463 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. február 1-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyve a./ tárgysorozata: b./ határozatai: 19-34/2010. c./ rendeletei: 3 – 6/2010.
Napirend: 6./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két közgyűlés között történt eseményekről, valamint tájékoztató egyes fontosabb jogszabályokról 7./a. Előterjesztés az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más vezető állású munkavállalói javadalmazásának szabályozására 7/b. Előterjesztés Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. felügyelőbizottság tagjainak visszahívására és alapító okiratának módosítására 7./c. Előterjesztés a Nyíregyházi Ipari Park kft. könyvvizsgálójának megválasztására 8./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályozásáról szóló 21/2004.(VI.24.) KGY rendelet módosítására 9./ Előterjesztés a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tulajdonában álló a 02350/9 hrsz-ú ingatlanból kialakítandó 02350/12 hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételére 10./ Előterjesztés Nyíregyháza település-szerkezeti tervének, szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának jóváhagyásáról szóló 21/2007(VI.12.) KGY rendelet módosításának elkészítésére (Császárszállás területére vonatkozó előírások módosítása) 11./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Önkormányzata közfoglalkoztatási tervének elfogadására
464
12./ Előterjesztés a szociálisan hátrányos helyzetbe került személyek részére nyújtható lakhatásukat segítő adósságkezelési szolgáltatásról szóló 14/2007.(III.27.) KGY rendelet módosítására 13./ Előterjesztés a volt Berwin Ruhagyár Nyíregyháza, Dália u. 8-10. sz. alatti 8092 hrsz-ú ingatlanának megvásárlásáról szóló 127/2009.(V.25.) számú határozat visszavonására 14./ Előterjesztés a Nyíregyházi Repülőtéren lévő 0405 hrsz-ú, csatorna megnevezésű állami tulajdonú ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására 15./ Előterjesztés a Nyíregyháza, Hunyadi u. – Jég u. térségében lévő 2850 m2 területű ingatlan-együttes elidegenítésre történő kijelölésére és licit induló árának meghatározására 16./ Előterjesztés a köztisztviselők részére meghatározott teljesítménykövetelmények alapját képező 2010. évi célok meghatározására 17./ Előterjesztés a Nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állománya számára a teljesítménykövetelményük alapját képező 2010. évi kiemelt célok meghatározására 18./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata szmog-riadó tervének elfogadására 19./ Előterjesztés a HUMAN-NET Alapítvány által benyújtott TÁMOP 5.3.1-C/09 1-2. komponensű pályázat keretében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának konzorciumi partnerként való együttműködésére 20./ Előterjesztés az Önkormányzati Minisztérium 1/2010.(I.19.) ÖM rendeletével kiírt pályázatok (bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése) benyújtására 21./ Előterjesztés a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum alapító okiratának módosítására 22./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének módosítására
465
23./ Előterjesztés Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjához önkormányzati készfizető kezesség vállalásáról szóló 350/2008.(XII.15.) számú határozat módosítására
Nyíregyháza, 2010. február 1.
Csabai Lászlóné polgármester
466
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. február 1-én tartott nyílt üléséről
Jelen voltak: Csabai Lászlóné polgármester, Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző, Nagy László alpolgármester, Giba Tamás alpolgármester, Dr. Ajtay-Horváth Magda, Aranyos Gábor, Dévényi József, Dr. Farkas Csilla, Felbermann Endre, Fesztóry Sándor, Földesi István, Dr. Hajzer László, Jászai Menyhért, Jánócsik Csaba, Dr. Jeney István, Jeszenszki András, Lengyel Károly, Lőrincz Tamás, Nagy Károly, Marinka Viktor, Márföldi István, Mikó Dániel, Dr. Moskovits Károly, Dr. Olajos Judit, Palicz György, Szabóné Dr. Csiszár Gabriella, Szabó Attila, Dr. Szilvai Mária, , Szokol Tibor, Dr. Tirpák György, Tormássi Géza, Urbán Judit, Dr. Veréb József, Dr. Vinnai Győző képviselők
Hiányoztak: Dr. Szilassy Géza, Turcsik László képviselők (távolmaradásukat bejelentették)
Meghívottként részt vettek: Dr. Gál György aljegyző, Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet, Hajzer Gábor, Dr. Freidinger Renáta, Dr. Köteles István, Dr. Kádár Csaba, László Géza, Váradi István, Markovics Attila, Kemenes Erika osztályvezetők, Dr. Groncsák Andrea, Csapó Tiborné osztályvezető helyettesek, Ferencziné Kovács Angéla, Dr. Szabó Adrienn Vagyongazdálkodási Osztály munkatársai, Tasnádi János Közterület–felügyelet vezetője, Veres István városi főépítész, Kovács Edina politikai tanácsadó, Csisztu Csilla sajtóreferens, Faragóné Széles Andrea közgyűlési referens, Dr. Berényi Judit, Dr. Bodnár Adrienn Jegyzői Törzskar munkatársai, Siposné Auxi Katalin jegyzőkönyvvezető, Hámoriné Rudolf Irén Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, Takács Miklósné, Ábrányi Mária, Márczi Imre Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. dolgozói, Rusin József Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Nyíregyházi Kirendeltség és Szolgáltató Központ igazgatója, Dobrády László Nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka, Romanovits István Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője, Pintye Zsolt újságíró, Saliga Péter Sunshine Rádió riportere.
467 Csabai Lászlóné:(polgármester) Folytatjuk a munkát. Mielőtt a nyílt üléshez kezdenénk, két szomorú eseményről szeretném tájékoztatni a képviselő-testület tagjait. Eltávozott közölünk Labossa Gusztáv, az a pedagógus, az a közéleti ember, aki hosszú évtizedekig szolgálta a várost különböző területeken és az utóbbi időben nagyon eredményes közéleti munkát végzett a Városvédő Egyesületnek az élén. Az ő nevéhez és annak a közösségnek a nevéhez fűződik az, hogy táblával láttuk el azokat a középületeket, ahol olyan, a várospolitikai, a város közéletében jelentős emberek éltek, tevékenykedtek, akikre a következő nemzedéknek is vissza kell majd emlékezni, és meg kell ismernie az életét. Az ő nevéhez fűződik az, hogy különböző emlékhelyeket állítottuk fel a temetőben, részben az elhurcoltak, részben a második világháborúban elhunytak, hősi halált haltak emlékére és az ő és az általa irányított városvédők nevéhez fűződik az, hogy kiadták azokat a füzeteket, amelyek a város különböző nagyon fontos értékeit fogalmazták meg. Akár a szobrokról, akár az épületekről, akár más területről volt szó. Veszteség érte a várost. Holnap, február 2án 11 órakor lesz a temetése. A város felajánlotta a díszsírhelyet. Őszintén szólva nem voltam itthon pénteken, ezért nem tudom, hogy élnek a lehetőséggel a családtagok, és az egyesületen keresztül a temetési költségekhez is hozzájárulunk. Ugyancsak tájékoztatom a tisztelt képviselőket, hogy meghalt dr. Maleczki Imre, aki az első önkormányzatnak a tagja volt a Kisgazdapárt képviseletében. Aki a vagyonátadó bizottságnak volt tagja és akinek valóban köszönhetjük, az ő közreműködésének, hogy a vagyon elosztásánál nagyon odafigyelt, hogy a város vagyonában ne legyen probléma, hanem ami a várost illető vagyon, az valóban a városi önkormányzat vagyonaként jelenjen meg. Az ő temetése február 2-án, ugyancsak holnap 13 órakor lesz. Kérem, hogy egyperces néma felállással adózzunk emléküknek. A város fog koszorút vinni és természetesen, aki ráér kérjük, hogy vegyen részt a temetésen. 6./ napirend: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két közgyűlés között történt eseményekről, valamint tájékoztató egyes fontosabb jogszabályokról Előadó: Csabai Lászlóné polgármester Csabai Lászlóné:(polgármester) Az írásban kiadott beszámolóhoz és tájékoztatóhoz képest csak néhány tárgyalásról szeretnék tájékoztatást adni. Szeretném elmondani, hogy a Lego Kft-vel több fordulóban végeztünk tárgyalásokat annak érdekében, hogy szeptember hónaptól elindulhasson a szerszámkészítő szakmai szakképzés a városban. Részben fiatalok, részben pedig a felnőtteknek az átképzésében. Ebben a munkában az önkormányzatnak és a Lego-nak is pénzügyi szerepvállalása szükséges egy új tanműhely felépítésével és üzemeltetésével. Az ezzel kapcsolatos érdemi munka az utolsó fázisába került, a következő közgyűlésen erről részletes tájékoztatást fogunk adni. Egy biztos, hogy ennek a tanműhelynek ahhoz, hogy a munka elindulhasson, szeptemberre el kell készülnie. A szakmai anyagok elkészítése folyamatban van és az engedélyezésnek sem lesz semmi akadálya. December 18-án a Megyeházán aláírták azt a beruházási szerződést, amelyik a kórháznak a felújítására vonatkozott. December 28-án a Nyugdíjas Szövetség óévbúcsúztató ünnepsége volt és december 31-én aláírtuk a temető-főkönyvet, erről
468 csak azért szólok, mert két nagyon fontos adatot hoztunk akkor nyilvánosságra. Az egyik az, hogy nőtt a született gyermekek száma, a másik pedig, hogy csökkent az elhalálozottak száma. Én azt gondolom, hogy ebben a mai, nagyon forrongó és zaklatott világban ez két adat nagyon-nagyon jó hír, reméljük, hogy nem egyedi, kivételes a 2009-es eredmény, hanem reméljük, hogy ez egy tendencia lesz és a 2010-11 évre is jellemző lesz ez a dolog. Elhunyt Tarczai Zoltán Nyíregyháza díszpolgára, temetésén sok képviselő is részt vett, köszönjük szépen a részvételeteket, ami január 8-án a római katolikus társszékesegyházban volt. Január 15-én a megyei-városi sportgála volt, amit ismét a megyei önkormányzattal közösen tartottunk meg. Január 16. és 22-e között több rendezvény volt a városban a Magyar Kultúra Napja keretében. Ezeken a rendezvényeken, a megyei rendezvényen és a városi rendezvényen is többen részt vettünk. Január 19-én, ez egy nagyon fontos dátum, a Nyírségvíz Zrt. közgyűlése volt, ahol a közgyűlés felhatalmazta a vezetést arra, hogy biztosítsa azt az összeget, ami a szennyvízberuházáshoz a saját erőhöz még szükséges, és amit egyébként a Nyírségvíz kötvényben már megszerzett, tehát ebben kötvényben ez az összeg rendelkezésére áll. Az Elektrolux születésnapi rendezvénye volt január 19-én, ahol arról kaptunk tájékoztatást, hogy a válság ellenére, bár kellett létszámot csökkenteni az Elektroluxnak, de megerősödve jött ki a 2009-es évben, mert hatékonysága javult és úgy tűnik, hogy a következő évben már a termelését is tudja növelni és nem tett le arról, hogy a következő években akár új beruházással is növelje az európai hűtőgépgyártásból a nyíregyházi részvételt. Ez mindenképpen nagyon bíztató és őszintén reméljük, hogy a válságnak az elmúlásával, vagy ebből a helyzetből való kijövetelt követően valóban elindul az Elektroluxnál egy fejlesztés. És még egy dologról szeretnék tájékoztatást adni, hogy január 26-án kedden a Civilfórum tárgyalt a költségvetésről és a civil alapprogram megszerzési lehetőségeiről, egy nagyon jó hangulatú beszélgetés volt, természetesen a civilek azt szeretnék, ha minél nagyobb arányban támogatnánk a civil kezdeményezéseket. Ezek voltak azok a témák, amiket még kiegészítésként szerettem volna elmondani, és ezek után kérdezem, hogy a beszámolóhoz kíván-e még valaki kérdést feltenni? Kíván-e valaki véleményt megfogalmazni? Nagy László. Nagy László:(alpolgármester) Egyetlen kiegészítést szeretnék tenni, az elmúlt héten a Cseh Köztársaságnak a nagykövetségéről voltak Nyíregyházán a Polgármesteri Hivatalban. A nagykövetség munkatársai, titkára, illetve olyan turisztikai szakemberek, akik március 25-e és 28-a között Nyíregyházán Csehország bemutatkozik címmel egy olyan nagyszabású rendezvényt szeretnének tartani, amelynek az előkészítő munkálatait megkezdtük. Ezt csak azért tartottam fontosnak, mert az látszik, hogy a Cseh Köztársaság nagyon-nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a környező országokban Csehországot, mint turisztikai célpontot is meg tudja jeleníteni és ezt ebben a formában is megteszi, nemcsak kiadványok formájában, hanem úgy is, hogy erre nagyon komoly forrásokat fordít, a magyarországi városokban bemutatja Csehországot. Azt is el kell mondani, hogy Nyíregyháza a 11. város lesz, de ebben az évben az első, ahol megjelenik. Nem is nagyon lehet több, többedik vagy sokadik, miután még csak január volt, most már február elseje, de mindenesetre Nyíregyháza lesz az első 2010-ben, amelyik városban Csehországot, a Cseh Köztársaságot be akarják mutatni. Nagyon látványos, és remélem, hogy nagyon gazdag kulturális programmal, illetve gasztronómiai programmal fognak majd itt a Kossuth téren is megjelenni és más közintézményekben is. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Vinnai Győző kért szót.
469
Dr. Vinnai Győző:(képviselő) Véleményt szeretnénk megfogalmazni, egy pici kérdés lesz benne. Áttanulmányozva az anyagot lehet látni, hogy több ingatlannál, több olyan bérleti helységnél határidő módosítást kért az előterjesztő, ami azt mutatja, hogy az ingatlanpiac áll, és az önkormányzat több helyen azt írta, hogy nincs érdeklődés. Ugyan meghirdette eladásra licitben. Természetesen tudjuk támogatni ezeket a határidő módosításokat, csak jelzésértékűnek látjuk azt, hogy milyen nehéz a vagyoni jellegű bevételeket erősíteni. Ezért is szót kértem, de még egy mondatot szeretnék mondani. Kiegészítő anyagként megjelent az Igrice területe ebben a napirendben és azt gondolom, hogy mindannyiunknak fontos lehet, legalábbis én így látom, mind a két oldalnak, hogy ott idegenforgalmi tevékenység legyen lehetőleg a nyáron. Ugye tudjuk jól, ha aki elolvasta az anyagot, hogy a város fönttartja azt, hogy megvásárolja ezt a területet 160 M forint értékben. Én arra szeretném kérni a városvezetést, hogy az az ügy, ami ott szerepel az előterjesztésben a termálkút kapcsán, hogy minél hamarabb tegyünk pontot a végére, minél hamarabb lépjünk abban, hogy nyáron turisták legyenek Sóstónak ezen a részén is, egyébként tudjuk támogatni az előterjesztést. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen Vinnai Győzőnek, hogy ezt a kérdést felvetette, bár őszintén szólva voltak benne kételyeink, hogy erről nem kellene-e zárt ülésen beszélni, mert a mai nap kaptunk egy levelet a Megyei Önkormányzattól. Arra való felhívásként, hogy perfeljegyzéssel megvásároljuk-e ezt az ingatlant. Mivel ez a mai nap érkezett, ezért nem tudtuk igazán eldönteni, hogy mit tegyünk, úgy hogy ebben egy egyeztetésre később kerülne sor. Nem nagyon gondoljuk, hogy perfeljegyzéssel kellene nekünk ingatlant vásárolni, ezért most csak tájékoztatásként mondom el a tisztelt képviselőknek és azt gondolom, hogy erre a következő héten mindenképpen vissza kell térnünk. Nem látok jelentkezőt, kérem, aki a beszámolót és a tájékoztatót elfogadja, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 31 képviselő. A Közgyűlés 31 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 19/2010.(II.1.) számú határozat a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két közgyűlés között történt eseményekről szóló beszámoló elfogadásáról és az egyes fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztató tudomásul vételéről A Közgyűlés a polgármester által - a felelősök jelentései alapján - adott előterjesztés szerint: I. 1.) - a 70/2009.(III.27.) számú határozat, - a 70-2/2009.(III.27.) számú határozat, - a 279/2009.(XII.14.) számú határozat, - a 279-2/2009.(XII.14.) számú határozat, - a 280/2009.(XII.14.) számú határozat, végrehajtásáról szóló tájékoztatót
470 elfogadja. 2.) - a 2/2010.(I.18.) számú határozat végrehajtási határidejét 2010. március 31. napjáig meghosszabbítja. 3.) - a 165-1/2007.(VIII.27.) számú határozat, - a 165-2/2007.(VIII.27.) számú határozat, - a 165-3/2007.(VIII.27.) számú határozat, - a 165-4/2007.(VIII.27.) számú határozat, - a 165-5/2007.(VIII.27.) számú határozat, - a 200-1/2007.(IX.24.) számú határozat, - a 166/2008.(V.26.) számú határozat, - a 191/2008.(VI.23.) számú határozat, - a 192/2008.(VI.23.) számú határozat, - a 265/2008.(IX.22.) számú határozat, - a 332/2008.(XI-.24.) számú határozat, - a 44/2009.(III.2.) számú határozat, - a 151/2009.(VI.29.) számú határozat, - a 151-2/2009.(VI.29.) számú határozat, - a 152-2/2009.(VI.29.) számú határozat, - a 154/2009.(VI.29.) számú határozat, végrehajtási határidejét 2010. december 31. napjáig meghosszabbítja. II. a két közgyűlés között történt eseményekről szóló beszámolót elfogadja. III. az egyes fontosabb jogszabályokról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 7./a. napirend: Előterjesztés az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más vezető állású munkavállalói javadalmazásának szabályozására Előadó: Csabai Lászlóné polgármester Csabai Lászlóné:(polgármester) Nem fogom bemutatni az előterjesztőket, hiszen a előző napirendnél már bemutattam őket. Néhány mondatot szeretnék csak mondani és utána dr. Freidinger Renátának adom meg a szót, mint előterjesztőnek, ha van szóbeli kiegészítése. Én arról szeretném tájékoztatni a képviselő-testületet, hogy nagyon örülök annak, hogy a törvény végrehajtásában igazán komoly lépéseket az önkormányzatnak nem kell tennie, mert sem a gazdasági társaságok vezetőinél, sem a tisztségviselőknél, sem a felügyelő bizottságoknál nálunk nemhogy elérjük, de fényévnyi távolságra vagyunk a fizetéseknél és a tiszteletdíjaknál is ahhoz képest, amit felső határértékként a törvény megszab. Azt gondolom, hogy ez a képviselőtestület számára, de a város alakosság számára is egy jó visszaigazolás, hogy ez a város mindig a lehető legtakarékosabban, néha talán túlzott takarékossággal is
471 viseltetik a saját magával szemben és a a saját munkavállalóival szemben. A törvényből adódóan a kettős ügyvezetői megbízás kérdését a zárt ülésen rendeztük, egyhangúlag rendeztük, és most egy felügyelő bizottság kérdésében kell állást foglalnunk, illetve az alapító okiratoknak a kérdésében. Renáta tied a szó. Nincsen? Akkor bizottságok véleményét kérdezem. Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság véleményét. Nem is bizottságok, hanem bizottság. Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) A bizottság az a./ és a b./ részt véleményezte és elfogadásra javasolja közgyűlésnek. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Kérem, aki elfogadja a határozati javaslatot, szíveskedjen igennel szavazni. Az a.) részről szavazunk. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 20/2010.(II.1.) számú határozat az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok vezető tisztségviselői, felügyelőbizottság tagjai és más vezető állású munkavállalói javadalmazásának szabályozásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta és a határozat mellékletét képező javadalmazási szabályzatot elfogadja. Ezzel egyidejűleg a 361/2003.(XII.17.) számú határozatát 2010. február 1. napjával visszavonja. Utasítja: a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit, hogy jelen szabályzatot és annak mindenkori módosításait az elfogadásától, illetve módosításától számított 30 (harminc) napon belül a cégiratok közé helyezze letétbe. Felelős: − Bartha László, a Nyírsuli Nonprofit Kft. ügyvezetője − Bodnár János, a Nyíregyházi Informatikai Nonprofit Kft. ügyvezetője − Diczkó József, a Város-Kép Nonprofit Kft. és Ipari-Park Kft. ügyvezetője − Hajdu Sándor, a Nyírvidék TISZK Nonprofit Kft. ügyvezetője − Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft ügyvezetője − Gerda István, a Nyírtávhő Kft. ügyvezetője − Gyöngyösi Szabolcs, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója − Hámoriné Rudolf Irén, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője − Romanovits István, a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője
472 −
Szekrényes András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Temetkezési Vállalat igazgatója Melléklet a 20/2010.(II.1.) számú határozathoz
SZABÁLYZAT Az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok legfőbb szerve a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény előírásainak eleget téve az alábbi szabályzatot alkotja a társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más, az Mt. hatálya alá tartozó vezető állású munkavállalói javadalmazás módjának, mértékének főbb elveiről, annak rendszeréről. A javadalmazás: • álljon arányban a munkavégzéssel • legyen arányos a viselt felelősség mértékével • vegye figyelembe a gazdálkodás eredményességét.
1. A vezető tisztségviselők díjazása 1.1. A társaság vezető tisztségviselője a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 21. § (3)-(4) bekezdésében meghatározott ügyvezető, vezérigazgató, illetőleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat esetében az igazgató, akit a Közgyűlés választ meg. A vezető tisztségviselők feletti alapvető munkáltatói jogokat az alapító Közgyűlése gyakorolja (munkaviszony létesítése, megszüntetése, javadalmazás megállapítása megválasztáskor). Egyéb munkáltatói jogok gyakorlója a polgármester. A vezető tisztségviselőt munkaszerződés vagy megbízási szerződés alapján díjazás illeti meg, melynek összegét a vezető tisztségviselő megválasztásával egyidejűleg a Közgyűlés állapítja meg, a 2009. évi CXXII. törvény 5.§ (1) bekezdésében meghatározott keretek között. 1.2. A vezető tisztségviselő prémium kitűzésének feltételeit a polgármester határozza meg. Prémiumkövetelményként az üzleti terv fő számainak teljesítése mellett csak olyan feltétel határozható meg, amelynek teljesítése a munkakör elvárható szakértelemmel és gondossággal való ellátásán túlmutató objektíven meghatározható teljesítményt takar. Prémiumelőleg fizetésére akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatók év közben történő alakulásából következtetni lehet. Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget vissza kell fizetni. A kitűzött feladatok időarányos teljesítésének értékelése alapján évente 2 alkalommal az időarányos teljesítésnek megfelelően maximum 70%-os mértékű prémiumelőleg fizethető július 15. illetve december 15-ig. 1.3. A munkaszerződés alapján, határozott időtartamú munkaviszony keretében alkalmazott vezető tisztségviselőt a munkaviszonyának az Mt. 88. (2) bekezdésében meghatározottak szerinti megszüntetése esetén az ott szabályozott mértékű juttatás illeti meg. Határozatlan időtartamú munkaviszony megszüntetése esetén a
473 végkielégítés és a felmondási idő az Mt.-ben szabályozott mértéket nem haladhatja meg. Amennyiben a vezető tisztségviselő feladatait polgári jogi jogviszony keretében látja el, a jogviszony megszűnése esetén a megbízási díjon felül egyéb juttatás nem illeti meg.
2. A felügyelőbizottsági tagok díjazása 2.1 A társaság felügyelő bizottságának tagjait a Közgyűlés választja meg. A felügyelő bizottság tagjai tiszteletdíjra jogosultak, melynek összegét a Közgyűlés határozza meg. A felügyelő bizottságok tagjainak a díjazását úgy kell megállapítani, hogy a díjazás mértéke igazodjon a felelősség mértékéhez, ne okozzon túl nagy anyagi megterhelést a gazdasági társaság számára, arányban álljon a munkavégzésével, a gazdasági társaság előző éves gazdasági eredményével, a foglalkoztatottak létszámával valamint megfeleljen az adott tisztség társadalmi elismertségének és a gazdasági szférában elfoglalt helyének, szerepének. 2.2. A Közgyűlés a felügyelő bizottság elnökének havi díjazását e jogviszonyára tekintettel legfeljebb a mindenkori kötelező legkisebb munkabér ötszörösében, a felügyelőbizottság többi tagja esetében a mindenkori kötelező legkisebb munkabér háromszorosában állapíthat meg. A felügyelő bizottság elnökének tiszteletdíja a tagok tiszteletdíját meghaladó mértékű lehet, figyelemmel többletfeladataira. A felügyelőbizottság elnökének vagy más tagjának e jogviszonyára tekintettel a megbízatás megszűnése esetére juttatás nem biztosítható 2.3. A felügyelőbizottsági tagok – az igazolt, a megbízatásával összefüggésben felmerült költségeinek megtérítésén kívül – a jelen szabályzatban meghatározott tiszteletdíjon felül, más javadalmazásra nem jogosultak.
3. A vezető állású munkavállalók javadalmazása 3.1. Vezető állású munkavállalónak az Mt. 188-188/A.§ szerinti személyek minősülnek. 3.2. A vezető állású munkavállalók költségtérítése az Mt. 153.§-a alapján történik. 3.3. A munkaszerződés alapján, határozott időtartamú munkaviszony keretében alkalmazott vezető állású munkavállalót a munkaviszonyának az Mt. 88. (2) bekezdésében meghatározottak szerinti megszüntetése esetén az ott szabályozott mértékű juttatás illeti meg. Határozatlan időtartamú munkaviszony megszüntetése esetén a végkielégítés és a felmondási idő az Mt.-ben szabályozott mértéket nem haladhatja meg.
4. Egyebek 4.1. Egy természetes személy legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízatás, valamint legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött felügyelőbizottsági tagság után részesülhet javadalmazásban.
474 4.2. A jelen szabályzatot és annak mindenkori módosításait az elfogadásától, illetve módosításától számított harminc napon belül a cégiratok közé letétbe kell helyezni Jelen szabályzat hatályba lépésének időpontja 2010. február 1. napja. 7/b. napirend: Előterjesztés Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. felügyelőbizottság tagjainak visszahívására és alapító okiratának módosítására Előadó: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási Osztály vezetője az érintett gazdasági társaság vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) A b./ rész, az minősített többséget igényel. Kérem, aki a b./ részt elfogadja szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 31 képviselő. A Közgyűlés 31 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 21/2010.(II. 1.) számú határozat a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. felügyelő bizottsága tagjainak visszahívásáról és alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta és 1. a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. felügyelő bizottsága tagjainak létszámát 5 főben határozza meg. 2. a felügyelő bizottság három tagját Név: Szül: Anyja neve: Lakcím:
Fodorné Fehér Katalin 1955.05.10. Abaújszántó Demeter Erzsébet 4400 Nyíregyháza, Ungvár stny. 2. VI/37.
Név: Szül: Anyja neve: Lakcím:
Palicz György 1973.09.20. Nyíregyháza Sípos Erzsébet 4400 Nyíregyháza, Ér u. 27. III/5.
Név: Szül:
Szitha András 1947.04.11. Demecser
475 Anyja neve: Nagy Márta Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 35. 2010. február 01. hatállyal tisztségéből visszahívja. 3. a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. alapító okiratának módosítását a mellékletben szereplő módosításokkal jóváhagyja. Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal érvényben maradnak, a tulajdonos az alapító okirat módosítását, mint akaratával mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írta alá. Felhatalmazza: Csabai Lászlóné polgármestert és dr. Szemán Sándor címzetes főjegyzőt a társaság módosított, illetve egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának aláírására. Utasítja:
a társaság ügyvezetőjét, hogy a cégnyilvántartási ügyekben járjon el.
Határidő:
2010. február 28.
módosítással
összefüggő
1. számú melléklet a 21/2010.(II.1.) számú határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA
A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint tulajdonos megállapítja, hogy a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft alapító okirata az alábbiak szerint módosul: Az alapító okirat 13. pontja az alábbiak szerint módosul: A felügyelő bizottság létszáma 5-re módosul, a tagok közül törlésre kerül Palicz György (szül: Nyíregyháza, 1973.09.20. anyja neve: Sípos Erzsébet lakcím: 4400 Nyíregyháza, Ér u. 27. III/5.), Szitha András (szül: Demecser 1947.04.11. anyja neve: Nagy Márta lakcím: 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 35.) és Fodorné Fehér Katalin (szül: Abaújszántó, 1955.05.10. anyja neve: Demeter Erzsébet lakcím: 4400 Nyíregyháza, Ungvár stny. 2. 6/37.). Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal érvényben maradnak, a tulajdonos az alapító okirat módosítását, mint akaratával mindenben megegyezőt jóváhagyólag írta alá.
Jelen okiratot a Felek megbízásából készítette és ellenjegyezte munkaviszonya alapján Nyíregyházán, 2010. február …... napon:
476 2. számú melléklet a 21/2010.(II.1.) számú határozathoz
NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság ___________________________________________________________________
MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Nyíregyháza, 2010.február 01. A NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRATA Az 1. pontban meghatározott alapító döntése alapján a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. alapján az 1997. január 01. napjától egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságként működő Piac és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okirata 1997. április 30. napján, 1998. október 18., 1999. február 01. és 22., 1999. május 12. és május 17., 2000. július 26., 2001. január 01., 2001. május 09. napján módosult. A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének a 78/2001. (IV.23.) sz. határozatában, a 155/2001. (V.28.) sz. határozatában, a 191/2001. (VI.25.) sz. határozatában, a 237/2001. (IX.5.) sz. határozatában, a 316/2002. (XII.16.) sz. határozatában, a 21/2003. (I.27.) sz. határozatában, a 343/2003. (XII.17.) sz. határozatában, a 338/2004. (XII.15.) sz. határozatában, a 86/2005. (III.30.) sz. határozatában,a 121/2005. (V.4.) sz. határozatában, a 143/2005.(V.25.) sz. határozatban, a 271/2005.(X.26.) sz. határozatában, a 3324/2005.(XII.21.) sz. határozatában, a 19/2007. (I.22.) sz határozatában, a 2531/2007. (XII. 17.) számú határozatában, a 118-5/2008. (IV. 28.) sz. határozatában, a 154-2/2008.(V.26.) sz. határozatában, a 322/2008.(XI.24) sz. határozatában, 1037/2009. (V.25.) sz. határozatában valamint a 21/2010(II.1.) számú határozatában foglaltak szerint az alapító okiratot az alapító az alábbiak szerint módosítja, illetve állapítja meg egységes szerkezetű hatályos szövegét az alábbiak szerint: 1./ A társaság kizárólagos tagja és tulajdonosa: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. PIR törzsszáma: 402008 2./ A társaság cégneve: NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
477 A társaság rövidített cégneve: NYÍREGYHÁZI VÁROSÜZEMELTETŐ ÉS VAGYONKEZELŐ KFT. 3./ A társaság székhelye: 4400 Nyíregyháza, Tüzér út 2-4. 4./ A társaság telephelyei: 4400 Nyíregyháza, Búza tér 23. 4400 Nyíregyháza, Hunyadi u. 21. 4400 Nyíregyháza, Mák utca 8. 4400 Nyíregyháza, Tokaji u. 3. 4400 Nyíregyháza, Tokaji u. 4. 4400 Nyíregyháza, Zombori bokor 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9. 4400 Nyíregyháza, 22200/140. hrsz. 5./ A társaság tevékenységi körei (TEÁOR ’08): A társaság főtevékenysége: 6832’08 Ingatlankezelés A társaság tevékenysége: 0161’08 Növénytermesztési szolgáltatás 0210’08 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység 0220’08 Fakitermelés 0240’08 Erdészeti szolgáltatás 0812’08 Kavics-, homok-, agyagbányászat 3240’08 Játékgyártás 3312’08 Ipari gép, berendezés javítása 3320’08 Ipari gép, berendezés üzembehelyezése 3511’08 Villamosenergia-termelés 3512’08 Villamosenergia-szállítás 3513’08 Villamosenergai elosztás 3514’08 Villamosenergai-kereskedelem 3600’08 Víztermelés, -kezelés, - ellátás 3700’08 Szennyvíz gyűjtése, kezelése 3811’08 Nem veszélyes hulladék gyűjtése 3821’08 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása 3822’08 Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása 3832’08 Hulladék újrahasznosítás 3900’08 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelése 4110’08 Épületépítési projekt szervezése 4120’08 Lakó- és nem lakó épület építése 4211’08 Út, autópálya építése 4221’08 Folyadék szállítására szolgáló közműépítés 4299’08 Egyéb m.n.s. építés 4311’08 Bontás 4312’08 Építési terület előkészítése 4313’08 Talajmintavétel, próbafúrás 4321’08 Villanyszerelés 4322’08 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés 4329’08 Egyéb épületgépészeti szerelés
478 4331’08 Vakolás 4332’08 Épületasztalos-szerkezet szerelése 4333’08 Padló-, falburkolás 4334’08 Festés, üvegezés 4339’08 Egyéb befejező építés m.n.s. 4391’08 Tetőfedés, tetőszerkezet –építés 4399’08 Egyéb speciális szaképítés m.n.s. 4520’08 Gépjárműjavítás, - karbantartás 4677’08 Hulladék-Nagykereskedelem 4941’08 Közúti áruszállítás 4942’08 Költöztetés 5210’08 Raktározás, tárolás 5221’08 Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás 5510’08 Szállodai szolgáltatás 5520’08 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás 6810’08 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele 6820’08 Saját tulajdonú, bérlet ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 6831’08 Ingatlanügynöki tevékenység 7010’08 Üzletvezetés 7111’08 Építészmérnöki tevékenység 7112’08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás 7311’08 Reklámügynöki tevékenység 7312’08 Médiareklám 7320’08 Piac-, közvélemény- kutatás 7490’08 M.n.s. egyéb szakmai tudományos, műszaki tevékenység 7500’08 Állat-egészségügyi ellátás 7810’08 Munkaközvetítés 7820’08 Munkaerőkölcsönzés 7830’08 Egyéb emberierőforrás-ellátás,- gazdálkodás 7990’08 Egyéb foglalás 8110’08 Építményüzemeltetés 8121’08 Általános épülettakarítás 8122’08 Egyéb épület-, ipari takarítás 8129’08 Egyéb takarítás 8130’08 Zöldterület-kezelés 8291’08 Követelésbehajtás 8299’08 M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás 8532’08 Szakmai középfokú oktatás 8559’08 M.n.s. egyéb oktatás 8560’08 Oktatást kiegészítő tevékenység 8790’08 Egyéb bentlakásos ellátás 8899’08 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 9001’08 Előadó művészet 9002’08 Előadó művészetek kiegészítő tevékenysége 9004’08 Művészeti létesítmények működtetése 9329’08 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 9525’08 Óra-, ékszerjavítás 9604’08 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás 9609’08 M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás
479 A társaság jogszabályban – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – hatósági működési engedélyhez kötött tevékenységet csak az engedély birtokában és annak keretei között végezhet. Képesítéshez kötött tevékenységet, ha jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – kivételt nem tesz, gazdasági társaság csak akkor folytathat, ha e tevékenységhez személyesen közreműködő tagjai, munkavállalói, illetve a társasággal kötött tartós polgári szerződés alapján a társaság javára tevékenykedők között legalább egy olyan személy van, aki a jogszabályokban foglalt képesítési követelményeknek megfelel. 6./ A társaság törzstőkéje: 677.170.000,- Ft, azaz Hatszázhetvenhétmillióegyszázhetvenezer forint. 1997. január 01.-én az alapítói vagyonból 294.350.000,Ft-ot az alapító rendelkezésre bocsátott. 1997. április 30.-án a Házkezelő Kft-vel történő egyesüléskor 2.860.000,- Ft-ot bocsátott rendelkezésre, így a törzstőke 297.210.000,- Ft-ra változott. A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 216/1998.(IX.28.) számú határozatának 1/b. pontjának első bekezdése szerint a Nyíregyháza Megyei Jogú Város a SZABOLCSHŐ KFT-ben meglévő 64,8 %-os üzletrészét apportálta a Piac és Vagyonkezelő Kft-be. Az apportálást követően az üzletrész tulajdonosa a Piac és Vagyonkezelő Kft lett, figyelemmel arra, hogy az apportálás tulajdonváltozást jelentett. Az üzletrész névértéke 57.300.000,- Ft, azaz Ötvenhétmillió-háromszázezer forint. Az apportálás a Piac és Vagyonkezelő Kft-nél törzstőke emelést jelentett. A Közgyűlés határozata értelmében a törzstőke emelés megtörtént 1998. október 16.napján. A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 128/1999.(V.17.) számú határozata szerint a Nyíregyháza Megyei Jogú Város a Nyíregyházi Benczúr téri Szabadtéri Színpadot – 6177/1. hrsz-ú ingatlant – apportálta a társaságba 59.000.000,- Ft értékben. Az apportálás 1999. május 17. napján megtörtént. A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 343/2003.(XII.17.) számú határozata szerint a Nyíregyháza Megyei Jogú Város a nyíregyházi külterületi 0494. hrsz-ú Vásártér megnevezésű ingatlant apportálta a társaságba 71.550.000,- Ft értéken; a nyíregyházi külterületi 0497/10. hrsz-ú udvar, szántó és mocsár megnevezésű ingatlant apportálta a társaságba 17.375.000,- Ft értéken, a nyíregyházi belterületi 22200/140.hrsz-ú beépítetlen terület megnevezésű ingatlant apportálta a társaságba 6.735.000,- Ft értéken. Az apportálás 2003. december 17. napján megtörtént. Az Alapító 253-4/2007 (XII.17.) sz. határozatával 2007. december 31. napjával a törzstőke emelését határozta el az apportlista szerinti hozzájárulásával. A társaság törzstőkéje 2007. december 31. napjától 165.000.000.,- Ft nem pénzbeli hozzájárulással nőtt. Az alapító 117-2/2008. (IV.28.), valamint 154/2008. (V.26.) sz. határozataival a Market-Partner Kft. beolvadásáról döntött. A beolvadás nem járt a törzstőke változásával.
480
Az alapító 352/2008.(XII.15.), valamint 103-6/2009. (V.25.) számú határozataival a Nyírstadion Kft. beolvadásáról döntött. A beolvadás napjától a Társaság törzstőkéje 3.000.000.-Ft. pénzbeli hozzájárulással nőtt. 7./ Az üzletrész bevonása, felosztása: A társaság üzletrészt nem vonhat be. Üzletrész felosztására csak akkor kerülhet sor, ha a tulajdonos üzletrészének egy részét értékesíteni kívánja. Ha ennek megfelelően a társaság többszemélyessé alakul át, a változást 30 napon belül be kell jelenteni a cégbíróságnak, és az alapító társasági szerződéssé kell módosítani. 8./ Az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik az alábbi kérdésekben való döntés: Az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozik a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. 141. § (2) bekezdésében meghatározottak, valamint mindazon ügyek, amelyeket a törvény, az alapító okirat, vagy annak későbbi módosításai az alapító kizárólagos hatáskörébe utal. Ha későbbi módosítást követően a társaság többszemélyes társasággá alakul, úgy a megismételt taggyűlést a következők szerint kell összehívni: A taggyűlésre a tagokat a napirend közlésével kell meghívni. A meghívóban óra, perc pontossággal kell meghatározni a taggyűlés megkezdésének időpontját. A meghívók elküldése és a taggyűlés napja között legalább 15 napi időköznek kell lennie. A megismételt taggyűlés legkorábban a taggyűlés időpontjától számítottan 1 órával későbbi időpontra tűzhető ki. Ezt már a ”rendes” taggyűlési meghívóban szerepeltetni kell, s ennek közlésével kell a tagot értesíteni. 9./ A társaság ügyvezetője: Hámoriné Rudolf Irén (an.: Suller Irén, sz.: Rakamaz, 1952. szeptember 28., lakcím: 4405 Nyíregyháza, Áfonya u. 3.) Az ügyvezető az ügyvezetővé történő választását külön nyilatkozat alapján elfogadta. Az ügyvezető megbízatása 5 évre szól, 2008. január 01. napjától 2012. december 31. napjáig. Feladatát főállású munkaviszony keretében végzi. Az ügyvezető vezető tisztségviselőnek minősül. 10./ Az ügyvezető feladatai: - képviseli a társaságot; - gyakorolja a munkáltatói jogokat a társaság dolgozói felett; - vezeti a tagjegyzéket, és ennek változásairól bejelentést tesz a Cégbíróságnak; - elkészíti a társaság mérlegét, vagyonkimutatását, ezeket az alapító elé terjeszti; - az alapító részére felvilágosítást ad, és lehetővé teszi a könyvekbe, iratokba való betekintést, vezeti az alapítói döntéseket tartalmazó határozatok könyvét; - ügyvezető személyében vagy a képviseleti jogában beálló változásokról és a vonatkozó jogszabályok által előírt kötelező esetekben bejelentést tesz a Cégbíróságnak; - a törzstőke leszállításáról a Gt. 164. § (3) bek. szerint bejelentést tesz a Cégbíróság részére; - köteles a társaság üzleti titkait (Ptk. 81. §) megőrizni.
481
Az ügyvezető tevékenységét a jogszabályok, jelen alapító okirat, a társaság belső szabályzatai, valamint az alapító határozatai szerint köteles végezni, az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal, a külön munkaszerződésben foglalt feltételek szerint. A kötelezettség megszegésével a társaságnak okozott kárért az ügyvezető a polgári jog általános szabályai szerint felelős, kivéve, ha az ügyvezető az alapító döntése, vagy intézkedése ellen tiltakozott és tiltakozását az alapítónak bejelentette. 11./ A cégjegyzés módja: A társaság cégjegyzése akként történik, hogy az ügyvezető a kézzel vagy géppel előírt, előnyomott vagy előnyomtatott cégnév alá nevét önállóan írja a hiteles cégaláírási nyilatkozatnak megfelelően. 12./ Könyvvizsgáló: Az alapító könyvvizsgálónak a Tax Contir Kft-t (Cg.:15-09-063325, székhely: 4400 Nyíregyháza, Csipke u. 16. II/6. kamarai nyilvántartási száma: JT 000666), a könyvvizsgálatért személyében felelős könyvvizsgálóként Hollós Andrást (an.: Petrikovics Erzsébet, lakhely: 4400 Nyíregyháza, Csipke u. 16. II/6., kamarai tagsági száma: TT 001965) bízza meg. Megbizatása 2008. május 01. napjától 2011. június 30. napjáig terjedő időszakra szól. 13./ Felügyelőbizottság: A társaságnál 5 tagú felügyelőbizottság működik. A felügyelőbizottság tagjai: Név: Tormássi Géza Szül: 1960.03.27. Nagymányok Anyja neve: Weiszenburger Teréz Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Korányi F. u. 71. III/7. Név: Kovács Aladár Szül: 1939.05.21. Jászszentandrás Anyja neve: Ördög Etelka Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Ív u. 20. Név: Lengyel Károly Szül: 1970.08.30. Nyíregyháza Anyja neve: Kis Erzsébet Ilona Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Mester u. 7/c. Munkavállalói képviselők: Név: Hegyesi Sándor Szül: 1959.11.02. Nyíregyháza Anyja neve: Boldis Emma Lakcím: 4405 Nyíregyháza, Áfonya u. 1. Név:
Orosz Zoltán
482 Szül: 1961.03.26. Nyíregyháza Anyja neve: Szilágyi Julianna Lakcím: 4482 Kótaj, Arany J. u. 34. A felügyelőbizottság tagjainak megbízatása 2007. február 01. napjától 2011. június 30. napjáig tart, ezen belül a munkavállalói képviselők megbízatása 2008. május 01. napjától 2011. június 30. napjáig tart. Kovács Aladár megbízatása 2009. január 20. napjától 2011. június 30. napjáig tart. A felügyelőbizottság munkáját a maga által elkészített és az alapító által jóváhagyott ügyrend alapján végzi. 14./ A társaság időtartama: A társaság 1997. január 01-én kezdte meg tevékenységét, határozatlan időtartamra. 15./ A társaság megszűnése: A társaság a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. Jogutód nélkül szűnik meg a társaság, ha: a.) az alapító elhatározza a társaság jogutód nélküli megszűnését, b.) a cégbíróság a cégeljárásról szóló törvényben meghatározott okok miatt megszünteti, c.) jogszabály így rendelkezik. A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén végelszámolásnak, tartós fizetésképtelenség esetén felszámolási eljárásnak van helye az erre vonatkozó szabályok szerint, figyelemmel a Gt. 68. § (4) bekezdésére. 16./ Záró rendelkezések: Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot bejegyzés és közzététel végett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bírósághoz, mint Cégbírósághoz be kell nyújtani. Jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. tv. rendelkezései az irányadóak. A jelen egységes szerkezetű okirat elkészítésére a társasági szerződés 13., pontjának változása adott okot. Igazolom, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a 2010. február 01. napján kelt módosítás hatályos tartalmának. A szerződést Nyíregyházán 2010. február …... napján készítette és ellenjegyezte munkaviszonya alapján: Csabai Lászlóné:(polgármester) Hogy a televíziót nézők számára ne legyen különlegesség vagy titok, a Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Kft. Felügyelő Bizottságából hívtunk vissza két embert. Egy fideszes és egy szocialista önkormányzati képviselőt, meg egy munkavállalói képviselőt és ezzel nem a törvényben előírt maximális felügyelőbizottsági tagságot, hanem annál kisebb felügyelőbizottsági tagságot hoztunk létre. 7./c. napirend: Előterjesztés a Nyíregyházi Ipari Park Kft. könyvvizsgálójának megválasztására Előadó: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási Osztály vezetője
483
Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Szóbeli kiegészítés nincsen. Bizottság tárgyalta-e? Nem tárgyalta bizottság. Kérdezem, hogy van-e kérdés, kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Kérem, aki egyetért, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 21 szavazattal, 1 ellenszavazattal, 10 tartózkodással meghozta az alábbi határozatot: 22/2010.(II.1.) számú határozat a Nyíregyházi Ipari Park Kft. könyvvizsgálójának megválasztásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta és a Nyíregyházi Ipari Park Kft. könyvvizsgálójának
az
INTER REAL AUDIT Rt-t 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 3.sz. (Cg: 15-10-040159) Képviseletében: Szendrői Jenő (könyvvizsgálói ig.szám: 002044) választja meg 2010.02.01- 2012.05.31-ig terjedő időszakra. Utasítja: a társaság ügyvezetőjét, hogy az alapító okirat módosítás cégjegyzékben történő átvezetése ügyében járjon el. Felelős: Diczkó József, a Nyíregyházi Ipari Park Kft ügyvezetője Határidő: folyamatos 8./ napirend: Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályozásáról szóló 21/2004.(VI.24.) KGY rendelet módosítására Előadó: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e szóbeli kiegészítés? Parancsoljál.
484
Dr. Freidinger Renáta:(Vagyongazdálkodási Osztály vezetője) Sajnálatos módon az előterjesztésben az egyik helyrajzi szám elírásra került, ezért ezt szeretném javítani, hogy a szennyvízátemelő helyrajzi száma a 2720/12 helyet 2722/12-es. Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Költségvetési és Gazdasági Bizottság véleményét kérdezem. Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) A Költségvetési és Gazdasági Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és egyhangú szavazással elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Csabai Lászlóné:(polgármester) Bizottság véleményét kérdezem. Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) A bizottság a közgyűlésnek elfogadásra javasolja az előterjesztést. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Aki a rendelet módosításával egyetért, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 31 szavazattal, 1 tartózkodással megalkotta az alábbi rendeletet: 3/2010.(II.2.) KGY rendelet Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályozásáról szóló 21/2004. (VI.24.) KGY rendelet módosításáról A Közgyűlés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonjog gyakorlásának szabályozásáról szóló 21/2004. (VI.24.) KGY rendeletét (a továbbiakban: Ör.) az alábbiak szerint módosítja: 1. § Az Ör. 7. sz. melléklete az alábbiak szerint módosul: A forgalomképtelen (törvény alapján) vagyoni kör az alábbiak szerint módosul: Terület Ingatlannév/ Ssz. HRSZ Helyszín változás változás jelleg előtt után saját Ipari Park 2772 01517/2 3263 0 használatú út II. ütem 1221
2722/7
közterület
László u.
808
0
1222
2722/9
közterület
László u.
640
0
485
1220
2721/1
út
László u.
752
0
1220
2721/2
út
László u.
470
0
A forgalomképtelen (helyi döntés alapján) vagyoni kör az alábbiak szerint módosul: Terület Ingatlannév/ Ssz. HRSZ Helyszín változás változás jelleg előtt után szemétlerakó 22 02358/9 Szállási u. 1.2489 0 telep
A forgalomképtelen (törvény alapján) vagyoni kör az alábbi tétellel egészül ki: Terület Ingatlannév/ Ssz. HRSZ Helyszín változás változás jelleg előtt után 2720/3
közterület
László u.
1.1190
2722/12
szennyvízátemelő
László u.
239
2723/3
magánút
László u.
392
Záró rendelkezések 2. § E rendelet 2010. február 2. napján lép hatályba. Jelen rendeletet 2010. február hó 2. napján kihirdetem. 9./ napirend: Előterjesztés a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tulajdonában álló a 02350/9 hrsz-ú ingatlanból kialakítandó 02350/12 hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételére Előadó: Csabai Lászlóné polgármester Csabai Lászlóné:(polgármester) Én vagyok az előterjesztő, de szintén Renáta, aki ennek a szakértője. Renáta van-e szóbeli kiegészítés? Köszöntöm Romanovits Istvánt. Nincsen? Akkor a két bizottság véleményét kérdezem. Költségvetési Bizottság véleményét Mikó Dánieltől. Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) Bizottságunk megtárgyalta, megvitatta és egyhangúlag elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Csabai Lászlóné:(polgármester) Jogi Bizottság véleményét kérem Moskovits Károlytól.
486
Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) A bizottság az előterjesztést támogatta. Köszönöm. Tormássi Géza:(Közlekedési és Városüzemeltetési Bizottság elnöke) Elfogadásra javasolja a határozatot a Közlekedési Bizottság. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Szeretném, hogy a televíziónézők kedvéért elmondjuk, hogy miről van szó két mondatban. Renáta, vagy István. Romanovits István:(Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője) Tisztelt Közgyűlés, tisztelt tv-nézők. Arról van szó, hogy a nyíregyházi Szállási úti lerakót visszaadja a Társaság az Önkormányzatnak, mert ennek a rekultivációja benne van egy megyei programban, amire pénzt lehet pályázni és tulajdonképpen 700 millió forint támogatásra számítunk, vagyis számítanak, akik ezt a rekultivációt végrehajtják. Itt egy ingatlancseréről van szó, mert azt a komposzttelepet pedig, amit korábban az önkormányzat valósított meg támogatással és önkormányzati tulajdonban kellett, hogy maradjon, azt viszont átadja az önkormányzat a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft-nek. Hiszen eddig is mi üzemeltettük az eszközökkel együtt. Csabai Lászlóné:(polgármester) Mind a kettő az önkormányzat tulajdona, csak az egyik egy közvetlen, a másik pedig egy közvetett tulajdon. De gyakorlatilag mind a két formában mi vagyunk a tulajdonosok. Kérdezem, hogy van-e kérdés? Jászai Menyhért. Jászai Menyhért:(képviselő) A bizottsági ülésen is megkérdeztem, de tekintettel a kérdés fontosságára szeretném, ha most is választ kaphatnánk arra, hogy a két ingatlan cseréje értékarányosan történt-e és ez kellően alá van-e támasztva? Értékbecslésre gondolok vagy más egyéb dokumentumra, illetve az így megállapított m2 ár más hasonló ügyletnél nem jelent-e precedens értékű referenciát, ami esetleg hátrányos helyzetet teremthet a számunkra? Ugyanígy a műveléshez szükséges terület bérbeadása ellentételezve a lerakó működtetésével. Ez a kettő értékarányose, a két díj, összhangban van-e fennálló jogszabályokkal? Illetve nem kellene ezt is határozatba foglalni vagy ez nem szükséges? Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdéseket lezárhatom-e? Úgy látom, hogy igen, akkor az előterjesztőket kérdem, hogy válaszoljanak a kérdésekre. Romanovits István:(Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetője) A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy független szakértő készített ingatlanforgalmi értékbecslést. A komposzttelep az pedig az eszközökkel együtt a Városháza könyveiben van. Én itt is ki merem jelenteni, hogy teljesen érték azonos jogügyletről van szó. A kérdés másik része pedig, ebben nem én vagyok a profi, de a különböző gazdasági szakértők megnézték az áfa témáját is, az is teljesen rendben van, ugye az ingatlanok fordított áfával működnek. Az eszközöknél pedig mi visszaigénylők leszünk, tehát nem merül fel olyan, hogy bele kéne nyúlni a zsebbe. Ami az illetéket illeti, azon megoszlottak a vélemények, hogy az önkormányzat illetékmentes-e vagy nem, de Freidinger Renáta véleménye szerintem itt a helyt adó,
487 hogy ebben az esetben fennáll az önkormányzat illetékmentessége. Az, hogy precedenst teremtünk-e vagy nem, én körülbelül gondolom, hogy a kérdés mire irányul, de én nem szeretnék most még itt ezzel foglalkozni, tehát én azt gondolom, hogy ha precedenst teremtünk is, akkor jó precedenst teremtünk ezzel a jogügylettel. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Nagyon fontos, hogy a hulladéklerakó telepünk rekultivációja a megyei program részeként megvalósuljon és ne saját erőnkből kelljen megcsinálni. Tisztelt képviselők, akkor a témát lezártam. Kérem, aki a határozat-tervezettel egyetért, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 27 szavazattal, 4 ellenszavazattal, 1 tartózkodással meghozta az alábbi határozatot: 23/2010. (II.1.) számú határozat a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tulajdonában álló 02350/9 hrsz-ú ingatlanból kialakítandó 02350/12 hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéről A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és egyetért a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tulajdonában álló 02350/9 hrsz-ú ingatlanból kialakítandó 02350/12 hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételével. Az Önkormányzat tulajdonában álló 02358/9 hrsz-ú, szemétlerakó telep megnevezésű, 1 ha 2489 m2 területű ingatlant, valamint az ingatlanon lévő komposztáló telep működtetéséhez szükséges eszközöket (Doppstadt D4 265 Panda prizmaforgató, Doppstadt Ak-330 S kalapácsos aprítógép, Doppstadt SM 518 Profi tip. rostagép) egyenértéken elcseréli a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tulajdonában álló 02350/9 hrsz-ú ingatlanból kialakítandó 02350/12 hrsz-ú, szemétlerakó telep megnevezésű, 21 ha 3829 m2 területű ingatlannal. Felhatalmazza: Csabai Lászlóné polgármestert és Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyzőt, valamint a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. ügyvezetőjét a csereszerződés megkötésére Utasítja:
a Vagyongazdálkodási intézkedések megtételére
Osztály
Felelős:
Dr. Freidinger Renáta osztályvezető
Határidő:
2010. június 30.
vezetőjét
a
szükséges
488 10./ napirend: Előterjesztés Nyíregyháza település-szerkezeti tervének, szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának jóváhagyásáról szóló 21/2007(VI.12.) KGY rendelet módosításának elkészítésére (Császárszállás területére vonatkozó előírások módosítása) Előadó: Veres István városi főépítész Csabai Lászlóné:(polgármester) Veres István főépítész az előterjesztő. Van-e szóbeli kiegészítés? Szóbeli kiegészítés nincsen. Véleményezte a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, Jánócsik Csabáé a szó. Jánócsik Csaba:(Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke) A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a határozat-tervezet a.) változatát, a.) pontját támogatta, tehát azt javasolja a közgyűlésnek elfogadásra. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Csak azért, hogy tudják a televíziónézők, szeretném elmondani, hogy ez a császárszállási szennyvíz vezeték megépítésének ellehetetlenülése miatt egy közműpótló beruházás megvalósításának lehetőségét tartalmazza, amiben őszintén el kell mondanunk, hogy a szakma erős kételyeit fogalmazta meg. Lengyel Károly kért szót. Lengyel Károly:(képviselő) Köszönöm szépen. Szeretném teljes támogatásomról biztosítani ezt a tervet és legfőbb ideje, hogy a Császárszállásnak az övezeti besorolásának a megváltoztatását elindítsuk, én tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat, de ennek a hiányában estünk el sajnos az uniós lehetőségektől is Császárszállásra vonatkozóan. Bárki bármit szeretne ott, akár pályázati szinten megvalósítani a tó körül, mindig ezekbe az akadályokba ütközik. Én kérem a tisztelt közgyűlést, hogy támogassa azt, hogy üdülőterületből át lehessen minősíteni ezt a területet. Nagyon szépen köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Vinnai Győző kért szót. Dr. Vinnai Győző:(képviselő) Nem azért kértem szót, mert Lengyel Károly, mint egyéni képviselő lobbizott a saját területért, de úgy gondolom, amikor egy társadalmi igény megjelenik az ott lakók részéről, nem egységesen természetesen, erről vannak információink, akkor ebben a helyzetben, ilyen gazdasági helyzetben én tisztelem a szakma véleményét, de az önkormányzati képviselőknek az is joga, hogy segítsék az embereket. Egy ilyen átsorolással építési lehetőséghez jutnak akkor, ha a közműpótló beruházásokat szabályozott keretek között megteszik, úgyhogy én azt gondolom, hogy a testület, vagy legalábbis a mi frakciónk meg akarja adni azt a lehetőséget, hogy más besorolásba kerüljön ez a terület és lehetőséghez jussanak az ott élő emberek, vagy az ott élő emberek egy része, aki építési lehetőséghez kíván jutni. Támogatjuk az előterjesztést. Csabai Lászlóné:(polgármester) Mikó Dániel kért szót. Mikó Dániel:(képviselő) Tisztelt Közgyűlés, a közgyűléssel kapcsolatos, annak előkészítésével kapcsolatos sajtótájékoztató után telefont kaptam
489 császárszállásiaktól, hogy akkor ők most ki fognak maradni a szennyvíz csatornázási programból, tehát a félreértések elkerülése végett Császárszállás üdülőövezetről van szó ennek a napirendnek a kapcsán, tehát nem a teljes császárszállási területre, ahová csatornát mi megterveztettük és megszerveztük a társulatot. Természetesen ki fog épülni a szennyvíz csatornahálózat. Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen a kiegészítést és majd azt kérem az újságíróktól, ha még vannak itt, hogy ezt pontosítsátok, mert nem szeretnénk, ha bonyodalmat okoznánk, inkább segíteni szeretnénk és nem problémát okozni. Lengyel Károly kért még szót. Lengyel Károly:(képviselő) Köszönöm szépen. Az előbb nem mondtam, nyilván az a.) változatot szorgalmazom és erre a támogatásra kérek mindenkit tisztelettel. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Miután a képviselő úr és a bizottság is az a.) változatot javasolja, ezért ezt teszem fel először szavazásra. Kérem, aki az a.) változatot támogatja, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 24/2010. (II. 01.) számú határozat Nyíregyháza szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának jóváhagyásáról szóló 21/2007. (VI. 12.) KGY rendelet módosításának elkészítéséről (Császárszállás területére vonatkozó előírások módosítása)
A Közgyűlés .az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (3) bekezdés a./ pontjában kapott felhatalmazása alapján 1./ - szabályozási terve 2./ - valamint helyi építési hozzájárul. •
szabályzata
módosításának
elkészítéséhez
u t a s í t j a a városi főépítészt, hogy az elfogadott módosító javaslatok alapján a településrendezési tervek módosításának elkészítéséről intézkedjen, és az Étv. 9. §-ában meghatározott véleményezési eljárás lebonyolítása után a terv és a HÉSZ módosítását Közgyűlésre terjessze elő.
Felelős: Veres István városi főépítész. Csabai Lászlóné:(polgármester) Tisztelt képviselők, nagyon gyorsan haladunk és a 12-es napirendhez vagy a 11-es napirendhez a vendégünk csak négy órára volt
490 jelezve, hogy jöjjön, ezért én szeretném kérni, hogy értsetek egyet azzal, hogy menjünk tovább és amikor a vendégünk megjön a Munkaügyi Központ részéről, akkor ezt a napirendet akkor tárgyaljuk. Egy bólintást kérek. Mehet? Akkor a 12. napirend. 11./ napirend: Előterjesztés a szociálisan hátrányos helyzetbe került személyek részére nyújtható lakhatásukat segítő adósságkezelési szolgáltatásról szóló 14/2007.(III.27.) KGY rendelet módosítására Előadó: Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző Kemenes Erika Szociális Iroda vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) A rendelet módosítása a napirend, főjegyző úr és Kemenes Erika a Szociális Iroda vezetője az előterjesztő. Van-e szóbeli kiegészítés? Nincsen. Akkor a bizottságok véleményét kérem, először a Szociális Bizottság véleményét, Jeszenszki Andrástól. Jeszenszki András:(Szociális, Egészségügyi, Lakásügyi és Idősügyi Bizottság tagja) A Szociális Bizottság támogatta az előterjesztést. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Jogi Bizottság véleményét kérem Moskovits Károlytól. Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) Tisztelt polgármester asszony, tisztelt közgyűlés, a bizottság az előterjesztést támogatta. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Nem látok jelentkezőt. Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Szavaztathatok? Tisztelt képviselők, kérem, aki rendelet módosításával egyetért, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 31 képviselő. A Közgyűlés 31 igen szavazattal megalkotta az alábbi rendeletet: 4/ 2010. (II.2.) KGY rendelet a szociálisan hátrányos helyzetbe került személyek részére nyújtható lakhatásukat segítő adósságkezelési szolgáltatásról szóló 14/2007. (III. 27.) KGY rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 1. §-ának (2) bekezdése, 10. §-ának (1) bekezdése, 25. § (3) bekezdése, 32. §-ának (1) és (3) bekezdése és az 55/ C. §-ának felhatalmazása alapján a szociálisan hátrányos helyzetbe került személyek részére nyújtható lakhatásukat segítő
491 adósságkezelési szolgáltatásról szóló 14/2007. (III. 27.) KGY önkormányzati rendeletét (továbbiakban: Ör.) az alábbiak szerint módosítja: 1. § Az Ör. 2. § rendelkezései az alábbiak szerint módosulnak és a (4) bekezdéssel egészülnek ki: (1) A rendelet hatálya - a (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel - kiterjed Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területén lakcímmel rendelkező a) magyar állampolgárokra, b) bevándoroltakra és letelepedettekre, c) hontalanokra, d) a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre. (2) A kérelmező lakcíme az a lakóhely vagy tartózkodási hely, ahol életvitelszerűen lakik. a) tartózkodási hely: annak a lakásnak a címe, ahol a személy- lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül - három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik. b) lakóhely: annak a lakásnak a címe, amelyben a személy él. (3) A rendelet hatálya az (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a Magyar Köztársaság területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is. (4) A rendelet hatálya kiterjed a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik. 2. § Az Ör. 3. §-nak rendelkezései az alábbiak szerint módosulnak: (1) E rendelet alkalmazásában
492 a) jövedelem: az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett aa) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett - vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is, ab) az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel, vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék. Nem minősül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a Gyvt. 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt. 20/B. §-ának (4)(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, a tizenharmadik havi nyugdíj és a szépkorúak jubileumi juttatása, a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatás, annak az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásnak a havi ellenértéke, amely a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló külön jogszabály szerinti kötelező legkisebb munkabérének (minimálbér) 50%át nem haladja meg, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíj, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatás; b) vagyon: ha e törvény másként nem rendelkezik, az a hasznosítható ingatlan, jármű, továbbá vagyoni értékű jog, amelynek ba) külön-külön számított forgalmi értéke, illetőleg összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a harmincszorosát, vagy
493 bb) együttes forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a nyolcvanszorosát meghaladja, azzal, hogy a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások jogosultsági feltételeinek vizsgálatánál nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű; c) család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége; d) közeli hozzátartozó: da) a házastárs, az élettárs, db) a húszévesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező; a huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, dc) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt (a továbbiakban: fogyatékos gyermek), dd) a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa; g) rendszeres pénzellátás: a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, a rehabilitációs járadék, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj - kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját -, a baleseti táppénz, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a hozzátartozói baleseti nyugellátás, az Flt. alapján folyósított pénzbeli ellátás, az átmeneti járadék, a rendszeres szociális járadék, a bányászok egészségkárosodási járadéka, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az időskorúak járadéka, a rendelkezésre állási támogatás, a rendszeres szociális segély, az ápolási díj, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, valamint a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/7l/EGK tanácsi rendelet alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátás; j) Az adósság típusai: ja) vezetékes gázdíjtartozás, jb) áramdíjtartozás, jc) távhő-szolgáltatási díjtartozás,
494 jd) víz- és csatornahasználati díjtartozás, je) szemétszállítási díjtartozás, jf) központi fűtési díjtartozás, jg) közösköltség-hátralék, jh) lakbérhátralék, ji) hitelintézettel kötött lakáscélú kölcsönszerződésből, illetve abból átváltott szabad felhasználású kölcsönszerződésből fennálló hátralék. 3. § Az Ör. 4. § (1) bekezdése az alábbi d) ponttal egészül ki: d) az (1) bekezdés aa) pontja alkalmazása során az éves elszámoló számla meg nem fizetéséből származó hátralék tizenkét havi elmaradásnak minősül. 4. § Az Ör. 4. § (2) bekezdésének b) pontja az alábbiak szerint egészül ki: b) Ha a hitelintézettel kötött lakáscélú kölcsönszerződésből, illetve abból átváltott szabad felhasználású kölcsönszerződésből származó adósság az a) pont szerinti időtartam alatt nem kezelhető, az adósságkezelési szolgáltatás időtartama legalább huszonnégy, de legfeljebb hatvan hónap, amennyiben ba) az adósság összege meghaladja a kettőszázezer forintot, bb) a tartozás meghaladja a hitellel terhelt ingatlan forgalmi értékének 50%-át, és bc) az adós hozzájárul az adósságkezelés időtartamára a támogatás összegét biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak ingatlanára történő bejegyzéséhez, illetőleg feljegyzéséhez. 5. § Az Ör. 4. § (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (5) A támogatás méltányossági jogkörben is megállapítható, ha a háztartás jövedelme a rendelet 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jövedelemhatárt legfeljebb 15 %-kal haladja meg, függetlenül a 3. § l) pontban meghatározott lakásnagyságtól, illetve ha a lakás nagysága legfeljebb 15 %-kal haladja meg a 3. § l) pontjában meghatározott lakásnagyságot. 6. § Az Ör. 6. § (2) bekezdés i) pontja az alábbiak szerint módosul: i) az Önkormányzat az adósságkezelési szolgáltatás megszűnése esetén hivatalból vizsgálja az Szt. 38. § (1) bekezdésének a) vagy c) pontja szerinti lakásfenntartásra való jogosultság feltételeinek fennállását.
495 7. § c) az adósságkezelési támogatásról szóló jogerős határozat birtokában, a hitelezővel a tartozása megfizetéséről szerződést kötni, a szerződés megkötésének bármely okból való meghiúsulásáról, az ok bekövetkezésétől számított 10 munkanapon belül pedig a Tanácsadót és a Szociális Osztályt /továbbiakban: Osztály/ tájékoztatni, 8. § Az Ör. 8. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az adósságcsökkentési támogatás mértéke nem haladhatja meg az adósságkezelés körébe bevont adósság 75%-át, és összege legfeljebb háromszázezer forint, a rendelet 4. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben legfeljebb hatszázezer forint lehet. A támogatás - a 4. § (2) bekezdés b) pontja kivételével - egy összegben vagy havi részletekben nyújtható az adós vállalásától függően. A támogatás a 4. § (2) bekezdés b) pontja esetében havi részletekben nyújtható. 9. § Az Ör. 9. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (2) Az adósságcsökkentési támogatást meg kell szüntetni, azonban a változás illetve a haláleset hónapjára járó támogatást teljes összegben kell folyósítani, ha a) a jogosult lakcíme megváltozik, vagy b) meghal. 10. § Az Ör. 9. § (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (5) Azon család vagy személy, aki adósságkezelési szolgáltatásban részesült és az adott adósságtípus teljes összege kiegyenlítésre került a szolgáltató felé, ugyanazon adósságtípusra vonatkozóan adósságkezelési szolgáltatásban a kiegyenlítést követő 6 hónapon belül ismételten nem részesülhet. 11. § Az Ör. 9. §-a az alábbi (6) bekezdéssel egészül ki: (6) Ha az önkormányzat az adósságcsökkentési támogatás megtérítését rendeli el, a) a megtérítés összegét, illetve pénzegyenértékét, és kamat összegét méltányosságból elengedheti, illetve csökkentheti, ha a visszafizetésre
496 kötelezett személy családjának egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét, b) a kötelezett részletekben fizetheti meg. 12. § Az Ör. 10. §-ának (2) bekezdése az alábbiak szerint egészül ki: (2) A kérelmet év közben folyamatosan vagy évente több alkalommal lehet benyújtani. 13. § Az Ör. 10. §-ának (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul és egészül ki: (4) A szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához a kérelmező köteles arra, hogy családja jövedelmi viszonyairól nyilatkozzék, illetve azokat igazolja. a) Azon kérelmezők, illetve családtagjaik, akik egyéni vagy társas vállalkozók, szabadfoglalkozásúak, őstermelők a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban elért jövedelmük azon részét, mely az adóbevallással lezárt évben keletkezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által kiadott igazolással, a fennmaradó időarányos részt a havi nettó átlag jövedelmére vonatkozó könyvelő által kiállított igazolással, ennek hiányában nyilatkozatával kötelesek igazolni. b) Azon kérelmezők, illetve családtagjaik, akik adómentes bevétellel rendelkező mezőgazdasági őstermelők a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban elért nettó jövedelmüket nyilatkozatukkal kötelesek igazolni. c) Az alkalmi munkából származó jövedelmet az érintetteknek a kérelem benyújtását megelőző három havi nettó átlag jövedelmére vonatkozó nyilatkozatával és az alkalmi munkavállalói könyv bemutatásával kell igazolniuk. d) A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított ellátások esetén az ellátás utolsó havi szelvényét, valamint a kérelem benyújtásának évében az Igazgatóság által megküldött tájékoztató egyszerű másolatát kell benyújtani. (5) A jogosultság megállapításakor a) a havi rendszerességgel járó – nem vállalkozásból, illetve őstermelői tevékenységből (a továbbiakban együtt: vállalkozás) származó – jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét, b) a nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát kell figyelembe venni, azzal, hogy a b) pont
497 szerinti számításnál azon hónapoknál, amelyek adóbevallással már lezárt időszakra esnek, a jövedelmet a bevallott éves jövedelemnek e hónapokkal arányos összegében kell beszámítani. (6) Ha a vállalkozási tevékenység megkezdésétől eltelt időtartam nem éri el a 12 hónapot, akkor az egyhavi átlagos jövedelmet a vállalkozási tevékenység időtartama alapján kell kiszámítani. (7) A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a) a kérelem benyújtását megelőzően megszűnt havi rendszeres jövedelmet, b) a vállalkozásból származó jövedelmet, feltéve, hogy a vállalkozási tevékenység megszűnt. (8) A vállalkozási tevékenység akkor tekinthető megszűntnek, ha a vállalkozói engedélyt, illetve az őstermelői igazolványt visszaadták vagy visszavonták, illetőleg a társas vállalkozást törölték a cégjegyzékből. 14. § Az Ör. 11. §-a az alábbiak szerint módosul: (1) Ha a (8) bekezdésben meghatározott iratok hiányosak, vagy azok tartalma alapján az érdemi döntés nem készíthető elő, az Osztály az iratokat a pótolandó hiányok, vagy tisztázandó körülmények pontos megjelölésével a Tanácsadónak visszaküldi, egyben felhívja a hiányok pótlására és az iratok 5 munkanapon belül történő ismételt megküldésére. (2) Amennyiben a 8. § (6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni és e körben az Osztály álláspontja az adós, illetve a Tanácsadó álláspontjától eltér az adóst személyesen meg kell hallgatni. (3) A megállapított támogatás összegét a határozatban megjelölt szolgáltatóval történő megállapodás megkötését követő hónap 5. napjáig, havi részletekben folyósítandó támogatás esetén, az adós önrészesedésének a szolgáltató általi igazolását követő hónap 5. napjáig kell átutalni a szolgáltatónak. (4) Az adósságkezelési szolgáltatásra való jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. (5) Az e rendelet hatálya alá tartozó ellátásban részesülő a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles értesíteni az Osztályt. (6) Az adósságcsökkentési támogatás egy jogosultra jutó összegét az adósságkezelési szolgáltatásba bevonásból származó előnyök szem előtt tartásával –a más jogosultak érdekeire is figyelemmel- úgy kell meghatározni, hogy az e célra fordított kiadások az önkormányzati forrás, illetve a Magyar Köztársaság mindenkori költségvetésében meghatározott mértékén belül maradjanak.
498
(7) Az előrefizetős árammérő készülék beszerzésének költsége az Önkormányzatot terheli. (8) Az Önkormányzat a támogatás céljára felhasználható összeget a mindenkori éves költségvetési rendeletében határozza meg. (9) Elektronikus kapcsolattartásra nincs lehetőség. (10) Az eljárásra, a nyilvántartás vezetésére, a kérelmezők személyes adatainak kezelésére az Szt. 18-24. §, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 15. § Vegyes rendelkezések Az Ör. 10. § (7), (8), (10)-(11) bekezdésében „Iroda” elnevezés helyébe „Osztály” elnevezés kerül. E rendelet 2010. február 15-én lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépést követően indult ügyekben kell alkalmazni. Jelen rendeletet 2010. február hó 2. napján kihirdetem.
A szociálisan hátrányos helyzetbe került személyek részére nyújtható lakhatásukat segítő adósságkezelési szolgáltatásról szóló 14/2007. (III. 27.) KGY rendelet módosításának indokolása
I. Általános indokolás A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény /továbbiakban: Szt./, a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.), valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 2009. október 1-én hatályba lépett módosítása szükségessé teszi a helyi rendelet egyes szakaszainak módosítását.
Részletes indokolás 1. §-hoz A rendelet a személyi hatályát hozzáigazítja az Szt. rendelkezéseihez, figyelembe véve annak hatályos rendelkezéseit.
499
2. §-hoz Az Szt. módosítása tette szükségessé az értelmező rendelkezések között a jövedelem, a vagyon, a rendszeres pénzellátás, a család és az adósság típusai fogalmak a pontosítását. 3-4. §-hoz A rendelkezések pontosításokat tartalmaznak az Szt. és az R. szabályainak megfelelően. 5. §-hoz A tervezet az elmúlt évek tapasztalatai alapján a méltányossági alapon megállapított támogatások jövedelemhatárát 10 %-ról 15%ra emeli, illetve a lakásnagyságtól való 15 %-os eltérést is elismeri. 6-10. §-hoz A rendelkezések pontosításokat tartalmaznak az Szt., az R. és a Ket. rendelkezéseinek megfelelően. 11. §-hoz A rendelet módosításával lehetővé válik a hátrányos jogkövetkezmények enyhítésére a visszafizetendő ellátás elengedése vagy mérséklése. 12. §-hoz A rendelkezés pontosítást tartalmaz. 13. §-hoz A módosítás alapján a jövedelem számítás szabályai igazodnak az Szt. szabályaihoz. A rendszeres jövedelmek esetén csak egy havi összeget kell igazolni, amivel egyszerűsödik az eljárás. 14. §-hoz A Ket. szabályainak változása teszi szükségessé a rendelkezések módosítását.
15. §-hoz A Szociális Iroda elnevezése 2010. február 1-től Szociális Osztályra változott.
500 12./ napirend: Előterjesztés a volt Berwin Ruhagyár Nyíregyháza, Dália u. 8-10. sz. alatti 8092 hrsz-ú ingatlanának megvásárlásáról szóló 127/2009.(V.25.) számú határozat visszavonására Előadó: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Szóbeli kiegészítés. Mondd el miről van szó két mondatban, hogy a tv-nézők tudják. Dr. Freidinger Renáta:(Vagyongazdálkodási Osztály vezetője) A közgyűlés egy korábbi döntésével döntött a Berwin Ruhagyár területének, illetve az azon lévő felépítményeknek a megvásárlásáról egy igen kedvezményes áron. Azonban az időközben lefolytatott tárgyalások alapján erre az ingatlanra igény tartana a megyei önkormányzat, tehát ő megvásárolná, azzal, hogy ott a Múzeum egyes egységei kerülnének elhelyezésre. Mi ezért javasoljuk a tisztelt közgyűlésnek a korábbi közgyűlési határozat visszavonását. Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Azzal szeretném kiegészíteni, hogy a megye-város egyeztetőn azt kértük a Múzeumtól, hogy a múzeum épületében felszabaduló nagy kiállító termeket várostörténettel, a városhoz kapcsolódó irodalmárokkal és képzőművészekkel kapcsolatos kiállításokra használják fel, és ezzel gazdagodna a város és a megye kulturális élete. Bizottságoknak a véleményét kérdezem. Egy bizottság tárgyalta a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, Mikó Dánielé a szó. Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) Köszönöm, a Költségvetési és Gazdasági Bizottság megtárgyalta a napirendet és egyhangúlag elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Kérdezem, hogy szavaztathatok-e? Kérem, aki a Berwin Ruhagyár vásárlására vonatkozó korábbi döntésünk visszavonásával egyetért, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 31 szavazattal, 2 tartózkodással meghozta az alábbi határozatot: 25/2010.(II.1.) számú határozat a volt Berwin Ruhagyár Nyíregyháza, Dália u. 8-10. sz. alatti 8092 hrsz-ú ingatlanának megvásárlásáról szóló 127/2009.(V.25.) számú határozat visszavonásáról
A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és a volt Berwin Ruhagyár Nyíregyháza, Dália u. 8-10. sz. alatti 8092 hrsz-ú ingatlanának megvásárlásáról szóló 127/2009.(V.25.) számú határozatát visszavonja.
501 Csabai Lászlóné:(polgármester) Most van lehetőségünk visszatérni a 11-edik napirendre. 13./ napirend: Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Önkormányzata közfoglalkoztatási tervének elfogadására Előadó: Nagy László alpolgármester Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszöntöm Rusin József igazgató urat. Nagy László úr az előterjesztő. Kérdezem, hogy van-e szóbeli kiegészítés? Igen, parancsolj. Nagy László:(alpolgármester) Tisztelt polgármester asszony, Tisztelt közgyűlés. A közfoglalkoztatási terv elkészítése az önkormányzat kötelező feladata. Az elmúlt év során kellett először ilyen közfoglalkoztatási tervet készítenünk. A jelenlévő szakemberek tudják és ismerik, ebben az anyagban meg is jelenítettük, hogy milyen tapasztalataink vannak az elmúlt év kapcsán a közfoglalkoztatásról, a közcélú foglalkoztatásról. Az Út a munkához program azt gondolom, hogy azt az eredményt mindenképpen magával hozta, hogy rengeteg olyan embernek nyújt foglalkoztatási lehetőséget, akik korábban a munkaerőpiacon, az elsődleges munkaerőpiacon semmiképpen, de a másodlagos munkaerőpiacon is nagyon kis eséllyel tudtak elindulni. Az elmúlt évek tapasztalataiból nagyon fontosnak tartom azt, hogy a közfoglalkoztatásban több mint a foglalkoztatottaknak a fele 35 év alatti fiatal, ez ebből a szempontból azt gondolom, hogy a városban is egy nagyon fontos elem. Továbbá az, hogy a foglalkoztatottaknak több mint a fele 8 általános iskolai végzettségű vagy az alatti végzettségű. Én azt gondolom, hogy azoknak kínál a közfoglalkoztatás elsősorban munkalehetőséget, akik valóban nagyon nehezen találnának a munkaerőpiacon saját maguk számára munkát. Ugyanakkor azt is el kell mondani az ez évi tervek kapcsán, hogy az önkormányzat a költségvetési koncepcióban megfogalmazottak szerint és a költségvetés elfogadásakor is emelte az erre fordítandó pénzt ebben az évben. Ennek megfelelően a jelenlegi közfoglalkoztatási terv 600 átlag létszámú foglalkoztatottal számol. A mi számításaink szerint nagyjából ez 1300 embernek jelentheti a munkába történő bevonását. Az átlaglétszám jelentheti majd azt a korábban említett számot. Az előző évihez képest, miután azt tudjuk, hogy a közfoglalkoztatás ebben a formában a tavalyi évben március-április hónapban futott fel igazán, az átlaglétszámunk, az valamivel 400 fölött volt. Ebben az évben, miután a programnak vannak előzményei, tapasztalatai, ebben az évben már sokkal könnyebben sikerült a Munkaügyi Központtal is, illetve az érintett szervezetekkel is összeállítani ezt a programot. Úgy gondoljuk, hogy ez a létszám teljesíthető. Jelzi a programnak a népszerűségét is, illetve az elfogadottságát, hogy ebben az évben már 20-al több szervezet jelezte az együttműködését ebben a programban. Tavaly 58 szervezettel indultunk, vagy intézménnyel, vagy más szervezettel. Jelenleg már 78 olyan intézmény van, aki jelezte, hogy valamilyen módon együtt kíván működni az önkormányzattal, illetve a Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft-vel ebben a programban. Én ezt egy nagyon fontos elemnek tekintem, illetve azt is, hogy a közfoglalkoztatási tervben megfogalmazottak szerint mi ebben az évben ugyanúgy, ahogy a korábbi évben is, 2009-ben is, nem legalább három hónapú, három hónapos foglalkoztatottság van,
502 egy hosszabb idejű foglalkoztatottsággal számolunk. Hiszen a családoknak az életében ez rendkívül sokat jelent, hogy minél hosszabb ideig keressen aktív foglalkoztatottként valaki pénzt, illetve minél hosszabb ideig tapasztalja meg a munkaerő-piaci foglalkoztatottságot. Én ezekkel a kiegészítésekkel javaslom azt, hogy a közgyűlés fogadja el az ez évi közfoglalkoztatási tervet. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Szociális Bizottság tárgyalta, Jeszenszki Andrásé a szó. Jeszenszki András:(Szociális, Egészségügyi, Lakásügyi és Idősügyi Bizottság tagja) A Bizottság a múlt keddi ülésén tárgyalta a közfoglalkoztatási tervet és amellett, amit Nagy László elmondott ennek a programnak a hasznosságát kiemelve egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy van-e kérdés? Vinnai Győző, Urbán Judit. Dr. Vinnai Győző:(képviselő) Én igazgató úrtól szeretném megkérdezni azt, hogy már van egy kis tapasztalatunk, mert tavaly készített Nyíregyháza közfoglalkoztatási tervet. Milyen tapasztalatok vannak a szakember szemével? Hiszen tavaly úgy tűnik sikerült bevonni ebbe a közcélú foglalkoztatásba, ami nem keverendő össze a közhasznú foglalkoztatással és itt nagyon sok intézményünk is kapott munkaerőt, tehát egy felől milyen helyi tapasztalatok vannak. A másik, mi a véleménye igazgató úrnak az országos trendekről, mert fontos, hogy az Út a munkában című program lehetőséget ad állami szerepvállalásra arra, hogy akik tartósan munkanélküliek, azok visszataláljanak a munka világába, értelmes munkát végezzenek, ezért egy elfogadható munkabért kapjanak, tehát tulajdonképpen közelebb hozzák a munka világához azokat, akik már valami miatt kiestek innen vagy eltávolodtak. A foglalkoztatási rátát is talán javíthatja, mert egy ilyen személy könnyebben találhat munkát a munkaerőpiacon. Közismert az a tény, hogy ebben a megyében, talán Nyíregyháza egy kicsit kivétel, de Nyíregyháza is ebben a megyében van, alacsony a foglalkoztatási ráta. Ha jól tudom az országos arány az olyan 57%, az európai uniós arány 65% körül van. Tehát az egyik problémája a magyar gazdaságnak ez. S ha jól tudom a megyében 50% alatt van, talán Nyíregyházán egy kicsit jobb ez az arány. Hogyan látja ezt igazgató úr, hogy ez valódi megoldást jelent, vagy egy kis szeletet jelent csak, vagy mi lenne a megoldás a munkanélküliség csökkentésére, a foglalkoztatási ráta növelésére? Csabai Lászlóné:(polgármester) Urbán Judité a szó. Urbán Judit:(képviselő) Nekem lenne néhány kérdésem a tisztelt előterjesztőhöz, illetve vendégeinkhez. Az egyik az, hogy az előterjesztésnek az 5. oldalán szerepel az, hogy 2009-ben még kötelező volt a RÁT-ban részesülőknek együttműködni. 2010-ben viszont már nem, tehát, hogy ez a jogszabályváltozás önök szerint miért történt meg, hogy a korábbi kötelező együttműködéssel már csak egy lehetséges együttműködés szerepel? Illetve ugyanitt írja, hogy a Human-net Alapítvány, amelyik ezt a programot tulajdonképpen levezényli vagy végzi, előírhatja az ügyfél számára, hogy ebben a programban kötelezően részt vegyen. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez általában minden ügyfél számára igaz, vagy gondolom ilyen egyedi megállapodások köttetnek, tehát mi alapján döntik el, hogy valakinek előírják vagy
503 pedig nem írják elő, vagy mindenkinek előírják-e ezt? Azt szeretném még megkérdezni, hogy szerepel az is, hogy miért szűntek meg egyes esetekben ezek az együttműködések, illetve, hogy munkáltatói felmondás történt azért, mert például valaki nem járt dolgozni, hogy ez csak ezzel a következménnyel járt, vagy ennek egyéb más következményei is lettek? Illetve még annyi kérdésem lenne, hogy le van bontva iskolai végzettség, valamint kor szerint a foglalkoztatottaknak a száma, hogy a 35 év alattiak közöt van-e olyan, vagy hányan vannak megközelítőleg olyanok arány szerint, akiknek esetleg még nem volt korábban munkája vagy munkaviszonya, vagy pedig csak nagyon rövid ideig? Illetve 35 év alattiak megoszlása szempontjából az iskolai végzettség tekintetében, hogy itt is inkább a 8. általánost, illetve még azt sem végzetteknek a száma magas, vagy inkább a 35 év alattiak között több olyan foglalkoztatott van, aki diplomával, egyetemi, főiskolai diplomával rendelkezik. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki kérdést feltenni? Akkor a kérdéseket lezárom, és az előterjesztőknek adom meg a szót. Rusin József:(Munkaügyi Központ igazgatója) A kérdés, ha jól értettem, akkor az úgy hangzott el, hogy milyenek a tapasztalok a közfoglalkoztatással kapcsolatban, ez volt az első kérdés. Én azt tudom mondani Nyíregyháza vonatkozásában, hogy példamutató. Olyan értelemben is példamutató, hogy volt egy ilyen konferencia jellegű beszélgetés a közfoglalkoztatásról és ott példaként is szerettük volna, hogy ha a nyíregyházi módszer bemutatásra kerül. Mást választott az OFA, elsősorban azért, mert itt egy kézben fut össze igazából a foglalkoztatás, de rengeteg intézmény kapcsolódik be ebbe a foglalkoztatásba. Tehát ez egy nagyon komoly szervezést igényel az önkormányzat részéről, illetve a Kft. részéről és nem mondom azt, hogy nem volt zökkenőmentes az indulás, mert természetesen voltak problémák. Adatbázissal kapcsolatban stb. stb. Ma is akadnak problémák, de azért vagyunk, hogy ezeket a problémákat folyamatosan megoldjuk. Természetesen a második kérdéshez kapcsolódva azt tudom mondani, hogy nyilvánvaló, hogy ez egy foglakoztatási lehetőség egy ilyen gazdasági körülmények között, ami most van, de véleményem szerint ez nem lehet tartós megoldás. Tehát nem ez a megoldás igazából, hanem az lenne a megoldás, hogy minél több munkahely jöhetne létre, de szeretnék ezzel kapcsolatban mutatni egy táblázatot, amit szociális bizottsági ülésen is megmutattam. Ez ugyan régióra vonatkozik, de három megyét külön-külön tartalmaz, Szabolcsot, Hajdút és Szolnokot. Kilenc munkaügyi mutató van felsorolva és amelyik piros, az mind romlott. Na most ez így néz ki ez a táblázat, így, ahol van benne sárga és zöld, ott Szabolcs megye van. Na most Szabolcs megyében is nem romlott a csoportos létszám leépítés helyzete, mert már nem volt igazából kit leépíteni, ha úgy tetszik. Nem változott az önkormányzati támogatás és nem változott az első ízben a regiszterbe belépőknek a száma, az tulajdonképpen szinten maradt és valamit javult a csoportos létszámleépítés. Egyébként a régióban mindenütt romlott a helyzet. Szolnokon is, Hadúban is, Szabolcsban is. Az az igazság, hogy ha a sajtónak a közleményeit hallgattuk, akkor mindenütt azt mondták, hogy micsoda probléma van és hány százalékkal nőtt a munkanélküliség a dunántúli megyékben, közben abszolút számban vizsgáltuk a kérdést, akkor Szabolcs megyében legalább annyival nőtt, hanem többel. De természetesen magas szinthez képest kellett viszonyítani, ezért kevesebb volt a növekedésnek az arányszáma. Felvetődött az a kérdés, teljesen jogosan, mert főigazgató asszony nem régen tartott egy
504 sajtótájékoztatós beszámolót az elmúlt évről és az úgy hangzott el, hogy Nyíregyházán 25%-kal, Nagykállóban 18%-kal nőtt a megyén belül a munkanélküliség és miért van ez így, hogy Nyíregyházán. Úgy gondolom, hogy elég logikus következtetés az, hogy ha végig gondoljuk, hogy mi történt a gazdasági válsággal? Honnan lehet leépíteni, ha nem ott, ahol munkáltatók vannak nagyobb számban, akiket érintett ez a gazdasági válság, és természetesen ők elkezdték lereagálni, amíg bírták tartották a foglalkoztatást, utána nem bírták, akkor elkezdték a létszámot csökkenteni. Természetesen, amikor ez a válság hogy mondjam áthalad ezen a foglalkoztatói rétegen, eléri a munkáltatókat, fellendülés van, akkor is még idő lesz, amíg felveszik ezeket az embereket újra. Röviden az a véleményem, hogy itt a foglakoztatási forma, a foglalkoztatásnak a módszere, úgy gondolom már a közcélú foglalkoztatásnak a módszere jó és követendő, egy ilyen helyzetben, amikor nagyon kevés a foglalkoztatási lehetőség, viszont nem ez jelenti szerintem a végleges megoldást, hanem amikor tartós, nyolcórás főállású munkahelyeket lehet teremteni és foglalkoztatni az embereket. Köszönöm szépen, röviden ennyit szerettem volna. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem Alpolgármester urat, hogy fog-e még valaki reagálni? Kemenes Erika:(Szociális Osztály vezetője) Én Urbán Judit kérdéseire megpróbálok válaszolni. Amire én nem tudok, majd megkérem a kollégáimat, hogy ők folytassák. Az együttműködéssel kapcsolatosan kérdezett, hogy kötelező-e a RÁT-osoknak és ha nem akkor miért nem. Azért nem kötelező a rendelkezésre állási támogatásban részesülők számára az együttműködési kötelezettség, mert őket a foglalkoztatásban kell elsősorban bevonni. A korábbi szabály szerint 2008-ban rendszeres szociális segélyben részesült mindenki. Majd 2009-től ezt meg kellett bontani rendelkezésre állási támogatásra, és rendszeres szociális segélyezettek körére. A rendelkezésre állási támogatásnak az a célja, hogy inkább a foglalkoztatást részesítsük előnyben, ennek érdekében készül a közfoglalkoztatási terv. A rendszeres szociális segélyben részesülők számára pedig a szinten tartást kell biztosítani. És ők hatósági végzés alapján vállalhatják a munkában való részvételt, ha 55 év felettiek és egészségkárosodással nem rendelkeznek. A HUMÁN-NET Alapítvány kötött együttműködési megállapodást a Munkaügyi Központtal, különböző beilleszkedési programokat biztosítanak, tanácsadásokat, amelyekkel a munkanélküliek mentális állapotát igyekeznek javítani annak érdekében, hogy a munkába állásra minél hamarabb olyan állapotba kerüljenek, amivel meg tudják állni a helyüket a munkaerő piacon. Célszerű lenne egyébként a RÁT-ban részesülők részére is előírni az együttműködési köztelezettséget, hiszen ez csak segítené azt, hogy valóban, a mentális állapotuk, a kapcsolatrendszerük olyan szintre fejlődjön, hogy valóban el tudjanak helyezkedni és tartósan meg tudják oldani életüket. Az együttműködési kötelezettséget, hogy ha valaki nem teljesíti, akkor természetesen annak szankciója van. Meg kell szüntetni a rendelkezésre állási támogatást, hogy ha nem vállalja el a foglalkoztatást adott esetben, ami az ő szintjének, képzettségének és az egészségi állapotának megfelel. Kérdezte, hogy a 35 év alattiak közül hány fő az, aki pályakezdő lehet. Ennyire részletes adataink nincsenek. Nem bontottuk meg. A közfoglalkoztatási terv készítésében a módszertani útmutató volt az, ami segítséget nyújtott a számunkra, ez a 35 év alattiak, a 35 év és az 55 év közöttiek, illetve a 55 év felettiek ellátásának a megbontását kéri tőlünk. Képzettség és kor, illetve összetétele szerint. Így a pályakezdők számáról pontos adataink nincsenek. Feltételezem, hogy az életkor kapcsán igen magas azoknak a száma, akik
505
pályakezdőként vannak jelen ebben a rendszerben. És itt kiemelném, hogy a közfoglalkoztatási tervnek pont ebből a szempontból van még igazán hangsúlyos szerepe és magának a közcélú foglalkoztatásnak, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy a pályakezdő munkatapasztalatot szerezzen. Megismerje a munka világát és olyan gyakorlatot szerezzen, amelyet később majd hasznosítani tud. A kapcsolati tőkéje kiépítésével lehetősége nyílik arra is, hogy ha megelégednek a munkájával, akár még továbbfoglalkoztatás is megvalósulhat.
Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Csak figyelemfelhívásként szeretném mondani, hogy ha önkormányzaton kívüli cégnek adunk ilyen lehetőséget én azt gondolom, hogy meg kellene kísérelni, hogy a 10% saját erőt azt finanszírozzák le. Nem mondom, hogy ki kell zárni teljesen, de legalább kíséreljük meg, hogy ezt ne az önkormányzat fizesse ki. Ez az egyik. A másik, a tervben meghatározott néhány intézmény szerintem erőn felül és szükségesnél több létszámot igényelt. Nem akarom most megnevezni ezeket az intézményeket, ezért kérem a végrehajtásnál a takarékos lehetőségnek a biztosítását. Hiszen azt gondolom, hogy mindent szabad, csak azt nem, hogy szétosztjuk az embereket és ott ne tudjanak értékteremtő munkát végezni. Lezárhatom-e a napirendet? Kérem, aki a foglalkoztatási tervet elfogadja, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal meghozta az alábbi határozatot:
26/2010. (II.1.) számú
határozat
Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2010. évi közfoglalkoztatási tervének elfogadásáról
A Közgyűlés Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2010. évi közfoglalkoztatási tervével egyetért és a melléklet szerint elfogadja.
Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen az előterjesztők munkáját.
506
KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV !!!
507 14./ napirend: Előterjesztés a Nyíregyházi Repülőtéren lévő 0405 hrsz-ú, csatorna megnevezésű állami tulajdonú ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására Előadó: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Nincsen szóbeli kiegészítés. Bizottság véleményét kérdezem, mégpedig a Költségvetési és Gazdasági Bizottság Mikó Dániel. Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) A bizottság megvitatta az előterjesztést és egyhangúlag elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Kérem, aki egyetért a határozati javaslattal szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 27/2010.(II.1.) számú határozat a Nyíregyházi Repülőtéren lévő 0405 hrsz-ú, csatorna megnevezésű állami tulajdonú ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és 1. bejelenti igényét a Nyíregyházi Repülőtéren lévő 0405 hrsz-ú, 1 ha 496 m2 területű, csatorna megnevezésű állami tulajdonú ingatlan, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata részére történő térítésmentes tulajdonba adására. 2. Az Önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1)-(4) bekezdéseiben leírtaknak megfelelően, a kötelező és önként vállalt önkormányzati feladatainak ellátására kívánja tulajdonba venni az ingatlant, és településfejlesztési, településrendezési céljainak megvalósulása érdekében a Nyíregyházi Repülőtér területrendezéséhez tervezi felhasználni. 3. Az Önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlanok tulajdonba adása érdekében felmerülő költségek – ideértve a művelési ág szükséges megváltoztatásának költségét – megtérítését. 4. Az Önkormányzat nyilatkozik, hogy a vagyonigénylés összhangban van a kistérségi területfejlesztési koncepcióval, illetve a területfejlesztési programokkal, valamint a települési önkormányzatok egyéb fejlesztési programjaival.
508 Felhatalmazza: Csabai Lászlóné polgármestert és Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyzőt, az állami tulajdonú ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására kötendő megállapodás aláírására. Utasítja:
A Vagyongazdálkodási Osztály vezetőjét a szükséges intézkedések megtételére.
Felelős:
Dr. Freidinger Renáta, Vagyongazdálkodási Osztály vezetője
Határidő:
folyamatos
15./napirend: Előterjesztés a Nyíregyháza, Hunyadi u. – Jég u. térségében lévő 2850 m2 területű ingatlan-együttes elidegenítésre történő kijelölésére és licit induló árának meghatározására Előadó: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Dr. Freidinger Renáta:(Vagyongazdálkodási Osztály vezetője) Az előterjesztés Gazdasági Bizottság általi vitája kapcsán vagy megtárgyalása kapcsán a bizottság tagjai által tett módosító javaslat alapján az ingatlan forgalmi értékének meghatározása és egy licit indulóárának meghatározására 57 millió forint + áfa értéken teszünk javaslatot. Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem a bizottság vezetőjét Mikó Dániel? Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) A bizottság egyhangúlag elfogadta és ennek megfelelően javasoljuk a Közgyűlésnek, hogy támogassa az előterjesztést. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Szeretném megkérdezni, hogy elfogadta-e ezt vagy külön kell róla szavaztatnom? Igen. Akkor kérdezem, hogy van-e kérdés? Vinnai Győző Dr. Vinnai Győző:(képviselő) Megnéztem a Jég utca-Hunyadi utca sarkán található ingatlanokat, az előterjesztésben több helyrajzi szám szerepelt, kérdésem az, hogy van-e még itt az önkormányzatnak más ingatlana vagy ingatlan része? Miért éppen ezeket bocsátottuk licit alá vagy hirdettük meg? A másik kérdésem, ha jól látom 10 millió forintra emeltük. Ugye 47 millió volt az eredeti licit és most 57 millió + áfára emelte a bizottság. Ami elfogadható és teljesen jogos, hogy ha józan ésszel végig gondoljuk, de az a kérdésem, hogy van-e itt konkrét érdeklődő vagy miért ezek az ingatlanrészek kerülnek meghirdetésre? Csabai Lászlóné:(polgármester) Nem látok más kérdezőt, ezért az előterjesztőé a szó. Dr. Freidinger Renáta:(Vagyongazdálkodási Osztály vezetője) Az előterjesztésben szereplő ingatlan együttest az önkormányzat korábban a Hunyadi utca szélesítése kapcsán volt kénytelen megvásárolni. Mi hosszú ideje gondolkodunk ennek az
509 ingatlan együttesnek a hasznosításán, amiben igen nagy segítséget jelentett számunkra az, hogy a szabályozási tervben korábban ezen az ingatlan együttesen betervezett szerviz út a szabályozási tervből kivételre került, így egy kedvezőbb beépítést érhetünk el. Ezért az önkormányzat vagyoni bevételének megteremtése érdekében mindenképpen célszerű lenne ezzel az immár kedvezőbb adottsággal ezt az ingatlan együttest értékesíteni. Volt nálunk konkrét érdeklődő is, de mindenképpen versenytárgyaláson történő értékesítésre teszünk javaslatot, mert úgy gondoljuk, hogy ezzel tudjuk a legjobban megmérni a piacot. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kinek van véleménye az előterjesztőhöz, vagy javaslata? Nem látok ilyet. Kérem, aki a határozati javaslattal egyetért a Gazdasági Bizottság által meghatározott értékkel egyetért szíveskedjen szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal, 1 tartózkodással meghozta az alábbi határozatot: 28/2010.(II.1.) számú határozat a Nyíregyháza, Hunyadi u. - Jég u. térségében lévő 2850 m2 területű ingatlan-együttes elidegenítésre történő kijelöléséről és licit induló árának meghatározásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és a Nyíregyháza, Hunyadi utca - Jég utca térségében lévő 2554, 2555, 2556, 2557, 2561, 2562, 2563/1 és 2563/2 hrsz-ú „beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanokat együttesen 57.000.000.-Ft + 25 % ÁFA = 71. 250.000,-Ft, azaz ötvenhétmillió forint + 25% ÁFA licit induló áron nyílt, kétfordulós pályázat keretében - 3 éves beépítési kötelezettség előírásával - történő elidegenítésre kijelöli. Felhatalmazza: Csabai Lászlóné polgármestert és Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyzőt az adásvételi szerződés aláírására. Utasítja:
a Vagyongazdálkodási Osztály vezetőjét a szükséges intézkedések megtételére
Felelős:
Dr. Freidinger Renáta osztályvezető
Határidő:
2010. december 31.
510
16./ napirend: Előterjesztés a köztisztviselők részére meghatározott teljesítménykövetelmények alapját képező 2010. évi célok meghatározására Előadó: Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Nincsen. Jogi, Ügyrendi Bizottság véleményét kérdezem. Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) A bizottság az előterjesztést támogatta. Köszönöm. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Mikó Dániel. Mikó Dániel:(képviselő) Jegyző úrtól szeretném megkérdezni, hogy a II. forduló, ahol a fontos célokat meghatározó döntések és dokumentumok vannak, mivel van már 2010-re elfogadott költségvetésünk, nem lenne-e célszerűbb inkább a költségvetést nevesíteni, mint a költségvetési koncepciót? Dr. Szemán Sándor:(címzetes főjegyző) Elfogadom a javaslatot. Csabai Lászlóné:(polgármester) Nem látok más jelentkezőt. Kérem, aki a teljesítménykövetelmények meghatározásával egyetért szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 33 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 29/2010.(II.1.) számú határozat a köztisztviselők részére meghatározott teljesítménykövetelmények alapját képező 2010. évi célok megfogalmazásáról
A Közgyűlés 1. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34.§ (3) bekezdése alapján elfogadja a köztisztviselők teljesítményértékelésének alapjául szolgáló kiemelt célokról szóló előterjesztést és a kiemelt célokat a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. 2. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34.§. (6) bekezdése alapján tudomásul veszi, hogy a polgármester a címzetes főjegyző 2009. évi teljesítményértékelését elvégezte.
511 melléklet a
29 / 2010.( II.1.). számú határozathoz A teljesítménykövetelmények alapját képező célok
1. Az önkormányzatra vonatkozó átfogó célkitűzések A Közgyűlés működése és a polgármesteri hivatal tevékenysége során az átfogó célkitűzések a következők: - a Közgyűlés és annak bizottságai tevékenységükhöz minden szükséges információt, tájékoztatást a jogszabályokban rögzített időben, az adott helyzetnek, körülménynek megfelelő részletezettségben kapjon meg, különös tekintettel a jogszabályi változásokra, illetve az önkormányzati feladatellátással kapcsolatos körülményekre, - a Közgyűlés és a Polgármesteri Hivatal vezetése részére rendszeres és folyamatos tájékoztatás biztosítása az önkormányzat évi költségvetésének időarányos végrehajtásáról, a kiemelt fejlesztések megvalósításának helyzetéről, - kiemelt feladat a város lakossága, a társadalmi szervezetek, valamint a vállalkozások számára a közgyűlés tevékenységének megismertetése, valamint a döntés előkészítésekbe történő bevonása – vélemény-nyilvánítási lehetőség megadásával, - a település lakosságának, vállalkozóinak, illetve a civil szervezeteknek bevonása az egyes konkrét önkormányzati célok megvalósításába (társadalmi munka, anyagi hozzájárulás stb. formájában), a település fejlesztésébe, a települést érintő egyéb programok (kulturális, sport stb.) szervezésébe és lebonyolításába, - a vezetés elkötelezettsége a település jövőjének tudatos alakítása iránt. 2. Az egyes, önkormányzat által ellátott feladatokra, tevékenységre vonatkozó célkitűzések 2.1. Célkitűzések a helyi gazdaság fejlesztése területén 2.1.1. Az önkormányzat képviselő – testületének hivatala gondoskodjon arról, hogy a lakosság, valamint a helyi, illetve helyi érdekeltségű gazdasági társaságok, vállalkozók megfelelő időben kellő tájékoztatást kapjanak az önkormányzat olyan döntéseiről, mely a lakosság életkörülményeit, valamint a vállalkozások gazdasági körülményeit jelentős mértékben befolyásolják. 2.1.2.Az önkormányzat segítse a helyi gazdasági szereplők (gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók) erősödését az egyes pályázati lehetőségek ismeretével. 2.2. Célkitűzések a helyi településfejlesztési és a térségi fejlesztési programok
512 Területén Az önkormányzat csatlakozzon olyan megyei és regionális térségfejlesztési programokhoz, melyek a helyi területfejlesztés hatékony eszközeivé válhatnak. Az Európai Unió által finanszírozott, a hazai Operatív Programokban megfogalmazott pályázatokon való részvétel a település fejlesztésének általános célkitűzéseivel harmonizáló irányban történjen. A fejlesztési feladatokon belül az Európai Uniós és nemzeti pénzügyi forrásokból megvalósuló beruházások kiemelt kezelése. A megvalósuló fejlesztési programok minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, azokat a lakosság minél szélesebb körben ismerje meg. A nemzetközi városdiplomáciai, ezen belül is a meglévő testvér- és partnervárosi, valamint a szomszédos országokkal tartandó kapcsolatrendszer erősítése és bővítése az önkormányzat célkitűzéseinek, fejlesztési terveinek megvalósítása érdekében. A hosszú távú településfejlesztési koncepcióban foglaltak végrehajtása, valamint az áthúzódó befejezetlen beruházások folytatása, azok mielőbbi befejezése és üzembe helyezése. A város teljes közigazgatási területére vonatkozó szabályozási terv és a helyi építési szabályzat folyamatos felülvizsgálata. 2.3. Célkitűzések a településmarketing területén 2.3.1. Vizsgálni kell -
a vállalkozási övezetek, illetve az ipari park továbbfejlesztési lehetőségeit,
-
a település, illetve a szűkebb régió sajátosságaira alapozva a város egyedi arculatának erősítését.
2.3.2. A település idegenforgalmi, gazdasági, kulturális szerepkörének erősítése, a város egyedi arculatának és értékeinek szélesebb megismertetése érdekében rendezvények és kiállítások lebonyolítása, a nemzetközi és országos szakmai kiállításokon való részvétel. 2.3.3. Sikeresen meg kell szervezni a helyi és a térségi Turisztikai Desztinációs Menedzsment Szervezet felállítását és működését.
2.4. Célkitűzések a helyi közszolgáltatások, településüzemeltetés és a városfejlesztés területén
513
Kiemelten fontosnak tartjuk a helyi közszolgáltatások színvonalának emelését és a szolgáltatásokat igénybe vevő polgárok megelégedettségének javítását. A szolgáltatási díjak legszükségesebb mértékű emelését, korrigálását is részletes gazdasági elemzéssel – a díjnövelésnek a szolgáltatást igénybevevőkre gyakorolt hatásainak vizsgálatával – kell alátámasztani. Ebben a körben további részterületek kerülnek meghatározásra, vonatkozásában az itt részletezett célkitűzések fogalmazhatók meg:
melyek
2.4.1.Célkitűzések az egészségügy területén - Segíteni kell az egészségmegőrző, illetve az egészségjavító programokat. - Az egészségügyi ellátásban a prevenció, az egészséges táplálkozás, életmód, illetve egészségkultúra megteremtése és fejlesztése. - Figyelemmel kell kísérni a helyi egészségügy színvonalának javítását segítő pályázatokat. 2.4.2. Célkitűzések a közművelődés területén -
A helyi kulturális intézmények szervezetének, szolgáltatásainak, működésének a lakossági igényekhez való fejlesztése – ennek érdekében a lakosság véleményének, javaslatainak fogadása.
-
A magas szintű kultúra és közművelődés lehetőségeinek biztosítása, a város kulturális kínálatának, annak színvonalának megőrzése, esetenként bővítése.
-
A közművelődési intézmények törvényességi, szakmai ellenőrzési gyakorlatának folytatása, lehetőség szerint gyakoribbá tétele. Az intézmények tárgyi feltételeinek javítása, elsősorban pályázatok útján.
-
Az Agóra programban megvalósuló rekonstrukció miatt biztosítani kell a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum megfelelő működését, az ott folyó tevékenységek megfelelő szintű ellátását a város különböző közösségi színterein.
2.4.3. Célkitűzések az oktatás területén -
A nevelési, oktatási intézmények működtetésében a törvények betartása és betartatása, az intézményi alapdokumentumok jogszabály szerinti gondozása, módosítása, a közoktatási törvény és egyéb intézményeket érintő jogszabályok változásainak figyelemmel kisérése, együttműködés az intézményvezetőkkel.
514
-
Kiemelt figyelmet kell fordítani a kompetencia alapú oktatás megvalósítására, a kulcskompetenciák fejlesztésére.
-
Nagy figyelmet kell fordítani az esélyegyenlőség megvalósítására a nevelési-oktatási intézményekben.
-
Ki kell használni a pályázati úton elnyerhető központi rendelettel szabályozott és az Európai Uniós források felhasználásában rejlő lehetőségeket. A benyújtott pályázatok megvalósulásának és az ehhez kapcsolódó közbeszerzési eljárások segítése.
-
Támogatni kell a korszerű szakemberképzést, kiemelt jelentőségű a szakképzés korszerűsítése, piacképességének erősítése. Ennek érdekében a Nyírségi Szakképzési-szervezési Társasággal, valamint a Nyírvidék TISZK munkaszervezetével való folyamatos kapcsolattartás.
-
Az oktatás színvonala alakulásának figyelemmel kísérése a mérési eredmények alapján 1. intézményi szakértő vizsgálatok lebonyolításának megszervezése 2. intézmények gazdálkodásának folyamatos figyelemmel kísérése 3. az intézményi gyermekétkeztetéssel kapcsolatos feladatok elvégzése 4. közoktatás statisztikai adatainak összegyűjtése, kezelése, elemzése 5. az oktatás színvonalának az igényekhez való igazítása, ennek érdekében erőforrás vizsgálat
-
A közoktatási intézmények négyévenkénti ellenőrzési gyakorlatában való részvétel.
kötelező
átfogó
2.4.4. Célkitűzések a szociális ellátás területén -
Az Európai Uniós pályázatok figyelemmel kísérése, koordinálása a szociális szolgáltatások és az esélyegyenlőség megtartása területén.
- Fontos a szociálisan hátrányos helyzetben lévők, támogatásra szoruló rétegek, csoportok feltérképezése, a helyzetüket tartósan javító, a hátrányos helyzetüket mérséklő megoldási javaslatok kidolgozása. - Folyamatosan értékelni kell a szociális intézmények szakmai munkájának eredményességét. - Gondoskodni kell a szociális intézményekben foglalkoztatott szakemberek tervszerű képzéséről, továbbképzéséről.
515 2.4.5. Célkitűzések a lakásügy területén - A hosszú távú településfejlesztési koncepcióban és az önkormányzat lakáskoncepciójában megfogalmazott lakásgazdálkodással kapcsolatos feladatok komplex szemléletmódban történő további folytatása. - Az önkormányzat helyi lakástámogatási szabályozása, rendszere mindenkor rugalmasan alkalmazkodjon a kormányzati lakáspolitikai döntésekhez (nehéz helyzetbe került lakáshitelek támogatása) - A lakhatást támogató önkormányzati rendeletalkotás terén (lakbértámogatás) kiemelt figyelmet kell fordítani az igényjogosultak körének kiválasztására (rászorultság, fizetőképesség összhangja), illetve a társadalmi igazságosság érvényesítésére. 2.4.6. Célkitűzések a sportfeladatokhoz kapcsolódva -
A városi sportfejlesztési koncepcióban és a cselekvési programban meghatározott feladatok végrehajtása.
-
Az előzőekkel összhangban együttműködés a helyi sportszervezetekkel és tevékenységükhöz támogatás nyújtása, különös tekintettel a családok, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok és a fogyatékosok sportjára.
-
Az önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítmények fenntartása, működtetése.
-
Az önkormányzati iskolai testnevelés és sporttevékenység gyakorlásához, valamint az iskolai diák-sportszervezetek működéséhez szükséges feltételek biztosítása.
-
A sport támogatását célzó pályázatok figyelemmel kísérése, a pályázat benyújtásához szükséges támogatás nyújtása akkor, ha a pályázat helyi társadalmi szervezetet érint.
-
Részvétel a nemzetközi sportkapcsolatokban.
-
Az állami sportinformációs adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátása.
-
A város sportjáról szóló rendeletben meghatározott előírások és kötelezettségek végrehajtása, alkalmazása.
-
Felkészülés a városunkban 2010-ben megrendezésre kerülő kiemelt hazai és nemzetközi sportrendezvények megszervezésére, lebonyolítására.
516 2.4.7. Célkitűzések a közrend, közbiztonság, környezetbiztonság és környezetalakítás területén -
A közterületek rendjének, tisztaságának és rendeltetés szerinti használatának biztosítása, a közterületen végzett jogellenes tevékenységek megelőzése, megakadályozása.
-
Az életminőséget javító közbiztonság és környezetbiztonság erősítése, a város és a bokortanyák közbiztonságának javítása.
-
Az önkormányzat kiemelten közreműködik a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közrend és közbiztonság védelmében. Ennek keretében folytatni kell térfigyelő kamera rendszer kiépítését. Kezdeményező szerepet kell vállalni a polgárőrségek, rendőrség, a közterület-felügyelet, valamint a társadalmi szervezetek és intézmények közötti együttműködés fokozására.
-
A Hulladék Kommandó tevékenységének erősítésével meg kell őrizni a külterületi illegális szemétlerakók visszaszorításában elért eredményeket.
-
Közreműködés a családon belüli erőszak felderítésében, drogfogyasztás és a kábítószer bűnözés megelőzésében.
-
Minden jogszerű eszközzel fel kell lépni az ebtartással kapcsolatos köztisztasági szabályszegők ellen, különösen a belváros parkjaiban, valamint a lakótelepek játszótereinek, gyermekintézményeinek környékén.
-
A közterületi szabálysértések szankcionálására jogszabályban bevezetett szigorítások ésszerű alkalmazása a város közterületein.
a
2.4.8. Célkitűzések a városfejlesztés területén -
Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási program megkezdése és a támogatási szerződés szerinti végrehajtása.
-
A 2011-2012. évi fejlesztések előkészítése, az Észak-alföldi Regionális Operatív Program városrehabilitációs pályázatainak kiemelt kezelése.
-
A közlekedésfejlesztési koncepcióban megfogalmazott javaslatoknak megfelelően a város közlekedési létesítményeinek fejlesztése, a Kiskörút továbbépítése mellett a város harmadik körgyűrűjének (külső körút) kiépítése, a kerékpárút-hálózat bővítése.
517 -
Továbbra is kiemelt feladat az út- és járdahálózat, a belvíz és csapadékcsatorna fenntartásával és felújításával kapcsolatos célkitűzések megvalósítása.
-
A 2010. évi költségvetési rendeletben szereplő fejlesztések megvalósítása.
-
Az Európai Uniós pályázati felhívások figyelemmel kísérése, a pályázatok készítésének koordinálása és ellenőrzése, valamint a kommunikációs feladatok ellátása.
-
Kiemelt figyelmet kell fordítani az épített környezet fejlesztésére, a természeti és táji környezet védelmére, megóvására. A feladatok kidolgozásában a civil szervezetekkel együtt kell működni.
2.5. Célkitűzések a hivatali ügyintézés területén 2.5.1. A köztisztviselők szakmai ismeretével kapcsolatos követelmények -
A köztisztviselők a munkavégzésükhöz szükséges naprakész szakmai ismeretekkel rendelkezzenek, ezek megszerzése a lehető leghatékonyabb formában történjen. (A szakmai ismeretek megszerzésére, bővítésére szánt anyagi ráfordítás ésszerű keretek között maradjon, igazodjon a vele elérhető haszonhoz.)
-
Kiemelt figyelmet kell fordítani a hatályban lévő közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló ( KET ) 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseinek betartására, illetve betartatására.
-
Az elektronikus ügyintézéssel és hatósági kapcsolatos feladatok maradéktalan ellátása.
szolgáltatásokkal
2.5.2. A köztisztviselők pontosságával kapcsolatos követelmények a) Határidők betartása - a köztisztviselők munkájukat a jogszabályokban, illetve a hivatali ügymenet szerint meghatározott, nekik megszabott határidőben lássák el. - a határidő betartását előadói munkanapló vezetésével, illetve annak áttekintésével kell ellenőrizni. b) A munka pontossága - a köztisztviselő a munkáját úgy végezze, hogy a rendelkezésre álló iratokból, dokumentumokból más, adott szakterületen jártas ügyintéző is el tudjon igazodni – így az esetleges helyettesítés, belső munkaszervezési feladatok zökkenőmentesen végrehajthatók.
518 2.5.3. A köztisztviselők felelősségérzetével kapcsolatos követelmények Feladatukat felelősséggel, a munkavégzést alapvetően meghatározó szabályrendszer betartásával lássák el. 2.5.4. A köztisztviselők hivatástudatával kapcsolatos követelmények -
-
Esküjükhöz méltón viselkedjenek, az abban foglaltak szerint végezzék munkájukat.
2.5.5. A lakosság szélesebb körét érintő jogszabályváltozásokból eredő hivatali feladatok gyors, hatékony, megfelelő színvonalú ellátása. 2.5.6. A helyi lakosság szélesebb körét érintő jogszabályváltozásokról, illetve az ehhez kapcsolódó általános ismeretanyagról közérthető tájékoztatás adása a helyi sajtóorgánumokon keresztül. 3. Az önkormányzati feladatellátást segítő (pénzügyi, nyilvántartási, koordinálási, szervezési stb.) tevékenységre vonatkozó célkitűzések E funkciókhoz tartozó feladatokat ellátó köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeinek alapját képezik az ún. funkcionális célok, melyek során a következő célok kerülnek meghatározásra: 3.1. Pénzügyi működés -
A város és a meglévő intézmények racionális és zavartalan működési feltételének biztosítása.
-
A fizető- és hitelképesség megőrzése, az önkormányzat költségvetési egyensúlyi feltételeinek biztosítása érdekében a saját bevételek növelése, a kintlévőségek csökkentése.
-
Nagy hangsúlyt kell helyezni a költségvetési rendelet szerinti gazdálkodásra, ennek érdekében fokozott figyelmet kell fordítani az előirányzat-felhasználási ütemterv és a likviditási terv elkészítésére és annak betartására, illetve aktualizálására.
-
Az adóbevétel terv szerinti teljesítését biztosító intézkedések előkészítése és végrehajtása.
-
A helyi adóbeszedés hatékonyságának ellenőrzési tevékenység erősítésével önkormányzat bevételei.
megtartásával, növekedjenek
az az
Vagyongazdálkodás és üzemeltetés -
A város és az intézményhálózat racionális és zavartalan működési feltételeinek biztosítása. A gazdasági társaságok hatékonyságának növelése.
519 -
-
A vagyongazdálkodás irányítási módszerét úgy kell kialakítani, hogy egyértelmű legyen a gazdálkodás felelőssége, ösztönző megoldások kerüljenek bevezetésre a vagyonhasznosítás hatékonyságának javítására és a költségek csökkentésére. Az intézményi felújítások lebonyolítása során a gazdaságossági szempontokat kiemelten kell érvényesíteni.
Személyügyi működés -
Magasan képzett, feladatát eredményesen ellátó, önkormányzathoz lojális személyi állomány biztosítása fejlesztése.
az és
-
Az előmenetelhez kapcsolódóan fokozottan érvényesíteni kell az ösztönzési szempontokat.
-
Gondoskodni kell arról, hogy hatékonyan működjön a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a független belső ellenőrzés.
3.4. A Polgármesteri Hivatal belső ellenőrzési szervezete a) független, tárgyilagos, bizonyosságot adó tevékenységével segítse az önkormányzat és a hivatal működésének fejlesztését, eredményességének növelését, b) ajánlásokat, javaslatokat fogalmazzon meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése érdekében, c) kiemelt feladatai, prioritásai legyenek - témavizsgálatok keretében egy-egy terület átfogó, részletes elemzésen alapuló áttekintése, - céljelleggel támogatott szervezetek elszámolási kötelezettségeinek ellenőrzése, - az önkormányzati többségi irányítást biztosító befolyás alatt működő cégek szerződéseinek vizsgálata, - a korábbi megállapítások hasznosulásának nyomon követése, a hiányosságok megszüntetésére tett intézkedések hatályosulása. 3.5. Az önkormányzati működtetése
szervek
és
az önkormányzat
intézményeinek
-
Fontosnak tartjuk az önkormányzati szervek működtetését, valamint a helyi demokrácia erősítését.
-
Az intézmények törekedjenek szakmai programjuk megvalósítása terén a minőségi követelmények teljesítésére.
-
hatékony
520 2. Eseti célkitűzések A 2010. évi országgyűlési képviselő, valamint a polgármester és a helyi önkormányzati képviselők választásával kapcsolatos feladatok törvényes és szakszerű lebonyolítása. 17./ napirend: Előterjesztés a Nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állománya számára a teljesítménykövetelményük alapját képező 2010. évi kiemelt célok meghatározására Előadó: Csabai Lászlóné polgármester Meghívott: Dombrády László városi tűzoltó parancsnok Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy a Jogi Bizottság tárgyalta és milyen véleményt fogalmazott meg? Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) A Jogi Bizottság támogatta az előterjesztést, a Közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e kérdés? Nem látok jelentkezőt. Kérdezem, hogy kíván-e valaki véleményt megfogalmazni? Kérem, aki egyetért a teljesítménykövetelmények meghatározásával szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 33 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 30/2010. (II.1.) számú határozat a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állománya számára a teljesítménykövetelmények alapját képező 2010. évi kiemelt célok meghatározásáról a Közgyűlés a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló, többször módosított 1996. évi XLIII. tv. 245/F §. (1) és (2) bekezdése alapján 1./ az Önkormányzati Tűzoltóság állománya számára a teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló célokat a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. 2./ Felkéri Csabai Lászlóné polgármestert, hogy a kiemelt célok alapján határozza meg a Hivatásos Tűzoltóparancsnok egyéni teljesítménykövetelményeit.
521
melléklet a 30/2010. (II.1.) számú határozathoz A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság állománya számára a Teljesítménykövetelmények alapját képező 2010. évi kiemelt célok meghatározása
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló többször módosított 1996. évi XLIII. tv. 245/F § (1) és (2) bekezdése alapján a Nyíregyházi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság személyi állománya számára a teljesítmény
követelmények
alapját
képező
2010.
évi
kiemelt
célok
meghatározásánál az alábbiakat javaslom figyelembe venni. 1./ Általános feladatok
1.1.
A jogszabályokban, belső szabályzatokban a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése által meghatározott feladatok végrehajtása.
1.2.
Minden munkaterületen a törvényesség betartása, a korrupció megelőzése.
1.3.
Takarékos gazdálkodás, eszközök, felszerelések állag megóvásának fokozása.
1.4.
A szabadban tárolt technikai eszközök részére saját beruházásban fedett tároló hely kialakítása.
1.5.
A
mentori
rendszer
erősítése,
az
állományba
került
fiatal
tűzoltók
beilleszkedésének elősegítése szakmai ismereteinek bővítésére. 1.6.
A módosított KET szabályainak teljeskörű megismerése és alkalmazása.
1.7.
A túlmunka perekkel kapcsolatos szolgálati időadatok kigyűjtése, az eddigi perek döntéseinek figyelembe vételével.
2./ Szakmai feladatok: 2.1.
A
speciális
feladatokat
(búvár,
alpin,
mentőápoló)
ellátó
tűzoltók
továbbképzésének megszervezése külső szakelőadók bevonásával. 2.2.
A 2010. január 01-én rendszerbe állt EDR (rádiós hírforgalmazási rendszer) forgalmazási és használati szabályainak oktatása, számonkérése.
522 2.3.
A felsőfokú képzettséghez kötött beosztásokban dolgozók 10/2008. (X.30.) ÖM rendelet 10. §-a szerinti kreditpontok megszerzéséhez szükséges oktatásokon, képzéseken való részvételének biztosítása.
2.4.
A
gépjárművezető
munkakörben
dolgozók
soron
kívüli
oktatása
és
vizsgáztatása a Nemzeti Közlekedési Hatóság bevonásával. 2.6.
A kiemelt beruházások, a középmagas és magas lakóházak utólagos hőszigetelésének fokozott figyelemmel kisérése.
2.7.
Az oktatást végzők alaposabb felkészülése, korszerű technikai módszerek alkalmazása.
3./ Gyakorlatok: 3.1.
A minősített időszaki feladatok keretében a teljes személyi állomány bevonásával értesítési gyakorlat végrehajtása.
3.2.
A kiemelten veszélyes épületekben, illetve ipari objektumokban parancsnoki ellenőrző gyakorlat tartása.
3.3.
A
lakosság
tájékoztatása
a
tűzoltóság
munkájának,
szakmai
felkészültségének megismertetése céljából, később meghatározott helyszínen nyilvános közterületi gyakorlat végrehajtása.
4./ Kapcsolatok: 4.1.
A 2009. decemberben megalakult Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó és Hagyományőrző Egyesület munkájának, valamint az illetékességi területünkön lévő köztestületi, önkéntes, tűzoltó egyesületek és létesítményi tűzoltóságok szakmai segítése.
4.2.
Részvétel a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetsége munkájában.
4.3.
A testvérvárosokban lévő tűzoltóságokkal a korábbi jó viszony további
ápolása. 4.4.
A Megyei Tűzoltószövetséggel a korábbi jó kapcsolat ápolása, segítségnyújtás a tanfolyamok megszervezéséhez.
4.5.
A médiák folyamatos tájékoztatása a lakosságot érintő tűzvédelmi tárgyú eseményekről.
18./ napirend: Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata szmogriadó tervének elfogadására
523
Előadó: Giba Tamás alpolgármester Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Szóbeli kiegészítés nincsen. Főjegyző úrnak van szóbeli kiegészítése. Dr. Szemán Sándor:(címzetes főjegyző) Volt néhány apró pontatlanság, fogalmazásbeli pontatlanság, ami érdemben egyáltalán nem változtatott a napirenden. Ezeket korrigáltuk a testületi ülést megelőzően. Egyetlen érdemi változás lenne, de úgy gondolom, hogy ez sem olyan nagy horderejű. Úgy illik, hogy egy ilyen rendeletet nem azonnal léptetünk hatályba. Tehát a hatálybalépés nem február 2-a hanem február 8-a lenne, a többi pedig még stilisztikai pontosítás. Köszönöm szépen. Csabai Lászlóné:(polgármester) Bizottság véleményét kérdezem. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. Jánócsik Csaba:(Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke) A bizottság támogatta az előterjesztés elfogadását. Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) A bizottság az előterjesztést elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy kíván-e valaki kérdést feltenni? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Kérem aki elfogadja a rendeletet szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 33 szavazattal megalkotta a következő rendeletet: 5/2010. (II.2.) KGY rendelet Nyíregyháza város szmogriadó tervéről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1995. évi LIII. törvény 48. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a 21/2001.(II. 14.) Korm. rendelet 15. § -ában foglaltakra és a 14/2001.(V.9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet előírásaira Nyíregyháza város szmogriadó tervéről az alábbi rendeletet alkotja: I. FEJEZET A rendelet célja és hatálya 1. § (1) A rendelet célja, hogy a környezetveszélyeztetést okozó légszennyezettség kialakulása esetén meghatározza az emberi élet és egészség megóvása érdekében szükséges intézkedéseket, azok elrendelésének és végrehajtásának szabályait.
524 (2) A rendelet hatálya Nyíregyháza közigazgatási területére terjed ki. Amennyiben a légszennyezettségi értékek a polgári védelemről szóló törvényben meghatározott veszélyhelyzet fennállását igazolják, a szükséges intézkedések a törvényben meghatározottak alapján is foganatosításra kerülnek. II. FEJEZET A szmogriadó elrendelésének feltételei, a szmogriadó fokozatai 2. § A rendelet alkalmazásában: (1) Szmoghelyzet: szennyezőanyag-kibocsátás következtében a légszennyezettség tartósan és nagy területen meghaladja egy vagy több légszennyező anyag tájékoztatási, illetőleg riasztási küszöbértékét. Ha a vonatkozó jogszabályban feltüntetett legalább egy légszennyező anyag koncentrációja az ott meghatározott időtartamban, az ott meghatározott tájékoztatási vagy riasztási küszöbértéket a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség adatai alapján meghaladja, szmogriadót kell elrendelni. A szálló porra (PM10) vonatkozó riasztási fokozat elrendeléséhez és megszüntetéséhez az Országos Meteorológiai Szolgálat által kiadott meteorológiai előrejelzése is szükséges. (2) A szmogriadó fokozatai: a) tájékoztatási fokozat, amelyben a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság különösen érzékeny (gyermek, időskorú, beteg) csoportjaira, elrendelésével együtt azonnali és megfelelő tájékoztatást kell adni; a szálló por (PM10) esetében a korlátozással járó (a riasztási fokozathoz tartozó) intézkedés elrendelésének lehetőségéről a riasztási fokozat elrendelését megelőző nap 18 óráig előzetes tájékoztatást kell adni.
b) riasztási fokozat, amelyben a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt jelent a teljes lakosságra, elrendelésével együtt azonnali korlátozó intézkedéseket kell elrendelni. (3) Szmogriadó fokozatainak elrendelése: tájékoztatási, vagy riasztási fokozatát akkor kell elrendelni, ha mérőállomáson mért légszennyező anyag koncentrációja meghaladja a Határérték-rendeletben rögzített tájékoztatási vagy riasztási küszöbértéket, és teljesülnek a Határérték-rendelet további feltételei. (4) Szmogriadó fokozatainak megszüntetése: a hozott intézkedések megszüntethetők, ha a Határérték-rendeletben megjelölt légszennyező anyag koncentrációja a Nyíregyháza, Széna téri monitorállomáson (továbbiakban monitorállomás) szálló por (PM10) esetében egy nap 24 órás átlagában nem lépi túl
a riasztási küszöbérték számszerű értékét, és teljesülnek a Határérték-rendelet további feltételei. 3. §
525 (1) A szmogriadót, annak fokozatát és az adott fokozathoz e rendeletben meghatározott intézkedéseket a polgármester rendeli el és szünteti meg. (2) A polgármester e rendelet szerinti intézkedéseit sajtóközlemény útján, valamint Önkormányzat honlapján hirdeti ki. (3) A polgármester folyamatosan gondoskodik a légszennyezettséggel kapcsolatos aktuális tájékoztatásról a) az Önkormányzat honlapján, b) a Hivatal munkaideje alatt a főbejáratnál az épületben elhelyezett kijelző monitoron. (4) A szmogriadó-fokozatok megszüntetésének időpontját a sajtóközlemény útján, valamint az Önkormányzat honlapján hirdeti ki.
polgármester
4. § (1) Alacsonyabb, tájékoztatási szmogriadó fokozatot kell elrendelni, ha a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban megjelölt szállópor koncentrációja a monitor állomáson két egymást követő napon eléri vagy meghaladja a tájékoztatási küszöbértéket. (2) Magasabb szmogriadó fokozatot (tájékoztatási fokozat helyett riasztási fokozat) kell elrendelni, ha: a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban megjelölt szállópor koncentrációja a monitor állomáson eléri, vagy meghaladja két egymást követő napon a riasztási küszöbértéket és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható. (3) A szmogriadót meg kell szüntetni, ha a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban megjelölt légszennyező-anyag koncentrációja a monitor állomáson legalább 24 óra időtartamban alatta marad a tájékoztatási állapotra megállapított határértéknek és a meteorológiai előrejelzés szerint a légszennyezettség további csökkenése várható.
5. § Tájékoztatási fokozathoz kapcsolódó intézkedések (1) A polgármester az adott szmogriadó-fokozat meghatározott feltételeinek teljesülését követően szálló por (PM10) esetében 5 órán belül ad tájékoztatást a 3. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltak szerint.
526 (2) A polgármester a tájékoztatási fokozat elrendelése esetén: a) tájékoztatja a lakosságot; b) kötelezi a jegyzőt, hogy fokozottan ellenőrizzék az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének esetleges tilalmát; c) felkérheti a lakosságot a szmoghelyzet további romlását megelőző intézkedésekre (a lakosság és a légszennyezők önkéntes önkorlátozó intézkedéseire), különösen kérve: ca) a kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó használatának szüneteltetését, különösen a dízel üzeműekét;
gépjárművek
cb) az egyéni gépjárműhasználat mérséklését, lehetőség szerint szüneteltetését, a közösségi közlekedés igénybevételének előnyben részesítését; cc) a gépjárművek indokolatlan - álló helyzetben történő - alapjárati üzemeltetésének lehetőség szerinti mérséklését; cd) a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőit - hivatkozva azok társadalmi felelősségvállalására - kibocsátásuk csökkentésére; ce) szálló por (PM10) szint miatt elrendelt fokozat esetén a kérés kiterjed a szilárdés olajtüzelésű berendezések (ha egy háztartásban létezik földgáztüzelési mód, akkor a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák) használatának mérséklésére. 6. § Riasztási fokozathoz kapcsolódó intézkedések (1) A polgármester a riasztási fokozat elrendelése esetén: a) tájékoztatja a lakosságot; b) elrendelheti a gépjárművek város közigazgatási területén való használatának korlátozását, tekintettel azok rendszámtábláján található utolsó számjelre: a naptári hónap szerinti páratlan napokon csak a páratlan (1, vagy 3, vagy 5, vagy 7, vagy 9), a naptári hónap szerinti páros napokon csak a páros (0, vagy 2, vagy 4, vagy 6, vagy 8) számjelű járművek közlekedhetnek; c) elrendelheti, illetve kezdeményezheti a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőinek más energiahordozó, üzemmód használatára kötelezését, vagy a kibocsátás csökkentését, vagy az üzemeltetés felfüggesztését; d) kötelezi a jegyzőt, hogy fokozottan ellenőrizzék az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének tilalmát;
527 e) kötelezést adhat ki a szmoghelyzet további romlását megelőző intézkedésekre (a lakosság és a légszennyezők önkéntes önkorlátozó intézkedéseire), különösen kérve: ea) a kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó használatának szüneteltetését, különösen a dízel üzeműekét;
gépjárművek
eb) úti célok eléréséhez az egyéni gépjárműhasználat szüneteltetését, a közösségi közlekedés igénybevételének előnybe részesítését; ec) a gépjárművek indokolatlan - álló helyzetben történő - alapjárati üzemeltetésének mérséklését; ed) a helyhez kötött légszennyező pontforrások üzemeltetőit - hivatkozva azok társadalmi felelősségvállalására - kibocsátásuk csökkentésére; ee) szálló por (PM10) szint miatt elrendelt fokozat esetén kiterjed a szilárd- és olajtüzelésű berendezések (ha egy háztartásban létezik földgáztüzelési mód, akkor a szilárdtüzelésű kandallók, cserépkályhák) használatának mérséklésére. III. FEJEZET A szmogriadó eseményeinek kezelése 7. § (1) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a szmogriadó események kezelésére és megszüntetésére operatív egységet hoz létre Szmog Riadó Bizottság (továbbiakban: SZRB) néven. (2) A SZRB állandó tagjai: a) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal részéről 3 fő aa) a polgármester (távollétében alpolgármester), aki egyben a SZRB elnöke, ab) a jegyző, ac) a környezetvédelmi referens (távollétében a sajtóreferens), b) a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (1 fő) c) az ÁNTSZ Nyíregyházi, Ibrány-Nagyhalászi, Nagykállói, Tiszavasvári Kistérségi Intézete, (1 fő) d) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Rendőrkapitánysága, (1 fő) e) Nemzeti Közlekedési Hatóság (1 fő) f) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közterület- Felügyelete (1 fő) (3) A SZRB feladata: a) elemzi és értékeli a beérkező légszennyezettségi és meteorológiai adatok alapján a környezetveszélyeztetés kockázatát, b) javaslatot tesz a polgármesternek a szmogriadó fokozat elrendelésére, illetve annak feloldására, c) jegyzőkönyvben rögzíti a szmogriadó végrehajtásával és megszüntetésével kapcsolatos előforduló eseményeket, d) intézkedést kezdeményez a helyi médiában az érintettek tájékoztatásának biztosítására.
528 (4) A SZRB a rendkívüli esemény megszüntetésének kezelésére a környezetveszélyeztetést okozó légszennyezés hatásának mérséklésére teendő intézkedések végrehajtásához eseti szakértőket vonhat be munkájába.
(5) Ha a szennyezőanyag-kibocsátás eléri a jogszabályban meghatározott értéket, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere, mint az SZRB elnöke, elrendeli a szükséges intézkedéseket.
IV. FEJEZET A rendkívüli intézkedések előkészítésében közreműködő szervek és feladataik 8. § (1) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal feladatellátása során: a)kijelölt munkatársa révén a nap 24 órájában fogadja a riasztást, b) riasztás esetén rövid úton távbeszélőn értesíti a Polgármestert, c) gondoskodik a SZRB tagjai részére biztosított helyiség és a szükséges technikai feltételek biztosításáról, a SZRB még esetlegesen hiányzó tagjainak mozgósításáról. d) részt vesz az SZRB döntés előkészítő munkájában. 9. § (1) A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség feladatellátása során: a) valós szmoghelyzet esetén rövid úton, haladéktalanul értesíti a SZRB összehívására kijelölt személyt, melyet telefaxon vagy e-mailban is megerősít, b) a riasztást követően a tájékoztatást megküldi a SZRB kijelölt működési helyére, c) részt vesz a SZRB döntés előkészítő munkájában. 10. § A rendkívüli intézkedések előkészítésében részt vesznek a rendelet 8., 9. §-aiban nem említett SZRB állandó tagok is. V. FEJEZET A rendkívüli intézkedések elrendelésére illetve végrehajtásában közreműködő szervek és feladataik 11. § (1) A szmogriadó intézkedések meghozatalára a polgármester, mint a SZRB elnöke jogosult. Döntését közigazgatási hatósági jogkörben eljárva hozza meg. (2) Feladatának ellátása során: a) összehívja a SZRB-t, b) elrendeli a szmogriadót, c) korlátozó intézkedéseket hoz,
529 d) indokolt esetben megváltoztatja a szmogriadó fokozatát, e) a feltételek fennállása esetén megszünteti a szmogriadót. 12. § (1) A rendkívüli intézkedések végrehajtásában közreműködő szervek: a) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal részéről 3 fő aa) a polgármester (távollétében alpolgármester), aki egyben a SZRB elnöke ab) a jegyző ac) a környezetvédelmi referens, (távollétében a sajtóreferens) b) a Felső- Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (1 fő) c) az ÁNTSZ Nyíregyházi, Ibrány-Nagyhalászi, Nagykállói, Tiszavasvári Kistérségi Intézete, (1 fő) d) Nyíregyháza Város Rendőrkapitánysága, (1 fő) e) Nemzeti Közlekedési Hatóság, (1 fő) f) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közterület- Felügyelete, (1 fő) g) Nyírtávhő Kft. 13. § A SZRB feladatellátása során: a) a szmogriadó elrendelése esetén távbeszélő és telefax vagy e-mail útján gondoskodik a szmogriadó kihirdetéséről és közzétételéről: aa) a közreműködő szerveket azonnal értesíti a szmogriadó elrendeléséről, valamint tájékoztatja a korlátozásban érintett gazdálkodó és egyéb szervezeteket, ab) a helyi tömegtájékoztatási eszközökön keresztül értesíti és folyamatosan tájékoztatja a lakosságot, kérve közreműködésüket a veszélyes mértékű levegőszennyezés megszüntetésében történő részvételre. A tájékoztatás a szmog egészségügyi hatásaira, a levegő szennyezettség helyzetére és várható alakulására vonatkozóan is kell, hogy értékelt adatokat tartalmazzon. b) javaslatot tesz a légszennyezést előidézők tevékenységének, a légszennyező források kibocsátásának korlátozására, c) a polgármester határozatát a korlátozó intézkedések hatályba léptetéséről telefax vagy e-mail útján megküldi a korlátozásra kötelezetteknek, d) koordinálja és ellenőrzi a szmogriadó terv és a polgármester által hozott döntések végrehajtását, és erről tájékoztatja a közreműködő szerveket. e) szmogriadó fokozatainak megváltoztatása, illetve a szmogriadó megszüntetése esetén az a) és a c) pontokban foglalt módon jár el.
14. § A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség feladatellátása során: a) részt vesz a SZRB munkájában, b) a légszennyezettséggel kapcsolatos valamennyi mérési eredményét, és információját megküldi az SZRB-nek,
530 c) szolgáltatja a PM10 tekintetében a város közigazgatási területén lévő 10 legnagyobb helyhez kötött légszennyező forrással rendelkező kibocsátó adatainak jegyzékét. d) az elrendelt fokozat változását jelentő levegőszennyezettség csökkenése, vagy emelkedése esetén értesíti a SZRB-t.
15. § Az ÁNTSZ Nyíregyházi, Ibrányi, Nagyhalászi, Nagykállói, Tiszavasvári Kistérségi Intézete feladatellátása során: a) részt vesz a SZRB munkájában, b) értesíti az orvosi, gyógyszertári ügyeleteket, mentőszolgálatot. 16. § Nyíregyháza Megyei Jogú Város Rendőrkapitánysága feladatellátása során: a) részt vesz a SZRB munkájában, b) szmogriadó fokozat elrendelését követően a külön jogszabályban előírtak szerint (pl. forgalomkorlátozási intézkedések betartatásával és a szükséges közlekedésbiztonsági intézkedések megtételével) biztosítja az e rendeletben foglalt közúti közlekedésben részt vevő mozgó légszennyező források korlátozásának érvényesülését. c) Intézkedik a városon átmenő országos közutak forgalomkorlátozásának elrendeléséről, a forgalomkorlátozások végrehajtásához szükséges műszaki, tárgyi feltételek biztosításáról (utak, útszakaszok lezárása). 17. § A Nemzeti Közlekedési Hatóság feladatellátása során: a szmogriadó fokozat elrendelését követően közúti őrzés keretében segítséget nyújt a közúti közlekedésben részt vevő járműre előírt tömeg- és mérethatárok betartásának (ellenőrző mérlegelés) környezetvédelmi megfelelőségének (műszaki ellenőrzés) ellenőrzésében. 18. § A Szabolcs Volán Zrt. feladatellátása során: a forgalom lebonyolításának elősegítésére a polgármester határozatának megfelelően gondoskodik a tömegközlekedési járatok sűrítéséről, illetve a forgalmi terv szükségszerű módosításáról. 19. § A Közterület Felügyelet feladatellátása során: a szmogriadó fokozatok elrendelése esetén segíti, illetve ellenőrzi a korlátozó intézkedések végrehajtását, együttműködik a szmogriadó terv végrehajtásában résztvevő más szervekkel. 20. §
531
A Nyírtávhő Kft feladatellátása során: szükség esetén korlátozza a létesítmények intézkedési terv szerint.
energiaellátását
meghatározott
VI. FEJEZET Megelőző és korlátozó intézkedések szmogriadó esetén 21. § A szmogriadó elrendelésekor hatályba lépő korlátozások a lakosság közintézmények vonatkozásában: a) tájékoztatási fokozatban fel kell kérni a lakosságot és a közintézményeket minden szilárd és olajtüzelésű fűtőberendezés használatának mérséklésére, b) riasztási fokozatban a lakosság és a közintézmények (egészségügyi és oktatási intézmények, valamint óvodák és bölcsődék kivételével) kötelesek a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatát olyan módon mérsékelni, hogy az állandó tartózkodásra szolgáló helyiségek hőmérséklete legfeljebb 20 0C fok legyen. 22. §
és
(1) A korlátozás mértéke a 14. § c./ pontjában foglalt jegyzék alapján: a) tájékoztatási fokozatban 50%-ig, b) riasztási fokozatban 100%-ig terjedhet. (2) A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által szolgáltatott jegyzék alapján a korlátozás konkrét mértékének meghatározására, az érintett légszennyező források üzemeltetőinek bevonásával a SZRB tesz javaslatot a polgármesternek. 23. § (1) Szmogriadó tájékoztatási fokozat elrendelése esetén: A polgármester - a tömegtájékoztatás helyi eszközein keresztül elhangzó felhívással - felkéri a lakosságot, hogy tartózkodjon a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági vontatók, lassú járművek és segédmotorkerékpárok használatától a város egész területén. Ennek érdekében − mérsékelni kell a gépjárművek magáncélú használatát, − lehetőségek figyelembe vételével csökkenteni kell a város belső területein az átmenő forgalmat. Az önkéntes forgalomkorlátozást megfelelő intézkedésekkel (várakozási és behajtási tilalom, a tömegközlekedés előnyben részesítése) is szükséges segíteni. (2) Szmogriadó riasztási fokozat elrendelése esetén: a) A magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági vontatók, lassú járművek és segédmotorkerékpárok használatának korlátozása a város közigazgatási határán belül az 5. § b) pontja alapján
532
b) tartós szmoghelyzet esetén az SZRB elnöke dönthet a Vay Á. krt. – Hunyadi u. – Bocskai u. – Luther u. – Iskola u. – Széchenyi u. – Bessenyei tér – Bethlen G. u. – Egyház u., mint városi körgyűrű által határolt belső területeken a járműforgalom kitiltásáról, kivételt képeznek az e rendeletben forgalomkorlátozás alól mentesített járművek c) szmoriadó riasztási fokozatában tilos - gépjárműmotorok járatása a gépjárművek álló helyzetében, vagy a motor működtetését igénylő javítási műveletek végzése, - forgalmi engedély adatai alapján az öt tonnát meghaladó össztömegű gépjárművek, járműszerelvények, lassú járművek átmenő forgalma, - a kétütemű benzinmotorral hajtott járművek közlekedése, - a belső égésű motorral hajtott helyhez kötött berendezések (pl. aggregátok, munkagépek stb.) működtetése. Kivételt képeznek azok a tartalék áramforrásként használt aggregátorok, amelyek a vonatkozó biztonságtechnikai előírások alapján az áramellátás folyamatosságát biztosítják, - a tömegközlekedés dízel üzemű autóbuszai csak csökkentett kéntartalmú (city) gázolajjal üzemeltethetők. d)
Ha a riasztási fokozatban elrendelt korlátozás időszakában a közúti környezetvédelmi ellenőrzés során megállapításra kerül, hogy a forgalomkorlátozás alól mentesített gépjármű “a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről” szóló jogszabályban rögzített határértékeit nem teljesíti, a közlekedési hatóság “a közúti járművek megvizsgálásáról” szóló rendeletben foglaltak szerint jár el.
(3) A szmogriadó riasztási fokozat esetén az átmenő forgalom számára engedélyezett útvonalak: Vay Á. krt. – Hunyadi u. – Bocskai u. – Luther u. – Iskola u. – Széchenyi u. – Bessenyei tér – Bethlen G. u. – Egyház u., mint városi körgyűrű és abból kiágazva a Kossuth u., Dózsa Gy. u., Hunyadi u., Szegfű u., Bocskai u., Debreceni u., Széchenyi u., Bethlen G. u., Rákóczi u. felé vezető szakasza. Az átmenő forgalom számára engedélyezett útvonalakon történő továbbhaladását rendőri biztosítással, elterelést jelző közúti táblák, kordonok kihelyezésével kell elősegíteni úgy, hogy a lezárt területre csak a tömegközlekedés és a korlátozás alól mentességgel bíró gépjárművek tudjanak behajtani. 4) Az e rendelet alapján hozott forgalomkorlátozás alól mentesülnek: a) a helyi, helyközi és távolsági közúti közösségi közlekedés - valamint a személytaxi-szolgáltatás - gépjárművei; b) a vonatkozó jogszabályban meghatározott, következő környezetvédelmi osztályú gépjárművek: ba) „5” jelzéssel ellátott: tiszta gázüzemű- vagy elektromos meghajtású, illetőleg - hibrid (a gépjárművet meghajtó elektromos-, valamint Ottó- vagy dízelmotorral is ellátott) hajtású; bb) „12” jelzéssel ellátott: az ENSZ-EGB 49.03 előírás III jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (EURO-V);
533 bc) „13” jelzéssel ellátott: az ENSZ-EGB 49.03 előírás IV jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros (EEV). bd) „14” jelzéssel ellátott: a 692/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 1. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 5.) (10) be) „15” jelzéssel ellátott: a 692/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének 2. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 6.) (11) c) a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjárművek, valamint az ilyen gépjárművek által közrefogott járműoszlop; d) a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek és ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjai és családtagjaik DT betűjelű rendszámmal ellátott gépjárművei; e) a külön jogszabályban meghatározott betegszállító járművek, valamint a kórházi és járóbeteg-ellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek; f) orvosok gépjárműve és orvosi ügyeleti gépjárművek; g) a mozgáskorlátozott személy - illetőleg az őt szállító személy - járműve, ha a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából látható; h) a kommunális feladatukat végző, külön jogszabályban meghatározott olyan gépjárművek, amelyek - műszaki felépítésüknél fogva - csak a mentőszolgálatban, vérellátó szolgálatban, halott-szállításra, úttisztításra (közterületek tisztán tartása, locsolása, valamint közutak, repülőterek hó- és síkosságmentesítése, só- és homokszórása), a lakosság vízellátására, a kommunális hulladékszállításra, a kéményseprőipari közszolgáltatásra, a villamosés gázenergia-, távhő-, melegvíz-, ivóvíz-, szennyvízhálózatok, a távközlési szolgáltatás, a közműjellegű vezetékrendszerek (különösen a termékvezeték, a közúti forgalomirányító, a közúti közösségi és vasúti közlekedés vezetékei) hibabemérésére és - elhárítására használhatók, továbbá azon szervezetek következő feladatukat végző járművei, amelyek jogosultak pénzfeldolgozási tevékenység, vagy egyetemes postai szolgáltatás végzésére; i) az elromlott jármű vontatását vagy a közúton elromlott jármű hibaelhárítását végző és figyelmeztető jelzéssel jogszerűen felszerelt járművek; j) élelmiszerlánc-felügyeleti szerv és feladatukat végző magánállatorvosok gépjárművei, k) a Magyar Honvédség, illetve a törvényben meghatározott rendvédelmi szervek gépjárművei; l) a Nemzeti Közlekedési Hatóság,, ÁNTSZ, Közterület-Felügyelet, valamint SZRB tagjait szállító azon gépjárművek, amelyek műszaki felépítésüknél és jogszabályi felhatalmazásuk által látják el a közterületek rendjéhez, tisztaságához és jogszerű használatához kapcsolódó ellenőrzési feladatukat; m) az élelmiszer-áruszállító gépjárművek célforgalma. VII. FEJEZET
534
Szabálysértés, bírságolás 24. § Aki a rendelet 6. § (1) bekezdés c), d), e) pontjai alapján hozott intézkedéseket nem tartja be vagy az elrendelt korlátozásokat megszegi, szabálysértést követ el és 3.000,- Ft-tól 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, illetve a közterület felügyelő 3.000,- Ft-tól 20.000,- Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal sújthatja. Vegyes és záró rendelkezések 25. § (1) A rendeletben foglalt intézkedések végrehajtását, a korlátozások betartását külön jogszabályok alapján a területileg illetékes hatóságok ellenőrzik, a meghatározott intézkedések, elrendelt korlátozások megszegőivel szemben külön jogszabály alapján eljárást kezdeményeznek és levegőtisztaság-védelmi bírságot szabnak ki. (2) E rendelet 2010. február 8. napján lép hatályba. Jelen rendeletet 2010. február hó 2. napján kihirdetem.
1.sz. függelék az 5/2010. ( II.2.) KGY rendelethez Tájékoztatási és riasztási küszöbértékek A levegő térfogatot 293 K hőmérsékletre és 101,3 kPa nyomásra át kell számítani. [CAS szám: Chemical Abstracts Service azonosító száma] Légszennyező anyag [CAS szám]
Szálló por (PM ) 10
Tájékoztatási küszöbérték 3 [µg/m ]
Riasztási küszöbérték 3 [µg/m ]
3 75 µg/m két egymást követő napon
3 100 µg/m két egymást követő napon és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható
2.sz. függelék az 5/ 2010. ( II.2.) KGY rendelethez
535 Lakossági tájékoztatás ( tájékoztatási fokozat) Nyíregyházán – a Széna téren található légszennyezettség mérő automata állomás mérési adatai szerint – a szálló por 10 mikrométer szemcseméret alatti frakciója …..én és ….-án meghaladták a 24 órás tájékoztatási küszöbértéket (75 µg/m3). 20….: 20….: 20….:
… µg/m3 …. µg/m3 …. µg/m3
Az előrejelzések szerint a légszennyezettség várhatóan …… fenn áll majd. A túllépés oka: …. A szálló por egészségügyi hatásai a következők: A porrészecskék ingerlik, esetleg sértik a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. A 10 mikronnál kisebb porrészecskék lejutnak a tüdőhólyagokba. A tüdőelváltozást befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele. A por belégzése a légzőszervi betegek (asztma, bronchitis) állapotát súlyosbítja, csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben. A porrészecskék toxikus anyagokat (pl. fémeket, karcinogén, mutagén anyagokat), valamint baktériumokat, vírusokat, gombákat adszorbeálnak és elősegítik bejutásukat a szervezetbe. Egyéb veszélyek: A finom por rontja a látási viszonyokat, megtöri, illetve elnyeli a fényt. Forgalmas utakon a füst tömeges baleseteket is okozhat. Veszélyeztetettek a légúti betegségben szenvedők, az idősek és a gyermekek. Javasoljuk, hogy ők kerüljék a szabadban való tartózkodást, illetve a szellőztetést. A légszennyezettség további romlását elkerülendő kérjük, kerüljék a személygépjárművek (főként dízel üzeműek) használatát, utazzanak tömegközlekedéssel vagy kerékpárral, gyalogosan. Kerüljék a szénnel/fával történő tüzelést, alkalmazzanak gázt vagy villamos energiát erre a célra! A légszennyezettséggel kapcsolatos adatok, aktuális információk folyamatosan elérhetőek a www.kvvm.hu/olm/ honlapon, illetve a Felügyelőség honlapján: http://ftvktvf.zoldhatosag.hu, valamint Nyíregyháza város honlapján: www.nyiregyhaza.hu.
3.sz. függelék az 5/2010. (II.2.) KGY rendelethez
536 Lakossági tájékoztatás ( riasztási fokozat ) Nyíregyházán – a Széna téren található légszennyezettség mérő automata állomás mérési adatai szerint – a szálló por 10 mikrométer szemcseméret alatti frakciója …..én és ….-án meghaladták a 24 órás riasztási küszöbértéket (100 µg/m3). 20….: 20….:
… µg/m3 …. µg/m3
Az előrejelzések szerint a légszennyezettség várhatóan …… fenn áll majd. A túllépés oka: …. A szálló por egészségügyi hatásai a következők: A porrészecskék ingerlik, esetleg sértik a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. A 10 mikronnál kisebb porrészecskék lejutnak a tüdőhólyagokba. A tüdőelváltozást befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdonságai és kémiai összetétele. A por belégzése a légzőszervi betegek (asztma, bronchitis) állapotát súlyosbítja, csökkenti a tüdő ellenálló képességét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben. A porrészecskék toxikus anyagokat (pl. fémeket, karcinogén, mutagén anyagokat), valamint baktériumokat, vírusokat, gombákat adszorbeálnak és elősegítik bejutásukat a szervezetbe. Egyéb veszélyek: A finom por rontja a látási viszonyokat, megtöri, illetve elnyeli a fényt. Forgalmas utakon a füst tömeges baleseteket is okozhat. Veszélyeztetettek a légúti betegségben szenvedők, az idősek és a gyermekek. Javasoljuk, hogy ők kerüljék a szabadban való tartózkodást, illetve a szellőztetést. A légszennyezettség további romlását elkerülendő kérjük, kerüljék a személygépjárművek (főként dízel üzeműek) használatát, utazzanak tömegközlekedéssel vagy kerékpárral, gyalogosan. Kerüljék a szénnel/fával történő tüzelést, alkalmazzanak gázt vagy villamos energiát erre a célra! A Szmog Riadó Bizottság javaslata alapján az alábbi rendkívüli intézkedéseket rendelem el: ……. ……. ……. A légszennyezettséggel kapcsolatos adatok, aktuális információk folyamatosan elérhetőek a www.kvvm.hu/olm/ honlapon, illetve a Felügyelőség honlapján: http://ftvktvf.zoldhatosag.hu. valamint Nyíregyháza város honlapján: www.nyiregyhaza.hu. Csabai Lászlóné:(polgármester) Talán annyit érdemes elmondani, hogy amennyiben nincsen a gázzal probléma és az Erőműnek nem kell más tüzelőanyagra átállni, akkor Nyíregyházát nem veszélyezteti a szmog-riadó.
537 Reméljük, hogy a rendelet alkalmazására nem fog sor kerülni, mert nem lesz rá szükség. 19./napirend: Előterjesztés a HUMAN-NET Alapítvány által benyújtott TÁMOP 5.3.1C/09 1-2. komponensű pályázat keretében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának konzorciumi partnerként való együttműködésére Előadó: Kemenes Erika Szociális Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Szóbeli kiegészítés nincsen. Költségvetési és Gazdasági Bizottságnak a véleményét kérdezem. Nem volt? Akkor a Szociális Bizottság, elnéztem, én eggyel lejjebb mentem. Jeszenszki András:(Szociális, Egészségügyi, Lakásügyi és Idősügyi Bizottság tagja) A bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e kérdés? Vinnai Győző. Dr. Vinnai Győző: (képviselő) Csak egy rövid kérdés, hiszen látom, hogy önerőt nem igényel a TÁMOP pályázat, és kapcsolódik a közfoglalkoztatási tervhez. Pályázatok benyújtási határideje március 15-ig lehetséges az idén. Kérdezem, hogy van-e irányelv arra, hogy mikor valósulhat meg ez a program? Abban az esetben, ha sikeres a pályázat. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kemenes Erika kérem a választ rá. Kemenes Erika:(Szociális Osztály vezetője) Természetesen van rá irányelv. A pályázat benyújtását követően ha elbírálták, 18 hónap áll rendelkezésre, hogy ez megvalósuljon. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Kérem, aki egyetért a pályázat benyújtásával és részvételünkkel szíveskedjen szavazni. Szavazáskor jelen volt 32 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 31/2010.(II.1.) számú határozat a Human-Net Alapítvány által benyújtott, TÁMOP 5.3.1-C-09/1-2. komponensű pályázat keretében, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának konzorciumi partnerként való együttműködéséről A Közgyűlés 1.
az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.
538
2.
a Human-Net Alapítvány által benyújtott, TÁMOP 5.3.1-C-09/1-2. komponensű pályázatban megfogalmazott célokkal, valamint a projektben, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának konzorciumi partnerként való együttműködésével egyetért. Felelős: Szociális Osztály vezetője
20./ napirend: Előterjesztés az Önkormányzati Minisztérium 1/2010.(I.19.) ÖM rendeletével kiírt pályázatok (bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése) benyújtására Előadó: Dr. Freidinger Renáta, Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Nincsen. Bizottság véleményét kérem, a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, Mikó Dániel. Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) A bizottság megvitatta az előterjesztést és egyhangúlag elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek. Jászai Menyhért:(Közlekedési és Városüzemeltetési Bizottság tagja) A bizottság támogatta a javaslatot. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Miután nem látok ilyet kérem, aki egyetért a pályázat beadásával, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 33 szavazattal meghozta az alábbi döntést: 32/2010.(II.01.) számú határozat az Önkormányzati Minisztérium 1/2010. (I.19.) ÖM rendeletével kiírt pályázatok (bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése) benyújtásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és az Önkormányzati Minisztérium 1/2010. (I.19). ÖM rendeletével kiírt pályázat benyújtásával, az alábbi intézményt érintően egyetért:
Intézmény Napsugár Óvoda
Cím Stadion út 32 hrsz 1395
Önerő (eFt) 6.000.-
Pályázati forrás (eFt) 20.000.-
539 Összesen:
26.000
Felhatalmazza: a Vagyongazdálkodási Osztályt a pályázat benyújtására Felelős:
Dr. Freidinger Renáta osztályvezető
Határidő:
2010. február 15.
Utasítja:
a Gazdasági Osztályt, hogy a szükséges önerőnek megfelelő összeget biztosítsa.
Felelős:
László Géza, a Gazdasági Osztály vezetője
Határidő:
azonnal
Csabai Lászlóné:(polgármester) Lehet készíteni a pályázatot.
21./ napirend: Előterjesztés a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum alapító okiratának módosítására Előadó: Nagy László alpolgármester Csabai Lászlóné:(polgármester) Van-e szóbeli kiegészítés? Mond el, hogy miről szól. Nagy László:(alpolgármester) Az alapító okirat módosítás egy momentum miatt szükséges, ez pedig a Nagyszállási Közösségi Háznak az alapító okiratban történő bevonása, hiszen a közösségi ház elkészült, az átadására reméljük, hogy hamarosan sor fog kerülni és megkezdődhet a munka, illetve az orvosi rendelő is el kezd üzemelni majd. Az alapító okiratnak a módosítását ezért tartottuk most szükségesnek, hogy minél hamarabb rendezni tudjuk ennek az épületnek a jogi státuszát is. Annak érdekében, hogy a nagyszállási közösség birtokba tudja venni majd. Csabai Lászlóné:(polgármester) Az orvosi rendelőt berendeztük, tehát nincs akadálya, hogy akár a jövő héttől a rendelés ott megkezdődjön. Kérdezem, hogy a Kulturális Bizottság hogy foglalt állást? Dr. Veréb József:(Kulturális, és Civil Kapcsolatok Bizottság elnöke) A bizottság támogatta az előterjesztés elfogadását. Csabai Lászlóné:(polgármester) A Jogi Bizottság hogy foglalt állást? Dr. Moskovits Károly:(Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke) bizottság az előterjesztést támogatta.
A
540
Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kérdezem, hogy kíván-e valaki véleményt megfogalmazni? Kérem, aki az alapító okirat módosításával egyetért, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 33 szavazattal meghozta az alábbi határozatot: 33/2010. (II.1.) számú határozat a Váci Mihály Kulturális, Művelődési és Gyermekcentrum alapító okirata módosításának elfogadásáról
A Közgyűlés 1./ az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. 2./ a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum alapító okiratának 3. sz. pontjában – a telephelyei című részt – a következőkkel egészíti ki: -
Nagyszállási Közösségi Ház 4401 Nyíregyháza, Arató u 4. hrsz 02362/415
Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a melléklet szerint elfogadja.
Melléklet a 33/2010. (II.1.) számú határozathoz VÁCI MIHÁLY KULTURÁLIS, MŰVÉSZETI ÉS GYERMEKCENTRUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 9. §. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Tv. 96. §. (1) és (2) bekezdése, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. Tv. (a közművelődési intézmények esetében) 78. §. (1)-(5) bekezdése, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Kormány rendelet alapján a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. Tv. (a közművelődési intézmények esetében) a 73. § (2) bekezdésében meghatározott ellátási kötelezettség teljesítése érdekében Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata közművelődési intézményt alapít. A Közgyűlés
541 a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum Alapító Okiratát 2010. február 01-től az alábbiak szerint állapítja meg:
ALAPÍTÓ OKIRAT I. rész Az intézmény 1.) Neve:
Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum (jogelőd: Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum, Városi Galéria, Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága)
2.)Székhelye:
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. (jogelőd címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. 4400 Nyíregyháza, Selyem u. 12. 4400 Nyíregyháza Honvéd u. 41.)
3.)Telephelyei:
- Alvégesi Művelődési Ház 4400Nyíregyháza, Honvéd u. 41. hrsz:4616,4617
-
Borbányai Művelődési Ház 4400 Nyíregyháza, Margaretta u. 50.hrsz: 9652/2
-
Butykai Közösségi Ház és Szabadidőközpont 4400 Nyíregyháza- Butyka, Benkő István u.1. hrsz:17102.
-
Felsősimai Közművelődési Színtér 4400 Nyíregyháza, Furulya u. 37.
-
Jósavárosi Művelődési Ház 4400 Nyíregyháza, Május 1 tér 10.hrsz.:2263/131.
-
Kistelekiszőlői Művelődési Ház 4400 Nyíregyháza, Koszorú u. 10. hrsz:26753
542 -
Kertvárosi Közösségi Ház 4400 Nyíregyháza, Prága u. 7.hrsz:7186.
-
Mandabokori Művelődési Ház 4400Nyíregyháza, Jegenye u. 19. hrsz:13724
-
Nyírszőlősi Közművelődési Szintér 4432 Nyírszőlős, Kollégium u. 54.
-
Orosi Közművelődési Színtér Herman Ottó Általános Iskola, 4551 Oros, Fő u.60.
-
Örökösföldi Közművelődési Színtér 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 8.
-
Pál Gyula terem 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám krt.18.
-
Sóstói Művésztelep 4431 Sóstófürdő, Blaha L.stny. 41.hrsz:1510/1
-
Sóstóhegyi Közművelődési Színtér 4481 Sóstóhegy, Igrice u. 6.
-
Vajdabokori Művelődési Ház 4400 Nyíregyháza, Csendes u. 20. hrsz:13465.
-
Városmajori Közösségi Ház 4400 Nyíregyháza, Városmajor u. 3/5 hrsz:777/21.
-
Nagyszállási Közösségi Ház 4401 Nyíregyháza Arató u. 4. hrsz: 02362/415 Városi Galéria 4400 Nyíregyháza, Selyem u. 12. hrsz: 144
4.) Intézmény egységei:
nincs
5.)Alapítás éve:
2008.
6.)Az irányító szerve és címe:
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400. Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
7.) Alapító és fenntartó szerve és címe:
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400. Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
543
8.) Létrehozásáról rendelkező határozata: 211./2009.(IX.28.) 9.)Jogállása:
Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
10.)Működési köre:
Nyíregyháza Megyei Jogú Város
11.) Intézmény típusa:
közművelődési és közgyűjteményi intézmény
12.) Jogszabályban meghatározott közfeladat:
„A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL. Törvény alapján közművelődési és közgyűjteményi intézmény
13.)Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján:
- közszolgáltató szerv fajtája:
- feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint:
14.)Az intézmény vezetőjének kinevezése:
közszolgáltató költségvetési szerv, közművelődési és közgyűjteményi feladatot ellátó közintézmény közművelődési és közgyűjteményi feladatot ellátó közintézmény önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg.
15.)Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk történik.
közalkalmazotti
16.)Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője
jogviszonyban
544 17.)Szakágazat száma:
932900 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
2010. január 01-től érvényes szakfeladatok: Alaptevékenység: 921925 Egyéb szórakoztatási és kulturális tevékenység 921716 Egyéb művészeti tevékenység 921826 Közösségi színterek tevékenysége 923215 Múzeumi tevékenység 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 751950 Intézményi étkeztetés, kiegészítő tevékenység 751956 A szórakozás, kultúra, sport ágazatban végzett kiegészítő tevékenység 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatások 932918 Mindenféle m.ns. szabadidős szolgáltatás 900200 Előadó-művészeti tevékenységet kiegészítő tevékenység 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 910204 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917 Munkahelyi étkeztetés 932918 Mindenféle máshová nem sorolható szabadidős szolgáltatás 932919 M.n.s. egyéb szórakoztatási tevékenység 476100 Könyv kiskereskedelem 476300 Zene-videofelvétel kiskereskedelme 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás 562920 Egyéb vendéglátás 581100 Könyvkiadás 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 591411 Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken 639990 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 841191 Nemzeti ünnepek programjai 841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 841223 Kultúra területi igazgatása és szabályozás 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
545 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás 856000 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatás 856092 Munkaerőpiaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 900111 Befogadó színházak tevékenysége 900200 Előadó-művészeti tevékenységet kiegészítő tevékenység 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 949900 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 18.) Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 19.)A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 20.)A vagyon feletti rendelkezés:
Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó.
21.) Az intézmény önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Ellátja a Krúdy Gyula Art Mozi és Rendezvénycentrum önállóan működő költségvetési szerv gazdálkodását és pénzügyeit. Alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből munkaterv alapján látja el. Az intézmény költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. II. rész Közös rendelkezések: Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitás – az ellátás színvonalának növelése érdekében – értékesíthető. A jelen Alapító Okirat 2010. február 1-től hatályos, az egységes szerkezetbe foglalt és felülvizsgált 211/2009. (IX. 28.) határozattal. 22./ napirend: Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009.
546 évi költségvetésének módosítására Előadó: Csabai Lászlóné polgármester Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző László Géza Gazdasági Osztály vezetője Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e szóbeli kiegészítés? Ez az utolsó módosítás az állami támogatásoknak a korrekciója valójában. A Pénzügyi Bizottság véleményét kérdezem Márföldi Istvántól.
Márföldi István:(Pénzügyi Bizottság elnöke) A bizottság mai napon tárgyalta meg a napirendet és elfogadásra javasolja.
Csabai Lászlóné:(polgármester) Gazdasági Bizottság véleményét kérem. Mikó Dániel: (Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) A bizottság is megvitatta az előterjesztést és elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Dr. Hajzer László. Dr. Hajzer László:(képviselő) Kizárólag a Polgármester asszony saját hatáskörbe végrehajtott előirányzat módosításai kapcsán szeretném megkérdezni, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzat karácsonyi program rendezése évzáró rendezvény támogatására polgármesteri hatáskörben 400 ezer forint van, hogy a nagyobbakat mondjam csak. Nyíregyházi Városi Diáksport Egyesület támogatására 656 ezer forint. Alapvetően azokat a részeket kérdezem, amelyeket saját hatáskörben a Polgármester asszony hozott, hogy e tekintetben tudhatnánk-e, hogy más karácsonyi rendezvény támogatására esetleg nem lett volna-e szükség, vagy mi indokolta a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak a 400 ezer forint karácsonyi rendezését? Köszönöm szépen.
Csabai Lászlóné:(polgármester) A többi civil szervezet kapott ilyet az alapból. Tehát a többi civil szervezet a pályázati rendszerben megkapta ezt a támogatást. Kérdezem, hogy van-e még kérdés? Kíván-e még valaki véleményt nyilvánítani? Kérem, aki a költségvetési rendelet módosításával egyetért szíveskedjen igennel szavazni.
Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 20 szavazattal, 5 ellenszavazattal, 8 tartózkodással megalkotta az alábbi rendeletet:
547
6/2010.(II.2.) KGY rendelet az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II. 17.) KGY rendelet módosításáról A Közgyűlés Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II. 17.) KGY rendeletét – továbbiakban Ör. - az alábbiak szerint módosítja: 1. §. A Közgyűlés a 2009. évi költségvetés főösszegét az 1. számú melléklet szerint. 38.453.602 eFt-ra módosítja. 2. §. A rendelet 2010. február 2. napján lép hatályba.
Jelen rendeletet 2010. február hó 2. napján kihirdetem.
548
MELLÉKLET EXCEL-táblázat
549
23./ napirend:Előterjesztés Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjához önkormányzati készfizető kezesség vállalásáról szóló 350/2008.(XII.15.) számú határozat módosítására Előadó: Giba Tamás alpolgármester
Csabai Lászlóné:(polgármester) Kérdezem, hogy van-e szóbeli kiegészítés? Szóbeli kiegészítés nincs. Két bizottság tárgyalta, a Költségvetési és Gazdasági Bizottság Mikó Dániel.
Mikó Dániel:(Költségvetési és Gazdasági Bizottság elnöke) A bizottság megvitatta az előterjesztést és elfogadásra javasolja. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm Környezetvédelmi Bizottság Jánócsik Csaba.
szépen.
Városfejlesztési
és
Jánócsik Csaba:( Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke) A bizottság támogatta az előterjesztés elfogadását. Csabai Lászlóné:(polgármester) Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy van-e kérdés? Kíván-e valaki véleményt nyilvánítani? Aki hozzájárul a határozat módosításához, szíveskedjen igennel szavazni. Szavazáskor jelen volt 33 képviselő. A Közgyűlés 32 szavazattal, 1 ellenszavazattal meghozta az alábbi határozatot: 34/2010. (II. 01.) számú határozat Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjához önkormányzati készfizető kezesség vállalásáról szóló 350/2008. (XII.15.) számú határozat módosításáról A Közgyűlés 1. a./ a Nyíregyháza Városi Csatornamű Építő Vízgazdálkodási Társulat beruházásában megvalósuló Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási program, a Társulat által a pénzintézettől igényelt – éven túli lejáratú – víziközmű társulati hitelhez 932.022 eFt tőke összeg és annak járulékai erejéig k é s z f i z e t ő k e z e s s é g e t v á l l a l.
550
b./ a készfizető kezességvállalás időtartama: 2010. február 01-től 2014. augusztus 31-ig. c./ a készfizető kezességvállalás fedezeteként engedményezi a helyi adók bevételeit, valamint az egyéb sajátos bevételeit, a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges összegek erejéig. d./ nyilatkozza, hogy a már meglévő, és az igényelt hitelből adódó éves kötelezettségeit figyelembe véve az 1990. évi LXV Tv. 88. § (2) bekezdésében lévő tiltó hatálya alá nem tartozik. e./ kötelezettséget vállal arra, hogy a futamidő alatt, az éves költségvetésben a készfizető kezesség beváltása esetén keletkezett fizetési kötelezettséget tervezi és jóváhagyja. 2. A beruházás megvalósításához 2013. évben az önkormányzati ingatlanok után fizetendő 12.600 e Ft érdekeltségi hozzájáruláson túl 2008. évtől 2014. évig a határozat mellékletében szereplő önkormányzati támogatás összegét biztosítja.
551
EXEL TÁBLÁZAT!! Határozat után van!
552
Csabai Lászlóné:(polgármester) A napirendi pontok végére értünk. Kérdezem, hogy közérdekű kérdés, bejelentés, észrevétel, javaslat van-e? Amennyiben ilyen nincs, köszönöm szépen az együttműködést, mindenkinek jó pihenést kívánok, március 1én találkozunk újra, akkor lesz a következő képviselő-testületi ülés. Az ülést bezárom.
k.m.f.
Csabai Lászlóné polgármester
Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző