Az els ő kiadás a Berkley Press gondozásában jelent meg 2008-ban. Copyright 2008 by Nalini Singh All rights reserved

EgyEgy világvilág - két- faj állandó küzdelem két-faj - állandó küzdelem

5 .

Az első kiadás a Berkley Press gondozásában jelent meg 2008-ban. Copyright © 2008 by Nalini Singh All rights reserved. Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan, elektronikusan, mechanikusan, fotó- vagy fénymásolási eljárással vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.

A kötet eredeti címe: Psy Changeling #5. Hostage to pleasure Fordította: Bottka Sándor Mátyás Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2013. A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője Szerkesztette: Endreiné Szemők Ildikó A borítót tervezte: Tibographia Stúdió Nyomdai kivitelezés: Felelős vezető: a kft. ügyvezetője www.egmont.hu

VÁLASZTÁS A mentál faj a gyilkos őrülettől próbálta magát kétségbeesetten megszabadítani, amikor bevezette az Elcsendesedés protokollt, és ezzel kiölt a mentálok életéből minden érzelmet. Ez azonban korántsem volt gyors és egyszerű döntés. A vita során vér folyt. Ártatlanok és bűnösök haltak meg. Szívek szakadtak meg, és a fájdalom kettészakította a Mentálhálót. De az Elcsendesedés bevezetésének talán legkegyetlenebb része az volt, hogy a mentálokat a választás kényszere elé állította. Dönteniük kellett elfogadás és lázadás között. Választani szülő és szerelmes között. Testvér és gyermek között. Mert akik a hálón maradtak, soha többé nem kereshették fel a kiugrottakat. A számüzötteknek pedig abban a fájdalmas tudatban kellett leélniük az életüket, hogy azokból, akiket szeretnek, éppen a szeretetet nevelik ki, mondván, hogy az értéktelen. Ez pedig fájdalommal töltötte el őket. Akár egy seb, ami sohasem gyógyul be, mert mindig felszakítják az emlékek. A tudat, hogy mit vesztettek. Mostanra, 2080-ra már ez a fájdalom is eltompult. Mindenki meghozta a döntését, és azok, akik a Mentálhálón maradtak, az Elcsendesedés ridegségében élik életüket. A szeretet érzelmét már nem ismerik, és egyáltalán nem is vágynak rá. Mert aki szeret, az sérült. A sérültek pedig nem maradhatnak életben a mentálok között.

3

ELSŐ FEJEZET

„Ridegebbnek kell lenned a tanácsnál, ha életben akarsz maradni! A szíved legyen olyan, mint a jég, a lelked egy makulátlan prizma. De azt ne feledd: a prizma megtöri a fényt, megváltoztatja a sugarak irányát, szépségtöredékeket teremt, míg végül létrehozza a saját, külön valóságát.” Idézet egy bizonyos Iliana kézzel írott leveléből, 2069 júniusából A kiszabadítási akció a lényegét tekintve halálosan egyszerű művelet volt. A mesterlövész megkapta a pontos koordinátákat, és tudta, mikor halad el a kocsi az elhagyatott, vidéki mellékúton. Azt is tudta, hányan utaznak a járműben, és hol ül a gyermek. Az információi szerint a kisfiú szeme be lesz kötve, de a mesterlövésznek még így sem tetszett, hogy egy ártatlan is ül a célpontjának kijelölt kocsiban. Mégsem hagyhatta a gyermeket a fogvatartóival, azok ugyanis akaratán kívül valami nagyon gonosz dologra akarták használni őt. Ha pedig végeznek, megölik. A mesterlövész nem ölt könnyedén, de egy gyermek védelmében ennél többre is képes lett volna. – Indulj! – szólt halkan a férfi. Szavát felfogta a fülében rögzített headset, és továbbította azt az alatta, a földön várakozó társainak. Az úton lassan haladó kamion elkanyarodott, áttért a szembe jövő sávba, és nekiütközött a kiszemelt járműnek. Pontosan kiszámított manőver volt ez, úgy tolta le az útról a kocsit, hogy a benne ülők ne sérüljenek meg különösebben. Nem akartak ártani a gyereknek… sőt, nem lettek volna képesek ártani a gyereknek. És amikor a csúszó autó megállt, nem is a gyermek képe látszott a mesterlövész fegyverének távcsövében. Egyetlen pontos lövés kellett ahhoz, hogy a szélvédő szilánkokra törjön. A kocsi vezetője és utasa két másodpercen belül halott volt, egyegy lyuk nyílt a homlokuk közepén. A mesterlövész olyan töltényeket használt, amik nem távoznak a testből, így a lehető legkisebbre csökkentette annak esélyét, hogy a hátsó ülésen utazók megsérüljenek. 4

Egy pillanat múlva kinyílt a hátsó ajtó, két férfi ugrott ki rajta. Az egyikük egyenesen a mesterlövészre meredt, magasra, a terebélyes, ősöreg fenyőfa lombjába. A mesterlövész érezte, hogy tompa erő feszül az elméjének, de az őr túl későn támadt. Még a telepatikus erejét igyekezett összpontosítani, amikor egy lövedék végzetes pontossággal a torkába csapódott. A negyedik férfi csendesen zuhant a földre, mert nem vette időben észre a mesterlövész társát. A mellkasán lőtt seb tátongott. A mesterlövész, kezében a fegyverével, már úton volt lefelé, amikor az utolsó test földet ért. Nem hagyott maga után semmilyen nyomot, és amikor a kocsihoz ért, nem érintett meg semmit. – Sikerült telepatikus vészjelzést leadniuk? – kérdezte rádión keresztül a láthatatlan őrszemtől. – Valószínűleg igen. Az út még tiszta, de sietnünk kell. Néhány percen belül itt lehet az erősítés, ha éppen a tanács rendelkezésére áll néhány teleportálni is képes Tk-mentál. A mesterlövész benézett a kocsi nyitott ajtaján, és meglátta az utolsó utast. Az apró, alig négy és fél éves kisfiúnak nem csak a szeme volt bekötve, de füldugók is voltak a fülében, a kezét pedig összekötötték a háta mögött. Szinte teljesen ingerhiányos állapotban ült ott. A mesterlövész felmordult. Lehullott róla a jéghideg önuralom leple, és újra Dorian lett belőle. A férfi, akin látszott a benne lakó vadállat erős védelmező ösztöne. Dorian ugyanis születésétől fogva képtelen volt leopárd alakot ölteni, de a vadállatot azért mindig magában hordozta. Azt a leopárdot pedig szörnyen felbőszítette, hogy valaki ilyen kegyetlenül bánt egy védtelen kisgyerekkel. Dorian benyúlt az autóba, és a karjába vette a fiú rémülettől merev kis testét. Sokkal gyengédebben, mint azt bárki gondolta volna. – Megvagy. Ekkor szinte a semmiből egy másik kocsi jelent meg mellettük. Nem is hasonlított a mostanra elhagyottan álló kamionra, ez ezüstszínű volt, lapos és áramvonalas. De ugyanaz a férfi vezette. – Szálljatok be! – szólt Clay. A szeme fakózölden villant. Dorian beszállt a hátsó ülésre, letépte magáról a maszkot, és elrejtette a fegyverét, mielőtt az elmaradhatatlan késével a fiú háta mögé nyúlt, hogy elvágja a kötelékeit. Ekkor azonban valami síkosat érzett az ujja alatt. Olyan gyorsan rántotta vissza a kezét, hogy 5

véletlenül még a tenyerét is felsebezte egy kicsit. De amikor jobban megvizsgálta a fiú kezét, rájött, hogy nem ő vágta meg figyelmetlenségből. A gyerek már órák óta igyekezhetett szétfeszíteni a kötelékét, ezért a csuklóján véres seb volt. Dorian elfojtott egy erős káromkodást, és visszacsúsztatta a kését a farmerzsebébe, majd kihúzta a fiú füldugóit, és egy pillanat múlva a szeméről is levette a kötést. Váratlanul világos, szürkéskék tekintet szegeződött rá, ami meglepően idegenül hatott a szinte csillogó, sötét aranyszínű arcbőrének hátterében. – Keenan. A gyerek egy szót sem szólt, csak természetellenesen rezzenéstelen arccal nézett rá. Nagyon fiatal volt még, de máris elindult az Elcsendesedés felé vezető úton, megtanulta elfojtani az érzelmeit, hogy jó mentál legyen, a társadalom gépies tagja. De Dorian elől nem tudta elrejteni a nyugodt álarc mögött kavargó, csontig hatoló rémületet, annak illata marta, bántotta a leopárd érzékeit. Gyerekeket nem lett volna szabad megkötözni, és zsarolás eszközeként használni. Ez nem fair. A kocsi kisvártatva megállt. A fiú túlsó oldalán lévő, hátsó ajtó kinyílt, és Judd ült be a kocsiba, a hátára szíjazott fegyverrel. – Meg kell tennünk most, különben a Mentálhálón követni fogják! – Ő is lehúzta az arcáról a maszkot. A szeme rideg barna volt, de a mozdulata óvatos, amikor megérintette a fiú arcát. – Keenan, el kell szakítanunk a Mentálhálóhoz kötődő kapcsolatodat. A gyerek megdermedt, és közelebb húzódott Dorianhez. – Nem! Dorian egyik karjával átfogta a fiú vékony, törékeny testét. – Bátornak kell lenned. Az anyukád azt szeretné, hogy biztonságban legyél. A fiú felemelte rá megdöbbentően kék szemét. – Meg fogtok ölni? Dorian Juddra pillantott. – Fájni fog? A mentál bólintott. Dorian a kezébe vette a kisgyerek kezét, a sebeikből szivárgó vér összekeveredett a tenyerében. 6

– Egy nagyon rövid ideig rohadt szar érzés lesz, de utána rendbe jössz. Keenan szeme a durva szavak hallatán elkerekedett a meglepetéstől, éppen úgy, ahogyan Dorian szerette volna. Abban a pillanatban, hogy az őrszem elterelje a fiú figyelmét, Judd behunyta a szemét, és Dorian tudta: éppen lázasan dolgozik, hogy megnyissa a gyerek elméjének pajzsait, bejusson a tudatába, és elszakítsa a Keenant a Mentálhálóhoz, a világ minden mentáljának elméjét összekötő, hatalmas, mentális hálózathoz csatlakoztató fonalat. A fiú néhány másodperc múlva felkiáltott. Az ordításában annyi fájdalom és szenvedés volt, hogy Dorian hirtelenjében majdnem megölte emiatt Juddot. De a kiáltás éppen olyan gyorsan elhalt, mint ahogy felharsant, és Keenan ájultan hullott vissza Dorian karjába. – Atyaég! – fordult hátra a vezetőülésben Clay, miközben felhajtott egy forgalmas autópályára, és elvegyült a többi kocsi között. – Jól van a gyerek? Tammy kinyír, ha csak egy haja szála is meggörbül. Dorian hátrasimította Keenan fürtjeit. Egyenes szálú haja volt, nem olyan, mint az anyjának. Az őrszem ugyan csak egyetlenegyszer látta a nőt, akkor is a puskája távcsövén keresztül, de a hullámos tincsekre emlékezett. – Lélegzik. – Hát… – szólalt meg Judd, de aztán el is hallgatott. A szája körül fehéren feszülő vonások látszottak. – Ezt nem így terveztem. – Mit? – Dorian levette a kabátját, és jó melegen betakarta vele Keenant. – Úgy volt, hogy rákapcsolom őt a családi hálónkra. – A mentál férfi elgondolkozva dörzsölgette a homlokát, és közben a tekintetét egy pillanatra sem vette le Keenanről. – De ő… valahová máshová ment. Úgy látom, nem halt meg, ezért feltételezem, hogy a DarkRiver titkos hálójához kapcsolódott. Ahhoz, amiről nekem nem lenne szabad tudnom. Dorian a fejét csóválta. – Az lehetetlen. – Mindannyian tudták, hogy a mentálok elméje alapvetően különbözik az alakváltókétól vagy az emberekétől. Nekik állandó biológiai visszacsatolásra volt szükségük, azt pedig csak egy mentális hálózat tudta biztosítani. Ha erről leszakadnak, szinte azonnal meghalnak, éppen ezért létezett olyan kevés áruló mentál. A Lauren 7

családnak ez úgy sikerült, hogy a leszakadás pillanatában ők egymáshoz kapcsolódtak, ezzel létrehozták az apró Lauren-hálót, és ezt a mentális képességeiknek hála tudták befolyásolni annyira, hogy az újabb tagokat is be tudjon fogadni. De a DarkRiver közössége, a Csillagok hálója teljesen más volt. – Kizárt, hogy képes lett volna csatlakozni a hálónkra – vonta össze a szemöldökét Dorian. – Az alakváltó képződmény. – Nem a szükség, hanem a hűség formálta, és csak néhány válogatott leopárd alakváltó lehetett a tagja. Az őrszemek, akik esküt tettek a DarkRiver alfájának, Lucasnak és a párjának. Judd megvonta a vállát, és hátradőlt az ülésen. – Lehet, hogy van benne valamennyi alakváltó vér. – Ha lenne annyi, amennyi kell, ő maga is alakváltó lenne – vetette ellen Dorian. – Különben is, a leopárdom semmilyen állatot nem érzékel benne. A gyerek mentál. – Én csak annyit tudok, hogy amint megszakadt a kapcsolata a Mentálhálóval, a tudata Dorian felé menekült tőlem. Én nem látom ugyan a ti hálótokat, de szerintem hozzád kapcsolódott – a fejével Dorian felé intett rajtad keresztül pedig a hálótokra. Megpróbálhatom leválasztani őt erről a kapcsolatról is – mondta nyíltan húzódozva és bekényszeríthetem a családi hálónkra, de azzal csak újabb traumát okoznék neki. Dorian lenézett a fiúra, és érezte, ahogy a benne csapdába esett leopárd a védelmező ösztöntől hajtva felhorgad. – Ezek szerint marad nálunk. Üdv a DarkRiverben, Keenan Aleine. Több kilométerre onnan, egy föld alatti, titkos laboratóriumban Ashaya Aleine megtántorodott a letaglózó mentális csapástól. Egyetlen hirtelen vágás, és eltűnt a fia, eltűnt a mentális kapcsolat is, aminek a létezéséről soha nem is tudott igazán. Keenan vagy meghalt, vagy… Felidézte az elsőt a két üzenet közül, amiket a laboratórium szemétledobó rendszerén keresztül juttatott a külvilágba. Ezeket egy támogatója, aki a zsarnoki Mentál Tanács ellenében ki mert állni mellette, elvileg eljuttatta egy Talin McKade nevű emberhez. Most törleszd az adósságod! Keenan eltűnésének legkedvezőbb magyarázata szerint tehát Talin McKade és barátai sikerrel jártak. Ashaya pontosan emlékezett arra a két hónappal ezelőtti éjszakára, amikor az életét is kockára téve 8

kiszabadított egy tinédzser fiút és egy kislányt a laboratóriumból, megmentve őket a biztos haláltól, hogy ne essenek egy másik kutató kegyetlen és népirtó kísérletsorozatának áldozatául. Éppen visszafelé igyekezett az épületbe, amikor rátalált az ismeretlen mesterlövész. A hangja éppen olyan kemény volt, akár egy mentál merénylőé. – Fegyvert szegeztem a halántékára. És én sohasem hibázom el. – Az imént mentettem meg két ártatlan gyermek életét. Nem fog lelőni. A fegyveres mintha elnevette volna magát, de ebben Ashaya nem volt biztos. – Mit kér cserébe a szívességért? – Ön férfi. Tehát ön nem Talin McKade. – A barátja vagyok. Sok barátja van. És mi mindig törlesztjük az adósságainkat. – Ha ezt akarod – válaszolt a nő –, rabold el a fiamat! Az első üzenetével tehát elindította az eseményeket. Ezután felkeresett mindenkit, aki szívességgel tartozott neki, és mentális védővonalakat emeltetett, hogy a fiát ne ejthesse foglyul senki a mentális síkon, miután kiszabadították. De Keenan most eltűnt, efelől nem volt kétsége. És a mentálok a Mentálhálón kívül meghaltak. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy a DarkRiver leopárdfalka két mentált is védelmez, és ezek nagyon is életben voltak. Lehet, hogy Talin McKade barátai macskák voltak? Ez persze puszta találgatás volt a részéről, és semmilyen információ nem állt a rendelkezésére, amire ezt az elméletet alapozhatta, ezt nem tudta ellenőrizni. Mentális és elektronikai hírzárlatban élt ugyanis, még az internet-hozzáférést is megvonták tőle, még a Mentálháló hatalmas információrengetegéhez is csak a Ming LeBon tanácsnok által mellé állított őrök felügyeletével férhetett hozzá. Ashaya Aleine soha senkiben sem bízott meg, most azonban nem maradt más választása, mint remélni, hogy a mesterlövész igazat mondott, és Keenan biztonságban volt. A feje még mindig zúgott a megmagyarázhatatlan kapcsolat hiányától. Tíz percig teljesen dermedten ült, hogy visszanyerje uralmát a teste felett. Senki sem tudhatta meg, hogy ő megérezte a csapást, és tisztában volt azzal, hogy a fia már nincs a Mentálhálón. És elvileg ezt nem is érezhette volna meg. Mert minden mentál önálló és független 9

egység volt. Még a Mentálháló sűrű sötétjében is többrétegnyi védőpajzs mögé rejtették a tudatukat, és teljesen elkülönültek a többi elmétől, ami mind ragyogó csillagként volt jelen a mentális síkon, teljesen felszabadulva a fizika törvényei alól. A tudatok között nem volt metszéspont, sem kapcsolat. De ez nem volt mindig így. A titkos feljegyzések szerint, amikre diák korában bukkant, a Mentálháló valaha, régen az egymáshoz közel álló elmék érzelmi kapcsolatait is tükrözte. Az Elcsendesedés elvágta ezeket a szeretet- és vérségi kötelékeket, míg teljesen elkülönítette az elméket. Legalábbis ez volt a hivatalos álláspont. Ashaya azonban tudta, hogy ez hazugság. Amara miatt volt ebben biztos. És most már Keenan miatt is. Keenan és Amara. Ashaya kettős hibája, a kétélű kard, ami minden nap minden percében egy hajszálon lógott a feje felett. Egyetlen hiba elég volt ahhoz, hogy a fegyver leessen. A nő háta mögött nyílt az ajtó. – Igen? – kérdezte nyugodtan, annak ellenére, hogy az elméjében viharosan kavarogtak az emlékek, amiket általában áthatolhatatlan falak mögött őrzött. – LeBon tanácsnok hívta önt. Ashaya a vékony, szőke nőre pillantott. – Köszönöm. Ekaterina bólintott, és magára hagyta Ashayát. Tudták, hogy e falak között nem beszélhetnek árulásról. Túl sokan hallgatták, figyelték őket. A nő kommunikációs üzemmódba kapcsolta az átlátszó képernyőjét, és fogadta a hívást. Már nem tehette meg, hogy azt üzeni, házon kívül van, a laboratóriumot ugyanis a két gyerek szökése után légmentesen lezárták. Annak ellenére, hogy Ashaya saját kezűleg nyilvánította halottá Jonquil Duchslayát és Noor Hassant. Ming azonban gyanakodott. Ahelyett, hogy megkínozta volna Ashayát, bezárta őt a műbeton épületbe, több tonnányi föld alá, mert nagyon jól tudta, hogy a nőnek pszichés alapú betegsége van, rosszul tűri a bezártságot, és főleg azt a gondolatot, hogy elásták a föld alá. – Tanácsnok – üdvözölte Ashaya a férfit, akinek arca megjelent a képernyőn. A szeme sötét volt, mint minden kardinális mentálnak. – Mit tehetek önért? 10

– Önnek két hét múlva találkozója lett volna a fiával. A nő összpontosította a figyelmét, hogy lelassítsa a szívverését, ami Keenan elvesztése miatt hevesen zakatolt. Jéghidegnek kellett maradnia, a tanács tagjainál is ridegebbnek, ha sikerre akarta vinni a tervét. – Ez része a megállapodásunknak. – A látogatást elhalasztottuk. – Miért? – Ashayának nem sok hatalma volt ebben a helyzetben, de nem is volt teljesen kiszolgáltatott Minggel szemben. Tudta jól, hogy abban a pillanatban ő az egyetlen O-mentál, aki be tudja fejezni az Iprotokoll munkálatait. – A gyermek vér szerinti apja kérvényezte, hogy különleges képzést biztosíthasson neki. A kérelmét elfogadtuk. Ashaya tökéletesen biztos volt abban, hogy Zie Zen sohasem tett volna ilyet anélkül, hogy vele előbb egyeztessen. De mindez semmit sem árult el arról, hogy Keenan életben van-e. – A késedelem hátráltatja a képzést, amit tőlem kap. – A döntésünk végleges. – Ming szeme tökéletesen obszidián-fekete lett, az a néhány fehér csillag is eltűnt belőle, ami az imént még ott volt. – Önnek inkább a kutatásra kell összpontosítania. Az elmúlt két hónapban semmi említésre méltó előrelépés nem történt. Két hónapja. Nyolc hete. Ötvenhat napja. Mióta a gyermekek megszöktek, őt pedig gyakorlatilag elásták a föld mélyére. – Meggyőző megoldást dolgoztam ki a statikus zaj kérdésére – emlékeztette a tanácsnokot az orvos mentál, miközben nagyon is tudatában volt a mellkasát szorító érzésnek. Ez is csak egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy Keenan hirtelen elszakadása rést ütött a mentális pajzsain. – Az implantátumok működésképtelenek lennének, ha mindenki folyamatosan hallaná mindenki más gondolatait. – A tanács ugyanis ilyenné akarta alakítani a Mentálhálót: egy valódi csoportos tudattá, amelyben mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, és nincs helye árulásnak, csak a tökéletes azonosulásnak. A teljes közösségi tudat természetesen sohasem volt valódi cél. Ashayát ezért utasították arra, hogy több különböző szintű implantátumot készítsen. A legfelsőbb szintűek tulajdonosai irányítani tudták volna a faj minden egyes egyedének elméjét, behatolhattak volna mindegyik elmébe, és bábuként befolyásolhattak volna bárkit. Egyetlen 11

gondolat sem maradhatott volna rejtve előttük, és senki sem ellenkezhetett volna velük. Ming alig észrevehetően bólintott. – A statikus zaj terén történt áttörés valóban lenyűgöző, de nem ellensúlyozza, hogy ön azóta nem tudott újabb eredményt felmutatni. – Tisztelettel ellent kell mondanom – válaszolt Ashaya. – A probléma megoldásának még csak a közelébe sem ért senki más rajtam kívül. Az elméleti tudósok ezt lehetetlennek nyilvánították. – Veszélyes terepen járt, és vigyáznia kellett, hogy ne menjen túl messzire. Egy túlzó lépés, és Ming kivégezteti. De ha túl bátortalanul halad, akkor gyengének és kihasználhatónak tűnik. – Ha azt kívánja, hogy felgyorsítsam a folyamatot, én készséggel megteszem. De ha végül az implantátum nem működik megfelelően, ne engem hibáztasson érte. És ezt kérem, adja nekem írásba. – Biztos abban, hogy az ellenségévé akar tenni engem, Ashaya? – A csendes kérdést szenvtelen hangon tette fel, a benne rejlő fenyegetés azonban fekete árnyékként feszült Ashaya elméjének. Lehet, hogy Ming a telepatikus erejét próbálgatta éppen? Ez könnyen elképzelhető volt, hiszen a tanácsnok kardinális telepata volt, harci képességekkel. Egyetlen gondolattal péppé tudta volna törni Ashaya agyát. Ashaya arra gondolt, ha ember vagy alakváltó lett volna, akkor most valószínűleg félelmet érzett volna. De mivel mentál volt, gyermekkora óta arra kondicionálták, hogy ne ismerjen semmilyen érzelmet. Ez a kemény, megingathatatlan kondicionálás tette lehetővé, hogy politikai játszmákba bonyolódjon Minggel, és pajzsként is szolgált, hogy elrejtse mások előtt a titkait, amiket sohasem fedhetett fel. – Ez nem ellenségeskedés kérdése, uram – válaszolt, majd egy gyors elhatározástól vezérelve leejtette a vállát, és hadarva folytatta, gyors folyamként ömlött belőle a szó. – Mindent megteszek, ami tőlem telik, de úgy tűnik, hogy komoly akadályba ütköztem, és egyedül én vagyok képes megoldani a problémát, ezért éjjel-nappal dolgozom, és már két hónapja eltemettek engem ide, és a Mentálhálóra sem engednek ki, és… – Ön orvosi segítségre szorul. – Ming hirtelen megváltozott, riadtan figyelte a nőt. – Mikor aludt utoljára? Ashaya a lehunyt szemhéjára szorította az ujja hegyét. – Nem emlékszem pontosan. A föld alatt nehezemre esik követni az idő múlását. – Egy klausztrofóbiához hasonló betegség miatt, ami rossz 12

hatással van a teljesítményre, a legtöbb mentált rehabilitációra küldték volna, azaz kitörölték volna minden emlékét, a teljes személyiségét. Ashaya azért úszta meg ezt, mert az elméje eredeti állapotában többet ért. Eddig. – Azt hiszem, körülbelül egy héttel ezelőtt aludtam át utoljára az éjszakát. – Ezt a tevékenységnaplója is alátámasztja majd. A kutató szándékosan borította fel az alvás rendjét, erre a napra készülve kreált magának háttértörténetet. Mindezt arra alapozva, hogy egy ember állja a szavát. …mi mindig törlesztjük az adósságainkat. De valami egyértelműen félresikerült, még ha a mesterlövész állta is a szavát. Mindegy, milyen elméleteket eszelt ki Ashaya, a legvalószínűbb mégis az volt, hogy Keenan meghalt. A nő leejtette a kezét, és egyenesen Ming szemébe nézett, miközben hagyta, hogy az arca elernyedjen, mintha nem tudott volna tovább uralkodni a fáradtságán. Ha Keenan valóban nem élt már, semmi sem tartotta őt vissza attól, hogy megpróbálja véghezvinni a tervét. – Küldök önért egy csapatot, akik egy különleges létesítménybe viszik önt. – Nem szükséges. – Ashaya a kezébe zárta a kézi számítógépét, amin minden kísérleti eredményt és személyes adatot őrzött. – A csapatom bármelyik tagja meg tud vizsgálni. Mindannyian képzett orvosok. – Azt akarom, hogy teljes kivizsgáláson essen át a központban. Ashaya azon gondolkozott, vajon a tanácsnok még most is fenyegetni akarja-e. A központba hurcolták ugyanis a sérült mentálokat kényszerrehabilitációra. – Ming, ha úgy gondolja, hogy sérült vagyok, legalább tiszteljen meg azzal, hogy ezt egyenesen a szemembe mondja. Nem vagyok már gyerek, hogy visítva meneküljek. – Persze már az egyévesnél idősebb mentál gyermekek sem gyakran visítottak. Arra gondolt, vajon Keenan visított-e a halála előtt. A kezével erősebben szorította a számítógépét, a készülék kemény és hideg tapintása visszarántotta őt a jelenbe. Ridegség, gondolta magában, az Elcsendesedés tökéletes terméke vagyok. Egy jéghideg szerkezet érzések és vágyak nélkül. Nem lehetett semmi több ennél. Ming arckifejezése nem változott. 13

– A vizsgálat után beszélünk – jelentette ki. Azzal a képernyő elsötétült. A nő tudta, hogy csak néhány perce van. Mingnek repülőgépek és teleportálni képes telekinetikus mentálok is a rendelkezésére álltak, ha azonnal el akarta őt távolítani a laborból, akkor az így is lesz. Megfordította a kézi számítógépét, kicsúsztatta a helyéről a hátlapját, és kivette belőle az apró csipet, ami minden adatát tárolta. Esélyt sem adott magának arra, hogy meggondolja magát: feltűnés nélkül, hogy a biztonsági kamerák felvételén ne legyen látható, lenyelte a csipet. Ezután a zsebéből elővett egy második csipet, amin elég adat másolata szerepelt ahhoz, hogy legalább néhány napig ne tűnjön fel senkinek a csalás. Éppen idejében sikerült a helyére illesztenie, mielőtt a szeme sarkából mozgást látott. Megfordult, és meglátta a talpig fekete egyenruhába öltözött férfit, vállán az arany jellel: két, harc közben összefonódó kígyó képével. Ez Ming személyes hadseregének volt a szimbóluma. – Hölgyem, a nevem Vasic. Azért jöttem, hogy magammal vigyem önt a központba. Ashaya bólintott, és felállt. A katona szeme meg sem rebbent, de a nő tudta, hogy meglátta, amint a zsebébe csúsztatta a számítógépét. Mingnek bőven lesz ideje átvizsgálni azt, amíg őt kezelik. – Nem számítottam rá, hogy egy Tk-mentál jön értem. Ez nem kérdés volt, így hát a katona nem is válaszolt. – Meg kell érintenem önt? – kérdezte, miközben odament hozzá, és megállt mellette. A mentálok általában tartózkodtak a testi érintéstől, de néhány képesség erejét felerősítette a fizikai kapcsolat. – Nem – válaszolt a férfi, és ezzel igazolta Ashaya feltevését: Ming valóban az egyik legerősebb emberét küldte érte. Nem számított, hogy a katona szeme szürke volt, és nem fekete, mint a kardinálisoké. A Minghez hasonló néhány kivételtől eltekintve a kardinálisok túlságosan az elméjükben éltek ahhoz, hogy a képességeiknek gyakorlati hasznát tudták volna venni. A férfi a kutató szemébe nézett. – Kérem, eressze le a külső pajzsait. Ashaya úgy is tett, és egy másodperccel később úgy érezte, mintha a csontjai belülről megolvadnának. Elméjének kutató része most is azon gondolkodott, vajon a telekinetikusok is úgy érzik-e, mintha 14

elvesztenék a saját testüket, mintha semmivé párolognának. Az érzés egy pillanat múlva elmúlt, Ashaya pedig egy ajtó előtt találta magát. Biztos volt benne, hogy nem a laboratóriumában van. – Köszönöm – szólt, miközben elrendezte az elméje pajzsait. – Kérem, menjen be. – A férfi az ajtó felé intett a fejével. A nő tudta, hogy a katona őrt áll majd, és vigyáz, hogy ne próbáljon meg elszökni. De akkor vajon miért teleportálta őt ide, ki? Miért nem a szobába érkeztek? És mivel, történjen bármi, úgyis ez volt az utolsó napja az implantátumkutató csoport élén, rá is kérdezett. A válasz váratlan volt. – Nem vagyok jó csapatjátékos. Ashaya értette, de úgy tett, mintha nem tudná, mit jelent ez. Lehet, hogy Ming próbára akarta tenni őt, tőrbe csalni az olyan mondatokkal, mint amilyenek alapján a lázadók felismerték egymást? – Attól tartok, nem értem. Talán alkalomadtán, később magyarázza el. – Anélkül, hogy megvárta volna a választ, kinyitotta az ajtót, és belépett. Már érezte, hogy bizseregni kezd az ujja és a lábujja hegye. A csipen, amit lenyelt, egy terrabájtnyi adat volt, évek munkájának eredménye. De a felszínén volt valami más is: tiszta, tömény méregbevonat. Ashaya több órán keresztül dolgozott azon, hogy tökéletesítse a méreg különös hatását. Az implantá-tumon kellett volna dolgoznia, de erre az egy alkalomra készült. A képlet nagyon egyszerű volt. Ashaya meg akart szökni a laboratóriumból. De a megerősített felügyelet mellett képtelenség volt élve kijutnia a létesítményből. Ezért Ashaya meghalt.

MÁSODIK FEJEZET

Amara érezte, hogy valami elpattan az elméjében. Bosszúsan kutatni kezdett az elméjében a szabálytalanság oka után, mert nem örült annak, hogy megzavarták. Beletelt néhány másodpercbe, amíg megtalálta, amit keresett, mert az elméje nagy részét lekötötte a probléma, amin éppen dolgozott. 15

A szállító meghalt. Egy pillanatra megdermedt. Ez roppant szerencsétlen fordulat volt. Így most szövetmintát kellett szereznie valahogyan Keenan testéből. Természetesen minden vizsgálati eredmény a rendelkezésére állt, de lehetséges, hogy a fehérje megváltozott azóta, hogy az utolsó mintát levette. Nagy kár, hogy a kísérlete ilyen váratlanul véget ért. Elvégre ez volt Amara legjobb munkája. A lényeget tekintve mégsem volt ez teljes kudarc, gondolta a nő, és félbehagyta a maga elé kipakolt minták vizsgálatát. Tudta, hogyan szerezhet szövetmintát, csak arról kellett gondoskodnia, hogy ezek begyűjtése során senki se fertőződjön meg. Nem akarta, hogy egy gyenge törzs kijusson a laborból, hiszen talán még képes lesz egy tökéleteset kódolni. Ellenőrizte az elméjének egy másik kapcsolatát, és megnyugodott, hogy az ép. Ashaya életben volt. Kitűnő. Csak neki volt elég ragyogó elméje ahhoz, hogy felfogja Amara munkájának értékét. Mindenki más keveset tudott, és még kevesebbet értett belőle. Miután megbizonyosodott arról, hogy igazából minden rendben van, elégedetten tért vissza a munkájához.

HARMADIK FEZET

„Szinte biztos vagyok benne, hogy a lövész, aki Jonuil Duchslayáért és Noor Hassanért jött, ma este majdnem lelőtt engem. A jó oldalon áll, hiszen a gyermekeket védelmezi, de kilencvenkilenc százalékos biztonsággal tudom, hogy ma, a sötétben csak kevésen múlott, hogy nem húzta meg a ravaszt, és nem vetett véget az életemnek. Lehet, hogy ezért vagyok képtelen kiverni őt a fejemből.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Ashaya lefeküdt a döntött vizsgálóasztalra, és tekintetét a plafonra szegezte. A látása még éles volt ugyan, de az ujjai már lebénultak, és 16

most az alkarja zsibbadt, miközben a szíve erőlködött, hogy tartani tudja a szabályos ritmust. Könnyű az embereknek és az alakváltóknak, gondolta magában, miközben a mentál orvosok előkészítették a felszerelést, és elmagyarázták neki a procedúrát. Ezernyi lehetőségük van arra, hogy megrendezzék a saját halálukat. Elég, ha lelöknek egy kocsit a szakadékba, a szőnyegen hagynak egy vértócsát, vagy csak egy búcsúlevelet, majd eltűnnek a tömegben. A mentálokat azonban a Mentálhálóhoz kötötte a köldökzsinór, ami életben tartotta őket, s ami ugyanakkor rabláncként is működött. Egy mentál hiába lökte le az autóját a szakadékba, senki sem tartotta őt halottnak, amíg a hálón látták elméjének fénylő csillagát. Még a kómában fekvő mentálok is kapcsolódtak a Mentálhálóhoz, a testük küzdött, hogy ezt a köteléket megtartsa. Ashaya érezte, hogy a szíve egyre szabálytalanabbul rebeg, a látása pedig homályosodik. A méreg egyre csak terjedt a testében, akár egy rosszindulatú rákos burjánzás. Csakhogy ez a burjánzás meg is menthette az életét. Mert ha jól működik, akkor a kómánál is mélyebb öntudatlanságba taszítja őt. Néhányan ezt az állapotot hibernációnak neveznék, bár a szó szoros értelmében nem volt az. Hibernáció során az oxigén továbbra is kering a testben, csak olyan lassan, hogy a személy halottnak tűnik. Ashayának azonban nem volt elég, hogy halottnak tűnjön. Egy időre valóban halottnak is kellett lennie, ezt pedig egyetlen módon érhette csak el: krionikus felfüggesztéssel. Ebben a felfüggesztett állapotban a test szó szerint leállt. Minden része minden tekintetben megszűnt működni. Az agy is. Márpedig működő agy nélkül a mentális kapcsolat is megszakadt. Egyszerű terv volt, attól eltekintve, hogy bár viszonylag könnyű volt valakit a krionikus felfüggesztés állapotába juttatni, mind ez idáig egyetlen mentált, alakváltót vagy embert sem sikerült feléleszteni abból. Már ha a végleges vegetatív állapotot nem tekintjük sikernek. Ashaya sem fedezte fel a megoldást az évszázados kérdésre, és nem talált biztos módszert arra, hogy valakit felébresszenek a felfüggesztett testműködés után. Ehelyett inkább fogta a krionika alapelveit, és más, elvont módon alkalmazta őket. Nem fagypont alatti hőmérséklettel lassította megállásig a szív- és agyműködését, hanem egy veszélyes 17

ausztráliai kullancs bénulást okozó mérgét használta alapként. A képességét alkalmazva addig módosította az anyagot, minden lépéssel egy kicsit változtatva annak szerkezetén, míg megalkotta a tökéletes mérget. A vegyületet, ami minden testműködését leállítja, így az agyát is, megszakítva a mentális kapcsolatot a Mentálhálóval. Ha minden a terv szerint halad, Ashaya tíz órával később felébred. Ha mégsem… nos, ezt a kockázatot vállalnia kellett. A valódi veszély ébredés után leselkedett rá. Az agya ugyanis ösztönösen fogja keresni a kapcsolatot a Mentálhálóval, és ha nem talál ilyet, újat létesít. Ezt a nő semmiképpen sem tudta megakadályozni. Sőt, valószínűleg eszméletlen lesz még, amikor ez történik, egy mentál számára ugyanis a mentális visszacsatolás fontosabb, mint a lélegzetvétel. Az új rákapcsolódás utáni néhány pillanatban lesz a legsérülékenyebb. Ha ekkor a szövetségesei nem tudják megvédeni őt, bizonyosan újra fogságba esik. Szúrást érzett a könyökén. Lenézett, de nem látott ott semmit. Az orvosi személyzet egyre hangosabban kezdte kérdezgetni őt, és igyekeztek telepatikus kapcsolatot is létesíteni vele, ezeket azonban színlelt zavarodottsággal hárította. Az elméje tiszta volt és jól működött, pedig a légzése már kezdett gyengülni, és a szeme lecsukódott. De még ilyenkor is tudatában volt annak, hogy talán minden igyekezete hiábavaló lesz. Ahhoz, hogy a terve működjön, az kellett, hogy a testét valahová máshová szállítsák. A Mentálháló teljesen éteri képződmény volt ugyan, de voltak térbeli vonásai. Az Európában lakó mentálok más területet foglaltak el benne, mint például a Fülöp-szigeteken élők. Ha a teste elég messzire kerül az utolsó ismert helyétől, akkor az elméje olyan területen próbál majd meg kapcsolatot létesíteni a hálóval, amit Ming tanácsnok emberei nem tartanak teljes megfigyelés alatt. Persze amikor Ashaya teljesen visszanyeri a tudatát, a mentális kapcsolat megpróbál majd visszatérni arra a területre, ahová valójában tartozik, de ha minden a terv szerint halad, nem lesz… csak akkor, ha… A tudós elméje elhomályosodott, már nem boldogult az elvont, mentális fogalmakkal. Ashaya rájött, hogy már nem érzi a testét, nem érzi, ahogy a levegő ki-be áramlik a tüdejében. Lehet, hogy ebben a pillanatban pánikba esett volna, és meg is törte volna az Elcsendesedést, de ehhez már túl késő volt. 18

Ashaya Aleine meghalt. *** A kanadai Sziklás-hegységben Amara kezéből kiesett egy lombik. Ezernyi apró, éles szilánkra csattant, de a nő ezt már nem hallotta meg. Az elméjében tökéletes, kibírhatatlan üresség visszhangzott, amikor Ashaya megszűnt létezni. Ne! Üvegcserepek vájtak a tenyerébe és az oldalába, Amara pedig ráébredt, hogy a padlóra rogyott. Feltűnt neki, milyen vörös a vére. Dorian a DarkRiver falka gyógyítója, Tamsyn házának egyik szobájában lefektette Keenant egy ágyra. Az eredeti terv szerint a fiút a farkas alakváltó falka központjába, a Sierra Nevada hegység mélyében megbúvó odúba vitték volna, de most, hogy a fiú a Csillagok hálójára csatlakozott, Judd azt javasolta, maradjon közelebb a DarkRiverhez. Így került Dorian is Tammy házába, ami egyórányi autóútra volt San Franciscótól, egy kihalt út végén. A ház háta mögött sűrű erdő kezdődött, de a hely közel sem volt olyan biztonságos, mint a SnowDancer odú. – Itt nagyobb az esélye, hogy rátalálnak! – A férfiban lakó leopárdnak egyáltalán nem tetszett, hogy Keenan ennyire elérhető helyen van. Tammy gyengéd kezével meleg takaróba burkolta a kis védencüket. – Talin el akarta vinni őt magával Clayhez, mert az ő házukat nehezebb megtalálni, de Sascha nem engedte meg. – Sascha nem engedte?! – A kiugrott mentál, a DarkRiver alfájának, Lucasnak a párja imádta és óvta a gyerekeket. – Nem tudjuk, mi mindenre képes a fiú – emlékeztette Doriant Tamsyn –, és Jon és Noor is ott él Talinnal. Jonnak valószínűleg semmi baja nem eshet, de nem biztos, hogy Noor meg tudja magát védeni. Előfordulhat, hogy Keenan akaratán kívül is mentálisan befolyásolja a kislányt. Dorian bólintott, a leopárd énje meghunyászkodott. Az ő dolga volt, hogy Keenanre vigyázzon, de a kis Noorért is felelős volt. 19

– Értem. – Az alakváltók elméjét kőkemény természetes pajzs védte, de a kislány, bár az ereiben csörgedezett ugyan némi mentál vér, azért nagyon is sérülékeny ember volt. – És a te fiaid? – Egy kis időre elküldöm őket a nagyszüleikhez. – Hátrasimította az öntudatlan Keenan homlokából a hajtincseket. – Szegény kicsikém, annyira védtelen. Hogy lehet egy ilyen gyereket bántani?! – A hangja veszélyesen közel volt ahhoz, hogy vad legyen. A férfi mellé lépett, és átkarolta. – Ne aggódj! Most már vigyázunk rá. – Én biztosan kibelezek mindenkit, aki még egyszer ártani próbál neki. – A gyógyító Dorian álla alá fúrta a fejét, és hagyta, hogy a férfi megnyugtassa. – Nem tudom, ki az az Ashaya Aleine, de az biztos, hogy ezzel a gyerekkel jót tett, amikor elraboltatta. Dorian szíve nagyot dobbant. Az imént mentettem meg két ártatlan gyermek életét. Nem fog lelőni. – Sascha úton van már? – kérdezte, tudomást sem véve a felvillanó emlékképről. Ennél azonban sokkal nehezebben szabadult az elméjébe égett képtől: az éjszakai égbolt előtt álló, rideg idegen sziluettjétől. – Bármelyik pilla… – egyszerre hallották meg a zajt, a felhajtón közeledő autó hangját. – Ez biztosan ő lesz. – Remélem, tud majd segíteni a gyereknek. – Ez nem volt hiú ábránd. Tamsyn gyógyító volt ugyan, de leginkább az alakváltó leopárdok gyógyításával foglalkozott. Sascha azonban P-mentál volt, egy pszichikus, aki képes volt begyógyítani a lélek sebeit. Tammy elhúzódott a férfitól, és köszönetképpen egy puszit nyomott az arcára. – Sascha azt mondta, a fiú hozzád kapcsolódott. Ez hogy lehet? Ezen már Dorian is gondolkozott. Felemelte a kezét, és megmutatta a tenyerén lévő sebet. A vágás már majdnem begyógyult. – A vérrel megpecsételt eskü komoly dolog, én pedig megígértem neki, hogy minden rendben lesz. Lehet, hogy amikor a vérem keveredett az övével, lehetőséget kapott arra, hogy válasszon, hová társul. – Keenan pedig úgy döntött, megbízik Dorianben. Erre a bizalomra a férfi és a leopárd is mindenáron rá akart szolgálni. Abban a pillanatban lépett a szobába Sascha. A fekete bársony alapon fehér csillagokkal tarkított mintájú kardinálisszeme tele volt aggodalommal. 20

– Ennél nekem sincs jobb ötletem – szólt, majd a gyermekhez lépett, és végigsimított a szemöldökén. – A fiú valóban kapcsolódik a Csillagok hálójához, de csak rajtad keresztül – mondta Doriannak. – Te létfontosságú vagy a számára. Dorianben még tovább erősödött a fiú iránt érzett védelmező ösztön. A katonának ez volt talán az egyetlen gyengéje: a kiszolgáltatottak, akik maguk képtelenek voltak megküzdeni a rájuk támadó szörnyekkel. – Meg fog rémülni, amikor felébred. – Még mindig érezte a tenyerében a félelmét leplezni igyekvő kisfiú remegő, finom csontjait. – Egy ideig még biztosan aludni fog. – Tammy kiment a szobából, hogy összecsomagoljon a kölykei utazására, Sascha pedig aggódva nézett a katonára. – Nem akarsz futni egyet az erdőben? Nehéz nap volt a mai. – A pillantásából tisztán és érthetően ki lehetett olvasni a kérdést. – Ne aggódj, Sascha, kedvesem! – A férfi elmosolyodott a korholó pillantás láttán, amit a megszólításért kapott, de pontosan tudta, hogy a nő kedveli őt. – A mai lövések miatt nem lesznek álmatlan éjszakáim. Azok a szemetek túszként tartottak fogva egy gyereket. – A bensőjében a leopárd felmordult, amikor eszébe jutott Keenan véres csuklójának képe. Úgy tűnt, Sascha elégedett volt a válasszal, mert a figyelmét újra a fiú felé fordította. – Most már biztonságban lesz – szólalt meg, de a hangja elakadt, Dorian pedig azon tűnődött, vajon milyen érzelmeket észlelt a mentál nő a gyerek körül. – Vigyáznak rá. – Hála az anyjának – jegyezte meg Dorian, miközben újra eszébe jutott Ashaya Aleine, a nő, akit csak árnyalakként látott egyszer, két hónappal azelőtt, de akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. – Mit gondolsz, meg tud szökni? – Kétlem. – Sascha a kezébe zárta a fiú kezét. – Abból, amit Judd elmondott, a tanácsnak szüksége van rá. Márpedig a tanács általában megkapja, amit akar. – Azt hiszem, te alábecsülöd őt. – Dorian felidézte a nő fagyos hangját, és eszébe jutott az is, milyen mély benyomást tett rá. Mintha valaki két ököllel gyomorszájon vágott volna. Ha… A benne lakozó leopárd felmordult, amikor Dorian félbehagyta a gondolatot, de a férfi emberi természete nem volt hajlandó továbbképzelni azt. 21

– Eddig három gyereket sikerült kimentenie a halálos veszélyből: Jont, Noort, és most Keenant. – A nőből úgy áradt a hidegség, hogy Dorian bőre szinte megfagyott, de az biztos, hogy nagyon okos is volt. Sascha bólintott. – Az a baj, hogy fogalmunk sincs, miért tette. Szeretném azt hinni, hogy a fia iránt érzett szeretetből, de mindketten tudjuk jól, hogy a Mentálhálón az anyák nem védelmezik a gyermekeiket. Dorian ezzel teljesen egyetértett. Ashaya mentál volt, a mentáloknak pedig nem voltak érzelmeik. De akkor miért használhatta fel a tanács túszként Keenant, hogy ezzel zsarolják az anyját? Ez egy rejtély volt, Dorian pedig rajongott a rejtélyekért. De a Mentálhálón élő mentálokat, akik az Elcsendesedés érzéketlen istenét imádták, gyűlölte. Az olyanokat, mint Ashaya Aleine. A vére fekete, dühöngő szökőárként kezdett tombolni. Jól ismerte már ezt az érzést. Egy Elcsendesedésben élő mentál, egy kardinális telekinetikus, Santano Enrique tanácsnok mészárolta le Dorian húgát. Vászonként használta fel a testét, amire a beteges fantáziáit festhette. Dorian puszta kézzel tépte szét a gyilkos testét, de ez sem csendesítette az állati szívében tomboló dühöt és az ember lelkének keserves szenvedését. Kylie teste még meleg volt, amikor ő odaért. – Dorian! – A fájdalom és a harag ködét Sascha hangja szakította fel. – Ne csináld! Ne büntesd magad egy szörnyeteg tetteiért, és ne hagyd, hogy téged is elpusztítson! A mentál ezt mondogatta neki az Enrique kivégzését követő hónapokban, és Dorian igyekezett is megfogadni a tanácsát. Egy ideig azt hitte, úrrá tud lenni a dühén, de az csak visszahúzódott… Most pedig teljes erővel újra feltört a lelkében, amikor Dorian meglátta Keenan csuklóján a véres sebet, és amikor eszébe jutott Ashaya Aleine jeges hangja. A férfi felállt. – Mégiscsak elmegyek futni – jelentette ki. – Vigyázz a fiúra! Sascha minden képessége hiábavaló volt, Dorian bűntudatát nem tudta enyhíteni. A férfi ugyanis nem csak a mentálokat gyűlölte. Úgy érezte, ő hagyta cserben Kylie-t, ő nem védte meg a kishúgát. Ha ezzel vissza tudta volna hozni őt az életbe, Dorian habozás nélkül felvágta volna az ereit, még a saját szívét is kitépte volna. 22

De ezt nem tehette meg. Ezért inkább megtanult együtt élni a gyásszal és a bűntudattal, olyannyira, hogy még a falkatársaival is elhitette, hogy egyre jobban van. Talán még saját magának is sikerült ezt bemesélnie. Egészen addig, amíg meg nem pillantotta őt. Majdnem kapásból agyonlőtte Ashaya Aleine-t. Nem azért, mert a nő gonosz volt. Nem is azért, mert talán veszélyt jelentett rájuk nézve. Egyetlen okból eresztett majdnem golyót a nőbe, méghozzá azért, mert abban a pillanatban, hogy megérezte az illatát, a farka kőkeményen felágaskodott. A váratlan és utálatos reakció hatására felöklendezte magában a tomboló, dühös bűntudatot, az érzés pedig egyre erősebben kezdte szorítani a torkát, perzselte a szívét. Nem akart mást, csak megsemmisíteni az okot, ami miatt ilyen szörnyű módon elárulta Kylie emlékét. Hogy ő egy Elcsendesedetthez vonzódjon? Az ajka szoros, feszült mosolyra húzódott. Előbb vágná le a golyóit, mint hogy ezt megengedje magának.

23

NEGYEDIK FEJEZET

„A lövész emléke kísért. Megjelenik az álmaimban. Egy sötét árny, a szeme a puskája csövének vonalát figyeli. A férfi néha leteszi a fegyvert, és odalép hozzám. Néha meg is érint. Legtöbbször azonban meghúzza a ravaszt. És megöl.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Ashaya arra ébredt, hogy valami szörnyen félresikerült a tervében. Az elméje működött, de a teste nem. Lebénult. Ha érzelmekkel bíró lény, alakváltó vagy ember lett volna, akkor pánikba esett volna, de Ashaya csak feküdt nyugodtan, és végiggondolta, milyen helyzetben van. Hacsak nem vakult meg, a szeme csukva volt. Talán le is volt ragasztva, de mivel az érzékei nem működtek, ezt nem tudta megállapítani. A csukott szem azt jelentette, hogy valamilyen egészségügyi létesítményben van, kórházban vagy hullaházban. A teste sem hideget, sem meleget nem érzékelt, így hát ezt sem tudta eldönteni. Nem működött a hallása. Nem működött a szaglása. Nem működött az ízlelése sem. Ekkor támadt fel a tudata szélén a klausztrofóbia érzése. A lehető legtökéletesebb módon temette el magát: a saját testének mélyére. A végtagjai teljesen használhatatlanok voltak, esélye sem volt megszökni. Nem, gondolta, és legyűrte, uralma alá hajtotta az ártalmas gondolatokat, mielőtt azok kárt tehettek volna az Elcsendesedés kondicionálásában. Abban, ami miatt még életben volt. Nem volt ő alakváltó, sem ember. Számára nyitva állt egy második tér. Megvizsgálta az elméjét, a Mentálhálóra kapcsolódó köteléket kereste. Meg is találta: erős volt és kikezdhetetlen. Bármi is történt vele, az nem volt hatással a mentális képességeire. 24

Követte ezt a kapcsolatot, és a hálón óvatosan leeresztette a külső védőpajzsát. Másodperceken belül ismerős elmék jelentek meg előtte. Ashaya azonnal visszahúzódott. Ez volt a baj a Mentálhálóval. A kiindulási helye ugyan a földrajzi elhelyezkedésén alapult, de abban a pillanatban, hogy leeresztette a védelmi vonalát, a háló változni kezdett, hogy ő megtalálja rajta a helyét. Mintha a Mentálhálónak minden egyed számára különböző, személyre szabott változatai lennének. Ennek semmi logikailag felfogható értelme nem volt, hiszen a Mentálhálón a fizika és a matematika egyetlen törvénye sem volt érvényes. Egy dolog azonban egyértelműen kiderült: Ashaya nem merészkedhet ki újra a hálóra anélkül, hogy a szükséges óvintézkedésekkel meg ne akadályozná, hogy kiszivárogjon: ismeri a többieket. A nő tudta, hogy ez lehetséges, sőt, még a módszer néhány lépését is ismerte. Amarától tanulta ezt. Nekilátott átrendezni, átszervezni a védelmi vonalait, egyik mentális pajzsot állította a másik mögé. Amikor újra kinyitotta a szemét a Mentálhálón, mindent tompa falon keresztül látott csak. A pajzsai annyira vastagok voltak, hogy képtelen volt velük együtt célirányosan haladni és böngészni a hálón, de ez nem zavarta. A lényeg az volt, hogy abban a pillanatban egy láthatatlan pötty volt csak a több millió másik pötty között. Ha ő nem ismert senkit, mások sem ismerték fel őt. Kihasználta az adódó alkalmat, és apró rést hasított a pajzsokon, hogy belehallgathasson a Mentálhálón hallatszó zsivajba. Ezernyi apró információdarab szűrődött át az elméjén, de mivel ezek közül semmi sem volt számára jelentős, erőt vett magán, hogy visszatérjen a saját elméjébe és testének klausztrofóbiás börtönébe. Az jutott eszébe, vajon mennyire fájdalmas lesz majd letépni a szemhéjáról a tapaszt. A fájdalom relatív érzet volt, ezt már abban a pillanatban megtanulta, hogy elveszítette Keenant. Az erősebb lecke volt, mint Amara bármelyik korábbi kegyetlenkedése. A tapasz. Már érezte a ragacsos, durva anyagot a bőrén. Összpontosított, és felmérte testének állapotát. Első próbálkozása során a lába érzéketlen volt még, de a vádlijába már kezdett visszatérni az élet. A testét még mindig nem érezte. A második nekifutás során a lába már fájdalmasan görcsölt, és Ashaya úgy érezte, mintha a gyomra ki akarna mászni a torkán. 25

Harmadik alkalommal már az egész testét sajgó, égető fájdalom töltötte el. A fájdalomtól mintha belülről lehántották volna a belső szerveit, és mintha a testéről minden bőrét lenyúzták volna. A nő azonban még mindig mozdulatlanul feküdt. Nem volt képzett katona, őt nem kínozták, hogy megtanulja elviselni a fájdalmat. Egyetlen okból volt csak képes erőt venni magán: látni akarta a fiát. Mert ha ő életben maradt, akkor volt még némi halvány esély arra, hogy Keenan is épségben kijutott. Mentális érintést érzett. Amara. Ashaya visszahúzódott az Elcsendesedésbe, újabb jeges pajzs mögé rejtette az elméjét, még akkor is, ha közben a teste rendületlenül büntette őt a halál kínjáért. Nem volt meglepő, hogy Amara ilyen gyorsan rátalált, de a kettejük közötti kapcsolat most gyengébb volt, mint valaha, és Ashaya ezt meg is akarta tartani így. Nem tudta, mennyi ideig kínozta a fájdalom. Amikor elmúlt, a nő fekve maradt, és hagyta, hogy a világ beszűrődjön az újra működő érzékszervein keresztül. Hűvös acélasztalon feküdt. Tehát nem kórházi kezelőben vagy szobában. Hullaházban volt. Levegő simított végig a testén. Meztelen volt. Ilyen mélyen az Elcsendesedésbe merülve ez nem zavarta őt. Figyelte a teremben terjengő fertőtlenítőszagot és halálos csendet. Csábította a gondolat, hogy felkel, de nem tette. Valószínűleg figyelte őt néhány kamera, és nem hagyták őrizetlenül a hulláját. Mostanra biztosan megvizsgálták és letapogatták a testét. Az, hogy még nem nyitották fel, két dolgot jelenthetett: vagy jól működött a lenyelt csip borítása, és nem vették észre, vagy valamiért el kellett halasztaniuk a boncolást. Az elméjébe villant egy információmorzsa, amit a Mentálhálón szedett össze. Váratlanul heves vírusfertőzés söpört végig néhány szektoron, a mentálok általános járványtól tartottak. Valószínűtlen volt, hogy csak nagyon szerencsés véletlen egybeeséséről volt szó, ez pedig azt jelentette, hogy Zie Zen megkapta az üzenetet, amit Ashaya titokban juttatott el hozzá, és felkészülten várta, hogy a kutató megtegye az első lépést. Ezek szerint már csak a 26

kamerák okoztak gondot. Ashayának nem volt más választása, mint remélni, hogy a hullaházat nem kamerázták be. Miért is tették volna? Éppen meg akart próbálni megmozdulni, amikor léptek zaját hallotta. Csak a levegő rebbenése jelezte, hogy az ajtó halkan, simán kinyílt. Egyetlen személy cipőjének kopogása hallatszott a műbeton padlón. A látogató megállt Ashaya mellett. A nő mozdulatlanul feküdt… majd rájött, hogy hiába, mert lélegzik. – Tudatánál van, Ashaya? Tudom, hogy él. Minden hiábavaló volt. A kutató szótlanul felemelte a kezét, és letépte a szeméről a tapaszt. Hunyorognia kellett az éles fehér fényben. A rozsdabarna hajú nő közben már nekilátott kipakolni a táskája tartalmát, mindent letett az acélasztalra. Ruhákat, cipőt, zoknit. Ashaya felült. Nyelt egyet. – Folyadék? – kérdezte. A hangja olyan volt, mint durva kavicsok és üvegszilánkok csikorgása. A nő egy üveg innivalót tett a kezébe. Barna szemében csak hűvös gyakorlatiasság látszott. – Zie Zen üdvözletét küldi. – Kinyitotta a tenyerét, és megmutatta a kutatónak az apró aranyérmét, amin az egység kínai szimbóluma látszott. Ilyenből csak tíz van, mindegyik egy-egy bizalmasomnál. Ashayának nem volt szüksége több bizonyítékra. – Megkapta az üzenetemet. A nő kurtán bólintott. – Önnek nincs sok ideje. A pánik, amit a biológiai kórokozó elterjesztésével okoztunk, csitulni kezd. LeBon tanácsnok nemsokára megérkezik, hogy személyesen foglalkozzon az ön holttestével. Ashaya megitta a levet, és felállt az asztalról. Meg kellett kapaszkodnia az acéllemez szélében. Szédült, és érezte, hogy azonnal hánynia kell. A mosdókagylóhoz tántorgott, és még éppen elég ideje maradt, hogy bedugja a lefolyó dugóját, mielőtt a gyomra felfordult. Csak az ivólé jött vissza belőle, de úgy érezte, mintha az izmai kiszakadtak volna a helyükről. – Minden rendben? – kérdezte a nő. Közben átnyújtott neki néhány papír zsebkendőt és egy újabb, ezúttal csak vízzel töltött üveget. – Igen. – Ashaya hangja rekedt volt. – Csak egy perc. 27

A másik nő elfordult, a kutató pedig átvizsgálta a mosdókagyló tartalmát, és nagy megkönnyebbülésére megtalálta benne a csipet, amit lenyelt. Az emésztőrendszere a teste többi részével együtt lekapcsolt, így a szerkezet végig a gyomrában maradt. Tisztára mosta az értékes adattárolót és a mosdót, majd a csipet gondosan becsomagolta egy papír zsebkendőbe, és visszament az asztalhoz. Az idegen nő addigra egy teljes öltözet ruhát készített elő neki, ő pedig habozás nélkül, gyorsan felvette mindet: az alsóneműt, a farmernadrágot, a hosszú ujjú, fehér pólót, és rá a sötétkék, rövid ujjút. A tavaszt lassan felváltotta a melegebb nyár, de az éjszakák néhol még hűvösek voltak. Ashaya a zsebébe dugta a csipet, összefogta a haját, és a sapka alá rejtette, amit a megmentője adott át neki. Ezek után a kontaktlencsék következtek. A kutató világos, szürkéskék szeme túl feltűnő volt a sötét bőrével párosítva. Most barna lett belőle. Amikor ezzel elkészült, felhúzta a zoknit és a sportcipőt, amiket a látogatója a hullaházi asztalra készített elő neki. A méreg maradékának hatásától meg-megrándult a teste, a gyomrát nyers húscafatnak érezte csak, de mindez már össze sem volt hasonlítható az ébredése után érzett kínnal. – Az elülső zsebben egy apró elektrosokkolót talál. Tud bánni ezzel a fegyverrel, igaz? – A nő meg sem várta a választ. Felsegítette Ashayára a hátizsákot, ami kényelmesen simult a testéhez, és amit szilárdan tartottak a mellkason és a csípőn rögzíthető pántok. – Az oldalsó rekeszben talál kozmetikumokat és olcsó ékszereket, ezeket használja álcázásra. Kulcsfontosságú, hogy félrevezesse az üldözőit. Ne feledje, ön most már nem Ashaya Aleine, nem O-mentál, hanem Chantelle James, ember, művészettörténet szakos egyetemista. Telepatikusan átküldőm a profilt. – Megkaptam. – De a kutatónak egyáltalán nem állt szándékában használni ezt a személyiséget. Nem akart egyik börtönből a másikba kerülni, nem akarta arra kárhoztatni a fiát, hogy egész életében félve kelljen a háta mögé pillantgatnia, titkok és hazugságok között felnőnie… Nem, ezt nem tehette meg Keenannel. Már így is túl sok fájdalmat okozott neki. – Éljen szigorúan az álcája szerint, és tartsa maximumon a pajzsait a Mentálhálón. Képesek voltunk elrejteni az ön visszatérését a hálón, de nincs elég erőforrásunk ahhoz, hogy folyamatosan megvédjük önt. 28

– Értem. – Ashaya a nőre nézett. – Köszönöm. – Vigyázzon magára! – A megmentője szeme sötét volt, de furcsa tudatosság tükröződött benne. – Amikor ennek vége lesz, és nyíltan is kitör a háború, szükségünk lesz önre. Segítenie kell védekezni a biológiai támadások ellen. Ennek vége lesz. Az Elcsendesedésnek. A protokollnak, aminek segítségével meg tudták őrizni az ép elméjüket, cserébe pedig lemondtak az érzelmeikről. A protokoll, ami a hierarchiájuk csúcsára emelte a szociopatákat. Csakhogy ennek is ára lesz: nem egy elme fog meghasadni, amikor az Elcsendesedés megtörik. Hiszen ha az érzelmek visszaáramlanak a rendszerbe, maradandó és komoly törést okoznak majd a mentálok tudatában. Ashaya ezt nagyon is jól tudta. – Igyekezni fogok. – De nem lesz hajlandó letérni az útról, amit kijelölt magának. – Hogyan jutok ki innen? – Egy teleportáló viszi ki. – A nő hirtelen megdermedt. – Nincs több időnk. Vasic, a férfi, aki a laboratóriumból is elvitte Ashayát, hirtelen megjelent mellette. Egy pillanattal később Ashaya úgy érezte, mintha a csontjai megolvadnának, ő pedig zuhanni kezdene, egyre mélyebbre és mélyebbre… Megtántorodott, és majdnem térdre esett, amikor célt ért. – Hol… – kérdezte volna, de Vasic már nem volt ott. Ashaya megdörzsölte a homlokát. Valószínűleg nagyon gyorsan felforrósodott a helyzet a hullaházban, gondolta, és a férfi visszatért, hogy kihozza onnan a másik nőt. Vasic ezek szerint az egyik legritkább fajta telekinetikus volt, egy utazó. A legtöbb erős Tk-mentál képes volt teleportálni, de még a kardinálisok sem tudtak ilyen könnyedén és ilyen gyorsan ugrani a térben. Csak az igazi teleportálók. Az utazók. Besorolásuk: Tk. Megjelölésük: V. De vajon hová hozta őt ez az utazó? Megfordult, és remélte, hogy talál valamit, ami alapján tájékozódni tud. De nem látott sem utat, sem épületet, sem fényt sehol. Csak fákat, ezernyit, körös-körül. Erős falként tornyosuló erdőt. Ekkor megértette: a teleportálónak valószínűleg gyorsan, a tervezett célnál korábban le kellett őt tennie, hogy legyen ideje megmenteni a nőt. Ashaya tehát egyedül volt a vadonban. Ő, aki egész életét laboratóriumok falai között töltötte. 29

Ekkor mordulást hallott. A hang olyan halálos volt, hogy a nő tarkóján égnek állt tőle a szőr. Ezeket a zsigeri, ösztönös reakciókat még a mentálok sem tudták kiölni magukból. Ujabb mordulás, majd egy éles, sziszegő hang hallatszott, amitől Ashaya lába a földbe gyökerezett. Dorian éppen visszafelé tartott a futásból Tammy háza felé, amikor a hívás érkezett. – Milyen messze vagy a Ligettől? – kérdezte Vaughn. – Úgy egyórányi erőltetett futásra. Miért? – A francba! – Dorian hallotta, hogy Vaughn fojtott hangon beszél valakivel, majd újra hozzá fordul. – Te vagy a legközelebb. Ki kell hozni onnan valakit. Gyorsan. Ki a fene lehet ott kint? A Liget a DarkRiver területének mélyén lévő, nagy kiterjedésű terület volt. Sok vérszomjas, hús-marcangolásra kiéhezett vadállat lakott arrafelé. – Úton vagyok – jelentette, és irányt váltott. – Van nálad fegyver? – Hülye kérdés. – Dorian mindig hordott magánál fegyvert, így ellensúlyozta, hogy képtelen volt macska alakot ölteni. – Remélem, nem lesz rá szükséged. Fuss gyorsan! – Azzal Vaughn megszakította a hívást. Dorian zsebre vágta a telefonját, és erőltetett iramban rohanni kezdett. Vaughn nem határozta meg pontosan a célpont helyét, ezért az biztosan nyilvánvaló volt. Vagy jól látható, vagy hangos, vagy jellemző szagú. Dorian nagyon remélte, hogy a két utóbbi eset közül az egyik, az éj ugyanis egy órája szállt le az erdőre, a holdat pedig felhők takarták, így a látási viszonyok nagyon rosszak voltak. Dorian szeme ugyan éles volt, akár egy leopárdé, de még egy leopárd alakváltó sem volt képes varázslatos módon megtalálni a tűt egy hatalmas szénakazalban. Persze lehet, hogy hiába aggódott ezen. Mert ha valóban volt ott valaki, az illető nagyon nagy szarban volt éppen. A Ligetben élt egy agresszív hiúzfalka. Igazi állatok, nem alakváltók. Márpedig ha valaki provokálta őket, azok nagyon gonosz kis szemetek tudtak lenni. Ha a célpontja elkövette ezt a hibát, Dorian már csak a hatékonyan letisztogatott csontjait fogja megtalálni.

30

Ashaya minden irányban villogó szemeket látott maga körül. Egy helyben állt, és vagy századjára vette sorra a lehetőségeit, és újra ugyanarra a következtetésre jutott: semmit sem tudott tenni. A skálán 9,9-es erősségű képessége csak orvosi volt. Nem volt semmilyen ereje, amit a harcban felhasználhatott volna, a telekinézisnek vagy a bénító telepátiának még a nyoma sem volt meg benne. A Tp-képessége alig volt 1,1 – es erősségű, éppen csak elég arra, hogy fenntartsa a kapcsolatát a Mentálhálóval. Megpróbálhatta volna használni ezt a pici telepátiát, de csak néhány másodpercre tudta volna megzavarni vele a támadóit. Hátra akart nyúlni az elektrosokkolóért, de abban a pillanatban, hogy megmozdította a kezét, fogak csattantak mellette éles hanggal. Már azon csodálkozott, miért nem támadtak még rá az állatok. Körülnézett, és ekkor erre a kérdésére is megtalálta a választ. A közeli fák törzsén hatalmas karmok nyomai látszottak. Valami nagy ragadozó haladhatott át erre nemrégen, és a jelenléte még érezhető volt, ezért haboztak ezek az apróbb állatok. De ez nem sokáig tarthatta őket vissza. Ashaya meleg, élő zsákmány volt, és a támadók el akarták kapni. Gondolkodj, Ashaya! Magára erőltette az Elcsendesedés nyugalmát. Mit tenne a helyében Amara? De ez a kérdés butaság volt, egy pillanat alatt el is vetette. Hiszen Amarának más képességei voltak, és másként gondolkozott, mint ő. De mije volt neki? Orvosi képességek. Alapvető telepátia. Alapvető pszichometria. Néhány más, passzív mentál képesség. Semelyik sem használható ebben a helyzetben. Az állatok, talán macskák egyre közelebb húzódtak hozzá, az erdő talaját borító, száraz növények között halkan suhogtak a karmaik. A mentális képességeken kívül milyen volt még Ashayának? Éles elméje, jól karbantartott teste… és a gyorsasága mint genetikai adottság. Ezzel csak egy baj volt: a támadói gyorsabbak voltak nála.

31

ÖTÖDIK FEJEZET

Mai teendők… …megölni valakit. Dorian Christensen kedvenc pólójának felirata elöl és hátul. A pólót Talin McKade-től kapta ajándékba. Alig ért a ligetbe, Dorian máris megérezte a vér szagát a levegőben. Ezután hallotta meg az egymással marakodó hiúzok mérges hangját. A keze halálos kecsességgel lendült, a két markában egy-egy dobótőr jelent meg. Bármit is találjon az erdőben, Dorian felkészült rá. Az illata általában elég volt ahhoz, hogy elrettentse a kisebb macskaféléket, de ha a hiúzok már véresre sebezték a prédájukat, lehet, hogy megvadultak a vadászat hevében. Az illat ingerelte: éles volt, vasban gazdag. De a vér jellegzetességei alatt volt benne valami egzotikus nőiesség, csábító és titokzatos… és hideg, rohadt hideg. – A francba! – Dorian hátán végigcsorgott az izzadság, miközben a maradék távot hihetetlen gyorsasággal tette meg. A nő nem halhatott meg, gondolta, és a harag sötét lángként támadt fel benne. Addig nem, amíg ő ki nem eresztette a szervezetéből ezt a pusztító éhséget. Ám amikor a szagot követve egy apró tisztásra ért, csak a hiúzok támadásának nyomát és a friss vér maró illatát érezte a levegőben, nyoma sem volt a kitépett belek vagy a halálban elengedett széklet szagának. Még csak rémült izzadság sem érződött a levegőben. A mentálok szívesen tettették magukat ridegnek egészen a haláluk pillanatáig, akkor azonban éppen úgy sikoltottak, mint mindenki más. Santano Enrique is sikoltott… amíg Dorian ki nem tépte a nyelvét. Könnyedén és magabiztosan fogta a késeit, és kilépett a tisztásra. A hiúzfalka tagjai felé fordultak, a vicsorgásuk húsba tépő fájdalmat ígért. Dorian várt, hagyott nekik időt, hogy felismerjék. Az állatok elbizonytalanodtak, és már nem marcangolták tovább, bármi is volt az, 32

a földön, a mancsaik között. A leopárd tudta, hogy mire gondolnak: ő egymaga volt, ők pedig tízen. Dorian felmordult, hagyta, hogy a teste ketrecébe zárt leopárd hangja feltörjön a torkából. Dühös, tomboló és uralkodó üvöltés volt. A hiúzok összerezzentek, de nem tágítottak. A francba! Nagyon nem akarta megölni őket, hiszen ez éppen annyira az ő területük volt, mint amennyire az övé. A nő volt a betolakodó, ő tört be jogtalanul ide, és Dorian életébe, sőt még az álmaiba is. De ezt a szart majd ő maga fogja ellapátolni. Most nem választhatta az egyszerű kiutat, nem nézhette végig tétlenül, hogy a hiúzok szétmarcangolják a nőt. Dorian újra felmordult, ezúttal már fenyegetően. Ha nem mentek innen, meghaltok. A hiúzok ismerték őt, tudták, hogy beváltja az ígéretét. A szemükben nem számított, hogy Dorian latens alakváltó volt, nem tudta felvenni a személyisége felét adó leopárd formáját. Ezeknek a lényeknek a szemében ő csak egy másik macska volt. Olyan volt a szaga. Úgy futott. És úgy vadászott, mint egy macska. És úgy ölt, mint egy macska. A pamacsos fülű macskák egyenként, bosszús morgások közepette továbbálltak. A férfi késekkel a kezében várt, amíg biztos nem volt benne, hogy minden állat megadta magát, majd a fához lépett, ami alatt a hiúzok a prédájukat marcangolták. De útközben megtorpant. Az illat nem ott összpontosult, ahol kellett volna. Megdermedt, és kielemezte, mit súgnak az érzékei. Azután elmosolyodott, és olyan gyorsan húzódott be az árnyak teljes takarásába, hogy a külső szemlélő csak egy suhanó foltot látott volna belőle. Eltűnt a sötétben, és beszéd közben folyamatosan mozgott, mivel tisztában volt vele, hogy a mentálok egyetlen célzott mentális csapással képesek voltak ölni. – Azt javaslom, másszon le onnan, ha nem akarja, hogy itt hagyjam. A vér szaga ellenállhatatlanul vonzza ide a hiúzokat. Csend. A nő tényleg azt hitte, hogy Dorian nem tudja, hol rejtőzik? – Arra vagyok kíváncsi, hol tanult meg egy mentál fára mászni. – Dorian úgy állt meg, hogy rálásson az ágra, amin a nő gubbasztott, lássa a lelógó, fútócipőbe bújtatott lábát. – Egy tornatermi mászógépen – hallatszott a rideg válasz. – Attól tartok, a lefelé út gondot fog okozni számomra. 33

A férfi nem mozdult, leküzdötte magában az állat védelmező ösztönét. – Megkarmolták? – Vagy megmarták. A lábszáramat. A férfi meghallotta, ahogy a mentál megmozdul a fán, igyekszik lemászni onnan. Az állati énje soviniszta volt, szeretett nőkön segíteni. Ezt a nőt pedig meg akarta harapni, megízlelni, elfogyasztani. De a macska, annak ellenére, hogy megmagyarázhatatlanul vonzódott a jeges Ashaya Aleine-hez, ugyanakkor hűvösen számító ragadozó is volt, és pontosan tudta, hogy egy Elcsendesedésben élő ontott vért az ő véréből, szakított ki egy darabot az ő szívéből. Megbocsátásról szó sem lehetett. – Kvittek vagyunk – szólt, és nem mozdult a helyéről. – Törlesztettük az adósságunkat. Rövid csend. – A fiam biztonságban van? A kérdésben egy szemernyi érzelem sem hallatszott. De akkor miért érdekelte ez a nőt? – Mi tartjuk a szavunkat. – Nem tudom, kik maguk, ki ön. Csak annyit tudok, hogy Talin McKade barátai. – Vér illatának hulláma támadt fel, a fán súrlódó ruhaanyag hangja hallatszott. Dorian figyelt, és készen állt rá, hogy elkapja a nőt, ha az leesne. – Mit csinált, hogy a macskák nem másztak fel ön után a fára? A fa törzsén ott a vére, ez igazi finomság a számukra. A nő hosszú ideig nem válaszolt a férfi kérdésözönére, és Dorian hallotta, hogy kifulladt, nehezen kap levegőt. – Apró Tp-erőkkel bombáztam őket. Ahhoz éppen elég erősek voltak a lökések, hogy eltántorítsam őket ettől. A férfi nyakán felborzolódott a szőr. – Miért nem zúzta egyszerűen péppé az agyukat? – A mentálok éppen ezt tették ezelőtt. Az alakváltók ezért vezették be az „először ölj, utána kérdezz!” eljárást az érzelemmentes fajjal szemben. Újabb szünet, fájdalmasabb zihálás. Dorian úgy gondolta, a nő elérte a fa törzsét, és most össze akarta szedni magát, hogy leereszkedjen. A vasas illat erősebben terjengett körülötte, sötétebb és bőségesebb volt. A nő erősen vérzett. Dorianben összecsapott az ösztön és a harag, harcra kelt, és mindkettő sérülten, megtépázva végezte. 34

– Nem minden mentál egyforma – válaszolt végül Ashaya erőlködve. – Az én Tp-erőm éppen csak annyira volt elég, hogy egyenként távol tartsam az állatokat magamtól. A nagy csapás, amivel megpróbálkoztam, csak arra volt jó, hogy időt nyerjek és fel tudjak mászni ide. És még az után is nagyon gyorsan magukhoz tértek. – Nem kell erős Tp-mentálnak lennie ahhoz, hogy gyilkolni tudjon – mondta Dorian, és mászni kezdett felfelé a fán, mielőtt még tudatosan eldöntötte volna, hogy segít a nőnek. – Nem. De képesnek kell lennünk a többi erőnket a halálos célra összpontosítani. Ez önmagában egy olyan képesség, amivel én nem rendelkezem. – A hangja hirtelen elhalkult. – De miért adok ki önnek ilyen sok információt? Dorian felért a fa tetejére, és meglátta a nőt. Ashaya csukott szemmel, lovaglóülésben ült egy ágon, és a lábával görcsösen szorította azt. – Azért – szólt, és figyelte, ahogy a nő szemhéja riadtan felpattan mert fáradt és gyenge a vérveszteség miatt. – Maga felé húzta a mentált. – Emelje át a másik lábát! A nő engedelmeskedett, és kisvártatva két lábát egy oldalon lógatva ült a fán. – Lehet, hogy nem lesz elég erőm lemászni. A férfi egyik karját a nő combja alá tolta, a másikkal átfogta a hátát. Majd leugrott. A talpára esett, és a génjeiben hordozott, macskaszerű kecsességgel ért földet, tompítva a zuhanás erejét. Dorian születése óta zavarba ejtette az orvosokat és a gyógyítókat. Minden tekintetben leopárd volt, kivéve, hogy nem tudott átváltozni azzá, ami valójában lakott benne. Soha nem fog négy lábon futni, nem érezheti a szél simogatását a bundáján, és nem fog ráharapni az áldozata torkára, hogy az éhség és az adrenalin örvényében a földre teperje. – Hatásos volt. A férfi lepillantott a nőre, akit a karjában tartott, és óvatosan a földre fektette őt. Ashaya felült, a kezével azonnal a jobb lábszárát tapogatta. A vérveszteség alapján ítélve Dorian úgy gondolta, jó néhány öltésre lesz szükség, hogy a sebet bezárják. Felkapta a hátizsákot, amit a hiúzok a fa alatt tépkedtek, és nyitogatni kezdte a zsebeket. – Van önnél elsősegélynyújtó készlet? 35

A hátizsák tartós anyagból készült, viszonylag sérülésmentesen úszta meg az állatok támadását. Ha nem is talál ilyen eszközöket, valamivel biztosan be tudja majd kötözni a nő véres lábát. – Nem tudom – válaszolta Ashaya. Az első dolog, amit Dorian talált, az apró elektrosokkoló volt. Ő maga nem izgult miatta, sokkal gyorsabb volt annál, mintsem hogy egy ilyen fegyver veszélyt jelentsen rá nézve. És mivel látszólag a nőnek sem voltak karmai és nagy fogai, okos dolog volt, hogy fegyvert tartott magánál. – A hátizsákban ennek nem sok hasznát veszi. – Sajnos úgy tűnik, elfelejtettem felkészülni a vadállatok támadására. Jeges és éles volt a nyelve. Mindkét tulajdonság villámként cikázott végig a férfi idegrendszerén. Amikor a nőre nézett, észrevette, hogy a szeme barna. Éjszaka volt, amikor először és eddig utoljára találkoztak, de Dorian biztos volt benne, hogy a nő szeme eredetileg nem barna volt. – Ügyesen álcázta magát – jegyezte meg, miközben beletúrt a zsák fő rekeszébe. – De még jobb lenne, ha kiengedné a fonott copfjait. A mentálok sohasem hordják kibontva a hajukat, ha az akár egy picit is kezelhetetlen. – Az enyém több mint picit kezelhetetlen. Dorian érezte, hogy a nő figyeli, miközben ő a csomagjában matat. Szerencséje volt. Gyorsan megtalálta az apró dobozt, tetején az általánosan elfogadott jellel, a vörös kereszttel. A száraz fertőtlenítős tubus a felszerelés tetején volt. – Feküdjön hasra! Úgy lesz a legkönnyebb felvinnem ezt a valamit. – Igyekezett kedélytelen és tárgyilagos hangon beszélni, de a leopárd énje belülről nekifeszült a bőrének, megpróbált a felszínre törni. Ingerelte a nő vérének illata. – Gyorsabban! A tudós ellenvetés nélkül megfordult, és lefeküdt a száraz tűlevélszőnyegre. A férfi az egyik késével felhasította a cafatokban lógó nadrág szárát, és a sebre szórta a fertőtlenítőt. Az anyag gyorsan reagált: elolvadt, és egy pillanat alatt elzárta a sebet. – Így lesz elég időnk, hogy eljussunk egy gyógyítóhoz. – A fertőtlenítő csak elsősegélyre volt alkalmas. Nem gyógyított meg semmit, csak arra szolgált, hogy a kórokozók ne juthassanak be, a vér pedig ne juthasson ki a seben keresztül. Az, hogy hatott, arra utalt, hogy a hiúzok nem okoztak súlyos kárt. 36

A csomagban szerencsére volt egy köteg kötözőpólya is, ami olyan keményen védte a sérült szervet, akár a feszített acél. – Érez fájdalmat? – kérdezte, miközben becsavarta a pólyával a nő lábszárát, és megmagyarázhatatlanul dühös lett, látván, mennyire megrongálták a sima, szép bőrét. – Semmi olyat, ami az egészségügyi szempontból jelentős lehet. Dorian ültében felegyenesedett, és figyelte, ahogy a nő is felül, megszemléli a kötést. – Ön ért ehhez. A férfinak erőt kellett vennie magán, hogy ne vicsorogjon a nő fagyos hangja hallatán. A szavakból csepegő jég mintha keményen megmarkolta volna a farkát, minden ok nélkül és értelmetlenül felizgatta őt. – Egyszerű elsősegélynyújtás – vonta meg a vállát Dorian, miközben mindent visszapakolt a táskába. Megállt. – Szüksége van ebből valamire? – Mindenre. – Ez nem valószínű, hogy megoldható. – Becsatolta a zsákot. – Éppen elég nehéz lesz önt cipelnem, nem tudom… – Én tudok… – Persze, mászni – csattant fel a férfi. – De úgy olyan későn érnék haza, hogy nem maradna időm szunyálni. – De legfőképpen nem tudta annyi ideig visszatartani a benne lakó leopárdot, aki tombolva akart kitörni a bőre alól. Dorian nem tudott alakot váltani, soha nem is volt képes erre. De a leopárd énje nem tudta, hogy ketrecben él. És abban a pillanatban még azt sem tudta eldönteni, hogy szét akarja-e tépni Ashayát vagy inkább meg akarja dugni. – Itt nem hagyhatom, szóval a legjobb, ha minél gyorsabban megszabadulok öntől. Szándékosan akarta provokálni ezzel a nőt, de az arc, ami két hónapja kísértette őt álmaiban, kifejezéstelen maradt. Két rohadt hónapja már, gondolta újra Dorian. Végtelennek tűnő éjszakák, amik közepén izzadtan, frusztráltan és ágaskodó farokkal riadt fel. És dühösen, rémesen dühösen. Egyetlen dolog miatt nem kereste meg a nőt, és végzett vele gyorsan: mert nem akarta elismerni azt az érzéki vonzalmat, ami szinte már megszállottsággá változott benne. Most pedig itt ült ez a nő, és rámeresztette a szemét, aminek még a színe sem volt igazi. Ez a nyers hazugság csak tovább hergelte a férfit. 37

– Ön igen erős ellenszenvvel viseltetik irántam. Nem, Dorianben nem ellenszenv tombolt, hanem szörnyű, gyötrő vágy. De nem volt ő egy dürgő fajd vagy bőgő szarvas. Egyetlen buta, részeg, egyetemi éjszakától eltekintve sohasem feküdt le olyan nővel, aki képes lett volna utána például lefagyasztani a heréit. – Felteszem a csomagját a fára. A hiúzok nem bántják most, hogy rajta van a szagom. Holnap majd érte jön valaki. Ashaya nem vitázott, mert tudta, hogy egyáltalán nincs jó alkupozícióban. – Most én tartozom önnek? – kérdezte, hiszen tudta, hogy a férfi volt a mesterlövész: már a legelején felismerte Dorian hangját. Elvégre már nyolc hónapja ezt a hangot hallotta álmában. – Ne aggódjon. Behajtom. – Azzal a hátára kapta a zsákot, és mászni kezdett felfelé a fán. Ashaya alig hitt a szemének, amikor látta, hogyan mozog a férfi. Minden rezdülése sima és könnyed volt. Tízszer gyorsabban felért a fa tetejére, mint ő, és ezerszer kecsesebben. Ha a nő eddig nem lett volna biztos abban, hogy kivel áll szemben, a látottak alapján minden kétsége elszállt volna. – Alakváltó – suttogta, amikor Dorian leugrott. – Macska. A férfi felvonta a szemöldökét. A szeme olyan tökéletesen kék volt, hogy Ashaya még a sötétben is kételkedett abban, hogy ilyen valóban létezhet. – Miaú. A nő lelke mélyén feltámadt valami eddig rejtett dolog, és Ashaya azon kapta magát, hogy azt gondolja: a mesterlövész nagyon szép. Gondolatban mindig sötétségbe burkolta őt, pedig a férfi egy aranyló isten volt. – Honnan tudta, hogy itt vagyok? – Kapkodva vette a levegőt, miközben nagy nehezen talpra állt. Egyik kezével a fatörzsnek támaszkodott, és hirtelen valami csúszósba nyúlt. A saját vérébe, döbbent rá. – J-mentál vagyok – válaszolt gúnyosan a férfi. – A hátamon fogom vinni önt. Kérem, hogy amíg ott van, ne döfjön le. – Megállt a nő előtt, és megfordult. Ashaya a vállára tette a kezét, és abban a pillanatban megdermedt. Nem emlékezett rá, hogy életében valaha is ilyen közvetlen testi 38

kapcsolatba került volna bárkivel is. Még Keenantől is távol tartotta magát, mert tudta, hogy csak a teljes Elcsendesedésben lehet biztonságban a fiú. De azt persze össze sem lehetett hasonlítani ezzel az alakváltóval, aki nyilvánvalóan gyűlölte őt. Aki ugyanakkor annyira lenyűgözte, hogy még belegondolni is őrület volt. Ilyen közelről látta, hogy a férfi annyira tiszta, világosszőke, hogy szinte fehéraranyként fénylik. De ez volt az egyetlen dolog, ami gyengédnek tűnt rajta. A teste kőkemény volt a nő tenyere alatt, csupa erős izom. Hirtelen az jutott Ashaya eszébe, hogy ha akarná, a férfi minden erőfeszítés nélkül ketté tudná őt törni. A gyomra összeszorult, pedig ezt a veszélyes fizikai reakciót a nőnek el kellett volna fojtania. – Dombornyomott meghívóra vár? – kérdezte a férfi szinte félvállról, de Ashaya érezte, hogy a férfi közben minden apró rezdülését feszülten figyeli. – Nem. – Az elkalandozó gondolatait gyorsan a vérveszteség számlájára írta, és megmozdult… Ettől majdnem összeesett. – Nem tudok felugrani. Dorian a háta mögé nyúlt, és a kezével átfogta a nő combjának alsó részét. – Most! Miközben emelte, Ashaya megpróbált segíteni neki, és felfelé tolta magát az ép lábával, de gyorsan rájött, hogy az erőfeszítései feleslegesek voltak. A férfi hihetetlenül könnyed erővel kapta őt a hátára, és egy pillanat múlva már maga köré is zárta a nő lábát. – Kapaszkodjon! – Ez volt az egyetlen figyelmeztetés, mielőtt Dorian futásnak eredt. Ashaya ösztönösen megszorította a karjával a férfit. Nagyon pontosan érzékelte, hogy olyan gyorsan haladnak, mint egy nagy sebességű autó. Ha nekicsapódtak volna az egyik vastag fatörzsnek, valószínűleg nyakukat törik. A logikus reakció az lett volna, hogy becsukja a szemét, de képtelen volt rá. Látni akarta, merre mennek, még akkor is, ha… Amara. Ashaya szinte automatikusan reagált, hosszú évek gyakorlata alapján tudta, hogyan gördíthet az Elcsendesedés áthatolhatatlan falából épített akadályokat Amara elé. Esélye sem volt arra, hogy a „feltámadását” 39

titokban tartsa előtte, de nem engedhette, hogy a másik nő beférkőzzön az elméjébe. Sohasem tudhatta meg, hogy Keenan életben van. – Alszik? – Dorian hátrafordult, és ezért kis híján egy farönknek ütközött. Ashaya testének minden izma összerándult. A nő ráébredt, hogy a kiképzőinek nem volt igaza. Képtelenség volt pusztán akaraterővel a test minden reakcióját kiküszöbölni. Ashaya az évek során jéggé hűtötte az ereiben folyó vért, de a fájdalom fenyegetésére a teste még így is reagált. – Nem kellene inkább azt figyelnie, hogy hová megy? Inkább érezte a férfi nevetését, mint hallotta. A veszélyes közelségben hozzá simuló test rezgését. A közelség szinte halálos veszélyt jelentett, mert kikezdte a nő kondicionálását. Ashaya mégsem kérte, hogy tegyék le, ezzel túl sokat elárult volna, és az egész tervét veszélybe sodorhatta. Inkább egy másik késztetésnek engedett. Ez az elméjének abból a részéből fakadt, ami tizennégy éves korában éledt fel, és azóta sem nyugodott. – Önt hogy hívják? A férfi morgott valamit, de a hangja elveszett a szélben. Ashaya úgy döntött, a kérdezősködést későbbre halasztja, de tudta, hogy a férfi érti őt, hiszen az ajka olyan közel volt a füléhez. – Azt hiszem, újra vérzik a lábam. Dorian lassított kicsit, hogy hátra tudjon nézni. – Érzem a szagát. Mennyire súlyos? A nő hallott valamit a férfi hangjában… valami finom élt, amire a lelkének egy ismeretlen része azonnal reagált is. – Még jól vagyok, de néhány perc múlva már nyomot hagyunk magunk mögött. – Akkor kapaszkodjon! – És a férfi nekiiramodott. Ashaya eddig is azt hitte, gyorsan haladnak, de az semmi sem volt a mostani tempójukhoz képest. Ezúttal már kénytelen volt becsukni a szemét, mert az arcába csapódó, erős szél könnyeket csalt belé. A beálló sötétségben nem tudott másra összpontosítani, mint a ruganyosan mozgó testre, ami vitte őt. Tiszta, nyers erőt érzett. Hihetetlen kitartást. És ő teljesen ki volt szolgáltatva ennek a férfinak. 40

HATODIK FEJEZET

Ming LeBon az üres asztalra meredt, amin korábban Ashaya Aleine holtteste feküdt. – Felvételek? – Tizenöt percre minden rögzítőegység kikapcsolt. Azért nem vettük észre, mert… A tanácsnok csapott egyet a kezével. – Nem érdekelnek a kifogások. – Igen, uram. – Küldd be Vasicot! A teleportáló egy perc múlva megjelent a biztonsági őr helyén. – Uram. – Megszerezte Aleine számítógépét? Vasic bólintott. – Amint a kutató elvesztette az eszméletét. A korábbi utasítások alapján az ön asztalára teleportáltam. Elhozzam most? – Nem szükséges. – Ming végignézett a férfin, az egyik legkiemelkedőbb katonáján. Vasic Nyíl volt, és mint ilyen, elméletileg minden gyanú felett állt. Semmit sem bíztak ugyanis a véletlenre: a Nyíl osztag katonáit egész sor tudatmódosító szerrel kezelték, hogy megingathatatlan gyilkológépekké változtassák őket. – Egyetlen riasztó sem indult be, és a biztonsági kamerákat is csak az épületnek ezen a részén manipulálták. Ez mit jelent? – Teleportálni képes Tk tette – válaszolt Vasic rezzenéstelen arccal. – Hivatalosan egyetlen ilyen képességű mentál sem volt a közvetlen közelben. – Nem hivatalosan? Vasic a szoba biztonsági rögzítőberendezéseire pillantott, és telepatikusan „kopogott”. Megvárta, hogy Ming engedélyt adjon neki a Tp-kapcsolat létesítésére, majd válaszolt. – A felkelés egyre nagyobb méreteket ölt. Létezhetnek lázadók, akiknek a képességeiről nem tudunk. 41

– Egy ilyen erős Tk-ról már tudomást szereztünk volna. – Akkor – válaszolt Vasic még mindig teljes, rideg nyugalommal, mint minden Nyíl osztagos – egy áruló tette. – Nyisd meg az elmédet, hogy megvizsgálhassam! – Megtagadom a kérését, uram. Védtelenné tenném magam. Márpedig egy Nyíl sohasem maradt védtelen. Ez a kiképzésük része volt, maga Ming tanította őket erre. – Hol voltál a szóban forgó időben? – Európában. – Vasic elméjéből adatok áramoltak Ming felé. – Miután Aleine O-mentál számítógépét az ön asztalára teleportáltam, csatlakoztam az osztagomhoz, hogy részt vegyek egy bevetésen, melynek célja az Emberi Szövetség erősödő tevékenységének vizsgálata volt. Ming bólintott. Ezt az információt már korábban leellenőrizte. Vasic volt a legnagyobb erejű teleportáló, akivel életében találkozott, és megvesztegethetetlen is volt. A személyiségéből semmi sem maradt, amit befolyásolni lehetett volna. De a tanácsnok senkiben sem bízott meg. – Mostantól fogva mellettem maradsz. Azt akarom, hogy folyamatosan a rendelkezésemre állj. – Igen, uram. Ming megszakította a mentális kapcsolatot, és leléptette Vasicot, majd az üres acélasztalra meredt. Ashaya testének eltűnésére két lehetséges magyarázat volt. Az első szerint valóban halott volt, de a teste értékes információkat hordozott, ezért ellopták. Ez volt a valószínű magyarázat. A nő az utóbbi időben zavartan viselkedett. Az is lehet, hogy saját magát használta kísérleti alanyként, és beültetett magának egy implantátumot. A második lehetőség volt a veszélyesebbik. Eszerint Ashaya Aleine életben volt, és kicsúszott a tanács irányítása alól. Ezt nem tűrhették. Miközben Ming Ashaya eltűnésére összpontosított, a San Franciscó-i nemzetközi repülőtéren néhány ember kiszállt egy gépből. Azért jöttek, hogy észrevétlenül elvegyülve a tömegben, megfigyeljék a leopárdok, a farkasok, és különösen a mentálok tevékenységét. Ők senkinek sem tűntek fel. Sem akkor, sem később. 42

HETEDIK FEJEZET

„A lövész annyira foglalkoztat, hogy ez szinte már megszállottság. Ma a laboratóriumban éreztem a leheletét a tarkómon. Szinte perzselte a bőrömet. Tudós vagyok, a logika és az értelem az életem, de abban a pillanatban úgy éreztem, valóban ott van, és csak fel kell emelnem a kezem, hogy megérintsem, végigsimítsak az ajkán.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Amikor az alakváltó végre megállt, vele a hátán, Ashaya nem volt benne biztos, hogy valóban lassítottak. Úgy érezte, mintha a teste tovább száguldana. Erőt vett magán, és kinyitotta összeragadt szemhéját. Egy kis faház előtt álltak, odabentről fény szűrődött ki. A bejárat előtt tűlevelekkel borított, apró tisztás, a ház falára pedig mintha vadvirágok kúsztak volna fel, de Ashaya a sötétben ezt nem látta pontosan. – Meg tud állni a lábán? – kérdezte Dorian, miközben leeresztette őt a hátáról. – Nem. – A nő úgy érezte, összecsuklik. A sérült lába használhatatlan volt, és a másik is elgémberedett, olyan erősen kellett szorítania a férfit. A férfi egyik karja már át is fogta a derekát, pedig Ashaya nem is látta, hogy megmozdult. – Megtartom. – Köszönöm. Csend. De olyan csend, amihez foghatót a Mentálháló sohasem élt még át. Tele érzelemmel és feszültséggel, ami rendületlenül ostromolta a kondicionálását. Ashaya elkeseredetten igyekezett ragaszkodni az Elcsendesedéshez, miközben kivágódott a ház ajtaja. – Dorian? Ki van veled? – Az ajtóban egy nő állt, élénkvörös haja a háta közepéig hullott. – Nem kaptad meg Vaughn üzenetét? 43

A mesterlövész – Dorian, Dorian volt a neve! – szinte a karjában vitte őt be a házba, és letette egy székbe, a kandalló elé. A szavai durvák voltak ugyan, de végig óvatosan bánt vele… szinte gyengéden. A nő becsukta az ajtót, és összevonta a szemöldökét. – Nem, éppen most értem vissza… ez egy mentál. – Keenan anyja. – Dorian visszafordult Ashaya felé, a nő pedig úgy érezte, mintha a férfi szemének kékje lángnyelvként nyaldosna végig a testén. Ilyen fegyver ellen védtelen volt. – Megsérült. Össze kell varrni a lábát. – Hozd a felszerelést! Tudod, hol van. – A nő Ashayához lépett. – A nevem Mercy. Ashaya erőt vett magán, és nem fordult meg Dorian után, hogy szemmel tarthassa. Ez a férfi veszélyes volt. Ma megmentette ugyan az életét, de a kutató nem volt meggyőződve arról, hogy a leopárd később nem fogja őt megölni. – Ön orvos? – kérdezte Mercytől, de közben is figyelt, hogy meghallja, mikor tér vissza a férfi. – Nem, de kaptam külön kiképzést. – Lehajolt, hogy megnézze a sebet. – Semmi értelme levenni a kötést, amíg nincsenek készen az eszközeim. Bánja, ha megmarad a sebhely? Később bármikor eltüntettetheti. Dorian ekkor ért vissza, kezében az orvosi felszereléssel. – Életben van – jegyezte meg, és megvonta a vállát. A mozdulata éppen olyan macskaszem volt, mint a járása, halálos veszély ígéretét rejtette magában. Ez a férfi kérlelhetetlen ellenfél lenne. – Én a helyében nem panaszkodnék. – Nem – válaszolt Ashaya, és arra gondolt, vajon Dorian éppen ilyen közönyösen vonta volna-e meg a vállát, ha aznap este már csak a szétmarcangolt testét találja meg. Valószínűleg igen. – Csak az a fontos, hogy működjön a lábam. – Működni fog. Dorian, megtennéd, hogy…? – Mercy a kanapé felé intett a fejével. A férfi szó nélkül odalépett, és kihúzta, ággyá alakította a bútordarabot. Mercy letakarta azt egy vastag lepedővel, és elindult, hogy segítsen Ashayának. De Dorian már ott volt, erős karja forrón feszült a nő derekának, bőre melege a hatalmas, alakváltó erejéről árulkodott. 44

– Nem olyan csontos, mint a többi mentál a Mentálhálón. Ashaya tanulmányozta az érzelmeket, jobban értette őket, mint a fajának legtöbb tagja, de most nem tudta, mit válaszoljon, hogyan értelmezze a férfi hangjának finom árnyalatait, és érintésének furcsa gyengédségét. Úgy döntött, marad az igazságnál. – Metabolizmus és genetika eredménye. Még beszélt, amikor feltűnt neki, hogy a férfi különbséget tett a Mentálhálón lévő és a kiugrott mentálok között. – A hasára! – utasította őket Mercy, amikor az ágyhoz értek. Miután Dorian lefektette őt, Mercy adott neki egy párnát a feje alá, és többrétegnyi törülközőt tett a jobb sípcsontja alá. – Ez elég gyors és szedett-vedett lesz, de segíteni fog, hogy meggyógyuljon. Később a saját népének orvosai majd helyrehozzák, amit kell. Ashaya reccsenő hangot hallott, és megértette, hogy Mercy letépte, ami a térde alatt a nadrágjából maradt. – Már nincsen népem. – Huh! – Mercy egy gyors mozdulattal eltávolította a kötést a mentál lábáról. – Hiúz. Ők általában nem támadnak emberre. Mivel bosszantotta fel őket? – Azt hiszem, eledelnek tekintettek. Dorian ellenkezésképpen felmordult. – Azt hiszem, a közelben kölykök nyomát láttam. – Már értem. – És Ashaya tényleg értette. – A kölykeiket védték. – A párnába fúrta az arcát, amikor Mercy vizsgálni kezdte a sebet egy eszközzel, amit ő nem látott. – Elnézést. Kér érzéstelenítőt? – Nem – vágta rá gyorsan Ashaya. A mentálok szervezete nem tűri jól a fájdalomcsillapítót. – Igen, Sascha említett már valami ilyesmit. A mentál sejtelmei beigazolódtak. – Önök a DarkRiver tagjai. – A leopárdfalkához tartoztak, amelyiknek két mentál tagja is volt, egyikük Sascha Duncan, Nikita Duncan tanácsnok lánya. – Ez nem titok – válaszolt Mercy, de Ashaya érezte, hogy a szobát hirtelen feszültség öntötte el, pattanásig feszült a hangulat. Egész 45

életében lavíroznia kellett a tanács alsó szintjein, ezért a túlélési ösztönei nagyon fejlettek voltak. A megfagyott levegőt Dorian hangja hasította ketté halálos hatékonysággal, akár egy acélpenge. – Üsse ki magát! – Ez parancs volt. Ashaya azonban nem engedelmeskedett. Már így is sérülékeny volt, de ha transzszerű állapotba helyezi magát, amit a mentálok érzéstelenítés helyett használtak, azzal teljesen kiszolgáltatja magát az alakváltóknak. Inkább eszméleténél maradt hát, összeszorította a fogát, és az arcát a párnába temette. Annak, hogy így döntött, semmi köze nem volt ahhoz, hogy Dorian parancsolt rá, mondogatta még magának. Dorian összevonta a szemöldökét a nő engedetlenségének láttán. – Még magánál van – mondta, de abban biztos volt, hogy a nő nem hallja őt. Az elfojtott sikoltások hangja biztosan minden mást elnyomott az elméjében. Mercy folytatta, amit csinált. – Ő akarta így. A lábát mozdulatlanul tartja, engem csak ez érdekel. – És még azt mondják, én vagyok kegyetlen. – A védelmező ösztönét Dorian csipkelődésben vezette le, de a keze még mindig ökölbe szorítva feszült, és a leopárd karmai belülről nekifeszültek a bőrének. Az állat énje még mindig izgatott volt, át akart törni az emberi külsőn, amit sohasem sikerült levetkőznie. A férfi megtanult már együtt élni az alakváltás fojtogató vágyával, nem is volt más választása, hiszen latensként született. De a benne lakó állat gyermekkora óta nem volt ennyire akaratos és kiéhezett. Még egy dolog, amiért Ashaya Aleine-t okolhatta. – Kér egy fürészt, Frankenstein doktornő? Mercy rosszallóan pillantott rá. – Ne zavarj! Régen volt az már, hogy én orvosi egyetemre jártam, akkor is csak néhány évig. A férfi mordult egyet, de hagyta összpontosítani Mercyt. Míg ő dolgozott, Dorian azon kapta magát, hogy képtelen otthagyni őket, a leopárd énje ragaszkodott ahhoz, hogy vigyázzon Ashayára. De még a csökönyös macska is megértette, hogy ez a nő egyáltalán nem olyan, mint a két mentál, akiket elfogadott és tisztelt. Saschának és Faithnek is hatalmas szíve volt, és végtelenül becsületesek voltak. Ashaya viszont a tanács házi O-mentálja volt, az I-protokollért felelős mészáros, aki a 46

Mentálháló minden egyes tagját akarat nélküli rabszolgává akarta változtatni. Ugyanakkor, emlékeztette a férfit a lelkének egy része, ő volt az, aki a saját életének kockáztatása árán is megmentett két gyereket, és ő volt annak a kisfiúnak az anyja, akinek Dorian ígéretet tett, hogy megvédi… És az egyetlen nő, aki a puszta illatával vad, szexuális tombolásra ingerelte a macska énjét. Dorian róla álmodott. Minden egyes éjjel ugyanazt. Ő egy fa tetején bújt meg, a fegyvere távcsövében látta a nőt. Elég lett volna egy picit behajlítani a mutatóujját, és a nő megszűnt volna létezni, nem bonyolította volna tovább az életét. Ám ekkor Ashaya csillogó szemmel felkacagott, és Dorian tudta, hogy az egész csak játék volt. Most már ott állt előtte, és kibontotta a copfját, hogy beletúrhasson a hajába, összemorzsolta a tenyerében ruganyos fürtjeit. A nő még nevetett, amikor Dorian a szájával birtokba vette az ajkát, a buja, puha ajkát. A hideg, jeges ajkát. A leopárd feldühödött, és ellökte magától a nőt. Ashaya csak állt előtte mozdulatlanul. Majd felemelte a kezét, és vetkőzni kezdett. Csodaszép volt a holdfényben, bőre csillogott az éjszaka érzéki, kényeztető sugaraiban. Dorian megbűvölten lépett oda hozzá. A nő a nyaka köré fonta a karját, és az ajkát a nyakára tapasztotta. Dorian a tenyerébe vette a nő mellét, ám ekkor megérezte, hogy a melegség kiszökik a testből, a szeme fátyolos lesz a jégtől, és rájött, hogy Ashaya jéggé válik a karjában. Milyen elfuserált egy álom, gondolta, miközben a mentál tarkóját bámulta. De a legrosszabb az egészben az volt, hogy bármilyen rémes volt ez az álom, ő minden egyes alkalommal álló farokkal ébredt, a teste izzadságban úszott, a szíve pedig esztelen tempóban vert. Annyira tele volt vággyal, annyira kiéhezett a két hónap alatt, és esélye sem volt arra, hogy kielégítse a vágyait. És az is bosszantotta, hogy egyetlen nőhöz sem tudott közeledni anélkül, hogy az agya ne emlékeztette volna azonnal arra a nőre, aki éjszakánként kísértett az álmaiban. Ha nem lett volna teljesen biztos abban, hogy egyetlen mentál sem képes ilyen hosszan és ilyen finoman 47

befolyásolni az alakváltók elméjét, már valami telepatikus agymosásra gyanakodott volna. Mostanra állandóan ott lüktetett az ereiben a kényszer, hogy megérintse, magáévá tegye ezt a nőt. Megrázóan erős késztetés volt. Pedig Dorian nem is ismerte őt, biztosan nem kedvelte, és az sem tetszett neki különösebben, ahogyan a nő közelében viselkedett. De a leopárd vágya miatt valós volt a veszély, hogy nem csak a fajtáját árulja el, de a saját becsületét is odadobja, és egy farkánál fogva rángatott senki lesz belőle. Még mit nem! Dorian elérte, hogy a latenssége ellenére őrszem lett belőle. A makacsságáról és a kitartásáról volt ismert. Ha Aleine arra próbálja meg kihasználni a szexuális vonzalmat, hogy térdre kényszerítse, a hidegvérű mesterlövésszel fogja szembetalálni magát, aki Dorian a lelke mélyén volt.

48

NYOLCADIK FEJEZET

Kaleb Krychek tanácsnok kinézett moszkvai irodájának ablakán, és meglátta az égen a közeledő repülőgép kondenzcsíkját. – Lenik – szólt a szobatelefonba. Nem telepatikusan kommunikált az asszisztensével, mert a férfi jobban figyelt, ha közben nem kellett óvnia a saját elméjét Kaleb képességének egy állítólagos vonásától. Azt beszélték ugyanis, hogy a tanácsnok képes őrületet gerjeszteni más mentálokban. – Van ma reggel valamilyen találkozóm? – Nem, tanácsnok. Ön szabad délután négyig, akkor van a megbeszélése a BlackEdge falka képviselőivel. A férfi kikapcsolta a kommunikátort, és elgondolkozott. Biztosan nem az úgymond szövetségese, Nikita Duncan kereste fel, a nő ugyanis éppen Narában, Japánban volt, és egy férfival találkozott, aki a Mentálháló titkosított adatbázisából lopott információkkal kereskedett. Például Kaleb kiképzésének történetéről. Kaleb nem fojtotta el a kiszivárgó információ forrását, mert hasznára volt, ha Nikita megtudott róla néhány dolgot. A dolgozóasztalának sima, fekete felszíne alatt egy apró fény villant fel, ez jelezte, hogy a gép leszállt az épület tetején. A tanácsnok végighúzta a kezét az asztal egy másik részén, és megjelenítette a leszállópálya körül lévő biztonsági kamerák képét. Erre a látogatóra valóban nem számított. De mire Henry Scott tanácsnok az irodába ért, Kaleb már mindenre felkészült, amit a másik férfi előhozhatott. – Scott tanácsnok! – Kaleb elfordult az ablaktól, és üdvözölte a másik férfit. – Krychek. – Henry megvárta, amíg Lenik kívülről becsukta maga mögött az ajtót, és csak akkor lépett beljebb, a szobába. Az ovális koponyájára feszülő, ébenfekete bőre mintha inkább elnyelte volna a fényt, semmint visszaverte volna. Leginkább azonban az arcának arisztokratikus vonásai ragadták meg a szemlélő tekintetét. 49

Az emberi média szerint Henry Scott nem csak jóképű, de előkelő külsejű is volt. Ezért lett ő a tanács arca, „feleségével”, Shoshannával együtt. Az persze nem volt köztudott, hogy kettejük házassága csak üres álca, egy hideg és jól kiszámított húzás, hogy a tanácsot emberibbnek tüntesse fel az érzelmekkel bíró fajok előtt. A látszatot fenntartandó ritkán mutatkoztak csak külön, és a tanácson belül Henryt tartották a páros alávetett tagjának. – Kérlek, foglalj helyet! – ajánlotta fel Kaleb, de nem mozdult az ablak mellől. Henry megrázta a fejét, és nagyon közel állt meg Kalebtől. – Rögtön a tárgyra térek. – Parancsolj. – Kalebnek fogalma sem volt arról, hogy mit akarhatott ott a másik tanácsnok. A Scott házaspár szinte sohasem értett egyet semmilyen javaslattal, ami nem az övék volt. Shoshanna a legszívesebben megölte volna Kalebet, efelől neki kétsége sem volt. Persze nem volt ebben semmi különös, minden tanácsnok könyörtelenül biztosítani akarta a saját hatalmát. Kivéve talán egyet. Anthony Kyriakus volt a titokzatos kivétel, aki erősítette a szabályt. – Meglehetősen szokatlan, hogy személyesen látogatsz meg. – Nem akartam, hogy bárki is kövessen a Mentálhálón. – Henry összekulcsolta a kezét a háta mögött, és úgy állt meg, akár egy hadvezér. Jól begyakorolt mozdulat volt ez, a nézőket általában megnyugtatta, és erősítette a képet, hogy Henry jótékony uralkodó. – Most, hogy Marshall meghalt, tudomásomra jutott, hogy sokan engem tekintenek a tanács elnökének. – A tanácsnak nincs elnöke. – Mindketten tudjuk, hogy Marshall bizonyos tekintetben irányította az eseményeket. Kaleb egyetértően bólintott. – És te nem kívánod átvenni ezt a tisztséget. – Nem vagyok hajlandó senki strómanja lenni. Mióta vágott ilyen élesen Henry esze? Abban a pillanatban, hogy ez a gondolat megfogalmazódott Kalebben, rögtön rá is jött, hogy elképzelhetetlenül nagy hibát vétett. A látszat alapján ítélte meg Henryt, és sohasem nézett a felszín alá. Pedig ez a férfi tanácsnok volt. Senki sem emelkedhetett erre a rangra anélkül, hogy ne száradt volna a kezén sokak vére. Kaleb ezt mindenkinél jobban tudta. 50

– Te vagy a tanács leginkább szem előtt lévő tagja – válaszolta kitérően, és közben azon töprengett, vajon mennyit tudott róla Henry. Ha túl sokat, akkor ki kellett őt ütni a nyeregből. Kaleb az elmúlt években túl sok határt lépett már át ahhoz, hogy még egy megállítsa. – Te és Shoshanna választottátok ezt az utat. – Mindketten tudjuk, hogy ez Shoshanna döntése volt. – A tanácsnok tekintetében volt valami furcsa, de Kaleb nem tudta volna megmondani, pontosan micsoda. Lehet, hogy Henry csak most mutatta ki igazán a foga fehérjét. – Figyelmeztetlek, hogy a helyzet a közeljövőben változni fog. Kaleb megértette, hogy itt a médiamegjelenéseknél többről van szó. – Miért figyelmeztetsz engem? Várt a válaszra, amikor meglátta, hogy Henry szeme teljesen elfeketül. A tanácsnok telepatikus üzenetet fogadott éppen. Kaleb ugyanezt tette, de az ő mentális önuralma nagyobb volt Henryénél, ezért tudta, hogy az ő szeme továbbra is a kardinálisokrajellemző, csillagos ég mintájú volt. – Ashaya Aleine holtteste eltűnt. Lehet, hogy ő maga rendezte meg a halálát. – Ming – érkezett Nikita senkiével össze nem téveszthető, mentális hangja –, ez valóban probléma, de nem olyan jelentős, hogy mindannyiunkat bejelentés nélkül megzavarj. Aleine tudós, nem rendelkezik a képességekkel, amik szükségesek ahhoz, hogy sokáig meneküljön. Feltéve, hogy igazad van, és valóban életben van. Én inkább arra a feltevésre hajlok, hogy a holttestét ellopták. Ming azonnal válaszolt Nikita kijelentésére. – A számítógépét úgy állították be, hogy kitöröljön minden adatot, ha valaki megpróbálja feltörni. – Hogy lehet ez? – vágott a szavába Tatiana. – Az információim szerint Aleine-nek nincsenek meg az ehhez szükséges számítástechnikai tapasztalatai. – A számítógép legalább kilencéves, bárki elvégezhette e titkosítást. De ez nem számít, mivel a benne lévő csip csak másolat. – Ming meg sem várta, hogy elüljön a bejelentésének hatása. – Átkutattuk a szobáját és a laboratóriumát, valamint a fia, Keenan Aleine szobáját, de nem találtunk semmit. Ha életben van, nála van a csip. Ha halott, akkor valószínűleg a testébe rejtette. Akárhogy is, de meg kell találnunk, 51

mielőtt az adatok nyilvánosságra kerülnek, különben az egész Implantátum-protokoll veszélybe kerül. – És Aleine? – kérdezte Nikita. – A legfontosabb célunk most az, hogy a csipet visszaszerezzük. Shoshanna jeges hangja hallatszott. – Utasítást adsz a likvidálására, Ming? – A legjobb az lenne, ha élve fognánk el, de ha ellenáll, kiiktathatjátok. De csak azután, hogy megtudjátok tőle, hol a csip. Ha a vallatás során segítségre van szükségetek, hívjatok! Senki sem kérdezte, miért gondolta Ming, hogy a segítsége hasznos lehet. Mind tudták, hogy a tanácsnok valaha a Nyíl osztag tagja volt, és harcban használható képességekkel született. Ming a kínvallatást mármár művészetté fejlesztette.

52

KILENCEDIK FEJEZET

Már évekkel ezelőtt meg kellett volna semmisítenem ezt a naplót, de ez az egyetlen dolog, ami miatt még sikerült megőriznem az épelméjűségemet. Csak itt vallhatom be, hogy minden tettem, minden mozdulatom, minden tervem csakis őérte van. A fiamért, Keenanért. Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Az óra éppen éjjeli tizenegyet ütött, amikor Mercy befejezte Ashaya lábának gyógyítását, és felegyenesedett. – Rendbe fog jönni. Dorian az eszméletlenül fekvő alakra pillantott. A testében feszülő, kínzó feszültség összecsapott a védelmező ösztönnel. – Ez normális? – Annyira sérülékenynek látta a nőt. – Te nem ájultál volna el. Én sem – válaszolt Mercy, miközben pakolni kezdett. – De ő nem katona, és a vérvétel eredménye azt mutatja – meglóbált egy szerkezetet, amit éppen akkor tett vissza az elsősegélynyújtó készletbe –, hogy nemrég egy másik trauma is érte. Valami nem stimmel. A védelmező ösztön fellángolt benne. – Súlyos? Ragályos? – Beszívta a nő illatát, de semmi rosszat nem érzett rajta. Csak az Elcsendesedés szokásos, hideg bűzét. A benne lakó leopárd néma mordulásra nyitotta a száját. Annyira gyűlölte az érzelemnélküliséget, hogy ezt az érzést még Sascha sem tudta csendesíteni benne. – Nem, semmi ilyesmi. – Mercy megmosta a kezét, és megállt a férfi mellett. – Úgy tűnik, valamilyen méreg volt. Azt hiszem, a szervezete még tisztítja magából az anyagot. Sascha vagy Tammy többet tudnak majd erről mondani, mint én. Dorian erőt vett magán, és Mercyre nézett, ahelyett, hogy megérintette volna Ashayát. Csak azért, hogy ellenőrizze, jól van-e. – Mi a fene volt ez? Csak úgy felemlegetted Sascha nevét? 53

Mercy elpirult. – Ez a nő nem hülye, és egyikünk sem él valami rejtőzködő életet. – A hangja erélyes, mély volt. – Ugyan már, Dorian, te vagy a DarkRiver reklámarca. Ha plakátokat nyomnánk, a te „Ó, nézd, milyen cuki, nem is veszélyes!” pofid virítana rajta! Dorian már megszokta, hogy folyton cikizik a külseje miatt. Való igaz, szőke hajával és kék szemével sokkal inkább tűnt egy gondtalan szörfözőnek, aki csak a jó hullámot várja, mint véres kezű leopárd őrszemnek. – Nicsak, ki beszél? Csak nem Miss Csini Bikini 2067-ből? – Mercyt cukkolta éppen, de még eközben is figyelte Ashaya egyenletes légzésének hangját. Mercy arca elkomorodott a haragtól. – Erről egy szót se, soha, senkinek! Megértetted?! A férfi elvigyorodott. – A kedvencem a piros alapon fehér pöttyös volt, az olyan… aú, ez fájt! – Megdörzsölte az oldalát, ahol a nő könyöke a bordájának csapódott, és titkon hálás volt, hogy a fájdalom elvonta a figyelmét Ashayáról. – És ez még csak a kezdet! Még egy ilyen, és meg foglak ölni álmodban – csacsogott Mercy ártatlan hangon. – A pöttyös bikinit pedig betömöm a… – Hirtelen elhallgatott, és az ajtó felé nézett. – Te is…? – Vaughn az – válaszolt Dorian. – Menj nyugodtan, én őrzöm a mentált. Mercy furán pillantott fel rá. – Neve is van ám. Neked pláne tudnod kellene, amilyen megszállott vagy. – Alapos felkészülés, nem megszállottság. – Dorian valóban nagy gondot fordított rá, hogy ismerje a környéken lakó, fontos mentálok nevét és címét. Puszta kezével kitépte ugyan Santano Enrique szívét, de ez nem volt elég, hiszen tudta, hogy a gonoszság, ami egy hozzá hasonló, mentál sorozatgyilkost létrehozott, továbbra is létezett és egyre erősödött. Mindenáron le akarta vágni annak a szörnyetegnek a fejét, és ha az visszanőtt, akkor kész volt újra nekirontani. És újra, és újra. Ahányszor csak kellett. Akkor talán a húga szelleme nem kísértené már többé. 54

Kylie teste még meleg volt, amikor ő odaért. A vágások, amiket Santano ejtett a testén, a szép, pajkos, szinte még gyerek kishúgát véres húscafattá torzították. Nem számított, Dorian hány mentált ölt meg azóta, s hányat fog még eltenni láb alól, ezen a tényen már nem változtathatott. Kylie-t semmi sem hozhatta vissza a sírból. De arról gondoskodhatott Dorian, hogy egyetlen testvérnek se kelljen elveszítenie azt, akit ő elveszített, egyetlen anyának se kelljen úgy zokognia, mint ahogy az övé zokogott, és egyetlen apának se kelljen úgy ordítania dühében, mint ahogy az övé tette. A szülei a falkára támaszkodtak, ez segített nekik elviselni a gyászt. És kóborolni mentek. Amikor túl sok fájdalom gyülemlett fel bennük, leopárd alakot öltöttek, és elmentek. Dorian nem tagadhatta meg tőlük a szökésnek ezt a lehetőségét, de nem is tudott velük tartani. Egyrészt nem tudott állat alakot ölteni, de ami ennél is fontosabb volt: ő őrszem volt a DarkRiver falkában, ami pedig éppen háborúban állt. Még akkor is, ha ez egy csendes, titkos háború volt, és a nép nagy része nem is tudott róla. Lucas meghagyta Dorian szüleinek a gyászukat. Dorian is támaszkodhatott rá akármikor, de lényegében az alfa elvárta tőle, hogy legyen úrrá a bánatán. És Dorian is éppen ezt várta el saját magától. Sértésnek vette volna, ha valaki különleges bánásmódban akarja részesíteni. Szüksége is volt arra, hogy felelős legyen a falkáért. Néha ez volt az egyetlen dolog, ami visszatartotta őt attól, hogy ne fogjon fegyvert és ne váljon vérengzővé. Most is ez lebegett a szeme előtt, miközben figyelte, ahogy Mercy egy őrszem óvatosságával kinyitja az ajtót. Vaughn felvonta a szemöldökét, amikor meglátta, ők ketten milyen feszültek. – Mi van, csak nem lett közben farkasszagom? – Megszagolta a karját. – Nem. Olyan szagom van, mint az én vadító Vörösömnek. – Elvigyorodott, miközben a párját emlegette, és belépett a házba. Dorian nem mozdult az ágy mellől. Ha Ashayáról volt szó, nem tűrte volna, hogy bárki is beleszóljon a dolgába. Ha Vaughn azért jött, hogy átvegye az irányítást, akkor vér fog folyni, gondolta. – Ha farkasszagod lett volna – szólt, és azon volt, hogy a hangján ne hallatsszon, milyen erősen fojtogatja a birtoklási vágy –, már meg kellett volna ölnöm téged. Mercy becsukta az ajtót, és elmosolyodott. – Te legfeljebb sorszámot húzhattál volna utánam. 55

– De harcias vagy ma, Mélisande, drágám! – jegyezte meg gunyorosan, a lány valódi nevét felemlegetve Vaughn. Mercy a szemöldökét ráncolta. – Ma mindenki meg akar halni! Vaughn elhajolt a nő ütése elől, majd lazán az ajtó mellett, a falnak támaszkodva megállt. – Mi történt a lábával? Dorian hagyta, hogy Mercy nagy vonalakban felvázolja az eseményeket, és közben átjárta őt a tudat, hogy a mentál nő az ágyon fekve milyen kiszolgáltatott volt. De ettől még lehetett akár a tanács kémje is. A keze ökölbe szorult. – Nos – kérdezett rá Vaughntól, amikor Mercy befejezte a beszámolót miért is nyitottunk menhelyet elveszett mentálok számára? Különben is, hogy a pokolba került ő a Ligetbe? – Aleine áruló lett – válaszolt Vaughn. A Dorianben lakó leopárd dorombolni akart, de az ember énjét nem volt ilyen könnyű meggyőzni. – Ez mennyire biztos infó? – Keresve sem lehetne ugyanis jobb módot találni arra, hogy beférkőzzön az ellenség sorai közé, mint egy ártatlan kisgyereket kihasználva. Mindenki tudta, hogy a leopárdok vadul védelmezik a kölykeiket, és általában a gyerekeket, mindegy, hogy azok emberi vagy mentál bőrbe születtek. – Ő nagyon közel állt a tanácshoz. – Anthony igazolta, hogy a tudós szimpatizál a lázadókkal. – Ennél többet nem is kellett mondania. Anthony Kyriakus nem csak Vaughn párjának, Faithnek az apja volt, de az Elcsendesedés kényszere ellen harcoló, titkos ellenállás vezetője is. – Ő szervezte meg, hogy a nőt felvegyük, de Aleine nem tud arról, hogy Anthony is benne van ebben, szóval ezt tartsátok titokban! Anthony biztos benne, hogy Aleine nem kém, de minél kevesebben tudnak arról, milyen szerepet játszik, annál jobb. Vaughn tisztelte ugyan Doriant, de egyáltalán nem állt szándékában megbízni a nőben, amíg Ashaya nem bizonyított. Neki. Mert ez az ő személyes háborúja volt. – Kapcsolódik a Mentálhálóra? 56

– Igen. – Vaughn kihúzta magát. – Ezért kezeljétek őt biztonsági kockázatként. Azt hiszem, Anthonyban megbízhatunk, de amíg tökéletesen biztosak nem vagyunk Aleine felől, nem kockáztathatunk. Mercy egyetértően bólintott. – Még ha tényleg áruló is, amíg a hálóra kapcsolódik, ki tudnak szedni adatokat az elméjéből. Dorian számára a Mentálháló mindig is valami közös, egységes tudatot jelentett, de most először belegondolt, milyen érzés lehet, hogy a halálos veszélyt azon a kapcsolaton keresztül kell várnod, ami egyben az életedet is jelenti. – Hol helyezzük el? – Dorian nem tudta, hogy fel akarja tenni ezt a kérdést, amíg ki nem szaladt a száján. – Miért kellene őt bárhol is elhelyeznünk? – kérdezett rá Mercy, megmutatva valamit a könyörtelen gyakorlatiasságból, ami olyan jó őrszemmé tette. – Ha a tanács üldözi őt, valószínűleg több bajunk lesz vele, mint amennyi hasznunk. Megmentette Jont és Noort, mi pedig viszonoztuk ezt, amikor elraboltuk a fiát, és összevarrtuk a lábát. Anthony biztosan ismer valakit, aki be tudja fogadni Ashayát! Dorian azon kapta magát, hogy a benne lévő vadállat halálos figyelme Mercyre összpontosul. Ez a reakció ugyanonnan fakadt, ahonnan az őrült vágya, hogy kisajátítsa a mentált. Pedig az eszével tudta, hogy a nő csak a dolgát teszi: a falka érdekeit tartja szem előtt. Neki is éppen ezt kellett volna tennie ahelyett, hogy őrt áll egy nő felett, aki talán könnyedén tőrt döf majd a DarkRiver hátába. Mégsem tudta rávenni magát arra, hogy elmozduljon onnan. A francba! Vaughn hangja rázta fel Doriant a gondolataiból. – Anthony azt mondta, Aleine teljesen új személyazonosságot kapott, mellé bankszámlákat és menekülési útvonalat, szóval könnyen meglehet, hogy amint felébredt, továbbáll. Ha mégsem, akkor akár hasznát is vehetjük a tudásának. Cserébe segítünk neki. – Ez jogos – ráncolta a homlokát Mercy. – Ráadásul nálunk van a fia. Biztosan nem fog elmenni nélküle, miután ilyen nagy kockázat árán kiszabadította őt. – A fiú pedig nem szakadhat le a Csillagok hálójáról – emlékeztette őket Dorian. – Azt tudjuk, hogy minket ez a kapcsolat nem akadályoz az utazásban, de beszélgettem erről Saschával, ő pedig azt mondta, nem 57

tudja, hogy a távolság milyen hatással lenne egy mentálra. És ezt nem egy gyereken kellene kipróbálni. Dorian Ashayára pillantott, és azon tűnődött, vajon Mercynek volt-e igaza. A nő tényleg a fiáért tette mindezt? Vagy csak el akarta őt tenni az útból, hogy nyugodtabban valósíthassa meg a saját gonosz terveit? Az ember és a macska is ezen tépelődött… Mert egy dolgot biztosan tudtak: ha Ashaya valóban kém, akkor meg kell őt törni. A DarkRiver terület egy másik részének mélyén Clay Bennett az asztalnál ült, és elolvasta az üzenetet, ami miatt a telefonja villogni kezdett. – Teijan az – mondta Tallynek, miközben újabb ragasztószalagdarabkát nyújtott át neki. A lány elvette azt, puszit dobott a párjának, és tovább csomagolta Noor szülinapi ajándékát. A kislány annyira aktív volt, hogy napközben lehetetlen lett volna bármit is titokban tartani előle. – Mit akar? – Kértem tőle néhány infót. – Clay beütötte Teijan kódját, és várt. A patkány alakváltók alfája meglepettnek tűnt, amikor fogadta a hívást. – Te miért vagy még ébren éjfélkor? – Semmi közöd hozzá. – Clay elmosolyodott, amikor látta, milyen rosszallóan néz rá Tally. A lány folyamatosan arra akarta rávenni, hogy legyen kedvesebb másokkal. – Van valami híred a számomra? – Igen. – Teijan habozott egy kicsit. – Várj, Aneca alszik. Clay megvárta, amíg a másik férfi távolabb megy az alvó kislánytól. Egy évtizede ez a hatéves csöppség volt az egyetlen patkány alakváltó gyermek. A két falka közötti bizalom erősödésének jele volt, hogy az alfájuk megosztotta velük ezt az információt. – Mit csinálsz te vele? – kérdezte Clay. – Vigyázok rá. A szülei randizni mentek. Clay elvigyorodott, amikor meghallotta, hogy az apró, de vad harcos bébiszittert játszik. – Jól elhúzódik az a randi. – Emlegettek valami hotelszobát is. De néhány óra múlva biztosan hazaérnek. – A férfi hangjában vidámság bujkált. – Nem bírják sokáig a kicsi nélkül. 58

– Csak várd meg, amíg neked is lesz gyereked! – figyelmeztette őt Clay. – Egy pillanatra nem figyelsz, ezek beléd vájják az apró karmaikat, és neked annyi. – A szája mosolyra húzódott, amikor eszébe jutott, Noor aznap este is hogyan vette rá, hogy egymás után négy esti mesét is olvasson neki. Kinyújtotta a kezét, és lefogta a papír sarkát, hogy Tally le tudja ragasztani. A lány köszönetképpen végigsimított az ujján, Clay szíve pedig ettől elszorult. – Szóval, mit hallottál? – A tudósról, aki megszökött? Néhány apróságot. Mire vagy kíváncsi? Claynek fogalma sem volt arról, hogy a patkányok hogyan tudják meg, amit tudnak, de nagyon örült, hogy a falka velük szövetkezett, és nem a mentálokkal. – Keresik? – Semmi konkrétat nem hallottam erről. Csak annyit, hogy fontos mentál ugrott ki. De megtudtam valami más érdekeset. – Ki vele! – Azt beszélik, hogy Vegasban és Los Angelesben Jax-függők tűnnek el az utcákról. A Jax nevű drogot szinte csak mentálok használták. Az alakváltók testében az anyag mutációt okozott, ezért szinte biztos, hogy senki sem merte kipróbálni, az emberekre pedig a jelek szerint nem volt semmilyen különösebb hatással, szóval csak a mentál függők szenvedtek tőle. – A tanács takarít? – Nehéz megmondani. Valami nem stimmel a dologgal. Ha a tanács csinálná, egyik nap lenne tíz, másnapra nem maradna egy sem. Most meg elvisznek egyet vagy kettőt, aztán visszajönnek még egy párért. Clay fajtól függetlenül nem volt jó véleménnyel a drogosokról, de ha újra egy mentál őrült szabadult el és garázdálkodott az utcán, nekik tudniuk kellett, hogy megvédjék a sajátjaikat. – Hívj, ha bármi biztosat megtudsz, vagy ha bármi jelét látod annak, hogy ember vagy alakváltó is célponttá válik. – Ha csak mentálok érintettek az ügyben, akkor arról a tanács majd gondoskodik. Sok mindent lehetett rájuk mondani, de az biztos, hogy hatásosan takarították el a saját mocskukat. Kivéve persze, ha a jóváhagyásukkal gyilkolok egyike csúszott ki a felügyeletük alól. 59

Miután megszakította a kapcsolatot, elmesélte Tallynek, mit hallott Teijantól. – Úgy tűnik, Ashaya egyelőre biztonságban van. – Találkozni akarok vele – ismételte meg egy órán belül harmadjára is a kérést Talin. – Ha ő nem lenne, Noort és Jont sem tudtuk volna megmenteni. Köszönetet akarok mondani neki, és felajánlani a segítségemet. Te jó ég, milyen makacs volt ez a nő! Clay azonban egy macska, tele birtoklási és védelmező ösztönökkel. – Az a nő most veszélyes. – Clay felmordult, amikor a párja ellenkezni akart. – Ha megbizonyosodtunk róla, hogy minden rendben körülötte, akkor felőlem annyi teadélutánt rendezel vele, amennyit akarsz. És most is segítesz neki: a falkán keresztül. – És Keenan? – A gyerek szerintem már rég alszik. – Nagyon vicces! Úgy értettem, mi lesz kettejükkel. – Ha Sascha engedélyezi a látogatást, akkor részemről rendben. Így már boldog vagy? – Nem. – A lány felállt, megkerülte az asztalt, és a férfi ölébe telepedett. – Rémesen kötekedő vagy. Tally nem tehetett róla, az ajka mosolyra húzódott. – Te meg bitang! Ashaya egyetlen nagy szívdobbanással magához tért. Abban a pillanatban a telepatikus képessége is kiáradt, oly sok éve élt már kettős életet, hogy ez automatikus reakcióvá vált. A Tp-státusa gyenge volt ugyan, de arra elég, hogy megállapítsa: nincs egyedül. – Felébredt – hallotta az ismerős férfihangot. – Hallom, hogy megváltozott a szívverésének ritmusa. A nő az őrszem felé fordította a fejét. – Ez nem igaz. Az üres kandalló előtt ülő, halálosan szép férfi egy kést pörgetett az ujjai között. Most felvonta a szemöldökét. – Biztos ebben? Nem, Ashaya nem volt benne biztos. A férfi tekintete olyan szúrós volt, a nő úgy érezte, a velejéig hatol. El tudta képzelni, hogy a leopárd érzékei olyan élesek, hogy még az ébredéskor gyorsuló szívverését is 60

észlelik. Ez pusztán fiziológiai reakció volt, még a mentál sem tudta irányítani. Most azonban összpontosított, hogy nyugodt tempóra lassítsa a szívritmusát. – A lábam sokkal jobb. – Kipróbálta, hogyan mozog, kinyújtotta az izmait, de az ágyon maradt. – Mercy jó orvos. Dorian megpörgette az ujja hegyén a pengét. Az ügyessége és a figyelme teljesen megbabonázta a nőt. Egyetlenegy hiba elég lett volna, hogy a tőr átvágja a férfi bőrét és az izmait. – Apropó, Mercy – folytatta, de nem tudta levenni a tekintetét a villogó pengéről. – Ő hol van? A metsző, kék tekintet rászegeződött. A kés olyan gyorsan tűnt el a férfi kezéből, hogy Ashaya nem is látta, hová lett. – Ön néhány óráig öntudatlan volt. Mercynek dolga van. A nő a kandalló felett lógó faliórára pillantott. – De hiszen hajnali egy óra van! – A mentálok ilyenkor szeretnek megtámadni minket. A kutató izmai lassan bemelegedtek. Felült az ágyon. – Értem. – Nem stimmel a szemének a színe. – Életében egyszer látott csak engem, akkor is sötétben. – A látásom olyan éles, akár egy macskáé. A nő nem válaszolt, csak letette a lábát a földre, és néhány másodpercnyi pihenő után megpróbált felállni. Az izmai ellenkeztek, de megtartották. Mercy tényleg jó munkát végzett. Ashaya nem fog mostanában futóversenyt nyerni, de legalább már nem szorult rá mások segítségére. Főleg nem egy leopárdtól, aki vigyázott ugyan rá, de a tekintete olyan éles volt, hogy a nőnek az volt az érzése, a vadállat póráza bármelyik pillanatban elszakadhat. – A fiam… – szólalt meg. Tudta, ezzel kockáztatja, hogy elárulja magát, de képtelen volt tovább elfojtani a vágyát, tudnia kellett az igazat. – Valóban életben van? Dorian válaszként odadobott neki egy mobiltelefont. – Nézze meg a videókat! A nő úgy is tett, és végignézhetett egy egyperces felvételt Keenanről, ahogy a fiú összegömbölyödve alszik, a légzése nyugodt és egyenletes, a keze a párnán nyugszik az arca mellett. A kicsi fia biztonságban volt. Ashayának nagy kő esett le a szívéről, de még így is nagy 61

erőfeszítésébe tellett, hogy a harmadik ismétlés után megállítsa a lejátszást, és visszadobja a telefont Doriannek. – Köszönöm. A férfi villámgyors reflexeinek hála elkapta a készüléket. – Meg szeretné látogatni? Ashaya furcsa, csendes ürességet érzett az elméjének újonnan felébredt részén, ahol az őt Keenannel összekötő kapcsolat bújt meg titokban, oly hosszú ideje. – Nem. Dorian összeszorította az ajkát. – Gondoltam. Az elméjében egy ajtó, ami egyszer kinyílt, és azóta sohasem csukódott be igazán, most tágabbra nyílt. Csak néhány centivel ugyan, de éppen eléggé ahhoz, hogy valami illékony dolog kiszökjön rajta, és vadul végigrohanjon az erein. – Értsd meg, Keenan nincs biztonságban mellettem! – tört fel belőle a kiáltás, de amint kimondta a szavakat, Ashaya már tudta is, hogy hibát követett el. Azonnal megérezte, ahogy Amara elméje nekifeszül az ő elméje pajzsának, amit az Elcsendesedés áthatolhatatlan jegének kellett volna megerősítenie. Vonzották őt a tudós Keenan iránt táplált, tiltott érzelmei, és most már valami új is. Valami sötét, nyers és veszélyes: az, ahogyan Dorianra reagált. Ashaya minden eszközt felhasznált, amit csak tudott, hogy úrrá legyen az izgatottságán, mielőtt Amara rátalálhatott volna. Amikor végül felnézett, meglátta, hogy Dorian zavaróan átható tekintettel figyeli őt. – Azt mondod, érdekel, hogy biztonságban van-e a fiad? A kérdés gúnyosnak tűnt, de a férfi szeme olyan volt, mint a prédát becserkésző ragadozóé, Ashaya pedig megijedt, hogy ha nem vigyáz eléggé, ez az intelligens vadász a leghalálosabb titkára is rájönne. Ezért úgy döntött, jobb, ha nem bonyolódik bele a dologba, bármennyire is gyötörte a kíváncsiság. A tekintetét elfordítva Dorianről és a veszélyről, amit a férfi jelentett, a szeme a hátizsákjára tévedt. Óvatosan odasétált az ajtó mellé, ahol a csomag feküdt a padlón. Néhány helyen szakadt volt és piszkos, de lényegében sértetlen. – Köszönöm, hogy elhoztad ezt. 62

– Ne nekem köszönd, Vaughn ment el érte. Én itt maradtam, hogy vigyázzak rád, nehogy előhozakodj valami mentál trükkel. A nő letette maga elé a táskát, és kinyitotta. Nem akart titkolózni: ha akarta, Doriannek bőven volt alkalma átnézni, mi volt benne. – Akkor kérlek, add át hálámat Vaughnnak. – Eszébe jutott a gondolat, hogy vajon minden alakváltó hím ilyen ellenséges-e, mint Dorian, de gyorsan el is vetette a gondolatot, amikor rájött, hogy ettől csak még inkább a zsigereiben érzi a veszélyes férfi jelenlétét.

63

TIZEDIK FEJEZET

„Miért próbálsz elrejtőzni előlem? Hiszen tudod, hogy mindig megtalállak. Mert már benne élek az elmédben.” Kézzel írt üzenet, amit Ashaya kórházi szekrényében hagyott valaki 2068 körül A mozgásnak semmi nesze nem hallatszott, de Dorian egyszerre ott guggolt mellette, elég közel ahhoz, hogy a nő megérezze a vad, friss, kicsit csípős illatát. Rögtön távolabb húzódott tőle. – Miért jöttél ide? – Ahhoz képest, hogy mentál vagy, elég ijedős lettél – jött a hűvös válasz. A nő úgy döntött, nem vesz tudomást Dorianről. Ez nehéz feladat volt. Túrni kezdett a rendetlenségben, amit a férfi hagyott maga után, amikor az elsősegély-felszerelést kereste. A keze majdnem megremegett, amikor megérintette a holokeretet, amit a kérésére Zie Zen hozott el a rejtekhelyéről és óvott meg a számára. Dorian nem vette észre az árulkodó rezzenést, mert a figyelmét elvonta valami, amire Ashaya nem számított. Azt hitte, ezt majd idekint kell beszereznie, de akárki is csomagolt össze a számára, tisztában lehetett vele, milyen fontos a munkájához, hogy feljegyzéseket tudjon készíteni. – Csúcstechnológiás személyi számítógép! – Dorian a kezébe vette a légpárnába csomagolt készüléket. – Az ilyen csak a mentál vállalatok ügyvezetői számára érhető el. – Füttyentett egyet a fogai között, és a késével felnyitotta a csomagolást. – Nem semmi! Ashaya ellenállt a késztetésnek, hogy kikapja a gépet a férfi kezéből. Apró repedések a pajzson, egyre több kis rés. Az ajtó újabb centivel tágabbra nyílt. – Mindig el szoktad venni más dolgait? 64

A férfi ajkának egyik sarka felfelé húzódott, és Ashaya meglepve állapította meg, hogy Dorian valószínűleg kellemes és elbűvölő is tudott lenni. – Na, most úgy beszéltél, mint egy igazi mentál! Fennhéjázón és ridegen. – Kivette a számítógépet a csomagból, és bekapcsolta. – Jelszót kér. A nő közelebb hajolt, és néhány másodpercig a képernyőre meredt. – Add ide! Dorian megperditette a készüléket, ami így még mindig az ő tenyerén feküdt, de már a nő felé fordítva. Ashayát túlságosan lefoglalta az intellektuális kihívás ahhoz, hogy szóba hozza, milyen furcsán értelmezte Dorian a kérését. – Nem mondták meg a kódot – dörmögött az orra alatt úgyhogy az biztosan logikus dolog. Olyasvalami, amire csak én gondolnék. – Keenan? – Most először úgy tűnt, mintha Dorian nem cukkolni akarná őt. A macska szemmelláthatólag rajongott az elektronikus kütyükért. Érdekes fejlemény. – Nem. – Ashaya felnézett, és meglepődött, milyen közel van a férfihoz. – Ez lenne az első szó, amit Ming LeBon kipróbálna. Dorian összevonta a szemöldökét, és elhúzta a számítógépet Ashaya keze ügyéből. – Na, ez egy olyan kérdés, amire mindenképpen választ akarok kapni. Miért tudott a tanács zsarolni téged azzal, hogy túszul ejtették Keenant? A nő hazudhatott volna valamit, de úgy döntött, a célnak az igazság is megfelel. Megerősíti Dorianben a róla alkotott képet: anyai érzések nélküli, rideg szörnyetegnek mutatja őt. Márpedig fontos volt, hogy az őrszem továbbra is undorodjon tőle, mert már az, hogy kicsit enyhülni kezdett iránta, kikezdte az Elcsendesedést, Ashaya egyetlen védelmét Amara ellen. – Már a tanácsnak dolgoztam, de még más minőségben – kezdte mesélni amikor a tanácsnokok megkerestek, és megkértek, hogy dolgozzam az I-protokollon. Én nem értettem egyet annak céljával, ezért visszautasítottam az ajánlatukat. Keenan még csecsemő volt, velem élt akkor. Dorian tarkóján egyszerre felállt a szőr. Tudta, hogy ami most következik, bármi legyen is az, nem lesz kellemes. 65

– Egy éjjel – folytatta Ashaya kifejezéstelen hangon – az ágyamba tértem aludni, és a központban ébredtem fel. Azt mondták, elkötötték a petevezetékeimet. – Az arckifejezése nem változott ugyan, de Dorian észrevette, hogy Ashaya görcsösen markolta a holokeretet, amit feltűnés nélkül félre akart tenni, mielőtt ő nekiszegezte a kérdéseit. A gesztus láttán a leopárd minden érzéke felizzott. Ez volt az első jele annak, hogy Ashaya Aleine talán mégsem volt olyan tökéletes mentál, mint amilyennek mindenki tartotta. Mert a teljes Elcsendesedésben élők soha, de soha nem mozdították egyetlen tagjukat sem céltalanul. Ez most vagy szándékos tett volt, amivel a nő félre akarta őt vezetni, vagy a tudós több titkot rejtegetett, mint gondolta volna. Márpedig Dorian élt-halt a jó rejtélyekért. Átgondolta, amit hallott. – Nem értem. A beavatkozás visszavonható, nem? – De, igen. Visszafordítható technikát választottak. – Akkor? – Nem az volt a céljuk, hogy meddővé tegyenek – magyarázta Ashaya rémisztően nyugodtan –, hanem hogy megmutassák: az életem minden mozzanatát ők irányítják, a saját testemet is ők uralják. Azt mondták, ha vissza merem vonatni a kezelést, és teherbe esem, gondoskodnak róla, hogy elvetéljek. Dorianben fellángolt a düh. A nőre meredt, és valahogy érezte, hogy nem is ez volt a legszörnyűbb dolog a történetben. – És ha továbbra sem működsz együtt velük, még rosszabbat is tesznek? – Belegondolt, milyen kín lehet úgy élni, hogy bármelyik pillanatban azt várod, mikor követnek el erőszakot rajtad, és ettől fájón tisztán látta, milyen erő rejlik ebben a nőben. – Azt mondták, eltávolítják a méhemet, és akkora sebet hagynak ott, hogy még klónozott szervvel sem pótolhatom majd. – Oké – szólt Dorian, és visszafojtotta a késztetést, hogy megölelje a tudóst, az alakváltók módján támogassa és adjon neki erőt. – Szóval Keenan lett az egyetlen gyermeked. De ha nem fűz téged hozzá érzelmi kötelék, miért számított, hogy a tanács fogva tartotta őt? – A mentálok meglehetősen fanatikusan védik a vérvonalukat. Tudtad ezt? Dorian megrázta a fejét, miközben kíváncsian figyelte, hogy a magyarázat közben hogyan változik a nő illata. Hideg fuvallatok és 66

forró hullámok váltogatták egymást, mintha a tudós némán küzdött volna, hogy megtartsa magában az Elcsendesedés hatását. Az arcán azonban mindebből semmi sem látszódott. Nagyon jó színész volt, és Dorian megjegyezte, hogy erről később sem szabad megfeledkeznie. – Mesélj! Úgy tűnt, Ashaya nem hallotta meg az élt a hangjában. – A mi fajunk egyedei nem hagynak maguk után képzőművészeti alkotásokat, zenét vagy irodalmi műveket. A halhatatlanságunk záloga egyedül a genetikai állományunk, amit a leszármazottainkra hagyunk. Enélkül a létezésünk végén semmivé válnánk. A pszichológusaink szerint a fajfenntartás mellett ősi ösztön hajt minket arra, hogy fenntartsuk ezt a folyamatosságot. Ezért vállalunk gyermekeket, még akkor is, ha az időt és energiát, amit ezek elvesznek, eredményesebben is felhasználhatnánk. Okos, rideg szavak, de a hangszíne mintha nem lett volna teljesen a helyén. – Szóval ez minden, amivel zsaroltak? Ha nem működsz együtt velük, oda a genetikai örökséged? – Lehet, hogy a tanács bevette ezt a magyarázatot, de Dorian látta a nőt véresen, sebesülten… és Ashayát még akkor is csak egyetlenegy dolog izgatta: az, hogy Keenan biztonságban van-e. – Nem. Akkor oda a halhatatlanságom. – A nő állta a férfi tekintetét, és a leopárd ezt elismeréssel vette tudomásul. – Te ezt nem értheted meg – tette még hozzá Ashaya. – Te alakváltó vagy. Dorian elkomorult. – Mi szeretjük a gyerekeket. – A gyermekek árucikkek – javította ki a férfit a kutató. – Amíg úgy tűnt, ő lesz az egyetlen gyermekem, Keenan értéke megnőtt. Nekem megérte, hogy érte cserébe elfogadjam a tanács követeléseit. – Ashaya ezt úgy mondta, mintha kötvényekről és részvényekről beszélt volna. – Most azonban, hogy már nem érhetnek el, nemzhetek új gyermeket, Keenan tehát értéktelenné vált a számomra. – Ez érzéketlenség – mondta Dorian, de közben a nő árulkodó kezét figyelte. Az okos tudós ujjai olyan erősen markolták a holokeret szélét, hogy a csontjai fehéren feszültek neki a nő tejeskávé színű bőrének. – Csak egy dolog nem stimmel. Miért vesződtél annyit azzal, hogy kiszabadítsd Keenant, ha igazából nem számít, hogy él-e, vagy sem? 67

Pillanatnyi szünet. – Mert tudtam, hogy az alakváltók sokkal inkább hajlandók lesznek segíteni nekem, ha úgy gondolják, hogy valamiképpen ragaszkodom egy gyermekhez. – Lesütötte a szemét, és pakolászni kezdett a táskájában. Végre a holokeretet is elengedte. – Tudtam, hogy bizonyos dolgokban az alakváltók segítségére fogok szorulni, és közismert, hogy a ti fajotok hogyan viszonyul a fiatalokhoz. Mennyi baromság! Dorian elmosolyodott a nő háta mögött, de az arckifejezésének kemény éle is volt. Egy pillanatra végre megérezte a prédájának igazi illatát, most már levadászhatta őt, hogy csillapítani tudja a tüzet a vérében, hogy kiadja a testéből a sötét, szexuális vágyat. Mert elhatározta, hogy ha a szex volt az egyetlen módja, hogy megküzdjön azzal, akkor fel fogja adni az elveit, és a magáévá fogja tenni ezt a nőt. Mert a vágya valószínűleg szertefoszlik majd, amint kielégítette azt. Ashaya rápillantott a nagy, barna szemével, aminek színe annyira nem tetszett a macskának. – Most már megpróbálhatom kitalálni a jelszót? – Hogyne. – Dorian éppen olyan könnyed hangon válaszolt, ahogy a nő feltette a kérdést, de az elméje lázasan hordta össze mindazt, amit a tudósról az elmúlt két hónapban megtudott. Lehet, hogy csak egy bonyolult játék, dörzsölt ármánykodás volt az egész? Vagy annál sokkal rejtélyesebb? – Tessék. Ashayát aggasztotta kicsit, hogy a férfi egyszerre ilyen együttműködő lett, de meg akarta tudni, hogy igaza volt-e. Az első gondolata szerint beütötte az érintőképernyőn a szót: ILIANA. A gép elindult. – Nem is volt bonyolult. – Ki az az Iliana? – Egy rovarkutató tudós, aki a különböző ízeltlábúak gyógyászati felhasználását tanulmányozta. Az elvei nagy hatással voltak a munkámra. – Ez igaz volt, ha nem is a teljes igazság. – Ezt nem valami nehéz kitalálni, ha valaki ismeri a munkásságodat – dörmögte. – Különben is, egyetlen szó?! Ezt még az üknagyanyám is fel tudná törni. – Maga felé fordította a gépet, leült törökülésbe, és előhívta a menüt. – Huh. Jó sok alkalmazás, de egyetlen fájl sincs rajta. Nem csoda, hogy ilyen gyenge jelszóval védték csak. 68

– Úgy hallottam, ez az újfajta kézi számítógép minden egyes használat előtt jelszót kér. Dorian bólintott. – Ez igaz. Biztosan akkor állították ezt be, amikor telepítették ezt a sok különleges, orvosi programot. Ashaya figyelte, ahogy Dorian ujjai ugrálnak a képernyőn, és ráébredt: – Te jobban ismered a gép funkcióit, mint én. – Lefogadom, hogy te csak néhány programot tudsz használni rajta. – Dorian mosolya őszinte és vidám volt, a csipkelődése pedig annyira váratlan, hogy a nő minden védelmi vonalát áttörte. Amara hangja a hangos statikus zúgásban. Nem érthető ugyan, de egyre közeledik. A kutató elfojtotta Dorian mosolyának csodás csábítását, és elképzelte az ismerős képet, ahogy az elméjét vastag jégréteg borítja be, és lefagyaszt és elcsendesít mindent, ami az útjába kerül. – Azokat a tulajdonságokat használom, amikre a munkám során szükségem van. Nekilátott kipakolni a hátizsákból, és közben mindent leltárba vett. Néhány percig tartott csak. Éppen nekilátott volna visszapakolni mindent, amikor a férfi megszólalt: – Megfeledkeztél a holokeretről. – A szeme úgy csillant meg, akár egy macskáé. Ashaya megértette, hogy semmilyen ésszerű oka nem maradt rejtegetni azt, ezért elővette a keretet, és bekapcsolta. Abban a pillanatban a megszámlálhatatlan fényrészecske egy háromdimenziós képpé állt össze. Rajta a kisbaba Keenan látszott egy nő karjában. Ennek a személynek a szeme szürkéskék volt, a haja sötétbarna és göndör, a bőre tejeskávé színű. Egyenesen a kamerába nézett, a tekintete jeges volt, mint az Északi-sark. – Ez meg ki a fene? – horkant fel Dorian. A kérdés váratlanul érte Ashayát. – Természetesen én vagyok az. – Ne hazudj nekem! Dorian kényelmetlenül közel volt Ashayához, teste egy forró fal, amitől a nő nem tudott elhúzódni. – Éppen úgy néz ki, mint én. 69

A férfi felmordult. – Na persze, és én vagyok a Mikulás. Ashaya a képre meredt. Nem tudott menekülni a valóság elől, a titkai lassacskán felszínre kerültek. Ez a titok előbb vagy utóbb úgyis utolérte volna őt. Akkor pedig a kettő közül egy meghal majd, egy pedig életben marad. – Ő Amara – vallotta be a tudós. – Az ikertestvérem.

70

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Amara nem tudta, hogyan csinálta ezt Ashaya, de érezte, hogy a testvére egy ideig szó szerint halott volt. És Amara nagyon nem örült, hogy az ikerpárja nem avatta őt be előre a tervbe, mert a szétkapcsolódás mentális traumája miatt órákig eszméletlen volt. Ezért sikerült Ming LeBon tanácsnoknak megtalálnia és ellenállás nélkül rabul ejtenie őt. Most pedig egy üvegfal túloldaláról figyelte őt. – Az ön testvére meghalt. Amara elmosolyodott, és tudta, Minget mennyire bosszantja, amikor emberi és alakváltó érzelmeket utánzott. A tanácsnoknak fogalma sem volt semmiről. Amara a Mentálhálónál is mélyebb kapcsolatban állt a testvérével. Ezt tudomása szerint soha senki nem fedezte még fel, és senki nem is tudta volna elpusztítani soha, csak a halál. A valódi halál. – Az jó – válaszolta. – Mindig is utáltam a versenytársakat. – Az utálat és a szeretet érzelmek. A nő megvonta a vállát. – Ez csak játék a szavakkal. – Azt, amit Ashaya iránt érzett, nem lehetett leírni vagy meghatározni, egyik csinos kis dobozba sem lehetett begyömöszölni, amiket a mentálok annyira szerettek felcímkézni. – Vagyok, aki vagyok. – Egy hiba. – Aú! – A kezét a szívére szorította, mintha meglepődött volna. – Tudja, Ming – folytatta színpadias suttogással az vesse rám az első követ, aki kettőnk közül nem hidegvérű gyilkos. – Ön megtörte az Elcsendesedést. Az érzelmei vezérlik. Amara újra csak elmosolyodott. Sötéten, hidegen, és tisztában volt azzal, hogy a szemében csak az üresség látszik. – Biztos ebben? Ming lélektani hadviselést folytatott ellene, úgy kezelte, mintha a nő valóban őrült lett volna. Talán az is volt, ugyanakkor nagyon intelligens 71

is, és könnyedén átlátott Ming szándékán. A tanácsnok meg akarta ingatni az önbizalmát. – Mit szeretne, LeBon tanácsnok? Mi elég fontos ahhoz, hogy megkeresse a veszett farkast, aki valaha az ön háziállata volt? Ming szeme tiszta feketére változott. Amara számára ez a félelmetes kép ismerős volt a tükörből. – Ön az egyetlen, aki be tudja fejezni a munkát, amit a testvére megkezdett. Végleges formába kell öntenie az Implantátum-protokollt. – Csak ennyi? – A nő újra a férfira mosolygott, ezúttal a fogait is kivillantotta. – Vegye úgy, hogy kész vagyok rá.

72

TIZENKETTEDIK FEJEZET

„Ma, ébredéskor újra hallottam a lövész hangját a gondolataimban. Olyan érzéki ígéreteket suttogott, nehezemre esik elhinni, hogy ezek a saját elmém egy rejtett zugából törtek elő. Pedig biztosan így volt, hiszen a végén a férfi zsákmánynak szólított. És azt mondta, meneküljek.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Fél órával azután, hogy Ashaya magához tért, két latexkesztyűt vett elő az elsősegélynyújtó-készletből, a kezére húzta, és nyitogatni kezdte Mercy konyhájának szekrényeit. – Ez nem túl udvarias dolog. – Dorian lassan elmorgott figyelmeztetése hallatán a nő ránézett a válla felett. Az őrszem már vagy egy fél órája a számítógép biztonsági kódjaival szöszmötölt, ezalatt Ashayának elég ideje volt elpakolni, és kigondolni, mi legyen a következő lépése. Arra számított, hogy Dorian tovább fog faggatózni Amaráról, de a férfi eddig még egy szót sem szólt. Ez persze nem tévesztette meg Ashayát. Tudta, hogy a leopárdok az áldozat becserkészésének nagy mesterei. – Szükségem van néhány vegyszerre. A férfi felvonta a szemöldökét. – Próbáld meg a mosogató alatt! Ashaya ott meg is talált szinte mindent, amit keresett. Tudta, hogy Dorian kíváncsian figyeli. Megállt a konyha ajtajában, és keverni kezdte a vegyszereket a tálban, amit talált. – Megtennéd, hogy idehozod azt a világoskék tubust az elsősegélynyújtó-készletből? – Arra számított, hogy az őrszem vissza fogja utasítani, de Dorian egy macska gyorsaságával tért vissza hozzá. – Tessék. – Köszönöm. – A tiszta alkoholt a tálba öntötte. 73

Dorian közelebb lépett, és nekidőlt a konyhapultnak, karját a felső szintre fektette, míg a nő az alsó munkalapon dolgozott. Ashaya nem tudta nem észrevenni, hogy a férfi nagyon halvány szőkesége ellenére a bőre aranyló színű; látszott, hogy könnyen barnul. Dorian a keverékre pillantott, és beleszagolt. – Savas, szúrós szaga van. Abban a pillanatban ez a veszélyes alakváltó macskaszerűbbnek tűnt, mint valaha. Egyszer egy szomszédjának a macskája beosont Ashaya házába, ahol azelőtt lakott, hogy a tanács áttelepítette őt a laborba. Az az állat éppen ilyen érdeklődően figyelte a kísérleteit. A mentál nem tudta biztosan, mit jelenthet, hogy a férfi már egy ideje nem viselkedik agresszívan vele, ezért hát úgy döntött, a mentálok gyakorlatiasságára támaszkodik. – Meglepődnél, ha tudnád, milyen erősek igazából a háztartásban használatos vegyszerek, főként, ha megfelelő módon vegyítjük őket. – Óvatosan megrázta a tálat, és látta, hogy a keverék már marni kezdte a belsejét. – Ezt majd kifizetem Mercynek. – Ne aggódj – mormolta Dorian –, nem volt drága. Érzem a szagán, milyen maró ez a kotyvalék. Azta! A kiáltás hallatára a nő lepillantott. A vegyülete bugyborékolni kezdett. – Nagyon jó. – Felemelte, és óvatosan a fürdőszobába vitte a tálat. Beletette a mosdókagylóba, majd elővett a zsebéből egy zsebkendőbe csavart csipet. – Kölcsönkérhetem az órádat? Dorian lecsatolta azt a csuklójáról és átnyújtotta a nőnek. Egy pillanat múlva rémülten felkiáltott, amikor meglátta, hogy Ashaya kibontja, és egyetlen mozdulattal a fortyogó lébe dobja a csipet. – Te jó ég! – Dorian megmarkolta a nő karját, a fedetlen bőrét, hiszen a mentál azóta letusolt és egy rövidujjú pólót vett fel. – Mit csinálsz?! A nő magára erőltette a mentálok érzéketlenségét, annak ellenére, hogy a szíve hevesen vert. – Huszonnégy órával a menekülésem előtt védőréteggel vontam be a csipet, ami ellenáll a gyomorsavam oldó hatásának. – Erre vitte fel a mérget, végül az egészet egy könnyen lebomló anyaggal vonta be, ami semlegesítődött, amikor érintkezésbe lépett a nyálával. – így az most 74

nem működik, fel kell oldanom az anyagot, hogy hozzáférjek az adatokhoz. Dorian közelebb húzódott hozzá, de nem engedte el a nő karját. A hüvelykujja szórakozottan simogatni kezdte a bőrét. Ashaya alig értette meg a férfi következő szavait, a figyelmét annyira lekötötte ez az erősen bensőséges, közvetlen érintés. Ami igazából teljesen hétköznapi alakváltó és emberi gesztus volt. Ő azonban mentál volt, akit így még soha senki nem érintett meg. – Honnan tudod, mikor lesz kész? A nő megfogta az apró csipeszt, amit a csomagjának kozmetikai felszerelése között talált. – Eressz el! – Amint a férfi megtette, Ashaya kivette a főzetből a csipet, és egy puha törülközőre fektette. – Az órádon figyeltem az időt – magyarázta. – Az oldat maradéka egy percen belül elpárolog, a nedvesség nem károsítja a szerkezetet. Dorian egyetlen szó nélkül otthagyta. A nő a gyors távozást a macska hóbortjának tudta be, és a csipre összpontosított, ami tele volt olyan adattal, ami miatt a tanács ölni is képes volt. És nem minden az Implantátum-protokollról szólt. Most már csak elég sokáig életben kellett maradnia ahhoz, hogy… Felkapta a fejét, amikor érezte, hogy Dorian vad energiája átcsap rajta, átjárja a testét. Lepillantott, a férfi kezére. – Más kultúrákban is udvariatlanságnak számít, ha más tulajdonával visszaélnek – jegyezte meg, és próbált nem belegondolni, mit jelent, hogy ennyire érzékenyen reagál a férfi közelségére. – Hoppá! – A férfi rámosolygott, de volt ebben valami más is, valami új… pajkos játékosság. – Tessék. – Átadta a mentálnak a számítógépet, amit eddig jóformán kisajátított. – A sármod velem szemben hatástalan. – Ez hazugság volt. A férfi bája, a haragja, az ellenségessége mind hatással volt a személyiségének olyan rétegére, ami a tizenhetedik születésnapja, a néhány elveszett óra óta egyszer sem került napvilágra. Dorian ránevetett. – Ugyan már, Aleine doktornő! Csak látni akarom, müködik-e az a csip! Ha akarod, még szépen is kérem. – A kíváncsiságod nagyon jellemző a macskákra. – Nagyon kevés időt szentelt az alakváltók tanulmányozásának, és most felkészületlenül 75

érte, hogy Dorian ennyire nem emberi. – Leopárd alakban is vannak emberi vonásaid? A sárm gyorsan leolvadt a férfi arcáról, és kifejezéstelen ábrázatot hagyott maga után. – Fogalmam sincs. Nem tudok alakot váltani. A nő a számítógépe hátlapját csúsztatta le éppen a helyéről, de most megdermedt. – Ez nem normális. Dorian pislogott egyet, majd felkacagott. Ez a reakció is teljesen váratlanul érte a nőt, aki már csak túl későn ébredt rá, hogy a nyers kijelentését a férfi sértésnek is veheti. – Hát igen, ez vagyok én – válaszolt Dorian, és a nevetés új ráncokat rajzolt az arcára, a szépből ellenállhatatlanná varázsolva őt. – Egy abnormális szörnyeteg. Ashaya nem értette ezt a férfit. Tudta, hogy ezen könnyen tudna változtatni, nem kellene mást tennie, mint feltárni az elméjének érzelmi központját, megtörni az Elcsendesedést, és elfogadni az érzelmeket. Persze, a kondicionálásába fájdalomgátakat építettek, amik ezt megakadályozták, de Ashaya képességei passzívak voltak, és a tudományos ösztöne azt súgta, hogy a fájdalom ezekhez kapcsolódott: minél aktívabb volt egy képesség, annál erősebb a kín. Valószínűleg a Tk, az agresszív Tp és az X megjelölésű mentálok szenvedtek a legjobban. Az ő esetében ez különben sem jelentett sokat, a fájdalom számára elhanyagolható lett volna, ha érzékeli egyáltalán. Hiszen az ő elméjében a fékek már régen elenyésztek. Egyetlen döntés kellett volna csak ahhoz, hogy a tudós lepattintsa magáról a fennmaradó bilincseket. Akkor valóban anya lehetett volna, és nem csak névleg. Akkor az előtte álló leopárdot is megérthette volna. Olyan könnyű lett volna. Mégis lehetetlen. Hosszú éveken keresztül elszántan küzdött azért, hogy megőrizze az Elcsendesedést, és erre megvolt az oka. Olyan nagy sikerrel járt, hogy még Ming LeBont is meg tudta téveszteni. Sőt, egy ideig még saját magát is, amíg… Egy kéz haladt el az orra előtt. A nő pislogott. 76

– Elnézést kérek – mondta, és igyekezett visszaépíteni a hazugságból épült falakat, amik miatt még életben volt. – Néha elkalandozom. Dorian zavarbaejtően áthatóan figyelte őt, és Ashaya azon gondolkozott, vajon mit láthat. De csak ennyit mondott: – Cseréld ki a csipet! Így tett, majd visszacsúsztatta a készülék hátlapját. Dorian megfogta a számítógépet, amíg Ashaya levette a kesztyűit, majd visszaadta neki. Ashaya pedig néhány másodpercig az üres képernyőre meredt. Ha hibázott, akkor a játék véget ér, mielőtt elkezdődött volna. Kulcsfontosságú volt, hogy legyen bizonyítéka, anélkül a tanács eltaposta volna őt, akár egy bogarat. – Add ide! – A férfi türelmetlenül kivette a nő kezéből a készüléket, és beütötte a jelszót. A képernyőn olvashatatlan sebességgel kezdtek peregni a fájlok nevei. – Hogy az a…! – füttyentett Dorian. – Úgy látom, mégiscsak tudod, mit csinálsz. Nem csak szexi, de okos is. Az elismerő füttyentés felrázta a nőt a merengésből. – Eddig az volt a benyomásom, hogy meg akarsz ölni, és nem a testi adottságaim érdekelnek. A férfi foga megcsillant, amikor kissé vad mosolyt villantott a nő felé. – A kettő nem zárja ki egymást. Hibátlan logikai következtetés. És teljességgel érthetetlen Ashaya számára. Ezért a nő úgy döntött, a figyelmét inkább olyasvalamire tereli, amit fel tud fogni. – A gépen lévő információ egy részét el kell juttatnom a médiához. – Ezzel megszegi ugyan a Zie Zennek tett ígéretét, de számára Keenan volt az elsődleges. Biztonságban akarta őt tudni, és ha kellett, ehhez hazudni, csalni, még gyilkolni is képes volt. Dorian kikapcsolta a számítógépet, és lustán a nőre emelte a tekintetét. A pillantása azonban egy cseppet sem finomította a hangjában lévő, acélos élt. – Nos, amíg te szundikáltál, én azt hallottam, hogy neked most el kellene tűnnöd. Ashaya ugyanabból a jeges ridegségből merített erőt, amivel a tanácsnokokat is meg tudta téveszteni, és állta a férfi pillantását. 77

– Azon vagyok, hogy mások elvárásai ne befolyásolják a tetteimet. – Szóval inkább egy céltáblát ragasztasz a hátadra. – A férfi visszaadta neki a készüléket, a hangjából eltűnt minden kedvesség, és megjelent a Dorianben rejlő ragadozó. – Téged tényleg egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz a fiaddal, igaz? Hirtelen éles fájdalom hasított a nő elméjének egy mélyen bújó részébe, ahol eddig az őt Keenannel összekötő kapcsolata rejlett, és most csak egy tátongó űr maradt. Az érzés brutális ereje annyira váratlanul érte őt, hogy Ashaya egyszerre elveszítette a kemény munkával megtartott nyugalmát. – Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjem őt. – A kisbabáját, a drága gyermekét. Dorian énjének leopárd fele azonnal észrevette a nő páncélján a rést, és már rá is ugrott. Ashaya végre valahára hibázott! – Az előbb azt mondtad, Keenan nem számít. Hogy ő csak egy árucikk. Egyetlen pillanat múlva Dorian már látta is, ahogy a nő igyekszik összeszedni magát. – Ne! – Megragadta a karját. – Ezt nem csinálhatod! – Vele nem. Ha egyszer őt túszul ejtette ez a nem kívánatos vonzódás Ashaya iránt, akkor a nőnek is be kellett szállnia a játékba. – Nem rejtőzhetsz el az Elcsendesedés mögé! – És mégis mit gondolsz, hogyan fogsz kényszeríteni erre? – vágott vissza rezzenéstelen arccal a nő. – Engem tanácsnokok fenyegettek már. Miből gondolod, hogy te olyat tudsz tenni velem, amit ők ne tennének meg? Amit ne tettek volna már meg? A szóáradat meglepte Doriant. – Ne merészelj engem azokhoz a szemetekhez hasonlítani! – A te szemedben is ott a gyűlölet, amikor rám nézel – jött a csendes, de könyörtelen válasz. – Még akkor is ott marad, amikor el akarsz bűvölni. Az erőszak ott vibrál a felszín alatt. Valamiért végtelenül ellenséges vagy velem szemben. Dorian összeszorította a fogát. – A célkeresztemben voltál két hónappal ezelőtt. Megölhettelek volna, de nem lőttem. – Ez akkor tudatos döntés volt. A lelkének az a része, amelyik életben akarta tudni a nőt, győzött a mesterlövész hideg számításával szemben, ami pedig veszélyforrásnak értékelte őt. 78

– Amíg el nem árulod a DarkRivert, én sohasem fogok kezet emelni rád. A nő Dorian kezére pillantott, amivel a karját markolta. – Fájdalmat okozok neked most? – kérdezte, amikor a nő nem szólalt meg. – Te utaltál rá, most válaszolj a rohadt kérdésemre! – Tudta, hogy ezzel átlép egy bizonyos határt, de még közelebb lépett a nőhöz, hogy Ashaya melle minden lélegzetvételre a mellkasához ért. – Most okozok neked fájdalmat? – Nem – válaszolt halkan Ashaya. – De nem kellene sok hozzá, hogy úrrá legyen rajtad a gyilkos düh. Dorian eleresztette őt. Annyira haragos volt, hogy a leopárd énje az ember hangszalagjain keresztül is ordítani akart. Ettől a férfi hangja vadállati lett, amikor megszólalt. – Egy fajtársad, egy tanácsnok ölte meg a kishúgomat. Enrique tökéletes mentál volt, tökéletes benne az Elcsendesedés. – Gúnyosan felkacagott. – Szóval, igen. A te szavaiddal élve: ellenségesen viselkedem veled, és az Elcsendesedéssel, ami téged irányít. A nő megdermedt, akár egy prédaállat a ragadozó előtt. Ez csak még jobban dühítette a leopárdot. A teste remegett az érzelmei erős viharában, miközben kisietett a fürdőszobából a nappaliba. Távol kellett kerülnie a nőtől, mielőtt valami megbocsáthatatlant tesz. Mert ennek a nőnek, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból úgy vonzotta őt, mint éjjeli lepkét a tűz, fogalma sem volt, hogyan kell bánnia a Dorianben ketrecbe zárt leopárddal. Mindegy, hogy jó vagy rossz, testi vagy érzelmi, de az alakváltóknak szükségük volt valamilyen kapcsolatra. Dorian pedig tudta, hogy neki a többieknél is jobban kellett ez. Helyrejött ugyan a húga halálának kínja után, de a gyilkosság és az azt követő véres leszámolás örökre megváltoztatta őt. Sötétség vert tanyát a lelkében, valami dühös gonoszság, amit csak a férfi akaratereje tartott sakkban. És ez a sötétség most belekeveredett a vad vágyba, amit Ashaya iránt érzett. Dorian pedig egyáltalán nem örült ennek az indulatnak, az erőszakos éhségnek, amit átjárt az önmaga iránt érzett dühe: a harag, ami elöntötte, mert az ellenséghez vonzódott, éppen a fő ellensége, a tanács egy kutatójához. 79

Soha életében egyetlen nőt sem lenne képes szexuálisan bántalmazni, de ott, a fürdőszobában veszélyesen közel járt ehhez. Gyűlölte, hogy Ashaya mellett képtelen uralkodni a saját testén, gyűlölte azt, akivé a nő mellett vált, gyűlölte, hogy a mentál a puszta jelenlétével képes volt lerántani róla a civilizált mázt, aminél többet a legtöbben nem is láttak belőle. – Dorian. A nő hangja dörzspapírként súrolta Dorian bőrét. Anélkül, hogy visszafordult volna felé, a férfi megpróbált visszamászni a vérgőzös sötétségből, megpróbálta megtalálni magában annak a férfinak a maradványait, aki azelőtt volt, hogy először meglátta Ashaya Aleine-t. – Megszervezek egy találkozót a kommunikációs szakértőinkkel, ők majd megoldják, hogy az üzeneted mindenhová eljusson. Bármire kaphatók vagyunk, ha azzal a tanácsot idegesíthetjük. – Köszönöm. A hangja szokásos hidegségének mélyén Dorian megérezte a félelem, a rettegés suttogását. Ez majdnem visszataszította őt a sötétségbe, de a férfi küzdött, hogy megőrizze civilizált ember énjét. – Te félsz – jelentette ki, és végre szembefordult a nővel. – Rettegsz. Tőlem? – Várta, hogy a tudós hazudjon neki, hogy úgy tegyen, mintha tökéletesen az Elcsendesedésben élne. – Nem. Én csak… attól félek, hogy megtörik a kondicionálásom – mondta Ashaya a férfi szemébe nézve. – Hogy itt, a külvilágban megtörök, és érezni kezdek. Dorian nem számított erre a válaszra, a meglepetés jeges víz volt a haragjának tüzére. – De hiszen te O-mentál vagy. A te képességeidet nem kell visszafojtani. Hacsak nem titkoltál el előlünk egy másik, aktív képességet. – Nem. – Akkor ez csak a döntésedtől függ. Nem akarsz kitörni az Elcsendesedésből? – Ez ésszerűtlen kérdés. – A nő ajkát csak racionális gondolatok hagyták el, de a leopárd az érzelmek leghalványabb rezdüléseit is megérezte a levegőben. – Ahhoz, hogy belássam a változás szükségességét, az kellene, hogy érezzek, és tudjam, mi a különbség aközött, ami most vagyok, és ami lehetnék. 80

Dorian felvonta az egyik szemöldökét. Megnyugtatta a tudat, hogy ezúttal a nő jött hozzá, ő kezdett el birkózni vele, még ha egyelőre csak intellektuális szinten is. – El akarsz borítani a szavakkal? Nem fog sikerülni. Konok egy állat vagyok, te pedig már beismerted, hogy félsz. Te bizony érzel. – De mennyit? És elég lesz-e ez valaha is ahhoz, hogy kielégítse a leopárd egyre hevesebb vágyát? A nő megállt a szoba másik oldalán, mintha tudná, milyen veszélyes terepen jár. – Valóban nagyon intelligens vagy. – Bókokkal sok mindent elérhetsz nálam, de ezt a beszélgetést nem úszhatod meg. – Nem tetszett neki a köztük lévő távolság, ezért közelített a nőhöz, amíg olyan közel nem állt hozzá, hogy a kinyújtott karjával elérhette volna. – Te ismered a különbséget az Elcsendesedés és az érzelmekkel teli élet között, nem igaz, Ashaya? Sőt, mi több: szabadulni akarsz a ketrecből. – Ha a nő szakítana az Elcsendesedéssel, akkor talán Dorian bűntudata is enyhülne, talán újra tükörbe tudna nézni. – Tedd meg! – suttogta. – Törd meg az Elcsendesedést! Merd szeretni a fiadat! – Ez övön aluli ütés volt, és a férfi rögtön látta is a hatását a nő szemében. – Igazad van – szólt Ashaya fátyolos hangon. – Ismerem a különbséget, tudom, hogyan élek, és hogyan élhetnék. Azt is tudom, hogy a kondicionálásom nem működik tökéletesen. – Ebben a vallomásban nem volt sem hazugság, sem féligazság. – De mindez nem számít. Mert még most is, amikor választhatnék, én az Elcsendesedés mellett döntök… szabad akaratomból.

81

TIZENHARMADIK FEJEZET Henry Scott tanácsnok bekapcsolt egy képernyőt, és nekilátott adatokat bevinni a számítógépbe. Neveket. Egész családokat. A sérült mentálok listája volt ez, már évek óta vezette a nyilvántartást. Az itt szereplő mentálok közül sokat már rehabilitáltak, de még mindig túl sok hiba csúszott a rendszerbe, túl sokan úszták meg. Mint például ez a kisfiú. Újraolvasta a jelentést. A nyolcéves a lázadozás jeleit mutatta, a felügyelője ezért szigorította a kiképzését. Henry szerint ezt a gyereket a baj első jelére meg kellett volna semmisíteni. Semmi nyomós oka nem volt annak, hogy hagyják továbböröklődni a defektes génállományt. De ő egyedül nem dönthetett ezekben a kérdésekben, a tanács többi tagja pedig megvétózta a javaslatát. Azt mondták, túl sok gyereket rehabilitáltak mostanában. És hogy a népesség elégedetlenkedne. Újabb hiba, jegyezte meg magában, miközben további adatokat vitt a gépbe. Az Elcsendesedésnek már régen érzéketlenné kellett volna tennie a népességet az ilyesfajta aggályokra. De a fajtársaiban – nem, ezek nem fajtársai voltak, csak durva főemlősök az ő tökéletes Elcsendesedéséhez képest – még mindig dolgozott a primitív ösztön, ami miatt védelmezni akarták a fiatal leszármazottaikat, még akkor is, ha azok sérültek voltak. Két nevet rögzített még, majd elküldte a titkosított fájlt a számítógépes archívumának mélyére, egy rejtett területre. Nem tárolt már annyi adatot a Mentálhálón, mint régen, mert a felesége sok határt átlépett, és olyan dolgokat akart kifürkészni, amikhez semmi köze nem volt. De ő sem tudott mindent. A tekintete az asztalának sarkára tévedt, a vastag, fehér, aranyozott szélű borítékra. Szörnyen csiricsáré csomag volt, rajta a virító felirat: Szigorúan bizalmas. A tanácsnoknak el kellett ismernie, ez tökéletes 82

álca volt. Még a mindig figyelmes asszisztense is az emberi médiameghívások és hasonlók számára fenntartott dobozba osztotta. A férfi felvette és kibontotta a borítékot. Egy vastag, fehér kartonlap volt benne, sötétarany betűkkel. Megtiszteltetés lenne, ha csatlakozna hozzánk. A jelszót elküldtük a tanácsnok privát e-mail címére. TISZTA, MENTÁL FAJ A levél alján egy számokból álló URL. Ez nem valami piti klub volt, csak néhány nagyon fontos személy ismerte Henry Scott privát e-mail címét. A legtöbb mentálhoz hasonlóan ő sem használta gyakran a kommunikációnak ezt a formáját, de alkalomadtán jó szolgálatot tett. Mint például most. A jelszó egy „Tisztaság” tárgyú e-mailben érkezett. Gyorsan meghozta a döntést, bekapcsolta a számítógépét, és csatlakozott az internetre. Ez a kapcsolat szörnyen lassú volt a Mentálháló szinte azonnali visszacsatolásához képest, éppen ezért a fajának nagy része figyelemre sem méltatta. A numerikus cím is segített, hogy senkinek se tűnjön fel ez az oldal. Az internet legnagyobb előnye mégis az volt, hogy teljesen kívül esett a Hálóelme, a Mentálháló őreként és könyvtárosaként működő, új fajként kialakuló, önálló tudatnak a hatótávolságán. Henry úgy vélte, a Hálóelme nem kötődik senkihez, elfogulatlan, de a kardinális Tkmentál, Kaleb Krychek tanácsnok képes volt befolyásolni. Ez pedig azt jelentette, hogy ez a tanácsnok valószínűleg sok olyan információ birtokába jut, amit mások szívesen tartanának titokban. Mint például ennek a csoportnak a létezését. A böngésző egy halk pittyenés kíséretében megnyitotta a kért honlapot. Az egész oldal tiszta fekete volt, rajta fehérrel csak a „Jelszó” felirat virított, és egy szövegmező. Henrynek meg sem kellett néznie újra az e-mailt, a jelszó könnyen megjegyezhető volt: F_GALTON1822

83

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

„Az elkerülhetetlen jövő gyorsan közeledik, de még van idő. Van elég idő arra, hogy meggyőzzelek arról, mit kell tenned, ha bárki rájönne az igazságra. Menekülj és rejtőzz el! Csak így maradhatsz életben. Próbállak meggyőzni erről, de közben tudom, hogy hiába. Tudom, mindig is ő tünt erősebbnek, de igazából kettőtök közül te vagy a bátor. Bátrabb, mint valaha képzelni mertem. De a bátorság nem állítja majd meg a tanács bérgyilkosát. Menekülj!” Idézet egy bizonyos Iliana kézzel írott leveléből, 2069 júniusából A dolgok gyorsabban történtek, mint azt Dorian várta. Így másnap reggel kilenckor már a DarkRiver San Franciscó-i főhadiszállásának első pinceszintjén találta magát, testőrt játszott. A leopárdfalkának ugyan meghatározó részesedése volt a CTX-ben, az egyik vezető kommunikációs vállalatban, de ezt a helyet gerillaadások sugárzására rendezték be. Ashaya üzenete egyszerre kerül ki innen az internetre és a CTX összes csatornájára. Egy sminkes összeszedte a bátorságát, és elindult Ashaya felé. Kezében egy púderpamacsot lobogtatott, akár egy fehér zászlót. Dorian szúrósan rámeredt. A tizenkilenc éves lány, a falkatársa, mint egy kivételével mindenki más a teremben, sarkon fordult, és elsietett az ellenkező irányba. – Nagyon hatásos volt. A férfi a hang irányába, a nőhöz fordult. Még mindig dühös volt rá. …én az Elcsendesedés mellett döntök… szabad akaratomból. Nem volt bolond, nem hitte azt, hogy az Elcsendesedést valaki csak úgy ledobhatja magáról, akár egy kabátot. Juddnak ez egy évig tartott, és őt motiválta, hogy megtalálta a párját a farkasok között. De Ashayának ott volt a fia! Keenan, akit a nő aznap reggel sem akart meglátogatni. Dorian alig hitte el ezt, és otthagyta Ashayát Mercyvel, míg ő elment, hogy beszéljen a fiúval. 84

A gyerek csendes volt, de hagyta, hogy Dorian megölelje. – Megbízik benned – mondta Sascha, aki Tammynél töltötte az éjszakát. – Megígértem, hogy mindig ott leszek, ha szüksége van rám. – Márpedig ő megtartotta az ígéreteit. Ahogyan Ashayának is meg kellett volna tartania az ígéretét, amit azzal tett, hogy a világra hozta ezt a fiút. Dorian tudta, hogy Keenan sokat jelent a számára, ezt Ashaya többször önkéntelenül is elárulta már. De mi indoka lehet arra, hogy megvonja Keenantől a szeretetet és a gyengédséget, amire a fiúnak szüksége van?! Ezt az árulást sem a férfi, sem a leopárd nem tudta elfogadni. – Micsoda? – mordult fel Dorian. A nő háta megfeszült. – Ahogyan megszabadultál a sminkestől. Nagyon hatékony. Ahelyett, hogy a férfi feldühödött volna a jeges hangnem hallatán, ahogyan eddig, az ösztönei most másik irányba terelték. Ez kihívás volt. Nézzük, meddig bírja Ashaya Aleine tartani magát egy macska ellen, aki elhatározta, hogy csábítással kicsalogatja a ridegségből, amihez annyira ragaszkodott. Dorian nem volt már heves és zöldfülű ifjonc. Tudott uralkodni a farkán, ha kellett. De meglehet, hogy erre nem is lesz szükség, gondolta, ha eléggé meg tudja főzni a nőt ahhoz, hogy az szakítson az Elcsendesedéssel, és ágyba tudja csábítani magával… akkor végre megszabadulna a testét feszítő érzéki vágyakozástól. A lelkiismerete kicsit összerándult a gondolattól, hogy ilyen kegyetlenül be akarta cserkészni és el akarta ejteni Ashayát, de Dorian úgy gondolta, a mentál tud magára vigyázni. Nem volt ő könnyű préda. Biztosan keményen meg kell majd dolgoznia érte, futott át Dorian agyán, és ettől az agressziója halálosan összpontosított erővé vált. – Elküldtem, mert neked nincs szükséged sminkre – mondta hosszú szünet után. A nő szoros kontyba fonta a haját, és ez irritálta Doriant. A szeme természetes, villogó kék volt. Úgy festett, mint egy tökéletesen metszett gyémánt. – Helyes gondolat – válaszolt a mentál a maga tökéletes, de teljesen személytelen hangsúlyozásával. – A jólfésültség és az esztétikus smink a mentálok között hasznos eszköznek számít ugyan, de nekem most tökéletesen szakszerűnek és tudományosnak kell látszanom. Jelen esetben valóban az aszketikus kép a célravezető. 85

Dorian elgondolkozott, hogy a nő vajon valóban olyan nyugodt-e, mint amilyennek tűnik. Az illatán nem érzett hazugságot, de már kezdett rájönni, hogy Ashaya tökéletesen képes imitálni az Elcsendesedés hatását. Valamint nagyon jól őrizte a titkait is: a férfi nem tudta kiszedni belőle, miért olyan fontos a számára, hogy adásba kerüljön. De ki akarta deríteni. – Nem így értettem. – Dorian összekulcsolta a kezét a háta mögött, bár az ujjai bizseregtek: végig akartak simítani a nő meleg, selymes bőrén. A mentál hangja jeges volt ugyan, de a bőre szédítő suttogással csábította a leopárdot. Lehet, hogy Dorian mégsem tudott annyira uralkodni a farkán, mint ahogy azt gondolta. – Nem? – Nem. A bőröd makulátlan. – Szándékosan zavarba akarta hozni a mentált, rá akarta kényszeríteni, hogy újra jelét adja rejtett emberségének, ahogyan néhány órával azelőtt tette. – Ha meztelenül feküdnél a napon, mindenhol ugyanilyen buja színnel ragyognál? Ashaya arca kifejezéstelen maradt, de a férfi látta, hogy a keze ökölbe szorult. – A kérdés nem helyénvaló. Dorian megvillantotta a mosolyát, amit akkor használt, ha valakiben maradandó benyomást akart kelteni. – Miért ne lenne az? Te tudós vagy, én pedig pusztán biológiai tárgyú kutatást végzek. – Szándékosan cikizte, próbára tette őt. A leopárd énje fel akarta mérni a préda erejét, meg akarta tudni, milyen fából faragták. Dorian ember része más okból vizsgálgatta őt, az állat vad, érzéki ösztönein túl is meg akarta ismerni. A mentál megigazította fehér blúzának mandzsettáit, hogy tökéletesen egyenesen álljanak, és közben megtörte a szemkontaktust. – Úgy látom, szórakoztatnak téged a pszichológiai játszmák. Dorian nem válaszolt, csak várt. A nő tudós volt, ő pedig ragadozó, aki hozzászokott ahhoz, hogy némán, türelmesen cserkészi be áldozatát. Nem tudott ugyan alakot váltani, de az állat elválaszthatatlan része volt, a vágyai ugyanazok, mint a DarkRiver összes többi macskájának. Gyermekként sokszor úgy érezte, megőrül, annyira szüksége van rá, hogy fusson, vadásszon, hogy érezze, ahogy a foga és a karmai belevájnak a prédaállat élő húsába. 86

Egy fagyos, téli éjjelen aztán a szülei minden tiltása ellenére ember formában kiment futni. Az egész éjszakát az erdőben töltötte. Reggelre a talpán a bőr végig felhasadt, de a lelkét olyan béke töltötte el, mint azelőtt soha. Akkor határozta el, hogy soha többé nem tekinti magát fogyatékosnak. Egyszerűen olyan kemény lesz, hogy soha senki se vonhassa kétségbe az alakváltó lényét. Hatéves volt ekkor. Talán ezért is értette meg olyan könnyen Keenan Aleine-t. Volt a gyermekben valami, ami megtalálta a hangot a férfi hatéves énjével. A fiú egyértelműen nagyon okos volt, és még elég fiatal ahhoz, hogy az Elcsendesedés ne legyen rá meghatározó hatással, de már volt valami súlyos tudás a szemében, aminek még nem kellett volna ott lennie. Ugyanez sütött Ashaya tekintetéből is, csak ezerszeresére felnagyítva. Ashaya sokszor megvezette a tanácsnokokat, de még sohasem érezte magát ilyen nagy veszélyben, mint abban a pillanatban. Az arc ugyanis, amit maga előtt látott, teljesen emberi volt ugyan, de ő tudta, hogy a férfi valami teljesen más: a leopárd ösztönei Dorian minden vonásában egyértelműen jelen voltak. Akkor is olyan mozdulatlanul állt ott, akár egy macska, aki várja, hogy az áldozata hibát kövessen el. – Játszadozz csak – mondta, és nem volt hajlandó meghátrálni, még akkor sem, ha Dorian tudtán kívül előnyben volt vele szemben. A férfi ugyanis aznap reggel meglátogatta Keenant, az ő fiát, és vigyázott rá, mert az őrködés a vérében volt. Ezért pedig Ashaya örökké hálával tartozott neki. – De tudd, hogy én egy viperafészekben, kígyók között nőttem fel a Mentálhálón. A férfi ajka mosolyra húzódott. Képtelenség volt megjósolni, mire reagál kedvezően, és mire nem. Előző éjjel Ashaya visszavonult egy vitában, és ezzel úgy felbőszítette Doriant, hogy szinte ostorcsapásként érezte a bőrén a férfi haragját. Most minden szavában hallatszott az Elcsendesedés kék jege, az őrszem pedig csak mosolygott. – Már megint alábecsülsz, Ashaya? – kérdezte. A hangján hallatszott, hogy jól szórakozik, ugyanakkor benne volt a magabiztosság is: tudta, hogy ebben a szobában ő a legveszélyesebb ragadozó. 87

A nő felállt a székről, és megigazította a fekete nadrágját, hogy tökéletesen egyenesen álljon, majd felvette a fekete blézerét is. – Ezen a téren igen. A te fő területed a tested, hozzászoktál, hogy a fizikai erődet használod a harcban. Nekem viszont mindig is az elmém volt az egyetlen fegyverem. – Akkor, gondolom, nem bánod, ha játszadozunk kicsit. A nő begombolta a blézerét, és felnézett Dorianre. – Dehogynem. Egy olyan világban szeretnék élni, ahol nincs minden szónak mögöttes értelme. – Ahol nem kellett folyamatosan figyelnie, és várnia, hogy mikor döfik hátba. – Ez nagyban megkönnyítené az életemet. A válasz meglepte a férfit, ezt Ashaya látta rajta. Dorian összevonta a szemöldökét, és felemelte a kezét, látszólag azért, hogy kiegyenesítse a nő blézerének hajtókáját. A gesztusnak volt valami primitív éle, Ashaya ezt érzékelte az elméjének egy berozsdásodott részével, amit, úgy tűnt, csak a leopárd volt képes életre kelteni. – Azt te nagyon unnád, édesem – jelentette ki a férfi. – Az egyszerű és egyértelmű dolgok nem neked valók. Dorian becézte ugyan őt, de közben a tekintete a vadászó macskáéra emlékeztetett. Nem, Ashaya egyáltalán nem értette Doriant. – Azt hiszem, most meg kell egyeznünk abban, hogy ebben nem egyezünk. Itt az idő. Dorian leeresztette a kezét, és Ashaya zavartan vette észre, hogy egészen eddig összeszorítva tartotta a hasizmát, hogy az szinte görcsölt. Ujabb hiba. Igyekezett ellazulni, hiszen a műsor producerei már közeledtek felé. Ha a Mentál Tanácsnak nem sikerül megzavarni az adást, akkor ő nemsokára innentől Párizsig és még távolabb is ott szerepel majd minden képernyőn és hirdetőtáblán. A CTX leopárd és farkas alakváltók vegyesvállalata volt, ezért nem a mentálok kedvenc kommunikációs csatornája, de Ashaya tudta, hogy az üzenetét elég lázadó mentál csatorna át fogja venni ahhoz, hogy az mindenkihez eljusson. Ha ez véget ér, ő minden bizonnyal a tanács halállistájának élére ugrik, de emiatt ráért aggódni később. Most meg kellett teremtenie a Mentálhálót megzavaró káosz alapjait, be kellett csomagolnia az igazságot a hazugságok sorába. Hazugságokba, amikkel elérheti, hogy Keenan biztonságban legyen. Mert most csak ez számított. 88

Kizárta az elméjének ősi, primitív, de mostanra ismerős részének zsongását is. Dorian a lénye legmélyéig átjárta és érdekelte őt, még sohasem találkozott ennyire összetett lénnyel. Ez a férfi egyszerre volt a fény és az árnyék, a vadság és a báj, a ragadozó dühe és a mesterlövész nyugalma. Azon kapta magát, hogy elgondolkozik, vajon mi kellene ahhoz, hogy a lövész leeressze a pajzsait, hogy egy nőnek bepillantást adjon a felszín mögé. Egy másik életben talán kapott volna az alkalmon, és belement volna a macska-egér játékba, felfedezte volna a választ erre a kérdésre. De ezt most nem engedhette meg magának. – Készen áll, Ms. Aleine? – kérdezte a rendező. Mindkét fülén fejhallgatót viselt, de úgy tűnt, mintha csak a mentálra összpontosítana. Ő is alakváltó leopárd volt, valószínűleg helyes is, gondolta Ashaya. Mégsem tüzelte fel az idegpályáit úgy, ahogyan Dorian, nem vonta el a figyelmét a tervéről, amiért az életét is feláldozta volna. – Mehetünk. – Elindult a férfi mellett, de közben végig érezte Dorian jelenlétét a háta mögött. Az őrszem nem kedvelte őt különösebben, ebben biztos volt, de nem is hagyta, hogy bárki megölje őt. Nem, ha ez a leopárd el akarta távolítani őt az útjából, csakis saját maga intézte volna el a dolgot. Ez a tudat furcsamód megnyugtatta Ashayát. Magabiztosan lépett a kamera elé, és egyenesen belenézett a lencsébe. Várt a jelre. – Három, kettő, egy, és… élő. Dorian figyelte Ashaya nyugodt, rezzenéstelen arcát, tökéletesen egyenes tartását, és tudta, hogy mindez hazugság. Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjem őt. Dorian azóta próbálta megérteni, mit jelenthetett ez az elejtett mondat, mióta megérkeztek a főhadiszállásra. Ennek fényében ugyanis már teljesen másnak látszott a nő felelőtlennek tűnő szereplése. Azért tette, mert ezzel valahogyan, valamiért segíteni akart Keenannek. Ashaya Aleine csodálatosan összetett kirakós játék, gondolta magában Dorian. A sokrétegnyi hazugság és igazság kihívássá tette őt a férfi szemében. Csábító volt a gondolat, hogy addig feszítse a húrt, amíg a nő meg nem adja magát, de egy vadászat során néha finoman kellett játszani. Ez járt a férfi fejében, amikor úgy állt meg, hogy a tudós láthassa őt. Néma ígéret arra, hogy megvédi őt, hogy biztonságban van. 89

Ashaya szempillájának egy apró rezdülése elárulta, hogy megértette az üzenetet. Majd megszólalt. – A nevem Ashaya Aleine. A skálán 9,9-es erősségű O-mentál vagyok, korábban én vezettem az I-protokollal, más néven Implantátum-protokollal kapcsolatos kutatásokat. A hangja elég fagyos volt ahhoz, hogy a legmelegebb nyári esőt is jéggé változtassa. Dorian akkor megértette, hogyan is tudta a tudós megtartani a titkait a Mentálhálón. A felismerés pedig váratlan büszkeséggel töltötte el: ez a nő csupa tűz és acél volt. Talán meghajlott a nyomás alatt, de sohasem tört meg. – Az információ, amit most megosztok, szigorúan titkos – folytatta Ashaya. – Ezáltal megszegem a tanáccsal kötött szerződésemet, de megtartom az ígéretemet, amit tudósként tettem: hogy mindig az igazat kutatom. A Mentálhálón minden tanácsnok elméjét vörös riadójelzés töltötte el. – Az Implantátum-protokollt megalapozó elméleti kutatás közismert ugyan, de kevesen vannak tudatában annak, hogy a tanács tovább folytatta a módszer kutatását, megszegve ezzel a kötelességüket, amikor nem egyeztettek a mentál népességgel, mielőtt ilyen nagy horderejű lépést tettek volna. Az Elcsendesedés bevezetését tízéves vita előzte meg, az implantátum ügyében azonban, amely biológiai szinten kényszerítené az egyedeket az Elcsendesedésre, és eggyé kapcsolná össze az elméinket, egy közös tudatot létrehozva, titokban, minden konzultáció nélkül haladnak előre. Az országban, sőt, az egész világon áramkimaradások kezdődtek, és egyre csak terjedtek. Egész városok sötétültek el, mert a tanács kikapcsolta az áramellátó egységeit. – Nem sokkal ezelőtt a laboratóriumomat ért támadás visszavetette a kutatást, de mindezt újra lehet építeni. Nem én vagyok az egyetlen tudós, aki képes erre. A mentál telekinetikusokat riasztották, hogy azokban a médiumokban, amelyek nem álltak a tanács közvetlen irányítása alatt, 90

„véletlenül” megszűnjön az adás. Még az általában mellőzött internetre is odafigyeltek. Az áramszünet megállíthatatlanul terjedt az egész világon. És a műholdak is kikapcsolták. – Mindez titkosított információ ugyan, de pletykaként általánosan elterjedt már. – Ashaya szünetet tartott. – Most azonban olyat árulok el, amit csak néhány kiválasztott tud. A tanács támogatását élvező Iprotokoll hivatalosan a mentálok teljes egyenlőségéről szól. Ez egyszerűen hazugság. Az implantátumok célja soha nem az volt, hogy egyenlővé tegyenek minket. Egy rabszolgákból, személyiség nélküli alattvalókból álló társadalmat hivatott létrehozni, ahol a legtöbbek számára biológiai szükségletté válik, hogy engedelmeskedjenek a tanácsnak és néhány kiválasztott vezetőnek. Mentál, alakváltó és ember hackerek lázasan dolgozni kezdtek, hogy újraindítsák a rendszereket. Nem jártak sikerrel. Az emberek szitkozódtak, az alakváltók a földhöz csaptak valamit, a mentálok pedig futótűzként terjedő, telepatikus kapcsolatokat építettek ki azok köré, akik látták az adást, és továbbadhatták nekik az információt. – Az Implantátum-protokoll továbbra is a tanács legfontosabb célja maradt, a laboratóriumomat ért támadás után azonban, amikor számukra is egyértelművé vált, hogy a lázadók talán sikerrel hátráltathatják vagy akár meg is akadályozhatják azt, a tanács kibővítette a megbízatásomat. Eddig rejtett, pót-internetszerverek keltek életre, a padlásról előkerültek a hordozható rádiók, a telepatikus információtovábbító „fa” pedig egyre csak nőtt, míg megtalálta a néhány, még működő forrást Oroszország vidéki részein, az Alaris mélytengeri állomáson és néhány új-zélandi faluban. – Az Omega terv már az I-protokoll előtt létezett, idősebb, mint bármelyikünk. Mindig is a tanács rendelkezésére álló fegyver volt. Három hónappal ezelőtt azt az utasítást kaptam, hogy tanulmányozzak minden, az Omega tervvel kapcsolatos dokumentumot, mert ezt a szunnyadó projektet közvetlenül az I-protokoll bevezetése után újra fogják indítani. Az Omega terv célja pedig… 91

A föld felett, a magasban három régóta halottnak hitt műhold kelt hirtelen életre. A berendezéseket emberek és alakváltók üzemeltették egy föld alatti központból, a Sierra Nevada hegységben. A hirtelen feléledésük mindenkit meglepetésként ért. – …az, hogy a mentál faj körében minden spontán fogamzást megakadályozzon.

92

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Hallható csend hullott az egész világra. – A terjesztő rendszer egy vírus. A vírusnak van gyógymódja. Ez az ellenszer a tanács birtokában van. Az eredményt nem kell magyaráznom: aki lázadni merne, annak a családfája kihal. Ashaya körül villogni kezdtek a lámpák, de Dorian jelzett neki, hogy csak folytassa. Ez elég erőt adott neki. Azt nem ért rá végiggondolni, hogy miért tud ilyen hatással lenni rá egy macska, aki látszólag gyűlölte őt. – Ami a bizonyítékot illeti, az I-protokoll egyenlőtlenségeiről sok ezer bájtnyi adat áll a rendelkezésemre, köztük a tanács pecsétjével ellátott parancsok. Ezek egy részét az adással egy időben továbbítom. Az információkból nyilvánvalóan látható, hogy kezdettől fogva több különböző specifikációjú implantátum készült. Önök, a tömeg csak akarat nélküli dolgozók lettek volna a kevesek irányítása alatt. Azok, akik még képesek voltak erre, megpróbálták rögzíteni az adatcsomagot. – Az Omega tervet illetően az én szavam az egyetlen bizonyíték. Egy feddhetetlen hírnevű tudós szava. Ha sikerülne létrehozni, az a vírus fegyverré válna, amit a saját tanácsunk használ fel ellenünk. Most képzeljék csak el, milyen hatása lehet, ha az a mentál nép ellenségének a kezére kerül. – Szünetet tartott, hogy mindenki felfogja ennek következményeit. – Az Omegát ugyan sohasem fejezték be, de a terven dolgozó tudósok az évek során gazdag adatarchívumot hoztak létre, amiben talán a vírus receptjének alapjai is megtalálhatók voltak. Ezek az adatok megsemmisültek. Én a menekülésem előtti hetekben minden egyes bájtot eltüntettem. Az Omega terv halott. – Ashaya a legnagyobb hazugságot olyan erős, hideg meggyőződéssel mondta, amennyire csak tellett tőle. – Nem kérem, hogy minden szavamat elhiggyék. Azt sem 93

kérem, hogy ne tekintsenek engem a népünk árulójának. Csak annyit kérek, hogy gondolkozzanak el önállóan… és hogy kételkedjenek a tanácsukban. A nő távolabb lépett a mikrofontól, a kamerákat körülvevő sötétségbe, és, bár ezt csak az elméjét védő falak biztonságában vallhatta be magának, az ott álló férfi veszélyes biztonsága felé. Úgy érezte, mintha a csontjai üregesek, törékenyek lennének. Nem volt benne biztos, nem pattan-e szilánkjaira a teste azonnal, akár az üveg. Hirtelen egy erős kar ölelését érezte a válla körül. Valaki kifelé vezette a teremből, szinte vitte magával fel a lépcsőn, ki egy apró erkélyre, amin két ember is alig fért csak el. A nappali fény ereje olyan vadul fúródott a szemébe, mintha ezernyi kés szúrná meg. – Ez jó kis meglepetés volt. – Dorian a mellkasára szorította a nő arcát, és erős kezével simogatni kezdte a hátát. Ashaya tudta, hogy el kellene húzódnia tőle, de nem tette. Tisztában volt a saját gyengeségével is, és tudta, hogy segítség nélkül nem lenne képes megállni a lábán. Azt is tudta, hogy élvezte Dorian forró érintését. – Meg kellett tennem. – A népéért, a fiáért, és mindenek ellenére Amaráért is. Dorian a szabad kezével elővette a zsebéből a telefonját. – Nincs térerő. Biztosan lekapcsolták az átjátszótornyokat is. – Sajnálom. Tudtam, hogy a válaszlépéseik erősek lesznek, de nem hittem, hogy ilyen gyorsan tudnak reagálni. – Felegyenesedett, és a háta mögött megmarkolta a hűvös vaskorlátot. A válla felett csak sűrű, zöld növényzetet látott. Bal oldalán a csukott ajtó volt, amely a pincébe vezetett, de Ashayának nem volt még elég ereje visszamenni oda. Már első alkalommal is minden akaraterejét be kellett vetnie. – Kikapcsolták az áramot? Dorian bólintott. – És a kórházak? – Generátorról mennek – nyugtatta meg a nőt a férfi. – Szerintem az áram és a kommunikációs csatornák néhány percen belül úgyis visszatérnek. Különben a mentál cégek túl sokat vesztenének, márpedig az üzletemberek támogatása nélkül a tanács elbukik. Ashaya bólintott. – Mit gondolsz, azért elég helyre eljutott az adás? 94

A férfi gondolkodás nélkül bólintott. – A tartalék műholdjaink rendelkezésre álltak. – Ó! – Szeretünk minden eshetőségre felkészülni. – Dorian végigsimított a nő arccsontjának domborulatán. Ashaya teljesen mozdulatlanul, dermedten állt. Igyekezett ugyan pontosan olyannak tűnni, mint a faja többi képviselője, de az érintés igenis hatással volt rá. Nem is büntette volna meg senki itt, kint, ha erőt merít ebből a legelemibb emberi és alakváltó gesztusból. Azért meredt mégis mozdulatlanná, mert nem ismerte az érintés szabályait az alakváltók között. A velük töltött rövid idő alatt látta, hogy könnyedén és gyakran megérintik egymást… de csak egymást. Csakhogy Dorian ujjai most az ő bőrét égették, mintha örök nyomot hagytak volna rajta. – Sascha és Faith szerint a mentálok szeretik genetikailag keverni a rasszokat – jegyezte meg, miközben lefelé végigsimított Ashaya arcán, majd felemelte a kezét. A nő egy szót sem szólt, várt. – Már értem, hogy miért. – Nekidőlt a tudóssal szemben lévő korlátnak, és karba fonta a kezét. – Szóval, mi lesz a hírhedt Ashaya Aleine következő lépése? A nő mozdulni szeretett volna, de nem volt hely. Egyetlen lépés, és újra összeért volna a testük. Ashaya még mindig érezte Dorian érintésének forróságát a bőrén. Ez lehetetlen volt, mégis valahogy valós. – A tervem első részét véghezvittem. – Tiszta vicc. Egyáltalán nem volt semmilyen terve azon kívül, hogy Keenant és saját magát kiszabadítja a tanács felügyelete alól. Egyetlen hiba elég lett volna, és soha többé nem látta volna viszont a fiát. A dolog elég ironikus volt: azzal, hogy a tanács túszként tartotta fogva Keenant, megvédte egy másik veszélytől. Ennek a biztonságnak azonban komoly ára volt. A fiát úgy tartották, akár egy patkányt a ketrecben, és ő látta, hogy a gyermek lelke károsodni kezd. Most, hogy a fiú szabad volt, újra fenyegette az a veszély, ami egész életében leselkedett rá. – Remélem – szólt végül Ashaya, és igyekezett tartani magát, hogy ne roskadjon össze a vágy súlya alatt, annyira a karjában akarta tartani a 95

fiát –, immár túl híres vagyok ahhoz, hogy csendben meghaljak. – És, ami még fontosabb, túl híres ahhoz, hogy a tanács ne tudjon Keenannek komoly politikai következmények nélkül ártani. – Mi a második rész? A nő nekiállt kitalálni valamit, de rájött, hogy felesleges. A macska azonnal átlátott volna rajta. – Nem tudom. – Az értelem, a logika, a gyakorlatiassága mind azt súgták, hogy meneküljön, vonzza el a veszélyt Keenantől minél messzebbre, de az értelem összecsapott benne az anyai ösztönökkel, és veszített. Nem hagyhatta el a fiát. – Mi lesz Keenannel? – kérdezett rá Dorian, mintha olvasott volna Ashaya gondolataiban. – Valamikor meglátogatod még? A nő tenyere bizseregni kezdett, szinte érezte benne a fia puha bőrét, törékeny csontjait. Keenan annyira kicsi volt még, és olyan sérülékeny. De ebben a macskában rengeteg erő és eltökéltség feszült. Dorian segíteni fogja majd Keenant, ha ő elbukik, gondolta Ashaya. A jégkék szembe nézett. – Ő csak addig van biztonságban, amíg a tanács nem tudja, milyen sokat jelent a számomra. Ez nem volt hazugság, de nem volt a teljes igazság sem. De Ashaya tudta, hogy nincs más választása, ez volt az egyetlen lehetőség addig, amíg ki nem találta, hogyan oldhatja meg a helyzetet anélkül, hogy az ikertestvérének vére bemocskolná a kezét. A szíve azonban akkor is elfacsarodott: Keenan azt fogja gondolni, hogy ő hazudott neki, hogy magára hagyta. Túl sok érzelem! A tudós érezte, hogy az Elcsendesedés pajzsai, a védelmi vonalai Amara ellen repedezni kezdenek, de nem tudta helyrehozni őket, amíg Dorian ilyen közel állt hozzá, minden lélegzetvételén az érzelmeinek vad tombolása érződött. – Ezzel mentegeted magad? Ezzel magyarázod, hogy elhagyod őt? – Dorian tekintete tompa lett, nyoma sem volt már annak a férfinak, aki az előbb gyengéden ölelte és védelmezte őt. – Persze gondolom, egy gyerek számodra csak lélektelen géngyűjtemény, nem élő és érző lény. Tudsz róla bármit is egyáltalán? Érdekel téged, hogy Keenan most éppen valószínűleg azt várja, hogy az anyja megérkezzen, megölelje és megnyugtassa, hogy minden rendben lesz? Ashaya hagyta, hogy a férfi szavai véresre sebezzék, de tűrte. 96

– Ha elmegyek hozzá, azzal veszélybe sodrom. – Keenan számára a valódi veszélyt Amara jelentette, de ezt a tudós nem mondhatta el Doriannek, mert akkor a férfi azt is tudni akarta volna, hogy miért. Ahhoz pedig, hogy egy ilyen halálos titkot megosszon vele, Ashayának jobban kellett volna bíznia benne, mint bárkiben eddig, egész életében. Megvagy! Ashaya megpróbálta becsapni a mentális kaput, de az beragadt. Túl késő volt. Dorian felhorkant, és ezzel elvonta Ashaya figyelmét. A mentális síkon a nő ujjai lecsúsztak a kapu széléről. – Leráztad magadról a felesleges súlyt – mondta Dorian, miközben felegyenesedett. – Nos, Ms. Aleine, ez azért nem így megy. Te akkor is az anyja leszel annak a gyereknek, mert Keenan megérdemli, hogy törődj vele! – Nem… – kezdett ellenkezni a nő, miközben próbálta visszaverni Amara romlott jelenlétét az elméjében, de az előtte álló alakváltóból áradó, ősi erő az utolsó védelmi vonalait is rombolni kezdte. – Nem érdekel, hogy mit lehet, és mit nem lehet! – Dorian a korlátnak szorította őt, két kezével megmarkolta Ashaya két oldalán a vasat. Tiszta forróság volt. Tiszta erő. Beszorította a nőt. Csapdába ejtette. Ashayán úrrá lett a klausztrofóbia. Mentális téren a kapu kitárult. Ó, Ashaya, nagyon, de nagyon rosszul viselkedtél!

97

TIZENHATODIK FEJEZET

Kaleb újra megnézte Ashaya üzenetét, és tudta, hogy az I-protokollnak vége. Ebből a helyzetből a tanács nem kerülhet ki győztesen. Függetlenül attól, mit mondott a tudós, Ashaya kulcsfontosságú szerepet játszott a folyamatban, a tapasztalata, a munkakészsége és a képességei egyedülállók voltak. Az Implantátum-protokollnak befellegzett. De az Omega… Erről mindenképpen azonnal beszélni akart. Arra sem vette a fáradságot, hogy lehajtsa az inge feltűrt ujját. Kisétált a dolgozószobájából, át a Moszkva külső részén lévő otthonán, ki a hátulra néző erkélyre. A földnek ezen a felén sötét éjszaka volt, de a tanácsnok nem gyújtott lámpát. A falnak vetette a hátát, és kinyitotta a szemét a Mentálháló csillagos, éjszakai égboltján. Semmi ehhez foghatót nem ismert. A végtelen feketeségben ott ragyogott a világ minden egyes mentál elméjének csillaga. Kivéve persze a mostanában kiugrottakat és az Elfeledetteket. De ezek semmivel sem gyengítették a Mentálhálót: ez volt a világ legnagyobb adatarchívuma. Másodpercenként több információ áramlott itt, mint a leghatékonyabb számítástechnikai csatornán. Aznap azonban Kaleb nem keresett semmilyen információt a hálón… kivéve azt az egyetlen tudást, ami után éjjel-nappal, minden nap, folyamatosan kutatott. Elméjének egy hátsó zugában továbbra is figyelt erre a feladatra, de most arra összpontosított, hogy minél hamarabb eljusson a Mentálháló sötét középpontjába, a tanács védett termébe. Ő érkezett meg először, utána Shoshanna Scott, majd Nikita Duncan. Anthony Kyriakus és Ming LeBon egyszerre értek oda, de különböző irányból jöttek. Egy pillanattal később toppant be Henry Scott. Tatiana Ryka-Smithe volt az utolsó. A terem ajtaja bezáródott, a hét elme pedig fényesen felragyogott. Nikita indította a beszélgetést. 98

– Én kezdeményeztem a biztonsági procedúrák végrehajtását, mivel én voltam a legközelebb az adás forrásához. Úgy történt, ahogy sejtettük. Mindig is tudtuk, hogy a világméretű áramszünet esetén nagy a hibaszázalék. Ashaya üzenete kijutott. – Akkor az Implantátum-protokoll meghiúsult – jelentette ki Tatiana. – Nem túl végzetes következtetés ez? – ellenkezett Shoshanna. –A legfontosabb adatok még mindig a rendelkezésünkre állnak, ezekről másolat készült a háló olyan részén, amihez Ashaya nem tudott hozzáférni. – Tatiana nem a műszaki szempontokról beszél – csendült fel Anthony határozott, de visszafogott hangja. Ő volt a tanács legújabb tagja, de a NightStar klán vezetőjeként elég nagy hatalmú volt ahhoz, hogy már tanácsnoki kinevezése előtt is büntetlenül szegülhessen szembe a tanáccsal. Szóval, amikor most megszólalt, mindenki figyelmesen hallgatta. Még Shoshanna is. Érdekes. – A lényeg a politikai aspektus – folytatta Anthony. – Azzal, hogy Aleine összemosta az I-protokollt az Omegával, összezavarta a képet arról, hogy mit mondtunk el a szövetségeseinknek és mit nem, sikerült politikai ellentétet szítani a tanács és a legbefolyásosabb támogatóink között. – Ezzel nem értek egyet – ellenkezett Shoshanna. – Igaz, nem nyilvánítottuk ki egyértelműen, de a támogatóink bizonyára tisztában vannak azzal, hogy ők kiemelt szerepet kapnának a protokollban. – Igaz – válaszolt Anthony. – De mi hasznuk lenne abból, hogy hatalmat kapnak a tömegek felett, ha közben nem lehetnek többé a saját testük urai? Aleine szavaiból úgy tűnt, mintha bolonddá akarnánk tenni a szövetségeseinket: felsőbbrendűséget ajánlunk nekik, és közben ki akaijuk irtani őket. Kaleb ekkor lépett közbe. – Ami azt illeti, még én is úgy érzem, bolonddá tettek. Magyarázatot kérek arra, miért nem volt az Omega tervről semmilyen adat az anyagban, amit a kinevezésemkor kaptam. – Elgondolkozott azon, vajon Anthony tudott-e korábban a tervről. Valószínűleg igen. A NightStar klán arról volt híres, hogy a családba sok J-mentál születik. Márpedig a jövőbelátók nagyon sok mindent megtudtak, amikor a 99

képességeiket használták. Lehet, hogy már látták is az utódok nélküli utókort. – Feledékenységből – válaszolt lekezelően Ming. – Az a terv olyan sok évtizede stagnál már, hogy már régen a nem használt archívumokba került. Aleine-t soha senki sem utasította arra, hogy azt tanulmányozza. – És szó sem volt a felélesztésről – tette hozzá Nikita. – Ő csak akkor találkozhatott az Omegával, amikor a munkája kezdetén általánosságban áttekintette a tanács kutatási programjait. – De ő nem ezt mondta – világított rá Anthony. – Hazudott – vágta rá Ming. – Ashaya pontosan tisztában volt azzal, hogy az I-protokollnak több támogatója volt a népesség körében. Ha kizárólag erre alapozta volna az üzenetét, megeshetett volna, hogy sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Ezért emelte a tétet, és felhasználta az Omegáról szerzett, általános értesüléseit, hogy az üzenetének nagy hatása legyen. – Az Omega sohasem volt több egy ötletnél. – Nikita újra Ming mellé állt. – Ha gondoltunk volna arra, hogy Ashaya megvalósíthatja azt, akkor a vírusra összpontosítottuk volna az erejét, nem az Iprotokollra. Kaleb egyetértett ezzel. Ha az Implantátum-program sikerrel is járt volna, a bevezetése sokkal hosszabb ideig tartott volna, mint egy egyszerű vírus elterjesztése. Nikita tovább beszélt. – Nem engedhetjük, hogy az Omega emlegetése elvonja a figyelmünket a valódi problémáról. A szivárogtatás valóban gond, főleg most, hogy a Mentálháló ilyen instabil, de most arra kell összpontosítanunk, hogy az árulása miatt keletkező hullámokat elcsendesítsük. – Hogyan járassuk le? – kérdezte Shoshanna. – Kétségtelenül látszott, hogy képességeinek teljes birtokában van, ráadásul köztudott, hogy a tanácsnak dolgozott. – A legegyszerűbb az lenne, ha visszavonná az állításait – javasolta Nikita. – Van egy egypetéjű ikertestvére, nem igaz? Őt nem használhatnánk arra, hogy összezavarjuk a dolgokat? – Ez… problematikus – mondta Ming. – Amara Aleine elméje bizonyos tekintetben kiváló adottságokkal rendelkezik, és ő valóban képes lehet befejezni a testvére munkáját, de kétlem, hogy imitálni 100

tudná Ashaya önuralmának látszatát. Még a telepatikus kényszerítés sem működne elég biztonságosan, és ha… – A próbálkozásnak több lehet a kára, mint a haszna – zárta rövidre Nikita. – Ashaya Aleine gyermeke? – Meghalt, de a testét még nem találtuk meg. – Gyanús, de már nem számít – jelentette ki Tatiana. – A fiú túszként értékét vesztette, amikor Ashaya kicsúszott a kezeink közül. Visszatérve Amara Aleine-re: szükségünk van rá egyáltalán? Nem valószínű, hogy az I-protokollt bevezethetjük. – Én úgy gondolom, idővel ez változik – vélte Shoshanna. – Készen kell állnia egy működő implantátum-prototípusnak arra az esetre, ha ez megtörténik. Kaleb tudta, hogy a nőnek igaza van. A Mentálháló örvényei és áramlatai gyakran és gyorsan változtak. Annak, aki navigálni akart rajta, előrelátónak kellett lennie. – Az elégedetlenkedés elfojtásának leghatékonyabb módja az lenne, ha kivonnánk Aleine-t az egyenletből – szólalt meg Henry, akkor először. Kaleb figyelte a férfit. Henry pajzsai természetesen elég erősek voltak ahhoz, hogy ne lássa a gondolatainak mintázatát, de önmagában az, hogy a tanácsnok Shoshanna jóváhagyása nélkül ilyen radikális javaslatot tett, sok kérdést felvetett. – Túl ismert – vetette ellen Nikita. – Balul sülhet el az akció. – De Henrynek igaza van. Halott tudósok nem beszélnek – jött Tatiana praktikus elméjéből. – Évekig eltarthat, míg helyrehozzuk a törést, amit a bejelentése okozott, de gyorsabban célt érünk, ha ő nincs jelen, hogy újra és újra megerősítse a lázadó hangokat. – Óvatosságra intenék mindenkit – szólt nyugodtan Anthony. – Ashaya tudós körökben nagy befolyással bír. Azzal, hogy megpróbáljuk eltenni láb alól, magunk ellen fordíthatjuk azt a réteget, akiknek a munkájára a legnagyobb szükségünk lesz, ha Aleine beváltja a ki nem mondott fenyegetését, és biológiai fegyvert vet be ellenünk. – Túlzás lenne így értelmezni a szavait – válaszolt Tatiana. – Ez egy politikai kérdés. Ashaya biztosan nem fokozza háborúig a helyzetet. – Mi vagyunk azok, akik túlságosan politikusként gondolkodunk, és azon aggódunk, mi lesz a tetteink fogadtatása – vetette ellen Shoshanna 101

fagyos hangon. – Volt idő, amikor nem haboztunk volna kivégezni Aleine-t és bárkit, aki melléáll. Kaleb várta, hogy Nikita megszólaljon. Így is történt. – Változnak az idők. A saját hibáink miatt már nem kizárólagosan a miénk a hatalom ezen a bolygón. Ha túl nyíltan manipuláljuk a történéseket, a lázadók az alakváltókhoz fordulhatnak segítségért. – Nem jelentenek ők olyan nagy veszélyt! Kaliforniában talán igen, de máshol túlságosan lefoglalják őket a falkák közti, szánalmas, állatias acsargásaik. – Te hajlandó lennél háborút indítani amerikai földön egyetlen tudós miatt? – kérdezett rá Kaleb Nikitát támogatva. – Ha most túl erősen lépünk fel, és a mentál népesség apró százaléka úgy dönt, hogy az alakváltók mellé áll, az már kezelhetetlen szakadást okozhat a Mentálhálón. – Nem hagyhatta, hogy háború dúlja fel azt, ami egy napon majd az övé lesz. – Kétlépcsős eljárást javasolnék – törte meg a csendet Anthony. – Első lépésként próbáljuk meg foglyul ejteni őt, hogy arra kényszeríthessük, vonja vissza az állításait. Bármelyikünk képes áttörni a mentális pajzsait, hiszen Aleine támadó képességek nélküli Omentál. – Kitűnő – helyeselt Shoshanna. – És a második lépés? – Eltávolítjuk őt. – Jó terv – jelentette ki Tatiana. – Ezzel nem csak őt hallgattatjuk el, de a lázadók lelkesedését is letörjük. Megmutatjuk, hogy az sem jelent semmit, ha a hangjukat hallatják. – Egyetértünk – döntött a tanács egyhangúan. Kaleb éppen vissza akart térni a dolgozószobájába, amikor új hír villámlott végig a Mentálhálón. Azonnal telepatikus kapcsolatot létesített. – Ming, gondolom, te állsz emögött. – Ez nyilvánvaló üzenet a számára… Aleine nem buta. Meg fogja érteni.

102

TIZENHETEDIK FEJEZET

„Most láttam egy közvetítést, ami mindent megváltoztathat. Találkoznunk kell. 8-kor. Szólj mindenkinek!” Kézzel írt üzenet, amit Velence elsüllyedt városában egy ajtó alatt csúsztatott át valaki Dorian az erkély korlátjának szorította, Amara pedig igyekezett utat marni magának az elméjébe. Ashayában elpattant egy húr, az elméje sikítani kezdett a bezártság érzésétől. Ellökte magától Doriant. – Tűnj el innen! – Visszarántotta a kezét, mert a férfi mellkasának forrósága égette, átjárta a tenyerét. Az őrszem elmosolyodott, de az arckifejezése nem volt kedves. – Félsz? – Mentál vagyok. – Ha ezt mondogatta magának, jobban ki tudta zárni Amarát. Biztonságban volt. Egyelőre. – Nem érzek semmit. – Ugyanezt a hazugságot ismételgette magának egész felnőttkorában, és csak az éjszaka sötétjében mert belegondolni az igazságba, amikor biztos volt benne, hogy Amara aludt. Távol kellett tartania magától a testvérét, és életben kellett maradnia a Mentálhálón. A véget nem érő tettetésnek megvolt az ára, de Ashaya nem törhetett meg. Még nem. Amíg Keenan veszélyben volt. – A kondicionálásom egyszer vagy kétszer már meggyengült – mondta, hiszen Dorian tanúja volt a botlásainak –, de mostanra kijavítottam a hibákat, és újra teljesen az Elcsendesedésben élek. – Hazudsz. Úgy bújsz az érzelemmentesség mögé, akár egy félős kisgyerek. A nő tartotta magát. – Gondolj, amit akarsz! Ez nem változtat az igazságon. Dorian felhorkant. – Tudod, Ashaya, amikor először találkoztunk, azt hittem, jégből van a szíved – olyan közel hajolt a nőhöz, hogy a lehelete meglengette a 103

szigorú kontyból kiszabadult néhány hajtincset – de azt nem gondoltam volna, hogy gyáva vagy. Ashaya klausztrofóbiája egy pillanatra eltűnt, miközben egyetlen tiszta, ragyogó erőhullám villámlott végig a testén. Ez hatástalanította a nő minden eddigi erőfeszítését, amivel Amarát ki akarta zárni az elméjéből, de ez abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelte a tudóst. – Mit képzelsz, ki vagy te, hogy ítélkezz felettem?! Te, aki tele vagy előítéletekkel és önsajnálattal! Az aranyló bőr megfeszült a férfi arcán. – Vigyázz, édesem! Nem vagyok kellemes társaság, ha felbosszantanak! – Hidd el, észre sem fogom venni a különbséget. Most is minden alkalmat megragadsz, hogy kellemetlenkedj nekem! Ha ez az eredménye egy érzelmekkel teli életnek – Ashaya külön ügyelt arra, hogy minden szava rideg és érzelemmentes legyen –, akkor én inkább maradok az Elcsendesedésnél. Ekkor kinyílt az erkély ajtaja, és vállon ütötte Doriant. A férfi nem fordult meg, de Ashaya odanézett. A férfi szeme villogó, világoszöld volt, arcának egyik felén pedig három karmolásnyom éktelenkedett. A férfi felvonta a szemöldökét. – Általában mindenkinek kell legalább három-négy nap, hogy Dorianben felébressze a gyilkos vágyakat. Ön nagyon tehetséges, Ms. Aleine. Dorian mély torokhangon felmordult, figyelmeztetve Lucast, hogy vonuljon vissza. Ez csak rá és Ashayára tartozott. – Mi a fenét csinálsz itt? – Eleresztette a nő két oldalán a korlátot, és elfordult, hogy az erkély ajtaját teljesen ki tudja nyitni. Az alfája az ajtóval szemben lévő falnak támaszkodott. Sötétszürke öltönyében és ragyogó, fehér ingében úgy festett, mint valami ügyvezető igazgató. Még nyakkendője is volt. Azt a rohadt mindenit! – Kaptam néhány információt – közölte Lucas amik talán érdekelhetik Ms. Aleine-t. Dorian előrelépett, és megállt Lucas és Ashaya között. Látta, hogy Luc megértette a mozdulat jelentését, és tudta, mi a helyzet, mert a továbbiakban megtartotta a tisztes távolságot Ashayától, bár a mondandóját egyenesen neki címezte. 104

– El kell önt vinnünk egy biztonságos helyre. Az üzenetével nem húzta ki a kígyó méregfogát. A harag egy része acélos figyelemmé alakult Dorianben. – Úgy látom, okod van rá, hogy ezt mondd. Lucas a pince felé intett a fejével. – Kövess! Dorian félrehúzódott, hogy elengedje maga előtt Ashayát, és amikor a nő habozott, a fülébe súgta: – Vagy szívesebben maradnál itt, kettesben velem? – Még mit nem! A macskának és a férfinak is tetszett a harapós válasz. Elfojtotta a mosolyt, és Aleine után lement a lépcsőn, a mostanra üres stúdióba. Ott egyetlen képernyő volt csak bekapcsolva, azon egy kimerevített kép. – Ez az adás darabjaiban érkezett különböző hálózatokon – magyarázta Lucas. – Tekintve a kommunikációs csatornák pillanatnyi állapotát, már az magáért beszél, hogy egyáltalán megkaptuk. – Megérintette a képernyőt, mire megindult a lejátszás. Füst kavargott egy épület romjai közül, a riporter a maszkja alól kiabált a mikrofonba. – …erős föld alatti robbanás …ebraszkában. Valószínűleg egy titkos… létesítmény. Az áldozatok száma… – Egy ideig csak sistergés volt hallható, de az utolsó mondatok kristálytisztán átjöttek: – Értesüléseink szerint már nem volt idő figyelmeztetni a dolgozókat a rendszerhibáról. Senki sem élte túl. Dorian figyelte, ahogy Ashaya kinyújtja a kezét, visszatekeri a híradást, és újra megnézi. És még egyszer. Amikor harmadjára akarta visszapörgetni a filmet, a férfi megragadta a csuklóját. Tudta, hogy a képen Ashaya laboratóriumának maradványait látja, felismerte a területet, ahonnan kimenekítették Jont és Noort. A nő csontjai törékenyek voltak. Csak állt ott, és nem ellenkezett. Éppen ellentéte volt annak a nőnek, aki az előbb, az erkélyen ellökte őt magától. – Ekaterina is ott volt. – Ashaya hangja olyan volt, mint mindig, de a férfi érezte a bőre alatt a remegést. – Vele találkoztál már. Kihallgattad. Dorian emlékezett a szőke nőre. – A francba! Ő melletted állt. – A legtöbben mellettem álltak. Ezért kellett meghalniuk. 105

– Ashaya a képernyőre meredt. A tekintete homályosabb volt a szokásosnál. – Ezért én vagyok a felelős. Ha elmenekültem volna… – Akkor üldöztek és elkaptak volna, mint egy veszett kutyát. – Ebben Dorian biztos volt. A tanács hidegvérrel kiirtotta az ellenzékét, hogy fenn tudja tartani a hatalmát. Csakhogy a legtöbbször ezt csendben, sötétben csinálták, bérgyilkosokkal és méreggel. – Te nem tettél mást, csak felfedted a gonosz terveiket. Ashaya nem válaszolt, csak dermedten bámulta a képernyőt. Dorian becsukta a kocsi ajtaját, miután besegítette a néma Ashayát, majd Lucashoz fordult. – Ha nem lenne mentál, azt mondanám, sokkot kapott. Az ablak nyitva volt ugyan, mégis úgy tűnt, mintha a tudós meg sem hallotta volna a férfi szavait. Lucas összevonta a szemöldökét. – Talán segítene, ha láthatná a fiát. – Változott bármi ma reggel óta? – Dorian védelmező ösztöne fellángolt. – Beszéltem Sasehával, mielőtt ezt az adást rögzítettük. Azt mondta, a gyerek jól van, de nem beszél. Még Tally sem tudta szóra bírni, pedig előtte aztán mindenki megnyílik. – Clay előtt nehogy Tallynek hívd! – figyelmeztette játékosan Dorian az alfáját, miközben eszébe jutott az alacsony ember, aki annyira szerette Clayt. – Nagyon vigyáz a területére. Lucas Ashayára pillantott. – Ahogyan te is – jegyezte meg. Dorian a legszívesebben rávicsorgott volna, hogy figyelmeztesse, ne avatkozzon közbe. – Igen, én is. – Eszemben sincs közétek állni, tudom, mi lenne a vége – szólt Luc, miközben félrehúzódtak, hogy a nő már ne értse őket. – De ha tisztán akarsz gondolkozni, jobban tennéd, ha egy kicsivel nagyobb távolságot tartanál tőle. A benned feszülő agresszió szintje most éppen az egeket nyaldossa. – Elbírok vele. – És a nővel elbírsz? – Lucas ködösítés nélkül rákérdezett a lényegre. – Nem valószínű, hogy Ashaya mostanában hajlandó lenne ágyba bújni veled, márpedig abból, amit az erkélyen láttam, úgy tűnt, a macskád ezt 106

akarja. A frusztráció pedig agresszívvá tesz. – Egyenes és nyers szavakkal beszéltek, két férfi egymás között, a figyelmeztető alfa az őrszemhez. – Nem érdekel, hogy ő az ellenség. Nem érsz hozzá az engedélye nélkül. Megértetted? Dorian érezte, hogy a leopárd a bőre alatt kimereszti a karmát. – Ez sértés! – Akkor vegyél vissza magadból! – Lucas arcán élesen kirajzolódtak a sebhelyek. – Különben áthelyezlek valahová máshová. – Azt próbáld meg! – Dorian hangja egyszerre fenyegetően nyugodt lett, a mesterlövész énje hallatszott rajta. – A francba, Dorian, ne légy már ennyire makacs! Te is tudod, hogy ha mentátokról van szó, nem gondolkodsz racionálisan. – Igen? Nekem úgy tűnt, Saschával egész jól megvagyok. – Ő a falkához tartozik, ahogyan Faith is. Judd is majdnem falkatag. – Lucas a fejét csóválta. – Minden más mentált, akit nem tekintesz családtagnak, azonnal ellenségnek tartasz. Szóval te vagy a lehető legrosszabb katona, akit kijelölhetek Ashaya védelmére. Dorian keze ökölbe szorult. – Maradj ki ebből, Lucas! Fogalmam sincs, mi a szar folyik köztem és Ashaya között, de megoldom. Hiszen, a rohadt életbe is, ismersz! Tudhatnád, hogy soha nem kényszerítenék semmire egyetlen nőt sem, mindegy, hogy mentál vagy sem. Lucas hosszú másodpercekig csak nézte Doriant, majd bólintott. – Lehet, hogy sohasem lesz hajlandó közeledni hozzád. Te magad mondtad, amikor először találkoztatok, hogy szinte megfagyott tőle a bőröd. – Tévedtem. – Azóta már látta a szeretet villanásait a nő szemében, amikor Keenanről volt szó, és érezte, hogyan remegett Ashaya keze, amikor a kollégái haláláról értesült. – Ő nem olyan, mint amilyennek képzeltem. – Már csak ki kellett csalogatnia a rejtekhelyéről az igazi Ashaya Aleine-t. – Nem számít. – Lucas az autóra pillantott. – Mert úgy tűnik, ő egy kicsit sem kedvel téged. – Nem is voltam valami kedves. – Összeszorította a fogát. – Majd dolgozom ezen is. Felolvasztom a nőt. – Kénytelen volt, mert nem akart élete hátralévő részében kékülő golyókkal járkálni. Szándékosan gondolt ilyen erős szexuális felhangú témára, hogy elfojtsa a még ennél 107

is aggasztóbb érzelmet: komolyan zavarta ugyanis, hogy egyre erősebb lett benne a védelmező ösztön a nő iránt. Lucas szeme vidáman felcsillant. – És tudsz egyszerre bájos lenni vele és hatékonyan védelmezni őt? – Még egy sértés, és megfeledkezem róla, hogy az alfám vagy. – De ezt Dorian már indulat nélkül mondta, a macska mindkettejükben visszahúzódott, és letett az erőszakról. – Mi a terv? – Te végig mellette maradsz, személyi testőrként – magyarázta Lucas. A jókedvet felváltotta benne az éles intelligencia és a hatékonyság, ami miatt tiszteletet és engedelmességet parancsoló alfahím lehetett belőle. – Anthony azt akarja, hogy életben maradjon, mi pedig azt, hogy Anthony megmaradjon erős szövetségesünknek. – És mi van az ő eszközeivel? – Mind a rendelkezésünkre áll, ha szükségünk van rá. De eléggé felforrósodott most körülötte a levegő, ezért ő nem akar tenni semmit, ha mi hajlandók vagyunk elintézni ezt. Dorian bólintott. – A tanácsba pedig kell legalább egy épeszű tag. – Na, igen. – A férfi elkomorodott. – A mi dolgunk csak annyi, hogy életben tartsuk Ashayát, semmi több. Anthony Faithen keresztül a családhoz tartozik ugyan, de nem engedem, hogy a falkám belebonyolódjon a mentálok belső villongásaiba. Dorian felvonta a szemöldökét. – Ekkora hülyeséget! Már régen belebonyolódtunk, az első pillanatban. Lucas a kocsiban ülő nőre pillantott. – Igazad van. De ez a csata most csak az övék. Mi segítünk leadni az adást… – És ezzel nem bonyolódunk bele? Lucas megvonta a vállát. – Ez volt az évszázad sztorija. Média szempontból jó üzlet. Dorian értette. – Az, hogy idegesíthettük őket, csak plusz ajándék, de ettől még nem kerülünk a feketelistájukra. – A mentálok pontosan értették az üzleti megfontolásokat – Ezúttal a saját emberükre vadásznak. 108

– Ő már nem az övék! – A kijelentés gondolkodás nélkül szaladt ki Dorian száján, a macska lelkéből fakadt. Lucas rámeredt – Biztos vagy ebben? Nekem úgy tűnik, elég vér van a pucájában ahhoz, hogy kijátsszon bennünket, ha érdekében áll.

109

TIZENNYOLCADIK FEJEZET Velence elsüllyedt városának szívében öt nő és hat férfi ült körbe egy hosszú, ovális asztalt. Némán figyelték a holografikus lejátszót, ami az asztal közepén állt. A műsort több különböző forrásból vágták össze, sem teljes, sem folyamatos nem volt, de megtudták belőle mindazt, amire kíváncsiak voltak. Amikor a felvétel hangos sistergéssel véget ért, az asztalfőn ülő férfi kikapcsolta a lejátszót. A mandzsettagombja aranyló rózsaszín fénnyel csillant meg a mesterséges fényben. – Azt hiszem, nem kell elmagyaráznom, miért érdekel minket Ashaya Aleine. – Hiszen kihangsúlyozta, hogy megsemmisítette az adatokat. – Ő kutató. A tudósok sohasem semmisítik meg a munkájukat. Az összegyűltek csendben gondolták végig a lehetőségeiket. – Őrá nincs szükségünk, csak magukra az adatokra – szólalt meg egy nő. – A mentálok azt hiszik, ők a legjobbak a kutatás-fejlesztés területén, de a mi tudósaink gond nélkül képesek alkalmazni az eredményeiket. – Én is így gondolom – válaszolt az asztalfőn ülő férfi. – Akkor, felteszem, senkinek sincs ellenvetése, ha kiküldök egy osztagot, hogy kikérdezze Ms. Aleine-t. – Biztosan nem védtelen – szólt egy nő. Elnyújtott, finom magánhangzókkal beszélt. – Nem tudom, kicsoda, de valaki rejtegeti. – Az adás egy San Franciscó-i CTX átjátszóállomásról jött. – A mandzsettás férfi hátradőlt, és kinézett a vízre, amely a túlnyomórészt víz alatti épületrendszert körülvette. – Lehet, hogy a DarkRiver vagy a SnowDancer falka bocsátotta rendelkezésére a felszerelést, hogy a tanácsnak keresztbe tegyenek. Az is lehet, hogy ők védelmezik. De ha még abban a városban van, néhány óra múlva tudni fogunk róla. – És mi lesz a képességeivel? Lehet, hogy vannak köztük támadásra használhatók is. 110

– Ezt megoldjuk – szólalt meg a mellette ülő férfi. – Ideje, hogy a mentálok megtudják, hogy nem olyan nagy az erejük, mint gondolják.

111

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

A pszichológus, aki javasolta, hogy vezessek naplót a rémálmaimról, hátha így kisebb hatással lesznek rám, akaratán kívül is felbecsülhetetlen kincset adott nekem ezzel. Hivatalosan lezártam a naplót, amikor a kezelés véget ért. Az igazság az, hogy én sohasem gyógyultam fel a trauma után, és a naplót sem zártam le soha. Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Ashaya feküdt a sötétben, és nem jött álom a szemére. Ekaterina halott. Ahogyan a többiek is, mindannyian. Csak azért, mert melléálltak, hűek voltak hozzá. Ashaya azt kívánta, bárcsak elhihetné, hogy néhányan megmenekültek, de ismerte Ming LeBont. Tudta, hogy a tanácsnok figyelmeztetés nélkül, keményen csapott le rájuk. A laboratórium épülete mindig is alá volt aknázva arra az esetre, ha halálos biológiai anyag szivárgásának veszélye fenyegetett volna. Ming most ezt a biztonsági rendszert használta fel. Ekaterina biztosan halott volt, hacsak a tanácsnok nem akarta valamire felhasználni őt. De még ha így is történt, azzal a nővel, akit megismert, Ashaya már sohasem találkozhat újra, hiszen Ming a képességeit használva személyiség nélküli automatává változtatta. A tudós elképzelni sem akarta, hogy Ekaterinát így megalázzák, akkor már jobb volt, ha gyorsan érte őt a halál. Ahogyan a többieket is. Olyan sokakat. Ashaya nem akart szembesülni a halálesetek kegyetlen valóságával, mégis meg kellett tennie. Mert, bármit is mondjon Dorian, ez az ő lelkiismeretén száradt. Ha nem provokálta volna a tanácsot az adással, akkor Ekaterina még életben lenne. Csak azt nem értette, Ming miért tette, amit tett, miért ölt válogatás nélkül. A tanácsnok tökéletes mentálnak ismerhette csak, érzelmek nélkül, ezért úgy tudta, nem is 112

képes gyászolni a kollégái elvesztését. Csakis azért tette volna, hogy így üzenjen neki? Ennyire rideg és gyakorlatias volt? Igen, gondolta, amikor visszaemlékezett, mit mondott neki egyszer a férfi. Szükségünk van önre. Soha nem ölném meg csak úgy, egyszerűen. Nem, előbb megkínozná és megtörné őt. Még akkor is, ha ehhez meg kell ölnie mindenkit, aki az útjába áll. Senki sem élte túl. Ez nem igaz, gondolta dühösen. Túlélték a kutatók odakint, akik Ashaya mellé álltak az implantátumok kérdésében. Ők voltak azok, akik eljuttatták az üzenetét Talin McKade-nek, mert Ashaya attól tartott, hogy Zie Zen meg akarná állítani őt. Úgy tudta, egyedül Zie Zen és ő tudták, kik voltak ezek a bátor nők és férfiak. Zie Zenről soha senki sem gondolná, hogy a lázadók közé tartozik. Maradt hát Ashaya. Ezért nem engedhette meg, hogy Ming foglyul ejtse őt. Mert ha feltépte volna az elméjét, sokan meghaltak volna. Még több vér tapadt volna a kezéhez. Ó, Ashaya, nagyon, de nagyon rosszul viselkedtél! Te akkor is anyja leszel annak a gyereknek… Ashaya csecsemőpózba gömbölyödött, és azzal próbálta nyugtatgatni magát, hogy éppen csak átgondolja a dolgokat, hogy ki tudja találni, mi legyen a következő lépés. De ez túl nagy hazugság volt ahhoz, hogy bevegye. Most érte ugyanis utol a múltja, minden, ami elől menekült, és ettől megrepedeztek az Elcsendesedés falai. Amikor először találkoztunk, azt hittem, jégből van a szíved, de azt nem gondoltam volna, hogy gyáva vagy. Doriannek igaza volt. Gyávaság volt távol maradni a saját fiától, amikor egyetlen golyóval meg tudta volna szabadítani őt a legfélelmetesebb szörnyetegtől. Keenan soha nem is tudná meg a rémisztő igazságot, ha Amara eltűnik. Nem kellett mást tennie, mint belenéznie a szembe, ami ugyanolyan, mint az övé, megállni az előtt, akinek megígérte, hogy megvédelmezi, akinek elméje már a születése előtt összekapcsolódott az övével… Felfordult a gyomra. Elfojtotta a hányingerét, és nekiállt DNS-mintázatokat felmondani magának. Ez mindig megnyugtatta, biztonságot adott neki. Közben ráparancsolt az elméjére, hogy térjen aludni, de az álom továbbra is 113

elkerülte. Egy ideig legalábbis. Ashaya nem tudta, meddig feküdt ott ébren. Percekig, talán órákig is. Amikor a fáradtság végre úrrá lett rajta, vissza kellett térnie a múltjának ahhoz a részéhez, amit a legjobban szeretett volna elfelejteni… mégis minden éjjel, óraműpontossággal újra átélt. Egy veremben feküdt, keményre döngölt földön. Egy sírban, súgta az elméje. Mint azelőtt. Nem, gondolta, és az Elcsendesedés nyugalmába húzódott. Tizenhét éves volt, éppen akkor fejeződött be a kondicionálása, és kiváló eredménnyel végezte el tanulmányait a választott területen. A tanács gyakornoki helyet ajánlott neki az egyik legjobb laboratóriumban, ő pedig el fogja azt fogadni. Nem lehet sírban! Az arca felett fa volt, lécek, igen, lécek voltak felette. Na, ugye, hogy nem sírban volt! De egyre nehezebben kapott levegőt. – Amara! – Segítséget, magyarázatot várt a testvérétől. Csak a földrögök és a kövek döngése válaszolt. A lécek között por hullott rá. A lába felett betört a fa, lenyomta a lábát. De ő ezt észre sem vette, csak annyit tudott, hogy valaki betemette őt földdel, hogy senki sem fogja meghallani a kiáltásait. Kiléphetett volna a Mentálhálóra, ott is kérhetett volna segítséget. De nem volt rá képes. Mert abban a pillanatban, hogy megértette, újra élve eltemették, valami elpattant benne. Elveszítette az értelmét, a logikus gondolkodását, primitív káosz töltötte el az elméjét. Ordított, amíg a torka bírta, amíg a keze csupa vér, az arca pedig csupa könny nem lett. Ordított, amíg Amara úgy nem döntött, hogy kiássa. Ashaya hirtelen felriadt, de egy hangot sem hallatott. Nem tehetett másként: ha a laboratóriumban ordítva ébredt volna, felhívta volna a többiek figyelmét a hibás elmeállapotára. Márpedig ő nem akart a központba kerülni, nem akarta, hogy kitöröljék a személyiségét, és nyögdécselő idiótát csináljanak belőle. Tudta, hogy most már nem fog újra elaludni, ezért felkelt, és elindult kifelé a hálószobájából. Úgy döntött, a sötétvörös pizsamaalsó és a fekete póló akkor is megfelel, ha Dorian ébren van, és meglátja. A keze 114

megállt a kilincsen, és a nő végiggondolta, valóban akar-e beszélni a férfival. Dorian ezt gyávaságnak nevezte volna. Ő önvédelemnek. Mert Dorian hatalmas réseket ütött a pajzsain, miatta Ashaya kétségbe kezdte vonni minden egyes döntését. Még azt is, hogy Keenantől távol akar maradni. A nő keze ökölbe szorult a kilincsen. A férfi semmit sem értett! Hiszen azóta, hogy megfogant, Ashaya minden egyes tette egyetlenegy célt szolgált csak: hogy Keenan biztonságban legyen. Fojtogató föld a torkában, homok a fogai között. Megrázta magát, hogy megszabaduljon a visszatérő emléktől, és kinyitotta az ajtót. A búvóhelyként szolgáló lakás nappalija üres volt, de egy fali lámpa égett, és éppen elég fényt adott ahhoz, hogy Ashaya megtalálja a konyhafülkét. Amikor odaért, kézzel gyújtotta fel a villanyt, nem hangvezérléssel, majd, mivel hajnali öt óra volt, nekilátott reggelit készíteni. A mentálok tápanyagrudakon éltek, Ashaya pedig tökéletesen elfogadhatónak tartotta ezt, hiszen minden tápanyaggal ellátták a testét, amire annak szüksége volt. De a nő képes volt gondoskodni magáról: talált tejet és egy lezárt tárolóedényben valamiféle gabonapelyhet, valamint egy banánt. Kimért mozdulatokkal enni kezdett a pult mellett. Az ízek érzékelését a mentálok sem tudták kinevelni magukból, de a fajuk tagjait arra kondicionálták, hogy az ízlelést veszélyforrásnak tartsák. Az, ha valaki egy ízt előnyben részesít a többihez képest, könnyedén az élet más területén is élvhajhásszá tehette őt. A kutató pedig tudta, ezen a területen már így is milyen bizonytalan az egyensúlya, ezért szándékosan nem vett tudomást az ízekről. Ashaya érezte, hogy Amara éppen aludt. Így volt ideje kijavítani a védelmi vonalain a repedéseket, amik miatt a testvére betörhetett az elméjébe, és megtalálhatta őt. Eltöltötte az elméjét azokkal a mintázatokkal, amiket a legjobban ismert: a DNS csavaros fonalaival. A fehérjék ékkövekként csillogtak a bronz huzalokon. Statikus zaj. Pajzsok. Védelem Amara ellen. És Amara védelme. 115

Öt perc alatt végzett az evéssel, és csak három percig tartott, míg rendet rakott maga után. Nem ment vissza a szobájába, hanem az öbölre néző erkélyre vezető tolóajtóhoz lépett. Az ajtó átlátszó üvegből készült, a korlát acélrúdjai szögletes darabokra hasították a kilátást. Ashaya törökülésben letelepedett a puha szőnyegre, kiegyenesítette a hátát, és a távolban látszó, sötét víztükörre meredt. Hűvöset érzett, mintha a kinti csípős levegő beszivárgott volna a szoba melegébe. A nő ellenállt a kísértésnek, és nem érintette meg az üvegtáblát, inkább befelé fordította a figyelmét, a saját elméjébe. Mindig is itt érezte magát a legszabadabbnak. Nem tudta biztosan, ki vagy mi is volt ő pontosan a saját testében, de úgy érezte, hogy az sohasem tartozott igazán hozzá. Tudta persze, hogy ez az elkülönülés lélektanilag káros. De csak így tudott megbirkózni a dolgokkal. A tizenhetedik születésnapja után szüksége volt valamilyen megoldásra, hogy megőrizze az ép elméjét. Dorian ezt az elkülönülést fenyegette. Ashaya nem tudta, mi történne, ha megpróbálná egyesíteni a széthullott darabokat, de ez veszélyes gondolat volt, ezért el is fojtotta, és inkább a DNSszerkezetek statikus zajára összpontosított… és e mögött a mentális védőfal mögött a sok titokra, amit olyan régóta hordozott már magában, hogy az szinte beleégett minden egyes sejtjébe. A videoüzenetében többször is hazudott. Ezek a hazugságok azonban egy sokkal veszélyesebb igazságot fedtek el, és Ashaya hajlandó volt magával vinni a sírba ezt a tudást. Csakhogy Ming most emelte a tétet, és a tudós eredeti médianyilvánosságról, félrevezetésről és dezinformálásról szőtt tervei romokban hevertek. Az egész elképzelése nevetségesen egyszerű volt: szem előtt akart lenni, hogy az ő vagy a fia eltűnését a tanács ne seperhesse a szőnyeg alá. Zie Zen jó ember volt, a tanácsa pedig teljesen ésszerű, de Ashaya pontosan tudta, hogy mi történik azokkal, akik megpróbálnak elmenekülni a tanács elől. Volt egy tizenegy éves halotti bizonyítvány, ami ezt jól mutatta. Ming már évtizedek óta üldözte és gyilkolta a lázadókat. És mivel Minget nem ölhette meg, Ashaya figyelembe vett minden tényezőt, és úgy döntött, nyilvánosan áll ki ellene. A terv előnye volt, hogy véget vet az I-protokollnak. Ashaya nem akarta, hogy egyetlen 116

gyermeknek is el kelljen szenvednie az implantáció borzalmát. Minden a terv szerint ment… egészen Ekaterina haláláig. Az elméjét újra eltöltötték a felrobbant laboratórium képei, de a tudós ezúttal megőrizte a nyugalmát. Ekaterina meghalt, de Keenan, az ő kisfia élt. Ashaya pedig nem hagyta, hogy bárki is kioltsa ennek az életnek az apró lángját. Dorian a hálószobája ajtajából figyelte Ashayát. Éberen aludt, mint egy őrködő leopárd, de még így is álmodott. Nem jégről és ridegségről, hanem egy gyönyörű nő érzéki gyönyörrel teli kiáltásairól. Álmában a nyelve végigsiklott a makulátlan, selymes bőrön, ami annyira buja és csábító volt, hogy Dorian alig állta meg, hogy ne harapjon rá, ne jelölje meg magának. Ezután a nő azt suttogta: Gyere, tégy magadévá! Dorian kőkemény farokkal ébredt, és élénken érezte, hogy Ashaya is ébren van. Hallgatta, ahogy a nő matat a konyhában, valószínűleg reggelit készít. A férfi csatlakozni akart hozzá, de mire legyőzte az erekcióját, a kutató már megette a zabpelyhet, és leült az ablak elé. A férfit hajtotta a kíváncsiság, nem tett mást, csak figyelte, ahogyan a nő tudatosan lecsendesíti a légzését és a szívverését. Soha egyetlen élőlényt sem látott még, aki ennyire uralkodott volna a saját testén. Mintha Ashaya az akaraterejével megszűnt volna létezni. Nesztelen léptekkel közelített hozzá, és leguggolt mellé. Csak ekkor eszmélt rá, milyen törékeny is ez a nő. Persze mindig is tudta, hogy a tudós csontjai vékonyabbak az övénél, és az egész testfelépítése gyengébb. De amikor Ashaya éber volt, mindig megfeledkezett erről. Mert akkor csak az acélos akaraterejét, tekintetének eltökéltségét látta. Az erőt benne. Egy hihetetlenül erős nőt látott. Most azonban, ahogy végignézett a nő két sötét coplja között a tarkójának meztelen bőrén, a gyengeséget, a törékenységet is megpillantotta benne. Ashaya idomai gömbölydedek voltak, de nagyon finomak is. Dorian ráébredt, hogy a tenyerével át tudná fogni és össze tudná morzsolni a nő vállát. A benne lakó vadállat vicsorogni kezdett az ötlettől. Dorian egyetértett ezzel, és inkább némán figyelte tovább a nőt. Többször tanúja volt már, hogy Ashaya bármikor magára tudta ölteni a 117

tökéletes mentál képét, de azzal is tisztában volt, hogy ez csak álca volt. Mert egyetlen nő sem lett volna képes tettetni azt, amit az erkélyen megérzett Ashayán: a haragot. A tiszta, női düh illatát. De nem csak színészkedni tudott. Az, hogy ilyen sokáig életben maradt a Mentál Tanács környezetében, azt jelentette, hogy kitűnően értett mások manipulálásához is. Hiszen ez volt a tanács legfőbb területe. Vele szemben mégsem alkalmazta soha ezt a képességét, inkább kegyetlenül őszinte volt. Ki vagy te, hogy ítélkezz felettem?! Te, aki tele vagy előítéletekkel és önsajnálattal! Az emlék hatására Dorian a legszívesebben rávicsorgott volna a nőre, de nem haragból. Ő volt az, aki tisztára seggfejként viselkedett a nővel, Ashaya csak rámutatott erre. Egy dolgot mégsem értett: hogy miért nem volt hajlandó Ashaya meglátogatni a fiát. Dorian előző nap délután is felajánlotta, hogy elviszi hozzá, de a nő visszautasította. Még ez a nyugtalanító dolog sem volt azonban elég ahhoz, hogy elvegye a leopárd étvágyát. Lucasnak igaza volt: azért vicsorgott a tudósra, mert erősebben kívánta őt, mint bárki mást valaha. A benne élő leopárd folyamatosan át akarta venni az irányítást az emberi énje felett, és erős volt, egyre erősebb. Annyira fenyegető, hogy Dorian fejében már az is megfordult, vajon egy latens alakváltó képes lenne-e teljesen vérengző, veszett állattá válni a szó szoros értelmében, elveszítheti-e minden emberségét, míg két lábon járó, dühös leopárddá nem válik, akit nem érdekel, ha egy nő törékeny, csak fölébe akar kerülni. A nő szeme felpattant. Egyenesen a férfira meredt. – Miért figyelsz? Dorian észrevette, hogy Ashaya szeme nem volt tiszta kék. Élénkszürke volt, amit kék, az írisz peremétől a pupillák feketeségéig húzódó szilánkok törtek meg. Furcsa szem. Farkasszem. – A leopárd énem lenyűgözőnek tart. – A tökéletesen sima bőrét, a vad hajtincseit, a csodás domborulatait. Dorian finoman kifújt egy kóbor tincset a nő homlokából. – Álmomban megnyaltam a bőrödet. – Azzal, hogy elmondta ezt, kiengedett magából egy kis feszültséget, mielőtt a leopárd elszabadult volna. – Lassú, hosszú mozdulatokkal felfedeztem a tested. 118

A nő továbbra is mélyen Dorian szemébe nézett, nem fordította el a tekintetét. – Már megint túl messzire mész. De még mennyire! A másik lehetőség az lett volna, hogy megőrül. – A szívverésed pedig egyenetlen lett. – A macska elégedetten elmosolyodott. Ashaya Aleine nem volt annyira érzéketlen a bájaira, mint amilyennek mutatta magát. – Mi történne, ha megízlelnélek? Ha megharapnálak? A nő szívének ritmusa újra felborult. Ez zene volt a leopárd fülének. Mondani viszont Ashaya csak ennyit mondott: – Semmi. A férfi hitetlenkedve és kihívóan pillantott rá. – Akkor gyere ide! – Most zavarsz. – Nagyon helyes. – Dorian játékosan és gonoszkodva elmosolyodott. Rájött, hogy most ő volt előnyben: Ms. Aleine nem tudta, hogyan kell játszani egy macskával. – Nem szeretem, ha nem törődnek velem. – Jobb, ha hozzászoksz – válaszolta a nő, és ez meglepte, de tetszett Doriannek. – Dolgozom. – Tényleg? – A férfit ez őszintén érdekelte. – Azt hittem, az Omentálok belelátnak a páciens testébe, és így diagnosztizálják a betegséget. – A családja több ilyen orvoshoz is elvitte őt gyermekkorában, amikor egyértelművé vált, hogy képtelen alakot váltani. Mindegyik kitűnő szakember volt, de egyikük sem értette meg, mit jelent az egy alakváltó számára, hogy le kell mondania az énjének egyik feléről. Ashaya végignézett a férfin. – Nem kényelmetlen így, guggolva? A férfi egy pillanatra a testére figyelt, de közben tudta, hogy a nő valószínűleg mélyebben érzi a jelenlétét, mint ahogy azt valaha is bevallaná. Ez megnyugtatta a macskát, ugyanakkor felkorbácsolta a vágyait. – Jól vagyok, édes – válaszolt, de közben erőt kellett vennie magán, hogy ne mélyessze a fogát Ashaya nyakának finom hajlatába. Általában a lassú és szenvedélyes szexet szerette, de abban a pillanatban, ezzel a nővel a teste vad, kemény, kicsit durva élményre vágyott. Dorian hátát 119

kiverte a veríték az erőfeszítéstől, hogy kordában tartsa a leopárdot. – Szóval? O-mentálok? A nő megdermedt, mintha megérezte volna a férfi önuralmának bizonytalanságát, de nem hátrált meg. Ha ezt tette volna… – Mint a legtöbb mentál besorolás, az O-mentál is egy összefoglaló név. A speciális képességek széles skálája tartozik ide. Azoktól kezdve, akik valóban képesek gyógyítani… – Mindent? – Dorian még sohasem hallott ilyen erős képességről. Ashaya megrázta a fejét. – Nem, a képesség hatóköre behatárolt. Vannak, akik csontot tudnak összeforrasztani, mások sebeket zárnak be. Olyan dolgokra képesek, amikre egy harcmezőn szükség lehet. Ezek a képességek a területszerző háborúk idején született gyermekekben jelentek meg, de ebben nem vagyok biztos. Úgy tudom, egyetlen mentál sem képes megbetegedést gyógyítani fizikai szinten, sem örökletes sérüléseket visszafordítani. Folytathatom? A férfi legszívesebben megharapta volna őt. – Folytasd! – Az a látás, amit említettél, az O-mentálok leggyakoribb és legismertebb adottsága. Az én képességem ennek egy alfaja. Én nem látok beteg szerveket vagy sérült csontokat, mert az én elmém túl mélyen érzékeli a testet. – Milyen mélyen? – A DNS szintjén. A macska figyelme egy pillanatra elterelődött Ashaya csábító bőréről. – Ez lehetetlen. Akkor te egy két lábon járó DNS-elemző gép vagy. – Igen – válaszolt a nő, és úgy tűnt, nem vette észre, hogy közben egy pillanatra sem vette le a szemét a férfi szeméről. – Az O-mentálok nagyon kis része képes csak erre. Még kevesebben végzik ezt pontosabban, mint a gépek. – Ashaya pillantása eközben végigfutott a férfi ajkán, s ettől a simogatástól Dorian teste megfeszült. A mentál ugyan nem nevezte volna annak, de ez simogatás volt. A leopárd némán dorombolni kezdett, a férfi pedig nem mozdult, nehogy megtörje a varázst. – A rendelkezésre álló, hasonló célú gépek mellett ez önmagában elég felesleges képesség, ezért szükséges hozzá egy másik szakterület 120

is. Az enyém a nanotechnológia és az implantátumok, ezért voltam értékes a tanács számára. A képességem miatt nagyon jól teljesítek az ilyen szintű miniatürizálás területén. A férfinak az jutott az eszébe, mit tenne Ashaya, ha ő engedne a kísértésnek, és megnyalná a nő alsó ajkát. – Hogyan működik a képességed? – kérdezte, miközben ökölbe szorította a kezét. – Rám nézel, és látod a teljes géntérképemet? Ashaya megrázta a fejét. – Nem teljesen. Attól függően, hogy mit keresek, órákig, napokig, sőt néha hetekig tart, amíg teljesen kibontom valaki DNS-ét. – Miért mondod most ezt el nekem? – Dorian leopárd őrszem volt. Félig ugyan megőrült a benne dúló vágytól, de az agyának másik része még működött, és tudta, hogy a tudós hirtelen nyíltságának bizonyára oka van. – Mit akarsz? Ashaya ráharapott az alsó ajkára. A férfi testében minden vér a farkába áramlott. A füle olyan hangosan zúgott, hogy majdnem elnyomta a tudós szavait: – A DNS-edet kérem.

121

HUSZADIK FEJEZET

„A csókban összeolvad két száj. Az utolsó zavarba ejtő álmom óta minden tekintetből megvizsgáltam az érzelemnyilvánítás ezen formáját, de még mindig nem látom értelmét.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Dorian nagyon meglepődött. – A tanáccsal biztosan nem beszéltél ennyire egyenesen. – Ha szükséges, részt veszek a politikai játszmákban – Ashaya hangja hűvös volt, de a szíve rebegett –, de nem ez a lételemem. Dorian hitt neki. – Mutációkat akarsz létrehozni a testemben? – kérdezte viccesen Dorian. – Ez egyáltalán nem állt szándékomban. – A nő kinyújtotta a lábát, míg a lábujjai a tolóajtó üvegéhez nem értek. Dorian látta a rövidre nyírt, festetlen körmöket, és ismét feltámadt benne a vágy, hogy harapjon. A nő törte meg a csendet. – Ha meg akarnék szabadulni tőled, észrevétlenül és hatékonyan tenném. Mindenki azt gondolná, természetes halált haltál. Ha bármelyik másik nő fenyegette volna meg így, Dorian valószínűleg nevetett volna, és eleresztett volna valami megjegyzést arról, hogy jobb, ha nem bőszíti fel soha. De ez a nő más. Ashaya tudós volt, aki éveket töltött a Mentál Tanács köreiben. Valamint az egyetlen nő, aki miatt Dorian valaha is elveszítette az önuralmát. – Megpróbálhatod – vágott hát vissza finoman, de ez félre nem érthető, halálos fenyegetés volt. Ashaya nem ilyen válaszra számított. Nem tudta volna megmondani, miért, de valahogy alapvetően rossz hozzászólás volt. – Megölnél? – Nem. Más módon is meg lehet törni egy nőt. – Ebből a válaszból ugyan semmit sem tudott meg, a férfinak mégis sikerült újabb sebet vágnia az elméjének sötét középpontján, amit csakis ő volt képes 122

feléleszteni. A tudós beleremegett ebbe a mentális sérülésbe, és kapkodva igyekezett visszaállítani a védelmi vonalait. Abban a pillanatban Amara újra rátalált. Csúnya, csúnya Ashaya! Megpróbálsz elbújni előlem. Ashaya irtózatos gyorsasággal, a tapasztalatát felhasználva elszakította ezt a kapcsolatot, de közben tudta, hogy csak a repedéseket tudja befoltozni, és csak késleltetheti az elkerülhetetlen véget. De nem akarta megölni a testvérét. Mert bármit is tett, és bármilyen is volt, Amara mindig becsben tartotta a testvéri köteléküket, és soha senkinek sem árulta el Ashaya titkait. A tudós mentálisan kimerülten és megtépázottan nézett fel Dorianre, és látta, hogy a férfi komoran figyeli őt. – A szemed az előbb tiszta feketévé változott. – Olyan némán, de fürkészőn nézett rá, mint egy ragadozó állat. – Nem számítottam rá, hogy megfenyegetsz – válaszolt a nő, de nem tudta elfojtani a belőle felszakadó kérdést. – Keenan még mindig biztonságban van? Nem hallottál semmilyen problémáról? – Nem törődött vele, hogy mit árul el ezzel a kérdéssel, mindenképpen tudnia kellett, hogy hogy van a kisfia. – Semmi baja. Megkérdeztem. A mobiltelefonok már működnek. – Köszönöm. – Könyörögni akart, hogy Dorian meséljen még róla, de elfojtotta a kényszert. Ha túl sokat tudott volna róla, az éppen olyan lett volna, mintha elmegy meglátogatni: elvezette volna Keenanhez Amarát. Dorian nem vette le róla a szemét. – Csak játszottál velem? – Mikor? – Amikor a természetes halálomról beszéltél. Ashaya nem tudta, mit válaszoljon, ezért az igazat mondta. – Te nem beszéltél komolyan. Ezért én sem. Dorian fellélegzett. – Sajnálom, hogy rád vicsorogtam. – A nő nem válaszolt, csak nézett rá, túlságosan meglepődött, és nem jutott szóhoz, ezért Dorian folytatta. – Mennyi DNS-re van szükséged? A nő csak pislogott, miközben a tekintete a férfi kék szemébe merült. Dorian túl szép volt, lehetetlenségnek tűnt, hogy ilyesmi létezzen a világon. 123

– Nem is vagy kíváncsi arra, miért kérem? – Hogy megvizsgáld az abnormális genetikai szerkezetemet. A nő rögtön óvatosabb lett: Dorian túlságosan is kedves és együttműködő volt. – Igen – válaszolt félve –, látni szeretném, miért vagy olyan, amilyen. – Miért nem loptál már mintát a DNS-emből? Nem lehet túl nehéz. – Azért – válaszolt a nő, és egyáltalán nem bízott a férfi szemében csillogó, különös fényben –, mert ahogyan a telepaták nem lépnek át bizonyos etikai határvonalakat, úgy én sem. És csak egy apró mintára van szükségem. Várj itt! – Beszaladt a szobájába, és a hátizsák egyik zsebéből előhúzott egy mintavételi felszerelést. Zie Zen jól ismerte őt. Visszatért a gyanúsan türelmesen várakozó alakváltóhoz. – Ez egy mikroszkóplemez. Egyetlenegy van csak, ezért elsőre sikerülnie kell. A legjobb egy csepp vér lenne, a képességem a fehérvérsejteket érzékeli a legjobban. – Nem szívesen vágom meg magam – jelentette ki a férfi, de a szemében bujkáló csillogás egyre ragyogóbb lett. – Megteszem… de ennek ára van. Ashaya megdermedt, és visszacsúsztatta a lemezt a felszerelés dobozába. – Annyira nem vagyok kíváncsi. – Dehogynem. Tényleg az volt. Nem hiába lett kutató. – Nincs semmim, amit cserébe ajánlhatnék. – Mondtam már, Shaya – szólt Dorian, miközben a tekintete végigszaladt a nő ajkán. Ashaya gyomra ettől szinte fájdalmasan görcsbe rándult –, hogy a macska énem meg akarja tudni, milyen az ízed. – Lassan, macskaszemen elmosolyodott. – És mivel te mentál vagy, gondolom, egyáltalán nem jelent semmit, ha adsz nekem egy csókot. Elvégre ez csak egy ilyen primitív, állatias dolog. Megegyeztünk? – Tudtam, hogy túlságosan együttműködő voltál. – És az a bocsánatkérés annyira zavarba ejtő, hogy Ashaya bele sem mert gondolni. A mosoly megsemmisítően elragadó kifejezést varázsolt a férfi arcára. 124

– Mit vártál, édes? Elvégre macska vagyok. Ashaya eldöntötte, hogy behatóbban kell tanulmányoznia a leopárdokat, jobban meg kell ismernie a viselkedésüket. Egy dolgot már tudott: nagyon intelligens lények voltak. – Először kérem a vért. – Nem volt hajlandó belegondolni abba, mit kell majd adnia cserébe. – Nem bízol bennem? –Nem. Ujabb metsző mosoly, majd Ashaya legnagyobb riadalmára egy kés jelent meg a férfi kezében. Dorian megszúrta az ujja hegyét, és a mintalemez fölé tartotta, amit Ashaya sietve elővett. Egyetlen vércsepp hullott rá, és máris lezárta a lemezt. Ahhoz, hogy mentális képet készítsen a DNS-ről, hosszú ideig kellett összpontosítania, míg az elméje át nem látott a sejtfalon, be a sejtmagba, ahol feltekerve meg nem találta a DNS-szálakat. Dorian megvárta, amíg a nő eltette a lemezt, és becsukta a laborfelszerelés dobozát, és csak azután szólalt meg. – Most pedig fizess! Ashaya szíve hevesen kezdett verni, a védelmi vonalai megremegtek, Amara jelenléte erősen nekifeszült az elméje mentális falának, de ő nem visszakozott. A férfi az ajkára tapasztotta az ajkát. Az eddig is gyenge védőfalak összeomlottak körülötte. Ashaya egy pillanatra azt hitte, Amara betört az elméjébe, de nem, ez a káosz valami újfajta védelemként működött, visszatartotta, sőt, kilökte onnan az ikertestvérét. Egy perzselő pillanat múlva már a gondolat is eltűnt. A nő megérezte a szájában a férfi ízét. Sötét és gazdag, férfias volt, nem illett Dorian tiszta és szép külsejéhez. Most, hogy ez a kaotikus, furcsa, tekergő fal megvédte őt Amarától, Ashaya minden egyes szabályt megszegve élvezni kezdte az élményt. Érezte, ahogy a torka elszorul, amikor Dorian nyelve végigsimított az övén. Megremegett, és volt elég bátorsága ahhoz, hogy ő is felfedezze így a férfit. Dorian mordulása a szájába ömlött, és szinte minden egyes idegvégződését megperzselte. Dorian törte meg a csókot. Ashaya pislogva igyekezett viszszanyerni a lélegzetét. De a férfi íze még ott volt az ajkán, és a nő csak arra tudott gondolni, hogy még többet akar. 125

– Idegen szagot érzek. – Dorian arca megdermedt, kisimult, mint egy vadászó ragadozóé. – Egy betolakodóét. Ashaya, mit csinálsz? Miért nem látom? A szavak egy csapásra kijózanították. Abban a pillanatban, hogy Dorian eleresztette, eltűnt az a védelem is, bármi is volt az, ami eddig távol tartotta Amarát. A Mentálhálón felhúzott páncélja még tartott, bár Ashayának fogalma sem volt arról, hogy miért és hogyan, de nem is volt ideje ezen töprengeni, mert Amara újra betört az elméjébe. Az ikertestvére mindent elkövetett, hogy átvegye az irányítást, de a mostani, érzelmi indíttatású hibáktól eltekintve Ashaya már nagyon régen játszotta ezt a játékot. És most már Keenant is védelmeznie kellett. Senki sem bánthatta a fiát. Ez a megmásíthatatlan eskü erőt adott neki. Kiszorította az elméjéből Amarát, bár mentálisan vérzett a küzdelem után. Dorian mordulásának hallatán felállt a karján a szőr. – Eltűnt. Mi a fene volt ez itt, a szobában, velünk, Ashaya? Ezt a titkot nem oszthatta meg a férfival. – Semmi. Dorian orra remegni kezdett. – Ez a semmi rajtad keresztül jött ide. Mégiscsak kém vagy? – A férfi tekintetében most pengék villantak. – Éreztem, hogy megváltozott az illatod. A nőt lenyűgözte az alakváltó éles érzéke. – Hogy érted azt, hogy megváltozott? – Sok mentál illatának van egy undorító, fémes mellékszaga, amit mi, alakváltók ki nem állhatunk. – Az, ahogy megszaglászta a nő nyakának hajlatát, egyáltalán nem volt emberi gesztus. – A tiédnek nincsen, de bármi is volt az az előbb, nagyon hasonlított arra. Ashayának talán meg kellett volna fontolnia, mit árul el az illatának változása Amara egyre növekvő befolyásáról, de valamiért megakadt Dorian kijelentésének első felénél. – Az jó, hogy nekem nincs ilyen szagom, igaz? – Kinézett az egyre fényesebben ragyogó vízre. – Különben nem tudnál őrizni engem. Doriannek nagyon nem tetszett az acélos íz, amit még mindig érzett a nyelvén. Előrehajolt, és Ashaya ajkára tapasztotta a száját. Tudta, 126

hogy ezzel meglepte a nőt. Forróságot és jeget, méz és fűszerek ízét tapasztalta, az érzés elöntötte a száját. – Így már jobb – jelentette ki, amikor felegyenesedett, mielőtt ellenállhatatlanná vált volna benne a vágy, hogy az ajka lejjebb, a nő testének forróbb tájaira vándoroljon. Ashaya csóktól felpuffadt ajakkal bámult rá. – Ez nem volt a megállapodás része. – Úgy döntöttem, kamatot kérek. – A testében raboskodó leopárd kimeresztette a karmát, ami sohasem jelenhetett meg igaziból. A bőre alatt a macska karmának visszhangja beletépett a vájatokba, amiket a hosszú évek hasztalan karommeresztései vágtak a bőre belső felébe. Ez fájt, mintha szétszakadt volna a bőre. Minden alkalommal fájt. De Dorian sohasem beszélt erről senkinek. Volt ugyanis egy dolog, amit sohasem kért, és sohasem fogadott volna el: mások sajnálatát. Az alakváltó énje most arra sarkallta, hogy a kezével végigsimítson a nő vállának ívén. A csokoládészínű bőre forrón rezonált az érintésére, az érzés átszivárgott a férfi ujjainak hegyén, eltöltötte az ereit. A nő profilján, amit Dorian felé fordított, most nem látszott félelem, de a férfi érezte a bőre alatt a halvány remegést. – Mennyire károsodott a kondicionálásod, Shaya? A tudós nagyon hosszú ideig nem válaszolt. Dorian átfogta a tenyerével Ashaya karját, és simogatni kezdte fel és le. Kiélvezte az érintést, még akkor is, ha a célja az volt, hogy addig feszítse a húrt, amíg a nő nem reagál. A testének mélyéből feltörő remegés nem múlt, Ashaya nyelt egyet. – Erősen – suttogta. – Az alapok már régen eltűntek. Dorian nem számított erre a vallomásra. – És ezt te hibának tartod. – Nem – válaszolt Ashaya, másodjára is meglepve a férfit. – A mentálok életének természetes részei az érzelmek. Az Elcsendesedés a kívülről ránk erőltetett életmód, még akkor is, ha megment minket. A férfi keze megállt Ashaya karján. – Akkor miért nem veted le magadról teljesen? Miért ragaszkodsz hozzá?

127

– Azért – válaszolt a nő, miközben kristálytiszta, értelmes tekintetét a férfira emelte –, mert az Elcsendesedés tartja kordában a szörnyetegeket. – Te is az vagy? – Dorian észrevette, hogy önkéntelenül is közelebb lépett Ashayához, a nő egzotikus, tömény mézre és rózsákra emlékeztető illata beszivárgott a bőre pórusain át, elárasztotta az érzékeit. – Igen – suttogta alig hallhatóan Ashaya. – Az egyik legrosszabb fajta. A sötét szavaknak meg kellett volna törniük a köztük lévő, bensőséges és meghitt pillanatot, de ez nem történt meg. Dorian a tenyerébe fogta a nő állát, és maga felé fordította a fejét. – Milyen szörnyeteg az, aki nem egy, de három gyerek életét is megmenti? – Hallani akarta a választ, a benne rejlő feloldozást. Mindig hallotta a húga sikolyait a fejében, nem akarta ezentúl a vádló szavait is hallani, nem akarta, hogy Kylie árulónak tartsa. A szíve is elszorult, amikor a leopárd énje visszahúzódott, és összegömbölyödött fájdalmában, de nem eresztette el Ashayát. – Mondd el, mit tettél! A nő felnézett rá. – Amióta az eszemet tudom, egy szociopatát védelmezek. Éppen olyat, mint Santano Enrique volt. A düh azonnal elvakította, veszélyes árként töltötte el Doriant. A keze megkeményedett a nő bőrén. Elég lett volna egyetlen pillanatra elveszítenie az önuralmát, és azonnal eltörte volna Ashaya állkapcsát. Káromkodva eresztette el a nőt, felállt, és a két tenyerét az erkélyajtóra tapasztotta. De még az üveg hűvöse sem csillapította a haragjának parázsló, égető rohamát. A szeme sarkából látta, hogy Ashaya feláll, és elindul felé. – Ne! A nő megdermedt, mintha meghallotta volna Dorian hangjában az emberi vonás hiányát. Talán azért volt ez, mert a leopárd már több mint három évtizede be volt zárva a testébe. Talán azért, mert a férfi mindent elkövetett már, hogy leopárddá változzon, annak ellenére, hogy az alakját nem tudta megváltoztatni. Talán csak Ashaya volt az oka. De abban a pillanatban Dorian egy hajszálnyira volt attól, hogy örökre elveszítse emberi személyiségét, és teljesen átadja magát a vadállat vak dühöngésének. 128

– Én… én… – Hallgass! Dorian szavaiban olyan erősen hallatszott az önuralom halálos ereje, hogy Ashaya rögtön tudta: harc dúl benne, és a férfi akár végzetes módon veszíthet a benne dúló harag ellen. Csúnyán elszámolta magát. Nem, ébredt rá, egyáltalán nem számolt a következményekkel. Amikor ezzel az alakváltóval volt, minden rejtőzködő és önvédelmi ösztön kikapcsolt benne. Doriannek csak az igazat mondta. Pedig huszonhat év alatt már megtanulta, hogy az igazság is csak egy eszköz volt, nem lehetett csak úgy kimondani. Ki kellett színezni, kicsavarni, átértékelni, amíg fegyver nem lett belőle. Most végignézett Dorian feszes hátán, a kemény izmokon és az aranyló bőrön, és az önvédelmi ösztönei szinte kiáltották neki, hogy engedelmeskedjen a férfinak, maradjon csendben. Hagyjon időt neki, hogy visszanyerje az uralmat az érzelmei felett. De Ashaya nem azért szökött meg az egyik börtönből, hogy egy másikba zárja magát. És nem tetszett neki a hideg, önmagát pórázon tartó Dorian. Ez veszélyes vallomás volt, de egyben erőt is adott a nőnek, hogy megálljon a leopárddal szemben. – Azt kérted, hogy mondjam el az igazat – szólt, és közben el kellett fojtania a késztetést, hogy megérintse, megsimogassa a férfit. Ez biztosan halálos lett volna. – De amikor megteszem, elhallgattatsz. Úgy látom, a képmutatás nem csak a tanácsra jellemző. Dorian felé kapta a fejét, a szeme szinte világított a haragtól. – Csak folytasd! A nő egész életét laboratóriumokban töltötte ugyan, de nem volt buta. Tudta, hogy Dorian nem engedélyt adott neki, hanem odadobta neki a kesztyűt. Ő pedig, minden eddigi, őt életben tartó szabályt megszegve felvette azt. – Vonzódsz hozzám. – A csókjában rejlő, buja vágy szinte megperzselte őt, örök életére megjelölte. A férfi alkarjának vastag izmai pattanásig megfeszültek. – Egy mentál, aki most már az érzelmek szakértője is? – A kérdésben lévő gúnyt olyan erős düh járta át, ami ostorcsapásként vágott végig a nő bőrén. – Megérintettél – válaszolt Ashaya. – Nem kell szakértőnek lennem ahhoz, hogy tudjam, mit jelent ez. 129

– És azt hiszed, most már biztonságban vagy? – Nem. – A nő egy lépést tett előre, aztán megtorpant. Nem akart közelíteni Dorianhez, akaratlanul tette. – Azt hiszem, hogy ettől csak még nagyobb veszélyben vagyok. Te nem akarsz vonzódni hozzám, és én megér… – Ne merészeld azt mondani, hogy megérted! – Ellökte magát az üvegtől, és a nő felé indult. Ashaya pedig abban a pillanatban nem a férfit, hanem a leopárdot látta benne. Túl későn ébredt rá arra, hogy Dorian nem mentál volt, nem is ember, hanem alakváltó: a leopárd a lényének minden egyes részletében ott volt, az erejében, az érzéseiben, a haragjában. Megpróbált hátrálni, de nem volt elég gyors. A férfi elkapta az állát, és nem engedte, hogy mozduljon. – Tudod, hogy én mit értek? – suttogta, és túl közel hajolt hozzá. Ashaya mögött most nem volt fal, a nő mégsem tudta rávenni magát, hogy kibontakozzon a sötét, de bensőséges érintésből. – Azt, hogy te ahhoz a pszichopata fajhoz tartozol, amelyik elvette tőlem a húgomat! Azt értem, hogy te egyike vagy a szörnyetegeknek, akik az ilyen gyilkosokat védelmezik. Azt is értem, hogy valamiért feláll tőled a farkam. – A brutális szavakat olyan halkan mondta, hogy szinte metsző élük volt. – De azt is értem, hogy engem nem lehet a farkamnál fogva vezetni, és hogy megöllek, mielőtt megfertőzhetnéd a falkámat. Ashaya minden szavát elhitte. – Csak ne azért ölj meg, mert kényelmetlenül érzed magad, amiért vonzódsz hozzám! – Képtelen volt megállni, hogy ne vágjon vissza, hogy ne meressze ki a karmait ő is. Ami furcsa gondolat volt, hiszen neki nem voltak karmai. A férfi ujjai egy kicsit megszorították a nő állát. Dorian halkan, de keményen szitkozódni kezdett. – Ó, ne aggódj, édes! Most, hogy tudom, ki vagy igazából, elég arra gondolnom, hogy te a szociopatákra gerjedsz, ha beindulok rád, és minden vágyam biztosan azonnal szörnyethal. – Elfordult, és elindult a hálószobája felé. – Öltözz, korán van az első találkozónk. A nő még sokáig állt egy helyben, miután az alakváltó eltűnt az ajtó mögött. Kifelé nézett az erkélyajtón, de nem látott semmit. Az ajka még mindig lüktetett Dorian furcsán kettős, egyszerre lágy és kemény csókjától. A harag elég erős lánggal lobogott benne ahhoz, hogy 130

megégessen körülötte bármit, de az ujjai… Dorian nem használta az erejét, még a végén sem okozott neki fájdalmat. Persze tudta, hogy ez nem jelentette azt, hogy törődne vele. Nem, azért nem bántotta, mert az elvei nem engedték. Ha bebizonyosodna, hogy Ashaya áruló, vagy más módon veszélyt jelent a falkára, Dorian szemrebbenés nélkül kivégezné, a nő tisztában volt ezzel. Addig azonban nem bántja. Az alakváltó hímekben általában erős volt a védelmező ösztön, és Ashaya nem gondolta, hogy Dorian más lenne. De akkor miért számított, hogy mit gondol róla? Miért érzett szinte ellenállhatatlan késztetést, hogy utánamenjen a szobájába, és követelje, hogy a férfi ne ordítson vele, hanem hallgassa végig? Miért lett rá annyira dühös, hogy az érzelem teljesen elöntötte, elmosta az Elcsendesedés falát, s még azt is elfeledtette vele, hogy Keenant meg kell védelmeznie?! De akkor miért keltett benne Dorian érzelmeket?

131

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

„Nincs több időm. Amikor ezt a levelet olvasod, én már szökésben leszek. Abban a tudatban indulok, hogy te be fogod tartani ígéretedet, és vigyázni fogsz rá.” Idézet egy bizonyos Iliana kézzel írott leveléből, 2069 júniusából Dorian éppen egy fehér pólót húzott, amikor megcsörrent a telefonja. – Igen? – mordult bele. – Ügyelj rá, hogy senki se lásson meg, amikor kihozod Ashayát! – hallatszott a vonal túlsó végéről Clay hangja. – Teijan azt mondta, többen szaglásztak utána. – Ez nem valami nagy hír. Tudjuk, hogy a tanács üldözi. – Nem mentálok. Emberek. Ettől Dorian lélegzete egy pillanatra elállt. – A francba! Az Omega vírus. Valami agyatlan fel akarja használni biológiai fegyverként. Clay egyetértően morgott. – Így is meg lehet szabadulni a mentáloktól. Dorian megpróbálta elképzelni a világot a mentálok nélkül. A gyomra összeszorult, annyira zavaró volt a gondolat. – Mindegy, hogy ki a célpont, a népirtás akkor sem menő. – Egyetértek. Tally például három százalékig mentál, és… Aú! Megütött! Clay vicces megjegyzése hallatán Dorianben felötlött valami. – Az nem jutott eszükbe ezeknek az idiótáknak, hogy a vírus át fogja ugrani a faji határokat, mielőtt ők megisszák az ünnepi pezsgőjüket? Az Elcsendesedés előtt a mentálok szabadon párosodtak a többi fajjal. A francba is, a bolygó lakóinak felében csörgedezik mentál vér. Ahogy mondtad, Tally… – Megengedtem neked, hogy Tallynek szólítsd, zsenifiú?! 132

– Én pedig nem megmondtam, hogy ne használd ezt a becenevet, különben belevágom Talint az első utamba akadó, jeges tóba? – vágott vissza Dorian, de a feszültség egy része feloldódott benne. Elkomorodott. – Talin mentál öröksége elhanyagolható, de ha Saschának és Lucasnak, vagy Faithnek és Vaughnnak gyereke születik… – A tanács biztosan gondolt erre – jegyezte meg Clay. – Az Omegával kordában tudták volna tartani a sajátjaikat, ráadásként még meg is szabadultak volna az emberektől és a sok kellemetlenkedő alakváltótól. – Rövid ideig csend. – Tally szerint néhány embert megtartanának takarítani és hajlongani a nagyságuk előtt. Dorian elmosolyodott. Tally mindig felvidította. Arra számított, hogy ha egyszer szerelmes lesz valakibe, az valószínűleg olyan lesz, mint Clay párja. Forrófejű, borzasztóan kisajátító, és a végletekig becsületes, hűséges. Erre találkozott egy ilyen… Vett egy nagy lebegőt, hogy az újra örvénylő indulatait lecsendesítse. – A tanács talán tudta, de fogadni mernék, hogy ezek a nagyokosok nem gondolták ezt végig. Képtelenség egy vírus terjedését egyetlen fajra korlátozni, akármilyen alaposan is megterveznek mindent. – Ja, a világ tele van hülyékkel. Csak vigyázz Aleine-re! – Ujabb szünet. – Tally azt üzeni, legyél hozzá kedves, mert neki köszönhetjük, hogy Jon és Noor életben vannak. Tudd: rám parancsolt, hogy ha bántod, rúgjam szét a csini kis segged. – Mondd meg Tallynak, hogy köszönöm a bókot. – Clay még morgott, amikor Dorian letette a telefont. Abban a pillanatban, hogy nem vonta el semmi a figyelmét, bódítóan megrohanta újra Ashaya illata. A vadmézé és a forró nőiességé. A teste egyszerre elnehezedett, tele lett vággyal. Amióta az eszemet tudom, egy szociopatát védelmezek. Dorian nem tudta, kitől undorodik jobban, a nőtől vagy magától. Már a kocsiban ültek, amikor Ashaya megkérdezte, hová mennek. – Látogatód jön. A nő végiggondolta ezt. Nagyon, de nagyon kevesen voltak csak, akik tudták, hogy a DarkRivert kell felkeresniük, ha kapcsolatba akarnak lépni vele. – Hol lesz ez a találkozó? – Olyan helyen, ami nem sodorja veszélybe a falkát. 133

Ebből szinte semmit sem tudott meg, de türelmes volt. Több óra hosszáig összpontosítania kellett, ha a képességét akarta használni. Mivel más dolga nem maradt, a lábánál heverő, apró hátizsákból elővette a vérmintát, és a mentális látásával arra koncentrált. Az elméjének azt a részét használta, ami a mintalemezen nem egy vörös pacát látott csak, hanem sejtek, kromoszómák és gének tiszta körvonalait. A három faj közül az alakváltók genetikai ujjlenyomatát volt a legnehezebb megfejteni. Bármi is volt, ami lehetővé tette, hogy alakot váltsanak, az adottság genetikai titka nem engedte magát megfejteni. Nagyon kicsi volt rá az esély, hogy Ashaya találni fog valami rendellenességet ott, ahol senki más nem járt sikerrel, és ő ezzel teljesen tisztában is volt. De a feladat komoly intellektuális kihívás volt számára, és a nő biztos volt benne, hogy el fogja vonni a figyelmét a mellette ülő férfiról. Nagyot tévedett. Úgy érezte, mintha Dorianből állandó, mentális hőség áradt volna. A nő feltűrte a fehér blúzának ujját, és észrevette, hogy a karján az apró szőrszálak felálltak ettől. – Le tudnád csökkenteni az energiát, amit árasztasz? – Nem vagyok én mentál! Ashaya visszatolta a fehér anyagot a karjára, hogy eltakarja testének zabolátlan reakcióját. – Nem túl megnyugtató dolog a közeledben lenni. – Ha ez meglep téged, akkor tényleg szart sem tudsz az alakváltó hímekről. – Dorian felhorkant, és azon kezdett gondolkodni, vajon milyen férfiakhoz szokhatott Ashaya. Aztán eszébe jutott. – Larsen. – A másik tudós, aki elraboltatta, kísérleti alanyoknak használta, majd megölte a gyerekeket. – A férfiak, akikkel te találkoztál, mind hüllők voltak? – Larsen – válaszolt Ashaya halkan – igazán abnormális mentál volt, ezt már az első pillanatban láttam rajta. Ezért nem voltam hajlandó együtt dolgozni vele. Dorian egy semmitmondó, udvarias választ várt, ehelyett újabb bepillantást nyert abba, milyen összetett és lenyűgöző nő bújt meg a rideg, mentál külső mögött. És a harag és a szexuális vágy benne fortyogó keverékétől függetlenül le akarta hántani a nőről az álarcokat, 134

hogy megtudja, valójában ki Ashaya Aleine. Szörnyek védelmezője, vagy ártatlanok megmentője. – Azt hittem, ő tőled független projekten dolgozott a laborban. – A végén igen. Olyan kísérletsorozaton, amit nem engedélyeztem. De ez előtt a tanács az asszisztensemnek hozta őt oda. – Kiderült valaha, hogy te segítettél Jonnak és Noornak megszökni Larsen kísérletei elől? – Hivatalosan azt jelentettem, hogy a gyerekek meghaltak. Ezért mondtam neked, hogy el kell őket tüntetned. De ez már nem számít. De, számít, gondolta Dorian, de nem mondta ki hangosan. Mindkét gyerek új életet kezdett. Erre esélyük sem lett volna, ha ez a rejtélyes nő nem teszi értük kockára az életét. – Miért csináltad? Miért segítettél a gyerekeknek? – Ezt már kérdezted, és én válaszoltam. Politikai megfontolásokból. Dorian egy lombos fa egyik vastag ágán feküdt, amikor ez történt, és a puskájának távcsövén keresztül figyelte Ashayát. A nő lobogó ruhája és jéghideg hangja olyan erős és öv alatti ütést mért rá, amire nem volt felkészülve. – Az nem számított, hogy ártatlan gyerekekről van szó? Hosszú csend. – De, valamennyire számított – szólt halkan, szinte suttogva Ashaya. A védelmező és birtoklási vággyal teli macska lassan feltápászkodott benne, és arra nógatta Doriant, hogy érintse meg a nőt, hogy biztosítsa arról: nincs egyedül. Mert így működött a falka. De Ashaya korántsem tartozott a falkához. – Ez is egy repedés volt az Elcsendesedés falán? A tudós elcsomagolta a mintalemezt, és a fejét az autó ablakának döntötte. – Gyermeket ölni az igazi gonoszság jele. – A kijelentésnek volt valami titkos, mögöttes tartalma, ami felkeltette a macska kíváncsiságát. – Szeretném azt gondolni, hogy nem az egész fajom gonosz. – Érdekes, hogy egy mentált izgat a gonoszság fogalma. – Az lenne? – A nő a férfira nézett. – Nem hiszem. A gonoszság éppen annyira intellektuális kategória, mint amennyire érzelmi. Ez a választóvonal emberiesség és szörnyetegség között. A férfi válaszolni akart, ám ekkor Ashaya hirtelen mozdulattal felült az ülésben, és megragadta Dorian karját. 135

– Ne! A következő kijáraton hajts ki! – De mi erre megyünk! – Nem! Dorian arra gondolt, Ashaya érzékelt valamit, amit ő nem. Elvégre ő mentál volt. – Követ valaki? – Furcsa aggodalom lett úrrá rajta. – Kérlek, csak menjünk arra! Dorian az ösztöneire hallgatott, és engedelmeskedett a nőnek. – Hová megyünk? A nő nem válaszolt, de valami nagyon mentálhoz nem illőt tett: két karját a műszerfalra támasztotta, és ráhajtotta a fejét. Dorian nem látta ugyan a szemét, de szinte biztos volt benne, hogy az teljesen feketére színeződött. Mint amikor a mentálok nagy erőt fejtenek ki. Csakhogy Ashaya O-mentál volt, és a saját bevallása szerint semmi olyan képessége nem volt, aminek a laboron kívül hasznát vehette volna. Szóval vagy hazudott, vagy valami más történt éppen. A nő nagyon sokáig egyetlen szót sem szólt. Dorian már majdnem aggódni kezdett, hogy Ashaya valamilyen transzszerü állapotba esett, de mindvégig érezte, hogy a nő éber, és nagyon is figyel valamire. – Ashaya, ha tovább megyünk ebbe az irányba, lekéssük a találkozót. – De érezte, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért továbbhajtott. – Ne fordulj vissza! – Ez parancs volt. A leopárdok általában a saját hierarchikus berendezkedésükön kívül senki másnak nem engedelmeskedtek. Dorian esetében azok listája, akik neki parancsolhattak, nagyon, de nagyon rövid volt, Ashaya pedig egészen biztosan nem szerepelt rajta. – Mondd el, miért! – Itt hajts le a pályáról! – A nő annyira előrehajolt a pisztolygolyó alakú kocsiban, hogy az arca szinte hozzáért a csapott szélvédőhöz. – Hajts le! – Érezhető volt a hangjában a feszültség, amikor Dorian még mindig nem váltott sávot. A férfi önmagát is meglepte, amikor egy macska fürgeségével irányt váltott, és lehajtott a kijáraton. – És most mo… – A kereszteződésnél egyenesen! A nő egyre csak diktálta neki az irányt, de amikor Dorian rákérdezett, hogy mi az úti célja, mindig néma maradt. A férfi tovább 136

faggatózott volna, de tizenöt perccel a megérkezésük előtt rájött, hogy hová vezeti őt a nő. Összeszorította az ajkát, és megpróbálta kitalálni, honnan tudhatta az utat a mentál. Félrekapta a kormányt, és megállt az út szélén. Ashaya felkiáltott, amikor a fékezés után erősen visszahuppant az ülésbe. – Miért álltál meg?! – A férfira nézett. A teljes szeme tökéletesen fekete volt, mint a legsötétebb éjszaka, tükörsima felületén Dorian látta a saját tükörképét. Az alakváltó oldalra fordult, és egyik kezével megtámaszkodott a nő ülésének fejtámláján. – Erről csak úgy tudhatsz, ha valaki a Mentálhálón vagy telepatikus kapcsolaton keresztül táplálja neked az információt. – Micsoda? – Úgy tűnt, mintha a nőnek nehezére esne gondolkozni. – Senki sem táplál nekem semmit. – Akkor honnan tudod? – Mit honnan tudok?! – Ashaya felemelte a hangját. Ez sem volt nagyon jellemző a mentálokra. – Induljunk, Dorian! A férfi egy pillanatra úgy hitte, a két szóban könyörgést hallott, de gyorsan meggyőzte magát arról, hogy csak képzelődött. Ez a nő sohasem alázná meg magát annyira, hogy bárkinek is könyörögjön. – Nem megyünk sehová, amíg el nem mondod, honnan tudod, merre kell mennünk. – Nem tudom, merre megyünk – mondta a zavart tekintetű mentál. – Csak a hangját követem. A macska megdermedt. – Kinek a hangját? – Keenanét. – A nő hangja vad suttogássá vált. Ashaya a szélvédőre szorította az ujjai hegyét. – A fiam kiáltozik, engem hív. Ha te nem viszel hozzá, magam megyek. – Az ajtó felé nyúlt. Dorian gyorsan bekapcsolta a gyerekzárat. – Ilyen állapotban nem mész te sehová. – Ashaya nem volt önmaga. A jég valóban megtört, de nem úgy, ahogy azt az alakváltó szerette volna. Ashaya zavart volt, nem gondolkodott tisztán, semmire sem volt alkalmas. A nő minden figyelmeztetés nélkül az ajtóra csapott az öklével. – Mennem kell! 137

Dorian vér szagát érezte a levegőben. Ekkor vette észre, hogy az ütéstől felrepedt a bőr a nő kezén. Káromkodva áthajolt az ülésen, és megmarkolta Ashaya csuklóját. – Elviszlek hozzá. A mentál úgy pillantott rá, mintha nem hitt volna neki. – Akkor indulj! – Újabb parancs. Dorian eleresztette a mentál kezét, és engedelmeskedett. Már nem volt szüksége arra, hogy a nő mondja neki az utat, Ashaya mégsem tudott uralkodni magán. Abban a pillanatban pedig, amikor a kocsi megállt a farm külsejü ház előtt, nekifeszült az ajtónak, és megpróbálta kinyitni. Dorian kioldotta a zárat, Ashaya pedig egy pillanattal később már kint is volt. A férfi még az alakváltó gyorsaságát bevetve is csak a tornácon érte őt utol. Átfogta a nő derekát. – Várj! Ashaya küzdött a szorítása ellen. – Be kell… – Ha hívatlanul beállítasz egy alakváltó otthonába, ne lepődj meg, ha valaki letépi az arcod! – Kényszerítette a mentált, hogy nézzen rá. – Lehet, hogy odabent kölykök vannak. Az anyjuk először darabokra szaggatna, és csak utána kérdezne. Úgy tűnt, mintha a szavak értelmének legalább egy része eljutott volna Ashayához. – Én… értem. – Hatalmas küzdelem zajlott a bensőjében az értelem és a kényszer között, az arca megfeszült, az arccsontjai élesen kirajzolódtak a bőre alatt. – Be kell mennem. Dorian nem engedte el a nőt, miközben kinyitotta az ajtót. Tudta, hogy nincs bezárva. Tamsyn nem volt bolond: tudta, hogy a házát éjjelnappal őrzik az alakváltó katonák. Ashayát csak azért nem állították meg útközben, mert Dorian vele volt. Amint beléptek a házba, Ashaya a könyökével oldalba vágta a férfit, és a csizmájának sarkával teljes erejéből a lábára taposott, majd felrohant a lépcsőn. Doriannek csak túl későn jutott az eszébe, hogy ez a mentál nagyon ügyesen tud nyugodtságot színlelni. – Hogy az a…! – A mellkasában feltolult egy üvöltés, miközben a nő után rohant. 138

Az emeleten érte utol, egy hálószoba nyitott ajtajában. Odabentről érezte a falka illatát, de érzékelte Keenan Aleine-t is a szobában. Benézett, és meglátta, ahogy Tamsyn meglepetten pillant fel a fiú ágya mellől. A földön térdelt, a gyerek pedig csecsemőpózba gömbölyödve feküdt az oldalán, látszólag aludt. Tammy kölykeinek nyoma sem volt a házban, valószínűleg még mindig a nagyszüleiknél voltak, ott volt azonban Kit, a fiatal fiú. Gondterhelt arccal térdelt az ágy túloldalán. – Dorian? – Tammy Ashayára pillantott. A nő hangja, úgy tűnt, felriasztotta a dermedtségéből Ashayát. Újra oldalba akarta vágni az őrszemet, de Dorian már el is eresztette. Valami ugyanis nagyon nem volt rendjén Keenannel. A férfi érezte a mellkasában a sötét csomót, a rettegést, a mentális segélykiáltást, amit az ő alakváltó elméje nem tudott szavakra lefordítani. Ashaya azonban értette. Most semmivel sem törődött, csak bemászott az ágyba Keenan mellé, és a karjaiba zárta a fiát. Dorian elképedve nézte, hogyan változik át gyakorlatias tudósból valódi, kölykét féltő anyaleopárddá. Ashaya felemelte a fiút, és szólongatni kezdte. – Keenan! Hagyd abba! – A hangja kemény, éles pengeként hasított a levegőbe. Tammynek elállt a lélegzete. Az arcára volt írva, mennyire nem ért egyet a bánásmóddal. – Ő még csak egy gyerek. Bánj vele finomabban! De Ashaya mintha meg sem hallotta volna őt. – Most azonnal szakítsd ki magad! Rajta! Csináld már! – Újabb, jéghideg és kegyetlen parancsok. Tammy kész volt akár erőszakkal is közbeavatkozni, ezért Dorian megállt közte és az ágyon lévők között. – Ne! – mondta, de nem tudta pontosan, miért fogja Ashaya pártját, vagy hogy mi a fene történik éppen. Csak annyit érzett, hogy Keenan komoly bajban van. – Kit! – szólt a fiatal leopárdra, amikor az támadásra készen megmozdult. – Hozzá ne érj! Kit dermedten megállt, tanácstalanul a gyógyító és az őrszem között. Ebben a helyzetben nem volt egyértelmű, ki a magasabb rangú. Az agresszió betöltötte a szobát, az erőszak a levegőben lógott. 139

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Tammy Dorianre meredt. – Szinte megveri a hangjával ezt a gyereket! – Mi a baja? – kérdezte Dorian, miközben a szemét le nem vette Ashayáról, aki vadul szorította magához a fiát, és előre-hátra hajlongott az ágyon. – Azt hittem, Sascha itt marad veled. – Nem tudom. – Tammy a hajába túrt. – Sascha itt volt, csak egy pillanatra szaladt el, hogy elintézzen valamit. Éppen most akartam visszahívni. – Én reggelizni ugrottam be néhány perce – vette át a szót Kit. – Tammy felküldött, hogy keltsem fel a gyerkőcöt. Amikor rátaláltam, már ilyen volt. Életben van, de mintha kómába esett volna. – Keenan! – kiáltott a fiára szigorú hangon újra Ashaya. – Ha nem hagyod ezt abba azonnal, meghalsz! A szavai bombaként robbantak a szobában. – Miről beszél? – kérdezte suttogva Kit. Dorian nem tudott válaszolni neki, de egyszeriben megértette, hogy a látszólag szívtelen parancsolgatás nem más, mint egy aggódó anya rémülete. Bármi is történt éppen, az halálosan komoly volt. Azon kapta magát, hogy a fiúhoz lép, és a tenyerével végigsimít a kisgyerek puha haján. – Keenan, ébredj fel! – parancsolt rá azon a hangján, amit általában csak a rendetlenkedő fiatalok hallanak tőle. Ashaya felkapta a fejét. A furcsa, éjfélszín szemekben olyan mély rettegés látszott, hogy Dorian elképedt, hogyan lehetséges, hogy ezt nem vette észre korábban. A nő egy pillanattal később visszanézett a fiára. – Keenan… – szólt, de ezúttal már suttogva. Mert a fiát üdvözölte. A fiú kinyitotta a szemét. – Megjöttél. – A hangja megint olyan volt, akár egy öregemberé. Dorian látta, hogy Ashaya karja megrándul. 140

– Megmondtam, hogy soha ne csinálj ilyet! Soha, érted, Keenan? Megígérted. – Újra hallatszott a hangján az alig leplezett félelem. Egy anya hangja volt, aki megjárta a kétségbeesés poklát, és még mindig remegett. – Azt akartam, hogy gyere – válaszolt a fiú. Felnézett az anyjára, de nem érintette meg. Ashaya egy szót sem szólt, de ahogy a gyermek arcát nézte… Dorian elképzelni sem tudta volna, hogy ilyen megtörténhet. – Menj! – szólt Kitnek. Ez meghitt pillanat volt, és ő meg akarta ezt őrizni Ashaya számára, ha már a nő túl zaklatott volt ahhoz, hogy ezt megtegye. A fiatal fiú szó nélkül kiment a szobából. Tamsyn aggódó pillantást vetett Dorianre, de követte Kitet. Dorian becsukta mögöttük a szoba ajtaját, és visszament az ágyhoz. A gyerek felpillantott rá, majd lesütötte a szemét. Az őrszem nem tudott sokat a mentál gyerekekről, de ezt a pillantást már éppen elégszer látta az alakváltó kölykökön. A testében szétáradt a megkönnyebbülés: Keenan tényleg jól volt. – Keenan megszegte a szabályokat, igaz? – Karba fonta a kezét, és igyekezett szigorú képet vágni, pedig a szíve szerint felkapta volna ezt a büdös kölköt, és meggyőződött volna arról, hogy nem okozott magában semmi kárt azzal, amit csinált, bármi is volt az. Ashaya felnézett rá. – Igen. Amit tett, az nagyon veszélyes. – A hangjából lassan eltűnt a pánik, de még mindig szorosan ölelte magához Keenant. – És megígérte, hogy ilyet sohasem tesz. Dorian a kisfiú szemébe nézett. – Ha megígérsz valamit, akkor azt be is kell tartani. Keenan még csak négy és fél éves volt. Nyelt egyet, és látszott, hogy szégyelli magát Dorian csendes rosszallása miatt. – Azt akartam, hogy az anyukám jöjjön ide. Dorian együtt érzett a gyerekkel. De Keenan halálos veszélybe sodorta magát. – Nincs kifogás – szólt rá, és kifejtette neki a szabályt, amit a DarkRiver kölykökbe is belevéstek: – Ha nem tudod megtartani, ne ígérd meg! 141

Keenan megpróbált felülni, de úgy tűnt, az anyja még képtelen elereszteni őt. Ashaya annyira azért elengedte a fiát, hogy az az ölébe tudjon telepedni. Dorian felé fordult. – Bocsánat. Dorian felvonta a szemöldökét. – A bocsánatkéréssel nem teszed jóvá a dolgot. Azt csak úgy lehet, ha mostantól betartod az ígéretedet. – Lehet, hogy túl szigorú volt a gyerekkel, de ha ez tényleg élet és halál kérdése volt, akkor muszáj volt beleverni a szabályt a fejébe. – Megteszed? Megbízhatunk benned? Keenan buzgón bólintott. – Igen. Nem csinálok ilyet többet. – Ígérd meg! – kérte Ashaya fátyolos hangon. – Ígérd meg nekem! A gyerek az anyjához fordult. – Megígérem. – Ezután a nő vállára hajtotta a fejét, és átkarolta a nyakát. – Tudtam, hogy el fogsz jönni. Egy feszült pillanat múlva Ashaya láthatóan megtört. Remegő kezével átfogta a fia fejét, a teste elernyedt, és védelmezőn a gyermek köré hajolt. – Ó, Keenan! – Ebben a sóhajtásban annyi odaadás és megingathatatlan szeretet volt, Dorian el sem tudta hinni, hogy a tudós mindezt ilyen sokáig képes volt elrejteni. Milyen nagy árat kellett fizetnie azért, hogy egy ilyen mély érzelmet eltemessen magában?! *** Ashaya tudta, hogy valószínűleg végzetes hibát követ el, de amikor megérezte, hogy Keenan magába fordul, nem tudott többé értelmesen gondolkodni. Nem érdekelte, hogy Amara kihasználhatja az érzelmek okozta gyengeségét, és beveheti magát az ő elméjébe. Most azonban megrémült, hogy Amara megtette ezt, és tudomást szerzett arról, hogy Keenan még életben van. Kétségbeesetten ellenőrizte a pajzsait, és a behatolás nyoma után kutatott. De teljesen mást talált ott: egy egész vastag pajzsot, erős, színpompás és kaotikus védőfalakból közte és Amara között. A védelmi vonalak csodaszépek voltak, és vadak… furcsamód Dorianre emlékeztették őt. 142

Mocorgást érzett a karja között. Keenan felült. Még csak egy gyermek, gondolta magában. És egyetlen gyermeknek sem lenne szabad olyan terhet hordozni, mint ami Keenanre nehezedett, amitől Ashaya nem tudta őt megvédeni. Mert a fiúnak tudnia kellett, miért voltak az életében titkok, amikről még suttogva sem volt szabad beszélnie, amiket soha senkinek nem mondhatott el. – Mehetek játszani? – kérdezte a fiú, de nem tőle. – Menj csak – bólintott Dorian, és kisimított néhány fürtöt, amik Keenan homlokába hullottak. – De egyelőre maradj a házban. – Rendben. – A kicsi kikászálódott az ágyból, és futásnak eredt. Dorian felkapta, mielőtt a gyerek az ajtóhoz ért volna. Keenan meglepődött, de azonnal átölelte az alakváltó férfi nyakát, és a fülébe súgott valamit, amit Ashaya nem hallott. De nem is számított, mert a Dorian arcán elterülő széles mosoly mindent elárult. Az ő kisfia megbízott ebben a férfiban. A nő szinte látta is a kapcsolatot a gyermek és a halálosan veszélyes mesterlövész között: kőkemény és elnyűhetetlen volt. – Próbálj meg jól viselkedni! – Dorian leplezetlen szeretettel nyomott egy puszit a gyerek arcára, mielőtt letette a padlóra. Ashaya belegondolt, milyen lenne, ha a férfi benne is így megbízna. – Jó leszek – bólintott Keenan, és megindult az ajtó felé. De megállt, mielőtt kinyitotta volna, és a válla felett hátranézett, az anyjára. – Elmész? Ashaya tudta, hogy mennie kellene, el kellene onnan vinnie Amarát, mégis azt válaszolta: – Nem. Itt leszek. A fiú szégyenlősen elmosolyodott, majd kinyújtotta a kezét, lenyomta a kilincset, és kiszaladt a szobából. Ashaya nem mozdult az ágyról. Érezte magán Dorian fürkésző tekintetét. A férfiét, aki olyan érzéseket keltett benne, amiket nem tudott kezelni. Az ajtó halk kattanással becsukódott. – Attól, hogy nem veszel rólam tudomást, még itt vagyok – jelentette ki Dorian mély, férfias hangon, de a szavaiban nem hallatszott a gúny, ami általában átitatta a mondatait. Helyette valami veszélyes szépség csengett bennük, valami, ami sokkal mélyebb volt a bájolgásnál. A nő védekező ösztönei rögtön bekapcsoltak. 143

– Csak azon gondolkoztam, hogyan javítsam ki a kondicionálásomon esett csorbákat. – Olyan hosszú ideje rejtegette már a valódi énjét, hogy ez egy automatikus válasz volt a részéről. A férfi leült mellé, az ágy szélére, alig néhány centiméterre tőle. Egy férfias izomból álló, forró fal a leopárd hajthatatlan akaratával. – Valld be, mielőtt én húzom ki belőled! Ashaya nem kerülhette többé a férfi tekintetét, de a helyzet annyira bensőséges volt, hogy szinte elállt a lélegzete. – Hiába is tagadnám. Az anyai ösztöneim áttörték az Elcsendesedés eddig is repedezett falát. – Ez baromság. – A nyers válasz pengeként hasított a levegőbe. – Felejtsd el ezt a sok maszlagot a repedésekről és a foltozott pajzsokról. Mindketten tudjuk jól, hogy a kondicionálásod már régen nem működik. Ha működött egyáltalán valaha. – A férfi hátradőlt, és a könyökére támaszkodott. A tartása laza volt, de a tekintete feszült. Ashaya felkészült arra az eshetőségre, ha majd egyszer ilyen alaposan kiismerik, de csak olyan válaszai voltak, amiket a tanácsnak adott volna rezzenéstelen arccal: hazugságok. – Súlyos klausztrofóbiában szenvedek. – Képtelen volt hazudni Doriannek, de el kellett terelnie a figyelmét a titokról, amit senki sem tudhatott meg. A férfi szeme elkomorult, szinte sötétkék lett. – Ezt a tanács elnézte neked? – A munkámra ez nem volt hatással. Még a föld alatti laboratóriumban is képes voltam dolgozni, bár csak egyre nagyobb nehézségek árán. Nem tudtam aludni, és egyre zavartabban viselkedtem. – Remélte, hogy Dorian levonja ebből a következtetéseket, de a férfi túl okos volt ahhoz, hogy ilyen könnyen meg lehessen vezetni. – Mióta vagy klausztrofóbiás? Ashayában feltámadt a legélénkebb emléke, a pallók között lepergő föld képe. De mindez nem akkor kezdődött, hanem korábban. – Tizennégy éves koromtól fogva. Egy földrengés során Amarát és engem maga alá temetett egy épület. Akkor Zambiában éltünk. A ház a szó szoros értelmében a fejünk tetejére omlott. – Közel negyvennyolc órán keresztül voltak a koromsötét rémálom foglyai. Mindvégig Amara tartotta benne a lelket, Ashaya csak emiatt nem bolondult meg. Ez elég ironikus volt… és egyben a bilincs Ashaya kezén. 144

– Ekkor törted meg az Elcsendesedést? A nő bólintott. – Bár akkor még nem fejeződött be a kondicionálás. Ez hivatalosan tizennyolc, nem hivatalosan tizenhat éves koromban történt. – És Amara? – Az ő kondicionálása érintetlen maradt. – Ez nem volt hazugság. De nem volt az igazság sem. De Ashaya tovább beszélt, hogy elterelje a szót az ikertestvéréről. – Engem intenzív újra-kondicionálás alá helyeztek, aminek a végén mindenki azt gondolta, hogy a föld alatti fogságom által keltett hibákat sikerült kiküszöbölni. Én magam is ezt hittem. Dorian egyetlen kecses mozdulattal felült, és kinyújtotta a kezét, hogy az állánál fogva felemelje a nő fejét. Ashaya gyomra összeszorult. – Sérült és traumatizált gyermek voltál. Az ilyet nem lehet csak úgy eltüntetni. A nő megrázta a fejét. Teljesen elolvadt a szelíd és gyengéd érintésétől. – De lehet. A mentál trénerek nagyon, de nagyon jól értenek ahhoz, hogyan kell megjavítani az érzelmi sérüléseket. Én pedig… örültem volna, ha megszabadítanak ettől a fájdalomtól. Dorian nem eresztette el őt, az érintéséből áradó vad energia szinte felvillanyozta a mentált. – A fájdalom emlékeztet arra, hogy létezel – vetette ellen a férfi. – De meg is nyomoríthat. – A nő a férfi szemébe nézett, és látta a feszülő állkapcsán, hogy Dorian megértette őt. – Most rólad van szó. Mi történt azután, hogy a kiképzésed véget ért? – Azt hittem, bírom, de hamar kiderült, hogy a kár, amit a földrengés okozott benne, maradandó. A kondicionálásom tovább repedezett. – De ezt nem mondtad el senkinek. – Dorian közelebb hajolt hozzá, az ablakon beömlő napfény és a nő arca közé. Az aranyló sugarak megcsillantak szőke haján, és végigsimítottak borostás arcán. – De, elmondtam. – Ashaya keze ökölbe szorult, amikor hirtelen rátört a vágy, hogy megtudja, milyen érzés lenne a bőrén érezni a férfi arcának durva tapintását. – Anyámnak. – És? – Dorian ezt úgy mondta, mintha tudná, milyenek az anyák a Mentálhálón. 145

De nem tudhatta. – Anyám azt mondta, hogy rejtsem el. – Ashaya akkor veszekedett az anyjával. Nem akart mást, mint hogy a rémálom múljon el. – Ő… más volt. – Ez a másság pecsételte meg rövid, de nagyszerű életének végét. – Azt mondta, az Elcsendesedés természetellenes, és ránk kényszerítették. Hogy jobb, erősebb, emberibb leszek nélküle. Azután megtanított, hogyan rejthetem el a törött darabokat olyan jól, hogy soha senki se kételkedjen abban, ki vagyok. Sem Ashaya, sem az anyja sohasem említették a másik dolgot, ami nyilvánvalóvá vált a korábbi hónapokban, és ami miatt tudták, hogy a kondicionálása lassan le fog bomlani, akárhogy is igyekszik Ashaya betartani a szabályokat. A klausztrofóbia jó volt arra, hogy mindent ráfogjanak. – Bölcs nő volt. Őt hívták Ilianának, igaz? – Dorian a hüvelykujjával végigsimított Ashaya arcán. Futó és finom érintés volt ez csak, egy pillanat múlva véget is ért, de a tudóst hatalmas rémülettel töltötte el. Ráeszmélt ugyanis, hogy ez a kék szemű leopárd a lelkében mélyen gyökerező haragjával képes megtörni őt. – Igen. Már meghalt. A tanács gyilkolta meg. Dorian arra eszmélt, hogy nagyon közel húzódott a nőhöz, az ajka néhány centiméterre volt csak Ashaya szájától. A nő bódító illata annyira megbabonázta, hogy szinte el is felejtette, miért haragudott annyira a tudósra. – Ezt biztosan tudod? – A tanács gyógyszerészeti csoportjának dolgozott. – A nő szavai mögött húzódó, elfojtott harag szinte felsértette a férfi bőrét. – Lázadó volt. Amikor a tanács rájött erre, anyám elmenekült. Elkapták, és egy zsákban hozták vissza, akár egy veszett kutyát. Ashaya Aleine személyiségének egy újabb része került a helyére. – Sajnálom. – Miért? – A kérdés ridegnek tűnt, de szinte gyermeki értetlenség húzódott mögötte. – Miért érdekel téged az én kötődésem Ilianához? Hiszen neked semmi kapcsolatod nem volt vele. – Mert számodra fontos volt. – Neked velem sincsen semmilyen kapcsolatod. Dorian ráébredt, hogy egy rohadt szemét volt eddig, és dühös lett magára. Ugyan Ashaya nem volt olyan nyitott és melegszívű, mint 146

Sascha, de rideg, számító dög sem volt. Szerette az anyját, és óvja, imádja a fiát. Ez pedig sok bűnt semmissé tesz. Amióta az eszemet tudom, egy szociopatát védelmezek. Erre majd még visszatérnek, gondolta céltudatosan, de elhatározta, nem hagyja, hogy a múlt véres sötétsége továbbra is elvakítsa. – Tényleg nincs? – A fajtájára jellemző, hihetetlenül gyors mozdulattal feltérdelt az ágyra Ashayával szemben, és nekilátott kioldani a nő fonott copfját. Eddig még csak így látta Ashaya haját. A tudós meg sem moccant. Néhány perc múlva a haja hullámozva leomlott. Csak a válláig ért, de annyira vadul hullámos, annyira szép volt, hogy ámulatba ejtette a férfiban lakó állatot. Dorian beletúrt a nő hajába, és felemelte a fejét. Belenézett a kristálytiszta szemébe. – Tényleg nincs? – ismételte meg immár követelőzve a kérdést. – Válaszolj! – A macska énje nagyon is kisajátító volt, ahogyan a férfi is. És mindketten megjelölték már maguknak Ashayát. – Mit akarsz hallani? A nő kérdése kihívás volt a leopárd számára. Mély torokhangon felmordult, és a hang a férfi emberi hangszalagjain is felzendült. – Az igazat. A nő hosszú másodpercekig csak nézett rá. – Sohasem találkoztam még hozzád hasonlóval. Megigézel és lenyűgözöl, és tudom, hogy ezt a gyengeségemet ki is fogod használni. – A túl sok őszinteség már ártalmas lehet. – Dorian lehajtotta a fejét, miközben a nőét felfelé billentette. A nő hajának felvillanyozó vadsága szinte perzselte a kezének bőrét. Dorian biztos volt abban, hogy erről a hajról még nagyon erotikus álmai lesznek. – De – folytatta, miközben a száját a nő ajkára hajtotta – néha jutalmat is érdemel. – Tudta jól, hogyha most csókolni kezdi Ashayát, akkor sohasem fogja tudni abbahagyni, ezért inkább a nyaka feszes ínjain simított végig az ajkával. Ettől elállt a nő lélegzete. A férfi nem tudott ellenállni; a fogaival finoman végigszántotta Ashaya bőrét. A tudós csak egy kicsit riadt meg, de Dorian ezt is megérezte. – Nem foglak bántani. – Belefúrta az arcát a nő nyakának hajlatába. Egy kéz kúszott fel bizonytalanul a vállára. – Kiabáltál velem. Azt mondtad, a pszichopatákra gerjedek. 147

Dorian nem akart erről beszélni, nem akart belegondolni, milyen határokat lép át visszavonhatatlanul. Mit és kit árul el éppen. Kylie emlékét, és a saját elveit. Megszegi az esküt, hogy ki fog irtani minden mentált, és hogy sohasem kerül túl közel ehhez a nőhöz, akiről még kiderülhet, hogy az ellensége. Abban a pillanatban csak egy férfi volt, Ashaya pedig a nő, az ő személyes afrodiziákuma. – Ez még nem jelenti azt, hogy ne akarnék beléd harapni. – Egy pillanatra játékosan összezárta a fogát a verőere felett. Ashaya megremegett. – Nem értelek téged. – A tested érti az enyémet. – Dorian figyelte az ajka alatt a vad szívverést. – Rossz érzés. Úgy tűnt, a nőnek csak erre a nyilvánvaló kérdésre volt szüksége, hogy feloldódjon. – Nem. Ez… kellemes érzés. De veszélyes. Én kapcsolódom a Mentálhálóra. Dorian a homlokát ráncolva felemelte a fejét. – És még senki sem buktatott le eddig? – Ebben valami nagyon nem stimmelt. Még mielőtt Ashaya válaszolhatott volna, egy zaj zavarta meg őket. A leopárd megdermedt.

148

HUSZONHARMADIK FEJEZET

„Találkoztam vele. A lövésszel. Mélységesen zavarba ejt. Észszerűtlen félelmet ébreszt bennem, hogyha nem vigyázok, úrrá lesz rajtam. Az elmém egy része azonban arra sarkall, hogy vállaljam a kockázatot. Az elmém egy része azt akarja, hogy birkózzam meg ezzel a leopárddal, aki alig fér bele az emberi testbe.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Dorian megnyugodott, amikor felismerte a lépteket. – Kit jön. – Menjünk! – Ashaya megpróbálta eltolni magától a hajába gabalyodott kezeket. Dorian élvezte a nő puha, nőiesen forró és frusztrált érintését. – Kit! – kiáltott ki. – Egy perc, és lemegyünk. A fiatal srác megállt. A hallása elég éles volt ahhoz, hogy a zárt ajtókon keresztül, messziről is pontosan értse Dorian szavát. – Ooo-ké. Ashaya újra megpróbálta lefejteni magáról a férfi kezét. – Meg kell néznem, jól van-e Keenan. Dorian eleresztette őt, hiszen a fiáért való aggodalom visszhangja még látszott Ashaya szemében. – Mit csinált? – kérdezett rá, miközben felállt az ágyról. – Mi ijesztett rád ennyire? A nő felállt, és egyetlen copfba fonta a haját. – Keenan nagyon okos. Az IQ-tesztjeinek eredményei alapján a zseni kategóriába tartozik. – Amikor végzett a fonással, keresni kezdte a hajgumit az ágytakarón. Dorian az ajtónak támaszkodott, és Ashayát figyelte. Szép látvány volt. – És? 149

– Ez azt jelenti – folytatta a tudós, miközben megtalálta a gumit, és rögzítette vele a copfját, majd a férfi felé fordult hogy szeret a saját elméjében játszadozni. Ezzel nem is lenne baj, de néha olyan mélyre merül a tudatában, hogy az elméje egyszerűen megfeledkezik a fizikai testről. Bizonyos testi funkciók leállnak, és én attól félek, egyszer egy létfontosságú szerve is károsodik. Dorian összevonta a szemöldökét. – Nincs semmilyen természetes védelmi rendszere? – A legtöbb élőlénynek erősek a túlélési ösztönei. – Nincs – válaszolt Ashaya, és lesütötte a szemét. – Ő ezek nélkül született. Dorian érezte, hogy a nő nem mond igazat, de nem tudta elképzelni, hogy ezzel kapcsolatban mit hallgathatna el előle. – Amíg a tanács fogságában volt, ez a hajlama valószínűleg csak erősödött. – Dorianben feltámadtak az indulatok, amikor eszébe jutott, hogyan talált rá a bekötött szemű, fuldugóval süketté tett fiúra. – Igen. – Egyetlen szóban annyi engesztelhetetlenség volt, hogy a nő hangja szinte kettéhasította a levegőt. – De akárhányszor jött hozzám látogatóba, mindig gyakoroltunk egy önvédelmi technikát, ami szinte már automatikusan működik. És Keenan betartotta az ígéretét. Konok gyerek, gondolta elégedetten Dorian. – Szóval megbízhatunk abban, hogy ez után a hiba után is állja a szavát? – Úgy gondolom, igen. – A nő elgondolkodott. – Azt hiszem, most is csak azért szegte meg, mert félt az ismeretlen környezetben. Dorian bólintott, és kitárta a nő előtt az ajtót. Ashaya arca tökéletesen kifejezéstelen volt, amikor a kutató átlépte a küszöböt, de a férfit ez már nem tévesztette meg. Érezte ugyanis benne a zavart, és annak mélyén elrejtve a női érzéki izgalom semmivel össze nem téveszthető illatát. A benne lakó leopárd kaparni kezdett, kétségbeesetten ki akart szabadulni. Olyan érzés volt, mintha valaki késsel véste volna ki belülről a testét. – Menjünk le! – szólt, és tudta, hogy a hangja vadabb volt a kelleténél. Ashaya elindult utána, lefelé a lépcsőn. – Hajlamos vagy a hangulatingadozásra – jegyezte meg. A férfi megtorpant félúton. 150

– Hangulatingadozásai a nőknek vannak, nem a férfiaknak. – Ez nem igaz. – Ashaya tovább lépkedett lefelé. Nem tudta, milyen veszélyes dolog hátat fordítani egy ideges leopárdnak. – De elég közkeletű tévedés – vetette oda a válla felett, amikor leért a földszintre. – A férfiak szervezetében éppen olyan gyakori a kémiai egyensúly felbomlása, és ez okozza a kedélyállapot változását. Dorian ugyan egy másodperc múlva utolérte a nőt, de már nem maradt ideje kijavítani az ő tévedését, mielőtt a konyhába értek. Tammy és Kit éppen kávéztak, a jobb oldalon nyíló nappaliból pedig rajzfilm hangjai szűrődtek ki. – A kölykök még mindig a nagyszülőknél? – Igen. – Tammy letette a bögréjét, és elgondolkodva Ashayára pillantott. – Bocsánatot kérek, ha ezzel megsértettelek, de nem tudhattuk biztosan, hogy Keenan kicsoda, ezért a saját gyermekeimet elküldtem otthonról, amíg megbizonyosodom róla, hogy biztonságban vannak a fiad mellett. Ashaya állta a nő egyenes pillantását. – Keenan csak önmagára jelent veszélyt. A telepatikus képességei erősek, de közel sem annyira, hogy egy alakváltó pajzsait át tudnák törni. Tammy bólintott. – Rendben, de én azért megvárom, hogy ezt olyasvalaki mondja meg, akiben megbízom. És Sascha még nem tudta ezt megállapítani, mert Keenan még nem kommunikált vele eleget hozzá. – Természetesen megértem. – Ashaya ezt olyan hűvösen és összeszedetten mondta, hogy ha Dorian nem látta volna őt Keenan fölé görnyedni, akkor azt hitte volna, hogy a nőt egyáltalán nem érdekli a fia sorsa. És nem is hallotta volna meg az udvariasság alatt bujkáló haragot. Ashayának határozottan nem tetszett, hogy a fiát veszélyesnek tartották, és Dorian nem is hibáztathatta őt ezért. Tudta, hogy Tammy sem, hiszen egyértelmű volt, hogy egy anya védelmezi a gyerekét. Csak nem gondolták volna, hogy egy mentál ilyesmire képes, főleg azután, hogy látták, Nikita Duncan tanácsnok hogyan taszította el magától a lányát, Saschát. – Kit! – Dorian a nappali felé intett a fejével. – Menj, nézd meg, hogy Keenan jól van-e! 151

– Semmi baja. – Kit leplezetlen kíváncsisággal figyelte Ashayát. Nyilvánvalóan túl sokat tudott meg a rövid látogatása alatt az emeleten. Dorian meg sem lepődött. Egyrészt Kit szagán egy jövendő alfahím ígérete érződött, másrészt a fiatal srác nem sokra volt attól, hogy ifjúból hivatalosan is felnőtt katona rangba lépjen. – Egy perce néztem meg. Dorian egy szót sem szólt. – A fenébe! – A magas, vörösesbarna hajú fiú felkászálódott, és kiment a konyhából. – Én sohasem hallhatom az érdekes dolgokat! – dörmögött magában. Amint a srác eltűnt az ajtóban, Tammy elmosolyodott. – Nemsokára csodálatos férfivá érik, de néha még előbukkan belőle a gyerek. – Neki legalább mentségére szolgál, hogy még csak tinédzser. – Ashaya ezt olyan komolyan mondta, hogy Doriannek kellett néhány másodperc, amíg felfogta, hogy a nő rá és a hangulatingadozásaira utal. Összevonta a szemöldökét, de a benne lakó macska nagyon is örült, hogy a mentál játszani kezdett vele. – Tammynek is tudnia kell, amit az előbb nekem mondtál Keenanről. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Ashaya nem akarná ezt megosztani vele, de végül bólintott, s elmondott mindent. – Ha újra ilyen történne, és én nem vagyok elérhető, csak kérjétek meg az egyik mentált a falkátokból, hogy küldjön felé egy telepatikus lökést. Az egy nagyon hangos zaj a mentális síkon. Vagy… – egy pillanatra elhallgatott, és Dorianre nézett – felrázhatjátok azon a hálón keresztül is, amihez kapcsolódik. Dorian megvonta a vállát. – Nem tudom, miről beszélsz. – Keenan már nincs a Mentálhálón. A mentálok pedig nem maradhatnak életben bio-visszacsatolás nélkül. Keenan nagyon is jó erőben van, ebből az következik, hogy valami más forrásból tápláljátok az elméjét, ahogyan a falkátokban élő két mentálét is. – A szavai határozottak, pattogóak voltak. – Szóval hazudsz. Dorian közelebb lépett hozzá, a lábujjaik szinte összeértek. – És akkor? Ashaya pislogni kezdett, mintha a férfi meglepte volna. – Akkor ne nézz engem hülyének! 152

– Te pedig akkor ne tegyél fel olyan kérdéseket, amikre még nem érdemelted ki a választ! – Az lehet, hogy Ashaya szerette a gyermekét, de még mindig túl sok kérdés maradt megválaszolatlan vele kapcsolatban. Egy dolog volt megcsókolni őt, de teljesen más megosztani vele egy olyan információt, amivel ártani lehetett a falkának. Főleg úgy, hogy közben Ashaya is titkolózott előtte. – Te sem voltál valami közlékeny, Ashaya. – Már miért akarnék megosztani bármit is egy olyan férfival, aki a nap huszonhárom órájában ordít velem, a huszonnegyedikben meg megcsókol?! Dorian a jelentőségteljes torokköszörülés hallatán Tammy felé kapta a fejét. A DarkRiver gyógyítójának arcán őszinte kíváncsiság tükröződött. Dorian összeszorította a fogát. – Felejtsd el! – szólt, sarkon fordult, és elindult, közben elővette a zsebéből a mobilját. – Telefonálok, későbbre halasztom Ashaya találkozóját. – A hátsó ajtón át kilépett a kertbe. Azt mondta Tamsynnak, felejtse el, de tudta, hogy a gyógyító úgysem hagyja ezt annyiban. A falka egy nagy család volt. Ez néha nagyon idegesítő tudott lenni. A francba is, fogalma sem volt arról, hogy mi történik közte és Ashaya között. Nem volt szüksége arra, hogy valaki ezt az orra alá dörgölje. És nem volt szüksége a rosszallásukra sem. Kylie szelleme minden lélegzetvétellel kínozta őt. Amióta az eszemet tudom, egy szociopatát védelmezek. Igen, Dorian pontosan tudta, mekkora szarban van. Ashaya az asztal túloldalán ülő, magas, barna nőre pillantott, aki eddig gondját viselte a fiának. – Köszönök mindent, amit Keenanért tettél. – Ő még csak gyermek – válaszolt a nő. – Nem volt más választásom. – Még akkor sem, ha ez a gyerek árthat a tieidnek? A Tamsyn nevű nő az ökohűtőhöz lépett, és elővett belőle egy üveg tejet. – Nem hiszem, hogy Keenan tudatosan ártana bárkinek is. Ahogyan az én kölykeim sem használják soha szándékosan a karmaikat és a fogaikat, amikor megsebzik az ember játszópajtásaikat. De ettől még 153

vannak karmaik és fogaik. – Letette a pultra a tejet, és elővett egy tál zabpelyhet és egy vekni kenyeret. – Keenannek nagy az önuralma – szállt vele vitába Ashaya. – Nagyobb, mint az ő korában egy gyereknek egészséges lenne. – Kezdem megérteni. – Tamsyn néhány tálkát és kanalat tett az asztalra. – Segítenél megteríteni? Ashaya segített. – Szüksége is van ilyen nagy önuralomra? – kérdezett rá Tamsyn, és ezzel elárulta, mennyi mindent tud az Elcsendesedésről. Ez nem volt meglepő, hiszen két hihetetlenül erős mentál is tagja volt a falkájának. Azt beszélték, hogy Sascha Duncan képessége nem is szerepel a besorolások között, Faith NightStar pedig látta a jövőt. – Nem azért, mert a képességei olyan veszélyesek – mondta. – Hanem? – A gyógyító átható, sötét tekintettel meredt rá. – Most éppen szüksége van az önuralomra. – Ashaya úgy döntött, hogy a tények közlésére szorítkozik. – Vannak, akik meg akarják találni őt. – Ha a fiú Amara keze közé kerülne… – Ashaya gyorsan félbehagyta ez a gondolatot, nehogy odavonzza azt, akit nem szabad. – Már dolgozom azon, hogy a biztonságáról gondoskodjam, de addig nagyon óvatosnak kell lennie, nehogy telepatikus szinten túl feltűnő legyen. Tamsyn karba fonta a kezét. – Ezt elfogadom. De egyvalamit tudomásul kell venned. Én szeretem a gyerekeket, és nem hagyom, hogy Keenannek bárki vagy bármi fájdalmat okozzon. – Jó. – Tudod – szólt a gyógyító, és egyszerre széles mosoly jelent meg az arcán –, azt hiszem, te és Tally nagyon jól kijöttök majd egymással. Dorian ebben a pillanatban tért vissza. – Átszerveztem a programunkat. A találkozót át kellett tennem egy központi helyszínre, hogy a vendégednek is megfeleljen. Indulnunk kell. – Csak egy perc! – Ashaya átsétált a nappaliba. Keenan Kittel szemben ült a földön, és megigézve figyelte a fiatal alakváltó gyors és sima mozdulatait. Egy bűvésztrükköt érmékkel, látta meg a nő néhány pillanat múlva. 154

Nem lepte meg, hogy Keenan ennyire élvezte ezt: a fia mindig is vonzódott a csillogó, fényes dolgokhoz. Ez az apró hiba egy gyermek esetében jelentéktelennek számított. Csak Ashaya fejében fordult meg, vajon ez a vonzalma is a titokból fakad-e, amit a fiú magában hordozni kényszerült. Mert a csillogó tárgyak mindenki figyelmét elterelték róla, és így ő szinte láthatatlan tudott maradni. De az is lehet, hogy csak ő látott bele túl sokat a gyermeki lelkesedésbe. – Elmész – szólt a fiú. Az ajka remegni kezdett, de Keenan gyorsan ráharapott, hogy uralkodni tudjon az érzelmein. A tudós szíve fájdalmasan elszorult. Egy nap, ígérte meg magának, egy nap majd semmit sem kell eltitkolniuk senki előtt. – De visszajövök. – A szavak kiszaladtak a száján, mielőtt elnémíthatta volna őket. Meg sem próbálta cenzúrázni magát. Felemelte a kezét, és két tenyerébe fogta a kisfiú csöppnyi arcát, ahogyan már sok éve nem merte. – Légy jó, kisfiam! Este visszajövök. A vékony kis karok meglepően erősen ölelték át a nyakát. – Itt várlak, anyuci! Már a kocsiban ültek, amikor Ashaya végiggondolta, milyen súlyos jelentése volt az utolsó néhány szónak. Vajon milyen hatással lenne Keenanre, ha ő nem térne vissza sem ma este, sem később, soha többé? – Vigyázol a fiamra, ha ezt nem élem túl? Dorian arcán minden izom megfeszült. – Már az, hogy ezt egyáltalán megkérdezted, elárulja, milyen keveset tudsz a DarkRiverről. És amíg én vigyázok rád, senki sem érhet hozzád. Ashaya nem tudta, miből fakadt a következő kérdése: – Ha mégis kiderül, hogy áruló vagyok, csak te végezhetsz ki, igaz? A férfi ajka megrándult. – Igen. Szóval légy jó! Ashaya úgy érezte, mintha mocsárba lépett volna, gyorsan visszavonult. – Nem mondtad, hogy kivel találkozunk. A férfi rosszalló hangot hallatott, amikor megérezte a nő visszavonulását. – Csókolj meg újra, és akkor elmondom. – Ti, macskák, élvezitek, hogy ilyen kiismerhetetlenek vagytok? 155

– Ki tudja? Hogy megy a DNS-es vudu? – Nem cikizni akarta a nőt, tényleg érdekelte a válasz. Ashaya nem hibáztatta a férfit, amiért kételkedett benne. Az ő szemében az ő elismert képessége bizonyára a lehetetlenség határát súrolta. Ashayának viszont természetes volt, hogy az O-mentál spektrum szélsőséges végén foglalt helyet. – Ez lassú folyamat. Mit gondolsz, tudnék szerezni egy kontrollmintát valamelyik falkatársadtól, hogy összehasonlíthassam a tieddel? – Persze. – A férfi megvonta a vállát. – A Mentál Tanácsnak már úgyis biztosan megvan a DNS-ünk. – Én sohasem dolgoztam azon a szakterületen. – Milyen szakterületen? – Az alakváltók ellen bevethető biológiai fegyverek kutatásán. Dorian erősen megmarkolta a manuális vezérlőt. – Sejtettük, hogy létezik ilyen, de még senki sem tudta megerősíteni az infót. – Emlékszel a három ével ezelőtti, új-skóciai vírusjárványra? A tervek szerint az csak a területen élő alakváltókat betegítette volna meg. – Ashaya úgy érezte, végre viszonozhatja valamennyire azt a felbecsülhetetlen ajándékot, amit a DarkRivertől kapott, amikor a leopárdok megmentették Keenant, és vigyáztak rá. Dorian füttyentett. – De átterjedt… először az emberekre, utána pedig a mentálokra is. A francba, igazam volt! – Miben? – Először te mondd! Ashaya kíváncsi volt, ezért úgy döntött, együttműködik a férfival. – Van egy dolog, amit a terven dolgozó tudósok nem hajlandók tudomásul venni, és nem tudom, szándékosan hagyják-e figyelmen kívül ezt, vagy valóban ennyire elfogultak és elvakultak. Ez pedig az, hogy a különbségek ellenére a három faj igazából egy. Egy fajhoz tartozunk, ezért is vagyunk képesek közös utódot nemzeni. Az eltérések csak a génjeink háromfajta megnyilvánulásából származnak. – Nem lehet hát olyan vírust készíteni, ami csak az egyikre hat, a másik kettőre nem? – Így van. 156

– Éppen erre gondoltam az Omegával kapcsolatban is! – szólt Dorian. – A program igazából nem a mentálok feletti, hanem az egész bolygó feletti uralomról szólt. – Olyan mosollyal pillantott a nőre, amitől Ashaya gyomrát forróság töltötte el. – Fogadjunk, nem hittétek volna, hogy erre mi, nem tudós fajták rájövünk! A szavak újra megfontolás nélkül buktak ki a nő száján. Az elméjének abból a mély rétegéből fakadtak, amit a férfi keltett életre. – Én pedig lefogadom, hogy ezelőtt nem is hallottál még az Omega tervről. – Na, jó, most te nyertél. – Dorian mosolygott, de a következő kérdése komoly volt. – Van rá esély, hogy tévedsz, és elkészült egy bevethető vírus? Ashaya habozás nélkül hazudott. – Nem. – Ahhoz, hogy erről a témáról őszintén tudjon beszélni vele, Doriannek először ki kellett érdemelnie a teljes és feltétlen bizalmát. Különben sem volt ez hazugság a szó szoros értelmében. Mert az Omega terv nem létezett. De volt valami annál sokkal rosszabb. Dorian néhány percig egy szót sem szólt. – Hazudsz, Shaya – jelentette ki végül. A nő tenyere izzadni kezdett. – Tessék?! – Ne riadozz már folyton! – Dorian kinyújtotta felé a kezét, átfogta a tarkóját, magához vonta, és a fogaival finoman az alsó ajkába kapott. – Úgy döntöttem, hogy bármi is történjen, nem foglak megölni. – Eleresztette Ashayát. – Inkább a privát börtönömben tartalak majd örökre. Ashaya nyelt egyet. Teljesen összezavarodott a csókban rejlő nyers vágytól és a férfi hangjának csipkelődő jókedvétől. – Nem tudom, mit titkolsz előlem – tette még hozzá a férfi, miközben a város kínai negyedének egy forgalmas utcájára fordultak de úgyis rájövök. A figyelmeztetés elég volt ahhoz, hogy Ashayát felrázza a tehetetlenségből. – Nem titkolok semmit. – A kocsi előtt, a közlekedési szabályokkal és jelzésekkel mit sem törődve áramlottak az emberek. – A városnak ez a része híres a kaotikusságáról. Miért éppen itt tartjuk a találkozót? 157

– Azért – válaszolt a férfi, közben dudált egyet, mire az embertömeg szétnyílt előtte –, mert a mentálok nem szeretik a káoszt. – Leeresztette az ablakot, és hangos kiáltással üdvözölt valakit az utcán. Ashaya úgy hallotta, valószínűleg kantoni nyelvjárásban. Úgy tűnt, mintha vagy ezren válaszoltak volna neki, de csak egy nyurga fiú futott oda a kocsihoz. – Helló, Dorian! – A kamasz arcán és feketén csillogó szemén látszott, hogy nagy csínytevő. A vonásai egyszerre emlékeztették a nőt a távoli, keleti tengerpartokra és a kaliforniai napsütésre. – Jártak itt egy páran. – Ashayára pillantott. – Őt keresték. Fényképeket mutogattak mindenkinek.

158

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

„Most várunk. Nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy nyíltan szembeszálljunk a Mentál Tanáccsal, de figyelünk, és minden hibájukat kihasználjuk. Ami az alakváltókat illeti, azok csak a mentátokra figyelnek. Ránk egyáltalán nem számítanak. Elvégre mi veszélytelenek vagyunk.” Egy titkosított e-mail részlete, amit Velence elsüllyedt városából küldtek ismeretlen San Franciscó-i címzetteknek – Emberek? – kérdezte Dorian, mert eszébe jutott Teijan figyelmeztetése. – Nem. Olyanok, mint ő – mutatott Ashayára. – Megtudtak valamit? A fiú szinte megsértődött. – Egy nagy szart! – Vigyázz a szádra, Jimmy! Ismerem az anyádat! A kamasz fiú elhúzta a száját. – A szexi barátnődet keresték – vigyorodott el pajkosan –, de, hallod, el sem hinnéd, mennyire rövidlátó erre mindenki! Hallod, tiszta járvány van itt! – Majd hívok egy optikust – válaszolt száraz hangon Dorian. –Az jó lesz! De mondd el neki, hogy a rossz látás váratlanul tör ránk, és általában egy csomó embert érint egyszerre. – Vigyorogva végignézett az utcán. – Nagy lesz ma a forgalom. De úgyis szólunk, ha visszajönnek. – Ezzel felegyenesedett, és eltűnt a kavargó tömegben. Dorian felhúzta az ablakot, és elindult. – Nem csoda, hogy keresnek. – Hát nem. – Ashaya a felsőteste köré fonta a karját. Ez is egy árulkodó gesztus lett volna, ha Dorian nem tudta volna már régen, hogy az Elcsendesedés csak álca. – Nem fizettél a fiúnak az információért – jegyezte meg a nő. – Nem ez a módja? 159

– Itt ez nem úgy működik. – Dorian lefordult egy szűk utcára, aminek mindkét oldalán teaárusok boltjai álltak. – A DarkRiver már a kínai negyedhez tartozik. Mi vigyázunk rájuk, ők pedig vigyáznak ránk. – És nem lehet lefizetni őket? – Már egy évtizede érik a kapcsolatunk. Az itt élők tudják, hogy számíthatnak ránk, ha gáz van. Elkaptunk már néhány embert a kedvükért, visszahoztunk néhány gyereket a családjához, másokat pedig azért, hogy elnyerjék a méltó büntetésüket. – A férfi megvonta a vállát. – Szóval nem, nem lehet őket lefizetni. Egy nagy család vagyunk. – Azt hittem, te csak a falkát tekinted családodnak. Dorian kinyújtotta a karját, és a kézfejével végigsimított a nő arcán. Futó érintés volt csak, de egy időre elvette az egyre mélyülő vágyának élét. – A falka a családom – magyarázta, és közben tudta, hogy már nem az a kérdés, ágyba viszi-e valaha Ashayát, hanem csak az, hogy mikor. – De ha akarjuk, kiterjeszthetjük a kört. És kiállunk azokért, akik hozzánk csatlakoznak. Ráadásul sokan közülük a falka tagjai. Riával például ezeken az utcákon találkozott Dorian. Az ember származású, életvidám, barna nő most Lucas asszisztense volt, és egy DarkRiver leopárd párja. De akkor éjjel, amikor Dorian először meglátta, éppen négykézláb mászott a földön, hátrafelé egy sötét sikátorban, véres arccal és tépett ruhában. A szülei összeütközésbe kerültek egy kezdő zsarolóval, aki úgy döntött, a lányt használja fel arra, hogy megleckéztesse őket. Dorian akkor csak néhány évvel volt idősebb, mint Kit most. Körbenézett, felkapta a pasast, és hozzávágta a legközelebbi falhoz. Véletlenül éppen egy erős téglafalat választott. A szemét zsarolónak húsz csontja tört el, úgy kaparták össze a járdáról. – És te kiért vagy hajlandó kiállni, Shaya? – kérdezte Dorian. Nem olyan választ várt, mint amilyet kapott. – Keenanért, Amaráért, és néhány más ismerősömért. – Jó válasz. – A férfi érezte, ahogy a leopárd türelmetlenül jár fel-le az emberi test ketrecében. Ismerős fájdalom volt ez: a vágy, hogy átváltozzon, és szabadon engedje a lelke egyik felét. Az állati énje nem értette meg igazán soha, hogy nem törhet a felszínre. Szerencsére Ashaya megtörte a csendet. – Ez egy teszt volt? – A kék jég és az édes vadméz a hangjában körbevette a leopárdot, és lecsendesítette. 160

– Ne aggódj. Átmentél. – Szigorú pillantást vetett a nőre. – A tanácsnak nem kellett volna kínoznia téged, te azért maradtál, mert szereted Keenant. – Igen. De ők nem tudják, mi az a szeretet. Dorian befordult a kocsival egy üresen tátongó raktárba. Mögöttük azonnal lecsukódott a kapu. A férfi tudta, hogy az utca két percen belül faltól falig, sűrűn tele lesz friss árukat és turistáknak való vackokat kínáló bódékkal. Aaron egyszer az ajtó elé állított egy asztalt tele mászkáló és ugató, picike robotkutyákkal. Doriant az őrületbe kergette a hangjuk. A fiatal őr pedig soha többé nem követett el ilyen hibát. Aaronra nézve senki sem gondolta volna, hogy egy huszonegy éves DarkRiver katonát lát, a legtöbben csak egy keményen alkudó, de mindig mosolygó ázsiai srácnak nézték. Erről Doriannek eszébe jutott, hogy beszélnie kell Lucasszal a fiúról. Ideje volt, hogy Aaron feljebb lépjen az őrség rangsorában. – Zie Zen! – szólt Ashaya, amikor meglátta a raktár közepén egy széken ülő, botjára támaszkodó férfit a szélvédőn keresztül. A teremben több DarkRiver férfi és nő is volt, de egyikük sem zavarta meg a mentál férfit. Zie Zen vonásai élesek voltak, a kor nyomot hagyott már az arcán, de nem finomított rajta. Edzett erő sugárzott belőle. Dorian azon kapta magát, hogy végigméri a férfit, és méltó ellenfélnek tartja. De valami nem volt rendjén: Zie Zen nagyon, nagyon idős volt. – Őt választottad a gyermeked apjának? Miért? Ashaya megállt, bár a keze már a kilincsen volt. – Ebben a szexuális szempont nem játszik szerepet, nem úgy, mint nálatok. Neki volt a legjobb génállománya. – Várj! – szólt a nőre Dorian. – A forrásaink szerint ő nagy hatalmú mentál. Miért nem tett semmit, amikor a tanács elrabolta Keenant? Ashaya szorosan megmarkolta a kilincset. – Zie Zennek több gyermeke is van. Nagy feltűnést keltett volna, ha kifogásol egy tanácsi határozatot, amely egy különös mentális képességek nélküli gyermek „speciális képzését” rendelte el, és akinek nem is ő a kijelölt gondviselője. – Várj, kitalálom. Egy igazi mentál egyszerűen leírta volna azt a gyermeket, mint rosszul sikerült befektetést. 161

Ashaya bólintott. – A státusának köszönhetem azonban, hogy a tanács mégis óvatos volt, nem akarta magára haragítani Zie Zent. Ezért, hogy minden simán menjen, engedélyezték neki a jogokat, amik a megtermékenyítési szerződésünk szerint különben is jártak neki, ráadásul még azt a kérését is teljesítették, hogy továbbra is képezhessem Keenant. – De ha tovább erősködött volna – fejezte be a gondolatot Dorian, és megértette, milyen kockázatos kötéltánc volt ez –, a tanács gyanút fog, és kíváncsiskodni kezd. Akkor pedig fényt deríthet Zie Zen lázadó tevékenységére. – Keenan pedig sokkal kiszolgáltatottabb lesz. – Igen. – Ezzel Ashaya kiszállt a kocsiból, és elindult a férfi felé, aki az alakváltó társadalomban a párja lett volna. Ez nem tetszett Doriannek. Összeszorította a fogát, felnyitotta az ajtót a saját oldalán, és éppen akkor érte utol a nőt, amikor az odaért a mereven ülő Zie Zenhez. – Mit csinál ön itt? – kérdezte Ashaya. Zie Zen a botjára nehezedve felállt. – Információt hoztam. – Dorianre pillantott. – Bizalmas információt. – Várjon! – Dorian odakiáltott a többieknek, akik egy pillanat alatt mind elhagyták a raktárat. Amikor visszafordult, az idős férfi kérdőn pillantott rá. – Én maradok. A mentál férfi hosszú másodpercekig csak mélyen a szemébe nézett, majd bólintott. – Az ön pajzsai nagyon erősek. Dorian eltűnődött, hogy a mentál vajon fel akarja-e bosszantani azzal, hogy valamilyen mentális módon megpróbálta távozásra bírni. A mentálok nagyon is ügyesen tudták használni más fajok „gyengeségét”, az érzelmeiket. Dorian azonban nem dühödött fel. Karba fonta a kezét, és megvonta a vállát. – Örülök. Most pedig beszéljen! Nincs sok időnk. Ez a hely egyelőre biztonságos, de nem marad mindig az. – A kínai negyed valószínűleg biztonságosabb volt, mint a város bármelyik másik pontja, de ahogyan azt a SnowDancer farkasok nemrégen megtudták, kémek mindenhol voltak. Még ott is, ahol a legkevésbé számítottak rájuk. Ashaya gyilkos pillantást vetett rá. – Viselkedj nagyobb tisztelettel Zie Zen iránt. A mi népünk körében ő éppen olyan nagy harcos, mint te a tieid között. 162

A nő lehordta őt! Előkelő és udvarias hangon ugyan, de akkor is leteremtette. A Dorianben lakó macskának nagyon tetszett a nő erejének megnyilvánulása. – A tiszteletet ki kell érdemelni – dörmögte a férfi, de visszavett az agresszivitásából. Az idős férfi ránézett, majd vissza Ashayára, és úgy tűnt, többet látott, mint kellett volna. De amikor megszólalt, csak üzleti dolgokról beszélt. – Ön lett a Mentál Tanács első számú célpontja. Először megpróbálják majd foglyul ejteni. Ha nem járnak sikerrel, küldik a kivégzőosztagot. Dorian érezte, hogy a leopárd kimereszti a karmát. – Mennyire megbízhatók az információi? Zie Zen ránézett. – Úgy tudom, van egy közös barátunk, aki jelen pillanatban személyesen nem veheti fel a kapcsolatot a DarkRiverrel, még az üzleti tárgyalás álcája alatt sem. Anthony Kyriakus. – Akkor biztos a forrása. – Dorian tudta, hogy Ashaya róla a mentálra néz, majd vissza. Az arckifejezése nem változott ugyan, de a leopárd érezte, hogy a nő ideges. Ashaya Aleine nem szereti, ha kihagyják valamiből, állapította meg magában vigyorogva az őrszem. – Ashaya! – A mentál férfi újra a tudóshoz fordult. – Készen állt a tervünk Keenan megmentésére. – De nem voltak elég gyorsak. – Ashaya felszegte a fejét. – Ha tovább várnak, a gyerek maradandó károsodást szenved. A fogvatartói fájdalmat okoztak neki. – Keenan épségéről nem fogok önnel vitázni. De ön tett egy másik lépést is, amire nem voltunk felkészülve. – Ez erős kritika volt. Hűvös, mentál modorban előadva ugyan, de Dorian felismerte, milyen az, amikor egy idősebb megfeddi a fiatalabbat. Érdekes módon a szemében Zie Zen már nem Ashaya férje, vagy ahhoz hasonló volt, a kettejük kapcsolata egyértelműen teljesen másfajta. Erre csak újabb bizonyíték volt, amikor meglátta, hogy a nő lesüti a szemét, és a cipője orrát bámulja. Nézz oda! Dorian összevonta a szemöldökét. Ashaya előtte még sohasem hunyászkodott meg, de még ő, a nagy, kemény őrszem is 163

összehúzta magát az anyja feddő szavaira. Dorian lemerte volna fogadni, hogy Zie Zen nem volt Keenan apja, még a rideg, tudományos, mentál értelemben sem. – Ez volt az egyetlen megoldás – szólt végül Ashaya. – Gondoskodnom kellett róla, hogy az Omegát sohase fejezhessék be. – Mindketten tudjuk, hogy az Omega nem aktív projekt, már nagyon régóta nem az. Ön azzal is tisztában van, hogy a tervek szerint még az ötletet is kitöröljük a tanács fegyvertárából. Ezúttal Ashaya háta megfeszült, a nő felnézett. – De nem dolgoztak elég gyorsan. Zie Zen állta a tekintetét. – Ön hazudott, hogy nagy nyilvánosságot kapjon. Csak azt nem értjük, miért. Hiszen a múltban sohasem mutatott semmilyen politikai érdeklődést. – Ashaya nem szólt egy szót sem. A férfi ezért folytatta. – A Mentál Tanács bevonta a munkába Amarát. Úgy tűnt, mintha Ashayából minden ellenkezés elillant volna. – Az nem lehet. Ő túl okos ahhoz, hogy elkapják. – Valami lebuktatta. – Zie Zen a zsebébe nyúlt. Dorian semmilyen fenyegető mozdulatot nem tett. Naponta dolgozott fegyverekkel, tudta jól, hogy a mentál férfinak csak egy papírlap van a zsebében. – Tessék. – Zie Zen átnyújtott Ashayának egy borítékot. – Ő küldte önnek ezt az üzenetet. Ashaya úgy meredt a papírra, mintha az egy élő mérges kígyó lett volna. – Nem kérem. – Ez irracionális viselkedés! Ő az egyetlen, aki újra tudja indítani az I-protokollt, és le tudja rombolni mindazt, amit eddig felépítettünk. A nő továbbra sem volt hajlandó átvenni a levelet, ezért Dorian elvette azt a másik férfitól. – Majd én gondoskodom arról, hogy elolvassa. Zie Zen rápillantott, és bólintott. – Érje el azt is, hogy Ashaya visszaállítsa a pajzsait. Szinte darabokra hullottak. – Azt nem. – Dorian nem volt hajlandó visszakényszeríteni a nőt a jégfalak mögé. – Ashaya most válik azzá, akinek már régen lennie kellett volna. 164

Zie Zen szeme megrebbent, mielőtt Ashayára villant. – Nem mondta el neki. Dorian tarkója bizseregni kezdett. Az előtte élt ezernyi ragadozó által kifejlesztett ösztön volt ez. – Ashaya? A nő pengeéles tekintette rávillant. – Ez nem a te dolgod. Ekkor Dorian magában átlépett egy nagyon is fontos válaszvonalat. – De igen – jelentette ki –, az én dolgom is. Zie Zen a vékony, ezüstös órájára pillantott. – Mennem kell. – Érkezik a kapcsolata? A mentál férfi bólintott. Egy másodperccel később egy fekete egyenruhás férfi öltött testet mellettük. Ashaya a Tk-mentálra nézett, de egy szót sem szólt. A férfi biccentett Dorian felé, majd szó nélkül eltűnt a raktárból Zie Zennel együtt. – Így megtudják, hogy a falkád is részt vett ebben. Nem bánod? – Semmilyen valódi információt nem tudhatnak meg rólunk. – Dorian megvonta a vállát. – Azt meg már tudják, hogy utáljuk őket. Ashaya nem volt hajlandó felé fordulni, pedig érezte, hogy a férfi egyre közelít hozzá, majd megáll, közvetlenül a háta mögött. A Dorian testéből áradó forróság beszivárgott a csontjaiba is. Várta, hogy az őrszem megszólaljon, de nem történt semmi. Már észrevette, hogy Dorian mindig kivárt. De hiába ismerte a taktikát, attól az még feszélyezte. Érezte a férfi leheletét a füle mellett, és tudta, hogy Dorian lehajtotta a fejét. A férfi az ajkával megérintette a tarkójának érzékeny bőrét. Finoman, puhán, mintha egy pillangó szárnya suhintotta volna meg, de Ashaya érezte az érintés perzselését. És még mindig nem mozdult. – Hazudtál az Omega tervről. A mentál fellélegzett a téma hallatán. – Igen. És? A következő kérdés már nem volt ennyire könnyű. – Mit emlegetett Zie Zen? Mi az, amit nem mondtál el nekem? Ashaya nem szólt egy szót sem, pedig érezte, hogy a teste belülről kifelé olvad el. 165

A férfi ujjai végigsimítottak a nyaka oldalán. Játékos, hívogató mozdulattal, amik a bűnbe csábították őt. – Hagyd abba! – suttogta a nő. – Miért? – Mert még nem nyithatom ki az elmémet. Nem teljesen. – Ahányszor csak leeresztette a belső pajzsait, Amara máris ott suttogott az elméjében. Ashayának kétsége sem volt afelől, hogy az ikertestvére már pontosan tudta, hol van. Forróságot, édes, buja forróságot érzett a füle mellett. Az ajkak érintését, amik olyan keménynek látszottak, amikor Dorian dühös volt, de az érintésük bársonyosan lágy. Ashaya megremegett. – Dorian, abba kell ezt hagynod! Nem vetkőzhetem le magamról csak úgy az Elcsendesedést! – Miért nem? A férfi annyira közel volt hozzá, hogy a mentál érezte, ahogy Dorian keménysége élő tűzként a hátának feszül. Nyelt egy nagyot. – Nem lehet. – Miért? – Az alakváltó kitartó volt, és eltökélt. – Mert ha megteszem – bukott ki Ashayából, nem is tudta volna megszámolni, hány év hallgatás után –, akkor Amara megtalál. – Remélte, hogy a férfi nem vette észre a pillanatnyi elbizonytalanodását. Mert nem önmagát féltette. Ő életben maradna, még akkor is, ha az ikertestvére rátalálna. De Keenan nem. És még csak nem is ez volt a legszörnyűbb része. Dorian felegyenesedett. – Magyarázd el! Ashaya azon gondolkozott, hogyan kezdjen bele, amikor megcsörrent Dorian telefonja. A férfi az egyik kezét végig a nő derekán tartotta, miközben megnézte a hívásazonosítót. – Jimmy az. – Rövid szünet, majd hadaró beszélgetés következett. – Igen? Mikor? Oké, most tűnj el minél messzebbre tőlük! Nem, mindent megtudtam, amit akartam. – Eltette a készüléket, majd elmondta Ashayának, mi történt. – Még több mentál van az utcán. Egyértelműen tudják, hogy itt vagy, de nem tudják pontosan, hogy hol. 166

– Amara. – Ashaya ösztönei megsúgták neki, hogy a mentálok információi Amarától származnak. De a testvére sohasem adta volna meg nekik a pontos helyet. A játékszabályok mások voltak. – Ő… Dorian a szavába vágott. – Majd elmeséled később. Most ki kell jutnunk a veszélyes területről. – Miért nem maradhatunk itt? Dorian megszorította a nő derekát, ettől Ashaya testét mintha áramütés járta volna át. – A telepatikus vizsgálat törvényellenes ugyan, de itt most nem cserkészfiúkkal van dolgunk. Nincs más teendőjük, mint olvasni valaki fejében, aki látott téged az autóban, és megtalálnak. Gyere! – Megmarkolta a nő kezét. Ashaya meglepődött, amikor nem az autó felé indultak el, hanem az épület hátuljába. Dorian kinyitott egy apró ajtót, és maga után húzta a nőt, ki a délutáni, vakítóan ragyogó napsütésbe. A mentál még mindig próbálta hozzászoktatni a szemét a fényhez, amikor egy másik hátsó ajtón keresztül egy másik épületbe értek, és lefelé indultak a lépcsőn. – Hol vagyunk? – kérdezte, miközben zihálva futott végig a folyosón, az utolsó ajtó felé. – Majd megtudod. – Dorian a nőre mosolygott, kinyitotta az ajtót, és maga után húzta őt. A mentálnak csak arra volt elég ideje, hogy meglássa a csupasz földfalakat, a plafont tartó cölöpöket, és az elméje rögtön összerándult. – Ne, Dorian! Ne! Könyörgöm! Megvetette a lábát, de a férfi túl nagy és erős volt, a lendülete miatt beránthatta volna Ashayát az ajtón, a koromfekete alagútba.

167

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Dorian abban a pillanatban megtorpant, hogy meghallotta Ashaya kiáltását. A nő a mellkasának csapódott, az őrszem pedig ösztönösen elkapta őt. Az ütközés kiszorította belőle a levegőt, de ő sokkaljobban aggódott Ashaya épségéért. A mentálok csontjai sokkal törékenyebbek voltak, mint az alakváltóké vagy az embereké. Az anyatermészet valószínűleg ezt kérte cserébe a fejlett elméért. Magához ölelte a nőt és tartotta, miközben a hátát simogatta, és magában cifrán szidalmazta saját magát. – Te jó ég, nagyon sajnálom. – A „könyörgöm” szóban hallatszó, határtalan rémület még mindig a fülében csengett. Nagyon utálta magát azért, mert ezt a büszke nőt arra kényszerítette, hogy megtörten könyörögjön. – Jól vagy? – Mintha érezte volna, hogy Ashaya bólint a mellkasához szorított fejjel, de biztosra akart menni, ezért végigsimított a kezével a nő karján, hogy megnézze, nem sérült-e meg. – Shaya? – Jól vagyok. – A nő elhúzódott tőle, és ugyan megpróbált higgadtnak tűnni, de a szemében volt valami megtörtség és vadság, amit a férfi nem akart látni. – Gyere! – Újra megfogta a nő kezét, és érezte, hogy az megdermed. Ekkor ébredt rá, hogy a saját hülyesége miatt azt a gyenge, bimbódzó bizalmat is elveszítette, amit Ashaya érezni kezdett iránta. – Felmegyünk – szólt, és végigvonszolta őt a lépcsőn, amin néhány másodperccel azelőtt lefelé vezette. Egyikük sem szólt egy szót sem, amíg a raktár üresen kongó, szürke csarnokába nem értek. A tér tele volt pakolva dobozokkal, de a tetőablakokon azért tört be valamennyi fény. Ashaya fellélegzett. – Köszönöm. Ezt olyan őszintén mondta, hogy a férfi gyomra összeszorult, amikor meghallotta a hangját. – Ne köszönj te semmit! – Elővette a telefonját. – Majdnem idegösszeroppanást kaptál miattam. 168

Ashaya megrántotta a férfi karját. Dorian szorosabban megmarkolta a nő kezét, és odafordult. – Igen? – Nem vagyok én annyira törékeny. – Az arca kisimult, a hangjában nyoma sem volt a korábbi rémületnek. – Egy föld alatti laboratóriumban is kibírtam. Dorian mély tiszteletet érzett a nő iránt, aki az első pillanattól fogva nagy hatással volt rá. – Hogy csináltad? – Van, amit el kell szenvednünk, mert nincs más lehetőség. – A férfira nézett. – Ezt te mindenki másnál jobban tudhatod. Dorian bólintott egyet. Soha senkivel nem beszélt a latensségéről, arról, hogy ez mit kívánt és mit vett el tőle, de Ashayának tartozott a válasszal azok után, hogy így ráijesztett. – Neked pedig meg kellett védened a fiad. A nő arca ellágyult, tökéletesen nőiessé változott, és egyenesen a férfi lelkére hatott. Nem a vággyal és bujasággal, hanem a gyengédséggel teli részre. – Igen. A tanács legnagyobb hibája az volt, hogy elrabolták őt tőlem. – Felemelte a szabad kezét. – Add ide a levelet! A férfi átnyújtotta a borítékot. Lenyűgözte a nő ereje. – Mi áll benne? – „Aki bújt, aki nem, megyek! És… megvagy!” – Ashaya felpillantott. – Jól gondoltam. Amara tudja, hol vagyok, de nem adta meg a pontos helyet az üldözőimnek. Dorian bólintott, és beütött egy kódot a telefonjába. – Ki kell emelnetek innen. De csendben. – Megadta a pontos helyzetüket. – A patkányok alagútja… – kezdte Clay. – Nem működik. A másik őrszem nem kérdezősködött. – Küldök értetek egy teherautót. Egy… – rövid szünet – régi fagyiskocsit. – Kösz. – Amint kiértetek a veszélyzónából, letehetitek, és átválthattok normális kocsira. A tanács kémei, igaz? – Igen. Hallottál valamit? 169

– Szaglásznak, de még nem fogtak szagot. Tudjuk, hol vannak, és ezt velük is tudattuk. Öt perc. – Ezzel Clay letette. Dorian elmondta Ashayának, hogy mi történik, majd felvette a korábbi beszélgetésük fonalát. – Most pedig mondd el, miért tud a testvéred követni ott is, ahol mások nem! – Ez bonyolult. – Újra el akarta húzni a kezét Dorian kezéből. – Kérlek szépen, engedj el! Minél többet érintkezem veled fizikailag, annál nehezebb megtartanom a maradék pajzsaimat. És ha hibázom, nem kell megvárnunk, amíg a tanács emberei megtalálnak, mert az elmémet már rég megtalálták és foglyul ejtették a Mentálhálón. Doriannek fájdalmat okozott elereszteni a nőt. A leopárd belemart a testébe, és a férfi szinte úgy érezte, mintha elpattannának az izmai, mintha felszakadna a bőre. – Beszélj! A nő tekintetéből hideg fény áradt, amikor a férfira nézett. – Mindig úgy kezelsz, mintha az alattvalód lennék. Pedig nem vagyok az. – Hozzászoktam ahhoz, hogy én vagyok a domináns. Ez az őrszem ranggal jár. – Csak a legerősebbek válhattak az alfa védelmezőjévé, és a katonák vezetőjévé. – Akkor szokj le róla, ha velem beszélsz! – vágta rá a nő. – Én nem vagyok a falkád tagja, és még ha az is lennék, akkor is egyenlő rangban lennénk. Dorian érezte, hogy elmosolyodik. – Ennyire biztos vagy az erődben, Shaya? – Láttam, milyen tisztelettel viseltettél Tamsyn iránt, pedig az ő fizikai ereje meg sem közelíti a tiédet. Ebből következik, hogy a falkádban a nők is kaphatnak magas rangot. Az én képességemet és eltökéltségemet is figyelembe véve igen, biztos vagyok benne. A férfi bólintott. – Megértettem. De én még mindig akarom tudni, mi van az ikertestvéreddel, és neked válaszolnod kell. Menekült vagy, és védelmet kérsz tőlünk. A DarkRiver bizonyos okokból megadja ezt neked, de vakon nem ugrunk bele semmibe. A legfontosabb számunkra a kölykeink biztonsága. Szóval dönts! – Nem mondta el a nőnek a másik szempontot. Azt, hogy nélküle Ashaya már sehová sem mehetett, mert a 170

leopárd meg akarta őt tartani. És Dorian tudta, hogy ez nagy gondot fog még jelenteni. – És mi a helyzet Keenannel? – kérdezte a nő, és Dorian szemébe nézett. – Tőle is megvonjátok a védelmet, ha nem mondom el, amit tudni akartok? A férfi meghallotta az érkező teherautó motorjának zaját. – Azt hiszem, a valódi kérdés az, meddig titkolod még azt, amit tudnunk kell, hogy hatékonyan meg tudjuk őt védeni. Ashaya lélegzete elállt egy pillanatra. A teherautó közben megérkezett. – Itt a kocsi. Gyere! Dorian az ajtóhoz futott, Ashaya utána. Feltolta a raktár ajtaját, ami elé a teherautó odatolatott. – Befelé! – parancsolta, miközben kinyitotta a rakodótér ajtaját. Megvárta, hogy a nő bemásszon az ülés nélküli, zárt platóra, lezárta a raktárat, majd felugrott a kocsiba, és becsukta maga mögött az ajtót. Egy pillanat múlva már úton is voltak. – Hová megyünk? – kérdezte Dorian, miután megismerte a sofőr illatát. Rina volt az, Kit nővére, és az egyik legfiatalabb DarkRiver katona. – A Presidio mellé. Jamie ott vár ránk egy rendes kocsival. Jó lesz? – Jó. – A hátát a teherautó falának támasztotta, és látta, hogy vele szemben a nő ugyanígy próbál biztonságos helyet találni magának. Kinyújtotta a két lábát, és két oldalról közrefogta vele Ashayát. A nő nem habozott, rögtön megkapaszkodott benne. – Nem találtál valami jobb felfüggesztésű teherkocsit? – kérdezte a sofőrtől. Nem mintha bánta volna, hogy Ashaya megérinti, de a kocsi a fogát is kirázta az állkapcsából. – Ja! Várj, kapaszkodj! – Néhány fémes, csikorgó hang, egy zökkenés, amikor a kerekek felemelkedtek, majd a sima siklás érzése. – Bekapcsoltam a lebegő meghajtást. Barker mondta, hogy ezt az izét nem igazán kerekekre tervezték. Bocsi, elfelejtettem. – Semmi gond. Jól csinálod. – Rina közvetlenül Dorian parancsnoksága alatt állt, és mióta rájött, hogy a női bájaival nem tudja meghatni az őrszemet, nagyon is jó védelmezőjévé kezdett válni a falkának. Ha megtanul uralkodni az indulatain, az egyik legjobb katona 171

lehet belőle. Dorian a figyelmét újra Ashaya felé fordította, de a lábát nem mozdította. – Jobb? A nő bólintott. Azután előrenézett, és megrázta a fejét. Dorian megértette: hajlandó volt elmondani a titkait, de csak neki, más tanúk nélkül. Ezt az alakváltó is elfogadta, de ha olyat hall, amit a falkatársainak is tudniuk kell, akkor semmit sem titkolt volna el előttük. A mentál elég okos volt ahhoz, hogy ezt magától is tudja. – Végignézted az internetes fórumokat, ahogy kértem? – Igen. Kapaszkodjatok! – Rina élesen jobbra kanyarodott. – Találtam valamit, ami érdekelhet. Emlékszel, azt gondoltuk, hogy valahol lennie kellett tartalék root szervereknek, mert az internet csak úgy harminc másodpercre esett ki? – Igen. – Azt beszélik, van egy csapat paranoid hacker, akik a világ minden pontján tudatosan létesítettek egy csomó titkos pótszervert vészhelyzet esetére. Dorian elgondolkozott. – Úgy tűnik, a paranoia néha kifizetődő. – Mondja a kocka – csipkelődött Rina. – A lényeg, hogy Ashaya üzenete teljes erővel kering a neten. Feltöltöttünk egy tökéletes verziót, biztos, ami biztos. A tanács látszólag feladta, meg sem próbálja eltüntetni. – Akkor sikerrel jártam – szólt Ashaya. Rina fura hangot hallatott. – Nemtom. Egy csomó hozzászóló kétségbe vonja, hogy igazat mondasz, és szerintük csak a hírnévre hajtasz. Mások szerint egy bosszúálló szemétláda vagy, és csak azért találtad ezt ki, mert leváltottak egy milliárdos kutatási program éléről, és mást neveztek ki a helyedre. – Szóval az üzenetet nem tudták eltussolni, ezért megpróbálnak hitelteleníteni engem. – Ashaya szemében valami erős, de csendes érzelem látszott. – Tudtad, hogy ez fog történni. – Dorian alaposan megfigyelte, tanulmányozta a nőt, mert tudta, hogy ennél jobb alkalma ritkán lesz. A nő gyönyörű volt, még akkor is, ha erről az intellektusa sokszor elvonta 172

a figyelmet. Nőiesen gyönyörű. Mégis hiányzott belőle valami, a teremtő szikra, ami a szépet különlegessé varázsolta volna. Dorian tudta, hogy ez hiányzik, mert néhány perccel azelőtt látta, ahogyan az a szikra belülről ragyogóvá teszi Ashayát. Az érzelem volt a szikra. A szív. A lélek. Ashaya visszavonult az elméje magányába. Azt mondta, azért, mert újra fel kell emelnie a pajzsait. Azt mondta, ez elengedhetetlenül szükséges, de Dorian nem hitt neki, mert nem akart hinni neki. Mert az a nő, aki ráparancsolt, hogy szokjon le a parancsolgatásról, szinte tökéletes volt. – Ha engem kérdezel, rövidesen újra adásba kell menned – jelentette ki Rina. Ezzel felrázta a férfit is a gondolataiból. – Most úgy tűnik, robbantottál magad mögött, majd elmenekültél. Ez nagyon nem tesz jót az imázsodnak. – Nem különösebben érdekel az imázsom. Dorian megrázta a fejét. – Lehet, hogy téged nem érdekel, pedig az fog életben tartani. – Hiába lettem hírhedt, mégis üldöznek – ellenkezett Ashaya. – De attól még ez hátráltatja őket. – Dorian megfontolta mindazt, amit Zie Zentől hallott. – Valószínűleg ezért nem adták még ki a parancsot a meggyilkolásodra. – Lehet. De valószínűbb, hogy meg akarják tudni, amit én tudok. Ming minden információt képes kiszívni az elmémből, és engem üres porhüvelyként otthagyni. Dorian végignézett a nő arcán, a keskeny vállán, és tudta, hogy volt elég erő a tudósban ahhoz, hogy cipelje ezt a terhet. – Te le tudod őt győzni. Kiálltál magadért, pedig könnyebb lett volna menekülni. Ehhez nagy bátorság kell. – Tudod, hogy miért nem menekültem. – Iliana elmenekült. Hullazsákban hozták haza. – Attól még nem volt könnyebb kiállnod a kamera elé, és harcolnod, hogy a fiadnak joga legyen élni, és a népednek joga legyen eldönteni, hogy vajon le akarják-e magukat minősíteni akarat nélküli dolgozókká kevesek irányítása alatt, vagy sem. – Nagyon pontosan idézte a nő szóhasználatát. 173

Ashaya lesütötte a szemét. A férfi a villogó, kék szemével általában többet látott, mint kellett volna. – Nem vagyok én ilyen dicső lovag. Önző okokból tettem, amit tettem. Hogy megvédjem Keenant. Dorian megvonta a vállát. – Én azért ölöm meg a szörnyetegeket, hogy megvédjem a falkámat. De azok nem lesznek kevésbé halottak csak azért, mert én önző okból megmentem a szeretteimet. – Azok, akik nagyon sokat ugrálnak, általában elesnek – jegyezte meg, és erősen megmarkolta a férfi farmerbe bújtatott lábát. – Majd én elkaplak téged. – Ez egy olyan ígéret volt, aminek az ereje egy leopárd puha érintéseként simított végig a nő hátán. – Szeretnéd, hogy megszervezzünk egy második adást? Ashaya nagyot nyelt, de bólintott. – Megérkeztünk – jelentette be Rina, és finoman megállította a kocsit. Dorian már talpon volt. Ashaya kezdte megszokni azt, hogy a férfi, ha kell, némán és mozdulatlanul tud várni, akár egy mesterlövész, de az életben folyamatosan mozgásban volt. A nő figyelte, ahogy a férfi kinyitja a teherautó hátsó ajtaját, és leugrik. A férfi nyújtotta felé a kezét, hogy lesegítse, de a mentál visszautasította, és intett, hogy menjen csak, beszéljen a falkatársaival. A mentális védőfalai már így is papírvékonyak voltak, nem kellett volna sok hozzá, hogy teljesen eltűnjenek. Milyen arrogáns is volt, amikor a tettetett Elcsendesedés pajzsait áttörhetetlennek vélte, gondolta magában Ashaya. Ez viccnek is rossz volt. Persze, hogy sérthetetlenek voltak a falak – a Mentálhálón. Hiszen ott nem volt senki sem, aki a nap huszonnégy órájában megélte az érzelmeit, senki sem jelentett számára olyan kihívást, mint ez a vad alakváltó. Az Amarához fűző, meghatározhatatlan kapcsolatán kívül Keenan volt az egyetlen érzelmileg gyenge pontja, a fiát viszont éppen Ming vitte el tőle, néha hónapokra is. Összeszorította az ajkát, amikor földet ért, és tudta, hogy semmi sem számít: soha többé nem hagyja, hogy a fiát bárki is elvegye tőle. Szinte belehalt, amikor a kettejük közötti kapcsolat megszakadt, és nem volt elég erős ahhoz, hogy ezt újra túlélje. A kapcsolat! 174

A történések káoszában nem is gondolt még bele, hogyan lehetséges, hogy megérezte, hogy ma reggel el kell mennie Keenanhez. A kettejük kapcsolata megszűnt, amikor a fiú kiugrott a Mentálhálóról. Ashaya sohasem fogja elfelejteni a fájdalmat, ami akkor beléhasított. És mivel ilyen kapcsolatnak nem is lett volna szabad léteznie soha, a tudós azt sem tudta, hol és hogyan keresse meg. Mégis tudta, hogy ez most helyreállt. Ennek semmi köze nem volt a logikához, a szeretethez azonban annál inkább. Egy kéz érintette meg a háta alsó részét. – Szállj be a kocsiba! A teherautó előtt áll. Alig egy perc múlva már el is indultak. – Kerülő úton megyünk Tammyhez – mondta Dorian. – Nem akarom, hogy bárki is kövessen. Behajtott a Presidiót borító fák árnyékába, és automata vezérlésre kapcsolta az autót. A legtöbb erdős terület útja nem volt ellátva az automatikus navigáláshoz szükséges berendezésekkel, de ez a terület kiépített kirándulóhely volt, közel a városhoz, ezért alakították ki a főutakon legalábbis az önműködő vezérlés lehetőségét. – Most pedig – szólt a férfi, és becsukta a manuális vezérlés konzolját, szembefordult a nővel, a karját Ashaya fejtámláján támasztotta meg – mesélj az ikertestvéredről!

175

HUSZONHATODIK FEJEZET

Amara szája mosolyra húzódott, amikor a laboratórium túlsó falán, a hatalmas kommunikátor képernyőn megjelent Ming LeBon arca. A labor valahol a Death Valleyben volt, Amarát azután helyezték át ide, hogy elmondta: meg tudja találni Ashayát, de csak akkor, ha fizikailag is a közelében van. Ez természetesen hazugság volt, de közelebb juttatta őt az ikertestvéréhez. – Tanácsnok. Remélem, eredményes volt a vadászat. Ming ránézett a túl sötét, fekete szemével. Arcának egyik felét nagy, vörös anyajegy fedte. Valami pigmentációs probléma lehet, gondolta szenvtelenül Amara. Nagyon kevés dolog volt, ami iránt nem volt közönyös. – Nem – válaszolt Ming. – A koordináták, amiket megadott, nem voltak helyesek. – Tényleg? – adta az ártatlant Amara. – Pedig biztosan ott volt. – Találtunk arra utaló jeleket, hogy a környéken járt, de túl nagy területet kellett átvizsgálnunk. – Á, értem. – A nő elmosolyodott, és a tenyerét felfelé fordítva kitárta a karját. – Legközelebb majd igyekszem pontosabbat mondani. – Jobban szeretném, ha elmondaná, hogyan tudja egyáltalán megtalálni őt. Amara felemelte az ujját, és figyelmeztetve meglengette, akár egy kisgyerekkel szemben. – Nem, nem, nem. Azzal megszegném a szabályokat. – Milyen szabályokat? – Jaj, tanácsnok, kérem, ne! – Tudatosan, szándékosan felkacagott. – Mindketten tudjuk, hogy az én fejemben valami nincs rendben. – Élvezte, hogy sértegetheti és megzavarhatja a rideg, számító férfit. – De ez nem befolyásolja a gondolkodásomat, szóval ne kezeljen úgy, mintha az IQ-m nem lenne több egy rehabilitálténál. – Elnézést kérek. 176

Amara tudta, hogy ezek a szavak semmit sem jelentenek. A férfi azért hagyott rá mindent, mert azt hitte, hogy ő el tudja neki készíteni az implantátumot, amivel az egész mentál faj felett uralkodhat. Lehet, hogy ezt a Mentál Tanáccsal is megosztotta volna. Lehet, hogy nem. Amarát ez nem érdekelte. – Ami pedig a kérdését illeti, úgy tudom Ashaya nyomát követni, hogy… – Színpadias sóhajtással félbehagyta a mondatot. – Jaj nekem, majdnem kicsúszott a számon. De butus vagyok! Ming rámeredt, Amara pedig azon gondolkozott, vajon a tanácsnok meg akarja-e őt törni. Amikor azonban a mentál férfi megszólalt, a hangja egyáltalán nem olyan volt, mint amilyet Amara várt. – Önök ketten azonos génállományú egyedek. Egy méhben fejlődtek, és ugyanabban a környezetben nevelkedtek. – Amíg nekem menekülnöm nem kellett ön miatt. – Lebiggyesztette az ajkát. – Miért kellett engem rehabilitációra küldenie?! – Ön mégis – folytatta a férfi, mintha Amara meg sem szólalt volna – alapjában véve hibás, Ashaya pedig, a sajnálatos politikai nézeteitől eltekintve tökéletes mentál volt. Amara azon tűnődött, vajon Ming valóban olyan vak volt-e, mint amilyennek tűnt. Vagy lehet, hogy az ikertestvérének ilyen tökéletes szintre sikerült fejlesztenie az álcáját? Nos, ha ez így van, akkor ez a játék nagyon, de nagyon izgalmasnak ígérkezett. Éljen! – Mi kész rejtély vagyunk. Mit gondol, meg fog vizsgálni minket, mielőtt kivégez? – Könnyedén beszél a halálról. – Nem vagyok bolond, Ming. Abban a pillanatban, hogy átadom a működő implantátumot, halott vagyok. És Ashaya is az. – Ez jó ok önnek arra, hogy elhúzza a munkálatokat. – Ez igaz – vonta meg a vállát Amara. – De számomra elég vonzó a halhatatlanság gondolata. Az implantátum sokáig működik majd, amikor mi már régen nem létezünk. – Akkor biztos abban, hogy teljesíteni tudja, amit vállalt? Amara felvonta a szemöldökét, és magában, némán nevetni kezdett. Mert volt egy titok, amit csak ő és Ashaya tudtak. Ming egy csapásra megfeledkezik majd az implantátumról, ha rájön, hogy létezik már valami sokkal jobb is annál. De ez egyelőre a hármójuk titka volt. Az övé, Ashayáé és Keenané. 177

HUSZONHETEDIK FEJEZET

„Amikor mosolyog, szinte bármit kérhet tőlem, én pedig örömmel megadnám neki. Soha életemben nem éreztem magam ennyire kiszolgáltatottnak. Ez a férfi, ez a leopárd le tud győzni.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Ashaya mély levegőt vett. – A testvérem. – Végignézett az eukaliptuszfákon, amiket egy rossz ökológiai döntés miatt telepítettek ide, és azóta hiába próbálkoztak, nem tudtak kiirtani. Ha meggyújtották, ezek a fák pokoli tüzviharral égtek. – A testvérem éppen olyan, mint ezek a fák. Ránézésre tökéletes, briliáns lény. Makulátlan az elméje, megrendítő az intelligenciája. De elég egyetlen apró szikra, és ez a tökéletesség darabjaira hullik. Dorian az ujja hegyével végigsimított Ashaya vállán, a nő pedig azon kapta magát, hogy belehajol a férfi érintésébe. Abban a pillanatban szüksége volt az alakváltó erejére, érezni akarta, hogy nincs egyedül. – Nem bolond – folytatta. – Úgy tűnik, mintha ismerné a különbséget jó és rossz között, de ez igazából még sincs így. Sok mindent megtesz anélkül, hogy végiggondolná a következményeit. Olyan dolgokat is, amiket ép ésszel kegyetlenségnek tartana valaki. Dorian hirtelen elkomorodott, az izmai megfeszültek, az ujja megállt a nő bőrén. – Ő a szociopata, akit védelmezel. – Igen. – A nő nem volt hajlandó lesütni a szemét, nem volt hajlandó bocsánatot kérni. – Ő az ikertestvérem. – És Ashaya tőle kapta élete legnagyobb ajándékát. – Ez volt az egyetlen lehetséges döntés. – Egy igazi mentál számára nem. – Azt hiszem, mindketten hibásan születtünk, csak másképpen. – Ashaya várt, hogy megtudja, mit tesz most ez a ragadozó, akiben az Elcsendesedés iránt csak vak gyűlölet tombolt. – Mondd tovább, Ashaya! 178

A tudós számára megkönnyebbülés volt, hogy végre nyíltan és őszintén mesélhetett valakinek Amaráról. – Van közöttünk egy törhetetlen kapcsolat, ezért képes megtalálni engem, bárhol is vagyok, ha nem védem teljes erőmből az elmémet. – Ashaya a távoli híd piros oszlopait figyelte, mert nem volt képes szembenézni Dorian haragjával. Ekkor azonban a férfi a tenyerével átfogta a tarkóját. Ashaya fellélegzett. Furcsamód máris rászokott az alakváltó érintésére. Felnézett rá, és látta, hogy a férfi hunyorogva mered a kulcscsontjának ívére. Így valahogy könnyebben jött a szó a szájára. – Ez az ikerkapcsolat, a mentális kötődés születésünk óta megvan, de senki más nem érzékelte soha. Nem tudom, menynyit tudsz a mentális hálózatokról… – Keveset. – Dorian felnézett a tudós arcára, Ashaya pedig szinte érezte a bőrén az alakváltó pillantásának simítását. Ashaya alig tudta visszafogni magát, hogy ne érintse meg Dorian tökéletes ívű ajkát. – A kutatásaim alapján úgy gondolom, hogy a múltban, az Elcsendesedés előtt az érzelmi kötődések láthatók voltak a Mentálhálón. Mára ezek teljesen eltűntek. – Sem a szeretet, sem a gyűlölet nem volt már jelen a Mentálhálón. Csak az üresség maradt. – Minden elme teljesen független entitás. – Igen? Akkor Keenan honnan tudja, hogy szereted? – Nem tudja. – És Ashayát ez szörnyen kínozta. Fájdalmat kellett okoznia a fiának ahhoz, hogy megmentse az életét. – Francokat nem! – horgadt fel Dorian. – Ezért csinálta az egész ma reggeli műsort! Tudta, hogy az anyucija mindent hátrahagy majd, és rohan hozzá. Ashaya úgy érezte, mintha a szíve vérezni kezdett volna, amikor ezt meghallotta, és ez olyan megrázó volt számára, hogy majdnem feladott mindent, és átadta magát az érzelmeknek. – Valóban van kapcsolat köztem és Keenan között, de az is láthatatlan. – A hangja megbicsaklott. – Azt hiszem, az teszi láthatatlanná, hogy ragaszkodom az Elcsendesedéshez. Én fojtom el a fiam minden közeledési próbálkozását. – Hagyd abba! – Dorian megszorította a nő tarkóját. A gesztus egyszerre volt uralkodó, és gyengéd. 179

Ettől még több ellentétes érzelem öntötte el Ashayát. Éppen olyanok, amiket ki kellett zárnia. Mert ha Amara egyszer belelendült a játékba… – Az ikertestvérem sohasem ölne meg engem, és nem is sodorna halálos veszélybe, bármennyire is elfajul a játék. Azt hiszem, a maga módján szeret engem. Én vagyok az egyetlen játszótársa, az egyetlen barátja. De Keenant megölné. – Miért? Hisz ő csak egy gyerek! És ami még fontosabb: a testvére gyermeke! Ashaya szíve újra felszakadt, de ezúttal más érzelem árasztotta el: vad, védelmező, karmokkal és tépőfogakkal. – Amara ezt nem így látja – magyarázta, és megpróbálta meglovagolni az indulatának hullámát. – Szerinte én hozzá tartozom, és Keenan a betolakodó. – Ez a bizarr történet egyik legbizarrabb fordulata volt. – Azt akarod mondani, hogy rátok nézve ő jelenti az igazi veszélyt? – Azt akarom mondani, hogy még ha meg is tudok szabadulni a tanácstól, Amara tovább fog üldözni. Nem számít, hová megyek, ő megtalál, és űzni kezdi velem a gonosz játékait. Megpróbál majd az őrület határára sodorni. – A nő vett egy mély lélegzetet. – Az a legrosszabb az egészben, hogy amikor én érzek, az ő állapota súlyosbodik. Mintha az én érzelmeim táplálnák az őrületét. Attól félek, egy nap addig űz, hogy fájdalmat okozok Keenannek. Dorian maga felé fordította a mentál arcát, amikor Ashaya le akarta sütni a szemét. – Mit tett veled, Shaya? – Mostanában lehagyod az A betűt a nevem elejéről. – Tényleg? Egy újabb játék, de emögött semmi ártó szándék nem volt. – Dorian, az érintésed kibillent az egyensúlyomból, és ezzel nem csak Amara állapotát rontom, de a kettőnk közötti ikerkapcsolatot is erősítem. Ha ő bejut az elmémbe, hallani fogja, amit én hallok, és látni, amit én látok. Nem akarom, hogy ő itt legyen velünk, az autóban. – Senkivel sem akart osztozni Dorianen. Dorian nem tagadhatta meg a kérését, még akkor sem, ha a provokációtól a leopárd énjén vad frusztráltság lett úrrá. A férfi visszahúzódott a saját ülésébe, és kihasználta az alkalmat, hogy megnézze, jó úton vannak-e Tammy háza felé. 180

– Szóval félholtként éled le az életedet csak azért, hogy kordában tartsd Amarát. – Ha ez kell ahhoz, hogy Keenan biztonságban legyen, akkor igen. – A válasz nyugodt volt, de a nő ajka megremegett közben. Ashaya észrevette, és gyorsan összeszorította a száját. – Amara veszélyt jelent a fiadra, akit a világon a legjobban szeretsz, és te mégis véded őt. – A férfi ezt nem értette. Ashaya válaszolt. – Ő a kishúgom, Dorian! Néhány perccel utánam született, és egész életünkben én vigyáztam rá. Dorian szíve ekkor megszakadt. Mert pontosan tudta, milyen egy kishúg, ismerte a szeretetet, ami ezzel a kötelékkel járt. Tudta, hogy ez a viszony kőbe van vésve, és hogy mennyire szóba sem jöhet, hogy valaki ártson ennek. A húgának az ember olyan dolgokat is megbocsát, amit másnak soha. De… – Ha Amara megtámadná Keenant, mit tennél? – Hiszen tudod – suttogta a nő megtörten. – Megölném Amarát. És ezzel saját magamat is elpusztítanám. Ez volt hát az igazi oka annak, hogy Ashaya menekült. Nem tőle félt, hanem attól, hogy a testvére egyszer sarokba szorítja, és hogy onnan az egyetlen kiút Amara holttestén keresztül vezet csak. Szar helyzet. – De hogyan, Shaya? – bukott ki a kérdés Dorian száján. – Hogyan lehetséges, hogy te te vagy, ő pedig… – Egy szörnyeteg? – fejezte be a mondatot a mentál. – Nem tudom. Az emberek hisznek a lélek létezésében, igaz? Lehet, hogy az eredendően bennünk van, és nem változtathatjuk meg. Lehet, hogy csak két különböző lélekkel születtünk. Hiába próbálta elkeseredetten leplezni, Dorian hallotta a nő hangjában, hogy a szíve kettétört. Meg akarta nyugtatni, hogy a végén nem fog egymással szemben állni a két testvér, de már régóta nem voltak illúziói. Néha a gonoszság győzött. Néha a kishúgok is meghaltak. Kylie meggyötört testének képe annyira elevenen égett a lelkében, hogy amikor a haldokló lány kitántorgott a kocsijuk elé, az útra, Dorian először azt hitte, szellemet lát. – Te jó ég! 181

A férfi és a nő is előrezuhantak, megfeszült a biztonsági övük, majd a testük hátracsapódott, vissza az ülésbe, amikor az autó érzékelői észlelték az akadályt, és a kocsi vészfékezett. Dorian egy pillanat múlva már magához is tért, felnyitotta az ajtót, és kiugrott a kocsiból, hogy elkapja az összerogyó lányt. A haldokló szemét már eltompította a nemsokára bekövetkező halál, a fehér inge annyira véres volt, hogy a karcsú testére tapadt. Néhány foltban, ahol az anyag elszakadt, összemart hús látszott ki alóla. Valami halálosan vadul marcangolta szét a testét. – Maradj velem! – szólt, lehajolt, és a karjára emelte a lányt, hogy elvigye a legközelebbi kórházba. – Nem válaszolt a telepatikus kapcsolatra! – Ashaya annyira megrémült, hogy az ijedt kiáltás áttörte a hihetetlen önuralma falát. – Próbáld tovább! – Dorian felemelte a lányt, pedig már hallotta, hogy a szíve egyenetlenül és gyengén ver. A sérült felnézett rá, de a férfi tudta, hogy nem látja őt. – Ki tette ezt veled? A válasz meglepően tiszta volt: – Az apám. A lánynak barna haja és aranyló bőre volt, a szeme pedig teljesen fekete, mint a haláltusájukat vívó mentáloknak. Ez a szem lassan elszürkült, a lány teste elernyedt. Dorian érezte, hogy a karja megfeszül, a szíve elszorul. De az emlékek, amiket a halott lány ébresztett benne, még várhattak. Mind a leopárd, mind pedig az ember elsődleges célja abban a pillanatban az volt, hogy a mellette álló, az áldozat kezét markoló nőt biztonságba helyezze. – Menj! – szólt rá. Ashaya felpillantott rá. – Dor… – Meghalt. A mentál csapat egy órán belül ideér, hogy kivizsgálja a halálát. – Ezt Sascha mondta el neki. A halál volt az egyetlen elfogadható ok arra, hogy egy mentál leszakadjon a Mentálhálóról. Amint ilyet észleltek, keresni kezdték az illetőt, a kutatás pedig csak akkor ért véget, ha megtalálták a holttestet, vagy másképpen megbizonyosodtak a halál tényéről. – Talán annál is korábban, ha a lánynak sikerült telepatikus úton segítséget hívnia. Te nem lehetsz itt, amikor megérkeznek. Ashaya nem eresztette el a nő kezét. 182

– És veled mi lesz? A tekintetük találkozott. – Én nem hagyom őt egyedül a sötétben. – Ez egy buta és érzelgős döntés – vágta rá a mentál, de a hangja megbicsaklott. – De azt kívánom, bárcsak én is dönthetnék így. A férfi a fejét rázta, a benne lakó leopárd dühös félelemmel karmolt belé. – Menj, Shaya, tűnj el innen! A kocsit beállítottam, hogy rád is reagáljon, az útvonaltervet pedig beprogramoztam. Tedd automata vezérlésre, és indulj! A nő lassan elengedte a lány kezét. – A támadója őrjöngött. A sérülései olyan mélyek, hogy nem juthatott messzire. – Menj! A hangos, pattogó parancs felrázta a gondolataiból a kutatót. Mereven bólintott, és a kocsihoz szaladt. Egy perc múlva pedig elhajtott az alakváltó mellett, aki levitte a karjában a nőt az útról, keresztül a metszett fasoron. A zöld növényzet természetes kerítésként szolgált a mögötte elterülő lakópark számára. Apró, szűk házak álltak sorban, ragadozó sohasem lakott volna ilyenekben, de a mentáloknak ez pontosan megfelelt. A lány nyilvánvalóan a legközelebbi házból jött. Óvatosan megkerülte a lány vérének tócsáit a földön, és visszavitte őt oda, ami valaha a biztos rév volt a számára. Olyan, mint ahol Kylie meghalt. Mészárszék szaga fogadta, ahogy közeledett. És valami más, egy beteg, rothadt kigőzölgés, amit sohasem tudna elmesélni senkinek, akinek nem volt olyan éles a szaglása, mint az övé. Valami szörnyen, rettenetesen rossz dolog történt abban a kis fehér házban. Amikor a küszöbhöz ért, a hely láttán egy pillanatig önzőn azt kívánta, bárcsak egy perccel korábban hajtott volna arra, és ne látta volna meg ezt a pusztítást. Mert most annak a képe bevésődött az emlékezetébe, és beleégett azok mellé, amelyek éjszakáról éjszakára kínozták őt. Magához szorította a lányt, és belépett. Egy finom kéz látszott csak a bal oldali szobában fekvő, másik női áldozatból. Dorian benézett, és meglátta a kislányt, aki nem lehetett idősebb tizenhárom évesnél. Őt csak egyszer szúrta meg valaki, de a kés egyenesen a szívébe fúródott. A minimalista bútorok, amiket a 183

mentálok kedveltek, felborogatva hevertek a szobában, mintha a kislány kétségbeesetten próbált volna menekülni. Még az ajtóig sem jutott. Dorian nem mozdult az előszoba közepéről, csak jobb oldalra fordult. Egy másik szobában újabb holttest feküdt. Ez egy húszévesforma, sovány fiúé. Ő keményen védekezett, a karja véresen és törötten feküdt, tenyérrel felfelé a fakó szőnyegen, a mellkasa csupa szúrt seb. A szoba némán tanúskodott a túlélésért folytatott küzdelméről, a tartós, műanyagból készült székek összetörtek, rajtuk az odafröccsent, száradó vér rozsdabarna színe. Dorian a szőnyegre nézett, követni kezdte a küzdelem nyomait, és egy hálószobába ért. Itt egy középkorú férfit talált. A férfi a hátán feküdt, úgy tűnt, saját maga döfte a szívébe a pengét. Az egyik keze még mindig görcsösen fogta a markolatot. Az arcán nem volt békesség, de mentál érzéketlenség sem. Látszott rajta, hogy szenvedett. Mintha bepillantást nyert volna a pokolba. A háta mögött rebbent valami. Dorian lassan megfordult. A mentál, aki teleportálva érkezett, a mentál elit őrség fekete egyenruháját hordta. Azon pedig a már ismerős jelvényt, a harc közben összefonódó, arany kígyók jelét. Ming címerét. A tekintetük találkozott. A mentál rideg, szürke szeme és az alakváltó élénkkék szeme villant össze. Dorian azonnal felismerte a férfit: Ming katonája volt, de Anthony embere. Ő szállította el Zie Zent a raktárból. A Tk-mentál a lány holttestére nézett. – Neked menned kell. – Felemelte a karját. Dorian szorosabban magához ölelte a lányt. – Mi lesz vele? – Megsemmisítjük, és kitöröljük a faj emlékezetéből – adta meg a könyörtelen választ a mentál. – Mindannyiukat. Dorian összeszorította a fogát. – Nem. Legalább nekem mondd el a nevét! A mentál hosszan az alakváltó szemébe nézett, majd tudatosan pislantott egyet. A kezében egy vékony plasztikpapír kártya jelent meg. – Tessék, a születési azonosítója. – Nem félsz, hogy beszélni fogok erről, és lebuktatlak benneteket? – Nem. Egy órán belül ez a terület olyan tiszta lesz, hogy még az alakváltók orra sem lesz képes kiszagolni itt a vért. – Az állítását 184

bizonyítandó a szőnyegre nézett, Dorian pedig látta, hogy a vércseppek elválnak a szövettől, és lebegni kezdenek a levegőben. Dorian torkában felmordult a leopárd. – Hol a csapatod? – Autóval érkeznek. – Újra felemelte a karját. – Ide kell adnod őt, és el kell tűnnöd. Nem tudom elrejteni a jelenléted, ha megérkezik a takarítóosztag. – Miért csinálod ezt, ha nem is hiszel a tanácsban? – A szabadságnak ára van. – A mentál szürke szeme elfeketült, Dorian pedig látta, hogy a szőnyegről még több sötét vér emelkedik fel. – Menned kell. A Mentálháló még nem áll készen arra, hogy mindezt megtudja. De egy nap majd az is bekövetkezik. Az alakváltó végigment a most már tiszta szőnyegen, és megállt a mentál előtt. Csak a lány holtteste volt közöttük. – Nekem ott lesznek bizonyítékként az emlékeim. – Egy igazságszolgáltatásban dolgozó mentál ki tudta volna szedni azokat az elméjéből, ha Dorian együttműködik vele, és továbbíthatta volna a tanácsnak. – És neked? A mentál férfi éppen olyan gyengéden vette át a halott lány testét, mint ahogyan Dorian átnyújtotta neki. – Én belefáradtam – jelentette ki nyugodtan. – Nem bírom már sokáig, hogy életeket törlők ki, mintha azok nem léteztek volna sehol, csak papíron. Egyszer hibázni fogok. És akkor meghalok. Dorian léptek zaját hallotta a kockakövön. – Nincs jogod fáradtnak lenni! – Elvette a lány születési igazolványát, ami kettejük között, a levegőben lebegett. – Amikor majd felvésetted az ő nevét egy fej fára, és megadtad neki a végtisztességet, akkor kiérdemelted a jogot. De addig nem. Nem várta meg, amíg a mentál férfi válaszolt. Sarkon fordult, és éppen akkor ugrott ki a hátsó ajtón, amikor a takarítóosztag tagjai beléptek a főbejáraton. Közben érezte, hogy a háta mögött a vércseppek a levegőbe emelkednek. Egy újabb kép, amivel kiegészítheti a rémálmainak galériáját.

185

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

„Dorian könnyen válik megszállottá. Aggódom emiatt. Ha visszatér a feneketlen, fekete mélységbe, ha a sötétséget választja, nem vagyok biztos abban, hogy még egyszer vissza tudjuk hozni.” Részlet Sascha Duncan Tamsyn Ridernek küldött e-mailjéből Ashaya ellenszegült Dorian parancsának. Tudta, hogy talán butaságot csinál, és feleslegesen kockáztat, de rájött, hogy nincs ereje magára hagyni a férfit. Az úton továbbhajtott másfél kilométert, felhúzta minden mentális pajzsát, hogy egy esetleges telepatikus letapogatás során láthatatlan legyen, és lehúzódott egy nagy fa árnyékába. A kocsi látható volt az útról, de ez ellen semmit sem tehetett. Még tizenöt percig vár, gondolta magában. Ha Dorian addigra sem ér oda, akkor… Ekkor valaki feltépte a vezető oldali ajtót. – Csússz át a másik ülésbe! – Dorian hangja feszült volt, a ruhája csupa vér. Ashaya olyan gyorsan átmászott, amilyen gyorsan csak tudott, és egy perc múlva már úton voltak a kocsival. – Mit találtál? – Egy egész családot holtan. Gyilkosság és öngyilkosság áldozatait. A nő nagyot nyelt. – Valaki megtörte az Elcsendesedést, és nem került ki ebből ép elmével. Hallottam, hogy történnek ilyesmik. – Megmondtam, hogy tűnj el innen! – Dorian éles kanyarral lefordult egy mellékútra. – Mégis mi a francot képzeltél, mit csinálsz?! Ashaya elővigyázatlan volt, megtévesztette a férfi látszólagos nyugalma. Felkapta a fejét. – Azt gondoltam, talán segítségre lesz szük…

186

– Őrszem vagyok! – vágott a nő szavába Dorian. – Ez azt jelenti, hogy tudok magamra vigyázni. Ellentétben azzal, amit gondolsz, nem vagyok nyomorék. – Én sohasem gondoltam… – Éppen ez az! Nem gondolkoztál! – A férfi haragja olyan metsző volt, a mentál úgy érezte, mintha pengét húztak volna végig a bőrén. – Abba sem gondoltál bele, mi lesz Keenannel, ha téged elkapnak vagy megölnek, ugye?! A bűntudat összeszorította a bensőjét. – Nem. – Te jó ég! Ashaya érezte, hogy hiába akarja görcsösen elfojtani, az érzelmek kicsúsznak a kezéből, és kibontakoznak. Megpróbálta felgombolyítani a lebomlott fonalat, de hasztalan. – Te csak ne ítélkezz a fiam iránt táplált érzelmeim felett! – Keenan volt a gyenge pontja, ezt mind a ketten tudták. – Milyen érzelmek? Ez a megjegyzés az elevenébe talált, de Ashaya tartotta magát. Tudta, hogy neki volt igaza, és nem hagyta, hogy a férfi annyira megfélemlítse, hogy ezt elhallgassa. – Aggódtam érted. A lány láttán az érzelmi reakcióid olyan erősek voltak, hogy féltem, nem jössz el, mielőtt a mentál csapat megérkezik. – A haragja és a bosszúvágya mind ott villogott az utolsó, acélkék pillantásában. Dorian gyilkos pillantást vetett a nőre. – A te agyadat annyira kimosták, hogy még a saját érzelmeiddel sem vagy tisztában, de az enyémeket azért már meg tudod ítélni? Hát ez rohadt jó! – Megrázta a fejét. A selymes, aranyló haja szabadon lobbant. A nő legszívesebben fájdalmat okozott volna a férfinak. – Legközelebb majd hagyom, hogy kövesd csak az önpusztító vágyaidat! – bökte ki az összeszorított fogai között. – Ez az én életemet is nagyban megkönnyítené. ***

187

Dorian egy óra múlva még mindig fortyogott dühében. Letusolt Tammy házában, és átöltözött a váltóruhába, amit mindig tartott a nőnél. Tamsyn volt a falka gyógyítója, a katonák elég gyakran estek be hozzá véresen, vagy még súlyosabb állapotban. Most pedig a hátát a hátsó ajtónak vetve állt, és figyelte, ahogy Ashaya és Keenan udvariasan ülnek egymással szemben a kerti piknikasztalnál. – Akarsz róla beszélni? – hallatszott a kedves női hang. A férfi Tamsynra pillantott. – Nem. De ezt már elmondtam Saschának is, mielőtt elment. A gyógyító a férfi dereka köré fonta a karját, és nekitámaszkodott, amíg Dorian át nem karolta a vállát. – Mindig is rémesen makacs voltál. – Elmosolyodott. – Saschával pedig megbeszéltük, hogy felváltva próbálunk megfőzni téged. Én vagyok a támadás második hulláma. – Rohadt falka! – dörmögött Dorian. – Itt senki sem hallott még a magánéletről? Tamsyn felkacagott. – Szóval? Ashaya jól leplezi, de ha egy nő ennyire morcosan néz egy férfira, akkor az semmi jót nem jelent. Mit csináltál már megint? – Megszegett egy egyértelmű parancsot, és ezzel veszélybe sodorta magát. – A férfi figyelte, ahogy Keenan egy apró tárgyat vesz elő a zsebéből, és az asztalra teszi. Ashaya rögtön szorosan a két tenyerébe zárta azt. – Biztos vagy benne, hogy rá haragszol, és nem inkább amiatt vagy dühös, amit abban a házban láttál? Doriannek eszébe jutottak a falként emelkedő vércseppek, és a házat betöltő, fémes bűz. – Amit ott láttam, az rémálom volt – vallotta be –, de mérges egyértelműen rá vagyok. – A benne lakó macska buzgón bólogatott. – De miért? – erősködött Tamsyn. – Nem tett mást, mint amit ebben a helyzetben bármelyik nő megtett volna egy férfiért, aki sokat számít neki. Ashaya abban a pillanatban felpillantott, és Dorian még ilyen távolból is látta a szemében az elemi felismerést. A nő egy pillanattal később elkapta a tekintetét, de már késő volt, a baj megtörtént. Dorian teste összerándult, a haragja átváltozott valami teljesen mássá. 188

– Könnyebb volt távol tartanom őt magamtól, amíg nem viselkedett ilyen rohadt emberien. Tammy megölelte őt, a belőle áradó melegség a csontjáig átjárta az őrszemet. – Nem hiszem, hogy a macskád távol akarná őt tartani. – Éppen ez a baj. – Dorian elhúzódott a gyógyítótól. – Annyira akarom őt, hogy szinte felgyulladok belülről, és ezt egyszerűen nem tudom elfogadni. – Kezdettől fogva vágyott rá, de ez a vágy most már a szívébe is kezdte bevenni magát. – Csak azért, mert mentál… Dorian egy kézlegyintéssel leintette Tamsynt. – Nem erről van szó. A tanácsnak dolgozott, érted? Hogyan egyeztethetem össze Kylie emlékével azt, hogy így érzek egy nő iránt, aki részt vett a halálát okozó szervezet munkájában?! – Ashayának semmi köze nem volt Enriquéhez. Dorian leopárd énje fújni kezdett a név hallatán. – De ismerte a tanács titkait, és közvetlenül Mingnek dolgozott! – Sületlenségeket beszélsz. – Tammy összevonta a szemöldökét, és karba fűzte a kezét. – Ennek semmi értelme. Sascha egy tanácsnok lánya, és tudom, az elején fel akartad tépni a torkát, de most már imádod őt. Faith a tanácsnak adott jóslatokat, de rá sohasem reagáltál így. Ashaya miért lenne rosszabb náluk? Dorian nem fedhette fel a nő titkát, nem beszélhetett az ikertestvéréről, aki több volt, mint sérült. – Felejtsd el! Tammy szeme elkerekedett. – Atyaég, Dorian, nem csak kéjvágyról van szó, igaz? Ő fontos lett neked. Kezdesz beleszeretni! Tammy téved, gondolta Dorian, és kinézett az udvarra. Az igazság az volt, hogy már bele is szeretett. Abba sem gondoltál bele, mi lesz Keenannel, ha téged elkapnak vagy megölnek, ugye?! Igazság szerint Ashaya egyáltalán nem gondolkozott. Ösztönösen cselekedett. Váratlanul rohanta meg a vágy, hogy megvédje Doriant, méghozzá olyan erővel, hogy azonnal megtántorította. 189

Nem mintha még sohasem viselkedett volna ésszerűtlenül. Sőt, már hozzászokott ahhoz, hogy Keenannel és Amarával kapcsolatosan így viselkedik. De ők vér voltak az ő véréből, és láthatatlan mentális kötelékekkel kapcsolódtak hozzá. Valahogy érthetőnek tűnt, hogy ha róluk van szó, nem cselekszik tökéletesen logikusan. De aznap egy olyan férfi miatt viselkedett értelmetlenül, aki semmilyen módon nem kötődött hozzá. Nem törődött a saját biztonságával, ami pedig egy mentál számára mindig az elsődleges szempont. Nem törődött azzal, mi ésszerű, és nem törődött a többi kötelességével sem. Semmi mással, csak azzal, hogy megbizonyosodjon arról, Dorian épségben kijut onnan. Most pedig a kertben ült a fiával szemben, és a bűntudat helyét, amit kezdetben érzett, valami mély béke érzése vette át. Azzal ugyanis, amit művelt, visszavonhatatlan lépést tett előre. Egy lépést kifelé, az Elcsendesedésnek még a látszatából is. A Mentálhálón továbbra is védte az elméjét, de magában az Elcsendesedés legutolsó foszlányát is ledobta magáról. Gyere csak, Amara, suttogta. Fejezzük ezt be! Mert Doriannek igaza volt. Nem élhette tovább ezt a félholt életet. – Anyuci? – Keenan apró, komoly ábrázattal, kérdőn nézett fel rá. – Hol vagy? – Itt vagyok. – Ashaya felállt, megkerülte az asztalt, karjába vette a fiát, és már semmit sem titkolt el abból, amit érzett. – Szeretlek, kicsikém. Szeretlek. A kisfiú a legédesebb mosolyával ráragyogott. – Tudom. Ashaya szíve is megszakadt a gyermek magabiztosságának hallatán. Ekkor nézett fel, és meglátta a közeledő Doriant. A teste megfeszült, a szíve zakatolni kezdett, az elméje pedig szinte megvadult a primitív, érzéki vágytól. Félő volt, hogy a sóvárgása rabszolgává teszi őt. Dorian először Keenanhez fordult. – Tammy sütött sütit. A kisfiú azonnal fészkelődni kezdett az anyja karjában, hogy tegye le. – Szeretem a sütit! Ashaya leeresztette őt a földre, és figyelte, ahogy beszalad a házba. – Tamsyn döntött már a kölykeiről? 190

– A kicsik még ma este hazajönnek. Sascha biztos benne, hogy Keenan nem árt nekik, de amikor nem vagy itt, a biztonság kedvéért ő és Faith felváltva figyelnek rá. Ashaya bólintott. Megértette az óvatosság okát. Keenan erős telepata volt, a leopárdkölykök karmai pedig élesek voltak. – Azt szeretném, ha Keenannek lennének barátai. – Ha élhetné az életét. Dorian közelebb lépett hozzá, és a piknikasztalhoz szorította. – Mit adott neked? – Semmi közöd hozzá! – Ashaya még nem felejtette el, milyen indulatos volt nemrég Dorian, és hogy szándékosan védekező pozícióba kényszerítette, hogy mentegetőznie kelljen. Túl sokáig tartott, amíg Ashaya kiismerte ezt a macskatrükköt, de most, hogy már tisztában volt vele, azon gondolkodott, vajon a férfi milyen titkokat őriz. Nem mintha Dorian valaha is felfedte volna ezeket előtte. Ez a gondolat pedig erőt adott neki, hogy megacélozza a következő szavait: – Menj innen! A férfi azonban ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, két kezével megtámaszkodott a piknikasztalon, a nő két oldalán, így bezárta őt oda. – A konyhából idelátni, szóval viselkedj jól! – A szeme úgy csillogott, hogy az az utolsó szavainak bűnösen érzéki jelentést adott. Ashaya érezte, hogy elpirul. Eddig nem is tudta, hogy képes ilyen érzelmi reakcióra. Ráébredt, hogy Dorian nagyon veszélyes hím, ha eldönti, hogy kedves lesz. – Az előbb még ordítoztál velem. Most miért vagy ilyen kedves? – Mert vágyom rád – jelentette ki nyersen. – Dönthetek, vagy továbbra is megpróbálom elfojtani a vágyamat azzal, hogy dühös leszek rád, vagy… – Félbehagyta a mondatot, de a szeme táncoló, kék lánggá változott a nő szeme láttára. – Vagy? – kérdezett rá a nő, pedig tudta, hogy nem kellene. Mégsem tudott ellenállni. – Vagy kielégíthetem a vágyam. Ashaya nyelt egyet. – Mit gondolsz, melyik lehetőséget választottam? – kérdezte selymes hangon suttogva. Ashaya idegvégződései beleremegtek. – Az első változatot? – Ashaya hangja valamitől fátyolos, rekedtes lett. 191

Dorian hozzásimult, kemény, izmos combja Ashaya combjának feszült, tekintete az ajkára vándorolt. – Nem talált. De semmi baj, csak finoman büntetlek meg érte… most az egyszer.

192

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

Valahol a Tenderloin homályos mélyén, amit néhányan még mindig San Francisco sötét szívének neveztek, találkozó kezdődött. – Óvatosan! – szisszent fel valaki, amikor egy nehéz doboz majdnem a padlóra zuhant. – Ebből csak két dobozunk van. – Az bőven elég – nagyzolt egy másik férfi. – Csak egyszer kell eltalálnunk, nem? – Igen, de ahogy te lősz, kell ez a két doboz – vágott vissza az első férfi. – És most figyelj oda! A következő tíz perc teljes csendben telt, amíg minden a helyére nem került. – Azt a parancsot kaptuk Velencéből, hogy az akciót csak akkor indíthatjuk meg, ha azzal nem hívjuk fel magunkra a figyelmet. A legfontosabb még mindig az, hogy fű alatt maradjunk. – Megvárta, amíg ezt mindenki biztosan felfogta, és csak akkor lépett tovább a gyakorlati kérdésekre. – Néhányan átalakított altatópuskákkal lövünk majd, szóval mindenki kezdhet gyakorolni! Készen kell állnunk, ha esélyünk nyílik elkapni Aleine-t. Mert csak egyszer futhatunk neki. – Akkor elsőre kell beletrafálnunk a közepébe!

193

HARMINCADIK FEJEZET

„Dorian félmeztelen volt, amikor DNS-mintát adott nekem. Emiatt nem tudtam összpontosítani. Ha nem tudnám, hogy alakváltó, akkor is meglátnám benne a vadászó nagymacskát. A mozgása valóságos erotikus tánc… De lehet, hogy csak rám van ilyen hatással. Ha felhagynék az elővigyázatossággal, és meg merném simogatni a benne rejtőző leopárdot, az vajon dorombolna, vagy leharapná a kezem?” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Aznap délután miután a nő olvasott egy mesét Keenannek, Dorian visszavitte Ashayát a lakásba, és biztosította őt arról, hogy vacsorára visszaér. A fiú elégedett volt, és megígérte, hogy a hátralévő néhány órában jól fog viselkedni. – Fontos, hogy ma este itt legyek vele – magyarázta a nő, miközben indulás előtt még bekaptak egy falatot. – Tudnia kell, hogy számíthat rám, hogy itt leszek, amikor szüksége van rám. Dorian nem nyitott erről vitát, hiszen a kölykök voltak a falka legfontosabb része. De ettől még nem felejtette el az ígéretet, amit odakint, az udvaron tett a nőnek. Sem a bűntudat, sem a harag nem volt elég erős ahhoz, hogy megállítsa – Ashaya Aleine az övé volt. – Ha akarod, elmegyek, összepakolom a cuccodat, és elhozom ide… – Tudott ő nagyon kedves és figyelmes is lenni, ha akart. Ashaya gyanakvóan pillantott rá. – Ne! Jobb, ha nem szokik hozzá, hogy állandóan vele vagyok. Ki tudja… Dorian váratlanul megcsókolta őt, és nem sietett elengedni azokat a telt, harapnivaló ajkakat, amik annyira vonzották, hogy szinte beleőrült. – Elkezdhetnél már bízni abban, hogy meg tudlak védeni – szólt, és lehelete a nő csóktól nedves ajkait simogatta különben a sérült egóm miatt olyan dolgokat is csinálhatok, amikért nem vállalom a felelősséget. – Ez nem fenyegetés volt, sokkal inkább ígéretnek tűnt. 194

A lakásba érve további leckéket akart adni a nőnek a férfiegó ápolásának témájában, de amikor odaértek, látogatók várták őket. Faith a lépcső tetején ült, és ujjaival a zöld sál végét piszkálta, amivel a haját összefogta. Vaughn hátát az ajtónak vetve ácsorgott mögötte. Dorian gyorsan Ashaya elé húzódott. – Ti mit kerestek itt?! – Vaughn a barátja volt ugyan, de Faithszel már problematikusabb volt a viszonya. – Beszélni szeretnék veled – válaszolt a kardinális mentál, és az ajkába harapott. – És Ashayával. Dorian torkát elszorította a védelmező ösztön. – Ez elvileg egy biztonságos hely. Mi van, ha követett titeket valaki? – Ne sértegess! – vetette oda Vaughn, és továbbra is lazán, nyugodtan állt, annak ellenére, hogy Dorianből áradt az ellenségesség, ezt ő jól tudta magáról. – Senki sem követett. És még ha én hirtelen szenilissé is váltam volna, a párom elég jól előre tudja jelezni a veszélyeket. Dorian Faithre pillantott, és meglátta a kérlelő kifejezést az éjszakai égbolt mintázatú szemében. Ő és Faith ki nem mondva megegyeztek egymással. A J-mentálok több mint száz éve már csak pénzről és üzletről szóló jóslatokat adtak, semmi mást. Ha ez nem így lett volna, Kylie talán még életben lett volna. De Faith megtette azt, amit a fajtájából senki: kinyitotta az elméjét a teljes jövőre, és így éppen annyi rémséget látott, mint boldogságot. És ezzel kiérdemelte Dorian tiszteletét. Az őrszem elindult felfelé a lépcsőn, de ügyelt rá, hogy Ashaya végig a háta mögött maradjon. A mentál szokatlanul csendes volt: Vaughn általában ilyen hatással volt az ismeretlenekre. A jaguár egyszerűen képtelen volt ártalmatlannak tűnni: még akkor is halálosan veszélyesnek látszott, amikor Faith sötétvörös hajával játszadozott, és az ajkán a kielégült birtoklási vágy üdvözült mosolya bujkált. – Azt hittem, flörtölni a párosodás előtt szoktak – jegyezte meg, miközben kinyitotta az ajtót, és betuszkolta Ashayát a lakásba. – Akkor nagyon sajnálom a párodat – vágott vissza Vaughn. Hagyta, hogy a párja hajtincse kicsússzon az ujjai közül, de helyette megfogta Faith kezét. – Ha szeretnéd, szívesen adok neked romantikaórát. Dorian felhorkant, Faith pedig felnevetett. 195

– És te ugyan hol tanultál olyat?! – kérdezte a mosolyához nem illő, kötözködő hangon. – Hát tőled, Vörös! Hol máshol? – Vaughn pajkosan elmosolyodott, követte Doriant és Faitht a lakásba, és berúgta maga mögött az ajtót. Ashaya már a teakonyhában volt, vizet forralt. – Gondolom, jól jön majd egy kávé – jegyezte meg Faithre nézve. A J-mentál eleresztette a párja kezét, és visszanézett a nőre. – Te már tudod. – Nem. – Ashaya megrázta a fejét. – De ha meglátogat egy J-mentál, és beszélni akar veled, akkor jobb minden eshetőségre felkészülni. Te vagy Faith NightStar, igaz? Faith bólintott, és bemutatta Vaughnt, de Dorian közben azon tűnődött, vajon a látogatók is hallották-e Ashaya hangjában azt, amit ő: a fojtogató rettegés halvány nyomát. Odalépett a nőhöz, és a derekára tette a kezét. – Segítsek? – A védelmező ösztön végigmarta az ereit. Bosszankodnia kellett volna emiatt, de nem tette. Mert az érzés helyénvalónak tűnt. – Nem – vágta rá makacsul a nő, de amikor felnézett Dorianre, a férfi meglátta a szemében az igazat. Ashaya halálra rémült. A férfi elkapta Vaughn tekintetét. Képtelenség lett volna kettesben beszélgetni Ashayával, a másik őrszem hallása túl jó volt. – Nem bánjátok, ha kimegyünk egy kicsit az erkélyre? – De Vaughn már nyitotta is a külső részre vezető tolóajtót. Dorian hálás volt neki, mert tudta, hogy amint Faith és Vaughn becsukják maguk mögött az ajtót, a forgalom zaja elnyomja majd Ashaya és az ő beszélgetésének a hangját. Alighogy a látogatók kiléptek az erkélyre, Dorian maga felé fordította a mentál arcát. – És most beszélj, ha nem akarod, hogy goromba legyek! – Te mindig goromba vagy. – De a szavai ellenére Ashaya habozás nélkül a karjába omlott, és ez a bizalom megszelídítette kicsit a leopárdot. – Hé! – Dorian ráhajolt a nő testére, szinte teljesen körülvette őt, az ajka a homlokát súrolta. – Ha ismered a jövőt, akkor meg is tudod változtatni azt! – Tudom. Sohasem az érzelemtől magától féltem, hanem a hatásától. Attól, hogy szabad utat nyitok Amara hibájának, és ebbe talán mind a 196

ketten belehalunk. De ma félek, és azt kívánom, bárcsak elűzhetném magamból ezt az érzést. Dorian visszaemlékezett a fehér házban látott mészárlásra, a lányra, akit a karjában tartott. – Megértem. – Mert benne is ugyanezek a gondolatok keringtek. – Miután Kylie-t megölték – folytatta, és feltépte a lelkének azt a bugyrát, amit eddig vad elszántsággal védelmezett – hatalmas düh forrott bennem, és felemésztett belülről. – Ha visszaemlékezett azokra a napokra, csak egy gyűlölettel és elkeseredéssel teli vermet látott maga előtt. – De egyetlen pillanatra sem akartam megszabadulni az érzelmektől. Tudod, miért? – Nem. – Mert ha kiirtom az érzelmeket, azzal Kylie-t is kiirtottam volna. – A karja megfeszült a nő körül, haragjának parazsa újra fellángolt. Puszta kézzel tépte ki Santano Enrique szívét, de a leopárdnak ez nem volt elég. Nem nyugodhatott addig, amíg akár egy is életben volt azok közül, akik hagyták szabadon garázdálkodni azt a szörnyeteget. – Az érzelmek színezik ki az emlékeinket, ezek nélkül egyik napunk olyan lenne, mint a másik. És a húgom emléke már rég kifakult volna. Ashaya végre eleresztette őt, és hátrált néhány lépést. Lenyűgöző szeme megbabonázta a férfit. – Hallanod kellene magad, amikor Kylie-ról beszélsz. A szívem is belesajdul, pedig tudom, hogy ez lehetetlen. – Nem lehetetlen. A szíved felismeri a szeretetet. – Dorian imádta Kylie-t, ezt soha nem is tagadta. – Kylie pedig itt él, a szívemben. – Öklével a mellére csapott. – Dorian. – A nő felemelte a kezét, mintha meg akarta volna érinteni a férfit, de megállt, megrázta a fejét, és hátat fordított neki. – El kell készítenem a kávét. A férfinak maga mellett kellett volna tartania a kezét, de sohasem értett igazán ahhoz, hogyan kell azt tenni, ami helyes lenne. Szüksége is volt valamire, ami csillapítja a lelkében a káoszt, ami mindig feltámadt benne, amikor a halott húgára gondolt. Egy nap talán már nem fogja magát okolni Kylie haláláért, de az a nap még nem jött el. Megfogta Ashaya csípőjének két oldalát, és a mellkasához húzta a nő hátát. – Dor… 197

A férfi megcsókolta a nő nyakát. – Csak előre figyelmeztetlek. – Ashaya bőrének nagyon jó íze volt. A férfi apró, macskaszem nyalásokkal ízlelgette őt, ettől pedig a mentál szívverése olyan hangos lett, akár az égzengés. Úgy tűnt, mintha nem tudna elég levegőt venni ahhoz, hogy megkérdezze, milyen figyelmeztetés. Dorian elmosolyodott, és elmagyarázta. – Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy az ágyamba viszlek. Készülj fel, hogy táncolnod kell velem. – Egy utolsó csókot nyomott a nő puha bőrére, majd elhúzódott tőle, vissza oda, ahol az előbb állt. A nőnek kellett néhány másodperc, amíg le tudta venni a tekintetét a férfi szájáról, miután felé fordult. – Úgy tűnik, te mindig megkapod, amit akarsz. – És? – És most úgy nézel ki, mintha belém akarnál harapni. Dorian hagyta, hogy a szemhéja félig lecsukódjon, az ajka pedig lassan mosolyra húzódjon. – Azért, mert tényleg ezt akarom. – Élvezte, hogy a nő elpirult, és úgy döntött, játszik még egy kicsit. – Hátra akarlak fektetni az ágyamon. Azután szét akarom tárni a combodat, és… – A kávé! – Ashaya megmarkolta a pult szélét. – Mindjárt kész. – Ó! – A férfi csalódottan előrehajolt, és a fogaival finoman belekapott a nő fülcimpájába. – Akkor majd később elmondom, hogy pontosan hol is akarlak megharapdálni. – Azzal magára hagyta a kipirult, de már egyáltalán nem rettegő Ashayát, az erkélyajtóhoz sétált, és intett Vaughnnak, hogy bejöhetnek. Egy pillanatra zaj öntötte el a szobát, amikor a másik pár a szobába lépett. Ashaya néhány perc múlva letette a kávét az alacsony dohányzóasztalra, majd leült az erkélyajtóval szemben, a fotelba. Dorian megállt felette, és a támlára támaszkodott. Faith a másik mentállal szemben helyezkedett el a másik kanapén, Vaughn pedig kényelmesen elterpeszkedett mellette. – Te nem iszol? – kérdezte Faith Ashayától, amikor látta, hogy a nő nem tölt magának. – Nem szoktam hozzá, ezért általában nagyon erős hatással van rám. – Értem. – Faith átnyújtott egy bögrét a párjának. – Én kávéfüggő lettem, de be kell látnom, hogy valóban erősebb a hatása, mint 198

gondoltam. – A szavai és a hangja barátságos és közvetlen volt, de a mozdulatai kapkodóak. Látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát. – Bármit is láttál – szólalt meg Ashaya szinte túl nyugodtan, mintha alig bírná már tartani magát csak mondd el egyenesen. Jobb tudni, mint találgatni. Faith keze megremegett, amikor letette az asztalra a szinte teli bögrét. Vauhgn átvette a kávéját a bal kezébe, a jobbal pedig átkarolta a párja derekát. – Vízióm volt – kezdte a J-mentál de egyike azoknak, amelyekről lehetetlen megmondani, hogy a jövőben történnek, vagy már megtörténtek a múltban. – Múltbalátás – jegyezte meg Ashaya. – A kiterjesztett családfám néhány ágán nagyon alacsony szinten megjelent ez a képesség. Dorian a nő tarkóját figyelte, és arra vágyott, hogy újra megérinthesse, hogy befejezze azt, amit a konyhában elkezdett. Minden ösztönével ellentétes volt, hogy megpróbálta elfojtani ezt a vágyát, de tudta, hogy a mentál nem értékelné. Főleg most, amikor igyekezett rezzenéstelennek tűnni. Olyan rohadt jól csinálta, hogy ezzel fel is bosszantotta a Dorianben lakó leopárdot, aki nem szerette, ha figyelmen kívül hagyják. Ekkor Ashaya felé fordult, a tekintetük találkozott. – Mondtál valamit? – kérdezte a nő. Hát, ez érdekes. – Nem. A mentál kétkedő pillantást vetett rá, majd visszafordult Faith felé. – Mit láttál a vízióban? – Ashaya, őszinte leszek veled – jelentette ki Faith, és a hangjában volt valami acélos él, ami, Dorian tudta, gyakran meglepte az embereket. – Abból, amit eddig tettél és mondtál, úgy tűnik, hogy lázadó vagy. De mindenki hazudhat. – Ez igaz – bólintott Ashaya. – Ráadásul még mindig kapcsolódom a Mentálhálóra, szóval ne mondj nekem semmi olyat, amit a Mentál Tanács nem tudhat meg. – Mintha biztos lennél benne, hogy elkapnak. – Vaughn belekortyolt a kávéjába. Ashaya egy nagyon kicsit közelebb húzódott Dorianhez. 199

– O-mentál vagyok. Ez specifikációtól és a képességem erejétől függetlenül elsősorban nem harcra való képesség. – Igaz – bólintott Faith, majd egy pillanatig elgondolkozott. – Ami a titkot illeti, szinte biztos, hogy a tanácsban valaki már tisztában van ezzel, szóval, még ha ki is szivárog valami… – Kifejező mozdulattal megvonta a vállát. – Mit tudsz a Hálóelméről? – Az tart rendet a Mentálhálón – válaszolt Ashaya. – Rendszerezi, kevésbé kaotikussá teszi az információt. Néhányan azt mondják, a tanács számára kémkedik, mások szerint lehetetlen ilyen emberi gondolatokkal felruházni. Abban mindenki egyetért, hogy a tudatosság kezdeti fázisában van, de senki sem tudja, mennyi idős. – Nincs egyedül – közölte Faith. – Amikor az Elcsendesedés gyökeret vert a mentálok között, a Hálóelme kettészakadt. Egyik része jó, ismeri az érzelmeket, és képes tudatos cselekvésre. A másik része, amit én Sötételmének hívok, a rossz és erőszakos érzelmekből áll össze, amit az Elcsendesedés elfojtott. – Mert az erőszakos és rossz érzelmek ellen kondicionálnak minket a legerősebben – gondolkodott hangosan Ashaya. Faith bólintott. – Amikor én kiugrottam a hálóról, egy gyilkost üldöztem. Őt egyfajta gonosz sötétség fertőzte meg. Ez a Sötételme mentális befolyásának a jele, a Sötételme ezeket az eredendően instabil elméket használja arra, hogy hallassa a hangját. Nem csak táplálkozik az ő negatív érzelmeikből, de ő táplálja a világ legszörnyűbb sorozatgyilkosait. Úgy tűnt, Ashayát nem rázta meg Faith kijelentése. – Az Elcsendesedés elszakít minket a lelkünk egy szerves és alapvető részétől. Ezért teljesen érthető, hogy ez a szakadás a mentális síkon is megjelenik. – Ekkor hirtelen megmerevedett a háta. – Az ikertestvérem… – nézett Faithre. – Láttad a sötétséget az ikertestvéremben. – Nem tudom, honnan tudtam, hogy nem te vagy az. A látomásaimban néha egyszerűen tudok dolgokat. Most biztos voltam benne, hogy a nő, akit figyelek, nem Ashaya Aleine. – Kis időre elhallgatott. – Az a nő szörnyű dolgokat tett. Gyilkolt, kínzott, vért ontott. 200

Vaughn letette a kávéját az asztalra, és egy csókot nyomott a párja halántékára. Faith belehajolt az érintésébe, de a szemét nem vette le Ashayáról. – Múltbalátás volt? Ashaya nem habozott a válasszal. – Nem. Amara sohasem gyilkolt, sohasem ontott vért. – Biztos vagy ebben? – kérdezte kihívóan Vaughn. Dorian büszke volt, hogy nem kellett rendreutasítania a másik őrszemet. A macska énje halkan és büszkén felmordult, amikor látta, hogy Ashaya egyenesen Vaughn szemébe néz, és úgy válaszol: – Igen, biztos vagyok benne. Van egy Mentálhálón kívüli kötelék, ami összekapcsol minket. Ha Amara gyilkolna, annak tudata abban a percben, abban a pillanatban átszivárogna az én elmémbe is. Nem lépte át ezt a határt. – Hiszek neked – jelentette ki halkan Faith. – De át fogja lépni, ha nem változtatod meg a jövőt. – Lehet, hogy éppen az árulásom lesz az, ami átlendíti őt a határon. – Ashaya magába zuhant. – Mindig is tudtam, hogy minél instabilabb érzelmi állapotban vagyok, annál súlyosabbak a rohamai. Dorian magához akarta őt szorítani, és rá akart parancsolni, hogy ne vádolja magát. Összeszorított fogakkal pillantott Vaughnra. – Ez minden? – Ez minden. – A másik férfi felállt, és maga után húzta Faitht. – Várj! – A nő Ashaya szemébe nézett. – Igazam volt? A testvéred valóban… – Zavart? – fejezte be helyette a mondatot a mentál. – Igen. Okosabb, mint a legtöbb ember a világon, de alapjában véve sérült. – Értem. – A tekintetében ott bujkált a tudás, hogy a legtöbb Jmentál a Mentálhálón élete végére megőrül. – Volt még valami… ezt nem tudom bizonyítani, semmi alapja, de lehet, hogy éppen azért különböztök ennyire, mert ikrek vagytok. Dorian értette meg először, mit akart mondani Faith. – Tükröződik bennetek a Mentálháló kettőssége, igaz? A jó és a rossz. – Nem – suttogta Ashaya. – Nem ilyen éles a választóvonal, legalábbis egyelőre nem. Benne is van jó, ahogyan bennem is van rossz. 201

Senki sem szólt egy szót sem, de mindannyian tudták, hogy Faith Jmentál volt, a víziói sohasem tévedtek. Ha nem tettek valamit, ha nem akadályozták ezt meg, akkor a jövő, amit látott, valósággá válik. Amara Aleine ártatlanok vérében fog megmártózni. Öt perccel később Faith és Vaughn már a lépcsőház tompa, zöld falát nézték, miközben kifelé igyekeztek az épületből. A mentál azon tépelődött, megossza-e Vaughnnal egy másik vízióját. Ez általában nem is volt kérdés, ez a téma azonban annyira érzékeny volt, hogy nem tudta, terhelni akarja-e a tudás súlyával a párja vállát. Végül a férfi eldöntötte helyette a kérdést. – Mondd! – szólalt meg, amikor kiléptek az utcára, és körülölelte őket a sós tengervíz öböl felől áradó illata. – Hallom, hogy gondolkozol. – Még régebben láttam valamit Dorianről – ismerte be. – Akkoriban, amikor a párod lettem. – Leopárd alakban láttam őt, inkább zöld, mint kék szemekkel, és sötét jegyekkel a pofáján. – Nem említettem neki soha, mert a távoli jövőre vonatkozott. Azt hittem, évek múlva következik csak be, és… a jövő változik. – Elmondod, hogy pontosan mit láttál? Ha már ennyit elmondott, most már nem hátrálhatott meg, így hát Faith elmesélte a párjának a látomását. – Ez nagyon komoly – csóválta a fejét Vaughn. – Tényleg azt hiszed, hogy valaha is képes lesz alakot váltani? – Azt hittem. – Remegve felsóhajtott. – De ez a vízió eltűnt, Vaughn. Valami megváltozott. – És most mit látsz? – Semmit. – A nő megmarkolta a párja karját. – Semmit sem látok Dorianről. Nem tudom, vajon azért, mert minden alakulóban van, vagy… – Vagy mert nincsen jövője. – Vaughn arcvonásai megkeményedtek. – Mert Aleine a halálba viszi. – Dorian meghozta a döntést – szólt Faith, de a szíve a torkában vert. Néha gyűlölte azt, amivel a képessége járt. – Ahogyan mi is, annak idején. – Az más volt. A nő elmosolyodott. 202

– A tanács téged is meg akart öletni. – A testét még mindig elöntötte a harag és a félelem vad keveréke, amikor feléledtek az emlékei. – Nekünk sikerült. És én bízom benne, hogy Doriannek is fog. – Még akkor is, ha az őrszem jövője abban a pillanatban csak formátlan, sötét üresség volt.

203

HARMINCEGYEDIK FEJEZET Amara nem látta őt, de tudta, hogy ott van. Ashaya még sohasem tudta ilyen hosszú időre kizárni őt, főleg nem olyankor, amikor Amara valóban be akart törni az elméjébe. De ő, biztosan ő csinált valamit, amivel a testvérét Amara ellen fordította. Ezt nem szabad. Miközben újra és újra nekifeszült Ashaya mentális pajzsának, tekintete egy fecskendőre tévedt. Egy halálos adag altatóval töltött fecskendőre. – Mennyire egyszerű – suttogta magában. Egyszerű, és végleges megoldás.

204

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

„A vágy fizikai fájdalmat okoz. Most, hogy találkoztam vele, megérintettem, megcsókoltam, az elmém folyamatosan zavarba ejtő képekkel bombáz. Látom a kettőnk összegabalyodott testét, a bőrömre omló, csillogó, szőke haját, az erős kezét a mellemen, a nyelvét, ahogy a testem nedves forróságát nyalja. A kezem is remeg, amikor ezt írom. Nem tudok aludni. Nem tudok tisztán gondolkozni. Mi történik velem?” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Dorian megkerülte a kanapét, és leült Ashaya mellé. A nő tudomást sem vett róla, ezért a férfi mély torokhangon felmordult, majd megmarkolta Ashaya copfját, és felemelte a nő arcát. – Dorian! – csattant fel a mentál, kitörve a ridegség burkából. – Az alapján, amit Faith mondott, meg kell őriznem az Elcsen… – Hallgass, Shaya! – A nő copfját az egyik keze köré tekerte, a másik kezével pedig elkapta az állát. – Igen, úgy tűnik, a testvéred komoly gondot okoz. De előbb vagy utóbb úgyis meg fog téged támadni. És akkor már legyen előbb, mert azt nem hagyom, hogy miatta élve eltemesd magad. Szembenézünk vele, kiállunk ellene, és harcolunk. Ashaya nem válaszolt, egy szót sem szólt. Ha Dorian nem kezdte volna érezni őt a lelkének egy olyan részével, amiről sohasem gondolta, hogy egy mentál miatt feléled majd, akkor biztosan nem is vette volna észre a rezzenéstelen álarc mögött a szenvedést. – Mi a baj? A nő összeszorította az ajkát. Szörnyű, makacs mentál! Dorian a homlokát ráncolva visszaemlékezett, mit mondott az előbb, és ezt összevetette Ashaya összes gyenge pontjával, amiről tudott. Nem hagyom, hogy miatta élve eltemesd magad. – A földrengés élve eltemetett. – Közel járt, gondolta, amikor a mentál szempillája megremegett, mielőtt eltökélten újra felemelkedett. 205

– De ezen már túl voltál. Hiszen egy föld alatti laborban is képes voltál dolgozni. Akkor nem az zavar, hogy élve eltemetnek… hanem az, hogy Amara temet el. – Hagyd abba! – Ashaya suttogott, de a szavai kiabálásnak hatottak. – Hagyj békén! – Ó, nem, Shaya! – Dorian eleresztette a nő állát, de a copfját tovább szorította. Tudatában volt az erejének, és óvatos volt, de hajthatatlan. Tudta, hogy Ashaya nem fog beszélni, hacsak ő rá nem kényszeríti. – Elmondom, mi fog most történni. Te szépen elmeséled, mit tett veled a bolond testvéred, és minden egyes alkalommal, amikor megpróbálsz lerázni engem, vagy hazudsz, megcsókollak. A nő szeme elkerekedett, majd egyszerre annyi indulat jelent meg benne, amennyit a férfi még sohasem látott ebben a mentálban. – Dorian, nem számít, hogy a Mentál Tanács mit szajkózik a propagandagépezetén keresztül, az alakváltók nem állatok. Te is civilizált lény vagy, és betartod a törvényeket… Dorian már figyelmeztette egyszer a nőt, most egyszerűen megcsókolta. Ashaya szája kinyílt előtte, és nagy volt a kísértés, hogy Dorian betörjön oda a nyelvével, hogy megízlelje azt, amit a testének minden porcikája kívánt. De, bár ezt Ashaya nem hitte volna el neki, ő igyekezett jól viselkedni. A nő el sem tudta képzelni, milyen jól viselkedett éppen. Ashaya lihegve kezdett levegő után kapkodni, abban a pillanatban, hogy Dorian eleresztette a száját. Ez érdekes hatással volt a mellére. Dorian lepillantott, és ráébredt, hogy neki még tervei vannak azokkal a mellekkel. Élvezetes, bűnös tervei. – Beszélj! – parancsolt a nőre. – A tanácsnak sem sikerült szóra bírnia engem. Miből gondolod, hogy te meg tudsz törni? Dorian lassan, érzékien, elégedetten elmosolyodott. Ashaya végre, végre elkezdett játszani vele. – Ó, édes, nem akarlak én megtörni. – Kuncogva lehajtotta a fejét, és megnyalta a nyakát, a verőere felett. – Nem szokásom nőket bántani. De azért lehet egy kicsit kínozni – végigsimított lefelé Ashaya karján simogatni – a kézfejével nagyon finoman megsimította a nő telt keblét és felfalni. – A fogait finoman összezárta a nő buja alsó ajka körül, és majdnem megfeledkezett arról, hogy ő éppen jól viselkedik. 206

A nő arca piros volt, amikor Dorian eleresztette őt a lopott csók után, de a tekintete egyenesen a férfi szemébe fúródott. – Pedig egyszer már fegyvert fogtál rám, és azt mondtad, megölsz, ha kell. – Akkor nem nő voltál a szememben, hanem csak egy mentál tudós. – Fondorlatos, macskához illő válasz volt. Ashaya csak most döbbent rá, milyen könnyen túljárhat az eszén ez a férfi. Dorian érezte, hogy a nő egyre szaggatottabban és gyorsabban veszi a levegőt, miközben ő apró csókokkal borítja be a nyakát. – Ez szabályellenes. – Ashaya nem tudta igazán, hogy ezt miért mondta. Mert inkább tűnt leplezetlen bátorításnak, mint ellenkezésnek. A férfi fogai Ashaya bőrét súrolták, miközben válaszolt: – Azt mondtam, megcsókollak. De azt nem mondtam, hogy hol. A mentál természetesen tisztában volt a szex mechanikájával, bár a mentálok a folyamatot rögtön kiiktatták, amint technológiai lehetőségük volt rá. Most azonban ráébredt, hogy a tudásában hatalmas lyuk tátong: semmit sem tud a gyakorlati alkalmazásáról. – A csók két lény között a definíció szerint szájak érintkezésétjelenti – ellenkezett mégis. Dorian felnevetett, és Ashaya meg mert volna esküdni, hogy érezte a hangot a bőrén. – Csakhogy itt most nem két lény közötti csókról van szó, most én csókollak téged. – Kinyitotta a száját, a lány nyakára tapasztotta, és szívni kezdett. Erősen. Abból a pontból forróság áradt szét Ashaya testében, és minden védőfalát porrá zúzta. Csakhogy közben Amara és Ashaya közé odakerült az a furcsa káosz, és a gyengédség pillanataiból kizárta Ashaya ikertestvérét. – Dorian, kérlek…! Ez a könyörgés eléggé kétértelmű volt. Dorian eleresztette a forró bőrét, de előtte még figyelmeztetésképpen beleharapott. – Beszélj! Világoskék tekintet fúródott Ashaya arcába, és olyan meghódolást várt tőle, amit a nő nem biztos, hogy meg tudott neki adni. Elvégre egész eddigi életében éppen az ellen védekezett, akinek az egyetlen biztos pontnak kellett volna lennie számára. Érthető, hogy nem könnyen bízott meg senkiben. 207

– De mi lesz, ha Amara… – Csak próbáljon meg ártani Keenannek! – A következő csók Ashaya tátva maradt száját érte. A férfias düh íze elöntötte a mentál száját. – Próbálja csak meg! – Most nagyon arrogáns vagy, el sem tudod képzelni, hogy Amara megölhet – csattant fel a nő. – Lehet, hogy ő is csak O-mentál, és az ikertestvérem, de számító és hideg, mint minden szociopata. Nem érdekli őt a becsület vagy a bátorság. Gondolkodás nélkül hátba szúr, lelő, megmérgez. Bármire képes, hogy elérje a célját. – Pontosan tudom, mire képesek a mentál gyilkosok! – Megrántotta a nő copiját, feljebb hajtotta az arcát. – Ó nem gyilkos! – Rendben. – Nem tudta eldönteni, hogy Ashaya hűsége dühíti, vagy inkább tiszteletet ébreszt benne. – Tudom, hogyan gondolkodnak a szociopaták. Végigsimított a kézfejével a nő hátrafeszített nyakán, ám ekkor Ashaya mindkét kezével elkapta a csuklóját. – A szemedben ő csak egy nő, mint én. Pedig nem az! – Akkor mondd el, milyen ő! – A harcos kegyetlen, könyörtelen, kemény arca nézett le a mentálra. – Vagy azt szeretnéd, hogy megcsókoljalak… máshol is? – A nő szinte látta a lángokat, amik a férfi különleges színű szemében lobogtak. Dorian suttogva hozzátette: – Hazudj nekem, Shaya! Ashaya önkéntelenül is összeszorította a combját, és azon kapta magát, le kell küzdenie a vágyát, hogy pontosan azt adja meg a férfinak, amit kért. De ennyi érzelemtől a pajzsai a Mentálhálón végképp összetörnének, és a rá vadászok megtalálnák őt. Így egyetlen lehetősége maradt csak. – A tizenhetedik születésnapomon Amara kevert valamit a vizembe. Dorian nem eresztette el a haját, de lazított a fogáson, hogy Ashaya egyenesen fel tudott ülni. Ezután némán, összpontosítva figyelt, mint a benne lapuló leopárd. – Miután elvesztettem az eszméletemet, leeresztett egy verembe, amit a ház alatt ásott. Régi épület volt, falábakon állt, hogy az áradás ne tegyen benne kárt. Azután költöztettek ide minket, hogy tizenhat évesen befejeződött a kondicionálásunk. –Ashaya érezte, hogy a bőre viszketni kezd, amikor eszébe jutottak az arcán mászkáló bogarak. – Nem volt 208

mély verem, de… éppen elég volt. – Ahhoz, hogy szörnyű, kínzó rettegést ébresszen benne. Dorian nem szólt egy szót sem, csak eleresztette őt. De csak egy pillanatra, amíg el nem terült a kanapén, és magára nem húzta a nőt. A fejét a mellkasára fektette, a másik kezével pedig a karját simogatta. Ashaya tudta, hogy ellenkeznie kellene, de az volt az érzése, hogy azt a csatát már akkor elveszítette, amikor először szóba állt a lombok között rejtőző mesterlövésszel. – Folytasd – biztatta a férfi, amikor elhallgatott. – Vigyázok rád. Vett egy mély levegőt, magába szívta a férfi illatát. – Amara készített egy tetőt a veremre. Nem bonyolultat, csak összeszegelt néhány lécet, és arra tett valamit, hogy ne tudjam felnyitni. Amikor felébredtem, láttam a zseblámpa fényét, amit az egyik gerendán hagyott. Megpróbáltam felülni, bevertem a fejem. Pánikba estem. – Mire rájött, hogy nem tud kijutni, az ujjai már véresek voltak, a hangszalagjain már csak béna nyöszörgésjött ki. Az Elcsendesedés pedig teljesen és végérvényesen megtört benne, csak a fájdalomgátak emléke maradt. A kondicionálást végzők ugyanis nem tudták elképzelni azt, hogy az Elcsendesedés megtöréséért büntető fájdalomgátaknál nagyobb rémület, erősebb fájdalom is létezett. Az agya nem károsodott a változás során, talán a sok adrenalin miatt, vagy azért, mert Amara sohasem engedte, hogy teljesen kondicionálják. De az elméje… Végig ott volt velem, hallgatott és figyelt. Tudta, hogy senki sem jön, a gondozónk italába is tett altatót. Furcsamód Dorian káromkodásától Ashaya jobban érezte magát. Amara ott nem érhette el, gondolta életében talán először. – Miután a pánik eloszlott, és igazából megértettem, hol vagyok, beszélgetni kezdett velem. Milyen érzés? Teljesen megtört az Elcsendesedés, vagy még kapaszkodsz néhány darabjába? Gyerünk már, Ashaya, ne rontsd el a játékot! – Könyörögtem neki, hogy eresszen ki, de ő azt mondta, hogy a kísérlet még nem ért véget. Nem tudom, mennyi ideig voltam ott. Talán csak egy órát, talán kettőt. – Ashaya torka kiszáradt. Ekkor vette észre, hogy csikorgatja a fogát, hogy már az állkapcsa is belefájdult, a körmeit 209

pedig Dorian mellkasába vájta. – Bocsánat. – Megpróbálta ellazítani a kezét, de nem járt sikerrel. – Elég jól bírom az ilyet – szólt Dorian. – Szoríts olyan keményen, ahogy csak akarsz! Ashaya szaván fogta a férfit. – Ezután Amara elkezdett betemetni. A föld egy része lepergett a deszkák közötti réseken, ahol a fény beszűrődött, és az arcomra, a testemre hullt. Azután a lábam felett az egyik deszka eltört… és akkor megtörtem. A múlt és a jelen összekeveredett a nő számára, míg már úgy érezte, hogy minden oldalról körbezárja őt a föld, és fojtogatni kezdi. – Sikoltottam, könyörögtem, megígértem, hogy megteszek neki bármit, csak engedjen ki. – Ashaya egész teste remegni kezdett az emlékek hatására, a nő pedig érezte, hogy az állandó köteléke Amarához erősödni kezd. De a testvére még mindig ki volt zárva az elméjéből. A vad, védelmező ösztön és a káosz fala védte Ashayát. Ashaya mentális lény volt, tudta, hogy ez a furcsa pajzs valamiképpen Dorianhez kötődik, vagy az érzésekhez, amiket a férfi kelt benne. Megpróbálta végiggondolni ezt, de az emlékek rémülete újra maga alá gyűrte. – Próbáltam kijutni, véresre sebeztem a kezem és letörtem a körmeimet. A saját vérem az arcomba hullott, míg már nem éreztem mást, csak azt a vasas szagot. Dorian megszorította a nő tarkóját. – Figyeld a szívverésem hangját, Shaya! Összpontosíts arra! A nő annak a sírnak és az őrületnek a foglya volt, nem értette meg igazán Dorian szavait, de mivel a férfi parancsoló hangon mondta őket, engedelmeskedett. A szívverés erős volt, egyenletes, biztonságot nyújtó. Mentőöv Ashaya számára. – Ezután otthagyott engem… hosszú időre. – A hangja elcsuklott. – Végig eszméletemnél voltam. – Te jó ég, édes, miért nem kértél segítséget? Mentál vagy, telepatikusan üzenhettél volna valakinek. – Annyira iszonyodtam ettől, Dorian! Szó szerint ez volt a valóra vált rémálmom. Először egyszerűen nem tudtam elég tisztán gondolkozni ahhoz, hogy telepatikusan üzenjek. – Csak az ösztönök 210

munkáltak benne, a rettegés megnyomorította. – Később pedig… Amara okos volt. Amíg eszméletlen voltam, bezárt a saját pajzsai mögé. Persze ki tudtam volna törni, de mire ráébredtem arra, hogy mit tett, már elég értelmesen gondolkodtam ahhoz, hogy rájöjjek: nem törhetek ki, és nem hívhatok segítséget. Dorian magában dörmögött néhány keresetlen szót. – Mert akkor téged is megbüntettek volna, amiért megtörted az Elcsendesedést. – Igen. – Ashaya befészkelte magát a férfi testének melegébe, erejébe, biztonságába. – Tizenhat évesen értékesnek számítottunk, de nem voltunk pótolhatatlanok. Egy másodperc alatt rehabilitációra küldtek volna minket, ahol kitörlik az elménket, és alig leszünk többek két lábon járó zöldségnél. Tudtam, hogy ha túl akarom ezt élni, meg kell várnom Amarát. És azt is tudtam, hogy ez valahogy az én hibám is volt. Dorian morgása nagyon, de nagyon vadállatiasan hangzott. – Figyelj rám! – Ashaya ökölbe szorította a kezét. – Amara mindig is egy kicsit más volt, de ez a legtöbb zseniről elmondható, még a Mentálhálón is. A dolgok akkor kezdtek rosszabbra fordulni, amikor a klausztrofóbiám megjelent. Az érzelmi önuralmam hiánya táplálja Amara instabilitását. Részben ezért kellett megtanulnom ilyen jól elrejteni az érzelmeimet. Mert még saját magammal is el kellett hitetnem a hazugságot. Mert amikor hibáztam, Amara állapota romlott. Dorian átölelte őt mindkét karjával, a törhetetlen acél kezével. – Ha tényleg olyan okos, akkor magának is tudnia kell, mitől romlik az állapota. Mégis hagyta, hogy ennek a teljes súlya terád nehezedjen. Elég volt, Shaya! – A védelmező és durva leopárd hangja még mindig hallatszott Dorian beszédében. – Nem te vagy az oka. A nő remegve a férfi testébe fúrta az arcát. – Be kell fejeznem. – Az emlékek elárasztották, visszarántották abba a verembe. – Nem vagyok elég erős ehhez. – Te megálltál egy mesterlövész előtt – szólt rá kemény hangon a férfi, de az ujja hegyével gyengéden simogatta a nő fülcimpáját. – A legtöbben menekülnek, ha meglátnak. Ashaya sohasem képzelte volna, hogy a lövésze gyengéd is tud lenni. Nagyon meglepődött. – Talán azért, mert a gorombaságod híre megelőz. 211

– Na, látod, ez vagy te! – A kedvességbe egy kis nyers kisajátítás is vegyült. – Éppen elég sokáig tartottad már ezt magadban. – Az ajka végigsimított a nő haján, a keze pedig a hátán. – Ideje volt kiadni magadból. Ashaya elképzelte, milyen lenne egy ilyen különleges erőt mindig maga mellett tudni. Mert Dorian sohasem adná meg magát, bármi is történjen. – Miért maradtál öntudatodnál? – kérdezte. – Hogyan? – Amara mindvégig a fejemben volt. – Az elméje megsértésének emlékétől felfordult a gyomra. – Már gyermekkorunk óta ezt csinálta. Ez az oka annak is, hogy mára normális körülmények között a pajzsaim szinte áthatolhatatlanok. – És fiatalabb korotokban senkinek sem tűnt fel ez a betolakodás? Ez jó kérdés volt. – Kétéves korukig a legtöbb telepatikus gyermek ki-be járkál a testvérei elméjében. Az ikrek esetében ez kétirányú. Ez a mentál egyedfejlődés egy elfogadott lépése, megtanít hatékony pajzsokat emelni. A legtöbb gyermek később magától felhagy ezzel, ha eljön az ideje. – Ahogyan a kölykök is megtanulják, hogy nem szabad karmolni és harapni. Ashaya bólintott. – Amaránál ez a kognitív lépcsőfok kimaradt. Ő még mindig úgy véli, hogy mi egy személy vagyunk. – De nyilvánvalóan megtanultad kizárni őt, különben a saját egyéniséged nem fejlődött volna. – Te nagyon intelligens vagy. – A legtöbb nem mentál nem értette volna meg, milyen szörnyű következménnyel járna egy ilyen hosszú távú telepatikus zavar. – Az kizárt. Én csak az ingyen sör miatt jöttem. De most már térj a tárgyra! – A vicces szörfös intermezzo után egy pillanat alatt visszatért a halálosan veszélyes őrszem. Aki bedőlt az ártalmatlan külsőnek, az meg is érdemelte, amit kapott, gondolta Ashaya. – Igazad van. Ha egy gyermeket fiatal korában hosszú ideig irányítanak mentálisan, az árnyékká válik, az irányító halvány 212

másolatává. Nekem szerencsém volt, mert Amara sohasem tett semmit az elmémben. Csak szeretett velem lenni. – Te vagy az erősebb személyiség – jegyezte meg Dorian. – Te irányíthattad volna őt. – Sosem tennék ilyet. – Még az ötlettől is felfordult a gyomra. – Végül nagyon jól megtanultam, hogyan zárhatom ki őt. De ott, abban a veremben megtörtem, ő pedig bekúszott az elmémbe. Megismerte az érzelmeimet, és felrázott, amikor majdnem elájultam. Gondoskodott róla, hogy a bezártságom minden pillanatát megéljem. Ébresztő, testvérkém! Mesélj még, mutass meg nekem mindent! – Tudta, hogy félek a szűk, bezárt helyeken, és kíváncsi volt, honnan fakad ez az érzelem. Mert őt ugyanúgy eltemette a földrengés tizennégy éves korunkban, mégsem volt rá semmilyen hatással. Ezzel igazolta a tettét. – Ashaya érezte, hogy egy csíkban hűvösség szalad végig az arcán. Nem tudta, mi az, amíg a csík az ajkához nem ért, és ő meg nem ízlelte a sós vizet. Könnyek. Ashaya sírt. A sötét verembe zártan töltött órák óta egyetlenegy könnycseppet sem ejtett, egészen mostanáig. – De én mégis megvédtem, még most is védelmezem őt. Mert beteg, és nem engedhetem, hogy elpusztítsák őt. És azért, mert… – Alig kapott levegőt, alig tudta kimondani a szavakat. De tovább kellett mondania, mert azt akarta, hogy Dorian megértse. – Ő volt az egész világon az egyetlen lény, akiről biztosan tudtam, hogy soha senkinek sem árul el engem. Sem pénzért, sem más előnyért, de még azért sem, hogy a saját életét megmentse. Dorian értette, milyen erősek a családi kapcsolatok, és most már azt is kezdte érteni, hogy Ashaya miért védelmezte még ennél is erősebben Amarát. – Őt nem érdekelte, hogy te nem voltál tökéletes mentál. – Akkoriban kettőnk közül látszólag ő merült el jobban az Elcsendesedésben. Mindenki hitt volna neki, de ő sohasem zsarolt azzal, hogy elárul. Egyszer sem, soha. – Ashaya hangja elcsuklott, ahogy a könnyeivel küszködve próbált beszélni. – Bármi is történt kettőnk között, az kettőnk között is maradt. Én sohasem árultam el őt, és ő sohasem árult el engem. – A zokogás az egész testét megrázta. – De belefáradtam, Dorian, annyira belefáradtam. Nem akarok tovább 213

ebben a kifacsart kötelékben élni, de nem tudom, hogyan szabadulhatnék belőle. Dorian tudta, a baj csak az volt, hogy azt nem mindenki élte volna túl. Egyértelmű volt számára, hogy meg kell védelmeznie Ashayát és Keenant, Amara pedig veszélyt jelentett rájuk nézve. Egyszerű volt az egyenlet. De ha gyilkolásra kerül a sor, az talán visszavonhatatlanul megtöri Ashaya elméjét. Egy ikertestvért elveszíteni… – Feledtesd el velem az egészet! – könyörgött neki a nő. Az, hogy a férfi ne adta volna meg Ashayának, amit kért, szóba se jöhetett. Megfordult, hogy a mentál a teste alá kerüljön. – Nem félsz, hogy kihasználom a helyzetet? Ashaya letörölte a könnyeit. – Kérlek, tedd azt! – Kérd szépen! – Inkább feldühítelek. Olyankor sok csókot kapok. Dorian elmosolyodott, és apró puszikat nyomott a nő ajka köré. Nem állt szándékában magáévá tenni őt most, hogy ennyire kiszolgáltatott volt, de az alakváltók pontosan tudták, milyen gyógyító ereje van az érintésnek, gondolta, miközben az ajkával végigsimított Ashaya ajkán. Ha a mentáljának egy kis simogatásra volt szüksége, ő készséggel megadta azt neki. – Nyisd ki a szád! A nő így tett. Dorian erekciója pedig majdnem lyukat szakított a farmerjébe. Ashaya ösztönösen helyezkedett Dorian alatt, úgy, hogy a teste ott szorult a férfiéhoz, ahol azt Dorian szerette volna. Dorian belemordult a csókba, és igyekezett megállni, hogy ne lökjön a csípőjével. Ekkor a nő teste felívelt, és erősen hozzásimult a férfiéhoz. Dorian elszakította az ajkát a nő ajkáról. – Ashaya, ennyire nem vagyok jó. – A naplómban csak lövésznek hívtalak. Pontosan tudom, mennyire rossz vagy. – A mentál a férfi pólója alá csúsztatta a kezét, és a tenyerét a hátára tapasztotta. Dorian úgy érezte, mintha égette volna. – Erősebben! – szólt rá, amikor a nő belemart a körmeivel a bőrébe. – Így? 214

– Mmm… – Lehajtotta a fejét, miközben a kezével lefelé végigsimított a nő hátán, és a forróságát szorosan a saját teste felé fordította, majd csókolni kezdte a nyakát. Ashaya le akarta engedni a feszültséget, ő pedig segít neki ebben. És meg fogja tartani az adott szavát, sohasem fog neki fájdalmat okozni. Még akkor sem, ha a nő az őrületbe kergeti a testének apró, sürgető rándulásaival. – Ez az, édes! Hagyd, hogy én irányítsak! – Hozzádörzsölte a testét. Ashaya halkan felsikkantott. – Sss, édes! Kapaszkodj belém! A nő illata forró volt, vad, őrjítő. Az önuralmának határán Dorian nyitott szájú csókba vonta őt, a kezét pedig a testük közé csúsztatta, és a tenyere élével dörzsölte tovább érzékin a nőt, ahogyan Ashaya kívánta, mert ő már nem bírta tovább. – Gyere, édesem, élvezz el! – Dorian! – A nő szinte sóhajtotta a nevet, miközben a szeme teljesen fekete lett, a háta ívesen megfeszült, a melle a férfi testének préselődött. – Jó kislány – suttogta Dorian –, jó kislány. Én pedig megérdemelném, hogy ezért szentté avassanak. Ashaya nem hallotta őt, és ez nem is volt baj. Dorian élvezte a teljesen ellazult, nyugodt nő látványát… A nőét, aki már hozzá tartozott.

215

HARMINCHARMADIK FEJEZET

„Latens vagyok. Régen haragudtam emiatt, de már nem. Most már eldöntöttem, hogy őrszem leszek. Anyukám azt mondja, makacs vagyok, de én tudom, hogy mit akarok. És senki sem állíthat meg. Jobban teszik, ha meg sem próbálják.” Egy iskolai fogalmazás részlete. Címe: Mi leszek, ha nagy leszek. Irta: Dorian Christensen (nyolcéves). Osztályzat: csillagos ötös. Este fél hétre értek vissza Tammy házához. Az ajtó előtt álltak, amikor Doriannek eszébe jutott valami. – A pajzsaid a Mentálhálón? – Biztonságban vagyok. – A nő értetlenül nézett rá. – Pedig nem kellene. Dorian, amit az előbb tettünk… – Ajándék lónak ne nézd a fogát! – Dorian úgy sejtette, Amara védelmezi a testvérét, de nem akarta ilyen gyorsan újra szóba hozni Ashaya ikertestvérét. – Csak próbálj észrevétlen maradni, és ne hanyagold el a pajzsaidat. A mentál bólintott. – Ez minden bizonnyal jó tanács. A férfinak mosolyt csalt az arcára, hogy a nő ilyen tudományos és gyakorlatias tud lenni, nem sokkal azután, hogy szinte felrobbant a karjai között. – Ja, elfelejtettem mondani: Rina megszervezett neked egy újabb adást honlapra. A nő a férfi szemébe nézett. – Vacsora után talán beszélhetnénk erről. – Ez meghívás volt, és a bizalom jele. – Áll a randi! – vágta rá Dorian, és hagyta, hogy a korábbi gyönyör emléke hallatsszon a hangján. – Dorian! A férfi vigyorogva feltessékelte a nőt a veranda lépcsőjén. 216

– Menj csak, Keenan már biztosan nagyon vár. Én is megyek utánad, csak először beszélek Nate-tel. Amikor végül felért a fiú szobájába, mindkettejüket az ágyban találta. Korán volt még, de anya és fia összeölelkezve aludtak, Ashaya szorosan szorította magához a gyermeket. A látvány szíven ütötte az alakváltót. És abban a pillanatban tudta. Nem volt értelme kerülgetni az igazságot. Nem maradt több kétely. Dorian tudta. Elszorult szívvel kilépett a folyosóra, és résnyire nyitva hagyta maga mögött a szoba ajtaját. A felismerés súlya alatt megtántorodott, remegni kezdett. Ashaya volt a párja. Ezért őrült meg annyira érte kezdettől fogva a leopárd énje. Mert az állat tudta. De az ember túl haragos volt ahhoz, hogy megértse ezt. Ezért a macska a vonzalmának minden erejét a pusztító szexuális vágyban vezette le. – Te jó ég, mennyire vak vagyok! – És tudta, hogy a vaksága, legalábbis részben, szándékos volt. Nem akart ilyen mély és gyengéd érzelmeket táplálni az ellenség iránt. Tíz perccel később, amikor már levegőt is rendesen kapott, visszament a szobába, becsukta maga mögött az ajtót, majd a hátát nekitámasztva lecsúszott a földre. Csak ült ott, nézte az ágyat, és érezte, hogy remeg a keze. A gyengédség és a belé keveredő védelmező ösztön még mindig ott volt, a lelke mélyén, de ami igazán a karmai között tartotta, az a vágy volt. A nyers, zsigeri, fájdalmas vágy. A délutáni játékuk már így is felkorbácsolta az éhségét, és most, hogy tudatosan is tisztában volt azzal, mit jelent számára a nő, szinte összenyomta a kényszer, hogy a magáévá tegye őt. De Dorian nem volt állat, így visszafojtotta magában az epekedést, és elhatározta, hogy őrizni fogja Ashaya és Keenan álmát. Mélyen aludtak, mint ahogyan csak azok tudnak, akik teljesen, végzetesen kimerültek. Mintha végre biztonságban érezték volna magukat. Ez a gondolat kicsit a leopárd kedélyeit is megnyugtatta, és Dorian tisztábban tudott gondolkodni. Korán volt még, és sem a nő, sem a fiú nem vacsoráztak, ezért valószínű volt, hogy fel fognak ébredni az éjszaka közepén. Doriannek ébernek kellett lennie, hogy észrevegye ezt. 217

Suttogva elmagyarázta a helyzetet Tamsynnak, amikor a gyógyító feljött értük, hogy enni hívja őket. Az aranyló, esti napfénnyel mit sem törődve kényszerítette magát, hogy éber álomba merüljön, ahogyan szükség esetén a katonák tették. Egy sikoly riasztotta fel. Rögtön talpra ugrott. Úgy érezte, alig néhány perc telt csak el, de az órája szerint kilenc óra múlt tíz perccel. A ház csendes és békés volt, kivéve a gyermek gyors, zaklatott zihálásának és az anyja csitító szavainak hangját. – Rémálom? – kérdezte, miután automatikusan körbejárt, és meggyőződött arról, hogy a környék biztonságos, és megnyugtatta Nate-et, aki egy pillanattal később rohant fel a lépcsőn, és megvárta, hogy a ház ura visszatérjen a földszintre. – Shaya? – Igen. Rémálom. – Ashaya olyan kérlelő tekintettel nézett rá, hogy Dorian képtelen volt nem odalépni és leülni az ágy szélére, melléjük. – El akarod mesélni, mit álmodtál, Keenan? Keenan közelebb bújt az anyjához, de bólintott. – Engem keres. – Kicsoda? – kérdezte Dorian, de már tudta a választ. – Az anyám. Az őrszem látta, hogy Ashaya sötét mézszínű bőre elsápad. – Az anyád itt van, melletted. – Nem. – A gyerek a szemöldökét ráncolva megrázta a fejét. – Az anyucim van itt. Az anyám keres engem. – Nagyon tudatosan kihangsúlyozta a különbséget. – Ő nem szeret engem, nem úgy, mint anyuci. Dorian arra gondolt, a kisgyerek összekeverte Ashayát és Amarát, de ez nem magyarázta meg a rettenetet a tudós arcán. – Honnan tudod, hogy téged keres? – Érzem, ahogy az elmémet piszkálja. Nem tud bejönni, mert már a ti hálótokon vagyok. De azt hiszem, meglátta anyucit. – A gyerek hatalmasat ásított. – Aludj, kicsim! – suttogta neki Ashaya. – Mi vigyázunk rád. – Ez komoly ígéret volt. – Tudom. – Gyermekdeden elmosolyodott, de a szeme még mindig olyan volt, akár egy öregemberé. – Dorian? – Igen, kölyök? – Megfogta Keenan felé nyújtott, törékeny, meleg kezét. A bizalom értékes jele volt, hogy a fiú az érintését kereste. 218

A gyerek már az álommal küzdött, de ezt még el akarta mondani. – Ne hagyd, hogy bántsa anyucit! – Nem hagyom. – A férfi torka elszorult, úgy tartotta Keenan kezét, miközben Ashaya simogatva újra álomba nem ringatta. – Szóval, mi az, amit nem mondtál el? – kérdezte halkan, amikor már biztos volt benne, hogy Keenan mélyen alszik. A nő félelme túlságosan erős volt ahhoz, hogy csak egy rémálomról legyen szó. Ashaya arcát még most is eltorzította a rettenet. Felnézett az őrszemre. – Az anyjának nevezte Amarát, Dorian! – Egypetéjű ikrek vagytok. Ő meg még csak ötéves. – Nem lenne szabad tudnia, hogy Amara az anyja. – Ashaya levegő után kapkodott. – Én neveltem őt attól a naptól, attól a perctől fogva, hogy megszületett. Én, mindig csak én. Ennyi erővel Ashaya akár egy téglát is vághatott volna Dorian fejéhez. A férfi szóhoz sem jutott. – Ez azt jelenti, hogy Amara nem csak piszkálja az elméjét! Hanem beszél is hozzá! – Ashaya egyre hangosabban beszélt. – Ki tudja, mióta megy ez már? Ki tudja, mit mondott neki Amara? Bármit mondhatott, lehet, hogy már régóta befolyásolja… A férfi visszanyerte az önuralmát, és a mutatóujját a nő ajkához szorította. – Pszt! Ne ébreszd fel! – Látta, hogy a nő küzd, hogy úrrá legyen a pánikon, és leeresztette a kezét. – Azt hiszem, több mindent is eltitkoltál előlem. – Szinte őrjöngött dühében, de mindent elkövetett, hogy nyugodtnak tűnjön. – De erről majd még beszélünk. Most azt akarom tudni, el kell-e innen vinnünk Keenant. – Nem akarok elválni tőle! – Ashaya hangja megremegett. – De igazad van, nem lehetünk együtt, amíg Amarát… ártalmatlanná nem tettük. Még ha a testvérem tudja is, hogy hol van Keenan, először hozzám fog jönni. Tehát minél távolabb vagyok tőle, annál nagyobb biztonságban van a fiam. Ezt Dorian magától is kitalálta. – Elviszem… – Ne mondd el, hogy hová viszed! – parancsolt rá a nő. – Még mindig feltörheti valaki az elmémet. 219

– Kiugorhatsz a Mentálhálóról. – Ki is fog egyszer, még akkor is, ha Doriannek erőszakkal kell onnan kirángatnia őt. – Ez lehetséges. A nő Dorian szemébe nézett. – Nem, ez nem lehetséges – válaszolt eltökélten, de a szemében zavar és harag kavargott. – Ha nem maradok, Amara teljesen kifordul magából, és nem tudjuk megállítani. Az őrszem összevonta a szemöldökét, de abban a pillanatban nem tudott küzdeni a nő makacssága ellen. Néhány percet Tammyvel és Nate-tel töltött, és megszervezte, hogy a fiút átszállítsák a SnowDancer farkasodúba. Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás: nemcsak azért, mert a farkasok főhadiszállását szinte lehetetlen volt megtalálni, hanem mert a köztük élő két mentál, Judd és Walker ott szemmel tarthatták a fiút. – Majd én elviszem… – kezdte, mert tudta, hogy Ashaya biztonságban lesz Nate-tel. És mivel a másik leopárdnak már volt párja, a macska énje sem lázadt az ötlet ellen. – Nem – vágott a szavába Tammy. – Saschának Keenannel kell mennie. Már felhívtam őt és Lucast. Nekünk itt kell maradnunk, és figyelnünk kell, hogy a Csillagok hálója elég rugalmas-e ahhoz, hogy ilyen távolságban is életben tartsa őt. Attól függetlenül, hogy a fiú közvetlenül csak hozzád kapcsolódik. – Megígértem, hogy vigyázok rá – ellenkezett Dorian. Mert ő betartotta az ígéreteit. Nate komoran pillantott rá. – A gyerek már a falka része. Nem gondolod, hogy nekünk is vannak jogaink vele kapcsolatban? A férfi és a leopárd is megnyugodott kicsit a falka biztonságot jelentő erejének említése miatt. – De, igazad van. – Beletúrt a hajába. – Csak ez a gyerek nagyon befészkelte magát a szívembe. – Ezek ilyenek. – A másik őrszem háton lapogatta Doriant. – De ne aggódj! Elmúlik úgy egy- vagy kétszáz év múlva. Furcsamód ettől Dorian jobban érezte magát. Szóba sem jöhetett ugyanis, hogy futni hagyja a párját és a fiút, akit máris magáénak tekintett. Lucas és Sascha alig egy órán belül odaértek, Dorian pedig felszaladt az emeletre, hogy lehozza Keenant. A fiú húsz perccel azelőtt magától 220

felébredt, és korgott a gyomra. Így Dorian arról is tudott gondoskodni, hogy Ashaya is egyen valamit, mielőtt felmegy a fiához, hogy felkészítse a változásra. – Legyen mindig csendes az elméd – mondta neki éppen, amikor Dorian a szobába lépett. Behúzta a cipzárt a fiú hőszigetelt kabátján. – Ne hallgass rá! – Nem fogok. – Keenan idegesen toporgott egyik lábáról a másikra. – Úgyis nagyon halk és zavaros már a hangja. – Az jó. Ne félj, kicsim! Csak rövid ideig, átmenetileg kell ott lenned. Keenan szorosan átölelte Ashaya nyakát. – Nem félek, anyuci. Érezlek téged az elmémben. Ha szükségem lesz rád, hívlak. Tudom, hogy jönni fogsz. Ashaya arcán látszott, mennyire elcsodálkozott, miközben megölelte a fiát. – Igen, ott leszek. Dorian odalépett, és felemelte az apró hátizsákot, amit Ashaya készített össze a fiának. – Vigyázunk rá, Shaya. A szavamat adom. A nő felpillantott, és a szemében látszott a bizalom, a leopárd pedig ezt megelégedéssel nyugtázta. Ashaya megpuszilta a gyermeket, és felállt. – Gyere, kicsim. Indulnod kell. A gyerek azonban nem követte az anyját, hanem Dorianhez lépett, és megrántotta a férfi nadrágjának a szárát. Olyan magabiztosan, hogy az a nőt is meglepte. De még jobban elcsodálkozott azon, hogy az őrszem egyszerűen csak lehajolt a fiúhoz, és a karjába kapta. – Menj csak, Shaya! Nekem még beszédem van Keenannel. Ashaya a homlokát ráncolta. – De ő… Dorian megrázta a fejét, és hálás volt, hogy a nő végül magukra hagyta őket. – Most rám kell bíznod kicsit az anyucidat – mondta a fiúnak, akit a karjában tartott. – De ő gonosz. – A kisfiú arcán vad védelmező vágy látszott. – Bántani akarja anyucit. 221

– Tudom. De én is elég gonosz tudok lenni. – Dorian hagyta, hogy Keenan meglássa a vadságot a szemében. Ezt a legtöbb korabeli gyermek nem értette volna, de Keenan csak annyira volt gyerek, amennyire Dorian az ő korában. – Senki sem juthat a közelébe. Keenan bólintott. – Dorian? – Igen? – Azt szeretném, hogy anyuci is a mi hálónkban legyen. A kérés szíven ütötte Doriant. – Nemsokára ott lesz, ne félj! – Ebben az egy dologban nem engedett. Ha ettől önző vadállattá válik, hát legyen. *** Miután Keenan elment, Ashaya visszasietett a szobájába, és pakolni kezdett. – Nekem is mennem kell. Nate és Tamsyn kölykei hamarosan hazaérnek. – Igen. – Dorian is erre a következtetésre jutott, de a leopárd énje örült, hogy a nőben megvan az ösztön, ami védi a falka fiataljait. – El kell tűnnünk innen, ha Amara vadászni indult. Ashaya épp a bőröndjét csukta be, de erre felkapta a fejét. – Dühös vagy. Az nem volt kifejezés. – Meséld el, hogy van az, hogy Amara Keenan anyja! – Nem tudom, akarom-e, amíg így morogsz rám. A férfi keze ökölbe szorult. – Édes, ennyire közel járok ahhoz, hogy letépjem rólad a ruhát, és megmutassam, pontosan mit is gondolok arról, aki hazudik nekem. Szóval dönts gyorsan: beszélsz vagy vetkőzöl! Ashaya érezte, hogy kiszárad a torka. – Nem tudnál bántani. – Nem. De azt el tudom érni, hogy nyögj! A nő combja megfeszült, és tudta, hogy az őrszemnek igaza van. Az elméje egy része, amelyiket Dorian már az első találkozásuk alkalmával lenyűgözte, hajlott rá, hogy addig hergelje a férfit, amíg az be nem 222

váltja az ígéretét. De a mentál tudta, hogy most meg kell őriznie az ép elméjét. – Biológiai értelemben Amara Keenan szülője. Keenan mind az intelligenciáját, mind a biztonsági határok hiányát tőle örökölte. De minden fontos tekintetben én vagyok a fiam anyja! – Én ezt nem vitatom. – Az alakváltó hangja simább lett, de a morgás még mindig ott bujkált a mélyén. – Csak egyet nem értek. Mindketten a tanácsnak dolgoztatok. Hogyan lehetséges, hogy senki sem tudta, melyikőtök terhes? – Annyira hasonlítunk, hogy még a mentálok is képesek összekeverni minket. Ráadásul ugyanabban a laboratóriumban, ugyanazon a projekten dolgoztunk. Idejekorán meghoztuk ezt a döntést, így nem volt nehéz utánozni egymást, amikor a terhesség látszani kezdett. Azokban a hónapokban újra beengedtem Amarát az elmémbe, és viszont. – Minden egyes fájdalmas pillanat megérte. – Egy alkalommal szerencsénk volt, amikor elkötötték a petevezetékem. Szerencsére szondával, apró lyukon keresztül végezték a műtétet. – Ha felnyitották volna, Ashaya teste lebuktatta volna őket. Dorian felkapta a hátizsákot, amint a mentál az utolsó rekeszt is becsukta. – Gyere! A többit majd az úton elmeséled. – Lementek, egyenesen ki az autóhoz. Nate és Tammy az ajtó előtt állva figyelték, ahogyan elhajtanak. Az őrszem a karjában tartotta a párját. Én is ilyet akarok, gondolta Dorian. Családot. A párja biztonságban van mellette, a gyermeke pedig hallótávolságon belül alszik. De most éppen nagyon is dühös volt arra a bizonyos párra. – Mi volt a csere oka? – kérdezte, amikor kifordult a főútra. – Ne morogj rám! Dorian észre sem vette, hogy dühösen szólt. – Beszélj! Ashaya olyan gyorsan hadarni kezdett, hogy a férfi alig értette a szavát. – Amara a saját petesejtjéből és egy donor spermájából hozta létre az embriót, és azt megfertőzte egy betegséggel. Születés után meg akarta ölni a magzatot, és fel akarta boncolni, hogy az agyán tanulmányozhassa, hogyan terjed a betegség. 223

A szavak mögött rejlő szörnyűségtől Doriannek elállt a szava. Eltelt néhány perc, amíg úrrá tudott lenni a macska vad ösztönein. – Meg akarta ölni a saját gyerekét? – Meg akarta ölni Keenant? – Mondtam neked – válaszolt Ashaya haragtól és kétségbeeséstől remegő hangon –, hogy ő senkit sem tekint igazi személynek. Én vagyok az egyetlen, akinek a létét elismeri. Keenan előtt mindig meg tudtam állítani, mielőtt átlépte a határt, és gyilkossá vált. Dorian megpróbálta felfogni, milyen hatalmas felelősséggel járt ez, de nem sikerült. – Nem lehetett könnyű. – Igazság szerint az volt – jött a meglepő válasz. – Amara szociopatikus lény ugyan, de nem vágyik arra, hogy gyilkoljon, ez nem okoz neki örömet. Igazából ő a tökéletes tudós, mert képes teljesen elvonatkoztatni mindentől, tökéletesen tárgyilagos tud lenni. Nekem nem volt más dolgom, mint hogy ellássam őt elég munkával, feladattal, kihívással. – Remegve nagy levegőt vett. – De akkor tudtam, hogy a tudomány halált fog okozni. Azt is tudtam, hogy előbb ölöm meg Amarát, mint hogy megengedjem, hogy ártson a gyereknek. Csak… A férfi a fejét csóválta. – Tudom, pokoli lehet arra gondolni, hogy meg kell ölnöd a testvéredet. De a nők megvadulnak, ha a kölykeiket védelmezik, ez természetes. Te sem vagy kivétel. Amara miért van még életben? – Hát nem érted, Dorian? – Ashaya megtörten suttogott. – Akárhogyan is, de ő a gyermek biológiai anyja! – A szavak úgy robbantak Dorian agyában, akár a gránátok. – Nem tehetem meg, hogy előbb elveszem a gyerekét, azután elteszem őt láb alól! Hogyan állhatnék a fiam szeme elé, ha a kezemen szárad az anyja vére? Az érzelmek tőrei egyre mélyebbre fúrtak a férfi lelkébe. – Ezért inkább rávetted, hogy adja át neked az anyaság jogát. Hogyan? – Úgy kellett vele beszélnem, hogy ő is megértse. – Ashaya rezzenéstelen arccal mondta ezt. Akár egy leopárd anya, aki eltökélten küzd a kölykeiért. – Úgy kellett tennem, mintha elfogadnám és megérteném, amit tesz. Rávettem, hogy hosszú távú kísérletet végezzen. Azt mondta, túl sok munkával járna, de én elvállaltam, hogy minden feladatot ellátok. 224

– Az a betegség… te jó ég! Az Omega? – Ez annyira visszataszító gondolat volt, a leopárd nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges. – Bizonyos értelemben igen. – Ashaya hangja nyugodt volt, de a keze annyira remegett, hogy össze kellett kulcsolnia. Dorian lassan fújta ki a levegőt a tüdejéből, hogy megnyugtassa magát. – A tanács tud erről? – Nem tudtak róla, amikor én eljöttem, és nagyon valószínűtlen, hogy most tudnának róla. Csupán Amara és én vagyunk tisztában mindennel, illetve Keenan tud egy keveset a dologról. De csak annyit, amennyi az önvédelemhez szükséges. De gyűlölöm, hogy ennyit is el kellett mondanom neki. – Keenan okos gyerek. – Dorian hangjában büszkeség hallatszott. – Amara pedig, azt mondtad, sohasem árulna el téged. – Mégis olyan szörnyeteg volt, aki képes lett volna megölni a saját gyermekét. A kettősség nagyon erős volt, nem lehetett könnyen feloldani. – És Zie Zen? – Ő az anyám munkatársa volt. Én kértem meg, hogy hazudjon a kedvemért anélkül, hogy megkérdezné, miért. Ő megtette. – Ashaya a férfi szemébe nézett. – Érted már, miért haragszom, ha nem viselkedsz vele tisztelettudóan? Dorian lehajtotta a fejét. Néha még egy leopárdnak is el kellett ismernie, hogy tévedett. A nő látszólag elégedett volt ezzel. Folytatta. – Keenannek gyakorlatilag nincs apja. Amara hihetetlen számú donor genetikai anyagát keverte össze, valószínűleg azért, hogy egyetlen férfi se formálhasson jogot a gyermekre. Azt mondtuk, a fiú genetikai szerkezete azért nem hasonlít Zie Zenére, mert in vitro kísérleteket hajtottunk végre rajta. Mindenki hitt nekünk, elvégre mi voltunk a genetikai szakértők. Ez még növelte is Keenan értékét, amikor túszul ejtették, és egyben biztonságosan el is rejtette őt. A tanács tudta ugyanis, hogy a gyerek értékes számomra, hiszen egy kísérlet része, de a DNS-én kívül sohasem jutott volna eszükbe bármi mást is megvizsgálni. Ashaya ekkor, órák óta először, nyomást érzett az elméje falán. Meglepődött, amikor a szokásosnál sokkal könnyebben vissza tudta verni Amara támadását. Valami megváltozott benne. Újra megvizsgálta 225

a Mentálhálón lévő pajzsait, és csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy azok lerejtik őt. – Mindketten tudtunk az Omega tervről – folytatta de Amara a megszállottjává vált. Csakhogy úgy gondolta, semmi értelme mindenkit terméketlenné tenni, hiszen a lázadók attól még köztünk maradnak, és tovább agitálhatnak. Dorian hitetlenkedve füttyentett egyet. – Miért foglalkozna a szaporodással, ha élet és halál ura lehet az élők között? – Igen. Úgy döntött, létrehoz egy halálos és könnyen elterjeszthető biológiai anyagot. A gondolat ridegsége megijesztette a Dorianben lakó vadállatot. Ugyanakkor a férfi számára megkapó volt, hogy Amara szinte gyermeki módon nem foglalkozott a tettei következményeivel, mások életével. Egyfajta kifordított logika szerint ez még érthető is volt, ha figyelembe vette, hogy az őt befolyásoló Sötételme maga is gyermekszerű volt még. A Hálóelme fejlődésben visszamaradt ikertestvére egy foglyul ejtett valami volt, és igazából semmit sem tudott az őt körülvevő világról. – Igazából nem vírusról van szó. Hallottál már a prionokról? – Valamit már igen. – Dorian a homlokát ráncolva gondolkodott. – A kergemarhakór, igaz? – A szarvasmarhák szivacsos agyvelőgyulladása, igen – mondta Ashaya. – Azt is prionok okozzák, ahogyan emberekben a hasonló, fertőző szivacsos agyvelőgyulladásos betegségeket is. Ezek a legvégzetesebb fertőző betegségek a világon, mert nem ismerjük a gyógymódot rá. Egyetlen oka van, hogy nem irtotta még ki a Föld népességét: hogy nagyon nehezen terjed. – A franc! – De Dorian látta a dolog logikáját, ahogyan Amara is. – A prionok fehérjék, igaz? – Fehérjetermészetű anyagok. Dorian sóhajtott. – És azzal ti nagyon jól tudtok dolgozni. – Hiszen Ashaya és Amara mikroszkóp nélkül is látták a fehérjéket. – Mire rájöttem, hogy Amara mit csinál, már nem tudtam megállítani – mondta. A pattogó hangja egyre bizonytalanabbá kezdett válni. – Meg 226

kell értened: a tudományos munka, amit végzett, lenyűgöző volt. Korszakalkotó. – Megállt, mintha válaszra várt volna. A férfi sötét pillantást vetett rá. – Nem foglak vádolni azért, amit a testvéred tett. Folytasd! – Tammy azt mondta, hogy te elragadóan bájos tudsz lenni. Hát tudod, ebből én még semmit sem láttam. Ó, a leopárd élvezte ezt! – Eléggé bájos voltam, amikor az orgazmusig kényeztettelek, nem? – A tekintetéből áradt az érzéki forróság. – És ezt folytatni is akarom, miután megtanítottalak, mi jár annak, aki titkolózik. A nő szeme összeszűkült, az arca pedig kipirult. De úgy tűnt, a közjáték alatt elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy folytassa a történetet. – Láttam, hogy nem tudom megállítani, ezért kármentést végeztem. Megértettem vele, hogy nem éri el az Omega tervben lefektetett célt, ha egyszerűen mindenkit kiírt. Amara belátta, hogy ki kell találnia, hogyan érheti el, hogy a betegség egészen addig csak lappangjon, amíg valamilyen hatás fel nem éleszti. És arra is módot kellett találnia, hogy az aktivált betegséget visszaszorítsa, vagy legalábbis elnyújtsa a lefolyás idejét. Örültem, hogy ezzel kezdett foglalkozni, elvégre ha feltalálja a prionok okozta betegségek ellenszerét, azzal használ a világnak. Ráadásul olyan problémáról volt szó, amit a tudósok évtizedek óta nem tudtak megoldani. – Azt hitted, ez egy időre lefoglalja majd. – Igen, de… – Ashaya hangja egyszerre megtelt dühvel és fájdalommal – akkoriban nem tudtam még eleget a prionokról. Nagyon nehéz tenyészteni őket. Doriannek nem volt szüksége arra, hogy a következő mondatot hallja. – Ezért készített egy élő Petri-csészét. – Amara valószínűleg így gondolt Keenanre. Az ő természetével ez a felfogás szöges ellentétben állt. Mégis Amara volt Keenan anyja, ezt nem hagyhatták figyelmen kívül, amikor meghozták a következő döntést. Ahogyan a falka érdekeit sem. – Fertőző?

227

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

Amara a falhoz vágta az üvegkancsót, és nézte, ahogy a folyadék lecsorog a fehér festéken. De mindezt nem fogta fel. – Hölgyem? Amara az asszisztensére, és valószínűleg Ming LeBon kémére, Keishon Talbotra pillantott. – Takarodj, mielőtt megöllek! A nő szó nélkül távozott. Amara egy második kancsót is elhajított. Az elméje tiszta káosz volt. Ashaya csinált valamit. A kettejük között lévő, sérthetetlen kötelék gyengülni kezdett. A kapcsolat intenzitása mindig is hullámzó volt, néha csak statikus zaj, máskor, ha mindketten összpontosítottak, akár tiszta telepatikus kapcsolat is volt. De mindig ott volt, mindig érezték mindketten, és könnyen megtalálták. De most nem. Valami zavarta az adást, pedig eddig Amara azt sem tudta, hogy ez lehetséges. Minden változót figyelembe vett, és az egyetlen lehetséges következtetésre jutott: ő zavarta a kapcsolatot. A betolakodó. Ezért meg kellett őt semmisíteni. Miután meghozta a döntést, kissé megnyugodott. Átlépte az üvegszilánkokat, és elindult kifelé. A kapcsolat közötte és Ashaya között ingadozó volt ugyan, de ahhoz még elég erős, hogy elvezesse őt az ikertestvéréhez. Az őrök persze megpróbálják majd megállítani. De ők kedves és szabálykövető mentálnak tartják majd Amarát, akár csak a testvérét. Persze valójában Ashaya sohasem volt szabálykövető, de ez a kettejük titka volt. A nő felvett az asztalról néhány megtöltött fecskendőt, és kilépett a szobából.

228

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

„Clay túl sokat enged meg neked, okostojás. Az én párom annyira imádni fog engem, hogy szó nélkül engedelmeskedik majd nekem mindenben.” Dorian Christensen SMS-e Talin McKade-nek hat héttel ezelőtt Fertőző? – Nem hagyom, hogy bárki akár egy ujjal is hozzáérjen – ígérte Dorian Ashayának. – És a falka továbbra is mellettetek áll. – Ahogyan a saját párjukért és a kölykeikért is kiállnak. – De tudnunk kell az igazságot. – Ahhoz, hogy valaki elkapja tőle, fel kellene nyitnia Keenan koponyáját, és meg kellene ennie az agyszövetének egy darabját. Az ötletet Amara egy új-guineai, prion okozta betegségről, a kururól vette. Addig módosítgatta a fehérjét, amíg az csakis közvetlenül az emésztőszerven át fertőzött. Nem akarta, hogy bárki is ellopja a munkáját. Dorian nem tudta automata vezérlésre állítani a kocsit, de kinyújtotta a kezét, és az ujjait Ashaya ujjai közé fíízte. – Keenan állapota halálos? – Nem. – Ashaya arca felderült. – Keenan tökéletesen egészséges, és az is marad. Nem tudom, mit csinált vele Amara a lombikban, de ő… Dorian, ő egy csoda. Ellenanyag van a testében. Dorian nem volt tudós, szüksége volt néhány másodpercre, amíg megértette ezt. – Szóval ő a testében hordozza a gyógymódot az összes prion okozta betegségre. – De az örömteli felismerést rögtön egy sötétebb is követte. – És egyben ő a kulcs a tanács számára, hogy az Omegát szabadon engedje. – Ezt pedig a Mentál Tanács sohasem tudhatta meg. Ashaya bólintott. – Amara nem tud az ellenanyagról, én meghamisítottam a teszteket. De nem számít. Mindig is tudtam, hogy a végén döntenem kell a 229

testvérem és a fiam között. – Dorian szemébe nézett, és a férfi meglátta benne a döntést, ami megtörte a nő szívét. Az anya védelmező ösztöne nyert a születéstől fogva létező kapcsolat ellen. – Keenant ötéves korában kellett volna felboncolnunk. Te jó ég! – Kezdettől fogva versenyt futottál az idővel. – Igen, kezdetben igen. Aztán, két és fél évvel ezelőtt, amikor Ming túl nagy érdeklődést tanúsított Amara iránt, és ő eltűnt, azt hittem, hogy Keenan is megmenekült. – De Amara sohasem feledkezett el róla – találta ki a férfi. Ashaya szaggatott mozdulatokkal rázta a fejét. – Őt tartja az első lépésnek élete fő művében. A mentál olyan erősen szorította Dorian ujjait, hogy szinte összezúzta őket. Az alakváltó ráébredt, hogy a nő kis híján összeomlik. – Akarsz egy kicsit valami másról beszélni? – kérdezte. Semmi kedve nem volt finomkodni, de vigyáznia kellett a nőre. – Igen. – Ashaya kétségbeesetten, azonnal kapott a lehetőség után. – Beszéljünk mondjuk az én hibás DNS-emről – javasolta viccelődve, pedig a leopárd még mindig bömbölt benne a vad védelmező ösztöntől. – Megjavítottál már? – Még dolgozom rajta. – Ashaya ujjai ellazultak, a nő biztonságot talált a tudományban. A leopárd elégedetten mordult fel. A nő lelkiereje gyönyörű széppé tette őt. Ashaya mégis hagyta, hogy a férfi megnyugtassa, és ezzel jobban kifejezte a bizalmát, mintha köré zárta volna azokat a hosszú, ügyes ujjait. Nem is kellett több ennél az egy gondolatnál. Az érzéki forróság hirtelen átjárta őt, belemart belülről, akár egy karom. A leopárd énje egy lépéssel közelebb került a vadállatias tomboláshoz. – Mesélj erről! – Dorian elfordult, és mindkét kezével erősen megmarkolta a kormányt, így próbálta meg elfojtani a reakcióját. Hiába. Túl sokáig várt, és most a benne lakó macska már nem adott neki több lehetőséget. Vagy ráveszi Ashayát, hogy teljesen elolvadjon a karja között, vagy eltűnik onnan. Márpedig Dorian abban a pillanatban nem volt hajlandó védtelenül magára hagyni a nőt. 230

– Olyan ez, mint egy rejtvény – kezdte magyarázni a nő, és a hangja komolyságával tudattalanul csak még inkább feltüzelte a férfi vágyát. Főleg most, hogy Dorian már tudta, Ashaya menynyire el tudja magát engedni az ágyban. Még mindig hallotta, ahogyan délután forrón és vágyakozón aprókat kiáltott. Ha a nő nem kerül alám meztelenül nagyon gyorsan, akkor megfogok bolondulni, gondolta Dorian. – A DNS-ed minden érzékelhető szempontból megegyezik egy átlagos leopárd alakváltó DNS-ével, de… – Honnan szereztél kontrollmintát? – Fekete forróság öntötte el a férfit. Dorian elég jól ismerte magát ahhoz, hogy megállapítsa: féltékeny volt. – Tamsyntól. – A nő elhallgatott, mintha azon gondolkodna, hogy folytassa-e. – Tudtam, hogy negatívan reagálnál, ha egy másik hímet kérnék meg. Te… tele vagy birtoklási vággyal. – Édes, azon én már régen túl vagyok. – A férfi hangja már nem volt teljesen emberi. – Dorian? Ashaya hangjának gazdag, buja bársonyossága és mézédes csengése olyan volt, mintha a selymes tenyerébe szorította volna őt. – Csend! – Dorian arra összpontosított, hogy eljusson oda, ahová akart. – Velem így nem beszélhetsz. A mentál az ő modora miatt aggódott? Mert ha még egy kicsit tovább ingerli a leopárdot, az ő forró farkán találja magát, mielőtt erről a rohadt autópályáról leérnek. Dorian felmordult, ez volt az egyetlen módja, hogy kieressze kicsit a leopárdot. – Maradj csendben! Ashaya, úgy tűnt, annyira megilletődött, hogy szót fogadott neki. Hat teljes percig. – Azt hittem, az alakváltó hímek védelmezik a nőket. Dorian az utat figyelte. – Legalábbis a saját nőiket – tette hozzá a nő kis idő múlva. Tizenöt perc, gondolta a férfi, és pontosan megmutatja, menynyire védelmezi őt. – Gondolom, hivatalosan én az ellenséged vagyok, szóval a természeted védelmező vonása rám nem terjed ki. 231

Hol a francban volt már az a lehajtó? Na, végre! Dorian lekanyarodott egy szűk földútra, ami a Yosemite-erdő mélyére vitte őket. A kiterjedt terület legnagyobb része természetvédelmi terület volt, de bizonyos feltételekkel engedélyezték, hogy valaki itt lakjon. – Dorian? Még tíz perc, nyugtatta magát a férfi. – Igazam van, nem? Te az ellenségednek tar… – Shaya! – bukott ki az őrszemből. – Összevissza beszélsz! Ettől a nő néhány percre elhallgatott. – Idegességemben. Le tudom ezt küzdeni, azt a technikát kell használnom, amit Ming LeBon tanácsnokkal szemben is alkalmaztam. A földút nemsokára a legegyszerűbb ösvénnyé változott. Dorian átkapcsolta az autót lebegő módba, és megállt az erdő hatalmas őreinek, a kaliforniai mamutfenyőknek az árnyékában. – De úgy tűnik, egyetlen módszer sem működik megfelelően. Dorian lelassította a kocsit, visszaváltott alacsony fokozatba, és óvatosan átmanőverezett egy sziklakiszögellésen. Az autó még lebegő módban is okozhatott kisebb károkat az erdőben, de Dorian úgy ismerte a terepet, akár a tenyerét, és vigyázott, hogy semmi olyat ne bolygasson meg, ami nem regenerálódik gyorsan. De abban a pillanatban jobban aggódott azon, vajon a farka regenerálódik-e, a nadrágjának cipzárja ugyanis hamarosan ketté fogja vágni, ha a férfi nem húzza azt le gyorsan. – Nem tudom abbahagyni a beszédet! – A nő szemmelláthatólag megriadt. – A gyomrom összeszorult, a szívem hevesen ver, a tenyerem izzad. – Rövid szünet, majd megkönnyebbült sóhaj. – Biztosan a félelem okozza. Elég rémisztő arcot vágsz. Ez végképp betett a férfinak. Hirtelen megállította a kocsit egy kis erdei ház előtt, ami olyan jól rejtve volt a fák között, hogy még egy macska sem akadt volna rá, ha nem keresi szándékosan. Dorian kíváncsi volt, Ashaya mit szól majd hozzá. De először tisztázni akart valamit. – Te – szólt, és a nőhöz fordult, szúrósan nézett rá – soha ne érezd azt, hogy én fenyegetlek. Megértetted? A nő pislogni kezdett. – Ami azt illeti, most éppen… – Csak mondd, hogy érted! – Közelebb hajolt Ashayához. – De… 232

– Semmi de! Nincs kifogás. Te nagyon értesz hozzá, hogy még akkor is felbosszants, ha nem is akarsz, de tudd, hogy előbb emelek pisztolyt a halántékomhoz, mintsem hogy csak egy ujjal is hozzád érjek. Megértetted ezt? Ekkor már az ajtónak szorította Ashayát, és két kézzel megtámaszkodott az ablaküvegen a nő fejének két oldalán. – Nem – jelentette ki a mentál. – Addig nem értem, amíg ilyen agresszívan viselkedsz. – Csak rajta! Hergelj tovább! – Dorian elmosolyodott. Ashayának azonban nagyon gyanús volt az a mosoly… de nem rossz gyanús, hanem olyan, amitől a teste belülről olvadni kezdett. – Dorian, azt hiszem, jobb lenne, ha most bemennénk a házba. Gondolom, van itt egy ház a közelben. A férfi még szélesebben elvigyorodott. – Hát persze. A nő kicsit tartott attól is, hogy az őrszem ilyen könnyen beleegyezett, ezért megvárta, amíg Dorian felegyenesedik, és ekkor gyorsan kiugrott a kocsi ajtaján. Dorian néhány másodperccel később követte, mert ki kellett vennie a nő csomagját a kocsi hátuljából. – Arra! – A fejével a sűrű növényzet felé intett. A nő szeme elkerekedett, amikor a férfi félrehajtott néhány apró, fehér virágokkal tarkított indát, és a tenyerét egy csúcstechnológiás lenyomatolvasóra helyezve kinyitotta az ajtót. A nő belépett, és ráébredt, hogy egy valószínűleg a fürdőbe vezető folyosó kivételével az egész tér egyetlen nagy szoba volt, aminek az erdő sötétzöld lombja adott árnyékot. – Fényt! – szólalt meg Dorian, mire a házat okosan elbújtatott lámpák fénye töltötte el ragyogó, nappali fénnyel. – Az egész üvegből van – tátotta el a száját Ashaya, és megcsodálta, hogyan hozta szinte be a házba az erdőt Dorian. A levelek, a virágok olyan közelinek tűntek, mintha Ashaya meg tudná őket érinteni, ha kinyújtja a kezét. A lomb odakint csupa keszekusza, görbe ív volt, odabent azonban az egyszerű vonalak uralkodtak. A bal oldali részt egy nagy ágy foglalta el, de bőven volt hely körbejárni azt. A jobb oldalon egy kényelmes nappali volt, mögötte pedig konyha. Bár semmilyen parancsot nem hallott, Ashaya látta, hogy a házban minden fény hirtelen halványulni kezd, kivéve a hálórészben lévőket. 233

Ashaya megfordult, és már nyitotta a száját, hogy megszólaljon, de elállt a lélegzete. – Ó… Dorian már gombolta is ki az ingét. Ashaya torka kiszáradt, ahogy figyelte, hogy centiről centire egyre több jelenik meg az aranyló bőrű férfitestből. Aznap délután azért kapaszkodott Dorianbe, mert felejteni akart. Most azonban emlékezni fog minden egyes érintésre, minden simításra, minden erős férfivágyra. Az őrszem lerázta magáról az inget. Ashaya kiélezett érzékszerveinek úgy tűnt, mintha nevetségesen lassan hullott volna a padlóra. Előtte pedig ott állt a férfi. A teste csupa duzzadó izom és forróság, egy leopárd a macska kecsességével megáldott emberi testben. Minden mozdulata olyan szép volt, hogy nem tudta róla levenni a szemét. Most pedig, az inge nélkül, velejéig férfias arckifejezésével Dorian vadászó leopárddá vált, Ashaya pedig pontosan tudta, hogy ő a préda. Mégis egy helyben várt, miközben a férfi szó nélkül megkerülte, és megállt a háta mögött. Néhány apró rántás a coplja végén, és a mentál haja kócosan, vadul kunkorodva kibomlott. Ezután erős férfikezek simítottak végig a nő testén, letolták a kardigánját a karjáról. Ashaya ellenállt volna, de egyetlen okot sem talált erre. Amit a férfi délután, a kanapén tett vele, az több volt, mint gyönyör. Ő pedig többre vágyott, meg akarta érinteni Doriant, ahogyan a férfi megérintette őt, fel akarta fedezni és meg akarta ízlelni a testét. És mivel a Mentálhálón lévő pajzsai csodával határos módon keményen álltak, semmi oka nem volt a félelemre. Ami pedig a másik oldalt illeti… Ashaya nem tudta, hogyan képes visszatartani Amarát az a színes káosz, amit Dorian iránt érzett, de működött. Néhány elcsent pillanatig tehát Ashaya szabad lehetett. Szabadon élt. Szabadon érintett. És őt is szabadon érintették. A kardigán halk surranással ért padlót. – Ezt akkor igennek veszem – szólalt meg Dorian, és az ujja megállt Ashaya csípőjén, a nadrág derékvonalának legszélén. – Ha nemet akarsz mondani, most tedd meg! – Minden szava tele volt feszültséggel. A gyakorlatias kérdésnek meg kellett volna törnie az érzéki varázst, de nem ez történt. Csak megoldotta Ashaya nyelvét. – Elvonod a figyelmem a DNS-ed javításáról – jegyezte meg a nő. Viccelni akart, de rosszul jött ki a dolog: ő nem szokott még hozzá az 234

ilyen játékokhoz, és az elméje sem működött tökéletesen, a teste teljesen átvette az irányítást. – Latens vagyok, nem romlott el semmim. Ettől megnyugodott valami a nő szívének egy mélyben megbújó részében, ami a földben, bezárva kelt életre tizenhat éves korában, értette ugyanis, hogy ez a megjegyzés egyáltalán nem kijelentés volt. – Egy halálos, veszélyes és nagyon képzett mesterlövész vagy – mondta, és ez volt az igazság. Ashaya valamiért nem tudott hazudni Doriannek. – Sok tekintetben sokkal keményebb vagy, mint azok a társaid, akik tudják, hogy bármikor hagyatkozhatnak a vadállat alakjukra. A férfi ujjai elindultak felfelé, a nő pólója alá, és végigsimítottak a bőrön, ami szinte megperzselődött az érintéstől. – Akkor miért foglalkozol ezzel? Ashaya remegve nagy levegőt vett, és a kezét a férfi csípőjére tette. – Lassabban! A férfi ujjai már a nő bordái felett játszadoztak. – Megmondtam. Volt idő, amikor nemet mondhattál, de már elmúlt. Az alakváltó nyers szavai ellenére Ashaya tudta, hogy Dorian képtelen lenne bántani őt. Még sohasem volt ennyire biztos semmiben, mintha ezt az alapigazságot bevéste volna valaki az elméjébe. – Nem mondok nemet. – Dorian ujjai kicsit durvák, kérgesek voltak az ő érzékeny bőrének, Ashaya nem tudta megmagyarázni, miért érez így, de elemien férfiasnak tartotta őket. Csak azt tudta, nem gondolta volna, hogy ez ennyire erotikus élmény lehet. – De az érzékiséghez lassan, kis adagokban kell hozzászoknom. – Azt hitte, sikerült meglepnie a férfit, mert az ujjai megpihentek. Egy pillanattal később azonban újra simogatni kezdték, sötéten és pontosan élesztgették a nőben a tüzet. – Én türelmes vagyok. – Tudom. – Dorian nagyon céltudatos volt, a születési rendellenessége ellenére a falka őrszemévé vált, pedig sokan bizonyára azt mondták volna, ilyen fogyatékossággal ez lehetetlen. De… – De fájdalmat okoz neked, hogy nem tudsz alakot váltani. – Dorian megdermedt a nő elsuttogott megjegyzésétől. – Lehet, hogy mentál vagyok, Dorian, de érzem magamban a fájdalmadat. – Ez összezavarta ugyan őt, de attól még így volt. 235

Dorian úgy érezte, mintha a nő kiütötte volna őt ezzel a megjegyzéssel. Annyira jól felül sikerült emelkednie a genetikai hibáján, hogy mindenkit, még saját magát is meggyőzte arról, hogy ez nem számít. És bizonyos szempontból nem is számított. Hiszen Dorian büszke lehetett arra, amivé vált: egy erős alakváltóvá, aki képes megvédelmezni a falkáját. De… – Nem tudtam megmenteni őt… – szakadt fel belőle a szívfacsaró vallomás. Ashaya a pólója alá csúsztatta a kezét, hogy megfoghassa Dorianét. – Amennyire tudom, Santano Enrique egy szörnyeteg volt. Ne hagyd, hogy az ő tetteinek visszhangja beszennyezze a húgod emlékét! – Megesküdtem, hogy elpusztítom a Mentál Tanácsot. – Sascha pszichikus képessége megmentette őt attól, hogy veszett vaddá változzon, akit csak a bosszú emészt fel. De Dorian mégis ragadozó alakváltó volt, és nem felejtett. – Ők óvták és táplálták Enriquét. Látni akarom, ahogy az utca kövén folyik a vérük. – A gyűlölet téged is el fog pusztítani – suttogta a nő. – Elpusztít… mindkettőnket. Dorian megremegett, és az arcát a nő nyakába fúrta. Az erős tincsek puha, meleg, hihetetlen nőiességet árasztó párnaként vették körül. Dorian csak átkarolta Ashayát, és sokáig tartotta így. Várt, igyekezett elfogadni, hogy ez a nő a párja. És hogy a párja a gyűlölt faj tagja volt, akik ellen ő minden haragját, dühét és bosszúvágyát fordította… Csak azért, hogy a saját bűntudatával ne kelljen szembenéznie. A tudós ügyes keze átfogta Dorian arcát, miközben a nő édes elfogadásként ráhajtotta a fejét. – Mindenki azt mondja, hogy az alakváltóknak van a legnagyobb szükségük az érintésre, de ez nem igaz. Az Elcsendesedés előtt a mentálok jobban vágytak erre, mint bárki más. Dorian hagyta, hogy a nő kedveskedő szavai körbevegyék, lemossák őt, akár egy meleg, nyári zápor. Ashaya megpróbálta megnyugtatni a férfit, igyekezett megmutatni, hogy ők ketten nem is annyira különbözőek. – A fajunk annyira a mentális lét felé hajlott, egyre több és több időt töltött a mentális síkon, hogy az ijesztővé vált. Ezért kerestük a testi ingereket. Hogy azok a fizikai valósághoz láncoljanak minket. – És ez működött? 236

A nő finoman simogatni kezdte Doriant, és érezte, ahogy a macska megremeg, majd átadja magát neki. – Igen – válaszolt. – Olyan alapvetően fordította meg a sorsunkat, hogy még az Elcsendesedés sem tudta teljesen kisiklatni. Még a legerősebb képességű mentálok sem lépnek ki teljesen a testükből. Az érintés mentett meg minket. – Akkor most ments meg engem is, Shaya! – Dorian tálcán kínálta fel neki a szívét, és hagyta, hogy a nő azt tegyen vele, amit akar. Ashaya leengedte a kezét, megfordult a férfi karjában, majd lábujjhegyre emelkedett, a két tenyere közé fogta Dorian arcát és lehúzta magához. A csókja ártatlan volt és törékeny, az érintése finom és gyengéd. Mégis két lélegzetvétel között a rabszolgájává tette vele ezt az erős férfit. Dorian nem tudta, a mentál érti-e ezt vagy sem, de azt érezte, hogy abban a pillanatban a nő megjelölte őt magának. – Még! – követelte mohón, kiéhezetten, ugrásra készen.

237

HARMINCHATODIK FEJEZET

Ashaya ehelyett ökölbe szorította a kezét a férfi mellkasán. – Te hihetetlenül vonzó hím vagy – állapította meg. – A csontszerkezeted tökéletes, a hajad tiszta szőke, a szemed valószínűtlenül kék. Az egyetlen „hiba” a testeden ez a tetoválás. – Az ujját végighúzta az őrszem bicepszén látszó, három tépett vonalon. – Ez az alfád arcán lévő jel mintájára készült. Dorian bólintott. – A teljes hűség jele. – Ashaya szája tátva maradt. – Ez csak még veszélyesebben széppé tesz téged. Dorian érezte, hogy elpirul. Számára a külseje csak egy újabb akadály volt, amit le kellett győznie. – Sokáig tartott, amíg a falka megtanulta, hogy komolyan kell venniük. – Lehet, Dorian. – Ashaya végigsimított Dorian felsőtestén. – De engem megijesztettél. – A kanapén nem tűntél nagyon rémültnek. – Felemelte a kezét, és belemarkolt a nő hajába. Lenyűgözte őt ez a haj zuhatag. Annyira vad volt, mintha ezernyi szín töltötte volna meg a tiszta feketétől az aranybarnáig. Meg akarta tudni, milyen érzés, amikor ezek a tincsek végigsimítanak a testén. Arra is kíváncsi volt, milyen színei lehetnek a nő testének más, rejtettebb tájának. A keze ökölbe szorult a vágytól. – Az rendkívüli helyzet volt. Tudom, hogy azért tetted, mert segíteni akartál rajtam. – Egy csókot nyomott a férfi mellkasára, majd a sűrű szempilláit felemelte, és ránézett. – Én pedig most azon gondolkozom, hogyan érhetnék fel egy ennyire szép férfihoz. Doriannek eszébe jutott, vajon a nők veleszületett tehetsé-ge-e, hogy levegyék a férfiakat a lábukról. – Shaya, ha csak rád nézek, a szex jut az eszembe. A nő Dorian mellkasába vájta az ujjait, ettől a férfi farka felágaskodott. 238

– Arra gondolok – folytatta az őrszem mennyiféleképpen fogok veled szeretkezni. De mindegyik változatnak része, hogy végignyalom a tested minden porcikáját. – Lehajtotta a fejét, és a nyelvével végigsimított a nő nyakán, a vadul doboló verőere felett. – Te jó ég, imádom a bőrödet! – A bőrömet? – A nő értetlenül nézett a karjára, amikor Dorian felemelte a fejét. – Barna. – Tejszínnel kevert olvadt csokoládé színű, egzotikus, mint a sivatag, és annyira erotikus, hogy nedves éjszakáim vannak csak attól, hogy elképzellek téged, a napsütötte, sima és forró bőrödet az ágyamon. Ashaya nyelt egyet, a mellkasa egyre vadabbul hullámzott. – Ez úgy hangzik, mintha ehető lennék. A férfi dorombolni kezdett. – Az is vagy. – Apránként, lassan le akarta vetkőztetni a nőt, hogy megtudja, mindenhol ilyen buja árnyalatú-e a bőre. – Ha nem, boldogan bekenem minden porcikádat édes olajjal, és addig simogatlak, amíg a nap nem végez rajtad mindenhol. Úgy tűnt, mintha Ashayának nehezére esne levegőt venni. – Dorian, amit mondtál, annak semmi értelme nem volt. – Nem? – A férfi ráharapott Ashaya alsó ajkára, és látta, hogy a pupillája kitágul, amikor a kezével átfogja a karcsú derekát. – Mert én már elképzeltem, milyen lesz. – Ó! – A nő lábujjhegyre emelkedett, akaratlanul is követte a férfi ajkát. Dorian egy csókkal jutalmazta a lelkesedését. – Elképzeltem, ahogy a tarkódtól lefelé végigsimítok a hátad lejtőjén, majd lefelé, egészen az édes, édes domborulatokig… Ashaya remegve felsóhajtott, amikor Dorian egyik kezével megmarkolta a fenekét. – Azt mondtam, lassan! – Hiszen csak beszélgetünk. A nő most vádlón pillantott rá. – Pontosan tudod, mit csinálsz. Dorian elmosolyodott, és érezte, hogy a macska újra dorombolni kezd. Valóban tudta, hogy mit csinál. Ashaya lételeme az értelem volt. Hihetetlenül okos volt, és ez hihetetlenül felizgatta a férfit. Dorian ösztönösen tudta, hogy ha igazán meg akarja érinteni a nő lelkét, 239

hogyha elég mélyen fel akarja ébreszteni benne az érzékiséget, akkor az elméjét ugyanúgy el kell csábítania, mint a testét. A mosoly még mindig ott bujkált a szája sarkában, amikor eleresztette a nőt, és kioldotta az övének csatját. Ashaya leplezetlen, nőies kíváncsisággal figyelte, ahogyan a férfi kihúzza az övet a nadrágból. Összerezzent, amikor a fémcsat a padlón csattant, de a szemét nem vette le a férfi dudorodó erekciójáról a farmere alatt. Dorian meg sem próbálta rejtegetni azt. – Annyira vágyom rád – mondta egyetlen érintéstől képes lennék elmenni. A nő melle vadul hullámzott. Dorian kigombolta a nadrágját, és kicsit lehúzta a cipzárt. – A franc! – szólt, de a tekintete nem hagyta el a nő arcát a bakancsról megfeledkeztem. – Megfordította az egyik széket, szétvetett lábbal leült rá, és lehajolt, hogy kioldja a katonai bakancsát. De a szeme Ashaya mögé, a falra villant. Még szex közben is dolgozott benne a védelmező ösztön, egy pillanatig sem hagyhatta, hogy a nő sérülékeny legyen. Csak akkor vette le a cipőt, amikor látta, hogy a riasztóberendezés panelén a „Beriasztva” felirat villog. Ashaya ezalatt nem mozdult, csak állt, így Dorian a zokniját is levette, és felegyenesedett. A tenyerét a khaki zsebes nadrágja elejéhez dörzsölgette, sötétkék pólója ráfeszült a buja mellére. Nedves, gondolta Dorian, amikor az orrát megütötte az illat, nyirkos a bőre. Erről Ashaya testének másik, még nedvesebb, csúszósabb részére kellett gondolnia. A férfi morogva a szék támlájának dőlt. – A farkam már sajog, édes. – Mit szeretnél, mit csináljak? – A nő kérdésnek álcázta a felajánlkozását. Az őrszem a pólóra mutatott. – Le vele! Kérlek. – A következő mosolyánál minden báját bevetette. Ashaya nem mosolygott vissza rá, de megmarkolta a ruha alsó szegélyét, és egyetlen, hatékony mozdulattal levette a pólót. Dorian majdnem lenyelte a nyelvét, amikor Ashaya ugyanígy tett a fekete sportmelltartóval is. – A franc! – Dorian lehúzta a nadrágja cipzárját, és kiszabadította hosszú, lüktető farkát. 240

Ashaya lenézett rá. Megnyalta az ajkát. Doriannek erősen meg kellett szorítania az erekciója alját, hogy ne menjen el ott, helyben. – Nem vagy szégyenlős. – A hangja rekedt volt, annyira vágyott a nőre. Ashaya közelebb lépett hozzá, maga volt a megtestesült csábítás. – Azt mondtad, elég rám nézned, és a szexre gondolsz. Ebből arra következtettem, hogy tetszik neked a testem. Nem így van? – A kezét csípőre tette, a fejét oldalra billentette, tökéletesen nőies volt. Annyira magabiztosnak tűnt, hogy Dorian majdnem nem vette észre a szemében bujkáló bizonytalanságot. És amikor a nő megszólalt, az őrszemnek eszébe jutott, milyen jól értett a párja ahhoz, hogy elrejtse a félelmeit. – Dorian? – Csitt! Most nézlek. – Végigfuttatta a tekintetét Ashaya telt mellein, le, végig a derekának ívén, egészen a csípőjéig, amit, úgy tűnt, férfikezek számára teremtettek. Majd még lejjebb. Te jó ég, Dorian szinte égett a vágytól, hogy beleharapjon a nő húsába, hogy megjelölje őt magának. A macska epekedve elnyújtózott benne. Most, súgta neki, készen áll! A nő izgalmának illata a férfi minden pórusát eltelítette, és majdnem valóra váltotta Dorian korábbi szavait: az őrszem már Ashaya látványától is kis híján elvesztette az uralmát a teste felett. Erősebben szorította magát. – Édes, ha ennél jobban tetszene a tested, eunuchhá kellene változnom, hogy ne élvezzek el most rögtön. – A nő még érzékibb, még csábítóbb volt, mint azt Dorian a legforróbb álmaiban elképzelte. Ashaya érdeklődve nézett végig Dorian erekcióján. – Miért – kérdezte, miközben a tekintetével végigsimította a férfi farkának hosszát – izgat ennyire engem annak a látványa, hogy saját magadat fogod? – Ugyanazért, amiért én is szeretném látni, ahogyan te kényezteted magad. – Te jó ég, ugye, nem mondta ezt ki hangosan, és nem képzelte el a jelenetet is?! – A franc! – Dorian összeszorította a szemét, és megpróbált a baseballra, a fákra, vagy bármi másra gondolni, ami kiverné a fejéből a lába közé merült kezű, hátravetett fejjel élvező Ashaya képét. Nem működött. A szeme tágra nyílt, amikor a mentál közelebb lépett hozzá, és kíváncsian egyetlen ujját végighúzta a farkán. 241

Dorian elélvezett. *** Ashaya, mielőtt Doriannel találkozott, sohasem gondolkozott még a kéj természetén. És még azután is kiszámítható, hétköznapi dolognak tartotta. Amikor Dorian megérintette, kéjt érzett. Az egyenlet egyértelmű volt. Érintés egyenlő gyönyör. Sohasem gondolta volna, hogy mély, buja, minden korábbit elhalványító kéj tölti el csak attól, hogy látja, ahogyan Dorian átadja magát a gyönyörnek. A férfi néhány hosszú másodperc múlva kinyitotta a szemét. – Nem éppen így terveztem. A nő meglepetten látta, hogy Dorian szemének villogó kékségében szégyenérzet bujkál. – Dorian – szólt, és meg sem próbálta elrejteni a mardosó vágyat –, ez volt életem legerotikusabb élménye. A férfi ajkán érzéki, incselkedő és bájos mosoly jelent meg. – Csak adj néhány percet, és én újabb érzéki élményt adok neked, hogy legyen mivel összehasonlítanod. – Néhány percet? – Ashaya hirtelen szégyellős lett, összefonta a karját a melle felett. A férfi mosolya még szélesebbre húzódott, megjelent benne a macska vadsága is. Ettől a nőnek nehezére esett gondolkodnia. – Azt hittem, a férfiaknak több idő kell ahhoz, hogy újra párosodni tudjanak. – Másnak lehet, de ennek a cicának nem. – Dorian felállt. – Készülj, mert játszani fogunk! Azon kapta magát, hogy a teste vágyakozik a férfi után, amikor Dorian eltűnt a folyosón, ami valószínűleg a fürdőszobába vezetett. Amikor visszatért, teljesen meztelen volt. A nő hallotta, ahogyan hihetetlenül mély vágy hangja tölti meg a levegőt, és meglepődött, amikor ráébredt, hogy ez belőle jött. Dorian teste megmerevedett. Majd egy pillanattal később olyan gyorsan mozdult, hogy a mentálnak a lélegzete is elállt. A férfi ott állt, előtte, és már tárta is szét Ashaya karját. – Hadd lássalak! – szólt, és finoman húzta a nő kezét. Ashaya nem ellenkezett. 242

– Van bennem valami hatalmas éhség – mondta, és félt az érzelem mélységétől, és attól, amit az tőle kívánt. – Szinte fáj. Dorian nem szólt rá, hogy ne elemezze tovább a tetteiket, és nem vetette a szemére, hogy nem viselkedik normális nőként. Ashaya ettől a két dologtól tartott a leginkább, de a férfi csak mosolygott és megkérte: – Mutasd meg, hol! A férfi elengedte Ashaya karját, a nő pedig a tenyerét a köldöke alatt félig a bőrére, félig a nadrágja anyagára tapasztotta. – Itt? – Dorian félretolta a kezét, és a sajátját tette a helyére. Ashaya lepillantott, és lenyűgözte őt az erotikus kontraszt. A férfi keze vastag és férfias volt, a karján aranylóan csillogott a szőr, az ujjain korábbi sebek halványuló nyoma látszott. Ashaya nagyon szépnek találta őt. És amikor felnézett, a férfi szemében meglátta a meglepő igazságot: Dorian is szépnek tartotta őt. – Igen – suttogta, és ez nem válasz volt, inkább engedély. Dorian a szaván is fogta. Ez a sérült lelkű, leopárd szívű férfi, aki annyira összetett személyiség volt, hogy Ashaya tudta: rejtély marad számára még akkor is, ha egész életében igyekszik megfejteni őt. Ashaya lélegzete elakadt, amikor Dorian lefelé fordította a kezét, és ujjait egyetlen, határozott mozdulattal becsúsztatta a nadrág korca alá, a bugyijába. A nő csukott szemhéja alatt hatalmas érzések robbantak. Érezte, hogy a térde megroggyan, a teste remegni kezd az erős gyönyörtől, sötétség ereszkedik a szemére. Meg kellett volna rémülnie. De erre nem volt ereje. Csak a gyönyörre. Amikor a sötétség feloszlott, Ashaya az ágyon találta magát, még mindig félmeztelenül. Egy macskaszerű elégedettséggel teli, emberi szempár figyelte őt. – Azt mondtam, lassan – szólt a nő. Dorian elmosolyodott. – Hoppá. Báj. A mellette fekvő leopárd igazán bájos és elbűvölő volt. Ashaya, amikor az Elcsendesedés protokollra képezték ki, azt tanulta, hogy a bájnak pozitív és negatív vetülete is volt. Voltak, akik fegyverként használták, mások eszközként tekintettek rá. De ez teljesen megváltozott, amikor a bizalom is bekerült a képletbe, ébredt rá 243

Ashaya, miközben a kéjtől bénán feküdt az ágyon. Akkor a báj gyöngéd simogatássá, csókká változott. – Amikor először találkoztunk, el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen vagy. A férfi egy ujjával Ashaya köldöke körül körözött. – Amikor először találkoztunk, én egy gonosz szemétláda voltam. – Nem hiszem, hogy ez változott. A férfi ujja megállt. – Tényleg? – Csak nekem engedted meg, hogy a gonoszság mögé lássak. A férfi ettől ellazult, felnevetett, majd a nő fölé hengeredett. Megtévesztően lassan kezdte csókolni, alaposan meg akarta őt ízlelni. A nő felsóhajtott, amikor Dorian szája lefelé indult, végigcsókolta a nő nyakát, és megállapodott a mellei közötti völgyben. A kezével a férfi hajába túrt, és belemarkolt. A férfi borostája kidörzsölte a mellének oldalát. Ashaya felszisszent. Dorian halkan dörmögve bocsánatot kért, majd nyalni kezdte az érzéki módon felsértett bőrt, amíg a nő már alig bírta elviselni. Olyan sokkal többről szólt ez a szexuális játék, mint amit a mentál elképzelt! És olyan sokkal több rejlett a férfiban, akit valaha csak lövésznek hívott. – Már megint gondolkozol? – kérdezte mély hangon a férfi, és az ajkát a nő köldökére szorította. Ashaya lenézett, a tekintete találkozott a férfiéval. – Rajtad. – A férfi haja puha, csúszós volt az ujjai között. – Tudom, hogy az Elcsendesedés már megtört bennem, de a környezetben, amiben felnőttem, minden az önuralomról szólt. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fel tudom ezt adni. – Hogy képes lesz megbízni a férfiban, amíg testük és lelkük is összhangba kerül, és úgy összeolvad, hogy a mentál már nem is tudja elképzelni, milyen volt külön. – Akkor gyere, édes, add fel még egy kicsit jobban! – A szempillája végigsimított a nő bőrén, amikor Dorian lehajtotta a fejét, és újabb csókot nyomott Ashaya köldökére. Ezután felegyenesedett, térden állt. Kikapcsolta a nő nadrágjának csatját, és lehúzta a cipzárját. – Le ezzel! – És így is tett. A férfi olyan átható tekintettel nézett rá, hogy Ashaya úgy érezte, mintha Dorian az újonnan felfedett bőrének minden egyes 244

négyzetcentiméterét egyszerre érintené. Ráébredt, hogy visszatartotta a lélegzetét, ezért lassan kifújta a levegőt, miközben az alakváltó lehúzta róla a nadrágot, és az ágy mellé dobta. Egyetlen ruhadarab maradt már csak Ashayán, egy fekete bugyi. Egyáltalán nem olyan finom, mint azok a csipke alsóneműk, amiket Ashaya az ember és alakváltó boltok kirakatában látott. De Doriant ez, úgy látszott, nem érdekelte. – Nedves vagy. – Az ujjával végigsimított az átázott anyagon, Ashayának pedig vissza kellett fognia magát, hogy ne kiáltson fel. Azután újra, és újra. A férfi simításai miatt a nő egész testét átjárta az élvezet. De ez nem volt elég. – Úgy érzem… egyedül érzem magam. – Ashayának hiányérzete volt, mintha valami fontos dologra szüksége lett volna még. Úgy érezte, látnia kellene azt a mentális síkon, de az az illékony valami újra és újra kisiklott a kezei közül. – Dorian? – Ezt szinte sírva mondta. – Itt vagyok. – Egyetlen könnyed mozdulattal megszabadította őt a bugyitól, kitárta a combját, és suttogva kérte Ashayát, hogy kulcsolja köré a lábát. A nő így tett, és érezte, ahogy a férfi kemény, forró teste nekifeszül. Ashaya felkiáltott a férfi csókja közben, amikor Dorian beléhatolt, és nyújtani kezdte az izmokat, amiket sohasem használtak még így korábban. Nem érzett fájdalmat, csak érzéki, csodálatos sajgást, mintha a testét e férfi számára, e pillanatra teremtették volna. Az üresség szertefoszlott, a helyét átvette az az erős érzés, amit az elméje még mindig nem tudott feldolgozni. A szívének egy apró, pici része még mindig érzékelte az űrt, hogy valami hiányzik, ám ekkor Dorian ráharapott a vállára, és ez az utolsó cseppnyi hiányérzet is elpárolgott. – Harapni szabad? – kérdezte, miközben igazított egyet a testén, hogy jobban be tudja fogadni a férfi lángoló forróságát. Dorian végigcsókolta a nyakát, felfelé, egészen az arcáig. – Hogy a fenébe ne! – egyik férfiasan erős kezét a nő feneke alá csúsztatta, és felemelte, hogy mélyebben beléhatolhasson. Ashaya teste felívelt, a nő pedig összeszedte a bátorságát, és a fogait használta Dorian sokkal erősebb, inas nyakán. Az alakváló felszisszent, és megmarkolta Ashaya fenekét. – Még! 245

Ashaya nem volt képes tovább értelmesen gondolkozni. A körmét belevájta a férfi hátába, és végigkarmolta. Dorian felmordult, felemelte a nő fejét, és csókok tűzviharával borította el. – Nyisd ki a szád! A nő ehelyett inkább ráharapott Dorian alsó ajkára. Az alakváltó vicsorogva lefogta a mentált, és a nyelvét szinte összebogozta az övével. A nő válaszul teljesen a férfi köré csavarta a testét, minden kéjt viszonzott. Ekkor Dorian mozogni kezdett. Lassan. – Gyorsabban! – szólt a nő, miután eltépte az ajkát a férfi csábító szájától. A kék szemből férfias forróság áradt felé. – Nem. – Dorian lassan, milliméterről milliméterre húzta ki a farkát belőle, majd éppen ilyen lassan tolta is vissza. Ashaya ugyanazt érezte, mint első alkalommal: az izmai megnyúltak, a testét ezernyi apró remegés rázta meg. – Dorian! Fogak finoman összezárultak az ajka körül. – Te akartad, hogy lassan haladjunk. A mentál végigcsúsztatta a kezét a férfi izzadságtól síkos hátán, és sürgetni akarta a mozdulatait. De lehetetlen volt. Tiszta ín, erős izom volt, ő pedig csak egy gyönge nő. – Most azt akarom, hogy gyorsan csináld! – Nem. – Ujabb mosoly, újabb lassú mozdulat. – Játszani akarok.

246

HARMINCHETEDIK FEJEZET

Játszani. Igen, gondolta az érzéki ködön keresztül Ashaya. Egy macska biztosan szívesen játszik. – Mit játszanál? – Gyorsabban csinálom, ha rá tudsz beszélni. Ashaya a pillanatnyi állapotában abban sem volt biztos, hogy egy összefüggő mondatot el tud mondani. Elkeseredésében megfeszítette a belső izmait. A férfi ettől megremegett, és leejtette a fejét. – Csináld ezt még egyszer! – Az utasításban hallatszott a férfi ragadozó énje, a parancsoláshoz szokott, domináns őrszem hangja. – Először csináld gyorsabban! – Ashaya újra megkarmolta őt, mert már látta, hogy a bőre kibírja, sőt mi több, a férfi élvezi ezt. Dorian olyan mordulást hallatott, ami ember torkából nem jöhetett volna. Elkapta a nő két csuklóját, és lefogta az ágyon, Ashaya feje mellett, kétoldalt. – Kikezdesz egy leopárddal? Nem valami okos dolog. A nő újra megszorította az izmait, és figyelte, ahogy Dorian arca elmerül a gyönyörben. A látványtól összeszorult a gyomra. A kíváncsiságát, ami a laboratóriumban az egyik legnagyobb erőssége volt, most teljesen Dorianre összpontosította. Minden lehetséges módon meg akarta ismerni az alakváltó testét, ezernyi különböző pozícióban. Azt akarta, hogy a macska doromboljon neki. – Tudom, mire gondolsz most – szólt a férfi csillogó szemmel. – Tényleg? – Ashaya felnyögött, a férfi pedig folytatta a gyönyörrel és kínnal teli, lassú mozdulatait. A férfi újra Ashaya vállába harapott, ezúttal erősebben. A mentál érezte, hogy a testét újabb forró nedvességréteg borítja el, a szeme pedig káprázni kezdett. – Eressz el! – kérte a férfi, és a hangjában olyan gyengédség hallatszott, ami teljesen levette a nőt a lábáról. – Majd én vigyázok rád. 247

Igen, vigyázni fog rám, gondolta Ashaya. Elengedte magát, és hagyta, hogy az élvezet következő hulláma elsodorja, Dorian pedig csak hajtsa őt tovább. Amikor a következő hullám fodrozódni kezdett, Ashaya a férfi nyakába fúrta az arcát, és megnyalta a sós bőrét. Dorian mellkasát a doromboláshoz nagyon hasonló hang rázta meg. Végre gyorsabban kezdett mozogni, Ashaya pedig érezte a benne lüktető, kemény forróságot. Kapaszkodott a férfiba, ő pedig megvédelmezte a nőt… miközben Ashaya is vigyázott Dorianre. Dorian nagyon is macskának érezte magát, amikor a szívverése csillapodott kicsit, ő pedig kinyitotta a szemét. Első dolga az volt, hogy a riasztó paneljét megnézze. Még mindig biztonságban voltak. Nagyon helyes. Az őrszemnek ugyanis egyáltalán nem akarózott mozdulnia: a teste ellazult, a benne lakó leopárd kielégülten, mosolyogva összegömbölyödött, és pihent. Nem beszélve arról, hogy egy rohadt szexi nő feküdt mellette, félig öntudatlanul. Dorian elvigyorodott, amikor Ashaya panaszosan felnyögött, mert ő végigsimított egy ujjával a felsőtestén. Csikis, állapította meg boldogan a férfi. A párja csikis. A tenyerét a nő mellkasára fektette, és hagyta, hogy a jó érzés átjárja az elméjét. Maga köré kerítette, akár egy kabátot. A bűntudattal majd később megbirkózik, gondolta, és elfojtotta magában a feltámadó kételyeket. De nem volt ilyen könnyű, a gondolatok emészteni kezdték. A húga halála. A szülei fájdalma. Az ő vad haragja. És most a gyönyör. Ez a felismerés pokolian kínozta ugyan, mégsem bánt meg semmit. Azt, amit most átélt, semmiképpen. Nem bánhatta, hogy Ashaya a párja. A nő felé fordította a fejét, és ráemelte figyelmes tekintetét. – Az érzelmek nagyon összetett rendszert alkotnak, igaz? A férfi végigsimított a nő arcának élén. – Így is lehet mondani. – Kettő meg kettő nem mindig négy. – Ashaya elgondolkozott. A bőre kellemesen meleg és kicsit nyirkos volt a férfi tenyere alatt. – Nem. – Dorian ásított egy nagyot, és az éjjeliszekrényen álló órára pillantott. – Mindjárt hajnali egy. – Hm. – Ashaya is jólesőn ásított egyet, válaszként a férfi ásítására. – Az ásítás ragályos – jegyezte meg. – Szép kis utójáték – válaszolt a férfi, és ásított még egy nagyot. Meglepődött, amikor meglátta a nő arcán a halvány mosolyt. 248

Az álom lágyan, észrevétlenül szállt rájuk. Összefonódva aludtak, a férfi érzékei természetesen élesen figyeltek közben minden veszélyforrást. De Dorian alig másfél óra múlva arra ébredt, hogy a nő az ágyon ül mellette, és őt figyeli. – Úgy nézel, mintha nem láttál volna még nagymacskát az ágyban. Ashaya elpirult. – Tudod jól, hogy nem láttam. Dorian éppen vissza akart volna vágni valami vicces megjegyzéssel, amikor megérzett egy szagot, ami nem illett oda. Felállt, és a farmerjáért indult, amikor a biztonsági rendszer panelja is betolakodót jelzett a külső peremsávban. – Öltözz fel! – A mosoly eltűnt a férfi arcáról. Felhúzta a farmerja cipzárját, és az ajtó felé indult. – Állj készen, de ne gyere ki a házból! Az őrszem kilépett az ajtón, anélkül, hogy megvárta volna a választ. Egy perc múlva egy másik férfi jelent meg a fák selymes sötétjében. Andrew nyilván állat alakban érkezett, mert meztelenül állt meg a tisztáson, és egyáltalán nem zavartatta magát emiatt. Alakváltók között ez így volt szokás. Andrew farkas volt ugyan, Dorian pedig leopárd, de a két férfi jól megértette egymást. A SnowDancer hím húgát is Santano Enrique rabolta el. Brennát megmentették ugyan, de a lánynak addig szörnyű kínokat kellett kiállnia. De Dorian csak bizonyos határok között fogadta el Andrew-t, és Ashaya közelébe egészen biztosan nem engedte volna. – Mit keresel itt? – A DarkRiver és a SnowDancer szabadon járhatott ugyan egymás területén, de a farkasok szívesebben maradtak a saját, hegyes terepükön. Andrew elnézett Dorian válla felett. – Érzem a nő illatát. – Ne! A fiatalabb hím elmosolyodott. – Rajtad is ott a nyoma. Tényleg olyan szexi, mint amilyen az illata? Dorian tudta, hogy Andrew szándékosan hergeli őt. – Miért nem jössz közelebb, és nézed meg magad? – Hülyének látszom? – Farkas vagy. Andrew a leopárdra vicsorgott. – Azt hittem, barátok vagyunk. 249

– Én meg azt hittem, hogy téged áthelyeztek San Diegóba. Andrew megvonta a vállát. – Hazajöttem meglátogatni a kishúgomat. Meg akartam nézni a párját is. – Brenna jól van – mondta Dorian, és a farkas szándékosan békés pózát látva megnyugodott egy kicsit. – Rajta tartottam a szemem. – Tudom. Most folyton azért morog, mert szerinte már három túl féltő vadállat vigyáz rá folyamatosan. – Andrew felhorkant. – Csak várjuk meg, amíg lánya lesz. Nem hinném, hogy Judd kevésbé vadul védelmezné a kicsinyét. Dorian elmosolyodott és bólintott. Judd az edzőpartnere volt, és egy rideg vadállat. Kivéve, ha Brennáról volt szó. – Térj a tárgyra, Drew! Nem azért jöttél, hogy bájcsevegj. – Igazság szerint nem akartam én senkivel se beszélgetni. – Andrew nyújtózott egyet, megforgatta a vállát, majd nekidőlt egy vékony fenyőnek. – Futni akartam egy jó nagyot, és lejöttem ide, a változatosság kedvéért. Dorian bólintott. – De? – De közben megláttam valamit, ami fontos lehet. Aztán megéreztem a szagod, és tadám! – Csintalanul pillantott az őrszemre. – Éreztem egy másik illatot is, az sokkal csábítóbb volt. – Tudod, Drew – jegyezte meg szinte félvállról Dorian –, Juddnak igaza van. Te tényleg meg akarod öletni magad. – Mi a… – Andrew hitetlenkedve nézett a tőr remegő markolatára, ami a feje mellett, a fenyő törzséből állt ki. – Ez meg honnan a fenéből jött? Dorian épp válaszolni akart, ám ekkor zajt hallott a háta mögül. Az érzékei lángra lobbantak. Nagyon remélte, hogy Ashaya nem tesz semmi butaságot. Ha a nő kijött volna az ajtón, a helyzet elfajult volna. Bármennyire is kedvelte Andrew-t, nem tűrte volna, hogy egy pár nélküli hím ilyen közel kerüljön a nőhöz. Legalábbis addig nem, amíg a párosodási táncuk be nem fejeződött. A következő zaj hallatán azonban a haragja jókedvvé változott. Elmosolyodott. – A nőm éppen fegyvert fogott rád. Andrew a ház felé pillantott. 250

– Tudhattam volna, hogy te valami olyan csajt szedsz fel, aki legalább olyan őrült, mint te. – A szavai könnyedek voltak, a tekintete viszont komoly. – Mentál őröket láttam. Teljes fegyverzetben, fekete egyenruhában. Közvetlenül a területetek szélén. – A francba! – Dorian a zsebébe nyúlt, és előhúzta belőle a telefont, amit nem tett ki vetkőzéskor. – Várj! – Andrew beletúrt a hajába. – Nem úgy tűnt, mintha ujjat akartak volna húzni velünk. Sőt, amennyire láttam, nagyon is vigyáztak, nehogy átlépjék a terület határait. Dorian elgondolkozott. – Azóta nem volt bajunk a tanáccsal, hogy megzavartuk a számítógépes rendszereiket. – A szabotázs bosszú volt, miután a tanács megtámadott egy ártalmatlan, de a DarkRiver védelme alatt álló alakváltó falkát. – Biztos vagy benne, hogy nem támadni készülnek? – Inkább úgy tűnt, mintha kerestek volna valakit. Dorian háta megborsódzott. – A koordinátákat! A SnowDancer hím megadta az adatokat. Ebben a pillanatban megcsörrent Dorian kezében a telefon. Az őrszem felvette, és Lucas hangját hallotta. – Mentál tevékenységről kaptam jelentést a határ mentén. – Tartsd! – szólt a telefonba Dorian, köszönetet mondott Andrewnak, az pedig búcsút intett neki, majd szivárványszínű szikrafelhőben alakot váltott. Egy ezüstszínű, nyúlánk farkas futott vissza az erdőbe. – Luc, azt hiszem, Ashaya után jöttek, valószínűleg az ikertestvére vezette nyomra őket. – Dorian korábban már beszámolt a két iker közötti mentális kapcsolatról az alfának, amikor Lucas és Sascha elvitték Keenant a farkasokhoz. Lucas halkan káromkodott. – Mit tudsz még? Dorian visszaszerezte a tőrét, és eltette a zsebébe, miközben elmesélte, mit látott véletlenül Andrew. – Ha Shaya után jöttek, lehet, hogy el akarják vágni a menekülési útvonalait, és a területünkön kívül akarják elkapni. –Nem mintha ez jó ötlet lett volna. Dorian ugyanis mindenkivel végzett volna, aki fenyegetni meri a párját. – Nem jött be nekik. Úton vagyok oda, hogy elbeszélgessek velük. 251

Dorian, az alfája védelmére felesküdött őrszem ösztönei fellángoltak. – Ki van veled? – Mercy és Clay fedeznek. Sascha hátramarad, és biztos távolságból figyel minden mentális tevékenységet. – Sascha kardinális, de nincs gyakorlata a… – Meséltem már, hogy a párom milyen sok időt töltött mostanában egy rohadt mentál merénylő társaságában? – mordult fel Lucas. Dorian megnyugodott. – Judd megtanította őt mentális interferenciát figyelni? Nagyon jó. – Témát váltott. – Mikor értél vissza a SnowDancer odúból? – Fél órával ezelőtt. Sascha úgy döntött, Keenan sokkal könnyebben viseli a dolgot, ha azt mondjuk neki, egyszerűen csak látogatóba jöttünk. Hawke és Judd is vigyáznak rá, de a fiú teljesen simán beilleszkedett, miután találkozott Walkerrel. – Judd bátyjáról volt szó. – Tőlünk senki sem maradt ott? – Dorian megbízott ugyan a farkasokban, de nem akarta, hogy a fiú teljesen magára maradjon az idegenek között. – Hawke szerint dolgoznom kellene a bizalmi viszonyaimon, de Kit és Rina is utánam jöttek az odúba. Keenan ismeri Kitet, a két fiatal számára pedig jó gyakorlat lesz, ha egy kis időt töltenek a fő szövetségeseinkkel – magyarázta Lucas. – Figyelj, mindjárt odaérek. Utána hívlak. Dorian visszadugta a telefont a zsebébe, és amikor megfordult, Ashayát a nyitott ajtóban találta. – Azt mondtam, maradj a házban! – A másik férfi már elment. – A mentál kezében ott volt a puska, amit Dorian a szekrényben tartott. – És nem kell jó lövésznek lennem ahhoz, hogy ilyen közelről eltaláljam. – Tényleg? – A férfi figyelte, ahogy Ashaya igyekezett a füle mögé simítani a haját, de a rakoncátlan tincsek csak nem akartak a helyükön maradni, vidáman táncoltak a fák között lengő szélben. – Hallottam valamennyit abból, amit mondtál. Idáig követték a nyomomat? Dorian nem hazudhatott neki. – Csak Amara vezethette el őket ide. – Nem. – A nő makacsul rázta a fejét. – Ő sohasem árulna el engem. – Shaya… 252

– Nem, Dorian. – Ashaya erősen szorította a kezében a puskát, és a szemöldökét ráncolta. – Amara még akkor is félrevezette volna őket valahogy, ha feltörik az elméjét. Túl közel járnak, túl nagy esély van arra, hogy tényleg rám találjanak. Ez most más, mint a kínai negyedben. Doriant meggyőzte a nő hite. – Akkor csak egy lehetőség van. Ashaya kérdőn nézett rá, amikor a férfi egy foltban eltávolította a növényzetet a fal mellől, és ablakot nyitott kifelé. – Nem téged üldöznek – mondta a férfi –, hanem Amarát. A puska megremegett a nő kezében. – Azt hiszem, számítottam erre. – Az elmédben van? – Dorian elvette a fegyvert Ashayától, és behúzta őt maga után a házba. – Nem. – A mentál mindkét kezével beletúrt a haj ába. – A mentális ajtó a kötelékünk felőlem lévő oldalán zárva van. Nem tudom, mikor és hogyan történt ez, de most nem is számít. Attól még mindketten tudunk a másikról, érezzük a jelenlétét. Amara most ezt követi. – Mint egy jeladót. – Igen. Dorian becsukta az ajtót, és a panelen újra élesítette a teljes biztonsági rendszert. – Te is képes vagy erre? Meg tudod mondani, hol van ő most? – Igen, de nem akarom. – Ashaya arccsontjai élesen rajzolódtak ki a bőre alatt. – Veszélyes. Azzal, hogy rá koncentrálok, talán kinyitom a mentális kaput a kapcsolatunk előtt. Nem tudni, Amara mit tenne akkor, mit küldene át az elmémbe. Nem akarok kockáztatni, amíg nem tudom, hogy egyáltalán mi zárta le a köteléket. – Rendben. Andrew nem említette őt, ezek szerint nem járhat közel. Még van időnk. – Dorian ellenőrizte a puskát, majd nekilátott sorba venni az összes többi fegyverét. Csak addig állt meg, amíg egy szöveges üzenetben röviden meg nem írta Lucasnak, hogy a mentál katonák talán Amarára vadásznak. – Ha le szeretnél tusolni, ez most jó alkalom. A mentál habozott. – Mi van, ha ez csak egy csel, és igazából Keenant akarja megtámadni? Dorian ösztöne mást súgott. 253

– Amara rád vadászik. – A fiú pedig nem is lehetett volna nagyobb biztonságban, mint egy olyan falkánál, akik véresen komolyan veszik a kölykök védelmét. Ashaya bólintott. – Gyors leszek. – A hangja remegett. Hét perc múlva azonban már vissza is tért. Dorian is úgy döntött, hogy megkockáztatja a dolgot, és letusol. Amara nem volt ugyan alakváltó, de gondatlanság lett volna, ha az őrszem nem törődik a szagnyommal, amit hagy maga után. – Az ablakon figyelj kifelé! – A mentál kezébe adta a puskát, és megcsókolta őt, mert már hiányolta Ashaya ízét a szájában. Ezután beugrott a tus alá. Három perccel később már törülközött. – Shaya? – Semmi. – A nő aggódó tekintettel benézett a fürdőbe. – Hogy lehet, hogy még egy ilyen kezelhetetlen helyzetben is kívánlak? A férfi a korlátra dobta a törülközőt, és öltözni kezdett. – Faith egyszer azt mondta, néhány dolog kőbe van vésve. – Miután felhúzta a nadrágját, egyik kezét a nő nedves hajzuhatagába fúrva magához húzta Ashayát, és forrón, védelmezőn kényeztető csókba vonta a száját. – Mi is ilyenek vagyunk. A mentál néhány percig Dorian karjában maradt, majd elhúzódott tőle. – Azt mondod, a mi kapcsolatunk elkerülhetetlen volt? – Nem. – Megrázta a fejét, hogy a vizes tincsek kirepüljenek az arcából. – Mindketten meghoztunk bizonyos döntéseket, amik kijelölték az utunkat. De most már nem kanyarodhatunk másfelé.

254

HARMINCNYOLCADIK FEJEZET

Hogy merészeli? Ha más lényről lett volna szó, valószínűleg mindenki azt mondta volna, dühös, de Amarát igazából valami zavart értetlenség hajtotta. Valóban nem értette, miért tette Ashaya azt, amit tett, miért döntött úgy. Hiszen Ashaya Amarához tartozott, az övé volt. Ez mindig is így volt. Ez volt a dolgok rendje. A sűrű növényzet miatt le kellett tennie az autót, amit lopott, és most nehézkesen és lassan verekedte át magát a kora hajnali sötét, sűrű erdő növényzetén. Közben pedig megpróbálta rendszerezni a gondolatait, valami értelmet találni a káoszban. Nem volt könnyű. Amara nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a laboratóriumon kívül boldoguljon, és még soha életében nem járt ennyire csendes helyen. Ebben a csendben azonban élőlények neszeltek, és szemek villantak a vastag fatörzsek mögül. A föld pedig lépten-nyomon fel akarta őt buktatni. A keze több helyen zúzódott már az esésektől. Ha nem lett volna ott Ashaya elméjének jele, hogy irányt mutasson neki, már két perccel azután, hogy a vadonba belépett, eltévedt volna. De Ashaya még most sem válaszolt a hívásaira, teljesen elzárta a kapcsolatukat. Az ikertestvére többször tette már ezt az elmúlt években, de Amara most érezte, hogy a szándéka egyre eltökéltebb lesz. Ezenfelül azt is érezte, hogy egy másik kapcsolat egyre erősödik Ashaya elméjében, amelyik egyre inkább elnyomta Amara és Ashaya kapcsolatát, és idővel talán teljesen ki is oltaná. Ez volt az, ami nem fért a fejébe. Tudta, hogy Ashaya mindig is hajlott az érzelmek felé, ez a testvére elméjének adottsága volt, és Amarát mindig is érdekelte, ahogyan minden más is Ashayával kapcsolatban. De most az ikertestvére valami olyasmit tett, amivel kettejük között minden hallgatólagos megállapodást megszegett. És ami még rosszabb volt: egy harmadik szereplőt is bevont a játékba. 255

Ez nem volt szabályos! Amara megbotlott, elesett, és ülve maradt a földön, amíg a térdének fájdalma elviselhetővé nem vált. Ezután tovább indult, és a merevség is lassan feloldódott az ízületében. Amint ez megtörtént, Amara figyelme visszatért az eredeti problémára. A játék harmadik szereplőjére. A veszélyforrásra. Megtapogatta a zsebében az apró dudort, meggyőződött róla, hogy a különleges légnyomásos injektor, amibe az őrökön használt dózis kétszeresét töltötte, nem esett ki belőle. Egyetlen injekció elég volt ahhoz, hogy megölje őt. Akkor pedig minden visszatér a régi kerékvágásba, neki nem kell többé egyedül lennie a sötétben, eltompított hanggal, a lénye felétől elkülönítve. Félt, ha egyedül kellett lennie. Ha pedig félt, dühös lett, és sikoltania kellett. És amikor sikított, a világot vérvörös foltok szennyezték be. Ha Amara tisztán tudott volna gondolkodni, azonnal feltűnt volna neki, hogy a gondolatai milyen furcsák. Ő ugyanis sohasem ismerte az érzelmeket, a félelem éppen annyira volt idegen neki, mint a harag. Most mégis ez a két érzelem irányította. Amara azonban már nem volt képes elhatárolódni ezektől, és felismerni a helyzet irracionalitását. Mert már nem tudott értelmesen gondolkodni, mióta a Sötételme először suttogni kezdett neki.

256

HARMINCKILENCEDIK FEJEZET

„Könnyeket érzek a szívemben. Tudom, hogy ez Dorian elfojtott dühe miatt van. Mentál vagyok ugyan, de még én is látom, hogy a harag belülről felemészti. Félek, hogy Dorian hagyja majd, hogy ez a harag megrontsa azt a szépséget, ami kettőnk között alakul, azt a drága valamit, amiről még álmodni sem mertem volna eddig.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete A mentál katonák éjjellátó készülékei ellenére Lucas egyértelműen fölényben volt. Az ő területén álltak, ő tökéletesen ismerte a terepet. – Miért ne öljük meg önöket most rögtön? – kérdezte a fekete ruhás férfitól, aki odalépett hozzá. – Semmi okunk ellenségeskedni – jelentette ki a mentál. A hangja kifejezéstelen volt, a szeme élettelen. – Engedélyt kérünk belépni a területükre, hogy foglyul ejthessünk egy szökött mentált. – Az engedélyt megtagadom. – Lucas karba fonta a kezét. – Nem szokásom beengedni az ellenséget a területemre. – Ez a szökevény veszélyt jelenthet önre és az embereire nézve. Lucas elmosolyodott, de egyáltalán nem kedvesen. – Akkor az a szökevény meg fog halni. – Jobban szeretnénk élve elfogni. – Az édesanyja nem mondta el önnek, hogy nem mindig kapja meg azt, amit szeretne? – Lucas érzékelte, hogy Mercy közben megkerülte a katonákat az egyik oldalról, míg Clay a másik irányból került a hátuk mögé. Az utolsó pillanatban Desiree is csatlakozni tudott hozzájuk, ő Lucas háta mögött, magasan a fák között alakított ki magának fészket. Jó lövész volt. Nem mesterlövész, mint Dorian, de ahhoz éppen elég jó, hogy kiloccsantsa a mentálok agyát a pázsitra. – A tanács értékelné az önök együttműködését – közölte a mentál férfi. 257

Lucas érezte, hogy a szívét hideg önti el, és hagyta, hogy ez a jeges érzés a hangjában is megjelenjen. – Mondja meg a tanácsnak, hogy mi sohasem felejtjük el a halottainkat, és sohasem bocsátunk meg. Enrique már nincs köztük, de a többiek még mindig szabad prédának számítanak. A csendben Lucas tudta, hogy a mentál telepatikusan kommunikál. – Ez fenyegetés volt? Lucas biztos volt benne, hogy a katona sötét szemén keresztül most már valaki más néz rá. – Nem. Puszta tényközlés. Ha az emberei nem vonulnak vissza tíz percen belül, vér fog folyni. – Akkor az ön emberei is meghalnak. Lucas felvonta a szemöldökét. – Még legalább fél óráig éjszakai sötét lesz. Az erdő sűrű, mi, leopárdok vagyunk hazai pályán. Ha próbálkozni szeretne, állunk elébe. – A szökevény különösen veszélyes. Ha mi távozunk, annak mindenfajta következménye, hogy ő szabadlábon van, önöket terheli. – Tudomásul vettem. – Lucas elgondolkodott. – De ha élve vissza akarják őt kapni, mondják meg, hogy mikor vesztették nyomát. Az alapján könnyebben megtaláljuk. Annak semmi akadálya, hogy visszaadjuk önöknek a saját sarukat. Rövid szünet, ami jelezte, hogy valaki valahol döntést hoz éppen. – Úgy hisszük, a szökevény legfeljebb egy órája van az erdőben. Fegyvere van. – Ezzel a mentál katonák alakzatban elvonultak. Lucas érzékelte, hogy Clay és Mercy elkísérték őket. – Dezi – szólalt meg, mikor a talpa alatt a föld már nem visszhangzott a távozó katonák lépteinek zajától. A halk, surranó hangokat csak egy alfa hallhatta, és csak ő érezhette a talaj rezgését, amikor Desiree lába puhán földet ért. A magas, karcsú lány megállt a férfi mellett. A bőre aranyló bronzszínű volt, a haja ezernyi vékony fonatban a derekáig ért. A puskát a vállára vetve, a hátán hordta. – Semmi gyanúsat nem észleltem. – Elfintorította az orrát. A szeme olyan sötétzöld volt, hogy ebben a fényben teljesen feketének tűnt. – A szaguk iszonyatosan szar, de ez nem újdonság. Lucas bólintott. Ezekből a mentálokból áradt a fémes bűz, amitől az alakváltók gyomra felfordult. Vaughn elmélete szerint azok a mentálok 258

ontották magukból ezt a szagot, akik olyan mélyen elmerültek az Elcsendesedésben, hogy nem volt már számukra visszaút. – A szökevényről nem hazudtak. Mit gondolsz, a nyomára tudsz akadni? – Lehet, de ezek az agyatlanok teljesen összebarmolták a szagnyomot. Esetleg ha beljebb megyek, amíg kiérek a szarfelhőből… Lucas elővette a telefonját. – Riadóztatom Jamie-t, és kiküldök még néhány katonát – említette Dezi az edzőpartnerét. – Te már kezdheted is keresni a nyomot. – Az alfa komor ábrázata egy csapásra felderült, amikor meglátta, milyen kényelmetlenül feszeng előtte a lány. – És felhívom anyádat is, szólok neki, hogy tovább maradsz – tette hozzá. – Enné meg a fene! – Dezi belerúgott a tülevelekből álló avarba. – Mert otthon hagytam a telefonomat, és anyu mindig aggódik, ha nem jelentkezem az éjjeli őrjárat után. Mindig mondom neki, hogy ezzel hidegre vágja a kemény csaj imázsomat, de… – Meenakshi még nem emésztette meg, hogy a csinos kis angyalkájából katona lett. – Ember alakban Dezi anyukája apró termetű, de kirobbanó természetű nő volt. A bőre és a szeme ugyanolyan egzotikus, mint a lányáé, ezeket a tulajdonságait a szülőföldjéről, Kasmírból hozta magával. Az indiai tánc sztárja volt, rajongásig imádta a párját és a kislányát, de nagyon meglepődött, hogy a kicsinyéből halálos, fiatal nő vált. Nem mintha Dezi nem tudott volna táncolni is. – Szerintem is cuki voltál tütüben. Desiree összevonta a szemöldökét. – Te miért nem felejtesz el soha semmit? – Válaszra nem várva sarkon fordult, de a válla felett még hátraszólt. – Inkább elefántnak kellett volna lenned, nem leopárdnak. Lucas arcán még szélesebbre húzódott a mosoly, miközben figyelte, ahogy a fiatal lány eltűnik a lombok között, és felhívta Doriant. Eközben látta, hogy egy másik nő jelenik meg előtte. Sascha türelmesen nekidőlt egy vékony törzsű fenyőfának. Olyan szívszorítóan gyönyörű volt, hogy Lucas legszívesebben magához rántotta volna egy hosszú, éhes csókra. De Dorian az őrszeme volt, sokszor a vérét ontotta már Lucasért, és a hűség mindig kétirányú kötelezettség volt.

259

– Nem derült ki biztosan, hogy Amara az – mondta, amikor a másik férfi fogadta a hívását –, de annyira szeretnék élve visszakapni, hogy megmondták, mikor vesztették el az erdőben. – Mikorra ér a házamhoz? – Nem szokta a terepet, szóval biztosan napkelte után. Ha addig nem töri el a lábát, vagy nem találkozik valami barátságtalan vaddal. – Lehet, hogy csapda. – Lehet. Dezi követi a nyomát, és később én is csatlakozom hozzá. Egyet nem értek: miért nem ejtették rabul a Mentálhálón. Dorian sóhajtott. – Az egyik lehetőség, hogy általa akarnak eljutni Ashayához. De… Faith azt mondta, látta Amara körül a Sötételmét. – A pokolba! – Lucas nagyon is tisztelte a Sötételmét, pontosan tudta, mennyire veszélyes lehet az a lény. Azt is tudta, hogyha ez igaz, akkor kicsi az esély arra, hogy Amara Aleine élve megússza a kalandot. Sem ő, sem Dorian nem fogja ugyanis megengedni, hogy a Sötételme alattomos, sötét befolyása a falkát is megfertőzhesse. – Mi lesz, ha megtaláljuk? – kérdezte, mivel Dorian tudott a legtöbbet erről a kérdésről. A rövid szünet alatt hallotta a háttérből a halk beszélgetést, majd újra Dorian hangját. – Hozzátok ide! Ennek véget kell vetnünk. – Én is így gondoltam. – Megszakította a hívást, majd, ahogy ígérte, szólt Meenának a lányáról, végül beütötte a telefonjába Jamie számát. A katona első csörgésre felvette. Lucas megadta neki Dorian erdei házának pontos helyét. – Lehet, hogy őrség, lehet, hogy több annál. – Általában az őrszemei közül riasztott volna valakit, de mivel Jamie és Dezi is alkalmas lehetett erre a státusra a jövőben, látni akarta, hogy mire képesek. – Valószínűleg nem sokkal napkelte után érek oda – válaszolt Jamie. – Az rendben lesz. – Lucas eltette a telefonját, és végre csillapíthatta a párja utáni éhségét. A csókjuk lassú, szenvedélyes és tökéletes volt. – Megyek vadászni. Sascha bólintott. – Megvárjalak itt?

260

– Szeretném-e, hogy a párom a kihalt erdőben várjon, míg egy veszélyes mentál szökevény szabadlábon van a környéken. Hm, nem könnyű döntés… – A szarkazmus egyáltalán nem illik hozzád. – Sascha nevető szemmel megcsókolta a párját. – Mentális interferenciának semmilyen nyílt jelét nem érzékeltem. – Jól van. Most menj haza aludni! – Egyikük sem pihent túl sokat, de a férfi tudta, hogy ez Saschát jobban fejbe fogja vágni. A nő gyengébb volt, ez olyan tény volt, amit a férfi a védelmező ösztöne miatt nem hagyhatott figyelmen kívül. – Ha ez valóban Amara, akkor van egy olyan érzésem, hogy szükségünk lesz a képességedre. Sascha arca elkomorult. – Egy sérült ikertestvér… Az ikreket még a Mentálhálón sem választják el egymástól. Ez bizonyára nagyon erős kötelék. Nem tudom elképzelni, hogy ennek hogy lehet jó vége. – A kezével megszorította a férfi kezét. – Dorian pedig érzelmileg érintett az ügyben. – Igen. – Ha még egy nőt elveszít, akit a sajátjának tart… – Sascha a fejét rázta. – Akkor megadja magát a sötétségnek. Senki sem mentheti meg. Lucas nem vitázott. Pontosan tudta, hogy ha Ashaya meghal, Dorian felveszi a puskát, és vadászni indul. A bosszúhadjáratát pedig csak a halála állíthatja meg. Ashaya Dorian szemébe nézett. – Veled akarok őrködni. A férfi a homlokát ráncolta. – Neked holnap… nem is, ma adásba kell menned. Aludj legalább egy keveset! A nő az ágy szélén ült, és a haját fonta. – Igazad van. Tudatnom kell mindenkivel, hogy a Mentál Tanács gyilkolta meg Ekaterinát és a többieket. Dorian hallotta a haragot Ashaya hangjában, és meg is értette azt. Voltak bűnök, amiket nem lehetett megbocsátani. – Van még egy dolog, amivel foglalkoznod kellene. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az emberek a mentálok ellen fegyverként akarják használni az Omegát. A nő fújt egyet. 261

– Nem vonhatom vissza a bejelentésemet, azzal mindent elrontanék, amit eddig elértem. – Elgondolkozott. – De megértetem mindenkivel, hogy a vírus nem áll meg a faji határoknál. – Ez elég lesz. – Ebből a szempontból sohasem gondoltam még végig a dolgot – morgolódott. – Azért említettem az Omegát, mert az volt a tanács legnagyobb titka, amiről tudtam. Azt reméltem, eléggé felkavarja majd a vizet ahhoz, hogy megfeledkezzenek egy kisfiúról. – Pontosan azt használtad arra, hogy megvédd, ami a halálát is okozhatta volna. – Ironikus, ugye? – Inkább okos. – A tekintete a nőre villant. Ashaya olyan komolynak és rendesnek tűnt a két, oldalt lógó, fonott copfjával, hogy a macskának az a gonosz ötlete támadt, újra összekócolja a mentál haját. A nő elkapta a pillantását. – Látom a macskát a szemedben. Igazából a leopárd az egész bensőjét eltöltötte, és feszült volt, aggódott. Ugyanakkor boldog is, mert a párja ott volt vele. Ember és leopárd egyaránt mindent el fognak követni, hogy megvédjék őt. – Mindenképpen beszélned kell ma, bármi is történjen. Olyan kényes témává kell válnod, hogy a halálod több kárt okozzon a tanácsnak, mint hasznot. – Azon túl, hogy a nyakukra uszít egy mesterlövészt, gondolta ridegen Dorian. – Valaha a tanács ennek ellenére elhallgattatott volna, és velem együtt minden más lázadót – gondolkozott el Ashaya. – Azt hiszem, változnak a dolgok a mentálok között. Csak nagyon lassan! – Az Elcsendesedésnek több mint száz éve volt, hogy gyökeret verjen a mentálok között – emlékeztette a tudóst a férfi – Nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni. – Az Elcsendesedés engem nem is érdekel olyan nagyon. Dorian elképedve és hitetlenkedve nézett rá. – Tessék? – Azt hiszem, ha mindenki szabadon dönthetne, a legtöbb mentál megtörné az Elcsendesedést. De lennének, akik ragaszkodnának hozzá. Ennek szabadon választhatónak kellene lennie. Dorian visszafordult az ablak felé. – Ha te mondod. 262

– A dolog nem fekete vagy fehér. – A nő a férfi hátára meredt. – Rengeteg árnyalata van. – Aha. Ekkor valami nekicsapódott Dorian hátának. – Hé! – A férfi megfordult. Ashaya szigorúan nézett rá. – Nem is figyeltél rám! – Csak nem értem, miért akarna valaki érzelem nélküli robot lenni. – Visszadobta a nőnek a párnát. A nő elkapta, és magához ölelte azt. – Azért, mert vannak olyan veszélyes mentál képességek, amiktől még mi is ösztönösen rettegünk. Néha az Elcsendesedés az egyetlen dolog, ami visszahúzza ezeket a mentálokat a pusztulás széléről. Dorian összefonta a karját, és nekitámaszkodott az ablak melletti falnak. Így tovább tudott őrködni, de Ashayát is látta. – Nem, Shaya, ez az egyetlen dolog, amit nem vagyok hajlandó elfogadni. Az Elcsendesedés szülte azt a szörnyeteget, aki megölte a kishúgomat. El akarom pusztítani. – A harag feltámadt benne, és vadul szétáramlott az ereiben. – És mi lesz azokkal az ártatlanokkal, akik a képességük vakító tüzében elvesztik az eszüket? – A nő felállt, Dorianhez lépett, és megérintette a karját. – Te magad láttad ennek a hanyatlásnak az eredményét abban a mészárlásban és öngyilkosságban. A levegőbe emelkedő, vörös vérfüggöny, a halott lány a karjában. – Ez nem az én dolgom. – A két keze közé fogta a nő arcát. – Te az enyém vagy. Te fontos vagy nekem. A falka is fontos. Mindenki más csináljon, amit akar! Ashaya megrázta a fejét. – Ezt nem gondolod komolyan. – De, minden szót komolyan gondoltam. Bármit megteszek, hogy véget vessek az Elcsendesedésnek. – Mert az ő szemszögéből az őrület, a gonoszság, a pusztítás mind a kondicionálásból fakad, ami erőszakkal kiöli a mentálokból az érzelmeket. – Nem, Dorian! – Ashaya megragadta a férfi csuklóját, de Dorian visszafordult az ablak felé. – A Mentál Tanács az igazi ellenség. Ha azok eltűnnek, és a mentáloknak újra olyan vezetőik lesznek, akik gondoskodnak rólunk… A férfi felnevetett. – A mentál vezetők általában hatalomvágyók. 263

– Nem mind. – Ashaya közel furakodott a férfihoz, megragadta a karját, és úgy érezte, egy fontos felismerés küszöbén áll. Ekkor Dorian dacosan ránézett, és a nő már tudta. – Nem vagy te ilyen keserű férfi, aki a gyűlölettől nem hajlandó meglátni az igazságot. Te sokkal jobb vagy ennél! De ezúttal Dorian tekintetében jeges düh látszott. – A húgomat lemészárolták, Shaya. Lemészárolták. Egy Elcsendesedésben élő megkínozta, szétszabdalta, megtörte az elméjét, majd elvitte a húgom otthonába, ami számára a biztonságot jelentette, és ott ölte meg. – Olyan erősen szorította a saját karját, hogy Ashaya félt, eltöri a csontját. – Kylie bőre még meleg volt, amikor odaértem. Miközben rohantam fel a lépcsőn, még hallottam a sikolyai visszhangját. Ezt még most is hallom álmomban, és minden más hangot elnyom. Ashaya el sem tudta képzelni azt a rengeteg szörnyűséget, de az elméjében megszületett, homályos felismerés az emberbőrbe zárt leopárdról azt súgta neki, hogy ez a gyász méreggé is változhat. Az volt a csoda, hogy ez még nem történt meg. A falka, gondolta a nő, amikor eszébe jutott Lucas Hunter tekintete a CTX erkélyén. Dorian falkatársai nem csak vigyáztak rá, de meg is akadályozták, hogy a szenvedésének súlya alatt összeroppanjon. – Már egyre jobban voltál – fogalmazódott meg benne a tudás. A válla megmerevedett. – Mielőtt én beléptem az életedbe, már kezdted feldolgozni a veszteséget. – Te az enyém vagy – jelentette ki Dorian, de ez nem volt válasz. – Ez miattam van – szólt, és a keze lecsúszott a férfi karjáról. – Én löktelek vissza a fortyogó haragba. – Ashaya! – Ez figyelmeztetés volt. – Nem! – A nő felemelte a hangját, hogy túlkiabálja a férfi dühének robaj ló csendjét. – Én mentál vagyok, te pedig gyűlölöd a mentálokat. Megesküdtél, hogy elpusztítod őket. Nem álltál készen erre a… kapcsolatra kettőnk között. Te nem akartad ezt. – Nagyon is akarom ezt! – A szavak puskagolyókként pattogtak. – Ne hidd, hogy ilyen önző pszichológiai maszlagra hivatkozva leléphetsz! – Eszemben sincs lelépni! – Ez a macska már benne élt, a fájdalma az ő lelkében is lüktetett. – Csak szembe akarok nézni a valósággal. 264

Dorian a nőre vicsorgott. Ashaya minden egyes szőrszála az égnek meredt a hangtól. – Mi a szart akarsz, mit mondjak? Hogy sohasem akartam beleszeretni egy mentálba? Hogy halálra gyötör, hogy már fontosabb nekem a te biztonságod, mint az, hogy kiirtsam a Mentál Tanácsot? Hogy összenyom a bűntudat a tőled kapott gyönyör miatt? Ezt akarod? Ezt? – Gonoszan köpte egymás után a kérdéseket. – Tessék, kimondtam! De tudod, mit?! – Megfordult, háttal az ablaknak szorította a nőt, és a kezét a nyaka köré zárta. – Ez az egész nem számít. A leopárd felismert téged, és tudja, hogy téged nekem teremtettek. – És mi van az emberrel? – kérdezte Ashaya, és nem hagyta, hogy a férfi dühének ereje beléfojtsa a szót. – Mit gondol az ember éned?

265

NEGYVENEDIK FEJEZET – Az ember azt kívánja, bárcsak egyszerűbb lenne ez az egész. – Ujjával végigsimított a lány ütőerén. – Bárcsak alakváltó vagy ember lennél, hogy ne kelljen kétségbe vonnia a gyűlöletet, amit a mentálok ellen érez. Hogy ne kelljen a húga vádló arcát látnia, ahányszor csak becsukja a szemét. Hogy ne érezze azt, hogy elárulta a saját elveit. A nőt iszonyatos fájdalom járta át. – Annyira sajnálom. – Ne, Shaya, ne sajnáld. Mert hiába kívánja ezt a férfi, közben tudja jól, hogy semmiért sem adna oda téged… még akkor sem, ha ezzel visszahozhatná a húgát a sírból. – A hihetetlen bűntudat árnya a férfira ereszkedett, a világoskék szemét éjsötétre színezve. – Kimegyek őrködni. – És távozott. Ashaya a csukott ajtót bámulta. Túl tapasztalatlan volt ahhoz, hogy megértse a szívében kavargó, rengeteg érzelmet. Felemelte a kezét, és öntudatlanul a mellkasára szorította. O-mentál volt, de nem volt képes törött szívet gyógyítani. Azt sem tudta, hogyan fogjon hozzá. Az egyetlen dolog, amit érte tehetett, az egyetlen ajándék, amit adhatott neki, az az alakváltás képessége volt. Ezen fog dolgozni, határozta el, és belekapaszkodott ebbe az ismerős, könnyen érthető dologba… közben azonban tudta, hogy ez nem jó. Nem ülhetett ott, és tehetett úgy, mintha nem tudná: a pusztulás szakadékának szélére taszította Doriant. Az egyetlen kérdés az volt: képes lesz-e átlépni vele egy határt, képes lesz-e vele zuhanni? Ashaya nem tartotta magát gyávának, ép elmével ellenállt a Mentál Tanácsnak, és az életét is kockáztatva segített másoknak megszökni a biztos halál elől. De ez a mai volt élete legnehezebb döntése. Tudta, hogy ha követi Doriant, ha magába fogadja a férfi fájdalmát, akkor már nincs visszaút. 266

Keenan, gondolta, és az anyai szíve összeszorult, már otthon volt ezekkel a macskákkal. A döntése semmitől sem fosztja meg őt. De Amara… Ashaya nem tudta, mi fog történni Amarával. Az ikertestvérével, aki vele volt a születése óta, sőt, már a születése előtt is. Az elméik összekapcsolódtak, a lelkük egy egész két darabja volt. Ashaya arcán egy könny gördült le, siratta a kapcsolatot, ami sohasem volt életképes, de egész életében fogva tartotta. Azután felállt, letörölte a könnyet, és kiment a házból. Dorian háttal állt a ház rejtett üvegfalának, és a bejárattal szemben tornyosuló, szürke erdőt figyelte. Nem szólt egy szót sem, amikor Ashaya kilépett az ajtón, mozdulatlan és barátságtalan volt, mint egy kőszobor. De amikor a nő egy apró lépést tett felé, felemelte a karját, és magához vonta őt. – Ne sírj! – Haragtól remegő hangon parancsolt rá, de a harag mögött volt egy érzés, olyan hatalmas, ami képes lett volna elragadni Ashayát mindenből, amit eddig ismert, és magával rántani a fekete örvénybe. Ashaya Dorian mellkasába fúrta az arcát, és köré zárta a karját. – Akkor ne legyen benned fájdalom! – Érezte, hogy valami húzza a lelkét a férfi felé, s az ismeretlen érzéstől elállt a lélegzete. Dorian mozdulatlanná dermedt a karjában. Ashaya ellenállt a vonzásnak, mert tudta, hogy az elszakítaná őt Amarától. És Amara ugyan fogva tartotta őt, mégis Ashaya volt az ikertestvérének fegyőre. Nélküle a testvére gyilkolna, pusztítana, azzá válna, amitől Ashaya egész életében védte őt. – Én születtem először. Én vagyok a felelős érte. Dorian teste egy pillanatra megfeszült, de a férfi ezután lehajtotta a fejét, és egy puszit nyomott a nő hajára. – Én is az voltam. – Mesélsz róla? Dorian közelebb húzta magához a nőt, beburkolta a teste melegébe. – Kylie csupa kacagás volt – kezdte fájdalommal a hangjában. – Soha semmi sem ronthatta el a kedvét. Egyetlenegyszer láttam őt sírni egész életemben, akkor is azért, mert valaki engem cikizett, amiért nem tudok alakot váltani. – Elcsuklott a hangja. – Annyira dühös volt. Azt mondta, hogy neki ez nem számított, és hogyha választhatott volna testvért, akkor is engem akart volna a bátyjának. Igazi harcos volt. 267

Ashaya önkéntelenül is elképzelt egy lányt, akinek a szemében éppen annyi báj és huncutság csillogott, mint Dorianében. – Hasonlított rád? – A haja és a szeme ugyanilyen volt. De a mosolya… halálos. Bárkit rá tudott venni bármire. – Rekedtes hangon felnevetett. – Még akkor is meg tudott nevettetni, ha felbosszantott. Csak elkezdett viccelődni, és addig nem hagyta abba, amíg vele nem nevettem. És mosolygott, mert tudta, hogy megbocsátottam neki. Ashaya szorosan összezárta a szemét, a torka elszorult. – Nagyon sokat jelentett neked. – A szívem egy darabja meghalt vele együtt. És nem hiszem, hogy az valaha is vissza tud nőni. – Nem is kell – suttogta Ashaya. – Az a darab az övé volt, járt neki. – Hiányzik. – Dorian a nő nyakába fúrta az arcát, Ashaya pedig lábujjhegyre emelkedett, hogy át tudja karolni a nyakát. – Hiányzik, hogy felhívjon hajnali egykor, hogy vigyem haza valami klubból. Hiányoznak a buta viccei és a nevetése. Minden egyes percben rohadtul hiányzik. – Az őrszem teste megrázkódott, Ashaya nyakát pedig forró nedvesség érte. A mentál a saját könnyeitől vakon szorította magához az erős leopárdot, az őrszemét. Tartotta, amíg Dorian sírt… és miközben ellopta a szívének utolsó, maradék darabkáit is. Dorian negyvenöt perccel később figyelte, ahogyan a hajnal lassan felkúszott az égre, és a szívét furcsa nyugalom töltötte el. A férfi nem tudta, mennyi ideig fog tartani ez a béke, talán egy pillanatig, talán tovább. De ez nem is számított, csak az, hogy a megnyugvást ajándékba kapta a nőtől, aki most hangtalanul tett-vett a házban, míg ő odakint őrködött. A férfi megpróbálta elküldeni aludni, de Ashaya csak a fejét rázta. Azóta már kétszer kijött, hogy elmondja: érzi, hogy Amara közeledik. Egyszer aggódott, hogy a testvére eltévedt a sötétben, a hangja akkor tele volt aggodalommal. Amikor hallotta a mentál lépteinek zaját, újabb helyzetjelentésre számított. Ehelyett kávét kapott. 268

– Köszönöm. – Fürkészőn nézte őt, mert tudta, hogy vigyáznia kellett a párjával: a mentál már csak megszokásból is hajlamos volt elrejteni előle azt, amit Dorian látni akart. Jól számított: Ashaya arcán a kialvatlanság és a korábban elhangzott szavak hatásának leghalványabb jelét sem látta… amíg a szemébe nem nézett. A hihetetlenül gyönyörű szemébe, ami olyan volt, mint egy hegyi tó fenn, a Sierrában, mielőtt leesett a hó. Ezüstös kék, és annyira tiszta, hogy Dorian minden egyes levél tükörképét látta benne. – Mindent elkövetünk, hogy élve elkapjuk. Ashaya ridegen bólintott, ahogyan a mentálok szoktak, de a keze ökölbe szorult. – Lucas a nyomára lelt – folytatta Dorian. Az alfa tíz perccel azelőtt telefonált, és megerősítette, hogy látja Amarát. – Megkértem, hagyják, hogy ideérjen. A lány halk sóhajtással válaszolt. – Köszönöm. – Luc és Dezi hátra maradtak. Nem akarják kockáztatni, hogy Amara egy telepatikus pásztázás során kiszúrja őket. – Ez okos, de – Ashaya a fejét csóválta – azt hiszem, a testvérem mostanra annyira megszállottan összpontosít rám, hogy semmi mást nem vesz észre. – Igen, Luc is ezt mondta. – Belekortyolt a kávéba, és végignézett a nőn. Ashaya csodaszép volt a hajnali szürkületben, a nap első sugaraiban egyenesen lélegzetelállító lesz majd. – Úgy látszik, meg sem próbálja elrejteni a nyomát. A többiek szerint többször eltévedt, de azután a belső iránytűje, a közöttetek lévő kapocs újra útbaigazította. – Örülök, hogy nem tévedt el. – A nő habozva megindult a férfi felé. Dorian vérét felpezsdítette az öröm, a kávét átvette a bal kezébe, a jobb karját pedig kitárta felé. Ashaya részéről újabb apró megadás volt, hogy teljesen hozzásimult. De nem volt elég. Az sem volt elég, hogy az ágyban teljesen átadta neki a testét. Dorian vadállat énje felmordult, teljesen akarta őt. Én születtem először. Én vagyok a felelős érte. A szörnyű az egészben az volt, hogy a férfi még meg is értette őt. A leopárd azonban már korántsem volt ennyire türelmes. – Érzed kettőnk között ezt a valamit? Ashaya bólintott. 269

– Mi ez? – Tudod te jól. – De én nem tartozhatok hozzád – suttogta a nő. – Nem ereszthetem szabadon Amarát. Nélkülem ő valóban olyan lesz, mint amilyennek Faith látta. – Te már most is hozzám tartozol. – Dorian nem volt ember, sem mentál, nem kellett különösen aggódnia amiatt, mi számított udvarias vagy elfogadható magatartásnak. – Egy idő után a leopárd átveszi felettem az irányítást, és én vadászni kezdek rád. Ashaya ökölbe szorította a kezét a férfi mellkasán. – Én mentális lény vagyok, Dorian. Addig zárlak ki, ameddig csak akarlak. Ez volt a valódi probléma. A párosodási kapcsolat automatikusan alakult ki, de ahhoz, hogy a teljes erejét elérje, mindkét félnek el kellett azt fogadnia. Ez az elfogadás ezerféleképpen történhetett, de Dorian tudta, hogy Sascha és Lucas esetében a mentálnak tudatos döntést kellett hoznia, le kellett szakadnia a Mentálhálóról. Sascha maga döntött úgy, hogy elvágja az életet adó mentális köteléket, és zuhan, remélve, hogy Lucas karjában ébred. Dorian ösztönösen tudta, hogy Ashayának is meg kell hoznia ezt a döntést. – Megpróbálhatod kizárni – vonta meg a vállát de a kötelék már ott van, és vonz téged hozzám. Minél többször érintjük egymást, minél több titkot osztunk meg a másikkal, annál erősebbé válik. És egy idő után már lehetetlen lesz figyelmen kívül hagyni. A nő elfordította a fejét. – Érzem magamban. Itt. – A szívére tette a kezét. – De nem látom a kapcsolatot mentális síkon. Érzem, hogy egyre erősebben és erősebben húz feléd, pedig elvileg nem is létezhetne. Te nem kapcsolódsz a Mentálhálóhoz, nem is vagy mentális lény. Dorian azon tűnődött, vajon melyiküket akarja meggyőzni Ashaya. – Mégis létezik, ugyanúgy, mint ahogy a kapcsolatod Keenannel. – Csak a párosodási kapocs sokkal vadabb és erősebb volt, karmai és tépőfogai voltak. Az alakváltók nyers birtoklási vágya és a végtelen odaadása formálta. – A leopárdok nem finomkodnak, ha a párjukról van szó. Ha sokáig vársz, üldözött vad lesz belőled. 270

A figyelmeztetés Ashaya lelke mélyéig hatolt. Dorian mesterlövész volt, ő nem ront rá és nem teperi le. Csak követi, figyeli, és a végén elejti. – Majd meglátjuk. – A leopárd megpróbálta térdre kényszeríteni őt, márpedig a tudós már a Mentálhálón is rosszul tűrte, ha parancsolgatnak neki. Dorian kacagása hallatán Ashaya háta borsódzott, mintha ezernyi tüszúrás érte volna a gerince mellett. – Tényleg szeretsz veszélyesen élni, igaz, szépségem? Ettől a nőnek eszébe jutott, mit mondott neki Dorian az ágyban a leopárd hergeléséről. A szíve megdobbant. – Az biztos, hogy így érdekesebb. A férfi felcsúsztatta a kezét Ashaya tarkójára, és maga felé fordította a nő fejét. – Én meg már azt hittem, téged csak a tudomány érdekel. – A csókja lassú, bensőséges volt, a férfi ízébe a kávé íze vegyült. A mentálnak nem volt ereje ellenállni, de nem is tudta, miért tenné. A vérét, a csontjait, minden porcikáját csodálatos gyönyör járta át. A férfi teste csupa kemény izom volt az érintése alatt, óriási erő feszült benne. Ha rajta múlna, ötlött az eszébe hirtelen, egész nap meztelenül járatná Doriant, csak azért, hogy kielégíthesse a vágyait, és nézhesse, ahogyan ez a szép test mozog, feszül és elernyed. A férfi felemelte a fejét, furcsa tekintettel nézett fel. – Valami nagyon furcsa gondolat jutott éppen az eszembe. – Micsoda? – A nő azon kapta magát, hogy a férfi felé nyújtja a kezét, újból meg akarja ízlelni őt. Dorian az egyik kezében továbbra is a kávéját tartotta, de a fejét lehajtotta, hogy kielégítse a nő vágyát. A csók végén a fogával belekapott az alsó ajkába. – Az jutott eszembe, hogy meztelenül fogok rohangálni itt fel és alá. Fura. Én sokkal jobban szeretném, ha te… Ashaya tudta, hogy valamivel elárulta magát, amikor a férfi a mondat közepén elhallgatott, és halkan füttyentett egyet. – Ezt nem is én gondoltam, igaz? – Dorian ajka mosolyra húzódott, a pillantása csintalan, pajkos volt. – Fogalmam sincs, miről beszélsz – vágta rá a nő. 271

A férfi mosolya annyira férfias volt, hogy Ashaya úgy érezte, megroggyan a térde a belőle sütő erőtől. – De én tudom! – Belekapott a nő alsó ajkába, macskaszemen megnyalta a felsőt. – A párzási kapocs küzdeni kezdett benned. Ashaya önkéntelenül is simogatni kezdte a férfi nyakát, mert korábban már rájött, hogy az alakváltó szereti, ha ott érintik. – Mégis miért mondod ezt? – Nos, kutató asszony, én nem vagyok mentál, de még mi, egyszerű állatok is tudjuk, hogy ha két lény elkezdi látni egymás gondolatát, akkor ott valami furcsa dolog történik. A mentál a gúnyos hang hallatán összevonta a szemöldökét. – Ez csak véletlen volt. – Édes, ha én elképzelem magam, általában nem a farkamra összpontosítok. Ashaya csak a sokéves önuralma segítéségével tudta leplezni a gyomrát elszorító vágyat. – Úgy gondolod, a kapcsolatunk bizonyos szinten működni kezdett. Újabb cinkos mosoly. – Bizony. Sőt, azt is gondolom, hogy most rám izgultál. – Vett egy mély levegőt. – Tiszta ambrózia! A nő megfeledkezett az alakváltó éles érzékeiről. Eddig ismeretlen forróság öntötte el az arcát. Ugyanakkor boldog is volt. Furcsa érzés volt, valami melegség a testében. De igaz. Ashaya boldog volt, mert Dorian is boldog volt. Egyikük sem hozta újra szóba azt, ami a hajnal előtti, sötét órában kettejük között történt, de nem is volt erre szükség. Mindketten értették, hogy Dorian jobban megbízott a nőben, mint bárki másban, és hogy Ashaya inkább meghalna, mint hogy elárulja őt. Mert nem számított, milyen kötelékek fűzték a nőt a Mentálhálóhoz, Ashaya igazából a férfié volt, Dorian pedig az övé. Nem! Az erős telepatikus csapás szinte leterítette a mentált. A nő belekapaszkodott Dorianbe, és érezte, hogy az alakváltó azonnal ugrásra kész. – Elég közel van ahhoz, hogy telepatikusan elérjen. – Nem elég közel ahhoz, hogy bejusson Ashaya elméjébe, de azt megérezte, hogy az ikerkapcsolat kettejük közt gyengül, és valami más kapocs Ashayában egyre csak erősödik. – Várj egy percig! 272

– Kipislogta a szeméből a vakító tűzijáték szikráit, és igyekezett lecsendesíteni az adrenalintól verdeső szívét. – Meg akar ölni téged. – Ashaya lelke felsikoltott a féltéstől. – Tudok magamra vigyázni – szólt a férfi, a nő kezébe nyomta a kávésbögrét, és befelé irányította őt a házba. – Zárkózz be, és… – Nem! Szembe kell vele néznem. – A bögrét letette az ajtó mögé. – Megteheted, miután én ártalmatlanná tettem a testvéredet. – Dorian az erdőt pásztázta, az orra remegett, miközben minden egyes különösen éles érzékszervét használta. – Nem akarom, hogy elvond a figyelmemet. Ez feldühítette Ashayát. – Én nem vagyok haszontalan, Dorian! Nem hátráltatlak! – csattant fel. – Ha még emlékszel, a segítséged nélkül is kiszöktem a laborból. Az őrszem szeme idegesen villant felé. – Éppen most akarod játszani a hisztis nőt? – Ha te el akarod rejteni az egyetlen lényt ezen a világon, aki kezelni tudja Amarát, akkor igen. – A lábujjaik összeértek, amikor Dorian felé fordult. – Elvakít téged a védelmező ösztönöd. – Na és? A nőt meglepte, hogy a férfi nem is tagadott, de csak egy pillanatra zavarta meg. – Ez hülyeség. Lehet, hogy én le tudom őt csendesíteni, mielőtt neked erőszakosan fel kellene lépned ellene. Dorian szeme megcsillant. – Shaya, ez a nő egy kísérlet kedvéért megkínzott téged. Nem engedlek a közelébe. Hagyd ott a férfit azonnal!

273

NEGYVENEGYEDIK FEJEZET

„Tudom, hogy igazságtalanság ilyet kérnem tőled, de te elég erős vagy ahhoz, hogy elbírj ezzel. Ashaya, az én makacs és erős gyermekem. De ő is az enyém. A miénk. Sérült, de attól még a lányom, a te testvéred. Az elméje pedig csodálatosabb, mint amit valaha láttunk.” Idézet Iliana kézzel írott leveléből, 2069 júniusából Ashaya ezúttal már résen volt, és elhárította a telepatikus támadást. Dorian azonban összevonta a szemöldökét. – Erősen támad téged, igaz? A nő az árnyas erdő felé nézett, amit még nem hódított meg a hajnal. – Vetélytársnak tart téged. – A telepatikus képességeit használva megszólította Amarát, igyekezett megnyugtatni. Hagyd abba! Elég! Elég! A testvére hangja zavart volt, a mentális lüktetése szabálytalan. Amara már nem volt képes hallgatni rá. Ashaya Dorianre pillantott. – Ha meglát engem melletted, nem fogja hagyni, hogy élve elkapd. Lesből támadd meg, és hozd ide! De ne bántsd! – Azzal kisétált az erdei reggel félhomályába. Néhány halk szitokszó után Dorian elindult, egy pillanatra megállt mellette, hogy egy csókot nyomjon a szájára, és továbbment, eltűnt a fák között. Ashaya tudta, hogy az őrszem egy pillanatra sem tévesztené őt szem elől, mégis nagyon egyedül érezte magát. Keenan kapcsolódott az elméjéhez. Amara is. De valami hiányzott. …levelek súrlódó érintése a haján, fakéreg tapintása a tenyerén. Ezernyi illat az orrában… Az érzések egy szempillantás alatt eltűntek. – Dorian – suttogta, és elképzelte, mintha a bimbódzó kapcsolat közöttük egy gyenge minőségű holovíziós adás lenne. Vagy inkább egy illegálisan megcsapolt kábelen érkező adás. De ki lehetett a hacker? 274

Segített neki, ha ilyen technikai kifejezésekkel próbálta meg megfogni azt a csodát, ami annyira szokatlan volt számára, alig tudta elképzelni, hogy neki joga lehet ilyet átélni. Ashaya átlépett egy kidőlt farönköt, és megállt. A belső hallásával hallgatózott, de ennek semmi köze nem volt a mentál képességeihez, majd elindult balra. Ahogy haladt, a talaj egyre puhább lett a lába alatt, a fák pedig egyre sűrűbbek körülötte. De még mindig elég szabad terület volt a környéken, ezeket levelek, ágak, sziklák és moha fedte. Ashayának nem esett nehezére kikerülni az akadályokat: a fény már a fák alá is behatolt, de még tompa, homályos volt. Várakozó fény. Újra megállt, és hallgatózott, de ezúttal a fülét használta. Teljes csend. Dorian jó volt, nagyon jó. …föld és fenyő éles illata, összpontosítás. Egy szép nő látványa a fák között… Ashaya maga mögé pillantott, hogy meglássa a férfit, aki szerint ő szép volt. Semmit sem talált. Mégis érezte őt magában, annak ellenére, hogy ő a Mentálhálón volt, Dorian pedig azon kívül. De akkor hogyan törhetett be… – Hát persze – suttogta magának, és megállt. Dorian nem tört be az elméjébe. Nem, Ashaya maga hívta be a macskát. A párzási kötelék a mentál Dorian iránt érzett erős érzelmeinek hátán jutott be az elméjébe. Színpompás kavalkád volt, és sokkal erősebben fűzte őt az alakváltóhoz, mint bármilyen más mentális kapcsolat. Nem számított, hogy Ashaya nem akarta elfogadni a párzási köteléket, hiszen Doriant már régen a szívébe fogadta. Abban a pillanatban Amara kilépett a magas fenyőfák mögül. Az arcát eltorzította a sok karcolás, a piszok, és a mentális zavartság, ami fizikai formát öltött. – Nem! – szólalt meg. A hangja rekedt volt, az ajka repedezett. – Nem lehetsz az övé! Ashaya meglátta a testvére kezében a töltött injektort, és eltöltötte őt a védelmező ösztön. – Nem hagyom, hogy árts neki. – Engem úgysem bántanál – jelentette ki Amara magabiztosan. De tévedett. Ashaya nem hagyott magának időt arra, hogy átgondolja a dolgot. Odalépett a testvéréhez, és oldalról térden rúgta. Amara felkiáltott, és nyöszörgő csomagként a földre zuhant. Ashaya érezte, 275

hogy a testvére elméje az ő elméjének felszínét kaparja, miközben lehajolt az injektorért, és zsebre tette. – Te bántottál – jelentette ki értetlenül Amara. Ashaya megtört, véres szívvel letérdelt a testvére mellé, a kezét az arcára tette. – Azért, hogy megmentselek. – Nem nézett fel, amikor Dorian hangtalanul földet ért Amara mögött. A mentálnak nem maradt ideje menekülni, mielőtt észbe kapott volna, a keze és a lába össze volt kötözve. A szeme indigószínű lett, amikor megértette, hogy elárulták. Ashaya fájdalmas lökést érzett, amikor az ikertestvére a mentális síkon teljesen kizárta őt az elméjéből. – Segítségre van szükséged, Amara! A válasz teljes csend volt, amikor Dorian a vállára emelte a megkötözött nőt. – Majd én viszem a házig. Ashaya bólintott, és elindult mellettük. Igyekezett elkapni a testvére tekintetét, de Amara megrögzötten bámulta a földet. – Nagyon megsértettem a térded? – kérdezte Ashaya. Semmi. Dorianre nézett. Kiszolgáltatottnak érezte magát, mintha valami rosszat tett volna. Pedig tudta jól, hogy helyesen cselekedett. Így ugyanis Amara még élt. Ha megtámadta volna Doriant, valószínűleg már nem lett volna életben. Ekkor egy telepatikus csapás hatolt az elméjébe, Ashaya a földre rogyott. Amara a gyenge Tp-képességét egy rövid távú támadásba összpontosította, és úgy vágott bele a testvérébe, akárha egy jégcsákánnyal tette volna. Ashaya a fejére szorította a tenyerét, a brutálisan vad fájdalomtól nem látott. Dorian látta, hogy a párja a földre rogy, és egy pillanat alatt döntött. – A francba ezzel! – Lazán letette a földre Amarát, és ugyanazzal a mozdulattal kiütötte. A nő eszméletlenül elzuhant. De Dorian már nem is foglalkozott vele. Ashayát tartotta az ölében, simogatta a haját, apró csókokkal terítette be a homlokát, letörölte a könnyeit. A nő nyöszörgött, mintha még mindig fájdalmai lennének. Ez a nő, akin sohasem látszott meg, hogy bármi baja lett volna, most 276

védtelennek és kiszolgáltatottnak tűnt. A férfiban erősen tombolt a harag, de Dorian sehol sem tudta levezetni. Nem ölhette meg Amarát, mert azzal Ashaya lelkének egy darabját is megölte volna. Ezért csak várt, amíg a nő felemelte a fejét. Ashaya első pillantásával a testvérét kereste. – Leütötted. – Nem volt más ötletem, hogy hogyan állítsam meg azt, amit veled csinált, bármi is volt az. – Arra számított, hogy Ashaya megharagszik rá, de ez már nem érdekelte, ha a párja biztonságáról volt szó. De Ashaya nem neheztelt rá. Csak bólintott, a szemében pedig sérült belenyugvás látszott. – Majdnem sikerült meggyőznöm magam arról, hogy minden jól megy majd, és Amara hallgat rám. – Megrázta a fejét. – Annak a problémának nem lesz egyszerű megoldása, igaz? Dorian képtelen volt hazudni neki. – Nem, Shaya. Mindannyian sérülnek még, mire ennek vége lesz.

277

NEGYVENKETTEDIK FEJEZET Kaleb a moszkvai irodája előtti téren haladó gyalogosforgalmat figyelte, és azt forgatta a fejében, amit Henry a tanács ülésén egy órával azelőtt megosztott velük. Ez a csoport, a Tiszta mentál faj a jövőben veszélyt jelenthetett rájuk nézve. Az önkéntes rendfenntartók ugyanis általában előbb-utóbb az ellen a központi hatalom ellen fordultak, amit kezdetben támogattak. – Silver! – szólt a távbeszélőjébe. A segédje belépett a kinti irodából. – Uram? – Tudj meg mindent, amit lehet, a Tiszta mentál faj nevű csoportról! Silver lejegyzetelte a kérdést, majd felnézett. – Uram, a családom kapott meghívót, hogy csatlakozzon a Tiszta mentál fajhoz. Tudván, hogy a Mercant család mindig is fenntartások nélkül követte az aktuálisan hatalmon lévőket, az, hogy Silver önként megosztotta ezt az információt, sokat elárult arról, hogy mit gondol, mennyi hatalma van valójában. – Mit tudsz róluk? – Egyelőre nem sokat. A csoport nem hajlandó a valódi tevékenységükről beszélni a nem tagok előtt. A családom pedig óvatos, a csatlakozásunkkal nem akarjuk veszélybe sodorni a pozíciónkat a tanács körül. Ez egy leplezett ajánlat volt: Silver hajlandó volt ellátni őt információkkal. Kaleb tudta, hogy ha ő kiesne a hatalomból, a Mercant család gondolkodás nélkül képes lenne elvágni a torkát, de egyelőre még a család minden erőforrása a rendelkezésére állt. Attól nem tartott, hogy Silver őt is ugyanilyen készségesen árulná el, a Mercantok nem így dolgoztak. Ők híresek voltak a rendíthetetlen hűségükről, legalábbis addig, amíg a hűségük tárgya gyengének nem bizonyult. – Köszönöm, Silver – szólt. – Örülnék, ha rendszeres értesüléseket szerezhetnék a Tiszta mentál faj tevékenységéről. 278

– Igen, uram. Ez minden? – Igen. Miután a segítője kiment a szobából, Kaleb elővett a zsebéből egy apró platina ékszert. Egy egyszerű csillagot. Egy jelet. Sem a Hálóelme, sem a Sötételme nem segített neki abban, hogy megtalálja a függő tulajdonosát, de Kaleb tudta, hogy előbb-utóbb úgyis sikerrel jár. A kudarc lehetősége szóba sem jöhetett.

279

NEGYVENHARMADIK FEJEZET

„Iliana Aleine-t az 507 179. számú tanácsi határozat alapján utalták a központba. Intenzív rehabilitációnak vetettük alá. A végső beavatkozás után nem ébredt fel. Halálát a sérült elméje okozta. A vizsgálat szerint Iliana Aleine természetes halált halt.” Értesítés, amit Ashaya és Amara Aleine kapott 2069-ben – Megkértem Lucast, hogy hozza el Saschát – mondta Dorian, miután becsukta a telefonját, és újra a vállára vette Amarát. – Ő talán tud segíteni a testvérednek a képességével. Ashaya bólintott, és követte a férfit. A házban Dorian egy székbe ültette le a nőt, akit eddig cipelt. – Biztosra kell mennünk – magyarázta, miközben lekötözte Amarát. – Tudom. – De Dorian látta, hogy a mentál tekintetében olyan vágyakozás volt, ami sohasem teljesülhetett be. Amara képtelen volt bárkit is szeretni, ezt Dorian a futó találkozásuk alatt is meg tudta állapítani. De mégis volt benne valami, gondolta, miközben az utolsó csomót is megkötötte. Valami, ami idáig elhozta Amarát, mélyen egy veszélyes területre. – Tényleg eszméletlen? – kérdezte, miközben Ashaya mellé lépett, és megölelte. – Nem olyan mélyen, mint eddig. Valószínűleg néhány perc múlva magához tér. – Át kellene öltöznöd. A felvétel miatt. – A tervek szerint be akartak kerülni a reggeli hírekbe. – Nem tudom, hogy képes leszek-e rá. – A nő Dorian szívére tapasztotta a fülét. A férfi és a leopárd is örültek, hogy Ashaya benne látja a biztonságot. – Képes vagy rá. Ne add fel! 280

– Nem hagyhatom itt egyedül! – Ashaya sérülékenyebb volt, mint amilyennek Dorian valaha látta. – Nem lesz egyedül. – A férfi a hüvelykujjával végigsimított a nő alsó ajkán. Egy ragadozó magabiztos kedveskedése volt ez. – Dezi máris odakint őrködik, és több DarkRiver katona is úton van ide. De nem akarlak kényszeríteni semmire sem – tette hozzá. – Gondolkodtam a dolgon. Úgy tűnik, a tanács nagyon sok mindenre kész miattatok. Ma közel jártak ahhoz, hogy megsértsék a hallgatólagos tűzszüneti megállapodásunkat. – Ez olyan gőgös határozottságot feltételezett, hogy Dorian kételkedni kezdett abban, a láthatóság elég lesz-e, hogy megvédje a párját. – Majd kitalálunk valami mást… Ashaya már rázta is a fejét. – Nem – mondta fátyolos hangon, de a bársonyosság mögött tiszta, női akaraterő volt. – Ezt meg kell tennem Ekaterina kedvéért. És az anyám kedvéért. A tanács megölte őt, amiért ki merte mondani az igazat, és volt képük azt írni nekünk, hogy természetes halállal halt meg. – Ashaya vett egy mély levegőt. – Meg kell mutatnom mindenkinek, hogy a Mentál Tanács nem félemlített meg, nem hallgattatott el engem. A férfi védelmező ösztöne harcra kelt benne a büszkeséggel. – Rendben, még egy adás – mondta rekedt hangon. – És azután újratárgyaljuk. – Lehet, hogy többre nem is lesz szükség. Megyek, átöltözöm. Dorian bólintott, de minden érzékével tovább figyelte Amarát. – A távolból is meg tud támadni? – Telepatikusan? Nem – válaszolt Ashaya a fürdőszobából. – Nem elég erős ahhoz. – Tiszta gyapjú súrlódása a meleg bőrön. Dorian teste a hang hallatára megfeszült, de az őrszem nem mozdult, a szemét nem vette le a nőről, aki elvileg ugyanúgy nézett ki, mint a párja, de a valóságban teljesen más volt. – És a Mentálhálón? – kérdezett rá Dorian. Ashaya elgondolkozott. – Az lehetséges. Ő az egyetlen, aki ott meg tud találni. Ha ez történik, az álcám használhatatlan lesz. Bár, ami azt illeti, most már attól kezdek félni, hogyan lehetséges az, hogy a pajzsaim mostanáig kitartottak. Nem tudom, hogy ez pontosan hogyan fordulhatott elő, mert 281

túl sokat érzek, az elmém védőfalainak már napokkal ezelőtt le kellett volna omlaniuk. Dorian nem törődött a nő aggodalmaival. – Képes lenne erre? Veszélybe sodorna téged? Ashaya kilépett a fürdőből, a hideg, fehér blúzának mandzsettáját gombolta be éppen. – Megszegtem a szabályokat, egy harmadik felet is bevontam a játékba. Nem tudom, mit fog tenni Amara bosszúból. Dorian válaszolni akart, ám ekkor meghallotta, hogy Amara nagy levegőt vesz. – Ébredezik. Ashaya meglepetten nézett rá. – Honnan tudod? Engem kizárt az elméjéből, nem érzem őt többé. – Az jó. – Amara felemelte a fejét, és a tekintetével szinte felnyársalta Ashayát, de a szavait Dorianhez intézte. – Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a tanács, ha megtudja, hogy az alakváltók megint beleavatkoztak az ügyeikbe. – Nem tudom, te merre voltál mostanában – válaszolt csacsogva Dorian –, de mi le sem szarjuk, mit szól a tanács. Amara rámeredt. Dorian elmosolyodott. – Megpróbálod feltörni az elmémet? Ne fáradj, nem fog sikerülni. Nem vagy elég erős ahhoz. Amara visszafordította a fejét Ashaya felé. – Te titkokat árultál el, ez nem fog tetszeni Mingnek. Szeretnéd, hogy szóljak neki? – Biztos vagy benne, hogy segíteni fog neked? – Dorian felvonta a szemöldökét. – Itt hagyott téged nekünk, hogy mi intézzünk el. Amara még csak nem is pislogott. – Hát, ez várható volt. Elvégre hat őre miattam van kómában. – Életben maradnak? – kérdezte Ashaya. – Elvileg. – Amara megvonta a vállát. – De ő nem fog. – Gyilkos pillantást vetett Dorianre. – Téged meg foglak ölni. – Nem, nem fogod – szólt közbe Ashaya. – Te nem vagy gyilkos. – Tudom. Téged nem is ölnélek meg. – Amara, nem ölhetsz meg senkit! 282

A beálló csendet Dorian telefonjának csipogása törte meg. A férfi a kijelzőre nézett, majd felállt. – Indulnunk kell. – Ashaya a testvérére nézett. – Le kellene tusolnod. – Gondoskodom róla, hogy ezt megtehesse – biztosította őt Dorian. Tudta, Sascha tud vigyázni, hogy Amara semmilyen mentális trükkel ne próbálkozhasson. Jobban örült volna, ha inkább Judd jön le a hegyekből, de nem akarta elhívni a mentál katonát Keenan mellől. Ráadásul Ashaya és Amara is kapcsolódott még a Mentálhálóra, a hálón pedig úgy tudták, Judd Lauren halott. Amara az ikertestvérére meredt. – Láttam az üzenetedet. Hazudtál. – Mégis mit kellett volna tennem?! Hagyjam, hogy tovább kínozzák a fiamat? – Ashaya most először emelte fel a hangját. – Vagy a te gyengéd gondoskodásodra bízzam Keenant? Dorian érdekesnek találta, hogy Amara nem formált jogot a gyermekre. – És most miről fogsz hazudni? – kérdezte inkább. – Megismétlem az állításaimat, és nyilvánvalóvá teszem, hogy ezáltal semmilyen politikai haszonhoz nem akarok jutni. – Nyilvánvalóan látszik, hogy vannak érzelmeid – állapította meg rezzenéstelen arccal Amara. – A szemed elárul. Nagyon figyelmes, gondolta Dorian. Amara Aleine szociopata volt ugyan, de egész biztosan nem buta. – Na és? – kérdezett vissza. – Az üzenet számít, semmi más. – Ha a testvérem bevallja, hogy a kondicionálása sérült – magyarázta Amara, és közben a szemét egy pillanatra sem vette le Ashayáról –, minden hitele elvész. A tanácsnak nem is kell vennie a fáradságot, hogy cáfolja az állításait. Dorianben feltámadt a balsejtelem. Lehet, hogy Amarának igaza volt. – Ez tényleg így van? A párja kelletlenül bólintott. – Az Elcsendesedést sokan, sokféleképpen vitatják. A mentálok tudják, hogy többekben kudarcot vall, lehet hallani suttogó pletykákat erőszakos cselekedetekről és őrületről. De a legtöbbek számára még mindig ez a vitathatatlan valóság, és hajlandók lennének harcolni is, hogy megvédelmezzék. – Azért – szólt közbe Amara a szenvtelen és közönyös hangján, amit Dorian kezdett már megszokni tőle –, mert az elméjük mélyén félnek. 283

– A mentálok nem éreznek. Félelmet sem. – Dorian a falnak támaszkodott. Amara felé fordult. A fekete pupillája élesen rajzolódott ki a fakó íriszének közepén. – Ez a mi fajunk létezésének nagy iróniája. A mentálok ragaszkodnak az Elcsendesedéshez, mert lényegében rettegnek attól, hogy ha levetik azt, akkor a szörnyetegek kimásznak a fejükből, és ők olyan állatias lényekké alacsonyodnak le újra, mint amilyenek ti vagytok. Dorian tudta, mikor akarják kijátszani őt. Ahelyett, hogy hagyta volna magát felheccelni, felvonta a szemöldökét. – De te nem ezt gondolod. Te érzel. A nő csalódott pillantást vetett rá. – Nem. Én nem érzek semmit. Tökéletes pszichopata vagyok. Nagyon jól tudom tettetni, de igazából nincsenek érzelmeim. A férfit lenyűgözte, milyen pontosan látta a saját kórképét a nő. – Ezt honnan tudod, ha még sohasem éreztél semmit? Amara szeme pajkosan a testvérére villant. – Amara elméjében sok érdekes zug és repedés van. – Mondtam neked, hogy kémkedett. – Ashaya hangjában fájdalom hallatszott. – Mielőtt megtanultam kizárni őt, Amara éjjel-nappal, minden percben ott volt az elmémben. Miatta nem volt rám maradandó hatással az Elcsendesedés. – Amarához fordult. – Rád pedig soha nem is hatott a kondicionálás, igaz? A megkötözött nő megvonta a vállát. – Az olyat, mint én, lehetetlen kondicionálni. Az Elcsendesedés elmélete azon alapszik, hogy kezdetben mindannyiunknak vannak érzelmei. – Ismét Dorianre nézett. – A fájdalomgátakat, a betanított válaszokat, amik a „rossz” viselkedést büntetik, az érzelmekhez kötik. És mivel nekem ilyenek sosem voltak, a kondicionálás semmilyen hatással nem volt rám. – És te gondoskodtál arról, hogy bennem se legyen sikeres, igaz? – Az elméd sokkal érdekesebb volt az érzelmekkel együtt. Ashaya keze ökölbe szorult. Dorian ellökte magát a faltól, felegyenesedett, és játszadozni kezdett a dobótőrével. Ez szemet szúrt Amarának. – Öltél már? – kérdezte az őrszemtől. 284

– Igen. – A szerettei védelmében. – Milyen érzés? – Ez pusztán tudományos kíváncsiságból fogant kérdés volt. Dorian az ujja hegyén egyensúlyozta a kés hegyét. – Miért? Te nem tudod? Amara megvonta a vállát. – Ez önmagában sohasem érdekelt. Dorian hitt neki. Amara valóban szörnyeteg volt, de teljesen másfajta, különös szörnyeteg. Ha békén hagyják, ő sohasem fog válogatás nélkül pusztítani az utcán, nem ontja ártatlanok vérét. Nem is fog elrabolni és megkínozni senkit pusztán az élvezet kedvéért. De a tudomány és a tudás nevében bármilyen kegyetlenségre képes volt. És az egészben az volt a legborzasztóbb, hogy eközben könnyen lehet, hogy valóban megtalálja a választ az emberiség több kérdésére és problémájára. Amara egy lelkiismeret és etikai megfontolások nélküli zseni volt. Nem volt gyenge pontja… kivéve egyet. – Hagynád, hogy a Mentál Tanács megölje Ashayát? – kérdezett rá Dorian. A kékesszürke szem mélyén valami zsigeri reakció látszott. – Ashaya az enyém! – Mint egy gyermek, aki ragaszkodik a játékához. – Mindig is csak az enyém volt. – Nem – jelentette ki a férfi, és közben a zsebébe csúsztatta a tőrt. – Már nem tudsz beférkőzni az elméjébe. Amara akkor először megpróbált kiszabadulni. – Érzem őt. – Tudom. – De Dorian valami mást is tudott. – De most már van az elméjében egy erősebb kapcsolat, ami apró erecskévé szorítja el a kettőtök kötelékét. Amara felszisszent. – A gyerek? – Lekicsinylően fújt egyet. – Valamikor régen veszélyesnek tartottam őt, de az a fiú belőlem származik, ezért Ashaya kapcsolata vele szintén hozzám köti őt. Dorian látta, hogy Ashaya szinte összeroskad a megkönnyebbüléstől. Ő a legszívesebben ugyanezt tette volna. Meg volt ugyan győződve arról, hogy a DarkRiver meg tudja védeni Keenant, de most úgy tűnt, Amara gonoszságától nem kell félteniük a fiút, ha gondoskodnak arról, 285

hogy a nő fizikailag sohase kerülhessen közel hozzá. De ez most nem Keenanről szólt. – Érzed te ezt – mondta Dorian, és a nő szemébe nézett. A nő tekintete elvileg ismerős lehetett volna a számára, de nem volt az. Amara még a haját is ugyanúgy hordta, mint Ashaya, a bőre is ugyanolyan jellegzetes árnyalatú volt. A férfi mégis biztos volt benne, hogy sohasem tévesztené össze őket. Amarában volt valami tátongó üresség, valami furcsa űr, ami mindent magába szippantott körülötte. – Pontosan tudod, miről beszélek. Rövid néma csend után Amara arcán gonosz mosoly jelent meg. – Az még nem teljes. Ashaya engem választ. – Azt hiszed? – Dorian felemelte a fejét, és megérezte a levegőben a falka szagát. Ashayához lépett, és gyengéden a kezébe fogta a kezét. – Menjünk, szépségem! A nő Amarára pillantott. – Dorian, én… – Sss! – A férfi felemelte az összefonódott kezeiket, és az ajkával végigsimított a nő kézfején. – Nem kell aggódnod. – Halvány gőze sem volt, mit fognak tenni Amarával, de amíg Ashaya távol lesz, senki sem ér hozzá egy ujjal sem. Amara kacaja is üresen csengett. – Hagyod, hogy egy férfi irányítson, testvérkém? Ó, hát így múlik el a világ dicsősége. – Minden szavából csepegett a maró rosszindulat. A gúnyos megjegyzése azonban éppen az ellenkező hatást érte el, mint amire Dorian szerint Amara számított. Ashaya arcáról a bizonytalanság utolsó jele is eltűnt, a nő acélos elszántsággal nézett a megkötözött ikertestvére szemébe. – Hagyjam inkább, hogy te irányíts?! – A halk kérdésben több harag volt, mint amennyit Dorian valaha is hallott Ashaya szavai mögött. – Hogy még a lelkemet is elásd jó mélyre? – Ashaya kinyitotta az ajtót, és kilépett a házból. Dorian volt az egyetlen, aki látta Amara arcát, a zavartságot és az elveszettséget rajta. Mintha képtelen lenne elhinni, hogy Ashaya rajta kívül bárki mást is választhat. De abban a pillanatban az őrszemet nem nagyon érdekelte Amara. Kisietett a párja után. Ashaya néhány méterrel arrébb állt, a tűlevelek puha szőnyegén. Őt továbbra is szemmel tartotta, de Clayhez fordult, a két új falkatársának 286

egyikéhez, akinek a szagát megérezte a ház körül. A férfi azután jött ide, hogy kikísérte a területükről a mentál katonákat, Mercy azonban telefonált Doriannek, és elmondta, hogy ő a stúdióba megy, és előkészíti a terepet Ashaya adásához. – Amara – mondta Dorian Claynek – nárcisztikus, és a lelkiismerete tökéletesen hiányzik. Egyetlen élőlény érdekli a világon, Ashaya. Vigyázz vele! A másik őrszem karba fonta a kezét. – Szóval pont olyan, mint a tanácsnokok. Dorian önkéntelenül is elvigyorodott. – Igen. Hol a mentál tanácsadóm? – Úgy tíz perccel utánunk érkezik. Jamie már itt van. – Clay a fejével intett a férfi felé, aki éppen akkor jelent meg a ház oldalában. Minden bizonnyal gyors biztonsági ellenőrzést végzett a környéken. A képzett katona különös szokása volt, hogy teljesen érthetetlen színkombinációkra festette a haját. Most éppen sötét indigó színű volt, fekete és zöld csíkokkal. A férfi Dorian intésére válaszként biccentett, de nem közelített hozzájuk, hanem egy ragadozó alaposságával figyelte tovább a területet. – Milyen visszafogott ma a mi Jamie-nk – jegyzete meg halkan Dorian. – Azt mondta, ez a terepszínű dizájnja. – Clay a fejét csóválta. – Visszatérve Saschához: mi a fenét vársz tőle? Dorian a farkasszemű nőre pillantott, aki magányosan állt a nagy fák előtt. – Tudni akarom, hogy Amara Aleine életben maradhat-e. Dorian magára hagyta Clayt, és elindult a párja után. Ashaya beljebb sétált, az árnyak közé, de az őrszem bárhol megtalálta volna. Amikor utolérte, a kezét a nő tarkójára tette, és a mellkasára húzta Ashaya fejét. A nő apró habozás után hagyta is magát. De egyáltalán nem volt sérült. Inkább úgy tűnt, mintha mélyen harag vibrálna benne, és ez Dorianre is átragadt. A leopárd a testében tiszteletteljesen felmordult. Amara haragját jobb volt nem félvállról venni. – Indulhatunk? – Dorian nem ezt akarta kérdezni tőle, nem is ezt akarta mondani, de Ashaya már így is éppen eleget élt át aznap, és még korántsem volt vége. A mentál bólintott a férfi karja között. 287

– Legyünk túl rajta gyorsan! Elváltak egymástól, és elindultak a kocsi felé. Dorian érezte, hogy menet közben a nő átalakul, szinte látta, ahogy Ashaya maga köré csavarja az érzelemmentes önuralmat. Mire beszálltak az autóba, a mentál már egyenes derékkal ült, és szörnyen idegennek tűnt. A leopárdot ez rémesen felhergelte.

288

NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET

„Ashaya Aleine veszélyt jelent a Mentálhálóra nézve. Mivel úgy tűnik, a többi tanácsnok sokkal jobban aggódik a saját politikai pozíciójáért, mint az Elcsendesedés tisztaságának megőrzéséért, nekem magamnak kell megbüntetnem Aleine-t az árulásáért. Egy ilyen bűnért pedig egyetlenegy fajta büntetés jár: halál.” Henry Scott tanácsnok titkosított személyes fájljaiból Sascha néhány perccel azután érkezett, hogy Ashaya és Dorian elindult. – Nem akarok bemenni. – A nő habozott a növényzettel körülvett ajtó előtt. Lucas ölelése megnyugtatóan ismerős volt. – Mi a baj? – kérdezte az alfa. – A rossz, ami belőle árad… már fájdalmas. – Sascha dörzsölni kezdte a mellkasát, hogy enyhítse az érzést. – Ugyanakkor rengeteg vágyat is érzek benne. – Hiányzik neki az ikertestvére? – Lehet. – A nő ráharapott az ajkára. – Azóta, hogy kiugrottam a Mentálhálóról, megtanultam, hogy semmi sem fekete vagy fehér. De, Lucas, nem vagyok benne biztos, hogy el tudom fogadni, hogy valami ennyire szürke. – A lélegzete egyre szaporább lett, a mellkasa elszorult. – Gyere! – A fák felé fordította a mentált. – Menjünk sétálni! Clay és Jamie majd vigyáznak a nőre. – Leeresztette a kezét, és az ujjait a párja ujjai köré kulcsolta, miközben befelé haladtak a szürke erdőben. – Itt jó lesz. – A nő egy fa masszív törzsének támaszkodott, az alfa pedig megállt előtte, két tenyerét Sascha feje mellett megtámasztotta a kérgen. – Kiscica! – szólt. A szempillái buján sűrűek és hosszúak voltak a villogó zöld szeme felett. – Sascha, látom, ha nem figyelsz. Bármilyen feszült is volt, Sascha ettől elmosolyodott. – Arra gondoltam éppen, milyen szép szempilláid vannak. 289

– Én pedig arra gondolok, hogy te ki akarod kerülni ezt a problémát. – A szavai a kemény alfa megnyilatkozásai voltak, de az ajka mosolyra húzódott. Sascha felsóhajtott, az ujját a párja farmerjának övbújtatójába akasztotta. – Éreztem már gonoszságot régebben is. Santano Enrique volt a legrettenetesebb lény, akinek valaha a közelében jártam. Éreztem már rosszat is: azt, ami a SnowDancer árulóval történt. Ő nem volt gonosz, csak velejéig rothadt. – A homloka ráncba szaladt, miközben gondolkodott, hogyan fejezhetné ki magát a legjobban. – És mivel Nikita az anyám, hozzászoktam már a különösen rideg mentálokhoz is, akik az Elcsendesedésben élnek, de nem szociopaták. – Amara Aleine más? – Lucas a nő feje mellett az alkarjára támaszkodott, így védelmező burkot vont Sascha köré. A mentál elmerült benne, tudta, hogy ez Lucas ösztönös gesztusa volt. Az alfa a lelke legmélyéig tele volt védelmező ösztönökkel, és Sascha tisztában volt azzal, hogy meg kell küzdenie ezzel a jellemvonásával, ha valamennyire is meg akarja őrizni a szabadságát, de néha olyan tökéletes érzés volt rábízni magát, hogy bármit megadott volna érte cserébe. – Igen – válaszolt, és az ujjával végigsimított a férfi ingének finom anyagán. – Összegyűröm a ruhád. – Tényleg? – Egy csók, egy pajkos nyalás a lány összezárt ajkának vonalán. – Csináld még egy kicsit, hogy biztosan lássam, mire gondolsz. A nő felnevetett. – Te macska! – De az ő macskája volt. – Amara – kezdte, és erőt merített a kettejüket összekötő párzási kapcsolat szépségéből – furcsán, bántóan üres. Mindenkinek van egy érzelmi lenyomata, egy íz vagy szag, ha tetszik. Még az újszülötteknek is, közvetlenül a születésük utántól. Emlékszel, ott voltam Anu szülésénél? – Az emléktől a szíve eltelt csodálattal vegyes örömmel. Megrémült, amikor elhívták az eseményre, de az élmény végül perzselő örömmel töltötte el. – De Amara… ő ilyen szempontból tiszta lap, de mégsem. Hogyan magyarázzam el? Lucas fogalmazta meg azt, amit Saschának nem sikerült. 290

– Nincs benne gonoszság, de jóság sem, sőt a jóságnak még csak a reménye sem. Sascha úgy gondolta, a leopárd néha jobban megértette őt, mint ő saját magát. – Igen, ez az. És most be kell mennem hozzá, meg kell néznem, hogy jobb útra tudjuk-e terelni őt. – Dorian kedvéért. És Ashayáért is. Nemcsak azért, mert ő Dorianhez tartozott, vagy mert megmentett három ártatlan gyermeket, hanem mert ő adta vissza Saschának a Mentálhálón élő anyákba vetett hitét. Ashaya szerette a fiát, és sohasem lenne képes megtagadni őt úgy, ahogyan Nikita megtagadta Saschát. És ezzel egy kicsit begyógyította a sebet, amit az anyja ejtett Sascha szívén. – Ha a Sötételme uralkodik Amarán, akkor talán lehetetlen megváltoztatni őt. És még ha sikerül is, ő már sohasem lesz… jó. – De legalább nem lesz ennyire szörnyeteg. – Lucas arcára mély redőket vájt az aggodalom. – Ha választhattam volna, biztosan nem olyan nőt keresek Dorian mellé, aki ilyen nehéz csomaggal érkezik. Doriannek éppen elég szörnyűségben volt már része. Sascha gyomrát is szorongatta az aggodalom, de most megrázta a fejét. – Faith szerint vannak dolgok, amik kőbe vannak vésve. Lucas zöld szeme sötétebb lett, amikor megcsókolta a párját. – Igen, vannak ilyenek. *** Dorian egész úton egy szót sem szólt, mert tudta, hogyha kinyitja a száját, valami olyanért ordítana a nővel, amiről márpedig tudta, hogy a mentálnak azt meg kellett tennie. Nem az ő hibája volt, hogy a népe nem veszi komolyan, ha nem tűnik rohadt rideg robotnak. Ahogyan nem a leopárd hibája volt, hogy a nő elidegenedését visszautasításnak értelmezte. Leállította a kocsit egy föld alatti parkolóban, az apró tévéállomás alatt, amit ezúttal használni akartak. Dorian várt, hogy a nő megszólaljon, és amikor ez megtörtént, a férfi minden jó szándéka elszállt. 291

– Tudod, érzem. – A nő rideg hangja sértette a férfi így is gyenge önuralmát. – A haragodat. – És? Csodálkozol? – mordult rá. Nem számított, hogy Ashaya csak az adások idejére lesz érzéketlen. Minél tovább blokkolta a nő a párzási köteléket, Dorian annál esztelenebbül viselkedett. Mert ő nem ember volt, és nem mentál. Alakváltó volt, és az állat szíve nem mindig volt racionális. – A párzási kötelék – mondta a nő válasz helyett – folyamatosan húz engem, igyekszik leválasztani a Mentálhálóról. Félnem kellene, de nem félek. Mert menni akarok. A férfi agya egy pillanatra kiürült. – Akkor gyere! – szólt végül. – Elkaplak. Ashaya ujjai végigsimítottak az arcán, olyan képtelenül puhán érintették, mint egy pillangó szárnyai. – El sem tudod képzelni, mennyire vágyom rá, hogy átadjam magam ennek a vonzásnak. Az életemet is odaadnám, ha megtehetném. De… A férfi a két tenyere közé fogta a nő arcát, és a homlokát az ő homlokára hajtotta. – De mi, Ashaya? Értem, hogy szereted Amarát, de hogy hagyhatod, hogy börtönbe zárjon?! – Akárhogy is, Dorian, én arra születtem, hogy az őrzője legyek. Néha annyira fojtogat ez a kötelesség – mondta, és közben a pajzsának egy darabja lepattant, mögötte látszott a nyers belső –, hogy a legszívesebben ordítva elmenekülnék. De tudom, hogyha eleresztem, ha magára hagyom, azzal a halálos ítéletét írom alá. – Azért, mert megpróbálna megölni engem? – kérdezte a férfi. A figyelmét egy pillanatra elvonta egy másik, sötétített üvegű autó a parkolóban. Az nem a falkához tartozott. Ashaya következő szavai azonban kiverték a fejéből a gyanús kocsi gondját. – Mindketten tudjuk, hogy ki nyerne – suttogta a nő a férfi ajka mellett, a jég egy pillanatra leolvadt róla. – A pokolba is, Shaya! Nehogy azt mondd, hogy azért küzdesz a párosodási kötelék ellen, mert engem akarsz megvédeni! – Makacs csend. – A franc! – Dorian állat énje egyáltalán nem örült ennek. – Én DarkRiver őrszem vagyok, édesem. Mi annyira kemények vagyunk, hogy még a Mentál Tanács is tart tőlünk. Amarával csak elbírok már! 292

A nő végigsimított a férfi borostás állán, és dorgálón a fejét rázta. – És mi lenne veled, ha megölnél még egy húgot? A férfi egy dermedt pillanatig nem kapott levegőt. – Atyaég! – Dorian megremegett, a gyomra felfordult a gondolattól. Egészen addig, amíg nem volt hajlandó így nézni a dolgot, képtelen volt észrevenni azt, ami végig ott volt, az orra előtt. – Bassza meg! Sascha Amarával szemben ült. A fogvatartói megengedték a mentál tudósnak, hogy letusoljon, és nem kötötték meg újra a kezét és a lábát. Lucas a főbejárat mellett várt, odakint, Jamie a hátsó ajtónál. Clay és Dezi a környéken őrjáratoztak. Sascha azonban egyáltalán nem volt védtelen. Voltak alacsony szintű telekinetikus és telepatikus képességei, amiket megtanult támadásra használni, és az elmúlt évben nem egy délutánt töltött azzal, hogy leizzadt, és hagyta, hogy az alfa ordítson vele, miközben önvédelmet tanult. És persze ő is ordítozott egy kicsit, ezt be kellett vallania. A végeredmény az volt, hogy Amara nem jutott volna messzire, még ha meg is támadta volna őt. Abban a pillanatban Ashaya ikertestvére azonban tökéletesen elégedettnek tűnt. – A titokzatos P-mentálok egyike – dörmögte őszinte csodálkozással. – Úgy festesz, mint bárki más. – Mást vártál? – Egy hullát vártam. Senki sem marad életben a Mentálhálón kívül. Sascha feszülten elmosolyodott. – Honnan tudtad, hogy mi a besorolásom? – Hallottam pletykákat a Mentálhálón. Nem mintha te nagyon rejtegetted volna, hogy ki vagy. – Valóban nem. – Valami nagyon nem volt rendjén Amarával, de félelmetes volt, hogy a felszínen mennyire épnek tűnt. – Miért jöttél Ashaya után? – Ő az enyém. – Egyértelmű, biztos kijelentés. Sascha meglátta a repedést, amin beférkőzhetett. – Nem tudnád őt bántani. – Amara hallgatott, mintha a kérdés túl ostoba lett volna ahhoz, hogy válaszra méltassa. Ő a tiéd, szóval, ha bántod, az neked fáj – vonta le a következtetést Sascha. Amara szemében halvány érdeklődés csillant. – Elég okos vagy. 293

Te pedig tökéletesen nárcisztikus, gondolta Sascha. – Dorian Ashayáé. Ha az alakváltót bántod, azzal Ashayának okozol fájdalmat. Amara üres tekintettel nézett rá. – Ő az enyém. Sascha azon igyekezett, hogy az érzelem leghalványabb jelét is megérezze Amarában, de csak halk visszhangokat érzékelt, amikor Ashayáról volt szó. Nem tudta, mit kezdjen ezzel a nővel. A képessége az érzelmekről szólt, hogyan boldoguljon hát valakivel, akiben egy fikarcnyi érzelem sem volt? Erről röviden Judd-dal is beszélt, mielőtt ide indult. – Inkább neked kellene beszélned vele – javasolta a kommunikációs panel képernyőjén látszódó férfinak. – Te jobban értesz a képességeink sötét oldalához. – Sascha, én fel tudom tépni az elméjét, és meg tudom őt ölni. – Judd megvonta a vállát. – Válassz, melyiket kéred! – Nem tudnál beszélni vele? Te jobban megértenéd őt. Judd elmosolyodott. – Sascha, tudom, hogy gonosz rohadék vagyok, de minden ellenkezőjel ellenére nekem vannak érzelmeim. Szóval nem tudok elcsevegni vele a szociopata dolgokról. Sascha elpirult. – Sajnálom. Persze, tudom. A szerelem, amit Brenna iránt érzel… annyira gyönyörű, bárcsak te is úgy láthatnád, ahogyan én! – Látom én. – A mentál fétfi szeme felvillant. – A szakmai véleményemre vagy kíváncsi? Amara Aleine-nek meg kell halnia. Tiszta szerencse, hogy passzív képességekkel született, mert ha erős telepata vagy telekinetikus lett volna, újabb Enriquét tisztelhetnénk benne. – Elgondolkozott. – Ezt tudni iszonyú szar lehet Doriannek. Hát ezért ült most Sascha szemben egy nővel, akinek az ürességétől undorodott. – Mi a terved? – kérdezte. – Mit teszel, miután megölted Doriant? – Visszatérek a kísérleteimhez, Ashaya pedig folytatja a saját munkáját. Sascha meglátta az intelligencia villanását a nő szemében, és tudta, hogy Amara is látja a válaszának hiányosságait. 294

– Ez képtelenség. Amara nem térhet vissza a korábbi életéhez azok után, hogy nyíltan elárulta a tanácsot. – Ha visszavonja a kijelentéseit, akkor igen. – Ezt valóban elhiszed? – Sascha néma fenyegetést érzett, miközben beszélt, és eltűnődött, vajon miért fél ennyire. Amara nem ölt még meg senkit, és általánosságban egyáltalán nem tűnt erőszakosnak. Lehet, gondolta, hogy csak a képessége reagál rosszul olyasvalakire, aki szöges ellentéte az ő létezésének. – Mindketten tudjuk – folytatta Sascha, amikor a másik mentál nem szólalt meg hogy Ashaya túlságosan is ismert lett. A Mentál Tanács egy pillanat alatt rehabilitációra küldené, mert ha nem, akkor Ashaya maga köré vonzaná a lázadókat. – Akkor elrejtőzünk. – A tudós megvonta a vállát. – Úgy is folytathatjuk a munkánkat. – Ez igaz. De mit gondolsz, ez elég lesz Ashayának? Ő valóban ilyen magányos lény? Amara Sascha szemébe nézett, mintha keresne ott valamit. – Te olyan vagy, mint én – szólt végül. – Nem is hasonlítok rád! – Sascha nem tudta leplezni a meglepetését. – Ellopod mások érzelmeit, mint egy vámpír vagy egy keselyű, és felhasználod azokat. Ezért tudsz ilyen jól tettetni bármit. De a lelked mélyén éppen olyan vagy, mint én. Sascha szembe tudott nézni egy gyilkossal, aki bűntudat nélkül mészárolt le másokat, de Amara Aleine-nel nem bírt tovább beszélgetni. Nem akarta hallani a nő alattomos suttogását. Felállt, és kiment a házból. A fák felé sietett, amikor Lucas utolérte. – Én nem vagyok érzelemvámpír! A párja egy pillanatig sem habozott a válasszal. – Nem, nem vagy az. Ő viszont egy szociopata, akire igazán nem kellene hallgatnod. – És nem tettetek semmit! – Megfordult, és ököllel Lucas mellére csapott. – Annyira nagyon szeretlek, hogy megszakad belé a szívem. Hogy érezhetném ezt, ha tettetném az érzelmeket?! – Még egyszer mondom – szólt rá Lucas, és a derekát átkarolva magához húzta Saschát –, hogy vedd figyelembe, kitől hallottad ezt! 295

Sascha kiabált még egy kicsit, kieresztette magából a dühöt, majd kimerülten a párja mellkasára rogyott. – Sikerült kiborítania. – A legjobbakkal is megesik. – Igen? Téged ki tud kikészíteni? – Lucas annyira erős volt, hogy Sascha néha aggódott is érte. Mindenkinek szüksége van egy kis lazításra, még egy alfának is, aki az egész falkájáért felel. – Az a rohadt farkas! A múlt héten ajándékot küldött neked. Sascha elmosolyodott, amikor belegondolt, hogyan flörtöl vele Hawke. A SnowDancer alfa csak azért csinálta ezt, hogy Lucast bosszantsa. – Én nem kaptam semmilyen ajándékot. Mi volt az? – Honnan tudjam? Összetapostam, és behajítottam a legmélyebb szurdokba, amit találtam. Azután felhívtam Hawke-ot, és megkérdeztem, hogy van Sienna. A nőből kipukkadt a nevetés. – De gonosz vagy! – Mindenki tudta, hogy a farkas alfát csak Sienna Lauren tudta teljesen kikészíteni, a mentál tini lány pedig, úgy tűnt, élete céljának választotta, hogy Hawke utolsó idegszálát is elnyűje. – Mit mondott? – Hogy Sienna a tizennyolcadik szülinapi buliját tervezi. – Lucas nevető hangjából Sascha pontosan el tudta képzelni, hogyan oszthatta meg vele Hawke ezt a kedves hírt. – Az nem csak fél év múlva lesz? – Sascha ráébredt, hogy elszámolta magát, mielőtt a férfi kijavíthatta volna. – Hát persze! Tizenhat éves volt, amikor kiugrott a hálóról, de ez hónapokkal azelőtt volt, hogy mi találkoztunk. – Elkerekedett a szeme. – Ez azt jelenti, hogy mi már majdnem másfél éve egy pár vagyunk! – Bizony. – Lassan és magabiztosan simogatni kezdte a nő hátát, a leopárd kényeztette a párját. – És azóta én vagy százszor majdnem megöltem Hawke-ot. Esküszöm, ha még egyszer édesemnek szólít, én belerúgok abba a szőrös farkasfenekébe! A nő nevetett, de megértette, amit a párja el akart magyarázni. Mindenkinek volt érzékeny pontja. Az övé Amara Aleine volt. De ez most nem számított. – Tennem kell valamit. Ez rossz, nagyon rossz Doriannek. Már éppen kezdett visszatérni közénk. Amikor láttam, hogyan viselkedik 296

Tallyvel, azt reméltem, hogy helyrejönnek a dolgok. –A latens őrszem imádta Clay párját, rendszeresen flörtölt vele. – De most ez? – El kell tennem Amarát láb alól? – kérdezett rá Lucas. A hangja kemény volt, egy alfáé. Sascha már régóta a DarkRiver falka tagja volt, értette a hűség kötelékeit, de még most is meglepődött néha, milyen nyersen mentek a dolgok. – Vért ontanál miatta? – Ez nem kérdés, kiscica. Nem, persze, hogy nem az, gondolta a nő. – Ez túl bonyolult, Lucas. Az ikrek még a Mentálhálón is nagyon közel állnak egymáshoz, általában néhány nap különbséggel halnak meg. – Ashaya Dorian párja. Ezt érzem. – Lucas arca csupa fény és sötétség volt, nyers erő és féltés vegyült rajta. – A nő életben marad, bármi is történjen. Dorian nem engedi majd el. – De lehet, hogy a trauma örökre megnyomorítja. – Sascha a fejét csóválta. – Nem, valami más megoldást kell kitalálnunk. Lucas egy szót sem szólt, de Sascha tudta, mit gondol. Ebből a helyzetből nem volt olyan kiút, ami során senki sem sérült volna meg.

297

NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET

Dorian a véremben van, átjárja az egész testemet. A szexuális biológiaés az etológia-előadásokon sohasem beszélt senki erről a perzselő gyönyörről. Vele hálni kéjt, olyan hatalmas kéjt okoz! Ez a macska tudja, hogyan őrjíthet meg egy nőt. De ez többről is szól: valami meghatározhatatlan, szinte fájdalmas boldogságról. Nem tudom, minek nevezhetném, hogyan írhatnám le. Csak azt tudom, hogy meghalni is képes lennék érte. Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete A mentál tanácsnok, Anthony Kyriakus már akkor az ellenállás tagja volt, amikor a legtöbben még annak a létezéséről sem tudtak. Ashaya Aleine pedig most nyilvánosság elé tárta a munkájukat. A férfi megértette a nőt, ő sem akarta volna, hogy a gyermekének egész életében bujkálnia kelljen. Elgondolkodva nézett a holoképre, amit a számítógépének egy nagyon biztonságos részén tárolt. Faith nevetett a képen. Anthony szinte a hangját is hallotta. A lánya szép, tehetséges nővé érett. Igen, ő is szegett meg szabályokat miatta. Tudatta Faithszel, hogy milyen fontos neki. Ahogyan Faith két testvére is fontos volt a számára. De a helyzet újra csak megváltozott. Anthony most már tanácsnok volt, minden oldalról szigorúan megfigyelték. Nem kellett ugyan ritkábban látnia a lányát, de nagyon, nagyon óvatosnak kellett lennie. Ahogyan ezzel az új kapcsolatával is. Megérintette a képernyőt, és megnyitotta a visszakövethetetlen e-mailt, amit egy héttel korábban kapott. A levelet a Szellem írta alá, a leghírhedtebb lázadó a Mentálhálón. Anthony nagyon szerette volna tudni, honnan szerzi az információit. Hiszen a Szellem igazi célját és elveit csak kevesen ismerték, és egyikük sem árulta volna el soha. Zie Zen még Ashayának sem árult el semmit. 298

De a Szellem valahogyan mindig megtudott mindent, és ezzel hihetetlenül értékes lehetett volna Anthony számára. Faith apja nem értett ugyan egyet a Szellem minden egyes tettével, de a céljaik ugyanazok voltak. Anthony azonban nem azért került a tanácsba, mert buta volt. A kapcsolatfelvétel nagyon lassú folyamat lesz. Becsukta a Szellem üzenetét, és újra átgondolta az előző nap Zie Zennel folytatott beszélgetését. Abban egyetértettek, hogy Ashayának újabb üzenetet kell küldenie, különben elvesztené a támogatóit. És mivel a tanács most inkább a kármentésre összpontosított, nem a forrás megzavarására, ezért a második adás még könnyebben eljuthatna mindenkihez, mint az első. De, gondolta, és felkapta a fejét, így a tanácsnak elég erőforrás állna a rendelkezésére ahhoz, hogy felkutassák a jel forrását. Azt már így is tudják, hogy az adás San Francisco tágabb környezetéből jött… – Meg tudják csinálni. – Anthony gyorsan felkapott egy telefont, amin biztonságosan beszélhetett a lányával, és felhívta Faitht. – Figyelmeztetned kell Ashayát! – szólt, amint a lány felvette a kagylót. – Ming várja az újabb adást, és meg tudja találni a jel forrását. Lehet, hogy megpróbálja újra foglyul ejteni… – Már késő – suttogott Faith, a hangja pedig mintha visszhangzott volna, mint gyakran, amikor egy vízió közben beszél. – Vért látok, nagyon sok vért. Jaj, ne! Dorian! Dorian! *** Dorian abban a pillanatban tudta, hogy végzetes hibát követett el, amikor Ashaya megállt a kamera előtt, és beszélni kezdett. A nő fehér fényben fürdött, míg a stúdió többi részére sötétség hullt. Ő volt a tökéletes célpont. Talán a leopárd őrszem kifejlett ösztöne volt az, ami ugrásra késztette, mielőtt bárki más felismerte volna a veszélyt. Talán a kardinális J-mentál küldött neki jelzést, ordított rá a Csillagok hálójának kapcsolatain keresztül, és ő, bár tudatosan nem érzékelte, mégis megértette. Nem számított, miért történt úgy, ahogy történt. A lényeg, hogy amikor a Tk-mentál testet öltött Ashaya előtt, és elsütötte a 299

fegyvert, a lövedék Doriant találta el, és egyenesen a nyaki verőerébe fúródott. Ashaya felsikoltott, miközben a padlóra esett, ahová Dorian lökte el a golyó útjából. De nem a testi fájdalom miatt kiáltott, hanem mert érezte, ahogyan az őrszem testéből elillan az élet. A kettejük között növekvő kapcsolat most nagyon gyorsan kezdett visszahúzódni. – Ne! Ne! Ne! Kifordult a férfi eszméletlen teste alól, felült, és az ölébe szorította Dorian fejét. Letépte magáról a kabátot, és a sebre szorította, így próbálta elállítani a vérzést, de hiába. A vér eláztatta a ruhát, megállt az ujjai között. Ashaya tudta, hogy ez mit jelent, hogy a seb halálos volt. – Ne! – A tagadás darabokra törte a szívét. Megfeledkezett a mentális pajzsokról, az óvatosságról és a védelemről, mentális síkon kinyitotta a szemét, és keresni kezdte a kapcsolatot, ami összekötötte őt Doriannel, de az pillanatról pillanatra egyre gyengült. Dorian az övé volt. Nem hagyhatta magára éppen most! De nem látta a köteléket, nem tudta elkapni, hogy így láncolja magához a férfit. A kapcsolat még mindig láthatatlan volt, csak a Dorian iránt érzett érzelmein keresztül hatott rá. Ashaya érezte, hogy valaki a vállára teszi a kezét, és mondja neki, hogy a mentők már úton vannak. Fogd be, gondolta magában, csak hallgass! És akkor, a káosz közepén, a pillanatnyi csendben megértette. Azért nem látta a párosodási kapcsolatot, mert még a Mentálhálón volt. Nem tudta, hogyan kell elvágnia a kapcsolatát a Mentálhálóval, de érezte a párzási kötelék vonzását, ezért egyszerűen megadta magát ennek az erőnek. Pillanatnyi döntés volt, de ezt a döntést igazából már abban a percben meghozta, hogy először meghallotta Dorian hangját. A kötelék végigcikázott az elméjén, akár a villám, és olyan erővel tépte le őt a Mentálhálóról, hogy Ashaya érezte: a szemében elpattannak a hajszálerek. Az elméje felsikoltott, és Ashaya hallotta, hogy Amara is sikít. A testvére követni akarta őt. Ashaya a mentális síkon a kezét nyújtotta felé. Ő volt az elsőszülött. Neki kellett vigyáznia Amarára. Amara elkapta a felé nyújtott kezet, és ugyanolyan erővel elhagyta a Mentálhálót. Egy pillanat múlva eszméletét vesztette. Ashaya azonban nem akarta követni őt az ürességbe. A saját fájdalmát lényegtelennek 300

nyilvánította, és keresni kezdte az új köteléket, ami olyan nyers erővel ragadta meg az elméjét. A kapcsolat haldoklott, a szeme előtt halványult, egyre gyorsabban. Ashaya megkapaszkodott ebben a kötelékben, és teljes erejéből húzta magához. Nem hagyhatsz magamra! A testi valójában Dorian vére tovább bugyogott a nő ujjai között, minden egyes szívveréssel több gyűlt a kezénél, és folyt le a padlóra. A mentál erőt vett magán, igyekezett kizárni a rettegést, és gondolkodni. De ő csak egy genetikai szinten dolgozó O-mentál volt, nem képes bezárni egy artériát, begyógyítani egy sebet. A kötelék megremegett, és pislákolni kezdett. El fogja veszíteni őt! – Nem! – Ösztönösen kinyitotta a lelkét a férfi előtt, és a kapcsolatukon keresztül a saját életerejének egy részét áttöltötte Dorian testébe, kényszerítette őt, hogy életben maradjon. Ez működött. A kötelékük egyetlen pillanatra felvillant, megerősödött. Azután a vér még erősebben lökődött ki a sebből, a kapcsolat pedig újra meggyengült. Ashaya tudós volt, megértette az ok-okozati viszonyokat. Tudta, hogyha ezt tovább csinálja, itt tudja tartani a férfit, a mentősök pedig talán elég folyadékot tudnak juttatni az ereibe ahhoz, hogy Dorian életben maradjon, amíg egy sebész be tudja zárni a verőerét. Itt tudta tartani a párját, amíg volt elég életereje. Ha pedig elfogy, ő is vele megy. Keenan, kisfiam! A szíve abban a pillanatban kettétört. Igazságtalanság volt, hogy választania kellett. De hogyan hagyhatta volna meghalni a párját? És hogyan hagyhatta volna magára a fiát? Ha több ideje lett volna, ez a kérdés valószínűleg az őrületig kínozta volna, de Ashayának csak pillanatai voltak. Mert Dorian vére végtelen patakként ömlött ki az ujjai között. Ne hagyj itt, Dorian! Kérlek! Keenan biztonságban volt, gondolta, miközben könnyek gyűltek a szemébe. Lesz, aki szeresse. Körbenézett a mentális hálón, aminek már tagja volt. Keenan Dorianhez kapcsolódott ugyan, de más elmék máris 301

nyúltak felé, készültek elkapni őt, amikor Dorian meghal. Mert ezek alakváltók voltak, és a leopárdok egyetlen kölyköt sem hagynak cserben. Az ikertestvére vele együtt fog meghalni, Ashaya ebben biztos volt. Itt volt vége. El tudta fogadni a saját halálát, el tudta fogadni Amara halálát, de Dorian halálát nem volt hajlandó elfogadni. Ezért minden életerejét beletöltötte a kapcsolatba. Tudta, hogy ez csak percekre elég, hiszen a mentális energia attól is függött, hogy Dorian teste milyen gyorsan vérzik el. De így legalább volt esélye életben maradni, amíg a segítség megérkezik. Ashaya keze olyan csúszós volt, a kabátja annyira átázott, hogy már nem tudta tovább a helyén tartani. Ekkor vékony ujjak záródtak az ujjai köré, segítettek neki szorítani a sebet. Valaki megtámasztotta a hátát, mert Ashaya egyre gyengébb lett, és nem volt már képes tartani magát. És hirtelen valaki kétségbeesetten mentális energiát öntött az elméjébe. Nem halhatsz meg. Ashaya! Ne halj meg! Ashayának már nem volt ereje arra, hogy válaszoljon a testvérének. A szeme becsukódott, de a mentális síkon görcsösen kapaszkodott még a párzási kötelékbe, megtartotta Doriant ebben a világban. Lassan minden szürkülni kezdett az elméjében. Furcsa volt, de úgy érezte, mintha Dorian küldene neki vissza energiát. Furcsa. Ezután minden véget ért. Mercy sírt. Igyekezett egyben tartani magát, amikor két férfi jelent meg Dorian másik oldalán. Az őrszem egy pillanat múlva már emelte rájuk a fegyverét, de egy telekinetikus ütés kiverte azt a kezéből. Az egyik férfi letérdelt, és csak egyetlen szót mondott. – A jövőbelátó. A lány a gyásztól tompán meredt rá, de már húzta is elő a második fegyverét. Ekkor azonban észrevette, hogy a vele szemben lévő férfi, és a teleportáló is, aki idehozta, fegyvertelen volt. A térdelő eltolta Dorian nyakáról Mercy kezét, és vele együtt Ashaya erőtlen ujjait is. – A szíve még ver – állapította meg az idegen. Nem tudta, miért hagyta, hogy a férfi hozzáérjen Dorian nyakához, nem tudta, miért nem nyomta a fegyverét az idegen halántékához, és húzta meg a ravaszt. 302

– Túl gyengén! – Elég lesz. Elég. – A férfi a sebre helyezte az ujját. Mercy semmit sem látott, de érezte, hogy hő árad szét Dorian nyaka felől. Reménykedve felpillantott Ashayára, de a tudós erőtlenül feküdt az egyik operatőrnek, Eamonnak dőlve, és az általában ragyogó bőre fénytelen, élettelen volt. Eamon sírt. A rendező is. Yelena, a magas, vékony nő reszketve állt ott, a telefonjával a kezében. Visított a mentősökkel, hogy siessenek, de mind tudták, hogy hiába, túl késő lesz. A rohadt Mentál Tanács ezúttal jól csinálta. Tökéletesen időzítettek, fegyvert használtak a mentális támadás helyett, amit egy erős mentális pajzs hárítani tudott volna. Minden óraműpontossággal történt. Most pedig valaki haldoklott. Mercy kinyújtotta a kezét, és megmarkolta Ashaya karját. – Tarts ki! – Hogy vonhatta kétségbe valaha is, hogy ez a nő szereti Doriant? Pedig annyira érzéketlennek tűnt. – Te csak tarts ki! A másik kezével Dorian kezét fogta meg, így összekapcsolta a nőt és a férfit. – Egyikőtök se merészeljen meghalni, értitek?! A francba, én akarok lenni a rohadt kölykeitek keresztanyja! Az idegen ujja még mindig Dorian nyakán volt, a hő még mindig áradt az érintése alól. Mercy telefonja megcsörrent, de a lány nem törődött vele. Ezután Eamon telefonja csörgött, majd Yelenáé. A rendező úgy nézett a kezében lévő készülékre, mintha egy kígyót tartott volna a markában. – Vedd fel! – szólt rá Mercy, aki kezdett magához térni a megrázkódtatásból. A férfi, aki Dorian fölé hajolt, kicsit emlékeztette őt Juddra. Nem a külseje. Ennek a pasinak az ősei egyenesen az indiai szubkontinens valamelyik területéről származhattak: az arca határozott élű, a bőre olajbarna, a szeme ferde vágású, a szempillái nevetségesen hosszúak. A haja rövid volt, olajosan csillogó, fekete, szögegyenes. Nem, egyáltalán nem hasonlított Juddra, de volt valami, ami körüllengte őt… a mentál merénylő hatása. A felette álló férfi még inkább olyan volt. A szeme szürke, a haja fekete, de a hatás ugyanaz. És ezeket Faith küldte, hogy megmentsék Doriant. Nem, gondolta Mercy, nem Faith. Hát persze, hogy nem Faith küldte őket. Nyelt egyet, és lenézett. 303

– Még mindig vérzik. – Türelem! Sebész vagyok, nem varázsló. – Halk, pattogó szavak. Furcsamód ez megnyugtatta Mercyt. A sebészek mind felfuvalkodott alakok voltak. És ha ez a sebész megmenti Dorian, és ezzel Ashaya életét is, akkor akár még gőgös is lehet. Az idegen férfi a szabad kezével elővett a farzsebéből egy apró, sok fiolával teli dobozt. Felemelte az ujját Dorian nyakáról, de éppen csak annyira, hogy megnézze a sebet, majd kinyitotta az egyik fiolát, és fehér folyadékot öntött az őrszem véres bőrére. – Elvileg ez így jó lesz – motyogta. – Átmenetileg lezártam az artéria falát. Dorian nyakából még mindig szivárgott a vér. – Miért nem fejezed be? – Mercy felemelte a második fegyverét, és halálos erővel markolva a férfi homlokához szorította. – Gyerünk! A férfi a félelem legapróbb jele nélkül ránézett. – Én tábori sebész vagyok, O-mentál, aki össze tud forrasztani bizonyos sérüléseket, másokat pedig össze tud húzni addig, amíg a mikrosebész a helyszínre nem ér. Ez esetben a kötőanyag hatásosabb, mint én. – Te csak felcser vagy? – Én csak az vagyok, aki megmentette a falkatársad életét. Nézd! Mercy lepillantott, a Tk-mentál pedig arra használta ki a pillanatot, hogy megpróbálja kiütni a lány kezéből a pisztolyt. Mercy karja hátralendült, de a fegyver nem esett ki a kezéből. Erre nem is volt szükség, mert az O-mentál igazat szólt. Dorian már nem vérzett. De ez még nem jelentette azt, hogy biztonságban volt. A szíve lassan és gyengén vert, ahogyan Ashayáé is. Mercy tudta, hogy ha az egyik meghal, a másik is megy utána. – Sok vért vesztett – szólt a sebész, miközben a felszerelését eltüntette a zsebében. – Nagyon gyorsan átömlesztésre van szüksége. Hogy a nőnek mi baja, azt nem tudom. Én csak fizikai sérülésekkel foglalkozom, és a nő sértetlen. – Tudsz csinálni valamit a vérrel? – kérdezte Mercy. – Lehetséges. – A válla felett a társára nézett. – Sürgősségi infúziós készlet. 1B raktárrekesz, bal oldal. Telepatikusan küldöm a képet. A felszerelés megjelent a teleportáló Tk-mentál kezében, még mielőtt az O-mentál befejezte a mondatot. 304

– Harminc másodperc múlva észreveszik, hogy nem vagyunk a helyünkön. Az O-mentál sietve dolgozni kezdett. – Ez elég összecsapott dolog lesz. De a mentősök bizonyára nemsokára ideérnek. – Egy furcsa kinézetű tűt döfött Dorian vénájába, erősen és határozottan. A mozdulatai sok tapasztalatról árulkodtak. Kihúzta a szerkezetet, ami után egy kis cső maradt az őrszem bőrében. Az infúziós zacskót közvetlenül ehhez csatlakoztatta, szólt Mercynek, hogy emelje fel az oldatot, és kinyitott egy szelepet. – Indulj! A két férfi minden felszerelésükkel együtt abban a pillanatban eltűnt onnan. Mercy a durva infúzióra pillantott, és látta, hogy az úgy működik, ahogy kell. – Éljenek a nagyképű sebészek! Tudta, hogy a helyzet még mindig kritikus, de most már legalább esélyük volt arra, hogy életben maradjanak. Könyörgöm, legyen úgy, gondolta. – Nehogy meg merj halni, szőke herceg! – Mercy! – szólt Yelena remegő hangon. – Faith hívott. Azt mondta, küld segítséget, és hogy mondjam meg neked, hogy ne lődd le őket. Mercy a pisztolyra pillantott a kezében, majd vissza Yelenára. – Nem mondjuk el senkinek, oké? Yelena könnyes szemmel felnevetett, és letérdelt Dorian mellé, hogy átvegye az oldatos zsákot. – Add! Majd én. – Nem. – Mercy finoman a nő karjára tette a kezét. – Te őrködj, hátha visszajönnek. De az ellenség nem jött vissza. Megérkeztek viszont a mentők, utánuk pedig egy csomó DarkRiver férfi és nő, élükön a hűvös tekintetű jaguárral, aki együtt utazott a két sérülttel, és odaérve a kórháznak egy egész szárnyát lezárta. Vaughn egyik parancsot adta a másik után, míg végül már csak a falka tagjai léphettek be a kórháznak abba a részébe. A furcsán tántorgó Faith, akinek víziója miatt Vaughn olyan gyorsan a helyszínre tudott érni, leült a folyosón, mondván, hogy figyeli a mentális veszélyeket. 305

Clay több mint egy órával később érkezett meg Dorian erdei házából, és magával hozta az eszméletlen Amara Aleine-t is. – Jamie és Desiree maradt őrjáratozni – mondta, miközben egy hordágyra fektette Amarát, és a hajába túrt. – Sascha és Luc úton vannak. Sascha rém szarul néz ki. – Összevonta a szemöldökét. – Éppen úgy, mint te. Faith megdörzsölte a halántékát. – Amikor Sascha rájött, hogy mi történik, a Lucas és Dorian közötti vérszerződés kapcsolatán keresztül energiát küldött Doriannek. Magából, Lucasból és belőlem szívta el. Lucas valószínűleg azért nem fest olyan rosszul, mert ő alfa, és sokkal erősebb. – Miért nem használt minket is? – vonta össze a szemöldökét Mercy. – Olyanoktól kellett elvennie az energiát, akikről tudta, hogy azonnal leeresztik előtte a mentális pajzsukat. Sascha be tud ugyan jutni az alakváltók védelmi vonalai mögé, de az túl sokáig tartott volna. – Így igaz – hallatszott Sascha hangja. A mentál akkor lépett be az ajtón, Lucas tartotta őt a derekánál fogva. – Így is csak azért működött, mert Dorian kétségbeesetten meg akarta menteni Ashayát. Amikor meglöktem a pajzsát, azonnal beengedett. Faith felállt. – Megmentetted az életüket. Sascha a fejét rázta, miközben bementek a szobába, ahol mindhárman feküdtek, Dorian, Ashaya és Amara. – Túl késő lett volna, ha Ashaya az első, kritikus pillanatokban nem tart ki. – Előrelépett, és megállt Dorian ágya felett. Remegő kézzel simított ki a férfi homlokából egy szőke hajtincset. – Doriant pillanatok választották csak el a haláltól.

306

NEGYVENHATODIK FEJEZET

A nő sérült, állapota kritikus, de nem tudjuk elérni. Javaslom, hogy váljunk. Ha a tanács visszavonul, az alakváltók is óvatlanabbak lesznek, akkor elrabolhatjuk. Ha meghal, továbblépünk. A gyógyszer úgyis megvan. E-mail, amit egy San Franciscó-i internetkávézóból küldtek egy velencei szerverre – Ashaya nem hagyta volna – szólt Lucas, és a tenyerét Ashaya arcához érintette. Ez az elfogadás és a védelem felajánlásának gesztusa volt. – Dorian párja erős nő. Sascha bólintott, de a szíve nyugtalanul kalapált. Mert Ashaya a kórházi ágyon fekve nagyon aprónak tűnt, a szín kiszökött az arcából, a teste szinte élettelennek tűnt. – Tammy? – kérdezte. A DarkRiver gyógyító sokkal többet tehetett értük, mint bármelyik orvos a kórházban. Legalábbis Dorianért, de mivel Ashaya közvetlenül az őrszemhez kapcsolódott, a férfi állapotával együtt az övé is javult. – Nemsokára ideér – válaszolt az ajtóból Vaughn, majd a szobába lépett, hogy megölelje Faitht. – Nate-tel éppen a gyerekeket vitték játszóházba, amikor hívtam őket. Vaughn továbbállt őrködni, Faith pedig leült az Ashaya ágya mellett álló székre. – Furcsa volt, amikor láttam a lövést… Az új víziók egyike. Sascha letelepedett Dorian mellé, az ágyára, és megfogta a férfi kezét, Faith pedig Ashaya ujjait zárta a tenyerébe. Tudatták velük, hogy nincsenek egyedül. Mert ez fontos volt. A falka összetartott. – Megint olyan, amelyiket nem látod tisztán? Faith bólintott, de megvárta, amíg Lucas elindul az ajtó felé. – Megyek, megnézem a holttestet – szólt az alfa összeszorított ajakkal. – Mercy feltépte a merénylő torkát – jegyezte meg Faith. 307

– Az jó, akkor nekem már nem kell. – Azzal Lucas távozott. – Doriant követte, azonnal mozdult a férfi után – magyarázta Faith Saschának, amit Mercytől hallott, amikor megérkezett a kórházba. – A férfi mögött állt, és a karmaival kivégezte. Sascha P-mentál volt, de egyáltalán nem tudta sajnálni a merénylőt. Mert az a férfi a falkáját, a családját bántotta. – Az jó. – Hallgatott, amíg úrrá lett a haragján. – Mesélj a vízióról! – Láttam a lövést – kezdte Faith. A hangján hallatszott a J-mentál ereje, aki sokkal több mindent látott, mint amit a legtöbben el tudnának elképzelni. – Ezután szürkeség ereszkedett le a képre, mintha köd lett volna. Hangokat hallottam, és megpillantottam néhány mozdulatot, de semmi konkrétat nem értettem meg. – Mert alakult a jövő. – Sascha a sérült őrszemről annak párjára pillantott, majd a harmadik személyre. Eleresztette Dorian kezét, és Amara Aliane ágyához lépett. – Mert Ashayának döntenie kellett. Ha ő nem fogadta volna el a párzási köteléket, akkor elvesztettük volna Doriant. Erőt vett magán, és megfogta Amara kezét. És… – Amara is meghozott egy döntést – mondta, és igyekezett összerakni az emlékfoszlányokat. A Csillagok hálóján teljes káosz uralkodott el, amikor Dorian és Ashaya kapcsolata megszilárdult, és a mentál a testvérét is maga után húzta. – Megpróbálta megmenteni Ashayát. – Amara kész lett volna feláldozni az életét a testvéréért. Furcsa, kifacsarodott szeretet volt ez, de mégiscsak szeretet. – A tőzsde alakulását sohasem volt ilyen megterhelő előrejelezni. – Faith újra a halántékát dörzsölte. – Majdnem elfelejtettem: az utolsó vízióban, mielőtt köd ereszkedett a képre, láttam Amarát is. A sötétség, a Sötételme befolyása már nem volt körülötte. Sascha becsukta a szemét. – Látom őt a Csillagok hálóján. Igazad van, nem tapad hozzá semmi, aminek nem kellene. Ezen egy pillanatra elgondolkoztak. Faith felsóhajtott. – A férfi, akit láttam. Ő eleve gyilkos volt, a Sötételme csak még rosszabbá tette. – Amara viszont sohasem ölt – gondolkodott hangosan Sascha. – Szóval ő most már… 308

– Jó? – Sascha a fejét rázta. – Nem, még mindig benne van az az üresség, amit a Sötételme kihasznált, hogy az elméjébe beköltözhessen. De… majd meglátjuk. Faith bólintott. – Mit gondolsz, miért nem tudta követni őt ide a Sötételme? A Hálóelme át tud jönni a mi hálónkra? – De mire befejezte a mondatot, már rá is jött a válaszra. – Mert be van zárva! A mentálok mindent elkövetnek, hogy elfojtsák a sötét érzelmeiket, ezért a Sötételme a háló foglya. – Igen. – Saschának még valami jutott az eszébe. – Azon csodálkozom, hogy lehet, hogy Ashaya észrevétlen tudott maradni a Mentálhálón. Különösen azután, hogy Doriannel találkozott. A párzási táncot egyszerűen képtelenség érzelem nélkül végigcsinálni. – Szóval miért nem szivárgott ki az érzelem a Mentálhálóra, és buktatta le Ashayát? – Faith szeme az éjszakai égbolt mintából tökéletesen feketére változott. – Hát persze! Ha az ikerpár a Mentálháló kettősségének tükörképe lett, a Sötételme pedig Amarához kapcsolódott… – Akkor a Hálóelme biztosan kapcsolódik Ashayához! Valószínűleg már régóta védelmezte őt, ezért nem tartotta őt soha senki lázadónak. – Sascha végignézett a két, egymás melletti ágyban fekvő nőn. Ugyanolyanok voltak, és mégis különbözőek. A Mentálháló kettősségének megtestesülései. Eltűnődött, hogy egyáltalán lehetséges volt-e ezt a két oldalt újra eggyé olvasztani, vagy a szakadás már visszavonhatatlan volt. Dorian arra ébredt, hogy mindenfelől körbeveszi őt a falka, az illatuk betöltötte az egész szobát. De az ismerős melegséget élesen hasította keresztül egy ragyogó jelenség, ami megbabonázta a lelkét. A benne lakó leopárd feltápászkodott, Dorian pedig elfordította a fejét. – Shaya! – A nő ott feküdt, és gyönyörű szép volt. A nő színei élénken vibráltak, míg Ashaya egyik karját a feje alá hajtva, összegömbölyödve feküdt mellette. Aludt. Békésen, biztonságban. A nő előtt néhány centire megjelenő fegyveres emlékétől vicsorogni és morogni támadt kedve. Képtelen volt továbbra is nyugodtan feküdni, kisebb erőfeszítések árán, de felült. Kicsit 309

meglepődött, hogy senki sem ugrott oda hozzá, és parancsolta vissza az ágyra. Kihasználta a jó szerencséjét, és a lábát átvetette az ágy szélén. Néhány másodpercnyi remegés után a lába megtartotta őt. Látta, hogy szürke melegítőalsóban van, félmeztelenül. A nyakán kötés, de érezte, hogy a seb már szinte begyógyult. Az orvosok varázslók, gondolta. Amikor Ashaya mellé ért, látta, hogy a nő halványkék flanelpizsamában van. Nem akart mást, csak befeküdni mellé, az ágyába, és megölelni. Az érzékei ekkor riadóztatták: feltűnt neki a harmadik ágyon halványsárga pizsamában a hátán fekvő, másik nő. A lelkének egy része, amiről nem is tudta, hogy feszültséget rejt, most ellazult. Ashaya megtört volna, ha a testvére meghal. Szinte fájdalmasan vágyott arra, hogy érinthesse őt, ezért már éppen be akart mászni Ashaya mellé, az ágyba, amikor elfogyott a szerencséje. Egy magas, aggódástól ráncos arcú, vörös hajú lány lépett a szobába. Meglátta őt, és felordított: – Mit képzelsz, mi a szart csinálsz?! – Azzal odaugrott hozzá, és szájon csókolta őt. – Enne meg a fene! – suttogta, amikor felegyenesedett. – Vagy tíz évet elloptál az életemből! – Bocsi, Merce. – Dorian megrángatta az egyik kósza, vörös hajtincset. – Megölted? – Persze, hogy megöltem. Kitéptem a torkát. – Az őrszem nő megtörölte a szeme alját a kézfejével. – A rohadék halott volt, mielőtt földet ért. – És Keenan? – Vele minden rendben. Sascha azt mondta, Ashaya ösztönösen védelmezte őt, a gyerek az egészből semmit sem érzett meg. Most meg, hogy látja az anyját a hálón, örül, mint farkas a farkának ott fent, az odúban. – Egy szipogás, újabb szemdörzsölés. – De a szüléidet nem tudtuk elérni. Dorian láthatóan megkönnyebbült. – Jobb is így. Jobban veszik majd, ha én mesélem el nekik egészségesen, hogy mi történt. – Én is így gondoltam. – Az ujjával megbökte Ashaya matracát. – Szóval párosodtál egy mentállal, mi? Párosodtam, gondolta, és valóban: ott volt a kötelék, a szíve közepében. 310

– Na, igen. – Fura. Volt valami a lány hangjában, amitől Dorian elkapta a tekintetét Ashaya alvó arcáról. – Merce? – A gyomra elszorult. – Ugye nem… szóval… – A nyelve elakadt. Mercy ősidők óta a legjobb barátja volt. Már nem is tudta volna megmondani, hányszor tréfáltak meg együtt másokat. – Zavar, hogy párom van? A lány elhúzta a száját, és belebokszolt a férfi vállába. Azután elkapta őt, amikor Dorian megtántorodott. – Dehogy, te ökör! Ha érdekelnél, már rég rád mozdultam volna. – Hé, én sérült vagyok! – Dorian megtámaszkodott Ashaya ágyában, és látványosan dörzsölni kezdte a vállát. – De hála a magasságosnak! Utálnám azt hinni, hogy te valahol vársz rám. Bocsi, Répa, de a szememben te nem vagy nő. – Na, látod, ez baj. – Mercy felhúzta az orrát. – Ha megígéred, hogy nem mozogsz, miután bemásztál mellé az ágyba, hagylak, hogy a párodra mereszd a nagy, boci szemedet. – Ez már tiszta, szeretetteljes viccelődés volt. Dorian pontosan erre vágyott, de Ashaya még aludt, Mercyvel pedig már pelenkáskoruk óta ismerték egymást, ezért nem akarta csak úgy elküldeni a lányt. – De ha nem mondod el még most, hogy mi böki a csőröd, akkor nem lehetsz a kölykeink keresztanyja! – Hallottad?! – A lány szeme elkerekedett. Nyelt egy nagyot. – A fenébe, Dorian, soha ne csinálj ilyet többet, megértetted? Teljesen összevérezted a legjobb pár csizmámat! A férfi nem emlékezett konkrétan arra, hogy hallotta volna Mercyt ezt mondani. Tudatosan legalábbis nem. – Sok a duma! – Jól van, no! – Elhúzta a száját, az arca kicsit kipirult. – Kicsit kikészít, hogy most már a dominancia-rangsorban felettem vagy velem egy szinten lévő összes hím megtalálta a párját. Nem te kellesz nekem, csak jó volt tudni, hogy van legalább egy nálam erősebb, szabad hím a falkában. – Mercy tényleg nem bukott soha Dorianre. A pasas helyes volt, szó se róla, de a barátja volt, és a kollégája. Ennyi, kész, vége. Dorian most nagyot pislogott az élénkkék szemével. 311

– Huh. Igen, ez, asszem, így még nem jutott eszembe. Gondolom, a BDSM-ért nem rajongsz. – Micsoda? – Szerezhetnél egy ostort… – A férfi meg sem próbálta hárítani a vállát érő, óvatos ütést. Nem is tudta volna, annyira nevetett. Amikor levegőhöz jutott, megfogta Mercy kezét, és közelebb húzta magához a lányt. – Tudod, vannak más falkák is. Beszélhetnél Lucasszal, hogy rövid időre helyezzen át valahová. Ez már Mercy fejében is megfordult. A ragadozófalkák ugyan nagyon erősen óvták a saját területüket, de ilyen áthelyezések azért történtek néha. – Nem lehet. Most nem. Túl forró a helyzet a mentálokkal. Dorian egyetértően felmordult. – Akkor veszek neked egy felfújható bábut. A párom biztosan nem bánja, ha elmondom neki, mennyire rá vagy szorulva az ilyesmire. Mercy már meg sem ütötte Doriant, csak bosszút ígérő tekintettel meredt rá. – Nagyon vicces. Nem nevetnél ilyen jót, ha tudnád, szexuálisan mennyire frusztrált vagyok éppen. – Az alakváltóknak alapvető szükségletük volt a gyengéd érintés. A baj az volt, hogy Mercy nem különösebben élvezte a szexet olyanokkal, akik az alakváltók számára fontos szempontból nem voltak erősebbek nála, vagy legalábbis egyenrangúak vele. – Utoljára az a SilverBlade őrszem volt az ágyamban, aki a kommunikációs megbeszélésre jött a városba. Dorian arcáról minden vidámság leolvadt. – Viccelsz? De hát az hónapokkal ezelőtt volt! – Ez egy alakváltó számára nagyon, nagyon hosszú idő gyengédség nélkül. – Merce, ez veszélyes is lehet. – Nekem mondod?! Mit gondolsz, én nem tudom? – beletúrt a hajába. – A fenébe is, Dorian, már ott tartok, hogy azon gondolkozom, valamelyik farkas nem lenne-e jó az ágyban! – Ez persze hazugság volt. Mercy fantáziájában nem általánosságban jelentek meg a farkas hímek, ő egyetlenegy bizonyos hímre összpontosított. Nem mintha ezt valaha is bevallotta volna bárkinek. – A macska és a farkas nem… normális kombináció. – Mert a macska és a mentál az. – Mercy fura arcot vágott. 312

– Jól van, no, tudom, hogy a macska és a farkas fura. – De a domináns SnowDancer hímek nagyon kemények voltak, a férfiak azon szűk csoportjába tartoztak, akik elbírtak volna Mercyvel, és még életben is maradtak volna. Az az egy pedig, akire a lány gondolt… nem. Egyáltalán nem. Soha. Kizárt. – És mi van a patkányokkal? – Dorian szeme pajkosan megcsillant. Mercy összevonta a szemöldökét. – Macska és patkány? Na, gratulálok! – Az biztos, hogy a fekete özvegy kifejezés teljesen új értelmet nyerne. – A férfi gyorsan megölelte a lányt, mielőtt az belerúghatott volna. A teste rázkódott a kacagástól. Mercy viszonozta Dorian ölelését, és hihetetlenül boldog volt, hogy a férfi eléggé életben volt ahhoz, hogy ugrassa. – Ezért még kapsz később, amikor már nem leszel nyomorék! – Mercy néhány pillanat után kihúzta magát, a párja felé lökte a férfit, kiment a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót. Már éppen nem látta, hogy Ashaya kinyitja a szemét. Ashaya Dorian nevetésének és egy nőnek a hangjára ébredt. Azon kapta magát, hogy hirtelen feszült lesz, de nem tudta pontosan, miért. A szavak csak lassacskán nyertek értelmet, de mire Dorian a patkányokat említette, a nő már teljesen a tudatánál volt, és megnyugodott, hogy minden szerette biztonságban van. A párja. A fia. A testvére is. Dorian nevetése melegen fogta őt körül, miközben Ashaya az elméjébe nézett, és megkereste Keenant. A fiú csillaga furcsán és fényesen ragyogott azon a csodálatos hálón, ami most már az ő új otthona is volt. Ashaya ezen keresztül lépett kapcsolatba vele. – Sascha azt mondta, alszol – suttogta a kisfiú. – Sokat aludtál. Napokig. De láttalak a hálón, ezért nem féltem. – Most már ébren vagyok, kicsim. – Hagyta, hogy a hangján hallatsszon a szeretet, amit iránta érzett. – Nemsokára találkozunk. – Nagyon, nagyon, nagyon sok mindent kell elmesélnem neked. – Keenan izgatottnak tünt. – Vannak barátaim. Ben farkas, és Tally elhozta Noort is játszani. Noor lesz majd a feleségem. Ben pedig Marleeval párosodik majd, pedig a lány nagyobb, mint ő.

313

Ashaya szíve felvidult, mert hallhatta, hogy a fia végre úgy beszél, mint egy gyerek. Mellette ott aludt Amara, és Dorian… Dorian életben volt. A mentál kinyitotta a szemét. A tekintete találkozott a férfiéval. Dorian mosolya eltűnt az arcáról, és a helyét olyan mély és erős érzelmek vették át, hogy Ashaya úgy érezte, mintha a tekintete megérintette volna őt. Ez persze lehetetlen volt… Kivéve, hogy a férfi most már a szívében lakott, a kettejük közötti kapcsolat egy ragyogó, arany lángoszlop volt. Ashaya kicsit megijedt ettől a vad lobogástól. – Könnyebb lett volna – suttogta. – Micsoda? – Dorian csak állt az ágy mellett, mintha teljesen elégedett lett volna azzal, hogy csak nézi a nőt. Ashaya érezte az őrszem tekintetének ölelését, ami a lelkét is simogatta. – Ha Mercybe szeretsz bele. A férfi elvigyorodott. – Ő ahhoz túl gonosz. Ettől Ashaya is elmosolyodott. – Elmondom neki, hogy ezt mondtad. – Ugyan már! – Dorian mosolya meglágyult, a szemében megjelent az a káosz, ami a nő szívét is betöltötte. – Te majdnem meghaltál miattam. Ashaya látta, hogy a férfi homloka egyre felhősödik, ezért gyorsan a szavába vágott. – Nem, Dorian, te nem haragudhatsz rám ezért! – És miért nem? Ashaya az egyik tenyerét a lepedőre fektette. – Az ujjaim között folyt a véred. – Megrázta a fejét, amikor a szíve zakatolni kezdett az emlék hatására. – Miért ugrottál a golyó elé? Úgysem éltem volna túl, ha te meghalsz. – Csússz arrébb! – Dorian bebújt a nő mellé az ágyba, és a mellkasához szorította őt. – Tévedsz. Összeszedted volna magad Keenan és Amara kedvéért. Mert te ilyen erős vagy. Dorian nem érti, gondolta Ashaya.

314

– De nem maradtam volna életben. – A tenyerét a férfi szíve fölé tapasztotta, érezni akarta a benne lüktető életet. – A szívem darabjai, Dorian. Te a szívemnek minden egyes darabjában benne vagy. A férfi lélegzete is elállt attól, hogy ilyen szavakat hallott a mentál párja szájából. Szorosabban ölelte magához. – Sss, édesem! Kemény fából faragtak engem. Bár… azt azért majd még meséld el, hogyan éltem túl, hogy valaki átlőtte a nyaki ütőeremet. A gyakorlatias kérdés megnyugtatta Ashayát, és Dorian valószínűleg erre is számított. – Fogalmam sincs. Én elájultam. Dorian mondani kezdett valamit, ám ekkor kinyílt a szoba ajtaja, és több más ember társaságában belépett rajta Tamsyn. Ashaya és Dorian kénytelen volt hagyni, hogy egy csomó orvosi tesztet végezzenek el rajtuk. A nő megpróbálta elmagyarázni, hogy jól van, de senki sem hallgatott rá. Tamsyn szeme egyszer még leopárdszemmé is változott, amikor a mentál ellenkezni próbált. Ashaya rögtön befogta a száját. – Hagyd, hadd tüsténtkedjenek – súgta oda a párjának Dorian, miközben egy újabb vizsgálatra vitték őket. – Ők is megijedtek, most meg kell bizonyosodniuk arról, hogy minden rendben van. A nő ezt meg is tudta érteni. – És Amara? – Vigyáznak rá. Beszéltem Saschával, amíg tőled vért vettek. Szerinte mi azért ébredtünk korábban, mert erősítjük egymás energiáját. Ashaya nem ismerte eléggé az új hálót ahhoz, hogy véleményt tudjon mondani. Ehelyett mentálisan szemmel tartotta a testvérét, amíg vizsgálták őt. Amikor visszatérhettek a szobájukba, Ashayának is megengedték, hogy a saját lábán sétáljon odáig. Dorian végig így közlekedett. A nő kicsit bizonytalanul járt még, de nem volt rokkant, nem kellett őt tologatni. Mercy a szobájuk előtt várta őket, amikor visszaértek. – Helló! Örülök, hogy jobban vagy! – A mosolya teljesen őszinte volt. – Ha a szőke herceged gondot okoz, csak szólj! Egy csomó olyan dolgot tudok róla, amivel zsarolhatod, hogy jobban viselkedjen. Ashaya következő gondolata nagyon meglepte őt: kedvelte Mercyt. Ez a nő jó barátnője lehet. – Kölcsönkérhetem egy pillanatra a pisztolyodat? 315

NEGYVENHETEDIK FEJEZET

Mercy bizalmatlanul pillantott rá. – Ööö… miért, mit csinált Dorian? Dorian a párja hátára tette a kezét. – Mi a baj? A nő nem törődött a férfi hangjában hallatszó, erős védelmező ösztönnel, csak felemelte a kezét. – Kérlek, bízz bennem! – Elvégre Dorian párja vagy – mondta Mercy, mintha ez bármit is jelentett volna. – Tessék. – Ashaya a tenyerében érezte a Mercy testétől meleg acélt. – Tudod, hogyan kell használni? – Az alapokkal tisztában vagyok. – Ashaya leeresztette maga mellé a fegyvert, és elindult a szobájuk ajtaja felé. Dorian felemelte a karját, hogy elállja a nő útját, de Ashaya már elég jól ismerte őt ahhoz, hogy számítson erre a mozdulatra. Lehajolt, átbújt a párja karja alatt, és kinyitotta az ajtót. Belépve megfordult, és meglátta Amarát, kezében egy törött vizespohárral, hátát az ajtó melletti falnak vetve. Amara támadni akart, de megdermedt, amikor Dorian helyett az ikertestvérével találta szemközt magát. – Nem hagyom, hogy bántsd! – Ashaya tudta, hogy Dorian és Mercy az ajtóban állnak, támadásra készen. A testvérére emelte a fegyvert. Amara rávicsorgott, majd a szemközti falhoz csapta az üvegcserepet, amit fegyverként akart használni. – Ma te nyertél, de mi lesz holnap? Akkor hogyan fogod megvédeni őt? – Dorian tud vigyázni magára. – A mentál nő keze remegni kezdett. – Hagyd ezt abba, Amara! Hagyd ezt abba! – Nem. Én egy szörnyeteg vagyok – jelentette ki Amara ridegen és érzéketlenül. – És az is maradok. Ölj meg, különben minden nap attól kell félned, hogy mikor csapok le rád! Ashaya keze megingott. 316

– Nem tudlak. – Mert akárhogy is, de Amara a testvére volt. – Egyszerűen nem vagyok rá képes. – Így, hidegvérrel biztosan nem. – Akkor ez patthelyzet. – Amara Dorianre nézett, majd vissza a testvérére. – Te nem tudsz megölni engem, én pedig nem foglak megölni téged. Annyira önzetlen sem vagyok, hogy megöljem magam, de mindketten tudjuk, nem engedhetitek, hogy életben maradjak. Ashaya abban a pillanatban irigyelte a testvére érzelemmentes nyugalmát. – Hát egyáltalán nem számít neked az életed? – Az én életem… – Rövid csend. – Láttad te ezt az új hálózatot, amihez kapcsolódunk? Ashaya bizonytalanul bólintott. Dorian a Csillagok hálójának nevezte azt. A Mentálhálóhoz képest ez a háló csöppnyi volt, de ahelyett, hogy a fekete űrben különálló csillagok léteztek volna rajta, ez a hálózat tele volt kapcsolatokkal. Az elméket aranyló szálak kötötték a másikhoz, néha többhöz is. Az elmék közötti térben pedig szivárványszínű sávok kanyarogtak, örömből, fényből, reményből és megbocsátásból szőtt fonatok. – Azok a színfoszlányok betörnek az elmémbe. – Amara két kezével beletúrt a hajába, és a fejét szorította. – Olyan tisztán látok bizonyos dolgokat, mint még soha. És látom, hogy bizonyos életeknek sohasem lenne szabad létezniük. A költség-haszon arány túlságosan egyenlőtlen. – Te mérhetetlenül okos vagy, Amara! – Ashaya leeresztette a fegyvert. – Miért ne fordíthatnád a képességeidet arra, hogy másoknak hasznára legyél? – Mert az idegpályáim visszavonhatatlanul károsodtak. Lehet, hogy így születtem, s az is lehet, hogy az Elcsendesedés volt rám ilyen hatással. – Amara leengedte a kezét. – De ez nem számít. Egyértelmű pszichopatikus hajlamaim vannak. Ezeket nem lehet meggyógyítani. – És Keenan? Ő biztonságban lesz melletted? A kék szemre árnyék húzódott. – Ezek az új gondolatok… valamiért húzódozom attól, hogy megöljek egy gyereket, aki a testemből származik. – Megrázta a fejét. – De ne bízz meg bennem, Ashaya! Egy nap meggondolhatom magam. – Ugyanolyan a DNS-ünk! – ragaszkodott a szándékához Ashaya, mert rájött, hogy a testvére eldöntötte: megöleti magát. – Ugyanolyan nevelést kaptunk. 317

– Én sohasem leszek jó, testvérkém! Ennél többet, mint most, nem tudok felajánlani. Amara nem szólt többet, de nem is volt rá szükség. A tények egyértelműek voltak. Ha Amara életben marad, ártani fog. De hidegvérrel megölni őt? Ashaya tanácstalanul fordult Dorianhez. – Most mit csináljak? A férfi valaha azt hitte, semmi sem képes áthatolni Ashaya tudományos gondolkodásból vont pajzsain. Most már tudta, hogy ez nem így van, de a nőt Amarához kötő kapcsolata elpusztíthatta őt. – Tudod őt irányítani? Ashaya megrázta a fejét. – Nem. – Ez nem helytálló, Ashaya. – Amara felemelte a fejét, és felvonta a szemöldökét. – Ha engedem, hogy irányító kapcsolatot létesíts az elmémmel, akkor tudsz irányítani. – Ez igaz, Shaya? A nő az ujjával végigsimított a párja kezén. Dorian előrelépett, és megállt mellette. – Igen – válaszolt a mentál. – Nem uralom teljesen az elméjét, de… – Pórázon tud tartani – fejezte be helyette a mondatot a testvére. – Elég hosszú pórázon ahhoz, hogy úgy tehessek, mintha szabad lennék, de elég röviden ahhoz, hogy ne tehessek semmit, amit az ikertestvérem lelkiismeretlennek tartana. – Fájni fog? – kérdezte Dorian, figyelmen kívül hagyva Amarát. – Nem. – A nő a párja keze köré fonta az ujjait. – Kettőnk között ott van az ikerkötelék, akár tetszik, akár nem. Ha Amara ilyen mélyre beenged az elméjébe, én fogom irányítani a kapcsolatunkat. Ő többé nem lesz képes belépni az elmémbe, de én meg tudom őt figyelni, ha akarom. – Így életed hátralevő részében te lennél a felügyelője. Ashaya a párjára nézett. – De most már nem vagyok egyedül. Te segíteni fogsz. A leopárd élvezettel mordult fel a férfiban. – Örülök, hogy végre kezded érteni. – Amara most már a hálónk része – mondta Lucas Saschának a kórház előtt. – Ez mit jelent? Sascha a falnak dőlt, és végignézett a szépen karbantartott pázsiton. 318

– Azt, hogy most már van sötétség is a Csillagok hálóján. – És mit teszünk ellene? – Semmit. – Visszaemlékezett arra, amikor Faith csatlakozott a hálóhoz, amikor megtudta, hogy létezik a Sötételme. – Amara alapjában véve sérült, de ő is létezik. A világ része. Figyeljük őt, irányítjuk őt, de nem börtönözzük be a mentális síkon. Ha ezt tennénk, azzal elvetnénk a szakadás magvait a saját hálónkon. – Nem tetszik ez nekem. – Lucas hangja kemény volt, alfaként beszélt. – Az Ashayához fűződő kapcsolatán keresztül befolyásolhatja Faitht, téged, sőt akár mindannyiunkat is. – Nem – jelentette ki Sascha. Órákon keresztül vizsgálta ezt a kérdést, minden oldalról. Faith és ő egyetértettek ebben. – A kapcsolata ezt nem teszi lehetővé. – Ő is a hálón van. Akkor hogy lehet, hogy nem képes erre? – Képzeld el, hogy ez egy matematikai probléma. – Sascha a könnyű, nyári kabátjának zsebéből előhúzta a számítógépét, és kézbe vette a hozzá tartozó lézertollat. – Először is itt van a nagy halmaz, a mi hálónk. – Rajzolt egy kört, és megtöltötte azt a Csillagok hálójának tagjaival. A középpontban ott volt Lucas, és ő, vele egyesülve. Innen sugarak vezettek az őrszemekhez, és onnan tovább azok párjaihoz. – A párosodási kapcsolat a hálóhoz csatolja Ashayát. – Összekötötte az Omentált Doriannel. – De a mi hálónk más, mint a Mentálháló. Ehhez a hálózathoz, úgy tudjuk, csak kétféleképpen lehet kapcsolódni: vérszerződéses hűségesküvel, és a párkapcsolatokon keresztül. – Keenan. – Lucas összevonta a szemöldökét. – Dorian azt mesélte, volt a tenyerén egy nyílt seb, a fiú csuklóját pedig véresre dörzsölte a kötél. A gyereknek szüksége volt ránk, ez valószínűleg rövidre zárta a folyamatot, amit elvégeznék, amikor véresküvel a hálóba fogadok valakit. Ezzel csak az a baj, hogy kiveszi a kezemből az irányítást. – Nem, ez nem igaz – jelentette ki Sascha. – Ha megkérdeznek, megtagadtad volna a menedéket egy mentális elvonási tünetektől haldokló gyerektől? Lucas sokatmondó pillantást vetett a párjára. – Mégis, mit gondolsz? – Azt gondolom, a Csillagok hálója tudta, hogy igent mondanál. – Elmosolyodott, amikor meglátta Lucas arckifejezését. 319

– Igaz, hogy alakváltó, de a háló attól még egy mentális forma, ha tetszik, lény, és képes tanulni. – Egy puszit nyomott a párja arcára, amikor Lucas hangosan fújt egy nagyot, majd visszatért az ábrájához. – Mivel Keenan ilyen módon került a hálóba, ő egyenesen Dorianhez kapcsolódik, bár az anyjához is erős kötelék fűzi. Úgy tűnik, a háló úgy döntött, saját kölykeként kezeli a gyereket, és ezért teljes hozzáférést adott neki mindenkihez. – Sascha egy háromszöget rajzolt az új család köré. – Amara azonban csak az ikerkapcsolaton keresztül csatlakozik a hálóhoz. – Rajzolt köréjük egy kört, ami a Csillagok hálójának csak nagyon apró szeletét érintette. – Kezdetben arra számítottam, hogy Amara kizárólag Ashayához kapcsolódik majd, és ezen kívül teljesen elszigetelt marad. De a Csillagok hálója beengedte őt egy nagyon külső szegletére. Azt hiszem, azért, mert felismerte, hogy Amara mentális lény, és szüksége van arra, hogy tudja: a háló ott van. De aktívan sem bejárni, sem befolyásolni nem tudja azt. Először aggódtam e miatt a korlátozás miatt, elvégre Amara szabadsága így bizonyos mértékben korlátozva van a hálón, de azt hiszem, őt úgyis csak Ashaya érdekli, senki más. Amíg az ikertestvérével tud beszélni mentális síkon, addig nem is törődik ezzel. Lucas továbbra is az ábrát nézte. – Ha Ashaya meghal, Amara is vele megy. De ez fordítva nem igaz. – Így van. – Sascha eltette a tollat és a számítógépet. – Nem hiszem, hogy ez másként működhetne. Ashaya teljes értékű lény, de Amara… – A nő a párja mellkasára hajtotta a fejét, és élvezte a kényelmet, amikor Lucas a karjába zárta őt. – Ő csak akkor tud kiteljesedni, ha Ashaya a közelében van. Lucas elhallgatott. A nő tudta, hogy végiggondolja a hallottakat. – Azt hiszem, találhatunk neki helyet a SierraTechben – mondta végül. A kutatás-fejlesztési központra gondolt, aminek a DarkRiver volt a fő részvényese. – Adunk neki egy esélyt, hogy bizonyítson. – Ki tudja – jegyezte meg Sascha, és felidézte, milyen briliáns a sérült mentál elméje –, lehet, hogy még hasznunkra is lesz. Lucas nem tűnt ilyen derülátónak, de bólintott. – El kell ezt mondanunk Doriannek is? – Szemmel tartom majd az eseményeket, és szólok neki, ha gond van. 320

– Akkor nem tehetek mást, kénytelen leszek megbízni benned. – A vicces megjegyzésben egy kérdés is rejlett. Hát persze, hogy megérezte a nyugtalanságomat, gondolta Sascha. Hiszen a lelkem legmélyebb bugyrait is ismeri. – Mondanom kell neked valamit. Lucas végigsimított a párja hátán. – Az jó, mert kezdett elfogyni a türelmem. Nyugtalanul alszol, mióta meglátogattad Amarát. – A hangjában gyilkos él hallatszott. – Nem csinált ő semmit – válaszolt Sascha. – Csak mondott. – Sascha, ezt már megbeszéltük. Az a nő egy… A mentál befogta a férfi száját. – Hallgass meg inkább, és ne játszd itt az alfát! Az alakváltó megnyalta a nő tenyerét. Sascha elkapta a kezét, és szigorú tekintettel nézett a férfira. – Viselkedj! – Beszélj! – Amara szavai ráébresztettek valamire, aminek a jeleit már hónapok óta láttam, de nem értettem. – A P-mentál vett egy nagy levegőt. – A képességem… változik. – Hogyan? – A férfi elkomorult. – Ez kárt tehet benned? – Nem, semmi ilyesmi nem fenyeget. Csak úgy érzékelem, hogy az erőm kiterjed, fejlődik. Csak éppen fogalmam sincs, hogy mivé. – És ettől megrémült. Sascha anyja volt a legjobb vírusteijesztő a Mentálhálón, egyetlen gondolattal képes volt megölni bárkit. – Mi van, ha lassan Nikitává válok? – Az kizárt. – Lucas a kézfejével végigsimított a párja arcán. – Fogd fel ezt úgy, mint egy kalandot. Együtt felfedezzük, hogy mi ez. – A párosodási kapcsolaton szerelem és odaadás érzése hullámzott végig. Sascha úgy érezte, a férfi újra teljesen elveszi a szívét. – Annyira örülök, hogy te vagy a párom, Lucas! – Bármi is történik vele, bármivé is változik, Sascha már nem félt. Semmi sem tűnt félelmetesnek, ha egy párduc állt mellette. ***

321

A parkoló távoli végében egy fekete hajú férfi letette a távcsövét, és hívást kezdeményezett a telefonján. – Egyértelmű negatív – mondta a vonal másik végén figyelő személynek. – A kórházban hemzsegnek a leopárdok. – Mik a lehetőségeink? – Megvárjuk, amíg kiengedik. Gyorsan és simán kihozzuk. Az alakváltók nem számítanak ránk. Rövid csend. – Sohasem számolnak velünk, igaz? Elvégre mi nem vagyunk veszélyesek. – Most majd megtudják. – Csak akkor, amikor készen állunk – jött a parancs. – Figyelj tovább. Előbb-utóbb megnyugszanak, és gondatlanok lesznek. – El kellett volna rabolnunk őt a garázsban – mondta a távcsöves férfi. Ashaya második üzenetének helyszínére utalt. – Kevesebb mint húsz méterre voltam tőle és a macskától. – Túl veszélyes volt, nem kockáztathattuk, hogy a biztonsági kamerák rögzítsenek minket. A legnagyobb előnyünk a meglepetés. Mert még egy leopárd sem tudott elejteni egy fantomot.

322

NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET

„Dorian már nem alszik jól. Érzem, hogy a leopárd frusztrált haragja egyre nő. Az elszántsága, ami olyan nagy akaraterőt ad neki, és hihetetlenül hűségessé teszi, könnyen megszállottsággá változhat benne. Nem hagyom, hogy arra az útra tévedjen. Még egyszer nem.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Dorian néhány nappal később, immár teljesen felgyógyulva találkozott Lucasszal és a többi őrszemmel. – Megpróbálták megölni a páromat. Megszegték a szabályokat. – Ezek a mesterlövész halálos kijelentései voltak. A párja mentál volt. A gyerek, akit gyakorlatilag már a sajátjának tekintett, mentál volt. Ezért Dorian már képtelen volt úgy gyűlölni a mentál fajt, ahogyan korábban. De volt néhány mentál, akiknek sohasem volt képes megbocsátani. A Mentál Tanács elvette tőle a húgát, most pedig megpróbálták elvenni a párját is. Azok a szörnyetegek már halottak voltak, csak még nem tudták. – Tudom, hogy vért akarsz ontani, Dorian – szólt Lucas. – De van egy kis gond. Az őrszem rohadtul tisztelte az alfáját, de ebben a kérdésben nem akart engedni. – Micsoda? – Nem tudjuk, ki rendelte el a merényletet. – Lucas felemelte a kezét, mielőtt bárki közbeszólhatott volna. – Vaughn, folytasd! – Beszéltem Anthonyval – szólalt meg a jaguár. – Azt mondja, széthúzás van a tanácsban. Ashayát csak akkor lett volna szabad megölni, ha a foglyul ejtésére minden kísérlet csődöt mond. Dorian erősen és hosszan káromkodott. – Biztos, hogy egy tanácsnok volt az. Más nem fér hozzá teleportálni képes Tk-khoz. 323

– Anthony is ezt gondolja, de nem tudta megmondani, pontosan ki volt az. – Vaughn arcán ugyanaz a harag tükröződött, mint Dorian vonásain. – Némelyik tanácsnok felvetette, hogy ez igazából egy Elcsendesedést támogató, önjelölt rendfenntartó csoport, a Tiszta mentál faj műve volt. – Milyen kényelmes megoldás! – Igen. – Vaughn karba fonta a kezét. – De nekünk így nincs célpontunk. Dorian lassan lélegzett, hogy úrrá legyen a sötét dühén, és igyekezett tiszta fejjel gondolkozni. – És miért ne próbálnák meg újra? – A vágy, hogy megvédelmezze a párját, hihetetlenül erős volt benne, éjjel-nappal mardosta. – Most, hogy ennyire szem előtt van, könnyű célpont lehet. – Eamon felvette, ahogy meglőttek téged – jegyezte meg csendben Clay. – Csak akkor tette le a kamerát, amikor már bugyogott a vér a nyakadból. – Hú, kösz, hogy emlékeztettél erre – nézett komoran a társára Dorian. Mercy hozzávágott egy párnát. – De szőke vagy! Clay ezzel azt akarta mondani, lehet, hogy a tanács ezzel saját magát döfte hátba. – Nem, engem lőtt nyakon. – De Dorian közben elgondolkozott. – Mennyit vett fel belőle Eamon? – Egyértelműen látszik a merénylő hátulról, és ahogy te Ashaya elé veted magad. Élőben ment az adás, mostanra már mindenhol ott van. – Clay megvonta a vállát. – Mehetsz, és vadászhatsz rájuk, és közben megöletheted magad, vagy hátradőlhetsz, és figyelheted, hogyan omlik ez az egész a tanács fejére. – Azt akarjátok, hogy gondolkozzam racionálisan – füstölgött Dorian. – Már régóta nem tudok racionálisan gondolkozni. – Ekkor megérezte a kék jeget a lelkén, a szenvedélyt és a szeretetet, a gyengéd kezeket és az édes ajkakat. Shaya. A párja, aki ép volt és egészséges, és elég racionális ahhoz, hogy kitisztítsa az ő zavaros gondolatait. – Rendben – határozott Dorian. – Nyomassátok a felvételt újra és újra, nézzük, mit lép a tanács. – A mentálok érzelemmentesek voltak, de 324

nem hülyék. – Ha elég sok példányban hozzátok nyilvánosságra, valaki csak feltölti a Mentálhálóra. – Ez valószínűleg már meg is történt – jegyezte meg a padlón ülve Nate. – Most már csak várnunk kell. Meglátjuk, milyen taktikát választ a Mentál Tanács. Lehet, hogy Ashaya végre túl forró lesz ahhoz, hogy hozzá merjenek nyúlni. De az is lehet… – …hogy gyökerestül akarják majd eltüntetni a problémát. – Ez esetben mind megyünk veled vadászni – tette hozzá halkan Lucas. Dorian az alfájára nézett, és kissé megnyugodott, mert tudta, hogy Lucas be fogja tartani az ígéretét. – Van még valami? – kérdezte, tudatva a többiekkel, hogy a bosszúvágya és a vérszomja alábbhagyott. De azt nem tudta, meddig fog tartani a lelkében a béke. Ő sohasem felejtett könnyen. – Az emberek – mondta Clay. – Azok, akik Ashaya után szaglásztak. A patkányok azt gondolták, valószínűleg a Tenderloinban van a főhadiszállásuk, de már napok óta nem láttak ott mozgást. – Valószínűleg elriasztotta őket a merénylet – vélte Nate. – Az emberek nem szeretnek a mentál-alakváltó konfliktus kereszttüzébe kerülni. Dorian egyetértett ezzel. – Óvatosnak kell maradnunk, de nem hiszem, hogy az emberek elég közel jutnának Ashayához, és ártani tudnának neki. A fizikai képességeik nem elég jók ahhoz, hogy a saját terepünkön győzzenek le minket. – Az emberek nem érezték a szellőkön érkező illatokat, a jelenlétüket pedig éppen annyira nem tudták titokban tartani, amit a mentálok. – Ha elmondom Tallynek, hogy ezt mondtad, szétrúgja a hátsód – vigyorgott Clay. – Nem is – nevetett vissza rá Dorian. – Ashaya majd megvéd. Ezen mind jót derültek, majd a beszélgetés más irányt vett. – Megfogadom a tanácsod – fordult Dorianhez Lucas –, és áthelyezem Aaront a kínai negyedből. Találnunk kell valakit a helyére. – Mia – javasolta Vaughn. – Ő bárhová könnyen be tud illeszkedni, és ránézésre körülbelül annyira ijesztő, mint egy kanári. – Rendben – bólintott Lucas. – Mercy, hogy van Cory? 325

– Kösz, jól. Ideje, hogy őt és Kitet hivatalosan is felnőtté nyilvánítsuk. – Nicót is – tette hozzá Clay. – A többi fiatalnak még van mit tanulnia. Hosszabb beszélgetés következett, amelyben sorba vették az érveket és az ellenérveket. Az alakváltók között a felnőtt lét nem mindenkinek kijáró jog volt, azt kemény munkával és érettséggel kellett kiérdemelni. Kittel kifejezetten óvatosan kellett bánniuk: ő egy jövőbeli alfa illatát hordta magán, és a fiatal alfák sorsa könnyen kisiklott. Ezúttal azonban mind egyetértettek. Kit, Cory és Nico eléggé felnőttek ahhoz, hogy mostantól hivatalosan újonc katonákká avassák őket. A leopárdok katonaléte nem a háborúzásról szólt, hanem a falka védelméről. Arról, hogy valaki megáll a saját lábán. Vérben és örömben egyaránt.

326

NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET

Shoshanna az asztal felett a férjére meredt. – Miért tetted ezt? Elhatároztuk, hogy a többséghez csatlakozunk. – Aleine veszélyes volt. – Mégis miért? – A számítógépe képernyőjén futó felvételre pillantott. – Igaz, hogy a tettei az I-protokoll végét jelentették, de a halála még nagyobb kárt okozott volna. – Shoshanna nem szerette, ha keresztbe tesznek neki, de a tetteit a hűvös intellektusa irányította. – Majdnem mártírt csináltál belőle. – Jobb, hogy életben maradt, és így a saját sírját áshatta meg. – A felvételen egyértelműen látszik, hogy megtörte az Elcsendesedést. Ezzel elhanyagolhatóra csökkent az esélye annak, hogy a lázadók vezérévé válik. Henry arca kifejezéstelen maradt. – Ezzel a ténnyel akkor még nem voltam tisztában. – Ez a merénylet akkor is nagy politikai zűrzavart okozott – folytatta a nő. – Erőszak? Ráadásul egy olyan mentál műve, aki szemmel láthatóan az elit katonáink közé tartozik? – A Mentál Tanács hatalma az Elcsendesedésen alapult. Az Elcsendesedésen, ami elvileg minden erőszakot eltörölt a fajuk körében. – Ezzel aláástad… – Az adott pillanatban ez volt a helyes döntés – vágott a szavába Henry. – Nem hagyhatjuk, hogy az alakváltók mindig kifogjanak rajtunk. Shoshanna általában egyet is értett volna ezzel. De most… – Hát nem érted, mit tettél?! Most már nem ölhetjük meg őt! Ha Aleine-nek valami baja esne, az rögtön megerősítené minden egyes állítását, és fegyvert adna a lázadók kezébe. – Szerencsétlen fordulat – jelentette ki Henry, és az ablakhoz lépett. – De ezt már nem tartom fontos dolognak többé. A nő nem értette, miért viselkedik így Henry. A képessége a skálán 9,5-es erősségű volt ugyan, de kettejük közül mindig ő volt a gyengébb, az alárendelt. A nő hozott meg minden fontos döntést, például azt is, hogy beültettetik az elméjükbe az implantátumot, amit Ashaya az I327

protokoll számára prototípusként elkészített. Amíg ezt el kellett távolítaniuk, a kettejük elméje gyakorlatilag egy volt, de még akkor is Shoshanna volt az uralkodó. – Magyarázd el nekem az érveidet! – szólította fel Henryt a nő. A férfi szembefordult vele. – Miért tennék ilyet? – Mert mi egy csapatban játszunk, Henry. – Amikor neked ez érdekedben áll, kedves feleségem. – A becéző szót gúnyosan mondta, érzelmektől teljesen mentesen. Shoshanna rámeredt, és csak most, túl későn ébredt rá arra, hogy a férfi mostanában nem volt önmaga. – A viselkedésed nincs összhangban az ismert lélektani profiloddal. – Lehet, hogy csak a pszichém egy eddig szunnyadó részét használom most. A nő hallgatta Henry hanglejtését és beszédének ritmusát, közben alaposan megfigyelte a testtartását is. – A bal feledet előnyben részesíted mostanában. Ez annyira apró és elhanyagolható hiba volt, hogy senki sem vette volna észre, aki nem ismeri Henryt olyan régen, mint Shoshanna. – Azt akarod mondani, hogy károsodott az elmém? A nő ekkor kapcsolt. – Eltávolíttattuk az implantátumokat, mielőtt azok meghibásodtak, de lehet, hogy a tiéd még az idegpályáidhoz kapcsolódva elromlott. – Magában megjegyezte, hogy ellenőriztetnie kell az agyát, nem károsodott-e. – Mi mindent meg nem tennél, hogy megtartsd a hatalmat! – Ez egy kijelentés volt, nem kérdés. – Az implantátum mindössze felnyitotta a szemem. Én a bábos szeretek lenni, nem a bábu. – Henry, egyértelmű, hogy az elméd nem működik megfelelően. – Még ha ez igaz is – szólt halkan a férfi –, mit tennél ellene? – Beutaltathatlak a központba. – Milyen alapon? Elmondod, hogy lopott implantátumokat ültettettünk a fejünkbe, hogy így ragadjuk magunkhoz a hatalmat, és tegyük szolgáinkká a tanács többi tagját? Shoshanna erre nem tudott mit mondani, mert Henrynek igaza volt. Nem áldozott volna fel mindent, amit eddig elért, csak azért, hogy megszabaduljon tőle. 328

– Neked orvosi segítségre van szükséged. – Nem, Shoshanna, nem hiszem. A merénylettel pedig ne is próbálkozz, minden trükködet ismerem. Össze voltam kapcsolódva az elméddel, emlékszel? – Ezzel kisétált a szobából. Össze voltam kapcsolódva az elméddel, emlékszel? Igen, Henry bent volt az elméjében. De Shoshanna akkor biztos volt benne, hogy ő irányít. Most úgy tűnt, elszámította magát. Henry igazi telepata volt, ő pedig nem tudhatta, hogy a férfi mit szedett ki az elméjéből, vagy mit ültetett belé. Ahogyan azt sem tudta, mennyire sérült meg Henry idegrendszere, és a férfi vajon mit fog tenni most, hogy az eddigi korlátai már nem szabályozzák a tetteit.

329

ÖTVENEDIK FEJEZET

„Amikor elraboljátok Aleine-t, mindenképpen hagyjatok magatok után a Mentál Tanácsra utaló nyomot. A merénylet után az alakváltók így is idegesek, nem fogják végiggondolni a dolgokat. Játsszuk ki őket!” Egy titkosított e-mail részlete, amit ismeretlen feladó küldött Velencéből ismeretlen címzettnek vagy címzetteknek San Franciscóba Dorian úgy döntött, racionálisan fog gondolkodni. Esze ágában sem volt kockára tenni a csodát, aminek részese lett: a párját és a gyermekét. A leopárd énje azonban nem nyugodott, annak ellenére sem, hogy a tanács felől Ashaya biztonságban volt. Sőt, Anthony szerint a tanácsnokok még aktívan védelmezték is őt: megzabolázták a Tiszta mentál faj csoportot ez ügyben. Dorian élvezte is volna a helyzet iróniáját, ha a macska énje nem lett volna ennyire bosszús, amiért elcsalták tőle a célpontot, amin kiengedhette volna a mérgét. Dorian mindig is tudta, hogy benne ember formában erősebb a leopárd hatása, mint a többi alakváltóban. A benne lakó vadállat állandóan kereste a kiutat az emberi test börtönéből. De arra számított, hogy a párosodás után a vad természete egy kicsit megszelídül. De csak rosszabb lett, mintha a benne lakó leopárd tudta volna, hogy a párja sohasem fogja megsimogatni, sohasem fogja úgy megcsodálni, ahogy az járna neki. A nő, aki a mindene volt, soha nem is láthatja őt meg. A vadállat napról napra, újra és újra meghalt egy kicsit, és a dühöt, ami emiatt felgyülemlett benne, le akarta vezetni. Arra vágyott, hogy okolhasson valakit ezért. A találkozója Anthony Kyriakusszal csak még tovább rontott a dolgon. A lázadó tanácsnok nagyon nyíltan és nyersen fejezte ki az óhaját.

330

– Ashayának mostantól fogva a háttérben kell maradnia. Minden, amit ezután tesz vagy mond, csak veszélybe sodorná őt, és egyáltalán nem segítené az ügyünket. – Azért, mert érez? – Dorian alig tudta megőrizni az emberi hangját. – Igen. – A tanácsnok ráemelte nyugodt, a barna szemét. – A végeken már kezd felfesleni az Elcsendesedés, de azok, akik már ledobták magukról a láncot, túlságosan nyilvánvalóan világítanak rá a kondicionáltak rabsorsára. A mentálok nagy része még nem készült fel arra, hogy megtudja az igazságot, hogy kilépjen az ismeretlen sötétségbe. Dorian Anthonyra nézett, és elgondolkozott azon, milyen mérhetetlen erőre lehet szüksége Faith apjának ahhoz, hogy ezt a kettős játékot játssza. Ráadásul régebb óta, mint ahogy azt el tudták képzelni. – Szóval mindannyian biztonságban vannak? – Igen. Amarát egyszerűen leírták, már eddig is labilis volt. Ha esélyük nyílik rá, meg fogják ölni, de aktívan nem keresik. – És Keenan? – Ő csak azért volt hasznos, mert rajta keresztül irányíthatták Ashayát. A fiú önmagában nem különösen erős mentál, és úgy tűnik, igazából senkit sem érdekel, mi van vele. Dorian megnyugodott. – Köszönöm az infót. Anthony bólintott. – Ha valaha is megtudom, hogy ki rendelte el a merényletet, azonnal megmondom neked. – Az jó. Már alig várom, hogy kitépjem az illető szívét. – Dorian ki fogja deríteni, ki volt a tettes, még ha ez évekbe telik is. A türelem egyszerűen csak a makacsság egy formája volt, Dorianről pedig meg lehetett volna mintázni a konokság szobrát. Most azonban, kint, a ház előtt állva egyáltalán nem érezte ezt a türelmet. A párja és a gyermeke odabent aludtak, Ashaya az ágyukban, Keenan pedig a gyorsan, de biztonságosan a házra épített emelet egyik szobájában. Az őrszem macska énje azt akarta, hogy valaki megbűnhődjön mindenért. Azért, mert fogságban volt egy emberi testben, mert nem tudta megvédeni a párját, azért, mert latens volt. A leopárd karmai alulról Dorian körmének feszültek, vágták és marcangolták az ujját. De sohasem juthattak felszínre. Rohadtul fájt. A kíntól pedig a férfi már nem tudott tisztán gondolkozni. 331

Ekkor csábító vadméz és forró nőiesség illata vette körül. Dorian egy pillanat múlva érezte, hogy Ashaya a meztelen hátára hajtja az arcát, a karjával pedig átfogja őt, a tenyerét a mellkasára tapasztja. A férfi hátrahajolt, beleolvadt a párja érintésébe. Még a macska is megnyugodott kicsit az érintés gyengédségétől. A fájdalom elmúlt. – Ez a kötelék – suttogta a nő – olyan erős, szinte hallak téged a szívemben. Dorian mosolyogva átfogta a tenyerével a nő kézfejét. – Nagyon helyes. Ajkak gyengéd, lágy, mégis kisajátító csókját érezte a hátán. – Nem kell több vér, Dorian. – Ez parancs volt. – A bosszúvágy felemészt téged. A férfi megfordult, az ujját az álla alá téve maga felé fordította a nő arcát. – Ez része a személyiségemnek. A macska megtorlást akar. – Nem – ellenkezett a nő. A tekintete tele volt szenvedéllyel. – Te egy csodaszép, bájos, nagylelkű leopárd vagy. A haragod sem csúnya. Hagyom, hogy vigyázz ránk, nem fogok ennek az útjába állni. De ha te a megszállottjává válsz ennek, és engeded, hogy ez lyukat égessen a lelkeden – az ujjával megbökte a férfi mellkasát –, megkötözlek, és megmutatom, hogy egészen pontosan mire is képes egy O-mentál a férfiért, akit szeret. A férfit ez teljesen meglepte, csak pislogott. A leopárd énje is megszelídült annyira, hogy visszavonuljon, és ne akarja kidugni a karmait Dorian körmén keresztül. – Shaya… – Nem. – A mentál megcsókolta a párját, és addig folytatta ezt, amíg Dorian bele nem túrt a valószerűtlenül gyönyörű, vörös hajába. – Elég volt. Minden veszély elmúlt – folytatta Ashaya. Valami zavarta Doriant. Valami, amit korábban látott. Beugrott neki egy kép: a sötétített üvegü, fekete kocsi. – Nem vagyok biztos benne, hogy… Ashaya megharapdálta a férfi alsó ajkát, és elvágta Dorian gondolatainak fonalát. – Felejts el a bosszút! Ideje, hogy megismerjük egymást. Dorian válasza egy olyan csók volt, amitől Ashayának még a lélegzete is elállt. 332

– Én már ismerlek téged. – A szívében, a lelke mélyén, az alakváltó énje közepén. – Én már csak játszani akarok veled. – Ez egy másikfajta kapcsolatot alakított ki kettejük között. Olyat, amit bár az ember is élvezett, a macska értett meg igazán. Ez talán arra is elég lesz, hogy meggyógyítsa a leopárd szívének sebeit. – Miért vagy szomorú, Dorian? A férfi képtelen volt hazudni a párjának. – A leopárd azt akarja, hogy lásd. – Hiszen látom őt, ahányszor csak rám nézel, kiscicám! – Ashaya egy csókot nyomott a férfi nyakának középső völgyére. – De már dolgozom a DNS-eden, csak egy kis időt adj még! Ma este azonban játszunk. – A fátyolos hangon suttogott szavak szexet és forróbb, teljesebb dolgokat ígértek. Dorian a nő blúza alá csúsztatta a kezét, és megmarkolta Ashaya puha, meleg fenekét. – És mi lesz… – Keenan úgy alszik, akár egy medve. Különben is, megérzem, ha felébred. – A nő rágcsálni kezdte a férfi alsó ajkát. – Hát nem kívánsz? Dorian felismerte, ha valaki játszott vele, és úgy döntött, a gyönyörű szép párjától elviseli ezt. – Ön, Ms. Aleine, határozottan gyorsan tanul. – Maga után húzta a nőt, távolabb a háztól, a fák lombjának sötét takarója alá. – Hol is tartottunk? A nő megremegett, amikor a férfi újra a fenekébe markolt, majd lejjebb csúsztatta az ujját, a két domb közötti völgybe. – Ez… jó. – Jó? – Finoman dörzsölni kezdte őt, és örömmel nyugtázta a mentál halk nyögéseit. – Úgy látom, meg kell tanítanom téged arra, mit kell nekem mondani az ágyban. – Ó! – Ashaya már lábujjhegyen állt, igyekezett megszökni a férfi ujja elől, ugyanakkor hozzá is dörzsölte a testét. – Hm. – Dorian nyugodtan rágcsálta a nő nyakát, addig kényeztette, amíg Ashaya nedves nem lett. – Első lecke: a szavak, amiket használj: nagyszerű, bámulatos, elképesztő és hasonlók. Ashaya úgy tett, mintha a férfi álla felé kapna. Dorian szinte dorombolva a nőbe csúsztatta az ujját. – Viselkedj jól! 333

– Kényszeríts! – A nő felsóhajtott, amikor Dorian a kezét előrehúzta, felnyúlt a nő blúza alatt, és a tenyerébe fogta a telt, buja mellét. Ashaya formája éppen olyan volt, mint amilyennek egy nőnek lennie kell, gondolta. Csupa hajlat és csupa puha domb. Egy érzéki bankett, csak az ő számára. Most éppen forró és nedves az ujja körül. Lassan és pontosan mozgatni kezdte az ujját, arra ingerelve a nőt, hogy meglovagolja azt. Ashaya izmai összerándultak, amikor Dorian a második ujját is a nedves forróságba dugta. Az alakváltó végighúzta a fogát a nő fülcimpáján. – Most például mondhatod, hogy elképesztő. A mentál szinte elolvadt a férfi kezén, de nem adta meg magát. – Elég jó véleménnyel vagy magadról. Dorian a hüvelykujjával végigsimított Ashaya mellbimbóján. – Ami igaz, az igaz. De mindjárt megmutatom, szépségem, hogy erre minden okom megvan. Ashaya a szokatlan udvarlás során nyomokban már megláthatta, milyen elbűvölő tud lenni Dorian, de aznap este, az erdő puha sötétjében pontosan megtapasztalta, mennyire odaadó tudott lenni az őrszem a nővel, akit magáénak tekintett. Volt benne fátyolos, férfias kacagás és csábítás, a leghihetetlenebb kéj hullámai, és gyengédség, hihetetlenül finom gyengédség. Amikor kihúzta az ujját a testéből, Ashaya felnyögött. Egy csókot kapott jutalmul. Ezután Dorian kigombolta a nő blúzát, és letolta a válláról, az erdei talajra. – Mmm. – Tökéletesen elégedett volt, miközben nézte őt a holdfényben. – Mondtam már neked, hogy látni akarlak a napfényben fürdeni? – A kezével újra megszorította Ashaya fenekét. – Olyan édes és sima vagy. És az enyém. – Erős kezei felfelé végigsimítottak a nő hátán, majd újra lecsúsztak rajta. – Határozottan az enyém. – Belekapott a mentál nyakába, a nyelvével végigsimította. A nő már kapkodott a levegő után, de még sikerült elmondania: – Ez valami furcsa megszállottság, hogy a napfényben akarsz látni? – Ez volt az álmom. – Bűntudat nélkül megrántotta a vállát. Azután lehajtotta a fejét, és ráharapott Ashaya egyik mellbimbójára. A nő összerándult, belemarkolt Dorian hajába. – Hagyd abba! 334

– Miért? Ezt szereted. – És folytatta is a másik mellen. Ashaya úgy érezte, a szíve kiszakad a helyéből. – Nekem nincs annyi önuralmam, mint neked. – Édes, ha jól emlékszem, én egyetlen érintésedtől elélveztem – válaszolt a férfi két csók között. – Most te jössz. A doromboláshoz hihetetlenül hasonlító hangot hallatott, lehajtotta a fejét, hogy a nő nyakának ütőerét kezdje nyalogatni, miközben két ujjával mélyen beléhatolt. Egyszer. Még egyszer. Többre nem is volt szükség. Ashaya teste szilánkokra hullott. A gyönyör leírhatatlan volt, de ennél még többet ért az, hogy Ashaya mindvégig érezte, hogy Dorian ott van vele. Kinyitotta a szemét, és meglátta Dorian leplezetlenül elégedett mosolyát, a karját, amivel erősen tartotta őt. – Elképesztő – suttogta viccelődve, mert tudta, hogy ez tetszeni fog Doriannek. Ő is élvezte. – De még jobb lenne, ha magamban érezhetnélek. A mély, kék tekintetben macskaszem öröm villant, a gyönyör kiszorította a haragot és a bánatot. Ashaya nem volt szakértő a szenvedély terén, de ha csak ennyi kellett ahhoz, hogy Doriant távol tartsa a sötétségtől, akkor ő minden este játszott vele, amennyit csak kellett. Mert neki éppen úgy kellett gondoskodnia a férfiról, mint ahogyan az őrszem gondoskodott róla. – Kérlek, Dorian! – Rámosolygott. – Gyere belém! A férfi kuncogott. – Tetszik, ahogy szépen kéred. Még egyszer akarom hallani. – Kérem, Mr. Christensen. – Ashaya átfonta a karjával a férfi nyakát, és egyik lábát a csípője köré zárta. – Nagyon szépen kérem. Dorian összevonta a szemöldökét. – Ha közben mosolyogsz, az nem is igazi könyörgés. A nő közelebb hajolt hozzá, hogy beszéd közben az ajka a férfi ajkát súrolja. – Ha nem jössz gyorsan, rád kell másznom. – Oké, ez jó lesz. – És egy pillanat múlva már a nő testében volt. Forrón, keményen hatolt belé, és a nő úgy érezte, valahogyan ez a legtökéletesebb kapcsolat két lény között. – Fel! – A kezével átfogta a nő fenekét, és felemelte, míg Ashaya a másik lábát is Dorian dereka 335

köré csavarta. A férfi egy mohával fedett, puha fatörzsnek vetette Ashaya hátát. Ezután pedig megmutatta neki, hogy pontosan milyen elképesztő is tud lenni. Nem gyorsan és erősen lökött a csípőjével, nem akarta, hogy a nő háta megsérüljön. Aznap elhatározta, hogy lassú körzésekkel kergeti őt az őrületbe, amik a nő minden érzékeny pontját érintik, újra és újra. Az orgazmus erős volt, hosszú, buja hullámokban öntötte el Ashayát, szinte kifacsarta a testét, megolvasztotta a csontjait is. Eltartott egy kis ideig, amíg összeszedett elég ép agysejtet ahhoz, hogy kimondja: – Ez elképesztő! A férfi tökéletesen elégedett, tiszta, férfias örömének képe az álmába is elkísérte. És talán ez nyitotta meg az elméjét is a felismerésre. A nő hajnalban ébredt, és meglátta, hogy a férfi figyeli őt. Dorian a hasán feküdt, a takaró alig fedte el a fenekét. Szőke haja és világoskék szeme csillogott a fényben. – Mi az? – kérdezte Dorian, amikor Ashaya csak bámult rá. Ashaya majdnem elmondta neki, de az utolsó pillanatban megálljt parancsolt magának. Titokban akarta tartani, amíg nem volt benne teljesen biztos. – Szőke herceg? – kérdezte magyarázat helyett. Dorian elvigyorodott. – Mercy ezzel bosszulta meg azt, hogy én Répának hívtam a vörös haja miatt. Te hogy fogsz szólítani? Ashaya elgondolkozott egy pillanatig. – Enyém. Dorian meglepetten nézett rá. – Ki akarsz sajátítani? – Na és? – használta Ashaya a választ, amit annyiszor hallott Doriantől. – Semmi „na és”! – Az őrszem riadtan nézett rá, de a hangja tele volt kacagással. – Én ugyan nem fogok ellenkezni, ha egy szexi nő az ő szegény, agyondolgoztatott szexrabszolgájává akar tenni.

336

Ashaya azon kapta magát, hogy szívből felnevet, de az elméje közben már lázasan elemezte a Dorian génszerkezetén tett felfedezésének hatásait. Még délután is ezen a problémán dolgozott, miközben autóval Talinhoz tartottak. Úgy tűnt, hogy… – Anyuci, nézd! Ashaya a hátsó ülésre pillantott, és látta, hogy Keenan furcsa arcot vág. – Nagyon érdekes, kicsim. A gyerek elégedetten bólintott. – Leopárd vagyok. – Hát persze, hogy az vagy. – Dorianre nézett, és látta, hogy a férfi elfojt egy mosolyt. – Örülsz, hogy újra találkozhatsz Noorral? – Igen! Fogócskázni fogunk. Ő maga is izgatott volt, mert a tervek szerint Jon is ott lesz. Amikor Keenan figyelmét lekötötte az egyik játéka, Ashaya előrefordult, és megérintette Dorian karját. – Biztos vagy benne, hogy Jonnak nem okoz gondot, ha meglát engem? – Ő a fiú szemében ahhoz a laboratóriumhoz tartozott, ahol megkínozták. – Az biztos, hogy a gyerek nem lesz rögtön a legjobb barátod – közölte nyersen az őrszem –, de tudja, hogy te mentetted ki onnan őt és Noort, és ezt meg akarja köszönni neked. – Én… Ashaya nem fejezhette be a mondatot, ekkor ugyanis a semmiből puskalövések záporoztak rájuk, gyors egymásutánban csapódtak be a motorháztetőbe és a kerekekbe. A kocsi füstölni kezdett, és irányíthatatlanná vált, forgott az úton. Ashaya hátrafordult, és Keenan után nyúlt, de a gyerek túl messzire volt tőle, nem érte el. – Hajolj le! – mondta neki, és igyekezett látszólag nyugodt maradni. – Kicsim, figyelj rám! Hajolj előre, bukj le! – A szavait egy telepatikus paranccsal is megerősítette. A gyerek tágra nyílt szemmel lecsúszott az ülésen. – Jól van – nyugtatta őt Ashaya, miközben Doriannek sikerült egyenesbe hoznia a kocsit. – Kapaszkodj, kölyök! – kiáltott a férfi, és bekapcsolta a lebegő módot. 337

Az autó részegen imbolygott, de továbbhaladt. – Gyerünk már, gyerünk! – Dorian gyorsan száguldott az úton, majd lekanyarodott egy sűrű, erdős területre, amint a komputronikus motor akadozni kezdett. – Kiszállni! – Dorian leállította a kocsit, hátranyúlt, kioldotta Keenan gyerekülésének csatját, és kiemelte a kocsiból a néma gyereket. A fiú a karját és a lábát az őrszem köré kulcsolta, miközben Dorian kiszállt a kocsiból, és Ashaya oldalára rohant. – Merre? – kérdezte. Vészhelyzetben az elméje hűvösen, gyakorlatiasan működött. – Telepatikusan üzenj Saschának! – mondta Dorian, miközben átadta neki Keenant, kinyitotta a csomagtartót, elővette belőle a puskáját, és a zsebeit megtöltötte tartalék lőszerrel. – Mondd el neki, hogy rajtunk ütöttek! Ashaya nem mondta Doriannek, hogy nem volt elég erős a telepatikus képessége ehhez, miközben Dorian visszavette a kisfiút, és ráparancsolt, hogy maradjon szorosan mögötte, majd futva elindult a fák között. Ehelyett kinyitotta az elméjét a Csillagok hálóján, és általános vészjelzést adott le. A Mentálhálón ilyet sohasem tett volna, de ez egy kis hálózat volt, rajta pedig csak… családtagok. Amara elméje válaszolt elsőként, pedig Ashaya testvére a SierraTech központjában dolgozott, fent, a hegyekben. Küldök erősítést! Az üzenet a hálón keresztül érkezett. A gyors futás közben Ashaya nem tudta megtartani a kapcsolatot, ezért kilépett a hálóról. Még így is alig tudta tartani a lépést Doriannel, pedig az őrszem biztosan visszafogta magát, nehogy lehagyja őt. Ashaya már éppen attól tartott, hogy nem tud továbbmenni, amikor Dorian megállt. Egy fás ligetnek tűnő helyen voltak. Az erdő itt ritkább volt, ezért Ashayának az volt az érzése, nem lehetnek messze valami lakott területtől. – Ide! – parancsolt rá Dorian, miközben körbejárt egy vastag fát, és az odúra mutatott, amit az erős gyökerek formáltak a föld felett. Ashaya bemászott, és felemelte a karját, hogy átvegye Keenant. A tekintete találkozott Dorianével, amikor a férfi lehajolt, és átnyújtotta neki a gyereket.

338

– Én a fa másik oldalán leszek, az ágak között. Ti itt nagyobb biztonságban vagytok. Bárki is üldöz minket, azt fogja gondolni, hogy a lombok között rejtettelek el titeket. – A fejével Keenan felé biccentett. Ashaya megértette. Keenan hallani fogja, ami most történik, ezért neki kellett gondoskodnia arról, hogy ez ne történjen meg, el kellett zárnia a fiát a külvilágtól. Az anyai köteléken keresztül meleg, biztonságos gubóba zárta hát a fiát. Keenan azonnal megnyugodott. – A tanács? – kérdezte suttogva Ashaya. Az őrszem ajka szigorú, egyenes vonallá szűkült. Megrázta a fejét. – Emberek. – Lehajolt, és egy futó csókot lehelt a nő ajkára, a kezével pedig védelmezőn átfogta Keenan fejét. – Ne mozduljatok! – Elővett egy apró kézifegyvert, és a gyerek háta mögött átnyújtotta a nőnek. Ashaya megszorította a markolatot. – Légy óvatos! – A hátát az apró, gyökerekből formált barlang falának vetette, és a fiát körbezárta a testével. Közben érzékelte, hogy Dorian otthagyta őket. Néhány lépés zaját hallotta, majd csend. A leopárd vadászni indult. Dorian tajtékzott, annyira dühös volt magára. Csak a tanácsra összpontosított, és közben megfeledkezett a másik veszélyről. Nem, tudatosan figyelmen kívül hagyta azt, hiszen csak emberekről volt szó. Ha ezt túléli, akkor jól fenékbe is lövi magát, amiért ilyen arrogáns volt, gondolta. Hát nem tanult Tally példájából? Az az apró termetű nő még egy mentál gyilkost is megfélemlített. Az emberek nem voltak olyan erősek, mint az alakváltók, és mentális képességeik sem voltak, de attól még éppen olyan hatékonyak tudtak lenni… és éppen olyan gonoszak is. Lefeküdt a fa lombjának rejtekében, nem messze onnan, ahová a szívének két legfontosabb darabját rejtette, lecsillapította a szívverését, és összpontosított. A támadókon kívül mindent kizárt az elméjéből. Az első dolog, amit észrevett, hogy ezt a támadást nagyon pontosan kitervelték. A francba! A káromkodás még el sem csitult a fejében, Dorian máris mászott vissza, lefelé a fáról. Ashaya meglepetten nézett rá, amikor a férfi újra megjelent az üreg nyílásában. Dorian az ajkához szorította a mutatóujját. 339

– Kapaszkodj a hátamra, Keenan! – Megvárta, amíg a fiú engedelmeskedik, majd gyorsan felmászott vele a fára, és leültette őt egy ág tövébe. – Mindjárt hozom az anyucidat is. A gyerek bólintott, egyáltalán nem félt annyira, mint ahogy azt Dorian várta. Bizalom, értette meg az őrszem, és a szíve összeszorult. Ez a kölyök megbízik benne. Lemászott, de félúton találkozott Ashayával. A nő hagyta, hogy a leopárd segítsen neki a további mászásban. Amikor a fia mellé ért, átkarolta a gyerek apró testét, és kérdőn nézett Dorianre. Az alakváltó kört mutatott az ujjával. Körbevették őket. A mentáloktól eltérően ezek az emberek nem voltak gőgösek, nem jöttek be az erdőbe, könnyű prédára számítva. Egy kisebb hadsereggel érkeztek. Az őrszem figyelte, ahogy Ashaya biztonságos helyre segíti a fiát, háttal neki, hogy a testével védje a gyermeket. Az egyik kezében a pisztolyt tartotta, a másikat pedig felemelte, és először három, majd öt ujját mutatta fel Doriannek. Az erősítés tizenöt perc múlva érkezik. Dorian magában összeszámolta, mennyi lőszere van, hány támadóval állnak szemben, és tudta, hogy egyedül nem tudja kilőni az összes vadászt. A végén talán puszta kézzel kell megküzdenie velük. Vicsorogva lejjebb ereszkedett, keresett egy jó helyet, lefeküdt egy ágra, és előkészítette a puskáját. Azután várt. Az első férfi egy perc múlva bukkant fel. Az agya néhány pillanat múlva kirobbant a fejéből, és beterítette a környéket. A lövés csendes volt és pontos. A környéken minden zaj elnémult, Dorian hallotta, hogy a katonák megtörik a rádiócsendet, és percekig beszélnek. Azután újra csend, egyetlen szó sem hallatszott. Ez a hadsereg elég szervezett volt ahhoz, hogy gyorsan újrarendezze a sorait. De ő macska volt, ez pedig az ő felségterülete. Az álcájuk ellenére leszedett három másik katonát, mielőtt felállt, és mászni kezdett. Látta Ashaya aggódó tekintetét, amikor felért hozzá, és letelepedett azon az ágon, amin a párja ült. Négy újabb támadót iktatott ki, mielőtt azok rájöttek, hogy helyet változtatott. Ezután ők már óvatosabbak voltak, Doriannek pedig nehezebb dolga volt. Újabb helyet keresett, de csak egy katonával végzett. 340

Tudta, hogy nemsokára rájönnek, melyik fán bujkál. A száját Ashaya fülére tapasztotta. – Átcsoportosítanak. Van öt percünk. A nő bólintott. – Még tíz perc. – Ezt inkább csak tátogta, mint suttogta. Dorian összeszorította a fogát. Tudta, hogy nem amatőrökkel van dolga. Ezek a katonák Ashayát akarták, mégpedig élve. Biztos volt benne, hogy ha megrohamozzák a fát, a legtöbbjüket meg tudja ölni. A legtöbbjüket. De nem mindet.

341

ÖTVENEGYEDIK FEJEZET

„Ne aggódj értem, drága. Persze, hogy szeretnék alakot váltani, de már régóta nem vágyakozom a lehetetlen után. Úgy fogom fel, hogy a latensségem miatt van másik tehetségem: én vagyok a két falkában a legjobb lövész. Még az a mentál gyilkos, akit a párodnak nevezel, sem jobb nálam.” Dorian Christensen és Brenna Kincaid egy SMS-beszélgetésének kivonata három hónappal ezelőttről Egy gyors döntéssel átvetette a puskáját a vállán, a hátára, és felfelé mutatott. Ashaya szeme elkerekedett, de becsületére legyen mondva, azonnal átadta Keenant a férfinak, és mászni kezdett. Újra bemutatta a képességét, ami néhány héttel korábban megmentette az életét a hiúzoktól. – Dorian? – súgta a fülébe a kisfiú. – Igen? – Az őrszem a párja után mászott. Keenan úgy lógott rajta, akár egy kismajom. Egyetlen könnycsepp sem volt a szemében. Dorian rohadt büszke volt rá. – Én is kérek egy puskát. A férfi arca összerándult. Elképzelte, mit fog szólni Ashaya ehhez az új fejleményhez. A mentál már akkor is „meglehetősen megrökönyödött”, amikor egyik nap arra ébredt, hogy a fia a reggeli küzdősportedzése közben megpróbálja lemásolni Dorian mozdulatait. A férfi még most is majdnem elmosolyodott, amikor eszébe jutott, milyen elszántsággal rúgták az apró lábak a levegőt. – Ezt még megbeszéljük. A gyerek látszólag elégedett volt a válasszal, és csendben maradt, amíg másztak. Amikor Ashaya megült egy ágon néhány méterrel az előző helyük felett, Dorian bólintott. Átadta neki a fiát, majd melléugrott, és úgy fordult, hogy a hátával védje őket. 342

– Így nehezebben tudnak lerohanni minket. – Onnan, ahol ült, kényelmesen, egyenként le tudta szedni az ostromlókat. Még a legjobb mászó ember sem volt olyan gyors, mint egy leopárd. Dorian hallotta, hogy Ashaya szíve idegesen kalapál, és érezte az izzadságának tiszta, friss illatát. A nő a hátának támaszkodott, és az őrszem meglepetésére egy puszit nyomott a tarkójára, közben pedig az övébe dugta a pisztolyt. – Ha ennek vége – szólt, és a belévetett bizalma vidáman megdobbantotta Dorian szívét – kifekszem a kedvedért a napra. Az őrszem a veszély ellenére mosolyogva egy ággal lejjebb ereszkedett, és újra vadászni kezdett. Ezúttal minden egyes lövés után új helyet keresett, és ezzel szétzilálta a támadói harcvonalát. A földről vér és hús szaga szállt fel. Majd megindult a golyózápor. Dorian minden egyes találata után a lövés helyét lövedékek lyuggatták. A katonák egyre gyorsabban reagáltak, végül az ötödik találat után a lövész karját súrolta egy lövedék. A férfi némán szitkozódott, és tudta, hogy gyorsabban kell mozognia. Még legalább hét perc, amíg az erősítés megérkezik. Megnézte, mennyi lövedéke maradt, és ráébredt, hogy ha félre akar tenni belőle, akkor nem szedhet le több katonát. Vicsorogva mászni kezdett az ágakon, amíg meg nem találta a legjobb helyet, ahonnan védeni tudja Ashayát és Keenant. A vadászok gyorsabban közelítettek, amint észrevették, hogy már nem lő rájuk. Valószínűleg azt gondolták, megsérült, vagy meghalt. Az első katonának, aki megpróbált felmászni a fára, Dorian szétlőtte az arcát. A többiek visszavonultak, és Dorian hallotta, hogy halkan beszélgetnek. Nem elég halkan. Végre hibáztak is. – Nem lehet már sok lőszere. – Ki vállalkozik rá, hogy megnézi? – Lőjünk a fára! – És találjuk el a célpontot. Zseni vagy! – Miért nem mondta senki, hogy ez egy mesterlövész? Azt hittem, csak karma meg foga van. – Kuss legyen, mindenki! – Egy dühös hang. – Teljes kommunikációs zárlat. Ez egy macska!

343

A katonák engedelmeskedtek. Doriannek erőt kellett vennie magán, hogy ne káromkodjon. Élesítette az érzékeit, és várta, mit lépnek a támadói. Néhány lövedék csapódott a fa törzsébe. – Élve akarjuk elkapni Ashaya Aleine-t – hallatszott egy férfihang. – Ez minden. Nem fogjuk bántani. Akkor talán nem kellett volna tüzet nyitni rá és a fiunkra. Dorian a hang alapján bemérte, hol lehet a férfi, anélkül, hogy látta volna őt. – Add át őt nekünk, és… A férfi elnémult, amikor Dorian a lombon keresztül rálőtt, és eltalálta. A húsba csapódó golyó hangja közelről jött. A katonák körbevették a fát. – Baszd meg! – ordított valaki. – Tűz! A fa hirtelen háborús övezetté változott. Dorian gyorsan felmászott. A katonák még nem céloztak elég magasra, de nemsokára oda is eljutnak. Dorian a testével takarta el Ashayát, és szólni akart neki, hogy tovább kell mászniuk. Volt rá halvány esély, hogy át tudnak ugrani egy másik fára. De nem jutott odáig, mert ekkor ismerős szagot érzett meg a levegőben. A leopárd énje vicsorgott, de az ember elvigyorodott. – Rohadt farkasok. Ashaya kérdőn nézett rá. – Farkasok? – Farkasok. – Dorian tudta, hogy az erősítés mindjárt odaér, ezért lejjebb ereszkedett, és nekiállt egyenként leszedni a támadókat. Azok már éppen megtalálták, honnan tüzel, amikor az első ordítás felharsant. Dorian nagyon remélte, hogy Ashaya lezárta Keenan hallását, mert a farkasok elég zajosan estek a katonáknak. Ekkor a macskák is megérkeztek. A csata odalent gyorsan véget ért, de Dorian még óvatos volt. És jól is tette. Ez egyik vadász valahogy elkerülte az alakváltókat. Dorian bal felől érezte meg a szagát, és rájött, hogy a katona az egyik szomszédos fáról mászott át. Nem akarta megkockáztatni, hogy a lövedéke sallert kapjon, ezért némán, ahogyan a leopárd vadászik, becserkészte. A férfi csak egy suhanást hallott, mielőtt Dorian eltörte a nyakát. A teste az ágak között a földre hullt. Néhány perc múlva füttyszó hallatszott. – Tiszta a levegő, zsenifiú! 344

– Tally már megy is a rohadt, jéghideg tóba – morgott halkan Dorian. – Keenan idefent van. – Pár perc! Amikor az őrszem felért, Ashaya megkérdezte: – A zsenifiú is egy becenév? – Nem. Az a szó az, amivel azonnal fel lehet idegesíteni. A nő elmosolyodott, de a fiát még mindig olyan erősen szorította, hogy a kezének csontjai élesen kirajzolódtak a bőre alatt. A gyerek kérlelőn nézett Dorianre. A férfi megcsókolta Ashayát, és a fiú felé nyújtotta a karját. – Biztonságban vagyunk. Add ide ezt a nagyfiút! Keenan habozás nélkül átmászott hozzá. – Olyan nagy puskát szeretnék, mint amilyen a tied. Az őrszem igyekezett nem mosolyogni. Egy puszit nyomott Keenan feje búbjára. – Hallotta? Ashaya megrázta a fejét. – Elzártam előle. – Aggódó pillantással lenézett. – Lesz odalent valami, amit… nem láthat? – Éppen takarítanak. – Mire ők leérnek, a többiek elrejtik a testeket, és eltakarják a vérfoltokat. Keenannek nem voltak alakváltó érzékei, nem fogja észlelni a mészárlás szagát. Ashaya megérintette Dorian arcát. – Megvédtél minket. Dorian elgondolkozott, hogyan tudhatta Ashaya pontosan, mi az az egyetlen szó, amit hallani akart. – A saját hülyeségem… – Pszt! – Egy vékony ujj zárta le finoman az ajkát. – Éppen annyira volt ez az én hibám, mint a tiéd. Nem érdekel, mi lett volna, ha. Ügyes voltál. Furcsa módon ez jobban megnyugtatta az őrszemet, mint ezer szóvirág tette volna. – Gyere, gyönyörű! Menjünk haza! De erre még egy kicsit várni kellett. Miután beültette Ashayát és Keenant a tankba, Clay hatalmas autójába, Dorian Rina és Barker gondjaira bízta őket, és visszatért a támadás helyszínére. 345

Amint meglátta a farkasokat, azonnal megértette, miért voltak annyira zajosak. A fiúk hivatalosan már felnőttek voltak, de még nem régóta. – Tai, mit kerestek ti itt? A farkas arca kicsit zöldes árnyalatú volt. Tai megvonta a vállát. – Cory, Kit és a többiek viccelődtek egyet a mi területünkön, szóval gondoltuk, hogy visszaadjuk nekik a szívességet. Dorian eltűnődött, vajon mit csinálhattak a DarkRiver fiatalok. – Beszéljek velük? – Á, ne. – Tai megrázta a fejét, és egy nagyot nyelt, amikor egy szellő felkavarta a szagokat. – Csak hülyéskedtünk. Játszunk, mint a kölykök. – Ma nem úgy viselkedtél, mint egy kölyök. Köszönöm. – Dorian a kezét nyújtotta a farkasnak. Tai bizonytalanul elmosolyodott, és kezet fogott vele. – Még sohasem öltünk. Úgy értem, embert. Dorian Clayre pillantott. – Szóltál Hawke-nak? – Úton van. Dorian tudta, hogy a SnowDancer alfa majd gondját viseli a farkasoknak, ezért elküldte őket, hogy üljenek le jó messzire a mészárlás helyszínétől. Azok szó nélkül engedelmeskedtek, Dorian pedig a holttestekhez ment. – Azonosító? – kérdezte Claytől, és leguggolt mellé. – Semmi. De nézd, mit találtam! – Felhúzta az egyik holttest lábán a nadrágot, szabaddá téve a vádlija hátsó részét. A rajta lévő tetoválás egyszerű volt: egy E és egy SZ betű. – Emberi Szövetség. – Dorian erre tippelt volna, de jó volt bizonyítékot is szerezni a sejtelmére. – A többieknek is, mind? – Amelyiknek épen maradt a lába, annak igen. – Clay hangja hideg volt, mint egy ragadozóé. – Kettő fegyverében nem töltény volt, hanem valamilyen tű. – Kábítólövedék? – Valószínűleg. Felküldöm a SierraTechbe, az embereink majd megvizsgálják. – Clay féltérdre ereszkedett az egyik holttest mellett, és felemelte a tarkójáról a haját. 346

Dorian meglepődött, de azonnal meglátta, miért tette ezt a másik őrszem. – Mi az? – A férfi gerincoszlopának tetején valami apró fémtárgy volt beültetve a nyakába. Clay eleresztette a katona haját. – Ashaya talán majd meg tudja mondani. Mindegyiküknek van ilyen. – A térdére csapott. – A jó hír, hogy szerintem nem számíthatunk több ilyen támadásra. – Én azért óvatos leszek – jelentette ki Dorian, de abban a pillanatban megérezte a párzási kapcsolaton felé áradó rosszallást. Ashaya nem hagyta, hogy Dorian elsüllyedjen az önmarcangolás sötétjében. Az őrszem majdnem elmosolyodott. – Miből gondolod, hogy vége? – kérdezte Claytől. – Ötvenen voltak, mind halott. – Clay megvonta a vállát. –Akárki is áll emögött, biztosan nem olyan gyengeelméjű, hogy még több embert küldjön. Főleg most, hogy már számítunk rájuk. És a katonák felszereléséből ítélve azt mondanám, a főnökük nem hülye. – Nem, nem az. Ha nem jött volna az erősítés, megkapták volna, amiért jöttek. Akárhogy is, gondoskodjunk róla, hogy elterjedjen a hír: Ashaya semmit sem tud, amiért érdemes lenne ennyi életet feláldozni. – Dorian nem ölt egykönnyen, és gyűlölte, hogy ennyi élet veszett kárba. De ezek az emberek megtámadták őket, és el akarták rabolni egy alakváltó párját. Tudták, mit csinálnak, és ők döntöttek így. – Rájuk állítom a patkányokat – bólintott Clay, és nekilátott átnézni a katonák felszerelését. – Azt hiszem, ideje jobban odafigyelnünk az Emberi Szövetségre. Ashayának jó egy napba telt, amíg össze tudta szedni a gondolatait, és beszélni tudott Doriannel a latensségéről. Megvárta, amíg Keenan aludni megy, Dorian pedig hazaér a Lucasszal, Hawke-kal, a SnowDancer alfával és még több más őrszemmel folytatott megbeszélése után. – Beszélhetek veled? – kérdezte, amikor a férfi végzett a tusolással, kilépett a fürdőszobából, és hasra vágta magát az ágyon. Anyaszült meztelenül. Ez a macska nem volt szégyenlős. Szerencsére, tette hozzá magában Ashaya. 347

– A csipről, amit az emberekben találtunk? – Dorian szinte dorombolni kezdett, amikor Ashaya lovaglóülésben a hátára telepedett, és masszírozni kezdte. – Nem. Az elég bonyolult technológia, még dolgozom rajta. Valamiféle neuroinhibitor. – Mmm. A nő egy puszit nyomott a férfi tarkójára. – Ne aludj még el. Fontos dologról akarok beszélni veled. – Ébren vagyok. – Dorian ásított egy nagyot. – Majdnem. – Dorian, azt hiszem, sikerült. Volt valami a nő hangjában, ami felrázta az őrszemet a félálomból. Dorian a hátára fordult, és a nőre nézett. – Mi sikerült, édes? – Rájöttem, hogyan lehet kijavítani a génmutációt, ami miatt latens vagy. Dorian megdermedt. – Shaya? – Újra és újra lefuttattam a szimulációt, és azt hiszem… azt hiszem, ha működik, akkor képes leszel átváltozni. A génterápia már elég gyakran használt gyógymód. A te esetedben egy nagyon finom genetikai módosításra van szükség, de kilencvenkilenc százalék eséllyel sikeres lehet. Dorian álmodni sem mert erről azóta, hogy az apja elmagyarázta neki, hogy ő más, mint a többiek. Ekkor kétéves volt. – Atyaég, kicsim… De hogyan? – Nem hiszem, hogy sikerült volna, ha nem vagyok a párod. Még az én képességeimmel sem. – A szeméből sütött egy erős nő teljes odaadása. – Így olyan mély kapcsolatban állok veled, hogy az ösztönök irányítják a munkámat. Mintha a képességem felismert volna téged. Amint nem értelemmel próbáltam megoldani a problémát, hanem hagytam, hogy a megérzéseim vezessenek, szinte könnyű is volt. – A férfi fújt egyet, és igyekezett úrrá lenni a fejében uralkodó káoszon. – Nem kell most döntened. – Ashaya a párja mellkasára fektette a tenyerét. – Megértem, ha nem akarod kipróbálni. Csak azt akartam, tudd, hogy a lehetőség megvan rá. – Neked ez számít? 348

– Persze, hogy nem! – Ashaya ajka gyönyörű, vidám mosolyra húzódott, és megdobbantotta Dorian szívét. – Én akkor is szeretnélek, ha egy rohadt farkas lennél. – Na, látom, gyorsan tanulsz. – De a könnyed tréfálkozás ellenére Dorian elméjében vadul kavarogtak a gondolatok.

349

ÖTVENKETTEDIK FEJEZET

Velence elsüllyed városában, egy hosszú asztal körül némán ültek az emberek, és a legutóbbi akciójuk végzetes eredményét latolgatták. – Töröljük Aleine-t a célszemélyek listájáról, és eltűnünk egy időre – jelentette ki az asztalfőn ülő ember. – A föld alatt maradunk, amíg a kedélyek lecsillapodnak. Az asztal körül helyeslő mormogás hallatszott. Néhányan a jelenlévők közül a barátaikat, kollégáikat gyászolták. De egyetlenegy sem emelte fel a szavát, és vetette fel, hogy talán rossz úton járnak, talán a vér és az erőszak nem jó megoldás. Igazából ez valószínűleg nem is fordult meg a fejükben. Túlságosan elvakította őket a tudat, hogy a mentálok önkényuralmi hatalma hanyatlani kezdett, és az alakváltók egyre erősödtek. A hatalmi viszonyok most képlékenyek voltak, és egy olyan faj számára, amelyik évszázadokat töltött a háttérbe szorítva, ez kritikus időszak volt. Amikor birodalmak buknak, ők talán magukhoz ragadhatják a hatalmat.

350

ÖTVENHARMADIK FEJEZET

„Lehet, hogy nem kellett volna elmondanom neki. De hogyan hazudhattam volna a páromnak? Érzem, hogy a fájdalom gyötri belül, a leopárd énje örökre fogságba kényszerül. Nekem ő úgy tökéletes, ahogy van, de tudom, hogy a lelke kettészakad.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Dorian az éjszaka közepén a háza előtt ült, a sörét kortyolgatta, és az ajándékon töprengett, amit Ashaya felajánlott neki, amikor egy fekete párduc lépett elé. Az őrszem már sokkal azelőtt megérezte Lucas szagát, hogy meglátta volna őt, és most várta, hogy az alfája ember alakot öltsön. Az alakváltókat nem feszélyezte a meztelenség, de Dorian leopárd énjét idegesítette a gondolat, hogy Ashaya kijön, és meglátja Lucast meztelenül, az őrszem beosont a házba, és kihozott egy melegítőalsót. Lucas megköszönte, belebújt, majd kinyitotta a sört, amit Dorian dobott oda neki, és megállt Dorian felett. – Hadd találjam ki: Sascha küldött, hogy ápold a lelkem. – Dorian imádta Lucas párját, de a mentál pszichikus képessége miatt ebben a falkában már szinte lehetetlen volt duzzogni és aggódni. – Igazság szerint ezt teljesen egyedül találtam ki. – Lucas belekortyolt a sörbe. – Akkor tűnt fel, hogy valami baj van, amikor Clay ma délután zsenifiúnak hívott, és te bele sem akartad vágni Tallyt a tóba. Dorian felmordult, és az erdőbe bámult. – Sascha hol van? – Otthon. – Egyedül hagytad? – Ahogy a párom mondaná, ő egy kardinális mentál. Tud magára vigyázni. – Szóval legalább két katonát otthagytál őrségben. 351

– Hát persze. – Lucas újra kortyolt egyet. – Mit csinálok én itt az éjszaka közepén? – Én ugyan nem hívtalak. Lucas várt. Dorian mesterlövész volt. Tovább tudott volna várni, mint az alfája, de az igazság az volt, hogy beszélgetni akart. – Shaya kitalálta, hogyan tudja megjavítani a hibát a testemben, hogy alakot tudjak váltani. Lucas arca megdermedt. – Huh! – Ahogy mondod. – Dorian a két térde közé ejtette a kezét, amiben a sörösüveget tartotta. – És, nem akarod? – Fogalmam sincs, hogy mi a szart akarok. – Dorian a szabad kezével a hajába túrt. – Egész életemben mindent azért csináltam, hogy erősebb, gyorsabb, halálosabb legyek. – Talin azért akasztotta rá a zsenifiú nevet, mert szerinte Dorian minden feladatot kényszeresen túlteljesített. Talinnak igaza volt. – Nem volt elég, hogy jól bántam a számítógépekkel, csúcs hackerré kellett képeznem magam. Nem lehettem sima építész, minden vizsgán én voltam a legjobb. Pilóta is csak azért lettem, mert ahhoz egy őrszem sem értett. És ez az elszántság azért van bennem, mert nem tudok alakot váltani. – Az biztos, hogy emiatt már gyerekként is kemény voltál – bólintott Lucas. – És most attól félsz, hogy ha alakot tudsz váltani, odavész ez az akaraterőd? – Igen. Asszem. – Dorian, ez tiszta baromság. Mindketten tudjuk, hogy te sohasem viselnéd el, hogy ne te legyél a legjobb. – Lucas odadobta az őrszemnek az üres sörösüveget, és karba fonta a kezét. – Te be vagy szarva, öreg! Dorian leopárdja felmordult. – Te meg szart se tudsz erről, Luc! – Azzal Dorian felállt, bement a házba és becsukta maga mögött az ajtót. Érezte, hogy Lucas alakot vált, és egy pillanattal később eltűnik a sötétben. Dorian bebújt az ágyba, hogy a benne lakó vadállatot a párja testének melegével nyugtassa meg, de közben két nagyon különböző férfi szavai keringtek az agyában. Te be vagy szarva, öreg. 352

A mentálok nagy része még nem készült fel arra, hogy kilépjen az ismeretlen sötétségbe. Az oldalára fordult, felkönyökölt, és a párja arcát figyelte. A nő egy pillanattal később kinyitotta a szemét. – Túl erősen gondolkozol – mondta szemrehányóan, és ásított egy nagyot. – Bocs. A párzási kötelék nem volt igazából telepatikus kapcsolat, de már egyértelműen tudták, hogy alkalomadtán megérzik egymás gondolatait. – Még mindig az alakváltás miatt aggódsz, igaz? – Ashaya szeme elkomorult. – Nem kellett volna szólnom róla. Boldog voltál… A férfi a párja szájára szorította az ujját. – Amikor annyira vágysz valamire, hogy az már fáj – kezdte halkan magyarázni de tudod, hogy nem kaphatod meg, ezért jó mélyre elásod magadban a vágyat, és meggyőzöd magad, hogy az már nem is számít… és akkor jön valaki, és azt mondja, hogy mégis megkaphatod… az félelmetes. Mi van, ha megpróbálod, és nem sikerül? Ha újra át kell élned a veszteséget, és nagyon fáj, de ezúttal már nem tudod visszasöpörni a szőnyeg alá? Ashaya megpuszilta a férfi ujját, majd a férfi kezét a saját szívére tette. – Én nem értek az érzelmekhez – mondta a maga egyenes és őszinte módján és legtöbbször fogalmam sincs, mit kezdjek a lelkemben dúló viharral. – Pedig jól csinálod. – De, látod, Dorian, egy dolgot biztosan tudok. – A tenyerét a férfi szívére tapasztotta. – Te két hatalmas fájdalmat hordozol magadban. Kylie-t képes vagy megsiratni, de sohasem néztél igazán szembe a másik veszteséggel. Attól, hogy Ashaya egyszerűen elfogadta azt, hogy Kylie emléke a mindennapi életük része, Dorian csak még jobban szerette a párját. Egyszer, amikor ezt szóba hozta, Ashaya azt mondta: – Te befogadtad az én testvéremet, én hogyne fogadnám be a tiédet? Dorian bűntudata is elmúlt már. Ugyanebben a beszélgetésben történt, hogy az őrszem Kylie vadságáról mesélt a párjának: – Utálta a kötekedőket. Tízéves volt, amikor meglátta, hogy néhány gyerek cikiz egy fiút. Nekik ugrott, karmolt, harapott. Persze 353

megbüntették, mert verekedett, de őt ez nem érdekelte. Összebarátkozott azzal a fiúval, és addig mindig együtt voltak, amíg el nem költöztek innen. – Hatalmas szíve volt – jegyezte meg Ashaya. – Hatalmas, jó szíve. Dorian ekkor meghallotta Kylie nevetésének a hangját, és meglátta a húga korholó arcát is. Hát persze, hogy befogadom őt, bátyó. Ne legyél már ilyen hülye, hagyd, hogy boldoggá tegyen! Mert ha nem, itt fogok neked kísérteni. Dorian akkor értette meg, hogy a húga, akinek hatalmas, jó szíve volt, biztosan nem akarta volna, hogy ő bűntudatot érezzen a párzási kapocs tökéletes csodája miatt. És ez a felismerés békét hozott a szívébe. De Ashayának igaza volt: a latensségét illetően soha még csak meg sem próbált békét találni. – Ha gyászolok emiatt – mondta most a párjának, és feladta azt a gyötrő önuralmat, aminek segítségével gyermekkora óta képes volt fél lélekkel élni azzal bevallom magamnak, hogy az átalakulás képessége örökké odavan. És én ezt nem akarom, Shaya. Nem akarom megmondani a leopárd énemnek, hogy halála napjáig ketrecbe lesz zárva bennem. Nem akarok úgy gondolni rá, mint egy tőlem független, különálló lényre. Egész akarok lenni! Ashaya könnytől csillogó szemmel bólintott. – Már majdnem kész. Elkezdtem előkészíteni, hátha… – Csináljuk! Amint mindennel elkészültél. – Dorian meghozta a döntést. – Így legalább gyorsan kiderül, ha mégsem használ. Ashaya szemében riadalom látszott. – Dorian, én annyira biztos vagyok ebben, de mi van, ha… – Akkor megy minden úgy, ahogyan eddig – jelentette ki a férfi. – És legalább tudjuk, hogy mi megpróbáltuk. Semmit sem fogunk megbánni. A nő kurtán bólintott. – Semmit sem fogunk megbánni. És Dorian tudta, hogy ez mind igaz volt. Mert bármi is történjen a ketrecbe zárt állattal, abban a pillanatban a leopárd és az ember egy dologban egyesült. Ashaya Aleine az övé volt. Ő pedig a nőé. A leopárd és az ember is. Az ember, és a leopárd. Dorian, egészben.

354

EPILÓGUS

„Három hónap telt el azóta. Dorian megbocsátott nekem, és én próbálom elhinni, hogy az nem számít. Tegnap éjjel rá is vett, hogy kimondjam ezt, éppen ilyen szavakkal. Még most, írás közben is elpirulok. Hogy mi mindenre rá nem vesz… az ötletein még egy tudós is meglepődik. Azt hiszem, jön. Ki kell kapcsolnom ezt a gépet, folyton megpróbálja ellopni, hogy elolvashassa a titkaimat. Buta macska. Ő az én legnagyobb titkom.” Ashaya Aleine személyes, titkosított naplójának részlete Dorian nem volt jó kedvében. A macska, aki még mindig a testének foglya volt, karmolta őt belülről, az elméje tele volt ordítással és más leopárd hülyeséggel, ráadásul még a kedvenc puskája is elromlott. – Shaya! A párja kidugta a fejét a sátorból. Dorian ötlete volt, hogy Keenant vigyék el kempingezni. Noor is velük tartott. Végül, furcsamód a két felnőtt közül Ashaya élvezte jobban a kirándulást. A számítógépét alig vette elő, akkor is csak azért, hogy az élményeit leírja a naplójába. A naplóba, amit nem volt hajlandó megmutatni Doriannek. – Pszt! – szólt rá a nő. – A fiunk alszik a barátnőjével! – Végignézett a férfi sáros ruháján. – Te jó ég! Dorian morgott néhány keresetlen szót. – Törülközőt! – Merült egyet a közeli patakban, ruhástul, hogy lemossa magáról a sár nagy részét, de most meg csuromvizes lett. Ashaya kifejező arcot vágott a férfi modortalansága hallatán, de fogott egy törülközőt a csomagból, és kivitte neki. – Ne hagyd, hogy a gonosz éned nyerjen! – A nő nekilátott a törülköző egyik végével szárítani a párja haját, míg Dorian az anyag másik végével megtörölte az arcát. Amint végzett, a férfi elengedte a törülközőt, átkarolta, és magához rántotta a nőt. 355

– Akkor vidíts fel! Ashaya elhúzta a száját. – Rendben, a kedvedért kifekszem meztelenül a napra, amint hazaértünk, és Keenan elmegy valamelyik barátjához. Most már boldog vagy? Dorian elvigyorodott, a rossz kedve fénysebességgel oszlott fel. – De még mennyire! A mentál szája megrándult. Még gyakorolnia kellett a nevetést, de már tudta, hogy mikor boldog a párja. Dorian odahajolt hozzá, és megcsókolta. – És ha én is melléd fekszem meztelenül? A nő ajka önkéntelenül kinyílt. – Ó, akkor nem csak törülközőt hozok, de másfajta szívességekre is hajlandó leszek. Dorian imádta, hogy a párja így reagált rá. Lehajtotta a fejét, és még egy csókot lopott, mielőtt Ashaya hátralépett, és végignézett magán. – Összevizeztél! – A mellbimbói élesen rajzolódtak ki a pólója alatt. Dorian a legszívesebben dorombolni kezdett volna, annyira elégedett volt magával, hogy ilyen szexi párt talált. – Talán jobb lenne, ha kiterítenéd száradni. – Te mindig csak erre tudsz gondolni? – Nem mindig. Csak általában. Ashaya ajka széles mosolyra húzódott. – Itt vannak a gyerekek, emlékszel? – Mélyen alszanak. – Doriannek eszébe jutott az előző éjszaka, amikor kiosontak kettesben. A kis közjáték nagyon is élvezetes volt. És beszélgetni is volt idejük. Mert Ashaya bűntudata már Doriant is halálra gyötörte. Most végre kimerülésig szeretkeztek, és elmondhatta neki, hogy hagyja abba az önmarcangolást. – Megpróbáltuk, Shaya. Nem sikerült. Nem vesztettem semmit. – A reményt – ellenkezett volna a nő, de a férfi nem hagyta. – Itt vagy nekem te, és itt van Keenan. Boldog vagyok. – Ez a nő valóban hihetetlenül boldoggá tette. – De tudom, hogy fáj neked, hogy nem sikerült. – Fájt – vallotta be a férfi, mert nem tudott hazudni a párjának. – Rohadtul fájt, amikor rájöttem, hogy nem működik a kezelés. De elfogadtam, és túlléptem rajta. Nem vagyok az a búslakodó fajta. 356

A nő arca megenyhült. – Nem, tényleg nem vagy az. Te mész, és megoldod. Most, hogy végignézett a párján, Dorian látta rajta, hogy még nem békélt meg teljesen a helyzettel, de idővel majd fog. – Van kávé? – kérdezte, miközben Ashaya a sátorba ment, hogy hozzon neki tiszta ruhát a csomagból. – Főzök, amíg felöltözöl. – Odadobott a férfinak egy farmert és egy felsőt. Dorian éppen nyúlt, hogy elkapja a ruhákat, amikor az egész teste görcsbe rándult. Annyira váratlan és erős csapás volt, hogy a férfi a földre rogyott. A világ forogni kezdett a szeme előtt. Félig öntudatlanul érzékelte, hogy Ashaya felkiált, odaszalad hozzá, letérdel mellé. De Ashaya érintését nem úgy érezte, ahogyan szokta, furcsa volt. Az érzékei túl érzékenyek lettek, minden túl hangos, túl világos, túl éles lett körülötte. Az őrszem első gondolata az volt, hogy a génterápia balul sült el. A második, hogy tudatnia kell Ashayával, nem haragszik rá. Nem az ő hibája volt. Csak a sors rohadt keze. De egy szót sem tudott szólni, a hangszalagjai nem működtek. Még a torkához sem tudott kapni, a keze is felmondta a szolgálatot. – Hagyd magad! – hallotta Ashayát kiáltani. – Ne állj ellen! Dorian, kérlek! Hagyjam magam? Miről beszélt? Harcolnia kellett, csak így maradhatott életben. – Édesem, kérlek, kérlek, szépen kérlek! Ashaya sohasem becézte így, jutott Dorian eszébe. Még tanulta, hogyan kell. Ő viszont szerette ugratni a párját azzal, hogy azt mondta… Ekkor vágy és szerelem hulláma érkezett felé a párzási köteléken. Sós volt, akár a könnyek. Könyörgés. Dorian nem tagadhatta meg a párja kérését. Sohasem tagadott meg tőle semmit. Hagyta magát. Agónia és eksztázis, tiszta öröm és megrázó fájdalom, öröklét és tiszavirágélet egyszerre. Azután vége lett. Dorian pislogni kezdett, de valami még mindig nem volt rendjén a látásával. A szeme túl közel volt 357

a földhöz. Kinyitotta a száját, hogy megkérdezze Ashayát, miért sír, de a hang, ami a torkán kijött, nem emberi volt. Ashaya felkacagott, amikor meglátta Dorian arckifejezését. – Olyan nagyon szép vagy. – Egy leopárd tanácstalan, zöld szemmel, és a legédesebb arckifejezéssel, amit életében látott. – Ó, bárcsak… – Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Dorian hátán a bundáját. Dorian morduló hangot hallatott, a nő az ujjában érezte a nagymacska testének rezgését. – Anyuci! – Keenan odaszaladt, és megállt mellette. Noornak tátva maradt a szája. Dorian felnézett, és azonnal el is vesztette az egyensúlyát. Ashaya utánakapott, és megtartotta. – Lassan! Még hozzá kell szoknod. Keenan lehajolt, a kezét megtámasztotta a térdén, és oldalra billentett fejjel nézett a férfira, akit általában mindenhová követett, akár egy testet öltött, apró árnyék. – Dorian? Te vagy az? Te leopárd vagy! Noor, Noor, nézd, Dorian egy macska! Ashaya érezte, hogy a párzási kapcsolaton megdöbbenés hullámzik végig, ahogy Keenan ártatlan, gyermeki szavai végre átverekedték magukat Dorian zavarán. – Pompás leopárd vagy – suttogta Ashaya, mert tisztában volt azzal, milyen éles az őrszem hallása. – Lenyűgözően szép! – Dorian egy macska! Dorian egy macska! – Az általában csendes Keenan most körbe-körbe kezdett rohangálni körülöttük, és kézen fogva húzta maga után a kuncogó Noort. Ashaya jót nevetett rajtuk, majd egy csókot nyomott Dorian szemöldökére. – Próbálj megjárni! Dorian veszélyesen megingott. A francba, gondolta. Olyan volt, mint egy kölyök, nem tudott mit kezdeni a mancsaival. Oké, biztatta magát, odabent akkor is felnőtt férfi maradt, meg fogja ezt oldani. Simítást érzett a hátán. A szőrén keresztül. Nagyon más érzés volt, mint a bőrén. És ekkor Ashaya a fülébe súgott. – A leopárd tudja. Engedd szabadon. Nem kell többé bezárnod. 358

Mintha csak ennyire lett volna szüksége, a leopárd átvette az irányítást, az ember a háttérbe húzódott. Azután a kettő összeforrt, Dorian életében először. Kihúzta magát, és érezte, hogy Ashaya eltávolodik tőle. A nő felé fordította a fejét, előrehajolt, és óvatosan a szájába vette a nő csuklóját. Ez a leopárd csókja volt. Ashaya arca felderült, megértette. – Én is szeretlek. Na, most menj, fuss! Játssz! Dorian eleresztette a nőt, megindult, de megállt a gyerekeknél, és a fogával utánuk kapott, csak hogy lássa, hogyan kacagnak fel, és ugranak arrébb. Azután futni kezdett. Az erdő ezernyi új, illatba öltözött színt öltött, miközben Dorian csak az élmény kedvéért üldözte a prédáját. Órák teltek el. Leszállt az éj, feljöttek a csillagok. De a legjobb az egészben a hazatérés volt… mert Ashaya várt rá egy apró tábortűz mellett. Dorian négy lábon lépett ki az erdőből, arra gondolt, hogy a karjában akarja tartani a párját, és máris ember alakban térdelt a fűben. – A gyerekek alszanak? Ashaya odaszaladt hozzá. – Ó, Dorian! A nő öröme végigszáguldott a párzási köteléken, és az aranyló fénye eltöltötte az őrszemet. – Végtelenül szeretlek – suttogta Dorian. A szavak a szívéből fakadtak. A szívéből, amiben ott volt az alakváltó vad szenvedélye. Nem volt már férfi és leopárd. Csak Dorian.

359