teremtett lény ilyen hosszú ideig egy sötét lyukban… – A szárnyai biztosan gyengék voltak, nem tudott kirepülni innen. – Ez azt jelenti, hogy nem hat hónapja szabadították ki, hanem régebben. Ha találgatnom kellene, azt mondanám, akkor, amikor Raphael megölte Urramot. A Földön eluralkodott a káosz, és Nehának többször el kellett hagynia az erődöt, hogy a Tanács ügyeit intézze. 271

A csendet őrjöngően haragos sikítás törte szilánkokra. Neha megfordult, és haragjával az egyik falat jéggel borította be, a másikra lángoszlopot hajított. A tűz majdnem megperzselte Mahiya szárnyát, és amikor a lány elugrott a lángok elől, egyenesen Neha elé került. Az arkangyal szeme halálosan hidegen rászegeződött, és a hercegnő tudta, hogy vége az életének. Ekkor a szeme sarkából feketeséget látott, egy pillanat múlva pedig már csak Jason szárnya volt a szeme előtt. – Ne, Jason, ne! – Ilyen lelkiállapotban Neha egyetlen gondolat nélkül kivégzi őt! – Az információ – szólt a férfi, miközben Mahiya megpróbálta őt ellökni a veszély útjából – megérte az árát? A kísérteties csendben a jég letöredezett a falról, és darabokban a lábukhoz hullott, a lángok elültek, és mögöttük csak a megperzselt fal maradt. A folyosót az egyetlen épen maradt villanykörte világította meg. Neha kacaja ezúttal annyira embertelen volt, hogy Mahiya gyomra összeszorult tőle, mégis úgy tűnt, mintha valamennyire szórakoztatná a dolog Nehát. – Így már értem, Jason. A törött szárnyú madarak a gyengéid, Mahiyából pedig helyes túsz vált volna. – Úgy tűnt, ez az indok a kedvére való volt. – Rendben van. Beváltottad a véresküben vállaltakat. Vidd ezt a sérült madárkát! Dugd egy titkos fészekbe, nem érdekel. Nekem nincs már szükségem túszra. Hiszen most puszta kézzel téphetem szét a kedves testvéremet. Mahiya térde megroggyant, ha nem kapaszkodik meg Jasonben, nem marad talpon. – Én szabad vagyok… anyám pedig meg fog halni.

272

Harminchetedik fejezet Dmitri elég sok toronybéli feladatot elintézett, és amennyire a távolból tehette, minden folyó ügyet lezárt, köztük egy problémát, amihez egy idős angyalt kellett küldenie az államon kívülre, hogy megregulázzon egy másik angyalt, aki a torony fennhatóságától függetlenül saját uradalmat akart kiépíteni. – Van még valami, amivel sürgősen foglalkoznunk kell? – kérdezte meg Uhumtól, amikor ezzel végzett. – Nincsen. Aodhannak így lesz ideje beilleszkedni. – Rendben. – Dmitri tisztában volt azzal, hogy az angyal számára ez idegen terület lesz, de abban is biztos volt, hogy Aodhan képes a helyére lépni. Legalábbis bizonyos mértékig. Aodhan és Illium jóval fiatalabbak ugyan nála, kevesebb tapasztalattal, de együtt veszélyesen erősek. – Tudod, hogyan érsz el, ha szükséged van rám. – Dmitri. – A kék végű fekete szempillákkal szegélyezett aranyszínű szem csillogva emelkedett rá. – Te csak vigyázz Honorra! Ígérem, hogy nem égetem fel a Tornyot, amíg oda vagy. Már azt sem értem, miért ijedt meg annyira mindenki attól a kis füsttől… Dmitri értékelte, hogy a kék szárnyú angyal megpróbálja felvidítani. – Teljesen megbízom benned. De most megyek, fel kell hívnom a tűzoltókat. – Ezzel megszakította a kapcsolatot, miközben Illium nevetett. A válla felett hátranézett, hogy ellenőrizze, Honor jól van-e. Ahogy napjában ezerszer tette. Az asztalát is bevitte a hálószobába, egy-két percnél tovább soha nem volt távol. Nem akarta, hogy Honor egyedül ébredjen fel: most, hogy a méreg dolgozik a szervezetében, lehet, hogy megijedt volna. Itt leszel, amikor felébredek? 273

– Mindig. Csak akkor tért vissza az asztala mellé dolgozni, amikor megbizonyosodott róla, hogy a lány biztonságban van, légzése és pulzusa egyenletes. A fák susogtak a játékos szélben az ablak előtt. Még két nap, amíg felkeltheti, amíg újra hallhatja a hangját. Még két nap.

274

Harmincnyolcadik fejezet Mahiya mindössze néhány perc alatt összepakolt mindent, ami nélkül nem akart távozni. A csomagja szánalmasan kicsi lett, persze, mindig is azt tervezte, hogy egy nap elhagyja a palotát. – Nem hoztam magammal egyetlen ékszert sem, amit nem egyértelműen én kaptam, személyesen. – Nem buta büszkeségből, hanem a biztonsága miatt. – Nem kockáztathatom meg, hogy Neha tolvajnak kiáltson ki, és követelje, hogy térjek vissza az erődbe. – Nem is lesz szükséged semmi ilyesmire. – Jason elismerően pillantott végig az egyszerű tunikán és nadrágon, amit a lány a repülőútra vett fel. – Én kölcsönadok neked mindent, amire szükséged lesz ahhoz, hogy új életet kezdj. A feszültség, ami Jason első mondatának hallatán megszállta őt, a második mondatra tovaszállt. – Köszönöm. – Egy kölcsönt vissza is kellett fizetni. Ez nem fosztotta meg Mahiyát a szabadságtól és függetlenségtől, amit éppen csak most nyert el. Nem vált Jason lekötelezettjévé. – A te csomagod? – Nem volt semmim, ami hiányozna. – Kihúzta a kardját a hátára szíjazott hüvelyből, ellenőrizte a pengét, majd visszacsúsztatta a tokba. – Add ide a tiédet! – Nem nehéz. – Egy zsák volt, amit arra terveztek, hogy az angyal a hasán hordja, nem zavarta a szárnyakat. Jason egyszerűen kinyújtotta a kezét, és elvette a lánytól a táskát. – A bordád még nem gyógyult meg teljesen. Ne ellenkezz! – Majd hozom a kezemben, úgy, ahogy te akartad. Legalábbis addig, amíg ki nem érünk Neha területéről. A kezednek szabadnak kell lennie, ha harcolnod kell. – A hajtűi hatékonyak voltak bizonyos

275

helyzetekben, de egy kard egy harcmester kezében megoldhatta a problémákat, mielőtt felmerültek. – Mostanában nagyon parancsolgató lett, hercegnő. – De a sötét szavak ellenére visszaadta a lánynak a zsákot. – Gyere, indulnunk kell. Mahiya kilépett az erkélyre, de megtorpant. – Vanhi! Nem mehetek el anélkül, hogy ne búcsúznék el tőle. – Találkozhatsz vele a Menedéken, évente legalább egyszer megfordul ott. Neha pedig túlságosan kedveli őt ahhoz, hogy megbüntesse, amiért kapcsolatban marad veled. Ezekkel a szavakkal a férfi lelépett az erkélyről, és kecsesen, kitárt szárnyakkal földet ért a palota előtt, a kertben. Mahiya meglepetten és némán követte. – Valami baj van? – Nem kockáztathatom meg, hogy Neha lelövessen minket a levegőből. Mahiyának is voltak ilyen félelmei. Az erőd tetején egyre több légvédelmi rakétát állítottak be, készültek Nivriti seregének fogadására. Csak egy „baleset” kellett volna, hogy az arkangyal örökre megszabaduljon a kellemetlenséget okozó angyaltól és az őt védelmező kémtől. – Az alagutak! – vetette fel Mahiya. – Méreg adott róluk térképet? – Igen. Maradj a hátam mögött, amilyen közel csak tudsz anélkül, hogy a szárnyaimba gabalyodnál! Mahiya egy perc múlva meg is értette Jason kérését, amikor két őr, akik a palotájuk felé tartottak, egyetlen biccentés nélkül haladt el mellettük, annak ellenére, hogy ők egy falnyílásba húzódtak csak, de ott voltak a szemük előtt. A lány kitalálta, hogy valószínűleg csak egy elmosódott sötétségfoltot láttak helyettük, így hát Jason árnyékává vált. Lassú, de biztos léptekkel átvágtak az erődön. Nem a kerten át haladtak, hanem egyébként kihalt folyosókon és nehéz ajtókon át, egy belső úton. Egy kis kertbe értek, amit csak néhány mécses világított meg. Mahiya ráébredt, hogy egy használaton kívüli palota kis belső udvarában járnak. A mécsesekből ítélve alkalomadtán néhány meghitt pár használta a helyet, de most senki sem ült a padokon. 276

Jason megállt az ajtó előtt, amin keresztül a kertbe léptek. Mahiya látta, ahogy a gyertyák lángja körül kavarogni kezd a sötétség, és még ezt a kevés fényt is elnyeli. – Látsz? – kérdezte a férfi. – Nem nagyon. Meleg kéz fogta át az övét. A férfi macskaszerűen kecsesen haladt, mint aki otthonosan mozog a holdfény nélküli éjben. A kert közepére vezette a lányt, ahol egy névtelen angyal szobra állt, repülésre kész, kitárt szárnyakkal. Jason megcsavarta a szobor egyik csuklóját, majd meghúzta az ellentétes oldalon lévő szárnyát. Ettől a talapzat egyik oldala kinyílt. A bejárat szűk volt, nem szárnyas lények számára tervezték, de Mahiya legyőzte a klausztrofóbiáját, és belépett. Jason testének melege megnyugtatóan vezette. Egy pillanattal később az ajtó bezáródott mögöttük. A pokoli, teljes sötétben a rémület emléke sziszegett és tekergett, Mahiya azt hitte, pánikba esik. Ám ekkor halvány, sugárzó fény töltötte be a teret, egy meleg gömb lebegett közvetlenül a lány előtt. Ezt nem várta egy olyan férfitól, akinek ereje az éjfél színeiben jelent meg leginkább, de kimondhatatlanul hálás volt érte. – Köszönöm! – szólt, amikor újra képes volt levegőt venni, és meglátta, hogy a talapzat belsejében nincsenek kígyók. Jason átkarolta. – A lábad alatt fog nyílni a lefelé vezető lépcső. Amint ez megtörténik, indulj lefelé! – Megnyomott valamit a falon, amitől a talaj fele megnyílt alattuk. – Amilyen gyorsan csak lehet! Mahiyának nem kellett elmagyarázni, miért kell sietnie. Neha később talán megbánta volna, ha árt nekik, és úgy érzi, hogy ezzel folt esett a becsületén, de ők attól még halottak maradtak volna. Mahiya az előtte lebegő fényt követve megindult előre a szűk folyosón. A szárnyai a falat súrolták. Talán két perccel később ért egy sokkal szélesebb járatba. – Fordulj balra! – Jason utolérte, és most már egymás mellett haladtak tovább. Végre mindketten fel tudtak egyenesedni. Előttük egyetlen sor lábnyom haladt. – Méreg? 277

– Azt mondja, úgy ismeri a járatokat, ahogy egy kígyó ismeri a fészkét. Mintha meghallották volna, hogy emlegetik őket, két kígyó jelent meg előttük. Mahiya megtorpant, megvizsgálta az állatok pikkelyes bőrét, és megkönnyebbülten felsóhajtott. – Nem mérges kígyók. Jason kíváncsian pillantott rá. – Nem félsz tőlük. – A világosban nem – válaszolt őszintén a lány. Nem ezek voltak az egyetlen csúszómászók, amelyekkel útjuk során találkoztak, de a legtöbb kígyó csak azt akarta, hogy békén hagyják, vagy kíváncsian közelített feléjük. Egyetlenegy akadt, amelyik támadott, az gyors halált halt Jason obszidiánfekete kardjának pengéjétől. A teste két lélegzetvétel között hamuvá porlott. – A kardból jön? – kérdezte Mahiya hangosan, mert úgy vélte, már elég mélyen a föld alatt vannak ahhoz, hogy nyugodtan megszólaljon. – A fekete tűz. – Nem. De a kard kitűnő csatorna arra, hogy irányítottan levezesse. A válasz nem lepte meg Mahiyát, hiszen nem egyszer érezte már a férfiban az éjfélszín lángokat. – Az alagutakon… – Küldtem róluk üzenetet Rhysnek, mielőtt elindultunk. – Jó. – Nem akarta elvenni az anyjától ezt az előnyt, de mivel Jason még az esküje teljesítése előtt szerzett tudomást az alagutak létezéséről, foltot hagyott volna a becsületén, ha hallgat róla, és ez az életét is veszélybe sodorhatta volna. – Gyorsabban, Mahiya! A lány lábai megfeszültek, amikor a járat emelkedni kezdett. De bírta az iramot, míg végre a felszínre nem értek… egy csapóajtón keresztül, a leomlott templomban, ahol a plüssmackót találta. – Miért nem ezt a kijáratot használta Méreg korábban? – A csapóajtót ügyesen elrejtették egy sötét falfülkében. – Tartott tőle, hogy a zsanérok túl merevek és rozsdásak, és a csikorgás elárulná, hogy ott van. Mielőtt elutazott, megolajozta őket nekünk. – Egy másik falfülkéhez ment, és elővett onnan egy táskát. 278

Mahiya gondolta, hogy ezt is Méreg készítette oda nekik. – Fegyverek, ha szükségünk lenne rájuk. A lány ledörzsölte arcáról a finom, szemcsés piszkot és a hajából a pókhálókat, amelyek bizonyára az alagútban ragadtak bele. A templom ép részének a közepére lépett. – Nem mehetek. – A szavak egyszerűen feltörtek belőle, mielőtt Mahiya tudatosan döntött volna. – Tudom. Mahiya lelkét szörnyű fájdalom járta át, amikor meghallotta, hogy a férfi ilyen egyszerűen beleegyezik. „Ha most a világ hirtelen megváltozna, és ő megállna előttem, gondolkodás nélkül a karjába vetném magam, akár egy kisfiú.” Okosabb lett volna, ha hallgat, és nem feszegeti a határokat, de a kémmesterével nem egy titkokkal és gátakkal teli életet akart élni. – Elmeséled? – kérdezte, remélve, hogy a férfi megosztja vele élete történetének egy részét, ha már a szívét nem tudja megosztani. – Hogy hogyan halt meg az anyád. Jason a templomromnak vetette a hátát, és fülét a szélnek fordítva hallgatott. A levegő egy szót sodort felé. Nivriti. Nem kell már sokáig várni, gondolta. A bosszúszomjas angyalnak bizonyára volt kéme az udvarban, aki azonnal jelentette, hogy Mahiya kiszabadult Neha karmai közül, az arkangyal már nem használhatja őt túsznak. Tekintete elidőzött a lányon, aki az idők viszontagságát túlélő oszlopnak támaszkodva várt. Az arcán erő és sérülékenység keveredett. Csak állt ott, és várta, hogy Jason megossza vele a rémálmot, amit még soha senkinek nem mesélt el. De ennek a hercegnőnek megvoltak a maga rémálmai. Lehet, hogy ezért kezdett bele. Vagy talán a fénylő melegségért, ami az elméje mélyén rejtőzött, Mahiya jelenléte miatt. Ki kellett volna már zárnia a lányt, biztos volt benne, hogy a hercegnő nem is volt tudatában annak, hogy a kapcsolatuk még mindig nyitva áll, mióta Jason először megnyitotta előtte az elméje védőfalait. De utálta volna kiszorítani: hiszen így úgy érezte, mintha a lány folyamatosan ölelné. Nem kíváncsiskodott, nem tolakodott, csak 279

összegömbölyödött körülötte, ahogy az ágyban szeretett feküdni, kezével a férfi szíve felett. – Az anyámat – kezdte, és a lány szelíd kisugárzásából merített hozzá erőt – akkor vették el tőlem, amikor még kicsi voltam, a szárnyam túl nagy a testemhez képest. Remegve erőt vett magán, elszakította a tekintetét a kezét borító rozsdáról, ami nem rozsda volt, és kimászott a veremből. Óvatosan, leszegett tekintettel lecsukta a csapóajtót, hogy ne csapjon zajt. Ezután megállt, és a falra meredt. Nem akart megfordulni, nem akarta meglátni, mi van a háta mögött, mit lökött le a csapóajtó tetejéről. De a falat is beborította a rozsda, ami nem rozsda volt. Néhány helyen már apró, száraz darabokban peregni kezdett, mert a tetőablakon át tűzött rá a forró napfény. A gyomra görcsbe rándult, a szíve elszorult. Lehajtotta a fejét, a fal helyett a padlóra szegezte a tekintetét, de ott is halványbarna csíkokat látott, és a saját, apró lábnyomait a csiszolt fadeszkákon. Pedig a sár a verem alján nem volt nedves. Csak később lett az. Miután a kiáltások elhaltak. Becsukta a szemét, de még mindig érezte a szagot, amit a rozsda, ami nem rozsda volt, árasztott. Akkor tudta, hogy meg kell fordulnia. Látnia kellett. Az anyja egyenesen ránézett a szoba másik végéből, de a szép, barna szemére rossz, fehér fátyol hullott. Nyakának csonkján a bőrt teljesen beborította a vér. A fej a sarokban, egy asztalon állt, mintha szándékosan, valamilyen határozott céllal helyezték volna oda. Jason nem kiáltott. Megtanulta már, hogy soha ne kiabáljon. Inkább megfordult és megnézte, mi torlaszolta el a csapóajtót. Egy darab hús volt, ametisztszínű selyemköntösben. Ametiszt. Az anyja mindig azt mondta, ez a kedvenc színe. Sokáig tartott, amíg Jason megtanulta helyesen kimondani ezt a szót, és az anyja mindig boldogan nevetett egy-egy félresikerült próbálkozásán. Csillogó, fekete haja lengett a napfényben, amikor kacagott. 280

A padló recsegett a lába alatt, Jason ekkor ébredt rá, hogy az ametisztszínű felsőbe burkolt húsdarabot odahúzza a hozzá illő másik darabhoz, hogy mellé teszi a lábakat, kezeket, az anyja ezüstös fehér szárnyának kitépett és véres tollait. Lihegett a megerőltetéstől, a darabok túl nehezek voltak kis testének, de meg kellett tennie. A nap nem szárította meg az árnyékban, a tűző napfénytől védve fekvő darabokat, és Jason keze ismét ragacsos, csúszós lett a vörös folyadéktól. Amikor az anyja feje kisiklott a keze közül és tompa puffanással a földre esett, erősen ráharapott az ajkára, újra felvette a fejet a padlóról, és kisimította az anyja szemébe hullott haját. – Sajnálom, anya! Az anyja mindig azt mondta, a szeme, a haja és a bőre ugyanolyan volt, mint az övé. De most valami nem volt rendjén a szemével, nem mosolygott, mint máskor, amikor felé fordult. Amikor végre letette a fejet a test mellé, ahová való volt, letérdelt a szőnyegre, ami mindig cakkos mintát hagyott a térdén. – Most már kelj fel! Az anyja halhatatlan volt, éppen úgy, mint ő. Csak négyszázhatvan éves, de az éppen elég. Az angyalok örökké éltek. Az anyja szerint ezt mondták róluk a halandók, de azt is mondta, hogy az angyalok igazából csak nagyon hosszú életűek. Megrázta az anyja vállát. Barna bőre hideg volt, nem áradt belőle a megszokott melegség. – Ébredj! Jason megpróbált nem emlékezni arra, mi mást mondott még az anyja, de a szavak suttogva visszatértek az emlékezetébe. A líraian dallamos nyelven, amit azon a szigeten beszéltek, ahol az anyja született és nevelkedett, mielőtt a Menedéknek nevezett helyre vitték iskolába. „Az angyalok halandók. Nem egyszerűen, de ők is meghalhatnak. Főleg a fiatalabb angyalok.” Most az ametisztszínű selyemmel takart húsdarabra nézett, és tudta, mit jelent az anyja mellkasában az a lyuk. Hiányzott a szíve, kitépték. A hasán is tátongott egy lyuk. És a feje… nem volt túl nehéz, amikor idehozta. Mert azon is volt egy lyuk. 281

Az anyjának minden belső szerve eltűnt. Egy ilyen idős angyal nem volt képes magához térni és meggyógyulni a belső szervei nélkül. Jason mégis rázni kezdte. – Kelj fel, kelj fel, kelj fel! Végre észrevette, hogy kiabál, pedig tudta, hogy soha nem szabad kiabálnia. Az ajkába harapott, véresre sebezte, hogy elhallgasson. Eligazította az anyja haját, majd felállt, egyik véres kezével megfogta a kilincset, és kinyitotta az ajtót. Odakint csend fogadta. Követni kezdte a száradt vérnyomot, mert elhatározta, hogy megtalálja az anyja belső szerveit. Ha visszateszi őket a helyükre, akkor az anyja felébred majd, ebben biztos volt. A szárnyait húzta maga után a földön, piszkot és rozsdás vörös nyomot húzott maga után. Tudta, hogy az anyja rászólna ezért. Mindig felemelve kellett volna tartania a szárnyait, hogy a repülőizmai erősödjenek, de most annyira fáradt és éhes volt. – Sajnálom, anya – suttogta újra. – Ígérem, hogy holnap jobb leszek. – Majd amikor az anyja felébred. Odakint a nap teljes erőből tűzött, vakított. A homok fehéren ragyogott anyja buja, zöld kertjének a túloldalán, a víz végtelenül kék volt a láthatáron. Jason pislogott, amíg a foltok eltűntek a szeme elől, majd folytatta a feladatát. A napfényben megkeményedett vérnyom a ház mögé vezetett, a kis fészerbe, ahol az apja készítette a hangszereket, amelyeket a barátai elvittek eladni a Menedék nevű helyre, és a játékokat, amiket Jason annyira szeretett. Azelőtt. Az apja műhelyének maradványaiból még mindig szállt a magasba a füst, de a tűz már felemésztette az épületet, és most nyugovóra tért, már csak a lezuhant gerendákon lobbantak fel néha a lángok. Jason tudta, hogy nem szabad a tűz közelébe mennie, most mégis elindult, és a kezével tolta el maga elől a még meleg törmeléket. A parázs megégette a bőrét és megpörkölte a szárnyát, de ő lerázta magáról a fájdalmat, és haladt tovább, elrugdalta az útjából a hamut és az elszenesedett maradványokat, amíg meg nem találta az apja fejét. 282

Ott gurult ide-oda a földön, csak a csont maradt, a szemgödrei üresek voltak. Az apja teste, a feketére égett csontok az apró épület egy másik részében feküdtek, és Jason akkor tudta, hogy az apja az anyja belső szerveivel együtt a sajátjait is elégette, a fejét pedig levágta azzal a daraboló valamivel, amit épített. Jasonét is levágta volna, ha a fiú megszólal, amikor az apja szólította. Miután a sikolyok elhallgattak, és a vér csöpögni kezdett a csapóajtón keresztül.

283

Harminckilencedik fejezet De lehet, hogy az apja hibázott, fogant meg benne hirtelen a fénylő remény, és az anyja belső szervei nem égtek el! Újra kutatni kezdett a hamuban, a bőre égett, az arca fekete lett a koromtól és a portól. Jason csak ásott és kutatott, és ragacsos, vörös nyomot hagyott maga után, ahogy a megégett bőre leszakadt a kezéről, és a sebei vérezni kezdtek. Csak akkor ébredt rá, hogy nem fog semmit sem találni, amikor leszállt az éj. Az anyja belső szervei hamuvá lettek. „Csak egy nagyon erős halhatatlan képes feltámadni a lángok hamvából. – A barna szemben egyszerre csillogott aggodalom és megkönnyebbülés. – Ezért nem szabad soha a tűzzel játszanod. Még én sem élném túl, ha a tűz elérné a szívemet és az agyamat, te pedig még csak gyerek vagy!” A szárnyát húzva a félhold fényében a lagúnájuk legközelebbi pontjához botorkált, és megmosdott a meleg és sekély vízben. Az anyja nem szerette, ha piszkosan megy be a házba, ezért addig sikálta magát, míg az összes vér és piszok le nem jött róla. Sebes, nyers húsát csípte a sós tengervíz. A piszkos ruháit kézben vitte a tornácra és letette oda, ahonnan az anyja mindig elvitte őket kimosni. A szárnya még vizes volt, ezért kitárta és megrázta, mielőtt bement volna a házba. Az anyja mindig puszit adott az arcára, és puha törülközővel megszárította a szárnyait. Aznap ezt Jasonnek egyedül kellett csinálnia. Nehéz volt, a szárnya sokkal nagyobb lévén a testénél, és voltak részek, amiket nem ért el. „Erre repülj, te dongó!” Jason belekapaszkodott az emlékbe, leterítette a földre a törülközőjét, és ráfeküdt, éppen úgy, ahogyan az anyja és az apja 284

valamikor régen. Mindketten nevettek egy jó úszás után, a szárnyuk csillogott a napfényben, Jason pedig felettük röpködött, ő volt a nagy dongó. Ez nagyon jó emlék volt, abból az időből, amikor az apja nem vált még furcsa idegenné, aki bezárta maga mögött a hálószobaajtót, és olyat csinált az anyjával, amitől az rövid, fájdalmas hangokat hallatott. Ezektől Jasonnek mindene görcsbe rándult, és nem kapott levegőt. Amikor megszáradt, tiszta ruhát vett fel, és bár tudta, hogy nem szabad cipővel bemenni a házba, úgy gondolta, ezúttal nem lesz baj, mert olyan mocskos a padló. Amikor elkészült, kiment a hátsó ajtón oda, ahol az anyja tartotta a kerti szerszámokat. Anya szeretne a nagy, sárga hibiszkuszbokor közelében lenni, gondolta, és elkezdett ásni. Ezek a virágok voltak a kedvencei. Amikor Jason vitt neki egyet, az anyja mindig a füle mögé, a hajába tűzte, ahol az „ragyogóan csillogott, mint a napfelkelte a fekete selymen”. Ezt az apja mondta neki, és utána megcsókolta. Azelőtt. Csak gyerek volt még. Két napig tartott, amíg megásta az árkot. Nem akarta beletenni az anyja testét, de a legyek már gyötörni kezdték. Hiába hozott takarókat a másik szobából, és fedte le velük. Jason tudta, hogy az anyja ezt nem szeretné, ezért egy matracon óvatosan kihúzta a testének maradványát a sírhoz, és minden darabját belehelyezte. A hajába egy hibiszkuszvirágot tűzött, és letakarta őt a kedvenc ametiszt sálával. – Szeretlek, anya. Ezután visszalapátolta a földet a verembe, az anyjára. A könnyei csendben és végeláthatatlanul folytak az arcán, mert Jason már nagyon jól megtanulta, hogy csendben kell maradnia. Amikor feltöltötte a vermet, és tudta, hogy egyik, erdőben lakó kis állat sem zavarhatja meg az anyját, a partra ment, hogy kagylót gyűjtsön. Újra meg újra fordult, amíg az egész sír csillogott és ragyogott a tenger csavaros és kanyargó formáitól, felette a hibiszkuszbokor nagy virágai. Ezután az apja maradványait egy zsákba gyűjtötte, és a hűvös, nyirkos erdőbe húzta, mert ilyen nehéz csomaggal nem tudott repülni. Nem tudta, meddig volt úton, mennyi ideje ment és vonszolta 285

maga után a zsákot. Régóta. Néha megállt pihenni. Végül talált egy apró, korallzátonnyal közrefogott lagúnát, ami kiugrott a fő atoll vonalából, akár egy ki nem fejlődött ikertestvér. A saját lagúnájukkal ellentétben Jason ebben nem fürödhetett. Az apja azt mondta neki, a felszín alatt egy vulkán mély krátere van. A vulkán csinált valamit a vízzel, az csípte és égette Jason szemét, amikor egyszer, kíváncsiságból mégis a vízbe merészkedett. A szíve hevesen kalapált az erőlködéstől, amikor a levegőbe emelkedett, a rossz lagúna közepe fölé repült, és a zsákot annak sötét szívébe dobta. Nézte, ahogy lemerül a víz alá, és lesüllyed a rejtett vulkán gyomrába. A vulkán elnyelte az apját, Jason pedig gyűlölni akarta őt, gyűlölni, gyűlölni, gyűlölni, mégis fájt a szíve. Eszébe jutott, ahogy az apja tanítgatta, megmutatta neki a korallokat és a tengeri élőlényeket, és azt, hogyan lehet fából gyönyörű hangú hangszereket készíteni, és a szeme megtelt könnyel, és tudta, hogy el kell repülnie onnan, különben beleesik a rossz lagúnába. Megfeszítette a testét, és repült, amilyen messzire a fáradt izmai és a nagy szárnya vitték, mielőtt megállt, és körülnézett. Az atolljuk egy smaragdzöld gyűrű volt a csillogó vizű lagúna körül. Még nem tudta körberepülni egy nap alatt, de tervezte, hogy megteszi, ha nagyobb lesz. Az anyja megígérte neki, hogy vele tart, és megmutatja neki az összes titkos helyet, amit talált. De az anyja már nem volt ott. Senki sem volt ott. Jason egyedül maradt. Mahiya szíve ezerszer megszakadt, miközben hallgatta Jason történetét, és az ijedt, szomorú, magányos fiúra gondolt. De közben tudta, hogy a férfi, aki előtte áll, már nem ugyanaz a fiú, több évszázada nem az. A lány nem törölhette el a fájdalmát, és nem mondhatta neki, hogy minden jóra fordul majd. Jason megtanulta már, hogy néha nem lehet megjavítani azt, ami egyszer eltört. Nem tudatosan indult el feléje, de ez tűnt a legjobbnak, amit tehet. Ahogyan helyénvalónak tűnt az is, hogy átkarolja a férfi testét, és az arcát a mellkasára fektesse. 286

Néha egy érintés többet mond ezer szónál is. Ezért Mahiya csak ölelte Jasont, és érezte, hogy új könnyek szöknek a szemébe, amikor a férfi köré zárta a karját. A lány keze a férfi szárnya alatt volt, Jasoné Mahiya szárnyán, és úgy tűnt, mintha mindig is így ölelték volna át egymást, és így ölelnék egymást még ezer év múlva is. – Az apám – szólalt meg Jason – hihetetlenül tehetséges angyal volt, a tehetségét pedig a hihetetlenül szenvedélyes természete éltette. Az ő Nenéje többet jelentett neki, mint élete során bárki vagy bármi. – Fekete szárnyak fogták közre Mahiyát az éjszaka gyengédségével. – Lehet, hogy a szenvedélyét kordában tudta volna tartani, ha ők ketten szabadon élhetnek a világban. Vagy az is lehet, hogy a benne lakó sötétség volt az ár, amit a tehetségéért fizetnie kellett. De a szerelme megszállottsággá változott, míg minden barátjukat elűzte maguk mellől az örökös féltékenykedésével. Még a nőket sem látta szívesen, azt hitte, el akarják csábítani Nenét a Menedékről szóló történeteikkel. És magára hagyták a nőt és a gyermeket a férfival, akinek szerelme fojtogató hurok volt a nyakuk körül. – Az anyád… – A lány elharapta a mondatot. Túl későn ébredt rá, hogy a kérdéssel hihetetlen fájdalmat is okozhat Jasonnek. De a férfi tudta, mit nem mondott ki a lány. – A családja ellen fordult, amikor elfogadta apám udvarlását, de nem a büszkesége tartotta vissza attól, hogy összepakoljon, és velem együtt a Menedékre költözzön. Szerelemből maradt. – Szorosabbra fonta a karját Mahiya körül. – Még akkor is, amikor apám féltékenysége már odáig fajult, hogy azt hitte, anyámnak titkos szeretője van, aki akkor látogatja, amikor ő nagyritkán egy szomszédos szigetre repül gyümölcsért. Még akkor is szerette, amikor apám bántani kezdte, és olyan fájdalmat okozott neki, ami a testén nem látszott, csak a tekintetén. Mahiya dühöngeni akart, ordítani az asszonnyal, aki nem volt képes megvédeni a fiát ettől a szörnyűségtől. De még amikor némán sikított is a fájdalomtól, ami a karjai közt lévő férfit azzá formálta, ami, akkor is tudta, hogy az érzelmek nem ilyen egyszerűek. Neha Eris iránt érzett szerelme csak egy példa volt erre. 287

– Sajnálom – mondta, és a szóban benne volt minden fájdalma és dühe. Jason válaszként végigsimított a lány hátán. A szíve erősen és egyenletesen vert Mahiya arca alatt, a teste egy forró kályha volt, az ereje olyan mérhetetlen, hogy a lánynak rettegnie kellett volna tőle. De ez Jason volt, aki soha nem bántaná őt. Ezt Mahiya a lelke mélyén már az előtt tudta, hogy Jason mesélt volna a múltjáról, és a lány megértette volna, miért segít a „törött szárnyú madarakon”. Fájdalom tőre járta át a szívét, de ennél is erősebb volt benne a vágy, hogy visszahozza Jasont a szörnyűségek közül, és emlékeztesse, hogy a világ nem csak szenvedésből, fájdalomból és veszteségekből áll. Felemelte a fejét, hogy a férfi szemébe tudjon nézni. Végiggondolta mindazt, amit az imént hallott tőle, és kiválasztott egyet a rejtett csodák közül. – Te tudsz úszni? – törte meg a kérdéssel az éjszaka csendjét, ami körülvette őket, és amit csak egy kíváncsi gyík motozása zavart, míg az állat csillogó, zöld teste el nem tűnt a templom falainak romjai között. – Azt mondtad, játszottál a lagúnában. A kérdés meglepte Jasont. Arra számított, hogy Mahiya részletesebben meg akarja tudni, hogyan jutott el végül a Menedékre, de ez a téma jólesően elterelte a figyelmét a fájó emlékekről. – Mint a hal. Ha szeretnéd, megtanítalak. – Az angyalok tudtak a víz színén lebegni, a szárnyuk fenn tartotta őket, de éppen ez tette a búvárkodást és az úszást nehézzé a számukra. A szülei megtanítottak Jasonnek néhány trükköt, amivel legalábbis rövid időre ellensúlyozni tudta a szárnyai lebegését. – Nagyon szeretném. – Mahiya mosolya felolvasztotta a jeget, ami a szívére ült, miközben azokról a veszteségekről mesélt, amelyek örökre megváltoztatták az életét. – A vízben – folytatta, és közelebb húzta magához a lányt – éppen annyira szabad lehetsz, mint a levegőben, ha tudod, hogyan kell mozognod. – Egyedül, aggódó szülők nélkül Jason megtanulta, hogy a hátára szorított szárnyakkal akár a vizet is hasíthatja. Nivriti. A szél hangjára eleresztette Mahiyát, szárnyait a hátára zárta. – Gyere! 288

Kilépett az árnyékból, és megkerülte a templom árnyakkal szabdalt falát. Mahiya csendben követte. Jason az erőd felé nézett, a baj valamilyen jelét kereste. Semmit nem látott… amíg a tekintetét jobbra nem fordította. Az éjszakai égbolt nagy, fekete takaró volt, a csillagok fényét egy angyalhadsereg szárnyai takarták el. Valami nincs rendjén ezekkel a szárnyakkal, gondolta Jason, és csak ekkor értette meg, hogy teljesen feketék. Nem tudott arról, hogy élő angyalnak az övéhez hasonló szárnya lett volna, ezek szerint az angyalok álcaként befestették őket. A vámpír földi csapatok alig néhány percre lehettek az erődtől. – Ez őrültség! – hallotta Mahiya rémült hangját. – Az anyámnak még egy ilyen hadsereggel sincs esélye arra, hogy csatát nyerjen Neha ellen. Jason nem ellenkezett. Nivriti erői lenyűgözőnek tűntek, de az erődben élő csapatokhoz képest nem voltak azok. És ezek az osztagok csak kis részei voltak a Neha parancsnoksága alatt álló haderőnek. – Ezt nem kellene nézned. – Nem is. Részt kellene vennem benne! Nem ismerem ugyan Nivritit, mégis ő az anyám! Neha pedig semmit sem tett, amivel kiérdemelte volna a hűségemet. Jason hirtelen a lányhoz fordult, és a földhöz szegezte a tekintetével. – Ha kimégy arra a csatamezőre, azzal csak hátráltatod anyádat. Neha ki fogja használni, hogy ott vagy, Nivriti szeme láttára fog kivéreztetni. Túl gyenge vagy ahhoz, hogy bármi hasznod legyen, csak teher lennél. Mahiya összerezzent. – Ez kegyetlen volt. – Néha kegyetlennek kell lennem. – Te viszont erős vagy – vágott vissza a lány. – Segíthetnél anyámnak, de te csak bujkálsz itt, mert gyáva vagy! Jason nem hagyta, hogy Mahiya meglássa rajta, milyen hatással volt rá ez a mentális arculcsapás.

289

– Abban a pillanatban, hogy a harcmezőre lépek, Raphaelt és az ő alattvalóit is belerángatom ebbe a háborúba. Ezrek, milliók halnának meg ennek következményeképpen. Mahiya megtört, szemét a láthatáron sereglő fekete szárnyakra szegezte. – Sajnálom. Tudtam. Nem lett volna szabad rajtad levezetnem a mérgemet. Bocsáss meg, Jason! A férfi érezte a lány keservét. – Nem történt semmi. Mahiya hátralépett, a hátát a falnak támasztotta, és leült a földre. A tekintetében olyan elhagyatottság és reményvesztettség látszott, amilyet Jason még nem ismert. A makacs, csodaszép remény tüze szinte ki is aludt. – Olyan régóta vártam már őt, és most meg fog halni. Jason az ég felé fordult. – Maradj itt! – Azzal felemelkedett a csillagos égre, mielőtt a lány kérdőre vonhatta volna. Ösztönösen beleolvadt a sötétbe, és a közeledő hadsereg felé indult. Azok lassú, óvatos tempója nem jelentett kihívást. A kiáltás csak akkor harsant fel, amikor Jason meg akarta mutatni magát. Egy nő, szemmel láthatóan Neha rokona, felemelte a kezét, hogy megállítsa a nyílpuskák lövéseit, majd kivált a tömegből, és Jason felé indult. Jason érezte a mentális érintését, és úgy döntött, figyelmen kívül hagyja. A nő erélyesen és dölyfösen megállt előtte, festetlen szárnyával egyenletesen csapkodott, hogy tartsa a helyzetét. – Kémmester. Mahiya ettől a nőtől örökölhette ugyan az arcának finom éleit és tollainak vad kék és zöld színét, de semmi másban nem hasonlított az anyjára, akinek szemében emésztő harag villogott. – Beszélned kellene a lányoddal, mielőtt belevágsz ebbe az öngyilkos küldetésbe. A nő szeme elkerekedett, mielőtt kitört belőle a fátyolos, finom nevetés. – Ó, de nagyon bízol bennem. – Elhúzta a száját. – Vezess hozzá! 290

Jason nem lepődött meg, sem azon, hogy Nivriti nem tartott attól, hogy csapdába csalják, sem azon, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta rejtett visszavonulási tanácsát. A szerelem és a gyűlölet általában megöli az ésszerűséget. – Nincs messze. A Katona-erőd nyüzsgött, mire visszaértek a templom romjaihoz. Jason a pontos időzítés és a szerencse segítségével tudta csak észrevétlenül a földre vezetni Nivritit. Mahiya nem ott várt rájuk, ahol hagyta, hanem a templom lépcsőjén állt felhúzott, kibiztosított, lövésre kész nyílpuskával a kezében. Jason majdnem elmosolyodott. Tudta, hogy a sárgásbarna tekintetben a veszélyes élt neki szánta a lány, amiért így otthagyta őt, de az rögtön megrökönyödéssé változott, amint a lány tekintete Nivritire tévedt. A hercegnőt döbbent mozdulatlanságából a nyílpuska hangos koppanása rázta fel. Reflexszerűen lehajolt, és felvette a földről a fegyvert, de közben a szemét egy pillanatra sem vette le a felé közeledő nőről. Nivriti fekete bőr harci ruházatban állt meg előtte, szárnya a minta, ami alapján Mahiya szárnya készült. – Lányom! – Nivriti szinte suttogta a szót, miközben ujjával végigsimított Mahiya állán. Az arcát olyan mély érzelem öntötte el, hogy ennek láttán Mahiyának megszakadt a szíve, a lelke. – Szívem örökké szeretett kincse! Ezúttal Mahiya nem törődött a földre eső nyílpuskával. Az arcán könnyek csorogtak végig, miközben az anyja karjába vetette magát, és hagyta, hogy az óvón köréje záródjon. Abban a pillanatban nem számított, hogy Nivriti szörnyeteg, aki képes volt kitépni egy férfi belső szerveit és megölni egy ártatlan nőt csak azért, hogy fájdalmat okozzon az ikertestvérének. Semmi más nem számított, csak az, hogy életében először az anyja szeretettel átölelte Mahiyát.

291

Negyvenedik fejezet Nivriti pedig duruzsolt a fülébe, a hangja lüktető dal volt. – Azt hitte, kínoz azzal, hogy elmondja, milyen szenvedéseket élsz át, pedig az volt a legértékesebb ajándék, amit nekem adhatott, hogy tudtam: az én drága lányom életben van. – Amikor Mahiya felemelte a fejét, Nivriti a két tenyere közé fogta az arcát, és ajkát a lánya homlokára szorította. – Csak miattad harcoltam, hogy életben maradjak, hogy megőrizzem az ép elmémet, még akkor is, amikor a szárnyam elrohadt, és az emlékeim megzavarodtak. Soha nem felejtettelek el. – Én sem téged. – Nem számított, mit gondolt az anyjáról, jót vagy rosszat, de egyetlen pillanatra sem felejtette őt el. – Nem kell háborúba menned Neha ellen. Nivriti arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott, minden gyengédség eltűnt róla. – De igen, kell. Különben soha nem hagyja, hogy békében éljek. Meg kell mutatnom a drága testvéremnek, hogy azóta kinőttek a szemfogaim. – Elmosolyodott, de Mahiya semmit sem tudott kiolvasni ebből. – Furcsa, mi minden nő a sötét, föld alatti pincében, miközben más dolgok rohadnak. – Ez után a talányos kijelentés után Jasonre villant a szeme. – Azzal bíztalak meg, hogy vidd őt ki innen. Jason mozdulatlan maradt, egy sötét őrszem. – Nem szolgállak sem téged, sem Nehát. Az egyenes válasz hallatán Nivriti nem lett dühös, hanem őszinte örömmel felnevetett. – Már látom, mi tetszik neked benne – fordult Mahiyához. – De ne feledd, ez is csak férfi, nem lehet megbízni benne. – A szeme

292

gyémántként csillogott, amikor kitárta a szárnyát. – Nemsokára találkozunk, lányom! Mahiya az eget nézte, ahová az anyja tökéletes kecsességgel felemelkedett. A testén semmi nyoma nem volt a raboskodásnak. – Az anyám több éve szabad már – állapította meg a lány. – A szárnyainak legalább egy év kellett, hogy rendbe jöjjenek. – Lehet. – Jason hangjában váratlan él hallatszott. – Mit láttál, amit én nem? – Mahiya tudta, hogy elvakítják az érzelmek, ezért nem bízhat meg a saját ítéletében. De Jasonéban mindig. – Nivriti túlságosan magabiztos ahhoz képest, hogy a Tanács egyik tagjával szemben indul háborúba. – Elnézett az erőd felett, tekintetével követte Nivriti seregét. – És túlságosan is erősen és ügyesen repül olyasvalakihez képest, aki évszázadokig ült börtönben a föld alatt. – A szabadítói honnan tudhatták egyáltalán, hogy hol keressék? – gondolkodott hangosan Mahiya. Már nem is figyelt arra, hogy halkan beszéljen: a Katona-erődből hatalmas zaj áradt, amikor a csapatok felszálltak a levegőbe. – Nem mindenki hűséges, aki annak látszik. – Jason hajának kiszabadult tincseit lágyan kifújta a szél az arcából. – Ha Nivriti okos volt, már akkor elhelyezte a kémeit Neha mellett, amikor a testvére megalapította az udvarát. Még az arkangyalok is hibázhatnak, ha bizalomról van szó, gondolta Mahiya, és ujjait a férfi ujjaihoz érintette. Jason a kezébe zárta a lány kezét. – Nézd! A férfi tekintetét követve Mahiya meglátta, ahogy egyetlen angyal felemelkedik az erőd fölé. Az alakját övező halálos erő ragyogásából ítélve csakis Neha lehetett az. Mahiya jobbra fordította a fejét, és remélte, hogy az anyját védi a harcosai gyűrűje, de nem, Nivriti a csapata előtt lebegett. Neha elindult a testvére felé, ahogyan Nivriti is egyenesen az arkangyal irányába repült. Az Arkangyal-erőd felett gyülekezni kezdtek Neha csapatai, de ez a sereg sértés volt Nivritire nézve: egyetlen osztag szállt fel csupán. Az ikerpár megállt egymással 293

szemben a város felett, és Mahiya tudta, hogy annak lakói csodálkozva és félve néznek fel az égre. Mert ha egy arkangyal ereje fényesen ragyogott, sokan meghaltak. Neha és Nivriti néhány méterre lebegett egymástól, elég messze ahhoz, hogy a szárnyaik ne akadjanak össze, de elég közel ahhoz, hogy beszélhessenek. Mahiya bármit megadott volna, hogy ott legyen, hogy hallja, mit mondtak egymásnak. Bármi is volt az, úgy tűnt, mintha az anyja hátravetett fejjel felkacagott volna, majd olyan gúnyosan meghajolt Neha előtt, hogy Mahiya a földön is érezte a sértést. Neha még fényesebben kezdett ragyogni, Nivriti pedig a feje fölé emelte a kezét, majd leejtette. A katonái kirajzottak az erőd felé, Neha csapatai pedig felszálltak, hogy összecsapjanak velük. Mindkét csapat elkerülte a két nőt a káosz közepén. Neha és Nivriti továbbra is egy helyben lebegett, miközben acél csattant acélon, nyilak tépték a szárnyakat. Akaraterejüket mérték össze, és Mahiya ezt nem tudta megérteni. – Hogy ölheti meg valaki a testvérét, sőt az ikertestvérét! Én ezt meg nem érthetem, Jason! – Mindketten őrültek – összegezte a véleményét nyersen Jason. – Nem értik, hogy amit kaptak, az ajándék, amit meg kellene becsülniük, nem pedig elfecsérelniük. A lány ekkor megértett valamit, amitől búskomorság és rémképek járták át a csontjait. Neha és Nivriti egy egység két feleként született. Ha együtt maradtak volna, barátként és hűséges társként az évszázadok folyamán, Neha a legmegbízhatóbb szövetségest tudhatta volna maga mellett, Nivriti pedig egy arkangyal jobbkeze lehetett volna, a legnagyobb hatalommal, amivel a Tanácson kívül bárki bírhat. És ami ennél is több, mindkettejüknek lett volna valakije, akiben megbízhatnak, és aki csak az igazat mondaná nekik, bármiről is legyen szó. Egy ilyen bizalmas megmenthette volna őket attól, hogy elkövessék a hibákat, amelyeket elkövettek, és boldogabb életet szavatolt volna nekik. De ők eljátszották ezt a lehetőséget, hagyták, hogy a büszkeség és az önhittség elvegye tőlük ezt az ajándékot. Neha így társ és gyermek nélküli nő lett, Nivritit pedig elemésztette a harag, és inkább 294

kockáztatta, hogy nem látja többé a gyermekét, mint hogy lemondjon a bosszúhadjáratáról. A Neha körül ragyogó fény vakítóan fehérré változott. – Angyaltűz – nevezte meg Mahiya az erőt, ami még a Tanács többi tagját is megölhette. Jason megrázta a fejét. – Neha nem képes angyaltüzet teremteni. De az, amit tud, éppen olyan veszélyes még a többi arkangyalra nézve is. Még beszélt, amikor Neha kezéből zöld ostor csapott ki, olyan gyorsan, mint a kezéhez szokott kígyók támadása. Abban a pillanatban, hogy a zöld csáp elhagyta Neha kezét, Nivriti összecsukta a szárnyát, és olyan sebességgel bukott le, hogy Mahiya követni sem tudta a tekintetével. – Ez mi volt? – kiáltott fel, és maga sem tudta, hogy Nehára vagy Nivritire vonatkozik a kérdés. – A Tanácsban méregkorbácsnak nevezik – válaszolt Jason. – Ha megérinti valakinek a testét, halálos mérget ereszt az áldozat vérébe. Az angyaltűzhöz hasonlóan egy arkangyal túlélhet néhány felületes találatot, de egy átlagos angyal másodperceken belül meghal. Egy direkt találat a szívre vagy a fejre még egy arkangyal számára is a biztos halált jelenti. – Jason követte a tekintetével a harcoló testvérpárt, figyelte, ahogy Neha csap egyet a méregkorbáccsal, Nivriti pedig természetellenesen gyorsan kitér a támadás elől. – Anyádnak is a kígyókéhoz hasonló képességei voltak? – Nem. A madarakéhoz hasonló. – A lány ujja megrándult, amikor a méregkorbács látszólag egy hajszálnyival kerülte csak el Nivriti arcát. Ekkor az eget hirtelen döntötték a lángok. Égett szárnyú angyalok hullottak alá az égből ordítva, becsapódtak a város házainak tetejébe. Jason tudta, hogy a testük ugyan megégett és megtört, de a legtöbbjük életben maradt. Amíg a fejük a nyakukon volt, és a lángokat eloltották, mielőtt a belső szerveket elérték volna, a megperzselt, feketére égett torzók tovább lélegeztek és szenvedtek. – Neha új képessége – súgta Mahiya. A tűz olyan gyorsan kialudt, ahogyan keletkezett, de Nivriti serege megtizedelődött. Neki azonban sikerült elkerülnie a 295

lángoszlopot. Most ő csinált valamit a kezével, és ugyanolyan zöld, savas méregből alkotott hálót lövellt Nehára, mint amilyen az arkangyal méregkorbácsa volt. A háló beborította Neha testét és szárnyát. Az arkangyal zuhanni kezdett. Amikor már úgy tűnt, a földre zuhan, Nehának sikerült széttépnie a hálót, és megállnia a levegőben. Ám Nivriti nem hagyta, szüntelenül újabb és újabb hálókat vetett ki rá. Mahiya úgy hallotta, mintha Neha dühében felordított volna, miközben szaggatta le magáról a kötelékeket, és újabb méregkorbácsot eresztett meg a testvére felé. Nivriti kitért előle, de nem volt elég gyors, az ostor elérte az egyik szárnya hegyét. Az ismert hatással ellentétben azonban az angyal nem gyengült el és zuhant le az égből, hanem megfordult, és kilőtt a magasba. Neha követte. A teste körül lángolt az ereje, a keze zöld fényben fürdött. Nivriti hirtelen megfordult, és Nehára dobott egy zöld hálót, az arkangyal egész testét beborítva vele. Neha kapálózott és küzdött, mint egy pókhálóba került légy, és újra zuhanni kezdett, de ezúttal a zöld háló fehérré változott körülötte, és szilánkokban lepattogzott róla, mintha üvegből lett volna. Jég. Neha új képességeinek másik fele. De úgy tűnt, a tűzhöz hasonlóan ez is csak behatárolt keretek között működött, mert az arkangyal nem próbálta meg lefagyasztani az ellenségét az égből. – Jason! – Mahiya a férfira támaszkodott, ő pedig védelmezőn köré vonta a szárnyát. – Anyámnak már meg kellett volna halnia, igaz? – Igaz. Nivriti mégis újra és újra megszökött Neha támadásai elől. Egy pillanattal később pedig még ennél is többet tett. Újra kivetette Nehára a ragacsos hálóját. Az arkangyal biztos volt benne, hogy hatástalanítani tudja, ezért meg sem próbált kibújni alóla. Ám ekkor a háló fehéren felizzott, Neha pedig olyan fájdalmasan ordított fel, hogy a katonák mind megdermedtek. 296

Mahiya az égre emelte a kezét. Nem tudta pontosan, ki felé. De szörnyen nagy hibának tűnt, hogy azok ketten öljék egymást. Neha ugyanis végül kitört a csapdából, Nivriti pedig túl közel volt hozzá ahhoz, hogy el tudja kerülni a méregkorbácsot. Nem találta telibe az ostor, de Nivriti megsérült. Mahiya elfojtott egy fájdalmas kiáltást, a legrosszabbra számított, de Neha nem indított második, halálos támadást. Zavartan, szabálytalan vonalban repült. – Súlyosan megsérült! – De ez lehetetlen, hiszen Neha arkangyal. És mégis… Az eget újra lángnyelvek borították el, és lehullottak a városra. Nyomukban sok helyen tűz ütött ki. Mahiya anyja húzta az egyik szárnyát. A ragacsos, zöld háló, amit újra kivetett, nem találta el Nehát, az is leesett az égből, szintén a városra. Velőtrázó, fájdalmas sikolyok hangzottak mindenhonnan, a város narancssárga fénnyel világítani kezdett, ahogy a lángok egyre gyorsabban terjedtek az épületeken. Mahiyát átjárta a rémület, dúlt benne a vágy, hogy tegyen valamit. A játékgyártó nő ártatlan fiának képe lebegett a szeme előtt. Már éppen szólni akart, amikor Jason kitárta a szárnyát. – Ezt meg kell állítanom. – Igen. – Neha és Nivriti túl dühös és megvadult volt ahhoz, hogy abbahagyja a pusztítást. Ketten az egész várost megsemmisítették volna, és tovább harcolnak, pedig mindketten megsérültek, talán halálosan is. Nem törődve azzal, hogyan sebezhette meg ilyen súlyosan az arkangyalt az anyja, Mahiya megszorította Jason kezét. – Ezt meg kell állítanunk. Együtt. Ez még az én népem, és nem nézhetem tétlenül, hogy megégjenek. Felszállni készült, amikor Jason finoman, váratlanul megérintette az arcát, majd bólintott. – Neha csapatai éppen olyan rossz állapotban vannak, mint Nivriti katonái. Megzavarta őket, hogy látták, az arkangyaluk megsérült. – Így újra értékes túsz lehet belőlem – bólintott Mahiya. – A közeledben maradok. – Vérzett a szíve, amikor arra gondolt, hogy Jason megsérülhet, miközben őt védelmezi, de megértette, hogy a 297

férfinak szüksége van erre, hogy soha nem engedné védelem és kíséret nélkül veszélyes helyzetbe a hozzá tartozó nőt. – Mahiya? – újra hallatszott a hangjában az a gyengédség, ami a kimondott szavaiban soha. – Igen? – Ne essen bajod! Ez parancs volt, amit egy mély csók követett. Mahiyának elállt tőle a lélegzete. Felvette a földről a nyílpuskát, amit leejtett, és a vállára kapott egy tíz nyilat tartalmazó készletet. Egy évtizede ellopott egy régi nyílpuskát az egyik őrtől, mert azt gondolta, a kardvívással vagy a birkózással ellentétben ezt maga is megtanulhatja kezelni. Az ezt követő években többször új fegyvert kellett lopnia, de a terve bevált. Havonta legalább kétszer titokban gyakorolta a lövészetet a hegyek között, míg az utolsó nyílpuskája öt héttel ezelőtt el nem tört. – Nem vagyok mesterlövész, de általában eltalálom a célt. – Az jó. Mert a levegőben fedezned kell majd. Ezzel a váratlan kijelentéssel Jason alacsonyan a forró, lángokban álló város felett vezette Mahiyát, amíg Neha és Nivriti csapatai közé nem ért. A lány azt gondolta, Jason felemelkedik majd, hogy valahogyan megállítsa a küzdelmet, de az angyal lefelé szegezte a kardja hegyét. Egy pillanattal később fekete villámok kezdtek cikázni a karján, majd a kardot markoló kezén, Mahiya pedig ráébredt, hogy a kémmester lefelé küldte éjsötét erejét, a kardját használva vezetőnek. A férfi arcán egy verítékcsepp gördült le, a bicepsze megfeszült… és a városban az árnyak feléledtek, egybeforrtak, és vastagon, nehezen terjedni kezdtek a házak között. Kioltották a lángokat, enyhítették a fájdalmat. Az emberek először menekültek a lassú folyóként áramló sötétség elől, majd amikor meglátták, hogy az elhamvasztja a tüzet és védőpalást alá vonja a megégett áldozatokat, megpróbálták a saját házaik és üzleteik felé irányítani. Azokat azonban csak az angyal tudta kezelni, akinek testéből ez a lenyűgöző erő áradt. Az árnyak pedig arra haladtak, amerre a legnagyobb szükség volt rájuk. 298

Az emberek felé. Az állatok felé. Az épületek felé, amelyekben embereket ejtett fogságba a tűz. Amikor egy angyal nyíltan ellenségesen közelíteni kezdett feléjük, Mahiya nem törődött azzal, melyik sereg katonája az. Felemelte a puskát, és egy nyilat repített a férfi szárnyába. Az lebucskázott az égből, és egy lángoló háztetőnek csapódott. Mahiya felszisszent, de már töltötte is a fegyverébe a következő nyilat, célba vette a következő támadót, és lőtt. Nem volt ugyan harcos, de azt nem engedhette, hogy bárki bántsa Jasont. Éppen lelőtte a második férfit is, mielőtt az nyilat repíthetett volna belé, amikor Jason megremegett, és felemelte a kardját. – A legnagyobb tüzeket eloltottam – jelentette reszelős hangon. A lány elcsodálkozott a férfi erején, és azon, ahogyan Jason jóra használta azt, nem pusztításra. A szeme könnybe lábadt, a torkát elszorították az érzelmek. – Esélyt adtál nekik – szólt, mert látta a tűzoltóautókat, amelyek vizet okádtak a még lángoló tüzekre, és látta a tó felé siető embereket, akik élőláncot alkotva adogatták a vödröket egymásnak. Jason komor arccal fordult felé. – Lőj le bárkit, aki közelít feléd, de várj itt, amíg jelt adok. – Ezzel egyenesen felszállt, és lebegve megállt a két harcoló nő között. Mahiya megbízott Jason harcos készségeiben, és nem vitatkozott vele. – Légy óvatos! – Ha csak egyszer is eltalálja őt Neha méregkorbácsa vagy Nivriti maró hálója, Jason holtan zuhan a földre. A férfi azonban meg sem rezzent, amikor az ikrek egymásra támadtak, a lövedékeik pedig csak a szárnyától néhány centiméterre süvítettek el. Amikor Nivriti összeszedte magát, hogy újabb hálót vessen ki Nehára, a keze megbicsaklott, és egyenesen Jason felé hajította a fegyvert. A kémmester a kardjának egy csapásával keltett fekete lángcsíkkal hárította a támadást. – Most, hercegnő! – szólt a lánynak, és ez a megszólítás szinte becézés volt tőle. – Egyelőre kimerítették az erőtartalékaikat.

299

Negyvenegyedik fejezet Mahiya erős szárnycsapásokkal a magasba emelkedett, közben azonban végig ügyelt arra, hogy a harctér Nivriti felőli oldalán maradjon, ne legyen könnyű célpont Neha számára. Jason alig észrevehetően bólintott, amikor a lány mellé ért, ezzel átadva neki a gyeplőt, elismerve, hogy ő sokkal jobban ismeri a szereplőket nála. – Elpusztítod a várost! – kiáltott Nehának. – A saját alattvalóidat ölöd meg. Az arkangyal, akinek szárnyai még mindig ragyogtak, lepillantott, elkomorult, majd intett a kezével. Vékony jégréteg képződött a házakon, amelyeket elért Nivriti maró hálója, és lassan ette át magát a tetőkön, falakon és embereken. A zöld kötelek megfagytak, és darabokban hullottak a földre. Neha újra intett, de a lángok, amelyeket Jasonnek nem sikerült eloltania, tovább lobogtak: az arkangyal jeget teremtő képessége a jelek szerint kimerült. Nem csak a fáradság gyengítette le a két testvért. Neha szárnyán és testén vörös sebhelyek éktelenkedtek, ahol a maró háló a bőréhez ért, arcának egyik oldalán pedig lyuk tátongott, kilátszott alóla az állkapcsa. A bal szárnyán tenyérnyi lyuk, ami a legtöbb angyalt röpképtelenné tette volna. Nivriti orrából, füléből, sőt még a szeme sarkából is szinte fekete vér folyt, a méreg belülről emésztette fel a testét. – A csapataid megtizedelődtek – fordult az anyjához. Azt akarta, hogy Nivriti forduljon hátra, vegye észre, milyen sok angyala halt meg vagy sérült meg súlyosan. – Te pedig egyre gyengülsz. Nivriti legyintett csak. A kipukkanó hajszálerek vörösre festették a szemét. – Menj az utamból, gyermek! 300

– Itt nem én vagyok a gyerek! – Mahiya nem mozdult, mindkettejükhöz intézte szavait. – Patthelyzetben vagytok, és nemsokára a sárban birkózhattok majd, a halandók pedig bámulnak titeket, mint egy cirkuszi mutatványt! Mind a két nőre fagyos csend ereszkedett. Ezt Nivriti szinte mániákusan örvendező kacagása törte meg. – Ez nagyon nem illene az annyira nagyra becsült méltóságodhoz, édes testvérkém. – Hozzád viszont jól illene – vágott vissza az arkangyal. A szája fájdalmasan megvonaglott, amikor a szárnyának egyik kisebb ina nem bírta tovább, és elpattant. – Te mindig is szerettél szerepelni. Nivriti megvonta a vállát, és a ruhája ujjával megtörölte az orrát. – Én legalább nem hittem azt, hogy egy dráma nagyjelenete igaz, és nem választottam páromul olyan férfit, aki nem szeret. – Nem. Te csak megszülted a gyerekét, és hűségesen vártál rá, amíg ő kanoskodott, mint egy kandúr. Mahiyának az a furcsa érzése támadt, hogy egy testvéri civakodás közepére került. Csakhogy ez a perpatvar már több száz, ha nem több ezer életet követelt. – Az apám – szólalt meg kimérten, csak hogy megtörje az érzelmileg túlhevített szópárbajt – elég szép volt ahhoz, hogy elcsábítson egy kőszívű lényt is, de nem volt erős, és egyikőtök szerelmére sem volt méltó. – A lányom igazat beszél. – Nivriti arcán mély keserűség látszott, olyan, ami belülről emészti fel az áldozatát. – Szívességet tettem neked, testvérem. Eris éppen az egyik ribancának a szoknyáját emelgette, amikor megérkeztem, hogy megmentsem. Így néhány ajándékkal tértem vissza hozzá. Neha felszisszent, csapott egyet a méregkorbácsával, de a zöld ostor nem ment messzire, az arkangyal nagyon legyengült. – Nem volt jogod ítélkezni felette! – Ezt még te mondod?! – Nivriti megpróbálta Nehára vetni a savas hálót, de kudarcot vallott. – Te, aki egy személyben játszottál bírót, esküdteket és tanút?

301

– Jason, meg kell szólalnod! Nem számít, hogy igazam van-e, rám nem hallgatnak. – Igazság szerint mindketten gyerekként kezelték Mahiyát. – Mindkettőnek a büszkesége a leggyengébb pontja. Jason felemelte a fejét. – Ha halálig akartok párbajozni – szólt halk, de acélos hangon, ami figyelmet követelt magának –, mi félreállunk. De valóban a sárban fogjátok végezni, a halandók legnagyobb örömére. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen angyal sem halt még ilyen megalázó halált. Csend. Majd Nivriti felemelte a karját, és a hadserege köréje rendeződött, miközben Neha katonái is visszavonultak. Az arkangyal ajka hideg mosolyra húzódott. – Menekülj, testvérkém, amíg még teheted! Gondoskodom róla, hogy újra találkozzunk. Nivriti válaszmosolya olyan sötét volt, mint a szeméből szivárgó vér. – Várni foglak. Ezzel megfordult, és elrepült, a serege fekete falként zárt össze mögötte. – Mahiya! Mahiya meglepődött az anyja parancsán, de még jobban azon, amikor meghallotta Jason hangját az elméjében. – Menj vele, ott vagy a legnagyobb biztonságban! A lány vitázni akart, el akarta mondani, hogy az ő helye mellette van, de Jason már el is indult Neha után. Mahiya ráébredt, hogy most sokkal több minden forog kockán, mint egy hercegnő vágyai és szükségletei. Egy hercegnőé, akinek soha nem volt országa, amin uralkodhat, sem társa, akit szerethet, amíg a szívét oda nem adta egy fekete szárnyú, ellenséges kémmesternek. De ettől még Jason szakíthatott volna egy pillanatot arra, hogy megnyugtassa: meg fogja találni őt. Kín hasított a lelkébe, miközben figyelte, hogy Jason minden szárnycsapással egyre távolodik tőle. Az ajkába harapott, hogy úrrá legyen a kényszeren, és ne kiáltson utána. Egyszer már a lába elé tette a szívét, nem fog könyörögni is. Nem várta ugyan, hogy a lelke 302

mélyén sebeket hordozó Jason úgy szeresse őt, ahogyan ő szerette Jasont, azt azonban megértette, hogy a férfinak minden kényszerítő tényező nélkül kell úgy döntenie, hogy vele marad. Nem volt elég, és soha nem is lett volna elég, ha a kémmester csak kötelességtudatból van vele, mivel senki más nincs, aki törődne Mahiyával. Most, hogy ez már nem így volt… Nyelt egyet, majd utoljára kiterjesztette felé az elméjét, és szabadon bocsátotta őt. – Vigyázz magadra, Jason! Jason erőt vett magán, és nem nézett vissza Mahiyára. Tudta, hogy abban a pillanatban ő volt számára az ismerős, a biztonság. Ha most megkérte volna a lányt, hogy tartson vele, Mahiya boldogan ment volna. De csak azután, hogy eltölt egy kis időt Nivritivel, az anyjával… Nem, nem akarta elvenni tőle az újonnan megtalált családi kapcsolatot, még akkor sem, ha az elválás gyötrő ürességet hagyott benne, amikor Mahiya az anyja katonáinak védőgyűrűjében túl távolra ért, és a mentális kapcsolat megszakadt közöttük. Jason elég időt és teret akart hagyni neki, hogy eldöntse, mellette akar-e élni még akkor is, ha az életének egy teljesen új dimenziója nyílt meg előtte. Jason Nehát kísérte vissza a Gyémántpalotába, miközben Rhys meggyőződött arról, hogy Nivriti valóban visszavonul. A kémmester végig figyelte az arkangyal sérült szárnyát, miközben Neha leereszkedett a levegőből, és amikor a nő oldalra billent, szándékosan túl közel repült hozzá, hogy úgy tűnjön, ő okozta az arkangyal botlását, és nem a gyengeség. A büszkeség, ahogy Mahiya is mondta, Neha személyiségének meghatározó része volt. Az arkangyal ellökte magát Jason testétől, így egyenesedett fel, és tudomást sem véve róla belépett a lakosztályába. Jason tudta, hogy ha most távozna, azzal mindent megsemmisítene, ami jót eddig sikerült elérnie. Ezért kiment a főudvarra, hogy segítsen ápolni a sérülteket. Mert attól, hogy az angyalokat és vámpírokat nehéz volt megölni, a sérüléseik még ugyanúgy fájtak. Egy angyal, aki tudta, hogyan kell bekötni az infúziót a morfium és más gyógyszerek beadásához, háborús helyzetekben mindig hasznos volt. 303

Két órával később Neha személyi testőre az arkangyalhoz hívta. Az udvart addigra szinte teljesen kiürítették, a sérülteket a belső termekbe vitték. Jason jelezte a gyógyítónak, aki alatt eddig dolgozott, hogy távozik, és követte az őrt. Nehát a központi fogadóteremben találta. Az arkangyal trónszerű székén ült, frissen fürdött és átöltözött, a sebeit bekötözték. Ezek a kötések arról árulkodtak, hogy a sebek sokkal lassabban gyógyulnak, mint kellene, és hogy Nivriti már nem közönséges angyal. – Szóval most már békefenntartó is lettél? – A nő hangja veszélyesen szenvtelen volt. – Ön a józanul gondolkodó arkangyalok közé tartozik – mondta Jason, és ez igaz is volt, annak ellenére, ahogyan Anoushka halála után viselkedett Neha. – Ha önt elveszítjük, azzal több gondot okozunk, mint amennyit megoldunk. – Mégis, mit gondolsz, pontosan mennyire vagyok józan? – Neha számító pillantást vetett rá. – Éppen eléggé ahhoz, hogy használja mindazt, amit Lijuan az új képességei fejlesztéséről tanítani tudott önnek – válaszolt a férfi –, anélkül, hogy hagyná, hogy behálózza önt. – Ez nagyon erős blöff volt. – Végre kibújt a szög a zsákból – suttogta kígyósziszegéshez hasonlóan Neha. – Ezért ajánlkoztál olyan lelkesen, hogy segítesz, nem igaz? – Kémmester vagyok. Neha hűvösen mosolygott. – És nem várhatjuk el tőled, hogy másként viselkedj, mint ahogy nem várhatjuk el egy sastól, hogy ne egye meg a nyulat. – Felemelt a padlóról egy éppen arra kúszó, fiatal Schlegel-lándzsakígyót, a vállára terítette, és elgondolkozva simogatni kezdte narancssárga, pikkelyes bőrét. – Lijuan valóban nagyon jó szomszéd volt mostanában. Jason ezt el is tudta képzelni. Anoushka halála után a gyászoló, megtört Neha egyértelmű célpont volt egy olyan ragadozó számára, mint Lijuan. – Eszembe jutott valami. 304

Neha felvonta a szemöldökét. – Azon gondolkoztam, vajon Lijuan képes-e valahogy elszívni más arkangyalok erejét, vagy próbálkozik-e, hogy megtanulja, hogyan lehetne rá képes. – Ez annyira kezdetleges elmélet volt, hogy Raphaelnek még nem is említette. – Ez megmagyarázná, miért ajánlotta fel önnek a segítségét. – Nézzenek csak oda! – Neha felállt a trónjáról, és fejcsóválva lesétált az emelvény lépcsőin. – Milyen kár, hogy soha nem fogsz uralkodni! Igen, a segítőkész Lijuan ki akart játszani engem. – Kivillantotta a fogait. – De elfelejtette, hogy én is egy évezrede űzöm már ezt a játékot, és én is tudom, hogyan szerezzem meg azt, amit akarok. Jason szinte biztos volt benne, hogy igazából semmilyen titkos módszer nincs arra, hogy valaki felgyorsítsa az új képességei fejlődését, és hogy Lijuan csak kihasználta a Zuhatag hatását. Legalább kilencezer éves lévén bőven volt ideje, hogy kutasson a Menedék könyvtárában. Ráadásul, amikor ő hatalomra került, még ősöregek ültek a Tanácsban, meglehet hát, hogy ők meséltek neki a Zuhatagról. Egy ilyen terv illett volna Kína arkangyalának okos és körmönfont természetéhez, de ha Jason ezt felhozta volna, azzal Nehát az ostoba áldozat szerepében tünteti fel, ezért inkább hallgatott. Közben már azon gondolkozott, mit jelenthet Raphaelnek. Neha és Lijuan kapcsolatáról nem beszélhetett ugyan, de Neha új képességei már nyilvánosnak számítottak, hiszen a város felett használta őket. – Ha továbbra is a kegyeimben szeretnél maradni, Jason – szólt az arkangyal, s szárija halkan susogott a szőnyegen, miközben az udvarra néző ablakhoz lépett –, kideríted, hogyan volt képes Nivriti arra, amit tett, és beszámolsz nekem. – Ha így tennék, azzal beavatkoznék az ön személyes háborújába. Raphael ezt nem nézné jó szemmel. – Mindig csak azt teszed, ami Raphaelnek tetszik? Jason tudta, hogy az utolsó kérdés sértő akart lenni, de az igazság az volt, hogy ő saját elhatározásából szolgálta New York arkangyalát, nem kötelességből. – Ma elhagyom az ön területét. 305

Neha szárnyai felragyogtak, a tollak indigószínű szálain megcsillant a napfény, mielőtt Neha gondosan a hátára hajtotta a tollakat, megfordult, és a kémmester szemébe nézett. – Mondd, mikor tanultad meg ilyen módon használni az árnyakat? Jason nem válaszolt, hiszen az arkangyal nem is várhatott tőle választ. Igazság szerint aznap csak egy részét mutatta meg annak, mi mindenre tudja használni az erejét. A fekete villámokat sokkal halálosabb célokra is fordíthatta. – Kívánja, hogy átadjak Raphaelnek valamiféle üzenetet öntől? Neha felsóhajtott, majd halványan elmosolyodott. – Mondd meg neki, hogy a kémmestere kifogástalan szolgálata miatt átértékeltem a viszályunkat. Raphaelt nem tekintem már ellenségemnek többé. – Hagyta, hogy a kígyó leereszkedjen a karján, rátekeredjen a bőrére. – Biztonságos hazatérést kívánok, Jason. Igyekszem majd nem túlságosan bántani Mahiyát, ha megtalálom. „Igyekszem majd nem túlságosan bántani Mahiyát, ha megtalálom.” Jason megértette, hogy Neha kínozni akarta őt ezzel a mondatával. Nem az első alkalom volt, hogy valaki ilyesmivel próbálkozott, de az első, amikor célt is ért. Eddig időt akart adni Mahiyának az anyja társaságában, de most elhatározta, hogy nem fog tovább várni, még ha a lelke mélyén érezte is, hogy csak kifogásnak használja Neha fenyegetését. Gyorsan és magasra repült, nehogy bárki is követni tudja az erődből. Amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy egyedül van az égen, leszállt egy sziklás hegycsúcs hajnali fényben fürdő füves tisztására. A csípős szél ki akarta tépni a haját a lófarokból, de Jason nem törődött a hideggel. Elővette a mobiltelefonját, és felhívta Raphaelt. Raphael gyorsabban kapcsolt, mint Neha, talán azért, mert személyesen érintették a tavaszi események. – A világ felbolydult, amikor Caliane felébredt – mondta az arkangyal, amint meghallotta, hogyan képes ártani Nivriti Nehának. – Úgy hittük, az ősöreg visszatérése okozta a káoszt, de lehet, hogy a két esemény csak egyszerre történt, és az anyámmal történtek elfedték a jeleket, amelyeket Nivriti arkangyallá fejlődése okozott. 306

– Én ugyanerre gondoltam – válaszolt Jason, és eszébe jutottak a tavaszi tomboló viharok, a medrükből kilépő tengerek, a fagy a tavaszi olvadás idején –, de nem éreztem Nivritiben az erőnek olyan mélységét, amit a Tanács tagjainak jelenlétében. – Azt a zavaró tudatot, hogy egy másfajta lény van jelen a környezetében. – És Neha észrevette volna, ha a testvére tanácsi rangra emelkedett – tette hozzá Raphael. – Egy arkangyal mindig felismeri a másikat. De abból, amit mondtál, úgy tűnik, ő sem tudja, honnan származhatnak Nivriti képességei. – Igaz. Lehet, hogy Nivriti azért képes ártani Nehának úgy, ahogyan más angyal nem, és azért ellenálló bizonyos mértékig az erejével szemben, mert az ikertestvére. – Az ikerszülések elképzelhetetlenül ritkák voltak az angyalok körében, és Jason tudomása szerint Neha az egyetlen iker, aki valaha arkangyal szintre fejlődött. – Nincs alapunk, amihez viszonyítani tudnánk az egymáshoz fűző kapcsolatukat. Raphael rövid ideig hallgatott. – Ha Nivriti a Tanács tagjának hiszi magát, előbb vagy utóbb úgyis csatlakozni akar hozzánk – mondta előrelátóan Raphael. – Nehával ellentétben azonban minket nem zavar meg a vérségi kötelék, egy találkozás elég lesz ahhoz, hogy felmérjük az erejét. Addig is utasítsd a kémeidet, hogy figyeljék! Mindkettejüket. – Értettem, uram. – Jason megszakította a kapcsolatot, fejét a szél felé fordította, és hallgatta a visszavonuló sereg elhaló visszhangját… és a hercegnő ragyogó, konok reményét, akinek jelenléte az elméjében hiányzott neki.

307

Negyvenkettedik fejezet Mahiya nem tudta, milyennek képzelje el az anyja támaszpontját, de biztosan nem egy völgyben álló, erődített palotaegyüttesre számított, alig négyórányi repülőútra Neha erődjétől. Pedig ez volt a logikus megoldás: a hadsereg nem repülhetett volna sokkal messzebbre észrevétlenül az éjben. A vámpír földi egységek számára az út hosszabb volt, ők olyan járműveken utaztak a városba, amelyek nem tűntek fel senkinek az utakon, és most ugyanígy tértek vissza is. Hozták magukkal a holttesteket és a kevésbé súlyosan sérülteket. Rhys és Nivriti hadvezére megegyeztek egy szűk időtartamban, ami alatt az elesetteket összegyűjthették. Nivritinek azonnal el kellett hagynia a várost, de angyalseregének felét a földre parancsolta, ők Rhys katonáinak felügyelete alatt megmentették és hazavitték a súlyosan sérülteket, angyalokat és vámpírokat egyaránt. Az az egység körülbelül fél órával Mahiyáék mögött járt, a földi járművek fél nappal utánuk érkeztek meg. Ez az erőd, amint azt Nivriti elmagyarázta Mahiyának, miután a hátrahagyott őrök fürkésző tekintetének kereszttüzében földet értek a hajnal előtti derengésben, valaha Nivritié volt, és most újra az. – Neha hagyta összeomlani – mesélte elégedetten az anyja. – A környező falvak a palota gondoskodása nélkül kiszáradtak, úgyhogy ez a terület mára néptelen, erdős vidékké vált. – Tökéletes hely arra, hogy elrejts egy hadsereget. – Mahiya belépett a palotába, megcsodálta a falikárpitokat és festményeket. Elefántokon és lovakon száguldó, kardot forgató angyal és vámpír harcosokat ábrázoltak, és komor, felfegyverzett angyalnőket. A valaha ragyogó színek már megfakult szellemek voltak csupán, az alakok ékszerei tompa kövek csak. Egyértelműen látszott, hogy a falikárpitok éppen olyan idősek, mint a festmények, de azokat, 308

amelyek épen megmaradtak, gondosan kitisztította valaki, és most eltűnt csillogásról árulkodtak. Az épület falait és padlóját is tisztára sikálták, míg a gazdag faragványokban és csipkedíszes ablakokban bővelkedő építményt felesleges volt már tovább díszíteni. – Neha legnagyobb gyengesége mindig is a gőgje volt. Soha nem hitte, hogy vele egyenrangúvá válhatok, ezért nem hagyott őröket sem mellettem, sem azokon a helyeken, amelyek régen az enyémek voltak, és mindig is azok lesznek. – Szavai olyan keményen hangzottak, mint a kő, amelyből az erődítménye épült. – Most majd megtanulja. Ekkor egy angyal lépett be a terembe. A bal szárnya sérülten lógott, az egész felső része megégett. – Úrnőm – szólt. – Sajnálom, hogy meg kell zavarnom, de ennyi sérült mellett egyeztetnünk kell az erőd védelmi terveiről. Nivriti bólintott, és egy intéssel elbocsátotta a lányát. – Menj, keress magadnak helyet, és pihenj, gyermekem! – A pillantása a lány kezében lévő nyílpuskára tévedt. – Arra itt nem lesz szükséged, de örülök, hogy a lányomból nem lett palotadísz. – Ezzel magára is hagyta. Mahiya kihasználta az alkalmat, hogy felfedezze a palotát. Rájött, hogy a hely éppen annyira bevehetetlen erőd, mint amennyire otthont is jelent Nivritinek és az embereinek. Hatalmas falak vették körbe, de a padlón puha szőnyegek voltak mindenhol. Bármerre nézett, fegyvereket látott, miközben a konyhából olyan illatok áradtak, amelyektől összefutott a szájában a nyál. A palota hátsó felében, egy erkélyről kinézve látta, hogy a falakon belül egy működő fúrt kút és gyümölcsösök, veteményesek sorakoznak. Még fel sem kelt a nap, de egy vámpír már gondozni kezdte a növényeket. Mahiya tőle tudta meg, hogy a víz egy föld alatti forrásból származik, így senki sem mérgezheti meg. Az ilyen védelmi intézkedések egy légi támadás ellen hatástalanok voltak ugyan, de a palota körüli hegyekben éppen ezért sorakoztak a légvédelmi rakéták. Mahiya feltételezte, hogy a Neha ellen indított támadásig ezek rejtve voltak. Az erődítményhez egyetlen út vezetett csak. Ezt az épületet arra tervezték, hogy egy hosszabb ostrom ellen is kitartson, gondolta, miközben visszasétált a palotába. 309

Úgy tűnt, senki sem szentel neki különösebb figyelmet, de az őrök sokszor a semmiből ugrottak elő, hogy elirányítsák másfelé, amikor egy bizonyos folyosón akart végigmenni. A nyílpuskáját is elvették, azt mondták, kitisztíttatják neki. Mahiya a legszebb hercegnőmosolyával köszönte meg, és vita nélkül távozott. Körülbelül egyórányi várakozásba és figyelésbe került, de végül az utolsó őrt is elhívták máshová. Mahiya tíz másodperc alatt az ajtóhoz ért, és belépett rajta. A folyosóról nyíló ajtókat régimódi reteszekkel és lakatokkal zárták le, a rajtuk vágott nyílás mind be volt rácsozva. A csontjait hirtelen hideg járta át. Benézett az első szobába. Egy angyal eszméletlen, vérben ázó testét látta meg. A lény szárnyait a padlóhoz szegezték, átfúrták a tollakat, izmokat, inakat. A lány mellkasát összeszorította az iszonyat, erőt kellett vennie magán, hogy képes legyen benézni a második ajtón is. Itt egy vámpír lógott vastag láncon két csuklójánál fogva a plafonról. Testét összeverték, a feje a mellkasára hanyatlott. Mindkettőjüket felismerte az Arkangyal-erődből. Nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a hiányuk azonnal feltűnjön valakinek, de elég idősek voltak, hogy ismerjék az udvar belső működését. – Mahiya. A lány már hallotta Nivriti lépteinek zaját, nem ijedt meg. – Te megtörted őket. – Neha ugyanezt tenné az én alattvalóimmal. – Jéghideg, kemény és kegyetlen volt. – Velem sokkal rosszabbat tett. Mahiya ebben a pillanatban vallotta meg magának, a lelke mélyén még bízott abban, hogy Eris, Audrey, Shabnam és Arav megölése rendkívüli tett volt, és hogy az anyja lelkében nem vert gyökeret a rút kegyetlenség. – Most már szabadon engeded őket? – Nem. – Nivriti bedugta a kezét a rácson, és a vámpír nyaka köré tekerte a ragacsos, maró hálót. – Anyám, hagyd abba! – El akarta rántani az anyja kezét, de már késő volt, a háló hozzáért a férfi testéhez. Mahiya elrettenve látta, ahogy a bőr, az izom és a csont fortyogó, fehér masszává bomlik, 310

míg a fej lehullik a testről. Az egyetlen kegyes dolog az volt, hogy a vámpír egy pillanatra sem nyerte vissza az eszméletét. – Ez… – Könyörületesebb, mint amit Neha tett volna vele, ha ez a vámpír hazamászik. – A te erőd a madarakhoz kötődött régen! – A kislány könyörgő kérdése volt ez, aki kétségbeesetten meg akar őrizni valamit az anyjáról alkotott álomképből. – Élő dolgokhoz. – Nem a kínhalálhoz. A Nivriti szemében bujkáló mosoly savas zöld volt. – Az a képességem elhalt – jelentette ki egyenesen. – De a föld alatt voltak más lények, amelyek megvigasztaltak. – A rab angyal cellája elé lépett. – Feláldozták az életüket, ha táplálékra volt szükségem, és megosztották velem az erejüket is. – Ne! Kérlek! – Mahiya újra megpróbálta megállítani az anyját, aki szinte ötletszerűen kivetette a halálos, zöld hálót az angyalra. De az anyja háromezer éves volt, az ereje még a csata után is hatalmas. Egyenlőtlen küzdelem volt, Mahiya nem győzhetett. Remegve kényszerítette magát, hogy figyelje, és emlékezzen erre a két halálra, miközben az angyal semmivé vált a szeme előtt. Ő és a vámpír is megérdemelt volna egy-egy fejfát ahelyett, hogy valaki egyszerűen kitörölje őket a létezők közül. Nivriti sóhajtva Mahiyához lépett, és megrázta a fejét, amikor a lány kihátrált előle. – Hogyan maradhattál ennyire puhány a testvérem keze között? Úgy, hogy nem akartam olyanná válni, mint ő… mint te. A lány szíve megszakadt, amikor ráébredt, hogy néhány gyermekkori emlék már soha nem valósul meg. – Ne aggódj! Most már itt vagyok, és törődöm veled. – Nivriti hátrapillantott a válla felett. – Kísérd a lányomat a szobájába! Pihennie kell. Mahiya hagyta, hogy egy szobába vezessék, ami a palota többi helyiségéhez képest fényűző volt. Egyértelműen látszott, hogy Nivriti gyermekeként tisztelettel kezelik. „Most már itt vagyok, és törődöm veled.” A gyásztól összeszorult gyomorral leült a baldachinos ágyra, megkapaszkodott az egyik fényesre sikált oszlopban, és 311

elgondolkozott. Azon, hogy ki volt ő, hogy mit akart kezdeni az előtte álló, végtelenbe nyúló, halhatatlan életével. Nem számított, hogy Nivriti mit gondol róla, mert már nem gyermek. Egy arkangyallal küzdött meg a szabadságáért. Jason segített neki elérni a célját, és lehet, hogy az ő segítsége nélkül sosem sikerült volna, de még a leküzdhetetlen akadályok ellenére sem adta meg magát, egy olyan arkangyal mellett leélt élet során sem, aki meg akarta törni. És még a kémmesterével szemben is ő alkudta ki magának, amit elért, pedig csak egyetlenegy ütőlap volt a kezében. „Nem adhatom át neked a legértékesebb információmat anélkül, hogy valami hasonlóan értékeset ne kapjak érte cserébe.” Ezeket a szavakat ő mondta ki, és ő érte el, hogy Jason tisztelettel kezelje a szabadság iránti vágyát. Most pedig újra börtönben találta magát. Nem rácsok és lakatok mögött, és Nivriti sem rosszindulattal viseltetett iránta, de egyértelművé tette, hogy a szemében Mahiya csak egy gyermek, akit biztonságban kell tartani a palotában, akinek szárnyát meg kell nyesni, és akit el kell zárni, vagy el kell némítani, ha a felnőttek beszélgetnek. Akit meg kell védeni a nyers való világtól. „Kísérd a lányomat a szobájába!” Mahiya máris érezte, hogy az elnyomottság fojtogatni kezdi, ránehezedik a mellkasára. – Túl késő, anyám – suttogta, és meghozta a döntést, ami nélkül nem tudta volna tovább élni az életét. – Régóta nem vagyok már gyermek. Szomorúság áradt szét az ereiben, amikor belegondolt, mennyi mindent vesztettek, és mennyi időt nem tudnak már visszahozni. De volt benne valami édes megkönnyebbülés is, az ólmos bűntudat, hogy elhagyja Nivritit, kicsit feloldódott, amikor megértette: ahhoz, hogy működő kapcsolatot építsen ki az anyjával, el kellett őt hagynia. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy rákényszerítse arra, lássa meg benne a felnőtt nőt. A nőt, aki egy fekete szárnyú kémmestert szeretett. Vajon Jason tudta ezt? Tudta, hogy ha Mahiya a harcmező felett elválik az anyjától, örökre kínozni fogja a kérdés, hogy milyen lett volna, ha vele éli le az életét? Hogy a bűntudat állandó fájdalom lett 312

volna a lelkében, amiért elhagyja azt, aki túlélte a legszörnyűbb rémálmot, és aki szeretettel nézett rá? Az ajka mosolyra húzódott. Hát persze, hogy tudta. Jason mindig négy lépéssel előre tervez. De megszorította az ágy oszlopát, és kényszerítette magát, hogy ésszerűen gondolkozzon, és emlékezzen rá: amikor magára hagyta, Jason a leghalványabban sem utalt arra, hogy újra meg akarja találni. És még ha ez is volt a terve: arra egészen biztosan nem számított, hogy Mahiya néhány órával az érkezése után már készen áll az indulásra. Amilyen hűséges volt Raphaelhez, mostanra már biztosan elhagyta a szubkontinenst, hogy jelentést tegyen neki. Ez azt jelentette, hogy Mahiya magára maradt. Vett egy mély levegőt, felállt, és elemezte a helyzetét. Egy kicsit fáradt volt a repüléstől, de nem kimerült: a sereg lassan haladt, hogy a sérültek tudják tartani az iramot. Mégis okos dolog lenne pihenni egy kicsit, visszanyerni a teljes erejét… csakhogy Mahiya azonnal indulni akart. A legnagyobb szeretetből rátett bilincsek is bilincsek voltak, arra hivatottak, hogy korlátozzák. Az azonnali távozásnak volt egy nagy előnye: a sereg második, súlyos sérülteket szállító része éppen akkor ért vissza, amikor őt a szobájába kísérték. A lány felajánlotta a segítségét, de visszautasították, a leereszkedő mosolyokból ítélve azért, mert az őrök azt hitték, elájulna, ha meglátná a sérülteket. Nem tudták, mi mindent látott már Neha udvarában. Minden szabad katona a sérülteket gondozta éppen, az erőd védelme soha nem lesz már ilyen gyenge. Ez volt a legjobb alkalom arra, hogy Mahiya elszökjön. Mert abban szinte biztos volt, hogy Nivriti nem hagyja csak úgy elmenni. Hiszen az ő szemében a lány csak egy gyerek, képtelen gondoskodni magáról. Mahiya szeme megtelt könnyel, és arra gondolt, vajon az anyja vaksága tudatos-e: vajon azt a kisbabát akarja-e megtalálni a lányában, akit olyan régen elragadtak tőle. Nyelt egyet, hogy megszabaduljon az erős érzelmektől. Szétnyitotta az erkélyajtaja előtt lógó függönyöket, és látta, hogy már élesen ragyog a reggeli napfény. Azonnal észreveszik majd a 313

kristálytiszta, kék égbolton… de senki sem tiltotta meg neki, hogy repüljön egyet. Amint az elhatározás megszületett benne, a fürdőszobába ment, megmosta az arcát és szoros kontyba fonta a haját, majd kitárta az erkélyajtót, és kilépett rajta. Jó néhány angyal járt az égen, egyikük azonnal felé is kanyarodott. A szárnya feketére volt festve: egyértelműen a támadó hadsereg egyik katonája. – Hercegnő. – Kurtán meghajolt, a gesztusával kifejezte, hogy ennél sokkal fontosabb dolga is van éppen. – Miben lehetek szolgálatára? – Csak ki szeretném nyújtóztatni a szárnyaimat, mielőtt lepihenek. – Nagy, kerek szemmel, bizonytalanul nézett fel a férfira. – Gondolom, a palota körül és felett biztonságosan szállhatok. A férfi a második kérdésre összpontosított, éppen úgy, ahogyan Mahiya szerette volna, és nem csodálkozott el azon, miért akarná valaki négyórányi repülés után kinyújtóztatni a szárnyait. – Amilyen biztonságos csak lehet. – Komor arccal bonyolult kézjeleket adott három arra repülő angyalnak, azok megértették és követték az utasításait. – De biztos vagyok benne, Nivriti úrnő jobban örülne, ha a lakosztálya biztonságában maradna. A férfi valami tiszt lehetett, a hangjából áradt a tekintély. Mahiya azonban ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, ahogyan a katona azt kétségtelenül elvárta tőle, kihúzta magát. – Maga akar a szobámba küldeni engem?! – A halott Anoushka legelkényeztetettebb formáját hozta gond nélkül. – Pórázt nem akar a nyakamba kötni? Akkor körbe is vezethetne, mint egy pincsikutyát! A hadvezér arcára fáradtság ült ki, Mahiyának pedig figyelnie kellett, nehogy meglátsszon rajta, mennyire sajnálja a férfit. Neki sem lett volna semmi kedve egy ilyen lánnyal foglalkozni, főleg egy csata után nem, amelynek során bizonyára sok jó emberét elvesztette. De ha most nem jut ki innen, gondolta a hercegnő, hetekig, sőt hónapokig ebben a fájdalmas purgatóriumban ragad, ahol az elvakult anyai szeretet lángjai perzselik. Mert Nivriti nem értette meg, mi mindent túlélt már élete során a lánya. 314

– Kérem, várjon itt – szólt a férfi, és nem hátrált meg a hercegnő kifakadásától. Ezek szerint nem egy tiszt volt, hanem valószínűleg a parancsnok. – Keresek önnek egy kísérőt. – Megfordult, és elrepült. Hát, ez butaság volt. Mahiya felhorkant, amiért a férfi azt feltételezte róla, ott marad, ahol hagyta. Lelépett a korlát nélküli erkélyen, elsuhant a kert felett, és nem fölé, talán meg tudja zavarni az üldözőit egy kis időre, és elmenekülhet. De azok az üldözők sokkal korábban érkeztek, mint gondolta: egy durva hang parancsolt rá, hogy ereszkedjen le. A parancsnok idősebb és erősebb volt nála, Mahiya tudta, hogy néhány másodperc alatt utoléri, de összeszorította a fogát, és csak szárnyalt tovább felfelé. A hátának és vállának izmai megfeszültek, Mahiya úgy érezte, bármelyik pillanatban elpattanhatnak az inai a megerőltetéstől. Nem bánta, hogy a férfi elkényeztetett fruskának tartja majd, így legfeljebb rossz képet alakít ki róla magában, és Mahiyának ettől talán majd újabb alkalma adódik a szökésre. Egy fekete folt jelent meg a szeme előtt. – Jason! – A lány annyira meglepődött, hogy elszáguldott a férfi mellett. – Indulásra kész? – kérdezte Jason, amikor utolérte. Mintha Mahiya csak egy délutáni kiruccanáson lenne. – Jól vagy, hercegnő? A lány majdnem elsírta magát a kérdésből sütő gyengédség hallatán. – Igen és igen – válaszolt bizonytalan mosollyal, és arra gondolt, vajon meg fogja-e valaha is érteni ezt a férfit, akit annyira imádott. – De attól tartok, akadt egy kis gondom. – Azt látom. Tudsz lebegni? – Igen. – A teste erősen ellenkezett ugyan, de Mahiya már átélt ennél rosszabbat is. A kémmester a lány mellé repült, nem elé. A háta mögé nyúlt, kihúzta a hüvelyből a kardját, és lazán maga mellett lógatta, amikor a parancsnok odaért. A férfi tekintete Jasonről Mahiyára villant, majd a kémmester fekete kardjából sugárzó néma veszélyre, és úgy döntött, a csend a legjobb megoldás. Így hát mind udvariasan nézték egymást, míg Mahiya anyja fel nem szállt hozzájuk. 315

– Mahiya! – Harag csattant a hangjában, amiért a lánya elkóborolt. – A gyermekemnek mellettem a helye. – Anyám – szólt Mahiya végtelenül kedvesen. Nem akarta megsérteni vagy magára haragítani Nivritit, de tudta, hogy meg kell értetnie vele az igazat, ha azt akarja, hogy valaha is normális kapcsolat legyen kettejük között. – Már évszázadok óta nem vagyok gyermek. Soha nem is volt alkalmam gyereknek lenni, ezt pontosan tudod. A lánya gyengédsége ellenére Nivriti arca megrándult. – Megölöm azért, amit veled tett! Mahiya felemelte a kezét. – Ne, anyám! Eszedbe se jusson engem használni indokként a Nehával folytatott háborúdban. Ebből nem kérek. – Elszorult szívvel, egyenesen belenézett a szempárba, ami annyira ismerős, mégis olyan idegen volt számára. – Háromszázhét év – suttogta, és abban benne voltak egy teljes élet meghiúsult álmai és összes kínzó fájdalma. – Ennyit éltem túl eddig, de már nem akarok többet túlélni. Anyám, én repülni akarok. Egy pillanatnyi feszült csend után Nivriti Jasonre szegezte a tekintetét. – Ha nem vigyázol rá, kémmester, a világ végéig üldözni foglak. – Ezzel a fenyegetéssel Nivriti és a parancsnok leereszkedtek az erődítményükbe. Jason eltette a kardját, és Mahiyához fordult. – A maga módján ő tényleg szeret téged. – Eléggé ahhoz, hogy szabadon engedjen.

316

Negyvenharmadik fejezet Négy nappal azután, hogy elaltatta, Dmitri félig felébresztette Honort a gyógyszerekkel fenntartott álomból. – Dmitri. – A lány motyogva beszélt, miközben a férfi az ölében ringatta, de hallatszott a hangján a félelem. – Biztonságban vagy. Itt az első vércsók ideje. – A vámpír a folyamat minden egyes lépését előre vázolta Honornak, nehogy a lány megijedjen, amikor felébred, és nem teljesen ura a testének. Az ő Honorja, akit egyszer már elraboltak a szörnyetegek. A lány ujjai görcsösen markolták a férfi mellkasán a ruhát, arcára a félelem csillogó máza ült ki. – Nem tudok megmozdulni! – Honor, édes, nem ébreszthetlek fel teljesen. Kérlek, emlékezz! – Ölelte és csókolta a lányt, aki értelmet adott az örökkévalóságnak. Olyan szorosan magához ölelte, amennyire csak merte, mert Honor bőre most érzékenyebb volt a szokásosnál, könnyen zúzódások keletkezhettek rajta. – Soha nem okoznék neked fájdalmat. A lány sóhajtott egyet a férfi nyakába, a pánik csillapodni kezdett, de a hangja még zavart volt a gyógyszerektől. – Szeretlek. Dmitri annyira megkönnyebbült, a lélegzete is elakadt. Három percet adott még magának, addig ölelte a feleségét, mielőtt a szemfogával apró sebet ejtett a saját csuklóján, és a lány szája elé tartotta. – Tudom, hogy ez most nem lesz jó ízű – egészen addig, amíg az átalakulás nagyobb hatással nem lesz Honor testére –, de csak néhány cseppet kell meginnod. Honor idegenkedve ráncolta a homlokát, de nem ellenkezett.

317

– Nagyon nem szexi – motyogta, amikor végzett. Ezzel megnevettette Dmitrit, a férfiban kicsit oldódott a feszültség. – Hidd el, lesz még szexibb is. – Nem szívesen, de visszafektette a lányt az ágyba. – Készen állsz? – Túl akarok lenni rajta. – Honor odabújt Dmitrihez. – Veled akarok lenni. A vámpír a kapcsoló után nyúlt, hogy újraindítsa belé a gyógyszer áramlását, amitől Honor megint elalszik. – Itt leszek, várom, hogy újra felébredj. – Majdnem ezer évet várt már a lányra, és most már semmi sem vehette rá, hogy magára hagyja. – Aludj! – Én vigyázok rád.

318

Negyvennegyedik fejezet Mahiya az Angyal Enklávéban álló ház, Raphael arkangyal és a társa otthonának tetején ült, és alig hitte el, hogy csak egy hete hagyta ott az anyja erődítményét. A csillogó acél és szikrázó üveg városa, amit a folyó túloldalán látott, lenyűgözte. Majdnem annyira, mint a szinte fehér hajú angyal, aki éppen leszállni készült a háztetőre. Elena leplezetlen örömmel ért földet mellette, vidámsága láttán Mahiya is elmosolyodott. – Tíz pont, nem is kérdés – szólt. Nem először játszotta már ezt a nővel. – Csak rendes akarsz lenni velem. Lépnem kellett egyet, hogy el ne veszítsem az egyensúlyomat. – Akkor legyen kilenc egész három. – Ezt elfogadom, bár még mindig túl jóindulatú vagy. – Elena a hátára hajtotta lenyűgöző, éjfél- és hajnalszín szárnyát, és leült Mahiya mellé. – Jasonre vársz? – Odabent van, Raphaellel beszélget. – Mahiya egy arkangyal mellett nőtt fel, ezért nem volt rá olyan komoly hatással Raphael társasága, mint egy másik, vele egykorú angyalra lett volna, mégsem felejtette el soha, hogy az arkangyalok másfajta lények, és ezért elővigyázatosnak kell lennie velük. – Azért jöttem fel ide, hogy megcsodálhassam a fényes és nyüzsgő városotokat, és hallgassam a vizet. – A Hudson folyó a közelben, közvetlenül a sziklaszirt alatt hömpölygött, és Mahiya nem messze két hajót is látott a vízen. Elena felhúzta és átkarolta az egyik térdét. – Itt maradsz?

319

Mahiya gondolkozott már ezen, és elvetette az ötletet. New York káprázatos város volt, de a szögletes élei túl erősek voltak számára. – Azt hiszem, inkább látogatóba járnék ide. – Apránként szerette volna megismerni. – De ez nem az én világom. Elena bólintott. – Nem való mindenkinek az én városom, de én imádom. – A bal combjának külső oldaláról leoldott egy könnyű nyílpuskát, és letette maga mellé. – Vadászaton voltál? – Mahiya nagyon csodálkozott azon, hogy egy arkangyal társa ilyesmit csinál, de ennél még jobban meglepte az, hogyan néz Raphael Elenára, és hogyan néz rá vissza a nő. Soha nem képzelte volna, hogy kettejük között ilyen perzselően mély kapcsolat van, pedig sokat hallott már a szerelmükről. – Nem, kiképzést vezettem a Céhakadémián. Én voltam a soros. – A szél felé fordította az arcát, így ültek barátságos csendben vagy tíz percig, mielőtt Elena a lányhoz fordult volna. – Ugye – kérdezte halkan –, vigyázol majd Jasonre? Mahiya meglepetten nézett fel. – Nem hiszem, hogy szüksége van rá. – De azt hiszem – jelentett ki Elena, és ezüstösszürke szeme élesen megvillant –, hogy rád szüksége van. Igen. A kérdés csak az volt, vajon Jason engedi-e, hogy Mahiya megadja neki azt, amire szüksége van, vagy elbújik, mint egy vadállat a természetben. Ez nem volt a legmegfelelőbb hasonlat, hiszen Jason a fennkölt és civilizált társaságban éppen olyan jól eligazodott, mint egy udvaronc, mégsem volt az. A lelkében még mindig ott élt az óceán közepén magányosan várakozó kisfiú. – Az érzéseim iránta – suttogta a lány – néha engem is megrémítenek. – Az jó – rántotta meg a vállát Elena. – Különben nem illenél a klubba. Mahiya nagyokat pislogott. – Tessék? – Azok lehetnek a klub tagjai, akik elég őrültek ahhoz, hogy kikezdjenek egy durván kemény pasival, aki elől értelmes nők visítva 320

menekülnének. Örömmel jelentem, Honor után már te vagy a legújabb tagunk! Majd megmutatom a titkos kézfogást. Mahiya nevetett, úgy, ahogyan a barátjával nevet valaki. Elena egy arkangyal társa volt, elképzelhetetlen erőt tudott befolyásolni. Semmi szüksége nem volt arra, hogy Mahiyával barátkozzon, a hercegnő mégis tudta, miért teszi. Nemcsak a vele született nyíltsága és kedvessége miatt, amivel az első pillanattól kezdve azt éreztette vele, hogy otthonra lelt, hanem azért is, mert Jason az övéinek egyike volt. Mahiya nem bánta, hogy egy ilyen család tagja lett. Itt örömöt és hűséget talált, és ami a legfontosabb, senki sem próbálta meg politikai játszmákban zálogba adni őt. Ó, nem voltak kétségei Raphael ösztönös szándékairól, de biztos volt benne, hogy az arkangyal olyan tisztelettel fog vele bánni, ami a Hetek egyike szeretőjének kijár. Csakhogy még maga sem volt biztos benne, hogy valóban Jason szeretője-e, hogy a kémmester nem csak arra vár-e, hogy ő megtanulja használni a saját szárnyait. Ne menj el, Jason! Ez volt az, amit soha nem mondana neki, ilyen béklyókat soha nem aggatna a lábára; de nagyon fájt, hogy talán nem érezheti már a férfi érintésének nyers forróságát, soha többé nem láthatja a legsötétebb barna szemben lobogó fekete lángokat. *** Raphael Jason mellett kilépett a dolgozószobájából, és a szirt széle felé haladt. – Helló, arkangyal! A szája mosolyra húzódott. – Helló, habibti! A válla felett hátrapillantott, és meglátta a társát a ház tetején a hercegnővel, akit Jason hozott haza. A két nő egymás felé nézett, Elena haja fehér lángként lobogott a szélben, Mahiya pedig a tarkója felett kontyba fűzte ébenfekete, selymes haját. Ha valaha belegondolt volna, milyen lehet a nő, aki végül áttöri Jason páncélját, nem egy Neha földjéről származó, elegáns hercegnőt 321

képzelt volna el. Mahiya tökéletesen udvarias volt, a személyisége pedig, akár egy mélység nélküli, szép tükör. És mégis… Jason kémmester volt, akinek különleges tehetsége, hogy a tükrök és védvonalak mögé lásson. – Mit gondolsz Jason hercegnőjéről? – kérdezte a társát. – Azt, hogy vasakaratú, tiszta szívéből szereti Jasont, és hogy sokkal több rejlik benne, mint amit mi valaha is megismerhetünk – válaszolt Elena, miközben Raphael Jasonhöz fordult. – Nincs ebben semmi különös. Engem is csak te ismersz igazán. Ahogyan csak Elena ismerte őt igazán, gondolta Raphael. Megállt Jasonnel a Hudson fölé magasló szirt szélén. Olyan sokszor beszélgetett már ezen a helyen a kém mesterével, mert Jason nem szerette a bezártságot, ha az ég alatt is állhatott. – A hercegnő – szólt az arkangyal – menedékjogot kap itt, ameddig csak szeretné. – Köszönöm, uram, de azt hiszem, Mahiya szabadon mozoghat a világban. – Jason a hátára hajtotta a szárnyát. – Óvatosnak kell lennie, de úgy gondolom, Neha túl büszke ahhoz, hogy megszegje az adott szavát. Ami pedig a lány anyját illeti, ezt a kapcsolatot egyedül Mahiya tanulhatja meg kezelni. Raphael Nehát illetően egyetértett Jasonnel. India arkangyala nem volt olyan szeszélyes, mint Michaela, a becsülete nagyon sokat jelentett a számára, figyelt rá, hogy megőrizze. – Van hová mennie a hercegnőnek? – Igen. Raphael hagyta, hogy a szél végigsimítson az arcán és beletúrjon a hajába, várt, mert tudta, hogy Jasonnek van még valami mondanivalója. – Uram. – Jason továbbra is előre nézett, Manhattan felé, a hangja nyugodt volt. – Feloldozlak az ígéreted alól. Raphael ezer éve élt már, némely emléke erősebb volt, némelyik gyenge. De pontosan emlékezett azokra a napokra, amikor a Hetek egy-egy tagja hűséget esküdött neki. Jason annyira fiatal volt még, de érződött benne valami visszafogott erő, ami megérintette az arkangyalt. Tudta, hogy a fiúból edzett acél személyiség válik majd. És azt is tudta, hogy az edzett acélnak van egy gyenge pontja. 322

„Egyetlen dolgot kérek csak a szolgálatomért cserébe. – Jason szavai voltak ezek. A bőre simán csillogott, a fekete jelek csak egy évtizeddel később kezdtek megjelenni rajta. – A fejlődésem… nem alakult megfelelőképpen. Egy bizonyos rész sérült bennem, és bármikor megtörhet. Arra kérlek, hogy ha ez megtörténik, tisztán végezz ki, és ne hagyd, hogy belülről kifelé felemésszem magam.” Raphael soha nem kérdezte Jasont a múltjáról, de a részletekből annyit összerakott magában, hogy tudja: a kémmester gyermekkorában olyan dolgokat élt át, amik a legtöbb angyalt örökre megnyomorították volna. És hogy Jason lelkén vannak sebek… és repedések. Ezért hát ígéretet tett neki arra, amire Jason kérte, és remélte, hogy soha nem kell betartania. Most érezte az arcán, a vérében a szél hűvös csókját, érezte, ahogy az ígéret súlya lehullik a válláról. – Örülök ennek, Jason. Jason továbbra is csak a vizet nézte, és amikor Raphael azt hitte, meg fog szólalni, csak megrázta a fejét, és tovább hallgatott. Az arkangyal nem tudta, vajon a kémmester valamiképpen békére lelt-e végre, vagy hogy ez a megnyugvás csak egy távoli csillag fénye a horizonton, de remélte, hogy a fekete szárnyú angyal soha többé nem kér tőle hasonló ígéretet. Mert még az arkangyalok is képesek gyászolni. *** Mahiya Elena melegházában sétált, és gyönyörködött a nagy, sárga virágokban, amelyek egy széles, tavaszizöld levelű növényen hajtottak, amikor az ajtó kinyílt a háta mögött. Nem kellett megfordulnia ahhoz, hogy tudja, ki az: mintha a bőre felsóhajtott volna a férfi közelségétől, a vágy mélyen lüktetett benne, mert már a csata óta nem érintette meg Jasont. – Azt hiszem, az egész országban ez a kedvenc helyem. – Itt minden lüktetett az élettől, minden őszinte volt, nem voltak hátsó szándékok, nem volt politika. 323

– Most már lehet ilyen kerted, ha szeretnél. A lány mosolyra fakadt. – Tényleg lehet, igaz? – Ezt a gyönyörű gondolatot gyorsan a gyakorlatba is át akarta ültetni, amint talált egy helyet, amit otthonának nevezhet. – A kölcsönajánlatod még érvényes? – A férfi teste távol került ugyan tőle, de Mahiya nem veszítette még el a reményt, mert Jason attól fogva, hogy beengedte, soha egy pillanatra sem taszította még ki őt az elméjéből. – Természetesen. Van egy házam, ami kedvedre való lehet, amíg másként nem döntesz – tette hozzá hangosan. Mahiya megfordult, és nekitámaszkodott a pultnak, amin a sárga virág állt egy cserépben, és várta, hogy átültessék egy nagyobba. Jason a bejárat előtt állt, a szárnyát egy lelógó kosárból kiömlő futónövény indái cirógatták. Elméletileg az angyal túl kemény, túl sötét volt ahhoz, hogy természetesen mutasson egy ilyen helyen, mégis valahogy illett oda. Vad, gondolta Mahiya, ő is éppen olyan vad, mint ezek a növények. Csak időlegesen szelídíti meg őket a cserép és a melegház, de ha egy időre magukra hagynánk őket, terjednének és nőnének, míg az üvegház fala egy zöld tenger lenne csak. Jason is csak addig volt szelíd, amíg akart, egy kordában tartott vihar volt. – Üresen áll most az a ház? – kérdezte. Egy rejtély volt számára a férfi, aki valaha véresküt tett neki… Egy pillanat! – Jason, ki oldhatja fel a véresküt? – A feladatot Neha adta ugyan neki, de Jason Mahiya vérén keresztül kötötte magát hozzá. Jason megdermedt, Mahiya szinte elhitte volna, hogy nincs is ott. – A fél, akinek az esküt tették. – Ó, nem tudtam. Akkor most felmentelek az esküd alól. – Nem akarta, hogy bármiféle kényszer fűzze hozzá Jasont. – Csak ennyi? Nem kell mást mondanom? – Ennyi. – Jason továbbra is rezzenéstelen maradt. – Csak a gondnokok laknak a birtokon. Megbízható vámpírok, akiket Dmitri ajánlott nekem. Bizonyára örülnének, ha újra élet költözne a házba. Ők egy külön épületben élnek, de csak néhány másodpercnyi távolságra. 324

– Közel van ide a birtok? – A folyó túloldalán lévő, csillogó nagyváros nem neki való volt, de túl messzire sem akart kerülni tőle, hogy ápolni tudja újonnan kötött barátságát Elenával és a Miri nevű vámpírral, aki a Toronyban dolgozott ugyan, de több alkalommal járt Raphael házában, az Angyal Enklávéban. Egy olyan lány számára, akinek még soha nem lehettek barátai, ezek drága kincsnek számítottak. – Kényelmes tempóban három óra repülőútra ide, erőltetett repüléssel kilencven perc – válaszolt Jason. – Elég nagy birtok ahhoz, hogy senki se tudjon a közeledbe férkőzni anélkül, hogy meg ne gyűlne a baja a biztonsági rendszerrel, de nem annyira elszigetelt, hogy ne lehetne társaságod, ha arra vágysz. Tökéletesen hangzott, de Mahiya nem is várt mást a kémmestertől, aki jobban ismerte a környezetében élőket, mint azok saját magukat. De vajon magát ismerte-e a kémmester? Mahiya mosolyogva közelebb lépett a férfihoz, és a mellkasára fektette a tenyerét. Nem volt biztos abban, mi fog történni ezen az új helyen, de nem volt hajlandó feladni az igényét a férfira. A férfi habozás nélkül a karjába zárta, ujjaival átfogta a lány hátának alsó részét. – Meg szeretnéd nézni a házat? – Igen. – Annyira jó érzés volt a közelében lenni. – Egyre többel tartozom neked. – Nem tartozol semmivel, Mahiya. – Jason az ujjaival finoman köröket rajzolt a lány hátára. – Kettőnk között nincsenek tartozások. A lány szíve nagyot dobbant. Meg akart kapaszkodni a férfi szavaiban, rá akarta venni Jasont, hogy magyarázza meg, pontosan mit akart ezzel mondani, de tudta, hogy ilyesmivel semmire nem menne a kémmesternél. – Nem – mondta hát. – Meg kell engedned, hogy valamilyen módon törlesszem neked a kölcsönt, ameddig nincs megfelelő anyagi fedezetem arra, hogy visszaadjam. – Eltolta magát a férfi felsőtestétől, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessen. – Az otthonom a te otthonod is lesz, ameddig csak szeretnéd. A férfi szemében szikra pattant, de a válasza csak egy néma bólintás volt. 325

A lány pajkos énje, ami ugyanabból az akaraterőből táplálkozott, amelynek segítségével az évek során megőrizte az ép személyiségét, az eddigi fogságából szabadulva életre kapott benne. – Mivel még évekig nem lesz elég pénzem arra, hogy visszafizessem a tartozásom, talán érzéki szívességekkel hálálhatnám meg a türelmedet. A férfi tekintete elsötétült, a kezét felemelte Mahiyáról. – Soha nem kérnék tőled ilyet. A hercegnő felnevetett, és két keze közé fogta a férfi arcát. – Jason, csak ugratlak! – Mahiya soha nem kezdeményezett még csókot, de most felbátorodott Jason érintésétől, ezért hát megtette, szívta, ízlelgette azt a kemény, szép ajkat, amíg Jason újra át nem ölelte. – Minden gyengédség közöttünk szabad akaratomból történik, és ez mindig is így lesz. Jason közelebb húzta magához a lányt a hátának alsó részét ölelő kezével, a másik kezét pedig felemelte, és átfogta Mahiya állát, éppen úgy, ahogyan a lány szerette. Átvette az irányítást a csók felett, a lány nyelvét simogatta a nyelvével. A fekete lángok szétáradtak a hercegnőben. – Nem lenne szabad így ingerelned, Mahiya! – Valakinek pedig muszáj. – A szíve vadul kalapált a férfi érzéki tökéletességétől, a lábát Jason két csizmája közé tolta, hogy még közelebb kerüljön hozzá, és feltette a kérdést, amit hangosan nem mert volna. – Elég magányosan áll az a birtok ahhoz, hogy táncolhassunk? Jason erős testén nagyon finom remegés futott végig. – Nem. De tudok egy helyet. – Az jó. – Mert Mahiya táncolni akart a kémmesterrel. Az angyal szeretőknek ez az érzéki, erotikus légi tánca részben az udvarlás része volt, részben az erő és az ügyesség próbája, és ha jól csinálták, teljes gyönyör. Mahiya még soha senkiben nem bízott meg annyira, hogy így nekiadja magát. – Alig várom, hogy összefonjuk a szárnyainkat. Jason megtörte a csókot, és beszélni kezdett. – Nyitottam bankszámlákat a nevedre, és átutaltam a vagyont, amire szükséged van ahhoz, hogy talpra állj. – A hangjában nem volt 326

gyengédség… de tovább szorította magához a lányt, a szárnyát pedig védelmezőn felemelte körülötte, míg Mahiya már csak a feketeséget látta. – A tartozásodat akkor kell megadnod, ha úgy érzed, képes vagy rá, a kamat pedig nulla százalék. – Jason! – A lány a férfi mellkasának szorította ökölbe zárt kezét, és felnevetett. – Ez a legrosszabb kölcsön, amiről valaha hallottam. Te ezen mindenképpen csak vesztesz. Jason komoly arccal nézett rá. – Nem. Mert amíg tartozol nekem, addig lesz otthonom. A lány körül minden elnémult egy pillanatra, még a szívverése is megállt. A világ, az idő is megtorpant körülötte. – Akkor – suttogta szerelemtől fátyolos hangon – ezt a tartozásomat soha nem adom meg. Azelőtt, hogy a férfi ezt kimondta, Mahiya ragaszkodott volna hozzá, hogy teljes egészében, pontosan visszaadjon neki mindent. A függetlensége jeleként. Most azonban megértette, hogy ez nem a pénzről és nem a befolyásról szól. Jasonnek több évszázada volt arra, hogy vagyont gyűjtsön, a gyakorlati szempontokon kívül ez neki egyáltalán nem számított. De egy otthon… Otthona nem volt, mióta eltemette az anyját. Ahogyan Mahiyának sem volt biztos rév az Arkangyal-erőd. A lány értette hát, mit jelent Jason számára az, hogy otthona van, és azt is tudta, hogy szüksége van a kölcsön által kialakított egyértelmű kapcsolatra. Egy nap, gondolta Mahiya, Jasonnek sem lesz már szüksége erre az indokra, és elfogadja, hogy mindig lesz hová visszatérnie: az ő közös otthonukba. Akkor jót nevetnek majd a régen lejárt kölcsönön, ő pedig majd ugrathatja a fekete szárnyú angyalát, amiért hagyta, hogy egy tejfelesszájú hercegnőcske belerángassa egy ilyen rossz üzletbe. Addig pedig csak szeretni fogja. – Menjünk haza!

327

Negyvenötödik fejezet A birtok, ahová Jason Mahiyát vitte, hatalmas kiterjedésű, zöld terület volt, amit vad, színpompás foltok tarkítottak. A ház egy szürke kőépület a sok kert között, amelyek vadon burjánzottak, mert a gondozóknak túl sok dolguk volt ahhoz, hogy meg tudják zabolázni a növényzetet. – Ó! – A lány elragadtatottan simított végig az egyik harmatos, borostyánszínű rózsán, ami konokul virágzott, nem törődve azzal, milyen évszak van. – Ez csodálatos! – Máris el tudta itt képzelni a közös életüket. – A ház is tökéletes! – Nem nagy palota vagy udvarház, csak egy egyszerű, kétemeletes otthon. A kövek meleget árasztottak a bágyadt délutáni napsütésben. A gondozók háza ugyanabból a barátságos kőből épült, mint a főépület, arra merőlegesen állt. – Mindent meg akarok nézni! Jason nem mosolygott, legalábbis nem úgy, hogy azt mindenki lássa, de Mahiya érezte az örömét, ahogyan szótlanul és ráérősen lépkedett mögötte, míg ő bejárta az egész kertet. A lány még nem tudta pontosan, mihez kezd majd a szabadságával, de volt már néhány ötlete, és a vére felpezsdült a végtelen lehetőségektől. Jasonhöz fordult, és elárulta neki az egyik titkát. – Mindig is rajongtam a lovakért, amiket Neha tartott. Az angyalok nem tudtak ugyan kényelmesen lovagolni, de csodálták a szép állatokat, és nemcsak vámpír alattvalóik számára tartották őket, hanem háziállatként, és versenyeket is rendeztek, amelyeken más halhatatlanok istállóinak állatai ellen futtatták a lovaikat. Mahiya hosszú éveken keresztül tanulmányozta a lótartás rejtelmeit, mert Neha elvette ugyan tőle a kedvenc kancáját, de egy dolgot nem sajnált tőle: a tanulás lehetőségét. 328

– Lehet, hogy ha majd otthon érzem itt magam, berendezek egy istállót. – Kicsiben kezdi majd, újra diák lesz. – Amikor már jobban értek hozzá, tenyészteni is fogom őket, addig azonban gondozhatnám azoknak az angyaloknak és vámpíroknak az állatait, akiknek nincs saját istállójuk. – A halhatatlanok nagyon megválogatták, kire bízzák bértartásban a lovaikat, és bármilyen igazságtalan volt is, nem nagyon bíztak a halandókban. – Tudsz olyanról, aki ezt csinálja a környéken? – Nem. – Az jó. – Az angyalok között az állatgondozó nem számított valami fennkölt hivatásnak, de mit érdekelte ez Mahiyát?! Ő csak örömteli életre vágyott. Megszorította Jason karját. – Csodálatos kezdete lesz ez az örökkévalóságnak, amit élni szeretnék! – Ezzel a férfival, akiért a szíve dobogott, és aki mellett a jövő káprázatos ígéret volt Mahiya számára. Jason megfogta a lány kezét, és a ház mögé vezette, a viszonylag szerény gyógyfüves kerten át… az istállóhoz, amit felújítottak és kitakarítottak, és most készen várta, hogy használatba vegyék. Mahiya szemébe könnyek gyűltek. – Nagyon nehéz lesz meglepetést szerezni neked. – Te minden nap meglepetéssel szolgálsz. Mahiya sejtette, hogy a szerelme az, ami meglepi a férfit, mert nem számított rá, és nem is értette teljesen. Lenyelte a könnyeit, felemelte összekulcsolt kezüket, és Jason kézfejével letörölte az arcát. – Maradsz még? – Igen. *** A ház gondnokai, a két hatszáz éves vámpír mérsékelt örömmel fogadták ugyan Mahiyát, de nyilvánvalóan boldogok voltak, hogy a birtok végre újra valaki otthona lesz. Jason figyelte, ahogy a lány a kedvességével és nyíltszívűségével megnyeri magának őket, és tudta, hogy a két veszélyes vámpír, mindketten magasan képzett harcosok, vigyázni fognak a lányra, amíg ő távol lesz. Egy kémmester ugyanis 329

nem maradhatott sokáig egy helyen. Jason nem tudta, Mahiya megérti-e majd ezt. Ezzel azonban később is ráért törődni. Aznap együtt vacsorázott a hercegnővel, aki, úgy tűnt, nem talál benne semmi hiányosságot, és aki azt is megérti, amit nem mond ki, nem tud kimondani. A gondnokokat már hazaengedték, és most a konyhában játszottak, mint két gyerek. Jason megcsókolta Mahiya tarkóját. A lányét, aki olyan fénylő szerelemmel nézett rá, hogy Jason alig hitte el, ez a kapcsolat nem fog fájdalommal végződni. A hercegnő megremegett, teste a férfi testébe olvadt. Tudta, hogy Mahiya csak zárt ajtók mögött érezné igazán jól magát, ezért még egyszer megcsókolta, felvezette a lépcsőn, a hálószobájukba. Mert ez már a közös hálószobájuk volt, ezt Mahiya kétségtelenül kinyilvánította, amikor titokban átvitte oda Jason táskáját egy másik lakosztályból. A gondnokok behúzták a függönyöket, mielőtt hazamentek, de a csillagok bevilágítottak a tetőablakon. Jason becsukta maga mögött az ajtót, és megállt. – Nézhetlek? A lány elpirult, de bólintott, majd a fésülködőasztalhoz lépett, és lehúzta a csuklójáról az arany és jádezöld üveg karkötőket. Ezeket Jason vette neki ugyanabban a boltban, ahol Mahiya több rend ruhát vásárolt magának. New Yorkba érkezve ugyanis nem volt más vagyona, csak a ruha, amit hordott. Jason elfelejtette magával vinni a zsákot, amit Mahiya a templomban hagyott, annyira kétségbeesetten sietett hozzá, hogy meggyőződjön róla, biztonságban van-e. A karkötők megcsörrentek az asztalkán. Mahiya ezután az egyszerű, arany karika fülbevalóit vette ki, majd lassan mély lélegzetet vett, és háttal a férfinak kicsit távolabb lépett a tükörtől. Felemelte a karját, és fekete, zöld és arany hímzéssel díszített mandaringalléros tunikáján kioldotta a gombokat a szárnya felett. Jason növekvő birtoklási vágya ősi éhséggé változott, miközben nézte a lányt, aki kibújt a tunikából, majd kibontotta a haját. Ébenfekete függöny hullott a hátára. Mahiya letolta sötétzöld nadrágját, felfedve karcsú, kecses lábát. Felegyenesedett, a haját összefogta a bal válla felett. A mozdulat 330

közben színpompásan hullámzott a bőre… Jason meglátta, hogy Mahiya a nadrággal együtt a legintimebb ruhájától is megszabadult, és most már csak igéző szárnyai óvták a testét. A férfi feszülő testtel, szakadozó lélegzettel lépett oda a lányhoz, végigsimított a háta közepén, majd a kezét végigcsúsztatta a csípőjén, ujjait kitárta a köldökén. Amikor Mahiya a nevét suttogta, csókokkal borította el gyorsan lüktető nyakát. – Köszönöm, hercegnő. Halkan felsóhajtott, amikor Jason a karjába kapta, az ágyhoz vitte, és a hátára fektette. Mahiya szárnyai csodálatosan tárultak szét alatta. A lány lesütötte a szemét, arca kipirult, és bár a lepedőt markolta, nem próbálta meg eltakarni magát. Amikor pedig Jason kezdte kigombolni az ingét, vágyakozva nézett fel rá, a tekintete simogatta a férfi érzékeit. Mire a testével betakarta őt, Jason minden porcikájában lüktetett már a vágy. Széttárta a lány combját, és elhelyezkedett a selymes lábak között, amelyek felemelkedtek és összezárultak a dereka körül. Édes, forró börtön volt ez, és Jason egyáltalán nem akart megszökni. Érezte a síkosságot a farkán, amikor a lány teste felívelt alatta, és összeszorította a fogát, hogy ne hatoljon belé azonnal. Nem számított, mennyire vágyott rá, hogy egy bensőséges és őszinte tettel megpecsételje kettejük kapcsolatát ezen az új helyen, nem akart fájdalmat okozni Mahiyának. – Készen állok. – Habozás nélkül kitárta a száját Jason csókja előtt. – Gyere belém, Jason. Hiányzol. A férfi megremegett a fájdalmasan mély vágytól, és engedelmeskedett a lánynak. Lassan, finoman csúszni kezdett a testébe. Mahiya gerince megfeszült, teste felívelt, a gyönyör élő áram volt, ami Jason bőrének minden pórusába kéjt égetett. A lány megmarkolta a karját, a lába foglyul ejtette őt. Ó! A férfi tövig elmerült Mahiyában, amikor szenvedélyes kiáltása végighullámzott a csontjaiban. A szája is kért Mahiyából, a lány pedig megadott neki mindent, és cserébe ő is követelt. Apró, nőiesen finom kérései voltak, Jasonnek nagyon kellett figyelnie, hogy meghallja és megérezze őket, és utána kéjes örömmel teljesítette is. 331

A férfi végigsimított Mahiya testén, és átfogta az egyik vékony combjának hátulját, majd ringatózni kezdett vele, néhány centire kihúzta a farkát, és visszatolta. A lány megtörte a csókot, hogy nagy levegőt vegyen, a feje forgott a párnán, miközben a teste tökéletes ritmusban mozgott együtt Jasonével, mintha egymás szeretőjének teremtették volna őket. A férfi belemarkolt a lány hajába, és újra csókba vonta a száját, Mahiya pedig átkarolta Jason tarkóját és megszorította a szárnyának érzékeny ívét. Az érzéstől Jason felnyögött, miközben a nyelve párbajt vívott a lányéval. Kissé jobban kihúzta magát a lányból, és erősebben lökött újra, Mahiya melle édes csábításként dörzsölődött a mellkasához. Jason megtörte a csókot, felkönyökölt, és tenyerébe vette Mahiya mellét. – Több vagy, mint gyönyörű. – Én azt hiszem, ebben az ágyban nem én vagyok a szép, te, vad szeretőm! – suttogta rekedten és kifulladva. Jason elmerült a lány macskaszemében, simogatta a mellbimbóját, megízlelte az ajkat, amelyek a szép szavakat formálták. A szavakat, amelyek körbezárják, megjelölik, kisajátítják őt. Jason hagyta, hogy körbezárják, megjelöljék, kisajátítsák. Most először hagyta, hogy tartozzon valakihez azóta, hogy eltemette az anyját, és elpusztította az apja maradványait. Ezután szeretkezett Mahiyával. *** – Én nem tudok fényt létrehozni – jelentette ki Jason később Mahiyának. Háton feküdt az ágyban, a lány pedig birtokba vette őt, elnyúlt rajta. Jason keze a szeretője keresztcsontján nyugodott. – Csak fekete tüzet. Mahiya a homlokát ráncolva feltámaszkodott a férfi mellkasára. – Dehogynem. Az alagutat is megvilágítottad. Jason hosszan, várakozón nézett a lányra. Mahiyának tátva maradt a szája. – Én? Az én voltam? 332

– Nagyon erős vagy, Mahiya Geet. Az erőd pedig csak nőni fog. Meg kell ismerned az erőd minden oldalát. A lány döbbenten és örömmel eltelve felült az ágyon, törökülésbe, a haja takarta a mellét. – Segítesz? – Olyan könnyű volt megkérni Jasont, mert tudta, hogy ő soha nem szégyenítené meg, és nem nevetné ki. – Igen. – Forró, erős kezével újra átfogta a lány hátát. – Amikor pedig nem vagyok itt, megkérem a Hetek tagjait, hogy látogassanak meg, amikor csak tudnak, hogy a fejlődésed ne szakadjon meg. Raphael is szemmel fogja tartani, hogyan fejlődsz. Erre Mahiya nem számított. Persze, Raphael és Jason között a viszony olyan volt, amihez foghatót Neha és udvaronca között soha nem látott még. – Azt hiszem, hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy nagy hatalmú vendégeink lesznek. – Az izgatottsága nem izgalomból, hanem örömből fakadt. – Miután berendezkedtem, és Dmitri is visszatért a feleségével, jó lenne mindenkit meghívni vacsorára. – Rájött, hogy nagy kedve lenne az ilyesmihez, örülne, ha az otthonát megtöltené a barátaik és egyben családtagjaik nevetése. Jason játszadozni kezdett a lány hajával, a kézfeje minden mozdulatnál végigsimított a lány mellén. – Két ilyen vacsorát kell majd rendeznünk – mondta, és közben ráérősen simogatta tovább a lányt, akinek az ereiben lassú gyönyör áradt szét. – Nem hagyhatják el egyszerre a Tornyot. – Persze, ezt én is tudtam – vágta rá Mahiya nevetve, mert mindketten tisztában voltak azzal, hogy erre nem gondolt. – Olyan sok mindent kell még megtanulnom és felfedeznem, Jason! – Az izgalomtól felpezsdült a vére, mintha pezsgővé változott volna. Mahiya visszahanyatlott az ágyra, Jason pedig fölé hajolt, a takarót finoman letolta a lány derekára, és az ujjaival kavargó mintát rajzolt a csípőjére. – Ha valaha úgy döntenél – szólt halkan –, hogy mást is fel szeretnél fedezni… A lány Jason ajkára tapasztotta a kezét, és mélyen a viharosan sötét szemekbe nézett. 333

– Lehet, hogy be voltam zárva az erődbe, de nem voltam elzárva a világ elől. Ezernyi vámpír és angyal fordult meg ott életem során, más-más korú és rendű-rangú férfiak. Egyetlenegy sem érintette meg a szívem. – A két tenyere közé fogta a férfi arcát. – Tudom, kivel szeretnék fejlődni, és kivel szeretném felfedezni a világot. Veled, és csakis veled. – Ezt mindenképpen tisztázni akarta. – És azt tervezem, hogy alaposan elcsábítalak, amíg odaadó rabszolgám nem leszel. Jason ajka a leghalványabb mosolyra húzódott, és ettől a megfizethetetlen ajándéktól Mahiya szíve nagyot dobbant. – Ki mondta, hogy nem vagyok máris a rabszolgád? – Az elméjében kellemes vidámság. – Elvégre itt fekszem veled, a testem teljesen a te szenvedélyednek rendeltem alá. A lány halkan nevetett, mert örült, hogy a kémmestere viszonozza az incselkedését. Kinyújtotta a kezét, és végighúzta az ujját a tetoválás kavargó vonalain, amelyek fehér homokos, távoli tájakról meséltek a kék tenger mellett, ahol pálmák lengedeznek a balzsamos szélben, sirályok versengenek a levegőben, és csillogó halak cikáznak a sekély vízben. – Egyszer ennek a történetét is elmeséled? – kérdezte szeretők közötti meghitt, fojtott hangon, miközben a férfi könyökölve újra elhelyezkedett a lába között. – Azért csináltattam, hogy emlékeztessem magam arra, élek – válaszolt kemény szavakkal Jason. – Néha olyan kevéssé éreztem magam a világ részének, hogy már azt hittem, tényleg csak egy árny vagyok, egy fantom, akinek nincsen feladata és nincsen helye a Földön. A fájdalom, és a fájdalom kitörölhetetlen nyoma elhitette velem, hogy létezem, hogy valóban élő lény vagyok. A lányban dühös szomorúság támadt, de a sötétség helyett inkább egy mosolyt küldött Jason felé. – Nos – mondta, és a lábával végigsimított a férfi lábszárán –, ha legközelebb érezni akarod, hogy élsz, csak gyere haza, és vonszolj be a hálószobába. – Rögtön a férfi nyakába rejtette elvörösödő arcát. – Nem hiszem el, hogy ezt mondtam! Melletted valóban szégyentelenné válok. Ez roppant nyugtalanító. Jason lehajtotta a fejét, a haja az arcába hullott, miközben a teste Mahiya testébe csúszott. 334

– Nem mondom el senkinek. Jason néma nevetése Mahiya számára millió csiszolt ékkőnél is értékesebb volt.

335

Epilógus Mahiya mindig is tudta, hogy Jasonnek egyszer el kell mennie. Egy kémmester nem maradhat sokáig egy helyen. Bár Jason nagyon is ügyesen szervezte meg, hogy az információ az alatt a két hét alatt is eljusson hozzá, amit Mahiyával összegabalyodva töltött, miközben berendezték új otthonukat. – Úgy tűnik, Neha és Nivriti egyelőre tartja a fegyverszünetet – számolt be a lánynak egy hete. – De lehetetlen megjósolni, mit tesznek majd, ilyen háborúra eddig még nem volt példa. – Valóban az. – Mahiya látta a gyűlölet mögött a szeretetet, a pusztító indulat mögött az érintés vágyát. – Az jutott eszembe, talán a lelkük mélyén nem is akarták megölni egymást, ezért sérültek meg mind a ketten. – Igaz lehet. Most, hét nappal ez után a beszélgetés után Jason indulásra készen állt. Ismeretlen területre indult, bizonytalan időre. – Lehet, hogy nem tudok majd minden nap kapcsolatba lépni veled – mondta. A férfi, aki aznap reggel csókkal ébresztette Mahiyát, már eltűnt a kémmester obszidián páncélja mögött. – De igyekszem, amikor csak lehet. Ha nem tudnál elérni, hívd fel Raphaelt vagy a Hetek bármelyikét. Ha szívesebben beszélsz a nőkkel, a legfontosabb információkat Elena és Jessamy is meg tudja szerezni. Ez a férfi, gondolta a lány, miközben Jasont hallgatta, soha nem vall neki szerelmet, és soha nem hoz neki virágot. Talán sem neki, sem magának nem vallja be soha, hogy a kapcsolat, ami Mahiyához fűzi, nem puszta érzéki kötelék, hanem két lélek összetartozása, olyan mély, hogy szinte belesajdul a szíve. De mit számítottak neki a szavak és bókok?! Hazugságok és illúziók között nőtt fel, az udvar ezernyi összeesküvésének és szerelmi

336

viszonyának káoszában. Eris számtalanszor mondta Nehának, hogy szereti. És ugyanezt mondta Nivritinek is. Nem: a szavak nem számítottak Mahiyának, és nem is fognak soha. – Tudom – válaszolta az utasításokra. – Mindenkinek tudom a telefonszámát is. – A kezét a férfi vállára fektette, lábujjhegyre emelkedett, és egy csókot kért magának, amit megtarthat, míg a férfi visszatér. – Hiányozni fogsz – suttogta a férfi ajkán. – És meglehetősen rossz néven venném, ha nem vigyáznál magadra. Jason átfogta Mahiya hátának alsó részét, és a lány fejére hajtotta a fejét. – Hazatérek hozzád, amilyen hamar csak tudok. A lány torka elszorult attól, hogy Jason elfogadta: itt van az otthona, itt a helye, ez az ő nyugodt réve. Hátralépett, és összekulcsolta az ujjait a férfi ujjaival. – Elkísérlek a hegyemig. Ez egy vicc volt, az apró dombocska inkább csak hullámos talaj volt, de Mahiya ragaszkodott hozzá, hogy hegynek nevezze. Két nappal ezelőtt aztán reggel arra ébredt, hogy a domb tetején egy szépen faragott tábla adta hírül a világnak, hogy az ott „Mahiya hegye”. A lány mindig elmosolyodott, és ha lehet, még jobban beleszeretett a férfiba, akárhányszor megpillantotta a feliratot. Jason szárnya hozzásimult az övéhez, ahogy végigsétáltak a kerten. Rózsák illata fűszerezte a levegőt, a nap sugarai melengették a lány arcát. Mahiya anyja élt, és egy halálosan veszélyes lény volt, akit a lány nem teljesen értett meg. Neha nemsokára talán újra háborúba taszítja az országát. Lijuan újra tevékenykedni kezdett, és a láthatáron sötét felhők gyülekeztek. Ez mégis egy tökéletes pillanat volt. Túl korán értek a buta kis hegy lábához. Jason ujjai kicsúsztak Mahiya ujjai közül. Egyikük sem szólt egy szót sem, amikor a kémmester kitárta a szárnyát, és a levegőbe emelkedett. Mahiya nézte a fekete szárnyait a szikrázóan kék égbolton, érezte a férfi hatalmas erejét. Jason nem emelkedett egyenesen a felhők fölé, ahogyan szokott, hanem széles ívben elsuhant Mahiya felett… A lány ekkor meghallotta. A páratlanul tiszta hangot. Olyan pompás és csengő volt, hogy a madarak elhallgattak, a szél pedig felsóhajtott és megbabonázva elült. 337

Mahiya szíve elfacsarodott, megtört, majd összeforrt. A fájdalom hihetetlenül mély volt, nem volt sem kezdete, sem vége. A lány nem tudta, mikor rogyott térdre, mikor kezdett sírni, míg sós víz szivárgott a szájába. „A dalok, amiket énekeltem, szomorúsággal töltötték el a Menedéket. Ezért elhallgattam.” Ez a dal nem a Menedéknek szólt. Ez Mahiya dala volt. A könnyekben pedig, amelyeket a lány ejtett, nem szomorúság volt. Mert Mahiya tévedett. A vad vihar éppen az imént vallott neki szerelmet, a dalából áradó öröm pedig megmásíthatatlanul hozzá kötötte. – Hazajövök, hercegnő.

338