Bevezetés I. BEVEZETÉS I. 1. A témaválasztás rövid indoklása A teológiai tanulmányok legnehezebb féléve a 6. szemeszter. Egyrészt ebben a félévben kell letenni a szigorlatokat, másrészt ekkor már tudatosodik a hallgatókban: hozzá kellene kezdeni a diplomamunka-íráshoz, és a nyár különösen alkalmas (lenne) az anyaggyűjtésre. Csakhogy ehhez kellene egy téma. A TÉMA, amely megdobogtatja az ember szívét, aminek feldolgozása nem kötelesség, hanem élvezetes munkát jelent, ami lehetőséget ad arra is, hogy kiderüljön, nem koptattuk fölöslegesen 4 éven át a patinás oktatási intézmény padjait. Harmadév végén azt hittem, tudom, mi ez a téma. Rövidesen azonban megtapasztalhattam, hogy ez az én elképzelésem és az én ötletem volt, ismét beleestem abba a hibába, hogy döntöttem, ahelyett, hogy tanácsot kértem volna imádságban az Úrtól. Nehéz napok következtek, amíg megérkezett a tanács. Melyek voltak a kedvenc tárgyaid? Mivel szeretsz foglalkozni? Nézz körül a tanszékek által kiírt témakörökben, van ott neked való! És tényleg, már a második lapon megakadt a szemem egy címen: intertestamentális kor. Ószövetség, Újszövetség, történelem, mindazok a tárgyak, amelyek legközelebb állnak a szívemhez! Ráadásul – ha az ember már összevadászta a szükséges irodalmat – éjszaka is feldolgozható, ami nem utolsó szempont a „dolgozó tanulók” életében. Így kezdtem el a téma feldolgozását, és azóta nagyon sokszor adtam hálát Istennek, hogy ezt a tanácsot adta nekem. Úgy érzem, sikerült olyan témára bukkannom, amihez nagyon sok nagyon jó könyvet lehet találni, kicsit mégis peremterülete a teológiai oktatásnak. Tudjuk, hogy a két szövetség bibliai irodalma1 között eltelt több mint 400 év, innen-onnan kaptunk is információkat erről a korszakról, de számomra nagyon sok tanulsággal, a felfedezések és a megértés, ill. a még jobban megértés örömével járt ez a munka. Bízom abban, hogy sikerült ezt a korszakot (a korszakról áttanulmányozott anyagot) úgy összefoglalni, hogy az olvasó számára is áttekinthetőbbé, ismertebbé váljon ez a 400 év. Teljeskörű szakmai feldolgozásra nem volt lehetőségem, ez meghaladná a szakdolgozat és főleg az én tudásom kereteit, de munkám – reményeim szerint – az érdeklődés felébresztésére mindenképpen hasznos lesz, és a megjelölt irodalmak az érdeklődőknek lehetőséget adnak arra, hogy az általuk részletesebben megismerni kívánt témát alaposan tanulmányozhassák. 1
Baptista felekezethez tartozom, így számomra a Biblia 39 ószövetségi és 27 újszövetségi könyvből áll. Tehát az ezzel a korszakkal foglalkozó deuterokanonikus könyveket nem tekintem a „bibliai irodalom”-hoz tartozónak.
1
Bevezetés I. 2. A címben szereplő kifejezés: „intertestamentális” meghatározása Teológiai tanulmányaim során egyszer egyik tanárom tréfásan megmagyarázta nekünk, mi az intertestamentális kor. Kinyitotta Bibliáját, és a két szövetség közötti részhez lapozva felmutatta: ez a három üres oldal tartalmazza az intertestamentális kort. A felkészülés során elolvasott keresztény irodalmak jelentős hányada pedig ezzel a fogalommal határozta meg ezt a korszakot: „a 400 csöndes év”. Ez az időszak tehát időrendben (és nem a kánoni sorrendnek megfelelően!) az utolsó bibliai könyv, Nehémiás könyvétől számítva Jézus Krisztus születéséig tartott, tehát Kr.e. 433-tól Kr.e. 7-ig.2 A zsidó teológusok egyáltalán nem is fogadják el ezt a kifejezést: „intertestamentális”, hiszen számukra csak egy szövetség, a keresztények által Ószövetségnek nevezett bibliai rész képezi a Szentírást. Ezen időszakot a zsidó történetíró szemével a következőképpen határozhatnánk meg: „a második Szentély felépítésétől a második Szentély pusztulásáig”. Ebből a szempontból nézve a vizsgált időszak Kr.e. 516-tól Kr.u. 70-ig tartott.3 A világi történészek pedig a hellenizmus időszakának4 nevezik ezt a korszakot, mely a szakemberek többsége szerint Kr.e. 338-337-től, a khairóneiai csatától5 Kr.u. 30-ig, Egyiptom Róma által történő elfoglalásáig tartott.6 Keresztény nézőpontból készült munka révén a dolgozatban az intertestamentális kifejezés alatt a Nehémiástól az Evangéliumokig terjedő időszakot értem és vizsgálom. Igaz-e az a tréfás megfogalmazás, hogy ez a korszak három üres lap, ill. az a tudományos vélemény, hogy 400 csöndes évről van szó? Felületesen nézve igen, hiszen a Biblia nem tartalmaz erre a korszakra vonatkozóan információkat. Ezt azonban rögtön meg kell kérdőjeleznünk, hiszen az Ó- és Újszövetség lapjain találhatunk olyan utalásokat, melyek a figyelmes olvasónak tájékoztatást, felvillanó jelzéseket adnak a következő, ill. a korábbi évszázadokra vonatkozóan. Az Ószövetség legnehezebben érthető könyve – Dániel könyve – által leírt álmok és látomások megjövendölik a nagy birodalmak kialakulását és bukását, és leírják azt is, hogy milyen kapcsolatban állnak ezek a birodalmak Isten népével. Az Újszövetség népe pedig magán hordozza az előző évszázadok nyomait, melyek jelentősen
2
Az évszámokat Pálúr László: Táblázatok bibliai korok áttekintéséhez (10. és 14. o.) c. műve alapján írtam. Az évszámokat Jacob Allerhand: A zsidóság története – Ókor c. könyve (70. és 142. o.) alapján írtam. 4 Természetesen itt csak arra a területre vonatkozó történeti műveket vettem figyelembe, amely témánk szempontjából meghatározó, tehát Palesztina és a környező államok (Egyiptom és Kis-Ázsia országai) történetével foglalkozó munkákat. 5 részletesen lásd a II. 2. fejezetben 6 A történészek véleménye nagyon megoszlik a hellenizmus időszakának behatárolását illetően. Erről a témáról részletesen olvashatunk Kertész István: A hellénisztikus történelem című művében (13-22. o). 3
2
Bevezetés befolyásolták és alakították a kialakuló keresztény közösség életét és harcait is. Ezek közül néhányra munkám során az aktuálisan tárgyalt témakörnek megfelelően hivatkozni fogok. Ha pedig a 400 csöndes évet abban az értelemben vesszük, hogy Isten hallgatott, akkor – véleményem szerint – ismét meg kell kérdőjeleznünk ennek igazságát. Hiszen Isten az egész világ és a történelem teljhatalmú Ura. Ő nem csak a bibliai, hanem a „világi” történelmet is írja, így az ebből a korszakból fennmaradt, és a következő fejezetben bemutatásra kerülő sokszínű forrásmunkákat is neki köszönhetjük. Vagyis van segítségünk a korszak feldolgozásához, ha az ezekhez tartozó irodalmi műveket nem is tekinthetjük bibliai értelemben véve kanonikusnak, azaz életvezetésünkre nézve egyértelmű erkölcsi normát adó könyveknek. Azonban ezeknek a forrásoknak a segítségével követni tudjuk Isten népének útját ez alatt a 400 év alatt is, és képet kaphatunk azokról a külső hatalmakról, befolyásoló tényezőkről, melyek ennek a népnek az életét alakították, ill. melyek a „kereszténység bölcsőjét”7 jelentették. I. 3. A rendelkezésre álló forrásmunkák bemutatása Melyek azok a források, melyeknek segítségével évszázadokkal, évezredekkel korábbi korszakokba bepillantást nyerhetünk? Melyek azok a források, melyeknek „szárnyán” megkezdhetjük időutazásunkat a 2400 évvel ezelőtti Palesztina ősi tájai felé? Általánosságban elmondható, hogy a régi korokról a régi korok emberei – korabeli, vagy a korhoz közel élt történetírók művei –, vagyis a történetírás; a régészeti feltárások eredményei és a művészeti alkotások (tárgyi és irodalmi emlékek), valamint a korábban ezzel a témával foglalkozó történészek, tudósok összefoglaló művei mesélnek. Mindezek témánk kutatásához is rendelkezésre álló források. A feldolgozásra került anyagból az alábbi három csoportot szeretném külön is kiemelni: -
korabeli, illetve a korszakhoz közeli történetíráshoz tartoznak Josephus Flavius a zsidóság történetét összefoglaló munkái
-
speciális, erre a korszakra jellemző irodalmi emléket jelent több deuterokanonikus8 (vagy apokrif9) és pszeudoepigráf10 mű
-
a Holt-tengeri tekercsek, ill. az azokról készült publikációk.
7
Utalva ezzel a kifejezéssel a korszakot feldolgozó egyik forrásmunkára, Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője c. könyvére. 8 Görög szó, jelentése: másodlagosan kanonikus, a katolikus Biblia és a Septuaginta tartalmazza ezeket is, a héber és a protestáns Szentírás nem. 9 Görög szó, jelentése: elrejtett, ezek a könyvek a katolikus Biblia kánonjába sem kerültek bele. A református teológia azonban ezt a kifejezést a deuterokanonikus könyvek megnevezésére használja. 10 Görög szó, jelentése: álírások, hamisítványok.
3
Bevezetés A második és harmadik csoportnak dolgozatom további részében külön fejezetet szentelek.11 Itt Josephus Flavius történetírót mutatom be,12 akinek műveire többször is hivatkozni fogok, és a forrás értékeléséhez – úgy vélem –, hozzátartozik néhány ismertető gondolat. Művei megítélése nem egységes, sokan inkább idealizált, mint valódi történetírásnak minősítik, hogy miért, ez az író életrajzából kiderül. Josephus Flavius (Kr.u. 37-100) Joszéf ben Matitjahu néven látta meg a napvilágot, zsidó papi családban született. Édesanyja rokonságban állt a Hasmóneusokkal, Joszéf tehát Jeruzsálem előkelő családjainak egyikéhez tartozott. Neveltetése ennek megfelelően biztosította számára a törvény tanításaiban való jártasságot, személyes képességei pedig meghaladták a korabeli fiúk adottságait. Saját elbeszélése szerint tanították őt a farizeusok, a szadduceusok és az esszénusok egyaránt, azonban tudásvágya szinte kielégíthetetlennek bizonyult. Huszonhat éves korában Rómába kellett mennie, hogy megpróbálja kieszközölni néhány zsidó pap szabadon bocsátását. Kalandos és sikeres utazás volt, melynek során a fiatalember két évig Rómában maradt, latinul és görögül is megtanult, és el volt ragadtatva a római élettől. Jeruzsálembe visszatérve belecsöppent a zélóták által szított Róma-ellenes felkelésbe, a kor uralkodó hangulatának hatása alá kerülve belépett a hadseregbe. Mivel ismerte a római szokásokat, hamarosan parancsnoknak nevezték ki, Galilea védelmét kapta feladatául. 67-ben érkezett a római sereg Galileába, és a hatalmas túlerő hamarosan legyőzte a zsidó védőket. Joszéf ben Matitjahu csapata maradékával hat héten keresztül Jotapata sziklavárában elsáncolva küzdött a római hadsereg ellen, végül azonban elesett a város, és a védőket a rómaiak kíméletlenül felkoncolták. A maradék negyven ember egy sziklabarlangba menekült, de a rómaiak itt is rájuk bukkantak. A kis csapat az öngyilkosság mellett döntött, azonban Joszéf – elutasítva a csoport határozatát – megadta magát a rómaiaknak. „Okosan, ügyes szavakkal és politikai előrelátással azt jövendölte Vespasianusnak, hogy két éven belül Róma császára lesz. Felajánlotta neki szolgálatait, és elkísérte a hadvezért valamennyi háborús vállalkozására. Két évvel később – Nérót időközben meggyilkolták – az egyiptomi és júdeai légiók valóban császárrá kiáltották Vespasianust. Az új császár Joszéfnek, az
>>isteni
hang szolgájának<< visszaajándékozta szabadságát. Ettől kezdve
11
lásd a IV. rész 7. fejezetben Az összefoglalás elsősorban Jacob Allerhand: A zsidóság története – Ókor c. művére, ill. dr. Révay József és dr. Hahn István által Josephus Flavius műveihez írt előszóra támaszkodva készült.
12
4
Bevezetés Joszéf kapcsolatban maradt a Flavius uralkodóházzal. A korabeli szokásnak megfelelően felvette Vespasianus családi nevét, és Josephus Flaviusnak szólíttatta magát.”13 Az ókori író két művét – A zsidó háború és A zsidók története – használtam forrásműként dolgozatom során. A két könyv az író életének két különböző időszakában és eltérő céllal született. A zsidó háború a személyesen átélt események után öt évvel íródott, és Josephus Flavius ekkorra alkalmazkodott ahhoz a nézethez, hogy az istenség Rómát rendelte a világ urának, és a kis népek függetlenségüket csak Róma védőszárnyai alá bújva őrizhetik meg. „Ezért szánta és bánta szabadságharcos múltját, s a császári palota kényelmében és rómaiságának forró napjaiban igyekezett történelmileg is megmagyarázni egykori téves álláspontját.”14 Ezzel a művel tehát az volt a célja, hogy Róma és Júdea megbékítését a római jelen bemutatásával munkálja zsidó olvasóiban. A zsidók története című művet már az öregedő, bölcs ember írja, aki túljutott az első lelkesedésen, és már nem érzi magát lekötelezve a neki szabadságot, római polgárjogot, rangot és vagyont juttató császárnak – aki időközben meghalt. Utódja, Domitianus udvarában már nem volt kiemelkedő szerepe az egykori zsidó szabadságharcosnak, nem érezte tehát kötelességének, hogy a császár és a Római Birodalom dicséretét zengje. Ezért A zsidók története letisztultabb krónikai mű, melyben „az író saját népe tiszteletre méltó történeti múltjával, nemes tanításaival, s a görög filozófia mélységeit elérő vagy felül is múló életfelfogásával akarja görög és római, de mindenesetre nem zsidó olvasóit megismertetni.”15 A két könyv között még egy jelentős különbséget kell megemlítenünk: A zsidó háború megírása során Flavius nagymértékben támaszkodhatott saját élményeire, tapasztalataira. A zsidók története című munkája megírásához azonban komoly kutatómunkát kellett folytatnia, a korábbi írásos vagy szóbeli hagyományok összegyűjtésével, ami a korrekt történetírás előfeltétele, ahogyan azt a kor másik nagy „történésze”, Lukács evangélista is megfogalmazta műve előszavában: „magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyrabecsült Teofilus” (Lk 1:3). Mindenképpen Flavius érdeme, hogy elsőként és a valóságnak megfelelően mutatja be a korabeli zsidó „pártokat”, az esszénusokról adott – és korábban nem teljesen hitelesnek vélt – leírását a holt-tengeri tekercsek megtalálása és feldolgozása teljes mértékben 13
Jakob Allerhand: A zsidóság története – Ókor 139. o. Josephus Flavius: A zsidó háború 6. o. 15 Josephus Flavius: A zsidók története VII. o. 14
5
Bevezetés megerősítette. Emellett feltétlenül meg kell említenünk, hogy ő az egyik korabeli világi történetíró, aki foglalkozik művében a Názáreti Jézus Krisztus életével, munkásságával, halálával és feltámadásával.16 A fentiek alapján megítélésem szerint Flavius műveit a korra vonatkozó elsődleges forrásként kezelhetjük, hiszen az, amit ellene felhoztak – részrehajló először a rómaiak majd saját népe irányában, ill. néhány szájhagyományból származó legendát valós történetként ír le –, más történetírók műveivel kapcsolatosan is elmondható. Könyvei azonban többségében valódi történelmet mesélnek el számunkra. I. 4. A feldolgozott témakör behatárolása Dolgozatomban tehát az intertestamentális korral, vagyis a Kr.e. 433-tól Kr.e. 7-ig terjedő időszakkal kívánok foglalkozni. Azonban lesznek súlyponti és „elhanyagolt” témakörök a feldolgozás során. Ennek oka egyrészt a terjedelmi keretekben keresendő. A forrásművek és a forrásművekben megjelölt forrásmunkák tanulmányozása ráébresztett arra, hogy erről a korszakról regényeket lehetne írni, ami nem célom. Másrészt voltak olyan témakörei a feldolgozott korszaknak, amik jobban felkeltették az érdeklődésemet, ill. úgy éreztem, hogy teológiai tanulmányaim előtt és alatt erről kevesebb információt kaptam. Mivel reménykedem abban, hogy a jövő teológus-hallgatói közül is lesz, aki érdeklődik ezen korszak után és elolvassa munkámat, így ezekre a területekre a feldolgozás során nagyobb hangsúlyt, nagyobb terjedelmet szenteltem. Ilyen témakör például az esszénus közösség bemutatása, a holt-tengeri tekercsekkel együtt, ill. a deuterokanonikus irodalom, mely a protestáns egyházakban szerintem méltatlanul „elhallgatott” területnek számít. A harmadik ok, ami behatároláshoz vezetett, az a korszakkal foglalkozó munkák történelmi időszakok szerinti „eloszlása”. Az újszövetségi bevezetéssel foglalkozó művek többsége részletesen és alaposan tárgyalja Palesztina helyzetét és az ott élő zsidóságot ért hatásokat attól az időszaktól kezdve, amikor a terület a Római Birodalom fennhatósága alá került, vagyis Kr.e. 63-tól. Példaként csupán Merill C. Tenney: Újszövetségi bevezető című munkáját említem, mely tananyag, és ezért mindenki által jól ismert a Teológián. Ugyanakkor azokban a századokban a világ még nem változott olyan gyorsan, mint napjainkban, tehát a kultúra, vallás, művészetek címszó alatt leírtak nem csak a
16
Josephus Flavius: A zsidók története 451-452. o.
6
Bevezetés hellenisztikus utódállamokra, hanem a Római Birodalom időszakára nézve is érvényesek. Így ezzel a korszakkal dolgozatomban külön nem kívánok részletesen foglalkozni. Még egy terület, pontosabban irodalmi műfaj is van, ami dolgozatomban csak említés szintjén jelenik meg: az apokaliptika. Bár ennek az irodalmi műfajnak a virágzása éppen az intertestamentális korra tehető, azonban a téma olyan sokrétű és nagy terjedelmű, hogy a dolgozatból kimaradt. Ahhoz, hogy érthető összefoglalást adhassak az apokaliptikáról, olyan terjedelemben kellett volna foglalkoznom vele, mely önmagában egy tanulmányt kitenne. Azonban az apokaliptikával foglalkozó, magyar nyelven is hozzáférhető szakirodalom bősége kárpótolja az érdeklődő olvasót. Munkám címét „ajándékba kaptam” a téma megfogalmazójától. A cím azonban megelevenedett. Munkám során végig az volt az érzésem, hogy határmezsgyén toporgok. A vizsgált korszak gyökerei ezer szállal kapcsolódnak az Ószövetség eseményeihez, a kiindulópontokat csak ott kereshettem. Ugyanakkor a kutatás során kifejlődő fácska ágai immár újszövetségi eseményekre mutattak, a folytatás, a kiteljesedés a „második testamentumban” figyelhető meg. Ezért – bár diplomamunkámat az Újszövetségi tanszék oktatójának szakmai iránymutatása mellett írtam –, abban Ó- és Újszövetségi idézetek, utalások szinte egyenlő súllyal fordulnak elő. Ez nem véletlen, nem céltévesztés, hanem a kiválasztott témakör számomra egyetlen lehetséges feldolgozási módszerének bizonyult.
7
