Anita Weaver Angyali védelmező
Kiadó: ADAMO BOOKS KFT. http://adamobooks.com Felelős kiadó: ADAMO BOOKS KFT. ügyvezetője
Copyright © ADAMO BOOKS KFT. Budapest, 2015 ISBN 978-963-387-128-7
„Korintus 13:4-8 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy:…”
Károli Biblia: Korinthusbeliekhez írt I. levél
Első fejezet Ki az angyal védelme alatt áll, Ha nem keres is, rád talál. Tartsd magad tőle távol, Mivel egyetlen célja a világon, Hogy visszaadja a lelked És eltörölje gonosz léted. A nagyváros zaja alig hallatszott fel a toronyház tetejére, így semmi sem állta útját annak a hangnak, amely a férfi fejében egyfolytában azt duruzsolta: tedd meg, tedd meg! De mit is? Hirtelen megtorpant. Egy pillanatra kitisztult előtte minden, ám fogalma sem volt róla hol lehet. Semmi sem volt ismerős számára az őt körülvevő környezetből. Majd újra tompa lett. Elméjét mintha köd borította volna, utolsó erejével még próbált ellenállni a kísértésnek, de a hang erősebbnek bizonyult. - Add fel, hiszen kudarcot vallottál, gyenge vagy! Nem vagy képes megoldani a gondjaidat, ez a legjobb, amit tehetsz. Az életed nem más, mint romhalmaz, vess véget neki, és nem kell tovább gyötrődnöd! Menj! – A férfi újra elindult lassú léptekkel a tető széle felé. Lábai alatt visítva csikorogtak az apró kavicsok, mintha csak fel akarták volna rázni a révületből, de próbálkozásuk kudarcba fulladt. - Nagyon jó – mormolta a monoton hang - már csak néhány lépés választ el a nyugalomtól. Ha megtetted, nem kell többé semmi miatt sem aggódnod. Odalent a lámpák fénye megvilágította az utcákat, autók sora várt arra a jelzőlámák előtt, hogy végre a céljukhoz érjenek. Mindez annak a jele volt, hogy a város élte a megszokott életét. Mindenki napi rutinból tette a dolgát. Mivel ők semmit sem láttak a fejük felett történtekből, így nem is vonhatta el a figyelmüket az úti céljuktól. Az idegen nem érzett félelmet, ismeretlen nyugalom szállta meg, ami természetellenes volt szíve gyors zakatolásával, akárha épp kiugrani készült volna a helyéről. A tető pereme sem állta útját, lábát könnyedén megemelve fellépett rá, mintha megszabadult volna súlyától. A szabadság odalent várta. Csak ez lebegett a szeme előtt. - Ugorj! – hangzott a sürgető végszó, és ő engedelmeskedett neki. Amint elszakadt a tetőtől, a köd váratlanul eloszlott az elméjéről, meglepő módon egy szempillantás alatt kitisztult a feje, és a felismerés villámcsapásként érte, ahogy látta az elsuhanó ablakok kiszűrődő fényeit zuhanás közben. A félelem vasmarokkal mart bele. Kapálózni kezdett, hátha lassíthatja az esést, próbált valamiben megkapaszkodni, mindent elkövetett, hogy elkerülje a véget, de már késő volt. A földbe csapódott. Teste nem volt képes megbirkózni a becsapódás erejével, csontjai darabokra törtek, kiömlő vére feketének tűnt az esti fényben, és ahogy egyre terebélyesedett, úgy festette sötétre maga körül az aszfaltot. Sikoltozó, kíváncsiskodó járókelők gyülekeztek a halott felett, köztük egy fiatalember, akinek első látásra volt elég bátorsága ahhoz, hogy közelebb menjen a tetemhez. Nem sietett, lépései lassúak, de magabiztosak voltak. A kívülállók szemében úgy tűnhetett, azt vizsgálja vajon van-e még benne élet, ám a valóság jóval távolabb állt ettől. Amint a földön fekvőhöz lépett, leguggolt és szép ívű szája gonosz mosolyra húzódott. - Jó kis előadás volt barátom, bár, az igazat megvallva, lehetett volna hosszabb is. Végül, mégis csak az enyém lettél, innen nincs vissza út, számodra már nincs megváltás. Neked kell a legjobban tudnod, jó keresztény nem dobja el magától az életet, mert az, bűn. Örök kárhozatra lettél ítéltetve. - Vége – közölte a bámészkodókkal, majd ugyanolyan nyugalommal, ahogyan érkezett, távozott. Senki sem kételkedett a szavában, miért is tették volna? Mindenki számára világos volt, hogy ekkora zuhanást képtelenség túlélni. Elégedetten hagyta maga mögött a csodálkozó, találgató, sajnálkozó gyülekezetet. A győzelem íze végig ott volt a szájában, megint sikerült egy lelket megszereznie gazdája számára. Igen, a sötétség urát szolgálta, még ha ő maga nem is így nevezte ezt, mivel sértőnek találta magára nézve. Gonosz volt, kegyetlen és hiú, ám ő büszke volt ezekre a tulajdonságokra. Elégtétellel töltötte le, hogy az emberek rettegnek 4
tőle, bár ennek kiélvezésére sajnálatosan kevés idő maradt azután, hogy rábírta áldozatait arra, hogy azt tegyék, amit ő sugall nekik. Mikor lett azzá, ami? Mióta az eszét tudta, vonzotta a sötét oldal. Ám nem ez volt a kezdet. Gonosznak született, és annak is nevelték. Minden emberi értéket nélkülözővé tették, így fogalma sem volt róla, milyen a másik oldal. Ő volt Talea, aki eladta a lelkét a gonosznak, Nefasnak. Őt tekintette egyedüli urának, neki szolgált, az ő parancsait teljesítette, emberek lelkét csalta csapdába, mindezekért cserébe hatalmat kapott, amivel élt is azok felett, akik engedtek a kísértésnek, és a bűn útját választották. Ilyenből pedig akadt bőven. Haza felé vette az útját, már ha, azt a romlott erkölcsű emberek lakta épületet annak lehetett nevezni. Nem volt rossz állapotban, sőt, kívülről talán hétköznapinak tűnhetett, ám ami a falai közt történt, semmiképp sem volt annak nevezhető. Az alvilág mindenféle tagja megfordult benne, különböző illegális tevékenység végzése végett. Taleanak volt egy saját lakrésze, ahová csak kivételes személyeknek volt bejárása. Ezek közé tartozott az a fiatal lány is, aki meglehetősen hiányos öltözetben várt rá. - Hello, bébi! – csókolta szájon a férfi, miután belépett – látom, kellő képen készültél a fogadásomra. - Igen, jól látod – értett vele egyet a lány, aki igencsak alkoholos állapotban volt ahhoz, hogy semmilyen gátlása ne legyen. Kezét a férfiéra téve vezette azt teste legintimebb pontjához. - Érzed, mennyire hiányoztál? - Hm, eléggé – dörzsölte meg a helyet többször is, amitől az csak még melegebb és nedvesebb lett. - Úgy látom, teljesen készen állsz a fogadásomra – duruzsolta a lány fülébe, mire az, kéjesen felkacagott. - Ne is húzzuk tovább feleslegesen az időt! – Hátulról megmarkolta a haját, és erősen hátra rántotta a fejét, amitől könnybe lábadt a másik szeme. - Tudom, hogy így szereted! – szájával rátapadt az egyik meredező mellbimbóra, és fogaival erősen játszadozni kezdett vele. Másik kezével közben egy pillanatra sem hagyta abba, amit elkezdett, csupán a mozdulatai lettek durvábbak, nem érdekelte fájdalmat okoz-e, míg végül a falnak támasztotta őt, és állva a magáévá tette. Teste még mindig izgalomban égett, ezért megfordította a nyöszörgő lányt, és hátulról is megismételte az örömszerzést, természetesen magának. Az ilyesfajta kielégülés éppen megfelelő formája volt tette megünneplésének. Majd miután végzett, otthagyta a maga tehetetlen testet, ahol volt. Nem ez volt az első esett, hogy ezt tette, és nem is az utolsó. A fiatal teremtés még sem volt képes elhagyni őt, mivel a férfi magához láncolta azzal, hogy kielégítette függőségét, minden értelemben. A hatalmas teret mindenhol vakító fehérség uralta, ami maga volt a világosság. Nem voltak benne sem árnyékok, sem sötét foltok. Mindez a tisztaságot, és az igazságot jelképezte, angyalok és emberek számára egyaránt. A két világ közti küzdelemnek nyoma sem volt az Úr otthonában. Ha mégis sikerült beférkőznie, a fény rögön körülölelte, és bekebelezte. Ám ezúttal úgy tűnt, sokkal nehezebb dolga lesz, mint eddig bármikor. A gonosz fáradhatatlanul próbálta beszennyezni a világosságot, teremtményei ott voltak mindenhol, és ott ártottak, ahol csak tudtak. Michael borús léptekkel közeledett az Úrhoz, rossz híreket hozott. Nem tartott attól, hogy ennek bármilyen következménye lesz rá nézve, hiszen teremtője mindig kegyes volt mindenkihez, csupán tudta, mennyire el fogja ez szomorítani, hiszen egyik gyermekét vesztette el. Örökre. Törvénye szerint, aki eldobja az életét, amit tőle kapott ajándékba, bűnt követ el, amelynek a büntetése örökéletű. Akkor is, ha azt befolyás alatt cselekedte. -Uram! Újabb eset történt. - Ez már a sokadik. - Sajnálom. - Vajon mennyi lesz még? - Nem tudom. - Biztos, hogy ő az elkövető? – kérdezte az Úr néhány másodpercnyi szünet után. - Minden kétséget kizáróan. - Keresd meg Diust, és küld az emberek közé! - Jó ötlet ez, Uram? Hiszen ő a sereged egyik vezetője, és tudod, milyen véleménnyel van az emberekről. - Pont ezért esett rá a választásom. Egyrészt, erre a feladatra ő a legalkalmasabb, másrészt, biztos vagyok benne, hogy megváltozik majd a nézete róluk, ha egy ideig köztük él. - Ahogy akarod! 5
- Mielőbb meg kell találnunk azt a lélekrablót, mielőtt még késő lesz. Így is sok ártatlan lelket küldött már a poklok tüzére. - Úgy lesz. Ha valakinek, akkor Diusnak valóban sikerülni fog. Dius személyisége érdekes párosítása volt a hűség, és a lázadás szellemének. Feltétel nélkül elfogadta, és teljesesítette az Úr minden parancsát, olykor még sem rejtette véka alá a véleményét. Ritkán fordult elő, hogy nem értett vele egyet, ám ilyenkor általában hangot is adott nem tetszésének, a még elfogadható határon belül. Tudta, hogy nem feszítheti túl a húrt, nem is akarta, hiszen ő csak egy angyal, aki engedelmességgel tartozik urának. Ettől függetlenül, sokszor érzett dühöt, ami ellenkezett a puszta lényével, és ez volt az, ami annyira különlegessé tette őt, mind a többiek között, mind a cselekedeteiben. Tisztelte és szerette teremtőjét, de olykor úgy érezte, hogy túl engedékeny. Legfőképp az emberek iránti elnézőséget nehezményezte, mivel szerinte azok nem érdemelték meg azt a szeretetet, és jóságot, amit kaptak tőle. Az ő meglátása szerint. Csak kevesen voltak, akik ezt, vagy bármit is szóvá mertek tenni, akik nem féltek a következményektől. Ezért húzott egy határt magának, amelyet sohasem lépett át, pedig nem volt könnyű a határvonalon belül maradnia. Mégis, ez semmilyen formában nem befolyásolta abban, hogy szükség esetén bármikor az életét adja érte, vagy az otthonáért. Vezette a seregét a gonosz ellen, és mindig elsőként vállalkozott bármilyen veszélyes feladatra. Hiába is tűnt minden olykor nyugodtnak, ez csupán a látszat volt, a mélyben olyan erők dolgoztak, amelyek mindenáron a világuk pusztulását akarták elérni. Vagy legalábbis az Úr uralmát megtörni. Ezért volt szükség az angyalok seregére, és azokra, akik figyelemmel kísérték az összes történést, odafent és a földön egyaránt. - Köszöntelek! – szólította meg Michael, miután magához hivatta. Dius a tisztelet jeleként fejet hajtva üdvözölte a másikat. - Az Úr üzenetét hoztam neked. - Hallgatlak, miben lehetek a szolgálatára? - Arra kér, hogy vigyázz valakire. - Rendben. Ki lenne az? - A neve Erina Winslow. – Néhány pillanatnyi csend következett. - Hiszen ő egy ember! – tört ki váratlanul az angyal, ám ez a vele szemben állót, ez egy cseppet sem lepte meg. Számított erre a reakcióra, mivel jól ismerte Diust. - Úgy van - helyeselt. - Az angyalok vezetőjeként, hogy kérheti az Úr, hogy egy embert védelmezzek, hiszen mind kicsinyes, öntörvényű – folytatta volna még, de Michael egy dühös kézmozdulattal leintette. - Hogy merészelsz így beszélni róluk, ne feledd, ők az Úr gyermekei! - Hálátlanok, nincsenek tisztában a hűség fogalmával, mindig ahhoz húznak, akitől többet kapnak! - Az ítélkezés nem a te dolgod. - Valóban nem, de ettől még ez a véleményem. - Amit sohasem rejtesz véka alá. Szerencséd, hogy az Úr kegyes hozzád, és elnézi neked. Térjünk inkább vissza a feladatodra. - Mi van az őrangyalával? Hiszen van saját védelmezője. - Te veszed át a helyét. - Beszélek az Úrral! – vetette ellen. - Nem, azt teszed, amit kíván tőled. - Pontosan mi a feladatom? - Meg kell védened minden körülmények között, akár az életed árán is. - Kitől? - Mindenkitől. - Miért olyan fontos ez a nő? - A kérdésedre nincs megfelelő válaszom. - Értem. - Emberi alakot kell öltened, a halhatatlanságod megmarad, ha megsérülsz, érezni fogod a fájdalmat, viszont 6
nagyon gyorsan gyógyulsz majd. Szabad kezet kapsz mindenben, de egyetlen dolgot ne feledj! Emberek között leszel, soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem fedheted fel a valódi kiléted illetékteleneknek. Ismered a törvényt, tudod, milyen büntetés jár annak, aki ezt a szabályt megszegi! - Hát persze – válaszolta, mint minden angyal, ő is ismerte annak az egy-két esetnek a történetét, amikor ilyen büntetést szabtak ki valakire. - Az Úr mindent elrendezett. Emberi idő szerint holnap délelőtt kezdődik a megbízatásod. Azt javaslom, addig is tölts egy kis időt az ő világukban, alkalmazkodj hozzájuk, ismerd meg őket. - Ennél jobban, attól tartok már nem kell. - Elhamarkodottan ítélsz. - Több ezer évnyi tapasztalat elhamarkodott? - Mennyi időt töltöttél közöttük? - Épp eleget ahhoz, hogy tudjam, mire számíthatok, vagy mit várhatok tőlük. - Légy nyitott, ne engedd, hogy a saját magad által gerjesztett harag elvakítsa a látásod – tanácsolta az arkangyal. - Hidd el, a látásommal semmi baj. - Menj, és győződj meg róla! – engedte útjára. Ennél nehezebbet nem is kérhetett volna tőle. Minden angyalnak volt betekintése az emberek világába, így neki is, ám igen ritkán élt ennek a lehetőségével. Nem volt túl jó véleménnyel az emberekről. Nem értette, hogy akik ilyen nagy kegyben részesültek, mint ők, akik életet kaptak, miért fordultak mégis a teremtőjük ellen. Nem csak a tiszteletet tagadták meg Uruktól, de lépten-nyomon megbecstelenítették a nevét. És fájó pont volt számára. Az Úrhoz való hűsége megkérdőjelezhetetlen volt, a lételeme, így minden további nélkül engedelmeskedett annak az akaratának, még ha nem is értett vele egyet. Így igaz. Szellemi lények lévén is volt saját véleményük, érzéseik, amelyek pusztán ilyen jellegűek voltak, mivel a testiség számukra leginkább csak fogalom volt. Nem ismerték az érzékiség örömét, ami csakis emberi test formájában létezett. A szótárukban nem szerepelt az érintés által kiváltott érzelmekre kifejezés. Viszont a két világ közötti harc többször is okot adott az angyaloknak a harag, a düh és a győzelem feletti mámorra. Ilyenből pedig, akadt elég sűrűn. Mégis, nagyobb örömük lett volna abban, ha kevesebb a siker, mert az, kevesebb támadást jelentett volna a másik oldal részéről. Sokszor nehéz volt megfékezni az alvilági lényeket, mivel azok becstelen harcmodorral, gazdáik fondorlatos terveit vitték véghez. Őket nem zavarta a féktelen pusztítás, sőt, kifejezetten élvezték az általuk okozott felfordulást. Az volt a jutalmuk szolgálataikért, hogy kiélhették magukat minden téren. Az angyal sereg lépten-nyomon belebotlott valamilyen megfékezhetetlen lénybe, aki megpróbált velük újat húzni, de az ilyet általában hamar leszerelték. A magányos rombolók nem okoztak nehézséget, annál inkább a tucatjával megjelenő holt lelkek. Beszivárogtak mindenhova, ahova tudtak, ami annak a jele volt, hogy mindig akadt egy rés, ami bezárásra szorult, hiszen tiltott volt számukra az átjárás a földi világba. Ezenkívül, ott voltak az anquisitusok, azaz a kereső démonok, és még sok olyan más, amelyeknek a létezését az emberek még csak nem is sejtették. Szóval ellenség akadt szép számmal, sosem tudhatták, mikor, hányan, hol jelennek meg. Állandó készültségben voltak, Dius vezetése alatt. A több angyal vezér közül ő volt az egyik, és nagyon is jól végezte a dolgát. Sosem vallott kudarcot. Ennek az eredménye volt, hogy egyik pillanatról a másikra egy olyan világban találta magát, ami teljesen elborzasztotta. Ez teljesen más volt, mint a gonosszal vívott küzdelmek bármelyike. Nem jutalom volt ez a számára, hanem büntetés, legalábbis úgy érezte. Itt nem egy olyan ellenséggel kellett szembenéznie, aki a világ feletti uralomra vágyik, hanem, akik hűség hiányában szenvednek. Elfelejtették, kinek tartoznak hálával az életért, jólétért, tulajdonképpen mindenért. Már eleve előítélettel viseltetett az emberiség ellen. Ezért tűnt számára érthetetlennek az Úr döntése. De semmi sem történik ok nélkül, ezt nagyon jól tudta. Csak imádkozni tudott, hogy minél hamarabb érje el a célját, és visszatérhessen a helyére. Az Úr valóban gondoskodott a kényelméről, legalább nélkülöznie nem kellett. A lakás egy igen előkelő helyen álló lakóépület, második emeletén helyezkedett el. A berendezés a kor minden igényének megfelelt. A nappali padlóját halvány barna, vastag szőnyeg borította, melyet szinte keretbe foglalt a színben hozzáillő két bőr 7
fotel, és a kétszemélyes ülőgarnitúra. A falakon modern képek, egy kiesebb üvegezett szekrény, tévéállvánnyal, azon egy nagy képernyős televízió. Nem mintha valaha is foglalkoztatta volna az ilyesmi, mindez csupán a látszat kedvéért volt. A konyharészt egy pult választotta el a helyiségtől. Mindennel felszerelve, amire az embernek csak szüksége lehet, de nem egy angyalnak. Mivel azonban emberi testbe van zárva, kénytelen lesz a test szükségleteit figyelembe venni. Benézett a hűtőszekrénybe, amely tele volt friss zöldségekkel, gyümölccsel, csupa egészséges dologgal, aminek a látványára a szájában összefutott a nyál. Az érzés nem volt új a számára, valamikor azelőtt, szinte már nem is emlékezett rá mikor, eltöltött egy nagyon rövid időt emberi testben. Elég is volt belőle. Igaz, akkor nem volt lehetősége sok mindent megtapasztalni, ami az emberi testre annyira jellemző, de az éhséget nagyon jól ismerte. Ezúttal azonban kénytelen lesz pár új érzéshez hozzászokni. Egyelőre még csak felfedezte átmeneti testének reakcióit, de többel nem akart foglalkozni. Mindennek eljön az ideje. Tovább ment. Nem szeretett volna hosszú ideig ezen a helyen tartózkodni, de ez nem rajta múlott. A hálószoba a lakás egyik távolabbi sarkában helyezkedett el, ennek a bútorzata, csupán egy kényelmes ágy volt, ami egy kellemes, nyugodt alváshoz szükséges. Egy kis ajtó nyílott a végéből, ami egy apró gardróbba vezetett. Meg sem lepődött, mikor a fürdőszobába benézett. Ez sem különbözött a többi helyiség felszereltségétől. Az antik kád a legmodernebb szériából való volt, mellette egy zuhany kabin, a vízcsap márványból, felette hatalmas tükörrel. Ahogy belenézett, akkor pillantotta először meg emberi arcát. Kékeszöld szempár nézett vissza rá, amelynek színét nehéz lett volna igazán meghatározni. Haja fekete, hátul egész rövid fazonra vágva, elől kissé a szemébe hullva. Az arca pedig, mondhatni szobor szépségű, vonásai tökéletesek, másmilyen nem is lehetett volna, hiszen angyal. Ismerve az emberi társadalmat, előre látta, hogy külsejével kicsit kirí a többségből, ám ezenkívül nem sokat törődött vele. Egy röpke grimasz után folytatta ideiglenes otthona megismerését. A másik szoba nagyobb volt, mint a háló, és a bútorzata is több darabból állt. Hiába a pazar berendezés, még sem volt elragadtatva attól, hogy itt kellett lennie. Az egyetlen dolog, amelyet igazán értékelni tudott, az a hatalmas üvegfal, amely a nappali teljes hosszában húzódott végig. A beáramló fény minden sarkot megvilágított. Nem a félelem miatt örült ennek, hanem mert az otthonára emlékeztette. Elhúzta az üvegajtót és kilépett a teraszra. A meleg nyári szellő teljesen körülölelte, mintha csak üdvözölni akarta volna, az új helyen. Arcát vágyakozva az ég felé emelte, ám nem történt semmi, bár, nem is tudta, valójában mire számított. Olyan érzése volt, mintha száműzték volna, pedig nem így volt. Emlékeztetnie kellett magát arra, hogy csupán egy küldetést visz véghez, és ha végzet, hazatérhet. Mély levegőt vett, majd lassan kifújta. Kellemesebb volt, mint gondolta volna, valahogy rosszabbra számított. Minden figyelmét a környékre összpontosította. A lakóépületek elég távol álltak egymástól, teret adva így a zöld ligeteknek, amelyek egyensúlyozták a házak által megtört természet egyensúlyát. Elszakította magát a látványtól, úgy döntött, mégis megfogadja Michael tanácsát, és bár egyetlen porcikája sem kívánta, minden erejét összeszedve elindult, hogy feltérképezze ideiglenes élőhelyét. Mivel a szárnyait nem használhatta, autóval ment. Az Úrnak mindenre volt gondja, még a vezetés képességével is megajándékozta. Persze, azért szüksége volt néhány próbálkozásra, amíg végre sikerült megismerkednie a járművel. Ahogy a belváros felé haladt, egyre kevésbé tetszett neki, amit látott. A beton rengeteget, a szemetes utcákat, az egymásra figyelmet nem vető ember tömeget. Zavarta a kocsiba behallatszó zaj, és a szennyezett levegő. El sem tudta képzelni, hogyan fog tudni itt akár csak pár napot is eltölteni. Leparkolt egy közeli utcában, majd gyalog folytatta az útját. Egyenesen az irodaház felé indult, amelyben holnap kell találkoznia a leendő munkaadójával. Ahogy haladt előre, látnia sem kellett, érezte a rá irányuló tekinteteket. Nem mindennapi jelenség volt, az, biztos, leginkább a nők figyelmét keltette fel a megjelenésével. Tréfás kedvében lehetett az Úr, mikor ezt a külsőt kölcsönözte neki, bár számára mindez nem jelentett semmit. Tudomást sem véve a felé vetett buja pillantásokról, lépkedett tovább, ám volt, ami semmiképp nem kerülhette el a figyelmét. Tisztán hallotta a körülötte nyüzsgő emberek beszédét, ami teljesen elborzasztotta. Durva káromkodások, hangos szitkozódás, kéjsóvár beszólások. Mindez idegen volt a számára, egyre erősödött benne a kétely, hogy valaha is megszokhatja ezt. Váratlanul érezte, hogy valaki nekicsapódik, majd rögtön abban a pillanatban egy dühös hang kiáltott rá. - Ember, mi van veled, talán vak vagy?! – mutogatott felé egy férfi visszafordulva, miközben sietősen folytatta az útját. Fogalma sem volt róla, milyen egy rémálom, de leginkább ehhez tudta volna hasonlítani. Az ő világában az egymás iránti megbecsülés, és szeretet volt jellemző az életükre, itt viszont minden az ellentéte volt ennek. Dühös, 8
frusztrált emberek hangjait hallotta, akik megvetéssel és féltékenységgel tekintettek egymásra. Feje hamarosan megtelt a sok szitokkal, így kénytelen volt kizárni rövid időre a világot, hogy legalább addig ne legyen kapcsolata vele, amíg vissza nem tér a lakásába. Ahogy csend lett körülölelte, látta, hogy elérte úti célját. Felnézett az impozáns épületre. Ismerte ugyan, de ilyen közelről még sohasem látta. Jobb szeretette tisztes távolból megfigyelni a földi dolgokat, ha olykor úgy adódott. A hatalmas bejáraton emberek mentek be, és jöttek ki. Megnézte, amit akart, nem is időzött tovább feleslegesen azon a kellemetlen helyen. Ismerte az emberek világát, bár nem élt eddig köztük, de mint kívülálló, időnként szemlélte a benne történteket, ami már akkor sem töltötte el örömmel, most viszont saját tapasztalat alapján véleményezhette őket, és meg is tette. Akárhogy is, nem tetszett neki ebből a szemszögből sem. Az ítélkezés nem az ő feladta volt, nem is tett ilyet, pusztán csalódott volt és dühös, a mindent semmibe vevő emberiség láttán. Tékozlónak látta őket, minden szempontból. Ezt a véleményét kivetítette a még számára ismeretlen nőre is. Mégis, kíváncsisága erősebbnek bizonyult, mert következő útja Erina házához vezetett. A környék valamelyest kellemesebbnek tűnt, mint a belváros, bár a forgalom itt is elég nagy volt. Mivel a megbízatása csak másnap reggeltől lépett érvénybe, visszament az otthonának kinevezett lakásba. Már csak azért is, mert gyomra hangos korgással jelezte, hogy táplálékra van szüksége. Kivett a szekrényből két szelet kenyeret, vékonyan megkente vajjal, sonkát tett közé, néhány paradicsom karikát és beleharapott. Hosszan ízlelte, az összhatás egész kellemesnek bizonyult a számára. Amint végzett, elővett egy doboz narancslevet, ivott belőle, és meg kellett állapítania, hogy végre van valami, ami tetszik neki ebben a világban.
Második fejezet - Uram, kérlek, adj erőt nekem, hogy teljesíthessem a rám ruházott feladatot! – fohászkodott másnap reggel, mielőtt útnak indult volna. Az előző nap tapasztaltak alapján úgy érezte, nem lesz képes eleget tenni az Úr parancsának. Képtelen lenne hosszabb ideig ezen a helyen élni. Ám amíg fel nem mentik a megbízás alól, nem tehetett mást, engedelmeskednie kellett. Újra megtette az utat az irodaépülethez, amit előző nap, de ezúttal át is lépte a küszöbét. Mintha csak többször járt volna benne, úgy ment végig a liftig, majd fel a tizenkettedik emeletre. Ahogy kilépett a liftből, egyenesen a Winslow szállítmányozás feliratú ajtóhoz ment. - Üdvözlöm, uram! Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen a titkárnő. - Jó napot! A nevem Dius Calderon, találkozóm van Mr. Winslowval. - Ó, igen, már várja önt. Kérem, kövessen! – Néhány méter után megálltak egy ajtó előtt, amelyen a nő bekopogott, majd benyitott. - Uram, Mr. Calderon megérkezett – jelentette be, majd utat engedett neki, hogy beléphessen. Az angyal gyorsan körbepillantott. Az irodában még valaki tartózkodott, egy fiatal nő, aki szemlátomást nem volt a legjobb hangulatban. Ahogy tekintete rászegeződött, látta benne a dac és a meglepetés keverékét. - Üdvözlöm, uram! – nyújtotta felé a kezét a másik férfi. Bár náluk más volt az üdvözlési forma, halott erről a szokásról, és mivel nem szerette volna rögtön az első alkalommal megsérteni őt, elfogadta azt. - Ő pedig, a lányom, Erina – mutatott az irányába. Mivel az, semmilyen jelét nem adta annak, hogy üdvözölni akarja, így Dius csak bólintott felé. - Jöjjön, foglaljon helyet. A referenciáit elnézve, ön igen gyakorlott a személyi védelemben. - Így is mondhatjuk – biccentett az angyal. Nem volt szüksége nagy képzelő erőre, hogy tudja, az Úrnál jobb ajánlást senkitől sem kaphatott volna. - A lányomról lenne szó. Erina, örülnék, ha megtisztelnél minket azzal, hogy helyet foglalsz! - Köszönöm, inkább állva maradok – jelentette ki erőteljesen, állát felszegve. - Ahogy akarod – engedett az apja. - A lányom oknyomozó riporterként dolgozik, és az utóbbi napokban, vagyis inkább az utóbbi időben több olyan fenyegetést is kapott, amelyet mindenképp érdemes volna komolyan venni. - Azok csak ostoba ijesztgetések, apa! - Ha valakinek azt írják disznóvérrel a kocsijára, hogy véged van lotyó, szerintem, igenis kimeríti a fenyegetés fogalmát – nézett rá szúrós tekintettel az apja. Dius érdeklődéssel húzta fel a szemöldökét a hallottakra. Valóban nem mindennapi eset lehetett. Vajon, milyen arcot vághatott a nő, mikor meglátta, mit műveltek az autójával? 9
Bizonyára düh töltötte el. De nem a felirat miatt. Ebben biztos volt, az apa szavaiból egyértelműen kiderült a válasz. - Láthatja, mennyire félvállról veszi a dolgot. Ezért szeretném, ha lenne mellette valaki, aki elkíséri mindenhova, vigyáz rá és megvédi, ha kell. - Az Isten szerelmére, apa, már mondtam, hogy nincs szükségem testőrre! - Az Úr nevét a szádra hiába, ne vedd! – vágott a szavába Dius, mivel sértette a fülét a nő ilyesfajta megnyilvánulása. - Te jó ég, ráadásul még szent fazék is! – emelte Erina a szemét a mennyezetre. Más sem hiányzott neki! - Erina! – szólt rá erőteljesen az idősebb férfi – kérem, nézze el neki. - Semmi baj, sajnos, hozzászoktam már az ilyesfajta jelzőkhöz – fordult ismét a másik felé Dius. - Mikor történt az incidens? – vette át a szót az angyal. - Körülbelül egy hete. - Azóta történt hasonló eset, vagy érkezett újabb fenyegetés? - Nem – vágta rá gyorsan a lány. - Igen – kontrázta az apja. - Igen vagy nem? – nézett kérdőn Dius Erinára, akit láthatólag zavart a gúnyos tekintet. - Tegnap reggel levelet kaptam. - Láthatnám? - Természetesen – válaszolta Mr. Winslow és egy összehajtott papírlapot nyújtott át neki. Az angyal szétnyitotta, és gyorsan átfutotta a benne álló két sort: Ha tovább kutakodsz, megjárod! Jól vigyázz, figyelünk! - Mi a véleménye? - A két eset valószínűleg nem függ össze. - Miből gondolja? - Ez a levél leginkább figyelem felkeltésre szolgál, várnak, elérte-e a célját a fenyegetésük és annak megfelelően lépnek, bár azt kétlem. A kocsira írt felirat, viszont már túllépte ezt. Ha valaki vette a fáradtságot, hogy disznóvért szerezzen be, persze, hacsak nem hentes az illető, akkor az valószínűleg eléggé elszánt. Használhatott volna egyszerű, hétköznapi festéket is, amit bármelyik barkácsboltban megvehet, de még sem ezt tette. Megtudhatom, min dolgozott mostanában? - Több cikkem is volt az utóbbi időben, ami elég nagy port kavart. - Melyik volt a legjelentősebb? - Számomra mind az volt. - Akadt olyan, amelyiknek hordereje mindegyiket lekörözte? - Fogalmam sincs róla! – tárta szét kezeit dühösen Erina. - Nekem van ötletem – mondta az apja, mire mindkét tekintet rászegeződött. - Mégpedig? - Igaz, nem mostani eset, de emlékszem milyen nagy felbolydulást keltett annak idején. - Melyikre gondolsz? – kérdezte a lánya. - A gyógyszergyári botrányra. - Az már tényleg nem most történt. Valóban sikerült néhány ember tyúkszemére lépnem, de ennél több nem történt. - Néhány ember tyúkszemére lépnie? – nézett rá értetlenül Dius. Számára idegen volt ez a nyelvhasználat, így pontosan értelmezte a lány szavait. - Ha úgy jobban tetszik, feldühíteni néhány embert. Egy gyógyszergyártó cég emberi tesztek nélkül dobott piacra egy terméket, amely, mint utólag kiderült több ember halálát okozta. Utólag perre is sor került, ahol a gyógyszergyár ügyvezető igazgatóját letöltendő börtönre ítélték, mivel ő adott engedélyt a gyógyszer forgalomba helyezésére. Végül a börtönig már nem jutott el, az ítélet kihirdetése után néhány nappal véget vetett az életének. – Ezekre a szavakra az angyal felszisszent. Az emberek ellen elkövetett bűne megbocsátást nyert volna, ám az Úr elleni vétkét semmi sem oldozhatta fel. Miért nem képesek ezt felfogni a halandók? – töprengett magában értetlenül Dius. - Ha jól értem, akkor az ön cikke nagymértékben közrejátszott az ügyben. - Valószínűleg, igen. 10
