A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2005. (II. 24.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 5/2004. (II. 25.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: közgyűlés) az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 65.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli: 1. § A Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II. 25.) Kgy. rendelet (a továbbiakban: „R”) 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4.§ (1) A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésének a) kiadási főösszegét 15.687.760 ezer forintban, azaz Tizenötmillió-hatszáznyolcvanhétezerhétszázhatvan ezer forintban, b) bevételi főösszegét 14.694.094 ezer forintban, azaz Tizennégymillió-hatszázkilencvennégyezer-kilencvennégy ezer forintban, c) hiányát 993.666 ezer forintban, azaz Kilencszázkilencvenháromezer-hatszázhatvanhat ezer forintban állapítja meg. (2) A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésében a - a működési célú bevételt 14.110.614 ezer forintban, - a működési célú kiadásokat 13.859.252 ezer forintban, ebből: - a személyi jellegű kiadásokat - a munkaadókat terhelő járulékokat - a dologi kiadásokat - az ellátottak pénzbeli juttatásait - a speciális célú támogatásokat - az egyéb kiadásokat - a felhalmozási célú bevételt - a felhalmozási célú kiadást
6.664.903 ezer forintban, 2.082.823 ezer forintban, 4.281.883 ezer forintban, 79.649 ezer forintban, 414.828 ezer forintban, 335.166 ezer forintban, 1.577.146 ezer forintban, 1.828.508 ezer forintban,
ebből: - a felújítások összegét - a beruházások összegét - a dologi kiadásokat - a speciális célú támogatásokat - az egyéb kiadásokat
170.292 ezer forintban, 1.125.894 ezer forintban, 148.069 ezer forintban, 99.956 ezer forintban, 284.297 ezer forintban,
továbbá a költségvetési hiány fedezetéül - a működési célú hitelt - a fejlesztési célú hitelt állapítja meg.”
670.845 ezer forintban, 322.821 ezer forintban,
2. § A „R” 17. §-a az alábbiak szerint módosul: „17. § A közgyűlés az önkormányzat költségvetésének általános tartalékát 30.833 ezer forint összegben állapítja meg.” 3. § A „R” 18. § (1) és (9) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „18. § (1) A közgyűlés az önkormányzat céltartalékát 286.114 ezer forint összegben állapítja meg, a 12. számú melléklet részletezése szerint. (9) A közgyűlés a 12. számú melléklet 19. pontjában az „Egészségügyi intézmények tartozásállományának részbeni kiegyenlítésére szolgáló fedezet” jogcímen 140.000 ezer forintot különít el, melynek a) az intézmények likviditási helyzetelemzése alapján történő felhasználására felhatalmazza a közgyűlés elnökét; b) terhére az intézmények által igénybe vett költségvetési támogatást a közgyűlés átmeneti jelleggel, 2005. évi visszafizetési kötelezettség mellett biztosítja.” 4. § A „R” 26. § (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „26. § (5) A közgyűlés elrendeli a költségvetési rendelet felújításokat célonként részletező 8. számú, és a beruházásokat feladatonként részletező 9. számú mellékletek 4. oszlopában szereplő összegben az ahhoz tartozó feladatokra – továbbá az egészségügyi gép-műszer beszerzéséhez kapcsolódó 10.916 ezer forint összegű kamatteher fedezetére – a felhalmozási célokat szolgáló, összesen legfeljebb 322.821 ezer forint összegű hitelszerződések megkötését.” 5. § A módosított költségvetésnek megfelelő részletezést a mellékletek az alábbiak szerint tartalmazzák: Az 1. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi létszámkeretei” a költségvetési rendelet 2. számú melléklete helyébe lép. A 2. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi pénzügyi mérlege” a költségvetési rendelet 3. számú melléklete helyébe lép. A 3. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi működési bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 4. számú melléklete helyébe lép. A 4. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 5. számú melléklete helyébe lép. Az 5. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként” a költségvetési rendelet 6. számú melléklete helyébe lép. A 6. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2004. évi kiadási előirányzatai” a költségvetési rendelet 7. számú melléklete helyébe lép. A 6/a. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésében tervezett speciális célú támogatások részletezése” a költségvetési rendelet 7/a. számú melléklete helyébe lép. A 7. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat felújítási kiadásai célonként” a költségvetési rendelet 8. számú melléklete helyébe lép. A 8. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat beruházási kiadásai feladatonként” a költségvetési rendelet 9. számú melléklete helyébe lép. A 9. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi tartalékai” a költségvetési rendelet 12. számú melléklete helyébe lép. A 10. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat több éves kihatással járó feladatai éves bontásban” a költségvetési rendelet 13. számú melléklete helyébe lép.
A 11. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi előirányzat felhasználási ütemterve” a költségvetési rendelet 17. számú melléklete helyébe lép. 6. § (1) E rendelet 2004. december 31-én lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről és az egységes szerkezetbe foglalásáról a megyei főjegyző gondoskodik. Pécs, 2005. február 17. dr. Kékes Ferenc s. k. a közgyűlés elnöke
Lászlóné dr. Kovács Ilona s. k. megyei főjegyző
INDOKOLÁS a Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló, többször módosított 5/2004. (II. 25.) Kgy. rendelet módosításához 1. §-hoz Ez a javaslat a módosított költségvetés bevételi és kiadási előirányzatát, valamint a hiányt állapítja meg az Áht. előírásainak megfelelő bontásban. 2-3. §-hoz A költségvetés általános tartaléka és céltartaléka mértékének meghatározásán túl, e szakasz rendelkezik az egészségügyi intézmények tartozásállományának részbeni kiegyenlítésére elkülönített célelőirányzatról. 4. §-hoz A fejlesztési célú hitel előirányzata a beruházási-felújítási feladatok elszámolása miatt változott. 5-6. §-hoz A mellékletek számának megfeleltetését, valamint a rendelet hatálybalépését és egységes szerkezetbe foglalását tartalmazza e javaslat.
1. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi létszámkeretei Cím száma 1. 2. 3. 1 - 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 4 - 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 11 - 18. 19. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 20 - 24. 25. 26. 25 - 26. 27.
Cím megnevezése Baranya Megyei Kórház Pécs Baranya Megyei "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekkórház Pécs Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház Harkány EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Komló-Mecsekjánosi-puszta Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Szederkény Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs Baranya Megyei Levéltár Pécs Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs Művészetek Háza Pécs KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs Baranya Megyei Önkormányzati Társulás Pécs EGYÉB INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala* Pécs
MINDÖSSZESEN: * Ebből 2 fő tisztségviselő, 126 fő köztisztviselő, 8 fő ügykezelő és 6 fő MT hatálya alá tartozó
Létszám (fő)
Ebből: pedagógus létszám
962 226 233 1421 18 206
10
101 46 150 84 66
1
671
11
88
44
85
43
29
11
60
29
48
38
79
65
179
121
70
49
638 253 253
400 75 75
50 27 99 17 11 204 31 7 38 142
3367
486
2. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi pénzügyi mérlege ezer forint Sorszám 1.
2.
3. 4.
5. 6.
7. 8.
1.
2.
Megnevezés BEVÉTELEK Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok sajátos bevételei Illetékek Átengedett központi adók Egyéb sajátos bevételek Támogatások Normatív támogatások Normatív kötött felhasználású támogatások Címzett támogatás Címzett támogatás 2003. évi maradványa Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Központosított támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Értékpapírok értékesítésének bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Kamat Bevételek összesen (1 - 8): KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: - személyi juttatások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi kiadások - ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások - felújítási kiadások - beruházások - egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: - személyi juttatások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi kiadások - speciális célú támogatások - felújítási kiadások - beruházások - egyéb kiadás: - céltartalék - általános tartalék - hitel visszafizetés Kiadások összesen (1 - 2):
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Módosított előirányzat
568 418 383 790
577 362 511 702
10 290 1 896 454 2 306 682 53 955
10 290 1 825 317 2 306 682 57 008
2 185 762 144 785 307 500 67 393 6 000 3 948 88 768 214 805
2 185 762 144 785 307 500 67 393 6 000 3 948 104 894 216 006
4 986 454 4 828 551 108 301 165
5 195 161 4 929 420 149 776 165
670 845 394 726
670 845 322 821 6 500
984 843 33 000 15 416 884
984 843 33 000 15 687 760
12 093 521 5 872 187 1 947 109 3 546 978 84 969 36 848 141 576 382 198 81 656
12 371 843 5 889 456 1 868 732 3 904 711 79 649 41 845 122 535 460 342 4 573
3 323 363 774 632 214 363 521 713 461 874 57 970 689 837
3 315 917 775 447 214 091 525 241 472 939 47 757 665 552
282 032 22 999 297 943
286 114 30 833 297 943
15 416 884
15 687 760
3. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi működési bevételei és kiadásai ezer forint Sorszám
1.
2.
3.
4. 5.
6. 7.
1.
2.
3.
Megnevezés BEVÉTELEK Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok sajátos bevételei Illetékek Átengedett központi adók Egyéb sajátos bevételek Támogatások Normatív támogatások Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított támogatás Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Működési célú hitel Értékpapírok értékesítésének bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Kamat Bevételek összesen (1 - 7): KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: - személyi juttatások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi kiadások - ellátottak pénzbeli juttatásai - speciális célú támogatások - egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: - személyi juttatások - munkaadókat terhelő járulékok - dologi kiadások - speciális célú támogatások - egyéb kiadás: - céltartalék - általános tartalék - hitel visszafizetés Felhalmozási hiányt finanszírozó többlet Kiadások összesen (1 - 3):
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Módosított előirányzat
568 418 383 790
577 362 511 702
10 290 1 896 454 2 098 729 1 739
10 290 1 825 317 2 098 729 4 792
2 185 762 136 715 88 768
2 185 762 136 715 104 894
4 986 454 4 828 551 165
5 195 161 4 929 420 165
670 845
670 845 6 500
749 380 33 000 13 810 509
749 380 33 000 14 110 614
11 559 747 5 872 187 1 947 109 3 546 978 84 969 26 848 81 656
11 788 966 5 889 456 1 868 732 3 904 711 79 649 41 845 4 573
2 042 262 774 632 214 363 374 143 371 918
2 070 286 775 447 214 091 377 172 372 983
54 207 22 999 230 000 208 500 13 810 509
69 760 30 833 230 000 251 362 14 110 614
4. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai ezer forint Sorszám
1.
2.
3. 4. 5. 6. 7.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Megnevezés BEVÉTELEK Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Átengedett központi adók Egyéb sajátos bevételek Támogatások Normatív kötött felhasználású támogatások Címzett támogatás Címzett támogatás 2003. évi maradványa Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Hitelek Fejlesztési célú hitel Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Működési hitellel fedezett hiány Bevételek összesen (1 - 7): KIADÁSOK Önkormányzat felújítási kiadásai Intézmények felújítási kiadásai Önkormányzat beruházási kiadásai Intézmények beruházási kiadásai Felhalmozási célú dologi kiadások Felhalmozási célú speciális támogatások Felhalmozási célú céltartalék Fejlesztési célú hitel visszafizetés Kiadások összesen (1 - 8):
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Módosított előirányzat
207 953 52 216
207 953 52 216
8 070 307 500 67 393 6 000 3 948 214 805
8 070 307 500 67 393 6 000 3 948 216 006
108 301
149 776
394 726
322 821
235 463 208 500 1 814 875
235 463 251 362 1 828 508
57 970 141 576 689 837 382 198 147 570 99 956 227 825 67 943 1 814 875
47 757 122 535 665 552 460 342 148 069 99 956 216 354 67 943 1 828 508
5. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
2. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
5 6 Baranya Megyei Kórház Pécs 35 223 87 000
26 223 106 000
244 338
233 791
3 687 178 3 667 103
3 793 670 3 767 972
25 041
25 041
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
1 1.
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
ezer forint
7
8
9
10
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
4 078 780 4 184 725 Kiadások összesen: Baranya Megyei "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekkórház Pécs 1. Személyi juttatások 2. Munkadókat terhelő járulékok 9 595 9 595 3. Dologi kiadások 6 682 6 682 4. Ellátottak pénzbeli juttatása 5. Speciális célú támogatások 25 346 25 346 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb kiadások 570 795 570 795 568 403 568 403 4 016 4 016 165
165
28 128
28 128
644 727
644 727
Kiadások összesen:
1 656 990 636 625 1 716 450
1 761 251 587 988 1 774 992
22 245 46 470
24 020 36 474
4 078 780
4 184 725
302 954 92 370 198 497
302 954 92 370 198 497
20 075 17 250 12 205 1 376
20 075 17 250 12 205 1 376
644 727
644 727
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 4. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 7. 6. 1. 2.
Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház Harkány Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 101 634 101 634 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 25 000 25 000 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 87 605 26 468 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 595 065 595 065 Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz 593 045 593 045 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 2 650 18 208 Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 11 589 11 589 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 823 543 777 964 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Komló-Mecsekjánosi-puszta Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 20 200 20 200 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 4 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 43 769 43 769 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 1 174 2 302 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 434 434 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 65 577 66 709 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
3.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
355 946 121 852 237 362
355 946 121 852 247 362
7 650 29 596 71 137
7 650 45 154
823 543
777 964
29 938 10 480 17 234
29 938 10 744 17 608 294
7 925
8 125
65 577
66 709
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 6. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 72 500 83 278 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 6 500 8 993 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 452 947 452 567 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 114 2 606 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 564 564 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 532 625 548 008 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 67 000 67 000 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 4 266 6 616 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 183 794 183 794 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 7 302 11 348 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 1 686 1 686 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 23 039 23 039 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 287 087 293 483 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
5.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
313 451 108 260 102 064
298 155 103 466 136 015
1 400 7 450
1 012 1 400 7 960
532 625
548 008
158 064 50 307 56 605 411 280 10 086 2 378 8 956
154 309 50 180 72 055 537 590 9 796 2 819 3 197
287 087
293 483
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 8. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Szederkény Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 35 000 35 000 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 1 000 2 236 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 98 887 97 999 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 250 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1 752 1 752 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 136 639 137 237 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 94 000 96 889 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 5 182 6 368 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 263 543 263 543 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 944 1 942 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 15 626 15 626 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 379 295 384 368 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
7.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
80 678 25 659 26 371 300
68 596 24 034 39 275 271
1 731 1 900
3 081 1 980
136 639
137 237
202 012 71 042 88 732 562
191 325 67 284 106 811 562
3 827 13 120
3 827 14 559
379 295
384 368
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 10. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 52 000 53 302 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 2 241 2 956 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 191 366 189 964 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 440 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 2 430 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 10 538 10 538 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 256 145 259 630 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 56 000 59 995 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 3 000 4 971 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 119 670 115 695 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 1 552 2 435 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 4 008 4 008 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 184 230 187 104 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
9.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
142 283 47 171 50 907 300
136 085 45 366 62 506 300
1 499 13 985
1 499 13 874
256 145
259 630
106 163 35 551 38 609 100
102 981 34 018 49 783 22
507 3 300
300
184 230
187 104
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 12. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Működési bevételek 1. Személyi juttatások Működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 210 978 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 3 160 3 160 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 279 039 269 647 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 16 673 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 488 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei 6 500 Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 24 212 24 212 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 306 621 321 658 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 4 300 2 981 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 3 937 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 268 551 268 094 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 2 981 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 13 990 13 990 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 286 841 291 983 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
11.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
172 121 57 393 34 912 2 393
159 282 53 445 61 799 2 451
9 384 30 418
10 011 34 670
306 621
321 658
162 654 54 097 66 929 1 500
162 187 53 967 54 353 2 147 3 149
1 500 161
16 180
286 841
291 983
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 14. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 900 924 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 100 311 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 79 523 78 475 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 24 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 3 138 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 433 2 433 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 82 956 85 305 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 1 900 880 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 650 2 299 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 155 678 152 112 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1 312 1 312 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 430 1 232 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 695 2 695 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 162 665 160 530 Kiadások összesen:
51 610 17 289 13 719 338
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
13.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
49 136 15 978 16 096 914 93 3 088
82 956
85 305
101 857 34 334 23 346 1 352
87 868 29 169 35 990 1 407
236 1 540
2 640 3 456
162 665
160 530
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 16. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 200 200 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 5 100 11 600 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 156 951 154 994 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 51 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 3 848 3 857 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 15 000 21 058 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 49 290 49 290 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 230 389 241 050 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 1 050 1 050 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 2 950 8 614 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 266 034 263 189 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 8 753 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 10 000 21 632 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 86 580 86 580 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 366 614 389 818 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
111 352 35 728 21 060 3 089
107 302 35 728 33 594 451
10 000 49 160
10 000 53 975
230 389
241 050
177 170 57 941 44 231 3 215
161 740 52 735 68 622 2 144
84 057
104 577
366 614
389 818
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 18. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 12 400 12 400 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 19 366 22 478 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 565 267 564 398 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 1 515 2 723 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 7 850 9 822 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 45 717 45 717 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 652 115 657 538 Kiadások összesen: Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 37 274 75 891 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 226 884 226 974 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 70 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 2 786 12 382 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 1 735 1 735 Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 59 158 59 158 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 327 837 376 210 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
17.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
387 952 125 002 100 898 10 421 641
384 767 124 157 112 337 7 161 641
27 201
28 475
652 115
657 538
168 025 56 361 96 748
194 367 60 084 113 202
87 6 616
136 8 421
327 837
376 210
19.
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
20. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
4 000
4 391 3 451
1 032 661
1 032 161
6 600
8 828
13 519
13 519
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
1 056 780 1 062 350 Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 190 14 057
326 15 801
146 097
146 897
2 198 100
8 639 1 635
6 694
6 694
169 336
179 992
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen:
685 133 142 766 136 941 60 988 15 852 4 000 11 100
685 133 143 091 138 731 60 988 15 852 7 518 11 037
1 056 780
1 062 350
96 132 32 206 35 700
94 486 31 757 46 650
2 000 3 272 26
169 336
433 2 059 4 607
179 992
21.
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Baranya Megyei Levéltár Pécs 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézhényi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
22. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
9 500
14 755
107 025
107 024
2 517
7 543 2 900
4 989
4 989
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
124 031 137 211 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs 116 56 004
116 73 674
258 540
249 384 640
21 287 485
51 835 13 009
24 158
24 158
360 590
412 816
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen:
74 792 24 132 22 703
75 817 24 392 31 683
2 404
16 5 303
124 031
137 211
192 889 63 946 67 195
186 398 62 113 114 898
26 375 10 185
18 833 30 574
360 590
412 816
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs Működési bevételek 1. 1. Intézményi működési bevételek 2. Alaptevékenység bevételei 3. Egyéb különféle bevételek 27 042 41 305 4. 2. Támogatások 5. 1. Fenntartói támogatás 99 764 92 674 6. 3. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. 4. Véglegesen átvett pénzeszközök 8. 1. Működési célú pénzeszköz átvétel 8 765 8 618 2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 14 330 5. Támogatási kölcsönök visszatérülése 6. Hitelek, értékpapírok bevételei 7. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1 098 1 098 2. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 150 999 143 695 * ebből Baranya Házban működő szervezetek üzemeltetési és fenntartási költségtérítése 21 500 21 500 24. Művészetek Háza Pécs 1. Működési bevételek 1. 1. Intézményi működési bevételek 2. Alaptevékenység bevételei 3. Egyéb különféle bevételek 9 400 9 799 4. 2. Támogatások 5. 1. Fenntartói támogatás 31 345 31 345 6. 3. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. 4. Véglegesen átvett pénzeszközök 8. 1. Működési célú pénzeszköz átvétel 7 659 13 664 2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 5. Támogatási kölcsönök visszatérülése 6. Hitelek, értékpapírok bevételei 7. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 8 975 8 975 2. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 57 379 63 783
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
23.
1.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen:
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen:
53 930 17 696 53 993
51 183 16 711 72 940
18 150 7 230
2 861
150 999
143 695
20 299 6 669 28 306
19 959 6 359 34 972
2 105
2 493
57 379
63 783
1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2. 26. 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 48 790 48 790 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 255 647 253 774 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 83 83 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 27 911 27 911 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 332 431 330 558 Kiadások összesen: Baranya Megyei Önkormányzati Társulás Pécs Működési bevételek 1. Személyi juttatások Intézményi működési bevételek 2. Munkadókat terhelő járulékok Alaptevékenység bevételei 3. Dologi kiadások Egyéb különféle bevételek 9 526 6 011 4. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatások 5. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás 14 716 14 716 6. Felújítási kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 7. Beruházások Véglegesen átvett pénzeszközök 8. Egyéb kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel 11 125 10 742 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 1 922 1 922 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen: 37 289 33 391 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
25.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
49 671 16 624 254 281
49 671 16 624 254 485
5 149 6 706
2 799 6 979
332 431
330 558
18 121 5 608 13 185
18 620 5 120 9 455
375
196
37 289
33 391
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Intézmények összesen 1. 1. 2. 1. 3. 4. 1. 2. 5. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Bevételek összesen:
568 418 383 790
577 362 511 702
5 654 987 1 312
5 538 794 2 513
4 932 937 4 828 551 57 852
5 141 420 4 929 420 99 327
165
165 6 500
494 060
494 060
12 093 521
12 371 843
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások
Kiadások összesen:
5 872 187 1 947 109 3 546 978 84 969 36 848 141 576 382 198 81 656
5 889 456 1 868 732 3 904 711 79 649 41 845 122 535 460 342 4 573
12 093 521
12 371 843
27.
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. 1. 2.
2. 1. 2. 3. 4.
3. 4. 1. 2. 5. 6. 1. 2. 7. 1. 2. 8.
Működési bevételek Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok sajátos bevételei Illetékek Átengedett központi adók Egyéb sajátos bevételek Támogatások Fenntartói támogatások Normatív támogatások Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogtás Címzett támogatás Címzett támogatás 2003.évi maradványa Területi kiegyenlítés szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Központosított támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú péneszköz átvétel Támogatási kölcsönök visszatérülése Hitelek, értékpapírok bevételei Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Kamat Bevételek összesen:
1. 2. 3. 10 290 1 896 454 2 306 682 53 955
10 290 1 825 317 2 306 682 57 008
2 185 762 144 785
2 185 762 144 785
307 500 67 393 6 000 3 948 88 768 213 493
307 500 67 393 6 000 3 948 104 894 213 493
53 517 50 449
53 741 50 449
670 845 394 726
670 845 322 821
490 783
490 783
33 000 8 978 350
33 000 8 854 711
4. 5. 6. 7. 8.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások Egyéb kiadások - céltartalék - általános tartalék - hitel visszafizetés
Kiadások összesen:
774 632 214 363 521 713
775 447 214 091 525 241
461 874 57 970 689 837
472 939 47 757 665 552
282 032 22 999 297 943
286 114 30 833 297 943
3 323 363
3 315 917
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Módosított előirányzat
24/2004. (XII.22.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Mindösszesen 1.
Működési bevételek 1. Intézményi működési bevételek Alaptevékenység bevételei Egyéb különféle bevételek 2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok sajátos bevételei Illetékek Átengedett központi adók Egyéb sajátos bevételek 2. Támogatások 1. Fenntartói támogatás 2. Normatív támogatások 3. Normatív kötött felhasználású támogatások 4. Fejlesztési célú támogtás Címzett támogatás Címzett támogatás 2003.évi maradványa Területi kiegyenlítés szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Központosított támogatás 3. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 4. Véglegesen átvett pénzeszközök 1. Működési célú pénzeszköz átvétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz 2. Felhalmozási célú péneszköz átvétel 5. Támogatási kölcsönök visszatérülése 6. Hitelek, értékpapírok bevételei 1. Működési célú hitel 2. Fejlesztési célú hitel 3. Értékpapírok értékesítésének bevételei 7. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8. Kamat Bevételek összesen: Megjegyzés: az összes bevétel a fenntartói támogatás miatt halmozódást tartalmaz. Ennek kiküszöbölésével az adatok megegyeznek a 2. számú melléklet (pénzügyi mérleg) adataival
568 418 383 790
577 362 511 702
10 290 1 896 454 2 306 682 53 955
10 290 1 825 317 2 306 682 57 008
5 654 987 2 185 762 144 785
5 538 794 2 185 762 144 785
307 500 67 393 6 000 3 948 88 768 214 805
307 500 67 393 6 000 3 948 104 894 216 006
4 986 454 4 828 551 108 301 165
5 195 161 4 929 420 149 776 165
670 845 394 726
670 845 322 821 6 500
984 843
984 843
33 000 21 071 871 21 071 871 5 654 987 15 416 884
33 000 21 226 554 21 226 554 5 538 794 15 687 760
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Személyi juttatások Munkadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Speciális célú támogatások Felújítási kiadások Beruházások
8.
Egyéb kiadások - céltartalék - általános tartalék - hitel visszafizetés
Kiadások összesen:
6 646 819 2 161 472 4 068 691 84 969 498 722 199 546 1 072 035
6 664 903 2 082 823 4 429 952 79 649 514 784 170 292 1 125 894
81 656 282 032 22 999 297 943
4 573 286 114 30 833 297 943
15 416 884
15 687 760
6. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2004. évi kiadási előirányzatai
1. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala személyi jellegű kifizetések - nyugállományú köztisztviselők szociális kerete - foglalkoztatottak szociális, jóléti, kulturális kerete munkaadókat terhelő járulékok dologi kiadások
ezer forint 860 284 622 615 2 325 2 305
2. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése személyi jellegű kifizetések munkáltatókat terhelő járulékok dologi kiadások 3. Az önkormányzat működésével kapcsolatos egyéb kiadások 3/1 Speciális célú támogatások (6/a. számú melléklet részletezése szerint) 3/2 Nemzetközi kapcsolatok személyi jellegű kifizetések 8 794 munkáltatókat terhelő járulékok 909 dologi kiadások 31 311 3/3 Pénzügyi műveletek, programok, egyéb működési kiadások 4. Felújítási kiadások
185 888 51 781 193 690 144 038 27 294 22 358 933 744 378 847 41 014
513 883 47 757
5. Beruházási kiadások
665 552
6. Céltartalék
286 114
7. Általános tartalék
30 833
8. Hitel törlesztés
297 943 Kiadások mindösszesen
3 315 917
6/a. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi költségvetésében tervezett speciális célú támogatások részletezése ezer forint Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
Megnevezése Területfejlesztési Alap Turizmusfejlesztési Alap Devon-Baranya angol oktatási program finanszírozására Bursa-Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra Sportfeladatok támogatására Ebből: előző évi áthúzódó fizetési kötelezettség* Kisebbségi szervezetek, programok támogatására Ebből: előző évi áthúzódó fizetési kötelezettség* Elnöki, bizottsági keretek Ebből: előző évi áthúzódó fizetési kötelezettség* Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. - működési támogatására Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. - fejlesztési támogatására Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. - A Pécsi-tó rehabilitációja, az abaligeti tó rehabilitációja, a tekeresi tanösvény és kerékpárút megvalósítása c. pályázat előkészítésére támogatás (SAPARD) Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. - A Pécsi-tó rehabiltációja, az orfűi sportcentrum beruházása, az abaligeti tó rehabilitációja, a tekeresi tanösvény és kerékpárút megvalósítása c. pályázat előkészítésére támogatás (ROP) Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. részére - működési támogatására "Tiszta,virágos Baranyáért" környezetszépítő verseny költségének fedezetére Ebből: előző évi áthúzódó fizetési kötelezettség* Településfejlesztés minőség jegyeit erősítő négy pályázat költségének fedezetére Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács működéséhez hozzájárulás Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács akadálymentesítő közmunka mintaprogram pályázat önrészére PBKIK - Baranya Megyei Békéltető Testület működési támogatására BMÖ Narkomán Fiatalokat Gyógyító-Foglalkoztató Közalapítvány részére - mikrobusz vásárlásához Baranya Megyei Drogellenes Munkacsoport - iskolai drogprevencióra Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata részére Fogyatékosok Átmeneti Otthona részére - ellátási szerződés alapján 5 férőhely működési támogatására Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata részére - Esélyek Háza kialakításának egyszeri költségeihez hozzájárulás Szolgáló Szeretet Alapítvány részére - lakóotthon támogatására, ellátási szerződés alapján (8 fh) Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Területi Szervezete által működtetett lakóotthon támogatására, ellátási szerződés alapján (10 fh) Nemzetközi, regionális, megyei ünnepségek, nagyrendezvények, versenyek kiadásaira Ebből: előző évi áthúzódó fizetési kötelezettség* Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány központi támogatása Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány működési támogatására Baranya Ifjúságáért Kht .támogatására együttműködési megállapodás alapján Jelenkor Alapítvány működési támogatására Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítvány működési támogatására Pannon Magyar Ház programjainak támogatására Baranyai Alkotótelepek Kht. működési támogatására Baranyai Alkotótelepek Kht. - a Tuzlának ajándékozott köztéri szobor elkészíttetéséhez hozzájárulás Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére gyermeküdültetési támogatásra Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére táborok, üdülők fejlesztésére Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Pécs - Balatonfenyvesi üdülő felújítására (önrész) Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Pécs - Erdei iskolás szolgáltató helyek infrastruktúrájának fejlesztésére (önrész) Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Pécs tervezési munkák költségeinek fedezetére Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Pécs - sikondai Természetbarátok Házánál lépcsőépítés költségeire
Összeg 50 000 4 700 569 5 500 20 973 400 5 700 700 28 884 614 8 500 4 500 2 000 2 000 10 000 3 700 150 2 910 6 000 10 000 250 4 000 1 500 1 843 832 3 220 3 600 12 464 350 79 691 2 000 5 581 3 000 121 2 500 2 000 1 000 4 000 4 000 6 000 2 000 500 1 600
Sorszám 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84.
Megnevezése Pécs/Sopianae Örökség Kht. működési támogatására Kölkedi Fehér gólya Múzeum működési támogatására "Echo" c. folyóirat támogatására PTE - Dél-Dunántúli Regionális Kulturális Tanács működési támogatására PTE részére - az egészségügyi ellátásra vonatkozó konzorciumi együttműködési megállapodás alapján a 2005. évi feladatokra Európai Információs Pont feladatainak ellátására (Regionális Európai Információs és Oktatási Központ Kht.) Európai Fejlesztési Iroda működési költségeinek részben megtérítésére (Regionális Európai Információs és Oktatási Központ Kht.) Pécsi Speciális Mentőcsoport működésének támogatására Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezete részére - orfűi napközis tábor költségeinek fedezetére Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége működési támogatására Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fejlesztési támogatására Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság színházi előadás megtekintésének költségeire Pécsi Határőr Igazgatóság működési támogatására Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete működési támogatására Közelítés Művészeti Egyesület programjainak támogatására Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány programjainak támogatására Baranya Megyei Közoktatási Közalapítvány működési támogatására Pécs-Normandia LIONS Club működési támogatására Települések településrendezésének terveire, vízkárelhárítási feladataira* Ormánság Fejlesztő Társulás pályázati támogatására* Magyar-Svéd Fejlesztési Alapítvány - pénzeszköz átadás* Magyar Tudományos Akadémia pályázati támogatására* Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázati támogatására* Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség - a Pécs, Tímár u. 23.sz. alatti ingatlan elektromos hálózatának felújítására Ezerszínű Baranya Kht. működési támogatására Pécsi SOS Élet Telefonszolgálat működésére PTE Honvéd-Katasztrófaorvostani és Oxyológiai Intézet - kutatási célokra Élet-Esély Autistákat Segítő Egyesület "Fészek" Fogyatékosok Otthona Kozármisleny - működési támogatására DDSG/DGT történetét feldolgozó dokumentumfilm támogatására PVSK Basketball Kft. - női kosárlabda EuroLiga Final Four sportesemény támogatására Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége - Sportkatalógus kiadására Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége - II. félévi bérszámfejtési feladatok költségeire Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége - Palkó Sándor mellszobrának elkészítésére Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - 2004. évi Dél-Dunántúli Regionális Külkapcsolati Alap létrehozásához Pécsi Szerb Ortodox Egyházközösség - Regionális Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjtemény kialakításához Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezete működési támogatására Határokon Túli Magyarságért Alapítvány - a határon túli magyar parlamenti képviselők és a civil szervezeti vezetők találkozója rendezvényre Határokon Túli Magyarságért Alapítvány - Határon Túli Magyarok XIII. Fesztiváljának megrendezésére Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht. - pályázati fejlesztések megvalósítására Pécsi Férfikar Alapítvány - III. Bordal Világfesztivál megrendezésére Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör - Fehérkúti Turistaházat ért villámcsapás miatti kártérítés Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség - Horváth Judit emléktorna megrendezésére "Szemem Fénye" - A Beteg Gyermekekért Alapítvány - daganatos gyermekek betegszállításához Pécsi Tudományegyetem - M. Császár Zsuzsa: A magyar közoktatás területi sajátosságainak oktatásföldrajzi elemzése c. könyvének kiadásával kapcsolatos költségek fedezetére Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége - "Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen" c. pályázat önrészére Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet - "Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen" c. pályázat önrészére
Összeg 3 500 200 500 800 5 000 3 000 880 500 200 200 3 500 600 1 000 1 000 100 100 1 000 100 2 000 300 1 744 100 1 956 450 5 800 100 500 300 300 3 000 600 208 400 400 1 500 100 300 500 4 000 800 75 300 500 300 2 000 700
Sorszám 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101.
Megnevezése Siklós és Vidéke Cigányokért Érdekvédelmi Szervezet - "Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen" c. pályázat önrészére (2203/004-347-05-03 sz. Phare pályázat) Sásd Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat - roma gyermekek anyanyelvi és népismereti táboroztatására Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület - "Lépésről lépésre" program működési támogatása Carbo Comp Kft. - Baranyanet Online Magazin kiadásának támogatására Marco Racing Team - az I. Junior Ralley Bajnokság lebonyolítási költségeinek a fedezetére Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület - a Roma Holocaust Emlékmű felállításához Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület - az Országos Bűnmegelőzési Bizottság Titkárságához "Rács helyett háló" címmel benyújtott pályázat részbeni önrészére Pécsvárad Város Önkormányzata - a Pécsváradi Nyári Színház programjainak támogatására Baranya Megyei Kisebbségi Települési Önkormányzatok és Civil Szervezetek Társulása működési támogatására Együtt Európába Kézenfogva Egyesület - munkahelyteremtő program megvalósítását segítő működési támogatására Versend Község Önkormányzata - két rászorult helyzetű család beázások miatt tönkrement lakásának felújításához kölcsön Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezete - 25 éves jubileumának programjaira SIEN Alapítvány - "VII. Brit Napok" megrendezésének költségeire Pécsi Egyházmegye Kalendáriuma a 2005. évre kiadvány támogatása XIX Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetsége - megyei múzeumi szervezetek bemutató kiadvány megjelenésére FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet - regionális borlabor beruházás megvalósítására Megyei önkormányzati feladatokat megállapodás alapján ellátó civil szervezetek pályázati támogatására Speciális célú támogatások összesen
* 2003. évi speciális célú támogatások elkötelezettséggel terhelt maradványa
Összeg
2 000 300 1 000 300 300 450 1 000 500 500 200 500 100 50 130 100 2 500 9 866 378 847
7. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi felújítási kiadásai célonként
ezer forint Megnevezés
Összeg
1
2
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al fe- lel fedezett dezett 3 4
Intézményi költségvetésekben: Baranya Megyei Kórház Pécs - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás - öltöző felújítása - nyílászárók felújítása - burkolatok cseréje - raktárak burkolat cseréje - hűtőkamra felújítása - csőszigetelés - festés, mázolás - vezeték csere - élvédők felszerelése - villanyszabványosítás - orvosi gép-műszer felújítás - szülészeti UH fejlesztése, felújítása - endoszkópiai szakvizsgáló egység felújítása - kisebb műszerfelújítások - "B" épület tetőbádogozás, cserépfedés részleges felújítása - központi kazánház hőközpont tetőszigetelés, bádogozás felújítása - "K" ép. lapostetejű rész szigetelésének fényvédővel történő lekenése, bádogozás és műemlék pala felújítás - konyha és kiszolgáló gőzvezetékek cseréje - videobronchoscop felújítása - trafóház szigetelés és bádogozás - útleszakadás miatti felújítás - "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekegészségügyi Központ - orvosi gép-műszer felújítás
24 020 6 800
21 020 6 800
17 051 6 800
9 813
6 813
6 813
250 2 289
250 2 289
250 2 289
300 1 000 1 500 733 736
300 1 000 1 500 733 736
300
599
599
599
Baranya Megyei "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekkórház Pécs - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás - tejkonyha felújítása - konyha szellőztetés - orvosi gép-műszer felújítás - sterilizátorok javítása - defibrillátor javítása - őrző monitorok érzékelőinek javítása, cseréje - pulzoksziméter érzékelők javítása, cseréje - kapnographok javítása, cseréje - perfusorok felújítása - inkubátorok felújítása - másik oldali vízbetáplálás - nyomtató felújítás - épület felújítás
17 250
15 896
15 896
1 247 3 364 9 915
1 247 3 120 9 501
1 247 3 120 9 501
2 028 37 659
2 028
2 028
Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház Harkány - négy mellékhelyiség kialakítása mozgáskorlátozottaknak
7 650 7 650
5 000 5 000
BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - kapu, porta felújítás
1 400 1 400
1 400 1 400
1 400 1 400
BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás
9 796 1 001
5 000 1 000
5 000 1 000
Megnevezés
Összeg
1
2
- húskamra - kastélyépület vízvezeték-cseréje - kastélyépület folyosóburkolat cseréje - mosógép felújítás - belső utak felújítása - szennyvíz vezeték felújítása - épület felülvizsgálat - vízhálózat felújításának terve
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al fe- lel fedezett dezett 3 4
3 000 1 815 125 3 382 200 123 150
3 000 1 000
3 000 1 000
BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás - öltöző - mosogató - nővérpult kialkaítása - konyha felújítás (fűtés, villany, vízvezeték) - iroda felújítás (villany, pénztár ablakrács) - raktár felújítás - ajtó felújítás - lábazat - "B" épület villany felújítás
3 081 531
531 531
531 531
BMÖ Boróka Otthona Helesfa - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás - kézmosók - burkolatcserék - padozatcserék - szúróhelyiség kialakítása - VII. épület aljzat lapozás, ajtócsere
3 827 3 691
3 691 3 691
3 691 3 691
BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - kazánház tetőfelújítás
1 499 1 499
1 499 1 499
1 499 1 499
10 011 3 323 5 894 277 127 40 225 125
8 800 3 000 5 800
8 800 3 000 5 800
2 640 240
236 236
236 236
7 518 67
4 000 50
2 750 50
2 145 600
2 100 600
2 100 600
1 610
1 250
BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - kollégiumi vizesblokk és szennyvíz elvezető rendszer felújítása - parketta felújítás hálótermekben, tantermekben - aljzat felújítása számítógép teremben - aljzat felújítása eü. szakoktató teremben - vakolat javítás - kapu javítás - szellőző javítás BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás - építészeti átalakítás - kollégiumi fürdőszobák felújítása BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - szaktanterem felújítás Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - számítógép felújítás Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó felújítás - Komló, Damjanich u. építészeti átalakítás - lakásotthonok padozatcseréje - Komló, Kodály Z. u. 16. sz. alatti lakásotthon fürdőszoba felújítása - Szentlőrinc, Munkácsy u. 48. sz. alatti lakásotthon átalakítása
994 555 301 465 112 53 70
136
2 400 10 000 10 000 136 136
Megnevezés
Összeg
1
2
- Komló, Kodály Z. u. 16. sz. alatti lakásotthon gépészeti munkák - Sellye, Korongi tér 11. sz. alatti lakásotthon átalakítása Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - fűtésrendszer csővezetékeinek cseréje - villamossági szabványossági vizsgálat Baranya Megyei Levéltár Pécs - számítógép felújítás Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs - 10 múzeumi épület elektromos hibáinak kijavítása, villámhárító kiépítések - Martyn killítótér felújítása - Vasarely Múzeum világítás korszerűsítés BMÖ Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. konyha megszüntetésével kapcsolatos átalakítások - Pécs, Rákóczi u. 30. szám alatti garázs nyílászáró csere, szennyvízelvezetés megoldása, padlóburkolat csere - Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége részére egy iroda kialakítás és információs hálózat kiépítése Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: Tervezési, előkészítési keret BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény nyílászárók cseréje* Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs, Apáca u. 8. sz. alatti épület külső nyílászárók cseréje* BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló tetőszigetelés Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: Felújítási kiadások mindösszesen:
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al fe- lel fedezett dezett 3 4
938 2 158 2 059 1 500 559
2 000 1 500 500
1 500 1 500
18 833 1 956 16 156 721
2 612 1 956 656
1 956 1 956
2 799 1 154
2 799 1 154
0
995
995
650 122 535
650 74 484
16 16
12 865 7 720
12 865
9 110 18 062 47 757 170 292
74 484
Felújítási kiadásokból a vonatkozó számviteli szabályok szerint a dologi kiadások közé átcsoportosított tételek BMÖ Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs 1 137 1 137 - Illetékhivatal - érintésvédelmi felülvizsgálatok 1 137 1 137 * 2003. évről áthúzódó feladat
60 310
14 100 26 965 87 275
1 137 1 137
8. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi beruházási kiadásai feladatonként
ezer forint Megnevezés
Összeg
1
2
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al felel fedezett dezett 3
4
36 474 3 290
19 370 3 290
17 242 3 290
12 344
7 344
7 344
2 158 4 450
2 158 4 450
2 158 4 450
3 910 4 000 2 128
2 128
Intézményi költségvetésekben: Baranya Megyei Kórház Pécs - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó beruházás - hideg élelmcs. bővítés - cukrászat átalakítás - légzsilip - technikai berendezések áthelyezése - húselőkészítő temp. - Tüdőgyógyintézet üvegfal bontás, előtető - rozsdamentes tároló állványok beszerzése - orvosi gép-műszer beszerzés - Tüdőgyógyintézet orvosi oxigénellátás készülékei - BF-TE2 Bronhofiberscope beszerzés - 1 db két vizsgálófejes FETAL monitor - Tüdőgyógyintézet oxigén ellátás vételi helyeinek kiépítése - Informatikai eszközök beszerzése - 1 db szerver - számítógépes hálózat, aktív eszközök - sűrgősségi kórképek ellátásának minimumfeltételeihez szükséges gép-műszer beszerzések - egészségügyi gép-műszer beszerzés - központi labor bővítése (víztisztító berendezés, vérvételi székek) - "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekegészségügyi Központ - orvosi gép-műszer beszerzés
4 194
Baranya Megyei "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekkórház Pécs - orvosi gép-műszer beszerzés - 6 db motoros fecskendő - 6 db infúziós pumpa - 2 db betegőrző monitor - ágybeszerzés - számítástechnikai eszközök - szoftver - takarító kocsi - digitális fényképezőgép - konyhamalac
12 205 8 090
9 450 7 400
2 442 786 315 209 198 165
2 050
Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház Harkány - mosó- és centrifugagép - gázos üstök - számítástechnikai eszközök - egészségügyi szakmai gépek - program - épület beruházás
45 154 4 950 5 476 1 125 32 933 185 485
7 400 7 400
BMÖ Időskorúak Otthona Mecsekjánosi-puszta - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó beruházás - eszközbeszerzés - 1 db személygépkocsi beszerzése - utánfutó - társalgó kialakítása - 2 db éjjeli szekrény
8 125 305
7 774 300
4 274 300
3 802 172 3 695 151
3 802 172 3 500
3 802 172
BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - 1 db mikrobusz - 2 db nyomtató - motoros fűkasza - motoros fűrész
7 960 7 219 453 80 128
7 200 7 200
7 200 7 200
- mosógép
80
Megnevezés
Összeg
1
2
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al felel fedezett dezett 3
BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó beruházás - átadó ablak, válaszfal kialakítása - beruházás garanciális munkáira - egészségmegőrző gépek - bútorok, berendezések - számítógép, nyomtató - szoftver - fénymásoló - 2 db fűnyíró
2 819 1 079
BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény - lakószobai bútorok részleges cseréje - akvárium - tűzhely
4 808 808
808 808
1 980 1 496 344 140
1 496 1 496
1 496 1 496
BMÖ Boróka Otthona Helesfa - belső utak, járdák felújítása, akadálymentesítés - IV. épület fűtéskorszerűsítése - II. emelet vizesblokk kialakítás - GSM adapter felszerelése - 5 m3-es szemetes konténer - használt lexmark, festék - szennyvízberuházás próbaüzem - 2 db 25 m3-es tartály duplafalusítása - orvosi műszerek (Rems-Murr Járás Tanácsa adománya) - kézi prés - számítástechnikai eszközök - szoftver - fagyasztó láda - zeneszoba
14 559 2 310 3 569 2 752 114 203 85 753 3 800 364 98 187 131 85 108
6 174 2 310 3 500
5 810 2 310 3 500
BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó beruházás - kisebb építészeti átalakítások - Fűtés rekonstrukció II. ütem - 1 db mikrobusz - kazán beruházás jóteljesítési garancia - főzőüst
13 874 193
12 367 193
12 367 193
4 974 7 315 392 1 000
4 974 7 200
4 974 7 200
300 300
300 300
300 300
34 670 6 011 8 475 503 1 000 83 173
1 223
0
2 016 396 2 318 170 175 360 1 684 336 107 1 188
208
BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - 1 db fénymásoló BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - földterület vásárlás - üvegház építés - járda építés üvegházhoz - Tannet rendszer (oktatási hardver) - pénztárgép - motoros fűrész - oktatási eszköz (csontváz, termesztő asztal fólia sátorba, varrógépek, vasaló, kórtermi ágy, írásvetítő) - fűnyíró traktor - iskolabútor (asztal, szék, tanári asztal, tanári szék) - hűtőszekrény - mosógép - cipősszekrény - iskolai öltözőszekrény - biliárdasztal - nagynyomású tisztító - kollégiumi szék
447 60 420 324 132 187 170
364
Megnevezés 1 - személygékocsi - főzőüst csere - tantermi szekrények BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - orvosi szoba kialakítása - MPA pályázat (asztalosipari gépek, fűkasza, fűnyíró traktor, kerámiaégető kemence, klíma) - autórádió - térfigyelő kamera - nyomtató - szoftver - licenc látássérülteknek - laptop - tálalókocsi - bioptron lámpa - vonalkód olvasó - fényképezőgép - kerti játék - vízmelegítő - hangszerek - mosógép - mélyhűtő - gáztűzhely - TV - fénymásoló - személygépkocsi
Összeg 2 6 740 1 015 1 920
3 088 80 120 2 888
BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló - mikrobusz vásárlás - fagyasztó láda - hűtőszekrény - mosógép - számítástechnikai berendezések - konyhabútor - telefonközpont - golyófürdő - pénztárgép
3 456 1 540 72 57 70 1 035 270 215 122 75
BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács - tetőtér beépítés - faipari gépek - tornaterem, építőipari tanműhely - számítástechnikai eszközök BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - számítástechnikai eszközök
3
4
1 015
16 180 1 506 6 562 84 109 614 487 110 546 71 90 68 100 1 184 138 626 170 112 143 60 400 3 000
BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old - rotációs kapa - fűnyíró - mikrobusz
BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - informatikai eszközök - élelmiszeripari gépek - szoftver, digitális tananyag - hálózat építés - laboratóriumi eszköz - szaktantermi felszerelés - digitális tananyag - egyéb berendezések - tanterem bővítés
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al felel fedezett dezett
53 975 17 000 10 000 5 000 2 000 5 000 5 000 3 000 2 160 4 815 104 577 44 553 5 000 47 116 7 908
2 908
28 475 17 101
3 186 2 061
2 908 350
Megnevezés 1 - egyéb szakmai gépek - fénymásoló - sütőipari gépek - gimnázium szakmai fejlesztés - klíma - riasztó bővítés - szakmai gép - 2 db szeméttároló konténer - szoftver Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - 2 db fénymásoló - szakszolgálati eszközbeszerzés - informatikai eszközök - mikrobusz rendszám - takarítógép - hűtőszekrény - irodatechnikai gépek
Összeg 2 2 607 1 174 4 831 795 848 327 416 178 198
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al felel fedezett dezett 3
4 975
350
150
8 421 425 2 296 4 447 5 68 65 1 115
425 425
425 425
11 037 1 300 1 800 7 248 328 50 184 127
10 300 1 300 1 800 7 200
10 300 1 300 1 800 7 200
Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - szoftver, számítástechnikai eszközök - Csorba Győző mellszobor - hálózati végpont bővítés - discman - hangosító berendezés - porszívó
4 607 3 537 769 25 40 181 55
2 553 2 453 100
Baranya Megyei Levéltár Pécs - Rét utcai részleg raktárak elektromos vezetékrendszer cseréje, világítás korszerűsítése - Király utcai részleg vagyonvédelme, riasztóberendezés felszerelés - számítástechnikai eszközök - gázmérő - kanapé - mikrofilm olvasó-másoló - scanner
5 303 345 666 527 283 54 3 200 228
2 403 345 641 430 270 54 663
986 345 641
30 574 7 295 512 138 113 1 101 2 940 15 975 2 500
7 200 7 200
7 200 7 200
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - fesztiválsátor bővítés - számítástechnikai eszközök - konfrencia terem világítás és hangtechnika korszerűsítés
2 861 1 225 500 1 136
1 136
0
Művészetek Háza Pécs - klíma berendezés beépítése - projektor
2 493 2 105 200
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Komló, Kodály Z. u. 16. sz. alatti lakásotthon nevelői szoba kialakítás - Sellye, Korongi tér 11. sz. alatti lakásotthon átalakítása - 1 db mikrobusz - számítógép - 1 db hűtő - fénymásoló - irodabútor
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs - 1 db mikrobusz - számítógép - scanner - pénztárgép - Csontváry Múzeum klíma beszerzés - műtárgy vitrin - multimédiás eszközök - Vasarely Múzeum vizesblokk kilakítás
1 136 800 800
800 800
Megnevezés
Összeg
1
2
- nyomtató - laptop BMÖ Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs - 2 db hivatali személygépkocsi lízing díja - Office szoftverek licenc díja - 1 db számítógép konfiguráció - Hivatal - 2 db fénymásoló - Illetékhivatal - ügyfélhívó rendszer - nyomtató - Pécs, Széchenyi tér 9. Elnöki tárgyalóba video-konferencia rendszer kialakítása - Pécs, Széchenyi tér 9. III. emelet védelmi rendszer kiépítése - Védelmi Iroda monitor - Alkotótelepek riasztórendszer, fűnyíró - 7 db mobiltelefon - Pécs, Széchenyi tér 9. konyha megszüntetésével kapcsolatos átalakítások Baranya Megyei Önkormányzati Társulás - 1 db számítógép beszerzés Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: Baranya Megyei Kórház "A" épület rekonstrukciója - önrész - címzett támogatás - címzett támogatás 2003. évi maradványa* Olajtartályok megszüntetése, használatban lévők duplafalusítása - Baranya Megyei Kórház Pécs Tudőgyógyintézet 2 db 100 m3-es megszüntetése - BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny Keresztespuszta 1 db 10 m3-es megszüntetése - BMÖ Boróka Otthona Helesfa Rigópuszta 1 db 25 m3-es duplafalusítása - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs 1 db 10 m3-es megszüntetése - BMÖ Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs Orfű Sporttábor 1 db 10 m3-es megszüntetése BMÖ Boróka Otthona Helesfa ivóvízvezeték kiépítése, csatlakozás a helesfai ellátórendszerre - önrész - TEKI támogatás Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház Harkány fedett gyógymedence Egészségügyi gép-műszer berendezések lízingelése - tőke* BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny demens részleg pótmunkái BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény "B"épület átalakítása, akadálymentesítése, mosoda bővítése - saját erő* - 2004. évre biztosított saját erő - ESZCSM támogatás BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény mosodai gépek beszerzése - saját erő - CÉDE támogatás BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács tornaterem és tanműhely címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciója - címzett támogatás - intézményi pénzmaradvánnyal fedezett önrész - kezelési költség Dollár-üdülő értékesítése miatt használati jog megváltás Illetékhivatali informatikai és irodatechnikai fejlesztés - 1 db boritékológép - Novell-user licencek - Aktív eszközök (switchek, rack, patch panelek) - 2 db SCSI HDD - 2 db IBM Net Vista - 2 db MS Office szoftver - 13 db PC konfiguráció - 13 db MS Office szoftver - 1 db HP 4200 nyomtató - 12 db matrix nyomtató
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al felel fedezett dezett 3
4
91 97 6 979 1 291 66 300 978
5 985 1 297 66 300 978
2 313
1 449 93 1 163 578 104 258 354 345
1 449
1 449
196 196 460 342
66 300 498
1 100 450
345
103 058
79 271
19 891 270 000 53 000
11 437
5 160
5 160
1 000 1 900 1 000 1 000
1 000 1 900 1 000 1 000
24 104 3 000 36 440 23 205 85 1 000
24 104
3 300 19 229 29 000
32 540 23 205
3 512
1 200 3 000 37 500 6 082 169 4 000 15 241
9 515
Megnevezés
Összeg
1 - 5 db print-server - 2 db 17" monitor - 5 db 15" monitor - Víruskereső program - 1 db scanner - 1 db pen-drive - 2 db fénymásoló - 3 db digitális fényképező+tart. - mobil telefon+tartozék Hivatali informatikai fejlesztés - TEIR szoftver nyomkövetése - informatikai rendszer átfogó fejlesztése - Önkorm. licenc progr. bővítése - Web szolgáltatás - Számítógép és nyomtató beszerzése - Klíma berendezés - Intézményi kapcsolat kiépítéséhez eszközök - Office szoftverek licenc díja - képviselői munka korszerűsítését szolgáló informatikai eszközök beszerzése - 40 db notebook - 3 db HP Lazerjet 1300 nyomtató - hálózati elosztók - informatikai rendszer alkatrészek BMÖ Általános Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad címzett támogatással megvalósuló beruházás - saját erő* - címzett támogatás WEB szolgáltatás eszközbeszerzés* BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó napkollektorok létesítése (TEKI)* Sportfeladatok támogatása - számítógép vásárlás* BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács 2 db lakóotthon vásárlás, kialakítása* Hivatal informatikai rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges beszerzések* Kerpel-Frónius Ödön, Radnóti Miklós, Nagy László domborművek Orfű, Hermann Ottó u. 73. sz. alatti ingatlan közműfejlesztési hozzájárulás Batthyány szobor készítése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló gyermekotthon átalakítása - saját erő - ESZCSM támogatás Pénzügyi befektetések Pécs/Sopianae Örökség Kht. törzstőke* Ezerszínű Baranya Kht. törzstőke Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: Beruházási mindösszesen:
2
Ebből Fejlesztési Fenntartói célú hiteltám.-al felel fedezett dezett 3
4
5 200 8 812 3 750 2 130
2 700 6 600 3 750 2 130
1 697 16 919
1 697
300 1 118 10 206 3 277 4 861 200 27 700 1 179 800 150 1 397 3 150 9 000 3 500 700 665 552 1 125 894
0 103 058
131 250 210 521
Beruházási kiadásokból a vonatkozó számviteli szabályok szerint a dologi kiadások közé átcsoportosított kis értékű tárgyi eszköz beszerzés BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly 250 250 250 - HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetéséhez kapcsolódó beruházás - eszközök 250 250 250 BMÖ Gazdasági Ellátó Szervezete Pécs 26 842 13 342 12 722 - Illetékhivatal - bútorbeszerzés 26 842 13 342 12 722 Összesen: 27 092 13 592 12 972
* 2003. évről áthúzódó feladat
9. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi tartalékai ezer forint Sorszám
Megnevezés
1
Intézményvezetők érdekeltségi rendszere működtetésének fedezetére
2
Részösszeg
Müködési
Összeg
Felhalmozási
célú
613
613
Nevelőszülők képzésének, továbbképzésének, szupervizió szervezésének költségeire
7
7
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - 1 fő tartósan távol lévő dolgozó (éves szintű) személyi juttatása és járuléka
2 952
2 952
6
Intézményi karbantartási-felújítási vis maior keret
2 838
2 838
7
Intézményi pályázati alap összesen Kötelezettséggel nem terhelt szabad pályázati alap Baranya Megyei "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekkórház Pécs - Az aneszteziológiai és intenzív ellátás berendezéseinek beszerzése - 1 db lélegeztető gép - 1 db altatógép BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény - Geriátriai járóbeteg- és nappali egészségügyi ellátások területén innovatív módszerek támogatása BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old - Iskolabusz beszerzése Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - CARDS program megvalósítása az Eszéki Egyetemi és Városi Könyvtárral Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs - Műtárgyvédelmi feladatok támogatása Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány - Sikondai Gyermektábor jelentős felújítása
39 587
39 587
43 745
43 745
25 000
25 000
3 000
3 000
3 4 5
8
Önkormányzati pályázati alap összesen Kötelezettséggel nem terhelt szabad pályázati alap - Gazdaságfejlesztési lehetőségek feltárása a horvát-magyar határ Baranya megyei szakaszán* - Intézményi együttműködés fejlesztése - projektfejlesztés, közös képzési program* - Pécsi-tó rehabilitációja, az abaligeti tó rehabilitációja, a tekeresi tanösvény és kerékpárút megvalósítása - Gazdaságfejlesztési együttműködési lehetőségek feltárása Baranya megye és az Eszék-Baranyai Zsupánság között - Zsolnay Múzeum új állandó kiállításának megvalósítása - ROP 1.1 Dráva 1 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" - ROP 1.1 Dráva 2 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" - ROP 1.1 Dráva 3 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Gyimóthy villa felújítása - INTERREG III C Nemzetközi hálózat a Regionális Fejlesztésért (28.000 Euro)
17 331 3 600 6 400 800 2 888 2 000 568 6 000 14 744 500 595 12 000 1 200 4 570 852 444 1 840 7 000
9 10 11
Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv keretében benyújtott pályázathoz banki kezességvállalás fedezete
12 13 14
Bólyi termálvíz program geotermikus energia felhasználására*
Sorszám
Megnevezés
Részösszeg
Összeg
Müködési
Felhalmozási
célú
15 16
17 18
Szociális intézményekben az emelt szintű ellátásért fizetett egyszeri hozzájárulás 10 %-a - BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny
2 184
2 184
2 184
Baranya Megyei "Kerpel-Frónius Ödön" Gyermekkórház Pécs létszámcsökkentésének várható egyszeri terhei
12 635
12 635
Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére benyújtott pályázathoz a DDRFT felé készfizető kezességvállalás fedezete
100 000
Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház Harkány létszámcsökkentésének várható egyszeri terhei
38 000
38 000
15 553
15 553
100 000
19 20 21
Normatív állami hozzájárulás visszafizetésének részbeni fedezete - BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - BMÖ Időskorúak Otthona Szederkény - BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - BMÖ Horizont otthona Szigetvár-Turbékpuszta - BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old - BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló - BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács - BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló Céltartalék összesen ÁLTALÁNOS TARTALÉK
•
2003. évi céltartalék kötelezettséggel terhelt maradványa
380 884 936 468 1 135 457 1 048 3 566 1 957 3 796 926 286 114 30 833
69 760 216 354
2005. február 25.
2. szám 10. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat több éves kihatással járó feladatai éves bontásban ezer forint
Sorszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Megnevezés BEVÉTELEK Máltai Szeretetszolgálat Egyesület ellátási szerződésből adódó köt .(10 fh) (2009. febr. 28-ig) - illetékbevétel Ellátási szerződés Pécs Megyei Jogú Várossal fogyatékos személyek átmeneti elhelyezésére 5 fh igénybevétele (határozatlan időre) - illetékbevétel Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása (határozatlan időre) - illetékbevétel Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv pályázatához kapcsolódó fedezet** - működési célú hitel Munka- és tűzvédelmi feladatok - illetékbevétel (2005. dec. 31-ig) - illetékbevétel (határozatlan időre) Egészségügyi gép-műszer berendezések lízingelése - fejlesztési célú hitel 2001-2003. évi fejlesztési hitelek kamatterhe - felhalmozási és tőke jellegű bevételek 2001-2003. évi fejlesztési célú hitel visszafizetése - felhalmozási és tőke jellegű bevételek 2004. évi működési célú hitel visszafizetése - működési célú hitel 2004. évi működési célú hitel kamatterhe - működési célú hitel 2004. évi fejlesztési célú hitel kamatterhe - felhalmozási és tőke jellegű bevételek 2004. évi fejlesztési célú hitel visszafizetése - felhalmozási és tőke jellegű bevételek BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács - Szakiskolai Fejlesztési Program - illetékbevétel
Baranya Megyei Kórház "A" épület rekonstrukciója - címzett támogatás - felhalmozási és tőke jellegű bevételek - hivatali pénzmaradvány 15 Baranya megye szakképzés-fejlesztési programja - működési célra ávett pénzeszköz - illetékbevétel BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny demens részleg kialakítása jóteljesítési garan16 cia - illetékbevétel 17 Hivatal ISO 9001:2000 audit évenkénti felülvizsgálat - illetékbevétel BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács tornaterem és tanműhely címzett 18 támogatással megvalósuló beruházás - címzett támogatás - intézményi működési bevétel - hivatali felhalmozási és tőke jellegű bevétel 19 Képviselői számítógépekhez kapcsolódó licence díj - illetékbevétel Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére 20 benyújtott pályázathoz kapcsolódó fedezet*** - működési célú hitel Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Zsolnay Múzeum címzett támogatással megvalósuló 21 rekonstrukciója - címzett támogatás - hivatali felhalmozási és tőke jellegű bevétel 22 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Vasarely Múzeum vizesblokk kialakítása - intézményi pénzmaradvány - intézményi átvett pénzeszköz - intézményi működési bevétel Bevételek összesen ∗∗a banki kezességvállalás 2012-ig szól ∗∗∗a készfizető kezességvállalás 2009-ig szól
2004.
2005.
2006.
2007.
Sorszám
Megnevezés
2004.
2005.
2006.
2007.
KIADÁSOK 3 600 1 843 5 581
3 870 1 981 5 860
1
Máltai Szeretetszolgálat Egyesület ellátási szerződésből adódó köt. (10 fh)
3 600
3 870
3 470
2
Ellátási szerződés Pécs Megyei Jogú Várossal fogyatékos személyek átmeneti elhelyezésére 5 fh igénybevétele
1 843
1 981
2 130
3
Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása
5 581
5 860
6 153
6 461
4
Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv pályázatához kapcsolódó fedezet
25 000
50 000
50 000
50 000
5
Munka- és tűzvédelmi feladatok
3 235
3 235
360
360
6
Egészségügyi gép-műszer berendezések lízingelése - 2002. évi hitel forrás adósságszolgálat
34 121 11 931
34 121 16 869
35 228
3 470 2 130 6 153
25 000
50 000
2 875 360
2 875 360
50 000 360
46 052
50 990
35 228
2 290
2 290 6 461 50 000 360
34 116
22 513
13 200
2 051
7
2001-2003. évi hitelek kamatterhe
34 116
22 513
13 200
2 051
67 943
114 711
120 000
18 637
8
2001-2003. évi fejlesztési célú hitel visszafizetése
67 943
114 711
120 000
18 637
9
2004. évi működési célú hitel visszafizetése
10
2004. évi működési célú hitel kamatterhe
13 279 6 982
65 560 13 279 6 982
2 586
65 560
33 685
27 930
23 245
11
2004. évi fejlesztési célú hitel kamatterhe
10 647
42 588
42 588
12
2004. évi fejlesztési célú hitel visszafizetése
33 685
27 930
23 245
10 647
42 588
42 588
2 576
1 694
13
BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács - Szakiskolai Fejlesztési Program
2 586
2 576
1 694
14
Baranya Megyei Kórház "A" épület rekonstrukciója
281 454
311 395
15
Baranya megye szakképzés-fejlesztési programja
4 620
1 460
16
BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny demens részleg kialakítása jóteljesítési garancia
17
Hivatal ISO 9001:2000 audit évenkénti felülvizsgálat
560
320
18
BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács tornaterem és tanműhely címzett támogatással megvalósuló beruházás
320
43 751
171 542
155 020
19
Képviselői számítógépekhez kapcsolódó licence díj
20
Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére benyújtott pályázathoz kapcsolódó fedezet**
100 000
100 000
100 000
21
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Zsolnay Múzeum címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciója
33 333
204 444
190 417
22
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Vasarely Múzeum vizesblokk kialakítása
6 875
762 537
436 369
14
270 000 11 215 239
310 000 1 395
2 940 1 680
1 460 740
740 560 37 500 6 082 169
320 153 677 17 173 692
320
320
320
137 656 6 745 10 619 2 625
2 625 100 000
100 000 30 000 3 333
640 602
2 500 4 000 375 993 918
100 000 184 000 20 444
762 537
100 000
100 000 171 375 19 042
436 369
Kiadások összesen
640 602
993 918
11. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2004. évi előirányzat felhasználási ütemterve ezer forint Megnevezés
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
ÖSSZESEN
1 Személyi juttatások
721 759
563 088
572 466
442 342
520 971
507 966
519 859
516 707
567 400
509 454
531 107
691 784
6 664 903
2 Munkaadókat terhelő járulékok
244 452
173 086
165 887
172 722
164 587
171 681
172 846
159 189
168 277
209 269
173 579
107 248
2 082 823
3 Dologi kiadások
330 698
269 400
357 450
309 194
335 356
294 592
359 300
311 279
336 026
351 723
341 444
833 490
4 429 952
5 184
5 252
5 722
5 252
5 253
5 519
7 419
8 099
13 047
8 045
7 648
3 209
79 649
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 Tervezett maradvány, eredmény, tartalék
0
0
0
0
0
161
135 892
0
0
56 023
129 444
0
321 520
2 400
43 023
42 133
33 353
24 687
39 484
30 907
25 052
30 443
68 643
39 250
35 453
414 828
7 Felhalmozási célú támogatások
0
2 000
8 000
8 000
0
15 000
18 000
11 500
12 000
19 700
5 756
0
99 956
8 Felújítási kiadások
0
1 815
11 564
12 063
7 054
5 283
29 450
35 837
17 238
42 308
7 680
0
170 292
6 Működési célú támogatások
9 Beruházási kiadások 10 Felügyelet alá tartozó kv-i szerveknek folyósított támogatás 11 Hiteltörlesztések
6 147
37 370
30 695
32 203
41 334
37 239
107 440
79 337
174 155
213 412
137 042
229 520
1 125 894
539 839
430 339
486 334
322 972
454 293
364 765
573 925
411 323
478 609
377 186
475 843
623 366
5 538 794
0
0
7 500
245 443
10 000
7 500
0
12 500
7 500
0
0
7 500
297 943
1 850 479
1 525 373
1 687 751
1 583 544
1 563 535
1 449 190
1 955 038
1 570 823
1 804 695
1 855 763
1 879 156
2 501 207
21 226 554
13 Intézményi működési bevételek
62 216
86 715
79 292
78 390
73 160
96 873
72 793
84 340
86 753
108 711
100 435
259 849
1 189 527
14 Illetékbevétel
65 872
95 595
146 001
181 261
167 489
181 062
163 108
186 949
153 863
150 000
263 000
71 117
1 825 317
15 Személyi jövedelem adó bevétel
336 824
179 088
179 088
179 088
179 088
179 088
179 088
179 088
179 088
179 088
179 088
178 978
2 306 682
16 Működési célú pénzeszközátvétel
618 030
375 605
399 887
400 234
398 913
381 839
393 734
374 004
371 336
528 628
387 160
565 791
5 195 161
1 300
1 000
3 065
0
3 402
31 000
11 683
11 000
12 315
8 401
9 135
57 475
149 776
691
691
12 068
691
25 955
26 783
8 000
9 451
2 003
67 886
7 599
54 188
216 006
12 Kiadások összesen
(1+...+11)
17 Felhalmozási célú pénzeszközátvétel 18 Felhalmozási bevételek 19 Saját bevétel összesen
(13+...+18)
1 084 933
738 694
819 401
839 664
848 007
896 645
828 406
844 832
805 358
1 042 714
946 417
1 187 398
10 882 469
20 Önkormányzat költségvetési támogatása
377 937
191 184
198 071
227 561
191 184
198 638
221 107
198 174
198 608
191 162
322 131
304 525
2 820 282
21 Felügyeleti szervtől kapott támogatás
539 839
430 339
486 334
322 972
454 293
364 765
573 925
411 323
478 609
377 186
475 843
623 366
5 538 794
89 335
32 431
71 869
74 312
72 490
105 407
197 009
141 214
101 325
65 139
7 000
27 312
984 843
22 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 23 Hitel, értékpapír bevétel
(24+26)
0
0
0
0
0
60 921
20 540
0
0
200 000
354 387
357 818
993 666
24 Működési célú hitelfelvétel
0
0
0
0
0
0
0
0
0
200 000
250 000
220 845
670 845
25 Felhalmozási célú hitelfelvétel
0
0
0
0
0
60 921
20 540
0
0
0
104 387
136 973
322 821
6 500
6 500
26 Értékpapírok értékesítésének bevétele 27 Bevétel összesen 28 Bevételek és kiadások egyenlege
(19+…+23)
2 092 044
1 392 648
1 575 675
1 464 509
1 565 974
1 626 376
1 840 987
1 595 543
1 583 900
1 876 201
2 105 778
2 506 919
21 226 554
(27-12)
241 565
-132 725
-112 076
-119 035
2 439
177 186
-114 051
24 720
-220 795
20 438
226 622
5 712
0