Debbie Macomber. Kisvárosi álmok 1. Az a régi ház

Debbie Macomber Kisvárosi álmok 1.

Az a régi ház

A városi tanács ülésén mindenki egyetért abban, hogy ha nem érkezik új tanár, akkor be kell zárni az iskolát, és ez Buffalo Valley végét jelentené. A sors azonban kegyes hozzájuk, ide vezérli Lindsayt, aki lelkesen veti bele magát a tanításba, és elvarázsolja a vásott kamaszokat. Kár, hogy a jóképű farmer, Gage sokkal konokabbnak bizonyul, mint a gyerekek! A férfiak általában Bob kocsmájában öntik ki a szívüket, a nők pedig szívesen járnak a patikába, ahol a gyógyszerek mellé bölcs tanácsokat is kapnak az idős, csupa mosoly Hassie-től. Lindsay a nagymamája házának rejtett szegletében régi aranymedálra, meg egy felkavaró levélre bukkan, amely új irányt és értelmet ad

az életének. Sok család mindennapjait megkeserítik a gazdasági nehézségek, a város is a csőd szélén áll, de ha az emberek újra öszszefognak és odafigyelnek egymásra, van remény a kilábalásra…

2

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental.

© Debbie Macomber, 1999 – Harlequin Magyarország Kft., 2010 A mű eredeti címe: Dakota Born (Harlequin Mira Books) Magyarra fordította: Mészáros Eszter Borító: Rusznyák János Kép: Harlequin Enterprises S. A. ISBN 978-963-538-157-9 HU ISSN 1789-2732

•Felelős kiadó: Holger Marteris •Főszerkesztő: Dr. Téglásy Imre •Felelős szerkesztő: Bakay Dóra •Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária •Szerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 20. •Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. •Távbeszélő: 488-5569; Fax: 488-5584 •E-mail: [email protected] Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu

Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomtatás: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató

4

Kedves Barátaim! Amikor először közöltem az ügynökömmel és a kiadómmal, hogy regénysorozatot szeretnék írni Észak-Dakotáról, hosszú ideig nem jelentkeztek. Majd külön-külön megkérdezték tőlem, hogy miért pont Észak-Dakotáról. A kérdésre a gyökereimben kell keresni a választ. Az édesanyám – orosz és német bevándorlók gyermekeként Dickinsonban nőtt fel. Az apám hasonló származású volt, ő a dél-dakotai Ipswichben született és nevelkedett. A dakotaiak és az oda betelepült bevándorlók mind-mind az örökségem részei, az ő hatásukra lettem az, aki vagyok. Gage, Lindsay és Buffalo Valley többi lakójának történetében saját életem egy darabkáját tárom fel. 1998 novemberében Minneapolisba repültem, és találkoztam az unokatestvéremmel, Shirley Adlerrel. Bérelt autóval és egy térképpel vágtunk neki az államnak. Betegre nevettük magunkat az úton a régi gyerekkori emlékeinken. Beszélgettem a helyi földművesekkel, és annyi könyvet vásároltam össze, amennyiből egy kisebb könyvtárat lehetne nyitni. Bebarangoltunk több kisebb várost is a prérin. Felkerestem néhány unokatestvéremet, akiket már vagy harminc éve nem láttam. Feledhetetlen perceket töltöttem Gladys nénikémmel Dickinsonban, Betty nénivel és Vern bácsival Aberdecnben. Két író barátom felbecsülhetetlen segítséget nyújtott. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Sandy Husebynak és Judy Bacrnek a barátságukért, amely különösen nagy áldás nekem! Egyikük sem sajnálta rám a drága idejét, és számtalan kérdésemre válaszoltak. Ha nem tudtak segíteni, elirányítottak valaki máshoz. Hálás vagyok nekik és Észak-Dakotának. Remélem, kedves Olvasók, hogy örömüket lelik a most következő történetben, amely arról szól, miként találhatja meg az ember az igaz szerelmét és a boldogulását egy kisvárosban.

ELŐHANG A tízesztendős Lindsay Snyder rémülten riadt fel álmából. Egy pillanatig azt sem tudta, hol van. A szobára vaksötét telepedett, a forróságot alig lehetett elviselni. A kislány rádöbbent, hogy nem savannah-i otthonukban hajtotta álomra a fejét, ahol a léghűtő-berendezés enyhít a nyári hőségen. Igyekezett úrrá lenni a félelmén, de nem tudott. A nyári táborban hallott szellemmesék ismét kísértették. A hideg futkározott a hátán, ahogy felidézte magában Őrült Charlie történetet, akiről azt beszélték, hogy kinyomta az áldozatai szemét, mielőtt megölte őket. Ez a lelketlen gyilkos most valahogy rábukkant. Biztos, hogy rajta kívül már mindenkit kivégzett a házban. Az álom ködös maradt, és Lindsay hiába próbálta, nem tudta felidézni a részleteket. Lassan felült a sötétben, készen arra, hogy szembenézzen bármilyen, rá leselkedő veszéllyel. Közben eszébe jutott, hogy a szüleivel és a két testvérével most a nagyszülei házában lakik. Hosszú-hosszú út után érkeztek meg előző este Észak-Dakotába. A kislány szeme lassan hozzászokott az éjszakai fényviszonyokhoz, és kikászálódott az ágyból, amelyet a nagymama varrószobájában vetettek meg neki. Lábujjhegyen lopakodott el az alvó nővérei mellett, hogy egy pohár vízért a konyhába menjen. A nappaliból valamilyen zaj hallatszott, és Lindsay halálra vált a gondolattól, hogy esetleg Őrült Charlie-val találja magát szemben. Visszafojtott lélegzettel lapult a hűtőszekrény ajtajához. Ezután Lindsay megpillantotta Gina nagyi körvonalait a hatalmas ablakokból beszűrődő gyenge fényben. A súlyos függönyöket elhúzták, a nagyi pedig lehajtott fejjel állt a kandalló mellett. A kislány legszívesebben odabújt volna hozzá, hogy elmesélje, mennyire fél az álmaiban megjelenő gonosztevőtől, de Gina nagyit nem ismerte annyira, mint a másik nagymamáját, Dorothyt. Inkább a konyhában maradt, és várta, hogy a nagymamája észrevegye. A nagyi azonban nem hallotta, hogy Lindsay bejött. A kislány láthatta, hogy az asszony valamit tart a kezében, de azt nem, mit. Gina nagyi közelebb lépett a kandallóhoz, de túl sötét volt ahhoz, hogy ki lehessen venni, mi történik. Lindsay szeme elkerekedett, amikor a nagymamája előrehajolt, és megérintette a kandallót. Csikorgó hang hallatszott, egy tégla kicsúszott a helyéről. Egy rejtekhely! Egy titkos rejtekhely! A lányka elámult, ahogy a nagymamája becsúsztatta a nyílásba azt, amit a kezében tartott. A tégla az imént hallott hang kíséretében visszacsúszott a helyére. – Nagyi! Gina nagymama a mellére szorította a kezét, miközben megpördült. – Jóságos ég, kislányom! Megijesztettél! Lindsay beszaladt a nappaliba a kandalló felé, de nem látta, melyik téglát mozdította el a nagyi. – Miért nem alszol? 6

– Őrült Charlie-ról álmodtam – sütötte le a szemét a kislány. – Kiről? – A nyári táborban hallottam róla. – Ujjait végighúzta a téglákon, hogy megtudja, melyik mögött húzódik a titkos rejtekhely. – Mit dugtál ide, nagymama? – Semmit, gyermekem. – De láttam, hogy kivettél egy téglát. A nagymama a fejét rázta. – Csak a beszűrődő holdfény miatt láttad úgy. – De nagymama, én láttam! Az asszony leguggolt, és a szemébe nézett. – Képzelődsz a rémálmaid miatt. A nagyi ráncos arcán könnycsepp csillant meg, ahogy rávetődött a holdsugár. – Nagymama, te sírsz? – Nem, dehogy! – szabadkozott Gina. – Pedig nekem nagyon úgy tűnik. – Lindsay lassan felemelte a kezét, és finoman végighúzta az ujját a nagyi puha bőrén. Ő mosolyogni akart, de az alsó ajka remegett. – Szomorú vagy? – kérdezte az unokája. – Egy kicsit – suttogta a nagymama, és úgy magához szorította Lindsayt, hogy a lányka a szívverését is hallotta. – Rajzolok neked valamit, hogy jobb kedved legyen. – Drága kicsikém! Gyere, visszaviszlek az ágyadba. – Szomjas vagyok. Gina nagyi bekísérte Lindsayt a konyhába. Alaposan kiengedte a csapot, így a gyermek friss, hideg vizet kortyolhatott, majd miután mindet megitta, a pultra tette a poharat. – Mit rejtettél el a kandallóban? – kérdezte újra. Nem értette, Gina nagyi miért tett úgy, mintha semmi sem történt volna. A nagyi gyengéden megsimogatta az arcát. – Nem láttál semmit. – De igen! – Lindsay visszasétált a kandallóhoz, és megpróbálta kitapogatni a kijáró téglát. Némelyiket megtaszigálta, de egyik sem mozdult. A nagymama odalépett hozzá. – Lindsay, nézz rám! A kislány megfordult. Az asszony újra lekuporodott mellé, és átölelte. A könnyek is visszatértek a szemébe. – Ez maradjon a kettőnk titka, jó? – Lindsay bólintott. – Szeretném, ha egyszerűen elfelejtenéd az egészet. A kislány nem tudta, képes lesz-e rá. A nagyi egyenesen a szemébe nézett. – Ígérd meg, hogy erről nem beszélsz senkinek! – Jó, nagymama, ígérem, hogy senkinek sem mondom el. – Jól van – nyomott egy puszit Gina a kislány arcára. – Most pedig gyere, visszaviszlek az ágyadba!

7

1. – Halálra ítéltek bennünket – mondta gyászosan Jacob Hansen. Miközben őszülő fejét rázta, bevonult a terembe. – Akár idecsődítheted az egész várost is. – Marta Hansen követte a férjét Buffalo Bob Drill nevű panziójának ebédlőjébe. Az igazságos emberek határozottságával foglalt helyet az asztalnál, Buffalo Valley városi tanácsának többi tagjával együtt. Joshua McKenna szerint az ilyen mértékű borúlátás eleve elrendelte, hogy ne jussanak dűlőre. Nem akarta a Hansen házaspárt hibáztatni ezért, hiszen a város többi lakója ugyanúgy karba tett kézzel nézte az elmúlt csaknem húsz évben, hogyan hanyatlik Buffalo Valley. Már az utolsókat rúgta. Először a színházat kellett bezárni, aztán a szépségszalont, majd a virágüzlet és a szerszámbolt is lehúzta a redőnyt. A legnagyobb csapást a katalógus-áruház hat évvel ezelőtti csődje jelentette, majd bezárt a Pirkadat kávéház, a városka egyetlen valamirevaló étterme. Joshua a mai napig is emlegette Melissa főztjét és cukrászremekeit. Könnyű és habos süteményei szinte maguktól repültek az ember szájába. Joshuának a gondolattól is korogni kezdett a gyomra. A vállalkozások csak addig maradtak életben, amíg fedezni tudták a működésüket az egyre fogyatkozó bevételekből, és végül arra kényszerültek, hogy bezárják kapuikat. A családok sorra költöztek el, a földek gazdát cseréltek, a nagyobb gazdaságok felvásárolták a kisebbeket. Kicsi és nagy egyaránt szenvedett a mezőgazdasági termények alacsony felvásárlási áraitól. A gazdálkodók azonban haladtak a korral. A kutatások és az ellenállóbb növények lehetővé tették, hogy több termést sajtoljanak ki a földből, csaknem a kétszeresét a korábbinak. A földművesek legtöbbje valahogy mégis folytatta addigi tevékenységét. Hittek az örökségükben, bíztak a jövőben, és remélték, hogy egyszer jó árat kapnak az árujukért. Mivel ők kitartottak, néhány más üzletember is megmaradt a városban. Joshua is közéjük tartozott, bár az elmúlt időszakban szorosabbra kellett húznia a nadrágszíjat. Használt cikkekkel és régiséggel kereskedett, valamint javításokat végzett. Úgy gondolta, nagy ajándék az a tehetsége, hogy elromlott gépeket helyre tud hozni. Szűkös anyagi körülmények közt kétszer is meggondolja az ember, hogy újat vásároljon. Joshua azonban mások életét is helyre akarta pofozni, a saját családtagéival az élen. A fia segítségre szorult, a lánya és az unokája szintén. Szorongással gondolt a változásokra, amelyeken az elmúlt években kellett átmenniük, és gyűlölte a tehetetlenség érzését. A felesége, Marjorie mindig törődött a gyerekekkel, de már tíz éve eltávozott közülük. Joshua gyakran tűnődött el azon, vajon megismerné-e még az asszony Buffalo Valleyt. Bárcsak hátrahagyta volna örökül a bölcsességét, hogy megbirkózhassanak a gondokkal! Biztosan megdöbbenne azon, hogy a férje a városi tanács élére került. Nem vágyott ő erre a tisztségre, csak azért fogadta el, mert Bill Wilson Fargóba költözött, miután be kellett zárnia a benzinkutat. 8

– Most valóban végünk – erősködött Marta. – Ez a város túlélte az elmúlt éveket, most is kitart majd – hangsúlyozta Hassie Knight, a gyógyszertár tulajdonosa. Hassie derűlátónak született, és egyedül ő vette észre a város sanyarú helyzetének napos oldalát. Ha más nem is, ő biztosan előáll majd valamilyen okos ötlettel. Joshuához hasonlóan Hassie-nek is kijutott a gyászból. Csaknem harminc éve temette el a fiát, aki Vietnamban esett el. Nem sokkal utána a férjét is elveszítette. Carl Knight a cukorbetegség szövődményeibe halt bele, de Hassie mindig azt állította, igazából a szíve hasadt meg. A lánya Hawaiin lakott, és Joshua tudta, hogy Valerie nagyon örülne, ha az anyja a nyugdíjas éveire a közelükbe költözne. Szerencsére Hassie ellenállt a csábításnak. Az idős hölgy már rég túllépte a nyugdíjkorhatárt, de sokkal többet tett az egyszerű receptbeváltásnál. Hassie töltötte be voltaképp a közösség orvosának szerepét, a környező településekről is jártak hozzá tanácsért az emberek, így nagy népszerűségnek örvendett. Senki sem tagadhatta, hogy ő kínálta a legfinomabb üdítőt a világon, olyan igazi, békebeli fajtát, és mellé jó tanácsokat szolgált fel különlegességként. – Már nagyon hosszú ideje egyensúlyozunk a semmi szélén, és észre sem vettük, hogy már rég meghaltunk – fonta össze a karját dús keble előtt Marta. – Na, ebből elég! – csapott az asztalra Joshua olyan erővel, hogy a poharakban táncra keltek a jégdarabok. Visszaült, majd Hassie felé fordult. – Tartana névsorolvasást? Hassie Knight csontjai jól hallhatóan ropogtak, miközben felemelkedett a helyéről. – Névsorolvasást? Annak nagy hasznát vennénk! – mormogta Marta Hansen. – Mint ahogy az a római uralkodó tette. Mi is volt a neve annak, aki gyönyörködött abban, ahogy Róma ég? Marta elégedett volt az általános műveltségi szintjével. Joshua arra gondolt, előző este biztosan nézte a Legyen Ön is milliomos-t. – Nérónak hívták a császárt. – Joshua nem állhatta meg, hogy ki ne egészítse a mondatot. Kelletlenül ismerte el, hogy Marta rátapintott a lényegre. A névsorolvasással csak az idejüket vesztegették volna: csupán körbe kellett nézniük, hogy lássák, ki jelent meg, és ki hiányzik. Hassie, Hansenék, Dennis Urlacher és ő ülték körül az asztalt. Gage Sinclair és Heath Quantrill nem jött el. Joshua belefojtotta a szót Hassie-be, még mielőtt az asszony megszólalhatott volna. – Rendben, akkor mellőzzük a hivatalos részt, és térjünk rá a lényegre! – Hála istennek! Végre akad valaki ebben a városban, aki hajlandó gyakorlatiasan gondolkodni – mondta Marta, miközben Hassie-re meredt. Az örök derűlátó és a vészmadár mindig egymással szemben foglalt helyet. – Mindannyian pontosan ugyanannyit nyerhetünk vagy veszíthetünk! – csattant fel Hassie. – Segítene, ha nem csak a rosszat venné észre mindenben. – Pontosan azt látom, amit kell – bólintott rá Joshua. – Mégpedig azt, hogy Buffalo Valley ugyanúgy halott, mint szegény Eloise Patten. – Képes volt ilyen hirtelen távozni közülünk! Legalább mondhatta volna, hogy nem érzi jól magát – szólalt meg Martában az igazságérzet. 9

– Ekkora badarságot sem mondott még, és ez sokat elárul magáról! – Hassie elvörösödött, és Joshua jól látta, hogy nehezére esik megőriznie a nyugalmát. Igazság szerint Hansenék őt is rendkívüli módon bosszantották. Nem érte fel ésszel, hogy ezzel a gondolkodásmóddal miként tudták fenntartani a vegyesboltjukat még az ínséges időkben is. Persze hálás volt azért, hogy még kinyitottak. Joshua belegondolni sem mert, mivé lenne Buffalo Valley nélkülük. – Jól van, jól van! – Joshua egy foltos, fehér zsebkendővel törölgette a homlokát. – Beszéljünk másról! Hassie kelletlenül ült vissza a helyére. – Mindannyian jól tudjuk, miért gyűltünk ma össze – vágott bele Jacob. – Az iskolába új tanár kell. – Nem bánják, ha csatlakozom? – kérdezte Buffalo Bob, majd meg sem várta a választ, és helyet foglalt. Marta és Jacob összenéztek, és ráébredtek, hogy ha tiltakozni kezdenek, Hassie távozásra szólítja fel Martát, mivel hivatalosan nem tagja a városi tanácsnak. Joshua gyanította, csak azért jelent meg az üléseken, hogy irányítsa Jacob szavazatát. – Örömmel vesszük a segítséget – mondta Bobnak. A Cenex benzinkút tulajdonosa, Dennis Urlacher szó nélkül húzódott odébb, hogy helyet adjon az újonnan érkezőnek. Bob Carr valaha motorkerékpározott, néhány évvel korábban telepedett le a városban, miután pókeren elnyerte a bárt, az éttermet és egy kis panziót. Azonnal el is nevezte magát Buffalo Bobnak. Joshua a jegyzeteibe pillantott. – Ahogy azt mindnyájan tudjuk, Eloise Patten elment. – Nemcsak távozott közülünk – vágott közbe Marta Hansen –, hanem meghalt! – Marta! A lényeg az, hogy nincs, aki tanítson – szólt rá Joshua. – Vegyünk fel valakit! – Buffalo Bob úgy hintázott a székkel, mint akinek az a véleménye, hogy eltúlozzák az ügyet. – Senki sem akarna egy halódó kisvárosba költözni – rázta a fejét Jacob. – Egyébként sem tartottam soha jó ötletnek az iskola kettéválasztását. Ha engem kérdeznek, szerintem semmi értelme nincs Bellmontba utaztatni az általános iskolásainkat, míg ők ide küldik a középiskolásokat. – Erről már egyszer vitatkoztunk – horkant fel Joshua, és már nem is akarta leplezni, hogy elfogyott a türelme. – Semmi értelme újratárgyalni azt, amiben egyszer már döntést hoztunk, és azt meg is valósítottuk. Az iskolabusz működött az elmúlt négy évben, és továbbra is így lesz, mivel Eloise távozott közülünk. – Eloise-nak már régen nyugdíjba kellett volna vonulnia – siránkozott magában csendesen Marta. – Szerencsére mégsem tette meg – felelte Joshua. – Nagyon sokkal tartozunk neki. Eloise Pattent a gondviselés küldte a kisvárosba. Ő javasolta, hogy osszák el a két város között az általános iskolásokat és a gimnazistákat. A kis földművesközösségeknek – illetve ami maradt belőlük – egymásra kell támaszkodniuk, különben nem marad esélyük a fennmaradásra. Buffalo Valleynek a túléléshez meg kellett tanulnia együttműködni másokkal. 10

– Találnunk kell egy új tanárt, ennyi az egész. – Várható volt, hogy Dennis mondja ki a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb megoldást. A férfi működtette a városka egyetlen megmaradt benzinkútját. Nem beszélt sokat, de ha nagy ritkán megszólalt, arra érdemes volt odafigyelni. Joshua jól tudta, hogy a lányát, Sarah-t gyengéd szálak fűzik Dennishez, bár a lány igyekezett titkolni. Sosem értette, miért baj, ha mások is tudomást szereznek róla. Sarah borzalmas házassága után ő tárt karokkal fogadta volna a benzinkút tulajdonosát a családjában. Azt gyanította, hogy Sarah a kamasz lánya, Calla miatt halogatja annyira az esküvőt. A tizennégy évesekkel mindig nehéz… – Lakást is felkínálhatnánk a tanárnak, igaz? – javasolta Buffalo Bob. – Jó ötlet – helyeselt Joshua. – Két vagy három ház is üresen áll az iskola közelében. – Nem hiszem, hogy bárki szívesen költözne azokba a romhalmazokba – ellenkezett Marta. – Nyüzsögnek bennük az egerek, meg ki tudja még, mik. – Bármikor ki lehet őket takarítani. A többiek is bólintottak. – Ha nem vették még észre, ebben az államban alig lehet tanárt találni – szólt közbe Jacob, Marta pedig helyeselt. – Feladhatunk egy hirdetést – próbálkozott Hassie. – Nincs pénzünk hirdetésre! – csattant fel Marta. – Akkor mégis mit javasol? – szegezte neki a kérdést Joshua. Jacob és Marta egymásra nézett. Jacob nagy nehezen feltápászkodott, előredőlt, és megkapaszkodott az asztal sarkában. – Itt az ideje, hogy végre beismerjük, Buffalo Valleynek vége, és semmit sem tehetünk ellene. – Marta ismét egyetértett a férjével, az arcára elégedett kifejezés telepedett. Hassie és Buffalo Bob szinte egyszerre fakadt ki. – Na várjunk egy percet! – kiáltotta a férfi. – Két gyermeket neveltem fel itt – fakadt sírva Hassie. – Egyet el is temettem. Az életem árán is megvédem Buffalo Valleyt! És ha bárki maguk közül… – …az egész örökségemet a bárba és az étterembe fektettem! – kiabálta túl Hassie-t Buffalo Bob. Joshua vetett véget a vitának. – Senki sem mondta, hogy feladjuk! – Egy tanár sem akar majd ideköltözni – emlékeztette Marta. – Találunk majd alkalmas embert. – Joshua nem hagyta, hogy Hansenék gondolkodásmódja befolyásolja a gyűlés hangulatát. – Nézzen csak körül! – mutatott Jacob Hansen a koszos ablak felé, mely a főutcára nézett. Joshua enélkül is naponta szembesült a rideg valósággal, amikor kinyitotta az üzletét: a vállalkozások bezártak, a járda megrepedezett, a résekből előkandikáltak a gyomnövények, és az utcákat elborította a szemét. A közösség lakóit rég nem töltötte már el a büszkeség. – Nem hagyjuk, hogy bezárjon az iskola! – jelentette ki nyomatékosan Joshua. – Egyetértek – erősítette meg Hassie. Az arcán megkönynyebbülés tükröződött, ugyanolyan határozottan beszélt, mint Joshua. A férfi az 11

egész életét ebben a városban élte le, és bármit megtett volna, hogy megmentse. Kerül, amibe kerül, szereznek egy tanárt az augusztus végén esedékes iskolakezdés előtt. – Hiszem, ha látom – jelentette ki Jacob Hansen olyan hangosan, hogy mindenki jól hallja. – Akkor készüljön csak fel a csodára! – tett pontot a vita végére Joshua. Buffalo Valleyben több élet maradt, mint amennyit Hansenék feltételeztek róla, Joshua pedig minden erejével azért küzdött, hogy ezt be is bizonyítsa. Lindsay Snyder gyomra remegett az idegességtől. Haragudott magára az ostobasága miatt. A konyhaasztalnál ült, a kutyái a lábánál szundikáltak. Ha lehangolt volt, kiírta magából a bánatát. Így tisztázta magában, mi is történt vele, és miért, ebben az esetben azonban már tudta a választ. Ahogy végzett, félretette a bőrkötésű könyvecskét, majd kibámult az ablakon. Mégsem a tájat látta, csak a saját bútorait. Monte sosem veszi feleségül. Már két évvel ezelőtt látnia kellett volna, de nem vette észre. Rájött, hogy az egész csak azért történt, mert olyan kétségbeesetten családot akart alapítani a férfival. Szerette őt, és úgy vélte, minden szerelemnek házassággal kell végződnie. Sajnos csak azt látta, amit látni akart. Azzal áltatta magát, hogy egyszer csak meggyőzi a férfit a maga igazáról. Monte nem hazudott neki, nem vezette félre. Már az első pillanattól fogva tudtára adta, hogy egyáltalán nem akar megházasodni. Szerette Lindsayt, de az előző házassága olyan szörnyű emlékeket hagyott benne, hogy megfogadta, többé nem kér ebből az élményből. Soha nem tett olyat, ami arra utalt volna, hogy később esetleg meggondolja magát. Lindsay tudta, hogy csak egyvalakit okolhat a boldogtalanságáért, és ez a valaki nem Monte volt. Nem sokkal, talán hat hónappal a kapcsolatuk kezdete után egyszer már elhagyta a férfit, mert mindenáron ragaszkodott a házassághoz. Monte meggyőzte, hogy térjen vissza hozzá, pedig bolond módon azt hitte, egyszer majd minden megváltozik. Nem így történt. Megcsörrent a telefon, Lindsay pedig a kijelzőre nézett. Sajnálattal vette tudomásul, hogy nem Monte hívja. – Halló! – motyogta a készülékbe. – Maddy vagyok! – Tudom. – Ezen a gyönyörű nyári délutánon pont olyan a hangod, mint aki elveszítette a legjobb barátját. Szerencsére tudom, hogy ez nem következhetett be, mert a legjobb barátod én vagyok! Lindsay sóhajtott, és azon tűnődött, vajon miért kell most ezt a gondtalan hangot hallania, miközben az élete éppen darabokra hullik. – Nincs semmi különös. Legalábbis semmi sem változott az elmúlt két évhez képest. – Ha jól sejtem, akkor Monte a ludas. Mi történt?

12

– Semmi. Tegnap este vacsorázni mentünk, majd lovas hintóval körbehajtottunk a Chippewa téren. A magnóliák már virágba borultak, és… Maddy, minden tökéletesen alakult, egészen addig, amíg… – Amíg… mi történt? Lindsay összeszorította a szemét, mert még az is fizikai fájdalmat okozott neki, hogy beszéljen róla. – Amíg el nem követtem azt a hibát, hogy említést tettem a jövőről. Mintha valami elképesztően csúnya szót ejtettem volna ki a számon. Utána már csak arra emlékszem, hogy veszekedtünk. Ráébredtem, hogy Monte bizony sosem akar feleségül venni. Maddy először szóhoz sem jutott. – Szakítasz vele? – Már megtettem. Vége, Maddy. – Nem hallom az elszántságot a hangodban. – Pedig ezúttal komolyan mondom. Semmivel sem tud rávenni, hogy visszakozzam. Többé nem leszek a saját ellenségem. – Monte már az elején szólt, hogy soha többé nem akarja igába hajtani a fejét. – Tudom, tudom. – Meglep, hogy nem költöztél össze vele, hiszen ez volt minden vágya. Lindsay azonban úgy vélte, hogy ezzel még mindig nem köteleznék el magukat, nem költözne be az életébe az állandóság érzése. Ő maga is elgondolkodott az élettársi kapcsolaton, de utólag örült, hogy mégsem ment bele. Semmit sem változtatott volna az érzéseiken. – Tehát nemes cél érdekében vetettél véget a kapcsolatnak? – Maddy, elérkezett az ideje, hogy szembenézzek a valósággal. Nem fecsérelem többé a drága időmet. – Csak így tovább! – eszmélt fel Maddy. – Tudom, hogy most nagyon nehéz, de… Amíg középiskolába jártak, gyakran aludtak egymásnál, és ilyenkor éjszakába nyúlóan arról beszélgettek, milyen férfihoz szeretnének feleségül menni. Akkor még olyan pofonegyszerűnek tűnt az egész. Most meg, közel a harminchoz, egyetlen megfelelő férjjelölt sem volt a láthatáron. – Emlékszel, amikor még kamaszok voltunk? – Lindsayből előtörtek a bugyuta iskoláskori álmok. Maddy meglehetősen csúnyán horkantott. – Milyen érzelgős bolondok voltunk! Lindsay csüggedten vonta meg a vállát. Egyikük sem úgy gondolta, hogy a házasság a megélhetésük egyetlen biztos záloga. Egyszerűen csak vágytak az összetartozás érzésére, a gyermeknevelés csodájára. Maddy legalább talált magának egy jó kifogást. Georgia állam szociális munkásaként sokat dolgozott mások boldogulása érdekében. Általában önszántából túlórázott. Egy héten többször is tartott nevelési tanácsadást este, és számtalan zűrös életű fiatalt is a pártfogásába vett. Maddy meg akarta váltani a világot, és ehhez kellően jó szívvel áldotta meg a Teremtő. Lindsayt nem hajtotta hasonló vágy. Érettségi után Georgiában tanult tovább egy főiskolán. Négy éven át laktak egy szobában Maddyvel. Francia szakon végzett, majd számos állást kipróbált. Akkor használta legtöbbet a nyelvtudását, amikor nyári munkásként elhelyezkedett egy 13

áruház illatszerrészlegén. Akadt még néhány lehetősége, hogy kiaknázza az ismeretei adta lehetőségeket: tanította a nyelvet turistáknak, üzleti iratokat fordított le, de egyikben sem lelte igazán örömét. Csaknem négy évvel korábban a nagybátyja, Mike savannah-i bútoráruházában megbetegedett az egyik könyvelő, Lindsay pedig beugrott helyettesíteni. Mrs. Hudson nem ment vissza, így a lány a helyén maradt. – Egy nap eljön értem a hercegem – csicsergett Maddy a telefonba. – És érted is… A főiskolát mindketten huszonhárom évesen fejezték be, és akkor még úgy érezték, rengeteg idejük van, hogy megtalálják a lelki társukat. Most, hét évvel később már nem is tudták, hányszor öltötték magukra a koszorúslányruhát mások lagziján. Több mint tíz alkalommal fordult már elő, sokat viccelődtek rajta. Maddy fejében már az is megfordult, hogy kiárusítás keretében kellene megszabadulniuk a sok selyemruhától. Talán végre egyszer felragyog az ő szerencsecsillaguk is. Két évvel ezelőtt Lindsay sorsa aztán jóra fordult. Monte Turner értékesítőként kezdett dolgozni a nagybátyjánál. Lindsay abban a percben beleszeretett, ahogy bemutatták őket egymásnak. Pár héten belül szakított Chuck Endicott-tal, akihez meglehetősen laza kapcsolat fűzte. Azóta csak Monte-val találkozgatott. Még most is szerette a férfit, de két év elteltével jól látszott, hogy nem ugyanazt várják az élettől. Monte-t nem érdekelték a gyerekek, az elkötelezettség szó hallatán pedig kirázta a hideg. Lindsay viszont egész életében erről a kettőről álmodott. – Figyelj csak – mondta izgatottan Maddy –, a főnököm rávett, hogy menjek két hét szabadságra. Attól fél, hogy agyonhajszolom magam. Jövő péntektől tehát nem dolgozom. – Szabadság… – Lindsayt akarata ellenére irigység töltötte el. – Gyere velem! – biztatta Maddy. – Rád férne egy kis kikapcsolódás. Csábítóan hangzott az ajánlat. – Ha valóban szakítani akarsz Monte-val, akkor tedd meg minél előbb, és lehetőleg végleg! Ha sokáig húzod-halasztod, az egyikőtöknek sem tesz jót. Lindsay tudta, hogy a barátnőjének igaza van. – Hova szeretnél menni? Európába? – Két hét Párizsban maga lenne a mennyország! – Nincs annyi pénzem – felelte Maddy. A szociális munkásokat sosem fizették meg rendesen. – Esetleg néhány hét a Saint Simons-szigeten? – A hely Georgia partjának kiemelt részeként első osztályú üdülőparadicsomnak számított. – Te jó ég, annál még Párizs is olcsóbb! Lindsay sem dúskált éppen a földi javakban. – Hát akkor mit javasolsz? – Mi lenne, ha tennénk egy körutat autóval? Annyifelé nem jártam még ebben az országban! Lindsay jó ötletnek találta, hiszen úgy vélte, mindegy, hová mennek, csak innen el. Maddy nemrég vett új autót, a költségeket pedig megfelezhetnék. – Már régóta szeretnék ellátogatni a Yellowstone Parkba – mondta Maddy. 14

– Csodálatos hely! – jelentette ki Lindsay. – Jártál már ott? – Még gyerekkoromban. Tudod, az apám Észak-Dakotában született, és ott is nevelkedett. Néhányszor voltunk azon a vidéken. A Yellowstone Park nincs is olyan messze, legalábbis úgy emlékszem. Tízéves lehettem, amikor utoljára láttam. – Kedveltem a nagypapádat – suttogta Maddy. Három évvel korábban, nem sokkal azután, hogy Lindsay nagymamája meghalt, Snyder nagypapa megzavarodott, nem lehetett már egyedül hagyni. Nem maradt egy családtagjuk sem azon a vidéken, így Lindsay szülei Buffalo Valleyből egy nyugdíjasotthonba költöztették a nagypapát. Ott halt meg nem sokkal később. Lindsay sok szép emléket őrzött erről a rövidke időszakról. Mivel Észak-Dakota nagyon messze van Georgiától, ritkán látogatták meg a Snyder nagyszülőket, így Lindsay sajnos keveset tudott róluk. Eleinte a nagypapának rettenetesen hiányzott a völgy. Hosszasan tudott mesélni az ott töltött évekről. Áldottnak nevezte azt a földet, de aztán elárulta, hogy úgy érezte, minden egyes nap harc. Meg kellett küzdeniük az áldásért. Leírta a kettős szivárványt, melyet egy heves zivatar után látott, és azt, ahogy a vad téli hóviharok acélszürkévé változtatták az eget. A csodaszép naplementék során megnyílt a mennyország, narancs-, rózsaszín és vörös színben ragyogott, amerre csak a szem ellátott. – Szeretnék elmenni Buffalo Valleybe is – jegyezte meg Lindsay. – Buffalo Valleybe? – Észak-Dakotába. Oda, ahol az apám felnőtt. – Rendben, útba ejtjük. – A nagyszüleim háza is ott áll, még nem adtuk el. – A régi tanya? – Nem – javította ki Lindsay –, a nagyszüleim még a hetvenes évek elején eladták a birtokot, és a városba költöztek. – Lindsay nem tudta, miért nem szabadultak még meg a háztól. – Ha minden igaz, a házat azóta is hirdeti egy ingatlanforgalmazó cég. – Hallott ezt-azt az értékesítésről, de nem tudta, mi lett a végeredmény. – Talán jobb is, ha ránézünk – mondta Maddy. Lindsay tudta, hogy a nagybátyja nem bánja, ha szabadságra megy, a családja pedig örömmel hallja majd a terveit. Szerette volna tudni Monte véleményét is. Nem is kellett rá sokat várnia. Négy napon át tettek úgy, mintha tudomást sem vennének egymásról, majd Monte végül megjelent Lindsay munkahelyén. A nő tudta, hogy ez egyszer bekövetkezik, és már előre rettegett a találkozástól. A félelem érzésébe azonban vegyült egy csepp ragaszkodás is. – Hová mentek? – kérte számon a férfi, és láthatóan rosszulesett neki, hogy mástól hallott a lány terveiről. Lindsay addigra már majd megőrült azért, hogy láthassa egykori kedvesét, és csakis a férfi homloka előtt libegő hajtincsre tudott figyelni. – Nyaralni – felelte, miközben járkálni kezdett a kis helyiségben. Nem tudott egy helyben ülni. Azt akarta, hogy Monte kifejtse a véleményét, ugyanakkor tudta, hogy ez nem a legjobb ötlet. A férfi becsukta az ajtót, és nekitámaszkodott. 15

– Nem hajmeresztő ez egy kicsit? – Mi? – nézett vissza a nő a válla fölött, miközben becsúsztatott egy iratot a négyfiókos szekrénybe. – Hallottam, hogy Maddyvel át akarjátok autózni az országot. Két nő egyedül nincs biztonságban, Lindsay. Ha haragszol rám, rendben van, legyél mérges. Mindketten tudjuk, hogy úgyis hamar elmúlik. Lépjünk túl rajta! Én már el is felejtettem, min vesztünk össze. Korábban is vitatkoztunk már, és nyilván a jövőben is fogunk, de ezért még nem kell butaságokra adnod a fejed. – Túltettem magam rajta – bizonygatta mézédesen a lány. – Lindsay… – Vége a kapcsolatunknak, Monte. Komolyan gondoltam, amit mondtam. – Ha tényleg ezt akarod, ám legyen – felelte a férfi, mintha félvállról venné az egészet. – De miért nem vársz addig, míg én is ki tudok venni néhány napot, és veletek mehetek? Veszélyes lehet, ha Maddyvel kettesben vágtok neki. – Felelősségteljes, értelmes nők vagyunk. Persze azért köszönöm, hogy aggódsz értünk! Monte tanácstalanul hallgatott, Lindsay pedig folytatta az iktatást. – Sajnálom, ami szombat este történt! – kezdte újra gyengéd hangon a férfi. – Mindketten rosszkedvűek voltunk. – Semmi baj a közérzetemmel. – Lindsay a férfi felé fordult, és a helyére tett egy számlát. – Tudod, hogy mit érzek irántad. Monte szerette őt, és a szíve mélyén ezt Lindsay is pontosan tudta. Másként nem maradt volna vele ilyen hosszú ideig. Nehezen tudta elképzelni az életét a jóképű, gondoskodó férfi nélkül. – Vegyél feleségül, Monte! – szaladt ki a száján, mielőtt még végiggondolhatta volna, mit mond. Monte tekintete nyomban elkomorult. Lindsay már megbánta, hogy kimondta. Újra csak meg akarta változtatni azt, amit nem lehetett. Tanácstalanul rázta meg a fejét szomorúságában. – Nélkülem mész? – mormogta Monte. – Igen. – Lindsay csak így tudott tiszta fejjel gondolkodni, csak így maradt esélye, hogy elfelejtse a férfit. – Mikor indulsz? – kérdezte lemondó hangon Monte. – Szombat reggel. A férfi mélyen a nadrágzsebébe süllyesztette a kezét. – Két hétre mentek? Lindsay bólintott. – Felhívsz? Legalább ennyit megtehetnél. Csak annyit szeretnék tudni, hogy jól vagy-e. A nő a fejét rázta. – Kérlek, ne nehezítsd meg még jobban a dolgomat! – Hiányozni fogsz – vallotta be csendesen Monte. Egy kicsit tétovázott, mielőtt megfordult és kisétált az ajtón.

16

Tíz óra is elmúlt, mire Gage Sinclair leparkolt a traktorral, és befejezte az eszközök tisztítását. Pirkadattól alkonyatig dolgozott a földeken. Lucernát takarított be, és halálosan kimerült. Vicces, hogy az ember képes annyit dolgozni, hogy aztán ruhástul dől végig az ágyon, anélkül hogy a csizmáját levenné. Viszont eltölti a jól végzett munka büszkesége. Ahogy a ház felé tartott, látta, hogy az anyja a tornácon üldögél, és az ujjai fürgén járnak a legújabb kötésén. Talán egy újabb pulóver készül neki. Az asszony általában már ágyba bújt ilyenkor. Korán kelt, hogy megetesse az állatokat és művelje a kertet. A nyár legforróbb részének közeledtével észszerűbbnek bizonyult még a hűvösebb órákban befejezni a feladatokat. Gage Kevint kereste, de az öccse – igazából csak a féltestvére – kámforrá vált. Érthető, hiszen a hőséget nem lehetett kibírni a négy fal között. Gage nem hallotta a televíziót, sem azt, amit a fiatalok zenének csúfolnak. A fiú sok bosszúságot okozott neki. Néhány éven belül Kevinnek át kell vennie a gazdaságot. Igaz, hogy Gage ott lesz mellette, hogy irányítsa és tanácsokat adjon, de a birtok Kevin nevén volt, így vállalnia kell a vele járó kötelezettségeket. Gage tizenöt éves volt, amikor az édesanyja tízévnyi özvegység után újra férjhez ment, és tizennyolc, amikor az öccse megszületett. John Betts meghalt, amikor Kevin betöltötte az ötödik évét, így Gage inkább az apa, mint a báty szerepét töltötte be az immár tizenhét évessé cseperedett kamasz életében. Leta letette a kézimunkát, és felállt, amint a fia a házhoz ért. Gage ekkor döbbent rá, hogy az asszony őt várta. – Hassie telefonált a városi tanács gyűlésével kapcsolatban. Gage nem szólt egy szót sem. – Nem vagy kíváncsi, mi történt? – Gondolom, úgyis elmondod. – Gage felment a tornácra, de nem mert leülni, mert attól félt, hogy a fáradtságtól nem tud majd felállni. Az anyja rövid vállrándításából rájött, hogy bölcsen döntött, amikor kihagyta a tanácsülést. Ha Joshua McKenna azt akarja, hogy ő is tiszteletét tegye, olyan időpontra kell szerveznie, amikor épp nincs lucernabetakarítás. – Mielőtt bármit mondanál, sejtem, mit lehetne tenni, ha elkezdődik a tanév – jelentette ki. Eloise nélkül aligha működik majd a középiskola. Talán önző gondolat volt, de szerette volna, ha még egy évig kitart a tanárnő, legalább addig, amíg Kevin leérettségizik. – Tudom, hogy mit forgatsz a fejedben. Gage nem lepődött meg, mert már beszéltek erről korábban is. – Azt szeretnéd, ha én tanítanám itthon – folytatta az anyja. – Ez lenne a legjobb. – Szamárság! Ez lesz az utolsó éve. Bár Kevin veszi majd át a birtokot, joga van ahhoz, hogy rendes középiskolába járjon, és esetleg főiskolára is, ha telik rá. Arra gondoltam, hogy befejezhetné a középiskolát Fargóban. Lakhatna Jim bácsival és Mary Lou nénivel. – Meglátjuk. – Gage úgy vélte, az öccsét alaposan elkapatták. Ha a következő kilenc hónapot a városban tölti a rokonok körében, nem tud felkészülni a gazdálkodóéletre. – Ugye még nem mondtad el neki? 17

– Nem – felelte az asszony, de a hangjából érezni lehetett, hogy valamit titkol. Gage nem akarta tudni, hogy mit. – Mi van még? – Kevin megint elvitte a teherautót úgy, hogy nem mondta meg, hová megy. Korábbi elhatározásával ellentétben Gage mégis lerogyott a tornác legfelső lépcsőfokára. – Szerintem elég nyilvánvaló, hol csatangol. – Jessicánál – sóhajtott az anyja. A tizenéves öccse először esett szerelembe. Gage tudta, hogy az ő feladata felvilágosítani a fiút. Elmagyarázni neki, mi a felelőssége egy férfinak a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő betegségek megelőzésével kapcsolatban. Az anyjuk valószínűleg sosem adott volna gumi óvszert Kevin kezébe, így hát Gage tette meg. A fiatal fiú haragudott, de azért eltette az óvszert. Gage-et azonban nem lehetett becsapni, hiszen nemrég még maga is a tizenhét évesek életét élte. Kevin egész nyáron, amikor csak tudott, elszökött, hogy a szerelmével lehessen. Jessica szülei ugyanúgy rettegtek ettől a kapcsolattól, mint Gage. Az iskola helyzete sem hagyta őket nyugodni. Ha a középiskola bezárja kapuit, biztos, hogy sok szülő majd a rokonokhoz küldi a gyerekét. Néhányan talán majd otthon maradnak tanulni, de Gage tudta, hogy az anyja jól látja a helyzetet. Kevin esetében ez utóbbi sehogy sem működne. Az öccse nem elég fegyelmezett ahhoz, hogy önállóan, tanórai kereteken kívül haladjon a tananyaggal. Minden szabadidejét rajzolgatással vagy a barátnőjével töltötte. – Hassie felveszi a kapcsolatot a tanárszövetséggel a helyettesítés kapcsán – mondta Leta. – Erről döntöttek a gyűlésen. Gage anyja feltétel nélkül bízott a gyógyszerésznőben, hiszen őt tekintette a legjobb barátjának. Gage is tisztelte, de nem tartotta csodatévő szentnek. Már majdnem júliust írtak, az iskolaév pedig augusztus végén kezdődik. Nem szerette játszani a vészmadarat, de tudta, hogy lehetetlenre vállalkoztak. Előbb-utóbb akad majd tanár, de addig nem tehetnek egyebet, mint hogy bezárják az iskolát. – Legyen hited, fiam! – biztatta Leta, mintha a hit önmagában mindent jóra fordítana. – A Jóisten tudja, mit miért cselekszik. – Ha tényleg így van, már csak azt szeretném tudni, hogy figyel-e a gabona árára. – Gage! Nem akart vitába szállni az anyjával, de ha a Teremtő valóban tanárt akar küldeni hozzájuk, jobb, ha a lovak közé csap. Gage azonban nem csak ennyit szeretett volna kérni, ha már a kívánságokról esett szó. Az égre tekintett, és magában megfogalmazta a saját elvárásait is: a tanárnő legyen fiatal, csinos és egyedülálló. Okos és szerető szívű. Szeresse a gyerekeket és az állatokat. Vagyis Gage saját magának szeretett volna asszonyt találni. Majdnem hangosan felnevetett. Micsoda képzelgés! Ezt az imát, már ha annak lehetett tekinteni, inkább a fáradtságnak tudta be. És annak, hogy a kisöccse minden bizonnyal elveszítette az ártatlanságát azon a nyáron. Igen, a testvére megtalálta a szerelmet, ő viszont nem. 18

2. Sarah Stern megvárta, amíg az apja elaludt a televízió előtt. Úgy horkolt, hogy attól még a halottak is életre keltek. Tizenéves lánya, Calla bezárkózott a szobájába, és zenét hallgatott. Sarah nyugtalanul tárcsázta Dennis számát, majd idegesen járkált fel-alá a konyhában, amíg meg nem látta a közeledő autó fényeit. Halkan kisurrant a házból, és keresztülfutott az udvaron. Ahogy Dennis meglátta, kinyitotta az autó másik ajtaját, Sarah pedig beült. – Köszönöm, hogy eljöttél! – súgta az asszony. – Köszönöm, hogy hívtál! Ahogy az ajtó becsukódott és a lámpa kialudt, Sarah a férfi karjában találta magát. Nem érdekelte semmi, mindenképp meg akarta csókolni. Ajkuk mohón forrt egybe. A csók után Sarah válla föl-le járt a zihálástól. Dennis hátradőlt, a mellkasa megemelkedett a sóhajától. – Ez már nagyon kellett nekem! Sarah nem mondta, de ugyanúgy érzett. – Mi történt ma délután a gyűlésen? – kérdezte a nő. Az apjából egy szót sem tudott kiszedni, az öreg egész este hárította a kérdéseit. Sarah azonban izgult. Ha nem találnak tanárt, otthon kell tanítania Callát, és azt egyikük sem élte volna túl. A lánya betöltötte a tizennegyedik évét, szemtelen volt, és kezelhetetlen. Az alma nem esett messze a fájától. Sarah úgy sejtette, ez a büntetése, amiért annak idején annyi fejfájást okozott a saját szüleinek. – Találunk majd másik tanárt – nyugtatta meg Dennis. Sarah apja is ugyanezt mondta, de nem fejtette ki bővebben. – Hol? – akadékoskodott a nő. Dennis megvonta a vállát, ahogy elhajtottak a háztól. – Te sem tudod, igaz? – Nem zárjuk be az iskolát, ezt megígérem! – A férfi lehúzódott az út szélére, és leállította a motort. Sarah Dennis felé nyúlt, az ujjait a hajába fúrta, és száját az ajkára tapasztotta. Mindig ez történt, ha hosszabb időt töltöttek egymástól távol: a vágy csaknem bombaként robbant fel az első néhány csók közben. A férfi vállgödrébe temette arcát, és azon erőlködött, hogy a gondolatai ne terelődjenek másfelé. – Ha jól értem, a tanácsülésen csak vita zajlott, nem született egyértelmű terv. – Nem. Vagyis ez így nem egészen igaz. Hassie felhív néhány embert. – Rendben van, csakhogy ez még nem biztosíték semmire. – Sarah pontosan ettől félt. – Ezen a környéken nagyon kevés a képzett és mozgósítható tanerő. Hacsak az égből nem pottyan le hozzánk egy. Dennis csak ennyit mormogott: – Drágám, ne izgulj! Sarah gyűlölte, ha egy férfi – különösen az, akit szeretett és becsült – így csitítgatja. Nem elég, hogy az apja semmibe vette az aggodalmait, úgy tűnt, Dennis sem tulajdonít neki nagy jelentőséget. A város jövője forgott

19

kockán, de valamiért az apja és a kedvese is azt hitte, majd minden megoldódik magától. – Hassie felhívja a tanárszövetséget, hogy küldjenek valakit még a tanév kezdete előtt. Sarah felhördült. Mindenkinek csak a szája járt! – Tisztában vagytok vele, hogy hat hét múlva kezdődik az iskola? – Addig kerítünk egy tanárt. Sarah hátrasöpörte hosszú haját, és ellenállt a vágynak, hogy újra a férfihoz bújjon. – Ha legalább egyvalaki a földön járna a tanácstagok közül! – Az apád… – Az apám? Aki azt hitte, mindenki kártyázni akar majd az anyám halotti torán? – Joshua McKenna használhatatlanná vált vész esetén. Nem sokat javított a helyzeten, hogy a városi tanács elnöki székében foglalt helyet. – Úgy látszik, az egész közösség azt a látszatot akarja kelteni, hogy nincs semmi baj, és majd mindenre születik megoldás. Dennis, szokásához híven, szótlan maradt. Ült, és a kormánykereket szorongatta. Már olyan régóta ismerték egymást, hogy Sarah olvasott a gondolataiban. Nem szeretett veszekedni. Ha végre találkozhattak, azt a kevéske időt nem acsarkodással akarta tölteni. – Sajnálom – suttogta, és végigsimított a férfi karján. Ő is szívesebben csókolózott marakodás helyett, de aggasztotta Calla jövője. És a sajátja is. Nem akart elmenni Buffalo Valleyből. Ez volt az otthona, itt biztonságban érezte magát. Biztonságban a külvilág kétségeitől és a rettegéstől. A hibáktól, amelyeket akkor követett el, amikor vakmerő kirándulást tett a völgyön kívül. Dennis átkarolta a vállát, Sarah pedig a férfira borult. Jól érezte magát erős karjában, mintha ő meg tudná védeni mindentől. Tudta, hogy nem szabadna Dennistől függnie, de féltette Callát és saját magát. Tizennyolc éves korában Sarah alig várta, hogy elhagyhassa Buffalo Valleyt, hogy megtalálja a saját útját a világban. Minneapolisba költözött, és egy textilüzletben helyezkedett el éhbérért. Másodállást kellett vállalnia éjjelente, hogy az albérletet kifizethesse. Egyik ilyen műszakja során találkozott Willie Sternnel. Őrült fickó volt, lobbanékony és kiszámíthatatlan. Egy hónap sem telt el, és már össze is költöztek. Nem sokkal később Sarah teherbe esett. Csak az öccsének merte elmondani, mire Jeb odautazott hozzájuk, és kierőszakolta, hogy házasodjanak össze Willie-vel. Sarah biztosra vette, hogy másként Willie faképnél hagyja, de talán jobban is járt volna úgy. Calla születése után a férfi nem hagyta, hogy Sarah dolgozzon. A nő még az anyjától tanulta meg a foltvarrás fortélyait, és a tapasztalatait a textilboltban tökéletesítette tovább. Otthon dolgozott, az alkotásait pedig eladta. Willie ugyan nem értette, hogy miért adnak érte pénzt az emberek, de a bevétel jól jött, hát nem tett megjegyzéseket. A férfi részidőben cipőárusként dolgozott, emellett pedig gitározott néhány együttesben. Nem hozott a házhoz rendszeres jövedelmet. Nem tartott sokáig, hogy a házasságuk darabokra hulljon, és a csőd szélére jussanak. Amikor Sarah megtudta, hogy Willie egy másik nőt is teherbe ejtett, felkeresett egy ügyvédet. Nagyon letaglózta a hír, összetörve és egy négyéves kisgyerekkel kullogott vissza Buffalo Valleybe. Azóta még mindig az 20

apjával élt. Folytatta a foltvarrást, igazi odaadással, szenvedéllyel. Az eltelt évek során egyre jobban megszerette az anyagok és színek összeillesztését hagyományos és saját tervezésű mintákká. Willie-ről nem nagyon hallott többet, de egyáltalán nem bánta. Dennis a mutatóujjával végigsimogatta a nő arcát, majd megcsókolta. – Rég láttalak – súgta, miközben megérintette Sarah keblét. – Tudom. – A nő már hat hete nem hívta fel telefonon. Kegyetlen játékot játszott a férfival, akire rászabadította minden bánatát, pedig tudta, hogy nincs közös jövőjük. Dennis Urlachernek azonban nem tudott ellenállni. Már többször is szakítani akart vele, de sosem tudta megtenni. – Miért vártál ilyen sokáig? – kérdezte a férfi. Sarah nem akart válaszolni, lehajtotta a fejét. Megbánta, hogy egy gyenge pillanatában felhívta a férfit. Dennis azonnal ugrott, akár éjjel, akár nappal akart vele beszélni. Így ment ez már két éve. Pedig nem illettek össze Dennisszel. A férfi sok mindent nem tudott még róla. Olyanokat, amiket még az apjának, Jebnek, sőt Callának sem árult el soha. Nem lett volna szabad összejönniük. Dennis öt évvel fiatalabb volt nála, ráadásul Sarah testvérének a legjobb barátja. Sarah már régóta tudta, hogyan érez iránta a férfi. Eleinte kikosarazta, nem akart vele találkozni. Sok éven át el tudta fojtani magában az egyre növekvő érdeklődést. Aztán Jeb balesetet szenvedett a tanyán, kis híján otthagyta a fogát. Amíg a kórházban az életéért küzdött, Dennis szép lassan a mindennapjaik részévé vált. Jelenléte megnyugtatta, megerősítette őt. Ekkor történt, hogy Sarah engedett a gyeplőn, és szeretők lettek. Innen már nem fordulhattak vissza. A nő nem tagadhatta le az érzéseit, a testi vágyait. Továbbra is kötötte azonban az ebet a karóhoz, hogy a viszonyukat tartsák titokban. Nem azért, mert szégyellt Dennis oldalán mutatkozni, hanem azért, mert saját magával nem tudott kibékülni. Sarah gyanította, hogy az apja tudja, mi folyik köztük, bár sosem tette szóvá. Calla ügyet sem vetett rá, az anyja legnagyobb örömére. Jeb kezdettől fogva tudta, de sosem beszélgettek a kapcsolatukról. Dennis beletúrt a nő sűrű, sötét hajába, majd közelebb húzta magához. Újra megcsókolta, lassan és mélyen. – Gyere velem haza! – kérte vágytól fátyolos hangon. – Nem. Dennis nem vitatkozott a nővel, nem akarta ráerőltetni az akaratát. Ehelyett addig csókolta, amíg nyögdécselni nem kezdett, és oda nem bújt hozzá. Egy idő után Dennis felemelte a fejét, és Sarah szemébe nézett. Szerelme napsugárként ragyogta be a nőt. Hat hete nem látták egymást. Hat hetet töltöttek hosszú, magányos éjszakákkal, mialatt Sarah a férfi után vágyakozott, de makacsul tagadta. Dennis szó nélkül útjára engedné, ha ő azt akarná. A nő nem tudott ellenállni, megsimogatta a férfi nyakát, és rámosolygott. Dennis barna szeme elhomályosult, annyira kívánta őt. Újra csókban forrtak össze, mert Sarah túl gyenge volt, hogy ellenálljon, hogy megtagadja magától a férfi szerelmét, vagy elmondja neki az igazat.

21

– Felkelsz még az idén? – korholta Lindsay a barátnőjét, miközben egy bögre gőzölgő kávét tett Maddy éjjeliszekrényére. A lány megfordult az ágyban, és Lindsayre hunyorgott. – Mennyi az idő? – motyogta. Lassan felült, és a kávéért nyúlt. – Nyolc óra – világosította fel Lindsay. Leült Maddyvel szemben az ágyra, keresztbe tette a lábát, és közben a kávéját kortyolgatta. Előző nap érkeztek Minneapolisba, és miután találtak szállást, azonnal a Mail of America nevű bevásárlóközpontba mentek. Savannah-ban is akadt lehetőség a vásárlásra, de nem úgy, mint itt, ahol a négyszáz üzlet között még egy hatalmas vidámpark is helyet kapott. Miután végigjárták az egészet, felültek néhány hullámvasútra, amelyen kedvükre sikítozhattak. Ajándékokat is vásároltak az unokahúgaiknak és unokaöccseiknek. A körút végén megebédeltek, és megnéztek egy filmet a moziban. Eközben egy pillanatra sem kellett elhagyniuk a nagy központ területét. – Már? Az lehetetlen! – hitetlenkedett Maddy. – Pedig igaz. – Lindsay szerette a reggeleket, már serdülőként is. Ebben különböztek a legjobb barátnőjével. Maddy csak lassan tért magához, esténként azonban tovább maradt friss, mint Lindsay. Talán a génjeikben hordozták a különbséget. Lindsay földmüvescsaládból származott, Maddy szülei városlakók voltak. – Elmegyünk ma Buffalo Valleybe? – kérdezte Maddy, amikor végre ledobta magáról a takarót, és elindult a fürdőszoba felé. – De csak ha csipkeded magad. – Lindsay nemcsak összecsomagolta a bőröndjeit, hanem már mind az autóban sorakozott. Hatkor kelt, és üldögélt egy keveset a reggeli napsütésben egy csésze kávé társaságában. Felidézte, hogy miket mesélt a nagyapja Észak-Dakotáról és Buffalo Valleyről. Az öregember összezavarodott Savannah-ban. Idővel megszokta valamennyire, de úgy tűnt, segít, ha az otthonáról beszélhet, Lindsay pedig örömmel hallgatta. A nagypapa végeérhetetlenül tudott szónokolni a tápanyagban gazdag földről, a bő termésről. Képeket mutatott a végtelen mezőkről és a fölötte elterülő kék égboltról. Lindsay emlékezetében a leginkább a hóviharokról és a szélről szóló történetek maradtak meg. A nagypapa többször is a figyelmébe ajánlotta, hogy a délebbre fekvő államok közül sehol sem fúj olyan erősen és vadul a szél, mint Dakotában. Gyakran szédítő sebességgel vágtat végig a környéken. Néhány óra alatt az átázott talajt portengerré szárítja. Lindsay nem értette, hogy miért maradnak az emberek ezen a vidéken, de a nagypapája ugyanúgy szívből szerette Dakotát, mint ő a családját. Míg Maddy öltözködött, Lindsay a térképet tanulmányozta. Számításai szerint késő délutánra kell Buffalo Valleybe érniük. Minneapolisból Fargón át vezet az útjuk, majd a huszonkilences úton Grand Forksba, onnan a kettes úton Devils Lakeig, onnan pedig észak felé. Miközben a térképet hajtogatta össze, a telefonra pillantott. – Eszedbe ne jusson! – dugta ki a fejét a fürdőszobából Maddy. A fogkefe nyele kilógott a szájából. – Mi? – Fel akartad hívni Monte-t. Lindsay nem vallotta be és nem is tagadta le, de pontosan ezt forgatta a fejében. Százszor olyan nehezen ment, hogy a férfit kizárja az életéből, 22

mint amire számított. Fontos szerepet kapott a mindennapjaiban, nélküle elveszettnek érezte magát. Ha most ennyire megviseli, el sem tudta képzelni, milyen kínokat él majd át, ha visszatér Savannah-ba. – Készen állsz az indulásra? – kérdezte Maddy, mintha nem rá kellett volna várni eddig. – Aha. Amíg Lindsay melegítőt és bő pólót húzott, addig Maddy fényes, sárga rövidnadrággal hangsúlyozta hosszú lábát és karcsú alakját. Sokszor nézték őket testvéreknek a hasonló testalkatuk és hajszínük miatt. Fél kilenckor már úton voltak, a magnóból harsogott a zene. Együtt énekeltek Janis Joplinnal, a Rolling Stoneszal és Bob Dylannel. Régi, de nagyszerű dalokat hallgattak, amelyek pont illettek egy utazáshoz. Grand Forksban elköltötték kései ebédjüket, majd nyugatnak vették az irányt, Devils Lake-be. Lindsay becslése szerint egyórányira lehettek Buffalo Valleytől. Ahogy elindultak az édesapja szülőhelye felé, Lindsay elnémult. Az út mindkét oldalán csak végtelen búzamezőket láttak, a kalászok tengerként hullámoztak a szélben. Emelkedett a hőmérséklet is, az autó hűtőberendezése nem tudott lépést tartani vele, az utastérbe beszűrődött a forróság. Lindsay nem bánta, sőt egyenesen imádta. Szerette, ahogy a napsugarak égették a bőrét. A szeme szomjasan itta a búzamezők látványát, és a földét, melyből a nagyszülei olyan kiválóan megéltek. Úgy tekintett rá, mint tulajdon örökségére, és olyan érzés lett úrrá rajta, hogy itt, Észak-Dakotában leli majd meg igazi önmagát. – Apa azt mondta, hogy keressük meg Hassie Knightot, ha megérkeztünk – említette meg Lindsay, miközben kikapcsolta a magnót. – Hassie – ismételte meg Maddy. – Milyen szokatlan név! Lindsay nem emlékezett az asszonyra, de nem csodálkozott rajta, hiszen utoljára tízéves korában járt Buffalo Valleyben. – Ő vezeti a város gyógyszertárát, és úgy tűnik, fontos szerepet tölt be a közösség életében – magyarázta. – Hassie-nél van a nagyszüleim házának kulcsa. Megígértem apámnak, hogy vetünk rá egy pillantást, amíg itt leszünk. Csendben haladtak tovább, aztán Maddy megkérdezte: – Már megint rá gondolsz, igaz? Lindsay kibámult az ablakon a földekre. – Igen. Félek attól, mi történik majd, ha hazamegyünk. Maddy sóhajtott. – Már azelőtt is mondtam, és most sem gondolom másként: vagy belenyugszol abba, hogy Monte sosem vesz feleségül, vagy szakítasz vele mindörökre. Tudom, hogy már megtetted, de azt is látom, hogy vissza akarod őt fogadni. Ne tedd! Soha nem kapod meg tőle azt, amit szeretnél! – Szerinted ez ilyen egyszerű? – tiltakozott Lindsay. – Igen. De ez nem jelenti azt, hogy könnyű is. – Hogyan kerülhetném ki őt? – kiáltott fel ingerülten Lindsay. – Egy helyen dolgozunk, mindennap látnom kell. Nem tartotta valószínűnek, hogy a nagybátyja megválna a legjobb értékesítőjétől egy kis szívzűr miatt. Erre Lindsay sem kérné. Kellemetlen helyzetbe keveredett, nem akart azonban lemondani annak előnyeiről sem, hogy egy rokonának dolgozhat. 23

– Nem ez a valódi bajod, jól sejtem? – szegezte neki a kérdést Maddy. Lindsay behunyta a szemét. – Nem. Egyszer már szakítottam Monte-val, úgy másfél évvel ezelőtt. Emlékszel? Attól tartok, hogy ugyanaz ismétlődne meg. Erősködtem, hogy túltettem magam rajta, és komolyan is gondoltam. Fogadkoztam, hogy a házassági ajánlaton kívül semmi mással nem győzhet meg. – Nem hagyott békén, és attól tartasz, megint ez lesz. Lindsay bólintott. Monte elhalmozta ajándékokkal, virágokkal, képeslapokkal. Azt akarta, hogy folytassák a kapcsolatukat, de az ő feltételei szerint. Nem akart kötelezettségeket, változást, ígéreteket, külsőségeket. – Mi a baj velem, Maddy? – siránkozott a nő. – Tényleg ennyire gyenge lennék? – Nem – felelte együttérzéssel a barátnője. – Akkor miért vergődöm egy olyan kapcsolatban, amely nem tesz boldoggá? Maddy az utat figyelte. – Mint már mondtam, vagy elfogadod azt, amit Monte kínál, vagy örökre elhagyod, és ehhez tartod magad. – Nem tudom, képes lennék-e rá – mormolta Lindsay. Monte már világosan elmondott mindent. Nem akarja elveszíteni őt, de nem is akarja megadni azt, amire vágyik. – Törődik velem, és tudja, hogy én is ezt teszem. – Tudom – nyugtatta meg Maddy. – Monte viszont kihasznál téged. Megfelelsz az igényeinek, vicces vagy, és még szereted is. Erre vágyik. Akar téged. – De nem annyira, hogy feleségül vegyen, és gyereket vállaljon velem! – Lindsaynek folyton emlékeztetnie kellett magát erre a tényre. Irigyelte a nővéreit, amiért saját családjuk van. Akárhányszor meglátogatta őket, utána a lelke mindig kongott az ürességtől. Saját gyermekekre vágyott. Maddyn látszott, hogy nagyon sajnálja őt. – Csak nézem, ahogy az életem legszebb évei elszállnak felettem – folytatta Lindsay. – Gyereket szeretnék! – Itt volt a kutya elásva. Ahogy közeledett a harmincadik születésnapja, a biológiai órája egyre hangosabban ketyegett. Férjjel és családdal akarta teljessé tenni az életét. – Csak úgy szabadulhatsz meg tőle, ha következetes maradsz. Ne gondold meg magad, és ne engedd, hogy befolyásoljon! Tíz-tizenöt percig csak némán ültek egymás mellett, mindketten a gondolataikba mélyedtek. Végtelen síkságon haladtak át, amelyből időnként egy-egy házikó emelkedett ki. Lindsay emlékeiben felderengett, hogy a nagyapja mindig a tanyasi élet magányát és a csendet hiányolta igazán a nyugdíjasotthonban. Ott állandóan egy csomó ember vette körül, ezért szokta meg olyan nehezen. Lindsay egészen mostanáig, amíg végig nem nézett a forró szélben ringatózó búzakalászokon, nem értette, miről beszélt a nagyapja. Egy ideje nem láttak másik autót az úton, és a földeken sem járt senki. Ahogy közeledtek Buffalo Valleyhez, Lindsay meglepetten tapasztalta, hogy az autóút többé nem vezet keresztül a városon, mint azelőtt. A főútvonalon tábla mutatott a városka irányába. Maddy lassított, és jobbra kanyarodott. 24

Mielőtt elindultak, Lindsayt figyelmeztették a szülei, hogy Buffalo Valley megváltozott, de nem számított ekkora megrázkódtatásra. – Jóságos ég! – suttogta, ahogy végighajtottak a Fő utcán. Az utat gödrök csúfították el, a járda pedig összevissza töredezett. Egy csomó üzletet felszámoltak. A katalógus-áruház hirdetőtáblája eltört, a fele hiányzott. Az ablakokat ellepte a mocsok. A filmszínház épületét alaposan megrongálták. Az út végén a benzinkút a régi, kerek töltőkutakkal úgy nézett ki, mintha az ötvenes évek egyik képeslapjáról került volna oda. Úgy látták, hogy még működik, de a másik, amelyik mellett elhaladtak, már bezárt. A legjobb állapotban Buffalo Bob panzióval egybeépített éttermét találták. – Legalább akad egy hely, ahol éjszakázhatunk – mondta megkönnyebbülten Maddy. Az egyetlen téglaépület a bank volt. Mellette állt a vegyesbolt és egy régiségkereskedés. A kirakatban tábla hirdette, hogy nem létezik olyan, amit Joshua McKenna ne tudna megjavítani. – Ez lesz a gyógyszertár – mondta Maddy, miközben leállította a kocsit az út szélén. A többi üzlethez képest ez az épület meglepően tiszta volt. Fehérre festett falaival kitűnt a városközpont épületei közül. Az ajtóban két nagy cserép piros muskátli virágzott. A patika pontosan úgy nézett ki, ahogy Lindsay apja leírta. Csak az aranybetűs felirat fénye fakult meg egy kicsit. Az ablak sarkába hatalmas táblát támasztottak, amelyen az állt, hogy tanárt keresnek. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én most úgy innék egy vaníliafagylaltos üdítőt! – törte meg a csendet Lindsay. – Én is szomjas vagyok – erősítette meg Maddy, majd követte a barátnőjét a gyógyszertárba. A csupasz fapadló és a régi csillárok ódon hangulatot árasztottak, a korszerűen felszerelt gyógyszertárban azonban változatos árukészletet találtak: sampont, piperecikkeket, képeslapot, ajándékokat, dobozos édességeket, vasárut és olyan újdonságokat, mint például tapadókoronggal ellátott, színes üvegangyalkákat. – Mit parancsolnak? – szólt ki a bolt hátuljából egy idősebb nő. A gyógyszereket a helyiség hátsó részében tartották egy emelvényen, hogy a tulajdonos mindig szemmel tarthassa a betérőket. – Maga Hassie Knight? – érdeklődött Lindsay a magas, vékony asszonytól. Fehér ingblúzt viselt, erős szálú, őszes haját rendezett tincsekben fésülte a füle mögé. A nő bólintott. – Nekem kihez van szerencsém? – Lindsay Snyder vagyok. – Gina unokája! Hassie kisietett a pult mögül, és ölelésre nyújtotta a karját. – Az apád felhívott, és elmondta, hogy be akartok nézni ide. Istenem, hadd nézzelek! Mire Lindsay felocsúdott, már az asszony karjában találta magát. – Ő a barátnőm, Maddy. – Nagyon örvendek, Maddy! – Hassie őt is megölelgette. – Nagyon jó, hogy eljöttetek! Üljetek le, én pedig máris elkészítem a környék legjobb frissítőjét! 25

A barátnőknek nem kellett kétszer mondani, máris helyet foglaltak az ülőkéken. A mahagónipultot fényesre csiszolták. Lindsay csak régi filmekben látott hasonlót. – Nálam van a ház kulcsa, de remélem, nem akartok ott éjszakázni! – mondta Hassie, miközben vaníliafagylaltot kanalazott a hosszú poharakba. – Nem, dehogy! Apám is szólt, hogy más szállásról kell gondoskodnunk. – Buffalo Bobnál találtok szobát – nyugtatta meg őket Hassie. – Ne ijedjetek meg a külsejétől, igazából valódi úriember! Lindsay és Maddy gyanakodva nézett össze. Hassie a pultra helyezte a két üdítőt. – Igyatok csak! – noszogatta őket, és eléjük tett még két pohár jéghideg vizet is. – Hányan laknak mostanában Buffalo Valleyben? – kérdezte két korty között Maddy. Hassie egy pillanatig tétovázott. – Harminc évvel ezelőtt a környező tanyákkal együtt voltunk úgy ötszázan. Szombat esténként csak úgy pezsgett a város. – És most? Hassie a vállát vonogatta. – Kevesebb, mint a fele. Inkább már csak kétszázan. Az elmúlt húsz év próbára tette a földműveseket. Lindsay bólintott. – Láttam, hogy tanárt keresnek – mutatott a feliratos tábla felé. Hassie szeme felcsillant. – Érdekel benneteket? – Sajnálom – emelte fel a kezét Maddy –, nekem már van munkám! – Mennyit fizetnek? – Lindsay maga sem tudta, miért kérdezte. Talán csak kíváncsiságból. Az apja mondta, hogy a városka haldoklik, így sok jóra nem számíthatott. Érkezésükkor azonban meglepődött. Buffalo Valley sokkal szomorúbb volt, mint a többi település, amelyen áthaladtak, de a húszéves emlékek alapján mégis olyan elevennek, élőnek látta. A valóság még nem hatolt át a gyermekkori élmények ködén. Valaha Buffalo Valleyt az amerikai kisvárosok mintaképének tekintették. A postahivatal tetején ott lobogott az amerikai zászló. Lindsay emlékezett rá, hogy abban az évben, amikor itt töltötte a nyarat, a középiskola csapata bajnokságot nyert labdarúgásban, amelyet büszkén adtak hírül a gyógyszertár és a szemközti üzlet teteje közt kifeszített plakáton. – Jelentkezel az állásra? – Hassie kék szeme izgatottan csillogott. – Nem, nem! – Lindsay nevetve rázta a fejét. – Nagyon kellene nekünk egy középiskolai tanár – közölte a gyógyszerésznő, és a pultra könyökölt. – Amint látjátok, igen nehéz napokat élünk. – Szereztél tanári képesítést, ha jól tudom – emlékeztette Maddy. Lindsay a barátnőjére bámult. – Bárkit felvennénk, aki vállalja – fogta könyörgőre Hassie. Költözzön Buffalo Valleybe? Ő? Mint tanár? Lindsay félrenyelte az üdítőjét.

26

3. Másnap reggel Gage Sinclair a kapálógéppel dolgozott a sarjadó kukorica közt. Csaknem ezer holdon termesztette ezt a növényt, kétszáz holddal kisebb területen, mint az előző évben. Ha az időjárás nem változik, a termésátlag nagyobb lesz, de azt már megtanulta a földművelésről, hogy mindig nyugtával dicsérje a napot. Az anyja már várta, amikor leállította a gépet. A forróság miatt a szomjúsága egyszerűen nem akart szűnni. Vitt magával jeges teát bőségesen, de az utolsó cseppig elfogyott. – Kész az ebéd szólt az anyja, amikor meglátta. – Egy perc, és megyek! – kiáltott vissza, és a féltestvérét kereste. Nem látta Kevint egész reggel, ezért gyanította, hogy a fiú ismét átszökött Jessicához. Gage megmosakodott, majd a konyhába ment, ahol a frissen sült kenyér ínycsiklandó illata fogadta. Az anyja minden szombat reggel kenyeret és fahéjas tekercset készített. – Hol van Kevin? – kérdezte, miközben kihúzott egy széket. Leta meglepetten pillantott fel. – Azt hittem, veled tartott. – Megkértem, hogy cseréljen olajat az autóban, miután végzett a feladataival – mondta Gage, miközben hatalmasakat harapott a szendvicsébe. Már nyolc órája nem evett, és farkasétvágya volt. Jó néhány csirkehúsos kenyér kell majd, hogy jóllakjon. – Azzal már jó pár órája végzett. – Leta hátat fordított a fiának, és úgy tett, mintha valamivel nagyon szorgoskodna, de Gage-et nem tudta átverni. – Beszéltél mostanában valakivel a városból? – kérdezte a férfi. Nem kellett bővebben kifejtenie, mindketten tudták, hogy az iskolai vészhelyzetre gondolt. – Nem – motyogta Leta. – De ne aggódj, Gage, minden rendben lesz! A férfit idegesítette az anyja vak hite és derűlátása, bár már volt alkalma hozzászokni mindkettőhöz. Leta nagyon hasonlított Hassie Knightra. Biztosra vették, hogy valahonnan, valahogyan idepottyan majd egy tanár, hogy átvegye Eloise Patten helyét. Gage azonban tudta, hogy hiába álmodoznak. – Anya, Kevinnek nem tenne jót, ha elküldenénk máshova, hogy befejezze a tanulmányait. Itt az ideje, hogy végre kivegye a részét a felelősségből, amit a gazdaság jelent. – Egyetértek. – Fontolóra veszed akkor, hogy itthon tanítsd? – Gage tisztában volt ennek a megoldásnak a hátulütőivel is. Kevinnek nem ez lenne a legjobb, de még mindig a legelfogadhatóbb, amit kitalálhattak. Az anyja felsóhajtott. – Ezt már milliószor megrágtuk, de nem változott a véleményem. – Nézz szembe végre a szomorú valósággal! – Gage behabzsolta a második szendvicset, nehogy a vita elvegye az étvágyát. Nem a legjobb választás Kevint a bácsikájához és a nénikéjéhez költöztetni. Többet 27

kellene tanulnia a földművelésről. Gage is azt akarta, hogy befejezze a gimnáziumot, és esetleg tovább is tanuljon, de a birtok Keviné volt, nem az övé. Sajnos a féltestvérére még várt néhány nehéz lecke. A fiú szívét egyáltalán nem érintette meg a föld. Kevint csak két dolog érdekelte: Jessica és a rajzfüzete. Megtette, amire kérték, de egyáltalán nem élvezte. Gage ezzel szemben el sem tudta képzelni az életét máshogy. A földművelés jelentette számára az életet. A felmenőihez hasonlóan csak akkor érezte jól magát, ha a szeme telement homokkal, az ajka kiszáradt, és a nyakát vörösre égette a nap. A föld tartotta életben. Azt sem bánta volna, ha sosem hagyhatja el Észak-Dakotát. Sok olyan gazdát ismert, aki sosem járt az állam határain kívül. Akármit termeszt is az ember, a földművelés mindennapos felelősséget jelent. Senki sem hagyja ott azt, ami az életében a legfontosabb. – Kevin valószínűleg a szénapajtában rajzolgat – mondta Leta. – Ebben a melegben biztosan nem. – A rajzolás nagyon szép és jó foglalatosság, de nem látták semmilyen hasznát. A földművelésben semmiképp. Gage azonban nem tudta rávenni Kevint, hogy olyasmivel törődjön, ami nem érdekli. Éltette a remény, hogy a fiú egyszer majd felfedezi az élet körforgásának szépségét, amelyet az öröksége adhatott neki. – Ma délután be kell mennem a városba – jelentette ki Leta, amikor Gage befejezte az ebédjét. Némi habozás után hozzátette: – Levágathatnád a hajadat. Gage beletúrt a sörényébe, és rájött, hogy az anyjának igaza van. Leta nem nagyon szerette vágni a fia haját, jobbnak látta, ha a dús fürtöket inkább Hassie ollójára és szakértelmére bízza. – Dolgom van. – Bármi legyen is az, megvár. Az anyja ritkán mondott ellent neki. Megkérte, hogy vigye be őt a városba, így adta tudtára, hogy túl sokat dolgozik, pihennie kellene egy keveset. – Rendben. – Gage már megtanulta, hogy hasonló kérdésekben érdemes az anyja bölcsességére hallgatnia. Az asszony megveregette a fia vállát, mielőtt bement a hálószobába, hogy összekészítse a holmiját. Gage morgolódva mosakodott meg, inget váltott, és megfésülködött. Már egy hónapja nem nézett a város felé, nem mintha annyi látnivaló akadt volna ott. Ha Hassie ráért, akkor ő levágatta vele a haját, majd megivott két-három korsó sört valakivel, aki épp Buffalo Bobnál tanyázott. – Hagytam üzenetet Kevinnek – tudatta vele az anyja, amikor visszaért a nappaliba. Egy kosárnyi tojást hozott magával, a tárcáját és egy váza virágot. A tojást és a virágot Hassie-nek készítette össze, cserébe a hajvágásért. Leta sem várt el soha semmilyen szívességet fizetség nélkül. Földművesként Gage is sajnálta a pénzt fölöslegesnek tűnő kiadásokra, de a büszkeségét sosem adta fel. Az úton Buffalo Valleybe Gage bekapcsolta az autórádiót. A fargói rádióállomás countryzenét sugárzott, amelyet mindketten szerettek az édesanyjával. Munka közben Gage ritkán hallgatott zenét, inkább élvezte a szél dalát. A rádió ráadásul elvonta a figyelmét is. Amíg a traktoron ült, inkább arra használta az időt, hogy tisztázza magában az élet nagy kérdéseit. 28

Harminc perc alatt beértek a városba. – Tudod, kié az az autó? – mutatott Leta a gyógyszertár előtt várakozó Broncóra. – Nem. – Minden új autónak örültek Buffalo Valleyben. Csak egyvalakinek lehetett annyi pénze, hogy új autót vegyen: Heath Quantrillnak, de nem tartották valószínűnek, hogy a bankár pont ott parkolna. – Egek! – kiáltott fel az anyja. – Nézd csak, milyen tiszta! A legtöbben évente legfeljebb kétszer mosták le az autójukat. Senki sem akarta mutogatni a rozsdás karosszériát. Ráadásul felesleges időpocsékolásnak minősült, mivel az istállók mellett egy pillanat alatt belepte őket a sár. Gage távolabb állt a szóban forgó autótól, hogy az ellentét ne legyen annyira rikító. A zöld, dízel teherautót röviddel Kevin születése előtt vásárolták, azóta is kifogástalanul működött. Gage már az előző évben le akarta cserélni, de a gabonaárak folyamatosan zuhantak. Még egy évet valahogy kisajtol a kocsiból. Már tíz éve éltek így, még egy esztendő ide vagy oda már nem számított semmit. Eddig a felmerülő hibákat meg tudta javítani maga, de mindenre ő sem készülhetett fel. Gage már az utcáról hallotta Hassie hangját. Csak egy pillantást vetett az italgépnél ücsörgő két nőre, és tudta, hogy valamelyik nagyvárosból jöttek. A kiejtésük alapján valahonnan délről, falán Atlantából vagy New Orleansból. A bőrük sápadt volt, az öltözékük pedig divatos. Buffalo Valleyben senki sem viselt ennyire színes ruhákat. El sem tudta képzelni, mi hozhatott két fiatal és csinos teremtést Buffalo Valleybe. – Leta! Gage! – Hassie mindkettőjüket kitörő lelkesedéssel üdvözölte. – Gyertek, ismerkedjetek meg Lindsay Snyderrel és a barátnőjével, Maddy Washburnnel! Savannah-ból jöttek. Képzeljétek, Lindsay Anton és Gina unokája! Savannah… Nem tévedett. Gage megérintette a kalapja karimáját, és a két nő felé biccentett. Az anyja örömmel fogadta a látogatókat, és máris mesélni kezdett arról, milyen nagyra becsülte Gina Snydert. Gage azt leste, miként szökhetne meg ebből a tyúkketrecből. Már előbb is megtette volna, de meglátta Lindsay Snydert. Felületes pillantást vetett rá, de észrevette, hogyan nézett vissza rá a nő. A tekintetük újra találkozott, és egy pillanatra összekapcsolódott. Lindsay láthatólag zavarba jött, majd bocsánatkérő mosoly után más irányba nézett. Gage gyorsan kimentette magát. – Buffalo Bobnál leszek – mondta, miközben kisietett az ajtón. A hajvágás várhat. Ha az anyját annyira zavarja, ő is rendbe szedheti otthon. – Mondd meg Bobnak, hogy ma este vendégei lesznek! – kiáltotta utána elégedetten Hassie. Gage nem gondolta, hogy a két látogató szívesen maradna Buffalo Valleyben, de azért elhatározta, hogy átadja az üzenetet a panzió tulajdonosának. Brandon Wyatt, Gage szomszédja és jó barátja az étterem bárjában ücsörgött. Gage melléje telepedett. A helyiségben félhomály és hűvös volt. – Kérsz egy sört? – kérdezte Buffalo Bob.

29

Gage bólintott. Bob valaha motorosként járta az országutakat, és errefelé nem is láttak mást, aki lófarokban hordta volna a haját. Bob egész évben viselte a fekete bőrmellényét, és megőrizte a Harleyját is. – Hogy s mint, szomszéd? – üdvözölte Brandont. A szomszédja visszanézett rá. – Jó, hogy látlak! – Én is örülök – felelte Gage. Gyermekkorától fogva ismerte Brandont. A birtokuk egymás mellett terült el, így az évek során osztoztak egymás sorsában. – Hogy van Joanie és a gyerekek? – kérdezte Gage, ahogy a hideg sörösüveget a szájához emelte. Már egy ideje nem látta Brandont. Joanie korábban hetente egyszer megállt a házuknál, de vele is már rég találkozott utoljára. – Mindenki jól van. Brandon hanghordozásából Gage arra következtetett, hogy baj van. A barátját méregette, és azon gondolkodott, rákérdezzen-e. Végül nem tette, mert úgy gondolta, ha Brandon a tanácsára szorul, úgyis előhozakodik a gondjaival. Ritkán akadt ilyen alkalom, hisz mindketten független férfiak voltak, a saját fejük után mentek. Gage Brandont tartotta a legjobb barátjának, de még így is csak ritkán beszéltek. Egyébiránt mindenben számíthattak egymásra. Mielőtt Brandon elvette Joanie-t, gyakrabban találkoztak, de ez még nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt történt. Brandon egy nap Fargóba ment, hogy új traktort vegyen. A következő hétvégén visszatért oda valamilyen ürüggyel. Hamarosan már ugyanannyi időt töltött a városban, mint a tanyán. Nem kellett sok ész hozzá, hogy valaki kitalálja: egy nő miatt ingázik annyit. Egy év sem telt bele, Joanie és Brandon összeházasodtak. Hamarosan egy fiuk és egy lányuk is született, alig két év korkülönbséggel. Gage emlékei szerint hat és nyolc évesek lehettek a gyerekek. Gage nem ismerte túl jól Joanie-t, de az anyja megjegyzéseiből kiszűrte, hogy a fiatalasszony nem szokott bele olyan könnyen a vidéki életbe, mint azt eleinte remélték. Észak-Dakotában a földművesek élete olykor kétségbeejtő magányt rejtegetett a nők számára, különösen télen, amikor gyakran két-három hétig sem lehetett elhagyni a házat. Azok a nők, akik nem ebbe az életformába születtek bele, csak addig tartották vadregényesnek, amíg a saját bőrükön meg nem tapasztalták. Gage gondolatai a házaspárról a két nőre terelődtek, akikkel a gyógyszertárban találkozott. Mindketten olyan életvidámnak, elevennek tűntek. Csak egy halott férfit hagytak volna hidegen. Gage maga is elgondolkodott már a házasságon, de az idő és a körülmények ellene játszottak. A kisváros nem dúskált a fiatal, egyedülálló nőkben. Nem ringathatta magát csalfa reményekbe, szinte esélye sem volt rá, hogy bárkivel is összeakadjon Buffalo Valleyben. Máshol kellett keresgélnie. Bár jóképű volt, be kellett ismernie, hogy nem tűnik ki a tömegből. Keményen dolgozott, és mindig betartotta a fontossági sorrendet. Felelősséget érzett az édesanyja és Kevin sorsáért, viszont azt is tudta, hogy ha talál olyan nőt, aki feleségül megy hozzá, akkor sem hagyja majd magukra őket. A környéken csak három nő jöhetett szóba, és mindegyiküket ismerte gyermekkora óta. Sarah Stern – született McKenna volt az egyik, de hírbe 30

hozták Dennis Urlacherrel, így ő kiesett. Margaret Clemensnek hívták a másik eladó lányt. Az apjával együtt művelte a földjüket. A Clemens család az állam legkiválóbb marhacsordájával büszkélkedhetett. Margaret sem számított egyszerű esetnek. Úgy öltözött és viselkedett, mint egy férfi. Gage lehetségesnek tartotta, hogy káromkodott is, és bagót rágott a munkásokkal. Az özvegy Rachel Fischer állt harmadikként a sorban. Egyedül nevelte a tízéves fiát. Gage többször gondolkodott rajta, hogy találkára hívja, de hiába kedvelte, sőt csodálta az asszonyt, nem vonzódott hozzá különösebben. A három nő közül Rachel tetszett neki a legjobban, és becsülte azért, mert kitartott Buffalo Valley mellett azután is, hogy a szülei bezárták az éttermüket, és délre költöztek. A férje leukémiában halt meg néhány évvel korábban. A szülei segítették, amennyire tudták, de egyre jobban fogyott a pénzük. Rachel is fontolóra vette, hogy a szüleivel tartson, de annyi megrázkódtatás érte fiatal kora ellenére, hogy úgy határozott, nem hagyja itt az ismerős életet. Bátor döntés volt. Igazság szerint külsőre egyiküket sem találta igazán vonzónak, pedig az elengedhetetlen, ha párkapcsolaton gondolkodik az ember. Úgy vélte, hogy első látásra tudni fogja, ha megtalálta a megfelelőt, de lehet, hogy harmincöt évesen már lemaradt a legjaváról. – Ki van Hassie-nél? – kíváncsiskodott Buffalo Bob. A vállára dobta a törlőruhát, és az utca túloldalán álló Broncót nézte. – Anton és Gina Snyder unokája. Egy barátnőjével érkezett a városba. Valamikor itt laktak. Úgy értem, Snyderék. Hassie szerint itt szállnak majd meg éjszakára. Buffalo Bob felderült a hírtől. – Nagyszerű! Végre akad egy vendég. Gage számításai szerint nem sok más ember vetődött arra azon a nyáron. – Ő lesz az új tanár? – kérdezett tovább Bob. Gage erre nem is gondolt. – Erősen kétlem. A mogorva és szótlan Brandon Wyatt társaságában kiitta a sörét, és rendelt egy másikat. A tekintete újra és újra az út túloldalára tévedt. Időnként női nevetést vélt hallani abból az irányból, de lehet, hogy csak képzelődött. Túl sokat gondolt Lindsay Snyderre. A másik nő nevére nem is emlékezett. Lindsay kék szeme pajkosan ragyogott, és abban a néhány pillanatban, amíg egymást nézték, Gage úgy érezte, szinte pezseg a bőre alatt a vidámság. Már akkor tudta, hogy szeretné jobban megismerni. Sajnos semmi okát nem látta, hogy a városban maradjanak, tudta, hogy másnap reggel valószínűleg maguk mögött hagyják majd Buffalo Valleyt. Gage-re hirtelen rátört a magány. Már máskor is tapasztalt hasonlót, és tudta, hogy idővel úgyis elmúlik. Az élet másra is megtanította: a föld minden gazdálkodó első számú szerelme, mással nem egykönnyen osztozik rajta. Ezt a leckét Brandon is csak most kezdte megérteni, Gage pedig az ő hibájából szándékozott tanulni.

31

Joanie Wyatt egyedül ücsörgött az elsötétített szobában. Nem akart veszekedni a férjével. Igazából egy felszabadult délutánt tervezett vele tölteni, csak kettesben. Az óra éjfélt ütött, olyan tompán, ahogyan a gondolatok kullogtak a fejében. Már meg sem próbált elaludni. Brandont bezzeg nem zavarta az összezördülésük, az igazak álmát aludta mellette. Arra kérte a férjét, hogy menjen be vele a városba. Aprócska kérés, de azokban a napokban szinte semmi idejük sem maradt egymásra. Sage és Stevie Billy Nobel születésnapi zsúrjára ment Bellmontba, így hosszú idő óta először maradhattak kettesben. Joanie javasolta, hogy menjenek vásárolni, majd igyanak meg egy sört Buffalo Bobnál. Mindketten halálra dolgozták magukat. Joanie hatalmas kertet ültetett, mindennap hosszú órákat foglalatoskodott vele. Eleinte élvezte, később azonban terhessé vált számára. Úgy látta jónak, ha megtermelik a saját élelmük egy részét, ha már ekkora földjük van. Hercegnő, a tehén adta a tejet, csirkét is tartottak, az elmúlt évben pedig a sertésnevelésbe is belefogtak. Szerencsére az állatokat Brandon vágta le, de Joanie-nak kellett róluk gondoskodnia. A jószágok a birtokhoz kötötték őket, így nem nagyon maradhattak távol néhány óránál hosszabb ideig. Az elmúlt négyöt évben Joanie úgy érezte, teljesen elzárták őt a külvilágtól. Kezdte elveszíteni a nőiességét, a vonzóságát, a józan eszét. Hetek óta nem bújtak össze gyengéden a férjével, hiszen munka után csak bezuhantak az ágyba, mint egy darab fa. Ahhoz is fáradtak voltak, hogy megcsókolják egymást. Ha valaha is pislákolt a szerelem lángja a házasságukban, már teljesen kialudt. Délután egy ártalmatlannak induló beszélgetésük perpatvarrá vált útban a város felé. A mosógép puszta említése elindította a lavinát. – Nem telik újra! – csattant fel Brandon. Joanie csak később ismerte fel, mekkorát hibázott, amikor említést tett a kétszázezer dolláros kombájnról, amelyet Brandon vásárolt két évvel azelőtt. Nyolcszáz dollár sok egy mosógépért, ám azt a beruházást egy szempillantás alatt megvalósították! A megjegyzése miatt onnantól már nem volt megállás. A városban Joanie egyedül indult Hansenék boltjába, Brandon meg addig beült Buffalo Bobhoz. Mire a felesége utána ment, már legurított három sört. A baljós hangulat ellenére Joanie igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetből. Hogy elsimítsa a feszültséget, az új karaokegépről kérdezte Buffalo Bobot. A panziótulajdonos csak arra várt, hogy valaki végre kipróbálja a szerkezetet, ezért Joanie színpadra állt, és elénekelt egy Beatles-dalt. Egészen elfogadhatóra sikerült az előadás, még meg is tapsolták, többen is követték a példáját, miután néhány sörrel oldották a gátlásaikat. Buffalo Bob megköszönte nekik, hogy megtörték a jeget. Hazafele Brandon azonban azzal vádolta a feleségét, hogy kikezdett más férfiakkal. – Mégis kivel? – kiáltott fel a nő. Rövid szünet után Brandon megnevezte az illetőt: – Buffalo Bobbal. Joanie elképedt, azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Inkább csendben maradt. Miután hazaértek, Brandon berobogott az istállóba, Joanie pedig elment a gyerekekért. Az étvágyát elvették, a gyerekek pedig teleették magukat tortával, így csak könnyű salátát készített vacsorára. A 32

férje csak egy pillantást vetett rá, és közölte, hogy nem éhes. Joanie a gyerekekkel ült asztalhoz. – Apa dühös? – érdeklődött Sage. A lányuk nagyon érzékeny volt a köztük lévő érzelmi állapotra. – Dehogy, kislányom! – igyekezett eloszlatni a nyolcéves gyermek félelmeit Joanie. – Akkor miért nem vacsorázik velünk? – kérdezte Stevie. Joanie hihető magyarázatot keresett. – Nos, azért, mert amíg nem voltatok itthon, bementünk a városba, és egy kicsit mi is mulattunk. A kisfiú elfogadta a választ, mivel egyébként sem érdekelte annyira, hogy miért maradt távol az apjuk, Sage-et azonban nem nagyon győzte meg. – Talán vinnem kellene apunak egy szendvicset. – Ha enni akar, majd szól – makacskodott Joanie. Úgy döntött, nem hajlandó alárendelni magát Brandon hangulatváltozásainak, és azt sem akarta hagyni, hogy a lánya essen hasonló csapdába. Finom lett a saláta, de ha a férjének másra fáj a foga, hát főzze meg magának. Vacsora után a gyerekek megnézték a kedvenc mesefilmjüket. Este kilenckor már ágyba bújtak, kifárasztotta őket az aznapi nyüzsgés. Joanie betakargatta őket, meghallgatta az imáikat, majd visszatért a földszintre. Brandon a televízió előtt ült. Fel sem emelte a tekintetét, amikor a felesége a szobába lépett. A Walker, a texasi kopó című filmet sugározták, de Joanie nem akarta az idejét egy mogorva férjre vesztegetni, aki ráadásul olyan műsort néz, amelyet már láttak. Szó nélkül vette elő a varrógépet a konyhában, hogy új ruhát varrjon a lányának az istentiszteletre. A legközelebbi templomig is hosszú utat kellett megtenniük. Buffalóba kéthetente látogatott el a pap, de Joanie nem volt katolikus. Brandon már három éve nem járt velük, így egyedül utazott a gyerekekkel. A férje sok mindentől távol maradt, amit ő fontosnak tartott, ebből is látszott, mekkora szakadékok tátongtak a házasságukban. Munka közben Joanie elmerengett, és hol a sértődöttség, hol a kétségbeesés lett úrrá rajta. Fürgén mozgatta a virágos anyagot a sebesen ugráló tű alatt, de most nem nyugodott meg varrás közben, ahogyan máskor. A varrógépet az édesanyjától kapta, amikor ők másikat vettek, de a világ minden kincséért sem kért volna újat a férjétől. A mosógépből is milyen cirkusz kerekedett! Tíz órakor Brandon szótlanul körülnézett a konyhában, majd elment lefeküdni. Hamarosan Joanie is követte. Megvárta, amíg a szoba elsötétül, csak utána mászott a takaró alá. Brandon olyan hidegen és csendesen feküdt mellette, akár egy halott. – Sajnálom, ami délután történt! – súgta Joanie, miközben a mennyezetet bámulta. Brandon hosszú percekig néma maradt, majd végül kibökte: – Én is. – Mi történik velünk? – kérdezte szívet tépő hangon az aszszony. Régen annyira szerették egymást! Sosem hagyták, hogy a különböző véleményük vagy egy félreértés közéjük álljon. Most azonban szinte szándékosan keresték az okot a veszekedésre. 33

Miután megismerkedtek, lángoltak az érzelmeik, de Joanie anyja már akkor látta, hogy gondok lesznek. Amikor bejelentették, hogy összeházasodnak, az ő szülei ellenezték. Emiatt Brandon sosem jött ki jól velük. Joanie szülei ugyan nem utálták, de a férfi úgy érezte, hogy igen. Ha a felesége a szüleinél akart nyaralni, egyedül kellett mennie a gyerekekkel. – Azt hiszem, a szüleidnek igazuk volt – motyogta bele a sötétbe Brandon. – Ezt meg hogy érted? – dühödött fel Joanie. Véget akart vetni a feszültségnek, nem pedig rátenni egy lapáttal. Brandon nem akart békülni, és őt ez nagyon zavarta. – Stan Simmonshoz kellett volna hozzámenned, ahogy az anyád is akarta. Akár tíz mosógépet is vehetne neked. – Őt sosem szerettem. Beléd lettem szerelmes. Ami pedig a mosógépet illeti, nekem nem kell tíz. Öt éppen elég lenne… – Azt várta, hogy Brandon majd nevetni kezd, felé fordul és átöleli, de nem ez történt. – Csak vicc volt. – Tudom. – Akkor miért nem nevettél? Brandon felsóhajtott. – Tudnod kellene. – Látod, hogy nem így van. – Jó, ha nekem kell kimondanom, hát megteszem: egyáltalán nem tudok nevetni a vicceden. Joanie elfojtott egy morgást, maga sem tudta, egyáltalán minek hozta szóba. – Lehetetlen alak vagy! – Ó, igen, és kétszázezer dolláros kombájnom van! – Brandon hirtelen elfordult tőle, a takarót pedig az álláig rántotta. Joanie megvárta, amíg a férje mély álomba merül, kiosont a hálóból, és leült a nappaliban. Két órán keresztül gubbasztott a sötétben egyedül, és hallgatta, ahogy az ingaóra negyedóránként üt egyet. Tizenegy… Negyed tizenkettő… Fél tizenkettő… Ez az élete, magyarázta magának. Az élete, amely kezd eltűnni a süllyesztőben. Joanie azért ment hozzá Brandonhoz, mert szerette. A szülei tanácsa ellenére biztos volt a dolgában. Brandont dolgos, felelősségteljes, kedves, gyengéd embernek ismerte meg. Először a moziban találkoztak. Joanie már épp menni készült, amikor észrevette a férfit. Nagyon megtetszett neki. Vett egy jegyet, és reménykedett, hogy a kiszemeltje is abba a terembe ül majd be. Így is történt, és egymáshoz közel szólt a jegyük. Brandon csak később ismerte el, hogy eredetileg másik filmet akart megnézni, de követte őt, hogy később esetleg megragadhassa az alkalmat az ismerkedésre. A mozi után kávéztak, és órákon át beszélgettek. A következő hétvégén újra találkoztak, majd Joanie szakított Stan Simmonsszal, a szülei legnagyobb bánatára. Stan apjának hatalmas elektronikai áruháza volt, sok hirdetésüket lehetett látni, gyakran vicces formában. A férfit mindenki kedvelte a környéken. Az ifjabbik Stanre várt a feladat, hogy az üzletet majdan átvegye. Az ő oldalán Joanie-nak sosem kellett volna filléres gondokkal küszködnie. A nő azonban a szívére hallgatott, és egy pillanatra 34

sem bánta meg. Most is inkább csak a szomorúság vett erőt rajta. A bajok ellenére szívből szerette a férjét. Csak valahogy meg kellett találnia azt, ami elveszett a kapcsolatukból. Igaz, egyedül nem boldogult, ehhez Brandon is kellett. – Joanie! – A férje körvonalai bontakoztak ki a hold fényénél. – Mit keresel itt? – Nem tudtam aludni. – Amiatt, amit mondtam? A nő bólintott. – Ne marjuk egymást, kicsim! – Szerintem se – súgta Joanie. Brandon kitárta a karját, a felesége pedig belevetette magát. – Arra ébredtem, hogy nem fekszel mellettem – motyogta a férfi Joanie hajába. Majd mély sóhaj kíséretében hozzátette: – Valahogy megoldjuk azt az új mosógépet. Az idén jól terem a kukorica. Betakarítás után veszünk egyet, szárítóval együtt, megígérem! – Nem fontos, egy darabig elboldogulok. Joshua megszereli a mosógépet, a szárító is kibírja még egy évig. Brandon megcsókolta a felesége feje búbját. Ajka olyan sokáig tapadt oda, hogy Joanie azt hitte, vagy nagyon a gondolataiba mélyedt, vagy egyszerűen elaludt. – Gyere az ágyba! – sürgette a férfi egy pillanattal később. Átkarolta a felesége derekát, és visszavezette a hálószobába. Brandon nem húzta magához, hogy házaséletet éljenek, és Joanie sem mutatott érdeklődést. A testiség mindig is húzóerőnek számított a házasságukban, kivéve az elmúlt néhány hónapban. Ha más területen nem is, itt mindig összhang volt köztük, de már egy hónapja egyáltalán nem szeretkeztek. Joanie ezt rossz jelnek vélte, ezért zaklatott álomba merült. Aggódott, hogy a házassága válságba került.

Lindsay felfrissült és kivirult a kéthetes szabadsága alatt. Szinte még haza sem ért, még el sem hozta a kutyáit a szüleitől, amikor Monte megjelent az ajtajában egy csokor hosszú szárú vörös rózsával. A virágoknál csak a férfi arckifejezése volt szebb. Lindsay szavak nélkül is látta, mennyire hiányzott Monte-nak. Ezért a pillantásért megérte a sok szenvedés, amelyet az elszakadás okozott. Bár tudta, hogy nem szabadna ennyire örülnie neki. – Isten hozott itthon! – szólalt meg végül a férfi. – Ó, Monte! – Lindsay a szája elé kapta a kezét, mert remélni sem merte, hogy a férfi elmegy hozzá. Egy pillanat sem telt bele, és máris a nyakába ugrott. – Olyan elveszettnek éreztem magam nélküled! – súgta Monte két csók között. – Többé nem akarok tőled távol lenni! – jelentette ki, miközben megragadta Lindsay vállát, és mélyen a szemébe nézett. A kezébe nyomta a rózsacsokrot, a tüskék beleálltak a bőrébe, de a nő alig érezte a fájdalmat. – Kitől tudod, hogy itthon vagyok? – faggatta Lindsay a férfit zihálva.

35

– Hallottam, amikor a nagybátyád mondta, hogy valamikor ma érkezel haza. A nő nem tudta, mit mondjon, ezért a csokrot nézegette. Szerette Monte-t, hiányzott neki, de nem állt készen arra, hogy szembenézzen vele. Különösen most, hogy ennyire kiéhezett a közelségére. Újra és újra emlékeztetnie kellett magát arra, hogy ezt már egyszer megbeszélték. Nem volt esély a változásra, ezért már nem is örült annyira a férfi jelenlétének. – Tudom, hogy szakítottál velem, de remélem, hogy közben észhez tértél. Kérlek, mondd, hogy így van! Mivel Lindsay nem válaszolt azonnal, Monte felelt helyette a saját kérdésére. – A csókjaidból úgy veszem ki, hogy hiányoztam – súgta. – Így is van. – Lindsay nem tudott hazudni, de nem akarta kimondani a teljes igazságot. Egyre forrósodott a levegő, ezért inkább bevitte a rózsákat a konyhába. – Csak te jártál a fejemben – vallotta be Monte. Lindsay elővette a kis létrát, hogy levegye a vázát, amelyet a hűtőgép fölött tartott. Közben gondolkodott, de az úton hazafelé valahogy még mindent sokkal tisztábban látott. Monte a pultnak támaszkodott, és szemével követte a nőt. – Volt két heted. Biztosan rájöttél, hogy összetartozunk. Lindsay letette a vázát. Nevetségesnek érezte, hogy egy olyan fontos kérdésről, mint a párkapcsolatuk, az aprócska konyha közepén állva beszélgessenek. Sokat akart mesélni az útról Monte-nak. Égett a vágytól, hogy megossza vele mindazt, amit tanult és látott Badlandsben, a Yellowstone Parkban, a Rushmore-hegyen. Barátként is szerette a férfit, és ezt igazán nehezen adta volna fel. – Megjött a jobbik eszed, ugye? – Azt hiszem, igen – hangzott a válasz, gyengén és erőtlenül. Lindsay valóban elgyengült, de az elszántsága mégis erősebbnek bizonyult. Nem akarta hagyni, hogy a férfi telebeszélje a fejét. Monte felsóhajtott. – Hála istennek! Csak akkor vette észre, hogy Lindsay még mindig a konyha túloldalán áll. – Gyere ide, drágám! Hadd mutassam meg, mennyire hiányoztál! – Úgy látom, nem érted. – A nő hangja furcsán kongott az ürességtől. – Azt mondtad, megjött a jobbik eszed. – Így van: és vége, Monte. Hacsak meg nem gondolod magad a házassággal és a gyerekvállalással kapcsolatban, de szerintem nem. Monte hitetlenkedve nézett rá. – Ezt nem mondhatod komolyan! – rázta idegesen a fejét. – De igen. – Ezt már hallottam, Lindsay, és butaság! Összetartozunk, így van ez már kezdettől fogva. Te is tudod, és én is. Jól érezzük magunkat együtt. – Ez igaz, Monte, de én ennél többre vágyom. Férjre és gyerekekre. Miért olyan nehéz ezt megérteni? Monte szája elkeskenyedett. – Az ég szerelmére, mindig csak az a fontos, amit te szeretnél? 36

– Ebben az esetben igen, ugyanis az életemről van szó. Monte ököllel a pultra vágott, de úgy tűnt, azonnal meg is bánta a kirohanását. – Lindsay, meghallgatnál? Nem vehetlek feleségül! Képtelen lennék rá. A házasság mindent tönkretesz. Tapasztalatból tudom. Te… – Kérlek, ne! Monte egy lépést tett felé, majd megtorpant. – Hát jól van – mondta fagyosan. – Ha így akarod… – Igen, így. – Úgyis visszajössz, csak várnom kell – jelentette ki Monte, majd becsapta maga mögött a lakás ajtaját. Lindsay csak ült, átkarolta a térdét, és magában végigpörgette néhányszor a párbeszédüket. A hideg futkosott a hátán attól, amit Monte a házassággal kapcsolatban mondott, és attól, hogy úgy gondolta, úgyis visszamegy majd hozzá. Monte biztosra vette, hogy Lindsay lemond az álmairól az ő kedvéért. A nő az ajkába harapott, és szorosabbra fonta a karját a térde körül. Semmi értelme újra feltenni a régi lemezt. A nagybátyja szalonjában kiállított bútorokra adnak jótállást, de az emberi életekre nem. A házasságra sem. Monte a válása miatt soha többé nem volt hajlandó elkötelezni magát. Semmivel sem lehetett meggyőzni. Lindsay két éven át reménykedett, hogy Monte egyszer csak rájön, hogy ő nem a volt felesége. Lindsay makacs volt, és szerette a férfit, ezért nem adta fel a reményt. Monte rövidke házassága rányomta a bélyegét az életére. Egyszerűen nem tudott többet adni annál, mint amennyit Lindsay addig kapott tőle. Maddy már elmondta a véleményét a nyaralás alatt. Vagy elfogadja Monte ajánlatát, vagy örökre búcsút int neki. Lindsay meghozta a döntést: távol kell maradnia Monte-tól. Az iránta érzett szerelme túlságosan sebezhetővé tette. A férfi harcolni fog a kapcsolatukért, és ugyanúgy kikészíti majd, mint azelőtt. Hátradőlt, és behunyta a szemét. Magában felvonultatta a lehetőségeit. Új állás, továbbtanulás, saját vállalkozás… Teljesen váratlanul eszébe jutott a Buffalo Valleybe tett látogatásuk és a beszélgetésük Hassie Knighttal. Elmosolyodott. Hassie ugyan nem mondta ki nyíltan, de tanár nélkül a kisváros nem menekülhetett meg az összeomlástól. Lindsay pedig pontosan ilyen válaszra várt. Elvállalja az állást, mert a városnak ő kell. És talán neki is a város. Lindsay nem rendelkezett a megfelelő képesítéssel, de ÉszakDakotában is elvégezheti a hiányzó gyakorlatot. Egy évet ajándékoz az életéből Buffalo Valleynek. Tizenkét hónap alatt csak sikerül felkutatniuk egy állandó tanárt a középiskolai állásra. Ő majd beugrik addig, így lesz egy éve, amelyet tisztes távolban tölthet Monte-tól. Ilyen lehetőség nem adódik mindennap. A gyökerei ebből a haldokló városkából eredtek, neki pedig módjában áll segíteni. Ráadásul két legyet üthet egy csapásra: megmentheti magát is egy kihülőben lévő kapcsolat viszontagságaitól. Egyre növekvő izgalommal gondolt arra, hogy a nagyszülei házába költözhetne. Elég romos már, nem csoda, hogy nem akadt új gazdája. Eszébe jutottak a repedezett falak, a törött lépcsőfokok, a szétesett 37

kerítés. Felújíthatná a házat, így lenne hol laknia, ha elvállalná a munkát. A ház jelenthetné a kapcsolatát a múlttal, a tanítás pedig a jövővel. Lindsay eltökélte magát. A tárcájába nyúlt Hassie telefonszámáért. Miközben tárcsázott, eszébe jutott, hogy amikor elhagyták Buffalo Valleyt, olyan végzetszerű érzése támadt, hogy majd visszatér. Azt azonban nem sejtette, hogy ilyen hamar.

4. A forgószélnél is gyorsabban terjedt a hír Buffalo Valleyben, hogy új tanárra akadtak. Gage-nek Leta mesélte el egyik késő délután, két héttel Lindsay látogatása után. Gage már másodszor takarított be lueernát azon a nyáron. Fűillatot és izzadságszagot árasztott, és éhesebb volt, mint egy falka farkas. – Emlékszel meg rá, ugye? – kérdezte izgatottan az anyja. – Azon a szombaton két nő kereste fel Hassie-t – jegyezte meg Gage, miközben töltött magának egy pohár jeges teát. Természetesen emlékezett rá, és azt is tudta, hogy Lindsay jön majd vissza. Már két hete csak ez a nő járt a fejében, belopakodott minden gondolatába, még akkor is, amikor a legkevésbé sem volt alkalmas. Túl sokat gondolt rá, és ez egyáltalán nem tetszett neki. Gyanakvással fogadta az érzést, amely akkor tört rá, amikor bemutatkoztak egymásnak. Gage semmit sem akart érezni Lindsay iránt. Nem engedhette meg magának, hogy beleszeressen egy városi nőbe, akinek egy év után bottal ütheti majd a nyomát. Sötét, sűrű viharfelhők gyülekeztek élete egén, de Gage eldöntötte, nem engedi, hogy nyakon öntse a zápor. – Snyderék unokája jön vissza – mondta Leta. Gage bólintott. – Fogalmam sincs, miért vállalta, hogy itt tanít – vetette oda csak úgy félvállról. – Itt laktak az ősei. Emlékszel még Gina és Anton Snyderre? Gage ismét bólintott. Anton Snyder eladta a földjét, mielőtt beköszöntött a nehéz korszak. Az ő idejében még meg lehetett élni a gazdaságból, de azóta minden megváltozott. – Nem is mondasz semmit? – faggatta az anyja. Gage hatalmas kortyokban itta ki a jeges tea felét. – Nos? – Nem marad majd itt. – Azért mondta, hogy emlékeztesse magát, nem számíthat a nőre. – Ne legyél ennyire keserű! – Nem marad itt – ismételte a férfi. – Jól jegyezd meg, amit mondtam! Lindsay Snyder délen született, és ott is nőtt fel. Elég egy hónapnyi a dakotai télből, és úgy vágtat vissza Savannah-ba, mint a szélvész. – Nem érdekel, mit mondasz! – vágott vissza az édesanyja. – Szerencsések vagyunk, hogy eljön.

38

Gage inkább sorscsapásként értékelte Lindsay Snyder felbukkanását. Nem ismerte a nőt, csupán egyszer látta, mégis vonzódott hozzá: egy olyan nőhöz, aki úgysem marad majd mellette. Kevin viharzott be a konyhába. – Calla azt mondta, lesz új tanárunk. Igaz ez? – Az egész szobában visszhangzott a fiú izgatott hangja. – Hassie hívott fel a jó hírrel – mondta Leta. – Ugye megmondtam, hogy lesz új tanárunk? Kevin bólintott, mintha elejétől fogva osztozott volna az anyja hitében. Nyakigláb kamasz volt, ugyanolyan magas, mint Gage, de vagy huszonöt kilóval kevesebb. A bátyja sem nézett ki különbül ennyi idősen, de az évek során megemberesedett. Az iskola befejezése után a hadseregbe is beállt, ahol sikerült szép izomkötegeket fejlesztenie, és megtanulta, hogyan igazodjon el a világban. Két évig tanult egy mezőgazdasági iskolában, majd hazatért, és a mostohaapja oldalán gazdálkodott. Azt tervezte, hogy saját részt vásárol a földből, de egy júliusi napon John összeesett. Szívinfarktust kapott, és Gage hiába nyújtott elsősegélyt, tíz perc alatt meghalt. – A többiekkel átmegyünk az iskolába, hogy kitakarítsuk az épületet – kezdte Kevin, és Gage-re nézett. – Elkelne egy kis segítség. Kevin láthatóan arra várt, hogy a testvére felajánlja a szolgálatait. – Mindenki tesz valamit az ügy érdekében – tette hozzá Leta. Gage figyelmen kívül hagyta a célzásokat. – Hol lakik majd az új tanár? – Szándékosan nem mondta ki a nő nevét, mert úgy vette észre, hogy túlságosan nagy hatással van rá. – Hassie azt mondta, hogy a szerződés szerint jár neki szállás is, de Snyder kisasszony inkább a nagyszülei régi házában szeretne lakni. – Leta a homlokát ráncolta. – A házat fel kell újítani, de szerintem ezzel tisztában van, mivel járt ott a múltkor. De arról sejtelme sincs, mennyi munkával jár majd… Az anyja és az öccse úgy nézett Gage-re, mintha rá akarnák bízni a felújítást. – Miért néztek így rám? – fakadt ki a férfi. Kevin szeme elkerekedett, nem értette, miért nem világos ez a bátyja számára. – Valakinek helyre kell hoznia azt a házat, hogy Snyder kisasszony ott lakhasson. – Tagja vagy a városi tanácsnak, igaz? – szegezte neki a kérdést az anyja. – Igen – forgatta a szemét Gage. Hogy ne őrüljön meg teljesen, elhatározta, hogy távol tartja magát a déli szépségtől, akinek nyilván téves elképzelései alakultak ki erről a helyről és lakóiról. Az kizárt, hogy az új tanárnő még a körükben töltse a karácsonyt! Gage kellemes napot tudhatott maga mögött, és nem akarta, hogy a családja elrontsa a kedvét mindenféle kötelezettségekkel. Már épp szóra nyitotta a száját, amikor megcsörrent a telefon. Kevin rohant a készülékhez. – Halló! – Egy pillanattal később Gage felé fordult, és átadta neki a kagylót. – Téged keresnek. – Ki az? 39

– Heath Quantrill. Gage nem nagyon kedvelte a bankárt, de a szakma összes képviselője iránt így érzett. Igazából ő és a városka összes lakója sokkal tartozott Heath nagyszüleinek, akik megalapították a Buffalo Megyei Bankot. Az eredeti központ Buffalo Valleyben állt, a hatvanas évek végére pedig tíz városban nyitottak fiókokat. Amíg ezek virágoztak, a Buffalo Valleyben működő egység veszteségesnek bizonyult. Gage gyanúja szerint Lily Quantrill csak a régi szép idők emlékére nem zárta be. Az unokája igazgatta már egy éve, hetente háromszor jött át Grand Forksból. Pletykák terjengtek arról, hogy Heath egyáltalán nem is szereti a munkáját. A bátyját, Maxet jelölték ki, hogy folytassa a családi hagyományokat. Heath, a kisebbik unoka eddig azzal töltötte az idejét, hogy csavargott a világban, egyik kalandból a másikba keveredett. Vakmerő tetteinek híre ment, de a bátyja sajnálatos halála után mégis rá várt a bank vezetése. – Szia, Heath! – köszönt Gage. – Örülök, hogy elértelek! – mondta meggyőződés nélkül Heath. – Hallottál az új tanárról? – Igen. Mikor érkezik? – Három hét múlva. Olyan hamar? Gage torka elszorult. Az összes egyedülálló férfi a környéken állandóan az iskola körül legyeskedik majd, hogy megismerkedhessen a tanárnővel. Csak tegyék! Gage úgy döntött, hogy neki jobb dolga is akad. – Hassie megkért, hogy hívjak össze egy rendkívüli tanácsülést. – Mikor? – Ma este hétkor. El tudsz jönni? Gage tudta, hogy nem állhat elő kifogással, mert már az előzőről is hiányzott. – Igen. El sem kellett mennie, hogy tudja, miről lesz szó, Leta és Kevin már elújságolta. Az egész város kifordul majd a sarkaiból egy olyan nő kedvéért, aki jó, ha három hónapig bírja köztük. Miután befejezték a beszélgetést Heathszel, Gage lezuhanyozott és tiszta ruhát vett. – Kész a vacsora! – jelezte az anyja, amikor lejött az emeletről. Mindhárman asztalhoz ültek, Leta elmondta az áldást, majd odanyújtotta Gage-nek a kedvenc ételét, a rántott csirkét. Még bele sem haraphatott, Kevin máris az iskoláról kezdett beszélni. – Megjavítottad a csirkeólat, ahogy kértem? – vágott közbe Gage, nehogy az öccse az egész vacsorát elrontsa azzal a Lindsay Snyderrel. – Igen, ma reggel – felelte Kevin, majd azonnal visszaterelte a szót az iskolára. – Jessica és a barátnői megkérdezik majd Snyder kisasszonyt, hogy szervezne-e iskolai bált. Már évek óta nem tartottak. Gage elkezdte kifejteni ezzel kapcsolatos véleményét, de az anyja félbeszakította: – Szerintem ez kiváló ötlet, Kevin! A fiú a bátyjára nézett. – Mielőtt megkérdeznéd: igen, kitakarítottam Villám istállóját, és a kutyákat is megetettem. 40

Gage bólintott. – Ha már a kutyáknál tartunk, azt hallottam, az új tanárnak is van kettő. A férfi majdnem felhördült. Mindegy, hogy miről beszélgettek, az anyja és az öccse folyton Lindsayt hozta szóba. – Milyen édesség van? – Gage még egyszer utoljára megkísérelt más vizekre evezni. – Barackos pite. Gage egyik kedvence került az asztalra. – Talán születésnapom van, csak nem szóltatok? – gúnyolódott. Az édesanyja csak különleges alkalmakra készített rántott csirkét krumplipürével és barackos pitét. – Nincs születésnapod – pirult el Leta –, de mindenképpen van okunk az ünneplésre. Jaj, Gage, miért nem örülsz velünk? Új tanárunk lesz, és biztos, hogy hoz egy kis pezsgést az életünkbe!

Buffalo Bob tudta, hogy megfogta az isten lábát, amikor két évvel azelőtt egy üzletet nyert pókeren. Az anyjától ötezer dollárt örökölt, és kereste, mibe fektethetné be, hogy mindenkinek bebizonyítsa, nem csak egy motoros csavargó. Épp Buffalo Valleyn hajtott át a használtan vett Harleyjával, amikor összeakadt Dave Ertzcel, aki el akarta adni a panziót, a bárt és az éttermet, amelyet akkoriban Préripalotának hívtak. Senki sem jelentkezett, ezért Dave ezerdolláros nevezési díj fejében feltette pókeren. Négyen játszottak, és Bob nyert egy drillel. Ezért lett a vendéglátóhely új neve Drill. Bob úgy gondolta, az anyja igazán büszke lenne arra, hogy üzletember lett. Az apja mindig szidta, hogy sosem lesz belőle tisztességes ember, és egy darabig így is volt. Buffalo Bob azonban mostmár igazi, megbecsült vállalkozónak tekintette magát. Fogta az örökségéből megmaradt négyezer dollárt, és rendelt egy vadonatúj neonfeliratot, újrakárpitoztatta az étterem székeit, kicsinosított néhány szobát, majd megnyitotta kapuit a vendégek előtt. Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjön, Dave Ertz miért akart túladni rajta. A földmüvesközösség pénzszűkébe került, kétszer is meggondolták, mire költenek. Egy éjszaka a városban megfizethetetlen lett számukra. Leginkább csak a sör fogyott Bobnál. Boldogult ugyan, de csak azért, mert tudta, miként állítsa élére a garast. Az úton töltött évek arra az egyre megtanították, hogyan takarékoskodhat. Nem kellett hozzá egyetemi végzettség, hogy tudja: ha nem találnak tanárt az iskolába, szedheti a sátorfáját. Előző nap kapta a nagyszerű hírt. A nő, aki két hete a vendége volt, elfogadta az állást. Az isten áldja meg érte! Viccesen azt állította, hogy neki köszönheti a város Lindsay visszatérését. Természetesen nem járt messze a valóságtól, hiszen a legjobb szobájában szállásolta el őt és a barátnőjét, vacsorára pedig spagettikülönlegességet szolgált fel nekik. A szombat esték hozták a legtöbb bevételt. Egy candói étteremben karaokegépet vásárolt. Joshua McKenna segítségével üzembe helyezte. Joanie Wyatt törte meg a jeget, amikor elénekelte a Beatles egyik dalát. Azon a délutánon Bob több sört adott el, mint előtte egész héten. Arra a 41

hétvégére pedig még több bevételre számíthatott, hiszen a városka lakóinak volt oka ünnepelni. – Milyen különlegességgel rukkolsz elő ma este? – szakította félbe gondolatmenetét Merrily Benson. Ő volt az egyetlen Buffalo-lány. Bob ugyanis úgy gondolta, kedves, ha így szólítja a személyzetet. Mosolyogva nézett fel az asztaltól. Azon a reggelen először a kis irodájába nézett be, hogy kifizesse a számláit. Már majdnem delet ütött az óra, és még mindig azokkal babrált. Beszállítók, áram, víz, adók. És a javítások előző nap járt nála Joshua, hogy megszerelje a hűtőszekrényt, ez el is vitte az elmúlt hetek bevételének nagy részét. De hát eddig is megélt, ezentúl is megoldja valahogy. Merrily elragadóan festett az egyenruhájában, a rojtos szoknyában és a hozzá illő mellényben. Az egyetlen Buffalo-lány, minden szempontból. Merrily és Bob a magánéletben is jól megértették egymást. Bob attól a pillanattól tudta, hogy így lesz, hogy a nő beállított hozzá munkaügyben. Már akkor is nehezen jött ki a pénzéből, de nem tudott ellenállni Merrilynek, és inkább még nagyobbat húzott a már amúgy is kényelmetlenül szoros nadrágszíján. – Mi ez a széles mosoly? – kérdezte Merrily. – Azt hittem, emészt a gond a hűtőszekrény miatt. – Joshua McKenna elújságolta, hogy megvan az új tanárnő. Merrily szeme felragyogott, és a férfi nyakába ugrott. Bobot még sosem illették ilyen édes csókokkal, és inkább nem akart túlságosan hozzászokni az ízéhez. Merrily rossz szokása volt, hogy időnként eltűnt. Bob lassan felfedezett benne valamilyen rendszerességet. Amint lelkileg – és testileg is – túl közel kerültek egymáshoz, a Buffalo-lány egyszerűen összecsomagolt, és elnyelte a föld. Amikor először fordult elő, Bob magába roskadt. Egyik reggel arra ébredt, hogy a lány nincs sehol. Még egy búcsúüzenetet sem hagyott. Hassie Knighttól tudta meg, hogy saját akaratából távozott. A városból kifelé megállt Dennis Urlacher benzinkútjánál, hogy teletankolja öreg roncsautóját. Mellékesen jegyezte meg, hogy itt az ideje továbbállni. Három hónappal később azonban visszatért. Buffalo Bob sosem tudhatta, másnap vele lesz-e még Merrily, de megtanulta elfogadni a bizonytalanságot. Abban sem lehetett biztos, hogy egyszer nem hagyja-e örökre faképnél, de semmit sem tehetett ellene. Merrily a saját törvényei szerint élt, de Bob ilyennek szerette. Merrily csak a szállásért, az ellátásért és a kevéske fizetésért maradt Bob mellett. Nem akarta közelebb engedni a szívéhez. Ha fennállt a veszélye, hogy beleszeret a férfiba, azonnal kirepült, mint kanári a kalitkájából. Bob pedig nyitva hagyta számára az ajtót. – Egy tanár. Ez jó hír! – Merrily tovább ölelgette Bobot, majd hirtelen visszakozott. – Tudnom kell, mi lesz a különleges kínálat. – Hátrébb lépett, az ujját a szoknya derekába dugta. Buffalo Bob átnyálazta az asztalán heverő papírokat. Mindig két héttel előre elkészítette az étlapot, de nem emlékezett, mit tervezett aznap estére. Bob meglepetéssel fedezte fel magában, hogy jól főz, de a környékbeliek nem igazán díjazták a különlegességeket. Általában húst és krumplit szolgált fel, de néha elkalandozott a szokatlan ízek tájára is. Mármint ami Buffalo Valley lakosai számára annak számított. A szombati 42

spagetti egészen jól fogyott, a Cézár-salátát is sokan kedvelték. A polinéz édes-savanyú húsgombócokkal azonban alaposan melléfogott, a thai tésztával úgyszintén. – Mit szólsz a párolt marhasülthöz? – javasolta Merrily. – Tört burgonyával és mártással. – Marhasült? – Anyukám mindig azt főzött az első tanítási napon. Merrily még sosem beszélt az édesanyjáról. Bob érdekesnek találta, de úgy érezte, nem igazán tudja követni a lány gondolatmenetét. – Még nem kezdődik az iskola. – Tudom, de akadt tanárotok, így a tanítás biztosan kezdetét veszi majd. Ez egyfajta ünnep. – Nekem megfelel. – Bobnak szinte bármi tetszett, amit Merrily mondott. – Miért is ne? Akadt marhahús a mélyhűtőben, a krumpli pedig hegyekben állt. Merrily leült az asztal melletti székre, és egy könyv lapjaival babrált. – Bob! – szólította meg a férfit, de nem nézett rá. Bob felpillantott. A lány általában nem nagyon járt be az irodába. Ha nem akadt dolga az étteremben, akkor a szobájában múlatta az időt. Voltak napok, amikor Bob egyáltalán nem is látta őt. – Én tudom – folytatta lehajtott fejjel –, hogy nem állsz valami fényesen anyagilag. Merrily kölcsön akar kérni, – gondolta Bob. Már tudta, mielőtt kimondta volna. A hűtőszekrény miatt meglehetősen kiürült a tárcája, de nem tudta visszautasítani a lányt. – Mennyit szeretnél? – morogta, hogy megkímélje Merrilyt a megalázó kérdéstől. – Mennyit szeretnék? – ismételte mogorva arckifejezéssel a lány. – Azt hiszed, pénzért jöttem? Bob nem válaszolt, és majdnem elsüllyedt szégyenében, ahogy meglátta Merrily szomorú arcát. – Nem kölcsön kell, Bob. Igazából egyáltalán nem akartam kérni semmit. – A nő kinn termett az irodából, mielőtt a férfi megállíthatta volna. – Merrily! – kiáltotta Bob, és követte a nőt a panzió legtávolabbi végében lévő szobájába. – Merrily! A lány sarkon fordult, és be akarta csapni az ajtót, de Bob a nyílásba tette a lábát. – Mi rosszat mondtam? – Azt hitte, a nő pénzt akar tőle kérni, és adott is volna, amennyit csak tud, hiszen semmit sem tagadott meg tőle. – Azt hitted, pénzt akarok? Bob nem tudta, mit feleljen, amikor meglátta a könnyeket Merrily arcán. – Miért, nem így van? – Igen, mindenki még több pénzre vágyik, de én nem erről akartam beszélni veled. – Mit akartál mondani? – kérdezte türelmesen Bob. – Csak… csak azt, hogy erre a hétre nem kérek fizetést. – Ne adjam oda a fizetésedet? – Bob azt hitte, nem jól értette. De miért? – Csak! – Merrily dühében ismét sírva fakadt. – Aggódtál, hogy mennyit kell majd fizetned a hűtő javításáért, és hogy lesz-e elég pénzed. Bob szíve majd megszakadt. 43

– Megtennéd értem? – Igen, te marha! – Ó! – Bob nem jutott szóhoz. – Felejtsd el, hogy felajánlottam, jó? Buffalo Bob megrázta a fejét. Hogyan is tudná ezt elfelejteni? Merrily a keze fejével megtörölte az arcát, majd erőtlenül elmosolyodott. – Menj vissza a számláidhoz, én meg kiolvasztom a marhaszeleteket! – Azzal kisurrant a férfi mellett az ajtón, de Bob utánanyúlt és megállította. A nő hátranézett a válla fölött. – Köszönöm! – mondta Bob. Merrily elmosolyodott, könnyedén szájon csókolta, majd lelibbent a lépcsőn.

Lindsay örült, hogy a szülei elkísérik Buffalo Valleybe. Az apja vezette a teherautóját az utánfutóval, Lindsay pedig a saját kocsijával követte őket. Mutt és Jeff, a két kutyája is vele költözött. Kedves kis uszkár-spániel keverékek voltak, és imádtak utazni. Lindsay nehezen hagyta ott Savannah-t, különösen Monte miatt. Többször is veszekedtek, mire a férfi belátta, hogy nem bírhatja maradásra kedvesét. Mérgesen hajtogatta, hogy majd úgyis visszatér. Igen, ezt Lindsay is így tervezte, de addigra teljesen el akarta felejteni Monte-t. Maddy támogatta az elhatározását, sőt csomagolni is segített. Lindsay tudta, hogy számíthat majd a biztatására és bátorítására a következő év során. Azzal búcsúztak el egymástól, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot. Két kutyával és az összes holmijával egy kicsit lassabban értek Buffalo Valleybe. Hat napba telt, mire megérkeztek a Knight patika elé. Az apja kiszállt az autóból, és úgy nézett körül, mintha először járna azon a vidéken. Utoljára három évvel azelőtt látogatott ide, amikor az apját Savannah-ba költöztette. Az tél közepén történt, és gyorsan megtették az utat. Csípőre tett kézzel álldogált egy hosszú percen át. Amikor Lindsayvel összenéztek, a lány látta az apja tekintetében a kétséget és az aggodalmat. Igyekezett a mosolyával megnyugtatni őt. Tudta, hogy mire vállalkozott, nem kellett őt félteni. Rátette a pórázt Muttra és Jeffre, mielőtt kinyitotta a kocsi ajtaját. Ő maga is a várost szemlélte, mely otthonául szolgál majd a következő évben. Üresnek és szomorúnak látszott. Győzködte magát, hogy nem is annyira lepusztult, mint ahogy emlékezett rá. Sajnos mégis így volt. Sőt még annál is rosszabb… Mégsem hagyta, hogy ez elvegye a kedvét. – Lindsay, nézd csak! – Az anyja egy feliratra mutatott, amelyet Hansenék boltja és a Knight patika közé feszítettek ki. Egy régi lepedőre azt festették fel tűzpiros festékkel, hogy ISTEN HOZTA, SNYDER KISASSZONY! Ez az egyszerű üdvözlőszöveg máris más színben tüntette fel Buffalo Valley gyászos valóságát.

44

– Lindsay! – Hassie lépett elő a gyógyszertárból, és máris kitárta a karját. – Isten hozott újra! Miután a lány megölelte az asszonyt, bemutatta a szüleit. – Ugye emlékszik az apámra? Ő Brian, ő pedig az édesanyám, Kathleen. – Brian, hát persze! Istenem, de jól néz ki! Jöjjenek csak be! Az egész város magukra várt. – Hassie vidáman csacsogva terelgette be őket. Lindsay és a szülei épp csak leültek az üdítőautomata mellé, amikor elkezdtek beszállingózni a többiek is. Jacob Hansen érkezett először az utca túloldalán lévő boltból. – Feltöltöttük a szekrényét néhány alapvető holmival – mondta Lindsaynek. – A szekrényemet? – Igen, a házában – magyarázta Jacob. – Így akartunk köszönetet mondani. – Jaj, köszönöm! – Lindsay senkitől sem várta el, hogy ilyet tegyen a kedvéért. – Nem csak mi ketten tettük Martával – sietett felvilágosítani Jacob. – A múlt hétfőn mindenki eljött, és hozott valamit. – Milyen figyelmesek! – A gimnazista gyerekek kifestették a házat – mesélte Hassie. – Kiváló munkát végeztek! – A nagymamád már évekkel ezelőtt leszedette a tapétát – mondta Lindsay anyja. – Abban az időben a legtöbb házat még tapétázták, de Gina újszerűbb külsőt képzelt el. – Joshua McKenna adta a festéket – hajolt előre Jacob. – Emlékszik rá, ugye? Ő a tanácselnök. – A színt azonban a gyerekek választották. – Egy magas, csinos, barna hajú nő lépett oda hozzá, és a kezét nyújtotta. – Sarah Stern vagyok, Joshua lánya. Calla, az én kislányom az egyik diákja lesz majd. – Üdvözlöm, Lindsay vagyok! – Egyre többen gyűltek öszsze a gyógyszertárban, ezért felemelte a hangját. – Amint azt már Hassie-nek is mondtam a telefonban, még sosem tanítottam iskolában, ezért számítok a segítségükre. – Állunk rendelkezésére! – kiáltotta Buffalo Bob, és feltartotta a hüvelykujját. – Ma „annyit ehetsz, amennyi beléd fér” spagettiestet tartunk. Lindsay és a szülei a vendégeim! Mindenki éljenzett, Lindsay pedig összemosolygott a szüleivel, bár észrevette, hogy az édesanyja gyanakodva méregeti az étterem tulajdonosát. – Segítsek kipakolni? – Lindsay egy egyenruhás férfira nézett, ingén egy benzinmárka reklámjával. – Dennis Urlacher – mutatkozott be. – Remélem, látja, mennyire örülünk az érkezésének! Lindsay elnevette magát. – A maga gyereke is az osztályomba jár majd? Dennis a fejét rázta. – Nincs gyerekem. Lindsay már észrevette, hogy a férfi miként néz Sarah-ra, ebből azt gyanította, egy párt alkotnak. Ő maga nem is gondolt a szerelemre. Pont azért jött ide, hogy begyógyuljanak a szívén a sebek, nem akarta újra fenekestül felforgatni az életét. 45

– Komolyan gondoltuk, hogy segítünk – erősítette meg Joshua McKenna, miközben körbenézett a barátain és a szomszédain. – Akár igent is mondhat, ha már ilyen sok önként jelentkező akadt. Lindsay arra gondolt, hogy pihenne egy keveset a nagy munka előtt, de az apja megelőzte a válaszadásban. – Minden segítséget igazán nagyra értékelünk! – hálálkodott. A nagyszülők háza kétutcányira állt a főúttól. Lindsay elsétált odáig a kutyákkal. Az apja a teherautóval ment, az anyja pedig az ő kocsiját vezette. A fél város követte őket odáig. – Évek óta nem rendeztünk már ilyen parádét – viccelődött Hassie, ahogy Lindsay mellé ért. Az utca sarkán a lány megpillantotta a nagyszülei házát, és elakadt a lélegzete, alig hitt a szemének. Az udvart kitakarították, a virágosládákat teleültették ragyogó, piros muskátlival. A házat fehérre vakolták, az ablakok szikráztak a tisztaságtól. A tornácon hintaszék állt, és lábtörlő üdvözlőfelirattal. – Ezt a helyet szerette a nagymamád a legjobban – súgta Hassie csaknem érzelmes hangon. – Ez már túl sok – tiltakozott Lindsay. – Meg akartuk mutatni, milyen nagyra értékeljük, amit tesz – mondta Joshua McKenna, ahogy elhaladt a nő mellett, kezében az első csomaggal. – A kerítést is megjavították! – ámuldozott Lindsay. – Nahát, és le is festették. – Nem akartuk, hogy a kutyák elszökjenek – magyarázta Hassie. – Gage Sinclairnek köszönheted. Lindsay jól emlékezett Gage-re. Akkor találkoztak, amikor a férfi az anyjával betért a gyógyszertárba. Még sosem látott ennyire jellegzetes arcot. Talán harmincéves lehetett, de nehéz volt pontosan megállapítani. A szeme körül már elkezdtek gyülekezni a finom ráncok. Kávébarna hajára ráfért volna egy alapos vágás, és a bőre színén látszott, hogy hosszú órákat tölt a napon. A férfi szeme ragadta magával a legjobban. Sosem látott még ilyen kék szempárt, amelybe szürke árnyalat is vegyült. Mielőtt válthattak volna néhány szót, a férfi elnézést kért és elment. Hassie később elmondta, hogy Gage öccse, Kevin is a tanítványai közé tartozik majd. – Ha tetszik a ház külseje, csak várj, amíg bemegyünk! – Hassie örömtől ragyogó arccal ragadta meg Lindsay kezét, és behúzta az épületbe. A nő megtorpant, ahogy beértek. Nem ismert rá a helyre. A nappali falai fehéren ragyogtak, a konyhát pedig vidám, citromsárga árnyalattal festették ki. A fürdőszobába kék színt választottak, a hálóba pedig halvány levendulát. A padló csillogott a lakktól, mindenhonnan tiszta, friss illat áradt. – El sem hiszem, hogy ennyit dolgoztak értem! – Lindsay eddig azon tűnődött, iskolakezdésig hogyan tudja majd belakni a házat és felkészülni a tanításra. Nem sejtette, hogy Buffalo Valley lakói előre látták a feladat nagyságát, és elvégezték a munka oroszlánrészét. Ennyi segítő kéz alig több mint fél óra alatt kirámolta az összes holmiját a teherautóból. Mire Lindsay mindenkinek megköszönte a segítséget, az anyja már a konyhában sürgölődött, hogy eltegye az edényeket, megtöltse a szekrényeket és a fiókokat. 46

Lindsay az ajtónak támaszkodott. – Halálosan elfáradtam! Az anyja felnevetett. – Te jó ég, Lindsay! Valóságos hősként tisztelnek téged! – Remélem, ez így lesz az iskolaév végelével is! – csipkelődött az apja, aki a CD-lejátszót és a magnót halászta elő a dobozokból. Lindsay a legnagyobb hálószobába igyekezett, amelynek az utca felé néztek az ablakai. Dennis Urlacher és Joshua McKenna már összeszerelték az ágyát is. Megtalálta az ágyneműket tartalmazó dobozt, és megágyazott, miközben a kutyái türelmesen figyelték. Amint elkészült, Mutt és Jeff azonnal felugrottak rá, és kényelembe helyezték magukat. Alig egy órája érkeztek a városba, de Lindsay ruhái már katonás rendben sorakoztak a szekrényében, és a konyha is főzésre készen állt. A lány tekintete megakadt a kandallón. Emlékeiben felsejlett, ahogy a nagymamája elmozdította az egyik téglát. Elhatározta, hogy megkeresi a rejtekhelyet, és megnézi, mit dugott oda Gina annyi évvel azelőtt.

5. Buffalo Valley augusztus 18-i tanácsülésének jegyzőkönyve Jegyzőkönyvvezető: Hassie Knight, megválasztott titkár és pénztáros. Az ülést Joshua McKenna tanácselnök nyitotta meg azzal, hogy hűségesküt tett az amerikai zászlóra. Megjelent tanácstagok: Joshua McKenna, Dennis Urlacher, Jacob Hansen, Hassie Knight, Heath Quantrill. Megfigyelőként jelen van: Marta Hansen és Buffalo Bob Carr. Hiányzik: Gage Sinclair. 1. Folyó ügyek: Joshua McKenna mindenkinek köszönetet mondott az igyekezetért és a kemény munkáért, amellyel kitakarították az iskolát és az udvarát. Említést tett a Snyder-ház felújításáról az új tanár fogadása érdekében. A tanács a felajánlásokhoz hozzátette a még hiányzó kétszáz dollárt. Hassie Knight felolvasta Lindsay Snyder köszönőlevelét. 2. Új ügyek: Joshua McKenna tanácselnök emlékeztette az egybegyűlteket arra, hogy Lindsay Snyder vendég előadókat szeretne hívni az iskolába péntek délutánonként. Hogy jó példával járjon elől, Joshua McKenna elsőként ajánlkozott. Heath Quantrill előadást ígért a banki ügyintézésről, Hassie Knight pedig kémiafoglalkozásokat tart majd. Dennis Urlacher nem kívánt részt venni, de javasolta Gage Sinclairt, ám a nevezett éppen hiányzott a betakarítás miatt. 3. Marta Hansen, aki nem hivatalos tagja a tanácsnak, felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy keressenek állandó helyettest Eloise Patten helyére, mivel Snyder kisasszony délről származik, így nem szokott hozzá a kiméletlen dakotai télhez. A tanács 47

fontolóra veszi a javaslatát. Hassie Knight szerint esélyt kell adni Lindsay Snydernek, hogy bizonyítson. 4. Jelentették, hogy Rachel Fischer pizzériát szeretne üzemeltetni hétvégenként a szülei éttermében, amelyet három évvel ezelőtt zártak be. 5. Az ülést pontban délben berekesztették. A jegyzőkönyvet egyhangúlag elfogadták. Hassie Knight

Heath Quantrill akkor találta meg a nagymamája üzenetét, amikor szerdán kora reggel megérkezett Buffalo Valleybe, a bankba. Mivel nem hívta fel őt telefonon, Heath arra számított, hogy valamilyen bankkal kapcsolatos ügyben szeretne vele beszélni. El sem tudta képzelni, vajon mivel vívta ki megint az idős hölgy haragját. Heath az asztalához ült, és átnézte Brandon Wyatt hiteligényét. A helyi földműves ezerötszáz dollárt akart kérni mosógépre és szárítógépre. A férfi az előző hét végén vitte el az igénylőlapot, és kedden érkezett meg postán a kitöltött űrlap. Már nem először fordult Heathhez kisebb összegért. A kombájnért még több mint százezer dollárral tartozott. Fargóban vásárolta a gépet, a kölcsönt a kereskedés intézte egy helyi banknál. Heath úgy látta, a felesége nagyon szeretné azt a háztartási gépet. Heath ismerte Wyattet, megbízott benne, így jóváhagyta az igénylést, egy kicsit magasabb összegre, mint amennyit kért. Heath bankárcsaládban nőtt fel, és gyermekkorától tudta, hogy egyszer majd fontos szerepet kap a családi vállalkozásban, de nem sietett magára vállalni ezt a felelősséget. Különösen, mivel a bátyja sokkal tehetségesebbnek bizonyult nála. A főiskolán Heath levizsgázott az összes tantárgyból, elfogadható átlaggal, majd Európába indult nyaralni. Nyolc évig vissza sem tért. Síelt az Alpokban, megmászott néhány hegyet, átkelt a Szaharán teveháton, hajózott a Földközi-tengeren. Beleszeretett Görögországba, meg kéthárom nőbe is az útja során. Kalandvágya nem ismert határokat. Sosem gondolkodott, ha hajmeresztő élményekért a testi épségét is kockára kellett tennie. Eszébe sem jutott, hogy miközben ő pengeélen táncol, a bátyja, Max otthon autóbaleset áldozatává válik. Heatht a temetésre hívták haza, a nagymamája Ausztriában érte utol a szomorú hírrel. Mindig is szerette a makacs aszszonyt, de sajnos sosem jöttek ki egymással. A család többi tagja meghajolt az akarata előtt, Heath azonban nem. Még csak három hónapja élt Európában, amikor az idős hölgy követelte, hogy térjen haza, és foglalja el a neki kijelölt helyet a családi vállalkozásban. A fiú ügyet sem vetett rá, és az sem zavarta, hogy a nagymama ezért megvonta tőle a havi juttatását. Max halála mélyen megrázta Heatht, még a szülei korai elveszítésénél is jobban. Dühös is lett a testvérére. Ha túlélte volna a balesetet, alaposan helybenhagyta volna, amiért kockáztatta az életét. Ha veszélyes helyzetekre vágyott, miért nem választott valami mást, miért egy szarvast kellett kikerülnie a behavazott úton?

48

A nagymama pedig bosszút állt életben maradt unokáján. Amint Heath visszatért Grand Forksba, azonnal áthelyezte Buffalo Valley régi bankfiókjába. Mindenáron banki vezetőt akart belőle faragni, nem számított, mennyire tartotta alkalmasnak a feladatra. A ranglétra legaljáról kellett indulnia, meg kellett dolgoznia minden egyes előléptetésért. Amikor Heath először látta Buffalo Valleyt, azt hitte, csak gonosz tréfának szánták az egészet. Valami hiba történhetett. Senki sem várhatta tőle, hogy heti három napot ingázzon erre az isten háta mögötti helyre. Az idős asszony azonban éppen ezt szánta neki. Már tizenkét hónapja töltötte a büntetését. A várost már csak egy hajszál választotta el a pusztulástól, a végzet beteljesedésétől, az a Snyder nevű nő mentette meg őket, aki ide szegődött tanárnak. Heath azt sem tudta, sírjonvagy nevessen, amikor meghallotta a hírt. A nagymamája üzenete súlyos teherként nehezedett a vállára a nap folyamán. Azon kapta magát, hogy az okokat találgatja. Átnézte az aktákat, hogy vajon mit rontott el már megint. Nem talált egyetlen megkérdőjelezhető döntést, elfelejtett tárgyalást vagy túllépett határidőt sem. Lehet, hogy nem szívesen dolgozott bankárként, de megfelelt a feladatnak. A megérzéseire hagyatkozott, de mindig bizonyított. Legalábbis ő azt hitte. A Buffalo Megyei Bankot a nagyszülei alapították. A nagypapája halála után az édesapja vette át a vezetését. Amikor Heath főiskolára járt, fél éven belül mindkét szülője meghalt Az apját szívinfarktus vitte el, az édesanyja pedig már régóta küzdött a rákkal, de végül feladta a harcol. Max balesete után már csak Heath és a nagymamája maradt a Quantrill családból. A bankba nem sokan tértek be aznap, de máskor is hasonlóan alakult a forgalom. Felhívta Brandon Wyattet, hogy még a héten látogasson el hozzá aláírni a kölcsönszerződést. Délután négy órakor már a kocsiban ült. A Grand Forks-i nyugdíjasotthonba tartott, hogy meglátogassa a nagymamáját. – Végre megérkeztél! – morogta az asszony a kerekes székében ülve, amikor unokája belépett a szobájába. – Én is örülök, hogy látlak, nagymama! – Heath lehajolt, hogy megpuszilja az idős asszonyt. Lily a nyolcvanötödik évét taposta, de Heath esküdni mert volna rá, hogy még őt is túl fogja élni. – Ülj le! – utasította a nagymama. Máskor talán ellenállt volna, hogy a Red River lélegzetelállító látványát csodálhassa a tizedik emeleti ablakból. Most azonban nem tudta kifürkészni a nagymama kedélyállapotát, és inkább szót fogadott, mint hogy veszekedni kezdjenek. Lélekben felkészült a szócsatára. – Emlékszel Rachel Fischerre? Heath gondolkodóba esett, mert a név nagyon ismerősen csengett. – Nemrég kölcsönért folyamodott a bankhoz – egészítette ki a nagymamája. – Ó, igen – bólogatott Heath. – Az özvegy. Kétezer-ötszáz dollárt kért, hogy pizzasütő kemencét vehessen. – Így van. 49

– A szüleié volt a régi kávézó. – Ahogy a papírokból értesült, a Pirkadat kávéház már három éve bezárt. Szánalmas látványt nyújtott a Fő utcán, sok más üzlethelyiséggel együtt. – Emlékszel arra, hogy miért akart Rachel pizzasütő kemencét venni? Heath felvonta a szemöldökét. – Nekem azt mondta, hogy hétvégenként házhoz szállításra és elvitelre készítene pizzát. Emlékezett rá, hogy Joshua mit mondott a tanácsülésen a jövőbeni vállalkozásról. Természetesen arról még nem tudott, hogy Heath visszautasította a kölcsönigénylést. – Pizzázót akart nyitni – ismételte meg Lily. Heath felfigyelt arra, hogy a nagymamája feltűnően nyugodtan beszélt. Mintha csapdába akarta volna csalni. A férfi azonban tudta, hogy helyesen cselekedett, amikor megtagadta a hitelt Rachel Fischertől. Egy özvegyasszony a tízéves gyermekével nem kifejezetten hitelképes. Az igényelt összeg nem tűnt túl nagynak, Buffalo Valley lakosai számára azonban egy kisebb vagyonnak számított. – Elutasítottad. – El – ismerte el Heath gondolkodás nélkül. A nagymama közelebb gurult hozzá a székkel. – Miért? Heath már azt is nevetségesnek találta, hogy egyáltalán felmerült az asszonyban a kérdés. – Mert Buffalo Valleyben egy vállalkozásnak sincs jövője – felelte. – Ez biztos? – Az idős nő tekintete elkomorult. – Én úgy tudom, találtak új tanárt. – Igen, de akkor sem adnék neki kölcsönt. – Magyarázd el, hogy miért! – Lily keresztbe tette a karját, és türelemmel várta a választ. A férfi mégis úgy érezte, hogy le akar rá csapni. – Először is: nincs fedezete. – Én nem ezt hallottam. Heath a homlokát ráncolta. Igaz, ami igaz, Rachel felajánlotta a jegygyűrűjét, de az talán még száz dollárt sem ért. – Arra a százdolláros gyűrűre gondolsz? – nevetett Heath. – A gyűrűre, amelyet a férje adott neki, mielőtt meghalt. – A nagymama szinte felnyársalta őt a pillantásával. – Az a férfi a férje volt, és a gyermeke apja. Szerinted nem mozgatna meg minden követ, hogy visszaszerezze a gyűrűt? – Én… – Van munkája, igaz? – Minimálbérért dolgozik, az iskolabuszt vezeti. – Az év kilenc hónapjában Rachel vitte Buffalo Valley gyermekeit Bellmontba, az általános iskolába. – Szerinted nem tudja majd visszafizetni a kölcsönt abból a pénzből? – Nem. – Heath azt sem értette, hogy miként boldogult az özvegyasszony a soványka fizetésből és a szociális segélyből. Az igénylőlapból Heath azt is megtudta, hogy a férje életbiztosítása sem fizetett sokat. A nagymamája még élesebben nézett rá, és újabb kemény kérdést szegezett neki: 50

– Körülnéztél mostanában Buffalo Valleyben? Mivel Heath hetente háromszor látogatott el a városba, és a tanács munkájában is részt vett, feltételezte, hogy a nagymamája meg tudja válaszolni a saját kérdését. – Nos? – Tudom, hogy mi zajlik a városban, ha erre akarsz kilyukadni. Az új tanár nélkül egy éven belül tönkremenne. Így kitarthat még két, akár három évig is. – A nagymamája nem ezt akarta hallani, bár a válasz kétségtelenül fedte a valóságot. – Haldoklik, ezt akartad mondani, ugye? Ha ez a helyzet, akkor mindenképpen kellenek abba a városba befektetők. – Ez igaz, de… – Ne ellenkezz velem! – förmedt rá Lily. Heath visszahőkölt. Egy pillanatig visszatartotta a lélegzetét, nem akart vitába szállni. – Nézd, nagymama, én mindenben a könyvek szerint jártam el – mondta csendesen. – Pontosan. A férfi zavartan pislogott. – Mégis mit akarsz ezzel mondani? – Azt, fiatalember, hogy csalódást okoztál Buffalo Valleynek és nekem is. Nem büntetésből küldtelek abba a kisvárosba, mint ahogy te képzeled, hanem hogy megfelelő képességeket szerezz a későbbi munkádhoz. Heath ezt már hallotta korábban is, de egy szót sem hitt el belőle. Úgy gondolta, Grand Forks új bankfiókjában is elsajátíthatott volna minden fontos ismeretet. – Buffalo Valley különösen kedves a szívemnek. – Lily egy kicsit megenyhült, a szeme már nem szikrázott a dühtől. – William ott nyitotta meg az első bankunkat. – Tudom – felelte Heath. Érzése szerint csak Lily emlékei miatt maradt nyitva az a fiók. A legbutább bankártanonc is átlátta volna, hogy évek óta veszteséges. Heath úgy tervezte, hogy a nagymamája halála után egy percig sem marad ott tovább. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy adjak kölcsönt Rachelnek? Heath csakis a nagymamája utasítására akart így tenni, de ettől Rachel Fischer hitelképessége egy fikarcnyit sem javul. Az idős asszony szomorúan ingatta a fejét. – Nem akarod, hogy megtegyem? – Úgy látszott, nem tud a nagymamája kedvében járni. Lily becsukta a szemét. – Az a nő felajánlotta neked azt a tárgyat, amely a legtöbbet jelenti neki. Nem is kérhetnél jobb fedezetet. Ráadásul már az épület is a rendelkezésére áll. – Pizzázót akar nyitni. Szerinted egy Buffalo Valley méretű településen hány pizzát tud majd eladni? Különösen télen. – Nem kell bérleti díjat fizetnie, nem lesz magas a rezsiköltsége. Csak az alapanyagot kell megvennie, és a sütő részletei terhelik a pénztárcáját. – Igen. – Heath már egyszer végighallgatta az érveket, mégis úgy ítélte meg, hogy ez egy magas kockázatú kölcsön lenne. A nagymama ismét a fejét rázta. 51

– Arra akarlak rávezetni, hogy milyen sokat megtudhatsz, ha belenézel a lábjegyzetbe. Egy jó bankár az eszével és a szívével dönt. Te az egyiket túlságosan sokat használod, a másikat meg egyáltalán nem. Heath elfordította a fejét. – Adj kölcsönt az özvegynek, Max! A férfi kiegyenesedett. – Én Heath vagyok, nagymama! Max meghalt! – Én is tudom – mordult fel az idős asszony, majd az ajtó felé intett. – Most pedig menj, mielőtt olyat mondok, amit magam is megbánok!

Gage egész délelőtt búzát aratott a borongós időben. A hatszáz holdnyi föld nagy részén már végzett a betakarítással. Lógott az eső lába, és a szél is egyre erősebben fújt, ezért úgy döntött, elviszi a kombájnt a földről, nehogy beleragadjon a sárba. Előző nap tizenhat órát dolgozott, aznap pedig már napfelkelte előtt nekilátott, hogy végezhessen a dolgával, mielőtt kitör a vihar. Lindsay autóját csak akkor vette észre, amikor visszaért az udvarra. Azonnal méregbe gurult. Nem akarta látni a nőt, ezért mindent megtett, hogy elkerülje a találkozást. Általában nem futamodott meg a nehézségek elől, Lindsayt pedig alig ismerte, de állandóan csak rá gondolt, és ez zavarta. Arról ábrándozott, hogy milyen lenne megcsókolni, megölelni, megosztani vele a mindennapjait. Esténként, amikor holtfáradtan mászott be az ágyba, nem tudott elaludni addig, amíg maga mellé nem képzelte Lindsayt. Bosszankodott, mert tudta, hogy ezzel nagy bajba sodorhatja magát. Szinte mindenki egyetértett vele abban, hogy az új tanárnő nem bírja sokáig Buffalo Valleyben. Marta Hansen bölcs döntésnek tartotta, hogy keressenek állandó helyettest. Gage egyetértett vele. Lindsay egyéves szerződést írt alá, de őszerinte már az is csodaszámba megy, ha karácsonyig kihúzza. Balszerencséjére az édesanyja és Lindsay pont akkor lépett ki a házból, amikor ő úgy döntött, inkább benéz az istállóba. – Gage! – integetett felé az édesanyja. A férfi fontolgatta, hogy úgy tesz, mint aki nem hallotta, de rájött, hogy a nyomában vadul ugató kutyájával nem játszhat bújócskát. Levette a kalapját, az alkarjával letörölte a homlokáról a verejtéket. Káromkodva hajolt le és vakargatta meg Tramp füle tövét. A skót juhász mellette ugrándozott, ahogy lassan a nők felé tartott. – Ugye emlékszel Lindsayre? – kérdezte az anyja. – Aha – vetette oda Gage, és tudta, hogy nem viselkedik valami udvariasan. – Üdvözlöm, Gage! – Lindsay minden családot meglátogat, ahol középiskolás gyerek van. – Még nem tanítottam sosem – magyarázta Lindsay. – Ezért jól jön majd egy kis segítség a közösségtől. Leta és Hassie már sokat tett értem – mosolygott kedvesen Gage anyjára. – Milyen segítséget vár? – kérdezte a férfi barátságtalanul. Lindsay nem vett tudomást Gage ellenséges viselkedéséről. – Reméltem, hogy mesél magáról egy keveset a diákoknak. 52

– Ezért jött ide, Gage. – Leta mérgesen nézett a fiára. – Lindsay mindenkit szeretne megismerni, én pedig beszéltem neki a méheidről. – És meg is akartam köszönni azt az üveg mézet, amelyet küldött – tette hozzá Lindsay. – Nagyon finom! – Azt az anyámtól kapta, nem tőlem. – Gage! – kiáltott rá az asszony. A házban megszólalt a tele fon, Leta pedig hátranézett a válla fölött. – Fel kell vennem – mondta kelletlenül. Néhány lépést tett az ajtó felé, majd habozott, mint aki fél egyedül hagyni a fiatalokat. – Menj csak! Majd én kikísérem Snyder kisasszonyt az autójához. Leta besietett a házba. Magára hagyta a fiát és az új tanárnőt az egyre erősebben tomboló szélben. Gage már azt fogalmazgatta magában, miként utasítja vissza Lindsay kérését, de a nő megelőzte. – Joshua McKcnna megígérte, hogy eljön, és előadást tart Észak-Dakota történelméről – mondta sietve. – Biztosan sokat tud a témáról. Remélem, sikerül meggyőznöm Jeb McKennát is, hogy beszéljen a bölényekről. – Jeb igent mondott? – Gage meglepődött. Déli szomszédja néhány évvel korábban elveszítette az egyik lábát, és azóta visszavonult a társaságtól. Feladta a földművelést, és bölényeket kezdett tenyészteni. A sikerein mindenki elcsodálkozott. A baleset óta azonban ritkán tette tiszteletét a városban. Gage tudta, hogy Joshua mennyire aggódik a fiáért, és Sarah is mindent megtett, hogy segítse őt, de hiába. – Joshua beszél vele a kedvemért. Ez elég volt magyarázatnak. Így Gage is lehetőséget kapott arra, hogy ügyesen kibújjon a feladat alól. Pontosan tudta, hogy az iskolásokat cseppet sem érdeklik a méhek. Kevin az egész életét mellettük élte le, de ügyet sem vetett rájuk. – Ha Jeb elmegy, akkor én is. Lindsay zavartan nézett rá. – Megsértettem valamivel? Tehát a nő szereti az egyenes beszédet. Ebben legalább egyetértenek. – Az igazat megvallva igen. Azzal, hogy visszatért. Lindsay tekintete szikrákat szórt. – Azt akarja mondani, hogy jobban szeretné, ha bezárna az iskola? – Nem. Nincs a személye ellen semmi kifogásom, csak szeretném, ha nem lenne itt. – A szél hangosan süvített körülöttük, de a nő haragos pillantásából Gage tudta, hogy minden egyes szavát tisztán hallotta. – Miért zavarom a köreit? Hiszen nem is ismer. – Nem is akarom megismerni. Lindsay pislogott, mint akibe belefojtották a szót. A vihar abban a pillanatban tört ki, ezért sarkon fordult és egyenesen a kocsijához tartott. Mennydörgés rázta meg a környéket. Eleredt az eső, és a hatalmas, kövér cseppek üveggyöngyökként hulltak a száraz, poros földre. Lindsay bevágta maga mögött a kocsiajtót. Száraz, biztonságos helyre került, de Gage továbbra is a zuhogó esőben maradt, és nézte, ahogy a nő kihajt az udvarukról. Mire beért a házba, bőrig ázott. Még a kalapját sem vehette le, az anyja máris nekiszegezte a kérdést: – Mit mondtál Lindsaynek? 53

Gage nem szokott hozzá, hogy csendes édesanyja így felemelje a hangját, ezért csak értetlenül bámult rá. A tetőt verték az esőcseppek, ezért Leta még hangosabban szólalt meg: – Válaszolj a kérdésre, kisfiam! – Harmincöt elmúltam, ne nevezz így! – Akkor viselkedj is úgy, mint egy felnőtt! Gage már hosszú évek óta nem veszekedett az anyjával, és most sem akarta felrúgni a családi békét. Úgy érezte, Letának semmi köze ahhoz, miről beszélt Lindsay Snyderrel. – Nem mondtam neki semmit. – Dehogynem! Láttam, ahogy Lindsay az autójához rohant. Megsértetted, igaz? – Ha megsértődött… – Ezt nem hagyom annyiban! Goromba voltál, és ezért számolunk, hallod?! Gage nem sokszor látta így dühöngeni az anyját. Az arca lángolt, a teste megfeszült, a szeme villámokat szórt. – Anya! – Bocsánatot fogsz kérni! – Majd ha piros hó esik! – Gage nem hagyta, hogy Leta irányítsa az életét. Mielőtt a vita veszekedésbe torkollott volna, kirohant a házból. Inkább ázik az esőben, mint hogy egy olyan nő miatt marják egymást, mint Lindsay Snyder. Az anyja nem enyhült meg vacsorára sem. Nem is szólt a fiához, miközben feltálalta neki az ételt, majd ki is sétált, ahogy Gage és Kevin leült enni. – Mivel dühítetted így fel anyát? – kérdezte Kevin. – Semmivel! – dörrent rá az öccsére Gage. Kevin védekezőn felemelte a kezét. – Bocsánat, hogy meg mertem kérdezni! Gage elvett egy kekszet, és döbbenten látta, hogy az anyja egy csokor vadvirággal csörtet vissza a konyhába. – Ezt vidd magaddal! Gage szeme összeszűkült. – Nem megyek sehova! Leta újból kiment, Gage pedig megkönnyebbülve látott neki az ételnek. Ám még két falatot sem nyelt le, amikor az édesanyja visszatért a virággal és a táskájával. – Kevin, bevinnél a városba, hogy bocsánatot kérhessek a fiam faragatlanságáért? – Huh! – A fiú tanácstalanul nézett az anyjáról a bátyjára. – Épp arra készültem, hogy… – Leta pillantása azonban belefojtotta a szót. – Rendben! Gage elképzelni sem tudta, vajon mit mondhatna az anyja Lindsaynek. Dühösen vágta oda a szalvétáját. – Az isten verje meg! – Leta porig alázná, ha nem teszi meg azt, amit kér. Gage kirohant a házból, csak annyi időre állt meg, hogy leakassza a teherautó kulcsát a helyéről. Legalább az eső már elállt. Az anyja utána botladozott a sárban. 54

– Vidd el a virágot! Gage hátra sem nézett, úgy vágott át az udvaron. – A pokolba a virágaiddal! A férfi egész úton haragosan füstölgött magában. Még a tanárnő háza előtt is jó néhány mély lélegzetet kellett vennie, hogy némileg lecsillapodjon. A legjobban az zavarta, hogy az édesanyjának igaza volt. Bocsánatot kell kérnie Lindsaytől, és előbb-utóbb meg is akarta tenni, de nem úgy, hogy kényszerítik rá. Kimászott a kocsiból, felgyalogolt Lindsay tornácára, és a csengőre tenyerelt. A kutyák vad ugatásba kezdtek. A férfi félretolta a kalapját, és beletúrt kócos hajába. Elhatározta, hogy a lehető legjobbat hozza ki a helyzetből. Elmondja a mondókáját, aztán távozik. Nyílt az ajtó, és Lindsay állt a szúnyogháló mögött rövidnadrágban és gumicsizmában. Hamuszőke haját kendővel fogta össze, a kezében pedig kalapácsot és vésőt tartott. Ugyanannyira meglepődött a férfi látogatásán, mint Gage attól, hogy ilyen felszereléssel látja. – Gage! A férfi szusszant egy nagyot. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Lindsay vonásai kisimultak, kinyitotta a szúnyoghálót, és betessékelte a férfit. Gage belépett, a kutyák pedig úgy üdvözölték, mint egy rég látott rokont. Házőrzésre alkalmatlannak látta őket. Miközben megsimogatta Muttot és Jeffet, alaposan körülnézett a házban. A roskadozó öreg épületből valódi otthont varázsoltak. A bútorok, a függönyök, a sötétzöld szőnyeg, a lámpák és a fényképek valóban egészen más hangula tot kölcsönöztek a lakásnak. A kandalló láttán Gage megdöbbent. Lindsay láthatóan elkezdte szétverni. – Valami baj van a kandallóval? – Nem. – Akkor miért…? – Csak úgy. – Csak van oka annak, hogy szétszedi. Lindsay letette a vésőt és a kalapácsot. – Azért jött, hogy bocsánatot kérjen, vagy hogy beleszóljon az átépítésbe? – Mint már említettem, azért jöttem, hogy elnézést kérjek. – Gage nehezen formálta a szavakat, és azt is elfelejtette hozzátenni, hogy az anyja küldte. – Megbántottam ma délután. – Így igaz. Csak azt nem tudom, mivel érdemeltem ki. A férfi nem tudta, mit feleljen. Hogyan mondhatta volna el, hogy ahányszor látja, vagy csak gondol rá, elfutja a méreg. Ehelyett inkább találgatásokba bocsátkozott. – Nem marad majd itt. Csak csalfa reményeket táplál az emberekben. Amint szembetalálja magát a rideg valósággal, el fog menni, magára hagyja a közösségünket. – Egyéves szerződést írtam alá, és tartom is magam hozzá. – Dehogy fogja! – Gage ismét ideges lett, már nem tudta visszatartani a kiabálást. – Amint leesik az első hó, haza fog szaladni. – Én igenis tartom a szavamat! – ordított vissza Lindsay. 55

– Minek jött ide egyáltalán? Mit adhat magának Buffalo Valley, amit Savannah-ban nem kapott meg? – Semmi köze hozzá! – Lindsay néhány centire állt a férfitól. A szeme lángolt, az ajka csillogott a nedvességtől. Ujjatlan blúzának legfelső két gombja kioldódott, így Gage önkéntelenül is a keble körvonalait kutatta a szemével. Lindsay lába hosszú volt, vékony, és… Gage már sejtette a többit. – Menekül valami elől, ha jól sejtem… A nő elfogadta a nevetséges fizetést, amelyet a tanári munkáért kínáltak, mert ki akart lépni egy kellemetlen helyzetből. Egy rosszul elsült szerelem elől szökött el. Csak ezzel tudta magyarázni, miért választott egy ilyen nyomorúságos helyet, mint Buffalo Valley. Gage-et a féltékenység érzése töltötte el, amikor arra gondolt, hogy egy másik férfi ölelte Lindsayt. – Mi volt a baj? – faggatózott. – Csak nem kiderült, hogy nős a drága? – Azt hiszem, itt az ideje, hogy távozzon! – Lindsay az ajtóhoz bukdácsolt hatalmas csizmájában, és kitárta a férfi előtt. A kutyái mögötte ügettek, és szemmel tartották a vendéget. Gage megtorpant az ajtóban, ahol a nő állt összefont karral, és a szemöldökét ráncolta. Rádöbbent, hogy már megint mindent elrontott. Mit kap ezért majd az édesanyjától! Hogy ne kelljen szembenéznie vele és felelnie a kérdéseire, inkább Buffalo Bobhoz ment, mert igen megszomjazott egy korsó sörre. A bárban két-három törzsvendég ücsörgött, de Gage nem akart beszélgetni senkivel. Inkább leghátul ült le, a sötétben. Merrily, a Buffalolány odasétált hozzá az egyenruhájában. – Mit hozhatok, Gage? – Csapolt sört kérek! – A férfi a szemével követte a pincérnőt, majd figyelte, ahogy Buffalo Bob bámulja őt. Steven Baylor, egy másik termelő is ott múlatta az időt néhány ismeretlen lány társaságában. A lányok egymás közt sustorogtak. Abban a percben Gage már arra vágyott, hogy Lindsayvel együtt iszogathasson. De ahelyett, hogy úriember módjára bocsánatot kért volna, virágot vitt volna, netán meghívta volna vacsorázni, gúnyos megjegyzéseket tett rá. Ismét megbántotta, és azt is tudta, hogy miért: az a nő halálra rémítette. Merrily egy párás korsóban hozta ki az italát. Gage kifizette, és hálát érzett, amiért a lány nem kezdeményezett beszélgetést. Csak sörre és magányra vágyott, ebben a sorrendben. Újabb sört kellett magába döntenie ahhoz, hogy összeszedje a bátorságát, és azt cselekedje, amit helyesnek tartott.

Lindsay dühöngött, de annyira, hogy alig tudott egy helyben maradni. Amikor megérkezett Buffalo Valleybe, minden tökéletesnek látszott. A házat felújították a kedvéért, a szekrényeit telepakolták, még üdvözlőlábtörlőt is kapott a tornácra. Az azóta eltelt hetekben azonban ízelítőt kapott a rideg valóságból.

56

Az iskolában mindössze egyetlen terem állt a rendelkezésére. A saját laptopja jelentette az összes számítástechnikai felszerelést. Tankönyvekre is alig jutott pénz, nemhogy számítógépre! Lindsay jó munkát akart végezni. Alapvető ismereteket nyújtani a tanulóknak, megtanítani őket mindenre, aminek érettségi után hasznát veszik. Ehhez azonban segítség kellett, méghozzá rengeteg. Amikor azon a bizonyos szombaton először találkozott Gage-dzsel Hassie-nél, tetszett neki a férfi. Amikor azt fontolgatta, hogy visszatér Buffalo Valleybe, az is megfordult a fejében, hogy esetleg jó barátokká válhatnak. Ehelyett Gage megbántotta, durván beszélt vele, és azzal gúnyolta, hogy úgyis haza fog szaladni. Míg mindenki szeretettel fogadta Lindsayt a városban, arról már megoszlottak a vélemények, hogy mennyi ideig marad majd köztük. Egyesek arra fogadtak, hogy letölti az idejét, mások a nyakukat tették volna rá, hogy félidőben feladja. Abban viszont egyetértettek, hogy a szerződés lejárta után egyetlen nappal sem hosszabbodik az itt-tartózkodása. Bár a gyökerei Buffalo Valleyben eredtek, nem tartozott közéjük. Számított arra, amit tapasztalt. Tudta, hogy bizonyítania kell majd, és úgy érezte, képes rá. A veszekedés Gage-dzsel azonban elbizonytalanította. Megijedt az ellenséges viselkedéstől. Többé már nem bízott saját magában. Hatalmasat sóhajtott, majd körülnézett. Szétszedte szinte az egész kandallót, de nem találta meg az üreges téglát. Csengettek, Mutt és Jeff pedig őrülten csaholva vágtatott az ajtóhoz. Lindsay kinézett az ablakon, és meglátta Gage Sinclairt. Már megint? Még magához sem tért az utolsó csatájukból. – Nyissa ki, Lindsay! Tudom, hogy itthon van! – kiabált a férfi, amiért nem nyitott neki ajtót azonnal. – Menjen el! – felelte Lindsay. – Nem érdekel, bármit akar is mondani! – Legalább hallgasson meg! – Ha bocsánatot akar kérni, tartsa meg magának! Még az előzőt sem emésztettem meg! Lindsay nevetségesnek találta, hogy a zárt ajtó két oldalán üvöltözzenek egymásnak. A végén még mások is felfigyelnek rájuk. Gage dörömbölni kezdett. – Csak beszélni akarok magával. Lindsay elkeseredetten nyitotta ki az ajtót, de a szúnyoghálót csukva hagyta. – Rendben, ki vele, de aztán tűnjön el! Most, hogy szemtől szemben álltak, a férfi alig tudott megszólalni. – Nos… arra gondoltam, hogy… maga talán… – Gage némi szünet után kihúzta magát, és folytatta: – Meginna velem egy sört? – Azért jött, hogy meghívjon egy sörre? – Voltaképp… igen. Lindsay a döbbenettől nevetni is elfelejteti. A férfi durvaságokat vágott a fejéhez, majd jóformán rátörte az ajtót csak azért, mert ivócimborát keres? – Ez nem beugrató kérdés – morogta a férfi. – Köszönöm, de nem. – Sejtettem, hogy ezt válaszolja majd. – Gage hátat fordított és elindult. 57

– Várjon! – állította meg Lindsay. Jobbnak látta, ha összebarátkoznak az ellenségeskedés helyett. Kinyitotta a szúnyoghálót, kilépett a tornácra, és megérintette a férfi karját. – Kedves magától, hogy meghívott. Gage azonnal válaszolt az érintésére, és Lindsayt megrémítette, ahogy a férfi megfogta a vállát. A hihetetlen szürkéskék szempártól mozdulatlanságba dermedt. Már tudta, mi következik: Gage meg akarja csókolni, és Lindsay úgy döntött, nem fog ellenkezni. A férfi mindenféle szokásos finomkodás nélkül húzta magához. Veszedelmesen és vadul csókolt. Annyira szorította Lindsayt, hogy a nő két kézzel kapaszkodott belé. Sosem tapasztalt még hasonlót. Gage úgy csókolta, mintha egész életében csak erre várt volna. Lindsay döbbenten fedezte fel, hogy ebből a csókból nem volt elég egy. Csak annyi időre hagyták abba, míg Gage levegőt vett, majd újra a nő ajkára tapadt, olyan hévvel, hogy Lindsay térde beleremegett. Amikor végre elengedte, a lány majdnem hanyatt esett. Arra eszmélt fel, hogy a tornác korlátjába kapaszkodik, és kapkodja a levegőt. Megrémült attól, amit Gage tett, és amit megengedett, sőt maga is akart. A kézfejét lüktető ajkára szorítva nézte a férfit. – Ha meggondolod magad a sörözéssel kapcsolatban, csak szólj! – mondta Gage, majd a teherautójához sétált.

6. Brandon egész nap említést sem tett a házassági évfordulóról. Tíz éve kötötték össze az életüket, a férfi pedig láthatóan elfeledkezett róla. Joanie-nak ez nagyon fájt, de igyekezett nem kimutatni. Nem akart veszekedni, hiszen jóformán másról sem szóltak már a napjaik. Általában nem vagdostak egymáshoz durvaságokat, nem csapkodták az ajtót, mint néhány más pár. Egyszerűen csak tudomást sem vettek a másikról. Udvariasan bántak egymással, és ügyeltek arra, hogy a gyerekek ne lássák a kárát. A nyolcéves Sage-et rendkívül érzékenyen érintett minden érzelmi rezdülés. Joanie nem akarta, hogy a gyerekek érezzék a szüleik boldogtalanságát. Nem is lepte meg nagyon Brandon feledékenysége. Tavaly márciusban a születésnapjára sem emlékezett. Karácsonyra parfümöt kapott tőle, pont ugyanolyat, mint az előzőre. azt gyanította, hogy leárazás során vett kettőt, és az egyiket eltette a következő ünnepre. A gyerekek izgatottan várták a hétfő reggeli iskolakezdést. Joanie az egész napot a városban töltötte, hogy beszerezze a füzeteket, zsírkrétákat, uzsonnászacskókat és egy termoszt Stevie-nek. Amikor hazaért, nekiállt vacsorát főzni. Különlegességgel készült, annak ellenére, hogy a férje nem foglalkozott az évfordulójukkal. Brandon este hatra ért haza a földekről. – Mi a vacsora? – kérdezte. – Sült hús. – Ünnepiünk valamit? 58

– A házassági évfordulónkat – világosította fel Joanie bátor mosoly kíséretében. – Reggel megsütöttem a kedvenc kókuszos süteményedet, és hoztam néhány mélyhűtött falatkát a gyerekeknek. Gondoltam, ma vacsorázhatnánk kettesben. – Mióta is vagyunk házasok? – kérdezte Brandon, miközben kivette a jeges teát a hűtőből, és egyenesen a kancsóból kezdte kortyolgatni, pedig a felesége már számtalanszor kérte, hogy ne tegye. – Tíz éve. – Joanie úgy vélte, ez a kérdés már önmagában is arra utalt, hogy valami nagyon nincs rendben kettejük között. – A szüleid küldtek üdvözlőlapot. Odatettem a tálalóra. A Wyatt szülők Arizonába költöztek, miután nyugdíjba vonultak. Phoenix egyik külvárosába, oda, ahová Rachel családja is. Joanie szülei is megemlékeztek a jeles eseményről, de a nő inkább titokban tartotta, mert tudta, hogy az csak újabb vitát eredményezne. – Tíz éve? – ismételte Brandon. – Tényleg olyan régóta? Joanie bólintott, miközben a kertből származó zöldségeket aprította salátának. A házassága az élete legmeghatározóbb tíz éve volt. Bizonyos értelemben ez volt a legboldogabb időszak, más szempontból azonban rengeteg nehézséggel szembesült. Rádöbbent, hogy egyáltalán nem ilyennek képzelte a földművesek életét. Ártatlanul és tapasztalatlanul állt az oltár elé. Az sem javított a helyzetén, hogy egy makacs emberhez kötötte az életét. Ha Joanie elbátortalanodott és elkeseredett, Brandon azonnal a fejéhez vágta, hogy városból került vidékre. Egyre nehezebben idézte fel, miért is szeretett bele ebbe a férfiba. Kereste azt, ami elveszett a kapcsolatukból, de úgy tűnt, egyedül maradt a küzdelemben. Sage és Stevie ritkán kaphatott félkész, felmelegített ételt, ezért villámgyorsan be is falták, majd kiszaladtak az udvarra játszani. Míg Brandon zuhanyozott, Joanie megterített a legszebb porcelán étkészlettel és ezüst evőeszközzel. Lehet, hogy a férje nem értékeli az erőfeszítéseit, de ő akkor is ki akarta hozni belőle a legjobbat. A férfi nem szólt semmit, amikor meglátta a terítéket, viszont kérés nélkül is meggyújtott néhány gyertyát. – Kinyitnád a bort? – kérte Joanie, miközben a salátát az asztalhoz vitte. – Azt is iszunk? A felesége átadta neki az üveg italt, amelyet aznap szerzett be Buffalo Bobtól. A panzió tulajdonosa segített a választásban. – Talán el kellett volna vinnem téged vacsorázni – töprengett Brandon, miközben Joanie sütni kezdte a húst. A grillsütőjük még az előző nyáron eltört, és azóta sem cserélték ki. – De miért adnánk ki pénzt étteremre, amikor te sokkal jobban főzöl? Joanie ezt bóknak vette, bár szívesen kiszabadult volna egy estére a konyhából. A vacsora egész jól sikerült. Igyekeztek ünnepi hangulatot teremteni. A gyerekek háromszor is beszaladtak hozzájuk ilyen-olyan ürüggyel, de Brandon rájuk szólt, így visszamentek az udvarra. Miután befejezték az evést, Joanie a mosogatóba elte a piszkos edényeket, Brandon pedig kiment az udvarra. A nő a mosogató szélét markolászta, és próbálta visszatartani a könnyeit, nem sok sikerrel. Valami elengedhetetlenül fontos veszett el a házasságukból, és nem tudta, hogyan szerezhetné vissza. Amikor Brandon elé akarta tárni az 59

aggodalmait, a férfi azt mondta, hogy ő tökéletesen boldog, és ha Joanie nem az, akkor benne van a hiba. – Joanie! – szólította kintről a férje. A nő megtörölte az arcát, majd az ajtóhoz sétált. – Joanie, ki tudnál jönni egy percre? – hívta újra Brandon. – Az istállóban vagyok! A nő habozva nyitotta ki a szúnyoghálót, majd tétován a férfi után indult, miközben találgatta, mi lehet olyan fontos. A gyerekek is ott voltak Brandonnal a teherautó mellett, és le-fel ugrándoztak. Sage a szájára szorította a kezét, Stevie és az apja arcán pedig széles mosoly ült. – Ez a tiéd, drágám! – mondta a férfi, majd odébb lépett. A teherautó platóján teljes életnagyságban ott pompázott egy vadonatúj mosógép és egy szárítógép. Joanie szóhoz sem jutott a meglepetéstől. – Mondj valamit, anyu! – kiabálta Sage. – Jaj, Brandon! – Joanie örömkönnyekben úszva vetette magát a férje karjába. Brandon magához szorította, és a fülébe súgta, mennyire szereti. Joanie úgy érezte, el sem bír ennyi örömöt. Pár perccel korábban még sajnálta magát, mert úgy érezte, hogy a férje nem szereti, és semmire sem becsüli. Brandon azonban csodálatos dolgot tett. – Miért sír anyu? – kérdezte Stevie. – Mert örül, te buta! – oktatta ki a nővére. – Ne mondj ilyet az öcsédnek! – korholta a kislányt Brandon. Joanie sírva-nevetve csókolgatta össze a férje arcát. Vajon hogyan tudták titokban tartani a meglepetést? – Mi már a múlt héten tudtuk – kotyogta ki Sage –, de nem árultuk el. – Büszke vagyok rátok! – Joanie kibontakozott a férje öleléséből, hogy a gyermekeit is megszeretgethesse. – Amíg ma vásárolni voltál, én átmentem a gépekért Grand Forksba – magyarázta Brandon, megelőzve a felesége kérdéseit. – Csodaszépek! – simította végig Joanie a fényes, fehér felületet. – Szárító is van? – Hamarosan abból is vehettünk volna újat. – Jaj, Brandon! – Az asszony újra megcsókolta a férjét. – Még sosem láttam ilyen gyönyörű mosógépet és szárítót! – A legjobb minőség! – Édesem, alig tudom elhinni, annyira boldoggá tettél! – Gage megígérte, hogy a jövő héten átjön valamelyik nap, és segít beüzemelni őket. Joanie megtörölte könnyáztatta arcát, és Brandonra mosolygott. – Azt hittem, elfeledkeztél az évfordulónkról. Brandon vigyorogva kapta a karjába a feleségét. – Szeretlek, Joanie! – Én is szeretlek! – Megint turbékolni fogtok itt nekünk? – takarta el a szemét Stevie. Brandon elnevette magát. – Jó munkát végeztetek mindketten! – dicsérte őket, mire a két gyerek kirohant az istállóból. A férfi a házig a karjában vitte a feleségét. Ahogy elérték a tornác lépcsőjét, megállt, majd a szemöldökét felhúzva, a rég nem látott jellel 60

adta a felesége tudtára, hogy kedve támadt összebújni vele. Joanie a férfi nyaka köré fonta a karját, és a fülébe súgta: – Várj csak, kispajtás! És tudod, miért? Mert megéri! Brandon felszabadultan nevetett, a derekánál fogva forgatta maga körül a feleségét. Az este hátralevő része az esküvőjükre emlékeztette őket. Izgatott várakozással teltek a percek. Jó néhányszor szemeztek egymással, és Brandon mindent elkövetett, hogy a csemetéket mielőbb az ágyba terelje, de nem járt túl sok sikerrel. Este kilencre végre Stevie és Sage is az emeleten volt, a ricsaj is hallhatóan csökkent. – Végre egyedül maradtunk! – súgta Brandon a felesége fülébe hátulról, miközben az asszony az utolsó edényt is elmosogatta. Kezét a nő derekára tette, majd feljebb csúsztatta a blúza alatt. Ahogy a keze a fedetlen kebelbe ütközött, hangosan felsóhajtott. A két halmocska pontosan illeszkedett a tenyerébe. Brandonnak mindig is tetszett a felesége alakja. – Mikor vetted le a melltartódat? – suttogta vágytól részeg hangon a férfi. – Amikor visszaértem a városból. Nagyon kimelegedtem. – A forró nyári napokon Joanie gyakran megtette ezt, de a férje vagy nem vette észre, vagy nem is érdekelte. – Ó, kicsim! – sóhajtotta Brandon. Joanie megérezte a férje ágaskodó férfiasságát, és őt is elöntötte a vágy. Több mint hat hét telt el az utolsó együttlétük óta. Joanie-nak nagyon hiányzott a meghittség, a közelség. – Annyira szeretlek! – duruzsolta Brandon, miközben maga felé fordította Joanie-t. forró csókot váltottak, és nem kellett sok idő, hogy a konyhából a hálószobába jussanak. Útközben lekapcsolták az összes villanyt. – Miről is beszéltél? – incselkedett Brandon. – Mire érdemes várni? Joanie kuncogva mászott fel az ágyra. – Gyere ide, és megmutatom! Brandonnak nem kellett kétszer mondani. Pillanatok alatt ledobta magáról az összes ruháját. Fergeteges szerelmeskedésük után nem jött álom Joanie szemére, csak feküdt a férje vállán. – Ha tudtam volna, hogy ilyen jutalomban lesz részem, már sokkal korábban beszerzem a mosógépet meg a szárítót. – Jaj, Brandon! – Joanie oldalra fordította a fejét, és a férje fülcimpájával kezdett babrálni. – Semmit sem kell venned nekem a szeretkezésért cserébe. A feleséged vagyok! A férfi szorosabbra fonta ölelő karját a nő körül. – Minden sokkal jobbra fordul, megígérem! Az idén mindkét gyerek az iskolában tölti a hétköznapokat, így gyakrabban elszabadulhatsz itthonról. Ezen már Joanie is sokat gondolkodott. – Nem bánod, ha munkát vállalok részidőben? – Tudta, hogy Peggy Stablehouse keres valakit a bankba kisegítőnek, ő pedig rendelkezett némi pénzügyi tapasztalattal. Amikoi Brandonnal megismerkedtek, éppen pénztárosként dolgozott. – Tedd, amit jónak látsz! Nekem csak az fontos, hogy boldog légy. – Boldog vagyok! – Joanie valóban így érzett. Szerette a férjét, a gyerekeit, és Brandon feltételezése ellenére a gazdaságot is. A közös 61

életük ugyan nem úgy alakult, ahogyan elképzelte, de tudta, hogy együtt bármilyen akadályt legyőzhetnek. Egyik évről a másikra éltek, folyton fohászkodniuk kellett a jó árakért és a termésért. Meghatotta, ahogy a férje kitartóan, véres verítékkel végezte embert próbáló munkáját, évről évre kevesebb bevételért. A nehézségek és a bizonytalanság ellenére Joanie nem bánta meg, hogy hozzáment és gyermekeket szült neki. – Szeretlek! – súgta álomittas hangon, majd egy csókot nyomott a férfi arcára. – Büszke vagyok arra, hogy a feleséged lehetek. Brandon a nő hajába fúrta az állát, majd betakargatta egy vékony gyapjúlepedővel. Joanie nem is tudta, hogy létezhet ilyen heves szerelem.

Lindsay számára abban a pillanatban világossá vált, hogy kemény fába vágta a fejszéjét, amint a tizenkét diákja megjelent az osztályteremben. Elsőként Calla Stern érkezett. Ha Lindsay nem találkozott volna vele korábban, azt hihette volna, hogy egy belvárosi iskolába tévedt. Calla fekete katonacsizmát és – ruhákat hordott. Az orrát átfúratta, a haját zselézte. Messziről lerítt róla, hogy nem könnyű eset. Gage testvére, Kevin jött utána. Szorosan ölelgetett egy alacsony lánykát, még nála is szőkébbet. Két, egymással szemközti padot szemeltek ki maguknak, és összetolták őket. A szerelmespár után két fiú rontott be, miközben könyökükkel egymást lökdösték. A hírhedt Loomis ikrek tették tiszteletüket: Larry és Bert. Lindsay nem sokkal az érkezése után találkozott velük, de a városka számtalan rémtörténetet mesélt róluk. A fiúk Bellmontból jártak át az iskolabusszal. Lindsay megkönnyebbült, hogy meg lehetett különböztetni őket, így némileg csökkent a csínytevések lehetősége. Mivel a két testvér semmiben sem értett egyet, Lindsay ostoba módon azt tanácsolta, hogy akkor üljenek a terem két átellenes sarkába. A fiúk tiltakoztak, hiszen mindig egymás mellé ültették őket, és nem hagyták, hogy egy kisvárosi tanárnő mindezt egy szavával megváltoztassa. Ezután következett még csak a mélyrepülés. Fél négyre, mire a tanítás véget ért, Lindsay annyira elfáradt, hogy alig tudott hazamenni. Először úgy tervezte, hogy azonnal bezuhan az ágyba, maga mellé veszi a kutyáit, és reggelig ki sem dugja az orrát a takaró alól. Nem gondolta, hogy a tanítás testileg és szellemileg is ennyire kimerítő. Egyetlen, katedrán eltöltött nap után látta, hogy az Egyesült Államok tanerőit mennyire alábecsülik. Nem is beszélve a fizetségükről! Később mégis úgy döntött, hogy felkeresi Hassie-t a gyógyszertárban, hogy az asszony lelket öntsön belé. Gage Sinclair jövendölése szerint az első hóesés hazakergeti majd. Abban a pillanatban azonban úgy érezte, a hét végéig sem bírja ki. – Úgy látom, jót tenne neked az én híres, sűrű és krémes csokoládés italom! – kezdte Hassie, amint meglátta őt. – Inkább egy adag forró puncs és egy marék fájdalomcsillapító. Hassie kedvesen felnevetett, majd a pulthoz sétált. Már vette is elő a fagylaltoskanalat, amíg Lindsay felmászott a bárszékre és előregörnyedt. – Kemény volt, ugye? – Annál is rosszabb. 62

– A Loomis ikrek nagyon haszontalanok. Hassie igencsak finoman fogalmazott. – Levontam egy fontos következtetést. – Lindsay minden erejét összeszedte, és a pultra könyökölve megtámasztotta a fejét. – Az osztályteremben nincs helye az egyenjogúságnak. Holnaptól szigorú önkényuralmat vezetek be. Nem is tudom, miben reménykedtem! Bedobtak a mély vízbe, és vagy úszom, vagy elmerülök. – Minden rendben lesz! Ha akarod, holnap beugrom, és olyan kémiaórát tartok a kis pokolfajzatoknak, hogy megemlegetik! – Magát a jövő hétre írtam be. Joshua McKenna jön ezen a pénteken. Azt hiszem, a fia, Jeb is készül egy előadással, bár Sarah azt mondta, ne nagyon számítsak rá. Gage-től ugyan nem érkezett visszajelzés, de Lindsay vette a bátorságot, és felírta a listára, hogy valamikor majd mesél a diákoknak a méhekről. – Más is jelentkezett már? – Gage… vagyis majdnem. Hassie a nő elé tette a bugyborékoló üdítőt. – Ha már Gage-nél tartunk, a szájára vett benneteket a falu. Lindsay elcsendesedett, és azon tűnődölt, Hassie vajon meglátta-e, ahogy a tornácon csókolóztak. – Eljött hozzám… – Láttam a házad előtt a kocsiját. Nem is egyszer, hanem kétszer. – Azért jött, hogy… bocsánatot kérjen. Hassie felkacagott. – Az a fiú többre képes, mint gondoltam. – Maga látta? – Lindsay arcát elöntötte a forróság. Nem volt mit szégyellnie, ám egyedül Hassie tudott Monte-ról. – Istenem! Gage szinte hanyatt döntött! Nem néztem ki belőle, hogy így csókol! Lindsay nem akarta felhozni ezt az esetet, de Hassie kezdte az egészet, ezért nem hagyhatta szó nélkül. – Tudom, hogy mit látott, Hassie, de nem az volt, aminek látszott. Hassie egészen közel hajolt hozzá. – Nekem nem kell magyarázkodnod. Gage nagyszerű férfi. Mindketten fiatalok vagytok, és ha egymásba szerettek… – Nem vagyunk szerelmesek. – Lindsay pont ezt akarta elkerülni. Még ki sem heverte az előző kapcsolatát, nemhogy belevágjon egy újba. – Gage Sinclair jó ember. – Biztosan így van, de engem nem érdekel. Hassie elmosolyodott. Egy ronggyal letörölgette a pultot. – Ne hamarkodd el a döntést! Nem is tudom, hol lenne most Leta és Kevin, ha Gage nem vette volna át a birtok vezetését John halála után. John Betts nem tudott bánni a pénzzel. Nyakig ült az adósságban, amikor utolérte a vég. Gage azonban ahelyett, hogy vásárolt volna saját földet, hogy azon gazdálkodjon, inkább az anyját és a féltestvérét támogatja. Ez felkeltette Lindsay érdeklődését. – Itt született? Hassie bólintott. 63

– Leta tíz éven át élt özvegyi sorban, mielőtt találkozott Johnnal, és hozzáment feleségül. Gage akkor tizenhárom-tizennégy éves lehetett. Érettségi után azonnal bevonult a seregbe. A katonaságnál kifejezetten keresik a földműveseket, mert tudnak keményen dolgozni, és nem esik nehezükre engedelmeskedni. Jó pár évet eltöltött ott, majd folytatta a tanulmányait. Amikor visszatért, John oldalán kezdett dolgozni. Éppen saját földet akart vásárolni, amikor John váratlanul meghalt. – Sosem volt… – Lindsay félbehagyta a mondatot, nem tudta, feltehet-e ilyen kérdést. Bár azt állította, a csók számára nem jelentett semmit, folyton előtörtek benne az emlékek. Még senki sem csókolta meg így. – Gage Sinclair nagyszerű férjed lehetne. – Hassie! Az a csók olyan, mintha meg sem történt volna. Gage azért jött, hogy elnézést kérjen. – Kétszer? – Igen, mert elsőre nem sikerült neki, és… – Amikor láttalak benneteket, úgy tűnt, nagyon is megértitek egymást – nevetett elégedett arckifejezéssel Hassie. Lindsay látta, hogy nincs értelme vitatkozni. Az apja figyelmeztette, hogy a kisvárosiak rossz szokása beleütni az orrukat mások dolgába. Az ott élők úgy érzik, joguk van mindenről tudni és véleményt mondani. A magánéletre itt nem sok esély maradt. Rosszul tette, hogy hagyta magát megcsókolni a tornácon, ahol bárki megláthatta őket. – Tessék! – Hassie kijött a pult mögül, és az aszpirines üvegért nyúlt. – Vegyél be ebből kettőt, és hívj fel reggel! Lindsay megitta az utolsó kortyot is a csokoládés üdítőből, majd hazafelé indult. Útközben betért a kis postára is. Vastag boríték várta, amelyet Maddy küldött. Ott helyben elolvasta, mert szomjazott az otthoni hírekre. Monte már kétszer is írt neki. Első levelében csak annyit kérdezett, hogy meggondolta-e már magát, és készen áll-e arra, hogy hazaköltözzön Savannah-ba. Lindsay elolvasta, de aztán a kukába dobta. Tíz nappal később érkezett a második levél, amelyben a férfi kifejezte csalódottságát, amiért az előzőre nem érkezett válasz. Ugyanott végezte, ahol az első irománya. Lindsay úgy vélte, ő már mindent elmondott, amit lehetett. Könnyű salátát evett vacsorára, majd a lábánál heverésző kutyák társaságában hosszú választ írt Maddynek. Mindent elmesélt az első tanítási napról. Írt Calla Sternről és a Loomis ikrekről. Leírta, hogy kikkel találkozott, de nem bocsátkozott részletekbe Gage-dzsel kapcsolatban. Nem említette azt sem, mennyire letörték hiú ábrándjait az első órák az iskolában. A kandalló is halálra idegesítette, de erről sem beszélt a levélben. Már szinte teljesen szétszedte, de nem talált semmit. Valahol lapult egy üreges tégla, ahová a nagymamája sok évvel azelőtt elrejtett valamit. Bár akkor még csak tízéves volt, biztosan tudta, mit látott. Akkori kíváncsisága megszállottsággá változott. Lindsay eldöntötte, hogy akkor is megkeresi azt a téglát, ha az egész házat le kell bontania hozzá. Sokkal jobb kedve kerekedett, miután kiöntötte a szívét a barátnőjének. Még csak egy napot dolgozott az iskolában, később biztosan belerázódik majd a munkába. Azzal nyugtatta magát, hogy össze kell még szokniuk a gyerekekkel. 64

Amint lezárta a borítékot, megcsörrent a telefon. Lindsay csak nézte, és alig merte felvenni, mert attól tartott, hogy egy elégedetlen szülő van a vonal másik végén. – Halló! – Némi magabiztosságot erőltetett a hangjába. – Gage vagyok. Lindsay legkevésbé az ő jelentkezésére számított. – Jaj, jó is, hogy hívtál! – Tényleg? – Hassie azt mondta, hogy látott minket csókolózni! – fakadt ki a lány. Még nem szokott hozzá a kisvárosi élethez, és az a kellemetlen érzése támadt, hogy már egész Buffalo Valleyben körbejárt a kalandjuk híre. Hassie-ben ugyan megbízott, de más is láthatta őket. A férfi lágy nevetése bosszantotta Lindsayt. – Ha téged nem zavar, akkor engem sem. – Ami azt illeti, nekem kellemetlen – mondta kurtán. A férfiak mindent annyira félvállról vesznek! Lindsay azonban nem akart a pletykák főszereplője lenni, főleg nem ilyen röviddel az érkezése után. – Nem kell izgulnod, Hassie nem olyan, aki azonnal mindent elfecseg! Lindsay úgy érezte, Gage csak még jobban szórakozna a helyzeten, így már nem is említette, hogy esetleg más is észrevehette. – Csak vigyázz, hogy többet ne forduljon elő! – Mi? A csók? – Mégis mit gondolsz, mi? Igen, a csók! – Ennyire tetszett? Lindsay magában füstölgött. Egy ilyen nap után más sem hiányzott, csak egy Gage Sinclair-féle alak. – Feltételezem, hogy nem csak cseverészni akartál. – Két dologról is szeretnék beszélni veled. Lindsay hallotta, hogy Gage milyen jól szórakozik, és ez igen felbőszítette. – Ha akarod, tartok előadást a méhecskékről – folytatta férfi. A lány ingerültségét felváltotta a hála. – Nagyszerű lenne! Péntekhez két hétre megfelel? – Október jobb lenne. – Rendben, beírlak október első péntekére. – Pár szóban megbeszélték, hogy Lindsay mit ért tudományos előadás alatt, majd Gage rátért a másik témára. – Azon tűnődtem, vajon meginnál-e velem egy sört szombat este Buffalo Bobnál. Lindsay habozott. Erős kísértést érzett, hogy beadja a derekát. A férfi csókjába a térde is beleremegett, viszont még csak nemrég ismerték meg egymást, és a városka máris ettől volt hangos. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Gage is hosszasan hallgatott, mielőtt folytatta: – Ugye jól sejtem, hogy az előző kapcsolatodat akarod kiheverni? Lindsay némi fontolgatás után bevallotta az igazat, mert úgy döntött, jobb, ha őszintén beszél a férfival. – Igen. Ezt az egy évet arra szánom, hogy meggyógyuljak. Nem rólad van szó, Gage, hanem rólam. Nem akarok egyik kapcsolatból a másikba ugrani. 65

– Csak egy sört akartam meginni veled, nem a kezedet kértem meg. – Tudom, csak úgy gondoltam… szóval, érted… – Tisztában vagyok vele, és többet nem kérdezem meg. Egy büszke férfinál nincs rémisztőbb! – Talán így lesz a legjobb. – Ha akarsz valamit, legközelebb neked kell kérned.

Rachel Fischer ízről meg tudta állapítani, melyik a jó pizza. Amit ő maga készített vastag házi tésztával és a kertjében termett paradicsommal, kiválónak bizonyult. A kis pizzasütő kemencével máris megkezdte a vállalkozását. Az elmúlt négy évet nehezen vészelte át, és épp most kezdett reménykedni abban, hogy valami jóval is kecsegteti a jövő. Először a férje, Ken veszítette el a leukémiával folytatott hosszas küzdelmét. Halálakor már az égig ért a földjükre bejegyzett jelzálog. A temetés után a fargói bank rátette a kezét az ingatlanra, a gépekre és még a teherautóra is. Nem sokkal Ken halála után a szülei bezárták az éttermüket, a Pirkadat kávéházat, és délre költöztek. Az anyja győzködte, hogy tartson velük. Buffalo Valley az utolsókat rúgta, nem volt miért maradni. Rachel nehezen hozta meg a döntést, de úgy vélte, hogy a fia, Mark már így is túl sok viszontagságon ment keresztül rövidke élete során. Később lehetősége adódott arra, hogy az iskolabusz vezetőjeként dolgozzon. Beköltözött a szülei házába, és valahogy elboldogult, úgy, ahogy a város többi lakója is. Rachel úgy gondolta, rájuk mosolygott a szerencse, amikor Hassie talált tanárt a középiskolába. A város csak arra várt, hogy Lindsay Snyder aláírja az egyéves szerződést. Sokaknak adta vissza a reményt. Rachel keresve sem találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy beindítsa az üzletét. A kisfia egyik megjegyzése adta az ötletet. Grand Forksban járt egy kis barátja születésnapi zsúrján. Egy pizzázóban tartották, és Mark otthon elmondta, hogy az anyja pizzája sokkal finomabb. Amikor elérkezett a kisfiú születésnapja, ugyanazokat a gyerekeket hívták meg magukhoz. Rachel a saját pizzáját szolgálta fel nekik. Mark barátai egyetértettek abban, hogy a világ legjobb pizzája az anyukájáé. Rachel is pont így érezte. – Anya! Anya! – rontott be Mark az étterembe a nyitás napján, pénteken. Ugyanolyan izgatottan várta az eseményt, mint Rachel. – Az összes szórólapot szétosztottam a városban. Mikor jönnek az első megrendelések? – Készen állok – mondta Calla, aki Mark után lépett a helyiségbe. Rachel megállapodott a lánnyal. Mivel nem tudott fizetni neki a házhoz szállításért – legalábbis egyelőre –, úgy egyeztek meg, hogy a borravaló Calla markát üti. Ráadásnak az asszony felajánlott egy ingyenpizzát minden egyes ledolgozott napért. Rachel Sarah-val, Calla anyjával tárgyalta meg a részleteket, a nő pedig beleegyezett. Rachel szentül hitte, hogy hamar nyereségessé válik majd az üzlete. Sütni kiválóan tudott, de az üzleti életről még sokat kellett tanulnia, fontos volt, hogy kicsiben kezdje. Csak hétvégenként nyitott ki, de úgy tervezte, 66

hogy később változtat ezen. Igazából nem üzemelt étteremként, mivel csak elvitelre szánta az ételt. Ha majd visszafizeti a sütő árát, vásárolhat székeket, asztalokat, egyéb felszerelést. Később kibővítheti az étlapot is, és megnyithatná kapuit az étterem. – Mi lesz, ha senki sem rendel pizzát? – kérdezte Mark. Calla újságot olvasgatott, de erre felkapta a fejét. – Lesznek vevők – préselt ki magából egy bizakodó ellenvetést Rachel. Elszántan küzdött, hogy sikerre vigye az elképzelését. Az iskolabusz vezetéséért nem fizettek eleget, és azt is csak az év háromnegyed részében. Hassie heti könyvelését is ő végezte, de ezzel sem keresett túl sokat. A pizzasütöde jelentette élete nagy álmát, és többet fektetett bele, mint a kertben termett paradicsomot: a szívét-lelkét is beleadta. – Anya! – szakította félbe a gondolatait a kisfiú. – Emlékszel, amikor tavaly Grand Forksban, az élelmiszerüzletben jártunk? – Igen – felelte szórakozottan, miközben újraolvasta a szórólapjait. Sokba kerültek, de nem jutott jobb eszébe, amivel gyorsan hírül adhatta volna a városban, mibe is vágott bele. Az iskolabusz minden kis utasa kapott belőle a héten, Mark pedig a város lakóinak osztotta szét a maradékot. – Az áruházban egy hölgy süteményeket kóstoltatott, emlékszel? Rachel bólintott. – Nem osztogathatnánk mi is pizzafalatkákat? Az asszony a fiára bámult. Nem úgy nézett ki, mint egy született üzletember, mégis annak bizonyult. – Ez kiváló ötlet! A kisfiú büszkén húzta ki magát. – Kolbászosat süss, anya! Az a legjobb! Valóban a kolbászos volt a legfinomabb, de bármelyik pizzája kenterbe verte Buffalo Bob mélyhűtött ételeit, ráadásul két dollárral kevesebbe került. – Segítsek? – követte az anyját a konyhába Mark. – Ti Callával csak vegyétek fel a rendeléseket! – utasította Rachel, miközben az ósdi, fekete telefonkészülékre mutatott. – Rendben. Rachel hálás volt a fiának, amiért ennyire segítőkész, de féltette attól, hogy túl korán kell a felnőttek életét élnie. A kolbászos pizza közben elkészült. A forró finomságot Rachel kis kockákra vágta, papírdobozba tette, és Mark kezébe nyomta. – Te találtad ki, ezért szerintem legyen a tiéd a megtisztelő feladat! – Az enyém? – Mark szeme elkerekedett az örömtől. – Menjetek ki Callával a Fő utcára, és mindenkit kínáljatok meg, aki szembejön! – Délután ötöt mutatott az óra, még maradt idejük sötétedésig. Calla letette az újságot, majd Markkal együtt kivonult az utcára. Rachelnek nem is kellett sokat várnia az első vendégre, bár a személye alaposan meglepte. Heath Quantrillt nem kedvelte túlságosan. Nem tudta, mit gondoljon róla. Hallotta a kalandjait, és bár a felét sem hitte el, úgy vélte, Heath mellett biztosan nem lehet unatkozni. Jóképű férfi volt, és Rachel bizony gyakran latolgatta, megosztja-e valakivel az életét. Biztosra 67

vette, hogy igen, mert a nők mindig azonnal lecsapnak a hozzá hasonlókra. Rachel azonban inkább félt tőle. Heath először visszautasította a hitelkérelmét, majd nyilvánvalóan megesett rajta a szíve. Rachel nem tudta, miért gondolta meg magát, de nem is kérdezte. Tartott tőle, hogy a férfi esetleg ismét megváltoztatja a véleményét, ezért még aznap megrendelte a sütőt, amikor Heath jóváhagyta a kérelmét. – Üdvözlöm, Rachel! – A bankár körülnézett a helyiségben. – Látom, beindította a vállalkozást. – Igen. – Az asszony félretette a sajtreszelőt, nehogy felsértse vele az ujját. Zavarba hozta a férfi látogatása, de nem akarta kimutatni, mennyire ideges. – Épp most kaptam egy darabot a pizzájából – mondta Heath. – Piszok jó! – Miért lepődik meg ezen? – Rachel mosollyal akarta elnyomni a szavaiból áradó gúnyt. – Biztosan jó árat tüntetett fel a szórólapon? – mutatta fel a férfi a sárga papírlapot. – Igen. – Rachel azért adta ilyen olcsón a pizzát, hogy becsalogassa Buffalo Bob vendégeit. Az ő pizzája finomabb volt, és kevesebbe is került. – Ez túl kevés. – Két dollárral kevesebbe kerül, mint Bobnál. – Rachelnek nem tetszett a bankár hozzáállása. Nyilván egész életében felvetette a pénz, így nem érezhette át, mennyit jelent neki ez a kis üzlet. – Így nem lesz elegendő az árrés. Rachel elkomorodott. Komolyan átgondolta ezt a lépést, és úgy látta, azzal éri el a legjobb eredményt, ha Buffalo Bob árai alá megy. – Ha a jövő héten eljön hozzám a bankba, elmagyarázom, miként számíthatja ki az árakat úgy, hogy versenyképes legyen, de megfelelő bevétele származzon belőle. – Már nem tudok változtatni rajta, mert szétosztottuk a szórólapokat. – Mondja azt, hogy ez csak bevezető ár volt. – Megtehetem? – Természetesen. Ha egyszer már ettek a pizzájából, visszatérnek máskor is. Rachel úgy látta, hogy a férfinak tényleg ízlett, amit sütött. – Így lesz. – Rachel hálásan fogadta a tanácsot. – Köszönöm! Heath a pultra tette a szórólapot. – Most pedig kérek egy kolbászos pizzát! Bevezető áron.

7. Már egy hónapja tartott az iskola, Lindsay pedig kezdett belerázódni a tanításba. Mindennap egy kicsit jobban sikerült. Nem könnyű négy 68

évfolyamot egyszerre kézben tartani, de Lindsay felvette a kapcsolatot a környék más tanáraival, és a közösség is mindenben készséggel segített. Mindenki örömmel ismerkedett vele, és a rendelkezésére álltak, amiben csak tudtak. A vele kapcsolatos elvárások ugyan megosztották a közvéleményt, de mindenki hálát érzett iránta, amiért vállalta a munkát. Óvatosan közelítettek felé, de egy kis vidéki városban, amely nem fogékony a változásokra, ráadásul nehézségekkel küzd, ez természetes volt. Lindsay csalódott, amiért nem sikerült túl sok emberrel öszszebarátkoznia. Hassie-t tekintette legfőbb bizalmasának és támogatójának, de alig pár szót váltott csak Sarah Sternnel vagy Rachel Fischerrel. Sarah-t nem tudta kiismerni, de úgy látta, az özvegy viszont elég barátságos, csak túlságosan leköti a pizzasütés. Lindsay abban bízott, hogy az idő majd elrendez mindent. Még mindig új jövevényként néztek rá. Hassie elmesélte, őt is hasonlóképpen fogadták, amikor nem sokkal a második világháború után fiatal menyasszonyként Buffalo Valleybe érkezett. A legjobban annak örült, hogy fegyverszünetet kötött a diákjaival. Miután felállították az alapvető szabályokat, kiderült, hogy a gyerekek szívesen tanulnak. Lindsay frissességet hozott az életükbe, fiatal is volt, ezért hamar megkedvelték. Tetszett nekik a városi kifinomultság. Lindsay ugyan nem érezte magát különösebben nagyvárosi jelenségnek, de a gyerekek így tekintettek rá. Cserébe a jóindulatukért és a bizalmukért olyan eseményeket hozott újra divatba, amelyeket anyagi forrás hiányában már rég el is felejtettek. Lindsay sokszor a saját pénztárcáját sem kímélte a megvalósításukhoz. Bevitte az iskolába a fényképezőgépét, amikor kiderüli, hogy még évkönyvet sem szoktak készíteni. Egy pillanat alatt kerültek önkéntesek a kiadvány összeállításához. Calla és Jessica pedig vállalták, hogy újságot írnak. Hamarosan az egész osztálynak akadt feladata. Az egyik délután véletlenül látta meg, hogy Kevin rajzolgat. Azonnal felfedezte, hogy Gage öccse tehetséges, bár a fiú nem szívesen mutatta meg másoknak a munkáit. Némi győzködés után beleegyezett, hogy Joe és Mark Lammermann-nel közösen képet fessenek az osztályterem egyik falára. A péntek délutánok teljesen átalakultak a vendég előadók jóvoltából. Már többen jelentkeztek Lindsaynél, de a nő további önkéntesek után kutatott. Sokszor szembetalálta magái a városlakók zárkózottságával, de nem erőltetett semmit. Joshua McKenna beszélt először a gyerekeknek, Lindsay nagyon hálás volt érte. A férfi családja 1888-ban telepedéit le Észak-Dakotában, egy évvel azelőtt, hogy önálló állammá vált. Joshua elvitte az eredeti letelepedési papírokat, amelyeket még a dédapja kapott. Elmesélte a történeteket, amelyek szájról szájra jártak az évek során. Beszélt arról, hogy egyszer sáskajárás volt a környéken, valamint az aszályról és a forgószelekről. Egyórásra tervezték az előadást, végül a gyerekek három órán át hallgatták feszült figyelemmel, és még napok múltán is emlegették. Maguk is megnyíltak, és megosztották egymással a saját családjuk történeteit. Érezni lehetett, hogy mennyire büszkék, mennyire családközpontúak, Lindsay pedig mindkettőben megerősítette őket. Egyre inkább elhatalmasodott rajta a vágy, hogy többet tudjon meg a saját 69

nagyszülei életéről is. Sajnos, már semmire sem emlékezett abból, ami régen a birtokon történt. Tízéves lehetett, amikor eladták a házat, és a nagyszülei a városba költöztek. Senkitől sem kérdezősködhetett, mert a rokonai vagy meghaltak, vagy messzire fújta őket a szél. Az apja közvetlenül a középiskola után elhagyta a környéket, a viharokról és a családi összejövetelekről pedig már mindent elmesélt. Lindsay már épp elkönyvelte magában, hogy az osztályközösség szépen épül, amikor újabb vészhelyzettel találta szemben magát. Szeptember utolsó hetében, egy csütörtök reggelen Kevin és Jessica megrendült némaságban vonult be az osztályba. Rosszkedvűen ültek be a padjukba. A tanárnő először azt hitte, hogy csak összekaptak valamin, de aztán az örökmozgó Loomis ikrek is hasonló hangulatban érkeztek. Calla szintén gyászos arccal foglalta el a helyét, és két kézzel kapaszkodott az asztalába, mintha attól félne, hogy valaki el akarja venni tőle. – Hé, mi ez a világvége-hangulat? – érdeklődött Lindsay. – Nem tudja? – nézett rá meglepetten Kevin. Tanárnőjük a fejét rázta. – Nem hallgatta ma reggel a híreket? – értetlenkedett Calla, mivel természetesnek vette, hogy mindenki így tett. Lindsay megvonta a vállát. – Hallottam, hogy ez nem lesz jó év a kukorica szempontjából. – A rádióadás fő témáját a gabona adta. Szó esett a támogatásokról, a császárhúsról és sok olyan dologról, ami egyáltalán nem érintette őt. Legalábbis így érezte. – Igaz, amit a kukoricáról mondtak. Az a baj, hogy senki sem akar eleget fizetni az erőfeszítéseinkért – magyarázta Stan Mueller, egy elsőéves, aki valószínűleg az apja szavait ismételte el. – Amikor elindultam az iskolába, sírni láttam az anyukámat – mondta Jessica. – Nem akarta, hogy meglássuk, de nem tudta eltitkolni. – A lányka szeme szintén az előtörő könnyektől csillogott. – Apu azt mondta, hogy akár el is felejthetem a főiskolát. – Már az is rossz hír, hogy a búzáért a vártnál kevesebbet fizetnek. Most meg a kukoricáért is. Ez így egyszerűen nem igazságos! – Gage nagyon elkeseredett – bökte ki Kevin. – Anya azt mondta neki, hogy Isten mindent megad majd, amire szükségünk lehet, de a bátyám azt felelte, hogy szerinte a Teremtő nem törődik velünk. Csak segítséggel tudjuk majd kihúzni ezt az évet. A gyerekek sorra fedték fel, milyen hatással van a családjukra a megsemmisítő hír. A városiak ugyanúgy kétségbeestek, mint a földműves családból származók. Lindsay úgy látta, közösségbe tartozni annyi, mint törődni a szomszédokkal. Aznap délután összefutott Gage-dzsel a városban. Csak egyszer látta a kínos csókolózós eset óta. Egy héttel korábban találkoztak a posta előtt. A férfi örömét lelte abban, hogy ugrathatta őt, miszerint várja a meghívását egy sörre. Lindsay idegesen sietett tovább, mert biztosra vette, hogy legalább négyen hallották Gage megjegyzését. A nevetése még sokáig visszhangzott a fülében. Csütörtök délután Buffalo Bob panziója előtt látta meg a férfit. Ezúttal ő szólt utána. 70

– Gage! – kiáltotta, és intett is neki. A férfi tétován várta, amíg Lindsay átkelt az, úton, de nem mosolygott rá. – Csak emlékeztetni szerettelek volna a hatodikával kapcsolatban. Gage üres tekintettel nézett rá, mint aki azt sem tudja, miről van szó. – Felírtalak, hogy előadást tartasz a ménekről a középiskolásoknak. – Igen. A férfi szép szeme élettelenül és ridegen meredt a semmibe, mint akinek csak a menekülésen jár az esze. Lindsay nem tudta, mit mondhatna, de mindenképpen szólni akart néhány bátorító szót. – A gyerekek meséltek a gabona- és kukoricaárakról. Anynyira sajnálom, Gage! – A férfi karjára tette a kezét, és egy pillanatig csak nézte. – Én is – felelte Gage, majd azzal a lendülettel be is ment Buffalo Bobhoz, mintha nem lenne képes az utcán állva udvariasan beszélgetni. Látszott rajta, hogy alig tudja magában tartani a haragját és a keserűségét. Lindsay utána akart menni, hogy beszélgessenek, vagy legalább meghallgassa, de a férfi nyilvánvalóan egyedül akart maradni. Ezután Rachel Fischer akadt Lindsay útjába Flansenék boltjában. – Hallotta? – kérdezte Rachel, amikor meglátták egymást a pénztárnál. Lindsay intett a fejével, hogy igen. – Nem tudtam, hogy ennyire fontos… Azt hiszem, nincs még elég tapasztalatom. – Nem is tudhatja, amíg nem érezte a saját bőrén. – Fél? – kérdezte Lindsay. Rachel a jövőjét tette kockára a vállalkozással, és fennállt a veszélye, hogy csődbejut, mielőtt még felvirágozhatna. – Nagyon – vallotta be az özvegy. – A pizza nem nélkülözhetetlen, a környékbeliek pedig ennél sokkal jobb felvásárlási árra számítottak. Ez nagy csapás mindannyiunk számára. – És a kormány? Rachel a fejét rázta. – A földművesek úgy érzik, az állam csőbe húzta őket. Borzalmas a helyzet: Amerika kistermelőit teljesen ellehetetlenítik. Sokan már a telet sem tudják átvészelni. Lindsay belátta, hogy még sokat kell tanulnia. – Mi lesz most? Rachel elfordította a tekintetét, mert még kimondania is fájt: – A banknak nem marad más választása, mint hogy lefoglalja a jelzáloggal terhelt vagyontárgyakat. Néhányan talán kis szerencsével el tudják adni a földjüket, mások üres kézzel kulloghatnak el, nyakukon a hatalmas adósságaikkal. Akadnak olyan családok, amelyek már háromnégy nemzedék óta ezeket a területeket művelik, most pedig mindent elveszíthetnek. A szívem szakad meg értük! Képzelje, hogy túlélték a gazdasági világválságot, a nagy aszályt és a többi szerencsétlenséget, és most mégis menniük kell! – Rachel rövid szünetet tartott. – A férfiak nehezen viselik, ha nem tudnak gondoskodni a családjukról. Haragosak lesznek, becsapva érzik magukat. Itt mindenki keményen dolgozott egész életében. Lindsay ezt már észrevette. 71

– Bárcsak tehetnék valamit! – Évekkel korábban hallott az amerikai földművesek nehéz helyzetéről, de sosem értette igazán, miben gyökereznek a gondjaik. – Az idén egy csomó ember elköltözik innen, és már így is csak feleannyian vagyunk, mint gyerekkoromban. Marta Hansen észrevette őket, és csatlakozott hozzájuk. – Ez az utolsó csepp a pohárban – jelentette ki. – Mondtam Jacobnek, hogy addig adjunk túl mindenen, amíg még lehet. – Mrs. Hansen – szólította meg gyengéden Rachel –, mindenjóra fordul. Marta a fejét rázta. – Már évek óta ebben reménykedünk, de csak rosszabb lett. – Ugye nem mennek el Buffalo Valleyből? – kapta fel a fejét Lindsay. – Jacob eddig nem hallgatott rám, de ma reggel, amikor meghallotta a kukorica felvásárlási árát, csak a fejét rázta. Már egyetért abban, hogy itt nincs maradásunk. – Bezárják a boltot? – Lindsay szinte felsikoltott ijedtében. – Elkezdtük árulni – jelentette be Marta. – Megyünk innen, amint tudunk.

Joanie vacsorája nyomorúságosra sikerült. Aznap reggel hirdették ki, hogy mennyit adnak a gabonáért, Brandon pedig eltűnt délutánra. A nő mindig tudta, hol találhatja a férjét, de ezúttal nem is sejtette. A férfi el akart bújni a világ és a családja elől. Nem akart beszélni még Joanie-val sem. A gyerekek az étkezőasztal körül ültek, szinte alig nyúltak az ételhez. Joanie beszélgetni próbált velük. – Milyen volt ma az iskola? – faggatta Sage-et. – Jó. – Minden rendben ment – tette hozzá a vállát vonogatva Stevie. Joanie nem tudta biztosan, fia átérezte-e a helyzet komolyságát, de úgy tűnt, tisztában van azzal, hogy bajba kerültek. Brandon csak csipegetett az ebédből, pedig Joanie sokat bajlódott, hogy elkészítse a kedvenc ételét, a lasagnét. Vágyott arra, hogy a férje beszéljen vele. Társak voltak a tanyán, és Joanie-nak rosszulesett, hogy Brandon kizárta őt a gondolataiból, különösen azután, hogy a kapcsolatuk annyit fejlődött az elmúlt időszakban. Vacsora után a gyerekek felmentek a szobájukba leckét írni, Brandon pedig a televíziót bámulta. Egész nap csak néhány szót lehetett kihúzni belőle. – Beszéltem Heath Quantrill-lal ma délután – mondta Joanie, miközben leült a férje mellé. A férfi felfigyelt erre a mondatra. – Miről? – Tudod, a részidős állásról. Brandon szeme szikrákat hányt mérgében. – Felejtsd el, Joanie! Holnap reggel hívd vissza, és mondd meg neki, hogy visszalépsz! Joanie megütközve hallgatta a férjét. Össze kellett szednie minden erejét és a férfi iránt érzett szeretetét, hogy ne töltse ki rajta a mérgét. – Nem emlékszel, hogy néhány hete beszéltünk erről? 72

– És pont ma kellett jelentkezned? Joanie valójában már korábban megtette. – Mit számít, hogy melyik napon beszélek Heathszel? Brandon összevonta a szemöldökét. – Sokat számít. – De… – Én tartom el ezt a családot! – Brandon, a kettőnek semmi köze egymáshoz! Ezt már megbeszéltük! A férfi nem válaszolt. Ehelyett felállt, és az ajtó felé indult. Joanie nem akarta, hogy egyedül hagyja őt. Túl sokáig engedte, hogy így történjen, és nyelte a keserűséget, de ennek véget akart vetni. – Brandon, várj meg! – Joanie a férje után rohant. Az udvar közepén a férfi hirtelen megállt. – Mi van? – förmedt rá az asszonyra. Joanie emlékeztetni akarta, hogy mindkettőjüket egyformán rosszul érintették a gabonaárakról szóló hírek. Együtt voltak jóban-rosszban. Nagy levegőt vett, és belekezdett: – Minden rendben lesz. Brandon arckifejezéséből kiolvasta, hogy nem kíváncsi semmitmondó jóslatokra. Joanie azért folytatta: – Azelőtt is átvészeltünk minden nehézséget, most sem lesz másként. – Neked csak bonyodalmakat jelent a házasságunk, igaz? A férfi jócskán megnehezítette a dolgát. – Te is tudod, hogy ez nem igaz. – De hiszen te csak szenvedsz – gúnyolódott a férfi. – Hagyd abba! Tudom, hogy csalódott vagy, de én is. Ha piszkálhatsz, attól jobban érzed magad? – Joanie csípőre tette ökölbe szorított kezét. – Segíteni akarok. – Azzal, hogy munkát vállalsz a bankban? – Igen… vagyis nem. Anyagilag támogatom a családot, mert neked most egyedül nem megy. – Joanie nem így akarta mondani, és hamar rájött, hogy ez csak olaj a tűzre. – Miattad van az egész! – kiabálta Brandon. – Engem hibáztatsz az alacsony felvásárlási árakért? – Az asszony hangja elcsuklott. Hogy juthatott ilyesmi egyáltalán az eszébe? – Tudod, hogy ez mennyire nevetséges? – A gabonaárak viszont nem, hogy az isten verje meg! Nem bírtad volna ki a mosógéped nélkül? – Hogy jön ez ide? – Hitelből vettem meg azt az átkozott vacakot, mert azt hittem, tudom majd fizetni a részleteket a kukorica árából. Joanie végre mindent megértett. Brandon kölcsönt vett fel a mosógépre és a szárítóra, pedig ő csak az egyiket kérte. Már eddig is elvitte minden készpénzüket a férfi szüleinek támogatása, az adók, a kombájn részletei, az egészségbiztosítás és a mindennapos kiadások. Nem maradt pénz másra. – Tudhattam volna! – köpött egyet a férfi. – Tudhattam volna! Joanie úgy érezte magát, mint akit hasba rúgtak. – Nem tudtam… Brandon a hajába túrt. 73

– Most már tudod. – Még csak egy hónapja történt. Talán visszavihetnénk a gépeket. Beszélhetnénk… – Nem! Joanie alsó ajka remegett a visszafojtott sírástól. – Más kiváló javaslat esetleg? Az asszonynak semmi más nem jutott eszébe, ezért visszarohant a házba. A konyhaasztalra borult, arcát két kezébe temette. Tudta, hogy a férje igazából nem rá haragszik, hanem az élet igazságtalansága miatt dühös. Azért rajta vezette le a feszültséget, mert ő volt kéznél. Az esze ezt súgta, de a szíve attól még belesajdult abba, amit hallott. Néhány héttel ezelőtt Joanie még számított is volna erre a kirohanásra, de az évfordulójuk óta előnyére változott meg minden. Úgy látszott, újra megtalálták azt a meghitt érzést, amely valaha kettejük közt élt. Az első tanítási napon Brandon magával vitte a traktoron. Összevissza keringtek a földeken, nevetgéltek és viccelődtek egymással, úgy, ahogy egykor, a kapcsolatuk elején. A következő vasárnap ismét elment velük a templomba. Mindketten erőfeszítéseket tettek azért, hogy a házasélet se maradjon el mindenféle kifogásokkal. Aznap azonban az alacsony gabonaárak képében beütött a mennykő, és Joanie azon tűnődött, vajon helyreáll-e még valaha a házasságuk. – Anya! Joanie halk suttogásra emelte fel a fejét. Sage állt mellelle, aggodalmas arckifejezéssel. – Te sírsz? Joanie halvány mosoly kíséretében válaszolt, miközben letörölte a könnyeit. Nem akart hazudni a lányának. – Megint veszekedtetek apuval? A nő átölelte a kislány soványka vállát. – Apu nagyon aggódik, és mindketten mondtunk olyasmit, amit nem kellett volna. – Én is félek. El fogjuk veszíteni a földünket? – Dehogyis, kicsikém! – Danny Hoffmann ma azt mondta az iskolában, hogy ők eladják. Joanie magához szorította a kislány fejét. – Nekünk nem kell ilyet tennünk. – Danny nem akar a városba menni. – Tudom, de ne izgulj, kicsikém! Velünk minden rendben. – Apuval és veled is? – Velünk is. Sage megnyugodott. – Akkor jó. Nem akarom, hogy elváljatok! – Nem válunk el. – Megígéred? – Megesküdtem, hogy amíg élek, szeretni fogom apátokat, és ehhez tartom magam. Mondd csak, a leckéddel elkészültél? Sage bólintott. – Stevie az autóival játszik, de én olvasok, ahogy mondtad. – Jól van. – Joanie halvány mosolyt erőltetett az arcára. 74

Brandon csak röviddel éjfél előtt ment haza. Az asszony ébren feküdt az ágyban, nem tudott aludni, annyira aggódott a férje miatt. Mégis, amikor a férfi belopózott a hálószobába, úgy tett, mint aki már mélyen alszik. Brandon csendesen öltözött át, Joanie ebből tudta, hogy nem is akarja őt felkelteni. Az ágybetét besüppedt, ahogy a férfi lefeküdt. Ő még háttal fekve is érezte, hogy a férje lehelete alkoholtól bűzlik. – Joanie – súgta fátyolos, zavaros hangon a férfi. – Alszol? A nő torkába gombóc nőtt, és nagyot nyelt. – Nem. Brandon mögé csúszott, hátulról hozzásimult, kezét a nő mellére csúsztatta. – Hol voltál? – vonta kérdőre Joanie. – Az istállóban. – Ott is tárolsz italt? – Ne kezdd, kérlek! – Mégis mit? – Hogyan gondolhatta Brandon, hogy az éjszaka közepén hazaoson, és szerelmeskedni akar vele azok után, ahogy viselkedett?! – Az újabb vitát. – Gondolom, ezért is engem hibáztatnál. – Drágám, ne! Ma este ne! Nem adnád meg nekem csak egyszer vita nélkül azt, amit szeretnék? Joanie-nál betelt a pohár. – Megadni, amit szeretnél? És pontosan mi is lenne az? A férfi az ágyékát a nő fenekéhez szorította. – Szerintem világos. Gyere, édesem! Felejtsük el, ami történt! Sajnálom. Mostanában már olyan jól kijöttünk egymással. – Szörnyű dolgokat vágtál a fejemhez. – Tudom. – Először porig alázol a szavaiddal, aztán még a testemet is meggyaláznád, hogy kiadd a mérgedet? Szeretlek, Brandon, és a feleséged is vagyok, de nem hagyom, hogy kihasználj! A férfi elcsendesedett egy pillanatra, majd olyan hévvel fordult a másik oldalára, hogy csaknem elszakította a lepedőt. – Hát jó. Felejtsd csak el nyugodtan az egészei! Olyan sokáig hozzád sem nyúlok, hogy a végén te fogsz könyörögni. – Mivel az én hibám, hogy ennyire visszaestek a mezőgazdasági árak, azon is csodálkozom, hogy egyáltalán hozzám akarsz érni. Brandon vagy túl részeg volt, vagy túlságosan dühös ahhoz, hogy aludjon. – Nézd, ha mindenképp a bankban akarsz dolgozni, tedd azt! Ha úgy érzed, hogy jobban tudsz gondoskodni a családról, mint én, csak hajrá! – Rendben. – Talán Quantrill levonhatná a törlesztőrészietet a te fizetésedből. – Ne izgulj a bank miatt – ismételte el azt, amit a férje már korábban sem akart végighallgatni –, Heath azt mondta, nem akar felvenni másik pénztárost! Brandon egyenesen felderült a hír hallatán. – Milyen kár…

75

Joanie felismerte, hogy minden erőfeszítésük kárba veszett, amit a kapcsolatuk megmentésére fordítottak. Búcsút kellett intenie a reménynek, hogy egyszer megjavul a házasságuk.

Szombat este Gage egyedül ült Buffalo Bobnál egy korsó sör társaságában. Nem azért jött be a városba, mert társaságra vágyott, de ennél azért kicsit nagyobb mozgásra számított. – Hol vannak a többiek? – kérdezte Buffalo Bobtól, amikor az kivette neki a második italt. – Nem itt – mormogta a tulajdonos. Maguktól is tudták, hogy a héten napvilágot látott megsemmisítő hírek hallatán a földművesek még szorosabbra húzzák a nadrágszíjukat. Gage is takarékosan bánt a pénzzel, de nem tudott megmaradni a házban, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. El kellett menekülnie abból a hangulatból, ezért jött a városba. Másfelől viszont abban is reménykedett, hogy esetleg újra beleütközik Lindsay Snyderbe, mint csütörtök délután. A nő nem is sejthette, milyen sokat jelentett neki a múltkori találkozásuk. Meghatotta az aggodalom, amelyet a szemében látott. Amikor Lindsay megérintette a karját, minden önuralmát össze kellett szednie, hogy magához ne ölelje. Szeretett volna a nő meleg ölelésébe bújni a világ elől. Abban a pillanatban akarta a nőt. Sajnos Lindsay világosan megmondta, hogy nem érdekli Gage, és ő tudomásul vette. Nem akarta magát ráerőltetni. Gage már megbánta, hogy megcsókolta. Nagyot hibázott. A lány bőrének lágysága, a csókja íze a sejtjeibe égett. A legváratlanabb pillanatokban öntötte el a vágy, és Lindsayt semmivel sem tudta kitörölni a gondolataiból. Attól a perctől kínlódott, hogy először meglátta. Meglepte a nő őszintesége. Lindsay bevallotta, hogy azért vállalta el ezt az állást, mert el akarta felejteni az előző szerelmi csalódását. Gage nem is akarta őt más férfi oldalán elképzelni. – Hol van Merrily? – kérdezte, hogy elterelje a gondolatait Lindsayről. Buffalo Bob szomorúan rázta a fejét. – Elment. – Már megint? Bob bólintott, és magának is töltött egy sört. – Most hagyott üzenetet is. – Megírta, hová megy? – Szerintem ő sem tudja. – Hiányozni fog. – Merrily jelenléte mindig megnyugtatta. A lány valahogy mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Sosem kezdeményezett beszélgetést, nem kíváncsiskodott, de barátságosan és közvetlenül viselkedett, sokszor nevetett. – Nekem is – felelte Buffalo Bob. – Visszajön? – Gage ismerte Merrily szokását, hogy néha eltűnt egy időre, aztán visszatért. – Nem tudom. – Bob hatalmasat kortyolt a sörből. – És nem is látom értelmét. – Miért nem? 76

– Nézz körül! – motyogott Bob, miközben a karjával körbemutatott. – Nem nyüzsögnek itt a vendégek. Gage-nek el kellett ismernie, hogy igaza van. – Ha így megy tovább, már nem sokáig tarthatok nyitva. Gage bólintott. – Hallottam, hogy Hansenék eladják a boltot. – Tudom. Ha csak Martán múlik, már évekkel ezelőtt szedték volna a sátorfájukat. Te maradsz? Gage meglepődött a kérdésen. – Természetesen. Buffalo Bob hamiskásan vigyorgott. – Sejtettem. Hasonlítasz rám. Túl makacs vagy ahhoz, hogy belásd, mikor kell abbahagyni. Gage nem így gondolkodott a saját természetéről, de a barátja bogarat tett a fülébe. – Hogy álltok az új tanárnővel? – Ezt meg hogy érted? – csattant fel Gage, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy Bob erre terelte a beszélgetés menetét. – Hallottam, hogy te… hogy közelebb kerültél hozzá. Gage elkomorodott, és hazudott egy nagyot. – Rosszul hallottad. Buffalo Bob felvonta a szemöldökét. – Emlegetett szamár mindig megjelenik. Nézd csak, ki jön! Gage hátrafordult a széken, és Lindsayt látta benyitni a bárba. Farmernadrágját és sötétkék pulóverét finom, fehér por lepte be. Biztosan megint a kandallóval bajlódott. – Üdvözlöm! – köszöntötte Bob. Lindsay Gage-re nézett. – Adhatok egy sört? – kínálta Bob. A nő tétovázott. – Nem, köszönöm! Azért jöttem, hogy segítséget kérjek. – Nem is kell tovább keresnie – mondta a férfi. – Gage örömmel áll szolgálatára! – kacsintott a barátja felé. – Megtennéd? – kérdezte Lindsay Gage-et. – Megteszem, amit tudok. – Gage pont erre a pillanatra várt, most mégis olyan érzés kerítette hatalmába, hogy túl nagy galibába keveredett. – Menjetek csak! – sürgette őket Bob. – Nem mintha szívesen küldenék el vendégeket… Gage lenyelte az utolsó korty sörét, majd a nő után sietett. Lindsay megvárta, amíg a házba érnek, majd erőtlenül a kandallóra mutatott. Sikerült találomra néhány téglát elmozdítania a helyéről, mindenféle rendszer nélkül. – Az újraépítési hadművelet? – kíváncsiskodott Gage. Lindsay kisöpörte a tincseit az arcából. – Ordítani tudnék az idegességtől. – Nem mondanád el végre, mire jó ez az egész? Lindsay sóhajtva rogyott a heverőre. – Az egyik tégla kijár a kandallóból. Gyerekkoromban láttam, és most meg akarom találni. – Egy mozgó tégla? 77

– Azt nem láttam, hogy valóban mozog-e, de hallottam, ahogy csikorog. – Hány éves voltál? – Nem mindegy? – kérdezett vissza Lindsay, mintha úgy érezné, a férfi nem hisz neki. – De igen. Csak tudod, néha kiszínezzük az emlékeinket, és… – Tudom, hogy mit láttam! – Elhiszem, de emiatt még ne harapd le a fejemel! – Gage nem akart vitatkozni. – Édesapádat megkérdezted már, hogy hol lehet? – Megkérdeztem, de ő nem tud róla semmit. – De… – Ha minden igaz, csak egyvalaki tudja, és az a valaki már halott. – Értem. – Gage más megoldáson törte a fejét. – Lehet, hogy nem kellene elmondanom neked, de annyira bosszant ez az egész. Tudom, hogy ott van, Gage! Tudom! – Emlékszel nagyjából a helyére? – Ha így lenne, szerinted kiszedtem volna egyesével a téglákat? Már hetek óta ezen dolgozom, de néhány letört körömnél többet nem tudok felmutatni! – Bizonyítékként felemelte az ujjait. – És én most mit csináljak? Lindsay mély lélegzetet vett. – Fogj egy kalapácsot, és verd szét ezt az egész átkozott kandallót! – Ó! – Gage tétovázott. – Végiggondoltad, milyen károkat okozhat ez a ház szerkezetében? – Nem, de már nem is érdekel – felelte fáradtan és mérgesen a nő. – Már hívtam valakit, aki megjavítja. Gage először a kandallóra nézett, majd a nőre. – Vacsoráztál már? – Még nem. – Én sem. De ha lebontjuk a kandallót, és esetleg a fejünkre omlik a ház, nem árt, ha előtte teletömjük a bendőnket. Lindsay a vállát vonogatta, mint akinek minden mindegy. – Nem vagyok valami nagy szakácsnő. – Átmehetünk Buffalo Bobhoz is. – Lehet róla szó, de figyelmeztetlek, hogy ez nem találka! – Persze hogy nem az! – Gage nehezen rejtette el az örömét. – Ha akarod, ülhetünk külön asztalhoz. – Ne nevettesd ki magad! A férfi elmosolyodott. – Szeretnélek megkímélni az esetleges szóbeszédtől. – Értékelem az erőfeszítésedet, de igazán felesleges! Ahogy visszaértek az étterembe, Buffalo Bob szinte ugrált örömében, hogy ismét vendégeket szolgálhat ki. Odaadta nekik az étlapot, és minden egyes fogást a kelleténél nagyobb részletességgel ecsetelt. Miután elfogyasztották a marhasültet, a paradicsomos szendvicset és a sört, Gage visszakísérte Lindsayt a házhoz. – Tartozom egy vallomással – ismerte be a nő, miközben kinyitotta a bejárati ajtót. – Hívjak papot? – Ne csúfolódj, komolyan beszélek! Gage komor kifejezést erőltetett az arcára. 78

– Amikor ma este átmentem Buffalo Bobhoz, tudtam, hogy ott leszel. – Igazán? A nő bólintott. Gage maga mondta neki, hogy ott megtalálja. Lindsay pedig azért jött, hogy vele találkozzon. Mivel azonban nő, okosan kellett intéznie, hogy ne derüljön ki, de Gage nem bánta. Sőt örült neki. – Csak nem azt akarod mondani, hogy te szóltál? – Ezt szeretnéd hallani? – Nem. – Akkor keressük meg végre azt a téglát!

8. Sarah Stern a benzinkútra ment, hogy teletöltse a teherautóját üzemanyaggal. Dennis azonnal kint termett, hogy segítsen neki. Sarah még hozzá sem ért a töltőhöz, amikor a férfi már le is emelte a helyéről. – Jó, hogy látlak! – mondta Dennis, és a hangján érezni lehetett, mennyire hiányzott neki az asszony. – Én is örülök. – Nem hívtál a tanácsülés óta – emlékeztette Sarah-t a férfi, miközben a töltőkút pörgő számsorát figyelte. Sarah is hosszúnak érezte az időt, amióta nem beszéltek, neki is nagyon hiányzott Dennis. Igyekezett erős maradni, de nem bírta tovább. Csak kifogásként hozta el az apja autóját, és ezt mindketten tudták. – Mi a baj? – lépett az asszony mellé Dennis. – Semmi. Honnan veszed, hogy baj van? – Sarah-t idegesítette, hogy a férfi ilyen könnyedén olvas a gondolataiban. – Tudom, mert szeretlek. – Jaj, Dennis, kérlek, ne mondd ezt! – Sarah már elátkozta a percet, amikor a gyengeség erőt vett rajta. Igyekezett távol maradni a férfitól, de néha olyan erősen tört rá a magány, hogy nem tudta másként megőrizni a józan eszel. A foltvarrás valamennyire lekötötte a figyelmét, de amikor esténként egyedül bújt ágyba, farkasszemet nézett vele a könyörtelen valóság. Az apjával élt egy fedél alatt. Halálra rémítette a tény, hogy harmincnégy éves korára még mindig nem tudott a saját lábára állni. Ilyen példát mutatott a lányának, Callának. Túl sokat hibázott az elmúlt évek során. Most pedig Dennist használta fel arra, hogy a rendes élet látszatát keltse. Szerette a férfit, de nem akarta rázúdítani a gondjait. – Meséld csak el! – biztatta Dennis. Sarah lehajtotta a fejét. – Calla képeslapot kapott Willie-től – tört meg végül az asszony, pedig ettől tényleg meg akarta kímélni Dennist. A férfi egy percre elcsendesedett. Tudta, hogy Sarah-t mennyire felzaklatta, ha a volt férjéről hallott.

79

– Épp ideje volt, hogy halljon az apja felől, nem? – kérdezte tárgyilagos hangon. – De most mindenáron találkozni akar vele karácsonykor. – Ezt írta a lányodnak? Sarah egy vállrándítással leplezte fájdalmát. – Gondolom. Calla nem engedte, hogy elolvassam a lapot. Willie most Vegasban van. A képeslapon néhány csodás szálloda látható, nyilván ott lakik. Calla hihetetlenül izgatott lett. Hónapokig nem hall a saját apjáról, aki a születésnapjáról is elfeledkezik, karácsonyra sem küld neki semmit, most pedig cigánykereket hány örömében egy nyamvadt képeslaptól. – Mégiscsak az apja. Sarah az ajkába harapott. Tényleg Willie nemzette Callát, de aztán nem érdeklődött iránta. Nem fizette a bíróság állal megállapított gyerektartást, és nem nagyon törte magát, hogy tartsa a kapcsolatot a lányával. Öt-hat havonta küldött egy ötdolláros csekket borítékban, általában mindenféle üzenet nélkül. Sarah-t az bosszantotta, hogy Calla még védte is az apját: sorban találta ki helyette a kifogásokat. – Willie nem fogja kifizetni az utazását, és én sem tudok neki repülőjegyet venni Las Vegasba, vagy ahol most lakik – panaszkodott Sarah. – De ha lenne is pénzem, akkor sem tenném meg. Dennis befejezte a tankolást, és bevezette a nőt az épületbe, ahol beütötte a végösszeget az ósdi pénztárgépbe. – Attól félsz, hogy Calla megvádol: te martad el mellőle az apját? – Igen, félek. – Sarah nevetségesnek tartotta a lánya viselkedését. – Willie tudomást sem vesz róla. Elhagyta, nem törődik vele sem érzelmileg, sem anyagilag. Apaként teljesen hasznavehetetlen, Calla mégis isteníti. – Azt hiszem, ez teljesen érthető. – Dennis megfogta Sarah kezét. – Willie az apja, természetes, hogy a képzeletében szerető, gondoskodó szülőként él. Így kell látnia őt, másként nem tudna megbirkózni azzal az elutasítással, hogy még a létezéséről sem vesz tudomást. Dennis elég jól ismerte az emberi természetet, még Calla viselkedésének okát is tisztán látta. Ettől azonban még nem lett könnyebb. A kislány oda sem figyelt arra, amit Sarah mondott, miközben ódákat zengett az apjáról. Mindenkinek mesélt róla, aki csak odafigyelt rá. A képeslapot még az iskolába is bevitte, hogy megmutassa az új tanárnőnek. Ezzel szemben Calla rendkívül ellenséges érzelmeket táplált az anyja iránt. Legutóbb, amikor Sarah felhozta ezt a kérdést, a kislány megvádolta, hogy miatta ment tönkre a szülei házassága. Ha jobb feleség lett volna, biztosan máshogy alakul az életük. Több igyekezettel, odaadással, szerelemmel még mindig egy család lehetnének. A lánya egyszerűen mit sem tudott a tényekről, de Sarah nem volt képes elmondani, mennyire hanyag módon és hűtlenül bánt velük az apja. Nem akart ezzel terhelni egy tizennégy éves gyereket, ráadásul Calla nem is tehetett az egészről. – Olyan okos vagy! – szorította meg hálából a férfi kezét Sarah. – Miért nem mentél pszichológusnak? – Ha annyira vágna az eszem, már rég rá tudtalak volna venni, hogy legyél a feleségem. 80

– Jaj, Dennis, ne! – Sarah behunyta a szemét. Úgy érezte, több lelki terhet már nem tud elviselni. Lehetetlen vállalkozásnak tartotta a házasságot. – Nem állapot ez így – folytatta a férfi. – Tudod, hogyan érzek irántad! – Igen, tudom. – Te harmincnégy éves vagy, én meg huszonkilenc. Nagy ügy! – Nem csak erről van szó – mondta Sarah, és alig tudta megállni, hogy ne fogja be mindkét fülét. Nem azért jött, hogy egymás torkának ugorjanak, főleg nem olyasmi miatt, amit már ezerszer megbeszéltek. Vigaszra és nyugalomra vágyott, nem további nyomásra. Hogy elterelje a szót, kivette a zsebéből a benzin árát, és a pultra tette. Dennis oda sem figyelt. – Szeretlek, Sarah! A nő inkább másról kezdett beszélni. – Vasárnap meglátogattam Jebet. – Tehát nem akarsz kettőnkről beszélni? – Nem. – Sarah nem tudott Dennis szemébe nézni. A férfi csalódottan és meggyötörten sóhajtott. – Hogy van Jeb? – Mogorva, mint mindig. Vittem neki egy kis kekszet. Én magam készítettem anyukám régi receptje szerint. – Képzelem, milyen gyorsan befalta! Sarah elmosolyodott. – Szinte meg sem rágta. Jeb sosem kedvelte a társaságot, de amióta egy balesetben elveszítette az egyik lábát, teljes magányba zárkózott. Csak a bölényeivel foglalkozott, és csak akkor érintkezett másokkal, amikor a családtagjai nagy ritkán meglátogatták birtokán. – Calla is veled ment? – Nem. – A lány zavarba jött Jebtöl, nem tudta, hogyan viselkedjen vele. A férfi általában még Sarah-val és az apjával is barátságtalanul és durván beszélt. Ha Calla is velük ment, egyikükhöz sem szólt. Csak elvétve csatlakozott hozzájuk, és olyankor is naphosszat csak a borjakat figyelte. – Ne félj, minden rendben lesz! – Hogy mondhatsz ilyet? – sírta el magát Sarah. Dennis tudta, hogy ő és mások is mennyire aggódnak a testvéréért. – Már három éve történt. Azt hittem… abban reménykedtem… – A nő hangja elcsuklott. – Mi mind ugyanígy érzünk – erősítette meg Dennis olyan gyengéd hangon, hogy Sarah felnézett, egyenesen a szemébe. – Ne rágd magad ezen annyit! – Nem tehetek róla. – Engedd meg, hogy segítsek! Dennis akaratán kívül is megnehezítette Sarah dolgát. – Nem tehetem. – Csak próbáld meg… Gyere el velem vacsorázni péntek este! Kipróbálhatnánk Buffalo Bob karaokegépét. – Nem is tudok énekelni. – De tudsz. Már hallottalak. Sarah ismét másra akarta terelni a szót. 81

– Mondtam már, hogy megveszik egy újabb munkámat? Dickinsonban egy nő meglátta a napraforgós takarómat, felhívott, és rendelt egyet magának. – Sarah szenvedélyesen szerette a foltvarrást, és büszkén adta el az alkotásait. Megvette hozzá a vásznat, és természetes színezőkkel festette be. Így érte el a különleges árnyalatokat és hatásokat. Soha nem varrt két egyforma darabot. A hagyományos minták segítségével egyedi terveket dolgozott ki. A napraforgós munkája versenyt is nyert, ezer dollárt hozott a konyhára. Azóta is folyamatosan vitték a műveit. Nem keresett vele elég pénzt ahhoz, hogy eltartsa belőle Callát, de azért megváltoztatta az életét. – Köszönöm a meghívást, de inkább kihagynám. Be kell fejeznem azt a takarót az új ügyfelemnek. – Egy vacsora erejéig sem hagyhatod abba a varrást? – Dennis, kérlek, nekem ebből elég volt! – Vacsorázz velem! – könyörgött a férfi. – Péntek este. Légy szíves! – Nem lehet. – Lefekszel velem, de nem vagy hajlandó eljönni… – Csitt! – Sarah zavartan nézett körül, hogy nem hallotta-e valaki, miről beszélgetnek. – De ha valami kell – folytatta a férfi –, azonnal tudsz rám időt szakítani. – Tudom, hogy nem lenne szabad. – Ne használj ki, Sarah! Nem csak neked lehetnek kívánságaid. A nő lehorgasztotta a fejét, nem tudta, mit mondjon. – Jó, akkor menjünk vacsorázni – súgta. Dennisnek igaza volt. Csak akkor kereste fel, ha kérni akart valamit, egyébként meg kerülte a társaságát. A férfi ennél sokkal többet és jobbat érdemelt volna. – Evés után pedig elmegyünk hozzám, és a kedvedet lelheted bennem. – Dennis! – Nem tréfálok! Július óta nem… – Még csak? – Sokkal hosszabb időnek tűnt. Sarah legnagyobb meglepetésére Dennis nevetésben tört ki. Teljesen önkéntelenül megölelte a nőt, aki szintén jókedvre derült. – Alaposan kirúgunk a hámból! – tervezgette a férfi. – Kirúgjuk a ház oldalát! Csak mi ketten! Nincs több titkos találka. Én nem szégyellem, hogy egy pár vagyunk. Sarah-nak az arcára fagyott a mosoly. – Dennis, szerintem nem… – Na várj csak, mindjárt kitalálok valamit! Nem kell mindig veszekedni. Calla dolgozik péntek este, ha jól tudom. Rendelek apukádnak egy pizzát Racheltől, és bőséges borravalót adok Callának. Utána kettesben megünnepeljük azt, hogy elkelt a kézimunkád. Sarah becsukta a szemét, és a lehetetlenről ábrándozott: hogy a Dennisszel való kapcsolatuknak van jövője.

– Lindsay telefonált – újságolta Leta, amikor Gage csütörtök este hazaért. A férfi mogorva arckifejezéssel álcázta izgatottságát. Azóta várta a nő hívását, hogy szétszedték a kandallóját. Lehet, hogy egykor akadt benne mozgó tégla, de később nyoma veszett. 82

Elhitte Lindsaynek, hogy látta vagy hallotta, amikor elmozdult, de hát húsz évvel korábban történt. Nyilván oka volt a jelenségnek, vagy a kandallóban, vagy annak közelében. Átnézett mindent a környékén is, de nem talált semmit. – Csak emlékeztetni akart a péntekre. Gage maga sem értette, miért vállalta el, hogy előadást tart a középiskolásoknak. Vagyis pontosan tudta: csak így lehetett Lindsay közelében anélkül, hogy nyíltan kifejezné az érzéseit. – Visszahívod? – kérdezte az édesanyja, miközben elkezdte lefejteni a kukoricacsöveket a vacsorához. Halkan hümmögött magában, és Gage tudta, mennyire élvezi a helyzetet. Hassievel együtt folyton azon szorgoskodtak, hogy összehozzák őket Lindsayvel. Gage örömmel tett volna eleget a kívánságuknak, de a büszkesége nem engedte, hogy kimutassa. – Nincs rá semmi okom – felelte. Az anyja abbahagyta a munkát, és rámosolygott. – Lindsay gyönyörű nő – közölte álmatagon. – Ez most hogy jön ide? – motyogta Gage, hiszen neki is volt szeme, észrevette. – Nos – felelte Leta –, gondoltam, szívesen megragadnád az alkalmat, hogy beszélhess vele. – Nem. – Gage úgy döntött, inkább tovább játssza, hogy közömbös a nő iránt, különben az anyja addig nem nyugszik, míg egy pár nem lesznek. Erőltetné, hogy kérjen találkát a lánytól. Nem akarta elmondani, hogy már megtette, és kosarat kapott. – Kedveled őt, ugye? – faggatózott aggodalmasan az anyja. Gage talán túljátszottá az érdektelen férfi szerepét. – Nincs vele semmi bajom. – Hassie-vel úgy látjuk, csodálatosan bánik a gyerekekkel. A férfi vállat vont, de gondolatban egyetértett az asszonyokkal. – Tudtad, hogy tíz év óta először adnak ki újságot Bufialó Valleyben a diákok? Lindsay tegnap elment Grand Forksba is, hogy kinyomtassák. – Leta megtöltött a kukoricának egy nagy serpenyőt vízzel, majd elkezdte összegyúrni a vajassütemény tésztáját. – A gyerekek készítették az egészet – folytatta a nő. – Kevin írt egy cikket arról, hogy Hansenék a boltjukat árulják, és rajzolt egy politikai képregényt. – Alig várom, hogy elolvashassam! – Kevin ma reggel mondta, hogy Lindsay színjátszó szakkört is indított. Megkörnyékezte Joshua McKennát, és fölvetette, újítsák fel a régi színháztermet, hogy ott léphessenek fel. Szerintem ez remek ötlet. Mit gondolsz? – Színdarab? Mi jöhet még ezután? – Gondolom, a Nyomorultakat szeretné színpadra állítani. – Nem zenés darab lesz – nevetett Leta. – Közösen írnak egy karácsonyi műsort. Ahogy Lindsayt ismerte, biztosan az egész várost befogta dolgozni, akár akarták, akár nem. Gage már látta is a lelki szemei előtt. Sok más társával együtt több héten át minden este a színháztermet csinosítják majd, ő pedig örömmel vállalta volna. 83

– Nagyra törő terveket dédelget magában. – Éppen Lindsay Snyderre van szüksége ennek a városnak. – És neked is, fiam. Gage nem akarta folytatni a beszélgetést. – Megyek, kezet mosok a vacsorához. – Nem gondolod? – Lindsayvel kapcsolatban? Ó, valóban üde színfoltja lett Buffalo Valleynek. – Ezt nem lehetett vitatni. – Gage! A férfi kelletlenül fordult hátra. – Lindsay már több mint két hónapja él Buffalo Valleyben. Gage egy szót sem szólt. – Elhívod őt, vagy sem? – Úgy érted, hogy találkára? – Mi másra? Harmincöt éves vagy, már rég meg kellett volna nősülnöd. Azt reméltem, hogy… Gage felemelte a kezét. – Anya, én nagyon szeretlek téged, de ezt nem veled akarom megbeszélni, különösen nem most. Leta válla megemelkedett, mintha mondani akarna valamit, de aztán meggondolta magát. – Ha így akarod… Gage a lépcső felé tartott, amikor Kevin rontott be a házba. – Itt van egy példány az újságból! – kiáltotta tőle szokatlan izgalommal. Úgy lobogtatta a kezében, mint egy rikkancs a napilapot az utcasarkon. – Nézzétek! – A fiú gondosan kisimította a lapokat a konyhaasztalon. Az anyja kihúzott egy széket, és leült. Kevin Gage mögé állt, úgy nézték a kiadványt. – Ki tervezte a címlapot? – érdeklődött a férfi, mert nagyon tetszett neki az országos lapokkal vetekedő külalak. – Snyder kisasszony behozta a laptopját az iskolába, és hagyta, hogy Stan Mueller dolgozzon rajta. – Jó munkát végzett – dicsérte őket a bátyja. – Mindannyian ügyesek vagytok! A következő öt percben még számtalanszor elhangzott a tanárnő neve, és Gage csaknem rákiabált az öccsére, hogy hagyja már abba. – Hallottatok Ambrose Kohnról? – kérdezte Kevin. Gage csak felületesen ismerte a földművest. A szomszédos megyében élt, és tizenháromezer holdon gazdálkodott A Kohn család igencsak meggazdagodott, és nem csak földjül jóvoltából. – Mit kell tudni róla? – előzte meg Leta Gage-et. – Egészen Devils Lake-ből jött el idáig, hogy elhívja Snyder kisasszonyt az Elks Klub jelmezes halloweeni báljára. Gage arca minden erőfeszítése ellenére elkomorult. Megpróbálta magára erőltetni a lehető leghétköznapibb hanghordozását. – Elfogadta a meghívást? Biztosra vette, hogy Lindsay visszautasította Kohnt. Vele is így tett, és el is magyarázta, hogy azért, mert legalább egy évig nem szeretne újabb kapcsolatot. 84

– Bizony hogy elmegy a bálba! Jessica és néhány másik lány segítenek neki jelmezt készíteni. Gage nem hitt a fülének. Az anyja feléje fordult, és mérgesen nézett rá. A tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy a fiának kellett volna elhívnia a tanárnőt a bálba, és nem egy idegennek egy másik megyéből. Gage mindig is békés embernek tartotta magát, de ezúttal elszakad nála a cérna, és ököllel a falba vágott. Csak arra jó, hogy előadási tartson az iskolásoknak, meg szétszedje a kandallót? Egy találkára már nem felel meg? Úgy látszik, Lindsay mást akart. Bárki mást. – Gage! – Az anyja őt méregette. – Mi az? – csattant fel a férfi. – Tényleg hagyod, hogy Lindsay csak úgy kicsússzon a markodból? – Elég legyen, anya! Én… – Tetszik neked Snyder kisasszony? – kapta fel a fejét Kevin. – Te maradj ki ebből! – förmedt rá az öccsére Gage. – Hallottad? – sipítozott az anyjuk. – Lindsay Ambrose Kohnnal mászkál. Nem akarsz tenni ellene valamit? – Nincs túl sok esélyem. Ambrose Kohn egy kicsit többet tud felmutatni, mint én. – Viszont ha Ambrose felesége lesz, akkor elköltözik innen. Mihez kezdünk nélküle? – Úgy látszott, Leta azt hiszi, a fia a közösség egyetlen reménye. – Ha hozzámegy, hát hadd menjen! – mondta Gage, mintha nem is érdekelné az egész. Kevin a bátyjáról az anyjára nézett. – Túl korai lenne kijelenteni, hogy hozzámegy Kohn úrhoz, anya. Ez csak az első találkájuk lesz. Október 5. Kedves Maddy! Annyira jó, hogy írtál! Igazad lett, tényleg rám tört a honvágy, de nem úgy, mint annak idején a főiskolán. Buffalo Valley egészen más világ. Nem panaszként mondom. Felfedeztem valamit magammal kapcsolatban, amit korábban csak sejtettem: szeretek tanítani! A gyerekek csodálatosak, okosak és viccesek. A legjobb, hogy mindent játékosan fognak fel. Mint tudod, egy kicsit nehezen találtuk meg a közös hangot. A nagyvárosi életről csak annyit tudnak, amennyit a zenecsatornán látnak. El tudsz képzelni egy teremnyi tizenévest, akik Madonnától tanulják a meghittségét és a testi kapcsolatok fortélyait? A borítékba teszem a Buffalo Valley Középiskola újságjának első kiadását. Annyira büszke vagyok rá! A tanítványaim hosszú órákat töltöttek az összeállításával: a cikkekkel, a politikai hozzászólásokkal és a művészeti alkotásokkal. Nézd meg jól a politikai képregényt! Kevin Betts rajzolta. Eszeveszetten tehetséges, nem gondolod? Szerintem senki sem tudja, milyen sokat jelent neki a művészet. Amikor megdicsértem, szinte el is szégyellte magát, és nyomban hárított. Egyik nap tanítás után megtaláltam egy rajzát. A bátyját 85

ábrázolta egy búzamező közepén. Azt hittem, sírva fakadok a gyönyörűségtől! Magával ragadott a tehetsége. Felvettem a kapcsolatot néhány művészeti iskolával a tudta nélkül, és érdeklődtem az ösztöndíj-lehetőségekről. Amint kapok visszajelzést, megkörnyékezem a bátyját, Gageet, hogy jelentkezzenek. Mielőtt még kérdeznéd, igen, Gage az a gazdálkodó, akit korábban említettem, és nem, semmi közünk egymáshoz. A világon semmi. Tudom, nem kellett volna fecsegnem arról a csókról, de az egész csak félreértés volt, soha többé nem fog megtörténni. Szerintem ő ugyanúgy megbánta, mint ahogyan én. Igaz, elmentem vele vacsorázni, de csak barátként. Sajnos, pillanatnyilag csak ennyi telik tőlem. Tudom, már majd kifúrja az oldaladat a kíváncsiság, hogy megtudd, mi történt Monte-val. Nos, a múlt héten írt nekem. Most már nemcsak azt akarta, hogy visszamenjek, hanem bevallotta, hogy hiányzom neki. Igaz, azt is hozzátette, hogy szerinte végzetes hibát követtem el. Még mindig azt hiszi, hogy hamarosan meggondolom magam. Na, arra várhat ítéletnapig! Bosszantja, hogy nem válaszoltam az előző leveleire. Közölte, hogy nem hagyja magát zsarolással rávenni a házasságra. Ezt a levelét is kidobtam, mint az előző kettőt. És tudod mit? Minden egyes alkalommal egyre könnyebben megy. El sem kellett volna olvasnom, de érdekelt, hogy mit írt. Talán majd legközelebb… Buffalo Bob üdvözletét küldi. Szegény, magába roskadt Merrily miatt. Az egyetlen Buffalo-lány faképnél hagyta, valószínűleg minden különösebb ok nélkül. Hassie-től tudom, hogy ez megrögzött rossz szokása. Senki sem tudja, hogy miért és hová tűnik el ilyenkor. Szerintem valahol van egy másik élete is, ahová elmenekül, amikor itt unatkozni vagy nyugtalankodni kezd. Én viszont másként érzek. Egész életemben Savannahban éltem, és bár még csak néhány hónapja lakom Észak-Dakotában, inkább az otthonomnak tartom, mint a déli vidéket. Ne érts félre, mindenki nagyon hiányzik! Néha jobban, néha kevésbé. Nem minden megy simán. Néhányan, mint például Hassie és Leta Betts, sokat segítenek. Mások viszont – élükön Marta Hansennel – azt lesik, mikor csomagolok össze és tűnök el úgy, ahogy Merrily. Buffalo Bob mesélte, hogy jó néhány éve él már a városban, de néhányan még mindig jövevénynek tekintik. Igen, hazamegyek hálaadásra. Addig járhatjuk az üzleteket, amíg el nem kopik a lábunk. Csak ne felejtsd el, hogy most nem keresek olyan sokat! Igaz, itt sokkal olcsóbb az élet, de ennyi már csak jár nekem. Hassie-ről kiderült, milyen jó barát, és mennyit tanulhatok tőle. Ha délután nincs dolgom a gyerekek körül, akkor benézek hozzá a gyógyszertárba. Hetente két-három alkalommal együtt vacsorázunk. Jó a humora, vág az esze, és csak neki meséltem Monte-ról. Gage is ráhibázott, hogy miért vállaltam el a munkát, de a részletekről fogalma sincs. 86

Meséltem már, hogy színjátszó kört indítottam? Emlékszel még, milyen jól szórakoztunk a középiskolában? Nem készültem még fel a híres szerzők műveire, vagy ne adj isten, zenés darabokra, de azért akad egy-két ötletem, miket állíthatnánk színpadra. Később majd részletezem. Először is találnunk kellett egy helyet, ahol felléphetünk. Nem is kellett rajta sokat törnöm a fejemet. Emlékszel a bezárt színházépületre a Fő utcán? Megkérdeztem Joshua McKennát – tudod, ő a tanácselnök – azt mondta, hogy egy Devils Lake-i családé. Sikerült el érnem a tulajdonos fiát, aki cserébe elvonszol magával egy halloweeni bálba. Beleegyeztem, de nem szívesen. Ha akarsz, nevess ki nyugodtan, de egy Ambrose nevű férfival lesz találkám! Ó, igen, Rachel Fischer pizzájáról is kérdeztél. Ki hitte volna, hogy a világ legjobb pizzáját pont Buffalo Valleyben sütik? Megkérdeztem, vehetnék-e tőle egy üveg szószt, hogy hazavigyem hálaadásra, és megkóstolhasd. Szerintem el fogsz tőle ájulni, annyira finom! Tudod, mennyire rajongok a pizzáért! Egyre jobban megismerem Rachelt. Jó, hogy akad beszélgetőtársam a saját korosztályomból is. Szeretem Hassie-t, de… Izgatott kopogás zavarta meg Lindsayt a levélírásban. Mull és Jeff hangos csaholással azonnal a bejáratnál termett. A nő sietett ajtót nyitni, hátha valamilyen vészhelyzet állt elő. Gage Sinclair érkezett, láthatóan dühösen. Lindsay beengedte a férfit. Gage úgy nézett körül, mintha azt kutatná, ki van még a házban. – Mi a baj? – Azt hallottam, hogy Ambrose Kohnnal találkozgatsz – morogta. – Engedd meg, hogy elmagyarázzam! – Lindsayben fel sem merült, hogy Gage esetleg megsértődik, ha bálba megy mással. – Nem azért jöttem, hogy magyarázkodást hallgassak, hiszen az egész teljesen nyilvánvaló. – Igazán? – Ez felkeltette a nő érdeklődését. – Sokkal több földje van, mint nekem. Pénz beszél, kutya ugat… vagy tévedek? Lindsayt szíven ütötte a megjegyzés. – Nevetséges vagy! Ülj le, kérlek! – Inkább állva maradok. – Jó, akkor ácsorogj! – egyezett bele Lindsay, és közben igyekezett megőrizni a hidegvérét. Karba tett kézzel várta, hogy a férfi folytassa. – Visszautasítottad a meghívásomat. – Te nem akartad meghallgatni… – Gúnyolódsz velem? – dörrent rá Gage. – Úgy viselkedsz, mint egy féltékeny szerető. – Szerető? – nevetett gúnyosan a férfi. – Még egy sört sem iszol meg velem! Erre nem felelek meg, csak arra, hogy három éjszakán át javítsam a kerítésedet. Meg arra, hogy előadást tartsak az osztályodnak. És hogy… – Gage! – Lindsay szerette volna elmagyarázni. – Nem erről van szó. 87

– Ó, még szép, hogy nem! Lindsay csípőre tette a kezét. – Sosem találkoztam még ilyen kibírhatatlan alakkal, mint te! – Mint én? – kiabálta Gage. – Azt sem tudom, hányadán állunk! A nyakamba akaszkodtál! – Hogy én rád akaszkodtam? – Ez a férfi egy másik bolygóról jött! – Mi másra következtethetnék abból, ahogy megcsókoltál? Lindsay fortyogott a dühtől. – Te rohantál le engem! – emlékeztette a férfit haragtól elfúló hangon. – De tetszett! – Én… én… Te féltékeny vagy! Gage felszegte a fejét. – Egy frászt! Ha nem vetted volna észre, majd szétvet a méreg! – Milyen alapon érzel bármit is irántam? – Gondolj, amit akarsz! – húzta össze a szemét a férfi. – Nem tehetek arról, hogy vannak érzéseim. Lindsay csak állt ott tátott szájjal, és nem tudta, mit válaszoljon. – Azt hittem, különleges vagy – vallotta be mély, lágy hangon Gage –, de már látom, mekkorát tévedtem. A nőnek nagyon rosszulestek ezek a szavak. – Most inkább menj el! – kérte Gage-et, miközben az ajtóra mutatott. Akkor jutott eszébe, hogy már nem először utasította ki a férfit az otthonából. Gage egy pillanatig tétovázott, majd ugyanúgy távozott, ahogyan érkezett. A nyomaték kedvéért Lindsay még be is csapta mögötte az ajtót. Ezt a gazembert! Aztán, hogy még mindig fortyogó dühét levezesse, belerúgott a kandalló aljába. Még sosem tett ilyen gyerekes dolgot, de Gage nagyon kihozta a sodrából. Még Monte sem tudta ennyire felidegesíteni. Fájdalom nyilallt a lábfejébe, és kiáltozva ugrált le-fel. Ekkor megakadt valamin a szeme. Egy pillanatra szinte megbénult. A tégla, amelyet már két hónapja keresett, a rúgástól kicsúszott a helyéről.

9. Péntek délután Gage minden ódzkodása ellenére is betartotta az ígéretét, és megjelent az iskolában. Minden körülmények között betartotta az adott szavát, még akkor is, ha egyáltalán nem óhajtott egy levegőt szívni Lindsay Snyderrel. Amit az előző este mondott neki, azt még mindig úgy gondolta. Többé nem látott benne semmi különöset. Találkozzon csak Ambrose Kohnnal, mind a tizenháromezer holdjával és a bankbetéteivel, magasról tesz rá! 88

– Szia, Gage! – köszönt rá Kevin az iskola parkolójában, miután a bátyja leállította a teherautót. – Snyder kisasszony kérdezte, hogy el jössz-e, és én megnyugtattam, hogy biztosan, hiszen rád mindig lehet számítani. Gage látta, hogy az öccse megkönnyebbült, valószínűleg nem volt annyira biztos a dolgában, mint ahogy mondta. Ebből is látta, mennyire fontos becsületesnek maradni akkor is, ha az érzései mást diktálnak. Ha cserbenhagyná Lindsayt, azzal rossz példát mutatna Kevinnek. Gage átérezte ennek minden felelősségét. – Segítsek bevinni valamit? – Igen. – Gage leeresztette a teherautó hátulját. Elhozott néhány eszközt magával, hogy azokkal színesítse az előadást. Kevin a dobozért nyúlt. – A tanárnő azt mondta, hogy szeretne veled négyszemközt beszélni, miután befejezted. Szeretné tudni, hogy belefér-e az idődbe itt maradni. – Majd én megmondom neki, hogy maradok. – Gage nem akarta közvetítőnek használni az öccsét. Amit fontosnak érzett, azt már elmondta előző este. Nyilván Lindsayé kellett hogy legyen az utolsó szó, és Gage ezt még hajlandó volt megadni neki, ha már úgyis itt van. A tanulók figyelték, ahogy Gage és Kevin beléptek a terembe a felszereléssel. Lindsay a férfi tekintetét kereste, és amikor közömbös pillantással találkozott, úgy döntött, hogy nem köszönti őt külön. – Tudjátok, hogy minden pénteken jön hozzánk valaki előadást tartani. Ma Kevin testvéréhez, Gage Sinclairhez lesz szerencsénk, aki a méhészet rejtelmeiről mesél nekünk. A bemutatást udvarias taps követte, és sok kíváncsi szempár meredt rájuk, miközben Kevinnel közelebb vitték az eszközöket. Gage megvárta, amíg az öccse a helyére ül. Nem szeretett sok ember előtt beszélni, különösen, ha kamaszokról volt szó, még akkor is, ha legtöbbjüket kicsi kora óta ismerte. – Arra gondoltam, hogy először elmesélem, miként kezdtem érdeklődni a méhek iránt. – Gage megvárta Lindsay jóváhagyó bólintását, és utána folytatta: – Van köztetek olyan, akit már csípett meg méh? Csaknem mindenki feltette a kezét. – Engem is, méghozzá nagyon sokszor. Tizenkét éves koromban egy különösen mérges fajta támadott meg. Tudjátok, mi történik akkor, ha nem távolítják el a fullánkot? Ismét több gyerek jelentkezett. – Feldagad és begyullad. Sosem hittem volna, hogy egy szabad szemmel alig látható fullánkocska ilyen nagy bajt tud okozni az emberi szervezetben. Nagyon kellemetlen élmény volt, de érdeklődni kezdtem a méhek és a darazsak iránt. Egészen elbűvöltek. – Nálam a félelem győzne – kottyantotta közbe Jessica. – Mert te lány vagy – röhögött az egyik Loomis fiú. Lindsay szigorúan nézett a gyerekekre, amitől rögtön elhallgattak. – Tizenhárom éves koromban dolgozatot kellett írnom szabadon választott témakörben. Édesanyám a méheket javasolta, mert már akkor sokat tudtam róluk. – Mikor kezdett el méheket tartani? – érdeklődött Amanda Jensen. – Nagyjából tíz évvel ezelőtt. Még most is van mit tanulnom a méhészetről. A kaptárakkal sok a munka minden egyes idényben. 89

– Még most is? – Úgy bizony – erősítette meg Gage, majd folytatta azzal, hogy elmagyarázta a különböző táplálási időszakokat. – Honnan szerezte a méheket? Vette? Az egyik Lammermann fiú kinevette Callát a kérdése miatt, mire a lány hátrafordult, és szúrósan ránézett. – Ez nagyon jó kérdés! Három módon szerezhetünk méheket, mindegyiknek van előnye és hátránya. Az első lépés az anyapároztató beszerzése, amely egy száz-százötven centis keretet jelent. Királynőből, ivadékokból és különféle életkorú méhekből áll. – Gage felemelte a keretet, hogy mindenki láthassa. – Ez a keret illeszkedik egy dobozba, amelyben a méhraj él. – Tehát az anyapároztatót meg lehet vásárolni? – kérdezte Stan Mueller. – Igen. A méhekhez csomagban is hozzá lehet jutni. Kilóra mérik, mint mondjuk a felvágottat Hansenék vegyesboltjában. Az anyapároztatóhoz hasonlóan a csomag is tartalmaz egy megtermékenyített királynőt. – Voltaképp tehát meg lehet venni a méheket – állapította meg Calla némi elégtétellel a hangjában. Gage tovább mesélt, hogy ezt a módszert alkalmazta elsőként, és elmagyarázta, milyen hibákat követett el akkoriban. – Azt mondtad, három módon lehet méhekhez jutni – hívta fel a figyelmét Kevin. – A harmadik módszer a rajzás. Hányan láttak már közületek méhrajt? Csak egyvalaki emelte fel a kezét. – Bevallom, hogy még én sem. A legtöbb méhész nem bővíti méhrajjal az állományát. – Miért? – kérdezte Bert Loomis. – Így ingyen lehetne hozzájutni a méhekhez. – Nagy a kockázata, hogy betegséget terjesztenek, azt pedig mindenki szeretné elkerülni. Gage egy órán keresztül csak kérdésekre válaszolt, és elámult, mennyire érdeklődőek a gyerekek. Csak akkor vette észre, hogy elszaladt az idő, amikor megérkezett az iskolabusz. Nem is számított rá, hogy ilyen sikere lesz a beszélgetésüknek. – Köszönjük, Sinclair úr! – szólt előre a terem végéből Lindsay. – Hoztam mindenkinek egy kis ajándékot – jelentette be Gage, miközben kinyitotta az egyik dobozt. – Vihettek haza egy kis csupor mézet. – Nagyon finom – tette hozzá Kevin. Felállt, és összeszedte a könyveit. – Találkozunk fél óra múlva az autódnál, Gage! – A hölgyek pedig kapnak méhviasz rudacskákat. Jót tesz a kéz bőrének. A gyerekek, ahogy elhagyták a termet, újra megköszönték Gage fáradozását. A férfi még maradt, hogy összeszedje a felszerelését, és rövidesen kettesben maradtak Lindsayvel. – Ha jól tudom, mondani szeretnél valamit – mondta hűvösen a tanárnőnek. – Igen. – Lindsay a terem hátuljában maradt, közel az ajtóhoz, mintha zavarná a férfi jelenléte. Úgy állt, mint aki karót nyelt. – Először is nagyra értékelem, hogy eljöttél ma délután. – Én mindig állom a szavam. 90

– Nem ígértem soha, hogy senki mással nem fogok találkozgatni – mondta szikrázó szemmel a nő. Gage-nek el kellett volna ismernie, hogy ez igaz, de nem akart tovább vitázni. Úgy döntött, hogy attól a naptól kezdve mindent megtesz, hogy elkerülje a nő társaságát. Csak ezt tartotta járható útnak. Lindsay nem akart kapcsolatba bonyolódni, így hiába is erőltette volna. – Az lesz a legjobb, ha nem is beszélünk a nézeteltérésünkről. – Én leszek a legboldogabb, ha elfelejtjük az egészet. – Gage tovább szedegette az eszközeit. – Csak azért akartam veled beszélni – hadarta Lindsay, mintha attól tartana, hogy a férfi nem akarja végighallgatni –, mert gondolom, érdekel, hogy megtaláltam az üreges téglát. – Tényleg? – Gage meghökkent. – Hogyan? – Hiszen ő aprólékosan átnézte az egész tűzteret! Bosszús mosolyt váltottak. – Miután elmentél… szóval… belerúgtam a kandallóba. – Belerúgtál? – ismételte Gage hitetlenkedve. Lindsay behúzta a nyakát. – Annyira felidegesítettél, hogy muszáj volt. A tégla egyszerűen csak kicsúszott a helyéről. – És? – Gage remélte, hogy Lindsay nem akarja feleslegesen rabolni az idejét. – Üres volt. –Lindsay hangjából lehetett hallani, mennyire letaglózta az eset. Nem tudta, hogy mit keresett, nem mondta, és Gage sem faggatta. – Biztos, hogy elmozdította. Gage úgy sejtette, hogy Lindsay a nagymamájáról, Gina Snyderről beszél. Jól ismerte az asszonyt, de nem olyannak tűnt, mint aki súlyos titkokat rejteget a kandallójában. Lindsay alig láthatóan megrázta a fejét, mint aki megbánta, hogy egyáltalán szóba hozta az ügyet. – Nem érdekes… Gage fogta a dobozait, és az ajtó felé indult. Ezúttal Lindsay nem állította meg, de követte őt az utcára. Lehajtotta a teherautó hátulját, a férfi pedig mindent berámolt a raktérbe. – Még egyszer köszönöm! – hálálkodott Lindsay, Gage pedig szomorúságot vélt felfedezni a hangjában. Már nem akadt több mondanivalója. Egyszerűen csak biccentett, és beült az autóba. – Gage! – Lindsay a vezetőülés felőli részhez sietett. Lesütött szemmel folytatta: – Szeretném, ha tudnád: sajnálom, hogy vége a barátságunknak! Különösen egy ilyen csekélység miatt. Ha ez vigasztal, szörnyen éreztem magam tőle. Már nem is akarok elmenni Ambrose-zal… A férfi erősebben szorította a kormánykereket. – Nézd, nem érdekel a találkád. Jobb így mindkettőnknek. Én nem állok az utadba, és te se gyere az én utcámba! Megegyeztünk? – Mi ütött belétek? – pityeredett el Lindsay. – Miért bánik velem így mindenki? Azért jöttem ide, hogy javítsak a város helyzetén, de csak Hassie bánik velem barátként. Tényleg ennyire nem illek közétek? Még a gyerekek is csak azt lesik visszafojtott lélegzettel, hogy mikor csomagolok össze és megyek el. Ebbe beleőrülök! Itt vagyok minden áldott nap… Mindegy, úgyis hiába mondom! Te is olyan vagy, mint a többiek. Nem 91

akarsz velem barátkozni, mert azt hiszed, valami szörnyűséget követtem el ellened. Tudod mit? Ilyen barát nekem nem is kell! – Azzal Lindsay sarkon fordult és visszaszaladt az iskolába. Gage csak nézett utána, nem értette a kirohanást, de ellenállt a késztetésnek, hogy beszéljen a nővel. Nem közülük való, úgyis hiába magyarázna neki bármit. Valószínűleg úgysem értené meg soha.

Joanie Wyatt derékig behajolt az új mosógépbe Brandon nedves kezeslábasáért, hogy áttegye a szárítóba. A heves októberi esőzések miatt már nem teregethetett a szabadban. A mosógépen még mindig látszott, hogy új, bár a fényezése némileg megkopott. Valaha a világ két legcsodálatosabb gépét látta bennük. Az évfordulós ajándék segített a pengeélen táncoló házasságukat helyrehozni, de aztán Brandon kegyetlen szavaitól ismét összeomlott minden. A férfi láthatóan ugyanúgy bánta azt az estét, mint a felesége. A haragját mélabú váltotta fel. Míg korábban Joanie-n töltötte ki a mérgét, most inkább magába fojtotta. Az asszony segíteni akart rajta, de nem tudta, hogyan kezdjen hozzá, amitől ő maga is kétségbeesett. Joanie bármit megadott volna azért, hogy visszaszolgáltathassa a két készüléket. Inkább mosna a patakban, semhogy Brandon feje fájjon a részletfizetés miatt, bár a férfi sosem panaszkodott. Nem jelentett olyan borzalmasan nagy összeget: havonta mindössze százhuszonöt dollárt, de természetesen nem csak ez terhelte a családi költségvetést. Joanie minden egyes mosáskor bűntudatot érzett. Ezt a feladatot azonban nem odázhatta el, minden hétfőn el kellett végeznie. Az anyja is ilyen időbeosztáshoz tartotta magát, ő pedig átvette tőle, amikor férjhez ment. A házban természetellenes csend honolt, ahogy a frissen mosott ágyneműt felvitte az emeletre, a gyerekek hálószobájába. Épp az ágyat húzta át, amikor megindult vele a szoba. Joanie érezte, hogy pillanatokon belül elájul. Behunyt szemmel ült le a lánya ágya szélére, és várta, hogy elmúljon a rosszullét. Vett néhány mély lélegzetet, és igyekezett felidézni, vajon reggelizett-e. Sage pirítóst kért, ezért készített vagy fél tucatot, de ahogy visszagondolt, rájött, hogy ő maga egy darabot sem evett belőle. A rossz hangulattól az étvágya is elment. Mérés nélkül is tudta, hogy lefogyott, ezért is érezte olyan erőtlennek magát. Esténként azonnal lefeküdt, ahogy a gyerekeket ágyba tette. Amint a szédülés elmúlt, Joanie újra nekiállt a munkának, de hamarosan megint ájulás környékezte. Tudta, ha így folytatja, egy álló nap is kevés lesz a lepedők cseréjére. Visszament a konyhába, és egy szelet kenyeret dugott a kenyérpirítóba. Azt remélte, ha eszik valamit, visszatér az ereje is. Mogyoróvajjal gazdagította a reggelijét, és épp csak lenyelte az első falatot, amikor megcsörrent a telefon. Az anyja kereste. – Szia, anya! – mondta, és egy cseppnyi vidámságot erőltetett a hangjába. Igyekezett titkolni boldogtalanságát a családja elől. – Szia, kicsikém! Tegnap nem hívtál fel – mondta szemrehányóan az édesanyja. Felváltva telefonáltak egymásnak minden vasárnap. Brandon ugyan nem szólt érte, de Joanie ott fogta meg a pénzt, ahol csak tudta. 92

– Levelet írtam inkább – magyarázta Joanie. – Levelet? – kérdezte meglepetten az anyja. – Joanie, minden rendben? – Persze… Csak tudod, mivel olyan kevés pénzt adnak a gabonáért és a kukoricáért, gondoltam, nem árt takarékoskodni. – De nekem hiányzik, hogy beszélhessek veled meg a gyerekekkel! Akkor majd én hívlak. – Nem, anya, az nem lenne igazságos. Egyébként sem tart sokáig, jövőre biztosan jobb lesz a helyzet. – Úgy legyen! – Az anyja tétován hallgatott egy keveset, majd kibökte: – Brandon jól bánik veled? – Természetesen, anya! – Joanie-nak esze ágában sem volt elmondani, hogy a férje őt okolta az alacsony felvásárlási árakért, az esőzésekért, és úgy általában minden rosszért, ami a világban történt. – Szeretem őt, ahogy eddig is. – Tudom. Csak éppen… – Joanie anyja elharapta a mondatot. – A hálaadásról akartam veled beszélni. – Még messze van. – Hidd el, egy pillanat alatt a nyakunkon lesz! Joanie belátta, hogy ez így van. A nyár is olyan hamar elszállt, és az ősz már a felénél járt. – A bátyád és Kelly is eljön a gyerekekkel. – Jay is ott lesz? – Joanie nem találkozott az idősebb bátyjával már két éve. – Jó lesz újra látni Jessie-t és Eddie-t! – Hihetetlen, hogy már tíz és tizenkét évesek! – csacsogott tovább az anyja. – Pedig csak tegnap volt, hogy megszülettek. Remélem, hogy ti is átjöttök Brandonnal! Apáddal úgy gondoltuk, készíttethetnénk egy nagy családi fényképet. Az izgalom és öröm, amely átjárta Joanie szívét, hirtelen köddé vált. – Beszélek vele, anya, de nem ígérhetek semmit. – Legalább próbáld meg! Annyira jó lenne, ha végre összegyűlhetne az egész nagy család! – Jó lenne! Megkérdezem tőle most azonnal. – Mit akarsz tőlem kérdezni? – hallotta Brandon hangját a háta mögül. Joanie a kagylóra tapasztotta a kezét, a férjére nézett, és a hangulatát akarta kipuhatolni. – Hálaadás – magyarázta. Brandon arca rezzenéstelen maradt. – Megbeszélem Brandonnal, és szólok, amint döntöttünk – mondta az anyjának. – Felhívsz, vagy megírod levélben? – Írni fogok, anya. Brandon már várta, hogy a felesége letegye a telefont. – Mi ez a levélírogatás? – Semmi – hárított Joanie ahelyett, hogy elmagyarázta volna, miért nem hívta fel az anyját úgy, ahogy szokta. – Joanie, nem engedhetjük meg magunknak, hogy felhívd a szüleidet. A nő érthetetlen módon könnyekben tört ki. – Te sírsz? – kérdezte mérgesen Brandon. – Nem… igen. – A nő zsebkendőt vett elő, és kifújta az orrát. Maga is megdöbbent az érzelmi kitörésén. 93

– Rendben – sóhajtott a férfi. – Tégy, amit jónak látsz! Hívd fel az anyádat, vagy írj neki, a te dolgod. Joanie újra kifújta az orrát, és már arra gyanakodott, hogy esetleg megfázott a nedves, hideg időben. – És a hálaadás? – Joanie a férjére nézett, és reménykedett, hogy hajlandó ott hagyni a gazdaságot annyi időre, míg ünnepel a család. Felfoghatnák üdülésnek is, végre pihenhetnének egy kicsit. – A bátyám és a családja is iderepül – győzködte Joanie. – Két éve nem láttuk egymást. – És te Jayékkel szeretnéd tölteni az ünnepet. Nem akadályoztam meg soha, hogy találkozz a testvéreddel és a szüleiddel. – Anya és apa szeretnék, ha te is jönnél. – Nem hagyhatom itt a tanyát – rázta a fejét a férfi. – Gage vállalta, hogy szívesen vigyáz az állatokra, ha el akarunk menni valahová – hadarta izgatottan az asszony. – Csak néhány napról lenne szó. – Joanie… – Csütörtökön kora reggel indulhatnánk, náluk vacsorázhatnánk, péntek délután pedig akár már jöhetnénk is haza. Anya valamilyen családi fényképet emlegetett, de nem hiszem, hogy bármelyik fényképész dolgozna hálaadáskor. – Joanie tudta, hogy azért hord össze hetet-havat, mert amint befejezi, Brandon visszautasítja. – Tudod, hogy nem kedvelem a szüleidet – morogta a férfi. Joanie-t bosszantotta az ismét előtörő sírása. – Fogalmad sincs, ők hogyan gondolkodnak rólad. Soha még csak esélyt sem adtál nekik. – Ha a családoddal akarsz ünnepelni, Joanie, akkor csak menj! Nem állok az utadba. – Inkább egyedül maradsz hálaadáskor ahelyett, hogy a családoddal lennél? – Szerinted minek adhatnék hálát egy ilyen év után? – Egészséges vagy, a feleséged és a gyerekeid szeretnek. Ez nem elég? – Joanie tudta, hogy nincs értelme a vitának, Brandon úgysem hallgatja végig. Letörölte a könnyeket az arcáról, és elhallgatott. – Akkor nélküled megyek a szüleimhez, úgy, ahogy eredetileg terveztem. – Felesleges sietned visszafelé. – Azt akarod mondani, hogy vissza se jöjjünk? Ha így állunk, akkor nem is kell várnod hálaadásig! – Ha Brandon el akar válni, legalább mondja meg őszintén! A férfi várt egy rövid ideig a válasszal. – Akkor mész és jössz, amikor tetszik. Te döntesz.

November első péntekén, tanítás után Lindsay boldogan és izgatottan tért be a Knight patikába. – Lindsay – kiáltott neki oda Hassie a helyiség túlsó végéből –, csak nem megütötted a főnyereményt? A lány valóban így érezte magát. Egy vörös szalagon fityegő kulcsot mutatott fel.

94

– Nézze csak, mi van a kacsómban! – énekelte, és alig tudta megállni, hogy ne ugráljon örömében. – Megkaptad a színház kulcsát Ambrose Kohntól? – Eltalálta! – Nem mintha nem fizette volna meg az árát. Egy borzasztó jelmezbálba kellett elkísérnie a férfit, de megérte. – A rabruhát vetted fel a rablánccal, amelyet Callától kölcsönöztél? – Igen. – Lindsay úgy gondolkodott, hogy ha Ambrose halloweeni bálra cipeli, akkor ennek megfelelő ruhát húz magára. Sarokba szorították – akár egy rabot –, de beadta a derekát, mert a színházteremben akarta megrendezni a karácsonyi műsort. A gyerekek is támogatták ebben, ezért Calla kölcsönadta neki a jelmezt, amelyet az édesanyja tervezett az előző évi mulatságra – Ez nagyszerű hír! – nevetett Hassie. – Itt találkozunk Rachellel, és átmegyünk körülnézni. Ambrose elmesélte, hogy az épület már tíz éve zárva áll, és nem tudta, milyen állapotok uralkodnak odabenn. Azt is az értésükre adta, hogy bizony egyetlen centet sem óhajt költeni a felújításra. Lindsaynek és a gyerekeknek kell vállalniuk minden költséget és felelősséget. – Édes istenem, már évek óta nem járt ott senki! – motyogta Hassie. – Ambrose is ezt mondta. – Van elemlámpátok? Lindsay bólintott. – És egy petróleumlámpánk is. – Ennyi nem lesz elég. – A tél közeledtével egyre korábban sötétedett, s mire vége lett a tanításnak, már beesteledett. – Várj csak, körülnézek a raktárban, megnézem, mit találok! Csilingelés jelezte, hogy Lindsay barátnője megérkezett. – Nálad van a kulcs? – Méghozzá itt a kezemben – lóbálta meg Rachel szeme előtt Lindsay. – Ma hoztam el a postáról. Ambrose attól tartott, hogy Lindsay azonnal faképnél hagyja, amint megkaparintotta a kincset, ezért nem vitte el magával a bálba. Inkább feladta levélben. Rachel az órájára nézett. – Sietnünk kell! Lindsay is tudta, hogy hamarosan beindul a pizzarendelés, és hálás volt Rachelnek azért, hogy elkísérte. – Tudom, tudom. Annak ellenére, amit egy héttel korábban Gage-nek mondott, barátokra tett szert. Lassan, de biztosan. Mivel Rachel vezette az iskolabuszt, mindennap összefutottak tanítás után. Lindsay szóba elegyedett az özveggyel, és örült az alakuló barátságnak. Csodálta az asszonyt, és támogatni akarta a vállalkozásában. Hassie egy zseblámpával tért vissza. – Veletek mennék, lányok, de nincs más rajtam kívül a boltban. – Ne izguljon, nem lesz semmi baj! – Lindsayt büszkeség töltötte el a színjátszó kör sikere miatt. Meglepte a tanítványai tehetsége, lelkesedése és kezdeményezőkészsége. Joshua McKenna előadása ösztönözte őket arra, hogy létrehozzák a saját színdarabjukat. Mindenki részt vett a munkában. Nemcsak a darabot írták meg és a szerepeket osztották ki 95

egymás közt, hanem megvarrták a jelmezeket, és megépítették a díszletet is. Minden csak azon múlt, hogy használhatják-e a régi színháztermet. – Felkészültél? – kérdezte Rachel. – De fel ám! – felelte Lindsay. A két nő kerge iskolás lányként viharzott ki Hassie-től. A színház ajtaja könnyen kinyílt, ezt jó jelnek tekintették. Bent sötétség uralkodott, valamint dohos penészszag terjengett. Pókháló borította az ajtót, Lindsay kesztyűvel söpörte odébb. Rachel körbevilágította az előcsarnokot. – Emlékszem erre a helyre a gyerekkoromból – súgta. – Akkor egyáltalán nem így nézett ki. A fénycsóva megpihent egy üvegpulton, ahol valaha pattogatott kukoricát és más rágcsálnivalót árultak. A két oldalán álló ajtók a színházba vezettek. – Miért suttogsz? – kérdezte Lindsay, ahogy a pult jobb oldalán lévő súlyos bársonyfüggöny felé tartott. – Nem is tudom, de a hely annyira kísérteties, nem gondolod? – Nem – cáfolta meg Lindsay. Ő csak a berendezést méregette, és a benne rejlő lehetőségeket. – Rettenetes a bűz! – panaszkodott Rachel. – Ugyan! Helyrehozható egy festéssel és néhány doboz illatosítóval. – Lindsay nem hagyta, hogy az izgatottságát lelohassza a szomorú valóság. Elképzelte a színházat a megnyitó estéjén. A lámpatestek ragyognának és csillognának. Az aranyzsinóros, kopott, barna bársonyt kitisztítanák. A földművesek és családtagjaik megtöltenék a nézőteret. Szinte hallotta a tapsot, ahogy a felgördülő függöny mögül előbukkannak a Dakotai karácsony című darab díszletei. – Jó kis feladatot vállaltunk magunkra! – sóhajtott fel Rachel. – Várd csak ki a végét! Óriási lesz! Rachel felnevetett. – Neked aztán van hited! Lindsay arra a rengeteg időre gondolt, amelyet a zsákutcában toporgó kapcsolatára fecsérelt. Mindvégig szentül hitte, hogy Monte mégis feleségül veszi. – Erre ítéltettem! – nevetett Lindsay, és nem hagyta, hogy az emlékek a kedvét szegjék. Félrehajtotta a nézőtérre vezető függönyt. Az elemlámpa fogantyújával szedte le az útjukba kerülő pókhálókat. A fényben többsornyi, bársonnyal bevont szék bontakozott ki, a nő lélegzete is elakadt a látványtól. Amennyit látott, mind kifogástalan állapotban maradt meg. – Meggyújtom a petróleumlámpát – ajánlotta Rachel. – Ez hihetetlen! – kiáltott fel Lindsay. – Ebben nem is reménykedtem! Amint meggyújtották a lámpát, látszott, hogy nem tévedett első látásra. – Ez a hely élő történelem! – A húszas évek elején nyílt meg – mesélte Rachel. – Legalábbis az anyám így emlékszik. Még a nagymamám mesélt neki arról, hogy annak idején némafilmeket vetítettek itt. – Ez elképesztő! – lelkendezett tovább Lindsay. – Rachel! Lindsay! – hallatszott egy férfihang az előtérből. – Ez Heath – mondta Rachel. 96

Lindsaynek feltűnt, hogy a barátnője igyekszik rejtegetni, mennyire izgalomba hozta a férfi hangja. Nem volt nehéz elképzelni őket együtt, mert akárhányszor elment pizzáért, Heath ott ólálkodott az étterem környékén. Márpedig ezt legalább hat alkalommal tapasztalta. Biztosra vette, hogy van köztük valami. – Itt vagyunk! – árulta el Rachel. Heath Quantrill félrehajtotta a függönyt, és megállt az ajtóban. – Mark mondta, hogy a színházban talállak benneteket. Megálltam hazafelé a kávézónál, hogy vegyek egy pizzát. – A férfi Lindsayre nézett. – Tudtam, hogy korán érkeztem, de reméltem, hogy már kinyitottál. – Ó! – Rachel hangja idegesen remegett. – Voltaképp nyitva vagyok. Amint itt végzünk Lindsayvel, máris megyek! – Nem kell sietned. – Heath csatlakozott a két hölgyhöz. – Miért jöttetek ide? Lindsay elmagyarázta, de a férfi egy szót sem szólt. – Tudom, hogy rengeteg munkát kell belefektetni. – Finoman fogalmazott – jelentette ki Heath. – Feltételezem, sokan ajánlották fel, hogy segítenek. – Igen, legalábbis remélem! – Lindsay már beszélt Joshua McKennával a felújításról, aki megígérte, hogy megtárgyalja a városi tanács tagjaival. Minden segítő kezet igénybe kell venniük, de a tanárnő úgy sejtette, Gage Sinclair ezúttal nem erősíti a csapatot. Elcsodálkozott azon, mennyire hiányzik neki a férfi, ugyanakkor zavarta is az érzés. Már hetek óta nem találkozott Gage-dzsel, viszont sokat hallott róla másoktól. Hassie és Leta annyiszor említette meg a nevét, ahányszor csak lehetett. Lindsayt azonban nem tudták becsapni. Tisztában volt vele, hogy össze akarják boronálni őket. Biztosra vette, hogy Gage is többet hall róla a kelleténél. Kiderült volna már rég, ha jó barátok lehetnének. Mindketten egyformán hibásak voltak. Lindsay ugyan nem született Dakotában, de legalább annyira kemény volt a feje. – A nagymamám nagyon szerette ezt a színházat – idézte fel az emlékeit Heath. – Gyerekkoromban egy csomó történetet hallottam róla. – Kíváncsi vagyok, vajon a te nagymamád és az enyém együtt jártak-e ide – szaladt ki Rachel száján. – És ha az én nagyapám meg a te nagymamád ide beszéltek meg találkát? Rachel felnevetett. – Na, az vicces volna! – Az unokáik is követhetnék a példájukat! Rachel elnémult az ötlet hallatán, és Lindsay szintén kellemetlenül érezte magát. Hassie-től úgy tudta, hogy az özvegy nem ismerkedett férfiakkal a férje halála óta. – Jobb, ha visszamész az étterembe, és folytatod a pizzavarázslatot! – javasolta Lindsay, hogy kimentse a barátnőjét. – A végén még elveszíted a megrendelőidet. – Mark szól, ha beérkeznek az első hívások – válaszolta zavartan Rachel. Nem sokkal ezután meg is jelent a kisfiú. – Anya! Anya! – Mark berontott a terembe, majd meglepetten állt meg. – Hú, ez a hely óriási! Jó estét, Snyder kisaszszony! Jó estét Quantrill úr! Anya, két rendelés érkezett. Calla mondta, hogy jöjjek érted. 97

– Két vevő! – lelkendezett Rachel. – Három! – javította ki Heath. – Az én pizzámról se feledkezz el! Ma este meglátogatom a nagymamámat, és úgy döntöttem, hogy viszek magammal egy kis vacsorának valót. Szerintem örömtáncot jár majd, ha ehet egy szeletet Buffalo Valley saját pizzájából! – Ha lesz egy kis időd, nekem is készíthetnél egy közepes kolbászosat, fekete olívabogyóval! – adta le a rendelést Lindsay is. – Beugrom érte, ha itt végzek. Néhány perc múlva a többiek távoztak. Lindsay még maradt egy darabig, és elképzelte, ahogy a hely ismét megtelik élettel a gyerekek előadásától. Eloltotta a petróleumlámpát, a zseblámpákat a táskájába tette. Bezárta az ajtót, majd visszaindult Hassie-hez. Földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta Gage Sinclairt. A Fő utcán hajtott végig a teherautójával. Lindsay elkedvetlenedett. Megállt, és figyelte, ahogy a férfi Buffalo Bob kocsija mellé parkol, majd kiszáll az autójából. Egykedvűen körülnézett. Lindsay meg sem mozdult, amint Gage észrevette őt. Megállta azt is, hogy integessen neki. Hosszú ideig méregették egymást, majd a férfi lassan hátat fordított, és elsétált. Lindsay újra úgy érezte, elveszített valami értékeset. Gagedzsel összebarátkozhattak volna.

10. Rachel nagyon elégedett volt a pizzasütő vállalkozás sikerével. Még csak két hónapja üzemelt, de már nyereséget könyvelhetett el. A gabonaárak esése után nagyon tartott attól, hogy kudarc éri. Sokat segített, hogy Heath, Lindsay és még néhányan rendszeresen rendeltek a pizzájából. Hassie és Sarah is a törzsvásárlók közé tartozott. November második szombatján kiemelkedő forgalommal zárt: tizenöt pizzát adott el. Ken halála óta először érezte úgy, hogy a jövő reménnyel kecsegteti. A pizzéria sikere ellenére Rachel továbbra is heti két alkalommal elvégezte a könyvelést Hassie-nél. Gyanította, hogy a gyógyszerésznő maga is el tudná látni ezt a feladatot, de élvezte az idős hölgy társaságát. Természetesen a mellékjövedelemnek is jó hasznát vette. Rachel igazi áldásnak tekintette Hassie-t, nemcsak a városra, hanem az egész megyére nézve is. Az emberek azért keresték fel távolabbi településekről, mert Hassie nem csak a felírt gyógyszereiket adta oda nekik. Rájuk ragasztotta a derűlátását is, biztatta, bátorította őket.

98

Egészségügyi tanácsokat kértek tőle, de Hassie rábeszélte őket az orvosi vizsgálatra, ha úgy látta, hogy elkerülhetetlen. – Rachel – lépett be Hassie a raktárba, ahol az özvegy a főkönyvön dolgozott –, nem érzem túl jól magam. Az idős asszony valóban sápadtnak látszott. – Elkapta az influenzát? – Mark is hiányzott két napot az iskolából a vírus miatt. – Azt hiszem, lehet. – Hassie olyan hangosan fújta ki az orrát, hogy Rachelnek mosolyognia kellett, bár sajnálta őt. – Lehet, hogy meg kellene fogadnom a saját tanácsomat, amelyet másoknak is adok: menjenek haza, és pihenjenek. – Bölcs ötlet. – Akkor be kell zárnom a gyógyszertárat. – Hassie hosszan köhögött. – Jaj, Hassie, ez szörnyen hangzik! Nézze, nem kell bezárnia, amíg nem indulok az iskolabusszal a gyerekekért. – Rachel örömmel mutatta ki háláját Hassie segítségéért. – Szívesen itt maradok. Azoknak, akik receptet akarnak kiváltani, várniuk kell ugyan, de minden mást el tudok végezni. Hassie-n látszott, hogy habozik egy kicsit, de azért megkönnyebbült. – Biztos, hogy nem jelentene túl nagy gondot? – Biztos. – Csodálatos! Ma délután érkezik egy szállítmány, amelyet át kell vennem. Ha megtennéd helyettem, nagyon megköszönném. Hassie a homlokára szorította a tenyerét, mintha azt akarná ellenőrizni, hogy nem lázas-e. – Rendbe jövök egy pillanat alatt – motyogta, mintha saját magát is meg akarná nyugtatni, nem csak Rachelt. – Hozzak magának valamit? – kérdezte az asszony, miközben a gyógyszerésznőt az ajtóhoz kísérte. – Semmit – mondta Hassie, majd újabb köhögőroham rázta meg. – Hívjon csak fel, ha bármire szüksége van! – Rachel figyelte, ahogy Hassie átkel az úton, majd befordul a sarkon. Őszintén remélte, hogy az idős hölgyet csak egy kis megfázás döntötte le a lábáról, semmi komolyabb. Buffalo Valley nem veszíthette el Hassie Knightot. Ragasztóként tartotta össze a közösséget. Rachel meglepődött, mennyien keresték fel a gyógyszertárat hétköznap délelőtt. Délre már tizenketten tértek be hozzá, és mind Hassie felől érdeklődtek. A vevőáradat némileg alábbhagyott délutánra. Rachel visszatért a könyveléshez, amikor a kis csengő hangja jelezte, hogy ismét érkezett valaki. Kijött a raktárból, és Heath Quantrillt pillantotta meg. – Heath! – köszöntötte boldogan. – Szia! – A bankárral jól összebarátkoztak, ami alaposan meglepte az asszonyt. Először félt a férfitól, kínosan érezte magát a jelenlétében, de ez fokozatosan megváltozott. Heath rendszeresen járt hozzá pizzáért, és bár Rachel tudta, hogy jót süt, biztosra vette, hogy a bankár Grand Folksban is kaphatna legalább olyan jót. Egyik pénteken, nem sokkal nyitás után egy órát beszélgettek egy-egy csésze kávé fölött. Calla és Mark társasjátékot játszottak, és a telefon is néma maradt. Heath akkor mesélt először a bátyjáról, Rachel pedig Kenről. Őszintén átérezték egymás gyászát. Rachel gyakran félresöpörte a bánatát és mások aggodalmaskodását ahelyett, hogy szembenézett volna a veszteséggel, különösen azóta, hogy a szülei 99

elköltöztek. Heath azonban értette, milyen ürességet és haragot érzett, mivel maga is átélte Max halála kapcsán. Mindketten tudták, hogy sokban különböznek egymástól. A nő csak egyetlenegyszer hagyta el Észak-Dakotát, mégpedig a nászútján. A férfi azonban körbeutazta a világot. Gazdag volt, kifinomult, ezért bármelyik nőt megkaphatta volna. Nem valószínű, hogy egy nyomorgó özvegyet és a kisfiát akarja támogatni. Rachel ennek ellenére viccesnek, okosnak, elbűvölőnek tartotta a férfit, és igen, el kellett ismernie, hogy rendkívül vonzónak is. Talán rosszul tette, hogy így tekintett rá, de nem tehetett róla. Nemrégiben Lindsay megemlítette, hogy esetleg gyengédebb érzelmek is kialakulhatnak köztük, de Rachel sietett letörni a lelkesedését. Igaz, a férfi tett egy halvány célzást arra, hogy elmehetnének együtt a színházba, ahol egykor a nagyszüleik jártak, de ő ebbe nem képzelt bele többet. – Rachel! – Heath láthatóan meglepődött. – Hol van Hassie? – Otthon. Szerintem ágyban fekszik. Nem érezte jól magát ma reggel. – Tehát helyettesíted őt? Akkor örülök, hogy bejöttem! – mosolygott a férfi. Rachel elvörösödött, és azt találgatta, vajon Heath tényleg örül-e a találkozásuknak. – Gondolom, nem tudlak rávenni, hogy keverj egyet nekem Hassie üdítői közül. – Dehogynem – nézett félre az asszony. Sejtette, hogy Heath eredetileg Hassie-vel akart beszélni, hogy tanácsot kérjen tőle az ital mellé. Rachel azt is tudta, hogy Heath nagymamája jó barátságot ápolt a gyógyszerésznővel. – Kaphatok egy epreset? – kérdezte Heath. – Már adom is! – Rachel pohárért és a fagylaltoskanálért nyúlt. – Nem nagyon ismerem Hassie-t, de gyakran gondolok rá – jegyezte meg a férfi. – Ezt hogy érted? – nézett fel Rachel, egyenesen Heath szemébe. – Például hogy miért van amerikai zászló a fia fényképe mellett. Sosem hallottam még róla. Rachel keze megállt. – Vaughn Vietnamban esett el. Néhányan azt mondják, Hassie megváltozott a halála után. Én még csak néhány hónapos voltam akkoriban, ezért nem emlékszem rá, de a szüleim igen. Azt mesélték, hogy jó gyerek volt. Az apám véleménye megváltozott a háborúról, miután megölték. Hassie a zászlót a hadseregtől kapta, miután Vaughnt végső nyugalomra helyezték. Azért tette ki a fényképpel együtt, hogy emlékeztesse az embereket az áldozatra, amelyet hozott. – Nem szokott róla beszélni, igaz? – Már majdnem harminc éve történt, de Hassie-nek még mindig nagyon fáj. Heath bólintott, de nem nyúlt a pohárhoz, miután Rachel a pultra tette a kész üdítőt. – A nagymamámon kívül egyedül neked meséltem Maxről. – Hassie nélkül nem tudom, hogyan éltem volna túl az első évet Ken halála után. Valószínűleg Arizonába költöztem volna a szüleimmel. Mindig jó, ha akad valaki, aki meghallgatja az embert.

100

– Köszönöm! – mondta Heath. – Haragudtam Maxre, amiért meghalt, de mégis értem, miért áldozta fel magát egy szarvasért. Ő egyszerűen ilyen volt. Rachel meglepetten tapasztalta, hogy forró könnyek lepik el a szemét. Kínosan érezte magát miatta. Csak azt tudta, hogy Max közúti balesetben halt meg, nem ismerte a részleteket. Pislogott, hogy ne fakadjon sírva. Nem akart zavarba jönni Heath előtt. A férfi átnyúlt a pult felett, és megsimította a nő arcát. Gyengéden, nagyon gyengéden. Rachel becsukta a szemét, a könnyei pedig azonnal záporozni kezdtek. – Sajnálom – súgta Heath. – Nem kellene most erről beszélnem. – Minden rendben. Általában nem érzékenyülök így el. Ne haragudj, én csak… – Rachel nem fejezte be a mondatot. Ellépett a pulttól, és elővett egy doboz papír zsebkendőt. Megfordult, és ott találta magát Heathszel szemben. – Nem kellett volna említést tennem Maxről – nézett le rá a bankár. – Főleg, mert eszedbe jutott róla Ken. – Nem, tényleg nem erről van szó – fulladt el a nő hangja. A férfi sokkal közelebb állt hozzá, mint addig bármikor, ezért a szívverése meglehetősen felgyorsult. Heath a karját a nő köré fonta. Rachel a mellkasára tette a kezét, és elképedve tapasztalta, hogy a férfi szíve is ugyanúgy kalapál, mint az övé. A nő lassan és bizonytalanul emelte fel a tekintetét. Tudta, hogy ki kellene szabadulnia a férfi öleléséből, ugyanakkor abban is reménykedett, hogy csókolózni fognak. Úgy tűnt, hogy több más tehetsége mellett Heath gondolatolvasó is volt. Némi habozás után lejjebb hajtotta a fejét. Ahogy a férfi ajka közeledett, Rachel úgy érezte, ha ezt hagyja megtörténni, minden megváltozik majd közöttük. Nem volt dolga férfival Ken halála óta. Még csak meg sem fordult a fejében egy újabb párkapcsolat lehetősége. Most pedig betoppant az életébe Heath. Rachel lábujjhegyre emelkedett, az ajkát szétnyitotta. A csók gyengéd volt, az asszony pedig tudta, hogy elveszett. Heath elengedte, és látszott rajta, hogy ő maga is ugyanúgy összezavarodott. – Én… én… Heath nem engedte, hogy befejezze, inkább újra megcsókolta. Rachel elgyöngült a vágytól. A férfi nyakába kapaszkodott, és hozzásimult. Érezte, ahogy Heath a hajába túr, az ujjait végighúzza a tincsein. Amikor végre a férfi szemébe mert nézni, látta, hogy eleven tűz lobog benne. – Tudom, mire gondolsz – súgta Rachel. – Azt kétlem – nevetett fel kurtán Heath. – Mert ha tudnád, az arcod olyan vörös lenne, mint a cékla. Rachel arcát azonnal elöntötte a forróság. – Azt hiszem, ezt nem gondoltad át előre. – Nem azért jöttem ide, hogy megcsókoljalak, ha erre célzol, de nem bántam meg. – Heath szeme összeszűkült. – Te igen? Rachel nem tudott a férfi szemébe nézni, és néma fejrázassál válaszolt. Heath újra megölelte, és nagyot sóhajtott.

101

– Akkor jó. Kellemes meglepetés volt! Harmincegy éves vagyok, rég túl azon az életkoron, amikor még színlelik az ilyesmit. Legyünk mindig őszinték egymáshoz, Rachel! – Igen – hebegte az asszony, a csóktól még mindig remegő hangon. – Elkezdődött. A nő helyeselt, de nem tudta, mire értette ezt a férfi, mégsem várt magyarázatra. Két, meleget adó kar ölelésében nem. Ken halálából, ha mást nem is, azt az egyet megtanulta, hogy a jövő semmi biztosat nem tartogat.

Amikor Leta Betts megtudta, hogy Hassie-t ledöntötte a lábáról az influenza, elővett egy csirkét a mélyhűtőből, és egy nagy lábos levest főzött belőle. Gyakran aggódott a gyógyszerésznő miatt, mivel már a hetvenes éveiben járt. Az előző évben arra lett figyelmes, hogy Hassie-t kezdi elhagyni az ereje, ez pedig nyugtalanította. A húsleves ürügyén akarta felkeresni a barátnőjét. Gage éppen a szerszámait javítgatta, amikor az édesanyja rátalált. – Hassie nagyon beteg – magyarázta a fiának. – Kemény fából faragták, ne aggódj miatta! – nézett fel a munkájából Gage. Mindkét keze csupa olaj volt. Láthatóan bosszankodott a szerelés miatt. – Bevinnél a városba? Gage felegyenesedett, és megtörölte a kezét. – Nem kérnéd meg inkább Kevint? – Iskolában van. Leta észrevette, hogy a fia a homlokát ráncolta az iskola szó hallatán, és tudta, hogy megint Lindsay Snyderre gondolt. Gyakran járt rajta az esze. Talán másokat és saját magát félre tudta vezetni, de a saját anyja túl jól ismerte. – Még kell néhány óra, hogy befejezzem. – Akkor megvárlak. Két órával később Gage elkészült. Lezuhanyozott, majd autóba ültek. A városba vezető úton Letának akadt ideje gondolkodni, bár ez nem tett neki túl jót. Szerette volna tudni, miként segíthetne a fiának Lindsay ügyében, de tudta, hogy nem szerencsés, ha közbeavatkozik. Amikor megérkezett Hassie házához, még mindig ezen rágódott. Pizsamába és köntösbe öltözött barátnője örült a látogatásnak, behívta az asszonyt a házba. – Meg kell mondanom, Leta, engem nem henyélésre teremtettek. A dohányzóasztalon egy félig kiürült zsebkendősdoboz és narancslé állt. – Hoztam neked egy kis húslevest tésztával. – Leta kivette az ételhordót a táskájából, a konyhába vitte, majd visszatért a nappaliba, és leült Hassie-vel szemben. Elővette a kézimunkáját – sálat kötött Lindsaynek –, és elszórakoztatta a beteget. Hassie a heverőn ült egy párnának dőlve, a lábát pedig egy puffon pihentette. – Három napja egyfolytában csak gondolkodom, de meg kell mondanom, a nappali tévéműsorok alaposan megváltoztak. 102

Leta letette a kötést, és felnézett. – Pénzügyi válság? Hassie a fejét rázta. – Semmi komoly. Csak Lindsay és Gage járt az eszemben. Mi van velük? Leta felhorkant. – Bár tudnám! Én is pont ezen gondolkodtam. Azt hiszem, Gage kedveli Lindsayt. – Nos, bizton állíthatom, hogy Lindsay is érdeklődik a fiad után. Leta bólintott. – Remélem is! A két asszony egy darabig hallgatott, a csendet csak a régi óra ütése törte meg néha. – Csodálatosan bánik a kamaszokkal – mondta Leta, miközben újra belekezdett a kötésbe. – Kevin még sosem járt ennyire szívesen iskolába. Lindsay folyton lefoglalta őket mindenféle feladattal. Nem idegeskedett már annyit a fia és Jessica kapcsolata miatt, amióta mindketten az újság készítésén és a színdarabon szorgoskodtak. – Azon tűnődöm, rá tudnánk-e venni Lindsayt, hogy maradjon, miután lejár a szerződése – mormogta Hassie. – Jó tanár. Mint amilyen Eloise volt. – Eloise már megöregedett és elfáradt. – Akárcsak mi – tette hozzá Hassie. Leta nem hallott még hasonlót a barátnőjétől, ezért összevonta a szemöldökét. Nagyon rosszul érezheti magát, ha cserbenhagyta a megingathatatlan derűlátása. – Nem tudod, mi történt Lindsay és Gage között? – kérdezte Leta, inkább csak azért, hogy elterelje a barátnője figyelmét. – Nem – felelte Hassie. – Pedig jó lenne. Miért nem kérdezed meg a fiadtól? – Nem merem. – Nos – sóhajtott Hassie –, úgy tűnik, valamin összerúgták a port. – Gondolom, Ambrose Kohn miatt. – Gage tudja, hogy az csak látszat volt? Lindsay azért ment el az Elks Klub báljára, hogy használhassa a színháztermet. – Mondtam, vagyis akartam, de Gage nem volt a legjobb hangulatban. – Pontosabban Gage majdnem leharapta az anyja fejét. – Szerintem Lindsay nem beszélt neki erről. – Lehet, hogy akart, de ahogy a fiamat ismerem, valószínűleg esélyt sem adott rá. – Férfiak! – füstölgött Hassie. – Ráadásul más miatt is rághatjuk a körmünket. – Mi miatt? – tudakolta félve Leta. – Lindsay hazarepül hálaadásra. – De visszajön, ugye? – Meglepne, ha nem. – Akkor mi a baj? – Nos… – Hassie megállt, mintha csak a szavakat válogatná. – Lindsay bizonyos céllal vállalta az állást Buffalo Valleyben. Nem tiltotta meg, hogy elmondjam másnak is, de tudom, hogy ő maga titokban tartotta. – Te pedig nem akarsz visszaélni a bizalmával – fejezte be Leta a barátnője helyett. 103

– Érted már, hogy mi a bajom? – Nem kérem, hogy mondd el. – Leta természetesen kíváncsi volt rá, de nem várta el Hassie-től, hogy elkotyogjon olyasmit, amit nem szabadna. Az idősebb asszony arcára halvány mosoly telepedett. – Szerintem magadtól is kitalálod. Ha jól sejtem, férfi van a dologban. – Nagyon is. – Összeakadt egy nős férfival, de amikor kiderült, hogy van felesége, azonnal otthagyta. Aztán ideköltözött, hogy ne találja meg az illető. Hassie a fejét rázta. – Meleg volt? – Nem. – Talán beteg? Hassie a szemét forgatta. – Az sem. – Akkor agyilag nem volt rendben – találgatta Leta. – Lindsay rajtakapta, hogy női fehérneműt visel? – Jaj, Leta! Nem, az ég szerelmére! – Az ég szerelmére – ismételte Leta, mint aki rájött a megoldásra. – Csak nem egy pappal szűrte össze a levet? Hassie visszahanyatlott a párnára. – Messze jársz a megoldástól. Leta letette a kézimunkát, és le-fel kezdett járkálni. A leggyakoribb indokokat már felhozta. Nem is értette, miért nem jött rá az igazi okra. – Lindsay terhes lett, és a gyerek apja nem akarta feleségül venni? – Ez részben igaz. – Részben. Tehát akkor kisbabát vár. – Erről Gage-nek is tudnia kell, és ez meg is magyarázná a viselkedését. Igaz, sokáig Lindsay sem rejtegethetne egy ilyen titkot. – Nem! – mondta kimerülten Hassie. – De akkor mi? – Leta is elveszítette a türelmét. – A második fele annak, amit mondtál az imént, igaz. Leta már nem emlékezett rá. – Teherbe esett, és a férfi… – A férfi…? – nógatta Hassie. – Nem akarta… – Letának végre eszébe jutott, mit mondott. – Nem akarta feleségül venni! – Igen. – Hassie arckifejezése azt tükrözte, hogy barátnőjének hamarabb rá kellett volna jönnie a válaszra. – Férjhez akar menni? – Leta nem is reménykedett ilyesmiben. – Férjet szeretne! De hisz ez csodás! – Az asszony majdnem kiugrott a bőréből örömében. – Szereti őt – motyogta morcosan Hassie. – Gage-et? – Leta egyre inkább felderült. – Nem, azt a másik férfit Savannah-ban. A férfi is szereti őt, egyszerűen csak fél elkötelezni magát. – Kapott egy esélyt – erősködött Leta. Hassie hangosan felnevetett. – Ebben igazad van. Én nagyon örülnék annak, ha Lindsay letelepedne Buffalo Valleyben! 104

– Én is. – Leta visszaült a helyére, és újra kézbe vette a kötőtűit. Ugyanolyan sebesen jártak az ujjai, mint a gondolatai. – Jól hallottam, hogy Lindsay hazalátogat hálaadásra? Hassie bólintott. – Ki is kell őt vinni a repülőtérre, igaz? – érdeklődött közönyösen Leta, miközben a fonalat húzkodta. – Igen. – Azt hiszem, találtam is megfelelő személyt erre a feladatra. Hassie-nek időbe telt, mire felvette Leta gondolatmenetét, de amint ez megtörtént, széles mosolyra húzódott a szája. – Megvan a magadhoz való eszed, Leta Betts! Gage anyja is elvigyorodott. – Te mondtad!

– Ugye visszajön? – Calla Stern követte Lindsayt a nappaliba, miközben a nő bőröndjét vonszolta. A lány azért jött, hogy Lindsay eligazítsa őt a kutyák felügyeletét illetően. Szerda délután volt, és Lindsay még éppen időben indult, hogy elérje a repülőgépet. Minncapolisban kell átszállnia, hogy hálaadás napján hajnalban megérkezzen Savannah-ba. Nemcsak pénzt takarított meg ezzel a megoldással, hanem a tanítás rendjéhez is jobban tudott így alkalmazkodni. – Vissza – ígérte Lindsay, miközben a bejárati ajtó mellé tette a bőröndöt. Dehogy hagyná magára a kutyáit! Kevin és Leta Betts felajánlották, hogy elviszik Grand Forksba. Leta még be akart szerezni néhány élelmiszert a hálaadás napi vacsorához, Kevin, az áldott jó lélek, pedig vállalta, hogy vezet. – Még hátravan a színdarab – emlékeztette őt a bakfis. – Calla, vissza fogok jönni! – Előfordul, hogy az emberek egyszerűen csak meggondolják magukat. Lindsay biztosra vette, hogy Calla az apjától tanulta meg ezt a fájdalmas leckét. – Így igaz – felelte a nő. – Én azonban nem teszek ilyet. Látta a kislányon, hogy nem hisz neki. – Ezzel talán majd meggyőzlek. Lindsay egy finom láncon csüngő érmét nyújtott át neki. A kedvenc nyakláncát ajánlotta fel biztosítékként, amelyet majdnem mindennap viselt. – Az apámtól kaptam, amikor leérettségiztem. – Egy elsüllyedt hajó kincsei közül való – emlékezett vissza Calla. – Nem ezt mutatta meg akkor, amikor Heath Quantrill járt nálunk az osztályban? – De igen. – Lindsay örült, hogy Calla emlékezett rá. – Az Atocha 1622ben süllyedt el, és csak 1985-ben bukkantak rá. Ez az ezüstdarab több mint háromszáz éves. – Lindsay a lány tenyerébe csúsztatta a láncot. – Vigyázz rá, amíg vissza nem jövök! – A kutyái mellett az ékszerére is felügyeljek? – Igen, kérlek! – mosolygott a megfogalmazáson Lindsay. Calla elkerekedett szemmel bólogatott. – Vissza fog jönni. 105

– Nem ezt hajtogattam egész délután? Lindsay egy órával később is még jó hangulatban várta Letát és Kevint. Gage-en járt az esze. Hetek óta nem látta, azóta, hogy a férfi bement Buffalo Bobhoz. Nem sokkal Calla távozása után szállingózni kezdett a hó. Lindsay az ablakból nézte a tájat. Az egyre hevesebben záporozó hópelyhek elhomályosították a bekanyarodó autó reflektorfényét. Az időjárás és az ismeretlen utak miatt Lindsay még nagyobb hálát érzett, amiért Calláék hajlandók elvinni a repülőtérre. A meleg, fűtött házból különösen szépnek tűnt a hófedte környék. Nem először havazott már abban az évben, és Lindsayt többen is felkészítették arra, hogy még sokszor számíthat az égi áldásra, többek között Sarah Stern is, aki rendre visszautasított minden arra irányuló kezdeményezést, hogy legyenek barátok. Hassie elmondta, hogy Sarah rendkívül zárkózott, és foggal-körömmel védi a családját, különösen a fivérét. Nem nagyon engedett közel magához senkit. Egyszer csak hatalmas, sötét autó állt meg a járdaszegély mellett. Lindsay vette a kabátját, és útra készen kinyitotta az ajtót. A csípős, hideg szél az arcába csapott, könnybe lábadt tőle a szeme. Felemelte a legnagyobb csomagjait, és leszegte a fejét, amíg meg nem hallotta a hóban ropogó lépteket. Felpillantva látta, hogy nem Kevin közeledik feléje, hanem a bátyja. – Gage! – Lindsay meglepetten pislogott. – Baj, ha én viszlek el Grand Forksba? – Nem… Nem, csak Kevint vártam. – Nem jött el, és az anyám sem. – Nem baj. Gage elvette a lány poggyászát, és az autó csomagtartójába tette, majd visszament a többiért, miközben Lindsay elbúcsúzott a kutyáitól és bezárta a házat. Pár percen belül már útnak is indultak Grand Forks felé. Csak néhány centire ültek egymástól, de egyikük sem kezdeményezett beszélgetést. Tíz perc elteltével a férfi végül megszólalt: – Szeretném, ha tudnád, hogy csak azért teszem, mert nem akarom, hogy Kevin ilyen utakon vezessen – magyarázta. – Erre magamtól is rájöttem. Gage nem is tett hozzá semmi mást. További tíz perc kellett ahhoz, hogy Lindsay is összeszedje a bátorságát. – Bármi történt is, sajnálom. Senkinek sem akartam kellemetlenséget okozni. – Nincs ebben semmi kellemetlen. – Egyedül is elmehettem volna. – Nem, egyáltalán nem – mordult rá Gage, a nő pedig annyira megharagudott, hogy nem is szólalt meg többet. – Biztos, hogy a családod már izgatottan vár – evezett békésebb vizekre a férfi. – Igen, én is nagyon szeretném már látni őket. Gage nem ezt a választ várta. Lindsay kibámult az ablakon. A hó egyre vastagabb takarót alkotott a földeken, és elképesztően ragyogott. – Másvalakivel is szeretnél találkozni? – kíváncsiskodott Gage. Lindsay nem értette a kérdés rejtett tartalmát. – Maddyvel, természetesen. 106

– Senki mással? Lindsaynek leesett a tantusz. – Monte-ra gondolsz? – Még sosem említetted a nevét. – Gage nem folytatta, egyenesen az útra meredt. Lindsay azonban rájött, hogy a férfi azt akarja tudni, mi lesz, ha egyszer megint találkozik Monte-val. Ezt a kérdést ő is feltette már magának vagy ezerszer. – Valószínűleg nem tudom majd kikerülni – felelte olyan tárgyilagosan, ahogyan csak tudta. Monte megírta neki, hogy mindenképp szeretne beszélni vele. Egyre dühösebb hangvételű leveleket kapott tőle, mivel egyikre sem válaszolt. Szerencsére telefonon nem próbálta elérni, de nem is tudta volna, mert Lindsay meghagyta a szüleinek, hogy a számát ne adják meg senkinek. Az iskolában nem volt telefon, és csak a kerületi hivatalon keresztül lehetett elérni. – Még mindig szereted? – Miért érdekel? – Nem érdekel – vágta rá gyorsan Gage. – Csak kíváncsiskodtam. – Ne tedd! Ugyanis semmi közöd hozzá. A férfi elnevette magát. – Szóval védekezel? – Én? Te vonsz le elhamarkodott következtetéseket. Gage nem felelt, és a csend egyre nyomasztóbbá vált. Lindsay azonban nem kért bocsánatot. Hamarosan feltűntek a város fényei a távolban. – Az ott Grand Forks – világosította fel Gage. – A repülőtér a város északi részén van. – Tehát mindjárt ott vagyunk? – Még negyedóra. Ahogy odaértek, Lindsay arra számított, hogy Gage csak kiteszi a csomagjaival együtt, és már indul is visszafelé. Ehelyett leparkolt az autóval, és bevitte Lindsay bőröndjeit az apró váróterembe. Hátul ácsorgott, amíg utasa a pultnál átvette a beszállókártyáját. – Nem kell várakoznod – mondta a lány a férfinak, mivel azt hitte, haza szeretne menni. – Tudom, de úgy döntöttem, mégis várok. Idegenekként, némán ültek egymás mellett, amíg be nem mondták, hogy Lindsay járatára elkezdődött a beszállás. A kis reptéren úgy tűnt, mintha Grand Forks lakosságának a fele jönne-menne egy időben. Ahogy elhangzott Lindsay járatának a száma, a nő gyorsan talpra ugrott. – Ez az én gépem – jelentette be. Gage is felállt. Lindsay a vállára dobta a kézitáskáját. – Hálás vagyok, hogy elhoztál, köszönöm! Gage egy biccentéssel fogadta a nő szavait. – Boldog hálaadást, Lindsay! – Neked is! – A lányra hirtelen rátört az érzés, hogy inkább el sem utazna, de nem mutatta ki. A táskájával és a bőröndjével együtt beállt abba a sorba, amelyben beszállásra várakoztak. 107

– Lindsay! – szólt utána kétségbeesett hangon Gage. A nő azon gondolkodott, vajon miről feledkezett meg. A férfi megragadta a vállát, és váratlanul szájon csókolta, Lindsay pedig viszonozta. Megértette, hogy Gage így akart tőle bocsánatot kérni a korábbiakért. A férfi ugyanolyan hirtelen engedte el, mint ahogy magához szorította. – Gyere vissza, Lindsay! – nézett mélyen a nő szemébe. – Gyere vissza!

11. Buffalo Valley városi tanácsülésének jegyzőkönyve, november 24. Jegyzőkönyvvezető: Hassie Knight titkár és pénztáros. Az ülést Joshua McKenna tanácselnök nyitotta meg az amerikai zászlóra tett esküjével. Az ülésen megjelentek: Joshua McKenna, Dennis Urlacher, Jacob Hansen, Gage Sinclair, Heath Quantrill és Hassie Knight. Marta Hansen és Buffalo Bob Carr megfigyelőként vannak jelen. 1. A függőben lévő ügyek tekintetében Jacob Hansen bejelentette, hogy a Hansen vegyesboltot hivatalosan is eladásra kínálják fel, és szeptember l-jén végleg bezárják, ha nem akad rá vevő. Ezt parázs vita követte, de a tanácstagok kérése ellenére Hansenék tartották magukat az eredeti elképzelésükhöz. Több ötlet felmerült, amellyel esetleg meg lehetne akadályozni, hogy bezárják Buffalo Valley egyetlen vegyesboltját, de Gage Sinclair javaslatára a tárgyalást egy későbbi időpontra halasztották. 2. Jacob Hansen megemlítette azt is, hogy jövő év szeptemberétől új tanár után kell nézni. A felvetését megbeszélés követte. Gage Sinclair egyetértett a lépés fontosságával, nehogy ugyanaz a helyzet álljon elő, mint az idén. Joshua McKenna javasolta, hogy ez ügyben vegyék fel a kapcsolatot a kerületi oktatási hivatallal. 3. Az új ügyeket illetően Joshua McKenna először is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vállaltak a színházépület felújításában. A tanács megegyezett abban, hogy a város állja a világítás és a fűtés egyhavi költségeit, anélkül hogy azt az iskola költségvetéséből vennék el. 4. Gage Sinclair javasolta, hogy az előadás közben árusított ételekből származó bevételt fordítsák a felmerülő egyéb költségek kifizetésére, a maradékot pedig kapja meg az iskola. Heath Quantrill támogatta a kezdeményezést, a javaslatot egyhangúlag elfogadták. 5. A veteránok napján Hassie Knight és Joshua McKenna zászlókat helyezett el a háborúban elesett katonák sírján. 6. A gyűlést délután egykor berekesztették.

108

A jegyzőkönyvet az ülés résztvevői egyhangúlag elfogadták.

Hálaadás reggelén Joanie Wyatt kavargó gyomorral ébredt. Brandon már korábban felkelt, és az állatokat gondozta, etette. Az asszony hallotta, hogy a gyerekek motoszkálnak az emeleten. Sage és Stevie már alig várta, hogy a nagyszülőkkel és az unokatestvéreikkel tölthessék az ünnepeket. Joanie úgy tervezte, hogy már hajnalban útra kelnek, de annyira szédült, és úgy kínozta a hányinger, hogy attól tartott, a végén még az egész utat le kell mondania. El kellett mennie a tanyáról, és sajnos a férje mellől is. Mindkettőjükre ráfért egy kis szünet. Két ember, akik szeretik egymást, hogyan hagyhatták szétesni a házasságukat? Könnyű lett volna mindenén Brandont hibáztatni, de Joanie tudta, hogy kettőn áll a vásár. – Azt hittem, már elindultatok – jegyezte meg Brandon, amint belépett a konyhába, és ott találta a feleségét, még mindig pizsamában. A férfi arcát kicsípte a hideg, a kezét dörzsölgette. – Korán akartam menni, de nem úgy sikerült. – A gyerekek már összecsomagoltak, és készen állnak az útra. – Tudom – felelte ingerülten Joanie. Úgy érezte, a férje meg akar tőlük szabadulni. – Hányingerem van – motyogta, miközben a gyerekek lejöttek a földszintre. – Influenzajárvány van – mondta Brandon. – Hassie is megbetegedett a múlt héten. – Elmegyek majd Baker doktorhoz Grand Forksba, ha visszajöttünk – jelentette ki Joanie, miközben kávét töltött mindkettőjüknek. – Minek keresnéd fel egy vírusfertőzéssel? Úgysem tud vele mit kezdeni. Joanie bosszús lett a feltételezéstől, hogy könnyelműen szórja a pénzt. – Már egy ideje gyengélkedem. Most miért lettél ilyen mérges? Joanie nem járt orvosnál Stevie születése óta, mostanában pedig gyakran szédült, nem tudott enni, lehangoltnak érezte magát. A férje leült az asztalhoz, és üres tekintettel bámult maga elé. – Hálás lennék, ha megkímélnél a soron kívüli kiadásoktól. – De van egészségbiztosításunk, és… – Nem, nincs – szakította félbe Brandon. – Nincs biztosításunk? – csodálkozott Joanie. – Elmaradtam néhány befizetéssel, ezért megszüntették – mentegetőzött Brandon. Még csak el sem mondta a feleségének?! – Hogyan hagyhattad veszni az egészségbiztosítást? Mi lesz, ha történik valami a gyerekekkel, vagy engem meg kell műteni, vagy… – Épp elég bűntudat gyötör anélkül is, hogy a szememre hánynád. Választanom kellett, hogy azt fizetem be, vagy pedig a villanyszámlát. Nem így akartam. A pokolba, Joanie! Ennél keményebben már nem tudok dolgozni! Joanie magától is jól tudta, hogy a megélhetésük, a mosógép és a szárító kimerítette a család pénztárát. Ezek ugyan nem voltak csillagászati összegek, de a biztosításra kellett volna szánni őket. Mielőtt bármit mondhatott volna, Brandon kiment a házból. 109

– Anya! – Sage állt a konyhaajtóban. – Már megint veszekedtek? – kérdezte vékonyka hangon. Joanie kitárta a két karját, és a szívfájdalmán azzal igyekezett enyhíteni, hogy vigasztalta a gyermekét. – Miért olyan mérges apu mindig? – kérdezte a kislány. – Nem ránk haragszik – győzködte az anyja. – Bárcsak velünk jönne a nagymamához és a nagypapához! – súgta Sage, miközben erősen kapaszkodott az anyja nyakába. – Én is ezt szeretném! Brandon vissza sem ment a házba, amíg a többiek el nem indultak. A gyerekek kiszaladtak az istállóba, hogy elköszönjenek tőle, majd beszálltak az autóba. Joanie a kormánykeréknek dőlve várakozott. Úgy döntött, ha a férje nem megy oda hozzá, ő sem fog utána mászkálni. A Fargóba vezető úton a gyerekek izgatottan csiviteltek, és ünnepi dalocskákat énekeltek. Joanie csendben vezetett, a félelmein és a gondjain rágódott. Még mindig fájt neki az, ahogy Brandon aznap reggel viselkedett vele. Amikor megérkeztek a szüleihez, Peg és Leon Bouchard tárt karokkal és kitörő örömmel fogadta őket. Joanie apja bevitte a csomagjaikat a házba, miközben az anyja a konyhába terelte őket. Boldogan nyugtázta, hogy együtt a nagy család. Elismételte az ünnepi ételsort Joanie kedvéért. A házban ínycsiklandó illatok terjengtek: pulykasült zsályás-hagymás töltelékkel, piték különböző ízesítéssel a húsostól a sütőtökösön át az almásig. Néhány ünnepi tálalóedény is arra várt, hogy finomsággal töltsék tele. – Jay, Kelly és a gyerekek átmentek meglátogatni Dan Jeffersonékat – közölte Joanie anyja. – Ugye emlékszel Danre? A bátyád barátkozott vele a középiskolában. – Persze hogy emlékszem rá! – Joanie elvett egy kiflit, hogy valami legyen végre a gyomrában. A korábbi émelygő érzés elillant, és az asszony ennek szívből örült. Kinyitott egy olívabogyó-konzervet, és tartalmát egy apró kristálytálkába öntötte. Egy üveg savanyúságot is elővett, amelyet otthonról hozott. Az előző évben elég jó termést takarítottak be, több tucat üveggel tudott eltenni belőle. – Hogy vagy? – kérdezte az édesanyja, miközben elővette a salátát a hűtőből. – Jól. Valami lehetett Joanie hangjában, mert az anyja abbahagyta a munkát, és a lányára nézett. – És valójában? Joanie csak a vállát vonogatta, mert nem akarta elmondani, mennyire boldogtalan. – Úgy látom, fogytál. – Peg a pultra tette a salátástálat, majd közelebbről is szemügyre vette a gyermekét. – Pedig egyáltalán nem kellene, hogy soványabb legyél! – Anya, jól vagyok, ne menjünk most ebbe bele! – Nem akart azon gondolkodni, ami történt vele, különösen, hogy végre a szerettei körében ünnepelhetett. – Töprengtem, hogy vajon Brandon eljön-e – dünnyögte az anyja. – Az alacsony felvásárlási árak miatt szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat. Brandont ez nagyon megviseli. 110

Az anyja megérintette Joanie arcát. – Előlem úgysem tudsz eltitkolni semmit. Mi a baj, Joanie, miért vagy annyira szomorú? – Nem vagyok szomorú, csak egy kicsit gyengélkedem mostanában – ismerte be kelletlenül. – Voltál orvosnál? Joanie elfordította a fejét. – Nincs biztosításunk. – Nincs egészségbiztosításotok? – sikoltott fel az anyja. – Hát így állunk! Holnap az első dolgom lesz, hogy elviszlek orvoshoz. Szinte biztos, hogy Carson doktor rendel, de ha mégsem, keresünk valaki mást. Joanie behunyta a szemét. – Anya, kérlek, ne! Jól vagyok, tényleg. – Már akkor tudtam, hogy valami baj van, amikor megláttalak. Joanie szívét megmelengette az édesanyja szeretete és aggodalma, és hirtelen előtörtek a félelmei is. Mostanában senkinek sem önthette ki a szívét, magában gyötrődött csak a kétségek és a bűntudat között. – Ha tudni akarod, az is lehet, hogy gyereket várok. Joanie nem sok esélyt látott erre, hiszen csak néhányszor bújtak ágyba a férjével. Fogamzásgátlót is szedett, igaz, nem túl lelkiismeretesen. Olyan ritkán éltek házaséletet, hogy nem tartotta fontosnak a rendszeres gyógyszerszedést. A sok idegeskedés és aggódás számlájára írta, hogy felborult a havi ciklusa. Amíg Peg őt nyugtatgatta, Sage és Stevie nevetése hallatszott át a másik szobából. Az apja nagyon értett a gyerekek nyelvén, és Joanie sajnálta, hogy Brandon soha nem foglalkozott így velük. Egyfolytában csak dolgozott. Az ősz vége és a tél holtidőnek számított, de a férje ugyanannyi időt töltött munkával, mint a betakarítás idején. A hálaadás a családdal csodálatosra sikerült. Nevetgéltek, és történeteket meséltek egymásnak. Joanie igyekezett nem gondolni arra, hogy a férje egyedül maradt otthon. Brandon döntött így, és még talán örült is, hogy néhány napra megszabadul a feleségétől meg a gyerekeitől. A pulykalakoma után, amelyhez az édesanyja különleges öntetét és vörösáfonya-salátát ettek, Joanie két órát szunyókált az egykori szobájában. A gyerekei az unokatestvéreikkel játszottak. Este tízkor a televízió előtt nyomta el őket az álom. Pénteken délutánra várták a fényképészt. Peg Bouchard betartotta azt az ígéretét is, hogy időpontot beszélt meg dr. Carsonnal, a család régi barátjával délelőttre. Joanie-t kicsi kora óta ismerte az orvos. Amíg Peg a folyosón üldögélt, dr. Carson megvizsgálta Joanie-t, és egy sor kérdést tett fel neki. A nővérke vért vett, és vizeletvizsgálatot is végeztek. Ezután az orvos a rendelőjébe kísérte az asszonyt. – Tudta, hogy állapotos, Joanie? – Gyanítottam – motyogta a nő. – Szedek fogamzásgátlót, de… – Betartja a gyógyszer szedési útmutatóját? Joanie sóhajtott, és lehorgasztotta a fejét, hogy a haja eltakarja az arcára kiülő érzelmeket. – Ezek szerint elég gyakran elfeledkeztem róla. – Nem tervezték ezt a terhességet? 111

Joanie keserves sírásban tört ki. Inkább nem is gondolt bele, mit fog szólni Brandon, ha elmondja neki. Biztosítás hiányában az összes felmerülő orvosi kiadást nekik kellene állniuk, mivel Buffalo Valley körzetében nem volt közkórház, ahol ingyen szülhetne. A második gyermekét császármetszéssel hozta a világra, így abban sem reménykedhetett, hogy a harmadik szüléshez elég lesz egy bába. A kórházi kezelés több ezer dollárra rúgna, amelynek már a töredékét is nehezen tudták volna előteremteni. Brandon őt hibáztatná, amiért ez megtörténhetett, hiszen ő nem szedte rendesen a gyógyszert. Dr. Carson zsebkendőt nyomott Joanie kezébe. – Szeretné, ha behívnám az édesanyját? Joanie hüppögve bólintott. Ahogy Peg belépett a rendelőbe, Joanie újra elsírta magát. – Jaj, anya, nem tudom, mihez kezdjek! – Mi a baj, Joanie? Babát vársz? A lánya bólintott, mert nem jött ki hang a torkán. – Édesem, de hiszen ez nagyszerű hír! – Brandon nem így gondolja majd. Nem akar több gyereket. – Joanie, ne ítélj elhamarkodottan! Ha elmondod neki… – Nem! – makacskodott a fiatalasszony. – Nem mondom el. Nem akarom, hogy tudjon róla, amíg el nem döntöttem, hogy egyáltalán mi legyen a házasságunk sorsa. Jaj, anya, olyan zavaros minden!

A hálaadás utáni pénteken Lindsay és Maddy az év legnagyobb bevásárlókörútjára indult. Lindsay kimerülten ült a barátnője nappalijában. A lábát feltette a dohányzóasztalra. Már hajnalban a bevásárlóközpontba mentek, hogy lecsaphassanak az első kiárusításokra. Meg sem álltak egészen késő délutánig. Lindsay annyi mindent összevásárolt, hogy egy új bőrönd is kellett, hogy beleférjenek a pulóverek, fehérnemük, könyvek és videokazetták visszafelé Buffalo Valleybe. – Nem bírom ezt a tömeget – panaszkodott Lindsay. – Elszoktam tőle a kisvárosban. Maddy kuncogott. – Négy hónapot töltöttél Észak-Dakotában, és alig ismerek rád. Hol van a régi boltkóros Lindsay, aki üzletről üzletre ráncigált magával? – Mostanában már katalógusból vásárolok, és akár hiszed, akár nem, ez a nekem való módszer! Lindsay Savannah-ban született és nevelkedett, mindig is szerette a déli vidéket, de két nappal a hazautazása után azon kapta magát, hogy Buffalo Valley lakói járnak a fejében. Legtöbbször Gage bukkant fel a gondolataiban, kéretlenül és hívatlanul. Egyre csak a repülőtéri csók bukkant fel a képzeletében, és tudni akarta a jelentését. Maddy a szemközti karosszékbe zuhant, kezében egy üdítővel. – Hiányoztál, Lindsay. Nem igazság, hogy olyan messze költöztél tőlem! – Te is hiányoztál. És a nagyvárosi kényelem is. – A kedvenc gyorséttermedre gondolsz?

112

– Nem… vagyis igen. Jó lenne néha behajtani egy autós kiszolgálóba babos mexikói tekercsért. De én most olyan fényűzésre gondoltam, mint a fodrász és a mosoda. Vagy a könyvesbolt... – Ezek teljesen hétköznapi dolgok. – Buffalo Valleyben nem. Maddy nevetett. – Mesélj egy kicsit, miről beszéltetek Monte-val! Monte állta a szavát, és hálaadás napján kora reggel megjelent Lindsay szüleinél. Vele akart beszélni. Legalábbis ezt mondta, de amikor teljesült a kívánsága, csak veszekedésre futotta az igyekezetéből. Lindsay el akarta kerülni a kellemetlenségeket, ezért ráállt a találkozásra. Ezzel követte el az első hibát. A beszélgetésből nem sok örömük származott. Lindsay mondhatott, amit csak akart, a férfi nem hitte el, hogy valóban szakítani akar vele. Négy hónappal a nő elköltözése után még mindig abba a tévhitbe ringatta magát, hogy Lindsay így akarja kikényszeríteni a házasságot. Monte kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig nem hajlandó igába hajtani a fejét, bármit tesz vagy mond is Lindsay. – Nem ismertem fel korábban, hogy Monte micsoda önző fráter – mesélte a lány, miközben elvett egy csokoládés perecet a tálból. – Rajtad kívül mindenki más látta – mutatott rá Maddy. – Ó, köszönöm a felvilágosítást! – viccelődött Lindsay. Néhány hónappal korábban biztosan megsértődött volna a barátnője őszinte megjegyzésén, de már máshogy gondolkodott. – Tudom, hogy szánalmasan hangzik, főleg, hogy annyira a felesége akartam lenni. Most már inkább szégyellem, hogy olyan vakon beleszerettem. Maddy szélesen vigyorgott, mint aki valami pikáns titkot rejteget. – Miért nézel így? – faggatta Lindsay. Maddy felült, és ő is édességért nyúlt. – Nagyon érdekes, amit mondtál. Lindsay intett, hogy folytassa. – Tényleg túltetted magad Monte-n – jelentette ki a barátnője. – Kezdesz róla érzelmileg is leválni. Mindig rózsaszín ködön át szemlélted. Lehet, hogy láttad a hibáit, de nem vettél róluk tudomást, mert erősködtél, hogy szerelmes vagy belé. – Szerettem is – felelte Lindsay. – Tudod, hogy a beszélgetésünk melyik része bosszantott fel a leginkább? Amikor azt javasoltam, hogy nézzen másik nő után, megvádolt, hogy ezzel is csak csapdába akarom csalni. Monte azt mondta, azért nem találkozgat más nőkkel, mert nem hiszi el, hogy Lindsay valóban véget akar vetni a kapcsolatuknak. A lány nevetett, mert ezt az okfejtést gyalázatosnak tartotta. Ettől Monte csak még nagyobb haragra gerjedt, és hamarosan távozott. Lindsay nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, miközben felidézte a találkozásuk részleteit. – Vártam, hogy egyszer majd megvilágosodsz végre. – Tovább tartott, mint kellett volna – ismerte el Lindsay. – De most már eleget beszéltünk Monte-ról. – Észrevette, Maddy milyen ravasz módon kerüli ki, hogy magáról kelljen mesélnie. Hogy telnek a napjaid? Nem meséltél semmit sem magadról, sem a munkádról! – Korábban Maddy állandóan megosztotta vele az ügyek 113

menetét, amelyeken dolgozott, természetesen szigorúan nevek nélkül. A lány azonban most kerülte a tekintetet. – Maddy! – erősködött Lindsay. – Egész életemben mindig másokon akartam segíteni – kezdte halkan a lány. – Ezért lett belőled olyan nagyszerű szociális munkás. Hatalmas szíved van, Madeline Washburn! Lindsay legnagyobb meglepetésére a barátnője szemébe könnyek gyűltek. – Kiégtem. A felettesem figyelmeztetett rá. Ez volt az egyik oka, amiért a nyáron szabadságra küldött. Felismerte a figyelmeztető jeleket, és remélte, hogy egy kis pihenés helyrehoz. – Elkésett, igaz? Maddy magához ölelt egy párnát. – Egyik reggel felébredtem, és rájöttem, hogy ezt örökre abba akarom hagyni. Üresnek éreztem magam. Annyit adtam másoknak, hogy már azt sem tudom, ki vagyok én. – Rezzenéstelen arccal bámult a távolba. – Ez őrültségnek hangzik… – Nem az – vágta rá gyorsan Lindsay. – Én megértem. – Hogy lehet? Hiszen még én sem értem. Lindsay is tudta, hogy Maddynek igaza van. Barátként együttérzését fejezhette ki, de nem élte át ugyanazt, amit ő, így nem érthette teljesen, mi zajlott le a barátnőjében. Lindsay felállt, hogy megölelje Maddyt. – Ha tehetek bármit… – Semmit – felelte Maddy. – Idővel majd elrendezek mindent. – Nem kellene segítséget kérned? Bárkiért gondolkodás nélkül tűzbe mész, de a saját gondjaidat nem osztod meg senkivel. Maddy bólintott. – Tudom, de ne aggódj, helyrejövök! – Maddy erőltetett mosollyal próbálta meggyőzni a barátnőjét. – Nem rontom el ezt a néhány napot, amelyet együtt tölthetünk, azzal, hogy a nyakadba zúdítom a sirámaimat. – De miért nem? Hiszen te is mindig meghallgattál engem. – Akkor mesélj Gage Sinclairről! – váltott ügyesen témát Maddy. – Már mindenkit kiveséztünk Buffalo Valley lakói közül, kivéve őt. Változott valami vele kapcsolatban? Lindsay kitérő választ adott. – Hogyan változott volna? Hiszen alig állunk szóba egymással. – Én mondom, ahányszor egymás közelébe kerültök, csak úgy izzik a levegő. Már akkor láttam, amikor júliusban először találkoztatok. – Ne nevettess! – szakította félbe Lindsay. Gondolni sem akart a férfira. Ki akarta törölni a fejéből, de nem járt sikerrel. Még sok kérdése megválaszolatlan. Bizonytalannak érezte magát, sőt még az érzéseit is. – Tudod – kezdte Maddy –, amikor elvállaltad azt a tanári állást ÉszakDakotában, azt gondoltam, hogy ez egy kicsit túlzás. Négy hónap elteltével azonban látom rajtad a változást. Sőt elárulhatom azt is, hogy egyenesen irigyellek. – Irigyelsz? Egy órát kell utaznom, ha fodrászhoz akarok menni. – Komolyan beszélek, Lindsay. 114

– Akkor szedd a sátorfádat, és kövesd a példámat! – válaszolta félig tréfásan a barátnője. Maddy egyenesen a szemébe nézett. – Ne lepődj meg, ha tényleg így teszek! Lindsay szabadságának fennmaradó része rohamléptekben telt el. A szüleit lefoglalták az unokák. Az édesanyjával csak akkor tudott kettesben maradni, amikor vasárnap kora reggel kivitte őt a repülőtérre. – Megváltoztál – jegyezte meg az anyja, miközben leparkolt a repülőtér közelében. – Megváltoztam? – ismételte mosolyogva Lindsay. Maddy ugyanezt állította. Vajon tényleg más lett ahhoz a nőhöz képest, aki néhány hónapja elhagyta Savannah-t? – Ugye hazaköltözöl majd? – nyaggatta az anyja. – Úgy értem, a tanév végeztével. Ugye nem akarsz letelepedni Buffalo Valleyben? – Csak egy évig szeretnék ott tanítani, utána hazajövök. Lindsay azonban Buffalo Valleyben is otthon érezte magát. Igen, hiányzott neki Savannah, a családtagjai és a barátai, de a kisváros egészen másfajta élményt jelentett. – Hazajössz karácsonyra? – Nem tudok, anya. – Ezt már egyszer megbeszélték. – Ott a karácsonyi darab, és a repülőjegy is sokba kerül. – Apáddal kifizetjük a jegyedet. – Nem megy. Ha lehet, inkább húsvétkor jönnék haza, a tavaszi szünetben. Az anyja szorosan megölelte Lindsayt, mielőtt bementek a repülőtér épületébe. – Úgy érzem, elveszítelek – súgta a lánya fülébe Kathleen Snyder. – Ha rajtam múlna, Monte keservesen megbánná a csökönyösségét! – Tudod, anya, ez a legelképesztőbb az egészben – mondta Lindsay. – Azt hiszem, még senki sem lett nekem akkora szívességet, mint Monte.

Damian McGarth utazó lelkész havonta kétszer tartott misét Buffalo Valleyben, a katolikus Szent Pál-templomban. A második világháború előtt vándorolt be Írországból, és már rég nyugdíjba kellett volna vonulnia. Lindsay első alkalommal készült részt venni az istentiszteleten Gagedzsel és családjával. Vacsorára is meghívták magukhoz. Lindsay apja katolikus családban született, de az anyja a baptista hitet gyakorolta, és a lányait is ebben a szellemben nevelte. Lindsay azt mondta a papnak, hogy leginkább ökumenikusnak érzi magát, mert néha elkísérte Snyder nagypapát Savannah-ban a misére. Mivel papból nem volt elegendő, a körzet lakossága pedig egyre csökkent, a Szent Pál-templom plébániáját megszüntették. McGarth atya nagylelkűségének köszönhetően minden hónap első és harmadik vasárnapján misét tartottak, amely után általában valamelyik család meghívta vacsorára. Gage anyja az atya mellett Lindsayt is vendégül látta. Két napon át csak főzött, mintha magát a pápát várta volna. Nagyobbik fia ugyan nem

115

értette ezt a felhajtást, de az anyja azt mondta, hogy nem is muszáj ezen gondolkodnia. Csak annyit kért, hogy legyen nagyon figyelmes házigazda. Gage nem tudta eldönteni, hogy örülne-e újra Lindsay társaságának, vagy sem. A nő már egy hete visszatért Buffalo Valleybe, de azóta egy szót sem váltottak. A férfi így látta jónak. A lány a végén még megkérdezné, miért csókolta meg a repülőtéren, és erre nem tudna épkézláb választ adni. Csak úgy megtörtént. Gage nagyon megkönnyebbült, amikor Lindsay visszajött. Rachel Fischer és Mark ment el érte Grand Forksba a repülőtérre. Lindsay autóját használták, minden bizonnyal Heath Quantrill tanácsára. Gage örült a kapcsolatuknak. Kedvelte Rachelt, Heathnek meg legalább volt pénze. Gage a legjobb ünneplőruhájában nézte, ahogy az anyja idegesen kapkod a konyhában. Nem értette, miért izgul az asszony, hiszen mindennel elkészült már. Az ebédlőasztalt a legszebb porcelán étkészlettel terítették meg. A terítőt és a szalvétákat keményre vasalták. Karácsonykor díszítették fel utoljára így az asztalt. – Siess, vagy elkésünk a templomból! – szólt rá Leta. Az anyja izgatottságában végigfecsegte az egész utat a városig, Gage pedig hallgathatta. A mise alatt Lindsay a túloldali padsorban foglalt helyet. Gage nem tudta nem észrevenni, és a nő gyanús pillantásaiból tudta, hogy szintén felfedezte őt. A mise után rövidke kocsikaraván tért vissza a birtokra. Gage anyja azonnal betessékelte a csípős, üvöltő szélből McGarth atyát a házba. – Gage! – szólt hátra Leta a válla fölött. – Légy szíves, kísérd be Lindsayt! Hat centiméteres, sűrű hó borította az udvart. Gage kinyitotta Lindsay autójának ajtaját, és karját nyújtotta a nő felé. – Örülök, hogy látlak, Gage! – nézett fel rá Lindsay. A férfi vonakodva viszonozta a pillantását. – Hogy telt a hálaadás? – érdeklődött a lány. – Jól. És nálatok? – kérdezett vissza udvariasan Gage. A lehelete apró felhőcskéket eregetett a hideg levegőbe. – Nagyon szép volt! – Lindsay kikászálódott a vezetőülésből. Egy kicsit belesüppedt a hóba. Gage becsukta a kocsiajtót, a nő pedig belekarolt. Miközben az ajtóhoz siettek, a férfi érezte, hogy Lindsay mennyire feszült, igyekszik érzelmileg is távolságot tartani tőle. Nem sokkal azután, hogy mindnyájan a házba értek, Gage anyja Lindsay segítségével tálalni kezdte az ételt. Csak különleges alkalmakkor és ünnepnapokon étkeztek az ebédlőasztalnál. McGarth atya látogatása cseppet sem számított hétköznapi eseménynek. Leta remekül vitte a beszélgetés fonalát. Lindsayt kérdezgette a savannah-i útjáról. Gage figyelmesen hallgatta a válaszokat, és csodálta, milyen ügyesen kerüli a lány Monte említését. – Maga Anton és Gina unokája? – McGarth atya először kapcsolódott be a beszélgetésbe. – Igen – felelte Lindsay. – Ismerte a nagyszüleimet? – Nagyon is jól ismertem őket. A nagymamája bátor asszony volt. – Lindsay most a nagyszülei házában lakik – vetette közbe Gage. – Hogy érti azt, hogy bátor volt? – hajolt előre Lindsay. – Szívből csodáltam őt – folytatta a pap. 116

– Én is, bár nem ismertem túl jól – vallotta be Lindsay. – Közel állt hozzá? A pap a fejét rázta, láthatóan nem akart róla tovább beszélni. – De bátornak nevezte – makacskodott Lindsay. – Mert legyőzte a boldogtalanságát. Gage csak figyelte, ahogy a lány elcsendesedik. – A nagymamám boldogtalan volt? Úgy tűnt, az idős pap alaposan meglepődött. – Régen történt, gyermekem, jobb, ha el is felejtjük. – De én nem akarom elfelejteni! Mindent tudni szeretnék a nagymamámról! – A háborúban sok fiatal férfi meghalt. – A nagymamám is elveszített valakit? – emelte fel a hangját Lindsay. – Úgy érti, egy fiatal férfit? – A pap a fejét ingatta. – Nem, nem. Vagyis nem egészen. Ezután az atya másra terelte a szót, bár Lindsay még többször megpróbált kicsalni belőle néhány szót a nagymamájáról. Vacsora után Leta és McGarth atya egy-egy csésze kávé fölött tovább beszélgetett. Kevin láthatóan unatkozott az asztalnál. Gage megragadta az alkalmat, és közelebb hajolt Lindsayhez. – Gondolod, hogy McGarth atya esetleg tud valamit a tégláról? – suttogta. – A kandalló üreges téglájáról? Lindsay szeme elkerekedett, ujjait az ajkára szorította. – Kettőnkön kívül senki sem tud róla. – Rendben, többet nem is említem. Gage szabadulni akart a beszélgetésből, amely javarészt Buffalo Valley egykori lakóiról szólt. Felállt az asztaltól, és így szólt: – Kimegyek az istállóba, ellenőrzöm a szerszámokat. Megbocsátotok? – Veled megyek – ajánlotta fel Lindsay. – Én is – lélegzett fel érezhetően Kevin. Az anyja valószínűleg valahogy jelezte a fiúnak, hogy ne menjen sehova, mert Kevin kelletlenül visszaült a helyére. – Nem baj, majd máskor kimegyek… Lindsay és Gage nyakig begombolkozva, meleg télikabátban hagyta el a házat. A nő mélyen a zsebébe süllyesztette a kezét. Sálat kanyarintott a nyaka köré, és egy hozzá illő kötött sapkát nyomott a fejébe. Csak a szeme látszott ki a sok ruha mögül, de Gage már ezt is túl soknak találta. A lány túlságosan gyakran felejtette rajta a szemét, és ez idegesítette. Lindsay csak átutazóban jár Buffalo Valleyben – és az ő életében is. Semmit sem akart érezni iránta, de a vonzalmuk minden egyes találkozásuk alkalmával egyre nőtt. – Úgy sejtem, nem a nagymamádról akarsz társalogni – bökte ki hirtelen Gage. Az almáskert végébe vezette a lányt, oda, ahol a méheit tartotta. – Miért csókoltál meg? – Lindsay figyelmen kívül hagyta a férfi kérdését. Ha Gage tudta volna a választ, már fél órával Lindsay érkezése után bement volna a városba. Ehelyett inkább várt, igyekezett tisztázni magában az érzéseit, mielőtt újra megszólalt. – Tehát? – nyaggatta tovább Lindsay. – Nem tudom. – Gage legalább őszintén válaszolt. – Ez nem elég. 117

– Jó. Ha neked van róla valami elképzelésed, kíváncsian hallgatom. – Nem tervezted el előre? – Dehogyis! – De azt akartad, hogy visszajöjjek Buffalo Valleybe. Te mondtad. – Igen. – Gage ezt nem nagyon tagadhatta le. – Miért érdekelt, hogy hol vagyok? – Lindsay egy kissé megenyhült. – Az iskola… – Ennek semmi köze az iskolához! – mondta a nő ingerülten. – Mit akarsz tőlem? – morogta Gage. – Az igazat. – Azt nem akarod hallani. Nem tudnád elviselni – nevette ki a férfi. – Nem a nénikéd térde kalácsát! Gage úgy érezte, hogy Lindsay mindent akar, de cserébe nem ad semmit. – Mégis mit akarsz elérni? – kiabálta. – Hogy tálcán kínáljam neked a szívemet? Ahhoz te túl szeszélyes vagy. Mást szeretsz, vagy elfelejtetted? Azt a Monte-t, vagy hogy hívják! Gage szavait riadt csend követte. – Te vagy a legkeményfejűbb, legérthetetlenebb férfi, akivel valaha is találkoztam! Még Monte-n is túlteszel – motyogta Lindsay alig hallhatóan. – Én? Nem hagyom, hogy zsinóron rángass, Lindsay. Sem azt, hogy kihasználj. Azt mondtad, el akarod felejteni a volt barátodat, és addig nem vágysz új párkapcsolatra. Akkor ne kacsingass rám! És ne várd, hogy mindig minden úgy alakuljon, ahogy te elképzeled! Azt akarod, hogy a nagymamád titkaiban vájkáljak. Felejtsd el! Hagyj ki ebből! – Kacsingatás? Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte szigorúan Lindsay. Meg sem várta Gage válaszát, visszaszaladt a házba. A férfi elindult utána, de nem tudta, mit tegyen, ha utoléri. – Lindsay! – kiáltotta, mert nem akarta, hogy elessen. – Lindsay, az veszélyes! Gage elkésett. A lány megcsúszott, és lefelé szánkázott jó néhány lépcsőfokot. Előrezuhant, és a karjával tompította az esést. A férfi azonnal mellette termett. Gondolkodás nélkül emelte fel a földről, magához ölelte, és bocsánatot kért. Átkarolták egymást, ahogy a hóban térdeltek. – Azért csókoltalak meg, mert állandóan csak ez jár a fejemben – vallotta be Gage. – Tudod – felelte Lindsay, és kék szeme akkorára nyílt, mint a búzavirág tavasszal –, én is csak erre tudok gondolni.

12. A beszélgetés McGarth atyával olyan kérdéseket ébreszted Lindsayben, amelyekre mindenképpen választ akart találni. Megtudta, hogy Gina Snyder bátran viselkedett, mégis boldogtalanul teltek a napjai. De miért? Hogyan? Lindsay joggal feltételezte, hogy a pap sokkal többet tud annál, mint amennyit megosztott vele. Gyanította, hogy amiről az atya beszélt, öszszefüggött azzal, amit gyermekkorában látott. 118

Az a bizonyos nyári este továbbra is élénken élt az emlékezetében. A nagymamája könnyei csillogtak a holdfényben. Sírt, mielőtt a kincsét – bármi volt is az – elrejtette az üreges téglában. Mára eltűnt, ezért Lindsay azon gondolkodott, időközben nem talált-e másik rejtekhelyet az asszony. Már mindenhol kereste, ahol csak eszébe jutott, de semmit sem talált. Lindsay azonban tudta, hogy addig nem nyughat, amíg rá nem bukkan. A tanítás, a próbák és a színház felújítása mellett nem tudott túl sok időt szánni a keresgélésre. Hálás szívvel vette a városlakók segítségét. Hassie szervezte meg a munkálatokat. Ő kérte fel az embereket és osztotta szét a feladatokat. Rávette Joshuát, hogy állítsa be a fényeket, Gage és Dennis végezte a kárpitosmunkát. Sarah megvarrta és kimosta a függönyöket, és így tovább. Buffalo Valley lakosai nem tudtak nemet mondani Hassie-nek. Lindsayvel gyakran összedugták a fejüket, hogy megbeszéljék, hol tartanak. Egy ilyen alkalommal Lindsay szóba hozta Gina nagymamát is. Hassie még nem lakott Buffalo Valleyben a háború alatt, de azt javasolta, hogy keresse fel Lily Quantrillt, Gina régi barátnőjét. Hassie kérésére Heath említést tett erről a nagymamájának, aki beleegyezett, hogy elbeszélget Lindsayvel. Gage, annak ellenére, hogy korábban kijelentette, nem kíván részt venni a kutatásban, felajánlotta, hogy elviszi a nőt Grand Forksba. – Készítettem egy termosz forró kávét – szólt Lindsay, miközben kinyitotta a bejárati ajtót. Bár beszéltek vasárnap óta a kirándulás kapcsán, még mindig szorongott a férfi jelenlétében. Alig tudta elhinni, mit tett és mondott. Gage azt kiabálta, hogy ő ingatag, és hogy nem fogja tálcán kínálni neki a szívét. Aztán a hóban térdelve csókolóztak, míg Lindsay úgy érezte, tócsává olvad. Végül kéz a kézben tértek vissza a házba. Gage anyja azonnal észrevette a változást kettejük viszonyában, és kitörő lelkesedéssel üdvözölte. Lindsay nem tudta, hová vezet a kapcsolatuk, de úgy döntött, nem is olyan fontos előre látni a jövőt. Monte miatt elővigyázatos lett, némileg csalódott a saját ítélőképességében. Szívesen időzött Gage társaságában, kedvelte a szellemességét, és örült, hogy a férfi segített a nagymama titkának felgöngyölítésében. – Beszéltél Lily Quantrill-lal? – érdeklődött Gage. – Tegnap este – felelte Lindsay. – Ma délelőtt tíz órára vár bennünket. Gage az órájára nézett. – Akkor nem árt, ha máris indulunk. – Kész vagyok. – A lány a kabátjáért, sáljáért, sapkájáért és kesztyűjéért nyúlt. Buffalo Valleyben tudta meg igazán, mit is jelent fázni. Bélelt kabátot és csizmát rendelt az egyik katalógusból, a többi meleg ruhát meg úgy kapta. Alaposan felszerelkezett, hogy túlélje a havat és a hideget. – Gondoltam, elmehetnénk ebédelni, miután végeztünk – javasolta Gage, miközben az autójához kísérte Lindsayt. – Az nagyon jó lenne! – Délután háromra kellett visszaérnie a színdarab próbája miatt. Sarah Sternnel is megbeszélt egy találkozót a jelmezek és a kellékek ügyében. Sarah tartott legutóbb előadást az osztálynak a foltvarrásról. Elvitte egy nemrégiben készült alkotását, és néhány könyvet különböző mintákról. Bemutatta a természetes textil festékeket is, amelyeket használt. A gyerekeket teljesen rabul ejtette, csakúgy mint 119

Lindsayt. Sarah abba is beleegyezett, hogy az egyik művét felhasználják a karácsonyi színdarabban. Lindsay egyszer csak azt vette észre, hogy Gage figyeli őt. Felnevetett. – Mi olyan vicces? – Semmi – rázta a fejét Lindsay. – Csak boldog vagyok, semmi több. – Én is – vigyorgott a férfi. – Nagyon izgulok – vallotta be a lány. – Ez az első igazi esélyem arra, hogy végre megtudjak valamit a nagymamámról. Az apám egyetlen történetet sem ismer. – Remélem, Mrs. Quantrill választ ad majd a kérdéseidre. – Én is! Lily Quantrill már várta őket a nyugdíjasotthon legfelső emeletén, a szobájában. Fensőbbséges testhelyzetben ült a kerekes székben, ölében horgolt takaróval. Bütykös, eres kezét a szék karfáján pihentette. – A nagymamája felől akar kérdezősködni? – szólalt meg az idős asszony, mielőtt még Lindsay helyet foglalt. Világos volt, hogy nem hajlandó időt fecsérelni üres locsogásra. – Igen – felelte Lindsay. – Ha lenne olyan szíves, és mesélne róla! – Lennék. Másként nem jutottak volna el idáig – motyogta a hölgy. – Mit szeretne tudni? – Mennyire ismerte őt? – Együtt nőttünk fel. Ő volt az egyik legjobb barátnőm. – Az asszony erőteljesen intett. – Üljenek le! – Mesélne a háború éveiről? – kérdezte Lindsay, miközben leült a kicsi, tetszetős heverőre. Gage úgy helyezkedett el mellette, mint aki karót nyelt. Láthatóan kényelmetlenül érezte magát a nőies bútordarabon. Az idős asszony egyikükről a másikukra nézett, majd viszsza. – Tudnak róla, ugye? – Nem – felelte Lindsay, majd meg is bánta az őszinteségét, mert lehet, hogy másként Lily Quantrill elárult volna olyasmit is, amit így nem. – Azt reméltem, hogy maga majd elmagyarázza. Az asszony óvatosan válogatta a szavakat. – Tudta, hogy a nagymamája szerelmes volt Jerome Sinclairbe? – A nagyapámba? – Gage a döbbenettől még jobban kihúzta magát. – Azt hittem, ezért jöttek ide! – csattant fel Lily. – Nem tudtam – válaszolta teljesen fölöslegesen Gage, és Lindsayre nézett. – Sosem házasodtak össze. – Ennek nagyon egyszerű az oka, ha megengedik, hogy folytassam. – Lily Quantrill egészen lágy hangon kezdett bele a történetbe. – Gina már a középiskola elején beleszeretett Jerome-ba. Hetedikesek voltunk, amikor azt mesélte nekem, hogy egy napon hozzá akar menni feleségül. Emlékszem, hogy kinevettem, és azt kérdeztem, vajon Jerome is tud-e a tervéről. – Lily elmosolyodott, egy pillanatra elmerült a rég letűnt kor emlékeiben. – Gina azt mondta, hogy Jerome is viszonozza az érzéseit, csak még nem biztos önmagában. El tudják ezt képzelni? De Ginának igaza volt. Lily megrázta a fejét. – Még annyira fiatalok voltunk! Jerome néhány évfolyammal felettünk járt. Magas, sovány fiú volt, de akkoriban kemény idők jártak, nem dúskáltunk az élelemben. A gazdasági világválság idején rettentően 120

elszegényedtünk. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, milyen lehetett akkoriban. – Biztosan így igaz – hagyta rá Lindsay, mert nem akarta, hogy nagyon eltérjenek a tárgytól. – Azt mondta, Gina okkal nem ment hozzá Gage nagypapájához. – Így volt. – Lily szeme megtelt szomorúsággal. – Ugyanis azt hitte, hogy halott. Gage megragadta Lindsay kezét, és megszorította. – A nagypapámat 1943-ban foglyul ejtették a japánok, és két évet töltött munkatáborban – fűzte hozzá a férfi. – Ginát csak arról értesítették, hogy ütközet közben eltűnt. Mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent. Mélyen meggyászolta a szerelmét, még bele is betegedett. Az anyja nem tudta, hogyan segíthetne rajta. Attól félt, Ginát elemészti a bánat. – Mennyi idő után ment hozzá a nagypapámhoz? – kérdezte Lindsay. – Talán hat hónap múlva. – Lily egy pillanatra behunyta a szemét. – De lehet, hogy egy év is eltelt. Antont nem sorozták be egészségi okok miatt. Ő azzal járult hozzá a harcokhoz, hogy az apjával művelte a földet. Mindig is szerette Ginát, és hónapokig járt a nyakára, míg a nagymamád kötélnek állt. Újjászületett, miután feleségül ment Anton Snyderhez. – Aztán a háború véget ért, a nagyapám pedig visszatért Buffalo Valleybe – mondta szenvtelenül Gage. Lily bólintott. – Addigra Brian, az apád már megszületett, Lindsay. Gina és Anton kiköltözött a tanyára, amelyet Anton vett át az apjától. Egész jól eléldegéltek ott. – Beszélt erről valaha a nagymamám és Jerome? – kérdezte Lindsay. Elképzelte, mennyire megrázta Ginát, hogy a férfi mégis előkerült. Fájdalom járta át a szívét a gondolattól, hogy mit élhettek át, amikor elszakította őket egymástól a háború. – Biztosan megbeszéltek mindent, de ez kettejük között maradt. Azt tudom, hogy kezdetben nehezen viselték. Gina nem tudta kideríteni, Jerome életben maradt-e. A japánok nem adták ki a nevét. Jerome két év alatt megjárta a poklot, hogy aztán cseberből vederbe kerüljön, amikor hazatér. – Ezért tartotta Ginát McGarth atya olyan bátor asszonynak. Hozzáment a nagypapámhoz, pedig mindvégig egy másik férfit szeretett. – Szerintem Jerome mindig kiemelt helyet foglalt el Gina szívében, mint az ifjúkori szerelme. Felnőttként azonban szívből szerette Antont. Nekiadta a szívét és az életét, s kitartott az esküje mellett. Az évek szolgáltatták rá a bizonyítékot. – De Gina és Jerome továbbra is közel laktak egymáshoz. Lily Quantrill a távolba meredt. – Gondolom, ez nektek, fiataloknak furcsán hangzik, de akkor más időket éltünk. Most az adott szó már mit sem ér. Gina feleségül ment Anionhoz, és fiúkat szült neki. Talán nehéz elhinni, de Jerome és Gina is ugyanabban a közösségben élt, nevelték a gyermekeiket, az élet ment tovább. Nem tehettek másként. – Mi lett a nagyapámmal? – Gage előrehajolt, és a térdére könyökölt. – Boldogan teltek a napjai? 121

– Nehezen lehetett megállapítani, de szerintem igen. Nem volt könnyű a sorsa, miután hazatért. Keserűen vette tudomásul, hogy Gina férjhez ment, de nem vetette a szemére. – Lily szünetet tartott, a fejét rázta. – A háború megkeményítette. Sosem beszélt sokat azelőtt sem, de utána alig lehetett a szavát venni. Végül elvette a maga nagymamáját, Mollyt. Úgy hiszem, megtalálta a belső békéjét… és a boldogságot is. Gage és Lindsay tíz perccel később távozott, a kávét sem fogadták el. Grand Forksba menet végig beszélgettek és nevetgéltek, de visszafelé némán ültek egymás mellett. – A nagymamám szerette a nagypapádat – suttogta végül Lindsay. – Tudom, hogy így volt. – A maga módján. Lindsay a kezét nézegette, és a gondolataiba mélyedt. – Azt hiszem, most már nem lesz baj, ha elmondom. – Mit? – Azt, hogy honnan tudtam az üreges tégláról. – Lindsay habozott, mert eszébe jutott a gyerekkori ígérete. Egészen idáig valóban megtartotta a titkot. – Megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek. De mivel a te nagypapáddal kapcsolatos, jogod van tudni róla. Gage megfogta a nő kezét. – Nem érdekes. Igazán nem számít. Lindsay hálásan fogadta a megértő szavakat. – A nagymamám szerette őt, annyira, hogy fel sem foghatjuk. Éveken át sírt utána. Valószínűleg igaz, hogy szerette a nagypapámat, de biztosra veszem, hogy a szíve mindig is az első szerelméhez húzta. Lindsay szeme megmagyarázhatatlan okból megtelt könynyel. Elfordította a fejét, hogy Gage ne lássa meg. A férfi azonban észrevehette, és egy alkalmas helyen lehúzódott az autóval, és leállította a motort. – Lindsay – suttogta sosem hallott gyengédséggel. A nő feléje fordult, és szorosan átölelték egymást. Úgy bújtak össze, mintha be akarnák pótolni mindazt, amiről a nagyszüleik fél évszázaddal korábban kényszerűségből lemondtak. Nem szóltak egy szót sem. Nem volt rá szükség.

Szombat este Joanie megvárta, amíg a gyerekek elaludtak, és odament Brandonhoz. A televízióban vígjátékot sugároztak, épp a közönség nevetése hallatszott. Brandon a csupasz lábát a dohányzóasztalra rakta. A felesége egy csésze kávét vitt neki. – Beszélhetünk? – kérdezte Joanie, miközben a férfi karosszékének karfájára ült. Brandon kelletlenül hagyta abba a televíziózást. – Miről? Joanie a távirányítóért nyúlt, és kikapcsolta a készüléket. – Komoly dologról van szó. – Jól van. – Brandon levette a lábát az asztalról. Kiegyenesedett, a vállát hátrafeszítette, csak úgy sütött belőle a makacsság. – Kérdeznék valamit. – Ha a karácsonnyal kapcsolatos… – Semmi köze hozzá. 122

A férje már világosan megmondta, hogy szegényes ünnepet ülnek majd. A gyerekek kapnak csak ajándékot, ők nem lepik meg egymást semmivel. És mást sem. Joanie sem tervezte, hogy süt-főz majd az ünnepi asztalra. Brandon úgy vélte, nincs mit ünnepelniük. – Felvázolnám, hogy miről akarok beszélni – kezdte Joanie, majd mély lélegzetet vett, és néhány pillanatig benn tartotta –, mert nem akarom, hogy mérgelődni kezdj. Brandon gyanakodva méregette a feleségét. – Vagyis nem tetszik majd az, amit hallok? Joanie egy pillanatig sem tagadta. – Mondd már! – Szerintem… – Joanie félt, hogy a férje sosem egyezik majd bele, de a házasságuk és a családjuk érdekében meg kellett próbálnia – el kellene adnunk a birtokot. Joanie ezután behunyta a szemét, és úgy várta a férje szitokáradatát. Nem telt bele sok idő, megkapta. Brandon felpattant a székről, és dühösen járkálni kezdett. – Ez a föld már száz éve a családomé! – Tudom, Brandon! – Azt akarod, hogy eladjam az örökségemet? Azt, ami a fiunkra száll majd? – Csak azt kértem, hogy vedd fontolóra. Keressük a lehetőségeket! Halálra dolgozod magad. Az életünk egy fabatkát sem ér így. Folyton csak aggodalmaskodsz a pénz miatt, lehet, hogy neked ez így jó, de én már nem bírom. Belebetegszem ebbe a nyomásba, már vérszegény lettem. Brandon visszazuhant a székre, kezét a szemére szorította. – A kistermelőknek már nincs esélyük a mai gazdasági helyzetben – mondta az asszony. – Én csak ehhez értek, Joanie. Brandon szomorú hangja hallatán az asszony inkább visszaszívta volna az egészet. – Tanulhatnál is. Olyasmit, amibe nem rokkansz bele. – Joanie látta, hogy a férje mennyire bizonytalan, és hogy fél. – Apu azt mondta, ha akarod, segít bejutni a csőszerelő-egyesületbe. Ismeri a tanulók beosztásáért felelős embert. – Elmondtad a szüleidnek? – kérdezte keserűen Brandon. – Miért, ez annyira borzasztó? – Lehet, hogy nem gondolnád, Joanie, de a büszkeségem azért még megmaradt. – Ne hagyd, hogy a büszkeséged tönkretegye az életünket! Brandon nem felelt. Az arcizma remegett, nem nézett a felesége szemébe. – Azt hiszed, elárultalak, mert beszéltem az anyámmal és az apámmal – suttogta Joanie –, de én minden erőmmel azon dolgozom, hogy megmentsem a házasságunkat. A férfi nagy sokára szólalt meg: – A szüleidnek igazuk volt. Nem kellett volna összeházasodnunk. – Mondd csak ki nyugodtan, hogy óriásit hibáztunk Sage és Stevie megszületésével is! – Joanie alig tudta legyűrni a haragját. Brandon már nem először vádaskodott, nála pedig már betelt a pohár. 123

– Én nem ezt mondtam! – kiabálta Brandon. – Más szóval nem a gyerekek a hibásak, hanem én. – Nem te. Mi. Nagy hibát követtünk el, és most isszuk a levét. Tudhattam volna, hogy nem szabad téged a tanyára költöztetnem. Nem tudod, mit jelent egy földműves feleségének lenni. Nem hallgattam az ösztöneimre. Joanie ezt már rengetegszer hallotta, mégsem szokott hozzá, és minden alkalommal ugyanúgy tőrként hatoltak a szívébe a férje szavai. – Tehát a válaszod: nem. Nem akarod eladni a földet. – Inkább a halál. Az asszony bólintott. Nem érzett csalódottságot, hiszen pontosan erre számított. Nem akarta hosszabbra nyújtani a kínlódásukat, ezért a hálószobába ment. A bőröndöket a beépített szekrény hátuljában tárolták. Joanie elővette a legnagyobbat, és elkezdte belerámolni a ruháit. Nem akart fenyegetőzni, sem jelenetet rendezni. Mivel Brandon nem hajlott arra, hogy fontolóra vegye a birtok eladását, ő sem mondta el, hogy miért vetette fel az ötletet. A méhében növekvő kisbaba csak újabb terhet jelentene a férfinak. Joanie egyelőre titokban tartotta a terhességét. Nem akarta, hogy később a férje azzal vádolja, így akarta befolyásolni. – Mégis mi folyik itt? – szegezte neki a kérdést Brandon, amikor rátalált. – El akarsz hagyni? Joanie rezzenéstelen arccal nézett a férjére. – Csak azt ne mondd, hogy váratlanul ért! Abból, amit az elmúlt hetekben tettél és mondtál, azt szűrtem le, hogy pontosan erre vágysz. Brandon csendesen állt egy helyben. A büszkesége visszatartotta attól, hogy ellentmondjon, vagy könyörögjön a feleségének, hogy maradjon. Nem érhet csak így véget a házasságuk! Joanie mindig is szerette Brandont, mellette akart megöregedni. – Tudom, hogy azt hiszed, cserbenhagytál minket, Brandon, de ez nem igaz. A lehetetlennel akarsz birokra kelni, és ez így nem mehet tovább. Azt hittem, újrakezdhetjük, de már látom, hogy felesleges. – Mert nem akarom eladni a tanyát? – kérdezte keserűen a férje. – Nem tudtam mást kitalálni, amivel megmenthetnénk a házasságunkat. Sajnálom, hogy idejutottunk! Brandon az ágy szélére ült. – A gyerekeket is el akarod vinni? Joanie intett, hogy igen. – Mindenkinek így lesz a legjobb – mondta lemondóan a férfi. – Még nem mondtam el nekik. Arra gondoltam, hogy beszéljünk velük közösen reggel. Brandon egyetértett. – Gondolom, a szüleidhez költöztök. – Nem. A szüleimnek van egy kiadó lakásuk, amely éppen üresen áll. Azt mondták, ellakhatunk ott egy darabig. – Mióta készültél erre? – Én nem erre készültem, Brandon, és sosem akartam, hogy ez bekövetkezzen, de már nincs más hátra. Apránként tönkre tesszük egymás életét. Számomra nyilvánvaló, hogy te már nem szeretsz engem. – Miért, nem megvettem neked azt az átkozott mosógépet a szárítóval? Joanie felszegte a fejét. 124

– Igen, megvetted, és azóta is neheztelsz rám miatta. Tényleg azt hiszed, hogy jó szívvel használom bármelyiket is azok után, amiket mondtál? Ha lett volna rá mód, már rég visszavittem volna mindkettőt. Brandon némán figyelte a feleségét. Egyszer csak felállt, és az ajtóhoz sietett. Ott azonban visszafordult egy pillanatra. – Gondolom, azt várod, hogy könyörögjek. – Nem. – Emlékeztetlek rá, hogy ez a te döntésed! Joanie bólintott. – Nem kértem, hogy menj el. – Nem, de rákényszerítettél – vágott vissza Joanie, maga is elég keserű hangon. Számított arra, hogy Brandon mérges lesz, de nem gondolta, hogy szembesülnie kell a férfi fájdalmával is. – Nem kullogok utánad, Joanie – mondta élettelen hangon Brandon. – Nem is várom tőled. – Ne feledd, hogy te akarsz kilépni ebből a házasságból! – Én házasságban szeretnék élni, de azt itt nem kapom meg. – A házasságlevélen, amelyet mindketten aláírtunk, valami egészen más szerepel. Ha véget akarsz neki vetni, nem tehetek ellene semmit. De valamit leszögezek itt és most. – Joanie lezárta a bőröndjét. Brandon megvárta, amíg felegyenesedik és ránéz. – Ha kisétálsz azon az ajtón, nem megyek utánad. – Rendben. – Komolyan mondtam. Joanie nem vonta kétségbe a szavait. Brandon a zsebébe süllyesztette a kezét. – Annyi pénzt küldök, amennyit csak tudok. Joanie szeméből forró könnyek kívánkoztak elő, és minden erejét össze kellett szednie, hogy visszatartsa őket. – Hogyan akarod eltartani magadat és a gyerekeket? – kérdezte a férfi. – Munkába állsz? – Igen. Beszéltem anya egyik barátnőjével, amikor ott voltunk hálaadáskor. Megígérte, hogy ha minden kötél szakad, akkor alkalmaz engem… Brandon szemében jeges harag szikrázott. – Mégis hány helyen kürtölted szét? Mióta foglalkozol ezzel a kérdéssel? Erre már az előbb sem válaszoltál. Joanie a férjére bámult. – Mit számít? – kérdezte végül. – Semmit – felelte megsemmisülten Brandon. – Én is így gondoltam. – Joanie leemelte a bőröndöt az ágyról, és a többi mellé tette. – A gyerekekkel tarthatod a kapcsolatot. Brandon bólintott. – Ne feledd, hogy a te döntésed volt! – Nem fogom. – Ma éjjel a heverőn alszom – jelentette ki Brandon, azzal kisietett a szobából. Joanie torkában akkora gombóc nőtt, hogy alig kapott tőle levegőt. Véget ért. Reggel elhagyja a férjét, és nem is akarja látni, legfeljebb csak a tárgyalóteremben. 125

Rachel egész héten erre az estére várt. Lindsay vigyázott Markra, amíg ő Heathszel vacsorázni ment. A pizzasütöde sikerével csak egy gondja akadt: teljesen lefoglalta minden hét végéjét. Mivel a férfi hetente három napot töltött a városban, azt javasolta, hogy szerdán találkozzanak. Rachel úgy érezte, hogy az eltelt három hónap alatt elég jól megismerte Heatht. A férfi sokáig várt, mire találkára hívta az özvegyet. Először csak barátkoztak, és az asszony hálás volt a türelméért. Heath mindig tudta, hogy mit akar, és miként kaphatja meg. Rachel úgy gondolta, mindenképpen hízelgő, hogy pont rá vetette ki a hálóját. Heath hálaadáskor meghívta őt a nagymamájához. Kellemes napot töltöttek az idős asszonynál. Lily nemcsak Rachel szüleire emlékezett, hanem még a nagyszüleire is, és sosem hallott történeteket mesélt róluk. Rachel örömmel figyelte Lily és Heath érdekes párbeszédeit. Az asszony minden szava szúrt, mint a kaktusz, Heath pedig mindig ráhibázott, hogy mivel bosszanthatná fel. Rachel ezzel ugratta később a férfit, aki kifejtette, hogy mennyire szereti a nagymamáját. Világosan látszott, hogy Lily ugyanúgy érez az unokája iránt. Rachel úgy vette észre, hogy sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolnák. A várva várt vacsora fontos fordulópontot jelentett a kapcsolatukban. Rachel nem tudta, miből gondolja, de a női megérzése azt súgta, hogy ez sokkal több lesz, mint egy hétköznapi találka. A ruhája egy kisebb vagyonba került, a haját és a sminkjét órákon át igazgatta. Amikor Markot átvitte Lindsayhez, a barátnője megnyugtatta, hogy kifogástalanul néz ki. Rachel remélte, hogy igazat mondott. Legalább tizenöt év telt el azóta, hogy férfiakkal találkozgatott, és hiába ismerte már olyan jól Heatht, nagyon izgult. Megszólalt a csengő, Rachel pedig hevesen kalapáló szívvel pattant fel a heverőről. Nyugalmat erőltetett magára, miközben ajtót nyitott. – Szia, Rachel! – köszöntötte Heath, miközben belépett. Amíg odakinn várakozott, csizmájáról leverte a havat, és a kabátját is lesöprögette. Odakinn süvített a decemberi szél, és a nő látta, hogy egyre erősebben havazik. – Korán feldíszítetted a karácsonyfát – jegyezte meg Heath, ahogy körülnézett a házban. – Mark már a múlt héten szerette volna. Csoda, hogy idáig el tudtam húzni. Heath ismét az asszonyra nézett, a tekintete ellágyult. – Szép vagy! – ismerte el. – Köszönöm! Te is jól nézel ki. Heath elvigyorodott, Rachel pedig úgy érezte, hogy sosem látott még ennyire csodálatos mosolyt. – Nem emlékszem, hogy kaptam-e életemben ilyen bókot. Tudod, mire gondolok… – pirult el Rachel. Heath felsegítette a nő kabátját, közben pedig megcirógatta a vállát. Amikor belecsókolt a nyakába, Rachel gerincén borzongás futott végig. Nem tiltakozott, ahogy Heath maga felé fordította, és könnyedén, gyengéden megcsókolta. Csak néhány másodpercig tartott az egész. 126

– Menjünk inkább! – javasolta kissé bizonytalanul Heath. – Devils Lakeben, a Hamisgulyásban foglaltam asztalt. A környék messze legjobb éttermébe készültek. Elég hosszú utat kellett odáig megtenni, de Rachel úgy döntött, ha a férfinak nem baj, ő sem fog tiltakozni. – Mark Lindsaynél van, ezért nem számít, mikor érek vissza. – Ott is alszik? – Igen. Már nagyon várta, különösen, hogy kapott egy kisebb szerepet a karácsonyi darabban. Most magával a rendezővel gyakorolhatja a szöveget. – A jövő héten lesz az előadás? – Igen. Biztosan csodás lesz, hiszen mindenki keményen dolgozott vele. – A közösség szinte minden tagja részt vett a munkálatokban. Rachel vállalta a műsor népszerűsítését. Rádióállomásoknak és újságoknak küldte el a hirdetést. Úgy hallotta, hogy még a kanadai határ mellől is akadtak érdeklődők. Heath besegítette a nőt az autóba, majd átsietett a túloldalra. – Állati hideg van – motyogta, ahogy beült a kormány mögé. Rachel úgy döntött, nem világosítja fel arról, hogy voltaképp még el sem kezdődött a tél. Januárra várták csak az igazi zimankót. A férfi már évek óta nem lakott Észak-Dakotában, nyilván elfelejtette, milyen cudar az időjárás. Rachel még sosem járt a Hamisgulyásban, és örömmel tapasztalta, hogy a hely olyan, amilyennek leírták. Mindketten sültet rendeltek, és megosztoztak egy üveg vörösboron. Az asszony nagyon élvezte a társalgást. Heath mesélt az utazásairól, Rachelt pedig elvarázsolta, mennyi helyen járt, és mi mindent látott. A végtelenségig elhallgatta volna. – Lindsay mondta, hogy a gyerekeknek nagyon tetszett az előadásod. Heath elmosolyodott. – Nekem is jó móka volt. Eredetileg a bank működéséről akartam beszélni, de aztán teljesen máshol lyukadtunk ki. Nem telt bele sok idő, és már az útjaimat ecseteltem nekik. Szerencse, hogy vittem magammal néhány külföldi pénzérmét és más emléktárgyat. Lindsay szerint Heath megbabonázta a gyerekeket. Nemcsak az angol fontot és a francia frankot mutatta meg nekik, hanem egy olasz talpas poharat is az 1600-as évekből. A gyűjteményben szerepelt még egy egyiptomi zászló és egy megkövült faág az Alpokból. Mindegyikhez tartozott egy-egy történet, és ez az egyik legmozgalmasabb péntek délutánná varázsolta Heath szereplését. A gyerekek könyörögtek Lindsaynek, hogy hívja meg újra. Az étteremben már közeledett a záróra, amikor Heath javasolta, hogy távozzanak. Kisiettek az autóhoz, és villámgyorsan beszálltak. – Jaj, Heath, olyan csodálatosan éreztem magam ma este! – Én is – mosolygott a férfi. Rachel elégedetten dőlt hátra az ülésen. – Te aztán tudod, mi kell egy nőnek! – Igyekszem. Rachel lágyan elnevette magát a válaszon. Amikor megérkeztek az asszony házához, a férfi feltette a kérdést: 127

– Behívsz egy kávéra? – Szeretnéd? – Jó lenne. – Akkor vedd úgy, hogy meghívtalak. Heath úriemberhez méltón segítette ki Rachelt az autóból. Követte az asszonyt a konyhába, és figyelte, ahogyan készíti a kávét. – Igazából nem a kávé miatt jöttem be – bökte ki a férfi. – Hanem? – Miattad. – Ó, Heath! A férfi a nappaliba vezette a nőt, és az ölébe húzta, miután leült a heverőre. Rachel a nyaka köré fonta a karját, és finoman szájon csókolta. Egyre növekedett benne a gyengédség Heath kedvessége, udvariassága, érdekes történetei miatt. A csókjai miatt… A férfi ezúttal sokkal sürgetőbben csókolta meg. – Nem gondoltam, hogy ilyen jó veled! – suttogta Heath. Félrefordította a fejét, és csókokkal hintette tele a nő nyakát. Rachel halkan felnyögött. A férfi ajkát is elhagyta egy aprócska sóhaj, majd gyorsan ismét csókban forrtak össze. Rachel elgyengült a vágytól. Szédült a bortól és a csókoktól. – Nagyon szép ruhát választottál! – mormogta Heath egy újabb kiadós csók előtt. – Kár, hogy cipzáras a háta. Rachel suhogó hangot hallott, ahogy a férfi lehúzta a cipzárt, és úgy mozgatta a karját, hogy levehesse róla a felsőt. – Bejártam az egész világot, miközben te végig itt voltál a közelben. – Heath ennél hízelgőbbet nem is mondhatott volna neki. – Szeretkezni fogunk, Rachel… A nő szeme elkerekedett. – Most? – Ma éjjel – jelentette ki magabiztosan a férfi. – Várj, Heath! – Rachel két kezébe fogta Heath arcát. – Erre még nem készültem fel. Még nem. A férfi tekintetén látszott, hogy összezavarodott. – Hogy érted? Én azt hittem, hogy… – Nem tudtam, hogy mit akarsz valójában, mert különben azonnal tisztáztam volna, hogy ez még túl korai. – Lindsaynél alszik a fiad. – De nem azért, mert le akarok feküdni veled. – Ugye nem akarod, hogy ma éjjel még vissza kelljen vezetnem Grand Forksba? –próbálkozott Heath kissé csalódottan. – Nem. – Akkor jó. A férfi arca kisimult. – Buffalo Bob örülne egy vendégnek. A vendég nem akart hinni a fülének. – Heath, nem tudom, honnan vetted, hogy hajlandó leszek csak úgy beugrani veled az ágyba az első találkán, de nagyot tévedtél. A férfi szótlanul bámult rá. – Most meg mi a baj? Még egy nő sem utasított vissza? – viccelődött Rachel. 128

– Igazából még nem. – Heath felsegítette az öléből Rachelt, aztán felállt. – Ezt nem értem – túrt a hajába. – Én majd felrobbanok a csókolózástól, te meg olyan nyugodtan és összeszedetten ültél itt, mintha mi sem történt volna! – Nekem is jólestek a csókok, de olyat nem akarok tenni, amit később megbánhatok. Gondolnom kell a jó híremre is. Lehet, hogy a mai világban és az én koromban ez különösen hangzik, de ragaszkodom bizonyos értékekhez. Heath szó nélkül járkált fel-alá. – Őszintén sajnálom, ha esetleg félreértettél – nyugtatta Rachel. – Nem vezettél félre – felelte Heath. – Tisztán és élesen vettem az adást. Olyan szent életű férfit keresel, amilyen én sosem leszek. Sok szerencsét, Rachel! Remélem, rátalálsz egyszer, de az biztos, hogy nem én leszek az!

13. Gage bevezette az anyját a régi színházba, és elámult a sok változástól. Ő a felújítás elején dolgozott itt, amikor még úgy látszott, hogy Lindsay és Hassie a lehetetlenre vállalkozott. Végül mégis helyrepofozták az épületet. Gage csodálta Lindsay harcos elszántságát. Mielőtt észbe kapott volna, már ácsolt és meszelt, majd falat festett, és a lámpákat tisztította a többiekkel együtt. A közösség újra egybeforrt a cél érdekében és a tanárnő jóvoltából, először az iskola, most pedig a színház kapcsán. Még Jacob és Marta Hansen is segített, a tőlük megszokott panaszáradat nélkül. A régi színház meghálálta a kitüntető figyelmet. Gage a régi ragyogást vélte felfedezni a frissen festett falak között. Az orgona helyén karácsonyfa állt, a termet telerakták örökzöld ágakkal. – Nézd csak, Gage – mutatott balra Leta –, ott vannak Hunterék! Gage felismerte a nagy csapat embert, akiket már régen látott. Gyorsan híre ment a karácsonyi színdarabnak. A szomszédos települések gazdái is eljöttek a családjukkal együtt. A környéken nem nagyon akadt lehetőség szórakozásra. – Szívet melengető érzés látni ezt a sok embert – tette hozzá az anyja. A nézőtér percek alatt megtelt. Szerencsére Lindsay előre lefoglalta az első néhány sort a szereplők családtagjai számára, másként aligha ülhettek volna egymás mellett Gage-dzsel. Az ötödik sorba vezette az édesanyját, és maga is leült. Akaratlanul is eszébe jutott az iskolaév vége. Szerette volna, ha Lindsay marad, de nem különösebben bízott benne. A lány erőt és reménységet hozott magával Buffalo Valleybe. A lelkesedése megfertőzte az egész közösséget. Lám csak, a rossz hírek által sújtott év végén az emberek összegyűltek, nevetgéltek és önfeledten beszélgettek! Az ünnep emelkedett izgalma járta át a termet. A veszteség és hiány feletti siránkozás helyett örültek annak, amijük volt. Gage-et is beleértve. Tudta, hogy a nagy átlaghoz képest sosem számít majd gazdag embernek, mégis mindene megvolt, ami a boldogságához kellett, és kimondhatatlanul hálás volt a tanárnőnek, aki minderre emlékeztette.

129

Lindsaynek nagyon sokat köszönhetett Buffalo Valley. Kevin alig várta, hogy az órák elkezdődjenek, és ez csakis a tanárnő érdeme lehetett. Korábban a tanulás érdekelte a fiút a legkevésbé. Ezenkívül Kevin sokkal többet beszélgetett a bátyjával is, sőt néhány rajzát is megmutatta neki. Dagadt a melle a büszkeségtől, amikor ő is elismerte a tehetségét. A péntek délutáni iskolai beszámolók növelték az előadók büszkeségét is. Joshua McKenna emelt fővel járkált, mivel az ő beszéde ihlette a karácsonyi színdarabot. A díszlelek nagy része az ő üzletéből származott, a fények felszerelésében is segített. Sarah egyik alkotását is felhasználták, csakúgy mint Hassie egyik régi ládáját. Lindsay vette rá Buffalo Valley lakóit, hogy megmutassák a nagylelkűségüket, a büszkeségüket. Megadta nekik a lehetőséget arra, hogy a szemükben újra értelmet nyerjen a közösség élménye és a karácsony szelleme. Talán nem mindenki ismerte el, de Gage tudta, hogy igaz. Úgy érezte, már akkor beleszeretett a nőbe, amikor a nyáron először találkoztak. Hiába igyekezett, nem tudta kiverni a fejéből. Amikor Lindsay elfogadta az állást, és a városba költözött, tudomást sem vett a jelenlétéről. Azt azonban tudta, hogy egyszer majd fontos szerepet tölt be az életében. A nagyszüleik története közel hozta őket egymáshoz. Úgy érezte, valamiféle rokonságban állnak egymással, értékelte a nagyapja áldozatát is. Lindsay biztosra vette, hogy a nagymamája mindig is szerette Jerome Sinclairt, Gage pedig tudta, hogy a nagyapja ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta Gina Snyder érzéseit. Másként nem távozott volna önként az életéből. – Nagyon izgulok! – mondta Leta, amint elhelyezkedett a széken. – Remélem, semmibe sem csúszik hiba! Gage nem látta még ilyen izgatottnak az anyját, még a McGarth atyával elköltött vacsorán sem. Kevin nem szerepelt a darabban, de ő készítette a díszletet hosszú-hosszú délutánok munkájával. Ő volt a rendező segédje is, és nem győzte hangsúlyozni ennek fontosságát. Gage elolvasta a műsorújságot, és észrevette, hogy Buffalo Bob egész oldalas hirdetést tett bele. Kupont is mellékelt, amelynek bemutatására tíz százalék árengedményt adott. Ő pénzelte a füzetek és a plakátok kinyomtatását, amelyek Rachel Fischer keze munkáját dicsérték. Sok család élhet majd a kedvezménnyel, és Gage gyanította, hogy Buffalo Bobnak olyan forgalma lesz a három nap alatt, amikor előadást tartanak, amilyen korábban sosem. Újabb jó pont Lindsaynek… Még a város gazdaságát is felvirágoztatta, legalábbis csütörtöktől szombatig. – Nézd! – Gage anyja büszkén bökött rá Kevin nevére a műsorfüzetben. Mind a tizenkét gimnazista neve szerepelt benne, és még néhány fiatalabb diáké is. Lindsay ügyelt arra, hogy mindenki megkapja a kellő elismerést, aki részt vett a színház újjáépítésében. A csevegés izgatott susogásba csapott át, amikor a függöny kettévált, és Lindsay lépett a színpad közepére. A lámpák pont a szemébe világítottak, Gage látta abból, ahogyan hunyorgott. Görcsösen igyekezett palástolni az izgalmát, és erősen szorította a papírját. Idegesen pásztázta a nézőteret, Gage pedig arra gondolt, hogy biztosan őt keresi a 130

tekintetével. Rámosolygott, hogy biztassa egy kicsit. Mégis, amikor megszólalt, a hangja erőről, magabiztosságról árulkodott. – Jó estét mindenkinek! Szeretettel üdvözlöm önöket a karácsonyi színdarabunk előadásán! Örömmel jelenthetem, hogy az összes jegy elkelt az első estére! Már csak állóhelyek maradtak. A bejelentést tapsvihar fogadta. Gage-et jóleső érzéssel töltötte el a szívélyes köszöntés. Lindsay igazán megérdemelte. A darab beváltotta minden várakozását. Lindsay diákjai a nagyszüleik életéből elevenítettek fel jeleneteket. A küzdelmeik és a győzelmeik köré építették fel a játékukat. Az emberek akkoriban szinte a semmiből varázsoltak csodálatos ünnepet. Maguk készítették az ajándékokat és a díszeket. Betlehemest játszottak, és együtt vacsoráztak a családjukkal meg a barátaikkal. Felemelő érzés volt látni, ahogy a gyerekek a saját nagyszülőiket alakítják. A Loomis ikrekből olyan tehetség bontakozott ki, amilyet Gage sosem feltételezett róluk. Sokan panaszkodtak rájuk korábban, amiért felettébb izgága természetűek, és túlteng bennük az energia, de Lindsay megtalálta a módját, hogyan vezethetnék le építő módon. Rachel Fischer fia, Mark is kiválóan helytállt az elkeseredett kistermelő legkisebb fiának szerepében. Gage körülnézett, és meglepetten vette észre, hogy az özvegy Hassie mellett ül. Heath Quantrillt nem látta sehol. Senki sem beszélt róla, Gage mégis sejtette, hogy gyengéd szálak fűzik őket egymáshoz. Nos, Heath talán nem ért rá aznap este, és egy másik előadásra váltott jegyet. A darab vegén a szereplőket kétszer is visszatapsolták, kipirult arccal hajlongtak a közönség előtt. Miközben a nézők távoztak, Milly Spencer karácsonyi dalokat játszott furulyán. Az utcán Gage látta, milyen sokan tartanak Buffalo Bobhoz, és azon tűnődött, vajon a cimborája felkészült-e a rohamra. Merrily nélkül dolgozott, de mindenkit győzködött, hogy a lány úgyis visszatér előbb vagy utóbb. Gage szerint azonban inkább csak saját magában akarta tartani a lelket. Lindsay Gage-et és Letát is meghívta a házába, hogy ott ünnepeljék meg az előadás sikerét. Leta nagy adag süteményt sütött az alkalomra, Gage pedig felajánlotta, hogy összeüt két tál bólét: egyet a gyerekeknek, egyet pedig a felnőtteknek. Hassie előrement Lindsay házába, hogy a kutyákat a hátsó hálószobába zárja. Mire Leta felhagyott a társalgással, Gage látta, hogy a diákok már zárják is be a színházat. Néhány perccel Lindsay előtt érkezett a házba. Még a kabátját sem vette le, a nő máris feléje tartott. Gage szeretett volna legalább néhány percig kettesben maradni vele, de mivel ez lehetetlen volt, legalább megfogta a kezet. – Mindannyian csodálatos munkát végeztetek! Lindsay mosolygott, majd lábujjhegyre állt, és boldogan megcsókolta a férfit. – Olyan büszke vagyok mindenkire! A gyerekek óriásit alakítottak, és végre, most először éreztem az egész közösség támogatását. – Te is kiváló munkát végeztél. Lágyan szólt a karácsonyi zene. A diákok az egyik sarokban gyűltek össze, a szüleik a másikban. A gyerekek izgatottan idézték fel a színdarab 131

pillanatait, jelenetről jelenetre. Számba vették a hibáikat, és kuncogva élték át újra az egészet. Gage a konyhában megkeverte a bólékat: egyet rummal, egyet anélkül, majd visszatért a nappaliba, és a háttérbe húzódva figyelt. Nem sokkal később Lindsay, Hassie és Leta körbehordták a karácsonyi ételeket. Gage csak ámult, hogy a vendégek milyen hamar elpusztítottak mindent. A gyerekek úgy csaptak le Hassie süteményére, Lindsay pattogatott kukoricás golyóira és Leta sajtos kekszére, mint akik még sosem láttak ennivalót. Gage csak csóválta a fejét, és kortyolgatta a rumos koktélját. A gyerekek és szüleik egy óra múlva együtt távoztak. Hassie és Leta is elhagyta a házat, így Gage és Lindsay kettesben maradt. – Végre egyedül! – mondta a férfi, és magához húzta a lányt. Lindsay nem tiltakozott, és a tenyerét Gage mellkasától a nyakáig csúsztatta, majd a tarkóján összekulcsolta az ujjait. A férfi tudta, hogy a tanárnő mennyire fáradt, és magára kellene hagynia, de képtelen volt megtenni. – Ez életem leghihetetlenebb, legjobb estéje! – mondta gyémántként csillogó szemmel a férfi. Nem tudta megállni, hogy megcsókolja a nőt. Lindsay sóhajtott, és Gage vállára hajtotta a fejét. – Eljössz hozzánk karácsonykor? – Gage-nek csak előző nap szólt az anyja, hogy meghívta a tanárnőt vendégségbe. A férfi egészen addig azt hitte, hogy hazarepül majd az ünnepekre. – Ott leszek. – Jó. – Gage csókot lehelt az orrára. – Mert én is. Lindsay sóhajtva csukta be a szemét. – Csodálatos meglepetésem van. – Nekem? – Nem – kuncogott Lindsay. – Akkor kinek? – Kevinnek. – Mondd el nekem is! – türelmetlenkedett Gage. – Nem lenne szabad, de ez túl jó hír ahhoz, hogy magamban tudjam tartani. Szóval rávettem Kevint, hogy keressen művészeti iskolát. Megkértem, hogy válassza ki azt a kettőt, amelyikbe szívdsen felvételizne. Azt mondta, felesleges időpocsékolás, mert képtelenség, hogy felvegyék. – Igaza volt. – Jaj, annyira kishitűek vagytok! – korholta Lindsay, miközben újra megcsókolta. – Mindkét iskolának írtam, és mellékeltem az öcséd néhány rajzát is. Gage halálra rémülten hallgatott. – Mindkét helyről visszajeleztek, hogy nagyon tetszenek nekik Kevin munkái. Elküldték a jelentkezési lapokat és az ösztöndíjjal kapcsolatos tudnivalókat. Gage, a testvéred jó eséllyel indul a támogatás elnyerésére. Gage egy szót sem szólt. – Hát nem csodálatos? – Nem. Kevin gazdálkodó, és nem művész. Lindsay meglepődött, hogy a férfi semmilyen érdeklődést nem mutatott. – De… – Lindsay, nem akarlak kiábrándítani, de ez nem tartozik a hatáskörödbe. Kevin mezőgazdasági főiskolára megy, és kész. Nincs annyi pénzünk, hogy… 132

– Nagyon valószínű, hogy kapna ösztöndíjat, és… – Kérlek, Lindsay! Nem akarok vitatkozni. Ma nem. Majd máskor megbeszéljük. Mondd el Kevinnek, ha akarod, de ne feledd, hogy ez semmin sem változtat! Gage nem akarta keserű szájízzel befejezni a napot, ezért még utoljára megcsókolta Lindsayt, majd elment az anyjáért, aki Hassie-nél időzött.

– Jeb bácsi is eljön a karácsonyi vacsorára? – kérdezte Calla a konyhában állva. Sarah Stern visszacsúsztatta a pulykát a sütőbe. A lánya aznap először szólt hozzá. – Remélem! Dennis elmegy érte kocsival. – Dennis? Ugye nem azt akarod mondani, hogy őt is meghívtad? Sarah ügyet sem vetett rá. – Ha Dennisen múlik, Jeb bácsi eljön. Azt mondta, nem fogad el semmilyen kifogást. – Nem akarom, hogy Dennis itt legyen! Calla beviharzott a nappaliba, levágta magát az agyontömött fotelbe, és duzzogva összefonta maga előtt a karját. – Calla, kérlek! Karácsony van. A lány nem akart az anyjára nézni. – Lehetnék az apámmal is! – De nem vele vagy, hanem a nagyapáddal és velem. Calla felnyerített, mintha csak azt akarná mondani, hogy ez bizony sovány vigasz. Sarah-t mélyen bántotta, hogy a lánya az ajándékait sem akarta kibontani. Mindent megpróbált, de Calla makacskodott, hogy csak egyetlen ajándékkal lehetne a kedvében járni: egy repülőjeggyel, hogy meglátogathassa az apját. A vita akkor kezdődött, amikor megérkezett Willie képeslapja Las Vegasból. – Dennis is akar kártyázni? – Igen. – Sarah tudta, hogy védekező állásba kényszerült, de Calla miatt érzett így. Biztos, hogy az apja előveszi a kártyacsomagot, amint mindenki összegyűlik. Callát tízéves korában tanította meg a szabályokra. – Te hívtad meg vacsorára, vagy nagypapa? – Nem mindegy? A lány ismét elkomorult. – Nem. Ugye lefekszel vele? – Calla! – Azt hiszed, hogy nem tudok róla? Nem vagyok vak, mint ahogy senki más sem. Undorító vagy! Sarah-nál betelt a pohár. A lánya elé állt, csípőre tette a kezet. – Idehallgass, kicsi lány! Semmi közöd hozzá, hogy mi folyik köztünk Dennis Urlacherrel! – Sarah mély lélegzetet vett. – Nem hozhatsz minket kínos helyzetbe mások előtt, megértetted? Calla dacosan nézett a szemébe. – Más férfiakkal is kikezdtél? – Sarah-t a hányinger környékezte. – Ezért vált el tőled az apám?

133

Az asszony torka elszorult a borzalmas vádaktól. Viszketett a tenyere, hogy pofon vágja a lányát, és bocsánatkérést követeljen tőle. Calla nem tudta, hogy pont az apja volt az, aki folyton félrelépett, sárba tiporta Sarah önbecsülését, anyagi csődbe kergette, majd kegyelemdöfésként magára hagyta a gyermekével. – Mi folyik itt? – kérdezte Joshua McKenna, ahogy a házba lépett, karján a tűzifával. A hasábokat a tűzhely mellé helyezte, majd anya és lánya közé állt. Sarah szégyellte a gyakori összezördüléseket, ahol az apja már gépiesen vette magára a villámhárító szerepét. – Semmi, nagypapa! – fosztotta meg Calla az utolsó szó jogától az anyját. Jeb és Dennis kisvártatva megérkezett. Sarah nem tudta, mivel fenyegette meg Dennis a testvérét, de láthatóan működött. Jeb hónapok óta nem járt Buffalo Valleyben. Három évvel korábban, munka közben érte baleset, és elveszítette az egyik lábát. Látszólag már csak enyhe bicegés emlékeztetett a szörnyűségre. A lelkén azonban kitörölhetetlen, soha be nem gyógyuló sebet ütött. Sarah szíve fájt az öt évvel fiatalabb öccséért. Szerette volna tudni, hogyan segíthetne rajta. Amint kikerült a kórházból, Jeb teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. Megszakította ígéretes kapcsolatát a Devils Lake-ben élő kedvesével, a barátaival sem állt többé szóba. Arra is csak nagyon ritkán tudták rávenni, hogy a családtagjait meglátogassa. – Boldog karácsonyt, Jeb! – köszöntötte Sarah, majd érzelgős csókot nyomott az arcára. Öccse jól nézett ki, az arca egészséges színben tündökölt. Örömmel látta, hogy azt az inget vette fel, amelyet ő varrt neki. A csonka lába ellenére Jeb bölénycsordát tartott, egyedül élt a hatalmas birtokán, messze a várostól. Már nem viselkedett olyan barátságtalanul, mint közvetlenül a baleset után, de még nem tért vissza a régi személyisége. – Örülök, hogy eljöttél! Jeb összevonta a szemöldökéi, majd elmosolyodott. – Sokára lesz még vacsora? – Egy óra múlva – felelte Sarah, és tudta, hogy az öccse miért kérdezte: az első adandó alkalommal vissza akar menni a földjére. – Evés előtt kártyázzunk egyet! – szólt ki a nappaliból az apjuk. – Játszhatok én is? – Calla aznap először tanúsított érdeklődést valami iránt. – Nem akarsz inkább anyukádnak segíteni a konyhában? Calla felnevetett. – Nem! – Hozom a kártyát – ajánlotta fel Joshua. – Jeb, ugye tudod, hol van a kártyaasztal? A férfi elindult a beépített szekrény felé. – Ugye játszhatok? – ismételte Calla, miközben a legédesebb mosolyát villantotta a nagyapjára. – Persze hogy játszhatsz! – előzte meg Dennis a válasszal Joshuát. – Nem téged kérdeztelek – vetette oda a lány. – Calla! – szólt rá az anyja. A lány szemtelen pillantással válaszolt. – Mi baja a lányodnak? – kérdezte Dennis Sarah-tól a konyha végében. A nő sóhajtott, és úgy tett, mintha semmiségről lenne szó. 134

– Ne akard tudni! – Hogy tetszett neki az ezüst karkötő, amit adtam? Sarah zavartan hajtotta le a fejét. – Nem bontotta még ki. Én viszont nagyon örülök az aranyláncnak! Nem kellett volna olyan sok pénzt költened! – Ennél is sokkal többet akartam. Sarah tudta, hogy Dennis eljegyzési gyűrűvel szerette volna meglepni, de el akarta kerülni a vitát karácsonyeste. – Igazán megleptél a kötött pulóverrel. – Leta segített. El kell mondanom, hogy az a minta veszélybe sodorta a mennybe kerülésemet! Dennis elnevette magát. Sarah-val együtt ő is észrevette, hogy Calla őket figyeli a nappaliból. – Még mindig azon duzzog, hogy nem töltheti a karácsonyt az apjával? Sarah bólintott, a szíve egyre jobban sajgott. Pedig nagyon igyekezett, hogy jó anya legyen. Ma azonban valószínűleg csak Joshua közbelépése mentette meg attól, hogy odacsapjon a lányának. Korábban úgy gondolta, erre sosem lenne képes, de Calla a legrosszabbat hozta ki belőle. – A te ajándékodat megnézte már? – kérdezte Dennis. – Nem – felelte erőltetett mosollyal Sarah. – De az ő baja. Sarah heteken át varrta az ajándéknak szánt mellényt. Calla egy hirdetésben látta meg a ruhadarabot, sokáig rágta érte az anyja fülét. Kivágta a képét az újságból, és a tükörre ragasztotta, pedig tudta, hogy nincs rá pénzük. Majdnem annyiba került, mint a repülőjegy Las Vegasba és vissza. Hogy kimutassa, mennyire szereti a lányát, Sarah egy majdnem ugyanolyan mellényt tervezett, sőt még ki is hímezte. Ezért fájt neki annyira, hogy a lány még csak meg sem nézte a csomagot. – Köszönöm, hogy elhoztad Jebet! – hálálkodott Dennisnek. A férfi gyengéden megcirógatta Sarah arcát, ő pedig megfogta a kezét. Vágyott Dennis megnyugtató közelségére, szerelmére. Amikor felnézett, észrevette a lánya nyíltan ellenséges tekintetét. – Ha Dennis játszik, én inkább kihagyom – dőlt hátra a széken Calla. Jeb és Joshua is abbahagyta a kártyaasztal és az összecsukható székek felállítását. Mindenki Dennis válaszára várt. – Nem muszáj játszanom – vonta meg a vállát Dennis. – Hogy a pokolba ne! – kiáltott fel Sarah, mert nem akarta hagyni, hogy a lánya megbántsa a kedvesét. – Négyen élvezetesebb a játék – jegyezte meg Joshua, miközben helyet foglalt az egyik összecsukható széken. Megkeverte a kártyacsomagot. – De hárman is játszhatunk, ha Calla úgy akarja. A lány elgyötörtnek tűnt. – Szerintem Dennis úgyis a konyhában akar maradni anyával – gúnyolódott. – Igazából úgy látom, Sarah egyedül is boldogul – ellenkezett Dennis, és leült a másik két férfival szemben. Calla szinte felnyársalta őt a pillantásával. A három férfi hamarosan teljesen belemerült a játékba. Sarah az utolsó simításokat végezte az ünnepi asztalon. Amikor felnézett, látta, hogy Calla csukott szemmel ül, fülében a fülhallgatóval. Olyan hangosra állította a CD-lejátszót, hogy még a konyhában is lehetett hallani a zenét. Mire a 135

játszma véget ért, a vacsora is elkészült. Dennis, Jeb és Joshua az asztal köré gyűltek, még mindig a játékról beszélgettek. Calla meg sem mozdult. – Hagyjátok őt! – javasolta Sarah a többieknek, mivel tudta, ha erővel kényszerítik az asztalhoz, tönkreteszi az ünnepi vacsorát. – Nem – mondta váratlanul Jeb. Odament a lányhoz, és kihúzta a CDlejátszó vezetékét a falból. – Hé! – Calla felegyenesedett, és haragosan nézett a nagybátyjára. Szinte kihívta, hogy mondjon még valamit. Jeb azonban csak ennyit szólt: – Kész a vacsora. – Nem vagyok éhes! – Ez elég nagy baj, mert én csak ezért a vacsoráért utaztam annyit. Ha nekem az asztalhoz kell ülnöm, akkor neked is. – Ennem is kell? – Mindent, az utolsó falatig – fenyegette Jeb, és közben alig sikerült visszatartania a mosolyát. – Még a kelbimbót is. Calla elfintorodon, de Sarah látta, hogy a lánya ugyanúgy rosszul van a saját viselkedésétől, mint mindenki más. – Miután segítettünk elmosogatni anyukádnak, vár ránk egy újabb játszma. Mi ketten leszünk egy csapat, és ronggyá verjük Dennist meg a nagyapádat. Calla először ellenkezni akart, de végül mosolyféleségre húzta a száját. – Jó, de csak akkor, ha veled lehetek párban. – Úgy lesz, kislány – egyezett bele Jeb, és Calla vállára tette a kezét. Sarah hálás volt a testvérének. Mind együtt ültek asztalhoz, és lehajtották a fejüket, miközben Joshua elmondta az áldást. Lehet, hogy később Calla kibontja majd az ajándékait, értékelni fogja az anyja igyekezetét és szeretetét. Sarah ennyi idősen ugyanígy lázadt, és nem fogadott szót a szüleinek. Tartott attól, hogy a lánya ugyanazokat a hibákat követi majd el, amelyeket ő.

A ház még sosem kongott ennyire az ürességtől. Karácsony reggelén Brandon hosszú percekig meredt a mennyezetre, mielőtt összeszedte az erejét, hogy felkeljen. A ház körül még mindig ott lógtak a karácsonyi díszek, amelyeket még Joanie helyezett el. A fát Brandon korábban kidobta egy dühroham közepette. Lehet, hogy ostobán és gyerekesen viselkedett, de jobban érezte magát tőle. Néhány percig legalábbis. Tíz óra körül csengett a telefon, és Brandon rohant, hogy felvegye, mert remélte, hogy Joanie és a gyerekek keresik. Ehelyett a szülei hívták Arizonából. Nem mondta el nekik, hogy különmentek Joanie-val, mert nem akarta elrontani a karácsonyukat. Egy kis csellel sikerült hamar letennie a telefont, de megígérte nekik, hogy majd visszahívja őket. Csak azt nem mondta meg, hogy mikor. Kinyitotta a hűtőt, és számba vette szegényes tartalmát. Egy darab kolbászra esett a választása, úgy ette meg, a hűtő mellett álldogálva. Amikor befejezte, kiment az istállóba, ahol az állatok már türelmetlenül várták.

136

– Várj csak! – mondta Hercegnőnek, miközben elővette a fejőszéket. Most, hogy magára maradt, akár el is adhatja a felesleges tejet. A tojást is, hiszen legfeljebb hatot evett meg egy héten. Ahogy a helyzet állt, a tejet inkább a malacoknak adta, a maradék tojást meg inkább magába tömte. Elhúzta a száját, ha arra gondolt, hogy a disznók milyen úri életet élnek, csak mert ő nem akart szembenézni a barátaival a városban, hogy elmondja nekik az igazat a családjáról. Néhányan már talán tudnak róla. A tanárnő Bellmontban már biztosan hallotta, vagy legalábbis kitalálta. Levelet írt neki, hogy Sage-et és Steviet kiveszik az iskolából. Feladta a levelet, de remélte, hogy karácsony előtt nem érkezik meg a címzetthez. Amint Brandon visszament az istállóból, látta, hogy az üzenetrögzítő jelzőfénye villog. Sage kívánt neki boldog karácsonyt, és kérte, hogy hívja fel őt és Stevie-t Bouchard nagypapánál. A férfi tétovázott, de nem sokáig. Hiányoztak neki a gyerekei, és bár a pokolba kívánta az érzést, a felesége is. De Joanie döntött úgy, hogy elhagyja őt. Brandon nem ezt akarta. A telefon háromszor csöngött, majd Joanie vette fel. – Brandon vagyok – mondta a lehető legsemlegesebb hangon. – Tudom… – Sage hívott. – Joanie valószínűleg ezzel is tisztában volt. – Mondtam neki, hogy biztosan Hercegnőnél vagy. Brandon erősen szorította a kagylót. – Ott voltam. Természetellenes hallgatás következett. – Hogy vagy? – érdeklődött végül Joanie. – Megvagyok. – Brandon nem akarta azt hazudni, hogy ugrál örömében, amiért végre megszabadult a feleségétől, de azt sem akarta elárulni, hogy érzelmileg szinte megsemmisült. – Én is. – Ott laktok már apád bérlakásában? – Még nem. – Joanie nem fejtette ki bővebben. Brandon úgy okoskodott, hogy biztosan azért nem költöztek még oda, mert a felesége arra vár, hogy ő esetleg mégis utánuk megy. Nos, ahhoz legalább piros hónak kell esnie. – Mit intéztél a bútorokkal kapcsolatban? – kérdezte, hogy utaljon arra, ne nagyon számítsanak rá a közeljövőben. Szívesen átengedte Joanie-nak azokat a darabokat, amelyeket úgysem használt. – Már szereztem néhányat. Nem kell nekünk túl sok minden. – Jól van. – Akarsz beszélni ügyvéddel, vagy inkább intézzem én? Joanie annyira halkan beszélt, hogy alig lehetett hallani. – Előbb-utóbb mindkettőnknek meg kell tennie – Brandon úgy látta, Joanie nagyon sürgeti a válást. – Arra gondoltam, hogy ha nem bánnád, várhatnánk vele egy kicsit. Brandon nem értette ezt a felvetést, az jutott eszébe, hogy Joanie talán mesterkedik valamiben. – Meddig? – Júniusig, esetleg júliusig. Addig, amíg vége az iskolaévnek. Brandon igyekezett úgy tenni, mintha nem érdekelné. – Nekem mindegy. 137

– Stevie szeretne veled beszélni. Boldog karácsonyt, Brandon! – Joanie hangja elcsuklott, mint akit sírás környékez. A férfi ellenállt a kísértésnek, hogy visszahívja a telefonhoz, és elmondja, mennyire nyomorultul érzi magát nélkülük, és hogy szeretne még egy esélyt a házasságuk helyrehozására. Még végig sem gondolhatta, már a fia beszélt a vonal túlsó végén. – Szia, apa! – Hogy van az én nagyfiam? – Jól! A nagypapával madáretetőt készítettünk, és azt mondta, legközelebb belefoghatunk egy szerszámosládába is. Joanie apja mindig is jól bánt a gyerekekkel. Sok szempontból még jobban, mint Brandon. Neki nem volt olyan türelme hozzájuk, mint Leonnak. – Tudtad, hogy a nagypapáékkal szemközti házba költözünk majd? – Igen, édesanyád mondta. – Az apósáék több ingatlant is kiadtak, ezért nem tudta biztosan, melyikről van szó. Így legalább közel lakik majd a szüleihez. Egy darabig úgyis a támogatásukra szorul majd. – Sage is beszélni akar veled. – Boldog karácsonyt, Stevie! – Boldog karácsonyt, apa! Brandon alig tudott megszólalni, amikor a lánya jött a telefonhoz. – Szia, édesem! – Szia, apa! – mondta Sage szomorú, élettelen hangon. – Hogy van az én kicsi lányom? – erőltetett derűt a hangjába Brandon. – Szépen telik a karácsony? – Igen. Hiányzunk neked? – Természetesen! – Anya is? – Igen, kicsikém, ő is. – Sage-nek nem hazudhatott, mert a kislány a veséjébe látott. – Te is hiányzol anyunak. Nagyon sokat sír. – Ha sírni látod, csak öleld át szorosan, jó? Sage halk nyafogásba kezdett. – Nem akarom, hogy elváljatok! Megígérted, hogy nem teszitek. Azt mondtad, szereted anyut, emlékszel? Brandon nem tudta elviselni a lánya fájdalmas hangját. – Szeretem anyátokat, és titeket is! – Akkor miért váltok el? Brandon legszívesebben azt mondta volna neki, hogy erről kérdezze az anyját, de végül mégsem tette. – Előfordul, hogy azok az emberek sem képesek együtt élni, akik szeretik egymást. – Anyu is ezt mondta, de én ezt nem értem! – Sage sírásban tört ki. Brandon szíve majdnem megszakadt. – Anyáddal szeretnék beszélni! – kérte a kislányt. Vállát a falnak támasztotta, a szemét dörzsölgette, és igyekezett rájönni, hogy hol ronthatták el. Egy perccel később Joanie visszatért a telefonhoz. – Azt hiszem, Sage nem tudja feldolgozni, hogy különváltunk – mondta Brandon, miközben szorosan csukva tartotta a szemét. 138

– Igen… Szerintem attól retteg, hogy többé nem láthat téged. – Szeretnéd őket távol tartani tőlem? – fortyant föl Brandon, és Joanie-ra zúdította minden dühét. – Meg ne próbáld! Joanie sokáig nem válaszolt. Reszketegen vette a levegőt, mint aki épp a könnyeit tartja vissza. – Talán jó ötlet lenne minél előbb felkeresni egy ügyvédet. – Bánom is én, ahogy akarod! – kiabálta a férfi, és lecsapta a kagylót. – Kellemes karácsonyt, Joanie! – mondta keserűen. – És boldog új évet!

14. Lindsay számára borzalmasan ért véget a karácsony. Nem akart összeveszni Gage-dzsel, és tudta, hogy a férfi is inkább békében töltötte volna az ünnepeket, de mégsem tudták elkerülni a perpatvart. Minden igyekezetük ellenére összekaptak Kevin pályaválasztásán. Más volt a véleményük a helyes megoldásról, és mielőtt észbe kaptak, már annyira elmerültek a vitában, hogy a kapcsolatuk is veszélybe került. – Mihez kezdene az öcsém művészeti végzettséggel? – szegezte Lindsaynek a kérdést Gage, miután a nő lelkesen megosztotta a híreket Kevinnel. Várt vele a vacsora végéig, amikor mindnyájan összegyűltek a nappaliban a kávéhoz és a süteményhez. – Kevin számos módon vehetné hasznát a tehetségének – felelte Lindsay, és haragudott Gage-re, amiért megint felhozta ezt a témát. Kevin némán ült velük szemben. – Az ösztöndíj a művészeti iskolába igazi ajándék! Ajándékot pedig nem illik visszautasítani. Hassie lépett a szobába a kávéskannával. Leta követte őt, tálcán hozta a cukortartót és a tejszínes kancsócskát. – Muszáj ezt pont most kiveséznünk? – nézett rájuk Hassie. – Egyáltalán nem – nyugtatta meg Lindsay, mert már ő is szívesen beszélt volna másról. – Az öcsémé ez a birtok. Ez az öröksége, és nem hagyhatja csak úgy parlagon heverni – erősködött Gage. – De mindene a művészet! – Lindsay jól tudta, hogy a fiú tehetséges, szenvedélyes művész, és nem akarta hagyni, hogy kárba vesszenek a képességei. – Nem mondtam, hogy ne rajzoljon, ha akar! – csattant fel Gage. – Nekem viszont az a meggyőződésem, hogy a művészeti iskola időpocsékolás, kár az erőfeszítésért. Az üzleti életről és a mezőgazdaságról kellene tanulnia. A mezőgazdasági főiskola tandíját kigazdálkodjuk valahogy, hiszen így a jövőjébe fektetünk be. A művészeti iskola azonban felesleges pénzkidobás. Gage félretolta a kávéját, és az ablakhoz sétált. Lassan pásztázta végig földjük minden egyes hóval borított holdját. A kezét mélyen a zsebébe süllyesztette. – Nem tudunk kifizetni annyit – ismételte.

139

– De ha Kevin ösztöndíjat kap, nem kell a pénz miatt aggódni – érvelt Lindsay. – Nem csak a pénz a baj. Kevin felelősséggel tartozik a családja iránt, a birtok iránt, a… – És a tehetsége iránt nem? – vetette fel Lindsay. Gage megfordult, hogy a nőre nézhessen. – Te nem Észak-Dakotából származol. Fogalmad sincs az egészről. – Pont eleget tudok – vágott vissza Lindsay. Alig tudta magát visszafogni, hogy ne mérgesítse el még jobban a helyzetet. Gage szavai ellenére Buffalo Valley közösségébe tartozott. A gyökerei ugyanolyan mélyre hatoltak abban a földben, mint a férfié. Bántotta, hogy ahányszor különbözött a véleményük, a férfi a szemére hányta, hogy Savannah-ból jött. Lindsay azonban nem számított idegennek. Ugyanúgy Buffalo Valleyben élt és dolgozott. Lehet, hogy nem Dakotában született, de attól még ugyanúgy értette és átérezte a nehézségeiket. – Gyerekek, szépen kérlek benneteket – mondta Leta, miközben helyet foglalt –, ezt ne ma vitassuk meg! Végtére is karácsony van. Egy percig úgy tűnt, Gage végre hajlandó engedni, de aztán az öccsére nézett. – Kevin, a te életedről van szó. Te mit akarsz tenni? Szegény fiú csak állt, és meglepetten pislogott. – Nem állíthatod így válaszút elé! – kiáltott fel Lindsay. – Ez nem igazságos! – El kell döntenie – felelte fagyosan Gage. – Ha egyszer megérted, hogy az öcsém tudja, mi a dolga, talán nem tömöd többé tele a fejét mindenféle haszontalansággal. – Haszontalansággal?! – Jó, jó – emelte fel a kezét Gage –, talán nem ez a megfelelő szó rá, de szembe kell néznünk a rideg valósággal. Mondd csak meg neki, Kevin! A fiú mereven nézett előre. – Ez a föld az örökségem. Földműves leszek, ahogy Gage is mondta. A férfi olyan önelégülten nézett rá, hogy Lindsay inkább kisietett a konyhába, semmint hogy olyat mondjon, amivel csak még jobban elmérgesíti a viszályt. Aznap már nem is szóltak egymáshoz többet. A karácsony utáni szombaton Lindsay egy teljes órát beszélt telefonon Maddyvel. Aggódott a barátnője miatt, aki ritkán ért haza este nyolc-kilenc óránál előbb. Minden idejét és erejét a szociális szolgálatra és az önkéntes munkájára áldozta. Lindsay pont ugyanolyan jól látta a barátnője baját, mint Maddy az övét. Maddy a szívén viselte mások sorsát, talán túlságosan is. A családok, akikkel foglalkozott, olyan mélyre süllyedtek az elkeseredésben, hogy azt, aki segítő kezet nyújtott feléjük, azonnal magukba szippantották. Mesélt egy anyáról és három lányáról, akiknek az ügyén akkoriban dolgozott. Testi és lelki bántalmazás miatt kerültek a látókörébe, és Maddyre hatalmas nyomás nehezedett, hogy eldöntse, kiemelje-e a családból a három lányt, hogy állami gondozásba kerüljenek. Tartott tőle, hogy amint elkerülnének az anyjuk mellől – különösen a legidősebb –, megszöknének, és az utcán végeznék. Az anya egyáltalán nem működött együtt vele, és a lányokkal sem nagyon értett szót. 140

Lindsay figyelmesen hallgatta a barátnőjét, és együtt érző kérdéseket tett fel, egészen addig, míg Maddy Gage-re terelte a szót. – Megint összevesztetek? – kérdezte meglepve. Lindsay nem akart magáról beszélni, de Maddy olyan ritkán osztotta meg vele a saját baját, hogy szinte kötelezőnek érezte a kitárulkozást. – Úgy tűnik, csak ez megy nekünk – motyogta. – Véleményem szerint ez még mindig egészségesebb annál, mint amit Monte-val műveltetek. Lindsay nem egészen értett vele egyet. – Ha te mondod, biztosan úgy van. – Ha már a jó öreg Monte-nál tartunk, mit küldött abban a hatalmas csomagban karácsonyra? Tudod, pont a postán futottam vele össze. – Egy kasmírpulóvert. – Valószínűleg százszor annyiba került, mint az alma alakú kristály levélnehezék és a hozzá tartozó kis levélnyitó, amelyet Gage-től kapott. Nagyon tetszett neki mindkettő, hiszen Gage nagypapájától maradt hátra. Monte pulóverét azonban a szekrény mélyére süllyesztette. – Küldtél valamit Monte-nak? – Csak egy üdvözlőlapot. – A csomagban nem talált levelet, sem vádaskodó, szemrehányó, zsaroló üzenetet. Talán Monte végre megértette, Lindsay nem azért ment el Savannah-ból, hogy így kényszerítse ki a házasságukat. – Majd kibékültök Gage-dzsel! Lindsay nagyon reménykedett benne, Kevin érdekében is. Maddyvel ők minden karácsonyra könyvet ajándékoztak egymásnak. Abban az évben Maddy az amerikai színház történetéről szóló kötetet küldött, Lindsay pedig egy képes útikönyvet Dakotáról. Ahogy letették a telefont, Lindsay unatkozni kezdett. Készen állt az iskolakezdésre, az ünnep befejezésére és arra, hogy kibéküljön Gagedzsel. Egyiküknek azonban meg kell tennie az első lépést. Amikor később csöngettek, Lindsay először a férfira gondolt, mert Gage általában olyankor tett látogatást a városban. Mutt és Jeff őrült ugatással rohant az ajtóhoz. Leta Betts állt ott, tetőtől talpig bebugyolálva a hideg ellen, karján kosárral. – Leta, jöjjön csak be! – Lindsay őszintén örült az asszony látogatásának. Leta leveregette a havat a csizmájáról, és meglazította a sálját, mielőtt belépett. – Épp teát akartam főzni. Kér egy csészével? – kínálta Lindsay. – Nagyon jólesne! – mondta Leta, majd miután megszabadult a csizmájától és a kabátjától, követte vendéglátóját a konyhába. Kosarát a pultra helyezte. – Hoztam egy tucat tojást. – Ó, Leta! Milyen figyelmes! – Köszönettel tartozom magának, Lindsay – mondta ünnepélyesen az asszony. – Például amiatt, amit Kevinért tett. Bátor, hogy így szembe mer szállni Gage-dzsel. – Várhattam volna vele. A karácsonyeste nem a legjobb alkalom, hogy megosszuk egymással a nézeteinket. – Nem akarta ellentmondásba kergetni Kevin anyját, de nem tudta, mit gondol az asszony valójában. A teáskannát és a csészéket az asztalra tette, majd leült Letával szemközt. 141

– Sajnos a fiam időnként nagyon keményfejű. Gage komolyan veszi a családban betöltött szerepét. Kevinnek a legjobbat akarja. Megpróbálta őt felkészíteni a gazdálkodóéletre. A kisebbik fiamnak kell átvennie a földet, Gage pedig már évek óta csak erre vár. – Átvenni a birtokot? Úgy érti, Gage elmegy Buffalo Valleyből? Leta a csészében gőzölgő teára nézett. – Úgy gondolom, a közelben maradna, mivel néhány évig Kevin mellett kellene dolgoznia. Innen délre éppen árulnak egy egész jó kis területet, nem messze Devils Lake-től. Gage már egy ideje kinézte magának. Sosem említette egy szóval sem, de én tudom, hogy szeretné megvenni. Lindsay két kezébe zárta a csészét, a forró folyadék egészen átmelegítette. Gage még el sem ment Buffalo Valleyből, de már érezte a hiányát. Rájött, hogy amit a város iránt érzett, az javarészt a férfi személyéhez köthető. Bár gyakran összekülönböztek, úgy tűnt, ez csak erősítette egymás iránti vonzalmukat. – Mindig is úgy terveztük, hogy Kevin folytatja a földművelést, Gage pedig továbbáll. Néhány éve már nagyon számít erre. – Nem önző lépés ez egy kicsit? – Lindsay nem akarta bántani Gage-et, de kíváncsi volt az indítékaira. Néha nem érlelte, hogy az emberek miért járnak bizonyos utakon. Az elmúlt hónapokban teljesen ésszerűtlen lépésekkel találkozott. Miért lenne Kevin földműves, ha egyszer nem az a szíve vágya? Miért nem akar Sarah hozzámenni Dennishez, amikor a vak is látja rajtuk, hogy szerelmesek egymásba? Miért kezelik őt az emberek úgy, mint egy jöttment idegent? – Hogy Gage önző lenne? – ismételte Leta. – Ezt a jelzőt használnám rá utoljára. Nem tudom, hová lettem volna nélküle az elmúlt tizenkét évben. Mindig arra vágyott, hogy a saját birtokán gazdálkodjon. Aztán John meghalt, és nyakig ültünk az adósságban. Gage vezette tovább a tanyát, és hála neki, Kevin egy csaknem teljesen tehermentes földet vehet majd át. Valóban a legfőbb ideje, hogy Gage végre a saját életét élje. Nem hibáztatom érte, és kérem, hogy maga se tegye! Leta idegesen söpört ki egy hajtincset az arcából. – Kevinnek még sok ideje van, hogy megvalósítsa az álmait, de Gage fél életen át várt arra, hogy az öccse végre levegye a válláról a terheket, lehet, hogy a kifejezés nevetségesen hangzik, de most Gage-en a sor. Kevin tisztában van ezzel, és ugyanúgy vállalja a feladatot, mint tizenkét évvel ezelőtt a bátyja. Lindsay megkapta a választ. – Más szóval jobb lenne, ha nem terelgetném tovább Kevint a művészeti iskola felé. Leta elfordította a tekintetét. Az alátét szélével babrált. – Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor igen, jobb lenne. Szeretem a fiaimat, és a legjobbat akarom nekik. Ebben a helyzetben bizony elkelne Salamon bölcsessége. Lindsayt csalódottság járta át. Saját két szemével látta Kevin tekintetét, amikor elmondta neki az ösztöndíjról szóló híreket. Nem lenne szabad, hogy ilyen fiatal korban ekkora bonyodalmakat okozzon a tehetség. Azt is tudomásul vette azonban, amit Leta mondott. Gage hosszú éveket áldozott fel az életéből azért, hogy támogassa Kevint és az édesanyját. Már épp elég ideig hordozta ezt a terhet. 142

– Remélem, nem bánja, hogy elmondtam! – Leta idegesen kortyolt a teájába. – Gondoltam, jobb, ha tudja. – Igen – suttogta Lindsay –, jobb. – Még valamit – szólalt meg újra az asszony. – Legyen türelmes Gagedzsel! Rettentő önfejű, de hihetetlenül nagy a szíve. Lindsaynek világos volt, hogy egyiküknek kezdeményeznie kell a békülést. Fontos volt neki Gage és a kapcsolatuk. Még alig ismerte ezt a sokoldalú embert. Vagyis neki kellene megtennie az első lépést… Leta és Lindsay még néhány szót váltottak a város lakóinak szilveszteri terveiről. Úgy tűnt, hogy mindenki – még Gage is Buffalo Bobhoz készül. Joe és Mark Lammermann apja, Tony tudott hegedülni, Bob pedig rábeszélte őt, hogy húzza a talpalávalót a vendégeknek. Leta és Hassie azt tervezték, hogy együtt vacsoráznak, de nem tartották valószínűnek, hogy fennmaradnak éjfélig. Leta Lindsayt is hivta, hogy ha nem tervezett mást, tartson velük. Miután megitták a teát, Lindsay a két kutya hathatós segítségével az ajtóhoz kísérte a vendéget. Az ablakból figyelte, ahogy idős barátnője Hansenék vegyesboltja felé tart. A beszélgetésük szavai visszhangzottak a fejében, miközben nekiállt a házimunkának. Először a karácsonyi díszeket szedte le és rámolta el. Nem cicomázta túl a házat. Otthon ennél sokkal kisebb lakásban lakott. Ráadásul arra is ügyelnie kellett, hogy mennyi csomagot visz magával. Csak azt hozta el, ami igazán közel állt a szívéhez. Miután gondosan becsomagolta a díszeket, kartondobozokba rakta őket. Hátravitte abba a hálószobába, amelyet a nagymamája egykor dolgozószobának használt. A beépített szekrény keskeny volt, és amikor a felső rácsra csúsztatta a dobozi, a sarkával felsértette a tapétát. – A csudába! – morogta magában, ahogy betolta a dobozt a helyére. Felkapcsolta a villanyt, hogy megszemlélje az okozott kárt. Szidta magát a figyelmetlenségéért. Ahogy azonban jobban megvizsgálta, látta, hogy a tapéta mögött üres rekesz tátong. Valaki szándékosan takarta el a lyukat. Lindsay megdermedt. Valaki kivágott egy darabot a falból, és befedte papírral, talán azért, hogy elrejtsen oda valamit. A nő sietve kereste elő a zseblámpáját, és zihálva tért vissza a réshez. Reszkető kézzel dugta a lámpát a nyílásba. Egy szívardoboz körvonalai rajzolódtak ki. Mielőtt még megérintette volna, Lindsay már tudta, hogy azt a dobozt dugta el a kandallóban a nagymamája oly sok évvel azelőtt.

Amióta Buffalo Bob átvette a Drillt, egyet nagyon jól megtanult a vendéglátásról: az emberek barátságos mosolyt várnak üdvözlés gyanánt. A vevői hideg sörért és némi melegségért tértek be hozzá. Néhányan megértő hallgatóságra is vágytak, akivel megoszthatták a gondjaikat: a szerencsétlenséget, a hűtlen feleséget, az élet igazságtalanságát. Az ő bajára azonban a világon senki sem volt kíváncsi. Egészen eddig nem is akadt neki túl sok belőle. A karácsonyi színdarabnak köszönhetően anyagilag helyrerázódott. Három egymást követő nap nyüzsögtek nála a vendégek, és az ünnepek alatt tovább folytatódott a roham. Még le sem szedte a díszeket, pedig már egy kicsit viseltesnek

143

tűntek. Bob elégedett volt az életével. A rossz gazdasági helyzet ellenére fennállásának legnagyobb bevételét könyvelhette el. Nem is a pénz miatt búslakodott, hanem Merrily szomorította el. Rég elment, Buffalo Bob pedig kezdett beletörődni, hogy már nem is látja viszont. Karácsony előtt egy héttel képeslapot kapott a nőtől. Nem írta meg, hogy hol van, de az elmosódott pecsétről Bob a Kalifornia szót olvasta le. Ott még a tél kellős közepén is süt a nap. Ha Merrily a tengerparton sütkérezett, biztosan eszébe sem jutott visszatérni Észak-Dakotába Bobhoz. Bob nagyon megszenvedte a lány hiányát. – Miért lógatod úgy az orrodat? – kérdezte Dennis Urlacher. – Semmi különös – felelte Bob. Tudta, hogy Dennis mit szokott rendelni, ezért egy üveg hideg sört tett a pultra. – Kéred az étlapot? – Bob abban reménykedett, hogy fellendítheti az étterem forgalmát is, és különleges, étvágygerjesztő ételsort dolgozott ki a bár látogatói számára. – Nem, köszönöm – kortyolt bele a sörbe Dennis. – Hogy telt a karácsony? – érdeklődött Bob. Az övé nyomorúságosan sikerült Merrily nélkül, bár azelőtt sosem törődött az ünnepekkel. – Eltelt – érkezett az egykedvű válasz. – Joshua McKennáékkal voltál? – Igen. – Élnek rokonaid a környéken? – A szüleim. Nem örültek, hogy a városban maradtam. – Ahogy így elnézlek, te sem érezhetted túl jól magadal. Buffalo Bobnak már nagy gyakorlata volt abban, hogy megállapítsa, milyen hangulatban van a vendég. – Egy kamasz tört borsot az orrom alá. Bob egy lépést hátrált, és mindkét kezét maga elé emelte. – Hé, ember! Ennél sokkal okosabbnak hittelek. A tinilányok testileg érettebbek, mint értelmileg. – Nem arról van szó, amire gondolsz – vetette oda Dennis. – Hú! – Buffalo Bob láthatóan fellélegzett. – Úgy tudtam, hogy Sarah körül legyeskedsz. – Így van. – Ugye Sarah-nak van egy kamasz lánya? – gondolkodott hangosan Bob. – Ó, igen, nyilván Sarah lánya miatt fő a benzinkutas feje. – Calla nem igazán kedvel engem – mormogta Dennis. – És akkor még finoman fogalmaztam. Nem kellett folytatnia, Bob fejében összeállt a kép. Ha Calla nem lenne, már rég feleségül vette volna Sarah-t. – Talán tölthetnél több időt a lánnyal – igyekezett segíteni. – Barátkozz össze vele! Dennis elnevette magát. – Még a végén az életemre törne. Nem viseli el a jelenlétemet, nem hajlandó foglalkozni velem. Elég egy képeslap attól a semmirekellő apjától, és azt hiszi, újra összeboronálhatja a szüleit. Ezt szeretné elérni. – Ezek szerint te vagy a mumus. Dennis bólintott, majd a semmibe bámult. 144

– Tudod, feleségül akarom venni Sarah-t, gyerekeket szeretnék tőle! Azt már mondania sem kellett, hogy erről nem is álmodhat, amíg Calla úton-útfélen keresztbe tesz nekik. Buffalo Bob nem irigyelte Dennist, de neki is nőügy okozott fejfájást. Dennis nem sokkal később távozott, és Brandon Wyatt vette át a helyét. Szörnyen nézett ki. – Sört, ugye? – bökött Bob mindkét mutatóujjával a férfi felé. Brandon bólintott, Bob pedig egy hideg üveget tett elé a pultra. Készen állt arra, hogy meghallgassa a vendége panaszát. Látta rajta, hogy komoly fájdalom járja át a szívét. – Szép karácsonyod volt? – kérdezte mintegy mellékesen. – Óriási! – felelte idegesen Brandon. Rendben, tehát a fickó nem akar beszélgetni. Bob megbirkózott a ténnyel. Elvonult, hogy kirámolja a sörösrekeszeket. Néhány perc elteltével hallotta, hogy újabb vendég érkezett. Kidugta a fejét a sarokból, és Gage Sinclairt pillantotta meg. – Egy pillanat, máris megyek! – kiáltotta oda. Bob nem sokkal Lindsay érkezése után kiszagolta, hogy Gage Sinclair gyengéd érzelmeket táplál a tanárnő iránt. Döcögősen indult a kapcsolatuk, de láthatóan behozták a lemaradást. Bob, miután végzett a raktárban, előrement a vendégtérbe. – Kérsz egy sört? – kérdezte. – Persze. Legurítok egy korsóval. Bob megállt, és azon gondolkodott, jól látja-e, hogy Gage ábrázata ugyanolyan lehangolt, mint Dennisé és Brandoné. Mégis mi az ördög ütött beléjük? Gage Brandontól kétszéknyire foglalt helyet. Tudomást sem vettek egymásról, Bob pedig nem akart közbeavatkozni, inkább csöndben maradt. Egy korsó sört tett a pultra, Gage pedig egy biccentéssel megköszönte. Buffalo Bob elfordult, hogy egy kis mogyoróval kínálja őket, s közben Brandon végre megszólalt: – Joanie elment. Bob nem tudta, hogy a férfi hozzá beszél-e, vagy Gage-hoz. – Elment? – kérdezett vissza. – Összecsomagolt, és elváltunk ágytól-asztaltól. – Joanie? – ismételte Gage hitetlenkedve. Buffalo Bob is meghökkent. Nem ismerte túl jól Brandon feleségét, de kedvelte az asszonyt. Régen nem érezte magát olyan jól, mint azon a délutánon, mikor Joanie énekelt a karaokegéppel. Nem sokkal később azzal a kéréssel kereste fel őt, hogy javasoljon bort a házassági évfordulójukra. Nem úgy tűnt, mint aki válni akar. Bob vidám teremtésnek ismerte meg Joanie-t. Merry szeretett volna összebarátkozni vele, de többet nem látták a bárban, legfeljebb néha az utcán. – Mi van a gyerekekkel? – előzte meg Bobot a kérdéssel Gage. – Joanie-val mentek. – Brandon maga elé meredt, pedig arrafelé nem sok mindent láthatott, csak egy fényreklám hirdette azt a fajta sört, amelyet éppen ivott. – Sajnálom – fejezte ki az együttérzését Gage. 145

– Eh! A felesége elhagyta, magával vitte a gyerekeit, és Brandon Wyatt csak ennyit tud hozzáfűzni? Buffalo Bob nem értette az egészet. – Ugye majd visszajön? – kérdezte gyorsan. – Nem hinném – kesergett Brandon. Bob a férfi egy pillantásából látta, mennyire nehezen dolgozza fel a történteket. – Nagyon sajnálom. – Az én átkozott hibám! – Brandon először mutatott érzelmeket. A hangja reszketett a haragtól. – Kár volt városi lánynyal kezdenem! Gage nem szólt egy szót sem, de Buffalo Bob látta, hogy szöget ütött a fejébe az, amit Brandontól hallott. Ha valaki, hát Lindsay Snyder lehetett a városi lány mintapéldánya. Bobnak az volt a véleménye, hogy ez jelentéktelen körülmény, és remélte, Gage ilyen apróság miatt nem fog szakítani Lindsayvel. Ő úgy gondolta, hogy az emberek mindenféle helyzethez képesek alkalmazkodni. – Mit értesz azalatt, hogy városi lány? – kérdezte Bob, mert úgy vélte, bármit mond is Brandon, Gage abból látni fogja, hogy Lindsay egészen más. A tanárnő sosem panaszkodott semmire. Nem zavarta, hogy nincsenek bevásárlóközpontok és első osztályú éttermek. Nem vette észre rajta a nagyvárosiak jellegzetes viselkedését sem. Nélküle Buffalo Valleyből öt éven belül szellemváros vált volna, és ezt mindnyájan jól tudták. – Joanie Fargóban született, és ott nőtt fel. – Fargo nem kifejezetten nagyváros – jegyezte meg Bob. – Mikor jártál utoljára Fargóban? – kérdezte Brandon. – Joanie-nak fogalma sem volt arról, hogy mit jelent a földművesek élete, milyen a feleségüknek lenni, milyen az életfelfogásuk. Nem az ő hibája. Egyszerűen csak nem tudhatta. – Ezért ment el? – kérdezte Gage. – Nem. Azért, mert nem akarom eladni a tanyát. Ezután már egyikük sem beszélt sokat. Nem kellett Brandon és Gage is jól tudta, hogy az életük a föld, anélkül elveszítik a céljukat, az egyéniségüket. Nem arról volt szó, hogy Brandon nem akarta eladni a földet, amely három nemzedék óta hozzájuk tartozott, hanem képtelen volt megtenni. A birtok nélkül nem tudná, ki és mi ő valójában. Zárórára Buffalo Bob teljesen kimerült és elfáradt. Egész este jöttekmentek a vendégek a Drillben, és mindegyik előhozakodott a gondjaival. A saját terhét is kétszer olyan nehéznek érezte, miután mindenki másét végighallgatta. Szép kis kezdet az új évre! Nem is nagyon maradt kedve a mulatozáshoz. Miután bezárta a bárt, bemászott az ágyba. A fáradtságtól azonban nem jött álom a szemére. Egyszerre csak hangokat hallott odalentről. Valaki betört, és motoszkált odabenn. Bob csöndben hallgatózott, és remélte, hogy csak az épület szerkezete recsegett. Néhány perccel később biztossá vált, hogy betolakodó jár a házban. A lehető leghalkabban magára húzta a nadrágját, majd elővette a sarokból a baseballütőt, amelyet pont az ilyen alkalmakra tartott ott. A hangok irányából arra következtetett, hogy az illető egyenesen az irodába ment. Bob ott tárolta a készpénzt. Mezítláb 146

sietett le a lépcsőn. A sötét folyosón az iroda ajtajáig lopózott, majd bekukucskált. A holdfényben sötét hajzuhatag csillant meg. Bob felhördült, belépett a szobába, és felkapcsolta a villanyt. Női sírás ütötte meg a fülét. Bob elejtette az ütőt. – Merrily! – kiáltotta, és a nő máris a karjában termett. – Halálra rémítettél! – zokogott Merrily. Bob izgalmában és örömében felemelte a nőt a földről. – Nem akartalak felkelteni! Megtartotta a bejárati ajtó kulcsát, és szépen bement vele a házba! Az irodában pedig a saját szobája kulcsát kereste. Buffaló Bob azt sem bánta volna, ha a pénzesdobozt keresi, hiszen örömmel osztotta meg vele akár az utolsó centjét is. – Ugye örülsz, hogy látsz? – kérdezte a lány, és megváltozott az arckifejezése, ahogy a férfira mosolygott. Félrehajtotta a fejét, és olyan szenvedéllyel csókolta, hogy Bob térde beleremegett. – Ugye ezúttal velem maradsz? – kérdezte a férfi, amint újra kapott levegőt. Hónapok óta nem látott olyan szépségeset, mint Merrily mosolya. – Nem biztos – felelte a lány. – De amíg itt vagyok, bearanyozom minden napodat! Buffalo Bob felhördült, a karjába kapta a lányt, és meg sem állt vele a hálószobájáig. Mostantól vele fog aludni, hiszen ott a helye mellette.

Gage éppen Brandon Wyattnél járt, amikor Lindsay felhívta az új esztendő első péntekén. Az anyja adta át neki a tanárnő üzenetét. Gage sokáig bámulta a papírlapot, nem tudta mire vélni. Brandon bogarat tett a fülébe azzal, hogy óva intette a városi lányoktól. Tetszett neki Lindsay, őszintén csodálta azt, amit értük tett, de tudta, hogy a lány nem igazán érti meg az ő gondolkodásmódjukat. De a világ összes vészmadara sem tarthatta vissza attól, hogy rá és a csókjára gondoljon. Ez azonban lassan kevésnek bizonyult, Gage az ágyában egyre gyakrabban képzelte maga mellé Lindsayt, és hogy milyen lenne úgy szeretni egymást, ahogyan az férfi és nő között szokás. – Visszahívod? – kérdezte Leta, mert a fia nem indult azonnal a telefon felé. Előző héten Gage sokat gondolkodott azon, hogy felkeresse-e a nőt. Talán meg is tette volna, de aztán Buffalo Bobnál összefutott Brandon Wyatt-tel. A szomszédja pokoli kínokat élt át, és Gage attól tartott, ha komolyabban belebonyolódik egy kapcsolatba Lindsayvel, rá is hasonló sors vár. Rá akarta beszélni Brandont, hogy tartson vele szilveszterkor Buffalo Bobhoz, de végül egyedül ment el, és korán távozott. Később kiderült, Lindsay Hassie-vel és Letával vacsorázott aznap. Nem koccintottak Lindsayvel, és nem csókolta meg őt senki éjfélkor. Brandont sem. Aznap Gage betért a Wyatt-birtokra, és földbe gyökerezett a lába az ott uralkodó állapotok miatt. A koszos edény púposan állt a mosogatóban. A konyhapultot ellepték a kibontott levelek és a régi újságok. A mosógép és a szárító tetején óriási szennyeskupac magasodott. Brandon teljesen magába roskadt. A földek körüli teendőket el tudta látni – télen amúgy 147

sem akadt sok munka –, de semmi másra nem maradt lelkiereje. Ez a látogatás sem csinált kedvet Gage-nek ahhoz, hogy közeledjen Lindsayhez. – Megmondta, miért keres? – puhatolózott Gage. Leta ezen az egyszerű kérdésen is sokat gondolkodott. – Miért nem tőle kérdezed? Bár Gage nem beszélt Joanie és Brandon házassági válságáról az anyjának, az asszony mégis érezte, hogy a fiát kételyek gyötrik. A férfi szó nélkül fogta a kalapját, és ismét kilépett az ajtón. Tudta, hogy vagy nagy ostobaságot követ el azzal, hogy meglátogatja Lindsayt, vagy később az élete legjobb döntéseként tartja majd számon. Végiggondolta, hogy mit mond majd, amikor a nő ránéz azzal a hatalmas kék szemével. Remélte, hogy meg tudja őrizni a nyugalmát és a hidegvérét. Tudta azonban, hogy a lehetetlent várja el magától. Hiányzott neki a nő, a csókok, a beszélgetések. Eleredt a hó, mire megérkezett Lindsayhez. A tornác lámpája alá állt, becsengetett, és várta az elmaradhatatlan kutyaugatást. Lindsay szinte azonnal kinyitotta az ajtót, mintha csak számított volna a férfi felbukkanására. Talán az anyja előre odatelefonált neki, hogy hírt adjon az érkezéséről? – Gyere be, Gage! – hívta Lindsay, és látszott rajta, mennyire boldog, hogy láthatja őt. Gage úgy érezte, az ő arcára ugyanaz a kifejezés ült ki. – Örülök, hogy itt vagy! – mondta a lány egyszerűen. – Én is. – Gage-et bosszantotta, hogy nem tudta kimondani, amit akart. Lindsay tett felé egy lépést, Gage viszonozta. Már ezer éve nem tartotta őt a karjában, szinte felfalták egymást csók közben. Minden egyes érintésüket a vágy lobbantotta vad lángra. A férfi elképzelte, milyen lenne, ha ezek után bebújnának az ágyba. Két-három csók után azonban megálljt parancsolt magának. Nem ment könnyen. Beszélniük kellett, és Gage tudta, vagy véget vetnek a kapcsolatuknak örökre, vagy virágba szökken. – Sokat tipródtam, mielőtt felhívtalak – mondta Lindsay, miközben a heverőhöz kísérte látogatóját. Gage leült, de nem fogadta el a kínált innivalót. A lány kiment a nappaliból, majd visszatért, kezében egy fadobozkával. – Megtaláltam, amit a nagymamám a kandallóba rejtett. Lindsay elmesélte, hogyan bukkant rá az üregre a beépített szekrény falában. Nagyon óvatosan felemelte a dobozka tetejét, és egy aranymedált vett elő belőle. – Ez egy kép a nagypapádról és a nagymamámról, tizenéves korukból – mondta elfúló hangon. Átadta az ékszert a férfinak. Gage alaposan szemügyre vette. Egyszerű, díszítéstől mentes darab volt, a jobb oldalán kis kapoccsal. Kinyitotta, és két kis fekete-fehér arcképet talált benne. Bár Gage nem látott ennyire fiatalkori képet a nagyapjáról, rögtön tudta, hogy Jerome Sinclairt látja. Gage tőle örökölte őszinte tekintetét, szögletes, erőteljes arcvonásait. A másik képről egy törékeny, szőke, tiszta szemű szépség mosolygott rá vissza. Lindsay is nagyon hasonlított a nagymamájára. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a nagypapája valóban szívből szerette Regina Snydert. – Nem tudtam, hogy ilyen gyönyörű lány volt – vallotta be Lindsay, amikor a férfi újra ránézett. 148

Gage mosolygott. Lindsay nem látta a hasonlóságot a nagymamájával, de ő igen. – Tehát megtaláltad – mondta, és tudta, hogy mekkora örömet szerzett ez a lánynak. – Van még valami – folytatta Lindsay. A dobozból egy megsárgult borítékot vett elő. – Olvasd el, és mondd meg, mit gondolsz róla! Gage óvatosan elvette a levelet. A papír elvékonyodott, a tinta elhalványult. 1943. január 10. Gina, legdrágább kincsem! Csak néhány percem van, és imádkozom, hogy megkapd ezt a levelet. A legutóbbi leveled három hét késéssel ért ide, és tudom, mennyire aggódsz értem. Szeretlek, Gina! Kérlek, ne félj! Összeházasodunk, amint el tudom intézni. Minden rendben lesz! Örök szerelemmel: Jerome

– Nos, mit gondolsz? – kérdezte Lindsay. – Szerelmesek voltak egymásba. – Ezt már akkor tudták, amikor beszéltek Lily Quantrill-lal. Nem kellett hozzá egy hatvanéves levél, hogy felismerjék, a nagyszüleik milyen érzéseket tápláltak egymás iránt. – Nem látod? – Úgy tűnt, Lindsay azt akarja, hogy ugyanazt vegye észre, amit ő, vagy legalábbis ugyanúgy értelmezze a sorokat. – Mit kellene látnom? – Gage! – kezdte a lány érzelemtől remegő hangon. – Nyilván nem olvastam a nagymamámnak azt a bizonyos levelét, amely három hetet késett, de a válaszból kiderül, mennyire kétségbeesett volt. Nem is sejted, hogy miért? Gage nem akart találgatni. – Nem tudom. Szerinted miért? – A nagymamám gyermeket várt. – Nem hiszem. – Olvass a sorok között! – Nincs rá bizonyítékod. De ha lenne is, mit számít már? – Hogy mit számít? – kiáltott fel Lindsay, mintha nem értené, miért kérdez ilyen sületlenséget a férfi. Gage már megbánta, hogy elment a nőhöz. Nem akart tudni erről az egészről, nem akarta beleártani magát a nagyapja életébe. – Nincs rá bizonyítékod – hangsúlyozta még egyszer. – Nézd, Lindsay, néha jobb, ha nem bolygatjuk a dolgokat! Bármi is volt, sok-sok évvel ezelőtt történt. – Tévedsz! Be tudom bizonyítani! – suttogta a lány, és ismét a dobozba nyúlt. – Ezt a levelet a nagymamám egy örökbe fogadó ügynökségtől kapta a gondjukra bízott gyermek elhelyezésével kapcsolatban.

149

15. Lindsay látta Gage arckifejezéséböl, hogy a felfedezés letaglózta. Igaz, őt magát is. A férfi összevont szemöldökkel olvasta az ügynökség levelét. Lindsay annyiszor futotta már át a sorokat, hogy jóformán kívülről tudta az egészet. A levelet ötven évvel azelőtt egy együtt érző felügyelő írta egy gyászoló fiatal nőnek. 1944. szeptember 30. Kedves Regina! Itt fekszenek előttem a levelei. Értékelem az aggodalmát és a kislánya iránt érzett szeretetét. Mint tudja, a bevett gyakorlatunknak megfelelően nem adjuk az anyák tudtára, kik fogadták örökbe a gyermeküket, nem tájékoztatjuk őket az örökbefogadás részleteiről. Ennek ellenére hajlandó vagyok önnel kivételt tenni, de meg kell értenie, hogy többet nem tehetek. Kérem, ne kérjen ennél többet! A lánya jó családhoz került, erről biztosíthatom. A nevelőszülei tanult emberek, köztiszteletnek örvendenek. Az apja elismert orvos. Kérésének megfelelően katolikus szellemben nevelik, sőt az egyik nagybátyja pap. Már meg is keresztelték. Tudom, milyen nehéz döntést hozott az örökbeadással, de mint azt már többször megbeszéltük, mindkettőjüknek ez válik leginkább a javára. Ön előtt még ott az egész élet. Temesse a lánya és az elesett kedvese emlékét a szíve legszentebb zugába, és őrizze meg, amíg él! Az új életét kezdje reménységgel, legyen nyitott egy újabb szerelemre! Legyen erős! Az Isten áldja meg! Üdvözletlel: Mrs. Merline Hopfinger Diekinson Örökbefogadási Ügynökség

– Sosem beszélt senkinek a kisbabáról! – Lindsay ezt egészen biztosra vette. Lily Quantrill és Hassie sem tudott róla. Igaz, a gyógyszerésznő csak a háború után költözött Buffalo Valleybe, de nagyon közeli barátnők lettek Ginával. Ha még vele sem osztotta meg ezt a titkot, akkor senkivel. Gage a fejét rázta. – Nem tudhatod. – Igazad van, de szerintem nem tette meg. Lindsay meg volt róla győződve, hogy a nagymamája nem a lányanyaság miatti szégyenében hallgatott. Jerome emlékét védte ezzel, azét a férfiét, akit halottnak hitt. Követte Mrs. Hopfmger tanácsát, és mélyen a szívébe zárta Jerome és a lánya emlékét. – Emlékszel, mit mondott Lily Quantrill? – csillant fel hirtelen Gage szeme. – A nagymamád betegeskedett egy ideig a szörnyű hír után. 150

– Emlékszem. Gage láthatóan eltöprengett valamin. – Talán akkor ment el, hogy megszülje a gyermekét. Lindsay is így vélekedett. Valószínűleg a nagymamája addig rejtegette az állapotát, amíg csak tudta. Amikor már láthatóvá vált a terhesség, elhagyta Buffalo Valleyt. – A kicsi valamikor augusztusban születhetett – jelentette ki magabiztosan Lindsay. Gage visszaadta neki a levelet. – Miből gondolod? A levélben nincs utalás a gyerek születésnapjára. – Tudom. – Azon a bizonyos éjjelen Lindsay nagymamája a gyermek után sírt, akit sosem ringathatott. Augusztus volt, és úgy okoskodott, hogy Gina felidézte a kislánya születését, akit örökbe adott, de egész életében gyászolt. – Honnan? – erősködött Gage. – Mindig július utolsó hetében mentem táborozni. A szüleim pedig ide jöttek, Buffalo Valleybe augusztusban. Biztos, hogy augusztusban történt. Gage a dobozkára nézett. – Elképesztő dolgokat tudtunk meg, de én nem akarom kiadni a titkukat. Te igen? Lindsay csak nem sokkal azelőtt hozta meg a döntést. Eleinte bizonytalanul olvasgatta át a doboz tartalmát újra és újra. Később felhívta Gage-et. Végül elhatározta, mit fog tenni: – Meg akarom találni őt! – A gyermeküket? – Gage rosszallóan rázta a fejét. – Igen – felelte Lindsay. – Akárki is ő, joga van tudni, kik a vér szerinti szülei. Gage ajka elkeskenyedett, és még mindig a fejét rázta. – Lindsay, ne! – Ne? – Először is, az örökbefogadási akták titkosak. – Nekem nem kellenek a hivatalos papírok. Anélkül is eleget tudok ahhoz, hogy megtaláljam. Legalábbis remélem… – Valószínűleg nem lesz könnyű, de talán nem kivitelezhetetlen. Bízott abban, hogy Gage segít neki, és legalább akkora késztetést érez majd a feladat megoldására, mint ő. A férfi hallgatott, majd a szoba másik végébe húzódott, mintha el akarna távolodni Lindsaytől. A visszautasítás sokkal jobban bántolta a lányt, mint ahogy várta. – Nem fogok belekotnyelcskedni az életébe – magyarázta sietve Lindsay. El akarta oszlatni a férfi ellenvetéseit, még mielőtt az megfogalmazza őket. – Nem, te kéretlenül és akaratuk ellenére akarsz közéjük furakodni. És vajon minek? Ami történt, megtörtént. Mindez már közel hatvan éve volt. Mi hasznod származik abból, ha zaklatod őt? – Joga van megtudni, hogy a szülei szerették – győzködte Lindsay kitartóan a férfit. – Felejtsd el! – felelte Gage lágyan. – Mi van az aranymedállal és a levelekkel? Ha te örökbe fogadott gyerek lennél, nem tartanál rájuk igényt? 151

– Biztosan nem – felelte szárazon a férfi. Az arcizmai megfeszültek, Lindsay még sosem látta ennyire hidegnek a tekintetét. Megrázta a fejét, és így folytatta: – Brandon már a múlt héten megmondta, és ma is megjegyezte. Igaz, fenntartásokkal kezelem, amit mondott, hiszen nagyon elkeseredett, amiért Joanie elment a gyerekekkel együtt… Most Lindsay zavarodott össze. – Mi köze Brandon Wyattnek ehhez az egészhez? – Nem értesz meg minket. – Titeket? Mit jelentsen ez? – Lindsay idegeit borzolták a férfi hasonló kijelentései. Gage a szemébe nézett. – Nem vagy közülünk való. – Úgy érted, hogy kívülálló vagyok? – mérgelődött Lindsay. – Jól hallottad, de te ezt nem értheted. Az itt lakók úgy gondolkodnak, hogy mindenkinek meg kell hagyni a döntés szabadságát, és azt, hogy aszerint éljen. Önállóak és függetlenek vagyunk. Nem avatkozunk mások életébe, és azt sem szeretjük, ha a miénkbe szólnak bele mások. Úgy látszik, neked ez nem világos. Gage az ajtó felé indult, és csak annyi időre állt meg, amíg a kabátját magához vette. – Ne tedd ezt, Lindsay! Hagyd azt a nőt békén! Nem akarhatja, hogy felforgassák az életét. Joga van a magánélethez. – Nem akarom zavarni. Csak egy ajándékot szeretnék neki adni. Gage a nőre bámult. – Ajándék – lökte ki magából ezt a szót. – Kevin ösztöndíját is ajándéknak hívtad. Nem érted? Állandóan rátukmálod az emberekre azt, amit nem kértek, és nem is akarnak. Lindsay kinyitotta a száját, hogy vitába szálljon vele, de a férfi belefojtotta a szót. – A nagymamád úgy döntött, hogy eltitkolja a kislányát. Ha mást nem, legalább az ő kívánságát tartsd tiszteletben! – Még meggondolom – ígérte Lindsay. – Nem is kérek mást. – Gage az ajtóhoz indult, hogy kinyissa. – Gage! – állította meg a lány. Nem akarta, hogy a férfi így távozzon, amikor annyi mindent nem vitattak meg. – Beszélnünk kellene még Kevin ösztöndíjáról. Gage úgy állt, mint aki karót nyelt. Lindsay hirtelen megrémült attól, hogy elveszítheti. Látta és érezte, hogy a férfi érzelmileg és fizikailag is eltávolodik tőle. – Értem, hogy mi a kötelességtudat és felelősségvállalás, és azt is, hogy Kevin jövőjét már előre elterveztétek. De abban is mélységesen hiszek, hogy meg kellene pályáznia az ösztöndíjat. Ha visszautasítják, azzal sem veszít semmit, ha pedig elnyeri, akkor majd gondolkodunk a folytatáson. Ha felveszik, többé nem kételkedik majd a saját tehetségében. – Rávetted, hogy töltse ki a jelentkezési lapot? Lindsay bólintott. – És Kevin ráállt? – Egy kicsit bizonytalan volt, de aztán belement, miután beszéltem vele. – Lindsay vérző szívvel kulcsolta össze a kezét maga előtt. Gage elnézett mellette, de azért lehetett látni az arckifejezését, úgy érezte, Lindsay 152

elárulta őt, pedig a lány nem ezt akarta, meg sem fordult a fejében. – Csak úgy éreztem, hogy tudnod kell. – Tégy a legjobb belátásod szerint! Én is úgy teszek – mondta a férfi, és az ajtó felé fordult. – Gage! – kiáltott fel Lindsay, hogy újból visszatartsa. – Ha engem adtak volna örökbe, én is meg akarnám ismerni a vér szerinti szüleimet! – A férfi egy szót sem szólt. – Nem zavarom meg az életét. – A beleegyezésemet akarod? Mert ha igen, ne számíts rá! Mint már mondtam, mindketten azt tesszük, amit jónak látunk. – Nem is segítesz megkeresni? – Nem akarom beleártani magam. Lindsay egy lépést tett felé. – A hétvégén végzek egy kis kutatómunkát. Ha megtalálom azt az orvost, aki annak idején a közelben rendelt, és volt egy pap testvére vagy sógora, akkor talán ki tudom deríteni, ki ő. Azt reméltem, hogy együtt nyomozhatunk majd. – Talán nem értetted tisztán, amikor azt mondtam, hogy én ebbe nem akarok belefolyni. Nem tudok ennél egyszerűbben fogalmazni. Lindsay megdermedt. – Azt hiszem, nem is kell – bökte ki végül alig hallhatóan. Gage kinyitotta az ajtót, és a nő nem tartotta többé vissza.

Heath Quantrill nem beszélt Rachellel a közös vacsorájuk óta. Az eltelt egy hónap során ráébredt, hogy hibázott, amikor sürgette az özvegyet. Sok nővel megismerkedett korábban, akik sokkal szabadabban és szabadosabban gondolkodtak az életről, a testiségről. Gyakran a nők kezdeményeztek, és rángatták az ágyukba a férfit. Néha elfeledkezett arról, hogy időközben visszatért Észak-Dakotába, ahol a szebbik nem képviselői már a testi szerelemnek a puszta gondolatától is fülig vörösödnek, akárcsak Rachel. Az asszony egész életét Buffalo Valleyben élte le, a gimnázium után azonnal férjhez ment, és felvette azt a szerepet, amelyet soha, egy pillanatig sem kérdőjelezett meg. Heathnek azonban már évek óta nem kellett senkit győzködnie, hogy feküdjön le vele, na nem mintha nem állt volna kihívás elébe. Valószínűnek tartotta, hogy Rachel összes szerelmi tapasztalata a házasságára korlátozódott. Biztosra vette, hogy sokat kellene még tanulnia, a tanítását pedig szíves örömest vállalta. Tudta, hogy talán túlságosan is rámenős, de nem aggasztotta nagyon. A megfigyelései alapján azt a következtetést vonta le, hogy a nők a magabiztos férfiakat kedvelik. Balgaság volt azt hinni, hogy a Rachellel való kapcsolatát egy napon lehet említeni a korábbi kalandjaival. Bár nehezen ment, szándékosan maradt távol az asszonytól, hogy időt hagyjon a seb gyógyulására. Az ünnepek végeztével azonban úgy döntött, hogy újra nekirugaszkodik, ezúttal talán egy kicsit lassabban, türelmesebben. Közeledett az ideje annak, hogy Rachel kiegyenlítse a pizzasütő januári részletét. Heath azt tervezte, hogy amikor az asszony a bankba látogat, kijavítja a baklövését. Természetesen kellően körültekintő lesz. Heath 153

tudta, hogy mit akar: Rachelt ágyba vinni. Ehhez azonban el kell csábítania. Ahányszor nyílt a bank ajtaja, Heath felnézett, annak reményében, hogy Rachel érkezik. A nő azonban egész nap nem bukkant fel. Korábban mindig pontosan fizette a tartozást. Amikor a férfi már a záráshoz készülődött, Mark rontott be lihegve. – Jó napot, Quantrill úr! – A tízéves fiúcska orcáját és orrát pirosra csípte a hideg. A hajszálai felfele meredtek a kötött sapkától keletkezett elektromosság miatt. – Anyukám arra kért, hogy ezt adjam oda magának. Mark a fogával lehúzta a kesztyűjét, majd egy gyűrött csekket húzott elő a zsebéből. Tehát Rachel a fiát küldte maga helyett a bankba! – Ez a pizzasütő részlete – magyarázta a kisfiú, mert Heath nem akarta azonnal átvenni a csekket. – Köszönd meg neki a nevemben! – kérte a férfi. Mark bólintott. – Most sietek, mert segítenem kell anyunak a ház körül. – A fejébe húzta a sapkáját, felvette a kesztyűjét, majd elköszönt. – Viszlát a jövő hónapban, Quantrill úr! – Jó – mormogta Heath. – Tehát így állunk… Pár perccel később Heath bezárta a bankot, de nem indult vissza egyenesen Grand Forksba, hanem betért Buffalo Bobhoz. Gondolkodni akart, és ehhez nem jutott eszébe jobb hely, mint a Drill. – Hogy van? – üdvözölte Bob. – Kiválóan – motyogta Heath. – Remekül. Buffalo Bob megállt, és a bankárra nézett. – Csak azt ne mondja, hogy maga is egy nő miatt lógatja az orrát! Heath leült. – Ezt meg hogy érti? – Úgy látszik, ez már járvány a helyi férfiak körében. – Bob felmutatott egy sört, de Heath a fejét rázta. Helyette inkább kávét töltött neki. A bankár az ő kávéját tartotta a legjobbnak a környéken. Másoktól eltérően Bob sosem vizezte fel, és nem azt az istentelen, ízesített változatot szolgálta fel. Az európai körútja során Heath igen válogatós lett ebből a szempontból. Úgy vélte, Észak-Dakotában a kávé alig erősebb, mint a tea. – Ott van Brandon Wyatt például – kezdte Bob, ahogy letette a csészét a pultra. – Gondolom, már hallotta, hogy szakítottak az asszonnyal. – Brandon és Joanie? – Heath még nem tudott az esetről, ezért mélyen letaglózta. – Nem tudom, mi történhetett – folytatta Bob. – Brandon csak annyit mondott, hogy ostobaság volt elvenni egy városi lányt. Heath megrázta a fejét, mindkét tenyerével körbefogta a csészét, könyökét a pultnak támasztotta. – Milyen kár! – Dennis Urlacher is nemrég mesélte, hogy kínlódik Sarah-val. Nem ért szót a nő kamasz lányával. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy a lányka a szüleit akarja újra összeboronálni. – Van rá esély? Buffalo Bob megvonta a vállát. 154

– Nem hiszem, mert már évekkel ezelőtt elváltak, de ki tudja? – Bob magának is töltött egy kis kávét. – Maga sem néz ki túl rózsásan, Quantrill úr. – Én? – Heath nem akart a szívügyeiről beszélgetni, sem Bobbal, sem mással. Lehet, hogy mások közlékenyebbek, de ő nem akarta bevallani a hibáit. Azért jött, hogy egy kicsit magába szállhasson. – Semmi sincs velem – morogta. – Azt hittem, hogy Rachel Fischernek teszi a szépet. – Nem igazán. – Heath felhörpintette az utolsó korty kávéját, és egy dollárt hagyott a pulton. – Azt hiszem, készen állok az útra. Buffalo Bob megdöbbent a vendége hirtelen távozása miatt. – Örülök, hogy láttam! – szólt a férfi után, miközben összeszedte a csészét és a pénzt. – Jöjjön máskor is! – Köszönöm, majd benézek. – Heath már félúton járt az ajtó felé, amikor női kacagás ütötte meg a fülét. Hátranézett a válla fölött, és látta, hogy Bob Merrilyvel forrt össze egy vidám csókban. Hirtelen irigység töltötte el. Rachel is így csókolhatná most, ha egy kicsit okosabb lett volna. Ehelyett vesztesként kulloghat el a városból, és csak a remény maradt neki, hogy egyszer még kaphat egy esélyt. Vasárnap délután Heath a szokásos látogatására indult a nagymamájához. Az idős asszony félrebillent fejjel aludt a kerekes székben. A lehelő leghalkabban óvakodott be a szobájába, és egy csokor virágot tett a televízió tetejére. – Ne oda tedd! – Lily egy pillanat alatt teljesen éber lett. Gyanakodva méregette az unokáját. – Mikor értél ide? – Órákkal ezelőtt – füllentette a férfi. Az asszony szája szegletében mosoly bujkált. – Elkéstél. Köszönöm a virágot! – mondta viccesen, ahogy a férfi átnyújtotta neki a csokrot. – Istenem, milyen figyelmes unokám van! Miért hozol virágot egy vénasszonynak? Tiszta pénzkidobás! Adtad volna inkább Rachel Fischernek! Heath biztosan tett egy árulkodó mozdulatot, amelyből Lily azonnal kiolvasta, hogy valami gond merült fel kettejük közt. – Ugye találkoztok még? – Mostanában nem – vallotta be Heath, miközben leült, tisztes távolban a nagymamájától. Ha Lily megtudja, mit tett, a végén még fejbe vágja azzal a csokorral. – Miért nem? A nagymamája mindig azonnal a lényegre tért. Ebben a tulajdonságban hasonlítottak egymásra. – Nem azért jöttem, hogy a magánéletemről fecsegjünk. – Hány éves is vagy? Nem gondolod, hogy illene végre megnősülnöd? – Fogok is, ha eljön az ideje. – Heath hátradőlt, két karját összefonta a háttámla mögött. – Ha eljön az ideje – csúfolódott az asszony. – Ki tudja, hogy mennyi időnk van még hátra? Max is mindig azt mondta, hogy még előtte az élet, most pedig halott. Heath megpróbált nem gondolni a bátyjára, és hogy mennyire hiányzik neki. 155

– Aprópénzre váltottad az életedet. Hegyet másztál, játszottad az aranyifjút. A szüleid a hibásak ezért. Mindig is mondtam nekik, hogy néha kell egy hatalmas atyai pofon. – Nagymama! – Heath alig tudta elfojtani a nevetést. – Kaptam én eleget. – Egy olyan csökönyös szamárnak, mint te, az vajmi kevés. Nekem kellett volna kiporolnom, saját kezűleg! A férfi nem bírta tovább, elnevette magát. Tudta, hogy a nagymamájának csak a szája jár. Lily odagurult elé. – Mondd meg, hogy mi történt az özveggyel! Heath egy kicsit tétovázott, majd úgy döntött, hogy elárulja, hisz bármilyen szidást kap is érte, megérdemli. – Sürgettem az ágyba bújást. Lily Quantrill felhorkant, de nem rontott neki úgy, ahogy arra Heath számított. Úgy látta rajta, hogy teljesen bolondnak tartja őt, és igazat adott neki. – És most milyenek a kilátásaid? – Attól tartok, nem túl jók. Lily összevonta a szemöldökét. – Feladod? – Nem. – Heath sosem futamodott meg. – Elveszed feleségül? – Ezt még korai lenne megmondani. Lily felkacagott. – Tehát le akartad fektetni. – Igen, de… – Heath kétszer is meggondolta, hogy felvilágosítsa-e a nagymamáját az erkölcsök változásáról, és inkább nem tette. – De… mi? Én kedvelem, te kedveled. Felhívjam, hogy tisztázzam ezt az egészet egyszer s mindenkorra? Heath felugrott. – Más sem hiányozna! Majd én elintézem. – Kérj tőle bocsánatot! Heath felsóhajtott. – Ha ez az ára… – És sose feledd: előbb a pap, aztán a paplan. Sok száz éven át működött. Nem lehetett véletlen, nem gondolod? Lily az orra alatt mormogva eltette a virágot, majd visszagurult az unokájához. – Tegyél valamit, de gyorsan! Szeretnélek az oltár előtt látni, amíg még élek! Figyelmeztetlek, hogy sokkal fiatalabbnak nézek ki a koromnál!

Joanie egészen délutánig halogatta, hogy felhívja Brandont. Tovább nem akart vele várni, nehogy a gyerekek berontsanak, ahogy hazajönnek az iskolából. Rettegett ettől a beszélgetéstől, de nem maradt más választása. Millió dolgot kellett megbeszélniük.

156

Amint a gyerekek reggel elindultak, Joanie leült, és felírta mindazokat, amikről említést akart tenni. Akárhová ment, mindenhová vitte magával a felsorolást. Eddig ahányszor csak beszéltek, Joanie mindig felzaklatta magát. Brandon nem könnyítette meg a dolgát, de az asszony tudta, hogy mégis fel kell hívnia. Mégpedig azonnal. A kisbaba megmozdult a pocakjában, ahogy leült a konyhaasztalhoz, és a telefonért nyúlt. Joanie a domborodó hasára tette a tenyerét. Már szívből szerette a még meg sem született gyermekét. A szegény, édes apróságot, akinek fogalma sem volt róla, mi zajlik a családjában. Nem sokkal korábban az orvos az ultrahangos készülékkel kiderítette a magzat nemét. Azért rendelték el a vizsgálatot, mert Joanie enyhébb panaszokkal küszködött, így szerencsére ingyenes orvosi ellátásban részesült. Brandon kiszaladt volna a világból, ha a családjából bárki is mások jóindulatára szorult volna. Joanie, amióta elhagyta őt, apránként megtanulta elfogadni mások segítségét. A szülei mindenben támogatták, de az asszony nem akart még jobban függni tőlük. Brandon küldött egy csekket januárra, és februárra is egy héttel korábban. Sajnos nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy megéljenek belőle, még akkor sem, ha az, asszony csak jelképes bérleti díjat fizetett. A szülei noszogatták, hogy árulja el Brandonnak a terhességet. Joanie kétszer is nekifutott, de egyik alkalommal sem sikerült. Amikor beszéltek, a férfi hangjából annyira sütött a harag és a keserűség, hogy Joanie-nak minden igyekezete ellenére sem sikerült őt felvilágosítania a legújabb kis Wyattről. Joanie a füléhez emelte a kagylót. Hiányzott az otthona, a barátai, az élet Buffalo Valleyben. A leginkább természetesen a férje. Kétségek gyötörték. Esténként, az ágyban fekve minduntalan azon rágódott, vajon helyesen cselekedett-e. Két hónapja még sokkal világosabban látta a választ. Azóta meg kellett küzdenie a gyerekek fájdalmával, és a sajátjával is. Mielőtt végképp inába szállt volna a bátorsága, tárcsázott. A férje épp csak egy csörgéssel előzte meg az üzenetrögzítőt. – Szia, Brandon! – kezdte Joanie, és az ujját a lista elejére helyezte, talán csak azért, hogy ezzel segítse megőrizni a lelki egyensúlyát. – Valami baj van a gyerekekkel? – Nem, ők jól vannak. – Joanie elhallgatott, és a csend kezdett kínossá válni, mire újra megszólalt. – De róluk is akarok veled beszelni. – Mondd csak! Joanie magában sóhajtott, majd belevágott: – Azt szeretnék tudni, hogy hazamehetnek-e a tavaszi szünetre. Brandon azonnal rávágta: – Hiszen ez az otthonuk. Ők bármikor jöhetnek. Tehát Joanie nem… Ezt ugyan nem mondta ki szó szerint a férje, de az asszonynak nem kellett mindent a szájába rágni. – Apám felajánlotta, hogy szívesen elviszi őket. – Az apád? Nem te? Joanie behunyt szemmel erőltette tovább a beszélgetést. – Nem tudok. Kaptam munkát, és hétvégén dolgozom. 157

– Bankban dolgozol? – Nem, ez csak részmunkaidős állás. A bankok nincsenek nyitva hétvégén. – Nem akarta, hogy a férje megtudja, heti négyszer nyolc órán keresztül álldogál egy kisboltban. Csak ez az egy lehetőség adódott, és abból a csekélyke pénzből tudott venni ennivalót. – Akkor március második hetében várom a gyerekeket. – Brandon hangja némileg ellágyult, és Joanie tudta, mennyire várja már a találkozást a gyerekeivel. – Ha már apa úgyis arra jár, nagy baj lenne, ha elhozna nekem néhány holmit? – hadarta Joanie, nehogy Brandon idő előtt letegye a készüléket. – Például? – Van két-három doboz régi ruha a padláson. – Minek az neked? Eljött az ideje, hogy végre vallomást tegyen, hogy mellesleg megjegyezze, kismamaruhákról van szó, amelyeket Stevie születése után rámolt el. – Semmi különös, csak úgy kell. – A munkádhoz? – Igen. – Joanie hazudott is, meg nem is. – Lehozom neked. – Köszönöm. Brandon felsóhajtott, mint akinél betelt a pohár az acsarkodástól. – Olyan udvariasan beszélünk egymással. Joanie nem felelt. Az udvariasság még mindig jobb, mint a keserű hallgatás vagy a dühös vádaskodás. – Elmentél már a nagyvárosi ügyvédedhez? – érdeklődött Brandon némi fájdalommal a hangjában. – Nem. – Szereztél munkát, most már meg tudod fizetni. Utána engem is kiforgathatsz mindenemből. Azt akartad, hogy adjam el a földemet. Nos, a válás jó módszer arra, hogy elérd. Joanie az asztalra könyökölt, homlokát a tenyerébe hajtotta. – Nem jártam még ügyvédnél, de mindenképp értesítelek, ha intéztem valamit. – Tedd azt! Az asszony elhallgatott, nem akarta tovább folytatni erről az eszmecserét. – A múlt héten elvittem Sage-et a fogorvoshoz. Valószínűleg fogszabályzót kell majd hordania. Brandon maró gúnnyal válaszolt: – Mintha lenne rá pénzünk… – Gondoltam, elmondom. – Joanie már megbánta, hogy elmesélte, végül is nem volt olyan égetően sürgős. A fogorvos szerint csak tizenháromtizennégy éves korában lesz esedékes. – Maradt még valami a listádon? Brandon annyira jól ismerte a feleségét! Nem hiába töltött vele annyi évet. – Nem – suttogta Joanie –, ez minden. – Kivéve, hogy állapotos vagyok, gondolta hozzá, de elmondani már képtelen volt. Egyikük sem búcsúzott el, és a vonalat sem bontották. 158

– Nagyra értékelem, hogy a gyerekekkel minden héten íratsz levelet – mormogta Brandon. – Ők is mindig örülnek, ha írsz. Minden kedden két levelet kaptak. Egyet Sage, és a másikat Stevie. Sage egy cipősdobozban gyűjtötte őket. Esténként, lefekvés előtt Joanie gyakran kapta rajta, hogy azokat olvasgatja. Stevie azonban széthagyta az övéit a házban. Joanie összeszedte helyette, de a kisfiút látszólag nem érdekelte. – Viszlát, Brandon! – köszönt el végül az asszony. – Mielőtt még leteszed, légy szíves, válaszolj egy kérdésre! – Brandon habozott, mintha a szavakat keresné, majd kiszakadt belőle: – Mondd csak, Joanie, boldog vagy? A nő nem tudta, mit feleljen. Az igazság ennél sokkal többrétegű. Nagyon rosszul érintette, hogy eljött otthonról, de a rossz érzés inkább csak erősödött azóta. Csak rövid ideig érzett boldogságot, amikor a gyerekekkel Fargóba költöztek. Egy hétig úgy tűnt, talán minden jóra fordul. Elmúlt a feszültség, és akadt tennivaló bőven, de ez az állapot sajnos nem tartott sokáig. A gondok és kételyek visszatértek, a fájdalom meg ki sem tette a lábát az ajtón. Ráadásul a kis jövevény miatt is főhetett a feje. – Ennyire nehéz erre válaszolni? – Bizonyára – felelte Joanie. – Nem, nem vagyok boldog. Sosem akartam ezt tenni, nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. – Azért olyan nehéz, mert szeretsz engem, igaz? – Brandonból ismét sütött a megvetés. – Hiszed vagy sem, Brandon, szeretlek. – Elég furcsán mutatod ki. A jövő hónapban várom a gyerekeket! Viszlát, Joanie! – Viszlát, Brandon! – Joanie finoman letette a kagylót, arcát a kezébe temette, és kétségbeesetten igyekezett visszafojtani a bánatát és a félelmét. Nem akarta, hogy az iskolából hazatérő gyerekek feldúltnak lássák, mert attól mindig nyugtalanok lettek. Inkább úgy tett, mintha minden rendben lenne, és közben azon tűnődött, elérkezik-e valaha ez az eszményi állapot.

16. Február első hetében úgy látszott, a tavasz sosem tér már vissza. A kemény, hideg tél igencsak lehangolta Lindsayt. A szél süvített a hófödte földek felett. A szürkeségben még kietlenebbnek tűnt a város az útszéli sáros hókupacokkal. A gyerekek is kedvüket vesztették, unatkoztak az órákon. A rábeszélés vajmi keveset segített, nem is érte meg a fáradságot. A személyes gondjai sem hagyták nyugodni. Még mindig nem döntötte el, hogy megkeresi-e Gina gyermekét. Azt sem tudta, hogyan kezdhetne hozzá. Fogadjon fel magánnyomozót? Gage-et alig látta az elmúlt hónapban, és akkor is csak

159

kimérten beszélgettek egymással. Lindsay enyhíteni akart a feszültségen, de ahhoz fájdalmas áldozatokat kellett volna hoznia. Lindsay aznap is betért tanítás után Hassie-hez, mint általában. Most különösen igényelte a barátnője bölcs tanácsait. – Sajnálom a gyerekeket – vallotta be Lindsay, miközben a teáját kortyolgatta. Saját magát is sajnálta, de ezt nem tette hozzá. – Szinte semmilyen társasági életet nem élnek. Egy rendes középiskolában sportversenyeket és bálokat rendeznek. Ezek a gyerekek péntek esténként csak elvonulnak valahova, dobozos sört isznak, és a rádiót hallgatják. – Ebben igazad lehet. – Hassie egyetértett vele, miközben a teájával vesződött. Belecsorgatott egy kanállal Gage mézéből, majd lassan kevergetni kezdte. – Nekem a Bálint-napi mulatság volt a kedvencem. – Lindsay kellemes emlékeket őrzött gimnazista korából. Szívesen gondolt vissza arra, mennyi időt fordított a ruha kiválasztására, milyen jó móka volt kettős találkára menni Maddyvel. Boldogan és gondtalanul éldegéltek. Hassie mosolygott, mintha Lindsay valami tényleg fontosat mondott volna. – Mi tart vissza? – kérdezte Hassie. – Mitől? – Attól, hogy rendezz egy bált. A karácsonyi színdarabot is megszervezted. Igen, de ahhoz rendelkezésére állt a színházterem, amelyet legközelebb a bizonyítványosztáskor akartak használni. – Jó ötlet! De mégis hol? Hassie sandán nézett rá. – Használd a fejedet, kislány! Errefelé sok az elhagyott épület. Egy gimnáziumi bál nem járna akkora felfordulással, mint a színház felújítása. – Vacsorával is egybeköthetnénk a bált. – Lindsayt kezdte izgalomba hozni az elképzelés. – Amikor Maddyvel végzős osztályba jártunk, az volt a divat, hogy mindenki limuzint bérelt, és a legdrágább éttermekbe ment a családjával. Mi ketten úgy gondoltuk, butaság így szórni a pénzt, ezért egy egészen szokatlan, egyedülálló ötlettel rukkoltunk elő. – Mit találtatok ki? Lindsay elmosolyodott, bár a tél viszontagságaitól kicserepesedett ajka meglehetősen fájt. – A parkban vacsoráztunk. Öt pár gyűlt össze. A szüleink kihozták a legszebb terítőiket és a porcelán étkészletüket. A fiatalabb fiútestvérek közül néhányan pincérnek álltak, a tíz család pedig csodálatos ételeket készített. Megjelentünk a park kellős közepén frakkban és estélyiben, és úgy tettünk, mintha a Fehér Házban lennénk. Az egész iskola rólunk beszélt. – Ismételd meg itt! – javasolta Hassie. – Van egy nagyon szép csipketerítőm, azt kölcsönadnám. Alkut köthetnél Buffalo Bobbal az ételekről, és talán a zenéről is. Lehetne ott vacsorázni, a bálhoz meg keresnénk egy másik helyet. Tudod, ez lenne az első hivatalos báljuk. Igazad van, nem hiányozhat ez az élmény az életükből! Jót tesz majd nekik. – Sajnos sem a lányoknak nem telik estélyire, sem a fiúknak öltönyre. 160

– Kölcsönözhetnek is. A legtöbb fiúra illik az apja zakója. Vaughn is az apja öltönyében érettségizett. Itt a legtöbben így csinálják. Bízd csak rájuk, hidd el, alaposan meglepnek majd! Kezdett kialakulni a tervük. Izgalmas és ráadásul kivitelezhető is. Lindsay máris sokkal jobban érezte magát. – Képesek vagyunk rá! – Még szép! Jól jön majd ennek a közösségnek! – De ez a középiskolásoknak szólna! – Kísérők is kellenek, nem? Hogyan lehetne szerelmes táncot lejteni a megfelelő pár nélkül? – Igaza van. – Kérd meg Gage-et! – javasolta kacsingatva Hassie. Lindsay már nem rejtegette tovább a férfival kapcsolatos érzéseit. Hassie tudott róla, és támogatta a bimbózó kapcsolatukat, amely nem nagyon akart szárba szökkenni. Lindsay és Gage alapvető dolgokban nem értettek egyet: Kevin ösztöndíjában és a nagyszüleik törvénytelen gyermekének felkutatásában. Lindsay még ennek ellenére is vonzódott a férfihoz, tisztelte, kedvelte őt, és talán többet is érzett iránta… Ám nem tudta, mit változtasson meg. – El kell kezdened a munkát – mondta Hassie –, különösen, ha Bálint-nap környékén akarod megrendezni a bált. – Már ma este nekilátok! – Lindsay lelkesedése a tetőfokára hágott, és úgy döntött, hogy a szerelmesek napját követő szombaton lesz a bál. Alig két hete maradt a szervezésre. Lindsay arcon csókolta a barátnőjét, mielőtt elment. – Ezt meg miért kaptam? – Mert maga egy lángész! Hassie felnevetett. – Ha kérhetem, ezt mondd el a városi tanács tagjainak is! Én már túl öreg és fáradt vagyok ahhoz, hogy folyton birokra keljek velük. – Az idős hölgy szeme felragyogott, az arca kipirult. Két nappal később Lindsay megtette a megfelelő lépéseket, hogy Buffalo Valleyben létrejöhessen az első gimnáziumi Szerelmesek Bálja. Beszélt Rachel Fischerrel, aki felajánlotta a szülei régi éttermét a bálhoz. A helyiségből már elvitték a székeket és az asztalokat, de a fűtés és a világítás működött. Buffalo Bob kapva kapott a lehetőségen. Különleges ételsort állított össze, és nagyon baráti árat számított fel érte. Abba is beleegyezett, hogy használhatják a zenei felszerelését a bálhoz, de ragaszkodott ahhoz, hogy ő szerelhesse össze és szedhesse szét. A lány legnagyobb örömére Heath Quantrill kérés nélkül felajánlotta, hogy beáll kísérőnek. Hassie is így tett, de hozzátette, hogy tíznél tovább sosem marad fenn, ezért valószínűleg korán távozik majd. Már csak Gagedzsel kellett beszélnie. – Az egész város a Szerelmesek Báljáról fecseg – ugratta Hassie Lindsayt, amikor a tanárnő legközelebb betért hozzá. – Ha valamit a fejedbe veszel, tankkal sem lehet megállítani. Lindsay elmosolyodott. – Kiváló ötlet volt! – Így igaz – erősítette meg Hassie. – Ugye Gage is jön? 161

– Még nem beszéltem vele. – Itt van Leta vérnyomásgyógyszere. Kivihetnéd hozzájuk, és ha már ott vagy, mellékesen felkérheted Gage-et kísérőnek. – Megtehetem éppen – mondta Lindsay, mert nagyon is szívesen vett részt egy kis ravaszkodásban. Nem sokkal később el is indult a tanyára. Csontig hatolt a hideg, és Lindsay elveszítette az idő- és térérzékét, ahogy vezetett. Csak a kerítések és a telefonpóznák adtak némi alapot a tájékozódáshoz. A várostól távol béke és nyugalom telepedett rá. Most kezdte meglátni a szépséget a végtelen fehérségben. Amikor megérkezett, Leta úgy köszöntötte, mint egy hónapok óta nem látott jó barátot. Lindsay lopva körbepillantott, a szemével Gage-et kereste. – Az istállóban dolgozik – mosolygott sokatmondóan Leta. – Szerintem szeretne veled beszélni. Lindsay ebben nem volt olyan biztos. Amikor a férfi után ment, a traktor fölé hajolva találta. A motort piszkálta. A keze csupa gépolaj volt, a hátsó zsebéből egy rózsaszín rongy lógott ki. Zongorázni lehetett a különbséget ő és Monte között. Gage kétkezi munkát végzett, tudta, mit jelent keményen dolgozni. Nem régóta ismerte, de belelátott a szívébe és a lelkébe. A férfi egyszer arról mesélt, milyen érzés a fűben feküdni, és hallgatni a fűszálak susogását. Ahogy felemelt egy marék termőföldet, és kipergette az ujjai közt, érezte a szeretetet, amelyet a táj iránt érzett. Összekötötte őket még a nagyszüleik titkos szerelme és a lánygyermek, aki ebből fogant. Más, nehezebben megfogható közös vonásuk is akadt. Ráadásul eget rengető vonzalom szikrázott köztük. Lindsay már legalább egy perce figyelte Gage-et, mire a férfi észrevette, hogy mögötte áll. Hátranézett a válla felett, a tekintetük találkozott. – Lindsay! – Gage gyengéden és lágyan ejtette ki a nevét. A lány észrevette a vágyat a szemében, mielőtt még leplezhette volna. A férfi félrenézett, majd felegyenesedett. Letette a villáskulcsot, majd a ronggyal letörölte a kezét. – Elhoztam édesanyád gyógyszerét – mondta Lindsay, majd visszaindult a ház felé. – Hallottam a bálról. A lány megállt. – Azért jöttem, hogy szívességet kérjek – bökte ki végül. – Jól jönne még egy kísérő. – Csak mondd meg, mikor, és ott leszek. – Köszönöm! – A nő futólag elmosolyodott, majd megfordult. – Lindsay! – Gage elindult felé, és ahogy odaért, felsóhajtott: – Én… – Pszt! – Lindsay az ujjaival lefogta a férfi ajkát. – Nem kell kimondanod. – Mit? – csodálkozott a férfi. – Azt akartad mondani, hogy hiányoztam, de tudom, mert én pontosan ugyanígy érzek. Csak nem tudod, hogyan fejezhetnéd ki. – Tévedsz. Tudom, hogyan fejezzem ki. – Gage megcsókolta a nőt. – Jaj, Gage! – suttogta Lindsay. Megsimogatta a férfi arcát, és élvezte a bőre érintését. – Koszos vagyok, nem merek hozzád érni – nyögte Gage. – De én igen… 162

Gage ajka remegett a többhetes vágyakozás miatti túlfűtött csóktól. Lindsay átkarolta őt, de a férfi maga mellett tartotta a kezét, nehogy összemaszatolja gépolajjal a nő kabátját. Lindsay nem is törődött ezzel. Újra csókban forrtak össze, Lindsay pedig olyan erősen szorította össze a szemét, ahogy csak tudta. Így akarta kizárni a kettejük közt feszülő ellentéteket. Amikor újra kinyitotta, Gage az istálló ajtajának nyomta őt. A felsőtestével hozzásimult, és a nyakát csókolgatta. – Őrültek vagyunk – súgta fátyolos hangon Gage. – Ez az egész őrültség! – Nem baj, csak ne hagyd abba! – Akkor sem tudnék megállni, ha akarnék. Csak meg akarom mosni a kezemet! Ez kínszenvedés… Gage felemelte a fejét, hogy odébb lépjen, de Lindsay nem engedte. – Azt mondtad, kínszenvedés? A nő lassan, csábosán sóhajtott, majd a férfi ruhájának csatjánál fogva magához húzta. Mielőtt még tiltakozhatott volna, Lindsay újra a szájára tapasztotta az ajkát, de olyan erővel, hogy Gage nyögdécselni kezdett. – Lindsay, kérlek… – Megmutatnád nekem a szénapajtát? – incselkedett a lány, nem is annyira tudatosan, mint azt Gage gondolta. Lépések zaja figyelmeztette őket arra, hogy valaki közeledik. Csak egy pillanattal Kevin érkezése előtt rebbentek szét. A fiú félúton megállt, és zavartan nézett egyikükről a másikukra. – Nem akartam… én… – Ne félj, nem szakítottál félbe semmit! – Gage és Lindsay tekintete találkozott, mintha azt mondanák: „sajnos”. – Láttam Snyder kisasszony autóját és… – Nincs semmi baj, Kevin, csak eljöttem megkérni a bátyádat, hogy vegyen részt kísérőként a bálon. – Ó! – Van kifogásod a jelenléte ellen? – Nem, dehogy! Azt hiszem, akkor én most vissza is megyek a házba. – Jó ötlet – mondta Gage. – Anya kérte, hogy mondjam meg, hamarosan kész a vacsora, és Lindsayt is szívesen látja. – Azt üzenem, hogy tegyen még egy terítéket az asztalra! Pár perc, és megyünk. Kevin bólintott, és látszott, hogy szíves örömest távozik. Amint kiment, Lindsay az istálló falának támaszkodott. – Mielőtt bemegyünk, szeretnék valamit kérdezni – kezdte Gage. – Mondd csak! – Lindsay ellökte magát a faltól, kezét összekulcsolta a háta mögött. A gyengédség és a szenvedély elillant. – Megtaláltad? Lindsay tudta, kiről beszél a férfi. – Még nem, de úgy határoztam, hogy megbízok egy internetes keresőcéget, akik ilyen esetekre szakosodtak. Én magam is átböngészem a világhálót. Ha megtalálom is, még nem biztos, hogy fel is veszem vele a kapcsolatot. Ezt még át kell gondolnom. Gage bólintott. Lindsay finoman megrántotta a vállát. – Annak ellenére, amit mondtál, én mégis úgy érzem, hogy szeretne hallani a vér szerinti szüleiről. Ha mégsem, nem fogom erőltetni. 163

Gage a fejét rázta. – Ez nem ennyire egyszerű. Ha már egyszer megtudja, nem felejtheti el. Megváltoztatnád az életét, Lindsay. Azt is gondold végig, hogy mi van, ha azt sem tudja, hogy örökbe fogadták! – A férfi védekezésképpen felemelte a kezét. – Felejtsd el, ezt már ezerszer megtárgyaltuk! Reméltem, hogy meggondolod magad, de látom, hogy mégsem. – Nem érted? – Nem. – Gage a kezét nézte. – Csak remélem, hogy tudod, mit cselekszel!

Rachel már Heath érkezése előtt tudta, hogy a férfi önként jelentkezett kísérőnek, és azt is, hogy miért. Sosem tagadta a szándékait. Azt akarta, hogy szeretők legyenek. Ettől azonban nem lett nagyobb az ő önbecsülése. A férfi érdeklődése inkább az ellenkező hatást váltotta ki belőle. Egy pillanatra fellángolt ugyan benne a vágy, de aztán sokat gondolkodott. Rájött, hogy nem működne a kapcsolatuk. A gyász érzése összehozta őket, de más közös vonásuk nem akadt. Heath jómódú volt, és bejárta a világot. Rachel egyiket sem mondhatta el magáról. A testi vonzalom idővel elmúlna, és a helyén csak a megbánás maradna. A házassága egyszerű és erős kapocs volt. A testiség csak egy kis szeletkéjét képezte. Fel kell nevelnie a fiát, példát kell neki mutatnia. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni Heath ajánlatával. A férfi azonban kihívásnak tekintette a visszautasítást, és azért sem adta fel. A bál napján Rachel a szülei régi éttermének konyhájában állt Sarah Sternnel, akivel megbeszélték, hogy később átveszi a feladatait. A gyerekek előbb megvacsoráztak Buffalo Bobnál, majd arra készültek, hogy átmenjenek az éttermébe. A kamaszok két napon át járkáltak ki-be, hogy feldíszítsék. Léggömbökkel, krepp-papírral és hatalmas, piros szívekkel aggattak tele minden kis szegletet. A tervek szerint éjfélkor pizzát szolgálnak fel. – Kész vagy? – kérdezte Sarah, miközben Rachel az utolsó simításokat végezte a kolbászos pizzán. – Mindjárt. – A gyerekek bármelyik percben megérkezhetnek. – Tudom, tudom. – Heath is. Rachelt nem kellett volna emlékeztetnie, de Sarah előszeretettel hívta fel mások figyelmét a nyilvánvalóra. – Tetszett Callának a mellény? – terelte másra a szót Rachel. Sarah keresztbe tette hosszú lábát, nem is tudta, mit válaszoljon. – Azt hiszem, igen, mert végül is felvette. – Sikerült leimádkoznod róla? – Igen meggyőző módszerekkel – mormogta Sarah, majd megrázta a fejét. – Karácsonykor ki sem vette a csomagból. Aztán amikor végül megnézte az ajándékait, felvette, és azóta sem akar tőle megválni.

164

Rachel nevetett a történeten. Calla idegtépően viselkedett, és az özvegy azt remélte, hogy neki is annyi türelme lesz majd a fiához ebben az életkorban, mint Sarah-nak a lányához. – Benéztek később Dennisszel? – Rachel tudta, hogy a legtöbb szülő el akar látogatni a bálba. Belemarkolt a reszelt sajtba, és a pizza tetejére szórta. – Dennisszel? – Sarah nevetése maga volt a válasz. – Tudod, milyen kétballábas? Calla pedig csak húzná az orrát, ha megjelenne. Még engem sem akar itt látni, nemhogy Dennist. Rachel nem irigyelte a barátnőjét. – Calla még mindig nem képes elfogadni őt? – Attól tartok. – Adj neki egy kis időt! – javasolta Rachel. A feltét időközben elkészült. Rachel betette a tésztát a sütőbe, és megnyomta a kapcsolót. Tíz perccel később a másik oldalon majd kicsusszan a forró, ínycsiklandó pizza. – Hol akarsz majd átöltözni? – kérdezte Sarah, miközben körülnézett. – Igazából arra gondoltam, hogy elsurrannék. – Rachel a kötényébe törölte a kezét. – Már így is túl sok a kísérő. Sarah lassan a fejét ingatta. – Ne haragudj, de ezt nem engedhetem! – Hogy mondhatsz ilyet, amikor te sem maradsz itt? – De nekem nyomós okom van rá. Ez az este Calláról szól, nem rólam. – Rachelre mutatott. – Te viszont nagyon gyáván viselkedsz. – Jaj, kérlek! Egyszerűen csak igyekszem elkerülni, hogy feleslegesen találkozzam Heath Quantrill-lal. – Legalább beismered. – Persze hogy beismerem. Miért tagadnám? – Az én szerény véleményem szerint adnod kellene neki még egy esélyt. – Miért tenném? Teljesen mást akarunk az élettől és egymástól. – Ebben én nem lennék ennyire biztos. – Sarah nem akarta annyiban hagyni a dolgot, Rachel pedig rádöbbent, csak arra vár, hogy valaki rábeszélje. – Most menj öltözni! – rendelkezett Sarah. – Ahogy a pizza elkészült, elviszem apámnak, és visszajövök. – Jó. Annak ellenére, amit Sarah-nak mondott, egyenesen várta a bált. A mosdóban akasztotta fel a Hassie-től kölcsönzött ruháját. Az ötvenes évekből származó fekete estélyi hosszú szoknyából és magas nyakú, hosszú ujjú felsőből állt. Egyszerű, ám bájos ruha volt. Mire Rachel elkészült a hajával, Sarah már arra várt, hogy kiléphessen az ajtón. Egy mosollyal üzente, hogy elégedett az eredménnyel. – Itt vannak a gyerekek. Rachel vad zeneszámot hallott egy számára ismeretlen rockbandától. A gyerekek válogattak Buffalo Bob gyűjteményéből, amelyeket a saját kedvenceikkel egészítettek ki. – Hogy megy? – Rachel tudta, hogy Lindsay aggódott a bál táncos része miatt. A gyerekek még nem vettek részt hasonlón, nyilván zavarban voltak. Ötleteket vadásztak, amivel megtörhették a jeget, de Rachel nem tudott előrukkolni semmivel. – Egyelőre csak bámulják egymást – nevetett fel lágyan Sarah. – Istenem! 165

– Menj ki hozzájuk! Egyébként szédületesen nézel ki! Kezdem sajnálni Heatht. – Heath, ugyan! – Ne legyél olyan szőrösszívű! Mindenki hibázhat. Rachel már tudta, nem kellett volna elmesélnie Sarah-nak, hogy mi történt azon a találkán, amikor vacsorázni mentek. Akkor azonban szüksége volt valakire, akinek kiöntheti a szívét. Amint végre kilépett a konyhából, látta, hogy a barátnője nem a levegőbe beszélt. A fiúk Heath és Gage vezetésével a terem egyik oldalán sorakoztak fel. A lányok a csodás estélyi ruhájukban pedig a másikon, élükön Lindsayvel és Hassievel. A fiúk a cipőjüket bámulták. A lányok álmatag, reménykedő tekintettel meredtek a fiúkra, hogy egyikük majdcsak összeszedi a bátorságát, és felkéri valamelyiküket. Végezetül Rachel legnagyobb döbbenetére Heath elindult felé. – Felkérhetlek egy táncra? – A férfi magabiztosan nyújtotta felé a karját. Szép, lassú zeneszám csendült fel. A többiek csak nézték őket, és vártak. A lányok irigykedő tekintete Rachelen csüngött, a fiúk pedig csodálták Heath bátorságát. Az özvegy torkában dobogó szívvel, kelletlenül fogta meg a férfi kezét. Együtt lépkedtek a frissen fényezett táncparkett közepére. Hatalmas, papírból kivágott ezüst Ámor függött felettük, a nyilát egyenesen rájuk szegezte. Heath a nő derekára csúsztatta a kezét, Rachel pedig megfogta a férfi vállát. A nő olyan mereven tartotta magát, ahogy csak tudta, igyekezett ellenállni a gyengéd nyomásnak. Nem nézett a férfi szemébe. – Nyugalom! – súgta Heath. – Figyelnek bennünket. – Nem szeretem, ha mindenki engem néz! – szűrte a fogai közt a szót Rachel. – Nem néz mindenki téged, a lányok természetesen engem bámulnak – nevetett Heath. Szerencsére nem maradtak sokáig egyedül a tánctéren. Pár perc elteltével Kevin Betts csatlakozott hozzájuk Jessica Mayer oldalán. Nem sokkal ezután az egyik Loomis iker – talán Larry – felkérte Callát. Sarah maga tervezte és varrta a lánya ruháját, amely szemet gyönyörködtetőre sikerült. A lány, akinek a ruhatára katonai bakancsokból, fekete farmerokból és kockás ingekből állt, csodás szépséggé változott. Ezt pedig nem csak Rachel vette észre. A Loomis ikrek mindketten Calla körül legyeskedtek, a lány pedig élvezte, hogy mindenki őt csodálja. Néhány lány olyan ruhát vett fel, amely az édesanyjától vagy akár a nagymamájától maradt rá. Akadt köztük szép, de kevésbé tetszetős is. A bál előtti időszakban sokan lomtalanítottak, sokat csereberéltek egymás közt. Stan Mueller, a legfiatalabb fiú Amanda Jensent hívta táncba. Amanda egy évvel idősebb volt nála, és egy fejjel magasabb, de ez láthatóan nem zavarta Stant, a lány pedig rajongással nézett le rá. – Látod, hogy nem is olyan szörnyű? – suttogta Heath, ahogy megszólalt egy újabb dal. Rachel észre sem vette, hogy a férfi közelebb húzta magához, együtt suhantak a hetvenes évek egyik slágerének ütemére. Heath arca a nő homlokához ért. A szívmelengető, meghitt helyzettől Rachel lehunyta a szemét. 166

Ahogy véget ért a zene, leengedte a karját, és hátrébb húzódott. – Nagy hibát követtem el, amikor sürgettelek, Rachel – mondta Heath, miközben fogta a nő kezét, és a terem szélére vezette. Gyors, dübörgő zene következett. – Kérlek, adj még egy esélyt! A férfi szavai őszintén csengtek, ugyanez sugárzott a szeméből is. Rachel még mindig nem tudta, bölcs dolog lenne-e, ha belemenne. Heath azonban nem engedte el, amíg meg nem kapta a választ. – Rendben. – A férfi szándékai komolynak tűntek, ezért Rachel nem utasította vissza. Ha tőrbe csalja, akkor viszont azt is meg fogja bánni, hogy megszületett! Az asszony szó nélkül sarkon fordult és visszament a konyhába. Miután a bál véget ért, Lindsay és Gage kivételével mindenki elindult haza. Az épségben maradt léggömbök a menynyezeten sorakoztak. A rózsaszín, piros és fehér papírcsíkok bánatosan lógtak le majdnem egészen a padlóig. – Most akarsz kitakarítani? – kérdezte Gage. Lindsay ugyanúgy kókadozott, mint a díszek. Keményen dolgozott, hogy összehozza ezt a rendezvényt, és most, hogy véget ért, csaknem összeroskadt. – Ma este nem, Gage. Túl fáradt vagyok. – Lindsay egy széken pihentette a lábát. A cipőjét már órákkal korábban levette, időnként pedig előrehajolt, hogy megmasszírozza a lábfejét. – Túl fáradt – ismételte, és csak annyi időre nyíltak fel a pillái, amíg a férfira nézett. – Fáj a lábam is. Gage magában kuncogott. – Gyere, hazakísérlek! – Az jó lenne. A férfi felsegítette Lindsayt a székről. – Előtte táncoljunk még egyet! – súgta a nő, és karját a férfi nyaka köré fonta. – Azt mondtad, fáj a lábad. – Már elmúlt. – Bob már elvitte a felszerelést. – Én még hallom a zenét. Te már nem? – Nem ivott valaki túl sokat a bóléból? – Nem – tiltakozott Lindsay, és álmatagon nézett fel Gagere. – Nem hallod a zenét? Gage nem hallotta, egészen addig, amíg közel nem húzta magához a nőt. Akkor felcsendült a köztük rezgő dallam. Gage csukott szemmel vezette körbe a termen Lindsayt. A legnagyobb összhangban mozogtak a szívük dallamára. – Jaj, Gage! Olyan csodás volt ez az este! – Szerintem is. Erre az eseményre a diákok és az egész város is sokáig emlékszik majd. Teljesen természetes volt, hogy megcsókolják egymást. Az ajkuk összeért, és Gage abban a pillanatban tudta, hogy a nő megértette, és akarta is. Nem tudott ellenállni a tagjaiban szétáradó melegségnek és érzelmeknek. A csók sokkal jobb volt, mint a legutóbbi, pedig úgy vélte, azt már nem lehet felülmúlni. Addig csókolgatta a nőt, amíg már nem bírta tovább. Szorosan magához ölelte Lindsayt, hogy ő is érezhesse, mit tett vele a közelsége. 167

– Azt hiszem, nem ártana most már hazamenni – súgta Lindsay, miközben a férfi szemébe nézett. – Én is úgy vélem. – Eljössz hozzám? Gage habozott. – Felkészültél arra, ami történni fog, ha odamegyek? Lindsay elmosolyodott. – Arra gondolsz, amire én? Gage visszamosolygott, felbátorodva a lány jókedvén. – Készen állsz? – kérdezte újra. – Ó, igen! – Lindsay megcsókolta, majd kézen fogta. – Menjünk! – mondta, és az ajtó felé húzta a férfit. Útközben összeszedte a cipőjét és felvette a kabátját. Gage mosolygott, majd még egyszer megcsókolta, mielőtt lekapcsolták a lámpákat, és bezárták a helyiséget. Tiszta idő volt azon az éjszakán, és már majdnem telihold. A fénye beragyogta Buffalo Valley Fő utcáját. A csípős hidegben látszott a leheletük. Buffalo Bob fényreklámja villódzott a sötétben. Ezenkívül már csak a Lindsay tornácán égve hagyott lámpa világított, és még egy, amelynek fénye Hassie háza felől jött. – Úgy látszik, Hassie még nem alszik – jegyezte meg Gage. – Az nem lehet! – mondta Lindsay, és végignézett az utcán. – Azt hittem, már órákkal ezelőtt elment. – Így van. Szerintem nem érezte jól magát. – A lány a távolba kémlelt. – Az az ő háza, bizony. Gage is látta, hogy valami nincs rendben az idős hölggyel. Hassie azonban nem szólt semmit, de korán távozott. – Talán kopogjunk be hozzá! – javasolta Lindsay. – Jobb, ha utánanézünk a dolognak – egyezett bele a férfi. Lindsay egyre erősebben szorította Gage karját, ahogy közeledtek Hassie háza felé. Az idős hölgy az egyik sarkon lakott egy kétszintes házban. Hatalmas tornác vezetett a bejárathoz. Felsétáltak a lépcsőkön, és a férfi becsengetett. Hassie azonban nem jött ajtót nyitni, ezért megpróbálta újra. – Lehet, hogy csak elfelejtette lekapcsolni a villanyt – találgatott Lindsay. – Lehet – felelte Gage, de nem hitt benne. Úgy ismerte Hassie-t, mint aki mindig mindent észben tart. Gage az ablakhoz ment, és bekukucskált a nappali ablakán. Meglátta az asszonyt, ahogy köntösben, papucsban a földön fekszik. – Elesett! – kiáltotta, miközben ki akarta nyitni a bezárt ajtót. Lindsay is benézett az ablakon. – Gage, Gage! Hassie nem mozdul!

17.

168

Egy héttel azután, hogy rátaláltak az eszméletlenül heverő Hassie-re, Lindsay a kórházi ágya mellett ült egy egyenes támlájú széken. Annyiszor látogatta meg a barátnőjét a Grand Forks-i kórházban, ahányszor csak időt tudott rá szakítani. Mindent megtett Hassie kényelme érdekében. A gyógyszerésznő szívinfarktust kapott, és ha Gage meg Lindsay nem jár arra, a biztos halál várt volna rá. – Hogy van? – érdeklődött suttogva Leta, miután ő is beóvakodott a kórterembe. Lindsay az ajtóban meglátta Kevint. – Talán egy kicsit jobban – súgta vissza Lindsay. Leta elővette Hassie fiának és férjének bekeretezett fényképét, és az ágy melletti kis asztalkára helyezte. Hassie maga kérte, hogy vigyék be neki, néhány más személyes holmijával egyetemben. Leta egy másik széket húzott a betegágy mellé. – Hála istennek, hogy túlélte! – Igen – mondta Lindsay. A többi városlakóval együtt ő is megkönnyebbült. Hassie sokat formált Buffalo Valley múltján és jelenén. A gyógyszerésznő biztatása nélkül Lindsay sem vállalta volna el a tanári állást, és elkerülte volna Gage szerelme, amely nélkül talán még a Monteval való kapcsolatának mókuskerekéből sem szabadult volna ki. Hassie segítségével végre új célra lelt. Változást vitt a közösség életébe. Buffalo Valleybe költözött, ahol felfedezte az örökségét és a nagymamája titkát. – Az orvosok szívműtétet javasoltak – mormolta Lindsay. Leta is tudta, de a lányt megnyugtatta, hogy még egyszer elmondhatta. Ez emlékeztette arra, hogy nem kell még lemondaniuk Hassie-ről. Sajnos őt nem sikerült meggyőznie arról, hogy még nem kell távoznia az élők sorából: az asszony visszautasította a műtétet. – Megint beszéltél vele erről? Lindsay bólintott. – Oda sem figyel arra, amit az orvosok mondanak. Meggyőződése, hogy közeleg a vég. Tegnap is kérdeztem, hogy van, mire azt felelte, hogy tartós tejet már ne vegyek neki. Leta a fejét csóválta, és elmosolyodott. – Ez annyira jellemző Hassie-re! – Meg kellene műteni, de ő nagyon fél. Hassie aggódott az üzlete miatt, és hogy az ideiglenes zárva tartás miként érinti majd a közösséget. Lindsay megnyugtatta, hogy a recepteket ki lehet váltani Devils Lake-ben. Rachel naponta több órán át dolgozott a gyógyszertárban, csak addig zárta be, amíg az iskolabuszt kellett vezetnie. – Hagyj neki egy kis időt, és majd rááll! – bizonygatta Leta. – Most még fájdalmak kínozzák, és egy kicsit zavart. Hamarosan visszatér belé a harcos lelke. – Nem tudnám róla elképzelni, hogy feladja- súgta Lindsay. – Már megint rólam beszéltek? – Hassie feléjük fordította a fejét. Ősz haja összetapadt az egyik oldalán, beesett arcát sápadtra gyötörte a betegség. Valaha életteli szemét most elhomályosította a gyógyszerek hatása és a lemondás. Lindsay felállt, és az idős nő törékeny kezét a két tenyerébe fogta. Gina nagymamát úgy veszítette el, hogy voltaképp alig ismerte, Hassie 169

halálának a gondolatát sem tudta elviselni, annyira a szívéhez nőtt az asszony. – Mit keresel még mindig itt? – kérte számon Hassie mérgesen. – Itt akarok lenni. Hassie becsukta a szemét, és amikor újra kinyitotta, elnézett Lindsay mellett, egyenesen Letára. – Szeretetotthonba akarnak küldeni, azt mondták, a műtéthez meg kellene erősödnöm. Én egyiket sem akarom, de nem hallgatnak rám. Valerie, a saját lányom írta alá a papírokat. Hassie lánya Hawaiin élt, és kétségbeesetten aggódott az anyjáért. Azt tervezte, hogy néhány hét múlva meglátogatja, de addig is mindennap felhívta telefonon. Lindsay már kétszer is beszélt vele. – Már egy hete itt rostokolok. – Hassie hangja elhalkult, majd elhallgatott, mintha erőt akarna gyűjteni. – Inkább meghalok, mint hogy egy otthonban tengessem a napjaimat! Leta az ágy túloldalára állt, és megpaskolta a barátnője kezét. – Nagyon legyengültél. Nagy megrázkódtatás érte a szervezetedet, és azt ki kell hevernie. Idő kell, amíg megerősödsz annyira, hogy kibírd a sebészeti beavatkozást. – Pont úgy beszélsz, mint azok a fellengzős orvosok. – Istenem, néhány hetet el kell töltened egy otthonban. Nem dől össze a világ! Később majd elvégzik a műtétet, és hazamehetsz. – Az orvosoknak azt mondtam, hogy felejtsék el a műtétet, neked is csak ismételni tudom! Lindsay tudta, hogy a műtét nélkül Hassie-nek vajmi kevés esélye marad a felépülésre. Szerette volna meggyőzni, hogy térjen jobb belátásra, de tudta, hogy felesleges. Hassie már elhatározta magát. – Nem megyek semmilyen otthonba! – morogta az idős aszszony. – Mit nem lehet ezen érteni? – Csak a legjobbat akarjuk neked – motyogta Leta, és segélykérőn Lindsayre nézett. A lány már tucatszor végigzongorázta a témát, de nem járt eredménnyel. – A halálomat kívánjátok? – siránkozott az idős asszony. – Aki egyszer otthonba kerül, többet nem jön ki onnan élve. – Ez nem igaz – ellenkezett Leta. – Az a legjobb hely arra, hogy összeszedd magad egy kicsit. – Ugyanazt hajtogatjátok, mint az orvosok. – Hassie kimerülten csukta be a szemét. – Azt hittem, a barátaim vagytok! – Már negyven éve vagyunk barátok – mondta nyugodt, fájdalmas hangon Leta. – Ez már nem is változik soha. Hagyd abba a makacskodást! Valerie már aláírta a papírokat, így nincs más választásod. – Miért van az, hogy ha infarktust kapok, az emberek azt hiszik, hogy már gondolkodni sem tudok? A saját ügyeimben mindig én hoztam döntést. Várj csak, Leta Betts, majd eljön a te időd is! – Hassie újra behunyta a szemét, és elfordította a fejét. Leta és Lindsay az ágy mellett állt, majd a beteg asszony mély, egyenletes légzéséből rájöttek, hogy elnyomta őt az álom. Kevin óvatosan kopogott az ajtón, majd bekukucskált. – Mennem kell – suttogta Leta. – Sokáig maradsz még? – Egy ideig. – Lindsay nem akart ilyen zaklatott állapotban távozni. 170

Leta futólag megölelte a lányt, vette a táskáját, majd kelletlenül, de ugyanolyan csendesen lépett ki a kórteremből, mint ahogy bejött. Amint elment, Lindsay visszaült a székre, és elővette azt a könyvet, amelyet már régóta el akart olvasni. Bár a regény nagyon tetszett neki, alig tudott figyelni a szövegre. Lindsay megértette a barátnője félelmeit. A szeretetotthont csak rövid távú megoldásnak szánták, de Hassie már a gondolattól is irtózott. Az egészségbiztosításából már nem sokáig futotta a kezelésekre, viszont túl gyenge és törékeny volt ahhoz, hogy hazaengedjék. Hassie a délután közepén ismét felébredt. Az asztalon álló fényképeket nézegette. Sokáig pihentette a szemét Vaughn képén, aki harminc évvel azelőtt halt meg Vietnamban. Csak jó néhány perc elteltével nézett Lindsayre. – Ő volt a legbátrabb fiú, akit valaha ismertem – súgta Hassie. A szeme sarkából könnycsepp gördült alá a párnájára. – Gondolom, te is egyetértesz Valerie-vel. Lindsay pillanatnyi habozás után bólintott. Hassie lánya a többiekhez hasonlóan csak a javát akarta. – Szerencsére Valerie-ben van annyi jóérzés, hogy nem rohan mindjárt a halálos ágyamhoz. – Abbahagyná? – Hassie súlyos állapota ellenére Lindsay elmosolyodott. A beteg a lány keze után nyúlt, amelyet meglepő erővel szorított meg. – Halálra rémült vénasszony vagyok, aki nem akar az utolsó napjaiban mások terhére lenni. – Maga sosem lesz útban. Aki csak ismeri, áldásnak tekinti a jelenlétét. Hassie szeme megtelt könnyel. – Úgy látszik, mindenki tudja, mi válik a javamra. Lindsay, én nem tudnám elviselni azt az otthont. Akkor már inkább itt és most meghalok. – Hassie, kérem, ne mondjon ilyet! Az idős hölgy sírva fakadt, Lindsay pedig odanyújtott neki egy zsebkendőt. – Mindig is furcsálltam – hüppögte, miközben a szemét dörzsölgette –, hogy néha legalább akkora bátorság kell az élethez, mint a halálhoz.

Március első két hetében havazott. Mindenki a közelgő húsvétról és a tavaszi szünetről beszélt. Kevin Betts iskola után mindennap a postára sietett. Snyder kisasszony ugyan azt mondta, hogy még korai választ várni a chicagói és a San Franciscó-i művészeti iskolákból. A fiú azért mindennap arra ment, reményteli szívvel. – Mihez kezdesz, ha megkapod az ösztöndíjat? – kérdezte tőle egyik délután Jessica. – Semmit – vonta meg a vállát a fiú az esélytelenek nyugalmával. Kevin tudta, a barátnője azt akarja, hogy Buffalo Valleyben maradjon, mint az anyja és Gage. Egyedül csak a tanárnő értette meg. Csak ez az idegen kívülálló hitt a tehetségében, és bátorította arra, hogy merjen álmodni. A tanárnő érkezése előtt Kevin senkinek sem mutatta meg a vázlatait. Néha rajzolt egy-két képet, például virágot azért, hogy elkápráztasson vele egy lányt. Jessica is szeretett rajzolni, ezért is kedvelte őt annyira a fiú, de 171

a lány nem tudta, hogy a kedvesének milyen sokat jelent a művészet. Nem úgy, mint Snyder kisasszony. Nem sokkal az iskolaév kezdete után a tanárnő meglátta a vázlatfüzetét. Csak a szerencsének köszönhette, hogy megtörtént. Általában sosem hordta magával az iskolába a rajzait. Éppen Gage arcképét rajzolta, amikor a tanárnő rajtakapta. azonnal lecsapta a füzet fedelét, de elkésett. Snyder kisasszony észrevette a füzetet, és elkérte, hogy megnézhesse. Kevin nem könnyen adta be a derekát, de aztán beleegyezett. Még most sem tudta, milyen erő vezérelte, hogy megmutassa a rajzait, és ezzel együtt betekintést engedjen a lelkébe. Még az anyja és Jessica sem láthatta minden művét. Snyder kisasszony a legutolsó rajzához lapozott, amely Gage-et ábrázolta, derékig a búzamezőben. A kép teljes felületét a végtelen termőföld töltötte be. Kevin tudta, hogy a tanárnőjéhez hasonló személynek nem sokat jelent a búzamező. Hallotta már, hogy mások laposnak és unalmasnak tartották Észak-Dakotát. A fiú a rajzával akarta bemutatni a pusztaság szépséget és különlegességét, és azt az embert, aki a kép közepén állt. A féltestvére szenvedélyesen végezte a munkáját, Kevin pedig újra és újra igyekezett megjeleníteni Gage arckifejezését, mely azt üzente, mennyire büszke arra, hogy földműves, és hogy amerikai. Kevin ugyanezt érezte az alkotásaival kapcsolatban. Feltárta azt, ami a bátyja szíve mélyén rejtőzött, ezzel együtt pedig a saját érzéseit is megjelenítette. Amikor Snyder kisasszony felnézett a füzetből, könnyek csillantak meg a szemében. Szerencsére csak ketten voltak a teremben, mert Kevin tovább maradt, hogy befejezhesse a vázlatot. Lindsay zavarba jött attól, hogy elérzékenyült, pislogással igyekezett leplezni, hogy a fiú ne vehesse észre. Kevin azonban meglátta, és azon a délutánon a tanárnő őt is a saját oldalára állította, mint ahogy végül az összes diákot megnyerte magának. Lindsay mindegyik rajzát megnézte, de újra és újra visszatért az utolsó vázlathoz. Nem sokkal később beszélt neki a művészeti iskolába szóló ösztöndíjról. Kevin megpróbálta megértetni Lindsayvel, hogy semmi értelme az erőfeszítéseinek, nincs pénzük a főiskolára. Ha megkapja is az ösztöndíjat, nem hagyhatja ott a földet és az anyját. Felelősséggel tartozik a családjáért, kötelességei vannak. Gage már túlságosan régóta cipeli a vállán a terheket. Önálló életről ábrándozott, távol tőlük, a saját földjén. Sosem panaszkodott egy szóval sem, de Kevin tudta, mennyire vágyik már a szabadságra. Először a seregben szolgált, aztán elvégezte a főiskolát, felkészült arra, hogy a saját lábára álljon. Kevin apja viszont váratlanul meghalt, ezért Gage félretette az álmait. Kevin nem kérhette tőle, hogy továbbra is áldozza fel magát. – Ugye nem hagysz el? – zökkentette ki Jessica a fiút a gondolataiból. Idegesen nézett Kevinre, aki megfogta a kezét. – Hordod a nyakláncot, amelyet karácsonyra adtam neked? – Igen, de ez nem azt jelenti, hogy te nem mész el Buffalo Valleyből.

172

– Igazad van. Lehet, hogy elmegyek… – Kevin örömmel csipkelődött egy kicsit, mert mindketten tudták, hogy az egész életét a völgyben éli majd le. Mint ahogyan az apja tette. Ahogyan az anyja és a féltestvére is. – Kevin, ne szórakozz! – Nem megyek sehova, ne izgulj! Ahogy kimondta ezt a mondatot, Kevin szívébe fájdalom költözött. Ha elnyerné is az ösztöndíjat, és valami csoda folytán még el is fogadhatná, sosem tudná megszokni a nagyvárosi életet. Nem is akarná. Ha olyan, amilyennek a tévében látta, biztos, hogy egy pillanat alatt elveszne benne. Jessica nagyon ragaszkodó lett az utóbbi időben. Főként, miután tudomást szerzett az ösztöndíj lehetőségéről. Kevin nem bánta. Beszéltek arról, hogy ha elérkezik az ideje, összeházasodnak. Legalábbis Jessica folyton erről beszélt. Kevin még nem állt készen a nősülésre, de ezt elhallgatta a barátnője elől. Nem akart sem veszekedni, sem síró lányt vigasztalni. – Gondoltam, elmegyek a levelekért – mondta, miközben leparkolt a posta előtt. Nem is tudta, miért akarta megnézni a postáját. Ha elnyerné is az ösztöndíjat, akkor is vissza kellene utasítania. Gage-nek igazat adott ebben. Nem kell ahhoz iskolapadba ülnie, hogy megtanuljon rajzolni. Egész életében csak rajzolt. A földművelés miatt egyáltalán nem kell elfelejtenie a művészetet. Két legyet is üthet egy csapásra. Legalábbis ezzel áltatta magát. A postafiókban egy borítékot talált. Ki sem kellett vennie, el tudta olvasni a feladót: San Franciscó-i Művészeti Főiskola. – Válaszoltak – jegyezte meg vontatottan Jessica. Majd sokkal izgatottabban folytatta: – Nézd meg, Kevin! Kevin úgy érezte, menten megáll a szíve. – Nem nyitod ki? A fiú kivette a levelet a fiókból, és a saját nevét nézte rajta. Olyan sokáig bámulta, hogy Jessica ki akarta tépni a kezéből a borítékot. – Majd én kinyitom neked. – Nem! – Kevin erősen szorította a levelet. – Akkor nyisd ki te! A fiú a fejét rázta. – El sem olvasod, hogy mit írnak? – hitetlenkedett a lány. – Semmi értelme sem lenne – felelte, és a hátizsákjába gyűrte a levelet. Mégis minek olvasná el? Ráadásul San Franciscóból írtak. A chicagói iskola jobban érdekelte, mert azt tartották az Egyesült Államok legjobb felsőfokú művészeti iskolájának. Magasra kellett törnie, Snyder kisasszony is ezt mondta. Kevin hazavitte Jessicát, majd a főút felé indult. Ahogy odaért, két választása adódott: vagy jobbra kanyarodik és hazamegy, vagy balra, vissza Buffalo Valleybe. A fiú balra fordult. El az otthonától és a tanyától, vissza a városba. Fel akarta keresni a tanárnőjét. Az iskolánál kezdte, mert Lindsay általában ott időzött délutánonként, amióta Hassie kórházban volt. Az iskola kapuja nyitva állt, ezért Kevin bement a terembe, és a tanárnőt az asztalánál találta. Nem akarta megzavarni az olvasásban, ezért várt addig, amíg Lindsay észre nem vette. A nő hamarosan felnézett a könyvből. 173

– Jött egy levél a San Franciscó-i Művészeti Főiskoláról kezdte a fiú, és odament Lindsayhez. – És? – A tanárnő felállt, és az asztal szélét markolászta. – Nem nyitottam ki. – Kevin félrenézett, szégyellte a gyávaságát. – Van valami különös oka? Kevin bólintott. – Nem tudtam megtenni. – A fiú kinyitotta a táskája oldalzsebét, és elővette belőle a levelet. – Nyissa ki maga! – Én? – Lindsay aggodalmas arccal nézte a levelet. – Te választottad ezt az iskolát, emlékszel? Ez igaz volt. Snyder kisasszony összegyűjtötte a legnevesebb iskolákat, majd megbízta a fiút, hogy járjon utána mindegyiknek, majd válasszon ki kettőt. Chicago után San Franciscóra esett a választása, mert még sosem látta az óceánt. – Maga nyissa ki! – ismételte Kevin, és Lindsay felé nyújtotta a borítékot. Úgy gondolta, ez az ő érdeme, hiszen annyi időt töltött azzal, hogy segítsen kitölteni a jelentkezési lapokat, összeszedni a bemutatkozó anyagot és az egyéb nyomtatványokat. Mivel mertek nagyot álmodni, ezért teljes ösztöndíjat és némi költségtérítést is kértek. Snyder kisasszony nagy levegőt vett, feltépte a borítékol, és egyetlen papírlapot húzott elő belőle. Kevin feszülten figyelte a nő arcát. Aztán, mivel úgy érezte, nem kellene ezzel ennyit foglalkoznia, hátat fordított, és a terem túlsó végébe sétált. Tizenkét éven át ebbe a helyiségbe járt tanulni, ezért nehezen képzelte el, hogy máshol is léteznek iskolák. Lindsay olyan sokáig nem szólt semmit, hogy Kevin nem bírta tovább a várakozást. – Mit írtak? – Meglátta a könnyeket a tanárnője arcán. Rossz hírek lehettek… Nagyon rosszak… – Teljes körű ösztöndíjat ajánlanak neked! Kevin úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Lerogyott Larry Loomis székére, és várta, hogy elmúljon az első riadalom. – Nem mondasz semmit? – faggatta Lindsay. – Nem… nem tudom, mit mondhatnék. Vagyis… azt hiszem, ez nagyszerű. – Nagyszerű? Ez nem jelző! Jaj, Kevin, nem érted, milyen sokat jelent ez? Kivételes vagy! Egy nap a műveid majd ott lesznek… – Lindsay hirtelen elhallgatott. – A földműves művész! – Kevin egy kis vidámságot erőltetett a hangjába. – Így van. Mindketten tudták, hogy az ösztöndíj semmit sem ér. Legalábbis Kevinnek.

Brandon Wyatt három hónapja először ébredt a várakozás érzésével. Aznapra várta Joanie apját Sage-dzsel és Stevie-vel, hogy a gyerekek vele töltsék a tavaszi szünetet. Brandon felöltözött, főzött egy adag kávét, majd újból végignézett a házon. A televízió szólt, miközben elmosogatott. Kellett neki a zaj, hogy 174

megnyugodjon. A csendtől pillanatok alatt az őrület szélére került, különösen esténként. Sötét gondolatok kavarogtak a fejében, néha az kellett, hogy valami elvonja a figyelmét róluk. Bármi megtette: sorozatok, zenés műsorok, ismétlések. Korábban Brandon kifejezetten élvezte az estéket. Joanie mellette ült, kötögetett, és megbeszélték, mi történt aznap. Aztán ez elmaradt, többé nem áldoztak időt egymásra. Általában egy csésze kávé fölött osztották meg örömeiket, sírták el bánatukat, de útközben valahogy ez elveszett. A férfi elgondolkodott azon, hogy vajon mikor hagyták el ezt a szokásukat, de nem tudott rá visszaemlékezni. Talán az elmúlt évben. Joanie elköltözése előtt heteken át alig beszéltek egymással. Akárhányszor nyitották szóra a szájukat, olyat mondtak, amivel felmérgesítették a másikat. Idővel az asszony megunta a veszekedéseket, és inkább nem is szólt hozzá. Brandon esténként a tévé elé menekült, Joanie pedig a konyhában tüsténkedett. Hónapokon át így ment, hozzászokhatott volna az egyedülléthez, mégsem sikerült. Joanie távozása óta Brandon rettenetesen magányosnak érezte magát. Kétszer is bement a városba. Sörbe fojtotta a bánatát Buffalo Bobnál, de ez semmit sem javított a helyzeten. Miután hazament, tízszer olyan üresnek tűnt a ház. Gage Sinclair nézett be hozzá néhanap. Brandon jól látta, mi folyik köztük a tanárnővel. Nem faggatózott, de azok ketten nyilvánvalóan egymásba szerettek. Amilyen finoman csak lehetett, igyekezett figyelmeztetni a barátját. Mosogatás után Brandon elővette a porszívót is Joanie távozása óta először. Sosem vette észre, milyen nehéz a házimunka, és feltűnt neki, hogy az a porszívó még az anyjáé volt. Ettől függetlenül egész jól működött. Joanie sem panaszkodott rá soha. A mosógépre annál többet. Miközben ezen gondolkodott, Brandon bedobálta a koszos ruháit a gépbe, és beállította, hogy milyen mosást szeretne. Miközben lecsukta a tetejét, ujjait végighúzta a sima felületen. Akaratlanul is a felesége boldog arca jelent meg előtte, amikor az évfordulón megkapta az ajándékot. A kép sajnos túl hamar szertefoszlott. Vissza akarta idézni újra, hogy sokáig láthassa, hogy emlékezhessen rá. Sajnos eltűnt, mint ahogy minden más is. Délután kettőkor Leonard Bouchard autója begördült az udvarra. Addigra Brandon egész jól helyrepofozta a házat. Nem lehetett róla megmondani, hogy néhány órával korábban úgy nézett ki, mint egy disznóól. Sage szállt ki először az autóból. – Apa! Apa! – A kislány felrohant a lépcsőn, egyenesen az apja karjába. Brandon elkapta és a magasba emelte. Sage a nyakába csimpaszkodott, és szorosan hozzábújt. Stevie követte a nővérét, a férfi leguggolt hozzá, és őt is megölelte. Sage még mindig belekapaszkodott, és amikor felpillantott, látta, hogy apósa közeledik felé. – Hogy vagy, Leon? – Brandon felegyenesedett, és a kezét nyújtotta. Valahogy tudatni akarta az apósával, hogy nem neheztel a feleségére. Igazuk volt Joanie szüleinek, amikor mindig is ellenezték a házasságukat. Joanie is boldogabb lehetne azzal a gazdag férfival, aki a műszaki áruházat vezette. 175

– Jó, hogy látlak, Brandon! – Apa, felhívhatom Billyt? – rángatta meg Stevie Brandon ingének ujját. A férfi bólintott. A fia még két perce sem érkezett meg, és már a barátaival akart beszélni. – Persze! – Felmegyek a szobámba, jó? – mondta Sage. – Jól van. – Brandon a nadrágzsebébe csúsztatta a kezét. – Megkínálhatlak valamivel, mielőtt visszamész? – fordult az apósa felé. A meghívás nem jött szívből, igazából azt szerette volna, ha Joanie apja mielőbb távozik. A gyerekeivel akart foglalkozni. – Nem, köszönöm. Máris indulok. – Hálás vagyok, hogy elhoztad a gyerekeket, sokat jelent nekem! – Ez legalább szívből jött. – Joanie azt mondta, előkészítettél neki néhány doboz ruhát, hogy elvihessem. Brandon teljesen elfeledkezett erről. – Még a padláson vannak, de egy perc, és lehozom. Az apósát a konyhában hagyta, kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy rohant fel az emeletre. Sage szobájának beépített szekrényén át lehetett oda feljutni. A kislánya az ágyon ült a kedvenc babájával. Meglepetten nézett fel, ahogy az apja a szobába lépett. – Le kell hoznom néhány holmit az édesanyádnak – magyarázta, miközben kinyitotta a szekrényajtót. A mennyezetből kilógó fogantyú segítségével lehúzta a lépcsősort. Két-három lépcsőfok után eszébe jutott, hogy zseblámpa nélkül nem fog látni. – Sage! – Igen, apa? Brandon lenézett, és látta, hogy a nyolcéves lánya ott áll alatta, kezében a zseblámpával. A félhomályban annyira emlékeztette őt Joaniera! A férfi mozdulatlanul figyelte a kislányt. Ugyanolyan testhelyzetben állt, ugyanolyan bizakodva mosolygott rá. – A zseblámpát akartad, apa? Brandon bólintott, és nagyot nyelt, mert elszorult a torka. Lemászott, és elvette a lámpát a kislánytól, miközben a szemébe nézett. – Hiányoztam, mézeskalácsom? Sage bólintott. – Anyának is hiányzol. – Ő is hiányzik nekem. – Brandon ezt senki másnak nem ismerte be, csak Sage-nek. Megölelte a kislányt. Könnyű volt a feleségét okolnia azért, mert elhagyta. Ő akart kilépni a házasságból, ő akart elmenni. Választás elé állította a férjét: vagy eladja a tanyát, vagy ő véget vet a kapcsolatuknak. A férfi abban a pillanatban döbbent rá, hogy semmi sem olyan egyszerű, amilyenné ő próbálta tenni. Joanie megbántódott. És ő is. Nem ezt akarta elérni. – Brandon! – Leon Bouchard tartott felfelé a lépcsőn. – Itt vagyok. – Segítsek? – Már megvan. – Brandon kelletlenül engedte el Sage-et, majd nehézkesen felmászott a padlásra. A mindig annyira rendszerető Joanie minden dobozt leragasztott és felcímkézett. Sosem érdekelte 176

különösebben, hogy a felesége mit tárol a padláson, és el sem tudta képzelni, mihez akar kezdeni a dobozok tartalmával. Ó, igen, a munkaruha! Hiszen újra munkába állt. Átnézte a dobozok címkéit. Kettő olyan akadt, amelyre nem a gyerekek nevét írta, hanem az állt rajtuk, hogy „T. ruhák”. Brandon elgondolkodott, hogy az mit is jelenthet. Az egyiket a lépcsőhöz húzta, majd lenézett. Leon állt alatta, és felkiáltott: – Add csak ide! Ketten együtt fél perc alatt levarázsolták a dobozokat. Leon az egyiket odavitte az autójához, Brandon pedig követte a másikkal. Betették a csomagtartóba, majd Joanie apja lezárta a tetejét. – Indulok – jelentette ki Leon. – Add át a gyerekeknek az üdvözletemet! – Úgy lesz. – Brandon ellépett az autó útjából, majd zsebre vágott kézzel figyelte, ahogy az apósa beindítja a motort. Leon csak annyit ment hátrafelé, hogy meg tudjon fordulni, majd elindult. Brandon sosem találta meg a hangot a felesége szüleivel. Inkább került velük minden érintkezést. Abban a pillanatban szívesen visszahívta volna Leont, hogy tisztázzák a félreértéseket. Igazából megkedvelte a férfit. Amikor visszament a házba, Stevie a konyhában várt rá. – A nagypapa már el is ment? – Sietett haza. A kisfiú elfogadta a választ. – Éhes vagyok. – Van mogyoróvaj és lekvár. Készíts magadnak egy szendvicset! – Rendben. – Könnyű volt Stevie kedvében járni. A kisfiú elvett két szelet kenyeret, és a pultra tette. – Anya már nem eszik ilyesmit. Brandon csodálta, hiszen a felesége mindig is szerette a mogyoróvajat. – Miért nem? – Hallottam, amikor azt mondta a nagyinak, hogy oda kell figyelnie arra, mit eszik. A férfi önkéntelenül is méregbe gurult. Tehát Joanie fogyókúrába kezdett, talán azért, hogy az új főnöke esetleg felfigyeljen rá. Nem emlékezett rá, hogy mit mondott, hol is dolgozik, de tudta, hogy előtte bankban szerzett tapasztalatot, talán egy Heath Quantrillhoz hasonló gazdag bankárra vetette ki a hálóját. Kidobja a régit az új kedvéért… Stevie jó vastagon kente a kenyérre a mogyoróvajat és a szőlőlekvárt. – Anya attól fél, hogy túlságosan meghízik. A nők néha sanyargatják magukat. Mindegyik. Joanie-nak azonban igazán nem kellett fogynia. – Már nem fér bele a ruháiba. – Az anyád kihízta a ruháit? Stevie bólintott. Talán Joanie az evésbe menekült a bánat elől, de Brandon nem tudta elképzelni, hogy három hónap alatt annyit evett, hogy kihízza az összes ruháját. Ennek semmi értelmét sem látta. – Biztosan lefogy majd. – A nagyi is pont ezt mondta. – A nagyi? – Nem vették észre, hogy mindent hallok. 177

– Ó! – A nagyi azt is mondta, hogy az egész Jason hibája. Brandon lemerevedett. Tehát Joanie egy Jason nevű emberrel találkozgat. Ezek szerint elég gazdag ahhoz, hogy finom éttermekbe vigye a feleségét. Munkaruha, na persze! Kellettek a szép ruhák a találkákra. A férfit hatalmába kerítette a féltékenység. Joanie legalább addig várhatott volna, amíg kimondják a válást!

18. Lindsay még semmilyen visszajelzést nem kapott az internetes ügynökségtől, ezért úgy döntött, hogy maga kezd el keresgélni a világhálón. Még mindig nem tudta biztosan, hogy helyesen cselekszik-e. Gage nagyon erőteljesen győzködte, hogy gondolja meg magát. Ő pedig nem sejthette előre, milyen fogadtatásban részesül majd. Minél inkább el akarta hessegetni ezeket a gondolatokat, annál többet foglalkoztatták. Napról napra gyakrabban gondolt a kutatómunkára, és azon tűnődött, vajon a nyomozó talált-e valamit. Március végén, egyik délután úgy érezte, nem bírja tovább. Tudnia kell, ha másért nem, hát azért, hogy a kíváncsiságát kielégítse. Első lépésben összegyűjtött minden tényt, amit csak ismert. A gyermek nemét azt, hogy nagyjából mikor született az örökbe adó ügynökség nevét. Azt is tudta, hogy katolikus családhoz került, ahol a családfő orvosként dolgozott, az egyik bátyja vagy sógora pedig pap volt. Lindsay belemélyedt az internetes keresésbe. Megtalálta az összes orvos nevét, akik a második világháború alatt tevékenykedtek. Kinyomtatta a névsorukat, majd szünetet tartott, hogy megvacsorázzon. Miközben a mikrohullámú sütőben melegedett az étel, Lindsay fel-alá járkálva újból átnézte az összegyűjtött adatokat. Épp le akart ülni, amikor megszólalt a telefon. Morogván vette fel a kagylót, és beszorította a füle meg a válla közé, miközben a gőzölgő tésztát az asztalhoz vitte. – Lindsay, de jó hallani a hangodat! – harsogta Monte. A lány óvatosan letette a papírtányért az alátétre. Karácsony óta csak elvétve hallott a férfiról. Egyre ritkábban gondolt rá. – Már órák óta hívlak – mondta Monte szemrehányó hangon. – Honnan tudod a számomat? – kérdezte rögtön Lindsay. – Ó, megvannak a módszereim. Lindsay el tudta képzelni. Valószínűleg a nagybátyja kérte el az anyjától, majd továbbadta, talán szándékosan, talán véletlenül. – Nem is akarod tudni, miért hívtalak? – Megsérültél? Megbetegedtél? – Monte-t sokat kellett pátyolgatni, ha valami baja esett. – Nem, nem, semmi ilyen – mondta a férfi, majd nagy levegőt vett, mintha nyugtatni akarná magát. – Tudod, milyen kiábrándító, amikor órákon át foglalt a vonal? 178

– Használtam az internetet – magyarázta Lindsay. – Annyira fontos volt, hogy nem várhatott? – Igen! – Monte már majdnem ordított. – Fogalmad sincs, milyen nehezen hoztam meg ezt a döntést! Most pedig már semmi másra nem tudok gondolni. – Milyen döntésről beszélsz? – Lindsay ugyan nem értette, miről van szó, de kíváncsivá tette Monte türelmetlensége. Ő még csak most kezdett el foglalkozni a rokona felkutatásával, mégis sajnált minden egyes percet, amelyet nem azzal töltött. Izgatott volt, és céltudatos. Meg akarta találni a nagynénjét, hogy elmondja neki, a vér szerinti szülei mennyire szerették. Oda akarta adni neki a medált és a leveleket, hiszen őt illették. – Milyen döntésről? – ismetelte egy kissé ingerültebben. – Az lesz a legjobb, ha egyszerűen csak elmondom. Lindsay, óriási hibát követtem el, amikor nem engedtelek közelebb magamhoz. Szeretlek, mindig is szerettelek! Szeretném, ha összeházasodnánk. Lindsaynek a lélegzete is elállt. Nem is olyan rég még bármit megadott volna azért, hogy ezt hallja. Ám Monte sajnos elkésett. – Monte, kérlek, ne tedd ezt! – Hallgass végig, csak ennyit kérek! – fogta könyörgőre a férfi. – Tavaly nyáron, amikor elmentél, azt hittem, azért mész Buffalo Gulchba, hogy… – Buffalo Valleybe – javította ki Lindsay. – Jó, mindegy. Azt hittem, ez csak egy csel, hogy rákényszeríts a házasságra, amire még nem álltam készen. Ezzel semmi újat nem mondott. – Mielőtt eljöttem, értésedre adtam, hogy nem ez a helyzet. – Most már tudom, de… – Fogalmad sincs róla, különben nem hívtál volna – magyarázta Lindsay, és maga is megdöbbent, mennyire nem érzett semmit Monte iránt. Sokat gyötrődött azon, hogy elhagyja-e, de amikor végül megtette, tudta, hogy helyesen döntött. – Van még esély arra, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat? – Esély? – Monte tényleg nem akarja felfogni? Végleg véget ért a szerelmük. Ráadásul Maddytől azt is hallotta, hogy a férfi nem vesztegette az idejét: több nővel is találkozott, miután Lindsay elköltözött. A lány hallotta, ahogy a férfi mély lélegzetet vesz. – Ha csak úgy tarthatlak meg, hogy feleségül veszlek, akkor legyen! – Ez most komolyan lánykérés? – Igen – bökte ki Monte némi szünet után. Erre talán nem a nevetés volt a legillendőbb válasz, de Lindsay nem tudta türtőztetni magát. – Monte, ne haragudj, ha érzéketlennek tűnök, de egy nő sem akarna hozzámenni egy olyan férfihoz, aki fogcsikorgatva kéri meg a kezét. Úgy mondtad, mintha a fogadat húznák. – Nem akarlak elveszíteni! – Pedig már megtörtént hét hónappal ezelőtt. Monte még egy darabig vitatkozott, és a szerelmét bizonygatta. Ezúttal Lindsay szakította félbe: – Monte, én is szerettelek, és még mindig érzek irántad valamit, de nem azt, amit korábban. 179

– Újra belém szerethetnél – könyörgött Monte. – Monte, nem látod, hogy túl késő? – Nem, az nem lehet. – Nem akarok kegyetlen lenni, de csak így fogod megérteni: vége van! – Lindsay nem akart bosszút állni, sem megtorolni a sérelmeit. Semmit sem akart már a férfitól. A lánykérés miatt pedig kínosan érezte magát. – Azt mondtad, visszajössz egy év múlva. Legalább azt ígérd meg, hogy megpróbáljuk még egyszer, ha újra itt leszel! – Monte, kérlek! – Ugye visszaköltözöl Savannah-ba? – A férfi olyan hangsúllyal mondta, mintha ez magától értetődne. – Még… még nem döntöttem el. – Nem ajánlották még fel a lánynak a szerződés meghosszabbítását, de remélte, hogy így lesz. – Nem gondolhatod komolyan, hogy Buffalo Gulchban akarsz élni! – Buffalo Valley! – förmedt rá Lindsay. – Egyébként meg nagyon szép kisváros, kedves, visszafogott emberekkel. – Buffalo Valley. Elnézést – mondta Monte bűnbánóan. Lindsay sóhajtott, megdöbbent saját kifakadásán. – Megjegyezhettem volna – folytatta a férfi nyugodtabban. – Ne hagyj el, Lindsay! Nem tudtam, hogy ennyire hiányzol majd, hogy ilyen üres lesz nélküled az életem! Őszintén szeretném, ha összeházasodnánk! Ha akarod, még gyerekünk is lehet. Nincs ellenemre, hogy családot alapítsak, tudod? – Monte, attól tartok… – Ne mondj semmit! Majd ha itthon leszel. A férfi nem tudta, hogy Lindsay már Buffalo Valleyt tartotta az otthonának.

A hét vége felé Lindsay újra az internetet böngészte. Könnyen ráakadt a környék orvosaira, de a katolikus templomok közül csak kevésnek volt honlapja. A keresőszolgálat valószínűleg pont ugyanazokat az oldalakat járta be, de a lánynak elfogyott a türelme. Három névsort állított össze. Ezeket összehasonlította egymással, de semmilyen közöset nem talált bennük, ami összekapcsolta volna őket. Már épp azt fontolgatta, hogy befejezi a kutatást. Másnap azonban üzenetet kapott az internetes ügynökségtől. Rátaláltak egy névre. A lányt Angelának hívták, 1943. augusztus 29-én fogadta örökbe dr. LeRoy Farley és a felesége, Eugenia. Stark megye anyakönyvi bejegyzései szerint dr. Farleyék voltak a szülei. A megerősítést a keresztlevél adta, amelyet Milton Farley atya állított ki. Lindsay kapott egy másolatot Stark megye házassági anyakönyvi kivonatából, amely szerint Angela Farley 1964-ben férjhez ment Gary Kirkpatrickhez. Tehát most már asszonynéven szerepel a nyilvántartásokban. Úgy tűnt, hogy Angela Kirkpatrick egész életében Bismarckban vagy a környékén maradt. Az ügynökség elküldte Findsaynek az összes Kirkpatrick nevű ember címét. A lány valószerűtlennek érezte az egészet. Eddig ez a gyermek – Gina kislánya – nem tűnt valódi személynek. Csak egy szomorú történet egyik 180

szereplője volt. Bonyolult kutatómunka tárgya. Most azonban már nemcsak nevet kapott, hanem kiderült, hogy családja is lett: férje és talán gyerekei is. Története volt. Angela Kirkpatrick volt Lindsay nagynénje, vagyis életének egy része. Lindsay már biztosan tudta, hogy fel kell keresnie a rokonát, és beszélnie kell vele.

Kevin letekert ablakokkal vezetett. A hideg levegőtől végül már nem érezte az arcát, és alig látott valamit. Azt mondta az anyjának és Gage-nek, hogy átmegy Jessicához, és amikor elindult, még úgy is akart tenni. De ahogy az útelágazáshoz ért, már tudta, hogy nem áll meg a barátnője házánál. Tovább vezetett egészen addig, amíg már az utat sem látta. Lehúzódott a szélére, és a kormánykereket markolászva ült tovább. Később becsukta a szemét, hogy feldolgozhassa magában a csalódást és a haragot. Emlékeztette magát arra, hogy földművesként is folytathatja a rajzolást. Sajnos ez nem vigasztalta, és nem is nyugtatta meg. Az anyja megérezte, hogy valami nincs rendben, ezért megpróbált beszélni vele. Kevin azonban nem tudott mit mondani. Sem neki, sem Gage-nek. Egyikük sem értette meg őt. Még Jessica sem. Mindenki, akit szeretett, és akiben bízott, olyasmire akarta rábeszélni, amit sosem akart igazán. A családja és a barátnője is azt hitték, ők tudják, mi a jó neki. Minden reggel megnézte a San Franciscóból érkezett levelet. Erről csak az jutott eszébe, hogy milyen önző gazember. Meg akarta ragadni az esélyt, hogy kiaknázhassa a tehetségét, de akkor Gage-et fosztaná meg attól, hogy az álmai teljesüljenek. Sajnos, a művészeti iskoláról le kell mondania. A kötelességtudat és a felelősség ellene dolgozott. Tartozott a bátyjának. Az anyja ezt heteken át mindennap az orra alá dörgölte, mint ha legalábbis ő el akarta volna adni a tetőt a fejük fölül. Akadtak napok, amikor úgy érezte, az életének semmi értelme. – Gage, láttad Kevint? – kérdezte a fiát Leta este kilenc tájban. Gage a dolgozószobájában ült, egy halom iraton próbálta átrágni magát. – Vacsora óta nem – motyogta közönyösen. Az öccse már napok óta magába fordult, ő sem tudta, mi baja lehet. Talán úgy gondolta, hogy mint lobbanékony művészlélek, szabadon teheti ki a családtagjait a hangulatváltozásainak. Igaz is, Kevin az elmúlt időszakban a szokásosnál is visszahúzódóbb lett. Egy órával később az anyja visszatért. Nyugtalannak látszott. – Mintha azt mondta volna, hogy Jessicához megy. – Én is úgy hallottam. – Gage emlékezett rá, hogy az öccse elkérte a teherautó kulcsát, hogy elmehessen a barátnőjéhez. – Jessica telefonált, és kérdezte, hogy miért nem ment át Kevin. Egész este nem látta. Azt tervezték, hogy együtt tanulnak egy dolgozatra. – Talán a Loomis ikrekhez ment. Az anyja a fejét rázta. – Biztosan nem. Jessica már minden osztálytársukat körbetelefonálta, de Kevinnek nyoma veszett. Gage félretette a tollat, nem tudta, hogy mit gondoljon. 181

– Nincs mitől félned. Biztos vagyok benne, hogy semmi baja. – A fiam eltűnt, és csak annyit tudsz mondani, hogy nincs mitől félnem? Bármi történhetett vele! Felőled akár egy árokban is fekhet, vérbe fagyva! – Beszéltél már Lindsayvel? Leta némileg megenyhült. – Nem. Lehetséges, hogy oda ment. Biztosan észre sem vette, mennyire elszaladt az idő. Az asszony a telefonért nyúlt. Gage karba tett kézzel hallgatta a beszélgetést. Hamar kiderült, hogy Lindsay sem látta a fiút. A férfi csak azt az egyet tudta, hogy az öccse csúnyán megemlegeti majd, hogy ennyire megijesztette az anyjukat. – Hívnunk kellene a rendőrséget – mondta rémülten Leta. – Szerintem semmi baja sincs – nyugtatgatta Gage. – Legalábbis addig, amíg a kezem közé nem kerül. A telefon megcsördült, Gage pedig olyan hirtelen kapta fel, hogy majdnem lerántotta az asztalról. – Halló! – Betts úrral beszélek? – Nem. Gage Sinclair vagyok. – Beszélhetnék Betts úrral? A fiáról, Kevinről van szó. Gage teste megfeszült, kerülte az anyja pillantását. – Ki beszél, kérem? – A rugbyi rendőrségtől telefonálok. – Rugbyből? – Kevin nem nagyon juthatott el olyan messzire, de ezek szerint mégis. Gage el sem tudta képzelni, minek ment oda. Rugby mintegy százhatvan kilométerre nyugatra feküdt Buffalo Valleytöl. – Kevin itt van a rendőrőrsön. – De miért? – követelt magyarázatot Gage. Eszébe jutott néhány lehetőség, de egyiket sem tartotta valószínűnek. – Beszélhetek az apjával? – kérdezte a tiszt. – Sajnálom, de meghalt. Mondja el nekem, én vagyok Kevin féltestvére! – Gage, mi az? – Az anyja már majdnem kitépte a kezéből a kagylót. Gage befogta a beszélőt. – Kevin Rugbyben van, a rendőrségen. – Tessék? – Ha adsz egy percet, kiderítem, hogy mi van, és aztán elmondom – intette nyugalomra Letát. – A város határában találtunk rá – folytatta a tiszt. – Kifogyott a benzine. – Az már csak nem bűncselekmény? – Nem az – erősítette meg a rendőr, majd némi habozás után hozzátette: – Küzd Kevin személyes gondokkal mostanában? – Ehhez meg mégis mi köze? – kérdezte mérgesen Gage. Egyáltalán nem volt ínyére a faggatózás. – Javaslom, hogy jöjjenek el érte! – Ivott? – érdeklődött Gage. Leta felhördült, és az ajkára tapasztotta a kezét. – A legjobb tudomásom szerint nem. – Kábítószerezett? Leta száján ismét kiszaladt egy kisebb sikoly. – Nem. Az lenne a legjobb, ha személyesen beszélnének egy orvossal. – Orvossal? – Senki sem mondta, hogy Kevin beteg! 182

Április 4. Kedves Mrs. Kirkpatrick! Ön nem ismer engem, én viszont úgy érzem, bizonyos értelemben ismerem magát. Lindsay Snyder a nevem, és azt hiszem, maga a nagynéném. Engedje meg, hogy ezt elmagyarázzam! Sok évvel ezelőtt a nagymamámnál jártam vendégségben, és egyik éjjel rajtakaptam, hogy sír. Valamit rejtegetett a kezében. Még csak tízéves voltam, és nem értettem, miért olyan szomorú. Így utólag rájöttem, hogy az a nap, amikor sírni láttam a nagymamámat, augusztus 10. volt, az ön születésnapja. A nagymamámat Regina Snydernek hívták, lánykori nevén Colby. Sajnos, már sok évvel ezelőtt meghalt. Azt hiszem, azon az estén egy aranymedált tartott a kezében, melyben a saját fényképét tartotta, és a maga édesapjáét. Jerome Sinclair volt a neve, harcolt a második világháborúban. Levelekből és beszámolókból kiderítettem, hogy ők ketten szerették egymást, de a maga apját harcolni küldték. Nem sokkal ezután Gina a nagymamám felfedezte, hogy gyermeket vár. Ezt még el tudta mondani a szerelmének, de mielőtt még megszervezhették volna az esküvőt, Jerome-ot eltűntnek nyilvánították. Mivel azt hitte, hogy gyermekének apja halott, egy ideig leányanyák otthonába költözött, és nem sokkal a maga születése után beleegyezett, hogy a kisbabát örökbe adják. A háború végéig senki sem tudta, hogy Jerome Sinclair életben maradt, és a japánok fogságába esett. Hogy miként fedeztem fel ezt az egészet, annak külön története van, amit alkalomadtán szeretnék is elmesélni. Nálam van az aranymedál és néhány levél, amelyekről úgy gondolom, hogy magát illetik. Nagy örömömre szolgálna, ha átadhatnám őket! Ezen a hétvégén Bismarck környékén leszek, és ellátogatnék magukhoz. Ha nem érdeklik a tárgyak, amelyek valaha a vér szerinti szülei tulajdonát képezték, akkor egyszerűen ne nyisson ajtót! Ha azonban szeretne velem találkozni – és remélem, így lesz –, akkor nagyon várom, hogy megismerkedhessünk! Nem szeretnék tolakodó lenni, tiszteletben tartom a magánéletét. Biztosítom továbbá arról is, hogy nem tettem erről említést senkinek, kivéve Jerome Sinclair unokáját. Köszönöm, hogy időt szánt rám, és fontolóra veszi az ajánlatomat!

183

Tisztelettel: Lindsay Snyder

Joanie lába sajgott az élelmiszerboltban lehúzott nyolc órától. A hátfájdalma sem akart szűnni. Nehezen viselte az állapotát, a fizikai megterhelést és az elválás lelki kínját már alig bírta. A gyerekek jókedvűen tértek vissza a tavaszi szünetről. Sajnos, a vidámság nem tartott valami sokáig. Sage elcsendesedett és elkomorult, valahányszor elhangzott Brandon neve. Stevie pedig – aki mindig olyan könnyedén viselte a nehézségeket – egyik éjjel sírva fakadt, miután visszatértek. – Nem akarom, hogy elváljatok! – zokogta, miközben az anyja ölébe mászott. Joanie ölelgette a fiát, és nála is eltört a mécses. Hamarosan Sage is csatlakozott hozzájuk, és már hárman itatták az egereket egymáshoz bújva. – Mit mondott ma az orvos? – kérdezte Joanie anyja, amikor elment hozzá a gyerekekért. – Nem mentem el. – De Joanie! – Későn tudtam csak eljönni az üzletből, és dugóba is kerültem. – Nem maradt ereje arra, hogy átverekedje magát a városon az ingyenes ellátást adó közkórházba. Minél előbb haza akart érni, hogy forró fürdőt vehessen. – Kértél új időpontot? – erőltette az anyja. – Még nem, de majd fogok. Az asszony az ajtóhoz kísérte őket, de mielőtt kiléptek volna a házból, megfogta Joanie karját. – Aggódom érted, kicsikém! – Jól vagyok, anya! – Joanie sosem gondolta volna, hogy ennyire megviseli őket a különválás Brandontól. Akkor az tűnt az egyetlen ésszerű megoldásnak, de most már kételkedett abban, hogy jól döntött-e. – Fáradtnak tűnsz. – Észre sem veszed, hogy nyolc óra milyen hosszú idő, míg nem kell az egészet talpon töltened – erőltetett mosolyt az arcára Joanie. Peg arca komor maradt. – Köszönöm, hogy vigyáztál a gyerekekre! – Joanie! – Az édesanyja ismét vissza akarta tartani. Tétován megfogta a lánya vállát. – Brandon telefonált. Joanie megállt a férje nevének hallatán. – Csak pár szót váltottam vele. A gyerekeket kérte. A tavaszi szünet óta Brandon hetente egyszer vagy kétszer felhívta a gyerekeit a hétvégi levelek mellett. Joanie-val azonban kerülte az érintkezést. Legalább egy hónapja nem is szóltak egymáshoz. – Azt mondta, nagyon hiányzik neki a családja – mesélte az anyja. – Mi is így érzünk – igyekezett rövidre zárni a beszélgetést Joanie. – Csak nem azt akarod mondani, hogy menjünk vissza hozzá? Mert ha igen… – Joanie, ne ugorj mindjárt a torkomnak! Nem akarok semmilyen tanácsot adni. Menj haza, fáradt vagy!

184

Joanie sírni tudott volna a kétségbeeséstől és a csalódottságtól. Átsétált az utca túloldalára, ahol a két gyerek már várta. – Mi lesz vacsorára? – kíváncsiskodott Stevie, miközben kinyitotta az ajtót. – Ehetnénk chilit és kukoricalepényt? – Én nem tudom olyan finoman elkészíteni, mint apátok – felelte Joanie. Nem is tudta, hogy a férje így feltalálja magát a konyhában. Amióta a gyerekek visszajöttek tőle, áradoztak erről az ételről. Valamelyik szakácskönyvében találhatta a receptet. – Kérdezd meg tőle, hogyan kell? – javasolta Sage. – Rendben, megteszem, ha legközelebb beszélünk – ígérte Joanie. Stevie leült a konyhaszekrénnyel szemben, és sorolni kezdte, mit ehetnének. Munkanapokon általában félkész ételek kerültek az asztalra. Joanie azelőtt sosem tálalt fel olyasmit, amit nem ő főzött, de sokkal lejjebb kellett adniuk az igényeikből. – Apa telefonált ma délután – közölte Sage. – A nagymamátok is mondta. Stevie átadott neki egy konzervragut, az asszony pedig elővett a hűtőből egy adag tésztát. Joanie egy örökkévalóságig bíbelődött a vacsorával. Mire lefektette a gyerekeket, a lába rettentően bedagadt, és annyira elfáradt, hogy alig tudta nyitva tartani a szemét. Nem jól döntött, amikor kihagyta az orvosi vizsgálatot. Elhatározta, másnap reggel az lesz az első, hogy új időpontot kér. A heverőn ült, felpolcolt lábbal, kezét a pocakján pihentette. Szabályosan irigykedni kezdett a saját gyerekeire. Ők beszélhettek Brandonnal, vele ellentétben. Nem mintha képesek lettek volna emberhez méltó társalgásra. A férje egyenesen kerülte őt, Joanie pedig pontosan ezt akarta elérni. Legalábbis korábban. Talán azért, mert annyira elfáradt, vagy mert bizonytalannak érezte a jövőjét – vagy bármi volt is az oka – Joanie odasétált a telefonhoz, és bepötyögte az otthoni számot. Férje ráérősen vette fel a kagylót. – Szia, Brandon! Joanie vagyok. A hallgatásból az asszony leszűrte, hogy a férje nem szívesen áll vele szóba. – Azt szeretném… szóval a gyerekek nyaggatnak a chilirecepted miatt. Gondoltam, esetleg elmondhatnád, hogyan készíted. – Joanie tudta, hogy gyengécske ürügyet talált. – A chilit? – A gyerekek… – Hallottam, amit mondtál – emelte fel a hangját Brandon. – Csak az értelmét nem látom. – Ha hallottad, akkor miért kérdezel vissza? Sajnálom, hibát követtem el! Többet nem zavarlak. – Megmondom, ha te is válaszolsz egy kérdésemre. – Jól van – súgta Joanie. – Ki az a Jason? Joanie szeme elkerekedett. – Ki beszélt neked Jasonről? – Aha! – Brandon csaknem barátságos hangnemre váltott. – Nem is gondoltad, hogy ennyi mindent tudok, ugye? 185

– Nem. – Stevie szerint fogyókúrába kezdtél, hogy elbűvöld az új barátodat. – Kifaggattad a gyerekeket a mindennapjaimról? – Nem – mondta hűvösen Brandon. – Stevie magától fecsegte ki. – Te meg elhitted, hogy tényleg találkozgatok más férfiakkal? – Joanie annyira nevetségesnek találta a feltételezést, hogy felkacagott. – Mi olyan rettentően vicces? – Fogalmad sincs, ugye? – A nevetésbe sírás vegyült. – Halvány gőzöd sincs. – Ezek szerint nincs. – Akkor sem érdeklődne utánam senki, ha akarnám. – Akkor ki az ördög az a Jason? – Jason? – Joanie nevetett, sírt, hüppögött, csuklott kínjában. – Jason a még meg sem született fiad. Ha éppen tudni akarod, hét hónapos terhes vagyok!

19. – Mégis megtetted, igaz? – kiabált Lindsayvel Gage, ahogy kiugrott a teherautójából. Becsapta az ajtaját, majd átvágott az úton a nő házához. Lindsaynek aznap már adódott egy nézeteltérése, ezért nem akart még egyet. Felemelt kézzel igyekezett megállítani a férfit. – Ordibálás nélkül is el tudod mondani, mi a baj? – Ezt úgy értsem, hogy nem tudod? – Tehát rájöttél, hogy felvettem a kapcsolatot Angela Kirkpatrickkel? – Számítania kellett volna Gage kirohanására, hiszen a férfi az elejétől fogva ellenezte az egészet. – Ki a ménkű az az Angela Kirkpatrick? – Talán jobb lenne, ha bejönnél. – Lindsay beletörődött, hogy a férfi ingerült. Ha bemennek, legalább nem hallja az egész környék, hogy kiabál vele. Bevezette Gage-et a házba, majd bátortalanul, kedvetlenül helyet foglalt. – Szóval ki az az Angela Kirkpatrick? – emlékeztette a férfi Lindsayt arra, hogy miről beszéltek. – Ő… a nagynénénk. Gage egy pillanatra hátat fordított neki. – Tehát csak megtaláltad! – A férfi rosszallóan csóválta a fejét. – Csak… történt egy kis kavarodás. – Lindsay arra gyanakodott, hogy rossz irányítószámot írt a borítékra. Angela ugyanis nem kapta meg a levelét. – Ugye nem is akarta, hogy rábukkanjanak? – Gage a fennhéjázó hangsúllyal azt akarta kifejezni, hogy ő előre megmondta. Lindsay a kezét nézte. 186

– Írtam neki levelet, de azt mondta, hogy nem kapta meg. – Miért nem hagytad békén? – Mert nem, és kész! Gage egy pillanatra elhallgatott. – Mondd el, mi történt! – Írtam egy levelet, amelyben elmagyaráztam, hogy milyen kapcsolatban is állunk egymással. Meséltem a medálról és a levelekről is. Eszembe jutott az, amit a magánéletről mondtál, ezért meghagytam neki a lehetőséget arra is, hogy ne találkozzunk. – Ezek szerint mégsem emlékeztél túl jól arra, amit mondtam. Lindsay összerezzent Gage nyers hangjától. – Elmentem hozzá, és ő kinyitotta az ajtót. Gage, ugyanolyan szeme van, mint neked! – Lindsay megállt, hogy felidézze, mennyire elérzékenyült a találkozástól. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne boruljon a nyakába. Szerencsére nem tette meg. – Rajtad is először az elképesztően szép szemedet vettem észre. Gage abbahagyta a járkálást, és ugyanolyan csúnyán nézett rá, mint Angela Kirkpatrick. – Azt hittem, Angela találkozni akar majd velem – folytatta Lindsay. – Gondoltam, kíváncsi lesz a tárgyakra, amelyeket vittem neki. A levélben megírtam, hogy ha nem tart rájuk igényt, ne nyissa ki az ajtót. Ő viszont kinyitotta, ezért azt feltételeztem… – Hogy majd tárt karokkal fogad. Lindsay az ajkába harapott. – Először így gondoltam, de amint elmagyaráztam, hogy ki vagyok, és miért jöttem, haragra gerjedt, és kiabálni kezdett. Erre a férje is kijött, és arra kért, hogy menjek el. Talán jobban tette volna, ha megfogadja Gage tanácsát, de Lindsay meg volt győződve arról, hogy ha ad néhány percet Angelának, a nő meggondolja magát, és mégis megnézi a medált és a leveleket. De nemcsak hogy nem érdekelte egyik sem, Lindsayt sem akarta látni. Végül a férje nagyon durván küldte el. Lindsay megbántottan és összezavarodva ült vissza az autójába. Reszketett, és azon töprengett, miért fordult ilyen rosszra minden. Most pedig még Gage is kiabál vele… – Miért nem elégedtél meg azzal, hogy elküldted a levelet? Csak el akartad mondani Angelának, amit megtudtál, nem? Megadhattad volna neki a választási lehetőséget, hogy csak akkor válaszoljon, ha akar. – Ez így nem volt elég – pityergett Lindsay. – Én is gondoltam erre a megoldásra, de biztosan akartam tudni, hogy megkapta-e a levelemet, ami ugye nem történt meg. Ha nem megyek el oda, ez sosem derült volna ki. Gage újra járkálni kezdett, rövid, erőteljes lépésekkel. – Most már tudod. Boldog vagy? Nem fogadtad meg a tanácsomat, mert azt hitted, te jobban tudod. – Nem tudhattam, mert nem itt születtem, igaz? – Igaz! – kiabálta Gage. – Annak ellenére, amit mondtam, és annak ellenére, hogy Angela Kirkpatrick az én rokonom is, elmentél, és belebonyolódtál egy ilyen érzelmileg robbanékony helyzetbe. Meg sem említetted nekem… – Miért tettem volna? Világosan elmondtad róla a véleményedet. 187

– Akkor is jogomban állt volna tudni, ha történetesen nem értek veled egyet. – Jól van, jól van. Ne haragudj! Gage a fejét rázta, mint aki nem fogadja el a bocsánatkérést. – Látom, hogy nem érted. – De igen – küzdött a könnyeivel Lindsay. – Nagyon is jól értem. Angela Kirkpatricknek, a férjének és a többi bismarcki lakosnak nem kell többé tartania attól, hogy hallanak felőlem. – Joga van a magánéletéhez. Tévedtél, Lindsay! – Jó, tévedtem. Hányszor kell ezt még elmondanom? – Még egyszer – vágott vissza Gage. – Belehaltál volna, ha békén hagyod Angelát, vagy akár Kevint? – Kevint? Valami baj van Kevinnel? – A fiú már néhány napja hiányzott az iskolából Bert Loomisszal együtt. Lindsay azt hitte, mindketten influenzásak. – Ráerőszakoltad, hogy pályázza meg az ösztöndíjat. – Semmire sem kényszerítettem. – De bátorítottad! – Igen, így volt. Van fogalmad róla, mennyire tehetséges? – Magaddal rángattál egy tizenhét éves fiút, és egy percig sem mérlegelted a következményeit. – Gage olyan haragosan nézett, mintha Lindsay halálos bűnt követett volna el. – Vannak álmai, mint ahogy mindenki másnak is. – És neked feltétlenül bogarat kellett tenned a fülébe, hogy hagyja el Buffalo Valleyt egy művészeti iskoláért. Világosan megmondtam, hogy nem tudjuk fizetni a taníttatását. Ez a város nem veszíthet el több fiatalt, te mégis arra biztattad, hogy menjen el innen. – De az ösztöndíj… – Nem teheti meg, és ezt nekem kell vele közölnöm. Nagyon köszönöm, Lindsay Snyder! A nő érezte, hogy kifut a vér az agyából. – Tudom, hogy a legjobb szándék vezérelt, de nem ismersz minket, nem tudod, hogyan élünk. Ezért szépen megkérlek, maradj ki az életünkből! Gage olyan erővel csapta be maga után az ajtót, hogy a nappali ablakai beleremegtek. Lindsay még sokáig nem mozdult. Még a lélegzetvétel is nehezére esett. Azt hitte, már nem érezheti magát pocsékabbul az Angelával való találkozás után, de tévedett.

Brandon a Fargo határán túli kis útszéli kávézóban ült, és a kávéját kavargatta, miközben Joanie-ra várt. Már négy hónapja nem találkozott a feleségével, és nem tudta, mit érez majd, ha újra látja. A szétválásuk utáni első hetekben a büszkesége lendítette előre, de később már szánalmas társaságnak vélte. Vissza akarta kapni a családját, és azért imádkozott, hogy a találkozásuk segítsen áthidalni a nézeteltéréseket. Amikor megtudta, hogy a felesége állapotos, Brandon éktelen haragra gerjedt. Nem azért, mert Joanie ismét gyermeket hordott a szíve alatt, hanem mert eltitkolta előle. Sokat gondolkodott rajta azután, hogy Joanie 188

kibökte a hírt, és arra a következtetésre jutott, hogy a kicsi az évfordulójuk éjszakáján foganhatott. Ugyanakkor arra is rákérdezett, hogy szedte-e a fogamzásgátlót, mire az asszony hüppögve elismerte, hogy nem rendszeresen. Brandon szerette Sage-et és Stevie-t, és nem ellenezte a család bővülését, csak éppen nem igazán tartotta őket egyben semmi. A különélés alatt Brandon sokat tanult önmagáról és Joanie-ról is. Tudta, hogy a felesége sem akar elválni tőle. Hallotta a fájdalmat a hangjában. Sage és Stevie is folyton arról számolt be, mennyire boldogtalan az anyjuk. A parkolóból ajtócsapódást hallott, ezért kinézett az ablakon. Egy vékony, de láthatóan várandós nő küzdött a süvítő széllel az étterem felé jövet. Brandon azonnal felismerte Joanie-t, és a mellkasát félelem szorongatta. Nem tudta előre, mit hoz a beszélgetésük, meg tudnak-e egyezni bármiben is. Mély lélegzetet vett, ahogy az asszony belépett az ajtón. Azonnal meglátta rajta az elmúlt néhány hónap nyomait. Joanie ugyan megőrizte a szépségét, de a szemében feszültség bujkált. A járásán is látszott, hogy nehezen viseli az állapotát. Az első két terhességet is megszenvedte, de akkor ő mindig mellette állt. Most azonban nem, és lehet, hogy már nem is fog. Az asszony egyenesen a férjéhez lépett. – Szia, Brandon! A férfi udvariasan felállt, és biccentett. – Szia, Joanie! Brandon hellyel kínálta a feleségét a szemközti széken. – Köszönöm, hogy eljöttél! – Tudom, hogy haragszol, mert nem beszéltem a babáról. – Miért nem? – Fontos ez? – kérdezte Joanie vékony, reszketeg hangon. – Azt hiszem. – Brandon igyekezett elrejteni a csalódottságát. A pincérnő közeledett az asztalukhoz, félénken nézett egyikükről a másikukra. A kávéskannájából újratöltötte Brandon csészéjét, és kínálta a nőt is, de Joanie visszautasította a kávét. Az asszony megvárta, míg a pincérnő távozott, és csak akkor folytatta: – Akartam, csak sosem sikerült. Sajnálom! Jogod lett volna tudni. Brandon éveket töltött el a feleségével, ezért ismerte az észjárását. – Az egészségbiztosítás miatt tetted, ugye? Joanie az asztalt nézegette. – Részben. Ha haragszol rám a titkolózás miatt, akkor jusson eszedbe, hogy te is elhallgattad előlem, hogy megszüntették a biztosításunkat, és azt is, hogy hitelt vettél fel a mosógépre. Brandon ezeket nem érezte egyforma súlyúnak a babával, de nem azért utazott annyit, hogy veszekedjen. – Jól van. – A férfi minden erejével küszködött, hogy megőrizze a nyugalmát. – Sárdobálással nem oldunk meg semmit. Szóval gyerekünk lesz. – Ez nem változtat a helyzeten. – Hogy a túróba ne! – Brandon kikelt magából, mire két-három ember feléjük fordult a kávézóban. – Vannak hibáim, beismerem. Lehet, hogy 189

gazember vagyok, de azt nem mondhatod, hogy nem szeretem a gyerekeimet! – Csak épp az anyjukkal nem tudsz zöld ágra vergődni. A nő szavaiból áradó szenvedés Brandon szívébe markolt. – Joanie, ne… Az asszony szalvétáért nyúlt, majd a szeméhez nyomkodta. Brandon látta, Joanie sajnálja, hogy hagyta eluralkodni magán az érzelmeit. – Te mondtad, hogy ha elmegyek, nem jössz utánam, emlékszel? Csak a gyerekek érdekeltek, hogy én ott vagyok-e, az olyan mindegy neked. A családod készült elhagyni téged, és te csak annyit tudtál hozzáfűzni, hogy abban az esetben magamra maradok. Brandon tényleg ezt mondta, még ha nem is pont ugyanezekkel a szavakkal. – Megtanultam a leckét – morogta a férfi. – Ha ezt akarod hallani, hát kimondom: foggal-körömmel kellett volna harcolnom értetek, és most már meg is tenném bármikor. – Én is rájöttem sok mindenre – jelentette ki nagy meglepetésére Joanie. – Semmi sem működik úgy, ahogyan elterveztem. A gyerekeknek hiányzol, nagyon szenvednek. Én is csak kínlódom. Brandon azonnal lecsapott erre a mondatra. – Ez azt jelenti, hogy vissza szeretnél költözni? Joanie újra megtörölte a szemét, majd halványan elmosolyodott. – Arról álmodoztam, hogy majd arra kérsz, menjek haza. – Hiányoztok, drágám! Mindannyian! Semmi sem jó nélkületek! – Hagyd abba! – kérlelte az asszony. Joanie sápadt arcszíne arról árulkodott, hogy testi és lelki tűrőképességének határára ért. Brandon átnyúlt az asztal felett, ujjait a felesége ujjaiba kulcsolta, majd megszorította, hogy így fejezze ki az érzéseit. Joanie elsírta magát. – Nem mehetek vissza, Brandon! Képtelenség! A visszautasítás szíven ütötte a férfit, nem is tudta tovább rejtegetni. – Miért nem? Joanie kinézett az ablakon. – Semmi sem változott azon kívül, hogy értesültél a terhességemről. – Szeretlek, Joanie! Szeretem Sage-et, Stevie-t és a kicsi Jasont is. Ne szakítsd el tőlem a gyerekeimet! – Brandon sosem hitte volna, hogy egyszer könyörögni fog, de már megtanulta, hová vezet az, ha egy férfi túl büszke ahhoz, hogy küzdjön a családjáért. Nem akarta kétszer elkövetni ugyanazt a hibát. – Brandon… – Joanie igyekezett visszatartani a sírást, ezért szinte meg sem tudott szólalni. – Jól érzed itt magad Fargóban? Joanie szipogott. – Borzalmasan! Már mondtam, hogy hiányzol te is és a barátaim is. – Segítene, ha külön szobában aludnánk? – Nem, mert egy idő után újra egy ágyban kötnénk ki, és minden kezdődne elölről. – Annyira rossz volt? – Igen. Mindig mérgelődtél valamin, és mindenért engem hibáztattál. 190

Brandon már minden lehetőséget kimerített, csak egy maradt hátra, hogy bebizonyítsa a szerelmét. – Hát jól van… A jövő héten az első dolgom lesz meghirdetni a tanyát. – Ne, Brandon! Én sem ezt akarom! Azt hittem, ez lenne a megoldás, de nem így van. A városban még sokkal rosszabbul éreznéd magad. A férfi is tudta ezt, de meg kellett mutatnia, hogy bármilyen áldozatra kész a család összetartásának érdekében. A földeknek semmilyen hasznát sem vette Joanie és a gyerekek nélkül. Élete legkeserűbb négy hónapjában vajmi kevés vigaszt jelentett a kétezer holdnyi termőföld. – Visszaköltözhetnél Buffalo Valleybe – gondolkodott hangosan a férfi. Joanie a szemöldökét ráncolta. – Egy csomó ház üresen áll, bármelyiket kibérelhetnénk. Megértem, hogy a tanyára nem akarsz visszaköltözni. Talán majd később, esetleg a nyáron. Egyelőre ez nem számít. Adj még egy esélyt, hogy bizonyíthassak! Ha komolyan gondolod, hogy ne váljunk el, akkor tedd meg ezt a kedvemért! – Beköltözni a városba? – motyogta Joanie, mintha a szavak kimondása által ízlelgetné az ötletet. Brandon ismét megszorította a kezét. – Ugyanúgy járhatnánk találkákra, mint amikor megismerkedtünk. – Aha, persze… És a babát visszük magunkkal a moziba, ugye? – Joanie gyönyörű szemében mosoly bujkált. – Van itt egy jó orvos – mondta aztán –, Fargóban akarok maradni, amíg meg nem születik a kicsi, és véget nem ér a tanév. – Rendben. – Brandon úgy döntött, kibír még két hónapot. Addig lesz ideje megfelelő házat keresni, és megkötni bérleti szerződést. – Szeretném, ha eljárnánk házassági tanácsadásra is – tette hozzá Joanie. – Tudom, hogy McGarth atya hivatalosan már visszavonult, de talán… Brandon tétovázott, de nem azért, mert ellenezte a tanácsadást. Az atyán kívül talán csak Buffalo Bobot lehetett volna tanácsadónak nevezni, de úgy érezte, Joanie nem szívesen teregetné ki a családi szennyest egy bárban. – Grand Forksban sincs senki? – Lehet, hogy olyan messzire kell majd járnunk. Brandon látta a felesége arcán, hogy tiltakozásra számított. A férfi azonban komolyan gondolta, hogy meg akarja menteni a házasságukat, és bármire hajlandó volt, hogy a szándékát be is bizonyítsa.

Május 1. Kedves Maddy! Épp most hoztam meg életem egyik legnehezebb döntését: elmegyek Buffalo Valleyből. Fel nem foghatom, hogyan okozhat valaki annyi galibát, mint én! Csak azt hozhatom fel a mentségemre, hogy a legjobb szándék vezérelt. Talán Marta Hansen, a boltos felesége fejezte ki magát a legtalálóbban. A múlt héten azt mondta nekem, hogy kívülálló vagyok, és mindig is az maradok. Teljesen mindegy, mennyi ideig élek Buffalo Valleyben. sosem fogok úgy gondolkodni, 191

ahogyan ők. Sosem fogom megérteni őket, még akkor sem, ha az apám itt született és nevelkedett. Marta nem akart megbántani, csupán az igazságot mondta el. Az érzéseimet ugyan nem nagyon vette figyelembe, de hát igaza volt. A legutóbbi nagy perpatvarunk óta nem beszéltem Gage-dzsel. Ezzel szemben Monte mindennap telefonál. Komolyan feleségül akar venni, és képtelen megérteni, hogy engem már nem érdekel. Tudod, hálát adok istennek, hogy elhagytam. Most már idegenként kezelem, és nem foglalkozom vele. Egy évvel ezelőtt még az első szavára ugrottam volna az oltár elé. Kérdezted, hogy van Hassie. Kicsit javult az állapota, de sajnos nagyon kedvetlen. Nem könnyű neki ott a szeretetotthonban. Amikor utoljára beszéltem a kardiológusával, azt mondta, szeretne még várni egy-két hetet a műtét időpontjának kitűzésével. Nem mondtam még Hassie-nek, hogy elmegyek, és rettegek megtenni. Kevin Betts, Gage testvére nehéz időket élt át, hogy eldöntse, visszautasítja-e a San Franciscó-i Művészeti Főiskola ösztöndíját. Nem is tudom, ki szenvedett jobban, ő vagy én. A végén sajnos csak hiú ábrándokba ringattam szegényt. Együtt nőtt fel a tudattal, hogy földműves lesz belőle. Tudja a dolgát, felelősséggel tartozik a családjának, és én részben emiatt maradok mindig kívülálló. Én egyszerűen tényleg nem értem. Pedig jó lenne, főleg Kevin érdekében. Nem, sajnálom, de nem mondhatom el, mi zajlott Bismarckban. Talán majd egyszer, de nem most. Félreértés történt, és fájdalmas leckét kaptam. Még egy eset bizonyította, hogy akár egy fél életet is leélhetnék itt, akkor is máshogy járna az eszem, mint az övék. Eddig nem fogtam fel, hogy csak akkor fogadnak el, ha Dakotában születtél. Sok itteni barátom akart rávenni, hogy gondoljam meg magam, ezért olyan nehéz elmenni innen. Ha Gage kérné, akár csak egyetlen szóval is, akkor maradnék, és boldogan írnám alá még egy évre a szerződést. De nem mondott semmit, és ez mindent elárul. Ha nyomorultul hangzik, amit írtam, csak azért van, mert úgy is érzem magam. Május 29. lesz az utolsó tanítási nap. Joshua McKenná-tól tudom, hogy már két nő is érdeklődik a tanári állás iránt. Megölelt, és megköszönte, hogy beugrottam ebben az átmeneti időszakban. Visszatérve az iskolaév végére: már minden holmimat összecsomagoltam, készen állok az indulásra. Apa idejön repülővel, és ugyanúgy megyünk vissza Georgiába, ahogy megérkeztünk tavaly nyáron. Egy kicsit idősebben és sokkal bölcsebben térek majd haza. Hamarosan találkozunk! Szeretettel: Lindsay

192

Rachel a dobozok közt ült Lindsaynél. Mindkét kutya a kandalló előtt aludt, mintha mi sem történt volna. – Képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg elmész! – panaszkodott Rachel. – Még épp csak megismertük egymást. Amikor a diákok megtudták, hogy el kell búcsúzniuk Lindsaytől, gyászos hangulat telepedett rájuk. Ez gyógyírként melengette a tanárnő sebzett lelkét. Szinte mindenki sajnálkozott. Még Marta Hansen is, dacára korábbi kegyetlen és szívtelen megjegyzésének. Amint azt Maddynek is megírta, csak egyetlen ember nem akarta maradásra bírni: Gage. Egyedül ő fejezte ki világosan, hogy mennie kell. Az akaratos és makacs férfi egyszerűen egy szót sem szólt. Lindsay keserűen gondolt arra, milyen tehetséges a melléfogásban sosem a megfelelőbe szeret bele. Először jött Monte, aztán Gage. Már mindent tudott arról, hogyan kell felállni a padlóról, és összeszedni az összetört szíve darabkáit. Legutóbb is túlélte, és ezúttal is túl fogja, bár tudta, hogy nem lesz könnyű. – Sarah megkért, hogy mondjam el, mennyire hálás azért, amit Callával tettél. A lánya most először járt szívesen iskolába. – A két nő szorosan megölelte egymást, majd Lindsay a tornácig kísérte a barátnőjét. Csak azt sajnálta, hogy Sarah nem maga mondott köszönetet, hanem Rachellel üzent. A hónapok nagyon gyorsan elrepültek, talán túlságosan is. Lindsay előszeretettel gondolt arra, hogy ha maradna, összebarátkozhatna Sarah Sternnel, és talán másokkal is. Az apja repülőgépét másnapra várták Grand Forksba. Dennis Urlacher felajánlotta, hogy elmegy érte, majd segít elrendezni a költöztető teherautót. Az iskolások összejövetelt szerveztek a tiszteletére. A következő reggel korán tervezték az indulást, útközben egy kis kitérővel Hassie-hez. Mindent eldöntött, de nem tudta, hogyan lesz képes mosollyal az arcán elhagyni Buffalo Valleyt. A szíve nagyon fájt, és sok mindent megbánt.

Gage tudta jól, hogy Lindsay autója haladt el a birtokuk mellett, a határban. A traktoron ült, szántotta a fekete, termékény földet, hogy előkészítse a vetésre. A férfi egyenesen maga elé nézett, úgy tett, mintha nem érdekelné az egész. Mindenkinek úgy a legjobb, ha Lindsay elmegy… Már annyiszor mondogatta magának, hogy szinte el is hitte. A nőnek kellett eldöntenie, hogy megy vagy marad, és nem kérte az véleményét. A férfi Kevintől tudta, hogy Lindsay másnap kora reggel indul, az apját aznap délutánra várták. Biztosan búcsúzkodni jött. Gage-ben forrt a méreg. Szerette volna, ha a nő egyszerűen csak kisétál az életükből, annyi bajt hozott már a fejükre. Mindenbe beleártotta magát, beleavatkozott mások életébe. A nagypapájára gondolt, akire már alig emlékezett. Továbbra is tisztelte Jerome Sinclairt, de elgondolkodott azon, vajon mit szólt volna hozzá, ha valaki felfedi a titkát. Utána meg jött Kevin esete.

193

Ezek az emlékek újabbakat hoztak felszínre. A közösségi szellem érzését, amelyet Lindsay élesztett fel Buffalo Valleyben. A karácsonyi színdarab, mely összehozta a földbirtokosokat és a városlakókat. Bált rendezett, amely inkább hasonlított szalagavatóhoz. A színházban pár nappal korábban volt a ballagás is. Négyen végezték el a középiskola negyedik osztályát. Iskolaújságot adtak ki, évkönyvet készítettek fényképekkel. Az egy dolog, amit Lindsay a városért tett, az meg egy másik, amit Gage-dzsel. A férfi már az első találkozásuk óta mindent elkövetett, hogy távol tartsa magától. Felidézte magában az első csókjukat, és hogy közben csaknem kiugrott a szíve a helyéből. Tudta, hogy mi következik utána, de nem volt ereje megállítani. A tanév során nagyon odafigyelt, óvatos volt. Nem akart beleszeretni Lindsay Snyderbe, mégis sikerült. Nem menekülhetett ő sem a nagyapja és Gina szerelmének végzete elől. Nekik sem lehetett egyszerű, mint ahogy neki sem, hogy elengedje Lindsayt. Jerome-nak persze nem adódott más lehetősége, ellentétben Gage-dzsel. Hirtelen ráeszmélt, hogy nem nézheti karba tett kézzel, hogy a lány visszamenjen Savannah-ba. Amint meglátta az autóját, tudta, hogy egész életében bánni fogja, ha hagyja elmenni. Lindsay volt az ablak, amely beengedte a világosságot az életébe. Sebességet váltott, a traktor fekete füstöt okádott magából. Tizenöt perc kellett, hogy a házhoz érjen, de átvágott a bevetett földön, keresztülkasul a sorokon, nehogy elkéssen. Tudta, hogy pont időben érkezett. Leállította a traktort, és egyetlen ugrással a földön termett. Lindsay a kocsija mellett állt, és a pillantása azonnal rabul ejtette őt. Gage le sem vette róla a szemét, ahogy közeledett felé. – Lindsay búcsúzkodni jött – mondta szomorúan az anyja. Gage már majdnem azt mondta az asszonynak, hogy biztosan akad dolga a konyhában, de mielőtt bármit szólt volna, megjelent Kevin autója az úton. A fiú nagyon siethetett, mert ahogy bekanyarodott az udvarra, a kerekek szanaszét fröcskölték a sarat. Kiugrott a kocsiból, és Gage felé szaladt. – Ugye nem engeded elmenni? – Én… – Dennis Urlacher épp most hívta fel Sarah Sternt, és Calla azt mondta nekem, hogy Lindsayt nem az apja viszi majd el. – Az apám nem volt a repülőn? – fordult Lindsay Kevin felé. – De igen. Érkezett azonban egy Monte nevű férfi is, aki azt állítja, hogy feleségül fogja venni Lindsayt. Gage arcizmai megfeszültek. – Férjhez mész? – szegezte Lindsaynek a kérdést Gage, ijedségtől rekedt hangon. Értésére akarta adni, hogy bizony nem áll majd félre udvariasan az útból. Lindsay csak pislogott. Ugyanolyan értetlenül állt ott, mint Gage. – Nem, dehogyis… – A lány végignézett a feltúrt termőföldön. – Miattam jöttél? – Mielőtt Gage válaszol, mindkettőtöknek mondani akarok valamit – kezdte Kevin. Kihúzta magát, és farkasszemet nézett velük. 194

– Szeretnék felelni neki! – Gage szíve égett a vágytól, hogy elmondhassa Lindsaynek, mennyire szereti. – Egy percet kérek! – mondta határozottan Kevin. Gage a féltestvérére nézett, és látta, hogy bármiről legyen is szó, az rendkívül fontos. – Jól van – adta be a derekát. – Először is, Snyder kisasszony, nem szeretnék tiszteletlen lenni, de tudom, hogy nem akar elmenni Buffalo Valleyből. – Kevin… – szólt rá Lindsay. – Kérem, engedje meg, hogy befejezzem! – A fiú Gage felé fordult, és ezúttal férfias erővel és határozottsággal vágott bele: – Kedves bátyám, te sem szeretnéd, ha itthagyna. – Így is van – ismerte be a férfi. Ha az öccse engedne, magától is elmondaná. – Rendben – mondta Kevin. – Van egy ajánlatom. Ajánlat? Gage szemöldöke felszaladt a homlokáig. Mióta ilyen határozott az öccse? – Gage, te feleségül veszed Snyder kisasszonyt, Snyder kisasszony, maga pedig itt marad Buffalo Valleyben. Közénk tartozik. A felnőttek közt akad egy-két korlátolt ember, de a középiskolások közül senki sem szeretné, ha elmenne. A maga jelenléte a legjobb dolog, ami valaha történt ezzel az iskolával. A bátyám meg már hónapok óta odavan magáért. Gage előrelépett egyet. Az öccse túl messzire ment. – Ha nem bánod, majd én beszélek a magam nevében. – Fiam – szólt közbe Leta –, hagyd, hogy befejezze! – Köszönöm, anya! Nos, elmegyek a művészeti iskolába. – Hiszen visszautasítottad az ösztöndíjat! – Most jön a legjobb rész! – jelentette ki ragyogó szemmel Kevin. Egy borítékot húzott elő a zsebéből. – A chicagói iskola is felajánlotta a teljes ösztöndíjat. Két ösztöndíjat is elnyertem! – De hisz az az ország legjobb iskolája! – kapta a szája elé a kezét Lindsay. – Gage, te saját földet akartál venni, ami nagy ostobaság, hiszen ez már a tiéd – folytatta Kevin. – Ezennel átengedem neked az egészet! – Körbemutatott a birtokon. – A tiéd, hiszen mindig is az volt. Anya, te pedig beköltözöl a városba. – Én? – Leta szeme elkerekedett ijedtében. – Beköltözhetsz Lindsay házába, mert az úgyis üresen marad. Lindsay eltátotta a száját. – Anya, Gage és Lindsay szeret téged, de útban leszel az újdonsült házasoknak. Ráadásul a gyógyszertárban is elkel a segítség. – Úgy látom, mindent alaposan kigondoltál – jegyezte meg Gage a meglepetés és a tisztelet furcsa érzésével. – Ami a földet illeti, ilyen értékkel ne dobálózz csak úgy… – Ne vitatkozz velem ezen, Gage! Bár tudom, hogy mint ajándékot visszautasítanád. Nos, bátyókám, ne erőlködj feleslegesen! Ha fizetni akarsz a földért, ám legyen: a főiskola ideje alatt átvállalhatod a megélhetésem költségeit. – Jaj, Kevin! – sóhajtott egy nagyot Leta. 195

– Ennek így kell lennie. Most pedig, úgy gondolom, magára kellene hagynunk Lindsayt és Gage-et. Anya, gyere, menjünk be! Gage ott állt Lindsay előtt, a szíve túlcsordult a szerelemtől. A nő gyönyörű kék szeme könnyárban úszott. – Ne sírj, kedvesem! Lindsay szipogva törölgette az arcát. – Összetöröd a szívemet, de nem akarod látni, hogy sírok? Gage nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy átölelje. Lindsay a nyakába csimpaszkodott, és egymáshoz simultak. A férfi a két kezébe fogta a nő könnyáztatta arcát, és ugyanúgy csókolta, mint a legelső alkalommal. Úgy, mintha többször nem csókolhatná az életben. Szavakkal nem tudta kifejezni az érzéseit, csak a szívét tudta átnyújtani. Lindsay viszonozta a csókját, és Gage megbizonyosodott afelől, hogy összetartoznak, mindig is egymáséi lesznek. – Azért jöttem, hogy arra kérjelek, maradj Buffalo Valleyben. Azért, hogy megmondjam, szeretlek! – Csak egy idegen vagyok. – Igen. – Gage nem akart vele vitába szállni. – Ostoba és keményfejű, de ezzel együtt becsületes és tiszteletre méltó. Nemcsak Kevint és a többi gyereket tanítottad meg álmodni, hanem engem is. – Téged? Gage felemelte a fejét, de csak annyira, hogy Lindsay láthassa az őszinteséget a szemében. – Már letettem arról, hogy megnősüljek, és családom legyen. Nem kecsegtethetlek túl sokkal, Lindsay. – Ami fontos nekem, abból neked kétszer annyi van, mint másnak. Nekem az is elég, ha tudom, hogy a szíved az enyém. Gage hatalmas levegőt vett. Hihetetlennek tűnt, hogy a lány őt szeresse, de az arcáról azt olvasta le, hogy mégis így van. – Lennél a feleségem, Lindsay? A lány bólintott. A könnyek ismét megcsillantak a szemében. – Jaj, Gage! – suttogta mosolyogva, majd a sírástól már megszólalni sem tudott, ezért csak bólintott. Lábujjhegyre emelkedett, hogy megcsókolja a férfit. Gage átölelte a derekát és felkapta, örömében körbe-körbe forgatta. A szél felerősödött, a fülükbe süvített. Gage megértette a szerelmet, amelyet Jerome érzett, és az áldozatot, amelyet meghozott Lindsay nagymamájáért. Az élet nagy körforgása bezárult, és megkapta tőle ajándékba Lindsay felbecsülhetetlen értékű szerelmét. Úgy döntött, hogy elfogadja, és szeretni fogja ezt a nőt egész életében. Sőt még azon is túl.

UTÓHANG Buffalo Bob arca felragyogott, ahogy reggel az első vevő betévedt hozzá. Turistának gondolta. Gage és Lindsay esküvője óta nem tért be hozzá idegen. Július közepén házasodtak össze, és akkor telt ház volt a panzióban. 196

– Jó reggelt! – köszöntötte a vonzó, jól öltözött, ötvenes hölgyet. Odaadta neki az étlapot, miután a nő helyet foglalt az egyik asztalnál. – Különleges reggelit ajánlhatok ma: tojás, szalonna és fasírt ötven centért! – Igazából csak egy csésze kávét szeretnék! – Máris hozom – fordult sarkon vidáman Bob. A jókedvével csak a csalódottságát akarta leplezni. Merrily megint elhagyta, ráadásul az éjszaka közepén. Igaz, hosszabb ideig maradt, mint korábban bármikor. Bob tudta, hogy visszatér majd, amikor eljön az ideje, és mint mindig, ő ezúttal is várni fog rá. Nem értette, hogy miért tört rá néha a lányra az eltűnhetnék. Megszokta Merrily közelségének kényelmét, és már érezte, hogy ő is egyre kevésbé feszült. Talán legközelebb mellette marad. – Milyen szép város! – nézett végig a vendég a Fő utcán. – Tényleg az. – Bob kitöltötte a kávét, és mivel látta, hogy a nő beszélgetni szeretne, az asztalra tette a kancsót. – Egy évvel ezelőtt még nem így nézett ki. – Hogy érti? – A legtöbb üzlet akkoriban zárva volt. Majdnem mindegyik kinyitott azóta. Az új középiskolai tanár felújíttatta a színháztermet a karácsonyi színdarabhoz. Az épület tulajdonosa – egy gazdálkodó Devils Lake-ből – pedig úgy döntött, hogy újra megnyitja. Nagyon sokat jelent, hogy újra működik! – Gondolom. A nagyvárosoktól távoli helyek közül nem soknak van színháza. – Így van. A múlt héten Jacob és Marta Hansen bejelentette, hogy eladták a vegyesboltot. A tanárnő egyik barátja vette meg. Különös neve van, valami Mason, vagy Marilyn… Nem is, Madeline. Azt kérte, hogy szólítsuk Maddynek. Az esküvőre jött, és láttam, hogy beszélget Hansenékkel. Később hallottam, hogy megvette a boltot. Úgy látom, akad egy-két kiváló ötlete. Lindsay nagyon boldog emiatt. – Lindsay? Csak nem Lindsay Snyderről beszél? – Most már Lindsay Sinclairnek hívják. Talán ismeri? A nő habozott. – Egyszer találkoztam vele, de csak futólag. – Kiváló tanár. Valódi áldás a közösségnek! Egy darabig úgy tűnt, hogy elveszítjük, de Gage Sinclair végül maradásra bírta azzal, hogy megkérte a kezét. A múlt hónapban keltek egybe. Az egész város egybegyűlt a nagy eseményre, még Hassie Knight, a gyógyszerésznő is eljött. Nemrég szívinfarktuson esett át, de azóta megműtötték, és úgy néz ki, felépül. – Örülök neki, hogy Lindsay boldog! – Látnia kellett volna, amikor a régi barátja Savannah-ból… egy Monte nevű illető… felbukkant Lindsay apjával, és megtudta, hogy a volt kedvese össze akar házasodni egy helyi földművessel! Szinte őrjöngött. Lindsay apja megelégelte a jelenetet, és egyszerűen magára hagyta. Az emberek a mai napig is nevetve emlegetik, Monte hogyan dühöngött itt, a Fő utcán. A nő mosolygott. – Úgy látom, Buffalo Valley egyre gyarapszik. – Van egy pizzériánk is, már egész nap üzemel. Rachel Fischer átvette a szülei régi éttermét. Nekem le kellett vennem az étlapról a mélyhűtött pizzát, mert senki sem akarta megvenni, amióta Rachel igazit kínál. 197

– Meg tudom érteni. – Sarah Stern kibérelte az egyik üzlethelyiséget a foltvarró vállalkozásának. Ismeri Sarah-t? – Szerintem még nem volt hozzá szerencsém. – Meseszép foltvarrásokat készít! Ha jól hallottam, nemrégiben felvette maga mellé Joanie Wyattet is. – Bob egy kis szünetet tartott. A fejét vakargatta, mert maga sem értette igazán Wyatték magánéletét. – Joanie a három gyerekkel a városba költözött. Ilyen vicces dolgot se hallottam még! A feleség a városban, a férj a birtokon. Brandon hetente egyszer vagy kétszer meglátogatja őket, de nem alszik ott. Nem is fontos, a lényeg, hogy nekik megfelel. A látogató barátságosan mosolyogva a tárcájáért nyúlt. – Jaj, nem akartam lyukat beszélni a hasába! – Ne szabadkozzon, jól szórakoztam! Buffalo Bob megkönnyebbült. Néhányan szerették, ha a környékbeliekről mesélt, mások azonban jobban díjazták, ha magukra hagyta őket. Jeb McKenna például. – Megmondaná, merre találom a temetőt? – Természetesen. A városon kívül van. A Fő utcáról kanyarodjon le a Határ útra, majd forduljon balra! – Köszönöm. Buffalo Bob nem akart tovább akadékoskodni, ezért visszavitte a kancsót a tűzhelyre. A nő felhörpintette az utolsó korty kávéját, majd egy egydolláros bankjegyet tett az asztalra. – Hozom a visszajárót! – Bob csak ötven centet számolt fel egy kávéért. – Ne fáradjon! – Köszönöm. És jöjjön máskor is! – Jövök még, ez biztos. – Mivel ismeri Lindsayt, megmondjam neki, hogy itt járt? A nő tétovázott. – Hát jó. – Mit mondhatok, ki maga? – Mondja meg, hogy egy rokona beugrott a városba, és később majd felkeresi őt. – Úgy lesz. Megkérdezhetem, milyen rokonságban áll a mi Lindsaynkkel? – A nagynénje vagyok, Angela Kirkpatrick.

Kedves Olvasó! Szeretnénk ízelítőt nyújtani a Kisvárosi álmok sorozat következő kötetéből, amely 2010. június 30-án jelenik meg, Próba szerencse címmel.

198