!HU000008069T2! (19)
HU
(11) Lajstromszám:
E 008 069
(13)
T2
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal
EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (51) Int. Cl.:
(30) Elsõbbségi adatok: 06011432 2006. 06. 01. 07107744 2007. 05. 08.
(73) Jogosult: Nobera Pharma, S.L., 28760 Tres Cantos Madrid (ES)
EP EP
(72) Feltaláló: RODEMER, Yolanda, 6386 WilhemsHaven-Rüstersiel (DE) (54)
HU 008 069 T2
A61K 31/519
(21) Magyar ügyszám: E 07 729768 (22) A bejelentés napja: 2007. 05. 31. (96) Az európai bejelentés bejelentési száma: EP 20070729768 (97) Az európai bejelentés közzétételi adatai: EP 2035006 A1 2007. 12. 06. (97) Az európai szabadalom megadásának meghirdetési adatai: EP 2035006 B1 2010. 02. 17.
(2006.01) A61P 17/02 (2006.01) (87) A nemzetközi közzétételi adatok: WO 07138103 PCT/EP 07/055367
(74) Képviselõ: Kerény Judit, DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Kft., Budapest
Allopurinol alkalmazása palmoplantáris eritrodizesztézia (kéz-láb szindróma) kezelésére
A leírás terjedelme 10 oldal Az európai szabadalom ellen, megadásának az Európai Szabadalmi Közlönyben való meghirdetésétõl számított kilenc hónapon belül, felszólalást lehet benyújtani az Európai Szabadalmi Hivatalnál. (Európai Szabadalmi Egyezmény 99. cikk (1)) A fordítást a szabadalmas az 1995. évi XXXIII. törvény 84/H. §-a szerint nyújtotta be. A fordítás tartalmi helyességét a Magyar Szabadalmi Hivatal nem vizsgálta.
1
HU 008 069 T2
A találmány területe A jelen találmány gyógyászati területre, különösen az onkológia területére vonatkozik. A találmány tárgya allopurinol vagy gyógyászatilag elfogadható sói alkalmazása kemoterápiával kiváltott palmoplantáris eritrodizesztézia (PPE) (kéz-láb szindróma) kezelésére szolgáló gyógyszer elõállítására. Kiterjed továbbá a találmány allopurinolt tartalmazó gyógyászati készítményekre is.
5
10 A találmány háttere A rák olyan betegségcsoport, amelyben szabályzatlanul osztódnak az abnormális sejtek. A ráksejtek behatolhatnak a közeli szövetekbe, és az egész véráramon és nyirokrendszeren keresztül a test más részeibe terjedhetnek. A ráknak több fõ típusa van. A karcinóma az olyan rák, amely a bõrben vagy belsõ szerveket szegélyezõ vagy fedõ szövetekben kezdõdik. A szarkóma a csontban, a porcokban, zsírban, izomban, vérerekben vagy egyéb kötõszövetben vagy alátámasztó szövetben kezdõdik. A leukémia olyan rák, amely vérképzõ szövetben, például csontvelõben kezdõdik, és nagyszámú abnormális vérsejt keletkezését idézi elõ és belép a véráramba. A limfóma és a multi- (többszörös) mielóma olyan rákfajták, amelyek az immunrendszer sejtjeiben kezdõdnek. A rák többféle kezelési módja létezik, beleértve a sebészetet és besugárzást a lokalizált betegségnél, valamint a ráksejteket megsemmisítõ gyógyszereket (kemoterápia). A kemoterápia a rák kezelésében jelentõs szerepet játszik, mert szükséges a távoli áttétes elõrehaladott rákok kezelésénél, és gyakran segít a tumor csökkentésében a sebészet elõtt (neoadjuváns terápia). A sebészetet vagy a besugárzást (adjuváns terápiát) követõen is alkalmazzák, hogy a megmaradó ráksejteket elpusztítsák vagy a rák kiújulását megelõzzék. Különbözõ hatásmechanizmusok alapján sok rákellenes gyógyszert fejlesztettek ki: alkilezõszerek, amelyek közvetlenül a DNS¹re hatnak (például ciszplatin, karboplatin, oxaliplatin, buszulfán, klorambucil, ciklofoszfamid, ifoszfamid, dakarbazin); valamint antimetabolitok, amelyek hatással vannak a DNS- és RNS-szintézisre [például 5¹fluor-uracil, kapecitabin, 6¹merkaptopurin, metotrexát, gemcitabin, citarabin (ara¹C), fludarabin]; antraciklinek, amelyek hatással vannak a DNSreplikációban szerepet játszó enzimekre (például daunorubicin, doxorubicin, epirubicin, idarubicin, mitoxantron); mikrotubulus roncsolók (taxánok, például paklitaxel és docetaxel vagy vinkaalkaloidák, például vinblasztin, vinkrisztin és vinorelbin); topoizomerázinhibitorok (például etopozid, doxorubicin, topotekán és irinotekán); hormonterápia (például tamoxifen, flutamid) és újabban bevezetett célzott terápia (például EGFR cetuximab inhibitorok, gefitinib vagy protein-tirozin-kináz-inhibitor imatinib) alkalmazható a leggyakrabban. A rákkemoterápia állhat egyetlen gyógyszerbõl vagy gyógyszer-kombinációból, amelyek szállítása ciklusonként történik. Egy ciklus egy vagy több gyógyszerkezelésbõl áll, majd egy nyugalmi periódus következik.
15
20
25
30
35
40
45
50
55
60 2
2
A kemoterápia fejlõdése az utóbbi évtizedekben lényegesen javította a rák kezelését, és bizonyos ráktípusok hatékony kezelését eredményezte, továbbá javult a túlélési idõ vagy az az idõ, amely a progresszióhoz szükséges. Jelenleg a legtöbb kemoterápiát intravénásan adagolják; azonban egyre szélesebb körben alkalmazzák a kemoterápiás gyógyszereket. Sajnos a legtöbb kemoterápiás gyógyszer nem tud különbséget tenni a rákos és egészséges sejtek között. Ezért a kemoterápia gyakran kihat a test normális szöveteire és szerveire is, ami a kezelések komplikációját idézi elõ, vagy mellékhatásokat okoz. Ezenkívül olyan mellékhatásokat idéz elõ, amelyek a doktorokat megakadályozzák abban, hogy az elõírt kemoterápiás dózist alkalmazzák, és csökken a rák helyes kezelésének valószínûsége. A leggyakoribb mellékhatások a kemoterápia esetében az anémia, neutropénia, trombocitopénia, fáradtság, alopécia, szédülés és ájulás, mikozitisz és fájdalom. A kéz-láb szindrómát [palmar plantar eritrodizesztézia (PPE)] elõször Zuehlke írta le 1974-ben, mint a mitotánterápiával kapcsolatos tenyerek és talpak eritémás roncsolódását [lásd Zuehlke, R. K. Dermatologica, 148(2), 90–92 (1974)]. A PPE¹t bizonyos terápiás szerekhez kapcsolódó megkülönböztethetõ és viszonylag gyakori toxikus reakcióként írják le. Ez egy fájdalmas duzzadás és eritémás bõrkiütés, amely a tenyereken és talpakon helyezkedik el, gyakran megelõzi a dizesztézia, rendszerint bizsergõ érzés formájában, és gyakran ödémával párosul. A bõrkiütés bollózussá válhat, majd hámlást okozhat sebesedés nélkül, és a fájdalom fokozatosan nõ, az eritéma elõfordulhat periunguális területeken is. Általában a kézre és lábra vonatkozik, a betegség gyakrabban támadja meg a kezet, mint a lábat. Hisztológiailag a PPE enyhe spongiózist, elszórt üszkös és diszkeratotikus keratinocitákat és a bazális réteg vakuolás (azaz üreges) degenerációját mutatja. A legtöbb esetben a bõrelváltozások a következõk lehetnek: tágult vérerek, papilláris ödéma és szórványos felületi perivaszkuláris limfohisztiocitás infiltráció, amely az epidermisz különbözõ fokozataiban található. A PPE világosan megkülönböztethetõ más káros bõrreakcióktól, és összefoglaló található a következõ irodalomban: Nagore E. és munkatársai, Am. J. Clin. Dermatol., 1(4), 225–234 (2000), amelyet teljes mértékben referenciaként építünk be a leírásba. A PPE súlyosságát a következõ WHO-fokozatok szerint lehet osztályozni: 1. Dizesztézia (égõ érzés egy ideg mentén)/paresztézia (helyi érzékelési rendellenesség), bizsergés a kézben és a lábban. 2. Kényelmetlen érzés tárgyak tartásánál és járás közben, fájdalom nélküli duzzadás vagy eritéma. 3. Fájdalmas eritéma és tenyér- és talpduzzadás, periunguális eritéma és duzzadás. 4. Hámlás, fekélyesedés, hólyagosodás, súlyos fájdalom. További osztályozás alapul a US National Cancer Institute kritériumokon:
1
HU 008 069 T2
1. Fájdalom nélküli bõrelváltozások vagy bõrgyulladás (dermatitisz) (például eritéma, hámlás). 2. Fájdalommal járó bõrelváltozások, amelyek a mûködést nem befolyásolják. 3. A mûködést befolyásoló, fájdalommal járó bõrelváltozások. Az említett szerek közül, amelyek PPE¹t okoznak, felsorolhatjuk a következõket: fluor-uracil (5¹FU), kapecitabin (Xeloda®), pegilezett liposzomális doxorubicin (Caelyx®/Doxil®), citarabin (Cytosar-U®), floxuridin (FUDR®), tegafur és idarubicin (Idamycin®) a leggyakoribb elõidézõ szerek. A fluor-uracil fluorozott pirimidin, amely sejten belül metabolizálódik aktív formájává, a fluor-uridin-monofoszfáttá, amely gátolja a DNS-szintézisét. Javasolják több ráktípushoz többek között adjuvánsként vagy csillapított terápiához emlõ¹, kolorektális¹, gyomor- és hasnyálmirigyráknál. Az adjuváns kemoterápián alapuló fluor-uracil hasznos tulajdonságai a csonkolt bõrrákban szenvedõ páciensek túlélésének meghosszabbításánál és a visszaesés kockázatának csökkentésében jól ismertek, különösen a III¹as stádiumú betegségben. A túlélési elõnyöket bólusz intravénás fluor-uracillal (425 mg/m2) plusz leucovorin (biomodulátor) demonstráltuk a Mayo Klinikai adagolás szerint (öt nap, havonta vagy hat hónapig), vagy a Roswell park-adagolással (hetenként bólusz, minden nyolc hétbõl hat nyolc hónapon keresztül) [Sun W. és munkatársai, Curr. Oncol. Rep., 7(3): 181–5, 2005. május]. A metasztatikus vastagbélráknál egy 24 órás folyamatos magas dózisú 5¹FU infúziót adagoltunk (2600 mg/m2), valamint leukovorint 6 héten keresztül hetente, majd 1 vagy 2 hét pihenési periódus következett (AIO protokoll), és ez jobb progressziómentes szabad túlélést mutatott a Mayoprotokollal összehasonlítva [Köhne és munkatársai, J. Clin. Oncol., 21. kötet, no. 20, 3721–3728 (2003)]. Új fluor-acil-kombinációk jönnek létre, pl. oxiplatinnal (FOLFOX) vagy irinotekánnal (FOLFIR), túlélési elõnyöket mutatva vastagbél-végbélrák kezelésénél (Gold…) Ezen kombinációk többsége infúziós fluoruracilt alkalmaz. A fluor-uracil, mint kemoterápia nyilvánvaló elõnyei ellenére gyakori a PPE elõfordulása a nagy kapszulák és a nagy dózisú folyamatos infúziós adagolási rendszer alkalmazása esetében. Ezért kell a dózist csökkenteni vagy a kezelést meg kell szakítani. Az áttétes vastagbélrák esetében a meghosszabbított 5¹FU24H/LV rendszer a PPE nagyobb fokú (34%¹os) elõfordulását idézte elõ a Mayo-protokollal összevetve (13%) [J. Clin. Oncol., 16. kötet, 3537–3541 (1998)]. Az infúziós fluor-uracil felelõs a PPE-ért is emlõrák kezelésénél, lásd például Smith I. E. és munkatársai, Ann. Oncol., 15(5) 751–758 (2004). A kapecitabin (Xeloda®) prodrug egy orális fluor-pirimidin-karbonát, amely fluor-uracillá aktiválódik a tumorszövetben a timidin-foszforiláz segítségével. A vastagbélrák kezelésénél adjuváns terápiaként alkalmazzák az áttétes vastag¹, végbélrák elsõdleges gyógyításánál, és az elõrehaladott vagy áttétes emlõrák kezelésénél. Egy nemrégen leírt III¹as fázisú tanulmányban
5
10
15
20
25
30
35
40
45
50
55
60 3
2
összevetették a kapecitabint a fluor-uracil és leukovorin kombinációjával (Mayo-protokoll) a III¹as fázisú vastagbélrák adjuváns kezeléseként [Twelves C. és munkatársai, N. Engl. J. Med., 352, 2696–2704 (2005)]. A hatékonyság tekintetében a kapecitabinekvivalensnek mutatkozott a fluor-uracil+leukovorin kombinációval. Az áttétes vastagbél-végbélrák elsõdleges kezelése során a kapecitabin jobb reakcióarányokat mutatott, mint amit el lehetett érni a Mayo Clinic-adagolással ekvivalens progressziómentes túléléssel és össz túléléssel [Van Cutsem E. és munkatársai, Br. J. Cancer, 90, 1190–1197 (2004)]. A toxicitás vonatkozásában a kapecitabin mindkét esetben azt mutatta, hogy kevesebb súlyos 3¹as vagy 4¹es fokozatú sztomatitisz és neutropénia fordult elõ. Azonban a PPE, azaz a kéz-láb szindróma lényegesen gyakrabban fordult elõ kapecitabin alkalmazásánál, mint fluor-uracil+leukovorin alkalmazásánál, ez az elõfordulás az összes fokozat esetében 49–60% magasságú, és a súlyos fokozatoknál 17%¹os volt. Ez adag csökkentést és a kezelés elhúzódását vagy megszakítását eredményezte. Az áttétes emlõrák esetében ugyanez a helyzet jelentkezik, önmagában a kapecitabin vagy docetaxellel kombinálva a docetaxelhez képest jobb hatékonyságot mutatott, de az egyike a leginkább közös dóziskorlátozó hátrányos hatásoknak a PPE. A fentiek fényében – annak ellenére, hogy a kapecitabin legfontosabb elõnye, hogy egy orális gyógyszer, és legkényelmesebb a páciens számára – különösen kombinációs kezeléseknél a PPE, azaz kéz-láb szindróma okozza a legfõbb aggodalmat ennek a gyógyszernek az adagolása esetében. A PPE-vel gyakran összekapcsolt másik gyógyszer a pegilezett liposzomális doxorubicin, azaz hosszan keringõ rejtett liposzómákban van kapszulázott doxorubicin-hidroklorid, amely rendelkezik felületileg megkötött metoxi-polietilénglikollal. A pegilezés megvédi a liposzómákat az immunrendszer által történõ észleléstõl, és ezzel lehetõvé teszi, hogy a liposzómák elérjenek egy, az endotelin nagyobb permeabilitásával jellemzett szövetet vagy szervet, például egy tumort. A liposzomális doxorubicint alkalmazzák az elõrehaladott petefészekrák kezelésére, és az áttétes emlõrák kezelésére. Ennél a gyógyszernél a PPE az ütemezéssel kapcsolatos, az elõfordulás viszonylag magas: 37,4% az összes fokozatra, és a súlyos fokozatra 16,4%¹ot jelentettek az emlõrák esetében. A toxicitást a dózisintenzitás csökkentésével lehet csökkenteni (például minden 4 hétben 50 mg/m2-rõl 40 mg/m2¹re) [lásd Rose P. G., The Oncologist, 10, 205–214 (2005)]. Az említett kemoterápiás szerek esetében tehát a PPE a kéz-láb szindróma fontos mellékhatás. Keveset lehet azonban tudni a kiváltó okokról, és jelenleg nem létezik hatékony terápia vagy megelõzés a PPE¹re. A PPE csökkentésére vagy kiküszöbölésére hatékony lehet a kemoterápia csökkentése, késleltetése vagy megszüntetése, ez azonban súlyosan veszélyezteti a rák kemoterápiás kezelését. Néhány javasolt kezelési módszer: hideg borogatás vagy jeges pakolás, különösen a kemoterápia folya-
1
HU 008 069 T2
mán; a kezek vagy a lábak felemelése; bõrhidratálás; lanolintartalmú bõrpuhító krémek; tejsav, petróleumzselé (például Bag Balm® egy petróleum lanolinalapú kenõcs, amely antiszeptikus komponensként hidroxi-kinolin-szulfátot tartalmaz, vagy Aquaphor®), és helyileg vagy orálisan alkalmazott kortikoszteroidok, például dexametazon. A piridoxint (azaz a B6¹vitamint) alkalmazták a PPE-tõl eredõ fájdalom csökkentésére [lásd Fabian és munkatársai, Invest. New Drugs, 8, 57–63 (1990); Lauman M. K. és munkatársai, ASCO Proceedings, kivonat 1565 (2001)], és ez gyakran bizonyos tüneti elõnyt jelent a kapecitabinnal kezelt pácienseknél. Az amifosztin egy citoprotektív szer, amelyet arra alkalmaztak, hogy megpróbálják megelõzni a liposzomális doxorubicinnel kezelt pácienseknél elõforduló PPE¹t [lásd Lyass O. és munkatársai, ASCO Proceedings, kivonat 2148, (2001)]. A US 6,060,083 számú USA szabadalmi leírásban helyileg alkalmazott DMSO¹t írnak le PPE kezelésére, különösen, hogy ha azt pegilezett liposzomális doxorubicin idézte elõ. A US 6,979,688 számú USA szabadalmi leírás uracil kenõcs helyi alkalmazását írja le fluor-uracillal vagy annak prekurzorával kiváltott PPE kezelésére. Azonban az említett kezelések egyike sem volt alkalmas arra, hogy hatékonyan kezelje vagy megelõzze a PPE¹t. Nyilvánvaló, hogy még mindig szükség van a PPE hatékony kezelésére annak érdekében, hogy a kemoterápiás szerek teljes egészében kifejthessék hatásukat, ilyen kemoterápiás szerek például a fluor-uracil, kapecitabin vagy pegilezett liposzomális doxorubicin, különbözõ adagolások esetében és kombinációkban, amelyekben ezeket alkalmazzuk. Az allopurinol a hipoxantin szerkezeti izomerje, amely gátolja a xantin-oxidázt, amely olyan enzim, amely az oxi-purinokat húgysavvá alakítja. A húgysavtermelés gátlásával ez a szer csökkenti a húgysav koncentrációját a szérumban és a vizeletben, és ezáltal védelmet biztosít a húgysavval közvetített végszervkárosodás ellen a túlzott húgysavtermeléssel kapcsolatos állapotokban. Sok éve használták köszvény, hiperurikémia és vesekövek kezelésére vagy megelõzésére orális vagy parenterális szisztemikus adagolással. Az allopurinolt alkalmazták nyálkahártya-gyulladás, azaz mukozitisz kezelésére is, amely gyakran elõforduló károsodás, amelyet a kemoterápia vagy sugárzás idéz elõ a gyorsan osztódó sejtekben, amelyek a szájat, a torkot vagy a gyomor-bél traktust (GI) vonják be. Az allopurinolt szájvizek (vizes diszperzió) formájában alkalmazzák [lásd Porta C. és munkatársai, Am. J. Clin. Oncol., 17. kötet, no. 3, 246–247 (1994)]. Az allopurinolt, karboxi-metil-cellulózt és vizet tartalmazó szájvizek javított kiszerelését írja le a JP–3106817 számú szabadalmi leírás, Hanawa és társai a Drug Dev. Ind. Pharm. 2004, 30(2) 151–161 irodalmi helyen allopurinolt, polietilén-oxidot és karragenánt tartalmazó további szájvizet írnak le. Dagher és társai [Canadian Journal of Hospital Pharmacy, 40. kötet, 5. szám, 189. oldal (1987)] leírják
5
10
15
20
25
30
35
40
45
50
55
60 4
2
az allopurinol szájvíz és a 0,1%¹os vaginális krém alkalmazását 5¹FU által elõidézett nyálkahártya-gyulladás kezelésére. Az allopurinolt adagolták szisztémásan is az 5¹fluor-uracil-mieloszuppresszió módosítására, különösen granulocitopénia esetében [Woolley és munkatársai, J. of Clinical Oncology, 3. kötet, 1. szám, 103–109 (1985)]. Preklinikai vizsgálatok azonban a két gyógyszer között antagonizmust mutattak ki. Az EP 278040 számú szabadalmi leírás pteridinek vagy xantin-oxidáz-inhibitorok, többek között allopurinol alkalmazását írja le genetikailag elõidézett degeneratív retinabetegségek, például retinopátia pigmentóza kezelésére, helyileg alkalmazható szemcseppek vagy szemkrémek formájában. Ebben a dokumentumban nincsen speciális leírása az allopurinolt tartalmazó topikális készítménynek. A WO94/05293 és WO94/05291 számú dokumentumok metil-szulfonil-metánt (MSM) tartalmazó szinergetikus készítményeket írnak le, amelyek még legalább egy oxi-purinolt vagy allopurinolt tartalmaznak, és leírják ezek alkalmazását bõr állapotok, betegségek és sérülések, például égési sebek, bõrgyulladás, hiperkeratózis, napnak való kitettség, bõröregedés stb. kezelésére. Az oxi-purinolról vagy allopurinolról azt írják, hogy fokozza vagy elõsegíti a bõr gyógyulását vagy az MSM-tulajdonságok helyreállítását. Egyik idézett dokumentum sem említi azonban vagy tesz arra vonatkozó javaslatot, hogy az allopurinol alkalmas lenne a PPE kezelésére vagy megelõzésére. A találmány összegzése A feltaláló meglepõ módon azt találta, hogy ha az allopurinolt a páciens tenyerére vagy talpára alkalmazzák, akkor igen hatékony a fluor-pirimidin kemoterápiával elõidézett PPE kezelésére és megelõzésére. Amint azt a példákban bemutatjuk, az allopurinol helyi alkalmazása rákos pácienseknél, akiket kemoterápiával kezelnek, teljesen kiküszöbölte a PPM megjelenését. A találmány egyik aspektusa kiterjed az allopurinol vagy gyógyászatilag elfogadható sójának alkalmazására gyógyszer elõállítására, amely fluor-pirimidin-kemoterápiával elõidézett PPE, azaz kéz-láb szindróma kezelésére vagy megelõzésére szolgál. Egy második aspektus szerint a találmány tárgya gyógyászati készítmény kézre és lábra történõ helyi alkalmazásra, amely 1–10 tömeg% allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóját tartalmazza, azzal a megkötéssel, hogy nem tartalmaz metil-szulfonilmetánt vagy ketomakrogolt. A találmány harmadik aspektusa szerint a találmány tárgya eljárás fluor-pirimidin-kemoterápiával elõidézett kéz-láb szindróma (PPE) kezelésére vagy megelõzésére ebben a szindrómában szenvedõ vagy valószínûleg szenvedõ páciens esetében oly módon, hogy a kézre és lábra helyileg alkalmazunk allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóját gyógyászatilag hatékony mennyiségben.
1
HU 008 069 T2
A találmány részletes leírása A talpi plantáris eritrodizesztézia (PPE), azaz kézláb szindróma ismeretes más néven úgy is, mint akrális eritéma, kéz-láb szindróma, palmár planáris eritéma, Burgorf-szindróma, a tenyerek és a talpak toxikus eritémája. A jelen találmány kontextusában a PPE magában foglalja a fent leírt kemoterápiával kapcsolatos állapotokat leíró valamennyi tünetet. A találmány kontextusában az allopurinol a vegyület valamennyi tautomerjére vonatkozik, minthogy az 1H¹pirazolo[3,4¹d]pirimidin-4¹ol és 1,5-dihidro-4H¹pirazolo[3,4¹d]pirimidin-4¹on tautomer elegye:
5
10
15
Mint említettük fent, az allopurinol vagy egyik gyógyászatilag elfogadható sójának helyi alkalmazásáról azt találtuk, hogy meglepõen hasznos a PPE kezelésére és megelõzésére. De jelen találmány egyik aspektusának tárgya allopurinol vagy gyógyászatilag elfogadható sójának alkalmazása gyógyszer elõállítására PPE, illetve fluor-pirimidin-kemoterápiával kiváltott PPE, azaz kéz-láb szindróma kezelésére vagy megelõzésére. Az egyik változat szerint a gyógyszer krém formájában fordul elõ. Elõnyösen ez a krém hidrofil krém. Egy másik változat szerint a fluor-uracillal, kapecitabinnal, önmagában vagy egyéb szerekkel kombinálva elõidézett PPE kezelésére biztosítunk gyógyszert. Ennek értelmében a gyógyszer alkalmazható rákos, például vastagbélrák, petefészekrák, emlõrák, gyomorrák és hasnyálmirigyrákban szenvedõ páciensek kezelésére, illetve olyan páciensek kezelésére, akik kemoterápiát kapnak, adjuváns, neoadjuváns vagy csillapítószer formájában. A PPE¹t elõidézõ kemoterápiákat és a páciensek példáit a találmány hátterével foglalkozó fejezetben vitattuk meg, és ezt ide beépítjük. A PPE kezelésére szolgáló gyógyszer különösen alkalmas olyan pácienseknél, akik infúziós 5¹FU¹t, kapecitabint kapnak vagy fognak kapni önmagában vagy más szerekkel kombinálva. Anélkül, hogy kötõdnénk az elmélethez, feltételezzük, hogy ha az alkalmazás helyileg a kezekre és lábakra történik, akkor az allopurinol az epidermisz szintjén hat lokálisan, gátolva ezzel a citotoxikus gyógyszerek anyagcseréjét. A tenyerekre és talpakra irányuló toxicitás, ami a PPE¹re jellemzõ lehet ennek a bõr felületnek a speciális lokális enzimes hatásának következménye, ahol az enzimek a citotoxikus gyógyszerek anyagcseréjében vesznek részt valószínûleg. A keratinociták az epidermális sejtek legfeljebb 90%¹át teszik ki. Fontos megjegyezni, hogy a tenyerek és talpak keratinocitái speciális fenotípusúak, például a bõr egyéb részeinek keratinocitáitól megkülönböztethetõ a 9 keratin termelése, a hipopigmentáció és vastag szuprabazális rétegek.
20
25
30
35
40
45
50
55
60 5
2
Schwartz és társai a Biochem Pharmacol, 1988, 37, 353–355 irodalmi helyen kimutatták, hogy a humán keratinociták timidin-foszforiláz (TP) hatása magasabb, amely egyéb állatnál nincs jelen. Ez a hatás felelõs a timidin termelésért, például a DNS-szintézishez. Egyéb vizsgálatok az epidermisz alaprétegében lévõ TP erõs expresszálódását mutatják. A timidin-foszforiláz olyan enzim, amely az 5’DFUR (kapecitabin metabolitjai) 5¹FU¹vá történõ aktiválásában vesz részt. Részt vehet az 5¹FU aktiválásában is. Sok szolid tumorban, például a vastagbél¹, végbélrákban, emlõ- és veserákban emelkedik a timidin-foszforiláz szintje (TP), amellyel lokálisan aktiválja a fluor-pirimidin prodrukokat, amelyek megcélozzák a tumorokat. Ez az enzim ismeretes, mint angiogén trombocita eredetû endoteliális sejtnövekedési faktor (PD-ECGF) is, amely fokozza in vitro az endoteliális sejtmigrációt, és in vivo az angiogenezist, és fontos szerepet játszik a tumor progressziójában és a metasztázisban. Fischel és társai [Anti Cancer Drugs, 15, 969–974 (2004)] azt javasolják, hogy a kapecitabin toxicitása a tenyérben és talpakban lehet a bõrben lévõ fokozott TP¹aktivitás következménye, különösen ezeken a területeken, ahol ismeretes, hogy az epidermális megújulás különösen aktív. Ezen hipotézis szerint a sejtburjánzás magas szintje és a TP¹aktivitás jelen lehet ezen a bõr területen, kiváltva az angiogenezist és a gyógyszeranyagcserét. Így, ha a tenyér és talp szövete hasonlóságot mutat a tumorszövettel, lehetséges, hogy a kemoterápiás szerek megnövelték specifikus toxikus aktivitásukat a tenyerek és talpak keratinocitái ellen, ugyanúgy, ahogy megcélozzák a tumorszövet-burjánzást. Az a feltételezésünk, hogy ha allopurinolt topikálisan adagolunk, akkor az közvetlenül vagy közvetve hat az enzim timidin-foszforiláz gátlására. Érdekes módon az allopurinolról Gallo és társai a J. Biological Chemistry. 1968, 243. kötet, 4943–4951 irodalomban azt írják, hogy a dezoxitimidin-foszforiláz szelektív inhibitora, ez a timidin-foszforiláz enzim más neve. Gátolja a TP¹t, de nem gátolja az uridin-foszforilázt. Az allopurinol úgy is hathat, hogy csökkenti azon aktív toxikus metabolitok helyi termelõdését, amelyek felelõsek a PPE tüneteiért. A helyi alkalmazás lehetõvé teszi, hogy hatékonyan célozzuk meg az érintett területeket, és elkerüli a toxicitást és azokat a szövõdményeket, amelyeket a szisztemikus allopurinol elõidézhet rákos pácienseknél, különösen elkerüli a kemoterápiával való kölcsönhatást. Az egyik változat szerint a kezelés arra irányul, hogy fluor-uracil (5¹FU) vagy kapecitabin (Xeloda®) szerrel történõ szisztémikus kemoterápiásan kezelt pácienseknél csökkentsük vagy megelõzzük a PPE¹t. A találmány tárgya továbbá helyileg alkalmazott gyógyászati készítmény láb és kéz kezelésére, amely 1–10 tömeg% allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóját és legalább egy topikálisan elfogadható hordozót tartalmaz, azzal a megkötéssel, hogy nem tartalmaz metil-szulfonil-metánt vagy ketomakrogolt.
1
HU 008 069 T2
Az allopurinol igen mérsékelten oldódik vízben és alkoholban, gyakorlatilag nem oldódik kloroformban és éterben, és oldódik alkálihidroxidok híg oldataiban. Alkalmazható önmagában vagy a vízoldékonyság javítására só, például nátriumsó formájában, a bázis helyett. A találmány szerinti topikális készítményekben az allopurinol vagy sója elõnyösen körülbelül 110, különösen 1–8, még elõnyösebben 1–6, különösen 1–5% mennyiségben van jelen. Az allopurinol 1% alatti koncentrációja nem elegendõ a PPE hatékony kezelésére vagy megelõzésére. A 10% feletti koncentrációjú allopurinol nemkívánatos mellékhatásokat idézhet elõ a páciens bõrén. Elõnyös tartomány a 2–5%, még elõnyösebben 2–4% a készítmény össztömegére vonatkoztatva. A körülbelül 3%¹os mennyiség jó eredményeket szolgáltat, és különösen elõnyös. Valamennyi százalék tömeg%-ban értendõ, ellenkezõ megjegyzés hiányában. A találmány szerinti gyógyászati készítmények alkalmasak a kéz és láb topikális kezelésére, elõnyösen tenyéren és talpon, például krém, lotion, kenõcs, mikroemulzió, zsíros kenõcs, gél, emulzió-gél, pép, hab, tinktúra, oldat, tapasz, kötés és transzdermális terápiás rendszer formájában. Legelõnyösebbek a krémek vagy az emulzió-gélek. A krémek vagy lotionok „olaj a vízben” emulziók. Alkalmazható olajos bázisok a zsíralkoholok, különösen a 12–18 szénatomosak, például lauril¹, cetil- vagy sztearil-alkohol, zsírsavak, különösen a 10–18 szénatomosak, például lauril¹, cetil- vagy sztearil-alkohol, zsírsavak, különösen a 10–18 szénatomosak, például palmitinsav vagy sztearinsav, zsírsav-észterek, például gliceril-trikaprilokaprát (semleges olaj) vagy cetil-palmitát, folyékonytól szilárdig terjedõ viaszok, például izopropil-mirisztát, gyapjúviasz vagy méhviasz és/vagy szénhidrogének, különösen folyékony, félig szilárd vagy szilárd anyagok vagy ezek elegyei, például petróleumzselé (petrolátum, vazelin) vagy paraffinolaj. Túlnyomórészt hidrofil tulajdonságú megfelelõ emulgeálószerek a felületaktív anyagok, például a megfelelõ nemionos emulgeálószerek, például polialkoholok és/vagy etilén-oxid-adduktok zsírsav-észterei, különösen olyanok, amelyek poli(etilén)glikollal, (poli)propilénglikollal vagy szorbittal képezett zsírsav-észterek, a zsírsavcsoport különösen elõnyösen 10–18 szénatomos, különösen parciális zsírsav-észterek vagy polihidroxi-etilén-szorbitán parciális zsírsav-észterei, például poliglicerin zsírsav-észterek vagy polioxi-etilén-szorbitán zsírsav-észterek (Tweens), továbbá polioxi-etilén zsíralkohol-éterek vagy zsírsav-észterek, 12–18 szénatomos zsíralkoholcsoport és különösen 10–18 szénatomos zsírsavcsoport, például polihidroxi-etilénglikol zsírsav-észter (például Tagas S) vagy a megfelelõ ionos emulgeálószerek, például zsíralkohol-szulfátok alkálifémsói, különösen olyanok, ahol a zsíralkoholcsoport 12–18 szénatomos, például nátrium-lauril-szulfát, nátrium-cetil-szulfát vagy nátrium-sztearil-szulfát, melyeket rendszerint zsíralkoholok, például cetil-alkohol vagy sztearil-alkohol jelenlétében alkalmazunk. A vizes
5
10
15
20
25
30
35
40
45
50
55
60 6
2
fázishoz alkalmazott adalékok lehetnek többek között olyan szerek, amelyek a krémeket megóvják a kiszáradástól, például nedvesítõszerek, például polialkoholok, például glicerin, szorbit, propilénglikol és/vagy polietilénglikolok, továbbá konzerválószerek, parfümök, gélezõszerek stb. A kenõcsök olyan „víz az olajban” típusú emulziók, amelyek legfeljebb 70%, de elõnyösen körülbelül 20–50% vizet vagy vizes fázist tartalmaznak. Elõnyös zsír fázisként különösen a szénhidrogén, például petróleumzselé, paraffinolaj és/vagy kemény paraffinok, amelyek a vízkötõ képesség fokozására, elõnyösen megfelelõ hidroxivegyületeket, például zsíralkoholok vagy ezek észtereit, például cetil-alkoholt vagy gyapjúviasz-alkoholokat, vagy gyapjúviaszt vagy méhviaszt tartalmaznak. Az emulgeálószerek megfelelõ lipofil anyagok, például a fent említett típusúak, például szorbitán-zsírsav-észterek (Spans), például szorbitán-oleát és/vagy szorbitán-izosztearát. A vizes fázishoz adagolt adalékok lehetnek többek között nedvesítõszerek, például polialkoholok, például glicerin, propilénglikol, szorbit és/vagy polietilénglikol, valamint konzerválószerek, parfümök stb. A mikroemulziók a következõ négy komponensen alapuló izotrópikus rendszerek: víz, felületaktív anyag, például tenzioaktív, lipid, például apoláris vagy poláris olaj, például paraffinolaj, természetes olajok, például oliva- vagy kukoricaolaj, és egy alkohol vagy lipofil csoportokat tartalmazó polialkohol, például 2¹oktil-dodekanol vagy etoxilezett glicerin- vagy poliglicerin-észterek. Kívánt esetben hozzáad hatunk a mikroemulziókhoz egyéb adalékokat is. A mikroemulzió 200 nm¹nél kisebb részecskeméretû micéliumokat vagy részecskéket tartalmaz, és ezek átlátszók vagy áttetszõ rendszerek, és spontán jönnek létre és stabilak. A zsíros kenõcsök vízmentesek, és bázisként különösen szénhidrogéneket, például paraffint, petróleumzselét és/vagy folyékony paraffinokat, valamint természetes vagy részben szintetikus zsírt, például glicerinzsírsav-észtereket, például kókuszdió-zsírsav-trigliceridet, vagy elõnyösen keményített olajokat, például hidrogénezett õröltdió-olajat, ricinusolajat vagy viaszokat, valamint glicerin-zsírsav parciális észtereit, például glicerin-mono- és ¹disztearátot, és például a vízabszorpció-kapacitást növelõ zsíralkoholokat, emulgeáló és/vagy fent említett adalékokat tartalmazhatnak a kenõcsökkel kapcsolatban. A gélek esetében meg kell különböztetni a vizes gélek, a vízmentes gélek és az alacsony víztartalmú géleket, ahol a gélek duzzadó gélképzõ anyagokat tartalmaznak. Különösen áttetszõ hidrogéleket használunk a szervetlen vagy szerves makromolekulák alapján. Gélképzõ tulajdonságokkal rendelkezõ nagy molekulatömegû szervetlen komponensek túlnyomó részt víztartalmú szilikátok, például alumínium-szilikátok, például bentonit, magnézium-alumínium-szilikát, például veegum vagy kolloid kovasav, például aerosil lehetnek. Használhatók nagy molekulatömegû szerves anyagként például a természetes, félig szintetikus vagy szintetikus makromolekulák. A természetes és félszin-
1
HU 008 069 T2
tetikus polimerek eredhetnek például széles skálájú szénhidrátkomponenseket, például cellulózt, keményítõt, tragantmézgát, gumiarábikumot, agar-agart, zselatint, alginsavat és sóit, például nátrium-alginátot és származékait, például rövid szénláncú alkilcellulózokat, például metil- vagy etil-cellulózt, karboxivagy hidroxi-rövid szénláncú alkil-cellulózokat, például karboxi-metil- vagy hidroxi-etil-cellulózt tartalmazó poliszacharidokból származnak. A szintetikus gélképzõ makromolekulák komponensei lehetnek például megfelelõen szubsztituált telítetlen alifás vegyületek, például vinil-alkohol, vinil-pirrolidon, akril- vagy metakrilsav. Az emulziógélek – amelyek „emulgélek” néven is ismeretesek – olyan topikális készítmények, amelyek kombinálják a gél és az „olaj a vízben” típusú emulzió tulajdonságait. A kontrasztokkal ellentétben alkalmaznak egy lipidfázist, amely zsírhelyreállító tulajdonságai következtében lehetõvé teszi, hogy a készítményt be lehessen masszírozni, miközben egyidejûleg a bõrbe történõ közvetlen felszívódás kellemes tulajdonságként érzõdik. Ezen túlmenõen meg lehet figyelni a lipofil hatóanyagok megnövelt oldékonyságát. Az emulziógélek elõnye az „olaj a vízben” típusú emulziókhoz képest a fokozott hûsítõ hatás, amelyet az adott esetben jelenlét további alkoholos komponens elpárolgása következtében bekövetkezõ hûvösség hoz létre. A habok adagolása például nyomás alatt lévõ tartályokból történik, és ezek folyékony „olaj a vízben” típusú emulziók aeroszol formában; felhajtószerként továbbá alkalmazhatunk szubsztituálatlan szénhidrogéneket, például alkánokat, például propánt és/vagy butánt. Olajfázisként többek között alkalmazhatunk szénhidrogéneket, például paraffinolajat, zsíralkoholokat, például cetil-alkoholt, zsírsav-észtereket, például izopropil-mirisztátot és/vagy egyéb viaszokat. Emulgeálószerként használhatunk többek között túlnyomórészt hidrofil tulajdonságú emulgeálószere elegyeket, például polioxietilén-szorbitán-zsírsav-észtereket (Tweens) és túlnyomórészt lipofil tulajdonságokkal rendelkezõ emulgeálószereket, például szorbitán-zsírsav-észtereket (Spans). Hozzáadhatunk szokásos adalékokat, például konzer válószereket stb. is. A tinktúrák és oldatok általában etanolos alapúak, amihez adhatunk vizet, továbbá adhatunk hozzá többek között polialkoholokat, például glicerint, glikolt és/vagy polietilénglikolt, nedvesítõszerként a párolgás csökkentésére és zsírvisszaállító anyagként például alacsony molekulatömegû polietilénglikolokkal képezett zsírsav-észtereket, propilénglikolt vagy glicerint, azaz vizes elegyben oldékony lipofil anyagokat használhatunk a bõrrõl alkohollal eltávolított zsíros anyagok pótlására, és szükség esetén adagolhatunk egyéb segédanyagokat és adalékokat. Megfelelõ tinktúrákat vagy oldatokat is alkalmazhatunk megfelelõ készülékek segítségével spray formájában. Ez esetben az allopurinol oldékonysági problémái miatt a tinktúrákhoz vagy oldatokhoz jobban megfelel egy só. Különösen a helyi adagolású allopurinol esetében a transzdermális terápiás rendszerek hatékony mennyi-
5
10
15
20
25
30
35
40
45
50
55
60 7
2
ségû allopurinolt és adott esetben egy hordozót tartalmaznak. Hordozóként alkalmasak az abszorbeálható farmakológiailag megfelelõ oldószerek, amelyek elõsegítik a hatóanyag bõrön keresztül történõ áthatolását. A transzdermális adagolórendszerek lehetnek például (a) egy anyagot (alapréteg vagy film), (b) egy hatóanyagot tartalmazó mátrixot és adott esetben hordozókat és adott esetben elõnyösen a rendszer bõrhöz való tapadását szolgáló speciális ragasztószert és rendszerint (c) egy védõfóliát (hatóanyag-leadást biztosító bevonat) tartalmazó tapasz formájában. A (b) mátrix rendszerint az összes komponens elegye formájában van jelen, vagy több különálló rétegbõl állhat. Ezek a rendszerek egyaránt ismeretesek a szakember számára. A topikálisan adagolható gyógyászati készítmények elõállítását ismert módon végezhetjük, például úgy, hogy a bázisban vagy szükség esetén annak egy részében allopurinolt oldunk vagy szuszpendálunk. A találmány szerinti készítmény tartalmazhat még szokásos adalékokat és segédanyagokat a dermatológiai alkalmazáshoz. Például konzerválószereket, különösen parabén-észtereket, például metil-parabént, etilparabént, propil-parabént, butil-parabént, vagy kvaterner ammóniumvegyületeket, például benzalkónium-kloridot, vagy formaldehiddonorokat, például imidazolidinil-karbamidot, vagy alkoholokat, például benzil-alkoholt, fenoxietanolt vagy savakat, például benzoesavat, szorbinsavat; pH¹puffer segédanyagként alkalmazott savakat vagy bázisokat; antioxidánsokat, különösen fenolos antioxidánsokat, például hidrokinont, tokoferolt és származékait, valamint flavonoidokat vagy különféle antioxidánsokat, például aszkorbinsavat, aszkorbil-palmitátot; parfümöket; töltõanyagokat, például kaolin vagy keményítõt; pigmenteket vagy színezõanyagokat; UV¹szûrõ anyagokat; nedvesítõszereket, különösen glicerint, butilénglikolt, hexilénglikolt, karbamidot, hiarulonsavat vagy származékait; antioxidánsokat, például E¹vitamint vagy származékait; behatolás fokozókat, különösen propilénglikolt; etanolt; izopropanolt; dimetil-szulfoxidot; N¹metil2-pirrolidont; zsírsavakat és alkoholokat, például oleinsavat, oleil-alkoholt; terpéneket, például limonént, mentolt, 1–8 cineolt; alkil-észtereket, például etil-acetátot, butil-acetátot; ionpárosító szereket, például szalicilsavat. Alkalmas topikális készítményekkel kapcsolatos további részletek találhatók az olyan standard szövegkönyvekben, mint például: Banker and Rhodes (szerk.) Modem Pharmaceutics 4. kiadás (2002) kiadó: Marcel Dekker Inc.; Hanys Cosmeticology (2000), 8. kiadás, Chemical Publishing Co.; Remington’s Pharmaceutical Sciences, 20. kiadás, Mack Publishing Co. (2000). Egy elõnyös változat szerint az allopurinolt krém formájában, elõnyösen puhítóalap formájában szereljük ki, feltéve, hogy a puhítóbázis alkalmas a bõrre való helyi alkalmazásra, és lényegében nem toxikus, és egy megfelelõ hordozót biztosítunk az allopurinolhoz vagy gyógyászatilag elfogadható sóihoz. Egy megfelelõen megválasztott puhítóbázis önmagában is bizonyos mennyiségû enyhülést biztosíthat. Egy konkrét esetben bázisként elõnyös egy nedvesítõkrém.
1
HU 008 069 T2
A puhítószerek lehetnek például zsíralkoholok, szénhidrogének, trigliceridek, viaszok, észterek, szilikonolajak és lanolintartalmú termékek. A zsíralkoholok lehetnek például cetil-alkoholok, oktildodekanol, sztearilalkohol és oleil-alkohol. A szénhidrogénekhez tartozik az ásványi olaj, a petrolátum, paraffin, szkvalén, polibutén, poliizobutén, hidrogénezett poliizobutén, cerizin és polietilén. A trigliceridek például ricinusolaj, kapril/kaprin-triglicerid, hidrogénezett növényi olaj, édes mandulaolaj, búzacsíraolaj, szezámolaj, hidrogénezett gyapotmagolaj, kókuszdióolaj, búzacsíra-gliceridek, avokádóolaj, kukoricaolaj, trilaurin, hidrogénezett ricinusolaj, kelet-indiai illipe vaj, kakaóvaj, szójababolaj, vidra-menyét olaj, napraforgóolaj, sáfrányolaj, makadámiadió-olaj, olívaolaj, sárgabarackmag-olaj, mogyoróolaj és borágófûolaj. A viaszokhoz tartoznak például a karnaubaviasz, méhviasz, kadelille viaszparaffin, japánviasz, mikrokristályos viasz, jojobaolaj, cetil-észter-viasz és szintetikus jojobaolaj. Az észterekhez tartoznak például az izopropil-mirisztát, izopropil-palmitát, oktil-palmitát, izopropil-linoleát, 12–15 alkohol-benzoátok, cetil-palmitát, mirisztil-mirisztát, mirisztil-laktát, cetil-acetát, propilénglikol-dikaprilát/kaprát, decil-oleát, sztearil-heptanoát, diizosztearil-malát, oktil-hidroxi-sztearát és izopropil-izosztearát. A szilikonolajak, például a dimetikon (dimetilpolisziloxán) és ciklometikon. A lanolintartalmú termékek például a lanolin, lanolinolaj, izopropil-lanolát, acetilezett lanolin-alkohol, acetilezett lanoliln, hidroxilezett lanolin, hidrogénezett lanolin és lanolinviasz. Egy elõnyös változat szerint az allopurinolt úgy állítjuk elõ, hogy összekeverjük egy kereskedelmi bázikus krémmel, például Bag Balm-mal vagy Basiscreme DAC-cal (Deutsches Arzneimittel Codex). Az allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóit tartalmazó topikális készítmény napi adagja számos tényezõtõl függ. Például a beteg korától, nemétõl, testsúlyától és egyéni állapotától, valamint az alkalmazott vagy az alkalmazandó kemoterápiától. A topikális gyógyszerkészítményeket például krémek, emulziógélek vagy gélek formájában alkalmazhatjuk naponta egyszer, kétszer vagy háromszor, de lehetséges a naponta többszöri, például 5–10-szeres adagolás is, feltéve, hogy ha így elkerülhetõk a PPEtünetek. A dózis változhat a PPE-tünetek súlyosságának függvényében vagy a kemoterápiás kezelés ciklusaitól vagy adagjától függõen. A találmány szerinti gyógyszerkészítményeket a már különbözõ fokozatú PPM-ben szenvedõ pácienseknek adagolhatjuk, vagy adagolhatjuk megelõzõ kezeléssel is a PPE kifejlõdésére érzékeny pácienseknek, akiknél ez a betegség a kemoterápiás kezelés következtében jön létre, amelyet adagolnak vagy adagolni fognak. Az adagolás fokozható röviddel a kemoterápiás kezelés elõtt, alatt vagy után, ha fokozódik a PPE kifejlõdésének rizikója, és csökkenthetõ a ciklusok közötti pihenési periódusokban. A találmány további részleteit az igénypontokban meghatározott oltalmi kört nem korlátozó példákkal illusztráljuk.
2
Példák 1. példa Allopurinolt tartalmazó topikális készítmény elõállítása 5 Egy készítményt állítunk elõ úgy, hogy az össz készítményre vonatkoztatott 3 tömeg% allopurinol bázist 5% vízben szuszpendálunk, majd hozzáadunk 92% DAC alapkrémet, és összekeverjük. A DAC alapkrém összetétele a következõ: 10 glicerin-monosztearát: 4,0, cetil-alkohol 6,0, közepes láncú triglicerid 7,5, fehér vazelin 25,5, polioxi-etilén-glicerin-monosztearát 7,0, 15 propilénglikol 10,0, víz 40,0. A kapott krémet megfelelõ konténerekben elosztjuk és tároljuk. A krémet a páciensek könnyen tudják alkal20 mazni.
25
30
35
40
45
2. példa Kéz-láb szindróma kezelése Vastagbél-vékonybél karcinómában szenvedõ pácienseket kemoterápiával kezelünk (adjuváns vagy csillapító) a szokásos protokollok szerint. Amint a kemoterápia megkezdése után fellépnek a nyak-láb szindróma elsõ tünetei, a pácienseknek az 1. példa szerint elõállított krémet adagoljuk. A krémmel kezelt páciensek és a kemoterápiás adagolás jellemzõit a következõkben adjuk meg: Elõrehaladott vagy áttétes vastag- és végbélrákos páciensek: 8. III¹as fázisú kimetszett vastagbélrákos páciensek: 2. Kemoterápia: 5FU+LV bólusz (Mayo protokoll): 1 páciens. 5FU+LV infúzió (AIO protokoll): 7 páciens. Kapecitabin-monoterápia: 2 páciens. A krémet naponta 5¹ször adagoljuk a tenyérre és a talpra, ameddig a kemoterápiát adjuk. A ciklusok között csökkentjük a gyakoriságot, és a kemoterápiás adagolás elõtt és röviddel elõtt és alatta növeljük. Eredmények: Az allopurinollal végzett helyi kezelést követõen eltûntek a PPE-tünetek, és a kemoterápiát dóziscsökkentés vagy a kezelés PPE miatti késleltetése nélkül be lehetett fejezni. Ez a leginkább figyelemre méltó olyan páciensek esetében, akiket nagy dózisú infúziós 5FU24 óra +leukovorinnal kezeltünk, ahol a PPE elõfordulása egészen 34%¹os volt.
50 3. példa PPE kezelése Vastagbélráktól vagy emlõráktól szenvedõ pácienseket 2005. januártól 2007. márciusig kezeltünk a kö55 vetkezõ standard kemoterápiával: – AJO protokoll: nagy dózisú 5FU24 óra + leukovorin infúzió. – FOLFOX 4 protokoll: 1. nap: oxaliplatin, 85 mg/m2 és leukovorin, 200 mg/m2, egyidejûleg iv., majd 5¹FU, 400 mg/m 2 iv. bólusz, majd 60 8
1
HU 008 069 T2
600 mg/m2 folyamatos iv.; 2. nap: leukovorin, 200 mg/m2 iv., majd 5¹FU, 400 mg/m2 iv. bólusz, majd 600 mg/m2 folyamatos iv.; minden 2 hétben megismételve. – Orális kapecitabin. A páciens jellemzõit az 1. táblázatban foglaljuk össze.
2
n
Nem
5
Hímnemû
11
Nõnemû
24
Tumor típusa Emlõrák
1. táblázat Páciensjellemzõk
8
Vastagbélrák
10
27
Kemoterápia elõtt n
Igen
10
Páciensek
Nem
25
Kor
Adagolásterápia
Átlagos tartomány
15 67
5¹FU: AIO
(42–83)
FOLFOX 4
7
Kapecitabin
12
ECOG performancia 0
21
1
14
2
0
20
16
A PPE az 5¹FU-val kezelt páciensek 30%-ában, és a kapecitabinnal kezelt betegek 66%-ában lépett fel. A megjelenés ideje és a tünetek súlyossága változó volt, összegzésük a 2. táblázatban található.
2. táblázat PPE n
%
Páciensek Össz-száma
35
PPE-tünetek
15(35)
42%
AlO
5(16)
31%
FOLFOX 4
2(7)
28%
Kapecitabin
8(12)
66%
PPE toxicitási fok (NCI) 1
1
6,6%
2
5
33%
3
9
60%
Kumulatív 5¹FU dózis adagolás a PPE megjelenéséig AlO Átlagos
42 000 mg
Tartomány
(23 000 mg–64 000 mg)
FOLXOF 4 Átlagos
40 000 mg
Tartomány
(38 000 mg–42 000 mg)
Kapecitabin kumulatív adagolása a PPE megjelenéséig Áltagos
81 000 mg
Tartomány
(35 000 mg–180 000 mg)
Ezek az adatok a PPE elõfordulásával összhangban vannak. Az 1. példa szerint elõállított allopurinolt tartalmazó krémet adagoltuk helyileg 4¹5-ször naponta a páciensek kezére és lábára. Abban az esetben, amikor a ke- 60 9
zelésre nem volt reakció, és megmaradtak a PPE-tünetek, a kemoterápia adagolását csökkentettük, és néhány esetet megszakítottunk. A reakciót a 3. táblázatban összegezzük.
1
HU 008 069 T2
SZABADALMI IGÉNYPONTOK
3. táblázat Reakció az allopurinol kezelésre n
2
%
5
PPE-páciensek
15
(TR)
13
86,6%
(CR)
10
66,6%
(PR)
3
20,2%
(NR)
2
13,3%
AIO
5
(TR)
5
10
100%
(CR)
4
80%
(PR)
1
20%
(NR)
0
0%
FOLFOX-4
2
(TR)
1
(CR)
0
(PR)
1
50%
(NR)
1
50%
Kapecitabin
8
(TR)
7
87%
(CR)
5
62,5%
(PR)
2
25%
(NR)
1
12,5%
50%
15
20
25
30
TR: teljes reakció, CR: teljes enyhülés, PR: részleges enyhülés. NR: semmilyen reakció.
A páciensek 86%¹a reagált a kezelésre, a tünetek 20%-ban csökkentek, és teljesen eltûntek 66%-ban. A topikális allopurinolos kezeléssel kapcsolatos semmilyen toxikus hatást nem figyeltünk meg, és meglepõ volt, hogy a páciensek milyen jól tûrték, és a PPEtünetek mennyire javultak. Jelentõsen javult az életminõség. A páciensek 86%-ánál, akiknél kialakult a PPE, a allopurinol lehetõvé tette a kemoterápia terv szerinti befejezését.
35
40
1. Allopurinol vagy gyógyászatilag elfogadható sója alkalmazása fluor-pirimidin-kemoterápiával kiváltott PPE (kéz-láb szindróma) kezelésére vagy megelõzésére szolgáló gyógyszer elõállítására. 2. Az 1. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a gyógyszer a bõrre irányuló topikális adagolásra, elõnyösen kézre és lábra irányuló topikális adagolásra szolgál. 3. A 2. igénypont szerinti alkalmazás, ahol a gyógyszer krém formájú. 4. Az 1–3. igénypontok bármelyike szerinti alkalmazás, ahol a kéz-láb szindrómát 5¹fluor-uracil-kemoterápia idézi elõ. 5. Az 1–3. igénypontok bármelyike szerinti alkalmazás, ahol a kéz-láb szindrómát kapecitabin kemoterápia idézi elõ. 6. Bõrre irányuló topikális adagolásra alkalmas gyógyászati készítmény, amely az összkészítményre vonatkoztatva 1–10 tömeg% allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóját tartalmazza, azzal a megkötéssel, hogy nem tartalmaz metil-szulfonil-metánt vagy cetomakrogolt. 7. A 6. igénypont szerinti gyógyászati készítmény, amely még piridoxint is tartalmaz. 8. A 6. vagy 7. igénypont szerinti gyógyászati készítmény krém, elõnyösen hidrofil krém formájában. 9. A 6–8. igénypontok bármelyike szerinti gyógyászati készítmény, amely körülbelül 1–8 tömeg% allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóját, elõnyösen körülbelül 1–5 tömeg%, még elõnyösebben körülbelül 2–4 tömeg% allopurinolt vagy gyógyászatilag elfogadható sóját tartalmazza. 10. Allopurinol fluor-pirimidin-kemoterápiával kiváltott PPE (kéz-láb szindróma) kezelésére vagy megelõzésére történõ alkalmazásra. 11. Allopurinol 5¹fluor-acillal kiváltott kéz-láb szindróma (PPE) kezelésére vagy megelõzésére történõ alkalmazásra. 12. Allopurinol kapecitabinnal kiváltott kéz-láb szindróma (PPE) kezelésére vagy megelõzésére történõ alkalmazásra. 13. A 6. igénypontban megadott gyógyászati készítmény alkalmazása kéz-láb szindróma (PPE) kezelésére.
Kiadja a Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest Felelõs vezetõ: Szabó Richárd osztályvezetõ Windor Bt., Budapest
