Nalini Singh (Branded by Fire)
Megperzselve
Kedves Mindenki! Ez a könyv rajongói fordítás! Saját szórakoztatásunkra és a Zárt csoportunk számára készítettük. Szeretnénk, ha megtisztelnétek annyival a munkánkat, hogy semmilyen megosztó oldalra nem tennétek fel, csak saját használatra/olvasásra szántuk. Ha igény van rá, jelezzétek és folytatjuk a sorozat fordítását. Köszönjük, és jó szórakozást kívánunk az olvasáshoz!
Tykee, LeviaAnne
1. Fejezet Mercy elrúgott egy száraz ágat az útjából és dühösen bámult rá. „Hülye bot.” Persze nem erre a kiszolgáltatott botra volt dühös – csak éppen a balszerencsén múlott, hogy az útjába került, begörbült vállal, menekült el a falkától és Dorian párosodási ünnepér l. Émelyít volt, hogy a legjobb barátja mennyire szerelmes volt a párjába. S t, az összes többi rszem elkezdte peckelni t. „ Clay nagy boci szemekkelnézett Tally-ra, és had ne kezdjem mi ment végbe Luc-on és Saschán.” Aztán ott voltak a legrosszabbak mindközül – Nate és Tamsyn. Hogy lehetnek még mindig ennyire meg rülve egymásért ennyi év után is. „ Törvényellenesnek kellene lennie” – vicsorogta. Még csak gondolni sem mert Vaughra és Faithre. Úgy döntött, hogy inkább futni megy helyette. Egy órával kés bb, elég mélyen a falka által védett erd területén, ahol már nem hallott semmit az éjszakai lények motoszkálásán kívül a sötétben, leült egy kid lt fa sima törzsére és kifújta a leveg t. Az igazság az volt, hogy nem haragszik sem az rszemekre vagy annak párjaikra. A fenébe, annyira rülten örült nekik, hogy az már fájt. De féltékeny volt. Mindenki párosodott már, kivéve t. „ Úgy van.” – motyogta. „Elismerem. Én egy nagy, féltékeny gyerek vagyok.” Domináns n sténynek lenni az alakváltó társadalomban nem volt rossz dolog. A n stény alfa ugyanolyan gyakori, mint a hím. De domináns n sténynek lenni egy leopárd falkában, ahol egyik domináns hím sem érdekl dött iránta, az rossz volt. És egy olyan
államban lenni domináns n sténynek, amit a leopárdok és a farkasok irányítottak – ahol a lehet legrosszabb személy mutatott érdekl dést irányába – na ez extra cseresznyepirosan rossz volt. Nem mintha korlátozva lenne a saját területére – Dorian már rámutatott, hogy elmehetne az államból, megnézni nem talál-e valakit egy másik falkában, de nem tudta rávenni magát, hogy elhagyja a DarkRivert, nem, amikor a dolgok ennyire kockázatosak voltak. Persze, az élet kicsit lenyugodott az Ashaya, Dorian párja elleni emberrablási kísérlet óta, de ez egy feszült nyugalom volt. Mindenki a következ lépésre várt–függetlenül attól, hogy az a gyanúsan csendes Mentál Tanácstól vagy az újonnan színre lépett er szakos Emberi Szövetségt l fog jönni. Ez bizonyos volt. Mint DarkRiver rszem, meg kellett volna fontolnia a védelmi stratégiájukat, a lehetséges forgatókönyveken kellett volna dolgoznia. Ehelyett, szinte meg rült a vágytól, nem tudott másra gondolni csak a lázra a testében, az éhségre a torkában, a kínzó karmolásra minden sejtjében, minden lélegzetében. Az intim érintésre ugyanannyira szüksége volt a ragadozó lelkének, mint ahogy az erd t hívta az otthonának, de a dolog talán nem lenne olyan rossz, ha nem próbálna megbirkózni a pár nappal ezel tti beszélgetéssel, amit Tamsynnal, a falka gyógyítójával folytatott korábban. Mercy volt az, aki kimondta. „Nagyon valószínű, hogy pár nélkül maradok.” „Nem tudhatod” –kezdte Tammy, ráncolva a homlokát – „még talál” „Ez nem úgy megy. Lehet, hogy nem leszek képes együtt lenni senkivel. Tudod, hogy ez megesik.” Tammy kelletlenül lehajtotta a fejét és bólintott. „ Az esély erre magasabb a domináns n stényeknél, mint a hímeknél. De képtelenség, hogy elengedd…hogy feladd. Pláne, a társadat.”
És az egészben ez volt a vicc, gondolta Mercy. Talán egy párt akar mindennel együtt, de ha feltűnik egy és az eléger s, de nem veszi partnerszámban, ami szükséges lenne, el fordulhat, hogy ellenáll és nemismerné el t a megfelel mértékben, ami nélkülözhetetlen lenne egy igaz párzási kötelékhez. Oh, a párzási ösztön valószínűleg meggy zné, hogy fogadja el szeret nek, talán többnek is…de ha a leopárd nem igazán elégszik meg vele, akkor el fordulhat, hogy id nként hónapokig barangolna, és csak akkor jönne vissza, ha már nem tud küzdeni a vágy ellen. Ez egy speciális kínzás volt azoknál a n stény leopárdoknál, akiknél már a gondolat is fojtogató volt, hogy bármilyen hím rendelkezzen felettük. Ha ezt valamilyen módon megpróbálná,- hacsak nem derül ki a párjáról, hogy egy gyenge alárendelt – de a lány soha sem vonzódna valaki ilyenhez, tehát ez nem lehet ség – akkor a férfi megpróbálná uralni majd t. „Nincs szükségem párra,” mormogta, felbámulva a fényes körre a kora szi holdra. „De nem tudnál küldeni egy kedves, szexi, er s férfit, akivel táncolhatnék? Szépen kérlek?” Már közel nyolc hónapja nem volt szeret je és ez már minden szinten kezdett fájdalmas lenni. „Nem kell okosnak lennie sem, csak legyen jó az ágyban.” Elég jó, hogy levezesse a feszültséget a testében, hogy az újra rendesen működjön. Mivel a szex nemcsak szimpla élvezet egy olyan macska számára, mint a – ez a vonzalomról, a bizalomról és minden egyéb jóról szól. „Bár ebben a pillanatban a jó öreg forró szex is szóba jöhet.” Ez volt az a pillanat, amikor Riley kisétált az árnyékok közül. „ Viszket cicus?” Összezárta a lábait, a szemeit összehúzta, miközben tudta, hogy a férfinak szándékosan a hátszélben kellett maradnia, hogy odasettenkedhessen hozzá. „Kémkedünk?”
„Amikor olyan hangosan beszélsz, hogy attól még a halottak is felébrednek?” Megesküdött volna, hogy g z jön ki a fülén. Mindenki azt gondolta, hogy Riley csendes, praktikus, alapos. Csak tudta, hogy van benne egy kis gonoszság, amivel szereti bosszantani a lányt, amennyire csak lehetséges. „Mit akarsz?” Ez a morgás ugyanannyira jött a leopárd szívéb l, mint a n éb l. „Meghívtak Dorian párosodási ünnepségére.” Lassú mosolyával gúnyolódott rajta, megtorlásként. „Elég nehéz volt nem észrevenni, hogy felégeted a helyet. És most nem a hajadról beszélek.” Szemei elid ztek a hosszú tincseken, amik a mellét simogatták. Mercy nem jött könnyen zavarba, de az arca most lángba borult. Mert, ha Riley tudta, hogy tüzel – mint egy rohadt vadmacska! – akkor az egész falka tudta. „Szóval, követtél abban reménykedve, hogy majd a normákhoz képest lealacsonyodom és lefekszem egy farkassal?”Szándékosan úgy ejtve a farkast, mintha az egy étvágygerjeszt csúszómászó lenne. Riley álla megfeszült a borosta alatt, ami egy árnyalattal sötétebb volt, mint a mély gesztenyebarna színű haja. „Meg akarsz karmolni cicus? Rajta.” Ökölbe szorította a kezeit. A lány nem volt ekkora szuka. De a nyavalyás Riley tudta, hogyan húzza ki nála a biztosítékot. „ Bocsi, de nem verek meg védtelen kölyköket.” Nevetett. A férfi tényleg nevetett. Rásziszegett. „Mi olyan vicces?” „Mindketten tudjuk, hogy ki itt a dominánsabb…és az nem te vagy.” Ez betett. A lány egy rszem volt. És mi van akkor, ha a férfi meg egy hadnagy? Ez nem változtat azon a tényen, hogy ugyanazt a helyet foglalta el a DarkRiverben, mint a férfi a SnowDancerben. A farkas átlépett egy határozott vonalat – és mivel nem szexelt, ezért a frusztrációját er szakkal tudta csak lerendezni.
Az érzés kicsit több volt a megvadulásnál, lecsapott. Riley már készen várt rá. Szemrebbenés nélkül kivédte a combjára mért rúgást, megállította t az ütésben és lefogta egy kézzel. „Harcolj!” Kiáltotta. Szüksége volt egy jó, izzasztó tréningre, talán elvenné egy részét a torokszorító dühének. A csizmás lábai betaláltak a bordáiba. Meghallotta a morgást és elvigyorodott. „Nem vagyunk olyan gyorsak, farkaska?” „Próbállak,” mondta, blokkolva a következ „nem bántani téged.”
ütéseket a karjával,
„Nem vagyok egy kibaszott hercegn ,” morogta, megcélozva a legsebezhet bb részét a férfi testén – igen, igen ez nem volt fair. De Riley akarta. Oh, ember, akarta. „Cicusod ezt, Kincaid.” „Francba, Mercy!” Megragadta a lábát, ami majdnem lecsapódott az ágyékába és átfordította a lányt. Er feszítés nélkül. Zihált, amint rájött, hogy pontosan meddig tartotta vissza a leveg t, megpördült a leveg ben és könnyen a lábára ereszkedett. „Adhatok neked valamit,” mondta, lehajolva a lánnyal szemben, ahogy köröztek egymás körül. „ Tudod a mozdulatot…cicus.” Adrenalin száguldott végig rajta, forrón, mint a folyékony tűz. „ Jobban, mint egy felkapaszkodott pásztorkutya egyébként.” Akár megtarthatta volna a hangsúlyt, de az izzadó feszes fekete póló alatt megváltozott a táncoló, gyors ütemben ver szíve. „Karmok kint.” Ez volt az egyetlen figyelmeztetés, amit adott, miel tt támadt volna. Nem is látta, hogy mozdult. Az egyik pillanatban már majdnem megkarmolta az arcát – oké, éppen csak karcolta a férfit, mert ez nem egy halálig tartó harc, – a másikban már a hátán feküdt a csuklói a földbe csapódtak és egy er s ökölmegragadta ket. „Oooohmp.” Minden leveg kiszakadt bel le, ahogy a férfi alsó teste a földre szegezte az övét. A rohadék nehéz volt, tiszta izom a szilárd csontozat fölött.
„Ismerd be.” Az orra majdnem érintette az övét. „Ahogy kívánod.” A csokoládé színű szemekbe mosolygott önelégülten. „Gyere közelebb.” „Hogy aztán megharaphass?” Kivillantotta a fogait. „El bb ismerd be. Aztán majd közelítek.” „Nem ebben az életben.” Ha engedne, akkor elismerné a férfi dominanciáját, legalábbis ma estére. „Akkor azt hiszem, rá kell vennem téged.” „Próbáld meg.” Mosolygott, majd a torkára ment és majdnem elkapta, mikor - egy illegális mozdulatot használva, – a férfi átfordította, megint odapréselve a levéllel borított földhöz, a csuklóját még mindig vasmarokkal összezárva a feje fölött. „Csaló.” „Mondja ezt az a n , aki megpróbálta a golyóimat a torkomig rúgni,” mutatott rá, s megnyalta a sót a b rén egy lassú és igen kihívó mozdulattal. „Meg foglak ölni.” Inkább sziszegte, mint mondta. A férfi megharapta t. A puha, érzékeny helyen a nyaka és a válla között. Érezte, hogy az egész teste reszket belülr l kifelé az égbekiáltó er fölényt l. „Hagyd abba.” Rekedten ejtette ki, nem olyan elutasítóan, mint amilyennek szánta. Elvette a száját a lányról. „Már megjelöltelek téged.” „Ez egy farkasos hülyeség. Én macska vagyok.”
„Még mindig csapdában vagy alattam.” Hozzádörgöl zött a nyakához. „ És a szagod alapján forró vagy, nedves és készen állsz.” A hangja mélyült, miközben átment farkaséba. A meleg a lány combjai között egy pulzáló dobpergéssé vált. A gyomrában a szükség egy ördögi hullámot vetett. Istenem, éhes volt, annyira érzékien éhes. És Riley tartotta t, a fogása törhetetlen. Abban a pillanatban a leopárdot nem érdekelte, hogy nem macska. Csak az érdekelte, hogy er s volt, szexi és felizgult. Azon kapta magát, hogy felemeli a testét a férfiéhoz, anélkül, hogy ráébredt volnahozzádörzsölte a fenekét csábítón, hívogatóan. „Ha bárkinek elmondod, kitépem a szívedet.” „A beszélgetés nem az, ami most éppen érdekelne.” Miközben elengedte a kezét, hagyta, hogy a hátára forduljon… csak azért, hogy széthúzhassa a lány combjait és az erekcióját szorosan hozzányomja.Minden, amit a lány tenni tudott, hogy nem nyögött fel hangosan. A férfi felemelte magát a karjaira, és lenézett rá a farkas szemeivel – fekete szemek körülötte borostyánszínű gyűrűvel, ami kihangsúlyozta a gazdag, barna íriszen, hogy a tekintetét az éjszakai izzás szította. „Mennyire keményen?” A szexualitása egy si er volt, ami a lány b rén csattant. „Durván.” Azt akarta, hogy megjelölje, addig használja, míg kicsavart és kábult nem lesz az örömt l. És ugyanazt akarta tenni vele. Megragadta a kezével a vastag, selymes haját, lehúzta a fejét és megcsókolta t, miközben a torka mélyér l morgott. Megmarkolta a torkát egy kézzel és könnyedén megszorította. „Viselkedj.” Ezúttal a lány harapta meg a férfit. Er teljes morgás hagyta el a száját, darabonként Riley Kincaid hozzáadta a farkasát és megmutatta, hogy miért is pontosan a SnowDancerek rangid s hadnagya. A fels je foszlányokban volt miel tt pislogni tudott volna, a melltartója követte ugyanabban
pillanatban. A keze megszorította a lemeztelenített húst, a gömbölyded íveket és mikor elszakította az ajkait az övér l, hogy lejjebb mozduljon, tudta, hogy fogaitis érezni fogja. Amit nem tudott az az volt, hogy Riley megszívta a mellbimbóját, mintha az lenne a kedvenc nyalánksága, miel tt belemélyesztette azokat az er s fogakat a lány finom húsába. A háta felívelt az erd talajáról, és hevesen megszorította a sima vállát. Hová tűnt a férfi inge? Nem érdekelte. Minden, amit tudott, hogy egy nagyszerű hím izmai voltak a kezei alatt, és óó, ez jó érzés volt. Figyelmen kívül hagyta a férfi morgását, felhúzta a fejét a melleir l és megint megharapta az ajkát. A farkasnak, Rileynak gyönyörű szája volt. Hónapokon keresztül bele akart harapni. Így is tett. Aztán végigcsúsztatta az ajkait az állán és a nyaka fölött. Só és férfi és farkas. Farkas. Ellenség. A macska újra vicsorgott. De a vicsorgást elűzte a forróság. Jó íze volt a férfinak. Mikora férfi feltekerte a kezére a derékig ér haját és hátrahúzta a fejét egy újabb csókért, nem tiltakozott. Ugyanolyan vad volt, mint az els , nedves és nyers, tele szexuális gyönyör ígéretével, semmi visszafogottság. „Most.” rendelkezett a lány, mert szétfeszítette a testében közelg vibrálás, az egyre szorító szükség. „Nem.” Lecsúszott a testén és hirtelen a lány nadrágja és a bugyija is eltűnt. Érezte, hogy végig simítja a karmaival a combja bels részét és tudta, hogy ez volt a célja. Semmi fájdalom, nem is igazi érintés. Csak egy célzás. Csak annyi, hogy emlékeztesse a macskáját, mit tudna tenni vele. Éppen elég, hogy izgalmában a sztratoszféráig dugja t.
„Az istenit farkas.” Fojtottan átkozódott. Miközben beterítette a combjait az er s, kérges kezekkel, hozzányomta a száját. Felsikoltott. Riley látszólag nem volt olyan hangulatban, hogy lassú és egyszerű legyen. Nyalta a lányt kemény, határozott mozdulatokkal, szívta majd megcsípte. Az orgazmus annyira keményen száguldott keresztül rajta, hogy tudta az izmai holnap tiltakozni fognak. A férfi tovább használta rajta a száját, azokat a fogakat, és érezhette a lány testén, hogy egy nevetségesen rövid id után megint összerándult. De a lány többet akart, mint egy kirobbanó öröm. Megragadta a vállát, húzta a férfit, tudva, hogy nem lenne képes megtenni, ha nem működne együtt. Ez bosszantotta volna...bármely más helyzetben. „Csináld farkas.” A keze a hajában, fájdalmasan hátrahúzta a fejét. „Mi a nevem?” Végigkarmolta hosszában a hátát. Még csak nem is rezzent össze. „ A nevem cicus. Mond a nevem.” „Mr. Nagydarab Maradi(Mr. Mud Stick; Muddie), röviden Maradi,” mondta, miközben hozzádörzsölte magát egy kemény lökéssel a farmer borította merevedéshez; a szövet durvasága kitűn érzés volt. Még jobban tetszene neki a meztelen b r érintése, de a férfi nem mozdult. „Mond ki, vagy ma nincs tovább a számodra.” A szája tátva maradt. „Baszd meg.” „Hamarosan ezt fogom tenni.” Újra megcsókolta a lányt, összekuszálódott nyelv és fogak és a megszelídíthetetlen hím hatalma. „Most” –lökött rajta egyet, engedve a lánynak, hogy megérezze azt a nehéz, sötét forróságot, ami az övé lehetne –„mi akibaszott nevem?”
Nagy volt a kísértés, hogy továbbra is vicsorogjon a férfira, de a b re síkos volt az izzadságtól és a férfi nagy volt, vad és ínycsiklandó fölötte. És azt akarta, hogy benne legyen. Most. „Férfiak meg az egójuk.” morogta, csak hogy felidegesítse egy kicsit. „Most csináld Riley. Vagy találok valaki mást.” Tartotta a fejét, egy hosszú másodperccel tovább miel tt csökkentette a távolságot az arcuk között, azok a borostyánszemek pontosan elmondták neki ki volt az, aki kitölti t belülr l abban a pillanatban. „Mit mondtál?” Csendes, nyugodt szavak. Megint megkarmolta a hátát. Ez alkalommal a farkas rámorgott, és a következ néhány percben eltelt dühvel, letépte a maradék ruhát és miközben a csókjaival pusztította, az öröm kiáltásai vegyültek a nyögések közé. És hirtelen meztelen volt felette. Er s, forró, gyönyörű. Felemelkedett vele szemben, közben érezte, hogy a szeme átmegy a leopárdéba, ahogy egy kézzel a combján lent tartja t és megbökte a felágaskodó hosszával. Lenyúlt, hogy megérintse, de a férfi rámorgott. Normális esetben visszamorgott volna rá, de elérte, hogy olyan rohadtul jól érezze magát. Úgyhogy a másik lábát a teste köré tekerte és belefúrta a kezét a hajába, ringattaa testét felfelé. „Magamban akarlak érezni.” Elkezdett behatolni. Mély leveg t vett. A férfi kemény volt, mint a szikla és elég vastag ahhoz, hogy az izmait kiszélesítse egészen a fájdalom szélére. Megborzongott. „Még.” A szaván fogta, lassan nyomult belé, intenzív erotikus fókusszal, hogy már a bels izmai görcsös extázisban kezdtek rángani, miel tt még teljesen benne lett volna. Aztán benne volt és még soha nem érezte magát ennyire teltnek az életében. De csak néhány másodpercet adott neki, hogy megszokja, miel tt az ajkai még egyszer lecsaptak a lányéra, olyan er vel csapódott ki és be a testébe, amivel a leopárd is büszkélkedhetett. Farkas vagy sem, ezzel a férfival megérte táncolni. Együtt mozgott a férfival, visszacsókolta, végigfuttatta a kezét a testén és rászorította, csak azért, mert megtehette. A földhöz rögzítve
tartotta a lányt, úgy fogva, mint aki tudja, hogy milyen nagy szüksége van egy jó, kemény dugásra. Mikor elélvezett, az egy éles kiáltás volt, buján összeszorult a forró vastagság körül, és a szemei mögött csillagfények robbantak. A fények folyamatosan vibráltak még azután is, hogy visszatért a földre. Riley még mindig forró és felizgult volt benne, er teljes lökésekkel pillanatok alatt átlökte t egy másik csúcsba. Ezúttal farkas módjára harapta meg a férfi nyakát, és ez végre t is átlökte vele együtt a csúcsra.
2. Fejezet Másnap kora reggel, egy karcsú mentál n besétált egy étterembe San Diego déli részén, leült, az aktatáskáját maga mellé téve. Az elvárásoknak megfelel en sötétszürke ruhát viselt, egy deréknál karcsúsított dzsekivel és egy személyre szabott nadrágot ugyanabból az anyagból. Az ing gallérja tiszta fehér volt, a körmei ápoltak, vagyis rövidek és tiszták. A pincérn mosolygott, de nem számított válaszra. Minden mentál – azok kivételével, akik nemrégiben megszöktek – érzéketlen robotok voltak. Hallott pletykákat arról, hogy nem így születtek, hogy az érzelmeket kiképzéssel távolítják el magukból. Átkozottul hülye dolog ez, ha t kérdik. Milyen az élet szeretet és nevetés nélkül? Igen, az út mentén volt néhány elhullajtott könny, de héé, ez az élet. Az élet velejárója. De nem mondta ki, hogy mi jár a fejében – a mentálok érzelemnetesek voltak, de korrekt borravalót adtak. Ennél jobb volt néhány olcsó csaló, akit l megremegett a lába, majd negyedév után tovább állt. Bármelyik nap kiszolgál egy mentált. „Mit hozhatok?” Kérdezte, miközen régimódian feltartotta a jegyzettömböt. Ez volt az, ami miatt ez a hely fenn maradt – a nép a „hangulat”miatt jön, ahogy a f nök mondani szokta. A n nevetett rajta - az öreg a férje volt, de tartania kellett vele a lépést – de igaza volt. Az emberek szerették a fából készült asztalokat felettük kockás abrosszal, az emberi kiszolgálást szemben a megrendelésre beépített táblaképekkel, még a régi zenegépet is, amit esténként kapcsoltak be. Ezért van itt nagy emberi és alakváltó forgalom. Az a néhány mentál, akik többnyire betévednek ide, úton vannak egy találkozóra a városba. Ez is ilyen típusnak tűnt. Csinos, azokkal a ragyogó zöld szemekkel és az irigylésre méltó világos bronzszínű
b rrel. A mentálok id nként igazán feltűn ek – talán az anyaméhben kísérleteznek a génjeikkel, gondolta a pincérn . „Drágám?” Automatikusan kérdezte, mikor a n nem válaszolt. A n i mentál pislogott miközben bámult rá. És a pincérn esküdni, mert volna, hogy kétségbeesést látott azokban a szemekben. Ezután az aktatáska felrobbant.
3. Fejezet Riley arra ébredt, hogy a testvére, Andrew ül az ágya végében, kezében egy bögre kávéval, széles vigyorral az arcán. „ Szép trükk tesó,” mondta. „ Lezuhanyozni, miel tt lefeküdnél. Valószínűleg még a patakban is megmártóztál miel tt hazajöttél volna.” Riley csak várt. Drew igazán jó volt abban, hogy elérje az embereknél néhány ravasz célzással, hogy kiöntsék neki a szívüket, amir l már egyébként is mindent tudott. Arra fogta ezt, hogy a középs gyerek. Riley arra fogta ezt, hogy egy rohadt okostojás. „De elfelejtetted kiüríteni a mosodai kosaradat.” „A mosodában szimatolsz most már?” Felemelte a szemöldökét tudva, hogy Drewnak nincs semmije. A ruhái megsemmisültek – farkas formában jött vissza. És fejestül megmártózott egy fagyos tóban miel tt visszatért. „Tényleg szükséged van arra, hogy lefeküdj valakivel.” „Oh, mi most nem az én szexuális életemr l beszélünk.” Megint egy széles vigyor. „A tiéd jóval érdekesebb.” Riley a hátán maradt fekve, és érezte a lágy sajgást a vállaiban. „Miért vagy itt? Ezen a héten Los Angelesben kellene lenned.” Drew-t nemrég el léptették – egy olyan szerepbe, ami szükségessé teszi, hogy különböz városokban kóboroljon, amik a SnowDancer hatásköre alá tartoznak, hogy ellen rizzen és jelentést tegyen a SnowDancer alfának, Hawkenak. Ez egy szükséges kötelesség volt. Mert a SnowDancer megtanulta, az el z évi hófehér hideg télben, hogy nem minden farkas jó. Nem minden farkas védett. A tanulság mélyen lesújtott a falka szívében, és még azóta is vérzett. De ez a fájdalom nem akadályozta meg ket abban, hogy helyrehozzák a hibát, így az nem történhet meg újra.
Ezért Andrew új pozíciója, hogy Hawke szeme és füle azok között, akiket egyébként figyelmen kívül hagynak. Egy kis csapatott vezetett, azokból a férfiakból és n kb l, akik feltétel nélkül hűek a SnowDancerhez, emberek, akik kivágnák a szívüket, semhogy ártatlanokat bántsanak. Mindannyian könnyedén mosolyogtak és könnyedén barátkoztak. Drew különösen jó volt abban, hogy bárki elbeszélgessen vele akár a semmir l is. Ez volt az oka annak, hogy Riley megtanult nagyon óvatosan válaszolni öccse látszólag jámbor kérdéseire. „Cseréltem Kierannal.” monda most Drew. „Valakit el akart kerülni a barlangban. Riley pontosan tudta, hogy ki az a másik katona, akit el akart kerülni. „Szakított a legutóbbi barátn jével.” A tény az, hogy Kieran technikailag ember, akit gyerekként a falka befogadott, de nem úgy tűnt, hogy ez megakadályozná, hogy úgy portyázzon, mint egy farkas. „A n ki akarja véreztetni, ahogy hallom.” „Gondoltam”. A csillogás visszatért a szemébe. „Szóval ki volt?” „Azt hittem tudod?” Drew mogorván nézett. „Tudom, hogy lefektettek. Csak id kérdése, míg kiszagolom az igazságot.” „Üsd ki magad.” Elkezdett felkelni, aztán rájött, hogy miért is fáj a válla. Mercy keményen megkarmolta. Ez a férfinak adott egy kis szünetet. Riley farkasát megmosolyogtatta. A karmolásának nyomait viselni kitüntetett megtiszteltetés – mert ez azt jelentette, hogy akkora örömet szerzett neki, hogy megfeledkezett magáról. Ha igazából is a szeret je lenne, megmutathatná ket, hogy mindenki lássa. De nem tudta, hogy mit is jelent neki a n . Kivéve, hogy a n gyorsabban forrósította és dühítette fel, mint bárki más. Így maradt a
hátán, brutálisan tudatában annak, hogy egyszeri alkalom már nem lesz elég. Közel sem elég. A hasa összeszorult. „Menj el Drew. Kicsit kés bb kelek fel.” „Hmm, azt akarod, hogy elmenjek. Miért?” Drew belekortyolt a kávéjába. „Talán azért, mert a n stény macska megjelölte a nagyra becsült hadnagyot?” Riley alig tudta megállni, hogy reagáljon a n stény macska megjegyzésre. Esze ágában sem volt elrejteni a Mercyvel való összegabalyodást – meglehet pokolian frusztráló volt, királyi fájdalmat okozott a seggének, de egy hihetetlenül er s, szexi n volt, akit bármelyik hím büszkén hívott volna a szeret jének. De id re volt szüksége, hogy kitalálja mit is kezdjen ezzel. Abban a pillanatban, ahogy a gondolat megfogant a fejében, hallotta Mercy hangját a fejében, egy töredék emléket a dulakodásukból. „Jézus Riley, szoktál te reagálni?” „Amikor szükséges.” „Amikor szükséges.” Tökéletesen utánozta a hangját. „ Mentálnak hívnálak, de azt hiszem, hogy ez sértés lenne a mentálokra.” „Érzek.” „De az érzésid tíz különböz szűr n mennek keresztül, miel tt kiengednéd ket.” Felfogta a haját, összekötötte a válla felett. „Engem nem zavar – kivéve, mikor az rületbe kergetsz ezekkel a terveiddel.” A „terv” szó körülbelül hét szótag hosszú volt. „Néhány helyzettel megbirkózunk, ahogy azok, majd felmerülnek. Nincs szükségünk színkódolt folyamatábrára.” Természetesen neki nem volt folyamatábrája. Mercy egyszerűen szerette addig rángatni a láncait, amíg csak lehetséges. „Azt hiszem meg kellene látogatnod Brennát.” Mondta Andrewnak, mikor látta, hogy öccse ülve maradt. „A helyzet, hogy és Judd veszekedtek.” Riley kedvelte Juddot, de a férfi a kishúgával párosodott – és Riley
élt a jogával, hogy id közönként egy kicsit zaklassa t. És arra használja, hogy elvonja magáról az öccse figyelmét. „Velem nem fog beszélni, menj gy z dj meg róla, hogy nem nyomja el.” Drew olyan gyorsan hagyta ott, hogy a nyomában szelet kavart. Riley azon töprengett, hogy vajon Judd meg ütné-e Drewt a nemkívánatos – és teljesen felesleges – beavatkozásért. „Úgy kell neki.” motyogta, felemelkedett és ellopta a kávét, amit az öccse hagyott ott. Judd el bb vágná le a karját sem minthogy Brennát bántsa. Ezért volt még életben. Mert amíg Rileynak nem volt Mercy és a lány lélegzetelállító, élénk természete,addigmélyen érzett. És szerette a húgát, olyan er vel, hogy a lány id közönként védelmez medvének hívta a férfit. Nem érdekelte. A falka sokat segített, de Riley volt az, aki vigyázott Brennára azóta, hogy a szüleik meghaltak, Riley volt az, aki megcsókolta a sérüléseit és megnyugtatta a rémálmai után. Attól a tényt l, hogy a húga párosodott még nem vesztette el a jogot, hogy vigyázzon rá. A bűntudat és a düh egy darabja még mindig ott volt a szívében. El z éjjel nem álmodott, de a fájdalom ott volt, az mindig ott volt. Mert az igazság az, hogy amikor Brennának legnagyobb szüksége lett volna rá, elbukott. A rohadék mentál, Santano Enrique bántotta a húgát, annyira, hogy az majdnem megtörte a lányt. „De nem tört meg. Kurvára túlélte, és az utolsó dolog, amire neki most szüksége van az egy önmarcangoló testvér.” Megint Mercy hangja, azokkal a szavakkal, amiket a lány vágott hozzá, mikor rámordult egy alkalommal azután, hogy Brennát megmentették. Mit mondana, ha hallaná a gondolatait most? Hátranyúlt, hogy megérintse a vállát, vonakodva elmosolyodott, amikor a dühe visszavonult a vágy els hullámai alatt. Ha tudta volna, hogy ez ilyen jó lesz közöttük, azt mondta volna, hogy a pokolba az önkontrollal és már hónapokkal ezel tt utána ment volna.
Ez, gondolta, miközben besétált a fürd szobába, egy olyan hiba, amit nem fog megismételni. Mire Drew visszatolta a seggét az ajtón, Riley már felöltözött és rántottát evett. „Nem láthatók zúzódások.” Mondta, szemei végigfutottak Drew mellkasán. A testvérét tavaly télen szíven l tték, a vére skarlátvörösrefestette a havat, Riley farkasa nem tudta megállni, a közvetlen közelében automatikusan ellen rizte. „Vagy Judd jó hangulatban volt, vagy a bordáidnak pokolian kell fájniuk.” „Nevess, ha akarsz,” mondta Drew, gonosz vigyorral az arcán. „De mostmár Brenna is tudja, hogy valami történt.” Remek. Ha Drew kíváncsi volt, akkor Brenna hajthatatlan. „Neked nincs életed, Drew.” „Akkor gondolom nem bánod, ha beleütöm az orromat a tiédbe.”
Mercy feküdt az ágyában, a t le megszokott ébresztési id ben és a mennyezetet bámulta a kabinjában. Fájt mindene, mint a fene, meg volt jelölve harapással, karmolással, és zúzódássokkal, és ett l kedve támadt dorombolni. Nem mintha elmondaná neki valaha is, de Riley tudta, hogy mit csinál az ágyban. Vagy az erd talaján. A farkas nemcsak majdnem az öntudatlanságig szexelt vele, de t le kapta élete eddigi legjobb orgazmusát. És ez egy kissé kínos volt. A legjobb szexe egy farkassal volt. Szánalmas. Kivéve, hogy a teste azt mondta neki, hogy fogja be és csak dagonyázzon. Mert ez jó érzés volt. Elég jó, hogy talán meg akarja ismételni. „Nem.” mondta magának, abban a pillanatban, ahogy a gondolat felütötte fejét. „Egyszeri – és az éjszaka legnagyobb része határozottan egyszeri eset volt –hibának számítjuk. De ha még egyszer megteszik, akkor a férfi elkezd gondolkodni azon, hogy jogai vannak felette.” Ismerte a ragadozó alakváltó hímeket. Szerették az
irányítást. Különösen kedvelték, ha a n ik engedelmesek voltak. És Riley egy nagy adag tesztoszteronnal ellátott neandervölgyi farkas volt – aki azt gondolta, hogy az alárendeltségre nála joga van. Horkantott. „Nem ebben az életben.” Az izmai sóhajtva tiltakoztak, miközben megfordult. Tegnap este lezuhanyozott, de egy forró fürd kétségtelenül jól jött volna. És egy masszázs. A falkatársai közül bárki boldogan megadná neki az utóbbit egyszerű barátságból, de akkor meglátnák a jeleket a hátán. El tudta képzelni a reakcióikat, ha rájönnének, hogy mocskosan együtt volt egy farkassal. A SnowDancerek a szövetségeseik voltak, de a leopárdok és a farkasok nem könnyen keveredtek. Az igaz barátság fene sok id t vesz igénybe. És bár nagyot szexelt Rileyval – oké, forró, csodálatos szex volt – de nem volt a barátja, egyik sem. A legtöbbször már a puszta lélegzése is pokolian irritálta. Ugrott egyet, ahogy csipogott a kommunikációs panele. Er feszítés volt, hogy kinyújtsa a kezét a meleg burokból és végignyúlva felvegye a hordozható telefont. „Igen?” „Kapcsold be a képet, Mercy.” Minden lustaság kiszállt bel le. „Nagyi?” „Persze, hogy én vagyok. Most a képet. Siess, te lány. A nagyapád vár, így még betudunk szorítani egy kis vízszintes tangót a találkozó el tt.” Mercy elpirult. „Annyira nem volt szükségem erre a képre a fejemben. És nincs kép – meztelen vagyok.” Ami miatt aggódott, hogy a sasszemű nagyanyja észreveszi Riley harapásnyomát a nyakán. „Nincs semmi olyanod, amim nekem ne lenne.” mondta a nagyanyja.
„Nagyi.” Akarata ellenére elmosolyodott. „Nem vagyok a falkád tagja, így ne játszd az alfát nekem.” Az anyai nagyanyja vezette az AzureSun falkát lent, Brazíliában. Isabella rszemei mellette álltak, ahogy öregedett, mert az alakváltóknál nem minden az er r l szólt – a kor és a tapasztalat éppúgy számított. Nem mintha a nagyanyja nem volna fenomenálisan jó formában. „Nem játszom az alfát, Mercy lányom. Én alfa vagyok.” Ezt egy olyan n nyugodt önbizalmával mondta, aki pontosan tudta, hogy ki volt és nem adott rá okot, hogy bárki mást gondoljon. „És ennek az alfának van egy ajándéka számodra.” Minden egyes sejt Mercy testében megfeszült. „ Nagyi? Mit tettél?” „Ne légy annyira aggodalmas drágám. Tudom, hogy azt mondtad, hogy nem hagyhatod el a falkádat, hogy megnézd az egyik rszemem nem lenne-e jó párodnak, de mi itt lent egész nyugodtan vagyunk, ezért felküldöm hozzád Eduardót és Joaquint.” Ó. Édes. Istenem. „Nagyi, nem kell kerít t játszanod. Már találtam valakit.” Akivel vadul szexelt, de nem gondolta, hogy a nagyanyjának ezt a részt hallania kellene. „Tényleg?” Egy éles hang. „Kevésbé domináns?” Mondd ki a nevem cicus. A karmai kipattantak, azzal fenyeget zve, hogy szétszaggatják a leped t. „Nem.” „ a társad?” A leopárd vicsorgott az ötletre. „Mi csak - ” „Akkor nem árt, ha nagyobbak a választási lehet ségeid.” Mercy mindene azon volt, hogy megfojtsa a készüléket. „Nagyi, komolyan nincs szükségem segítségre. Ne küld fel az rszemeidet.”
Elkerülni, két kétségtelenül eltökélt hímet, nem volt benne a közeljöv re vonatkozó elképzeléseiben. Különösen nem, amikor úgy látszik, hogy testének egyetlen vágya egy farkas volt, akit nem egyszer halállal fenyegetett meg. „Kés ,” mondta Isabella. „Már napokkal ezel tt tisztáztam Lucassal – az embereim már valószínűleg a területeiteken vannak. És ha k nem jönnek össze, akkor van még számos más rszemem, akik azt gondolják, hogy kiváló párjuk lehetnél.” Mercy ököllel verte a homlokát. „Egyenesen visszaküldöm Nincs szükségem komplikációra.”
ket.
„Hát persze, hogy van kedvesem. És ha az embered, akit kinéztél nem tud kezelni egy kis versenyt, akkor ki kell szállnia a játékból.” Megváltozott a hangja, tiszta alfává vált. „Er s emberre van szükséged Mercy. Ellenkez esetben taposd ki a szívét és edd meg reggelire.” „Köszi.” „Ilyen az élet, cicám” Egy alig hallható suttogás. „Er s emberekr l beszélve, a nagyapád a türelme végét járja. Beszélni fogok veled miután találkoztál Eduardóval és Joaquinal.” Azon volt, hogy a készüléket az ágyra tegye, amikor az újra megszólalt a kezében. Ezúttal megnézte a hívásazonosítót. „Lucas? Mi a helyzet?” „Azt akarom, hogy fuss és ellen rizd a Ligetet. Valami van ott, aminek nem kellene ott lennie.” Az elméje átváltott rszemmódba. „Mint legutóbb?” Akkor egy áruló sebesült mentált találtak. Következménykén majdnem megölték Doriant és Ashayát. „Nem.” Lucas hangja komor volt. „ A hegyen halott szag van a leveg ben.”
4. Fejezet Jeges víz az ereiben. „Mentál, ember vagy alakváltó?” „Nem er sítették meg – hívj, ha megtudod.” mondta. „Az egyik SnowDancer már úton van, hogy csatlakozzon hozzád.” „Miért?” A leopárdja felborzolódott. „A Liget a mi területünkön van.” „Az egyik fiataljuk volt, aki megérezte, amikor átment - ” „Hah,” mondta Mercy. „Valószínűleg azért jött le, hogy bajt keverjen.” Mint a DarkRiver hivatalos összeköt je a SnowDancerrel, nem sok minden volt, amit ne tudott volna a macskák és farkasok közötti kis gyep háborúról a fiatalok – és a fiatal feln ttek között, amik voltak. Bármi, ami a két falka között volt és nem követelte meg egy alfa figyelmét, az rajta keresztül ment…és Rileyn. A harapásnyom a nyakán bizsergette az érzékszerveit – mindent tudott, de az ajkai, a fogai vele szemben érzékennyé tették a húsát. „Bármi komoly, ami miatt aggódnom kellene?” Visszatérve a jelenbe, megrázta a fejét. „Nem, k csak kiadják a g zt, miközben megpróbálják kitalálni a hierarchiát egymás között.” A DarkRiver és a SnowDancer falka is fegyelmezett volt – a fiatalok pontosan tudták, hogy milyen messzire mehetnek. „Talán le tudom gy zni a SnowDancert a Ligetben.” „Szövetségesek vagyunk” Lucas hangja türelmesnek hangzott. „Légy kedves.” Tudta, hogy Lucas tüskésen viselkedett Hawkeval, a SnowDancer alfával, minden alkalommal, amikor találkoznak. „Az leszek, ha te is az leszel.” „Fogd be. Az alfád vagyok. Menj és nézd meg mi folyik ott fent.”
Vigyorgott, ami gyorsan elhalványult, amint azt fontolgatta, hogy mit találhat odafent, sietve megmosta az arcát – a fürd várhat, amíg nem lesz néhány órája pihenésre. Bár az izmai még egy kicsit fájtak, ez nem volt elég ahhoz, hogy visszatartsa. A lány egy okkal volt rszem– fitt volt, halálos, és a nála kétszer nagyobb férfiakkal is elbírt. Ide nem számítva Rileyt. A fogait kivillantotta, mikor gondolatai arra az útra tértek – meglehet élvezte a tegnap estét, de ha a farkas arra próbálja meg használni azt, hogy megváltoztassa a hatalmi egyensúlyt az rszem – és a hadnagy kapcsolat között, a dolgok nagyon csúnyára fordulhatnak. Az elméje megtelt azokkal a képekkel, ahogy a férfi blokkolja az ütéseit, próbálva nem bántani t. A parányi indulata a melegben azzal fenyeget zött, hogy a felszínre emelkedik. Mert, ha volt egy dolog, amit tudott az alakváltó ragadozó férfiakról, az az volt, hogy k nem voltak jók a határokban – ha a kisujját nyújtja, az egész karját akarja majd, és közben megpróbálja megvédeni a saját területén. Mogorván a gondolatra, megtörölte az arcát, egy másodpercet szánt arra, hogy eltakarja azt a bizonyos jelet a nyakán, azután felkötötte a haját egy magas, szoros lófarokba, miel tt felvett egy farmert, és egy sima fehér pólót csizmával. A mobilja az éjjeli szekrényen volt, kifelé menet felkapta és a hátsózsebébe süllyesztette. Az szi leveg íze ropogós, édes, majdnem túl hideg volt. Beszívta a tüdejébe, ahogy futott, miközben átengedte az irányítást a leopárdnak, de közben emberi alakban maradt. Ösztönösen tudta hová tegye a lábát, mikor bukjon alá, mikor váltson irányt, ha az út járhatóbb lett egy kicsit balra vagy jobbra. Ez az érzék benne volt. A sivár természet ellenére, ami el tte állt, mosolygott, amikor az els illat megütötte az orrát. Pár lépést botladozott, ahogy a területre ért, amit Liget-ként ismertek. „Istenem ne legyen.” De a férfi volt.
Mert ott volt Riley, vele szemben futott az ellenkez irányból, hogy találkozzon vele. Arckifejezése a mostanra ismer s közömbös volt, ami arra késztette a lányt, hogy egy tűt döfjön belé csak azért, hogy kiváltson valamilyen reakciót nála. Ha nem látta volna ugyanezen az arcon az er szakos szenvedélyt, azt gondolta volna, hogy egy android. És egy ragadozó alakváltó hímnél – különösen egy olyan dominánsnál, mint Riley – ez egy apró tett volt, hogy húzódjon vissza. „Véletlen?” kérdezte, émelyít en édesen. A szemei – a sötét, intenzív, rendkívüli módon fókuszáltak – a nyakára vándoroltak. „Nem tudhattad a harapást ilyen gyorsan meggyógyítani.” Hűvös szavak, de az állkapcsa keményen összezárult. „Talán mégis.” Vagy talán volt egy igazán jó korrektora. „Csináljuk a feladatot.” Úgy söpört balra, ahogy a férfi ment jobbra. „Bármi?” Kérdezte, ahogy találkoztak a kör másik oldalán. „Nem. Még egy kört.” Rámorgott. „Tudom, hogy mit csinálok. Ne parancsolgass nekem.” Azok az ó, de nyugodt szemek elkeskenyedtek. „Rendben.” És eltűnt. Ez felidegesítette a lányt. Persze, pontosan ezt az eredményt szerette volna elérni. Riley pontosan tudta, hogyan mérgesítse fel t. Mintha vett volna egy átkozott diplomát antagonizmusból – megdermedt, beleszagolt a leveg be, és olyan illatot érzett, amit l csomó keletkezett a gyomrában. „Francba.” Két ujját a szájába tette és fütyült. Riley egy percel kés bb megérkezett. „Valamilyen macskafajta.” mondta, amikor közelebb került.
„Alakváltó hiúz.” Leguggolt, hogy meger sítse az illatot, megrázta a fejét…és elkapott egy homályos illatot a „halott”szagból, amit l már egy fiatal kiakadt. A lelke kihűlt, még akkor is, ha a leopárdja azt súgta, hogy soha nem tartozott egy személyhez. „A lány itt van, mert van egy vad hiúz a lakosság területén.” Riley vállai megfeszültek, a keze ökölbe zárult. „Elfajzott.” „Remélem, hogy nem túl kés .” Mercy nyelt egyet és felállt. Az elfajzottak voltak azok az alakváltók, akik teljesen megadták magukat a fenevadnak, miközben az emberi felüket feladták. Ha tiszta állatokká válnának, akkor nem számítana semmi – igen lennének összetörött szívek, de az elveszetteknek megengedték volna, hogy szabadon éljenek. De az elfajzottak okosabbak, er sebbek és gyorsabbak voltak. És azokat vadásszák le, akiket egyszer a családjuknak hívtak. De ez… „Ez egy gyerek, Riley.” A farkas nézett rá Riley szemein keresztül. „Ismered?” „Willow családja megkapta az engedélyt, hogy a területünkön éljen.” A ragadozó alakváltóknak szigorú szabályaik voltak. Ez tartotta fenn a békét. És a legalapvet bb szabály volt, hogy nem megyünk más ragadozók területére engedély nélkül. „A szülei egy olyan cégnél dolgoznak, amit áthelyeztek Tahoe-ba.” „Hány éves Willow?” „Nyolc, azt hiszem.” Mély leveg t vett, megpróbálta megtalálni a halványuló vér és halál permetének forrását. „Valaminek történnie kellett a szüleivel.” El húzta a mobilját és kódolt hívást indított Lucashoz, miközben elindultak követni Willow nyomát. „Mercy, találtál - ” „Willow az,” elmondta neki. „ El kell küldened valakit, hogy megnézze a Barker házat.”
Lucas káromkodott. „Nathan arra vezetett ma kora reggel. Megmondom neki, hogy menjen be.” Letette, ahogy Riley intett, hogy menjen balra. Bólintott, a leopárd lenyugodott, ahogy jobbra körözött és érezte, hogy Willow a közelben van. De nem a lány volt, amit találtak. Ez egy test volt, ami egy kis vad kutyáé volt. Kicsi, de izmos. „Közel van ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút, ha tette ezt.” Hála istennek ez egy igazi állat volt, nem alakváltó. Ha a lány megölt valakit...Onnan már nincs visszaút. Riley leguggolt mellé. „A lány nem evett a húsból. Ezt tiszta düh volt.” „Szegény kicsike.” A szíve összeszorult - mi hajtotta a kislányt, hogy ezt tegye? „Nem lehet messze. Az illata túl er s.” Gyors döntést hozott, elkezdte lehúzni a csizmáját. „Könnyebb lesz vele, ha átváltozom.” Riley bólintott. „Hátszélben maradok.” „Jó ötlet.” A farkas könnyen megijesztheti vagy épp ellenkez leg, ki tudja mit tenne a lány a jelenlegi állapotában. „Fordulj meg.” Az alakváltók nem voltak prűdek a meztelenséggel kapcsolatban, de most hogy Riley látta t meztelenül nagyon intim körülmények között… Nos a dolgok mások voltak. És ez irritálta t. „Azt mondtam fordulj meg.” Karba fonta a kezét és egy fának d lt, azok a csokoládé sötét szemek figyelték rezzenéstelen tekintettel. Ó igen, Riley tudta hogyan idegesítse fel. De nem hiába volt a lány macska. „Rendben.” Vállat vont, figyelmen kívül hagyta a férfit, az alakváltók hatékonyságával a ruháit és a cip jét összecsomózva akarta elrejteni egy fán. „Ezt én tettem.” Riley hangja a háta mögül hallatszott. Aztán a kezét a vállára tette.
Sistergés. Az elektromosság, amit létrehozott az az egyszerű kapcsolat, keresztülcikázott rajta, még akkor is, amikor lerázta magáról a kezét. „Nincs érintés.” A macska ellenkezett, többet akart, de összeszorította a fogát és kitartott, tudva, ha most nem állít fel alapvet szabályokat, akkor Riley nyomulna és nyomulna, amíg valami el nem pattanna. A férfi megszállottsága több, mint számos leopárdé, tudta. „Add ide a ruhákat.” A dühe csendes volt, készül d vihar a sima felszín alatt, amit megmutat a világnak. Kitalálta, hogy ez egy kellemetlen meglepetése volt, hogy megtagadta az érintés kiváltságát, a kezébe nyomta a ruháit – „Rendben, üsd ki magad.” – és átváltozott. Agónia és extázis, tiszta öröm és kínzó fájdalom. Mindez egy pillanatban. Riley letérdelt, miközben a bundáját a nyaka hátsó részén összeszorította. „Kibaszottul véraláfutásos az egész hátad lent. Mi a pokolért nem mondtad, hogy fáj?” Mert éppen akkor nem fájt, zsenikém. Miközben felékapott a fogaival, hátrahúzódott és elindult a hiúz irányába. Tudatában volt annak, hogy Riley kissé hátrébb követi, a ruháit elrejtette, majd az illata elhalványult. Ami emlékeztette t. A lány nem örült, hogy érezte Rileyt a bundáján. Megállt, hogy a friss levelek között meghemperegjen, hogy az erd illata elkeveredjen az övével. Mikor végzett, az útját nagyon nagyon óvatosan tette meg a kis ligetben feltűntetve az illata nyomvonalát. Egy vad hiúz látta meg el ször. Köszöntötte t lágy mordulással és elment a saját dolgára, mikor nem adott ki „menj el” hangot. Willow egyhiúzkölykökb l álló csoport közepén ült. Hasonlított, csak nagyobb volt, a szeme más, egyedi. Az, ahogy tartotta magát, ahogy szaglott, hogy az alakváltók megjelölték t. Miközben átsétált, Mercy odébb lökött egy másik kölyköt, vigyázva, hogy ne bántsa.
Elmentek az útjából, bár egy csintalan pár megpróbált belecsípni a lábába. Egy morgás és szétszóródtak. Willow nem mozdult. Ez önmagában megkülönböztette t. Ahelyett, hogy kihívta volna a lányt, leült mellé, miközben egy fához szorította. Willow kicsiny alkata hűvös volt szemben Mercy oldalával, a szívverése nem olyan ütemben vert, mint ahogy kellet volna. Szegény kölyök sokkban volt. Mercy csak ült ott, had tudja meg Willow, hogy biztonságban van, védve valaki olyan által, aki nagyobb és er sebb, aki nem fogja bántani t. Id be telt, de ez a sokkos kis test végül megnyugodott egy kicsit. Aztán még egy kicsit. Érezte, ahogy a kicsi test odabújik hozzá és megkönnyebbülten sóhajtott, ha Willow felismerte és kényelmet látott benne, akkor nem volt menthetetlen. Fél órával kés bb Mercy úgy döntött, hogy itt az id a következ lépésre. Felállt, megfordult és megharapta Willow fülét. A hiúz kölyök megdöbbent hangot hallatott, mind a négy lábára felkapaszkodott, és tágra nyílt szemmel nézett. Tartva az óvatos tekintetet, Mercy átváltozott. Willow még mindig hiúz formában volt, amikor Mercy visszaguggolt hozzá és a haja lépcs zetesen a vállára hullott. Fenébe, elfelejtette a hajából kivenni a gumit. Nem csak az, a korrektor is eltűnt. Minden szétesett a váltás során. Még a tetoválásokat is speciális tintával csinálták, ami a sejtek szintjén furcsa módon összekötöttek, amit a lány nem különösebben akart felfedezni – elég volt azt a kett t elviselnie, örült, hogy nem kell újracsinálni minden váltás után. „Hé, kicsim.” Megsimogatta a kezével Willow fejét, végigsimított azokon az imádnivaló bojhos füleken. A lány hozzásimult, de ellenállt a váltásnak.
„Tudom, hogy félsz.” mondta, letérdelt így az ölébe tudta húzni Willow-t. „De most itt vagyok és nem hagyom, hogy bárki bántson téged.” A lány nyugodtan feküdt a szívverésével ellentétben. Mercy torka összeszorult a lány sebezhet ségét látva a karjaiban. „Gyerünk Willow. Tudnom kell, hogy ki bántott téged, hogy segíthessek neked.” Megsimogatta a pihe – puha sz rt, puszit nyomott a hideg kis orrocskára. „Biztonságban vagy.” Beletette a dominanciáját a hangjába. Számottev volt. Egyike volt a legmagasabb rangú személyeknek a DarkRivernél vagy a SnowDancernél. Ennél a kis hiúz lánynál ez okozta, hogy lehetetlen volt ellenállnia a parancsnak. „Változz.” És Willow engedelmeskedett. Mercynek egy izma sem rándult, ahogy a kölyök eltűnt a mágikus váltásban, a fényes és örömteli színek kavalkádjában. Egy pillanattal kés bb egy kislány tülekedett az öle mellett, miközben leguggolt vele szemben. A szemei nagyok voltak, tele fájdalommal. „Elvitték Nasht.” „A bátyjádat?” Nash, úgy tudta, hallgató volt az MIT-n, de voltak kiváltságai a DarkRiver területének látogatásával kapcsolatban. Gyors bólintás. „ Jöttek és bántották anyut és aput és aztán elvitték Nasht.” Willow nagyot nyelt, és egyértelmű volt, hogy kétségbeesetten próbál nem sírni. „Anyu és apu nem ébredtek fel.” Ó, a pokolba. „Willow, édesem.” Megsimogatta a kezével a lány hamu sz ke haját, óvatosan érintve most. Az alakváltók viccesek voltak néhány dologban. És amíg azállatkölyköknek nem okozott problémát az ölelés, addig egy kicsi lány nem fogja megengedni az érintés teljes kiváltságát a családon kívül valakinek, aki eddig idegen volt. „Megyek és idehívom egy barátomat. egy farkas.”
Willow rábámult, fájdalmat és terrort pillanatnyilag felváltotta a megdöbbenés. „Farkas?” „Igen.” Vállat vont. „Tudom. „De nem harap” – hazugság – „így ne aggódj.” Willow nem tűnt különösebben meggy zöttnek, de a helyén maradt, mikor Mercy füttyentett. Riley egy percen belül megjelent – a ruháival, csizmájával és a telefonjával. Hálás volt, hogy felöltözhetett. Amikor Riley levette a pólóját, és felajánlotta Willownak, a hiúz habozott. „Ne aggódj,” mondat Mercy, nem tudta megállni, hogy megbámulja a karomnyomokat a hátán, „a farkas baktériumokat igazán könnyű lemosni.” Fenébe, elég keményen megkarmolta Rileyt. Elérte, hogy az arca égjen attól, hogy milyen messzire is ment el. Willow néhány másodperc múlva elvette a fels t és felhúzta. Elég sok mindent elfedett. Lehet, hogy alakváltók, de néha, idegenekkel szemben, emberek voltak. A lány felállt és találkozott a tekintete Riley-val, miközben olyan bátorságot mutatott, amit Mercy macskája csöndes morgással jóváhagyott. „Köszönöm.” „Szívesen.” Mercyre pillantott, kérdéssel a tekintetében. Aprót bólintott. „Fáradt vagy, cica?” Willow megrázta a fejét. „Sokat pihentem.” De pokoli távolságot futott az otthonától. Mégis, a lány egy ragadozó alakváltó volt. Kisebb, mint egy leopárd, de kétség kívül ragadozó. Büszke volt. És ezzel a tettével kiérdemelte a jogot arra, hogy büszke legyen. „Rendben. Adj egy percet és elindulunk.” Lucas számát hívta. „Mercy,” válaszolt. „Nálunk vannak Willow szülei. Életben.”
„Hogy?” „Kábítószer. Nagyon er s.” Szünet, mintha vitatkozna valamir l valaki mással. „Falkatag pár, akik orvosok, a szomszédban élnek adtak neki ellenszert, de hamarosan úton kell lenniük. Hozd a kölyköt Tammyhez.” Letette, és Willowra mosolygott. „Anyukád és apukád jól vannak.” Villanásnyi remény, majd bizalmatlanság. „Nem ébredtek fel és a szaguk is nagyon rossz volt.” Bizonyos esetekben, mint ez, a jó szaglás el tudja rontani a dolgokat. Különösen a kicsiknél. „Valaki elkábította ket, emiatt voltak olyan nagyon álmosak.” Willow az ajkába harapott. „Gyerünk akkor,” mondta, elcsodálkozva azon, hogy vajon a gyerek rájött e, hogy egy farkas oldalán volt, „itt az id futni.” Mercy ment el l, Willow középen, Riley hátul. Mikor a gyerek elkezdett fáradni, Riley egyszerűen felkapta, a hátára tette és futott tovább. Willow szorosan kapaszkodott. A leopárd Mercyben jóváhagyóan morgott - bármi is a hibája (ami sok volt és legendás) Riley tudta hogyan vigyázzon egy ártatlanra.
5. Fejezet A mentálhálón volt egy reakcióhullám… mi is volt ez? Bomba? Baleset? Bármi is volt, ezt az újdonságot az egész országban feltöltötték. Az emberek több információt kértek, és a legközelebb állók az étteremnél a helyi adókra hangolódtak, remélve, hogy majd azok szállítják. A nyilvános adatok gyérek voltak, amiért a Végrehajtók és a ment sök pillanatokon belül reagáltak. Azonban egy emberi diáknak sikerült néhány pillanatot megörökítenie a telefonjával. Nyilvánvaló volt, hogy egy mentál n volt a robbanás epicentruma. A spekulációk szélrohamban törtek el re – kiszámíthatatlanul, különösen azután, ahogy Ashaya Aleine er szakosan leszakadt a hálóról – de a hullámokat végül lecsendesítették. Ez egy elszigetelt epizód volt, mondták az emberek, valószínűleg baleset volt, ami a n táskájában lev vegyszerek okoztak. Tudományos kutató lehetett – a bizonyítékok alapján úgy tűnt, hogy hibásan két illékony anyagot tett össze. Nem volt oka, hogy bármi másnak tartsák.
6. Fejezet Mercy Riley-t és Willow-t egy járműhez vezette, ami kissé távolabb parkolt a kabintól. „Öveket becsatolni.” mondta miközben beindította a motort. „Kész.” Fényes szemek találkoztak az övével a visszapillantó tükörben. „Látod?” Ahogy Mercy bólintott, megpillantotta Riley-t körbecsavarodva, hogy megnézze a vállát. „Jó kislány.” A világosság cserélte fel az alaphangulatot Tammy és Nate felé vezetve – de Willow csak akkor lett igazán csendes, amikor kinyitották az ajtót és belépetek. „Nem érzem anyut és aput.” A keze ökölbe zárta Mercyét. „Nekik hosszabb utat kell megtenniük.” mondta Riley a lánynak nyers szinteséggel, amit a ragadozó alakváltó gyerekek értékelnek. Többségük kiszagolja a hazugságot. „Valószínűleg fél órán belül itt lesznek. Menj és harapj valamit.” Már jóval a reggeli után voltak. „Nem vagyok éhes.” Willow belerúgott a fűbe. Mercy megrángatta a kezét, hogy felnézzen rá. „Anyukád engedné, hogy kihagyj egy étkezést?” Megrázta a fejét. „Akkor?” Sóhajtás. „Megyek enni.” Egészen a házig húzta a lábát… legalábbis addig, amíg Tammy ikrei ki nem futottak emberi alakban, és elkezdtek fel–le ugrálni a gondolattól, hogy egy nagy lánnyal játszhatnak. Az új kedvencük, egy Vérengz nevű cica, aki a sarkukban rohant elhatározva, hogy nem hagyják maguk mögött. Kihasználva Willow elragadtatását a pompás szürke lény iránt, az
ikrek lényegében véve elrabolták az új barátjukat azzal az ígérettel, hogy engedik megölelni Vérengz t. „Egy cica egy pár leopárd kölyökkel?” Mormolta Riley. Mercy elvigyorodott. „Az a cica azt hiszi, hogy a világegyetem ura – Jules és Rome morgása miatt egyetlen másik macska sem meri bántani t.” Nevetett a férfi arckifejezésén, a ház felé bólintott. „Engedd meg, hogy meggy z djem róla Willow jól van.” Mikor a konyhába ért, Vérengz t hangosan dorombolva a hiúz ölében találta, míg Roman és Julian a két oldalán álltak, a kis kezük a lány csupasz karján tartva és mindent elmondtak neki, hogy mennyi „csodálatos” dolgot tud tenni a kisállatuk. „A fiaid csodálatosak.” mondta Mercy Tammynak. Ösztönösen megértették, hogy Willownak gondoskodásra van szüksége, és tették a dolgukat. A gyógyító anyai büszkeséggel elmosolyodott. „Ettél már?” Mercy a fejét rázta, amikor Lucas párja, Sascha, belépett a konyhába. „Jó reggelt Mercy. Lucas kint van.” Elégedetten, hogy Willow jó kezekben van – és minden valószínűség szerint dédelgetve és elkényeztetve lesz – Mercy kiment s megtalálta Lucast, ahogy egy figyelmeztet pillantást vet Riley hátára, amikor az a rohadt farkas visszafordult, hogy megkeressen valamit az autóban. Bassza meg. Lucas, Mercy ezzel tisztában volt, biztosan tudta, hogy azokat a nyomokat egy leopárd karom okozta. De nem mondott semmit, amikor Riley visszafordult, telefonnal a kezében. „Biztos kicsúszott a zsebemb l. Elmondom Hawke-nak, hogy mi folyik itt.” Lucas bólintott és elindult a ház felé, hogy egy kis magánszférát adjon Rileynak. Az alakváltók hallása hihetetlenül éles volt. Akárcsak az alfája szeme, ahogy aggódott, mikor Mercy végre követte t. „ Bármi ötlet, hogy mi történhetett?”
„Nate azt mondta, hogy a házat nyilvánvalóan megtámadták. A fiú hiányzik, harc jeleiláthatóak.” A szeme összeszűkült, majd végignézett rajta. Aztán vett egy mély lélegzetet. „Jól vigyázz vele.” A lány határozottan nem akarta ezt a beszélgetést. „Oké. Továbbléphetünk most már?” „Nem.” Egy villanás azokban az intelligens zöld szemekben. „Rileynak van néhány érdekes jel a hátán és te hirtelen már nem éhezel az érintésre. És az egy harapás, amit a nyakadon látok?” „Mi köze van ennek a többihez?” Próbálta kivágni magát, de nem bírta megállni, hogy a haját ne söpörje el re, hogy elrejtse a terhel bizonyítékot. Természetesen Rileynak meg kellett t harapnia valami feltűn helyen – ez pontosan az a fajta dolog volt, amit a domináns hímek szerettek csinálni, az els szakaszban arra hivatkozva, hogy a n stény az övék. Lucas szája felfelé görbült, a vad jelekkel az arcán – négy szaggatott vonal, amit néhány szörnyeteg karmai okoztak – éles megkönnyebbülés látszott. „Dorian imádni fogja ezt.” Rámeredt dühösen. „Istenre esküszöm, ha elmondod neki én” – mégis mivel lehet egy alfát megfenyegetni – „Azt mondom Hawkenak, hogy naponta akarsz vele futni a köt dés miatt.” Lucas nem hagyta abba a vigyorgást, de azt mondta, „Ez csak természetes, Mercy.” Átnézett a válla felett. „De, ha azt akarod, hogy senki más ne tudja meg, adj Rileynak egy fels t.” „Ez nem bizonyít semmit.” mondta és berohant a házba, és megragadott egy pólót a tartalékból, amit az rszemek otttartottak. Ennek volt értelme, hiszen Tammy a gyógyítójuk és sokszor érkeznek hozzá vérezve vagy rosszabbul. A póló sima szürke volt, Rileyhoz vágta, aki felvetteés hirtelen sokkal érdekesebbé vált az anyag. Ez az ember eléri nála, hogy kilencven-kilenc százalékban
begerjedjen rá, de ez nem csoda, hiszen csodásan kemény izmokkal volt felépítve, ami férfias er t tartalmazott. Érezte, hogy melegség árad szét a gyomrában, ennek ellenére a fogait csikorgatta ellen rzésképpen, épp id ben fordult meg, hogy elkapja Lucas mosolyát. „Luc.” „Én vagyok a szfinx.” ígérte. „Jut is eszembe, látogatóid vannak. Tegnap este jöttek – nem messze vannak a helyedt l.” Dühbe gurult, minden mást elfelejtve. „Miért nem mondtad el, hogy mit tervez a nagyanyám?” Tudta, hogy Lucas és Isabella között er s alfák közti kötelék van. Tizenöt évvel ezel tt, amikor a DarkRivert megtámadták a ShadowWalkerek, Isabella felajánlotta a segítségét, bár megvoltak a saját területi problémái. Végül a segítségre nem volt szükség, de az ajánlatot soha nem felejtették el. Most Lucas összefonta a karját. „Azt hittem fuldokolsz. A nagyanyád felajánlott egy ment mellényt.” Fojtott szavak. „És lehet, hogy egyikükr l kiderül, hogy a párod.” A figyelmét Rileyra irányította, ahogy az odakocogott hozzájuk. „Hawke naprakész?” Riley bólintott. „Mivel én vagyok itt lent, maradok ezen az ügyön. Mit talált Nate?” Lucas küldött felé egy ugyanolyan lapos pillantást, mint Mercynak. „Willow mondott valamit?” „Csak annyit, hogy elvitték Nash-t.” mondta Mercy, minden mást kizárva a fejéb l. „Miért akarná bárki is futni hagyni t és elrabolni egy egyetemistát?” „Brenna egyetemista volt, amikor Enrique elrabolta visszatartott düh Rileyban szinte fizikailag is tapintható volt.
t.” A
Mercy megértette – Santano Enrique egy kardinális telepata volt, aki megölte Dorian húgát, és kegyetlenül megkínozta Riley húgát, Brennát. Brenna túlélte, de olyan fajta módon sérült meg, ahogy
egyetlen n nek sem lenne szabad. „Rileynak igaza van.” Mondta, és az ég nem szakadt le. „Tehette egy másik rült vagy valami konkrét is lehet Nashel kapcsolatban.” Lucas bólintott. „A szüleiknek meg kell magyarázniuk sok mindent, de ne számítsatok semmire, az egész házat az elkövet k befújták valamilyen nehéz parfüm illattal. Riley szemei felizzottak. „Lehettek alakváltók.” Mercy remélte, hogy ez nem igaz. Az árulás a falka szoros szerkezetének körében ritka volt, de amikor ez megtörtént olyan volt, mintharajtuk keresztül hatoló fájdalmat a legkegyetlenebb jégcsákány ütése okozta volna. „Vissza kell mennünk a helyszínre, miután meghallgattuk, amit Iainnek és Enidnek el kell mondania.” Találkozott Lucas szemével. „Ezen az ügyön akarok maradni.” „Rajta.” Lucas bólintott. „Nate segít Emmettnek néhány fontos tréningedzésben Kitnél és a többi újonc katonánál. Jobb lenne, ha folytathatná azt.” Egy pillanattal kés bb érezték egy jármű okozta rezgést, ahogy közeledett. Nem sokkal kés bb Nate SUV-ja hajtott be. Két ember, akik úgy néztek ki mintha a poklon mentek volna keresztül, szálltak ki, majd Nate követte ket vezet oldalon. Mercy hallotta a futó lépteiket pár másodperccel azel tt, hogy Willow felsikoltott, „Anyu! Apu!” És levetette magát a verandáról. Csontropogtató ölelésbe zárta az apja és a másik kezével a párját is az ölelésbe vonta. Mercy félrenézett err l a bels séges pillanatról, és a szeme találkozott Riley-val. Tiszta, elektromos forróság. Állta a farkas tekintetét, merészen mondani akart neki valamit. A férfi fenntartotta a csendes álarcát, de azok a szemek… a bennük lév intenzitás elérte, hogy a combjai összezáruljanak az ösztönös n i reakciótól. Maradinak hívta t, mert annyira átkozottul nyugodt
volt, annyira gyakorlatias, semmilyen módon nem volt forrófejű. De ahogy tegnap este megtanulta, ha az intenzitásának középpontjában egy n állt, akkor csak rá összpontosított. Éhség száguldott keresztül rajta, nyers, durva, si érzékiség. „Ti ketten képesek vagytok nem egymás torkának esni, addig amíg Nash el nem kerül?” Lucas száraz hangja nem tett semmit annak érdekében, hogy elrejtse a macska jól szórakozik a látványukon. „Vagy talán inkább a ruhák miatt kellene aggódnom?” Riley a torka mélyér l morgott. „Nem a te dolgod.” A hangja inkább volt a farkasé, mint az emberé, ugyanazon szükségb l, amiért Mercy karmai is el bukkantak. „Mi van?” Kérdezte Lucas álnokul, ahogy Nathan elkezdte a zokogó családot beterelni. „Gyerünk. Vége a játékid nek.” Mercy hátra maradt egy kicsit, ahogy Lucas bement. „Legközelebb tartsd magadon a fels det.” „Tartsd a karmaidat… ne, ne tedd. Tetszett.” Szünet. „Cicus.” Érezte, hogy a karmai ki akarnak ugrani. Komoly er feszítésébe került bent tartania ket. „Miért is aggódom?” Mondta helyette, sokkal hatásosabb módon is tudott vért ontani. Ha Riley egy macskával akar játszadozni, akkor jobb, ha beruház egy páncélba. „Soha többé nem engedem meg magamnak ezt a fajta kétségbeesést – mármint, egy farkas? Tudod te, hogy hány évig fog tartani, amíg együtt tudok élni ezzel?” A szavak majdnem dallamosak voltak, egyedül csak a férfi fülének szánva. Érezte felborzolódni a sz rét, de a szórakozása abban a pillanatban elhalt, ahogy meglátta Willowot az anyja ölében. „Kicsikém.” Mondogatta, miközben Willow arcát csókolgatta. „Kicsikém.” Még egy puszi. Willow úgy kapaszkodott belé, mint egy kismajom. Az apja mellettük ült, érintve a gyermekét és a párját, ahol csak tudta.A szeretet, a kapcsolat közöttük szinte fizikailag is tapintható volt. A mellkasa ennek láttán összeszorult.
Aztán megérezte, hogy Riley mögötte áll és a melegsége futótűzként hatott rá. „Iain.” mondta, miközben érezte, ahogy a h végigsiklik az ereiben. „Beszélnünk kell.” Minél hamarabb, annál jobb. „És Enid veled is.” Sascha lépett be a szobába a konyhából. „Willow, miért nem jössz játszani Rome-al és Jules-al egy kicsit? Kezdik az rületbe kergetni az anyjukat.” Mosolygott, de a szemei – a fehér csillagok a feketeségben, ami egy kardinális jellemz i, a leger sebb fokozat amentáloknál – a kislány szülei felé irányult. Mercy érezte, ahogy a nyugalom, a melegség felváltja a félelem és a kétségbeesés érzésének szagát Iainb l és Enidb l. Ez nem volt meglepetés – Sascha pszichikus volt, azzal a képességgel született, hogy meggyógyítsa a lelki sebeket. Elvette Bakerék fájdalmának egy részét, és magába zárta. Mercy azon tűn dött, hogy ez fáj-e Saschának, de tudta, hogy az alfája párja soha nem hátrálna meg, ha így is lenne. Iain és Enid öt perccel kés bb végre elengedték Willowot Saschával. „Jól lesz.” Mercy nyugtatta ket, helyet foglalva velük szemben, míg Lucas és Nathan a fal mellett maradtak. Riley azonban mellé ült, a karjait a széktámlára tette a hátához. „Er s kislány.” Mondta nekik, azon a nem ostoba módon. „Elszökött és elbújt egy csapat vad hiúz kölyök között.” Iain elmosolyodott, büszkén. „Azt hittük, hogy t is elvitték.” „Láttátok, hogy kik törtek be a házatokba?” Kérdezte Mercy, megpróbálva figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Riley combja szorosan az övé mellett volt, a nyers, férfias meleg a farmerján keresztül is égetett, feltüzelve ezzel a leopárd telhetetlen szexuális vágyát. Ez volt a célja. Határozottan ez volt a célja. A farkas bosszút állt rajta, mivel arra utalt, hogy csak a kényelem kedvéért volt vele. „Bármilyen tipp segítene.”
Bakerék a fejüket rázták. „Aludtunk.” Enid a sírástól fátyolos hangon mondta. „De általában, abban a pillanatban felébredünk, amint bárki is az udvarba lép. De ezúttal… mintha a kezdetekt l fogva el lettünk volna kábulva.” „Enidnek igaza van.” Iain összevonta a szemöldökét. „Emlékszem, hogy küzdöttem, hogy felébredjek, biztos voltam abban, hogy valami baj van, de nem tudtam. Láttam, hogy egy fekete árnyék hajolt fölém, megbökve az én…” A kezére bámult, mintha keresne ott valamit. „Pont itt éreztem.” Megnyomott egy helyet az alkarjában. „Mintha egy fecskend lett volna. A következ , amit tudok, hogy felébredek, a háznak rossz illata van és a gyerekek eltűntek.” „Lehetett valamiféle gáz.” javasolta Nate. „Mind megnézzük, hogy hogy jutottak be a házba.” Enid felült, a szeme zaklatott volt. „Volt néhány munkás a ház körül néhány nappal ezel tt – paranoiás voltam, biztosra akartam menni, hogy minden rendben van, mert Willow mindig kimászik a kerítés alatt. Akkor állíthattak valamit fel. Ha tudtam volna…” „Shh.” Iain megsimogatta a fejét. „Az egyetlen, aki hibás ebben, az a szörnyeteg, aki ezt tette.” Mercy azt kívánta, hogy bárcsak több idejük lenne arra, hogy mindezt feldolgozzák, de most Nash volt az els . „Ha ez valamiféle gáz volt, akkor Willow hogy menekült meg?” Enid nevetett, fojtott hangon felhorkant. „Az utóbbi id ben kiszökdösött. Alattomosan, hogy az erd ben játszhasson éjszaka. Az rületbe kergetett vele. Valószínűleg ez mentette meg az életét.” A szája elé kapta a kezét. „Nem akartam ezt mondani. Nash jól van. Jól kell lennie.” „Biztos vagyok benne, hogy jól van.” Iain hangja annyira biztosan hangzott, hogy mindenki ránézett. „A munkája.” Mondta nekik. „Valaki a képességei miatt akarta t – a fiam elméje, zseniális.”
Mercy leopárdja felfigyelt egy párhuzamra, ami lehet, hogy csak egy illúzió. De ha nem az volt… „Azt hittem, hogy hallgató volt.” „Nem egy közönséges hallgató – a f iskolai tanulmányait tizenhárom éves korában kezdte meg.” Iain büszkesége nyilvánvaló volt, még akkor is, ha közben aggódott. „Már évek óta a saját projektjén dolgozik.” „Mindennek a nanotechnológiához van köze.” Mondta Edin és Mercy fejében megszólalt a cseng hangosan és tisztán hallhatóan. Mellette Riley combja megfeszült, és tudta, hogy ugyanaz a gondolatmenet megy végbe az fejében is – három hónappal ezel tt Dorian párját megpróbálta elrabolni az Emberi Szövetség. Bár Ashaya egyetlen támadója sem élte túl, hogy meger sítsék, de egyértelmű volt, hogy a tudását akarták a halálos vírusról. Jellegét l függ en Nash munkája, úgy tűnt, nagyon hasonlít arra a fajta működésre, amit a Szövetség akar. „Van bármi részletük a fiúk munkájából?” Kérdezte Mercy, tudva, hogy ez talán a Szövetség megtorlása volt a DarkRiver felé – mert amíg Bakerék a területükön voltak, addig a falka részei. És a DarkRiver soha nem felejtette el a sajátjait. Enid és Iain is mindketten megrázták a fejüket. „Ez mind titkos”. Mondta Iain. „Az egyetem támogatást kapott egy nagy cégt l és el jogaik vannak az eredményekre.” „De a tanára talán tudja.” Tette hozzá Enid. „Biztos vagyok benne, hogy majd segít nektek.” „Mercy” Lucas mondta. „Miért nem mentek te és Riley ki a házhoz? Én megszerzem az adatokat Nashel kapcsolatban. Enid és Iain pedig értesíteni fognak, ha Willow emlékezne valamire.” Az izommunkája a sajátja ellen, a csekély reszel s szövet súrlódása a szöveten elérte, hogy minden sz r a testén figyelmeztet en felálljon. De ezúttal a farkas nem direkt csinálta, minden figyelme máshol járt.
„Nem lehetünk szűklátókörűek.” Figyelmeztette, a dühét láthatóan nehezen tudta kontrollálni, ahogy beszélt. Riley, Mercy tudta, megvetette azokat a szörnyetegeket, akik azokat bántották, akik gyengébbek és kevésbé tudják megvédeni magukat. Ez egyike volt azon kevés dolognak, amiben megegyeztek. „Lehetett egy professzionális kapcsolat, ami rosszul jött ki, vagy egy versenytárs, bármi. Minden lehetséges indítékot meg kell vizsgálnunk, amíg nincs több infónk.” Úgy hangzott a többiek megegyeztek, Riley és Mercy elhajtott, hogy bekapjanak némi gyors kaját. Annak ellenére, hogy Riley megkísérelte átvenni az irányítást – bár ez a lány kocsija volt – Mercy ült a vezet ülésben. Nyilvánvalónak tűnt, hogy Riley utálta a tényét is ennek a vadfajta szenvedélynek. „Ha nem hagyod abba az öklöd összeszorítását,” mondta édesen, „a vénáid szétrobbannak.” „Ezt szakvéleménynek veszem, Mélisande.” A fékre taposva megállt. „Ki mondta el ezt neked?” Tudnia kellett, hogy kit kell feldarabolnia. Felhorkant. „Átvilágítottalak.” „Mi?” „Azt hiszed, hogy a SnowDancer csak ült a seggén, miközben ti macskák elfoglaltátok ezt a területet?” Tekintettel arra, hogy kémkedett utána, nem tudott ezzel vitába szállni. De – „Ez a név minden határon túl van. Halálbüntetés terhe mellett.” „Remegek a csizmámban, cicuskám” Felsikoltott. „Azért élsz, hogy az én életemet súlyosbíts? Miért?”
Egy semmit mondó mosoly. „Csak egy dolgon csodálkozom – miért indultál el azon a bikini versenyen, amikor tinédzser voltál?” Az arca elvörösödött a düh és a szégyen keverékével. „Mégis milyen messzire mentél el, hogy lenyomozz engem?” „Elég messzire.” Szünet. „Nem válaszoltál a kérdésemre.” „És te még mindig nem tűntél el egy füstfelh ben. A világ tele van csalódásokkal.” Halk morgás töltötte meg a kocsit.
7. fejezet Kaleb Krychek tanácsnok megszűrte a Mentál-hálóhoz köt állandó kapcsolatán át folyamatosan érkez információkat. A Mentál-háló millió mentál elme által létrehozott hatalmas hálózat, ehhez való él kapcsolódás semmiképpen sem ajánlott tűzfalak vagy pajzsok nélkül, - a teljes kitárulkozás, - az ilyen obszcén mások iránti nyitottság, nem jellemz a gyakorlatban. De Tanácsnokként azonnal tisztában kellett lennie mindennel, ami történik. Mivel a legtöbb mentál, szinte gondolkodás nélkül töltött fel adatokat, mert a hálózat volt a leggyorsabb és leghatékonyabb információs sztráda a világon. Ezért Kaleb kapcsolata nagyon-nagyon jól rzött. „Silver”, mondta, amint egy másik jelentés bevillant az elméjében figyelmeztetve a férfit, hogy a hír a keresési kulcsszavait tartalmazza.
A legmagasabb rangú segédje lépett be a szobába, frissen és hűvösen elegánsan, annak ellenére, hogy az ablakokon túl a sötétségbe burkolózott Moszkva feküdt. „Uram?” „Már három mentál által elkövetett nyilvános er szakos bűncselekmény jelentést fogtam el az elmúlt tizenkét órában,” mondta, ebben a „nyilvános” volt a lényeges, mert az Elcsendesedés célja, az er szak eltörlése volt a társadalmukból. „Tudja meg, mi történik.” „Igen, uram.” A n elhallgatott, és megvárta, amíg Kaleb felemeli a fejét az íróasztalról miel tt megszólalt. ”Van egy kis esélye, hogy TisztaMentál Faj lehet e mögött.” Kaleb úgy ítélte meg, hogy az Elcsendesedés el tti polgár r csoportnak volt lehet sége, hogy kikerülje az ellen rzéseket. Kaleb uralkodott az arckifejezésén. „Van bármilyen bizonyíték arra, hogy újra felbukkantak?” Mivel Silver családtagjai kémek voltak, akik egy szempillantás alatt elárulták a TisztaMentálFaj-t, mert Kalebet befolyásosabbnak ítélték, és így nagyobb nyereség került kilátásba, hűségüket – a családon kívül – csak a költség-haszonszámítás befolyásolta. „Nem,” mondta Silver.” Azonban megkérdezem a családom tagjait, hátha hallottak valamit. Van rá esélyt, hogy ez egy másik csoport.” Nem kérdezte, hogy hogyan tudott a csoportokról, Kaleb nem azért választotta Silvert maga mellé, mert ostoba volt. „Készíts egy listát az összes közelmúltbeli eseményr l, amelyekre illeszkednek a paraméterek. Menj vissza egy hónapot.” A csoportok er szakos tetteiért – csak bizonyos ideig lehet a törékeny gyenge elméket az Elcsendesedés megtöréséért okolni. Két hét volt a leghosszabb id . Ha ez így megy tovább, el kell kezdeni egy másik magyarázatot keresni.
Még Kaleb Silverrel beszélt, egy másik ember, egy ismert információval keresked , kapott egy üzenetet, arra az email címére, amit csak azok találnak meg, akik tudják, hogy hol kell keresniük. Egy felkérést… váratlan megbízást. El fordulhat, - gondolta még kés bb is –hogy lehetetlen teljesíteni. De ez az információkeresked volt a legjobb a szakmában. Nem fogadott el hibát. Döntött. A férfi begépelte a választ a vezeték nélküli, asztalra vetített virtuális billentyűzeten. A válasz megérkezett. Átutalással egymillió dollárt kért a számlájára az alábbiak szerint: munkát elkezdi, amint az átutalást ellen rizte. További költségek a munkaórától függenek, és ebben az esetben a fenyegetettség szintjét l.
8. Fejezet Riley morgása visszhangzott a jármű bels terében. Mercy elégedett volt, mert Riley végre dühös, lazított, fogta a kormánykereket és a szó szoros értelmében gondolkodásra kényszerítette az agyát. „Tehát a ’vizsgáljunk meg minden lehet séget’ cuccot félretéve, mi afene tehette ezt? A Szövetség?” „Meg vannak az ismertet jegyeik, már amit tudunk róluk.” Riley kibámult a szélvéd n, a farkasa nagyon érezhet volt a hangjában. És ez alkalommal halálos éle volt. „Óramű pontos tervezés,” majd folytatta. „Csak Willow jelentett a tervben hibát, de ez még nem nagy ügy. csak egy kölyök, valószínűleg túlságosan ijedt, hogy bármit tehessen.” „De ha ez a Szövetség, miért is ilyen ostobák?” Ez az, amit a lány nem értett. „Azt tudniuk kellett, hogy keményen visszavágunk, utolsó alkalommal a teljes csapatukat elkergettük.” Riley hallgatott néhány percig. „Mit tudunk err l a Szövetségr l?”
„Keely már végzett egy kis kutatást,” mondta Mercy, utalva a falka történészére. „Abból, amit a lány talált, úgy fest, hogy ez egy kétarcú szervezet, a másodlagost - félkatonai részt -annyira mélyen elrejtették, hogy a legtöbb saját tagjuk sem tudott róla, annak ellenére, hogy ténylegesen k gondoskodtak a finanszírozásáról.” „Ami megmutatja, hogy milyen intelligenesek.” „Nem tudjuk, a millitarista rész milyen régóta létezik.” Mercy gyorsított, hogy megel zzön egy nagy teherautót, amit l Riley összeszorított ujjpercei elfehéredtek… és a leopárd önelégült mosolya szentségtelen vidámságot tükrözött. „De nyilván, elkezdték nyitottabban kezelni ezeket a tevékenységeiket.” Mercy egyik fele meg tudta érteni, hogy az emberek miért kezdtek el ilyen er szakosan eljárni. Az, hogy k voltak a leggyengébb faj a bolygón folyó versenyben, meglehet sen fájhatott. „Azt viszont nem értem, motyogta – hogy a Szövetség, hogy süllyedhetett le olyan mélyre, hogy megtámadjanak n ket, gyermekek és családokat? A társadalom sérthetetlen magját.” „Hosszú ideje megyünk.” Riley rácsapta a kezét a műszerfalra, amikor a lány már jóval a sebességhatár fölé pörgette a Porshet. „Mercy.” A domináns férfi visszatért, sötéten, er sen és jól érezhet en az autó belsejében. Nehéz volt lélegezni, de a lány kedves hangnemben tartotta a hangját, a leopárdját pedig szorosan visszafogva. „Igen, Riley?” „Én vezetek a visszaúton.” „Nem.” „Ez nem kérés volt.” „És én nem vagyok az alárendelted.” Lány rávicsorgott és hagyta, hogy a saját ereje forró hullámokban kiáramoljon. „Kapd be.”
A leveg tele lett agresszióval. Ez végig szánkázott a testén, végig a gerincén, ki a torkán. Villámgyorsan, Mercy akarta a férfit. Riley tudta, és szinte azonnal reagált rá, felhördült olyan durva módon, ahogy csak egy férfi tud. Egy pillanattal kés bb a férfi izgalma tükörképe lett az övének. „Ezt nem tehetjük meg.” Mondta a lány, de a szavakat úgy kellett kipréselnie az összeszűkült torkán. Mercy a perifériás látásával figyelte, hogy a férfi borostyánszínű szemei megcsillannak. „Már megtettük.” A lány úgy érezte magát, mintha fuldokolna Riley kitörölhetetlen férfiasságától. „Egyszer.” Elég volt ahhoz, hogy lecsillapítsa a testét, és visszanyerje az irányítást saját maga felett. „És ez így is fog maradni.” Lány megnyomott egy gombot, amivel leengedte az összes ablakot. Riley vett egy újabb mély lélegzetet, mintha meg akarná ízlelni lány pézsma illatának párás melegét, Mercy keze ökölbe szorult a kormánykeréken. Ha a lány nem lenne képes érzékelni a férfi vágyát, azt gondolhatná, hogy Riley csak szórakozik vele. De a férfi nagyon határozottan akarta t, brutális éhsége intenzív hullámokban érte a lány testét er sen és vakmer en férfiasan. „Állítsd meg a kocsit.” A lány torkát egy méltatlankodó, nyikorgó hang hagyta el. „Nincs az az Isten.” Mercy tudta, hogy abban a pillanatban, ha megtenné, az lenne a vége, hogy Rileyra mászna és az erotikus feledésig lovagolná. Csend az anyósülésen. A leopárd karmolta belülr l, arra késztetve a lányt, hogy elégítse ki az éhségét. „Tudod, hogy igazam van.”
„Amiatt, mert farkas vagyok, vagy amiatt, hogy sikoltoztál alattam?” Kontrollált szavak, - olyan átkozottul ellen rzöttek. Kivéve a folyamatosan a lány testébe csapódó forró hullámokat, újra és újra. „Ez a tény, csak súlyosbítja számomra ezt a szart.” Mercy megemelte az állát. „Én nem vagyok a hormonjaim rabja.” Erre emlékeztetnie kellett saját magát is. A farkas rekedten felnevetett a lány mellett. Közel, olyan közel. A lélegzete - meleg, kemény, férfias - suttogva a lány fülébe, azt mondta: „Nem tudom, minden n jobban fegyelmezi magát, mint te.” A lány összeszűkült szemmel pillantott rá. „És ez az, amit l lecsúszik majd a bugyim, nem igaz?” „Igen.” Oké, nem ezt a választ várta. Verejték gyöngyözött végig a gerincén, amint a teste küzdött a késztetés ellen, hogy a szexuális lángok beborítsák a b re minden négyzetcentiméterét. Istenem, de akarta ezt, feltérképezni és megízlelni az ölét. „Hadd találjam ki,” mondta a lány, elhessegetve a válaszának zavaró mélységét. „A te álmod, egy alázatos kis farkaslányka otthon, mezítláb és terhesen?” „Mi a baj ezzel? Azt állítod, hogy az alázatos tagoknak nincs értéke?” Riley célja csak a lány bosszantása volt. „Nem mondtam ilyet. Ez arról szól, hogy nem fogsz tudni kezelni egy n t, aki egyenl veled.” Egy nagyon tudatos szünet. „Nem látok egyetsem a közelben.” Mercy közel volt hozzá, hogy eltörje a kormánykereket. „Mostantól figyelmen kívül hagylak.” Meglepetésére Riley nem vágott vissza. Amikor rá pillantott, a férfi a nyitott ablakon nézett ki. Er s állkapocs - makacs állkapocs - egy kis sötét borosta, az ajkak, amikr l jól tudta, hogy puhák, amikor kell, a
haja, amit könnyen felborzolt a szél, bár rövidebben hordta, mint a legtöbb alakváltó. Mióta találja a lány ezeket szexisnek? Hunyorgott, majd kibámult a szélvéd n. Ez csak egy furcsa kémiai vonzás, mondta magának. Túl sokáig volt szex nélkül, ez okozta azt a vadságot, ami Rileyhoz sodorta. k csak megvakarták egymásnak, ami viszketett, és ennyi volt. Kész. Finito. Vége. Túl sokat tiltakozol, kislány. Ez az anyja hangján szólt. Valamilyen oknál fogva, amikor hülyeséget csinált, a fejében mindig az anyja hangját hallotta. Jó, hogy az anyja nem tudott Rileyról - valószínűleg infarktust kapna. Farkas és leopárd? Igen, igaz.
Miután valahogy túlélte Mercy vezetési stílusát, Riley biccentett köszönésképpen a DarkRiver katonáknak, Nate beküldte ket körülnézni Baker házába. Riley utasította az egyiket, hogy ellen rizze a ház alatti részt. „Nézz körül, hátha találsz valamit, amivel a csövet bevezették a házba. De ne nyúlj hozzá! Csak nézd meg.” A férfi szeme Mercyre villant. A lány rábólintott, a katona ezután indult. Irritálta Rileyt, hogy a férfi nem azonnal engedelmeskedett, de a benne lév hadnagy le volt nyűgözve. Ezek a katonák még nem tudhatták, hogy Riley és Mercy együtt dolgoznak, ha a katona azonnal engedelmeskedett volna neki, az a fegyelem hiányáról árulkodik. „Owen,” kiálltotta oda Mercy az ott maradt katonának. „Riley velem dolgozik ezen.”
Owen tökéletes katonás bólintással felelt, de Mercy már elfordult. Riley látta a csalódottságát. Miért? Amikor Owen orrlyukai kitágultak már tudta. Fiú abban reménykedett, hogy Mercy t választja, hogy megszüntesse a szexuális sóvárgását. Rileyban lév farkas úgy vicsorgott, hogy megjelentek borotvaéles szemfogak, és következ szavak abból a részéb l fakadtak, amit csak Mercy tudott felébreszteni. „Készen állsz, cica?” Halk hangja mélyr l jött… bens ségesen. A lány tekintetét végig futtatta az ágyékán. Megnyalta az ajkait. Riley pillanatok alatt tombolóan, fájdalmas kemény lett. „Hát igen, Riley. Menjünk be.” Lány elsétált el tte, csíp jét provokálóan ringatva. A farkas nem tudta eldönteni, hogy vicsorogjon, vagy a száját vad mosolyra húzza, egy olyan ragadozó mosolyára, aki tudja már gy zött. Gondolkodott a döntésen és követte a lányt a házba. Az emberrablók által permetezett er teljes parfüm illat elborította az orrát. El kellett volna nyomnia Mercy édes ébredez pézsma illatát. Hát persze, hogy nem tette. Mivel a Mercy maga volt a n stény ördög, aki örült, ha felhergelhette t. Rendben, Riley vonakodva elismerte, talán az illatnak nem ez volt a célja, de - Mindenható Isten – miért ilyen átkozottul jó? Azt akarta csinálni, amit tegnap este csinált, beletemetni az arcát Mercy nyakába hátulról, és hosszan, mélyen megízlelni. Agya kigúnyolta t, képet vetített, amiken a lány lihegve és dühösen fekszik alatta, a szenvedély tüze égette, amit kapott. Mercyvel lenni, - csak vele -, tudta felszabadítaná a farkast. Riley nem szerette, ha kicsúszott a kezéb l az irányítás. Nem tervezte, hogy engedi Mercynek figyelmen kívül hagyni a pokoli tűzet közöttük.
Vágyainak tárgyával találkoztak a ház közepén, miután a lány látszólag hátrafelé elindult keresztül a házon, és haladt egyenesen el re. „Te felvettél valamit?” A lány hangja most hivatalos volt. A férfi megrázta a fejét, és figyelmeztette magát, hogy higgadjon le. Az év dés rendben volt – a lány játszott vele és a macska is, aki Mercy valóban volt. Kapott még egy célzást, arra vonatkozóan, hogy mennyire rossz, hogy akarja a lányt, és Mercy nem engedi egy bizonyos távolságon belülre, elvei miatt. Így hát játszania kell ezt a macska -és farkas játékot, amíg a lány behódol a közöttük feszül éhségnek. Aztán elkapja a lányt. Addig, amíg ez a kibaszott vonzás tart. Mivel nincs az az Isten, hogy Riley Kincaid sokáig rabszolgává váljon egy olyan vágynak, amely úgy tűnik, hogy nem ismer határokat, pontosan olyannak, mint a n volt, aki felszította azt. „Riley,” csattant fel a lány. „Ne nézd a melleim, inkább figyelj rám.” „Már láttam ket,” reagált a férfi, úgy amit egyedül ez a macska tudott kihozni bel le. „Semmi különleges.” A lány mellei érettek és zamatosak voltak, tökéletesen harapni valók. A b re a gazdag tejszín, mint egy igazi vöröshajúnak, meghintve egy zamatos csipetnyi arannyal. Minden egyes csók, minden harapás nyomot hagyott rajta. Még mindig látni lehetett, amit a férfi tett vele tegnap este. Ez lecsillapította annyira, hogy, ne döntse le, és vegye ket a szájába, hogy rácsókolja a bélyegét. „Igen, ugyanaz.” A lány lesütötte a szemét, miel tt újra ránézett. „Most, hogy ezt tisztáztuk tudnánk végre dolgozni?” Szarkasztikus szavak, de a lány illata sokkolta a férfi érzékeit, áttörve a parfüm ködén, mintha az nem is létezne. A b re megfeszült a testén. De Riley hadnagy volt, és a kis Willow számított rá, hogy megtalálják a bátyját. „Ellen rizd ezt az oldalt, én pedig a másikat.”
A lány bólintott és elindult. Aférfi nézte még egy pillanatig, ahogy mozog, miel tt elkezdte volna a saját részét. Riley szokott er s n kkel dolgozni, Indigo volt a jobb keze a Falkában. Indigo nyugodt és összeszedett, a gyakorlatias személyiség, tökéletes ellentéte vörösen izzóan szenvedélyes Mercynek. Soha sem vitatkozott Indigoval, nem volt semmi személyes problémájuk. Így az a tény, hogy Mercy egy er s, domináns n sem indokolta, hogy miért nem bírt körülötte lenni több mint két percig anélkül, hogy a hűvös nyugalma, ami ugyanúgy része volt, mint a státusza Hawke rangid s hadnagyaként, meginogjon. Valami megmozgatta az érzékeit. Leguggolt, megpróbálta követni az illatot az er s parfüm rejtekében. Ott volt érezhet en, de eltűn ben, halványan, nagyon-nagyon halványan. De elkapta. Fémes illat. Az els gondolata, hogy Mentál volt. Sokaknak azok közül, akik a Mentálhálón voltak érezni lehetett fémes szagát, ami taszította az alakváltókat. Ez hasonló volt, de… túl fémes. Nem volt benne élet, a Mentálok, bár hidegek voltak, azért még mindig érz , él lények. Átnézett a szoba túl oldalára, látta, hogy valami fekszik a földön az asztal végébe. „Mercy,” mondta halkan, de tudta, hogy a lány meghallotta. „Találtál valamit.” A lány mellette termett egy pillanattal kés bb. „Ott.” A lány körülnézett lenn, az alsó teste végig súrolta a férfi oldalát. A farkas morgott, közelsem elutasítóan. Aztán füttyentett. „Láttam már egy ilyet korábban. Ez ugyanaz a chip dolog, amit a Szövetség tagjainál a nyakuk hátulján találtunk, akik megpróbálták elrabolni Ashayát.” „Erre én is rájöttem, bár még nem láttam, de Bren körülírta nekem.” Riley húga egy nagyon szakképzett informatikus csapat tagjaként
dolgozik Ashaya Aleinenek, hogy megfejtsék a chipet. Egy véres darab húsdarab is feküdt a chip mellett. „Kitépték. Talán Nash?” „Azt hiszem.” Elhallgatott.„Tudtam, hogy amikor testvéreim kiszökdöstek fiatal korunkban, én mindig el bb tudtam róla, mint a szüleim. Id sebb testvér intuíció. Lehet, hogy Nash kinn volt Willow nyomában, amikor elgázosították a helyet?” Látta Mercyt a testvérei között, biztos volt benne, hogy régen is olyanok voltak, mint most. Valószínűleg vörös hajú pokolfajzatok voltak. „Ennek van értelme. Nash kimegy, megmenekül az elgázosítás el l, de visszajön, mert hall valamit, és ez az, amikor megpróbálják elkapni, de nem veszik észre, hogy van még egy gyerek is az erd ben.” Bólintott. Mercy megérintette a padlót és félresöpört egy vékony porréteget. „Alakot váltott. Ezek az ruhafoszlányai.” Riley megszagolta a lány felemelt ujjait. „Egy férfi illatát érzem.” „Te érzed?” Felemelte az ujjait a saját orrához. „Én nem.” Riley nem tehetett róla, a lány kihozta a farkasa leggonoszabb énjét. „Azért, mert én id sebb és er sebb vagyok.” A lány egy gonosz pillantást vetett rá. „Ahogy mondtam, Nash alakot váltott. Legvalószínűbb, hogy miután kitépte a chipet.” „Állati alakban is megtehette a hiúz kicsi és mozgékony, különösen akkor, ha dühös.” Alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy végigsimogassa a kezével a hátát, le a fenekéig. Mercynek csodás alakja volt, sima ívek és izmos alak. Mi lenne, ha kíváncsiságból megsimogatná, úgy ahogy akarja? A farkas furcsán izgalmasnak találta az ötlet. „Hmm.” A lány visszaült combjára. „De még mindig van valami. Többen kellett, hogy legyenek, – Szövetség működése úgy tűnik, hogy jobban el készített, mint vártuk.”
„Van itt elég hús, hogy a támadó DNS-ét megtaláljuk valamelyik adatbázisban.” Nem volt kérdés, hogy igazságszolgáltatás következik. Ez alakváltó terület, alakváltó áldozatokkal, ezért az alakváltó törvényeket alkalmazzák. Nem csak ezt, de a Végrehajtóknak már oly sok mentál besúgója volt, hogy semmi sem maradhatott titokban. Amíg nem tudják, mi történt, nem engedhetik meg maguknak, hogy információk jussanak el a Tanácshoz. Miután elvesztette két magasan képzett tudományos tagjukat, amikor Ashaya és ikertestvére, Amara, disszidált, meg volt rá az esély, hogy Tanácsnokok megpróbálják megszerezni a Szövetség chipjét és Nasht. Csakúgy, mint a támadás… ez is kurva rossz volt. „Ne mozgasd a chipet. Lehet, hogy vannak nyomok körülötte.” „Tényleg?” Mercy egy déli szépség kegyetlen hangján énekelve megrebegtette a szempilláit. „Miért? Annyira örülök, hogy itt vagy Mr. Kincaid, és megosztod ezt velem, - magamtól talán sohasem találtam volna ki.” Riley érezte, hogy a szája megrándult. „Azt hiszem, hogy van valami a szemeddel.” A férfi biztos volt benne, hogy látott egy szórakoztató villanást, de aztán a lány megrázta a fejét, és a hangja ismét hivatalos lett, végetvetve minden játéknak. „A technikusoknak át kell vizsgálni az egész házat, hátha hagytak más nyomot is. Hívhatnánk Ashayat is, hogy jöjjön ki a csapattal.” Mercy arról az O - Mentálról beszélt, aki Doriannal párosodott. Riley közelebb húzódott éselfojtott egy mosolyt, ahogy a lány finoman megremegett, Riley lehajolt, hogy megnézze a chipet. Nem volt kicsi. Talán egy négyzetcentiméter. Még nem mikroszkópikus, de bonyolult munkának látszott. Valamilyen neuroinhibitornak gondolták jelenleg. De pontosan mit is blokkol?
„Ashaya már úton is van.” Mercy összecsukta a telefont, és meglep módon - nem húzódott el. Ehelyett a közelebb bújt, a fejük egymás mellé került. „Ez a pokoli része a munkának.” A lány haja súrolta a karját, és eszébe jutott, legutóbb a szálak simogatták a b rét, amikor a lány végigcsókolta a testét. „Igen.” Riley hangja félig morgás volt, a farkas frusztrációja a felszínre tört. „ Hagyjuk ezt Ashayara, és nézzünk szét a ház körül, lehet, hogy nyomot hagytak ott, ahol bejutottak.” „Nate katonái felváltva körülnéztek, - és semmi.” „De egyikük sem hadnagy, vagy egy rszem.” A lány ferdén rápillantott. „Ez egy bók volt?” „Nem, ez tény.” Riley nézte, ahogy higany módjára Mercy talpra emelkedik, mint egy macska. „Fel fogom hívni Juddot – neki vannak a Hálón kapcsolatai, utánanéznek, hogy érintettek-e ebben a Mentálok.” Mercy bólintott. „Majd utánanézek a saját összeköt imnek is. De a zsigereimben érzem, hogy ebben legalább közvetlenül nem vesznek részt a mentálok.” Találkozott a tekintetük, a leopárd arany fénye egy pillanat alatt elborította a szemét. „Ideje indulnunk farkas.” Adrenalin száguldott az ereiben, és rájött, hogy kezdi elveszíteni a csatát, hogy megfékezze a saját éhségét. „Mutasd az utat, macska.”
9. Fejezet
Mercy befejezte az els kört a Barker ház körül és megrázta a fejét. Semmi. Nada. Zip. Az illat nyomok már órák óta eloszlottak. Riley némán jelezte a következ lépést és elindultak, miután úgy döntöttek, hogy ezt állati formában teszik meg. Ahogy odébb ment, Mercy elcsodálkozott rajta, hogy vajon mit gondolna bárki is, ha látna egy leopárdot szemt l – szemben állni egy er sen izmos farkassal. Az alakváltó állatok általában nagyobbak voltak, mint a vadállatok, de a váltás furcsa dolgokat tett a testtömeggel és mérettel. Ez soha nem volt egy zéró - összegű elmélet. Bár a lány magasabbnak tűnt egy átlagos ember oldalán, de leopárd formában egy csettintésre közepesnagyságú lett. Riley, akárhogy is, nagy volt – és ellentétben a legtöbb társával, nem volt kecses. Nem, t makacs kitartás jellemezte – nyilvánvalóan ezért volt Fal a beceneve. Senki sem, - gondolta a lány,- téveszthetné össze a férfit bármi mással, csak alakváltóval. Valami csikorgott a mancsa alatt. Biztonságosan félresöpörte a leveleket gyengéd gondossággal. Semmiség volt. Egy régi játék. Valószínűleg Willowé, a ház közelségében. Semmit sem találtak a harmadik és a negyedik körben sem.Az ötödik volt az utolsó – er sen lakott területre mentek. Ez az utolsó menet, mivel Mercy látta, hogy egymás felé tartanak. Megcsillant az ezüst a fűben a járdaszegély mellett egy zsákutcában – felhúzódott azoknak a fáknak az egyikére, amik elkülönítették a Baker otthont ett l a rendes alosztálytól. Közben lelassított, és megállt. A többi ház olyan közel volt, hogy a tárgy bármi lehetett. De közelebbr l is megnézte. Egy lánc. Nem, egy karköt , egy ezüstírással,rajta a„Bowen” névvel. Nem tudta felvenni a fogaival. Megpróbálta nagyon- nagyon óvatosan a karmaival. Oda ért, Riley lehajtotta a sötétszürke fejét és a fogaival elvitte, megtartva, amíg körbe sétált azon a területen, ahol észrevették. Semmi mást nem találtak.
Bólintottak egymásnak, majd visszafutottak és átváltoztak az erd azon részén, ahol a ruháikat hagyták. Mercy abban a pillanatban felvette a karköt t, ahogy ember volt és megfordította. Boldog születésnapot Bo. Lilyt l. Csalódottság ült meg a gyomrában, akár az ólom. „Akárkié lehet.” „Akár háztól –házig is mehetnénk – az utcák a leglogikusabb helyek, ahol egy jármű várhat.” „Igen, az erd biztosította volna a fedezéket.” Összeszorította a gyomrát az aggodalom és a harag dühös keveréke, a karköt t az oldala mellé tette le, és felvette a ruháit. „Kíváncsi vagyok, hogy kaphatnánk-e műholdas képet.” Riley felhúzta a farmerjét és Mercy.
majdnem felnyögött. Koncentrálj
„Megnézem,” mondta, felhúzva a cipzárt azon a rohadt farmeren, ahogyan a sajátját felvette. „De lehet, hogy szerencsénk lesz egy álmatlanságban függ vel.” Mikor megfordult látta, hogy a karomnyomok a hátán majdnem begyógyultak. Gyorsan, még egy alakváltóhoz képest is. Ami azt jelentette, hogy Riley er sebb volt, mint azt gondolta, minthogymegengedte magának. Semmi feltűn nem volt benne. Csak -„Mi a…” A kezei a derekán voltak és a szája az övén, miel tt többet tudott volna tenni a zihálásnál. Villámló. Fényl . Serceg . Tökéletes. Ezúttal felnyögött, a karjait köré zárta és a tobzódó ereje, és a puszta sebessége köré, amivel rátámadt. Mind a ketten csak farmert viseltek, a melleit hozzászorítva a finom puhaságú sz rhöz a mellkasán. Hozzádörgöl zött a leopárd veleszületett érzékiségével. Riley tépte el a száját el ször az övér l, de továbbra is egy milliméternyi távolságra voltak egymástól. „Ez a te hibád.”
„Pokolba is, nem.” Megszívta a nyakát, megharapta egy kicsit a hangsúly kedvéért. „Te ugrottál nekem.” Visszarántotta a fejét, miközben megmarkolt a haját, s lenézett rá. „Te néztél rám úgy, mintha végig akarnál nyalni.” „A nézés nem ugyanaz, mint az érintés.” A szája megingott arra a gondolatra, hogy végignyalja t. Túl gyorsan haladtak tegnap este. Még a második és a harmadik alkalommal is. Mintha mindketten már túl régóta lettek volna éhesek, jól kellett lakniuk. De – „Nincs id nk erre.” Pár másodpercig tartotta a lányt, tiszta férfias izom és forró b r. „ Akkor csinálnunk kell rá.” Ez parancs volt. A macska sziszegett. A n nek összeszűkült a szeme. „Amit neked most tenned kell az az, hogy elengedsz, miel tt szerzel néhány heget, amit nem tudsz olyan gyorsan begyógyítani.” Az egyik nagy keze végig csúszott a hátán, elhúzva a fels szélét a farmerjáról. „Fogadok, ha most megérintenélek, akkor selymesnek, forrónak és nedvesnek találnálak.” A hasa megfeszült, ahogy az ujjai a farmerjába csúsztak egy kicsit keményen, de határozottan. Megdörzsölte. A férfi simogatta meg. Dea lány nem egy cirmos cica volt. leopárd. Megharapta azokat az érzéki farkas ajkakat, elég keményen megcsípte, arra használva a mozdulatot, hogy kihátráljon a karjaiból. „Komolyan mondtam Riley. Egyszer elég volt.” Hazugság. Hazugság. Nem próbálta meg újra megragadni, a ruháját nézte a borostyán színű szemeivel, ahogy befejezte a felöltözést. „Ez nem az, amit a tested mond.” „Igen, nos, nem a legjobb az ítél képességem.” Figyelmen kívül hagyta a tekintetének súlyát, a haját lófarokba kötötte, miután végre
eszébe jutott, hogy volt egy tartalék gumi a farmerjában, amit pár nappal ezel tt hagyott ott. „Nincs helye az életemben egy olyan férfinak, aki megmondja, hogy mit csináljak.” „Ez csak szex.” A bolondját akarja járatni vele. Mintha bele menne. „Ó, kedves.” Felhorkant, elment, hogy felvegye a csizmáját. „Semmi sem csak szex egy olyan férfival, mint te – abban a pillanatban, ahogy szeret d leszek, átmész: Én férfi, te nő, stílusba. Azt csinálod, amit mondok.” És nem számít, hogy mennyire akart egy párt, Mercy nem tud alárendelt lenni. Nem így. Nem olyan emberrel, aki azt akarja, hogy valaki más legyen. Ez megtörné t. „Inkább verd a mellkasod és üvölts a holdra.” Riley nem volt elragadtatva. „Nem hiszed, hogy kezelni tudsz engem?” Oké, szóval nagyon jó volt, abban hogy felidegesítse t. „Azt mondtam, hogy nincs id m.” Felemelte az egyik lábát és felhúzta a csizmáját. A férfi küzdött a vágya ellen, hogy a fához lökje és ezt a beszélgetést alapjaiban letudják, Riley ökölbe szorította a kezét. Mercy szinte ugyanabban a pillanatban felszisszent. Megdermedt. „Mi az?” „Semmi.” De a fogait nyilvánvalóan fájdalmában szorította össze. Lenézett a meztelen lábára, ami a talaj felett feküdt, gyorsan megértette az összefüggést. „Mibe léptél bele?” A farkasa a felszínre emelkedett védelmez n és kissé túlontúl birtoklón. „Semmibe.” Makacs macska.
Odament hozzá és letérdelt elé, a lábát felemelte így meg tudta nézni a talpát. „Ez a semmi úgy néz ki, mint egy nagy, kövér tüske.” Ez feldühítette a férfit, látta, ahogy a tüske a lány húsában fúródott, és máris vérezni kezdett. A vállára helyezte a kezét, hogy egyensúlyban tartsa magát. „Tudok gondoskodni róla.” Ahelyett, hogy elengedte volna a lábát, szorosabban tartotta. „Megkaptad már az oltásod?” Kérdezte, tudva, hogy a lány bármilyen együttérzést utál. Mercy büszke volt, amilyen csak a fajtája tudott lenni. És valamilyen okból fontos volt számára, hogy ne törje össze. „Nem akarok veszettséget kapni.” „Ha-ha.” Motyogta, de a hangja feszült volt. „Mivel nem engedsz el, ki tudod húzni?” Ellen rizte a földet, hogy nincs-e ott más veszély. Mercy véleménye dacára az üggyel kapcsolatban, a férfi védelmez volt. Vigyázni a n re, olyan természetesen jött nála, mint a légzés. „Ez könnyebb lesz, ha leülsz.” Nem ajánlotta fel, hogy segít neki leülni, csak megbizonyosodott róla, hogy nem szerzett több sérülést. Egyszer csak háttal állt a csomagtartónak, az ölébe vette a lábát és elfintorodott. „Nem lesz szép – azt hiszem elkezdett a b röd köré gyógyulni.” Ez problémát jelentett az alakváltóknál – gyorsan gyógyultak, különösen akkor, ha a seb kicsi. De ha begyógyul, akkor a tüske végleg ott marad a sarkába ágyazódva. „Csináld.” Összeszorította az álkapcsát. Elhúzta a lányt, így háttal neki helyezkedett, megnyomta a b rt a tüske mindkét oldalán, elég er vel, hogy ki tudja szedni. Hallotta, ahogy Mercy mély leveg t vesz, és tudta, hogy fáj neki. Az átkozott tüskének kisebb ágai voltak. A farkas végigsöpört a b rén, meg akarta nyalni a lányt. Minden férfi ösztöne kényelembe akarta helyezni, de tudta, hogy Mercy ezért utálná, nagy U-val. „Tudod,” mondta, miközben próbálta visszafogni a hangját, „azt hiszem sok
hasonlóságot látok bennetek a tüskével. Talán ez az, amiért hozzád vonzódott.” „Azt hiszed vicces vagy?” Ezt egy kicsit kifulladva mondta. Másik kemény nyomás után már majdnem kint volt. „Mond: ahhh.” Egy utolsó nyomás és a csúfság kijött. Gondoskodott arról, hogy a karmaival összezúzza miel tt leejtette a földre. Mercy nem szólt semmit, miközben leellen rizte, hogy már gyógyult a seb. Gyors volt, de alapos. „Nem hinném, hogy nyomot hagyna. Nézesd meg azért Tammy-vel.” „Egy óra múlva már teljesen begyógyul.” Összehúzott szemmel nézett a lányra, miközben megjegyezte a feszült kifejezést. „Azt akarod, hogy jelentést tegyek a gyógyítódnak?” A lány gyilkos pillantást vetett rá, a szín gyorsan visszatért az arcára. „Azt akarom, hogy engedd el a lábamat.” Továbbra is tartotta, miközben finoman masszírozta a területet a seb körül, biztosítva a jó véráramlást. Ez segít neki még gyorsabban gyógyulni. „Elmész Tammy-hoz?” „Igen! Rendben! Indulhatunk?” „Pillanat” Újra megnézte a sebet. „Ez egy kicsit érzékeny lesz, míg meggyógyul. Légy óvatos.” Úgy tűnt, mintha a lány hozzá akarna vágni valamit, de inkább befogta a száját és felhúzta a zokniját és a csizmáját. Miközben ráállt, tesztelte a lábát. „Rendben van, csak pokolian fájt, amíg benne volt.” Riley bólintott, de a figyelmét az egyensúlyára összpontosította. Jó volt. A farkasa visszahátrált. „Menjünk be.” Megragadta a karköt t és a zsebébe csúsztatta.
Mercy összefonta a karját. „Köszönöm.” Ez egy zsémbes elismerés volt. „So gracious.” Ahogy lehunyta a szemét, mintha tízig számolna, érezte, hogy a farkasa felemelkedik, ezúttal inkább a bajkeverés volt a célja. „Még nem válaszoltál a kérdésemre.” „Mi?” „Azért futsz el lem, mert nem tudsz kezelni.” „Válaszoltam. Azt mondtam, hogy nincs id m.” „Csirke” Mondta, miközben hallótávolságon belülre értek a házat rz férfiakhoz és n khöz. Mercy eltátotta a száját. Biztosan rosszul hallotta. Biztosan a szilárd, higgadt, maradi Riley Aedan Kincaid nem merészelte csirkének hívni. „Mit mondtál?” „Hallottad.” Köszöntötte a négy másikat, akik csatlakoztak Monroehoz és Owenhez. Ketten közülük farkasok voltak. Monroe odasétált. „Semmit sem láttam a ház alatt, amit arra használhattak volna, hogy gázt juttassanak a házba, de biztosra megyek és a technikusokkal is leellen riztetem.” mondta nekik. „A helyzet az, hogy Owen nem valami profi lövész – de azt mondja, ha elég jó vagy, akkor be tudsz l ni egy kisebb gázgolyócskát a fürd szoba ablakon.” „Az a nyílás apró.” Motyogta Mercy. Riley hangot adott egyet nem értésének. „Ismerek két embert, akik képesek rá.”
Dorian és Judd. Bólintott, majd Monroe-ra pillantott. „Mond meg a technikusoknak, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet erre a területre, amikor megérkeznek.” Felemelte a hangját és a kezét. „Monroe és Owen a háznál maradnak. A többiek – velünk.”
Mercy alig 5 percet áldozott a keresésre. Bekopogott egy kis ház ajtaján, amin fodros függöny lógott és a kert annyira rendezett, hogy egyetlen gyom sem merte felütni a fejét. Megállapította magában, miközben egy apró n vizslatta, hogy szinte már pulzált a leveg . A fényes barna szemek végigmérték Mercyt. „Szóval te összegabalyodtál azzal a farkassal?” Mercy túl sokat volt a falkával, hogy megsért djön egy ilyen személyes kérdésen. Elvigyorodott. „Honnan tudja, hogy én voltam?” „Úgy nézek ki, mint aki szenilis?” Meg sem várva a választ folytatta. „Kijöttem volna hozzátok, de gyorsan felszaladtál.” Az rszem ösztönei figyelmeztették. „Látott valamit?” Válaszként a n felkapott egy darab papírt az ajtó mell l és megmutatta Mercy-nek. „Regisztrációs száma annak a furgonnak, ami túl sokáig parkolt itt – tudtam, hogy bajkever k.” „Hívta a Végrehajtókat?” „Természetesen.” Szünet. „Ott van az unokaöcsém. Jó gyerek. Azt mondta, hogy lopott jármű volt. De azt is leírtam, hogy hogyan nézett ki a furgon.” Mercy el vette a mobilját, hogy szóljon a DarkRiver technikusainak, hogy felügyeljék. „Na?” Kérdezte a n várva a válaszát, miel tt kódolni tudta volna a hívást.
„Igen.” mondta Mercy. „És nem csinálom újra.” Ha ezt mondogatja magának, akkor talán az áruló teste is észre fogja venni a figyelmeztetést és gátat szab végre az igényeinek. Az id s n egy savanyú pillantást küldött felé. „Átkozott szégyen. Mivan, a csinosabbakat kedveled?” Felhorkant. „Az én id mben azokat a férfiakat kedveltük, akik úgy is néztek ki, mint a férfiak.” Mercynek nem volt ideje válaszolni, az ajtót az arcába csukták. Mindenki milyen kritikus ma. És a tetejére jön még Riley „csirkés” gúnyolódása, ett l nem lett jobb kedve. De a technikus válaszolt és leadta neki az infót. Megígérte, hogy abban a másodpercben tájékoztatja, amint találnak valamit. Riley a járdán várta, elmagyarázta honnan tudta az öreg néni, hogy hogy néz ki. „Van valami?” A n szavaival a fejében, végigfutatta a szemét a férfin, ahogy közölte az infót. Határozottan úgy nézett ki, mint egy férfi, gondolta, mindene kemény, szilárd és durva. Er , hihetetlen er volt Rileyban. Szelídség is része, ahogy tartotta a lábát, miközben kivette bel le a tüskét, ez pedig még inkább rendkívülivé tette. Tudta mi lett volna azokkal a tüskékkel a sarkában. Az átkozott farkas vigyázott rá. És jól csinálta. Még most is, a leopárd nem tudta egészen mi lesz ebb l, ezért inkább a vadászatra koncentrált. „Ez jó el relátásra vall.” „Valami baj van ezzel.” Morogta Riley, megdörzsölve az állát, amin már halvány árnyéka látszott a délutáni borostának. „Ez a chip azt mondja, hogy az elit Szövetség volt, de miért hagynának hátra bizonyítékot, ha annyira szervezettek? És ilyen figyelmetlennek lenni a járművel?” „Azt gondolod, hogy a chip lehet, hogy egy terv része?”
Úgy nézett végig az utcán, mintha látta volna, hogy mi történt el z éjjel. „Volt egy hívásom Lucastól miközben te az informátorral beszéltél – Nash tanára azt mondja, hogy számos mentál cég megkörnyékezte.” Mercy pislogott. „A mentálok nagyon, nagyon elszigeteltek. Különösen az R&D.Miért akarnának egy alakváltót?” “Tehetséges alakváltót.Nash látszólag egy zseni a nanotechnológiában.És mindketten tudjuk, hogy a Tanácsnak hiányzik két f technikusa.” Mercy a fogai között kifújta a leveg t.“Az Implantátum Protokollnak befellegzett Ashaya közvetítésével.” Ez a protokoll,azt jelenti, hogy az egyéneket a mentálhálón összekapcsolja egy közös elmévé, irányíthatóvá és problémamentessé. “Igen, de mi van, ha valakinek olyan ötlete támadt, hogy félretegyék a jöv re nézve.” Vállat vont.“Ez egy elmélet.” „De ha igazad van, és a mentálok vitték el Nash-t és az Emberi Szövetségre kenték, vagy - ” „A Szövetség vitte el és hanyag munkát végeztek.” Mercy megdörzsölte a homlokát. „Vagy addig csűrjük csavarjuk, amíg túlkomplikáljuk az egészet.” „Azt hiszem, hogy ki fog derülni, mikor megtaláljuk Nash-t.” Mercy felkapta a fejét, mikor meghallotta a veszélyes élt a hangjában. „Hey, hagyd abba. Az emberek szomszédságában vagyunk.” A szemek, amik ránéztek már nem voltak emberiek. „És ez farkas terület.”
„Leopárd és farkas.” Nem volt hajlandó meghátrálni a ragadozó tekintete alól, bár meghűlt t le a lelke. Még sosem látta Riley-t ennyire elveszíteni a kontrollját. És ilyen gyorsan. „Mi ütött beléd?” „Ha Nash megsérült, Willow magát fogja hibáztatni, amiért nem tudott segíteni a testvérén.” Oh. „De nem fog – egy ragadozó alakváltó. Nem könnyű megölni minket.” Olyan arrogánsan szólalt meg, ahogy csak tudott. „Most pedig húzd ki magad abból a nyálasan rendetlen önsajnálatodból és szerezd meg a programot. Ez nem rólad szól.” Riley rábámult azokkal a hideg farkasszemekkel, a gazdag borostyánt tiszta veszélynek tartotta. „Egy nap,” mondta nyugodtan, „a szád nagyobb bajba fog keverni, mint amit kezelni tudsz.”
10. Fejezet Mercy suttogva érezte a megkönnyebbülést az arcán át. Biztos volt benne, hogy fel tudná tartani Riley-t egy valós harcközben addig, míg megérkezik a segítség, de ha a farkasa igazán támadott volna, akkor nagy rá a lehet ség, hogy megölné t. Hacsak nem csal. Amit egy halálig tartó küzdelemben, biztosan megtenne. Néha nem minden az er , van, amikor az intelligencia számít. „Ó?” Mondta és szándékosan végigfuttatta a nyelve hegyét a fels ajkán. Riley nagy leveg t vett és a farkas eltűnt két szívverés között. „A szexet használod, hogy eltereld a figyelmemet?” „Bármit, ami működik.” Különös módon amennyire szerette t piszkálni, annyira nem szerette volna, ha Riley megsérül. Nem így. A poklon ment keresztül, amikor Brennát elrabolták. Szóval most elvigyorodott és azt mondta, „Plusz tudom, hogy a kép a nap hátralev részében gyötörni fog.” Meglepetésére Riley ajka megrándult. Csak egy kicsit. Eléggé, hogy a gyomra megremegjen. „Szóval, játszani szeretnél cicus?” „Férfiak.” Megvet en felhorkant, de Riley látott felvillanni valami gazdagabbat, forróbbat, sokkal csábítóbbat azokban az alakváltó leopárd szemekben. Jó. Mert ennek nem volt vége. Nem egy hosszú lövéssel. „Visszatérhetnénk most már a munkához?” Egy íves kérdés. Soha senki nem beszélt még úgy vele, mint Mercy. Ha nem tett volna meg mindent, azért hogy doromboljon neki csak egy éjszakával ezel tt, azt képzelte volna, hogy nem is tudja hogyan kell. „Többet itt már nem tehetünk.” Végig gondolta a lehet ségeket. „Lucas és Hawke gondoskodtak róla, hogy az informátoraink mindent elmondjanak és úgy tűnik Bakerék nem tudnak más tippet adni, amit kivizsgálhatnánk. A kommunikációs vonalakat megvizsgálták?”
Bólintott. „Nate szervezte meg. A technikusok ellen rizni tudják az összes mobilt és számítógépet a házban – az adatok automatikusan Dorianhez kerülnek.” A sz ke rszem egy zseni volt a számítógépekkel. „Figyelmeztetni fog minket, ha bármi is feltűnne.” „Megkérem Brennát, hogy dolgozzon a műholdas adatokkal.” Mercy tudta, hogy SnowDancerek egy teljes körű műholddal rendelkeztek, szóval ennek volt értelme. „Én szintén kijelöltem néhány falkatársat az államban, amíg Tammy-hez mentünk vissza. Majd k beszélni fognak Nash barátaival az MIT-n.” „Akkor, amíg nem kapunk egy tippet a furgonról vagy a helyszínel csapat nem talál valamit, addig várunk. Lehet, hogy az emberrablók felveszik velünk a kapcsolatot.” Mercy a frusztáció hangját hallatta. „Utálok várni.” „A leopárdok jó lesvadászok.” „Az emberi felem a cselekvést részesíti el nyben.” A füvet rugdosta, majd bólintott. „Oké, igazad van. Visszatérsz a barlangba vagy lentmaradsz?” Az órájára nézett. Öt múlt négy perccel. Volt rá esély, hogy ma valami közbejön. „Elmehetnénk edzeni az új ütemterv szerint.” „Inkább ennék tűt.” De elindult vissza a járműhez. „Miért gondoltuk azt, hogy jó ötlet a fiatal macskákat és farkasokat összeereszteni?” „Hogy a szövetség er sebb legyen.” Riley nem volt biztos benne, hogy bárki is észrevette, hogy ez milyen illékony kombináció lehet. A leopárdok és a farkasok mindketten ragadozók és megszokták, hogy a tápláléklánc csúcsán vannak. Add hozzá a tinédzser hormonokat a fazékba és már is kész a baj. „Készen vagyunk.” Mercy mobilja megcsörrent miel tt válaszolhatott volna. „Igen?”
„Mercy” Rina hangja. „Követtem két pompás férfit a te helyedhez. Elengedjem ket?” „Megkapták a biztonságos áthaladást.” Morogta Mercy, a halántékát dörzsölve. Szerette a nagymamáját, de ezért meg fogja fojtani. „És nem is tervezem, hogy bármikor e században haza megyek.” „Szánj rá id t, mert wow. Forróak. Gyönyörűen, tüzesen forróak. „Szolgáld ki magad.” „Ó nem, azt hiszem k csak és kizárólag téged akarnak.” Mercy letette a fiatal n nevetésére… és észrevette, hogy Riley farkasa benne volt a szemében. „Ne menj oda.” Azonnal levette a hanger t a telefonjáról. „Kik k?” „Senki, akivel foglalkoznod kellene.” A telefonját a zsebébe tette, a szemöldökét felhúzta. „Éhes vagy?” Egyikük sem evett ebéd óta. Hosszú ideig tartott, míg válaszolt, de végül bólintott. „Igen.” Végül egy gyorsétteremnél parkoltak egy külvárosi bevásárló szalagnál. „Hús és zsír.” Megnyalta az ajkát a gyomra korgására. „Imáááááádom a hamburgert.” „Ez zsúfolt.” Ez volt Riley egyetlen válasza. „Ülhetsz a kocsiban. Hozok neked valamit miután befejeztem az evést.” Vigyorgott. „Hideg lesz és dermedt, de hey, a farkasoknak amúgy sincsenek ízlel bimbóik, nem igaz?” Kiszállt és követte a lányt az étterembe. Mikor a rend érdekében a férfi fizetett, a lány vállat vont és úgy döntött, hogy ez egy olyan csata volt, ahol nem érdekelte a harc. A ragadozó alakváltó
férfiaknál, néha engedményt kell tenned, vagy szerezhetsz magadnak egy kis agyrázkódást. Véresen keményfejűek voltak. És mivel még mindig nem hagyta Riley-t vezetni, ez egy jó kompromisszum volt. Nem úgy, ahogy Riley gondolta. Az arckifejezése annyira irritált volt, mikor leültek, hogy a tinédzserek, akik a szomszédos asztalnál ültek – egy csapat nem ragadozó alakváltó gyerek – óvatos pillantással nézték. „Nyugi” mondta a gyerekeknek. „Csak morcos, amiért nem volt édes-savanyú mártás.” Az egyik lány megkockáztatott egy ideges mosoly, aztán a kölykök visszatértek az ételükhöz. Riley hozzávágott egy hamburgert. „Tedd ezt a szádba.” „Azt akarod mondani, hogy fogjam be a lepényles met?” Beleharapott a hamburgerbe és torka mélyér l dorombolt. „Finom.” Ami úgy jött ki „hiinyom”. Riley a fél hamburgert egy harapással megette, aztán nekilátott a kétszersültnek, amit mindketten hozzárendeltek. Mikor lopott a krumplijából, még csak nem is morgott. A macska úgy döntött, hogy kedves lesz vele az étkezés során, világosan látva, hogy az étel megpuhítja a férfit. A harmadik hamburgerénél tartott – hey, éhes volt – és a férfi a negyediknél, mikor felállt a sz r a tarkóján figyelmeztetésképpen, még Riley ragadozója is felfigyelt. Mindketten nagyon óvatosan az ajtó felé néztek. Egy férfi jött be. Egy mentál, az ruhája és az illata alapján. Nem volt rohadt, fémes szaga, mint azoknak, akik teljesen elmerültek az elcsendesedésben, de a visszhangja olyan volt. Romlott, morogta Mercy leopárdja, a férfi romlott volt. Elindult, miel tt meggondolta volna magát, tudatában, hogy Riley mellette van. A férfi az ajtóban körülnézett, mintha megzavarodott volna, majd benyúlt a papírzacskóba a kezében. Mercy némán
mozgott, a leopárd fegyelmével, tudatában annak, hogy mindenki az étteremben nagyon – nagyon csendes. Alakváltók vagy sem, minden él lénynek az agyában volt egy primitív mag, amely azt mondta nekik, hogy veszély közeleg. A férfi elkezdte kihúzni a kezét a zacskóból. „Most.” Nem tudta melyikük szólt, de mire a férfi kezében volt a pisztoly, farkas és leopárd, halálos sebességgel mozgott. Neki csapódtak, egyenesen át az üvegajtón a járdára. Felkiáltott, ahogy a cementre zuhant, a gyalogosok rohanva szétszóródtak, táskákat leejtve és aprót sikítottak. „Fogom.” Mondta Riley. Elengedte a mentált, megragadta a fegyvert gyors és óvatos kézzel kivette a töltényt. „Jézus, ez egy gépfegyver - az egész helyet ki tudta volna végezni.” A kihűlt, ahogy az ártatlan gyerekekre, az anyára a babakocsival, az id s házaspárra az ajtónál gondolt. „Hívd a Végrehajtókat.” Mondta Riley, figyelmenkívül hagyva, hogy üveg ragadt a b rére. „És a ment söket. Megsérült.” A leend lövöldöz nyöszörgött, ahogy ott feküdt, de a szeme váratlanul kitisztult. „Nem emlékszem,” suttogta. „Nem emlékszem.” „Már hívtam ket.” Mondta egy remeg hang. Mercy felnézett, hogy a tekintete találkozzon azzal a nem ragadozó lányéval, aki rámosolygott – valamilyen madárfajta, a haja puha és tollas, mintha a szárnyai lennének váltott formában. „Jó kislány. Megkaphatom a pulóvered?” Bólintás, majd a lány lehúzta a pulóverét, s ezzel felfedte a babarózsaszín fels jét. „Tessék.”
Mercy arra használta az anyagot, hogy a mentál fejéhez tegye. Az üveg biztonsági volt, tehát nem vágott, de a fejét keményen beütötte a járdába. A férfi vérzett. „Azt hiszem agyrázkódása van.” „Jó.” A SnowDancer hadnagya ezt halkan nyilatkozta. „Ez azt jelenti, hogy nem elég éber ahhoz, hogy problémát okozzon.” Felállt, valószínűleg, hogy átvizsgálja a területet további fenyegetést keresve. Mercy kapcsolatba akart lépni a Faith-el, tudna e szót váltani err l az apjával, Anthony Kyriakus tanácsnokkal, de nem kockáztatott egy ilyen hívást egy nyilvános helyen. Anthony lázadókkal való szimpatizálása egy jól rzött titok volt. Aztán felfigyelt egy n re, aki fekete gót ruhában volt, az ajkai éj kékre festve, fél kezén kesztyűvel. Egy parányi tetkó volt a bal mutatóujján, az érdekelte Mercyt. Egy kis patkány. Megkönnyebbülten bólintott a n felé. Egy pillanattal kés bb az emberi patkány – a kémhálózat tagja, amely a DarkRiver szövetségese – elment. Tudta, hogy másodperceken belül a vérengzés eljut a DarkRiverhez. Riley visszaguggolt. „Patkány?” Kérdezte, olyan halkan, hogy senki más nem hallotta. Bólintott. „Egy másik mentál rült?” Ahogy a dolgok egyre inkább instabilak a Hálón, egyre több repedés jelenik meg a mentál lakosság körében is. „Annak tűnik.” A szemöldök ráncolások megjelölték a homlokát. „Nem kellene kitalálnunk, ha kikérdezhetnénk miután összefügg bben gondolkozik, de nincs lövésünk – és a Végrehajtók elviszik, rá tíz percre pedig a Mentál Tanács csendben biztosítani fogja számára a rehabilitációt.” Mercy összeszorította a fogát. „Ez az, amikor azt kívánom, hogy bárcsak lenne mentál er m.” Mert miután a horrorisztikus pszichikai agymosás lezajlik, a férfi szerencsés lesz, ha még képes lesz a cip fűz jét bekötni.
Végszóra megszólaltak a Végrehajtók szirénái. Mivel a majdnem lövöldöz mentál volt, sem a DarkRivernek, sem a SnowDancernek nincs semmilyen hatásköre. A zsarukfeltételezhet en irányították a mentál férfit és – miután vetettek egy pillantást a fegyverre – küldtek Mercy és Riley felé egy elismer pillantást, azért amit tettek. A Végrehajtók srácok, gondolta Mercy, valójában nem voltak mind rosszak. De a tény az, hogy a Mentál Tanácsnak sok kéme található a szervezetben, akik szivárogtattak, mint a szita. „Tudja, hogy hogyan vegye fel velünk a kapcsolatot, ha bármire is szüksége van.” Mondta az sz hajú zsarunak, aki felvette a vallomását. „Nem szükséges.” Mondta, könnyed hangon. „Csak összefoltozzuk a biztonsági kamerát – elég nyilvánvaló, hogy bedilizett.” „Technikailag.” A tiszt elvigyorodott. „Úgy hívom ket, ahogy látom. Van itt pár dilis, aki megdolgoztat minket az elmúlt pár napban. Akadt egy bomba San Diegoban egy étteremben, és egy másik fickó keresztülhajtott teherautóval egy étterem falán L.A.-ben. Mind mentál volt.” „Áldozatok?” Bólintott. „De nem olyan rossz. A bomba csak a mentált vitte ki, egy pincérn megsérült, bár már rendben lesz. A furcsa dolog a teherautóval volt. Az elakadt – mintha az rült meggondolta volna magát és er sen fékezett – ez elég id t hagyott az embereknek, hogy elugorjanak az útjából. Golyót röpített az agyába, miel tt bárki hozzáférhetett volna. De ha a dolgok így mennek tovább, még több ember fog meghalni.” Mercy bólintott. A DarkRiver és a SnowDancer magas rangú tagjai tudták, hogy a dolgok ingatagok a mentálhálón, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire rossz a helyzet. „Tehát mehetünk?”
„Igen.” A hátuk mögött kuporgó kölykökre bólintott. „Már az vallomásukat is felvettük. Haza vinné ket?” Ez ésszerű feltevés volt – az alakváltó ragadozók uralkodtak – de ez felel sséggel is járt. „Igen.” Nézve, ahogyan a helyszíni technikusok elkezdték felszívni az üveget, rájött, hogy nem fog az összes gyerek beférni az autóba. Feléjük fordulva megkérdezte a nevüket és a címüket. Hárman néhány percnyi sétára laktak, a másik kett tíz percnyi autóútra. „Jól van,” mondta „hazasétálunk veletek hármatokkal, majd titeket kett töket elviszünk autóval.” A lány a rózsaszín fels ben – Jen – az ajkába harapott. „Jól leszünk. Mi csak, tudod, kiakadtunk.” „Tudom.” Átölelte a lányt. Alakváltók voltak. Az érintés segített a gyógyulásban. „ De látnom kell, hogy biztonságban hazaértek.” Vagy a leopárd átmegy dióba. Bólintott felé. A lány addig nem engedte el, míg Mercy szorította és nem engedte. Riley Mercy jobb oldalára lépett, és elmagyarázta neki a tervet. Elindult, a fiúk követték, mert a lányok úgy döntöttek, hogy Mercy mellett maradnak. A lány, akit Mercy nem ölelt meg, miniszoknyát és has pólót viselt, addig araszolt közelebb Mercyhez, míg vette a célzást és t isátölelte. El ttük Riley és a fiúk megálltak, elfogva a szelet. Látta a férfit, ahogy az egyik gyerek haját megborzolja, megpaskolja a másiknak a hátát, majdnem fájdalmasan, vállon veregetve a harmadikat. Tör dik velük. A lány, aki átölelte– Lisha – megnyugodott és elhúzódott. „Olyan gyors voltál.” Mondta, ahogy elkezdtek megint sétálni. „Igen.” Mondta a barátja, aki szinte fel – le ugrált izgatottságában. „Olyan voltál, mint wow!”
„Teljesen.” Lisha rámosolygott Mercyre. „Hallottam, hogy te, tudod, rszem vagy, de sosem hittem volna, hogy láthatlak akció közben. A fiúk néha azt mondják, hogy - ” „Te valószínűleg nem vagy olyan kemény, mint a férfiak.” Fejezte be Jen. „Úgy meg fogom etetni velük a szavaikat.” Mercy nevetett. „Bocsáss meg nekik – a fiúk egy gyógyíthatatlan fogyatékosságban szenvednek.” „Mi az?” „Tesztoszteron.” Mindkét lány felnevetett. Riley felé fordult, küldött felé egy pillantást, amivel emlékeztetette az összes dologra, amiért szereti a tesztoszteront. Különösen, ha az egy kemény, izmos farkasnak a testében volt, aki úgy tűnt készen áll felfalni t, apró szexi harapásonként.
11. Fejezet Anthony Kyriakus kiszállt a telepatikus konferenciából és azokra az információkra gondolt, amiket a lányától kapott. A mai er szak
aggasztó volt, de az események id kereten belül történtek, ezek lehettek egy rendellenes statisztikai esetek. A Háló normálisan zökken mentes adatfolyam volt, káosz és érzelmek nélkül – de a legutóbbi nagy erejű dezertálások, valamint a különböz lázadó tevékenységek óta elkezdett ingadozni a bizonytalanság hullámán. És a csendes mentálok zsigeri szinten csatlakoztak a Hálóhoz, a biovisszacsatolás szüksége miatt, bármi is történt ott, az hatással volt a való életre. Annak is értelme volt, hogy az er szak ebben a régióban történt – a mentálháló nem határoz meg földrajzi határokat, de ezen a területen több zavar volt és a pszichés hatás lehet a leger sebb hatással a kiindulási pontra. Elég nagy feszültség rövidre zárhat néhány aspektust a kondicionálásban a Csendesség alatt. Akárhogy is, Anthony nem volt meggy zve. A többi Tanácsnokot úgy tűnt, hogy figyelmen kívül hagyja az események, de – A kommunikációs panel sípot. Az ID képerny re pillantott és látta, hogy Kaleb Krychek volt az, tanácsnok és talán a leger sebb telekinetikus a Hálón. Abból, amit Anthony kiderített, tudta, hogy Kaleb irányítja a Hálóelmét, azt az érz lényt, ami a Háló könyvtárosa és rz je volt egyben, megközelítve a teljességet. Ez olyan helyzet volt, amit a Tanács nem akart Santano Enrique után. A már halott tanácsnok arra használta az erejét, hogy a Hálóelmével elrejtse a gyilkos bűneit. Kaleb sokkal finomabb volt. Hagyta, hogy a többiek azt higgyék megtartották a hatalmat, még akkor is, ha a bolondját is járatja velük. Nagyon veszélyes férfi. És akinek a múltja közel átlátszatlan - bár voltak pletykák, miszerint Enrique pártfogoltja volt. „Kaleb” mondta, Moszkvában.”
válaszolva
a
hívásra.
„Még
korán
van
„Nagyon.” Mondta Kaleb, de mivel a vizuális nézet blokkolva volt, mindkét végen, Anthony tudta, a másik férfi akárhol lehet. Nehéz volt lekötni egy Tk-t teleport képességgel egy helyre. „De én a te régiódat hívom – láttam a jelentéseket.”
„Újabb eset volt.” „Egy lövöldöz ,” mondta Kaleb. „Az adatok már áramlanak be.” „A többieknek úgy tűnhet, hogy ezek az események statisztikai anomáliák.” „És te?” Anthony hátrad lt a székében. „Azt hiszem, hogy ellen riznünk kell a lövöldöz agyát.” Elhallgatott, mert egy üzenete érkezett a mobilján. Érdekes. „Henry küldött nekem egy üzenetet, amiben ugyanezt javasolja – és felajánlotta, hogy felügyeli a vizsgálatot.” De pontosan mit csinál Henry Kaliforniában? Az otthona Londonban volt. „Feltételezem, hogy vele mész.” „Természetesen.” Elvégre egyik Tanácsnok sem bízott a másikban. Anthony, mint a lázadás vezet je elhatározta, hogy hoz egy új uralkodói rendet a Hálóra, elvégre nagyon, nagyon kevés emberben bízott meg.
Egy szobában San Francisco centrumának közelében, a lövöldöz ki volt kötve egy asztalra, az egész testét lefogva tartották. „Kérem,” mondta. „Engedjen el.” Az O-mentál, aki a szobát felügyelte hallotta t, de nem reagált a kérlelésére. A munkája az volt, hogy meggy z djön róla, hogy életben van és tekintettel az er szakos hajlamaira, a legjobb mód, hogy biztonságban tartsa önmagától az az, hogy biztosítja, hogy nem mozog.
A tény az, hogy a telepatikusan lezárt elméje köré vont pajzsokat más fajok embertelennek tartották volna, de nekik nem volt tapasztalatuk pszichotikus telepatákkal. Ez a férfi szét tudta égetni más ember agyát egyetlen er s energialökettel – talán a saját agyát is cseppfolyóssá tudta tenni, de ha öngyilkos volt, akkor az nem számítana. Így ültek csendben és éberen, mikor a férfi az ágyban elkezdte mondani, „Meg kellett tennem. Meg kellett tennem. Meg kellett tennem.” De soha nem mondta el, hogy mit kellett megtennie. És nem jöttek rá addig, amíg már túl kés nem lett.
12. Fejezet Mercy azon volt, hogy megállítsa az autóját kis távolságra a kabinjától, mikor hírösszefoglaló jött. „Egy huszonkilenc éves Tahoe-i n testét találták meg eltemetve egy sekély sírban, a tó nyugati partjának közelében, egy órával ezel tt. A testet egy helyi lakos találta meg kutyasétáltatás közben.” „A Végrehajtók még nem adtak ki hivatalos nyilatkozatot, de a források alapján a vizsgálat a kijelentette, hogy a test állapota arra utal, hogy az elmúlt negyvennyolc órában halt meg. Folyamatosan közvetítjük a történtek alakulását.” Riley úgy döntött, hogy éppen eleget hallottak, el re hajolt, hogy kikapcsolja a rádiót. „Figyelmeztetnünk kell az embereinket. Csak a biztonság kedvéért.” A hangja egyenletes volt. Túlságosan is. Mercy nem próbált meg beszélni vele a fájdalomról, amit ennyire vadul hordoz a szívében, tudta, hogy csak egy üres pillantást kapna a legjobb esetben – Brenna elrablása és annak következményei volt az egyetlen dolog, amir l Riley egyszerűen nem volt hajlandó beszélni. Ez ösztönös volt, hogy meg akarta érinteni, hogy megvigasztalja, de tudta, hogy most nem fogadna el semmit. Szóval maradt a tényeknél. „Reméljük, hogy ez egy egyszeri eset.” Mély bánatot érzett a meggyilkolt n és családja iránt, de féltékeny barát vagy férj lenne gyorsan elkapnák. Egy sorozatgyilkos, másrészr l... „Nem használ, ha hitelbe vesszük a bajt. Ki fogom tenni a keres szót és ott lesznek a kommunikációs embereink közül néhányan, hogy kövessék a történetet.” Riley bólintott, ahogy kilépett. A hátát a motorháztet nek támasztotta és visszatért a korábbi témához. „Majd hívlak, ha hallunk bármit is Nash-r l.” Az alapokat már lefektették – az infók jönnek, Mercy biztos volt benne. „Megpróbálni elrejteni egy feln tt hiúzt egy
alakváltókkal teli városban nem lesz könnyű.” Különösen a patkányokkal, akik bármilyen nyomra az eltűnt férfiról riasztanak. „Nem szabad alábecsülni ket.” Figyelmeztette Riley. „Sikerült egy zabos hím hiúzt megragadniuk és egész hatékonyan elkapni.” Ugratni akarta az óvatosságával, de megpillantott valamit a hajában. „Ne mozdulj.” Felérte és egy négyzet alakú üveget vett ki, az autó háztetejére tette, nehogy szemét legyen az erd talaján. Ellen rzésképpen beletúrta az ujjait a sűrűszálú hajába. „Feszült vagy, mint a deszka.” A teste olyan feszes volt, csoda, hogy tudott lélegezni. Nem válaszolt. A szemébe nézve úgy érezte, hogy eláll a lélegzete. A farkas nézett rá borostyán fénnyel, éhesen és idegesen, és veszélyesen. „Mi van már megint?” Nem kellett volna provokálnia t, de nem tudott segíteni magán. Ez olyan volt, mintha lenne a macskamenta. Egy szippantás és elvesztette az eszét. Riley alig tudta visszatartani a farkast. Azt akarta, hogy dobja Mercyt a földre, tépje le a nadrágját, harapjon a nyakába és tegye magáévá. Keményen. Gyorsan. Újra. És újra. Édes istenem a férfi is ugyanezt akarta tenni. Harcolt az ösztöneivel, olyan szorosan zárta ökölbe a kezeit, hogy az erei azzal fenyeget ztek, hogy felrobbannak. „Riley?” Mercy összevonta a szemöldökét és hátrált egy lépést. A farkas kivicsorította a fogait, de a férfi megtartotta az emberségét. Korábban már vérzett a lány, mikor a karja az aszfaltot súrolta, ahogy elkapták a majdnem lövöldöz t. A farkas meg rült az illatért. Rileynak valahogy sikerült távol tartani akkor – nem a semmiért volt önkontrolja – de a farkas most marcangolta, elhatározva, hogy kijut. És mit csinál? Mercy nem tartozott hozzá.
A farkast nem érdekelte, és Riley meglep dve vette észre, hogy a férfit sem. Meg akarta szerezni t, megízlelni, kibaszottul meg akarta harapni t, mert engedte magának, hogy megsérüljön. A birtoklási, védelmez gondolatok megtréfálták az agyát olyan közel nyomva t a széléhez, ahol már hosszú, hosszú id óta nem volt. Fókuszálj. Becsukta a szemét. És érezte a leheletét a nyakán. „Annyira feszült vagy, hogy be fogsz kattanni.” Az ajka súrolta a b rét, a kezei a vállán voltak. „Mercy.” Morgásként tört ki. „Kedves vagyok veled.” Fogak záródtak a pulzusára a nyakán, gyengéd megrovás. „Fogadd el méltóságteljesen.” Megszorította a csíp jét a kezével, amely valahogy megtalálta az utat a testéhez, de egyhelyben maradt. Kedves volt vele, az érintést használta, hogy lehorgonyozza t. Az alakváltóknál ez volt a mód. De különösebben nem megnyugvást akart Mercy-t l. A hajába túrta a kezét és kihúzta a durva lófarokból. A keze megsimogatta a nyakát. „Ez nem segít, ugye?” Egy csókot nyomott a torka bemélyedésébe. „Átmész farkasba, mert én egy kicsit megsérültem.” Túlságosan is megdöbbent volt a tudásától, semhogy válaszoljon. „Nem gondolod, hogy láttam, ahogy a kezemet nézted, ugye?” A kezeit a fels je alá csúsztatta, a körmeit gyengéden végighúzta a hátán. „Szegény fiú – megvakult a tesztoszterontól.” Most meg nevetett rajta. Rá kellett volna vicsorognia. Ehelyett lazított a tartásán a hajában, így könnyebben meg tudta csókolni t. Ezúttal a lány volt a támadó. Hagyta, hogy megízlelje a száját, hogy a nyelvével végigsimítson az ajkain. Macska. Annyira macska volt.
Simogatta azokkal a macska karmaival, rászorította a száját azzal a macskás kacérsággal. Mikor megtörte a csókot, hogy lerángassa a fels jét, együttműködött és áthúzta a feje fölött. A szempillája árnyékot vetett azokra a kifejez szemekre, ahogy a kezeivel formálta t, lefelé simogatva a mellkasán. A keze visszatért a n hajába, de már nem volt közel hozzá, hogy elveszítse az uralmát, már nem volt olyan közel hozzá, hogy farkassá váljon. Akkor egy nyitott szájú csókot nyomott a mellkására és már egy másfajta éhséget érzett eluralkodni magán. „Még.” Ez egy nyers kérés volt. A lány halkan felnevetett és közelebb hajolt hozzá, miközben körül rajzolta a mellbimbóját a nyelvével. „Azt hiszem most már jól vagy.” „Még.” A keze megfeszült a hajában. Végig simított a kezével a testén… és megállt egy hüvelyknyire az erekciójától, ami azzal fenyeget, hogy lyukat üt a farmerjában. „Játssz szépen.” Az ujjai sztepptáncoltak egy hüvelyknyire a kemény farkától. „Nem.” Visszahúzta a fejét, lemeztelenítette a nyakát… aztán elengedte. Tartotta a helyzetét, felkínálva a torkát. Ez a bizalom ajándéka, mert egy alakváltó küzdelemben elveszítheted az életed, ha az ellenfél az állkapcsával átharapja a torkodat. Teljesen nyugodtan a tarkójára csúsztatta a kezét és végigcsókolta a felfelé ível nyakát. Az íze olyan – Leveg a tenyere alatt. A vörös hajú macska csíp re tett kézzel állt több méter távolságra t le. Összehúzta a szemét. „Ugrattál?”
„Tudod, hogy ez nem az volt, amit csináltam.” Megmutatta neki a fogait. „Gyáva.” „Nézd, hadédelgetlek legközelebb örülhetnél.” Szép volt, Riley. „Nem szeretem látni, hogy megsérülsz.” „Ezen már túl vagyunk – értem nem kell aggodnod. Az egyetlen ok, amiért nem köpök rád, mert tudom, hogy szó szoros értelmében nem tehetsz róla.” Aztán elment. Riley belebújt a pólójába, a gyomra megfeszült a tudattól, amit nem akart figyelembe venni. Igaza volt – az alakváltó ragadozó férfiak megvédték a szabályokat. De Riley volt az alfája jobb keze. A kontrollja a reakciói felett legendásak voltak. Védelmezett, de nem ilyen vadul. Nem így. Ma farkas volt emberi formában, a farkas nehéz helyzetben egyedül Mercyvel. Utána akart menni, de tudta, hogy ez lenne a lehet legrosszabb lépés a macskánál, éppen indulni készült, amikor elkapta két különböz és ismeretlen férfi illatát a leveg ben. A farkas élesen felrobbant a fejében. A kabinnál termett miel tt észbe kapott volna – Mercy felfelé lépkedett a verandára, szembenézve a két idegennel, akiket azonnal a fenyeget kategóriába sorolt. A morgás, ami a torka mélyér l kezd dött átfordult hideg összpontosítássá egyik pillanatról a másikra. A karmait kieresztette.
13. Fejezet Abban a pillanatban Henry Scott és Anthony Kyriakus Tanácsnokok besétáltak a megfigyel szobába szemben a majdnem lövöldöz ével. „Mondott már valamit?” Kérdezte Henry. „Azt mondogatja, hogy meg kell tennie valamit.” az O-mentál felelt. „De nem tudjuk, hogy mit.” Henry az üvegen keresztül bámult. „Az elme vizsgálat megadhatja nekünk a választ.” Anthony tudta, hogy Henry volt az a Tanácsnok, aki leginkább érintett a Tiszta Mentálokkal, a csoporttal, amely megfogadta, hogy minden áron fenntartsa a Elcsendesedést. Azon tűn dött, hogy mi lenne a reakciójuk ezekre az er szakos cselekedetekre, amelyek tisztán bemutatják a Protokoll felbomlását. „Gyerünk.” Mondta csendesen. Ahogy bementek a szobába, megpillantotta a kibomlott szíjakat a páciens karján. Anthony átkozódott telepatikusan a megállítása érdekében… de túl kés volt. A páciens kirántotta a kezét, kihúzott egy tollat az elüls zsebéb l és leszúrta magát fülön keresztül egy másodperc alatt. Anthony érezte, hogy az O-mentál az ágyhoz fut, de a haldokló férfi agyára fókuszált, elolvasott mindent, amit tudott, miel tt a sokk az agyában mindent k vé nem változtatott. Elkapta a kényszer szélét, tudta, hogy valaki ezt a férfit zsinóron rángatta. Semmi más nem volt csak egy báb. Könnyen használható. Könnyen eldobható. Világos volt, hogy a bábmester ültette be a javaslatot, hogy legyen öngyilkos miután befejezte a feladatát, vagy ha elkapták.
Csak a tény, hogy a lövöldöz t elkábították a helyszínen, és a mentális véd burok alá tették, állította meg, hogy a telepátiáját használva elvégezze a feladatát. Ahogy a gondolat keresztülhaladt Anthony fején, látta, hogy szabályszerűen a földre gyűr dött, megkésve rájött, hogy a laborban dolgozó férfi is kényszer alatt volt. Kinek volt hozzáférése és képessége, hogy ezt a sok embert az ellen rzése alá vonja? A válasz az volt, hogy jelent s számú ember a Tanács felépítményében. A valódi kérdés, hogy miért.
14. Fejezet Mercy megpördülve Riley sárga szemével találkozott és olyan hideg volt, hogy semmi másra nem gondolhatott csak a vérre. „Riley.” Nem nézett rá. „Kik ezek?” A két férfi vele szemben átment csendes vadászó üzemmódba a közeledtére és most érezte az er szak ígéretét a leveg ben. „Miért van ez a farkas a házad közelében?” Kérdezte Eduardo, a leopárdja fenyegetésével a hangjában. „Csendet.” Rendelte, visszafordulva a jövevényekhez dühös szemmel.„Neki joga van itt lenni. Te vagy a betolakodó, szóval fogd be.” Eduardo pislogott, mintha még soha senki nem beszélt volna vele ilyen hangon. Mellette Joaquin visszahúzta a karmait, de nem volt bolond. Ezek a férfiak rszemek voltak. Egy szempillantás alatt készek lennének a támadásra. De ahogy k, úgy a lány is. „Maradj itt.” Ellépett a tornácról, Riley felé fordult. Még mindig nem vette le a szemét a férfiakról. Vicsorogva, meglökte a mellkasán. A fejét felé fordította. „Kik ezek?” Ismét megkérdezte azon a hideg farkas hangon. „ rszemek a nagymamám falkájából.” Fakón mondta mind a három férfinak, de leginkább Rileynak. Nem volt kedve a küzdelemhez. Nem volt joga a területén eljárni – nem adta meg neki ezt a jogot. „És azt hiszem megmondtam neked, hogy menj vissza.” „Nem hagylak egyedül az idegenekkel.” Csend, kérlelhetetlen. Az indulata fokozódott. „Csak meg kell ezt beszélnünk, Riley.” A férfi nem válaszolt, a borostyán tekintete a válla felett nézett át. „Miért vannak itt?”
„Mercy nagyanyja,” mondta Eduardo a tornácról, „azt gondolta, hogy talán… vonzódni fog valamelyikünkhöz.” Mercy legszívesebben lel tte volna Eduardot. Az a szünet, amit belekalkulált, összetéveszthetetlen célzás volt. Az átkozott macska élvezte. És érezte Riley b rének feszül fenevadat, készen vadságra és gyilkolásra. „Tünés.” El ször Eduardóra majd Joaquinra mutatott. „Ha legközelebb engedély nélkül jöttök a házam közelébe, megmutatom, hogy pontosan miért is hív a nagymama engem a kedvenc unokájának.” Láthatóan mindkét férfi észrevehet en zöld lett, de lejöttek a verandáról. „Nem hagylak egyedül a farkassal.” Megint Eduardo. Úgy téve, mintha jogkörrel rendelkezne felette. Mercy már kész volt. Figyelmeztetés nélkül indult, a karmaival a másik rszem torka felé indult. Visszahátrált… de nem elég gyorsan, hogy elkerülje a horzsolást a torkán. Ahogy káromkodott, a barátja elvigyorodott és mondott valamit portugálul, amir l azt hitte, hogy Mercy valószínűleg nem értette. De sok id t töltött barangolással a hazájában. Behúzta a karmait és azt mondta, „Joaquinnak igaza van. Kiérdemelted.” Felemelte a szemöldökét, mikor még mindig nem mozdultak. „Miért vagytok még mindig itt?” Meglep módon a csendes volt az, aki válaszolt. „Szeretjük az éjszakai leveg t.” A szemei Rileyn voltak, aki közelebb lépett, míg már csak Mercy választotta el a három férfit. Nem fognak rá hallgatni. Bassza meg. Kísértésbe esett, hogy hagyja ket, mikor Rileyra pillantott és látta a düh kemény vonalát az állán és érezte, hogy a szíve szaggatottan ver. Az uralma szélén volt mindazok után, ami ma történt – ha egyedül
hagyja ezzel a kett vel, valaki súlyosan meg fog sérülni. „Szeretitek az éjszakai leveg t?” Elmosolyodott, édesen akár a pite. „Ebben az esetben, menjünk futni.” Farkas és leopárd is mind úgy néztek rá, mintha elvesztette volna az eszét. „Mi van? Nem hiszitek, hogy tudjátok tartani velem a lépést? Valószínűleg igazatok van.” Ezzel besétált az erd be és levetk zött, remélve, hogy a játéka működni fog. Működött. Mindhárom férfi követte, a védelmez ösztön a természetükben legy zte a birtoklási vágyat. Nem mintha szüksége lenne védelemre. Sohasem volt. Sohasem lesz. És a tény, hogy Riley ezt nem értette meg csak még inkább bosszantotta t. De egy apró, titkos részében, meglep dve találta, hogy egy árnyalatnyit élvezi. A farkas n ként látta t, mikorvalamennyiférfitúlságosan is vak, semhogy észrevegye ezt a státuszát. Kár, hogy Kincaid nem tudja felfogni – amit elfogadna egy szeret t l, azt soha nem fogadná el egy szövetségest l, akinek a társának kellene lennie. Most pokoli hajszába vitte ket. Mind gyorsak voltak. De Riley ismerte ezt a földet, mint a tenyerét. Gyorsan megel zte Eduardot és Joaquint, elvezette ket a házától a Sierra felé. Tartotta a lépést a futásban még akkor is mikor mellé ért. „Állj meg.” Mondta, miközben egyik kezét a karjára tette. Lerázta. „Ha haza kell kísérnem téged, akkor azt fogom tenni. A SnowDancer hadnagy nem fog megsérülni az én felügyeletem alatt a DarkRiver földön.” „Ez nem a szövetségr l szól.” A farkas olyan keményen ügetett, hogy alig értette a szavát. „Igen, ez arról szól, hogy játszod a hülyét.”
„Mercy, a fenébe is. Állj meg.” Riley megpördült, hogy az útját állja. „Fáradt vagy és megsérültél ma. Egy fürd t kellene venned.” Ez felizgatta a farkast, hogy még jobban fárasztja magát, amikor pihennie kellene. A lány megállt, felvonta a szemöldökét. „Tudom. Mit gondolsz mit terveztem miel tt ti hárman elkezdtétek verni a mellkasotokat?” A látása kiüvegesedett a másik férfiak említésére. „Azért vannak itt, hogy igényt tartsanak rád.” „Senki sem tarthat rám igényt, ha én nem engedem. És ha te nem veszed ezt figyelembe, akkor nincs értelme ennek a beszélgetésnek.” Kihallott valamit ebb l a megállapításból, hűvös véglegességet, ami azt mondta neki, hogy elveszítheti a jogát rá ebben a pillanatban. Meghúzta minden csepp önkontrollját, amije csak volt, megfékezte a farkast és azt mondta, „Had kísérjelek haza. Utána azonnal elmegyek.” „Nem.” Egyszerű visszautasítás, de a szemei tűzben égtek. „Egyedül megyek haza, és ha szükséges szétrúgom Eduardo és Joaquin seggét.” Riley érezte, hogy a farkas megrántja a gyepl t a nevük említésére, de kitartott az embersége mellett. „Nem fognak utolérni téged. Úgy mozogsz, mint a villám és ez a te területed.” „Jó válasz.” De még mindig elzárva maradt. „El fogsz indulsz a barlangba?” Be akarta cserkészni a két ismeretlen leopárdot, meg akart gy z dni arról, hogy tudják, hogy megjelölte a lányt, elvitte t.De rájött, hogy ezzel minden esélyének vége lesz a n nél, akit jobban akart, mint a következ lélegzetét. Visszaharapott egy morgást, farkasformába változott és rábámult.
A hátsólábaira ereszkedett és végre megérintette, és eredend en n iesen végigsimított a bundáján. „Menj.” Harcolt a heves természetével, ami sürgette a farkast és a férfit is, mindkett t, úgy tett, ahogy kérte. Mercy pontosan tudta, hogy mibe került Rileynak azt tennie, amit tett. Mégis megtette. Érte. Ledöntött egy másik akadályt benne, elcsodálkozott, ha megtudnák csinálni ezt, szeret k lehetnének anélkül, hogy elrontanák a munkakapcsolatot közöttük – a kapcsolatot, ami létfontosságú volt a DarkRiver és SnowDancer szövetségben. k rszem és hadnagy voltak, nem vonatkoztathattak el ett l. Minden tettükben ott a lehet ség, hogy az visszapattan a falkára. Érezte, hogy a telefonja rezeg, ahogy besétált a hátsó ajtón keresztül, miután kitért Eduardot és Joaquint. A hívó azonosítója kimutatta, hogy a nagyanyja az. Felismerve, hogy jobb, ha nem válaszol rá a jelenlegi állapotában, gyorsan evett, levetk zött majd besétált a zuhany alá. A zuhany várhatott. Aludni akart. De a pihenése törölve volt. Aggódott Nashért… és ha szinte akart lenni, akkor képtelen volt távol maradni Riley-tól. Már szinte volt vele korábban, mikor elmondta neki, hogy azért érintette meg, mert a férfinak szüksége volt rá. De ez nem az egész történet volt. Neki is szüksége volt rá. Azok a gyönyörű sötét szemek, amelyek túl gyakran voltak komolyak, a szép, sűrű haja, a makacs férfi test, ez mind vonzotta t. Szilárd, Riley szilárd volt. A hasa elég kemény volt, a combjai határozottan izmosak. De egyáltalán nem volt lassú – bár nagyon jó volt abban, hogy tettesse magát. Ahogy Eduardo és Joaquin is felfedezte, Riley ravaszul gyorsabban tudott mozogni, amikor tudott. Akkor is ilyen higgadt türelmes volt a mozgásban, mikor egy n testében volt. Az egész teste felsóhajtott, többet akarva, t akarva. És csak t.
De ez az er s vonzalom volt, amit tudott kezelni. Egy n volt otthon szükségleteivel – és ez nem olyan volt, hogy nem akarta viszont t. Nem, nem a fizikai vágy volt az, ami aggasztotta t. Ez volt a másik dolog, ami kezdte belesz ni t fizikálisan. Mint a gyöngédség, amit ma érzett. Le kellett volna hordania t, amikor átment rültbe, csak mert egy kicsit megsérült, de nem, ehelyett megsimogatta. Mert amikor meglátta az üveg csillogását a hajában, a szíve kihagyott egy ütemet. Ésszerűtlen aggodalom. De akkor is aggódott. És kés bb, mikor hagynia kellett volna, hogy megküzdjön Eduardoval és Joaquinnal, mit tett? Gondoskodott arról, hogy vérontás nélkül hagyja ott. Egy része az rszem kötelességeit hibáztatta – SnowDancer hadnagy volt, és ha megtámadják a DarkRiver vendégei, akkor az alapjaiban rázná meg a szövetséget. De a többi… annak ellenére, hogy a haragját kiérdemelte, nem akarta bántani. Persze, gondolta, ha olyan hangulatban lett volna a férfi, akkor vagdalt húst csinál a másik kett b l. Neki kellett… alvás végre átkúszott rajta, mint egy alattomos hullám, az álma forró és sötét volt.
Riley a kimerültségig futott, de voltak.
is álmodott. Ezek nem jó álmok
Elkésett. Mindig elkésett. Willow törött teste egy sekély sírban feküdt és nem tudta felvenni a lányt, nem tudta magához szorítani. A szemei felpattantak, de ezek nem a lány szemei voltak. Csak egyetlen személynek volt ilyen egyedi szeme – és ekkor látta, hogy Brenna az, aki sírban van, élve eltemették. A lány kezei érte nyúltak, de be volt zárva, nem tudott mozogni, mikor a húga felsikoltott.
Amíg a piszok eltakarta megdermesztve a kezét.
az
arcát,
megtöltötte
a
száját,
Riley felpattant egy gyötrelmes sikoly a torkán akadt. Az els gondolata az volt, hogy ellen rizze Brenna jól van-e, de hajnali kett harminc volt. És nem akarta, hogy a húga megtudja, hogy a démonok továbbra is kísértik t éjszakáról éjszakára. Visszatolta az izzadságtól nedves haját a homlokán, felkelt, tudva, hogy tudna visszaaludni. Ehelyett lezuhanyozott és felöltözött. Nem tartott sokáig. Olyan sok éjszakai óra van még hátra. Amikor elindult a garázsba, azt ismételgette magának, hogy állj, de a lábai tovább haladtak el re. Beszállt a kijárathoz legközelebbi négykerék meghajtású autóba,keresztülhajtott Sierrán, át a DarkRiver földre. Általában szerette az éjszakát, a szépségét és békéjét. De ma esete a sötétség kísérte, visszaverve a rémálmának ezer visszhangját. Harcolva azokkal az alattomos suttogásokkal, szigorúan összpontosított a kijelölt helyére. Aztán megérkezett. Mercy járműve ott állt a helyszínen. Valami megnyugodott benne. Leparkolt mellé, kilépett a relytekéb l az átláthatatlan világba, egy holdtalan éjszakába. Ösztönösen a lány kabinjához ment és leült a lépcs kre. A farkasa még mindig zavart volt, de itt, itt tudott gondolkodni. Kifújta a leveg t és úgy döntött megvárja a hajnalt. Mercyt. Ekkor történt, hogy az ajtó kinyílt. „Riley?” Persze, hogy tudta, hogy itt van – rszem volt. És a lelke egy része számított erre. „Ne kérdezz ma este semmit Mercy.” Nem nézett rá, oly módon érezte magát sebezhet nek, hogy a farkas pánikba esett. „Rendben van.” Puha léptek. „De nem szeretnél bejönni?”
Óvakodva a megállapodástól, de szüksége van… valamire, besétált. Megfogta a kezét, az arany szeme világított a sötétben. „Gyerünk farkas.” Hagyta, hogy a hálószobába vezesse. „Cip t le.” Mondta és a takaró alá csúszott. Egy széken ülve közel az ágyhoz, lányt, nem biztos, hogy megtudja nem tett fel egyelten kérdést belelátna, hogy vannak dolgai, magát.
levette a lábbelijét és csak nézte a ezt tenni. A lány állta a szavát és sem, mintha tudná, mélyenben amiket elrejtett, mert szégyellte
„Nincs kérdés.” A lány mondta megint egy végtelen pillanat után, majd felemelte a takarója szélét. A férfi és a farkas is éheztek az egyszerű szépséges érintésére. Nem volt ereje, nem volt akarata, hogy ellenálljon. Felállt, odament a sz nyegen át és becsúszott mellé az ágyba, teljesen felöltözve. És mikor a karjai körülölelték, mikor az ujjai a hajába simultak, az arcát a nyakába temette és engedve a váratlan gyengédségnek, hogy begyógyítsa az éjszakai sebeit. Valamikor hajnal el tt elaludt.
Mercy arra a tudatra ébredt, hogy Riley köré tekeredett, mint a borostyán, az arca a mellkasán, a lábai összegabalyodva a férfiével, a kezei a pólója alatt, ahol egy khaki inget viselt. A takarót már lerúgta, de pirítósra sült, attól a zamatos melegt l, amit a férfi generált. A macskája dorombolt, így akart maradni egész nap. Tehát amikor a telefon megcsörrent, nehezen kibontakozott, így meg tudta ragadni miel tt a férfi tette volna. Csak azért sikerült a lánynak, mert a farkas még félálomban feküdt.
„Kapcsolatba léptünk „Találkozót akarnak.”
a
gyermekrablókkal.”
Mondta
Lucas.
Egyenesen felült. „Az enyém.” „A tiéd.” Lucas egyetértett és megosztotta vele a részleteket. „Hívom Hawke-ot, néhány farkassal ott találkozol.” Úgy döntött nem említi, hogy már van egy farkas közvetlen mellette. Letette a telefont és végigfuttatta az ujjait a borostás állán. „Ideje, hogy megmozdulj Kincaid.” Nem szólt, de az izmai fájdalmasan megmerevedtek a keze alatt. Csak fél órával kés bb nyugodott meg, mikor továbbra is megtartotta az ígéretét, hogy nincs kérdés. Nem is kellett. Tudta mi kísértette ezt a hatalmas, büszke férfit, bár soha nem beszélt róla, még csak nem is ismerte el. És mikor a démonok már túl rosszak voltak, hozzájött. Ez megváltoztatta a dolgokat, de ez olyasvalami, amit most nem volt idejük megbeszélni. Nem, amíg Nash túsz.
Az emberrabló várta ket a sötétben egy félig lebontott épület szélén San Franciscoban. A kora reggeli fény suttogott az oldalukon, de valahogy nem sikerült enyhíteni a vasnak és fémnek a durva vonalakat. Minden ebben a helyben felállította Mercy nyakán a sz rt. A szemei végigpásztázták a fekete műanyagot, ami ott lebegett, ahol az ablakoknak kellett volna lennie, így még baljósabbá tette az épületet. Egyik oldala sem tetszett az épületnek, de kicsit sem számított. A lány ment el ször… egy dühös vita után Riley-val, aki visszatért a szokásos dühít önmagához.
„Az ember férfiak alábecsülik a n ket,” mondta, „még jobban, mint a hülye alakváltó férfiak.” „Fegyvere lehet.” „Golyóálló mellényt viselek.” Megérintette a könnyű anyagot. „Te bemész, annyira dühös vagy, hogy talán letépnéd az arcát, miel tt bármit is mondana nekünk.” Riley megragadta a felkarját, sötét szemében borostyán gyűrűzött. „Megérdemli, hogy leszaggassam az arcát.” „Attól nem fogja elmondani nekünk, hogy hol van Nash, ugye?” A lány összeszorította a fogát. „Még nem érezzük az illatát sehol az épület közelében. Ha megölöd ezt a srácot, ott vagyunk, ahol a part szakad.” „Nem tetszik, hogy egyedül mész be oda.” „Vagy tízen vagytok itt kint. Csak néhány másodpercre leszel mögöttem. Hogy is van az, hogy egyedül mész be?” Most már olyan közel állt hozzá, hogy majdnem összeért az orruk. Valaki megköszörülte a torkát. Riley morgása elijesztette ket. „Ne húzz fel ilyen szarral, csak mert fitogtatni akarsz.” „Várj egy percet.” Felnézett, majd vissza. „Nem, nem én játszottam a kakast az utolsó néhány percben. Nekem nem kell bebizonyítanom, hogy ki a nagyobb.” El rehajolt és az ajkába harapott. Elég keményen, hogy csípjen. Bele kellett volna térdelnie, de szüksége volt erre a koszos farkasra, hogy védje a seggét. „Most már boldog vagy?” Mormolta, elcsodálkozott volna, ha valaki még nem veszi észre ezt a kirívó birtoklási
mozdulatot. Neki és Riley-nak hosszan el kell beszélgetniük miután ennek vége lesz. „Nem. Nem leszek boldog, amíg nem leszel az ágyákom fölött.” Összehúzta a szemét. „Próbáld meg és meglátjuk, hogy kinek lesznek meg még a golyói.” Két perccel kés bb besétált a homályos szobába az épület egy sarkában, az ablakokat félig, egy régi függöny helyett egy hétköznapi fekete műanyag fedte. Némi fény kúszott be, de ez kevés volt, mintha a szoba elnyelne minden energiát – az emberrabló éppen ezért jól választotta meg a helyszínt. A b re csillámlott a sötétben és arra használta az árnyékot, hogy a sziluettje bizonytalanul látszódjon. De a lány macska volt, sötétben is jól látott. Látta a magasságát, ahogy tartotta magát és tudta, hogy ez az ember képes vért ontani egyetlen egyszerű mozdulattal. „Fegyverem van, de nem áll szándékomban támadni.” Ezek voltak az els szavai. Mercy a kezét láthatóan tartotta. „Elnézést, ha nem veszem a szavait komolyan.” Az angolja hibátlan volt, gondolta, az akcentusa túl tiszta. „Touché.” Ez a szó már sokkal természetesebben esett az ajkairól. „A nevem Bowem.” Tökéletesen fehér fogak villanása. „Bo az, ahogy az emberek a legtöbbször hívnak.” „Gondtalan vagy, hogy elveszítetted az azonosító karköt det.” „A hiúz er sebb volt, mint gondoltuk.” Még egy mosoly. „Visszakaphatom?” Elbűvöl , gondolta. És úgy használta a báját, mint egy fegyvert. „Nem azért vagyunk itt, hogy barátkozzunk. Hol van Nash és mit akartok cserébe érte?”
15. Fejezet „Biztonságban van.” Mondta Bowen, nincs semmi célzás az szagában, hogy pánikban lenne. Mercy nem volt bolond. Az emberek megtanulhatják, hogy hogyan szabályozzák a légzésüket és a testi reakciójukat, ha elég keményen gyakorolják. „Szeretném látni t.” „Miután beszéltünk.” Már báj nélkül mondta. „Beszélj. Magyarázd meg, hogy miért traumatizáltatok egy fiatal kislányt és raboltátok el a bátyját.” Bowen kifújta a leveg t és ökölbe szorította a kezét. „Meg kellett volna egyenesen ragadni, semmi sérelem, semmi hiba. A kicsit… nem vettük észre, hogy kint van, amíg már túl kés nem volt.” „Mit akartok?” Ismét megkérdezte. „Beszélni a DarkRiver és a SnowDancer alfákkal. Vannak dolgok, amikr l tudnotok kell az Emberi Szövetségr l.” „És te ezt szívjóságból akarod elmondani nekünk?” „Vérdíj van a fejemen Nash elrablásának az éjszakája óta.” Mondta tompa hangon. „Akárcsak a többi férfién és n én az embereim közül. Mi kiváló csapat vagyunk, de csak összesen tízen. Szövetségesekre van szükségünk vagy halottak leszünk a napokon belül.” Mercy felvonta a szemöldökét. „Már most megmondhatom, hogy az esélyed nem túl magas.” Lehet, hogy ez nem az, amit egy emberi tárgyaló mondott volna, de ha Bowen tudott is bármit az alakváltókról, tudná, hogy egy kevésbé ellenséges válasz hazugság lenne. Még most is érezte a szök ár szerű ellenségeskedést a férfiaktól és n kt l a háta mögött. Macska vagy farkas nem számít – mindannyian millió apró darabra akarták szaggatni Bowent.
„Igen, de ez jobb, mintha semmi esélyem nem lenne.” Bowen vállat vont, a vállai egy harcos kecsességével mozogtak a viharvert műb r dzseki alatt. „Mindaddig, míg továbbra is fogva tartod Nasht, senki sem fog beszélni veled.” Ugyanolyan hajthatatlanul mondta ezt, mint a férfi. „Nem alku tárgya.” Magas arccsontja élesen szembe vágta a b rét gazdag, egzotikus árnyékot a legfinomabb karamellben. „Egy szobában ül a 10-en a Boldogfogadóban az utca végén.” „Eszméletlen.” „Nem.” Bowen valóban szégyenkezve nézett. „Azt mondtuk neki, hogy visszamegyünk és elragadjuk a kishúgát is, így együttműködött.” Ez megmagyarázza, hogy patkányok és a nyomozók miért nem találták meg. Elrejteni egy dühös hiúzt messze más volt, mint együttműködésben tartani. „Szép.” Els alkalommal az udvarias maszk lecsúszott az arcáról. „A fájdalmas érzéseket helyre lehet hozni. A halott ember nem kel fel.” Mercy nem mondott semmit. „Megvárjuk, amíg az embereim megnézik a fogadót.” Vártak. Csendben. Riley energiája egy er szakos h volt a b rén, de kívül megtartotta a pozícióját. Tizenöt perccel kés bb nyugtalanság volt el l, majd valaki felkiáltott. „Megvan Nash!” Szünet. „És vért akar.” Mercy találkozott Bowen szemével és nem hagyva el az rzését. „Bajt fogsz csinálni?”
„Visszaadtam a fiút vagy nem?” „Igaz. Ezért most azonnal megölhetlek.” Nem volt olyan ellenséges, mint Riley, de nem kedvelte azokat, akik a gyengéket ragadtak el. Nash és Willow a DarkRiver védelme alatt állt – az övéik voltak csakúgy, mint Tammy kölykei. „A karom felmetsz néhány fontosabb pontot és te örökre kint leszel a forgalmunkból.” Az id megállt.
Sok mérföldre odébb az elhagyott házban a kialakult patthelyzetben, egy karcsú férfi a San Gabriel-hegységbe vezetett az autójával. Az arcát verejték borította, a keze elfehéredett a kormánykerék körül. Nem voltak elágazások ez idáig az úton, nincs az az isten, hogy ezt a kis városi használt autót automatára tegye. Még ha lehetséges volna, akkor sem választaná ezt. Fókuszálnia kell, koncentrálnia. A szeme csak kavicsokat és sziklákat látott, a végtelen kanyargós úton. Fogd a fegyvert és rejtsd el a kocsi csomagtartójába. Hajts az enklávéhoz a művészek szélére a Mojaveba. Annyit ölj meg közülük, amennyit csak tudsz, miel tt kifogysz a l szerb l. Ne feledd, egy golyót ments meg magadnak. Az autó megremegett, mikor bele hajtott egy kátyúba, az agya összezördült, összekuszálva azokat a suttogó gondolatokat a káoszban. Sikerült kihajtania bel le, de a gumi lapos volt. Lebeg üzemmódba téve, tovább hajtott. Nem tudott megállni. Ha megállt, a fegyver megfogja találni az utat a kezébe. És férfiak, n k, és gyerekek fognak meghalni.
A kényszer összezúzta az agyát, tűszúrásszerű sötétséget kreálva a szemhéja mögé – a vénái kezdtek szilánkosodni, a koponyája belülr l kezdett vérezni. Nem mehetett tovább. Elfordította a kormányt, megállította az autóját a durva hegyi úton. Mikor kiszállt – a tekintete rögtön a csomagtartóra villant. Nem. Meg akart fordulni. Az a szirt elég közel volt. A kezében tartva a fejét, kényszerítette magát, hogy egyik lábát a másik elé tegye. Csak annyit kellett tennie, hogy a szélére sétál. Nem bízott magában a fegyverrel. De az esése ugyanúgy összezúzza az agyát.
Egy órával azután, hogy megtalálták Nasht, Mercy vezette a még mindig él és sértetlen Bowent ki a városból, Indigóval az oldalán. Bowen kezei bilincsben, a szemei be voltak kötve. Dorian jött ki és arra használta a játékait, hogy megkeresse – és eltávolítsa – a két nyomkövet berendezést. Bowen nem aggódott. „Hülye lettem volna, ha nem lett volna tartalék tervem.” Feltételezve, hogy a csapata követi ket, Mercy több hátsó úton vitte keresztül t, hogy lássa minden mozdulatát a nagyon jól látható SUV, ami követte az autóját. Id vel körös-körül körözött és beállt egy elhagyatott részre a Golden Gate Nemzeti Üdül parkhoz, a híd másik oldalához, Bowen nagyon is egyedül volt. Felemelte a csuklóját, mikor levették a kend t a szeme el l és engedték kiszállni. „Azt hiszem ti srácok eltudtok kapni, még ha szabad is vagyok.” Mercy Riley elé mozdult, mikor az kiszállt a SUV-ból és odasétált hozzájuk. „Ne ingerelj minket.” Mondta Bowennek. A Szövetség emberei talán szívós rohadékok voltak, de Riley nagyon tapasztalt farkas, fagyos dühvel.
A fekete szeme egyikükr l a másikukra ment. „Valami történt, amir l én nyilvánvalóan nem tudok.” „Az utóbbi id ben az embereinket elrabolták, az egyik meghalt, a másikat megkínozták annyira, hogy a legtöbb ember azt gondolta, hogy soha nem tér már vissza.” Mondta, hagyva hogy futó pillantást vessen a leopárdok a fájdalmába, és büntetésébe. „Szóval az esély, hogy meggy zz minket körülbelül nulla.” Bowen káromkodott. „Az infónk téves volt. Soha nem tettük volna meg, ha ezt tudjuk.” „Elnézést, ha nem szimpatizálok veled.” Mercy mindent tudott, de érezte Riley forró, dühös lélegzetét a tarkóján. Ez jobb volt, mint Dorian, aki otthagyta a műszaki dolog elvégzése után. Nem tudja, hogy biztonságban tudta volna e tartani Bowent a két férfitól, akik továbbra is gonosz sebeket viselnek a húgaik elrablása miatt. Nem számított, hogy Willow fiatal volt, nem számított az sem, hogy lány, Nash pedig fiú – a lány traumatizálódott, mert nem tudott segíteni a bátyján, a fiatal bizalma megcsorbult. Mercy tudta, hogyha nem kezelik rendesen, a kicsi Willow abba fogja hagyni az éjszakai kisurranásokat. És egy alakváltónak így bezárkózni… Megfordult. „Indigo?” „Fogom.” Hagyta, hogy a SnowDancer hadnagy elkísérje Bowent a helyére, Mercy szembefordult Rileyval. „Foglalkoznom kell ezzel.” Borostyán csillogott a szemében, de nem vitatkozott. „Majd visszahúzódom. Keményebb, hogy letépem a rohadék fejét innen.” Azzal felvett egy pozíciót közel a küls kerülethez, egy védelmi félkört Lucas és Hawke körül. A két alfa közül Lucas volt a nyugodtabb. A része volt, így épült fel. De leginkább azért, mert volt egy társa, aki kiegyensúlyozottá tette.
Hawke, másrészt… a jég kék szemei a farkasé voltak, a haja ezüst – arany, mint a sz re állati formájában. Pontosan úgy nézett ki, mint ami volt – ragadozó, aki kész bármire, hogy megmentse a falkáját. És megfenyegetni a SnowDancer legnagyobb szövetségesét, azzal Bowen megfenyegette a falkát is. A farkas alfa tekintete találkozott Mercyével, mikor bejött Bowen mellé, és a tarkóján felállt a sz r. Hawke teljes mértékben képes lett volna megölni Bowent akkor és ott. Lucasra pillantott, s látta, hogy keresztüldöfi a Szövetség férfit a zöld szemének a pillantásával, majd a párduc beszélt bel le. „Beszélni akartál, beszélj.” Igen, Lucas sokkal inkább sorolhatják a civilizált viselkedésbe, mint Hawke-ot, de mikor feldühítik ugyanolyan halálos volt, mint a farkas. „Miért vittetek el egyet közülünk?” „Mert Nash veszélyben volt azáltal, hogy el akarták fogni katonai jellegű fegyvereseka Szövetségt l.” „Úgy tűnik, hogy ez egy hülye lépés lenne a Szövetség részér l,” mondta Mercy. „Azok után, ami a történt a legutóbbi csoporttal, mikor az egyikünket üldözték.” Minden egyes betolakodó meghalt, néhányuk a puska golyójának esett áldozatul, míg mások a karmoknak és fogaknak. „Ahogy gondolod.” Bowen hangja keserű volt. „A férfiak, akik a területeteken voltak a barátaim voltak, a katonatársaim.” „Itt ne számíts szimpátiára t lünk.” Mondta Indigo, az lánytól jobbra, a hangja jeges volt. „Semmi ilyesmire nem számítottam.” Bowen állta Lucas tekintetét. „Azt mondták, hogy Ashaya Alain segítene az Emberi Szövetségnek elfoglalni a jogos helyét a világban. Azt hittük, hogy a parancs fels bb körökb l jön. Azt gondoltuk, hogy csak a jöv nket tartják szem el tt.”
Levelek susogtak a délel tti szélben, de még a fiúk is csöndben elmentek. „Kés bb… nyilvánvaló volt, hogy háborúba hívtak.” Bowen hangja egyre keményebb lett a visszatartott haragtól. „Ez nem az volt, amit én aláírtam. A vezet ség úgy tűnt, hogy ugyanabban az id ben vette észre ezt és elhallgatattak minket. De két nappal kés bb hallottunk egy döntésr l, miszerint el akarják rabolni Nasht.” Fel akarta emelni a mandzsettás kezét, de félútón megakadt. „Nézd meg a nyakam hátulját.” Mercy bólintott Indigónak, hogy hajtsa le Bowen gallérját, miközben fedezte a SnowDancer hadnagyot. „Van egy heg, ahol a chipnek kell lennie.” „Mindannyian kaptunk ilyet, minden Szövetség katonája.” Bowen felemelte a fejét. „Azt mondták ez majd segít megvédeni minket – kitaláltuk, hogy ennek köze van az árnyékoláshoz a mentál befolyásolás ellen.” Kezdett érdekessé válni Mercy számára. Az emberek voltak a legsebezhet bbek a mentál behatolással szemben – az alakváltóknak sziklakemény természetes pajzsuk volt. „Működött?” „Soha nem tesztelték.” Megvonta a vállát. „Egy dolog jelentett, hogy a vezetés követni tudott minket. Mintha egy kibaszott GPS lennénk.” „Egyike azoknak a dolgoknak, amit Nash házában találtunk.” „Annak a hiúznak éles karmai vannak.” Mondta Bowen. „Hárman mentek be, de csak az egyiküknek volt chipje abban a szakaszban így a Szövetség tudta, hogy ki vitte el a fiút, de azt nem, hogy hová. Nash mentett meg minket a bajtól azáltal, hogy eltávolította a chipet.” „Azt mondod, hogy felültetted a vezet séget?” Kérdezte Hawke egyenesen. „Igen, nagyon is.”
„Miért nem figyelmeztettek minket, így meg tudtuk volna védeni Nasht?” Kérdezte Mercy. „Egy – mert nem volt elég id . Kett – mert azt akartuk, hogy tisztában legyetek vele, hogy mit tudunk tenni.” Jött a megingathatatlan válasz. „Nem vagyunk könnyű préda, ne tévesszetek össze minket azzal.” „A mi városunkban vagytok,” mondta Lucas halkan. „Elkapunk minden egyes emebert közületek el bb vagy utóbb. A Lily név ismer sen cseng? Hanyag munka egyedül hagyni t a búvóhelyeteken.” Bowen megdermedt. „Ha bántod t, mivisszaütünk. Az embereid ok nélkül fognak meghalni.” Mercy kitalálta, hogy az infó a búvóhelyr l akkor jött, mikor Bowennel tárgyalt. Valószínűleg a Szövetség emberei, akkor hagyták maguk mögött, mikor Bowen hátát védték – a friss nyom mindent megváltoztatott. „Mi nem ölünk ártatlanokat.” Mondta Lucas. „De te nem vagy egészen ártatlan.” „Amivé a Szövetség válik - ” Bowen keze ökölbe szorult – „az nem olyasmi, aminek a részei akarunk lenni. És nem mi vagyunk az egyetlenek.” „Azt akarja, hogy lehet vé tegyük, hogy a gödörnyi viperát hozzunk be a házunkba a mi területünkön?” Indigo gúnyos hangja. Bowen ránézett. „Ti mind egyformák vagytok? Az összes farkas? Mi hittünk a vezet inkben. Elárultak minket. Most lépéseket teszünk arra, hogy kilépjünk az árnyékukból.”
„És el kellene fogadnunk a szavad, lehet vé tenni, hogy szövetségre lépj két er s csoporttal?” Mercy megrázta a fejét. „Szép és alkalmazkodó t led.” „Mint a keselyűk.” tette hozzá Indigó. A két n tekintete találkozott. Mercy elmosolyodott. „Ha mi nem,” mondta Bowen, fehér vonalak alakultak ki a szája mögül, „megölnek minket a puszta er létszámban. És azt hiszem, ezt a SnowDancer és a DarkRiver sem szeretné, hogy megtörténjen. Mert ha megtörténik, akkor a fegyveresek átveszik az irányítást a Szövetség felett.” Mercy látta, hogy Lucas Hawkera pillantott és a farkas bólintott. Lucas világosan beszélt mindannyiuk számára, amikor azt mondta, „Menj vissza a búvóhelyedre és maradj is ott. Ne okozz semmi problémát. Abban a másodpercben, hogy megteszed, halott vagy.” Halk, hűvös szavak. „Nem tudunk csak ülni.” Bowen vállai feszesek voltak a frusztrációtól. Hawke vállat vont, és bár ember formájában volt, olyan mintha a farkas tette volna a mozdulatot. „ Akkor mozdulj. És meghalsz.” „Hatalmi játékot akarsz játszani a vezet iddel – keress másik helyet.” Lucas arca pusztán alfa volt, semmi másra nem utalt. „Mi majd gondoskodunk a Szövetségr l, hogy ne legyenek az utunkban.” A legtöbb ember mostanra már meghátrált volna – pokolba is, a legtöbb alakváltó is, de Bowen tartotta magát. „Mi tudunk segíteni nektek.” Mondta. „Er sek vagyunk, jól képzettek és tudjuk, hogy mi az a hűség.” A szája elhúzódott. „Legalábbis addig, amíg a hűséget el nem árulják.” „Azt mondod, hogy hajlandó vagy esküt tenni nekünk.” Kérdezte Lucas.
Bowen bólintott. „Ha ez az ára.” „Abban a pillanatban, ahogy megteszed,” folytatta Lucas, „kiesel a Végrehajtók joghatóságából. Ki fogom tépni a szívedet, ha megszeged a falka törvényét és k félreállnak és hagyni fogják.” „Felejtsd el, hogy kitépik a szíved,” mondta Hawke könnyedén. „Végtagról végtagra foglak szétszedni.” Riley el ször szólalt meg. „Nem akarom, hogy bárki is a falkából azt gondolja, hogy elrabolni egy gyereket az otthonából jó taktikai lépés.” Mercy tudta, hogy Bowen abban a percben rájött, hogy bár a két alfa áll el tte, a valódi veszély a háta mögött van. Riley kész volt, hogy kibelezze. Az emberi férfi megfordult. „Megmentettük Nasht egy sokkal rosszabb sorstól. Ellen rizzék az összes járatot Európából az elmúlt negyvennyolc órában. Fogadok, hogy pokoli sok férfit és n t fog találni, akik úgy járnak, mint a zsoldosok.Azúj Szövetség osztaga már itt van.” „Biztosítékként tartasz még információt?” Megint Riley, annyira nyugodtan hangzott. Már hat hónapja dolgozott vele, miel tt rájött, hogy a nyugodtsága, a dühe volt. „Nem teszem,” válaszolta Bowen. „Egy dolog, amiben az emberek nagyon jók lettek az évek során, az elvegyülés.” A Szövetség csapata a városban van, ez minden, amit tudok. A kapcsolatom a parancsnokságnál azt mondta, hogy új célpontjuk van, de azt nem tudjuk, hogy ki vagy mi.” „Mercy,” monda Lucas, „kérdezd ki és vidd vissza az embereihez.” Bowenhez fordult, majd azt mondta, „Attól tartok, te még mindig az ellenség vagy. Bebizonyítod, hogy tévedünk akkor jóban leszünk. De addig is, amíg te fegyver vagy ebben a városban, mi ki fogunk vinni.”
A San Gabriel-hegységben, egy mások harc továbbra is folytatódott a könyörtelen nap alatt. A karcsú mentál férfi majdnem a szikla széléhez ért, amikor elesett. A térde vérzett, ahogy a kavics felszakította a nadrágját, de alig érezte a fájdalmat. A feje majdnem felrobbant. Folyadék szivárgott az orrából és amikor megérintette az ujjait vörösre festette a vér.” A kényszer nem szerette, ha megtagadták. Határozottan, megpróbált felállni. A teste elutasította. Fájt. Mindene fájt. De el kellett jutnia a széléhez. Így hát felvértezte magát és elkezdett mászni. Még néhány méter és véget vethet ennek anélkül, hogy megtenné azt, amit soha nem lenne szabad. Mentál volt. Nem vehet fel fegyvert és mészárolhat le ártatlan férfiakat és n ket. Belülr l az elméjében, a kényszer neki csapódott a fájdalomgátjainak a Csendesség ellen. Az orra gyorsabban vérzett. Amikor meghallotta a farkas üvöltését a szélben, rájött, hogy talán nem kell ezt a szélén csinálnia. Talán a természet véget vet neki.
Mercy vezetett a még mindig dühös Riley-val vissza a kabinhoz, így fel tud vezetni a barlanghoz. „Sajog miattad a fogam.” A farkas bámult rá az anyósülésen az emberi szemekb l. „Nincs kérdés még mindig?” Meglepte, hogy felhozta, a lány megvonta a vállát. „Egyes ígéreteket még csak nem is gondolsz arra, hogy megtörd.” Rábízta a fájdalmát tegnap este, és tudta, hogy milyen nehéz volt ez a bizalom számára. A leopárd megriadt ett l… de a riadalmon túl n tt benne valami er sebb, valamit, amit fenyeget en távol akar tartani.
Riley kinyitotta száját, hogy válaszoljon, mikor valami felsípolt a csendben. El vette a mobilját, megnézte az üzenetét majd káromkodott. Elszakította az elméjét a célzásokról az el z éjszakáról. Mert beengedte t. És ez is a bizalom egy ritka fajtája volt. „Mi az?” „Semmi. Csak a kölykök hülyék.” Visszatette a mobilját a zsebébe. „El kell mennem néhány fejet leszednem a barlangban.” „Miért kell neked kezelned a büntetéseket?” „Mert a kölyköket elkapták, amint azt tervezték, hogy toalettpapírral vonják be Jon-t. Nem Jon házát. Jon-t.” Úgy hangzott, mintha tüskét nyomtak volna a szemébe. „És mióta én vagyok a DarkRiver összeköt , Judd nagyon mulatságosnak tartja, hogy nekem kell ezzel foglalkoznom.” Mercy felnyögött. „Oh, Istenem.” Jont befogadta a DarkRiverbe Clay és Tally néhány hónappal ezel tt. Nem csak beilleszkedett, lett vitathatatlanul a korosztály vezet je – és Jon nem volt alakváltó, ami elmond valamit a tudásáról. „Valószínűleg Jon tett el ször valamit.” „És nem kapták el.” Riley megrázta a fejét. „Azt kívánom bárcsak sokkal jobban elrejtették volna a nyomaikat.” A szeme borostyánként csillogott, amikor ránézett. „Hol vannak a Dél-Amerikaiak?” A leopárdja kivillantotta a fogait a hangtalan morgással a kellemetlen témaváltásra. „Nem tudom. Nem érdekel.” Bár mindent megtesz, hogy a véleményét tisztázza a nagymamájával. „És az a kett semmit sem tett, hogy osztozzunk az érintés kiváltságában.” Riley felhorkant. „Kérlek. A nagyanyád ideküldte ket, mert nagy rá az esély, hogy a párod egy domináns leopárd lesz.” „Mit számít ez neked?” Gondolkodás nélkül mondta ki, és nem volt biztos benne, hogy ez figyelmeztetés vagy vakmer ség.
Riley telefonja megint sípolt miel tt válaszolni tudott volna. Riley megnézte grimaszolva. „Fel kell jönnöd velem.” „Hey, ezzel a farkasoknak kell foglalkozniuk.” Neki beszélnie kellett Eduardoval és Joaquinel ez id alatt. Senki sem lökheti bele a lányt egy olyan szituációba, amit nem választott. „Van elég - ” „Odaragasztották Jon-t egy fához. Judd már leszedte – de talált egy gyanús mennyiségű viszket port a zsebében. És több fiatal farkas már órák óta vonaglik.” Mercy szerette volna fejbe verni magát egy tompa tárgyal. „Kérlek Istenem. Ölj meg most.” „Inkább dolgoznám le a frusztrációmat azzal, hogy meztelenre vetk ztetlek és hagyom, hogy használd a karmaidat rajtam.” És gyorsan, minden, amit csinálni akart, hogy feltérképezze a lányt.
16. Fejezet Egy csendes tárgyalóteremben, az elsüllyedt városban, Velencében, négy n és öt férfi körül ült egy hosszú, sötét asztalt. Az ablakokon kívül egy szintben helyezkedik el a kupola, ami ezt a várost tartotta és annak lakóit biztonságban a fulladástól, a víz nyaldosta szelíden, kék-zöld színben mosta. De belül a csend éles volt, hegyezve a kés élével a feszültséget. Két szék az asztal körül üres volt. Aurine és Douglas mindketten elsétáltak a legutóbbi megbeszélés zajló vita alatt, vonakodva és képtelen arra, hogy lássák azoknak a hosszú távú tervek jellegét, amit k segítettek kidolgozni. Az elnöknek csalódást okozott a hiányuk látása, de talán ez jobb volt, mint mikor elmentek – Aurelia különösen hangosan volt a Nash Baker elleni tervben. Kétségtelenül arra használta ezt az alkalmat, hogy egy kevésbé harcias megközelítést felé álljon. „Bowen csapata elment,” az elnök mondta a többieknek. „De nem k az els dleges szempontunk – elküldtem az információkat a célszemélyr l egy teljesen új csapatról, mégis Bowennek és a csapatának sikerült megszerezni és cselekedni az információk alapján miel tt a többiek megérkeztek volna a városba.” „A szivárogtató – lehet Aurine?” Egy másik férfi kérdezte. „Hangos volt a véleménykülönbsége miatt.” „Nem.” Egy harmadik férfi válaszolt. „ egy olyan n , aki állja a szavát – elég üzleti kapcsolatom van vele, hogy értékeljem ezt.” „Douglas?” „Két hét,” az egyik n mormolta. „A bizottságban volt, mert volt pénze, de golyója nem.” Néhány férfi fintorgott, de az elnök bólintott. „Amim azt jelenti, hogy vagy közülünk valaki vagy valaki szivárogtat az irodából.
Szándékomban áll bedugaszolni azt a lyukat.” Nyilatkozott arról, hogy végzett a fenyeget sötét fenyegetésr l. „Menj el re.” Ez attól a n t l jött, aki korábban beszélt. „De ne próbálja meg eljátszani a nagy embert.” Megvet szippantás. „Lehetnek nagyzási téveszméid, de ez itt csapatmunka. Ha ezt nem érti, akkor nem kellene itt lennie.” Az elnök pislogott, meglep dött, de jól leplezte. „Természetesen. Soha nem feltételeznék mást. De ti kértetek fel rá, hogy legyek az elnök a biztonsági ügyekben - az én munkám, hogy bezárjam a jogsért ket.” És be is fogja. Senki sem fog az útjába állni az elképzeléseinek – mire ennek vége lesz, az emberiség fog uralkodni… és úgy fogják t látni, mint az istenüket. Még ha az utcákat a mentálok és az alakváltók vére fogja festeni.
17. Fejezet A helyzet a SnowDancer barlangban kiderült, hogy nem volt olyan rossz, mint amit l Mercy félt. Lucas feljött Hawkeval így megtudták vitatni a Szövetség kérdését alaposabban, és Sascha elkísérte a férfit a saját céljaiból. Ennek eredményeként a megfelel en megfenyített Jon a „fogdában” ült, amikor visszaértek. „Miért néz úgy ki, mint aki nyers tojást nyelt le.” Mercy kérdezte Saschától, miután megtalálta az alfa párját az említett fogda el tt. Az egyik cellában a fiatal farkasokat tartották, a másikban Jont. Most, hogy belegondolt, minden egyes gonosztev aszalt szilva arccal nézett rá. „Mit csináltál velük?” Sascha küldött felé egy üdvözült mosolyt, ahogy kisétált a folyosóra és elkezdett délfelé haladni. „Kedves dolgot kellett mondaniuk egymásról. Jonnak mondani kellett valami szépet minden egyes farkasról, akit beporzott azzal a porral.” Mercy leopárdja elvigyorodott. „Kedvelem ezt az új gonosz oldaladat.” A természet Sascha képességében azt jelentette, hogy nem tud bántani senkit anélkül, hogy fájdalmat okozna saját magának. Ez nem jelenti azt, hogy a gerince ne lenne acélból. „Vadul és mocskosul szexeltem Rileyval.” A sebesség, amivel ez kitört, azt mondta neki, a tudatalattija egyszerűen csak az esélyre várt. Sascha majdnem megbotlott a saját lábában. „Oh.” Szünetet tartott, ahogy körülnézett a folyosón és lehalkította a hangját. „Lucas említette, de… tényleg? Te és Riley?” „Oh, igen.” Mercy megdörzsölte az arcát. „Nem tudom elhinni, hogy csak úgy elmondtam neked. Ez azt jelenti, hogy arra gondolok, hogy megint megcsináljam.” „Jó volt?” Sascha a kezével a szájára csapott, a kardinális szemei tágra nyíltak. „Túl régóta élek már macskák között. Ez egy rettenetesen kíváncsi kérdés volt.”
„Fantasztikus volt.” Válaszolta Mercy. „Fan – kibaszott – tasztikus. Többet akarok. Az rületbe kerget.” „Mi gátol meg…?” „Eltekintve attól, hogy egy farkas?” Felemelte a szemöldökét. „És én macska vagyok? Minden fajta rossz van benne.” „Mercy ne próbál megvezetni engem. Az alakváltók nem állatok. Te ember is vagy. És semmi baj nincs azzal, ha egy er s n , mint te, vonzónak találja Rileyt.” Mercy felnyúlt és meghúzta a copfját. „Te tudod, hogy milyenek a ragadozó alakváltó férfiak.” De tudta, hogy a férfi ennél több volt – érezte a fájdalma mélységét, látta a szíve erejének csillogását, ez elérte, hogy a leopárd éhezzen, hogy behívják. „Te nehez vagy, mint a krém felfújt (krém brülé).” Sascha arckifejezése tele volt csintalansággal. „Nem hiszem, hogy Riley tudni fogja, hogy mibe csöppent bele.” Borzongás sistergett végig a hátán, mikor Saschsa megjegyzésén vigyorgott. Ösztönösen jobbra pillantott, látta, hogy Riley elindult a területr l, ahol a fiúkat tartották. „Befejezted?” „Ezúttal.” Saschara nézett. „A megtestesült ördögnek hívnak téged.” Széles mosoly, Sascha leporolta a kezét. „Az én munkám itt véget ért.” Az órájára pillantott. „Meg kell néznem Tobyt,” mondta, megemlítve Judd unokaöccsét, „és aztán megyek és megmentem Hawke-ot és Lucast egymástól. Ti ketten beültök a megbeszélésre?” „Lehet, hogy beugrunk, hátha szükségük lesz ránk valamiben.” Mondat Mercy. „Azután futok egy hosszút, hogy kitisztítsam a fejem.” Túl sok minden telítette el t – az Emberi Szövetség hirtelen átment pszichotikusba, a fiatalok feljárnak most már minden id ben, és ez az átkozott, olthatatlan szomjúság Riley „a Fal” Kincad iránt.
k sokáig ellenségek voltak, de az egyre növekv érzések iránta akaratlanul elkapták. Riley nem mondott semmit arról, hogy elkíséri t Hawke irodájába, ami nem lepte meg. A farkas nagyon csendes tudott lenni, mikor gondolkozott –és amilyen furcsa volt, kényelmesen érezte magát a férfi csendjét l. Mert Riley soha nem szűnt meg ott lenni, az összpontosítása abszolút volt, mint mindig. Hawke épp fogadott egy hívást, amikor besétáltak. Mercy áthajolt Lucas széke fölött, meg szándékozta kérdezni, hogy szüksége van-e rá, hogy csináljon valamit, miel tt elmegy, de Hawke megfeszült, katonai-keményen, miel tt ki tudta volna mondani egy szót is akár. Felnézett, hogy megtalálja az arcát, amin a harag és furcsa, szánalom maszkja volt. „Küldd át.” Mondta, és bekapcsolta a kommunikációs paneljét a balján. A képerny tele van egy arany-sz ke SnowDancer katona képével. „Összeesve találtuk a szikla szépén. Úgy nézett ki, hogy megpróbált átmászni rajta. Tartsd.” A katona megfordította a mobilját, így láthatták a durva sátort, amit néhány méter távolságra tákoltak össze. Közeledett, felemelte a vászon szélét, hogy felfedje a férfit, aki eszméletlenül feküdt benne. „Vér borította, és amennyire meg tudjuk mondani, továbbra is vérzik az orra és a füle.” Szünet. „Jem azt mondja, hogy úgy néz ki mintha a finom erek a szemében szintén elkezdtek volna. Nincsenek forrásaink, hogy kezeljük t – már hívtam egy Evac egységet, de nem hiszem, hogy id ben kórházba tudjuk vinni.” „Bármi, ami elmondja nekünk, hogy ki ?” Kérdezte Hawke. „Minden azonosító a zsebében – Samuel Rain, robotikai szakért a Psion Kutatási részlegen dolgozik.” „Ez egy mentál cég,” mormogta Mercy. „ mentál?”
„Nincs olyan szaga,” volt a válasz. „De a csontjai sűrűségéb l azt mondanám, hogy az. Még egy dolog – van egy töltött félautomatája az autója csomagtartójában.” Lucas az ujjával kocogtatott a széke karfáján. „Szólhatunk valakinek, aki talán id ben kihozza t onnan és közvetlenül egy mentál orvoshoz viszi.” A SnowDancer alfa nem habozott. „Tedd meg. Jézus, micsoda rohadt módja a halálnak.” Mercy már el is húzta a telefonját, pontosan tudva, hogy kir l beszélt Lucas. Anthony Kyriakusról volt szó. Anthony Kyriakus ismert egy nagyon, nagyon gyors teleportálót. „Mik a pontos koordináták?” Kiment az irodából, ahogy megvolt az információ, hogy bizalmasan hívja fel Faitht. Riley a szemébe nézett, ahogy újra belépett. „Még mindig titkolózol?” „Természetesen. Ne mondd, hogy te mindent megosztasz?” Visszatért a figyelme a kommunikációs panelre. „Mi vezet egy mentált arra, hogy levesse magát egy szikláról?” „Valószínűleg nem akarta használni a fegyvert.” Mondta Riley csendes gyakorlatiassággal. Lucas beletúrt a hajába. „Ha ez a fajta dolog a küls széle, mi fog történni, ha a Mentálháló valóban megtörik?” „Pokol a földön.” Mondta Hawke, szemei a képerny n. „Hűha!” Ez a katonától jött a szikláról. „Eltűnt.” Átkapcsolta a kameráját, hogy megmutassa az üres helyszínt, ahol a test feküdt. „Bassza meg, a teleportálónak jónak kell lennie, ha ezt ilyen távolból meg tudta csinálni.”
Mercy egyetértett. Ritkán látott teleportálót akcióban, de Sascha elmondta neki, hogy a legtöbbnek szükség van kapcsolatra az „utassal”.„Nos.” Mondta miután a kommunikációs panel kitisztult. „Azt gondol ez az.” „Gondolod,” mormolta Hawke, azok a halvány farkas szemek szemlél dtek, „ k megtennék értünk ugyanezt, ha mi feküdnénk sérülten és vérezve el ttük?” „Ez a mentál egyént l függ.” Válaszolta Mercy, miután lett néhány ötlete, hogy Hawke mennyire megveti a legtöbb pszichés fajt. „A fickó szerencséjére mi nem vagyunk olyan elvetemültek, mint ahogy a Tanács beállít minket.” Riley megállt mellette. „Kellünk még a nap többi részében?” Lucas volt az, aki válaszolt. „Nem. Menj… játszani.” Hawke zord pillantással fordult a gonosz farkashoz, ahogy Mercy szeme összeszűkült az alfájára és kiment a szobából. Érezte, hogy Riley mellette lép ki, bár nem szóltak egy szót sem, amíg vissza nem értek a f folyosóra. „Azt hiszem a titok kitudódott.” „Mir l beszélsz?” Mondta, az ördög átvéve a helyét. Látva azt a véres, összetört testet volt az utolsó csepp – szüksége volt arra, hogy kitörjön. És mi erre a legjobb mód, ha nem az, hogy Rileyval kötekedik. „Te,” mondta és a hangja csökkent, ahogy megállt és szembefordult vele, „és én.” A mellbimbója fájó pontban megkeményedett, de az arckifejezése elutasító volt. „Ne áltasd magad.” A kezét a farmerjának a hátsó zsebébe süllyesztette és a sarkán hintázva, közölte a határozott döntés. Izgalom feszült benne, mint a húr és azt mondta, „Viszketett. Te megvakartad. Történet vége.”
Egy halk morgás, ami a combjait összeszorította. De elmosolyodott és megmozgatta az ujjait. „Viszlát kés bb, farkaska.” Riley utánaindulni készült, amikor elkésve rájött, hogy nincs egyedül. A leveg ben szimatolt, rájött, hogy a behatoló, hogyan settenkedett a védelme mögé. A farkasa nem tekintette a húgát fenyegetésnek. „Bren, ne mondj semmit.” Brenna egy pillantást vetett Riley arcára és elfojtotta a nevetést. De nem elég gyorsan. A legid sebb bátyja felé fordult, azzal a nézéssel. Azt, amelyik mindenki arra késztet, hogy viselkedjen. De ezúttal, annyira nevetett, hogy nehéz volt tovább visszatartania. Riley csak várt, addig míg a lány befejezte és kinevette magát, miel tt felemelte a szemöldökét. „Te és Mercy. Imádom.” Csend. A lány kuncogott. „Te egy Kicsi Miss Alázatosat akartál, erre kaptál egy DarkRiver rszemet.” Újra vihogni kezdett, mélyen a torkából. „Brenna, még mindig a legid sebb bátyját vagyok.” „És én párosodtam egy nagy, gonosz mentállal.” El vette a legjobban bosszantó kishúg hangját. „Plusz tudod, hogy szeretsz.” „Most éppen tudom, de bárcsak lenne egy ragasztószalagom, amit a szádra tehetnék.” Oooh, ez érdekes volt. Soha senki nem ért igazán Rileyhoz. Tudta, hogy darabokba szereti t, de még neki is ösztökélni és piszkálnia kellett hosszú ideig, hogy kapjon valami reakciót. „Mercy és Riley a fa alatt. Csó-ko-ló..” Visított, ahogy felkapta t, a vállára dobta és elindult vele a kabinja felé.
A lány nevetése önkéntelenül jött. Szédült az örömt l. Riley mindig is érett volt, tartózkodó, de neki is volt érzéke az egyfajta csendes humorhoz. Az a fajta ember volt, akit a gyerekek szerettek, mert türelmes és nyitott. De megváltozott az elrablása után, mindezt a meleget visszavonta, annyira kemény lett, hogy úgy tűnt semmi sem érheti el. Utálta ezt. És szerette Mercyt azért, mert megtagadta, hogy megengedje Rileynak, hogy ezzé az idegen legyen, akivé vált. Az orrlyukai kitágultak az ismer s jég tarkította illattól és valami, ami kizárólag csak Judd volt. „Felteszem, hogy van okod arra, hogy cipeld a páromat?” Hűvös szavak, de a szórakozása nyilvánvaló volt. „Riley kedveli Mercyt.” Színpadiasan suttogta, s próbálta kicsavarni magát, hogy ránézhessen a párjára. „De azt mondta neki, hogy – oomph.” Riley figyelmeztetés nélkül lábra állította a lányt. A lány megingott, de Judd a csíp jére tette a kezét, hogy egyenesen tartsa. Elfésülte a haját az arcából, a szexi mentál párjához hajolt és Rileyra vigyorgott. „Tehát…” „Judd.” Riley ügyet sem vetett rá. „Te nyilvánvalóan nem vagy elég érdekes a húgom számára – túl sok id t tölt azzal, hogy mások ügyeibe üsse az orrát.” Judd átkarolta a lányt hátulról, az állát a hajára tette. „Érdekesebb vagyok, mint te és Mercy.” Morgott – Riley tényleg morgott – a bátyja sarkon fordult és elment. Brenna megvárta míg hallótávolságon túl ért, majd azt mondta, „Remélem Mercy átsegíti t ezen és egyben hozza vissza.” „Megváltozott az elrablásodtól. Soha nem lesz az, aki korábban volt.” „Tudom.” Odadörzsölte az arcát a karjához. „De azt akarom, hogy tanuljon meg újra boldognak lenni.”
Szünet. Várt, elég jól ismerte a párját, hogy megértse, átgondolja a dolgokat. Annyira logikus volt, hogy elragadtatta t minden egyes alkalommal, hogy menjen. És volt egy szokása, hogy ezt az ágyban is csinálja. Ami emlékeztette t, hogy ki kellett cserélnie a vas fejtámlát, ahová becsapott tegnap éjjel a telekinézis ereje. Legalább ez jobban feltartotta, mint a fából készült dolgok. Hmm, talán elkezdhetne gondolkodni a matracon. „A bátyjád hozzászokott ahhoz, hogy Judd. „Ahogy Mercy is.”
a vezet .” Mondta végül
„Jó.” „Miért?” Istenem, de szerette az szinteségét, hogy hajlandó megmutatni mindazt, ami . „Rileynak,” mondta, miközben megfordult, hogy és a nyakához bújt, „van ez az elképzelése egy alázatos n r l, akit kényeztethet és megvédhet, de soha nem lehet igazán önmaga azzal a n vel.” Megrázta a fejét. „Valaki elég er s kell neki, elég kemény, hogy ne legyen hajlandó elviselni azokat a falakat, amiket arra használ, hogy mindenkit távol tartson magától.” Még, ha túl makacs is, hogy lássa ezt.
Miután integetett Rileynak, Mercy fénysebességgel lelépett. Nem számított, hogy Brenna elvonta a figyelmét. Tudta, hogy utána fog jönni – kiolvasta a szándékát tisztán és hangosan az arcáról, az illatából. Ez volt az, amiért ily módón tolta el t, felvette a birtokos, területfélt ösztöneit – ösztönöket, amikr l tudta, hogy gyorsan jönnének utána a következmények, az el z negyvennyolc órát
követ en. Ezúttal, a férfi nem lesz kielégítve semmi mással, csak kemény, izzadt menett l akár nyers szext l vagy er szaktól. És nagyon is jól tudta, hogy melyiket fogja választani. A leopárdja elmosolyodott a kihívástól, még akkor is, ha a n ies magja megfeszült, felkészítve magát az elvárásokra. Egy része elgondolkodott azon, hogy mi a fenét csinál. A többit nem érdekelte. Szélesen mosolygott az izgalomtól, emberi formában maradt, ahogy elindult a Fehér Zónába, a biztonságos terület a SnowDancer barlangnál, és a hatalmas földterületen túl. Ezen a területen nem jár röznek, a Fehér Zóna és a szigorúan rzött terület között várt. Ez volt az a terület, ahol a fiatal és a fiatal feln tt farkasok szabadon vadászhattak, futhattak… és játszhattak. A lábai gondolkodás nélkül átugrottak egy kid lt farönköt, a teste olyan ritmusban mozgott, ahogy csak egy alakváltó tudott. Gyors volt, gyorsabb bármely n sténynél a DarkRiverben. De egyre jobban érezte t. Tehát el renyomult és lehetetlenül gyorsabban lett. Ha a farkas akarta t, akkor el bb el kell kapnia. Mélyen az agya primitív részén tudta, hogy mit csinál. A domináns leopárd n stények soha nem jöttek könnyen a szeret je karjaiba. Tesztelték a választott férfit, hogy tettekkel bizonyítva, hogy képesek volt kezelni az összes n i adottságát. Többet, mint hogy hajlandó volt harcolni érte. De Mercy nem volt hajlandó gondolni a kihívása következményeire. Csak annyit tudott, hogy ez volt a legpezsdít bb játék az életében. Érezte Riley illatát a szélben, ahogy mögötte futott, érezte a puszta súlyát a szándékának. A farkas azt hitte, hogy már megvan. De nem a semmiért volt leopárd. Nem lassult le, felugrott egy fa törzsére, felhúzta magát a karmaival. Felkapaszkodott a macskaféle gének felépítésének köszönhet en,
felhúzta magát egy ágra, gyorsan a végére ment… hogy átugorjon a következ fára. És a következ re. Nem hagyott nyomot, semmit, ami megmondhatná a férfinek, hogy merre ment. Nos, kivéve az illatát. De gyorsan el kell kapnia… mert a macskája ravasz volt. Megkerülte t, felé futott a maga útján. Ez meg fogja zavarni a nyomot, az egyik irányba küldve t, míg a másikba ment. És pontosan ez az, ami történt néhány perccel kés bb, mikor elhaladt alatta. A csalódottság végig vágott rajta, forró, csíp s sebet hagyva. Valójában nem akarta, hogy elbukjon. Ha a barlangban csinálja el tte, és nyer és befogadja t az ágyába megint, többé már nem lenne ugyanaz. Vágott egy pofát, miközben azt mondogatta magának, hogy nem fog kiborulni – hazugság, hazugság – folytatta az útját a fák között. Száz méter után rájött, hogy nem tud tovább ugrani fáról fára. Mivel Riley a rossz irányba haladt, leugrott az ágról és guggoló, macskaszerű pózba érkezett egy kis tisztáson alább. Egy ismer s kéz a nyaka köré zárult egy pillanattal kés bb és azon kapta magát, hogy egy szilárd, pompás férfias mellkashoz húzza, a szabad kezével a testét magához szorította. A forró lélegzete a fülénél, ahogy a birtokló ajkai végigsöpörnek rajta, amit érezni akart minden egyes négyzetcentiméteren a b rén. „Megvagy.” Ösztönösen reagált, hátrarúgott a lábával, ahogy megpróbálta lazán kicsavarni a testét. Minden, amit kapott az egy morgás és káromkodás, miel tt hozzányomta egy fa törzséhez, kezét a háta mögé bilincselte, a vállait rögzítette a karjaival és a lábait egyhelyben tartották az er s férfias combok. Elég mozgásteret hagyott neki így el tudta fordítani a fejét. Mindketten nehezen lélegeztek, az állataik közel voltak a felszínhez, de nagyon is tudatában volt egy dolognak. Mindezen keresztül, Riley azon volt, hogy ne bántsa t. Még most is, hogy lenyomja a
súlya egy töredékével, mint tennie kellett volna, ha tényleg meg akarta tartani t magának. Nem csak átment a teszten, de kitűn lett. Mert ez egy játék volt. Fájdalmat okozni a partnerednek nem a cél volt. „Riley?” „Igen.” Nem törte meg a tartását, még akkor sem, mikor közelebb nyomult hozzá, az erekciója hozzányomódott az alsó részéhez. Az apró sz rszálak a testén megborzongtak a reakcióként. „Azt hiszem szexi vagy.” Riley összehúzta a szemét Mercy köteked megjegyzését l. „Nem bízok a szavakban, amik azon a csinos szádon jönnek ki, amíg el nem ismered a dominanciámat.” „Ha megteszem, használni fogod a szép szádat arra, hogy végig nyalj a lábaim között.” Krisztusom! „Mercy, közel vagyok hozzá, hogy leszaggassam rólad a nadrágodat és felszereljelek téged.” Az er sen buja n ies izgalom szaga kacérkodott a leveg ben, s egy pillanattal kés bb rátette a kezét, de most ez mindet letakart körülöttük. A farkas a felszínre emelkedett. A karját a vállaira emelte, de a mellkasa visszanyomta t, végigfuttatta a száját a füle héja fölött. „Vagy ez az, amit akarsz?”
18. Fejezet A kezei közel voltak a lágyékához és egyik kezét összezárta az erekciója körül. „Harapj meg.” „Oké.” A fogát a nyaka és a válla közötti érzékeny részbe süllyesztette. Összerándult. „Bassza meg.” A keze megfeszült rajta, és olyan jó volt, hogy majdnem elment. Elérte közöttük, lefejtette az ujjait a szabad kezével, miközben a nyelvével nyalogatta a harapásnyomot a nyakán. „Nincs játék odalent. Lehet, hogy használni fogod a karmaidat.” „Nem fogom.” „Miért nem?” Megcsókolta a harapása helyét, tobzódott a tiszta, szexi, veszélyes illatában. Ahelyett, hogy morogna, a farkas benne meghempergett az illatban, többet követelve. Követelve, hogy
vigye a férfi illatát a b rébe.
Mercy félrehajtotta a fejét, jobb hozzáférést adva neki. A farka lüktetett, egyre vastagabb lett, de tartotta magát és elkerülte megadva neki azt, amit akart. Helyette visszahúzódott. „Igen.” „Mi van?” „Igen, ha elismered a dominanciámat, a lábaid között foglak nyalogatni.” És ezúttal kihasználja az idejét. „Nyalni és szopni foglak és - ” „Megadom magam.” Minden elcsendesedett. Nem tudta elhinni, hogy jól hallott. A legtöbb, amit várt az egy kelletlen elismerése a dominanciájának. De
ez… A farkasa belé akart kóstolni, simogatni t, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tudja, hogy gondoskodni fog az ajándékról, amit adott neki. „Csak ezért. Csak most.” A határid semmit sem változtatott az ajándék értékén. És ez egy ajándék volt. Amit egy domináns n stény nagyon ritkán adott. „Elfogadva.” Elengedte a kezét és lecsapta ket tenyérrel lefelé a fa törzsére. „Tartsd itt ket.” „És ha nem?” Könnyedén rácsapott a farára. „Nem hiszem, hogy tudod, hogy mit jelent a megadom magam.” Vicsorogva felemelte a leveg be. „El a kezekkel a seggemr l.” „Igen?” Szétterjesztette a kezét, megszorította, hogy szándékosan gyötörje t. Amikor a lány megborzongott, tovább mozdult és a kezét a csíp jére tette. Ett l kapott egy morgást, de a helyén maradt. A kezét becsúsztatta a pólója alá, végigsimított a selymesen meleg b rén, hogy összezáruljanak a lány mellén. A meleg, szexi súlya megtöltötte a tenyerét, a mellbimbói a finom pamut melltartónak feszültek. „B rt.” rendelte. „B rödet akarom.” Mivel is ezt akarta, elvette a kezeit és a karmait használva összeaprította a fels jét és a melltartóját. majd visszatért a figyelme a mellére. Felkiáltott, ahogy a keze rátalált újra, b r a b rön. És csak éppen parányin, gördül mozgást végzett a testén. Remegett a düht l a vágya, az arcát a nyakába temette. De csak egy pillanatig. Volt egy ígérete, amit be kell tartania. És ezt az egyet a leghatározottabban be akarta tartani. Visszahúzódott, letépte a farmerját és a bugyiját, így semmi mást nem viselt csak zoknit és
csizmát. Ez olyan átkozottul erotikus volt, hogy elhatározta többször fogja azb erd be csalogatni. „Tedd szét a lábad.” „Kényszeríts.” Az ajkai íveltek, még akkor is, ha a szorítása a szexuális éhségének egyre szorosabb lett. Elhelyezte az egyik kezét a combja bels oldalán, a másikkal felnyúlt, hogy megcsípje az egyik szép mellbimbóját. A lány felkiáltott, a figyelme elterel dött… és kihasználta az alkalmat, széttárta a combját. Ösztönösen engedett neki. Felismerve, hogy mit tett, Mercy kifújta a leveg t. „Fáj a mellbimbóm.” „Hazug.” Szándékában állt leesni mögé, de annyira csábító volt simogatni a fenekének feszes, izmos görbéjét, amit elhalasztott kényeztetni magának. „Akarod, hogy megszopogassam neked?” Megrántotta a megkeményedett részt a húson. „Annyira csinos és piros. Mint a kedvenc málnás nyalókám.” Fojtott hang. „Fenébe, Riley.” Vigyorgott a döbbent szavakon. „Mi az?” Nem várta meg a választ, a térde mögé nyúlt és a vállára helyezte a lábait így nyitott volt a szájának. De nem érintette meg. Még nem. Egyik kezét a combján tartotta, széttárta az ujjaival t… és fújta a puha, forró leveg t a lányra. Felkiáltott, a teste összeszorult, hogy kiadja sietve a gyönyör egy másik szükségnek. A nyelve ott volt, hogy megfelel en nyalja a lányt hosszú, lusta mozdulatokkal. Elhatározta, hogy megtanulja minden kis érzékeny helyét, minden illatát, minden n ies kiáltását. Mercy becsukta a szemét, hogy jobban élvezze a leghihetetlenebb örömöt, amit valaha érzett. Soha többé nem fogja Rileyt azzal vádolni, hogy nincs kreativitása. A férfinek b ven volt fantáziája. Rengeteg. A nyelvével olyan dolgokat csinált, amir l tudta, hogy valahol illegális, és – „Riley!” A teste megrázkódott egy er s orgazmustól, ahogy összezárta a száját a csiklóján.
Simogatta a combját, lenyugtatta… majd végigsimított ugyanezekkel az ujjaival a gyötrelmesen érzékeny nyílásán. Megpróbálta összezárni a combjait, de az er s, izmos teste nyitva tartotta ket, miközben a szája lecsapott rá. Azok a csúfondáros ujjak egy kicsit keményebben dörzsölték t, aztán az egyiket belécsúsztatta. Kinyitotta a szemét, de csak összemosódott színeket látott, miközben az agya próbálta feldolgozni az összes érzést, ami a testében zajlott. nem sikerült. Színek robbantak minden irányba, az izmok a testében megfeszültek, a karmai a fa törzsébe vájtak, ahogy engedett a vadságnak és meglovagolta az örömöt. Mikor a felszínre ért, érezte a meleg, nehéz és buja meztelen férfi testét maga mögött, egy er s kéz a combjai között. Simogatta t. Megkönnyítette. Lehet, hogy farkas volt, de Riley tudta, hogy hogyan kell kezelni egy macskát. Mosolygott, kielégülten, a fenekét dörzsölte hozzá. A morgása volt minden, amit remélni tudott. A hűvös, nyugodt Riley Kincaid elvesztette az uralmát. Kivonta a kezét a lábai közül, hogy a csíp jére bilincselje azokat, egyhelyben tartva t… nem, sürgette, hogy változtasson egy kicsit a helyzetén. Együttműködött, és egy pillanattal azután, hogy a kezét a fa törzsére tette, belécsúszott. „Riley!” Ez egy rövid, riadt sikoly volt. Megdermedt, a hangja, mikor megszólalt több volt a farkas, mint az ember. „Fájt?” Megrázta a fejét, egyszer. „I - ” a torka nyers volt, a hangja rekedt. „ Annyira érzékeny vagyok. Te meg annyira átkozottul vastag.” Kuncogott, és a farkas arroganciájára komoly bizonyíték volt. „Tetszik neked.” Megringatta vele szemben. Felnyögött, rájött, hogy a teste megint összeszorult, felkészítve magát egy újabb vad utazásra. „Csináld újra.”
Megtette. És újra. Csak éppen belejött a ritmusba, mikor szinte teljesen visszavonult és visszatolta magát lassan, oh-annyira-lassan. Az érzékeny id végz dései meg rültek és azon kapta magát, hogy éhes hangokat ad ki a torka mélyér l. A férfi válaszként morgott és gyorsított a tempón. Kemény és vastag, tökéletesen illeszkedett. Úgy tűnt, hogy minden egyes öröm pontját elérte, ahogy bement, majd újra kijött. A hasa megfeszült a szükségt l, ami jött, hogy magával vigye, felkiáltott. És a világ felrobbant.
Mercy arra ébredt, hogy valami puhán fekszik. Megérintette és rájött, hogy csak ez maradt meg és Riley pólója. Fészket készített neki. Aw. Megfordult, a könyökére támasztotta magát és lenézett a férfira, aki mellette feküdt. A szeme csukva volt, és az els alkalommal észrevette, hogy ugyanolyan gazdag csokoládébarna szempillái voltak, mint az öccsének, Andrewnak. Hosszú és buja és kissé göndörödött a végén. Csinos szempillák. Elragadtatva a felfedezést l, odahajolt hozzá és gyengéden megdörgölte az orrával az övét. A szája felívelt, de a szeme csukva maradt. Egyik keze lassan fel-le siklott a hátán. „Milyen volt a szieszta, cicus?” Megcsípte az állát. „Ne kísértsd a szerencséd, Kincaid.” A szempillái felemelte, hogy felfedje a meleg barna szemét, tele bágyadtsággal. „Te dorombolsz.” „Igen, és?” Felbátorította t, hogy csináljon valamit vele. Természetes, hisz ez Riley volt, megtette. „Szóval miattam dorombolsz.” Önelégült mosoly.
Mercy a homlokát ráncolta. „Ezt most már hivatalosan is két egyéjszakás kaland.” „Nincs éjszaka.” Továbbra is simogatta a hátát. A nagy, legfinomabban érdes kézt l olyan jó érzése volt, hogy majdnem felsóhajtott. „Tudod mire gondolok.” „Miért?” A lusta szeret t sebesen felváltotta az a Riley, akit ismert és… azért élt, hogy irritálja t. „Oké,” mondta, „talán te nem az ördög ivadéka vagy, ahogy eredetileg gondoltam - ” „Kösz.” „De” – rámeredt a megszakítás miatt – „te a pokolban lennél inkább, mint egy kapcsolatban valakivel. POKOLBAN. Nagybetűkkel.” Egy része a fejében ezt hevesen ellenezte – lefeküdni vele tegnap este, az valami különleges volt, olyan élmény, ami a szíve köré tekeredett és arra késztette, hogy megragadja a legvadabb esélyit. De ezt Riley talán soha többé nem alkalmazza, nem ha a hadnagy úgy nem dönt, hogy fenntartja a félelmetes önkontrollját. „Nekem is van egóm, Mercy.” Meghallva a figyelmeztetést a hangjában, beletúrta az ujjait a hajába. Gyönyörű és vastag, úgy csúszott a keze benne, mint a víz. „Riley még mindig próbálsz rendet tenni Brenna körül, és már párosodott az isten szerelmére.” „ a kishúgom. Még akkor is megpróbálok rendet tenni körülötte, amikor nyolcvan lesz és nagymama.” „Nézd!”
„Nem, én nem nézem. Van egy lényeges különbség közted és Brenna között. Te nem vagy a húgom. Hála istennek.” Mercy hangot adott a csalódottságának és felült a combjaira. „Ez nem arról szól. Ez a tény arról, hogy te irányításmániás vagy. Megpróbálsz kezelni engem.” És nem az a n volt, aki ezt kedvesen kezelné. Továbbá… ez megsebezné t, ha a bizalmát adná neki és visszaélve vele és megpróbálná olyanná változtatni, ami nem volt. Felült, Riley hosszú percekig nézett rá. „Mi van akkor, ha én megígérem neked, hogy nem foglak sehogy máshogy kezelni csak, mint a szeret m?” „Nem tudod.” mondta, az ujjait az ökölbeszoruló kezeire tette és megsimogatta. „Te egy domináns hím farkas vagy.” A birtoklás a vérében volt. „Jól van.” Összevonta a szemöldökét. „De a tény az, hogy felégessük egymást és egyikünknek sincs más, akit potenciális partnernek látnánk. Mi a baj azzal, hogy segítünk egymásnak feloldani a feszültséget, amíg meg nem találjuk a párunkat?” Mercy belé akart harapni ezért a vidám feltételezésért. De az igazság az volt, hogy a férfi valószínűleg meg fogja találni a párját. Az esélye magasabb volt, mint az övé – a domináns férfiaknak nem volt probléma párzani kevésbé dominánsabb, vagy alázatosabb n kkel. És Riley, persze, pontosan ilyen n t keresett. „Mi van, ha én nem akarok a szexpartnered lenni?” Megcsókolta t. Lassan, nedvesen és nyílt birtoklással. „De akarsz.” Még egy csók, megharapta az alsó ajkát. „Ezeknek a szavaknak ’ orr ’, ’ rosszindulat ’, ’ arc ’ van bármi jelentése számodra?” Nem ráncolta össze az orrát, hogy rosszindulatú legyen az arca. nem volt olyan. Oké, talán figyelembe vehette azt. „Ha megtesszük ezt, akkor tudnod kell – abban a pillanatban, hogy átmész ’ Én
Tarzan, te Jane ’ nálam, kirugdosom a farkas hátsódat az ágyamból.” A kezeit a vállai köré zárta, a karmait gyúrta t. „Értem?” „Megértem, hogy megpróbálsz majd kirúgni.” Egy olyan mosoly kezd dött el a csupasz ajkain, ami végül sovány férfigödröcskékbe gyűr dött az arcán. „Lehet, hogy gy zni is fogsz.” Mióta húz el a mosolyának látványa a dolgokat benne? „Talán kényszerképzeteid vannak – és tagadhatatlanul elmebeteg vagyok, amiért megfontolom ezt, de próbáljuk meg.” Riley kivillantotta a fogait benne. Akarta Mercyt, vágyott rá, amíg ez nem volt már egy emészt sajgás a zsigereiben. Ez sokkal több volt, mint szex, még ha a makacs macska nem is ismeri be. De mivel az teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy teljesen frontális támadás nem működne, akkor macskamódszereket fog használni és becserkészi t. És ha a karmait kell használni a versenyben… nos talán nem kellene az útjába kerülniük. Mercy az övé volt. 19. Fejezet A következ nap délel ttjén, Riley beszélt Juddal, mert k felügyeltek több nyolc évest a Fehér Zónában, mert a tanáruk egy kis szünetre ment. „Szóval a kapcsolatod átjött.” „Azt mondja, hogy a Tanács lebecsüli a kapcsolatot a lövöldöz és az er szakos cselekedetek között.” A hangja hűvös volt, a szemei elszántak. „Lehet, hogy igaz.” Megint megtanult valamit arról, hogy hogyan működik a Mentálháló, Riley egy pillanatra elgondolkodott. „A lázadó tevékenységnek lehet bármi köze ehhez?” A hadnagy társa bólintott. „A Elcsendesedés nem varázsütésre történt meg egy nap alatt – a mentálok választották ezt, mert fenomenális szinten kezdtünk el meg rülni. Ha ez a Elcsendesedés most kezd el töredezni… ”
„Akkor többet fogunk látni ebb l. Mint azt a gyilkos-öngyilkosságot, amit Dorian talált.” Az egész családot lemészárolta a családf miután összetörte azt a leghalálosabb módon. „Igen.” Judd arca sivár volt. Riley nem tudta megérteni, hogy miért. A Lauren család levált a Mentálhálóról, de még minidg tör dtek azokkal, akik csapdában rekedtek az érzelemmentes Csendességben… és mégis a nagy Csendesség volt az, ami életben tartotta a többieket. „De mond azt, hogy ez nem azért van, mert baj van a Hálón,” mondta. „Milyen nagy az esély erre?” „Magas.” mondta Judd meglepetésére. „Úgy tűnik, van bizonyíték, hogy a lövöldöz kényszer alatt volt. Lehetséges, hogy többiek is kényszer alatt voltak.” Rileyra pillantott. „Ha a pasas tegnapról túléli, akkor talán többet is megtudhatunk.” Riley a képekre gondolt, amit látott. „Az agya volt az, ami mind kiszivárgott a fülén – ha túl is éli, talán nem fog emlékezni semmire sem.” „De ha kényszerítették, akkor a telepata, aki beprogramozta, talán hagyott hátra pszichés ujjlenyomatot.” Szünet. „Nem fogom továbbítani az információt a túlél r l a kapcsolatomnak.” „Azt hiszem ez egy jó hívás – a DarkRivel túl nagyszájú a saját forrásukról.” A SnowDancer hadnagy megértette az aggodalmukat, de a férfinak nem tetszett a bizonyítékok folyamatos elkülönítése a két falka között, szilárd akadályt látott benne a Mercyvel való törekvésében. „Nem hibáztatom ket – a bizalom drága árucikk a Hálón.” Riley visszarúgott egy futball labdát, ami a lábának ütközött. „A te kapcsolatod lenne a Szellem?” kérdezte, megnevezve a hírhedt lázadót, aki már kezdett ismerté válni a Hálón kívül is. „Igen.”
„Tudod, hogy ki az?” Judd figyelte, ahogy a gyerekek játszanak, de az elméje egyértelműen máshol járt. „Van egy gyanúm, de nagyon, nagyon óvatos. Nem fogok találgatni, amíg készen nem áll leleplezni az álcáját.” „Jogos.” Riley összefonta a karját. „De biztos vagy benn, hogy a szava aranyat ér?” „ veszélyes.” mondta Judd. „Brutális id nként. Bármit megtenne, hogy megvédje a mentálokat, hazudna, még ölne is. De akkor, ha az érinti a falkát, mint ahogy Hawke tenne.” „Értem a célzást.” A SnowDancer alfájának lenni megtiszteltetés, de ez csak másodlagos azok alatt, akivel tör dik. „Gondolod, hogy a Tanács szelíden fog játszani? Már nem volt semmilyen valós problémánk velük hónapok óta.” „Készülnek valamire. El bb vagy utóbb rá fogunk jönni, hogy mire.” Judd szemei összeszűkültek. „Az Emberi Szövetség az, ami aggaszt mostanában.” Riley bólintott. A közelmúltban el fordult er szak beszélt egy szervezetr l, ami kevéssé tör dött az embereivel, meg kevésbé azzal, hogy megtámadták ket. „Találtál valamit a repül téri biztonsági felvételeken?” „Bowen infója szilárd volt – számos zsoldos jött három különböz Európából érkez repül vel. A városunkban bujkálnak.” Riley nem kérdezte, hogy Judd hogyan ismerte fel ket – ez a férfi egy bérgyilkos volt, mindezek után. „Bassza meg. Akkor ez azt jelenti, hogy ennek még nincs vége.”
Tanulságosan, hogy a várost bérgyilkosok lepték el a várost Mercyt is ugyanúgy aggasztotta, mint Rileyt és tárgyalt Clayel, hogy a patkányok biztosan tudják, hogy mit keressenek. A kémhálózat üzemeltet je Teijin, a patkány alfa, és az emberei rendkívüliek voltak. De a Szövetség emberinek valahogy sikerült a radarjukon kívül maradniuk. Mégis, a SnowDancer – DarkRiver megbeszélés után úgy döntöttek, hogy növelik a jelenlétüket a városban. Ez tudatja a zsoldosokkal, hogy megfigyelés alatt vannak, ami talán elegend ahhoz, hogy kisiklassa a tervüket. Mivel nem volt változás a felügyeleti forgatagában a következ napig, Mercy arra szándékozik használni az idejét, hogy utolérje magát a munkában a CTX-nél, a kommunikációs hálózatban, amit a DarkRiver-SnowDancer üzemeltetett. folyamatosan korszerűsítette a biztonsági protokollt minden állomásnál, fontos az el vigyázatosság, hiszen a CTX törte meg egyre több gyújtóhatású történetet. Azonban el ször egy másik problémával kell foglalkoznia. Követte Eduardót le a vendég kabinhoz, amit s éd Joaquin használt a DarkRiver földön, karba fonta a karját és megnézte rendesen az arcát. Sötét szem, sötét haj, bronzos b r, tökéletes csontozat, bűnös mosoly. „Szóval eljöttél hozzám,” mondta elragadó angol akcentussal. És Mercy gondolta szórakozottan, az öntelt macska pontosan tudta, hogyan is hangzott. Miután három nagyszerű fiatalabb testvérrel n tt fel, egy keveset tudott a férfi egóról. „Azért jöttem, hogy elmondjam köztünk nincs ’kémia’. Zero. Zip. Zlich. Szóval menj el.” A mosolya megváltozott valami veszélyessé, meghatározóvá. „Nem is adtál nekem esélyt. Tölts velem egy kis id t – a párzás nem mindig nyilvánvaló.” „Eduardo te nem vagy idióta. Tudnod kell, hogy Rileyval vagyok.” Még mindig nem tudta elhinni, hogy beleegyezett abba, hogy a
szeret je lesz. Egy része meg volt gy z dve arról, hogy nem fog működni –túl gyakran csaptak össze. De a másik része fel volt villanyozódva, készen állt arra, hogy a farkasé legyen minden szinten és még néhányban. Eduardo vállat vont, a hangja hanyagul hangzott, mikor válaszolt. „Nem viseled az illatát. Nem fogadtad el t, ahogy egy leopárd n stény lefogad egy hímet. Azt jelenti, hogy tiszta a terep.” A mód, ahogy mondta elég volt ahhoz, hogy felkavarja a leopárdot. „Talán sosem fogom viselni egyetlen férfi szagát sem.” A leopárd szeretett elvadulni. Egy máshoz kötve lenne, addig míg a szaguk elkeveredik a másikéval, valami olyan volt, ami nyugtalanná tette, óvatossá. „De még akkor is, semmi kémia nincs köztünk.” A korlátnál állt félig ül pozícióban és adott neki egy mosolyt, amib l rájött, hogy a legtöbb n nek orgazmust adott a helyben. „Mit szólnál egy csókhoz, hogy ellen rizzük a teóriádat?” „Mit szólsz ahhoz, hogy te ott maradsz.” Ez parancs volt. „Dolgoznom kell menni – és neked pedig haza kell menned.” Egy nagyon latinos sóhaj. „Összetöröd a szívem, Mercy.” „Biztos vagyok benne, hogy találsz valakit, aki összerakja neked.” Már volt néhány érdekes érdekl dés a személyekr l, hogy vajon ’ a szexi, akinek gyönyörű szemei vannak ’ tabu volt e. k továbbra is kissé óvatosak voltak, amolyan ’ veszélyesen gyönyörű harapás ’ módon. „Elmondom a falka n inek, hogy szabad vagy egy jó otthonra.” „Ilyen kegyetlenséget.” De mosolygott és ez most valós volt, megfosztva a varázstól, amit eddig használt maszkként. Eduardo pontosan olyan halálos volt, mint az rszemek a falkából, a védelmez természete finoman élesen csiszolt – ugyanolyan birtokló pár lenne, mint Riley.
A lány a homlokát ráncolta. Ez az egész beszélgetés a párosodásról kezdte befolyásolni a józan eszét. Riley soha nem lesz az párja. Melegségét félretéve, nem volt az, amit a férfi keresett, és pontosan az a fajta férfi volt, aki óvatossá tette a macskáját… annak ellenére, hogy ez az ereje volt az, ami vonzotta hozzá. Fájdalmas paradoxon. Talán igaza volt abban, amit Tammynak mondott – talán sosem lesz képes átadni magát egy férfinak, hogy teljes egészével bízzon benne. Nagyon is való lehet ség volt, hogy hamarosan azt kell néznie, ahogy Riley valaki mással párosodik. A keze ökölbeszorult. „Hívd, ahogy akarod,” mondta Eduardonak, „de ne mond azt, hogy nem figyelmeztettelek.” Megvonta a vállát. „Maradok – elvégre Joaquinnak még mindig van egy lövése.” Nem méltóztatott válaszolni, sarkon fordult és távozott, megérkezett a CTX állomásához, de csak miután ebédelt. Minden szándéka megvolt munkánál, hogy céltudatosan fókuszáljon rá, de nem tudta elfelejteni a zavaróan vad reakcióját a gondolatra, hogy Riley párosodhat egy másik n vel, egy n vel akinek joga van megérinteni t, megcsókolni t, tartani t, mikor a démonai már túl rosszak lesznek. Még most is, ahogy a garázs felé ment, a gondolatra a vére felforrósodott. „Biztonsági kamerák, ellen rizve, fegyvert érzékel rendszer, szükséges,” mormogta annak érdekében, hogy kiszorítsa a macska dühös sziszegését. „Nem sokat tehetünk a mentál teleportálók ellen. Hogyan észlelsz valakit, aki csak hirtelen ott terem?” Családi illatot érzett a leveg ben. „Magadban beszélsz, n vérkém?” Megpuszilta középs testvérének, Sagenek, az arcát. „Már egy mérföldr l éreztelek Herb {Gyógynövény}.” Ez egy régi vicc volt, amit soha nem mulasztott el megmorogni.
Ma sem történt másként. „Ha-ha. Ez az én nem vagyok vidám arcom.” Ezzel végezve letette a kamera felszerelést a padlóra és megdörzsölte a tarkóját. „Találd ki hol voltam.” A fájdalmas arckifejezése alapján azt mondta, „Gazdagok és híresek életmódja?” Sage normál körülmények között bűnözéssel foglalkozik. „Közel. Végig kellett ülnöm egy interjút Bibi Pinkkel.” Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elhányja magát. „Ha neki van három agysejtje, akkor én egy rohadt farkas vagyok.” Mercy hasa megrándult, ahogy azt mondta farkas. Mit szólna a családja, ha rájönnének, hogy az ellenséggel érintkezett nagyon intim módon? „Kit dühítettél fel, hogy ezt kaptad?” „Senkit – ez Eamon sora volt, hogy ezt a híresség dolgot csinálja, de hívást kapott, hogy lövöldözés volt a Berkeley egyetemen. Én közelebb voltam Bibihez így én fedeztem.” „Még egy lövöldöz ?” Homlokát ráncolta, megfordult, hogy a testvérére nézzen. Sage örökölte a családi vörös hajat, de nála a vörös keveredet annyi barnával, hogy a legtöbb ember nem is vette észre. hogy vörös volt, míg ki nem sétált a napra. „Részleteket.” Mély mogyoró barna szemét összevonta. „Fájdalmat okozna, ha azt mondanád kérlek?” „Jobban szeretnéd, ha eltörném a karod?” Három kis huligánnal n tt fel, akik nem tudták megérteni, hogy mit jelent a zárt ajtó. Ha engedett volna nekik, akkor úgy nyüzsögtek volna, mint egy horda sáska. „Add fel, nagymen .” „Ez visszaélés,” mondta, de adott neki egy cuppanós puszit az arcára, érezte a családi illatot és az erdei feny illatát hóval és az rölt szerecsendió édes otthon illatát. Utálná, ha leírná ily módon, de ez az volt, ahogy látta t – ha Bastien volt a szikla, Grey a tenger, akkor Sage volt a dagály. Folyékony. Kitartó.
Most átkarolta a vállát. „Ezt másodkézb l szereztem,” mondta, „de úgy tűnik, annyi rendetlenség volt ezzel, hogy nincs rá mód, hogy ezt a Tanács titokban tartsa. Néhány magas rangú mentál tanár a fejéhez rakta a pisztolyt és meghúzta a ravaszt.” „Öngyilkosság a mentál hírekben, de te a megszakítási hírek közleményér l beszélsz, ha Eamon lehúzza az ütemtervet. Miért?” „Mert a professzor fogságban tartotta a fizika osztályát húsz perccel el tte. El ttük l tte le magát.” „Jézus,” Mercy hintázott a sarkán, az adatok az oldalához esnek. „Hallottál bármely más epizódról, mint ez?” „Van egy barátom Észak – Dakotában - azt mondta, hogy volt pár ilyen eset, ahol a mentálok er szakosan jártak el. Egy srác majdnem agyonvert egy másikat, miel tt sikerült lehúzni róla. És Garricknak, Chicagóban, is volt pár találata a radarján.” Ami azt jelentette, hogy valószínűleg még több van, amit még nem szűrtek ki. „Oh, és ez néhány perce jött – találtak egy ember férfit, akit halálra szúrtak egy sikátorban Tahoeban. Úgy tűnik, hogy véletlen er szak volt, de ez a második gyilkosság abban a térségben kevesebb, mint egy hét alatt. Az els volt a n , abban a sekély sírban.” Mercy bólintott, és elgondolkozott, hogy van e bármi kapcsolat a két gyilkosság között. Lehet, hogy itt az ideje Doriannak betörni a Végrehajtók adatbázisába. „Kösz, Herb.” „Hagyd abba.” Megfordult, megragadta t egy meleg ölelésben, er sen megszorította, a homlokát összeráncolta egy nagy mogorva tekintettel. „Szívd vissza.” „Ugyan kérlek. Egy másodperc alatt képes vagyok laposra verni téged.”
„És hogy fogod megmagyarázni a zúzódásokat anyunak?” „ Kitalálok valamit.” Küzdött a mosoly ellen. A szeme összeszűkült, de látta, hogy a macskája nevet. „Szívd vissza.” „Vagy mi lesz?” Mikor kivillantotta a fogát egy álmorgás kíséretében és még szorosabban kezdte el szorítani, kifújta a leveg t. „Rendben. Sajnálom. Boldog vagy?” Elengedte egy vigyorral, amit azóta a szívébe zárt, hogy az anyja el ször a karjában tartotta t. „Mégis elmondom. Tudod milyen dühös lesz anya, mikor valaki a nevünkkel viccel dik, Mélisande. Épp válaszolni akart, mikor megérezte egy másik illatot belépni a garázsba. „Van egy cégem. Majd kés bb beszélünk.” Sage ajka megvet en lekonyult. „Farkas.” „Szövetségesek vagyunk.” Ismételte Lucast. „Most, hess, kisöcsém.” „Szép próbálkozás, de tudom, hogy ki nem állhatod ezt itt.” Lehajolt, hogy felvegye a felszerelését, eltakarva a lány bűntudatos arckifejezését. „Vacsora ma este? Bas most tért vissza New Yorkból és Grey is ott lesz este.” Mercy bólintott, a b re megfeszült a várakozástól. „Küld el a részleteket.” De a figyelme a farkason volt, aki csak tegnap simogatta t vad extázissal. Az alsó fele összeszorult és mindenével azon volt, hogy lenyugtassa az emelked vágyának hullámát. Nem akarta, hogy Sage észrevegye ezt a kis információt. A testvére mondott egy civilizált hellot Rileynak, ahogy elhaladt mellette. Riley egy bólintással viszonozta, aztán a fejével intett a kijárat felé. Ment – semmiképpen sem akart elektronikus közönséget a beszélgetésüknek.
„Nem tudsz távol maradni t lem?” Kérdezte, mikor már biztonságos távolságban volt a fű szélén az épületen kívül. Beállított ipari/professzionális terület, könnyen járható, a fű széepn nyírt. Úgy tűnt egyedül vannak. Riley felnézett az épületre mögöttük. „Érzem, ahogy figyelnek minket.” „Igen. Szóval ne próbálkozz semmi viccessel.” A szeme elsötétült egyfajta tudástól, amely a lassan áramló melegét egyenesen robbanásveszélybe vitte. „Futólag közel voltam, mert gondoltam érdekelhet néhány dolog, amit nem beszélhettünk meg telefonon korábban.” „Futólag közel?” Felhúzta a szemöldökét. „Elmentem meglátogatni a gyerekeket a hamburgeres helyr l, ellen rizni, hogy minden rendben van e velük.” Valami elolvadt a szívében. „Felhívtam ket ma.” „Igen, mondták.” Tartotta a szemkontaktust, minden nyugodt és szilárd és praktikus… kivéve a lángoló forróságot a tekintetében. „A macskád nem fogja egyedül hagyni egyiküket sem, igaz?” „Nem.” Ez szerves részük volt – meg kellet védeniük. „Úgy tűnik, hogy jól vannak. Az a lány Jen, egy okos kis csitri.” „Olyan akar lenni, mint te, mikor feln .” Mercy vigyorgott. „Elfelejtettem elmondani neked valami mást – mi gyorstanfolyamot veszünk, hogy pontosan mit is tanul Nash.” „Adj a kölyöknek pár napot,” mondta Riley. „Lehet, hogy meggondolja magát, miután azt hiszi, hogy vége.”
„Különösen azért, mert csak néhány információra van szükségünk, hogy rendesen megvédjük t.” Tett egy megjegyzést az adatai kipárnázásáról, hogy Ashaya nyomon tudja követni Nasht – a hiúz talán jobban reagálna a tudós társaságra. „Szóval mir l akartál beszélni?” Riley szája fehér vonalba présel dött. „Judd meger sítést kapott, hogy a lövöldöz t kényszerítették arra, hogy tegye azt, amit tett, egyfajta mentális javaslat eltemetve mélyen az elméjében.” Fenébe. Az együttérzése szegény férfi iránt, akit bábuvá tettek, keveredett egy lassan ég haraggal, azokkal szemben, akik kihasználják az embereket ilyen szívtelenül. „Csábító ezt mentál bels háborúnak hívni és figyelmen kívül hagyni,” mondta, „de ez mindenkit érint.” Elmondta neki az öngyilkos professzort. „Annyi gyereket magával tudott volna vinni.” „Nem lehet tudni, hogy be volt e programozva.” „Vicces egybeesés, de az, ugye?” A lány összeszorította a fogát. „Tudod az Emberi Szövetség talán a mentálok ellenségei, de kurvára egyformák, mikor ártatlanok sérülnek meg.” Riley szemében megcsillant a borostyán. „Le kell égetned. Gyere, sétáljunk egyet.” Harag robbant a nyers vágya alatt. „Nem kösz.” Különösen akkor, ha a késztetést érezte arra, hogy megharapdálja azt az er s torkát, a makacs állát, dobpergésként dübörgött a koponyájában. És duplán különösen akkor, ha figyelembe veszi a mechanikus bizsergést a végtagjaiban. A farkas árnyéka a hangjában volt. „Félsz egyedül maradni velem?” „Elfoglalt.” Annak ellenére, hogy a szíve versenyt vert, ez volt az igazság. „Be akarom fejezni, amit itt csinálok, mert van egy kis leállás.” És kezelnem kell ezt az éhséget, miel tt belekúszik élete minden szegletébe. Mert ha túl mélyen beleesik és aztán a férfi megtalálja a párját… Mercy ismerve önmagát, tudta, hogy a léleköl
fájdalom, ami kísérti az ilyen fajta elutasítást – nem abban jó, hogy visszatartsa. Ha átadja magát neki, akkor mindenét adja. „Neked nincs munkád?” Végigfuttatta a kezét a haján, összekuszálva magát olyan édesen, hogy küzdenie kellett a leopárd vágyával, hogy játsszon a szálakkal. „Igen, de az Hawkeval van és most szar a hangulata.” „Sienna?” „Ki más?” Mercy a lányra gondolt, aki úgy tűnt – nagyon röviden – kivágja a biztosítékot Hawke indulatainál. „Mi van azzal a kett vel?” „ az alfán,” mondta Riley, a szeme tele kihívással. „Nem fogok róla beszélni egy leopárdnak.” „Már nem vagyunk többé ellenségek, emlékszel?” Mondta, a hangja felívelt. „Szövetségesek vagyunk.” „Politikai szövetségesek – az állataink még mindig nem bíznak egymásban.” „Ami kiváló ok arra, hogy távol maradjunk egymástól.” mondta, látva egy másik szembeszök igazságot – a falkája rendkívül fontos volt az életében. Rileyval lenni, az növekv gyengédséget sugallt és összecsavarja, mint egy inda a szívét, és úgy ítélte meg a lehet séget, hogy alapjaiban rázza meg a kapcsolatát DarkRiverel. Az rszem nem tudta odaadni a szívét az egykor ellenségnek/új szövetségesnek és végezni a munkáját, mint els védelmi vonala a falkájának. Képesnek kell lennie kitépni Riley torkát, ha megtörténik az elképzelhetetlen és a SnowDancer megtöri a szövetséget a DarkRiverrel. A gyomra felkavarodott a hányingert l, de a hangja, mikor megszólalt nyugodt volt. „Hűséges vagyok a falkámhoz, mint te a
tiédhez.” Ha ez a kötelék veszélybe kerül… akkor az megtör valami alapvet jelent ségűtmindkettejükben.
Riley elment a megmaradt üzlethez a városba kifogástalan hozzáértéssel, követve a listát a fejében. Ez volt az egyetlen mód, hogy kordában tartsa a farkast, mikor ilyen zavart volt. Mercy kétségtelenül forgatná a szemét, de neki is megvoltak a saját módszerei arra, hogy ellen rizze a dolgokat, nem igaz? Éhséget érzett, forrón és simán a napsütésben és mégis megtagadta mindkettejüket. A lámpa pirosra váltott el tte. Az autója automatikusan leállt. Tenyerét a műszerfalra csapta, ahogy a farkas dühösen felcsattant csalódottságában és dühében. És szükségében. Ez volt a bökken . Elfordult t le az olyan volt, mintha fuldokolna. „Bassza meg.” Beletúrt a kezével a hajába, minden egyes trükköt alkalmazott, amit az évek során megtanult, hogy lenyugtassa magát. Nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt Mercy hitte. Riley pontot tett a parancsnoki ösztöneire, mert tudta, hogy mi történne, ha nem tenné meg. A farkasa vad volt, kegyetlen, képes megölni azokat, akik fenyegetést jelentenek a szeretteire. Csak Mercyvel merte hagyni, hogy a póráz kicsit kicsússzon. És mikor a testük egyesült… a pokolba is, milyen póráz? De úgy tűnt, hogy tetszik neki így. „Nem eléggé,” vicsorgott, mikor az autó újra elindult. A legrosszabb az volt, hogy tudta, hogy a n nek igaza volt. Ez nem arról szólt, hogy elszigetelik egymást, nem lehetett – ha ez csak szex lett volna… de nem az volt. Érezte. Ahogy is. Ahogy a farkasa is. Most lemerült a vad haragban, de ez elgondolkodtatta, miközben figyelembe vette… hogy hiányzott.
20. Fejezet Hónapok óta el ször a Szellem hallott suttogásokat, hogy a Csendesség talán nem is olyan rossz, hogy talán k voltak elhamarkodottak, hogy az elején, hogy elítélték. Hallgatott, nem mondott semmit, de tudta, hogy valamit tenni kellett. Mert míg a Szellemnek nem volt semmi baja a Csendességgel – sem a béke, ami oly sokat garantált – tudta, hogy a Protkol volt az, ami biztosította a Mentál Tanács hatalmát. Vedd el az ellen rzési módszert, és talán a Mentál faj újra felfedezi a szabadság egy más fajtáját. De el ször, meg kellett találnia a gyökeret, fel kellett fedeznie, hogy ki mozgatja szálakat. Az O-Mentál felel s a lövöldöz ért, a Szellem tudatlan forrása, csak a kényszert ismerte, a miértet vagy, hogy ki az nem. Most információért fésülte át a Hálót, de ez a személy nagyon, nagyon óvatos volt. A férfi vagy n lehet vé tette, hogy a legcsekélyebb szélr l se lehessen elmenekülni a Hálóról. Nagyon okos ellenfél. De a Szellem a Tanács bérgyilkosa. Tudta hogyan kell várni, hallgatni, tanulni. El bb vagy utóbb mindenki elárulta magát. És nagyon jól tapasztalt volt abban, hogyan kell elindítani egy pletykát, ami futótűzként terjed el. És ebben a pillanatban azt suttogta, hogy a lövöldöz t és a többieket manipulálták, hogy a Tanács megpróbálta szelídíteni a lakosságot a félelemmel. Többet is mondhatna, de id nként jobb, ha az emberek maguk töltik ki a hézagokat.
21. Fejezet Mercy testvérei foglaltak helyet a kínai negyedben vacsorára. Odasétált hozzájuk és a menün vitatkozva talált rájuk. Vigyorgott, összeborzolta Sage haját, arcon csókolta Greyt és engedte Bastiennek, hogy egy ölelésbe ragadja t, ami felemelte a lábáról is. Az összes testvére er s férfi volt, de Bastien, aki legközelebb állt hozzá korban, volt a legnagyobb. „Nem, ha élni akarsz.” mondta, miután nevetve fenyeget zött azzal, hogy a leveg be is dobálja. Látta, hogy a csini pincérn irigykedve néz rá – bár nyilvánvaló volt, hogy rokoni kapcsolata van Bastiennel. A haja sötétvörös volt, mint az övé, de a szeme éles, hihetetlenül zöld. A testvérei mind nagyszerűek voltak önmagukban is, de együtt a h mérsékletet úgy fel tudták emelni, mint senki más. A fél tinédzseréletét azzal töltötte, hogy elijesztette a lányokat, akik szimatolva jöttek az egyik vagy a másik után. Nem mintha az idióták hálásak lennének neki. „Jól nézel ki n vérkém.” Az egyik lábát a másikra helyezte, miután Bas végre engedte leülni a helyére. „Igen, szép ruha.” Grey valójában szintének hangzott. Mercy lenézett a rövid királykék ruhára, amit ebben a városrészben vett. A haját magas lófarokba kötötte és tett egy kevés sminket az arcára, jól érezte magát. Még ha a kés éle továbbra is rendületlenül fittyet hányva rá a gyomrában van, immunisan a gyakorlatiasságra, amivel sakkban tartotta Rileyt délután. „Köszi, Árnyék {Shadow}.” „ miért kapott király becenevet?” Motyogta Sage. „ Én a Herb-et kaptam.” „Hey, ne forszírozd,” mondta Bas. „Azt akarod, hogy helyette Frenchie-nek hívjon? Úgy hangzik, mint egy rohadt óvszer neve.”
Mindannyian fuldokoltak az oolong teájuktól és az egyik pincérn odalebegett, készen minden segítségre. Látta, hogy a bátyjai megnézték a filigrán alkatú szépséget – férfiak - és bár küldtek felé egy elbűvöl mosolyt, de ez nem terjedt ki meghívásra. Nyilvánvalóan csalódott, végre rendet rakott és elment. „Mi van?” Mercy körülnézett az asztalnál. „Ti srácok cölibátusi fogadalmat tettetek?” „Most, hogy kérded.” dünnyögte Grey, barna szeme csillogott. „Hah.” Mercy felhorkant. Lehet, hogy Grey a legcsendesebb, de volt a legravaszabb macska. „Majd akkor elhiszem, ha én” – normális esetben azt mondta volna ’ együtt alszom egy farkassal ’ de mivel ez a lehet ség kil ve, beérte ezzel – „szárnyakat növesztek és repülni fogok.” Bas a kezét a hátára tette, mintha ellen rizné a szárnyait. „Igen, itt van. Hogy lehet, hogy mi értékelünk téged egy lágy, csinos ruhában?” „Hogy lehet, hogy én értékelem a mind hármótok mind fényes flancos csillivilli ruhátokat?” Felemelte a szemöldökét a ruhájukra. Farmer, ing és póló, semmi szokatlan. De mind új, tiszta és vasalt, sokkal szebb, mint ami szükséges lenne egy vacsorára a n vérükkel. „Úgy gondoltuk, hogy elmegyünk táncolni.” Kacsintott Grey. „És te is jössz.” „Én is?” „Igen. Szükségünk van rád csaliként, hogy felhívjuk a többi n figyelmét.” És Mercy, mint egy balek támogatta a testvéreit, mikor mind a hárman összeesküdtek ellene, elment táncolni a démonokkal. A kiszolgáló személyzet az étteremben olyan szomorúan nézett, mikor elmentek, hogy átkarolta Bas derekát és megrázta a fejét. „Nem
hiszem, hogy titeket hármótokat együtt nyilvános helyre kellene engedni.” Bas a karját a vállára tette. „És én tudom, hogy le fogok ütni valakit, aki megpróbál fogdosni ebben a ruhában.” Nagyon lelkesnek hangzott. Nem emlékeztette, hogy saját maga is képes kiütni bárkit. Bas a testvére volt – nem tudta nem védeni a lányt. Ahogy Riley sem tehetett róla. Olyan volt, mint egy kapcsoló, ami id nként bekapcsolt. Mercy meg tudta engedni, mikor szükségesnek ítélte, nem volt mindig keményfejű. Bas valójában, elijesztette az embereket. Tudta kezelni. A probléma Rileyval volt, nem úgy tűnt, hogy adna neki bármilyen engedményt magával kapcsolatosan. Nem akart rövid bepillantást vetni csak a lelkére, miután összezúzta a sötétben a rémálom. Ahhoz, hogy a macskája bízzon benne, az kellett, hogy a férfi is bízzon -. „Hey.” Bas megszorította a vállát. „Merre voltált?” El re pillantott, ahol Grey és Sage sétáltak, megnézte a kirakatot a mellette lév üzletben. „Én elfogadok néhány dolgot.” Pillanatnyi szünet. „Hogy hívják?” „Mintha elmondanám.” „Te üldözted el a legutolsó barátn met.” „ egy hiéna volt,” nem szó szerint, de a szívében. „A pénzedért akart téged.” Bas okos volt, rülten okos. Olyan egyszerűen szerezte a pénzét a t zsdén, mint ahogy lélegzett. Ezért volt a DarkRiver pénzügyi eszközeiért felel s. „Vérzik az egóm.” A kezével dörzsölte szánalmasan a mellkasát. „Hetekig fogjuk feltörölni a vért, olyan hatalmas.”
Közelebb húzta az ölelésében. „Gyerünk, nekem elmondhatod. A mi titkunk lesz.” „És abban a pillanatban levadászod, amint valami elvonja a figyelmemet. Nem hinném.” De visszaölelte t. „Szóval van új hiéna, akit üldöz be vehetek?” „Még mindig az el z okozta sebekb l gyógyulok.” Szúrós pillantás. „Tudom, ki az.” „Nem, nem tudod.” „Riley.” A szája tátva maradt. Felnézett rá. „Mi?” „Jézus.” Megállt. „Én csak találgattam, de igazam van. Te… k… farkas!” Körülnézett, hogy a másik kett biztosan ne hallja. „Mégis honnan vetted te ezt?” Az egyik kezét a hajába túrta, majdnem kikészített egy n t az utca másik oldalán, olyan er sen bámulta a n . „Csak egy domináns hím jutott eszembe, akire reagáltál mostanában. Sokat rinyálsz róla.” Ismét a két öccsére nézett, jelenleg elvonta ket a kijelz lámpa. „Ne mond el nekik.” „Mi a francért ne?” „Mert tudod, hogy valami hülyeséget csinálnának.” „Ahogy én is.” Felrántotta a fejét és újra elkezdtek sétálni. „Talán nem vagyok rszem, de a testvéred vagyok. És tudom, hogy kell szétrúgni egy farkas seggét.”
„Bas.” „Ne ’ Bas-ez ’ nekem. Talán képes vagy irányítani Greyt és Sage-et, de ne is próbáld meg velem.” Mercy rámeredt. „Ez az én dolgom.” Bízott Rileyban, hogy nem bántja a testvéreit, de sok baj lehet, ha egy férfi átmegy hülyébe – különösen, ha ezeknek a férfiaknak fogaik és karmaik vannak és kiszagolják vadászni való prédát. „El bb kellett volna gondolkoznod, mikor azt mondtad az exbarátn mnek, hogy él cicákat eszek reggelire.” Egy kis bűntudatot érzett. Ezután a macska elgondolkodott, hogy mit gondolna Riley az utolsó sikeres elhessentését l. „Ki tudta, hogy hinni fog nekem?” „Oh, nem? Mikor véletlenül kinyitottad a szekrényt, hogy leleplezd az én cica ketrecemet, hogy az összes szegény, szomorú cicát be akartam harapnivalónak kapni?” Felvonta a szemöldökét. „Nem volt a ketrec mellett az én speciális cicasorjázó eszközöm?” „Nyilvánvalóan hamisak voltak.” Bas csak bámult rá. Mercy morgott. „Fenébe is. Menjünk táncolni.” „Igen, menjünk. Meg kell terveznem, hogyan fogom kifilézni ezt a szemetet, ha megbánt téged.”
Riley nem tudta megtenni. Nem tudott távol maradni Mercyt l. Ugyanakkor a kabinja üres volt. Habozott felhívni t, de aztán rájött, hogy túl sokat árulna el védelmez kényszerér l. És nem engedhette,
hogy megtudja ezt, nem adhatott túl nagyhatalmat maga fölött. Visszatette a telefonját a zsebébe és elindult vissza a járművéhez. Ekkor megérezte t. Egy másik férfit. Az egyik dél-amerikait. A farkas kivillantotta a fogait, de ez birtoklási vágy volt, nem düh. A férfi itt volt, de nem sokáig. Valószínűleg eljött megnézni Mercyt. Nagy volt a kísértés, olyan nagy, hogy kövesse, és megbizonyosodik róla, hogy megértette Mercy tabu, de Riley ismerte a macskáját. Nem az a fajta n volt, aki kijátszik egy férfit a másik ellen. És ha Eduardo és Joaquin után megy, akkor azt fogja a n feltételezni, hogy ezt nem tudta. „Bassza meg.” A logika egy ribanc volt néha. Kényszerítette, hogy beszálljon az autóba, megfordult és elindult haza, leparkolt a négykerék-meghajtásúval a kijelölt helyre, pár mérföldre a barlangtól és a maradék távolságot gyalog tette meg. A gyakorlás sok frusztrációját és haragját elégette, de nem tudta rávenni magát, hogy benn maradjon a gyönyörű hálózatban megépített alagutakban, ami már megvédte a SnowDancert többször az ellenségt l, mint arra bárki is számíthatott volna. Ehelyett, miután lezuhanyozott és tiszta pólót és farmert húzott, kiment és talált egy vihar miatt kid lt fát a Fehér Zóna szélén. Ott ült és a másodszor döntötte el, hogy nem követi Mercyt, mikor valaki a rátalált. Elkapta a szamóca és cukorka illatát a szélben, id t hagyott a látogatójának, hogy eldöntse, akar-e vele beszélni. Egy pillanattal kés bb két kis kéz megragadta a markát. Megfordult, és Sakurát az álla alá fogta. „Nem kéne ágyban lenned?” „Még csak kilenc van és ma már szundítottam egyet.” Egy mosoly és egy reményked pillantás. Tudta, hogy egy balfék volt, de nem tudott ellenállni neki, felkapta – a babájával mindenestül – és a lábára ültette, ahol elégedetten
összegömbölyödött kis labdává és a fülét a szívére tette. Egy gyengédség hullám söpört rajta végig és a tarkójánál fogva szelíden tartotta. „Riley?” „Hmm?” Megsimogatta a kezével a fekete haját, amit az anyjától örökölt. „Láttad az apukámat?” Riley átnézte a beosztást a fejében. „Eliasnak fél órán belül vissza kell jönnie.” „Akkor maradok és várok.” „Elmondtad az anyukádnak?” Kérdezte, arra gondolva, hogy míg a haja Yukié volt, addig a szeme vitathatatlanul Eliasé. Bólintás. Az apró ujjak befonták a baba selymes haját. „Riley?” „Sakura.” Kuncogás. „Láttad a fogaimat?” Hátra döntötte a fejét. „Látod, elveszettem kett t.” „Hová mentek?” Cukkolta. Még egy kuncogás, ártatlan és ragyogó. „Anyu azt mondta, hogy el kellene jönnöd egy kávéra hozzá és apuhoz.” Riley felvonta a szemöldökét. „Ezt mondta?” „Aha, és készített pekándiós pitét.” Riley szerette a pekándiós pitét, ahogy azt Yuki jól tudta. „Az anyukád alattomos.”
„Apu is ezt mondja.” Közelebb húzódott, mire megszorította karjában, nagyon tisztában azzal, hogy milyen törékeny. Nem tudta elhinni, hogy az egyik szívós katonája gyártotta ezt az apró lényt, de igaz volt. Id nként Elias is úgy tűnt, hogy nehezen hiszi ezt el. A máskor meg peckesen járkált, mint egy büszke apa, aki volt. „Hogyan lehet alattomos?” „Fel akar tenni nekem néhány kérdést és megvesztegetésül pitét ad.” Nem volt kétsége, hogy Yuki Mercyr l akart tudni. Átkozott kíváncsi falkatárs. „Oh.” A figyelme a babáján volt. „Gondolod, hogy csinos?” „Nagyon, akárcsak te.” Egy napfényes mosoly volt a jutalma. „Szeretlek Riley.” Riley érezte, hogy összeszorul a szíve. is szerette Sakurát. Brenna egyszer megkérdezte t le, hogy elég volt annyi szül i felel sség, amit felvállalt, hogy felnevelte t és Andrewt, de Riley soha nem így látta. Védeni és felnevelni egy gyermeket az ajándék volt. „Hogy hívják a babádat?” „Mimi.” A babát az ölébe tette és megpaskolta a mellkasát. „Riley?” Suttogás. Lehajtotta a fülét a szájához. „Ettem néhányat a pitéb l, mikor anya nem figyelt.” Riley nevetésben tört ki, mert rájött, hogy azért jött, hogy elrejtse a vétségét. Ez a farkasát is szórakoztatta. Mert ez a kölyök részben a sajátja volt, a falka része és mind a férfi és a farkas megfogadta, hogy megvédi. Most egy másik hűség kezdett el emelkedni és ez minden szinten megzavarta t, ami kétségbe vonta az igazságot, ami annyira szerves része volt az életének, hogy egyszerűen csak volt.
Egészen addig, míg
meg nem jelent.
Ha ez a tűz közöttük sötétbe fordul, és kifelé robban, akkor lehetséges, hogy elpusztítja, mind a SnowDancert és DarkRivert. Mégis, azon gondolkodott, hogyan érez Mercy a gyerekek iránt… ha a gyerek egyáltalán lehetséges két ennyire elágazó alakváltó csoportnál.
22. fejezet Anthony Kyriakus tanácsnok nézte a kupacot, ami Samuel Rain volt, és odafordult, ahol az O-Mentál állt mellette. „A gyógyulási esélyei?” Laniea reflexszerűen az elektronikus térképre pillantott, valószínűleg tudta, hogyan fordítsa le. „Kicsi, de nem elhanyagolható. Képesek vagyunk belépni és eltávolítani a kényszerkezelés utolsó szálait is, és enyhíti az elméjére gyakorolt nyomást.” „De?” „De rengeteg károsodást szenvedett. Nem tudjuk, hogy pontosan mennyi id , amíg felébred… ha felébred.” Anthony tudta, hogy Samuel Rain zseniális robotika mérnök volt. Mit fog csinálni vele, ha arra ébred, hogy a valóságban már soha többé nem fog tudni létrehozni semmit? „A kényszerkezelést feloldottuk. Találtál mást a vizsgálat során?” Laniea megrázta a fejét. „A kényszerkezelést, egy nagy tapasztalattal rendelkez telepata végezte – az engedély megadása csak az els része a program kezdésének.” „Küldd el nekem a részleteket. Lehet, hogy kimaradt valami, a nekem küldött els vizsgálatanyagból.” A telepatikus átadása egy pillanat alatt lezajlott. Laniea felemelte a betegágy végén lév táblázatot és megrázta a fejét. „Van egy dolog, amit még nem számítottak bele a túlélési esélyeibe, amit talán kellene.” Anthony várt.
„A férfi akarata.” Az O-Mentál megrázta a fejét. „Nem szabadott volna képesnek lennie felvenni a harcot a kényszerkezeléssel, de megtette. Lehet, hogy ugyanazzal az er vel fog harcolni a halálal.” Ez a diagnózis veszélyesen közel állt ahhoz, hogy érzelmeket vegyen figyelembe. De Laniea tudta, hogy Anthony soha nem árulja el t. „Talán,” mondta Anthony „többet vesztettük, mint az érzelmeink, amikor kiölte ket az Elcsendesedés, talán feláldoztuk az okot, ami segít minket a harcban az életbemaradásért.” „Ha újra felébred,” mondta Laniea. „Er szakos lesz.” „De nem Samuel Rain.” Anthony látta a fiatalembert, és nem volt hajlandó lemondani a reménysugárról a gy zelemre. „Ha felébredt elhárítja a benne lév er szakot.” Faith, gondolta, olyan boldog lesz, ha meghallja ezt. Lánya túl sok sötétséget látott, a jöv belátóajándéka húzta le t er sen a mélységbe. És mégis, mindezek ellenére, ez tette a lányt egyre er sebbé. Veszélyes volt a tanácsnoknak büszkeséget érezni, de mélyen, az elméje legbels bugyraiban, ezer pajzs mögött, Anthony büszke volt arra a n re, akivé a lánya vált. Laniea felé bólintott, majd elindult, hogy tájékoztassa Faith Samuel állapotáról.
23. Fejezet Mercy arra ébredt másnap, hogy a benne él macska gyötr dik, ingoványos, mardosó szükséget érzett, amit l nem tudott
megnyugodni. A probémája nem csak a szexuális jellengű volt. Hiányzott neki Riley. „Ó, Istenem.” Össze kellett szednie magát, munkára volt szüksége, de Lucas elrendelte, hogy szabad legyen, mivel nevetséges számú extra műszakokot szedett össze a lány az elmúlt néhány hónapban. Mondván, hogy Lucasnak minden az rszemére teljesen műszakban szüksége lesz, amikor a nyugott helyzetnek vége szakad, egészen odáig ment, hogy visszavonta a feladatát a városi felügyeletben, ami azt jelentette, hogy Mercy teljesen szabad. És szerencsétlen. Abban a reményben, a hideg zuhany kiüzi bel le a sajgást, kivonszolta magát a fürd szobába. Amikor kilépett, egy üzenet várta a kommunikációs panelen. Visszahívta az ismer s számot. „Ashaya, mi a helyzet?” Ashaya jellegzetes kékesszürke szeme elkerekedett a meglepetést l. „Ez gyors volt.” „Lucas megparancsolta, hogy vegyek ki szabad napot. A mocsok.” Ashaya mosolygott, a mosolyja még mindig új dolog volt, de kétségtelen, hogy szívb l jött. „Egy szívességet akartam kérni, de inkább szórakoznod kellene a szabad napodon.” „Meg fogok rülni,” motyogta Mercy, és a szívére tette a kezét. „Kérlek, adj nekem valami munkát!” Ashaya mosolya elhalványult, aggodalomra váltott. „Mercy? Mi a baj?” „A hormonok átveszik az írányítást az agyamon.” Istenem, keményen Rileyba fog harapni, amiért ez tette vele. Hogyan válhatott a rabjává ilyen gyorsan?
„Ó”. Ashaya bólintott. „Volt egy pár ilyen pillanatom, a disszidálás után” Megfordult, és nevetett valamin, amit valószínűleg Dorian mondott, miel tt visszanézett volna. „Ami a szívességet illeti, megígértem Amarának, hogy elviszek neki valamit, amin dolgozom. Gondolod, hogy meg tudnád oldani ezt nekem?” Ashaya ikertestvére kemény dió volt, és olyan okos, mint a fene. „Nem szeretne találkozni veled?” „Nem, már egyeztettünk egy találkozót egy kés bbi id pontban.” „Mit fogok szállítani?” „Egyet azok közül a chipek közük, amiket azokon az embereken találtunk, akik megpróbáltak elrabolni,” mondta Ashaya. „Már megvizsgáltam, darabokra szedtem, hogy kitaláljam, hogyan működik, mit csinál. Amara kapott egy másolatot, de azt akarom, hogy megnézze, amit találtam, mert kell egy második vélemény is.” „Odaadom a jelentést és a jegyzeteimet, Bowen veszi a dolgokat?” Kérdezte. „Igen. Megpróbálok nem levonni a következtetéseket, de megkaptam az üzenetet, amin Nash beszél.” „Van valami?” „Nem,” szólt a kiábrándító válasz, „de megpróbálom újra egy nap múlva. Lehet, hogy csak túlterheltek most.” Megfordult újra, a borzos göndör haja lebegett önfeledten. „Várj, Dorian akar mondani valamit.” A képerny csak-audio üzemmódra váltott, a lány rájött, Dorian biztos felvette a másik hordozható készüléket. „Merce, megcsináltam az Igazságszolgáltatói ellen rzést számodra. Ugyanezt a kést használták mindkét esetben Tahoeban.”
„A fenébe.” „Újra figyelmeztessük az embereinket azon a területen, és terjesszük ki a nem-ragadozó csoportokra is. Drew intézte a SnowDancer küls területén az infócserét. A probléma az, hogy az Igazságszolgáltatásnak nem volt még semmi más a kezében, nem tudjuk a részleteket.” Dorian kifújta a leveg t. „Hogy a francban jönnek vissza?” „Bárcsak tudnám, Szöszi.” Szándékosan a férfi régi gyermekkori becenevét használta, hogy elűzze a Sötétséget. Dorian annyival kiegyensúlyozottabb volt, mióta párosodott Ashayaval, de tudta, hogy még mindig gyászolja meggyilkolt testvérét. Kylie, hiába volt gyermek, elhatározta, hogy elköveti az összes Dorian és Mercy által elkövetett csínyt, nem számít, hogy sokkal kisebb volt. Kylie halála után Mercy határozott er feszítéseket tett, hogy a szépre emlékezzen, a baj az, hogy a szíve még mindig fájt azoktól a furcsa pillanatoktól, mint amikor meglátott valamit, és tudta, hogy Kylienak tetszett volna. El sem tudta képzelni, hogy mennyivel rosszabb volt ez Doriannek. Lenyelte a gombócot a torkában, és azt mondta: „Vagy hívjalak Zsenifiúnak? Úgy tűnik ez is rajtad maradt.” „Vigyázz, Sárgarépa,” mondta, majd elnevette magát. „ Visszaadom a Shayanak - Keenan azt mondja, hogy a mai sorozat legjobb része jön.” A kommunikációs panelt újra betöltötte Ashaya arca, fürtjei sokkal vadabbnak tűntek, mint korábban. „Mit csináltatok?” Kérdezte Mercy vigyorogva. Ashaya elpirult. „Mondjuk, hogy Szöszi gyors futó.” Mercy aggodott, hogy esetleg Dorian már el is tűnt. „Ott leszek, mondjuk, két óra múlva? Ez rendben van?” „Vagy talán még mindig összegömbölyödve az ágyban, nézte a rajzfilmek.” Szeme megtelt szeretettel. „A párom és fiam
felfedezték, hogy kölcsönösen szeretik a szuperh söket és a reggelit az ágyban. k alakítják a programot.” A kép, amit Ashaya felvázolt, a lusta családi reggel annyira vonzónak tűnt, hogy Mercy szinte meglep dött. Majdnem. Már régen rájött, hogy a család szerves része az álmainak. „Ne morzsázzátok össze a papírokat.” Miel tt letette volna, hallotta Ashaya nevetését, és rájött, hogy Sierra Tech, ahol Amara dolgozott, SnowDancer terület közepében helyezkedett el. Riley területén. A leopárja megfeszült. Ahogy a n is. És hirtelen minden értelmes gondolatot elfeledtetett, és összeomlott belül a feltör vágyakozás hulláma alatt.
Riley befejezte a mai napra kitűzött munkáját, és kiosztotta a feladatokat telefonon. Sajnos, a rutin feladatoknak nem sikerült elterelni a gondolatait Mercyr l - els alkalommal a hónap folyamán, nem álmodott Brenna elrablásáról, de a vörös hajú macska, nem jött vissza. Ott hagyta a férfit izzadtan, kusza leped kkel a végtagjai köré tekeredve, mintha múmia lenne. Még álmában is, küzdött ellene. Az állát összeszorító frusztráció ellenére, majdnem készen volt, amikor Hawke bejött, és megragadta a széket. „Mi a feladatom?” Kérdezte, miután Riley letette a kagylót. Ezt komoly kérdésnek szánta. Riley feladata volt, hogy koordinálja az er forrásokat. Hawke a legjobbat akarta a Falkának. Pazarlás lett volna, ha nem használja fel Rileyt, bár az mindig a háttérben maradt arra az esetre, ha Hawkenak elhúzódó alfa feladatai voltak. „Van egy feladatom számodra, szeretni fogod.”
Hawke lassan pislogott, egy lusta pillantás, az éberré váló ragadozóé. „Ha a Sienna név megjelenik abban a feladatban, felszaggatlak, kitépem a beleidet és felzabáltatom a vadon él farkasokkal.” Riley elmosolyodott, és folytatta, mintha Hawke meg sem szólalt volna. „Kell, hogy vigyázz egy bizonyos fiatalkorú mentál n re is, ha menedéket adtál nekik, amikor az egész család leszakadt a Mentálhálóról.” „Ezeket is meg kellett volna etetni velük.” „A mentálok gumiizűek” mondta Riley rezzenéstelen arccal. „Tudom. Megpróbáltam lerágni Judd karját egyszer, amikor vadászni voltunk.” „Ne nevess,” felelte Hawke, bár Riley nem adott ki hangot. „Csak mondd meg, most mit tett.” „Semmit.” Riley ledobta a bombát, és várta, hogy Hawke szája tátva maradjon. Az alphának eltartott néhány másodpercig, hogy magához térjen. „Semmit?” „Semmit.” Ismételte meg Riley, de amikor lazítani kezdett. „Találnunk kell neki egy pozíciót a Falkában.” „ …” „Nincs több kifogás, Hawke.” Riley összefonta a karját. „Már tizennyolc éves, majdnem három hónapja, és most végzett el egy képzést Indigonál, ami tíz hónapig tartott.” Sienna aktáját emelte a kezébe. „Nem, betetted a képzésre, több mint egy évvel ezel tt. Már meg tudja védeni magát, elég jól, hogy elvégezzen számos feladatot.” „A lány szeszélyes.” Hawke álla megfeszült.
„ egy telepata, er s.” Sienna kardinális volt, a képességei túlléptek a mérhet skálán. „Vannak képességei a telepátián kívül is. Láttam, amikor elveszíti az irányítást, komoly károkat okozhat.”Hawke beletúrt a hajába. „Már tudja,” mondta Riley csíp sen.„A lány tanult. Csak azért, mert …” „Ne kezdj bele.” Morogta. Riley felvonta a szemöldökét. „Azt akartam mondani, hogy csak azért, mert mentál nem jelenti azt is, hogy nem egy tizennyolc éves befordulós.” „Rendben.” Mondta Hawke a fogát csikorgatva. „Elintézem.” „Akkor rádhagyom.” Álláspontott foglalt és Hawke bizonyára nem volt ostoba. „Felmegyek, hogy megnézzem a medve populáció a 2. szektorban. Jelentéseket kaptunk, hogy betegek.” Ha van valami komoly, akkor állatorvosok kellenek, hogy felmenjenek és vizsgáljanak. Mert bármi is volt, az okozza, hogy a medvék leszivárognak a többi állat csoportokhoz a térségben, és megtizedelték a teljes állományokat. És ahogy a Falka, mely azt állította, ha területi jogokat akarunk erre a területre, akkor SnowDancer a gondnokuk is. Mi több, Rileynak szüksége van a lehet ségre, hogy kiszabaduljon a területr l, miel tt a frusztrációja odavezet, hogy lázadás tör ki. A farkasának kezdtek kitörni a karmai, járkált ide-oda, vért akart, ha nem kaphatott szexet.
Mercy átadta Amarának a chipet, amit Ashaya egy kis, vízhatlan tasakba csomagolt. „Minden rendben?” Kérdezte Ashaya egypetéjű ikertestvérét.
Amara nem válaszolt, amíg nem ellen rizte le mikroszkóp alatt. „Igen.” Amarával a beszélgetés mindig nehéz volt. Nem használt verbális jeleket, mint a legtöbb ember, de legalább nem volt már gyilkos. „Bármi, amit vihetek Ashayanak?” Ismer s kékesszürke szemekbe nézett, de a Mercynek volt egy olyan érzése, hogy soha sem tévesztette volna össze Amara tekintetét Ashayaéval. „Ebben a szakaszban nem.” „Jó.” Bólintott, - kémcsövek sorakoztak fel a munkapadon, - azt kérdezte: „Érdekesnek tűnik.” „Ne aggódj,” mondta Amara. „Nem hozok létre szörnyeteg vírusokat.” Mivel pontosan ez volt, amit Mercy gondolt, elvigyorodott. „Soha meg se fordult a fejemben. Mi ez?” „Gyermekjáték, színezés. " Felemelte a lenyűgöz szulfát.”
kéket. „Réz-
„Nem látszik olyannak, mint egy játék.” „Alapos megfigyelés.” Letett a kémcs mellé egy fényes sárga vegyületet. „De Sascha Duncan azt mondja, hogy meg kell próbálnunk.” Bármely más személy esetén, Mercy meg várta volna, hogy folytassa. Amaraval tolakodónak kellett lennie. „Miért?” „Azt mondja, játék úgy tűnik, hogy segíti az… érzelmeket.” Megvonta a vállát, és felkapott egy üres kémcs vet. „Nem teszek úgy, mintha megérteném az P-mentálok működését, de ha ezt megteszem, Sascha magamra hagy pár napra.”
Mercy még nem tudta, hogy Sascha ennyi id t tölt Amarával, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy emlékezett rá, hogy milyen volt Sascha kezdeti reakciója Amara abszolút hidegségére. De az alpha párja megállíthatatlan volt, ha elhatározott valamit. Amarának segítség kellett ebben a szokatlan új világban, így Sascha segített neki. Nem volt ebben sem több, sem kevesebb. „Játék tanít nekünk dolgokat,” mondta most Amarának. „Ez lehet vé teszi számunkra, hogy kipróbáljuk az elképzeléseiket anélkül, hogy tudnák, hogy jó lesz. Gondold azt, hogy ez a kreatív formája az ötletelésnek.” Amara rábámult. „Ez rendkívül okos.” „Valahogy nem hiszem, hogy ez egy bók volt.” Amara nem szólt semmit. Egy pillanattal kés bb, Mercy rájött, hogy azért, mert nem kérdezett t le. „Az volt?” „Egy fajtája.” Mondta Amara. „Azt hittem, az alakváltó katonák csak izomosak.” „A húgod párosodott Doriannal, és így gondolod?” A fickó rszem és pokolian okos. „Néha még mindig megakarom ölni t, így Ashaya nem hagy minket sokat kettesben.” Mercy ajka megrándult az egyenes választól. „Ne aggódj, néha nekem is gyilkos gondolataim támadnak írányába. „ Aztán komolyra váltva. „Harcolj. Harcolj, amikor jönnek és le akarnak húzni a mélybe. Tartsd ket távol.” „Nem ez az, amit te is csinálsz Rileyval?” Még elméje megingott a váratlan lelkisokktól, Amara pislogott. „Nem csoda, hogy az ikertestvérem azt mondja, te vagy a kedvence. Soha nem adja fel. Még az esetemben sem.”
El kellett döntenie, hogy mit csináljon ma, Mercy megfordult, hogy távozzon, nem tudta kezelni a saját lázadó gondolatait és Amarát egyszerre. „Mercy?” Visszafordult az ajtóból. „Igen?” „Nézd meg.” Amara felemelt egy új üveget. „Ez a hajad színe.”
Hawke a Lauren lakrész felé indult, Sienna úgy döntött, hogy ott marad a nagybátyjával, Walkerrel, annak lányával, Marleeval, és a saját öccsével, Tobyval, még azután is, hogy betöltötte a tizennyolcat és jogosult lett egy külön hálószobás lakrészre a barlangban. Sok mindent lehet mondani Siennára, de egy dolog tagadhatatlan, a lány egy jó családtag, és egy jó testvér. Marlee és Toby mindketten imádták. Ami azt illeti, egy csomó más kölyök is. Kár, hogy n sténydémonná vált minden egyes alkalommal, amikor lélegzetvételnyi távolságra került hozzá. „Rileynak igaza van.” Motyogott az orra alatt, és bámulta a zárt ajtót a lakásban. Egyik oka annak, ami miatt Sienna az rületbe kergette t, az volt, hogy a lánynak túl sok szabad ideje akadt. Okos volt, és a nagybátyjai engedték neki, hogy beiratkozhasson egy távoktatási végzettséget biztosító nagy egyetemre. De nem tett semmit, hogy kiadja a fizikai energiáját. Indigo is piszkálta Hawkeot, Sienna helyzetével a falkában, - mert, hiába volt már részese a SnowDancernek, ha nem kapot állást, az sértés volt. Hawke érezte, hogy állkapcsa megfeszül. Akár sértés, akár nem, meg kellett találni az egyensúlyt, jogainak és a falka minden egyes tagjának jóléte között, Sienna már kevésbé volt labilis, mint szinte bárki más az életkorában, a falkában. Nem tudhatta, hogy véletlenül pont akkor nem követi a parancsot, amikor az életet és halált jelent.
És mit gondolhatott, amikor megszökött a Mentál-hálóról? Hogy keményfejű lesz, és nem engedelmeskedik Walkernek és Juddnak? Néha gyűlölte ezt a hangot a fejében, a lány az egyike volt azoknak, akit l szemt l-szemben bármikor megkapta, ha túl ostoba volt. Vicces, hogy ez elég gyakran megtörtént Sienna mellett. „Mit csinálsz?” Lepillantott a hang apró tulajdonosára, miután felismerte az illatáról a miniatűr árnyékot, több méterre a folyosón. „Juddot keresem.” A hadnagya nem volt a szállásán, és Hawke azt akarta, hogy vegye Siennát pszichikai ellen rzés alá. Ben nyalt egy nagyot a narancssárga jégkréméb l. „Nincs itt.” „Igen?” Hawke leguggolt, a jégkrémet figyelve. Ben azonnal meg fordult, hogy szembe legyenek. „Meg akarod kóstolni?” „Nem, csak vicceltem.” Ez a kölyök, gondolta a férfi, amikor feln , az a fajta ember lesz, akire a falka is büszke lehet. Az alfa egyszerűen tudta néhányukról. „Tudod, hol van Judd?” „Kinn. Brennával.” Még egy kóstolás. „Pusziszkodós dolgokat művelnek.” Hawke elvigyorodott. „És ezt honnan tudod?” Ben túl fiatal volt ahhoz, hogy kimehessen a Fehér Zónából, és Judd biztosan nem csinál pusziszkodós dolgokat azon a területen, ahol a kicsik játszanak. „ mondta nekem.” „ mondta neked?” „Igen. Megkérdeztem t le, hogy hova megy, és nem mehetnék-e vele, azt mondta, meg fogja csókolni Brennát, úgyhogy valószínűleg
fújjolnék.” Ezúttal harapott egy falatot, és rágcsálta. „Úgy döntöttem, hogy meglátogatom Marleet helyette.” „Itt van?” „Igen. Sinnaval és Tobyval.” „Akkor azt hiszem, hogy Sinnával fogok közvetlenül beszélni,” mondta, úgy használva a nevet, mint ahogy Ben. „Kopogj.” Ben aprót ütött a kicsi öklével. „Meg rültél?” „Nem.” „Törpe vagy.” És ekkor Sienna kinyitotta az ajtót.
24. fejezet Az információs Keresked nél volt egy lista részlet. Azon elmélkedett, hogy hogyan kellene ezt a listát átadni azoknak, akik felbérelték. A legtöbb ember már kommunikációs panelt használt, vagy biztonságos telefonos kapcsolatot, de az Információ Keresked a végletekig óvatosan dolgozott. Arra gondolt, hogy szemt l-szemben átadja, de megállapította, hogy nem lenne tanácsos ebben a szakaszban. Ehelyett úgy döntött, hogy a régi bevált módszerrel csinálja. Belopózott egy irodaháznak használt épületbe, amit leginkább, de nem kizárólag, az emberek és az alakváltók használtak, és bedobta az adatokat tartalmazó borítékot,
egy közeli tele „kimenő-üzenetek”dobozba, míg a recepciós hátat fordított, és leült olvasni egy újságot, ahogy tervezte. Az automatizált postázóba a kocsi megérkezett, tíz perccel kés bb, kifogástalanul menetrend szerint, és kiürítette a „kimenő-üzenetek” dobozt. Ezeket egy órán belül kézbesítik. Elégedett volt, az Információ Keresked felállt, és odasétált a liftekhez, a találkozón merengve, amin egy héttel korábban részt vett. Nem hitt az elvarratlan szálakban. Különösen akkor, mert
kereskedett a legnagyobb árulók titkaival.
25. fejezet Riley egy órája ért ki a medvék területére, amikor megérzett egy nagyon ismer s illatot. A Farkas és az ember egyformán megtorpant és éberré vált. A szél borzolta a farkas sz rét, hűvös, gyengéd lökésekkel. A föld, a szél, és az örökzöldek er teljes illatának, mindennek megnyugtató kellett volna lennie… általában. Ma, izgatott ütemben dobolt a vére. Ahelyett, hogy elkerülte volna az illatot, becserkészte azt. Óvatosan, óvatosan, a farkas suttogta a férfinek. Belebetegedik, ha eltűnik. És nem akarta, hogy eltűnjön. Minden trükköt bevetett, amit tudott, hogy elrejtse az illatát, ahogy haladt, egyre közelebb. És akkor ott volt, összegömbölyödve egy meleg, kiálló sziklán, arany színezte bronz, a teste sötétjén. A lány a természetes ellensége volt, de a farkas egyetértett a férfival, ez alkalommal, hogy ez a leopárd túl csodálatos ahhoz, hogy megtámadja. Lehet, hogy a férfi egy perce állt ott, talán tíz. De amikor végre kilépett az árnyékból, a lány felé forduló arca nem tükrözött meglepetést. Ehelyett, álmosan félig kinyitotta a szemét. Élénk, közel aranyszínűnek tűntek a szemei ebben a pillanatban, mintha a barnát már izzította volna egy bels napfény. A szeme, mintha egyszerre azt mondta volna: „Mit akarsz?” És a „Menj el, éppen szunyókáltam.” Fogva tartva a tekintetét, megmozdult. Az öröm/fájdalom végigsöpört a testén. Egy ismer s dolog. És mégis, minden egyes alkalommal új. Azért jött, hogy eld ljön az erd talaján, és a leopárd szeme még mindig zárva volt. „Te jöttél az én területemre.” A lány megvet en söpört a farkával. Még ebben a formában is, Mercy megtalálta a módját, hogy visszavágjon neki. „A Cicusokat megeszik itt.” Az ásítása ebben a pillanatban, fogakkal volt telve. Ja, Mercy tudta, hogyan kell játszani.
„Én felmegyek, hogy ellen rizzem a medve populációt,” mondta, mikor rájött, hogy szerette volna, ha a lány elfogadja az ajánlatot. „Gyere velem.” A férfi egész teste megfeszült, ahogy a választ várta. Vagyok olyan hűséges a Falkámhoz, mint te a tiédhez. Mint hadnagy, tudta, hogy a tűzzel játszik, de folytatnia kellett ezt Mercyvel. Tudta, hogy… de is férfib l volt, és itt volt az a n , aki úgy hatott az érzékeire, mint a kábítószer. Ha a lány megtagadja ismét, vajon továbbra is próbálkozzon, hogy meggondolja magát? Igen, gondolta meglepetten. Megragadt Mercy, és amikor Rileyt megfogta valaki, az elengedés egyszerűen nem volt napirenden. A férfi tudott türelmes lenni, ami jó volt, mert a leopárd n stény sokáig gondolkodott, még ásítozni is kezdett több alkalommal, miel tt vonakodva felállt, és otthagyta a k fekhelyét. Riley tudta, hogy ez mind csak bemutató volt, mert a lány olyan kíváncsi, mint a macska-rokonai. Megállt szemt l szemben vele, és felvillantotta a fogait. „Félek.” A leopárd fogak azzal fenyegettek, hogy megharapják Riley nyakát. A férfi elugrott miel tt elkaphatta volna és alakot váltott, bízva abban, hogy követve a játékszabályokat, a lány nem szakítja meg az átalakulást. A lány nem tette. De abban a pillanatban, hogy a férfi farkassá vált, támadott. A férfi behemperedett a buján, gazdagon lehullott levelekbe, tudta, hogy az illatuk majd beborítja, mikor visszatér. Szokott ilyet játszani a gyerekekkel, utána megkéri ket, hogy keressék meg. Ezzel is tanultak. De most az volt a szándéka, hogy elkerülje Mercy állkapcsát. A lány karmait behúzta az utolsó pillanatban, nem gondolta komolyan a támadást. A férfi sem. Blokkolta, majd az ég felé emelte, azzal fenyegetve, hogy megragadja a nyakát. A lány lerázta, majd egy g gös pillantást l tt felé, és elhagyta a sziklát. Ideje volt indulni.
A férfi mellé lépett, szándékosan hozzáérintve a vállát, így mentek egymás mellett, egymáshoz dörzsöl dve. Egy kis figyelmeztet jelzés kigyúlt a férfi agyában, a tények, a tényeket a benne él farkas azonnal el akarta ismertetni, de túl jó hangulatban volt, hogy hallgasson rá. A futás a medvék területére könnyű játszadozással telt. Mercy többször lehagyta, a férfi pedig merészen elkapta t. Amikor megtette, a lány megszagolgatta és lusta módon folytatta a sétát, mintha nem számítana semmi. Még több játék. Még több vészharang. És Riley mindet figyelmen kívül hagyta. Amikor elérték a medvéket, a férfi biccentett, a lány elindult balra, míg jobbra ment. Mercy lehet, hogy olyan volt, mint a futótűz, de szilárddá és két lábbal a földön állóvá vált, amikor dolgozott, óraműpontos szinkronban működtek ketten. Találkoztak egy órával kés bb a kiindulási ponton. Ki sem mondott megállapodás szerint mentek vissza a k höz, ahol el ször találkoztak, az alakváltás el tt. „A Nap elment,” panaszkodott a lány. „Van itt másik k is, ami pont olyan jó.” Mercy grimaszolt, majd odasétált egy másik lapos sziklához, néma macska kecsességgel. Nem szégyenl sködött a meztelensége miatt. A férfi sem. De figyelte a lányt. És ez nem általános az alakváltók között. Nem a rendes tagok között a falkában, vagy akárkivel a SnowDancerben vagy DarkRiverben. Meztelenség az alakváltás során egyszerűen fennállt. Nem volt jelent sége. De Riley agya feljegyezte Mercy minden részét. A lány tűzvörös hajának hullámos ívét a feneke felett, megrajzolta a szemével az édes formás alakját. Mercy katona volt, az izmai karcsúak és er sek. De ugyanakkor nagyon is n , mindenhol a sima, puha b re és zamatos, elképeszt ívekkel.
És a melle. Lenyelte a nyögést, ahogy elkapta pillantását róluk, a lány könnyedén felugrott a k tetejére, - nagyon hasonlít a macskára, aki volt,- és lefeküdt hasra, és egy nyögéssel jutalmazta a meleg adta tiszta, érzéki boldogságot. „Ne bámulj, inkább gyere ide és masszírozz meg.” A férfi odasétált, a teste elnehezült a szükségt l. De nem volt ostoba. Nem feltételezte, hogy a lány újra a testébe fogadja t. Ha ilyesmit eleve feltételezne egy ragadozó alakváltó n r l, akkor lehet, hogy a férfi semmit sem kapna, csak sérült egót és esetleg hiányzó testrészeket. Felmászott a sziklára határozott lépésekkel, amelyek természetéhez tartoztak, mint a fegyelem. „A fenébe is, Mercy,” mondta, azonnal, amikor meglátta a lány hátát. „Te kibaszottul fekete- kék vagy újra. Szólnod kellett volna nekem, én – ” „Nem a veled való játszadozás okozta ezt, Kincaid.” Düh gördült végig a férfin. „Ki az?” Darabokratépi szét ket. „Gyakorlás, úgyhogy hagyd ezt abba.” Elfordította a fejét, és félre húzta a haját az útból, és bámult rá. „Nem fáj. Ez csak a b r -, és ez nem fekete- kék. Láttam a tükörben ma reggel, a nyomok szinte teljesen elhalványultak.” A férfi összevonta a szemöldökét, és kárt akart tenni abban, aki bántani merészelte a lányt. „Az izmaim másrészr l viszont fájnak. Így masszázs kell nekem, miközben elmondom, mit találtam a medvéknél.” „Biztos, hogy nem fáj?” „Riley, én természetes vörös vagyok. „ Felnevetett. „Abban az esetben, ha nem vetted volna észre.” Természetesen a tekintete elindult lefelé. „Fordulj meg, akkor le tudom ellen rizni.”
A lány felkacagott. „Masszírozz már.” Még mindig nem volt túl boldog a sérülésekt l, de lovagló ülésben a lányra telepedett. Aki felnyögött az els kis érintésre a vállán. Nem mondott semmit, úgy döntött, hogy így üt vissza. „Medvék?” Kérdezte végül, bár ez volt az utolsó dolog, amit a fejében járt. „ k jól vanaaaak…” Az utolsó szó egy nyögés volt, amikor megérintett egy feszes izmot. „Szeretem a kezed.” Nem mondott semmit. Nem tudott. Megérinteni a lányt összezavarta az agysejtjeit. És ezen meglep dne szinte mindenki, aki ismerte t. Riley Kincaid nem szokott összezavarodni. A férfi volt az, akire lehetett számítani, hogy ridegen összegyűjti az információkat, még ha a világ ki is fordul a sarkaiból. Jobban mondva, most nem tudott rideg és közömbös lenni… kivéve, ha Mercyt kellett védenie. „A medvék jól vannak,” mondta, a hangja tisztán lusta macskás volt. „Éreztem pár halottnak a szagát, de semmi sem utal betegségre talán harcoltak. Mit találtál?” „Ugyanazt.” A férfi hangja, mint a smirgli, de Mercy egyetért en morgott és nyugodtan feküdt a kezei alatt. Ez –jött rá a férfi – egy egész másfajta bizalom volt. Általában a lány csak egy falkatársnak engedte volna. A férfi kezei alatt, a lány izmai lazák és ruganyosak lettek. Befejezte a vállát, és lecsúsztatta a kezét, és dolgozni kezdett a hátát. A zúzódások ellenére, amit l a farkasa továbbra is haragra lobbant, a b re úgy érezte, puha, mint a selyem, meleg és csábító. Ujjai végig szaladtak a melle oldalán. „Hé, ne szórakozz.” A férfi odahajolt, és megcsípte a lány fülét. „Csend.” Látta a szája szélén a mosolyát. „Pihenj.”
A lány bágyadt lustasága annyira macskás volt, hogy a férfi nem tudott mást csinálni, csak simogatni. Miután befejezte a hátán, visszasöpörte lány súlyos hajzuhatagát, hogy eltakarja. Csinos, mondta a farkas, ahogy végig futotta az ujjait rajta. Mercy nem sietette a férfit, rájött, hogy szerette, ahogy a hajával játszott. Ez meglep felfedezés volt, olyan n ies dolog. De illet hozzá. Hosszú-hosszú percek után elengedte a szálakat, majd az ujjaival követte nyomon finom vonalak alkotta tetoválást a gerince alján. Finom penge horgony körülötte tekervényes gyönyörű körvonalakkal. N ies és harcos. Tetszett a férfinak. Ahogy tetszett az a tény is, hogy volt egy másik tetoválása a jobb karján, karomnyomok visszatükrözend en a lány alfájának arcán lév ket. Hűség. Ez a macska hűséges volt. És ezek vonzották és frusztrálták t. De nem töprengett rajta, ma nem. Ezekben a percekben, ezekben az órákban, k csak Riley és Mercy voltak. Nem hadnagy és rszem. Itt, k csak két hétköznapi ember, akik történetesen lángoltak egymásért… és talán, sokkal mélyebben megérintették egymást, mint ahogy bármelyikük is hajlandó lenne elismerni. Alacsonyabbra sodródtak a férfi ujjai, végig rohantak a lány fenekén. Semmi tiltakozás. A férfi gondos kezei gyúrni kezdték a lány izmait, sokkal lassabban ismerkedett a lánnyal, mint bármely más alkalommal, mikor együtt voltak. Mire elérte a combja tetejét, a vágy ébredésének illata körülölelte, mint ezernyi lágy suttogás.De a férfi nem mozdult. Élvezte, hogy a lány a keze alatt volt, hogy Mercy néha megmerevedett alatta. A lány reakciói ritka élvezetet nyújtottak, meg akarta ízlelni. Egy lusta mozdulattal a lány a talpát egy finom mozdulattal a férfi hátának nyomta. Riley megszorította a combját. Ahelyett, hogy elvette volna a lábát, a lány újra megérintette vele. A férfi végig
simogatta újra lány testét, le a válláról, tenyérrel lefelé a lány feje mellé téve a kezét, lehajolt a füléhez, hogy újra harapjon. De ezúttal, ez szelíd volt, egy kérés. Lesöpörte a haját a hátáról, lecsupaszítva a lány nyakának vonalát. A férfi gyötrelmesen éhezett a lányra, de nem mozdult azonnal. A másik két alkalommal dühös volt. Ma, meg akarta kóstolni, lassú, ízletes kortyokban apró harapásokkal. Egy másik kóstolónál, a fogaival végig harapdálná az állát. A lány nyöszörg hangot adott, de ez igazából nem volt panasz. „Farkas.” Megsimogatta a kezével a lány oldalát, a melle vonalán, a csíp jén, majd vissza felfelé. „Cica.” A lány háta felívelt a simogatásra, de a mozdulata bágyadt, nyugodt volt. „Kényeztess egy kicsit.” „Te mindig ilyen önz vagy az ágyban?” De a férfi azt tette, amit a lány akart, kényeztette meleg, hozzáért kezekkel, könnyedén felkeltve Mercy szexualitását. A pokolba is, ha szinte akart lenni, egy erotikus fantáziája kelt életre. „Nem.” Dorombolta a lány az érintése alatt. „De nem ígérek neked semmit.” „Természetesen.” A férfi leszállt róla és a k r l. „Hé!” „A k kemény.” Nem akart újabbakat hozzátenni a lányon meglév zúzódásokhoz. „Gyere le ide és kényeztetlek, ameddig csak akarod.” „A megvesztegetés nem működik.” De a lány felállt lassú, kecses mozgással és lefolyt a k r l. Ez az egyetlen szó, amivel jellemezhette, leírhatta. A lány tiszta folyékony selyem volt. Azután a férfi elé állt, kezeit a nyaka köré, a testét pedig a testéhez szorítva.
Ahogy a férfi lehajolt, hogy megcsókolja, elhessegetve egy fantáziaképet arról, hogy hogyan simogatná a lány haja a b rét és a hogyan borítaná be a farkát. Felnyögött, és elmélyítette a csókot, simogatta a nyelvével a lányét. A kezét a hajába csúsztatta, és a lány kis torokhangokat hallatott, hogy tudassa vele, hogy tetszett, amit csinál. „Én készen állok.” Suttogta a férfi szájába, majd az ajkait végig csúsztatta az állán, puhán és n iesen. „Én nem vagyok.” A férfi csókokkal borította be az utat le a torkán, és szívogatta. Csak annyira, hogy nyomot hagyjon. „Tudom, hogy mit csinálsz.” A férfi mosolygott, és megharapta. A lány teste megrándult, de visszatartotta a karmait. „Viselkedj, Riley.” Lusta figyelmeztetés. „Te mondod nekem, hogy viselkedjek?” Kérdezte, és lehajtotta a fejét, és beszívta a lány mellbimbóját a szájába. A lány keze ökölbe szorult a hajába. „Mmm.” A macska dorombolása vibrált a férfi b rén, ezer apró rángást okozva a férfi idegvégz désein. A farka lüktetett. A lány elkezdte lecsúsztatni az egyik kezét a férfi testén. Riley elkapta, és visszatette a vállára. Mercy felhúzta a férfi fejét, és felkínálta a száját. A férfinek nem esett nehezére teljesíteni a követelést. És a csók… a lány csókja. H séget és buja, csábító örömöt keltett. Ígéretet, egy csók ígéretét, ami lassú utat mutat a feledésbe. „Túl lassú,” mormolta a férfi ajkaiba. „Mikor engedsz nekem?” Riley pislogott. „Öhmmm…” És kimondta a puszta igazságot. „Nem vagyok jó abban, hogy átadjam az irányítást az ágyban.” A lány kuncogott, egy halvány jókedv csillogott az aranyszínű szemeiben. Amik már a leopárdé voltak, Riley rájött, de a leopárd
elégedett volt és hajlandó játszani. „Hol van az a hely, ahol átadod az irányítást?” Egy nyalintás a torkán lüktet pulzuson. „Nyilvánvalóan nem ebben az erd ben. Hmm, talán a konyhaasztalon.” Mintha Rileynak szüksége lett volna arra, hogy további erotikus képek kínozzák éjjel. „Mercy.” „A zuhany alatt.” Mercy b re, mindene nedves és csúszós. A teste beszorulna a fal és a férfi közé. Riley keze ökölbe szorult a lány hajában és nyersen birtokba vette a száját. Amikor elváltak, a szemhéjai félig csukva voltak, a csipkel d s mosoly még mindig az ajkán táncolt. „Akkor határozottan a zuhany alatt.” Remegve, rohant végig a férfi keze a hátán, magához húzva a lány fenekét. „Teljesen meg akarsz rjíteni?” „Mindenkinek szüksége van egy hobbira.” A férfi ujjai megérintette a lány középpontját. Forró. Nedves. Készen állt. A lány ismét megmozdult, lélegzett vissza fojtott szavakkal, azt mondta: „Most, Riley.” Az örömt l fellángolt és olvadozott a férfi b re, és vita nélkül fektette volna a lányt a fűre. Kivéve most, mert gondoskodott róla, hogy a férfi legyen alul. A lány elhelyezkedett fölötte, csupa vörös haj, és szexi, szexi száj. A lány ajka ismét mosolyra görbült, a férfi keze megfeszült a csíp jén. „Szükségem van egy Stetsonra.” Várt. „Akkor úgy tudnálak meglovagolni, mint egy igazi cowgirl.” A gondolatra majdnem elment. „Veszek neked egyet karácsonyra.”Nem tudta, hogy hol talált hozzá elég akarater t, hogy ezt elmondja, mert a lány feltérdelt, és a férfi farka megérintette a
lány nedves melegét, és befogadta. „Mercy.” A ellenállhatatlanul a lány hüvelyébe húzta magát. A ellenkezhetett volna. De nem tette.
férfi lány
Ehelyett mozogni kezdett és lovagolni felette, tűz és aranyszínű szépsége fürdött a napfényben. A tűz borította el egy perccel kés bb. És Riley farkasa nem tehetett semmit, csak nézte a lányt, és vad öröm töltötte el a feszességét l, és is kitört.
26. Fejezet Általában –ha hűvös van a piacon – a város részén, nem messze a Place of Fine Arts, egy barna szemű, barna hajú férfi besétált a sarki boltba és kifizette az extravagánsan megjelölt számos tisztítószert. „Vészhelyzet.” mondta az öreg hölgynek, aki lesúgta neki, hogy sokkal jobbat is tudna kapni a szupermarketban néhány háztömbnyire innen. „Az új lakásnak nyálkás penész szaga van.” Grimaszolta. „A barátn m azzal fenyeget, hogy visszamegy a szüleihez, ha nem takarítok ki.” Az öreg hölgy elmosolyodott és megveregette a karját, és sok szerencsét kívánt neki a lánynál. Elvigyorodott és megbillentette a baseball sapkáját felé. Nem volt semmi figyelemreméltó benne. A sarki bolt vezet je elfelejtette t, amint kisétált az ajtón és azt is, hogy valamilyen okból ellen rizte t a biztonsági felvételeken és azt találta, hogy az ismeretlennek sikerült a kamerának háttal állnia vagy a törvényjavaslatok ellenére lehajtotta a fejét, hogy a sapka árnyékolja az arcát. Ugyanez a jelenet vagy ennek a módosítása, megismétl dött az egész városban. A vásárlók mind különböz dolgokat vásároltak. Ártalmatlan dolgokat. Mindaddig, amíg nem rakták össze ket.
27. Fejezet Mercy odadörgölte az arcát Riley nyakához és mélyen belélegezte. Föld és erd illata volt, h és férfi. Alatta a teste meleg, izmos, a selymes-durva sz rzet a mellkasán ingerelte az érzékeny b rt a mellén. Ott feküdt és hagyta, hogy a nyakát csókolgassa, a válla vonalát, a torka bemélyedését, a férfi keze lazán feküdt a hátán. Nem volt bolond. Ez egy birtokló mozdulat volt. De úgy gondolta, hogy most az egyszer megengedi neki – kiérdemelte. És többet csinált, mint egy kis petting. Mikor felemelte a fejét és megharapta az állát, a férfi felemelte a szempillát egy kicsit, de nem mondott semmit, a kezével tovább simogatta a lányt lefelé. „Tehát.” Mondta egy lassú mosollyal Riley felemelte a szemöldökét, a tekintetében egy kifejezetten óvatos pillantással. „Milyen vagyok összehasonlítva a farkas n stényekkel?” „Abban reménykedsz, hogy csomót kötve a nyelvemre próbálok válaszolni, ugye?” „Fenébe.” Az állát az összekulcsolt kezére támasztotta. „Lebuktam.” Belecsípett a fenekébe. „Hé!” „Megérdemelted.” Talán igen. De - „Nem válaszoltál a kérdésemre.”
„Nem csókollak és mondom el.” „Vagy nincs is mit mondani, huh?” Felült, hogy közrefogja t és az ujjai a mellkasán játszottak. „Volt egy száraz varázslat, Riley?” A szemei intenzív koncentrációval figyelte t. Ez volt a dolog Rileyval – mindig úgy éreztette vele, hogy teljesen ráösszpontosított. Ezel tt, azt gondolta, hogy ez a módja, hogy elmondja neki valamit rosszul csinál. De most… „Nicsak, ki beszél cicus.” A körmeivel a mellkasába vájt, de nem annyira, hogy fájjon neki. „Nézd meg. Az endorfin annyira hosszan hat.” A keze összezárult a combján. „Emlékezni fogok erre a következ alkalommal.” „Ne légy túl beképzelt, farkas fiú. Lehet, hogy háromszori alkalom elég nekem.” „Talán egy hazug vagy.” A lány szeme összeszűkült. „Te és Indigó voltatok valaha együtt?” A féltékenység tüskeként szúrta, veszélyes tüske, ami még veszélyesebb érzelmet szült benne. „Miért lenne ez a te dolgod?” „Csak kíváncsi vagyok.” „Nem,” mondta. „Kollégák vagyunk.” Meglep dött, hogy válaszolt, néhány percig elgondolkozott ezen. „Nem kedveled az er s n ket, ugye?” Rábámult, egyértelműen bosszúsan. „Indigó az egyik alhadnagyom.”
„Nem a munkáról beszélek.” Legyintett. „Személy szerint – te tényleg egy házias típusú n t akarsz társadnak, nem igaz? Te nem rángatod a láncomat.” „Van ezzel valami baj?” Azt mondta magának, hogy a szúrás a mellkasában nem az elutasítás szúrása volt. „Nincs. Az anyám egy anyai n és én tisztelem t ezért. Egy leopárdnál azanyaiid szak sokkal több körül forgott, mint az anyaság. A katonák lehet, hogy biztosítják az ártatlanoknál, hogy problémamentességet távol maradjon, de az anyák voltak azok, akik igazán egybetartották a falkát, sszekovácsolva a szálakat, ezáltal összekötve egymást. „Az anyukád is ilyen volt?” Riley arca bezárult. Olyan volt, mint amikor a red nyöket leengedik. Többször volt szűkszavú vele, de soha nem volt ilyen távoli. „Nem.” A szó lapos volt, hátborzongatóan színtelen. „Jobb lesz, ha visszamegyek.” A természetes ösztöne, hogy felismer dolgokat. Ez nem csak a macska kíváncsisága volt – Mercy emberi része is kétségbeesett ett l a pillanatnyi bels csendességt l, ami a farkasban volt. Mert Riley számított. Miután annyi ideig elkerülte, hogy ezt kimondja. A férfi számított. Hihetetlenül kíváncsi volt. De bár többször is intim helyzetbe került vele, régóta ismerte, de soha nem engedte be igazán. Még három éjszakával ezel tt sem. Ne kérdezz semmit ma este, Mercy. És minden szemtelensége ellenére, nem fogja átlépni ezt a határt – ha be akarja hívni t, akkor azt szabad akaratából kell tennie. Nem volt annyira arrogáns, hogy letépje a varrt a rejtett lelki sebeir l anélkül, hogy fájdalmat ne okozna neki. Riley, gondolta vad megtört védelmezéssel, már eleget szenvedett – el ször elvesztette a szüleit, és kés bb a horror Brenna elrablásával. Nem volt szándékában hozzátenni még többet a hegeihez. Ha az
emlékeit bizalommal osztaná meg… az már egy egészen más helyzet lenne. Próbálva elkerülni a nyilvánvalóan fájdalmas témát, lehajtotta a fejét és megcsókolta t egy finom ígérettel. „Lefutok veled.”
A Mentál Tanács egy zárt boltozatban találkozott a Tanács kamráiban, mélyen a Mentálháló szívében. Szétszórva éltek a világban – Tatiana Ausztráliában, Kaleb Moszkvában, Shoshanna Londonban, Henryvel útban a városba, Anthony és Nikita Kaliforniában és Ming Franciaországban – de ez kicsit sem számított. A Mentálháló lehet vé tette számukra, hogy navigáljanak ilyen hatalmas távolságból töredék másodperc alatt, az elméjük oda is elmegy, ahová a testük nem. Most Kaleb a zár boltozatot figyelte és a hét elme szikrázva fénylett belül. A Mentál Tanács ülésezett. Senkinek sem volt kétsége arról, hogy miért jöttek oda. „A nyilvános er szak n vekedésével kapcsolatban,” kezdte Nikita. „Szükségünk van további meger sítésre, hogy valaki irányítja ket?” „Nem, csak a lövöldöz a gyorsétteremben,” mondta Anthony. „A többiek a bűncselekmény után meghaltak vagy öngyilkosságot követtek el.” „De,” mondat Ming, „tekintettel a hasonlóságra az eseteknél, különösen a kényszerre, hogy öngyilkosságot követnek el, azt mondanám, hogy keressünk tervezett esemény sorozatot.” „Egyetértek.” Anthony jellegzetes mentál hangja. „Henry, mi az esélye annak, hogy a Tiszta Mentál faj volt?” „Nem hallottam t lük semmit ilyesfajta szándékról.” Válaszolta a másik Tanácsnok „És mi lenne az értelme? A céljuk, hogy
biztosítsák, hogy az Elcsendesedés nem esik szét. Ezek az események megkérd jelezik a Protokolt.” „Épp ellenkez leg.” Shoshanna belépett a beszélgetésbe. „Kezdek suttogásokat hallani a Hálón, amik azt mondják, hogy az események eredményként megtörik a Csendességet.” „Biztos, hogy ez a mi el nyünk?” Tatiana, a második legfiatalabb Tanácstag és a leginkább ismeretlen. Kaleb jelent s id t és er feszítést töltött azzal, hogy megpróbálta nyomára akadni Tatiana történetének, de a másik Tanácstag okos volt. Befedte a pályája kezdetét. Mindenki tudta, hogy megölte a Tanácstagot, akinek a helyét elfoglalta, de olyan számító hidegséggel csinálta azt, hogy senki nem tudott bizonyítani semmit. Kalebet nem érdekelte, hogy bebizonyítsa a vádakat. Ami számított, hogy ismerje a gyengeségét. Jelenleg, nem volt neki. „Nem.” Mondta most . „Így tűnhet, de ez önállóan kívül jár el a Tanács hatóságán. Kihívja az irányításunkat a Hálón.” „Kalebnek igaza van.” Mondta Nikita mögötte, mint egy megállapodásukként. A megállapodásuk folyékony volt, de egyel re a céljaik egybeestek. „Mi tudjuk, azonban,” Tatiana rámutatott, „vedd az ötletet és hasznosítsd azt sokkal nagyobb léptékben.” „Ez egy lehet ség,” mondat Ming, „de én ellene szavazok.” „Az érvelésed?” Shoshanna. „Az ilyen nyílt lebomlás lehet az oka, ami miatt a népesség ragaszkodni fog az Elcsendesedéshez, de ez lehet az áramlás hatása is. Minél több az er szak, annál jobban hullámzik a Háló.” „A folyamatos visszacsatolás,” mondta Kaleb, meglátva az igazságot. A Mentálháló egy zárt rendszer volt –ami nem hat más, kivéve magát
a Hálót. Minél több mentál lesz er szakos, annál több visszhangja lesz az er szaknak a Hálón. „Ilyen módszerek használata, hogy fenntartsák a Csendességet, a végén tovább töri a pilléreket. Ez már folyamatban van – már tizenöt százalékos növekedésünk van az er szakos cselekmények között, csak múlt héten.” „Helyes.” Ming nem szólt többet. Tatiana volt a következ , aki beszélt. „Értem mire gondolsz, Ming. De úgy tűnik számomra, hogy jelent s irányítást elvesztettünk az elmúlt öt évben. Talán újra kéne vizsgálnunk Henry javaslatát a tömeges rehabilitációval kapcsolatban.” „Már megbeszéltük ezt.” Mondta Nikita. „Túl keményen jönne le, és a lázadóknak sikerülne a lakosságot ellenünk fordítani.” „Az árnyékban munkálkodni ez a mi specialitásunk.” Válaszolta Tatiana. „Bizonyára gyorsabban ki tudjuk küszöbölni a bajkever ket, mint ahogy ezt eddig csináltuk.” „Van egy alternatíva.” Mondta Nikita. Mindenki várt. „Kinyitjuk a Központot önkéntes rehabilitációra.” Elhallgatott, annak érdekében, hogy mindenki figyeljen. „A Csendesség elnyom minden érzelmet, de itt mindenki tudja, hogy néhány si ösztönt nehéz teljesen megszüntetni. Mint például a túlélési ösztönt.” Senki nem vitatkozott. „Éppen most több millióan vannak a Hálón, akik kezdik érezni a nyomást a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban. Ezek az egyének kapaszkodni fognak a Csendességbe, ahhoz, ami ismernek, ha megadatik a választási lehet ség. Mi felkínáljuk nekik azt a lehet séget.”
„És ha hozzáteszünk némi kényszert, amikor bejönnek?” Kérdezte Henry. „Nem szükséges.” Ming nyilvánvalóan látta, hogy merre tart Nikita. „Minél több ember jön magától a rehabilitációra, annál nyugodtabb lesz a Háló. És minél nyugodtabb a Háló, annál kevesebb lázadóval fognak együtt működni.” „Nem fogunk olyan sokat kapni.” Mondta Shoshanna. „Az emberek megpróbálják majd elkerülni a Központot.” „Meglep dnél.” Tatiana hangja. „Mélyen, a Csendesség el tt, a kondicionálás el tt, minden akadály, a fajunk fél a bels szörnyekt l. Jönni fognak.” És Kaleb tudta, hogy igaza van.
Mercy meglepte t, gondolta Riley, miközben kilépett a szobájából másnap reggel. Várta az inkvizíciót és helyette tör dést kapott. „Macska.” Suttogta az orra alatt. „Riley!” Ez Indigo hangja volt. Megfordult, hogy megvárja t, miközben Mercy szavai visszhangzott az elméjében. Nem hazudott. Tisztelte Indigot pokoli sok mindenért. Az egyik legmagasabb rangú személy volt a SnowDancernél – nem volt semmi, amit nem bízott volna rá, hogy tudja kezelni. Bosszantotta, hogy Mercy megkérd jelezte ezt a bizalmat. Ami még jobban bosszantotta az az, hogy megkérd jelezte a személyes beállítottságát – olyan rossz az, hogy olyan társat kíván, aki otthon marad és nem néz szembe Isten tudja mivel? Biztonságos, egy anyai n biztonságos lenne, védve a háztartási szférában, ahol a férfi volt az úr. Kivéve Brennát. Kivéve az anyját.
„Mi az?” Kérdezte, bezárva a fedelet azok felett az emlékek felett. Indigo csíp re tette a kezét, a szeme, amir l a nevét kapta, intelligensen ragyogott, fekete haját magas lófarokba fogta. Ez arra emlékeztette t, hogy Mercy hogyan hordta a haját. Mindkét n vel nem volt semmi gond, semmi rendetlenség. De csak egyikük volt rá olyan intenzitással, mint egy karom a gyomrában vagy egy ökölcsapás az arcába. Mercy soha nem játszana biztonságosan, soha nem tenné lehet vé számára, hogy megvédje t. „Hol voltál tegnap?” Kérdezte Indigo, miközben az orrlyukai kitágultak, így próbálva kitalálni. Nem aggódott. Mert Mercy nem köt dött hozzá semmilyen módon, az illata nem volt beágyazva a b rébe. Ahogy az övé sem a lányéba. Ami azt jelentette, hogy senki sem ismerte a vágyait– kivéve a két dél-amerikai rszemeket, akik továbbra is szimatoltak körülötte. A keze ökölbeszorult. „Ellen riztem a medvéket.” Válaszolta, kényszerítve magát, hogy az ökle kiengedjen. „Próbáltál elérni?” „Ja – a patkányok mondták, hogy a Szövetség zsoldosai mozgásban vannak a városban. Semmi sajátosság még.” „Akkor a megfigyelésnek nincs hatása.” „Nem mondanám ezt – kikerülnek minket, bármit is csinálnak. Az fájni fog. „Reméljük, hogy annyira fog fájni nekik, hogy összecsomagolnak és eltakarodnak.” Megpillantotta a kicsi kardinális szemű fiút, aki a folyosón sétált. „Hello Toby.”
Judd unokaöccse megajándékozta egy kedves, szégyenl s mosollyal, egy olyannal, amit l visszamosolygott rá. A kölyök ilyen hatással volt az emberekre. „Szia Riley. Szia Indigo.” „Szia, kölyök.” Indigo összekócolta a haját. Toby csendben viselte a megaláztatást. „Megyek, megvárom Saschát.” „Sascha feljön?” Kérdezte Indigo egyik kezével a vállán. Toby bólintott. „Segíteni fog nekem néhány dologban.” Megérintette a halántékát, jelezve hogy a dolog mentális volt, valószínűleg az egyik pszichikai képességének szempontjából. „Menj csak.” Mondta Riley. „Nem akarsz elkésni.” Toby megint elmosolyodott. „Okay.” De miel tt elment, a zsebébe nyúlt és el húzott valamit, ami barna papírba volt burkolva. „Ez a tiéd.” Riley meglepett kezébe nyomta és elfutott, miel tt megkérdezhette volna t le, hogy mi az. „Hey,” mondta Indigo szórakozottan. „Én nem kaptam ajándékot.” „A nagybátyja vagyok.” A kapcsolat Brenna párján keresztül volt, Juddon, de Riley nem állt ilyen korlátozásokra nagyon. „Kíváncsi vagyok, hogy mi ez.” „Nyisd ki.” Indigo nem mozdult, hogy távozzon. „Hallottál már a magánéletr l?” „Nem.” Egy mosoly rángatta a száját. „Együtt kellene lógnod Mercyvel.” „Beszélünk néha.” Vallotta be. „Ez… nem nehéz, de más er s n nek lenni a sok férfi között.”
Meglepve nézett fel. „De nem vagy egyedül. Ott van Jem – ” „Igen, egy hadnagy, de a legtöbbször úton van az L.A. régióba – Mercy az egyetlen szomszéd, aki megérti ezeket a dolgokat.” „Milyen dolgokat?” „Nos, ha megtudnád érteni ket,” mondta eltúlzott türelemmel, „akkor nem kellene egy macskával beszélnem, ugye?” Nem hátrált meg. Nem a semmiért hívják t a Falnak. „Gondolod, hogy a falka vezetése kiegyensúlyozatlan?” Az alakváltók nem voltak emberek vagy mentálok. A n i dominánsok várható részei voltak a falkának. De most, hogy Indigo rámutatott rájött, hogy a tíz hadnagyból a SnowDancernél, csak kett volt n . „Á.” Legyintett a kezével. „Ez csak ennél a generációnál jelent meg. Emlékezz – mikor az anyád hadnagy volt, akkor hat – négy volt a n k javára.” Ez a második alkalom volt kevesebb, mint huszonnégy óra alatt, hogy valaki megemlítette az anyját. Ha babonás volna, akkor lehet, hogy már megérintette volna t. De nem volt. És nem tette. „Igaz.” Mondta és kibontotta a csomagot. „Ó.” Indigo felkapta az apró, fából készült egymásba fonódott puzzlet és végigfuttatta rajta az ujjait. „Ez a munka túl sima egy gyereknek.” „Walker talán segített neki.” Judd bátyja nagyon ügyesen bánt a kezeivel, valami, ami úgy tűnt ugyanúgy meglepte t, mint bárki mást. „Ez egy farkas.” Indigo visszaadta neki. „Igen, stilizált, de kivehet .”
Riley játszott a darabbal, elgondolkodva, hogy Mercy valószínűleg élvezné ezt. Összezavarná és neki adná, csak hogy lássa a macska koncentrációját az arcán. Egy kéz integetett az arca el tt. „Föld Rileynak.” „Mi az?” „Azt kérdeztem, hogy lehet, hogy ajándékot kaptál?” Gyanakvón nézte, emlékeztetve a fókusza kihagyására. Átgondolta. „Egy kis id t töltöttem vele, megtanítva neki a nyomkövetést meg ilyesmiket.” „Jó vagy ebben.” „Miben?” „Nagy testvérnek lenni.” Mosolygott. „És most már nagybácsinak. Brenna és Drew szerencsések, hogy ott vagy nekik.” Ahogy elsétált, elgondolkodott, hogy vajon a testvérei is így gondolják e. Felnevelte ket, a falka segítségével persze, nem volt semmi, amit zokon vett volna – volt, aki volt. Szilárd. Két lábbal a földön. De most eltűn dött – túl szilárd volt, túl praktikus, hogy rabul ejtse a n t, aki vad volt és olyan fényes, mint Mercy? És miért, ha azt állította, hogy egy házias n t akar párnak, számít, hogy érdekes legyen eléggé, ahhoz, hogy elvarázsolja az rszemet?
28. Fejezet Belépve a Fehér Zónába Sascha intett a kísér inek - Dezinek és Vaughnak – és odament, hogy helyet foglaljon a földön Toby el tt. választotta a békés helyet, ahol a kicsik nem zavarják ket, de nem szegte meg a szabályt, hogy ne menjen túl messzire. „Szia, kicsim.” „Szia.” A ragyogó mosoly, amit mutatott egy igazán gyengéd szívet takart. Egy csoda volt, ez a mosoly. Toby döbbent volt, túl csendes gyerek, mikor el ször találkozott vele. Most olyan akár az összes gyerek mindkét falkában, tele a szíve csintalansággal és nevetéssel. De, gondolta, egy kicsit érzékenyebb, mint akár a gyógyítók. „Mi lenne, ha azzal kezdenénk, ha elmondanád nekem, hogy mennek a dolgok?” „Nos, a szivárványok er sebbek.” A szivárványok voltak, azok a színrészecskék, amik lebegtek a sötét téren belül a neutrális hálózaton. A Mentálhálónak nem voltak ilyen szivárványai. A Csillagok Hálója volt az els , ahol megpillantotta Sascha ezt, mert ezek a szivárványok voltak a pszichikai kisugárzásai a P-mentáloknak, a pszichikusoknak. Sascha nem tudatosan kreálta azokat a kisugárzásokat - ezek egyszerűen részesei voltak annak, aki maga. De a Mentálhálón, az igazságot ezer pajzs alá temette. Ahogy Tobynak is kellett. Toby nem volt P-mentál. F képessége a telepata egy változata volt, de volt elég P benne, hogy befolyásolja a Lauren Hálót. „Gondolod, hogy ez er sebb lesz?” Van egy elmélete – ha a Lauren Hálónak volna egy er s P-mentál a közepén, Toby képessége rejtve maradt volna. De mivel a Lauren Háló saját pszichikus nélkül volt, a szükség arra kényszerítette azon izmok er sítését, amelyek egyébként nyugvó állapotban lettek volna.
A fiú homlokát ráncolva gondolkodott, könnyen megmutatva az érzelmeit. Az arca férfias változata volt n vérének, Siennának, intenzív és lenyűgöz . „Nem vagyok benne biztos,” mondta végül, „de nem hiszem. Úgy érzem… befejez dött most már.” „Én is ezt gondoltam.” Megérintette a kezét és az ujjaik összefonódtak. „Érezted már az emberek érzelmeit?” Bólintott. „Most már nem minden alkalommal – a pajzs, amit mutattál jól működik.” „Kiváló.” A lánynak már akkor meg kellett tanulnia ezt, mikor a képességei még kiforratlanok voltak. Nem volt más P-mentál – szabad P-mentál – aki megtaníthatta volna ezeket neki. A nemrégiben felfedezette Elfeledettekt l, az els lázadók leszármazottai, akik csoportosan szakadtak le a MentálHálóról száz évvel ezel tt, több ismeretet remélt, de az Elfeledettek különböz módon fejl dtek tovább, a vérvonaluk emberi és alakváltó vérrel gazdagodott. Tudtak adni neki némi segítséget, de nem sokat. Ez kiábrándító volt, de nem katasztrofálisan –addigra már lábra állt. Az árnyékolás képessége mindig is kiváló volt, még a Mentál Hálón is, így lett egy jó alapja, amin dolgozhatott. Az egyik dolog, amit megtanult, mióta Lucas párja, hogy nem mindig hagyják mások nyitva az érzelmeiket – ez elvezetés volt, több annál, sem mint hogy betörjön mások magánszférájába. De van néhány dolog, amit egy Pmentál nem tud kontrollálni. „Még mindig felveszed az emberek érzelmeinek rezonanciáit?” „Hogy anélkül tudom, hogy mit éreznek, hogy megpróbálnám?” „Igen.” Ez a természetük megállíthatatlanul, mint a légzés.
része,
olyan
könnyedén
és
Toby bólintott. „De ez nem fáj vagy ilyesmi. Ez normális.” „Pontosan ez az –tudatában lenni mások érzelmeivel normális számunkra.” Senki sem, gondolta hevesen, visszaemlékezve a saját
gyermekkorára, mondhatja ennek a ragyogó, okos fiúnak, hogy hibás. Senki sem törheti össze a mosolyát. Sascha biztosítja róla. „Ez olyan, mint amikor a farkasok ki tudják szagolni, hogy hol voltak az emberek vagy kivel érintkeztek.” „Láttam Riley, miel tt találkoztunk.” Mondta Toby önként. „Igen?” „Szomorú volt.” Csendes szavak. „Nem sírósan szomorú, hanem mélyen belül szomorú. Régóta tartó szomorú.” Sascha jobban megértette, mint a legtöbb ember. „Mintha a szomorúsága olyan mélyen el lenne temetve, hogy talán nem is tud róla, hogy ott van?” „Igen.” Szünet. „Ez… etikátlan volt?” Az utolsó szót komor koncentrációval mondta ki. „Hogy ezt tudtam róla?” „Nos,” mondat Sascha, „ez attól függ, hogy hogy tudtad meg. Tudatosan használtad a képességeidet vagy csak úgy tudtatd?” „Én csak tudtam.” Határozottan bólintott. „Mint, amikor tudom, hogy Sienna morcos vagy Marlee boldog.” „Akkor nem látok okot az aggodalomra.” Mosolygott, ahogy kifésülte a haját a homlokából, ebben a mozdulatban több volt a szeretete, mint a szükségszerűség. „Most elkezdhetjük gyakorolni az árnyékolást?”
Riley elindult az irodájába, hogy törölje a fedélzetet, amikor meghallotta a legfurcsább dolgot. Sienna beszélt Hawke irodájában, és mivel nyitva volt az ajtó, mindent hallott. Nem ez volt a furcsa rész. A furcsa rész az volt, hogy Sienna udvarias volt az alfájukkal.
„Nagyra értékelem a pozíciót a hierarchiában, amit adtál.” Mondta, érettebben hangzott, mint valaha is hallotta volna t. Csend. Aztán. „Kiérdemelted.” Rövid, egyszerű. Hawke talán nem volt biztos benne, hogy mi a pokol van most a lánnyal. „Nem hagyom a falkát cserben.” Tette hozzá Sienna. „Indigo azt mondja, hogy sokat kell még gyakorolnom fizikai szempontból a katonai kiképzést – ez esetben megismerem a más részeit is.” Rileyt nem lepte meg a rang, amit Hawke hozzárendelt. Sienna domináns volt. Sokkal boldogabban végzi a munkáját a falka védelmével kapcsolatban, mint bármi mást. „Meglátjuk, hogy csinálod. Vagy Indigo élve megnyúz.” „Értem.” Oké, ez kezd furcsább lenni. Sienna nem ilyen engedékeny a megfeleléssel. Olyan, mint Mercy. Egy kicsit vad, tele szenvedéllyel, hihetetlenül élénk. Valami azt súgta neki, hogy bármi is történik Hawke irodájában az fontos volt. „Ez minden?” Kemény kérdés Hawketól. „Igen. Szia.” És akkor Sienna kisétált. Látta Rileyt és bólintott neki, de nem mondta ki, hogy szia. Riley összehúzta a szemét, közel került ahhoz, hogy érezze a kegyetlen erejét, amivel a lány kontrol alatt tartotta magát. Egy kemény nyomás és a lány összetörik. „Mi a franc folyik itt?” Kérdezte, belépve Hawke irodájába és becsukta az ajtót. „Engem kérdezel?” Az alfája állkapcsa olyan szorosan összeszorult, hogy szinte hallotta a csontok csiszolását. „Zártabb volt, mint egy kibaszott henger.” És Riley tudta, hogy valami nem stimmel lényének minden idegszálával. „Ha farkas volna, azt mondanám, hogy megpróbálja megfojtani az állata.”
„Bassza mag Riley.” Kitolta magát az asztalától és elkezdett járkálni az irodában. „Nem tudom, hogy mi van. „Elmentem, hogy beszéljek vele, hogy megadtam neki a lehet séget, hogy kezd katona legyen.” „És?” „És semmi.” Hawke belerúgott a k falba, eléggé hevesen ahhoz, hogy fájjon neki, majd megfordult és elindult a másik irányba. „Azt mondta köszönöm és örömmel elfogadom.” „Ez nem Sienna.” Hawke világos szemében düh villant. „Úgy tűnik most már igen. Ez a falkának is jó dolog.” Kivéve, hogy nem hangzott meggy z en.
Mercy kinyitotta a bejárati ajtót egy gyönyörű férfinak. Sajnos, ez a rossz személy volt. „Joaquin. Micsoda kellemes meglepetés.” A hangja másról árulkodott. Felnyúlt, hogy beletúrjon fekete hajába, sötét szeme éber volt. Ellentétben Eduardoval, nem flörtölt. De ez csak annyit jelentett, hogy alattomos módon vadászott. „Azt gondoltam, hogy együtt reggelizhetnénk.” „Nem rémlik, hogy meghívtalak volna.” „A nagymamád parancsára vagyok itt.” Csillogott a macska ravaszsága a szemében. „Azt mondta, hogy megbecsült vendégként fogsz bánni velem.” „Valószínűleg azt is mondta, hogy Mexikóig fogom rúgni a segged.” Mercy felhorkant és összefonta a karjait. „De mi a fene. Ennem kell.” Joaquin nem mozdult a bejárati ajtóból. „Nem hívsz be?”
„Te csak be akarsz jönni, hogy a szagod bent legyen.” És ha Riley besétál és megérzi, nem lesz képes megállítani, hogy vért ontson. Egy részét bosszantották, hogy egy hím birtoklási vágya diktálja a cselekedeteit, de a többi része rszemként gondolkodott. És eltemette alá ezt a vad védelmezést, amely beleütközött az erejével. „Nem tűröm, hogy kreálj egy incidenst a falkák között. Egy palacsintázóba megyünk.” Meglepetésére Joaquinról kiderült, hogy érdekes reggeliz társ. Világosan látszott, hogy imádja a nagymamáját. „Isabella olyan alfa, akit a sírba is követnénk, kérdés nélkül.” „Nem ez a definíciója az rszemnek?” Mondta, közben vett egy falatot a juhar sziruppal megöntött palacsintájából. „Én is megtenném ugyanezt Lucasért.” „Szerencsések vagyunk mindketten. Hallottam egy falkáról egy gyenge alfával, aki nem tudott parancsolni tekintéllyel. Ez végül megölte az egész falkát.” Mercy bólintott. „Tehát ezért vagy itt? Mert
megkért rá?”
„Ez elég ok lett volna, de mutatott videókat rólad.” Mosoly a szemében. „Távol voltam, mikor meglátogattál minket. Ha nem lettem volna… nos, talán most az Amazonason barangolnál.” „Álmaidban.” Nevetett, befejezte a kávéját és felállt. „Munkába kell mennem, de Joaquin, tudnod kell– nem nyitott a pálya. Menj haza.” Engesztelhetetlen sötét szemek. „Még mindig nem viseled a szagát.” Megforgatta a szemeit, ideiglenes feladatokat hagyott rá, amiket Cian jelölt ki a megállapodás részeként, hogy a kett t kiengedik a falka rszemeként területükre. De a mód, ahogy kimondta azokat az utolsó szavakat, a bizonyosság bennük, ingerelte t. Az illatrétegek csak a hosszú távú szeret kbe vagy párokba ivódik bele. Csak néhány alkalommal volt intim kapcsolatban Rileyval, de sok id t töltöttek egymással. És még mindig nem viseli az illatát? Ez volt , gondolta, vetett egy megingathatatlan pillantást a majdnem
vészjóslóan független természetű leopárdjára. Ennek a leopárdnak gyanús volt minden kötelék a szerelmesek között. Mi van, ha a gyanú soha nem ér véget. Ez a gondolat aggasztotta az elméjét, még akkor is, ha megkapta a munkát a CTX állomáson Oaklandben. Megkönnyebbülés volt, hogy kapott egy hívást Riatól, Lucas adminisztratív asszisztensét l – betegvolt, hogy körbe körbe megy és zátonyra futott a saját fejében. „ rz megbeszélés ma este.” Mondat Ria. „Lucasnál.” „Id ?” Körbe járta a lehetséges biztonsági réseket a kék nyomtatónál el tte, az elméjét eltöltötte az utolsó alkalom, amikor a mélygarázsban volt. Francba, máris hiányolta a farkast. És rajta volt a szaga vagy sem, ez betűzte a bajt. „Hét. Sascha csinál vacsorát.” „Isten óvjon minket.” Sascha úgy döntött, hogy tetszik neki a f zés. Sajnos a f zés nem szerette t viszont. Ria kuncogott. „Már javul. Csinált nekem a minap tortát, és csak egy kicsit volt sós.” „Ett l sokkal jobban érzem magam.” „Ne aggódj – ma este taco lesz. Azt mondta nekem, hogy nem sok mindent tud tenni, hogy elpusztítsa az adott ételt.” „Majd meglátjuk.” Viccel dött Mercy. „Más újdonság?” „Zara mától megint nekünk tervez.” Mercy kedvelte vadmacska alakváltót, aki már leszerz dött a DarkRivel épít ipari akrjáhozm miel tt visszatért a saját falkájához. „Mond meg neki, hogy üdvözlöm. Mond meg neki, hogy Sage még mindig odavan érte.”
„Ó, de édes. Hogy lehet, hogy a testvéreid még mindig szinglik?” „Azt mondják, hogy elijesztem a n ket.” „Sokkal inkább elkényeztetettek – nem fognak letelepedni egyetlen n vel sem, aki nem felel meg a szabványnak, amit te felállítottál.” Serkentette a bókot, Mercy lerázta magáról a furcsa hangulatot és a munkára koncentrált. A nap többi része, beleértve a biztonsági eltolódást a városban, eltelt egy meglep en kis drámával – a Szövetség nyoma újra kihűlt és Bowen és csapata még mindig viselkedik. Még Eduardot és Joaquint sem látta sehol, amely áldás, amit csak az égnek tud megköszönni. És ha továbbra is azon találja magát, hogy egy bizonyos farkasra gondol túl gyakran, rszem volt eléggé ahhoz, hogy az érzelmei összezavarják a munkájában. De ezek az érzelmek frissek voltak a fejében, mikor kapott egy hívást, amit l esetleg hagyja, hogy megváltoztassa a találkozót. „Gyere fel és találkozzunk ma este.” Az a mély, mostanra már ismer s hang teljesen átáztatta a b rét, gazdagon, sötéten és csábítóan. Keze megszorította a kagylót. „Nem lehet. Más programom van.” „Mikor fejezed be? Találkozom veled.” „Nem.” „Ennyi – nem?” A végére egy morgás volt a hangjában. „Azt gondoltam, hogy már lerendeztük ezt.” A puszta arrogancia a parancsában – nem kérés, parancs – vicsorgásra késztette a macskáját. „Nem azt jelenti, hogy belépésed van a nadrágomba, amikor csak tetszik.” „Jézus Mercy, csak beszélni akartam veled.”
Egy kis szúrást érzett. Bűntudat. Éhség. „Beszélj most.” „Rendben.” Elmondta neki a beszélgetést, aminek szemtanúja volt Hawke és Sienna között. Mercy antennái riasztottak. „Valami nagyon nincs rendben.” „Igen, én is ezt gondoltam. Azt akarom, hogy mond el Saschának. az egyetlen mentál, akit ismerünk, akinek esetleg lövése van ennek a végére járni. Judd azt mondja Sienna köntörfalazik neki.” „Miért nem hívtad fel t te magad?” Habozás nélkül. „Mert te vagy az, akivel beszélni akarok.” Nem hazudik. Nincs kibúvó. Nem rejti el a szándékát. „Francba Riley. Ez a végén mindkett nket megtörten fog hagyni.” A meztelen érzelmi reakciók már minden cáfolatot kiszorítottak. Már elkezdett úgy gondolni rá, mint a sajátja, az övé, de nem volt az, talán sosem lesz. Nem, ha a leopárd nem fogadja el a kötelék illatát. „És harcolni érte ugyanolyan fájdalmas?” Nem. Nem, az ugyanúgy fájna.
29. Fejezet A férfi még csak huszonkét éves volt, egy 7-es fokozatú telekinetikus. Er s volt, igazán er s. Elvesztette az irányítást. Remegett és lebegtette a szobatársa holttestét az irodában. A TPMentál összezúzott szervekkel feküdt, az agya elpusztult. Halott. A TK-mentált gyötörte a szó, mint a törött üveg a kiszáradt torkot. Soha nem látott halott embert ezel tt. Ez nem volt része a Mentál tananyagnak. De most a szobatársa volt, meghalt, és a férfi volt a gyilkosa. Még csak nem is próbálja elrejteni. Nem akarta. Azt akarta, hogy megtalálja a választ, valamit, ami megakadályozza, hogy ez a dolog megismétl djön. Igazságszolgáltatás gyorsan dolgozott, mert nem volt kérdés, hogy ki a bűnös. Amikor a Központ egy képvisel je jött és ajánlott neki egy lehet séget, az enyhe rehabilitáció helyett, a Tk-Mentál nem habozott. Még amikor elmondták neki, hogy, mit kell tennie, az sem akadályozta meg. Mert soha többé nem akarta érezni, hogy az ereje kicsúszik a kezéb l, soha többé nem akarta, hogy vér beszivárogjon a sz nyegbe. Ez volt az els alkalom, hogy valóban megértette milyen megváltás az Elcsendesedés.
30. Fejezet Mercy a kocsiban ült, és bámulta a felh s alkonyat fényjátékát. Keze megfeszült a kormánykeréken, addig, amíg úgy nem érezte, hogy képes lenne összetörni ezt a szart. Amikor az els es csepp koppant a szélvéd n, végül beindította a motort, és elindult a kabinjába, át akart öltözni a munkaruhából, miel tt Lucas és Sascha otthonába ér. Kiderült, hogy a lány érkezett els nek. Sascha a konyhában volt, és gyászosan festett. „Lucas elment beszerezni némi gyorskaját.” „Megtaláltad a módját, hogy elrontsd a tacot?” Mercy felvonta a szemöldökét. „Ezt látnom kell!” Sascha paradicsomot dobott hozzá. ”Leejtettem a tacos dobozt, és sikerült összetörni minden egyes darabot millió részre.” Belenézve a dobozba, Mercy füttyentett, és félretette a hozzávágott paradicsomot. „Wow, biztos, hogy nem dobtad ezt a párod fenséges fejéhez?” A bűnbánó arckifejezés. Mercy nevetésben tört ki. „Ez jót tesz a szívemnek.” „Mi?” „A tudat, hogy ti ketten mindig harcoltok.” Sascha szájának sarka megrándult. „Ez vicces.” „Igen, ez az.” Vigyorogva az egyik törött darabot használta, hogy összelapátolja a többit, Sascha már elkészült. „Van néhány információm neked Siennáról.” Beavatta Saschát. „Hmm, nekem is fel kellene mennem, megnézni, hogy mi történik vele. Már dolgozom Tobyval, de nem beszéltem Siennával néhány
hete.” Sascha nekid lt a falnak, és nézett Mercyre, azokkal az átható kardinális szemeivel. „Több a sérülésed, mint lenni szokott.” Mercy úgy döntött, hogy elfogadja a burkolt ajánlatot. „Riley nyomai.” „Ezt csinálják a ragadozó alakváltó férfiak.” Egy érzelmes pillantást küldött a törött taco kagylók felé. „Nem az a fajta jel, mint Lucasé, - bár is csinálja. Többet akar, mint pusztán a szex.” Elhallgatott, majd beismerte az igazságot. „Ez már több mint szex.” Az új érzelmei ereje azzal fenyegette, hogy összetöri a szívét, elfolytja a lélegzetét. „Ah.” Sascha várt egy pár pillanatig. „Meg van rá a lehet ség, hogy Riley a párod legyen?” „Nem az a lány vagyok, akit párnak akarna, hidd el nekem.” Egy szúrás érzett mélyen a lelkében, egy szorongató fájdalmat, ami úgy tűnt, hogy minden nap elteltével er sebb. „Ez fájdalmat okoz neked.” Le akarta tagadni, aztán úgy döntött, hogy iszonyatos hülyeség hazudni egy pszichikusnak, az érzelmek témájában. „Igen, így van. De örülök, hogy szinte volt, ami sokkal fontosabb, mint bármi. Mindaddig, amíg nem próbál meg átformálni engem, tudom kezelni.” Mivel akarta a férfit, amilyen idióta volt. És talán, mert a férfi nem kérte t le a holtodiglant, a leopárd nem neheztel, hogy magához kötötte, talán még néha békére is lelt. Kivéve… „A lehet ség vonz engem, a puszta ereje is . . . én nem tudom, mit tegyek.” Sascha küldött felé egy meglep en huncut mosolyt. „Ez nem jelenti azt, hogy nem élvezheted t, miközben kitalálod.” És a feszültség megtört, csak úgy. Mercy megdobta egy darab tacoval Saschát. „Néha segítesz.”
Még mindig nevettek, amikor Dorian megérkezett, majd Clay. A négyüknek sikerült tönkretenni a salsát, mire Lucas visszatért, Natetel és Vaughnval a sarkában. Egyik rszem párja sem jött ma, ami meglep volt. Mercy szóvá is tette. „A gyerekek Tammynál. - Tally elment vacsorázni Riaval,”mesélte Clay nekik. „Ez egy Stratégia Találkozó -, a téma, hogy az embern k, hogyan kezeljék az alakváltó férfiakat.” Mindenki nevetett kivéve Doriant. A következ kkel megindokolta nekik, hogy miért. „Shaya találkozik Amarával.” „Rendben lesznek,” mondta Lucas. „A párod kemény.” „Igen.” Mondta büszke mosollyal. „Nem tudok ezen segíteni, aggódom, gondolhatod. Keenan is Tammynál van.” „Faith is,” tette hozzá Vaughn. „És Brenna is ott volt, amikor eljöttem” Senki sem találta ezt furcsának. Brenna és a Faith nagyon jó barátok lettek az elmúlt hónapokban. „Vajon Judd is lejött?” Kérdezte Mercy. „Talán.” Dorian elhaladt mellette egy gyorskaja dobozos sült rizzsel. „Problémái vannak azzal, ha Brenna eltűnik a látóteréb l.” „Ó, kérlek,” motyogta Mercy. „Te is mindig olyan túlvédelmez vagy, akkor lennél boldog, ha be tudnád csomagolni a párod vattába, és betennéd t egy üveg buborékba.” Sascha annyira nevetni kezdett, hogy majdnem leejtette a tojásos tekercsét. „Azt hittem, ez csak Lucas titkos fantáziája.” Párja rámordult. „Csak azt mondtam, hogy egy kicsit fáradtnak tűnsz. Nem kellett volna leüvölteni a fejem.”
„Azt mondta, hogy menjek lefeküdni.” Sascha pálcikákkal Lucas irányába mutatva. „Úgy nézek ki, mint aki életképtelen?” Persze, ez csak egy felhívás volt a férfiaknak, hogy mögé állva támogassák Lucast, míg Mercy Sascha mellé állt már csak elvb l is. Most jutott eszébe, hogy a kardinális szemek máshogy néznek ki. Nem fáradtan. Pontosabban. Egy kicsit törékenyen. Puhábban. Több törékenységgel. „Elég volt.” Sascha zárta le a vitát a kezével. „Van itt tényleges munka is.” „Rendben,” mondta Lucas. „Clay, van valami infó.” „A patkányok.” Clay nevezte el forrást. „ k adták a tippet, hogy egy csoport ember összegyűjtött vegyi anyagokat, miket fel lehet használni bombákhoz. Egyszerű bombákat, de ugyanazt a pusztítást véghezviszi, mint egy bonyolult.” Mindenki elcsendesedett. „Szövetség?” Kérdezte Dorian végül. „Nem er sítették meg, de a biztonsági felvételen, amit megkapunk, az egyik vev arca nagyon úgy tűnik, hogy hasonlóan van megjelölve, mint az egyik lehetséges szövetség zsoldos, aki a járatokkal jött Nash elrablása idején.” Mondta Clay.„Teijannak 2Ő-27 embere rajta van, ha k azok, akkor nagyon óvatosak. Nincs nyoma, hogy hol állították fel a bázisukat.” „Megtaláljuk ket.” Mondta Lucas komor szemmel. „Senki sem okozhat bajt a városunkban.”
A Mercyvel folytatott frusztráló éjszakai hívás után, Riley ideges volt. Nagy volt a kísértés, hogy a lányt hibáztassa a napja miatt -
DarkRiver és SnowDancer is megnövelte a már látható jelenlétét a városban csendesen figyelmeztetve a Szövetséget, de nem jutottak közelebb a központjukhoz. Hiába jött le egy egész napos műszakra a városba, akkor sem volt könnyű hazudni magának. De ez nem is lett volna. „Mit szólnál hozzá, ha feltennék egy hipotetikus kérdést?” Kérdezte Hawkeot, amint leadta a jelentést. Hawke szeme felcsillant. „Azt, hogy nincs olyan, hogy hipotetikus kérdés.” „Ez az, amit én is gondoltam.” Visszaterelte a gondolatait. Hawke rábámult. „Meg tudom válaszolni a hipotetikus kérdést, gondolom.” „Nem is tudod, mi az.” „Tudom, hogy pokoli feszült vagy Mercy miatt. Keresd meg. Vetk ztesd le. Itt a vége.” Riley az alfájára nézett. „Ennyit tudsz a n kr l? Vetk ztessem le?” Felhorkant. „Nem csoda, hogy kékülnek a golyóid.” Hawke középs ujjal tisztelgett neki. „Foglakozz a saját golyóiddal.” „Lehet, hogy azt is teszem.” Felkelt. „De tudom a választ számodra is.” „Nem akarom hallani.” „Kár. Hadnagyi kiváltságom.” Riley keze már az iroda ajtón volt. „Tudom, hogy miért kékek a golyóid.” Csend.
„Bármi fene is legyen, ami köztetek történik, jegyezd meg, hogy sokan vagyunk, többek között én is, akik meg fognak ölni, ha megérinted. Nem áll még készen.” „Nem tudom, kir l beszél.” Hawke hangja közömbös maradt, de a keze megszorította a tollat olyan szorosam, hogy összetörte azt. „De egyikünk sem fog megölni, ha vele töltesz egy kis id t.” Kinyitotta az ajtót. „Vidd a pályára, gúnyolódj vele az edzésen. Itt b r- b rrel való érintkezés is lehet.” Hawke szeme tisztára a farkasé volt, amikor találkozott Rileyval. „Nem hiszem.” Riley ránézett alfára és egy kicsit bólintott. „Igen, értem az álláspontodat.” Egy kis érintkezés csak feltüzeli a farkas. „Némi vért kellene ontanunk?” Ez egy becsületes ajánlat volt, farkas a farkasnak, frusztrált férfi a frusztrált férfinak. „Még nem.” Letette a megcsonkított tollat, Hawke mindkét kezével a hajába szántott, egy kis csík ragyogó kék tintát hagyva a sápadt szálakon. „Megtalálsz, amikor szükségem lesz rá.” Felháborodottan hangzott. Riley vállat vont. „Ez a munkám.” Mivel f hadnagy volt, több felel sséggel adózott a Falkának. Ez a felel sség az alfára is élt. Hawke pártalan-, és valószínűleg az is marad – Rileynak kellett, hogy ellen rizze, másik soha sem menjen túl közel a határhoz. Hawke odafordult és felé fordította éber szemeit is. Most az alfája volt és felemelte a fejét. „Te olyan kibaszott nyugodt vagy, hogy átverhetsz mindenki mást, de magadat ne csapd be, Riley. Nem vagy jobb állapotban, mint én.” Magára hagyva Hawkeot a saját démonjaival, Riley átöltözött gyakorló öltözetbe, talált egy üres kiképz szobát, és elkezdte végig csinálni a szokásos edzési rutint, de partner nélkül - nem volt olyan hangulatban, hogy tartsa az ütéseket. Hawkekal tudna gyakorolni, de
az alfa már így is túl sokat látott. Nem akart bármi mást már elárulni neki. „Riley?” „Menj el.” Hallott Brennát bejönni, úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a lányt. De Brennát soha nem volt könnyű eltántorítani. „Drew azt mondta, hogy nem alszol jól, hogy fenn voltál többször a múlt éjjel.” Végig vitt egy ördögi mozdulat sort, és végül megállt egy lábra a lánytól, lélegzete nyugodt volt, a szeme dühös. „Drewnak kurva nagy szája van.” „Igen, mondasz valamit, de nem is tudom.” Vigyorgott, de aggódással teltek meg azok a csodálatos szemei, amikben a hegek a bátorságának bizonyítékai voltak. „Riley, ez... Én…” Haragosan a férfi közelebb lépett megszüntetve a köztük lév távolságot, és tenyerébe fogta a lány arcát. „Ez nem rólad szól.” A lány fájdalma kísértette, de nem akarta, hogy ezt a terhet a lány is a hátán cipelje. Ezt a keresztet a férfinek kell viselnie. „Azért nem alszom, mert szexelni akarok.” A lány szája tátva maradt. Aztán élénkvörös lett. „Túl. Sok. Információ!” Elégedetten, amiért elvonta a figyelmét a múltról, felvonta a szemöldökét. „Te kérdezted.” „Argh.” Megdörzsölte a halántékát. „Próbálom kitörölni a képet az agyamból.” A férfi indulata csökkent, a lány színpadias szereplésére. „Mi van, azt hiszed, hogy szerzetesként élek?”
„Akár az is lehetséges lenne,” mondta egy vállrándítással. „Nem volt senkid hónapok óta.” „És ez nem túl sok információ?” „Csak vigyázok a bátyámra.” Lány megbökte a mellkasát. „És ha ilyen állapotban vagy, és tudod az okát, miért nem mész és teszel ellene valamit?” Megsimogatta a kezével a lány haját, megnyugtatva magát már a milliomodik alkalommal, hogy még él, még lélegzik. Istenem, együtt érzett Doriannal. A másik férfi húga nem jött vissza. A szívszorító igazságot, amiért Riley hagyta, hogy Dorian üsse a gyilkos csapást, amikor levadászták a szörnyet, aki annyi ártatlanságot lopott. „Azt gondolod, hogy ez ilyen egyszerű?” „Megbízhatóság szivárog még a pórusaidból is.” „Minél nagyobb az egód,” motyogta, megismételve, amit Mercy mondott neki, „annál hangosabban ugrálsz.” Brenna felnevetett. „Soha nem volt ego problémád, Riley. Viszont problémád van a felel sséggel. Soha sem mentél el kalandozni, hogy mindig ott legyél nekem, és Drewnak.” „Ti sokkal fontosabbak vagytok. És a Falka áll a központban számomra.” „Lehet, hogy most jött el a kalandozás ideje?” Vigyorgott rá a lány. „Egy bizonyos vörössel.” „Kifelé,” mondta, és az ajtóra mutatott. „Vannak dolgok, amiket a kis húgoknak nem kell tudni.” A lány vigyorgó arca el tt becsukta az ajtót, de ahogy visszatért a rutinhoz, a gondolatai is visszatértek a problémához, ami ide vezette, az els helyen a szakadék, amely mindig külön választotta t Mercyt l. A farkasa minden vércseppjében hűséges a falkához, a népéhez. Érezte, hogy a lány leopárdja ugyanígy a DarkRiverhez.
Tudta mindezt. És mégis akarta a lányt, a düh, amit l vicsorgott elborította az ötlett l is, hogy más hím hozzáérjen.
31. Fejezet A férfi és a n bekopogtattak a második San Franciscoi üzembe, amihez hűségesek voltak, és oka volt ennek a hűségnek. „A mentál megölte a családomat.” Mondta egy férfi, az egyik munkatársának. „De a Tanács elfedte, azt mondva, hogy nincs er szak a köreikben. Úgy tűntették fel, mintha az apám megölte volna az anyámat.” „Kibaszott baromság.” Morogta a csapattársa. „Elkapták a Jax drogosokat, a kattantakat az utcán. Az er szak – öngyilkosok lesznek minden alkalommal, amikor f vonalban lesznek a cuccok.” „Sosem gondoltam volna, hogy így lesz,” mondta az els férfi, „de igazad van.” Szünet. „Miért regisztráltál?” „Elegem van már a halálból, hogy a tápláléklánc legalján vagyunk.” Vállrándítás. „Talán sikerül, talán nem, de soha senki nem fog elutasítani minket ismét.” „DarkRiver és a SnowDancer tudják, hogy itt vagyunk.” A partnere válaszolt. „Majdnem elkaptak ma.” „Elvesztettünk egy csomó kelléket is – senki sem tud közel kerülni a felvételi ponthoz.” Egy szó átfordult azúrkékké. „Az emberek hibáznak. Megtesszük ezt vagy akár fel is adhatjuk.” „Tényleg azt hiszed, hogy fel tudjuk húzni ezt a farkas és leopárd területen?” „Persze.” Megvonta a vállát. „Tűt keresnek a szénakazalban.” „Hová tegyem a drótot?”
„Ide.” A robbanóanyag szakért elvégezte az alacsony technológiájú, de stabil bombát és átadta a harmadik embernek. „Tudod, hogy mit csinálsz?” A férfi bólintott. „Megbizonyosodom róla, hogy senki sem fog meglátni.” „Hey,” az els férfi mondja. „Miért vagy itt?” Egy pillanatig a másik férfi csendben volt. Majd azt mondta, „Az egyikük közülük tudni akart valamit, amit én tudtam. Nem adtam meg neki. Így aztán kitépte a fejemb l és elvitte.” Senki nem mondta ki, de mindenki tudta – er szak. A mentálok túl messzire mentek. Most megfizetnek. És ha ez a kísérlet nem sikerül, akkor a Szövetség majd ismét felemelkedik. És újra. És újra. Mert a mentálok nem fognak megállni, amíg rá nem kényszerítik ket.
32. Fejezet Mercyt cseppet sem szórakoztatta, hogy miután hazaért a városból az éjjeli műszakból, ott találja a reggelit, és hogy várnak rá. „Kifelé.” Mondta mindkét férfinak a tornácon. „Nem szórakozom ma.” Eduardo felemelte a kezét. „Hazamegyek. Ez a búcsú.” „Köszönöm Istenem a kis irgalmasságot.” Mondta. „És te?” Joaquin egy titokzatos mosolyt küldött neki. „Még mindig nem viseled az illatát.” „Ahogy gondolod.” Megragadott egy muffint, besétált a kabinjába és becsukta az ajtót. Hallotta Eduardo nevetését és Joaquin átkozódását, de tényleg nem volt abban a hangulatban. Gyorsan evett, lezuhanyozott és kész volt némi szundításra. Mikor kinézett az ablakon, észrevette, hogy a férfiak elmentek, bár az ételt a termikus tartályban hagyták. Vonakodva elismerte, hogy lenyűgözte, hogy nem adják fel, az ételt a konyhába vitte, majd bezuhant az ágyba és azt tervezte, hogy egész délután ott marad. Ha tudta volna, hogy mi történik az erd ben nem messze a házától, az alvása nem lett volna olyan sima.
Riley lejött, hogy beszéljen Mercyvel és itt találta Eduardot és Joaquint. Ezúttal nem volt elsétálós kedélyállapotban. Kilépett a férfiak mögött, ahogy elhagyták Mercy kabinját, várta, hogy megforduljanak. Megfordultak, élesen szembenéztek a ragadozók. Ez a kett rszem volt, er s és jól képzett. De nem futott végig az ereikben er szakos birtoklási vágy. „Azt hittem, elmondta nektek, hogy vesztettetek.”
Eduardo volt az, aki válaszolt. „A domináns leopárd n stények nem szeretik az olyan férfiakat, akik pontosan azt csinálják, amit mondanak nekik. De ezt nem tudhatod, farkas.” „Sokkal jobban ismerem ket, mint ti valaha is fogjátok.” A szemükbe nézett, várva az agresszív lépésre. „Nem hordja a jeledet a b rén.” Mondta Joaqin, és a nyilvánvaló volt a hangjából, hogy nem hajlandó elhagyni a pályát. „És fogadok, hogy nem engedi, hogy rátedd a kezedet.” Ismerte Mercyt. Könnyen adta az érintés kiváltságát a falkában, de er sen rzi a magánszféráját idegenekt l. Joaquin elmosolyodott. „A b re puha, krémes.” A gúnyos megjegyzés eredményeként, Rileyfarkasa vöröset látott, de hadnagy is volt, aki tűzben forrt ki. Összehúzta a szemét. „Te és én. Eduardo, te kimaradsz ebb l.” „Eldöntve.” Joaquin karmai kiugrottak. „Nyerek, te elmész.” „Ez soha nem fog megtörténni.” Saját karmai is kiugrottak, meggondolatlanul könnyedén képes lenne felszeletelni valaki b rét, aki félig váltott alakban is. „Várj.” Mondta Eduardo homlokát ráncolva. „Mi a faszt csinálsz Joaquin? Nem azért jöttünk ide, hogy összezavard a DarkRiver egyességet a farkasokkal.” Riley leintette. „A szavamat adom, hogy ez nem fogja befolyásolni a dolgokat politikailag.” Riley nem gondolkodott tovább. Joaquin csupán töredéknyit mozdult, de Riley tudta, hogy felkészült a csapásra. A gyanúja beigazolódott egy pillanattal kés bb, ahogy a dél-amerikai rszem felé jött dühös karmokkal és sebesen. Joaquin jó volt, gondolta Riley,
elmozdult az útból, közben használta a saját karmait, hogy felhasítsa a másik férfit. Nem volt vér, bár Joaquin pólója darabokban hullott alá. Az rszem elhajolt egy olyan kecses mozdulattal, amit a farkas sosem csinálna meg. De a farkas tudta hasznosítani az ellenfele hajlékonyságát. Úgy csinált, mintha meg akarná ütni, és Joaquin balra mozdult… és Riley megütötte a szabad kezével. „Basszus.” Joaquin kifújta a leveg t és a vére illata érz dött a leveg ben. „Szerencsés ütés.” Riley nem beszélt, figyelt. De nem volt elég gyors ahhoz, hogy elkerülje a rúgást, ami majdnem kificamította a vállát. Elmozdult a rúgás el l, megragadta Joaquin lábát és kicsavarta. A csont már eltört volna egy embernél. De k nem voltak emberek. A másik férfi a lábára érkezett, de az egyensúlyát vesztette egy kicsit. Riley megsértett valamit. Nem hagyta, hogy ellenfele visszaszerezze az irányítást, támadott, a birtoklási vágy vezette, elég er t adott neki, hogy Joaquin macskája nem tudott egyensúlyozni. Behúzta a karmait Joaquin torkánál, ahogy leveg t vett, és összeszorított fogakkal engedte ki a szavakat. „Légy a legközelebbi gépen, ami elvisz innen vagy legközelebb nem fogok megállni.” Joaquin agressziója arany fény volt a szemében. „Gyorsabb vagy, mint amilyennek kinézel.” Figyelembe véve az elfogadást, Riley elhúzódott. Joaquin kiegyenesedett, letörölte a vért a szájáról. „Sok szerencsét.” Kezet nyújtott. Nem meglep en, Riley megrázta. Az alakváltók megtartották a szavukat – ez része volt a becsület kódexüknek, ami fenntartotta a nyugodt békét a köreikben. „Gy z dj meg róla, hogy az alfád nem küld pótlást.”
Joaquin megdörzsölte az állát. „Ezt nem ígérhetem. Isabella maga a törvény.” „Akkor mond meg neki, ha bárki mást felküld,” mondta Riley halkan, „Mínusz testrészekkel fogom visszaküldeni ket.” Eduardo elvigyorodott. „Ezt meg fogja érteni. Biztos vagy abban, hogy szórakozni akarsz Isabellával?” „Ha Mercy nagyanyja, akkor végül is foglalkoznom kell vele.” Bólintott, ahogy a két férfi elindult. Egy része követni akarta ket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy tényleg elmentek, de a másik fele kétségbeesetten látni akarta Mercyt, hogy a szagát a b rén hagyja, hogy így más férfi sem merje megtenni azt, amit Joaquin. Nem volt szabad pálya. Bízva a két férfi tisztességében, balra indult, Mercyhez. A küszöbén volt, amikor rájött, hogy sérült és vérzik. Egy pillantás és a lány tudni fogja, hogy mit csinált. Nem érdekelte. Felemelte az öklét és kopogott. Az ajtót, néhány pillanattal kés bb kitárta egy álmos szemű macska egy régi fels ben. Azok a szemek elkerekedtek, amikor meglátták, de megcsókolta a lányt, miel tt akár csak egy szót is tudott volna szólni, a kezét a tarkójára tette, hogy egyhelyben tartsa, ahogy felszítsa a szükségét iránta. Várta, hogy pillanatokon belül érezni fogja a karmait, de a kezét érezte, ahogy gyűrögette az anyagot a fels jén. Remegett, amikor a kezét a hátára tette, mélyített a csókon, amíg összeolvasztotta a szájukat a nyersesség a melegség és szinteség. Ekkor történt, hogy a körmei belévájtak, elég mélyen, hogy tudta nyomot fog hagyni. Megszakította a csókot, lenézett a szemeibe, amik átmentek dühében a leopárdéba, bár az ajka lágy volt, csábító. „Riley Kincaid, Joaquin vére van rajtad.” Az orrlyukai kitágultak. „Él vagy meghalt.”
„Él.” Összerezzent, ahogy a karmai mélyebbre vájtak. „Mondtam neked, hogy maradj távol t lük.” „Nem vagyok öleb.” Morogta, és összezárta a kezét a nyakán. „Ne próbálj pórázon rángatni engem, kiscica.” Azokban az arany macskaszemekben csillogott az éles harapása a n i haragnak. „Vedd le a kezed a nyakamról.” Közelebb hajolt, „Kényszeríts.”
a
következ
szavakat
a
szájába
lehelte.
Megfeszültek a pillanatban, ahogy nézték egymást, mindketten dühösen, egyikük sem tudott elsétálni. A férfi várta, hogy valódi fájdalmat – a ragadozó alakváltó n stények komoly károkat tudtak okozni, amikor felbosszantották ket, és a férfi eléggé feldühítette – de nem érdekelte. Éppen most, ebben a pillanatban, ez tiszta ambrózia volt. Mercy a szempilláit lehajtotta, és amikor felemelte ket, látta a macskát ólálkodni az írisze mögött. „ rült vagy Kincaid.” Megharapta az alsó ajkát elég keményen, hogy meger sítse az igazát. Aztán visszahúzta a karmait, felemelte a kezét a torkához és megrántotta a férfi kisujját. „Eltöröm ezt, ha nem veszed le a kezedet rólam.” Ösztönösen tudta a férfi, hogy eléggé messzire ment. „Jó választás.” Mondta a lány, miközben a szorítás enyhült. „Most gyere be és talán összefoltozlak.” Ráj ve, hogy valahogy megkerülte a haragja jeges pengéjét, besétált. A lány a berendezett fürd szobába ment és a férfi követte, levette a pólóját, amikor belépett. A karom nyomokra meredt a mellkasán, a vágásokra az oldalán, az arcán. „Nem szükséges összevarrni.” A kezeit a karjára tette és megrántotta. „Fordulj.”
Úgy döntött, hogy engedelmeskedik neki, mert olyan jó érzés volt, ahogy hozzá ért. „Hmm. Itt sincs szükség öltésre, bár van néhány nagyobb zúzódásod. A legtöbb meg fog gyógyulni a következ pár napban.” „Van még zúzódás?”A merev izmok veszélyesek lehetnek, lassú reakcióid t okoz, ami a leginkább számít. Szembe nézett vele és azt mondta. „Talán. Mosd le a vért és keress meg. Lehet, hogy jó a hangulatom. Lehet, hogy nem.” Elállta a fürd szoba kijáratát, nagyon is tudatában a karcsú meztelen n i testnek a régi fels alatt. „Maradj.” Istenem, éhezett az érintésére. Csak arra, csak az érintésre. Ránézett a szemével, ami továbbra is aranyszínű volt a szélénél. „Zuhany és hagyom, hogy velem aludj. Éjszakai műszakom volt.” A férfi rögtön elmozdult az útból. „Miért nem mondtad? Nem rángattalak volna ki az ágyból.” Összevonta a szemöldökét, a védelmez ösztön minden mást elűzött. „Öt perc múlva kész leszek.” Volt olyan rendes, hogy állta a szavát, szárazra dörzsölte a haját miközben meztelenül sétált be Mercy hálószobájába. A lány összegömbölyödve feküdt, félálomban a takaró alatt, de intett neki. „Horzsolásokra krém.” „Majd én felteszem.” „Fogd be és feküdj nyugodtan.” Félredobta a törölköz t és lefeküdt a takaróra. Az ujjait tökéletesen érezte a testén, n is és er s és egyedülállóan Mercy. Mikor feltette a krémet minden zúzódására, ásított és felállt, hogy megmossa a kezét, miel tt visszamászott volna az ágyba. Már várta a férfi a takaró alatt, és legnagyobb meglepetésére nem szólt egy szót sem, ahogy a testét
az övéhez igazította, az alsó végtagjaik összegabalyodtak, a kezét a lapos, meleg hasára tette. „Vedd le a fels d.” Mormolta a fülébe. „Nyomulós.” De megadta neki, amit akart, ismét meglepve vele Rileyt. Mercy, gondolta, eredend en nagylelkű n volt. Tudta ezt, de ma látta a másik arcát a természete ezen részének. Dühös volt rá, amiért harcolt Joaquinnal, de még így is megadta neki azt, amire szüksége volt. Hajlandó lett volna könyörögni neki – annyira éhezett rá, hogy megtette volna. Ehelyett, beengedte az ágyába lehet vé téve a férfinak a legintimebb érintés kiváltságokat. Ez az igazság a szívében valami bekapcsolt, kinyitotta, de nem volt egészen biztos benne, hogy mi volt az. N ies kéz hajlott a karjára, ami a dereka körül volt. „Aludj.” Így szorosan hozzásimult, elöntötte a lány melege, úgy tett, ahogy parancsolta. És ellentétben az éjszakákkal, amiket ébren töltött és sétával a barlang termeiben, ez az alvás teljesen békés volt.
Mercy mosolygott azon a délutánon, ahogy ott ült a DarkRiver üzleti f hadiszállásán. Együtt aludni Rileyval, megint nagyon kellemes volt. Igazán kellemes. Együtt ébredtek, szeretkeztek lusta lassúsággal, ami végül megolvasztotta a vérét. Kísértette, hogy az ágyban maradjon, de Riley délutáni műszakban volt, jár röztek a városban és neki be kellett fejeznie a biztonsági jelentéseket. Éppen befejezett egy hívást a szakosodott cég high-tech behatolást érzékel rendszerrel, mikor megszólalt a telefonja. Az azonosító tökéletesen ismer s volt. Azt választotta, hogy átkapcsolja a világos képerny t a számítógépen kommunikációs módba. „Riley?”
A válasza csak hang volt, egy kis ikon jelezte, hogy mobiltelefonról jött. „Mercy, még mindig a városban vagy?” A hangja belékúszott, megérintette a macskáját… és nem fújt rá azonnal. „Igen, mi a helyzet?” „Kaptunk egy fülest, hogy valami furcsa zajlik az egyik új raktárban, amelyik az Embaraco épület mentén van.” mondta, utalva a hosszú útra, ami végig fut a keleti öböl szélén. „Közel a Bay Bridgehez {öbölhíd}.” Az izgalom felgyűlt benne. „Ott leszek – ” „Ne siess. Bejöttem egy kis csapattal, ellen rizni a dolgokat. k – ” Mercy megpróbált türelmet er ltetni magára, de nem sikerült. „Hogy mi? Ez a mi ügyünk, Riley. Nem a tiéd. Tudtad, hogy a városban vagyok, hogy percek alatt ott lehettem volna, de még akkor sem hívtál miután bementél?” Nem zavartatta magát azzal, hogy hazudjon neki, hogy felhasználjon valamit a saját er forrásainak bölcsességeib l vagy mást szart, mint ez. A férfi csak annyit mondott, „Meghoztam egy döntést. Tör dj bele.” Tör djek bele? Rendben. „Mit találtál?” Kérdezte, kezét olyan szorosan ökölbe szorította, hogy látta, ahogy az inak átütnek a b rén. „Az adott raktár majdnem teljes és a művezet azt mondja, hogy két hete nem látott munkást ott. De valaki volt ott nemrégiben.” Mondta, a hangján érz dött a kissé er ltetett nyugalom. Jó, gondolta. „A Szövetség?” „Az emberi szagok és a tények alapján, találtunk bomba el állítására alapanyagokat, azt mondom ez egy jó fogás.”
„Francba.” A lány az ujjaival dobolt az asztalon. „Ha valóban megcsinálják, akkor az a valami a mi területünkön fog felrobbanni.” „Rohadtul remélem, hogy nem. Ha mégis, akkor háború lesz.” Mercy egy pillanatra elgondolkozott. „Lehet, hogy a célnak semmi köze hozzánk, lehet, hogy azért vannak itt, hogy megszüntessék Bowen csoportját.” „Bombával?” Riley hitetlenkedése nyilvánvaló volt. „Egyszerűbb lenne lel ni ket egy sötét sikátorban. k fel akarnak robbantani valamit, ez arról szól, hogy felhívják mindenki figyelmét. Ebben a másodpercben,” folytatta, „a motivációjuk kevésbé számít, mint hogy megtaláljuk ket. Minden bizonyítékot magukkal vittek, de most már van egy szagnyomunk.” „Néhány leopárdot is ráállítok.” Máris egy mentális listát állított össze azokról, akik a városban vannak vagy a közelben, hogy szükség esetén kövessék a szagnyomot. „Úton vagyok.” A haragja egész úton megmaradt és nem szólt egy szót sem, amikor els nek Rileyt látta meg. Ehelyett meger sítette az állításait, majd elküldte Aaront, Jamiet, Barkert és Kitet, hogy kövessék. „Kit, azt akarom, hogy Markerrel legyél párban.” Kit kinyitotta a száját, hogy panaszkodjon, de a lány elhallgattatta egy pillantással. „Tudom, hogy jó nyomkövet vagy, de még mindig képzés alatt vagy. Komolyan, fiú, ma ne szarakodj velem.” Kit pislogott. Az illata egy jöv beni alfáé volt, és egy nap, hamarosan, képes lesz legy zni a lányt harcban – de még Mercy a rangid s, amíg a fiú nem válik alfává. És Kit tudta, és azt is, hogy hogyan kell kezelni egy domináns n stényt, miután Rinával, a n vérével együtt n tt fel. „Valaki jól feldühített.” Mormolta, felemelve a kezeit. „Örülök, hogy nem én voltam. Már itt van Barker?” „Kint lesz. Jelentkezz a telefonomon tizenöt percenként.”
„Úgy lesz.” Bólintott és a fiatal katona elindult. A raktárt mindenki tisztának találta, de Mercy, Riley és a jelen lév emberek elhagyták tíz perccel kés bb. Ott hagyva a tudósokat, Mercy elindult a kocsijához, Rileyval az oldalán. „Lenne egy kérdésem hozzád,” mondta, ahogy sétáltak. „Mi volt a tipp?” „Volt éjjel kimen és bejöv forgalom a raktárba, ami azt jelentett, hogy senkinek sem tiltott terület az építési személyzetb l.” „Ennyi?” „Az egyik katona jár rözött a területen és azt hitte, hogy kiszagolt valami veszélyeset – valószínűleg elkapott egy foszlányt a vegyi anyagokból. A patkányok két perccel kés bb ugyanezzel az információval jöttek.” Mercy tudta, hogy hozzá érkeztek az adatok közvetlenül, mert abban az id ben volt a felel s a város biztonságáért. „Szóval tudtad, hogy veszélybe kerülsz.” Odatette a hüvelyujját az autózárhoz, hogy kinyissa. „Lehetséges volt.” A szeme nyugodt volt, amikor ránézett, de becsukta a kezével az ajtót, amikor a nyitott ajtóhoz siklott és vissza, elfehéredett az ökle. „És ez volt az, amikor eldöntötted, hogy nem hívsz?” Kérdezte, tartva a szemkontaktust rezzenés nélkül. „Mikor rájöttél, hogy életveszélyes lehet?” „Fogalmunk se volt róla, hogy mibe sétálunk bele,” mondta. „A helyet fel is robbanthatták volna.” „Válaszolj a kérdésre.” Nem törte meg a szemkontaktust. „Igen. Nem akartam, hogy bizonytalan helyzetnek legyél kitéve.”
Annyira dühös volt, hogy remegett belülr l. „Én is ezt gondoltam – és ez nem a te feladatod volt, hogy eldöntsd, Riley.” „Mi a francot használt volna, ha mind a tűzvonalban kerültünk volna?” „Ismétlem, nem a te feladatod.” Próbált lélegezni, de a torkát elszorította a düh és ett l alig tudta beszívni a leveg t. „Szövetségesek vagyunk. Ha elkezdesz visszatartani információkat, akkor a szövetség szétesik.” Az állkapcsa megfeszült. „Nagyon jól tudod, hogy ennek semmi köze a szövetséghez.” „De igen,” mondta, „van. Minden, amit teszünk, hatással van a falkáinkra.” A férfi nem válaszolt, de érezte a haragja pulzálását. „Ne merészelj még egyszer úgy kezelni, mint a n det.” Mondta, csikorgatva a fogát. „Nem, amikor az érinti a falkám biztonságát. „Minden kapcsolatunk a jelen pillanatra fog koncentrálódni.” „Nem.” Mondta és megragadta a könyökét. „Nem fogsz véget vetni nekünk. Nem e miatt.” A macska morgott és hagyta, hogy kiáramoljon a hangszálain keresztül. „Azt csinálok, amit akarok.” A lány kitépte a karját az övéi közül. „Behívtalak az otthonomba.” mondta, szemt l szembe vele. „Megbíztam benned. És te szartál arra a bizalomra.” Becsúszott az autóba és becsukta az ajtót. A férfi nem volt hajlandó hagyni, hogy Mercy becsukja az ajtót, lehajolt, hogy ránézzen. „Nem törtem meg a bizalmad.” „Mondogasd csak magadnak, ha ett l jobban érzed magad.” Ezúttal elég er sen megrántotta, hogy az izmai sikítottak és sípcsonton találta el a férfit közben. A szorítása meglazult meglepetésében és
becsukhatta az ajtót. Majd olyan pokoli távolra indult el Rileytól, miel tt csinálna még valami mást is, ami fájdalmat okozna neki. A szeme égett és ez még dühösebbé tette. „Isten verjen meg téged, Riley!” Rácsapta a tenyerét a kormányra, elég er sen ahhoz, hogy kés bb meglátszódjon.
33. Fejezet Sascha levált Lucasról, ahogy beléptek a SnowDancer barlangba. „Mit mondott Mercy?” „Találtak egy helyet, ami úgy néz ki, mint a Szövetség rejtekhelye, de a zsoldosok már rég elmentek.” A kezét a hajába túrta. „ Kezelni tudjuk ezt, miel tt lemegy. Mercy a kezében tartja a dolgokat.” Bólintott. „Beszélnem kell Tobyval néhány percet. Menj, beszélj Hawkekal.” Csendes bólintás. „Visszajövök érted, bármit lesz is a döntés. De kiscica, ez komoly lehet.” „Tudom.” Nem döntött könnyedén. „Menj csak.” A férfi követte a katonát, aki az ajtóban találkozott velük, a másik elvezette a lányt a tanulószobába, ahol Toby a matekot csinálta. „Minden rendben lesz itt.” Sing-Liu bólintott. „Majd találkozunk.” Nézte, ahogy a n elmegy, Saschát meglepte a változások végbemenetele az elmúlt másfél évben. Az els alkalommal, amikor ide jött, Hawke nem soha engedte volna meg, hogy szabadon vándoroljon. Még most is, tudta, hogy vannak helyek, ahová nem mehet, de mindent egybevetve ez határozott javulás. Toby tanára rápillantott, és egy rövid beszélgetés után, a fiú kisétált hozzá a folyosóra. „Mi a baj?” Kérdezte azonnal, a P képességei megmondták neki, hogy a lány nem volt olyan nyugodt, mint amilyennek kinézett. „Gyere velem.” Besétált vele egy üres osztályterembe, becsukta az ajtót és leült vele szemben. „Toby, beszélnem kell veled Siennáról.”
„Oh.” A lány szinte látta a benne dúló harcot. „A hűség fontos.” „Tudom, kicsim.” Megfogta a kezét. „Nem akarom, hogy eláruld t. Csak azt akarom, hogy válaszolj egy kérdésre.” A kérdésre Toby jobban tudna válaszolni, mint a feln ttek a családjában. „Csak egyre?” „Csak egyre.” „Okay.” Fogta a kezét. „Siennának szüksége van segítségre?” Toby az ajkába harapott és bólintott, a szaggatott mozdulat tele volt érzelemmel. „Annyira fél Sascha. Megtöri t az itt lét.” Ökölbe szorította a kezét és a mellkasán körözött vele. „Oh, kicsim.” Felállt, letérdelt el tte, hogy átölelje és a kezével a hátát simogatta. „Próbáltál segíteni neki?” Bólintott, a fiú karjai szorosabban fonódtak köré. „Korábban, félt, de rendben volt. Tudnék segíteni neki. De most mindent magába folyt. Nem tudom a szivárványt beléjuttatni.” „Jól csináltad Toby.” Kétségkívül sokkal többet segített Siennának, mint gondolta. Ha a lány megtört a pszihikus téren, a testvére az együttérz képességeivel semlegesíteni tudott néhány nyomást benne. De most Sienna nem engedte be még az imádott kisöccsét sem. Ez komoly bajt jelentett. „Okay édesem, most azt szeretném, ha visszamennél az osztályba és próbálj meg nem aggódni.” „Segítesz neki?” A kardinális szemek ünnepélyesen néztek az övébe. „Minden er mmel megpróbálom.” Nem hazudott neki. „De Sienna makacs. Küzdeni fog ellenem.” Ett l Toby megnyugodott kissé. „Igen.
harcos.”
Sascha nevetett. „Ez .” Visszakísérte Tobyt az osztályába, végig ment a SnowDancer alagutakon Hawke irodájába. Beszélnie kell Siennával és ehhez Hawke engedélyére van szüksége. Ami kemény menet lesz. Homlokráncolva megállt, mert rájött, hogy elvétette az irányt. Különös. Tudta, hogy kell eljutni Hawke irodájába, de ehelyett a festményekhez ment, amelyek a bejáratnál vannak. Logikus lett volna visszafordulni és a helyes úton elindulni, de már nem volt a Hálón. A logika nem a legf bb dolog, ami számít. Bízva ösztöneiben és az egyre növekv képességében, folytatta az útját a folyosón a csodálatos képek mellett, amik a farkasok játékát ábrázolták, pihenésüket, még a harcukat is. Nem volt meglepve, amikor az alagút végén meglátta Sienna Laurent – a legközelebbi ajtónál. A tinédzser arca fehér volt, a szabad kezét annyira ökölbe zárta, hogy az már fájt. Végig futtatta az ujjait egy törésen, ami a falon volt. „Sienna.” Sascha lágy hangon szólalt meg, érzékelte a szorongást, ami a lányból hullámokban áradt ki. Ez volt az els alkalom, hogy ilyen közel látta a lányt a töréshez. Sienna már betöltötte a tizennyolcat a nyáron, de a Hawke felé való futását kivéve, már kijárta a végz s évét – nem meglep en, Sascha gyanította mik Sienna képességei. A lány képzésének brutálisnak kellett lennie. „Sienna,” mondta megint, a kezét a lány vállára tette. Sienna eltávolodott a faltól. „Nem akartam.” A felszínen ez egy dühös nyilatkozat volt. „Én nem, Sascha.” Sascha nem volt közel Siennához, de felismerte az érz képességeivel, hogy rendelkezett az emberek bizalmával. A felel ssége volt, hogy kiérdemeljea tiszteletet… nem számítva a körülményeket. „Rendben van.” Igyekezett megnyugtatni a lányt.
„Nem.” Sienna megszakadt. „Hawke meg fog rülni.” Nem volt félelem benne, csak megdöbbent, miután valami rosszat tett. Valami nagyon rosszat. Hawke? Sascha a homlokát ráncolta aztán a falra nézett. A törés súrolta a festményt. „Te tetted ezt?” Kérdezte a lányt, a legnagyobb gyengédséggel megfogta a kezét és megfordította – k por tapadt a kezére. „Nem akartam,” mondta megint. „Csak meg akartam nézni ket – fontosak Hawkenak. Én – ” A hangja megtört, a lélegzete elakadt. „Az érzelmeim összezavarodtak, Sascha. És kontrol nélkül, én nem tudok – ” felkiáltott, elrántotta a kezét. Egy másodperccel kés bb hatalom töltötte meg a leveg t. Olyan er s volt, hogy felállította a sz rt Sascha nyakán. A félelem azzal fenyeget zött, hogy átveszi az uralmat felette, de nem hátrált meg. A pánik csak rontana a helyzeten. Minden Sienna harci képességére utalt – amelyek, Sascha nem volt biztos benne, de egy dolog biztos volt – hogy a mentál nagyon, nagyon, nagyon instabil lesz, addig, amíg nem képzik. Az Elcsendesedés el tt, sokan extrém módon haltak meg, mikor a képességeik ellenük fordultak. „Sienna,” mondta, felhívva a lány figyelmét. „Nézz rám.” A hangját átitatta paranccsal, hogy a lány a szemébe nézzen. „Koncentrálj.” Sienna pislogott a szemével, ami átment tinta feketébe, elfojtva a fehér csillagokat és bólintott koordinálatlan rázós mozdulattal. Egy perccel kés bb a keze kiegyenesedett és a hatalom érzete eltűnt. Mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak. Egyetlen, tiszta könnycsepp szökött ki Sienna fenomenális ellen rzése alól. A szíve összecsavarodott, Sascha közelebb húzta a tinédzser lányt.”Shh, ki fogunk találni valamit.” „Én vagyok a borzalom a szekrényben Sascha, a rémálom, ami el l még a mentálok is elrejt znek.” Szorosan tartotta, a lány az arcát Sascha vállába temette.
„Ne légy melodramatikus.” Sascha nem tudta elhinni a fájdalmat, amit ez a törékeny test hordozott. Sienna érzelmei annyira megkínzottak voltak, hogy a lány közel volt a töréshez. Ennek nincs értelme, nem akkor, amikor teljesen kondicionálták, miel tt elhagyta a MentálHálót. „Neked harci fokozatú képességeid vannak. Ez nem korlátozódik a mentális harcra, ugye?” Megrázta a fejét. „Nem.” Sascha tudta, hogy Sienna elrejti a teljes igazságot, de nem most volt itt az ideje, hogy feszegesse ezt. „A nagybátyádnak nagyon er teljes képességei vannak – megtanulta iránytani ket. Így te is megfogod.” Judd nyilvános képessége a telepátia volt, de Saschának volt egy olyan érzése, hogy voltak neki egyéb halálos képességei is. A férfi egy Nyíl volt, egy bérgyilkos, akit soha senki nem látott, addig amíg már túl kés nem lett. „Nem vagyok olyan, mint Judd bácsi.” Hűvös nyilatkozat. „Rosszabb vagyok.” Nincs több könny, nincs gyengeség a hangjában, csak az igazság volt annyira fájdalmas, hogy azt senkinek sem kellene elviselnie. „Te tudod ezt, ahogy én is. Egyetlen hiba és bumm, kiviszem az egész barlangot.” Sascha tudta, hogy a tinédzser nagyszerű a munkájában. „A te kardinális státuszod nem a telepátia, ugye?” Mint Juddnál, ez volt az a képesség, amir l mindenki tudta, hogy birtokolja. Szünet. A válasz kevesebb volt, mint egy suttogás. „Nem.” Istenem. Sascha közelebb húzta a lányt, hitetlenkedve. Kardinális mentál ádáz harci képességekkel, amelyek halálosak. Sienna kiviheti az egész SnowDancer barlangot, ha elveszíti az irányítást az erején. „Próbáltad már kezelni ezt?” „Mindent magamba zártam. Mindent.” A szavak összeszorított fogain keresztül jöttek ki. „Azt gondoltam, ha visszatartom, csak tartom, akkor jobb lesz. De nem lett.”
„Miért?” Kérdezte. „Miért veszíted el az irányítást ennyire rosszul?” A válasz, ami kijött, összetörte Sascha szívét. „Hawke.” Szinte hangtalan suttogás. „Oh, Sienna.” Megsimogatta a kezével a lány haját, még akkor is, amikor az agya átható sebességgel dolgozott. „Ez fokozatos volt?” Sienna bólintott. „Abban a percben, ahogy találkoztam vele minden összeomlott, a pajzsaim, a kondicionálásom, minden! És Sascha, nekem szükségem van arra a kondicionálásra. Judd megmutatta nekem, hogyan kell a fájdalmat rövidre zártan kontrolálni, de nem megy – nem vagyok olyan, mint , nem hiszem, hogy megtudnék állni fájdalom nélkül.” Sascha szorosan behunyta a szemét, nyugtató hullámot küldött Sienna felé. De nem söpörte félre a lány szavait. Az Elcsendesedés már megmutatta az okait. Ez id vel eltorzult, de kezdetben a Protokol a megváltásuk volt –ez megmentette az olyan embereket, mint Sienna, a mentálokat, akik nem tudtak úgy gondolni a képességükre, mint ajándék. Lehetséges volt, hogy a lány nem tudott létezni az Elcsendesedés nélkül. És ha ez így volt, akkor egy lökéshullám segítségével el tudta pusztítani mind a Lauren családot, mind a SnowDancert. „A LaurenHáló,” utalva a kis hálóra, amire az egész Lauren család kapcsolódik, „elég er s ahhoz, hogy túléld, ha nem a barlangban vagy?” Sienna azonnal bólintott. „Marlee és Tobby már rendez dtek. Nem próbálnak, majd visszacsatlakozni a MentálHálóra. És Brenna is már a Hálón van, ett l meger södött. De nem mehetek el sokáig – talán egy vagy két hétre. Toby az én felel sségem.”
„Persze,” mondta Sascha. „De szükséged van egy kis szünetre, te is tudod. És elég közel vagyunk ahhoz, hogy valaki felhozzon, ha szükséges.” „Tudok vezetni. Walker bácsi megtanított.” Szünet, majd kissé megrázta a fejét. „De ezeket a szemeket Sascha, nem tudjuk elrejteni.” Sascha elmosolyodott. „Néha én sem bírom ki, a technikusok már dolgoznak azon, hogy új típusú kontaktlencsét fejlesszenek ki. Még nem tökéletes, de már elég jó – viselni tudod ezeket egy hónapig, miel tt ki kellene cserélned.” Remény világította meg Sienna arcát. „Szabad lehetnék. Mármint, nem mennék el vagy ilyesmi, de kimehetnék a városba, mozogni.” „Igen.” Sascha megérintette a kezét. „De addig nem, amíg nem tudod kontrolálni magad.” Remegve bólintott. „Nem tudom, hogy ki tudna segíteni nekem – Judd sokat tett, de nincs senki más olyan, mint én.” Sascha agyán keresztülvillant egy gondolat. Mi van ha… Nem. A kardinális X-mentál csak egy legenda volt. Még a középkategóriás X-mentál is ritka volt, az adottságuk ellenükfordult még gyermekkorukban. Nem mindegyik, de nagyon kevesen élték meg a feln ttkort. „Sienna, mi a te harci képességed?” „Nem mondhatom el.” Sienna álla határozottan makacsul összerándult. Csak rosszabb lett volna. Ez kétségbeesés volt. „Nem tehetem. Senki sem tudhatja meg.” Sascha újra végig simított a lány haján. „Ne aggódj – nem vonom vissza az ajánlatom. De tudnom kell – biztonságos leszel a falkámban?” Sienna sokáig elgondolkodott ezen, ami meger sítette Sascha hitét a lányban. „Én hideg voltam a Hálón Sascha,” mondta végül. „Nagyon
hideg – talán még Juddnál is hidegebb. Itt lenni, a barlangban, megtör engem. Ha kiviszel engem innen, a kondicionálásom tavaszra visszaállhat.” Sascha pontosan tudta, hogy mit gondolna Hawke err l, de ha a Csendesség működ képesen tartja Siennát, akkor foggal-körömmel harcolni fog a lányért. „A Tanács tudott a képességedr l?” „Igen.” Nagyot nyelt. „Ming azt akarta, hogy csatlakozzam a Nyílhoz, hogy a védence legyek. Aztán kiderült, hogy er sebb voltam nála. És ekkor történt, hogy a családomat beutalták rehabilitációra.” „Nem miattad,” mondta Sascha határozottan. „Ez csak a Tanács miatt volt – k elhatározták, hogy elpusztítsák a saját embereiket.” „Sascha… lehet, hogy vissza kell mennem.” Mind a ketten tudták, hogy mir l beszél pontosan Sienna – a sötét ég a Hálón, a Elcsendesedés és a hideg, talán ez lehet a lány egyetlen reménye. 34. Fejezet Riley tudta, hogy elbaszta. Még a farkasa is tudta, hogy elbaszta. Amit nem tudott az az, hogy hogyan hozza rendbe a dolgokat. Ez volt az, amit tett – helyre hozta a dolgokat. A családjáért, a falkáért, mindenkiért, aki számított neki. De fogalma sem volt róla, hogy a pokolba fogja rendbe hozni azt, ami ennyire rendkívülien fontos számára. Mercy olyan dühös volt. „Riley?” Felnézett és látta, hogy Elias fut felé, izzadság gördült le a halántékán. „Hogy ment?” Eli volt az egyik legjobb nyomkövet jük, az orra finomhangolású emberi vagy farkas formájában is.
De ezúttal a SnowDancer katona megrázta a fejét. „Okosak – egyenesen innen a 39-es mólóig mentek, amennyire meg tudom mondani.” „Fenébe.” A 39-es móló mindig zsúfolt volt emberekkel, és amilyen kék egük volt ma, ez kétségkívül rosszabb volt, mint máskor. „Az ösvény halott véget ért?” Eli bólintott. „Nem mondtam semmit másoknak, nem akartam befolyásolni ket arra az esetre, ha valamit kihagytam volna.” Mondta egy katona nyugodt elfogadásával, hogy egy csapat része. „Az a macska – Kit – nagyon jó. Lehet, hogy képes lesz a nyomot újra felvenni.” De fél óra múlva, mikor Mercy felhívta t, azt mondta, hogy Kit csak részben tudta követni két mólóval lejjebb. „Azt gondolja, hogy talán vízen mentek tovább. De már megvan az illatuk,” mondta a lány, a hangja tömör, üzleties. „Odaküldök mindenkit, aki ismeri a szagot és végigsöpörnek a városon.” „Ugyanazt teszem.” „Teijan átjön, hogy felvegye a szagot. Ne l dd le.” Teijan, Riley tudta, a patkány alfa volt. „Rendben.” Akart még mondani mást is, bármi mást, de már le is tette. Fogát csikorgatva a telefont a zsebébe tette és – utána Teijan jött és ment – úgy döntött, hogy csatlakozik a söpréshez. Ha a bombakészít k okosan jártak el és a föld alá mentek, akkor nem fognak friss nyomot találni, de ez nem jelenti azt, hogy gondtalanok voltak.
Sascha addig várt, amíg Lucasszal már készen álltak az indulásra, hogy felnyissa a fedelét a baj puskaporos hordójának. Már megszegte a szabályokat és beszélt Sienna nagybátyaival - Walker és Judd mindketten egyetértettek abban, hogy valamit tenni kell. Aggódtak az elvesztett n vérük lányáért, a sajgás a b rük alatt volt, de egyik férfi sem mutatott sokat a felszínen. „Siennának szüksége van egy kis szünetre a barlangtól.”, mondta Hawkenak. „Már felajánlottam neki egy helyet a sasfészekben (otthonunkban).” Lucas akkor épített egy extra szobát, amikor Julian és Roman elkezdtek rendszeresen átjárni és ott aludni. „Azt akarom, hogy elengedd t az itteni feladataitól.” „Pokolba is, nem!” Hawkeaz asztalra csapta a kezét. „Ez az felel ssége. Ha a Tanács rájön, hogy életben van, akkor az egész családra elkezdenek vadászni.” „Ez csak egy vagy két hét lenne.” mondta Sascha. „És képesek vagyunk álcázni t. Beleegyezett, hogy levágjuk a haját, kap kapcsolatokat. Még csak nem is jár úgy, mint egy mentál, miután majdnem két éve a barlangban van. Jól be fog illeszkedni.” „Levágni a haját?” Ismételte Hawke. Meg tudta érteni a sokkját. Sienna haja hihetetlenül szép volt, gazdag, egyedi árnyalatú, ami úgy égett, mint a bels tűz. Sötétebb lett az elmúlt egy évben, már nem volt igazán piros. Rubin, mint a szívhez közeli érb l kiöml vér. A színe annyira megkülönböztethet volt, hogy ki kéne sz kíteni befestés el tt és a folyamat egyszerűbb lenne rövid hajjal. Azonban Sascha elhivatott volt, hogy beszéljen a tinédzser szükségleteir l - ez nagyon is szükséges pszichológiai horgony lenne, ha minden más szétesik körülötte. „El kell engedned t,” mondta az alfának. „Id re van szüksége, hogy újjáépítse a pajzsait.” Hawke fakó szeme csillogott. „És miért segítene a helyváltoztatás?”
Lucas a lány mellé állt, de nem lépett kettejük közé. „Mert,” mondta, „te nem leszel ott.” Mindenki elcsendesedett. Majd Hawke káromkodott. „Francba is Sascha. Nem érintettem meg t. egy gyerek.” „Nem hiszem, Sienna nagyon régóta nem gyerek már.” A szemébe nézett. „És egyre gyorsabban n fel napról napra.” Újabb szünet tele haraggal. Hawke végül a hajába túrt, összeszorított fogai között fújta ki a leveg t. A szeme sivár volt, amikor ismét találkozott a lányéval. „Igazad van. Vidd t és segíts rajta. Lehet, hogy túljut a letörtségén.” Sascha nem tudta, hogy miért monda azt, amit következ nek mondott. „És ha nem?” Hawke a száját fehér vonallá préselte. „Akkor mond meg neki, hogy nem tudom megadni neki azt, amit akar.” Kimondatlan szavak: mert már valaki másnak adta. Sascha mély veszteséget érzett, fájdalmat, és tudta, hogy Hawke elvesztette a párját. Lucas hátulról megérintette. „Megvédjük a lányt.” Mondta a másik alfának, egyik férfi a másiknak. Hawke bólintott. „Vigyázz rá. És egy hét múlva hozd vissza vagy magam végzem el a munkát.”
Riley elindult vissza a barlangba kis id vel hat után. A söprés semmit sem használt, de legalább annyit segített, hogy a lakosság tudta, hogy fenyegetés van közöttük. Ez még éberebbé fogja tenni ket, körültekint bbé. Megvitatta Mercyvel a közszolgálatot – bár a megvitatni valószínűleg rossz volt, az elharapott szavak, amiket váltottak – de úgy döntöttek, hogy a kis információkkal pánikot kockáztatták volna.
Ehelyett azt mondták az embereiknek, hogy csendben informálják az általuk megbízottaknak. A Szövetség egyre nehezebben tud rejtekhelyet találni – a stressz hibákhoz vezethet. És ha ez megtörténik, az alakváltók várni fogják. Változás történt, a felel sség Indigo és Nate kezébe került. Riley úgy döntött, hogy nem különösebben akar beszélni senkivel sem, leparkolta az autóját a barlang szélének területére, átváltozott farkas formába és kiügetett a fák közé. Elkapta több falkatársa illatát az út mentén – Eli egész családja, kivéve a kis Sakurát; D’Arn a párjával, Sing-Liu, Tai és Judd. Az utóbbi párosításon rendszerint vigyorgott volna. Tai azt gondolta, hogy Judd a vízen jár. A fiú minden edzésen megfordult és követte Judd mindig könyörtelen fegyelmét anélkül, hogy egyetlen panasz szót hallatna. Riley és a többi hadnagy, beleértve Juddot is, mind tudták, hogy Tai mind szellemileg és mind fizikailag elég er s ahhoz, hogy hadnagy legyen, miután id sebb lett még egy kicsit. Még mindig megvolt benne a gyermek. Megérezte Hawke halvány nyomát és elindult az ellenkez irányba. Az utolsó személy, akit látni akart most, az egyike volt a néhány férfinak, aki alázatot vert volna belé, és ráveszi, hogy beszéljen. Nem akart beszélni, nem volt érdemes azon gondolkodni, hogy miért volt olyan dühös és frusztrált… és elveszett. De Hawkenak más elképzelései voltak. Az alfa farkas elé vágott, a sáros nyomvonalon tapasztalat és szemfényvesztés révén. Riley nem igazán örült, hogy látja. Kivillantotta a fogait, figyelmeztetve Hawkeot, hogy menjen a pokolba az útjából. Most csak búslakodni akart. Vagy ennek hiányában, vért ontani. Hawke nyilván rájött erre. De ahelyett, hogy elment volna, támadott. És gyors volt. Rileynak nem rendelkezett Hawke sebességével. De volt valamije, ami az alfának nem. Egy olyantest, ami nagy kárt tudott elszenvedni
és tovább menni. Hawke kibaszott k falnak hívta, nem egy alkalommal, a beceneve révén. Most felkészült a támadásra és a nehezét kivédte. Ezután talpra állt, sértetlenül. Hawke kész volt a második támadásra és mivel Riley agressziója, azóta n tt, mióta Mercyvel harcolt, a leveg ben találkozott az alfájával. Az ütközésük nyers volt, véres, semmi visszafogottság. Riley volt a rendkívül kisszámú emberek egyike a barlangból, akivel Hawkenak nem kellett, hogy visszafogja magát. Alfa volt – er sebb, gyorsabb – de Riley kitartó volt. Egyszerűen nem omlott le. A régóta tartó játéktéreken nagyon jól illeszkedtek. És ma, még a dühük is jól összeillett – nem harcoltak logikusan. Úgy harcoltak, mint a farkasok, akik voltak, ösztönükt l vezérelve, érzelmekkel, a szükség miatt támadni az ellenfélre. Egyikükben sem volt kegyelem. Tíz perccel kés bb, még mindketten álltak… és véreztek, a mellkasuk emelkedett. Egymást bámulták, Riley kereste a sápadt, fakó szemeket, amik sosem változtak, nem számít, hogy Hawke milyen formában volt. Ott helyben, figyelte, ahogy a káprázat színei jelentek meg a farkas körül, és egy másodperc múlva egy férfi kuporgott a helyén. Riley egy pillanattal kés bb változott át, megérintette a kezével az oldalát. Meg volt vágva, de miután korábban harcolt Joaquinnal, a sérülései elég gyorsan gyógyultak.”Vérzem. Ahogy te is. De van egy zúzódásod a bordáidon, akkora mint egy sárgadinnye. Ez azt jelenti, hogy én nyertem.” Hawke vicsorgott. „Fogd be.” De összerezzent, amikor leült. „Kibaszott Fal. Azt hiszem eltört a kezem.” Behajlította az ujjait. Riley leült egy kissé balra, ahonnan szemmel tudta tartani Hawke arcát… és használni az éjszakai árnyékot, hogy álcázza a sajátját. „Mit l vagy ennyire dühös?” Könnyebb hadnagynak lenni, és
meggy z dni róla az alfája teljesen működ képes, a káosz helyett, amit teremtett magának. „Sienna elment, hogy egy kis id t Lucassal és Saschával töltsön.” „Jó.” Sascha talán lépes lesz segíteni a lánynak, ahogy segített Brennának, miután a húgát úgy megsebezték, hogy az elméje majdnem megtört. Riley befogott volna egy golyót is a pszichikus el l – néhány adósságot soha nem lehet visszafizetni. „De mit számít ez a farkasodnak?” „Sienna fiatal,” mondta Hawke. „Az ösztöneim azt mondják, hogy védjem meg t, ennyi.” „Okay.” Ez úgy tűnt irritálja Hawkeot. „Felhúzol Riley.” „Igen?” „Minden megalapozott és praktikus és szar.” „Ez az, amit mondok.” „Ah.” Hawke arca megnyugodott kissé. „Szóval Ms. Mercy az oka, hogy itt duzzogsz.” „Én töprengek. Te duzzogsz.” Hawke kivillantotta a fogait. „Az alfád vagyok. Mutass némi tiszteletet.” Riley felhorkant, minden volt, csak nyugodt nem. „Láttam, ahogy kihánytad a beledet, miután magadba tömtél egy csokoládétortát. A tisztelet nem jön könnyen.” „Hét voltam. És ha jól emlékszem, akkor te dobtad ki a taccsot el ször.”
„Rossz az emlékezeted.” Hawke szeme sápadt volt, mikor rápillantott. „Elég a táncból Riley. Azt hiszed, hogy követlek téged és hagyom magam megverni, mert azt akarom, hogy a leveg be lövöldözzünk, mint a régi szép id kben?” Riley vállat vont. „Te és a macska – valami történt.” Ez nem volt kérdés. Riley kifújta a leveg t. „Nem engedi, hogy vigyázzak rá.” A pusztító kudarca után a húga védelmében, a férfinak kétségbeesetten szüksége van rá, hogy vigyázzon a n re, aki sokkal többé vált, mint a szeret je. „Mercy nem az a n , akinek szüksége van arra, hogy vigyázzanak rá.” „Kösz.” „A szarkazmus nem illik hozzád Mr. Nagydarab Maradi.” Riley a vigyorgó Hawkera bámult. „Honnan a francból tudsz te err l?” „Nagy füleim vannak.” Megpöccintette a fülét, amit a rendetlen vastag szálú ezüst arany haja rejtett. „Akkor fejezd be a kibaszott hallgatózást.” Kibámult a hűvös fekete éjszakába a Sierrában, a korai csillagok gyémánt tűszúrások az égen, a feny k sziluettje mutatott szolgált háttérül a szikláknál és köveknél. „Nem tudom, hogy képes vagyok-e elfogadni ezt.” „Akkor el fogod veszíteni.” Komoly szavak. „A lány nem fogadja el a korlátozásokat.”
„Brenna elfogadta.” „Brenna elfogadta egy darabig, mert a bátyja vagy és imád téged. Mercy valószínűleg most nem a rajongói státuszban van, és ha ott is volt, nem tudom elképzelni, hogy feladja az rszem feladatait, hogy a zoknidat stoppolja.” „A zoknimat stoppolja?” Riley megrázta a fejét. „Honnan veszed ezeket a dolgokat?” Annak ellenére, hogy a szavak világosak voltak, nem tudta megállni, hogy ne a fájdalmas intenzitású érzelmeire gondoljon. Eleinte vágy volt. Fényes, éles, változó annak vadságában. Semmi baj nem volt a vágyban – különösen akkor nem, amikor a lány is vágyott rá. De most más dolgok is számítottak, a lány a karmaiban tartotta a lelkét – hozzátéve ezt a torokszorító védelmezést is. Aztán ott volt az egyszerű, de zsigeri ösztön, hogy láthassa, ölelhesse, és elfogadja t, a lány a saját világában. „Nem akarom kalitkába zárni.” Mondta. „Én csak ki nem állhatom a gondolatot, hogy valami történjen vele.” Ez egy mélyen gyökerez félelem volt, amelyik úgy forgott a gyomrában, mint a szögesdrót. „Akkor sétálj el.” Csendes szavak az alfától. „Sétálj el, mert nem tudod ezeket megtenni, csak egy barátként.” „Túl kés .” Motyogta. „Alig beszél velem.” Aztán elmondta Hawkenak, hogy mit tett. Hawke rábámult. „Azt hittem, hogy okosabb vagy Riley.” „Nyilvánvalóan nem.” „Igaza van.” Mondta Hawke. „Nektek kett töknek nincs meg az a luxusotok, hogy úgy tesztek, mintha a tevékenységetek csak nektek számítana. Te kritikus része vagy a falkádnak – amit ma tettél az nagyon közel van ahhoz, hogy megsértse a megállapodást az infók megosztásában.”
„Lucas nem fogja tönkretenni az együttműködést veled emiatt.” „Nem, hagyni fogja Mercynek, hogy lerendezze. Ahogy én is hagyni fogom neked.” „Most képtelen vagyok úgy kezelni t, mint rszemet.” Lehetetlen volt. El ször is n ként látta t – egy intelligens, gyönyörű, er s n ként. Hawke a hajába túrt. „Akkor valaki mást kell kirendelnem, mint összeköt .” „Tedd meg és kitépem a torkodat.” „Gondold végig egy pillanatra.” Mondta Hawke, gránit kemény hangon. „Azért választottalak összeköt nek, mert tudtam, hogy nem vagy forrófejű. Kell valaki, aki nem veszélyezteti ezt a szövetséget.” Ha volt egy dolog, amivel Rileyt soha nem vádolták, az a forrófejűség. „Dolgozni fogok ezen Mercyvel.” „Tényleg elkapott téged.” Hawke hangja elmélked volt. „Mint a SnowDancer alfa azt akarom, hogy fogd vissza magad, miel tt a dolgok még inkább elromlanak.” Riley várt. „De, mint a barátod azt mondom, menj el érte… a n , aki ilyen mélyen megérint, nem lesz több, csak egy az életedben.” Riley megértett valamit ebben a megállapításban, kész volt követni. Az igazság, amikor rájött nem volt lágy, nem jött fokozatosan. Egy hatalmas mentális pofon volt, ami megdöbbentette. „Annyira vak vagyok.” „Magadban beszélsz?” Hawke megdörzsölte az állát. „Akarod, hogy magadra hagyjalak?”
Riley alig hallotta, mikor tíz perccel kés bb, Hawke véghezvitte az ajánlatát, szinte azt is alig vette észre. Mert – „Sosem gondoltam volna, hogy a lány az.” Már régóta ismeri t. Ráadásul tisztelte az erejét, még akkor is, amikor az rületbe kergette. A pokolba is, hisz csodálta a teste karcsú szexualitását többször is – végül is férfi volt. De miért nem tudta, hogy az? Nem számít. Mert most már tudja… és nincs az az isten, hogy még egyszer hagyja t elmenni.
35. fejezet Nikita Duncan tanácsos bámulta az íróasztala közepén fekv könyvet, festett b r kötésésén a kávésbögre gyűrűsnyoma látszott éles vonalakkal. Azt kérdezte magától, hogy miért kutatta fel egy példányát ennek a nagyon ritka, nagyon „újranyomtathatatlan” kötetnek. Jelent s mennyiségű készpénzért tett rá szert. Tudta, természetesen, hogy megfert zhette volna a könyvárus fejét egy mentális vírussal, és egyszerűen elvihette volna, de azt akarta, hogy ne vonzza a magára a figyelmet. Szóval, megteremtette a hamis személyiséget, ami egy különc ember gyűjt gyűjt lett. Mivel a könyvkeresked soha sem tudhatta meg, hogy ebben mentál keze érintett. Türelmesen együtműködött a biztonsági ellen rzésnél, majd visszatért ugyanazzal a gazdag emberi személyiséggel. Kifizetette a borsos árat, ezért a foltos, megégett könyvért. Az oldalán az élek molyrágták, de a szavak… a szavak láthatók. Ez az, amiért olyan drága volt. Semmi sem tűnt el bel le, semmi sem szakadt ki. Nikita tudta, hogy el kellene pusztítania, és visszaszerezni a költségeket a Tanács kasszájából. Egyik Tanácsosnak sem meredne a szeme, - mert ez egy legitim költség. De nem azért vásárolta meg, hogy elpusztítsa, bár ha valaki bármikor észleli a vásárlást, ez lesz, amit mondani fog nekik. Felkapta a könyvet, becsomagolta, és betette egy egyszerű, barna vízálló borítékba. Aztán ráírta a címzett nevét a tetejére: Sascha Duncan. Ismét megkérdezte magától, hogy miért csinálja ezt. "Erő", mondta magának. Ez volt az a dolog, amiért mindent megtett.
36. fejezet Kés este munka után Mercy éppen besétált a kabinjába, amikor a kommunikációs panelen bevillant egy bejöv hívás. Csak han módba fogadta a hívást. „Szia, nagyi.” „Ne szia, nagyiz engem.” Vágott vissza Isabella. „Mit hallok rólad és a farkasról?” „Meg fogom ölni Eduardot és Joaquint.” Kellett neki olyan gyorsan hazaküldeni ezeket egy airjettel. „Ez a kett nem szólt egy szót sem senkinek, pedig már készen álltam, hogy ízekre szedem ket.” „Akkor honnan tudsz, bármit is az életemr l?” „Van fülem. Használom ket.” Egy türelmetlen hang. „Kapcsold be a képerny t, hogy láthassam az arcodat.” Kifújta a leveg t, majd Mercy megtette, amire utasították. Egy pillanattal kés bb, az anyai nagyanyja arca jelent meg a képerny n, szép, határozott, és veszélyesen intelligens. Isabella furcsasága része volt a világának, halvány krémszínű b re és a haja, már a gazdag sötét aranyban fellelhet lenyűgöz fehérrel, vonásait örökölte lánya, Lia - Mercy anyja. A családi legenda szerint néhány bandita útjáról visszatérve elrabolta egy francia admirális lányát, és most, mint ami általában el fordul, a genetika felrúgott mindent és felbukkant egy váratlan sz ke családtag. Mercy nem tudta, hogy ez igaz-e, de Isabella minden bizonnyal fejedelmi. Kétségtelenül g gösen festett százharminc évesen is. „Farkas?” Isabella elismételte. „Nem.”
Isabella összehúzta sötétbarna szemét. „A hazudni a nagymamádnak halálos bűn.” „Ez nem hazugság.
egy seggfej.”
„Ezt meg tudtam volna neked mondani.” Egy szippantás. „Tudom, hogy a farkasok is lehetnek vonzóak, de komolyan…” „Vegyél vissza.” Mercy felemelte a kezét. „Honnan tudtad? „ „Semmi közöd hozzá.” Mercy elvigyorodott. „Játszadoztál farkas, ugye?” „Ha tettem is ilyet, id ben megjött az eszem.” De a szája rángatózott. „Légy óvatos, Mercy lány. k mások, mint mi.” „Nagyi.” „Nem, tudnod kell, hogy k mások. Általában több a brutalitás a falka strukcúrájukban is és az egyénekben is.” Mercy átgondolta Hawke szabályait, Lucaséval szemben. Igen, voltak eltérések, de mindketten akár öltek volna is a gondjaikra bízottakért. „Ugyanolyanok vagyunk azokban a dolgokban, amik tényleg számítanak.” „Ha párosodsz vele, - ” Mercy majdnem felsikoltott. „Ki beszélt itt párosodásról? Csak kivettem a részem egy kis szórakozásból. Vége a történetnek.” Isabella felvonta a szemöldökét. „Soha nem láttam korábban, hogy egy ember ennyire felidegesített volna.” „Majd túlteszem magam rajta.” Kell, hogy megtegye. Mert, amit a férfi tett… „Kibaszottul megbántott, nagyi.”
Sascha összegömbölyödve feküdt az ágyban Lucas mellett, ujjaival a mellkasán játszott. „Gondolod, hogy Sienna jól van?” Úgy döntöttek, hogy maradjon meg a lány igazi neve. A szemét elrejtették, és a haját átfestette átmenetileg barnára, nem úgy nézett ki, mint a régi énje. „Kit ismeri
t, meggy z dik róla, hogy nem terhel dik-e túl.”
„Végülis ez egy szabadtéri tánc, könnyebb neki, ha alkalmazkodik tud szórakozni menni, ha a dolgok túl feszültek. „Az id sebb fiatalkorúak és a fiatal feln ttek összedobtak egy tánc / vacsora / flörtölös bulit miután Sienna Tallin szül városában tett látogatás után visszatért. Az a tény, hogy a lány valójában Lucasnál és Saschanál alszik nem zavart senkit, a Falkatárs fogadók, és Tally háza is tele volt. Tehát a logisztika ezt kívánta, de még mindig… „Sienna mindig annyira elszigetelt volt, el ször a Hálón, majd a SnowDancer barlangban.” „Rendben lesz. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja, hogy a védelmem alatt áll” A férfi magához szorította a n t. „Nincs rá szükség, de Kit el sem mozdul mell le.” „Aggódom, hogy ez túl korai.” „Az egész hétenen érveltem, hogy adjunk neki egy kis id t.” A férfi széttárta ujjait a lány háta alján. „Ha Sienna tud a dolgokról, jobban kontrollálja magát” „Már most sokkal stabilabb,” mondta Sascha, érezte, hogy a lány rendezettebb, miután elhagyta a barlangot. „Jó. Ez majd segíti, hogy több ideje legyen.” De Sascha tudta, amit a férfi nem mondott ki, hogy el bb vagy utóbb Siennának több képzésre van szüksége, mint amit bárki bármelyik Falkában nyújthat neki. Senki sem tudta azonban, hogy milyen
kardinális pusztító képességeket birtokol. „Biztonságban van egész Falka,” mondta Sascha. „Judd és Walker is rajta tartja a szemét a LaurenHálón, és telepatikus kapcsolat segítségével tudatják velem abban a pillanatban, amint történik valami.” „Meg tudod nyugtatni?” „Igen, egy kicsit. Úgy döntöttünk, hogy ha nagyon rossz lesz a helyzet, Judd majd megüti egy telepatikus csapással, ami eszméletvesztést okoz. Nem az a megoldás, amit én választottam volna, de ez elég önbizalmat ad neki, hogy eljárhasson gond nélkül.” „Ami azt jelenti, hogy magunk vagyunk.” Vigyorgott a férfi. „Kit mondta, Sienna találkozik vele és Rinával este, csak zártan, mivel ez közeli id pont, azt akarom, hogy ellen rizd, hogy a lány kényelmesen érzi magát vele az els estén.” „Egy pillanat.” Telepatikusan elég volt egy gyors beszélgetést Siennával, a lányt sokkal hosszabban tartott elérni. Sienna hallotta a puszta kapcsolatfelvételt. El ször egy udvarias mentális kopogás, amikor Sienna válaszolt, megkérdezte, még mindig rendben van-e Rinaval és Kittel? Igen. Kit azt mondta, lehet vé a szobája, neki majd megteszi a kanapé. Legyél
óvatos.
Szobája
valószínűleg
egy
szeméttelep.
Nem, azt mondta Rina, a srác katonásan ügyes. - Szünet. - Jól vagyok, Sascha. Elérlek, ha valami történik? Megértette az természetesen.
emelked Most
hanglejtést, Sascha azt menj, érezd jól
mondta, magad.
Megszakította a kapcsolatot, adott egy csókot Lucas vállára. „Megbirkózik vele. De úgy érzem, már nyugtalanul várja, hogy
visszatérjen
a
barlangba.”
„Nem hiszem, hogy bármelyikünk tudna ezen változtatni.” Aggodalom érz dött a hangjában. „Hawke hívott, hogy ellen rizze, a lány telepedett-e, rábeszéltem, hogy engedje velünk maradni meghatározhatatlan ideig. Rendszeresen fellátogat majd Tobyhoz és a többiekhez.” Ez több volt, mint Sascha gondolni mert volna. „Hogyan?” „Elmondtam neki az igazat, Siennának jobb itt.” Kifújta a leveg t. „Tartsd rajta a szemed, cica. A kölyökre egy nehéz út vár.” Sascha bólintott. „Gondolod...talán?” „Még a párduc sem tudja a választ.” Megfordult és lenézett a lányra, világoszöld szeme éjszakai fényre változott.„De tudja, hogy kényeztetni akarja a párját.” „Nos, ez csak azért történik, mert szükségem van egy kis simogatásra,” mormolta Sascha, és azon volt, hogy megcsókolja, amikor a férfi vadász-csendesen megfeszült, majd ellazult. „Dorian itt van, megnézem, hogy mit akar.” „Remélem, nincs semmi baj.” A lány felült, a leped t a melléhez szorítotva. Megcsókolta a lány száját, majd Lucas kiszállt, és felhúzott egy farmert, ami Sascha szerint, pazarlás volt. Mintha hallotta volna a gondolatot, - ami lehetséges a párzási köteléken keresztül, megfordult, hogy rá vigyorogjon. „Egy perc, és beleharaphatsz a hátsómba.” A lány egy párnát vágott hozzá, de a férfi csak nevetett. Visszaesett az ágyra, a lány rájött, hogy valójában akarja a férfit- nagyon kétségbeesetten. A vágy köztük Lucassal vad volt és egyre nagyobb, de külön n tt a múlt héten. Még soha nem volt probléma, Lucas tudta, hogy megkívánta t, nem volt nehéz dolga, mert érezte az
illatán. De a lány majdnem letépte az ingét egy órával ezel tt. A férfi szerette ezt. Sascha gyanította, hogy szexmániás lett. „Sascha.” A férfi hangjának tónusa felülésre sarkalta. Rá pillantott a válla fölött. „Hol van Dorian?” „Elment.” Odasétált és leült mellé egy csomaggal a kezében. „Elvitte Ashayát és Kennant vacsorázjni, beugrott a f hadiszállásra, hogy felvegyen valamit, és ott volt, amikor ez megérkezett. Nincs feladó címe, de…” „De mi?” Nagyot nyelt, közelebb húzodott a meleghez. „Lucas?” „Nikita illata van rajta.” Bármit várt volna, csak ezt nem. „Ez nem.” „Nem veszélyes,” nyugtatta meg. „Tudod Dorian átfutattott minden diagnosztikai tesztet rajta, amit csak tudott. Veszélytelen. Könyv lehet, a súly és a méret alapján.” „Miért küldene az anyám nekem egy könyvet?” Átadta neki. „Nézzük meg.” „Én” Az ujjai remegtek, ahogy leszedte a csomagolást. Lucas keze összezárult felettük. „Nem tud bántani itt.” Párduc zöld szemekkel vizsgálta a párját. „Te er sebb vagy, sokkal er sebb, mint valaha is lehet.” Tudta, hogy az igazság benne volt mindig. Sascha elmegyógyító volt, a lelkeké. Sascha rettenthetetlen sötétségben járt, rémálomban, minden ok nélkül, mert nem tudott másokon nem segíteni. Benne olyan bátorság volt, amivel Nikita Duncan tanácsos soha nem rendelkezett.
A férfi látta, hogy megfeszíti a vállát, köréfonta a karjait, a megtört ismer s szerénység egyenl mértékben elragadtatta, és szórakoztatta, vett egy mély lélegzetet. „Megtennéd, Mr. Alpha,” kérte a lány. „Ahogy tetszik, Mrs. Alpha.” Kicsúsztatta egy halálosan éles karmát, felbontva a fedelet, és résnyire kinyitotta. „Szörnyen kényelmes, hogy a közelben vagy,” mondta a lány a legjobb fontoskodó mentál hangján, és a férfi tudta, hogy Sascha, nyugodt er vel és meleg szívvel, visszatért. Ölel karjaival körülütte, azt mondta: „Azért élek, hogy segítsek,” és figyelték, ahogy kicsúsztat egy könyvet, a csomag maradványaiból. „Ennyit a csomagolásról,” mondta, miközben kihámozta rétegenként. „Biztos valami fontos.” Vagy lehet, hogy Nikita csak játszik az elméjével. A férfi nem akarta ezt kimondani, tudta, hogy Sascha még sebezhet , amikor az anyja miatt aggódott. Hogyan tudná ezt megértetni? „Kiscicus,” kezdett bele. „Tudom, drágám.” Egy bizonytalan mosollyal. „Tudom. Éltem úgy, hogy Nikita politikája és az etikája határozta meg az életem.” A bontogatást befejezve, a lány azon kapta magát, az utolsó réteg finom szövetet fogja, megragadta a férfi combját és lehámozta a papír széleit az egyik kezével, hogy feltárja a címet. „A titokzatos P Megnevezés” olvasta hangosan. „Pszichikusok Ajándékai és Árnyoldalai. Alice Eldridge.”
Mercy kirúgott a lábával, és megpördült, megütötte a célt, a kedvenc fáját. Rileynak nevezte. Írányítottan rúgdosta az els igazitalálka helyüket. „felfutott „a fára, és egy hátraszaltóval jött vissza a lábára, nem billent meg. Bár közeledett a 11:00, de túl ideges volt az
alváshoz. Még a nagyival való beszélgetés sem segített a dühös fájdalom tovább száguldott az ereiben. Következ rúgás. „Hülye.” Rúgás. „Férfi.” Rúgás. „Farkas.” Dühét kiadta, legalábbis egyel re, vett egy mély lélegzetet, középállásba állt, és elkezdte a harcművészeti rutint, a szokásos edzés segített neki feldolgozni. Díszítette és megváltoztatta az évek során, figyelembe véve növekv erejét és rugalmasságát, és Dorian tanított számos új mozgást is, de az alap rutin, még mindig tökéletesen működött. Így tartotta meg a lány a tónusait és hajlékonyságát, ami sokszor el nyösebb volt, mint a nyers er . Ahogy mozgott, érezte az örömöt. Ez volt az, aki volt. És ez jó érzés. A lélek tánca. Senkinek sem volt joga, hogy ellopja t le. Még annak az embernek sem, aki minden n i ösztönét el hozza bel le, és figyeli. Dühe azzal fenyegetett, hogy kisiklik a ritmusból, de összeszorította a fogát, és folytatta tovább. Egyszer, nagyon régen, aggódott volna az értékei miatt - fiatal tinikorban, úgy, mint a társai, de az azonosulási szándék, nem tartott sokáig. Hogy lehet ez? Mentora, Juanita katona volt, nagyanyja egy alfa, és még a nem domináns anyja gerince is tiszta acélból volt. k mind azt tanították neki, hogy egy er s n nek lenni, egy jó dolog, amit meg kell rizni. Kár, hogy Mercynek mennie és vonzódnia kellett a primitivizmushoz, mint Riley, aki egy kis feleségecskét akart otthon, egy köténnyel a ruháján és a „Jaj, drágám, hiányoztál, én nem tehetek semmit nélküled” mosollyal az arcán. „Ha!” Felgyorsította a rutint, remélve, hogy megállítsa záporozó agysejteket. Nem volt ilyen szerencséje. Ehelyett elkezdték Riley illatát hozni a légáramlatok. Ebben az ütemben, mindjárt meglátja t. „Baszd meg!” Folytatta az edzést, tudva, hogy a férfi figyeli. Semmit sem fogott
vissza, sem sebességet sem er t, megteszi a magáét, hogy megfélemlítse a férfit. Hogy megmutassa neki az igazságot, hogy ki a lány. Riley nekid lt a fának, és nézte az intenzíven mozgó katonát, a férfi már kiképzett több, mint néhány fiatalt. Figyelte a hibákat, nem azért, hogy örömmel rájuk mutathasson, hanem azért, mert ez volt a szokása. Jobb volt figyelmeztetni a harcos a képzésen, mint ha nem szól, és ez, élet vagy halált jelenthet. Mercy tudta, ugyanígy vélekedett magában. A lány végül, egy jó húsz perccel kés bb, már visszavette a sebességet, és elkezdte végigcsinálni a levezet rutint. Riley nem szólalt meg, amíg a lány befejezte, és letörölte az izzadságot az arcáról a törülköz vel, amit el z leg egy faágára lógatott. „Úgy mozogsz, mint a folyékony villám,” mondta csendesen. „Még soha nem láttam semmit, ami ilyen szép lett volna.” A szája kiszáradt. A fenébe is. A láűny jó volt ésdühös a férfira. És most. . . „Te egy hadnagy vagy. Láttam sok embert mozogni.” „Senki olyat, mint te.” Megrázta a fejét. „Ez olyan volt, mintha táncolnál. Szerettem volna két kardot adni a kezedbe.” „Meg tudom úgy is csinálni,” mondta a férfinak, vigyorgott és felvillant az érdekl dés szikrája a szemében. „Egy nap, ha jó hangulatban leszek, kérj meg és talán játszom neked késekkel.” „Miért van az az érzésem, hogy ha vér folyik, akkor az az enyém lenne?” Kérdezte sötét szemekkel, állhatatos tekintettel. A lány vállat vont, nagyon is tudatában annak, hogy a verejtékt l a fekete sport melltartó a testére tapad, a szell sen vékony laza fehér jóganadrág, inkább harisnyának hat. „Nincs fájdalom Rileynak, nincs móka Mercynek.” A lány még mindig olyan dühös volt rá, de most,
hogy Mert
ittléte eljött.
tompította a Az arrogáns
„Könyörtelen vagy,” (*Mercy=kegyelem)?
mondta.
haragját, gazember „Ezért Elég
reménykedett. eljött hozzá.
hívnak
Mercynek ironikus?”
„Nem.” „Nem?”kérdezte a férfi nyiltan érdekl d arckifejezéssel. „Azért kaptam, mert az anyám mindig azt mondogatta, ’Könyörülj (mercy) meg az idegeimen, baby!’ Mikor egyik bámulatos dolgot csináltam a másik után” mesélte, de nem volt biztos benne, miért osztja meg a férfival a gyermekkori emlékeit. „Rámragad.” „Szegény édesanyád.” Kilépett a férfi az árnyékból. „Milyen mutatványokkal húztad fel?” „Miért nem meséled el, hogy te milyen mutatványokat csináltál?” Töpreng pillantást vetett rá. „Sajnálom. Én egy nagyon jó gyerek voltam.” A lány tudta, hogy segített felnevelni Brennát és Andrewt, de a szülei tíz éves koráig életben voltak. „Mi van, jól viselkedtél már hét vagy nyolc évesen is?” „Igen.” A férfi olyan intenzíven nézte, hogy az már majdnem fizikai érinkezés volt.„Anyám azt szokta mondani, hogy én már feln ttnek születtem.” „Egyetértesz vele?” „Vagyok, aki vagyok.” Ez annyira Rileys választ volt, hogy a lány elmosolyodott. „Azért fájdalmas lehetett, amikor szeretted volna.” Különösen neki.
„Soha nem mondtam, hogy nem csináltam veszélyes doldogat, amint feln ttem.” Okos, okos. A macskának tetszett, hogy okos. „Mit csinálsz itt, Kincaid?” „Keresek egy macskát a játszékhoz.” „Hmm.” A kezét a csíp jére rakta. „Azt hiszem, láttam egy szép szelíd cirmost valahol.” A válla felett mutatott az ellenkez irányban a hazától. „Még mindig dühös vagy, mi?” „Így is lehet mondani.” A férfi felemelte a kezét, hogy megdörzsölje a tarkóját, ez egy ideges gesztus volt… egy embert l, aki úgy tűnik, hogy nem tudja, milyen szavakat mondjon. „Összezavarsz, Mercy.” Nem kifogást keresett, hanem elmondta az szinte igazságot. „A veled töltött id felében, azt sem tudom, hogy mit csináljak veled.” „Új tapasztalat?” Kérdezte a lány, egy fának d lve a férfival szemben. „Egy kicsi.” Leejtése a kezét a nyakáról, becsúsztatta mindkét kezét a zsebébe. „Ami azt illeti, inkább sok.” „Nagytesó és a hadnagy,” mondta. „Mindkét pozíciód megköveteli, hogy te írányíts.” „Ez a természetemb l jön.” De megharcolt a helyzetével a családban, és a Falkában. „Próbáltad már elengedni a gyepl t?” „Nem.”
Ott volt megint, puszta tisztességessége gyomron ütötte a lányt minden alkalommal. „Soha sem?” „Nem emlékszem.” Ahogy beszívta a leveg t fájdalmasan hangzott. „Hawke néha képes helyre rakni, mint amikor Juddot darabokra akartam tépni, miután róla és Brennáról el ször volt szó, de még soha sem hódoltam be az életemben.” Szünetet tartott. „Ez az, amit akarsz?”
37. Fejezet „Mi van?” Pislogott. „Alázatosságot? T led?” Az ötlet annyira rendkívüli volt, hogy a szája tátva maradt. „Mit gondolsz?” „Hát ez az – nem tudom.” Úgy hangzott, mintha a fogát húznák. „Hagyd abba Riley.” A kényelmetlensége aranyos volt, de nem ez volt az, amit a lány akart. „Tudod a választ.” Ett l Riley kivillantotta fogait. Mercy érezte az agressziót a leveg ben, bár Riley ezt lenyűgöz en csinálta – és irritálóan – bezárva tartva acélrácsok mögé. „Azt gondolom, hogy te megrágnál” mondta, „és kiköpnél egy alázatosat. És azt gondolom, hogy elég okos vagy, hogy tudd, hogy ez nem tenne boldoggá.” „Ezt tesz okosabbá nálad.” A visszavágás a macska karmai voltak, még mindig dühös a férfira, amiért megpróbálta olyanná változtatni, ami nem . Várta, hogy visszajöjjön egy olyan indoklással, amit millió darabra téphet. „Igen.” Mondta, kipukkasztva egy nagy, kövér lyukkal a felháborodása ballonját. „De soha senki nem hívott engem hülyének – csak forrófejűnek.” A lány felvonta a szemöldökét, mintha nem vágta volna ki a leveg t bel le. „Talán,” mondta, s közben leejtette a kezét az oldalához és közelebb lépett, „rádöbbentem a hibámra.” „Valóban?” A lány megrázta a fejét. „Állj meg ott, farkaska.” A férfi valóban engedelmeskedett. Hmm, gondolta a leopárd, talán mindezek után megbocsájthatna neki. De ez még nem volt kész tény. „És pontosan mire,” kérdezte, „döbbentél rá?”
A férfi keresztbefonta a karját. „Testbeszéd.” Mutatott rá a lány csak egy kicsit vidám mosollyal. „Nem teszed könnyebbé.” A férfi a karjait továbbra is keresztben tartotta. Makacs farkas. „Ha megtenném, az nem én lennék.” „Igen.” Enyhe mosolyra húzódott a szája, ahogy leejtette a karjait. Ekkorra már, a macskának benne, elege volt. Nem az volt a vágya, hogy megalázza a férfit – amit mondott, amit tett, egy nagy lépés volt. „Szóval, most már elmész, hogy véghez vitted ezt a félig-szar bocsánatkérést?” Ez egy nagyon szándékos provokáció volt. „Hívj be, és megmasszírozlak.” Ez egy játékos ajánlat attól a férfit l, akir l már megtanulta, hogy ritkán játszott. „Megpróbálom a féligszart teljessé tenni.” „Az már megvolt, legutoljára.” A törülköz t a nyaka köré tette és megfordult, hogy a házához sétáljon. „Mid van még?” A férfi mögötte sürgött. „A képességem, hogy észbontó orgazmust adjak neked.” „Had gondoljam át.” is játszott – a férfinak már éreznie kellett, hogy készen áll. Kezdett arra a pontra jutni, hogy egyszerűen csak elég a közelében lennie, és feltüzelte a lányt, mióta el ször beléharapott, hogy csillapítsa az éhségét. „Szórakoztasd magad, amíg lezuhanyozom.” „Okay.” Egy kicsit gyanakvó volt, hogy a lány kész megbocsájtani – Riley praktikus, koncentrált, becsületes, de semmiképpen sem könnyű eset. Teljesen egyértelművé tette a lány számára, hogy miért hívjál Falnak
– ez a férfi nem moccant, amíg úgy nem döntött. A halálig harcolna. Ezért, mindennek ellenére, kedvelte t. És most, nyilvánvaló volt, hogy a férfi akarta t. Azért jött ide, hogy elsimítsa a dolgokat kettejük között – és jól tudta, hogy ha könnyebbé tenné a dolgokat, élne a lehet séggel. Pokolba is, férfi volt, büszke, domináns férfi. De kész és hajlandó lenne úgy változni, mint az agyag, csakis ezért nem karmolta össze, mint ahogy eltervezte, ahogy kellett volna. De nem tévedt Riley az maradt, aki mindig is volt. Okos, két lábbal a földön álló, és nagyon, nagyon határozott. Szóval, amikor megkapott t le mindent szelíden és engedelmesen, a sz rszálak a karján felálltak a gyanúra. Mégis, úgy tűnt, hogy tényleg nyugodt, ahogy kivette a sört az öko hűt jéb l és elterült a kanapén. Úgy döntött, hogy talán megpróbálja a maga módján elbűvölni a lányt és beédesgetni magát a kegyeibe – nem mintha működne, ha a lány nem akarná, hogy működjön – besétált a fürd szobába, levetk zött és belépett a zuhanyzóba. Az ajtó kinyílt egy perc múlva és Riley állt ott sörrel a kezében. Vörös nedves szálak tapadtak az arcára, a lány rábámult. „Nem emlékszem, hogy behívtalak volna.” „Azt mondtad szórakoztassam magam, miközben zuhanyozol.” Lassan, lassan, édesen lassan elmosolyodott. Azt mondta megvagy. És Mercy rájött, hogy mikor egy férfi, aki ritkán játszott, egy n vel megtette, pokolba is, jobb volt, mint bármilyen kifinomult báj a földön. Szipákolt, mintha nem lenne teljesen elragadtatva, hátat fordított neki és beszappanozta a haját. Érezte, ahogy a férfi tekintete végigsiklik a testén.
Leöblítette a haját, érezte, ahogy végigsimítja a hátát, rásimulva a b rére. Riley izgalma köré tekeredett, élénken, er sen… ismer sen. A teste reagált rá, visszhangozta és er sítette az erotikusan egyesült az illatot. Ez az öröm egy másik szintje volt, puha, láthatatlan tenger, ami cirógatta és kísértette. „Fordulj meg.” Ez egy rekedt kérés volt. Hátrapillantott a válla felett, hogy a szemébe nézzen. „Rendben.” Nem zavartatta magát azzal, hogy elrejtse meglep dését és elismerését, amikor megmutatta neki, amit akart. Azok a sötét csokoládé szemek átmentek a farkaséba – kábító borostyán tele forrósággal. „Szép,” suttogta a lány, újra teljesen lebilincselve. Nem úgy tűnt, hogy hallotta, a szeme követte a lassú mozdulatot, ahogy a kezével a bolyhos szivacsot használta, hogy behabozza magát szibarack illatú szappannal. Csak mert rszem volt, nem jelentette azt, hogy nem volt nagyon is n ies. A férfi szeme követte minden mozdulatát, ahogy a szivaccsal végigsimított lefelé a nyakán, a melle fölött, egészen a mellbimbójáig. A sörösüveg elfeledetten lógott a kezében, a merevedése olyan keményen nyomult a farmerjának, amit l meg akarta nyalni az ajkát. De folytatta tovább a lassú, csábító showt. Mert – és eltekintve attól a tényt l, hogy a férfi úgy viselkedett, mint egy seggfej, de aztán felbukkant, hogy csillapítsa a dühét – ez Riley köre volt. Elképeszt en nagylelkű szeret volt. Tudta, ha kimenne hozzá és erotikus kérést suttogna a fülébe, a férfi megadná neki pontosan azt, amit szeretne. Természetesen, a nagylelkűsége megengedte neki, hogy kezében tartsa az ellen rzést. Mercy nem tervezte, hogy hagyja megtörténni ma este. Mert, ha csinálják – és úgy tűnik fogják – akkor együtt fogják csinálni. Végigsimított a szivaccsal a hasán, széttárta a lábát csupán egy kicsit… és bemártotta közé.
A férfi kifújta a leveg t, valami fordult a leveg ben, és letette az üveget a földre, miel tt a kezét a pólója aljára helyezte. A szeme összeszűkült, ahogy letépte és közszemlére tette a mellkasát. „Új zúzódásaid vannak.” „Meg fognak gyógyulni. Harcolni akartam.” gombjához ért.
A keze a farmerja
„Nem mondtam, hogy megérinthetsz.” Mormolta a lány, és nézte, ahogy kibújik a csizmájából. „De igen, mondtad.” Letolta a farmerjét. „Tisztán és egyértelműen érzem.” Megsimogatta magát a lába között, tisztában léve azzal, hogy a férfi szeme nem mozdult el a kezér l. „Ah, vége a jó viselkedésnek?” „Valami olyasmi.” A farmerját és az alsógatyáját félrerúgta és odasétált tiszta férfias vággyal minden lépésében. Elvette a szivacsot a kezéb l. „Tedd a kezed a fejed fölé.” A parancs a hangjában körülötte hullámzott, a középpontja lüktetett. Mindig is tudta, hogy szüksége van egy er s férfira, ezért nem aggódott emiatt. Ami az ágyban ment, az az ágyban maradt. Vagy a zuhany alatt. „Újra meg fogod törni a bizalmamat, Riley?” Nem lehetnek hibák, nem mosódhatnak el a vonalak. Találkozott a tekintetük. „Nem szándékosan. Soha nem szándékosan.” Mély leveg t vett. „De valószínűleg el fogom baszni, amikor a farkas fog irányítani.” Most a lányon volt a sor, hogy meglep djön. „Most rögtön ki kellene rúgnom a zuhanyból.” „Valószínűleg.” Aztán megcsókolta a lányt. „De nem olyan n nek tűnsz, aki hagyja magát felbaszni.”
Elmosolyodott. „Nem.” Felemelte a kezét és a feje fölé tette. „Riley, de csak eddig vagyok hajlandó meghajolni. Nem találkozhatsz velem félúton, mikor ennek vége lesz.” Nem fenyegetés volt. Nem, ez annál sokkal fontosabb. És megértette. „Megpróbálom Mercy. Odaadom mindenem, amim van.” Egy nyers ígéret volt, a farkas szívéb l, a férfi lelkéb l. Megteszi, gondolta, és a szíve összeszorult. Megteszi. Mert Riley tiszteletben tartja az ígéretet, mindenével együtt. És ha nem működik, ha mind a ketten túl er s akaratúak, túl makacsak, hogy középen találkozzanak, akkor nem fog megtörténni, mert nem is próbálkoztak. És az pokolian fog fájni. Tudta. Elfogadta ezt. És úgy döntött tesz egy próbát. „Mond el Riley,” mondta, köteked en, „mit tennél velem, ha nem lennének határok?” Ledobta a szivacsot és az ujjaival helyettesítette. „Megkötözni téged jó ötletnek tűnik.” „Tehát, a higgad Riley Kincaidnek perverz titkai vannak?” Együtt mozgott az ujjaival, élvezte a szorító érzést a testében, puszta örömöt a férfi arcán. „Van ostorod?” „Veled, az jól jöhet.”Az ujjait belécsúsztatta. A lány feljutott a csúcsra. Csak így. Vad extázis robbanás söpört végig rajta röviden, szaggatott hullámzásban és otthagyta kifulladva. Mellkasa emelkedett és süllyedt egyenetlen ritmusban, felnézett a félig lehunyt szemhéján keresztül. „Még csak nem is csókoltál meg rendesen. Milyen n nek gondolsz engem?” „Olyannak, aki bajt jelent.” De lehajtotta a fejét, adott neki egy olyan csókot, ami egyenesen a legforróbb álmaiból érkezett, mind a
nyelvével és szex ígéretével. Mikor elváltak, a kezét a csíp jére tette, hogy felemelje. „Várj.” Visszatolta a férfit, amíg a víz alá nem ért, lerázta magáról a kezét és letérdelt. A férfi keze ökölbe szorult a haján, amikor felnézett a farkas volt, akivel találkozott a tekintete. Tudta, hogy amikor elment az a macska volt az orgazmusban, és hagyta nekik, hogy megmaradjanak ezen az úton. Fogva tartva a tekintetét, a kezét a combjára tette… és a szájába vette. A fogása a hajában megfeszült annyira, hogy majdnem fájt, miel tt elengedte volna, és mindkét kezét tenyérrel lefelé a csempére csapta maga el tt. „Mercy!” Mosolyogva végighúzta a nyelvét az erekciója alsó részén és dorombolt. Elcsábítani Rileyt volt a legcsodálatosabb dolog, amit valaha is tett. Most kiengedte játszani a macskát, hirtelen megsimogatta a férfit, a macska megpöccintette a nyelvével, miel tt mélyen és er sen elkezdte szopni. A csíp je megrándult. Egyszer. Kétszer. Aztán megdermedt. „Mercy.” Nem eresztette el a férfit, nem vetette alá magát a parancsnak a hangtónusában. Ehelyett, végighúzta a körmeit a combjai hátán. Szitkozódott, de sikerült visszatartania magát. Nem volt hajlandó elengedni a férfit –addig nem fog Riley kiszállni innen, amíg legalább egy kicsit meg nem adja magát a lánynak. Ez számított. Nem csak a szex. Alakváltók voltak – ha fizikailag megbízott benne, akkor végül a gondolatait és a titkait is rá fogja bízni. De el ször is, azt akarta, hogy ez a gyönyörű test szétessen. Elvette a száját róla, felnézett, találkozott a tekintetük… és megnyalta az ajkait. Megborzongott. És ezúttal, pokolian nem volt rá remény, hogy visszatartsa.
Jóval elmúlt éjfél, amikor bezuhantak az ágyba. Majdnem elaludt, mikor Riley megszólalt, „Csak akkor álmodom jót, amikor veled alszom.” A nyakába fúrta a fejét, a száját a szívéhez szorította, hogy tudja itt van vele, hogy figyel. Néhány percig nem mondott semmit, de amikor megszólalt, a nyílt érzelmek darabokra tépték a lányt. „Brenna olyan kicsi volt, amikor a szüleink meghaltak. Még nem is tudott rendesen járni, csak megragadott valamit és reménykedett benne, hogy nem fog meginogni.” Mercy elmosolyodott a képen. „Gyermek.” „Igen.” A hangja egyre rekedtebb. „És az én gyerekem volt. Nem hinnéd el, hogy milyen birtokló voltam vele és Drewval.” Az orrát a mellkasához dörzsölte. „Ez az egyetlen dolog, amit nem nehéz elhinnem.” „Macska.” Megszorította. „Egy másik család adoptált minket, de az egész falka vigyázott ránk. Majdnem elkényeztetettek lettünk a sok figyelemt l, amit kaptunk. De még akkor is, tudtam, hogy Brenna és Drew az enyémek voltak, hogy vigyázzak rájuk.” Tudatában annak, hogy mi következik, a kezével végigsimított a mellkasán és egy másik csókot nyomott a szívére. Az érintés kiváltságának a leggyengébb fajtája. A macskája kétségbeesetten meg akarta védeni ezt a farkast, de tudta, hogy az ilyen méregnek ki kel jönnie, meg kell tisztulnia. „De,” mondta végül, „amikor kellett nem voltam ott. A dolgok, amiket az a rohadék tett vele – ” A hangja megtartotta a leírhatatlan fájdalmat keverve az abszolút dühvel. „Ez elpusztít engem, hogy a lánynak, akit a kezemben ringattam, amikor még gyerek volt, el kellett szenvednie azt. Értem kiáltott, de én nem voltam ott. Nem voltam ott.”
„Ott voltál,” mondta Mercy hevesen. „Az a mentés volt – ” „Nem arról beszélek.” Felhúzta magát az ágyon, amíg nem feküdtek szemt l szemben egymással. „Sascha azt mondta, hogy Brenna akarata olyan volt, mint az acélos láng, olyan er s, olyan gyönyörű.” Heves büszkeség villant Riley szemében. „Tudom.” „De Riley,” a tenyerébe fogta az arcát, „mit gondolsz honnan tanulta ezt az er t, ezt az akaratot? Mit gondolsz ki tanította meg neki, hogy elég kemény, hogy képes legy zni bármit?” A megértés villant a tekintetében, de megrázta a fejét. „Mindig én védtem meg.” „De nem zártad ketrecbe,” mondta Mercy, tudva, hogy megpróbálta megtenni a megmentése után. „Miattad lett egy büszke, er s farkas. Te adtad neki az alapokat Riley.” Hosszú szünet és a farkas csillogott a szemében. „Át kell gondolnom ezt.” Elmosolyodott. „Tedd azt farkas.” Egy része mindig aggódni fog Brennáért. Ez normális volt. De talán, id vel, már nem fogja kísérteni a szörnyetegek bűnei. „És ne feledd, Brenna megcsinálta.” Végigsimított az ujjával az ajkán. „ talán pontosan olyan, mint a nagy testvére.” A homlokát az övéhez támasztotta, ami kimondatlanul is a ragaszkodás jele. A kezével a haját cirógatta és úgy döntött, hogy ennyi elég volt egy estére. De nem akarta, hogy ilyen komoly gondolatokkal a fejében aludjon el – mosolyát akarta látni, ami garantálja, hogy az álmai kellemesek lesznek. „Még mindig tudni szeretnél a Csajos Bikini versenyr l?” A csokoládébarna szemek hirtelen éberek lettek. „Pokolba is, igen.”
Olyan közel húzódott hozzá, hogy a lélegzetük keveredett, ahogy beszéltek. „Szükségtelen mondanom, de ha elismétled valakinek, akkor a karmaimat a bordáidon fogom élesíteni.” Egy lassú pillantás. „Nem hagyja el a szobát.” „Okay.” Mondta, s mély leveg t vett. „Amikor tizenöt éves voltam és nagyon ostoba, bele voltam esve egy másik macskába.” „Kibe?” „Nem fontos. És komolyan mondom,” tette hozzá, hogy megbizonyosodjon arról, hogy hagyni fogja. „Már akkor er sebb és gyorsabb voltam, mint a korombéli fiúk. Azt hittem, hogy ez fiú tudja kezelni – határozottan magabiztosnak tűnt. Kiderült, hogy egy taknyos orrú fráter volt.” „El fogod mondani, hogy mit tett?” „Ha abbahagyod a morgást.” Meghökkent szünet. „Sajnálom.” „Nem volt nagydolog,” mondta a korabeli érettségével, bár akkor ez letarolta. „Adtam neki egy Valentin-napi kártyát – kinyitotta a barátai el tt és gondoskodott róla, hogy a barátaim és én is a közelben legyünk. Nevetett miután elolvasta és azt mondta, hogy soha sem randizna egy másik fiúval.” A sértés úgy terjedt az iskolában, mint egy futótűz, megtámadva ezzel Mercy kibontakozó n i önbizalmát. „Megölöm.” Megcsípte a farkas morgása az ágyában. „Nem szükséges. Gondoskodtam róla.” Felcsillant az érdekl dés a szemében.
„Eleinte megalázó volt. „Az anyja vállán sírt, amíg Bas és Dorian mindketten készek lettek volna gyilkolni. „Aztán dühös lettem. Úgy döntöttem, hogy megmutatom neki, hogy pontosan mit is szalasztott el.” Vidáman felívelt a férfi szája. „Tetszik ez a történet.” „Tudtam, hogy tetszeni fog.” Felengedett a feszültség a lelkében, hogy megint nevetni látta. „Ki tudod találni ezt a részt – volt egy Csajos Bikini verseny azon a nyáron, ami bemutatta az új fürd ruhákat a tizenéveseknek. Tizenhatnak kellett lenned, hogy jelentkezz és csak akkor, ha van szül i engedélyed –néhány héttel fiatalabb voltam, de Dorian betört a számítógépüket és bejuttatott.” Nem tudta megakadályozni, hogy egy igazán vidám mosoly szétterjedt az arcán. „Miután nyertem, kinyomtattam azt a posztert, amin a gy ztes szalagot viselem – és egy igazán apró bikini – és a srác szekrényére ragasztottam azzal a szöveggel, hogy ’Pöcstelenül alkalmaznak csak’, szöveggel az alján.” Riley nevetésben tört ki. „Kibaszottul csodálatos vagy.” „Köszönöm. Megalapoztam hónapokkal el re Doriannal együtt. És le is tartóztattak a poszter csíny miatt.” Vigyorgott. „Nem érdekelt. Én voltam a legdögösebb a kampuszon. És soha nem láttam még olyan szánalmas arcot, mint azé a fráteré volt – úgy nézett ki, mint aki sírni akar minden alkalommal, amikor meglátott a nyáron, a parton. És biztosíthatlak sokat voltam a parton.” Riley mosolya nem halványult. „Miért nem szereted, ha az emberek tudnak err l? Szórakozott a macskáddal, gondoskodtál róla, hogy vegye az üzenetet. Hol van ebben a szégyen?” „Idióta voltam Riley – hagytam annak a baromnak, hogy befolyásolja azt, hogy hogyan látom magam. Elvesztettem az érdekl désemet arról, hogy gyötörjem t, elég gyorsan, miután láttam, hogy milyen gyenge. Aztán dühös voltam magamra.” Szünet, aztán figyelmeztetés nélkül gonoszság bukkant fel benne. „Tudod, még mindig beleférek a nyertes
bikinibe… annak mikroszkopikusba.”
ellenére,
hogy
a
kicsib l
átment
„Most engem gyötörsz.” Kuncogott, majd megcsókolta a férfit. „Szép álmokat farkas.”
a
38. Fejezet Az információ keresked rendületlen léptekkel besétált a találkozójára egy elhagyatott csónakházba egy privát kiköt nél. Talán a másik férfinak voltak aggodalmai arról, hogy egy ilyen elszigetelt helyen találkozzanak, aki már bizonyította, hogy képes és hajlandó ölni, de a keresked egy magas szintű telepata volt. Tudott és már zúzott is össze emberi elmét, egyetlen összpontosított gondolattal. És egy információ keresked . Ez a szakmája és az emberek nagyon is jól fizettek érte. Az ügyfelek csak ritkán akarták megölni az aranytojást tojó tyúkot. Ha megtették, akkor felfedték a hibáikat. Emlékezetb l, benyomta a beprogramozott kódot a szerkezetébe, felhasználva a vezeték nélküli kapcsolatot az otthoni számítógépével, majd a zsebébe csúsztatta. Egy utolsó pillantást vetett a sötétbe, a ködbe burkolózott utcára, kinyitotta a kis oldalsó ajtót, majd besétált. A golyó keményen megütötte, a falhoz taszítva. Hitetlenkedve bámult… a mellkasába fúródott egy dárda, megpróbálta összeszedni a pszichés er forrásait egy halálos robbanáshoz. Csak a fejébe csúszott jeget találta. „Fontolják meg a kísérlet sikerét, uraim.” A hang az árnyákból jött. „Mi még mindannyian életben vagyunk.” Az információ keresked megragadta a dárdát és kirángatta. „Miért?” A dárda átdöfte a gerincét, keresztülhatolt az idegrendszerén. „Tudod a választ – informátor. Sajnálatosan túl sokat tudsz.” Lépések jöttek az irányába. Ekkor a fájdalom összetörte a szívét belülr l és minden megállt.
39. Fejezet Másnap reggel kilenc után, kialvatlanul, de egyébként egy boldog Mercyként ült szemben Hamiltonnal, a SilverBlade rszemével, akivel volt egy kis mókája sok, sok hónappal ezel tt. Bámulta, és hirtelen rájött, hogy egy nagyon jóképű férfi. Okay, már tudta ezt, de csak, mint az erejéhez és sebességéhez kapcsolódó kiegészít t. De ma, tényleg látta az arcát – a vésett arcélt, a zamatos napsütötte b rt, ami egy mediterrán st l származott, az élénk topáz szemet és a koromfekete hajat. „Miért nézel úgy engem, mintha egy bogár lennék?” kérdezte, átadva neki a fájlokat, amiket könnyedén e-mailben is át tudott volna küldeni. Ez egy hatalmas nagy célzás volt. De a férfi nem játszadozott el, ami Mercyt gyanakvóvá tette. „Csak rájöttem, hogy milyen gyönyörű vagy.” Elvörösödött. Élénkvörös lett. „Az istenit, Mercy!” „Sajnálom.” Elvigyorgott. „Nem, te nem.” Megforgatta a szemét és hátrad lt a székében. „Nem hiszem, hogy falkádban van valaki más is, aki olyan, mint te?” „Nem, én egy külön faj vagyok.” Rámeredt. „Te dorombolsz egy n nek?” „Be fognád?” De a férfi nevetett. „Nem, de nyitva tartom a szememet – egyre idegesebb vagyok a letelepedéssel kapcsolatban.” „Ez egy oximoron.” Komolytalan szavak, de az agya összekötötte a dolgokat. „Visszajöttél megnézni, hátha én vagyok a párod?” Megvonta a vállát. „Jó kémiánk volt és barátok vagyunk. Rájöttem, hogy nem árt, ha visszajövök még egy szimatolásra – tudod, hogy értem, szóval fejezd be az öklendezést – és biztosra megyek. Látom elkéstem.”
Mercynek támadt egy nagyon rossz el érzete a gyomrában. „És ezt honnan is tudod?” „Az illat réteg új, de kétségtelenül ott van. Megjelöltek, bébi.” Vigyorgott. „A szegény ember tudja, hogy mi vár rá?” Mercy gyomrában egy hatalmas csomó keletkezett. Nem volt meglep , hogy Hamilton gyorsabban felismerte a szagát, mint a falkája. k tudták, hogy mennyi id t töltöttek együtt Rileyval, valószínűleg azt gondolták, hogy ez egy felszíni kapcsolat. De lezuhanyozott ma reggel, miután Riley elment, majd bekente magát egy szépen illatozó testápolóval. És ha Hamilton mégis érzi Rileyt… Nem kell pánikba esni, mondta magának. A szeret k gyakran hordják egymás illatát, ami világossá tette, hogy kihez tartoznak – n k és férfiak egyaránt. „Milyen ez az illat réteg?” Hamilton vetett rá egy pillantást, majd füttyentett. „Te nem tudod.” „Válaszolj a kérdésre.” „Abban a pillanatban felismertem, ahogy besétáltam az ajtón – kaptam egy nagyon határozott ’ el a kezekkel ’ hangulatot.” Mercy szitkozódott az orra alatt. „Ez a násztánc / párzási tánc kezdete.És ezért ülök az asztal ezen oldalán és nem kísérlek meg semmilyen fizikai érintést.” mondta Hamilton, felemelve a kezét a leveg be. „Nem vágyom semmiféle vadászatra valamiféle veszett férfival, aki úgy döntött, hogy megérintettem a n jét.” „Senki n je nem vagyok.” „Még nem egyébként. Én vagyok az els , aki megérezte?” Bólintott, és megpróbálta újra megtalálni az egyensúlyt, amikor a világ oldalra billent.
„Mivel falkádból senki sem ostoba,” jegyezte meg, „ez azt jelenti, hogy a változás még új. Én valószínűleg azért vettem észre, mert már régóta nem láttalak.” „És te egyedülálló vagy.”Mondta az összeszorított fogai közül, felismerve, hogy a táncba még az este el tt beleugrott. Elfogadva a férfi szavát, hogy megpróbálja soha többé nem bántani, meg azzal tegnap, hogy megbízott Rileyban úgy, mint el tte soha egyetlen szeret jében sem. Annál is több… a férfi bízott benne. „Minden férfi, akivel találkoztam ma reggel már párosodott. Az illat már nem befolyásolja ket.” „Szóval, ki a szerencsés fickó?” „Meg fogom ölni,” mormolta. „Tudta és nem mondta el nekem.” Az alakváltó férfiak mindig tudták, mikor kezd dik a tánc. „Ah, Mercy… én sem mondtam volna el neked.” Érezte, hogy a szeme átmegy a leopárdéba. „Férfiak!” „Kérlek,” mondta ki lassan. „Nézd, hogy reagáltál. A domináns n stényeknek nem tetszik az ötlet, hogy lekössék ket. Tehát, ha én árultam el, mert te valahogy nem vetted észre az illatot, mert meg akartam gy z dni róla, hogy jók vagyunk, miel tt valóban belegabalyodom és bármi mást mondanék. Kevés az esélye, hogy úgy döntesz, hogy nem fogadod el a párzási köteléket.” Felállt és küldött felé egy színlelt tisztelgést. „Biztos vagy benne, hogy nem ismersz senki olyat, aki hasonlítana rád?” Átgondolta. „Indigo.” „A farkas hadnagy?” Füttyentett. „Bármifajta kapcsolat nélkül. Vajon randizna egy macskával?” „ t kérdezd.” „Fenébe is, ha nem.” Kinyújtotta a kezét Indigó számáért.
Mercy odaadta neki köszönetként, hogy elmondat a tényeket a násztáncról. Bónuszként dobott neki egy figyelmeztetést. „Ne is próbálkozz nála semmilyen domináns szarral – megenne reggelire, majd desszertként kiszívná a vel t a csontjaidból.” Igazolta Hamilton önbizalmát, hogy úgy vigyorgott, mint akinek most mondták meg, hogy nyert egy millió dollárt. Hah, gondolta miközben kisétált. Most csupa móka és kacagás volt, de ha ez komolyra fordul, valószínűleg pont úgy be fog rülni, mint Riley, hogy távoltartsa Indigot a bajtól.Nos ez, gondolta Mercy, egy olyan tűzijáték lenne, amiért fizetne is, hogy tanúja lehessen. Természetesen Riley belátta a hibáját. Többet tett, felajánlotta, hogy pillanatra meglássa a szívét, amit sosem várt volna el. Ez megsemmisítette a lányt. Tíz perccel kés bb a férfi újra meglepte. „Meg kell néznünk egy holttestet.” Mercy pislogott. „Wow, milyen romantikus.” „Az infó hozzám jött, mivel én vagyok a felel s a városban a biztonságért ma reggel. De azt gondoltam jobb, ha benne vagy. Úton vagyok, hogy felvegyelek.” „Hozom a készletet, a véd kesztyűt és a többi dolgot.”
Nem tartott sokáig, hogy a testhez érjenek – találkoztak egy csapat patkánnyal az egyik kevésbé hozzáférhet sarki öbölnél, az információ a macskák és a farkasok fülébe jutott nem pedig a Végrehajtókéba, ami azt jelenti, hogy szabad kezet kaptak, legalábbis rövid id n belül. A test beékel dött a sziklák közé, miután nyilvánvalóan a dagály nem tudta kimosni. Leparkolták az autót egy nagy fa árnyékába, ketten együtt elindultak a kissé koszos beköt úton, hogy leellen rizzék. Bár
a tenger jó munkát végzett, érz dött a férfin a megfulladás szaga, mindketten elkapták a halvány fémes bűzt. „Mentál,” mondta Mercy, leguggolt a holttest mellett. „Az az osztag, amir l Sascha és Judd mesélt nekünk, át fogják fésülni a várost, t keresve.” Minden mentál, aki eltűnt a MentálHálóról minden magyarázat nélkül, nyomon követték, hogy ellen rizzék a hirtelen leválás okát. Riley bólintott. „Abban a pillanatban, hogy a teste a Végrehajtókhoz kerül, elveszítjük minden reményünket azzal kapcsolatban, hogy kiderítsük, hogy került ide.” „Elég a technológiánk, hogy feldolgozzuk ezt,” mondta. „Idehozzuk a technikusainkat és odaadjuk a játékot.” Semmi más nem volt itt – két ember talán korcsolyázott a radaron, de a csapat jól látható. „Én is ezt gondoltam.” „Különben is, ez lehet szimpla vízbefulladás vagy öngyilkosság.” Felvette a vékony véd kesztyűt, ellen rizte a holttesten a bizonyítékot, hogy a férfi hogy halhatott meg, míg Riley fényképezett egy kicsi, de nagy felbontású kamerával. „A halak már megrágták egy kicsit és fel van puffadva, de nem látok semmit sem, ami gyilkosságra utalna. Persze én nem vagyok szakért .” Az ujjával megérintette a térdét. „Tudsz úgy mintát venni, hogy ne legyen nyilvánvaló, hogy vettél?” „Nem probléma – majd ez egyik harapás nyomból veszek.” Vérrel volt körül rajzolva, miközben beszélt. „Már egy ideje nem csináltam ilyesmit.” „Az orvosira emlékeztet?” Éles pillantást vetett rá. „Az átvilágítás biztos alapos volt.”
„Természetesen.” A szemét körüljártatta a környéken, ahogy beszélt, hogy biztosra menjen még az eget is vizsgálta. „A sólymok ma jönnek. Azt akarják, hogy megadjuk nekik az engedélyt, hogy a falkájukkal a földünkön landoljanak.” Több mintát vett, gyorsan feljegyezte ket, hogy honnan vette. „Eltarthat egy ideig.” A WindHaven klán elfoglalt egy területet – ami határos volt a SnowDancer területével. A kérésük nem volt példa nélküli. A madár alakváltók, különösen azok a fajok, amelyeknek az a célja, hogy széltében-hosszában repüljenek, gyakran tárgyaltak ilyen megállapodásokat – a jogot, hogy kizárólag a kirajzolt területen repülhetnek. Ha a WindHaven méltányosan korlátolt leszállási kiváltságokat akartak, akkor meg kell állapodniuk valamiféle szövetségben, de el ször a SnowDancer – és a DarkRiver, mint a farkasok f szövetségese – még ki kell dolgozniuk egy méltó szövetséget. A gyenge partnerek hihetetlen károkat okozhatnak. Azonban – „Egész megbízhatónak tűnnek.” „Majd akkor kitaláljuk, amikor találkozunk velük.” Ránézett a lányra, ahogy levette a kesztyűjét és egy biológiailag veszélyes zsákba tette, miel tt rázárta a fed t a teljes készletre. „Kész?” „Igen. Legalább van bel le elég.” Vágott egy pofát. „Valószínűleg nem lesz elég, egyetlen valódi válaszra sem.” „Lehet, hogy szerencsénk lesz a vérvizsgálattal.” Kinyújtotta a kezét a felszerelésért. Mikor a lány felhúzta a szemöldökét, nem pislogott. „Er sebb vagyok. Nyeld le.” A szája tátva maradt, ahogy megfordult, miel tt mondhatott volna neki valamit, amit már többször is hozzávágott. Megragadva a lehet séget elvette a felszerelést, átügetett a sziklákon és beindította a kocsit el tte. Mivel háttal volt a macskának, aki mögötte sétált fel, elszalasztotta a mosolyt, amire a lány szája húzódott.
Mercy ellen rizte a mobilját, amikor visszaértek a kocsihoz. A sólymok elhalasztották, mondta Rileynak. „A találkozót holnaputánra tették.” „Biztos valami fontos jött közbe,” mormolta Riley. „Már hónapok óta dolgoztak azon, hogy elérjék ezt a pontot.” Egyetértve Mercy törölte az üzenetet. „Arra gondoltam, hogy kaptunk egy hívást a patkányoktól, egy névtelen tippet a testr l. Nincs értelme ott hagyni kint megrohadni t. Ki tudja mi van a szervezetében.” „Találkoznom kell ezekkel a patkányokkal. Teijan nem az, akire számítottam.” Mercy megejtette a hívást, miel tt válaszolt neki. „Nem kedvelnek titeket farkasokat, mint ahogy minket leopárdokat,” mondta, miközben becsukta a telefonját. „Úgy tűnik, arról vagytok ismertek, hogy megnyúztok bármely patkányt, akit kiszimatoltok.” Riley zordan elmosolyodott. „Ez akkor volt, amikor kémkedtek anélkül, hogy hűséget esküdtek volna bárkinek is. Most értékes üzlettársak.” Mercy felhorkant, de a macska érdekesnek találta a logikáját. Amilyen mozgékony, szüksége volt egy olyan párra, aki képes mentálisan és fizikailag is egyenl vele. „Visszatérve a testre – nem tudom kitalálni, hogy ez a fickó, hogy illeszkedik a közelmúltban zajló mentál gyilkosságok közé. Hallottál bármit is arról, hogy az elkövet t nem találják?” „Nem.” „Én sem. De ez nem olyan, hogy a Végrehajtók küldenek nekünk jegyzeteket.” „Mi van a zsaruval?”
„Kivel? Maxel?” Mercy összevonta a szemöldökét. „Visszament New York-ba.” „Talán vannak kapcsolatai.” Mercy bólintott. „Megkérem Clayt, hogy vegye fel vele a kapcsolatot. De, ha a mentálok úgy döntenek, hogy elhallgattatják, senki sem fog tudni semmit.” A lány frusztráltan fújta ki a leveg t. „Mercy.” A hangja annyira visszafogott volt, tele volt érzelemmel. „Mi az?” „Kint vagyok a lyukból, amit legutóbb ástam magamnak?” „Talán.” De nem tudott rajta segíteni – annyira komoly volt. Keresztülnyúlva elérte t, az ujjai súrolták az állát, gyengédség öntötte el a lelkét. Így, gondolta, nagyon könnyű volna bántani ezt a férfit és sosem tudná meg, hogy megtette, mert mindent magába zárt. „Kint vagy abból a lyukból.” Megrándult az arca. „Kitaláltad.” „Mióta gondolod azt, hogy a násztánc/párzási tánc elkerüli a figyelmemet?” Összefonta a karját, bár csak simogatni akarta a férfit. „Megbeszélhetjük ezt kés bb?” „Hmm.” Rápillantott a felszerelésre, amit a férfi a hátsó ülésre tett. „Miután letettük a mintákat.” „Az egyik emberem felviszi a Sierra Techbe. Jó lesz így?” Mercy bólintott. A legismertebb R&D cég kereskedelmi volt, de kis részleget állítottak fel kutatásokra, hogy a falka tudja a szükséges dolgokat. Mivel a DarkRiver és a SnowDancer fizeti részben a saját forrásaikból, a kisebbségi részvényeseket ez nem zavarta. És mindkét falkának volt helye, ahol hatékonyan tudják végezni a munkájukat.
„Felhívom Ashayát és elmondom neki a mintákat. Valószínűleg szeretné irányítani a munkát.” Ahogy befejezte a beszélgetést az O-mentállal, eszébe jutott valami más. „Sikerült beszélned Nash-el?” „Igen, de nem osztja meg a részleteket a kutatásáról a kommunikációs kapcsolaton keresztül.” válaszolta Ashaya. „Sajnálom – tudom, hogy többre van szükséged, hogy értékeld a védelmi szükségleteit/igényeit.” „Nem a te hibád.” Hátrad lt az ülésen. „Lássuk csak, lehet, hogy össze tudok hozni egy szemt l szembeni találkozót. Talán úgy lesz valami.” „Sok sikert.”
A Hálóelme eljött Faith hívására, a lány az irodában ült, amit Vaugh tákolt neki össze – egy irodát, amit Faith abszolút imádott, mert olyan vad volt, mint a férfi, aki a párja. Az egyik üres barlangban helyezkedett el, amit a lenyűgöz f barlangból alakított ki és tette Vaugh az otthonukká. A falakon ásványi anyagok csillogtak, a fényük eljutott a falak mentél vékony csöveken keresztül az egész házba. Ezek a csövek mind a h t és fényt környezetbarát módon működtették, beburkolva a jó melegbe. Ez, gondolta, csak egy része volt annak, amit hozzáadott a totális biztonság érzéséhez. Senki sem merészel hozzá érni most, hogy Vaugh-hoz tartozott, jó volt úgy dolgozni, hogy nem kellett aggódnia egyáltalán – az út az és Vaugh otthonához mindenfajta módon álcázva volt, amit csak el lehet képzelni és a legtöbb ember nem is fogja soha megtudni.
Visszafeküdt kedvenc karosszékébe, végig ment azon listán, amit kértek t le, hogy jelezzen el re. Soha nem csinált üzleti el rejelzést egyedül, természetesen. Mindig meg volt a lehet sége a Cassandra Spirálnak, a legf bb mentális örvénynek, ami elpusztíthatja a lányt - a párosodási kötelék korlátozta a veszélyt, de sem , sem Vaugh nem akart kockáztatni. Nem, amikor már annyira érzékeny volt a sötét víziókra, ami figyelmeztetés nélkül tört be az elméjébe. De még ott is, gondolta büszkén, megtanulta használni a párzási köteléket, hogy lehorgonyozza magát vele, így a rémálmok nem vették át az irányítást. Összehasonlításképpen, ez – játszott a listával, beindítja az agyát – teljesen biztonságos volt. Már harmadszor futotta át a listát, amikor a Hálóelme kopogott. Nem látta igazán – eddig még soha nem volt rá képes. Egyszerűen tudta, hogy ott van, a hatalmas, végtelen jelenlét, ami egyszerre volt id s/kortalan és gyermek. Ma egy csokor rózsát kapott, ami az elméjében azt jelentette, hogy hello, és felnevetett. A beszélgetés a Hálóelmével nehéz volt – úgy tűnt,hogy jobban érti a képeket, mint a szavakat, és mégis volt a MentálHáló könyvtárosa, kapaszkodik és rendezi a milliárdnyi szavakat, amik áthaladnak a MentálHálón. És mégis, egy él tudat volt, ami megváltoztatta a Hálót. Most a rózsákat követte a képek áradata, amiket Faith alig tudott feldolgozni. Er szak. Vér. Öngyilkosság. Újra és újra. A kezét mutatta a Hálóelmének, tenyérrel kifelé, ami az általuk ismert lassítsjel. Engedelmeskedett, bár a lassú verzió is szinte még gyors volt az agyának, hogy feldolgozza. De jobb volt, mint korábban. Elkapta a képek lavináját, félretette, hogy majd kés bb átvizsgálhassa, érzékelte a Hálóelme szorongását. Aggódott, küldött egy képet egy n r l, akit körülvett a sötétség. A Sötételme.
Ez a Hálóelme másik fele volt, horrorból, fájdalomból, gonoszságból alakult ki, mindabból, amit l a mentálok Elcsendesedtek. Faith fájdalmasan tapasztalta meg, hogy a Sötételme néma volt – de talált módot arra, hogy hallassa magát, azon mentálok törékeny elméjén keresztül adta ki dühét, akik hajlamosak voltak az er szakos cselekedetekre, akik hajlottak a sötétség felé. Most megkérdezte a Hálóelmét l, hogy a másik áll-e az er szakos hullám mögött. A válasz egy pillanattal kés bb jött. A képe, amit küldött visszajött hozzá, de a Sötételme nem volt benne. Tehát ez nem a Sötételme próbál meg beszélni akármilyen korlátozott, megkínzott módon, ahogyan tudott. De aztán a Hálóelme küldött neki egy másik képet – a MentálHáló, sötét indák kúsznak át rajta. Kivéve, hogy ez a sötétség nem volt normális, nem volt egészséges. Rothadó volt olyan módon, amit Faith nem tudott megmagyarázni – csak érezte a lelke mélyén. Egy kép, amin ezer könnycsepp beborította a MentálHálót. A MentálHáló haldoklott, gondolta Faith, és a Hálóelme a MentálHáló része volt. A szíve kalapált. Ez egy üzenet is hordozott – a Sötételme talán nem vezeti ezeket a cselekedeteket, de hatással van a finoman sérült egyénekre. Ugyanakkor, nagy kísértés volt úgy gondolni a Sötételmére, mint gonoszra, Faith tudta, hogy téved. Ez is egy él tudat volt, és a felel sség az rületére a Csendességben van. Küldött a Hálóelmének egy képet kitárt karral, felajánlja a segítséget. A válasz egy földgömb volt, de a földgömbön színek árnyékaként Hálón – fehér csillagok fekete bársony háttérrel. A földgömb körül fényl pajzs volt, amely taszította a segít kezét. A Háló még nem volt kész a segítségre.
De voltak repedések a pajzson. Megérintette az ujjával az egyik pajzsot és tudta, hogy az Judd volt. A mellette lév Walker. És nem messze t lük Sascha. Annyi finom, finom repedések. A leginkább elszigetelt, a legújabb… nem, ez volt a legels , de rejtve maradt, mélyen elrejtve. Férfi volt, er s, annyira er s. Amikor ez a szellem… „Oh,” suttogta, mikor rájött, hogy ki volt az, akit megérintett. „A Szellem.” Amikor a leghírhedtebb lázadó a Hálón megtöri a Csendességét, akkor a pajzs valóban és igazán összetörik. Amit a Hálóelme nem tudott elmondani neki, és a jöv belátó képessége is zátonyra futott, hogy láshassa, hogy a MentálHáló vagy túléli… vagy megfullad.
40.fejezet
„Kés van.” Riley kíváncsian körülnézett Mercy irodájában. Elegáns, de volt egy meghatározhatatlan hangulata, ami vitathatatlanul a lány volt. „Honnan szerezted ezt?” A feltűn falra mutatott, ami az íróasztala mögött volt. Meglepetésére nem lökte el t. „Peruból. Elmentem barangolni délre, miután úgy döntöttem, hogy az orvosi nem nekem való.” Melléállt és elmosolyodott. „Ez pokoli vicces volt. Egy ideig a nagymamám falkájával lógtam együtt – még a Karneválra is a leopárdformámban mentem.” Látta t a vad színű Rio de Janeiro -ban. „Eduardoval és Joaquinnal?” Nevetett a hangsúlyán. „Nem, k is épp akkor barangoltak.” „Miért az orvosit választottad?” „Tudod, hogy mi duplázzunk – beszéltem Tammyval és úgy döntöttünk, hogy jó lenne, ha valaki más is képzett orvos lenne. De nem illett hozzám.” Vállat vont. „Szóval kivettem egy kis szabadid t, visszamentem és kommunikációs szakon végeztem. Sokkal jobban illett hozzám.” Riley bólintott. „Én nem tanultam tovább a középiskola után.” Mercy meglepte, hogy egy csipetnyi habozást hallott a hangjában. „Riley, te már örök id k óta a falkának dolgozol. Szakmai gyakorlatot végeztél – lefogadom, hogy az a fajta srác vagy, aki mindenhez ért.” Megajándékozta t egy lassú mosollyal, amit l megdobbant a szíve. Ah, a fenébe. Nemsokára ez a farkas nélkülözhetetlenné válik a boldogságában. És a leopárd egyaránt vágyott és tartott ett l.
„Azt hiszem,” mondta a férfi, „szeretném, ha az egyik évben elvinnél a Karneválra.” Ez volt az utolsó dolog, amire számított, hogy a férfi mondani fog, de sikerült neki megolvasztani a szívét. Mert vele Riley hajlandó volt játszani. „Te nem barangoltál, ugye?” Vállat vont. „Én választottam ezt – a falka nem bánta volna, ha elmegyek egy kicsit. De nem tudtam.” Ez nem volt, gondolta Mercy. A ragadozók védelmezésének szükségességét le kell küzdeniük azzal, hogy szabadon barangolnak. „El foglak vinni a Karneválra,” mondta, megállt el tte, kezét megtámasztotta az asztalon, „ha abbahagyod a téma kerülgetését, ami miatt itt vagyunk.” A kezét a hajába túrta, és amikor megint ránézett, minden sebezhet sége eltűnt, helyébe acélos elszántság került. „Megtartalak.” Mercy pislogott, a leopárd annyira meglep dött, hogy nem tudta, hogy vicsorogjon vagy bámuljon. „Ezt nem nekem kellene eldöntenem?” Mindig a n k az utolsók, akik döntenek a párzási táncban. Közelebb lépett, minden ízében SnowDancer hadnagy. „A párom vagy. Vége a sztorinak.” A lány felvonta a szemöldökét. „Nem diktálhatod ezt csak így.” „Mercy, a násztáncban vagyunk – csak körülötted lenni, már az rületbe kergeti a farkasomat.” A hangja tele frusztrációval, olyat tett, amit soha sem várt volna a higgadt Riley Kincaidt l, miel tt megmutatta neki a vad kreatív oldalát. Hevesen el relépett, egyik karjával átölelte a nyakát, a hüvelykujját a szabad kezén az állára tette és a szája nyitva volt, miel tt rájött volna, hogy mire készül. A csók hosszú volt, mély, lélegzetelállítóan érzéki. És a tartása sajátosan széls séges volt.
Ez, el kellett ismernie, valami csodálatos, hogy ilyan finoman csókolja az egyetlen férfi, aki játszani mert a macskájával, azért, hogy megnyerje t. Megharapta az alsó ajkát. A lány szeme felpattant. „A csók jobb.” „Nem.” Megcsípte t újra. Mohón. Szexin. „Annyira kibaszottul meg rjítesz, meg akarlak jelölni mindenhol. Így mindenki tudná, hogy az enyém vagy.” A leopárd morgott a torkán keresztül. „Nem a tiéd.” volt, ugyanolyan ragadozó, mint a férfi.
saját magáé
„Majd meglátjuk.” Ezúttal, lehajtotta a fejét… és megharapta a nyakát, majd megszívta, amit l felnyögött és a kezét a hajába fúrta, visszahúzva t. „Hagyd abba.” Ahelyett, hogy engedelmeskedett volna felnyúlt, hogy megszorítsa a mellét a pólóján keresztül, mintha minden joga meg lenne ahhoz, hogy a saját irodájában simogassa a lányt. És talán, ahogy lepillantva látta a nagy, napbarnított kezet a testén az elmezsibbasztóan erotikus volt, de… „Oh.” Abbahagyta a nyaka harapdálását és most megharapta a fülét. Mercy megdöbbent a felfedezésen, hogy a fülcimpája is tökéletesen érzékeny. „Megint,” parancsolta, egyik kezével a hajában, a másikkal a vállán. „Nem.” Felemelte a csillogó szemét. „Nem kaphatod meg, amit akarsz, amíg meg nem adod, amit én akarok.” A lány szeme összeszűkült. „Ne játszadozz egy macskával.”
„Kivel mással kellene játszanom?” Megszorította a mellét, egy csókot nyomott a szétnyílt ajkára. „Játssz velem.” Ez egy felhívás volt, amir l tudta, hogy megnyugtatja a macskát, egy kicsit pihenteti t, talán még arra is ráveszi, hogy kötekedjen vele. De el bb – „Azt mondtad, hogy megpróbálod tegnap este. Elfogadod ezt, minket, elismersz a párzási tánc miatt?” „Nem,” a keze még mindig a nyaka körül volt, az ujjai birtokló mozdulattal simogatták. „Ez nem arról szól, hogy van egy párom.” „Akkor mir l szól?” Eltolta a kezét a mellér l és felállt. A szabad kezét azonnal a fenekére tette. Tolakodó. De így szerette t. A férfi lehajolt, farkas szemet nézett vele. „Ez arról szól, hogy van egy párod, aki imád téged.” Nem tudta, hogy melyikükr l beszél, hogy ez egy ígéret vagy egy nyilatkozat volt, de tudta, hogy egyetlen n sem tudna ellenállni neki ebben a pillanatban. „Akkor táncolunk, farkas.” Lassú, csúfondáros mosollyal felemelte a karját, hogy a nyaka köré tegye, még akkor is, mikor valami mélyen felsikoltott benne figyelmeztetésként – fenn áll a veszélye, hogy nem látja a sokkot, amit sosem lesz képes elviselni. De Mercyt is utolérte a buja éhség, amire a násztánc alatt hallgatott. „Lássuk utol tudsz-e érni.” Végighúzta a kezét a lány nyakán, lefelé, hogy aztán a csíp jén állapodjon meg. „Már megtettem, emlékszel?” „Új játék.” Csókot nyomott a nyaka bemélyedésébe, oda amit már annyira megszeretett. Különösen azért, mert mindig nagyot sóhajtott, amikor megnyalta a nyelvével. Mint most. „Új szabályok.” „Mondd el a szabályokat.” Nem úgy tűnt, hogy észrevette volna, hogy vele szemben tartja a fejét. Hmm, gondolta, Riley nagyon szerette, ha a nyakát csókolgatta. El fogja vinni a lányt az erd be smárolni. Elmosolyodott, elkezdte
rágcsálni egy széles oszlopban, érezte, hogy a macskája dorombol, ahogy megborzongott és oldalra döntötte a fejét, hogy jobb hozzáférést adjon neki a nyakához. „A szabályok,” suttogta, beszívta a meleg, férfias illatot a tüdejébe, „az, hogy nincsenek szabályok.” Megdermedt egy pillanatra, majd felnyögött. „Elmegyógyintézetbe fogsz juttatni engem.” Mosolygott. „Ez a lényeg.” Riley szerette a szabályokat. nem. Lássuk a farkas tud e engedni az el vigyázatosságából eléggé, hogy gyötörje a macskát.
Sascha az otthoni irodájában ült – az erkélyen kívül a sziklafészeknél – és azt a könyvet bámulva, amit az anyja küldött neki. Reménykedett a figyelemelterelésben, hogy ne kelljen kinyitnia az oldalakat, nem akarta figyelembe vennie, hogy miért tette ezt Nikita, hogy ez egy csapda vagy egy béke ajánlat volt. Végszóra, a kommunikációs panel csipogott. Megkönnyebbülés áradt végig rajta, mint egy felh szakadás, válaszolt a kézibeszél t használva, amit az erkélyen helyezkedett el. „Sascha beszél.” „Sascha, Nicki vagyok.” „Szia cica.” Elkapta a pillantását a könyvr l és a fákat kezdte bámulni. „Mi az?” Nicki csak tizennyolc éves volt, de nemrég lett tanonc a falka történészénél, Keelynál. miután nyilvánvalóvá vált, hogy erre született. „Keely megkért, hogy végezzek némi kutatást –azt mondta, hogy Alice Eldridge érdekel téged.” Az élénkség érzése leeresztett. „Máris találtál valamit?”
„Szuper szerencsém volt az els személlyel, akivel beszéltem – valaki Keely kapcsolatai közül.” Zizegés hangját hallotta, mintha papírokat rendezne. „Bocsi,” mondta Niki. „Soha nem számítottam arra, hogy ilyem hamar lesz nálam valami, ami ennyire klassz – ez izgalmas.” Sascha mormogott valamit egyetértésként és várt. „Oké, szóval az van, hogy Alice Eldridge doktori (Ph. D.) hallgató volt, aki tanulmányozta a különböz mentálokat 1968 körül.” Ezerkilencszázhatvannyolc – egy évvel korábban, amikor az Elcsendesedés el ször ütötte fel a fejét. „Megkapta az engedélyt?” „Igen, úgy néz ki az infó alapján, amit levadásztam. Minden dolog róla mélyen el lett temetve – a legtöbbet, amit kaptam egy ritka könyvekkel keresked fickótól kaptam, aki összeesküvés-elméleteket gyárt, miután ma reggel felbukkantam nála személyesen és meggy ztem t arról, hogy nem vagyok mentál. Igazából meg kellett mutatnom neki a karmaimat, ha el tudod ezt hinni.” „Tétova volt?” „Oh, igen és miután elmondta Eldridge mögötti történetet, megértettem miért.” Mélyet lélegzett. „Oké, szóval úgy tűnik, hogy a tanulmánya felében Alice Eldridge úgy döntött, hogy csak a Pmentálokra fókuszál és az eredményei alapján úttörés volt, a legjobb munka, amit a P-mentáloktól valaha csináltak.” „Ismert volt a munkája?” „A tudományos/akadémiai körökben igen. Az eredeti 1972-ben nyomtatott példányszám – az egyetemi nyomdán keresztül – kevés volt, körülbelül kétezer, de az a hír járta, hogy megkeresett egy nagyobb kiadót. Az stílusa látszólag jó volt a nyilvános piacon.” Niki szünetet tartott, hogy leveg t vegyen. „Sajnos, Alice Eldridge meghalt egy hegymászó-balesetben 1975-ben, és a megegyezésre soha nem került sorra.”
A hideg futott végig Sascha hátán. Olyan közel a teljes Elcsendesedés végrehajtásához, tényleg baleset volt? „Miért nincs róla említés az interneten?” „Ez a dolog – a ritka könyves fickó azt mondta nekem, hogy a munkája elpusztult egy hatalmas tisztogatás során, mintegy száz évvel ezel tt.” Sascha keze ökölbeszorult. Az Elcsendesedést teljes mértékben elfogadták 1979-ben, száz és egy évvel ezel tt. És ez volt az, amikor a P-mentálok teherré váltak… így aztán ket eltemették, megtörték, kitörölték. Valahogy megtalálta a hangját, hogy megszólaljon. „Nagyszerű munka, Nicki.” „Valójában,” javította ki magát Nicki, „ez nem egy könyv volt, hanem egy kézirat. Úgy tűnik, hogy Eldridge elkezdett egy kutatást egy másik mentál csoport körül, miután befejezte a disszertációját.” Sascha a homlokát ráncolta. „Ha ez egy kézirat volt, hogyan találtad meg?” „Nos, ez egy Szent Grál az Eldridge tudósok körében.” Mondta a lány. „A n , akivel beszéltem –miután a ritka könyvekkel keresked bemutatott minket – mondta nekem, hogy Eldridge nyíltan dolgozott egy új projekten miel tt meghalt. Helene – a forrásom – mondta, hogy van erre utalás a P-mentál könyvben.” Sascha feljegyezte a mentális noteszében, hogy tartsa rajta a szemét. „Tovább.” „Az a helyzet, hogy a halála után senki sem talált semmilyen támpontot erre a munkájára sem az irodájában sem az otthonában. Olyan volt, mintha semmit sem csinált volna évekig.” Nicki egy különös dallamot dúdolgatott. „Furcsa, mi?” „Nagyon.” Mondta Sascha, de másik szemszögb l is látta. „Az összeesküvés-elméletesek szerint valaki megszabadult a munkájától.”
„Bingo. Annak ellenére, hogy nem tudták mi volt az a munka.” Szünet. „Úgy értem, azt hitték tudják – Helene szerint, a munkáját átörökítette a családja Eldridge egy kollégájának – de fogalmuk sem volt róla, hogy mit jelenthetett.” „Adtak bármilyen támpontot arról, hogy szerintük min dolgozhatott?” „Igen. Helene azt mondta, hogy egy hosszú távú projektet csinált az X-mentálokról.” Nicki ismét elhallgatott. „Te tudod, hogy mi az X jelentése?” Sascha nyelt egyet és kitért a kérdés el l. „Fantasztikus munkát végeztél Nicki. El fogom mondani Keelynek.” Nicki csapott egy kis zajt az örömében. Felnevetett, Sascha azon volt, hogy elbúcsúzzon, amikor Nicki megszólalt. „Oh, várj Sascha, majdnem elfelejtettem – egy példány Eldridge könyvéb l több mint ötszáz-ezer dollárba kerül, ennyire ritka. Bármi, ami megmaradt privát magángyűjteményben van.” „Köszönöm, Nicki.” Kilélegzett, letette a kagylót és több percen keresztül csak ült ott. Ötszáz-ezer dollár? Édes Istenem. Nem mintha Nikita nem engedhette volna meg magának – ez az összeg semmi volt neki – de akkor is… Újra a könyvre meredt, tudván, hogy az biztosítja a válaszokat, amiket keres. Megszabadult az Elcsendesedés rabságától, a pszichikus ereje is formálódik, növekszik, fejl dik. Amit nem tudott az az, hogy mivé is növi ki magát. A keze kinyúlt érte. Majd visszahúzta. „Gyáva vagyok?” Kérdezte hangosan, majd megrázta a fejét. „Nem, óvatos vagyok.” Felvette, visszavitte a házba – biztonságos helyen tárolta a környezetbarát tűzhely alatt. A kérdései és a kíváncsisága ellenére, még nem volt kész arra, hogy szembenézzen az anyja ajándékával. Nikita egy pillantás nélkül
mell zné t. Id be telik, míg bármi mást lát benne, amikor ránéz, mint elutasítást.
Riley elindult Mercy irodájából egy mély helyesség érzésével a hasában. Elfogadta a párzási táncot. nem állt szándékában hagyni elszökni t a párzás el l, nem számít mit kellett tennie. Besétált a mélygarázsba, felvonta a szemöldökét, amikor meglátta a magas, vörös hajú férfit, aki a négykerék-meghajtású járművére támaszkodott. „Bastien.” „Riley.” „Hol vannak a testvéreid?” Bastien elmosolyodott, de nem barátságossan. „Hamarosan itt lesznek. Szóval, mib l gondolod, hogy van bármilyen jogod megérinteni a n véremet?” „ adta meg nekem ezt a jogot.” Szemrebbenés nélkül állta a ragyogó zöld tekintetet. Fizikai harcban tudta, hogy nyerne. De ez nem a fizikairól szólt. Ez valami sokkal fontosabb volt – Mercy szerette a családját. Nem fogja elbaszni a kapcsolatukat azzal, hogy megveri a bátyját. „Úgy tűnik nekem, hogy olyan n , aki tudja, hogy mit akar.” „ akkor is a n vérem.” Bastien kiegyenesedett. „És te farkas vagy.” A sz rszálak Riley tarkóján felálltak, ahogy egy másik férfi belépett a garázsba. Id sebb volt, a haja enyhén szes volt. „Nem számítottam az apádra.” „Amikor megérintetted az kicsi lányát?” Bastien felhorkant. „Szia, apa. Itt öljük meg vagy kivisszük az erd be?”
Michael Smith összefonta a karját és szúrós szemmel Rileyra fókuszált. „Bántani fogod a lányomat?” „Nem, uram.” „A nagyanyja szerint, te máris összetörted az én Mercym szívét.” Riley gyomra összeszorult, nem a szavaktól, hanem az emlékt l, hogy hogyan bántotta meg t. „ nem olyan törékeny.” Hirtelen rokonszenvet érzett Juddal. Riley és Drew pokollá tette az életét, amikor el ször kezdte el látogatni Brennát. „Nem, kurvára nem az.” Bastien elvigyorodott, amikor Sage és Grey beléptek, az amúgy gyanúsan üres garázsba. Riley most körül volt véve a Smith férfiakkal. Nem tett semmilyen agresszív mozdulatot a két fiatalabb felé, bár k benyomultak a terébe. Kölykök, k csak kölykök. Bastien veszélyes lehet, de itt most Michael Smith volt az, aki igazán számított. Most az id sebb férfi közelebb lépett. „Megvert már valaha a harcban?” „Majdnem.” És jól tudta, hogyha valaha is a lány utána jön gyilkos szándékkal, akkor lehet, hogy a végén nem a férfi lenne a gy ztes – a ragadozó alakváltó n k kérlelhetetlen vadászok voltak, ha úgy döntöttek vért ontanak. „Hogy nyelted le?” Riley megértette, hogy ez volt a legfontosabb kérdés az egészben. Nem tudott hazudni. Nem is tette. „Mint a smirglit.” Michael pislogott, mintha meglep d t volna. „Akkor miért vagy vele?” Állta a férfi tekintetét, hagyta, hogy a sajátját kitöltse a farkas nyers dühe. „Tudod, hogy miért. És azt is tudod, hogy nem fogok elsétálni.”
41. fejezet
Két órával Riley távozása után, Mercy felkereste és beszélt Teijannal. A patkány alfa láthatóan frusztráltnak tűnt, az általában GQ –stílusban viselt haja szélfújta kócosan állt, a fekete inge ráncosan. „Tudom, hogy történik valami, de a fenébeis, jól elrejtétték a nyomokat.” Mercy elgondolkodott. „Az emberek megtanulták, hogy hogyan legyenek láthatatlanok. És ezek a srácok széls séges módon értenek hozzá.” Ha az Emberi Szövetség meg akarta mutatni az erejét, nyilvánvalóvá téve, hogy mire képesek, legjobban teljesítve. A lány macskája hirtelen felfigyelt, megoldást találva a rejtvényre. Otthagyva Teijant, átszervezte csapatai felosztását, majd keresett egy privát helyet, hogy felhívhassa Lucast. „Lehet, hogy fel kellene használnunk Bowent és csapatát? Ismernek minden trükköt, amit az ex-honfitársai használhatnak.” Lucas kifújta a leveg t. „Igen.” „Csak igen?” „Az alfád vagyok, Mercy” mondta Lucas halk hangon. „Kezdetét vette a párzási táncod ma reggel.” A lány vett egy mély leveg t. „Azt mondod nekem, hogy kész vagy felhasználni Bowent és csapatát, de nem szeretnéd, hogy Riley tudja?” „Nem gondolkodik racionálisan err l. Ami azt illeti, Dorian sem.” „De ez Riley, aki miatt aggódsz értem.” A lány fordulóponthoz ért, és harcolt a késztetés ellen, hogy belerúgjon egy közeli falba. „Én rszem vagyok, Lucas. A hűségem a DarkRiveré.” Ismét egy riasztás
lobbant a fejében. Ismét nem hallgatott rá, túl dühös volt, hogy megértse, mit próbált jelezni neki. „Sosem vontam ezt kétségbe.” Lucas hangja megváltozott, nyíltan alfáé lett. „De a párzási tánc összezavarja az érzelmeket, nem akarom, hogy egy kemény helyzetben találd magad.” „Nem árulom el a dolgokat a párnacsaták alatt,” mondta, csalódott volt, és fájt, hogy az alfája ilyen kevésre tartja. „Meg tudom tartani a falka titkokat.” „Tudom, hogy megtudod.” Ezúttal, a párduc volt a hangjában. „A francba. Sajnálom, Merce. Sosem feltételeztem, hogy, ezzel a megjegyzéssel megkérd jelezem a hűséged a falkához.” A macskát még mindig zavarta a csapás, ami a semmib l jött, de nem kételkedett az alfában. Lucas nem hazudott az rszemeinek, nem számít, ha az igazság egy keserű pirula volt, amit le kellett nyelni. „Na és?” Kérdezte a lány és kiengedte az ökölbe szorított kezét. „Leellen riztük Bowent és csapatát, mindent, amit találtunk alátámasztja a történetüket. Most kiadtam nekik, hogy dolgozzanak az új szövetségi csapat nyomon követésén, de legnagyobb er az információ. Ha sikerülne felfedni a célt…” Mercy bólintott. „Sokkal könnyebb visszafelé felgöngyölíteni. Ki vezeti Bowent és a csapatát?” „Én. Értesítelek abban a pillanatban, amint el kerül valami, ez nem volt kérdés.” A lány érzelmei csillapodtak, ha nem is lett jobban teljesen, bólintott. „Rendben. Jobb, ha visszamegyek dolgozni.”
De nem tért vissza azonnal a jár rözési területre, miután letette, er s késztetést érzett, hogy beszéljen az anyjával. Biztonság, - ez volt az els gondolata. Olyan volt, mint egy kölyök, kereste a biztonságot. Nem érdekelte. Beütötte a gyermekkori otthona számát, és megvárta, míg Lia felvette. „Szia, anya.” „Mi a baj, drágám?” A lány torka összeszorult, a feltétel nélküli szeretett l ebben az egyetlen mondatban. „A dolgok egy kicsit összekuszálódtak.” Lehajolt, hogy felvegyen egy már jobb napokat látott márványszobrot, és könnyedén a leveg be dobta, majd elkapta félúton lefelé. „Azt hiszem, csak az kellett, hogy halljam a hangod.” „Gyere el vacsorára, kicsim.” „Nem vagyok biztos benne, hogyma este tudok menni, anyu.” Pocsék társaság lenne a jelenlegi hangulában. „De ott leszek valamikor a héten.” „Mercy, édesem, néhány ilyen " összekuszálódott" dolgot kell csinálnod egy bizonyos farkassal?” Mercy összerezzent. „Ki mondta ezt neked?” „Nos, én csak vártam, hogy…” „Én terveztem, hogy” kezdte a lány, a márványt hüvelyk és mutatóujja között görgetve, vajon miértgondolta valaha is, hogy bármi titokban maradhat az anyja el l.
„Nem számít, kicsim. Ezért vettem a saját kezembe a dolgokat.” Egy ismer sacélszorítás. Mercy leopárdja felfigyelt. „Ó?” „Felhívtam Rileyt néhány perccel ezel tt. Holnap hétkor jön vacsorára. Ne késs el, szívem.” Mercy néhány szó után letette, tudta, hogy „beidézik”, amikor anyja meghall valamit. Ha nem jól fordult meg, nos, a Vezúv semmi sem lesz az anyjához képest. Úgy tűnt, hogy ez a telefonhívások napja, mert alighogy a lány letette, hogy eltegye a telefont a zsebébe, megszólalt, ezúttal Ashaya. „Nagyon, nagyon gyorsan lefutattuk a mintákat, amiket felhoztál a testr l,” a tudós hangja izgatottságot sugallt. Túlságosan is izgatott volt. Mercy meg akarta kérdezni, hogy mi a baj, de Ashaya már tovább beszélt. „Nyomokban ugyanazon gyógyszert találtunk a szervezetében, amit azokban a férfiakban, aki megpróbáltak elrabolni.” „A fenébe.” Mercy ökle összezárult a márványon. „Azon gondolkodkodsz, hogy mi olyan különleges ebben?” „Talán.” Ashaya elhallgatott. „Azt gondoltam, hogy meg kellene gy zödnöd róla, hogy megfelel en szállítják a jelentéseket a DarkRivernek és SnowDancernek ebben a kérdésben.” Ez a szokásos eljárás, de Lucas hívása után, azon kapta magát, hogy ez irritálja. Küzdött az irracionális érzelmekkel, azt mondta: „Riley a városban van. Felhívom, hogy találkozzunk a f hadiszálláson.” Letette, hagyott Rileynak egy üzenetet, miel tt visszaindult volna a közepes méretű
irodaházba a DarkRiver tulajdonában a kínai negyed közelében. Úgy kellett volna éreznie, hogy sokkal kényelmesebb a saját irodájában, de a macska nem volt hajlandó megnyugodni, a sz re felborzolódott, mintha megérezte volna a veszélyt, az emberi oldala túl sűrűn látta. Csalódottság, amit elzárt az agya egy sötét hátsó szegletébe. Semmi, -gondolta, - sem lehetne rosszabb, mint a hűségének kétségbevonása, ha csak közvetve is. „Hívtál?” Riley átlépett az iroda ajtaján, és bezárta maga mögött. A leopárdnak nem tetszett, hogy látta benne a birtoklási vágyat, ami azzal fenyegetett, hogy szerves részévé válik a lány életének. „Ashaya talált valamit nekünk.” Váltott az üres képerny r l a számítógépén, a kommunikációs funkcióra, majd kódolt hívást kezdett. Riley megkerülte és megállt a széke mellett, egy karnyújtásnyira a hátától, az ujjait végig futtatta a lány feje tetején. Meglepett arccal nézte a férfit. A homlokát ráncolta, arra koncentrálva, hogy a képerny n az viselkedése lesz megmagyarázhatatlan. „Ashaya, készen állunk.” A tudós látszott a képerny n, kék-szürke szeme élénken elütött a sima, mokkaszínű, sötét b rét l. „Rendben,” mondta, és újra elismételte, amit már elmondott Mercynek. „Már dolgozik Amara annak érdekében, hogy felgyorsítsák a dolgokat, és hisszük, hogy kiderítettük, hogy mi a gyógyszer célja.” „Gyerünk,” bíztatta Mercy, ugyanabban a pillanatban, hogy Riley azt mondta: „Mi az?” A férfi összecsukta a karját, Mercy hátrad lt a székében.
Ashaya egyikr l a másikra nézett, de nem tett fel kérdéseket. „Ezt is Amarának köszönhetjük. Az ikertestvérem úgy döntött, hogy mivel úgy tűnik, hogy az anyagnak célpontja Mentálok voltak, beadja magának.” A keze remegett, amikor felemelte, hogy visszaállítsa a haját, amit két feszes copfba fogott össze. Mercy felpattant. „Jól van?” „Igen, igen. Jól van. Most már.” Ashaya elengedte a kezét. „Nagyon kicsi mennyiségett vett be.” „És?” Kérdezte Riley. „És rájött, hogy nem tudja használni semmilyen pszichikai képességét öt percig.” Bosszúságáról elfeledkezve, Mercy elkapta Riley tekintetét. Látta, hogy ugyanaz a kis izgalom buzog benne, mint amit a lány érzett a gyomrában. Visszapillantott Ashayara, majd azt mondta: „Meg tudjuk ismételni?” Ashaya nem tűnt boldognak. „Ez egy olyan drog, mint ami nálatok megakadályozza az alakváltást, Mercy. Hogyan tudnék esetleg megismételt kísérlettel igazolni valamit, ami ilyen fájdalmas? Amara összetört volna, ha nem kapcsolódom vele végig az egész folyamat során.” „A francba, nem gondoltam, hogy ez ilyen. " Mercy megdörzsölte az arcát. „Az a helyzet, ha lenne ilyen kábítószerünk, akkor nem kellene megölni a Mentálokat, amint meglátnak.” Most nincs beszéd, nincs tárgyalás. Ha a Mentál találkozik az alakváltóval, neki az a célja, hogy öljön.
„Ez elrettent lenne,” fűzte hozzá Riley. Ashaya megrázta a fejét. „Amara szíve megállt.” Mercy megdermedt. Hirtelen eszébe jutott a furcsa pánik. Érezte a jár rözés közben pár órával korábban. Azt hitte múló érzelem, hipertudatos figyelem a környezetére, de mi van, ha más is volt, Ashaya sikolya segítségért? Elvégre, mint Dorian társa, Ashaya is ott van a CsillagokHálóján, a Lucashoz vérszerz déssel kötötte a DarkRiver rszemeket a hálózatához. „Azt hittem, azt mondtad, hogy rendben van.” „Sikerült újraindítani.” Remeg ujjakkal szorította az ajkát. „Amara nem tudta használni a képességeit öt percig, de összeomlott harminc percnél. Az adagolástól függ en, a gyógyszer megállítja a Mentál szívet, valamikor ebben a tartományban.” Mercy félresöpörte az információkat ebben a pillanatban. „Fel fogom hívni Doriant neked.” „Már majdnem itt van.” Ashaya felemelte a kezét, néma hálaként, még akkor is, düh színezte az arckifejezését. „Valószínűleg, azért fejlesztették ki ezt a gyógyszert, hogy blokkolja a Mentál er ket, de most arra használják, hogy gyengítsék, és megöljék ket.” „Gondolod, hogy tudják?” Kérdezte Riley. „Azt, hogy nem vizsgálták? Biztos úgy döntöttek, a kockázat megéri” „Miért?” Firtatta Riley. „Mi értelme, ha a célpont meghal?”
„Mivel egy adagot találtunk a nyílhegyben, ha a megl vés emberrablás kísérlet lenne, akkor rendelkezésükre áll egy legalább tíz perces keret, hogy adjon valamilyen ellenszert, amelyik semlegesíteni a végzetes vegyületet, vagy teljes felszereléssel, hogy újraindíthassa a szívet.” Vett egy mély lélegzetet. „Rendkívül bizakodóak voltak a használatában, amib l arra következtetek, hogy van ellenszere. Vagy az egyik járműben orvosi berendezések voltak a csapda oldalon.” „De nem találtunk nyomát az ellenszernek.” Mercy megrázta a fejét. „Én inkább hajlamos vagyok azt gondolni, hogy orosz rulettet játszottak. A szív nem mindig indul újra.” Ashaya bólintott. „Akárhogy is, az EmberiSzövetség valós veszélyt jelent.” Ezzel a lány szétkapcsolt. Riley teljes magasságában kihúzta magát. „Ha ennek a gyógyszernek nem volna halálos mellékhatása, te aggódnál az etikai dolgok miatt?” A lány rászánt egy kis id t, hogy átgondolja. „Engem elpusztítana, ha nem tudnék alakot váltani, de ha a hatása ideiglenes, én élnék a lehet séggel. Most, semmilyen lehet ségünk sincs a Mentál agresszorok ellen.” Mivel a mentálok megölhetnek bárkit egyetlen er szakos mentális csapással. „Mégis, ha ez olyan is, mint egyfajta végtag levágás, elég brutális.” A férfi szavai ünnepélyesen hangzottak, a jelenléte pedig eredend en dominánsan. „Ez háború. Csendes. Alattomos, amit az EmberiSzövetség kezdett nyilvánosságra hozni. De mégiscsak háború. " És egy ilyen gyógyszer, mint ez, nagyon er s elrettent példával járna, a mentálokkal folytatott harcban.” A lány ránézett, és hirtelen tudta, hogy miért reagált olyan er sen, Lucas felvetésére, majd Rileyra magára. Egy ördögi rúgás a
gyomrában. Ó, Jézus. „Folytatnom kell a munkámat. Viszlát.” „Mercy.” „Menj el, farkas.” Felállt, és odament, hogy kinyissa a zárat, és kitárja az ajtót. „Ne szórakozz velem.” A dühös igazság kavargott benne, er szakosan és bizalmatlannul. Ha tudta volna? De nem kérhette meg, hogy jobb ebben a pillanatban békén hagyni, amikor a leopárd brutális kegyetlenséggel marcangolta belülr l. A férfi közelebb jött, hogy a lábujjaik összeértek. Amikor lehajtotta a fejét egy csókra, a lány rávicsorgott. A férfi ezért megcsípte a nyakát helyette. Feldühítette a futótűz, amely végigsöpört rajta könnyedén simogatva, a lány eltolta a férfi mellkasát kilökve az ajtón. „És ne gyere vissza ma este sem. Van jobb dolgom is.” A férfi tenyerének lapjával nyitva tartotta az ajtót. „Te nem ez a fajta „forró és jéghideg” típus vagy. Mi a fasz ez?” Annyira feldúlták érzelmileg, hogy a lány visszavágásként megkarmolta, a szavak pedig meggondolatlanul tódultak ki. „Ez vagyok én valójában. Nem érek rá, nem akarok nyelvez set játszani. Nézd, minden rendben veled az ágyban, és jól tudunk együtt működni, de szükségem van térre. Nem különösebben akarok teljes munkaid s férfit az életemben.” A férfi keze lehullott. „Azt hiszem, ez a párosodás pokol lesz mindkett nk számára.”
42. fejezet
A Szellem figyelte, ahogy híre megy az ajánlatnak, ami önkéntes enyhe rehabilitációs folyamatot hirdet, ami meger síti az Elcsendesedés kondicionálás alapjait. Ez az els alkalom, amikor valaki a Központba megy, és azt nem a halál várja, hanem az élet. . . és az emberek kezdtek komolyan tartani t le. Nem meglep , hogy az ötlet leginkább azoknak nyerte el a tetszészét, akiknek a legveszélyesebbek a képességei. A Szellem megértette. Saját képességei is hihetetlenül pusztítóak voltak. De soha nem ment volna be egy O-mentálhoz a Központba. Talán a csendesség volt, ami ketrecben tartotta a szörnyeket benne, de ez mégiscsak egy ketrec. Tudta, milyen feln ni egy ketrecben, ami olyan szoros, annyira korlátozó, hogy majdnem elfelejtette, hogy hogyan kell lélegezni. Az, hogy önként bekerüljön egy másik ezüst sávokkal bevont börtönbe, nem az a valami volt, amit akart. De azon kapta magát, hogy elgondolkodik azokon, akik ezt a lépést, választják az vével ellentétben. Vajon meg van a joga, hogy elfordítsa ket attól, ami megmentheti ket? Annyi volt a repedés, törés, hogy az megrázó volt. A gyilkosságok száma n tt az elmúlt hónapokban, lassan kúszott be a romlottság a Háló sötétjében. Még ebben a pillanatban is, az er szak villanását látta a szélén. Az er szak mindig is része volt a Hálónak, de most kezdett a felszínre emelkedni, elragadva az ellen rzést. De nem volt mellé szimmetria, nem volt a skála egyensúlyban. Ezek a sérülések, mint a mini kitörések, elpusztítottak mindent az útjukból. Lehet, hogy az a hibás, aki úgy döntött, hogy a ketrec az Elcsendesedés, ha káosz volt az egyetlen alternatíva? Rájött, hogy nem kellenek eszközök, hogy választ kapjon a kérdésre. Ez az els alkalom, hogy a Szellem, a lény az Elcsendesedésben, rájött, hogy szüksége van a válaszokhoz valakire, aki megértette az érzelmeket.
43. Fejezet Mercynek nem tetszett, hogy ribancként viselkedett. És nem is gondolt magára úgy. De ma ribancként viselkedett Rileyval. Úgy lökte ma el magától. Az egyetlen dolgot mondta neki, amit l tudta, hogy meghátrálna. A ragadozó alakváltó férfiak büszkék voltak. És nem tett semmit, amivel provokálta volna a lányt. Pontosan azt adta, aki volt és a lány megvádolta t ezért. „Francba!” A keze ökölbeszorult a kormánykeréken, az érzés egyik percr l a másikra rosszabb lett. Persze a férfi nem tudhatta és rejtette el el le az igazat. Riley nem volt hazug. Soha nem tartott volna vissza valami ilyen fontosat, nem akkor, amikor szavát adta, hogy megpróbálja. Érte. Egy macskáért, aki annyira nagyon megbántotta t ma. Azt hiszem, hogy ez a párosodás pokoli lesz mindkettőnk számára. A leopárdja nem akarta ezt. De szembenézni sem akart az elkerülhetetlen utóhatásokkal, miután párosodott vele. Akárhogy is, egy dolog biztos volt – Riley utána fog jönni. Nem tehet másként. volt a párja és a hév, az izgatottság a párzási tánc alatt, az éhsége mélysége, félig rületbe fogja kergetni. Így hát el kell temetnie a büszkeségét és vissza fog térni – valószínűleg, hogy valami értelmet rázzon a lányba. Az ajkát elhúzta, de levette a kezét a kormányról és kiszállt a kocsiból. A SnowDancer barlang innen már tizenöt percnyi könnyű futásra volt. Nagy a kísértés, hogy felhívja és megkérje, hogy találkozzon vele odakint, de az gyávaság lett volna. És Mercy nem volt gyáva. Mély leveg t vett, és ügyet sem vettet a figyelmeztet illatokra, amik azt mondták neki, hogy megfigyelik t egy láthatatlan képerny n, elindult. Andrew a nyitott ajtóban várt rá. A szeme villogott. „Helló, jöv beni sógorn m.”
„Tűnés az utamból, garnélarák.” „Vérzik a szívem.” A szívére tette a kezét, olyan melodramatikusan, amilyen csak egy fiatalabb testvér tud lenni. „Te vagy az oka, amiért Riley néhány perccel ezel tt majdnem letépte a fejem?” „Nem a te dolgod.” Félrelökte t. „Mutasd az utat a szállására.” „Nem kellene Hawkeval beszélned, hogy rendben van az, hogy itt vagy?” „Andrew, a mai nap tényleg nem jó nap arra, hogy szórakozz velem.” Andrew mellé sétált, balra mutatott, amikor egy elágazáshoz értek az alagútban, amib l elég sok található a barlangban. „Ebben az esetben, biztosítalak róla, hogy elintézem a formaságokat.” „Kösz.” Vetett rá egy gyanakvó pillantást. „Miért vagy ilyen segít kész?” Vállat vont. „Szeretem a bátyjámat. És különösen szeretem nézni, amikor felborul az egyensúlya.” Ördögien elvigyorodott. „Te és vagytok a legjobb szórakozás, amiben évek óta részem volt.” „Miért is nem ölt még meg eddig Riley?” „Folyamatosan visszatáncoltam.” Vállrándítás, tágra nyílt szeme tele ártatlansággal. Akarata ellenére elbűvölte, megálltak az ajtó el tt, ahová vezette t. „Most hallgass figyelmesen.” Mondta közelebb hajolva. „Ha ma este vissza mersz jönni, hátralev életedben szopránban fogsz énekelni. Capisce?” Andrew szeme elkerekedett. „Ember, ijeszt vagy. Szerencsés Riley.” És elmondhatta neki, hogy komolyan gondolta. „Itt sem vagyok.” De megállt. „Légy gyengéd vele Mercy. Akkora szíve van, mint Texas –
szemrebbenés nélkül meghalna érted. De senkit l sem várja el ugyanezt, hogy megtegye érte.” Csomó keletkezett a torkában a váratlan komolyságtól, bólintott és figyelte, ahogy elsétál. Majd kihúzta magát – és figyelmen kívül hagyta a sok farkast, akiknek hirtelen valamit csinálniuk kellett a folyosón – és bekopogott. Rileynak már éreznie kellett az illatát, tehát a tény, hogy az ajtó még mindig csukva van, nem sok jót ígért. Néhány másodperc telt el. A homlokát ráncolta, mert az ilyen kicsinyesség nem tetszett neki, újra kopogni akart, amikor az ajtó kivágódott és behúzták t. Meleg, nedves, nagyon meztelen férfi mellkasának d lt. „Oh,” suttogta, majd a bezárt ajtónak d lt, „a zuhany alatt voltál.” Kisöpörte a nedves haját a szeméb l, majd mindkét kezét a válla fölé tette. „Mit csinálsz itt?” Túlságosan érdekelte a látvány, hogy válaszoljon. Egy törölköz t tekert a dereka köré, de bizonytalanul állt. Az ajkába harapott, annak érdekében, hogy harcoljon a késztetés ellen, hogy valahogy véletlenül elmozdítsa a törölköz t az útból. Mert Riley nedvesen és parázslóan megkapó volt, ami fura módon beindította t. A teste tiszta izom volt, izmok, amiket többször is megérintett és mégis olyan ínycsiklandónak találta, mintha ezel tt még sohasem látta volna. Az enyém, egy része dorombolt, mégha a másik része komolyan az arcába vágta a gondolatai következményeit. Akkor éppen, nem érdekelte. Mert itt volt a párja. Hogy volt képes nem megérinteni t, miközben el tte állt? Hogy nem tudta megadni neki azt, amire szüksége van a férfinak, az egyszerű b r a b rrel való érintkezést, amire mindketten vágytak? „Mercy.” A vicsorgás a hangjában azt mondta, hogy a farkast nagy kontroll alatt tartotta.
Azért jött, hogy beszéljen, de pokolba a beszéddel. A kezébe fogta az arcát, lassan, birtoklóan megcsókolta a férfit, amit l begörbültek a lábujjai. Visszacsókolta t, de a karjaival továbbra is a teste két oldalán támaszkodott. Még mindig dühös. Ez rendben volt, gondolta, megharapta az alsó ajkát. Hízelgett Rileynak, ami úgy hangzott, mint egy vidám este számára. Különösen, ha a törülköz lekerül a testér l. A férfi szeme átváltozott a farkasévá, mikor hátrahúzódott, az arcán a b r élesen húzódott. „Jöttél szórakozni egyet az ágyban?” Nem mérges. Komolyan dühös. „Lehet, hogy azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.” Mondta, miközben átölelte a nyakát. „És talán hallani is fogod, ha abbahagyod a vicsorgást.” „Mi van, azt akarod mondani, hogy jobb vagyok, amikor lecsillapodtam?” Oh, ember, de ki volt akadva. Védelmére legyen, gondolta, a férfiak akkor válnak ilyenné, ha megsértik a szexuális er sségüket. És ha ezt az a n mondja, aki a párjuk… Fenébe, hogy fogja ezt helyrehozni? „Az összes dolog közül, amit mondtam neked, azt az egyet vetted csak a szívedre?” Megingathatatlan borostyán tekintet. „Fenébe is Riley, tudod, hogy meg rjítesz engem az ágyban,” mondta, feladva minden kísérletet a finomkodásra. „Valóban?” „Már most készen állok rád és ezt te is nagyon jól tudod. A bugyim annyira nedves, hogy az már kínos.” „Oh?” És aztán széttépte a farmerját és a nagy keze becsúszott az említett bugyiba, szétválasztotta a nedves, puha húst egytelen sima mozdulattal. Felkiáltott. „Riley.”
„Csak ellen rzöm a bizonyítékot.” Az arca kérlelhetetlen volt, de a b re, a b re olyan forrón égett, érezte a h t hullámokban árad felé. „Lehet, hogy látni is akarom.” A szeme fennakadt a finom örömt l, amit a férfi simogatú ujjai szereztek. Tudta, hogyan kell cirógatni… többek között, hogyan frusztrálja t azzal, hogy a csiklója körül köröz, de nem ér hozzá. „Kincaid, van benned egy kevés gonoszság.” „Csak, ha veled vagyok.” Becsúsztatta egy ujját a testébe, ingerelve, hogy mozogjon rajta. „Veled lenni olyan, mintha megint rohadt fiatal lennék.” „Jó.” Az ujjaival a tarkóján lév nedves hajába túrt, közelebb hajolt egy újabb hosszú, gonoszul érzéki csókért. „Most, hagyd abba az ingerlést.” Visszahúzta a kezét. Felnyögött. „Nem így értettem. Gyere vissza!” „Készen állsz egy teljes munkaid s férfira?” Kemény szavak. „Mert nem vagyok részmunkaid s.” „Én sem.” A szavai dühösen, meggondolatlanul hangzottak. „Még nem hallottam semmiféle bocsánatkérést.” „Oh, Istenem Riley.” Végighúzta a kezét a mellkasán. „Te egy hihetetlen szeret vagy. Mostmár játszhatok a gyönyörű farkaddal?” Pislogott és a farkas visszavonult. „Jézusom, Mercy.” De már máris lecsúsztatta a törülköz t a földre, közszemlére téve t. Reszket sóhajjal lélegzett ki, ahogy összezárta a kezét a merev hosszúsága körül. „Oh, nagyszerű dolgokat tervezek ezzel itt.”
Riley megrántotta a kezét, a következ szavai morogta. „Add nekem a szádat.” A csók vad volt, meg nem szelídített, valós. Mindkett jük légzése szaggatott zihálás volt mire befejezték és kétségbeesett szükséggel húzogatta a kezét fel és le a hosszán. Nem lepte meg, amikor a ruhái végül a földön végezték és Riley felemelte t és az ajtóhoz nyomta. „A csizmáim,” mormogta. „Dögös.” morogta Riley, elhúzva a kezét így fogást váltott a csíp jén és megkönnyítette neki, hogy lassan és egyszerűen rácsússzon. Reszketett, a férfi vállába kapaszkodva tartotta magát és úgy érezte, hogy meghalt és mennybe került. A férfi egyszerűen csodálatosan birtokló volt, domináns, és minden. A férfi az övé volt. Ha tudna találni egy kiutat az aknamez r l, ami közöttük van.
Riley a kezével simogatta a selymes vörös hajat, ami szétterült a mellkasán. Egy ütést érzett a gyomrában attól, hogy Mercy itt van, az területén. A farkas meg akarta harapni újra, nem azért, hogy fájjon, sosem azért. Csak azért, hogy biztos legyen abban, hoyg tényleg itt van. Aztán megmozdult, a körmével könnyedén végigkarmolta a b rét lusta szeretettel. „Még mindig rajtam van a csizmám.” Elvigyorodott. „Meztelen vöröshajú a csizmájában. Nirvana.” „Seggfej.” Egy csókot nyomott a szívverése fölé, egyik kezével simogatta a mellkasát, oly módon játszva a mellsz rzetével, ami nagyon is macskás volt. Dédelgeti t, gondolta. A lány dédelgette t. Nem olyan férfi volt, akit bárki dédelgethet. De mivel ezt a párja csinálja… belenyugodott, elégedetten. „Riley, a délutánról.”
„Kvittek vagyunk, cicuskám.” Több mint kvittek. Egy millió év alatt sem gondolta volna, hogy a megszelídíthetetlen Mercy el fog jönni hozzá. De a lány frusztráltan felsóhajtott és felült, kisöpörte a haját az arcából. Amikor ez nem segített, mert a férfi csak bámulta a gyönyörű melleit, a lány a torka mélyér l morgott és visszarakta a hosszú hajszálakat rájuk. Felnézett, mogorván. „Most mi van?” „Átgondoltad már a párzásunk következményeit, Riley? Gondoltál már rá?” Egy ujjával a mellkasára bökött. „Egyikünk ki fog szakadni a falkájából. Egyikünk ki fogja vágni a szívét.” Az övét. volt az, akinek meg kell törnie. Tudta ezt minden kétség nélkül… mert Riley csak egy kicsit volt id sebb, csak egy kicsit volt dominánsabb. Nem eléggé, hogy megváltoztassa a kapcsolatuk dinamikáját, de eléggé ahhoz, hogy elszakítsa t a DarkRivert l. „Fizikailag akkor is közel leszünk – ” „Ez baromság. Te is tudod, én is tudom.” Ökölbeszorítva a kezét, a combjára vert velük. „A DarkRiver annyira része a lelkemnek, mint a SnowDancer a tiédnek. Az rszemek nem hagyják el a falkájukat, hacsak nem döntenek úgy, hogy követik az új alfát. Ahogy a hadnagyok sem.” „Szövetségesek vagyunk.” Mondta Riley, érezte, ahogy a hideg végigkúszik a hátán. „Nincs rá semmilyen ok sem, hogy egyikünk is megszakítsa a kapcsolatát a falkájával.” „De mindenünk van. Amint párosodtunk egyikünk, a kapcsolatát az alfájához, a falkájához, a véresküjét meg fogja szakítani. Itt fogjuk érezni.” Mercy az öklével a szívére csapott. Megértette t – fenébe is – a férfi nem mondta, de a lány tudta, hogy tisztában van vele, hogy a lány lenne az.
„Nem fogod feladni a párodat, hogy a falkádban maradj.” Összeszorított fogai közül morogta. Nem tudott vitatkozni vele. „Nem.” Az, hogy van párod egy ajándék volt, egy ragyogó lét. „De egy részemet el fogja pusztítani. Már nem leszek ugyanaz a n . Kevesebb leszek.” Ez volt az, ami annyira megrémítette t délután, a felismerés, hogy ezzel a férfival lenni, a párjával, fel kell adnia nem csak a falkáját… de önmaga egy részét is. „Nem tudom, hogy leopárdom ezt el tudja-e fogadni.” Riley káromkodott, aztán kinyúlt, hogy a kezébe zárja az övét. A leopárd vicsorgott, reflexszerűen visszarántva t. A szája megfeszült. „Te nem csak leopárd vagy Mercy, ember is vagy. Nem leszel kevesebb – alkalmazkodni fogsz.” „Lehet, hogy ember vagyok,” mondta, fájón, hogy megérintse, de ugyanakkor dühös is volt rá, „de én akkor is egy falkában él állat vagyok. Nem vagyok magányos Riley. Soha nem is voltam. Nem lehetek teljes a falkám nélkül.” Vett egy mély leveg t. „Ha egy másik leopárd falka lenne, az is pokolian fájt volna, de azt hiszem a macskám megtanult volna alkalmazkodni. De egy farkas falkába jönni –” „Ha ez megtörténik, ha a te köteléked törik meg,” mondat Riley, felülve, hogy szembenézzen vele, „a SnowDancer a sajátjaként fog kezelni téget, te is tudod. Tudod.” „A n megérti,” mondta halkan, összetörve a férfi szívét a bánatával, „de a leopárd nem. Annyit tud, hogy ha elfogadom a farkast, akkor talán mindent elveszítek, ami valaha is számított.”
44. Fejezet A következ reggel, közös megegyezéssel, Mercy és Riley vezettek, hogy találkozzanak Nashel az úton lefelémenet Nate és Tamsyn házában. Az egész Baker család ott tartózkodott, mert az otthonukat felszerelték mindenféle high-tech biztonsági felszereléssel. Az út csendesen telt. Egyikük sem említette a fájdalmas igazságot, amir l a barlangban beszéltek, de a tény az volt, hogy nem is kellett, hiszen az el z éjszaka… nos, önmagáért beszélt. „Kösz, hogy itt kint találkoztok velem,” mondta Nash, közben helyetfoglalt egy piknik asztal körül Zach és Annie házához tartozó hátsó udvarban, a pár elment a napi további részében, de Zach felhívta Mercyt, hogy elmondja hova rejtette a kulcsot. A kulcsot használva, bement és feltette a kávét, míg Riley végig kísérte Nasht. Úgy gondolta, hogy a fiú jobban érezné magát egy férfival. Most kitett három üres bögrét az asztalra, ahogy Rileyval az élen kihozza a h szigetelt kancsót. „Nem akartad, hogy aggódjanak a szüleid, igaz?” A fiatalember vele szemben bólintott. Barna szemű, a haja néhány árnyalattal világosabb, jól nézett ki a maga kedves módján. De szívósság volt alatta, a hiúza belül. „Kávé.” Riley öntött és helyet foglalt. „A közepébe vágok, Nash. Már egy hete és nekünk még minidg nem tiszta, hogy a Szövetség miért téged célzott meg és miért nem valaki más tapasztaltabb kutatót. Az MIT kijátszotta a kereskedelmi/reklám érzékeny kártyáit és te nem voltál igazán együttműköd .” „A titoktartás létfontosságú a finanszírozásunkhoz.” Nash tekintete találkozott Mercyéval. „ Mindannyiunknak alá kellett írni egy komplex titoktartási szerz dést.” Tekintettel a gyorsaságra, amellyel a hiúzzal megállapodtak ebben a találkozóban, Mercynek volt egy olyan érzése, hogy egyszerűen
nem akar semmit sem mondani, amit egy eszköz kicsit is megörökíthet vagy visszavezethet hozzá. „Oké, értem.” mondat Mercy. „De számításba kell vennünk az esélyét egy újabb próbálkozásnak – akár ember, alakváltó vagy mentál. Nem csupán a te számodra teszünk biztonsági intézkedéseket, hanem a családod számára is.” Nash egy pillanatig sem gondolkodott rajta. „Az esély nagyon magas. Bármelyik a három közül lehet, de alakváltók valószínűleg nem annyira.” „Francba, ez az amit l tartottam.” Mercy az alsó ajkát rágta. „Ez a cég, ami szponzorál téged, fognak fizetni test röket?” „Azt hiszem.” Riley bólintott, ahogy követte Mercy gondolatmenetét. „Majd mi biztosítjuk a test röket.” „Amúgy is megtennétek.” Mondta Nash. Majd elmosolyodott. „De a megbízónak nem kell tudnia róla. A falkának akár fizetne is, hogy megvédjék a seggemet.” Mercy elvigyorodott. Jól volt, Nash volt. „ k a legvalószínűbb forrása a szivárogtatásnak.” „Igen. Volt egy hívásom az ügyvezet igazgatótól, azt mondta, hogy minden személyt átvizsgálnak, aki kapcsolatban volt az Emberi Szövetséggel.” „Jó.” Riley egy ujjával dobogott a kávésbögréjén. „Ez a cég – milyen reakciót váltott ki bel led?” Nash arca komolyra fordult. „Pénzt adtak ki, hajlandóak a nehéz id kben finanszírozni egy kutatást, amely talán soha sem fog sehova vezetni. Úgy gondolom, hogy ez tisztességes.” Mercy bólintott. „Az etikájuk?”
„Egyetértettek abban, hogy ha sikeres vagyok, akkor lehet vé teszik orvosi célok használatára költségesen vagy kevesebbre, ha lehetséges. Mindenki más prémiumot fizetett volna.” Nash találkozott Mercy tekintetével. „A tulajdonos lánya olyan állapotban van, hogy talán segíthet rajta a munkám. Hidd el, nem fogja visszatartani a többi gyerekt l. egyike a jó fiúknak.” Ez meggy zte Mercyt, ahogy semmi más nem tudta volna. Szív, szeretet, ez volt a módja, hogy harcoljanak a sötétség ellen. „Bevallom kíváncsi vagyok arra, amit csinálsz, de egyetértek a kereskedelmi érzékenységgel. Tudunk dolgozni azzal, amink van.” Nash egyik kezével beletúrt a hajába. „Amikor elkezdtem nem gondoltam bele az összes következménybe. Tisztán orvosi használatra gondoltam, de nos… mindenki er sebb akar lenni.” Mercy mozdulatlan maradt a homályos célzásra. „Nem csoda, hogy a Szövetség téged akar.” Megvetette a taktikájukat, de látta mi hajtja ket. Az emberek voltak a leggyengébbek a három faj közül – a mentálok fizikailag voltak gyengébbek, de a pszichikai képességeik kompenzálták ezt. Ha az emberek azonos játék szinten lesznek úgy, hogy meglesz nekik az alakváltók ereje… igen, látta a kísértést. „Ez egy nagyon hosszútávú projekt.” Nash mondta neki. „Azt hiszem a Szövetség azt gondolja, hogy van működ prototípusunk. Még csak a közelében sem vagyunk.” „De te jó úton haladsz,” mondat Riley. „Eléggé ahhoz, hogy komoly célponttá válj.” Egy másik félénk mosoly. „Akkor jó dolog, hogy leopárdok és farkasok vannak az oldalamon.”
A furgon az utcán parkolt, ami tele volt turistákkal, azért hogy megkóstolják a térség világhírű rákját, néhány képerny életre kelt. „Szemmel tartjuk Nikita Duncant.” Mondat az operátor. A partnere figyelte a Tanácsnokot, ahogy belép az irodaházba és – frusztrálóan – a lépcs t használja a földszinten, ahol úgy tűnik egy találkozója van, az öszpontosításából ítélve, amivel elindult balra az els ajtóhoz. „Francba.” „Ne aggódj. Majd elindul.” „Nem így kellett volna lennie – az volt a célunk, hogy cselekedjünk, ha ismerjük a pontos mozgását.” „Még minidg menetrend szerint vagyunk.” „De órákat veszítettünk azzal, hogy folyamatosan próbáljuk visszatartani a macskákat és a farkasokat. A felderítésünk sem volt olyan jó, mint amilyennek kellett volna lennie.” Szünetet tartott. „Talán nem kellett volna megölnünk az információs brókerünket.” „Most már mindegy.” „Igen.” „Különben is, úgy tűnik az elnöknek van valamilyen fels bb forrása – is jó tippeket ad nekünk.” „Hmm.” Szünet. „Milyen kár érte.” „Huh?” A férfi vállat vont és el vett egy pillanatképet Nikita Duncanr l. „Nézd azt az arcot, azt a pofacsontot, azokat a lábakat.” A Tanácsnok egzotikus keveréke volt az írnek, japánnak és orosz vérnek és mindb l a legjobb oldalakat kapta. Magas és karcsú, mandulavágású szeme volt, mint egy istenn nek és olyan selymes haja, amit minden
férfi szívesen látna szétterülve a párnáján. „Kár, hogy egy szívtelen ribanc.” „Nemsokára halott ribanc lesz.”
Mercy jelentette, hogy műszakot cserél a folyamatosan jár rözésben a városban, de miután Rileyval külön utakon jártak, megkérte Clayt, hogy fedezze, így el tudott vezetni Tammyhez. Szándékosan választotta azt az rszemet, aki nem tesz fel kérdéseket, de meglepetésére összeszűkült pillantást kapott és megsimogatta az egyik kezének a hátoldalával az arcát. „Jól vagy?” Meglepte a szeretet kimutatása egy leopárdtól, aki néhány hónappal ezel tt minden megtett, hogy olyan legyen, mint egy k , érezte, hogy minden egyes érzelme azzal fenyeget zik, hogy a felszínre tör. Visszafogva a benne dúló vihart, megérintette a kezét köszönetképpen. „Jól leszek.” Minden további megjegyzés nélkül hagyta, hogy elmenjen, de tudta, hogy rajta tartja a szemét. Ez megnyugtatta a macskáját – ma szüksége volt a falka vígaszára, a tudatra, hogy részese egy összetartó és alapvet egységnek. Hogyan is létezhet a vér kötelék nélkül, ami ennyire alapvet en a DarkRiverhez köti t? Amikor megérkezett Tammyhoz, a gyógyító egy pillantást vetett rá és máris a konyhába húzta. „Mi a baj?” „Bakerék?” „Elmentek felfedezni az erd t. Kísérettel. játszócsoporttal vannak. Most beszélj.”
A
gyerekeim
a
Csak úgy kitört bel le. „Ha párosodom Rileyval, lehetnek majd gyerekeink?” Ez egy másik része volt az álmának, valami, amit minidg is elképzelt. Ha nem lehet… fájni fog, ez nem kétséges.
„Természetesen lesznek.” Mondat Tammy egyszerre. „Már azóta kutatok ez után, mióta el ször érdekl dést mutattatok egymás iránt. A többi alakváltó egybeolvadás között a ragadozó fajoknál nem olyan gyakori, ezért az infó szétszórt és hiányos.” Megkönnyebülten, Mercy a sarkán hintázott. „Azért van, mert az állatok sokkal inkább részesítok el nyben a saját fajtájukat.” „Igen.” Tammy el rehajolt és megfogta Mercy kezét csillogó szemekkel. „De néha az emberi szív olyan mélyen szeret, hogy az legy zi az állat kifogásait.” Mercy érezte, hogy egy csomó formálódik a torkában. „Annyira örülök, hogy megvan neked ez,” folytatta Tammy. „Az összes rszem közül, te vagy az, akiért a legjobban aggódtam.” Döbbentem bámult. „Miattam? Miért?” Amikor Clay már majdnem elment és Dorian közel volt ahhoz, hogy elpusztítsa önmagát? „Valószínűleg sokkal stabilab vagyok, mint bárki más, kivéve Lucast.” „Pontosan,” mondat a gyógyító. „Az emberek hajlamosak figyelmen kívül hagyni azokat, akik úgy tűnnik, hogy jól vannak. És nem kellene. Szerves része vagy a falkának és aggódom, hogy túlságosan is magadra hagytunk.” Mercy a szemét forgatta. „Túl sokat aggódsz. Elmondjam neked, hogy milyen egyedül voltam mostanában?” Nem várta meg a választ, kihúzott egy széket, megfordította, hogy a karfára tegye a kezét, míg Tammy leült egy székre a pultnál. „Amióta híre ment rólam és Rileyról, megszámlálhatatlan tinédzser lányok oldalaztak oda hozzám és megkérdezték, hogy a farkasok jó szeret k-e.” Tammy fuldoklott. „Nem!” „Oh, igen. A szemeik, elvándoroltak.”
„Oh, édes Istenem.” Tammy a nevetés és a szörnyülködés között tépel dött. „Ha a tinédzserek elkezdenek randizni, Hawkenak és Lucasnak egyaránt agyvérzést kap.” „Oh, és még nem hallottad a legjobb részt.” Elhallgatott. „Egy egész falka fiatal férfi sarokba szorított engem a minap, hogy megkérdezze, hogy azt hiszem, hogy a leopárdok nem elég jók nekem.” Tammy megdörzsölte a homlokát. „Azt hiszem fejfájásom van.” „Neked nem lehet fejfájásod. Én vagyok az egyetlen, akinek itt fejfájása van.” Megpróbálta megtartani a rezzenéstelen arckifejezését. „Amikor rámutathattam arra, hogy kibelezhetném ket egy késsel, de lehet, hogy zavarná, mert ugyanezt teszem Rileyval, elzöldültek. Lehet, hogy kés bb kényeztetned kell néhányukat – azt hiszem, hogy elijesztettem ket a szext l egy leopárd n sténnyel.” Tammy egy kicsit zölden nézett ki magában. „Akarok én többet tudni?” „Valószínűleg nem.” Végigsimított az arcán. „Eléggé lefullasztottalak, Tammy. Tudnak majd a gyerekeim alakot váltani?” „Igen, abszolút.” Leugrott a székr l, bement a pult mögé, hogy egy kis kávét öntsenek. „Nem tudtam, hogy e miatt aggódsz.” „Azt hallottam, hogy ha két különböz alakváltó párosodik, az állatok kioltják egymást és a gyerek nem tud váltani.” „Babonaság.” Tammy vágott egy grimaszt, ahogy a poharakat az asztalhoz hozta. „Semmi értelme genetikailag. A gének nem oltják ki egymást.” „De néhány gén lappangó, mások nem.” Mondta Mercy. „Hogy fog ez működni az alakváltóknál?” „Elcsesztük azokat a csinos génállomány táblázatokat, amit a biológusok szeretnek tartani,” mondta Tammy.
„Tehát nem tudjuk, hogy fog történni?” „Nem. Mi tudjuk. A gyógyítók meg rizték a kiterjedt nyilvántartásokat és telefonáltam és e-maileztem több száz gyógyítóval a világon az elmúlt pár napban.” Ivott egy korty kávét. „Biztosak vagyunk benne, hogy mi folyik itt, annak elleénre, hogy tudományosan nincs bizonyíték.” „Elvisznek bármikor a gyógyítóktól a tudományig.” Különösen, amikor az alakváltó genetika jött szóba. Összezavarták a normális tudósokat. Dorian legjobb barátjának lenni gyerekkora óta, jobban tudta, mint a legtöbben – a másik rszem latensnek született, nem tudott átváltozni állatformába, ami a másik fele volt. A szülei elvitték a legjobb O-Mentálokhoz. Egyik sem tudott segíteni. Szüksége volt egy n re, akit mélyen a lelkébe zárt, hogy megtehesse ezt. „Oké.” Tammy letette a kávéját és vett egy mély leveg t. „Tudod, hogy te is Riley mindig veszekedtek a dominancián?” Mercy bólintott. „Igen, nos a gyerekeitek fogják kimondani a végs témában.”
szót ebben a
„Mercy Tammyra meredt. „Mennyire végs ?” „Nagyon. Amikor két alakváltó különböz fajból párosodnak, a dominánsabb fél az, akinek a génjei kiváltják az alakváltást.” Tammy szemeiben csillogott a visszafojtott nevetés. „Természetesen senki sem tudja, mikor vannak a dolgok k be vésve – talán attól függ, hogy ki érzi magát jobban elvadulva azon a napon, amikor megfogan.” Mercy keze ökölbe szorult, még akkor is, amikor csodálatosan kivirult arra a gondolatra, hogy várandós egy gyerekkel. „Még nem vagyunk összekötve.” Addig nem lesznek babák, amíg a leopárdja el nem fogadja Rileyt határok nélkül, feltétel nélkül, abszolút bizalommal.
„Kitalálom… akarsz beszélni a miértr l?” „Nem. Megdolgozunk vele. Csak örülök a tudatnak, hogy ha végig csináljuk ezt, akkor a gyerekeink képesek lesznek alakot váltani.” „Nem bánod, ha a gyerekeid talán nem változnak macskává?” „Át fognak változni. Ez az, ami számít.” Megszorította Tammy kezét, tudta, hogy a gyógyító megértette. „Dorian soha nem beszélt róla – annyira kibaszottul pasi – de tudom, hogy mennyire fájt neki, hogy nem volt képes felvenni a leopárd alakját. Sokkal jobban aggódom amiatt, hogy a gyerekeim tudnak e majd váltani, sem mint, hogy mivé fognak átváltozni.”
A világ másik oldalán, Kaleb Krychek Tanácsnok hazafelé vezetett a koromsötét éjszakában, Moszkvában. Automatikus navigációra rakta a járművét félórányira a célállomástól, a szervez jét használta, hogy csatlakozzon a ház biztonsági rendszeréhez – mindig ellen rizte a védelmet, miel tt belépett a biztonságosnak tekinthet zónába. Nem volt személyzet a házában, senki, aki el tudta volna árulni t. De az egész terület körül a tulajdonát riasztozta és védelmezte. Azt is tudta, ha egy pillangó landolt az erkélyen. Azt is tudta, amikor az emberek a körül lopakodtak, ami körül nem kellene. Megérintette a teljes körű biztonsági naplót, látta a jelentést a számos testületr l száz méterrel a külsö kerülete után. Persze, ez nem az tényleges kerülete volt. Beüzemeltette a riasztót a mez körül, amivel elszigetelte a házát, végig az úton egészen a szomszédja tulajdonáig. Kaleb szerette az elvonultságát. Mégegyszer ellen rizte az adatokat. Nem lehet megmondani, hogy akik lesben álltak emberek voltak, mentálok vagy alakváltók. A
becsült testsúly alapján nem mentál, a mentálok azonos méretűek és a magasságuk valamivel alacsonyabb volt a csont sűrűségét l függ en. Harmadszorra is ellen rizta az adatokat, majd leszűrte az adatokat a fejében. Az ismer s BlackEdge farkasok szabályozták Moszkva nagyobb területét. Selenka Durev, az alfájuk, nem kedvelte t, de hajlandó volt együttdolgozni vele a város békéjéért addig, amíg nem üti bele az orrát a dolgaiba. Az egyesség működött, mert Kalebet nem érdekelték az alakváltó ügyek – bár nagyon szorosan rajtatartotta a szemét Selenkán és a falkáján. A farkasok okosak voltak, veszélyesek és halálos ellenfelek lehetnek, amint azt Nikita Duncan felfedezte a saját régiójában. A megállapodása a BlackEdge-vel szoros kapcsolatot alakított ki a többi alakváltóval. Tk volt, használta a manipulációs kinetikus energiáját. Figyelte a mozgásukat, megjegyezte ahol az izmaik és csontjaik változtak anélkül, hogy észrevennék, hogy elvitte az adatokat. Most összehasonlította azokat a mozdulatokat a betolakodókéval. Nem farkasok. Nem is medvék, egyik sem a területen lév nagyobb csoportokból. Jelenleg a StoneWater klánnak óvatos fegyverszünete volt a BlackEdge-vel. A medve alakváltók kevésbé kecsesen mozogtak, de jellegzetes stílusuk olyan volt, mint egy védjegy. Egyik sem méltó ellenfél. Mivel a BlackEdge és a StoneWater megöl minden más alakváltót, aki a területükre jönnek engedély nélkül, azt jelentette, hogy ez valószínűleg emberi támadás volt. Felnézett a szélvéd n keresztül, a teljes biztonsági ellen rzés csak három percbe telt neki. A következ kérdés – mit akarnak? Megfigyelnek, volt a válasz, nem tudták feltörni a biztonsági berendezését. A szervez jére pillantott és újra lehúzta az adatokat. És meglátta, hogy mit hagyott ki az els ellen rzésnél. Az emberek megtanulták, hogy hogyan kompenzálják a hiányzó pszichikus vagy alakváltó képességeket. Küönösen egy területnyi
fegyverrel. A hordozható irányított rakétavet szinte rejtve van a testtömeg h jében, és ami valószínűleg töltve van és készen áll, hogy kil jék abban a pillanatban, ahogy belép a házába. Gyors, hirtelen halál. Az egyetlen módja, hogy meglepj egy kardinális Tk-mentált. Kár, hogy tudta, hogy ott vannak.
45. Fejezet Néhány órával azután, hogy a kulcsot otthagyta neki, Mercy nyomonkövette Rileyt az egykori Szövetség rejtekhelyére az Embarcadero-ra. A farkasa felvillant a szemében, amikor meglátta t és az volt minden, amit tehetett, hogy ne nyomuljon közelebb és egyszerűen csak élvezze a meleg, férfias illatát. Nem volt szakmai, hogy tartotta a hátát. A tudat, hogy azt csinálja, amit kért, hogy kínozhassa mindkettejüket. „Mit keresel itt?” Kérdezte. „Mindig áthaladnak itt abban az esetben, ha nem veszik észre, hogy azt csinálták. Lehet, hogy kapunk egy újabb nyomot.” A tekintete nem mozdult róla, az álla egy brutálisan kemény vonal. Az ilyen kontrol fájhatott. Nem engedhette, hogy fájjon neki. Bezárta a távolságot közöttük, megállt, a válluk és a combjuk összeért. Nagy leveg t vett, a keze mozdult, hogy a hátára tegye. „Nem tudok közel lenni hozzád és nem megérinteni téged.” A lány bólintott. „Kit akarunk becsapni?” A humor törékeny volt, az igazság elkerülhetetlen. „De nem ezért jöttem.” Riley figyelte, ahogy a macskája el vett egy kis adat alátétet és odahúzott egy térképet a városról. „Valami zavar engem a tippekben a Szövetség lehetséges mozgásáról.” Bejelölte a térképen ezeknek a tippeknek a helyét. „Ha eltávolítjuk a tiszta kiugró értékeket és els sorban csak azokra a tippekre fókuszálunk, amelyeknek valóban volt egy kis anyag a háta mögött, ezt kapjuk.” El rehajolt, amíg a futótűzként terjed életereje be nem lepte minden lélegzetét. „Egy nagyon durva kör.” Tanulmányozta a diagramot. „Ez még mindig egy hatalmas terület. Tartalmazza a raktárat, amit Bowen és a csapata használnak.”
„Tudom, de ez mind” – intett a kezével – „a bombakészítés, az álcázás és t r dolgok – túl összehangoltnak tűnik egy kis találathoz, mint ez.” El vett egy lézeres tollat és elkezdett X-ket csinálni. „Ha a bosszú miatt jöttek, a csapatért, akiket kil ttünk, akkor lesújthatnak a falka f hadiszállására (HQ), a központi CTX állomásra, egy két más helyre, de a legtöbb cucc messzebb terjed – a Yosemite felé.” „Azt gondolod, hogy köze van a mentálokhoz? A hulla?” „Igen és mert akkor a központosításnak van értelme. Rengeteg a mentál célpont a városban.” Bejegyezte a nagyobb mentál intézményeket, beleértve a bankokat és undorodva az iskolákat. Tudta miért – a Szövetség nem adott nekik okot arra, hogy azt higgyék, van lelkiismeretük. „De miért San Francisco?” Kérdezte, játszotta az ördög ügyvédjét. „Ez nem logikus választás – tudjuk, hogy milyen a kilátás számukra. Máris megzavartuk a műveletüket.” Mercy lebigyesztette a száját azon a módon, amit a farkas lenyűgöz nek talált. Még soha nem látta ezt a kifejezést ezel tt, soha nem látta ezt az arckifejezést a lányon. „Egy adott célpont?” Szinte azonnal megrázta a fejét. „Semmi különleges nincs ezekben a helyekben. Fontosak, de nagy léptékű káoszt okozna, ha eltűnik, de a Szövetség nem talált azonos kaliberű célpontot New Yorkban, Los Angelesben és tucat más városokban.” A farkas észrevett valamit. „De nekünk van valamink, ami a másik városoknak nincs.” Megfogta a tollat, s tett egy X-et San Francisco egyik legismertebb épületére. „Nikita?” Mercy szája tátva maradt. „Nem.” „Mi a jobb módja, hogy otthagyja a védjegyét.” „Agyatlan idióták!” Kiáltotta, hevesen figyelmeztetés nélkül. „Aki ezt a francos műveletet vezeti, szüksége van arra, hogy átvizsgálják a
fejét, lehet leg miután letépték azt! Nem igaz, hogy valaki ennyire hülye legyen!” Mercy meglepetésére Riley kuncogott, majd lehajolt, hogy egy csókot nyomjon a szétnyílt ajkaira. „Istenem, az anyám szeretett volna.” A szíve majdnem megállt. „Riley?” „Hadnagy volt,” mondta neki, a hangja rekedt volt. „Ahogy az apám is. Meghaltak, miközben a falkát védték.” Megfordult, hogy körézárja a karjait. „Védelmez k voltak.” „Igen.” A nyakához dörgöl zött, mintha magába szívná az illatát. „Az apám, volt a leger sebb férfi, akit valaha ismertem, de anya kezében át szokott fordulni ragaccsá.” „Ez tökéletes párosodásnak hangzik.” Kuncogott. „Tetszene, mi?” „Fenébe az egyenl séggel.” Megcsókolta a nyakát, és elmosolyodott, ahogyan érzékenyen megborzongott, majd szorosan megölelte t. „Azt hiszem az édesanyád és édesapád büszkék lennének arra a férfira, akivé váltál. Ha valaha is fiam lesz,” suttogta, „azt akarom, hogy olyan legyen, mint te.” Megborzongott. „Majd kitaláljuk, kiscica. Valahogy.” Azon volt, hogy válaszoljon, amikor a telefonja megszólalt. Feszültség töltötte meg a testét. Egy pillanattal kés bb már eltűnt. „Vedd fel,” mondta. „ rszem vagy.” A leopárd játékos humorral megütötte t. „A fenébe, te próbálsz jó lenni, Kincaid.” „Örülök, hogy észrevetted.”
A kezeit a csíp jére tette, ahogy el ásta a telefonját. „Hello?” „Bo vagyok. Lucas mondta, hogy közvetlenül téged hívjalak, ha találok valamit.” Ez a bizalom megszavazása volt az alfájától és nagyra értékelte ezt. „Mit találtál?” Rácsapott Riley mellkasára, amikor elkezdett morogni, hallván Bowent, mert össze voltak tapadva. „Azt hiszem tudom, hogy miért építenek bombát.” Ezúttal a karmait vájta Rileyba, l tt felé egy csendet pillantást. Összerezzent és lejebb vett a tónusán; azonban átérezte a szükségét, hogy kitépje Bowen torkát puszta kézzel. „Mennyire jó az infód?” „Jó, de nem atombiztos. Az elnökr l már ismert, hogy kizárja a többieket a körb l.” „Ki a célpont?” „Nem célpont. Célpontok.” És aztán elmondta neki a neveket. Mercy összezárta a telefont és Rileyra bámult. „Valaki annyira gyengeelméjű. Ezt nem hiszem el.” „Ha igaza van és sikerrel járnak, akkor az belesodorja a világot egy nagykereskedelemi háborúba.” Riley már ki is húzta a mobilját. „Hívom Faith-et.” Mercy bólintott és gyors tárcsázta Saschát. „Vedd fel Sascha. Vedd fel.”
Sascha összezárta a mobilját és nyelt egyet. Egy pillanattal kés bb megszólalt a kezében. „Lucas?”
„Sascha érzem, hogy bánt valami. Mi az?” És amilyen gyorsan jött úgy a terrort maga alá temette a szeretet. „El kell juttatnom Nikitához.” Továbította, amit Mercy mondott neki. „Francba.” Elhallgatott. „Akarod, hogy felhívjam?” „Nem, megcsinálom. Majd utána hívlak.” Letette és beírta azt a számot, amire nem számított, hogy még használni fogja. Nikita az els csöngésre felvette. „Megkaptad a csomagomat.” „Nem arról van szó.” Er feszítéssel visszatartotta a hangját – Nikita nem értette meg a lánya érzelmi jellegű természetét. Talán nem is fogja. De még mindig Sascha anyja volt. „Van egy tippünk, hogy a Tanácsnokok merényletek célpontjai. Ellen rizd az épületben a robbanóanyagokat.” Ez visszatükrözte a világot, amiben élt, hogy Nikita nem vitatkozott, csak letette a telefont miután azt mondta Saschának, hogy visszahívja. Megrázta a rövid beszélgetés hatása, az els nem üzleti, amióta Nikita, az anyja, kitagadta t, Sascha lecsúszott a fal mentén a padlóra. Remegés rázta meg a testét a fejét l a talpáig. Lucast akarta. Szükségem van rá. Egy gondolatot küldött a párzási köteléken, szükséget és sebezhet séget. Olyan volt, mintha elvesztette volna minden erejét, összetört lénnyé vált miután el ször megtanulta mit tettek vele, hogyan nyomták el az erejét, elméje majdnem megsemmisült. Lucas. A párja szeretete körülölelte t, megvigasztalta, tartotta t. Becsukta a szemét és beburkolta az érzést maga körül nagyon érzékenyen, begubózta magát a férfi biztonságos vadságába. De lépést hallott az erkély fel l, amit egy pillanattal kés bb megérzett, megtörve a koncentrációját. Felnézett és egy feltűn en sz ke férfit látott, az rszemek jelének tetoválásával a karján. És tudta, hogy Lucas küldte neki.
Dorian leült mellé. „Hey.” Amikor átkarolta a vállát, ellenált. „Gyere, Sascha drágám.” Egy szelíd kötekedés. „Többször segítettél rajtam, mint azt meg tudnám számolni. Csak gondolj rám, mint Luc beugrójára.” Ellágyult, hagyta, hogy átölelje. „Mi a helyzet Ashayával?” A másik n is mentál volt és újonnan párosodtak. Talán nem értené meg ezt a pillanatot, Dorian csak egyszerűen megadta egy falkatársának, amire szüksége volt, hogy egyben tartsa magát, amíg a párja meg nem érkezik. „Látta bennem, látta hogyan segítettél épelméjűnek maradnom – ” „Azt te saját magad tetted.” Mindig is hihetetlenül er s volt. Megszorította t. „Épp azt mondom, hogy megérti. ideküldött hozzád.”
az, aki
„Azt hittem – Lucas?” „Megkaptam a hívását miután Shaya szólt. Érzett valamit fel led a Hálón keresztül.” Beledörzsölte az arcát a lány hajába. „Néha figyelünk rád.” Megadva magát, az ölelésébe fordult, de azon kívül, hogy megkérte a férfit, hogy hívja fel Vaughot, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Faith küldött az apjának üzenetet, nem szólt semmit… addig nem, amíg Lucas meg nem jelent az ajtóban. Alig vette észre, hogy Dorian elment, a szeme Lucasra összpontosított. Megizzadt, a pólója átázott. Letépte, oldalra dobta és felkapta a lányt az ölébe, miközben leült az egyik hatalmas párnára, amely kanapéként szolgált. Egyszer, már átgondolta, hogy szüksége van a férfira hiányosságaival és gyengeségével együtt. Ma csaknem belé mászott, az illata ismer s volt számára, mint a saját szívverésének hangja. „Izzadt vagyok.” Mormolta egy kis id múltán.
Egy csókot nyomott a nyaka oldalára. „Jól nézel ki izzadtan.” A fejét a vállára hajtotta, s felsóhajtott. „Biztos megdöntöttél néhány sebességrekordot, ahogy ideértél.” A városi irodában volt, ami azt jelentette, hogy olyan gyorsan vezetett az erd ben, ahogy csak tudott, majd az út többi részét lefutotta. „A következ századik fogjuk fizetni a bírságokat.” Cirógatta a hátát. „Jól vagy?” „Ez keményen megütött. Hallani a hangját.” Nagyot nyelt. „Az utóbbi id ben elkerültem vele az üzleti találkozókat és hagytad nekem.” „Kaptunk néhány szabad elfoglaltságot.” Újabb cirógatás. „Mondott bármi bántót neked?” „Nem. Ellen rzi a robbanószereket.” Egy könnycsepp csorgott végig az arcán, ahogy befejezte a mondatot. „Mi a baj velem?” Frusztráltan, letörölte a nedves csíkot. „Nem vagyok ilyen gyenge. Egy alfa párja vagyok!” „Hey.” Lucas megragadta ökölbeszorított kezét. „Sokkot kaptál, az adrenalin valószínűleg még mindig sikítva áramlik az ereiden keresztül.” „Nem.” Megrázta a fejét, homlokát ráncolva még egy könny szökött ki a kontrolja alól. „Ez túl sok. Nem vagyok ilyen törékeny, már nem.” És ez igaz volt. Képesnek kellett volna lennie kezelnie Nikitát szétesés nélkül. „Az érzelmeim ingadoznak mindenfelé az elmúlt napokban.” Lucas nagyon csendes lett körülötte. Aztán az arcát a nyakába temette és mélyen belélegezte. Az öröm, ami keresztüláramlott rajta egy pillanattal kés bb annyira tiszta volt, annyira gyönyörű és annyira tökéletesen védelmez , hogy megfordult a karjaiban, tágranyílt a szeme. „Honnan tudod?” A mosolya ádáz volt. „Tudom.” A karja megfeszült, ahogy az egyik kezével befedte a hasát. „Tudom.”
Letette az aktatáskáját, ahogy bevitte, Kaleb levette a zakóját és eltávolította a nyakkend jét miel tt kigombolta az els néhány gombot az ingjén és fölgöngyölítette a karján. Sohasem tette meg az utóbbit a házán kívül. Senkinek sem szabad meglátnia a jelet a karján. A legtöbbeknek fogalmuk sem volt róla, hogy mit jelent. Talán senki sem tudta. De a MentálHáló volt a legnagyobb adat archívum a világon – nem vállalhatta a rizikót, hogy valaki, valahol megtudja a történetet a jel mögött. A szobát már feldolgozták a Végrehajtók, minden után. Képesnek kellett lenniük rá, bár nem találtak DNS-t. Santano Enrique ahhoz túl óvatos volt. És mindenre megtanította Kalebet, amit tudott. Most, hogy semlegesítette a fenyegetést az emberekt l, Kaleb a következ lépését fontolgatta. A férfi végzett az Emberi Szövetséggel, de sajnos nem tudta kiszakítani a titkukat az elméjükb l. El ször is volt valamilyen gátjuk és másodszor abban a pillanatban, ahogy eltávolította az els t, a többieket megölték távirányító nyomásra. Ránézett a chipre a kezében. Minden betolakodónak volt egy a tarkójában. Nyilvánvalóan, fel voltak szerelkezve valamiféle öngyilkos stratégiával – vagy talán a gyilkosság találó volt. De miért vette célba a Szövetség Kalebet? Nem mintha az érvelés számított volna. A bérgyilkosok aláírták a garantált halálukat abban a pillanatban, ahogy elindultak, hogy elpusztítsák a házat. Mivel ez nem igazán Kaleb háza volt. csak egy gondnok volt. És nagyon, nagyon komolyan vette a felel sségét.
Mercy kapott egy hívást Vaughtól és kifújta a leveg t. „Faith apja biztonságban van.” Mondta Rileynak, ahogy ott álltak a kocsifelhajtón a szülei háza el tt. Olyan gyorsan jöttek a vacsorára, hogy alig volt ideje lezuhanyozni – szerencsére, Riley el készített egy utazótáskát a
járművében. Mercy macskája egy kicsit üres volt az árnyalatni állandóságtól, de nem eléggé ahhoz, hogy meghátráljon. Nem most. Nem akkor, amikor a szorító érzés a szíve körül ennyire vadul er sen növekszik. „Robbanóanyagot találtak abban az épületben, ahol Anthonynak ma este találkozója lett volna.” Riley ránézett, a szeme szemlél d n. „Mi van Nikitával?” „A töltést a liftaknába rejtették – az elmélet az, hogy valaki betört a megfigyelési rendszerbe, azzal a szándékkal, hogy felrobbantsa a töltetet, amikor már Nikita bent van. A penthouse emeletén lakik, okos terv volt.” Riley a fejét rázta. „Hogy lehet még életben?” „Vak szerencse. Egy nem tervezett utazást tett New Yorkba tegnap este, és egyenesen a repül térr l a tárgyalásra ment az alsó szinten, amikor ma hazaért. A másik ügyfél hosszabban tartotta fel a várhatónál. Szinte biztos, hogy az mentette meg az életét.” „Judd nem volt képes érintkezni a kapcsolatával, de mégis több információnknak kell lennie, mikor képes felvenni a kapcsolatot.” „Sosem gondoltam volna, hogy segítünk életben maradni a Tanácsnak.” Mercy félresöpörte a haját, ami a férfi arcába lógott olyan gesztussal, ami tökéletesen ismer snek tűnt, tökéletesen a sajátjuknak. A h keresztüláramlott az ujjbenyein és egy másodpercbe telt, míg észrevette, hogy bezárta a köztüklév távolságot, amíg a testük nem találkozott. „Te kapcsolódsz Nikitához és Anthonyhoz Saschán és Faithen keresztül,” mondta Riley, a keze a csíp je köré zárult. „Nem hagyod, hogy egy falkatárs elveszítse a szül jét.” „Nem,” egyet értett, elcsodálkozott, hogy vajon mit mondana, ha ismerné Anthony igazi lojalitását, azt kívánta bárcsak elmondhatná neki. „De azt hiszem ugyanezt tettem volna, ha Sascha és Faith nem lennének a falkában – Marshall Hyde legutóbbi merénylete után, nem
hinném, hogy a világ képes lenne elviselni azt a sokkot, hogy még egy Tanácsnokot elveszítenek.” Ott állt és hagyta a lánynak, hogy végig futtassa az ujjait a hajában, végig az állán, egészen az ajkáig. „Igazad van.” Mondta, a szeme a farkaséba fordult. „Amennyire utálom a Tanácsot, a mentálok még mindig a legbefolyásosabb faj a világon – ha összeomlanak és megégnek, mindannyian megfizetjük az árát.” „És a Háló még nem áll készen.” Mondta Mercy. „Ez az, amit Sascha, Faith és Ashaya mind mondanak. Túl sokan túl hamar és több millió ártatlan meghalhat.” „Ez olyan, mintha a Szövetség akarná destabilizálni a világot.” Mindkét karjával átölelte, beszívta az illatát, amíg már az ereiben volt, a sajátjával együtt sodródott. „Az én elméletem, hogy valaki okos, de erkölcsileg korrupt van hatalmon.” „Sokkal könnyebb királynak lenni, ha a világban káosz van,” mondta Riley, az ajkait az övéhez nyomta, ahogy a kezeit hozzászorította a hevéhez az imos testéhez nyomva. „Hmm.” Gyorsan elveszítette az érdekl dését a beszélgetés iránt, sokkal inkább – ” „Menjetek szobára!”
46. fejezet Mercy érzékelte, hogy Riley megfordul, szembenézve a lány középs testvérével, ahogy megjelent az ajtóban. „Akarsz valamit mondani nekem, Herb?” „Nem tudom elhinni, hogy összeálltál egy farkassal,” jött a csíp s megjegyzés. „Tényleg ki vagy éhezve?” Mély morgó hang hallatszott a lány torkából, miközben felé szaladt, tudatában Riley harapásmentes átkának, követte Saget, az idiótát, ahogy keresztülvágtázott a házon, hogy az anyjuk apró vékony alakja mögött megálljon. Mercy lefékezett a konyha járólapján, és az ujjával rámutatott. „Nyuszi.” Sage kiöltötte rá a nyelvét az anyjuk háta mögül, átkarolta a derekát, míg állt és salátát aprította egy salátástálba. „Ez ilyen egyszerű, Mercy. Neked komoly hormonális… -Jaj!” Felemelte a kezét, hogy megdörzsölje a bal halántékát, ahol az anyja meghúzta a haját. „Miért kaptam?” „Úgy viselkedsz, mint egy kölyök,” mondta Lia Smith, anélkül, hogy abbahagyta volna a feladatát. „Néha azt hiszem, hogy mindannyian még mindig pelenkások vagytok.” „Csak akkor, amikor idejövünk,” szólt közbe Bas vontatottan a hátsó ajtóból. "Úgy működik, hogy mikor belépek a házba, BUMM, elvesztek húsz évet. " Mercy, adrenalinszintje csökkent, hogy Sagere hatott a leszidás, valamiképpen ott találta magát Rileyhoz támaszkodva. Ahogy a férfi ott állt, háttal a falnak d lve, keze érdes melegével végigsimította a lány karján. Simogatta, nyugtatgatta a lányt. Azt tette, amit egy pár tenne. Elöntötte a keserédes öröm, és Basra nézett. „Hol van Grey?”
„Itt vagyok.” A legfiatalabb öccse jött be a konyhába ajtóban az apjukkal. „Szia, Riley.” „Szia.” Szeme összeszűkült, amikor senki sem zavartatta magát a bemutatkozással. Még az apja iscsak kurtán bólintott és megcsókolta Mercy arcát, miel tt a párjához ment. A lány Basra nézett. „Ti négyes összefogtatok Riley ellen?” Abszolút csend termett a konyhában, kivéve az anyja elkeseredett leveg vételét. „Michael T. Smith, mondtam, hogy hagyjad békén a fiút.” A fiú állta az ellene villanó tekinteteket, nyilvánvalóan a legkevésbé sem aggódott. „Jól vagyok, Mrs. Smith. És nekem is van egy húgom.” Lia elfordította a tekintetét Rileyról. „Te jó ég, Mercy. Te hoztál még egyet a családba?” És Mercy tudta, hogy ez egy jó este lesz, nem számítva a gondot, ami továbbra is marcangolta a szívét. Sascha Tamsynra meredt a rózsás esti ragyogásban. „Biztos vagy benne?” „Sascha, drágám.” Mondta Tamsyn csipkel d türelemmel, „Ez egy terhességi teszt, nem atomfizika. Ha nem is mutatna pozitívat, az a tény, hogy Lucas szerint ragyogsz, - valószínűleg két hetes vagy. Ez olyasmi, amit a férfiak általában megéreznek.” „Azt mondta az illatom megváltozott, hogy a szervezetem már el készítette az új élet befogadását a méhemben.” Az szeme védelmez érzelmekt l csillogott, a lelkét is láthattam bennük. „A párod mindig tudja,”mondta Tammy szelíd mosollyal. „A többiek a Falkában is kezdik felismerni most, hogy már észrevette.”
„Hogyan?” „Valami történik, amikor a pár férfi tagja felismeri, ez olyan, mint egy védelmez kabáttal beburkol és a megváltozik az illatod, valami egyedivé, ami az új élet megkezd désér l mesél.” Élet. Sascha a kezét határozottan a hasára fektette. „Még mindig nem tudom elhinni.” A puha melegséggel pihentette rásimulva a hasára, a baba jelenlétét érezte, minden pszichikai értelemben. Ez szikra volt most már. Nem, egy apró töredéke a szikrának. Olyan apró, hogy összpontosítania kellett minden hatalmát, hogy érezhesse. „Soha sem gondoltam, hogy anya leszek.” Talán ezért nem értette meg, amit a teste már próbált elmondd neki. Tamsyn meglep dött. „Tényleg? De szereted a gyerekeket.” „Igen.” Nyúlt ki Tammy kezéért, szerette volna megosztani a mély örömét. „De amikor a Hálón voltam, amikor azt hittem, hogy hibás vagyok, megesküdtem, hogy soha nem lesz gyermekem, nehogy meg kelljen ezt tapasztalnia.” Tammy el rehajolt, hogy megcsókolja finoman a lány arcát. Ajándék. Biztonság. „Te már nem vagy a Hálón.” „És” egy mély férfihang szólalt meg az ajtóban, „te sohasem voltál hibás.” Felemelte a fejét, hogy megvizsgálja a párduc arcát, aki a szíve volt, és most, az apja a születend gyermekének. „Lenn kellett volna, hogy maradj.” „Igen,” mondta Tammy, még akkor is Sascha kezét szorongatva, mikor a lány elindult az ajtóhoz, „Ez egy csajos program.” A lassú mosoly suhant át Lucas arcán. „Kíváncsi vagyok, hogy kislány lesz-e.”
Tammy elhaladt mellette, végigsimítva az ujjait a lány karján egy szeretetteljes gesztussal. „Túl korai lenne megmondani.” Lucas átvette a helyét, miután Tammy elsétált, zöld szeme simogatva végignézett rajta. „Félsz?” „Igen.” Sascha nem tudta, hogyan kell anyának lenni. „Nikita alig nevezhet jó példaképnek.” „Én is félek.” Vallotta be a férfi. „Csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam.” Megfogta a kezét, és a szívérehelyezte. „Figyeld.” Egyenetlenül zakatolt, a félelem árnyával fűszerezve. „Miért?” Suttogta. „A szüleim csodálatosak voltak,” mesélte a lánynak, továbbra is ott tartva a kezét. „De nem tudtak megvédeni engem. Úgy megrémít, hogy én sem leszek képes megvédeni a gyermekemet.” Megrázta a fejét, er sen megszorította a férfi kezét. „Úgy haltak meg, hogy téged védtek. Ha ezt az örökségét hagyjuk a gyerekünkre, akkor úgy fog feln ni, hogy tudja, mennyire szerették, teljes szeretettel.” „Higgyj bennem, kiscica.” Megfogta a lány arcát szabad kezével, az érintése meleg volt, csodálatosan ismer s. „És ugyanúgy magadban.” Hitt benne, érezte a szíve ritmusán. „Adj egy pár hónapot. Meg kell tanulnom ezt az anya dologot.” „Ah, Sascha.” Nevetett, és a hangja körül vette, mint egy érzéki takarót. „Biztos vagyok benne, hogy már diplomázni fogsz bel le, amikor a gyerek úgy dönt, lelép.” A lány ökölbe szorította a kezét, és rácsapott a férfi mellkasára, harcias mosollyal, ami azzal fenyegetett, hogy meghódítja a száját. „Ne bosszants.”
Megcsókolta t, egy gyors, vad férfi könnyű szeretetével, ami visszhangzotta párzási köteléken keresztül. „Majd elviszlek egy könyvesboltba.” „El fogsz olvasni egy könyvet?” „Nem lesz rá szükségem – majd felolvasod nekem. „A férfi mosolygott, lassú, macskás görbe szájjal. „Szeretem, ahogy az ágyban beszélsz.” A lány, nevetésben tört ki, a nap érzelmi káoszát maga alá temette közös örömük izzása.
Mindenki ott volt, a Tanács ülésén. „Biztonságban vagyunk?” Kérdezte Nikita. A körben mindenki meger sítette. Kaleb kérdezett következ nek. „Szükségünk van egy felmérésre, hogy mire képesek. Hajlandó vagyok megosztani, amit találtam, felteszem, hogy hozzám volt a legnehezebb eljutniuk?” „Helyes,” Ming válaszolt. „A teleportáló képességed tesz téged a legnehezebb célponttá. Ugyanakkor Tatiana közelébe is lehetetlen eljutni figyelmeztetés nélkül. " Kaleb hallott pletykákat a több Mentáltól is a szalag pajzsokról, hogy csak az általa választott elmék jutnak közelébe. A n még nem törte át a férfi pajzsát, és gondoskodott arról, hogy soha ne is tehesse, teljesen felszerelkezett ellene. „Tatiana?” „Úgy látom, nem árt az információ megosztása,” mondta a másik tanácsnok. „Letölthetitek a részleteket most.”
Ezüstös adat patakok kezdtek áramolni a tiszta feketeségben, ami az elmék sötét pincéje volt a Tanácsteremben. Kaleb elkapta a fontos tényeket, az els lépésként. „Úgy tervezték meg a mérget neked.” „Úgy tűnik,” mondta Tatiana „nehéz teljes mértékben felügyelni a rovarokat a területemen Ausztráliában. Az elkövet k kiengedtek számos mérgez hálós pókot a házam körül.” „Ezzel a stratégiával nagy a kudarc esélye,” mutatott rá Shoshanna. „Igen,” Tatiana egyetértett. „Abból, amit felfedeztem, ezután az opportunista trükk után, hogy az els kísérlet nem sikerült. Azt jelentették, hogy egy privát gép, Pápua Új-Guinea felé – a sugárhajtású, amir l beszélek, kifejlesztett titokzatos hajtóműve meghibásodott, és lezuhant az óceánba, megölve mindenkit a fedélzeten.” „Hogy jutottak be a gépbe?” Kaleb kérdezte. „Feltételezem, hogy a tiéd volt?” „Egy kritikus biztonsági rést használva, tudom, hogy nem az én népem tette.” A n hangszíne világosá tette, hogy honnan tudta. „Még mindig dolgozunk rajta.” Kaleb úgy döntött, hogy beszél következ nek. „Megpróbáltak felrobbantani házamat a távolból.” Meg adta nekik a szükséges adatokat anélkül, hogy elárulta volna a saját biztonsági protokolljait. Egyenként, a többiek is megosztották az adatokat. Meglep volt Ming, aki a legközelebb állt ahhoz, hogy megöljék. A gyilkosok meg sem kísérelték a lopakodást, a leginkább katonai irányba hajló tanácsosnál. Ehelyett kil ttek egy páncélozott járműb l nagy robbanóerejű páncéltör töltetet. Az autójából összetört fém kupac lett. Az egyetlen ok, ami miatt Ming életben maradt, hogy az egyik Nyíl-osztagosa, aki valódi teleportáló (utazó), abban a pillanatban vele volt. Vasic egy szempillantás alatt kivitt mindenkit a járműb l a becsapódáskor.
„Van egy kém,” mondta Kaleb az adatokat feldolgozása után. „Valaki a fels szinteken.” „Egy férfi testét, aki arról volt ismert, hogy eladja az érzékeny információkat, tegnap szedték össze,” tájékoztatta ket Nikita. „Úgy volt, hogy elküldöm a laborba feldolgozásra.” „Egyetértek Kalebbel,” mondta Ming. „Még egy fels szintű adat tolvaj sem fedezhet fel minden helyet egy adott napon és id pontban, anélkül hogy hatalmas er feszítést tegyen, még akkor se, ha rendelkezésére áll a megfelel csatorna a szükséges forrásokból.” „A másik lehet ség,” mutatott rá Nikita, „az, hogy ez egy hosszú távú terv része. Figyeltek és vártak a tökéletes alkalomra.” „Lehetséges,” szólalt meg Henry a megállapítást követ en el ször. „A legutóbbi támadás óta, úgy ítélnek meg minket, mint a gyengéket.” „Ez az hibájuk.” Kaleb nem akarta lehet vé tenni, hogy bárki összetörje azt, amit az vének tekintett. És pont most, amikor MentálHálónak szüksége van társait, a Tanácsra. Amikor már nem volt. . . „Lehet, ahelyett, hogy spekulálunk, akkor kellene összeülnük, ha vannak további részletek a támadásokról.” Vélekedett Shoshanna. „Van egy másik kérdés, amit meg kell, hogy vitassunk” mutatott rá Kaleb. „A programozott er szakról. Meg kell állítani.” Néhány másodperces szünet, amíg a többi Tanácsnok feldolgozta a fájlokat. Tatiana volt az els , aki beszélt. „Krychek Tanácsosnak igaza van. A legutóbbi id kig, az összes er szakos tett egy-egy elleni volt, vagy család ellen irányult. Nem akadt példa esetleges tömeges halálesetekre.” „Az id zítés minden bizonnyal véletlen.” Mondta Nikita. Kaleb várta, hogy Henry megszólal. A férfi volt a tettes. És meger sítette Kaleb minden gyanúját a sötét bábmester identitása.
„Lehetséges, hogy” mondta a másik Tanácsnok. „Az események célja megvalósult. Mindezek után itt vagyunk, és felajánlottuk az önkéntes újrakondicionálást. Egy lépést a helyes irányba, a tökéletes Elcsendesedés felé.”
A vacsora vérontás nélkül eltelt. Mercy nem volt egészen biztos benne, hogy hogyan, de sejtette, az anyja érdeme volt. Emiatt hagyta Liával Rileyt, Bast, Greyt, és a Saget ott, miközben kiment a konyhába, hogy segítsen az apjának feltenni a teát és a kávét. „Ülj le,” mondta abban a pillanatban, amint belépett. Sejtette, hogy ez lesz, felhúzta magát a pultra, és figyelte, ahogy a férfi mozog. Michael Smith egy nagy, er s ember volt. Egy férfi, akire egy n támaszkodhatott. „Tehát,” mondta, „ez a legjobb, akit párodnak találhattál?” Mercy vicsorgott, miel tt visszafoghatta volna magát. És egy pillanat múlva, már tudta, hogy miért volt az egész. „Apa!” „Ó, ne légy ilyen, kislány.” Felborzolta a lány haját, és megérintette az arcát, mosolyra görbült szájjal. „Annyira ismernem kellett volna már téged, hogy sohasem választod a könnyebbik utat.” Mercy elfintorodott, és kinyitotta a konyhaszekrényt, hogy kivegyen egy csomag biscottit, amit az anyja mindig ott tartott. Bas szerette. A többiek már felvetették neki, hogy ez függ ség. Rágcsálta a feszültség ellen. A lány megkérdezte: „Szóval?” „Szóval mi?” Emelte fel az egyik sötétvörös szemöldökét az apja. „Kedveled t?” Ez számított, az véleménye és az anyjáé. Nem mintha fel kellene adnia Rileyval, de a lány egy falka tagja volt, és a
ház falain belül, ennél a családnál, Michael és Lia alfa pár voltak. Mindig is így marad, még akkor is, ha Lucas és Sascha átjöttek vacsorázni. Michael ráemelte csendes szemét. „Úgy tűnik, hogy jó lesz neked.” „Jó?” „Hmm.” Felelte köteked mosollyal. Nyilvánvaló volt, hogy honnan örökölte Grey a gonosz humorát. „Egyél biscottit.” Ismerte annyira az apját, hogy tudja, semmi többet nem szed ki bel le, de a szíve megkönnyebbült a meger sítésre, hogy Rileyt befogadná a családja, ha kérné. Riley nézte Mercy testvéreit, nagyon is tudatában annak, hogy csak a balján ül törékeny asszony tartja vissza ket, attól, hogy megpróbáljanak a széttépett véres csontjaival játszadozni. „Grey,” mondta Lia, miközben még több desszertet pakolt Riley tányérjára, „miért nem játszol a szaxofonon nekünk?” Grey úgy nézett, mintha arra kérték volna, hogy meztelenre vetk zzön, és lejtsen öltáncot. „Csak akkor, ha Riley énekel.” A vihogás kezd dött az asztal körül. Lia összeráncolta a homlokát, és azonnal elcsendesedtek. Egyszerre, Riley látta maga el tt, ahogy Mercy ugyanezt végrehajtja a saját asztaluknál. A gyerekeik valószínűleg pokolfajzatok lesznek, de a párja kézben tartja majd ket, nem is kérdéses. A párja. A szíve összeszorult. Nem leszek többé ugyanaz. Kevesebb leszek. Hogy tehette meg a lánnyal? És mégis, hogyan is lehetséges, hogy a lány engedte? „Riley.” Végig futtatta a férfi karján az ujjait. „Gondolom, nem tudsz elénekelni egy versszakot?”
A férfi elmosolyodott. „Ami azt illeti, de.” Grey összetörtnek tűnt. De Bastien volt, aki következ nek megszólalt. „Vigyázni fogsz a húgomra?” „A húgod tud magára vigyázni.” Nem számít, hogy Riley mennyire akarta ezt a feladatott. A farkas felváltva volt büszke az erejére és csalódott is. Talán ez a kett sség határozza meg az egész életét. Vagy talán megtalálja a középutat. „De akár tűzbe is mennék érte.” Lia megszorította a karját, a férfi a n re nézett, látta a lángoló bels erejét, mikor azt mondta neki, ahogy Mercy becsoszogott. Felérte, megpaskolta az arcát. „Meg csinálnod, Riley.”
47. fejezet A dolgok felfordulást okoztak Velencében. Az elnök gondoskodott arról, hogy elmondja a többi tagnak a fórumon, hogy húzzanak el a Dodgedzsal, és tartsák a szájukat. Szerette az ellen rzést, de nem volt áruló. Amit tett, a saját menekülésére tette, készen állt, hogy fogja a kést, és végrehajtsa a céljait, amik miatt idejött egy évvel ezel tt. Tekintve az eseményeket az elmúlt huszonnégy órában. Egyesek úgy vélik az egész dolog hibás. úgy vélte, hogy ez az els csapás. A Mentálok soha többé nem becsülik alá az Emberi Szövetséget. Bónuszként, ha a Tanács a normál menetrendben ragadnak a műveletek alatt, a Szövetség emberei hamarosan elkezdik kivégezni ket. És az elnök álláspontja megvalósulna anélkül, hogy egy szót szólna. Végülis, a mentálok gyilkosok voltak, szörnyek, és összetörtek bárkit, aki fel mert ellenük lépni. Ami az alakváltókat illeti, az elnöknek igazán nem volt nézeteltérése velük, de nem tágítottak, egyre csak a Szövetség útját állták. Ma este megfizetik a beavatkozásuk árát, lássuk, hogyan tetszik nekik, hogy tehetetlenek a változásokkal szemben. Felemelte a kezét, szinte kényszeresen megérintette a chipet a gerince tetején, jelenleg fedve van a merev gallérú zakójában. Ez egy módosított változata a chipek, katonáknak készült. Bowen és csapatánál a rossz béta verzió volt, ellentétben azokkal a férfiakkal, aki Krychek tanácsos után mentek. Az elnök szomorúságot érzett, de felülkerekedett rajta. Háború volt. Azok az emberek, akik meghaltak a csatában. H sök voltak.
48. Fejezet Riley tudta, hogy Mercy készül valamire, de nem tudott rájönni, hogy mire. Ahogy hazafelé vitte a lányt, megpróbált úgy gondolkodni, mint egy macska. Mint a macskája. De ez közel állt a lehetetlenhez. A lány soha sem tervezett semmit el re. „Visszamész a barlangba ma este?” A férfi megrázta a fejét, a vére felforrósodott. „Nem. Úgy terveztem, hogy bedumálom magam az ágyadba.” „Bedumálod?” „Lehet, hogy belöklek.” A lány felkacagott, majd újra csend lett. Riley úgy döntött, hogy hadd legyen, és mire az autót megállította a Mercy háza közelében, azt hitte, hogy a lány talán el is aludt. „Cicamica?” Végig cirógatta az ujjaival a lány arcát, szüksége volt arra, hogy megérinthesse, hogy megnyugtassa a farkasát, hogy a lány még mindig ott van, hogy nem választotta a Falka kötelékeit a párzási kapcsolatukkal szemben. „Ugyan már, farkas,” mondta a lány, de a legkevésbé sem hangzott álmosnak, „Van valami, amit meg akarok neked mutatni.” Kíváncsian kiszállt a kocsiból, és elindult a lány mellett, aki bevitte mélyen az éjszakai sötétbe, amit az otthonának nevezett. Békés volt, és talán csendes is, ha csak az emberi érzékeivel figyel. De a férfi hallotta az erdei lények futkározását, amint a dolgukra mentek, a süvít szélet a fák között, a párja kibontott hajának suhogását a vállán. Kinyújtotta a kezét, hogy sietve megérintse a csillogó tűzet, ami újra lenyűgözte. „Hova viszel?” Nem mintha számítana. A szükség, hogy egyszerűen csak vele legyen, olyan er s volt, hogy akár örökké az erd ben sétálgatna vele, ha ez az, amit a lány akar. „Majd meglátod.” Mosolyogva fokozta a tempót.
Tizenöt perccel kés bb, egy tisztás bukkantak el , amit egy vízesés köde burkolt be, a férfi sejtette, hogy csillogó szivárvány ragyoghat itt a napfényben. De a hold uralta az éjszakát, és sugarai tükröz dtek a vízben, ezüstös fénnyel beborítva buja növényzetet. A dolgok csillogtak a férfi éjszakai látásában, izgalmasan és vadul, még akkor is, amikor ultra finom cseppek érintették a b rét. Mercy mögé sétált, ahogy ott állt letaglózva a látvány szépségét l. Nem talált szavakat, amikor a lány átölelte a derekát, és az arcát a hátának támasztotta. A férfi rájött, hogy Mercy megmutatta neki egy titkos rejtekhelyet, ajándékot kapott, egy részlelet a lány nagylelkű természet közeli lelkéb l. A szívét egy ponton összeszorította a fájdalom, majd fájdalom hullám szétfoszlása után leírhatatlan meleget érzett. A kezét az övéi közé fogta, és azt mondta: „Köszönöm.” A lány játékosan megcsípte. A dorombolása átalakult valami mássá. A lány ujjai táncoltak a férfi ingén, és megrángatta a gombokat. „Le vele.” A férfit több mint boldoggá tette a követelés. A lány hátulról lehámozta az inget, és ledobta a földre, majd azt mondta: „Minden mást is le.” Megmosolyogta a parancsot, és úgy döntött, nincs semmi vesztenivalója, ha engedelmeskedik. Viszont sokat nyerhet. Mercy akkor sem változtatott a pozíción, amikor a férfi már meztelen b re csillogott a holdfényben. Az ujjai végig futtottak a gerincén, alacsonyabbra siklottak, majd újra fel. Ezúttal széttárta a kezét, és simogatta, kényeztette, cirógatta, amíg Riley úgy érezte, egy vékony rétegben izzadság borította el az egész testét. Ahogy a férfi várt, egy helyben, hogy örömet szerezzen neki, a lány nyomott egy csókot a hátára, ami a legközelebb volt hozzá. „Tetszik a tested, Riley. Kemény, és szilárd és harapni való.”
Minden uralkodó ösztöne sürgette, hogy vegye át az irányítást. De valami más, egy másik része az ösztöneinek, visszafogta. Ha a párja az rületig akarja ingerelni, az is helyes volt. És nehéz volt visszatartani a farkasát. Szerette ezt. Szerette tudni, hogy a párja vonzónak találja a testét. Fogak szántottak végig a hátán. „Szép.” „Gyere ide.” Egy rekedt kérés. „Még nem.” De megsimogatta a kezét, testét, és hozzá dörgöl zött. Még mindig teljesen felöltözve. „A b rödet akarom érezni.” Kezek siklottak át a karján, a vizsgálgatva az izmait. „Kényeztetni akarlak téged.” A farkas a tárgyalás mestere volt. „Addig csinálod, amíg csak akarod, ha leveszed a ruháidat” Lágy n i nevetés. „Kínozni fog téged.” „Szeretem, ha kínzol.” A pokolba, ha nem ez volt az igazság. „Mercy, cicamica.” Karmok vájtak a b rébe. „Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy szeretem ezt a becenevet.” „Gondoltam.” Amikor egy leopárd n sténnyel táncolsz, az a trükk, ébredt rá, hogy engedj egy kicsit, de ne túl sokat. „Majd megszokod.” A karmok nem engedtek. „Vagy talán lenyúzom a b rt a csontjaidról.” Játék, gondolta csodálkozva, a társa játszott vele. „Nem tudtam, hogy szereted, a mocskos beszédet az ágyban.”
A lány felnevetett, és behúzta a karmait, a férfi sértetlen b rét csókolták a puha n i ajkak, és kóstolgatta a nyelvével, a férfi érezni akarta minden testrészével. Istenem, amikor elindult lefelé...a Riley feje már a majdnem felrobbant. A farka lelkesen megrándult. Remeg n érezte, hogy simítja a hátát, hallotta a lágy susogás, ahogy a lány leveti a ruháit... kivéve a csizmáit. Egész teste lánga borult. Arra számított, hogy hozzádörzsöli magát ismét, de ehelyett megkerülte, hogy szembe kerüljön vele. Felnyögött, felemelte a kezét, hogy a tenyerébe fogja a buja nehéz a melleit. „Te vagy az itt az egyetlen, aki szép.” A szavak végül morgássá váltak, ahogy a lány ujjai körbefogták az erekcióját és pumpáltak rajta egyet. „Mercy!” Kezével a hajába markolt, és a száját a lányéra tapasztotta, miel tt a hördülés véget ért volna. Olyan íze volt, mint a tűznek és a földnek, igaz és a valóságos, er s és egyedi. A farkával a kezében ott volt a bizonyíték, rájött a homályos mélységben fejében, hogy a lány nagyon is n ies módon viselkedik. Tehát, amikor eltépte a száját, hogy lefutathassa a nyakán, - ó, Istenem, a lány öröme, - hogy nem kényszeríti vissza. Ehelyett a férfi megdöntötte a nyakát, hogy így egyszerűen hozzáférjen a szájával… így könnyedén össze tudta zárni a fogait rajta. A harapás a lábujjáig megremegtette a férfit. Nem fájdalmasan, annyi endorfin volt a férfi szervezetében, hogy kételkedett benne, hogy megérezne-e egyáltalán bármit is, ami gyengébb, mint egy halálos csapás, de ez szívszorító öröm is volt. A lány megjelölte t, egy olyan helyen, ahol senki sem tévesztheti el. Ez a bélyeg, úgy megnyugtatta a ragadozó lelkét, mint semmi más. Lehet, nincs egyszerű dolguk ezzel a párzással, nincs olyan megoldás, ami nem jár könnyekkel és szívük darabokra szakításával, de egymáshoz tartoztak. Semmi sem változtathat ezen. „Jó ízű vagy, Riley.” A lágy dorombolást hallott a lány hangjában, a lüktet pulzusa fölé tett jelet megnyalta a lány a nyelvével.
A férfi megremegett, és úgy döntött, elég hosszú ideje viselkedett. „Mercy.” Megpróbálta kihúzni a kezéb l a farkát. A lány megszorította. szeretném.”
„Azt
mondtad
kényeztethetlek,
amíg
„De azt nem mondtam, hogy nem próbállak megdugni a kényeztetés közepén.” A lány felemelte a tekintetét, hogy a férfi szemébe nézzen. „Ez macska logika. Te farkas vagy.” „A legjobbtól tanulok.” Nem tudta rávenni a lányt, hogy elengedje, de ha szinte akart lenni, nem is próbálta túlságosan. A lány tenyere meleg kesztyűként simult a húsára. „Akarom a nedvességed,” suttogta a fülébe, megharapva a cimpáját. A lány reakcióként megszorította a farkát, és Riley majdnem elélvezett. Alig tudott egyenesen megállni. „Eunuchok akarsz bel lem csinálni?” A nevetése, a cirógató leveg volt a b rén. A szorítása a farkán lassú volt, és persze birtokló. „Ez az egyik olyan dolog, amit soha, bűncselekmény lenne Mercy ellen.” Végül, még egy kanyargós simogatás után elengedte, majd elkezdett lecsúszni a testén. „Nem.” A férfi megállította használva a fizikai f lényét. „Most én jövök.” Nyalta és szopta és ízlelte és imádta. Rászorította a száját a lányéra, mikor halkan felmordult, s hízelegve finoman hasra fektette a földre -, természetesen gondoskodott arról, hogy feküdjön alul, a lány pedig felette. Folyton megcsókolta a jelet a férfi nyakán, és minden alkalommal érezte, hogy a nyers érzelmek hulláma fut rajta keresztül, a heves keveréke a gyengédségnek, a birtoklásnak, az éhségnek, és az odaadásnak. A kétségbeesett zuhanást okozott a párja odaadása, aki sürgette felfelé a testét. „Magasabbra,” mondta, amikor elterpeszkedett a mellkasán.
A szeme, éjszakai fények a sötétben, vibráltak fényes arany színben. „Biztos vagy benne?” Aztán megsimogatta lesikló ujjaival a saját fürtjeit, és ziháló hangokat hallatott. Miután a férfi elvesztette a hatalmát a hangja felett, csak nézte, ahogy a macska feltérdelt, és megmutatta neki sima, n ies csúszós ujjait, majd a férfi szájába dugta, hogy megízlelhesse. Nem akarta megállítani. Ez volt a legerotikusabb látvány, amit valaha látott. Aztán rájött, egy primitív sarkában az agyának a bizalom egy másik megnyilvánulására is. Mercy nem tesz er feszítéseket arra, hogy a szemét a lehetséges veszélyeken tartsa, átadta a feladatot neki. Megértette, egy csavaró érzéssel a szívében, hogy a lány a maga módján hagyta, hogy vigyázzon rá. Tanultak egymástól. Megtalálják a középutat. Istenem, imádta t. Aztán abbahagyta a gondolkodást. A tudatalatti része, az elméjének egy része, ami soha ki nem kapcsolható a domináns alakváltó hímeknél éber maradt, figyelt mindenre, ami árthat a párjának, míg a többi része, csak büszke volt a szépségére és érzéki gyönyörre, amit t le kapott. Az elsuhanó ujjaival keltett nedves h je, és szüksége, egy lépéssel közelebb vitte a tébolyhoz. „Mercy,” mondta, amikor már nem bírta tovább, nem tudta, hogy azért mondta-e a nevét, hogy engedélyt kérjen. Szorosan megragadta a derekát, és feljebb húzta a lányt, átvette az örömteli feladatot a szájával. Ennyi volt a kis türelme ma estére, de úgy tűnt, a lány tökéletesen elégedett a durva mozdulatokkal, a fogai horzsolásával, a könyörtelen csókjainak követeléseivel. A lány forrón és vadul élvezett el a nyelvét l az els alkalommal. És amikor megmozdította az ernyedt testét visszahúzta, mozgatva magára ültetette. Mikor benne volt, a lány olyan volt, mint egy forró selyemkesztyű, ami csakis a férfinek készült. Nem tartott sokáig.
Az utolsó dolog, amire emlékezett a macskájának nyalintása a jel felett, amit a lány tett oda.
49. fejezet A Szellem leginkább a személyesen találkozókat részesítette el nyben, így fel tudta mérni az emberek hangját, testbeszédét. Nem bízott senkiben. De Judd Lauren és Xavier Perez elég hosszú ideje vele voltak, nem feltételezte róluk, hogy elárulják. Ez már önmagában is ellentmondás, sosem hitte volna, hogy lehetséges. Lenézett a kezében tartott mobilra, elmélkedve, hogy melyiküket hívja fel. Xavier ember volt, Judd pedig Mentál disszidens. Xavier az érzelmekkel élt egész életében. Judd mégcsak most kezdte. Talán ezúttal, a férfi, aki ismeri az Elcsendesedést, és most már tudja, hogy van valami más is, felismeri mi a jobb választás. Beütötte a számokat, ahogy ott állt egy elhagyatott helyen, ahol senki sem tudta nyomon követni a valódi személyazonosságát. Juddot hívta. A másik férfi felvette öt csengetés után. Már aludt, de a hangja tiszta volt, amikor azt mondta: „Nem vártam, hogy hallani fogok fel led. A Hálón felfordulás van.” A Szellem átgondolta a következ szavait. „Mire utalsz?” „Még mindig nem bízol bennem?” Nem volt harag a megjegyzésben. „Tanácsosok elleni gyilkossági kísérletek.” „És nem csak a tanácsosok,” mondta a másik férfi. „Több magas rangú ember, a struktúra halott.” „De,” mondta Judd oly módon, hogy emlékeztette a Szellemet is, hogy egyszer egy Nyíl volt, egy bérgyilkos, „ez nem lehetett katasztrófa. Szóval, mit akarsz?” „A válasz erre a kérdésre.” A tények ismeretében ajánlatot tettek önkéntes rehabilitációra. „Muszáj útjukat állni azoknak, akik meg akarják er síteni kondicionálás? Én még sosem foglalkoztam az Elcsendesedés megtörésével.” A célja mélyebb és id sebb. Azt akarja
elérni, hogy kivágják a rothadás betegséget, amely azzal fenyegetett, hogy újra lerombolja a népet… míg a Tanács csak figyelte, bűnrészes volt a halálában. „De a protokoll fegyver a Tanácsoknak, és arra használják, hogy a népet szabályozzák.” Juddnak sokáig tartott mire válaszolt. „Van egy kis különbség a között, hogy a szabad a választás, vagy, hogy választasz, mert félsz a változástól. Senki sem tudja, milyen lesz a Háló, ha lesznek érzelmek.” „Tudjuk,” mondta a szellem. „Miel tt az Elcsendesedés jött, a kipusztulás veszélye fenyegetett.” Er szak és rület elszabadulnak, elemésztik a Hálót belülr l. „Igen, pontosan, az Elcsendesedés el tt. A kondicionálás megváltoztatott minket, megváltoztatta a Hálót. Én ma élek, mert megtanultam a kondicionáló folyamatot. Nem megyünk vissza oda, ami volt.” A Szellem figyelembe vette, ezt az új gondolati utat, és rájött, Juddnak igaza van. Nem lehet összehasonlítani múltat és a jelent, a jöv egy igazi ismeretlen. „A gyengék nem fogják túlélni az Elcsendesedés nélkül.” Megtörnek a képességeik súlya alatt. „Nem,” Judd egyetértett. „Hadd menjenek. Nem tudjuk, megadni a választás számukra, csak akkor, ha találunk nekik egy másik utat. Az érzelem egy hatékony eszköz.” Hosszú id vel azután, hogy a beszélgetés véget ért, a Szellem elmélkedett egy magányos helyen, és átgondolta Judd szavait. Érzelmek. . . Nem, - gondolta. Ez egy lehet ség, de nem bírta. Még nem. Talán soha sem. Mert, ha a Szellem elveszíti az irányítást, a Háló valóban összetörik.
50. Fejezet Mercynek az volt a szándéka, hogy a reggelt azzal tölti, hogy megbeszéli ezt a tarthatatlan helyzetet Rilyeval remélve, hogy találnak valamiféle kiutat, de hajnali háromkor a férfi felriadt az ágyból. „Mi az?” Kérdezte, félig kinyitva a szemét, ahogy válaszolt a férfi a hívására. A karmai kipattantak. Felismerve, hogy valami nagyon nincs rendben, felült és egyik kezét a háta aljára tett, ahogy befejezte a hívást. A szeme a farkasé volt, amikor rápillantott. „Három fiatal férfi a falkából nem jött haza tegnap este.” Tisztában van azzal, hogy a fiatalok milyen vadak tudnak lenni. „Nem kérdés, hogy ez egy aljas játék?” Bólintott, ahogy felállt és elkezdett felöltözni. „Hawke hívta ket a mobiljukon – ezek a fiúk már elmúltak húsz évesek és képzésben vannak. Nem számít, hogy mi jött közbe, válaszolnának.” Mercy felvette a saját ruháit. „Mozgosítani fogjuk a saját er forrásainkat, segítünk megkeresni ket. Utolsó ismert helyük?” „Egy klub a városban. Ez – ” A feje Mercy telefonja felé fordult, amikor a vészhelyzet kódot trillázta. Megragadva azt, Mercy válaszolt. „Vaugh, mi az?” „Gyere a városba. Eltűnt Nicki, Cory, Mia és sajnálom Merce, de Grey is eltűnt. Elmentek vacsorázni, nem jöttek haza.” Grey. Ha valaki bántotta az alattomos, vicces, legfiatalabb testvérét… A gyomra összeszorult a félelem és a harag keverékét l, küzdenie kellett, hogy leveg t kapjon ahhoz, hogy elmondja Vaughnak a SnowDancer kölyköket. Káromkodott. „Indulj el. Indigo már eleve lent van az éjszakai műszakja miatt – majd
összehangolódom vele, így minden csapatban lesz egy leopárd és egy farkas.” Letette, Mercy elmondta Rileynak, hogy mi történt. A hangja megtört, amikor kimondta Grey nevét. Riley adott neki egy összeprésel szoros ölelést. „Megtaláljuk ket. Az öcséd olyannak tűnt, mint, aki tudja, hogyan kell vigyáznia magára és a körülötte lév kre.” Bólintott. „ kemény. Mindenkit megbolondít a zenei géniusz homlokzattal, de földhöz tudja vágni Saget és Bast, amikor olyan a hangulata.” Lenyugodott ett l és elhúzódott. „Induljunk.” Riley ránézett. „Hogy vannak a kezeid?” Riadtan feltartotta ket. „Szikla szilárd. Miért?” „Mert azt hiszem, hogy ez a szituáció megköveteli a vezetési stílusodat.” Mercy rányomta a lábát a gázpedálra és fele id alatt a városba ért. Megkapták az üzenetet közeledve az Union Squarehoz, ahol a keresési rácsokat jelöltek ki, szóval leparkolt és futottak a helyszínre. „Gondolt bárki is arra, hogy ellen rizza Bowen csoportját?” Kérdezte Vaughot. A leopárdja nem érzett félrevezetést Bowennen. Er t, azt igen. A meghatározását, hogy a férfi bármire képes lenne, igen. De csalást nem. Ugyanakkor a leopárd nem volt tévedhetetlen. Az rszem párja bólintott. „Tiszták – segítenek keresni az eltűnteket a városban az részükön. Hülyék lettünk nem használni a kiváló csapatot, amikor ott ültek.” Mercy Rileyra pillantott, hogy hogyan fogadja ezt. Felhúzta a szemöldökét. „Azt hiszem az ellenségem ellensége a barátom.” Csendes tónus, de a farkas ott volt a szemében – tudta, hogy a harag
vezérelte azokat a szemeteket, akik kárt okoztak az általuk gondozottakon. Érezve ugyanazt a sértést, a kezét az övébe csúsztatta, miel tt visszatért a figyelme Vaughra. „Biztos vagy benne, hogy az eltűntek még a városban vannak?” „Nem.” Mondta a jaguár, felfordítva a gyomrát. „Dorian a repül téren és az autópálya felügyeletén dolgozik, a SnowDancerek a műholdas felvételeket ellen rzik, Faith telepatikus vizsgálatot futtat. Minden követ megmozgatunk Mercy.” Nagyot nyelve bólintott. „Mire van szükséged t lünk?” „Azt akarjuk, hogy nézzetek meg minden ismert Szövetség telket. Már elküldem embereket, de jobban ismered a mozgásukat, mint bárki más.” „Nem éppen megbízható,” monda Mercy „de ennek Szövetség szaga van. Mentál csapat nem szereti felhívni magára a figyelmet.” Riley egyetért en bólintott, ahogy elindultak és úgy döntöttek, hogy magukkal viszik a kocsit, mert sok lesz a földi felfedetés és mások már dolgoznak az utcákon. Üresen jöttek fel az Embarcadero raktárból, és a Tanderloinból, bár kiszálltak és gyalog végig mentek az egészen. Az összes többi ismert rész ugyanezt eredményt hozta. A pánik azzal fenyeget zött, hogy csomót köt Mercy szíve köré. Ez volt minden, amit tehetett, hogy összetartsa. „Hol máshol? Az Isten verje meg!” A hideg leveg ellenére izzadt, ahogy ott álltak az autó mellett, Riley próbált gondolkozni. Ez volt az ereje, amikor a helyzet kaotikussá vált. Éppen most, a párzási tánc pusztítást játszott a fejében, de Mercyvel mellette – még egy zaklatott Mercyvel is - megtalálta az irányítást a kontrol alól. „Menjünk vissza az alapvet tényekhez,” mondta. „A hálózatunk kiterjed a Szövetségre. Így azzal a
feltételezéssel dolgozunk, hogy a Szövetség tette ezt. Semmi ha, semmi de.” Mercy bólintott, a szeme tűzben égett. „A következ kérdés – miért vinné el a Szövetség ket az els helyr l?” Mondta. „Ez nagyon szándékos – három SnowDancer és négy DarkRiver.” „Vagy hadüzenet,” morogta Mercy, a gumiabroncsot rugdalva, „vagy egy nagy, kövér bazd meg.” Megfontolta ezt. „Riley a gyilkosságok – két meger sített eset volt Tahoeban. Mi van ha – ” „Fenébe.” Kinyúlt és félretolt egy izzadságtól nedves vörös szálat az arcából. „Elfelejtettem elmondani neked a tegnapi szórakozásban – egyik kommunikációs tecchnikusunk továbbított nekem egy jelentést. Úgy tűnik, hogy a két áldozat szeret k voltak. A Végrehajtók a férjet okolták.” A puszta banális bűncselekmény úgy tűnt, hogy sokkolja Mercyben a kibontakozó pánikot. „Oh.” Egy gyors bólintás, szaggatott lélegzet. „Oké, oké.” A kezét a hajába túrta és szinte látta hogyan húzza el a magából az rszemet. „Ha nem tudunk válaszolni a miértre, akkor próbáljuk meg a hogyant.” Mercy a kezét a motorháztet re helyezte. „látom, hogyan rabolták el a ti három fiútokat – csinos lányok megzavarták ket, mások tettek valamit az italukba, majd a lányok segítőkészen kivezették ket. Mindenki azt gondolja, hogy a részeg pasijaik, semmi vészjósló. De a mi gyerekeint vacsorázni mentek, nem egy klubba.” Riley bólintott. „Ha én lettem volna, és rá kellett volna vennem négy józan embert, hogy azt tegyék, amit akarok, én megragadnám az egyiket kiválasztva a csoportból, majd kényszerítva a többieket, hogy kövessenek fenyeget zva azzal az eggyel.”
„A helyzet az, hogy tudod mennyire lojálisak vagyunk – tehette a Szövetség?” „Bebizonyították, hogy okosak. Tanulmányozzák az ellenséget, miel tt lecsapnak.” „A forgatókönyved egy lehet ség.” Mercy karmai kint voltak, bár úgy tűnt, hogy nem vette észre. „De hacsak nem volt egy csomó támadó, nehéz lenne kontrolálni azt a sok alakváltót, különösen akkor, ha furgonban vagy teherautóban szállítják ket.” „Hacsak nem fenyegeted meg a többieket azzal, hogy megölöd az egyiket és ezzel kényszeríted ket, hogy viselkedjenek” – az agyában tett egy kognitív lépést – „vagy egy nyugtató dózist adtak be nekik.” Minden elfogott alakváltó keresett volna egy vészkijáratot, de ha valaki fegyvert tart a barátod fejéhez, akkor nem mert volna megkockáztatni olyan műveletet, ami nem ígér száz százalékos esélyt a sikerre. A falkatársak nem áldoznak fel egyet, hogy megmentsék a sokat. A mentál gyengeségnek hívná. Riley úgy gondolta, hogy ez a legnagyobb er sségük. „De ha mind ki van ütva, akkor mi van?” „Pontosan.” Mercy járkálni kezdett fel-le az utcán, mindketten szándékosan figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a forgatókönyvben a nyugtató dózisa akár halálos is lehet. „Ha ez egy üzenet, akkor nekünk fogadnunk kell azt. Ellenkez esetben nem tudjuk, hogy ki tette és k nem kapnak hitelt. És a Szövetség szeret a figyelem középpontjában lenni.” „Más dolgot is figyelembe kell vennünk – az emberrablóknak id re van szükségük, hogy elmenjenek miután kézbesítették az üzenetet.” A farkas látott benne egy csipetnyi lehet séget. „Elszigetelt helyet kell keresnünk, ahol az eltűntek nem azonnal találhatók meg, de ahol ésszerű id alatt meg tudjuk ket találni.” Mercy látszólag talált egy hajgumit a zsebében, mert elkezdte felfogni egy rendetlen lófarokba a haját. „Nem teljesen ismerik a várost, szóval nem mennek messze a mozgási körükb l.”
„Az ostoba keresést lefelé kell irányítanunk.” Riley kiegyenesedett, meglátva az igazságot. „Azokon a helyeken keresgéltünk, amiket valószínűleg fogalmuk sincs hogyan lehet megtaláni.” Mercy szeme éjszakai ragyogásba fordult át. „Voltak jelentések esetleges Szövetség mozgások az utcán felfelé vezet úton a Szépművészeti Palotába. Ez beleillik. Nem annyira elszigetelt, hogy az eltűnteket ne lehessen megtalálni, de eléggé elszigetelt, hogy valószínűleg senki sem fog áthaladni ott ebben a kora reggeli id ben.” Az óra éppen öt harmincat mutatott. Már mozgásban is voltak, ahogy befejezte a beszédet. Elfogadva Mercy pokoli vezetési stílusát, Rileyval ott voltak a Palota területén öt perccel kés bb. Csodálatos napfénynél, a hatalmas oszlopok, amik a körtemplomban íveltek vészjóslóak voltak a sötétben. Mercy szándékosan kerülte a tó üveges területét t le jobbra. Nem megy oda, amíg nem szükséges. Az éjszakai látását használta, hogy lásson a pillérek körül, közel tartotta a testét a földhöz, megpróbált szagot fogni. Amit helyette talált az egy szaggatott karom nyom a fűben. „Riley.” Ezt egy farkas csinálta. Egy pillanattal kés bb mellette volt. „Az illat szétszórt, de friss.” A földön kúsztak éberen, hogy találjanak bármi más is, ami arra utal, hogy a jeleket esetleg az egyik elveszett falkatárs csinálta. Riley találta meg a következ nyomot – egy fülbevaló, amin üveggyöngyök lógtak. Mercy szíve a torkában dobogott. „Mia. üveggel tanul dolgozni – annyira rülten büszke azokra a fülbevalókra, soha sem vesztett el még egyet sem. Nem, ha csak nem szándékosan.” Néhány méterrel odébb meglátta a kopott, kézzelkészített gombot. „Grey.” Szerette a kék ingét, annak ellenére, hogy az kopott volt. Sage tette rá a gombokat, hogy illeszkedjenek a kreativitásához és az
anyjuk vágta ki és varrta meg az inget. „Nyomokat hagytak nekünk. Talán nem voltak kiütve.” „Vagy a drog hatása kezdett elmúlni.” Nagy volt a kísértés, hogy a dolgokat felgyorsítsák most, hogy tudták az eltűntek áthaladtak itt, de elakadtak a nyomoknál. Ez nagy terület volt – jobb lassúnak lenni, mint hogy kihagyjanak bármit is. Voltak olyan jók, hogy küzdöttek az ösztön ellen, hogy vakon üldözöbe vegyék… mert néhány perccel kés bb megtalálták mind a macskákat és farkasokat. Mindannyian a pillér árnyékában lev növényzet köré voltak támasztva és olyan mélyen az árnyékban, hogy Mercy és Riley könnyedén elmehettek volna mellettük. Mind a hetet leöntöttek egy könnyű parfümmel, ami nagy pusztítást végezhet egy alakváltó orrával. Halottnak tűntek. „Nem.” A térdére esett, Mercy elkezdte ellen rizni a pulzusukat. Megkönnyebbült, mikor érezte az els lomha ütemet, ami azzal fenyegetett, hogy megállítsa a sajátját. „Élnek, mindannyian.” A keze elid zött az öccse arcán. „Istenem, szeretlek öcsi.” Riley továbbította telefonon, hogy megtalálták ket és mind Tamsyn és Lara, a SnowDancer gyógyító, megérkeztek néhány perccel kés bb. Mind a hét fiatal úton voltak a kórházba néhány percen belül. Lucas vezetett a gyógyítokkal, míg Hawke ott maradt, hogy lássa találhatnak-e t bbet, mint az illatuk. Mercy úgy tervezte, hogy Greyel megy, de úgy döntött, hogy a Palotánál marad, amikor a szülei felhívták, hogy már majdnem a kórháznál vannak. Meg akarta találni azokat a szemeteket, akik ezt merészelték tenni. Visszatérve Riley mellé, miután a többiek elmentek, Hawkeval beszélve talált rá. „Az üzenet ki volt tűzve egy ládára.” Mondta Riley. „Maradjatok ki a Szövetség ügyeiből vagy legközelebb nem fognak lélegezni.”
„Szép t lük, hogy elhagyták a hívó kártyájukat,” mondta Hawke, nyilvánvalóan dühösen. „Biztosak vagyunk benne, hogy a Szövetség volt?” „A technikusok még mindig dolgoznak rajta, de a kezdeti szavak nyomai megegyeznek azokkal, amiket a raktárban találtunk.” Hawke megrázta a fejét. „Minden jel arra mutat, hogy ez egy hatalmi játék, de az id zítés elgondolkodtat, hogy valami nagydolog fog történni hamarosan és össze akarnak zavarni.” „Mindkett lehet,” mormolta Riley, a gyönyörű haja bronzzá vált a csendes hajnali fényben. „Egy nagyon tudatos demonstrációja a hatalomnak és a ködösítésnek.” „Elbukták a gyilkossági kísérletet a Tanácsnokoknál,” mondta Mercy. „Vagyis marad Bowen és csapata, mint legvalószínűbb célpontok.” Riley ugyanazon a gondolatmeneten ment végig. „Figyelmeztetnünk kell ket.” „És hívjuk a tűzszerészeket oda ki.” Mercy el vette a telefonját. „Miután megtetted,” mondta Hawke, „mindkett tökre szökségem van, hogy felmenjetek a Tisztásra.” Riley érezte, hogy Mercy ellenszegül. „Te nem vagy az alfám.” „Technikailag.” Mondta Hawke a t le megszokott arroganciával. „Találkozó lesz a WindHavennel.” Riley úgy döntött, hogy meg fogja ütni Hawket – többször is – amikor Mercy felé fordult, miután a férfi elment, hogy beszéljen valaki mással. „nem érdekel, hogy mit kell tennünk, nem hagyom el a falkámat még, ha párosodtunk is.” „Még ha?” Megragadta a karját és magafelé húzta. „Ne tedd ezt velem. Vagyunk olyan jók, hogy párosodjunk.” Ha visszaveszi
mindazt, ami közöttük történt, ha azt mondja, hogy nem számított, az kurvára megtörné t. „Még mindig nem vagyok farkas.” Kivillantotta a fogait. Aztán meglepetésére, megcsókolta t az összes tűzvihar intenzitásával a természetében. „És én soha nem fogom azt a seggfejet az alfámnak hívni.” Riley még csak nem is vette fontolóra, hogy megvédje Hawkeot. „Kell lennie valamilyen módnak, hogy ne szakadjon el a kapcsolódásod a DarkRiverhez.” „Nem tudok belegondolni, hogyan.” Frusztráltnak hangzott, mérgesnek, ereje fogytánnak. „Ha elveszítem azt… ha a vérkötelék megszakad… Istenem, Riley, mit fogok tenni?” Riley átölelte t, pontosan megértette hogyan érez a lány. Hadnagynak lenni nem egy pozíció volt, ez része volt annak, aki volt. „Mercy, én – ” Mi az ördögöt mondhatna? Nem volt rá mód, hogy helyrehozzák ezt. Egyikük közülük meg fogja törni a vérszerz dését az alfájával. És ha ezt a dominanciához kötötték, ami nagy valószínűséggel így volt, akkor nagy rá az esély, hogy Mercy lesz az. „Bárcsak meg tudnám javítani ezt, így én lennék az, akinek el kellene hagynia a falkáját.” A teste megfeszült. „Te utálnád feladni a vérkötelékedet a SnowDancerrel.” „Nem annyira, mint ahogy utálom, hogy tehetetlen vagyok, mikor fáj neked.” Szorosan tartotta t. A párja volt, a védelmez je. És mégis tudta, hogyha egyek lesznek, akkor fájdalmat fog okozni neki úgy, ahogy még soha senki nem bántotta t el tte. Ez elfogadhatatlan volt. „Talán valahogy tudjuk manipulálni a dominanciát.” Mondta Riley, meglátva a lehet séget. „Helyrehozva úgy, hogy én legyek az, aki elválik a falkától.” Ez hatalmas darabot tépne ki a szívéb l, de ha ez lenne az egyetlen mód, hogy megvédje a párját, százszor is megtenné. „A dominancia folyékony, amely képes a változásra. Mindössze annyit kell tennünk, hogy megtaláljuk a jobbik elindulási pontot.”
„Riley – ” „Shh. Csak hagyd, hogy tartsalak. Csak még egy pillanatig.” Megenyhült a karjaiban, megmutatva a bátorságát, amiben a férfi nem volt biztos, hogy még rendelkezik vele. „Cicus, majd kitalálunk egy módot.” Mert soha nem akarta, hogy Mercy kevesebbnek érezze magát, töröttnek. Inkább támadná meg önmagát, miel tt lehet vé tenné ezt.
51. Fejezet Az Információs Keresked halott volt. De a számítógépei nem. Ezek a higany hatékonyságával futottak. És mikor a végleges ellen rzés elkészült határid re és nincs kapcsolat a mesterükkel, a számítógépeken változtak a műveletek. Az Információs Keresked annyira volt becsületes férfi, amennyire a kémek lenni tudtak. Megtalálta az információt és átadta azokat a megállapodás szerinti áron. Sosem tartott meg bármit is váltságdíjként, soha nem használta azt, amit felfedezett zsarolási alapként. Ez volt rossz az üzletben. Azonban tudta, hogy nem mindenki olyan, mint . Így hát készített egy vészhelyzeti tervet – nem látta értelmét, hogy fenntartsa a hitét azzal, aki meg fogja ölni t. Öt másodperccel a végs határid után, a számítógépe átküldte a minden részletre kiterjed adatokat az utolsó munkáltatójától – az Emberi Szövetségt l – az információ, amit talált és a terveiket a társaikról a Tanácsnak. De a számítógép nem állt meg ott. A Keresked úgy döntött, hogy nyomot hagy a világban. A második adatküldés, ez korlátozódott a további tervek részleteire, amit sikerült felfedeznie, a média állomásra lett elküldve az érintett területen, az információk keresztül mennek világszerte, hogy összezavarja a nyomvonalat. Csak miután ezeket a feladatokat elvégezte, a számítógép csak akkor kezdte meg a teljes törlését a fájloknak. Tíz perccel kés bb, az Információ Keresked igazán halott volt.
52. Fejezet Mercy az autóban volt úton az elkerített raktárházba, ahová Bowen és csapata éppen evakuálva voltak, amikor megcsörrent a telefonja. „Sage? Mi az? Grey – ” „Nem Sage vagyok.” Mondta egy ismeretlen n i hang. „Clara vagyok, a CTX-b l. Sage irodáját használom. Tudtam, hogy megvan neki a számod gyorstárcsázóban – ” „Lassíts cica.” Szólt rá Mercy a gyorsan hadováló lányra. Clara, eszébe jutott, egy emberi gyakornok. Nagyon fiatal. „Mire van szükséged t lem?” „Egy e-mailes fax jött át az el bb és senkit sem találok…” Szünet tartott, hogy nagyot nyeljen. „Sajnálom. Csak kiakadtam. Valószínűleg vannak itt emberek, de azt gondoltam, hogy tudnod kell – van egy bomba a városban, ami fél óra múlva fel fog robbani. Pontosan 7:32-kor.” Mercy felült. „Részletek?” Mikor Clara felolvasta valami?”
ket, Mercy kifújta a leveg t. „Van még
„Azt mondja, hogy az Emberi Szövetség áll emögött és más halálos támadás mögött szerte a világon és tiltakozásul kéri a vállalkozások bojkottálását. Elküldjem a faxot a telefonodra?” „Igen.” Átküldte Hawkenak és Lucasnak, amint megérkezett a fiókjába.”ÉS Clara, jó hívás.” Letette a megkönnyebbült lánynak, és Riley felé fordult. „Padlógázt. Van egy határid nk.” Riley mégkérdezte és sikerült Bowen csapatához id ben odaérni. Mercy figyelmeztetésével a csapat kiürítette a helyet katonai pontossággal. Bár Bowen ki volt akadva.
„Hogy a picsába helyeztek el idebent egy bombát?” A közel fekete szeme összeszűkült. „Az egyikünknek kellett lennie, valaki átállt.” Egy apró eurázsiai n tudhatjuk.”
mellette a homlokát ráncolta. „Ezt nem
„Akkor hol a pokolban van Claud? Már huszonnégy órája nem láttam.” Mercy ott hagyta ket, ahogy halkan érveltek és elindult, hogy csatlakozzon Rileyhoz. „Esély a járulékos károkra?” Kérdezte, körülnézve a váratlanul zavaros reggeli fényben. Legalább a köd kezelhet volt, alig nyalogatta a bokáját. Riley megrázta a fejét. „Nincs. A másik raktárházat kiürítették. Bowen és csapata kisöpörte a csavargókat az útjukból és én csináltam egy másik söprést.” „Jó.” Megdörzsölte a homlokát. „A tűzszerészek mostanra már felálltak – talán képesek megtalálni és hatástalanítani a készülékeket.” Körbepillantott, hogy biztosítja, hogy mindenki kint van a veszélyzónából, s megbökte a lányt, hogy kövesse t. „Meg kell tisztítanunk a területet.” Ahogy sétáltak, Mercy érezte, hogy a farkasa karmai közel vannak a felszínhez. A leopárdja sem volt jobban. De tudta, hogy ez rosszabb volt a férfinak. Ez csak a természet módjának működése volt – a násztánc a ragadozó alakváltó férfiakat közel nyomja az rülethez. Riley összetartott. Érte. És a farkas alakváltóknál a birtoklási vágy, az er sen védelmez természete harcol a vadállat ösztöneivel… ez olyan volt, mint egy utazás a poklon keresztül. Bárcsak helyre tudnám hozni, így én lennék az, aki elhagyná a falkáját.
Ez nem volt hamis ígéret. Tudta, hogy megtenné, ha ez lenne az egyetlen mód. Riley feladna mindent, hogy távoltartsa t a fájdalomtól. Olyan nagy szíve van, mint Texas - pislogás nélkül meghalna érted. De nem várja el senkitől sem, hogy ugyanezt megtegye érte. Talán, gondolta Mercy, a saját szíve b vült a múltbéli félelmekkel, minden aggodalommal, itt volt az ideje, hogy Riley megtanulja milyen egy leopárddal párosodni. Ez a leopárd készen áll arra, hogy tegyen egy lépést a sötétben, bízva, hogy elkapja t a másik oldalon. Ésneki, ez egy nagyon is tudatos döntés volt – túl er s volt, túl független, hogy véletlenszerűen essen ebbe bele. A kezét a férfiéba csúsztatta, összekulcsolva az ujjaikat. Leopárd és n egyaránt egyetértettek – ez a férfi, ez a farkas, er s volt, okos és kész volt harcolni a párjáért, nem számít, hogy mibe kerül. A leopárd nem tehetett kevesebbet. Riley rámosolygott, amit l gödröcskék jelentek meg a szája körül. „Itt van az én macsó képem.” De a keze megfeszült körülötte. Férfiasan meleg, kérges tenyér, férfi érintése, aki soha nem engedné el. A lelkében fájdalmasan n tt a szükség, egy érzés, ami semmi máshoz nem hasonlítható, amit korábban valaha érzett. „Van számodra valamim.” Riley kersztül húzta t a kerületi vonalon – mivel a robbanóanyag mérete a fax szerint, mint amit Nikita épületében is találtak, a robbanás nem pusztítaná el még a félig ezt a távolságot sem. De nem voltak hülyék – megvárták a tűzszerészeket a létrehozott biztonsági fal mögött. És Riley nem állt meg, amíg a fal másik oldalán nem voltak. „Igen? Mi az? Fényes?” A macskája vissza akart vágni neki, de valaki félbeszakította miel tt megszólalt volna. Indigó volt. „Mindenki más mozgásban van,” mondta nekik a hadnagy. „Ti ketten itt maradtok?”
Bólintottak, folytatta. „A tűzoltók várnak az utca túloldalán, ahol megbeszéltük. Ha bármi balul sül el, kiviszik a seggünket.” „Jó.” Mercy az órájára pillantott, benttartva a türelmetlenségét a fogaival. „A figyelmeztetés azt mondja, hogy tíz perc múlva fog robbanni.” Mindketten vártak, amíg Indigo odébb kocogott, miel tt folytatták a beszélgetést. „Szóval,” kérdezte Riley, „mid van nekem?” Megfogta a kezét, tenyérrel lefelé a szívére helyezte. Ez kurvára fog fájni, gondolta, de a férfi az övé volt, hogy megvédje, mint amennyire volt a férfié. „Én.” És kinyitotta a lelkét, lecsupaszította magát. A párzási kötelék végig vonult a testén, mint a fehér villám, forrón és vadan és igazin. Hihetetlenül, csodálatosan igazi. Az energiája más volt, mint az övé – farkas, nem leopárd – de összefűz dött a sajátjával, amíg az egyesített erejük sokkal nagyobb volt, mint ami egyedül lehetett volna valaha is. „Wow.” Riley pislogott, imbolygott a lábain. „Fenébe.” Megragadta a karját, hogy egyenesen tartsa t nehéz mutatvány volt, mivel úgy érezte magát, mintha ittas volna. Mindketten majdnem hanyatt estek, nevettek, aztán csókolóztak. A fizikai kapcsolat közöttük soha nem volt kétséges, de a párzási kötelék új rezonanciát adott hozzá, amíg nem érezte az érintését a teste minden sejtjében. „Mmm, tetszik.” Riley hallotta Mercy szavait, de nem tudott válaszolni, a farkasa még mindig döbbent volt a kötelék hatásától, mindig is tudott róla, de soha nem értette igazán. Ez semmihez sem volt hasonlatos, mint amit elképzelt – ez több volt, ez jobb volt, ez… kibaszottul csodálatos. A nyelvét Mercy szájába dugva, felnyögött. Valamivel kés bb, felemelte a fejét. „Ennek az épületnek hamarosan fel kéne robbania.”
„Hmm.” Álmodozó tekintettel nézett az övébe. „Kit érdekel.” Riley egyetértett. „Részegek vagyunk.” Nem merte megközelíteni a témát az rszemi kapcsolatával kapcsolatosan. Érezte a saját vérkötelékét Hawkeval er sen és biztosan, ami azt jelentette, hogy az drága Mercyje elveszítette a szíve egy darabját. Megteszi érte, megfogadta, olyan mélyen és igazin fogja szeretni, hogy az el fogja temetni a fájdalmat a pusztító veszteséggel. Azonban akkor olyan kielégít en nézett, nem akarta megtörni a pillanatot, nem akarta elpusztítani az örömüket. A párja, a társa odaadta magát neki. Ez több volt, mint amit valaha is várhatott ett l a vad, független leopárdól, akit imádott. A kezével a haját simogatta, tartotta a pillanat szépségét szorosan a szívében, titkos kincsként, amit senki sem vehetett el t le. Mercy ajándéka. „Azt hiszem,” mondta az érzelmek vastagságán keresztül, „ez jobb, mint részegnek lenni.” „Igen.” Mercy a mellkasára hajtotta a fejét és hozzádörgölte az arcát. Tudta mit csinál – dúskál az illatában. Ugyanezt akarta csinálni. Lehet leg vele hosszan, hajlékonyan és meztelenül alatta. Néhány percig ott álltak, hogy valamiféle kontrol alá vonják magukat. Egy id után Mercy az órájára pillantott. „Egy perc múlva felrobban, ha az tipp helyes volt.” „Remélem, hogy nem volt.” Mert ha az volt, akkor a dolgok rondává fognak fordulni. „Igen.” „Nem ismerem a Szövetség bels politikáját,” mondta Riley, „de nem tetszik, hogy úgy használják fel az embereket, mintha nem érnének semmit.” Mercy bólintott. „És ha ölnek – Oh, Istenem!” Riley követte a tekintetét az ég felé, látva, hogy valami zuhan, ami úgy nézett ki, mint egy kontrollálatlan merülés. Túl nagy volt, hogy
egy átlagos madár legyen. „Pokolba.” Körülnézett, hogy valami enyhítse a becsapódását, de az egész terület régimódi beton és fa volt. „Erny zz a szárnyaddal.” Mondta a zuhanó madárnak az összeszorított fogai közül. „Lassíts.” „Gyerünk, gyerünk.” Mercy lábujjhegyre elérhetné és elkaphatná a másik alakváltót.
emelkedett,
mintha
Három másodperccel a becsapódás el tt olyan volt, mintha a zuhanó hallotta volna ket. A szárnyait kiterjesztette, bár az egyik furcsának tűnt… töröttnek, jött rá Riley. Ez lassította az ereszkedését a gyilkos megnyomorításból. Az alakváltónak sikerült pályát váltania, így egy halom régi fán landolt a beton helyett, de még így is keményen becsapódott, a sólyom a teljes állati formájában. Mindketten futottak miel tt leszállt, elindultak vissza az épület felé. Riley utálta, hogy a párja veszélyben forog, de a farkas tisztelte az erejét. Ez volt és Mercy tökéletes volt. A sólyom úgy feküdt, mintha halott lenne, de mikor Mercy a kezét a testére tette bólintott. „Él.” Riley felmérte a madár súlyát. „Rohadtul nagy.” Állati formájában cipelni kínos lenne, de madár formában ilyen nagy volt, akkor valószínűleg ember formában nagyobb volt. A madár alakváltóknak komolyan furcsa dolgaik vannak a súlyukkal, amikor átváltoznak, de általában az állat formájuk kisebb. A végén mind a ketten vinni fogják. Riley a kezét a sólyom hátsó részéhez csúsztatta, míg Mercy elölfogta meg. „Kész?” „Indulj.” Elindultak a helyszínt l tudva, hogy csak másodperceik vannak. De még annyiuk sem volt. Ugyanabban a pillanatban érezték még a gyújtókapcsoló illatát. „Változz!” Az állati testük közelebb volt a földhöz, a hatás jobb volt.
Ráfeküdtek a terhükre, ahogy átalakultak, befedték a sérült alakváltót az állati formájukkal, ahogy a világ tűzbe fordult körülöttük. A farkas üvöltése a város felett gyászosan, szomorúan, olyan kétségbeesetten szomorúan hangzott, hogy aki hallotta úgy érezte, hogy a szíve reszketve visszhangozza a bánatát. Futott a Szépművészeti Palotához olyan sebességgel, hogy akik látták elcsodálkoztak rajta, hogy tényleg látták-e, Hawke követte a hangot egy betonrészhez, nem messze az összeomlott épülett l. Por és füst eltömítette a leveg t, de nem kellett látnia ahhoz, hogy megtalálja ket. A nagy szürke farkas az eszméletlen leopárd elé állt. A farkas az orrát nyalogatta, megveregette a mancsával az arcát, megpróbálta a lökésekkel felébreszteni t. De a leopárd mozdulatlanul feküdt továbbra is, majdnem olyan volt mintha nem lélegezne. A sólyom egy kicsit balra feküdt t lük. Életben volt. Elég jó. Hawke visszafordult a kettejükhöz, akik a sajátjaik voltak és letérdelt melléjük. A farkas nem nézett rá, minden figyelmét az elesett leopárdra fordította. Amikor Hawke ment, hogy ellen rizze a leopárd sérüléseit, lassan mozdult, biztosítva a farkast, hogy nem áll szándékában ártani. Ennek ellenére a farkas készen állt lecsapni, a borostyánszínű szemei figyelték Hawke minden mozdulatát. Ekkor Hawke észrevette, hogy a farkas bal hátsó lába eltört. Nem mondta a férfinak, hogy üljön le. Ehelyett arra koncentrált, hogy megtalálja a leopárd sérüléseit. A legveszélyesebb nyilvánvalóan az volt, amit abban a pillanatban észrevett, hogy a macskát az oldalára döntötte. Egy hatalmas seb hasította szét a fekete és arany kormos sz rt, amit feltehet en a repül törmelék okozott. Hawke káromkodott és levette a fels jét, hogy megállítsa a vér áramlását. Segített volna a farkason, de megosztani az erejét a leopárddal meghaladta a képességeit. Ez felkavarta a farkast benne – ez a leopárd, ez a n falka része volt. Segíteni kell rajta. „Tarts ki Mercy.” Mormolta a kezét a zsebébe tolva a telefon köré zárta.
Fölöslegesnek bizonyult. Lucas futott ki a füstös ködb l abban a pillanatban, Tamsyn követte t. Tammy és Luc mögött látott két másik sólymot landolni és átváltozni. Normál körülmények között, halottak lettek volna, amiért betörtek egy másik ragadozó területére, de Hawke tudta, hogy valószínűleg korábban jöttek a találkozóra, a Tisztásra. „Larának a kórházban kellett maradnia,” mondta Tammy egy gyors jelentésként. „Az egyik fiatalotok rosszul reagált a nyugtatóra, amit használtak.”Egy pillantást vetett a farkasra, aki némán nézett. „Tudsz vigyázni Rileyra?” „Nem fogja engedni.” Informálta Hawke. „Nem, amíg Mercy nincs rendben.” „Férfiak,” motyogta Tamsyn, de már levette a pólóval kibélelt sebet és ellen rizte azt. „Ez rossz, de egy harcos. Gyerünk Merce.” Két kezét a sebre tette és lehunyta a szemét. Hawke érezte a gyógyító energiát kiáradni bel le, bár az energiája ismeretlen volt – macska. A gyógyítók mindenkit megnyugtattak, amikor elkezdtek dolgozni; azonban a sérült farkas rt állt, felállt füllel, de csukott szájjal. Figyelt. Várakozott. Ha bárki is tett egy rossz mozdulatot, az a szerencsétlen egyén felvágva fogja találni a nyakát. Riley egyáltalán nem volt ésszerű most. Egyik kezét Mercy fejére téve Hawke mellett, a másikat Tammy vállára, Lucas a homlokát ráncolta. „Sascha elkapta, azt hiszem.” Hawke tudta, hogy Lucnak és Saschának er s kapcsolata volt, de nem vette észre, hogy ez bizonyos fokig telepatikus. Az irigység szúrását érezte a gyomrában. Mint a leopárdok, az alakváltó farkasok is egy életre választanak párt. Sosem volt meg az esélye – a lány, aki azzá a n vé n tt volna fel, akit imádott volna, már évtizedekkel ezel tt meghalt. És most a farkasa egyedül járt.
Ezért volt jó, gondolta, hogy Riley párosodott. Szükségük volt egy er s férfi-n i kötelékre a vezet ség struktúra tetejére. Ez lehorgonyozná a falkát. Most érezte a párzási köteléket erejét átáramolni Tammyba és rajta keresztül vissza Mercybe. Az alakváltó gyógyítók érintéssel hozták helyre a dolgokat, de az energia valahonnan máshonnan jön. Riley megbökte Mercy orrát a sajátjával, megérintve t gondoskodón a mancsával. Ez volt az, amikor Hawke érezte, hogy valami áthúz rajta. Hasonlóan ahhoz, amikor Lara felhívta a figyelmét a hatalom alatt lev bonyolult gyógyulást. Tamyra pillantott. „Érezted ezt?” Egy zaklatott bólintás. „Ez Rileyból jött.” Nem, gondolta Hawke, ez nem. Ez bel le is jött. És ez azt jelentette, hogy Riley és Mercy befejezte a párzást. A tekintete találkozott Lucaséval. „Nem kaphatod meg t.” Mondta a leopárd alfa, mintha olvasott volna Hawke fejében. A szemük összekapcsolódott, alfa az alfáéval, farkas a leopárdéval. A leveg elcsendesedett. „Kés bb harcoljatok érte.” Sziszegte Tammy, a hangja ostorként csattant. „Gyerünk Mercy, a pokolba is ébredj fel.” De nem ébredt fel. Nem számított, hogy a farkas hányszor próbált hozzásimulni, hogy visszahozza t az öntudatba.
53. Fejezet A Tanácsot nem zavarta, hogy egy teljeskörű találkozójuk van, ami a Szövetséggel foglalkozik. Egyszerűen megállapodtak a lépéseken és feladatul adták az osztagnak, hogy foglalkozzanak vele. Ha a Szövetség háborút akar, akkor megkapják. De az elnök elszámította magát egy fontos kérdésben. A Tanács amellett döntött, hogy rejtve, nem nyílvánosan lép fel az er szakosan. A legutóbbi hullám ellenségesked mentál miatt a nyílt vérontás szemben állna azzal, hogy próbálják megnyugtatni a lakosságot. Ehelyett a dolgokról finoman gondoskodtak, lehetetlen volt bizonyítani, hogy mentál részt vett benne. És a mentálok nem öltek meg mindenkit. Ehelyett szkennelték az elméket és dossziékat építettek. Az egyik úgynevezett elnökmegszökött, de három olyat, aki a tápláléklánc csúcsán volt nevezhet nyomonkövettek és megszüntették. A többieket el bb vagy utóbb megtalálják. A dolgozó méheket egyedül hagyták… az elméjük arról, hogy mi történt érintetlen. A vezet jük elhagyta ket, hogy tegyék meg, amit tudnak, tudván, hogy gyilkosok jönnek. A mentáloknak egy évszázaduk volt arra, hogy kitanulják a hideg logikával demorizáljni az ellenséget. Most, a Szövetség katonai jellegű kara belülr l omladozott.
54. Fejezet Lucas és Hawke a kórházi ágy mellett állt, és lenézett a súlyosan sérülten fekv férfire. „Mi a szar történt, Adam?” „Megl ttek az égb l. Mint egy rohadt gépet.” Számtalan egyéb sebét, amik beborították a testét figyelmen kívül hagyva, a magas, izmos férfi törött szárnyára meredt, miután félig-átváltozott formában maradt, így volt rá lehet ség, hogy sínbe tegyék a szárnyát. „Bassza meg, ez jó pár hét lesz, mire meggyógyul.” „Az egyetlen ok, amiért nem vagy halott,” mutatott rá Hawke: „csak azért, mert várhatóan alphává válsz.” „Szárnyasok vezet je,” javította ki Adam, furcsa rezgéssel a hangjában. „Ez az „Alpha” csak a ti négylábú megnevezésetek.” „Sértegetsz?” Jegyezte meg Hawke vontatottan, bár nem feszült hangulatban. Lucas ránézett, fegyelmezett arccal. „Nem hiszem, hogy rájött volna, hogy a mi területünkön van, és úgy el tudjuk temetni a testét, hogy senki sem találja meg.” „Ha- ha.” Adam szarkazmusa kevésbé tűnt hatékonynak, attól, hogy a normál esetben rézszínű b re mindenütt sérült volt, ahol nem éppen fekete-kék. „Itt van Naia? A gyógyítónk?” „Igen, a sarkadban volt. Az egyik szárnysegédeddel.”Hawke felvonta a szemöldökét. „Fogd be,” csattant fel Adam. „ az egyik legmagasabb rangú tagja a Szárnyasoknak. Ott kellett lennie az ülésen.” Összerezzent. „Jézus, fáj a fejem.” „Naianak le kellett borotválnia a hajad, hogy ellen rizze a sérüléseket,” így Lucas. „Kiderült, hogy túl keményfejű vagy a
koponyatöréshez.” Hawke összefonta a karját, kényszerítve magát, hogy összpontosítson a problémára, és nem arra, amit semmiképpen sem tud megoldani. „Már nem vagy olyan szép, a hosszú, selymes, - mi az a szó? -igen, fürtjeid nélkül.” Adam bemutatott Hawkenak, amikor egy finoman gömbölyöd n , rejtélyes Görög-Szigetekr l származó jegyekkel ellátva, belépett a szobába. „Kifelé,” mondta. „Mind a ketten. Tér kell a gyógyításhoz.” „Megyünk, Naia,” szólt Lucas halk hangon. „De meg kell tudnunk, hogy mi hozta Adamat a területünkre.” „Semmi,” mondta Adam. „Lehet, hogy elhiszem, ha meghallgatom Ariat.” Hawke összevonta a szemöldökét. „Nem, változás történt a Szárnyasok szerkezetében.” „Mi változott?” Kérdezte Lucas, amikor a másik férfi elhallgatott. „Aria halott.” Hawke leveg t vett. „Pokolba. Kedveltem t.” „Jó élete volt.” Mondta Naia, szemmel láthatóan fojtogatta a bánat. „Jó Szárnyas vezér volt.” Rövid pillantás Adamre, és Hawke megértette, szavak nélkül is, hogy miért Naia, és Jacques - most a második legmagasabb rangú tagja WindHavennek, jött Adammal. Aria nemcsak a Szárnyasok vezet je volt, hanem Adam nagymamája is. Valószínűleg aggódtak, hogy felbolygatja a tárgyalásokat, harcot kezd akár Lucassal, akár Hawkekal, csak azért, hogy kitombolja magát. Mindkét férfi megértette, hogy ez lelassíthatta volna a dolgokat.
„Az volt,” értett egyett Lucas. „Tehát most a te tollas seggeddel kell foglakoznunk.” „Ti már évek óta dolgoztok velem,” emlékeztette Adam ket. „Most már nincs akadály, hogy barátok lehetünk.” A szarkazmustól csöpög szavak. „Megkaphatom a golyókat?” „Nem. Egyik keresztülment a testeden, a másikat apróra törte a szárnyad, és eltűnt.” Hawkenak nem tetszett. Az emberei az ellenséget lövik csak le, de azt is ellen rzés után. Lucas már elmondta neki, hogy nem az övéi voltak. „Meg fogjuk találni az elkövet t.” „Jacques ismeri a helyet,” mormolta Adam ködös szavakat. „ ”
volt…
Naia intett nekik, hogy távozzanak, mert Adam elvesztette az eszméletét, néhány perccel kés bb kijött. „Hogyan halt meg Aria?” Kérdezte Lucas. „Öregségben.” Naia arca szomorú lett, de mégis békés. „Tudtuk, hogy ez lesz. Valahogy túlélte a párja halálát, talán azért, mert volt a Szárnyasok vezet je, de az élet távozott bel le - csak hat hónapig tartott ki, azután, hogy a férfi az utolsót lélegezte. Nem volt már benne a lelke.” Ez kevésbé tette valószínűvé, hogy valakinek Adam volt a célpontja. Mivel sem Lucasnak, sem Hawkenak nem tetszett az ismeretlen fenyegetés a területükön, kimentek Jacqueskal. Amit találtak, váratlan volt, hordágyak és nyolc halott ember chipekkel a nyakuk hátulján. Mia és Kenyon, az egyik SnowDancer fiú, akit már korábban elvittek, azonosított hármat a nyolcból, akik valószínűleg részt vettek az emberrablásban. „Fel fogom hívni Bowent,” mondta Lucas: „hátha fényt tud deríteni minderre.”
A Szövetségi férfi húsz perccel kés bb érkezett, egy pillantást vetett a halott férfiakra, és bólintott. „Kett közülük közvetlenül az elnöknek dolgozott, talán megláthatták az arcát.” Lehajolt egy bizonyos test mellé, bánat szivárgott minden pólusából. „A fenébe, Claude. Miért?” „A chipek úgy tűnik, hogy gyilkos kapcsolók.” Mondta Lucas, együtt érzett a férfi veszteségével. „Az agyuk szó szerint kiszivárgott a fülükön.” A gyászt felváltotta a hideg düh. „Ezt senki sem mondta el nekünk.” De a bizonyíték nem volt egyértelmű. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek megtámadták Adamat, megtorlásként a DarkRiver és SnowDancer beavatkozásért a terveikbe, vagy, hogy adott esetben egyszerűen csak káoszt kelltettek, nem számított. Mivel úgy tűnt, az elnök tisztogatást végez.
Riley utálta látni, amikor Mercy olyan csendes. Úgy érezte, hogy a lány lelkének vibráló jelenléte helyett, most sápadt volt és mozdulatlan. Tamsyn aggódott a rejtett fert zések miatt Mercynél, mert fel kellett volna már ébrednie. Riley farkasa egyre jobban kétségbeesett minden múló másodperccel. Istenem, csak most találtam meg t. Nem bírta volna ki, ha elveszíti. Ki gúnyolja ki a reakcióit, amikor leginkább szüksége lesz rá? Ki fogja megnevetetni? Összezárta a tenyerét a lány ujjai körül, és megszorította. „Kelj fel, cica,” mondta, megpróbálta elérni a lányban rejl vadságot. „Szükségem van rád.” Ezt senkinek sem mondta, azóta a nap óta, mikor a szülei meghaltak. A lelke mélyén, úgy vélte, hogy érezte a szeretet pulzálását, a melegségét, de a párzási kötelék új volt neki. Nem tudta, hogy valóságos, vagy csak képzelte, mert annyira szüksége volt rá. A kezében a lány ujjai nyugodtan feküdtek, ellentétben a n személyiségével, akit minden porcikájával szeretett.
Az alatt a sok év alatt, amíg táncoltak egymás körül, sértéseket vágtak egymáshoz, minden, amikor ott álltak szemt l-szemben, felkészülés volt, gondolta. Nem álltak készen egymásra, akkor. De most már igen, és a pokolba is, nem hagyja, hogy a sors ellopja a jöv jüket. Er feszítések árán, befeküdt a lány mellé az ágyba, és felajánlotta a szívét. Aztán leengedett minden fennmaradó pajzsot, minden akadályt, és kényszerítette a lányt a gyógyulásra.
Bowen és csapata elhagyta San Francisco két nappal kés bb, egyenesen Velencébe mentek. Bowen már visszahívta a megmaradt a biztonsági csapat tagokat. „Nem tudom elhinni, hogy átveszed az elnök munkáját,” mondta az egyik embere, és hitetlenkedve rázta meg a fejét. „Magam miatt teszem,” mondta Bowen, a fejében rengeteg halál képeivel. Sokan a barátai közül elmentek, mind egy olyan elnök és cimborái miatt, akik nem ismerték a legf bb szabályt. „Én nem küldöm a népemet ágyútölteléknek, és nem harcolok csak azért, hogy bizonyítani tudjam, hogy elbírok a nagy fiúkkal. Mostantól azt csináljuk, amit az alakváltók, annyira er ssekké vállunk, hogy senki se merje felvenni velünk a harcot.” „A kísérlet azonban, Bo,” mondta Lily . „Ez nagy lépés lesz. És te nem vagy politikus.” „Igen?” Vigyorgott. „Akkor hogy lehet, hogy egy üzleti megállapodást– talán többet – kötöttem a két leger sebb alakváltó falkával az Egyesült Államokban?” Lily szája tátva maradt. „Hogyan? Azt hittem, hogy nemkívánatos személy vagy.” „Elcsesztem,” mondta Bo, még mindig dühös volt magára, hogy részt vett egy gyerek megijesztésében.” De felvállaltam. Az szinteség számít az alakváltóknak. Amikor visszahívtak, megbeszéltünk egy találkozót az alfákkal és azt mondtam: talán egy rossz kezdetb l még
válhat
valami
jó
is.”
„És meghallgattak?” „Ez egy folyamatban lév feladat. Már megállapodtunk, hogy nem bojkottálják a Szövetség vállalkozásait, ez egy átmeneti üzlet, de ez csak egy dolog.” DarkRiver és SnowDancer nem érhette volna el azt, ahol tart, nagyon nagy intelligencia nélkül. Teljes mértékben képesek lennének elszakítani minden kapcsolatot az EmberiSzövetséggel- úgy, mint ahogy levágnak egy beteg végtagot, - ha Bowennek nem sikerül megoldani, hogy megtisztítsa a szervezetet, a háttérben működ er szakos emberekt l. Az elnök szabálytalanul cselekedett, embereket vont be a területi háborúkba, mert így akarta újjáépíteni az életüket. Most, hogy a hatékony üzleti/oktatási hálózat volt kialakulóban a világban, ártatlan férfiak és n k vádolják ket er szakos tettekkel. Bowennak be kellett bizonyítania, hogy a Szövetség több annál, mint amit el ször a tagokról, megtudott a világ. „Megtörtünk, Lily,” mondta, Claudera gondolva. „Azt akarom, hogy a darabokat újra egyesítsük.” „Gondolod, hogy lehetséges?” „Igen.” Nem volt túl kés . Az elnök a gonoszsága még nem vert gyökeret. „A vezetés, lehet, hogy megpróbált dics séget szerezni a háborúban, de tudjuk, hogy a népük er s, ha adunk nekik valami szilárd alapot, jól felhasználjuk a chipeket, egy másik szintre helyezzük majd a játékot egyszer s mindenkorra.” A lány lassan bólintott, a fényes haja tükrözte a fényt. „Senki sem tudja majd átszakítani a pajzsunkat, és ellopni a titkainkat.” Régi fájdalom volt a szavaiban, szörnyű emlékek. „Igen.” Bowen megszorította a kezét. „Azt akarom az embereknek, hogy részévé váljanak a világ szövetének. Ehhez az kell, hogy hajlandóak legyünk kilépni az árnyékból, és elfoglalni a helyet a tárgyalóasztalnál. Nincs több vérontás.”
A fogadott n vére ránézett, különös világossággal a nagy, szürke szemeiben. „Nem fogsz sokáig biztonsági f nök maradni. Vezet leszel.”
A világ másik oldalán, Tatiana Rika - Smythe felállt a székr l, és megivott két pohár proteinmixet. A teste hasonlított egy csontvázhoz. Nagy árat fizetett a játékért, de ha minden a terv szerint haladt volna, most lenne az egyetlen életben maradt tagja a Tanácsnak, és senki sem hibáztathatná t a társai haláláért. Mivel nem akad elég er s aspiráns, aki a Tanács tagjává válhatna, tulajdonképpen a Háló tulajdonosa lehetett volna. Akkor a költség-haszon arány megfelel nek tűnt. Már nem ez volt a helyzet. Azt hittem, már rászolgált az eredményre. Megvárta, míg az elnök szünetet tartott, és felfigyelt a chip hibájára. A chip meghibásodott. Biztos volt benne, hogy amikor este találkoznak, a férfi mentális pajzsa nem megfelel en védi a fizikai támadástól. Csak egy emberi hiba. A férfi remegve, csúsztatta a kezét a hajába. Az elme kontroll nagy mennyiségű energiát használt, és tényleg nem szabad többé ilyet tennie. Az elnök kivonszolta magát a fürd szobába, nem számítva a veszélyre. Halott volt öt perccel kés bb. Tatiana kimerülten felsóhajtott, miközben visszatért a helyére. Nem szívesen veszített el, egy olyan tökéletes eszközt, mint a férfi. Amikor megtalálta három héttel ezel tt, elméje már tele volt gyűlölet a mentálok felé, és a hajlandósággal az er szakra, hogy elérje a céljait.
Minden, amit tennie kellett egy lökés volt, hogy elpusztítsa a Tanácsot. Minden más intézkedés, hogy gyilkos kapcsolót tegyen az embereibe, hogy megkeresse az alakváltókat, saját maga hozott. Tatianat nem érdekelte semmi, ami független a tanácsostársai elleni gyilkosságoktól. De ez a nagy függetlensége tette az elnököt veszélyessé, amíg élt. Persze jobb lett volna, ha ellen rizni tudja a Szövetség egészét, de még egy elme-kontroll láncszem is elvezethet hozzá. Kénytelen volt végignézni a folyamatos fejlesztését a chipnek és a gyógyszernek, de úgy döntött, ez a kisebbik probléma, az ezekkel foglalkozik majd, amint meger södik. Most, hogy visszatért… és felismerte a többi Tanácsnok gyengeségét. Talán gondolta, miközben lefeküdt az ágyába, talán be fogja programozni a következ vezet jét a Szövetségnek. Az emberek ezért voltak olyan tökéletes bábok.
55. Fejezet Mercy egy tágas, de ismeretlen szobában ébredt. Nem, emlékezett rá, hogy látta volna már korábban, de a képek ködösnek tűntek. Valószínűleg korábban már felébredt, majd visszazuhant az álomba. Fájt az oldala, és mikor lehajolt, hogy megvizsgálja, kötszerek közepén találta magát. Mégis, gondolta, nem is érezte túl rosszul magát, annak ellenére, hogy egy darab fém vágta fel. Ásított, és mélyebbre bújt az ismer s férfi test mellé. „Riley?” Csend. Meglep dött, felemelkedett a könyökére, és lenézett rá. Az arca fáradságot tükrözött. Ostoba férfi, gondolta, itt volt mellette végig. A lány érezte, hogy miközben aludt a férfi nem hagyta magára. Annak ellenére, hogy begipszelték a lábszárát és a combját azt mondta neki, hogy inkább sérült volna meg helyette. A várakozás rossz volt, amikor Lara begipszelte. Állati alakban kellett volna maradnia a gyógyulás miatt, de nem lepte meg, hogy nem tette. Az nem lenne, de a szerepük megfordult. Megcsókolta a férfi állkapcsát és megcirógatta a mellkasát, míg az arca nyugodt lett, Mercy felnyögött, és roskatag lábon kiszállt az ágyból. Riley ujjai azonnal összeszorultak a leped n, ahol feküdt. „Aludj.” Mondta a lány, megfogta az ágytámlát, amíg az izmai megszokták újra, hogy álló helyzetben van. „Itt vagyok.” Néhány nyugtató szó, és visszamerült mélyebbre az alvásban. Ez, - gondolta Mercy, - ahogy ott állt és lenézett rá, kimondhatatlanul csodálatos, hogy van egy társa, aki minden porcikáját szeretett benne. Körülötte lév k közül senki sem volt olyan életer s, mint szerette volna. De persze, voltak emberek. De megadták neki és Rileynak a magánéletet, csak ez számított. Bevonszolta magát a fürd szobába, megtette, amit meg kellett tennie, majd lezuhanyozott. A zúzódások ocsmány színéb l, rájött, hogy már
napok óta ki volt ütve. A teste tiszta volt, ami azt jelentette, vagy egy gyógyító vagy Riley gondoskodott róla. Nem érzett semmi zavart a gondolatra, a férfi az övé. Persze, hogy tör dik vele. Ahogy megtenné Mercy is érte. Egy szempillantás alatt. Felfrissülve visszament a hálószobába egy bolyhos fehér köpenybe burkolózva. A lány kötszereinek felülete műanyag borítású, így sértetlenül túlélte. Miután megragadta a hajkefét, leült Riley mellé és elkezdte simává fésülni a gubancokat. A férfi azonnal befordult, átölelte a lány derekát, az arcát a csíp jéhez szorította. Mercy elmosolyodott, amikor egy férfikéz félre tolta a köpenyét, amíg megtalálta a b rét. Er s ujjaival a lány combját fogta. Még mindig aludt. De még így is tolakodó volt. Pontosan úgy, ahogy a lány szerette. Lerakta a hajkefét az éjjeliszekrényre, hosszú ideig simogatta a haját, és a vállát. Talán egy órán át. Nem számított. Egyszerűen boldog volt, hogy itt van vele. Lusta kényeztetésre készült, kicsúsztatta a ruháját az ágy mellé. Fél órával azután, hogy a férfi keze elmozdult a combjáról, a hüvelykujjával lusta íveket írt le. Ásított a mellkasán fekve, bár nem azért, mert álmos lenne, eltolta a férfit, amikor maga fölé akarta fordítani. „Vigyázz a lábadra,” rendelkezett a lány a leopárdjával a hangjában. A férfi megrángatta a fürtjeit bosszúból. De nem a fején lév ket. „Riley Aedan Kincaid,” mondta. „Tudom, hogy ébren vagy.” A férfi megfogta t, merészen és birtoklóan. Megborzongott. „A hátadra, farkas.” A férfi engedelmeskedett, elvette a kezét a lány lába közér l. Csalódott lett volna, ha nincs tudatában, hogy valami sokkal jobb vár rá. Egy óvatos mozdulattal felült, és lenézett férfi meztelen testére,
ellen rizte, hogy máshol nem sérült-e meg. Csak akkor lett elégedett, amikor megérezte, hogy a férfi megadta azt, amire még szüksége volt, hogy a párja legyen, megköttetett a párzási kapcsolat. „Te az enyém vagy.” „Nincs ehhez elég energiád. Tudod, hogy hány napig voltál kiütve?” „Szükségem van erre,” mondta Mercy, és ez volt az igazság. „Szükségem van rád.” Sötét szeme nem mosolygott. A keze simogatta a rajta lév kötéseket, és a sötétség feler södött. A lány nem engedhetett, ha Riley felhúzza újra a falakat, akkor megszakadna a lány szíve. „Morgó.” És megharapta a férfi állát. „Ha morgolódsz, nem mászom le rólad.” A férfi pislogott. Aztán egy apró mosoly tűnt fel a Riley ajkainak szélénél. „Ez már jobb.” Lány csókot nyomott a szája mindkét oldalára, a szíve annyira tele lett, hogy nem tudta, hogy hogyan törjön ki. „Tudom, hogy megsérültem, de ott voltál. Ilyen az életünk. Ez az, akik vagyunk.” „Majdnem meghaltál.” „De te visszahoztál.” Lány tenyerébe fogta a férfi arcát. „Mindig tudtam, hogy ott vagy. A halálnak nem volt esélye a Fallal.” Hosszú csend következett. „Kiérdemeltem a jogot, hogy egy kicsit meg rüljek,” mondta végül. A lány elfeküdt rajta, b r a b rrel érintkezett az egész a fels testükön. „Detto.” Még egy csók, és a férfi keze végig csúszott gyengéden a lányon lév kötéseken és zúzódásokon. Elfogadta a gyengédséget, a gondoskodást, és vissza is adta ugyanez. „Ez olyan jó érzés.” Suttogta a férfi szájába.
Farkas-borostyán szemmel nézett vissza rá. „Jó.” „Arrogáns.” De a lány mosolygott, mert a Riley visszatért hozzá. Egy órával kés bb átalakultak, hogy megtalálják az üres házat. Mercy elvigyorodott. „Megijesztjük ket.” Riley mosolya tisztára a farkasé volt, ahogy egyensúlyozta magát a mankóval. „Tegyük ket féltékennyé is.” Mercy kuncogva kiment a tornácra... és érezte, hogy a szíve megtelik örömmel, felsóhajtott. „Ez lenyűgöz .” Nem voltak magasan Sierrán, és nem voltak lenn a DarkRiver területén sem. A feny k zöldelltek, a leveg tiszta, de nem túl hideg, és a ház… „Húú. Svájci faházegybeolvasztva egy hegyi kunyhóval.” Mikor megpillantott egy k kandallót, már belátta, hogy a küls része úgy készült, hogy otthonosan illeszkedjen az erd be. „Kié ez a hely?” „Miénk.” Rábámult. „Mi? Mióta van neked ilyened?” „Öt éve.” Megvonta a vállát. „Én építtette a társamnak.” „Az aranyos kis házias farkaskának?” ”Idióta voltam,” mondta, „de nyilvánvalóan olyan idióta, aki már akkor is tudta, hogy egy idióta.” A lány összefonta a karját, és metsz en rámeredt a férfira. „Mercy, nézz körül. Ez olyan masszív, mint a fene. Látsz bármit is, amit egy alázatos kis teremtmény túlélne itt?” Villogó szemekkel, alaposan körül nézett. „Összepisilné magát, az els furcsa zajra.” A lány leengedte a kezeit, odalépett, és megbökte a férfi mellkasát. „Voltak itt más n k is?”
„Senki sem volt itt. Én sem töltöttem itt bent egyetlen éjszakát sem.” Leejtette az egyik mankóját, a lány arcát a tenyerébe fogta. „Két embernek építettem, nem egynek.” Nos, meg kellett csókolnia, hogy ne tette volna? „Cicamica,” mondta ünnepélyesen a szemébe nézve. „Sajnálom.” A lány a homlokát ráncolta. „Miért? Semmi közöd nem volt a robbanáshoz.” „Nem. . . az rszemkötelékdet.” A szíve összeszorult, amikor a lány megértette. . . „Nem érzek semmi különbséget.” „Kellene.” Riley félig aggódónak, félig megkönnyebbültnek látszott. „Határozottan éreztem, amikor megkaptam a kötelékedet, és megvan a kapcsolat Hawkeval, és a többi hadnaggyal. Nehéz megmagyarázni.” „Tudom, mire gondolsz, ez olyan, mintha tűz lenne a közelben, és érezném a melegét.” Megrázta a fejét. „Én is úgy érzem, hogy melenget.” „Nos. . .” Végigsimított a haján. „Ez jó. De ha azt akarod, hogy fizikailag közelebb legyünk a falkához költözhetünk.” Ah, a fenébe, a férfi képes volt a leggyengédebb dologokat mondani, azon a mély, szilárd hangján. „Jól vagyok.” És ez volt az igazság. Mivel a párjával volt. . . élvezte. Az ilyen öröm, betölti minden sejtjét, arany szépségében ragyogott t le. A férfi lehajtotta a fejét, a lány lábujjhegyre állt. „Ahm.” Hangzott az éles köhögés. „Ti ketten már kaptatok engedélyt a távozásra?” „Menj el, Hawke,” mondta Riley úgy, hogy oda sem nézett.
A farkas alfa feljött a lépcs n, és megrángatta Mercy haját. „Vörös. Csinos.” Mercy elmosolyodott. . . és felvillantotta a karmait. De Hawke már a tornác másik oldalán állt, egy önelégült mosollyal az arcán. „Most már,” mondta: „Én vagyok az alfád.” „Baromság.” Mercy behúzta a karmait, és megfordult, a hátát Riley mellkasának feszítve hajolt rá a korlátra. „Én DarkRiver rszem vagyok.” A farkas alfa szeme felcsillant. „Biztos vagy benne?” Elkapott pár ismer s illatot a szélben, és várt. Lucas és Sascha kilépett az erd b l néhány perccel kés bb. Mercy egy pillantást vetett rájuk, és elfojtott egy vigyort, de Hawke nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megjegyzést tegyen. „Egy levél ragadt a hajadba, macska.” Közönyösen, Lucas felnyúlt, hogy kiszedje. „Féltékeny vagy, farkas?” „Fiúk” mondta Sascha. „Azért vagyunk itt, hogy megvitassunk valami fontosat.” Felsétált a lépcs n, és megölelte Mercyt. „Annyira örülök, hogy a mindketten rendben vagytok.” Változott a szeme, lehetetlenül új mélységgel a lelkében az empátiával. És az illata. . . Mercy leopárdja izgatottan majdnem lecsapott Saschara. „Szent szar! Gratulálok!” Sascha mosolygott, és ránézett Lucasra. „Nem hiszem, hogy el tudom mondani, hogy mennyire izgatott vagyok.” Aztán visszafordult. „De nem ezért vagyok itt. A Csillagok Hálójáról és a hasonló farkas hálóról van szó. " „Le kellene ülnünk,” mondta Lucas, de nem Mercyhez beszélt.
Sascha rábámult. „Nem tudtam, hogy a négy hetes terhességt l képtelen vagyok álló helyzetben maradni.” „Ezért kell elfoganod, amit mondok.” Lucasnak, minden porcikájából sütött a báj. „Bízz bennem.” Sascha a szemét forgatva visszafordult Mercyhez. „Menjünk és üljünk le, Tamsyn itt volt, amikor felébredtél reggel, és azt mondta, rendbe fogsz jönni, de több ágynyugalom kell.Lara ugyanazt a parancsot adta neked.” Mutatott egy ujjával Rileyra. „Sascha drágám, én nem tudom, hogy mit csináltok te és a macska az ágyban, de ez a kett nem fog pihenni.” Hawke a padhoz ért, és Mercy észrevette, hogy bár farmert és egy fehér pólót visel, mezítláb van. rült farkas. Lucas Hawkeot lehagyva, kinyitotta az ajtót, hogy beengedje a párját. Saschat Mercy és Riley követte. Egy pillanattal kés bb puffanást hallottak, majd néhány káromkodást, de amikor a két alfa belépett, nem volt egy horzsolást sem rajtuk. Sascha összehúzott szemmel méregette ket, jutalmul elbűvöl fiús mosolyokat kapott. „Feltételezem,” mondta Mercy, és megpróbálta elfojtani a nevetést, „hogy valami furcsa dolog történt a Hálón?” Sascha bólintott. „Amikor te és Riley el ször párosodtatok, olyan volt, mintha a Hálónk és a SnowDancer Hálózat nem tudta volna, hogy mit tegyen. A legtöbb esetben, azt hiszem, az egyikhez kellett volna húznotok, mert a hálózatok kapcsolata elméletileg lehetetlen.” Riley ujjai a csíp jén játszottak. Aggódóan. Birtoklóan. A lány felé hajolt. „Tehát mi történt?” „A lehetetlen.” Sascha szeme csillogott. „A párzási kötelék a helyére kattant köztetek, a saját hálótokról való eltávolítás nélkül.”
Riley felkavarodott. „Azt mondod, most már látod mind a SnowDancer és DarkRiver hálózatot?” „Nem igazán.” Sascha rálehelt az üveg dohányzóasztal felszínére, az ujjával felrajzolta a kapcsolatot, hogy megmagyarázza. „Lucas és Hawke egy vérköteléket kötöttek, mint szövetségesek, így a Falkák már összekapcsolódtak valamilyen szinten.” Hawke mozgolódott és Mercy macskája felfigyelt a fenyegetésre a mozgásában. Nem irányul senki felé a szobában, de mégis ott volt. „Miért nem egyesültek a hálózatok?” Kérdezte. Sascha ránézett farkas alfára majd a leopárd alfára. Az egyik a kandallónál. A másik, a párjánál, mögötte.A szoba két oldalán. „Mivel egyik tök sem hódolt be a másiknak.” „Persze, hogy nem!” Hangzott két különböz torokból. „Látjátok.” Sascha felemelte a kezét. „Azt hiszem, az alakváltó hálózatoknak egy alfa a magja - és egynek sem lehet két alfája. De az alfa- és- alfa vérköteléknek nyilván volt némi lelki hatása. Nem látom a farkas hálót,” magyarázta, „de érzem, hogy most már egymás mellett vannak DarkRiver Hálóval a pszichikai síkon. A párzási kötelék megy Mercyt l és eltűnik, és mivel ti ketten párosodtatok. . .” „Ez azt jelenti, hogy újra megjelenik a másik oldalon.” Gondolta Mercy. „Hogy hogy a vérszerz dés nem látható kötelék DarkRiver és SnowDancer között?” „ szintén szólva,” mondta Sascha: „Nem tudom. Lehet, hogy végül ugyanazt az eredményt hozta volna. Mindketten annyira elkötelezettek a Falkájuk iránt - és alakváltóknál, az ilyen dolgok, úgy tűnik, hogy számítanak a nagy lelki síkon is.” Riley kihúzta magát ép lábán. „Azt akarjátok, hogy válasszunk.” Egy pillantás Hawkera, majd vissza Lucasra. „Ez szükséges,” mondta Hawke, fakó szemében elhatározással.
Lucas bólintott. „Az állatotoknak kell a konkrét válasz. Plusz, szükségünk van rá a Falka szerkezetének stabilitásához.” Mercy Rileyhoz fordult, és felvonta a szemöldökét. „Oké?” Bólintott, úgy nézett Hawkera. „Én maradok SnowDancerben, Mercy marad a DarkRiverben.” „Nem lesz a hűségünk megkérd jelezhet ,” mondta Mercy. „A hűségben a párom az els , majd a falkám.” Ez így volt, és mindig is így lesz. A falka családi kapcsolatokból épül fel. És a család a párodosással kezd dödik. „Ne kérjétek, hogy titkokat visszatartsunk egymás el l.” Lucas csinált egy álmeghajlást feleletként a csíp s válaszra. „Mintha próbáltuk volna,” mondta, felemelkedve. „A pár az els .” Riley csókja Mercy haján, mint egy simogatás, a lány lábujjáig megremegett. „Szintén,” mondta, „a családi életünk könnyebb lesz, ha a két falka nem hadakozik egymással a közeljöv ben.” „Miért tennénk, ha most már az összeköt dött két csoport az álmunk?” Ennyit mondott Lucas, de a kezét összedörzsölve. Tehát, ha már itt tartunk, az Hawke volt. „Mindkett töket utálom.” Mondta Mercy indulatok nélkül. Riley átkarolta t. „Én is.”
Epilógus Egy héttel kés bb a falka körében ünneplés volt, miután Tammsyn és Clara megtisztította Mercyt és Rileyt. Közösen ünnepeltek – egy új élet születését a falkába és Riley és Mercy párosodása. Bas megveregette Riley hátát. „Vigyázz rá vagy megskalpollak álmodban.” Olyan elvadultan mosolygott, hogy ha Mercy nem ismerné jobban azt gondoloná, hogy a bátyja nem is tudja mi az az öltöny, nem hogy még mi az a pénzügyi piac. „Judd azt mondja, hogy egy nap vissza fog harapni még.” Riley mormogta, a mankóra támaszkodva. „Nem fog bántani,” ugratta Mercy. „Ha mégis, akkor használni fogom rajta a cicakínzó eszközeit.” Bas kivillantotta a fogait. „Nagyobb vagyok, mint te. És szándékomban áll csalni.” Nevetve puszit nyomott az arcára, majd a táncolók közé lökte. „Menj, tedd élvezetesebbé néhány n estéjét.” És egy csomóan voltak közülük, akik szemeztek Bassel. Vigyorogva csókot dobott neki és beolvadt a táncolók közé. Grey melegséggel a szívében nézett rá, felháborítóan flörtölt Miaval, egyikük sem érezte magát rosszul az emberrablás miatt. Sage valahol a kamerázott és felvette, ahogy Keely a fájlokat archiválta. „Ez jó,” mondta, Rileyhoz hajolva, aki egy fa törzsének háttal ült. „Mindkét falka itt van.” „És mindenki viselkedik.” A két csoport fiatal felé bólintott, a Pack Circle (a hely neve, ahol ünnepelnek) két oldalán helyezkedtek el. Ezt az eseményt tartják a legújabb lépésnek a bizalom kialakulása felé. Az alakváltók buzgón rizték a Pack Circlest. Dorian párzási ceremóniájára meghívtak bizonyos farkasokat, de csak korlátozott számban.
De Riley és Mercy párosodásán, Lucas úgy döntött, hogy itt az ideje meger síteni a barátságukat. Hawke ugyan vicsorgott, de elfogatta. Lesz még egy másik buli a SnowDancernél egy hónap múlva. Ugyanakkor a SnowDancer alfa csak egy kis ideig jelent meg ezen a partyn – Mercynek volt egy jó sejtése, miért. „Hey, mindaddig, amíg nem karmolják meg egymást,” mondta ezzel megválaszolva a kérdést a fejében,” nem érdekel, hogy mennyire fixírozzák egymást merev tekintettel.” „Szegény Sascha,” mondta Riley nevetéssel a hangjában. „Nincs egy perce sem magára.” Mercy Sascha felé pillantott, ahol felajánlottak neki ételt, italt, takarót, a babának neveket javasoltak és még Isten tudja, hogy mit. Az alakváltók imádták a gyerekeket, de a termékenységi ráta nem volt olyan magas, mint az embereknél vagy a mentáloknál. Ennek eredményeként minden születést dédelgettek. És minden terhes n vel barátságosak voltak, simogatták ket és általában az rületbe kergették a egyaránt a falka férfi és n i tagjai ket. Ahogy Mercy ott állt, szórakoztatta a tudat, hogy Lucas biztosan kap egy ütést kés bb, amiért eltűnt. Megpillantotta Kittet, ahogy kilép az erd b l. Ez nem volt szokatlan. Húsz éves férfi és mindennel együtt egy gyönyörű példány. Ami szokatlan volt, az a lány, aki a kezét fogta. Sienna Lauren. Oh, francba. Mercy azon volt, hogy azután a kett után menjen – csakhogy megállítsa a falkák közötti vitát – amikor Riley megszólalt. „Nézz rá.” A tekintetét követve Brennát látta meg, ahogy Juddra nevet, a színes jelensége ellentétben áll párja halk intenzitásával – de nem számít milyen a férfi, nem lehetett kétsége a kettejük közötti kötelékben. „Jók együtt.”
Riley az oldalára húzta a lányt. „Igen, azok.” És els alkalommal nem volt árnyék a szemében, amikor a hugára pillantott. Ez, Mercy gondolta, egy kiváló kezdet. „Istenem” folytatta, „nem tudom elhinni, hogy lovacskásat játszottam vele, amikor még olyan kicsi volt.” Megrázta a fejét. „Te milyen játékokat játszottál a testvéreiddel?” „Én Bast a saját személyes babámnak tartottam. Felöltöztettem rszem felszerelésbe és rajtaütésekre vittem.”
t
Riley nevetett, olyan gazdagon és nyitottan, hogy a leopárdját elvarázsolta. „Táncolunk?” Kérdezte. Lenézett a gipszére. „Ha nem bánod, hogy egyhelyben kell állnunk.” „Ha ez melléd ragaszt, akkor tökéletesenk hangzik számomra.” Riley bizonyította ügyes egyensúlyát. Teljes mértékben képes és hajlandó megtartani a társát, amikor a dolgok ingataggá válnak.
Kés bb aznap este fáradtan, de képtelenül arra, hogy aludjon, Sascha a széfhez ment és kivette bel le Eldridge könyvét. „Sascha?” Lucas hívta t. „Gyere és simogass meg.” „Csak akkor, ha te is megsimogatsz.” A válasz gyorsan jött. „Megegyeztünk.” Mosolygott, ahogy izgalom futott végig rajta, bement a hálószobába és háttal nekid lt a párjának. „Miel tt rátérnénk, el tte azt hiszem ideje, hogy ezt elolvassuk.” Mert ez már nem csak róla szólt. Ez a kisbabájáról szólt, a gyermekér l, aki talán az vagy a párja adottságával fog megszületni. Lucas végigsimított a haján és bólintott. „Rajta, csináljuk.” Mély lélegzetett vett és kinyitotta az els oldalon.
Bevezetés A P-mentál, vagy pszichikus, ahogy a köznyelvben nevezik, valami különleges személy. A leger sebbek közöttük képesek meggyógyítani a legpusztítóbb érzelmi sebeket. Folklore azt mondja, hogy megtudják gyógyítani az rületet. Ez még soha senki sem bizonyította. Ami tény, az az, hogy bizonyosan segíteni tudnak az embereknek a nehéz érzelmi id kben, elnyelni a negatív érzelmeket oly módon, amely minden pszichés magyarázattal dacol. A kutatásaim során kiváltságomban állt meginterjúvolni száz Pmentált New York nagyobb régiójában, akik közül három kardinális volt, húszan nagy hatósugarúak voltak (6.5-9.9 er sséggű), harmincheten középkategóriájú (4.0-6.Ő er sséggű) és negyvenen alacsonyabb fokozatúak (0.1-3.9 er sséggű.) „Lucas ez nagyon sok P-mentál egy térségben. Ha ilyen sokkal dolgozott ezen a tézis projekten… ” „Azt jelenti, hogy sokkal többen voltak szerte a Hálón.” Sascha bólintott. „Gondolj vissza arra, amit Faith mondott – a Hálóelme olyan sokat elrejt most is.” Kényelmesebben elhelyezkedett és folytatta az olvasást… és megállapította, hogy Alice Eldridge gondolatai a sajátjait tükrözi. A P-mentál soha nem volt ritka, de nem sokat tudunk róluk, talán azért, mert azt tanulmányozzuk, amit l félünk. És senki sem fél az empatáktól. Miután közel állandó kapcsolatom volt velük tizenkét hónapig, úgy érzem nyugodtan levonhatom az alábbi következtetés: a P-mentálok a legmelegebb szívű, legvendégszeret bb emberek a bolygón. k meglehet sen elragadó társaság és ritkán vannak egyedül. Azonban, ez a nagyon meleg és nagylelkű szellem adja a másik szempontot, illetve néhány esetben, kifejezésben, hogy a képességük
zavaró. Ez az etikai dilemma, amely leginkább nyugtalanító bennük és a könyv második felében erre az egyre fogok koncentrálni. Sascha megtörten Lucasra nézett. „Ez nem hangzik túl jól.” „Nem te voltál az, aki azt mondta nekem, hogy semmi sem fekete és fehér?” Sascha átgondolta. „A szürke árnyalatai.” Bólintott. „Ha én végképp jó voltam, soha nem értettem volna meg a gonoszt.” „Lapozzunk a következ oldalra?” „Oh, igen.” Riley néhány percig nem szólt semmit sem, amikor Mercy megemlítette a Kit-Sienna dolgot valamikor a reggeli órákban. „Ez,” mondta végül, „probléma lehet.” „Én is ezt gondoltam.” „Semmit sem tehetünk ellene –feln ttek.” Megsimogatta a hátát. „De ett l függetlenül rajtuk tudjuk tartani a szemünket a játékosokon.” „Egyetértek.” Kibuggyant bel le a nevetés. „Nézz ránk, az ágyban vagyunk és a falka ügyeir l beszélünk.” Szünet. Majd, „Te megdobogtatod a szívem Mercy.” A szíve ugrott egyett a férfi keze alatt. Annyira átkozottul nyugodt volt és úgy tette ezt a nyilatkozatot, mintha ez ez élet ténye volt. „Riley.” Megcsókolta az arcát, végig az állát. „Szóval, hány kölyköt akarsz?” „Annyit, amennyi érzelmekt l.
rületbe kerget téged.” A hangja rekedt volt az
„Egyetlen vöröshajú kislány megtenné ezt.” „Szeretlek.” Túl a párzási köteléken, túl az érzelmi hullámvasúton, egyszerűen szerette Rileyt. „Minden egyes nappal egyre jobban.” És nem érdekelte milyen csöpög sen hangzott is ez. Egy lassú, tökéletes Riley mosoly volt a válasz. Csak neki. Vége.
