KELETI ARTHUR ^ANGYALI ÜDVÖZLET^

KELETI ARTHUR ^ANGYALI ÜDVÖZLET^

PH 3281

K28 A7 1916

BUDAPEST

GRILL UDVARI KÖNYVKERESKEDÉS i

KIADÁSA

^^u

'^/"•wWí^'^^i ^„«wí,.

'


'

'

'

'

'

t.^fVn

^^

ANGYALI ÜDVÖZLET

^

KELETI ARTHURTÓL MEGJELENT

A KÁMZSÁS

FEST

STRÓFÁI

VERSEK GULÁCSY LAJOS RAJZAIVAL GRILL, BUDAPEST, 1912

MEGSZENTELT PUSZPÁNG GEORGES RODENBACH NOVELLÁINAK FORDÍTÁSA GRILL, BUDAPEST, 1914

KELETI ARTHUR

ANGYALI ÜDVÖZLET LITÁNIÁK

GRILL UDVARI KÖNYVKERESKEDÉS KIADÁSA

BUDAPEST 1916

A CÍMLAPOT ÉS A KÖNYVDÍSZEKET GARA ARNOLD RAJZOLTA

BEATO ANGELICO HERVADHATATLAN EMLÉKÉNEK

((NEM ISMEREM EL A

MINT A JÓSÁGOT))

FELSBBSÉG MÁS ISMERTET

JELÉT,

BEETHOVEN EGY LEVELÉBL

:

CSAK AZ RÉGI ÖRDÖG VAGYON TEBENNED S

versemet olvasod talán ágyadban este

ki

mieltt elaludnál s

olvasmányul

altató

hogy letetted már könyvem

a gyertyád

s

is

elfújtad

vagy enyhe lámpád lángját kezeddel lecsavartad és a falnak fordulsz be s lágy s langyos paplanod

a szájadig húzod s

fel

(ha épp ugy szereted)

eltndvén bágyadt

egy kicsit

és álmosan,

magadnak

ásítasz

is

néhányszor

milyen

is

lehet vájjon e lankadt s szelid verseknek

írója s

s tán

elképzelsz

milyen sápadt és megbékélt

vájjon mit

is

s szelid

olvashat esteli olvasmánynak,

talán Anatole Franceot vagy egy ó imakönyvet,

Ambrosius püspöknek egy

avitt latin

költt

s

vagy

régi Írásait

szegényke szent Ferencnek

kedves virágoskertjét olvassa míg s

megbolygatott szivedben

még

elalszik,

sírnak benn a versek

és úgy érzed hervadt vagy s a két kezed elernyed,

félálomban, oh mit

is

nem

gondolod magadról hogy

te

is

révedten s azt

s

olyan szelid

s

magános

s

hiszünk

el

épp olyan vagy,

olyan jó mint a költ

(engedd hadd nevezzelek

jó s

csak épp hogy te sohase

irtál

jámbor olvasónak)

irgalmasnak és jónak hitetlek (az

is

úgy

ihletemben bízok meg)

s igaz

mondom ahogy érzem

és ahogyan hiszem,

az utánna érzés kedves de a

sok szép oszlopon s te lágy s

áll

meg

komoly mvészet

akár egy szép arany

hogy egészen megértsed néked

mert jónak

lenni

meg

hát

is

egy

kicsit

bizony egy kicsit jónak

s

mindig és örökkön szelídnek

már némi bölcseség fogadd

dóm

soraim mégis csak éppen hogy megérzed

mvésszé kéne lenned s

aki téged

magaddal

el

csak akkor ha sokat iskolázott,

én csak szüntelen s

szóltál errl,

is

ember sohse higyjen ha változó szivének

agyának

s

vagy

meg tovább

kérlek mégis hallgass

is

és fárasztó sokaknak,

szavam

légy olyan amilyen vagy,

:

e kis világon minden csak öltözködés dolga s

nem én mondom elször:

s

ne légy szelíd

s

ne légy

légy magad,

jó,

nem vagy

ha

szelíd és jó

(csak hogyha lehetség van erre benned mégis),

mert hidd és

elfelejti

el

a gyilkosnak

is

van csendesebb perce

vétkét s oly enyhe és szelíd

és sírni tudna talán jóságában úgy

mindent ezért

elfelejt

mondom

mégis másnap

s

a

érzi, régfi

rossz,

ne higyjed hogy néhány szép soromtól

szived mint az én szivem olyan jó és szelid

(csak képzeled együgyün s

10

még

már

inkább elhiszed csak).

hogy és s

te is

mint feltartott

ujj

magános

társtalan vagy s

magadra hagyatott szegény

s

hervadozó bölcs

kedves és együgy már akár egy gyenge bárány

és mindenik

symbolum ismert

vigyázz az én bánatom

nem

és régi néked,

a te bánatod még,

versembl érzed csak meg magányod még nem siránkozhatsz hogy életed magános

vigyázz mert ha

még nem vagy

s

ha olvasod szelid vagyok,

s

csak versemnek csengje csenget

én

mondom

tegnap régi s

s

nem vagy más csak ki nem oly könny levetni

én tudom,

tegnapeltt

énünket higyjed, légy hát

emberebb hogyha tudsz

és mélyítsd

el

magad

én rossz voltam

s

voltál

meg magadnak

sokszor

és valld be alázattal,

Uram tudom, szánom

és

bánom,

lettél

már

hogy nagy alázatodban már túlárad szived

(csak versem s

bárány

jó és szelid

gyónj

de hogy jó kis versemtl szelid és jó s

te is

a nyakadról,

le

hiteti el, képzelteti veled)

ha egy percre tán boldog vagy,

vagy boldog lehetsz ettl (oh olyan

mindegy mitl nyugszunk meg egy

kicsit),

aludd tlle nyugodtan lágy párnáid között az igazaknak álmát, jó kis

szamaritánus

egymásnak békét hagynak

s

hidd jók az emberek s

s

esténkint meggondolják hogy mit

hogy

meg nem

is

tettek aznap

bántottak-e s aláztak-e

meg

senkit,

hogy mennyi volt a könnyük s

s

mit adtak a koldusnak

hogy segitettek-e kin tán segíthettek volna,

kik elhiszik

én

mondom

maguknak hogy s én tudom

jók sokan akadnak,

:

ne higyj szegény magadnak.

(«az okos költknek))) s

a sok

kis

költk

is

kik éppen ezt s igy érzik,

meg nekem hogy im elvettem nékik gyenge szívvel még siránkozni sem restell,

bocsássák (ki

a múzsák kedves inassá ki tisztességgel

mi a nyelvökön

s kis mester,

mondom volt

hogy kontár sohse voltam)

már

s

e hálás kis tanítást s amit

épp csak hogy meg nem is bántam,

irták

már meg

az olvasónak szántam s inkább némely Írónak,

mert s

fájt

mégis hogy ami bennem szép és nemes

mire sok

olaj

ment

el

amig felneveldött

néhány ügyes profánnak ingyen hulljon ölébe, csak ugy Isten Nevébe

(oh jobban

is lett

oh miért

nem

is

volna hallgatni errl szépen,

tettem a szájamra az ujjam, oh minek

is

beszéltem.)

12

AZ

EGYKEDV PÁRKÁK

JUHÁSZ GYULÁNAK

S

kinek fáradt szivében az elcsüggedt reménység

még

nyujtna

bús virágot egy szép kedves elé

(s ki régi életét

s sötét

estékben

s fáradt fejét

csak magányban

leié)

nem

már

jár s

lehajtva a

alszik

magány bús

el

ágyán

párnáján,

ágyán, mely álomtalan, szelid, szegényes, tiszta s

a délutánt siratva

(soha soha s

nem

s

holdat és éveket

élte talán az életet)

mégegyszer visszatérne,

(a bánat,

talán, ki hinne néki

a magány, szép nemesség, bús ékszer),

egy csendes kis életbe és életét

is

élné

vagy álmos éveit mindétig visszakérné, a három vén

nvértl

az ó fonószék mellett,

hogy élete fonalán munkálnak

s

bús

merengn

vén szókat mondogatnak a méla zajban

(s

enyhén

aszott kezük sok ráncán elbágyad a fonál,

lankadt fonál az orsón, kis élete, mi van még):

lankadt és bús fonálból csak bágyadt évek telnek

13

s a

vándorlók megint megint csak útra kelnek

(elfonnyadt életükkel mely messzi és beteg dal) s

csendben tovább ballagnak a

szelid

holdkórosok

s

kezükben ódon bot van,

holdtalan éjjük mélyén, (s

csak bölcsjük

s szelíden

régi, égi utón,

volt,

ders

szivvel s

magukban

botjuk s egy vén elhervadt kámzsa)

mennybe múlnak a lemondás magányán,

feltartva szende s

enyhén két megszentelt lágy ujjuk

s alázattal s jó szivvel

térnek meg, földi útjuk

rég vágytalan már, boldog s áldott reménytelen,

szegény

jó lelkek sorsát, jó kis szentjeid sorsát,

gondold

meg

Istenem.

:

KERTEK

EGI

CARA ARNOLDNÉNAK megunok mindent a

fs ha

játék

végén

tudok majd menni dersen és békén, (fáradt kis élet,

nem

fáj

bágyadt szi búcsú

a távozás

belle és a búcsú)

elárvult üres kézzel s ráncos arccal, ki ki

s

rég felhagytam minden földi harccal, megtaláltam mindent s elvesztettem mi menend volt hagytam menni, menjen.

S a gyermeknek, nekem, minden csak

játék

és ékszer, drágaság, könny s szép ajándék,

a perc ami örömöt ad

ha

s

ha

s

hogy mégse éljek

fáj,

ha

fáj,

nekem

fáj kis

életem

kis örömtelen.

enyém legyen minden

Istenke add hogy

ami csak szép van, megható és ingyen a múlt, gyerekkor

emlékek varázsa

s

és sok szép ünnep szép fonott kalácsa s

minden kedves

nk

és

minden

kis

zek

kik lankadt nyelvvel a patakra jnek,

minden s

a szép

kis

templom

liszt

és kedves

malom

mit az álmos molnár röl

a percek túnyaságán

15

:

az unalom,

minden harang s

s a

sok kis kedves kertek

a gyermekek kik szépen énekeltek

a kápolnában a litánián s

s

enyém legyen minden gyenge új ág ami más arcokon virul az ifjúság

és minden régiség és minden ami szép,

sok elborult és kedves régi kép és minden messzi és sok sok vonatjegy és minden szép

táj

hova a vonat megy,

minden szépségek és minden csodák

mik kedves alatt

tiszta kis

bágyadnak

s

üvegburák

mind a

régi fák,

a nyájas völgyek liget s kis halom s

ahová leülhetnék minden pad, sírhalom

minden régi kút hol elbágyadva végén utamnak felüdülnék életem szürkeségén és

s

minden mosolygás és ders tekintet

kedvesem szeme hogy enyhén rám tekintett), a sok szép kék szem hogy enyhén tekintget és minden dal mit énekelnék kedvvel

(a

s

egyszer, szép mit kedvesem

s

minden kedvesem, szép mind aki volt, úgy lengne életem felett mint enyhe hold

s (s

is

kedvel

úgy csüngjön életemen lelkem vágya emln egy kisded gyenge szája

mint lágy

s tápláljon langyos és

enyhe melegség

s

megnyugtató

tej,

soha semmi kétely)

16

s

ha megunnám

Istenke s

más

kis életemet

kis jó

vedd

el

gyereknek tedd

el

s

én visszaadnék mindent ami szép volt

s

lennék két üres, árva kézzel szép

elfáradt

gyermek

szoritna

kezem egy

s

s

mit

el

nem

holt,

ereszthet

kis fakeresztet,

amit mosolygó fejem fölé szúrnak,

kedves lágy, sor «Báránnya az Urnák Már Alszik Békén Égi Nyoszolyán

rajt

s

megenyhülve bús

ifjúsága végén

Egy Gyenge Gyermek Mosolyán ».

17

MENNYEI KISDED •

Bizony mondom: az angyalok nincsenek

mind az égben

még

és vannak

szép kincsek,

itt

szeméten*

S én vagyok a

pásztor aki messzirl jött

és hajadonftt a csillag után,

mert már

rég,

és panaszosan s

már rég üres volt a jászol bgtek vágyaim, a tiszta tehenek

én térdepelek most messzi vándor

a lábaidnál mosolygó drága kisded (egy miniator, aki szentképet fest

majd

rólad,

elfáradt utas, utasa egy békés hajónak,

min a bánatom szunnyad lágy párnán és úszik s

utánam és mindétig örökre vár rám)

Te vagy a

ne nevess

Szz

ki,

és a Gyerrpek,

ne bánts, ne vess

hogy vártalak mindig s alázattal s

bánatos

s

meg

hogy szeretlek

örökre nézlek

bamba szemmel,

mert én vagyok a három a messzirl

jött

:

jó királyok

szelídség, alázat és a jóság,

18

lenn

is,

a

:

a szelid

s fehér fivér és

elhervadt barát,

az elrejtett arcú koldus aki

nem

tled

kis

kér s

el

nem

fogad semmit,

is

gyenge bárány,

sápadt mennyei kisded,

együgy vagy, tudatlan, kedves emlt kíván még gyenge szájad

ki

és lágy és

gyenge tested

és véred bágyadt s

már tömjénnel

fátyol

méreg és zsoltárral

im örökre dicsérlek és méla dudaszóval s

szegény és kis szivemben

szép ajándék van Néked,

amit

jó kis

szemem

lát,

a feletted leng angyalt

bizton s

mások

is látják,

kezében a pergament

(oh oly szép enyhén bágyad kis fejed glóriája) s

én csendben olvasom

s

mindenek olvashatják

«Akire Rámosolygott Mind Mind Boldog Az. Ámen.

S Paradicsomba Megyén Be Minden régi és szép

betkkel

Szentekkel.

Ámen.

igy szól rólad az írás.

19

2*

SZEGÉNYKE HERVADOZÓ »s a sziveinkben

úgy csókolta egymást

mint két kedves galamb, a szelídség s a jósági

S hogy

elmúlik

tlem a délután, szegény tlem kis életem, szegény

s

hogy elmúlik

s

hogy bágyadtan lelankad két kezem

s

elhervad ifjúságom,

s

hogy elmúlok e szép világon

leég

gyertya, hervadó virág, fakuló hímzés,

szentelt barkaág, fekete galy s szürkéje

szürkéje

is

mind leomlik, leomlik elfáradt életemnek,

talán valami rossz öreg

hogy szent vagyok s sötét

s

úgy kisér

meg

minden múlás

hogy eltte lehulljak

én élnék még, szeretnék és énekelnék néha

és

dersen mennék be

és éretten és békén

a dús aranykapun a neve s

vert

kapujával az elmúlás

oly ifjan s öregen vár s

szem

:

teljesülés

ha minden szép dalom elénekeltem már én

fáradt ás okos koldus a

templom 20

lépcsején.

alázattal

s

kuporgó egy bárány és egy gyermek,

ingyen énekeltem

ki

magamnak

és

Te Néked,

akitl ím búcsúzom, az Ur legyen Te Véled,

oh nékem lágyan s

már a békés

járni

már lelkem

lehanyatlik

ha bamba bús szemekkel tán visszarévedek még,

(és elfáradt

szivemben dereng tán életed)

ne gondolj semmit Kedves már (a

égi élet

enyhén megáldlak Téged mig útra indulok,

emlékeink közt s

int

nem emlékezés lát meg

távozónak sorsa hogy mindent újra

ami kedves

volt néki és égi rendelésbl,

szép, fakó képeket lemúló életébl s

egész életét

érzi,

hogy üresen ne menjen)

félénk és szép szemeddel oldozz

most hát

fel

engem,

marad még és mélyebb

a csendes búcsú oly szép s a szemekben s kiz s

z tekinteted csak szebb

mig

hívni

lesz

fognak engem, lágy égi harsonákkal,

üdvözlégy szelid arany: oh beteljesülés, addig (s

is

amig mennék a kedvemet tegyétek

szavát a távozónak mely jelents és emlék)

s fáradt

kedves

enyhe

fejem alá lágy párnátok tegyétek jó

angyalok, szelid enyhe testvérek,

szelid párnátok, a

neve: feledés.

21

A SZEGÉNY PRZEMYSLI LELKÉSZ NAPLÓJÁBÓL a vár eleste után, március 24.

S hogy

elvettetek

tlük mindent mindent,

ne bántsátok szegény kis életük,

k

jó fiuk s

derék legények voltak

s testvéreitek

itt

lent

a közös szenvedésben

mi ránk szakadt kilencszáztizennégyben

minek a neve

s

már s

:

háború,

életük felett leng szelid, bús ború

hervadtán mennek kezükben kis batyuval

és éhesen és szivükben szegényben mélabú,

már

foglyok s kiknek gyenge szivük úgy

fáj,

egy rátok bízott méla szelid kis nyáj, síró vitézek,

szemk

könnyes

s

kevés szavuk,

szóljatok nékik enyhe és kedves szókkal

és illessétek

övék a és

gyr

homlokuk bús csókkai, s

övék a pálmaág

minden gyenge

uj

és szóljatok hozzájuk s adjatok nékik,

májusi ág :

kis testvérek

amit csak lehet,

22

egy

hogy hsíthessék arcuk

tál vizet,

és kenyeret és lágy és

min

szótlan,

puha szalmát

békén álmodni

hogy ami szép

lehet,

volt e bús kis világon,

eszükbe jusson a

messzi ágyon,

kis,

az anyjuk, kis testvérük és a kedves,

akibe törött kis szivük szerelmes, régi életük

álmosítsa

emléke

el

ket

s

mint nehéz bor

a gyerekkor

és higyjék hogy kis életük csak

álom

és minden, ami történt a világon,

bús fogságuk legyen arany

kalitka,

oh idegenek és mégis testvérek s

akiknek szeme oly irgalmas

simogassátok

hogy

meg

elfelejtse

s oly kék,

a sok szegénykét,

szomorú

kis sorsát,

lágy kézzel és arra gondoljatok,

hogy egyszer mégis szép csend enyhe béke szép

lesz és

minden

kis földünkre száll le

és minden kis katona,

minden

kis juh

hátáról lekerül a súlyos borjú, s

nem

kell

hogy öljön

s kis izzadt

homlokát

megtörülheti s az idegen ágy és minden s

emlék

amig e szép

majd

lesz

s jó

id

néki,

bús kis emlék

eljövend,

legyen szívetek kis irgalmas kert s

amiben enyhe kék virágok nyitnak

23

és eljövend szép arany világok áldják s

a

majd

érte

szke

fejetek

jó kis foglyok, szelídek s

szegények,

jó ellenségek, társak és testvérek

az Isten legyen Veletek.

24

TÁVOZÓ PÁSZTOR ÉNEKE LESZNAI ANNÁNAK »kis szerelem, kis bánat, kis világ,

csak búcsúzás tletek minden versem*

Ugy

fáj

s aludni

elmúlni látni álmom, úgy

majd

és hervadni a lemondás s

szegény

kis

fáj

és megint csak aludni

magányán

szürke életem siratni

és elgondolni mi lehetett volna

és elgondolni ime s

kis s

semmi sem

hogy szegény szivem hiába

volt jó pásztor,

kedves nyája már örökre szép holt

most búsulhat már botra támaszkodva,

ellankadt lábbal és lehajtott

fejjel,

a szerelem oly szép csengetyüszó volt s oly s

enyhe kék szalagokról csengett

most várhatja megint föitámadását

a szegény lélek s

el

s tán

arany derje hervad

bágyadozik benn

s

mint szenteltvíznek kis

örökre várhat s

már

kis bánat

lankadoz utánad,

hs

cseppje

illetted

homlokát és hogy enyhén ébredjen,

25

o égi

Gyermek

hogy

teljen kis ideje s énekeljen,

s

most rossz

ki

hozzá küldettél

kis szókkal

mindent tönkretettél

(egy álmodót álmából felkeltettél),

már szívem minden enyhe

harangja

kis

múló szerelmem énekli szelíden mindig elhagyott a kis szerencse,

s kit

kis

bánatára már panasszá sincsen,

nem

mert bölcs és agg és s

magában

s te

szói

:

kis

lepi

meg semmi

szívem megpihenni

gyenge gyermek, szívem szép kicsinnyé,

angyal s kis ördög egy virág képében s akiért fáradt szelid ki el fogsz

szivem úgy

fáj,

veszni s akit elvesztettem,

búcsúzz szelíden oh eltávozó már a kis zarándok kinek (oly angyalin szólott a

kis

szivében

sok szelid sip)

szép égi énekeket orgonáltál s

kinek sok bágyadt álma

jó zöld füvet

:

nem

kivan

már

sok kis néhai bárány,

csak vézna kis lábadnál csendben riz s a pásztor

hogy

messze megy, oh

visszajöttét, rossz

26

Isten rizz,

gyermek, megkívánd.

BEATUS ILLE KATONA NÁNDORNAK Boldog az én mondom, aki örökre mint

feltartott ujj társtalan s

magános,

magára marad

testvérei közt is

és senkit közel

nem enged magához,

kis

szamarán vidáman lovagolgat

megy

és mindig

és

meg

is áll

és néz

is,

oh oly közel van nyájasan mosolygó s oly

messze, távol mindenektl mégis,

csak

kis

nyugalmát óvja és derjét

s kis napjai s

szürke harmóniáját

mint elhervadt, okos, öreg varázsló,

fél illetni

az élet gyenge fátylát,

jó szive, langyos, tiszta, kis

s

mig

hull

üvegház

a hó a hideg kis világon,

lankadoznak benn enyhe kék virágok s

kinn csúf havat legel a bárány, nyáron,

jó kis s

szerelmek langyos telelje

min enyhén

kis

galambok szállnak

27

átal,

a kis üvegház s rajt

s

álmok legelje

mindig lágy és aranygyapjas nyáj van,

füves kertecske s benn a beteg lélek

a kövér gyepen visszatér magához s

ha pillantását messze küldi mégis

okos

s rövid láncot

kötöz nyakához,

oh áldott és boldog örök kötöttség s

oh hálóba mélázó

s

oh oktalan és nyughatatlan lélek

bárány

rágsz örökkön kötöttséged láncán,

ki

oh voltam én s

s szelíd

is

nyugodalmas

s

boldog

nyugtalan kézzel mégis csak illettem

életemnek gyenge, finom

kis

s ijedt

fátylát

szivem sok bús intése ellen

szamaramon vígan lovagolva mindig csak mentem, megálltam és néztem és tovább mentem, mégis csak leszálltam, bár szívem mondta szálljak le vagy mégsem,

s ki

leszálltam ime s bölcsbl s az elaggottból jaj

ne vedd

kis

nyugodalmát

el,

ime

lett

szerelmes

újra gyermek,

jó Istenem,

régi

ne verj meg,

életemnek,

oh add vissza a boldog, régi láncot

ami elszakadt kínlódó nyakamról, a boldogság kis kertjéhez kötötten s

én vígan szöktem akkor

s

most

kis

el

magamtól

szivem szorongatott

28

kis állat.

:

csak Hozzá óhajt már mint

hs

patakra

kívánkozik a gyenge, lankadt szarvas

nem maradtam magamra

s

csak sírok mért

s

csak topogok Utánna mint kis bárány-

kit

gyenge lánc köt egy kocsi farához,

oh mért kellett meglátnom s szomjúhoznom,

oh mért

is

engedett közel magához,

s siratva kis

szamaram

sírva

mondom

boldog csak az

ki társtalan s

magános,

magára marad

testvérei közt

is

és senkit közel

nem enged magához.

29

VIRÁGOS TÖVISKOSZORU BEVILACQUA BELLINONAK

Az én szivem és

hét kis

tr

járta át

megjártam a bús kálváriát

és liajadonftt és mezítláb s

hogy

öt

messzirl

int

s

eressze,

életem kis keresztje,

hajlott kereszt lágy

leszögelt

még

szép sebem vérem

dombon

s felette

enyhe hold,

szomorúság rég nyugodalmas

s holt

mint déleltti szi nap már

mosolyogtatja a kerteket s a szelid

arany felnevet,

szívemben ders szi nap, már szi napsugár nevet, szívem dédelget, becéz és szeret s

mégis mint egy

kis

napos kertnek

világos ösvényén jár egy sötét pap,

úgy

sétál

benne néha még a bánat,

az ifjúkori bús napok emléke (szép vén fasor hol

oh

régi

kedves

papok meditálnak

ifjúság),

mikor szegény szivem az

már ders,

életet

még

élte,

bölcs, szelid öreg és hajlotthátu

30

s

a napfényen mosolyog mi megsüti kis hátát

minden szava simogató kedves

és

szeme mindig drága könnytl nedves

s jó

(oh könny sok édes és nehéz fürt drága mustja s érett bora,

egy

aszú

nemes, ami soká

s

állt)

öreg szív és két htí öreg szem tudom most már tovább nem öregszem,

jó

s én

mit öregedhet az aki

mit öregedhet az aki

nem nem

él,

él

már

s csak mosolyog örök bús vándorlásán

embereknek és e

az

s kit

nem

kis világnak

bánt a világok változása,

évszakok fordulása,

élet és halál

(hogy béke van vagy szörny háború még) szép békéje örökös béke

már

rég,

fáradt szivemben drága, szép, arany

mosolyog már s akiket

s kis

der

angyalok nevetnek

mind szeretek és sajnálok,

én megbocsátok mind az embereknek s

a sok kis kedvesnek

és s

nem

úgy jönnek mint

jó kis testvérek (s

s oly

ha

is

kik szépek és szeretnek

félnek s oly tisztán kis

mosolyognak

galambok

s

bárányok,

ördögökké lesznek)

enyhén szállok majd az Ur kezére

int

az angyal

(s

mint egy hervadt, kedves kezére

oly készen kis,

száll

talál),

békés, öreg szentnek

egy szelid madár.

31

:

PIÉTA HORVÁT HENRIKNEK «s akiért sírok s akiért a

s akiért a táj s az

Sírjatok, akik s

engem

is

még

tudtok

angyal

sir,

szivem

is s r s

eltakarja arcát»

sírni, sírjatok

a halott kis gyermekkel az ölemben

sirassatok,

sirassátok fakó és sápadt

s

arcom

kezem

s elhervadt két

mikben a könnyek kedves patakja nem szün

két szelid szegény

szemem,

sirassátok kinek kés járta át szelid,

anyás

s

beteg szivét

oh fájdalom s sirassátok kis kit

nem

adatott

szerelmemet,

ki

gyenge gyerekem

meg

is

tartanom

szívem gyenge

nemrég még terhes voltam tle s ime már halott

méhébl

sirassatok jó kis testvérek, angyalok.

32

fogant,

s világra alig

sírjatok,

fáj

a csillagok s az ég

hoztam

:

:

s

élt s bennem mosolygott a szegényke bennem csak sápad túl jámbor s kis halálán

s

gyenge ágyéka körül elhervad a

csak bennem

és és

kis

kend

hervadoz majd és elenyész szivembe

is

nem megy majd

az elmúlásba

megy

a mennybe, be,

sírjatok, sírjatok,

oh

jaj,

szelid és

megnyúlt arcú sopánkodó aggok

jámbor asszonyok kik körülálltok minket

s

ti

s

akik

még

sírni

tudtok

sírjatok,

az én fájdalmam mégis hiába legnagyobb hisz én s

voltam szüléje

ha sokszor szólok

bocsássatok

meg

is

nékem gyermekem

s

volt

vagy szóltam volna errl,

és értsetek

meg

és sirassatok,

nekem kedves

s kis

gyermekem

a szerelmem, halott

szk ölembl

és

s rajta

a

bús kis ravatal

lett

pihen egy törött kék tekintet,

gyermekem akiben kedvem

tellett

(kicsi és félrebillent glóriás szent,

mondjatok rá egy csendes

s szelid

áment)

s sírjatok

t

s

már

s

fohászkodhatunk hozzá régi és szép imákkal

én

szólíthatjuk

mondom

majd lágy arany trombitákkal

és hihettek az anyának szavában

33

nem

száll

majd

békés és bús egy s

kis

égibb életre

száll fel

enyhe

majd a mennybe

kék zászlóval

s

nem

fognak megszédülni a két

a két sötét s

sírjából,

két feltartott lágy ujjal)

(s

s

uj s

nem

szivemben,

fel

r

csendes

s

:

majd kezükbl sem fog

jó

katonák,

az álom és a bánat kiesni fegyverük ijedten,

mert aki jönne majd, hogy sírjának nehéz kövét elhengergesse, az angyal késni fog,

oh sírjatok akik

még

sírni tudtok,

sirassatok s

ti

kik sötéten kuporogtok

a súlyos oh s

k

felett

(mi nehezék a sírján)

jaj

akárhogyan

is

sírtok sirató asszonyok,

fejetek a sötét gyász

én

mondom

az anya

is :

hiába fedezi,

bizony hiába sirtok,

(minden virág elhervad és elmúlik minden szép)

hogy kár a szemekért s tépjetek le

s hajlítsatok jó és lágy

belle

hova

hogy mégis sírjatok

kis

s zöld

borostyánról

kedves koszorút

kezetekkel

és tegyük rá a (oh

s

egy lombot a szép

gyermek sápadt

lesz a kiégett

s halott fejére,

kék szemek enyhe kékje

34

s

hajak bágyadt arannyá hova lesz a világból)

a kisdednek fejére kiben szegény maganmnak igazi

kedvem

s

kinek

el

szegény s

tellett

sohse felejtek

s kit el

nem jövend kedves

feltámadásán

szemeimmel örökre sírhatok már

jó

az én fájdalmamnál nincs fájdalom nagyobb,

csak azt tudom, sirassatok,

engem

és a kis holtat

akinek egy egész kis

s

szk

koporsó se

kellett,

sirassatok,

oh sopánkodó drága, öreg aggok s

oh asszonyok

is ti

szentek és jámbor életek

a megtépett ruhákban és

bs

akiknek volt gyerekök avagy s

sötét

kendkben,

meg sem

fogamzott

akik látjátok szivem mérhetlen nagy fájdalmát,

keljetek föl s menjetek útatokra

(mert

kés

este van

a csillagok a völgybe

már

alatt) le

és sírjatok.

35

3*

SIRATÓ ÉNEK EZERKILENCSZÁZTIZENÖTBEN »oh jó pásztor állitsd meg most már ó'ket, sok tévedt, jó bárányod, a riadt nyájt,

sok csorba késük bus, gyilkos kedvétl is, oh Uram, mentsd meg

szánd s egymástól Dicsó'ség az s a

Sírjatok akik

még

holtaknak

élknek is

kik

még

akik elestek Uram,

tudtok

sírni

sírjatok

sirassátok akiknek két lábuk volt s

most már csak egy lábuk van,

sírjatok

sirassátok akiknek két s az egyik

már

szemök

volt

halott,

sírjatok

sirassátok kiknek két jó s

ers kezök

volt

most már csak egy kezök van,

sírjatok

sirassátok akiknek

gyermekök

kényeztetett, szép s

és

nem

adatott

meg

volt,

ers gyermekök is

tartanok,

sírjatok

36

volt

ó'ket

élnek

Dicsség*

sírjatok azokért s

is

még amikor mentek

kik láttak

most semmit sem látnak csak bánatuk,

sír^'atok

sirassátok aki

még

csak elveszett

s

meg sem holt még koporsó se

csak

kinek

kellett,

sírjatok

sirassátok a sok szegény anyát

kinek ölébl bús kis ravatal

lett,

sírjatok

fájdalmuknál nincs fájdalom nagyobb

az

szk

ölükben a sok halott gyerekkel,

kik megértitek szívük mérhetlen nagy fájdalmát, jaj,

sirassátok

ket

sírjatok sírjatok a s

a sznni

sok szétfolyó drága vérér'

nem akaró

és

szörny háboruér'

sírjatok s

szemetekben a könny patakja bé ne sznjön,

akik

még

sírni tudtok,

sírjatok sírjatok azokér, kik

és lágy Ínyük közt s az

békés

s

boldog holtak már

enyhe kék virág lankadoz

élkért akiknek élniök

kell ilyenkor,

sírjatok

sirassátok a jó kis lovakat

is

kik felborzolt sörénnyel és kifordult szemekkel,

már

lassan hervadoznak a szép havas

37

mezkön.

sírjatok

sirassátok a feldúlt sok szelid s kedves tzhelyt

mit lángok égettek kik

fel s

a sok ijedt kis asszonyt,

ég

messze elszaladtak az

kis házakból,

sírjatok

sirassátok akiknek ime

tehenük elhajtották s kis ki

semmijök sincsen,

karjukon gyermekükkel

s

megterhelt szamárral (mindenük ami

tudja hova

mennek

s

mi

ráfért),

lesz velük jó Isten,

sírjatok

sirassátok a sok kis kedves árvát,

szegény, s

kis,

bús apátlant

s kiket

nagy kék sorokban

bús cipkben csoszogva apácák terelnek majd,

sírjatok

sirassátok a sok letiport s gyenge kis lányt, kik s

szk gyerekkezökben

korán bezárulnak

ringatják gyerekök

jaj, törött,

majd

poros virágok,

sírjatok

sirassátok a sok bús s koszorutlan menyasszonyt,

kiknek szegény

majd

s

fejét

nem

fedezi be fátyol

a halott jegyesre várhatnak ablakukból,

sírjatok

sirassátok

hogy sötét s

mind az özvegyeket s

gyászos fátyluk hervadtán leng utánuk

mint bús sötét apácák hosszú menetje mennek és [fonnyadó kezökben

az emlékek gyertyája sápad s könnyezik folyton,

38

sírjatok sírjatok, s

kedves

mert sok szép és s a

is

templom

ntt város csak szürke rom már

szívünkhöz

és a kedves oltár

régi

mindenikünk szivében,

hogy emberek vagyunk, testvéred és testvérem, sírjatok

sirassátok akik

már

túl

a rácson,

a furcsa kertben ülnek, s a bús

sápadt és ijedt arccal

fzek

alatt,

messzire maguktól,

s jó

sírjatok sírjatok,

mert az országutak mentén,

a határköveken vékonyka kis kendkben, kicsiny

gyermekek ülnek

s

fáznak

s

szegény kezükben, kis [batyut szorongatnak,

sírjatok

sirassátok a

jámborka

kis kecskét

hogy fenn a hegyeken, ijedtében szegényke, kétfej [gödölyét szült, sírjatok sírjatok,

mert ha a csonkák menetje egyszer menne

vége sohase lenne ki

s

ha béna tagjaik nem volnának befödve,

tudna közülünk mégegyszer elaludni,

sírjatok sírjatok,

mert nem

lesz

már olyan végetlen vászon,

ami befedezhetné majd mind a sebeket a sok enyhe

s fehér kifogy

majd a

sírjatok

39

világból,

sírjatok,

mezkön

mert a lágy és zöld

több a kereszt

már akár a temetkön,

sírjatok sírjatok,

mert messze ment a

jó pásztor

és csúf háború pusztít szegény s

együgy

nyáján,

sírjatok sírjatok,

mert

nem

hagyják az élket már élni

és a halottas kertek s kórházak

mind

beteltek,

sírjatok sírjatok,

mert

majd rt füvet (csak

rt

túl ez

legel

idknek múlásán a béke

:

a gyenge bárány

és rossz füvet szegény s ártatlan bárány),

sírjatok.

40

JÓ KIS

SZOLGÁLÓ S MENNYBE MEGY meg fogod majd

fés

szerettél

hogy

földi

csendet

látni, ki

lenn,

itt

csendünkben hány sok kerepl

lármáz s fenn

csend lesz akkor

is

ha minden

angyal hárfáz

vagy citeráján játszik s ó harmoniumon vékony ezüst sipon vagy kézi orgonáján) s a chorál ami gyenge mellükbl száll

(és

szivedre

csak boldogságot hoz majd

s

csak mélyebb

nagyobb csöndet

s

s örökre s

zavartalan hallgathatod

szived

majd,

kedves kicsiny megfáradt s boldogtalan gyermek, aki tönkre fogsz menni, hogy aztán feltámadhass*

S

ki

minden férfiaknak

a szerelemben (s

s

nem

hív szolgálója voltál

volt tisztább kis cseléd nálad

aki olyan sápadt vagy s

szz

mint

oltári

gyertya

viasszá s egy kis bárány, kékszalagos juhocska s kis

meggyötört,

s kicsi

mereng,

csengje nyakán

ijedt és

engedelmes

oly ártatlanul csenget)

s

egész a szerelembl

s

kinek egyszer szíve drága, terhelt kis öszvér

s hátát

éltél s

a szerelemnek

örökké nyomja az emlékek sok zsákja

(kedves szavak csomagja miket okos profánok

41

kis

magukért mondtak

jó kis s

hogy szépen visszakapják)

s

kedves és megfáradt vagy és sok vigasztalásra

avagy

szerelemre van szüksége Magadnak

új

s

amin ellankadhatnál (gyenge

s

mint anyja szelid mellén megnyugszik gyenge kisded,

hogy

s szelid

meg

jóllakott egészen) s kicsit

is

Boldog vagy én mondom, mert tovább s

ha cselédsorban

s

mert a szép

s az uj

is

mert

élni

mosollyal

nyugodnál

élsz s felejtesz,

olyan édes

idben enyhére fakul minden élmény nyomán elmosódik az emlék kis

és életünk falán felejtett régi énünk,

csak egy kis

romokkal

s

s

az

idben

mint régi kép ahogy ártalmatlan mégis és meddig

is

ki

drága

(s

kinek csak

s ki s

elborult régi kép,

enyhe holddal fáj

már

ily

gyermek vagy fáj

is fáj

nekünk jobban kicsit,

és elbágyadt és enyhe

pihenne egy

s kis

nem

s

mert sötét egy

képen szemed, és

együgy egészen

az emlék s úgy elmenne magától)

révedten hallgatod szavam hogy kék szemed szép

hogy mosolyod mi

itt

lenn

nem

tudjuk megfizetni,

csak szívünkben hordozni szemeid nefelejcsét

s

elbágyadt

[szkeséged

(s ki

s

most kedvesen

a dicséretet Rólad

ásitsz

ha olvasod e verset

s hitetlen

mosolyogsz csak

és lankadt kis nyelveddel illeted vékony szádat

42

nem

s

sejted mert

nem mondtam szívemben

hogy kedves nyurgaságod drága mint egy s

hogy vézna, gyenge lábad nyomát

hogy vékony

ha költk

s kis

kezed felejthetetlen minékünk

vagyunk

is

zé

kis angyalok,

némán megáldják

tipeg, csöpp lépteid nyomán s

a szerelmet,

kis

s e földi téren élünk,

még

össze kellene állnunk körüled iskolába, kik

tanulni

vágyunk)

s

mikor mondtam hogy nézd az angyalt a küszöbön

(enyhe bekötött s aki

így ki

fejjel s

annunciálni

jött,

mondtad legalább

szép lábakkal mezítláb)

semmit se s

hogy mit

láttál is

Te,

kereshetne,

üres és fáradt vagy, egy angyal, épp tenálad,

oly kedves s

együgy vagy

és ártatlan, én

mondom

és olyan makulátlan mikor hiszed gonosz vagy (s ezt

s

önzetlen

mondhatom

amibe Istenem bele

vagy mit

is

kell

hisz

tehetnék mást, mégis

hogy senkinek sem lehetsz e

már

aki

nékem

engem nem

szeretsz

hogy nyugodjak itt

emlitem meg,

kis földi életben,

voltál s olyan

semmi

és minden.

Megbolygatom és Múzsám és Megvigasztalom és akinél megálltam hogy elmondjak sok szépet

ami rég bennem

volt

de hagyjuk ezt mert

már sírni

s

mennyit

nem 43

nem mondtam

volna érdemes

el,

ez életben semmiért és elég

öröm

élni, jaj,

hol

is

[hagytam

mondom

oly makulátlan tiszta és

hogy bizton meg fogod

minden együgyek

s

látni,

együgy vagy

amit majd meglátandnak,

mit a Koszorús Bárány

szelidségük fejében igért

meg

nékiek,

a Szép ígéreteknek Enyhe Országát hidd

nem

s be fogsz jutni bizony csakhogy

Minden Paradicsomba

s

szép kis angyal

mikor megláttalak kedves fejed aranyos glóriádba volt régi e

néhány

régi szép szó

itt

s

el

e földön leszel,

felett,

szép betkkel,

«Boldog Leend Bizony»

«s amért megszenvedett

meg

is

vigasztalódik))

(meg fogsz vigasztalódni hogy mi

is

vár

Reád

ott,

hogy csupa vigasztaló ami a pergamensek soraiban vagyon mit bontnak angyalok s

a szemmel való verést senki

és nincsenek rossz

álmok és

sem

régi

tudja ott

álmoskönyved

nem kell mindig böngészned s nem fáraszt el kabala snem les rád minden sarkon száz kis eleven ördög, s nem dúlja fel napod egy rossz s olcsó planéta, a férfiak furcsákat tled majd nem kivannak s hogy nem lettél-e beteg nem kell örökkön félned, az égi ágyasházak párnái oly szelídek s olyan

enyhe és könny a szeretknek

44

teste)

el)

S Mert Könnyebb Az Tevének Az és

itt

T Fokán

egészen mindegy hogy egy avagy két

Átjutni

ppú,

Az Mennyekbe A Meg Nem Szenvedettnek,

Mint Bejutni

szeretned kell sokat

még és oly sokat ölelni még amig az égbe mész

s

szenvedned

s

az Isten jobbján ülsz majd kis gyenge gyereke

és sokat s várni

is kell

sírnod

még sok

amig elhervadsz

(ha csak

s ki

sokat

is

elbb nem

s

s tükreid eltöröd

éven

által

lassan fonnyadozol

avat boldoggá egy betegség)

szép voltál és kedves

csak torz grimaceba

kis

fel

fut

nem

tudsz majd mosolyogni

majd össze két ajakad

mind, hogy ne lássad magad,

aki megöregedtél s csak vénségedre lettél

magadra hagyatott

s elhervadt, kis

öreg

és milyen szép lesz akkor dagadt kis könnypárnákkal,

esdekl s ki s

és törött s kiégett kék

minden férfiaknak hív szolgálója

nséges

s kit

kezében

s talán s

kis cseléd s tiszta a

is

kis batyuval és

egy két

forinttal

is

tehetne,

akármeddig menne nedves kék szemekkel

a zsebkenddbe kötve

egy kis kidobott cseléd bánatával szivedben,

elindulsz és s

találna s ha

voltál

szerelemben

mindenki elküldött ime mit

helyet hol s

szemed

amig

mész csak mész az úton csendben szépen

kiérsz egészen sötét

45

mezkön

által

s a keresztek alatt

és

nem

fogod majd

is

és keresztet vetsz szépen

hogy este

látni

lett feletted

és hogy a keskeny ösvény az égbe kanyarog,

csak egy távoli és

nem

s

enyhe elbágyadt

kicsi fényt látsz,

fogod majd tudni hogy im utadnak végén,

életedbl

kiértél,

csak akkor ha az angyal

megfogja a kezed és szelíden vezet majd, mint egy bus

s

kis

vak asszonyt vezet egy gyenge

mig a bus bot kopog

(s

már békésen

s

egykedvn

csoszogsz utánna lassan) messzirl feléd enyhül

megszrt szép muzsikája sok a Boldogoknak száján

ami

eltölt

majd Téged

égi

hangszereknek

valami olyan enyhe,

s s

ha egész odaértél,

a trombitáknak láttán a sok arany a kéken s (s

az egész menyországnak szép arany gothikáján

sr kis

csillagokkal

ókék mennyezetén)

az angyaloknak gyenge, leng, virágos fátylán,

a szentek carminszin és méregzöld ruháján s

a tonsurák ezüstjén mit Angelico

(aki szintén s

s

látott

Beato avagy magyarul Boldog)

hogy angyalok dalolnak ó hangjegyfüzetekbl

s a szentek seregébe

mig

feléd száll a hír

majd

bim bam bim bim bam bim bam

kedves

kicsi

harangok kondulnak (majd feletted

46

kis lány

.

és mindig folyton újak (szép enyhén összefolyva

sok

esteli

s azt s a

is

volt jó élni

szerelemben lenni örökkön kis cselédnek

(minek

s

angelus (és folyton csak azt mondják)

harangozzák mindig, minek

születni erre a rossz világra)

is volt,

Te szépen csendben

ballagsz és bólongatsz fejeddel

amig két fiuangyal egy kapunál megállít s azelid (s

izmos

sok

kezével s

ers

bömböl

kezddik az s

mind az

int

lábakkal

itten térdeljél le

késbb tovább

aranyból tudod majd

Ítélet

égi

hogy

min az

polgárok eljönnek

Isten

meg hogy ime

hogy döntsenek terólad

a nagy kapu elé ami majd (s

vezet majd),

meg

s

mind a szentek

fog nyílni

szeme tündöklik színaranyból)

s csodálkozol kis

ábrándos majd tágranyílt szemekkel

s kis batyudat letéve összeteszed kezed,

mert ime elérkeztél az Istennek elébe

47

.

.

EGY KIS FRÁTER ÉNEKESKÖNYVÉBE ÍRVA TALÁLTATOTT SZOMORY DEZSNEK «oh hogy fogom lerázni én szegény a szivemrl, a sok kék nefelejcsek alélt

mennyei

kékjét,

ami szemedbl hullt rá, két irgalmas kék szembl s mik oly jók és szelídek mint szent Teréziáé*

S én

aki életem

csendes s

majd a

kis lialálával

jó s kicsiny

végzem

szenteknek

e földi téren

ha szép lassan lepergett már majd a homokóra,

mi

lesz

mint

ha elmegyek

kis

életemmel mit

nem

éltem,

k kik sötét dómok mélyében könyörögnek

(hova lesz mit

nem

éltem sok

ders szép napom,

ha lefekszem ágyamba amit rég vetettem meg) s ki

és s

épp olyan hervadt vagyok mint egy pap a napon

sohsem

is

mozdulnék meg életem szürkeségén

ha szép napjaim

is

sötét fákhoz kötötten

nyilakkal általlvék mint a szegény Sebestyén,

a gondoknak nyilával (és olyan

s

amelyek mérgesek mind

srtín jönnek és olyan szüntelen,

48

:

ellenük mit s

is

tehetnék hátrakötött kezekkel)

kinek hogy szenvedett

Te adtad im a kendt,

hogy szomorú szép arcát rányomja szép emlékül, kis

Veronika kedves és lágy és enyhe, kends

(jó

és jámbor kis lélek és kedves kis hugocska)

s ki

Téged

festettelek mint az evangyelista

Lukács aranyalapra és enyhe szép színekkel festette s

a Madonnát

épp. olyan áhítattal

s

épp úgy örök emlékül és én

egy alázatos, jámbor s ki összetett

régi

is (s

((hogy

menj

el

is

imádkoztam

mert oly üresek

imák) egész

s enyhén, sóhajtva

csak az voltam,

bráncu kámzsás fest

kezekkel sokat

és néha térdelve

mind a

s

is

új s

s

untak

szép szavakkal

mondtam, ha nehéz

volt

tlem Gyermek, hogy menj

s

hogy hagyj magamra most már csendes

s

ha akármilyen szép

is

minden

szivem

el

és ne menj

kis

életemmel

iniciálé,

könyvembe befestek Veled való napomból, szelíd emlékezésül s mi itt marad bellem mit

s

mutatja majd hogy éltem én

s

hogy jámbor krónikás mit lehetett felírtam

s

hozzá képet festettem

s

mindig csak azt éreztem hogy napjaim lemúlnak

s

hogy

s

huszonöt évvel agg megyek

kis

is

e kis világon

s amilyet

éppen tudtam

életem lassan csak elmúlik felettem ki

a világból,

az elfogyó délutánt sajnáltam és szerettem

49

el

:

kérdeztem este mit

s félve

csináltam aznap

is

s

hogy életem nyoma maradt e valamin

s

ha életemet

s

Te

s

olyan játékos kedvvel mint egy kristályt a gyermek

élni

szemem

akit

elé

és úgy tudtam örülni

ami Terajtad

úgy emeltem magamnak

minden

át ért, kis csiszolt

mint

s

szemeid szép vizében

s

egész

én

meg

is

földi

nk

bevallom ime

s

csak

s elkárhozott,

közt, kis szelid égi angyal

szavamban

itten és hihetsz is

szerelembl

a szenvedés

voltál az én

biztos,

nyakamban

hogy szenvedés

szerelem oly egyforma két

és mindig szépen együtt (oly

üvegen

magam néztem

fájó

mégis csak szép aranylánc

és mert a

örömnek

igéztem, megöleltem s megírtam,

magamat imádó, szegény

bús

kicsi

a patakra úgy hajoltam fölébed

s

ifjú

nem kezdtem

soha bele

kedves méla szájuk

mennek s

arcuk

lesz,

nvérek

s karöltve járnak is

oly egyforma,

mint két ikertestvérnek Burne Jones egyik képén) s

mig nem vagyok

ttszerelmes))

ments meg engem még Tled

jövend magamtól mert szenvedni nem tudnék amig elmenned könny és szivem sem nehéz még,

és s

hogy újra élhessem a

ami már szép s

volt,

régi

életem majd,

csendes és ders és magános

tn lábadnak útján majd szemeim 50

kisérnek

s enyhíti feledés

kedves örök emléked))

Akinek én voltam a hívek kisded nyája

és

és mind a búcsúsok kik

Te nem mentél oh mit

(s

is

lenn felkerestek,

enyhe szelid és szép szemedben,

engem üdvözít

az

itt

mindjárt és szavaim szerint

tettem volna ha mindjárt mégis elmész)

s alázatos és

(s

el

ostyával és kehellyel

ha sokszor mondtam

is

:

tudom nem vagyok méltó,

az ostorára s Terád o hostia salutaris).

Te

lehajoltál

s szép s

hozzám

s

szepltelen kezeddel

szavak malasztjával simogattál

mint egy egész kis angyal olyan

és mellettem maradtál

tn

mig megírtalak Téged,

akit

kicsi

meg engem

jó s szelid voltál

idmben,

nagyon szerettem

Bocsásd meg szerelmemet, Dicsértessél és Ámen.

51

ÉS ITT

KEZDDIK AZ ARANY LEGENDA «s mert testét nem nyomta le földi súly már, .» gyengéd lelkével messze szállhatott .

S

az Istennek szegénnyé aki egy szál kis ingben

távozik ime ki

s

.

Tled

és vígan dudorászva,

szívében oly gazdag mire volna ruhája

szegény és kis magát imáidba ajánlva,

ellankadt vándorló s boldog boldogtalan,

az antik Padovába

tán hallottad s

már

megy

el

fehér barátnak

hírét az antik

hogy milyen szép

kis

dombon

oh minden szép dicséret kevés

Padovának áll

ottan a monostor

Itáliának,

a drága meleg kék égért mi fejünk fedezi s azért az

szelid s a

egészen kis

lankák

felett

s elbágyadt

napsugárért

mit Perugino látott

vékony kedves fákon

s mit a fehér barát lát

s

enyhe zöld dombokon

csendben gondolkodón

52

(egy kis zsámolyon ülve s ölébe tett kezekkel),

hová kinéz az ó monostor

a

táj felett

s

amin pihen szemem majd

csendes kis

szemléld

s

öreg és fáradt gyermek,

sokat szorongatott,

s

végre kinyujtózhatom a végtelen nagy csendben (az élet

engem mindig épp hogy csak

nem

elfárasztott

s

ha sohasem

s

ölembe

s

öreg fák árnyékában majd a monostorkertben

is

hullt

éltem s

kezekkel hervadni tétován)

még nem mentem s régi és s

születtem csak nézni

el

látod de bizton

elmegyek

szép könyvekbl beszélek majd Veled

szüntelen olvasva a sok jó s régi példát

gondolok vissza majd Rád, jámbor, egy öreg kövön ülve és csendes és

emlékektl terhes nehéz

sápadt állam

alatt

s

kis szelid s méla,

tndésben

szegény fejem,

kezemmel támasztva meg

igy ült tán Ágoston egy régi fa alatt s

boltíveknek alatta a monostortornácon

s olvasta jó szent

Pálnak hosszú epistoláját

a Rómabeliekhez

s szelid és

fel is

s

szép szeme,

nézhetett sokszor az ódon kapcsos

ha régi életének kísért rossz órái

53

könyvbl

s

ha akármilyen szépen szóltak

is

oldalak

az Atyáról, Fiúról s Szentlélek Galambjáról

jámbor olvasmányától messzire

el is vitték,

megnyugosztalta mindig amit kinn

a kis világból

látott

a

ders szép

túl

a rácson,

olasz táj

a messzi cyprusok közt a régi hamvveder s

a kedves kis romok az enyhe zöld campagnán

mosónék

(a

a sok s

dala a kis pataknak alján)

kis csacsifogat

jámborka

kis

csengi

a békén üldögél napernys kocsisok

s az

utánuk szállongó lágy porfelhbe bámult,

a békés napsütésben vagy csendesen a madár énekére

és mint az aki rab (s

figyelt

feje felett az ágon,

lett saját

akaratából

elválasztó falát emelték angyalok)

és a szíve szerint ki

sohasem

is

vágyott,

csendes kis életébl és csendes cellájából (és szép lassan elhervad s arca

a

tn kis idben)

a rács mögött már szelíden sápadoz,

ha én elmegyek egyszer

s

54

itthagyom a világot

s

a vastag és magas

s

a

fal

elválaszt tletek

jó fehér fivérek kis testvére leszek

és olyan messze

aki gondol

a szép

vén

Tled

szépen hervadozok,

Veled tudod-e majd

fa alatt s

ki volt az,

a virágos gyepen,

a fejét megtámasztva sápadt s vékony kezével,

egy s

mohos kövön ülve ölében régi könyvvel

a könyvébl kinézve olyan messzire néz

tudod-e majd

ki volt

s mélyfülkéjü kicsi,

az

ki

Téged

el,

szeretett

vasrácsos ablakokkal,

kinek háta megett szürkül a kis monostor s ki szereti

a kertben

ott

a sok kis virágot,

mit barátok neveltek türelmes jó kezekkel s

a kert üres ösvényén s indáján a repkénynek

kinek szeme kalandoz

s régi latin

betin,

a csonka sírköveknek mik mögött benn a falban, az Úrban befordult szerzetesek pihennek

s kinek

s ki

kezére szállnak

az ki mindig

írja

ott

a szelid galambok

emlékeinek könyvét

és lúdtollal kezében szemével ég felé néz s

a könyvesszoba szentképes goth ablakján mereng,

55

vagy összetett kezekkel gondol Rád térdepljén

s

hogy mit imádkozik azt

jó kis

nvér

ki áhítatos

s

ki is

hugocska tudod-e hogy

voltam

s

ha

magános mint egy

ki

voltam,

világi is mindjárt,

egy jámbor szentképfest s

mondaná meg,

ha

s

nevetett

ki is

avagy egy

csillag

tiszta

költ

(szentéletü profán, mindig beteg s szerelmes) s aki

hamar elhervadt mert nagyon

egy gyarló miniator és mi

is

mint egy ellankadt vándor

s

szeretett,

lehetett más,

ha örökkön mosolygó,

ders s megért bölcs is csak megfáradt zarándok, hív és hitetlen s mik is lehetnénk mások,

egy

egy szem por a nagy porban mi s

ha százszor

s megfejti és (s

s

is

s

is

lehet az

ember

madarakkal beszélget

megérti minden dolgoknak mélyét

a Szentlélek leszáll rá így mondják régi könyvek

az Ur fényességétl telik

a csendben és s

a fákkal

is

meg

egészen)

magányban ami majd

ott

körülvesz

a mi olyan mélységes hogy szinte egész szent már,

mondom majd szavak nélkül

szegény kis

fáradt,

csendes

«csak nehéz árnyék voltam világos szép ruhádon, de mégis csak én voltam aki szeretett Téged

56

és aki nyakába vett kis bárányt leggyengébbet,

kedves és gyámoltalan pásztori

jó

nyakába

ijedt s

s kis

árva kis bárányt,

kezedet úgy fogta

mint bárány gyenge lábát s szép szavakkal becézett

csak vigyázott

s aki

(és

s

mindig igy

Te

Rád

szólított

és úgy kényeztetett

Kis Gyerekem s Angyalka)))

voltál egyedül kit sápadt

bús szerzetesi csókom

szép emlékül viszek majd

s kinek

képe

messzire

vitt

homlokán,

illetett s kit

szivemben

magammal

a világból

csendes kis életemben,

alatt

szivemben a kámzsának

alatta,

örökre mindig pislog az áhitat kis mécse (mint kis boltok homályán a szentképek s olajjá

sohse fogy

el titkos

s

nem

s

mint útszéli sötét, elborult, régi képek

hagyják elaludni az éveknek homályán

eltt örökre hervad a mécs, virág s a

alatt),

kezek élesztik

kegyeletbl

illetni ki is

rátett

merné

s

a gyertya

szép gyöngyházolvasót,

s ott is

marad mindétig,

épp úgy megmarad minden szép kis képed alatt, annak a szivében is, aki majd ott a kertben a régi fa alatt

ül és

csendben hervadoz,

egy régi szép kövön és megtámasztott

57

fejjel

s

csak

s

sok gondja messze

ül és ül és

néz csak

s

mindig emlékezik

majd az ölében a könyvtl

jár

(igaz sajnálkozónak s életed siratónak

és akinek

s aki

megmondtad milyen boldogtalan vagy)

mindent megérzett mi nehéz

s

hervadás szag,

céltalan a világon s mit kikezd az enyészet s

szomorú, szegény, szürke és sajnálni való

s

a halálnak van szánva, minden morbid szépséget

és igy vett észre Téged, a sápadtarcu jó

s aki

már hervadozó szépségedet

(hogy szép

s

és mindig arra gondol hogy s

hogy minek

(ha

ami

itt

is

minek

is

születni

minden csak mulandó

élnie ha

lenn vár ránk csak csendes hervadás)

s

ha csak az

s

hogy az

égi

szépség valóban maradandó

mért nem mindenek tudják,

égi szépséget

hogy mért nem marad s

siratja

beteg virág vagy és hiábavaló)

itt

lenn földünkön mosolyod

megnyugszik csak mert tudja hogy a Paradicsomba,

az Isten kis kertjében

az

(s

fáradt szivében)

Te tovább mosolyogsz s

messze a völgybe

(oly

sok minden

fáj

néz

s

vakon meredez szem

benne nagy nyugalma

58

alatt is)

i s igy szól

majd hozzá: «Béke)) az enyhe

táj s

a [csend

s szerencséjét s

sem

hogy a jótékony

nem merte

siratja s

felemelni avagy

(és aki tudott sírni s

hogy nem volt

sohsem emelte

fátyolt

meg

is

nem

is

fiatal

fel,

akarta

vigasztalódni,

gyengéd és szomorú, úgy sápadoz már itten, mint sápad elefántcsont az idben s pergamen) sápadt búsongó árny a régi fa alatt

s akit

korán megejtett a monostor varázsa

(már húszéves korába volt

kis elfáradott

szerelmes a magányba

s elhagyatott és

árva

s fáradt kezével

int: abizony nem érdemes)>)

s

s

virágok közt hervad a kis monostorkertbe

s

szegény kis élete igy múlik

s elmúlik

sápadt arca

s

el felette

szép álmodó szeme

kiréved a világból örök emlékezésben s

a két keze elhervad

oly

ifjú

szk

még szegényke

s

kicsike ölében,

olyan nagyon öreg

59

lett

is

(töretlen hittel vén s tört szívvel szelíd

s

örök nyugodtan

mindig csak s

l

ül

csak és

és néz csak

tndik magában

sohasem

is

ébred

s piros iniciálékkal)

mit életébl

betkkel

írt

meg,

a sok szép legendával, régi napjaiból

amikre emlékezni a monostorba ment

el

sok emléke nehéz volt és mindig nehezebb s

most úgy

ül

a kövön mint egy elszunnyadott

Ur

meg

ölelt

mint akit megejtettek szép égi

visioi)

s

egy édes látomásban messzire ballagott

s

szeme már csak ottan

s

nem

(s

s

látja

jár a

szép örök

mezkön

a vidéket, a völgyet kis házakkal

hogy milyen szép

nem

lett

keze elaludott

s égig ragadtatott akit az (s

lett

szegény kicsi soványka mindig csak álmosabb

s lankadt feje lebillent s

s

fel

csak alszik vak szemekkel szegény elfáradott

és ölében a könyvvel (a fakó vén

s

gyermek)

hallja

majd a

kis

dombon

tájról

60

áll is

a kis monostor)

a kedves alkonyatban,

az apró kápolnákban

megcsendül harangot,

a sok giling galangot enyhe kicsi angelust

és árnyékát

megnni nem

látja s

hogy a

már halkan morzsolgatja nagyszemü

nem s a

hallja s

szél

olvasóját

bgését sem a jámbor teheneknek

völgybl hazatér csorda kedves kolompját

és hogy a jó kis pásztor hozzájuk mit beszél

(s

s

az ijedt báránykáknak panaszos bégetését)

a fáradt búcsusoknak

hogy zászlókkal (s

együgy énekét sem,

s gyertyákkal s

sz

fejjel

hajadonftt

virágos keresztekkel, oly enyhén leg utánnuk

mint lágy szalag a szélben egy sötét kicsi fátyol) s

hervadt kis asszonyokkal erre vonulnak

s

a patakról

megtér

mezítlábas

el

mosónék

vidám beszélgetését fejükön a kosárral

s

szecske jámbor aggok

s

egykedv kopogását némely vakok botjának szke kislányok kísérnek a misére)

s

asszonyok csoszogását

(kiket

s

a kertbe

kiszrd

enyhe orgonaszót sem,

61

a csöpp kis kápolnából

együgy,

s

tiszta,

vékony,

(sopránon szólaló, andante s vékony sípon) szép

s

Ave Mariát a gyerekek

szájából

amire letérdelnek a sok kis csengetést

a Boldogságos

Szznek

latin litániáját

s

a csonka öreg koldus elnyújtott énekét sem

s

csendes siránkozását

(kezében olvasóval) ((Szegényke

:

jó kis

Jézus»

a templom lépcsején

és

nem

fogja

majd

látni

végén a vecsernyének,

szép kis processióját a fehér fivéreknek a kápolnaajtóból,

nem s (s

tudja hogy este lett és bealkonyodott

hogy tücskök cirpelnek már a kert kedves homályán nappali rejtekükbl elébujtak az árnyak)

s

nem

érzi

s

nem

hallja kongatását a

édességét a tiszta bodzaszagnak

vén óratoronynak

hogy

62

elüti

a nyolcat

egy távoli szökkút

s

s az

enyhe hívogató

semmirl

és

kis

kis

már

se tud

s Giottot is elfelejti

enyhe csobogását

vacsoraharangot

szép csendben lankadoz

s

amit úgy szeretett

a kápolnafalon s

a nagy harangtornyokban a sok öreg harangot

s

a

igaz

tájt

amit keretbe foglal a cellaablak,

magános már

s igaz elhagyatott

s

a saját kis szivében messzire ment magától

s

a végtelen nagy csendben egészen elveszett

(és elfelejtett

mindent a rossz

s szelid és jó

szemekkel a csillagokba bámul

s

széke a vacsoránál majd üressen fog maradni

a refektoriumban

soká

s bizton

mert hogy talán elkésett a s

is

térdepljén

s

várják,

jó fehér fivérek

kérdezgetik egymástól hogy hol

s cellája

is

látták

tet

az elborult tornácon,

a vén könyvesszobában (s

kicsi világból)

s

mindenütt keresik

szétszóródva kutatnak a nagy klapokon,

63

kis

enyhe

szelid

árnyak a boltíveknek árnyán)

mindenütt és a kertben s a régi fa alatt

a szelid holdsütésben szépen

és enni hívogatják

is

volt

is

ders mosolygó

szelid fehér fivérek a jó kicsi

hisz angelus

meg

már

s

be

találják

arccal,

tndt, is

alkonyodott

és szólongatják lágyan, jó kis alázatost

hogy hagyná abba már kegyes olvasmányát,

s kérik

de

nem

s talán s

felel

most

enyhe

is

szelid

bizony és szavukat

sem

hallja

aemlékszik)) s ha nehezebben

is

szemekkel csak néz maga elébe,

csak néz lemúlt kicsi és csendes életébe

s

hogy lábujjhegyen egész a közelibe mennek

s

szép csendesen sorjában a kis fehér barátok,

mind oly boldogan nézik

s

most már mind meg értik,

hogy s

szelid kis fivérük bizony elaludott

sohase

is

ébred

fel

olyan messzire ment

(vissza se igen jön már, el

az ölében a könyvtl,

hogy visszajönni már csak nehezére esne)

s tonsuráját

csodálják hogy délután megszült

64

is

s szelid ezüstre

enyhült s hogy egészen elhervadt

az ölében a könyv

s

is

most mind suttogva mondják és csak magukban inkább

«beteg kialvó kis láng, fáradt kilobbanó mécs volt

szegényke és mindég az ég

felé kitárt

kéz

s igen alázatosa

s

némely öreg barátok akiknek látóbb

adatott lehullt

már

látják

halvány

is

a nyitott

csillagját

szem

soványka

s jobb

szem

alvó,

kis lábánál

és glóriáját lankadt s szelid teje felett

és hogy a háta megett az angyalnak kezébl,

szegény hervadozóhoz, lehajol a s (s kicsi

s

és lágy kezével enyhén

jó

Kisded

hogy rámosolyog illeti állát)

hogy már a repkény kezdi befutni sápadt

lábát,

szegény mezítlen lábát az aranyos sarukban

s m.ind lehajolnak

hozzá

s

sorjában megcsókolják

és mind megölelik és csendben letérdelve szelid s

imákat mondnak

szépen keresztet vetve sorjában eltávoznak

s hajnalig ülni

hagyják elaludt kis testvérük.

65

:

csak két

fiatal fivér

marad

ott

még

térdelve

(összekulcsolt kezekkel s a földig hajtott

s

halkan remeg szájukról a

((Mirabilia

latin

fejjel)

siralom

Testimonia Tua Ideo Scrutata

Ea Anima Mea» «De Profundis Clamavi Ad Te Domine

Est

Exaudi

Vocem

Mea))

és reggel majd az angyal aki velük virrasztott,

egy liliomot tesz a kis s

fivér

kezébe

enyhén megkondítja a legkissebb harangot völgyben a messzi kis házakból,

s a falvakból a

mind csendesen

elindul a sok kis öregasszony,

(mert bizony nékik szólnak a hajnali harangok)

a kopott nagy kendkben kapcsos

egy

s

majd ámulva megállnak

régi régi

féln néz be a rácson s ijedten

összebújnak

s

kezükön

kis öreg

s

s

ráncos kis hervadt arcuk

s keresztet s

vetnek csendben

vén gyöngyházolvasójuk

suttogva morzsolgatják s meghajtott és inkább csak

kis kosárral

imakönyvvel

maguknak

s

fejjel

mondják

jámboran Dicsértessék

66

(az Uri

Jézus Krisztus

s kik

és szép csendesen várnak

ÉS ITTEN VÉGE

IS

Benne pihennek)

mig a kapu

kitárul

VAN AZ ARANY LEGENDÁNAK

67

Az Istennek Nevében Ki Megsegített Engem, Hogy Könyvem Befejezzem Kilencszáztizenötben S Egy Angyalt Küldött Hozzám, Ki Diktálta Mint írtam

S A Kezem Dicsség

Is

Néki.

Vezette Ez Evangeliomban,

Ámen.

68

TARTALOM Csak az

régi ördög

vagyon tebenned

9

Az egykedv párkák

13

Égi kertek

_.

Mennyei kisded

Szegényke hervadozó

A

Beatus

20

_

szegény przemysli lelkész naplójából

Távozó pásztor éneke

...

...

._

...

22

_

25 27

lile

Virágos töviskoszorú

_

—

30

_

36

32

Piéta Sirató ének ezerkilencszáztizenötben

Jó

kis szolgáló s

Egy És

Az

15 18

...

mennybe megy

kis fráter énekes

Itt

41

könyvébe írva

Kezddik Az Arany Legenda

Istennek

Nevében

_

találtatott ...

48

._

52

_

67

NYOMATOTT A PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BETIVEL EZERKILENCSZÁZTIZENHAT ÁPRILIS HAVÁBAN

J PLEAj

CARDS OR UNIVERSli 0)

PH 3281 K28A7 1916

Keleti, Arthur Angyali üdvözlet

Áf?A 3-40 KOR.