KELETI ARTHUR ^ANGYALI ÜDVÖZLET^
PH 3281
K28 A7 1916
BUDAPEST
GRILL UDVARI KÖNYVKERESKEDÉS i
KIADÁSA
^^u
'^/"•wWí^'^^i ^„«wí,.
'
'
'
'
'
'
t.^fVn
^^
ANGYALI ÜDVÖZLET
^
KELETI ARTHURTÓL MEGJELENT
A KÁMZSÁS
FEST
STRÓFÁI
VERSEK GULÁCSY LAJOS RAJZAIVAL GRILL, BUDAPEST, 1912
MEGSZENTELT PUSZPÁNG GEORGES RODENBACH NOVELLÁINAK FORDÍTÁSA GRILL, BUDAPEST, 1914
KELETI ARTHUR
ANGYALI ÜDVÖZLET LITÁNIÁK
GRILL UDVARI KÖNYVKERESKEDÉS KIADÁSA
BUDAPEST 1916
A CÍMLAPOT ÉS A KÖNYVDÍSZEKET GARA ARNOLD RAJZOLTA
BEATO ANGELICO HERVADHATATLAN EMLÉKÉNEK
((NEM ISMEREM EL A
MINT A JÓSÁGOT))
FELSBBSÉG MÁS ISMERTET
JELÉT,
BEETHOVEN EGY LEVELÉBL
:
CSAK AZ RÉGI ÖRDÖG VAGYON TEBENNED S
versemet olvasod talán ágyadban este
ki
mieltt elaludnál s
olvasmányul
altató
hogy letetted már könyvem
a gyertyád
s
is
elfújtad
vagy enyhe lámpád lángját kezeddel lecsavartad és a falnak fordulsz be s lágy s langyos paplanod
a szájadig húzod s
fel
(ha épp ugy szereted)
eltndvén bágyadt
egy kicsit
és álmosan,
magadnak
ásítasz
is
néhányszor
milyen
is
lehet vájjon e lankadt s szelid verseknek
írója s
s tán
elképzelsz
milyen sápadt és megbékélt
vájjon mit
is
s szelid
olvashat esteli olvasmánynak,
talán Anatole Franceot vagy egy ó imakönyvet,
Ambrosius püspöknek egy
avitt latin
költt
s
vagy
régi Írásait
szegényke szent Ferencnek
kedves virágoskertjét olvassa míg s
megbolygatott szivedben
még
elalszik,
sírnak benn a versek
és úgy érzed hervadt vagy s a két kezed elernyed,
félálomban, oh mit
is
nem
gondolod magadról hogy
te
is
révedten s azt
s
olyan szelid
s
magános
s
hiszünk
el
épp olyan vagy,
olyan jó mint a költ
(engedd hadd nevezzelek
jó s
csak épp hogy te sohase
irtál
jámbor olvasónak)
irgalmasnak és jónak hitetlek (az
is
úgy
ihletemben bízok meg)
s igaz
mondom ahogy érzem
és ahogyan hiszem,
az utánna érzés kedves de a
sok szép oszlopon s te lágy s
áll
meg
komoly mvészet
akár egy szép arany
hogy egészen megértsed néked
mert jónak
lenni
meg
hát
is
egy
kicsit
bizony egy kicsit jónak
s
mindig és örökkön szelídnek
már némi bölcseség fogadd
dóm
soraim mégis csak éppen hogy megérzed
mvésszé kéne lenned s
aki téged
magaddal
el
csak akkor ha sokat iskolázott,
én csak szüntelen s
szóltál errl,
is
ember sohse higyjen ha változó szivének
agyának
s
vagy
meg tovább
kérlek mégis hallgass
is
és fárasztó sokaknak,
szavam
légy olyan amilyen vagy,
:
e kis világon minden csak öltözködés dolga s
nem én mondom elször:
s
ne légy szelíd
s
ne légy
légy magad,
jó,
nem vagy
ha
szelíd és jó
(csak hogyha lehetség van erre benned mégis),
mert hidd és
elfelejti
el
a gyilkosnak
is
van csendesebb perce
vétkét s oly enyhe és szelíd
és sírni tudna talán jóságában úgy
mindent ezért
elfelejt
mondom
mégis másnap
s
a
érzi, régfi
rossz,
ne higyjed hogy néhány szép soromtól
szived mint az én szivem olyan jó és szelid
(csak képzeled együgyün s
10
még
már
inkább elhiszed csak).
hogy és s
te is
mint feltartott
ujj
magános
társtalan vagy s
magadra hagyatott szegény
s
hervadozó bölcs
kedves és együgy már akár egy gyenge bárány
és mindenik
symbolum ismert
vigyázz az én bánatom
nem
és régi néked,
a te bánatod még,
versembl érzed csak meg magányod még nem siránkozhatsz hogy életed magános
vigyázz mert ha
még nem vagy
s
ha olvasod szelid vagyok,
s
csak versemnek csengje csenget
én
mondom
tegnap régi s
s
nem vagy más csak ki nem oly könny levetni
én tudom,
tegnapeltt
énünket higyjed, légy hát
emberebb hogyha tudsz
és mélyítsd
el
magad
én rossz voltam
s
voltál
meg magadnak
sokszor
és valld be alázattal,
Uram tudom, szánom
és
bánom,
lettél
már
hogy nagy alázatodban már túlárad szived
(csak versem s
bárány
jó és szelid
gyónj
de hogy jó kis versemtl szelid és jó s
te is
a nyakadról,
le
hiteti el, képzelteti veled)
ha egy percre tán boldog vagy,
vagy boldog lehetsz ettl (oh olyan
mindegy mitl nyugszunk meg egy
kicsit),
aludd tlle nyugodtan lágy párnáid között az igazaknak álmát, jó kis
szamaritánus
egymásnak békét hagynak
s
hidd jók az emberek s
s
esténkint meggondolják hogy mit
hogy
meg nem
is
tettek aznap
bántottak-e s aláztak-e
meg
senkit,
hogy mennyi volt a könnyük s
s
mit adtak a koldusnak
hogy segitettek-e kin tán segíthettek volna,
kik elhiszik
én
mondom
maguknak hogy s én tudom
jók sokan akadnak,
:
ne higyj szegény magadnak.
(«az okos költknek))) s
a sok
kis
költk
is
kik éppen ezt s igy érzik,
meg nekem hogy im elvettem nékik gyenge szívvel még siránkozni sem restell,
bocsássák (ki
a múzsák kedves inassá ki tisztességgel
mi a nyelvökön
s kis mester,
mondom volt
hogy kontár sohse voltam)
már
s
e hálás kis tanítást s amit
épp csak hogy meg nem is bántam,
irták
már meg
az olvasónak szántam s inkább némely Írónak,
mert s
fájt
mégis hogy ami bennem szép és nemes
mire sok
olaj
ment
el
amig felneveldött
néhány ügyes profánnak ingyen hulljon ölébe, csak ugy Isten Nevébe
(oh jobban
is lett
oh miért
nem
is
volna hallgatni errl szépen,
tettem a szájamra az ujjam, oh minek
is
beszéltem.)
12
AZ
EGYKEDV PÁRKÁK
JUHÁSZ GYULÁNAK
S
kinek fáradt szivében az elcsüggedt reménység
még
nyujtna
bús virágot egy szép kedves elé
(s ki régi életét
s sötét
estékben
s fáradt fejét
csak magányban
leié)
nem
már
jár s
lehajtva a
alszik
magány bús
el
ágyán
párnáján,
ágyán, mely álomtalan, szelid, szegényes, tiszta s
a délutánt siratva
(soha soha s
nem
s
holdat és éveket
élte talán az életet)
mégegyszer visszatérne,
(a bánat,
talán, ki hinne néki
a magány, szép nemesség, bús ékszer),
egy csendes kis életbe és életét
is
élné
vagy álmos éveit mindétig visszakérné, a három vén
nvértl
az ó fonószék mellett,
hogy élete fonalán munkálnak
s
bús
merengn
vén szókat mondogatnak a méla zajban
(s
enyhén
aszott kezük sok ráncán elbágyad a fonál,
lankadt fonál az orsón, kis élete, mi van még):
lankadt és bús fonálból csak bágyadt évek telnek
13
s a
vándorlók megint megint csak útra kelnek
(elfonnyadt életükkel mely messzi és beteg dal) s
csendben tovább ballagnak a
szelid
holdkórosok
s
kezükben ódon bot van,
holdtalan éjjük mélyén, (s
csak bölcsjük
s szelíden
régi, égi utón,
volt,
ders
szivvel s
magukban
botjuk s egy vén elhervadt kámzsa)
mennybe múlnak a lemondás magányán,
feltartva szende s
enyhén két megszentelt lágy ujjuk
s alázattal s jó szivvel
térnek meg, földi útjuk
rég vágytalan már, boldog s áldott reménytelen,
szegény
jó lelkek sorsát, jó kis szentjeid sorsát,
gondold
meg
Istenem.
:
KERTEK
EGI
CARA ARNOLDNÉNAK megunok mindent a
fs ha
játék
végén
tudok majd menni dersen és békén, (fáradt kis élet,
nem
fáj
bágyadt szi búcsú
a távozás
belle és a búcsú)
elárvult üres kézzel s ráncos arccal, ki ki
s
rég felhagytam minden földi harccal, megtaláltam mindent s elvesztettem mi menend volt hagytam menni, menjen.
S a gyermeknek, nekem, minden csak
játék
és ékszer, drágaság, könny s szép ajándék,
a perc ami örömöt ad
ha
s
ha
s
hogy mégse éljek
fáj,
ha
fáj,
nekem
fáj kis
életem
kis örömtelen.
enyém legyen minden
Istenke add hogy
ami csak szép van, megható és ingyen a múlt, gyerekkor
emlékek varázsa
s
és sok szép ünnep szép fonott kalácsa s
minden kedves
nk
és
minden
kis
zek
kik lankadt nyelvvel a patakra jnek,
minden s
a szép
kis
templom
liszt
és kedves
malom
mit az álmos molnár röl
a percek túnyaságán
15
:
az unalom,
minden harang s
s a
sok kis kedves kertek
a gyermekek kik szépen énekeltek
a kápolnában a litánián s
s
enyém legyen minden gyenge új ág ami más arcokon virul az ifjúság
és minden régiség és minden ami szép,
sok elborult és kedves régi kép és minden messzi és sok sok vonatjegy és minden szép
táj
hova a vonat megy,
minden szépségek és minden csodák
mik kedves alatt
tiszta kis
bágyadnak
s
üvegburák
mind a
régi fák,
a nyájas völgyek liget s kis halom s
ahová leülhetnék minden pad, sírhalom
minden régi kút hol elbágyadva végén utamnak felüdülnék életem szürkeségén és
s
minden mosolygás és ders tekintet
kedvesem szeme hogy enyhén rám tekintett), a sok szép kék szem hogy enyhén tekintget és minden dal mit énekelnék kedvvel
(a
s
egyszer, szép mit kedvesem
s
minden kedvesem, szép mind aki volt, úgy lengne életem felett mint enyhe hold
s (s
is
kedvel
úgy csüngjön életemen lelkem vágya emln egy kisded gyenge szája
mint lágy
s tápláljon langyos és
enyhe melegség
s
megnyugtató
tej,
soha semmi kétely)
16
s
ha megunnám
Istenke s
más
kis életemet
kis jó
vedd
el
gyereknek tedd
el
s
én visszaadnék mindent ami szép volt
s
lennék két üres, árva kézzel szép
elfáradt
gyermek
szoritna
kezem egy
s
s
mit
el
nem
holt,
ereszthet
kis fakeresztet,
amit mosolygó fejem fölé szúrnak,
kedves lágy, sor «Báránnya az Urnák Már Alszik Békén Égi Nyoszolyán
rajt
s
megenyhülve bús
ifjúsága végén
Egy Gyenge Gyermek Mosolyán ».
17
MENNYEI KISDED •
Bizony mondom: az angyalok nincsenek
mind az égben
még
és vannak
szép kincsek,
itt
szeméten*
S én vagyok a
pásztor aki messzirl jött
és hajadonftt a csillag után,
mert már
rég,
és panaszosan s
már rég üres volt a jászol bgtek vágyaim, a tiszta tehenek
én térdepelek most messzi vándor
a lábaidnál mosolygó drága kisded (egy miniator, aki szentképet fest
majd
rólad,
elfáradt utas, utasa egy békés hajónak,
min a bánatom szunnyad lágy párnán és úszik s
utánam és mindétig örökre vár rám)
Te vagy a
ne nevess
Szz
ki,
és a Gyerrpek,
ne bánts, ne vess
hogy vártalak mindig s alázattal s
bánatos
s
meg
hogy szeretlek
örökre nézlek
bamba szemmel,
mert én vagyok a három a messzirl
jött
:
jó királyok
szelídség, alázat és a jóság,
18
lenn
is,
a
:
a szelid
s fehér fivér és
elhervadt barát,
az elrejtett arcú koldus aki
nem
tled
kis
kér s
el
nem
fogad semmit,
is
gyenge bárány,
sápadt mennyei kisded,
együgy vagy, tudatlan, kedves emlt kíván még gyenge szájad
ki
és lágy és
gyenge tested
és véred bágyadt s
már tömjénnel
fátyol
méreg és zsoltárral
im örökre dicsérlek és méla dudaszóval s
szegény és kis szivemben
szép ajándék van Néked,
amit
jó kis
szemem
lát,
a feletted leng angyalt
bizton s
mások
is látják,
kezében a pergament
(oh oly szép enyhén bágyad kis fejed glóriája) s
én csendben olvasom
s
mindenek olvashatják
«Akire Rámosolygott Mind Mind Boldog Az. Ámen.
S Paradicsomba Megyén Be Minden régi és szép
betkkel
Szentekkel.
Ámen.
igy szól rólad az írás.
19
2*
SZEGÉNYKE HERVADOZÓ »s a sziveinkben
úgy csókolta egymást
mint két kedves galamb, a szelídség s a jósági
S hogy
elmúlik
tlem a délután, szegény tlem kis életem, szegény
s
hogy elmúlik
s
hogy bágyadtan lelankad két kezem
s
elhervad ifjúságom,
s
hogy elmúlok e szép világon
leég
gyertya, hervadó virág, fakuló hímzés,
szentelt barkaág, fekete galy s szürkéje
szürkéje
is
mind leomlik, leomlik elfáradt életemnek,
talán valami rossz öreg
hogy szent vagyok s sötét
s
úgy kisér
meg
minden múlás
hogy eltte lehulljak
én élnék még, szeretnék és énekelnék néha
és
dersen mennék be
és éretten és békén
a dús aranykapun a neve s
vert
kapujával az elmúlás
oly ifjan s öregen vár s
szem
:
teljesülés
ha minden szép dalom elénekeltem már én
fáradt ás okos koldus a
templom 20
lépcsején.
alázattal
s
kuporgó egy bárány és egy gyermek,
ingyen énekeltem
ki
magamnak
és
Te Néked,
akitl ím búcsúzom, az Ur legyen Te Véled,
oh nékem lágyan s
már a békés
járni
már lelkem
lehanyatlik
ha bamba bús szemekkel tán visszarévedek még,
(és elfáradt
szivemben dereng tán életed)
ne gondolj semmit Kedves már (a
égi élet
enyhén megáldlak Téged mig útra indulok,
emlékeink közt s
int
nem emlékezés lát meg
távozónak sorsa hogy mindent újra
ami kedves
volt néki és égi rendelésbl,
szép, fakó képeket lemúló életébl s
egész életét
érzi,
hogy üresen ne menjen)
félénk és szép szemeddel oldozz
most hát
fel
engem,
marad még és mélyebb
a csendes búcsú oly szép s a szemekben s kiz s
z tekinteted csak szebb
mig
hívni
lesz
fognak engem, lágy égi harsonákkal,
üdvözlégy szelid arany: oh beteljesülés, addig (s
is
amig mennék a kedvemet tegyétek
szavát a távozónak mely jelents és emlék)
s fáradt
kedves
enyhe
fejem alá lágy párnátok tegyétek jó
angyalok, szelid enyhe testvérek,
szelid párnátok, a
neve: feledés.
21
A SZEGÉNY PRZEMYSLI LELKÉSZ NAPLÓJÁBÓL a vár eleste után, március 24.
S hogy
elvettetek
tlük mindent mindent,
ne bántsátok szegény kis életük,
k
jó fiuk s
derék legények voltak
s testvéreitek
itt
lent
a közös szenvedésben
mi ránk szakadt kilencszáztizennégyben
minek a neve
s
már s
:
háború,
életük felett leng szelid, bús ború
hervadtán mennek kezükben kis batyuval
és éhesen és szivükben szegényben mélabú,
már
foglyok s kiknek gyenge szivük úgy
fáj,
egy rátok bízott méla szelid kis nyáj, síró vitézek,
szemk
könnyes
s
kevés szavuk,
szóljatok nékik enyhe és kedves szókkal
és illessétek
övék a és
gyr
homlokuk bús csókkai, s
övék a pálmaág
minden gyenge
uj
és szóljatok hozzájuk s adjatok nékik,
májusi ág :
kis testvérek
amit csak lehet,
22
egy
hogy hsíthessék arcuk
tál vizet,
és kenyeret és lágy és
min
szótlan,
puha szalmát
békén álmodni
hogy ami szép
lehet,
volt e bús kis világon,
eszükbe jusson a
messzi ágyon,
kis,
az anyjuk, kis testvérük és a kedves,
akibe törött kis szivük szerelmes, régi életük
álmosítsa
emléke
el
ket
s
mint nehéz bor
a gyerekkor
és higyjék hogy kis életük csak
álom
és minden, ami történt a világon,
bús fogságuk legyen arany
kalitka,
oh idegenek és mégis testvérek s
akiknek szeme oly irgalmas
simogassátok
hogy
meg
elfelejtse
s oly kék,
a sok szegénykét,
szomorú
kis sorsát,
lágy kézzel és arra gondoljatok,
hogy egyszer mégis szép csend enyhe béke szép
lesz és
minden
kis földünkre száll le
és minden kis katona,
minden
kis juh
hátáról lekerül a súlyos borjú, s
nem
kell
hogy öljön
s kis izzadt
homlokát
megtörülheti s az idegen ágy és minden s
emlék
amig e szép
majd
lesz
s jó
id
néki,
bús kis emlék
eljövend,
legyen szívetek kis irgalmas kert s
amiben enyhe kék virágok nyitnak
23
és eljövend szép arany világok áldják s
a
majd
érte
szke
fejetek
jó kis foglyok, szelídek s
szegények,
jó ellenségek, társak és testvérek
az Isten legyen Veletek.
24
TÁVOZÓ PÁSZTOR ÉNEKE LESZNAI ANNÁNAK »kis szerelem, kis bánat, kis világ,
csak búcsúzás tletek minden versem*
Ugy
fáj
s aludni
elmúlni látni álmom, úgy
majd
és hervadni a lemondás s
szegény
kis
fáj
és megint csak aludni
magányán
szürke életem siratni
és elgondolni mi lehetett volna
és elgondolni ime s
kis s
semmi sem
hogy szegény szivem hiába
volt jó pásztor,
kedves nyája már örökre szép holt
most búsulhat már botra támaszkodva,
ellankadt lábbal és lehajtott
fejjel,
a szerelem oly szép csengetyüszó volt s oly s
enyhe kék szalagokról csengett
most várhatja megint föitámadását
a szegény lélek s
el
s tán
arany derje hervad
bágyadozik benn
s
mint szenteltvíznek kis
örökre várhat s
már
kis bánat
lankadoz utánad,
hs
cseppje
illetted
homlokát és hogy enyhén ébredjen,
25
o égi
Gyermek
hogy
teljen kis ideje s énekeljen,
s
most rossz
ki
hozzá küldettél
kis szókkal
mindent tönkretettél
(egy álmodót álmából felkeltettél),
már szívem minden enyhe
harangja
kis
múló szerelmem énekli szelíden mindig elhagyott a kis szerencse,
s kit
kis
bánatára már panasszá sincsen,
nem
mert bölcs és agg és s
magában
s te
szói
:
kis
lepi
meg semmi
szívem megpihenni
gyenge gyermek, szívem szép kicsinnyé,
angyal s kis ördög egy virág képében s akiért fáradt szelid ki el fogsz
szivem úgy
fáj,
veszni s akit elvesztettem,
búcsúzz szelíden oh eltávozó már a kis zarándok kinek (oly angyalin szólott a
kis
szivében
sok szelid sip)
szép égi énekeket orgonáltál s
kinek sok bágyadt álma
jó zöld füvet
:
nem
kivan
már
sok kis néhai bárány,
csak vézna kis lábadnál csendben riz s a pásztor
hogy
messze megy, oh
visszajöttét, rossz
26
Isten rizz,
gyermek, megkívánd.
BEATUS ILLE KATONA NÁNDORNAK Boldog az én mondom, aki örökre mint
feltartott ujj társtalan s
magános,
magára marad
testvérei közt is
és senkit közel
nem enged magához,
kis
szamarán vidáman lovagolgat
megy
és mindig
és
meg
is áll
és néz
is,
oh oly közel van nyájasan mosolygó s oly
messze, távol mindenektl mégis,
csak
kis
nyugalmát óvja és derjét
s kis napjai s
szürke harmóniáját
mint elhervadt, okos, öreg varázsló,
fél illetni
az élet gyenge fátylát,
jó szive, langyos, tiszta, kis
s
mig
hull
üvegház
a hó a hideg kis világon,
lankadoznak benn enyhe kék virágok s
kinn csúf havat legel a bárány, nyáron,
jó kis s
szerelmek langyos telelje
min enyhén
kis
galambok szállnak
27
átal,
a kis üvegház s rajt
s
álmok legelje
mindig lágy és aranygyapjas nyáj van,
füves kertecske s benn a beteg lélek
a kövér gyepen visszatér magához s
ha pillantását messze küldi mégis
okos
s rövid láncot
kötöz nyakához,
oh áldott és boldog örök kötöttség s
oh hálóba mélázó
s
oh oktalan és nyughatatlan lélek
bárány
rágsz örökkön kötöttséged láncán,
ki
oh voltam én s
s szelíd
is
nyugodalmas
s
boldog
nyugtalan kézzel mégis csak illettem
életemnek gyenge, finom
kis
s ijedt
fátylát
szivem sok bús intése ellen
szamaramon vígan lovagolva mindig csak mentem, megálltam és néztem és tovább mentem, mégis csak leszálltam, bár szívem mondta szálljak le vagy mégsem,
s ki
leszálltam ime s bölcsbl s az elaggottból jaj
ne vedd
kis
nyugodalmát
el,
ime
lett
szerelmes
újra gyermek,
jó Istenem,
régi
ne verj meg,
életemnek,
oh add vissza a boldog, régi láncot
ami elszakadt kínlódó nyakamról, a boldogság kis kertjéhez kötötten s
én vígan szöktem akkor
s
most
kis
el
magamtól
szivem szorongatott
28
kis állat.
:
csak Hozzá óhajt már mint
hs
patakra
kívánkozik a gyenge, lankadt szarvas
nem maradtam magamra
s
csak sírok mért
s
csak topogok Utánna mint kis bárány-
kit
gyenge lánc köt egy kocsi farához,
oh mért kellett meglátnom s szomjúhoznom,
oh mért
is
engedett közel magához,
s siratva kis
szamaram
sírva
mondom
boldog csak az
ki társtalan s
magános,
magára marad
testvérei közt
is
és senkit közel
nem enged magához.
29
VIRÁGOS TÖVISKOSZORU BEVILACQUA BELLINONAK
Az én szivem és
hét kis
tr
járta át
megjártam a bús kálváriát
és liajadonftt és mezítláb s
hogy
öt
messzirl
int
s
eressze,
életem kis keresztje,
hajlott kereszt lágy
leszögelt
még
szép sebem vérem
dombon
s felette
enyhe hold,
szomorúság rég nyugodalmas
s holt
mint déleltti szi nap már
mosolyogtatja a kerteket s a szelid
arany felnevet,
szívemben ders szi nap, már szi napsugár nevet, szívem dédelget, becéz és szeret s
mégis mint egy
kis
napos kertnek
világos ösvényén jár egy sötét pap,
úgy
sétál
benne néha még a bánat,
az ifjúkori bús napok emléke (szép vén fasor hol
oh
régi
kedves
papok meditálnak
ifjúság),
mikor szegény szivem az
már ders,
életet
még
élte,
bölcs, szelid öreg és hajlotthátu
30
s
a napfényen mosolyog mi megsüti kis hátát
minden szava simogató kedves
és
szeme mindig drága könnytl nedves
s jó
(oh könny sok édes és nehéz fürt drága mustja s érett bora,
egy
aszú
nemes, ami soká
s
állt)
öreg szív és két htí öreg szem tudom most már tovább nem öregszem,
jó
s én
mit öregedhet az aki
mit öregedhet az aki
nem nem
él,
él
már
s csak mosolyog örök bús vándorlásán
embereknek és e
az
s kit
nem
kis világnak
bánt a világok változása,
évszakok fordulása,
élet és halál
(hogy béke van vagy szörny háború még) szép békéje örökös béke
már
rég,
fáradt szivemben drága, szép, arany
mosolyog már s akiket
s kis
der
angyalok nevetnek
mind szeretek és sajnálok,
én megbocsátok mind az embereknek s
a sok kis kedvesnek
és s
nem
úgy jönnek mint
jó kis testvérek (s
s oly
ha
is
kik szépek és szeretnek
félnek s oly tisztán kis
mosolyognak
galambok
s
bárányok,
ördögökké lesznek)
enyhén szállok majd az Ur kezére
int
az angyal
(s
mint egy hervadt, kedves kezére
oly készen kis,
száll
talál),
békés, öreg szentnek
egy szelid madár.
31
:
PIÉTA HORVÁT HENRIKNEK «s akiért sírok s akiért a
s akiért a táj s az
Sírjatok, akik s
engem
is
még
tudtok
angyal
sir,
szivem
is s r s
eltakarja arcát»
sírni, sírjatok
a halott kis gyermekkel az ölemben
sirassatok,
sirassátok fakó és sápadt
s
arcom
kezem
s elhervadt két
mikben a könnyek kedves patakja nem szün
két szelid szegény
szemem,
sirassátok kinek kés járta át szelid,
anyás
s
beteg szivét
oh fájdalom s sirassátok kis kit
nem
adatott
szerelmemet,
ki
gyenge gyerekem
meg
is
tartanom
szívem gyenge
nemrég még terhes voltam tle s ime már halott
méhébl
sirassatok jó kis testvérek, angyalok.
32
fogant,
s világra alig
sírjatok,
fáj
a csillagok s az ég
hoztam
:
:
s
élt s bennem mosolygott a szegényke bennem csak sápad túl jámbor s kis halálán
s
gyenge ágyéka körül elhervad a
csak bennem
és és
kis
kend
hervadoz majd és elenyész szivembe
is
nem megy majd
az elmúlásba
megy
a mennybe, be,
sírjatok, sírjatok,
oh
jaj,
szelid és
megnyúlt arcú sopánkodó aggok
jámbor asszonyok kik körülálltok minket
s
ti
s
akik
még
sírni
tudtok
sírjatok,
az én fájdalmam mégis hiába legnagyobb hisz én s
voltam szüléje
ha sokszor szólok
bocsássatok
meg
is
nékem gyermekem
s
volt
vagy szóltam volna errl,
és értsetek
meg
és sirassatok,
nekem kedves
s kis
gyermekem
a szerelmem, halott
szk ölembl
és
s rajta
a
bús kis ravatal
lett
pihen egy törött kék tekintet,
gyermekem akiben kedvem
tellett
(kicsi és félrebillent glóriás szent,
mondjatok rá egy csendes
s szelid
áment)
s sírjatok
t
s
már
s
fohászkodhatunk hozzá régi és szép imákkal
én
szólíthatjuk
mondom
majd lágy arany trombitákkal
és hihettek az anyának szavában
33
nem
száll
majd
békés és bús egy s
kis
égibb életre
száll fel
enyhe
majd a mennybe
kék zászlóval
s
nem
fognak megszédülni a két
a két sötét s
sírjából,
két feltartott lágy ujjal)
(s
s
uj s
nem
szivemben,
fel
r
csendes
s
:
majd kezükbl sem fog
jó
katonák,
az álom és a bánat kiesni fegyverük ijedten,
mert aki jönne majd, hogy sírjának nehéz kövét elhengergesse, az angyal késni fog,
oh sírjatok akik
még
sírni tudtok,
sirassatok s
ti
kik sötéten kuporogtok
a súlyos oh s
k
felett
(mi nehezék a sírján)
jaj
akárhogyan
is
sírtok sirató asszonyok,
fejetek a sötét gyász
én
mondom
az anya
is :
hiába fedezi,
bizony hiába sirtok,
(minden virág elhervad és elmúlik minden szép)
hogy kár a szemekért s tépjetek le
s hajlítsatok jó és lágy
belle
hova
hogy mégis sírjatok
kis
s zöld
borostyánról
kedves koszorút
kezetekkel
és tegyük rá a (oh
s
egy lombot a szép
gyermek sápadt
lesz a kiégett
s halott fejére,
kék szemek enyhe kékje
34
s
hajak bágyadt arannyá hova lesz a világból)
a kisdednek fejére kiben szegény maganmnak igazi
kedvem
s
kinek
el
szegény s
tellett
sohse felejtek
s kit el
nem jövend kedves
feltámadásán
szemeimmel örökre sírhatok már
jó
az én fájdalmamnál nincs fájdalom nagyobb,
csak azt tudom, sirassatok,
engem
és a kis holtat
akinek egy egész kis
s
szk
koporsó se
kellett,
sirassatok,
oh sopánkodó drága, öreg aggok s
oh asszonyok
is ti
szentek és jámbor életek
a megtépett ruhákban és
bs
akiknek volt gyerekök avagy s
sötét
kendkben,
meg sem
fogamzott
akik látjátok szivem mérhetlen nagy fájdalmát,
keljetek föl s menjetek útatokra
(mert
kés
este van
a csillagok a völgybe
már
alatt) le
és sírjatok.
35
3*
SIRATÓ ÉNEK EZERKILENCSZÁZTIZENÖTBEN »oh jó pásztor állitsd meg most már ó'ket, sok tévedt, jó bárányod, a riadt nyájt,
sok csorba késük bus, gyilkos kedvétl is, oh Uram, mentsd meg
szánd s egymástól Dicsó'ség az s a
Sírjatok akik
még
holtaknak
élknek is
kik
még
akik elestek Uram,
tudtok
sírni
sírjatok
sirassátok akiknek két lábuk volt s
most már csak egy lábuk van,
sírjatok
sirassátok akiknek két s az egyik
már
szemök
volt
halott,
sírjatok
sirassátok kiknek két jó s
ers kezök
volt
most már csak egy kezök van,
sírjatok
sirassátok akiknek
gyermekök
kényeztetett, szép s
és
nem
adatott
meg
volt,
ers gyermekök is
tartanok,
sírjatok
36
volt
ó'ket
élnek
Dicsség*
sírjatok azokért s
is
még amikor mentek
kik láttak
most semmit sem látnak csak bánatuk,
sír^'atok
sirassátok aki
még
csak elveszett
s
meg sem holt még koporsó se
csak
kinek
kellett,
sírjatok
sirassátok a sok szegény anyát
kinek ölébl bús kis ravatal
lett,
sírjatok
fájdalmuknál nincs fájdalom nagyobb
az
szk
ölükben a sok halott gyerekkel,
kik megértitek szívük mérhetlen nagy fájdalmát, jaj,
sirassátok
ket
sírjatok sírjatok a s
a sznni
sok szétfolyó drága vérér'
nem akaró
és
szörny háboruér'
sírjatok s
szemetekben a könny patakja bé ne sznjön,
akik
még
sírni tudtok,
sírjatok sírjatok azokér, kik
és lágy Ínyük közt s az
békés
s
boldog holtak már
enyhe kék virág lankadoz
élkért akiknek élniök
kell ilyenkor,
sírjatok
sirassátok a jó kis lovakat
is
kik felborzolt sörénnyel és kifordult szemekkel,
már
lassan hervadoznak a szép havas
37
mezkön.
sírjatok
sirassátok a feldúlt sok szelid s kedves tzhelyt
mit lángok égettek kik
fel s
a sok ijedt kis asszonyt,
ég
messze elszaladtak az
kis házakból,
sírjatok
sirassátok akiknek ime
tehenük elhajtották s kis ki
semmijök sincsen,
karjukon gyermekükkel
s
megterhelt szamárral (mindenük ami
tudja hova
mennek
s
mi
ráfért),
lesz velük jó Isten,
sírjatok
sirassátok a sok kis kedves árvát,
szegény, s
kis,
bús apátlant
s kiket
nagy kék sorokban
bús cipkben csoszogva apácák terelnek majd,
sírjatok
sirassátok a sok letiport s gyenge kis lányt, kik s
szk gyerekkezökben
korán bezárulnak
ringatják gyerekök
jaj, törött,
majd
poros virágok,
sírjatok
sirassátok a sok bús s koszorutlan menyasszonyt,
kiknek szegény
majd
s
fejét
nem
fedezi be fátyol
a halott jegyesre várhatnak ablakukból,
sírjatok
sirassátok
hogy sötét s
mind az özvegyeket s
gyászos fátyluk hervadtán leng utánuk
mint bús sötét apácák hosszú menetje mennek és [fonnyadó kezökben
az emlékek gyertyája sápad s könnyezik folyton,
38
sírjatok sírjatok, s
kedves
mert sok szép és s a
is
templom
ntt város csak szürke rom már
szívünkhöz
és a kedves oltár
régi
mindenikünk szivében,
hogy emberek vagyunk, testvéred és testvérem, sírjatok
sirassátok akik
már
túl
a rácson,
a furcsa kertben ülnek, s a bús
sápadt és ijedt arccal
fzek
alatt,
messzire maguktól,
s jó
sírjatok sírjatok,
mert az országutak mentén,
a határköveken vékonyka kis kendkben, kicsiny
gyermekek ülnek
s
fáznak
s
szegény kezükben, kis [batyut szorongatnak,
sírjatok
sirassátok a
jámborka
kis kecskét
hogy fenn a hegyeken, ijedtében szegényke, kétfej [gödölyét szült, sírjatok sírjatok,
mert ha a csonkák menetje egyszer menne
vége sohase lenne ki
s
ha béna tagjaik nem volnának befödve,
tudna közülünk mégegyszer elaludni,
sírjatok sírjatok,
mert nem
lesz
már olyan végetlen vászon,
ami befedezhetné majd mind a sebeket a sok enyhe
s fehér kifogy
majd a
sírjatok
39
világból,
sírjatok,
mezkön
mert a lágy és zöld
több a kereszt
már akár a temetkön,
sírjatok sírjatok,
mert messze ment a
jó pásztor
és csúf háború pusztít szegény s
együgy
nyáján,
sírjatok sírjatok,
mert
nem
hagyják az élket már élni
és a halottas kertek s kórházak
mind
beteltek,
sírjatok sírjatok,
mert
majd rt füvet (csak
rt
túl ez
legel
idknek múlásán a béke
:
a gyenge bárány
és rossz füvet szegény s ártatlan bárány),
sírjatok.
40
JÓ KIS
SZOLGÁLÓ S MENNYBE MEGY meg fogod majd
fés
szerettél
hogy
földi
csendet
látni, ki
lenn,
itt
csendünkben hány sok kerepl
lármáz s fenn
csend lesz akkor
is
ha minden
angyal hárfáz
vagy citeráján játszik s ó harmoniumon vékony ezüst sipon vagy kézi orgonáján) s a chorál ami gyenge mellükbl száll
(és
szivedre
csak boldogságot hoz majd
s
csak mélyebb
nagyobb csöndet
s
s örökre s
zavartalan hallgathatod
szived
majd,
kedves kicsiny megfáradt s boldogtalan gyermek, aki tönkre fogsz menni, hogy aztán feltámadhass*
S
ki
minden férfiaknak
a szerelemben (s
s
nem
hív szolgálója voltál
volt tisztább kis cseléd nálad
aki olyan sápadt vagy s
szz
mint
oltári
gyertya
viasszá s egy kis bárány, kékszalagos juhocska s kis
meggyötört,
s kicsi
mereng,
csengje nyakán
ijedt és
engedelmes
oly ártatlanul csenget)
s
egész a szerelembl
s
kinek egyszer szíve drága, terhelt kis öszvér
s hátát
éltél s
a szerelemnek
örökké nyomja az emlékek sok zsákja
(kedves szavak csomagja miket okos profánok
41
kis
magukért mondtak
jó kis s
hogy szépen visszakapják)
s
kedves és megfáradt vagy és sok vigasztalásra
avagy
szerelemre van szüksége Magadnak
új
s
amin ellankadhatnál (gyenge
s
mint anyja szelid mellén megnyugszik gyenge kisded,
hogy
s szelid
meg
jóllakott egészen) s kicsit
is
Boldog vagy én mondom, mert tovább s
ha cselédsorban
s
mert a szép
s az uj
is
mert
élni
mosollyal
nyugodnál
élsz s felejtesz,
olyan édes
idben enyhére fakul minden élmény nyomán elmosódik az emlék kis
és életünk falán felejtett régi énünk,
csak egy kis
romokkal
s
s
az
idben
mint régi kép ahogy ártalmatlan mégis és meddig
is
ki
drága
(s
kinek csak
s ki s
elborult régi kép,
enyhe holddal fáj
már
ily
gyermek vagy fáj
is fáj
nekünk jobban kicsit,
és elbágyadt és enyhe
pihenne egy
s kis
nem
s
mert sötét egy
képen szemed, és
együgy egészen
az emlék s úgy elmenne magától)
révedten hallgatod szavam hogy kék szemed szép
hogy mosolyod mi
itt
lenn
nem
tudjuk megfizetni,
csak szívünkben hordozni szemeid nefelejcsét
s
elbágyadt
[szkeséged
(s ki
s
most kedvesen
a dicséretet Rólad
ásitsz
ha olvasod e verset
s hitetlen
mosolyogsz csak
és lankadt kis nyelveddel illeted vékony szádat
42
nem
s
sejted mert
nem mondtam szívemben
hogy kedves nyurgaságod drága mint egy s
hogy vézna, gyenge lábad nyomát
hogy vékony
ha költk
s kis
kezed felejthetetlen minékünk
vagyunk
is
zé
kis angyalok,
némán megáldják
tipeg, csöpp lépteid nyomán s
a szerelmet,
kis
s e földi téren élünk,
még
össze kellene állnunk körüled iskolába, kik
tanulni
vágyunk)
s
mikor mondtam hogy nézd az angyalt a küszöbön
(enyhe bekötött s aki
így ki
fejjel s
annunciálni
jött,
mondtad legalább
szép lábakkal mezítláb)
semmit se s
hogy mit
láttál is
Te,
kereshetne,
üres és fáradt vagy, egy angyal, épp tenálad,
oly kedves s
együgy vagy
és ártatlan, én
mondom
és olyan makulátlan mikor hiszed gonosz vagy (s ezt
s
önzetlen
mondhatom
amibe Istenem bele
vagy mit
is
kell
hisz
tehetnék mást, mégis
hogy senkinek sem lehetsz e
már
aki
nékem
engem nem
szeretsz
hogy nyugodjak itt
emlitem meg,
kis földi életben,
voltál s olyan
semmi
és minden.
Megbolygatom és Múzsám és Megvigasztalom és akinél megálltam hogy elmondjak sok szépet
ami rég bennem
volt
de hagyjuk ezt mert
már sírni
s
mennyit
nem 43
nem mondtam
volna érdemes
el,
ez életben semmiért és elég
öröm
élni, jaj,
hol
is
[hagytam
mondom
oly makulátlan tiszta és
hogy bizton meg fogod
minden együgyek
s
látni,
együgy vagy
amit majd meglátandnak,
mit a Koszorús Bárány
szelidségük fejében igért
meg
nékiek,
a Szép ígéreteknek Enyhe Országát hidd
nem
s be fogsz jutni bizony csakhogy
Minden Paradicsomba
s
szép kis angyal
mikor megláttalak kedves fejed aranyos glóriádba volt régi e
néhány
régi szép szó
itt
s
el
e földön leszel,
felett,
szép betkkel,
«Boldog Leend Bizony»
«s amért megszenvedett
meg
is
vigasztalódik))
(meg fogsz vigasztalódni hogy mi
is
vár
Reád
ott,
hogy csupa vigasztaló ami a pergamensek soraiban vagyon mit bontnak angyalok s
a szemmel való verést senki
és nincsenek rossz
álmok és
sem
régi
tudja ott
álmoskönyved
nem kell mindig böngészned s nem fáraszt el kabala snem les rád minden sarkon száz kis eleven ördög, s nem dúlja fel napod egy rossz s olcsó planéta, a férfiak furcsákat tled majd nem kivannak s hogy nem lettél-e beteg nem kell örökkön félned, az égi ágyasházak párnái oly szelídek s olyan
enyhe és könny a szeretknek
44
teste)
el)
S Mert Könnyebb Az Tevének Az és
itt
T Fokán
egészen mindegy hogy egy avagy két
Átjutni
ppú,
Az Mennyekbe A Meg Nem Szenvedettnek,
Mint Bejutni
szeretned kell sokat
még és oly sokat ölelni még amig az égbe mész
s
szenvedned
s
az Isten jobbján ülsz majd kis gyenge gyereke
és sokat s várni
is kell
sírnod
még sok
amig elhervadsz
(ha csak
s ki
sokat
is
elbb nem
s
s tükreid eltöröd
éven
által
lassan fonnyadozol
avat boldoggá egy betegség)
szép voltál és kedves
csak torz grimaceba
kis
fel
fut
nem
tudsz majd mosolyogni
majd össze két ajakad
mind, hogy ne lássad magad,
aki megöregedtél s csak vénségedre lettél
magadra hagyatott
s elhervadt, kis
öreg
és milyen szép lesz akkor dagadt kis könnypárnákkal,
esdekl s ki s
és törött s kiégett kék
minden férfiaknak hív szolgálója
nséges
s kit
kezében
s talán s
kis cseléd s tiszta a
is
kis batyuval és
egy két
forinttal
is
tehetne,
akármeddig menne nedves kék szemekkel
a zsebkenddbe kötve
egy kis kidobott cseléd bánatával szivedben,
elindulsz és s
találna s ha
voltál
szerelemben
mindenki elküldött ime mit
helyet hol s
szemed
amig
mész csak mész az úton csendben szépen
kiérsz egészen sötét
45
mezkön
által
s a keresztek alatt
és
nem
fogod majd
is
és keresztet vetsz szépen
hogy este
látni
lett feletted
és hogy a keskeny ösvény az égbe kanyarog,
csak egy távoli és
nem
s
enyhe elbágyadt
kicsi fényt látsz,
fogod majd tudni hogy im utadnak végén,
életedbl
kiértél,
csak akkor ha az angyal
megfogja a kezed és szelíden vezet majd, mint egy bus
s
kis
vak asszonyt vezet egy gyenge
mig a bus bot kopog
(s
már békésen
s
egykedvn
csoszogsz utánna lassan) messzirl feléd enyhül
megszrt szép muzsikája sok a Boldogoknak száján
ami
eltölt
majd Téged
égi
hangszereknek
valami olyan enyhe,
s s
ha egész odaértél,
a trombitáknak láttán a sok arany a kéken s (s
az egész menyországnak szép arany gothikáján
sr kis
csillagokkal
ókék mennyezetén)
az angyaloknak gyenge, leng, virágos fátylán,
a szentek carminszin és méregzöld ruháján s
a tonsurák ezüstjén mit Angelico
(aki szintén s
s
látott
Beato avagy magyarul Boldog)
hogy angyalok dalolnak ó hangjegyfüzetekbl
s a szentek seregébe
mig
feléd száll a hír
majd
bim bam bim bim bam bim bam
kedves
kicsi
harangok kondulnak (majd feletted
46
kis lány
.
és mindig folyton újak (szép enyhén összefolyva
sok
esteli
s azt s a
is
volt jó élni
szerelemben lenni örökkön kis cselédnek
(minek
s
angelus (és folyton csak azt mondják)
harangozzák mindig, minek
születni erre a rossz világra)
is volt,
Te szépen csendben
ballagsz és bólongatsz fejeddel
amig két fiuangyal egy kapunál megállít s azelid (s
izmos
sok
kezével s
ers
bömböl
kezddik az s
mind az
int
lábakkal
itten térdeljél le
késbb tovább
aranyból tudod majd
Ítélet
égi
hogy
min az
polgárok eljönnek
Isten
meg hogy ime
hogy döntsenek terólad
a nagy kapu elé ami majd (s
vezet majd),
meg
s
mind a szentek
fog nyílni
szeme tündöklik színaranyból)
s csodálkozol kis
ábrándos majd tágranyílt szemekkel
s kis batyudat letéve összeteszed kezed,
mert ime elérkeztél az Istennek elébe
47
.
.
EGY KIS FRÁTER ÉNEKESKÖNYVÉBE ÍRVA TALÁLTATOTT SZOMORY DEZSNEK «oh hogy fogom lerázni én szegény a szivemrl, a sok kék nefelejcsek alélt
mennyei
kékjét,
ami szemedbl hullt rá, két irgalmas kék szembl s mik oly jók és szelídek mint szent Teréziáé*
S én
aki életem
csendes s
majd a
kis lialálával
jó s kicsiny
végzem
szenteknek
e földi téren
ha szép lassan lepergett már majd a homokóra,
mi
lesz
mint
ha elmegyek
kis
életemmel mit
nem
éltem,
k kik sötét dómok mélyében könyörögnek
(hova lesz mit
nem
éltem sok
ders szép napom,
ha lefekszem ágyamba amit rég vetettem meg) s ki
és s
épp olyan hervadt vagyok mint egy pap a napon
sohsem
is
mozdulnék meg életem szürkeségén
ha szép napjaim
is
sötét fákhoz kötötten
nyilakkal általlvék mint a szegény Sebestyén,
a gondoknak nyilával (és olyan
s
amelyek mérgesek mind
srtín jönnek és olyan szüntelen,
48
:
ellenük mit s
is
tehetnék hátrakötött kezekkel)
kinek hogy szenvedett
Te adtad im a kendt,
hogy szomorú szép arcát rányomja szép emlékül, kis
Veronika kedves és lágy és enyhe, kends
(jó
és jámbor kis lélek és kedves kis hugocska)
s ki
Téged
festettelek mint az evangyelista
Lukács aranyalapra és enyhe szép színekkel festette s
a Madonnát
épp. olyan áhítattal
s
épp úgy örök emlékül és én
egy alázatos, jámbor s ki összetett
régi
is (s
((hogy
menj
el
is
imádkoztam
mert oly üresek
imák) egész
s enyhén, sóhajtva
csak az voltam,
bráncu kámzsás fest
kezekkel sokat
és néha térdelve
mind a
s
is
új s
s
untak
szép szavakkal
mondtam, ha nehéz
volt
tlem Gyermek, hogy menj
s
hogy hagyj magamra most már csendes
s
ha akármilyen szép
is
minden
szivem
el
és ne menj
kis
életemmel
iniciálé,
könyvembe befestek Veled való napomból, szelíd emlékezésül s mi itt marad bellem mit
s
mutatja majd hogy éltem én
s
hogy jámbor krónikás mit lehetett felírtam
s
hozzá képet festettem
s
mindig csak azt éreztem hogy napjaim lemúlnak
s
hogy
s
huszonöt évvel agg megyek
kis
is
e kis világon
s amilyet
éppen tudtam
életem lassan csak elmúlik felettem ki
a világból,
az elfogyó délutánt sajnáltam és szerettem
49
el
:
kérdeztem este mit
s félve
csináltam aznap
is
s
hogy életem nyoma maradt e valamin
s
ha életemet
s
Te
s
olyan játékos kedvvel mint egy kristályt a gyermek
élni
szemem
akit
elé
és úgy tudtam örülni
ami Terajtad
úgy emeltem magamnak
minden
át ért, kis csiszolt
mint
s
szemeid szép vizében
s
egész
én
meg
is
földi
nk
bevallom ime
s
csak
s elkárhozott,
közt, kis szelid égi angyal
szavamban
itten és hihetsz is
szerelembl
a szenvedés
voltál az én
biztos,
nyakamban
hogy szenvedés
szerelem oly egyforma két
és mindig szépen együtt (oly
üvegen
magam néztem
fájó
mégis csak szép aranylánc
és mert a
örömnek
igéztem, megöleltem s megírtam,
magamat imádó, szegény
bús
kicsi
a patakra úgy hajoltam fölébed
s
ifjú
nem kezdtem
soha bele
kedves méla szájuk
mennek s
arcuk
lesz,
nvérek
s karöltve járnak is
oly egyforma,
mint két ikertestvérnek Burne Jones egyik képén) s
mig nem vagyok
ttszerelmes))
ments meg engem még Tled
jövend magamtól mert szenvedni nem tudnék amig elmenned könny és szivem sem nehéz még,
és s
hogy újra élhessem a
ami már szép s
volt,
régi
életem majd,
csendes és ders és magános
tn lábadnak útján majd szemeim 50
kisérnek
s enyhíti feledés
kedves örök emléked))
Akinek én voltam a hívek kisded nyája
és
és mind a búcsúsok kik
Te nem mentél oh mit
(s
is
lenn felkerestek,
enyhe szelid és szép szemedben,
engem üdvözít
az
itt
mindjárt és szavaim szerint
tettem volna ha mindjárt mégis elmész)
s alázatos és
(s
el
ostyával és kehellyel
ha sokszor mondtam
is
:
tudom nem vagyok méltó,
az ostorára s Terád o hostia salutaris).
Te
lehajoltál
s szép s
hozzám
s
szepltelen kezeddel
szavak malasztjával simogattál
mint egy egész kis angyal olyan
és mellettem maradtál
tn
mig megírtalak Téged,
akit
kicsi
meg engem
jó s szelid voltál
idmben,
nagyon szerettem
Bocsásd meg szerelmemet, Dicsértessél és Ámen.
51
ÉS ITT
KEZDDIK AZ ARANY LEGENDA «s mert testét nem nyomta le földi súly már, .» gyengéd lelkével messze szállhatott .
S
az Istennek szegénnyé aki egy szál kis ingben
távozik ime ki
s
.
Tled
és vígan dudorászva,
szívében oly gazdag mire volna ruhája
szegény és kis magát imáidba ajánlva,
ellankadt vándorló s boldog boldogtalan,
az antik Padovába
tán hallottad s
már
megy
el
fehér barátnak
hírét az antik
hogy milyen szép
kis
dombon
oh minden szép dicséret kevés
Padovának áll
ottan a monostor
Itáliának,
a drága meleg kék égért mi fejünk fedezi s azért az
szelid s a
egészen kis
lankák
felett
s elbágyadt
napsugárért
mit Perugino látott
vékony kedves fákon
s mit a fehér barát lát
s
enyhe zöld dombokon
csendben gondolkodón
52
(egy kis zsámolyon ülve s ölébe tett kezekkel),
hová kinéz az ó monostor
a
táj felett
s
amin pihen szemem majd
csendes kis
szemléld
s
öreg és fáradt gyermek,
sokat szorongatott,
s
végre kinyujtózhatom a végtelen nagy csendben (az élet
engem mindig épp hogy csak
nem
elfárasztott
s
ha sohasem
s
ölembe
s
öreg fák árnyékában majd a monostorkertben
is
hullt
éltem s
kezekkel hervadni tétován)
még nem mentem s régi és s
születtem csak nézni
el
látod de bizton
elmegyek
szép könyvekbl beszélek majd Veled
szüntelen olvasva a sok jó s régi példát
gondolok vissza majd Rád, jámbor, egy öreg kövön ülve és csendes és
emlékektl terhes nehéz
sápadt állam
alatt
s
kis szelid s méla,
tndésben
szegény fejem,
kezemmel támasztva meg
igy ült tán Ágoston egy régi fa alatt s
boltíveknek alatta a monostortornácon
s olvasta jó szent
Pálnak hosszú epistoláját
a Rómabeliekhez
s szelid és
fel is
s
szép szeme,
nézhetett sokszor az ódon kapcsos
ha régi életének kísért rossz órái
53
könyvbl
s
ha akármilyen szépen szóltak
is
oldalak
az Atyáról, Fiúról s Szentlélek Galambjáról
jámbor olvasmányától messzire
el is vitték,
megnyugosztalta mindig amit kinn
a kis világból
látott
a
ders szép
túl
a rácson,
olasz táj
a messzi cyprusok közt a régi hamvveder s
a kedves kis romok az enyhe zöld campagnán
mosónék
(a
a sok s
dala a kis pataknak alján)
kis csacsifogat
jámborka
kis
csengi
a békén üldögél napernys kocsisok
s az
utánuk szállongó lágy porfelhbe bámult,
a békés napsütésben vagy csendesen a madár énekére
és mint az aki rab (s
figyelt
feje felett az ágon,
lett saját
akaratából
elválasztó falát emelték angyalok)
és a szíve szerint ki
sohasem
is
vágyott,
csendes kis életébl és csendes cellájából (és szép lassan elhervad s arca
a
tn kis idben)
a rács mögött már szelíden sápadoz,
ha én elmegyek egyszer
s
54
itthagyom a világot
s
a vastag és magas
s
a
fal
elválaszt tletek
jó fehér fivérek kis testvére leszek
és olyan messze
aki gondol
a szép
vén
Tled
szépen hervadozok,
Veled tudod-e majd
fa alatt s
ki volt az,
a virágos gyepen,
a fejét megtámasztva sápadt s vékony kezével,
egy s
mohos kövön ülve ölében régi könyvvel
a könyvébl kinézve olyan messzire néz
tudod-e majd
ki volt
s mélyfülkéjü kicsi,
az
ki
Téged
el,
szeretett
vasrácsos ablakokkal,
kinek háta megett szürkül a kis monostor s ki szereti
a kertben
ott
a sok kis virágot,
mit barátok neveltek türelmes jó kezekkel s
a kert üres ösvényén s indáján a repkénynek
kinek szeme kalandoz
s régi latin
betin,
a csonka sírköveknek mik mögött benn a falban, az Úrban befordult szerzetesek pihennek
s kinek
s ki
kezére szállnak
az ki mindig
írja
ott
a szelid galambok
emlékeinek könyvét
és lúdtollal kezében szemével ég felé néz s
a könyvesszoba szentképes goth ablakján mereng,
55
vagy összetett kezekkel gondol Rád térdepljén
s
hogy mit imádkozik azt
jó kis
nvér
ki áhítatos
s
ki is
hugocska tudod-e hogy
voltam
s
ha
magános mint egy
ki
voltam,
világi is mindjárt,
egy jámbor szentképfest s
mondaná meg,
ha
s
nevetett
ki is
avagy egy
csillag
tiszta
költ
(szentéletü profán, mindig beteg s szerelmes) s aki
hamar elhervadt mert nagyon
egy gyarló miniator és mi
is
mint egy ellankadt vándor
s
szeretett,
lehetett más,
ha örökkön mosolygó,
ders s megért bölcs is csak megfáradt zarándok, hív és hitetlen s mik is lehetnénk mások,
egy
egy szem por a nagy porban mi s
ha százszor
s megfejti és (s
s
is
s
is
lehet az
ember
madarakkal beszélget
megérti minden dolgoknak mélyét
a Szentlélek leszáll rá így mondják régi könyvek
az Ur fényességétl telik
a csendben és s
a fákkal
is
meg
egészen)
magányban ami majd
ott
körülvesz
a mi olyan mélységes hogy szinte egész szent már,
mondom majd szavak nélkül
szegény kis
fáradt,
csendes
«csak nehéz árnyék voltam világos szép ruhádon, de mégis csak én voltam aki szeretett Téged
56
és aki nyakába vett kis bárányt leggyengébbet,
kedves és gyámoltalan pásztori
jó
nyakába
ijedt s
s kis
árva kis bárányt,
kezedet úgy fogta
mint bárány gyenge lábát s szép szavakkal becézett
csak vigyázott
s aki
(és
s
mindig igy
Te
Rád
szólított
és úgy kényeztetett
Kis Gyerekem s Angyalka)))
voltál egyedül kit sápadt
bús szerzetesi csókom
szép emlékül viszek majd
s kinek
képe
messzire
vitt
homlokán,
illetett s kit
szivemben
magammal
a világból
csendes kis életemben,
alatt
szivemben a kámzsának
alatta,
örökre mindig pislog az áhitat kis mécse (mint kis boltok homályán a szentképek s olajjá
sohse fogy
el titkos
s
nem
s
mint útszéli sötét, elborult, régi képek
hagyják elaludni az éveknek homályán
eltt örökre hervad a mécs, virág s a
alatt),
kezek élesztik
kegyeletbl
illetni ki is
rátett
merné
s
a gyertya
szép gyöngyházolvasót,
s ott is
marad mindétig,
épp úgy megmarad minden szép kis képed alatt, annak a szivében is, aki majd ott a kertben a régi fa alatt
ül és
csendben hervadoz,
egy régi szép kövön és megtámasztott
57
fejjel
s
csak
s
sok gondja messze
ül és ül és
néz csak
s
mindig emlékezik
majd az ölében a könyvtl
jár
(igaz sajnálkozónak s életed siratónak
és akinek
s aki
megmondtad milyen boldogtalan vagy)
mindent megérzett mi nehéz
s
hervadás szag,
céltalan a világon s mit kikezd az enyészet s
szomorú, szegény, szürke és sajnálni való
s
a halálnak van szánva, minden morbid szépséget
és igy vett észre Téged, a sápadtarcu jó
s aki
már hervadozó szépségedet
(hogy szép
s
és mindig arra gondol hogy s
hogy minek
(ha
ami
itt
is
minek
is
születni
minden csak mulandó
élnie ha
lenn vár ránk csak csendes hervadás)
s
ha csak az
s
hogy az
égi
szépség valóban maradandó
mért nem mindenek tudják,
égi szépséget
hogy mért nem marad s
siratja
beteg virág vagy és hiábavaló)
itt
lenn földünkön mosolyod
megnyugszik csak mert tudja hogy a Paradicsomba,
az Isten kis kertjében
az
(s
fáradt szivében)
Te tovább mosolyogsz s
messze a völgybe
(oly
sok minden
fáj
néz
s
vakon meredez szem
benne nagy nyugalma
58
alatt is)
i s igy szól
majd hozzá: «Béke)) az enyhe
táj s
a [csend
s szerencséjét s
sem
hogy a jótékony
nem merte
siratja s
felemelni avagy
(és aki tudott sírni s
hogy nem volt
sohsem emelte
fátyolt
meg
is
nem
is
fiatal
fel,
akarta
vigasztalódni,
gyengéd és szomorú, úgy sápadoz már itten, mint sápad elefántcsont az idben s pergamen) sápadt búsongó árny a régi fa alatt
s akit
korán megejtett a monostor varázsa
(már húszéves korába volt
kis elfáradott
szerelmes a magányba
s elhagyatott és
árva
s fáradt kezével
int: abizony nem érdemes)>)
s
s
virágok közt hervad a kis monostorkertbe
s
szegény kis élete igy múlik
s elmúlik
sápadt arca
s
el felette
szép álmodó szeme
kiréved a világból örök emlékezésben s
a két keze elhervad
oly
ifjú
szk
még szegényke
s
kicsike ölében,
olyan nagyon öreg
59
lett
is
(töretlen hittel vén s tört szívvel szelíd
s
örök nyugodtan
mindig csak s
l
ül
csak és
és néz csak
tndik magában
sohasem
is
ébred
s piros iniciálékkal)
mit életébl
betkkel
írt
meg,
a sok szép legendával, régi napjaiból
amikre emlékezni a monostorba ment
el
sok emléke nehéz volt és mindig nehezebb s
most úgy
ül
a kövön mint egy elszunnyadott
Ur
meg
ölelt
mint akit megejtettek szép égi
visioi)
s
egy édes látomásban messzire ballagott
s
szeme már csak ottan
s
nem
(s
s
látja
jár a
szép örök
mezkön
a vidéket, a völgyet kis házakkal
hogy milyen szép
nem
lett
keze elaludott
s égig ragadtatott akit az (s
lett
szegény kicsi soványka mindig csak álmosabb
s lankadt feje lebillent s
s
fel
csak alszik vak szemekkel szegény elfáradott
és ölében a könyvvel (a fakó vén
s
gyermek)
hallja
majd a
kis
dombon
tájról
60
áll is
a kis monostor)
a kedves alkonyatban,
az apró kápolnákban
megcsendül harangot,
a sok giling galangot enyhe kicsi angelust
és árnyékát
megnni nem
látja s
hogy a
már halkan morzsolgatja nagyszemü
nem s a
hallja s
szél
olvasóját
bgését sem a jámbor teheneknek
völgybl hazatér csorda kedves kolompját
és hogy a jó kis pásztor hozzájuk mit beszél
(s
s
az ijedt báránykáknak panaszos bégetését)
a fáradt búcsusoknak
hogy zászlókkal (s
együgy énekét sem,
s gyertyákkal s
sz
fejjel
hajadonftt
virágos keresztekkel, oly enyhén leg utánnuk
mint lágy szalag a szélben egy sötét kicsi fátyol) s
hervadt kis asszonyokkal erre vonulnak
s
a patakról
megtér
mezítlábas
el
mosónék
vidám beszélgetését fejükön a kosárral
s
szecske jámbor aggok
s
egykedv kopogását némely vakok botjának szke kislányok kísérnek a misére)
s
asszonyok csoszogását
(kiket
s
a kertbe
kiszrd
enyhe orgonaszót sem,
61
a csöpp kis kápolnából
együgy,
s
tiszta,
vékony,
(sopránon szólaló, andante s vékony sípon) szép
s
Ave Mariát a gyerekek
szájából
amire letérdelnek a sok kis csengetést
a Boldogságos
Szznek
latin litániáját
s
a csonka öreg koldus elnyújtott énekét sem
s
csendes siránkozását
(kezében olvasóval) ((Szegényke
:
jó kis
Jézus»
a templom lépcsején
és
nem
fogja
majd
látni
végén a vecsernyének,
szép kis processióját a fehér fivéreknek a kápolnaajtóból,
nem s (s
tudja hogy este lett és bealkonyodott
hogy tücskök cirpelnek már a kert kedves homályán nappali rejtekükbl elébujtak az árnyak)
s
nem
érzi
s
nem
hallja kongatását a
édességét a tiszta bodzaszagnak
vén óratoronynak
hogy
62
elüti
a nyolcat
egy távoli szökkút
s
s az
enyhe hívogató
semmirl
és
kis
kis
már
se tud
s Giottot is elfelejti
enyhe csobogását
vacsoraharangot
szép csendben lankadoz
s
amit úgy szeretett
a kápolnafalon s
a nagy harangtornyokban a sok öreg harangot
s
a
igaz
tájt
amit keretbe foglal a cellaablak,
magános már
s igaz elhagyatott
s
a saját kis szivében messzire ment magától
s
a végtelen nagy csendben egészen elveszett
(és elfelejtett
mindent a rossz
s szelid és jó
szemekkel a csillagokba bámul
s
széke a vacsoránál majd üressen fog maradni
a refektoriumban
soká
s bizton
mert hogy talán elkésett a s
is
térdepljén
s
várják,
jó fehér fivérek
kérdezgetik egymástól hogy hol
s cellája
is
látták
tet
az elborult tornácon,
a vén könyvesszobában (s
kicsi világból)
s
mindenütt keresik
szétszóródva kutatnak a nagy klapokon,
63
kis
enyhe
szelid
árnyak a boltíveknek árnyán)
mindenütt és a kertben s a régi fa alatt
a szelid holdsütésben szépen
és enni hívogatják
is
volt
is
ders mosolygó
szelid fehér fivérek a jó kicsi
hisz angelus
meg
már
s
be
találják
arccal,
tndt, is
alkonyodott
és szólongatják lágyan, jó kis alázatost
hogy hagyná abba már kegyes olvasmányát,
s kérik
de
nem
s talán s
felel
most
enyhe
is
szelid
bizony és szavukat
sem
hallja
aemlékszik)) s ha nehezebben
is
szemekkel csak néz maga elébe,
csak néz lemúlt kicsi és csendes életébe
s
hogy lábujjhegyen egész a közelibe mennek
s
szép csendesen sorjában a kis fehér barátok,
mind oly boldogan nézik
s
most már mind meg értik,
hogy s
szelid kis fivérük bizony elaludott
sohase
is
ébred
fel
olyan messzire ment
(vissza se igen jön már, el
az ölében a könyvtl,
hogy visszajönni már csak nehezére esne)
s tonsuráját
csodálják hogy délután megszült
64
is
s szelid ezüstre
enyhült s hogy egészen elhervadt
az ölében a könyv
s
is
most mind suttogva mondják és csak magukban inkább
«beteg kialvó kis láng, fáradt kilobbanó mécs volt
szegényke és mindég az ég
felé kitárt
kéz
s igen alázatosa
s
némely öreg barátok akiknek látóbb
adatott lehullt
már
látják
halvány
is
a nyitott
csillagját
szem
soványka
s jobb
szem
alvó,
kis lábánál
és glóriáját lankadt s szelid teje felett
és hogy a háta megett az angyalnak kezébl,
szegény hervadozóhoz, lehajol a s (s kicsi
s
és lágy kezével enyhén
jó
Kisded
hogy rámosolyog illeti állát)
hogy már a repkény kezdi befutni sápadt
lábát,
szegény mezítlen lábát az aranyos sarukban
s m.ind lehajolnak
hozzá
s
sorjában megcsókolják
és mind megölelik és csendben letérdelve szelid s
imákat mondnak
szépen keresztet vetve sorjában eltávoznak
s hajnalig ülni
hagyják elaludt kis testvérük.
65
:
csak két
fiatal fivér
marad
ott
még
térdelve
(összekulcsolt kezekkel s a földig hajtott
s
halkan remeg szájukról a
((Mirabilia
latin
fejjel)
siralom
Testimonia Tua Ideo Scrutata
Ea Anima Mea» «De Profundis Clamavi Ad Te Domine
Est
Exaudi
Vocem
Mea))
és reggel majd az angyal aki velük virrasztott,
egy liliomot tesz a kis s
fivér
kezébe
enyhén megkondítja a legkissebb harangot völgyben a messzi kis házakból,
s a falvakból a
mind csendesen
elindul a sok kis öregasszony,
(mert bizony nékik szólnak a hajnali harangok)
a kopott nagy kendkben kapcsos
egy
s
majd ámulva megállnak
régi régi
féln néz be a rácson s ijedten
összebújnak
s
kezükön
kis öreg
s
s
ráncos kis hervadt arcuk
s keresztet s
vetnek csendben
vén gyöngyházolvasójuk
suttogva morzsolgatják s meghajtott és inkább csak
kis kosárral
imakönyvvel
maguknak
s
fejjel
mondják
jámboran Dicsértessék
66
(az Uri
Jézus Krisztus
s kik
és szép csendesen várnak
ÉS ITTEN VÉGE
IS
Benne pihennek)
mig a kapu
kitárul
VAN AZ ARANY LEGENDÁNAK
67
Az Istennek Nevében Ki Megsegített Engem, Hogy Könyvem Befejezzem Kilencszáztizenötben S Egy Angyalt Küldött Hozzám, Ki Diktálta Mint írtam
S A Kezem Dicsség
Is
Néki.
Vezette Ez Evangeliomban,
Ámen.
68
TARTALOM Csak az
régi ördög
vagyon tebenned
9
Az egykedv párkák
13
Égi kertek
_.
Mennyei kisded
Szegényke hervadozó
A
Beatus
20
_
szegény przemysli lelkész naplójából
Távozó pásztor éneke
...
...
._
...
22
_
25 27
lile
Virágos töviskoszorú
_
—
30
_
36
32
Piéta Sirató ének ezerkilencszáztizenötben
Jó
kis szolgáló s
Egy És
Az
15 18
...
mennybe megy
kis fráter énekes
Itt
41
könyvébe írva
Kezddik Az Arany Legenda
Istennek
Nevében
_
találtatott ...
48
._
52
_
67
NYOMATOTT A PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BETIVEL EZERKILENCSZÁZTIZENHAT ÁPRILIS HAVÁBAN
J PLEAj
CARDS OR UNIVERSli 0)
PH 3281 K28A7 1916
Keleti, Arthur Angyali üdvözlet
Áf?A 3-40 KOR.
