CARIS ROANE LÁNGOLÓ ÉGBOLT
A mű eredeti címe: Burning Skies Copyright © 2011 by Caris Roane Fordította: Vadász Gyula Szerkesztette: Nagy Evelin Kiadási és fordítási jogok fenntartva ©2012 JLX Kiadó Minden jog fenntartva! / All rights reserved! Főszerkesztő Laux József ISBN 978-963-305-325-6
Kiadó: JLX Kiadó Budapest, 1126 Márvány u. 27. fszt. 5. Tel: 269-4002 • Fax: 269-4003 e-mail:
[email protected] Könyveink megrendelhetők postai úton és a www.jlx.hu honlapon Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. 2012-ben – 120899 Felelős vezető: Pogány László igazgató
CARIS ROANE
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
5
Tán meg akar halni, szépfiú? Marcus hallotta a fejében visszhangzó szavakat, de úgy hatottak, mint fogaskerekek csikorgása. Úgyhogy nem is reagált rájuk. Még több gázt adott, előredőlt a Harleyn, könnyedén vette be az út kanyarulatát. Mindkét karjában érezte a motor rezgését és elmosolyodott. Napszemüveget viselt ezen a borús napon a Csendesóceán északnyugati partvidékén. Az időjárás még júniusban is zordra fordulhatott errefelé. Így volt ez ma is, és Marcus arcát ködpára, valamint szórványos eső permetezte, ám ő mégis mosolygott. Egy hete érkezett meg számára ez a retro Harley, ő pedig végre jó időre otthagyhatta az igazgatósági tanácstermeket, hogy elhúzzon a motorral az Olympic-félszigetre. Végigszáguldott a part menti országúton, mert inkább vágyott az óceán vad hullámainak látványára, mint az erdők sűrűjére… legalábbis ezen a napon. Mert azért szeretett időnként eltűnni a vadon rejtett útjain, ahol óriás fenyők tornyosulnak a feje fölé, és a világ árnyékba burkolódzik. Hé, lassítson már, álomlovag. Azért maga nem egészen halhatatlan. Menjen már haza, felelt Marcus telepatikusan. A válaszom most is ugyanaz… vagyis NEM! A Másik Föld Legfőbb Adminisztrátora, Endelle már megint ott volt a fejében, és ez így ment hetek óta. Marcusnak pedig már elege volt abból, hogy unos-untalan ezt hallgassa: Jöjjön vissza a Másik Földre, térjen vissza a Vér Harcosaihoz, fogjon kardot és szolgáljon engem, védelmezze a seggem a bajban. Inkább vágná le a fél tökét, semmint hogy visszamenjen. Ugyan, Harcos, ne legyen már ilyen!
6
CARIS ROANE
Hát igen… ez a tyúk már megint itt van, valami módon őt figyeli, olvas a gondolataiban, és valamiképpen a fejébe hatolva egyenesen hozzá beszél, újabb rohamot indítva józan megfontoltsága ellen. Ez a nő bizony igencsak erős képességekkel megáldott vámpír volt. De egyben keményen dolgozott is. Endelle kilencezer évének zömében a Másik Földet szolgálta, mint annak Legfőbb Adminisztrátora, és hivatalba lépésének legelső napján szakított a jó modorral. Marcus egyszerre szerette és utálta őt. Pillanatnyilag azonban Endelle olyan hatással volt rá, mintha méhek zsonganának a fejében, ő pedig képtelen volt onnan elhessegetni. Mélyen felsóhajtott. Képtelenség volt megszabadulni ettől a nőtől, míg az el nem mondja a mondókáját. Le van ejtve… csináljon, amit akar. Most még gyorsabban hajtott, tekert egyet a gáz fogantyúján, a végsőkig fokozva motorjának sebességét, hogy a kerekek már szinte kipörögtek, a motor majdnem megperdült, halálos veszedelembe sorodva ezzel utasát. De csak majdnem… Marcus azonban természetfeletti érzékeivel pontosan felmérte a nedves útburkolat minden egyes kis gödrét és hajlatát. Hallótávolságát olyannyira kiterjesztette, hogy minden felé tartó kocsit, netán kamiont meghalljon és észlelje, ha azok veszélyt jelentenek rá. Így aztán nagyjából biztonságban tudhatta magát. Azért Endelle-nek egy dologban igaza volt: Marcus nem volt egészen halhatatlan. Egyetlen vámpír sem volt teljesen védett a halállal szemben. Mert ha például Marcus keményen egy sziklafalnak vágódik – vagy egy kardcsatában levágják a fejét –, az a halált jelenti számára. Akkor meg mire jó ez az egész? Tán tényleg meg akar halni? Fekete bőrszerkót viselt, legalábbis ez egyszer, mert ez jól szigetelt a hideg és nedvesség ellen. És a tengerparti úton száguldozva Marcus jól érezte magát. Napjainak… és éjszakáinak többségében ez az érzés elkerülte őt – egy olyan férfit, akinek milliárdjai voltak. És uram, atyám… az élete romokban.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
7
– Újból megkérdem – szólt ismét Endelle, ezúttal azonban Marcus a fülén érezte a nő leheletét. – Meg akar halni, vagy mi ütött magába, Harcos? – Endelle, maga meg mi a frászt csinál itt? – üvöltötte Marcus a szélbe, mert a nő teste egészen a hátához préselődött. – Hogy képzeli ezt? – Ha a motor csak egy kicsit is kisiklik az irányítása alól és megcsúszik, akkor annyi… annyit bukfencezik majd, hogy soha többé nem tér magához. – Jó nyolcvan – vagy kilencven mérfölddel tép. Mi ütött magába? Marcus a fogait csikorgatta, szinte köpködte a szavakat. – Tűnés a motoromról! – Húúú… – kezdte riszálni a csípőjét Endelle. – Ez tényleg frankó. És ez a rezgés… bizsergeti a seggemet. Nem is tudom… talán nekem is elkelne egy ilyen motor. – Mi az ördögöt akar? – kiabálta Marcus. – Tudja jól, miért jöttem. – Azzal Endelle még szorosabbra fonta karjait Marcus dereka köré. – Soha nem megyek vissza – üvöltötte a harcos. Mire Endelle beletúrt a hajába. Kit akar etetni ezzel a mesével? – riposztolt Endelle, egyenesen Marcus agyába lövellve szavait. Jó ideje növeszti már a haját, és mindketten jól tudjuk, mit jelent ez. Még néhány hónap, és olyan lesz a sörénye, mint egy igazi Harcosé. Meg egy frászt… és most már húzzon innen a fejemből. Marcus egy hangyányit sem vett vissza a sebességből. És most hallotta, hogy Endelle mélyet sóhajt, miközben továbbra is szorosan ölelte őt magához. – Férfit akarok! – kiáltott fel Endelle. – Hát az nem én leszek! – kiabálta vissza Marcus, miközben bedöntötte a motort, hogy bevegye az út bal kanyarulatát. – Nem is kértem, seggfej! A derekát szorító karok most eltűntek… akárcsak a neki préselődő test melegsége. Na, hála Istennek! Ám a következő másodpercben Endelle már a motor kormányrúdján ülve jelent meg, térdeit egyenesen Marcus arcának feszítette. Marcus kénytelen volt egy kicsit oldalvást hajolni, hogy lássa az utat maga előtt. Most többé-kevésbé egyenesnek tűnt… legalábbis úgy százméternyire. Hogy a franc enné meg…
8
CARIS ROANE
– A fenébe is, Endelle… tűnjön már el a motoromról, a rohadt kurva életbe! Térjen vissza hozzánk! Küldte Marcus agyába Endelle. Szükségünk van magára, Harcos! Mire Endelle még közelebb hajolt Marcushoz, hogy az már tényleg semmi mást nem látott, csupán a nő két melle közti árkot a mélyen kivágott bőrmellény fölött, valamint ködtől és esőtől nedves karjait. A kurva életbe… Marcusnak csupán két választása maradt: az óceánpartra vezető meredek lejtő, vagy a sziklás hegyoldal fala. Hé, bassza meg… ez már tényleg sok! Jobbra, a tengerpart felé rántotta a kormányt. – Micsoda hülye tyúk vagy! – üvöltötte Marcus, miközben a motorral a puszta levegőben száguldott. Aztán természetfeletti gyorsasággal pattant ki fekete bőrdzsekijéből és fekete pólójából, majd szinte ugyanebben a pillanatban lökte ki szárnyait a levegőbe. Szembefordult a széllel, és lebegve indult… lefelé. Rendelkezett egy vámpír erejével és átkozottul gyors volt, ám nem gyorsabb, mint a gravitációs erő, mely lerántotta motorját a tengerparti szikláról. A Harley a lejtőn levágódott egypár fatörzsről, aztán végigszánkázott egy halom sziklatörmeléken, végül megállapodott egy rakás hordalékfán vagy tízméternyire a part menti hullámoktól. Marcus szabad folyást engedett egy sor vaskos káromkodásnak. Eközben a motor tankjában maradt üzemanyag hangos durranással robbant fel, és egy látványos lánggömb után nem hagyott hátra mást, mint szánalmas fekete füstfelhőt a szitáló ködben, esőpermetben. Marcus a parti szélben manőverezett szárnyaival, hogy megtartsa egyensúlyát, így körözött a motor roncsai felett, ajkairól egyre csak vaskos trágárságok röppentek fel. – Ó, milyen kár. – Endelle az egyik partra vetett jókora fatuskón állt, a motor roncsait szemlélte karba tett kézzel. Mosoly nélkül emelte pillantását Marcusra, és csak bámulta. És a kurva életbe… ez a pillantás megint olyan volt, mintha az őskorból jönne. Marcus ezt mindig elfelejtette, valahányszor Endelle jutott eszébe. A vámpírélet tartósította
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
9
az izmokat, a bőrt és a csontokat, örökifjúvá tette őket, ám a szemek sosem hazudtak. Endelle elmosolyodott. – Akkor hát abbahagyná végre ezt az elkényeztetett aranyifjú életmódot? Hajlandó újra férfihez méltóan élni? Marcus ügyet sem vetett rá, hanem behúzta szárnyait, és egy villámgyors áttünéssel a házában termett a Bainbridge Islanden, s egyenesen a hálószobájába ment. Aztán előreszegett vállakkal nyomult a fürdőszobájába, két kezét úgy szorította ökölbe, hogy karjai szinte sajogtak tőle. A zuhanyrózsákat a legforróbbra állította, csak úgy gőzölögtek, aztán belépett a zuhany alá. – Az ördögbe is, Marcus, mennyi időt tölt edzéssel? Isteni segge van. Marcus szembefordult Endelle-lel, a nő pillantása pedig természetesen tüstént a nemi szervére esett. Megcsóválta fejét, és hangosan felsóhajtott. – Maguk harcosok aztán tényleg kurvára tökös legények, nekem pedig férfi kell. – Húzzon a francba a fürdőszobámból. Sőt… a házamból és úgy általában tűnjön el az életemből! – Azzal Marcus visszafordult a zuhany felé, megragadta a szappant és a testét úgy dörgölte vele, hogy dúsan habzott. – Jelen esetben nincs választása. – Hogy az ördögbe ne lenne… egy szívességet kért, és azt megkapta. Leróttam maga felé a tartozásomat, úgyhogy kvittek vagyunk. – De annak már négy hónapja. És most úgy döntöttem, hogy újabb szolgálatot kérek. Hé… most meg mi ez a védőköd? Tényleg azt hiszi, hogy nem látok át ezen a szarságon? – ripakodott rá Endelle. – De ha ettől jobban érzi magát, hát csak burkolózzon ködbe. A köd… – gondolta Marcus. Hisz tudhatta volna, hogy semmi értelme. Az effajta védőköd arra szolgált, hogy megzavarja mind a halandók, mind pedig a Másik Földre már átlépettek tudatát. Ám ez mit sem hatott a Másik Föld vezérére. Endelle átkozottul erős képességekkel rendelkezett. Mindazonáltal Marcus mégiscsak a saját fürdőszobájában volt, és a magánélet zavartalansága őt is megillette volna. – Egyébiránt Morgan nem alszik valami jól – közölte Endelle. Marcus épp a mellkasát szappanozta, de keze most megállt. Endelle nemigen szólította Havily-t a keresztnevén.
10
CARIS ROANE
Havily Morgan. Te jó ég… Havily. A nő, akit a sors neki, Marcusnak szánt. Az egyetlen, aki után vágyott. Akivel gondolatban minden átkozott éjszaka szeretkezett. És ez ki a francot érdekel? küldte Endelle felé gondolatban és ismét szappanozni kezdte magát. – Mesélt az édeskömény illatról is, vámpír. – Miféle édesköményről? – Érzi a maga illatát, Harcos. Ez pedig tudja jól, mit jelent. – Ne hívjon engem Harcosnak. Üzletember vagyok, és nem megyek vissza magukhoz. Még a maga kedvéért sem. És Havily, sőt senki kedvéért sem. Nekem itt a helyem, itt érzem jól magam. – Többékevésbé. Mindazonáltal igencsak jól berendezte az életét a Halandók Földjén, és miután egész közelről és személyesen látta ismét a háborút, azt már egyáltalán nem érezte magáénak. – Morgan minden reggel úgy vonszolja be magát dolgozni. Tudta ezt? Marcus lemosta magáról a szappanhabot, majd kilépett a zuhanyzóból, elvonult Endelle mellett, és felkapott egy törülközőt. Igen, valamelyest sejtette, Havily miért nem alhat valami jól. Viszont ez az ő piszkos kis titka volt, és egy frászt fogja megosztani Endelle-lel. Mert ami kettejük között folyt, az a magánügyük, és ezt a fogalmat még Endelle is tiszteletben tartotta…. akárcsak Marcus mentális védőpajzsát. – Mindjárt gondoltam – mormolta fogai között Endelle. – Szóval maga suttyomban nyúlkál a csaj bugyijába. Bűvös erővel akarja a hatalmába keríteni, mi? Marcus erre felkapta a fejét, és egyenesen Endelle barna szemébe nézett. – Szóval csak ennyire tart engem, hogy azt képzeli, így akarom a hatalmamba keríteni őt? – Nem, dehogy. Csak egyszerűen elképzelni sem tudom, mi folyik itt, mert a maga kis ribancának olyan erős mentális védőpajzsai vannak, hogy pokolian kell küszködnöm, ha át akarok hatolni rajtuk. Marcus a szemét forgatta, majd a dereka köré csavart egy törülközőt és beviharzott a hálószobájába. Nagyon úgy nézett ki, hogy a Függetlenség Napjáig nem szabadul ettől a némbertől… és most még csak június volt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
11
– Nyögje már ki, mi jár a fejében, Endelle. Este tízig egyfolytában üzleti tárgyalásaim lesznek. Marcus – miközben zokniért ment a fiókos szekrényéhez – hallotta, hogy Endelle mélyen felsóhajt. Homlokráncolva nézett a nőre; a sóhajtozás valahogy nem volt rá jellemző. Marcus felegyenesedett. – Tán amiatt aggódik, hogy esetleg megbánt engem? – Nem. Csupán arról van szó, hogy kurvára nem tudom, hová tegyem ezt az ügyet. Úgyhogy az a helyzet, hogy az utóbbi időben van egy érzésem, miszerint valami nagyszabású dolog történik ezzel a Morgannel. És… ez aggaszt kissé. Tudom, hogy maga valami módon randizik vele, csak még nem jöttem rá, hogyan. De azért vigyázzon magára, ha megkérhetem. És álljon készen arra, hogy valami rendkívüli történik. – Sosem kedvelte Morgant. Endelle Marcus felé lökte két karját, ujjait macskakaromként tárta ki, úgy kiáltotta: – És ennek mi a fasz köze van bármihez is? Az igazság az, hogy nagyjából le se szartam Havily Morgant, leszámítva azt, hogy kurva nagy csalódást jelent számomra attól a pillanattól kezdve, hogy átlépett hozzánk. Erről persze maga semmit sem tudhat, tekintettel arra, hogy az elmúlt kétszáz évben itt lógatta a tökeit. De Morgan átlépési ceremóniája kurva nagy kudarc volt és az égvilágon semmi haszna. Pedig fényes jövő állt előtte, ezért igencsak védelmezni kellett őt, hogy aztán jelentősen hozzájárulhasson a háború sikeréhez. Naná, hogy Lukent adtam mellé, mint az Átlépők Védelmezőinek egyikét, és örömmel dörzsöltem össze a két kezem, hogy, na végre… most aztán tényleg nyertünk valamit. Most meg kiderül, hogy ez a valami egy nagy szar. Átlépett, és csupán szupererős mentális védőpajzsokkal rendelkezik, emiatt rohadt nehéz a gondolataiba hatolni. Ez minden, amit tud… mentális védőpajzsok. Mi a szart érünk ezzel ebben a háborúban? Marcus ajka önkéntelenül is mosolyra húzódott. Hisz Endelle most még valószínűleg annak sincs tudatában, hogy az ablak melletti bőrfotel karfáin áll. Endelle lepillantott cipőinek tüsarkára. – Na, bassza meg… a’sszem, kilukasztottam a foteljét. Óóó… mennyire sajnálom…
12
CARIS ROANE
Marcus csak a fejét ingatta, majd odament az ágyához, és kezében a pár zoknival, dereka körül a törülközővel ült le. – Nagyon türelmetlen, asszonyom – jegyezte meg. – Persze mindig is az volt. Egyes képességek bizonyos idő alatt fejlődnek ki. Nézze csak meg Kerricket; mostanára már tud helyet változtatni áttűnéssel, nem igaz? Erre egészen addig nem volt képes, míg be nem teljesedett számára a breh-hedden, vagyis az igazi pár meglelése Alison személyében. De most már ez is megy neki. Én például kurvára nem tudtam lebegni az első ezer évemben. Havily még csak száz éve van a Másik Földön. Adjon hát időt neki. – Na, ide figyeljen, seggfej! – kiáltott fel Endelle. – Azt hiszem, épp most mondta ki a két legfontosabb érvemet. Először is nem hinném, hogy Morgannek ideje lenne effélére, mert valami fura érzés szorítja össze a mellkasomat, ha őrá gondolok. Figyel rám? Marcus tarkóján kezdett égnek állni a haj, ahogy Endelle-re nézett, de azért azt mondta: – Úgy rikácsol, mint valami kivénhedt színésznő, akit épp most rúgtak ki a Broadway-ről. Mire ez a nagy dráma? Endelle szeme összeszűkült. – Másodszor pedig, seggfejkém, az a nézetem, hogy Havilynek épp magára van szüksége ahhoz, hogy végre oda jusson, ahová a sors szánta. Csak visszafogja magát… ez a nagy helyzet. Mert sokkal erősebb képességekkel rendelkezik, mint azt tudná, csak nem képes azokat szabadjára engedni. Maga viszont segíthetne ebben. Hisz már jó sok évet töltött el vámpírként. – Endelle most elmosolyodott. – Jut eszembe… ahogy kivágta a szárnyait, amint a levegőben lebegett… hát ez tényleg nagyon fasza volt. Na, ne etessen, küldte Endelle felé gondolatban. Aztán a pár zoknival kezdett labdázni a levegőben; feldobta, aztán elkapta. – Úgysem megyek vissza – jelentette ki végül. Talán ha kellő gyakorisággal ismétli, Endelle végül felfogja. – De azért… odafigyelek majd Havilyre. – Nem bírta megállni, hogy ezt ki ne mondja. Ilyen természete volt, és igen… a breh-hedden őt is keményen magával ragadta négy hónappal ezelőtt, mikor pár napra visszatért a Másik Földre, hogy segítségére legyen Endelle-nek a háborúban. Aztán az egész úgy kezdődött, hogy megérezte a vadvirágok illatát, majd egy
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
13
csókkal végződött, mely csaknem vad nemi aktussá fajult… még egy perc sem kellett hozzá. Jóságos ég… ha csak rágondolt, mit tett majdnem Havilyvel azon az utolsó éjszakán, a lány pedig kis híján hagyta… ó, egek! De mindez már mit sem számított. Havily a Másik Földön élt, ő pedig a Halandók Földjén. Csak éjszaka nem. Mert álmaiban a lány eljött hozzá – és ez igazából nem is álom volt – minden egyes éjszaka. Endelle felsóhajtott. Újfent… – Legyen bárhogy, seggfej. De ha bármi történik is ezzel a lánnyal csupán a maga vonakodása miatt, hát nagy szarba kerül. – Azzal Endelle felemelte a kezét és eltűnt. Végre… Havily Morgant a vágy gyötörte, ő pedig ezért megvetette önmagát. Az ágya szélén ült krémszínű neglizsében, és igencsak szüksége lett volna az alvásra. Mind szellemileg, mind testileg kimerítette őt az aznapi szolgálat Endelle asszony mellett. Hangosan felsóhajtott, ám szíve mégsem Endelle miatt volt nehéz… nem hát, hanem Marcus Harcos miatt. Amiatt, hogy még álmaiban sem volt képes távol tartani magát tőle. Megfordult, kezével elsimította a fekete selyem lepedők ráncait. Egy héttel azután vette, hogy álmai elkezdődtek… mert ugyanilyen lepedő volt azon az ágyon, amit álmaiban látott. Álmaiban, ahol Marcus Harcossal találkozott – méghozzá minden éjszaka. Amióta csak Marcusszal találkozott, mintha valami köztes térben lebegett volna – se itt, se ott nem volt. Marcus szeretője volt és mégsem volt az, mert ami kettejük között történt, az valóságos volt, de azért mégsem. Nem is értette, mi történik vele, és ami még rosszabb, fogalma sem volt, hogyan vessen véget annak, ami minden áldott éjjel megtörtént. Vagyis elaludt, aztán álmában valahogy kibújt a hálóingéből, Marcust kereste, meg is találta és aztán vele volt. Marcus ilyenkor az ágyában feküdt fekete selyem lepedőkön, mély álomba merülve. Mire ő lehúzza róla a takarót, a férfi pedig mezítelen.
14
CARIS ROANE
Mindig hosszasan gyönyörködött a harcos erőteljes testében, mintha nem tudna betelni a látványával. Mindig nagyon érzéki módon közeledett hozzá… orrát a férfi testének nyomta, úgy szívta be édeskömény illatát. Ettől úgy felizgult, hogy nyaki verőere hevesen lüktetett. Aztán szabadjára engedte fantáziáját, majd Marcus fölé kerekedett. Kis idő múltán a férfi felébredt – ha egyáltalán aludt… ezt Havily nem tudhatta. És az iránta ébredt vágyának Marcus számtalan formában adta jelét: csípőjével viszonozta az ő mozgását, karjai le-föl szánkáztak az övén, kieresztett vámpírfogaival a nyakát kereste. Ám mihelyt belefeledkezett volna ebbe a gyönyörű eksztázisba, mindig, mindig és mindig elszörnyedve ébredt fel attól, amit tett. Végül már kezdte azt hinni, hogy maga Marcus teszi ezt vele, hogy erőteljes vámpír hatalmával valamiképpen odacsalja őt az ágyába, és álmában elcsábítja. Ezért csaknem ugyanannyira megvetette Marcust, mint amennyire önmagát, amiért minden éjjel elmegy hozzá. Ezután mindig ugyanaz következett: felugrott Marcus testéről, magához tért ebből az álomszerű állapotból, és valami fura suhanással tért vissza ágyába, térdelő helyzetben bámulva a falat az ágy fejtámlája felett. És a ténytől, hogy visszatért az ágyába, arra a gondolatra jutott, hogy az átélt élmény valóságos volt, csak épp azt nem tudta, hogyan történhetett ez meg. Később azonban, mikor már teljesen magához tért ebből az álomszerű fantáziából, arcra borult és keservesen sírt. Az, hogy ez az álom-fantázia szexuálisan felzaklatta, csak az egyik fele volt a bajnak. A másik az, hogy a vágyakozás teljesen hatalmába kerítette szívét, testét, ereit. Attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantotta Marcus Harcost… Az igazi kétségbeesés viszont csak azután kezdődött, miután könnyei már elapadtak. Mert Marcus Harcos illata ott lengedezett az ő teste körül. Négy órával azután, hogy visszatért az ágyába, annyira érezte a férfi dús, erotikus édeskömény illatát, hogy teste beleremegett. A brehhedden csapdába ejtette őt, és ez elől nem volt más menekvés, minthogy megvárta a hajnalt, hogy kezdetét vegye számára egy új munkanap. Bár sose találkozott volna Marcusszal!
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
15
Most hát csak ült az ágya szélén kimerültén, pihenésre vágyva, ám jól tudta, hogy ezen az éjszakán is ugyanúgy történik majd minden, mint a többin, ismét megfosztva őt a pihenéstől. Valamin változtatni kellett volna… de vajon min? Mikor aztán végre befészkelte magát a két lepedő közé, erősen megfogadta, hogy megváltoztatja a jövőt, kerüljön bármibe is. Kell valamilyen megoldást találnia arra, hogy véget vessen az álmodozásoknak. Miután ezt megfogadta, lehunyta szemét, majd kezdett álomba zuhanni. Mentálisan sugározta ki fogadalma megerősítését: ezen változtatni fog. Mélyen felsóhajtott. Változtatni fogok ezen! Aztán végre elaludt. Foglalkozz Havily álmaival! Alison Wells zavartan riadt fel, mert nem tudta, mi zavarhatta meg az álmát. Egyedül feküdt az ágyában – ami megszokott volt –, mert a harcosa, Kerrick a csatamezőn volt, és ott is lesz egész éjjel, hajnalig nem tér haza. Alison a férfi egyik fekete pólóját viselte és alsó szegélyét most az orrához emelte. Aztán elmosolyodott. Megérezte a férfi és a kardamóm meleg illatának keverékét… ez pedig a breh-hedden legkifejezettebb jele volt. Kerrick szerint neki, Alisonnak levendula illata volt már találkozásuk első pillanatától kezdve. Négy hónappal ezelőtt, mikor a Halandók Földjéről átlépett a Másik Földre, életének legfélelmetesebb megpróbáltatásait élte át három nap alatt. Az egész rendkívüli volt; először is válaszolt a hívásra, mely az átlépésre szólította őt, méghozzá úgy, hogy megmutatta emberfeletti erejét a dimenziók egyik Határvidékén, aztán a halál vámpírjaival harcolt az életben maradásért; végül egy nagy arénában küzdött meg a félelmetesen erős Leto tábornokkal… és legyőzte. A háromnapos megpróbáltatás végeztével átesett a beavatási ceremónián Endelle asszony palotájában. Endelle pedig felruházta őt a Másik Föld relatív halhatatlanságával és azzal a képességgel, hogy vámpírfogakat eresszen.
16
CARIS ROANE
De vajon mitől ébredt fel? Foglalkozz Havily álmaival. A fejében hallotta az ismerős hangot… azt a férfihangot, mely a Hatodik Földre átlépett személytől származott, attól, akit ő csak egyszerűen James néven ismert. Mióta Alison mintegy négy hónappal korábban átlépett a Másik Földre, James telepatikus úton kommunikált vele több alkalommal is. Maga sem tudta miért, de Alison szimpátiát táplált a vámpír iránt, mert jelenlétében megérezte lelkének nagyfokú melegségét és határozott szándékát aziránt, hogy segítse Endelle asszonyt háborús erőfeszítéseiben. Alison eleinte úgy vélte, Endellé-nek valamiképpen kapcsolatba kellene lépnie Jamesszel, ám a férfi világossá tette számára, hogy pillanatnyilag neki kell játszania a közvetítő szerepét, akin keresztül bizonyos korlátok között segítséget nyújt Endelle-nek. Alison lehunyta a szemét és koncentrált. Mi a helyzet, James? – küldte telepatikus úton. Nincs sok időm – felelt a vámpír. – Szemmel kell tartanod Havilyt, közel kell férkőznöd hozzá az elkövetkezendő néhány napban, és ösztönöznöd kell őt álmaiban, melyek igazából nem is álmok. Minden tőled telhetőt meg kell tenned, hogy Marcus Harcos felé tereld. Értetted? Nagyjából – küldte vissza a választ Alison. De vajon miért kell Jamesnek rébuszokban fogalmazni? Mi az, hogy álmok, melyek igazából nem is álmok? Mire Alison most halk, férfias kuncogást hallott a fejében. Úgy az egész nem lenne érdekes – küldte felé James a választ. Ez egyben azt is jelentette, hogy a férfi olvasott az ő gondolataiban. James, bárcsak én is olyan jót nevethetnék ezen az egészen, mint te, de van valami halvány fogalmad arról, milyen rosszul áll Endelle szénája ebben a háborúban? És hogy mennyire küszöbön áll, hogy Greaves parancsnok átvegye az uralmat a világ fölött? Hosszú csend következett. Igen – dünnyögte végül James. – Tudom, pontosan ezért vagyok itt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
17
Te a Hatodik Földön élsz, megvan minden képességed és hatalmad. Akkor meg miért nem hozod ide a segged a mi világunkra és veszed kézbe itt a dolgokat? – küldte felé Alison. Alison hallotta James sóhaját, mielőtt a férfi felelt. Kedvesem, el sem tudod képzelni, milyen nagy kísértést érzek erre, ám ezt egyszerűen nem szabad. Az élet nem így működik. Ha a felsőbb hatalmak oldanák meg az efféle problémákat, akkor a halandók és az átlépők is egyaránt belefásulnának a létezésükbe. Az a dolgunk, hogy küzdjünk, erősebbé váljunk és győzzünk. Egyformán így van ez a halandók és a halhatatlanok világában is. Nem adhatnál valami meggyőzőbb választ? James ismét felnevetett, majd ezt küldte felé: – Te csak foglalkozz Havily álmaival. Amik igazából nem is álmok, mi? Pontosan. Azzal James kilépett a fejéből.
Havily sikoltozva ébredt fel, mert álmában – ami nem is álom volt – az égbolt lángolt körülötte. Hálóingében ücsörgött a kemény sivatagi talajon, holott valójában nem is a sivatagban volt. Koromfekete folton ült, fölötte az égboltot pedig hatalmas, groteszk formájú lángnyelvek világították meg, melyek sejtelmes rózsaszín-, zöld és kék árnyalatba tűntek át. Luken Harcos a levegőben lebegve csapkodott vészesen, szárnyai égtek… jó ég, lángokban álltak! – Luken! – üvöltötte feléje Havily. Azzal felállt és körbenézett maga körül. Felismerte a helyet: ez a Superstitions volt, vagyis az egyik átlépési pont a Halandók Földjére, ahol a Vér Harcosai a halál vámpírjaival vívtak csatát életre-halálra. Vajon tényleg Lukent látta? Ismét felüvöltött:
18
CARIS ROANE
– Luken! – két karját pedig a harcos felé nyújtotta. Aztán próbált felé indulni, de nem sikerült. Az őt körülvevő tér – bár a lángoktól megvédte – visszatartotta őt… nem engedte, hogy a harcos felé közelítsen. Luken háta ívben megfeszült, és vagy húszlábnyit zuhant a föld felé. Havily hallotta a szörnyű puffanást, majd látta, ahogy a harcos teste meghengergődzik és vonaglik a porban. Muszáj volt tennie valamit. Lehunyta a szemét, majd a következő pillanatban az ágya mellett állt. Felragadta iPhone készülékét az éjjeliszekrényéről, és reszkető ujjakkal tárcsázta a Központot. Jeannie majd tudja, mit kell tenni. Évtizedek óta dolgozott a Másik Föld Központi Parancsnokságán, mióta csak Havily átlépett, ami azt jelentette, hogy valószínűleg már jóval azelőtt is ott volt. A Vér Harcosait szolgálta, közvetítette feléjük a vezérük, Thorne hívásait és az összes vonalat nyitva tartotta arra az esetre, ha az egyik harcos akart beszélni a másikkal. Ha valaki, hát Jeannie biztos tud segíteni egy ilyen helyzetben. – Itt a Központ. Miben segíthetek? – Jeannie! – kiáltotta Havily. – Havily vagyok és épp volt egy… afféle látomásom. Azt hiszem, a Superstitionsnál Lukent láttam, akinek a szárnyai égtek. Az egész égbolt lángolt. Oda tudnál küldeni valakit? Persze lehet, hogy tévedek, de… szóval odaküldesz valakit? – Máris hívom Thorne-t, te pedig tartsd a vonalat. – Hogy tudott ez a nő ilyen nyugodt hangon beszélni… de hát Jeannie kétségkívül sok ilyet látott és hallott már. Havily pedig tudta…igenis tudta. Luken harcos súlyosan megsérült… talán már meg is halt. A percek múltak, Havily szeme pedig könnyekkel telt meg. Végre ismét Jeannie hangját hallotta a vonal végén. – Bocs, hogy ilyen soká tartott, Havily. Thorne ott termett Luke-nál egy áttűnéssel, és a helyzet pontosan úgy festett, ahogy te leírtad. De csak most tudott engem visszahívni. Mikor a helyszínre érkezett, már ott volt a halál vámpírjainak egy osztaga. Persze mindjárt elintézte őket, de… magasságos ég… Luken állapota súlyos. Thorne most arra kíváncsi, honnan tudtad meg az esetet?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
19
– Magam sem tudom – felelte Havily a fejét csóválva. – Olyan volt, mint egy álom, vagy látomás, vagy… tudom is én, de láttam, ahogy Luken alázuhan az égből. – Thorne akar beszélni veled, úgyhogy tartsd a vonalat, jó? – Hát persze. Havily fuldoklott a zokogástól. De legalább Thorne – a Harcosok vezére – Luken mellett volt. Ha valaki, hát akkor ő segíthetett rendkívüli képességeivel Lukennek a túlélésben. – Szóval látomásod volt? – hangzott Thorne súlyos hangja a vonalban. – Igen… valami afféle. Persze… nem vagyok benne egészen biztos. Azt hiszem, csak elaludtam. – Jó, maradj vonalban! Havily várakozott, majd ismét Jeannie-t hallotta. – Thorne azt akarja, menj a Superstitionsba, mert tudja jól, mit jelentesz Luken számára. De azt mondta, csak akkor menj, ha meg tudod oldani… mert igencsak súlyos ott a helyzet. Horace is úton van már oda, de azt mondta, Lukennek jót tenne a te jelenléted. Oda tudlak küldeni innen. Csak szólj, ha úgy gondolod, hogy készen állsz. – Egy perc! – mondta Havily, azzal letette a telefonját. Még szép, hogy odamegy. A Vér Harcosai minden áldott éjszaka a Másik Föld lakosaiért küzdöttek a halál vámpírjaival. A legkevesebb, hogy a jelenlétével segít egy harcosnak a bajban. Egy gondolattal leparancsolta magáról a hálóingét, helyette máris magára öltötte farmerjét és egy sárga pólót. Aztán zoknija és Nike cipője következett, majd felragadta a telefonját és belekiáltott. – Küldj oda! – Jó kislány vagy – mondta elégedetten Jeannie. Talán egy-két másodpercet tartott az áttűnés… sötét zuhanás az alsó térben, majd két lába szilárd talajt fogott. Mikor teljes valóságában megjelent a helyszínen, Thorne épp Luken mellett térdelt. Aggódva mondta: – Jeannie épp a nagytakarítást végzi, úgyhogy hunyd be a szemed. Havily engedelmeskedett, de a felvillanó vakító fénysugár még a szemhéjain is áthatolt. Aztán ismét kinyitotta a szemét… a szörnyű
20
CARIS ROANE
küzdelem nyomai: halott vámpírok testrészei, vérfoltok és szárnytollak… mind eltűntek. Thorne Luken erőteljes alakja fölé hajolt, és nyugodt hangon kezdett beszélni hozzá. Luken az oldalára fordulva feküdt, teste remegett, szeme nyitva volt, de tekintete mintha nem vett volna tudomást e világról. Szárnyai… teljesen leégtek. Lábszárán, combján, karján és hátán a bőr csúnyán összeégett. Cadroennel összefogott hosszú haja a csodával határos módon épen maradt. Havily Thorne mellé térdelt és nagyot nyelt, hogy leküzdje a torkát fojtogató gombócot. Luken oldalra billentette a fejét, tekintete találkozott a lányéval, majd suttogva mondta: – Havily… A lány gyengéden fogta meg Luken ép ujjait. – Itt vagyok. Mindent megteszünk, hogy felépülj, Luken. – Az jó lesz – suttogta Luken, majd köhögni kezdett. – Én… úgy hallottam, a nevemen szólítottál. – Így is volt. Luken szeme erre lecsukódott, testének remegése megszűnt, ujjai erőtlenül lapultak Havily tenyerében. Havily erre erőteljesen ragadta meg a harcos kezét, ám Luken nem reagált. A lány most Thorne-ra pillantott, miközben szeméből könnyek patakzottak. – Meghalt? Thorne erre Luken mellkasához szorította a fejét, és egy gondolattal leparancsolta mellkasáról a bőr mellvértet. – Nem. Dobog a szíve. De… hogy a franc enné meg… neki volt a legszebb szárnya. Pontosan olyan színű volt, mint a szeme. – Tudom. – Az összes harcos közt Luken szárnyainak fesztávja volt a legszélesebb, színe pedig rendkívül szép kék. Lehet, hogy ez már örökre a múlté? Ilyen szörnyű veszteséget Havily még nem tapasztalt egyetlen harcosnál sem. A levegő hirtelen rezdülése Havily mögött azonnal talpra parancsolta Thorne-t, aki villámgyorsan megperdült, és kardja a semmiből termett a kezébe. Szerencsére Horace érkezett meg. A gyógyász gyors pillantást vetett Lukenre, majd éles hangon vett mély lélegzetet. Kihúzta zsebéből kartonpapír vékonyságú telefonját, és egy sor rövid, határozott utasítást
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
21
vakkantott bele. Mindenekelőtt egy csapat gyógyászt rendelt a Superstitionsba. – Ne vitatkozzatok velem! – pattogta ellentmondást nem türően. – Legyetek itt egykettőre! – Komor pillantása ezután találkozott Thorne tekintetével. – A csapatom itt van tíz perc múlva. A következő pillanatban már Luken mögött volt, mindkét kezét a harcos szárnytöveire helyezte, majd lehunyta a szemét. A gyógyász kezéből kiáramló izzó ragyogás arra késztette Havilyt, hogy lehunyja a szemét és elfordítsa a fejét. Korábban is látta már Horace-t gyógyítás közben, de ilyen erőteljes fénysugarat még sosem bocsátott ki… ez pedig azt jelentette, hogy a beteg állapota még a gyógyász szemszögéből nézve is súlyos volt. – Úgy húsz perc múlva itt a mentő – közölte Thorne. Horace bólintott. – Helyes. A kórházban majd hatékonyan tudjuk kezelni. Thorne erre felállt és néhány méterrel arrébb ment Lukentől. A Központot hívta, és beszélt Jeannie-vel. Nem sokkal ezután sorra jelent meg az összes többi harcostárs. Pár perccel később a hat férfi – beleértve Thorne-t is – félkörben vette körül Havilyt. Medichi Harcos kivételével mindannyian fekete bőr harci kiltet és mellvértet viseltek, mely szabadon hagyta a helyet a szárnyak kiterjesztéséhez. Ő azonban sosem nyitotta ki a szárnyait, és most is megszokott szerelését viselte: fekete csőnadrágot, fekete pólót, hegyes, acélorrú csizmát. A fegyverek viselésére szolgáló bőrszíjak azonban róla sem hiányoztak. Egy emberként nézték Lukent, ám egy szót sem szóltak; az öt harcos már lélekben is kimerült az elmúlt hónapok kíméletlen küzdelmeiben. Greaves Parancsnok egyre nagyobb számban toborozta a halál vámpírjait a világ minden tájáról, hogy kivétel nélkül minden éjjel harcra kényszerítse a Vér Harcosait, és ez a stratégia ma abban csúcsosodott ki, hogy valami újfajta gyújtóbombát vetett be, mely repülés közben égette meg Lukent. Santiago közelebb lépett a lányhoz és a vállára tette kezét. – Kösz, Havily. Madre de Dios… szegény Lukennek odalettek a szárnyai. – Azzal eltűnt.
22
CARIS ROANE
A harcosok nem hagyhatták el hosszabb időre a Határvidékeket, mert a halál vámpírjai sűrű hullámokban érkeztek, és ha sikerült bejutniuk a dimenziók közötti alsó térbe, a Teknőbe, az bizony súlyos áldozatokat követelt a Halandók Földjén. Most Kerrick lépett előre, ő is Havily vállára tette kezét, a lány pedig a harcos zöld szemébe pillantott. – Gondját viseljük Lukennek – jelentette ki Havily, még mindig a harcos kezét szorongatva. Kerrick bólintott, majd ő is eltűnt. Jean-Pierre következett. – Merci, soeurette. – Azzal követte Kerricket. Zachariuson volt a sor. Mélyen meghajolt, és arcon csókolta Havilyt, majd egyik ujjával végigsimított Luken kézfején, aztán ő is eltűnt. Medichi Havily mellé térdelt, a lány pedig érezte erőteljes karját, amint vigasztalóan fogta át a vállát. – Soha nem felejtjük, hogy itt voltál vele, mikor mi nem tudtunk. – Aztán a levegő enyhén megrezgett, mintha szellő fújt volna, azzal ő is semmivé vált. Pár perccel később megérkeztek a gyógyászok – szám szerint öten –, és mindannyian Luken bőre fölé helyezték kezüket. Mintegy tíz perc múltán – mely szinte óráknak tűnt – a mentőautó robogott oda a nyílt sivatagon át. Havily csak ekkor engedte el Luken kezét, ám Horace meggyőzte őt arról, hogy érintése létfontosságú Luken gyógyulása szempontjából, így aztán a lány a mentőautóban kísérte végig a harcost a kórházba, ujjait Luken kezére fonva. Csak akkor engedte el a harcos kezét, mikor a szakorvosok odaérkeztek, és rákötötték az infúziót. Havilynek ekkor újfent eszébe jutott, hogy még a legerősebb vámpír is meghalhat. Marcus fejfájással ébredt. Kinyitotta szemét, és az ágyával szemközti öltözőszekrényre pillantott. A csillogó krómozott óra bántóan és vörösen lüktető számokkal jelezte az időt: hajnali egy óra volt. Hátát kiegyenesítve ült fel. Valami nem volt rendjén… ezt érezte. De vajon mi az?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
23
Mély lélegzetet vett. Mitől fájhat a feje? Újfent érezte, hogy valami nincs rendjén. Havily… Hirtelen Endelle figyelmeztető szavai villantak agyába. Havily nem jött el hozzá ma éjjel, pedig az elmúlt hónapokban egyetlen éjszaka sem maradt távol. Hát igen… valami nincs itt rendben. De miért kell neki ezért ennyire aggódnia? Csak az ördög tudhatta… Fölpattant az ágyból és indult a fürdőszobába. Vámpírharcos teste láthatólag mindig hevült volt egy kissé, ezért sosem hordott pizsamát. Kétszer-háromszor elnyújtottan ásított, hogy elűzze az álmosságát. Tengernyi munkája volt holnapra, és tényleg ráfért volna az alvás. Kezet mosott a sötétben, azaz számára a félhomályban, hisz vámpír létére a látása tökéletes volt a sötétben is. Aztán pillantása végigsiklott karcsú testének izomkötegein. Minden nap súlyzózott, és hetente legalább kétszer gyakorolta a kardvívást helyettesével, Farrel Ennisszel, aki már szintén átlépett a Másik Földre, de ő is úgy döntött, hogy száműzetésbe vonul a Halandók Földjére. Szinte olyanok voltak ők, mint a testvérek. Tekintete most jókora hímtagjára esett, mely félig merev volt az alvástól és Havily körül keringő gondolataitól. Ez volt a büntetés, amiért képtelen volt kiverni a fejéből ezt a kis vörös hajú vámpírlányt. Aztán feljebb siklott a pillantása, egyenesen a hajára. Endelle-nek igaza volt… tényleg jól megnőtt. Vajon Havilynek tetszene így, hosszú hajjal? De mi az ördögnek jár az esze ilyen haszontalanságokon? Kilépett a fürdőszobából, és egyenesen az ablakokhoz ment. Aztán kinyitotta a jobb szélsőt, és meghallotta a tenger csobogását a homokos parton. Ezt pedig egy nedves, hűvös léghullám követte. Ma miért nem jött el hozzá Havily? Visszafordult az ágya felé: jó nagy ágy volt, melyen az ő harcos teste kényelmesen elfért. Az igazán vicces volt az egészben, hogy soha, egyetlen csaját sem hozta ide. Soha nem is akarta. Mostanában viszont minden percben Havilyt képzelte oda, ahogy ott fekszik hanyatt, vonagló testtel. Dákója azonnal reagált a gondolatra. Marcus lepillantott az ágyékára.
24
CARIS ROANE
– Na, vissza, fiacskám. Havily nincs itt és nem is lesz. Jó lesz, ha hozzászoksz! Gondolatai visszakalandoztak ahhoz az utolsó alkalomhoz, mikor valóban Havilyvel volt… négy hónappal ezelőtt Endelle palotájában. Ott olyannyira megvadította őt a lány vadvirág illata, hogy azon nyomban megcsókolta. Azonban nem csak ennyi történt. Teljesen hatalmába kerítette őt a lány iránti vágyakozása, totál elment az esze, annyira magáévá akarta tenni Havilyt szexuálisan, meg akarta kóstolni a vérét és elméjének mélyére akart hatolni, hogy e téren is teljesen összefonódjon vele. Ezért aztán belökte a lányt a palota egyik melléktermébe, s ott a falnak szorította. Viszonzásul a lány hasonlóképpen elvesztette az eszét, nagyon is hajlandónak mutatkozott az odaadásra, teste reszketett és nyögdécselt is. Marcusnak kétsége sem volt afelől, hogy ott és akkor minden beteljesedik közte és Havily között. Luken azonban – hála az égnek – megállította őt. Lehámozta Havilyről, szarrá verte, végül némiképpen észre térítette. Marcus még soha életében nem vesztette el ennyire az önuralmát, mint azon a Másik Földön töltött utolsó éjszakán. Mindezek után bocsánatot kért a Vér Harcosaitól, aztán visszatért ide az otthonába a Bainbridge-en, a Halandók Földjére. Megfordult a fejében, hogy Havilytől is bocsánatot kér, de nem állt volna jót önmagáért, ha megint a lány közelébe kerül. Házának egyik nyitott ablakánál állt a kora hajnali órában, és jól tudta, hogy valami történt Havilyvel aznap éjjel. Azon tűnődött, vajon mi az ördögöt tegyen most. Már arra gondolt, talán felhívja a lányt, de aztán a józan esze felülkerekedett. Hisz úgysem tehetne semmit érte, viszont még azt hihetné, hogy be akar avatkozni az életébe, márpedig erről szó sem lehetett. Az hétszentség… Nem… tényleg nincs semmi oka, hogy felhívja Havilyt. Volt viszont valaki, akit nyugodtan felhívhatott… aki majd elmondja neki, mi a helyzet. És ez a bizonyos valaki holtbiztosán fent van még ilyenkor, az éjszaka kellős közepén is. Azzal bevonult a hálószobájába, felkapta interdimenzionális iPhone készülékét és az érintőképernyőn tárcsázott. – Itt Jeannie. Miben segíthetek?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
25
– Hé, Jeannie! – vajon felismeri-e a hangját a lány? – Á, Marcus Harcos – kiáltott fel ujjongva a lány, de aztán mindjárt visszavett a lendületből. – Azaz jó éjt, Marcus Harcos. Miben segíthetek? Marcus felnevetett. Régóta ismerte Jeannie-t, és a lány igazi jó barátja volt már néhány évszázada. – Tudni szeretném, jól van-e Havily Morgan. Csend következett, majd egy mély sóhaj. – Jól tudod, hogy nem beszélhetek a harcosok dolgairól. Az én csatornáim ugyan védettek és biztonságosak, de a te telefonod nem az. – Nem is a harcosokról kérdeztem, hanem azt akarom tudni, netán részt vett-e Havily valami akcióban ma este. – Igen – hangzott a válasz, ennél többet azonban Jeannie nem mondott. Marcus a mellkasára szorította a tenyerét. A francba is… szinte kapkodva szedte a levegőt. – És… valami baja esett? – Nem, dehogyis… efelől biztosíthatlak. Teljesen jól van a csaj. De… ennél többet tényleg nem mondhatok. – Jó, megértem – sóhajtott fel hangosan Marcus. – Köszönöm, Jeannie. Így is sokat segítettél. – Nagyon szívesen. – Akkor jó éjt. – Marcus? – Igen?… – Mindig is a kedvencem voltál. – Ez kölcsönös. – Visszajössz a közeljövőben? Marcus elmosolyodott. – Nem hinném. – Kurva nagy kár, Harcos. Na… épp Thorne hív, úgyhogy mennem kell. Akkor eddig rendben. Havilynek semmi baja, ám Jeannie kimondatlan szavai világosan jelezték, hogy ma éjjel volt valami baj, amiben Havily is érintett volt.
26
CARIS ROANE
Visszamászott az ágyába és kinyújtózkodott, két kezét összekulcsolta a tarkója mögött. Mit kezdjen ezzel a talánnyal, melyet úgy hívnak, Havily Morgan? Hát ma éjjel semmit… Holnap pedig visszamegy az irodaházába, Seattle belvárosába. Az üzlet majd tökéletesen elvonja figyelmét egy olyan helyzetről, melyről eleve tudomást sem kellene vennie. Keményen dolgozott azon, hogy egyben tartsa felépített birodalmát. Holnap két igazgatótanácsi ülésen is részt kell vennie. Egyik vállalata számítógépeket exportált a Másik Földre, a másik pedig az iparszerű kertészetre szakosodott. Úgyhogy igen… most aztán tényleg pihennie kell. Ásított egy nagyot, aztán lehunyta szemét. Endelle, a Másik Föld Legfőbb Adminisztrátora hátradőlt foteljében. Egész éjjel szolgálatban lesz, akárcsak emberei, a Vér Harcosai, csak az ő feladata más lesz. A kardcsaták helyett Endelle a sötét foltban üldözte áldozatát. Ez volt az alsó térnek az a zuga, ahová meditációi során befészkelte magát. Ebben az állapotában képes volt kétfelé válni; két önálló alakban létezett. Az egyik alak a fotelban pihent, míg a másik a sötét folt alsó terében mozgott szabadon, és ebben a megtestesült formában cselekedett. Második testi valósága azonban nem hagyhatta el a sötét foltot, csak ha ismét visszatért első testi énjéhez… ez az egész szarság már a harmadik dimenziós természetfeletti képességekhez tartozott, és a Másik Földön rajta kívül erre senki sem volt képes. Még maga Greaves sem. Most hát elsődleges énje itt pihent a meditációs szobában, míg második testi valósága azt a szarházi Darian Greavest üldözte a bolygó egyik végétől a másikig… legalábbis amíg a sötét foltban tartózkodott. Az volt a dolga, hogy megakadályozza Greavest abban, hogy növelje a halál vámpírjaiból álló seregét itt, Phoenixben. Az elmúlt évtizedben a Parancsnok a világ minden tájáról oda csődítette a halál vámpírjait azzal a céllal, hogy elpusztítsa a Vér
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
27
Harcosait, jól kifárassza őket, minek következtében azok hibázni fognak és megölhetik őket. Ügyes, jól kigondolt stratégia volt ez, a felügyeleti szervek figyelmét semmiképp sem keltették fel ezek a manipulációk. Az ÁFEB volt az a bizottság, mely a Másik Földre történő átlépések menetét felügyelte, egyben szigorú szabályokat alkotott arra nézve, hogy a szemben álló felek mi módon folytathatják háborús erőfeszítéseiket. Alapvető szabály volt, hogy Endelle és Greaves nem bocsátkozhattak nyílt hadviselésbe, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindketten túlságosan is nagy hatalommal rendelkeztek. És mind Endelle, mind a Parancsnok beleegyezi, hogy személyesen nem csatáznak. Greaves azonban képes volt tömegestül odahozni a halál vámpírjait Phoenix 2. Körzetébe, Endelle szegény pedig csipkedhette a saját seggét, hogy a nyomába eredjen és megakadályozza őt ebben. Mert hála az égnek, Greaves nem volt mindenható. Igen, Endelle hálát adhatott teremtőjének ezért az apró szívességért. Másik testi mivolta tehát most egyre közelebb settenkedett áldozatához. Apró ezüst fénysugarak tűntek fel, amilyeneket kizárólag Greaves bocsátott ki. Ez mindig meglepte Endelle-t, minthogy a gonoszt vörös lángnyelveknek és fekete füstnek kellett volna követnie, semmi esetre sem ezüst fénynyaláboknak. Ezután pedig a Parancsnok hangját hallotta, amint átható rezgéssel szólt pribékjeihez: – Készen áll számotokra egy hely, vámpír fivéreim, hálából azért, hogy az én ügyemet szolgáljátok. Cserébe azért, hogy a Metró Phoenixben állomásoztok, minden lehetőség adott számotokra, hogy étvágyatokat kielégítsétek, a Sonorai sivatagban öt ponton is beléphettek a Halandók Földjére. Mindezt egy tolmács fordította valami sebesen pergő nyelvre, amit Endelle nem értett, de úgy hangzott, mint a kelet-indiai. Az öt belépési pontra vonatkozó megjegyzést harci üdvrivalgás fogadta. A dologban vicces volt, hogy Greaves elfelejtette megemlíteni, miszerint ezeket a pontokat a Vér Harcosai vigyázzák. Egy pillanattal később Endelle egészen Greaves közelébe siklott a Parancsnok arénájába, a valós tér és az alsó tér határára, ahonnan jól
28
CARIS ROANE
láthatta áldozatát. Valami abszurd módon vonzó volt kopasz fejével, izmos harcos testével. Nagy, kerek, sötét szeme volt, és úgy viselkedett, mint valami úriember. Megszokott, kifogástalanul vasalt gyapjú öltönyét viselte, mint mindig. Kibaszott egy képmutató alak volt, és Endelle gyűlölte őt ezért. Greaves a halál vámpírjainak három osztaga előtt állt… bizony, három osztag volt, bőrük valóban sötét, mely a haldoklók vérének szívása miatt világosabbra változott. Átkozottul szépek voltak feketén csillogó szemükkel, Endelle épp idejében érkezett. Megköszörülte a torkát, így mindannyian feléje fordultak. Jól tudták, kicsoda ő, hisz minden egyes Tartományi főváros kormányszerveinél ott volt Endelle szobra vagy hatalmas méretű olajfestménye, valamint megtalálható volt a Másik Föld internet hálózatán is. Mióta azonban tizenöt évvel ezelőtt Greaves belefogott intenzív kampányába, és Endelle első tartományi Főadminisztrátorát rávette, hogy csatlakozzon hozzá, ezekben a tartományokban megjelentek a parancsnok szobrai és portréi, poszterei stb. Hogy aztán mi történt a saját szobraival és képeivel, arról Endelle tudni sem akart. Most azonban szorosan záródó védőpajzsot vont a tizenkét éjszakai vérszívó köré, így ejtve őket fogságba. És hála az égnek, Greaves képtelen volt áttörni ezen a pajzson. – Ma éjjel igazán korán érkezett – szólt hozzá a Parancsnok. – Milyen megható. – Ám ezután nem vesztegette idejét társalgással, hanem nemes egyszerűséggel felemelte a karját és eltűnt onnan. Máris indult a következő találka helyszínére. Endelle sajnos ezt nem követhette nyomon. A helyszín kiderítése ugyanúgy beletelhetett három órába is, mint három percbe. A sötét foltban Greaves üldözéséhez egyformán kellett egy jó adag szerencse és a kimerítő agytorna. Aztán lesz, ahogy lesz. A halál vámpírjai csak pislogtak. A tolmácsuk egy szempillantás alatt eltűnt, ők meg a karjukat emelgették, hogy egy pillanat alatt kereket oldjanak egy áttűnéssel, ám Endelle pajzsa fogva tartotta őket. És addig ott is maradnak, míg a helyi Indiai Milícia Harcosai meg nem érkeznek és végeznek ezzel a sereg vérszívó rohadékkal. Endelle a Központot hívta.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
29
– Hé, Jeannie, küldöm a koordinátákat… újabb tizenkét seggfejet fogtam. – Jöhet, főnökasszony – felelte Jeannie. Az alsó térből Endelle nem küldhetett GPS jeleket, viszont elküldhette a koordinátákat telepatikus úton, mert ezt Jeannie minden gond nélkül vette. Egy pillanattal később már válaszolt is: – Ez Mumbai lesz. Rögtön riasztom a helyi Milícia ügyeletes tisztjét, hogy viseljék gondját a tizenkét faszkalapnak. – Ezért napokig ujjongani fog. – Az hétszentség. Endelle elnevette magát. Igazán kedvelte Jeannie-t, hisz átkozottul régóta ismerte már. – Később jelentkezem. – Jó vadászatot, Legfőbb Adminisztrátor Asszony. Endelle készen állt a folytatásra, akár az egész világot tűvé teszi, hogy fellelje azokat az ezüst fénysugarakat, mert az azt jelentette, hogy elkapta Greaves seggét, pillanatnyilag azonban Thorne lépett be a vonalba. A harcos volt az ő első számú helyettese és a Másik Földön az egyetlen, aki személyes telepatikus kapcsolatban állt vele. Jöjjön vissza máris! hangzott Thorne érdes hangja Endelle fejében. Endelle igencsak szentségelt, amiért megzavarják az üldözésben, de tudta, hogy Thorne sosem zaklatná őt, ha nem lenne otthon valami kurva nagy gáz. Hát ez van… a franc enné meg! Így hát otthagyta Indiát és visszatért meditációs fülkéjébe. Itt lazított egy kicsit, fokozatosan kilépett az alsó térből, hogy aztán ismét eredeti önmaga legyen. Ezután mély lélegzetet vett. A meditáció, melynek segítségével fénysebességgel mozgott az alsó térben, mindig kimerítette kissé az elméjét, és beletelt egy-két percbe, míg ismét száz százalékosan tudott koncentrálni. De Thorne-nak most szüksége volt rá, ezért csipkednie kellett a saját seggét. Kinyújtóztatta lábait a hatalmas fotel karfája fölött, aztán előrehajolt és mélyet sóhajtott. A fene enné meg… túl kábult volt még a mozgáshoz. Szüksége volt egypár percre. Hiába… bármilyen rendkívüli képességekkel rendelkezett is, az ő erejének is voltak határai.
30
CARIS ROANE
Thorne Luken kórtermében, a klinika intenzív osztályán állt, és csak a fejét ingatta. Havily ott állt mellette, ám egyikük sem szólt egy szót sem, és ez most így volt rendjén. Magasságos ég… Igazi kurva nagy rémálom… gyújtóbombák? A Halandók Földjén? Superstition Határvidéken? Ugyan hogy számíthatott volna erre Thorne? Arra pedig még gondolni sem mert, mi lett volna, ha Havily nem hívja fel a Központot, hogy figyelmeztesse őt, Luken nagy bajban van. Ez pedig egy újabb titokzatos kérdést vetett fel. – Egyszerűen nem értem, Havily – mondta a lánynak. – Honnan tudtad, hogy Luken megsebesült? Luken arccal lefelé lebegett a levegőben, ahogy felfüggesztették, a gyógyászok pedig körülállták a hátát és a szárnytövein munkálkodtak. Havily ajkára szorította ujjait, jóságos, világoszöld szeme könnyekkel telt meg. A terem végéből nézte a harcost. – Azt, hiszem, valamiféle látomásom volt. Egyszer csak ott találtam magam a sivatagban ülve, és Lukenre pillantottam fel. Láttam a lángnyelveket a sötét éjszakai égbolton, és az ő szárnyai is lángoltak. Ó, te jóságos ég… Thorne köré fonta karját és magához szorította a lányt. Oly törékenynek tűnt sárga pólójában, felborzolt vörös hajával! Farmerja összekoszolódott attól, hogy a földön ült Luken mellett. A Másik Föld mércéjével mérve nagyon fiatal volt, mindössze száz éves. Láthatólag nem szokott hozzá az erőszak látványához, amit Luken és társai minden rohadt éjszaka átéltek. Thorne érezte, hogy a lány ernyedten támaszkodik neki és bátorítóan szorította meg a vállát. És Havily joggal volt feldúlt. Luken volt a Vér Harcosai közt a leghatalmasabb, izmai akár egy tenyészbikáé. Ha már Lukennek is baja eshet, akkor bármelyiküknek. Így hát ennek szinte üzenet értéke volt. Jóságos ég… egy gyújtóbomba a Másik Földön. És Luken szárnyai odalettek. A levegőben égett tollak szaga terjengett. Vajon repül-e még valaha? Thorne most megborzongott, Havily pedig felpillantott rá. – Jól vagy, Thorne Harcos? Biztosan téged is megviselt ez az eset.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
31
A harcos csak bólintott, de torka teljesen elszorult. – Rendbejön Luken? – kérdezte a lány. Hangja kedves és jóságos, dallamos volt. Különösen, mikor valamit nagyon a szívén viselt. – Persze, hogy rendbe jön – felelte Thorne, s közben azon tűnődött, vajon felfedezte-e a lány, hogy hangja most nem csengett valami őszintén. – És mi lesz a szárnyaival? – Havily hangja alig volt több a suttogásnál. – Nem tudom. Sosem találkoztam még ilyen esettel. Havily pár pillanatig hallgatott. – Bárcsak itt lenne Endelle. Ő nagyon ért a gyógyításhoz. Talán most is segíthetne. Biztos, hogy idejön? – Persze, jön már – Thorne tudta, hogy beletelik néhány percbe, míg Endelle felülkerekedik önmaga megkettőzésének fáradalmain. A levegő megremegett. Thorne arrébb csusszant Havilytől, ugyanakkor a kezébe kapta kardját, de – hála az égnek – csak Endelle érkezett meg. Az emlegetett szamár szindrómája… Lila köntöst viselt, mint mindig, mikor a sötét foltban utazott. – Te szent szar – kiáltott fel Endelle, hangereje magára vonta mind az öt gyógyász figyelmét. – Mi a fasztól van ez a szag a teremben, mintha valaki csirkéket égetne? Havily könnyekben tört ki, és az ablakhoz ment. Thorne csupán ránézett Legfőbb Nagyságára. – Az ellenség valami gyújtóbombát használt, Endelle. Ami azt illeti, az egész égbolt lángokban állt Luken körül. A tövéig leégtek a szárnyai, ő pedig a földre zuhant… de keményen ám. Endelle füttyentett. – A kurva életbe, ez tényleg fájhatott. A fájdalom erre nem is kifejezés. Küldte Endelle felé telepatikusan Thorne. Hangosan azonban ezt mondta: – Ott helyben eszméletét vesztette. – Hát ez remek… és most ópiumot kapott? – Igen. Még Horace is úgy gondolta, hogy ez lesz a legjobb megoldás, pedig ön is tudja, mennyire utálja a drogokat, legyen az bármifajta.
32
CARIS ROANE
– Ez meg mit keres itt? – Azzal Endelle az állával bökött Havily felé, Thorne pedig halovány mosollyal felelt. – Ő mentette meg Luken életét. Na, ehhez mit szól? – Azt, hogy kurvára nehéz elhinni. Thorne a szemét forgatta, miközben előadta a történetet, bár azt ő maga sem értette, honnan tudhatta Havily, ami Lukennel történt. A lány magyarázata szerint valamiféle látomása volt, csak Thorne jelenlegi ismeretei szerint ez nemigen fért össze az átlépők természetfeletti erejével. Endelle elhúzta a száját. – Morgan, gyere ide. Havily megtörölte az arcát, csak azután fordult meg. Ami javára írandó, hogy hátát megfeszítette, vállait kiegyenesítette, úgy csatlakozott hozzájuk. Legfőbb Nagysága szokásos nyers modorában mondta: – Amit Thorne mondott, nem fér a fejembe, úgyhogy valami értelmes választ várok. Azt mondod, valami látomásod volt, és Lukent láttad lezuhanni az égből? – Igen, láttam őt. Pontosan nem tudom megmagyarázni, hogyan történt, de az biztos, hogy felébredtem, és ott találtam magam a sivatag földjén ülve és felismertem, hogy az a hely a Superstitions volt. És láttam, hogy lángol az égbolt, utána Lukent… – a lány ismét ajkára szorította az ujjait és szinte suttogva fejezte be a történetet. – Nos, ez úgy hangzik, hogy valami módon kötődsz Lukenhez… talán még abból az időből, mikor az őrangyalod volt új átlépő korodban. És ezek a látomásaid… előfordultak máskor is? Thorne csak nézte, hogyan vált színt Havily hamvas fehér arca, ám a lány nem felelt a kérdésre. Endelle dühödten vonta össze szemöldökét, úgy nézett Havilyre. – Mi a faszért vontad most szorosabbra a védőpajzsaidat, Morgan? Tán rejtegetsz előlem valamit? – Hát… csak az van, hogy ezek némiképpen személyes dolgok. De igen, voltak már látomásaim máskor is. – Tudsz valamit, amit felhasználhatok a parancsnok ellen? Havily a fejét rázta. – Nem.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
33
– Mindjárt gondoltam. Nos, ha netán lesz valami hasznos látomásod az elkövetkezendő tízezer évben, tudasd velem is, világos? – Gúnyos hanghordozása miatt megfagyott a levegő a két nő között. – Természetesen – felelte Havily egyszerűen. Thorne pedig kurvára büszke volt a lányra aznap éjjel. Mert igencsak tökösnek kell lenni ahhoz, hogy valaki állja a sarat Endelle-lel szemben, vagy legalábbis ne omoljon össze előtte. – És most, ha megbocsátotok, nekem egy szarházit kell üldözőbe vennem a világ minden táján. – Azzal a fogait vicsorgatta. – Holnap pedig az ÁFEB elé viszem ezt a gyújtóbomba ügyet… de legalábbis kihallgatást kérek. Mert ez oda-vissza játék lesz: ezek minket kezdenek égetni, mi pedig felgyújtjuk az összes csillogó fekete szárnyat. Bárhogy is lesz, Havily, holnap találkozunk az irodában. – Igenis, Endelle asszony. Thorne azonban Endelle karjára tette egyik kezét, így tartotta őt vissza. Aztán fejével intett Luken felé. – Nem tudna tenni vele valamit? Endelle Luken felé pillantott, majd felsóhajtott. – Ezen a ponton az én gyógyító tudományom sem hatásosabb, mint Horace-é. Ő majd megteszi, amit csak tud – azzal felemelte a karját és eltűnt. – Jó ég… mennyire utálom őt néha – dünnyögte Thorne. Havily ismét közelebb húzódott hozzá, és halk kuncogással mondta: – Ez hazugság. Thorne felnevetett. – Azt hiszem, igazad van. Az életemet is odaadnám érte, de néha az jut az ember eszébe, hogy ez a nő megpróbálhatna egy kicsit keményebben odahatni. Mert biztos meg is tenné értünk. – Pillanatnyilag nagyon ki van borulva – mondta Havily és karját Thorne karjába fonta. – Alison igyekszik elboldogulni Endelle-lel, de néha még neki sem sikerül, ami meglepő, mert szerintem Alison egy angyal. Tudod, mit mondott a múlt héten? – Na, halljam…
34
CARIS ROANE
– Azt mondta, Endelle egy öszvér… egy „makacs, ingerlékeny, csökönyös öszvér”. Napokon át ezen derültem. Thorne kacarászva mondta. – Kerrick aztán tényleg megtalálta a párját. – És ez oda-vissza igaz. – Úgy legyen, Havily Morgan. – Thorne szívét jó érzés töltötte el. Ez a lány tényleg fényt hozott sötét napjaikba és éjszakáikba.
Hajnali kettőkor Havily egy áttűnéssel visszatért a Halandók Földjére… hála Jeannie-nek. Vajon mihez kezdenének nélküle és a Központ többi munkatársa nélkül? Ugyan Havilynek is voltak bizonyos természetfeletti képességei, például a Másik Földön bárhol megjelenhetett egy áttünéssel, ám a dimenziók között erre már nem volt képes. És most végre hazatért a lakásába a Camelback-hegy lábánál. Lekapta Nike cipőit, lehámozta magáról zoknijait, majd a farmerét és pólóját, melltartóját és tanga bugyiját. Belebújt a hálóingébe, aztán bemászott az ágyába. Arcát a vánkosokba fúrta ás felnyögött. Hát igen… jócskán kimerült. Thorne ott maradt a klinikán éjszakára, minden eshetőségre készen, ha netán a halál vámpírjainak az az alattomos ötlete támadna, hogy végeznek az öntudatlan Lukennel. Thorne parancsolta őt haza, és bár természetesen tiltakozott, a harcos még szelíden hozzátette, hogy nagyon szeretné látni Havilyt hétkor a Cave-ben, mikor szokása szerint kávét és fánkot hoz a harcosoknak. Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett értük, hiszen a Vér Harcosai álltak Endelle és adminisztrációja, valamint a között a szörnyeteg között, aki uralma alá akarta hajtani mindkét világot. Darian Greaves már évtizedek óta erre készült, ezért állította fel a halál vámpírjaiból és egyes reguláris Milícia Harcosokból álló seregét, eközben szerte a
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
35
világból a saját táborába csábította a Felsőbb Adminisztrátorokat, és rendszeresen megnyerte a tömegkommunikáció terén folytatott csatákat. Havily szenvedélyesen szerette a Másik Földet, sőt, szerette vámpír mivoltát is, hogy képes más vérét szívni és saját vérét adni… bármilyen furán hangzott is. Pedig semmi fura nem volt már ebben azután, hogy az arra kijelölt teljesítette az átlépés megpróbáltatásait. Végül is vámpírnak lenni tényleg jó volt. Gondolataiban felidézte rég elhunyt vőlegényét, a hőn szeretett Ericet. Egymás közt megosztották vérüket, és ez a cselekedet Havily életének egyik legnagyszerűbb élménye volt. Sajnos Eric, a Milícia kitüntetett Harcosa már tizenöt éve áldozatul esett a halál vámpírjaival folytatott küzdelmek során. Havily könnyei ismét kicsordultak. Fogott egy papír zsebkendőt és megtörölte az arcát, majd kimerülten sóhajtott fel. Még sosem maradt fent ilyen késő éjjelig. Szemhéjai elnehezültek. Talán ez a kimerültség majd megakadályozza abban, hogy álmában megint bizarr szexuális fantáziálásba kezdjen, ahogy az rendszerint megtörtént vele. Ezúttal remélhetőleg nem kell átélnie azt a borzalmat, hogy arra ébred, amint heves szexuális játékot folytat Marcus Harcossal. Legyen bárhogy is, ezúttal túlságosan is fáradt ahhoz, hogy ilyesmivel törődjön. Még egy utolsót sóhajtott, aztán, ahogy fejét a vánkosra ejtette, már el is nyomta az álom. Marcus már mély álomba merült, ám most félig felébredt, mert ismét érezte az ő jelenlétét, a lány súlyát a csípőjén, és érezte, ahogy két térde mellette kétoldalt a matracba süpped, teste pedig ütemesen mozog az ő kicsattanó erekcióján. Pedig még nem hatolt a lányba… egyelőre még nem, de… ó, te jó ég… És most teljesen felébredt. Havily pedig ott volt, teljes biztonságban és egészen ővele. Marcus ellenállt a sürgető vágynak, hogy megragadja Havily karjait, és így győződjön meg arról, hogy a lány épen és sértetlenül ott van, teljes mivoltában. Bár korábban Jeannie már biztosította őt arról, hogy Havilynek semmi baja, ő mégis aggódott érte. Csakhogy a legkisebb
36
CARIS ROANE
elhamarkodott mozdulat is felébreszthetné a lányt, márpedig az elmúlt négy hónap tapasztalatai megtanították arra, hogy amennyiben felébred, abban a pillanatban rémülten tűnik el onnan, magára hagyva őt. Az elmúlt négy hónap során azt próbálgatta, meddig mehet el a lánynál, hogy ebben a félálomban tartsa, és minél tovább vele maradjon. Körbepillantott hálószobájában, ami igazából nem is az ő hálószobája volt, hanem valami álomszerű hely, ahol ott volt az ágya…. na jó, szóval ott volt egy ágy, és olyan érzés volt az egész, mintha a Bainbridge Islandon lenne a saját otthonában… de mégsem… viszont akkor meg hol az ördögben volt? Folyton ezt kérdezte önmagától, mióta ez az őrület elkezdődött. Irtó fura… legyen bárhogy is. És miközben Havily a faszának dörgölte magát, Marcus hangosan felnyögött. Pedig nem csaphatott zajt. Havily szeme most is csukva volt, ahogy mindig, és Marcus tudta, hogy a lány nincs ébren, de azért nem is alszik egészen, vagy legalábbis nem olyan mélyen. Marcus továbbra sem értette, igazából mi folyik itt. Először is tudta jól, hogy Havily megveti őt azért, amiért kétszáz évvel korábban otthagyta a Vér Harcosait, és dezertőrnek tekinti. Ám minden iránta táplált ellenszenve ellenére idejön a hálószobájába, valami rendkívüli képesség folytán félálomban. Marcus még sosem hallott senkiről, aki a Másik Földön ilyen képességgel rendelkezne. Havily viszont igenis itt volt, kellemesen dallamos hangján nyögdécselt, és vadvirág illatával töltötte meg ezt a seholsincs hálószobát. Marcus, suttogta a lány a fejében, ritmikusan mozgatva csípőjét, nedves lágyékát az ő merev hímtagjának préselve. Havily, felelt Marcus szintén telepatikusan, halkan és lágyan. Hát igen… sokat tanult ez alatt a pár hét alatt: semmi durva mozdulat, sem hangos szó és főleg nem kieresztett vámpírfogak, melyeket a nyakába mélyeszthetne, hogy megkóstolhatná a lány vérét, amiért pedig majd megveszett… Ám ha bármelyiket is megtenné, Havily felébredne. Akkor pedig mindössze egy rémült pillantást vetne rá, majd egy szempillantás alatt eltűnne, mintha valóban az egész csak egy álom lett volna.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
37
De Havily itt volt, ebben a seholsincs ágyban, ő pedig újfent megkísérelhette, hogy a már megszokott éjszakai együttlétüket termékenyebb eseménnyé fokozza. Mert ez a lány nyilvánvalóan kívánta őt, ez pedig azt jelentette, hogy Havily minden egyes alkalommal, mikor vágyainak beteljesülése nélkül távozott, ugyanolyan levert lehetett utána, mint ő maga. Ma éjszakára azonban Marcusnak megvolt a terve… olyasvalami, amit eddig még nem próbált. Ma éjjel talán minden megváltozik. Mindenekelőtt vett egy mély lélegzetet, és egyik kezét, amilyen gyengéden csak tudta, Havily dereka köré csúsztatta, mintegy támaszként. Halk nyögés volt a válasz. A lány gyönyörű mellei szinte egyvonalban voltak Marcus szemével, minthogy előre hajolt. Nagy, sötétvörös mellbimbói voltak, és Marcus a tenyerébe fogta másik kezével a jobb mellét. Saját nyögését visszafojtotta, ám Havily felsikkantott. Marcus teljes hosszában végigsimított a lány mellén, majd gyengéden dörgölte meg a bimbóját. Újabb kéjes nyögdécselés hagyta el Havily ajkát. Marcus szerette volna a szájába venni és szopogatni azt a csodás mellbimbót, ám valahányszor megpróbálta, a túlságosan erős inger hatására a lány mindig felébredt és eltűnt. Valami módon mégiscsak rá kell jönnie, hogyan vihetné véghez mégis, hogy létesíthetne szorosabb fizikai kapcsolatot a lánnyal anélkül, hogy az felébredne. Mindkét kezével megfogta a lány derekát. Hímtagja már gránitkemény volt és lüktetett. Lassan felemelte Havilyt, majd felnyársalta a dákójával. Csodálatos módon a lány hagyta. Mi több, Marcus két keze között teste megfeszült, háta ívben hajolt hátra, fejét is hátravetette, majd felkiáltott. A harcos meglepetésére még mindig nem ébredt fel, ami új fent jelezte, hogy a lány ugyanúgy kívánja őt, mint ő Havilyt. Élvezz, a kedvemért, suttogta ismét a lány agyába. Nem tudok, hallotta Havily nyöszörgését a fejében Marcus. Hát igen… ez a lány is kissé zavart volt. Bár maga alá tudná gyűrni… akkor használhatná varázslatos képességeit, és a csúcsra juttathatná ezt a lányt. Ám eddig valahányszor megpróbálta, mindig felébresztette vele.
38
CARIS ROANE
Marcus pillantása Havily torkára esett. Légzése erre szaporábbá vált, vámpírfogai előbújtak. Bárcsak maga alatt tudhatta volna ez a lányt, fogait a nyakába mélyesztve, hogy beszívja édes nektárját. Te jó ég… mennyire akarta őt. Vajon érzi Havily, mennyire vágyik rá? Havily teste eközben le-föl járt Marcus hímtagján, hol megfeszült, hol elernyedt, de, ahogy egyre közelebb jutott az orgazmushoz, Marcus tudta, mi következik majd. Visszanyeri tudatát, megretten, majd a másodperc törtrésze alatt eltűnik, mint valami légfuvallat. Hogy tarthatná őt itt? Talán megpróbálhatná ily módon: Maradj velem, mormolta Havily agyának legmélyebb rejtekébe. Ne hagyj most itt. Hadd szerezzek neked örömöt. Én is azt akarom, sugározta vissza Havily, egyre csak nyöszörögve. Bízd rám magad. Jó. Aludj hát, Havily, mélyebben. Aludj csak. És íme, a lány teste reagált, csípője most nyugodtan pihent az övén. Hoppá… ez egészen új dolog volt. A francba is… lehet, hogy ezúttal beválik a módszer. Marcus szíve hevesen vert egy párat, aztán átvette az irányítást, hímtagját ki-be csúsztatta a lány vágyakozó testébe. Havily egyre hangosabban nyögdécselt, de csak Marcus agyában. És ez olyan jó volt… Lassan végigsiklatta kezét Havily fenekén, mely sima volt, kemény és jól bele lehetett markolni. Mindeközben érezte azt az erős vadvirág illatot… ez pedig nem lehetett csupán képzelgés. Aludj csak, Havily, suttogta a lány agyába újból és újból. Havily most elnyúlt Marcus testén, mellei a harcos mellkasának feszültek, ami átkozottul jó érzés volt. Karjait a lány köré fonta, és már közelinek érezte a győzelmet. Érezte: most sikerülni fog. Az ördögbe is… ezúttal sikerülhet… Marcus lassan, egyenletesen tartotta a ritmust. Szemét lehunyta, ajkait a lány homlokára szorította és megcsókolta. Aztán lejjebb csúsztatta a lány szájához. Aludj csak, suttogta újból és újból, majd megint megcsókolta. Érezte, hogy Havily teste erőteljesen megfeszül, mire gyorsított mozgásán, ki-be döfködve dákójával. Ó, micsoda érzés volt. Átkozottul jó…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
39
Aludj csak, küldte ismét Havily agyába, ajkait továbbra is a lány szájára tapasztva. Sokáig már nem tudja visszafogni magát, így aztán fokozta a tempót. Jó, küldte vissza Havily. És a lány teste megvonaglott rajta. Marcus hátizma erre megfeszült, combjai megremegtek… ó, a fenébe, mindjárt elélvez. Ám ugyanebben a pillanatban Havily szélesre tárta száját, majd újból és újból felkiáltott. Marcus pedig hosszú, sziporkázó ejakulációban tört ki, fejét hátrafeszítette. Egyre csak löködte hímtagját Havily testébe, míg az utolsó cseppet is kilövellte, két kezével a lány derekát szorítva, így tartva őt a saját testére tapadva. Aztán felpillantott a lány arcára. Szeme csukva volt, úgy mosolygott. Aztán valamit gügyögött, pontosan olyan lágy hangon, ahogy azt Marcus várta tőle. Aztán egy sóhajt hallatott, majd ernyedten nyúlt el Marcus mellkasán. Jó ég… most már az ő asszonya. Most ébredj fel, kérlek, küldte a lány agyába telepatikusan. Azzal engedett szorításán, kezeit végigsiklatta Havily karjain. Felemelte a fejét, hogy a lány arcába nézhessen. Havily lassan nyitotta ki a szemét. Aztán pislogva nézett Marcusra. – Marcus? – dünnyögte. – Hát ez… olyan jó volt… de… mi ez az egész… hol vagyok… és hová hoztál engem? – Azzal körülnézett, az arcára kiülő ártatlan, zavart kifejezés Marcus szívébe és tudatába markolt. Fájdalmasan ébredt tudatára, hogy amit most művelt a lánnyal – ami nem különbözött egy nő bűbájos erővel való elcsábításától –, azt nem biztos, hogy Havily pozitívan fogadja majd. És Havily szeme ezután teljesen kinyílt, vad zöld fény gyűlt benne, és egyenesen Marcus szemébe nézett, miközben teljesen felébredt. – Nagyon is valóságosnak tűnsz. – Azzal ismét pislogni kezdett. E pillanatban Havily tényleg itt volt, ővele, Marcus pedig ott is akarta tartani magánál, ölelni őt, bárhol legyenek is most, akár a pokolban is. Az ördögbe is… mindennél jobban akarta, hogy Havily vele maradjon. Ismét köré fonta a karját. – Maradj velem – kiáltott fel ijedten. – Ne menj el! Ezt meg kell beszélnünk. Kérlek, Havily… – Ám a lány erre nem hajlott. Marcus ezt
40
CARIS ROANE
érezte abból, ahogy izmai megfeszültek, és ahogy arcán az elégedettség érzését a rémület váltotta fel. Te szemétláda! kiáltotta Marcus felé telepatikusan. Marcus megdermedt. Mindig is megdöbbentette, menynyire megvetette őt ez a lány. Ám semmit sem tehetett, még csak nem is mondhatott semmit. Havily úgyis otthagyja őt. – Így is jó – vágott vissza. – Menekülj csak el, ahogy mindig. De nem hinném, hogy egyhamar elfelejted, milyen érzés is volt ma velem. – Azzal elengedte Havilyt, és két kezét a tarkója mögött fonta össze. A lány még mindig a testéhez tapadt, és ezúttal Marcus nem is akarta megkönnyíteni számára az elválást. Most nem úgy lesz, mint máskor, amikor eljött hozzá, amikor Havily csak incselkedett vele és nedves altestét az ő hímtagjának dörgölte… bizony, minden éjjel, a fene essen belé… ezúttal azonban más a helyzet. Havily megmozdította a csípőjét, Marcus pedig ismét keményen döfött belé, csak hogy érezze ez a csaj: még mindig ott van benne, a hímtagja mélyen a testébe hatol. Havilynek erre a lélegzete is elállt, úgy emelkedett fel és csusszant le a harcos testéről. – Gyűlöllek, amiért ezt tetted velem – kiáltott fel végül Havily, majd két karjával fedte el melleit, aztán felállt és eltűnt… a helyiség sötét sarkai nyelték el őt. Miután pedig a lány lelépett, ugyanabban a pillanatban Marcus is eltűnt onnan. Csupán koromsötét vette őt körül, mire pislogott párat, hogy végre lásson valamit, ám ezúttal tényleg a saját ágyában találta magát, mégpedig pontosan ugyanabban a helyzetben: hanyatt fekve, két kezét összefonva a tarkója mögött. A lepedőjén feküdt anyaszült meztelenül. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy egy áttűnéssel a Másik Földön terem és utána megy ennek a lánynak… hiszen tudta jól, hol lakik… abban a kis lakásban a Camelback-hegy lábánál. Meg akarta értetni vele, hogy bármennyire is megveti őt… talán utálja is, de mégiscsak ő, Havily az, aki üldözi Marcust, mert hisz őt akarta… és ő, a harcos pedig viszonozta ezt… igen, végre a csúcsra juttatta asszonyát, hogy az kiabált, miközben élvezett… A gondolatra széles mosoly terült szét az arain. Hát igen… Havilyt nagy meglepetés éri még.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
41
És ez így helyes… Havily tudta, hogy ez az egész csak egy álom volt. Akárcsak a többi… leszámítva persze, hogy ezúttal valóságos orgazmusa volt. És valamikor az álma közepén még a hálóingétől is megszabadult… ahogy máskor is… Aztán elmosolyodott. Azt ugyan nem tudta, mit is művelt igazából az éjszaka folyamán, csupán azt érezte, hogy hormonjainak végre szabad folyást engedhetett, és ez könnyed, békés érzéssel töltötte el őt. Egy valamit még saját magának is be kellett vallania: fantázia-álmai a csúcsra értek és ott kirobbantak! Erre elnevette magát… hisz úgy érezte, mintha Marcus a valóságban is testet öltött volna, és amikor ebből a fantázia-álomból felriadt, tényleg el is hitte, hogy a harcos ott van a maga valóságában. De a nevetés most az ajkára fagyott. Hisz ugyanígy hitte, hogy valóságos volt a Luken elleni tűzbomba támadás… és tényleg az is volt! Testét borzongás rázta meg és szorosan hunyta le a szemét. Mert való igaz, hogy a Luken elleni támadás valóságos volt. Hisz utána ő maga telefonált, Thorne pedig megerősítette, hogy a tragédia bekövetkezett. De ez az eset Marcus Harcossal mégsem lehetett igaz… sosem volt az… hisz képtelenség… Jó mélyet lélegzett egy párszor, hogy elűzze végre ezt a pánikszerű érzést. Hát persze, hogy ez az egész csak álom volt… Csakhogy álmaiban Marcus olyan csodás illatot árasztott… Ujjait az ajkához emelte… aztán megérezte a mesés édeskömény illatot és elmosolyodott. Fantázia-álmában a férfi megcsókolta őt, majd azt mondta: aludj csak! Így is lett… aztán meg elélvezett. Marcus nagydarab, erőteljes férfi volt, csípője cséplőgépként mozgott… a farka meg mint egy kocsirúd… Már csak a gondolatára is érezte, hogy combjai közt nedvesség tör elő… De hisz csak most ért véget a menzesze… akkor meg mi ez az egész?
42
CARIS ROANE
Óvatosan felült, majd felkattintotta az éjjeli lámpát. Aztán fogott egy marék papír zsebkendőt és a combjai közé szorította. Majd lepillantott a papír zsebkendőkre, hogy lássa, véresek-e… ám az a nedvesség a lábai közt bizony nem volt piros. Viszont megérezte… magasságos ég… azt a tömény édeskömény illatot… Férfi illat volt… és az ondó szaga… Marcusé?… Á, dehogy… Az lehetetlen! Hát akkor mi ez? Mégis mi történt? Hisz ő már régóta nem volt férfivel. Voltak ugyan szexis álmai… igen forrók… de az álom az csak álom és kész. Nem igaz? Szíve hevesen dobogott. Talán drogot adtak neki? Elbűvölték? Netán megerőszakolták? Esetleg járt itt valaki a házában? Nem… tudta jól, hogy otthona biztonságos… rajta kívül senki se juthat be ide. Ismét lepillantott két combja közé, és újfent érezte az édeskömény illatot. Itt csak egy magyarázat lehetséges: Marcus Harcos valamiképpen az ő közelébe férkőzött. Megtalálta a módját, hogy álmaiba hatoljon… aztán őbelé is. Marcus. Az a szennyláda… vajon mit művelt vele, Havilyvel? És hogyan volt képes erre? Antony Medichi, aki az egykori Római Birodalom Itáliájából érkezett, Havily mellett, az ocsmány, barna bőrkanapén ült. Korán volt még, jóval hét óra előtt, és tekintetbe véve Luken kis híján tragédiában végződő esetét, valamint hogy milyen szerepet játszott ebben ő, Havily nem aludhatott valami sokat. – Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Medichi. Az éjszakai csatározások hál’ Istennek már véget értek, és mint mindig, a harcosok
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
43
most is együtt ültek a Cave-ben egy végső kis cseverészésre, mielőtt ágyba bújnak. – Hát persze, jól vagyok – felelte Havily. – Persze jót tenne még egy kis alvás, de most csak az számít, hogy Luken állapota szépen javul. – Hát igen… tényleg csak ez számít. Thorne épp az imént közölte velük, milyen gyorsan gyógyul Luken. A harcos pár perccel korábban felébredt és beszélt Thorne-nal. Nemigen érzett fájdalmat… Horace erről gondoskodott. Hogy a szárnyaival mi lesz, azt majd meglátják. Medichi egyik kezében a kávéját tartotta, a másikban pedig a fánkját. Ivott egy kortyot, majd harapott a fánkból. Jólesett neki, hogy Havily ott ült mellette, mert igazán nagyra értékelte a lányt. Havily ma reggel is dögösen volt öltözve, ami mindig használt. Rövid szoknyát vett fel, melynek világoskék színe jól kihangsúlyozta csupasz, napbarnított lábait. Elegáns, magas sarkú szandált viselt, az első pántján zafírszerű kövekkel kirakva. Krémszínű selyemblúz volt rajta, nyakláncán jókora drágakő függött. Minthogy a térdére könyökölve hajolt előre, jól látszott blúzának V kivágása. Ám a haja volt az, ami mindent betetőzött. Vörös felhőként lengedezett válla körül, hogy minden férfinek kedve lett volna beletúrni a kezével. Bőre bársonyos… egyszóval Havily igencsak szép lány volt. És persze személyes varázsa itt a Cave-ben is aratott. Hát igen… maga Medichi is félig szerelmes volt ebbe a lányba, ám ez a többi harcosra is igaz volt. Az utóbbi időben azonban valahányszor a közelében volt Havily, Medichi fájdalmat érzett a mellkasa közepében… olyan mérvű vágyakozást, amit maga sem értett. Olyan hülye nem volt, hogy azt képzelje, ez a lány bármi érzelmet is táplál iránta, különösképpen a breh-hedden után, mikor Marcus Harcos csaknem megerőszakolta, Havily pedig szintén heves vágyat érzett eziránt a szarházi iránt. Nem… túlságosan is sokáig élt a földön – méghozzá mindkét dimenzióban – ahhoz, hogy azt higgye, bármi is történhet közte és Havily Morgan között. Most mégis eljött az az igencsak furcsa pillanat, hogy azt kívánta, bárcsak hazavihetné magával a lányt, hogy egy jót szeretkezzen vele, aztán a testét átkarolva aludjon el.
44
CARIS ROANE
Ebbe az igencsak élénk fantáziálásba a teste is beleremegett, még a kávéscsésze is kicsúszott a kezéből. Ám ő a vámpír gyorsaságával kapta el, mielőtt a csésze földet érhetett volna, tartalma pedig szétloccsan. – Figyelj oda – mormolta Havily. – Hosszú volt az éjszaka – felelte Medichi rekedtes suttogással. Szándékosan nem nézett a lányra. És most érezte, hogy a lány a vállára csúsztatja a kezét, majd megnyugtatóan simogatja. A francba is… vajon Luken is ezt érzi, ha a lány mellette van? Mert természetesen folyton Luken járt az agyában. Ahogy kétségkívül Havilyében is. Hisz Luken volt a lány őrangyala az átlépés teljesítése során, ám éppen ő esett bele Havilybe a legjobban. Medichi viszont még mindig nem értette, hogy szerezhetett tudomást Havily Luken tragédiájáról egy egyszerű látomás során. Ahogy a lány ezt az egész látomást leírta, arra figyelmeztetett, hogy nem egyszerűen a Másik Föld, hanem a harmadik dimenzió ereje játszott közre. Ha pedig ez igaz, akkor Havily komoly bajba kerülhet. A Másik Földön ritkán fordultak elő a harmadik dimenzió képességeivel rendelkező egyedek, és Greaves számára nyilvánvalóan nemkívánatosak voltak mindazok, akik Endelle erejéhez fogható képességekkel rendelkeztek… egyszerűen erről volt szó. Beleborzongott, mikor az jutott eszébe, hogy a lány egyedül él abban a kis bérlakásban. Amennyire ő tudta, az a hely közepes kategóriájú biztonsági rendszerrel bírt. És nem hitte, hogy Havily képes lenne védőködöt vonni a lakása köré, az meg egészen biztos, hogy nem tud bánni a karddal, sőt, még ennél szerényebb eszközökkel sem képes magát megvédeni. Nyugtalanul érezte magát. Igazán gondolhatott volna már korábban is Havily helyzetére. Talán tehetne valamit az érdekében… – Figyelj csak… – szólt lágyan a lányhoz. – Az a tervem, hogy a délelőtt folyamán meglátogatom Lukent. Nem akarsz velem jönni? Havily bólintott. – De. Mikor? Medichi vállat vont. – Egy kicsit később… mondjuk úgy tizenegykor. Tekintetbe véve, hogy min ment keresztül Luken, ráfér néhány órai alvás.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
45
– Örömmel veled megyek. – Akkor tizenegykor találkozunk a klinikánál. – Rendben. Ebben maradtak…
– Ez a lány megmentette az életedet. – Antony Medichi mély hangja töltötte be a kis kórházi szobát. Havily a küszöbön állt, és elnyomott egy nagy sóhajt. Medichi az ágyra hajolt és a matracra könyökölt, miközben Luken teljesen felült, az ágy pedig automatikusan követte testhelyzetét. Halálosan sápadt volt, a harcosok legnagyobbikától igencsak szokatlan módon… hisz normális arcszíne szemgyönyörködtető arany volt. Dús szőke haja – melyet a cadroen megóvott – hullámos fürtökben omlott a vállára és mellkasára. Derékig mezítelen volt, combjait vékony fehér lepedő fedte. Terjedelmes mellkasa, izmos karja és széles válla ellenére most nagyon kiszolgáltatottnak tűnt. Hála gyógyászainak, a bőréről már eltűntek az égési hólyagok, és a sápadtságát leszámítva csodásán helyrejött. Megpillantotta Havilyt, majd elmosolyodott, kék szeme pedig felragyogott. – Havily… gyere ide, kérlek. – Hé – szólt oda halkan Medichi –, úgy látszik, az a sárkány kiengedett téged a barlangjából. Havily felnevetett, majd belépett a szobába. – Remekül áll rajtad ez a kék szoknya – jegyezte meg Luken. – Köszönöm – azzal Havily közelebb lépett az ágyhoz. Luken feléje nyújtotta a kezét és ő megfogta azt. A harcos gyengéden megszorongatta. – Nem sok mindenre emlékszem az elmúlt éjszakán történtekből… csak arra, hogy te is ott voltál. Hogy találtál rám?
46
CARIS ROANE
– Nos, ezt én sem tudom egészen biztosan. Azt hiszem, látomásom volt, vagy valami ilyesféle… De mostanra az egész olyan homályos. – Torkában gombóc képződött. – Ilyen félelmet még sosem éreztem. – Medichi és Thorne is azt mondja, hogy neked köszönhetem az életemet. Csak azt tudnám, hogy az ördögbe leszek képes ezt valaha is meghálálni neked. – Boldog voltam, hogy végre a hasznomat vehettétek – felelte Havily, de hangja szinte suttogássá halkult. – Mondd, hogy jobban vagy már! – Ezer százalékig. Hiszen ismered Horace-t… az a férfi csodákra képes. Havily csupán bólintani tudott. A szárnyairól akarta kérdezni Lukent, de félt előhozakodni ezzel. Hisz Luken nagyon szeretett repülni, és Havily el nem tudta képzelni, hogy a harcos szárnyak nélkül élje tovább az életét a Másik Földön. – Tudod, Havily, Medichi és én beszélgettünk a látomásodról, és nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy itt valami többről van szó… már ami téged illet. Az eltelt évek során mind azon tűnődtünk, miért szükséges, hogy téged egy külön őrangyal vigyázzon. – Igen, én sem tudom. Ezt elhiheted. És minden nap eszembe jutnak a kudarcaim. Luken elmosolyodott, gonoszul görbítve ajkát. – Hát… Endelle nem valami finom lélek, igaz? – Csak annyira, mint egy csörgőkígyó… tekergőzik aztán lecsap… Luken felnevetett, ám hirtelen abbahagyta. Szaggatottan vette a levegőt. – Jól vagy? – kérdezte Havily. A harcos bólintott. – A múlt éjjel füstöt is nyeltem. – Azzal megköszörülte a torkát és folytatta. – Szóval Medichi meg én azon tanakodtunk, hogy ami veled történt a múlt éjjel, az számodra talán valamiféle új képesség kezdete. A mi képességeink is több lépésben alakultak ki. Én például cudarul megszenvedtem a telepátiával az első kétszáz évben. – Egyébiránt… minthogy a Vér Harcosai egyikének megmentetted az életét, aggodalommal tölt el minket – és itt hüvelykujjával
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
47
hátrabökött Medichire, majd saját magára is –, hogy talán ezt a cselekedetedet észrevette az ellenség is. – Úgy értsem, hogy a biztonságom miatt aggódtok? –kérdezte Havily döbbenten. Mindkét harcos bólintott. – Pontosan – felelte Meidchi. – Komolyan mondjátok? – A lány alig hitte el, amit hallott. Luken megszorította Havily kezét. – Azt szeretnénk, ha állandó telepatikus kapcsolatban állnál valamelyikünkkel, és szerintem leginkább Medichi felelne meg erre a célra. Aztán ha bármilyen bajba kerülsz, azonnal tudathatnád vele. – Állandó kapcsolatot? Vagyis olyat, amilyen Endelle és Thorne közt működik? – Úgy van – nyugtázta Medichi. – Csupán minden eshetőségre készen. Jól tudjuk, hogy Greaves senkinek sem kegyelmez, aki az útjában áll. Ha tehát attól tart, hogy veszélyezteted a terveit, vagy eszköznek tekint a saját céljaihoz, rögtön megpróbál hatalmába keríteni. – Úgy látom, tényleg komolyan beszéltek. – És valóban mindketten nagyon komornak látszottak. Olyan pillantást vetettek rá, hogy Havily gerincén hideg borzongás futott végig. Gyors sóhaj következett… de végül is nem volt nehéz meghozni a döntést. Ha ez a két tapasztalt harcos azt mondja, veszélyben van, akkor ezt el kell hinnie. – Jó, nem bánom… felelte Havily csendesen. – De mégis hogy működik ez az egész? – Ha létrehoztad ezt a kapcsolatot, utána csak annyit kell tenned, hogy rám összpontosítasz és telepatikus úton mondod ki a nevem magyarázta neki Medichi. Valahogy így gondoltad? – küldte gondolatban Medichi felé Havily. Medichi pedig bólintott. Azzal a különbséggel, hogy ehhez nem kell egymás közvetlen közelében lennünk. Azt már jól tudjuk, hogy mesés mentális védőpajzsaid vannak, ez pedig arra utal, hogy te döntöd el, kinek hagyod, hogy az agyadba hatoljon, és hogy te kinek hatolsz az agya mélyére. Előfordult már, hogy valakinek az agya mélyére hatoltál? – Úgy érted, voltam-e már valakivel teljes mentális kapcsolatban?
48
CARIS ROANE
– Igen – felelte Medichi. – Mikor teljesen összefonódnak a gondolataid egy másik személyével. – Már megpróbáltam, de az eredmény lehangoló volt. – És most ismét néhai vőlegénye, Eric jutott eszébe. Egyszer mélyen az agyába hatolt – meglehetősen meggondolatlanul – és a férfi szinte megmerevedett a fájdalomtól. Szegény srácnak három napig pokoli fejfájása volt. Hát igen… ez is komoly különbség volt a Milícia Harcosai és a Vér Harcosai között. Mert a Milícai Harcosai nem rendelkeztek olyan erős képességekkel. Havily pillantása jobbra-balra cikázott Luken és Medichi között. A Vér Harcosai mind rendkívüli képességekkel rendelkeztek, ezen kívül ott volt a fizikai erejük is. A kettő kombinációja tette lehetővé, hogy a Vér Harcosai bármikor szembeszállhattak a halál vámpírjainak többszörös túlerejével is. Hisz ők voltak a Másik Föld elit különítménye. És mindössze hét ilyen harcos létezett ezen a világon… azaz Marcusszal együtt nyolc. – Sejtettem! – kiáltott fel Medich. – Te még csiszolatlan gyémánt vagy. Régóta sejtettem már. – Ezt meg hogy érted? – Úgy, hogy rendkívül erős természetfeletti képességekkel rendelkezel, melyek még nem fejlődtek ki benned. Ez pedig máris megmagyarázza mindazt, ami négy hónapja történt. Havily mindennél jobban szerette volna, ha Medichi nem hozakodik elő ezzel, mert nyilvánvalóan Marcus Harcosra célzott és arra, amit mostanára már minden Harcos tudott: a kettejük közti breh-heddenre. Amit viszont még a Vér Harcosai sem tudhattak, az az volt, hogy valami megmagyarázhatatlan módon épp ma reggel szexelt egy marha jót Marcus Harcossal. – Nem akartam a gyomrodba mászni. – Áá… nem, dehogyis… csak az a helyzet… hogy… voltak már látomásaim Marcusszal is. – És Havilyt most megint kétségbe ejtette a lehetőség, hogy talán nem is látomás volt az, hanem valóságos élmény. Jóságos ég… Aztán mély lélegzetet vett és Medichihez fordult. – Ha ez a bizonyos állandó kapcsolat mentális összefonódást jelent, részemről rendben a dolog. Medichi enyhén ráncolta a homlokát.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
49
– Biztosíthatlak afelől, Havily, hogy ez csak afféle felszínes telepatikus kapcsolat. Nem hatolunk a mélyebb gondolatokba. Képtelen lennék arra, hogy az emlékeidben és mélyebb titkaidban vájkáljak. Semmi mélyre hatoló lélekbúvárkodásról nincs szó. Havily egy rövid pillanatra tényleg kényelmetlenül érezte magát. Az okát ugyan nem tudta volna megmondani, ám már maga a gondolat, hogy mentális kapcsolatot létesít Medichivel, bűntudatot ébresztett benne… hűtlen lesz Marcushoz. Ami persze teljességgel nevetséges volt. Olyannyira, hogy állával Medichi felé bökött és azt mondta: – Jó, meggyőztél… akkor csináljuk így. És most mit kell tennem? Medichi egyenesen elé állt, majd egyik kezét a lány homlokára tette. – Csak lazíts! Havily kényszerítette magát, hogy ellazítsa vállait, és azon igyekezett, hogy gyomrából valahogyan eltüntesse a görcsöt. Végül megadta magát és lehunyta szemét. – Igazán jól csinálod… Havily először csak a harcos kezéből kiáramló melegséget érezte, egy pillanattal később azonban már azt is, hogy Medichi elméjének kisugárzása mélyen behatol az ő elméjébe. Ezt bizsergő érzés követte, majd valami olyasmi, mintha bilincset kattintottak volna az agyára. Erre elmosolyodott. Érzed ezt? – kérdezte telepatikusan Medichi. Havily kinyitotta a szemét és elvigyorodott. – Ez a legfurább érzés, amiben valaha is részem volt. Medichi bólintott. – Akkor most áttűnök a Cave-be és onnan próbálom ki, hogy a kapocs működik-e. Köztünk lesz egy dimenzió… aztán majd meglátjuk, hogy szuperál. – Helyes, az jó lesz. Rajta. Azzal Medichi felemelte a karját és eltűnt. Havily Lukenre pillantott. – Ez tényleg snassz egy kicsit – azzal kissé oldalra billentette a fejét. – Mintha úszás közben víz ment volna a fülembe, ami soha nem akar onnan kijönni. Folyton csak a fejemet ráznám… Luken is viszonozta pillantását, melegen és együtt érzőén nézett rá. Ott vagy, Havily?
50
CARIS ROANE
És Havily úgy hallotta Medichi hangját, mintha csak a harcos mellette állt volna. – Igen – felelte erre hangosan, aztán felnevetett saját ostobaságán. Azaz úgy értem, igen, hallak téged… küldte most mentálisan. Először hangosan feleltem neked… mikor itt a fejemben hallottalak… ezért mondom. Na persze… de tényleg erős képességekkel rendelkezel. Nem fáj, ha beszélek hozzád? Egy csöppet sem. Aztán egy pillanattal később Medichi ismét megjelent előtte és elmosolyodott. – És én hogy hívjalak téged? – kérdezte most Havily. –Vagyis neked hogy sikerült elérni engem? Ez azt jelentené, hogy hallod minden gondolatomat? – Csak ha egyenesen nekem címezed azokat. Ez egy telepatikus kapcsolat, de nem vagyok ott állandóan a fejedben. Tekintsd ezt úgy, mint valami nagytávolságú összeköttetést. – Jó, persze. Azt hiszem, így már értem. Csupán az jutott eszembe, hogy nem szeretnélek kitenni téged a fejemben zajló káosznak. Mert néha olyan, mintha egy szövőlepke munkálkodna az agyamban. Mire Medichi felnevetett. – Emiatt ne aggódj! Ez a kapcsolat nem így működik. – Aztán egy pillanat alatt elkomorodott, arckifejezése kifürkészhetetlenné vált. Megköszörülte a torkát és Lukenre pillantott. Havily pedig követte tekintetét. A harcos szeme csukva volt. – Bizonyára kimerült – suttogta Havily. – Igen – hagyta jóvá Medichi, szintén igen halkan. – Azt hiszem, jobb, ha most ágyba teszem magam. Nyolckor már verekednem kell. – Azzal a lány felé fordult. – Mindig a rendelkezésedre állok. Ugye tudod, Havily? A lány csak bólintott. – Nagyon rendes vagy, Antony. Eldon Crace, Chicago Legfőbb Adminisztrátora, Darian Greaves Parancsnok odaadó szolgája testéről patakokban csörgött a veríték…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
51
ezúttal azonban nem a félelemtől, mint korábban számos alkalommal. Vasat izzított órákon át, és egy istenverte, hamisítatlan régimódi kovácsmühelyt létesített mélyen Greaves főhadiszállásának a szívében. Évtizedekkel ezelőtt, mielőtt átlépett a Másik Földre, egy kovácsműhelyben dolgozott Indiana állam egyik vidéki körzetében. Mindig is élvezte a munkáját… ahogy a vörösen izzó fémet a tetszése szerinti alakra kovácsolja. Akkoriban ez a lópatkót jelentette. Mostanában viszont a bilincseket. Néha az élet legapróbb örömei jelentik a boldogságot. Pillanatnyilag egy vörösen izzó vékony fémrudat kovácsolt pokoli erőfeszítéssel, ósdi módszerrel… azaz kalapácscsal egy üllőn. Az elkészítendő darabnak passzolnia kellett egy nő vékony csuklójához. Mert Crace azt szerette, ha az áldozat – akinek majd a vérét szívja – kézzelfogható közelségben van. Jobbra pillantott, vágyakozása pedig a mellkasából a gyomrába, onnan pedig a lágyékába áramlott. Megbilincselt csuklókkal egy halandó nő függött a mennyezetről… mert Crace mindig is szerette, ha áldozatai legyengülnek a fájdalomtól és kiszolgáltatottságtól, amit a bilincsekben való függő testhelyzet jelentett. Azt szerette, ha ezek a nők totál kimerültek, mikor eljön a pillanat, hogy elvegye azt, amit kiérdemelt. Ezenkívül szerette fehér gézbe csavarni őket, mert ez az áldozati jelkép megelégedéssel töltötte el vámpír mivoltát. Crace gyakran maga vadászott áldozataira, akiknek a vérét szívta… sebesen siklott le a Halandók Földjére, még mielőtt a Központ nyomkövető rendszere felderíti az ő igencsak erőteljes kisugárzását. Más alkalmakkor magával vitte a saját csapatát, mert kellően erős természetfölötti képességekkel rendelkezett ahhoz, hogy egy áttűnéssel a Földre küldje őket, így jó időre észrevétlenek maradhattak Endelle központi felderítő rendszerével szemben. Mert jól ismerte ezeknek a felderítő rendszereknek a működését. Keresztül-kasul pásztáztak, a halál vámpírjai után kutatva, ám a Metró Phoenix már jócskán beépült, tele volt házakkal, így az elmúlt négy hónap során Crace csapataiból senkit sem kaptak el. Te jó ég… mennyire szerette új életét, azt az életet, amit személyesen a gazdája nyújtott neki, mikor arra kényszerítette, hogy
52
CARIS ROANE
megkóstolja a haldoklók vérét. És valahányszor erre a mesés élményre gondolt, máris bezsongott. Ám az egész csak az ezt követő hónapok során teljesedett ki, mikor fizikailag egyre erősebb lett, elméje kitisztult, céltudatos lett és természetfölötti képességei ugrásszerűen felfokozódtak. Soha nem volt még ilyen boldog. Soha nem volt ennél erőteljesebb. Még korábbi életének is hátat fordított. Ritkán ment el Chicagóba, korábbi feleségével, Juliannával pedig már semmilyen kapcsolatot sem tartott. Fura volt, mikor arra gondolt, hogy valaha ez a nő jelentett számára mindent, ő állt minden ambíciója és a világ középpontjában. Ám a haldoklók vére totális változást hozott számára ebben is. Újonnan kifejlődött természetfeletti hallásával mozgást észlelt a kovácsműhely acélajtaján túlról. – Ajánlom, hogy jó hírrel gyere! – kiáltotta olyan hangosan, hogy a vérének kiszívására váró áldozat majd kiugrott a bőréből. Az ajtó feltárult, és Crace egyik harcostársa, egy viszonylag alacsony vámpír állt a küszöbön, név szerint Rith. Ez a szarházi is a haldoklók vérét itta, de nyilvánvalóan használta az ellenszérumot a vérszívás után, mert a halál közönséges vámpírjainak megszokott jelei nem mutatkoztak rajta: azaz nem volt porcelánszerű, halványkékes bőre, sem rendkívüli fizikai ereje, a szárnyai sem feketedtek, arcvonásai sem szépültek meg. Fura egy szerzet volt ez a Rith: haja rövid, egyenes szálú, homloka széles, akárcsak az orra. Szeme fekete és mélyen ülő. Valami keleti vér folyhatott az ereiben, talán százhetvenöt centi magas lehetett. Nem volt valami vonzó külsejű. Persze ez a marha nagyságrendekkel jobban nézhetett volna ki, ha nem használja az ellenszérumot. – Igenis vannak híreim – szólt Rith a kovácsműhely ajtajából. – És azt hiszem, ez érdekelni fogja önt. – Szóval megvan az a halandó, akinek szárnyai vannak? – kérdezte Crace. Négy hónappal korábban ugyanis – mikor kudarcot vallott
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
53
Alison Wells átlépési rituáléja kapcsán – Greaves egy megdöbbentő és alig hihető információt osztott meg vele, miszerint a jövőben számolni kell egy halandóval, akinek szárnyai vannak. Crace akkor kételkedett abban, hogy ilyen lehetséges lenne. Mert az egyetlen halandó, akinek szárnyai voltak már a Másik Földre való átlépés előtt, az nem volt más, mint maga az eredendő átlépő, a híres Luchianne. Ezért a másik szárnyas halandóról szóló híreket Crace egyszerűen kacsának tekintette. És egy ilyen halandó rendkívüli erős képességekkel rendelkezhetett volna. – Nem, uram, sajnálom – felelte Rith. – Az eredeti jelentés alapján még semmit sem találtunk. Ám azt hiszem, van itt valami, ami sokkal jobban érdekelheti önt. – És ezúttal Rith még el is mosolyodott. Crace erre abbahagyta a vékony fémrúd kalapálását. Rith már okozott neki meglepetést azzal, hogy borzasztó erős mentális védőpajzzsal rendelkezett, ezért nem olvashatott a gondolataiban. És az arcjátéka sem tükrözte az érzelmeit… Rith ebben zseni volt. Azzal a vámpír egy cetlit nyújtott felé. A kovácsműhelyben lehetett vagy száz fok, ezért Rith az ajtóban maradt és élvezte a folyosóról odaáramló hűvösebb levegőt. – Hozd ide! – szólt rá Crace. Egyúttal elmosolyodott… jólesett neki a tudat, hogy Rith bizonyára szenved majd odabent. Rith azonban nem habozott, máris belépett, az ajtó pedig becsapódott mögötte. Ügyet sem vetett a halandó nőre, aki nem messze az ajtótól lógott bilincsekben és nyöszörgött. Szerencséje ennek a kis rohadéknak, hogy fürgén mozgott, különben Crace alkalmat talált volna a megbüntetésére. Átvette a papírlapot Rith-től és gyorsan átfutotta, majd a homlokát ráncolta. Egy nemrég átlépett vámpírról szólt – bizonyos Havily Morganról –, aki a jövőbeni előrejelzések szerint komoly veszélyt jelentett a Parancsnok világuralmi terveire. – Mit tudunk erről a nőről? – kérdezte Crace. – Hogy a harcosok házi cicája… mármint a Vér Harcosaié… és ez komoly bajt jelenthet. Közvetlen Endelle asszonynak dolgozik, mint az adminisztratív stáb főnöke. Az ő feladata megszervezni a Nagykövetek Fogadását és magát a Fesztivált is. – Ó, csakugyan? – Ez tényleg érdekesnek hangzott.
54
CARIS ROANE
– A hölgy korábban Összekötő Tisztként dolgozott… sőt lehet, hogy még most is az. Jelenleg nem világos a pozíciója. Az viszont nyilvánvaló, hogy Endelle asszony nem kedveli ezt a Morgant. Crace erre felvonta szemöldökét. – Nem értem ezt az egészet… ha ez a nő ennyire veszélyes, hogy lehet, hogy nem kaptunk róla eddig semmilyen jelentést sem? Miért csak most? Rith a fejét csóválta. – Ezt magam sem tudom. Bár a Látnok hírszerzők jelentésének harmadik oldalán ez áll: SÜRGŐS! Valószínű, hogy csak mostanában fejlődtek ki a rendkívüli képességei. Crace ismét a homlokát ráncolta. Jól tudta, mit jelent ez. De Rith folytatta: – Kerrick Harcos is csak mostanában szerezte meg a képességet arra, hogy áttűnéssel változtasson helyet, és ez az új képessége azután fejlődött ki, hogy beteljesedett a breh-hedden Alison Wellsszel, aki most Őrangyal. Crace-nek nem fűlött a fogához, ha eszébe juttatták Alisont. Hisz ez a ribanc okozta a legnagyobb kudarcát, aminek még most is érzi a súlyát. De azért csak tovább olvasta a jelentést, majd megállt egy pontnál, amit nem értett. – Mi az, hogy ennek a nőnek a vére hasonló a haldoklók véréhez? Ilyet még ebben a rohadt életben nem hallottam. Ezeknek a Látnok hírszerzőknek a jelentése többnyire szart se ér. – Ebben történetesen egyetértek önnel. Crace élesen pillantott Rith-re. – Csakugyan? Rith homlokráncolást imitált. Igen. Legfeljebb hatvanhét százalékos pontossággal dolgoznak. Egy nagyzenekar esetében ez rendkívül hamis… Nos, ez a szarházi ezúttal igazat mondott. Crace ismét a jelentésre pillantott. – Szóval az egészet összefoglalva, a Parancsnok azt akarja, hogy találjuk meg ezt a Morgan nevű nőszemélyt, aki ugyan Összekötő Tiszt, de a valóságos pozíciója homályos, viszont a természetfeletti képességei
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
55
igen veszélyesek lehetnek és a vére a haldoklók véréhez hasonlatos. Igaz? – Igenis, gazda. Crace megint Rith-re pillantott. Gazdának szólította, s ezt igazán értékelte ebben a szarháziban. – A Parancsnok arra kéri önt, hogy fordítson különös figyelmet Morgan vámpír kézre kerítésére. Crace ismét felvonta szemöldökét. – Így mondta: kézre keríteni? Szóval azt akarja, hogy vigyem egyenesen a színe elé? – Nagyon színesen fogalmazott. Lényegében véve azt mondta, hogy kerítse őt elő élve vagy halva. Magára bízza a választást – felelte Rith mosolyogva. – Mint a régi western filmekben – nevetett fel Crace. – Úgy van, gazda. Havily a laptopján olvasta a jelentést, amit a bizottság küldött neki a Nagykövetek Fogadására és a Fesztiválra való felkészülés pillanatnyi állásáról. Sikerült rábeszélnie Endelle asszonyt, hogy összevonva tartsák meg a két eseményt, ezzel is javítva adminisztrációjának arculatát szerte a világon. Endelle ugyanis nyilvánvalóan híján volt minden olyan politikusi érzéknek, mellyel megőrizhette volna a Tartományi Felsőbb Adminisztrátorok támogatását. E tekintetben – mármint a propagandaháború terén – Greaves jelentős előnyben volt. A 167 Felsőbb Adminisztrátorból eddig 53-at állított a maga oldalára… csak az elmúlt négy hónapban hármat. És ha Endelle nem talál hatékony módszert arra, hogy megnyerje magának a tartományi kormányzóságokat, akkor azok egymás után csatlakoznak a Parancsnokhoz. Havily behatóan tanulmányozta az elmúlt évszázadok során leghatékonyabbnak mutatkozó adminisztrációk történetét, amiből kiderült, hogy azok bizonyultak a legtartósabbnak, melyek adtak arra, hogy bizonyos fokig szertartásos és rituális módon működjenek. Azzal, hogy a Tartományi Nagyköveteket meghívják a White Lakehez és az első este fogadással tisztelik meg őket, majd másnap este egy
56
CARIS ROANE
igen látványos Fesztivállal folytatják, fontos lépést tesznek arra nézve, hogy megszilárdítsák Endelle asszony kormányát. Na persze Legfőbb Nagysága üvöltözve és tajtékozva fogadta az ötletet, de miután Havily meggyőzte, nem támasztott több kifogást. De ezután Havilyre hárult a teljes felelősség az események összehozásában. Ám ő ezt egyáltalán nem bánta… valahogy a vérében volt a szervezés. Az előzetes meghívásokra igen kedvező volt a reakció… mondhatni, várakozáson felüli. Az Endelle-lel továbbra is szövetséges tartományok mind elküldik nagyköveteiket a Fesztiválra, mintegy jóindulatuk kifejezéseképpen, ami még sokat kamatozhat a jövőben. Havilynek két óra múlva volt találkozója a biztonsági főnökkel, Seriffe ezredessel, a Milícia Harcosával. Az ezredes feladata volt gondoskodni tizenöt mérföldnyi terület biztonságáról, mely tavat, sivatagot és hegyeket foglalt magában. Nem semmi feladat… de Havily teljes mértékben megbízott benne. Utolsó megbeszélésére az összes csapatvezetővel csak holnap kerül sor. És nagyon elégedett volt a dolgok jelenlegi állásával. Egy maroknyi csapat nagykövet kivételével az összes megérkezett a White Lake festői partjára, s a keleti és nyugati oldalán álló tekintélyes számú szállodában nagy sürgés-forgás, nyüzsgés, pezsgő élet zajlott. A Nagykövetek Fogadása volt a hivatalos esemény, melyre három nap múlva kerül sor a Bredstone Hotel legnagyobb fogadótermében… valószínűleg ez volt a világ legelőkelőbb szállodája. Ekkor majd minden nagykövetet hivatalosan is bemutatnak Endelle-nek. Egyébiránt a Fesztivál nyilvános volt, ahol a leglátványosabb események kerülnek sorra, amit a Másik Föld valaha is látott. Az eseményre vagy félmillió vámpírt vártak. A helyszín biztonságáért pedig a Milícia tízezer Harcosa felelt, valamint az az átfogó biztonsági rendszer, mely a Központi Parancsnoksággal működött együtt. Ehhez hasonló biztonsági intézkedéseket eddig még egyetlen eseményen sem foganatosítottak. Nem kímélték a költségeket. Kopogtattak az ajtón, mire Havily felemelte a tekintetét és Alisont pillantotta meg. Mosolyogva állt az ajtóban. Nagy hasa alig tűnt fel a bő selyemblúz alatt. Fekete nadrágot és lapos sarkú cipőt viselt. Szőke haja egyenes szálú volt, vékony fekete bársony pánttal fogta hátra. Terhes volt… Kerrick Harcos gyermekét hordozta szíve alatt – egy kislányt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
57
– Lenne egy perced? – Neked bármikor – azzal Havily becsukta laptopját. Alison belépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót. Máskor pedig mindig nyitva hagyta… hacsak nem valami nagyon személyes vagy igen komoly dologról volt szó. – Épp Luken Harcostól jövök – közölte. – Gondoltam, elmondom a nagy újságot. Az orvosok nagyon bizakodóak a szárnyait illetően. Hitted volna, hogy kevesebb mint egy hét alatt regenerálódnak? Havily a mellkasára szorította kezét és lehunyta szemét. – Micsoda megkönnyebbülés. De vajon biztosak ebben? Alison vállat vont. – Jelen pillanatban nyolcvan százalékig. Hála Horace-nak, a szárny töveknél minimális a károsodás. – Ez tényleg nagyon biztató. – Az. – Alison közelebb lépett Havily asztalához. – Medichi Harcos arra kért, nézzek be hozzád is. Úgy hallom, tegnap éjjel te is ott voltál a Superstitionsnál. – Igen. Valami… borzalmas volt. Igyekeztem nem figyelni semmi másra, csakis Lukenre. Tudod, milyen rendkívül erős férfi ő… de látni a földön fekve, reszkető testtel, ahogy szeméből a fájdalom sugárzott… Alison megkerülte az íróasztalt, és átfogta Havily vállát. Melegség hullámzott végig a lány testén, szíve megnyugodott. – Köszönöm dünnyögte és megfogta Alison kezét. – Szeretném, ha tudnád, hogy mindig a rendelkezésedre állok, ha segítség kell. Hihetetlenül sokat segítettél nekem az átlépés megpróbáltatásai során és utána is. Havily felpillantott rá, és Alison szeméből látta, menynyire őszintén beszél. Aztán mosolyogva mondta: – Igyekszem nem nagyon a terhedre lenni, hisz tudom, hogy épp elég bajod van Endelle asszony mellett. Alison ugyanis Endelle szárnysegédje volt, és ezért a beosztásért senki nem irigyelte. – Az nem számít… akkor is bármikor segítek neked, ha kell. – Azzal mély lélegzetet vett és lecsúsztatta kezét Havily válláról. – Engem bíztak meg azzal, hogy néhány kérdést tegyek fel neked. – Visszament az asztal másik oldalára, és leült Havilyvel szemben.
58
CARIS ROANE
– Hát persze, rendben van – felelte Havily, ám szíve hevesebben kezdett verni. Alison elmosolyodott, ám kissé mintha ő is ideges lett volna. – Az álmaidról szeretnék kérdezni. Havily sűrűn pislogott, arcát forróság öntötte el. – Az álmaimról? – Igen… és látom, máris zavarba hoztalak, amiért elnézést kérek. Havily idegesen nevetett fel. – És miért fontos, hogy megtudd az álmaimat? Alison erre elfordította tekintetét, majd sóhajtva mondta: – Pontosan nem tudom neked elmagyarázni, de azt biztosan tudom, hogy az álmaid különös fontossággal bírnak, ezért arra kértek engem, hogy foglalkozzak velük. – Foglalkoznod kell az álmaimmal? Netán Endelle asszony akarja ezt tőled? Alison a fejét rázta. – Nem… nem a Legfőbb Nagysága, de ennél többet nem mondhatok. Most pedig hadd kérdezzem meg tőled: voltak mostanában szokatlan álmaid? Havily ismét felnevetett, de nem tudta, mit feleljen. – Nos, az derült ki, hogy amiket álmoknak gondoltam, igazából nem is álmok voltak. Alison úgy bólintott, mint aki jól tudja ezt. – Aha… ez nagyjából igaznak hangzik. El is tudnád magyarázni ezt? Alison hanghordozásának volt egyfajta megnyugtató tónusa, és valami különös oknál fogva Havily kitálalta az egész történetet… az elmúlt négy hónap eseményeit és persze beszélt Marcusról is. Alison becsületére legyen mondva, hogy figyelmesen hallgatta és többször is biztatóan bólintott. Egyszer sem adta jelét rosszallásnak mindazok hallatán, amiket Havily mesélt. De hiszen Alison pszichiáter volt a Halandók Földjén, és hallott ő már különbeket is. Mikor aztán Havily befejezte álmainak történetét, Alison hátradőlt székében. – Nem is kérdéses, hogy ez az egész a breh-hedden. Havily bólintott. – Teljes mértékben egyetértek.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
59
– És biztos vagy abban, hogy ezek nem megszokott álmok, netán a fantázia szüleményei? Havily felsóhajtott. – Ma reggel fizikai bizonyítékot is kaptam, mikor „visszatértem” abból, amit csupán közönséges álomnak gondoltam. Elhiheted nekem, hogy az elmúlt négy hónap álmai valóban megtörténtek. Alison most mély hallgatásba burkolódzott, Havily pedig megkérdezte: – Min gondolkodsz? – Próbálok kapcsolatot találni a Lukennel kapcsolatos látomásod és a Marcusról való álmaid között. Gondolod, hogy van köztük összefüggés? Vagy legalábbis látsz valami kapcsolatot? – Nem tudnám pontosan megmondani… kivéve talán egy konkrét dolgot. Mindkét esetben olyan helyen kötöttem ki, mely fekete határvonalat vont körém, mintegy megakadályozva, hogy a történések valós helyszínéhez jussak. Jelenthet ez valamit? – Nem igazán. – Szóval ilyen élményben még sosem volt részed? – Nem, soha. Nos… hadd mondjam meg neked, hogy véleményem szerint ez a képességed, hogy álmodsz valamiről, ami azután nagyon is valóságos élménnyé alakul benned, valami oknál fogva különleges fontossággal bír. Mert nyilvánvaló, hogy ezzel a képességeddel mentetted meg Luken Harcos életét. Ezért azt ajánlom, bánj nagyon óvatosan ezzel a képességgel, légy mindig éber. Havily bólintott. – Az leszek. – Aztán elmondta Alisonnak, hogy mind Luken, mind pedig Medichi aggodalmukat fejezték ki az ő biztonsága miatt, mert úgy vélik, hogy új és nagyon erős képessége van kialakulóban, ezért állandó telepatikus kapcsolatban áll Medichivel. – Azt hiszem, ez nagyszerű ötlet. Mert nagyon jelentős valami folyik itt. Magam is érzem, és gyanítom, hogy te is. – Tudod, most annyira lefoglal a Fesztivál szervezése, hogy nem is igen gondolhattam másra. De azt mondtad, két dolgot akarsz velem megbeszélni. Alison felállt és a szemét forgatta.
60
CARIS ROANE
– Endelle azt mondta nekem, hogy addig beszéljek a lelkedre, míg bele nem egyezel, hogy lemész a Halandók Földjére és rábeszéled Marcus Harcost, hogy térjen vissza a Másik Földre, és álljon ismét a Vér Harcosainak sorába. Havily erre felkacagott. – Mintha nem ismerné Marcus Harcost… – Igen, tudom… Magam is így gondoltam. Az a benyomásom Marcusról, hogy csak arra hajlandó, amihez kedve van, Endelle meg… szóval bekaphatja… – Bingo. Ez pontosan így van. Alison felnevetett. – Tudod mit? Azt ajánlom, menj le a Halandók Földjére és mesélj Marcusnak arról, ami kettőtök között történik. Érzem, mennyire lehangolt vagy, és gyanítom, hogy ezek a furcsa álombéli történések folytatódnak majd, hacsak nem szállsz szembe Marcusszal személyesen. De ennél többet nem mondok. – Azzal Alison kihúzta magát, és éles hangon folytatta. – Tehát… most, hogy keményen rád pirítottam Marcus harcos miatt, elmondhatom Endelle-nek, hogy tejesítettem a feladatomat. Azzal Alison cinkosan elmosolyodott, majd sarkon fordult és távozott a szobából. Havily hátradőlt magas támlájú irodai székében, majd hátrapördült és kinézett a kelet felé elterülő sivatagra. A nap magasan járt, sehol egy felhő az égen… igazi júniusi időjárás volt ez. És most, hogy átgondolta Alison javaslatát, a csontjaiban érezte, hogy ennek a nőnek igaza volt. Tényleg beszélnie kell Marcusszal, és még véletlenül sem arról, hogy térjen vissza a Vér Harcosaként. Volt még két órája a Seriffe ezredessel való megbeszélésig. Ennyi idő elég lesz, hogy pár dolgot tisztázzon álombéli vámpír szerelmével. Abban a pillanatban, mikor meghallotta a házi telefon berregését, Marcus megérezte az ő jelenlétét. Szent szar… Havily itt volt a házban. Tudta, érezte, mintha a lány ott állna mellette. A telefon ismét berregett. Odament íróasztalához, majd lenyomta a készülék gombját.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
61
– Igen, Jane? – Az őrség szólt, hogy egy bizonyos Miss Morgan kíván önnel beszélni. Nincs bejegyezve mára. – Jó, köszönöm. – Egy kis szünetet tartott, majd kimondta azokat a szavakat, mellyel új fejezetet írt vállalata történetében. – Mindjárt lemegyek. Jane nem is felelt. Marcus erre elmosolyodott. Szinte látta a nő arcát a szomszéd szobában, ahogy nagy barna szemei kimerednek. A munkában együtt töltött húsz évük alatt elő nem fordult soha, hogy otthagyja az irodáját, és valakit odalent fogadjon az előcsarnokban. Vajon mi az ördögért változtatott a protokollon Havily kedvéért? Tényleg… miért? Két oka is volt rá. A második okot azonban figyelmen kívül hagyta, mert az a múlt éjszakai szeretkezésükre vonatkozott. Az első ok viszont az volt, hogy oly erősen dolgozott benne az ösztön arra nézve, hogy Havily közelében legyen és védelmezze, hogy ha netán lett volna még bármi kételye a breh-hedden létezését illetően, most mindenképpen eloszlott volna az is. Végül Jane szóhoz jutott. – Rendben van, uram. Akkor szólok a biztonságiaknak, hogy lemegy a hölgyhöz. Miközben az ajtó félé indult, Marcus agyába villantak halaszthatatlan programjai. Tizenöt perc múlva találkozója volt. A jogi osztály küldött át szerződéseket aláírásra. Az egyik igazgatótanácsa fél óra múlva itt lesz. Bassza meg… Elhaladt Jane íróasztala előtt. Ujjai a számítógép billentyűzetén jártak sebesen, ám Marcus elkapta a nő gondolatait, még mielőtt eszébe jutott volna, hogy bezárja mentális védőpajzsait. Isteni egy pasi. Miért kellett épp nekem kifogni a világ legszexisebb főnökét, aki ráadásul sosem öregszik és olyan válla van, mint egy birkózónak? Mellesleg én is szívesen birkóznék a seggével… Marcus most titkárnője felé fordult, aki tökéletesen ártatlan arccal gépelt, majd felemelte tágra nyílt barna szemét. – Parancsol valamit? Marcus pislogott.
62
CARIS ROANE
– Kérem, törölje a következő megbeszélésemet, az igazgatótanácsi ülést pedig halassza fél órával későbbre. – Máris, Mr. Amargi. A Halandók Földjén a neve Marcus Amargi volt, vezetéknevét egy ősi sumér szótárból választotta ki. Pedig évezredeken át nem használt vezetéknevet. Kétszáz évvel ezelőttig egyszerűen csak Marcus Harcosként ismerték. Miután Marcus véletlenül meghallotta Jane gondolatait, eszébe jutott, hogy hamarosan le kell őt cserélnie, fiatalabb titkárnőt kell felvennie. Jane ugyanis öregedett, ő maga viszont nem. A francba is… Jane volt eddigi legjobb titkárnője. Ez volt a legfájdalmasabb minden cselekedete közül, melyekkel saját halhatatlanságát kezelte a Halandók Földjén. Az évek során minden halandó, akikkel üzleti kapcsolatban állt öregedett – ő viszont nem. Így aztán gyakorta teljes vállalatokat kellett feloszlatnia és újakat létrehoznia, hogy elkerülje az idővel elkerülhetetlen kérdéseket. Végül a legeredményesebb stratégiának az bizonyult, ha önmagához hasonló önkéntes száműzetésbe vonult vámpírokat alkalmazott. Ezzel a módszerrel a kor nem számított, és a stratégiák csapatmunkává váltak. A lift felé indult és miután beszállt, megerősítette mentális pajzsait. Lement a lifttel az épület földszintjére, jól tudván, hogy ezzel történelmet ír, és azt is, hogy maga a tény, miszerint az előcsarnokban fogad egy hölgyet, évekre szóbeszéd és találgatások tárgya lesz. De nem érdekelte. Csupán az érdekelte, vajon követte-e Havilyt valaki a Halandók Földjére, netán ide az épületbe és vajon közbe kell-e lépnie, ha kell, harcolnia… Legyen bárhogy is… Havily a biztonságiak íróasztala mellett állt. Most, hogy már itt volt, mindenféle kételyek kezdték gyötörni. Vajon minek kellett idejönnie? Nem lesz rá Marcus nagyon dühös emiatt? Tán még az is lehet, hogy csak ránéz a férfira, és máris elfelejti minden mondandóját? Pedig Alisonnak igaza volt, mikor rávette erre a látogatásra. Már régen esedékes volt, hogy véget vessen ezeknek a lehetetlen éjszakai
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
63
álmodozásoknak. Marcusnak abba kell hagynia, hogy állandóan eljön hozzá és elcsábítja őt… Azonkívül pedig… néhány szót akart szólni hozzá arról is, hogy szolgáljon tovább, mint a Vér Harcosa… Elismerően pillantott körbe az épületen. A biztonsági szolgálat nagyon jó. Sejtette, hogy milliárdos nagyságrendű tranzakciók folyhattak ezek között a falak között. A fenébe is… hiszen mindent utálni szeretett volna, ami Marcusszal kapcsolatos, ám e pillanatban képtelen volt rá. Sűrűn pislogott… Édeskömény illat! Szíve hevesen kezdett kalapálni. Még nem is látta Marcus Harcost, de az illata már érezhető volt. Lehunyta szemét, lábai megremegtek. Bármilyenek voltak is éjszakai találkáik, a férfi illatának valóságos jelenléte vibráló impulzusokat küldött combjaiba. Meg kellett kapaszkodnia az íróasztal szélébe, nehogy térdei megrogyjanak. – Havily! – süvített át a négy hónapja elkerült harcos és az ő érzékeny füle közötti téren. Marcus hangjának hallatán – ahogy az ő nevét kimondta – Havily ajkai szétnyíltak. Ám szó nem jött a szájára, miközben a férfi felé fordult, csupán milliónyi érzés gyújtotta fel benne a már jól ismert tüzet. Pillantása Marcus sötétbarna hajára siklott, mely már nem volt a konzervatív üzletemberre jellemzően rövid és egyenes szálú, hanem a válláig ért és a vége felfelé kunkorodott. Megnövesztette a haját, mint egy igazi harcos. Különben pont olyan volt, ahogy emlékeiben megmaradt: bőre gyönyörű olívabarna, arcvonásai markánsak, sötét szemöldöke világosbarna szem fölött húzódott. Jól szabott öltönyt viselt. Mozdulatlanul állt, miközben ő pillantásával végigsiklott erőteljes harcos alakján. Szóval már megint csodálja őt… pedig mennyire nem akarja. Havily emlékeztette önmagát arra, hogy bármilyen sármos és jólöltözött ez a férfi, és legyen bármilyen tekintélyes is ezen a földön, az életeket követel a Másik Földön. Mert igenis harcolnia kellene neki is ahelyett, hogy itt temérdek pénzt keres, drága öltönyöket vesz és
64
CARIS ROANE
biztonsági személyzetet tart. Mondani sem kellett neki, anélkül is tudta, hogy ez az egész épület Marcus tulajdona. Mindezen érzések ellenére előrelépett és kezet nyújtott. – Szervusz, Marcus. – Fura érzés volt ezt mondani a sokkal illendőbb Marcus Harcos helyett. Csak nézte, ahogy Marcus válla megemelkedik, ahogy mélyen beszívja a levegőt, majd megfogja a kezét. Szorítása meleg és erőteljes volt, ujjbegyei húsosak… de ezt már tudta, hisz érezte az érintésüket álmaiban. Havily visszahúzta a kezét. – Bizonyos ügyfelek megbízásából jöttem… akik iránt már érdeklődtél. – Azt mégsem mondhatta tucatnyi halandó füle hallatára, hogy a Másik Föld Legfőbb Adminisztrátora megbízásából. Marcus bólintott. – Feljönnél velem? – Persze, természetesen. A férfi ezzel a lifthez kísérte, kezét mindvégig ott tartotta a lány háta közelében. Havilynek az volt az érzése, hogy ha netán most támadás érné, Marcus azonnal magához húzná őt egyik kezével, a másikkal pedig kardot rántana. Mikor a liftajtó bezárult mögöttük és csak kettesben voltak, Havily hallotta, hogy a férfi különös hangon mordul fel, ezt pedig mintha halk fogcsikorgatás követte volna. Lehetséges ez? Egy pillanattal később az egész szűk tér az édeskömény illatával telt meg. Havily oldalra billent, neki a lift falának. De még ennél is rosszabb történt, mikor Marcus a karját a dereka köré fonva igyekezett őt megtámasztani. Havily felhorkant, majd eltaszította magától Marcus kezét. Aztán egy lépést tett előre, hogy távolabb kerüljön a férfitől, ami reménytelen vállalkozás volt egy szűk, rozsda-mentes acélból készült fülkében. – Kérlek, még egyszer ne nyúlj hozzám, Harcos! Marcus hátrébb lépett tőle. Havily látta, hogy a fülke távolabbi sarkába vonult, és félig lehunyt szemhéjai alól nézte őt. Magasságos ég… végzetes hiba volt idejönni Seattle-be.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
65
Marcus még sosem szenvedett ennyire. Mikor megtudta… vagyis megérezte, hogy Havily az épületben van… ebben az épületben, az ő tulajdonában, vágyat, zavart és veszélyt érzett. Nem is igen tudott másra gondolni, csakis arra, hogy Havily és a birtoka biztonságban van-e. Mihelyt azonban megpillantotta a lányt, testében átrendeződtek a molekulák, és minden ösztöne a lágyékában összpontosult, sürgető szükségét érezte, hogy Havilyvel lehessen. Teljesen erőt vett rajta ez az abszurd belső parancs, hogy máris a lányba hatoljon, belé lövellje életnedvét, vérét vegye, behatoljon elméjébe, és ezzel egyszer és mindenkorra saját asszonyává tegye. Tudta, hogy Havily figyeli a tükörképét a fülke krómozott lemezén, de vajon van-e fogalma arról, hogy tölti be az ő vadvirág illata a lift egész terét, minek következtében az ő farka keményen meredezett? Behunyta a szemét, orrcimpái kitágultak, úgy szívta magába Havily illatát. Ha ez így megy tovább, mindjárt elélvez. Ó… ez a kurva brehhedden. – Mi az ördögnek jöttél ide? – szakadt fel torkából a goromba kérdés. – Mert… van egy és más, amit meg kell beszélnünk. Te is tudod jól, én pedig azt akarom… hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyünk ennek az egésznek a végére. Nyílt a liftajtó, Marcus pedig kilépett Havily mögött. Aztán az irodájához kísérte és kinyitotta előtte az ajtót. Szinte ügyet sem vetett Jane-re, miközben a lányt kísérte a szobájába. Csak úgy a válla fölött vakkantott oda titkárnőjének: – Semmi szín alatt ne zavarjanak… semmilyen ürüggyel. – Igen, uram… természetesen. – felelte Jane éles, döbbent suttogással. Azzal Marcus becsukta mögöttük az ajtót és korántsem lepődött meg, mikor Havily sietve elvonult az íróasztala előtt, és a helyiség
66
CARIS ROANE
távolabbi sarkában foglalt helyet, az ablak mellett. Csak nézte, ahogy a lány válla sebesen emelkedik és süllyed. Ez az átkozott breh-hedden. És ami az egészben a legrosszabb volt, álmaiban pontosan feltárult, milyen is Havily meztelenül, ezért miközben tetőtől talpig végignézett rajta, egyebet sem látott, mint a pucér testét. Hiszen a markában tartotta a lány fenekét. Hiába viselte most jól szabott, tengerészkék gyapjú kosztümjét, Marcus pontosan tudta, milyenek a mellei. Szinte érezte őket… Hoppá… és most testre szabott gyapjú kosztümben jött. Phoenixből, ahol június végén nagyobb a forróság, mint a pokolban. Szóval akkor egyenesen Seattle-be készült… azért öltözött így. Ettől önkéntelenül is elmosolyodott… egy kissé talán öntelten. – Jól utaztál? – Abbahagynád ezt? – kiáltott rá Havily, miközben hátat fordított neki. – Mármint mit? – Az egész szobád olyan, mintha egy illatszergyár lenne. Ja, persze… ez a breh-hedden egyik biztos jele. Az egymásnak szánt férfi és nő jellegzetes illata, amit csakis egymáson éreznek. Az ő illatát csakis Havily érzi. – Én semmi mást nem érzek, csak a vadvirág illatát, Havily. Ha a közelemben vagy, csakis ezt érzem. Vadvirág illatot… mintha vadvirágokkal teli őserdőben járnék. Havily a fejét csóválta. – Azt akarod mondani, te nem érzed ezt az erős édeskömény illatot? – Azzal Havily körbemutatott maga körül. – Egyáltalán nem. Csakis a te illatodat érzem. Odament az ablak mellé, kinézett, de jó kétméternyi távolságot tartott a lánytól. Ha közelebb lép, nem tud ellenállni, mindjárt átöleli, megcsókolja és erőszakoskodni kezd vele, ahogy azt az Endelle palotájában töltött utolsó éjszakán tette. – Szóval?… újból kérdem, minek jöttél ide? – Mert azt akarom, hogy fejezd be ezt a dolgot az álmaiddal – bökte ki Havily, majd pillantása Marcusra siklott egy másodpercre, de máris visszafordult az ablak felé, és messze kibámult a városra.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
67
Marcus a legkevésbé sem számított arra, hogy Havily ezt fogja mondani. Hogy az ördögbe állíthatja ez a lány, hogy éjszakai találkáikat épp ő kezdeményezi? – Ugye, most csak viccelsz? Havily porcelán arca elvörösödött, ismét Marcus felé fordult, vállát hátravonta, állát előre szegte. – Ezt meg hogy értsem? – Szerintem nagyon is jól tudod, hogy értsed. Hiszen te magad vagy az, vámpír, aki eljössz hozzám, az én álmaimban, nem pedig fordítva. Havily gyönyörű zöld szemei felvillantak… ugyanolyan színben, mint Marcus szárnyán az a csík… ahogy azt annak idején Medichi is észrevette. Aztán fejcsóválva mondta: – Csakhogy ez nem így van. Te vagy az, aki megidézel engem, én pedig a jelek szerint képtelen vagyok ellenállni. Most eljöttem, hogy nyomatékosan megkérjelek: ne hívj többet az ágyadba. Marcus állkapcsa le-föl járt, szeme összeszűkült. – Rosszul közelíted meg ezt a kérdést. Mert mindig én ébredek arra, hogy te rajtam lovagolsz, minden átkozott éjszaka. Gondold csak végig, Havily; talán nem így történik minden alkalommal? Havily hátralépett, retiküljét a padlóra ejtette, mert kezét a mellkasára szorította. – Kérlek, Harcos. Ez az egész dolog rendkívül ízléstelen és nagyon súlyos. Azért jöttem, hogy megkérjelek, hagyd abba, nem pedig azért, hogy most visszadobd nekem a labdát. El nem tudod képzelni, mennyire nehezemre esett idejönni, hogy előadjam a kérésemet. Hisz nem akartalak látni soha többé az életben. – Na persze, nem akartál látni… – morogta Marcus. – Mert a tökéletes Havily Morgan nem ereszkedhet le egy hedonista iparbáróhoz. Tudod te, hogy a vállalataim állások millióit teremtették meg szerte a világon? – Ugyan minek mondta most ezt, mintha védekeznie kellene? Mit érdekli őt, mit gondol róla Havily? – Cserbenhagytad a bajtársaidat, és ezt soha meg nem bocsátom neked! Van fogalmad róla, hány vámpír és menynyi halandó halt meg pusztán amiatt, mert te hátat fordítottál a háborúnak? Tudod mennyi, Marcus Harcos? Esküszöm, nem tudom elképzelni, hogy aludhatsz nyugodtan éjszakánként.
68
CARIS ROANE
Marcus keresztbe fonta karját a mellén. – Nos, az utóbbi időkben tényleg nem sokat aludtam, minthogy egy álombéli nimfa az én testemmel szórakozik. – Szóval ilyen egy szarházi volt… – Egy álombéli nimfa? – kiabálta Havily. – Ó… hogy utállak, amiért képes vagy ilyet mondani! – Nézd, Havily, én soha nem idézlek meg téged. Valahányszor felébredek, te már ott vagy velem… az ágyamban… legalábbis olyannak látszik, mint az én ágyam. Mindig te jössz hozzám, nekem meg fogalmam sincs, hogyan csinálod, meg arról sem, hol vagyunk egyáltalán, mikor velem vagy. Havily a fejét rázta. – Nem tudom elhinni, hogy még képes vagy az egészet rám fogni. De igazából nem is az számít, hogyan történik ez az egész. Csupán azt tudom, hogy ennek véget kell vetni, és azért jöttem, hogy megkérjelek, ne tedd többé, amit eddig tettél. – Én csupán a te közeledésedre reagálok. – De minek kellett reagálnod rá ilyen hevesen minden alkalommal? Ez az, amit nem értek. Mert nagyon élveztem, hogy ott vagy az ágyamban és rajtam lovagolsz, meg az illatodat is. – Ezt én is kérdezhetném tőled. – Én azt gondoltam, ez csupán egy fura álomszerű állapot, afféle fantáziálás. Úgy hittem, a tudatalattim éli ki magát mindabban, amit tudatosan soha meg nem tettem. Marcus erre elmosolyodott, ám ez nem volt valami kedves mosoly. – Szóval fantáziánál? Méghozzá úgy, hogy te vagy felül? Havily két kézzel takarta el az arcát, mert az egyre vörösebb lett. Ez a fickó csak zrikálja őt. De hát minden férfi ilyen, mikor egy nő tükröt tart elé, neki pedig nem tetszik, amit abban lát. Marcus is ezért ilyen szemét. Marcus lelki ismerete azonban megszólalt. Hisz nem volt ő mindig ilyen undok… Kezével a hajába túrt. – Na jó… nézd, üljünk le inkább, és beszéljük meg ezt normálisan. Valamit kitalálunk együtt. Majd igyekszem, hogy ne legyek… ilyen
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
69
nyers. Ez az egész ügy kizökkentett a normális kerékvágásból. – Azzal az ablaktól balra eső, fal melletti fekete bőrkanapéra mutatott. – Rendben. – Havily bólintott, azzal felkapta retiküljét és elvonult Marcus előtt. A férfi észrevette a lány kifogástalan sminkjét. Kecses volt, kívánatos és elegáns. Bármelyik dimenzióban ráhajtott volna. Havily leült a kanapé ablak felőli végébe, és pillantása ismét kifelé kalandozott, a távolba. – Remek a kilátás innen a tengerre. – Van egy házam a Bainbridge-szigeten. Amolyan rusztikus stílusú. A szigetet jórészt erdő borítja, ám az én házam egy tengerbe nyúló földnyelven fekszik. – Vajon miért mondta el ezt a lánynak? Le sem ült, csak állt Havily előtt, és nézte, gyönyörködött a szépségében. Havily felvonta szemöldökét. – És az lenne az a hely… ahová eljövök hozzád? A Bainbridgeszigeti hálószobádba? – Igen – bólintott Marcus. Havily Marcust figyelte. Kimerültnek érezte magát, holott még csak néhány percet töltött a férfi társaságában. Felzaklatta és megalázta őt ez a beszélgetés. Az ugyanis meg sem fordult a fejében, hogy esetleg ő maga is felelős lehet mindazért, ami kettejük között történt, ami viszont azt jelentette, hogy a férfi teljes joggal kárörvendezhet és büntethet. Szeretett volna eltűnni innen, és egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy hirtelen köddé válik és elillan… mindegy, hogy hová, csak el innen. Ehelyett azt mormolta: – Én is a világnak ezen a részén éltem, még a Halandók Földjén. Marcus kipillantott az ablakon, majd ismét Havilyre nézett. – Csakugyan? Itt Seattle-ben? A lány a fejét rázta. – Északon, Vancouver Islanden. A férjemmel volt egy farmunk pár mérföldnyire a mai Butchart Gardenstől. – Szóval akkor férjnél voltál? – Igen. Jó régen… még 1902-ben. Marcus felkacagott.
70
CARIS ROANE
– Most miért nevetsz? – kérdezte Havily. Még annyit sem mondhat el, hogy férjnél volt, anélkül, hogy Marcus ki ne nevesse? – Tudod, te aztán pokolian fel tudod bosszantani az embert. – Pedig nem szándékoztam. Csak hát 1902 azért nem volt olyan régen. – Ez igaz. – Nekem elhiheted… száz év csupán egy szemvillanás a dolgok folyásában. – Marcus bólintott. Havily tudta, hogy a harcos négyezer éves, de ezt szinte fel sem tudta fogni. Fáradtnak érezte magát, és fájt a nyaka. Most ütött ki rajta, hogy a múlt éjszaka alig aludt valamit. – Nézd, Marcus, nem kell ragoznunk ezt az egészet. Az az igazság, hogy nem is értem, mi történik éjszakánként az én… vagy mondjam úgy, a kettőnk álmában. Úgy látszik, képtelen vagyok befolyásolni a történteket, csak azt tudom, hogy minden éjjel olyan tudati állapotba kerülök, amikor nagyon is ébren vagyok, és jól tudom, mit csinálunk mi ketten. Meg tudod mondani, veled mikor történik ez? Vagyis te mikor ébredsz fel? Marcus láthatólag kényelmetlenül érezte magát, és egyik lábáról a másikra állt. Havily elhaló hangon kérdezte: – Azt akarod mondani, előbb ébredsz fel, mint én? A férfi vállat vont, majd oldalvást pillantott Havilyre. – Nagyon sajnálom, de nem vagyok hülye, hogy kidobjak az ágyamból egy olyan csodaszép nőt, mint te, különösen, ha így ébresztesz fel. Egyetlen igazi férfi sem tenné. Csak nem fogtam fel, hogy ez ennyire komoly, egészen az elmúlt éjszakáig, amikor… Havily arca ismét lángolt. Pontosan értette, mire célzott a harcos. Kezével takarta el a szemét, mert nem tudott a férfire nézni. Már önmagában véve az is igencsak szégyenteljes volt, hogy bizonyítékát lelte a férfi orgazmusának, ám hogy erről még beszéljenek is… inkább süllyedt volna a föld alá. Ebben a helyzetben az igazság igazán kiborította… igazából nem is ismerte ezt a férfit, most mégis itt van, és Marcus… spermájára terelődik a szó. A férfi a kanapéval szemközti székhez lépett, majd leült.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
71
– Havily… igazán sajnálom. A fenébe is, már nem tudom meg nem történtté tenni. De igazad van… ennek valahogy véget kell vetnünk. – Mint már mondtam, igazából nem voltam biztos benne, mi is történik kettőnk között. Az egész olyan valóságosnak tűnt, mégis volt valami feketeség, ami körülvette a teret, ahol mi ketten voltunk. Te is észrevetted? Havily leejtette kezét a szeme elől és hátradőlt. – Igen, én is láttam. Marcus bólintott, és az arcáról sugárzó őszinteség végre oldotta a lány zavarát. Havily most így szólt: – Kérdésem a következő: ha megint eljönnék hozzád, felébresztesz engem idejekorán, hogy véget vethessünk ennek a lehetetlen helyzetnek? Hogy ez többé ne történhessen meg? Marcus pillantása elgondolkozó volt, mintha Havily szavait mérlegelné. Végül azt mondta: – Felébresztelek még idejében, és megígérem, nem próbállak álomba ringatni vagy elcsábítani téged. Többé nem fordul elő. Havily mélyet sóhajtott. – Köszönöm neked. Igazán… hálás vagyok. – Azzal felállt. – Van itt még valami, amivel engem bíztak meg. Meg kell kérdeznem tőled, visszatérsz-e a Vér Harcosaihoz, hogy velük szolgálj? Mit mondjak a főnökömnek? Erre Marcus is felállt. – Úgy értsem, Endelle küldött, hogy az ő nevében kérj engem? Havily bólintott. – Szóval azt várta tőled, hogy rábeszélj engem? Havily hirtelen elmosolyodott. – Szerintem ő még a kilencezer éve alatt sem ismert meg téged igazán. Én magam is tudom, mennyire csökönyös vagy. Ami azt illeti, sok közös vonás van kettőtökben. Nos, minthogy Endelle tudott arról, ami kettőnk között történt a palotájában… a kettőnk közti vonzalomról… ezért úgy gondolta, bizonyára van rád némi befolyásom. De nem sok olyan dolog van, amit kevésbé tartanék valószínűnek, mint azt, hogy te valaha is visszatérsz a Másik Földre. Vagy talán tévednék? – Nem tévedsz. Nem térek vissza.
72
CARIS ROANE
Később, az est folyamán Havily az ágyában feküdt és a mennyezetet bámulta. Mélyet sóhajtott… az elmúlt pár órát azzal töltötte, hogy felidézte magában látogatását a Halandók Földjén és a Marcusszal folytatott beszélgetést. Még nem tudta elhinni, hogy nem a harcos, hanem ő maga volt az, aki éjszakai légyottjaikat előidézte. Ismét felsóhajtott. Nagyon fáradt volt, és mindennél jobban kívánta az alvást. A baj csupán az volt, hogy attól félt, megint arra ébred majd, hogy Marcuson lovagol. Ám már a férfi puszta gondolata, hogy vele lehet és szerelmeskedhet vele, száműzte agyából a fáradtságot. Felnyögött, aztán kikászálódott az ágyból. Másmilyen hálóing volt rajta, és azon tűnődött, vajon tetszene-e ez Marcusnak. Naná… Neki is tetszett Marcus a hosszabb hajjal. Hozzászokott már a harcosok hosszú hajához, amit rendkívül szexisnek talált. Épp odasétált az ablakhoz, mikor érezte, hogy mögötte a levegő vibrálni kezd. Villámgyorsan fordult meg, szíve hevesen kalapált. – Marcus? – suttogta. Hát mégis ő jött el hozzá? Talán további beszélgetésre vágyott? Ó, lehet, hogy ágyba viszi majd őt? A remény felébredt benne. – Marcus? Egy férfi tűnt elő a semmiből – méghozzá egy jókora, izmos alak, halovány kékes bőrrel. – Nem egészen – felelte. – Kicsoda maga? – Havily hátrált egy lépést. Nem ismerte ezt a vámpírt, hatalmas termetű volt, akárcsak egy harcos. Kard azonban nem volt nála, és bőr mellvértet sem viselt. De inget sem, csak fekete bőrkiltet és harci szandált. Bőre nagyon sápadt volt, szépsége földöntúli. Ó, magasságos ég… – A nevem Crace – szólt nyugodtan a férfi, hangja csábosán szexis volt. Havily már azon volt, hogy felemeli a karját, és eltűnik onnan, ám a vámpír puskagolyó sebességével lökte kezét a levegőbe, ő pedig érezte az őt körülvevő erőteret, ami pokoli erős volt. Havily pánikba esve megpróbált ismét eltűnni onnan, ám képtelen voll rá. Már mozdulni sem tudott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
73
– Mit akar? – kiabálta. A vámpír pillantása először végigsiklott a testén, majd ismét találkozott a pillantásával. – Mindenekelőtt a vérét… legalábbis egy jó adagot belőle. Aztán a többit majd meglátjuk. Ó… magasságos ég. Ó, Uram! Havilynek csak egy esélye maradt. Mélyen a saját elméjébe hatolt, és onnan küldött segélykiáltást egyenesen Medichi Harcosnak. Halál vámpírja… a hálószobámban! harsogta telepatikusan. – Ó, a francba! – kiáltott fel a vámpír. – Szóval telepatikus összeköttetése van, mi? Mindegy, a lovagja akkor sem ér ide idejében, aranyoskám. Azzal a nagy test, hosszú vámpírfogait kieresztve, rávetette magát. És mögötte Havily a halál újabb négy vámpírját pillantotta meg, akik ott termettek a hálószobájában, nyilvánvalóan azért, hogy végignézzék a mulatságot, és megvárják, míg sorra kerülnek. Mikor a tühegyes fogak a bőrébe hatoltak, Havily felsikoltott fájdalmában. Ez a szörnyeteg sebet ejtett a nyakán. Gondolatai sebesen cikáztak: vajon működik-e a telepatikus összeköttetés? Mert ha nem, hát az Úr legyen irgalmas hozzá. Medichi elméjének mélyén Havily segélykiáltása úgy hatott, mint egy ragadozó madár vijjogása. Csakhogy nem hagyhatta abba, amivel épp foglalatoskodott, hogy egy áttűnéssel máris ott teremjen a lány mellett. A halál három vámpírjával hadakozott a Halandók Földjén, a White Tanks dimenziók közti Határvidékén. Márpedig oda kellett jutnia Havilyhez. Ideje hát igazán komolyan venni a dolgokat. Hirtelen előkapta tőrét az övéből, és miközben jobb kezével hárította el a felé csapó kardokat, elhajította a tőrt, mely az egyik szépfiú szemében kötött ki. A szarházi üvöltve bukott hátra. Medichi megérezte maga mögött a levegő rezgését. Villámgyorsan fordult meg, lebukott, majd mélyen a második vámpír gyomrába döfte a kardját. Szinte ugyanebben a pillanatban perdült vissza természetfölötti gyorsasággal, hogy kivédje a feléje csapó kardot.
74
CARIS ROANE
Ez az utolsó ellenfele igencsak képzett harcos volt… talán japán, aki értett a kardvíváshoz. A pengék összecsaptak, és ez a küzdelem borzasztó sokáig tartott. Medichi egy áttűnéssel került a rohadék háta mögé, kardja a gerincébe hatolt. Nem várta meg, hogy újabb vámpírok jöjjenek, még Jeannie-t sem hívta fel, hogy „takarítást” kérjen. Azonnal oda kellett érnie a Camelback Mountainhez. Egy áttűnéssel termett Havily házának verandáján. A hálószoba ablakán át látta, hogy egy óriási termetű vámpír alakja rajzolódik ki a holdfényben, amint épp hátrafeszíti a lány törékeny testét, úgy issza a vérét. Havily sikoltozott és ököllel püfölte a harcost, de ugyan mi esélye lehetett így annak tekintélyes izomerejével szemben? Aztán mozgása lelassult, karjait erőtlenül ejtette maga mellé. Medichi kinyújtotta a karját, erőteret képzett, úgy törte be az ablakot, hogy az üvegszilánkok kifelé repültek, nem Havily felé. A lány vérét szívó harcos felemelte a fejét. Medichi szinte lassítva figyelte, ahogy kihúzza fogait Havily nyakából, aztán mosoly ül ki a szarházi pofájára. Eufórikus arckifejezéssel dobta a padlóra a lány testét. Havily szeme csukva volt, tehetetlenül feküdt. Medichi leszegte állát, és karddal a kezében rontott a vámpírnak, ám mielőtt még átlépett volna az alacsony ablakpárkányon, a vámpír felemelte a kezét és nyomban eltűnt. Helyette másik négyet pillantott meg Medichi a halál vámpírjai közül. Medichi már a szobában volt, harcra készen, ám ekkor ez a négy vámpír is eltűnt. Szent szar… ez azt jelentette, hogy annak az első szarházinak kellő ereje volt ahhoz, hogy magával vigye őket. Ugyan ki lehetett ez a vámpír, aki közel olyan képességekkel rendelkezett, mint maga a Parancsnok? Mindegy, most nem ez a fontos. Hanem Havily… mindenekelőtt vele kell törődnie. Kardját visszaparancsolta a házába, majd letérdelt Havily mellé, hogy megvizsgálja. Szentséges ég… a torka össze volt szabdalva. Karjába vette a lányt, ám ő hevesen ellenállt és kiáltozott. Ez rendjén is volt, leszámítva, hogy éles körmeit a harcos karjaiba vájta. – Hé, hé… – suttogta Medichi. – Havily, én vagyok az, Antony. Itt vagyok veled… az a vámpír már elment.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
75
Havily erre megnyugodott, levegő után kapkodott, majd felkiáltott, kezével véres torkához kapott. – Elment a vámpír? – Igen, már eltűnt. Biztonságban vagy. Medichi a nappaliba vitte a lányt és lefektette a kanapéra. Havily azonnal felült, mintha attól félne, hogy a vámpírok megint visszajönnek. Kezét még mindig a torkára szorította, ujjai között vér szivárgott, lábai pedig remegtek. Ó, a francba… Medichit elöntötte a düh. Szerette volna annak a rohadéknak a vérébe mártani a kardját, és a padlóra csorgatni, míg csak meg nem döglik. Tudta, hogy Havily nyakán a seb begyógyul, így sokkal inkább aggódott a lelki stressz miatt. Hisz ma éjjel a lányt megtámadták, és a halállal kellett szembenéznie. Gyorsan kezébe kapta karton vékonyságú telefonját, és miközben Havily mellé térdelt, benyomta a kívánt számot. Szabad kezével gyengéden simogatta a lány karját. – Központ. – Szevasz, Jeannie. – Mi a helyzet, Medichi? – A központos lány hangja mindig vidám volt. Medichi el is mosolyodott volna, ha nem lett volna ilyen cudar hangulatban. – Alisonnal kell beszélnem. Tudod kapcsolni? Mondd, hogy nagyon sürgős. – Hát persze… egy pillanat. – Hirtelen csend támadt. Nem egész egy perccel később Alison álmos hangját hallotta. – Szia, Antony. Mi baj van? Történt valami, mert rosszat sejtek. Kerrick jól van? – Nem a férjedről van szó. Havily miatt hívlak. Megtámadták a saját házában. Halál vámpírjai voltak… ide tudnál jönni? Alison nem felelt, a telefon pedig süket volt, Medichi csodálkozva nézett a készülékre. Vajon miért szakította meg a vonalat Alison válasz nélkül? Már épp hívta volna újból a központot, mikor megérezte a levegő rezgését maga mellett. Már talpon is volt, kezében ismét karddal… ám ezúttal legnagyobb megkönnyebbülésére Alison állt ott. Hát persze, hogy eljött.
76
CARIS ROANE
Az asszony előbb a harcos kardjára, majd a kanapén fekvő lányra pillantott. – Havily, mi történt? – kérdezte halkan Alison. Medichi arrébb ment néhány lépést. Érezte, hogy az Alisonból áradó együttérzés és aggodalom betölti az egész szobát. Pár perc múltán Havily megnyugodva pihent Alison karjában. Arcába visszatért a szín, néhányat pislogott, majd a kezébe kapott egy papír zsebkendőt, hogy megtörölje az arcát. Alison most Medichihez fordult: – Antony, nézz utána, légy szíves, hogy Horace ide tudna-e jönni egy pár percre. Jó lenne, ha kezelésbe venné Havily nyakát. A harcos bólintott Alison felé, majd ismét füléhez emelte a telefonját. Ismét Jeannie hangja jelentkezett a vonalban. – Hogy van a lányunk? – Kéne Horace. – Mire hallotta, hogy a központos rémülten felsóhajt. – Csak egy kis kozmetikáról lenne szó… a torkán. Jeannie sosem káromkodott, ám az a sor trágárság, ami most elhagyta a lány ajkát, még Medichit is meglepte. – Jól vagy? – kérdezte Jeannie-től. – Épp most jutott a fülembe néhány dolog. Horace öt perc múlva ott lesz. Eddig Santiagóval volt az Awatukee Határvidéken. Ne aggódj, jól van a bajtársad… csak egy kis karcolás. Medichi felnevetett. A karcolás alatt azt értették, hogy elég mélyen belevágtak az izomzatba, ám artériát nem ért. – Jó, kösz… – mormolta a készülékbe. – Mihelyt értesítetted Horacet, Thorne-nal kell beszélnem. Valószínűleg egész éjszaka itt kell maradnom. – Semmi gond, duhuro. – Jeannie, mi az ördögért hívsz minket már megint így? – Csupán szeretetből. – Azzal vihorászva tette le a telefont. Medichi kedvelte a központos lányokat, de a duhuro szó hallatán mindig libabőrös lett. Valami ősi nyelvből vett szó volt ez, és a szolga, valamint a gazda különös kombinációját jelentette. Nem illett egy harcoshoz, aki minden éjjel életeket oltott ki ebben a kegyetlen háborúban.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
77
Alison pillantása találkozott az övével. – Azt hiszem, Endelle-re is szükségünk lesz ebben az ügyben. Érzésem szerint itt valami súlyos dologról van szó… kitervelt dologról, aminek még nincs vége. Szerinted? – Szerintem is. Jeannie most hívja Thorne-t. – Helyes. Mindkettőjükre szükség van. Medichi egyetértően bólintott. Havily kissé oldalvást fordult, és ő is Medichire pillantott. A harcosnak egy pillanatra a lélegzete is elakadt. A két nő még így smink nélkül és kócosan is a szépség megtestesítői voltak, és ez mindig ledöbbentette őt. Megköszörülte a torkát. – Itt szándékozok maradni arra az esetre, ha Havily megint látogatót kapna. Te akarod hívni Endelle-t, vagy hívjam én? Medichi egyenesen Alisonra nézett, az pedig őrá. Olyan feladat volt ez, mint ezernyi mérges kígyóval telt lukba nyúlni. Ám Alison felnevetett. – Látom már, hogy lesz ez az elkövetkezendő ezer évben. Hisz én lettem a királynő pohárnoka, nem igaz? A hírnök, akit rendszerint lelőnek, mi? Medichi mosolygott és valamelyest enyhült benne a feszültség. – Te magad mondtad, hogy az Átlépők Őrangyala vagy. Saját fülemmel hallottam. Bocs, Alison, de azzal a poszttal együtt jár néhány szar munka is. Alison részéről újabb nevetés volt a válasz. – Kétségkívül az lesz a legjobb, ha én megyek hozzá. – De aztán Havilyhez fordult, és megszorította a vállát. – Jó lesz így neked is? Havily kibontakozott Alison karjaiból és bólintott. – Kösz, Alison. Részemről rendben van. Nagyon sokat segítesz, Antony pedig majd vigyáz rám. Alison pillantása ismét Medichire esett és újfent elmosolyodott. – Nincs is klasszabb harcos Medichinél. Csak Kerneknek meg ne mondd, hogy ezt mondtam. Ő egy kissé… féltékeny típus. Medichi felnevetett. – Bocs, de ezt nem garantálhatom. A te breh-ed olyan átkozottul erős, hogy mindig jólesik leszállítani egy kicsit a magas lóról. – Kerrick a poklok poklát járta be, mikor Alison pár hónappal korábban feltűnt az
78
CARIS ROANE
életében. Medichi végignézte, milyen elképzelhetetlen kínokat állt ki a breh-hedden nyomásában. De Alisonért megérte szenvedni. Ez a nő mindannyiuk életébe reményt hozott, és boldogsággal töltötte el bajtársukat, a szerelmét ajándékozta neki és a gyermekét hordozta a méhében. Alison felállt, majd szó nélkül felemelte a kezét és eltűnt. Medichi hátrált egy lépést, majdnem hanyatt esett, mert ahogy Alison a kezét emelte, a harcos meglátta kigömbölyödött hasát. Tudta, hogy Alison terhes, de csak most látta először így a valóságban. És Kerrick gyermekét hordozta. Medichi elméjében felvillantak a képek rég elhunyt feleségéről és annak gömbölyű hasáról. Fájdalom hasított most belé, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Torka úgy összeszorult, hogy csak nehezen jutott levegő a tüdejébe. Hosszú, hosszú ideje nem gondolt már rá, legalábbis nem ilyen formában, ami eszébe juttatta meg nem született gyermeküket. És ma este mégis arra kényszerült, hogy rá gondoljon. A francba is… – Mi baj van, Antony? – kérdezte Havily. Medichi a lány felé fordult, bizonytalanul, mert nem tudta, mit feleljen. – Idegesnek látszol. Jól vagy? Miattam aggódsz? – Azzal a torkához emelte a kezét, mire arca fájdalmasan megrándult. – Velem minden rendben… de tényleg. Medichi mélyen beszívta a levegőt, majd elűzte gondolataiból a fantomokat. Most már Havilyre összpontosított. – Endelle majd ad nekünk valamilyen útmutatást ezzel a támadással kapcsolatban. Csak kigondoljuk, mi legyen a következő lépés. De ugyan mi az ördögöt tehetnének? Hisz Havilyt a saját otthonában támadta meg egy igencsak erős vámpír, akiről ő semmit sem tudott. Ki lehetett az a szarházi, aki csak úgy a feje tetejére állította körülöttük a világot? Ismét odament Havilyhez, odatérdelt a kanapé mellé. – Tudnál mondani valamit erről a halál vámpírjáról, aki megtámadott téged? Még sosem láttam, de jó nagydarab volt… mint egy harcos. – Úgy hívják, Crace. Ő maga mondta, hogy a neve Crace.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
79
Endelle az óceán mélyén úszkált, mert ez jelentette számára a nyugalmat, az újjászületést, a regenerációt. A hűs víz a bőrét simogatta és enyhített belső feszültségén. Ám most úgy tűnt, valami nincs rendjén az óceán vizével sem. Hamarosan a felszínre kellett úsznia. Tüdeje szinte égett, levegőt követelt. Hosszú, erőteljes csapásokkal tört a vízfelszín felé. Látta már a vízfelszínt és azon túl a mélykék eget. Kétségbeesetten tempózott, hogy mielőbb levegőhöz jusson, ám minél erőteljesebben úszott, az ég kékje annál távolabb került tőle. Meg fog fulladni. De miért? Csapkodva igyekezett a felszínre jutni, mozgósította legbelsőbb erőtartalékait is. Megpróbálta térgörbítéssel odahozni a búvárkodáshoz használt oxigénpalackját, ám nem sikerült. Aztán áttűnéssel igyekezett az irodájában teremni… de ez sem ment. A víz pedig húzta lefelé a bokájánál fogva, egyre mélyebbre. Mi az ördög történik itt? Endelle! Ébredjen fel! Az óceán vize most egy szempillantás alatt eltűnt, ehelyett az arca alatt látta íróasztalának márványlapját és a laptopját. Hunyorogva nézett körül. Ez az irodája… a saját irodájában volt, nem pedig a víz alatt. Nem fuldokolt, biztonságban volt. Mélyen beszívta a levegőt. – Endelle asszony – szólt egy lágy női hang, mely számára ugyanolyan ismerős volt, mint az íróasztal márványlapja. Alison volt az, Kerrick hű társa. Vajon mi a francot keres itt? Az éjszaka kellős közepén lehettek. Megnézte az óráját: még csak este tizenegy volt. Endelle fáradt volt. A franc enné meg… ezt az egészet csak álmodta. Álom volt, hogy fuldokol a vízben Ausztrália partjainál. Már ideje volt, hogy elfoglalja helyét a meditációs fülkéjében. Tovább kellett üldöznie Greavest körbe a világban, mert meg kellett akadályoznia, hogy a halál vámpírjai közül még többet csődítsen
80
CARIS ROANE
Phoenixbe, és folytathassa a harcot a Vér Harcosaival… az ő harcosaival. Felült, párat pislogott, aztán meglátta Alisont. Vele szemben állt az iroda ajtajában. – Te meg mi az ördögöt keresel itt? – Pillantása ismét a faliórára siklott a soha nem használt kandalló fölött, majd vissza a szőke istennőre. – Otthon a helyed az ágyban, hogy aludj, és aztán ébren várd Kerricket, mikor hajnalban hazatér. – Medichi Harcos hívott fel, én pedig mindig ott vagyok, ahol a harcosoknak szükségük van rám. Alison nagyon higgadt volt. Épp ez a tulajdonsága volt az, amire Endelle mindig is számíthatott: a higgadtságára. Hála az égnek, Alison ebben nem szenvedett hiányt. Endelle a nő összekulcsolt kezére pillantott; ujjpercei megfeszültek és kifehéredtek. Valami nem volt rendjén. Ó, a franc enné meg… Elméjének hullámait kiterjesztette, hogy Alison gondolataiban olvasson, ám ennek a nőnek roppant erős mentális pajzsai voltak… ezért is hálát adhatott az égieknek. Az elmúlt négy hónapban ez az újonnan érkezett átlépő bizony megtanulta óvni a gondolatait, Endellenek pedig beletelt egy kis idejébe, míg hozzászokott a valós helyzethez: nem tud Alison agyába férkőzni. – Miért hívott Medichi? És ő meg hol a francban van? – Havilyvel. Megtámadták a lányt a saját lakásában. Ezért Antony nem akarta egyedül hagyni. Én meg mondtam neki, hogy majd beszélek magával. Endelle-nek olyan érzése támadt, mintha valami hatalmas pók járna breaktáncot a gerincén. Második benyomása pedig az volt, hogy ez a szarházi Greaves Parancsnok rátette a kezét az egyik beosztottjára. De ugyan mi az ördögöt akart Greaves egy olyan önmagát is alulmúló irodistától, mint Havily Morgan? Egymás után többször mély lélegzetet vett. Aztán hátradőlt székében, s Alisont nézte. Mindig is a jövőt látta ebben a nőben. A változást. A reményt. De hát változott vele bármi is? Na persze… a dolgok rosszabbra fordultak. A háború dúlt, egyik harcosa pedig az intenzív osztályon lábadozott égési sebeiből… merthogy borzasztóan összeégett. Most meg ez az eset…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
81
Vagy maga a Parancsnok támadta meg Havilyt, vagy ráküldött valakit maga helyett. Hát ez pompás. Endelle lehunyta a szemét és elméjét kiterjesztve küldte gondolatait Havily felé kutatva, keresgélve. Nem kellett sokáig keresnie… a lány érzelmei sivítva száguldottak át a világegyetemen. Havily tökéletes csendben üldögélt a kanapéján, pedig arcán könnyek gördültek végig. Medichi mellette térdelt, hosszú ujjait a lány vállán nyugtatta. Vajon ki az ördög lehetett a támadója? Keményen kellett dolgoznia, hogy áttörjön Havily mentális pajzsain, ám egy perc múltán sikerült. Így most visszajátszotta a közelmúlt történéseit. Jól ismerte a lány támadóját, ezt a Crace nevű vámpírt, aki jelenleg Chicago Fő Adminisztrátora volt… és Greaves szövetségese. De hát a fenébe is… Crace most akkora volt, mint egy harcos, egy nagydarab kurafi, izmos felsőtestét jól kihangsúlyozta az a tény, hogy inget nem viselt. Jóságos ég… csaknem akkora volt, mint Luken. Csakhogy korábban sosem volt ilyen nagy, így ez csak egyet jelenthetett: már ő is a halál vámpírja volt, ezt a feltevést pedig megerősítette az a körülmény, hogy bőre rendkívül sápadt volt és sokkal szebb lett, mióta Endelle utoljára látta. Négy hónappal korábban Crace egy jó felépítésű, jóképű adminisztrátor volt, oldalán egy nagyon szép és ápolt feleséggel, Juliannával. Az asszony szintén Greaves kedvence volt. Endelle jól ismerte Greaves módszerét, amivel átformálta alattvalóit, arra ösztönözve őket, hogy ők is igyák a haldoklók vérét, aztán olyan ellenszérumot adott nekik, mellyel a vérszívás külsőleg megnyilvánuló jeleit eltüntették. Ám úgy látszik, Crace-nek nagyon tetszett ez az átlényegülés, ezért nem használta az ellenszérumot. Tekintetbe véve Crace ilyetén való átalakulását, Endelle egy dolgot máris biztosan tudott: ha Medichi nem érkezett volna idejében, Havily már halott lenne. Még tovább kutatott Havily elméjében, és megtalálta a telepatikus összeköttetést Medichi és Morgan között. Te magasságos ég… ki az ördögnek támadhatott ez az ötlete, és miért? Aztán újabb igazságra jött rá; Luken és Medichi aggódni kezdtek Havily biztonságáért, méghozzá legutóbbi látomása miatt, amellyel aztán megmentette a harcos életét.
82
CARIS ROANE
Hirtelen támadt dühében szárnytövei bizseregni kezdtek, ami megszokott érzés volt számára minden alkalommal, mikor beütött a ménkű. Másodpercek alatt kiszállt Havily fejéből, és amint ez az újonnan kreált halál vámpírja jutott az eszébe, szárnyai kipattantak a testéből. Gondolatainak pergését a szárny színeinek változása követte: vörössel kezdett, majd következett a lila, ez pedig átváltott kékre. A szárny színeinek változtatása már a Harmadik Dimenzió lakóinak képessége volt, Endelle esetében pedig érzelmi állapotváltozásait tükrözte. Alison az ajtóban maradt, hogy teret adjon Endelle-nek a leföljárkáláshoz. – Mi dolga volt ennek a nagy erejű vámpírnak Havily Morgannal? – Azzal két kézzel túrt hajába a halántéka mellett, miközben félig lépdelve, félig lebegve vonult végig a szoba teljes hosszában. Aztán megfordult és indult vissza, lépkedve, lebegve… Eközben érezte, hogy Alison együttérzése betölti a teret, igyekszik megérteni őt, készen áll a segítségre, hogy szolgáljon, hogy hasznát vegyék. Kerrick a mennyországban érezheti magát egy ilyen asszony mellett. Egy hatalmas vámpír szállt rá Havilyre, ez pedig azt jelentette, hogy maga Greaves küldte, és egyben azt is, hogy valamilyen információt szerzett a Látnok hírközpontból, ami ezt a támadást kiváltotta. Ebből pedig az is következett, hogy Havily valami miatt fontos lett Greaves számára, valamint hogy a jövőbeni történések jó néhány információt felszínre hoztak erről a lányról. Düh fortyogott Endelle-ben amiatt a kurva, hasznavehetetlen Látnokok Erődje miatt. Pedig egyedül erre hagyatkozott az elmúlt évszázadokban a beszerzendő információk terén, aztán szisztematikusan fosztották meg őt ettől a lehetőségtől. Mindezt az ÁFEB rendelkezései miatt. A Másik Társadalomba való Átlépési Folyamatokat Felügyelő Bizottság az évek során engedett Greaves nyomásának. Ennek eredményeképpen senki sem léphetett be a Látnokok Erődjébe engedély nélkül, melyet annak Legfőbb Adminisztrátora adott ki. És mit tesz Isten… ez a Legfőbb Adminisztrátor pedig Endelle-nek soha nem adott engedélyt. Enélkül pedig Endelle olyan volt, mintha vak lenne.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
83
Mi lett az eredménye? A jövőben várható eseményekről szóló fontos információk – amikre mindig is támaszkodott, hogy adminisztrációja megtehesse a szükséges lépéseket – mára elapadtak. És ezzel gondolatai visszakanyarodtak Havily Morgan esetére. Morgant csupán egy ok miatt támadhatták meg: a jövőbeni eseményekre vonatkozó előrejelzések valami nagyon fontosat tártak fel erről a lányról. Endelle Alisonhoz fordult: – Mit gondolsz, lehetséges, hogy új, erőteljes képességek vannak kialakulóban Morganben? – Igen, lehetséges. A múlt éjjel egy harcos életét mentette meg. Mégpedig az ön egyik harcosát, aki fizikailag a legerősebb mind közt. Ezért azt gondolom, Havilyben igen erős képességek vannak kialakulóban – bólintott Alison. Endelle ránézett, majd ő is bólintott. – Pedig az a helyzet, hogy mindeddig úgy éreztem, csalódtam benne. Ám most… az ördögbe is, azzal, hogy Greaves egyik legerősebb seggnyalója ép őt szemeli ki célpontnak… ez bizony tényleg fura. Nos… azt hiszem, egy őrangyalt kell kirendelnem mellé… ez pedig azt jelenti… – Azzal hirtelen felnevetett és a combjára csapott. – Hát… úgy éljek, hogy Marcusnak nagyon nem fog tetszeni, amit hamarosan mondanom kell neki. Pedig milyen frankó lesz… nagyon is! Reggel hétkor Marcus kilépett a zuhanyzóból, és kis híján seggre esett. A falnak támaszkodva nyerte vissza egyensúlyát. – Maga meg mi a frászt keres itt… már megint? Nem tudott volna várni, míg felöltözöm? Mi a franc folyik itt? Endelle láthatólag önelégült volt, úgy támasztotta a fenekét a mosdókagylónak. Vörös bőrnadrágot, fekete magas sarkú cipőt és valami állati prémből készült, világos színű felsőrészt viselt. Mint mindig, most is Marcus lágyékára esett a pillantása. Felvonta a szemöldökét és hangosan felsóhajtott, két karját összefonta a mellkasán. – Ó, hogy az a… – azzal Marcus felkapott egy törülközöl és maga köré tekerte. – A válaszomat máris tudja: nem megyek vissza! – Mindjárt csendesebb lesz, ha meghallja, amit elmondok. – Felőlem mondhat bármit, mert úgysem…
84
CARIS ROANE
– Havilyt megtámadták az éjszaka! – vágott a szavába Endelle. – Egy rohadt nagy vámpír a vérét szívta, innen. – Azzal félrebillentette a fejét, és két ujját nyakának bal oldalára helyezte. – Ez a szarházi vámpír… név szerint Crace… egy áttűnéssel egyenesen Morgan hálószobájában termett. És ez a Crace egyben Chicago Fő Adminisztrátora, mellesleg Greaves szövetségese. Négy haverját is magával vitte… minden bizonnyal azért, hogy azok is kivegyék részüket a mulatságból. Azért ne szarjon be… Medichi idejében odaért. Morgan hálóinge egyben maradt, és csak annyi vért vesztett, amennyit a nyakából szívott ki Crace. Marcus orrlyukai kitágultak, szárnytövei bizseregni kezdtek, és egész testét veríték öntötte el. Endelle tovább ütötte a vasat: – Havily elmondta, hogy ennek a vámpírnak olyan vállai voltak, mint Lukennek. És Marcus… tudom, hogy ez nem fog tetszeni, de azt hiszem, ez a rohadék teljesen ki akarta szívni Morgan vérét, míg meg nem hal. Ezért hozta magával azt a négy szépfiút is, hogy együtt szórakozzanak. Marcus számára még az idő is megállt. Már nem is látott. Valami oknál fogva gondolatai visszakúsztak a múltba, ahhoz a pillanathoz, mikor először pillantotta meg Havilyt a Cave-ben. Ő akkor a szakadozott bőrkanapén ült, és semmi mást nem érzett, csakis Havily illatát… azt az édes vadvirág illatot, teste pedig úgy reagált, mintha Viagra-kúrán lett volna. A lány szépsége teljesen megszédítette, szinte sajgott a szíve, a vágyakozástól összeszorult a mellkasa… egyszóval borzasztóan kívánta. És most a halál vámpírjai közül valamelyik szemétláda a vérét szívta, méghozzá előre kitervelten, ami lehetett akár szexuális indíttatású cselekedet is. De akár az volt, akár nem, nem számított. Mert az a szarházi a nyakába vájta az átkozott vámpír fogait… ez már önmagában véve is szexuális cselekedet… Most saját vámpír agyarai is előtörtek, meredt férfiassága pedig kirajzolódott a derekára csavart törülköző mögül. Egyetlen gondolat szállta meg az agyát: Rajtam kívül senki sem ihat Havily véréből!
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
85
A bús francba… hisz Havily meg is halhatott volna. És bizonyára így is történik, ha Medichi nem ér oda idejében, hogy elriassza azt a kurafit onnan. Már csak a puszta gondolat, hogy Medichi ott van Havily házában – még ha csak azért is, hogy védelmezze a lányt –, heves féltékenységi hullámot gerjesztett az ereiben, karizmai megfeszültek, két keze sziklakeményen szorult ökölbe. A breh-hedden fogságában vergődött, és ez ellen az égvilágon semmit sem tehetett. Már nem térhetett vissza megszokott életéhez üzletemberként, ahol egyetlen célja az volt, minél nagyobb vagyonra tegyen szert. Életcélja egy szempillantás alatt megváltozott. Mikor Endelle-re nézett, a főnökasszony épp a körmeit vizsgálgatta felvont szemöldökkel. – Úgy látszik, szükségem van egy kis manikűrre. Azzal egyet pislogott… aztán még egyet… majd még egyet. Ez az. Így már sokkal jobb. – Körmei most csillogó gyöngyházra váltottak. Endelle volt a legkiállhatatlanabb nő, akit Marcus valaha ismert. – Most persze boldog, mi? Endelle Marcusra nézett, és a máskor üres, szoborszerű tekintete váratlanul együttérzést tükrözött. – Üdvözlöm ismét közöttünk, maga seggfej. Tegye, amit tennie kell, aztán sebesen vigye a seggét Havilyhez, és az ég szerelmére… csak őrá vigyázzon. Ne legyen maga is olyan hülye, mint Kerrick volt… ne várja ki a teljes breh-hedden-t. Mert az bizonyos… hogy a maga nője valamiért nagyon értékes az ellenség számára. Azzal Endelle felemelte a karját és eltűnt. Hogy a fene enné meg… Szinte elképzelhetetlen, hogy ez történt. Pedig mégis ezt történt, és ő máris másképp érzett az asszonya iránt. Félig már így is szerelmes volt belé… több okból kifolyólag… de a breh-hedden hívó szava most már ugyanúgy hatott a lelkére, mint a testére, és egyszerűen muszáj volt, hogy Havilyvel legyen. Nem is próbálta a jövőt tervezgetni. Maga a tény, hogy a lány veszélyben van, és épp őrá van szüksége, épp elegendő volt. Épp elegendő. Régimódian öltözködött… először a zokni, aztán a nadrág, majd az ing következett, szép lassan, gondosan, mert közben át kellett
86
CARIS ROANE
gondolnia, mi lesz a birodalmával, míg ő távol lesz… legalábbis az elkövetkezendő néhány napban, míg kiötli, mit tegyen Havily érdekében. Miután felöltözött, továbbra is a halandók módjára cselekedett. Bekapcsolta a riasztórendszert, majd bezárta a házát. Beült a Jaguárjába, majd elhajtott a Seattle-be induló komphoz. Egy órával később már a hivatalában ült. A páncélszekrényéhez ment, és néhány dokumentumot vett elő onnan, hogy bizonyos korlátozott jogköröket átruházzon első számú helyettesére. Aztán lenyomta a belső, közvetlen telefon gombját, mely a titkárnőjével kötötte össze. – Igen, Mr. Amargi? – Hívja ide Ennist. Itt van valahol az épületben. Keresse meg, és mondja neki, hogy sürgősen beszélnem kell vele. – Igen, máris. Marcus virágnyelvén a „sürgősen” azt jelentette, hogy „Tüstént, vagy meghalsz, te kurafi”, a „valahol az épületben” kódot pedig direkt a titkárnője kedvéért találta ki, aki így azt hihette, Ennis tényleg a közelben van, holott igazából ugyanúgy lehetett akár a Halandók Földjén, akár a Másik Földön is, vagy bármelyik dimenzió világának másik felén. Farrel Ennis volt Marcus társa az önkéntes száműzetésben; erős képességekkel rendelkező vámpír, talán csak egy paraszthajszállal kisebb, mint egy igazi harcos. Egy pillanattal később kopogtatás hallatszott, majd valaki belökte az ajtót, és Ennis máris Marcus irodájában állt. – Marcus, te szemétláda – kiáltotta Ennis, és becsapta az ajtót maga mögött. – Mi a ördögért hívsz vissza ilyen korán? De Marcus csak nevetett. Ennis napbarnított arcán veríték csillogott, és olyan elgyötört ábrázatot vágott, mint akit épp most rángattak ki az ágyból, ahol éppen nem alvással töltötte az idejét. A főnök első helyetteséhez méltóan volt öltözve, elegáns fekete öltönyben, ám a nyakkendője kissé félrecsúszott. – Na és csinos volt a csaj? – Csokoládébarna bőr, nagy zöld szem, és jó nagy cicik… Úgyhogy nagyon remélem, nem sokáig tartasz fel – felelte Ennis morogva.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
87
Ennis csaknem olyan magas volt, mint Marcus. Több kulcsfontosságú személy között ő volt Marcus jobbkeze a Sumer Industries vállalatnál az elmúlt kétszáz évben. Marcus egy kocsmai bunyóban találkozott vele a Földközitengernél, mikor az egyik Rómába tartó szállítmányát barbár kalózok támadták meg Szicília partjainál. Azóta sok kocsmai verekedésen voltak már túl, és sok konyakot nyeltek le cseverészés közben. Ennis ódivatú ivócimbora volt, renegát vámpír és Marcus egyik legjobb barátja. De Marcus az életét is rábízta volna erre a mocsokra. – Szóval mi volt olyan sürgős, seggfejkém? Marcus mély lélegzetet vett. – Semmi különös. Csak azt akarom, hogy vedd át az irányítást… egy rövid időre. Ennis szeme felcsillant és csípőre tette a kezét. – Akkor arról a kurva Összekötő Tisztről van szó, mi? Mit tudtál meg? Marcus leszegte az állát, karjai megmerevedtek, tarkóján felállt a szőr. Orrlyukai kitágultak, és mélyen a torkából valami morgásféle tört fel, lassan és egyre hangosabban, hogy végül betöltötte az egész termet. Ennis meghökkenve vonta fel a szemöldökét. – Most meg mi van? – szűrte halkan a fogai közt, de azért vigyorgott. – Szóval igaz ez az átkozott breh-hedden sztori? – Vondd vissza! – szólt Marcus. – Kérdem, igaz ez a breh-hedden? Marcus újfent felmordult. – Jó, jó. Bocs, amiért azt mondtam, hogy kurva Összekötő Tiszt. – Ennis magasba emelte mindkét kezét. A bocsánatkérés ellenére Marcusnak igencsak nagy erőfeszítésébe telt, hogy lecsillapodjon, és ne essen neki ott helyben Ennisnek. Súlyosan lélegzett, szárnytövei háborogtak és kitörni készültek, úgyhogy ezután biztos, hogy inget kell cserélnie. – A fenébe is, Marcus! – suttogta Ennis. Ám ezzel nem ment volna semmire. Marcus agyának megmaradt normálisabb felével kényszerítette magát, hogy lenyugodjék, visszakozzon és normális légzése is helyreálljon. Magasságos ég… ez meleg helyzet volt.
88
CARIS ROANE
Marcus szeme dühödten forgott. Ugyan nem akarta, mégis úgy viselkedett, mintha máris Havilyhez lenne kötve, mintha már beteljesedett volna közöttük a breh-hedden, holott mindössze annyi történt, hogy álmában már együtt voll a lánnyal. Lehunyta a szemét, kihúzta magát, vállait hátrafeszítette, gerincét kiegyenesítette. Orrlyukai ismét kitágultak, ezúttal azonban csak azért, hogy hosszan és mélyen szívhassa be a levegőt. Úgy egy perc múltán kinyitotta a szemét. Ennis csak a fejét csóválta, ajkai azonban újfent vigyorra görbültek. – Na, húzzál már innen, seggfejkém – mondta haverkodva. – Majd én tartom a frontot ennél a kurva cégnél. Te csak törődj az asszonyoddal, óvd őt, és aztán tégy mindannyiunknak egy szívességet: tedd őt teljesen a nőddé! – Biztosan megértettél mindent? – Meg hát. Na, tünés innen. Marcus megfordult, és lenyomta a belső készülék gombját. – Igen, Mr. Amargi? – Pár napra el kell utaznom a városból. Addig Ennis helyettesít. Kérem, világosítsa őt fel minden folyó ügyről. – Természetesen, Mr. Amargi. – Marcus elengedte a gombot. – Csak még egy dolgot árulj el, mielőtt elmész. Mit jelent a neved… ez az Amargi? Mert azt mondtad, egyszer majd elárulod nekem. Azt hiszem, ez a mai nap remek alkalom a titok feltárására. Marcus ránézett Ennisre, és érezte, hogy van abban egy jó adag irónia, amit most mondani készül. – „Szabadság”. Sumér nyelven amargi azt jelenti, „szabadság”. Ennis csak a fejét csóválta, elvigyorodott, majd hangosan felnevetett. Aztán azt mondta Marcusnak, hogy ő is pontosan erre gondolt. Hogy vajon mennyire lesz szabad Marcus az elkövetkezendő napokban, hónapokban, években… Nem tudom, mit tegyek. Havily a fikuszok alatt sétált házának kis verandáján. Még a júniusi reggel is forró volt, ő pedig hosszú ujjú szürke selyeminget és fekete nadrágot viselt, de mindennek ellenére fázott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
89
Hálószobájának ablakára pillantott. Ezt már legalább megcsinálták. Medichi gondoskodott róla, ahogy arról is, hogy háza ismét biztonságos legyen. Biztonságos… ez most röhejesen hangzott. A Milícia Harcosai közül legalább két tucat özönlötte el a házát: egy részük a bejáratnál, páran a verandán, néhányan a hátsó kertben, ketten pedig bent a házban helyezkedtek el. A harcosok úgy bántak vele, mint egy törékeny orchideával, mert Havily valaha jegyben járt egyik társukkal, a szeretett Erickel. Bár ennek már tizenöt éve, a Milícia mégis gondját viselte. Villámcsapásként terjedt el a hír, hogy a saját házában támadták meg és az őt védelmező különítményben Eric jó néhány barátja is ott volt, ezzel is jelét adva szeretetüknek és lojalitásuknak. Havily a nyakára tette a kezét. Bár aznap éjjel a vámpírfogak vadul belévájtak, hála a gyors gyógyulási folyamatnak és Horace szakértelmének, most már egy karcolás sem látszott a harapás helyén. Pedig a halál vámpírja… ez a Crace… komolyan ártani akart neki, hallani akarta a sikolyát. Ő pedig teljes erejéből küzdött ellene, mert a fájdalom őrjítő volt. De hogy történhetett ez az egész? És miért? Hisz ő nem rendelkezett olyan kifejlett, pokolian erős képességekkel, mint Alison vagy a Vér Harcosai közül bármelyik. Akkor meg mi az ördögért szemelte ki Crace éppen őt? Mi oka lehetett? Mindig is alkalmatlannak érezte magát a Másik Földre történtő átlépésre, amihez egy külön harcos kellett, aki csak rá vigyáz, és komoly csalódást okozott Endelle-nek, sőt… valószínűleg a harcos bajtársaknak is. Pedig az igaz oldal védelméhez mindennél jobban kellettek az erőteljes vámpírok, ezzel szemben ő most itt oly sokaknak tette kockára az életét – és mindezt miért? Az egyetlen jelentősnek nevezhető tett, amit véghezvitt, az a megmagyarázhatatlan látomása, ami után tüstént intézkedett, hogy Thorne azonnal a Superstitions Határvidékhez menjen, és megmentse Luken életét. De mindenki egyre csak azt hajtogatta, hogy ő, Havily mentette meg Lukent, pedig Thorne ölte meg a halál vámpírjait, ő hívta oda Horace-t és a mentőt a Superstitonshez, Thorne, Thorne, Thorne. De legalább a múlt éjjeli támadás megakadályozta, hogy visszatérjen különös álma, ami valami módon közös volt Marcus Harcos álmával.
90
CARIS ROANE
– Havily. A lány hátraperdült és Medichit pillantotta meg maga mögött. Aztán a lehető legrosszabb dolgot művelte: amolyan igazán fülsértő, kislányos sírásban tört ki. – Hé! – szólt rá Medichi. A Milícia Harcosai mind hátrébb léptek, mikor a harcos átvonult a verandán. Aztán mellkasára ölelte Havilyt. – Hé! – mormolta ismét csendesen, vigasztalóan. Havily pedig ernyedten támaszkodott a harcos meleg testének. – Nem kellett volna idejönnöd – motyogta Havily a harcos mellkasába. – Aludnod kellene inkább, nem? – Hiszen a harcosok egész éjszaka csatáztak, ezért nappal muszáj volt pihenniük. Havily hallotta Medichi sóhaját. – Aludni bármikor tudok – felelte a harcos. – Hát hogy vagy?… bár azt hiszem, ez elég nyilvánvaló. – Nem szeretném, ha bárkinek baja esne – suttogta Havily. – Ezek itt mind fütyülnek erre. Azért vagyunk itt, hogy megvédjünk, és ha kell, meghalunk érted, mert te mindennél többet érsz. Nézz csak rám! Havily kissé hátrahúzódott, és Medichire emelte a tekintetét. A harcos pedig halkan így szólt hozzá: – Hívd őt vissza! Nekünk is szükségünk van rá, meg neked is. Havily nem adta a naivot, mintha nem is tudná, hogy a harcos most Marcusról beszél. És talán tényleg vissza kellene hívnia… lehet, hogy ez lenne az egyetlen értelmes lépés. Már épp biztosítani akarta Medichit afelől, hogy gondolkodik a dolgon, mikor újabb mélyen rezgő férfias hang csendült fel, a szavak erőteljesen zengtek. – Mi lenne, ha levennéd a mancsodat arról a lányról, seggfejkém. Havilynek a lélegzete is elakadt, miközben Medichi levette róla mindkét kezét. A verandán őrködő Milícia Harcosai azonnal odafordultak, kezükben kivont karddal, ám szinte ugyanabban a pillanatban a földnek szegezték fegyverüket. – Bocsánat, uram – hangzott fel egymás után mindegyikük szájából. Medichi megfordult, így Havily tisztán pillanthatta meg a jövevényt… Marcust. A férfi azonban nem őrá nézett… szikrázó
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
91
pillantásokat lövellt Medichire. Vállait támadóan felvonta, kezét keményen szorította ökölbe. Marcus? Itt?… Az ő házában? A Másik Földön? Medichi elhátrált Havilytől egy lépésnyit, majd még egyet. Aztán két tenyerét Marcus felé fordítva emelte fel a kezét. – Már épp indulni készültem – felelte és még mielőtt Havily tiltakozhatott volna, a lány már csak a levegő rezdülését érezhette… Medichi eltűnt. Havily Marcus felé fordult és gyilkos pillantást vetett rá. – Minek jöttél ide? – kiáltott rá, dühödten felvonta a szemöldökét, miközben karjait keresztbe fonta a mellkasán. Mert lehet ugyan, hogy vágyott Marcusra, sőt… tán még az is megfordult a fejében, hogy megkéri, térjen vissza az ő kedvéért, de végül mindig oda lyukadt ki, hogy ez a fickó egy átkozott dezertőr, ő pedig hallani sem akar róla.
Marcus Havilyt bámulta. A döntésért, hogy visszatér a lányhoz, bizony nagy árat fizetett, most mégsem tehetett egyebet, mint hogy nézi és csodálja őt. Mélyen szívta be Havily vadvirág illatát, kiélvezve minden molekuláját. Háborgó idegei lenyugodtak abban a tudatban, hogy hazajött. Hosszú idő után végre otthon volt. Ennisnek ugyan azt mondta, hogy el kell mennie pár napra, pedig tudta… ó, nagyon is tudta, nem tér vissza többé. Hazatért a Másik Földre, a házába, Havilyhez, és ehhez a rohadt háborúhoz. Itt volt az ő helye. Mikor egy áttűnéssel Havily házának ajtajánál termett, még nem hitte volna, hogy döntése ennyire végleges, de most már tudta. Nem megy vissza, pedig azt is tudta, hogy legyen bármi, ami közte és Havily között van – nevezzék akár breh-hedden-nek –, az sem tart majd örökké.
92
CARIS ROANE
A húga, Helena azért halt meg, mert feleségül ment a Vér Harcosainak egyikéhez, neki pedig feltett szándéka volt, hogy ismét kardot ragad. Hogy sodorhatná hát Havilyt ugyanolyan veszélybe? Miféle álszent lenne, ha feleségül venné, holott valósággal könyörgött Kerricknek annak idején, hogy ne vegye el a húgát? Mert bárki, aki szoros kapcsolatba került a Vér Harcosaival – akik minden éjjel a halál vámpírjait kaszabolták le –, az bizony a Parancsnok célpontjává vált. Marcus sohasem kételkedett abban, hogy Kerrick nagyon szereti a húgát, ám bírálta az önzése miatt. És tudta: ha bármi történik Helenával emiatt a házasság miatt, azt sohasem bocsátja majd meg Kerneknek. Soha… Amikor Helenát megölték a gyermekeivel együtt, Marcusban vadul forrongott a düh. Lelkének fájdalma pedig vak gyűlöletté vált, olyannyira, hogy képes lett volna véget vetni Kerrick életének. Így aztán azért, hogy ne kelljen megölnie saját bajtársát, inkább önkéntes száműzetésbe vonult a Halandók Földjére, és elhatározta, onnan nem tér vissza többé. Most mégis itt volt, és egyre csak Havilyt nézte. Még mindig szarrá akarta verni Kerricket, amiért feleségül vette a húgát, és ezzel a halálát okozta, de még ez a heves indulat is elhomályosult ahhoz a mindent elsöprő vágyhoz képest, hogy Havilyvel lehessen, szárnyait terjessze ki a lány fölé és óvja őt. Hosszú, magabiztos léptekkel indult a lány felé. Havily apró sasszékkal hátrált előle, minthogy közvetlen mögötte sövénykerítés húzódott. Marcus megragadta a karját és durván megszorította. – Mondd meg az igazat! – kiáltott rá Marcus. – Halljam… jól vagy? Megsérültél? Begyógyult már a nyakad? Nagyon megijesztettek? Hozzád nyúlt az a szemét másképp is? Biztos, hogy jól vagy? Mondj már valamit! Havily lélegzete egy pillanatra elakadt, majd halkan felsírt, aztán Marcus karjába vetette magát. A harcos átölelte és magához szorította. Szemét lehunyta, torka összeszorult, szeme égett. – Csak azt nem értem, miért támadott meg engem mondta Havily. – A halál vámpírja… ez a Crace akkora volt, mint Luken, és egy csapat
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
93
kísérte. Ezek… mind az én véremet akarták szívni. De miért pont engem? El nem tudom képzelni… Havily csendesen hüppögött. Csípőjét Marcushoz szorította, mire az erős vadvirág illatfelhő csaknem elhódította a harcost, aki a pillantását a Milícia Harcosaira vetette, azok pedig egytől-egyik mind elfordultak, némi tapintatot tanúsítva. Ám Marcusban ismét felülkerekedett a védelmező ösztöne. Karjai lesiklottak Havilyről, majd jobbjával átfogta a derekát és magához vonta. Aztán a verandán álló harcosokhoz intézte a szavait. – Ki itt a parancsnok? – Én – lépett elő a Milícia egyik harcosa, aki az utcai oldal felől állt. – Most elmehetsz. Vidd az embereidet is… mindet. – Igenis, Marcus Harcos. – Tehát ezek tudták, kicsoda ő. Helyes. Jelen pillanatban a legkevésbé sem volt felkészülve arra, hogy szembeszálljon velük, ha netán valamelyikük megkérdőjelezi az illetékességét… még a végén valakinek baja esne. A ház így másodperceken belül kiürült, Marcus azonban nem kockáztatott. Maga előtt terelte be Havilyt a házba, miközben a testével védelmezte. Miután bent voltak a hűvös, légkondicionált házban, és bezárta az ajtót, Marcus erős védőködöt vont az egész birtok köré. Most, hogy a ház biztonságosan rejtve volt, ő pedig kettesben volt Havilyvel, Marcus testén hőhullám futott végig. – Képtelen vagyok távol tartanom magam tőled – mondta. – Mondd, hogy tudod… és mondd, hogy megérted. A gát leomlott, ő pedig keményen ragadta meg Havilyt, karjába zárta, és azon nyomban szájon csókolta. Nyelvével addig bökdöste a lány ajkait, míg azok szétnyíltak és a nyelve besiklott. Csípőjét a lányéhoz lökdöste, hogy érezze kemény férfiasságát. Havily részéről mély nyögés volt a jutalma. Havily a férfi háta köré fonta karját, Marcusnak pedig a lélegzete is elakadt, mikor a szárnytövei közé csúsztatta az ujjait. Te szent isten… lehet, hogy ez a breh-hedden hatása, de Havily érintése olyan volt, mint a tűz, és ez a heves égető érzés egyenesen a lágyékára hatott. Marcus egy hirtelen mozdulattal ellökte magától Havilyt, majd megpillantotta szenvedélytől kipirult arcát, a meglepetéstől szétnyílt, duzzadt ajkait és ahogy a homlokát ráncolta. Marcus erre lehajolt,
94
CARIS ROANE
karjával átfogta a lány térdét és felkapta őt. Havily torkából kiáltás szakadt fel – ezúttal örömében majd karját a harcos nyaka köré fonta. – Merre van a hálószobád? Havily hátrahajolt, majd karját lendítve mutatott balra. Marcus a nappaliba iramodott vele. A lány itt ismét balra mutatott. Egy pillanattal később a hálószoba ajtajánál voltak, Marcus pedig lábbal taszította be. A szobának páncélozott mennyezete volt. Marcus megállt a küszöbön, majd lepillantott a lány arcára, tekintetük találkozott. – Tudom, hogy nem ezt akartad. És tudom, hogy megvetsz engem. Hidd el, ha tudnám, visszacsinálnám az egészet. Nemesebb valakit érdemelsz nálam. Havily a férfi arcára tette a kezét. – Nem teljesíthetem be veled a breh-hedden-t. Kérlek, Marcus, értsd meg ezt. – Megértettem – bólintott a férfi. Havily pillantása Marcus ajkára esett, és azt mondta: – De itt és most… annyira akarlak. – Hát persze… – Marcus ismét bólintott. Hangja most olyan reszelős volt, mintha piros paprikát nyelt volna. – És új emlékeket kell ültetnem a fejembe – folytatta Havily. – Ebben a szobában félelem fog el. – Gondoskodunk róla… Azzal letette a lányt, Havily lába padlót ért, Marcus pillantása pedig az ágyra esett, megakadt a szeme a fekete selymen. A lány vörös haja bizonyára pompásan fest majd rajta. Havily blúzára tette a kezét, majd egy szempillantás alatt eltüntette azt a melltartójával együtt. Milyen tökéletesek voltak a lány mellei… gyengéden megcirógatta azokat. – Óóó… – kiáltott fel Havily. Marcus megcsókolta, eközben a lány ujjai a harcos bicepszeire siklottak. Az ingén keresztül simogatta, markolászta a roppant izmokat. Ezalatt Marcus saját magáról is leparancsolta a ruhákat. Bőrük egymáshoz ért, és ezzel újfent elszabadultak a szenvedélyek. Marcus a maradék ruháitól is megszabadította Havilyt, majd hanyatt fektette az ágyra, aztán szájába vette a melleit – hol az egyiket, hol a másikat – a végsőkig felizgatva ezzel a lányt. A levegőt pedig vadvirág illat árasztotta el.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
95
És az eredmény? Marcus végképp elvesztette a józan eszét. Havily hátravetette két karját a lepedőre, a feje búbjától a talpáig reszketett, miközben Marcus a melleit szívta. Ő pedig minden másodpercét élvezte. Erotikus édeskömény illata felhőkben áradt a harcos testéből. Havilynek nem volt dolga férfival Eric óta… annak pedig már durván tizenöt éve. Nem mintha megfogadta volna, hogy többé nem lesz más férfival, ám a háború miatt ez meg sem fordult a fejében. Ám most a harcos hatalmas teste kéjes érzést keltve nehezedett rá, szinte belegyömöszölte őt a matracba… ő pedig nagyon élvezte ezt. Ó, mennyire hiányzott már neki, hogy egy férfi súlyát érezze magán! Marcus a lány háta mögé csúsztatta a kezeit, és a szárnytöveit kezdte masszírozni, le és föl. Havily felsikoltott… melleinek szopogatása és szárny töveinek finom masszázsa együttesen hihetetlen erős vágyat keltettek benne. – Marcus, kérlek… kérlek… Érezte, hogy a férfi elméjébe hatol, úgy küldi felé a gondolatot. Mire kérsz, Havily Morgan? Már szinte kínzol engem! Helyes. Minimum ezt érdemied, amiért tönkretetted az álmaimat. Havily felnyögött, mikor Marcus nem túl erősen, de nem is túl gyengén harapta meg mellbimbóját. – Tégy már magadévá… kérlek. Marcus elengedte a lány melleit, és csípőjével a két lába közé hatolt. Havily ismét felnyögött, teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát… ám ettől volt az egész annyira szexi. Különös álombéli fantáziálásai során mindig is ő volt felül, most azonban, hogy Marcus hatalmas teste felülkerekedett rajta, az egész… sokkal jobb volt. Pillantása a férfi mellkasára esett, ahol a gyér fekete szőrzet kezdődött, majd lefelé haladva a hasfalán át… a hímtagjánál végződött. A látványtól a lélegzete is elakadt. Abban az álomszerű állapotban érezte már, hogy a férfi beléhatol, ám ez most egészen más volt… ez a valóság… hiszen teljesen ébren van. Réges-rég történt már ilyen. Marcus előtt két férfit ismert, és mindkettőt szerette. És most övé Marcus, akit ugyan nem szeretett, de
96
CARIS ROANE
úgy vágyott a testére, mintha már maga a bőre is az életet jelentette volna, teste pedig a lehető legnagyobb áldást, ami az ő vámpír életében történhet. Marcus felegyenesedett és terpeszben térdelt Havily fölött. A lány felkönyökölt és jobbjával megragadta a harcos meredt dákóját, majd tövének fekete szőrzetétől a hegyéig húzta végig ujjait a vaskos hímtagon. – Havily – lihegte rekedten Marcus. Havily ismét hátradőlt és felpillantott a férfira. – Gyerünk, Marcus, rajta. Magam sem tudom, miért, de a tied vagyok. A férfi felnyögött, majd a lányra hajolt, és a combjai közti nyílás felé nyomult. – Jó ég, milyen nedves vagy. – Nem ezt vártad? – szólt Havily, miközben a férfi a lány alsó testére szegezte pillantását, és nézte, ahogy a farka lassú, de erőteljes lökésekkel beléhatol. Havily légzése elnehezült, Marcus nagy hímtagjának minden egyes lökése sajgott kissé és mégis mennyei volt. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer a Vér Harcosai közül visz valakit az ágyába. Mégis itt volt egy olyan harcossal, akit megvetett, mert kétszáz éve elhagyta harcostársait, őbenne viszont lángolva tombolt a breh-hedden. – Most már egyesültünk – mondta Marcus, és ismét lepillantott oda, ahol kettejük teste összekapcsolódott, miközben újabb és újabb lökésekkel hatolt Havilybe. – Igen – felelte Havily, és hálás volt, hogy Marcus nem kapkodott. Minden vele töltött perc értékes volt, hisz egyikük sem kötelezte el magát a másiknak, és ez az egész valószínűleg csak néhány napig tart. Marcus most a bal karjára támaszkodott, és szabad jobb kezével végigsimított Havily arcán, majd a torkán, és félrehúzta haját a nyakából. – Azt akarom, amit elloptak tőlem – mondta a harcos reszelés hangon. – De nem akarlak felzaklatni. Havily megérintette Marcus arcát.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
97
– Olyan jó édeskömény illatod van – suttogta a férfi arcát simogatva. – Azt akarom, hogy a véremet idd – folytatta, majd hátrahajolva tette szabaddá a nyakát. – Új emlékeket akarok tőled. A nyak felkínálását csakis egy vámpír értheti meg. Havily hallotta Marcus ziháló légzését, majd érezte, ahogy a férfi végighúzza ujját a nyaki erén. Aztán a harcos lehajolt és a nyakát csókolta, majd nyögve lökdöste felé csípőjét és úgy döfködte, hogy Havily hangosan felkiáltott. Teljesen kitöltesz, küldte gondolatban a férfi felé. Marcus felmordult és még keményebben döfködött. Eközben egyre csak Havily nyakát csókolgatta. – Érezni akarom a véred ízét. Ihatok belőle, Havily? Megengeded? A lány teste megfeszült, és egy hosszú sóhaj kíséretében mondta: – Igen. Tedd meg kérlek… de máris. – És ezután már a szavak megformálása is nehezére esett. Marcus végigszántott nyelvével Havily nyaki erén, majd újból és újból, míg a lány légzése zihálássá nehezült. Tizenöt éve nem érezte már szeretkezés közben a vámpírfogak szúrását… és most ezt akarta. Pontosan tudta, hol következik majd be ez a szenzációs érzés, és belső izmai megfeszültek a türelmetlen várakozástól. – Teljesen az enyém akarsz lenni – suttogta Marcus, és Havily érezte a vámpírfogak hegyének enyhe nyomását a nyakán. – De aggódom amiatt, hogy rossz emlékeket ébreszt benned. – Ez most egészen más, Marcus, hisz te vagy az egyetlen vámpír itt a szobában. Bízz bennem… és kérlek, ne húzd az időt. Csináld! Marcus villámgyorsan nyomta be fogait, pontosan a megfelelő mélységig. Havily felsikoltott, miközben lágy húsa kéjes érzéssel reagált, méghozzá oly mélyrehatóan, hogy mikor a férfi szívni kezdte a vérét, az első orgazmus végighullámzott testén. Izmai újból és újból megvonaglottak, ő pedig hosszan sikoltott a mennyezet felé. Vadvirág, visszhangozta a lány fejében Marcus. Most elélvezel. Ó, ez az édeskömény. Jóságos ég… elélvezek. Ó, egek… óó… Marcus élesen hördült fel, és Havily érezte, ahogy teste megfeszül. Talán a férfi is elmegy vele együtt? Ilyen hamar? Már a gondolat is tiltakozást váltott ki belőle… mert még akarja Marcust… még, még… tovább akarja érezni a testét. Még tovább…
98
CARIS ROANE
Marcus szinte félig öntudatlanná vált, mikor Havily vadvirág illatú vére a gyomrán át a saját véráramába lövellt. Életének négyezer éve során kóstolta már halandók és vámpírok vérét egyaránt, de ilyen még soha, de soha nem volt. Havily Morgan vérében hatalmas erő lakozott, mintha folyékony tűz lett volna, mely most az ereit perzselte. Érezte testében a tüzet, miközben a vér felszívódott izmaiban. Az erőtől majd kicsattant, és minden testrésze növekedni kezdett. Marcus, mi folyik itt? hatolt homályosan a tudatába. Fogalmam sincs. Érzem, hogy… nagyobb vagy… de mindenhol. Havily háta ívben feszült meg, minek következtében csípője hátrébb siklott, Marcus hímtagja pedig kicsúszott belőle… pedig az is nagyobb lett. Te szent isten… Marcus kinyitotta a szemét, és bár nem akaródzott neki, mégis kihúzta fogait Havily nyakából. A lány aggodalmasnak és meglepettnek tűnt. – Mi ez az egész? – kérdezte újfent. Új energiahullám söpört végig Marcuson, aki most hátravetette a fejét, úgy kapkodott levegő után. Teste hevesen vonaglott, erőteljesen löködte a csípőjét. Az orgazmus a meglepetés erejével hatott rá, mert olyan volt, mintha szétvetné az egész testét. Havily újabb orgazmusa eksztázisszerűen jött ugyanabban a pillanatban, mert Marcus érezte, hogy püföli két kezével a mellkasát és vállait, hallotta a sikoltását is, de aztán már csak az a hihetetlen örömérzet maradt, ahogy egymás után élvezett és élvezett, mintha soha nem akarna vége szakadni. Csupán remélhette, hogy nem tett kárt Havilyben. Havily teste a harcos izmos teste alatt vonaglott. Egyre-másra eksztázisban tört ki, érezte Marcus orgazmusának lüktetését, és ez így ment újból és újból, mintha a férfi sosem tudná abbahagyni. És Havily nem is akarta, mert ez az örömérzet egyszerűen hihetetlen volt. Tudta, hogy sikoltozik és kiáltozik, de képtelen volt visszafogni magát.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
99
Aztán mintha csak egy álom lett volna, Havily átsiklott az alsó térbe, a dimenziók közti helyre, melynek peremét körös-körül a sötétség burkolta és… ott volt vele Marcus is. – Ez meg mi a franc? – Marcus mozgása lelassult, de ott lihegett Havily nyaka fölött. – Mi ez a hely? Ó, te jó ég… ilyen jó még sosem volt, erre most megint itt vagyunk, ezen a helyen. Jóságos ég, Havily! – Azzal a lány testére omlott, mintha a sorozatos orgazmusoktól gyengült volna el. Havily megtartotta őt, teste reszketett alatta. Karját Marcus nyaka köré fonta. Olyan jó illata volt, de vajon mi az ördög történt már megint, és hol voltak egyáltalán… már megint? – Olyan ez, mint az álmainkban – mondta Havily. – Csak mintha ez az én ágyam lenne, nem a tied. De most is ez a sötétség képezi a határvonalat, mint ahogy a te ágyadban volt. Látod? Marcus bólintott, majd ismét mozgásba jött, lassú ritmusban siklott ki-be Havilyben. – A véred valamit művelt velem – suttogta. – Nem fáj, amit veled csinálok? – Hát persze hogy nem. Isteni érzés veled… csodálatos. Marcus erre gyorsított a tempón. Férfiassága kemény volt, mesésen érezte magát. – Ó, a fenébe – kiáltott fel. – Már megint elélvezek… mi az ördög folyik itt? Az orgazmus hulláma Havilyt is elkapta, a meglepetés erejétől hangosan felkiáltott. Marcus sebesen döfködte, és az orgazmus új magasságokba röpítette őt. A férfi háta ívben megfeszült, majd felüvöltött, vaskos mell izmai beleremegtek, miközben ismét a lányba lövelltek életnedvel. Aztán Havilyre roskadt lihegve, ő pedig átkarolta, kezével a hajába túrt. Az édeskömény illat ott lengedezett körülötte. Egy hosszú perc után Marcus kisiklott a lány testéből, lassan oldalra fordult, majd egyik könyökére támaszkodva nézett körül. – Azt hiszem, tudom, mi ez… tudom már, hol vagyunk. Épp most jöttem rá. Havily ismét a tér peremét körülvevő sötétségre pillantott. – Hol vagyunk? – kérdezte zavartan.
100
CARIS ROANE
– Természetesen a sötét foltban, Havily. És te hoztál minket ide, pontosan úgy, ahogy az álmaidban tetted. – De hát… ez az a hely, ahol Endelle vadászik a Parancsnokra, igaz? Mindig a sötét folton át üldözi őt. – Azt nem tudom, hogy üldözi-e. Sokkal inkább levadássza őt. És azt hiszem, a Parancsnok igazából nincs a sötét foltban, ha jól értettem Endelle elmondását. – Lepillantott Havilyre és halkan felnevetett. – Nos, ahhoz képest, hogy átlépő létedre többször is csalódást okoztál Endelle asszonynak, átkozottul erős képességekkel rendelkezel… a Harmadik Dimenzió képességével. – Dehogy – felelte Havily, és ő is felnevetett, de Marcus felvonta a szemöldökét. – Az nem lehetséges. – Dehogynem. Mert rendelkezel vele. – Azzal homlokon csókolta Havilyt. – És most hogy jutunk vissza? – kérdezte a lány. – Azt hiszem, ez rajtad múlik, nem rajtam. Már tegnap is elmondtam neked, hogy te hozol engem ide, nem fordítva – mondta Marcus, s megvonta a vállát. Ebben a pillanatban Havilynek eszébe jutott valami, de a gondolatra elborult az arca. – Jóságos ég… ha igaz, amit mondasz, akkor ez az oka, hogy Crace engem szemelt ki célpontnak. Ezért kaptam külön őrangyalt az átlépésem során, mert erre vagyok képes… beléphetek a sötét foltba. – Igen, ez logikus. Havily Marcuséra tette a kezét, és még mielőtt megszólalt volna, már pontosan tudta, mi fog történni. – Most pedig visszatérünk. A sötét folt elhagyása olyan érzés volt, mintha forgószél sodorta volna őket sebesen több ezer mérföldön át, aztán Havily egyszer csak ismét az igazi ágyában találta magát Marcusszal az oldalán. – Hát ez… félelmetes volt – mondta a férfi. – Csupán gondolnom kellett rá, és máris visszatértünk. – Nézz csak rám egy pillanatra. – Marcus a lányhoz hajolt, és megcsókolta. – Azt teszem – nézett a szemébe Havily. – Úgy értem, nézz végig az egész testemen.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
101
Havily pillantása a férfi mellkasára, majd karjaira siklott, majd megvastagodott hímtagjára, végül a lábaira. – Marcus, egész másképp nézel ki! – Másképp is érzem magam. A lány ismét a harcos szemébe nézett. – Hogy lehet ez? És miért? Talán ez lenne a breh-hedden hatása? – Nem. A véred tette ezt, attól lettem ilyen – rázta a fejét Marcus. Havily eltátotta a száját. Aztán megtapogatta Marcus mellizmait és bicepszeit, majd felvonta a szemöldökét. – Úgy festesz, mint aki megállás nélkül edzett egy hónapon át.
Medichi egy bárszéken ült a Cave-ben, abban a lepusztult bárban, ahová már csak a Vér Harcosai jártak. Cabernet Sauvignon-t kortyolgatott; a Harcosok közül ő volt az egyetlen, aki inkább bort ivott, nem pedig tömény italokat. Szerette a jófajta vörösbort. Már rég a White Tank Mountains keleti lábánál lett volna a helye a saját villájában, hogy végre ágyba bújjon. Ám miután egy kis időt Havilyvel töltött, vigasztalhatta őt, érezhette frissen mosott hajának illatát, valamint ahogy a lány mellei az ő mellkasának feszültek, idegei igencsak felborzolódtak. Nem jött álom a szemére. Ezért úgy gondolta, jót tenne egy pohár bor egy olyan helyen, ahol nem egy szép hölgy bódító illata lengi körül, hanem a háború szaga. Ez majd lehűti a kedélyeit. Hálás volt Marcusnak azért, hogy hirtelen felbukkant. Naná, hogy hálás volt… Mert még az a rövid perc, míg karjában tarthatta Havilyt, az is arra emlékeztette őt, amit hosszú évszázadok óta nélkülözött, és valami összeomlott benne. Kiégett bábuként ült, és magányossága nyílt sebként tátongott. Hogy a fene enné meg…
102
CARIS ROANE
Felhajtotta maradék borát, holott ilyet sosem tett. Mindig is lassan ízlelgette a fenséges nedűt. Most azonban – évszázadok óta először – valami keményebbre vágyott. Mondjuk egy whiskyre. Az új biliárdasztal mellett a levegő leheletnyi rezgése talpra parancsolta őt, és már épp kezébe kapta volna a kardját. Mert ugyan ki jönne napközben a Cave-be? Szívverése tüstént felgyorsult. Thorne jelent meg előtte. Hála Istennek… Egyszerre szólaltak meg, mindkettőjük ajkát ugyanazon szavak hagyták el. – Te meg mit keresel itt? Medichi visszahuppant bárszékére, és néhányszor mélyet lélegzett. Keze még remegett az adrenalintól, mely hirtelen lövellt ereibe. Mostanában mindannyian felfokozott idegállapotban voltak. – Szóval mi az ördögöt keresel te itt? – ismételte Thorne. Medichi a bárpult felé fordult, és minthogy ujjai még remegtek, minden erőfeszítésére szükség volt, hogy ne öntse mellé a bort, miközben poharát újratöltötte. Aztán kortyolt egy jó nagyot, majd hosszasan sóhajtott. – Új hírem van számodra, főnök. – Azzal odafordult a Vér Harcosainak vezéréhez. Thorne szeme – mint mindig – vérben úszott. Ez a kialvatlanság biztos jele volt. – Miféle új hír, he? – Thorne felvonta szemöldökét, két kezét csípőre tette. – Csak először azt áruld el, hogy miért nem vagy otthon az ágyadban, miért nem alszol? – És te miért nem? – Én kérdeztem előbb, te seggfej. – Visszamentem Havilyhez, hogy meggyőződjem róla, biztonságban van. Thorne pár lépést tett felé, közben a mögötte sorakozó bárpolcokat vizslatta, míg minden kétséget kizáróan megtalálta, amit keresett. Ott volt a kedvenc itala, a Ketel One. – Na és hogy van Havily? – Ki van borulva. A házát elözönlötték a Milícia Harcosai. – Hányan vannak ott? – Legalább két tucat.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
103
– Helyes. – Azzal az ital után nyúlt, lecsavarta a palack kupakját, majd töltött magának háromujjnyit. Vett egy mély levegőt, fejét hátravetette, és egy hajtásra leküldte torkán az italt. Thorne megviselt harcos volt. Még szarkalábak is húzódtak mindkét szeme mellett, ami pedig elképzelhetetlen volt a Másik Földön, csak nem úgy, hogy valaki minden éjjel csatázik, szabad idejében Endelle-lel perlekedik, közben rendesen iszik, és sosem alszik. Thorne számára láthatólag az volt az egyetlen kikapcsolódás, mikor minden hajnalban meglátogatta húgát a Teremtő Kolostorában. Thorne igazi szerető és odaadó fivér volt. Thorne egy koccanással a bárpultra tette a poharát, majd Medichire nézett. – Szóval… mi az az újság? Vagy csak annyi, hogy Havily jól van, és a Milícia Harcosai őrzik a házát? – Dehogyis. Még ott voltam, amikor hirtelen felbukkant Marcus. Medichi hallotta, hogy Thorne lélegzete hirtelen kimarad, majd megragadta a karját és megszorította. – Na, ne szívass, öregem! – Visszajött. A dezertőr visszatért. Thorne feje úgy rezgett, mintha áram ütötte volna meg, aztán szaggatottan sóhajtott fel. – És itt is marad? Mondd, hogy itt marad! – Hát… nagyon ki volt akadva, mikor meglátta, hogy átkarolom Havilyt. Thorne kutatóan nézett Medichi szemébe, ő pedig határozottan bólintott. – Szóval azt hiszed, hogy a breh-hedden elkapta őt? – Nagyon úgy néz ki. Nekem például valahogy így köszönt: Vedd le a mancsod a csajról, te seggfej! Thorne enyhe mosolya erre széles vigyorrá terebélyesedett, örökké komor arckifejezése felderült. Aztán újfent a Ketel után nyúlt. – Hát… köszönjük meg a Teremtőnek az ilyen apróbb szívességeket is.
104
CARIS ROANE
– Szóval ez a teljes felvétel? Semmi több? – kérdezte Crace. Az íróasztalánál ült abban a hivatalban, amit négy hónappal korábban Greaves egyik magas rangú tábornokától csaklizott el. Rith épp most játszotta le neki azt a DVD felvételt, ami a Superstitions elleni támadásról készült. Ennél az akciónál Rith személyesen robbantotta fel azt a gyújtóbombát, ami arra volt hivatott, hogy kioltsa Luken Harcos életét. És láthatóan minden rendben folyt… akkor hát miért fulladt kudarcba az akció? Rith mellette állt, és igencsak csendben volt, mindössze ennyit tudott kinyögni: – Igen – felelte roppant szűkszavúan. – Ez az egész felvétel. Thorne Harcos már fél perccel azután ott termett, hogy Luken Harcos a földre zuhant. – Kurva nagy pech – mormolta Crace, és a látottak fölötti nemtetszésének még egy röffentéssel is hangot adott. Úgy gondolta, a lángok csaphattak volna magasabbra is… ám a színük tetszett neki: rózsaszín, zöld, sárga… igazán látványos ez a szarság. De hogy a bús francba történhetett, hogy az a harcos nem halt meg? Ugyan mi értelme volt ennek az egész látványos tűzijátéknak, ha senki sem halt bele? – Van azonban még valami, ami bizonyára elkerülte a figyelmét – folytatta Rith, majd mindkét kezével a számítógép billentyűzete felé intett. – Megengedi? – Hát hogyne – felelte Crace, és arrébb lökte magát a görgős irodai székével. Ösztöne azt súgta, hogy ezt a vámpírt, aki előtte olyan alázatosnak mutatkozik, itt helyben meg kellene ölnie. Meg is tenné, csakhogy Greaves kedvelte ezt a kis szarházit. És a kis szarházi ráklikkelt egypár helyre a képernyőn, majd azt mondta: – Itt van. Halványan látszik az a vörös haj. Csak akkor épp messze voltam, és már távozni készültem. Ezért nem láttam, hogy egy harmadik személy is érkezik. Felpakoltam a kamerát meg az állványt, és eltűntem onnan. Csak később vettem észre ezt az újabb fejleményt. Crace egészen közel hajolt a képernyőhöz. – A kurva életbe… szóval úgy gondolja, hogy ez itt Morgan vámpír? – Crace még mindig a szájában érezte a lány vérének különleges ízét. Még a szívverése is felgyorsult, ha erre gondolt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
105
– Igen, úgy gondolom. – És mi az ördögöt keresett a helyszínen? – kérdezte Crace. – Igazából az a kérdés: vajon honnan tudta Thorne Harcos, hogy Luken Harcosnak segítségre van szüksége? – Úgy érti, valaki sürgősen értesítette? – Crace a homlokát ráncolta. – Biztosan nem tudhatom. De Morgan vámpír különös kapcsolatban áll Luken Harcossal. Ezért azt hiszem, azt is tudta, hogy a harcos bajban van. – Telepatikus kapcsolatban vannak? – Nem feltétlenül, de úgy gondolom, lehetséges, hogy Medichi Harcossal van ilyen összeköttetésben. A harcos ezért érkezhetett olyan sebesen a házához tegnap este. Na ne játszd itt a Sherlock Holmest, gondolta magában, hangosan azonban csak ennyit mondott: – Folytassa. – Thorne Harcos magától semmiképpen sem tudhatott arról a gyújtóbombáról, sem arról, hogy egyik harcosa padlón van. Gondoskodtam arról, hogy az Awatukee Határvidéken – ahol Thorne harcolt – bőséggel jelen legyenek a halál vámpírjai, hogy lefoglalják. Mégis odaért, pedig Luken Harcos keményen a földre zuhant, és mint ön is láthatta, képtelen volt arra, hogy bárkit is segítségül hívjon. – És úgy gondolja, Morgan vámpír valami módon tudomást szerzett Luken Harcos súlyos sérüléséről és közbeavatkozott? – Igen, így gondolom. – Ám, ha nem volt közöttük telepatikus kapcsolat, akkor mégis hogyan magyarázza ezt? – Emlékszik a tegnap esti gyorsjelentésekre? – Igen. – A Látnokok egyik tudósítója rendkívüli helyzetről beszélt. És legalább hat másik jelentés érkezett a Látnokok Erődjéből az elmúlt huszonnégy órában Morganről. Az egyikben az állt, hogy képes belépni a sötét foltba. Crace erre felvonta a szemöldökét. Némi kétkedéssel fogadta a Látnokok próféciáit. – Ezzel arra céloz, hogy a sötét folton át talált rá Luken Harcosra?
106
CARIS ROANE
– Igen, lehetségesnek tartom. Ez sok mindent megmagyarázna… mindenekelőtt azt, hogy gyakorta tűnik fel a jövőre vonatkozó előrejelzésekben. Crace a fejét csóválta. Tudomása szerint csak Endelle rendelkezett azzal a képességgel, amellyel be tud lépni a sötét foltba. Ez pedig már a Harmadik Dimenzióba tartozók képessége volt, amivel még maga Greaves sem rendelkezett. Hát igen… ezért támadtak kételyei a hírrel kapcsolatban. – És mindezt azért mondja el nekem, mert… – Mert tudom, hogy az egyre erősödő képességein túlmenően is érdeklődést tanúsít Morgan iránt. Crace még annyira sem bízott Rith-ben, mint amennyire megvetette. Megérezte a férfi kétszínűségét és cselszövéseit, ám mindez most nem számított. E pillanatban valami oknál fogva az állt Rith érdekében, hogy megossza Crace-szel az információkat Havily Morganről, és ez most így volt rendjén. Talán egyszerűen csak ő is azt akarta, hogy a lány eltűnjön a képből, ahogy azt Greaves is óhajtotta. Mert ha Havilyt holtan tudhatják, az neki újabb jó pont a Parancsnok részéről. Crace érdeklődése Havily iránt pedig valóban egészen más természetű volt. Az igazat megvallva, fütyült a lány természetfeletti képességeire. Ő csak a vérét akarta… de folyton-folyvást. Még soha nem érezte magát ilyen jól ebben a hosszú, kurva életben. Behajlította jobb karját, és érezte dagadó bicepszét. Szarni rá, ha a Morganről szóló gyorshírek nem igazak. A vére pontosan olyan hatással volt rá, mint a haldoklók vére: fokozta fizikai erejét és a libidóját, valamelyest javította normál emberi képességeit is. Tehát? Lehet, hogy igazi kincsre bukkant. Rith ellépett a számítógép mellől, majd az asztalt megkerülve szembe állt Crace-szel. – Van itt még valami. Bizonyos összefüggés áll fenn a jövőbeni előrejelzések között. – Éspedig? Mióta Crace Rith vámpírt ismerte, most először látott némi színt az arcán… alig észrevehetően, de azért most mégiscsak halovány rózsaszínre váltott. Ugyan mi a franc lehet az oka?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
107
– Morgan vámpírról és arról a halandó szárnyas nőről van szó. Végre az is felbukkant a jövőbeni előrejelzésekben. Crace előrehajolt székében, majd felállt. – Mi a fenéről beszél? – Mozdulata olyan gyors volt, hogy széke hátraszánkázott és a kőfalnak ütközött. – Az elmúlt négy hónapban egy szót sem hallottunk semmiféle szárnyas halandóról, most meg hirtelen összefüggést találnak e között a két nő között. Olyan kurvára biztos ebben? – Igen. Crace tudta, hogy ez a szarházi elhallgat valamit… mégpedig valami fontosat. – Mondja meg, mit akar, Rith! – Nos… őt akarom, ezt a szárnyas halandót, aki állítólag repülni tud. – Miért? – Crace tudta, hogy amit az ellensége most fog mondani, az az igazán fontos. – Mert ő ugyanazt jelenti számomra, mint amit Morgan önnek. Szóval vérdonor kell neki? Nem, dehogy. Akkor meg mi? A rohadt életbe… Rith sosem fogja neki elárulni, ő pedig sosem tud majd olvasni ennek az átkozottnak a gondolataiban. Hát nem a meglepetések napja volt ez? Crace ellazította a vállait. – Akkor hát a lényegre térve… amennyiben történetesen együtt bukkanok erre a két nőre, ahogy azt az előrejelzések valószínűsítik, azt akarja, hogy személyesen magának hozzam el ezt a szárnyas halandót? Rith üres pillantással nézett rá, szinte megmutatva mentális védőpajzsait. – Lekötelezne, ha megtenné nekem ezt a szívességet. – Akkor hát meglátom, mit tehetek magáért. – Crace mestere volt a hazudozásnak. Több módja is volt annak, hogy elpusztítson egy ellenséget. Miután Rith távozott, Crace a hadiközpontba indult. Végignézett a jelenlévő magasrangú személyeken, ám ügyet sem vetett az öt tábornokra, hanem egyenesen a hatodikra nézett. Leto tábornok volt az, a Vér Harcosainak korábbi tagja. Kimondottan utálta Letót, és a legkevésbé sem bízott benne.
108
CARIS ROANE
A nyomkövető hálózat képernyőjéhez lépett, és beütötte a koordinátákat, hogy megjelenítse a Metró Phoenix körzetet a Halandók Földjén. Egy szárnyas halandónak a természeténél fogva igen erős kisugárzással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a hálózat jelet fogjon és kimutassa. Ha egyszer megtalálja, hol van, máris a nyomába eredhet. Most Letóra pillantott. Mennyire megvetette ezt a szarházit, aki Alison Wellsszel harcolt a Tolleson arénában és veszített ellene. Magas volt, legalább egy hüvelykkel magasabb Crace-nél, és igencsak fejlett izomzattal rendelkezett. Szeme élénk kék, fekete haja hosszú, mint a harcosoké, amit hagyományosan a cadroen-nal fogott hátra, mintegy emlékeztetve a magasrangúakat, hogy ő egykoron a Vér Harcosaihoz tartozott. Ugyan ki nem szarja le? Odaintette magához Letót, utasította, hogy tartsa szemmel a nyomkövető hálózatot, egyben elmondta neki, mi az, amit tulajdonképpen keres. Arra kérte a tábornokot, hogy mihelyt kellően erős jelet fog erről a szárnyas halandóról, azonnal értesítse őt. Ő maga addig is a kovácsműhelyében tartózkodik. Leto becsületére legyen mondva, hogy csupán az orrcimpái remegtek meg kissé, majd válaszolt: – Igenis, Fő Adminisztrátor úr. A Gazda lett volna a helyes megszólítás, ám Crace úgy vélte, a tábornok inkább a nyelvét harapta volna el. Mikor Crace egy áttűnéssel az épületkomplexum gyomrában termett, – mélyen a föld alatt, az ő gyönyörű kovácsműhelyében –, szinte megborzongott a jövőbeni kilátásokra gondolva. Ha valóban valami összefüggés van Havily Morgan és a szárnyas halandó között, akkor hamarosan kedvenc vérdonorja társaságában lehet – gondolta magában Crace. Mennyire kedvelte a szinkronicitást… Közeledett az este hét óra, Parisa Lovejoy pedig a fürdőszobában a tükör előtt állt. Fekete csipkés bugyit viselt, semmi egyebet. Felszínesen szedte a levegőt, szeme égett, háta szinte lángolt. Tíz napot várt. Ezt sosem léphette túl, mert akkor spontán történt meg a szárnybontás. Az elmúlt tíz évben, mióta az az esemény
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
109
hatalmába kerítette a testét, mindeddig csakis teljes magányban és titokban bonthatta ki a szárnyait. De mindennél jobban félt attól, hogy ez a különleges képessége a nagy nyilvánosság elé tárul. Lehunyta a szemét. Mélyen szívta be a levegőt, aztán lassan engedte ki. Ezzel egyidejűleg ellazította a kemény, égő dudorokat, melyek V alakban sorakoztak a hátán. Ezt követte az a rendkívül fura rezgés, majd a szinte elviselhetetlen viszketés. Hányinger tört rá és megborzongott. Ezt már előbb is meg kellett volna tennie, ám annak ellenére, hogy tudott már valamennyit a felsőbb dimenzióról, a Másik Földről, mégis aggódott amiatt, hogy ő, az egyszerű emberi lény – egy halandó – képes szárnyat ereszteni. Valahogy nem volt ez normális, legalábbis nem az ő dimenziójában. Előbb ívben feszítette meg a hátát, majd előrehajolt. Ekkor kezdődött az a szemérmetlenül kellemes érzés, ami szinte olyan volt, mint a szex. Izgalmi hullámok bizsergették végig a melleit, majd belülről az egész testét, annak legmélyéig. És ekkor előbukkantak a szárnyai, mint jól olajozott zsanérok csusszantak ki a testéből, ahogy az a már átlépetteknél is történt, mikor szárnyat bontottak. Hálás volt, amiért tudomást szerzett a felsőbb dimenzióról. Ha nem így lett volna, bizonyosan megőrül már az első szárnybontás alkalmával. Miután szárnyai teljesen kitárultak, felegyenesedett. Pillantása a melleire esett, melyek mindig ilyen teltek és előre meredőek voltak, mintha épp most jutott volna az orgazmus csúcsára. Gyomrát még mindig a hányinger szorongatta, és gyengének érezte magát, mint aki épp elesni készül, ezért nagyon óvatos. Pillantása azonban most a szárnytollakra esett, a krémszínű szárnyak magasságára és szépségére, melyek a három méter magas plafont verdesték. Lehajolt, úgy nézte magát a tükörben. Talán kiábrándította őt az a tény, hogy egy komplett anomália volt itt a földön, ám a szárnyai akkor is csodásak voltak. – Milyen gyönyörű – suttogta, tekintete balról jobbra siklott, végig a szárnyak ívein. Szíve sajgott a látványtól és a már jól ismert vágyakozástól. Jól tudta, mi ez az érzés: Hívják őt… arra szólítják, hogy lépjen át a fölső dimenzióba. Tudott a dimenziók világáról, mert rendelkezett egy másik természetfeletti képességgel is: látomásai voltak a Másik Földről.
110
CARIS ROANE
Legalábbis ő látomásoknak nevezte ezeket. Olyankor, mikor teljes nyugalmi állapotba hozta önmagát és megélesítette látásának fókuszát, átlátott a felsőbb világba, mintha ablak nyílna rá. Az egészben persze az volt a legfurcsább, hogy ezek a látomások egy bizonyos férfira összpontosultak; egy nagyon magas, izmos harcosra, akiről kiderült, hogy vámpír és harcos egyszerre. De mégsem olyan volt, mint más vámpír harcosok. A Másik Földön szolgált hat másik harcossal, akiket mind név szerint ismert. A csapatukat pedig a Vér Harcosainak hívták… bizonyára azért, mert vámpírok voltak. Vámpírok. Már nem esett nehezére kiejteni ezt a szót, pedig ez korábban nem így volt. Mindig is azt hitte, hogy a vámpírok egy sötét mitológia szüleményei. Így aztán, mikor különleges látomásaiban megjelent neki a felsőbb dimenzió világa, mindjárt úgy jelent meg, mint a vámpírok világa. Ehhez pedig hozzá kellett szoknia. Akárcsak a szárnyakhoz. Megjátszatta kissé a hátizmait, mire a szárnyak tüstént reagáltak, mintha izmainak nyúlványai lennének. Képes lett volna teljes szélességükben kiterjeszteni azokat, ha a fürdőszoba nagyobb lett volna. De szorosan a teste köré is tudta vonni, mintha begubózott volna. Erős vágyat érzett, hogy meglengesse a szárnyait és repülni kezdjen, ám ezzel csak azt érte volna el, hogy felemelkedik a padlóról, fejét beveri a mennyezetbe, netán még nyakát töri. Kinyújtóztatta bal szárnyát, és jobb kezével végigsimított a tollakon. Azok rendkívül érzékenyek voltak az érintésre. Ha meghúzott közülük egyet, az bizony fájt. Fejét előre-hátra ingatta. Sok minden volt még, amit nem értett. Szárnyai egy évvel ezelőtt jelentek meg, kezdetben havonta kellett azokat kibontani, mostanára azonban már legkésőbb tíz naponként. Ami pedig a látomásait illeti, a legutóbbi igencsak zavaró volt. Látta, hogy Medichi Harcos meglátogatja Luken Harcost valahol, ami kórházi szobának tűnt. Azt nem tudta pontosan, mi is történt a harcossal, csak azt, hogy csúnyán megégett. A két férfi pedig amiatt aggódott, hogy az eset miatt Luken Harcos nem tud majd repülni többé. Medichi Harcos igencsak jóképű volt, előreugró arccsontjával és sima olívabarna bőrével. Haja fekete és igen hosszú. Néha egy
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
111
bőrpánttal fogta össze, amit cadroen-nek neveztek, időnként azonban kibontotta, hogy szabadon omoljon alá. Vajon mi ez az egész, ami vele történik? Miért van annyira rákattanva Medichi Harcosra? Mit művelt vele ez az egész dolog? Lehetséges lenne, hogy megbolondul, és ezek az élmények és történések mind csupán hallucinációk? De csak a fejét csóválta; nem, az nem lehet. Amit átélt, az valóságos volt. Lelkének legmélyén jól tudta, hogy szárnyai léteznek, látomásai pedig valóságosak. Pillanatnyilag talán egyikre sem talált volna magyarázatot, de nem kételkedett annak valóságosságában, amit szeme látott, és amit a teste érzékelt. Elmosolyodott. Már jó ideje ki akart próbálni valami újat. Valami oknál fogva úgy döntött, hogy ma este cselekedni fog: próbarepülést végez, még ha csak egészen aprót is… inkább csak amolyan lebegés lesz. Továbbra is csak a fekete csipkebugyi volt rajta, és most összébb húzta szárnyait a háta mögé, hogy így átvonulhasson a házon anélkül, hogy szárnyai megsérülnének. Fürdőszobájának ajtaja egy folyosóra nyílt, korláttal, mely az alatta fekvő kis belső udvarra nézett. Ez az udvar teljesen zárt volt, a ház közepén helyezkedett el. A körülötte lakó szomszédok tehát semmiképp sem láthatták meg. A két szint nem volt nagyon magas, ő pedig biztos volt abban, hogy ha kiterjeszti a szárnyait, lebegve érhet le a kövezetre. Legalábbis nagyon remélte. Kilépett a folyosóra, majd a korlátnak támasztott létrán felmászott néhány fokot. Biztos, hogy meg akarja csinálni? Szíve hevesebben kezdett verni. Kiterjesztett szárnyaival egyensúlyozott, majd egy enyhe csapással kissé feljebb emelkedett, rá a korlátra. Lábait megvetette a kovácsoltvason, de igyekeznie kellett, hogy egyensúlyát megtartsa – lábujjait a korlát köré görbítette, miközben kinyújtotta két karját, szárnyait úgy manipulálta, hogy se előre, se hátra ne billenjen. Végre stabilizálódott a helyzete. Szárnyait teljesen széttárta, majd jó mély lélegzetet vett. Tényleg meg akarja csinálni?
112
CARIS ROANE
El nem tudta képzelni, hogy festhet fekete csipkebugyiban, mezítelen melleivel, miközben szárnyait az udvar fölé terjeszti. Mégis remek érzés volt… Tisztában volt a veszéllyel, ha netán nem jól csinálja, de erre most egyáltalán nem gondolt. Ehelyett egy szárnycsapással az alatta tátongó térbe ugrott. És ahogy remélte, szárnyai a levegőbe kapaszkodtak, ő pedig lebegve ereszkedett a kemény burkolatra. Ő, magasságos ég! Először repült. Ez volt az első repülése! Elmosolyodott, és hol az egyik, hol a másik szárnyvégét vette szemügyre. Szíve hangosan és súlyosan kalapált. Mélyet lélegzett, majd közelebb húzta szárnyait a testéhez, aztán megfordult és felpillantott a korlátra, ami legalább öt méter magasan volt, ami több, mint egy emelet. Arra gondolt, hogy néhány szárnycsapással megpróbál ismét visszajutni a korlátra, ám ez már túl sok kockázat lett volna aznap estére. Mert mi van, ha netán túl erősen csapkod, és túljut a háztető vonalán? Vagy felkapja őt egy légáramlat, és a ház mögötti domb felé sodorja? Nem, ezt most mégsem csinálja meg, ám azt mindenképpen, hogy behúzza a szárnyait, aztán visszamegy a házba, újból felmászik a létrán a korlátra. Igen, ezt már meg tudja csinálni. És meg is csinálta… újra… aztán újra…
Havily felébredt és kinyújtózkodott. Az ablak felé pillantott, és a szürkületi fényből tudta, későre jár… lehet már hét óra is, talán már jócskán el is múlt. És ez be is igazolódott, ahogy az éjjeliszekrényén álló órára pillantott: mindjárt fél nyolc. Kora estébe nyúlóan aludta át az egész délutánt. Ám az elmúlt éjszaka eseményeit tekintetbe véve nem volt meglepő, hogy ennyit aludt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
113
Hallotta Marcust a konyhájában. Edények csörömpöltek, és ezért Havily fokozta a hallótávját. – Hát itt nincs semmi, csak Yoplair joghurt. – Morogta a harcos csalódottan. Vajon kihez beszélt? – Oké, szóval úgy hívják, „Give Me Greek”. Nem, köszi, majd én felhívom és rendelek. Kösz, Jeannie. Hűha! Marcus a Központot hívta, hogy a helyi éttermekről kérdezze? A férfiak néha tehetetlenek voltak… Marcus legalább feltalálta magát. Na, de azért mégis… a Központot hívni emiatt?… Mmmm… valami kaja azért jó lenne. A gyomra hangosan korgott. Gyorsan kicsusszant az ágyból és indult a fürdőszobába. Egy perccel később belépett a zuhanyzóba, s a meleg vízsugár mennyei érzést keltett benne. Most, hogy Marcust több fal választotta el tőle, és agyát nem hódította el az erős édeskömény illat, tiszta fejjel tudott gondolkodni. Azzal a férfival feküdt le, aki az utolsó lett volna ezen a bolygón és minden dimenzióban, akivel szeretkezett volna… vagyis Marcus Harcossal, a dezertőrrel. Nem szabad megfeledkeznie egy jelentős tényről: Marcus kétszáz évvel ezelőtt dezertált, elhagyta a bajtársait. Milyen jellem az ilyen és mennyit ér? Bár nagyon élvezte a harcos testét a sajátja fölött, ami gyengéd érzéseket szabadított fel benne, de ez az egész mégiscsak ennek a szörnyű breh-hedden-nek a hatása, mely arra csábítja őt, hogy olyan valakit szeressen, aki azt nem érdemli meg. Vajon mihez kezdjenek ezek után ők ketten? Ezután is bújjanak ágyba, hogy egymás testét élvezhessék, elmerüljenek egymás illatában, csókolja a férfi az ajkait, túrjon kezével a hajába, markolássza roppant izmait? Már csak a gondolatától is irtóra felizgult… – A fenébe is, Havily! – kiáltott be hozzá Marcus a konyhából. – Nem állnál már le ezzel a vadvirág illatáradattal? Esküszöm, mindjárt odamegyek és rád töröm az ajtót, ha így folytatod. Szóval a fürdőszobából még a konyháig is eljutott Marcushoz az ő illata? Szép kis slamasztikába került. Mert ha nem is kötötte volna őt Marcushoz a breh-hedden, az igazság az, hogy akkor is nagyon élvezte volna ezt az egészet. Pedig az ördögbe is, nem kellett volna így lennie, de mégis így volt. A baj az,
114
CARIS ROANE
hogy igencsak régen volt férfi az ágyában, így ő is ugyanolyan hibás, mint Marcus. A nászútján lévő fiatal nő volt, aki mindent, amire szüksége volt, a másik szobában megtalálta. Elzárta a zuhany csapját, kilépett a fürdőszobaszőnyegre, felkapott egy törülközőt, majd szárazra dörzsölte magát. Aztán szép komótosan kente be bőrének minden négyzetcentiméterét Clinique testápolóval. Halk kopogtatást, majd kaparászást hallott az ajtón. – Havily? – Az ajtó rése alól tömény édeskömény illat áradt be a gőzzel megtelt fürdőszobába. Hűha… – Igen – nyögte ki végül Havily. – Beszélnünk kell. – Újabb édeskömény illatáradat következett. Magas ég… Havily többször is mélyen szívta be a levegőt. – Tudom – felelte, de egyáltalán nem sietett. Lassan kente be jobb, majd bal szeme alatt a bőrét hidratáló krémmel, ami ugyan igazán nem volt fontos, de már maga a rituálé megnyugtatta őt. – Meddig leszel még odabent? – Nem tudom. De itt biztonságban érzem magam. – Nem vagyok én szörnyeteg. – Azt is tudom. – Csak tudatni akartam veled. – Jó, értem. – Marcus mégiscsak egy dezertőr volt. Viszont négy hónappal ezelőtt megmentette az életét az Endelle palotája elleni támadás során. Úgyhogy ez a vámpír egyáltalán nem volt rossz teremtés. – Oké… szóval görög kaját rendeltem. – Pár perc és kint vagyok. Megígérem. – Jó, rendben. Havily az ajtóra bámult. Vajon mihez kezdjen ezzel a férfival. Marcus jó félórát járkált fel-alá az ebédlőben, majd sarkon fordult, átvonult a konyhán, ki a hallba, egyenesen az egyik ajtóhoz, amit mindeddig figyelmen kívül hagyott. Lenyomta a kilincset és benyitott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
115
Megdöbbentette, amit ott látott. Irodahelyiségnek látszott, melynek kellős közepén egy jókora építészeti makett állt, alapterülete körülbelül egy méterszer két méter, magassága pedig mintegy százhúsz centi. Vajon mi az ördög lehetett ez? Olyasminek tűnt, mint valami befejezetlen irodaépület-komplexum. Észrevette, hogy az építmény legfelsőbb szintjén több széles, zöld sáv terül el, ő pedig tudta, hogy ez pázsitot jelent, ebből pedig az következett, hogy igazából ez az egész építmény a föld alatt van. A mélyre süllyesztett miniatűr acél mestergerendák jelezték, hogy többszintes építményről van szó. Szóval ilyesmivel foglalkozik Havily a szabadidejében? – Hát te meg mit csinálsz itt? Marcus nem fordult meg azonnal, mert alig hihette el, amit látott. – Nem akartam kíváncsiskodni… de mégis, mi ez az egész? Mert számomra lenyűgöző. Marcus hallotta Havily sóhaját. – Ezen az építészeti tervezeten dolgoztam az elmúlt pár évben. Ez egy katonai adminisztratív épületkomplexum. Már jó ideje úgy gondolom, hogy Endelle asszony operatív irányítása komoly mértékben javulhatna egy ilyen új létesítménnyel. Volt már egy kész makettem, amit be akartam mutatni, ám egy lángszóró megsemmisítette. Marcus a válla fölött pillantott hátra a lányra. – Ezt meg hogy érted? Újabb sóhaj következett. – Megpróbáltam bemutatni az elképzeléseimet Endelle asszonynak, ám ő azonnal nemtetszését fejezte ki. Az egészet elégette egy szempillantás alatt, bár azt is el kell ismernem, hogy részemről szörnyen rossz volt az időzítés. De azért mégis… Marcus most teljesen hátrafordult, szembe Havilyvel. – Nos, nem szándékoztam a magánügyeidbe avatkozni… csak igyekeztem lefoglalni magam unalmamban. És… úgy terveztem, hogy itt maradok veled, amíg tisztázódik, kellő biztonságban vagy-e. Havily bólintott. – Szükségem van rád, mert tudom, hogy nem vagyok biztonságban. Óó… – Marcus hallotta a rezgő hangot, miközben Havily a nadrágja zsebébe nyúlt. – Bocs, de ez ő. – Azzal kihúzta a vállait. – Igen, Endelle
116
CARIS ROANE
asszony. – Pillantását Marcusra szegezte, arcszíne élénkebbre váltott. – Hát persze. Máris. Havily a telefonra pillantott, és elhúzta a száját. – Tudod, azért legalább odavihetett volna minket. Most hívhatom fel Jeannie-t. – Miért, mi a helyzet? – Jobb lesz, ha visszamondom a vacsora rendelést. Marcus felvonta szemöldökét. Először a válaszra volt kíváncsi, úgyhogy a mellkasán keresztbe fonta a karját. – És mégis hova megyünk, hogy nem mehetünk oda magunk egy áttűnéssel? Havily ránézett. – Jogos a kérdés. Endelle volt az, és azt akarja, menjünk rögvest a palotájába. De fogalmam sincs, miért, azt pedig nem kockáztattam, hogy magyarázatot kérjek tőle. – Ezt okosan tetted – mondta mosolyogva Marcus. – Na igen… tanultam egyet s mást az elmúlt pár hónapban, mióta közvetlenül mellette dolgozom. Az új irodám a folyosó végén van, az ő hivatalai mellett. Nekem elhiheted, hogy ott még a legjobb nap sem leányálom. – Szóval egy emeleten dolgozol vele? – mosolygott Marcus. – Nem mondom, te aztán bátor nő vagy. – Most kötekedsz? – Ugyan már, dehogy. Elfelejted, hogy már párezer éve ismerem ezt a nőt? És azóta nem sokat változott. Azzal előhúzta zsebéből a telefonját, megnyomta az újratárcsázás gombját, majd lemondta a vacsorarendelést. Aztán visszadugta zsebébe a készüléket. – És most hogy csináljuk? Havily még a kezében tartotta iPhone készülékét. Megérintette a képernyőt, majd a füléhez emelte. – Szia, Jeannie, Havily vagyok. Nem, kösz, minden rendben, jól vagyok. Csak az van, hogy Marcust meg engem a palotába hívtak, oda kellene vinni minket. – Jeannie erre mondott valamit, mire Havily elnevette magát. – Hát igen, én is épp ezt akartam kérni tőle, de te is tudod, mennyire türelmes őnagysága. Úgyhogy megtennéd ezt nekünk? Közben a kezét Marcusnak nyújtotta. A harcos megfogta azt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, és már régóta ismernék egymást.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
117
– Igen, készen állunk. A levegő rezgése két másodpercig tartott… suhanásnyi idő az alsó térben. Aztán a következő pillanatban Marcus egy igencsak ismerős rotundában állt… ez ugyanaz volt, ahol utoljára látta Havilyt a palota elleni támadás után. – Ó, te jó ég – mondta suttogva a lány. Elengedte Marcus kezét, és körbefordult a rotundában. Ő is jól emlékezett erre a helyre. A fal felé fordult, ahová Marcus szorította, derékig felhúzta a szoknyáját, készen arra, hogy magáévá tegye, miközben ajkát az övére tapasztotta. Ekkor lépett közbe Luken. Medichi is ott volt, elrántotta tőle Marcust, Jean-Pierre pedig őt tartotta vissza. Marcus most közelebb húzódott hozzá, bár a lány nem nézett rá. Szerette volna megérinteni Havilyt, de visszafogta magát. – Sosem kértem bocsánatot aznap éjjeli viselkedésem miatt. Havily, igazán sajnálom, amit tettem, de akkor nem voltam önmagam. – És ezzel még keveset is mondott. Havily gyors lélegzetet vett, de nem húzódott el a harcostól. Marcus pedig merészen a karjára tette a kezét. Havilynek a lélegzete is elakadt, és Marcus mintha halk nyögést hallott volna, de ebben nem volt biztos. – Mindig amiatt aggódtam, hogy teljesen elrettentettelek – folytatta a férfi. – Utáltam magam amiatt, amit tettem, és amit tenni készültem veled. Féltem attól, hogy lelkileg összetörtelek, és azután rettegni fogsz minden férfitől. – Nem, dehogyis – suttogta Havily. Hangja megremegett. – Nem rettentem meg. Csak… legyőzött voltam. Én is akartalak téged. Bármit éreztél is, én ugyanazt éreztem. – Teljesen elment az eszem, úgy ki voltam rád éhezve. – Az utolsó szó szinte hörgésbe fulladt. Marcus félresimította Havily haját a nyakából, majd ajkát a bőrére tapasztotta. Érezte, hogy a lány térdei megrogynak, ám ő szorosan tartotta a derekánál fogva. Havily torkából éles nyögés szakadt fel. Mintha nem is pár hónapja, hanem csak tegnap történt volna az egész, Marcus ugyanúgy vágyott a lányra, és most ugyanúgy a falhoz akarta szorítani, mint azon az éjszakán. – Annyira akartalak – a szavak rekedten törtek fel a harcos torkából.
118
CARIS ROANE
– Hagytam volna, hogy magadévá tégy – zihálta Havily. És végre… a fal megint ott volt Havily mögött, Marcus pedig nekinyomta testét, csípőjét előre feszítette, hadd érezze a lány, mennyire bekeményedett az iránta táplált vágytól, és mennyire készen áll a cselekvésre. – Marcus – suttogta Havily. – Ó, magasságos ég… ugyanúgy akarlak, mint azon az éjjelen. Édesebb szavak nem is hagyhatták volna el az ajkát. Marcus felemelte a lány szoknyáját, és már megragadta bugyijának pántját, mikor megérezte azt a hihetetlen erőt maga mögött. Aztán gúnyos szavak hangzottak fel. – Ó, hát ez frankó – harsant fel Endelle hangja. – Ingyen előadás… Legalább meglesz a jutalmam, amiért megzavarták a meditációmat. Most már el ne engedje őt, Harcos… hisz akkor teljesen összetöri a szívét. Marcus elfordult Endelle-től, miközben azon tűnődött, mennyi ideig tart, míg gerjedelme lecsillapodik. Pillanatnyilag úgy érezte, egy évszázadba is beletelik. De azért továbbra is védőén fonta karját Havily dereka köré. A lány pedig zihálva szedte a levegőt. – Ó, sűrű elnézést kérek, Endelle asszony – hadarta Havily. Marcus a válla felett pillantott hátra a Legfőbb Nagyságára, aki most hosszú, lila vászonköntöst viselt… mind mindig, mikor a sötét foltban készült vadászni. – Hát, szar lehet neked ez az egész ügy, Morgan. De ha a helyedben lennék, hagynám, hogy beteljesedjen az az átkozott breh-hedden, és kihúznám a páromat a letargiából. Bár kutya legyek, ha meg tudom mondani, ugyan mivel érdemied ki, hogy a Vér Harcosainak egyikét az ágyadba viheted. Éles szavak voltak ezek, amiket az asszonyához intéztek, és ez bizony kezdte lehűteni Marcus gerjedelmét. Lassan megfordult, egyben odaállt Havily elé. – Bölcsen tenné, ha többé nem beszélne vele így. Mocskos szája van, Endelle. Ha igazán egy nagyfőnök fejével gondolkodna, tudhatná, hogy megalázni azokat, akik magának dolgoznak, egyenes útja annak, hogy totálisan aláássa a maga által felépített szervezetet. Hogy várhat el
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
119
maximumot a beosztottjaitól, ha úgy bánik velük, mint a kutyával? Ergo: bocsánatkérést szeretnék hallani. – Marcus részéről rendben is lett volna ez a kiselőadás… ha nem ejti ki azt az utolsó négy szót. Legfőbb Adminisztrátorként ugyanis Endelle nem szolgált, hanem parancsolt. Parancsainak pedig engedelmeskedni kellett, hatalma pedig oly erős volt, hogy azzal szembeszegülni több volt, mint ostobaság. E pillanatban azonban Marcus még ezzel sem törődött. Havily igenis jobbat érdemelt, mert lojális volt a főnökéhez, és sokat szenvedett tőle. A mélyebb igazság azonban sokkal egyszerűbb volt: mindenki megérdemelte a tisztességes bánásmódot. Endelle felvonta a szemöldökét, karját keresztbe fonta a mellkasán. Aztán odaparancsolt egy magas támlájú, trónhoz hasonló széket a terembe, és leült. – Szóval bocsánatkérést szeretne – ismételte nyersen. – Hát sajnos, Marcus Harcos – ha egyáltalán hívhatom még így –, arra bizony nagyon sokáig kell várnia. De ha tetszik, csak tessék… várakozzon. De kurva sokáig. Marcus mély lélegzetet vett. Azért sem fogja hagyni, hogy bárki így beszéljen Havilyvel. – Akkor most rögtön elviszem magammal Havilyt a Halandók Földjére, míg maga ezt a helyzetet megoldja. Havilynek semmi szüksége arra, hogy efféle szarságot halljon magától vagy bárki mástól. Nagyon régóta ismerem, Endelle, és átkozottul csodálom magát, de ennek véget kell vetni. A beosztottjainak a semmibe vételét valahogy nem viselem el. Endelle dúlva-fúlva fújta ki a levegőt. – Na, te jó ég… magának meg ki dugott parazsat a seggébe? – Szeme összeszűkült. – Az a kurva breh-hedden, attól van, mi? Nos, jól van. Többet nem beszélek úgy Morgannel, mintha pattanás lenne a bolha seggén. Marcus előre feszített vállai erre valamelyest ellazultak, aztán ismét Havily mellé állt. A leány őt bámulta, Marcus pedig viszonozta a pillantását. Azok a zöld szemek gyönyörűen csillogtak a rotunda fényében. – Köszönöm – mormogta halkan. – Ez… nemes dolog volt tőled.
120
CARIS ROANE
Marcus meghökkent. Tényleg helyeselt Havily valami olyasmit, amit ő tett? Bárhogy is volt, a lány helyeslése beindította őt. Érezte, hogy morgásszerű hang tör fel a torkából, és Havily felé fordult, ám a lány megragadta a könyökét, és visszapenderítette Endelle felé. – Ezt majd később – suttogta, majd Legfőbb Nagyságának hangosan ezt mondta: – Igazából miért hívott ide minket? Endelle felemelkedett a trónjáról, úgy válaszolt: – Thorne keresett fel pár perce. A nővére, aki a Teremtő Kolostorában él, elmondta neki a Látnokok egyik próféciáját. Ez pedig úgy szól, hogy létezik egy szárnyas halandó. Egy nő… nekünk pedig villámgyorsan meg kell találnunk, mert ha Greaves teszi rá a kezét, képes lesz elindítani az Armageddont, bár azt nem tudom, hogyan és miért. – Egy szárnyas halandó? – mormolta Havily. – Volt már ilyen valaha is? – kérdezte Marcus. – Emlékezetem szerint csak egyszer – felelte halkan Endelle, és hirtelen úgy tűnt, tekintete a semmibe vész, holott a múltat kutatta. – Luchianne volt az. Marcus füttyentett. Luchianne volt az első átlépő, az első vámpír, aki megmutatta az utat a Másik Földre, tizenegyezer évvel ezelőtt. – Szóval az első átlépőnek már az átlépés előtt is volt szárnya? – kérdezte Havily. – Ezt nem tudtam, de valahogy hihetően hangzik. – Ismét Endelle-re pillantott. – És hol keressük ezt a halandó nőt? Mert ugyebár a Halandók Földjén bárhol lehet, nem igaz? – Mázlink van, mert a Metró Phoenix körzetben lakik. – Endelle pillantása egészen a távolba meredt. Marcus megérezte gondolatainak szárnyalását az üres téren át. Aztán Endelle tompább hangon folytatta. – Csak tudnám, mi az ördög folyik itt. Azzal elindult a rotunda nyitott oldalához, mely déli irányban nyújtott kilátást a McDowell-hegység egy hosszú nyúlványára és az alatta elterülő tágas völgyre. A palota jó háromszáz méternyire volt a hegy lábától. Marcus kézen fogta Havilyt, így követték Endelle-t. Endelle tovább beszélt, csak úgy magának. – Alison már azelőtt képes volt áttűnni, mielőtt átlépett volna a Másik Földre, most pedig már az Átlépők Őrangyala, és azt állítja,
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
121
látomása volt, miszerint ő lesz majd, aki megnyitja az utat a Harmadik Földre. Most meg itt van ez a szárnyas halandó. A francba… Néhány másodpercre elhallgatott, közben Marcus odaért mellé, még mindig Havily kezét fogva. – Azt akarom, hogy mindketten Medichi villájában dolgozzanak, de ne kérdezzék, hogy miért. Csupán arról van szó, hogy az ösztöneim azt súgják, pillanatnyilag ez a legmegfelelőbb hely mindenre. Tekintetbe véve Havily helyzetét – bármi legyen is az most meg ezt a szárnyas halandót, nagyon úgy tűnik, hogy a háború kezd elfajulni… már megint. De ne aggódjanak… olyan védőpajzsot vonok a villa köré, hogy még Greaves sem találja meg. Ami azt illeti, Medichi villája jó ötletnek tűnt. Medichi még azelőtt épített egy jókora erődöt a White Tank-hegység keleti oldalán, hogy Marcus önkéntes száműzetésbe vonult a Halandók Földjére. Minthogy Medichi is az Átlépők Őrangyala volt, a százéves ÁFEB törvények értelmében minden támadással szemben védett volt. Ily módon Havily nagyobb biztonságban lesz abban a villában, mint saját házában. Aztán ha megtalálják ezt a szárnyas halandót… már ha megtalálják… akkor őt is a villába vihetik, és nagyjából egy óra hosszára ugyanolyan védelemben részesül. A halandók nem élnek túl hosszabb tartózkodást a Másik Földön. Ha netán valamilyen okból a Másik Földön reked, a még át nem lépett halandó huszonnégy órán belül meghal. Viszont egy órányi idő mindannyiuknak elég ahhoz, hogy kiötöljék, mi a következő teendő. Marcus ismét Endelle-re pillantott. – Megmondta Thorne, hogy a körzet melyik részén találjuk meg azt a szárnyas halandót? – Phoenixben, a Halandók Földjén ugyanis hárommillióan laktak, így mintha tűt kerestek volna a szénakazalban. És nem kétséges, hogy Greaves hadiközpontjában is ráálltak már erre az ügyre. Endelle a válla fölött pillantott Havilyre. – Nem, de mi lenne, ha Morgant kérdezné? Most ő az, aki olyan rámenős. Mindig előjön valami ötlettel a problémák megoldására. Kurvára tud szervezni. Na, látja… mégsem tekintem őt teljesen haszontalannak.
122
CARIS ROANE
– Ezt talán bóknak vegyem, Legfőbb Adminisztrátor asszony? – kérdezte Havily nevetve. Endelle hozzálépett és a szemébe nézett. – Miért, tán azt hiszi, gúnyolódtam, szervezők gyöngye? Marcus ismét fizikai mivoltában lépett a két nő közé. Úgy gondolta, később is lesz ideje arra, hogy Havilyvel beszéljen, így most Endelle-hez intézte szavait: – Van itt még valami, amiről tudnia kell. Endelle őskori pillantása Marcusra siklott. – És mi lenne az? – csattant fel. – Gyorsan, mert nem érek rá egész éjszaka. Marcus megint Havilyre nézett, enyhén ráncolva a homlokát. – Muszáj elmondanunk neki. – Úgy érted, ami… korábban történt? – Igen. Havily felszegte az állát, aztán nagyot sóhajtott. – Hát jó… én is azt hiszem. Mondhatom én? Marcus elmosolyodott. – Csak rajta. Havily egyenesen Endelle szemébe nézett. – Nos, pár órája, mikor én és Marcus… együtt voltunk… elvittem őt a sötét foltba. Marcusnak tetszett, hogy ilyen nyíltan kimondta. Azt meg külön élvezte, ahogy Endelle szeme elkerekedett. Legfőbb Nagysága csak pislogott. – Hogy mit csináltál? – Az elmúlt négy hónapban igen örömteli élményekben volt részem Marcus Harcossal kapcsolatban, amiről azt hittem, csupán álomszerű történet, a fantázia szüleménye. Aztán két éjszakával ezelőtt, mikor Luken Harcost láttam lángoló szárnyakkal, arról is azt hittem, csupán látomás volt. Ma azonban, a délután folyamán, mikor Marcus és én… szeretkeztünk… végül a sötét foltban kötöttünk ki. És azt hiszem, a négy hónap során mindvégig a sötét foltba vittem Marcust, mikor pedig Lukent megtámadták, valahogy akkor is a sötét foltba kerültem, így jutottam oda, ahol ő volt. Viszont mikor már ott voltam, nem férkőzhettem a közelébe.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
123
– A mi dimenziónk világában rajtam kívül senki sem juthat a sötét foltba, még maga Greaves sem – kiáltott fel Endelle. – Ezért ha megbocsátasz, nem hiszek neked. Csillapodjon, Marcus, te pedig inkább írd le, milyen volt, hogy nézett ki és milyen érzést keltett… és most nem a harcos nagy kemény farkára gondolok. Nagyon fontos ez, Morgan, ezért pontosan tudnom kell, mi történt. Havily minden sietség nélkül, részletesen írta le élményét a sötét foltról, Marcus pedig helyeslően bólogatott. És miután a lány befejezte a beszámolóját, Endelle szótlanul bámult rá. – Te szent isten… – mormolta végül. – Kurvára pontosan írtad le, és kinyalom a saját seggem, ha nem vagy képes belépni a sötét foltba. Márpedig ez vitathatatlanul harmadik dimenziós képesség. – Most már a homlokát is ráncolta. – És egyszerre két helyen voltál? Havily a fejét rázta. – Nem, azt nem mondhatom. Vagy kint, vagy bent, de két helyen egyszerre sosem. Úgy tudom, ez a megkettőződés egy rendkívül különleges képesség, és azt hiszem, erre csak ön képes. Endelle felhorkant. – Hát az már szent igaz… én képes vagyok rá! De ettől függetlenül, most már neked is van némi rendkívüli erőd. Holnap reggel találkozunk az irodámban, és megbeszéljük, mi legyen a következő lépés. Mindenekelőtt meg kell tanítanom téged, hogyan kettőzd meg önmagad. Azután lehet, hogy végre tényleg a hasznomra lehetsz valamelyest. – Igenis, asszonyom. Legfőbb Nagysága most Marcushoz fordult. – Maga meg vigyázzon Havilyre, és találják meg ezt a szárnyas halandót, de minél előbb! Mindenről folyamatosan tájékoztassa Thornet. Ő majd kapcsolatba lép velem, ha szüksége van rám. Oké, mára végeztünk. Endelle ezzel felemelte a karját és eltűnt… minden kétséget kizáróan visszatért meditációs fülkéjébe. Marcus Havilyre pillantott.
124
CARIS ROANE
– Most előbb elmegyünk Medichihez, aztán majd kisütjük, mi legyen a következő lépés. Mit szólsz? Havily homlokráncolva bólintott. – Mi a gond? – Hát… te is tudod, milyen furán öltözködik Endelle, igaz? De ma este egészen normálisnak tűnt… mintha valami ókori görög köntös lett volna rajta. – Nos, mikor a meditációval van elfoglalva, aztán mikor belép a sötét foltba, rendszerint valami kényelmes öltözéket visel. Legalábbis én így emlékszem. – Jó, de most olyan fura volt, hogy nem tigrisbőrben vagy nyúlprémben láttam. – Nyúlprémben? – Hisz tudod, mire gondolok. – Havily felnevetett. – Hát persze. Marcus máris Havily dereka köré fonta karját, magához vonta, majd keményen megcsókolta. – Legjobb, ha máris Medichi villájába megyünk, mert különben itt helyben présellek megint a falnak. Havily a harcos szemébe nézett. – Tudod, erős kísértést érzek, hogy itt maradjak veled. Marcus torkának legmélyéről mordult fel. Jobb lett volna, ha ez a lány nem mond ilyesmit egy vámpírnak… különösen egy olyannak, akihez szorosan köti a breh-hedden. – Az édeskömény illat – suttogta Havily, aztán Marcus mellkasának feszítette két kezét, és egy jókora sóhaj kíséretében tolta el magától. Előkapta iPhone készülékét a nadrágzsebéből, néhányszor a képernyőre bökött, majd a füléhez emelte. – Szia, Jeannie. El tudnál küldeni minket Medichi villájába? – Szünet következett, majd azt mondta: – Hát persze… itt fogom a kezét. Úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell! És már érezte is, ahogy a levegő megremeg körülötte.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
125
Havily máris elengedte Marcus kezét, mihelyt megérezte lába alatt Medichi villájának hajópadló burkolatát. Tüdejét teleszívta levegővel, és ismét feltette magának a kérdést, vajon mihez kezd majd ezzel a férfival. Még soha nem érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak. Marcus körülnézett. – Úgy látom, változott itt egy és más. – Na igen. Hiszen már kétszáz éve nem jártál itt. – Úgy bizony. Havily is alaposan körülnézett. Számos alkalommal volt már itt. Bár ritkán rendeztek partit, de mindig Medichi látta vendégül a harcosokat. A csaknem fekete fapadlót kézzel szőtt szőnyegek borították. Medichi villája művészi munka volt, olasz stílusban épült. A berendezések jó részét a Halandók Földjéről importálta. Szerette a számítógépeket is, ezért mihelyt neszét vette, hogy a földön megjelentek a személyi számítógépek, jó néhányat beszerzett belőlük. Medichi zongorázni tanult és játszott is. Ezenkívül szerte a világon több nyilvános kertje is volt, többek közt az új babiloni függőkertek, melyeket a Babiloni Birodalom idején élt átlépettek elmondásai alapján rekonstruáltak. Havily már gyakran eltűnődött azon, vajon miért nem vonzódott jobban Antony Medichihez, akinek műveltsége, rendkívüli fizikai adottságai és úri modora igencsak élénk figyelemre tartott számot a női nem körében. Természetesen csodálta Medichit, csak valahogy hiányzott az a bizonyos szikra… És ha már a szikráknál tartunk… Marcusra pillantott, aki körbejáratta pillantását a hatalmas előcsarnokon, majd végig a déli folyosón, melyről számtalan szoba nyílt. – Te szent szar… úgy látszik, Medichihez képest én kispályásjátékos vagyok. Hát igen, gondolta Havily, valóban itt a nagy különbség. Mert Marcus, a Halandók Földjéről, a földön járt, céltudatos volt, hevesvérű és valószínűleg vajmi kevéssé érdekelte a művészeti értékek gyűjtése. Mikor a harcos pillantása megakadt a bejárat baloldali falán függő egyik impresszionista festményen, Havily azt mondta: – Na igen … ez egy eredeti Monet.
126
CARIS ROANE
– Mi a franc – mormogta Marcus, azzal közelebb lépett és jobban szemügyre vette. – Nahát… nekem is vannak klassz festményeim, na de ez itt… Havily igyekezett, nehogy elmosolyogja magát. Marcus pedig így folytatta: – Szóval… van valami halvány ötleted arra nézve, hogy találjuk meg ezt a szárnyas halandót? Havily a kérdést fontolgatta, valamint azt, ami amögött rejlett. El kellett ismernie, kissé meglepte. Mert Marcus nyilvánvalóan nem tekintette őt teljesen hülyének. Milyen felemelő élmény… Aztán bólintott. – Emlékszem egy bizonyos anomáliára Alison átlépési rítusa kapcsán. Thorne többször is említette, és mindannyiunkat megdöbbentett. Már az átlépése előtt is olyan erővel rendelkezett, hogy a kisugárzása fogható volt a nyomkövető hálózaton, mikor még a Halandók Földjén tartózkodott. – A halandókat ugyanis nem lehetett nyomon követni a hálózaton, csak az átlépett vámpírokat. – Ez így van – felelte Marcus, és bólintott. – Emlékszem, hogy Medichi beszélt erről. Szóval azt hiszed, hogy ez most is lehetséges? – Miért is ne? – válaszolta Havily. – Hiszen olyan halandó nőről van szó, akinek szárnyai vannak. Ez pedig hallatlanul erős képességekre utal. – Akkor hát, lássunk hozzá. Havily ismét elővette telefonját, és megérintette a képernyőt. – Hé, Jeannie! Meg lehetne oldani, hogy használjuk pár órára a központi nyomkövető hálózatot, hogy nyomába eredjünk egy igen erős képességekkel rendelkező halandónak? – Mennyire erős ez a halandó? – Mint Alison. Jeannie füttyentett egyet, majd a billentyűzeten babrált. – Akkor hát új kereső-koordinátákat kell beütnünk. Van azonban egy probléma. Ugyanis a hálózatot az időnk száz százalékában arra használjuk, hogy a halál vámpírjait kövessük nyomon, akik a Halandók Földjén tekeregnek. Innen tudjuk, hova kell küldenünk a harcosokat. Miért… mégis miről van szó? Havily pár szóval elmagyarázta küldetésük célját.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
127
– Hűha… szóval egy szárnyas halandót kerestek. Biztosan menne a dolog, csakhogy nincs engedélyem a koordináták betáplálására. – Nem tudnád megbeszélni Thorne-nal? – Ő a Vér Harcosainak vezéreként igent vagy nemet mondhatott a dologra. – Dehogynem. Csak maradj vonalban. – Hát persze. Havily az előcsarnok kellős közepén álló asztalhoz ment. Nagy, kerek beépített asztal volt, masszív talapzaton. Közepén növényi szárakat, faágakat, mohát és élő magnólia virágokat látott művészi elrendezésben. Az egész közel két méter magas volt. Marcus közben felfedező útra indult körbe az előcsarnokban, megnézett minden művészeti tárgyat a falakon, mialatt Havily a füléhez szorította telefonját és várt. Marcus enyhén ráncolta a homlokát. Az asztal mellett maradt, de pár lépésnyi távolságra Havilytől. A lány komor arckifejezéssel várta, hogy Jeannie ismét megszólaljon a vonal másik végén, és közölje Thorne válaszát. – Igen, Jeannie… de várj csak egy pillanatra, ne feledd a mondandódat. – Azzal Havily elvette fülétől a készüléket, és bekapcsolta a kihangosítót. – Marcus Harcos is hallgatja, úgyhogy most mondhatod. Jeannie hangja csendült fel. – Thorne azt mondja, elsődleges hozzáférést biztosíthatok nektek. Tudod már, hol kezdjük a keresést? – Endelle azt mondta, valahol a Metró Phoenix körzetben. – Kár, hogy nem szűkíthetjük le jobban a kört, de beállítom a koordinátákat a körzet közepébe, a Central és a Bethany Home közelébe. Mit szólsz? – Jobb nem is lehetne. – Maradj telefonközelben. – Hát persze. – Azzal kikapcsolt, és zsebre tette a készüléket. Most nem volt más dolguk, mint a várakozás. Marcus hátratette két kezét, és elfordult Havilytől, hogy türtőztetni tudja magát. Mert számos dolog jutott eszébe, amit a lánynyal tehetne a várakozás közben. Kezdhetné például azzal, hogy a nyakát szívja. Na… de ne is gondoljunk ilyesmire…
128
CARIS ROANE
Az északi folyosó felé pillantott. Távolabb, egy fogadóteremnek tűnő helyiségen túl felfedezett egy jókora étkezőasztalt, körülötte akkora székekkel, hogy azokon harcosok is elférhettek. Vajon tart valami ennivalót Medichi ebben a hodályban? Havily elmosolyodott, a maga sugárzó módján. Marcus az ajkát nézte, de mindjárt el is kapta a pillantását. Havily viszont elindult a fogadóterem felé. – Mindig tele vannak a konyhaszekrényei, készen arra, hogy bármely pillanatban fogadja a harcosokat. Egy hónappal ezelőtt kezdtek összejönni spontán pókerpartikra. Persze mindig hajnalban… – Harapnék valamit. – Leginkább persze Havilyt, de ezt megtartotta magának. Hagyta, hogy a lány menjen előre, néhány lépés után azonban Havily a válla fölött pillantott rá. – Mitől jön ez az édeskömény illat? – Tőled, Havily Morgan, miattad van, hogy édeskömény illatot érzel. És úgy nézett a lányra, hogy az felnevetett, aztán ment tovább, előre. Este fél tízkor Parisának még semmi kedve sem volt ágyba menni. Korábban jóízűen megvacsorázott, spagettit evett finom Cabernet Sauvignon kíséretében. Hálóingben pihent háza zárt belső udvarában, és ahelyett, hogy fáradtságot érzett volna, teljesen fel volt dobva, mintha olyan erők tomboltak volna benne, amiket maga sem értett, honnan jönnek. Szíve kissé hangosan vert, fülei csengtek tőle. Korábban olvasni próbált – ami kedvenc időtöltése volt de képtelen volt koncentrálni, és minden oldalt vagy háromszor el kellett olvasnia, mielőtt tovább lapozott. Korábban érzett vágyakozása ismét visszatért, hevesen söpört végig rajta, hátán azok az apró nyílások újfent megjelentek. Hátranyúlt… hát igen, a csipkés hálóinge átnedvesedett. Igazán különös élete volt. Még mindig áthatotta a korábbi élmény keltette izgalom, mikor a felső korlátról ugrott le. És most ismét repülni akart… de máris. Sürgető vágyat érzett arra, hogy kibontsa szárnyait. Lecsúsztatta
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
129
vállairól hálóinge pántjait, majd hagyta, hogy a csipkék végigcsússzanak a csípőjén, le a földre. Ezután kilépett a hálóingből, és a kanapéra hajította. Most hát mezítelenül állt a belső udvaron. Kissé szemérmetlennek érezte magát, de ezen csak vihorászott. Szélesen tárta szét karjait, és lehunyta szemét. Aztán a parancsra gondolt. Hátának izmai és szövetei megvastagodtak, a következő pillanatban pedig előtűntek a szárnyai. Hagyta, hogy ez a lángolva égető érzés végigsöpörjön agyán, mellkasán, szívén. Aztán kinyitotta szemét és elmosolyodott. Milyen felszabadult érzés ez, micsoda boldogság, szinte, mint egy… igen… mint egy orgazmus. Szeretett volna a melegen csillogó holdsugarak alatt szállni. Szárnyait összehúzta, egészen a testéhez, aztán bement a házba. Felment a lépcsőn, majd megint a korlát tetejére állt, szárnyait pedig teljesen szétnyitotta. Mély lélegzetet vett, aztán apró sikolyt hallatott, és megint leugrott. Ó… micsoda boldogság… Marcus kinyitotta a hűtőszekrényt, és kezdett kipakolni, hogy szendvicseket készítsen. Havily is segített, talált kenyeret, csak fel kellett szeletelni. Fogott egy fogazott kést és nekilátott. Vicces volt, milyen könnyedén dolgoznak össze. Marcus kinyitott egy tubus majonézt meg egy mustárt is, felvágta a húst, megmosta a salátát és a paradicsomot, aztán pár perc múlva már Havily mellett ült, étkezéshez készen. Két üveg Don Equis állt a kékesszürke tányérok mellett. Marcus két kézzel ragadta meg a szendvicsét, nagyot harapott belőle. Igen jóízű volt, és bizony megéhezett már. Volt azonban egy apró probléma. Mindegy, milyen ízletes volt a szalámi, vagy milyen fűszeres volt a mustár, a fenébe is… egyfolytában csak a vadvirág illatát érezte. Ezért kerülte, hogy Havilyre nézzen. Bármennyire is kívánta a lányt, pillanatnyilag átkozottul éhes volt, és maga az evés mozzanata, hogy megtöltheti üres gyomrát, szerencsére kellően elvonta a figyelmét.
130
CARIS ROANE
– Na és… milyen érzés átlépőnek lenni… hogy tetszik a vámpírélet? – kérdezte Marcus két falat között. – Boldog vagy itt? – Kortyolt a söréből, majd Havilyre pillantott. A lány csak rágott és a szendvicsét nézte, majd egy asztalkendővel lapogatta száját. – Nagyon sok mindent tudnék mondani erről az új világról – kezdte aztán. – De elégedett vagyok itt. – Aztán egyik kezét a mellkasára szorította, felsóhajtott. – Mégis hiányzik az életem a Halandók Földjén… legalábbis a közös életem a családommal. – A családoddal? Ó, ez nem lehet valami jó érzés. Havily Marcusra nézett, enyhén felszegte állát. – Férjnél voltam a Halandók Földjén. Marcus felvonta egyik szemöldökét. – És otthagytad a férjedet? – Ösztönei azonban azt súgták, ez nem illik Havily jelleméhez. Ez a lány soha nem hagyná el a férjét. Havily felsóhajtott, Marcus pedig látta, hogy vállai megrogynak. – Skarlát járvány söpört végig Vancouver Islanden, és az elvitte őt. – Igazán sajnálom. – Hát még én. Öröm volt vele az élet… igazi jó ember volt a férjem. És persze nagyon más, mint én, gondolta magában Marcus. – Hogy hívták? – Duncan Morgan. Volt egy farmunk… a legszebb farm, a legelőket kőfal vette körül, s hogy a birkák el ne menjenek, forgókapuk voltak… ahogy a régi időkben a vidéken. – Szóval akkor Morgan az asszonyneved? – Igen. – Gyerekek nem voltak? Havily elhallgatott, szendvicsét a tányérjára tette. Marcusnak az volt az érzése, hogy ahhoz már nem nyúl többet. – Három lányunk volt. Három gyönyörű lányunk, mindhárman mesésen szép vörös hajjal. – Nyugodtan ejtette ki a szavakat, mégis súlyosan, mint a kőzuhatag. A francba… Marcus csendben evett. Már tudta a választ a következő kérdésre. – Egyszerre vesztetted el őket? Hallotta, hogy Havily reszketve szívja be a levegőt. – Igen – felelte elhaló hangon.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
131
Magasságos ég… miért is kérdezett ilyet? – Nagyon fiatalok lehettek. – Igen… nagyon. A farmon temettük el őket. Azt akartam, hogy ott legyenek a közelemben. Aztán Duncan is megbetegedett és… három nap múlva elhunyt. Marcus is letette a szendvicsét, Havily felé fordult. Látta, hogy a lány állkapcsa mereven megfeszül, és egy dologban máris biztos volt felőle. – Ezt még soha senkinek nem mondtad el a Másik Földön, igaz? Tekintetük találkozott, aztán Havily megrázta a fejét. – Miért nem? Havily ajka szétnyílt, két szemöldöke között enyhe ráncok jelentek meg, és egy sóhaj hagyta el ajkát. – Nem tudom. Mint ahogy azt sem, miért mondtam el neked, de most, hogy így történt, tekintetbe véve a korodat, és hogy mennyire magányos vagy a világban, gyanítom, hogy neked is voltak veszteségeid. Nem lett volna értelme, ha nem osztja meg a lánnyal a saját titkait. – Igen… voltak az évszázadok során. Három feleségem volt. Egyikük elvált tőlem, nem tudom, mi lett vele. Az első és a harmadik a halál vámpírjainak esett áldozatul. Ami a gyermekeimet illeti, egyikük átlépett a Harmadik Földre. Gondolok rá időnként… jó lenne tudni, milyen élete van… mert remélem, életben van. – Most hirtelen elmosolyodott. – És remélem, boldog. – Sajnálom, ami a családjaiddal történt. – És persze hallottál már Helenáról. – Kerrick felesége volt… a húgod. – Úgy van. – Marcus elkapta pillantását Havilyről. A francba, már csak a gondolattól is sajog a szíve, pedig már kétszáz év telt el azóta. Vajon begyógyul-e valaha is ez a seb? Havily a karjára tette kezét. – Mesélj nekem róla. – Biztosan szeretted volna, ahogy mindenki más. Mert ő olyan volt, mint a napsugár. Mindegy, milyen rosszul álltak a dolgok, ő beragyogta a legsötétebb szobát is, ha belépett – mesélte Marcus, s közben kortyolt
132
CARIS ROANE
a söréből. – Talán azért volt olyan szörnyű elveszteni őt, mert ő volt az utolsó családtagom, aki még megmaradt a Másik Földön. Mindig együtt voltunk egymás házában, és persze Kerrick is sokat jött el hozzá. Persze beleszeretett. Úgyhogy az egész csak idő kérdése volt… – A markában szorongatta a sörösüveget. – Szerintem a harcosok nem hitték el, mikor azt mondtam, meg fogom ölni Kerricket, pedig megtettem volna. Őrjöngtem, mikor Helena meghalt. – Most Havilyre nézett. Látta megilletődött pillantását, és elkapta tekintetét. De azért csak mondta tovább. Hadd tudja meg a lány a legrosszabbat róla. – Megöltem volna, mert Helena a házasságuk miatt halt meg. Egyre-másra könyörögtem Kerricknek, ne vegye őt feleségül. Mindkettőjüknek könyörögtem. – Tudom, hogy azt hiszed rólam, semmirekellő dezertőr vagyok. Talán így is van, ám ha nem távozom azon a napon, megöltem volna Kerricket. És elegem volt már az egészből, a véget nem érő csatározásokból, hogy a húgom és a gyermekei meghaltak abban a rettenetes robbanásban, meg Greaves folytonos támadásaiból és ellentámadásaiból. Valami elpattant bennem, és ezt magam is tudtam… meg szerintem Endelle is. Gondolom, azt is tudta, hogy el kell mennem. Na persze üvöltözött velem, de régóta ismertük már egymást, és nem próbált túl keményen megakadályozni abban, hogy távozzak. Mindössze egy dolgot kért tőlem… ha szüksége lesz rám, akkor visszajövök. Meg is tettem négy hónappal ezelőtt. – Most egyenesen Havily szemébe nézett. – És megint itt vagyok. Aztán Marcus nem sokat teketóriázott… odahajolt a lányhoz, ajkait a szájára tapasztotta. Havily pedig nem húzódott el, hanem visszacsókolta. Ez a kis kiruccanás Havilyvel hirtelen vett éles fordulatot. Megtudta, hogy a nő gyermekeket szült és elveszítette őket, ám nem a háborúban, mint Kerrick, vagy nem úgy, ahogy ő vesztette el szeretett húgát; a betegség volt az oka a Halandók Földjének kevésbé tökéletes mivolta miatt. És Havily erről még soha senkinek nem beszélt. Mindketten ragaszkodtak saját személyes titkaikhoz, és ez olyan újabb hasonlatosság volt kettejük között, mely láthatólag összeköti a szívüket. Hát így van ez… a francba is.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
133
Havily telefonja berregni kezdett. Felvette és odatartotta kettejük közé, a kihangosító még mindig be volt kapcsolva. – Szia, Jeannie – szólt a készülékbe. – Megtaláltuk a nőt. A háza Peoria északi részén van, és most teljesen kitárta a szárnyait. – Ez komoly? Teljesen kitárta a szárnyait? – És tudod, hogy ez mit jelent: ha Greaves még nem találta meg, akkor hamarosan sikerülni fog neki. Készen állsz az indulásra? Havily kérdően intett Marcus felé az állával, a harcos pedig bólintott. Havily erre megfogta a kezét. – Készen állunk.
Parisa az udvaron állt a házba vezető nyitott tolóajtók előtt. Szárnyait teljesen széttárta és élvezte, ahogy a légkondicionált házból kiáramló hűvös légfuvallat mezítelen testét simogatja. Már vagy tucatszor ment fel a lépcsőn, majd leugrott a fenti korlátról. Éppen úgy gondolta, jó lesz abbahagyni, mert a lábai már remegtek a le-fel szaladgálástól. De semmi sem okozhatott volna neki nagyobb boldogságot, és hihetetlenül szabadnak érezte magát, hogy mindezt egy szál ruha nélkül teszi. Már épp azon volt, hogy visszahúzza szárnyait a testébe, a helyükre, mikor megérezte a levegő változását az udvarban, mintha valami másfajta szellő fújt volna. Egy pillanattal később – legnagyobb döbbenetére – egy nő és egy férfi tűnt fel előtte a semmiből, mindketten elegáns öltözékben. És mindennek a tetejébe Parisa felismerte őket a látomásaiból… melyek nem is látomások voltak.
134
CARIS ROANE
Ez a nő volt Havily Morgan, az Összekötő Tiszt, őt vigasztalta legutóbb Medichi Harcos. A férfi pedig – aki ott állt mellette, és történetesen épp az ő melleit bámulta – Marcus Harcos volt. Hónapok óta nem látta már, de annak ellenére felismerte, hogy sötét haja akkor jóval rövidebb volt. Azért mégis megkérdezte. – Maguk meg… kicsodák? A nő – Havily – egy lépésnyit közelebb jött. – Most bizonyára megrémült, de… – Maga Havily Morgan, ez az úr pedig Marcus Harcos. Ismerem mindkettőjüket. – Pillantása hol egyikre, hol a másikra siklott, a jövevények pedig előbb egymásra néztek, majd őrá. – Ismer minket? – kérdezte Havily. – Igen. Marcus Harcos pár hónappal ezelőtt volt itt néhány napra, mikor Alison Wells átesett az átlépési ceremóniáján. Havily, tudom, hogy te jó barátja vagy Medichi Harcosnak. – Egyik kezével a fejét fogta, mert kábultnak érezte magát. Vajon ez az egész a valóságban történik? Talán a két világ összeütközött? Havily újabb lépést tett Parisa felé. Szeme összeszűkült. – Már megbocsáss, de úgy beszélsz, mintha már átléptél volna a Másik Földre. – Nem, legalábbis nem hinném. Itt élek a Halandók Földjén, mégis vannak szárnyaim, mint azoknak, akik a Másik Földön élnek. – Parisa a fejét rázta. – De honnan tudsz te a Másik Földről? – A látomásaimból – felelte Parisa fátyolos hangon. – Látomásokból? Parisa bólintott. – Látok bizonyos dolgokat, méghozzá nagyon tisztán. Legutóbb például láttam, hogyan vigasztalt téged Medichi Harcos, miután megtámadtak. – Szóval láttad? Hogy lehet? Parisa vállat vont. – Látok bizonyos dolgokat, többnyire olyanokat, amik Medichi Harcossal kapcsolatosak. Havily pillantása ismét Parisa szárnyaira siklott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
135
– Marcus, nézd a szárnyait. Látod, amit én látok? – Igen, észrevettem. – Láttam képeket a többezer évvel ezelőtti ősökről, akiknek hasonló szárnyuk volt. Ez döbbenetes… még a Luchianne-ról készült képen is ilyen szárnyak vannak. Ezek royle szárnyak. Egy hosszú pillanatig Parisa mindkét látogatója úgy nézte a szárnyait, mintha megbabonázták volna őket. – Királyi szárnyaim vannak? Az meg mit jelent? – kérdezte végül. – Nem, dehogy… vagyis nem royal – magyarázta Havily. – Ez egy ősi szó, és úgy írják, royle – azzal lebetűzte Parisának. – A szó szerinti fordítása: „jótevő szél”. Az átlépettek kultúrájában spirituális jelentősége van. – Most hirtelen elmosolyodott. – Persze ez az egész neked kínaiul van, mi? Parisa csak pislogott. Mikor aztán a nő pillantása Parisa melleire esett, neki is eszébe jutott, hogy lényegében véve meztelenül áll két idegen előtt. Valahogy mégsem zavartatta magát. Talán a sokk hatása? Merthogy a férfi is a melleit bámulta. Most ő maga is lepillantott saját magára… látott is, meg nem is, tudatánál volt, de mégse volt tudatánál. Hát persze… ez a sokkos állapot. – Biztos, hogy hallucinálok – mormogta magában, de aztán a szárnyaira pillantott… először a jobb oldalira, majd a balra. A szárnyai pedig valóságosak voltak, akárcsak az előtte álló személyek, és még ismerte is őket. Havilyre nézett, ám a nő épp Marcus Harcosra vetette dühödt pillantását. – Mit bámulod a melleit? – kiáltott a férfire. – Jóságos ég, még itt is ez jár az eszedben? Marcus megbánóan vigyorgott, de aztán elfordult. Parisa a fejét csóválta. – Milyen különös ez az egész… úgy értem, tudtam, hogy a látomásaim valóságosak voltak, de most mégis olyan más, hogy itt álltok. Havily megtette azt a pár lépést, ami még elválasztotta a lánytól, végül már csak pár centire állt tőle. Még védőpajzsot is vont elé, bár Marcus továbbra is úgy maradt, hátat fordítva.
136
CARIS ROANE
– Nem hallucinálsz – mondta most Parisának. – De veszélyben vagy. Feltételezem, hogy tudsz pár dolgot a világunkról, igaz? – Igen. – Azt is tudod, hogy háborúban állunk? – Igen. Ez most azt jelentené, hogy meghívást kaptam az átlépésre? Az Összekötő Tiszt felvonta szemöldökét. – Azt… nem tudom. Úgy gondolom, ezt meg kell beszélnünk, bár aligha hinném, hogy ne hívtak volna meg, ha már ennyi mindent tudsz a Másik Földről. Csak az a baj, hogy ez nem a hagyományos menete az eseményeknek. Parisa bólintott, majd a fejét csóválta. – Remélem, nem kell nekem is egy arénában küzdenem, mint Alisonnak. – Hűha… te aztán tényleg sok mindent láttál a világunkból. Parisa pulzusa felgyorsult, szája kiszáradt. – Elárulnál nekem valamit? – Persze, bármit. – Medichi Harcos tényleg olyan magas, mint amilyennek látszik? – Igen. Két méter öt centi – felelte Havily nevetve. – Na, de hölgyeim! – szólt oda Marcus. – Hadd emlékeztessem önöket, hogy az idő igencsak szorít, tekintettel arra, hogy az ellenség is vadászik a szárnyas halandóra. – Igazad van – felelte Havily. Parisa ismét végigpillantott önmagán. – Figyelj, én most meztelen vagyok, igaz? – Talán magadra parancsolhatnál néhány holmit… meg tudod csinálni térgörbítéssel? – Ezt még sosem próbáltam… nem hinném, hogy menne. – Na, nem baj… mindjárt felöltöztetünk, aztán kitaláljuk, mi legyen a következő lépés. De mindenekelőtt húzd be a szárnyaidat. Parisa bólintott. Lazítani próbált, de szíve hevesen dobogott. Mély lélegzetet vett, és a szárnyaira összpontosította a gondolatait… ám semmi sem történt. – Azt hiszem, nem tudom megcsinálni… még legalábbis nem. Azt hiszem, egy kicsit ki vagyok akadva.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
137
– Ne aggódj! Biztos, hogy mi idéztük elő benned ezt az érzelmi zavart, a szárnybontást és a szárny bevonását pedig gyakran befolyásolják az érzelmek. Lélegezz pár mélyet… közben pedig árult el a nevedet! – Parisa – felelte a lány, majd mélyen beszívta tüdejébe n levegőt. – Parisa Lovejoy. – Nos, örülök a találkozásnak, Parisa Lovejoy. Én vagyok Havily Morgan, ő pedig itt Marcus Amargi Harcos. Mindketten a Másik Földről… bár a Harcos az utóbbi időben a Halandók Földjén lakott. Parisa valami üdvözlésfélét kezdett volna mondani, ám ebben a pillanatban egy férfi tűnt elő a semmiből pár lábnyira Marcus Harcostól. Magas volt, erős alkatú, hosszú fekete hajjal, szikrázó kék szemekkel. A megszokott harcos szerelésben volt: fekete bőrkiltben, súlyos fekete harci saruban és mellvértben. Parisa ráismert négy hónappal korábbi látomásából, mikor Alison az arénában küzdött. – Leto Harcos – mondta döbbenten. – Ó, te jóságos ég – kiáltott fel Havily. Egy pillanattal később mindkét harcos kezében kard villant meg, és fémes csengés töltötte be a kis udvart. Crace lepillantott a nyomkövető hálózatra, ahová épp az imént tért vissza. Utálta Leto tábornokot… olyannyira, hogy az utálattól a szemei kigúvadtak, azzal fenyegetve, hogy kiugranak üregükből. Leto korábban üzenetet küldött a kovácsműhelybe, hogy Crace tudomására hozza, megtalálta a szárnyas halandót, ám szinte ugyanabban a pillanatban el is hagyta a hadi központ termét. Több tábornok is megerősítette Leto távozását. A szemtanúk szerint Leto elküldte az üzenetet, és máris eltűnt. Crace pedig pontosan tudta, hová ment – a szárnyas halandó keresésére indult. Magának akarta a dicsőséget, hogy elnyerje Greaves kegyeit. És ami rosszabb, hogy mikor Crace rájött, hogy Leto köddé vált egy áttűnéssel, megpróbálta követni őt, ám a tábornok törölte a nyomait. Törölte! Crace feje majdnem szétrobbant a dühtől. Leto tehát magához ragadta a kezdeményezést, a hálózatról pedig szándékosan kitörölte a koordinátákat, így ő nem eredhetett a nyomába.
138
CARIS ROANE
A rohadt életbe! Crace taktikai hibát követett el, mikor megbízott Letóban, de azért neki is megvoltak a saját kis trükkjei. Leütött néhány billentyűt, és a képernyőn visszaállt a hálózat korábbi helyzete. Megvolt a helyszín, mely négy erős jelet bocsátott ki. Négyet! Crace dühe csak akkor hagyott alább, mikor megpillantotta a csillogó fénypontokat. Három igen erős kisugárzású vámpír volt ott azzal a halandó nőszeméllyel, aki egy erőmű energiájával bírt. Ez látszott a kijelzésén. A fénypontok közül az egyik természetesen Letótól származik, de ki a másik kettő? Kétségtelen, hogy Endelle odaküldte a Vér Harcosainak egyikét, hogy védelmezze az átlépésre készülőt. De vajon lehetséges az, hogy az a negyedik kijelzés egy bizonyos vörös hajú Összekötő Tiszttől származik? Crace elmosolyodott. Bicepszei megfeszültek, szemét lehunyta, és az orrán át mélyen beszívta a levegőt. Szóval ott volt az a nő, akire úgy tekintett, mint saját, személyes vérdonorjáral A fenébe is… naná, hogy Morgan lesz az, hisz Endelle természetesen egy magas rangú Összekötő Tisztet küld egy ilyen erős képességekkel rendelkező átlépő pátyolgatására. A hálózaton látható helyszínen teremhetne, és ha ott van Havily Morgan – ahogy efelől meg volt győződve akkor Leto majd lefoglalja azt a harcost, bármelyik is az, ő pedig hozzájuthatna mind a két nőhöz. Ez lenne ám a hab a tortán… Agyába véste a képernyőn látott koordinátákat, aztán a helyszínre koncentrálta a gondolatát, mire a levegő máris vibrálni kezdett körülötte. Havily nem tudta lecsillapítani Parisát annyira, hogy a lány be tudja húzni a szárnyait. Ennek hatására a saját szívverése is felgyorsult, ami egyáltalán nem segített. Bekísérte a halandó lányt a ház halljába az udvarról, távol a harcosok csatájától, akik az elmúlt pár percben kardjaikkal viaskodtak. Az üvegajtókon át azonban így is látták az eseményeket. Mindeközben Havily nyugtatóan beszélt Parisához, a karját dörzsölgette, és megpróbálta elérni, hogy a lány a szárnyak behúzására koncentráljon, ám ő képtelen volt rá.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
139
Leto megjelenése a színen Morgan eszébe juttatta, hogy el kell vinniük Parisát a Másik Földre, Medichi Harcos védett villájába. De azonnal. Az ellenség most már tudta a tartózkodási helyüket, és Leto fenyegetően kiáltotta, hogy többen is jönnek. Ám amíg Parisa nem képes behúzni a szárnyait, addig Jeannie nem képes átküldeni őket a másik dimenzióba. A szárnyak túlságosan is törékenyek voltak ahhoz, hogy ki bírjanak egy ilyen utazást. – Próbáld meg újból, kérlek – szólt ismét Havily. Ezúttal még Parisa kezét is megfogta és megszorította. Azonban ahelyett, hogy újabb erőfeszítést tett volna, Parisa szeme tágra nyílt, miközben pillantása az udvarra esett, és még a lélegzete is elakadt. Havily is arra fordult, és nem tudta elfojtani sikolyát. Mert a csatározó harcosok mögött megpillantotta Crace-t, a halál vámpírját, aki a saját házában támadta meg őt. Ott volt ez a szörny, aki a vérét itta és felsebezte a torkát. Csak fekete bőrkiltet és szandált viselt. Hátborzongatóan sápadt volt, sötét haja fésületlenül lógott a vállára. Így sokkal inkább nézett ki szörnynek, semmint Fő Adminisztrátornak. – Ez itta a véredet? – kiáltott fel Parisa. – Erről is tudsz? – Havily csodálkozva nézett rá. – Láttam Medichi Harcost, mikor beszélt hozzád és vigasztalni próbált. Havily bólintott. – Igen, ő az… és tényleg nagyon veszélyes, Parisa. El kell tűnnünk innen, de azonnal. – De nem tudom, mit tegyek – mondta Parisa sírva, és most már a feje búbjától a talpáig reszketett. – Egyszerűen képtelen vagyok visszahúzni a szárnyaimat. – Ne is nézz oda, és ne is figyelj semmire. Marcus Harcos majd lerendezi Leto tábornokot és Crace-t. – Parisa szeme azonban elkerekedett a rémülettől, ami persze teljesen érthető volt. – Csillapodj le, gondolj egészen másra! Havily a déli irányba néző szobák felé terelgette Parisát, Crace azonban már észrevette őket. De tekintetét egyáltalán nem Parisa felé irányította, hanem egyenesen Havilyre.
140
CARIS ROANE
Morgan beleremegett, mert abban a pillanatban megértette a vámpír szándékát – és annak semmi köze sem volt az előtte álló halandóhoz. Havily mélyen szívta be a levegőt, és Parisa felé fordult. Megfogta mindkét kezét, a szemébe nézett. – Na jó – mormolta. – Próbáljuk másképp. Van fiúd, akire erősen tudsz gondolni? – Ó… igen, persze, van… valakim. – Helyes. Gondolj akkor rá… hogy vele vagy, beszélgettek, ő pedig átkarol téged. Tégy úgy, mintha a karjaiban tartana. Crace felemelte a karját. Ó, a francba… ez azt jelentette, hogy egy áttűnéssel mellettük lesz egy szempillantás alatt… Teremtőm, segíts! Parisa láthatólag egész lényével beleélte magát az elképzelt jelenetbe, mert mire Havily egyel pisloghatott volna, a lány szárnyai visszahúzódtak a testébe. Havily ugyanebben a pillanatban gondolta ki a parancsot, de Crace csak pár méterre volt tőlük. Messze nem vihette a lányt ebben a helyzetben, így Parisa házának hátsó udvarán kötöttek ki az úszómedence mellett. Máris előkapta zsebéből a telefonját, gyorstárcsázással hívta a Központot. – Vedd fel, vedd már fel, gyerünk, vedd fel! – mormolta Havily, és egyik lábáról a másikra állt, közben még mindig Parisa kezét fogta. A baj az volt, hogy Crace képes lesz követni őket, hiszen az áttűnés fénycsíkot hagy maga után, melyet bármelyik erős képességű vámpír követni tud. Márpedig Crace igencsak erős természetfeletti képességekkel rendelkezett, ezért Havilynek csupán másodpercei maradtak a cselekvésre. – Itt Jeannie. – Jeannie! – kiáltott fel Havily. – Megvan a halandó. Küldj minket máris a villába! – Ezt már üvöltve mondta, mert Crace jelent meg tőlük mindössze ötméternyire. Mosolygott, miközben feléjük iramodott, ám a következő pillanatban Havily Parisával együtt Medichi villájának előszobájában állt. Havily egész testében reszketett, de már be is ütötte a kívánt számot a telefonján. – Jeannie, sikerült, de nem tudom, Crace képes-e követni minket?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
141
– Egy ördögöt, semmi esélye rá. Legfőbb Nagysága olyan ködöt vont a villa köré, hogy lehetetlen titeket nyomon követni. Havily most végre elengedte Parisa kezét. – Köszönöm. Nagyon köszönöm neked. – Azzal két kezébe temette az arcát, hogy eltakarja feltörő könnyeit. – Jól vagy? – kérdezte tőle Parisa. Havily érezte a vállán a halandó lány kezét. Erre mindjárt összeszedte magát, mert teljesen abszurd helyzetnek tartotta, hogy egy halandó lány, akit épp most hozott áttűnéssel egy ismeretlen házba egy másik dimenzióban, vigasztalja őt, Havily Morgant. – Bocsánat – mondta fejcsóválva. – De ez a Crace egy szörnyeteg, és mindkettőnknek árthatott volna. Elnézést, hogy kissé elgyengültem… de most már minden rendben. Parisa bólintott. Arca elfehéredett, és még mindig teljesen meztelen volt. – Mi történt tulajdonképpen? Hogy kerültünk ide? Közben körbenézett, és az dünnyögte: – Ismerem én ezt a helyet. – Felhívtam a Központunkat, ott ugyanis képesek az ilyen dimenziók közötti ugrásokra. Erre mondjuk, hogy áttűnés vagy másképpen térgörbítés. Most már hivatalosan is a Másik Dimenzióban vagy. Hogy érzed magad? Nem vagy kábult, netán nincs hányingered? – Esetenként a halandók rosszul tűrik a Másik Földet, és a Halandók Földjén kell elszeparálni őket, míg az átlépés rítusa meg nem történik. Parisa azonban csak vállat vont. – Ami azt illeti, csodás érzés itt lenni, szinte mint… otthon. És zsálya illatot érzek… mintha a ház tele lenne zsályával. – Biztos a konyhából jön, ott vannak a fűszerek – ám Havily alig figyelt rá, annyira lekötötte gondolatait Crace… Marcus pedig bizonyára egyedül küzd Letóval és Crace-szel. Hirtelen nem tudta, mi legyen a következő lépés, de a telepatikus összeköttetés még mindig megvolt Medichivel. És most ki is használta. Mikor érezte, hogy az összeköttetés elérte a harcost, gondolatban küldte felé az üzenetet. Marcusnak segítségre van szüksége, Leto és Crace támadt rá a következő helyen. Ezután elküldte Medichi felé a ház gondolatbeli képét, mely a vámpírok esetében elég volt ahhoz, hogy azt
142
CARIS ROANE
meg is találják, mert a koordináták a Központ nyomkövető hálózatában voltak. Már megyek is, jött az erőteljes, elszánt üzenet. – Hála az égnek – mormogta Havily, és csak remélni tudta, hogy Medichi idejében odaér, hogy segítsen Marcusnak a két rendkívül erős vámpír ellenében. A még mindig meztelen Parisára pillantott. Ezt a problémát máris meg tudta oldani, mert bár nem hozhatta ide Parisa ruháit, de a sajátjai közül adhatott neki. Odament a hall közepén álló nagy asztalhoz, aztán a házának öltözőszekrényéből térgörbítéssel odaparancsolt nadrágot, blúzt, még fehérneműt is. – Azt hiszem, ezek jók lesznek rád is, nagyjából hasonló a méretünk. A nő lepillantott a holmikra. – Milyen ügyes vagy – mondta. – Tudod, ahhoz képest, hogy még csak most léptél be először egy új dimenzióba, igazán jól viseled. – Ezt nem tudom eldönteni. Szerintem sokkos állapotban vagyok. Igen… ez bizonyára a sokk hatása lesz. – Felpróbálta Havily egyik melltartóját, de mellei kibuggyantak a felső pereme felett… az ő mérete legalább DD volt. Aztán felkapott egy farmert meg egy flitteres lila felsőt, amit inkább diszkóban viselnek, semmint a Parancsnok fogdmegjei elől való menekülésre. De ez az összeállítás igen jól állt neki. Parisa pislogva nézett Havilyre gyönyörű ametiszt szemével – ugyanezt a színt látta a szárnyain is. Aztán ajkai halovány mosolyra húzódtak. – Ami viszont a látomásaimat illeti, már tényleg jó sokat láttam ebből a világból, ismerem a férfiakat. Marcus Harcost is korábbról ismerem, ahogy már mondtam, és persze ismerem Medichi Harcost. – A név említésekor egy kissé elpirult. – Tudom, hogy történt valami Luken Harcossal… ő maga és Medichi is aggódik a háta miatt… hogy mi lesz a szárnyaival, azt hiszem. Havily bólintott, majd elmesélte a támadást Luken ellen a Superstitionsnál.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
143
– Ó, te jó ég – szörnyülködött Parisa, és egész testében megremegett, ujjait a szája elé kapta. – Én egyszer megpróbáltam kihúzni egy tollat a szárnyamból. Elmondani sem tudom, milyen fájdalmaim voltak utána. Rágondolni is rossz, milyen érzés lehetett, mikor a szárnyai égtek. Viszont teljesen jól nézett ki, mikor a kórházban láttam a… látomásomban. Vajon hogy sikerült túlélnie? – A vámpírok világa a majdnem halhatatlanoké. Az átlépettek életét csak a legbrutálisabb események vehetik el. Minden más helyzetben csodával felérően gyógyulunk meg. – Ó… – Parisa pillantása jobbra-balra cikázott, majd mintha megroggyant volna, seggre esett a padlón… úgy tűnt, lábai már nem tartják meg. Na, végre… ez legalább normális reakció volt. Marcus szélesen mosolygott. Úgy hadakozott a kardjával, mint évszázadokkal korábban, amikor igazi harcos volt. Medichivel meghátrálásra késztették Leto tábornokot, beszorították a fikuszok közé. Leto jó barátja volt Marcusnak, mit több, ivócimborák voltak a régmúlt időkben. Most azonban nem volt több, mint egy rohadt áruló – és Marcus ezt sehogy sem tudta megemészteni. És Marcus ismét mosolygott – ahogy Medichi is. Minthogy már csak percek kérdése volt, és lekaszabolják Letót… de hogy a fene essen belé, ez a harcos még mindig ijesztően jól bánt a karddal. Marcus balról támadott, Medichi pedig jobbról. A kardok szikrákat hánytak. Ekkor Marcus valami lökést érzett a jobb oldalán, de ügyet sem vetett rá, egyre csak támadt. De kardja egyszeribe mintha falnak ütközött volna, még a karja is belesajgott az ütközés keltette rezgésbe… holott a láthatáron nem volt semmilyen szilárd akadály. Bassza meg!… Leto valami hihetetlenül erős védőpajzzsal volt körülvéve. De vajon ki az ördög művelte ezt? Merthogy maga Leto erre nem volt képes, azt holtbiztos. Marcus újfent feléje csapott, ám az eredmény ugyanaz a fájdalmas rezgés volt, mely egész karján végigszaladt. – Ez meg mi a franc? – üvöltötte.
144
CARIS ROANE
Medichi ugyanúgy járt, és a fájdalomtól káromkodva lépett hátra, bal kézzel markolászta kardot tartó jobbjának könyökét. – Mi az ördög ez az egész, te rohadt áruló? Ezzel a kibaszott pajzzsal véded a segged, mi? Félsz küzdeni, a kurva anyádat? Marcus zord pillantást vetett Letóra. Ez a szarházi zihálva szedte a levegőt, és szakadt róla a veríték, akárcsak róla és Medichiről. Leto hol egyikükre, hol a másikukra nézett. – Örülök, hogy újból találkoztunk, ti seggfejek. De most egy üzenetet kell küldenem veletek Endelle-nek. Mondjátok meg neki, hogy a Nagykövetek Fesztiváljára nagy buli van készülőben. Figyeljetek az égboltra! – Miféle buliról beszélsz, te szemét áruló? Leto azonban nem szólt többet. Széles vigyorral villantotta ki fogait Marcus felé, majd beintett neki, azzal eltűnt. Marcus Medichihez fordult, aki még mindig sajgó könyökét fogta. – Mi a ferde faszt jelentsen ez az egész? – Azzal Medichi elengedte sajgó karját, és jól megrázta, azután Marcus hasára pillantott. – Hé… öregem, te vérzel! Marcus ekkor megérezte, ahogy a meleg vér lecsorgott az oldalán, majd odapillantott. Leto rendesen megvágta őt. És mihelyt meglátta a saját vérét, a seb rögtön fájni kezdett. – Ó, a jó kurva életbe! Medichi derékban hajolt előre, úgy kapkodta a levegőt. – Nem látszik súlyosnak. Nekem most vissza kell mennem a New Riverhez… tudod, melyik az a hely… most én vagyok azon a poszton, amit te otthagytál. Marcusnak már nehezére esett a légzés. Szeretett volna beinteni Medichinek, de nem sikerült. Két kezét a hasára szorította, és miközben Medichi kiegyenesedett, megkérdezte tőle: – Honnan az ördögből tudtad, hogy ide kell jönnöd? Talán Thorne riasztott? – Dehogy. – Akkor meg honnan tudtad? Medichi elvigyorodott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
145
– Tudod mit, seggfej? Találd ki magadtól. De garantálom, hogy mikor rájössz, nem repesel majd az örömtől. – Azzal megkopogtatta a homlokát, felnevetett, aztán felemelte a karját, és köddé vált. Marcus egy sor trágárságot kiáltott utána, vagy legalábbis megpróbálta. Vajon mi az ördögöt értett ezalatt Medichi? Vagy csak az agyát játszotta itt előtte? Megmarkolta az oldalát, mert vér ömlött végig a hasán, és már a nadrágja is átázott. Hogy a fene enné meg… Na, mindegy… A kardját visszaparancsolta Bainbridge-be. Muszáj volt, hogy ellássák a sebét, és vissza kellett térnie Havilyhez meg ahhoz a szárnyas halandóhoz. Azt még látta, hogy eltűntek a házból, mielőtt Crace valamelyikükhöz hozzáférhetett volna. Hát igen… az ő asszonya átkozottul jó munkát végez… Felhívta Jeannie-t a Központban. – Hé, hívott már Havily? Jól vannak? – Igen. Elvitte a halandót a villába. – Helyes – mondta Marcus, de már erősen zihálva. – Mi bajod van, duhuro? Marcusban nem maradt elég erő ahhoz, hogy zsörtölődni kezdjen Jeannie-vel a megszólítás miatt. – Megsebesültem, úgyhogy el kell küldened a villába. Meg tudod csinálni? – Mi az hogy… de figyelmeztetlek, hogy ez így fájni fog. – Tudom – suttogta Marcus. – De nem érdekel, csak csináld. – Akkor jobbulást neked, és küldöm Horace-t. – Köszi. És már el is kapta őt az a bizonyos térrezgés, majd miközben áthaladt az alsó téren, tisztában volt vele, hogy üvöltözik. Mikor pedig megérkezett a villába, Havily és a mostanára már felöltözött halandó közvetlen közelébe, még mindig szörnyen üvöltött, mint a fába szorult féreg. Egy sor trágár szó hagyta el az ajkát… de hát hogy az ördögbe tudta volna elfojtani abban a helyzetben? Hanyatt feküdt a földön, és sebesült oldalát markolászta. Aztán érezte, hogy valaki a karjára teszi a kezét. Vajon mikor térdelt mellé Havily? – Ó… hisz megsebesültél.
146
CARIS ROANE
– Aha… de mindjárt jön Horace. – Azzal vett még egy mély lélegzetet és elájult. Havily Marcus mellett térdelt, miközben a vér csörgött a harcos oldalából. Kék selyeminge felhasadt, vérrel áztatott volt. Horace pedig még sehol. Horace nem jött. Vajon hol az ördögben lehetett? Marcus felnyögött, majd kinyitotta a szemét, mely a fájdalomtól tágra nyílt. – Horace még nincs itt – mondta Havily. – De tudom, hogy az én vérem segít rajtad. Akarod? Marcus bólintott. Havily erre ajkához emelte csuklóját, és jobb vámpírfogával önmaga ejtett sebet a verőerén. Cefetül fájt, de korábbi tapasztalata alapján tudta jól, ez majd segít Marcuson. Így hát odatartotta csuklóját a harcos ajkához, és hagyta, hogy igya a vérét. Marcus szeme elkerekedett, aztán felnyögött, és mohón itta a felkínált vért. Havily hallotta, hogy Parisa levegő után kapkod. A lány felé fordult, aztán vállat vont. – Talán elfelejtettem megemlíteni, hogy a Másik Föld a vámpírok világa. Parisa bólintott. – Azt tudtam. – Még mindig a padlón ült, arcszíne rózsaszínre váltott, de nem zavarában. Havily elfordította a tekintetét. Hát igen… a vérszívás mozzanata egy sokkal bensőségesebb kapcsolat jele volt. Ezért nem lepődött meg, mikor Parisa talpra állt, majd elhagyta a szobát. Szóval ez tényleg a vámpírok világa. Parisa kisétált az előszobából, de miután belépett az igencsak tágas nappaliba, ahol Havily és Marcus már nem láthatták őt, mindjárt visszafordult, és a falnak támaszkodott. Két ujját a nyaki verőerére
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
147
helyezte, felsóhajtott; de semmi undort vagy ellenérzést nem keltett benne a vérszívás. Sőt… természetesnek tűnt… mi több, nagyon szexisnek és erotikusnak. Látomásaiban Parisa látta egyszer, hogy Medichi Harcos egy nő vérét szívja. Valami éjszakai szórakozóhelyen volt, ahol mindent vörös bársonydrapéria borított, a zene hangos volt, ő pedig az egyik rejtett bokszba vitte azt a nőt. A nyakából szívta a vért, miközben keféltek, mindeközben Parisa arra vágyott, bárcsak ő feküdhetne a harcos teste alatt. Szóval úgy érezte magát, mint valami kukkoló. Most meg itt volt Medichi házában. Havilynek nem mondta el, de felismerte a házat. Sokszor látta már itt Medichi Harcost az elmúlt hónapok során. De milyen sokszor… – Jobban érzed magad? – hallotta Havily hangját. – Sokkal jobban – felelte Marcus.
Marcus kelletlenül engedte el Havily csuklóját. A lány vérének ereje már dolgozott benne, és hála az égnek, a halandó magukra hagyta őket. Agyában gőzkalapácsként dübörgött az égető vágy, hogy egy kiadósat szeretkezzen Havilyvel. A farka kőkeményen állt és majd szétrobbant… Az, hogy a sebe már alig sajgott, egyáltalán nem volt meglepő, tekintetbe véve Havily különlegesen hatékony vérét… de azért még mindig szüksége volt Horace gyógyító kezére… méghozzá minél előbb. Kezeit összekulcsolta a tarkója mögött. – Gyere ide – suttogta Havily felé. – Marcus… nem lehet. Vendég van a házban. – De átment a nappaliba. Senki sem zavar minket. – Bár az igazság az volt, hogy még ez sem érdekelte őt. Kezét kinyújtva maga felé vonta a lányt.
148
CARIS ROANE
– De hisz megsebesültél – szólt Havily, de hangja lágyan kényeskedő volt. – Akkor is csókolj meg – azzal Marcus még jobban maga felé vonta a lányt, ő pedig megadóan tapasztotta száját a harcoséra. – Olyan jó a véred – suttogta Marcus. – És olyan jó, hogy itt vagy velem és a gondomat viseled. – Jobban érzed már magad? – Ezer százalékig. – Helyes. Ám e pillanatban az alig érezhető enyhe rezgés azonnal felébresztette a harcos ösztönt Marcusban. A sebéről már meg is feledkezett… ahogy szexuális izgalmáról is. Villámgyorsan ült fel, miközben félretolta Havilyt, Bainbridge Island-beli otthonából pedig a kard máris a kezében termett. A behatoló szerencsére nem volt más, mint Horace, az istenadta adottságokkal rendelkező gyógyász, aki egész éjszaka dolgozott a Határvidékeken, és ellátta a Vér Harcosait. Horace letérdelt mellé, és így szólt: – Tedd el a kardod, Marcus Harcos! – A gyógyásznak is nyugtató hatású volt a hangja. A feszültség felengedett Marcusban, izmai ellazultak, kardját pedig visszaküldte a helyére, Bainbridge-be. Aztán érezte Horace csodatevő érintését, minek következtében fájdalma máris kezdett alábbhagyni. Pedig Horace nem érintette meg közvetlenül a sebet, csupán Marcus oldala fölé helyezte két kezét, és hagyta, hogy az onnan kiáramló energia átjárja a mély kardvágást. A fájdalom minden egyes eltelt másodperccel enyhült, az izmok pedig kezdtek összeforrni. – Horace? – Mondjad, duhuro. Marcus elmosolyodott erre az ősi megszólításra, még ha nem is igazán tetszett neki. – Már nem is emlékszem, mikor találkoztam veled először. De úgy tűnik, már azóta szolgálod a harcosokat, mióta átléptem ebbe a világba. Ilyen régóta szolgálnál? Te még nálam is régebben léptél át? – Igen. És most ha megkérhetnélek, hadd koncentráljak.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
149
– Hát persze… csináld csak. – Szóval, Horace már négyezer évnél is öregebb volt. Érdekes, hogy még csak meg sem lepődik ezen. Hogy lehet ez? Havily felállt, elindult a ház déli szárnya felé… valószínűleg azért, hogy megkeresse Parisát, aki néhány perccel korábban távozott arrafelé. Kis idő múltán kezében egy vizes- és néhány száraz felmosóronggyal tért vissza. Szó nélkül letérdelt, és kezdte felmosni a padlót. A fehér rongyok színe vörösre változott. – Hát… ez így nem megy – mormolta magában Havily, majd felállt, és indult vissza a konyhába. Egy vödör vízzel, szivaccsal és további tiszta felmosórongyokkal jött vissza. Éppenséggel hívhatta volna Jeannie-t is, hogy nagy-takarítást kérjen, ám a világért sem akarta, hogy ezzel a Határvidékeken őrködő harcosok kiszolgálását hátráltassa. És ebben nagyon is igaza volt… Miközben Horace a sebén dolgozott, fura mód Marcus gondolatai Letóhoz kalandoztak. Az elmúlt évtizedek során a korábbi Harcos igen komoly képességekre tett szert. Azt már tudta, hogy Alison képes irtózatosan erős védőpajzsot vonni, azt viszont nem gondolta volna, hogy erre Leto is képes. Ez megint csak elgondolkodtató volt… hisz Leto négy hónappal korábban megküzdött Alisonnal egy arénában. Rettenetes csata volt, melyet Greaves szervezett meg, az ÁFEB pedig támogatta. Alison akkor megnyerte a küzdelmet, mert igen erős védőpajzsot vont maga köré. Vajon Leto miért nem cselekedte ugyanezt? Miért hajolt meg Alison ereje előtt? Leto nem fogta vissza magát a karddal vívott csatában, és Marcus biztos volt abban, hogy felnyársalja Alisont, még mielőtt a nőnek alkalma lenne átlépni a Másik Földre. Leto nem csak megjátszotta abbéli szándékát, hogy a másvilágra küldje Alisont. De mégis visszafogta az erejét… legalábbis részben. Ennyi világos volt Marcus számára, erről pedig megint az a védőpajzs jutott az eszébe, amit Leto maga köré vont Parisa házának udvarában. És vajon mi lehetett Leto szándéka azzal a figyelmeztetéssel a Nagykövetek Fesztiváljával kapcsolatosan? Ennyi eltelt évtized után Leto talán meggondolta magát a Greavesszel kötött szövetséget illetően? Az üzenetet legalább nem neki, hanem Medichinek kell átadni Endelle-nek, aki majd pontosan tudni fogja, hogyan kezelje ezt az
150
CARIS ROANE
információt. Úgyhogy neki ezzel semmi gondja. Az ő gondját az a valaki jelentette, aki épp a padlót mossa fel mellette. Miután Marcus minden fájdalma megszűnt, Horace is felállt, és egyik kezét a harcos vállára tette. – Egy kiadós éjszakai alvás teljesen rendbe hoz majd. – Azzal kihúzta zsebéből a telefonját, a füléhez emelte, majd homlokráncolva mondta: – Úgy látszik, Awatukee-ba kell mennem… Santiagónak megvágták a karját. Marcus harcos ösztöne máris felébredt, készen állt arra, hogy kezébe kapja kardját. – Talán segíthetnék én is! Pillantása találkozott Horace tekintetével. A gyógyász meleg barna szeme mosolyt sugárzott. – Látom, még mindig harcos vagy. De most mégsem… neked itt van dolgod. – Ez igaz – bólogatott Marcus. – Akkor hát jobbulást, Harcos – mondta erre Horace, majd felemelte a karját és eltűnt. Havily tért vissza az előcsarnokba, most már felmosóvödör és rongyok nélkül. – Idehoztam a holmidat a házamból, biztos szükséged lesz rá. Gyere, megmutatom a hálószobádat. Marcus azonban megfogta a karját, egy kicsit talán erősebben, mint akarta. – A mi hálószobánkat. Merthogy velem alszol. Havily a harcos élénk világosbarna szeme fölött húzódó sötét szemöldök határozott vonalára pillantott. Hát igen… gondolta magában… ezek a harcosok mindig készen állnak a küzdelemre, legyen szó akár arról, hogy kivel alszanak. – Igen – felelte végül jóváhagyólag, már csak azért is, hogy kissé megnyugtassa Marcust. – Rendben, a mi hálószobánkat. De csak tájékoztatásul közlöm, hogy ma este egyébként is osztozni akartam az ágyadon, mert ha nem vetted volna észre, nem csak téged ragadott magával ez az egész nevetséges, kétségbeejtő tündérmese ezzel a tömény édeskömény illattal. Havily karján lazult az ujjak szorítása.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
151
– Helyes… nagyon helyes – bólintott mosolyogva Marcus. A lány nem tudta eldönteni, vajon megcsókolja vagy inkább jól orrba verje a férfit. – Eredj zuhanyozni, én meg elrendezem Parisát. Közel lesz hozzánk, a mi szobánkkal szemben, a hall másik oldalán. – Hé, várj csak… ó, a francba, teljesen elfelejtettem. Mióta van itt ez a lány? Egy órája… talán kettő? Vissza kell őt vinnünk a Halandók Földjére, de vajon hol lenne biztonságban? Ó, a franc egye meg… a rohadt életbe… – Á… nem hiszem, hogy ez gond lenne. – Hogyan? Hisz tudod jól, hogy az átlépésre kijelöltek csak rövid időt bírnak ki a Másik Földön. Hallottam, hogy még Alison is szédült két óra múltán, holott az ő képességei vetekedtek Endelle erejével. – Hát… mit mondhatnék erre. Parisának szárnyai vannak, nem közönséges halandó. De jobb, ha magad is megnézed őt. – Azzal Havily a másik, kisebb haliba vezette Marcust, a könyvtárba nyíló boltíves ajtóhoz. Ám csak a halandó sötétbarna haja látszott, mert fejét kissé előre billentette. Talán aludt… vagy tán eszméletét vesztette attól, hogy a Másik Földön tartózkodik? Tévesen ítélte volna meg a lányt? – Parisa? A lány felkapta a fejét, majd talpra ugrott, kezében egy bőrkötésű könyvvel. – Büszkeség és balítélet! – mondta lelkesen. – Hát nem szenzációs? Ez egy egészen korai kiadás… azt hiszem, a legelső három kötetes volt, de… Marcus megragadta a karját. – Jó, rendben… de pontosan mennyi ideje van itt? Parisa körbepillantott a könyvtárban, majd visszafordult Marcus és Havily felé. – Két órája és tizenöt perce. – És hogy érzi magát? – kérdezte Marcus. – Remekül, de biz’isten, ez a legfurább érzés. Olyan szédítő… – Szédülsz? – kérdezte Havily aggodalmasan. – Dehogy, egyáltalán nem… csak tényleg olyan boldog vagyok. Havily Marcushoz fordult:
152
CARIS ROANE
– Látod, erről beszéltem. Már korábban is észrevettem; nyoma sincs nála levertségnek vagy effélének. – Talán valami gond van? – kérdezte Parisa. – Igazából nincs. Csak az a helyzet, hogy ennyi idő után már csoda, hogy még bírod itt, egy másik dimenzióban. Ugyanis még nem léptél át, és normális esetben egy halandó ilyenkor már kimerültnek érzi magát, szédül, néha még hányingere is van. Parisa a fejét rázta. – Hát én semmi ilyesmit nem érzek. Valami baj van velem? – Igazi anomália vagy… ennyi az egész – mondta Havily, és elmosolyodott. Erre Parisa is elvigyorodott, a szemét forgatta. – Akkor hát… ennyi az egész. Havily érezte, hogy Marcus enyhén rátámaszkodik, de a harcos máris összekapta magát. A lány látta, hogy egy kissé még mindig sápadt. Ismét Parisához beszélt: – Ágyba fektetem a megmentőnket, aztán visszajövök, és beszélgethetünk, rendben? – Igen… az remek lesz. – Ha gondolod, Medichi Harcosnak remek vörösbora van a konyhában. Tudom, ő is azt szeretné, hogy otthon érezd magad, tehát ha van kedved… – Tölthetek két pohárba? – kérdezte Parisa. – Remek. Amúgy is szeretnék még egy darabig veled ücsörögni, hogy lássam, továbbra is jól tűröd a Másik Földet. – Nagyon jó lesz. Minthogy Marcus nem tiltakozott, nem követelte, hogy Havily feküdjön mellé az ágyba, a lány tudta, hogy jól ítélte meg a harcos állapotát. Elvezette a könyvtárral szemközti vendégszobákhoz, majd kinyitotta a bal oldali hálószoba ajtaját. A szoba keleti falának ablaka terjedelmes pázsitra nyílt, melyen holdfény csillogott, azon túl pedig a távolban a White Tanks Mountains hegyei emelkedtek. A másik oldalon, a hegységtől mintegy ötmérföldnyire terült el a White Lake – a Fehér-tó –, a partján legalább száz szállodával, mely a Másik Föld egyik fő látványosságát kínálta.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
153
Marcus a fürdőszoba felé indult, a küszöbön azonban megállt és az ajtófélfának támaszkodott. Onnan fordult vissza Havily felé, majd ismét aggodalmasan húzta fel a szemöldökét. – Szólj, ha vissza kell vinni Parisát a Halandók Földjére. Ott maradhatunk a házamban Bainbridge-ben. Biztos, hogy Endelle majd biztosítja a védőködöt arra az időre, míg ott vagyunk. – Rendben, Herkules. Majd szólok, ha szükség lesz rád. – Havily elmosolyodott. Marcus felnevetett, majd bevonult a fürdőszobába. Havily arca még mindig mosolyra húzódott. Marcus származása szerint sumér volt, érthető tehát, hogy nem sokra tartotta a görög és római mitológiai hősöket. Pár évtizeddel korábban, fiatal lányként Havily tanúja volt az elektromos áram bevezetésének, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy a sumérok feltalálták a kereket. Fejcsóválva vonult ki a hálószobából, visszament Parisához. Újfent megkérdezte a halandót, hogy érzi magát. – Egy kicsit fáradtan, de ne felejtsd el, hogy egész nap dolgoztam a könyvtárban, aztán meg a szárnyaimat próbálgattam… úgyhogy ez kimerített. Vagy két tucatszor szaladtam fel a lépcsőn, majd ugrottam le a korlátról az udvarba. Elmosolyodott, úgy folytatta: – Ja… és hogy el ne felejtsem, utána két vámpírral találkoztam, akik egy másik dimenzióból jöttek, majd megtámadott egy igazán félelmetes külsejü szörny. Most meg itt vagyok, úgyhogy… nem csoda, ha fáradtnak érzem magam. – Azzal kortyolt a sötétvörös borból, mosolya még szélesebbre húzódott. Medichi kedvence a Cabernet volt. – Kitűnő ez a bor. Jut eszembe, még sosem láttam ezt a címkét, de nagyon tetszenek ezek a szárnyak. – Ez Antony saját címkéje – mondta Havily fejcsóválva, mert elképesztette Parisa ellenálló képessége a Másik Föld hatásaival szemben. – Meg kell mondanom, tényleg nem úgy nézel ki, mint akire bármilyen káros hatással lenne a Másik Föld. Tisztára, mintha… na, mindegy. – Azzal kezébe vette a másik borospoharat, és fel sóhajtott: – Milyen csodásan néz ki. Mikor aztán Parisa ásítozni kezdett, Havily azt mondta:
154
CARIS ROANE
– Nem szívesen kérdezem meg megint, de tudnom kell, biztos, hogy jól vagy-e. De tényleg, Parisa. Huszonnégy óra eltöltése a Másik Földön a halandók számára halálos. Marcus pedig azt mondta, hogy ha szükséges, elvisz minket a házába a Halandók Földjén. Parisa mély lélegzetet vett, majd ismét a homlokát ráncolta. – Tényleg jól érzem magam… egyszerűen csak fáradt vagyok, mint már mondtam. Amúgy meg afféle eufória melengeti a mellkasomat. Nem találok rá magyarázatot, de… szóval nagyon szeretek itt lenni. Havily Marcusra gondolt. Pontosan így érzett ő is, mikor a harcos közelében volt; eufória áradt szét benne. – Akkor mi lenne, ha te is ágyba mennél? A mi hálószobánkkal szemközti szobában alszol majd. – Erre önkéntelenül is elpirult kissé. Kényelmetlenül érezte magát, hogy ő és Marcus úgy viselkednek, mint egy pár. – Ha netán rosszul éreznéd magad, csak kopogj az ajtónkon, mi pedig máris visszaviszünk a Halandók Földjére. Parisa bólintott, majd felállt. Aztán felemelte a borospoharakat. – Megyek, elmosogatom ezeket. – Ugyan, dehogy! Majd én, csak először a szobádba kísérlek. Azzal a szemközti vendégszobába vezette Parisát, megmutatta, hol van a hálóinge meg minden ilyenkor szükséges női holmi, Parisa pedig megköszönte. Aztán halkan felkiáltott, mikor meglátta az ágyára terített fekete selyem hálóinget. – Nekem pontosan ilyen van! – Szóval La Perla? Parisa bólintott. – Tudtam, hogy remek ízlésed van. – Havily felnevetett. És mikor Parisa nevető, ametiszt szemébe nézett, az volt az érzése, hogy egy igazi jó barátra lelt. Visszament a könyvtárba, felkapta a borospoharakat, majd indult a konyhába. Marcus jutott eszébe, aki már alszik abban az ágyban, amit majd megosztanak. Teste máris beleremegett a kilátásokba. A vámpírok hamar gyógyulnak, ám vajon milyen hamar gyógyul be egy ilyen mély, kardvágta seb? Nos, ezt most hamarosan megtudja. Előbb azonban el kell mosogatnia a borospoharakat.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
155
Marcus arra ébredt, hogy az ágy besüpped alatta, majd egy sóhajt hallott. Aztán érezte, hogy Havily megigazgatja a takarókat, de csak nagyon óvatosan, nehogy őt felébressze. Csakhogy ő már ébren volt. – Jól van a lány? – kérdezte, mert ő is aggódott Parisa miatt. Előbb csend, majd rövid sóhaj következett. – Megmondtam neki, hogy ébresszen fel minket, ha bármi rendelleneset vagy nyomasztót érez az ittléte miatt. – Helyes. Most pedig gyere közelebb, és nehogy azt mondd, hogy hálóinget vettél magadra. – Hogy az ördögbe csinálod, hogy sebesült létedre itt utasításokat adsz? Marcus elmosolyodott, majd átcsusszant az ágyon Havily teste felett, így a másik oldalára került. Kezével végigszántott a lány hegyesen álló mellein, elnyújtózkodott a hátán, egyik térdét felhúzta. Aztán hátrahajtotta a fejét, így szabaddá tette a torkát. Havily odagurult mellé, felsőtestével Marcus mellkasára siklott. Aztán egyik kezével megragadta a férfi merev hímtagját, hüvelykujjával dörzsölgette a makkját. Szent ég… micsoda jó érzés volt! Ez a nő aztán tudta, hogy kell vele bánni… értett a férfitesthez. Havily nyelve megérintette Marcus nyakát a bal oldalon, majd végigsiklott a verőerén, mire a harcos a teste köré fonta a karját, és magához szorította. Szerette Havily testét, bőrének selymes tapintását, szerette, ahogy mellei a bordáinak feszültek. Havily pedig tovább nyalogatta a nyakát teljes hosszában, míg az ér teljesen kidagadt, és hevesen lüktetett a bőr alatt. – Gyerünk, Havily – suttogta Marcus. – A fenébe is… azt akarom, hogy a véremet idd. A férfi érezte a nyakára csöpögő nedvességet… majd előtörtek Havily vámpírfogai, gyorsan és biztosan, jól bejáratott módon. És a lány felnyögött, amint erőteljes, mélyre hatoló szívásokkal kezdte inni Marcus vérét. Ó, magasságos ég… Marcus! Mennyei az ízed, a torkomat az édeskömény járja át, a gyomrom ég, és akarlak, akarlak, akarlak… Marcus a szemét forgatta. Havily hüvelykujja továbbra is a makkjával játszadozott. – Ó, Havily – mormolta Marcus mély, érdes hangon.
156
CARIS ROANE
Ó, teremtőm… Havily, gyere ide fölém, ülj rám… hadd jussunk a csúcsra mindketten! Jó… igen. Marcus erős karjával tartotta Havily vállát, hogy száját továbbra is a nyakához tapaszthassa, majd óvatosan elhelyezkedett a lány teste alatt. Szakszerűen mozgatta csípőjét, így végül a dákója elérte a lány hüvelyét, ő pedig lassan belényomult. Havily felkiáltott, ám száját egy pillanatra sem vette le Marcus nyaki eréről. Most még mohóbban kezdte szívni. Aztán előre-hátra kezdte mozgatni a csípőjét, így szája majdnem lesiklott a férfi nyakáról, ám a harcos ezt küldte felé gondolatban: Maradj csak nyugodtan, és bízd rám az egészet… legyen a tied, amit tőlem akarsz. Ó… Marcus, miért kell neked ennyire csodálatosnak lenned? Marcus mosolyogva lökdöste előre a csípőjét, először lassabban, majd egyre sebesebben és erőteljesebben, hogy Havily hangosan nyögött az élvezettől. Marcus számára több mint kétszáz év eltelt már azóta, hogy nő a vérét szívta. Ő ugyan időről időre hozzájutott a nők véréhez, ám azok mind halandók voltak, ezért nem viszonozhatták az ő kedvességét. Már el is felejtette, milyen érzés volt ez, milyen örömöt okozott. Havily fenekét simogatta, már igen közeljárt a csúcsponthoz, és érezte, ahogy a lány teste egyre inkább megfeszül, ami biztos jele volt annak, hogy ő is az orgazmus kapujába érkezett. Havily… ó, a fenébe is… készen állsz? Mert én mindjárt elmegyek… Havily részéről csupán egy nyögés volt a válasz, szája vadul dolgozott Marcus nyakán. A harcos ezt igenlő válasznak vette, fokozta a tempót, csípőjét sebesen lökdöste, farka ki-be járt a lány testében. Aztán felkiáltott, és még mielőtt figyelmeztethette volna Havilyt, élvezni kezdett. Ám Havily is ott járt már, végül levette száját Marcus nyakáról, felemelkedett, teste ívben megfeszült, hangosan felnyögött, a harcos pedig érezte, ahogy a lány izmai megfeszülnek és szorosan tartják a hímtagját, miközben ő kilövellte magvát. Mikor Havily teste lecsillapodott, kissé hátrahúzódott, ám csak annyira, hogy aztán elnyúlhasson Marcus testén, karját széttárva a férfi mindkét oldalán. Marcus halkan felnevetett, magához szorította a lányt, mellkasát a lány melleinek feszítette. Havily boldogan pihegett rajta,
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
157
Marcus pedig megcsókolta a nyakát, aztán az arcát, majd a gyönyörű vörös haját. Mennyei a véred, legkedvesebb harcosom. Ó, te jó ég… milyen jó, mikor a fejemben vagy. Nekem is. És ez az egész… szédületes volt. Ahogy te is az vagy. És olyan átkozottul erős. Ennél jólesőbb szavakat Marcus nem is kívánhatott volna. Felnevetett, majd azt mondta: – Tudod, olyan, mintha már évek óta házasok lennénk. Havily elmosolyodott, majd elfojtott egy sóhajt. – Szerettem házasságban élni, és alig vártam, hogy ismét férjhez menjek. Marcus bólintott, majd ujjával végigsimított Havily arcán és ajkán. – Erichez, igaz? – Igen. – Szeretted őt, Havily… úgy értem, igazán? A lány elmosolyodott, de szeme kissé összeszűkült. – Igen, tényleg odavoltam érte. Pedig nem reméltem, hogy a szerelem újból megtalál. – Ő is a véredet vette, ahogy én? – Ugye, nem fogsz féltékenykedni? – Havily a férfi szemébe nézett. Marcus a fejét rázta. – Dehogy. Csak kíváncsiságból kérdem. Havily felsóhajtott. – Hát… először ideges voltam… minden tekintetben… de aztán igen, kölcsönösen ittuk egymás vérét. Ezen a téren ő volt nekem az első, az egyetlen… mindeddig. És olyan-rendkívüli volt. Nálad mi a helyzet? – Hát… ittam nők vérét az elmúlt kétszáz évben, de nő száját nem éreztem a nyakamon, mióta elhagytam a Másik Földet. – Megsimogatta Havily haját, megcsókolta arcát, majd az állát, aztán száját lecsúsztatta a nyakára. – És veled most nagyon élveztem. Igazából már el is felejtettem, milyen nagyszerű tud ez lenni. Marcus hirtelen szédülni kezdett, mintha egy felhőkarcoló tetején állna, és a pereméről pillantana a mélybe. Az volt az érzése, hogy zuhan… egyre csak lejjebb, de soha nem ér földet… mintha az öröm és megnyugvás végtelen mélységébe zuhanna.
158
CARIS ROANE
Tán a Havilyhez való kötődés teszi ezt vele?
Csodás, forró vízzuhatag paskolta Havily vállát, s a lány lágyan felsóhajtott. 1910-ben a Vancouver Islanden a fürdés azt jelentette, hogy tüzet kellett rakni, és egy széntüzelésű kályha tetején vizet kellett melegíteni. A régi szép időkben nem volt vízmelegítő, sőt vízvezeték sem. Hála az égnek, hogy ma már van forró zuhany. A tér minden apró kis pontjával, melyet Marcus betöltött az életében, minden vele töltött ezredmásodperccel erősödött köztük a kötelék. Érezte, hogy a kötelék indái átfonják a testét, egyre szorosabban tartják fogva… pedig Marcus még csak nem is szándékosan tette ezt vele. Korábban megpróbálta megmondani a férfinak, hogy nem akar mellette lenni, aztán végigsimogatta Marcus szárnytövét. Elég hülye volt. De most már világos volt, hogy még ha agya képes is józanul gondolkodni, képes felfogni a figyelmeztető jeleket, a testét ez a kapocs teljesen a hatalmába kerítette. Emlékek törtek a felszínre, miközben lemosta testéről a szappant. Ivott Marcus véréből. Igen, a véréből ivott! Térdei megrogytak a zuhanyzóban, majdnem elvágódott. Marcus vére… ó, te jó ég… hihetetlen volt. Még most is érezte, ahogy zúg az ereiben. Mintha fény és hő vibrálna testének minden izomrostjában, melegíti őt, megnyitja szívét és elméjét is. Na és a szex? Térdei ismét elgyengültek, félő volt, hogy a padlócsempére zuhan. Még ha el is tudná dönteni józan fejjel, hogyan tartja távol magát Marcustól, ugyan hogy lenne rá képes? Hiszen, ha Marcus e pillanatban berobogna az ajtón, ő máris széttárná felé a karját és magába fogadná…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
159
Parisa a szex hangjára ébredt fel… mesés vámpírszex volt vérszívással egybekötve, és a hangok a szemközti hálószobából jöttek. Ez egyszerre volt zavarba ejtő, egyben hallatlanul izgató is. Súlyosan sóhajtott fel, miközben felült, lábait pedig átcsúsztatta az ágy széle felett. Teste felhevült, lélekben lehangolódott. Vajon miféle helyre jött ő? A Másik Földre. Egy új dimenzióba. Ahol a szárnyak normális dolognak számítanak, ez pedig azt jelenti, hogy itt ő is normális. Az ablakokat csipkefüggöny takarta. Dús pázsit húzódott jó darabon a távolba. Ha jól értette, hol is van igazából ez a villa, akkor most a White Tank Mountins hegyeinek keleti lejtőjét látta. Ez ugyanaz a föld… csak más dimenzióban. Még a helységneveket is megtartották, hogy ne legyen kavarodás. Az ablakhoz ment, s felvonta a szemöldökét. Félrehúzta a függönyt, s egy szarvast látott odakint a pázsiton, amint önfeledten legelészett. Tudta, hogy a Halandók Földjén szarvasok élnek a White Tanks hegyei között… és ez igaz itt, a Másik Földön is. Mégis… annyira nem illett a képbe ez a szarvas a gondosan ápolt pázsiton. Mert micsoda csodás pázsit volt ez! Ilyen ma már csak nagyon kevés háznál található Phoenixben, tekintettel arra, hogy a víz ritka kincs arrafelé… a földalatti folyamok ellenére. A Másik Földön talán más a természeti források eloszlása. Parisa érzelmeit megosztották az eddig szerzett tapasztalatok. Egyik énje azt súgta, ide tartozik, itt a helye ezen a földön, még akkor is, ha itt súlyos háború dúl. Másik énje viszont a régi földhöz szokott, és vágyott az otthonára. Azon tűnődött, vajon mikor mehet haza, mikor lesz ott megint biztonságban. Felsóhajtott. Egyáltalán mit keres ő itt? Fejtegetéseivel és lelki zavarával szöges ellentétben a gyomra igencsak korgott. Kezét odatette, és elmosolyodott. – Na, te legalább mindig pontosan tudod, mit akarsz. Az éjszakai harcok és egy rövid beszélgetés után Thorne-nal a Caveben Medichi áttűnéssel egyenesen villájának legdélebbi végébe vonult. Thorne már tájékoztatta öt arról, hogy vendégei vannak, Marcus, Havily
160
CARIS ROANE
és a szárnyas halandó… egy nő, név szerint Parisa Lovejoy. Gondolta, lefürdik, hátha a nők még mindig ott vannak. Igazán nem szükséges, hogy az éjszakai csaták vérfoltjait lássák rajta. Továbbadta Leto üzenetét a hitetlenkedő Thorne-nak. Szóval bajok lesznek három nap múlva a Nagykövetek Fesztiválján… azaz most már csak két nap. Hát… a franc megeszi. Azt ő sem értette, hogy vajon mi lehetett Leto szándéka ezzel a figyelmeztetéssel. Lehet-e hinni neki? Ugyan ki az ördög tudhatta? Mindenesetre ezt Endelle-re és Thorne-ra bízza, találják ki ők. Egyetlen egy dologban volt teljesen biztos Leto figyelmeztetését illetően; agyának legmélyén egy igen erős mentális pajzs alatt kell megőriznie arra az esetre, ha netán valami igen erős egyéniség – például ez a ritka nagy fasz, Greaves – úgy dönt, hogy beleturkál az agyába anélkül, hogy erről Medichi tudna. Tőle akkor sem fogja megtudni az igazat. Ha valamilyen okból Leto meggondolta volna magát az árulását illetően, vagy visszatért a józan esze, akkor Endelle stábja jó hasznát veheti ennek az információnak. Miután teljes harci felszerelését azonnal a Murphy’s Mosodába küldte az Union Hillsre, indult a zuhanyzóba. Tíz évvel ezelőtt, mikor meglátta Kerrick házának alagsorában a felújított fürdőszobát, mindjárt megbízta ugyanazt a vállalkozót, hogy hasonlóan alakítsa át az ő fürdőszobáját is. Marhára élvezte a jó zuhanyt. Teljesen kinyitotta az összes csapot. Valami mennyei… Mondhatni, kurva jó… Lassan forgott körbe, hogy a vízsugarak minden lehetséges szögből érjék a testét. Mélyen beszívta a levegőt tágra nyílt orrlyukain át, mire szeme tüstént tágra nyílt. Mi az ördög ez az illat? Járt már citrusligetekben, ott érzett hasonló illatot. Ez azonban mégis más volt… sokkal inkább volt mandarin illat. Mire felnevetett. Ugyan mi az ördögtől lenne mandarin illat az ő házában? A Vidám Vámpírok takarító céggel dolgoztatott, ám ők sosem tettek volna új Air Wicks légfrissítőt az ő megkérdezése nélkül. Bár rendkívül kellemesnek találta ezt az illatot, azért lehet, hogy mégiscsak felhívja
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
161
ezt a takarító céget, hátha ők helyezték el az illatosítót. Erre ismét felnevetett. Ám továbbra is ezt az illatot lélegezte be, úgyhogy kezdett begerjedni. Mi a fene ez az egész? A fenébe is… nőre vágyott. Olyan valakit akart, akit rendszeresen gerincre vághat mindenféle érzelmi elkötelezettség nélkül, akit persze kellően megismer, de azért mégsem bonyolódik vele túlzottan szoros kapcsolatba. Besamponozta a haját, majd leöblítette. Sűrű, vastag szálú haja volt, ezért gondosan kellett ápolni, ha kordában akarta tartani, és összefogni a cadroen-nel. De a fenébe is… ez a mandarin illat egyre csak ostromolta orrnyílásait, a dákója pedig úgy reagált, mintha bevett volna egy maroknyi Viagrát. Muszáj volt megtalálni, honnan jön ez az illat, és véget kell vetni neki. Máskülönben egész idő alatt álló farokkal járkál majd a házban, és ezzel elriasztja a vendégeit. Alaposan lemosta magáról a szappant, elzárta a csapot, majd hallását kiterjesztette, hogy tudja, van-e valaki ébren a házban. A távolból két nő hangját hallotta… beszélgettek és nevetgéltek. – Érzed ezt az illatot? – kérdezte az ismeretlen női hang… minden kétséget kizáróan a szárnyas halandó. Parisa. Magabiztosan beszélt, és volt valami a hangjában, ami valahogy enyhítette a nyomást a mellkasában. – Én most még erősebben érzem… de úgy igazán erősen. – Ugyanazt a zsályaillatot, amit már tegnap este is éreztél? – Igen. Tele van vele az egész ház. – Ó, egészen belepirultál. A két nő erre megint egyszerre nevetett fel. – Ugyan, Havily, hagyd már… – Szóval zsályaillatot érzel? – Igen. Hát nem különös? – Lehetséges… nem is tudom. Havily hébe-hóba még mindig Összekötő Tisztként dolgozott, de már egyre ritkábban, annyira lekötötte feladata Endelle adminisztrációjában. Medichi elmosolyodott. Már el is felejtette, mennyire szereti hallgatni a magasan csengő női hangokat.
162
CARIS ROANE
Marcus női nevetgélésre ébredt, mely nem is a közvetlen közeléből jött, hanem valahonnan ennek a hatalmas hodálynak egy távolabbi zugából… Egyik kezével megtapogatta nyakát, de még egy enyhe hólyagocska sem volt rajta. Jobban szerette volna, ha reggelre marad valami vörös folt, hogy láthassa a tükörben, aztán láthassa Havily pillantását, amint épp arra a pontra esik, ahol az ő harapásának nyoma van… Aztán odanyúlt, ahol Leto kardja döfte meg. Még egy karcolás sem volt ott, még csak enyhe sajgást sem érzett. Talán kéne küldenie Horace-nak egy csokor virágot vagy valamit. Csodálatos tehetséggel áldotta meg a sors a gyógyászt. A gyógyult seb kapcsán azonban gondolatai ehhez a Crace néven ismert rémhez, a halál vámpírjához kalandoztak. Havilynek igaza volt… a fickó akkora volt, mint Luken. És a gondolatra, hogy ez a pasas szívta Havily nyakát, mindkét keze szorosan ökölbe szorult. Holtan szerette volna látni ezt a vámpírt, mégpedig rögvest. Ki volt igazából ez az alak? Endelle azt mondta, ő az egyik Felsőbb Adminisztrátor, aki szövetkezett a Parancsnokkal, de most már minden jel szerint Phoenixben működött, és legújabb szenvedélye a vérdonorok begyűjtése volt. A következő kérdés pedig már egyenes logikával adódott: Vajon a szárnyas halandóért ment-e Parisa házába vagy Havilyért? Egyáltalán, tudhatott arról, hogy Havily is ott van? Hála az égnek Crace képtelen volt arra, hogy lenyomozza tartózkodási helyüket itt a villában. Máskülönben a két nő már nem lenne életben. A francba is… ha erre az ügyre gondolt, rögtön a fogait kellett csikorgatnia. Már tudta jól, milyen érzést kelt benne Havily vére, következésképp ez a rohadt Crace ugyanezt érezhette. Gondolataiból egy sor vaskos káromkodás szakadt fel. Ha ő Crace helyében lenne, folyton csak Havily vérét akarná. Mert Havily vére kurvára hasonló a haldoklók véréhez, legalábbis annak alapján gondolja, amit ő valaha is hallott erről. Ó, szent szar… Kikászálódott az ágyból. Bár Medichi házát a lehető legtökéletesebb védőköd vonta körül, azon felül, hogy az ÁFEB védelme alatt is állt a Másik Társadalom törvényei értelmében, mégis sürgető szükségét
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
163
érezte, hogy máris Havily mellett legyen, hogy őrködjön felette, és figyelje az égboltot. Bement a fürdőszobába, ahol a tükör mellett megtalálta szép rendben a borotvakészletét. Havily hozta ide. Marcus mosolyogva csóválta a fejét: ez a nő figyel a részletekre. És ez nagyon tetszett neki. Ám miközben a flakonból ujjaira nyomta a borotvahabot, gondolatai egész más irányba kalandoztak. Mert Havilynek igaza volt. Hová az ördögbe jutnak azzal, ha ennyire kötődnek egymáshoz, ha ez az egész egyáltalán nem a szívükből jön? Az övéből egész biztosan nem. Nyilvánvaló okokból szeretett Havilyvel lenni, de most is súlyosan ülte meg mellkasát az a gondolat, hogy vajon mi lesz holnap, meg holnapután… A négy évezrednyi élet és a hozzá legközelebb állók elvesztése kihasította szívét a mellkasából. Egy pillanatra szinte levegőt sem kapott. A francba… Távolba kiterjesztett hallását a nők kacagása ütötte meg. Tudomásul vette, majd hallósugarát déli irányba fordította. Medichi már bizonyára itthon van. Meglepte, amit hallott, mert az valami halk, torokból feltörő nyögés volt, konkrét megfogalmazásban. „Mi a faszt jelentsen ez az egész?” Na persze… Medichi már otthon volt, és nyilvánvalóan felhergelte valami. Talán nem tudott aludni ettől a harsány női kacajtól, pedig tényleg igyekezett nyugovóra térni. Havily már régen nem érezte magát ilyen jól. Parisa éles eszű és igencsak intelligens nő volt. Havily a konyha sötét zsírkő szigetének egyik végén, míg Parisa a másikon állt. Úgy beszélgettek, mint kollégista szobatársak, közben kávét iszogattak és a harcosokat vitatták meg. – Santiagónak van a legérdekesebb orra – mondta Parisa. – Horgas és nagyon szexi. – Látnod kellene Lukent kibontott hajjal – folytatta erre Havily. – De hisz láttam, nem emlékszel? A kórházban a haja a csupasz mellkasára omlott. – Ja, igaz… egy látomásodban láttál ott minket.
164
CARIS ROANE
– Úgy van – bólogatott Parisa. – Tudod, szinte már túl sok a nyers izom ezeken a srácokon. És komolyan mondom… már csak attól, hogy itt erről beszélünk, mindjárt elélvezek. – Azzal hangosan felnevetett. Havily, akit az elmúlt napokban teljesen hatalmába kerítettek a brehhedden érzéki örömei, vele együtt kuncogott. Parisa sok tekintetben rejtély volt; például ott voltak a royle szárnyai, aztán a látomásai, melyek központjában fura mód Medichi állt, nem utolsósorban pedig azon képessége, hogy halandó létére minden gond nélkül létezett a Másik Földön. Mindezek együttvéve igen erős természetfeletti képességeket sejtettek. Másrészt viszont nem tudott „áttűnéssel” helyet változtatni, és láthatólag telepatikus képességekkel sem rendelkezett. Mindezekkel együtt Havily nagyon kedvelte őt. – Biztos, hogy még mindig jól érzed magad? – kérdezte tőle Havily. Parisa vállat vont. – Ma reggel már háromszor megkérdezted… de teljesen jól vagyok. De tudod… ez a zsályaillat kezd egyre erősebb lenni. Ami azt illeti, onnan, a nagy előcsarnok felöljön. Havily arra fordult és mély lélegzetet vett. – Ami azt illeti, én is érzek valamit, de az sokkal inkább emlékeztet édesköményre. – Édesköményre? Havily érezte, hogy elvörösödik. A következő néhány percben a breh-hedden mibenlétét magyarázta, valamint a jellegzetes, személyhez kötött illatokat, melyek azt jelezték, hogy a breh-hedden fejti ki rituális hatását egy harcos és kiválasztottja között. Ugyanez kerítette hatalmába Kerrick Harcost és Alisont négy hónappal korábban. Parisa a homlokát ráncolta. – Mit mondasz? Csak nem azt, hogy én lennék Medichi Harcos számára ez a bré… vagy hogy is mondtad? Gondolod, hogy tőle származik ez a zsályaillat, amit én érzek? – Ugyan, dehogy… vagyis… ó, te magasságos ég? – Hirtelen a villa tulajdonosa jelent meg a küszöbön. A zuhanyzástól még nedves, hosszú, fekete haja a mellére és a hátára omlott. Mindössze egy szál fekete törülközőt tekert a dereka köré. – Medichi? Mi a… helyzet? – Havily döbbenten nézett rá. Mert a harcosok közül ő volt az, aki mindig… úriember módjára viselkedett.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
165
De hát az ördögbe is… egyben tüneményes férfi is volt. Éppen igen felajzott állapotban… de mintha észre sem vette volna Havilyt. Tekintete Parisára szegeződött, állát leszegte, sötét szeme szikrázóan csillogott. Mély, morgásszerű hang remegtette meg a konyhát. Havilyben csak most tudatosult, hogy még soha nem látta Medichit ing nélkül, és uram atyám… micsoda teste van… és hogy felizgult… olyan most, mint valami vadállat. Ez pedig több okból is Marcusra emlékeztette… és ez volt az a pillanat, amikor a rejtvény darabjai összeálltak: Parisa zsályaillatot érez, a látomásai középpontjában Medichi áll, a harcos pedig hozzá egyáltalán nem illő módon viselkedik. Ó, te jóságos ég… A gond csak az, hogy Havilynek fogalma sem volt arról, mit tehetne. És mintha még nem lett volna elég döbbenetes, ahogy Medichi az ajtóban állt, szemmel láthatólag szexuálisan felfűtött állapotban és olyan látványt keltve, mint egy római isten. A harcos ezek után valami hihetetlen dolgot művelt. Egyszerűen kioldozta derekán a fekete törülközőt, és hagyta, hogy az a földre hulljon. Mintha csak azt akarta volna, hogy Parisa meglássa a… ó, magasságos ég! Havily azonnal sarkon fordult, hátat fordítva Medichinek. A látványt nem neki szánták, hanem Parisának. De vajon hogyan fogadta a nő az adott helyzetet? Bizonyára igencsak zavarba jött, talán legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Periférikus látásával Havily észrevette, hogy Parisa meg sem moccan. Sőt… pillantása egyenesen Medichi altestére szegeződik, ajkai szétnyílnak, ujjaival a nyakát dörzsöli. Arca rózsaszínre váltott, légzése felgyorsult. Hát… az már szent igaz, hogy nem jött zavarba. Te szent isten… a breh-hedden már megint lecsapott! – Medichi Harcos – suttogta Parisa, hangjában lágy erotikus árnyalattal. Azzal a lány elindult a konyha másik vége felé azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a harcoshoz menjen. Havily tanácstalan volt, teljes zavar uralkodott benne, ami csak fokozódott, mikor Parisa szeme elkerekedett a rémülettől, és hangosan felkiáltott. – Marcus Harcos! Ne tedd! Ne bántsd őt!
166
CARIS ROANE
Havily erre azonnal hátra perdült, de már csak annyit látott, hogy Medichi hanyatt fekszik, az imént földre dobott törülköző pedig elfedi meredt hímtagját. Marcus ökölbe szorított kézzel állt mellette. Hála az égnek! Marcus idejében érkezett ahhoz, hogy tüstént felmérje a helyzetet és közbelépjen. Havily Parisára pillantott, és azt mondta: – Talán jobb, ha elmegyünk sétálni egyet. Parisa erre felé fordult, aztán csak annyit mormolt az orra alatt: – Ez a harcos… igencsak nagy. – Azt hiszem, ez jellemző a harcosokra – felelte Havily. Többet nem szólt, de Havily jól ismerte Medichit. Ő volt az igazi úriember megtestesítője, és ez az egész szituáció nagy szégyen lesz rá nézve, ha majd magához tér. Belekarolt Parisába, és a ház északi része felé indult vele, az úszómedence és a kert irányába. Medichi a mennyezetet bámulta. Nem volt egészen képben, mi is történt vele, de az bizonyos, hogy az állkapcsa sajgott. Megtapogatta egyik kezével, majd jobbra balra mozgatta, nem ugrott-e ki a helyéről. Legalább nem tört el semmije… aztán sűrűn pislogni kezdett. – Csillagokat látok. – Erre valaki odahajolt fölé. Ó… hisz ez Marcus. – Te meg mi a frászt műveltél velem? Marcus hintázott a sarkán, és szélesen vigyorgott… – Megmentettelek a nemi erőszak vádjától. Vagy tán nem emlékszel, hogy ledobtad magadról a törülközőt a halandó nő előtt, csak hogy elkápráztasd a férfiasságoddal? Ó… jóságos teremtő, mit tettem? – gondolta Medichi. Suttogva kérdezte: – Havily meg az a halandó még mindig ott áll a konyha másik végében? – Nem. Havily kivezette… mit kivezette… kirángatta őt innen. – Marcus elmosolyodott. – Nos, faszfej, milyen érzés ez a breh-hedden, he? Medichi beintett neki. – A rohadt életbe… szóval ő van itt. – Nagyon úgy tűnik.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
167
– Mi az ördög folyik mostanában? Először Kerrick, aztán te, most meg én… mi ez? Nem találod ezt egy kicsit furcsának? – Az nem is kifejezés. Szóval… remélem, nem törtem el az állkapcsodat. Medichi újfent megtapogatta az ál lát. – Nem, de kéne egy kis jég. Persze felhívhatnám Horace-t, de ez most kurvára kellemetlen lenne. A franc egye meg… – Mikor Marcus odalépett a hűtőszekrényhez, Medichi utána szólt. – Szóval ez az átlépni készülő halandó csak most érkezett? – Itt volt egész éjjel. Medichi erre azonnal talpra ugrott, és futásnak eredt az úszómedence irányába… persze a törülközőről ezúttal is megfeledkezett. – De hiszen veszélyben van! – kiabálta. – Meg fog halni! Marcus csak nézte, ahogy Medichi elviharzik mellette, villámgyorsan fut ki a hallba, onnan pedig a verandára. Már épp rákiáltott volna, hogy álljon meg, mikor pillantása megakadt Medichi hátán. Te szent isten… Sebhelyek karistolták keresztbe-kasul a harcos széles, izmos hátát. Hosszú évtizedeken át rejtély volt előtte, vajon mi az ördögért nem bont szárnyat Medichi, ám most hirtelen megkapta a választ… egyszeribe minden világossá vált. Ennek ellenére a vámpír igencsak fürgén mozgott, nyilvánvalóan a végsőkig elszánta magát, hogy odamegy Parisához. Így aztán Marcusnak nem maradt ideje azon tűnődni, hogyan is keletkezhettek Medichi hátán azok a sebhelyek. De azt is tudta, hogy Medichi most nem gondolkodik. Ösztönei erősen forrongtak a mellkasában. Marcus felkapta a törülközőt a padlóról… immáron másodszor… és egy villámgyors áttűnéssel egyenesen az úszómedencéhez vezető ajtóban termett. Ott szembe találta magát a szikrázó szemű harcossal, aki már a kardját is kivonta. Marcus felvonta a szemöldökét, fejét hátraszegte, majd meglengette előtte a fekete törülközőt. Medichi először a törülközőre pillantott, aztán csak felhorkant és leszegte állát… egy pillanatra úgy festett, mint egy dühöngő bika a vörös muléta előtt. Nyilvánvalóan csak egy célja lehetett: keresztülgázolni Marcuson… bármi áron. – Medichi! – kiáltott rá Marcus. – Hová az ördögbe mész?
168
CARIS ROANE
– Ki innen! – bömbölte a harcos. – Nem lenne jobb, ha előbb felvennél valami ruhát? – Azzal Marcus még magasabbra emelte a törülközőt. Medichi erre pislogni kezdett, majd egy sor vaskos káromkodást eresztett meg, ami biztos jele volt annak, hogy agyműködése visszatér a normális kerékvágásba. Marcus önkéntelenül is elvigyorodott. – Együttérzek veled, pajtás… de tényleg. – Hogy bassza meg… – köpött Medichi. Aztán eltüntette a kardját, elvette a törülközőt, és ismét a dereka köré csavarta. – Hát ez maga a pokol. Az agyam egyszerűen nem működik. – Bagoly mondja verébnek… Szóval, mégis mi járt a fejedben? Mitől lett hirtelen olyan sürgős, hogy a halandó után eredj? Medichi a fejét csóválta. – Épp te mondtad az előbb, hogy itt volt egész éjszaka. Márpedig itt nem maradhat. Marcus, vissza kell juttatnod őt a Halandók Földjére, de rögvest. Huszonnégy óra elmúltával itt már halott lesz. Mit mondtál, mennyi ideje van már itt? A fenébe is, Marcus, mit műveltek vele? Miért nem helyeztétek már biztonságba, a kurva életbe? – Csillapodj, Antony. Nem én vagyok az ellenség, és biztosíthatlak, minden kérdésedre meg tudok válaszolni. Már ha végre hajlandó vagy meghallgatni… Medichi mélyet lélegzett, de szemöldökét továbbra is felvonta. Egy hajszálnyira volt attól, hogy ismét elveszítse önuralmát, és Marcus pontosan tudta, miért van ez így. – Parisa azért van még itt, mert pillanatnyilag Endelle védőköde a legbiztosabb védelem számára. Azonfelül pedig Parisa nem mindennapi halandó. Semmi káros hatással nincs rá a Másik Föld, mint más átlépőjelöltek esetében. Nagyon is jól van. Hidd el nekem: rajta tartjuk a szemünket. Medichi vállai erre ellazultak, de olyan arcot vágott, mintha fájdalmai lennének. – Na jó… azt hiszem, ezt el tudom fogadni. De a francba is… minden bajom van, muszáj odajutnom hozzá. – Azzal megdörgölte a szegycsontját. – Csak annyit árulj el… teljesen biztos vagy abban, hogy biztonságban van? Hiszen még Alison is szédelgett kétórányi itt-
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
169
tartózkodás után, mielőtt még átlépett volna a Másik Földre, pedig te is tudod, milyen erős az a nő. – Havily minden percben megkérdi tőle, hogy van, de ő egyre csak azt mondja, úgy érzi magát, mint otthon, sőt egyenesen eufórikus hangulatban van. Szóval teljesen jól van. – A verandára vezető ajtó felé fordult. – Mi lenne, ha most lepihennél, vagy tennéd, amit az éjszakai harcok után szoktál, én meg utánuk néznék? – Te csak ne legyeskedj Parisa körül – horkant fel Medichi. Marcusnak erre nevethetnékje támadt, mire Medichi vállai ismét megfeszültek, dühödten bámult rá. Marcus azonban csak a szemöldökét vonta fel. A harcos végül röffenve sóhajtott egyet, majd sarkon fordult, és visszament a házba. Marcusnak így alkalma nyílt arra, hogy újfent alaposan szemügyre vegye Medichi sebhelyeit. Bár sűrű fekete haja a háta közepére omlott, így is jól látta, hogy egy négyzetcenti méternyi ép bőr nincs ott. Még az is lehetséges volt tehát, hogy egyáltalán nem is tud szárnyat bontani. Marcus nem is lepődött meg, mikor Medichi hirtelen megállt és visszanézett rá, szemében pedig éles fény gyúlt. – A rohadt életbe… erről nem tud senki sem. Kérlek, ne szólj erről egy szót sem. – A szavamat adom – felelte nyugodtan Marcus, öklét pedig a mellkasára szorította. – Mélyen elrejtem agyamban a titkot. – Köszönöm. – Medichi ezután szó nélkül vonult a ház déli szárnya felé. Endelle a hivatalában ült, vele szemben pedig három nő sorakozott: Morgan, Alison és a halandó nő… név szerint Parisa. Eredetileg azt tervezte a mai napra, hogy Morgannel és a sötét foltban való utazási képességeivel foglalkozik, de a tények ismeretében ez most várhatott. Pillanatnyilag a halandót övező titkokat kellett megfejtenie. A három nő teljesen különbözően öltözött. Alison a megszokott sztreccs nadrágot viselte, minthogy hasa már erősen dagadozott, ehhez kék selyemblúzt vett fel. Havily a hivatali tisztségének megfelelően öltözött, vasalt, barna hosszúnadrág volt rajta, magas sarkú cipő és
170
CARIS ROANE
krémszínű blúz, a mellrészén enyhe fodrokkal, valamint bézsszínű selyem kosztümkabát, hímzett szegéllyel. Ami pedig Parisát illette, farmert viselt vörös felsőrészszel, mely igencsak szorosan feszült a melleire. Bizonyára Havily cuccai voltak. Endelle hallani sem akart arról, hogy visszamenjenek a nő házába, Peoriába csupán azért, hogy átöltözzön. Ilyen baromságért senki életét nem teszik kockára. Fenekét márvány íróasztalának támasztotta, innen nézte a legújabb átlépő-jelöltet, akinek átlépési rítusa – ha egyáltalán ezt annak lehetett nevezni teljes anomália volt. Először is Parisa Lovejoy még semmilyen észrevehető módon nem válaszolt az átlépésre szólító hívásra. Nem jutott le egyik Határvidékhez sem, nem mutatott semmilyen természetfölötti képességet sem… a szárnybontás ugyanis nem tartozott ebbe a kategóriába. Ezen még az a tény sem változtatott, hogy Greaves rá-küldte a fogdmegjeit… név szerint Leto tábornokot meg azt a rohadék Eldon Crace-t, hogy támadják meg őt a saját házában. Viszont igen nagy hálával tartozott Marcusnak. Miatta menekülhetett el a két nő biztonságban a házból, pedig Leto kis híján a beleit ontotta ki. És miután Marcus Endelle gondviselésére bízta a két nőt, elnézést kért, mert vissza kellett térnie Bainbridge-be, a házába, hogy megtisztogassa a kardját. Persze hamarosan visszajön. Addig is nincs biztonságosabb hely a Másik Földön sem Havily, sem Parisa számára, mint épp itt, Endelle hivatalában. Endelle az átlépő-jelöltet mustrálgatta, de el nem tudta képzelni, mi olyan különleges benne. Havilyhez fordult: – Mi az ördög ez az egész, Morgan? Talán valami vicc? – Nem értem, mire gondol… – Havily láthatólag megdöbbent. – Akkor majd megmondom! – vakkantotta Endelle. – Mindenekelőtt hírt kaptunk egy bizonyos szárnyas halandóról, akinek létfontosságú szerepe lesz a háborúban… erre idehozod nekem ezt itt, ni. – Azzal a sötét hajú, ametiszt kék szemű, magas szépség felé intett. – Ezért gondolom, hogy ez csak valami vicc lehet. Havily szeme összeszűkült, és a fejét csóválta.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
171
– Nincs itt semmiféle vicc, Endelle asszony. Szeretném, ha megismerkedne Parisa Lovejoyjal a Halandók Földjéről, az Arizona állambeli Peoriából, ahol mint könyvtár… – Egy fenét… ez itt egy istenverte átlépett, te nagyokos. Persze mi az ördögért is várhatnék tőled mást, mint azt, hogy jól elcseszed a dolgokat! – Azzal csak úgy futólag intett Parisa felé. – Ez a nő már átlépett. Havily a fejét rázta. – Elnézést, hogy ellentmondók önnek, Legfőbb Nagysága, de ez nem így van. Ő még nem lépett át. – Kérem, nézze meg jobban, Endelle asszony! – Lépett előre Alison. Endelle hol szerette, hol utálta új szárnysegédjét, de Alison egyáltalán nem félt a főnökasszonyától, mert Endelle már rájött, hogy az esetek túlnyomó részében igaza van. Endelle jókorát sóhajtott, két kezét hátratette, majd egyenesen az agyából kilövellt energiával taszította meg az átlépő-jelöltet. Parisa keményen a falnak vágódott, ezért hangosan felüvöltött, ám Endelle még nem végzett. Egy erős rohammal akart Parisa agyába hatolni a gondolataival, így akarta színvallásra kényszeríteni, ám erre az átlépőjelölt felemelte a tenyerét, és olyan energiabombát küldött Endelle felé, hogy őnagysága átrepült az íróasztala felett, egyenesen az északi fal panoráma ablakának. A kurva életbe… Az egész egy szempillantás alatt történt. Endelle majdnem átrepült az ablaküvegen, ám az utolsó százezred másodpercben Endelle egy erős energiasugárral megakadályozta, hogy az ablak kitörjön. Azonban így is seggre esett az íróasztala mögött. – Ez meg mi volt? – üvöltött fel. Felállt, sebes léptekkel kerülte meg az íróasztalát, és egyenesen a színlelt halandó elé ment. – Szóval képes vagy kézzel energiabombát dobni? Ki vagy te? Honnan jöttél? És miért van olyan erős mentális pajzsod, hogy szinte képtelenség áthatolni rajta? Szóval a Parancsnok embere vagy? Válaszolj azonnal, vagy esküszöm, itt helyben halálra sújtalak! – Azzal magasra emelte a kezét, készen arra, hogy beváltsa fenyegetését.
172
CARIS ROANE
Az ametiszt kék szemű hölgy pedig az egyetlen értelmes dolgot művelte, amit az ő helyzetében lehetett: ott helyben elájult. – Na, a fene egye meg… ezt meg most miért csinálta? Alison Endelle mellé lépett, és karba font kézzel mondta: – Hát… igazán nem tudom. – Alison mára megtanulta, hogy maró gúnnyal fogalmazzon. – Talán azért, mert ez a nő tényleg az, akinek mondja magát, maga meg egy átkozott házsártos banya, akit legalább száz évre kalodába kéne zárni. Havily – aki már Parisa mellett térdelt, és ujjaival cirógatta arcát – most így szólt: – Vállalom, hogy dobálom rohadt káposztával meg rohadt paradicsommal, tehénlepénnyel, birkabogyóval… mi van még? Hadd gondolkodjam. Endelle mindkét karját felemelte, készen arra, hogy egy-egy bombával lesújtson mindkét nőre, ám pillantása ekkor találkozott Alison tekintetével. Aztán elmosolyodott… Endelle végül felsóhajtott. Ritka pocsék hete volt, az már szent igaz: a Nagykövetek Fesztiválja itt volt a nyakán, és még a gondolatától is irtózott, hogy üdvözölnie kell a sok külföldi méltóságot; Luken szinte szénné égett a Superstitionsnál, sőt kis híján meghalt; Havilyt a saját házában támadta meg Crace Felsőbb Adminisztrátor, aki minden jel szerint a sötét oldal legsötétebb felével szövetkezett; ezek után Leto figyelmeztetést küld a Nagykövetek Fesztiváljára vonatkozóan. Az a Leto, aki lehet, hogy az ő oldalán áll… de lehet, hogy nem. Viszont Alison szerint a Hatodik Dimenzió egyik lakójának oldalán áll, akit állítólag James-nek hívnak. Szóval… a fene enné meg ezt az egészet… Viszont muszáj foglalkoznia ezzel a színlelt halandóval. A dolog ugyanis úgy állt, hogy az előző éjjel Thorne üzenetet hozott neki a nővérétől. A harcos kitartott amellett, hogy a kolostorban az egyik nővérnek – aki erős látnoki képességekkel rendelkezik valamiféle látomása volt Parisáról, miközben a jövőt kutatta. Részleteket nem közölt… naná, hogy nem… hiszen akkor most minden nagyon egyszerű lenne. Ám az üzenet értelmében ez a színlelt halandó – aki még mindig öntudatlanul fekszik a padlóján, miközben Havily az arcát simogatja és halkan beszél hozzá – jelentős változást hoz a háborúban.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
173
Endelle dúlva-fúlva sóhajtott fel: – Vedd gondjaidba, Alison, ha megkérhetnélek. Majd igyekszem normálisan viselkedni. – Azzal odalépett a keleti sivatagra néző ablakhoz, és várakozott. Alison letérdelt Parisa mellé, kezét a nő homlokára tette. Egy pillanattal később a gyanús halandó kinyitotta a szemét, aztán előbb Alisonra nézett, majd pillantása Endelle-re siklott. Küszködve állt talpra a másik két nő támogatásával. Endelle már azon volt, hogy bocsánatot kér, ám Parisa ismét Alisonra nézett, és azt kérdezte: – Mit műveltem az előbb Endelle asszonnyal? Mitől repült neki az ablaküvegnek? – Egy kézibombát dobtál… a tenyeredből – mondta Alison, s rámosolygott. Parisa erre a kezét nézte. – Láttam már, hogy ilyet műveltem… úgy értem, a látomásaimban… de sosem gondoltam volna, hogy ezt meg is tudom csinálni. Kissé zsibbadtnak érzem a karomat és a kezemet. Alison megveregette a vállát. – Ez majd hamarosan elmúlik. – Hogy érted, hogy a látomásaidban! – kérdezte Endelle a szoba másik végéből. – Pontosan nem tudnám elmagyarázni… de időnként látok dolgokat. – Hűha – mormogta Endelle. Nem tudta mire vélni ezt a dolgot. Még az is lehet, hogy ez a nő be tud lépni a sötét foltba, ez pedig megerősítené abbéli véleményét, hogy már egy átlépett személlyel beszél, nem pedig egy közönséges halandóval. – És amikor maga is ott van a látomásaimban, mindig csak dühöng – tette hozzá még Parisa. – Na látja! – kiáltott fel Alison. – Tényleg tenni kell valamit, hogy kordában tarthassa a dühkitöréseit. Endelle a szemét forgatta, majd ismét Parisához fordult. – Komolyan igyekszem majd, hogy ne üvöltözzek veled többet. – És… – kezdte Alison. Endelle kitágult orrlyukain át hangosan szívta be a levegőt. – És bocsánatot kérek, ha megrémítettelek. – Mit akar tőlem? – kérdezte pislogva Parisa.
174
CARIS ROANE
– Az igazat akarom tudni. Hogy miért tetteted magad közönséges halandónak, mikor nyilvánvaló, hogy már átléptél a Másik Földre. Havily átkarolta Parisa vállát. – Mutasd meg Endelle-nek a vámpírfogaidat. Parisa csak bámult rá, aztán a fejét rázta. – Hogy mutassak meg olyasmit, ami nekem nincs? – Hát így! – felelte Havily, aztán szélesen elmosolyodott, ajkait felhúzta, kivillantak a hegyes szemfogak… aztán egykettőre meg is nőttek. Parisa engedelmesen felhúzta az ajkát. Endelle ellépett az ablaktól, a három nőhöz ment, akik legyökereztek az ajtó mellett. Egészen közel ment Parisához, és belenézett a szájába. Ám ott nem látott vámpírfogakat. Nincsenek vámpír fogai! – Te jóságos ég! – suttogta. – Mi a baj? – kérdezte Parisa. – Csak az, hogy lehetetlen egy már átlépett személy esetében, hogy ne legyenek vámpírfogai. Azok tüstént kinőnek az átlépési ceremóniával. Nem értem, hogy neked miért nincs, de továbbra sem hiszem, hogy még nem léptél át a Másik Földre. Na, lássuk a szárnyaidat! Parisa lepillantott a blúzára, aztán a fejét rázta. – Nem lehet. Így… felöltözve… nem megy. – Hát akkor levetkőzöl, a kurva életbe! Az ál-halandó elvörösödött. Endelle fel mordult. – Teremtőm, kímélj meg az álszeméremtől! Parisa, tudom, hogy ez nem könnyű, de sokat segítenél, ha kibontanád a szárnyaidat. Parisa erre levette a vörös felsőt, majd a túlzottan szoros melltartót… de csak nagyon lassan. – Na, ne szúrj ki velem… hát itt most csak lányok vannak! Ki törődik a melleiddel? Na, persze, ne érts félre, mert nagyon szépek… és azt hiszem, az enyémeknél is nagyobbak. Hűha… – Ezzel semmit sem segít az ügyön – kiáltotta Alison. Endelle újfent dühödten forgatta a szemét. – Próbálj meg ügyet sem vetni arra, hogy Endelle asszonynak fogalma sincs a jó modorról. – mondta Havily. – Már többezer évvel
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
175
ezelőtt elvesztette. Most csak lazíts, és mihelyt úgy érzed, képes vagy rá, tárd ki a szárnyaid. Parisa… egy szál farmerban… lehunyta a szemét. Aztán néhány perc múltán szárnyai kipattantak a tövükből. Endelle hátrahőkölt, lélegzete elakadt. – Te szent isten! – Parisa szárnyai hatalmasak voltak, különösen ahhoz képest, hogy még nem is lépett át a Másik Földre. – A francba is, neked royle szárnyaid vannak. Már vagy öt-hatezer éve nem láttam senkit, akinek ilyen szárnyai lettek volna. Nos… repültél már, te át nem lépett átlépett? – Még csak a korlátomról ugrottam le, öt méter magasból, de már régóta szeretnék repülni. Jó ideje arra vágyom, hogy az egekbe emelkedjek, de… szóval félek, mert… Endelle bólintott. – Félsz, hogy rajtakapnak. Nos, ha tényleg az vagy, akinek mondod magad, akkor ez okos húzás volt. A Halandók Földje tele van hülyékkel. Végül elvittek volna, hogy felboncoljanak. – Endelle pillantása végigsiklott Parisa szárnyain. A leggyönyörűbb szárnyak voltak, amit valaha is látott. Ezután Havily felé fordult. – Mióta van itt ez a nő? – Már majdnem tizennyolc órája. – Hűha! Na, jó, Parisa… tudom, hogy ez most kellemetlen lesz, de bele kell kukkantanom az agyadba. Pontosan látnom kell, mi zajlik le benned. Mikor az előbb megpróbáltam beléd látni, mintha kőfalakba ütköztem volna… ami Morganra emlékeztet. De ha tisztába akarok jönni azzal, hogyan cselekedjek az érdekedben, tudnom kell, kiféle-miféle vagy. Érted már? – Nem – vakkantotta Parisa, de aztán ajkai mosolyra húzódtak. Erre még Endelle is elmosolyodott. – Csak így tovább. A Másik Földön szükséged lesz a humorérzékedre, különösen ilyen rendkívüli képességek birtokában. Szóval… kész vagy? Parisa bólintott. Endelle mintegy lábnyira állt meg a halandótól, kezét fejének két oldalára helyezte.
176
CARIS ROANE
– Most pedig felnyitod védőpajzsaidat, hogy beleláthassak az életedbe. Lazíts hát, engedd el magad teljesen! Endelle lehunyta a szemét, és most, mintegy varázsütésre, a halandó mentális védőpajzsai felengedtek. A főnökasszony pedig lágyan behatolt az agyába, mikor már érezte, hogy nincs pánikszerű ellenállás, aztán hosszasan tanulmányozta Parisa lelkét. Ebből majd mindent megtud, ami csak szükséges. Mikor végzett a kutatással, visszahúzódott Parisa elméjéből és ránézett. – Nos, biztos, hogy halandó vagy és még nem léptél át… de ugye, csak viccelsz velem? Zsályaillat?… Medichi Harcosnak zsályaillata van?
Crace lassú köröket leírva sétálgatott a Parancsnok őszibarackosában. Sokszor járt már ezen a helyen, Greaves pedig szeretett itt időzni. Még nem volt dél sem. Tudta azonban, hogy Greaves többnyire a nap huszonnégy órájában dolgozott, ezért gazdájával ebben az órában találkozni ugyanolyan alkalmas volt, mint bármely más időpontban. Most is bőr harci kiltjét viselte és a szandálját… ezen kívül semmi mást. Hisz mindjárt ezután a találkozó után lesz dolga, amihez nem vehet fel inget és nyakkendőt. A barackos alatt, mélyen a földben húzódott Greaves birodalma és Parancsnoki Központja, több emelet mélységben. Itt voltak a halál vámpírjainak laktanyái is, akiket éjszakánként szedett össze a föld minden tájáról. Crace ezért teljes mértékben biztos volt abban, hogy Endelle-nek halvány fogalma sincs a Parancsnok egyre növekvő birodalmáról vagy magáról a főhadiszállásáról, mely folyamatosan terjeszkedett a föld alatt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
177
Ám Crace – minthogy mind fizikai ereje, mind természetfeletti képességei jelentősen megnövekedtek – kezdte másképp és talán kevesebb dicsfényben látni a Parancsnokot. Úgy látta, hogy Greaves páncéljának csillogása halványult valamelyest. Ő már az első pillanattól kezdve sokat ajánlott fel mesterének, és most még többet tud, ezért hát legfőbb ideje, hogy Greaves bizonyos fokig valódi autonómiát adjon neki és több beleszólást a háború menetébe. A legkevesebb, hogy közvetlenül irányítsa a dolgokat Metró Phoenixben. Anélkül, hogy az a szemétláda Rith gátolhatná. Legjobb tudomása szerint Rith elsődleges feladata a megfigyelés volt. Vagyis ez a szarházi egy istenverte kém. Még csak egy alacsonyabb rangú hivatalnok sem volt, nemhogy Felsőbb Adminisztrátor. Ugyan mi az ördögöt tett le ez a fickó az asztalra? Ezen túlmenően Rith-nek voltak saját ötletei arra nézve, hogyan folytassák a két nő üldözését. Egy igen fontos stáb tartozott az irányítása alá, akik Endelle főhadiszállásán végeztek megfigyelést. Crace pedig tudta, ahogy Rith is tudta, hogy a nők Endelle védelme alatt állnak. Így aztán sem Rith, sem a haverjai nem közelíthetik meg még százméternyire sem a szárnyas halandót vagy Morgan vámpírt. A két nő elfogásának megkísérlése Endelle főhadiszállásán nagyjából annyira lehetett hasznos, mint egy bolha tökét csiklandozni. Ezért vitába is szállt ezzel a szarházi vámpírral, ám Rith makacsul ragaszkodott a tervéhez, nem volt hajlandó visszakozni. Ráadásul még Greaves is jóváhagyta. Pedig Crace véleménye szerint Rith szarházi hülye alak volt. Crace pedig pontosan tudta, hol van a két nő. Valami megmagyarázhatatlan ösztönből fakadóan érezte meg, hogy Medichi Harcos villájában húzták meg magukat. Nem csak azért volt ésszerű ez a helyszín, mert az Átlépők Védelmezőinek egyike volt a tulajdonos, hanem mert nem lehetett kideríteni a birtok hollétét… vagyis ködöt vontak köré. Mégpedig nem akármilyen közönséges védőködöt… mert maga Endelle műve volt ez a kurva erős védőköd. Szóval a keresett nők ott voltak. Csupán annyit kellett volna tennie, hogy minden erőforrását a hely szomszédságára összpontosítja, aztán mihelyt valamelyik nő feltűnik, máris lecsaphatna rá… az istenit.
178
CARIS ROANE
Rith azonban le se szarta Crace intuícióit, és a csapatait Thorne sedonabeli házától Santiago Tucson-i házáig terjedően szórta szét. Így aztán baszhatta a saját tervét… Amire tehát szüksége volt, azt egyedül Greaves adhatta meg neki – engedélyt arra, hogy átirányíthassa a csapatokat. A levegő megremegett mellette. Egy pillanattal később pedig megjelent a Parancsnok, kifürkészhetetlen arckifejezéssel, csillogó kopasz fejjel, bal kezén hosszú karmokkal. Mint mindig, most is tökéletesen vasalt, gyapjú Hugo Boss öltönyt viselt selyeminggel. Most is, mint mindig, citrom és terpentin szaga volt, ami igencsak furcsa párosítás, tekintetbe véve kifogástalan megjelenését. Na, mindegy… Crace már épp megszólalt volna, ám a Parancsnok karmainak egy pattintásával beléfojtotta a szót. Greaves ugyan nem csinált sportot e különleges nyúlványok használatából, csakis olyankor alkalmazta, ha emlékeztetni akarta alattvalóit rendkívüli természetfeletti erejére. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy ide hívatott? – kezdte a Parancsnok halk és igen lágy hangon. Crace érezte, hogy hibát követett el, és ennek első jele a homlokán kiütköző veríték volt. A második pedig a hirtelen jött hányinger. Te jó ég… Ám nem riadt vissza… hiszen küldetése volt: meg kellett szereznie saját vérdonorját, bármi áron is. – Medichi Harcos villájának kellene elsődleges, sőt egyetlen célpontunknak lenni. A zsigereimben érzem, hogy ez így van, ehelyett azonban az ön szolgája, Rith a halál vámpírjainak több osztagát is mindenféle más helyszínen állította fel szerte a Sonora-sivatagban, még Tucsonban is. Azt akarom… – ám hangja itt elhalt, mert Greaves nagy kerek szemei most összeszűkültek. Crace felszisszent, merthogy a másodperc törtrésze alatt arccal a veranda durva kövezetén fekve találta magát. Aztán megérezte a nyakának feszülő pengét is. Feje úgy fordult, hogy jobb arca került a földre, így láthatta gazdájának finommüvű olasz cipőit, miközben a veranda egyik végétől a másikig sétál, ami azt jelentette, hogy Greaves széles hatókörben kiterjesztett személyes erejével nyomta őt a földre és szegezte nyakának a kést.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
179
Egy évszázadnak tűnő idő után a Parancsnok leült vele szemben az egyik betonpadra, lábát keresztbe tette a térdén, amúgy úri módon. Crace képtelen volt elfordítani a nyakát, ezért egyebet sem látott, mint a Parancsnok zakójának legalsó gombját. Ha csak egy centiméternyit is megmozdul, a késpenge – mely már így is megkarcolta a bőrét – mélyen beléhatol. Ebben a helyzetben érezte, ahogy a vér lefolyik nyakának két oldalán. Szíve úgy vert, mint a gőzkalapács. A kurva életbe! Pedig oly sok szép terve volt. Tényleg meg kell halnia? Aztán súlyos sóhajt hallott. – Mit tegyek magával, kedves Crace barátom? – hangzott Greaves kettősen rezgő hangja, mely egyidejűleg Crace agyában is felharsant. Erre lehunyta a szemét és felnyögött. A hangos- és a telepatikus kommunikáció együttes hatása – megtetézve a kettős rezgéssel – olyan éles fájdalmat okozott, mintha kést forgattak volna az agyában. – Attól tartok, magával egy kicsit elszaladt a ló, különösképpen velem szemben. Mióta dönthet úgy, hogy magához hívat? Crace szeretett volna bocsánatkérést mekegni, visszavonni a szavait, és kihallgatásért esedezni, ám képtelen volt megmozdítani ajkait. – Milyen türelmetlen. Pedig azt hittem, egy kicsit jobban felnőtt már legutóbbi kalandunk óta Wells vámpírral kapcsolatban. De azt hiszem, igazából visszafejlődött. Nagy csalódás ez nekem, bár úgy gondolom, ez az én hibám. Sosem lett volna szabad adnom magának a haldoklók véréből. Persze honnan is tudhattam volna, hogy ilyen mohón kap majd utána? A késpenge ekkor eltűnt, és Crace először vehetett rendesen levegőt. Ám továbbra is úgy maradt, hason fekve. – Felállhat. És miközben Crace felállt a veranda kövezetéről, karjai megremegtek. Te jóságos ég… az ő erős, izmos karjai most tényleg remegtek. Mindennek ellenére vitatkozni akart, ám ahogy ott állt felegyenesedve, és lepillantott még mindig ülő gazdájára, kicsinek és jelentéktelennek érezte magát, egy csótánynak, melyet egy gondolat hatására eltiporhatnak azok a fényesen csillogó olasz cipők.
180
CARIS ROANE
– Maga azt teszi, amit mondok, Crace. A szolgám, Mr. Rith csupán azt tette, amit kértem tőle, maga pedig tiszteletben fogja tartani a velem kapcsolatos pozícióját. Megegyeztünk? – Ez az utolsó szó hangosan is elhangzott, kettős rezonanciával, valamint telepatikusan is. Ezzel mintha újfent kést forgattak volna Crace agyában. Ismét arccal előre zuhant a kövezetre, arca újfent a durva burkolathoz szorult. Így feküdt hason néhány percig, mire rájött, hogy egyedül van, és senki sem kényszeríti ebbe a helyzetbe. Feltérdelt, néhányszor mélyet lélegzett, míg szívverése lecsillapodott, s a feje nem fájt már annyira, és a kezei sem remegtek. Próbálta megszívlelni Greaves dorgálását, de csupán engesztelhetetlen dühöt érzett, melynek tárgya egy széles homlokú, széles orrú, fekete hajú valaki volt, aki valahonnan a Kaukázus keleti részéről jött. Az a rohadék… Talpra állt. Figyelme észak felé fordult. Végül is Medichi villája innen csak pár mérföldnyire van. A maga részéről Greaves és Rith le vannak szarva. Tudta, hogy Havily Morgan ott van és rá vár. Mindegy, hogy Endelle védőköde eltakarja azt a villát, a GPS megmutatja legalább a körvonalait, és ő ott fog várni. Úgy van, az istenit neki, ott fog várni a halál vámpírjainak három osztagával. Akkor aztán majd elveszi, amit már egyszer eltulajdonított. Az egyetlen dolog, ami tényleg mindig megviselte Greavest, ha egy szolgája lázadozott. Csak ilyenkor támadt benne a kudarc érzése, ami pedig igen ritkán kísérte abbéli erőfeszítéseit, hogy uralma alá hajtsa a Másik Földet. Nem zavarta, ha szócsatába keveredett Endelle-lel, vagy el kellett utaznia a különböző Tartományokba éjszakánként, hogy a halál vámpírjainak újabb csapatait küldje Phoenixbe. Nem bánta a komoly diplomáciai trükköket és vargabetűket, melyek mind kellettek ahhoz, hogy rávegye a Felsőbb Adminisztrátorokat, fordítsanak hátat Endelle adminisztrációjának, és csatlakozzanak őhozzá. Sőt, már kezdte élvezni a nevetséges ÁFEB kihallgatásokat. Ám mikor egy szövetségese ilyen röhejes erőfitogtatásba kezd, hogy magához hívatja őt a világ más tájáról, ez volt az az eset, amikor kedve lett volna ölni.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
181
Közel állt ahhoz, hogy véget vessen Crace életének, ám már évtizedek óta komolyan tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy mindig mással végezteti el a piszkos munkát. Fontos volt, hogy az ő lapja tiszta maradjon. Azonkívül pedig erős volt a gyanúja, hogy Eldon Crace – bármilyen meglepő módon növekedett meg természetfeletti képessége és a fizikai ereje – saját maga vesztét okozza majd. Ha ez a vámpír képes megöletni magát azért, mert a Vér Harcosainak fészkéből lop… hát úgy kell neki. Egy áttűnéssel visszatért Rio de Janeiróba, ott pedig sűrű bocsánatkérésbe kezdett a brazil Felsőbb Adminisztrátornál a tapintatlanságáért, amiért se szó, se beszéd kénytelen volt otthagyni a tárgyalásokat. Természetesen beszélt portugálul… folyékonyan. A hölgy egy fotelben ült, Greaves pedig előtte állt. – Mint már említettem, van egy remekül működő bányám Burmában, Mogok közelében. Nagy örömmel ajánlanám fel nagyrabecsülésem jeléül. Azt akarom, hogy minden Felsőbb Adminisztrátorom érezze, mennyire fontos személyesen nekem és a Genfi Kerekasztalomnak is. – Egész csinos nő volt, és Greaves megérezte… nemi izgalmát. Nagyon helyes. – Maga igazán nagyon bőkezű – felelte az Adminisztrátor. Greaves a selyemblúzára pillantott, melyen a harmadik gomb ki volt gombolva. Nem kerülte el a figyelmét, ám sosem keverte az üzletet a szórakozással… majd később talán bűvöletbe ejtheti a Felsőbb Adminisztrátort, aztán kitörli a memóriáját. Még mindig idegesítette Crace kihallgatása, úgyhogy ezután neki is jól jön egy kis kikapcsolódás. A hölgy mentális pajzsait próbálgatta, amitől egyfelől megdöbbent, de egyben örömmel töltötte el. Ugyanis a nő mentális védekező képessége szinte a nullával volt egyenlő. – Leülhetek? – kérdezte Greaves. A hölgy oldalra billentette a fejét. – Nagy örömömre szolgálna. Greaves elmosolyodott.
182
CARIS ROANE
Mikor Havily kinyitotta a hivatal ajtaját, Marcust látta közeledni a folyosón. Felüdítő látvány volt az Endelle-lel folytatott szokásosan kiborító találkozó után. Nyitva hagyta az ajtót Alison és Parisa előtt, előbbi halkan beszélt az átlépő-jelölttel, miközben átfogta a vállát. – Na, hogy ment? – kérdezte Marcus. – A szokásos módon – suttogta Havily. – De látnod kellett volna Parisát. Mikor Endelle a szoba másik végéből erővel meglökte, Parisa viszonozta a szívességet, hogy Endelle seggre esett. Teljesen ledöbbentem… Nyílt az ajtó. Ó, a francba… hát persze, a természetfeletti hallási képesség. Meg kellett volna várnia, míg visszaérnek a villába, és csak azután kezd el pletykálni Endelle-ről. – Havily, árulj el nekem valamit – kezdte a mondandóját Legfőbb Nagysága. Havily szembefordult munkaadójával. – Igen, Endelle asszony? – Gondolkodtam erről a legutóbbi támadásról ott, Parisa udvarában, végigjátszottam az egészet a fejemben. Medichi vajon honnan az ördögből tudhatta ilyen pontosan, hogy mikor van rá szükség? Thorne azt mondja, nem ő küldetett érte. Tudsz erről valamit? Havily megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert már azt várta, hogy jól leszúrja amiatt, amit az imént Marcusnak mondott. – Egyszerű a megoldás: én hívtam őt. – Azzal megkopogtatta a homlokát. – Telepatikus összeköttetésben vagyok Medichi Harcossal. Azután rendeztük így, hogy az a látomásom volt Luken megsebesüléséről. Ők mindketten aggódtak a biztonságom miatt, és mint kiderült, igazuk is volt. Ezért érkezett… Medichi… a házamba… – Havilynek ebben a pillanatban beugrott, hogy Endelle minderről már tud… de vajon miért vigyorog? Mikor aztán Endelle csupán a szemöldökét vonta fel, majd becsukta az ajtót az orra előtt, beletelt néhány másodpercbe, míg Havily rájött, mi volt a szándéka Legfőbb Nagyságának ezzel az egésszel, és hogy ő micsoda súlyos hibát követett el. Már hallotta is a dühös morgást a füle mellett, aztán Marcus keze erőteljesen ragadta meg a nyakszirtjét.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
183
– Azonnal megszakítod ezt a kapcsolatot! – kiabálta a harcos. Havily elfojtott egy jókora sóhajt. Ha Endelle nem rendelkezne olyan rettenetesen erős képességekkel, most bosszút forralna ellene, de őnagysága már azelőtt megneszelné, mielőtt még kigondolná a tervet. Hát ez remek… És most mihez kezdjen ezzel a féltékeny vadállattal? A folyosón Alison és Parisa egymás mellett álltak, beszélgetésbe merültek. Alison két kézzel gesztikulált, Parisa pedig mosolygott. Pár perc múlva Havilynek újabb megbeszélése volt a különféle bizottságok elnökeivel, hogy véglegesítsék mind a Nagykövetek Fogadásának, mind a Fesztiválnak a menetét. – Szakítsd meg, de rögvest! – hörögte Marcus, rezonanciával erősítve a hangját, mire Havily kénytelen volt szembefordulni vele. – Nem nagy ügy az egész – igyekezett megnyugtatni a harcost. – És ha az emlékezetem nem csal, pont ez a kapcsolat mentette meg a seggedet. Nem volt helyes ilyesmit mondani valakinek, aki a Vér Harcosaihoz tartozott… több szempontból sem. Ezzel mintha azt mondta volna, hogy Marcus nem képes megvédeni önmagát, vagy őt, vagy Parisát… ez pedig megbocsáthatatlan volt. Ugyanígy gyomorba mászó volt Marcus számára, hogy egy másik férfinak is joga van hatalmat gyakorolni Havily elméje fölött, még ha csak ilyen enyhe, felszínes módon is. A hirtelen feléje lövellő édeskömény illatáradat hatására Havily lélegzete is kimaradt. Hátrált egy lépést, lábai megremegtek. Csillagokat látott. Te szent szar… Alison felé pillantott, tekintetük találkozott. Foglalkozz Parisával, légy szíves! Úgy látszik, nekem most más elintéznivalóm van – küldte Alison felé a gondolatot. Alison felvonta a szemöldökét, mikor pillantása Marcusra esett, majd bevezette Parisát a hivatal ebédlőjébe, és gyorsan becsapta maguk után az ajtót. Még mielőtt Marcus szabad folyást engedhetett volna a dühének, Havily villámgyorsan az irodája felé iramodott. Természetfeletti gyorsasággal mozgott, felrántotta a szoba ajtaját és beugrott. Tudta,
184
CARIS ROANE
hogy Marcus ugyanilyen gyorsan követi, hisz érezte, hogy lökdösi őt hátulról. Ó, te jó ég… most aztán bajban van! Még mielőtt száját tiltakozásra vagy magyarázkodásra nyithatta volna, Marcus a falnak szegezte. Teste teljes hosszában Havilynek préselődött. – Szakítsd meg – suttogta mélyen a lány fülébe. Marcus lehelete, édeskömény illata és a falnak szegezettség erotikus érzete következtében Havily levegőt is alig kapott, csak zihált. Milyen gyorsan fel tudja őt izgatni ez a férfi… Abban sem volt semmi meglepő, hogy hosszú, kemény hímtagja Havily combjai között feszült. – Senki sem veheti a véredet – mondta Marcus jól megrágva minden szót, továbbra is egyenesen a lány fülébe suttogva. – És senki sem hatolhat az elmédbe. Meg ide sem… – csúsztatta kezét Havily két combja közé és megmarkolta. Az elméd, a tested, a véred… mind, mind az enyém! Megértetted? – küldte agyába gondolatban. Havily szóra nyitotta a száját, mert tudta, hogy vitába kell szállnia Marcusszal, de a férfi ajka már az övére tapadt, nyelve birtokba vette a száját. Aztán hátrébb húzódott, de épp csak annyira, hogy a lány szemébe nézhessen. – Szakíts meg ezt a kapcsolatot! – követelte fogcsikorgatva. – Máris. Ezt akarom. – De nem tudom – felelte lélegzetvisszafojtva Havily. – Megtenném, de nem tudom, hogyan kell. Azt hiszem, Medichinek kell elvégezni. De még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet. Marcus ismét felmordult. – Nem akarok vitát hallani. Gyerünk vissza a villába. Majd én felkeltem Medichit, és végére járunk ennek a dolognak. – Marcus – suttogta Havily a fejét elfordítva. – Egy megbeszélésre kell mennem, ami nagyon fontos. Különösen amiatt a figyelmeztetés miatt, amit Leto közölt a Nagykövetek Fesztiváljával kapcsolatban. Medichinek meg muszáj aludni… azt hiszem, te tudod a legjobban, mennyire fontos ez egy harcosnak. Azzal Havily a férfi mellkasára helyezte két tenyerét és félretolta. Marcus vonakodva engedett és hátralépett… nem éppen sietősen.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
185
– Gyere velem erre a megbeszélésre – folytatta a lány. – Aztán az első adandó alkalommal véget vetek ennek a telepatikus kapcsolatnak, de ezt a megbeszélést most rendben le kell folytatnom. Marcus lehunyta a szemét, és Havily látta belső lelki tusáját. A karjait szorító kezek most még jobban megfeszültek. A férfi állkapcsa előre-hátra mozgott, majd néhány mély lélegzetet vett. – Na jó – morogta végül hosszas vívódás után, kivörösödött arccal. – De egyáltalán nem örülök ennek az egésznek. – Jaj, ne légy már ilyen seggfej – suttogta Havily, mire Marcus arckifejezése kissé megenyhült, tekintettel arra, hogy a lány csak ritkán használt erősebb szavakat. Sajnos a megbeszélés korántsem ment olyan simán, mint azt Havily remélte, de ez várható volt azok után, hogy egy igencsak morcos kinézetű vámpír harcos támaszkodott az ajtónak, mintha ki sem akarná engedni onnan a jelenlévő többi vámpírt. Havily mindennek ellenére meghallgatta az összes bizottsági elnök jelentését, és úgy ítélte meg, hogy a másnap esti Fogadás és a két nap múlva esedékes Fesztivál is kellően előkészített. Egyébként ezt el is várta. Hisz embereit nagy gonddal ő maga válogatta ki. Végül előhozakodott a biztonsági intézkedések kérdésével. Endelle azt akarta, hogy ismertesse a jelenlevőkkel Leto figyelmeztetését, természetesen a hírforrás megnevezése nélkül. Ezért Havily csak a lényegre szorítkozott, majd hozzátette: – Tekintetbe véve a Luken Harcos elleni támadást, jó okkal gyaníthatjuk, hogy gyújtogatásról van szó… valószínűleg a légtérben. A biztonsági főnök – a Milícia ezredese, név szerint Seriffe, egy igencsak erős harcos – előredőlt a székében. Haja fekete és rövid volt, szeme sötét, bőre olívabarna. Majdnem akkora volt, mint Marcus. – Konkrétan miről van szó? – kérdezte. – Mondjuk, a vízi parádé alatt történik vagy az utána következő felvonulás során? Netán a tűzijáték idején? Mert az útvonal tizenöt mérföld hosszú, és bár a Milícia tízezer harcosa őrködik a földön, valamint további ötszáz járőrözik fent a levegőben, hogy az ördögbe tarthatnánk szemmel minden egyes mozzanatot, nem beszélve a hosszú sorokban elhelyezett tűzijáték eszközökről. Nem jelezte esetleg ez a bizonyos hírforrás, hogy mondjuk a fogadási ceremónia alatt kell támadásra számítanunk?
186
CARIS ROANE
Havily Marcusra pillantott, s kérdően felvonta szemöldökét. Hiszen a harcos hallotta, amit Leto mondott, tehát tudnia kell a választ. Marcus – aki eddig az ajtónak támaszkodott – ellökte magát onnan, kihúzta magát, úgy állt ott. Lerázta magáról a breh-hedden bűvöletét, és felébredt benne a profi vezető, tökéletes önkontrollal… nagyon hasonlított ahhoz a férfihez, akivel Havily pár napja a saját székháza előcsarnokában találkozott. – Az említett hírforrás kimondottan a tűzijátékra célzott, a fogadást meg sem említette. – Nos, ez így már más – jelentette ki az ezredes. – Akkor erőinket a tűzijáték eszközökre összpontosítjuk a White Tanksnél. Ezen túlmenően pedig a Milícia Harcosainak éberségére kell bíznunk a dolgot, akik jelentenek majd minden szokatlan eseményt. Havily Marcust nézte, és mellkasát határozottan az iránta érzett csodálat melengette. Pedig nem állt szándékában ilyen érzést táplálni iránta, de most egyszerűen nem tehetett róla. Jelenléte tekintélyt parancsoló volt, kisugárzása egy olyan férfié, aki hozzászokott, hogy hatalmas vállalatokat irányítson. De kényszerítette önmagát, hogy figyelmét ismét Seriffe ezredesre fordítsa, mintegy ösztönözve őt, hogy vegye át a megbeszélés vezérfonalát a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatosan. Ezzel Marcust is bevonta a tanácskozásba, hiszen földi birodalmában a férfi is kiterjedten alkalmazta a biztonsági intézkedéseket. Miután így lekötötte a harcost, Havily kissé fellélegezhetett… de csak egy kissé. Mert aztán eljött a négy óra, a megbeszélés pedig véget ért. – Szeretném mindannyiuknak megköszönni, hogy ilyen dicséretre méltó munkát végeztek. Az önök kitűnő csapataival – akik mindig a helyükön vannak – biztos vagyok abban, hogy ez lesz az egyik legnagyszerűbb esemény az adminisztráció történetében. Havily az ajtó mellett állt, miközben a megbeszélés résztvevői távoztak, ő pedig mindenkivel kezet rázott, és néhány szóval háláját fejezte ki, még viccelődött is. Eközben azonban minden igyekezetével próbált tudomást sem venni a könyökénél álló vámpírról, aki suttogva küldte agyába az üzenetet. Szakítsd meg azt a kapcsolatot, Havily, mihelyt visszatértünk a villába.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
187
Miután az utolsó bizottsági elnök is távozott a helyszínről, Marcus másodpercek alatt megkereste Parisát, majd a két nővel együtt ismét Medichi villájában termett. Ám minden figyelmét Havily kötötte le. A fenébe is… utálta magát, hogy ilyen seggfej módjára viselkedik emiatt az egész miatt, de akkor is azt akarta, hogy ez a telepatikus kapcsolat egyszer s mindenkorra véget érjen… de rögvest. Szerencsére Parisa kijelentette, hogy szeretne egy kicsit egyedül maradni, főzne egy teát és élvezné a magányt. – Abban a kis szobában leszek, ott a lépcső tetején… tudjátok… ami a konyha után van. – Az a torony hálószoba – közölte Havily. A villában ez volt az egyetlen szoba a második emeleten. – Ha nem haragszotok… szóval… tényleg szeretnék egy kicsit egyedül lenni. – Hát persze, semmi baj – felelte Havily. Marcus ennél hálásabb már nem is lehetett volna a nőnek. Mert pillanatnyilag egyedül akart maradni Havilyvel, hogy egy kicsit elbeszélgessen vele. Mihelyt a szárnyas átlépő-jelölt távozott a konyha irányába, Marcus korábbi indulatai és ösztönei újult erővel törtek fel. Havilyhez lépett, és megfogta a kezét. – Ide hallgass! – kezdte nyugodtan. – Most velem jössz, felkeltjük Medichit, aztán… beszélgetni fogunk. Havily már tiltakozásra nyitotta volna a száját, aztán máris becsukta. – Jó, rendben. Azzal Marcus már vonszolta is őt Medichi lakosztálya felé. – Hé, egy kicsit óvatosabban – kiáltott fel Havily, és kirántotta kezét a férfi szorításából. – Rajtam magas sarkú cipő van. – Bocsánat – fordult hátra Marcus, aztán egyik karját a lány dereka köré fonta. Így mentek tovább, egymáshoz tapadva, ám Havily még így is alig tudott lépést tartani a harcossal. Végre odaértek Medichi hálószobájának ajtajához. Marcus kopogtatott, aztán újból és újból megismételte, egyre hangosabban, míg Medichi ajtót nyitott. Egyik szeme még mindig le volt hunyva, úgy kérdezte mélyen rezgő hangon: – Na mi az? – Az ajtót csupán egy tenyérnyire nyitotta ki. – Szakítsd meg azt a kapcsolatot.
188
CARIS ROANE
Medichi felvonta a szemöldökét, és eddig csukott szeme is kinyílt. Aztán hol Havilyre, hol Marcusra pislogott. Majd mintegy öt másodpercre mindkét szemét lehunyta. Marcus Havilyre nézett, figyelte, ahogy a lány feje megrezdül, szemöldöke pedig felfut a homlokára. – Kész, te seggfej! – Azzal Medichi egy mozdulattal becsapta az ajtót. Marcus erre Havily felé fordult. – Rendben vagyunk? A lány mélyen beszívta a levegőt. – Igen… a kapcsolat megszűnt. Marcus felmordult, majd magával húzta Havilyt a hosszú folyosón a vendégszobákhoz, míg a hálószobájuk ajtajához nem értek. Marcus itt egyszerűen berúgta az ajtót. Felkapta Havilyt, az ágyhoz vitte és hanyatt dobta rá. Havily meglepetésében felkiáltott, ám a férfinek komoly mondanivalója volt, és azt akarta, hogy a lány pontosan megértse. Havily a hátán csúszva hátrált volna, Marcus azonban a hasára tette a kezét, szúrósan nézett a szemébe, majd leparancsolta róla a ruháit… még a tangabugyit is. Havily lélegzete is elakadt, majd felnevetett. – Mi van veled? – Már megmondtam, de úgy látszik, nem vettél komolyan engem ebben a dologban. – Marcus… – kezdte korholó hangon Havily. Marcus kezdte lassan kigombolni az ingét, közben tekintetével végigszántott Havily csodás mellein, feszes hasán, medencecsontjának kiemelkedésén és a puha vörös szőrpamacson a combjai között. Kigombolta nadrágját, lehúzta cipzárját, majd lehámozta combjairól. Ám a cipőjéhez és zoknijához már nem volt elég türelme, úgyhogy ezeket – a régi jól bevált módszerrel – egy gondolattal tüntette el a lábáról. Mikor lehúzta alsónadrágját, elégedetten látta, hogy Havily pillantása végigsiklik a mellkasán, onnan lejjebb és lejjebb, majd megállapodik merev hímtagján. Megnyalta ajkait, mire Marcus
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
189
felmordult. Aztán négykézláb ereszkedett az ágyra, egyenesen Havily fölé. – Csak hogy világossá tegyem számodra… – kezdte – te leszel alul, míg másképp nem mondom… már ha erre egyáltalán sor kerül. Havily bólintott. Marcus erre megfogta a lány jobb karját és kitárta a teste mellé, majd ugyanezt tette a bal karjával is. Ezután mindkét csuklója fölé kis pajzsot vont. Lehet, hogy ő nem tud olyan nagy védőpajzsot képezni, mint azt Leto tette, de ilyen kisebbet igen. Persze nem kerülne nagy erőfeszítésbe áttörni ezeket a természetfeletti béklyókat, és ha Havily akarta volna, meg is teszi, pillanatnyilag azonban Marcus szándéka az volt, hogy a lány érezze egy kissé a kiszolgáltatottságát. Havily elakadó lélegzettel kérdezte: – Te meg mit művelsz? Mozdítani sem tudom a csuklómat. – Erőteljes vadvirág illatáradat csapta meg Marcust, egy pillanatra levegőt sem kapott, hímtagja majd szétrobbant. – És most lássam az eret a nyakadon… baloldalt – hörögte Marcus. Havily erre jobbra billentette a fejét, és amennyire csak lehetett, kinyújtotta a nyakát. Marcus föléje hajolt. – Ez itt az enyém – suttogta. – Érted, Havily? Az enyém! – Azzal a nyaki ér fölé helyezte hegyes vámpírfogait, és belé mélyesztette. Havily halk kiáltást hallatott, miközben a férfi inni kezdte a vérét. – Hadd karoljalak át – kiabálta Havily, és küszködve próbálta kiszabadítani a kezét a láthatatlan béklyóból. Csend! – küldte telepatikusan Marcus, de tetszett neki Havily vergődése. Nem sokat szívott a lány nyakából, hamarosan kihúzta a fogait, melynek hegyéről a sebhelyet begyógyító folyadék csöpögött. – És most lássuk a jobb oldalt. Havily balra fordította a fejét, de Marcus távol volt tőle, pedig majd elepedt, hogy átfoghassa karjával a harcost. És mégis… a láthatatlan béklyók fokozták szexuális izgalmát. Marcus fogai nyakának jobb oldalába mélyedtek, ismét a vérét szívta, ő pedig érezte, ahogy
190
CARIS ROANE
testnedvei kiáramlanak belőle. Még szárnytövei is átnedvesedtek a háta alatt. Nem egész egy perc múltán Marcus kihúzta fogait Havily nyakából, majd marokra fogta bal mellét, vámpír fogait ismét kieresztette és beleharapott… lágyan és nem mélyen. – A kéjcseppek… – dünnyögte a lány. – Te jó ég… mióta nem volt már részem ebben! Igen, Marcus egyenesen Havily fejébe küldte a gondolatot, aztán kihúzta a fogait. A lány háta ívben megfeszült, mert a bűvös cseppek gyorsan hatottak, és ez a csodálatos bizsergés a mellbimbóiból kiindulva egész mellét elárasztotta. Azután Marcus ugyanezt tette a másik mellével is. – Ó, Marcus! – kiáltott fel hangosan Havily, mert úgy érezte, nem tud betelni ezzel az érzéssel. Reszkető, vonagló testtel feküdt a férfi alatt. Lábát szorosan fonta a férfi dereka köré, és szinte kényszerítette, hogy Marcus beléhatoljon. Ám a harcos kellően visszahúzódott, mert nem hagyta, hogy Havily a csúcsra jusson, míg meg nem tanulja a leckét. – Meg kellett volna mondanod nekem, hogy telepatikus kapcsolatot létesítettél Medichivel. És nagyon helytelen volt tőled, hogy nem szakítottad meg azt már aznap, mikor megérkeztem és ágyba vittelek. Ezt pedig vedd tudomásul. Havily a lábával keményen ollóba fogta Marcus csípőjét, ám az erősebb férfi hátrébb húzódott, és nem engedett. – Akarlak! – kiáltott fel Havily. – Kérlek, Marcus… A harcos minden erejét megfeszítve fejtette le derekáról Havily lábait, majd szélesen tárta szét azokat, szemét lehunyta, és ugyanolyan láthatatlan béklyókba szorította bokáit. Havily most már csak a csípőjét és a fejét tudta mozgatni, úgy kiáltott fel: – A melleimet. – Mi legyen velük? Tán azt akarod, hogy szopogassam őket? kérdezte a férfi. – Az a minimum – kiabálta Havily. – Mit művelsz itt velem, Marcus? Át akarlak ölelni.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
191
A harcos erre szopogatni kezdte Havily melleit, játszadozott velük, míg a lány a végsőkig felizgatva vonaglott. – Marcus – nyöszörögte Havily. – Nincs több telepatikus kapcsolat, igaz? – Nincs… soha többé. – Megígéred? – Ó… teremtőm, igen. Bármit megígérek. Bármit… A kísértés nagy volt, de Marcus türtőztette magát. Ehelyett azt mondta: – Helyes. Miután megállapodtunk, mondd meg, mit szeretnél! Mit tegyek veled? – Tégy magadévá! – sikoltotta Havily. Marcus jobb kézzel megmarkolta hímtagját, és úgy emelkedett fel, hogy Havily láthassa azt. – Mármint ezzel? – Igen, igen, igen! – sziszegte a lány. – De mennyire… Marcus letérdelt, egészen Havily két lába közé hajolt, majd egy csókot nyomott vörös szeméremszőrzetére. Ujjaival húzta szét a nagyajkakat, majd a hüvelynyílástól a csiklóig végignyalta. Ezután bedugta a nyelvét és szopogatni kezdte. Havily mélyen, torokból nyögött fel, aztán hangos sikollyal jutott el az orgazmusig. Marcus ezután a lány lágyékét vette célba. Az ereket kereste, ám azok mélyen ültek. – Marcus – suttogta Havily. – Mi jár a fejedben? A harcos a comb és a medence találkozásának árkát nyalogatta. – Szerintem te is tudod. Marcus azonban úgy akarta ezt, hogy közben ismét a csúcsra juttassa Havilyt. Egyik ujját becsúsztatta a hüvelyébe, aztán kihúzta, majd két ujjal siklott be. Lassan kezdte ki-be tolni, a lány csípője pedig ütemes lökésekkel válaszolt. – Maradj nyugton! – parancsolta Marcus. – Ne mozogj, míg ezt csinálom! – Havily erre megállt, pihegve szedte a levegőt. A férfi gondosan elhelyezkedett, majd gyakorlott mozdulattal mélyesztette fogait Havily jobb oldali lágyékának erébe. A lány kéjesen kiáltott fel, Marcus mohón itta a vérét, ujjait pedig egyre gyorsabban mozgatta ki-be a hüvelyében.
192
CARIS ROANE
Megrészegít a véred! küldte a gondolatot Havily agyába. A lány egész testében megremegett, szinte extázisban tört ki, az orgazmus robbanásszerűen érte olyan erővel, hogy hangosan sikoltott, eközben Marcus ajkai tovább szívták erének nedvét. Ó, magasságos ég! Havily csípőjének mozgása végül megállt, ernyedten pihent, Marcus pedig csak ekkor húzta ki fogait a lágyékából. Egy-két perc múltán felült a sarkára, és a lányra pillantott. Szeme ködös volt, ajkain Havily vére csillogott. Szinte kábultnak tűnt, Havily ezért szerette volna felemelni a kezét, hogy megérintse. – Jól vagy? – kérdezte végül a férfitől, még mindig ziháló lélegzettel. Marcus bólintott, szemét lehunyva mélyen szedte a levegőt. Izmai ismét nagyobbnak tűntek, akárcsak legutóbbi együttlétük után. – Marcus – kezdte Havily nyugodtan, közben egyenesen a férfi szemébe nézett. – Az irántad való tiszteletből – amíg itt vagy velem a Másik Földön – nem létesítek újabb telepatikus kapcsolatot. Ezt ünnepélyesen megígérem. Marcus ajka lassan mosolyra húzódott, láthatólag elégedett volt, mint egy vadász a zsákmány elejtése után. Bólintott. – Helyes. Havily – érezte, hogy láthatatlan béklyói egymás után elengednek, mire végre behajlította karjait, lábait felhúzta, térdben behajlította, de továbbra is szélesre tárta… Marcust várta. A férfi befészkelte magát a combjai közé, hímtagját a hüvelynyílásának feszítette, ám csak enyhe nyomással. Havily végigsimított a mellkasán, majd kezét lecsúsztatta a hasán, egyre lejjebb és lejjebb, egyenesen a lágyékéra. – Innen akarom – mondta, két ujját a lágyék vérerére helyezte. – Ahogy te ittad az én vérem, én is innen akarom a tiéd. Marcus csípője megremegett. – Havily… ez kész őrültség. – Az – mormolta a lány. – De valami csodás őrület. – Azzal kezével megragadta Marcus dákóját. – Befelé, Harcos, de máris. Teljesen… Marcus szemében szikra lobbant, miközben pillantása találkozott a lányéval. Aztán egyetlen sima lökéssel hatolt belé. Havily felkiáltott…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
193
egyfelől a behatolás erejétől, másfelől az örömtől. A férfi farka igencsak nagy volt, és beletelt egy percbe, míg hozzáidomult a méretéhez. Marcus lassú mozdulatokkal döfködött, a lány pedig átfogta nyakát a karjával. A férfi tudta, hogy ez nem tart soká. Erősen fel volt ajzva, Havily pedig újfent készen állt a csúcsra… teste remegett, izmai megfeszültek a harcos hímtagja körül, így mozgatta ütemesen a csípőjét. Havily!, küldte felé Marcus, Be akarok lépni az agyadba… de azonnal. Havily érezte, hogy a férfi elméje nekifeszül mentális védőpajzsainak. Teste újfent lángolt, ám ez most egészen más volt… ennek komoly kihatása lesz a dolgokra. Érezte, hogy nemet kellene mondania, ám képtelen volt ellenállni. Igen, suttogta agyában, Marcus pedig az elméjébe hatolt. A harcos elméje olyannyira erőteljes volt, hogy elsőre teljesen a hatalmába kerítette Havilyt, végigpásztázott a lány gondolatain és emlékein. A három hatás most összeadódott: Marcus jelenléte az agyában, melleinek lángolása és az a mély örömérzet a combjai között. Havily magához szorította Marcust a teste köré kulcsolt lábaival, háta ívben feszült meg, majd felsikoltott, mikor a férfi ismét a csúcsra juttatta. Ekkor ő is csatlakozott a lányhoz, az ő háta is ívben feszült meg, majd hangosan kiabálva élvezett. – Ó, teremtőm… – suttogta Havily Marcus nyakába, testét a férfi teste köré fonta, lábaival szorosan átkulcsolta, egyik karjával a hátát, másikkal a nyakát szorította, ujjaival a harcos hajába túrt. Marcus pedig rajta feküdt, zihálva szedte a levegőt, ajkait a lány nyakára szorította. – Havily, Havily… – suttogta Marcus, majd megcsókolta kedvesét és ajka mosolyra hózódott. Aztán újabb csókok következtek, Havily pedig határtalanul boldog volt… tizenöt év elteltével, miután Eric meghalt, most először nem érezte magát egyedül. Szerette volna, ha nem múlik el ez a pillanat… még nem… talán sosem. Magasságos ég…
194
CARIS ROANE
Marcus bajban volt. Most már tudta. Korábban fel sem fogta, ám a valóság kezdett benne tudatosulni. Még mindig Havily agyában volt, és bár lehetetlen volt mindent megtudni bárkiről is egyetlen behatolás során, mégis a lány lelke mélyére hatolt annak ellenére, hogy az úgy tett, mintha lelkének nem lennének észlelhető mélységei. De Marcus érezte, milyen határtalan szeretetre képes ez a lány… pedig érzelmeit erősen kordában tartotta. És ezek az érzelmek, a határtalan szeretni tudás képessége teljesen magával ragadta a harcost. Még mindig Havily elméjébe hatolva mondta: Akarlak, Havily!… mindenedet akarom. A tied vagyok, felelte a lány. Az enyém vagy. Igen, a tied.
Parisa nagyon gonosz nő volt. A toronyszobába vezető csigalépcső legalsó fokán ült mezítláb. Korábban abban a második emeleti szobában ült jó félórát, aztán úgy döntött, hogy lejön és készít magának valami kaját. Épp a lépcső aljára ért, mikor meghallotta a torok mélyéről feltörő kiáltásokat, melyek visszhangoztak a folyosón. Ha nem tudta volna, kik tartózkodnak a házban, vagy nem aludt volna már korábban a Havily és Marcus szobájával szemközti hálószobában, eltűnődött volna azon, bűne, amit épp művel. A gond az volt, hogy végre rájött, milyen természetfeletti képesség birtokában van: képes meglátni, amit mások csinálnak. Mikor beszélt Havilynek a látomásairól, hogy azok leggyakrabban… ha éppen nem mindig… Medichi Harcossal kapcsolatosak, el is hitte, hogy azok mind róla szólnak.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
195
Pedig nem így van. Az elmúlt néhány percben, mióta figyelmét a ház déli részében folyó mozgásra összpontosította, egyfajta ablak nyílt előtte a Marcus és Havily szobájában folyó eseményekről, ő pedig úgy nézte szeretkezésüket, mint valami kukkoló, aki éjszaka leselkedik egy ablak előtt, és azt nézi, ami odabent zajlik. Azzal a különbséggel, hogy most nem volt éjszaka, ő pedig nem állt ablak előtt. És mégis belátott a pár szobájába, ugyanolyan tisztán látott mindent, mint talpa alatt a hajópadlót. Még mindig Marcust és Havilyt bámulta, mert képtelen volt levenni róluk a tekintetét. Előredőlt, könyökével a térdére támaszkodott, két ökle közé fogva az arcát. Még életében nem látott ilyen szép jelenetet, ahogy Marcus csókolta Havilyt, miközben szeretkezett vele. Igen, mindez nagyon szép… és Marcus bizonyára szerelmes Havilybe. De talán lehet, hogy ezt nem is tudja? És Havily?… Ujjai átnedvesedtek. Lepillantott, megtörölte az arcát. Úgy látszik, elpityeredett… De miért is ne?… hisz a látottak nagyon megindították őt. Szíve sajgott kettejük látványától, ahogy csípőjük teljesen összeforrt, és még azt is látta, ahogy Marcus behatol Havilybe. De azért mégiscsak gonosz nő volt, amiért kukkolt. Hirtelen megszólalt a lelkiismerete, gyorsan kilépett a szobából, becsukta a mentális ablakot. Szóval akkor mindig is ez történt vele. Ezért volt képes arra, hogy lássa az összes harcost, de különösképpen Antony Medichit. Valami fura és megmagyarázhatatlan oknál fogva képes volt látni ezeket az embereket – Medichi Harcost – mindennapi életük közben, mikor esznek, háborúznak, vagy éppen szeretkeznek. Hátradőlt, és a lépcsővel szemközti panoráma ablakra pillantott. A ház elülső pázsitjára nézett, balra pedig egy kis ösvény húzódott, melyet szőlő és szép lila virágok szegélyeztek. Nem is tudta, mit gondoljon erről a világról. Ha Havilynek hinni lehet, akkor ő, Parisa nem más, mint Medichi Harcos breh-je. Ám ez az egész abszurdnak tűnt. A Halandók Földjén ő könyvtáros volt, ezért tényleg nem értette, hogyan passzolhatna ő Medichi harcos életviteléhez.
196
CARIS ROANE
Ezenfelül pedig nem akart itt élni. Tényleg nem. Nem kérte ő ezeket a természetfeletti képességeket, hogy falhoz paszírozza Legfőbb Nagyságát azzal az erővel, amit Alison kézi energiabombának nevezett. A szárnyait sem kérte, mint ahogy ezt a kétes értékű képességet sem, hogy mások élete után kémkedjen anélkül, hogy azok erről tudhattak volna. Ez az egész nagyon kellemetlen volt. Súlyosan sóhajtott fel. Haza akart menni, tölteni magának egy pohár Cabernet Sauvignon-t, egy jó fürdőt venni a jakuzzi kádban, aztán belefeledkezni a zenébe a következő évszázadra. Nem erre a világra teremtették őt, sőt nem is egy olyan harcos számára, aki olyan magas volt, mint egy kosaras sztár az NBA-ból. Arcát a kezébe temette, mert Medichiről az a bizonyos kép villant az agyába – az a pillanat, mikor a harcos megjelent a konyhaajtóban, és ledobta derekáról a törülközőt, hogy megmutassa magát. Hogy is magyarázhatná el, hogy mennyire magával ragadta, hogy Medichi ezt miatta tette – még ha nagyon is elementáris módon, de bízott benne. Ahogyan ő is bízott Medichiben, hiszen már ismerte a férfit. Mi több, lényegében véve több mint egy éve kémkedett utána, és így azt is tudta, hogy a harcos valahol a lelke mélyén ugyanarra vágyik, amire ő – hogy megérintsék, simogassák, csókolgassák és szeretkezzenek vele. Erre azonban nem kerülhet sor. Haza akart menni, és mihelyt Endelle asszony kiötli, hogyan helyezhetik őt biztonságba a Halandók Földjén, haza is megy. Havily még mindig hanyatt feküdt az ágyban. Hallgatta a víz csobogását a zuhanyzóban. A csuklóira pillantott, azon tűnődve, vajon hogyan béklyózta le Marcus, és remélte, ez nem utoljára történt meg. Aztán ujját végigfuttatta a lágyékán, ahol a férfi fogai beléhatoltak. Már csak egy apró dudor maradt, amit gyengéden megérintett. Lehunyta a szemét, emlékeibe idézte a történteket. Valami csodás volt az együttlétük. Ám most visszaidézte, milyen volt, mikor Marcus az elméjébe hatolt, és jókedve hirtelen alábbhagyott. Zavarta őt valami ebben… valami, de
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
197
nem tudta volna megmondani, mi is az. Hacsak nem az, hogy a férfi talán valami mást várt tőle? Például többet, mint amit kapott? Megpróbált visszagondolni az elmúlt egy-két napra. Talán nem tette világossá, hogy nem szeretne hosszú távú kapcsolatot létesíteni Marcusszal – és nem csak azért, mert az ő szemében a férfi mindig is dezertőr marad? Igazából nem volt idejük beszélgetni sem, mert vagy a munkájával volt elfoglalva, vagy Parisát kellett védelmezni, vagy pedig ágyban voltak… és ez igencsak lekötötte őket. Gondolatai visszakalandoztak Eric temetésére. Az a lesújtó érzés volt az és az a mély fájdalom, ami megfogadtatta vele, hogy soha többé nem él át ilyesmit. A fájdalom volt az erőteljes ellenszérum, mely megakadályozta, hogy szerelembe essen. Ekkor újabb gondolatok törtek felszínre száz évvel ezelőttről, mikor a családját temette négy sírba, mindössze egyetlen szörnyű hét leforgása alatt. Április volt, még most is érezte a virágzó jácintok illatát, mely beáradt a nyitott konyhaablakon. Felült az ágyon, miközben az emlékeiben felidézett veszteségek továbbra is nyomasztóan hatottak rá. Pillantása a fürdőszoba ajtajára esett. Hallotta, hogy Marcus dudorászik, mire szíve még jobban sajgott. Kikászálódott az ágyból, felkapta a fürdőköpenyét és egy váltás ruhát. Több fürdőszoba is volt a villában, ő pedig végigment a folyosón a ház déli részébe, ahol újabb szobák voltak. Itt találomra bement az egyik fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Haját törülközőbe csavarta, megnyitotta a zuhany csapját, és mikor kellően melegnek találta a vizet, aláállt. Néhány percnyi zuhanyozás után már nyugodtabbnak érezte magát, kezdett a régi önmaga lenni. Szívét nagyobb biztonságban érezte. Felvett egy farmert, egy fekete és egy fehér ujjatlan felsőt, majd a másik fürdőszobából odaparancsolta a sminkes készletét. A megszokott módon készítette ki az arcát, jól eldörgölte az alapozót, a megfelelő árnyalatú alsó- és felső szemhéjfestéket használta, majd következett a szemceruza. Ezután egész közel hajolt a tükörhöz, és csipesszel megritkította a szemöldökét. E mindennapi megszokott tevékenység további megnyugvást hozott számára.
198
CARIS ROANE
Csak miután teljesen elégedett volt a külsejével, azután távozott az idegen szobából, és indult a konyha felé. Mire a nappaliba ért, kétféle illat csapta meg az orrát. Egyfelől az olívaolajban dinsztelt hagyma és fokhagyma illata,másfelől pedig az édeskömény. Az előbbi hatására gyomra korogni kezdett, a másiktól azonban a szíve szorult el. Valami módon hozzá kell majd szoknia a breh-hedden hatásához, hogy ne vegye annyira komolyan. A konyhához érve megkérdezte: – Mi ez az isteni illat? Marcus egy bárszéken ült, rövid ujjú, fehér selyemingben, hosszúnadrágban, zokniban és cipőben. Hétköznapi ruha volt ez Phoenixben, de talán jobban állt volna rajta egy farmer… és semmi más. Na, jó… abba kellett hagynia az efféle fantáziálást, mert az ilyesmi megint csak elvonta a figyelmét a lényeges dolgokról. Marcus feléje fordult, épp egy villányi spagettit emelt volna a szájához, ám keze félúton megállt, miközben tetőtől talpig végignézett Havilyn. Világosbarna szeme felragyogott, majd megnyalta az ajkait. – Parisa főzött. Mikor újabb édeskömény illatáradat hömpölygött felé, igyekezett ügyet sem vetni arra, hogy szívverése felgyorsult. Elnézett Marcus mellett, pillantása Parisán állapodott meg, aki a konyha másik végében állt. – Vagy úgy… igazán csodás illata van. Parisa teleszedett egy tányért Havilynek, majd friss bazsalikomot és citromlevet tett rá. – Megtaláltam a hűtőben minden hozzávalót, aztán jó sokat főztem, mert a magam részéről rendesen éhes voltam, és gyanítottam, hogy ti is mindketten azok vagytok. Medichi Harcosban nem voltam biztos. Havily a Marcus melletti bárszékre ült, és még mielőtt nemet mondhatott volna, a férfi keze már a combján volt. Odapillantott, de nem tudta, mit tegyen. – Hé… – mormolta Marcus, majd mielőtt még Havily megakadályozhatta volna, odahajolt és megcsókolta… méghozzá egyenesen az ajkait. Óóó… a fenébe is…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
199
Havily hátrébb húzódott, és a férfire bámult, miközben szívébe a félelem érzése hasított. – Most mi a bajod? – kérdezte Marcus. Ám egy pillanat alatt megértette Havilyt, sőt már el is kapta kezét a combjáról. Pedig de jó lett volna, ha visszateszi… De nem… mégsem. De mégis! Aztán mélyet sóhajtott és figyelmét a spagetti kötötte le. Parisa mellé ült. – Gondoltam, megkérdem, mi az a hálószerű valami a levegőben a villa körül. – Ezek szerint látod? – füttyentett halkan Marcus. – Védőködnek hívják – felelte Havily. – Ilyet csak nagyon erős természetfeletti képességekkel rendelkező vámpír tud létrehozni. Például Marcus… és Medichi meg az összes harcos. Azt hiszem, bennem még nem fejlődött ki ilyen képesség… de a már átlépettek időszámításához viszonyítva én még nagyon fiatal vagyok. És ugyancsak meglepő, hogy te már képes vagy ezt látni, mert ez jelzi, mennyire erős képességekkel rendelkezel. Mert az átlépettek közül csak nagyon kevesen látják meg a ködöt. Bár, azt kell mondanom, nem lep meg ez az újabb képességed, hisz te nemcsak szárnyas halandó vagy, hanem kézi energiabombát is tudsz hajítani. Ez már tényleg félelmetes. – El sem hiszem, hogy tényleg az ablaknak csaptam a Másik Föld vezetőjét a kezemből kilőtt energiával – ingatta a fejét Parisa. Havily felnevetett. – Meg kell mondanom neked: ez volt számomra a nap fénypontja. Parisa is elmosolyodott. Pillantása azonban a Medichi Harcos birtoka fölé vont kupolára siklott. – Nos, úgy vélem, Endelle igen gyönyörű védőködöt képezett. Valami egészen finom fehér csipkére emlékeztet. – Egy hosszú percre elhallgatott, és az ízletes spagettire koncentrált, majd az általa ismert személyek korát kérdezte. Szeme elkerekedett, mikor Havily elárulta Endelle és Marcus korát. – Medichi persze fiatalabb. Ő körülbelül Krisztus után 700-ban lépett át. Parisa felnevetett, és a fejét rázta.
200
CARIS ROANE
– Tudod, mi a vicces? Mindabból, amit elmondtál, ez az évszázadokon át tartó élet valamilyen okból teljesen megszédít. – Majd felemelte mindkét tenyerét. – De ne aggódjatok… teljesen jól vagyok. Havily és Marcus is hangosan felnevetett. – Nos, Parisa… ez a spagetti fenséges. És kösz, hogy főztél nekünk. – Nagyon szívesen – felelte Parisa. Aztán mélyet sóhajtott, és kezében megállt a villa. Havily azonnal észrevette, milyen komolyan vonta ráncba a homlokát. – Mi a baj? Parisa pillantása találkozott az övével. – Tudom, hogy odakint rosszfiúk vadásznak rám, de nem tudnátok valami helyet, ahol kipróbálhatnám a szárnyaimat? Persze nem szeretnék semmiféle kellemetlenséget sem okozni nektek, de ha tudnátok, mennyire gyötör a vágy, hogy végre repülhessek… – Hát persze – kiáltott fel Havily. – Ami azt illeti, már egy hete nem repültem, pontosan tudom, mit érzel. Magam is ingerültté válok egy kissé, ha nem vehetem célba az égboltot rendszeres időközönként. De te még nem is repültél igazából, mi? Parisa a fejét rázta. – Még csak az emelet korlátjáról ugrottam le, de ez inkább csak lebegésnek nevezhető, semmint repülésnek. Havily valósággal megkönnyebbült. Segít Parisának első repülőleckéinél, s ez pont olyan foglalatosság, amivel távol tarthatja magát a mellette ülő harcostól. – Idehozom a repülőruháimat. Valamelyik biztos jó lesz rád, legfeljebb mellben egy kicsit feszes lesz. Parisa elvigyorodott. – Köszi. El sem mondhatom, mennyire fontos ez nekem. Havily pedig telepatikus úton odahozta a lakásából a ruhákat, egyet átadott Parisának, majd maga is átöltözött. Mikor kilépett a hálószobából, melyet Marcusszal osztott meg, a férfi a folyosó végén állt a négyszögletű asztal közelében, mintha őrá várna. Már épp szóra nyitotta volna a száját, ám ekkor Parisa lépett ki a szobájából, és ő szólalt meg elsőnek: – Igazad volt… feszes egy kicsit, de azt hiszem, kibírható.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
201
Derékban viszont bő volt, így Havily leguggolt mellé. – Igazítok rajta, hogy jó legyen a derekadra. A hátán van a csat. Parisa csípőre tette a kezét, hátat fordított, Havily pedig méretre igazította a ruha derékrészét, így most már az is feszes volt. – Egy egész iparág rendezkedett be a nők repülős-cuccaira. – El is tudom képzelni. – Hát akkor, azt hiszem… mindketten készen állunk, úgyhogy repüljünk. Havily Marcus felé fordult, és észrevette, hogy a férfi pillantása Parisa ruhakivágására mered. De hát miért is ne… hiszen a lány keblei a kivágás felett duzzadtak. De ő mégis nyugtalanul forgatta a szemét. Aztán a bejárati ajtó felé irányította Parisát, maga elé engedte pár lépésnyire. Mikor már kellő távolságra volt, könyökkel bökte oldalba Marcust. – Nem félsz, hogy kiesik a szemed? Marcus először meghökkenve pillantott rá, majd a mennyezetre emelte a tekintetét. – Bocs, édesem. Régi rossz szokás. – Akkor nem árt új szokásokat felvenni. És mi ez az édesem? – És a „kedvesem”? Az megfelel? – Na, elég… – azzal Havily gyors léptekkel hagyta ott. – Tudod, egy pillanatra tisztára olyan voltál, mint Endelle – szólt utána Marcus. Havily smaragdzöld, nyakpántos trikót vett fel a repüléshez, melyen volt melltartó kosár, derékban pedig a testére feszült, így nem csúszkált össze-vissza, miközben a szárnyaival manőverezett. Fekete nadrágja feszes sztreccs anyagból készült, így ez is kényelmes viselet volt a repüléshez. Háta viszketni és bizseregni kezdett, mintegy jelezve, hogy a szárnyak készen állnak a kibontásra. Szembe állt Parisával. A halandó lány ametiszt kék szeme csillogott, közben egyik lábáról a másikra szökdécselt. Rajta is fekete nadrág volt, ám a felsőrész egészen puha fekete bőrből készült. Már maga Havily sem hibáztatta Marcust, amiért megbámulta… az a kivágás tényleg vonzotta a férfiszemeket.
202
CARIS ROANE
Mindketten mezítláb voltak, mert úgy tervezték, hogy a pázsiton gyakorolnak a védőköd terjedelmes kupolája alatt. Havily elmosolyodott, majd lehunyta a szemét. Már több mint egy hete nem bontotta ki a szárnyait, pedig igyekezett gyakran repülni. És igen… szerette is a repülést. Parisa, aki már alig várta, hogy repülhessen, bizonyára ámulatba esne a sziklacsúcstól, ahonnan ő szokott repülni. Talán egy nap majd együtt repülhetnek onnan is. Havily mély lélegzetet vett, majd szélesen tárta szét a karjait. Szárnytövei bizseregtek, megremegtek és átnedvesedtek, hogy megkönnyítsék a szárnyak szétterjedését. És miközben a szárnyak kezdtek kicsúszni töveikből, Havily ívben feszítette meg a hátát, s még a lélegzete is elakadt. Ez az eksztázishoz hasonló érzés berogyasztotta a térdeit, és talán el is esett volna, ha kibomló szárnyai nem tartják meg egyensúlyát. Miután széttárta a szárnyait, kinyitotta a szemét, és Parisára nézett, aki az arcára szorította a kezét, szemében könnyek csillogtak. – Milyen gyönyörűek a szárnyaid! – mondta csodálattal Parisa. – Tudom – felelte Havily. Szárnyai világosbarnák voltak, sötétbarna foltokkal megszórva, a háta közepe felé haladva egyre sűrűbben. A szárnyvég tollától pár hüvelyknyire mintegy kéthüvelyknyi széles világoszöld sáv húzódott. Most jobbra-balra forgolódott, és ettől a mozgástól pár láb-nyira a levegőbe emelkedett, ahogy a több száz toll a levegőbe kapott. Aztán egyet csapott a szárnyakkal, mire spirálban kezdett forogni, majd szárnyait beljebb húzva ért földet a talpán. Parisa tapsolt. – Nahát… – aztán lehunyta a szemét, és egy perccel később előbukkantak szárnyai. Havilynek a lélegzete is elakadt. – Bármilyen szép is az enyém, a tiéd egyenesen felséges. Parisa szélesre tárta karjait. – Muszáj repülnöm. – Azzal meglengette felemelt szárnyait. – Várj! – kiáltott rá Havily, mert még régen ő is elkövette a kezdők hibáját: egyenesen a levegőbe emelkedett mindenféle oktatás és gyakorlat nélkül.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
203
Havily utána vetette magát, mert az elugrás után Parisa előrebillent, és a manőver halálos veszélybe sodorhatta volna a halandó lányt. Havily elkapta a lábát, erőteljesen lefelé rántotta. Ez a mozdulat arra kényszerítette Parisát, hogy felemelje a karját, amitől szárnyai felemelkedtek és kitárultak. Az így beállt ejtőernyő hatás tette lehetővé, hogy a gyakorlatlan halandó lány lábai lágyan földet érjenek. Parisa – mihelyt puhán a fűre huppant – összehúzta a szárnyait és térdre esett. – Hát ez nagy marhaság volt! – mondta sírva. Havily lebegve ereszkedett mellé, ő is készenléti helyzetbe húzta szárnyait, majd vihorászva mondta: – Figyelmeztetni akartalak, de nagyon gyorsan felemelkedtél. Igazán sajnálom… szólhattam volna már előre. Bármennyire is azt hiszed, tudod már, mit kell tenned, egy kis gyakorlatra azért szükség van. Parisa felpillantott rá, a mellére szorította két kezét. – Teljesen biztos voltam benne, hogy meg tudom csinálni. – Párat pislogott, arca elvörösödött. – Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha a földre zuhanok. – Fogalmad sincs róla. Jómagam egy hetet töltöttem a kórházban kezdő koromban. Tollak törtek és kiszakadtak a tövükből. Képzelheted, iszonyúan fájt… Parisha erre nevetésben tört ki, majd kezébe temette az arcát. Aztán egy mély sóhaj után ismét talpra állt. – Na jó… akkor most taníts meg arra, amit tudnom kell. Marcus az úszómedence mellől parancsolt egy széket a ház homlokzata felőli verandára. Az a rémült pillanat, amit akkor élt át, mikor Parisa első szárnypróbálgatását tehetetlen zuhanás kísérte, már elmúlt, különösen mikor meglátta, hogy Havily józan eszével és gyakorlatával lerántja Parisa lábát és biztonságban földre hozza a lányt. Ez igen… Két kezét összekulcsolta a tarkója mögött és elmosolyodott. Az asszonyának helyén van az esze. Csak nézte a két gyönyörű nőt… mindketten karcsúak és sportosak, mindkettőnek gyönyörű szárnyai vannak. De Parisa royle szárnyai még mindig ámulattal töltötték el őt. Eltűnődött azon, vajon mit jelenthetnek ezek a szárnyak a Másik Föld
204
CARIS ROANE
számára. Mert a royle szárnyakat egyfajta mítosz övezte, mindenekelőtt arra utalt, hogy az ilyen szárnyak birtokában lévő vámpír képes békét hozni a földre… ahogy arra az első átlépő, Luchianne vámpír volt képes. Marcus felhorkant. Ő tényleg jó öreg volt ahhoz, hogy egy fontos tényt tudjon Luchianne-ről; ez a nő békét hozott a földre, mert megküzdött a halál vámpírjaival attól a pillanattól kezdve, hogy az első vámpír a haldoklók vérének szívására használta fogait. Tehát való igaz, hogy Luchianne békét hozott, mert tudott bánni a karddal. Na, mindegy… Pillantása egyre gyakrabban siklott Havilyre, amint a repülés fortélyaira oktatta a halandó lányt. Először az alap-mozdulatokat mutatta meg, és kezdetben mindössze néhány lábnyira engedte felemelkedni a földtől. Hát igen… jó tanár az ő asszonya, türelmes, önbizalmat sugalló. Jó párszor megtapsolta Parisát, mikor valamit jól csinált. A kurva életbe… egyre inkább növekedett Havily iránti csodálata. Pont erre volt szüksége, hogy ilyen pokolian csodálja… hát ez remek. Azért érdekes volt megfigyelni Parisát is. Annak ellenére, hogy hébe-hóba erre a lányra esett a pillantása… hát… azért igyekezett, hogy ne vigye túlzásba. Mikor pedig sikerült másfelé irányítani a figyelmét, a nő olyan erővel összpontosította figyelmét, hogy még csak nem is pislogott, mintha az elkövetkezendő három percben akarta volna megtanulni a repülés minden csínját-bínját. Pillantása a birtok fölé boruló védőködre kalandozott. Aztán homloka ráncba futott. Mert mintha látott volna valamit. Aha… ott van. Előre dőlt, és úgy nézte, ahogy árnyak siklanak át közvetlen a feje felett. A bús francba… A halál vámpírjainak több osztaga volt fent a levegőben, és kétség sem férhetett hozzá, hogy a szárnyas halandóra vadásztak. Ez egyben azt is jelentette, hogy Greaves harcosainak légiója is a környéken van, szintén a lányt keresve. Hátradőlt, és arra kényszerítette magát, hogy megnyugodjon. Hisz Parisa és Havily teljes biztonságban van Endelle monumentális védőköde alatt. Visszagondolt a Parisa háza elleni támadásra. Ha Marcus helyesen értelmezte ennek a bürokratikus kócerájnak a működését, amit úgy
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
205
neveznek, ÁFEB, akkor Endelle-nek panaszt kell benyújtania a bizottságnak a támadás miatt. Mert az a tény, hogy Leto és Crace ott fegyveresen jelent meg, súlyos törvénysértés. Ám, mint minden jól működő bürokráciában, az ilyen panaszok benyújtása, aztán azok kivizsgálása és maga az intézkedés időt vesz igénybe, rendszerint jó sokat, és a végeredmény ritkán kielégítő. Ebben nemigen különböztek a Halandók Földjétől. Marcus mindig is jobban kedvelte a harcosok igazságszolgáltatását – egy karddöfés a nyakba vagy egy szamuráj módra levágott fej. Hát igen… Most ismét árnyak jelentek meg a védőködön túl. – Havily! – szólt Marcus, miközben a lány magasabbra vitte Parisát a levegőbe. Havily épp kézen fogta Parisát, rögzítette őt helyzetében, és most mindkét nő lassan lengette a szárnyait, így maradtak lebegve a levegőben. Onnan szólt le Marcusnak: – Na mi az? Minden rendben? – Ne menjetek a ködön túl! – Nem megyünk. Mikor Marcus látta, hogy Parisa is bólint, megnyugodott, és hangosan fújta ki a levegőt. Akkor jó. A nők biztonságban vannak. Ez így helyes. Nagyon helyes. Medichi egy tányér spagettit tartott a kezében, és a kertbe vezető lépcsőről nézte, hogy repül a két nő. Hálás volt, hogy ilyen messze vannak, mert pont erre volt szüksége. Parisa szárnyainak láttán elakadt a lélegzete. Ezerháromszáz éve alatt csak egyszer látott ilyen szárnyakat. Nagyon nagy volt a hasonlóság, így nem is tudta, mire vélje ezt, vagy hogy egyáltalán van-e bármilyen jelentősége ennek a hasonlatosságnak. Na, mindegy…
206
CARIS ROANE
De az ördögbe is… ez a spagetti nagyon finom volt. Bárki főzte is, meg kell köszönnie – persze valószínűleg Havily volt az, hisz ő nagyon otthonosan mozgott a konyhában. Felemelte a pohár Cabernet-et a lépcső kőkorlátjáról és ivott. A borospalackot bent hagyta a konyhaasztalon, hadd lélegezzen. Jó bor, jó spagetti és pokolian klassz látvány… Természetfeletti képességeivel élesítette meg látását és növelte a látótávot is, hogy tisztán láthassa az ő… breh-jét. Te jó ég… már abba beleremeg, hogy kimondja ezt a szót, csak úgy gondolatban… Poharát visszatette a kőkorlátra, és ismét villát ragadott. Parisa gyönyörű volt, magas, haja sötétbarna. A szeme pedig élénk ibolyaszínű. Na és a teste… a villa megállt a kezében, épp nyitott szája előtt. Csípője keskeny volt, szerette volna átfogni két kezével, mellei pedig teltek, és látványuktól egyből szűk lett a farmernadrág. A villát a szájába vette, pillantását pedig leszegte a tányérjára. A lány egzotikus mandarin illata még ilyen távolságból is elérte őt. Parisa Lovejoy… még a lány nevére is emlékezett. De Parisa hirtelen felkiáltott. Medichi pillantása máris őrá siklott. Látta a lány vergődését magasan fent, mindössze egy-két méternyire a védőköd kupolájától. Tányérját a lépcsőre ejtette, karjának önkéntelen mozdulatával pedig leverte a korlátról a pohár bort. Már ugrott volna előre, szárnytövei bizseregtek, ám Havily elkapta Parisa kezét, és egy szakszerű mozdulattal visszabillentette egyensúlyába. Ezután Parisa a már begyakorolt mozdulatokkal, szárnylebegtetve ért vissza a földre. Összehúzta szárnyait készenléti helyzetbe, majd derékból előrehajolt… kétségkívül a szívverését igyekezett csillapítani, és próbált ismét levegőhöz jutni. Medichi felvette a villáját meg a törött tányér darabjait. Tisztában volt vele, hogy keze remeg. Felszedte a spagetti maradványait a legnagyobb tányérdarabra, aztán indult a konyhába. Úgy vélte, nem kívánja tovább nézni a repülési edzést. Több okból sem… mindenekelőtt, mert sosem bontott szárnyat mások előtt, márpedig csak úgy lehetne Parisa segítségére, ha ezt megtenné. Úgyhogy ott egye meg a fene…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
207
A nap már lemenőben volt, neki pedig hamarosan indulnia kell valamelyik Határvidékhez, hogy megszokott munkáját végezze. Afelől nem volt kétsége, hogy bajtársai a Vér és Harapás bárban vannak, isznak még egy italt, meg huncutkodnak a bokszokban… természetesen Kerrick kivételével. Mert ő a lakásában van a breh-jével, és pontosan azt teszi, amit ő, Medichi is tenni szeretett volna Parisával. Hát… ez van. Indult a villa déli részében lévő szobák felé. Miközben végigment a ház központi folyosóján, kipillantott a birtok elülső kertjére nyíló ablakon, és meglátta a repkedőket. Parisa korábbi kudarca ellenére ismét a levegőben volt, és Medichinek ez nagyon tetszett. Kitartó nő ez a Parisa… Épp most esett át két kisebb sokkon, de már ismét nyeregben volt. Nagyon helyes. Mikor azonban meghallotta a nevetését, szíve beleremegett. Elfordult a hang irányából, természetfeletti sebességgel vonult be fürdőszobájába. Kissé keményen csapta be az ajtót, csak úgy recsegett a keret. A francba! Lekapta farmerét és pólóját, és bement a tágas, csillogó fekete márványfürdőbe. Megnézte magát a tükörben, de nem nézett a saját szemébe. Tudta, mit látna ott… élete nagy veszteségét, mely túlságosan is nagy volt ahhoz, hogy egy újabb szerelem kitörölje a múltbéli kudarcokat. És most itt volt ő, a nő, akit neki szántak a másik dimenzióban, akiről sosem hitte, hogy egyáltalán létezik. Még azután sem, hogy Kerrickre lecsapott a breh-hedden, sőt… hogy négy hónappal ezelőtt ő rángatta le az eszét vesztett Marcust Havilyről. De ő most itt volt, és Medichi lelke érte kiáltott. Azonban életének és történetének valósága sokkal erősebb volt, mint ez a bizarr harcos mítosz. Képtelen lenne hagyni, hogy Parisa belépjen az életébe. Kissé oldalvást fordult, hogy lássa a hátán keresztül-kasul futó sebhelyeket, a bőrkorbács nyomait, mely a bőrébe hasított, és eközben nem a saját ordítását hallotta, hanem a feleségéét, akit a lábai előtt terhesen erőszakoltak meg, a gyermek pedig a méhében pusztult el az
208
CARIS ROANE
asszony halálával. Nem, a breh-hedden mit sem számított a szörnyű valósághoz képest. Ám a valóság ellenére is érezte szárny töveinek mocorgását. Már vagy két hete nem bontott szárnyat, és most erőteljesen érezte a szükségét. Valami oknál fogva a szárnyakat rendszeres időközönként ki kellett bontani. Korábban azt remélte, a sebhelyek eltűnnek majd a vámpíréletében, ám azok megmaradtak. Szárnytövei azonban kellően kifejlődtek, és egy évvel a Másik Földre történt átlépése után bontott szárnyat először. És most megint kibontotta. Hatalmas szárnyak voltak, az ő kivételes magasságának megfelelőek és csaknem olyan terjedelmesek, mint Endelle szárnyai. Krémszínűek, mint Parisa szárnyai. A szárnyvégeken három sáv volt, mint Parisa szárnyain. És akárcsak az átlépő-jelölt szárnyain, a sávok színe nála is arany, ibolya és fekete volt. Hát igen… neki is royle szárnyai voltak, mint Parisának. Na és… megette a fene… És ezek a sávok azt jelentették, hogy bár őt és Parisát több évszázad választja el egymástól, ősi átlépők révén mégis valami kapocs van köztük, különös tekintettel a legelső átlépőre, Luchianne-re. Medichi jól ismerte a royle szárnyakat övező mítoszt, de véleménye szerint ez nem is volt több a mítosznál… afféle gyermekmese arról, hogyan hozzák el a royle szárnyak a békét a Másik Föld minden lakójának. Volt-e bármi jelentősége, hogy neki és Parisának hasonló szárnyaik vannak? Erről fogalma sem volt, csak arról, hogy ez rendkívül ritka a vámpírok világában. Pillanatnyilag úgy döntött, hogy ez csupán véletlen egybeesés lehet. Pár percig mozdulatlan maradt, hagyta, hogy szárnyai ellazuljanak és levegőhöz jussanak. Rendszeresen repült, többnyire saját birtokán, védőköd fedezékében. Ugyanúgy formában tartotta magát ebben is, mint ahogy súlyzózott és futógépet használt. Ugyan lehet, hogy soha nem bontott szárnyat harcostársai… sőt senki más előtt, de valahol tudat alatt mindig is úgy gondolta, meg kell őriznie repülőképességét, bárhogy legyen is.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
209
Pár perc múltán visszahúzta szárnyait a helyükre, majd felöltötte hagyományos harcos szerelését: fekete nadrágját, erős anyagból készült fekete pólóját, acélorrú csizmáit és ezüst szegecsekkel kivert csuklópántjait. Épp kilépett a verandára, ahol Marcus ücsörgött, és figyelte a két nő repülési gyakorlatait, a környéken pedig épp kigyúltak az esti fények, mikor Havily felkiáltott: – Parisa, állj meg! Ne repülj a ködön túlra! A figyelmeztetés azonban már elkésett, és Parisa – nyilvánvalóan a repülés varázsának bűvöletében – átsuhant a köd védőrétegén. Medichi szíve fellángolt. Kétsége sem volt afelől, mi vár a lányra a birtokán kívül. Thorne már küldött neki üzenetet és figyelmeztette, hogy a halál vámpírjainak hada veszi körül minden harcos birtokát. Tudta, mi következik most. Máris kezébe kapta a kardját, miközben Marcus felugrott székéből, trikóját leparancsolta magáról és szárnyat bontott. Marcus karddal a kezében a levegőben volt, még mielőtt Medichi hármat léphetett volna. Az ördögbe is… gyors ez a vámpír! Még azután a kétszáz év után is, amit a Halandók Földjén töltött.
Marcus egy pillanatra sem habozott. Mihelyt Parisa átlépte a védőköd határát, pontosan tudta a következményeket. Átszáguldott a légtéren, és három másodperc múltán már Parisa mellett volt. Márpedig ez kurva jó eredmény… Azonnal visszaterelte a megdöbbent átlépő-jelöltet a védőköd mögé Havily segítségével, aki ott repült a halandó lány másik oldalán, ám minden erőfeszítésük ellenére bekövetkezett a legrosszabb. Az ellenség észrevette őket. A rohadt életbe… A védőködön keletkezett rés, ahol Parisa áttörte, többé nem nyújt kellő védelmet… egészen addig, míg Endelle be nem
210
CARIS ROANE
foltozza azt. Ez pedig azt jelentette, hogy valakinek fel kellett hívnia a főnökasszonyt. De pillanatnyilag erre nem volt idő… A halál vámpírjainak három osztaga, meg az a rohadék Crace azonnal elindultak feléjük. Szóval igaz, hogy az összes harcos házát megfigyelés alatt tartják, a szárnyas halandó nyomait kutatva. Tehát Greaves tűzön-vízen át üldözte Parisát. Mihelyt ismét a védőköd mögé kerültek, Marcus odaüvöltött Medichinek: – Tizenhárman jönnek! – Hozd ide hozzám a nőket! – kiáltotta vissza Medichi dörgő hangon. Marcus még mindig Parisa kezét markolta, majd – mihelyt a verandához ért – megragadta mindkét kezét, szárnyaival lebegőhelyzetbe állt, úgy eresztette puhán a pázsitra Parisát. – Most pedig minél gyorsabban húzza be a szárnyait! –kiáltott rá. Szerencsére Havily már bevonta a saját szárnyait, így máris odalépett Parisához, ám a szárnyas halandó sírásban tört ki. – Ez nekem nem megy… nem tudom behúzni a szárnyaimat! Mire Marcus is behúzta a szárnyait, Medichi már Parisa mellett volt, hatalmas kezét a vállára és a nyakára tette, majd mélyen a szemébe nézett: – Dehogynem… meg tudja csinálni – mondta halk, megnyugtató hangon. Talán még mosolygott is egy kicsit… A halandó lány erre mélyet sóhajtott, majd lehunyta a szemét, és lám… a következő pillanatban szárnyai visszahúzódtak a testébe. Hála az égnek… Havily kézen ragadta, és bevonszolta magával a villába. Mindezek után Marcus eldöntötte, hogy Medichi oldalán harcol majd, a villához vezető bejáratot védelmezi. Ismerte Medichi harcmodorát, hisz évszázadokon át küzdöttek egymás mellett… legutóbb négy hónappal ezelőtt. Két kézre fogta a kardját, térdét behajlította. A következő pillanatban pedig „szépfiúk” özönlöttek be a védőködön támadt résen… leghátul a szarházi Crace. Marcus hallotta, ahogy Medichi telefonál: – Thorne! Erősítést kérünk a villához. Szólj Jeannie-nek, hogy küldje őket ide, de rögvest! Sajnos rés támadt a védőködön, máris tizenhárman jöttek be! – Szünet… – Igen! Három osztag, meg az a kibaszott Crace, a jó kurva anyját… persze leghátul az a gyáva szarházi. Csak tudod…
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
211
most már majdnem akkora, mint Luken! – Újabb szünet. – Akkor pár perc múlva… Marcus periférikus látásával figyelte, ahogy Medichi a nadrágzsebébe süllyeszti mobiltelefonját. Aztán hátukat egymásnak vetve, kivont karddal álltak. És az ellenség már támadt is… hatan a levegőből, hatan pedig a földről. Crace tisztes távolban maradt, csillogó fekete szárnyaival legyezgetve a levegőben. Csakhogy korántsem gyávaságból. Villámgyorsan mérte fel a terepet a villa homlokzati oldalán, majd az ablakokon át kukucskált be a zsákmányát keresve. Hát igen… az ő számára az a két nő jelentette a célpontot… Marcus vagy kétméternyire állt Medichitől, két marokra fogta kardját. Szembe vele a pázsiton az első szépfiú rámosolygott, ám pillantása kemény maradt. Marcus felröhögött… vajon mire számított ez a faszkalap? Tán arra, hogy elbűvöli őt? – Na, ezt kapd ki, seggfej! – Azzal természetfeletti sebességgel termett a vámpír mellett és lesújtott a jobb karjára. Kardja levágta azt, mire a mosoly eltűnt, a szépfiú a földre roskadt. A következő a levegőből támadt. Marcus felugrott és lebegett, majd széles ívben csapott le. A repkedő szarházi felüvöltött, mert Marcus kardja levágta egyik karját a szárnyával együtt. Aztán máris a harmadik és a negyedik támadó felé fordult. Keményen védte Medichi hátát, miközben azért küzdött, nehogy valamelyik rohadék bejusson a villa ajtaján. Jobb oldalán valami homályos foltot pillantott meg, ettől szörnyen rossz érzése támadt. Hová a bús francba tűnt Crace? Ám máris tudta a választ. Még keményebben küzdött, és természetfeletti gyorsaságával legyőzte a harmadik támadót is. A negyedikkel viaskodott, miközben szíve már a fülében dobogott. Muszáj volt Havily közelébe férkőznie. Hisz Crace Havily vérét akarja. Muszáj megvédenie… A kurva életbe… És ekkor a pázsit túloldalán feltűnt az erősítés… Thorne, Jean-Pierre, Santiago és Zach. Hála annak a magasságos-nak… ezek biztos mind a Vér és Harapás bárban mulattak.
212
CARIS ROANE
Havily a toronyépület felé vonszolta Parisát, aztán maga előtt tuszkolta a keskeny csigalépcsőn. Parisa reszketett, de maga Havily sem volt éppen a nyugalom szobra. – Megtámadtak minket – sírta Parisa. – Nem lesz semmi baj. – Ó, Teremtőm, segíts rajtunk. Odafent egy kis hálószoba volt, baldachinos ággyal a sarokban, mellette egy kis rácsos ablak, alatta egy tölgyfa komód. Havily becsapta az ajtót és ráfordította a kulcsot. – Haaavilyyy… – A dallamosan csengő hang villámként hasított belé. – Nyisd ki az ajtót, csillagom. Én vagyok az… Eldon Crace. Gyerünk már, szivikém… ne légy olyan kis félénk. – Ezt pedig mélyen rezgő, fenyegető röhögés követte. Parisa közelebb húzódott Havilyhez, szorosan átkarolta. Havily már várta, hogy az ajtózár nyelve kattan egyet, ám ehelyett megrezdült körülöttük a levegő, és ez a szörnyeteg már odabent volt a szobában. A két nő hátrálni kezdett, míg Havily megérezte háta mögött az ágyat. Odafordult Parisához, hogy megragadja, ám Crace megelőzte. Egyik karjával magához szorította a halandó lányt, másik kezével pedig a tarkóját fogta hurokba. Te magasságos ég… csupán egy gyors rántás kell, és… Havily már nem is gondolkodott, hanem ugrott is… csakhogy nem Crace felé, hanem egyenesen a sötét foltba. Ugyanabban a pillanatban mentálisan rántotta magával Parisát is. Egymással szemben álltak egy olyan térben, mely ugyanolyan volt, mint az a toronyszoba, csakhogy a szoba pereme a sötétségbe veszett. Havily szíve a bordáit verdeste. Kinyújtott kezével megragadta Parisa karját, csak hogy meggyőződjön arról, a lány tényleg ott van teljes valóságában. Mihelyt megérintette, Parisa két kezébe temette az arcát, és sírásban tört ki. Havily erre a keblére vonta a halandó lányt, és szorosan fogta. – Most már biztonságban vagy… nyugi, jó helyen vagy – suttogta. – Már akkor ezt kellett volna tennem, mikor behúztad a szárnyaidat, de akkor képtelen voltam gondolkodni. De most már biztonságban vagy… komolyan. A Halandók Földjének könyvtárosa azonban vigasztalhatatlan volt, újból és újból rátört a sírás.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
213
Az egész az én hibám volt… csakis az enyém! Gondolkodás nélkül áttörtem a védőködön. Az én hibám volt… nincs nekem itt helyem. Nem is szabadna itt lennem… minden az én hibám! Crace rántott egyet a karjával, ám csak a levegőt markolta. – Ez meg mi a fasz?! – Mert a nő már nem volt ott. A nő, akinek épp most akarta kitörni a nyakát egy villámgyors rántással, nyom nélkül eltűnt onnan. Sehol sem volt… De hová az ördögbe tűnhetett? És hol van Havily? Hogy a franc egye meg… ezek ketten együtt léptek meg egy áttűnéssel. Akkor pedig gyorsan kellett cselekednie, még mielőtt eltűnnek mindketten egy újabb védőköd alatt valahol máshol a völgyben. Megfordult a tengelye körül, valami követő fénysugarat keresve Havily nyomában. Magasan szart a szárnyas halandóra, Havily volt a legfontosabb neki. Havily – szólította lágyan. – Hol vagy most? Ismét körbefordult, az eltűnés nyomát keresve, de semmit sem talált. A kurva életbe… hol a bús francban van a követő nyom? Aztán súlyos lábak dübörgését hallotta felfelé a lépcsőn, ebből máris tudta, hogy kissé kifutott az időből, a vérdonorja valahogy meglépett. Már készen állt az áttűnésre, ám úgy gondolta, előbb csinál egy jó kis viccet. A lépcsőházból Medichi Harcos mély hangja szűrődött be. – Idebent van… érzem a mandarin illatot. – Az ajtó gombja elfordult, ám a kulcs a zárban volt. A következő pillanatban Medichi csizmás lába az ajtónak vágódott, mely ágyúlövésszerű dörrenéssel robbant be, még a felső zsanér is leszakadt. A harcos a küszöbön állt bosszúra éhesen, kivont karddal, szikrázó sötét szemmel. Crace pillantása találkozott a harcoséval, felröhögött, felemelt karral intett be Medichinek, aztán eltűnt. Remélte, hogy Medichi követi majd őt, mert egyenesen Greaves főhadiszállásának mélyére tért vissza… ott aztán elkaphatja ezt a szarházi harcost. Crace a kovácsműhelye elé érkezett. – Gyere csak ide, te seggfej! – kiáltotta.
214
CARIS ROANE
Ám senki sem jött. Az adrenalin futótűzként terjedt szét a testében. Fel-alá járkált, közben a terjedelmes mennyezet felé üvöltött… hangja visszaverődött a faragott sziklákról. Szóval megint kudarcot vallott mindkét áldozata tekintetében: nem volt ott sem Havily, sem Parisa holtan. Hogy bassza meg… Ám, ha Havily nem áttűnéssel lépett meg, akkor hová az ördögbe tűnt el? És hol a pokolban van a szárnyas halandó? Egyáltalán, ki vihette el őt? Miféle erő volt abban a szobában, melynek segítségével ez a két nő nyomtalanul tűnt el, még a legkisebb követhető jelet sem hagyva hátra? Még jó egy percet toporgott dühöngve, káromkodva, míg aztán meglátta azt, amivel lecsillapíthatja felhevült idegeit. A halandó nő, akit legutóbb ejtett foglyul, a fal mellett állt reszketve, a feje fölött megbéklyózott kezekkel. Friss szerzemény volt, még csak nem is roskadt meg. Helyes. Akkor bizonyára még ellenállni is fog. Odalépett a nőhöz, félrehajtotta a fejét, majd nyakába mélyesztette vámpír fogait. A sikolyok és kapálódzások még élvezetesebbé tették az egészet. Magasságos ég… mennyire szerette a vámpír életet. Marcus Medichi mellett állt a kis toronyszobában. Se Havily, se Parisa nem volt sehol. Hová az ördögbe tűnhettek? Medichi bekukkantott a baldachinos ágy alá, kezével végigsimított az ágyat takaró fekete-vörös paplanon. – Pedig Parisa itt volt… érzem az illatát. Gondolod, hogy Crace valahogy megkaparintotta? Sötét szeme vadul szikrázott, mikor pillantása találkozott Marcuséval. – Nem tudom. Próbálom kitalálni, mi történhetett. – Az bizonyos, hogy Havily is ott volt, mert érezte a dús vadvirág illatot. Mélyet lélegzett, hogy megnyugtassa hevesen kalapáló szívét. Kardját visszaküldte Bainbridge-be, mert ezen a teljesen zárt helyen nem volt rá szükség. Medichi követte a példáját… az ő kardja is eltűnt. Az azonosító jellel ellátott kardok veszélyesek voltak.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
215
Marcus áttűnés nyomokat keresett, ám – hála az égnek – mindössze egyet talált: egy igen beszédes fénysugarat, ami azt jelentette, hogy Crace egyedül távozott onnan. – Én csak egy nyomot látok – közölte Marcus. – Nem kettőt, és főleg nem hármat. Meglátott a bal oldalon egy ajtót. Kinyitotta, és egy elképesztően kis fürdőszobát talált mögötte, a sarokban egy zuhanyzóval, vécével, egy kis kézmosóval. De itt sem volt senki. Visszafordult a hálószoba felé, és Medichi elkínzott pillantását látta. – Hol vannak ezek a nők? – kérdezte Medichi, miközben arca verítékben fürdött az előző küzdelmektől. A veríték végigcsorgott a nyakán. És e pillanatban Marcus már pontosan tudta, mi történt a két nővel. – Havily – szólt hangosan. – Most már előjöhetsz! Medichi a homlokát ráncolta, majd az ágy felé fordult, letérdelt, és alákukkantott. – Hát itt nincsenek. – Ha tényleg ott vannak, ahol én gondolom, akkor biztonságban vannak. Igazi biztonságban. – Miért, szerinted hol az ördögben vannak? – A sötét foltban. Medichi felállt, egyenesen rábámult. – Most szívatsz engem? Marcus a fejét rázta. – Dehogyis – felelte, és még el is mosolyodott. Medichi újból körbepillantott a szobában. – Ezt addig nem hiszem el, míg nem állnak itt mellettem. És ekkor mindkét nő ott termett… pontosan Medichi mellett. Havily a karját Parisa köré fonta, aki viszont a nyakába borulva sírt. A látvány szívszaggató volt Medichi számára, így a mosolya is lehervadt. – Az én hibám az egész… egyedül az én hibám! – zokogta Parisa. – Ugyan már – szólt halkan Marcus. Aztán Havilyre nézett, aki a fejét csóválta. – Nem tudom, mit kéne tenni – mondta halkan. – Egyre csak magát okolja.
216
CARIS ROANE
Marcus Medichire pillantott, aki le nem vette a tekintetét Parisáról, és teljesen belesápadt a történtekbe. Párat pislogott, aztán kifelé hátrált a szobából. A következő pillanatban eltűnt az ajtó mögött. Medichi súlyos csizmáinak dübörgése visszhangzott a lépcsőházban. Marcus figyelme ismét az átlépő-jelöltre irányult. – Nem a maga hibája volt, Parisa. Senki sem hibáztathatja magát a támadás miatt. – Hirtelen dühbe gurult… amiért megtámadták ezt az ártatlan nőt. Gyűlölte ezt az egész háborút, a halál vámpírjait meg azt, hogy Endelle adminisztrációja ennyire tehetetlen, hogy a főnökasszony lába alól teljesen kiszaladt a talaj az elmúlt egy évtizedben. – Az istenit, Parisa, nem a maga hibája! – Marcus – szólt Havily tágra nyílt szemmel. – Nem hinném, hogy ezzel bármit is használsz neki. – Parisa azonban Marcus felé fordult, nedves és kivörösödött szemmel nézett rá. A harcos képtelen volt elfojtani dühét és ismét felkiáltott. – Nem a maga hibája, a kurva életbe! Parisa csuklani kezdett, és a könny ismét patakokban folyt végig az arcán. A harcos magán kívül volt, és ezt ő is tudta. Legszívesebben ököllel belecsapott volna valamibe. De Havilynek igaza volt… ezzel nem segít semmin. Így aztán sarkon fordult, lesietett a keskeny lépcsőn, mint azt korábban Medichi tette… valószínűleg hasonló okból. Útban lefelé végig káromkodott. Mikor a folyosóra ért, jó párszor a levegőbe sújtott, aztán fénysugarat látott felvillanni ott, ahol korábban a csatározások folytak. A Központ épp most végezte el a nagytakarítást Medichi elülső kertjében. Valami oknál fogva ettől lehiggadt. Tizenkét szépfiú végleg kilépett a képből… rohadt szarházi banda! Átvonult a konyhán, az ebédlőn, majd a fogadótermen át az előcsarnokba. A súlyos bejárati ajtó tárva-nyitva állt, a forró júniusi levegő szembeszállt a ház belsejének hűvösével. Aztán meghallotta a férfihangokat… Hát itt voltak… A Vér Harcosai, mindannyian… kivéve Kerricket. Időközben még Luken is megérkezett, kezében karddal, repülőszerelésben. Repülőszerelés… te szent szar! Tán tényleg készen áll, hogy ismét harcoljon? Sőt… repüljön?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
217
Valami melegség járta át Marcust Luken láttán. A harcos meggyógyult, ismét harcra kész. A többi harcos mind köré sereglett. Luken behajlította a karját, megfeszítette bicepszeit, mosolyogva állt egy testépítő pózába. A következő pillanatban természetfeletti sebességgel nyíltak ki szárnyai a tövükből, majd teljesen széttárultak. A teljesen regenerálódott szárnyak a magasba emelkedtek. Elegáns, erőteljes, világoskék szárnyak voltak. Vajon hogy az ördögbe gyógyulhatott meg Luken ilyen gyorsan? Marcus lassan ment át a pázsiton. Repesett a szíve a harcosok láttán, akik oly villámgyorsan termettek ott, hogy a segítségükre legyenek. Luken vigyorgott… nagyon boldog volt a visszatéréstől. Igen… ismét harcra kész. Jean-Pierre emelte fel a kezét, Luken pedig keményen megragadta, majd magához ölelte a franciát, még a szárnyai is beleremegtek a mozdulatba. Thorne kicsit arrébb állt, onnan mosolygott embereire. Medichi következett, tenyerébe fogta a harcos tarkóját, majd homlokát Luken homlokának szorította. – Isten hozott ismét köztünk, nagyfiú. – Luken ma velem jön – kiáltott fel Santiago, kezében egy darab ronggyal, mellyel a kardját fényesítette. – Mit szólsz hozzá, jefe? – Lukenre bízom – felelte Thorne. Luken pillantása Marcusra esett. – Marcust viszem társnak… ha harcol ma este. Marcus a fejét rázta. – Nagyon szeretnék, de őrszolgálatot teljesítek. – Hosszabb ideig maradsz? – kérdezte Luken. Nos, nem volt éppen díjnyertes kérdés. Marcus vállat vont. – Sosem tervezek egy napnál előrébb. Luken mosolya vigyorrá terebélyesedett. – Ez úgy hangzik, mintha igent mondtál volna. Persze van egy ok, amiért szívesen látnám, ha elmennél. – Mosolya lehervadt, szemében gyengéd érzelem jelent meg. – Luken! – kiáltott Havily a pázsit másik végéből. A szárnyaid! Marcus odafordult, és nézte, ahogy Havily futásnak ered. Még mindig a repülőszerelés volt rajta, Marcus pedig erős kísértést érzett,
218
CARIS ROANE
hogy útját állja, miközben futva közeledett, ám valahogy leküzdötte feltörő ösztönét. – Megint vannak szárnyaid! Havily egyenesen Luken karjaiba vetette magát, a harcos pedig szorosan átölelte. Párszor körbeforgott a lánnyal úgy, hogy Havily lábai csaknem párhuzamosak voltak a talajjal, Luken szárnyai megmozdultak, így mindketten a levegőbe emelkedtek. Havily sikongatott és nevetgélt. Marcus légzése elnehezült. Az ő asszonya – a breh-je egy másik férfi karjában… Havily fent a levegőben egy másik férfi karjában. Érezte, hogy Thorne lép mellé, majd megragadja a bal karját. Medichi is sarkon fordult, jelentőségteljesen nézett rá, majd megfogta a jobb karját. – Ez csak baráti gesztus – suttogta Medichi. – Luken sosem bántaná őt, és ha száz év alatt nem sikerült őt meghódítania, akkor ma sem fogja. Marcus hallotta a saját torkából feltörő morgást, vámpír természete kiütközött belőle. Luken vagy hat méter magasból vigyorgott le Marcusra. Aztán meglengette a szárnyait és lassan ereszkedett le a földre. Miközben Havily mezítelen háta közszemlére volt kitéve, karjait pedig még mindig Luken nyaka köré fonta, ez a szarházi még be is intett Marcusnak. Ha Thorne és Medichi nem fogták volna vissza, biztos, hogy Lukennek ugrott volna és leüti… vagy legalábbis megpróbálja. Ez a szarházi Luken jó nagydarab fickó volt. – Á, Havily – szólalt meg Thorne. A lány végre elhúzta a karját Luken nyakáról, egy pillantást vetett Marcusra és elsápadt. – Ó, magasságos ég. – Azzal megpaskolta Luken mellvértjét. – Micsoda öröm, hogy visszajöttél. – Aztán megfordult és indult a ház felé. Egy szóra sem méltatta Marcust, még csak rá sem nézett, amit valószínűleg okosan tett. – Na… ezt megúsztuk – morogta Thorne. Luken behúzta a szárnyait, majd odament Marcushoz, és azt mondta:
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
219
Ő a tied, seggfej. Mindannyian tudjuk. Csak arra kérlek, maradj itt vele és vigyázz rá. Ezzel legalább nekem is segítesz megszabadulni a szenvedéstől. Luken szomorú arckifejezése lecsendesítette Marcus dühét, ami az ereiben forrongott. A francba is… mennyivel egyszerűbb lenne ez az egész, ha Havily Luken breh-je lenne, nem pedig az övé… Néha az volt az érzése, hogy a sors valamiféle beteges humorérzékkel bír. Marcus már indult volna Havily után, Thorne azonban visszatartotta. – Jelentést kell tennem Endelle-nek. Mondd el, mi történt Craceszel! Mikor Havily visszatért Parisához, ismét sírás közepette találta a halandó lányt… Túlságosan sok minden történt vele, túl rövid idő alatt. Előbb a repülés élménye, aztán egy szörnyeteg üldözte és megpróbálta megölni, végül a sötét foltban találta magát. Arról nem is beszélve, hogy csak úgy, egyik pillanatról a másikra csöppent bele a vámpírok világába. Visszakísérte a lányt a ház belsejébe, és örült, hogy valamivel elfoglalhatja magát. Amit Marcus arcán látott, az félelemmel töltötte el. Ilyen dühödtnek még soha nem látta a férfit, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy Thorne és Medichi is fizikai erővel tartották őt vissza. Mélyet sóhajtott, majd a konyha irányába vezette Parisát, talán jól jön most egy pohár bor… mindkettőjüknek. Elővett egy üveg Cabernet-et meg két poharat, aztán valami más jutott az eszébe, ami talán többet segítene, mint a bor. Csak hová tette az iPhone készülékét? Végül kettejük hálószobájában találta meg az öltözőszekrényben. Beütötte a számot, majd egy másodperccel később Alison kissé elfulladt hangját hallotta a vonal másik végén. – Havily? Mi a helyzet? Havily a háttérben Kerrick hangját hallotta, amint azt mondja: Gyere vissza az ágyba, van még húsz percem addig, míg jelentkeznem kell Thorne-nál. – Ezután morgás hallatszott. Havily már épp mondta volna, hogy később visszahívja, ám Alison folytatta:
220
CARIS ROANE
– Ne is törődj vele. Mi a helyzet… miben segíthetek? – Szünet, majd Alison fojtott hangon mondta: – Hagyd már abba, Havilynek szüksége van rám. – Majd ismét a készülékbe beszélt. – Mondd csak… hallom, hogy le vagy hangolva. Havily röviden összefoglalta a korábbi eseményeket, majd arra kérte Alisont, hogy jöjjön át a villába, maradjon egy kis ideig Parisával. – Hát persze, hogy jövök. – Újabb szünet. – Tíz perc múlva megfelel? Máris jövök, csak… – Tizenöt perc múlva is jó – felelte sietve Havily. – Helyes, az jó lesz. Akkor tizenöt perc múlva. – Aztán olyan hang hallatszott, mintha a telefon valami keménynek csapódott volna… mondjuk a falnak. – Kerrick! – hallatszott Alison hangja, most már távolról. – Nem vehetünk mindig új telefont. Jaj, maradj már… – Ezt vihorászás követte, majd egy sor nyögés. Havily a készülékére pillantott. Tudta jól, mit müvel Alison és Kerrick, és valami oknál fogva sírni szeretett volna. Ezek annyira szeretik egymást, minden összeköti őket. Már házasok, egymásnak elkötelezettek, mindenben egyek, mert beteljesítették a breh-hedden-t. Immár négy hónapja, hogy boldogságuk tüske Havily szívében. Valaha ő is ilyen boldog volt Duncannel. Ezért tudta, milyen érzés az effajta boldogság. – Mi a baj? – kérdezte Parisa. – Olyan szomorúnak látszol. – Csakugyan? – Havily megrázta fejét. – Alison pár perc múlva itt lesz. Majd ő segít megoldani a dolgokat. Medichi az ebédlőasztal hosszában sétált le és föl. Nem mert közelebb menni a konyhához. Jól kihallotta Parisa hangjából a levertséget, sőt… egyenesen érezte, mennyire lehangolt a lány, mintha csak ott állna mellette és egyenesen a szemébe nézne. Szeretett volna odamenni hozzá, átkarolni és vigasztalni őt. Égett a vágytól, hogy ott lehessen vele és megnyugtassa. De nem tehette. Hát persze, hogy nem… De hol az ördögben van már Alison? Havily azt mondta, tizenöt perc múlva itt lesz. Már tizenhét perc is eltelt. Hol a pokolban van hát az együttérzés csodája, aki még Endelle-t is le tudta csillapítani, és aki
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
221
puszta jelenlétével elérte, hogy mindenki jól érezze magát, aki csak a közelében van? Tényleg… hol az ördögben van? Megérezte a levegő rezgését az előcsarnok felől. Odafordult, morcos pillantást lövellt. – Na végre! – mondta szinte kiáltva. Alison felvonta a szemöldökét. – Mi az, Medichi? Történt valami más is? Jól van az átlépő-jelölt? – Nem… egyáltalán nincs jól. Nagyon is zaklatott. – Azzal kezével intett a konyha irányába. – Odabent van! Alison állta Medichi tekintetét, miközben elvonult mellette a konyhába vezető boltív felé. Ám a harcos továbbra is morcosan nézett, mintegy éreztetve Alisonnal, mennyire elégedetlen, amiért nem érkezett meg pontosan arra az időre, amit ígért… hanem csak három perccel később. Na, jó, legyen kettő… de nem, mostanára már három. Három rohadt perccel később jött. Alison megállt, és egyenesen szembefordult Medichivel. – Eredj már – kiáltott rá Medichi, még mindig a konyha felé mutatva. Alison azonban a fejét rázta. – Nem, amíg meg nem mondod, mi folyik itt, miért akarsz engem keresztbe lenyelni. Medichi orrlyukai kitágultak. – Mert már előbb is szüksége lett volna rád! – Azzal a konyha felé pillantott, még mindig tisztes távolságból. – Havilynek? Neki lett volna szüksége rám? – Alison szeme összeszűkült, és Medichi érezte, ahogy a nő együttérzése körülveszi őt, olvas benne és a segítségére szeretne lenni. – Kérlek, hagyd ezt abba! Nem nekem van szükségem a segítségedre… és nem, nem Havily miatt aggódom… róla van szó, az átlépő-jelöltről… Parisáról. Ezt az utolsó szót – Medichi legnagyobb rémületére – a legnagyobb gyengédséggel ejtette ki. Alison eltátotta a száját, majd becsukta. Szeme felcsillant. – Ó, Antony, viccelsz velem? Ehhez kellünk annyian? Medichi hátrált egy lépést, majd akadozva szívta be a levegőt.
222
CARIS ROANE
– A kurva életbe… – morogta. – Csak menj és vigyázz erre a lányra. Azzal felemelte a karját, és szó nélkül húzott el onnan. Crace egy alacsony széken ült főnöke és istensége hivatalában. Bár izomtömege alaposan megnövekedett, ez a szék olyan alacsony volt, hogy még így is csak nyakának vonala esett egy szintbe Greaves hatalmas fekete íróasztalának lapjával. Jól tudta, mit szimbolizál ez a rendkívül alacsony szék a hatalmas íróasztalhoz képest: az alárendeltséget a hatalomhoz képest. Bár máskor csodálta ezt az elmés megoldást, most azonban egyszerűen ki volt akadva. Nézte a Parancsnok szájának mozgását. Mondanivalójának felét Rith-hez intézte, aki pár lépéssel hátrébb és kissé halra állt Crace-től. Ez a seggnyaló vámpír öltönyt viselt, és úgy nézett ki, mint Greaves gyenge utánzata. Crace teljesen ki volt akadva. Egy paraszthajszálnyira volt attól, hogy elnyerje jutalmát, ám Havily az utolsó pillanatban kisiklott a markából… de vajon hogyan? Ha nem áttűnéssel lépett meg, akkor hová az ördögbe mehetett? Figyelmét azonban hirtelen valami egészen más vonta magára, mert a Parancsnok íróasztaláról egy papírlap röpült felé a levegőben. Crace elkapta, aztán homlokráncolva olvasta. A bús francba… össze kellett szednie magát, és némi figyelmet kellett szentelnie erre a megbeszélésre. Még egyszer végigfutotta a papírlapot. – Nem értem – mormolta. – Vajon miért kell nekem mindent tudni arról, merre jár Thorne Harcos? – Kedves Crace barátom, fáraszt a figyelmetlensége. Már tíz perce erről beszélek. Tán azt akarja, hogy elvegyem magától a kovácsműhelyt? Crace érezte, hogy felforr benne a düh, de befogta a száját. Mindig is utálta, ha úgy beszéltek vele, mint egy gyerekkel. Greaves összeszűkült szemmel nézett rá, ami az utóbbi időben gyakran előfordult. Crace lesunyta pillantását és mély levegőt vett. – Bocsánat, Parancsnok, de annyi minden jár a fejemben. Ez a szárnyas halandó… – ez persze kurva nagy hazugság volt, na, és akkor mi van?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
223
Hirtelen megérezte a nyomást az elméjén, mentális védőpajzsai azonban a helyükön voltak. Bár nem akadályozhatta meg, hogy Greaves a fejébe hatoljon, de bizonyos emlékeket képes volt elrejteni agyának legmélyén és áthatolhatatlan miniatűr pajzsokkal elfedni. – Szeretném tudni, mit rejteget előlem? Crace azonban nem hátrált meg. Nem fedi fel legféltettebb titkait, pedig izzadt és szemei előtt csillagok táncoltak. Aztán a nyomás megszűnt, de csak igen erőteljes akarattal tudta visszafojtani a hányingerét. A kurva életbe… ez tényleg fájt. – A gond az, kedves Crace, hogy mostanában mintha nem is önmaga lenne, és ez kissé… nyugtalanító számomra. Ha azonban figyelmesen megnézi azt a papírt, minden szükséges részletet megtalál rajta, ami ahhoz kell, hogy meggyilkolja Thorne harcost. És nem… nem várom el magától, hogy egyedül csinálja. Csak azt, hogy kellően megszervezze. Meg tudja csinálni a kedvemért? Persze egy harcos meggyilkolásának ügyében azonnal eljárást indít az ÁFEB, és ez ellen semmit sem tehetünk, de égető szükségét érzem egy ilyen demonstrációnak a nagykövetek tiszteletére adandó Fogadáson. Mondom a Fogadáson, Crace, nem a Fesztiválon. Hall engem? Crace távolba révedő tekintete Greavesre tévedt. – Igen – mondta végül. Ám most döbbenet lett úrrá rajta; Greaves komolyan gondolja, hogy kiolthatják a Vér Harcosai vezérének életét? Ez aztán igen merész húzás lenne. De egyetértett… Egy kicsit még fel is egyenesedett ültében… már amennyire tudott abban a rohadt székben, melynek ülőkéje még hátra is volt billentve kissé, mint egy fogorvosi szék. – Gondom lesz rá… rám bízhatja. Greavs elmosolyodott. – Van itt még valami, amitől biztos jobb kedvre derül. Szeretném, ha tudná, hogy nagyon tetszett az előadás azzal a gyújtóbombával, amit a Superstitions Határvidékénél játszott el. Sajnálom, hogy Luken Harcos nem halt meg, de már maga a próbálkozás is megérte. Rith megmutatta nekem az eseményről készült DVD felvételt. Remek munka volt. – Köszönöm. – Crace meghökkent a nem várt dicsérettől. – Igen… nagyon hatásos volt az a bomba, és ha jól tudom, egy újabb jó kis műsort tervez a White Lake-nél tartandó bemutatóra. Crace erre nem tudta visszafojtani a mosolyát.
224
CARIS ROANE
– Igen, mester, készen állok a műsorral. – Újabb gyújtóbombákkal? – Méghozzá tűzijátékkal egybekötve. Greaves elismerően vonta fel a szemöldökét. – Akkor nagy érdeklődéssel várom az eseményt. Most azonban mondja el nekem, mi történt Medichi villájánál. Crace mély lélegzetet vett. Elmondta, hogy a villa köré vont védőködöt áttörte a szárnyas halandó. Ez láthatólag nagyon érdekelte Greavest. Részletesen elmesélte a három osztag elvesztését a Vér Harcosaival vívott csatában, végül a két nő megmagyarázhatatlan eltűnésével fejezte be a történetet. – Azt mondja, nyom nélkül tűntek el? – kérdezte Greaves. Crace a gazdájára pillantott. Lehet, hogy csak viccelt vele? – Úgy van, mester, nyom nélkül. Még egy halovány fénycsík sem maradt utánuk, amit követhettem volna… pedig ön is tudja, hogy ebben igen jó vagyok. Greaves kissé előrehajolt, szemében különös láng lobbant. – Tudja, hogy szerintem mit jelent ez? Crace a fejét rázta, ám szívverése rohamosan felgyorsult, hideg borzongás futott végig a gerincén. Egy különös rejtély nyitját tudja meg… – A két nő valamelyike… vagy talán mindkettő képes belépni a sötét foltba. Mihelyt ezt meghallotta, Crace máris tudta, ez az igazság. A kurva életbe! A sötét folt. Hát persze… hisz már Rith is beszélt neki a Látnokok jövendöléseiről. – Igen – mondta végül. – Ez pontosan beleillik a képbe. Magam is rájöhettem volna. – Na látja. Nem csoda, hogy a jövőbeni előrejelzések mind megemlítik ezt a két nőt. Ez nagyon, de nagyon érdekes. – bólogatott Greaves, majd azt mondta: – Elvárom magától, hogy továbbra is tegye meg a szükséges erőfeszítéseket ennek a szárnyas halandónak az elfogására. Viszont most már élve akarom, mert hátha ő az, aki képes belépni a sötét foltba. Megegyeztünk?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
225
Még mielőtt Crace válaszolhatott volna, Greaves új fent a fejébe hatolt, mint valami torpedó, és pokolian fájt. Egész testében verítékezni kezdett. – Igen, mester – üvöltött fel. – Mindenre gondom lesz. Az agyára nehezedő nyomás – amilyen hirtelen jött meg is szűnt, csupán az a kurva migrénes érzés maradt utána. A Parancsnok felállt székéből. – Kitűnő. Akkor hát magára bízom a dolgot. Rith, maga velem jön. – Azzal felemelte a karját, mire mindketten eltűntek. A két nő valamelyike képes belépni a sötét foltba… Meg kell szervezni Thorne meggyilkolását… A rohadt, kurva életbe! Crace előrehajolt abban a gyűlölt alacsony székben és talpra kászálódott.
Havilynek mindig is az volt az érzése, mintha egy kivégzőosztaggal kellene szembenéznie, valahányszor Endelle hivatalába lépett. Miután Thorne jelentette a Medichi villája ellen intézett támadást, Legfőbb Nagysága azonnal maga elé kérette őt, holott már elmúlt este kilenc óra. Marcus ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje, Alison pedig Parisával maradjon. Endelle időközben helyrehozta a sérült védőködöt, tehát a nők ismét biztonságban voltak. Havily kopogtatott az ajtón, miközben szíve hevesen vert a mellkasában. Ezen még Endelle vakkantása sem segített: – Bújj be! Kihúzta vállát, belökte az ajtót, majd belépett Marcusszal szorosan a sarkában, mint ahogy a támadás óta egyfolytában. Mellén keresztbe fonta a karját, pillantása egyenesen Endelle-re szegeződött. A főnökasszony megint valami prém felsőrészt viselt, de
226
CARIS ROANE
Havily meg nem mondta volna, milyen állat szőrméje volt az. De az biztos, hogy sűrű viszketegséget okozott Legfőbb Nagyságának, akin leopárd mintás bőrnadrág volt. Fogalma sem volt arról, vajon milyen hibát akar a nyakába varrni Endelle ezen az estén, de az biztos, hogy ez a ribanc jelen esetben a seggét is megcsókolhatná azért, amit tett. Endelle beszélni kezdett: – Mindkettőtökkel tudatni akartam, hogy holnap találkozóm lesz az ÁFEB-bel, hogy eldöntsük, mi legyen Parisával. Ragaszkodni fogok bizonyos szabályok lefektetéséhez, mielőtt visszatér a Halandók Földjére, vagy tudom is én, mi az ördögöt szándékozik tenni ezután. Tudom, hogy azokban a seggfejekben nem lesz annyi gerinc, hogy megfegyelmezzék Greavest úgy, ahogy azt megérdemelné… mondjuk kalodába zárnák párezer évre. Viszont nyilvánosságra kívánom hozni, hogy Greaves valamelyik első számú embere minden ok nélkül Parisát szemelte ki célpontul. – Nos… kezdetnek ez nem rossz – bólintott Marcus. Legfőbb Nagysága karba tette két kezét, ajkait összepréselte, majd egyenesen Havily szemébe nézett. – Alison azt mondja, berántottad Parisát a sötét foltba, és ezzel az életét mentetted meg. – Igen – felelte Havily kissé nyugtalanul. – Crace már éppen… kitörte volna a nyakát. – Azzal részletesen elmesélte a történteket. Endelle egész idő alatt összeszűkült szemmel ügyelte, és időnként bólogatott. Ám Endelle komolyan meglepte őt, mert valami különös arckifejezést öltött és elmosolyodott. Igen… mosolygott és bólogatott. – Nos, vámpír… iszonyú nagy dolog ám ez, tudod? A sötét foltba belépni a Harmadik Dimenzió képességeihez tartozik. Erre még Alison sem képes. Nem érzel emiatt egy kis büszkeséget magadban? Mert én bizony igen. Havily azt hitte, rosszul hall. Endelle tényleg megdicsérte őt? Ez lehetetlen. De még ha így is volt, valahogy egyáltalán nem érzett hálát. Ehelyett inkább felszegte az állát, és enyhe gúnnyal jegyezte meg. – Nahát… micsoda megtiszteltetés, hogy végre úgy gondolja, talán még én is jó leszek valamire.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
227
Ám Endelle csak nevetett. – Mi az ördögnek foglalkozol azzal, hogy mit gondolok? A harcosok jól tudják az igazságot. A háború már vagy kétezer éve megfosztott engem az emberi vonásoktól, úgyhogy egy kicsit vastagabb bőrre lenne szükséged, Morgan. Most pedig térjünk a lényegre. Vigyél engem a sötét foltba. Havily felvonta a szemöldökét. – Fogalmam sincs, hogyan kell. – Hát Parisával hogy csináltad? – Mit tudom én. – Havily vállat vont. – Nos hát… – morogta Endelle összeszűkült szemmel. – Úgy látszik, nekem kell megtanítanom téged. Kezdjük is ízibe. Havilynek nem tetszett Endelle nézése… egyáltalán nem. Szóval a világ legrosszabb tanítójától kell leckét vennie a sötét foltból. Remek. A következő pillanatban egy olyan térben állt, mely nagy vonalakban hasonlított Endelle hivatalára. Minden berendezés stimmelt, ám a tér szélei sűrű sötétségbe olvadtak. Havily csípőre tett kézzel, homlokráncolva mondta: – Tudom, hogy ez a sötét folt. De igazából hol vagyunk? – Ez az alsó tér… mint a Trough. Lehetséges, hogy ez a két dimenzió közötti tér. Igazából senki sem tudja. – Mélyet sóhajtott. – Na, most… vámpír. Én idehoztalak, te meg visszaviszel. Ám Havily nem tehetett egyebet, mit bámult őnagyságára és újfent vállat vont. Tetőtől talpig végignézett Endelle-en és látta, hogy a főnökasszony is csípőre tett kézzel áll. – Hát, ez tényleg fantasztikus – mondta Endelle lassan, tagoltan. A következő pillanatban visszatértek, Marcus azonban ezúttal máshol állt. Endelle mellett volt, és épp, mintha egy mondat közepén tartott volna: – „… mint a mandarin. Azt hiszem, ez a legfurább ebben az egészben.” – mondta a harcos. Havily valahogy nem értette a dolgot, ám Endelle ekkor felé fordult és rákacsintott. És ekkor leesett a tantusz. – Maga egyszerre két helyen volt? – kiáltotta Havily. Marcus Havilyról Endelle-re pillantott. – Szóval elvitte Havilyt a sötét foltba, miközben velem tovább beszélgetett, igaz? Egyszerre két helyen volt? Ez meg hogyan lehet?
228
CARIS ROANE
Endelle Marcusra mosolygott. – Nagyon másnak tűntem? A bevett szóhasználatom a helyén volt, nem igaz? Sajnos nem tudom túl sokáig fenntartani ezt az állapotot. Ahhoz, hogy kettéosszam magam, általában hátra kell dőlnöm nyugalmi helyzetbe, és pontosan ezt teszem a meditációs fülkémben. Az elsődleges énem pedig csendben marad és pihen. – A francba, Endelle – kiáltott fel Marcus. – Mióta tud beszélni egyszerre két különböző helyen? – Nagyjából egy évszázada. De már szinte azóta képes vagyok kettéosztani magam, hogy megtanultam belépni a sötét foltba. És mindegy, hogy miért, de azt akarom, hogy ezt te is megtanuld, Morgan, méghozzá nagyon gyorsan. Az én elfuserált jövőbelátó képességem máris vészjelzést ad. Számodra nyilvánvalóan élet-halál kérdése, hogy megtanuld kettéosztani magadat, úgyhogy ne vesztegessük az időt, csapjunk bele! – Most? Hisz már későre jár! – És az kit érdekel? Ja… persze, hozzászoktál, hogy kialszod magad, nehogy árts a szépségednek. Hát hercegnőm, azok a napok elmúltak! Jó lesz, ha hozzászoksz. – Azzal Endelle odalépett hozzá, két kezét feléje nyújtotta, mintha az arcát akarná megfogni. Havily elhátrált előle. – Mit művel? – kiáltott fel. – Morgan! – mordult rá Endelle. – Hozd már ide a segged. Csupán pár dolgot akarok a saját tapasztalataimból betölteni egyenesen a fejedbe. A természetfeletti tehetséged és a józan eszed nincsenek kapcsolatban. – Azzal Endelle felemelte a két kezét, hogy Havily fejére tegye. Havily azonban félretolta a kezeit, és megint elhátrált előle. – Egy ördögöt! – kiáltotta. – Maga felperzseli az agyamat. Erre már elnevette magát Endelle. – Nem vagyok én idióta. Majd lassan csinálom. És csak hogy tudd, kurvára nincs választásod. Tán nem tudod, hogy nálam aztán nincs semmiféle rohadt demokrácia? Havily hosszú, szaggatott sóhajt hallatott. Annál sokkal okosabb volt, semhogy vitába szálljon Endelle-lel. Azontúl pedig maga is érezte,
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
229
mennyire szükséges, hogy szert tegyen erre a képességre, méghozzá a lehető leghamarabb. – Rendben – felelte végül, majd lehunyta a szemét. Endelle két keze melegséget sugárzott arcára, és ez a melegség egyre erősebb lett. Tedd félre a mentális védőpajzsaidat, küldte felé telepatikusan Endelle. Havily újfent felsóhajtott, és hagyta, hogy a pajzsok kinyíljanak. Ügyes, mormolta a fejében Endelle. Az emlékek gyorsan törnek majd fel. Lazítsd el az agyadat, ne ellenkezz, és ne próbáld a dolgok értelmét keresni. Megértetted? Igen, küldte vissza Havily. Úgy-ahogy megértette. Talán… De lényegében véve nem is gondolkodott, és mire észbekapott volna, Endelle már ki is szállt a fejéből. Most azt a furcsa, suhanó érzést észlelte, és máris egyedül volt a sötét foltban. Azért sikerült, mert fejében voltak Endelle tapasztalatai arról, hogyan kell ezt csinálni. Erre kigondolta a parancsot, és ismét Endelle-lel szemben állt. Endelle bólintott. Ez az. Most zárd vissza a mentális pajzsaidat, és csináld újból. Havily végigfutott saját elméjén. – A pajzsok a helyükön vannak – felelte. – Frankó. Akkor hát csináld újra. Havily többször is megismételte a gyakorlatot, míg végül teljesen természetessé vált számára. – Hát ez fantasztikus – mondta lelkendezve az ötödik próbálkozás után. – Helyes. És most lássuk, meg tudod-e kettőzni önmagad. Ez a legfontosabb ebben az egész sötét folt trükkben. Mert ha meg tudod kettőzni magad, beutazhatod az egész földet. Ha beveszed magad – vagy valaki mást – a sötét foltba, azzal még csak egy helyen vagy, de nem mozoghatsz szabadon. Ezért most segíteni akarok, hogy magadtól ráérezz, hogy kell ezt csinálni. Felkészültél? Nem. Te jó ég… dehogyis. – Igen – mondta végül szinte suttogva. Endelle a szemét forgatta. – Te aztán elszánt vagy!
230
CARIS ROANE
Az elkövetkezendő néhány óra fájdalmas volt. Endelle-lel egyébként sem volt könnyű semmi sem, de az ő oktatási módszerei olyanok voltak, mint karba venni egy nagy köteg kaktuszt és körbehurcolni, pusztán szórakozásból. Éjfélre Havily már alig állt a lábán, és bár már könnyedén bevitte önmagát vagy Endelle-t a sötét foltba, egyetlen egyszer sem volt képes megkettőzni önmagát. Ez persze azt jelentette, hogy Endelle egyre morcosabb lett. Marcus csak mosolygott. A keleti ablaknál ült egy kanapén, két karját széttárta a hátpárnákon, így élvezte a műsort. Csak egy jó korsó barna sör meg mondjuk egy kis pattogatott kukorica fokozhatta volna a jókedvét. A két nő már jó ideje el is feledkezett arról, hogy ő is a szobában van. Havilynek ezt az oldalát nem ismerte, és most már egészen biztos volt abban, hogy igazából nem is tudja, kicsoda ő valójában… még nem. Személyiségének egy részét már ismerte, mert szeretkezés közben a fejébe hatolt, ám a lánynak ez az új oldala meglepte őt, sőt… a francba… valami megmagyarázhatatlan okból pokolian fel is izgatta. Még abban sem volt egészen biztos, hogy Havily személyisége nem alakult-e át teljesen…. vagy tán mindig is ilyen volt. Gyanította, hogy ez utóbbiról van szó. – Na, mi van? Csak állsz ott, vámpír, és az orrodat piszkálod? Vagy mutatsz már végre valamit? Áá… mindig is ilyen kis nyafogós picsa voltál. Havily szeme szikrákat szórt. – Jaj, fogja már be, Endelle! Marcus szemöldöke a homlokára szaladt. De Endelle nem gurult dühbe, sőt, reménytelinek látszott. – Próbáld újból, te kis csirkeszar. – Kapja be! – De azért Havily lehunyta a szemét és koncentrált, két szemöldöke összefutott. Mikor semmi sem történt, Endelle úgy emelte fel a két kezét, mintha bombát akarna dobni.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
231
Marcus elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen. – Hölgyeim! – szólt oda éles hangon. Mindkét nő egyszerre fordult felé szikrázó szemmel, és uniszónóban kiáltottak rá: – Mi van? – Az ablaküveg is beleremegett. Marcus elvigyorodott. – Azt hiszem, itt a vége. Mert ha nem, már látom, hogy a falakon vér fog csorogni. Mi a véleményük? Endelle enyhén homlokráncolva nézett a két kezére, melyet még mindig dühödten emelt a magasba. – Ó, a francba morogta végül. Havily arca elvörösödött. Kezét a szájára szorította, szeme elkerekedett, úgy fordult Endelle felé. – Nagyon sajnálom… igazán nem akartam így beszélni önnel. – Ne pofázz annyit, Morgan, az ördögbe is. Már elmúlt éjfél, hogy a franc enné meg. Na, jól van… a sötét foltba kell mennem, hogy végre igazi munkát végezzek. – Ingerülten nézett Havilyre. – Remélem, kihasználod az időt, és gyakorolsz még egy kicsit. Talán jobb, ha hagyod, hogy Marcus gerincre vágjon, az mindig feldob. Ahogy én már kettőtöket ismerlek, biztos, hogy utána képes leszel megkettőzni magad. Láthatólag ő a te mozgatórugód. És persze, ha a szex ezt teszi veled, akkor a harcosodnak gondoskodnia kell arról, hogy mindig kéznél legyen a farka. Marcus a fejét csóválta, de aztán felnevetett. – Na, elég, Endelle. Pirulásra késztet. Endelle válaszként felemelte a karját és eltűnt. Mihelyt a főnökasszony távozott, Havily oldalvást zuhant. Marcus természetfeletti sebességgel termett ott és kapta el, mielőtt a földre zuhan. – Teljesen megőrjít ez a nő – mondta sírva. – Aha… mindannyiunkra ilyen hatással van. – Totál kimerültem, állni is alig tudok. – Látom. – Átkarolta a lányt, Havily pedig sóhajtva a vállára hajtotta a fejét, majd hirtelen felkapta és azt kérdezte: – Tényleg azt mondtam neki, hogy kapja be? – Igen. Frankón. – Ó, te jó ég!
232
CARIS ROANE
– Rá se ránts. Biztos, hogy ő már el is felejtette. Valószínű, hogy a jövőben egy kissé jobban tisztel majd. – Ez a nő egy szörnyeteg. – Az. De a jó ügyet szolgálja, ezért ez így van rendjén. – Vigyél haza – suttogta Havily. Marcus homlokon csókolta, majd egy áttűnéssel mindkettőjüket visszavitte Medichi villájába. Mikor Marcus megjelent az előcsarnokban Havilyvel az oldalán, Alison a Monet kép előtt várakozott, kissé fáradt szemekkel, de azért nem látszott kimerültnek. – Hogy van Parisa? – kérdezte Havily, fejét még mindig Marcus vállán pihentetve. – Jól – felelte Alison. – Tíz óra körül ment ágyba. Látom, Endelle lefárasztott. – Az nem kifejezés. A sötét folt trükkjeit próbálta megtanítani, de képtelen vagyok rájönni. – Megyek, ágyba fektetem ezt a leányzót – dünnyögte Marcus. – Teljesen kikészült. Alison elmosolyodott. – Nem lep meg. Általában ez az eredménye, ha valaki több órát tölt együtt Legfőbb Nagyságával. Marcus mosolyogva kérdezte: – És te jól vagy? – Igen, de most már nekem is ágyban a helyem, úgyhogy… jó éjt. – Jó éjt! – bólintott Marcus. Havily alig hallhatóan ismételte meg. Alison felemelte a karját és eltűnt. Marcus Havily derekát átkarolva lassan sétált vele a hálószoba felé. Ám volt egy kis gondja. Miután órákon át nézte az asszonyát, egyre erősebben kívánta… csakhogy Havily teljesen kimerült. Most hát mi az ördöghöz kezdjen? Már tudta a választ, így felsóhajtott. Itt csak egy jó hideg zuhany segíthet, de már magától az ötlettől is kirázta a hideg. A hosszú folyosói séta után Marcus egyenesen a szobájuk ajtajához vezette Havilyt. – Valami baj van? – kérdezte a lány, miközben Marcus belökte az ajtót, és belépett a lánnyal. – Olyan feszültnek látszol.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
233
– Nem, nincs semmi – mormolta Marcus. – Fáradt vagyok, aggódom… meg effélék. Havily sóhajtva mondta: – Én is. Le kéne zuhanyoznom. – Eredj csak az ágyba. Majd holnap zuhanyozol. Havily eltolta magától a férfit. – Nem. Muszáj zuhanyoznom… de máris. – Azzal lerúgta a cipőit, majd botladozva indult a fürdőszoba felé. – A kurva életbe – mormolta Marcus, miközben hallotta, hogy Havily levetkőzik. Felkapta a fürdőköpenyét, és elvonult a villa déli szárnyába, másik fürdőszobát keresni. Az egyik vendégszobában talált is, lekapta a ruháit, kinyitotta a zuhany csapját, és belépett a jeges vízsugár alá. Didergett, miközben lepillantott abszolút tettre kész, merev hímtagjára. Szóval még a hideg víz sem segített, ami már önmagában véve is kegyetlen tréfa volt. Na, mindegy… Akarta Havilyt… most rögtön. Elzárta a vízcsapot, majd törülközővel dörgölte libabőrös testét. Te jó ég… a szerszám továbbra is keményen állt… Belebújt a fürdőköpenyébe, majd fogat mosott. Mire visszaért a hálószobába, Havily már hason feküdt az ágyban, vörös haja legyezőszerűen terült szét a hátán, bőre itt-ott még nedves volt a zuhanytól. És ami még rosszabb, épp Marcus oldalán feküdt az ágyban. Ó… a fenébe is. – Hé – suttogta Havily. A remény feléledt Marcusban. – Azt hittem, alszol. – Nem. Egyre a te édeskömény illatodat érzem, és kellesz nekem. Marcus leült az ágy szélére Havily mellé. A lány pedig a férfi combjára csúsztatta a kezét, mire a harcos félszisszent. – Hisz még a szemed is csukva – mondta végül. – Nem muszáj, hogy nyitva legyen. – Havily szavai elmosódtak, minthogy száját a vánkosra szorította. Aztán kinyitotta a szemét, mire Marcus felé vadvirág illatfelhő áradt, amitől hímtagja lüktetni kezdett. A nem jóját…
234
CARIS ROANE
– Biztos, hogy akarod? Egész biztos, hogy nem akarnál inkább aludni? – Gyerünk már, Harcos… rád várok. A te kedvedért bármikor ébren maradok. Azzal lassan a hátára fordult, és mivelhogy meztelen volt, Marcus nem tudott ellenállni. Átcsusszant egyik lábán, és befészkelte magát Havily két térde közé. Aztán hozzáhajolt, megcsókolta homlokát, arcát, száját. Marcus lejjebb araszolt, és a lány melleit csókolgatta. Havily teste beleremegett ebbe a lágy érintésbe. Trillázó hang tört fel a torkából, amiből a férfi arra következtetett, hogy jók a kilátásai. Most Havily hasa következett… Marcus a köldöke körül körözött a nyelvével. – Te vagy a legklasszabb férfi, akit valaha ismertem – suttogta Havily, kissé elmosódó hangon. Marcus még lejjebb csúszott, és hála Medichi előrelátásának, amiért ilyen nagyméretű ágyat tett ebbe a hálószobába, volt helye manőverezni. Mikor aztán karjait Havily térdei alá csúsztatta, befészkelte magát, és munkához látott. Hát igen… asszonya fáradt volt, most az ő dolga, hogy meghozza számára a megérdemelt örömöt.
Másnap reggel Havily az odalára fordulva ébredt. Pillantása az ablakra szegeződött, a reggeli világosságra, a White Tank-hegység keleti lejtőjére, a tiszta, felhőtlen égboltra… és az egész végtelen világra. De hirtelen nyomasztó gondolatok jutottak az eszébe arról, hogyan alakul majd számára a nap. Hisz az ő felelőssége volt a Nagykövetek Fogadásának a sikere. Így hát szembe kellett néznie a feladataival. Sok
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
235
dolga volt… köztük az, hogy végre kitalálja, hogyan kettőzheti meg önmagát, hogy ily módon korlátlan mozgási lehetőségre tegyen szert a sötét foltban. Igazából már önmagában az a képessége, hogy be tud lépni a sötét foltba, komoly hasznot hajthat a háborúban. Főleg, ha még meg is tetézhetné ezt a képességét… milyen büszke lenne rá Eric… Halkan kopogtattak az ajtaján. Tüstént mezítelen teste köré rántotta a lepedőt. – Ki az? – Csak én – felelte Marcus. Havily elmosolyodott, mert meglepte, hogy a férfi kopogtatott. – Bejöhetsz. Marcus kinyitotta az ajtót, s belépett. Rövid ujjú selyeminget viselt, ezúttal tengerészkék, tökéletesen vasalt gyapjú nadrággal, drága, sötétbarna félcipővel. Haja még nedves volt és a füle mögé fésülte. Szédületesen jól nézett ki, és… hogy a fene enné meg… Havily szíve már csak a puszta látványától is hevesebben kezdett verni. Mikor elárasztotta őt az édeskömény illatfelhő, lehunyta a szemét, és úgy érezte, lebegni kezd, pedig csak az ágyban ült. Már azt várta, hogy Marcus becsapja az ajtót és ráveti magát, ám a férfi csak egyhelyben állt. Erre kinyitotta a szemét és Marcusra pillantott, kérdően vonva fel szemöldökét. – Rossz hírem van – szólt a harcos. – Endelle veled akar dolgozni ma reggel. Havily első reakciója roppant egyszerű volt. – Az nem megy. Találkozóm van a csoportvezetőimmel, aztán meg ott van este a Fogadás. Úgyhogy erre most nincs időm. – Endelle átszervezte a programodat. Azt mondja, ez most sokkal fontosabb. Havily nagyot nyelt. Hát ez nagyszerű… Aztán észrevette Marcus gondterhelt ábrázatát, valamint hogy még mindig nem lépett be a szobába. – Van még valami más is? – kérdezte végül. – Mondjam rögtön a frankót? Magas ég… mi ez az egész?
236
CARIS ROANE
– Hát persze. – Hát csak az, hogy… szóval magam is úgy érzem, égető fontosságú, hogy rájöjj, hogy is megy ez a kettéosztódási szarság. Tartok tőle, hogy ebben ma Endelle pártját kell fognom. A saját biztonságod forog kockán. – Úgy látom, most tényleg komolyan beszélsz. Marcus bólintott. Milyen remekül kezdődik ez a nap. És mintha csak olvasna a gondolataiban, Marcus elmosolyodott. – De azért van jó hírem is. Parisa reggelit készít nekünk… frittata lesz. Havily válaszként szeretett volna elmosolyodni, ám ez nem sikerült. Tekintetét elfordította Marcusról, az ablakra siklott és azon túl a kék égboltra. Korábban az volt a kívánsága, hogy igazi hasznát vehessék a háborúban, de korántsem örült annak, hogy újfent el kell viselnie Endelle idegölő oktatási stílusát. Már csak a gondolattól is megfájdult a feje. Ismét Marcusra pillantott. – Gyorsan letusolok, aztán találkozunk a konyhában. Marcus felmordult, de aztán távozott a szobából. Havily pedig lezuhanyozott, majd szürke selyemkosztümöt vett fel szürke selyemsállal, hozzá magas sarkú cipőt… szürke színűt. Szürkének érezte magát, miközben megette a frittatát, aztán Marcusszal és Parisával együtt elindult a főnökasszony hivatalába. Mikor azonban meglátta Endelle-t, rögtön még rosszabbul érezte magát. A nő fekete bőr felsőrészt viselt, meg valami állati prémből készült fekete-fehér csíkos szoknyát. Endelle embert próbáló, agresszív oktatási módszereinek második órája után Havily agya olyan volt, mint a kifacsart citrom. Legfőbb Nagysága minden lehetséges módszerrel megpróbálta rákényszeríteni önmagának megkettőzésére. Új, saját élményeket ültetett az agyába, megmutatta saját gyakorlatát, üvöltözött vele, még egy hatalmas fotelt is odahozott az irodájába, hogy Havily pihenés közben próbálja meg a kettéosztódását – mindezt eredménytelenül. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem érzett rá a dolog fortélyára. A
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
237
harmadik óra végére már könnyek csorogtak az arcán, feje kóválygott, szinte magánkívül volt. Endelle fel-alá járkált és üvöltözött. – Muszáj, hogy megcsináld, hisz képes vagy rá! Egyszerűen nem értem… mi az ördög ütött beléd? Havily válaszolt volna, de már nem jöttek ajkára szavak. Azon tűnődött, nem lesz-e maradandó agykárosodása attól, ahogy Endelle az elméjébe hatolt, hogy megértesse vele a trükk mikéntjét. Végül Marcus volt az, aki odalépett Legfőbb Nagysága elé, és azt mondta: – Lehet, hogy az az istenverte tanár az oka. Endelle azzal a nyilvánvaló szándékkal emelte fel a kezét, hogy halálra sújtsa a harcost. Havily azonnal kiegyenesedett ültében, két karját kinyújtotta, készen arra, hogy megakadályozza Marcus megölését, ám a harcos csak elmosolyodott és felszegte az állát. Havily nagy meglepetésére Endelle elnevette magát. – Mi lenne, ha ebéd után próbálnánk meg ismét? – Rendben – vakkantotta Endelle. Havily nem akart ebédelni. Szeretett volna örökre elbújni valahová. Feje úgy fájt, mintha valaki egyfolytában azon ugrálna. Halk kopogtatás hallatszott az ajtón, majd Alison lépett be. – Kész az ebéd. Éhes valaki? – Az időzítés tökéletes volt, és Havily gyanította, hogy ez nem csupán a véletlen műve. Alison pillantása Havilyre esett, és szeme elkerekedett. Majd odalépett hozzá, egyik kezét a homlokára tette. Havily nagy megkönnyebbülést érzett, már nem érezte úgy, hogy valaki a fején ugrál… hála az égnek. Megkönnyebbülten érezte, hogy Alison átkarolja. Na gyere. Rendeltem spagettit pepperónival… a kedvencedet. – Kettőkor lesz a mai első megbeszélésem – felelte Havily, miközben odaértek a tanácsteremhez. A küszöbön megállt. Már vitába szállt volna Endelle-lel a tanóra ebéd utáni folytatását illetően, de most teljesen elámult, mihelyt meglátta a hosszú tanácskozóasztalt. A közepén egy nagy ezüstvázában friss rózsaszín és fehér virágok voltak.
238
CARIS ROANE
Fehér porcelán tányérok sorakoztak spagettivel és pepperónival tele. A szósz illatára Havily gyomra mintegy varázsütésre kezdett korogni. Leült egy székre Parisa mellé, az ajtóval szembe. A tányérok mellett villával és kanállal terítettek, valamint egy-egy pohár állt, tele Medichi Cabernet borával. Endelle lehuppant egy székre Marcus mellé, majd homlokráncolva pillantott az ételre. – Az ÁFEB holnap egy órára tette Parisa meghallgatását. El tudjátok képzelni ezt a szarságot? Egy napra tették a Fesztivállal. Parisa épp kortyolt volna a borából. – Micsoda? Engem fognak meghallgatni? – kiáltott fel. Endelle a szemét forgatta. – Ez magát nem érinti. Úgy értem… ott kell lennie,… izé… de lényegében véve én és Greaves csapunk össze… aztán majd meglátjuk, ki győz. – Aztán saját mellkasára bökött. – Márpedig a győztes… én leszek. – Szóval Greaves is ott lesz? – kérdezte Marcus. – Valahogy azt hittem, csak valami láthatatlan szerepet játszik a völgyben. Endelle, aki Marcus bal oldalán ült, arrébb lökte a mellette álló üres széket, aztán hátradőlt, majd bokában keresztbe téve tette fel két lábát az asztalra. Két hegyes tűsarka úgy meredt előre, mint két tőr. Egy vállrándítással elhessegette Marcus kérdését, aztán a kezébe kapott egy üveg Dos Equist, ujjhegyével lepattintotta a kupakját, majd jót húzott belőle. Utána öblöset böffentett. A nőiesség igazi példája volt ez… – Hát igen… az a rohadék megjelenik időnként, mikor kedve tartja, és az ÁFEB a kedvében jár. – Alison felé fordult, aki Marcus másik oldalán, ült. – Azt akarom, hogy egy kis érzelmi felmérést végezz a teremben, hadd lássam, ezek közül a hitvány semmirekellők közül hányat állított a maga oldalára Greaves. Parisa felemelte a poharát, ám a spagettijéhez még hozzá sem nyúlt. Nagyon elcsendesedett. Endelle ránézett, majd azt mondta: – Csak hogy tudja… az egész bolygón nekem van a legrosszabb modorom. Sosem finomkodom, és remélem, majd maga is hozzászokik. Thorne azt mondta, tekintetbe véve a koromat, bizonyára lehetett már egy-két agyvérzésem, ami nyilván gátolja a normál társasági viselkedést szabályozó központokat. Mire azt mondtam neki, lófasz a seggébe.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
239
Parisa egy hosszú percig nézte a főnökasszonyt. Volt egy kisegítő könyvtárosunk, akinek ugyanolyan volt a modora, mint a magáé. Az előléptetésem másnapján úgy kirúgtam szegény párát, hogy a lába sem érte a földet. Endelle felvonta a szemöldökét, ajkai szétnyíltak. Aztán vihogva válaszolt: Reméljük, itt nem kerül nálam magasabb beosztásba. – Azzal újabb hosszú kortyot ivott a söréből, hosszan sóhajtott, majd ismét böfögött egyet… ezúttal azonban udvariasan a szája elé tette kezét. – Meg kell keményednie ebben a világban, átlépő-jelölt. Ezt ne felejtse el… az átlépést ebbe a dimenzióba nem a nyámnyiláknak találták ki. A főnökasszony kis szünet után összepréselte az ajkait, és így folytatta: – Tudom, hogy ettől nem kap majd nevetőgörcsöt, Parisa, de azt akarom, hogy tudja, Medichi Harcost jelöltem ki maga mellé őrangyalnak addig, míg nem tudjuk itt magát teljes biztonságban. Addig is azt akarom, hogy maradjon Medichi villájában. Ő pedig mindig maga mellett lesz, míg be nem teljesíti az átlépési ceremóniát. Azt hiszem, hallott már erről az egész szarságról, igaz? – Igen – felelte Parisa, pillantását érintetlen spagettijére szegezve. – Havily már mindent elmagyarázott nekem. – Helyes. És ne aggódjon, holnap a bizottsági ülésen mindent a helyére teszünk. Parisa erre hangosan felsóhajtott. Ebéd után Marcus a kandalló párkányának támaszkodott Endelle irodájában. Az elmúlt egy órában a főnökasszony végigugatta a kiképzési foglalkozást, ám Havily vajmi kevés eredményt tudott felmutatni. Marcus biztos volt benne ismerte Havily temperamentumát –, hogy koncentráló képességét tompítja az a tény, hogy nem egész egy óra múltán találkozója lesz beosztott bizottsági vezetőivel. – Még csak nem is érzem az egész lényegét… – mondta Havily. – Sem a testemben, sem az agyamban, sem az idegvégződéseimben…
240
CARIS ROANE
még csak halvány érzésem sem támad, ami hasonlítana ahhoz, hogy kettéosztom magam. Számomra az egésznek semmi értelme. – Nem is kell, hogy értelme legyen! – kiabálta Endelle. – Hogy lehetsz ilyen szörnyen ostoba? Hányszor mondjam még el: ez egy képesség… egy erő, mint ahogy egy áttűnéssel köddé válsz. Gondolattal nem oszthatod magad ketté… ezt egyszerűen érezni kell. – De ha egyszer nem is érzem! – kiáltott Havily, azzal felpattant a hatalmas, kényelmes fotelből. – Nem megy, képtelen vagyok rá. Tudom, hogy muszáj lenne, de mit csináljak, ha nem érzek rá… a legkevésbé sem. Mihelyt a sötét foltra gondolok, zsupsz! Már ott is vagyok. – Akkor meg ne gondolkodj! Marcus ugyan igyekezett nem mosolyogni, de férfi lelkében volt valami perverz hajlam, amitől indíttatva szerette volna látni, ha ez a két csodaszép nő összeverekszik. Már maga a gondolat, hogy Havily a földön birkózik egy másik nővel, feltüzelte őt. Havily lassan fordult felé. – Miért érzek folyton édeskömény illatot? – kiáltott rá dühödten. Marcus háttal a kandalló párkányának dőlt, két kezét karba fonta a mellén, majd vállat vonva mondta: – Csupán azt reméltem, hajba kaptok és összeverekedtek. Azt szívesen megnézném. Havily felhúzta a vállát, szeme összeszűkült, majd felmordult. – Jó lesz, ha vigyázol, te kis vigyorgó szarházi, mert két másodpercen belül halott leszel. Marcus erre elfordult, próbálta féken tartani az arcvonásait, de nem állhatta meg vihogás nélkül. Mikor periférikus látásával észrevette, hogy Havily csípőre teszi a kezét, csak annyit mondott: – Bocs… – Nem segítesz semmiben sem – kiabálta Havily. – Talán jobb lenne, ha kimennél innen. Nincs az égvilágon semmi ötleted? Most Endelle kezdett vihorászni. – Tudod, Morgan, egy percre tisztára olyan voltál, mint én… tisztára úgy beszéltél. Havily levegőt is alig kapott, miközben villámgyorsan fordult Endelle felé.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
241
– És maga… – süvöltötte szikrázó zöld szemekkel, s ujját, mint egy kardot szegezte Endelle-re. – Maga a legrosszabb! Ám Endelle, ahelyett, hogy a padlóra lökte volna Havilyt, hogy aztán tűsarkú cipőjével taposson a nyakára, hátravetett fejjel nevetett fel, teli torokból, jóízűen. Aztán a szoba elcsendesedett, Havily pedig ismét a magas támlájú, hatalmas fotelben ült összezárt térdekkel, ám kifelé fordult lábakkal. Ajkai mozogtak, szemöldökét felvonta, ám érdekes módon már egyáltalán nem látszott dühödtnek. Olyan volt, mint Endelle: ha egyszer már szabad folyást engedett haragjának, és az elpárolgott, nyugalma helyreállt. Marcus csak nézte őt, közben igyekezett a baj gyökerére koncentrálni. Végül azt mondta: – Tudom, hogy nem rendelkezem azzal az alapvető tapasztalattal, aminek alapján tanácsot adhatnék, de Havily… ez az egész sokkal inkább rólad szól, semmint a képességeidről. – Ezt meg hogy érted? Marcus érezte, hogy jó nyomon indult el. – Nem bízol önmagadban, sem az életben, és ezért nem is hibáztatlak. De hogyan is gondolhatnál arra, hogy kettéoszd önmagad, mikor már egy évszázada azért küzdesz, hogy egyben tartsd magad? A szobában nagy csend támadt. Havily újfent felállt a hatalmas fotelből, aztán megdörzsölte a homlokát, a fejét csóválta. – Ha a dolog így áll, akkor itt végeztünk is. Azzal elindult az ajtó felé. – Most meg hová az ördögbe mész? – kiáltott utána Endelle. – Nem fejeztük be… sőt, még csak most kezdtük! Havily azonban ment tovább. – Megbeszélésem lesz, erre elő kell készülnöm. De ha akarja, holnap folytathatjuk a gyakorlást. – Gyere már vissza, baszd meg! – Endelle – kiáltott fel Marcus. – Hagyja, hadd menjen! Mára elég ennyi… hisz a ma esti Fogadást kell felügyelnie. Endelle Marcus felé fordult.
242
CARIS ROANE
– De hiszen maga is épp most érezte meg, harcos! Láttam a fejében… És erre neki is rá kell jönnie, mégpedig máris. Az élete függ ettől! – Igen, tudom – felelte Marcus. – A fene enné meg… bár mindketten tévednénk ebben a dologban… de én is megyek erre a megbeszélésre. Beszélni akarok a biztonsági főnökkel. – Tíz biztonsági főnök sem számít, ha Greaves is ott lesz ma vagy holnap, és ezt maga is jól tudja. – Akkor is ott kell lennem a közvetlen közelében, hogyha ez a rohadék ártani akar Havilynek, élő pajzsa lehessek. Este hatkor – jóval azután, hogy Marcus, Havily és Parisa visszatértek az adminisztráció hivatalából, Medichi a könyvtárszoba felé közeledett, lassú, kimért léptekkel. Marcus és Havily épp öltözködtek, a Nagykövetek Fogadására készülődtek, ő pedig azt az utasítást kapta Endelle-től, hogy maradjon a villájában Parisával, őrizze, legyen a testőre. A francba is… És tessék, itt volt, pokolian felizgatott idegekkel… a kurva életbe. A lehető legrosszabb történt vele, mikor ő kapta azt a megbízatást, hogy őrizze Parisa Lovejoyt, míg beteljesíti az átlépési rituálét… ami – ha jól értette – még el sem kezdődött. Tehát még azt sem mondhatja biztosan, hogy mindössze három napról van szó. A könyvtárszoba küszöbén állt, és ott volt ő… gyönyörű volt, ahogy mandarin illatfelhőtől körülvéve ült egy székben, a szoba déli oldalán. Medichinek már csak a látványtól is sajgott a szíve. A lány ezúttal türkizkék selyemblúzt és farmert viselt. Medichi halkan szólította meg, nehogy megriassza. – Parisa? A lány ölében nyitott könyv volt, abból pillantott fel a harcosra. Aztán elmosolyodott, és azt mondta: – Tudta, hogy Luchianne saját magától, egymaga lépett át a másik dimenzióba? Valahogy átjutott a Troughon a saját erejével, és soha, a legkisebb káros hatást sem tette rá a másik dimenzió. Ez a nő tényleg elképesztő dolgot művelt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
243
– És ebben a képességében maga is osztozik, hiszen maga sem érzi ennek a dimenziónak a hatásait. Parisa bólintott. – Igen, ez igaz. Tudom, hogy e tekintetben hasonlót élek át, mint amilyet ő, de azért nem hinném, hogy meg tudnék birkózni mindazzal, amin ő ment át. Hogy felfedezzem és megküzdjek a halál első vámpírjával… Csupán porszemnek érzem magam hozzá képest. Sosem tudnám megtanulni a kardforgatást. Medichi a könyvre pillantott. Ez volt az, amit épp ő ajánlott Parisának, többnyire anekdotákat tartalmazott a Másik Társadalom történetéből. Egyszer Kerrick is átrágta magát ezen a könyvön, mikor utalásokat keresett a breh-hedden-re, abban a reményben, hogy megtalálja a módját, hogyan küzdje le minden birtoklási vágyát, féltékenységét és védelmezni akarását Alison irányában. És most itt volt ő, Antony Medichi, a mintegy ezerháromszáz évvel ezelőtt Itáliából átlépett vámpír, akit oly erősen a hatalmába kerített a breh-hedden, hogy miközben átvonult a könyvtárszobán, látomások özönlötték el az agyát arról, hogy karjába kapja Parisát, a hálószobájába viszi, és minden lehetséges módon magáévá teszi. És ezen egy cseppet sem segített az a tény, hogy őt jelölték ki mellé őrangyalnak, mert így még több időt kell majd vele töltenie. Parisa hirtelen felpillantott rá, orrcimpái megrezdültek. Hát ez remek… szóval megérezte, mennyire vágyik utána. Aztán Parisa ismét a könyvbe temette orrát, kezét arcára szorította. Válaszként Medichi megérezte a mandarin illatot, ám a lány testbeszéde azt sugallta, hogy kopjon le. Helyes. Igazán remek. Nagyszerű. Csodás. A kurva életbe… – Csak azért jöttem, hogy közöljem, engem jelöltek ki maga mellé, mint az Átlépők Őrzőjét. A lány bólintott, majd ismét felpillantott. – Tudom. Endelle ma ebédnél elmondta nekünk. – Szívesen elcserélném mással, ha tehetném. – Az lenne a legjobb – felelte Parisa.
244
CARIS ROANE
– És most hogy legyen? – Helyes, sikerült egy kicsit ellenségesebbre fognia a hangját. Pairsa hátradőlt, felpillantott a harcosra, könyvét becsukta. – Nyilvánvaló, hogy meg kell tanulnunk egymás közelében élni, mindannak ellenére, hogy itt van köztünk ez a… ez az izé. Ahogy magának sem, úgy nekem sem érdekem, hogy ezt komolyan vegyem. Úgy gondolom, egy harcos élete… kezelhetetlen. – Sóhajtott egy mélyet, majd kinyitotta a könyvet, és ismét beletemetkezett. Na, ez hogy tetszik? A nő egyszerűen elhajtotta őt, az életét kezelhetetlennek nevezte. Ami így is volt, de most mégsem ez a lényeg. Ő akkor is a Vér Harcosa volt, az istenit! Évszázadok óta üldözték őt a nők, megkaphatta bármelyiket, amelyiket csak akarta. Tisztelték őt a saját társadalmukban, és ez a nő még csak át sem lépett, a kurva életbe… Képtelen volt úrrá lenni abszurd reakcióján, ezért sarkon fordult, és otthagyta azt a szobát, mely mindig is az ő szentélye volt. Antony, hallotta most halkan a fejében, ám nem volt benne biztos, hogy Parisa hangja volt az. Pedig az volt… talán ennek az átlépőjelöltnek is telepatikus képességei vannak? Hát ez remek… Hallgatózott, de semmi sem történt. A konyhába ment, ahol kinyitott egy üveg Cabernet bort, teletöltött két poharat. Tudta, hogy a lány is kedveli ezt a fajta bort. A két teli pohárral tért vissza a könyvtárba. Az egyik poharat Parisa könyöke mellé tette. – Elnézést, hogy csak így berontok magához – kezdte a lehető leghivatalosabb hangján, ami csak telt tőle –, de a legutóbbi támadás miatt muszáj a közelében maradnom. De igyekszem nem zavarni. Azzal hátat fordított Parisának, leült kedvenc székére az ablakkal szemben, mely a ház elülső pázsitjára nézett, majd elnyújtózkodott. Antony, hallotta ismét a fejében. Parisára pillantott. Tán telepatikus úton próbál kommunikálni vele ez a lány? Egyáltalán képes rá? Felvonta a szemöldökét, Parisa pedig felsóhajtott. Hát igen… valószínűleg csak képzelődött, hisz pontosan erre vágyott… hogy Parisa ajkáról hallja a nevét, akár hangosan, akár csak a fejében. Előhúzott egyet az olvasásra már odakészített könyvek halmából. Kinyitotta A jó öreg Föld címűt. Aztán belefeledkezett egy teljesen más világba… vagy legalábbis megpróbálta.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
245
Marcus a déli csarnokban állt arra várva, hogy Havily előjöjjön a hálószobából. Ő maga egy vendégszobában zuhanyozott és borotválkozott, hogy Havily egyedül öltözködhessen. Kedvenc szmokingját öltötte magára, mely káprázatos mestermunka volt Tom Fordtól. Kezét zsebre dugta, úgy érezte magát, mint egy tinédzser. – Helló! – hangzott fel közös hálószobájuk felől. Ezt pedig vadvirág illatfelhő követte, minek következtében Marcus bőre máris bizseregni kezdett. Ám Havily látványa volt az, ami még ezt a bizsergést is elnyomta, és szinte lángra lobbantotta az egész testét. – Te szent szar! – morogta az orra alatt. A lány mintha egy divattervező szalonjából lépett volna ki. A fekete selyem szoborként emelte ki testének vonalait, majd alul lágy fodrokban omlott a földre. Bizonyára nagyon magas sarkú cipőt vett fel, mert szemének vonala csaknem egybeesett Marcuséval. Ez még külön feltüzelte a férfit; egyfelől, mert szerette a nőket magas sarkú cipőben látni, másfelől, mert ezzel a magassággal hihetetlen érzés lehetett a karjába zárni őt. A lány sminkje hibátlan volt. Haja gondosan fésült hullámokban omlott a hátára. A látványban a legjobb azonban ruhájának hosszú dekoltázsa volt. A fenébe is… ez a nő minden tekintetben olyan volt, amilyet elképzelt magának. Nyers vágyakozás nyargalt végig a testén. Sziklakemény erekciója támadt, ahogy az gyakorta megesett, mikor Havily a közelében volt. Gyors léptekkel mellette termett, úgy csodálta. – Édeskömény illat – dünnyögte Havily, mire újabb vadvirág illatfelhő árasztotta el Marcust.
246
CARIS ROANE
Habozás nélkül karolta át a lányt. Ajkát Havily szájára tapasztotta és megcsókolta. Eközben kissé a levegőbe emelte, majd hálószobájuk falának szorította. Havily zihálva szedte a levegőt. Hát ez elképesztő, küldte Marcus felé. Most rögtön magadévá tehetnél, még csak nem is tiltakoznék, még akkor sem, ha egy órán át kellene utána rendbe szednem magam, akkor sem! Marcus felnevetett. A fenébe is… már csaknem megingott, még a térde is megroggyant. Nem jó előjel az est menetére nézve. Nagyot sóhajtott és remélte, hogy nem tette tönkre a lány tökéletes frizuráját. – Na, gyerünk White Lake-be – morogta végül. Havilynek minden oka megvolt, hogy hálás legyen a Nagykövetek Fogadásának sikeréért. Csapatai csodásán működtek együtt annak érdekében, hogy Endelle, akinek a nagykövetek hódolatukat fejezték ki, minden egyes tartományi képviselővel egyenként találkozhasson és köszönthesse őket. Már önmagában a kosztümök látványa szemgyönyörködtető volt. Az átlépettek világában minden hagyományt befogadtak és tiszteletben tartottak, és ez különösképpen megmutatkozott a különböző korok öltözékeiben. Elismerő kiáltások és vastaps kísérte a legjellegzetesebb hagyományos öltözékeket, miközben a nagykövetek, biztonsági embereik, adminisztratív stábjuk és más fontos személyiségek kíséretében egyenként járultak Endelle trónja elé. A Bredstone Hotel rendelkezett a legelegánsabb szobákkal, drága, olasz fehér márvány padlóval. A magas, kupolaszerű mennyezetet történelmi és mitológiai jelenetek freskói díszítették a földkerekség minden országából. Havily felpillantott, s egy japán sógunt látott teljes harci öltözékben. A Bredstone minden tekintetben a legjobb választás volt a Fogadás helyszínéül. Havilytől jobbra, a terem közepén egy emelvényen Mozart zenéjét játszotta a zenekar. Ő maga az egyik oldalra állt, szemben a nagykövetek sorával, hogy onnan figyelje a mozgást a teremben. A munkacsoportok vezetőit utasította, hogy csakis sürgős esetben találkozzank, mert nem akarta,
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
247
hogy bárki is tudja, ő a megbízott főrendező. Jobban szerette így… elvégre Endelle és a nagykövetek voltak igazán fontosak. Mintegy ötméternyire állt meg Endelle-től, miközben protokoll csapata végigvonult a soron, tolmácsok útján kérdezgettek mindenkit, útmutatást adva mindenről. Pillantása Endelle-re tévedt, aki királynői méltósággal, szenvtelen arckifejezéssel ült trónján. Havily elmosolyodott; a főnökasszony ezúttal még az állati prémeket is mellőzte, selyembe öltözött… páratlan alkalom volt ez. Végre valahára tényleg úgy festett, mint a Másik Föld uralkodója. Havily büszke volt rá. A jelenlévők döntő többségével ellentétben ő jól tudta, mit áll ki Endelle, miközben mozdulatlanul ül, kötelességszerűen bólogat, mindeközben fékezi indulatait. Thorne Endelle mögött, tőle kissé jobbra állt. A Vér Harcosainak megszokott ünnepi öltözékét viselte: fekete bőrtunikát, áramvonalas bőr harci sarukat és lábszárvédőket, réz mellvértet és bíborszínű körgallért. Homokszínű haját hátrafésülte és cadroen-nal fogta össze. Pillantásával lassan, folyamatosan pásztázta végig a tömeget. Ma este szolgálatban volt, és a biztonsági főnök, Seriffe ezredes több ízben is odajött hozzá, hogy halkan konzultáljon vele. Meleg kezek fogták közre Havily derekát hátulról. Marcus… A lány mélyet lélegzett és elmosolyodott. Normális esetben el kellett volna hárítania magától az efféle nyilvános bizalmaskodást, ám most sűrű pálmalevelek árnyékában állt. Kezét a harcos karjaira tette. – Minden tökéletes rendben zajlik – suttogta Marcus. – Remek munkát végeztél. – A csapataim érdeme. – És pontosan hány órát töltöttél azzal, hogy összeállítsd a munkacsapataidat? – Nagyjából kismilliónyit. Marcus kuncogott, majd belecsókolt Havily nyakába. Legszívesebben hazavinnélek. – Csak türelem, Harcos. Még csak tíz óra van és még legalább három óra, míg az egésznek vége. – Meztelenül akarlak a mi ágyunkban.
248
CARIS ROANE
Vettem… de most már fogd vissza magad, az ördögbe is! – Azt hiszed, az olyan könnyű, mikor úgy nézel ki ma este, mint valami istennő? Havily már szóra nyitotta a száját, mikor valami szörnyű, szurkáló érzés söpört végig a nyakán. Minden kétséget kizáróan Marcus is megérezte, mert azonnal hátrébb lépett a lánytól. Havily azonban villámgyorsan felé fordult, és felemelte az egyik kezét. – Nehogy kardot ránts… itt ne! Marcus leszegte az állát. – Még nem – morogta. – Helyes. – Azzal Havily visszafordult a tömeg felé, pillantása jobbra-balra cikázott. Marcus ismét közelebb lépett, egyik kezét a derekára téve. Havily az árnyékban maradt. – Érzek valamit, de nem látok semmi rendelleneset. Szerinted mi lehet ez? – Majd mindjárt megtudjuk. Aztán meglátták… nem messze a fogadáshoz sorban állók öltözékeinek, köntöseinek tarka kavalkádjától, a terem közepén csillogott… – Ó, a bús francba – kiáltott fel Marcus. Ismét hátrébb lépett Havilytől, és a lány ezúttal nem próbálta megakadályozni, mikor kezébe kapta a kardját. Greaves érkezett meg több tábornokának kíséretében… köztük Leto Harcossal. Marcus továbbra is Havily mellett állt, a lány azonban felemelt kézzel intette le. – Ez most csak színjáték, ebben biztos vagyok. Mi a véleményed? – Nekem is úgy tűnik. Havily figyelte, ahogy biztonsági emberei körülveszik a betolakodókat; több mint két tucat kitűnően kiképzett Milícia Harcos, kezükben kivont karddal. A nyugtalanság hulláma futott végig a nagykövetek során, dühödt pillantások szegeződtek Greavesre és kíséretére. Seriffe ezredes a zenekari emelvényre lépett, mire a zene elhallgatott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
249
Havily Endelle-re nézett. Az asszony felemelkedett trónjáról, pillantását Greavesre szegezte. Thorne máris mellette termett. Argentina-Chile Tartomány nagykövete, aki eddig a trónus lépcsőjénél térdelt, most felállt és félrehúzódva adott utat Őnagyságának. Endelle méltóságteljesen közeledett ellenségéhez, majd mintegy ötméternyire tőle megállt. Erőtér csillogott körülötte… színjátszó védőpajzsot vont maga köré. – Minek jött ide? – kérdezte Endelle vontatottan, szikrázó pillantást lövellve Greavesre. – Gratulálni e nagyszerű esemény alkalmából – felelte nyugodt hangon a Parancsnok. – Senki sem hívta meg. Greaves kecses mozdulattal emelte fel a kezét. – Ó… szóval nem csupán arról van szó, hogy a meghívóm elveszett a postán? – A Parancsnok két tábornoka gúnyosan felvihogott. Greaves kétségkívül karizmatikus egyéniség volt. Testi felépítése egy harcosé, magas volt és erőteljes alkat, terjedelmes mellkasa és duzzadó karizmai még a remekbe szabott szmoking alatt is kirajzolódtak. Kopasz feje csillogott az épp felette függő súlyos csillár alatt. Havily azt kívánta, bárcsak a fejére szakadna az a csillár… És ugyanebben a pillanatban, mikor ez az abszurd gondolat megszületett a fejében, Greaves feléje fordult, pillantásuk találkozott, szinte tervszerűen. Csak nem hatolt be a fejébe? Havily semmitől sem rémült volna meg jobban. Módszeresen zárta be mentális védőpajzsait, mintha acélajtókat csapna be egymás után. A Parancsnok ajka szétnyílt, szeme összeszűkült. Havily pedig nem hagyta abba, míg biztos nem volt abban, hogy teljesen kizárta elméjéből Greavest. Marcus közelebb hajolt hozzá. – Mi a baj? – kérdezte suttogva. – Mit művelt ez a szarházi? Havily feléje fordult és a szemébe nézett. – Behatolt a fejembe.
250
CARIS ROANE
– Kicsoda? Greaves? Hogy a jó kurva anyját… – De már kiszállt – folytatta a lány, s kezét Marcus karjára tette. Érezte, hogy érintésétől megrándulnak a harcos izmai. Marcus továbbra is keményen markolta a kardját. Endelle rászólt Greavesre, hogy távozzék a kíséretével együtt. Ezt némi vita követte, ám Havily nem figyelt oda. Ösztönei másfelé terelték a figyelmét, tarkóján felálltak a pihék. Figyelmét ismét a nagykövetek sorára fordította. – Érzed ezt? – Igen. Szerintem ez az egész jelenet csak figyelemelterelés – mormolta Marcus. Parisa a karosszékében összekuporodva zuhant álomba, ám hirtelen felébredt, mert valamilyen mentális figyelmeztetést kapott… valami veszély volt. Körbepillantott a szobában. Talán megint megtámadják? A legrosszabb érzése támadt, tarkóján minden apró kis pihe egyenesen meredezett. Medichi az ablaknál állt. – Antony – szólította meg halkan a férfit. A harcos rászegezte pillantását. – Mi a baj? – Nem tudom. De van valami… – Parisa a fejét rázta. Gondolatai Havilyhez kalandoztak, és ismét nyugtalanság fogta el. Medichi közelebb lépett, úgy pillantott le a lányra. Ám Parisa nem nézett a szemébe, gondolatai ehelyett befelé fordultak… Havily járt az agyában, és megnyitotta leskelődő ablakát. Havily került a képbe, mellette Marcus állt. Mindketten igen feszültnek tűntek, mintha valami nem lenne rendjén. Azután a hatalmas báltermet vette szemügyre, majd a magasrangú személyiségek hosszú sorát, akik különféle kultúrákból származó öltözékeket, ünnepi ruhákat viseltek. Látta Endelle-t is, aki csodálatosan festett bíborszínű ruhájában. Egy csoport férfival állt szemben, akik fekete és gesztenyebarna egyenruhát viseltek, és maga Greaves Parancsnok vezette őket. Épp vitatkoztak valamin.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
251
Figyelmét azonban mégsem ez kötötte le. Teljes egészében Havilyre és Marcus Harcosra koncentrált. Oldalra húzódva álltak, szemben a tartományi nagykövetek hosszú sorával. – Greaves Parancsnok ott van a Nagykövetek Fogadásán. Emlékszem rá jól… még az arénabeli küzdelem alkalmából. Magával vitte néhány tábornokát is, köztük Leto Harcost. Havily és Marcus aggódni látszanak, de nem hiszem, hogy Greaves Parancsnok és kísérete miatt – mondta Medichinek. – És maga mindezt látja? – kérdezte Medichi éles, aggodalmas hangon. Parisa nem nézett rá. Sürgős késztetést érzett arra, hogy tovább keresgéljen a teremben, így aztán különleges rálátást biztosító ablakát hátrébb vonta pár lépéssel, hogy többet lásson a teremből. És ott volt… a halál vámpírjainak egyike, rejtőködbe burkolózva. A porcelánszerü, kékes árnyalatú bőr, a rendkívüli szépség… minden kétséget kizáróan az volt. Határozottan lépkedett, a nagykövetek sorától rejtve. Egyre közelebb osont Endelle asszonyhoz és Thorne Harcoshoz. – Antony – szólt a harcoshoz Parisa. – Oda tudna vinni egyenesen Havilyhez? Muszáj figyelmeztetnem őt. Az egyik halál vámpírját látom Endelle asszony közelében. Ott van a nagykövetek sora mellett, ködbe burkolózva. Azzal kezét Medichi karjára tette, és közvetítette saját látomását az agyába, Havily pontos tartózkodási helyével együtt. És Medichi nem habozott, mert a következő pillanatban Parisa már Havily mellett állt. Havily a bőréből majd kiugrott Parisa és Medichi hirtelen felbukkanása láttán… közvetlen mellette. A lélegzete is elakadt, majd a mellkasára szorította a kezét. – Mit kerestek ti itt? Parisa azonban egy szót sem szólt. Ehelyett mindkét kezét Havily arcának két oldalára tette, és ahhoz hasonló képességgel, amivel Endelle rendelkezett, megosztotta a lánnyal mindazt, amit ő maga tudott. Havily levegő után kapkodott, és nézte, amint egyfajta látomás elevenedik meg előtte… Parisa látomása. Meglátta a halál vámpírját ködben rejtőzködve, amint a nagykövetek várakozó sorától takarva oson előre. Már majdnem Endell-lel és Thorne-nal szemközt volt.
252
CARIS ROANE
Aztán a halál vámpírja átsiklott a sor egyik résén, figyelmét Thornera összpontosította. Aztán felemelte a karját, kezében fém villant. Havily egy pillanatig sem habozott. Még több méter távolságból is Thorne-ra koncentrált, és abban a pillanatban, mikor a halál vámpírja felemelte a karját, egyenesen a sötét foltba rántotta Thorne-t. Thorne megperdült, körbe pillantott, majd kezébe kapta a kardját… mindezt egyetlen pillanat alatt. Tekintete Havilyre lövellt. – Ez meg mi a fasz? – kiáltotta. – Mit műveltél? És hol a pokolban vagyunk? A kurva életbe… ez itt a sötét folt, mi? – Igen. – De miért? – A halál egyik vámpírja egy szörnyen éles tőrrel egyenesen téged vett célba. Hiszel nekem? Thorne a fejét rázta nyilvánvaló döbbenetében, de aztán felkiáltott: – Hát persze… az ördögbe is! Marcus nézte, ahogy a szépfiú tőre kirepül a kezéből, átsuhan az üres légtéren, majd megáll az egyik pálmafa törzsében, nem messze onnan, ahol ő állt. Szent szar! Azt a pengét egyenesen Thorne-nak szánták, ám Thorne egy ezredmásodperccel korábban eltűnt onnan. A harcos körülnézett. Havily is eltűnt és Marcuson a rémület hulláma futott végig. Ha jól értette a történteket, akkor Havily magával rántotta Thorne-t a sötét foltba. Ez pedig azt jelentette, hogy a harcos életét mentette meg. Szent szar! Marcus egyenesen a ködben rejtőzködő halál vámpírjára összpontosított, aki a jelenlévők többségének szeme elől rejtve maradt. Marcus egy áttűnéssel közvetlen a szépfiú háta mögött termett. – Netán keresel valakit? – kérdezte tőle nyugodt hangon. A szépfiú villámgyorsan perdült hátra, pillantása találkozott Marcuséval. Szeme szikrákat szórt, miközben a harcos felemelte a kardját, aztán mielőtt a halál vámpírja megmozdulhatott volna, természetfeletti gyorsasággal mért erőteljes csapást a rohadék nyakára. Sajnos e gyors mozdulattól a vér minden irányban szétfröcskölt, a halál vámpírja fej nélkül zuhant a fehér márványpadlóra, a maga köré vont védőköd pedig azonnal eltűnt. Feje szerencsére a nagykövetek élő sorától távolabb gurult.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
253
Ezzel egyidejűleg kiáltások hallatszottak, a nagykövetek sora hátrébb húzódott, félkört formálva a véres látvány körül, Endelle Marcushoz lépett, aztán Medichire pillantott, aki közben már Marcus mellé állt. – Mi az ördög történt itt? – kiáltott fel Endelle, majd lepillantott a halott vámpírra. Ezután kutatóan nézett körbe. – Thorne meg hova a fenébe tűnt? Marcus röviden elmagyarázta a történteket. Medichi pedig mindezt kiegészítette a Parisára és a látomására vonatkozó információkkal. Endelle figyelmesen hallgatta, nagy szeme elkerekedett, arca sötétvörösre váltott, ajkát összepréselte. Úgy tűnt, mintha egy teljes lábbal megnőtt volna, fejéből elektromosság áramlott szerteszét. Most ismét Greaves felé fordult, a tömeg pedig szétnyílt előtte. Szikrázó szemmel lépett újfent a Parancsnok elé. – Úgy tűnik, egyik bérence merényletet kísérelt meg egyik harcosom… a Vér Harcosainak egyike ellen. Az életére tört. Ezért, hacsak nem akar itt rögtön szemtől szembe kiállni velem – amit egyébként nagy örömmel vennék, akkor legjobb, ha máris elhordja magát innen. Megértette, Parancsnok? Utolsó szavainál felemelte a hangját, valami elképesztő rezonanciával ejtette ki azokat, minek következtében a nagykövetek fele… sőt, Greaves kíséretéből jó néhányan térdre estek. Greaves azonban meg sem moccant, még csak nem is nézett Endelle szemébe. Figyelme másfelé járt, homlokráncolva járatta körbe a tekintetét. Marcus figyelte minden mozdulatát. Mikor a Parancsnok pillantása megállapodott Medichin és Parisán, homlokráncai még jobban elmélyültek. Medichi azonban máris Parisa előtt termett, kezében kivont kardot tartott. Átkozottul félelmetesen festett harci szerelésében, magasságával az épületben tartózkodók közül mindenkit túlszárnyalt, duzzadó erejét látva még a halál vámpírjainak legerősebbje is megtorpant. Mindennek ellenére Greaves ügyet sem vetett rá. Továbbra is a termet kutatta tekintetével.
254
CARIS ROANE
Marcusnak csak most ugrott be, kit is keres annyira Greaves. Hát persze… Thorne-t és Havilyt. Csakhogy egy frászt fogja engedni, hogy Havilyt visszahívják ide, míg Greraves a teremben van, az istenit neki! Ideje ennek véget vetni. Marcus átvonult a termen, Endelle mellé ment, majd a tőle telhető legnagyobb hangerővel, ellentmondást nem türően, sőt… kettős rezgéssel kiáltotta. – Hallotta a parancsot, seggfej! Tűnjön el innen, de azonnal! Többen ismét felnyögtek a sokk hatására, Greaves azonban egyenesen Marcusra szegezte a pillantását. A harcos érezte agyában az erőteljes ütést, ám ugyanolyan erőteljesen és hatásosan vágott vissza. Greaves már semmit sem nyerhetett ebből a kis külön műsorból, nem vehette át a szellemi irányítást, fogalma sem lehetett, hová tűnt Havily, és a Vér Harcosai közül sem ölhetett meg egyet sem. De nem ám, az ördögbe is… Greaves visszavonulót fújt, meghajolt Endelle felé. – Találkozunk holnap a bizottsági meghallgatáson. Azzal a Parancsnok felemelte a karját, egy pillanat alatt eltűnt teljes kíséretével. Hát igen… ennek a szarházi vámpírnak bizony volt ereje. Endelle Marcus felé fordult, majd pillantásával végigmérte a halott vámpírt. – Szóval ez itt Thorne-ra vadászott. – Bármennyire dühödt lehetett is, az agya gyorsan működött. – Úgy van. – Havily pedig magával vitte őt. Marcus bólintott. – Látta, hogyan keresgélt Greaves a teremben? Erre Endelle bólintott. – Láttam. – És nem gondolja, hogy ezt nem csupán azért tette, mert tudni szerette volna, hová tűnt Thorne és Havily? Endelle felsóhajtott, megcsóválta a fejét. – Greaves nem hülye. Mindketten tudjuk, hogy Havily igazi képességei most bontakoznak ki. A Parancsnok bizonyára a jövőre
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
255
vonatkozó előrejelzésekből szerzett róla információt. – Egy sor halk, de súlyos káromkodást mormolt. – Most már holtbiztosan tudomást szerzett arról is, hogy képes belépni a sötét foltba. Hogy a fene enné meg… – Szerintem jobb, ha visszaviszem Havilyt a villába. Endelle bólintott, ám a homlokát ráncolta. – És mi lesz itt ezekkel? – Azzal a nagykövetek hosszú sorára mutatott, akik várakozóan és meghökkenve nézték a főnökasszonyt. Marcus már erre is gondolt. – Havily kitűnően kiképezte a munkacsapatait, önnek pedig muszáj saját személyével megtisztelnie ezeket a nagyköveteket, akik vették a bátorságot és eljöttek erre a Fogadásra és a holnap esti Fesztiválra. Jeannie pedig majd eltakarítja ezt a mocskot. Ha apránként teszi, akkor a felvillanó fények nem tesznek kárt senkiben sem. – Marcus körbepillantott. – Akkor intézkedjen, Harcos – szólt Endelle. Marcus előhúzta a készülékét, megérintette a képernyőt. – Jó estét, Marcus Harcos. Segíthetek valamiben? – Szia, Jeannie. Takarítani kéne a Bredstone-ban ott, ahol én vagyok, de csak apránként. Egy perc és mindent elrendezek itt. – Azzal leejtette a karját, majd hangosan így szólt: – Kérem, mindenki hunyja le a szemét! – Ezt többször is elismételte, és megvárta, míg mindenki számára lefordítják. Ezután ismét füléhez emelte a készüléket és megadta a jelet Jeannie-nek. – Oké, akkor mehet! Marcus is lehunyta a szemét. Aztán egy sor apró villanás következett, és mire ismét kinyílt a szeme, a halott vámpír és a nyomai már el is tűntek. Endelle pillantása Marcusra szegeződött. – Jó munkát végzett – mondta csendesen. Marcus már érezte, hogy a jövője bonyodalmas lesz. Harcos ösztönei egyre inkább felszínre törtek. Véres kardját még mindig a kezében tartotta. Muszáj volt tenni valamit, hogy ez a háború más irányvonalat vegyen… de vajon mit?
256
CARIS ROANE
Leghatékonyabb rejtőzködének segítségével Crace mindeddig sikeresen leplezte jelenlétét a díszes gyülekezet előtt. Tudta, nincs sok ideje arra, hogy kiderítse, mi is történt valójában. Túl sok erős képességekkel rendelkező személyiség volt jelen, akik idővel észreveszik álcáját… egy odavetített pálmafa formájában. Mindeddig nagy örömmel figyelte a műsort, egészen addig a pillanatig, míg feltűnt Parisa és őrangyala, Medichi Harcos. Ettől kezdve a remekül kidolgozott terve már szart se ért. Magasról leszarta, hogy elvesztették a bérgyilkost, a halál vámpírját… csupán az aggasztotta, hogy a terve kurvára nem jött be… már megint. De vajon hová tűnt Havily? És Thorne? Crace újból a hirtelen eltűnt Havily és Thorne nyomait kereste, ám semmit sem talált. Vagyis Greavesnek igaza volt: ez a ribanc rendelkezik a sötét foltba belépés képességével… és másokat is magával tud oda vinni. Ez esetben pedig épp a Vér Harcosai vezérének mentette meg az életét… hogy bassza meg! Elsőre ösztönszerűen jelenteni akarta az esetet Greavesnek, de aztán úgy gondolta, ezzel még várhat. Egyáltalán nem tartotta fontosnak, hogy a Parancsnoknak pitizzen. Épp eléggé ki volt rá akadva a múltkori eset miatt, amikor megalázta őt a barackosban. Külön megvetette azért, amiért Greaves szemmel láthatólag azt a görény Rith vámpírt részesíti előnyben. Úgyhogy a Parancsnok tehet neki egy szívességet. Külön piszkálta a csőrét, hogy a szárnyas halandó valahogy megszimatolta a készülő támadást, és leadta a drótot Havilynek. Szóval ez a két nő összedolgozik? Ám a szárnyas halandó még annyira sem érdekelte, mint bolha seggén a pattanás. Neki nem kellett más, csak az ő vérdonorja… de máris. Hirtelen rájött, hogy ha még egy darabig meg akarja tartani vérdonorját, akkor utána kell néznie a képességeinek, mellyel be tud lépni a sötét foltba. Erről ugyanis ő semmit sem tudott, minthogy ez már a Harmadik Földön élők képességei közé tartozott. Tehát nincs más hátra… valahogy meg kell gátolnia ezt a nőt képességeinek kifejtésében. Így hát a következő lépésként számításba vette, hogy majd drogokat használ. Hisz minden erő mozgatórugója az agy. Ha pedig Havily agyát
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
257
drogokkal zavarja meg, nyugton marad a seggén. Egyébként sincs semmi szükség arra, hogy ez a nő gondolkodjon. És agyában máris egy új terv kezdett körvonalazódni, amit majd egyidejűleg hajthat végre a tűzijátékra tervezett műsorával a holnap esti Fesztiválon. Elmosolyodott. Mikor a terve összeállt, átkozottul tetszett neki. E pillanatban mintha valami szilánk hasított volna belé, ami pokolian égette. Az egész gondosan megalkotott védőköd pajzsa kezdett semmivé válni, így védtelenül állt bőr harci kiltjében és harci saruiban, mindenki szeme láttára. Megfordult, hogy lássa, ki volt az, aki lerombolta körülötte a védőködöt. Épp idejében tette, mert még elkapta Elindelle gyűlölködő pillantását, és látta, amint épp magasba emeli a kezét, nyitott tenyere pedig egyenesen felé irányult. Szent szar… ez a ribanc energiabombát akar felé hajítani. Azonnal felemelte a karját, és húzta onnan a csíkot a francba. Mikor azonban visszaért a kovácsműhelyébe, egyik oldala pokolian égett. A kurva életbe… az a ribanc eltalálta őt. Egész testében reszketni kezdett. Hajszál híján múlt az élete. Ha nem sikerül megszöknie abban a pillanatban, már csak egy elszenesedett folt lenne a Bredstone falán. A francba…
Havily az ösztöneire hagyatkozott és várta, hogy visszahívják. Tudta jól, hogy Endelle és Marcus is képes arra, hogy még a sötét foltban is kommunikáljanak vele. Hisz már korábban is történt ilyen. – Havily! – vakkantotta Endelle az alsó térben. – Gyere vissza Thorne-nal együtt. A lány a harcosra pillantott, és leszegte az állát. – Készen állsz? – kérdezte. Thorne elmosolyodott.
258
CARIS ROANE
– Te aztán kurva nagy meglepetéseket tudsz okozni, Havily. – Majd jóváhagyólag bólintott. Havily önkéntelenül is viszonozta a mosolyt, majd lehunyta a szemét, kigondolta a parancsot, majd ismét hallotta a suhogást. Mire kinyitotta a szemét, már Endelle mellett állt, Thorne-nal az oldalán. Marcus máris odalépett mellé, karját a lány dereka köré fonta, szorosabban, mint valaha. Havily nekitámaszkodott. – Jól vagy? – kérdezte a Harcos. Havily csak bólintott. Thorne pillantásával végigpásztázta a termet. Mikor végzett, Endelle-hez fordult. – Szóval, mi a fene volt itt ez az egész? Mi történt igazából? Mert úgy látom, Havily mentette meg a seggemet. Endelle oldalra fordította a fejét, a pálmafák felé. – Seriffe ezredes épp most gyűjti össze a bizonyítékokat, így halál vámpírja kinyírt volna, ha ez a lány hirtelen nem ránt téged a sötét foltba. Thorne a Milícia Harcosait figyelte, akik a tőr körül tettek-vettek. Az egyiknél műanyag tasak volt, a másik gumikesztyűt viselt. Thorne füttyentett, majd Havilyhez fordult, s megveregette a vállát. – Kösz, Havily. Jól csináltad. – Nagyon szívesen, főnök. – De ez még nem minden – szólt Marcus. – Mert itt volt Crace is. – Crace? – kiáltott fel Havily. Hideg borzongás futott végig a hátán, önkéntelenül is riadtan pillantott körbe a teremben. – Persze védőködbe burkolódzott – magyarázta Endelle. – De megéreztem, hogy itt van. Ez a fasz nagyon erős képességekkel rendelkezik. Mikor aztán felfedeztem, hol rejtőzik, küldtem neki egy kis ajándékcsomagot. Sajnos abban a pillanatban eltűnt, hogy telibe kaphattam volna. Havily megborzongott. – Biztos, hogy Crace volt az? – Felismertem őt – felelte Endelle. – Ja… és Morgan… remek munkát végeztél.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
259
– Köszönöm – mondta Havily még mindig remegve. – Úgy látom, már elmentek. – Aha – felelte Endelle. – Greavesnek nem volt mersze maradni és harcolni velem, bár kihívtam őt. Egy nap majd szemtől szembe vívok meg azzal a szemétládával. De most, azt hiszem, folytatnunk kell a műsort. Viszont ami téged illet, Morgan, azt akarom, hogy menj vissza a villába. Ez parancs! – Megkérdezhetem, miért? Endelle pillantása Marcusra siklott, majd ismét Havilyre. Mert jó okom van azt feltételezni, hogy Greaves rád vadászik. A legerősebb képességeid most kezdenek kibontakozni, tehát valószínűleg szerepelsz a jövőbeni előrejelzésekben. A Teremtő a megmondhatója, hogy Greaves már épp elég Felsőbb Adminisztrátort állított a maga oldalára ahhoz, hogy a földgolyón bárhol hozzáférhessen a Látnokok jóslataihoz. Csupán ez az oka, úgyhogy ne keress emögött semmi egyebet. Nos… ez így már egész másképp hangzott. – Rendben… de kérem, hívjon, ha szüksége van rám. Endelle elmosolyodott. – A fenébe is, Morgan, csalódást okozol itt nekem, mert rácáfolsz a rólad alkotott lesújtó véleményemre. – Hangosan felnevetett a saját tréfáján. – De akár hiszed, akár nem, most már nélküled is végig tudjuk csinálni ezt az átkozott fogadási ceremóniát… úgyhogy eredj már. Meggyőződésem, hogy találsz majd elfoglaltságot, amivel eltöltheted az idődet. – Azzal jelentőségteljes pillantást vetett Marcusra, majd sarkon fordult, és indult vissza a trónjához. Thorne máris ott termett mellette, mintha semmi sem történt volna. Jobb kezét azonban ökölbe szorította, mintha máris szükségét érezte volna, hogy kardja a kezében legyen. Követte Endelle-t a lépcsőkön, majd karját ismét keresztbe fonta a mellkasán, és tovább pásztázta tekintetével a tömeget. Marcus megragadta Havily kezét. – Kész vagy? A lány bólintott.
260
CARIS ROANE
Marcus gondolatban kiadta a parancsot. Mikor lábuk a hajópadlót érintette Medichi villájában, még mindig Havily kezét fogta. A lány megszorította a kezét, majd rámosolygott. Marcus már épp a karjába zárta volna Havilyt, mikor Medichi gondterhelt arccal lépett be az előcsarnokba a konyha felől. Orrcimpái kitágultak, miközben megjegyezte: – Ez az őrangyal-szolgálat jó szar. – Azzal lehunyta a szemét, mélyet lélegzett. Úgy festett, mint Atlasz, aki küszködve hordozza vállán a világot. – Ugyan miért? – kérdezte Marcus. Medichi a háta mögé bökött a villa déli szárnya felé. – Parisa ott van velem… a hálószobámban… ott marad éjszakára. Na… ne nézz már így rám! Van a lakosztályomban dolgozószoba is… én majd ott alszom. – Mi ez az egész? – kérdezte Havily. Egy pillanatra úgy látszott, Medichi rögtön leharapja a lány fejét. – Hogy mi? Hát csak az, hogy ez a ház kurva nagy, ez a nagy helyzet. Hogy az ördögbe vigyázzak erre a lányra, ha egyszer veletek szemben alszik? Marcus önkéntelenül is elvigyorodott. Jól ismerte ezt az érzést ő is, ezért nem tudta visszatartani. Medichi súlyosat sóhajtott. – Hát akkor… jó éjszakát. Parisa sem repes az örömtől, de most épp zuhanyozik, én meg bezárom az ajtót. Miután bezárkóztunk… jöhet az éjszaka. Azzal válaszra sem várva fordult sarkon és elvonult, ám pár lépés után még hátraszólt. – A mozgásérzékelők ugyan ki vannak kapcsolva, de nehogy kinyissatok egyetlen ajtót vagy ablakot is, rendben? – Rendben – felelte Marcus. Azzal a harcos Havilyhez fordult: – Biztos, hogy jól vagy? – Igen – felelte a lány, válaszát pedig sűrű vadvirág illatfelhő követte. – Akkor eljött a mi időnk – mondta lágyan Marcus. Csak a tiéd és az enyém. Most csak mi ketten számítunk.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
261
– Igen. Havily úgy érezte, mintha zuhanna. Az édeskömény illat hullámokban söpört rajta végig. Marcus talán bűvöletbe ejtette őt? Nem… a férfi valami olyasmit tett vele, amivel teljesen elcsábította. Édes csábítás volt ez… Marcus megcsókolta a nyakát, majd végignyalta az ütőerét. – Ez kell nekem ma éjjel – mormolta halkan a fülébe. Havilyt elöntötte a vágy, sőt, még annál is több, valami erőteljesebb érzés kerítette a hatalmába. Vajon mi lehetett uz? Mit művel vele ez a férfi? Havily hátrébb húzódott, egyenesen Marcus szemébe nézett. – Marcus, mi ez az egész? Olyan más vagy ma este. Marcus a fülébe suttogta: – Te csak légy erős, mert úgy kellesz ma. Vajon hogy értette ezt? A férfi ismét megcsókolta, majd elméjének ereje Havily agyára nehezedett. Engedd, hogy behatoljak, Havily… de teljesen! – küldte felé a gondolatot. Havily semmi szükségét nem érezte, hogy ellenállást tanúsítson, így hát megnyitotta mentális védőpajzsait. Marcus pedig a birtoklás vágyával szántott végig az elméjén… a behatolás újabb élményével. Az enyém vagy, sugározta a lány agyába, és a csábítás ereje mintha a bokájánál fogva rántotta volna magával Havilyt. Továbbra is úgy érezte, hogy zuhan, mintha megnyílt volna alatta a föld, őt pedig tehetetlenül húzná a mélység, egyre csak lejjebb, lejjebb… Marcus, mit művelsz velem? küldte gondolatban a férfi agyába. Marcus pedig csak csókolta, Havily nyöszörgött, miközben a férfi a térdei közé nyomta combját. A lány arra sem emlékezett, mikor fektette őt Marcus a kanapéra. A férfi kézmozdulatára eltűnt róla a ruhája, mire a harcos felmordult. Gondolatban bizonyára újabb parancsot adott ki, mert a következő pillanatban már rajta sem volt ruha, meztelen teste feszült Havily testének, végül hímtagja utat talált a lány testébe, mélyen beléhatolt.
262
CARIS ROANE
Az egész oly tökéletes volt. Az enyém vagy, visszhangzott újból Havily agyában. Gyönyörű vagy, még a gondolataid is oly szívmelengetőek. Igen, a tiéd vagyok. Havily oldalvást fordította a fejét, így Marcus elé tárta a nyakát. Kívánta, hogy a harcos itt is beléhatoljon, itt is jelen legyen a testében. Akarlak, de máris, küldte Marcus felé a gondolatot. A harcos pedig nem habozott. Havily szíve hangosan vert, miközben Marcus a vérét szívta, mohón nyelte testének minden kincsét. A véred ad nekem erőt, nyögte Marcus. Igen, tudom, felelte Havily. Az enyém vagy. Igen. Havily lehunyta a szemét, és minden idegvégződésében határtalan örömérzetet keltett az abból fakadó együttes hatás, hogy Marcus az elméjében volt, a vérét szívta, vaskos hímtagja pedig ütemesen döfködte őt, mindennél erősebben összekötve kettejüket. Marcus kihúzta vámpírfogait a lány nyakából. Havily kinyitotta a szemét. – Mit művelsz te velem? – Minden lehetségeset – suttogta Marcus. – Te jó ég… milyen jó érzés az elmédbe hatolni. – Eközben tovább dugta Havilyt, hisz férfiereje is természetfeletti volt. Hát igen… ilyen az átlépettek élete… a vámpírok ereje. Lehet-e a breh-hedden még ennél is több? Megengeded, hogy teljesen elbűvöljelek? Bűvöletbe akarsz vinni? Igen. Megengeded? Havily bólintott. Igen… csináld csak. Amit a férfi ezután tett, az mintha nem is a valóság lett volna. Havily úgy érezte, hogy fogva tartják és megkötözlek. Érezte, hogy teljesen kiszolgáltatott Marcusnak. Az enyém vagy, visszhangzott ismét az agyában. Minden korábbi érzés duplán, sőt triplán felerősödött, miközben Marcus ismét birtokába vette a nyakát, tovább döfködött combjai között, és a teljes kiszolgáltatottság állapotában lartotta őt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
263
És Havily ekkor megérezte, hogy valami elhagyja a testét. Vajon mi lehetett az? Aztán rájött. Magasságos ég! Marcus? Igen, érzem. Hagyd csak, legyen minden úgy, ahogy lennie kell. Engedd csak… meg tudod csinálni. Kettéosztódott! A második énje távozik és belép a sötét foltba! Döbbenten érezte, hogy másik testi valósága hirtelen a sötét foltban terem… egyedül. A határtalan szabadság érzése töltötte el, tudta, hogy ebben az állapotban eljuthat bárhová, ahová csak akar. Már azt is pontosan tudta, hová megy most. Gondolatában Endelle nevét idézte fel, majd átsuhant az alsó téren. Aztán néven szólította Őnagyságát. Már látta is őt, ahogy ül a trónusán, és még mindig a nagyköveteket fogadja. Az asszony egyenesen feléje fordult. Ezután valamit suttogott Thorne-nak. Thorne válaszként bólintott, majd lejjebb lépett három lépcsőfokot, és mondott valamit az épp ott térdeplő nagy követnek. Miközben magára vonta a nagykövet figyelmét, Endelle kettéosztódott, aranyszínű csillogással jelent meg a sötét foltban. Havily védőn emelte kezét a szeme elé az arany csillogás elől, ami újfent eszébe juttatta, micsoda hihetetlen erővel rendelkezik Endelle asszony. Nos, hát, vámpír, sikerült neked is. Azzal tetőtől talpig, végigmérte Havilyt. Hogy csináltad? Marcus bűvöletben tart engem. Merthogy… épp együtt vagyunk… teljesen. Endelle lehunyta a szemét, majd egy másodperc múltán elmosolyodott. És épp szétkeféli az agyadat is. Nem csoda, hogy az aurád olyan, mintha lángolnál. Na, eredj vissza hozzá, és kérlek, gyakorolj, a kurva életbe! Lássuk, rájössz-e, hogyan gyere vissza ide. Ja, és Morgan… el ne felejtsd: az életed függ ettől. Most pedig tűnj innen a fenébe! Havily nem habozott. Maga elé képzelte Marcust, és másik énje átszáguldott az alsó téren, visszatért kiindulási helyére… a kanapéra. Még egy pillanat, és két énje újfent egye sült a testében. Marcus alatt feküdt, aki derekasan döfködte őt.
264
CARIS ROANE
Már eksztázisban vonaglott, hangosan felsikoltott, miközben Marcus a csúcsra juttatta. A harcos egyik orgazmusa a másikat követte, hangosan nyögött fel, míg végül egy sóhajjal elnyúlt a kanapén. Szóval megcsináltad, dörmögte még mindig Havily agyában. A lány azonban bezárta a gondolatait, Marcus pedig megértően bólintott, kilépett agyából. Ettől hirtelen nagyon üres lett minden, Havily megint egyedül érezte magát. Aztán végigpillantott magán, és látta, hogy magas sarkú cipői és harisnyái most is a lábán vannak. Először csak kuncogott, majd hangosan felnevetett. Szóval Marcus mégsem vett le róla mindent. Marcus szemében mosoly csillogott. – Mit is mondhatnék… tudod, bolondulok a magas sarkú cipőt viselő nőkért. Na, gyerünk – azzal felkapta Havilyt a kanapéról. – Nyomás a hálószobába. Pokolian kimerítő éjszakád volt. Meg aztán azt sem szeretném, ha Medichi véletlenül meglátna téged így! Havily megcsókolta a férfi arcát, aztán egy áttűnéssel mindketten a hálószobájukban termettek. Marcus mihelyt meglátta, máris tudta, hogy csupán a bürokrácia komédiájáról van szó. Volt már épp elég dolga ehhez hasonló bizottsággal a Halandók Földjén is, ahol a tagok döntő többsége valamilyen külön érdeket képviselt, a zárt ajtók mögött alkuk köttettek, szövetséges viszonyok alakultak, az intézmény eredeti célja elveszett a rendeletek és jogszabályok, valamint a vesztegetések sártengerében. Az ÁFEB esetében azonban a probléma mélyebben gyökerezett, nem csupán a kapzsiságban. Endelle szerint a bizottsági tagok legalább egyharmadának szenvedélyévé vált a haldoklók vérének szívása, mégpedig Greaves csábításának köszönhetően, aki cserébe szállította nekik az antiszérumot. Ezen túlmenően az is nyilvánvaló volt, hogy a Parancsnok biztosította számukra a haldoklók vérét is, hogy szenvedélyüket életben tartsa. Vajon hány ártatlannak kellett meghalnia, hogy kielégítse ezeknek a hiénáknak a mérhetetlen sóvárgását a vér után? Méghogy egy ilyen alávaló bizottság döntsön Parisa sorsáról? Csakis az ő holttestén keresztül… hogy a jó kurva anyjukat.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
265
Marcus Medichire pillantott. Látta, hogy bajtársának álla megfeszül, rezzenéstelen pillantással mered Greaves fejére. Akkor hát Medichi holttestén keresztül is. A harcos közvetlen Parisa mellett állt, majdnem érintette is. Marcus pontosan tudta, milyen ösztönök vezérelték őt. Havily felé fordult, aki talán öt centire állt tőle, konzervatív, sötétkék selyemkoszlümjében. A lány rámosolygott, mire ő egyébre sem tudott gondolni, mint az elmúlt éjszakára. Ma reggel úgy ébredt, hogy Havily feküdt rajta, és ezúttal nem a sötét foltban, hanem a helyzet teljes valóságában. Most hát itt voltak mindannyian, hogy szembeszálljanak az ellenségükkel… ezúttal a törvény erejével. Egykori harcos bajtársai mind ott voltak, valamennyien harci repülőszerelésben, mert mint azt Jean-Pierre mondta, muszáj emlékeztetni ezeket a szarháziakat az ÁFEB bizottságában, mi is a dolguk a Vér Harcosainak minden áldott éjszaka… Mellette Santiago állt sötét arckifejezéssel. Kard ugyan nem volt nála, viszont drágakövekkel kirakott tőre igen, melyet időről időre megvillantott a jobb kezében… szintén a miheztartás végett. Zacharius kissé távolabb állt beszélgetésbe merülve egy másik harcossal… Kerrickkel. Marcus egy hosszú pillanatig csak nézte egykori sógorát. És meglepetésére, mióta Havily belépett Marcus életébe, gyűlölete Kerrick iránt egyre inkább alábbhagyott. Maga sem tudta, miért… Négy hónappal korábban maga Medichi mondta neki, Marcusnak, hogy jobb, ha eltűnik, míg felülkerekedik tomboló dühén. Így aztán nem maradt más választása, minthogy haladéktalanul távozzon a Másik Földről. Kerrick pillantása találkozott az övével, arckifejezése komor volt. Jól tudta, mit akar Kerrick… megbocsátást. De vajon ő, Marcus… képes lesz-e valaha is erre? Másrészt viszont miféle álszent magatartás tőle, hogy bár képes lenne magához láncolni Havilyt, Kerricknek mégsem bocsátja meg, hogy feleségül vette Helenát? Marcus elfordította a tekintetét. A baj az, hogy most már volt bennük valami közös. Mindkettőjüknek volt breh-je, olyan asszonyuk, akikért kétségkívül odaadták volna az életüket. Egyikük sem vágyott arra, hogy így történjen, de ez most már megmásíthatatlan volt. Erős
266
CARIS ROANE
képességekkel bíró nőkhöz kötődtek, és ez örökre megváltoztatta az életüket. Már Medichi is elindult ugyanezen az úton. A bizottsági tanácsterem közepén két egymás melletti, de teljesen különálló pódiumon Endelle és Greaves készülődött a szócsatára. Greaves megszokott eleganciával feszített remekbe szabott gyapjú öltönyében. Ezzel szemben Endelle zöld hasítottbőr nadrágot és – talán – strucctollból készült felsőrészt vett fel. Fekete haja be volt bodorítva, és mintha tornádó szántott volna végig rajta. Úgy festett, mini aki egész éjszaka bulizott. – Harding Elnök úr – kezdte Greaves Parancsnok selymes rezgésű hangon, mint mindig. Tőle jobbra, fent a karzaton ismét tábornokai foglaltak helyet… köztük Leto. – Nagyra becsült ellenfelem irányában, minden tiszteletem kifejezése mellett, ki kell jelentenem, hogy a Legfőbb Adminisztrátornak a fennálló törvények értelmében nem volt joga védőködöt biztosítani az átlépő-jelölt részére. Endelle asszony több jogszabályt is megsértett az átlépőkre vonatkozóan, így ezennel indítványozom az átlépő-jelölt felé a korlátlan és kizárólagos hozzáférhetőség biztosításál ugyanolyan időtartamra. A Vér Harcosaiból általános és hangos fújolás tört ki… egyáltalán nem váratlanul. Parisa perceken belül halott lenne Greaves világába zárva. Endelle azonban nem zavartatta magát, és máris közbeszólt: – Nagyra becsült ellenfelem iránti minden tiszteletem kifejezése mellett… – és itt hajszálnyit Greaves felé fordult, majd beintett neki úgy, hogy a bizottság tagjai azt nem láthatták – közlöm, hogy Greaves Parancsnok két legerősebb harcosát küldte a Halandók Földjére, hogy betörjenek az átlépő-jelölt házába még azelőtt, mielőtt nevezett válaszolt volna az átlépésre történő felhívásra. – Ez nem igaz – válaszolt a Parancsnok szenvtelen hangon. A bizottság kilencvennyolc tagból és egy elnökből állt, a végső szót pedig az elnök mondta ki. Bármilyen döntés elfogadásához egyszerű többség kellett. A bizottsági tagok egymással szemben foglaltak helyet, az elnök pedig a terem végében ült egy trónhoz hasonló széken. Harding fehér talárt viselt, mintha valami istenség volna. Rohadt,
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
267
álszent barom volt. Volt-e vajon egyetlen lélek ebben a magasztos teremben, aki ne tudta volna, hogy Greaves oldalán áll? A szó Hardingé volt. – Az előttünk fekvő ügy korántsem egyszerű, ám úgy gondolom, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a bizottság alapvető feladata az, hogy rendet teremtsünk társadalmunk két szembenálló fele között. A rendet pedig fenn kell tartani. Azt hiszem, abban is egyetérthetünk, hogy a törvénysértés, amit nevezett Endelle asszony az átlépőkre vonatkozóan általunk megalkotott jogszabályok ellenében elkövetett, feljogosítja Greaves Parancsnokot az átlépő-jelölthöz való kizárólagos hozzáférhetőségre. A Vér Harcosai egy emberként zúgtak fel méltatlankodásuknak hangot adva. – De hisz ez halálos ítélet – kiáltotta Santiago. – És ezt ön is jól tudja. Harding lesújtott régimódi bírói fakalapácsával. – Csendet kérek a karzaton is, vagy elrendelem a zárt tárgyalást! Megértettük egymást, Santiago Harcos? Endelle hátrafordult, és olyan pillantást küldött Santiago felé, mellyel kifejezésre juttatta, hogy vagy befogja a száját, vagy majd ő fogja be neki. Marcus csak azt nem értette, ebből hogy az ördögbe jöhet ki jól Parisa. Alison a pódiumhoz lépett, és valamit suttogott Endelle fülébe, aki erre bólintott, Alison pedig távozott onnan. – Elnök úr, azt hiszem, nem említettünk egy lényeges körülményt. – És mi lenne az, Endelle asszony? – Harding már intett Greaves tábornokainak, hogy fogják közre az átlépő-jelölt lányt. Endelle mély lélegzetet vett. – Parisa Lovejoy formálisan nem reagált még az átlépésre szóló hívásra. Erre lehetősége sem volt, mert az otthona elleni támadás még azelőtt történt, hogy eljutott volna valamelyik Határvidékhez. Mint azt ön is tudja, az átlépésre szólító hívásra csak úgy válaszolhat valaki, ha erejét demonstrálja a Határvidékek egyikénél.
268
CARIS ROANE
Erre nagy lárma tört ki, mert a Greavest támogatók kiabálva adtak hangot tiltakozásuknak, míg az Endelle oldalán felsorakozók ujjongásban törtek ki. Marcus elmosolyodott. Lám, a dolgok mégis kedvező fordulatot vesznek. – Ezennel kijelentem – folytatta emelt hangon Endelle –, hogy Greaves jogtalanul tart igényt az átlépő-jelöltre, én pedig csak úgy cselekedtem, ahogy bármely más vendég esetében tenném a Másik Földön. Gondoskodtam a biztonságáról, mivel nemcsak a saját házában támadták meg a Halandók Földjén, hanem Medichi villájában is. Hacsak Greaves Parancsnok nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét. Greaves arcán nem látszott öröm. Előbb Endelle-re pillantott, majd a mögötte álló Alisonra. Marcus úgy érezte, tekintete szikrákat szór. A Parancsnok bal keze kissé remegett, mikor a pódiumra tette. Azzal próbált érvelni, hogy Parisa igenis válaszolt az átlépésre szólító hívásra már akkor, mikor először szárnyat bontott. Ekkor Harding a mögötte álló két férfival konzultált. Egyikük egy jókora könyvet hozott elő, amit kinyitott, és ujjával az egyik bekezdésre mutatott. Mikor Harding visszafordult, arca igencsak sápadt volt. Marcus még ebből a távolságból is jól látta, hogy homloka verítékben fürdik. Greaveshez intézte szavait: – Ebben a kérdésben a szabályok igen szigorúak, Parancsnok, amint arra tisztelt kollégám felhívta a figyelmet, és megmutatta a bizottság ide vonatkozó, 1901-ben kelt dokumentumait. Az átlépésre szólító hívásra a válaszadásnak minden esetben a Határvidékek valamelyikénél kell történnie. Ősidők óta hagyomány ez, és írott formában is szerepel az ÁFEB törvényeiben. Így hát attól tartok… ebben a konkrét esetben a törvény Endelle asszony oldalán áll. A terem hangosan felzúdult. A harcosok ujjongásban törtek ki. Harding a homlokát törölgette egy sebtében előkapott zsebkendővel, majd folytatta Greaveshez intézett mondókáját. – Minthogy a halandó nem reagált az átlépésre történő felszólításra, átlépési rítusról sem lehet szó. Rá ezek a törvények nem vonatkoznak. – Láthatóan nyelt egy nagyot. Mert később valakin égni fog a gatya.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
269
– Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem, amiért a bizottság idejét raboltam – mondta Greaves. – Sajnos súlyosan félretájékoztattak. – Azzal meghajolt Endelle felé. – Öntől is bocsánatot kérek. – Ó, hogy szarja össze magát és dögöljön meg, rohadt seggfej. Marcus elvigyorodott. Mindig az ilyen pillanatok derítették a legjobb kedvre, mikor Endelle-t ilyennek látta. Őnagysága ezzel teljesen szabályellenesen járt el, ám Greaves egyszerűen csak felemelte a kezét és eltűnt… magával vitte a seggnyalóit is. Így hát nem lesz semmi negatív következmény. Endelle a harcosaihoz fordult, és győzedelmesen emelte fel az öklét. Erre csak egy válasz lehetett: a harcosok egy emberként emelték fel karjukat, és győzedelmes kiáltást hallattak.
Később a villában Medichi figyelte, ahogy Havily újból a repülést gyakoroltatta Parisával. Nagy volt a hőség, a harcos izzadt, de ez nem érdekelte. A két nő repülőszerelést vett fel, és öröm volt nézni őket. Ők is izzadtak, de ez őket sem izgatta. Havily boldognak tűnt. Ezúttal azonban Medichi ült a verandán egy kerti széken. Marcus már fél órája állt mellette, szívére súly nehezedett. Egy pillanatra sem vette le a tekintetét Havily barna pöttyös szárnyairól és lángoló hajáról. Repülés közben ugyanolyan szép volt, mint a földön. Marcus be akarta teljesíteni a breh-hedden-t, ám Havily húzódozott. A harcos érezte, látta a lány szemében. Ismerte Havily gondolatait: a lány félt szeretni őt vagy bármely más férfit, mert korábbi szeretteinek elvesztése még mindig benne élt. – Miért csóválod a fejed? – kérdezte Medichi. – Mert épp nem jut jobb az eszembe – felelte kissé nyersen, halkan és lemondóan. A francba is! Medichi megértően röffentett egyet.
270
CARIS ROANE
– Valamit el kell intéznem – mondta Marcus. –, úgyhogy elmegyek egy fél órára. Tudsz addig vigyázni Havilyre is? – Hát persze. Mész vissza a Halandók Földjére? Marcus lepillantott rá, mert kiérezte Medichi megjegyzésének élét. – Ezt meg mi az ördögért kérded? – Hát igen… egy kissé érzékeny volt ebben a kérdésben. Medichi összekulcsolta két kezét a tarkója mögött. – Csak gondoltam, már alig várod, hogy utánanézz a birodalmadnak, és visszatérj az üzleti életbe. – Nem, dehogyis – felelte Marcus, és az volt vicces a dologban, hogy komolyan is gondolta. – Szóval félóra múlva itt vagyok. Azzal bement a szobájába, felkapta harci szerelését, fekete bőrkiltet, mellvértet, fekete bőr lábszárvédőt és erős harci sarukat. Ezúttal még Ray-Ban napszemüveget is feltett, mert ahová készült, ott biztos szemébe süt majd a nap. Felhívta Jeannie-t és átküldette magát a tágas érkezési placcra, melyet a teljes biztonsági személyzet és a Fesztivál előadásain résztvevő személyek számára tartottak fent. Egy ilyen nagyszabású eseményen kevés hely maradt az áttűnéssel történő érkezésre és távozásra. A terület többi részét áttűnés gátló rácsok szelték át cikcakkban… ez valami francos újdonság volt, igazi csúcstechnika. Aminek szükségességét persze a józan ész diktálta, hisz a Metró Phoenix körzetben hemzsegtek a halál vámpírjai. Mikor odaérkezett, tüstént négy Milícia Harcos szegezett neki kardot. Tett néhány lépést, és máris egy tucatnyi harcos jött erősítésként. Marcus nyitott tenyérrel emelte fel két kezét. Ha ott valamelyik szépfiú tűnt volna fel, egy egész hadsereggel találja magát szemközt. – Marcus Harcos – szólt a harcosok parancsnoka. Marcust még mindig meglepte, hogy ilyen könnyedén felismerték, ami egyben azt jelentette, hogy hírneve és tekintélye még él… két évszázadnyi távollét után is. – Seriffe ezredest keresem. – Az ezredes volt a biztonsági főnök, ahogy a Nagykövetek Fogadásán is.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
271
Marcust a White Tanks déli végében álló hatalmas fehér sátorhoz küldték, és Marcus egy pillanattal később egy másik érkezési placcon landolt. Seriffe már várta, köszöntötte, és kezet ráztak. Mikor Marcus elmagyarázta jövetelének célját, Seriffe bólintott, pár szót beszélt a helyettesével, majd kemény pillantással nézett Marcusra. – Ez a gyilkossági kísérlet a Fogadáson mindannyiunkat nagyon megrázott. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a biztonsági rendszerünk hermetikusan zárjon a Fesztiválon. – Nem azért jöttem, hogy összetörjem az állkapcsát – felelte Marcus. – Greaves is ott volt a fogadáson. Neki pedig elég ereje van ahhoz, hogy áthatoljon bármilyen biztonsági rendszeren. – Azért ilyet mégsem tett volna, mert tudja, hogy annak következményei vannak. Szerintünk volt egy cinkostársa… valaki más is, nem csak a halál vámpírja, aki a kést dobta. Marcus érezte, hogy ismét feszültté válik, majd bólintott. – Ezzel egyet kell értenem. Nem említett Endelle asszony vagy Thorne egy halál vámpírját, akinek a neve Crace? Mert Endelle asszony kézibombát dobott rá. Az ezredes bólintott. – Őnagysága úgy gondolja, ennek az alaknak elég ereje lehetett ahhoz, hogy becsempéssze a halál egyik vámpírját anélkül, hogy a biztonsági rendszeren fennakadjon. Tudja, mit jelent ez? – Aha. Hogy ma este igen ébernek kell lennünk – bólintott Seriffe. – Igen. És azok is leszünk. – De előbb szeretném megnézni a biztonsági rendszerét, ad valakit mellém adni, aki körbekísér? Egészen a helyszín északi végéig el akarok menni. – Megfelel, ha én kísérem? – kérdezte az ezredes. Nyolcszáz éve szolgált már a Milíciánál és mindig csak egy hajszálnyival bukta el a felvételt a Vér Harcosai közé, de úgy tűnt, hogy nem bántotta a dolog. Pillantása találkozott Marcuséval, majd egy gondolatot küldött felé. Maga is kitűnően kommunikál telepatikusan, igaz? Marcus bólintott. Seriffe mélyen beszívta a levegőt, majd kibontotta a szárnyait… erőteljes ezüstszínű szárnyak voltak. Marcus követte a példáját. Másodpercekkel később már a levegőben voltak.
272
CARIS ROANE
Marcusnak odafentről kitűnő rálátása nyílt a tervezett látványosság helyszínére. Vagy egy négyzetmérföldnyi terület adott otthont a fesztivál műsoraiban résztvevőknek. Hatalmas generátorok sorakoztak a terület déli határa mentén, melyek az energiát szolgáltatták az elengedhetetlen légkondicionáláshoz az ideiglenes szállásokon. Hány szereplő lesz? kérdezte Marcus telepatikusan. Mintegy négyezer. A műsorban szereplő madárrajok tízszer annyian is lehetnek. Még egy utolsó pillantást vetett a helyszínre, aztán Marcus észak felé repült, Seriffe-fel az oldalán. Elrepültek a White Tank Mountains hegyei fölött a White Lake Üdülőtelep keleti oldalára. Tizenöt mérföld hosszan húzódtak a szállodák és díszkertek a Fehér-tó mindkét oldalán. Látványosság tekintetében ennek a helynek sehol nem volt párja a Másik Földön. Marcusnak azonban mindez most semmit sem jelentett. Egyedül a teljes biztonsági rendszerre volt kíváncsi, azt akarta látni és megérteni, hogy miután Havily ide érkezik, ő maximális biztonságban tudja a lányt. Seriffe mutatta az irányt repülés közben. Mikor közvetlen a tűzijáték eszközök fölött szálltak, Seriffe gondolatban küldte felé: A Hummer kocsik a biztonsági szolgálaté, minden oldalon kettő van belőlük. A tűzijáték eszközeivel dolgozó minden egyes személyt végigvizsgálunk, majd ezt húszperces időközönként megismételjük, tekintetbe véve az ön meg nem nevezett forrásától származó figyelmeztetéseket. Leto figyelmeztetését. Helyes. Marcus egészen a hegyvonulat végéig repült, majd széles ívben fordult balra, hogy megnézze a csónak kikötőt. Szóval a nagyköveteknek ez a végállomás? Sok biztonsági ellenőrző pontunk van, valamint igen erős áttűnést gátló rácsunk szerte az egész területen. Meg akarja nézni az Északi Parancsnoki Központot? Igen.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
273
Marcus és Seriffe egy elkülönített helyen értek földet, melyet kifejezetten a repülő személyeknek alakítottak ki. Behúzták szárnyaikat, majd Seriffe bevezette Marcust a parancsnoki központba. A sátor körül másfél méterenként őrök álltak, felfegyverzett Milícia Harcosok, kivont karddal. Semmit sem bíztak a véletlenre. Mikor beléptek a sátorba, Marcus mellkasában valamelyest enyhült a feszültség, mert az Északi Parancsnoki Központ egy elektronikus álom volt. – Hány ilyen van még a tópart mentén? – Összesen harminc, vagyis mindkét oldalon mérföldenként egy. A rácsok között pedig átfedés van. – Helyes. Nagyon helyes – mormolta Marcus elégedetten. Seriffe megveregette a harcos hátát. – Minden szállodánál van külön placc az áttűnéssel érkezőknek és távozóknak. Minden vendég számára megvan az időbeosztás az átlűnésekhez. Aki korán vagy későn érkezik, vagy nincs rajta a vendéglistán, azt alaposan kikérdezik. Senki nem jöhet se be, se ki anélkül, hogy biztonsági embereink át ne vizsgálnák őket. Marcus pillantása találkozott az ezredesével, de az ő szemében is ugyanazt látta, amit maga is tudott. Greaves át tud hatolni a rendszeren. Talán még az egyik seggnyalója is, úgyhogy a fene megette az egészet. Feleslegesen egyikük sem mondta ki hangosan. Seriffe mélyet lélegzett. – Nos… nekem vissza kell mennem. A helyettesem már vagy tíz perce keres a csipogómon. De idehozhatom az egyik segédemet, aki elkíséri magát oda, ahová csak akarja. – Köszönöm, Seriffe, de eleget láttam, és nagyon hálás vagyok, amiért időt szánt rám. Seriffe bólintott és halványan elmosolyodott… de szomorúnak látszott. – Hallottunk a villa elleni támadásról. Hisz tudja… Havily Morgant magunk közül valónak tekintjük. Marcus bólintott. Seriffe belépett a távozási placcra, felemelte a karját, aztán eltűnt.
274
CARIS ROANE
Marcus is a távozási helyhez lépett, majd felhívta a Központot. Mióta Endelle helyreállította a villa körüli védőködöt, a visszajutáshoz szükség volt segítségre. Egy perc sem telt bele, már érezte is a rezgést. Két órával később a júniusi hőségben Havily könnyű selyem nyári ruhában állt a legközpontibb helyet elfoglaló biztonsági irányító központban. Seriffe ezredes a Bredstone Szálló kertjéből, ebből a sátorból felügyelte a teljes rendszert. Gyakorlatilag ez volt az egész rendszer irányító központja. Seriffe egy székben ült, fején fejhallgatóval. A fő figyelem jórészt a White Tanks területén szerte elhelyezett tűzijáték telepekre irányult. A megfigyelő kamerák folyamatosan játszották be a képeket a különféle tűzijáték eszközökről. Marcus Havily háta mögött, tőle egy kicsit balra állt, egy-két lépésnyire. Nem beszélgettek, de ez most így volt rendjén, mert Havilynek a műsorra kellett figyelnie. A világ minden tájáról érkeztek nézők. Hamar megtöltötték a több száz hatalmas lelátót a tó körül, mások magán partikat rendeztek a szállodák erkélyein. Elsőként a feldíszített bárkák érkeztek, szám szerint tíz. Mindegyikben legalább nyolc nagykövet foglalt helyet, minden bárka körül a Milícia harminc harcosa repült védelmi alakzatban. A vízi járművek gyorsan siklottak a vízen, és minthogy a nap még nem ment le egészen, a tó teljes hosszában láthatóak voltak. Havily a monitorokat figyelte. Már az utolsó bárka is megkezdte útját az Északi Parancsnoki Központ felé. Mikor aztán Seriffe vette a jelentést, hogy az utolsó nagykövet is épségben megérkezett, Havily megkönnyebbülten sóhajtott fel. Egy esemény már lezajlott, de hátravan még kettő. Marcusra pillantott és elmosolyodott. Marcus viszonozta, majd kissé közelebb lépett. – Hát ez fantasztikus – kiáltott fel Seriffe. – Havily, jobb lesz, ha te is ki mész, és megnézed a műsort. Nézd csak azokat a hattyúkat abban az alakzatban! Ezt meg hogy az ördögbe csinálták?
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
275
– Szeretném megnézni – dünnyögte halkan Havily. Marcus ekkor kézen fogta. – Na gyere – mondta a férfi. – Ilyen látvány nincs minden nap, nekem meg már évtizedek óta nem volt ilyenben részem. Alison küzdelme az arénában nem számít ide. Havily rápillantott. – Na jó… de csak egy rövid időre. Seriffe, itt leszek kint a sátor előtt, ha szükséged van rám. Az ezredes csak intett felé, de szemét le nem vette a monitorokról. Miután kiléptek a sátorból, Havily az égre emelte a szemét. A lemenő nap utolsó sugarai aranyszínű csillogásba burkolták az előadásokat. Az artisták a levegőben repkedve hajtottak végre elegáns és hajmeresztő manővereket, együtt az idomított hattyúk, ludak és kacsák rajaival. Pár perc múltán Havily kezdett felengedni, és egymás után tapsolta meg a produkciókat. Újabb néhány perc múltán Marcus hátulról átfogta a derekát, Havily pedig habozás nélkül a férfinek támaszkodott. Miközben a következő műsorszámra vártak, Marcus megcsókolta a lány nyakát. Havily felé fordult, és ajkaik találkoztak. – Beszélnünk kell – mondta Marcus. Havily a férfi világosbarna szemébe nézett, mely csillogott a lemenő nap egyre halványuló fényében. – Soha nem hagylak el – folytatta Marcus. – Ami kétszáz évvel ezelőtt történt… hogy is magyarázhatnám meg neked? Csak négyezer éve szolgáltam a háborúban, és mikor Helena meghalt, a szívem összetört. Képtelen voltam tovább folytatni, és megöltem volna Kerricket. Ezt muszáj megértened. Teljes egészében őt okoltam a húgom és gyermekeik haláláért. És… még mindig nem bocsátottam meg neki igazán. Havily a férfi szemét kutatta. – Hiszek neked. Ugyan nem vagyok olyan idős, de amit mindössze egy évszázad alatt tapasztaltam az életben, az is kellően óvatossá és bizalmatlanná tett. Négyezer év? Ki tudja… ennyi idő után talán én sem cselekedtem volna másképp, mint te. A déli oldalon kitörő taps és ujjongás jelezte, hogy újabb műsorszám szereplői közelegnek a Bredstone felé.
276
CARIS ROANE
Marcus ismét magához szorította Havilyt. – Ha ennek itt vége, máris visszamegyünk a villába és beszélgetünk. Mit szólsz hozzá? – Benne vagyok. Marcus halkan felmordult. – Feltéve persze, hogy el tudlak engedni. Minthogy újabb édeskömény illatfelhő vette körbe, Havily azt mondta: – Akkor talán majd utána beszélgetünk. Végre elérkezett a repülő artisták bemutatójának utolsó száma, és kezdetét vehette a záró műsorszám – a tűzijáték. Havily azonban kötelességének érezte, hogy visszamenjen Seriffe ezredeshez. Bármennyire is szerette volna látni a fényeket az égbolton, az egész műsorprogramból épp a tűzijáték miatt aggódott a legjobban. Ha Greaves vagy a seggnyalói tönkre akarták tenni a Fesztivált, hát ez volt rá a legjobb alkalom. Ám a hatalmas kivetítőn, valamint az alatta lévő sok kisebb monitoron figyelni az eseményeket ugyancsak élményszámba ment. Színes sárkányok, bálnák, mindenféle halak öltöttek formát a hegyek felett és ereszkedtek alá, mintha a tó felett repkednének. A tűzijáték fantasztikus volt, és a tömeg minden eddiginél hangosabban ujjongott. Ahogy egyik perc múlt a másik után, Havily még lélegezni is elfelejtett. Maga sem tudta, mire számított, de körmeit a combjába vájta a selyem ruhán keresztül. Tizenöt perc telt el. Aztán fél óra. Már negyvenöt perc. Csupán tizenöt perc volt hátra. Tíz. Kilenc. Nyolc… Havily kezdett fellélegezni. Lehetséges, hogy minden ok nélkül aggódott? A nagy finálé kezdett kibontakozni a kivetítőn. A Bredstone-nal szemben a tűzijáték hirtelen hatalmas, színes falak formájában tört fel, ragyogó kék és zöld lángokkal, amit rózsaszín és levendula szín tetőzött be. Szinte izzottak. – Hát ez valami csodálatos! – kiáltotta Havily. És… olyan ismerős.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
277
– Valami nincs rendben – mondta Marcus. Havily hirtelen felismerte ezeket a lángokat: ilyeneket látott azon az éjszakán, mikor Luken megégett a levegőben egy gyújtóbomba miatt. – Ez már nem a tűzijáték! – üvöltötte Seriffe ezredes. A tó felett lángolt az égbolt több száz méter hosszan, közvetlen a parancsnoki központ előtt. A csodás látványosságnak induló műsor most rémálommá változott, szerteszét szóródó szikrák és lángnyelvek formájában. Robbanások következtek, és Havily elborzadva nézte a monitorokon, ahogy a nézősereg futkos mindenfelé, menekülnek a lelátókról, a tópartról, sőt, a szálloda erkélyek is szempillantás alatt kiürültek, mikor tűzeső kezdett alázúdulni az égből. Mindenfelől sikoltozás hallatszott. – Mit csináljunk? – kiabálta Havily. Seriffe ezredes a mikrofonjába ordítozott veszettül. Ám mielőtt újabb kérdés jött volna Havily ajkára, több tucat tűzoltó csónak száguldott át a tó vizén, és a riasztást követő néhány másodpercen belül hatalmas víztömeget lövelltek a lángokra. – Hála az égnek – dünnyögte Havily, miközben arcán könnyek gördültek végig. – El sem hiszem, hogy ez megtörténhet. – Pedig higgye csak el. – E szavak oly halkan hangzottak el, hogy Havily nem tudta, honnan jönnek. Villámgyorsan hátrafordult, Marcus keze lecsúszott a válláról. – Hallottad ezt? – kérdezte a férfitől Havily. – Mit kellett volna hallanom? – Egy férfihang azt mondta: Pedig higgye csak el. – A kurva anyját… – Greaves lenne az? – kérdezte a lány, miközben Marcus is körbepillantott. – A kardomat akarom, de túl sokan vannak itt. Egy hangos robbanás odakint a sátor déli oldalán arra késztette Havilyt és Marcust, hogy az északi oldalon törjenek ki a sátorból. A nézősereg továbbra is eszeveszetten rohangált minden irányba. – Innen nem léphetünk meg áttűnéssel – kiáltotta Marcus. – A biztonsági rendszer mindent lezárt. De hívom Jeannie-t… ő majd visszaküld minket a villába. – De nekem itt kell maradnom!
278
CARIS ROANE
Ám pillantása találkozott Marcus tekintetével. – Meg egy frászt kell! Bízz bennem… Seriffe majd mindent elintéz. Havily bólintott, ám miközben Marcus előkapta a telefonját, hátulról egy másik kar fonódott a nyaka köré és fojtogatta. – Üdv, Havily – súgta a fülébe egy vaskos férfihang. – Hiányoztam? Havily felismerte Crace hangját, de nem értette, mi történik és Marcus miért nem siet a segítségére. A harcos csak állt előtte talán félméternyire, mintha megbénult volna, kezében a telefonjával. Valami tárgyra pillantott fel Havily fejétől jobbra, amit a lány nem láthatott. Havily kinyújtotta és elfordította a nyakát, ami nem volt egyszerű dolog, minthogy Crace szorongatta, de most meglátta a tárgyat, amire Marcus bámult. Crace kezében bomba volt, magasan a feje fölé tartotta. Havily levegőt sem bírt venni, feje szédült, szeme előtt szikrák táncoltak. – Isten veled, Harcos! – nevetett fel Crace. Minden roppant gyorsan történt. Marcus természetfeletti gyorsasággal lőtt ki a tó felé, a tömegtől távolabb. Crace pedig egyenesen feléje dobta a bombát. Havily látta a robbanást, ahogy vörös és sárga lángok lövellnek a magasba, majd zölddé és levendula színűvé változnak. Aztán egy pillanat múlva az egész világ elsötétült.
Havily arra ébredt, hogy égető fájdalmat érez mindkét csuklójában. Sajgott a nyaka és a háta is. Ezenfelül szakadt a veríték a homlokáról, és a sós izzadtság a sminkjével keveredve kegyetlenül égette a szemét. Ülő helyzetében valami áttetsző, gézszerű anyag borította a testét. Alatta teljesen mezítelen volt. Valami nagyon kemény alkalmatosságon ült, mintha valami alacsony falóca lett volna.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
279
Képtelen volt agyában gondolatokat megformálni, szemhéja teljesen elnehezült. Próbálta felnyitni a szemét, hogy lássa, miért érez ilyen fájdalmat, de sehogy sem sikerült. És miért van itt ilyen hőség? Nyakán karcolásokat érzett, amelyek égtek. Próbálta megdörzsölni, hogy enyhítsen fájdalmán, ám nem tudta mozgatni a karját. Valami gátolta ebben. És borzasztóan gyengének érezte magát. Óriási erőfeszítéssel nyitotta ki a szemét, épp csak hunyorogni tudott. Valami műanyag cső csatlakozott bal alkarjához, és az a pont fájt. Felemelte a fejét, így meglátta, hogy infúzióra kötötték. Ó… szóval ápolják őt. Talán balesetet szenvedett? Ezért érez ilyen fájdalmat? Miért nem képes gondolkodni, és hogy lehet, hogy a jobb alkarjában ugyanolyan égető fájdalmat érez, mint a másikban? Óriási nehézségek árán fordította a fejét a másik irányba. Ott is műanyag csövet látott, ám ez piros volt. Talán vérátömlesztést kap? Követte pillantásával a műanyag csövet, ám az nem felfelé vezetett, hanem lefelé. Egy vért tartalmazó műanyag tasak feküdt a padlón… a piszkos kőpadlón. Miféle kórház ez, és miért ül ilyen alacsony fapadon? Próbált előre hajolni, ám nem sok sikerrel: a derekát valami visszafogta. Egy dologban biztos volt: el kell távolítania a műanyag csövet a jobb karjából, melyen keresztül vére távozik a testéből. Valaki hibát követett el. Próbált odanyúlni, ám nem ért el odáig. Most meglátta a fekete láncot. Felemelte a kezét… a lánc a jobb csuklójához csatlakozott egy súlyos bilinccsel, melyet pillangók díszítettek. – Nem akarom teljesen lecsapolni, ha netán ettől fél. Férfihang volt… némiképpen ismerős. Lecsapolni? Ezt egyszerűen nem értette. Vajon miért beszél valaki így egy kórházban? És a véréről lenne szó? A férfire pillantott, küszködve igyekezett beállítani látásának fókuszát. A férfi arcvonásai kezdtek kirajzolódni agyának ködén át. Mintha már látta volna valahol…
280
CARIS ROANE
Aztán rémület hasított belé. Crace volt az, a halál vámpírja, aki a saját házában támadta meg őt. Vajon hogy jött be ide, a kórházi szobájába? – Na igen… muszáj volt drogokat adnom magának, máskülönben meglép innen egy áttűnéssel, vagy ami még rosszabb, eltűnik a sötét foltban, ezt pedig nem engedhettem meg. Azok a bilincsek pedig csúcstechnológiával készültek. Egy kattintással nyithatók és zárhatók is, mert időnként azért szükségem lesz magára a láncok nélkül is. – Azzal felröhögött. – Nagyon meleg van itt – suttogta Havily, miközben újabb verítékcseppek gördültek a szemébe és pokolian csípték. – Mert a kovácsműhelyemben van, Havily Morgan, és hosszú időre itt is marad. Isten hozta itthon. Marcus a hátán feküdt és reszketett. Időnként felébredt a teljes öntudatlanságból és iszonyatos fájdalmakat állt ki, majd mindjárt vissza is zuhant az öntudatlanságba. Most azonban magához tért, és tudatánál is maradt annak ellenére, hogy úgy érezte, mintha elevenen megnyúzták volna. De ügyet sem vetett a fájdalomra. – Havily! Hol van Havily? – Vajon mi történhetett a hangjával? – Helyes. Szóval már tud beszélni. Marcus szeme előtt lassan egy fekete hajzuhatag jelent meg. – Endelle? Megtalálták őt? Nem halt meg? – Még nem találtuk meg. – Crace rabolta el. – Marcus küszködve próbált felülni. – Meg kell találnom őt. – Csak nyugalom, Marcus – szólt ismét Endelle. – Tudjuk mi is. De előbb hadd vegye kezelésbe magát Horace és csapata. – Magára hagytam. Crace elkapta, én meg otthagytam. Cserbenhagytam… és ezt sosem bocsátja majd meg nekem. – Nem, Marcus. – Felismerte a hangot. Kerrick volt az. Valahonnan mögüle jött a hang, de egész közelről. – Láttam, mi történt. Crace-nek gyújtóbomba volt a kezében, robbanásra készen. Te pedig elrohantál a
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
281
tömeg elől, hogy a bombát feléd hajítsa. Ezzel sok életet mentettél meg ma este. Marcus próbált felülni. – Oda kell mennem… meg kell találnom. Kerrick azonban visszanyomta őt két vállánál fogva. – Először neked kell meggyógyulnod. Marcus megpróbált a hang felé fordulni. – Kerrick, eredj utána. Találd meg őt, kérlek. – Marcus, nyugodj meg. – Kerrick hangja elgyötört volt. Kezét Marcus mellkasára tette, és ez valahogy… megnyugtatta a harcost. Marcus Endelle felé fordította a fejét. – Meg tudja találni Havilyt a távolba látásával? Tudom, hogy maga képes erre. – Már próbáltam – felelte Endelle. – De nem jutottam semmire. Greaves valamelyik zárt katonai táborában lehet. Mihelyt magát talpra állítottuk, belépek a sötét foltba, de mivel nem tudjuk a pontos helyet, csak a sötétben tapogatózom majd. – Megtaláljuk őt – Kerrick közelebb hajolt, s egyenesen Marcus fülébe mondta. – Valahogy megtaláljuk azt a rohadékot is, és miszlikbe szaggatjuk, bajtárs, még ha ez lesz az utolsó cselekedetünk is. Marcus ismét feléje fordult, pillantása találkozott Kerrickével. Hiányzott neki ez a szarházi. A francba is, kétszáz éve hiányzott neki Kerrick. És Kerrick most megígéri, hogy megtalálja Havilyt és megbosszulja, hogy elrabolták. Jóságos Teremtő… él még egyáltalán Havily? Muszáj, hogy éljen. Aztán csak bólintott, majd lehunyta szemét, és ismét eszméletét vesztette. A fenébe is. Bár Endelle ritkán alkalmazta gyógyító képességét, most mégis megtette. Két kezét Marcus arcára helyezte. A harcos arca és nyaka is súlyosan megégett. Ő ezen a sérülésen dolgozott, míg Horace a férfi lábain, ahol a legsúlyosabban sérült meg. Horace a földkerekség minden tájáról hívott gyógyászokat, így Marcus bőre gyorsan gyógyult a sok jótékony, erőt sugárzó kéz alatt.
282
CARIS ROANE
Egy óra múltán Endelle már izzadt, Marcus viszont ismét kinyitotta a szemét, és ezúttal már nem érzett fájdalmat. Szóra nyitotta a száját, ám Endelle megelőzte. – Marcus, még csak félig végeztünk. Próbáljon meg pihenni, mi pedig amilyen gyorsan csak tudjuk, meggyógyítjuk magát. Jobban van már? – Igen – felelte a harcos, de hangja még gyenge volt. – Akkor. Akkor pihenjen csak. – Jó. – Azzal ismét lehunyta a szemét, és bár tudatánál volt, nem küzdött feleslegesen a tehetetlensége ellen. Endelle Kerrickre pillantott, némiképpen meglepve, hogy épp ő tartotta ölében Marcus fejét. – Jól van? – kérdezte tőle. – Csak kurva sok az emlék. – Na, ne marháskodjon. – Endelle felnevetett. – De tényleg… – Kerrick szeme nedves volt, mikor a szemébe nézett. – Hannah jár a fejében? – kérdezte Endelle. Marcus szeme azonnal felpattant, és mintha a két harcos már hónapok óta gyakorolta volna, teljesen egyszerre mondták. – Helena. Úgy hívták, Helena! Endelle elmosolyodott, és a feszültség enyhült a vállaiban, miközben mindkét kezét Marcus nyakára tette. – Hát, fiúk… magukat igazán könnyű ugratni. Parisa Medichi Harcos mellett állt. Újból és újból az visszhangzott a fejében, amit Endelle asszony mondott Marcus Harcosnak: nem képes megtalálni Havilyt a távolba látó képességével. És ha erre gondolt, rettenetes érzés kerítette hatalmába. Mi lesz, ha Endelle azt akarja, próbálja meg ő megtalálni Havilyt a kukkoló képességével? Képtelen lenne rá. Egyszerűen nem tudná megtenni. Röviddel a támadás után Thorne felhívta Medichit. Természetesen a harcosnak is a helyszínre kellett mennie, hisz a Vér Harcosai mind ott voltak… így aztán Parisának is követnie kellett őt. Pedig hogy szeretett volna azonnal eltűnni onnan a súlyos pusztítás láttán. Sokan meghaltak és még többen súlyosan megégtek. A tüzeket már eloltották, ám a levegőben égett szag terjengett.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
283
Parisa szeretett volna hazamenni és bezárkózni a házába, esetleg deszkákat szegezni belülről az ajtókra és ablakokra. Igen… most pontosan erre vágyott. Mi lenne, ha elkezdené keresné Havilyt, és megtalálná őt összeégve, ahogy az Marcusszal történt? Isten ments… – Valamit meg kell kérdeznem – kezdte most Medichi, szinte suttogva. – Mit gondol, képes lenne megtalálni Havilyt? Úgy értem, a különleges rálátó képességével. Mert Endelle épp most mondta, hogy neki nem megy. Nem gondolja, hogy magának talán sikerülne? Ezt már tényleg nem tudta elviselni Parisa… – Képtelen vagyok rá – felelte suttogva. – Haza akarok menni. Most rögtön. Medichi a halandó lány felé fordult, és gyengéden megfogta mindkét vállát. Parisa ráemelte a tekintetét, ametiszt szemei könnyben úsztak. – Nem akarom ezt az egészet. Medichi kissé elmosolyodott. – Egyikünk sem akarja. De ezzel együtt kell élnünk, legalábbis ma este. Ez a legégetőbb probléma, és ezt csak maga oldhatja meg. Parisa a fejét rázta, aztán a harcos testének támaszkodott, Medichi pedig köré fonta karjait. Medichi egyszeribe mindent elfelejtett, már csak Parisa számított. A breh-hedden hatása volt ez. Csakhogy az egyik bajtársának épp sürgős segítségre volt szüksége. Parisa pedig olyan képességgel rendelkezett, mellyel megtalálhatta Havilyt. – Magának különös látomásai vannak időnként, Parisa. – kezdte ismét Medichi. – Igen… ez igaz. – Parisa felsóhajtott. – De ezek igazából nem is látomások, ugye? – Nem… nem hinném. – felelte nyugodtan Parisa. – A látomások a valós időben történnek, igaz? – Igen. – Akkor most nagyon nyomatékosan kérem, tegye meg a kedvemért! – Nem tehetem. – És Parisa körmei Medichi bicepszeibe vájtak. – Havily hányszor mentette meg a maga életét? – Akkor se kérjen tőlem ilyet! – Én mindig maga mellett leszek, bárhol legyünk is.
284
CARIS ROANE
Egy hosszú pillanat után Parisa hátrébb húzódott, és Medichire emelte a tekintetét. Arca kissé eltorzult, mintha fájdalmai lennének. – Nem akarom, és kész. Nem akarok részt venni ebben az egészben. – De ez így nem tisztességes magától. – Nem én akartam, hogy szárnyaim nőjenek… és nem akartam belelátni mások életébe sem. – Megígérem, hogy mindig maga mellett leszek… hisz ez a dolgom. De Parisa… kérem, szedje össze magát Havily érdekében… hátha még életben van. Talán megtalálhatjuk és megmenthetjük őt. Nem próbálhatná meg mégis… legalább az ő érdekében? – Értse meg, félek attól, amit találok. Nem tudnám elviselni, ha holtan látnám őt… hisz a barátnőm volt. Medichi ismét a karjába fonta a lányt, szorosan magához ölelte. És Parisa tudta, nincs más választása. Muszáj megtennie. Szemét lehunyva koncentrált, hagyta, hogy Havilyvel kapcsolatos összes emléke a felszínre törjön, kezdve onnan, hogy a lány megjelent a házában Peoriában, és megmentette az életét attól a Crace nevű szörnytől. Másnap este pedig a halálos zuhanástól óvta meg, mikor először repült a magasba. Amikor pedig repülés közben áttörte a védőködöt, ahol a halál vámpírjai törtek be, hogy megöljék, Havily azonnal magával rántotta őt a sötét foltba. Különben már halott lenne. Mindennek tudatában Parisa erősen összpontosított Havilyre. És a látomások sorban jöttek… Medichi felé fordult, egyenesen a harcos szemébe nézett. – Látok egy helyet, ahol szörnyű a hőség… szenet égetnek. És ott áll egy hatalmas ember, valami fémet tesz a tűzbe. Most épp erre fordítja a fejét… – és Parisa e pillanatban felismerte. Magasságos ég… hisz ez Crace! – Tovább követte a szörny pillantását saját látószögével, s felkiáltott: – Atyaisten… látom már… látom Havilyt. – Endelle! – kiáltott Medichi. – Parisa látja Havilyt. – Mi az, hogy Parisa látja Havilyt? – harsogta Endelle. – Azt mondja, látomásai vannak, de ez még az ön képességeinél is több. Csak gondolnia kell valakire, és máris látja, mi történik az illetővel.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
285
– Hát ez fasza – kiáltotta Endelle, de azért le nem vette volna a kezét Marcus nyakáról. – Szóval ez a csaj még nálam is többet tud. Parisa, maga egy született kukkoló, mi? Született kukkoló… Hmm… nem rossz! – Életben van? – Ezt Marcus kérdezte, még mindig elhaló hangon. – Igen – felelte Parisa. – Életben van. – Ó… Teremtőm… köszönöm neked. – Marcus hangja zokogásba fúlt. Ismét Endelle szólt hozzájuk: – Parisa, mondja meg, hol van! Ha összedolgozunk, nagyobb az esély, hogy meg is találjuk Havilyt. Egyesítjük erőinket, és meglesz! Parisa sírásban tört ki. – Odaláncolták… egy falhoz. Ez a szemétláda mindkét karjába műanyag csöveket döfött, és Havily nagyon sápadtnak tűnik. Valami fehér gézbe csavarták őt. – Vért vesznek tőle az egyik csövön? – kérdezte Endelle. – Nem. De van a padlón egy műanyag tasak, tele valami sötét folyadékkal… lehet, hogy az ő vére. – Alison! – szólította Kerrick a breh-jét. – Gyere Parisához, de máris! Endelle is csatlakozott. – Gyere máris, Alison! Egy halandó egyedül nem birkózik meg ezzel. A következő pillanatban Alison Parisa előtt állt. Két kezét máris a lány arcára tette, Medichi pedig szorosan karolta át Parisa derekát. – Hozzátok ide hozzám! – Süvöltött át Endelle hangja a téren. Medichi erre a két térdénél karolta át a lányt, és úgy emelte a magasba, mint valami pelyhet. Parisa átkarolta a harcos nyakát. – Úgy érzem magam, mint egy gyerek… mint egy kis lüke – suttogta. Medichi a szemébe nézett. – Pedig most cselekszel helyesen. Tudjuk, milyen nehézségeket élsz át, és mennyire lehetetlen számodra ez az egész helyzet. – Parisa bólintott, kezét a harcos arcára tette. Medichi Endelle és Kerrick között ért földet, miközben szorosan ölelte magához Parisát. Marcus Parisára emelte pillantását.
286
CARIS ROANE
– Szóval… Havily él? – Most is látom őt… tisztán – bólintott Parisa. – Helyes. Ez nagyon jó. Endelle egyenesen a szemébe nézett. – Ha mi hárman telepatikus kapcsolatban leszünk, megoldhatjuk az ügyet. Ha már beléptem a sötét foltba, a te elméden keresztül megláthatom, hol van Havily. Szóval… egy kis szerencsével megtalálhatom, hol van ez a lány, de ehhez erősnek kell lenned. Megtennéd a kedvünkért? Parisa bólintott. – Akkor be kell hatolnom a fejedbe, de a lehető legfinomabban csinálom. Az eddigi képességeid alapján szerintem meg tudod csinálni. Rendben van? Parisa ismét csak bólintott. – Horace! – szólt Endelle a gyógyászmesterhez. – Mennyi idő kell még, hogy Marcus teljesen harcra kész legyen… de úgy keményen? Horace kimerülten pillantott Endelle-re. – Ha jó sok kaját hoznak neki, meg Gatorade-et, akkor szerintem egy óra múlva rendben lesz… persze, ha továbbra is zavartalanul folytathatjuk a gyógyítást. Parisa ámultán nézett Horace-ra. – Azt mondta, Gatorade? Ezt komolyan is gondolta? – Számára ez olyan röhejesen hangzott, hogy hangosan felnevetett. Persze mindenki úgy nézett Parisára, mintha elment volna a józan esze, ezért visszafogta magát, de azért időnként fel kuncogott. Tényleg azt mondták, „Gatorade”? – Szóval van még egy óránk – mondta nyugodtan Endelle, és Marcusra pillantott. Parisa is Marcusra nézett. A harcos szemmel láthatólag jobban festett már. Hát igen… már Parisa is könnyebben lélegzett. Havily teljesen elvesztette az időérzékét.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
287
Mikor ismét felébredt – vagy inkább csak visszatért az öntudata fogalma sem volt, mióta tartják fogva. Crace folyamatosan adagolta neki a drogokat, mindössze ennyit tudott. De muszáj volt valamire emlékeznie, mi az, amit megtehet… és amit nem, de képtelen volt összeszedni a gondolatait. A szemét nem nyitotta ki, mert egyre hallotta a kalapács ütemes csattogását a fémen. Szóval ez a rohadék most is a kovácsműhelyében van, és újabb bilincseket kovácsol. Csupán arra emlékezett, hogy Crace kovácsműhelyében van, az a szarházi elrabolta őt. Megfordult már a fejében, hogy egy áttűnéssel meglép a fenébe, de képtelen volt rá. Bármi volt is az a drog, amit Crace adagolt neki, de attól olyan gyengének érezte magát, hogy nem tudta kellő időre összeszedni a gondolatait, ami kellett volna a mentális parancshoz. Megpróbált visszaemlékezni arra, hányszor ébredt fel és mi történt ilyenkor. Ó… hát persze. Crace ilyenkor odament egy gépezethez, ami tőle jobbra volt, megnyomott egy gombot és nyugodalmas jó éjszakát kívánt. Ő pedig másodperceken belül elvesztette öntudatát. Küszködve próbálta észben tartani, nehogy megmutassa, hogy ébren van. Ezt meg tudja csinálni… Lassan és egyenletesen lélegzett. Csak lassan… és egyenletesen… Összeszedte azt a keveset, ami elméjéből zavartalan maradt, és próbálta kigondolni, hogy mászhatna ki ebből a csávából. Abból, amit eddig látott, arra következtetett, hogy valami földalatti barlangban van, amit valószínűleg sziklából robbantottak ki. Igyekezett lélekben megnyugodni, lazított. Teste ugyan igencsak sajgott, de tudta, hogy nem szabad nyöszörögnie. Mert ha nyöszörög, újabb adag drog következik. Gondolatban visszakalandozott oda, mikor Crace megjelent a bombájával. Gondolatait azután Marcusra összpontosította. A harcos nem élhette túl a robbanást. Ugyan megfordult, hogy elrohanjon, de a bomba ugyanabban a pillanatban robbant fel, mikor Crace egy áttűnéssel idehozta őt. Havily mély lélegzetet vett. Szembe kellett nézni egy szörnyű ténnyel – Marcus valószínűleg meghalt a robbanás következtében. De az utolsó pillanatban még elfutott a tó felé, hogy távol legyen a
288
CARIS ROANE
nézőseregtől. Az ő párja, az ő harcosa úgy halt meg, hogy megmentette egy csomó ártatlan vámpír életét. És a tudat, hogy minden kétséget kizáróan elvesztette Marcust, jeges kézzel markolt a szívébe. Könnyek törtek elő zárt szemhéja alól, és csak remélhette, hogy Crace ezt nem veszi észre. Marcus nincs többé. Sajgó fájdalom hasított szívébe. Most eszébe jutott az elmúlt pár nap, majd az előző négy hónap. Keményen dolgozott… igen… és elkötelezte magát amellett, hogy változásokat hozzon Endelle adminisztrációjába, a háború alakulásába. Ám nem kötelezte el magát az életnek… azért, hogy éljen. Pontosan ezt mondta neki Marcus, mikor próbálta elmagyarázni, mi az oka annak, hogy nem képes megkettőzni önmagát. Mi legyen hát? Éljen, vagy tűnjön el a saját maga alkotta falak biztonságában és éljen fél életet? És most, a falhoz láncolva, száz év óta először úgy döntött, valós életet fog élni. Miután ezt eldöntötte, erős elhatározás született benne, hogy valahogy megtalálja a kiutat ebből a slamasztikából, a gonosz börtönéből. Minthogy még senki sem jött érte – sem Endelle, sem a Vér Harcosai közül bárki –, elárulta neki, hogy Crace kovácsműhelyét pajzsok védik. Ha tehát ki akar innen jutni, a saját erejéből kell megtennie. Bármilyen gyenge is volt most az agya, az igazság megvilágosodott előtte. Ha ketté tudná osztani magát – két testi valóságba akkor találkozhatna Endelle-lel a sötét foltban. És ha találkozna Endelle-lel, együtt dolgozhatnák ki a tervet, hogyan hatolhatnának át a pajzsokon. De ez csupán saját magától függött. Marcus csaknem eszét vesztette. Teljesen felépült. Három óra telt el azóta, hogy Horace gyógyultnak nyilvánította. Három óra, és még mindig nem találták meg Havilyt. Piszkosul ki volt akadva. Megevett egy egész sajtos pizzát, megivott egy doboz Gatorade-et, ám Endelle még Parisa segítségével sem tudott Havily nyomára akadni.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
289
Nyugtalanul járkált fel és alá, kezében mintha kardjának markolatát szorongatta volna. Harcos bajtársai még mindig ott voltak vele, mindegyiknél kard és tőr. Endelle is a közelben volt meditatív állapotban és a sötét folton át kutatott. Meg volt győződve arról, hogy Greaves földalatti katonai központját súlyos pajzsok védik, ezért Parisa hiába adott időről időre képet Havily hollétéről, Endelle mégsem tudott a nyomára bukkanni. Parisa legalább tudatta Marcusszal, hogy Havily életben van. Kurvára sovány vigasz… Egy idő után Marcus ragaszkodott ahhoz, hogy Parisa mutassa meg neki is azt a kukkolós ablakot, mert Havilyhez fűződő erős kapcsolata miatt talán egy áttűnéssel nála teremhet. Ám a leány látványától csaknem hanyatt esett. A falhoz bilincselték, ahogy azt Parisa már elmondta, holtsápadt volt és öntudatlan. De bármilyen erővel is próbálta, képtelen volt odajutni hozzá. Így hát Endelle-re és a trükkös fekete foltbéli vadászatra kellett hagyatkoznia. Endelle meg volt győződve arról, hogy mihelyt ily módon kideríti Havily tartózkodási helyét, áthatol bármilyen pajzson, és behúzza a lányt a sötét foltba. Utána már bármeddig ott tarthatja. Csupán egy probléma volt: az illetőnek ugyanott kellett kilépnie a sötét foltból, ahol belépett. Ez azt jelentette, hogy Havilynek előbb vissza kell térnie a börtönébe, ha el akarja hagyni a sötét foltot. Ám fennállt a remény, hogy miután Endelle megtalálja Havilyt és a sötét foltba viszi, odaviheti Marcust is. Ily módon a harcos telepatikus kapcsolatot létesíthet a lánnyal, melynek segítségével egy áttűnéssel egyenesen Crace kovácsműhelyében teremhet. Pillanatnyilag ez volt a terv. – Jelentést kérek! – mordult fel Marcus, abbahagyta a járkálást, és egyenesen Parisára nézett, aki Medichi ölében ült. Sápadt volt, és láthatólag félelem töltötte el, de a kukkoló ablakát folyamatosan nyitva tartotta, amiért Marcus igen hálás volt neki. – Még mindig öntudatlan – felelte Parisa –, a fapadon ül, lélegzik. Crace most épp nincs mellette.
290
CARIS ROANE
– Helyes – mondta Marcus, majd ismét járkálni kezdett fel és alá. – Azt tudomásul kell vennünk: ez a rohadék nem fogja magára hagyni Havilyt. Tehetetlennek érezte magát. Endelle-re pillantott, és kettejük telepatikus kapcsolatán át kérdezte. Van valami? Sajnálom, harcos, de a sötét foltnak is vannak határai. Ha Havilynek valami módon sikerülne hívni engem, vagy meg tudná kettőzni saját magát, akkor azt hiszem, odajuthatnék hozzá. De Havily most nincs abban a helyzetben. Azért nem adjuk fel, és hazahozzuk a lányunkat… ezt megígérem magának. Tudom, sóhajtott fel Marcus. A Havily testét borító gézt már átáztatta a veríték, mert erőteljesen izzadt azóta, hogy rájött: a menekülés egyetlen útja, ha sikerül megkettőznie önmagát és belép a sötét foltba. De ez már órákkal ezelőtt volt. Teremtőm, segíts! Engedd el magad. Próbálta… ahogy csak bírta. Engedd el magad. Próbálta emlékezetébe idézni, amit Endelle-től tanult, valamint amit akkor érzett, mikor Marcus elbűvölte őt. Most ismét arra az élményre összpontosított. Mikor Marcus abba az állapotban hozta őt, igazából nem volt akarata, ez bizonyos, de volt ott valami más. Világosság gyűlt az agyában, egyetlen szó ugrott be. Pajzsok. Ez a szó villámcsapásként hatolt a tudatába. Már pontosan tudta, mit kell tennie. Ám most egy pár súlyos harci saru tűnt fel előtte, egy kéz ragadta meg a hajánál fogva és felemelte a fejét. – Ó, szóval felébredt. Helyes. Szükségem van magára, és most nem csupán a vérére gondolok. Azzal kioldotta a szíjat, ami a falhoz szorította Havilyt, felpattintotta a bilincseit. A lány olyan gyenge volt, hogy előrebukott a pádról. Félelem söpört rajta végig, mikor Crace mindkét tűt kitépte a karjaiból. Aztán a hátára fordította, közben Havily feje a kőfalnak ütődött.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
291
– Mit is mondhatnék – kiáltotta Crace. – A maga vére teljesen feltüzel engem. Havily túlságosan gyenge volt, ezért mozdulatlan maradt. Ám lehunyta szemét, miközben Crace széttárta a lábait, és teljesen lezárta mentális pajzsait. A következő pillanatban megkettőzte önmagát, és ugyanabban a fekvő testhelyzetben a sötét foltban termett. Egyedül. Ebben a térben azonban elméje teljesen tiszta volt. Érezte elsődleges önmagát és Crace izmos térdeit, amint belső combjainak feszültek. Havily Endelle nevét kiáltotta. Három másodperccel később Endelle ott termett, megállt előtte, körülötte aurájának vakító arany csillogásával. – Marcus! – kiáltott fel Endelle, majd intett a karjával, és a harcos máris ott volt. Elevenen. Marcus él? Igen, Marcus életben van! Havilynek gyorsan kellett cselekednie. – Crace levette rólam a bilincseket, de a padlóra fektetett… és még mindig drogok hatása alatt vagyok. – Milyen könnyen mozgott és beszélt így a másik valóságában! Marcus felmordult, két kezét Havily arcára tette. – Mutasd! – Mire Havily lehunyta a szemét, és másik önmagára összpontosított. Minden átáramlott Marcus tudatába: a helyszín, a kovácsműhely elviselhetetlen hősége, a kemény kőpadló, a párás levegő… Marcus megcsókolta Havilyt. – Pár másodperc, és veled leszek. – Azzal Endelle-hez fordult. – Küldjön vissza a Fesztivál helyszínére. Onnan már eljutok Havilyhez. Endelle bólintott, Marcus pedig eltűnt. A főnökasszony Havilyhez fordult. – Térj vissza elsődleges önmagadhoz. Tégy meg mindent, hogy életben maradj és mindkettőtöket épp bőrrel mentsd ki, mikor Marcus megjelenik ott. Crace nagyon erős. Úgyhogy Marcusnak szüksége lesz rád, máskülönben egyszerűen csak visszahoználak ide a sötét foltba. Értesz engem? – Igen. – Azzal Havily lehunyta a szemét és visszatért igazi testéhez. Kinyitotta a szemét, Marcus pedig – mint valami istenség – ott állt Crace fölött. Kezével odanyúlt, hogy megragadja a szörnyeteg hosszú haját és talpra rántsa.
292
CARIS ROANE
Marcusnak nem volt ideje arra, hogy térgörbítéssel a kezébe kapja a kardját. Ehelyett felrángatta és eltaszította azt a szarházit Havilytől. Aztán hátralendítette az öklét, és egy irtózatosan kemény jobbhoroggal találta el Crace állát. A vámpír feje hátravágódott és bár tántorgott, összeszedte magát, és ökle máris kilőtt Marcus felé. Marcus elhajolt, épp csak annyira, hogy az ütés lecsúszott a válláról, mire Crace egyensúlyát vesztve botladozott előre néhány lépést. Marcus a karjánál fogva kapta el, ismét felrántotta, majd a bordái közé csapott az öklével, mire éles reccsenést hallott. Crace azonban csak röffent egyet. Szája körül véres volt, de Marcus mindjárt rájött, honnan származik a vér… különösképpen, mert Crace szemében eszelős fény gyulladt, és láthatóan nem érzett fájdalmat. A kurva életbe! Crace Havily vérét szívta. A francba… Havily nézte a küzdelmet. Oldalára fordult és megpróbált minden erejével hátrahúzódni a fal felé. Ám nagyon gyenge volt… Segíteni szeretett volna, de mit tehetett? Még a karját sem tudta felemelni, és önmaga megkettőzése annyira lefárasztotta, hogy letargikusabb állapotba került, mint korábban. A két férfi mellé zuhant a padlóra. Crace volt felül, és súlyos ütéseket mért Marcus arcára. Havily hallotta a csattanásokat. Aztán az ütlegek abbamaradtak, Marcus a kövezeten feküdt a hátán, Crace rajta térdelt. Mosolygott az a rohadék, veríték csörgött végig porcelán bőrén, izmait játszatta, hosszú és hegyes vámpírfogai kimeredtek. A valóság végre megerősítette Havily elméjét. Marcus meg fog halni. Crace pofonütötte a harcost. Marcus szeme be volt dagadva és vérzett. – Havily… – suttogta feldagadt, véres ajkai között. – Sajnálom… Havily azonban tudta, mit kell tennie, mégpedig igen gyorsan. Ismét ellazult, leeresztette mentális pajzsait, és egy suhanással a sötét foltban termett, Endelle-t szólította.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
293
Endelle két másodpercen belül ott termett, Havily pedig elmondta neki a helyzetet. Endelle bólintott, majd pár másodperccel később Luken jelent meg. – Mutasd, hol van! – kiáltott fel a harcos. Kék szemei szikráztak. Havily Luken arcára tette a kezét, ahogy azt korábban Marcusszal tette, így átsugározta agyába a kovácsműhely helyszínét. Luken elmosolyodott. – Elkapom, ne aggódj! Most térj vissza elsődleges önmagadhoz, hogy aztán mielőbb kihozzunk onnan. Havily egy suhanással visszatért, feje szédült. Crace még mindig a padlónak szegezte Marcust… és még mindig mosolygott. Egy másodperccel később azonban Luken tűnt fel a háta mögött, karddal a kezében. Gyönyörű látvány volt így, és most Havily volt az, aki elmosolyodott. – Hé, seggfej! – szólt Luken Crace-re. Crace úgy emelkedett fel Marcusról, mintha lebegne. Marcus is felemelkedett… legalábbis ülő helyzetbe. Aztán a lány felé fordult. – Havily – szólt rekedten. Havily azonban nem tudta levenni a tekintetét Lukenről, ahogy Crace-szel szemben állt. Luken kardja varázslatos gyorsasággal kezdett el táncolni a kezében. A harcosok közül ő volt a legnagyobb, Crace emberére talált benne. Crace lesunyta a fejét, majd ő is kardot kapott a kezébe. Még vihorászott is, azonban rosszul mérte fel az ellenfelét. Luken természetfeletti gyorsasággal mozgott, és suhogó kardja ívben csapott le, majd átszelte Crace nyakát, mintha csak a levegőt hasította volna. Havily elfordította a tekintetét. Nem kívánta látni a végeredményt. Már az is épp elég volt, mikor hallotta, hogy Crace feje puffan a kőpadlón. Marcus bizonytalan lábakkal állt talpra, megállt Havily előtt. Aztán karjába fonta a lányt és felemelte. Havily érezte az édeskömény csodás illatát. – Eljöttem érted. – Aztán bajtársa felé fordult. – Azaz eljöttünk érted, és visszaviszünk.
294
CARIS ROANE
Havily érezte az áttünést. A következő pillanatban a Fesztivál színhelyén voltak. Luken tűnt fel Marcus jobbján, Havily feléje nyújtotta a karját. – Köszönöm – mondta halkan dünnyögve, Luken pedig megragadta a kezét. Havily arcán könnyek gördültek végig. Zokogást hallott bal oldalról, lassan odafordult. Parisa volt az, akit Medichi tartott a karjában, a lány pedig a mellkasára hajolva sírt. Alison Parisa fején nyugtatta kezét. Kerrick a közelükben állt, kezében kivont karddal, őrködött mindhármuk felett. A többi Harcos szintén kivont karddal állta körbe őket. Endelle egyik kezével Kerrickre támaszkodott… hiába, a sötét foltban való kalandozás mindig sok energiát vett ki belőle. – Csak egyet akarok tudni – kiáltott fel Endelle. – Meghalt az a rohadék? Elkapták őt? Marcus a fejével intett Luken felé. – Ő kapta el. Crace nem okoz már több problémát. – Marcus mélyet sóhajtott. – Kösz, Luken. – Helyes – vakkantotta Endelle, majd körülnézett. – Na jó… elég ebből a szarságból. Tűnjünk innen a fenébe. – Azzal felemelte az egyik karját, és Havily már csak azt vette észre, hogy a következő pillanatban az egész csapat a Medichi háza előtti pázsiton állt a még mindig meglévő védőköd alatt. Havily érezte, hogy Marcus a karjából leteszi őt a fűre. Az agyára nehezedő ködön át is tudta, hogy még mindig a vékony gézszerű anyag borítja a testét, semmi más, de ez most valahogy nem izgatta. Marcus átfogta a vállát, másik kezével végigsimított a karjain, csuklóin, majd a lábain. – Minden rendben, életben vagy és rendbejössz. Mondd… Crace… ? Marcus tett már ilyet korábban is. Eljött hozzá aznap, mikor Crace megtámadta őt a saját házában, s utána egy csomó kérdést tett fel: Jól vagy? Megsérültél? Hozzád nyúlt ez az alak? Ez volt közöttük az igazi kezdet. És Marcus megint itt volt. Életben! Jó ég… mennyire szereti őt.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
295
– Jól vagyok – mormolta Havily kiszáradt szájjal. Marcus ismét a karjába fonta és magához emelte. – Azt hittem… meghaltál – suttogta a lány a harcos nyakába. – Nem haltam meg – sóhajtotta Marcus. – És eljöttél értem. – Igen, mindannyian. Mind téged kerestünk. Havily körbenézett. Ott volt mindenki… Endelle, Parisa és Alison, valamint a Vér Harcosai. Medichi még mindig a karjában tartotta Parisát, Kerrick pedig a breh-je köré fonta a karját. Luken Havilyt nézte, szemében oly sok gyöngédséggel, ám szomorúsággal is. A többi harcos távolabb maradt… talán azért, mert Havily csaknem mezítelen volt, leszámítva azt a ritkás gézszövetet. De Havilyt ez most egy cseppet sem érdekelte. Hálás volt azért, hogy életben volt… – Hogy csináltad, Havily? – kérdezte Marcus. – Hogy sikerült kettéosztódnod? Havily kissé huncutul mosolyodott el, végül sikerült a kezét felemelnie annyira, hogy megérinthette Marcus arcát. – A pajzsaimmal – mondta még mindig nehezen forgó nyelvvel a drogok hatása miatt. – A legerősebb tulajdonságom… az volt a legnagyobb gyengeségem. Teljesen… le kellett zárnom a mentális pajzsaimat… hogy megtaláljam az utat a sötét foltba. Hát nem… ironikus? – Valami csodás – felelte Marcus egyik kezét a mellkasára szorítva, a másikkal pedig szorosan átkarolva Havily vállát. – Azt hiszem, átkozottul csodás ez az egész.
Havily a Marcusszal közös hálószobájuk mennyezetét bámulta. Három nap telt már el így Medichi villájában. A szervezetébe került
296
CARIS ROANE
drogok és a vérveszteség nagyon legyengítették, és a gyógyulási folyamat nagyon lassú volt… még egy vámpírhoz mérten is. Az első két napot teljes egészében átaludta, csak rövid időszakokra riadt fel álmából, s akkor hangosan felkiáltott. Marcus ilyenkor szorosan magához vonta, megsimogatta és megnyugtató szavakat suttogott a fülébe. Aztán csak aludt és aludt… Mikor aztán eljött az idő, hogy már ébren maradt nappalra, Marcus megcsókolta és megígérte, hogy csinál neki kaját. Havily elmosolyodott a gondolatra, hogy Marcus, Marcus Harcos, aki a Halandók Földjén egy multimilliárdos pénzügyi birodalom feje, korábban a Vér Harcosa reggelit készít neki, Havily Morgannek. Ugyan kicsoda ő?…. egy alkalmi Összekötő Tiszt, jelenleg Endelle első számú titkárnője, egy vámpír, akinek a vére valamelyest hasonló a haldoklók véréhez, és rendelkezik azzal a képességgel, hogy kettéossza önmagát, és második teste valóságban be tud lépni a sötét foltba. Most már nyugodtabb volt, az alvás sokat segített. Érezte, hogy megváltozott, de valahogy nem tudta eldönteni, mi lesz a következő lépés az életében. Valamin muszáj változtatni… de vajon min? Régi énjének egy része… a haszontalanabbik… végleg meghalt Crace kovácsműhelyében. Nyílt az ajtó, és Marcus lépett be, kezében tálcával. Havily pillantását az a hosszú szárú piros rózsa vonzotta, mely egy rövid vázában állt. A virág jobbra, balra billegett Marcus léptei nyomán, és úgy látszott, az egész rögtön felborul. Havily elmosolyodott, szíve repesett. Szerette Marcust… ó, Teremtőm, mennyire szerette. És most megértette, mi az, ami megváltozott benne… a szeretni tudás képessége kitárulkozott benne olyannyira, hogy az egész világot magához tudta volna ölelni. Már nem félt attól, hogy elveszíti Marcust. – Jól vagy? – kérdezte tőle Marcus, miközben megkerülte az ágyat. – A bőröd nagyon kipirult. Talán lázad van? – A láz igen ritka volt a vámpírok életében, ezért a férfi aggódni látszott, miközben ezt kérdezte. Havily felült, egy vánkossal támasztotta ki a hátát.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
297
– Jól vagyok – felelte. Marcus fekete gyapjú öltönyében – melyet tökéletesen az ő alakjára szabtak – úgy festett, mint valami milliomos üzletember. Csakhogy senki sem öltözött így júniusban Phoenixben. Havily szíve elszorult. Hová készül Marcus? Lehetséges lenne, hogy elhagyja a Másik Földet? Felsóhajtott, majd az ölébe vette a tálcát. Különös szagok csapták meg orrát, és erősen uralkodott magán, hogy ne húzza el a száját. A pirítós csúnyán megégett, és a kávé – mely zavarosnak tűnt – a csészealjra löttyent. A tojásokon barnás csíkok látszottak. – Hát ez csodásán fest – mondta végül. De pillantása ismét a férfi öltönyére siklott. Vajon hová és miért megy el? A szíve is belesajdult. Marcus a tálcára pillantott, arca grimaszra húzódott. – Mindent én csináltam, úgyhogy elnézést kérek. Havily megfogta a kezét. – Köszönöm szépen… de ugye itt maradsz és beszélgetünk? – Nos… az a helyzet, hogy mennem kell. Hát erről van szó… Havily szíve elszorult, szinte a lélegzete is elakadt. – Ilyen hamar? Marcus az ágy mellé térdelt, és megfogta Havily kezét. – Egy-két nap és visszajövök. Ne aggódj. Havily bólintott. Marcus félresimította egyre hosszabb haját az arcából. – Nézd, egy csomó üzleti ügyet kell elintéznem a Halandók Földjén. A helyettesem jó ideje sürgős üzenetekkel bombáz. Sok dologban kell dönteni. A lány ismét csak bólintott. – Hát persze. – Dönteni muszáj. – Havily, visszajövök – folytatta Marcus. – Méghozzá végleg… azt akarom, hogy tudd. Könnyek törtek elő Havily szeméből. – Aha – mondta, és harapott egyet a pirítósból, majd ivott egy kortyot a kávéból. Aztán ismét Marcusra nézett. A férfi homlokráncolva pillantott az reggelire. – Sajnos semmit se értek a főzéshez. Nem árt, ha ezt tudod rólam. – Nem baj, én tudok, de azért nagyon szeretem az éttermeket.
298
CARIS ROANE
Marcus ránézett és elmosolyodott. Aztán megfogta Havily kezét, és megcsókolta az ujjait. – Annyi mindent akarok mondani neked, csak nem ma, nem így, és semmiképpen sem megégett pirítós mellett. – Menned kell – mondta Havily, majd ismét kortyolt a kávéjából. Hát igen… most engednie kell Marcust, hadd menjen. Marcus felállt. – Megkértem Alisont, hogy vigyázzon rád. Azt mondta, hívhatod őt éjjel-nappal, amikor csak szükséged van rá. Parisa is a villában marad, míg Endelle ki nem süti, mi legyen vele. Medichi is rajtad tartja majd a szemét. – Parisa ugyan nem mondott semmit, de szerintem abban reménykedik, hogy hamarosan megint órát adok neki repülésből. Marcus arca ellágyult. – Hívd Alisont, amikor csak szükségét érzed, rendben? Nem örülök, hogy így kell téged itt hagyjalak. – Minden rendben lesz velem. Menned kell, hát menj. Marcus a lányhoz hajolt, és még egyszer megcsókolta. Aztán egy hosszú pillanatig nézte őt, majd felegyenesedett, elmosolyodott, felemelte a karját és eltűnt. Marcus az otthonában termett, a Bainbridge Islanden. A ház sötét volt. Hát persze… Phoenixben ragyogóbban sütött a nap. Bár a június Seattle körzetében is gyönyörű hónap volt, azért hiányzott neki a sok napfény. Átsétált a szobákon. Szerette volna, ha Havily is ott lehetne vele, már ha kellően biztonságossá tudná tenni számára ezt a helyet. De majd beszél Endelle-lel, hátha hajlandó lesz ide is olyan csodálatos védőködöt küldeni… legalább egy éjszakára. De vajon Havily hajlandó lesz vele jönni? Egészen biztos volt benne, hogy igen, de hát a fenébe is… bármi közbejöhetett, és még mindig nem tudta, vajon a lány róla alkotott lesújtó véleménye kellően megváltozott-e, és valóban megbízik benne. Épp ezért jött vissza a Halandók Földjére. Mert ha Havily tényleg hajlandó lesz vele tartani, akkor neki bizonyítania kell.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
299
Bevonult a könyvtárszobájába a páncélszekrényéhez, elforgatta a kombinációs számtárcsákat, majd kinyitotta az ajtót. Ötven éve volt már meg ez a páncélszekrény. Régi barátok voltak… Előhúzta az átruházási dokumentumokat tartalmazó irattartót. Benne volt minden, ami ahhoz kellett, hogy Ennis átvegye a Sumer Enterprises vállalatot. A dolog érdekessége az volt, hogy már három és fél hónapja elkészíttette ezeket a dokumentumokat. Mintha csak tudta volna, hogy élete végérvényesen megváltozott attól a pillanattól kezdve, hogy orrát megcsapta Havily illata. Becsukta a páncélszekrényt, és elfordította a számtárcsát. Voltak abban a széfben drágakövek, gyönyörű nyakláncok és karperecek. Ezeket a jövőbeni nők számára tartogatta, akiket majd megkefél. Meg sem fordult a fejében, hogy közülük egyet is Havilynek adjon. Majd odaadja egy jótékonysági árverésre, ahol valami jó célra gyűjtenek pénzt. Havily számára valami egészen mást tartogatott. Felhívta Ennist, és megbeszélt vele egy találkozói Seattle-ben. Egy órával később üdvözölte Jane-t, majd bement az irodájába. Ennis a nagy főnöki karosszékben ült a hatalmas üveg dolgozóasztal mögött. Lábát keresztbe tette, könyökkel a szék karfáin támaszkodott, kezét ölbe tette. Lustán hintázott a forgószékkel jobbra-balra. Gúnyos mosolya a szeméig húzódott… Ennis mindig a szemével nevetett. – Te kis szarhárzi – köszöntötte őt Marcus, szintén mosolyogva. – Nos, talán hoztál nekem valamit aláírni, vagy mi a fasz van? Marcus odadobta a dokumentumokat az öt centi vastag üveg asztallapra. – Biztos, hogy ezt akarod? – Hát hogy az ördögbe ne. Már vagy egy évszázada… vagy tán nem vetted észre? – Dehogynem. Ennis kitette maga elé a dokumentumokat, kezdte aláírni azokat. Megállás nélkül. Még csak el sem olvasta. – Szóval nem olvasod át ezeket az elmaradhatatlan nagyítóüvegeddel? Ennisnek ekkor megállt a kezében a toll, úgy pillantott fel új üzlettársára.
300
CARIS ROANE
– Marcus, az elmúlt ötszáz évben megismert vámpírok közül a te elfuserált lelkivilágodat ismerem a legjobban. Ha eljön az a nap, hogy el kell olvasnom a veled kötött megállapodásokat, az azt jelenti, hogy már a haldoklók vérét iszom. Értesz engem? Marcus elvigyorodott. – A Sumer cég a tied. Hat hónap múlva találkozunk. Nem adásvétel volt, csupán a jogkörök átruházása és nagyobb százalék a profitból. Marcus már épp elég vagyont szerzett az általa felépített üzleti birodalomból, hogy elboldoguljon párezer évig. Majd benéz ide minden hat hónapban, csak azért, hogy lássa, nincs-e rá szüksége Ennisnek valamiért. – És innen hová mész? – kérdezte Ennis. – Elveszed feleségül a leányzót? – Hát… azt hiszem, jobb dolgom is van a házasságnál. Ennis felvonta a szemöldökét, ám Marcus már tudta, hogy itt nincs több mondanivalója. – Töröld majd Jane memóriájából ezt a találkozást – mondta még Marcus, majd felemelte a kezét és eltűnt. Számára a következő állomás Vancouver Island. Másnap Havily Endelle íróasztala előtt állt, és a másik dimenzióba átlépett vámpír életében most először nem félt ettől az asszonytól. Ám mégis nyugtalan volt, mintha valami nem lenne rendben, csak éppen nem tudta, mi az. Egy szempontból minden megváltozott Havily számára. – Kábult vagy még? Havily a fejét rázta. – Már egyáltalán nem. A nagyasszony Havily mögé pillantott. – Marcus meg hol a faszban van? – Nem tudom. Tegnap elment. – Micsoda? – Endelle talpra ugrott, szeme szikrát szórt, miközben két öklével a márvány asztallapra támaszkodott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
301
– Szóval visszatért a Másik Földre? Azt akarod mondani, nem tudod elérni, hogy az embered nyugton maradjon a seggén? Mi a fasz van veled? Havily előbb csak mosolygott, majd felnevetett. – Tudja, magában annyi a kedvesség, mint egy fapapucsban. Endelle hátrébb húzódott az asztalától, és az ablakokhoz lépett. Sárga miniszoknyát viselt és pántos felsőrészt, mely első ránézésre óriáskígyó bőréből készült. Egy hosszú, feszült pillanat után Endelle azt mondta: – Marcusra itt van szükségünk. – Tudom. De ami még fontosabb, ő is tudja. – Akkor meg hogy az ördögbe hagyhattad, hogy elmenjen? Hiszen érzi az illatodat, a kurva életbe! – Igen… így van. És ha ez esetleg megnyugtatja, Marcus azt mondta, visszajön… méghozzá végleg. Endelle erre szembefordult vele és rámordult. – És ezt miért nem mondtad rögtön? Na, de különben le van szarva… Marcus visszajön, ez itt a lényeg. – Azzal összecsapta a két kezét. – Akkor megint nyolcan lesznek a Vér Harcosai a harc mezején. Végre talán elérhetünk valamit. – Pillantása Havily tűsarkaira esett. – Különben tetszik a cipőd. Havily már majdnem elmosolyodott, de korábbi nyugtalansága ismét nyomasztani kezdte, és jól tudta, miért. Mély lélegzetet vett… Endelle-nek nem fog tetszeni, amit mondani készült: – Szerintem Marcusnak nem kellene visszatérnie a csatamezőkre, és véleményem szerint nagy hiba lenne az ön részéről, ha ezt forszírozná. Nos… ha Havily azt gondolta, hogy látta már Endelle-t igazán feldühödni, akkor most tanúja lehetett annak, milyen az, mikor ez a nő végképp kijön a sodrából. A főnökasszony tornádóként rohangált körülötte, füstölgött, és úgy üvöltözött vele, mintha épp azt közölte volna, hogy átáll Greaves oldalára. – Igenis, a csatamezőn van rá szükségünk, és ha azt hiszed, hogy idejöhetsz és megmondhatod nekem, hogyan tegyem a dolgaimat csak. azért, mert te az ő breh-je vagy, továbbá ha azt hiszed, hogy Marcus
302
CARIS ROANE
Harcos elégedett lesz, ha nem megy ki minden éjjel harcolni, akkor az a kurva nagy szerelem elvette az eszedet! – Endelle szeme teljesen kidülledt. A kitörő vihar ellenére Havily még mindig nem félt. Talán mert tudta, hogy ebben az egy dologban tényleg igaza van. – Pontosan erről van szó, Endelle asszony. Ha megparancsolja Marcusnak, hogy menjen harcolni, ő menni fog. – Akkor meg mi a faszról papolsz itt nekem? Ne is foglalkozz ezzel… Marcus visszatér a Vér Harcosaihoz és punktum. Háború van, Morgan, nekünk meg szükségünk van Marcusra és kész, az istenit! Havily annyira biztos volt abban, amit mondani akart, hogy még a szeme sem rebbent, csak kihúzta magát, és azt mondta: – Endelle asszony, maga tényleg pocsék legfőbb vezetőnek. Havily mintha atombombát robbantott volna ezzel. Endelle természetfeletti sebességgel rohangált ide-oda, hangja több frekvencián rezgett, miközben üvöltött. Havily a kitörő dühroham kellős közepén állt, és egy pillanatig arra gondolt, egyszerűen eltűnik a sötét foltban, ott várja meg, míg a dühkitörés lecsillapodik. Csakhogy jó esély volt rá, hogy Endelle is követi őt oda. Így hát csak várt. Mikor végre Endelle pár centire az arcától zihálva meg állt, Havily elmosolyodott. – Akkor befejezhetem a mondandómat? Endelle fogcsikorgatva morogta: – De ajánlom, hogy valami jobbal állj elő! – Nos, mint már mondottam, legfőbb adminisztrátornak maga pocsék. Legalább ennyit elismer… de csak nekem? – Mi a faszra akarsz kilyukadni, Morgan? Tudod, te mindig is értettél ahhoz, hogy totál kiakassz engem. – Régebben azt hittem, azért van, mert csalódást okoztam magának. De most már másképp látom. Egyforma a temperamentumunk. Erre azon a napon jöttem rá, mikor arra próbált megtanítani, hogyan kettőzzem meg magam. Nos, azelőtt még sosem beszéltem csúnyán. Endelle a szemét forgatta.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
303
– Ennek a beszélgetésnek semmi értelme. Marcusra a harcban van szükségünk. Ezt még egy hülye is láthatja. Havily így folytatta: – Tudja ön, mit csinál Marcus a Halandók Földjén? – Sikeres import vállalata van. – Nem egészen erről van szó. – Akkor pontosan miről? Világosíts már fel – szólt gúnyosan Endelle. – Egy egész birodalmat irányít. Vagy húsz nagyvállalata van, amit személyesen vezet, vagyis mindenhol ő az igazgatótanács feje, és általában ő irányítja a pénzügyi műveleteket. Mondhatnám, zseniális, amit művel… részben persze azért, mert vámpír. Nem sejti, hogy ezzel mire célzok? – Te aztán tudhatod, hogy kurvára nem szeretem, ha valaki rébuszokban beszél. – Oké… akkor kimondhatom nyíltan? – Igen. És Havily kimondta: – Át kellene adnia a tisztét Marcusnak. Endelle minden eddiginél hosszabban bámult Havilyre, és ezalatt egyszer sem pislogott. Mintegy három perc múltán visszament az íróasztala mögé, és leült a székébe. Aztán a feje hangos koppanással zuhant a márvány asztal lapra. Havily közelebb lépett az íróasztalhoz. – Tudja, ha így tenne, időnként azért aludhatna is egy kicsit. Endelle – még mindig az asztallapra szegezett állal – felpillantott rá. Pillantása szomorúnak látszott. – Aludni? Milyen lehet az? Havily csak bólintott. – Na látja… pontosan erről beszélek. Marcus elintézte az összes jogi ügyet, és miután három napi kemény munkával átküzdötte magát két különböző dimenzió bürokratikus rendszerén, az üzletemberek elegáns öltönyét végre rövid ujjú selyemingre – ezúttal szürkére – és rászabott nadrágra cserélhette.
304
CARIS ROANE
Aztán visszatért a Másik Földre… ezúttal azonban nem Medichi villájába, hanem Scottsdale-be, Kerrick házába. Nem csupán a Havilyvel való dolga volt az egyetlen, amit le akart rendezni. Ha tényleg vissza akar térni ide, akkor vannak még elvarratlan szálak. Megállt a verandán, nehéz szívvel, bűntudattal és az elvesztettek emlékével. Igyekezett megformálni a szavakat, hogy összeálljanak egy bocsánatkéréssé, de ugyan hogyan önthetné pár szóba mindazt, amit el akar mondani Kerneknek. A francba is… fogalma sem volt arról, hogy mit mondjon. Végül egyszerűen csak kopogtatott az ajtón, közben lehunyta a szemét. Gyors imát mormolt a Teremtőhöz némi bölcsességért, hogy megtalálja a helyes szavakat. Mikor azonban Kerrick ajtót nyitott, farmerban és nedves pólóban, a vállára omló nedves hajjal és a fejére tekert fehér frottír törülközővel, nem jött hang Marcus ajkára. A beszédkészsége teljesen cserbenhagyta. Az érzelmei azonban nem. Szeme pokolian égett, miközben harcostársára pillantott. Úgy érezte, mintha lándzsát döftek volna a szívébe. Kerrick lecsavarta a fejéről a törülközőt, és hagyta, hogy a földre csússzon. – Marcus! – Vállai kissé megereszkedtek, fejét jobbra-balra csóválta. – Marcus – mondta ismét, majd végül hozzátette. – Fivérem. Hogy végül miként történt, hogy szorosan összeölelkeztek Kerrickkel, Marcus maga sem tudta. A tervezett bocsánatkérésből egy szó sem jött az ajkára, mindössze ennyit volt képes kimondani: – Szerettem a húgomat. – Ahogyan én is szerettem őt – felelte Kerrick. Hisz ő volt, aki mindig is összekötötte kettejüket… Helena. – Túlzott harag dúlt bennem ahhoz, hogy józanul gondolkodjam – vallotta be Kerrick. – És ahogy te engem okoltál, ugyanúgy én is magamat. Marcus bólintott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
305
– Szerettem őt, és túl sok volt nekem elveszíteni őt is meg a gyerekeket is. Aztán meg sok volt már a harc is. Kerrick Marcus vállára tette a kezét. – Nekem nem kell magyarázkodnod. Hidd el, bármit is mondtál nekem akkor, én még súlyosabb dolgokat mondtam magamnak. – Nem kellett volna olyasmiket mondanom. – Mindegy most már. Az élet számít. Marcus bólintott. – Akkor hát… rendben vagyunk? – Teljes mértékben. Marcus ismét bólintott. – Helyes. Ez így helyes. Hátra pillantott, nyugat felé, a White Tank Mountains irányába, majd visszafordult Kerrickhez. – Lesz mit csinálnom. Kerrick erre elmosolyodott, csaknem felnevetett. – Hát az biztos. Adnék pár tanácsot, de… nem hiszem, hogy használna. Marcus bólintott. – Hát… valószínűleg nem. – Majd ő is felnevetett. – A francba, az a rohadt breh-hedden. Pedig azt hittem, az csak mese. – Pedig nem semmi, amit ebben ki kell állni – mondta Kerrick. A beszélgetés már kezdett volna megfenekleni, így aztán Marcus kihúzta magát. – Akkor majd később találkozunk, Kerrick. – Igen, később, fivérem. Marcus bólintott, felemelte a kezét, és eltűnt. Mikor megjelent Medichi villájának előcsarnokában, mellkasára tette a kezét. A fenébe is… fájt. Ez a fajta fájdalom jó érzés volt… de azért mégis fájt. Ami enyhített a fájdalmon, az két nő kacagása volt a távolból, a konyha felől. Egyidejűleg Havily kívánatos vadvirág illata áradt felé. Lehunyta a szemét, mélyen beszívta, most úgy érezte, hazaérkezett. A nőket az ebédlőben találta, mindketten egy-egy létra tetején álltak a hosszú ebédlőasztal két végén. Piros szerpentineket aggattak az öt méter magas plafonra.
306
CARIS ROANE
– Hát itt meg mi folyik? – kérdezte. – Talán valami buli lesz, vagy mi a szösz? Havily odafordult és ránézett, majd hangosan felkiáltott, és szó szerint Marcus karjába vetette magát a létra tetejéről. A férfi elmosolyodott, könnyedén elkapta, majd azt mondta: – Te aztán tényleg bízol bennem. Mi van, ha hátrébb lépek egy-két centit? – Sosem tennél ilyet. – Havily máris Marcus ajkára tapasztotta a száját. Irtó jó érzés, gondolta Marcus, ám ha így folytatják, akkor mindkettőjük nevében elnézést kell kérnie, mert muszáj a hálószobába vinnie a lányt. Fejét hátrébb húzta és Havilyre mosolygott. – Türelem – mondta végül. Aztán Parisára pillantott, aki a létra tetején ült, és igyekezett nem őket bámulni. – Hogy van, Parisa? – kérdezte tőle. A lány lepillantott rá, majd elmosolyodott. – Igazán jól, köszönöm. – Majd Havilyre nézett. – Repkedtünk. Havily ismét Marcus felé fordult, a nyaka köré fonta karját. – Látnod kellene! – kiáltott fel. – Parisa már olyan figurákat tud, amiket én egy évig nem tudtam megtanulni. Elképesztő érzéke van a repüléshez. Marcus egy mosolyt villantott Parisára. – Repülni nagyszerű. De úgy látom, itt valami party lesz. Mit ünnepiünk? – Zach szülinapját. – Hát ez remek. De látom, hirtelen elkomorodott, Parisa. Mi a baj? Parisa felsóhajtott. – Az, hogy Endelle is itt lesz a partyn. – Na, ne marháskodjunk… akkor ez lesz az első ilyen alkalom. – Hé – szólt közbe Havily. – Én hívtam meg. Marcus csak nevetett, aztán megkérdezte: – Na és te hogy vagy? – Tökéletesen – felelte Havily. – Hosszasan beszélgettem Endellelel, és sok mindent a helyére tettünk. Úgyhogy tényleg jól érzem magam. Marcus bólintott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
307
– Oké, ez eddig rendben, de én azt akarom tudni, kábult vagy-e még, maradt-e valami utóhatása a kovácsműhelynek? Havily a fejét rázta. – Nem… tényleg jól vagyok. Semmi kábultság. Csak örülök annak, hogy hazajöttél. – Én is. Mikor lesz ez a buli? Havily az órájára pillantott. – Fél óra múlva. A harcosok csak hétre mennek a dolgukra, addig itt tartjuk őket. Marcus mozgást látott a konyhában, majd Medichi jelent meg az ajtóban. Arca megfeszült, mikor Parisára nézett és tetőtől talpig végigmérte. – Jól van odafent? Stabil az a létra? Ne csináljam inkább én? Mire Parisa arca is igen feszültté vált, ajkait összepréselte. – Nem, köszönöm, jól vagyok. Igazán nincs miért aggódnia. Marcus Medichire pillantott. A harcos a poklok poklát állta ki. Persze normálisnak tűnt, ám Marcus pontosan tudta, hogy érez most… szeretne odamenni és átkarolni az asszonyát… de erre semmi esély. – Át kell öltöznünk. Mi lenne, ha ti férfiak végeznétek el az utolsó simításokat? Hát… ez már csak így van. Havily állt a pár közé… valószínűleg Parisa kérésére. Marcus máris küldte Havily felé. Ez Parisa ötlete volt? Neked kell közbelépned? Havily nem nézett rá, úgy küldte telepatikusan. Antony ötlete. Kész kínokat áll ki, és Endelle őrangyali feladatot bízott rá… meghatározatlan időre. Te jóságos ég. Hát igen… senki sem tudja, mi legyen Parisával, őpedig olyan elveszettnek érzi itt magát. Parisa lemászott a létráról. – Kész vagy? – kérdezte Havily. – Kész. Az új ruháidat veszed fel? – Naná.
308
CARIS ROANE
Marcus nézte, ahogy Havily kimegy a szobából, és igencsak nagy akaraterejébe került, hogy ne menjen máris utána. Oly sok mindent akart elmondani neki. Talán a szavak is segítenek majd, ám remélte… csak remélte… hogy amit Vancouver Islandról hozott neki, azzal igazán kimutatja majd szívének szándékát. Medichihez fordult, aki mellé lépett, hogy ő is nézhesse a két nőt, amint kart karba öltve indulnak a szobáik felé. Szeme csillogott, testéből hullámokban áradt ki a hő. Marcus felnevetett. – Jót tenne egy hideg zuhany, mi? – Csak ha olyan hideg, mint a sarkvidéken, más nem nyugtat meg. Jóságos ég. – Majd elhaló hangon tette hozzá. – Ez a lány még csak nem is beszél velem. Marcus megveregette a vállát. – Együtt érzek veled, haverom.
Havily szerette volna Zacharius Harcos egészségére emelni a poharát, ám valaki fogva tartotta. – Marcus, elengednéd végre a karomat? – kérdezte suttogva. Enyhe morgást hallott, aztán a karján enyhült a szorítás. Marcus, amióta csak meglátta Havily új ruháját, nem bírt magával… a vágy és a féltékenység között hánykolódott… és a lánynak ez tetszett. Ami Marcust illeti, ő volt az egyetlen vámpír, aki nyakkendőt vett fel. Szexisen festett elegáns ruhájában, ezzel igencsak elütött a harcosoktól. Mindez azt tükrözte, hogy élt az elmúlt kétszáz évben. – Zachra! – mondta Thorne és a harcosok mind felálltak. – Zachra! – visszhangzott körbe a teremben. Zach nem fogta össze hátul a haját, hagyta, hogy sűrű fekete fürtjei a vállára omoljanak. Olyan magas volt, mint Marcus, és kemény izmai
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
309
voltak – mint mindegyik harcosnak –, ám megjelenésében volt valami egzotikus, ami mindig magára vonta a hölgyek figyelmét. Mikor mindenki leült, ő felállt székéből. Megköszönte Parisának és Havilynek, amiért ilyen különlegessé tették ezt a születésnapot, majd Marcus felé emelte a poharát, majd azt mondta: – Fogadd a harcosok háláját. Meg akartuk köszönni neked, hogy védelmezed a mi szeretett Havilynket. Az elmúlt évszázadban ő volt a mi kishúgunk. Köszönjük, hogy hazahoztad. – Azzal körbepillantott az asztalon. – Marcusra! Havily szeme égett, miközben a harcosok ismét felálltak és felemelték poharaikat. – Marcusra! Most Marcus állt fel, tekintetét Lukenre szegezte, és felemelte a poharát. – Csakhogy most egyikünk sem lenne itt, ha te nem vagy, Luken. Hisz te mentettél meg mindkettőnket, és kivégezted Crace-t. Ezért az adósaid vagyunk. Akkor hát Lukenre! Újabb ováció következett az asztal körül. Luken bólintott, de elvörösödött, nem igazán szokott hozzá a dicséretekhez. Thorne ismét talpra állt, és Marcushoz intézte a szavait: – Van itt egy dolog, aminek végére kell járnunk, és most itt a remek alkalom. Fivérem, azt akarjuk, hogy gyere vissza. Csatlakozol hozzánk újból? Havily Endelle-re pillantott, tekintetük találkozott. Endelle egy biccentéssel jelezte, hogy „majd én elmondom” Havily is biccentett válaszként, ám szíve hevesebben kezdett verni. Vajon megérti-e majd Marcus a dolgok miértjét? Ezúttal Endelle emelkedett fel és intett Thorne-nak, majd Marcusnak, hogy üljenek le. A két harcos természetesen engedelmeskedett. Csodálatra méltó nő volt, erős, és valószínűtlenül magas a tűsarkú cipőiben… amolyan igazi amazon. – Ami Marcus visszatérését illeti, beleszólhatok ebbe én is?
310
CARIS ROANE
A harcosok szinte egy emberként kiáltották. – Nem! – De aztán kitört a nevetés. Endelle az asztalfőn állt, megvárta, míg a többiek elcsendesednek, és a figyelem rá irányul. Aztán végre vett egy mély lélegzetet és belekezdett: – Két nappal ezelőtt tudomásomra hozták, hogy abszolút és teljes mértékben alkalmatlan vagyok a Legfőbb Adminisztrátor tisztére. Mi több, az illető, aki ezt mondta nekem, volt olyan pofátlan és kijelentette, hogy adminisztrátorként pocsék vagyok. Bár Endelle félig mosolyogva és némiképp viccelődve mondta ezeket, a teremre halálos csend borult. A harcosok feszülten hallgatták, még Marcus is előre hajolt. Havily eközben Alisonra pillantott. A nagy együttérző a homlokát ráncolta, és kissé zavartnak látszott. Mindez megerősítette Havily abbéli hitét, hogy a harcosok ugyan egyetértenek Endelle kinyilatkoztatásával, de ugyanakkor készek harcba szállni érte bárki ellenében, aki becsmérelni merészeli a cselekedeteit. Santiago talpra állt, és előkapta rubinnal kirakott tőrét. – Nevezze meg azt a szarházit, aki ilyet mert mondani önnek. – Nos – folytatta Endelle –, köszönöm ezt a lojalitást, de nincs rá szükség. Ami pedig azt illeti, az a szarházi egy nő, épp Marcus mellett ül, s a bicepszét simogatja. Havily elvörösödött, és a kezére pillantott. Endelle-nek igaza volt, valóban Marcus karjával játszadozott anélkül, hogy tudatos lett volna. De csak azért húzódott el tőle, mert hallotta, hogy a harcosoknak még a lélegzete is elakad. – Ugyan már, a francba is! – kiáltott fel Endelle. – Tudják, hogy pocsék vagyok vezetőnek. Ez így van, de mégis kellett, hogy ezt valaki hangosan kimondja. És soha meg nem fordult volna a fejemben az, amit majd mondani fogok, ha nem Havilyről lenne szó, de az a helyzet, hogy igaza van. Tudom a lelkem legmélyén. És ha az adminisztratív munkám egy részétől megszabadulok, elkezdhetem kiépíteni a stratégiát Greaves ellen, megtalálom a módját, és megakadályozom abban, hogy a maga oldalára állítsa a Felsőbb Adminisztrátoraimat. A helyzet jelenleg az, hogy nem tudok eleget aludni és úgy be vagyok havazva jelentésekkel, hogy nem látom át tisztán a háborút, ezért nem tudom kiötleni, mi
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
311
legyen a következő lépés. Pedig a Teremtő a meg mondhatója, sürgősen tenni kell valamit. Az a szemétláda az elmúlt tizenöt évben egyre nagyobb teret nyert. Thorne kiáltott fel. – Mégis mi az ördög ez az egész? Mi a frászra próbál kilukadni? Endelle egyenesen Marcusra nézett. – Ezennel minden fenntartás nélkül kinevezem Marcus Harcost a Délnyugati Sivatagi Körzet Felsőbb Adminisztrátorává, egyúttal megadom neki az Átlépők Védelmezője státuszt. Egy hosszú, feszült pillanatig csend borult az ebédlőre. – Merde – morogta az elsőként megszólaló Jean-Pierre – Szentséges Madonna – kiáltott fel Santiago. – Te tudtad ezt? – fordult Thorne Marcushoz. – Nem – jelentette ki Marcus a fejét rázva. Aztán össze szűkült szemmel fordult Havilyhez, állkapcsa megfeszült. – Ez a te műved? Csak mert nem akarod, hogy harcoljak? Igenis harcolnom kell, szükség van rám a Határvidékeken, és ezt te is jól tudod. Havily e pillanatban tudta, hogy súlyosan hibázott, és az jutott eszébe, vajon visszanyeri-e még valaha Marcus bizalmát. Nem akarta, hogy az Endelle-lel folytatott beszélgetése olybá tűnjön, hogy manipulálta a dolgokat Marcus háta mögött csak azért, hogy távol tartsa őt a háborútól. Pedig most nagyon úgy tűnt az egész. Ám, mikor pillantása találkozott Marcus vádló tekintetével, mély lélegzetet vett és felszegte az állát. Új, szilárdabb gondolatok fogantak meg az agyában, az elmúlt napokban mutatott bátorságától és attól az abszolút bizonyosságtól vezéreltetve, hogy ebben a helyzetben igenis igaza van. Ismerte a harcosát, tisztában volt a képességeivel, és adminisztratív szempontból jól értette a helyzetet. Ezért felvonta a szemöldökét, majd felállt, és szembenézett a teremben tartózkodó harcosok haragos tekintetével. – Valamit mondanom kell, ti pedig meg fogtok hallgatni. Marcus felé fordult. – Különösképpen te. Marcus keresztbe fonta karját a mellkasán, mérgesen nézett, de egyébként csendben maradt.
312
CARIS ROANE
Havily biccentett Endelle felé, Legfőbb Nagysága pedig helyet foglalt. – Mindenekelőtt, ha Marcus Harcos úgy dönt, hogy harcolni akar, ez csak rajta múlik. Soha nem tartottam, és a jövőben sem fogom visszatartani, soha nem állok útjába, hogy visszatérjen a Vér Harcosai közé, ha ő úgy gondolja, hogy azzal szolgálja legjobban a Másik Földet, ha kardot ragad. De emlékeztetnélek benneteket arra, hogy a háborút nem csak kardokkal vívják, és Greaves már jó ideje a legkülönbözőbb módszerekkel ássa alá Endelle asszony adminisztrációját. Egyre nagyobb számban hozza a halál vámpírjait Metró Phoenixbe, csak hogy kimerítsen benneteket, harcosokat. Szerte a földkerekségen a maga táborába csábított egy sereg Felsőbb Adminisztrátort, tekintélyes vagyona van és tudja, hogyan terjessze a propagandát az Eljövendő Rendjéről. És mindannyian tudjuk, hogy az ÁFEB önmaga paródiájává vált… ha pedig Greaves a maga oldalára állítja a bizottsági tagok többségét, akkor Endelle asszony adminisztrációjának lőttek. – Két nappal ezelőtt, mikor Marcus Harcos jövőjéről beszélgettem Endelle asszonnyal, és azt javasoltam, más feladatot adjon Marcusnak, nem pedig azt, hogy a Vér Harcosai között szolgáljon, csak a mentális védőpajzsaim mentettek meg attól, hogy ne essek áldozatul a dühének. Luken a székében ülve fordult Endelle felé és ránézett. Thorne röffent egyet, Kerrick pedig csak bólintott. – A kurva életbe! – morogta Jean-Pierre. Havily folytatta. – Úgyhogy nem csak ti reagáltatok így arra, ami lényegében véve az én javaslatom volt Endelle asszony felé. Azt is szeretném elmondani, hogy a pokolba kívántam a breh-hedden-t, amikor az lecsapott rám négy hónappal ezelőtt. Megvetettem azt a férfit, aki most itt ül mellettem, mert kétszáz évvel ezelőtt elhagyta a Vér Harcosait. Ezért nem is tekintettem őt igazi férfinak… az irántatok érzett szeretetem miatt és a rettenetes áldozatok miatt, amit meg kellett hoznotok, különösen a magánéletetekben. Ám néha a korábbi életünkben hozott érthetetlen döntések mutatják meg igazából az utat a jövő felé. Marcus egy birodalmat épített fel a Másik Földön az elmúlt kétszáz évben. Többet tud az adminisztratív irányításról és a propagandaharcról, mint bárki közülünk itt, az asztal körül.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
313
– Kivéve téged, Havily – szólt közbe Zacharius. – Nézzük csak meg, mi mindent elértél az elmúlt négy hónapban… gondoljunk csak a sikeres Nagykövetek Fesztiváljára. Felsőbb Adminisztrátorként kellene dolgoznod. Én máris rád szavazok. Havily elmosolyodott. – Kösz, Zach, ez igazán jólesett. Azonban… – itt megállt és Endellere pillantott. Meglepte, hogy Legfőbb Nagysága tekintete együttérzést és támogatást sugárzott. Havily folytatta: – Ami azt illeti, hamarosan új beosztásom lesz, nagyon más munka. Beleegyeztem, hogy Endelle asszony mellett gyakorlom a felderítő munkát a sötét foltban, legjobb tudásom szerint segítek neki az éjszakai vadászatokban megakadályozni, hogy Greaves Parancsnok elárassza a völgyet a halál vámpírjaival. – Vadászat a sötét foltban – suttogta Santiago a halálos csendben. – Szent szar… – mormolta Kerrick. – Nos – folytatta Havily –, ezzel válaszoltam Zach felvetésére. De most más kötelességem van. – Azzal Marcusra pillantott. – Minthogy jól ismerlek, teljes szívemből hiszem, hogy a Másik Földnek ezen az új poszton van rád szüksége. De neked kell döntened, és… – most egyenként siklott végig a pillantása minden harcoson – … és a többi harcosnak is. Végül pillantása találkozott Endelle pillantásával. Az Amazon tekintetében helyeslés tükröződött. Havily biccentett, majd leült. Endelle állt fel. – Mindenben egyetértek Havilyvel. Különösképpen abban, hogy a Vér Harcosainak is van beleszólása a dologba. Közös döntés lesz ez, és Marcus, bárhogy döntsön is, számomra teljes mértékben elfogadható lesz, ahogy tudom, hogy Havily számára is. – Endelle ismét Havilyre pillantott. – És bárhogy is csesztetlek téged, azért csodállak, Morgan. Van benned tartás, az már biztos. És tudom, ha Marcus úgy dönt, hogy harcolni akar, nem fogod megakadályozni. – Nem hát… soha. – Helyeslő morgás hallatszott az asztal körül. Az ügy vitája még jó egy órán át tartott, ezalatt Marcus számos kérdésre válaszolt pénzügyi birodalmával kapcsolatban, hogyan építette
314
CARIS ROANE
fel, mi az alapfilozófiája, és hogy valóban úgy érzi-e, nagyobb hasznot hajthat Felsőbb Adminisztrátorként. Az azt követő órában pedig azt fejtette ki Marcus, milyen intézkedéseket hozna új pozíciójában. Mikor aztán teljesen kivesézték a témát, Endelle ismét felállt. – Nos, fiúk, indulnom kell, mert dolgom van a sötét foltban. És Marcus, ma este ne fárassza le túlságosan az asszonyát. Jöjjön az irodámba holnap kilencre. Thorne, maga is. Ott majd tovább beszélünk erről a helyzetről. Rendben? Mindkét férfi bólintott. Nem volt könnyű eset Legfőbb Nagysága, de a legmegfelelőbb a Vér Harcosainak irányítására. Felemelte a karját, mindannyiuknak intett, majd eltűnt. Thorne bezárta a megbeszélést és a születésnapi ünneplést. – Nos, harcosok, irány a Vér és Harapás… A harcosok egyenként Marcushoz léptek, megveregették a vállát, a kezét szorongatták, aztán eltűntek. Utolsó előttinek Luken ment oda, ám félretolta Marcus kezét, és csak hogy húzza egy kicsit az idegeit, átölelte Havilyt. Havily felnevetett, majd hirtelen szomorúságot érzett… hisz tudta, hogy érez Luken. Aztán a harcos elengedte, egy hosszú, jelentőségteljes pillanatig a szemébe nézett, felemelte a karját, kacsintott egyet, aztán eltűnt. Kerrick ment oda utolsónak, karján Alisonnal. A két férfi egy hosszú pillanatig csak nézte egymást, majd egyszerre emelték fel a kezüket és egymás tenyerébe csaptak, majd férfi módra szorosan összeölelkeztek. – Isten hozott itthon, fivérem. Marcus bólintott, mintha már minden elrendeződött volna kettejük között… de vajon mikor és hogyan? Alison pillantása találkozott Havilyével, ködös szemmel mosolyodott el. – Marcus korábban már benézett hozzánk – mondta magyarázva a helyzetet. – Ó! – suttogta Havily, majd Marcusra pillantott, és önkéntelenül is könnyek szöktek a szemébe. Kerrick elengedte Marcust. – Gyere át hozzánk úgy egy hét múlva. Valamit szeretnék mutatni neked. – Majd Havilyhez fordult. – Szeretném, ha mindketten jönnétek.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
315
Megbeszélték az időpontot. Aztán Alison Kerrick vállára hajtotta a fejét, átfogta a karjával, aztán a pár eltűnt. Csak Parisa és Medichi maradt a teremben. Az asztal másik végénél álltak, de nem néztek egymásra. Parisa az asztalt bámulta, ujját végigfuttatta pezsgőspohara peremén. Medichi háttal állt neki, elszánt arccal bámult ki az ablakon az elülső udvarra. Marcus Havily dereka köré fonta a karját, csendesen kérdezte: – Eljössz velem Bainbridge-be? Megkértem asszonyt, hogy vonjon védőködöt a ház fölé. – Ó! – suttogta Havily. – Az a hely, ahol mi… Marcus gonoszul elmosolyodott és bólintott. – Igen. Négy hónapon át… A lány arca elpirult. – Valamit el kell mondanom neked, Havily, és azt ott akarom elmondani… ahol ez az egész jórészt elkezdődött közöttünk. Szóval velem jössz? – Hát persze. – Havily számára ez nem is volt kérdés. Marcus bólintott, majd Medichihez fordult, és azt kérdezte: – Nem bánod, ha mi ma este eltűnünk valahová? A magas termetű harcos ránézett, tekintete elcsigázott volt, egy pillanatra Parisára vetette, majd vissza Marcusra. – Menjetek csak – felelte. – Nekem itt van dolgom. Parisa lépett előre. – Mikor jöttök vissza? – kérdezte gyorsan. Havily Marcusra pillantott, de már döntött is. Látta a Parisa szemében kigyúló pánikot. – Reggel nyolcra itt vagyok. Szeretnél velem jönni az irodába? Van a második emeleten egy könyvtárunk, talán érdekelne téged. Parisa elmosolyodott, de ajkai megremegtek. – Az remek lesz. Igen, az jó lesz. Havily pontosan tudta, mit érez most a lány, mert négy hónappal ezelőtt ő is ebben a cipőben járt. Ami számára még rosszabb volt, hogy csak pár napja érkezett a Másik Földre, ezért a breh-hedden kész kálvária volt számára.
316
CARIS ROANE
Parisa Medichihez fordult. – Ha megengedi, szeretnék tovább tanulni a könyvtárában. – Hát hogyne, persze. Parisa kiment a szobából, Medichi pedig ötig számolt, szentségeit, aztán elindult a lány után. – Majd megoldódik a dolog – mondta csendesen Marcus, miközben a harcos és a lány eltűnt a szomszédos nappaliban. – Tudom – felelte Havily. Miközben visszhangzó léptekkel vonultak át az előcsarnok hajópadlóján, Marcus megragadta Havily derekát. – Készen vagy? Havily az egész világ súlyát megérezte a kérdésben. Valóban készen van? Ó te jó ég… lehetséges lenne, hogy most döntötték el, beteljesítik a breh-hedden-t? Aztán bólintott, a levegő pedig megremegett. Marcus nem engedte el Havily kezét. Az áttűnés után Bainbridge-i házának magas bejárati üvegajtajánál álltak. Marcus felpillantott az üvegtetőn keresztül. – Nézd csak… ott van – mondta halkan. – Látod? Havily is felpillantott és elmosolyodott. – Lehet, hogy Endelle nagyon fárasztó tud lenni, de ő készíti a leggyönyörűbb védőködöt. – Igen, így van. Úgyhogy itt biztonságban vagy, és nekem csak ez számít. Marcus a lány felé fordult, karjába zárta és hevesen megcsókolta. Mellkasa mintha lángolt volna. Minden megváltozott. Minden istenverte apróság… Korábban meg sem fordult a fejében, hogy újból ezen a helyen legyen, mert el nem tudta képzelni, hogyan kötelezhetné el magát újra egy nő mellett anélkül, hogy ne fojtogatná egyre az attól való félelem, hogy elveszti őt. És most mégis itt volt… felkészülten és elszántan. Készen állt arra, hogy újfent elkötelezze magát.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
317
Marcus hátralépett, mély lélegzetet vett. – Tartogatok valamit a számodra. – Igazán? A férfi ismét kézen fogta, a nyitott lépcsőlejáróhoz vezette, ahonnan pár lépcsőn lefelé egy tágas nappaliba értek. Az ablakok kitűnő kilátást nyújtottak a szigetről a víz túloldalára, Seattle kigyúló fényeire. – Marcus, milyen gyönyörű itt – mondta Havily, s pillantását az ablakokra szegezte. – Emlékszem… mindig is szerettem a vizet, a mindig párás levegőt. – Itt még a fények is mások. – Igen, mindig is szerettem a világnak ezt a részét. Én innen északra laktam… emlékszel? – Emlékszem… a Vancouver Islanden. – Marcus idegei vibrálni kezdtek. Vajon megérti-e majd Havily a tettét? Vagy bántónak és érzéketlennek tekinti majd az ajándékát? – Havily. A lány felé fordult. – Igen? – Nem is tudom… szóval… itt van. Ha valami oknál fogva úgy gondolod, bántó számodra, amit tettem… előre is bocsánatot kérek. Az én indítékaim… hát… szóval én csak terád gondoltam. – Azzal a kávézóasztal felé mutatott. Havily egy hosszú, ezüstpapír dobozt látott, amit bíborvörös szalaggal kötöttek át. Felvette az asztalról. – Kinyithatom? Marcus bólintott. – Kérlek. – Jól látta, hogy a lány keze remegett? Havily kibontotta a szalagot, felemelte a doboz tetejét. Aztán a fényképekre bámult… Marcus aggodalmasan nézte. Magas ég… talán mégsem kellett volna ezt tennie. Havily kivette a képeket a dobozból. Csak pislogott, miközben a doboz a padlóra hullott. – Ez a farm… a mi farmunk… a Halandók Földjén. – Könnyek szöktek a szemébe, majd az egyik képre mutatott.
318
CARIS ROANE
– A családom ott hátul van eltemetve. – Halkan felsírt és könnyek csorogtak végig az arcán. – Havily… bocsánat – hadarta a szavakat Marcus. – Hibáztam. Nem lett volna szabad ezt tennem…pedig csak jót akartam. Havily rápillantott. – Elmentél Vancouver Islandre, csak azért, hogy képeket csinálj a farmomról? De miért? – Nem… azaz igen. De mégsem… nem csak képeket csináltam róla. Én… megvettem azt a farmot. Neked. Aztán visszamentem a Másik Földre, és ott is megvettem ugyanazt a területet. Persze a Másik Földön nem olyan szépen megmunkált, de arra gondoltam, ha akarod, építhetünk ott egy házat magunknak… neked és nekem. Ó… a fenébe is… jól elszúrtam az egészet. – Azzal ledobta magát a bőrkanapéra, és arcát két kezébe temette. – Bocsánat. Tévedés volt… de mekkora tévedés. A férfi érezte, hogy a kanapé besüpped mellette, majd azt, ahogy Havily ujjai lefejtik a kezét az arcáról. A fényképek a kávézóasztalon feküdtek. – Marcus – suttogta Havily, és megcsókolta a férfi arcát. – Marcus… most tévedsz. Ez a leggyönyörűbb ajándék, amit valaha is kaptam rövid száz évem alatt. El sem tudom mondani, mennyit jelent ez nekem. Pillantásuk találkozott, a lány zöld szeme meleget sugárzott a könnyek ellenére, és lassan a fejét csóválta. – Tudod… évtizedeken át spóroltam, hogy visszavásárolhassam azt a farmot. Ezért lakom olyan kis házban. De nem tudtam minden évben ugyanannyit megspórolni, mert közben a Halandók Földjén az infláció igencsak felvitte az árakat, úgyhogy a pénzem megint nem volt elég. Annyira féltem, hogy valaki megvásárolja a birtokot és felássa a sírokat. Én… – Két kezébe temette az arcát, keservesen sírt. Marcus átkarolta és magához vonta. – Akkor hát nem haragszol rám? – Haragudni? Ó, hogy is gondolhatsz ilyet? – Ismét felpillantott, arcát megtörölte az ujjaival. – Ó, Marcus… köszönöm neked. Te valahogy a szívembe láttál, azt adtad nekem, amire a legjobban vágytam. Köszönöm neked.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
319
Aztán Havily elmosolyodott, Marcus szemét kutatta. – Nem tudtam, hogyan alakulnak a dolgok kettőnk között, hogy ez az egész több lesz-e, mint egy őrült vonzalom. Marcus, beteljesítjük a breh-heddent? Ezért hoztál ide? – Ezt akarom, Havily… jobban, mint bármit. Sohasem gondoltam, hogy így fogok érezni… hogy képes leszek ismét elkötelezni magam. Lehetetlennek gondoltam, különösen miután Helena meghalt. Ő és a gyermekei számomra is a világot jelentették ugyanúgy, mint Kerricknek. Mikor meghalt, elvesztettem az eszemet, a lelkemet. Havily bólintott. – Eric halála az én sorsomat is meghatározta. Tudtam, hogy örökre egyedül maradok. Eldöntöttem, hogy többé nem akarok ilyen fájdalmat érezni… ugyanolyat, mint amikor a gyermekeim és a férjem is meghaltak. – Megsimogatta ujjaival a férfi arcát. – De aztán jöttél te. Ám ezután is csak akkor nyílt meg a szívem, hogy befogadjam a szerelmet, mikor Crace kovácsműhelyében ültem megbilincselve, és azt hittem, örökre elvesztettelek. Nem hittem, hogy túlélhetted azt a robbanást. Aztán mikor Endelle-lel a sötét foltban voltam, mintegy varázsütésre megjelentél, elevenen és harcra készen. Még mindig a döbbenet vesz rajtam erőt, ha erre gondolok. És most itt vagy, átölelsz, és olyan ajándékot adsz nekem, amire a szívem mindig is vágyott. Ó, igen, Marcus, azt akarom, hogy beteljesedjen köztünk a breh-hedden, bármit is jelentsen az neked és nekem, bármilyen gátakat is kell lerombolni ehhez. Igen, akarom. – Te az enyém vagy – szólt Marcus. – És azt akarom, hogy ez minden szempontból igaz legyen. Megcsókolta Havilyt, aki mélyet lélegzett, és kissé idegesen fújta ki a levegőt. – Szóval megcsináljuk… te és én? Marcus lassan bólintott. – Semmi mást nem akarok, mint beteljesíteni veled a breh-hedden-t. Hát te? – Én is, csak kissé ideges vagyok. Mit gondolsz, mi történik majd? Ismertél bárkit is, aki végigcsinálta a rituálét… már úgy értem, Kerrick és Alison előtt? Mert az összes többi harcos azt mondja, ez az egész csak egy mese.
320
CARIS ROANE
– A négyezer évem során, mióta harcosként szolgálok, csak egy ilyen esetről tudok, de az már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem a részletekre. Bár azt hiszem, miután ez a kötelék megpecsételődött, nagyon ritkán láttam a harcostársamat, inkább csak a csaták során, és sose beszélt a breh-jéről, iránta való tiszteletből. Az ilyen téma túlságosan is személyes természetű. – És te nem vagy izgatott emiatt? – Túlságosan is akarlak ahhoz, hogy aggódjam. Bárhogy legyen is, ezt akarom… veled. Havily körülnézett. – És hol akarod? Tán itt a kanapén? Marcus elmosolyodott. – Az az igazság, hogy ott akarom, ahová eljöttél hozzám minden éjjel… amikor mindketten azt hittük, az egész csak álom. Havily mosolygott, de arca azért elpirult. – Szóval az ágyadban. – Igen, az ágyamban. El sem tudod képzelni, mennyire akartalak téged, és szeretném, ha tudnád, hogy nőt még soha nem hoztam ide, ebbe a házba. Számomra olyan volt ez a hely, mintegy… szentély. Havily hozzáhajolt és megcsókolta Marcust. Igen… tényleg szerette őt.
Mikor Havily belépett Marcus hálószobájába, tudta, hogy járt már ott… még ha csak a sötét foltban is. Pontosan olyan volt a szoba, ahogy azt az emlékeiben őrizte. Marcus átkarolta, majd lassan tolta őt hátra – ez kedvenc szokása volt – ezúttal az ágyig, míg Havily lába a matracnak ütközött. Ezután hátradöntötte őt az ágyra, majd lehúzta két válláról a ruháját. Aztán hirtelen hátralépett, és szúrós szemekkel vakkantotta:
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
321
– Fordulj meg! – Miért? – Havily feltámaszkodott a könyökére. – Számít? Előfordult már, hogy nem tetszett valami, amit veled csináltam? – morogta Marcus. Havily lélegzete is elakadt, de ellenkezés nélkül fordult a hasára. És még mielőtt tiltakozhatott volna, Marcus a háta közepe mentén tépte le róla a ruhát, ügyet sem vetve a cipzárra. – Tán nem tetszett neked ez a ruha? – kérdezte mosolyogva Havily. Tudta már, mi lesz Marcus válasza. A harcos felmordult. – Nagyon is tetszett. Csakhogy tetszett a többi krapeknak is a teremben. Lépten nyomon a te melledet nézték… hol az egyik, hol a másik, én meg már legszívesebben kardot rántottam volna. Havily hason feküdt fekete selyem tangában, combig érő fekete harisnyában. Marcus kikapcsolta a melltartóját, majd azt is lerántotta róla. Havily ezután hallotta, ahogy a harcos is leveszi a ruháit. Ó, teremtőm… Hátrafordította a fejét és nézte, ahogy Marcus épp kilép az alsónadrágjából, majd odalép mögé. Tárd szét a lábad, küldte felé telepatikusan. Marcus ezután egy gondolattal eltüntette róla a tangát, majd felmordult, és befészkelte magát Havily két combja közé. Testének legkeményebb része a hüvelynyílásánál játszadozott. Milyen nedves vagy, sugározta az agyába. Miért, mit vártál? Hisz itt vagy, nem? küldte a választ Havily. Érezte, ahogy a férfi csípője a fenekére nehezedik. Édeskömény illatfelhő áradt felé, eközben Marcus a hüvelynyílásánál incselkedett a makkjával, ám nem hatolt belé, pedig Havily hívogatóan lökdöste felé a csípőjét. Marcus kissé oldalvást csúszott, ujjaival játszadozott duzzadt szeméremajkain. Havily hangosan felnyögött, mire a férfi két ujjával keményen beléhatolt. Havily felkiáltott, ugyanekkor Marcus ajkai a lány szárny tövére siklottak, majd nyalogatta és szopogatni kezdte. Havily teste lángolt.
322
CARIS ROANE
Robbanásszerűen jött Havily számára az orgazmus, arcát a vánkosba fúrva sikoltott fel, teste vonaglott. Mikor aztán lenyugodott, Marcus kisiklatta két ujját a testéből, megcsókolta a lány nyakát, majd feljebb csúszott a füléhez és azt mormolta: – Még csak most kezdtük. – Ó, te jó ég – szólt hangosan Havily, miközben nyögdécselve reszketett. Tetszik a látvány? küldte felé a lány. Csak egy morgás volt a válasz, aztán Havily már érezte is, hogy Marcus hímtagja ismét a hüvelynyílásának feszül. Havily lehunyta a szemét, és nagyon boldognak érezte magát. Marcus égett a vágyakozástól. Be kellett fejezniük, ami négy hónappal korábban elkezdődött. Hisz nem olyan nagy dolog beteljesíteni a breh-hedden-t. Hímtagját mélyen a lány hüvelyébe csúsztatta. Majd egyszerre isszák egymás vérét, végül kölcsönösen egymás elméjének legmélyére hatolnak. – Itt az idő – suttogta Marcus, két ujjával Havily nyakát simogatta. – Igen – nyögte a lányt. Marcus megcsókolta Havilyt. – A véredet akarom – mondta végül. – Én meg azt akarom, hogy a véremet vedd, most… és mindig. – Havily elmosolyodott. – Az legalább igazi férfierőt ad nekem – szólt Marcus gonoszul vigyorogva. Havily megborzongott, majd fejét oldalra fordítva nyújtotta a nyakát. – Akkor még inkább kezdjük. Marcus kinyújtózott Havily testén, combjaival tolta szét a lány térdeit, hogy nagy teste elférjen. Ám hirtelen feszültséget érzett a lányban. – Mi az? – kérdezte. – Hát ez az… a breh-hedden… vagy tán nem? – De igen, – felelte Marcus. – És mihelyt a véred bennem van, nincs megállás, nincs visszaút. – Én pedig a csuklódat szívom? – Hát persze… – Marcus hangja esett egy oktávot.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
323
A harcos hímtagja lüktetett és majd szétrobbant, a hüvelynyíláshoz érve egy hüvelyknyit behatolt. Havily felnyögött. Tovább, küldte Marcus felé. Várj! Marcus is többet akart, de muszáj volt visszafogni magát. Lehajolt, és Havily nyakát nyalogatta. Vámpírfogai előtörtek és… eljött az idő. Mély lélegzetet vett, faszát kis lökésekkel egyre mélyebbre csúsztatta Havily hüvelyébe, aztán lassú, állandó tempót vett fel. Ó, Marcus, nyöszörgött Havily a fejében. Az egész testem lángol. Csináld… Marcus erre gyorsan és kellő mélységben hatolt a nyakába a fogaival, majd szívni kezdte Havily nektárját. Ó… magasságos ég. Szenzációs érzés volt Havily számára, ahogy Marcus egyszerre hatolt a nyakába, közben hímtagjával mélyen és keményen döfködte. A harcos fel nyögött, miközben a vérét szívta. Vedd… a… csuklómat, hallatszott Havily fejében az elhaló telepatikus hang. A lány a szájához emelte a férfi csuklóját. Érezte lüktető ereit, miközben Marcus szája továbbra is az ő nyakára tapadt. És most előtörtek Havily vámpírfogai is, aztán megnyalta a bőrt a férfi csuklóján. Marcus felnyögött, mikor a lány fogai gyorsan és könnyedén beléhatoltak. Marcus vére olyan volt a szájában, mint valami egzotikus elixír. Édeskömény, küldte felé. Vadvirág, jött Marcus válasza és ismét felnyögött. Marcus, most már csináljuk ezt végig, olyan közel vagyok már… Kész vagy? Igen. Belépek az elmédbe, te pedig ugyanezt teszed velem, aztán így maradunk. Rendben. Havily érezte, hogy Marcus a mentális pajzsainak feszül, ő pedig teljesen kinyitotta azokat. A férfi elméje mélyen az övébe hatolt, teljesen átjárta azt, miközben ő tovább itta Marcus vérét. Jó érzés volt vámpírnak lenni, és élvezte, hogy a férfi a fejében volt. Milyen gyönyörű vagy, Havily. A szívem eltelt veled… és most, hatolj be az elmémbe. Csak készülj fel… és kezdd.
324
CARIS ROANE
Havily nem habozott. Nekifeszült Marcus mentális pajzsainak, azok persze engedtek, a harcos pedig ismét felnyögött, miközben asszonya az elméjébe hatolt. Miután odabent volt, Marcus élete nyitott könyvvé vált előtte. Látta az egész életét, az emlékeit, mint a gyorsított felvétel, úgy pergett le előtte. Érzem mindazt, amit te érzel, küldte Marcus. Ó, uram! Én ugyanazt érzem. Annyira… izgató! Az orgazmus, amit Havily átélt, kettős intenzitású volt, mert érezte Marcus orgazmusát is. Élvezet élvezetre halmozva… Kihúzta fogait Marcus csuklójából, hangosan felsikoltott, mert az öröm, amit érzett, Marcus öröme is volt. A harcos is kihúzta a fogait Havily nyakából, háta ívben feszült meg, csodás harcos testét teljes egészében megmutatva. Aztán lepillantott Havilyre. – Ez valami hihetetlen volt. Asszonya bólintott, majd felnevetett, a levegőt markolászva. – Most már egyek vagyunk – szólt lágyan Marcus. Egy héttel a Nagykövetek Fesztiválja után Rith Do’onwa végigvonult házának folyosóján, Burmában, Mandalay külvárosában… a Másik Földön. Ez csak az egyik otthona volt, de talán számára a legkedvesebb. A Halandók Földjén az 1800-as évek brit gyarmati házainak mintájára készült. Három nő tartotta tökéletes rendben a házát… három burmai rabszolga, akiket évszázadok óta tartott a szolgálatában. Mikor az első hálószobába ért – mely egyben a legnagyobb is volt megállt a küszöbön. Megérezte azt az örömmámort, azt a kábult eufóriát, amit egy évvel ezelőtt élt át először, mikor a jövőbeni jövendölésekben találkozott a szárnyas halandóval. Az utóbbi hetekben itt látta őt, pontosan ebben a szobában, és ebben a hatalmas franciaágyban. Persze mindent aszerint rendezett be, ahogy azt a jövőbeli jövendölések képeiben látta… ezért volt itt az az antik burmai Buddha bronzszobor is. Ő majd békére lel, ha ezt a Buddhát látja. Rith elmosolyodott.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
325
Már alig várta, hogy idehozza a lányt és itt tarthassa. Lehet, hogy a mesterének is szüksége lenne rá, bár hogy milyen tekintetben, azt nem tudta kibogozni a jövőképből. Ám ez különösebben nem is érdekelte, fő, hogy betölti szerepét a Parancsnok mesés céljainak elérésében. Crace Felsőbb Adminisztrátor halála leegyszerűsítette a jövőbeni karrierjét. De hisz különben is előre látta Crace halálát. Rith olyan dolgokat is tudott, amiket még Greaves sem, és ebben egészen biztos volt. Mert képes volt belelátni a jövőbeni történésekbe, rendszerint messze megelőzve a Látnokokat szerte a földkerekségen. Rith otthagyta az előre elkészített hálószobát, és a dolgozószobájából nyíló kis szentélyébe ment. Meditációs fülkéjében egyetlen magas támlájú, kényelmes karosszék állt, puha sötétkék bársony bevonattal. Elnyújtózott a puha párnázatú székben, két kezét összekulcsolta a hasán és lehunyta a szemét. Mélyen relaxált, mert így tudott belépni a szivárványszínű fényekbe. Ezek vetítették elé a jövő térképét. Havily Morgan fénysugara mindig is erőteljes volt, ám most már lágy, zöldszínü aurával körülvéve világított. Ha nem lett volna az ellensége, elgyönyörködött volna benne. A sáv tovább szélesedett, és a White Lake fölött repülve meglátta Alison Wellst. Fölötte a Harmadik Földre vezető átjáró nyílt meg kissé. Jól ismerte a próféciát, miszerint Alison Wells nyitja meg a dimenziók közti átjárót a Harmadik Földre. De pillanatnyilag egy másik fénysugarat keresett, melynek színe arany és ametiszt. Ez a szárnyas halandó fénysugara, akit a Látnokok szerte a világon nagyra tartanak… ő az, Parisa Lovejoy. Igen, Lovejoy átlépő-jelölt volt a kulcsfontosságú személy, Rith pedig mindent megtesz, hogy mielőbb hatalmába kerítse ezt a nőszemélyt, majd Greaves lábai elé fektesse. Most ő volt a legértékesebb, mert olyan erős és páratlan képességgel rendelkezett, mellyel a Parancsnok javára billenthetik a háború menetét. Természetfeletti képességeivel belelátott mások életébe a valós időben, ám Rith számára nem ez volt a fontos. A nő igazi értékét royle szárnyainak jelentése és összetétele adta. Bár ő még mindig nem értette, miféle erőt képez az ilyen szárnyak birtoklása, amit Greaves a maga javára fordíthat a háborúban. Pillanatnyilag azzal törődött, hogy kidolgozza a tervét a nő kézrekerítésére.
326
CARIS ROANE
Rith egyszerű ember volt. Egyetlen mindenekfeletti vágya volt: hasznára lehessen mesterének. Mióta ő is magához vette a haldoklók vérét, szíve és lelke Darian Greavesé volt. Elhagyta Parisa Lovejoy fénysugarát, és egy sötétkék fénysávot keresett, melyet igen jól ismert attól a naptól fogva, hogy átlépett a Másik Földre… több évszázada. Ez a fénysáv ugyanis ő maga volt. Belépett ebbe a fényáradatba, ahol legnagyobb meglepetésére egyenruhát viselt, mely egy házi takarítócégé volt. Látomásában a takarítócég teherautóján utazott, mely megállt pár méterre egy benzinkúttól az 1-10 és a Litchfield Road mellett. A sofőr pedig a Központot hívta. Egy pillanattal később boltíves átjáró tűnt fel, azon túl pedig egy agyag és cement burkolatú hosszú kocsifeljáró. Rith jól ismerte ezt a helyet. Medichi Harcos birtoka volt. Ezután kioltotta a jövőkép fényeit. Szíve hevesebben vert. Közeleg az időpont, amikor rendkívül fontos szerep vár rá az Eljövendő Rend megvalósításában. Most pedig egyértelmű, hogy munkát kell vállalnia annál a takarítóvállalatnál. Több mint egy hét telt el a Nagykövetek Fesztiválja óta. Parisa küszködve kereste a szavakat, melyekkel közli döntését Medichivel. Tudta, hogy a harcos boldogtalan lesz ettől, de meg kellett tennie. Az élet normális mederbe tért a villában, már egy takarítóvállalat is érkezett, úgyhogy Parisa és Medichi kimentek a házból. A lány az olívafa ligetben sétált nehéz szívvel. Medichi mintegy húszméternyire állt tőle, őt figyelte, őrizte, annak ellenére, hogy a védőköd óvta a birtokot a nagyerejü behatolókkal szemben. Szíve sajgott, miközben Medichit nézte, ahogy lehajtott fejjel beszélt a telefonjába. De mese nincs… ő már döntött. Nem neki találták ki a Másik Földet, ezért nem is fog átlépni. Túl sokat látott, túl sok mindent élt át, és annak ellenére, hogy jobban beleillett ebbe a világba, mint amelyikbe született, elege volt. Lehet, hogy szárnyai vannak és kézi energiabombát is tud hajítani, ezenkívül természetfeletti képességgel tud kukkolni, őt mégsem a háborúra teremtették. Ezt jól tudta. Vissza akart térni a könyvtárába. Már több mint egy hete beteget jelentett, úgyhogy ideje visszatérni.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
327
Azonfelül pedig vágyott is a nyugalomra és rendre, amit számára a könyvek és a számítógépek jelentettek, meg a tinta- és nyomdaszagú épület. Mikor Medichi kissé elfordult tőle – még mindig a telefonjába beszélve –, az egyik munkásra lett figyelmes, aki feléje integetett… kellemes külsejű férfi volt, ázsiai vonásokkal. Fehér pamutnadrágot viselt, valamint bő, fehér pamutinget. Mosolygott és integetett felé. Valami nyugalom szállta meg Parisát, sőt, talán öröm is, miközben elindult a férfi felé. – Itt dolgozik a takarítókkal? – kérdezte tőle. A férfi vállat vont, a fejét rázta. Talán nem is tud angolul. Már csak vagy kétméternyire volt a férfitől, mikor Parisa megérezte a veszélyt, de nem értette, mit jelenthet. Talán épp ez a férfi van veszélyben. Körülnézett, valami halál vámpírja után kutatva, akinek valahogy talán sikerült bejutnia a birtokra. Ám ekkor egy sovány kar fonódott köré, majd érezte a tűszúrást a nyakában. Annyira még tudatánál volt, hogy megforduljon és lássa, hogy az egyetlen ellenség a helyszínen az a széles homlokú és széles orrú ázsiai férfi. Milyen különös… Antony, szólt lágyan az agyával. Mindig ezt tette, ha szüksége volt valamire. Antony. Aztán csak a nagy semmi… Medichi hallotta, hogy valaki néven szólítja a fejében. Parisa lenne? Bizonyára rendelkezik telepatikus képességekkel, csak talán nem tud róla. Délután egy óra volt, Parisa pedig tőle nem messze, az olívaligetben állt. Épp elfordult tőle, mintha valami épp elvonná a figyelmét. Még mosolyog is. Aztán Medichi tarkóján felállt a szőr. Ó, a francba! Habozás nélkül kezébe kapta a kardját.
328
CARIS ROANE
Körbeforgott az ellenséget keresve, ám semmit sem talált. Csak a takarítószolgálat végezte megszokott munkáját. És ennek a cégnek a dolgozóit gondosan megrostálják. Éberen pásztázta végig a birtokot, jobbra-balra forogva. Még mindig semmi. Épp letette a telefonját, mert Thorne-nal beszélt, aki tájékoztatta, hogy Marcus heti két alkalommal éjjeli szolgálatban lesz a harcosokkal, amellett, hogy ellátja a Délnyugati Sivatagi Körzet Felsőbb Adminisztrátori tisztét is. Medichinek tetszett ez a megoldás. Elindult Parisa irányába. Már épp eltette volna a kardját, mikor ismét érzékelte a veszélyt. Valami nem volt itt rendjén. Érezte… Parisa mozdulatlanul állt ugyanabban a helyzetben, nagyon nyugodtan, ami érthetetlen volt számára. – Parisa? – szólította nevén a lányt, és megszaporázta lépteit. Mikor a lány nem válaszolt, újból megszólította. Parisa nem fordult felé, semmi módon sem jelezte, hogy hallotta volna őt. Mi az ördög folyik itt? Medichi most már futásnak eredt. Porfelhő söpört el a lány mellett, a leveleket körbe forgatta a szél, ám a lány ruhája meg sem lebbent. Medichi ekkor megértette. – Nem! – üvöltötte. Amit ő Parisának hitt, most egy rezdüléssel semmivé vált. Időzített hologram volt. Parisa eltűnt… többé nincs ott vele. Térdre esett, és az égbolt felé üvöltött. Két órával később, miután a Milícia száz Harcosa átfésülte a birtokot, a Vér Harcosai vették őt körül, és az egész villát felforgatták, el kellett fogadnia a tényt, hogy Parisa nincs többé. Elvitték. De hogyan és kicsoda? A földön ült, ahonnan Parisa eltűnt. Marcus és Havily jelent meg előtte, a lány egy papírlapot nyújtott át. – Átvizsgáltattuk a takarító stábot – mondta Marcus. – A képen látható férfi új volt a cégnél. Alaposan átvilágították és a legszigorúbb próbáknak is megfelelt, Seriffe ezredes azonban ismeri ezt a férfit: Greaves egyik szolgája, név szerint Rith Do’onwa.
LÁNGOLÓ ÉGBOLT
329
Antony ellensége arcára pillantott. A benne dúló düh túlságosan is erős volt ahhoz, hogy kifejezésre juttassa. Egyszerűen csak dúlt benne. A nő, akit a sors neki szánt, nincs többé. Elvitte egy férfi… aki egy napon majd az ő kezétől hal meg. Erre megesküdött. Egy héttel később Havily felöltözködött, amilyen csendben csak tudott. Nem akarta felébreszteni Marcust. A harcos álomba zuhant, miután szeretkezett vele, és most kimerült volt. Egész éjszaka harcolt, Medichi Harcos oldalán kaszabolta a halál vámpírjait a Superstitionsnál. Embert próbáló volt a feladata, de Marcus megoldotta. Havily adott neki a véréből, ami mindig erővel töltötte el. Így pihent délután egy óráig, aztán bement a hivatalába, hogy eleget tegyen új kötelességeinek. Endelle már megindította a hivatalos eljárást, hogy Marcust megerősítsék tisztében, mint az ő Délnyugati Sivatagi Körzet Felsőbb Adminisztrátorát. A bizottság pedig nem emel majd kifogást Marcus személye ellen, mert Endelle beleegyezett, hogy a Nagykövetek Fesztiválján történt gyújtóbomba támadásért a halál négy vámpírját áldozzák fel. Holott mindenki tudta, hogy más, sokkal erősebb vámpírok voltak a felelősek, ám bizonyítékok hiányában felesleges volt a továbbiakat forszírozni. Miután felöltözködött, Havily átment a szobán, egyenesen Marcushoz, és szokása szerint a homlokára tette a kezét. Szeretlek, küldte agyába a gondolatot. Ilyenkor Marcus rendszerint elmosolyodott, ám nem ébredt fel. Ma reggel azonban kinyitotta a szemét és jókorát sóhajtott. – Foglalkozz Medichivel, kérlek. – Tudod, hogy azt teszem. – Azzal Havily odahajolt és megcsókolta Marcust. – Szeretlek – mondta a férfi. – Én is szeretlek… nagggggyon. Marcus bólintott, elmosolyodott, majd lehunyta a szemét egy mély sóhaj kíséretében. Havily még egyszer megcsókolta, majd Medichi keresésére indult. Az olívafa ligetben találta meg. Odament hozzá, karját a derekára tette. Medichi izmos karjával lazán fogta át a lány vállát. Nemrég
330
CARIS ROANE
zuhanyozott, fehér pamutinget vett fel a rekkenő nyári hőség ellen. Július volt már, a páratartalom emelkedett, mintegy előrejelezve a közelgő nyári monszunokat. Nedves haja a hátára omlott. – Parisa itt állt, pontosan ezen a helyen – mondta Medichi. – És most nincs többé. – Antony – szólt lágyan Havily, igyekezve, nehogy elsírja magát. Medichi szaggatottan sóhajtott fel. – Most mihez kezdjek? Elvesztettem őt, ahogy egykor elvesztettem a feleségemet és meg sem született fiamat, évszázadokkal ezelőtt. Hogy hagyhattam, hogy ez történjen? A francba is… Havily megölelte, ám nem jöttek szavak az ajkára. Az ellenség erős volt, és valami oknál fogva ennél az esetnél felülkerekedett. Medichi tehát szenvedett, ahogy az összes többi harcos, akiknek szerettei áldozatul estek a háborúnak. – Megtaláljuk őt. Mindannyian keressük, és meg fogjuk találni. Endelle megengedte, hogy kutassak utána a sötét foltban. Medichi nem válaszolt, csupán légzését nyújtotta el jobban, így próbálva nyugtatni magát. – Mondd, mit tehetek érted, barátom? – kérdezte végül Havily. Medichi lepillantott rá, arckifejezése ellágyult. – Szeresd a harcosodat, amíg csak lehet. Szeresd teljes szívedből. Légy mellette, mert minden véget érhet egy szempillantás alatt. – Tudom – suttogta Havily. – Tudom.